You are on page 1of 3
Szabó J. Róbert lelkipásztor KÉT ASSZONY PÉLDÁJA Anyák napja Alapige: 2Timóteus 1,4-5. Bevezetés Magyarországon 1925 óta május első vasárnapja az édesanyák köszöntésének napja. Az anyaság ünnepe ez, amelynek gyökerei egészen az ókori Görögországig nyúlnak vissza. Talán még emlékszünk néhányan a Gusztáv című rajzfilmsorozatra, amelynek egyik epizódja Gusztáv házasságáról szólt. Gusztáv egész évben harcolt a feleségével, majd amikor eljött karácsony napja, abba maradt a küzdelem, elhallgattak a „fegyverek”, mindenki kibújt lövészárkából, hogy együtt ünnepeljen. De amikor elmúltak az ünnep napjai, minden ott folytatódott, ahol az ünnep előtt véget ért. Nos, ennek a rajzfilmnek csupán annyi köze van anyák napjához, hogy figyelmeztet: az ünnepek nem egy napig tartanak! Az ünnepek, és ilyen az anyák napja is, egész éves ünnepek, amelyek valódiságát az egyszerű hétköznapok adják. Hiszen mit ér, ha csak egy napra gondolok az édesanyámra? Nemde egész évben kell szeretettel körül vennünk őt? Ma az ad különös hangsúlyt ennek az ünnepnek, hogy egyfelől továbbra sincsen értéke az anyai hivatásnak – tegyük hozzá az apainak sem –, másfelől pedig a nők többsége ma is állandó zsonglőrködésre kényszerül az anyaság és a munkája között. Jellemző az a történet, amely szerint egy nőtől – miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban – egy hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát. Az hivatalnok hölgy türelmetlenül ráförmedt: „Arra gondolok, hogy van-e munkája?” „Természetesen van munkám!” – csattant fel a kérdezett. – „Anya vagyok.” „Nincs ilyen foglalkozás, hogy anya. A „háztartásbeli” fedi le ezt.” - hangzott az ablak mögül. Azok a bibliai versek, amelyeket felolvastam egy édesanyáról és nagymamáról szólnak. Példájuk, még ha sokat nem is tudunk meg róluk, mindannyiunkat tanít. Nem terheket rak ránk, nem elítél – lehetnél jobb anya, jobb szülő, példájuk sokkal inkább vigasztal, bátorít – bármit is mond és gondol is a világ az anyaságról, bármiképpen is értékeli azt, te ne becsüld le azt, hanem légy hálás érte, és értsd meg, nem hiába való a gyermekeddel töltött egyetlen perc sem! 1. Timóteus Pál apostol munkatársa volt. Az öreg apostol úgy tekintett rá, mint fiára, és benne látta szolgálatának örökösét. Timóteus nagyszerű fiatalember volt, akiről jó véleménnyel voltak azok, akik ismerték, mert képmutatás nélküli, őszinte hit lakott a szívében. Litér, 2016. május 1. 1 Két asszony példája – 2Timóteus 1,4-5. – Anyák napja De Timóteus nem lett volna az aki, ha nincsen mögötte anyja: Euniké és nagyanyja: Lóisz. Ennek a két asszonynak csak a nevét ismerjük, nem jegyzett fel róluk többet a Szentírás. De csendes és hűséges háttérszolgálatuk nélkül, amely sem nem volt látványos, sem nem volt dicsőséges, bizonyosan lehetünk ebben, Timóteus sem vált volna azzá, akivé lett. Sem Euniké, sem Lóisz, nem tudhatták, hogy kit bízott rájuk Isten abban a fiúban, akit egyedül, valószínűleg férfi segítség nélkül kellett nevelniük. Timóteus apja, akiről tudjuk görög származású volt, valószínűleg korán megmeghalhatott. De ez a két asszony hűséggel, csendesen, Isten iránti őszinte bizalommal terelgették, formálták Timóteust. Olyan otthont teremtettek a fiú számára, amelynek középpontjában Isten szeretete és igéje állt. Így vált ez a gyermek olyan emberré, aki minden idők legnagyobb misszionáriusának: Pál apostolnak a segítőtársává és örökösévé lett. Ennek a két asszonynak a példája arra tanít, hogy áldás van azoknak az édesanyáknak a csendes, áldozatkész háttérszolgálatán, akiket a világ nem sokra becsül, de Isten sokra tart, akik gyermekeik jövőjéért élnek nap mint nap! 2. Pál Timóteus jellemének legnagyobb erényeként képmutatás nélküli hitéről beszél. A képmutatás nélküli hit olyan, amelyikben a szavak és tettek között nincsen szakadék. Az apostol azt írja, ilyen hit volt Eunikében és Lóiszban is. Vajon így van ez velünk is? Sok szülő elvár és megkövetel valamit a gyerekétől úgy, hogy közben maga azt nem csinálja. Tiszteletet vár, de maga nem adja meg a tiszteletet feleségének, férjének. Szeretet vár, de maga önző módon önmaga körül forog. A gyerekétől elvárja, hogy tegye oda magát a tanulásban, de maga ímmel-ámmal végzi saját feladatait. Euniké és Lóisz azt várta Timóteustól, amit maga is elé élt. Képmutatás nélküli, őszinte hittel éltek, és Timóteus ezt szívhatta magába gyermekkorától kezdve. A fiú azt vette át, amit látott, és azt élte tovább, amit látott. Ennek a két asszonynak a példája arra tanít, hogy gyermekeink azt élik tovább, amit mi elvettünk a szívükbe. Ha szeretnénk, hogy gyermekink hiteles emberré legyenek, először magunknak kell hiteles emberré válnunk. 3. És végül még egy rövid üzenetét szeretném kiemelni Euniké és Lóisz életének. Azt, hogy ők ketten nem a maguk örömére nevelték Timóteust. Nem úgy tekintettek erre a fiúra, mint aki az ő tulajdonuk, hanem úgy néztek rá, mint akinek az élete az Istené, és ők ketten csak kölcsönbe kapták. Miért lényeges ez? Mert egyfelől a gyermeknevelésre is igaz, hogy amit görcsösen birtokolni akar az ember, az kicsúszik a kezei közül. Másfelől mindannyiunk élete túlmutat önmagán, arra az Istenre, aki megteremtett bennünket. Arra az Istenre, akinek terve van az életünkkel, és aki mindannyiunkat valamilyen céllal és feladattal engedett a világra születni. Euniké és Lóisz megértette ezt, és ezért nem saját vágyukat és elképzelésüket erőltették Timóteus életére, hanem imádságos szívvel Isten tervét és célját keresték a rájuk bízott gyermek életével kapcsolatban. Szabó J. Róbert lelkipásztor – Litéri Református Gyülekezet 2 Két asszony példája – 2Timóteus 1,4-5. – Anyák napja Ennek a két asszonynak a példája arra tanít, hogy gyermekeink nem a mi tulajdonunk, és ha csak a magunk örömére neveljük őket, és csak a mi céljainkat látjuk az életükbe, akkor könynyen elmehetünk amellett, amit Isten szeretne velük. Már pedig igazán boldoggá az az ember válik, akinek az élete arra a helyre kerül, ahová Isten akarja állítani őt. Befejezés Három dologban szerettem ma elétek állítani Eunikét és Lóiszt. Egyikkel sem volt célom újat vagy nagyot mondani. Emlékeztetni, bátorítani szerettem volna általuk, és nem csak a közöttük lévő édesanyákat és nagymamákat! Mert Euniké és Lóisz példája emlékezetet, hogy a ránk bízott gyermekek általunk lesznek azzá, akivé felnőttként válnak, ezért nem mindegy az, hogy tudunk e hiteles emberként élni előttünk, mert azt viszik tovább, amit tőlünk láttak. És végül segítjük-e gyermekünket azzá lenni, amivé Isten engedte őket születni, vagy csak a magunk örömére „birtokoljuk” őket, és a saját céljainkat akarjuk megvalósíttatni velük? Jobb anyává, jobb nagymamává, és jobb szülővé szeretnénk válni? Kérjük hát Istent azért, hogy segítsen bennünket ebben! Ámen! Szabó J. Róbert lelkipásztor – Litéri Református Gyülekezet 3