You are on page 1of 318

ROBERT MERLE

KÉT NAP AZ ÉLET

TARTALOM
Szombat reggel
Szombat délután
Vasárnap reggel
Vasárnap délután

SZOMBAT REGGEL
Jacques des Essarts emlékére
Tűz nap villogott; az út két oldalát végeláthatatlanul,
elhagyott kocsik sora szegélyezte. Maillat elment egy
nagyon szép, khakiszínű Mercury mellett. Valamelyik
tábornoké lehetett: a parancsnoki zászló még ott lengett
rajta. Az autóban két katona aludt. Meglazították és
hátrahajtották a két elüls támlát, s teljes hosszukban
elterpeszkedtek; karjukat szétvetették, és elégedett arccal,
békésen aludtak egymás mellett. Maillat hallotta, hogy a
kövezeten kerék csikorog, s kisvártatva jobbról feltűnt egy

baka: kis kordét tolt; rajta, lábát el re lógatva, egy asszony
feküdt. Csaknem hasig felcsúszott szoknyája alól kilátszott
rózsaszín, vastag combja, mely minden zökkenésnél
megremegett, mintha valami különös, szemérmetlen táncot
járna.
A kétkerekű kordé nyikorogva, döcögve befordult az útra,
és Maillat mellé ért. Az asszony szeme merev volt, s
halántékán nagy lyuk feketéllett. Combja minden
rázkódáskor megremegett.
A baka pihen t tartott, elengedte az egyik rudat, és
megtörölte homlokát. Zömök volt, lapátkezű,
bokszolóarcában kék ártatlan szempár. Fejcsóválva Maillatra nézett.
– Ezt jól kifogtam!
Eleresztette mind a két rudat, lábával egyensúlyban tartotta
a kordét, és megtörülte a nyakát.
– Nincs egy staubod?
Maillat odanyújtott neki egy pakli cigarettát.
– Vehetsz bel le többet is.
– Derék fickó vagy – mondta a baka. Kivett három
cigarettát, és becsúsztatta zubbonya bels zsebébe.
– Tudod – mondta –, nem mintha dohányoznék, de a bűz
ellen jó.

Markába köpött, megragadta a kordérudat, és dühösen
meglódította.
– Nem, ez még nem büdös – fűzte hozzá –, ez még egészen
friss.
A ráfok újból megcsikordultak az úton, s a rózsaszín comb
ismét remegni kezdett. Maillat szótlanul bandukolt a baka
mellett.
– Merre tanyázol? – kérdezte néhány másodperc múlva a
baka.
– A szaniban.
– Akkor nem erre kell jönnöd.
– Fordulok egyet, és a dűnék fel l megyek vissza.
– Ja, úgy – hagyta rá a baka.
Karja megremegett, valahányszor a kordé döccent egyet.
– Disznók! mondta. – Behúztak a cs be! A tizediket, érted,
már a tizediket cígölöm reggel óta, s ez még nem is az
utolsó. Alaposan átráztak!
Maillat a halott asszonyra pillantott. Huszonöt, legfeljebb
harmincéves lehetett. Semmi se fedte testét a nyári könnyű
emprimé ruhán kívül. Tegnap nagyon meleg volt.
– Disznók! – ismételte a baka. – Lapulni kellett volna,
amikor azt kérdezték, ki tud vezetni; hagytam magam
befírolni, mint egy zöldfülű. “Tud vezetni?" – kérdi t lem a

góré, és már oda is rak egy hulla elé. Két rúd közé! Egészen
belesápadtam. “Virrel, aszongya, csak nem rezelt be?"
Berezelni? Nem err l van szó! Nem annyira a hulla hergelt
fel. Persze a góré nem értette! De két rúd közé fogni az
embert, mint egy szamarat… A teremtésit!
Maillat-ra pislant.
– Tudod, én civilben taxisof r vagyok Párizsban…
Éjszakás sof r – toldotta meg szerény ábrázattal.
– Nem lehetsz ehhez hozzászokva.
– Nem biz én – hagyta rá Virrel. – Mondtam is a górénak:
“Miért nem szajrézunk egy teherautót? Van itt dögivel.
Egykett re szerzek én egyet." De ! “Ezt a feladatot
kaptuk, aszongya, és a század felszerelésével oldjuk meg."
Hát jó!
Az ellenkez irányból egy khakiszínű Renault bukkant fel.
Fékezett, s megállt szemben a kordéval. Az út két oldalán a
kocsiktól nem lehetett kitérni. A Renault elfoglalta az egész
útszélességet. Kétszer egymás után türelmetlenül kürtölt.
Virrel elvörösödött:
– Hát ennek meg mi kéne, hova a fenébe menjek?
Megtámasztotta lábával a kordét, rágyújtott az egyik
Maillat-tól kapott cigarettára, majd nyugodtan rátelepedett
a rúdra.

Az autóból – akár az ördög a varázs-szelencéjéb l –
kiugrott egy fiatal hadnagyocska, s hosszú lépésekkel
feléjük tartott.
– Kotródjanak az útból – rivallt rájuk –, sürg s levelet
viszek a tábornoknak.
– Hová húzódjak? – kérdezte Virrel.
Hirtelen mézesmázos hangon kezdett beszélni. A
hadnagyocska körültekintett. Olyan szűken voltak, hogy
félreállni nem lehetett. A kocsik egymást súrolták.
– Tolasson hátra. A legközelebbi útkeresztezés ötszáz
méter.
– Ugyan – mondta Virrel mézesmázosan. – Ugyan. Ha
minden szembejöv autónál hátratolatok a legközelebbi
útkeresztez désig, szállíthatom egész nap ide-oda ezt a
halottat. Tolasson hátra maga, maga van kocsival.
Virrel most kedvetlenül s olyan választékosán beszélt, mint
egy jótékonysági egylet védnökn je. A hadnagy egy
pillanatra eltűn dött.
– Lehetetlen. Lehetetlen tolatva visszamenni. És ne adjon
nekem tanácsokat – fűzte hozzá hirtelen támadt haraggal. –
Levelet viszek a tábornoknak, sürget az id . Parancsolom,
hogy hátratolasson. Végeztem! Hallja? Parancsolom, hogy
hátratolasson!
Virrel meg se moccant.
– Nem értette? – kiáltott a hadnagy. – Vissza!

– Hadnagy úr – felelte Virrel –, én Blary kapitánytól azt a
parancsot kaptam, hogy szállítsak egy civilt a városházára,
és én oda is szállítom.
– Fütyülök Blary kapitányra! Vissza!
– Fütyülhet rá, hadnagy úr mondta Virrel mézesmázosan és
választékosan, de engem azzal bíztak meg, hogy szállítsak
egy civilt a városházára, és én oda is szállítom.
– Egy civilt? Miféle civilt? Hol a maga civilje?
– Itt – válaszolta Virrel a halottra mutatva.
– A keservit! – ordított fel a hadnagy. Csúfolódik velem?
Hátratolat, igen vagy sem?
– Végrehajtom Blary kapitány parancsát. Rajta kívül
senkit l se fogadhatok el parancsot.
– A keservit! – üvöltötte a hadnagy. Tajtékzott az
indulattól, fuldoklott a düht l.
– Még hogy senkit l se fogadhat el parancsot? Majd én
megmutatom magának! Egy tisztt l se fogadhat el
parancsot, mi? Tán még nem is látott tisztet soha életében?
A keservit! És ezt a két stráfot se látja, mi?
– Nem szégyelli magát? – mondta Virrel. – Így káromkodni
egy halott jelenlétében.
A hadnagyocska váratlanul a derékszíjához kapott.
El rántotta a tokból a pisztolyát, és Virrelre fogta.
Magánkívül volt, remegett kezében a fegyver.

a fickó húszéves. . Látják ezt a kis Austint? Kirakjuk az út közepére. bosszúsan Maillat felé fordultak. A két férfi összerezzent. unott arcot vágott. mereven egymást bámulta. Virrel már rég engedelmeskedik. feltoljuk a taligát a vasúti töltésre. mit mondjon nekik. A hadnagyocska visszadugta a pisztolyt a tokba. különös cinkosságukat zavarná meg. s épp azon buzgólkodik. mégpedig az én hibámból. Virrel elsápadt. Virrel mogorva. hogy megmentse Franciaországot…" Virrel és a hadnagyocska mozdulatlanul. “Egyre inkább elmérgesedik a helyzet – gondolta Maillat –. És ez a zöldfülű. Csend támadt. aztán visszatesszük az Austint. Példamutatás. kelletlenül. – Várjanak csak! Ezúttal mind a ketten ránéztek. s a Renault továbbhaladhat. Ha nem vagyok itt. – Várjanak csak – mondta Maillat –. hogy hátratolasson – lihegte. – Légy szíves – mordult rá Maillat-ra Virrel. de nem mozdult. úgy rémlett. mind a kett jüket megigézik a beláthatatlan fejlemények. talán mégis van megoldás. mintha az szület . ez még képes rál ni. – Várjanak csak! kiáltott fel Maillat. fegyelem.– Megparancsolom. és Maillat nem tudta.

Virrel befogta magát a vasúti töltéssel szembefordított két rúd közé. hogy megragadja a combjánál fogva. – Légy szíves. És elnevette magát. Maillat vadul tolta a kordét. Be sem várta.Nem nézett a hadnagyocskára. – No. de mivel a töltés meredek. – Biztosan tetszel neki. és odább dobta a kis autót. s a föld laza volt. az istenit. Ellenállhatatlanul siklott feléje. Csak annyi ideje maradt. Továbbra sem nézett a hadnagyocskára. megragadta az Austin lökhárítóját. a kordé félúton elakadt. Hirtelen elkáromkodta magát. . – Mi az? – kérdezte Virrel hátrapillantva. Minden erejét megfeszítve húzta a kordét. fölemelte els kerekét. – Rám borul a hulla. – Neked is meg kell tolnod a farát. told meg! – kiáltotta Virrel. amíg valaki segíti. A hulla csúszni kezdett lefelé. és nekiveselkedett. de rossz helyr l. A tragacs függ legesen állt. mint egy pelyhet. – Told meg. és visszalökje a deszkalapra. ez megvolna! – A töltéssel már nehezebben fogunk boldogulni – folytatta Maillat-hoz fordulva. és Maillat-nak alulról fölfelé kellett er t kifejtenie.

de fél kézzel felemelném.– Fogják meg egy kicsit – kiáltotta a hadnagy. – Meghiszem azt – mondta Virrel. és a hadnagyocskával meg a gépkocsivezet vel együtt emelni kezdte. alaposan megizzasztott bennünket. Mind a négyen megpihentek. mintsem hinné az ember – jegyezte meg a gépkocsivezet . Kihúzták a kerekeket a földb l. A hadnagy barátságosan ránézett. Még üresen is megvan a maga súlya. és a fölemelt kordé a vasúti síneken volt. Végül Virrel elengedte a rudat. – Megyek már. – Nehezebb. Úsztak a verítékben. Most már négyen er lködtek a halott n körül. megragadta a kordé alját. annyifelé rángatták. De ahányan csak voltak. – Nem a menyecske – folytatta Virrel. – Van néhány kiló. – A menyecske ugyan jó húsban van. Csupa vas az egész. – Igen – mondta Maillat –. amelyeket a két másik hasztalan próbált kiemelni. A kordé nehéz. . Maillat érezte. kifújták magukat. Ott termett a Renault gépkocsivezet jével együtt. Újabb két lépés. csak egyre mélyebbre süllyesztette a kerekeket. hogy görcsös ujjai beleragadnak a hulla puha húsába. Virrel hiába húzta a kordét.

– Viszlát! – kiáltotta vissza Maillat. – Viszlát! Maillat-nak az volt az érzése. és békés. – Van néhány kiló – mondta. Ott álltak mind a négyen a kordé körül. – Köszönöm – kiáltotta hálásan. Zsebkend vel törölgette a homlokát. Ott álltak mind a négyen a taliga körül. mint négy technikus. – Ez is. ha rajta múlna. s megigazította a derékszíját. és olyan komoly ábrázatot vágtak. – Hát igen – hagyta rá Virrel.– Azért a menyecske is nyom néhány kilót – mondta a gépkocsivezet . az is – mondta a hadnagy. Virrel szólásra nyitotta a száját. De azért f ként a kordé nehéz. Barátságosan nézegette Maillat-t és Virrelt. Lent visszafordult. – Gyerünk! – mondta szinte sajnálkozva a hadnagyocska. elégedett ábrázattal tekingettek egymásra. . aki a munkáját vitatja meg. áldomást is inna velük. Leszaladt a töltésen. – Hát igen. nyomában a gépkocsivezet vel. de még idejében meggondolta magát. A hadnagyocska már kevésbé sietett.

az serd ben? Aszongya: “Megparancsolom. de érz dött. már el is rántja a stukkerét. s tolni kezdte a talpfákon. – Ha már itt vagyunk. Hirtelen megtorpant. ahogy az imént Virrelt l látta. – Tehet neked a tábornok úr egy szívességet. de egymaga nem boldogult vele.A hadnagyocska megragadta az Austin lökhárítóját. – Nahát. Tiszta és sós volt a leveg . Ott egészen alacsony a töltés. S ami a zökken ket illeti. itt is maradunk – mondta. s próbálta az autót fölemelni. hogy egészen közel van. A tenger még nem látszott. A Renault felberregett. láttad ezt a stricit a stukkerével? Láttad? Képes lett volna lel ni a marhája! – Néhány másodperc múlva hozzáfűzte: – Szóval ide jutottunk! Egymást gyilkolják már a franciák. az diktálja a törvényt! Hol vagyunk. Ide jutottunk! Akinek stukkere van. . Virrel elégedetten tekintett le rájuk. A töltésr l látni lehetett az országúton elhagyott gépkocsik végeláthatatlan párhuzamos sorát. mondhatom! Egyre jobban felmelegedett. több vagy kevesebb: egyre megy. és elhúzott mellettük. Maillat karjára vette zubbonyát. Megragadta a kordé rúdját. Gyönyörű. Meg kellett várnia a gépkocsivezet t. anyuskám – kiáltott fel Virrel. úgy. tolasson hátra!" – és hipp-hopp. – Majd leereszkedünk távolabb. Ajtócsapódás.

tudod. megbillentette a kordét. Elengedte a rudat. de a tarifa dupla. boldog voltam. de . meg még egy… én se húzhattam ki magam. van borravaló. Az ember összeakadt a cimborákkal valamelyik kis bárban. amellett nekem is b ven maradt még. éjszakás sof rnek fárasztó. – No. hogy egyensúlyba kerüljön. Az még így sem ért a térdéig. körüljárta. csak aperókra minden éccaka negyven frankot blecheltem le. legfeljebb nagy néha hörpintek fel egy pofa sört. – Negyven frankot? – Ennyi dukált. én. az ember az órán is elbabrál egy kicsit. jól kerestem – mondta Virrel. semmi értelme. s jobbjával óvatosan lehúzta a szoknyát a halott n combjára. mi az: egy rund.– Miel tt ez a rohadt háború kitört. tudod. száz frankot nyomtam az asszony markába. Nem mintha szeretnék piálni. Szünetet tartott. – Nos. na és a közönség is más. aztán meg nekem saját kocsim volt. igazán nem vagyok piás. nem sajnáltam magamtól semmit. a magam szakállára dolgoztam. Száz frankot! Úgy bizony! S tudod. én!… ahányszor reggel hazamentem. miért teszem – mondta menteget zve Maillat-nak –. meg még egy. nem. – Nem tudom. Már másodszor húzom le. persze. vagy egy kis Pernod-t. S világos. de egy éccaka tíz-tizenöt kupica meg se kottyant.

Csak nehezen boldogult a kordéval a sínek között.a zötyögést l örökké felcsúszik. olyan a képük. No. én mondom. A komoly képed után tanítófélének néztelek. mintha örökké lesnék. Tovább tolta a kordét. a szoknya se valami hosszú. Gyönyörű. – És… nekem is ilyen képem van? . és szépen hoz is a konyhára. de azért mindnek valahogy ilyen képe volt… Szerintem attól. tolass hátra". Fura. mi mindent nem látni. – Te mit csinálsz civilben? – kérdezte váratlanul. az ember megismeri az életet. aszongya és hipp-hopp. – T lem – mondta Virrel. fogalmad sincs. mikor mondasz valami marhaságot. mit csinálsz. hogy a srácokat tanítják… Tudod. – Bánom is én. – Nem megy ki a fejemb l ez a strici. Ismertem köztük néhány jópofát is. tudod-e? “Megparancsolom. hogy beszélgessünk. – Nem érdekes. már rántja is el a stukkerét. az éjszakai fuvar érdekes. sokat tapasztal. Maillat elmosolyodott. persze. Csak azért kérdeztem. mondhatom! – Mint már említettem – váltott hirtelen vissza –. – Szerinted a tanítók mind nagyon komolyak? – Nem err l van szó.

vastag misszáléval a hóna alatt ott áll a gyerek. – Nem mintha én csuháspárti volnék. Én pedig csak melóztam. koszos és tömött. Nem te tehetsz róla. azt mondhatom. természetesen. haja pomádétól csillog. A kis levéltárca. arcán látszik. csak hogy tisztességet tanuljon. de nézd meg a muszkliját. Néhány másodpercig csendben tolta a terep hullámzását követ . hogy ilyen… Minden reggel – fűzte tovább rövid szünet után –. de egy gyerek. – Meghiszem azt! Az iskolában mindenkit elgyapál. . kék szemével Maillat-ra nézett. Én.– Igen – mondta Virrel –. A halott n ruhája újból felcsúszott: rózsaszín combja remegett a napfényben. amilyen. hogy meg van illet dve a nagy eseményt l… – Stramm srác. nem volt oka panaszra. melóztam. boldog is volt. a paradicsomukban nem hiszek. s megtoldotta: – Várj. minden reggel száz frankot nyomtam az asszony markába. engem nem érdekelnek. megmutatom a kölyök fényképét. Rajta els áldozó-ruhában. nem mert az én fiam. Virrel visszarakta a fényképet a levéltárcájába. teljes g zzel. ilyen… Nézd – toldotta meg nagylelkűen –. – A barátokhoz adtam be – fűzte hozzá szerényen. Száz frankot! Hej. komolyan. Az el renyújtott hüvelykujj töredezett fényképet tart. érted?… fizetni is hajlandó vagyok érte. az más. A pokluktól nem félek. Mint egy rendes családapa! – Elengedte a rudat. szakadatlanul rázkódó kordét. az embernek olyan a képe.

Ilyenkor érzi csak igazán az ember a fáradtságot. – Süsü vagy? Mondtam már. a feleségemnek nem volt oka panaszra – folytatta Virrel. két óra tájt szoktunk találkozni egy kis bárban. bármennyire er snek látszom is. és ripsz-ropsz. elég nekem is. az embernek leragad a szeme. valaki mindig jön valami écával. mind a négy fickónak a kisujjában a vezetés! Ehhez reflex kell! Hogy ki lesz az els . innen ki. tudjuk. mondhatom: f nyereményt kapott velem.– Ó. akár nem. és odafüttyentjük a tündéreket! – És ebben te gyönyörűséget leltél? Virrel elképedve nézett Maillat-ra. Felhajtunk két-három kupicával frissít képp. hova megyünk. Nekem ez nem fekszik. de szép melódia! Szorosan egymás mellett! Állati hecc! Persze. akár hiszed. hogy nézne az ki? “Na jó!" – egyezünk bele. ismerjük a járást. hogy nem a gyönyörért csináltam. fiúk. Nem mondom. Ide figyelj. belevaló tag voltam. Ami pedig az izét illeti. hogy próbáljuk megel zni egymást! Hű. szeretem a kényelmet. – Hol is tartottam? – folytatta. hanem a muri kedvéért. oda be. Beérem az asszonnyal. Aztán. négy taxi egymás után! Micsoda kanyarokat veszünk. “No. mindenki bevágja magát a tragacsába. de inkább csak a muri kedvéért. mert hisz fárasztó egész éjjel vezetni. érted? Aztán fékezünk. hetenként kétszerháromszor én is kiruccanok a haverokkal. Képzeld el. – Komoly. . kerítünk egyet?" Persze nem lehet visszautasítani. Egyesek örökké csellengenek.

hogy akkor pöfékelhessek. lábam el tt meg a csaj. csak azért. hogy egyszer az életben én is császár vagyok. – Aha. Az egész végül is nem sokat ér. tudod. – De két ötösért! Az egészet. Érted? Én ott terpeszkedtem kényelmesen a hátsó ülésen. hajtson tovább!" Néha vettem egy vastag szivart. érted? Én – mint nagyf nök. hogy az ember strapálja magát miattuk. Nahát! Azt láttad volna! Egyik-másik haver szinte megrokkant a párnákon. – Disznóság? Ezt meg honnan veszed? Kivel szemben lett volna disznóság? A tündérekkel? Hisz a tündérek. mi az igazi élet! “Joseph. Én csak leültem. – Ez azért disznóság volt. én nem tettem volna meg. két ötösért! Némelyik havernak egy vasába se került. Odafüttyentettük a tündéreket. Szerintem a tündérek nem érik meg a fáradságot. – Azért ez inkább csak illúzió. tök igaz – helycselt Virrel. ilyenkor érzi csak az ember. mi? Mint egy pasa. s hagytam. Bebeszéltem magamnak.– Odafüttyentettétek a tündéreket. érted? Valódi nagyf nök. S mindezt: két ötösért. szivarral a cs römben. nem mondom. nekem elveim vannak. – Tök igaz. De én. Nekem ez nem fekszik. nem számítanak! Szót is kár vesztegetni rájuk! Persze. Virrel ártatlanul rábámult. hogy a csaj letérdepeljen a lábam elé. . s a végén nem tejelt. a csaj meg ott térdelt a lábam el tt! Hej. Levágta a csajt a párnára. Értesz. Kényelmesen elterpeszkedtem a hátsó ülésen. tudod. te is tudod. mint egy nagyf nök a gépírón jével. én más vagyok.

csak demoralizált. én is a barátoknál nevelkedtem. és megtorpant a kordéval. – Nahát! Hihetetlen! Nem fogadta el a dohányt! Gügye volt az a pali? – Nem. – Végy csak ki egyet. hogy fizess neki? – Csakugyan. – És nem fogadta el a dohányt? – Nem. – Egy cigarettát? – A végin neked se marad. – Csakugyan nem akarta. . – Ugratsz? – Dehogy. A trafikos nem akart t lem pénzt elfogadni. s el húzott zsebéb l egy csomag Gauloise-t.– Bevallom neked – fűzte hozzá kisvártatva –. – Nem akart? – kiáltott fel Virrel. – Komolyan? – A legkomolyabban. Olcsón jutottam hozzá. Maillat elmosolyodott.

S t. – No és? Fütyülnék rá. rásomolyognának. A tündérek is of poty lennének! Önkiszolgáló módszerrel. ha belegondolok. nem sok n t ismerhetsz. ezt nevezném! – Akkor neked se fizetnének a fuvarért. ha egyszer mindent of poty adnának. egészen jói megvoltunk. én meg ott hevertem az asszonnyal az ágyban. Azért. most tudjuk csak. köd utána. meg. de én tanítottam meg rá. komám! Kint cudar volt az id . Én meg a feleségem. az éjjeli lámpa mellett. mi? – Azért tudod – toldotta meg –. és nem adna ki egy grandot se! Ez igen. de szaporán!" Erre becsomagolnák a szajrét. És a feleségem. tudod. – Hogy te micsoda szavakat nem használsz! Demoralizált! Az volna jó.– Demoralizált? – kérdezte Virrel. De nem tudtunk róla. és azt mondaná: “Ezt meg ezt kérem. Most. öregem!… Sütkéreztünk a napon. aki úgy értené a csíziót az ágyban. én meg ott feküdtem az . Kiválasztanál egyet közülük. ritka az az asszony. Nem hencegésb l mondom. nem ment rosszul a sorunk. Az volt csak az élet. hajaj. az ember még a kutyáját se szívesen eresztette volna ki. éltük az életünket. köd el tte. Végül is csak markolni kellene. eltűnne. aki így értse a csíziót. A teremtésit! Sose felejtem el azokat az éjszakákat: kint zuhogott. a jó melegben. ha mindenki demoralizált lenne! Az igen. az klassz volna! Az ember beállítana egy boltba. – És a tündérek! – kérdezte mosolyogva Maillat. – Ugyanúgy. és kész. miel tt ez a rohadt háború kitört. Micsoda jó világ lenne.

es . a jó melegben az éjjeli lámpa mellett. a szél bömbölését. Hogy kint esik. S kint a szél. egyszóval jó kis cirkusz. nincs kett nkön kívül senki. Én meg ott voltam a jó melegben az asszonykával a paplan alatt. fütyültünk mi akkor az egészre! Úgy éreztük. – Mondd csak: ismered te is ezt az érzést? Igen vagy nem? Szóval… nyögd már ki: ismered te is? – Mit? A szerelmet? – Nem. annyit se szólt. mennydörgés. Már várt rám. és simogattam a hasát. Bizony. Ó. ahogy mondom: egy kukk. meg fú. nem igaz? meg. de egy kukk. Megállította a kordét. . te meg ott fekszel a feleségeddel az ágyban. Amir l az imént beszéltem. és aggódva Maillat-ra nézett. csak mi ketten vagyunk a világon. annyit se.asszonykával a jó meleg ágyban. ti ketten vagytok a császárok. micsoda megveszekedett id ! Szél. szóval az egész hajderszakramentumot. és simogattam a hasát. mi pedig ott hevertünk a jó meleg paplan alatt az éjjeli lámpa mellett. s hallgattam az es kopogását. az asszony meg én! Mi voltunk a császárok! Hát ha tudni akarod: szerintem ez az igazi élet. úgy. Én meg odasimultam a hátához. jég. nem a szerelmet. a feleségem. s úgy érzed. te jószagú úristen! Ilyenkor aztán felkérezkedik az emberben a férfi. s fütyültök az egész világra. Hogy a fenébe ne fütyülne ilyenkor az ember mindenre? Fel lem furikázhattak a marhák! Én úgy éreztem.

– Igen. kivétel nélkül. Talán holnap. – Ha a fritzek erre vetemednek… a fene a pofájukba! Némán. ismerem – mondta Maillat. aztán bumm! Kikészítenek mindnyájunkat! Az utolsó szálig. Mindenkire. így érezted? Egy szikrát. szemöldökét ráncolva. Egyszer. – Lehet. – Én letérek jobbra – szólalt meg Virrel. Az életben minden el reláthatatlan. mint ez a hulla. – Mondd csak – folytatta s újból megállította a kordét –. bármennyire is komoly a képed. – Fütyülünk az egész világra. beteszik egy ládába. merev szemű. halomra l nek bennünket? Egyesek szerint tankkal meg lángszóróval jönnek. Talán húsz év múlva. Háborúban minden lehetséges. Maillat a halott n re nézett. hogy egyszer is ilyen lesz. Talán néhány hónap múlva. mozdulatlan. s megrohad a földben. hogy alapjában véve rendes fickó vagy. – Nahát! – kiáltott fel Virrel. – Mindenre. Hirtelen felötlött benne. Az ember bizonyos lehet a saját halálában. – Tartsunk egy kis pihen t? – Nem. de annyit se érdekel a piszkos pofájuk! – Ez az! – kiáltotta sugárzó arccal Virrel. Kés re jár. mindenre fütyültünk! Értesz te engem! Tudtam én. én visszafordulok. tolta tovább a kordét. ezt az egyet kivéve. Ezt csak egy rendes fickó értheti meg. s megállította a kordét. . mit gondolsz? Ha a fritzek ideérnek. De ezt a napot nem kerülheti el.

kicsikém! Maillat-hoz fordult. egészen jópofa vagy. – Szegény kicsikém – dünnyögte eltűn dve. – Szóval elválunk? – Igen. – Viszlát. – No jó – mondta sajnálkozva Virrel. – Akkor hát viszlát. Veled is jól kitolt. – Nahát azért bármennyire komoly is a képed. szegény kicsikém! Azért mégiscsak vacak ez az élet. vissza kell fordulnom. újból lehúzta a szoknyát a halott n combjára. megfeszítette a lábát. megfeszült karral. Beállt újra a két rúd közé. és megpaskolta a halott térdét –. – Kösz – mondta Maillat –. kikászálódott a két rúd közül. Hajlott háttal. s miként az el bb. de inkább nem veszlek igénybe. – Egyszóval elválunk? – Igen. És számíthatsz rám. hogy az fel ne boruljon.Virrel rátette lábát a kordéra. és nekilendült. . teljes er b l kezdte tolni a kordét. Virrel nevetésben tört ki. – Viszlát.

autóban most nincs hiány. “No – gondolta Maillat –. Ő02-esek. akik leszedték a kerekeket. Lakókocsiként használták. A tartályok csordultig voltak benzinnel. híven a parancshoz. vastag khakiruhás emberek nyaralóknak . immár hányadszor. Bolond dolog: ezek a piszkos. Dhéry egy angol ment autót “organizált".– És kösz a staubot – szólt hátrafordulva. A kis Austinokról meg éppenséggel az összes abroncsokat leszerelték. Maillat. Mindenféle nagyságú és alakú akadt köztük: hatalmas Renault teherautók. az autók megsokasodtak. eltűn dött. hogy id nként át kellett lépni rajtuk. mint holmi khakiszínű skarabeusok. amelyeket egy gyerek kedvtelésb l felfordít. mint egy divatos strandon. mit csinálhattak zsákmányukkal azok. tönkretettek. hogy tíz kilométeres távon akár tízméterenként váltani lehetett volna. Néhány motort. Hátukon hevertek. Csak a legnagyobb teherautók voltak üzemképesek." Maillat vadonatúj csizmája. rosszul borotvált. Most út nincs. Volt most masina. Annyi volt az ember mindenfelé.a visszavonulás idején találta – besüppedt a dűnék finom homokjába. Egy autó… meg a cimborái is szereztek egyet. Citroenek. harckocsira emlékeztet zömök angol kis teherautók. A többségét azonban meg se rongálták. ki tudja. Ahogy Maillat a szanatóriumhoz közeledett. Maillat vállat vont. benne aludtak. amennyi csak kellett! És annyi motorbicikli. Csaknem mindnek hiányzott egy vagy két kereke.

nevek – s valamennyit elnyeli az éjszaka. az egyik buckán: zsebre dugott kézzel ácsorogtak. hogy találkozik egy sereg fickóval. Szája fölött forradás. Maillat átvágott egy tucat uzsonnázó katona között: körben ültek a homokban. Középen egy borral teli csöbör díszelgett. A végeredmény ugyanaz. Egyikkel-másikkal Maillat még néhány szót is váltott. akihez Maillat elhaladtában hozzáért. széles vállú. Az egyik katona. “Még egy arc. megmagyarázhatatlanul tisztán és élesen éltek az emlékezetében. A kanadai bombázók és vadászrepül k harcmozdulatait figyelték. s amint meghallották a fedélzeti gépfegyverek ropogását. Néha csak egy fejet. olyan üvölt biztatásba csaptak. amelybe sorra megmerítették bádogpoharukat. mintha egy sportstadionban volnának. boldog-e az asszonyával. a napfényes égbolt alatt. Nem messze Arques-tól például. és teli szájjal elkáromkodta magát. rokonszenves arcú. és az eget kémlelték. Az ember arra fecsérli az idejét.látszottak a homokbuckákon. Hátranézett. hogy hívják. És mégis néha felderengtek el tte. és elmosolyodott. visszafordult. egy teherautón ült. nevek. A káromkodó férfi sz ke volt. Fejek. Ez a háború. akit nem lát többé. a visszavonulás kell s közepén. s egy . mi civilben. Néha magát az egész embert. fejek. szünet nélkül. Némelyek. a tenger közelében. Maillat megpillantott egy embercsoportot jobboldalt. Ez hát a háború. Kés bb mind eltűnt. Soha egyiket sem látta viszont. noha csak futólag látta ket. tudta. “A csizmám miatt" – gondolta Maillat. amely soha többé nem kerül a szemem elé" – gondolta Maillat.

“Idealista volt" mondta halkan Maillat. Ismét tisztán maga el tt látta az MP komoly és félszeg arcát. Pirospozsgás volt és kék szemű. baljában egy kenyérdarab. milyen komoly arccal érdekl dött az armentiéres-i MP a bordélyház címe után. aznap. talán nem is kellene ezen nevetnie. Békeid ben az élet harmonikus és rendezett. az MP pedig egyszerre mindennél fontosabbnak tartotta. az MP meg egy bordélyház címe után érdekl dött.tüzér haladt át el tte a napfényes úton. hogy többé nem látja ket. Körülöttük csak úgy potyogtak a bombák. jobbjában egy húskonzerv. és felnevetett. “Ez a háború" – gondolta ismét Maillat. izmos legény volt. a hadsereg fejvesztetten visszavonult. jobbjában a húskonzervvel. De mindent fontolóra véve. Mintha egy gyorsfénykép lett volna valahol a fejében. s a napfényes úton áthaladva. Maillat-nak ismét eszébe jutott. Nekiütközött egy beásott angol tankelhárító ágyúnak. Már messzir l felismerhet k voltak: trombitaszerűen öblösöd . Körülöttük csak úgy potyogtak a bombák. Tagbaszakadt. don’t you?” – az MP pedig szintén elmosolyodott. hogy szerelmeskedjék. Maillat mosolyogva megkérdezte t le: “You want a Mademoiselle from Armentičres. Az ember ugyanazokkal . megállította az utcán egy MP. pedig Maillat tudta. egyesek örökre rögz dtek benne. és még most is felfelködlöttek. Száz meg száz arc villant fel. Aztán vége. Néhány percig beszélgettek. Két héttel ezel tt meg Armenticres-ben. amikor a várost bombázták. képtelenül hosszú csövük nevetségesen ódonan hatott. suhant el el tte. de mosolya csak leplezte komoly és félszeg ábrázatát. Teli voltak velük a dűnék. szélesen mosolygott.

mint egy klasszikus tragédiában. ismét megcsodálta izmos alsókarját. te tróger – mondta Alexandre. Rágyújtott egy cigarettára. mindenféle alakulathoz tartozó katona. és Maillat ki tudja. – Pierson egy perccel ezel tt még itt volt. A tábor. Maillat a tábor felé tartva látta. árnyas fák tövében. Vidáman. – Szevasz! – Szevasz. A háborúban azonban minden szál felfeslik. néhány lépésnyire a lakókocsitól. Az imént ment el. Fel volt tűrve az ingujja. ami történt. ugyanazokat látja viszont. Azt mondta. látja megint viszont. folytonosság. véti szem el l. összefüggés. és nekitámasztotta hátát a lakókocsi jobb els kerekének. szakállasán ott sürgött-forgott a tűz körül. – És Dhéry? . olyan harmonikusan bonyolódik és oldódik meg. – Hol vannak a többiek? Maillat leült a megszokott helyére.találkozik. Egy sereg fegyvertelen cselleng . próbál kenyeret keríteni. megszűnik mindennemű kapcsolat. és a breviáriumát olvasta. hogy kis füstgomolyagok szállnak fel a fák között. hányadszor. Mindaz.így nevezték a cimborák – a zuydcoote-i szanatórium mögött terült el.

végül csaknem szabályos kört vágott ki. s határozott kézzel. hallod. Alexandre szerette ezt a zajt. Maillat mosolyogva nézte. megmerítette a lakókocsi alatt hűvösen tartott boros csöbörben. gyors mozdulattal bedöfte a dobozba. az igaz. Arca kivörösödött. Alexandre fölemelte a fejét. melyet mindössze egyetlen nyelvecske tartott. szeme égett. majd leakasztotta bádog poharát. tudta. Fárasztó ebben a h ségben a tűz fölött hajlongani. minek cigarettázol evés el tt? Alexandre felbontott egy húskonzervet. Ez is azt juttatta eszébe. . s nyelni a füstöt. S ami igaz. Alexandre pedig kevergeti a húskonzervet. Keze fejével letörölte a verítéket. Homlokán kövér izzadságcseppek gyöngyöztek. A .– Dhéry? Nem tudom. Egy id óta nagyon titokzatosan viselkedik. hogy minden rendben van. s a konzerv tartalmát beleöntötte a kondérba. Alexandre csakugyan kitűn en bontotta fel a konzerveket. és nagyot húzott bel le. külön e célra elhelyezett ládába. Mindez csak ideiglenes. Alexandre ekkor hátrahajlította a lemezt. hogy Alexandre kedvét leli ebben a tevékenységben. Csak nagy ritkán vétette el. Kikattintotta zsebkése hosszabbik pengéjét. Ha még sokáig itt kell vesztegelniük. Az étel bekerült a kondérba. Sóhajtott. Te meg. Majd zavartalanul bedobta a dobozt a szanatórium falától körülbelül ötméternyire. egyenletesen. az üres doboz az üres konzerves ládába. Ily módon simán. A többi üres konzervre hulló doboz megzörrent. Ezek a rohadt fritzek nem hagyják az embert nyugodtan berendezkedni. olyan könnyedén hasított bele a fémbe. szerez egy kis kályhát. mint a vajba.

elmosta poharát a jobb oldalán lev vizescsöbörben. kinyújtotta a kezét. hogy letehette a földre. és csíp re rakta kezét. Alattuk kanál lógott: Alexandre egy lapátnyélb l alakította át. csaknem kész az étel. a cimborák egymás mellett sorakozó poharaival együtt (csak Maillat-nak nem volt pohara) a kondérok. hogy a bádog széle hideg. Az élelmiszert egy kiérdemesült. Alexandre kirázta az utolsó cseppeket. és füllel látta el. hogy legyen mivel kevernie a húskonzervet. lelakatolt gyógyszeresládában tárolta. amelyek minden pillanatban feld ltek. különösen ebben a h ségben. Alexandre megdörzsölte a szemét hüvelykujjával. Száz szónak is egy a vége: meg kellene próbálni egy kis kályhát szerezni. És rövidesen megjön Pierson. amióta a szanatóriumhoz értek. a lakókocsi padlójához rögzítve. és felakasztotta a kétajtós lakókocsi bels falán egy szegre. És Dhéry szokás szerint kissé elkésik. és Alexandre érezte. És Maillat leül majd .pohár jól simult a kezébe. És lám. Nem úgy. No. dróttal körülabroncsozta. Hát igen. azért fárasztó. amire szüksége volt. Több mint fél liter fért bele (“ami egy pohártól igen szép teljesítmény" – ahogy az abbé mondta). Maga fabrikálta egy konzervdobozból: gondosan lereszelte a peremét. Ott. csajkák s az üres csöbrök alatt. és elérte mindazt. az pohara. persze. melyeket Alexandre azóta szerzett be. mint a francia hadseregben rendszeresített új poharak. F zéskor csak kinyitotta a lakókocsiajtót. Legf bb el nye azonban mégis az volt. Megállt. állandóan tűz fölé hajolgatni. Ott volt a helye. a bor hűvösen csörgött le a torkán.

a tűz mellé. milyen fogásokkal élt civil korában. És ugratja Piersont. miért nem jó neked épp úgy. Alexandre gyanakodva ránézett. a hadseregr l meg a háborúról fog beszélni. legyen: lakókocsi. s akkor úgy elszomorodik a képe. És Pierson. És szemben vele Pierson foglal majd helyet. hogy pénzt keressen. szokás szerint. Alexandre mellé. mert Pierson pap. megint minden rendben lesz. – Csak eszembe jutott. balra a boroscsöbört l és jobbra a konzervt l. Alexandre. Mindenki a helyére. s nekitámasztja hátát a szanatórium falának. pedig istentelen. Kiszolgálja majd a cimborákat. És Maillat összehord majd mindenféle marhaságot. Alexandre. valahányszor nem beszél. min mosolyogsz? – Semmin – mondta Maillat. Vagy egyszerűen egy szót se szól. . mennyire szereted. aki a tengerészeinél szolgált. hányadszor.mellé. – Mi az. – A ment kocsit? Miféle ment kocsit? – Ha úgy tetszik: a lakókocsit. mint mindig. És Dhéry letelepedik Pierson mellé. És ki tudja. És Dhéry arról. – Mit? – A ment kocsit. . . – Mondd. mint másnak a “lakókocsi" elnevezés? – Kérlek. ami csak t le telik.

Maillat elmosolyodott. Maillat elmosolyodott. Néhány másodperc után felállt. Az egyik hordágy rövid takarója alól nyűtt-bakancsos láb kandikált ki. s nekitámasztotta hátát a szanatórium falának. Maillat képtelen volt levenni tekintetét a hitvány cip r l. odább ült. Aztán elhalt a mosolya.Alexandre a tűz fölé hajolt. . de a pokrócok alatt mozdulatlan emberi testek rajzolódtak ki. ugyanolyan színű volt. – No? – kérdezte Maillat. – Csak nem foglalod el Dhéry helyét? Maillat ingerülten Alexandre-ra nézett. Az egyik fűz t zsineg helyettesítette. mint a bakancs. csupán a sápadt b re. – Ennyi az egész? – Hogyhogy ennyi? – Ennyi. A zokni nem látszott. – Mit no? – Szereted a lakókocsit. A szanatórium drótkerítésén kívül több sor földre állított hordágyat pillantott meg. Pokrócok takarták ket. ugye? – Praktikus – mondta közömbösen Alexandre. hogy praktikus! – Mit hülyéskedsz? – mondta Alexandre.

mintha Maillat az imént egy szót sem szólt volna. – Jó. hogy ne csípje a füst. Ha egyszer kérdez sködni kezdesz. a lehet legtermészetesebben megkérdezte: – Nos. és máris egy sereg kicsinyes szokást vettünk fel! A konzerv halkan rotyogott a kondérban. az ég szerelmére. s egy másodperc múlva. csakugyan semmi. . rosszabb vagy száz asszonynál. Újabb fát dobott a tűzre.– Dhéry helye! Pierson helye! Maillat helye! – Na és? – Nem érzed. szándékosan így intézed. – Mi bajod? – Semmi. a vallatással. hogy nevetséges? Két napja vagyunk itt. Semmi. Néha már azt hiszem. mi történt veled ma reggel? – Semmi – mondta kelletlenül Maillat –. kérlek. jó – mondta csendesen Alexandre. – Mi történt veled ma reggel? – Az istenfáját! Hagyj fel. – Beszélj hát. és Maillat-ra nézett. Alexandre összehúzta szemét. beszélj hát! Veled mindig történik valami.

várj csak! Lefeküdtem egy lengyel lánnyal. hogy rögtön lefeküdt veled? – Nem. – Miért? – Nem tudom – mondta csüggedten Maillat. tévedésb l. – Egy lengyel lánnyal! Nahát! Én még sosem háltam lengyel lánnyal. – Beszélj hát. beszélj hát! Én még sose háltam lengyel lánnyal. aki egy halott n t trógerolt. és kiegyenesedett.– Megöltem egy patkányt. Úgy beléd esett. Összetévesztett egy csend rrel. – Ennyi az egész? – Ennyi. Alexandre felkacagott. – S aztán? – Találkoztam egy kordés alakkal. . – Egy lengyel lánnyal?! Busa szemöldökű szeme gyermeki kíváncsisággal felcsillant. Csíp re tette a kezét. De nem. Virrelnek hívták. Biztosan érdekes lehet! Milyen egy lengyel lány? – Mint a többi. az ég szerelmére. – Micsoda! – kiáltott fel Alexandre.

mi? Szerinted minden jól van. hogy… – For God’s sake! – Hogyhogy “for God's sake"? – Már hússzor elsütötted ezt a viccet! Maillat felállt. s közte a napról napra zsugorodó kis földnyelv. minden príma. a fritzek meg közelednek. – Persze – mondta –. aztán Maillat azt mondta: – Adj valamit inni. És itt a tenger. csíp re rakta a kezét. hallod-e? Óvd a fenekedet! Én mindig arról álmodoztam.– Te. jó ez így. öreg cimborákkal. nem zabálunk rosszul. – Bort? Vagy inkább Dhéry whiskyjéb l? – Persze hogy inkább whiskyt. Egy darabig hallgattak. Az angolok pedig hajóra szállnak. és zsebre dugta a kezét. persze. mint az anyánk! Nem igaz? – No és? – Semmi – mondta Maillat –. mi? Élünk. s a franciák nem hajóznak be. a jó. ott meg a fritzek. hogy príma. és Maillatra nézett. Csak megállapítom. jó haverok vagyunk. elmondunk egy-két buta viccet. . Alexandre kiegyenesedett. Kényelmes a fekhely. öregem. éldegélünk a lakókocsiban! A zuydcoote-i szanatórium kocsijában. mint csend r! De akkor vigyázz. te meg gondoskodsz mindnyájunkról.

és odaadta neki. nem igaz? Erre a földnyelvecskére. de az el kel kiejtést még gyakorolnod kell. beszélj hát! Na. – Beszélj hát.Alexandre el keresett egy üveget a lakókocsiban. visszajött. az ég szerelmére. hogy utánozlak? – A szöveg jó. megtöltötte a poharát. – Beszélj hát. . – Arra gondolok. – A feleséged! Beszélj hát a feleségedr l. vajon mit csinál most az asszony – mondta Alexandre. hogy töltse meg újra. hogy erre a napról napra zsugorodó földnyelvre kerültünk. Maillat egy hajtásra kiitta. aztán fölemelte a fejét. Alexandre! Csinos a feleséged? – Igen – felelte Alexandre –. Maillat elnevette magát. – Nem err l volt szó. az ég szerelmére. beszélj hát! – Így már jobb. a fritzek meg a tenger közé. – A feleséged! – mondta. – Pechünk van. – De igenis err l. Egészen véletlenül err l. Maillat mohón ivott. nagyon csinos. Maillat visszaadta a poharat Alexandre-nak.

Szerintem csakugyan pechesek vagyunk. Itt. – Dehogy. még akkor sem lehet a napon sütkérezni. Tulajdonképp semmi ok nincs rá. Franciaországnak err l a zsugorodó kis csücskér l beszéltünk. – No és? – Mit “no és"? Ott is épp úgy lehetnénk. miért vagy itt. mert tudod. Nem valami nagy szerencse. Egy hajtásra kiürítette a poharat. ezen a vidéken. hogy soha eszedbe nem jutott. Fogadok. Ott délen – folytatta Maillat – irtó klassz lenne. – Nem ez a baj. amelyik most biztosan nem zsugorodik össze. – Süttetheted itt is. Szeme csillogott. mint itt. – Nem szeretem hülyeségeken törni a fejem. és süttetnénk a hasunkat a nappal.– A feleségemr l volt szó. nem igaz? – Marhaságokat beszélsz. hogy Franciaországnak éppen erre a zsugorodó kis csücskére kerültünk. . öregfiú. ismerem Franciaországnak az egyik déli csücskét. – Ez nem ugyanaz. hogy itt legyünk. – Dehogyis. arca vörösen lángolt. s miért nem ott. ha szép az id . Nincs érzéked a filozófiához. Elnyúlnánk a homokban.

s összemegy a mosásban. Hiába. ilyen ez a csücske Franciaországnak. . – Még? – Még. Nemsokára újból megszólalt. Most aztán ezt a csücskét bemártják a vízbe. beszélj hát! Mondd el. Azt mondja. Sivár. Alexandre? – A feleségemr l. – Az asszonyok imádják. Sivár vidék ez. milyen csinos a feleséged. ha valaki a lelkűkr l beszél. – Beszélj neki a lelkér l – mondta Maillat. – Adj valamit inni. igen! – mondta Maillat. amilyen. mir l beszélgessek vele. északon. Rohadt kis csücske ez Franciaországnak. – Olyannak látom. Maillat fölemelte a mutatóujját. – Tudtam. De egyvalami bosszant – fűzte sietve hozzá. akkor is. Bizony. nem tudom. Kir l is beszéltünk az imént. az ég szerelmére. Felnevetett és megismételte: – Bemártják a vízbe. ha süt a nap. – Most ilyennek látod. hogy valami érdekes témánk volt. Nos! Beszélj hát. ha a feneküket is simogatja. unatkozik a társaságomban. – Aha. itt fent. hogy pokolian csinos. Sivár vidéknek.– Nem – folytatta kisvártatva –. – Tény – mondta Alexandre –. – Szerinte keveset beszélgetek vele. ezen a vidéken egész éven át lógó orral jár az ember. s összemegy a mosásban. f képp.

– De azért a feleségem pokolian csinos – mondta Alexandre. – Nem vagyok részeg. beszélj még a feleségedr l. . de érezte jókedve mögött a félelmet meg a szorongást. és kék a szeme. Szomorú vagyok. mert szűz vagyok. s egy vékony kenyérszeletet vágott le. Alexandre! Ugye barna a feleséged? Nevetett. – Barna. – Ez az – biztatta Maillat. – És a háta is szép? – Igen. Szomorú szűz vagyok.– Részeg vagy. – Már! Nem érnek ezek a löttyök semmit. Szomorú vagyok. hogy már beszélni se tudott. – És ugye szép a válla? Alexandre a lakókocsi ajtaja el tt állt. Úgy röhögött. – Igen. – Egy pohár whiskyt l? – Ez már a harmadik pohár. karját az égre tárva –. – Részeg vagy.

amíg a cimborák megjönnek. – Alexandre! . Az én feleségem olyan a hosszú lábával. – Micsoda lába van! Becsukta a lakókocsi ajtaját. éhes vagy. Az én feleségem olyan. mint egy liliom. egyél. – Tudom. – Az istenfáját! Hagyj már békén a feleségeddel. – A hosszú láb szép – mondta. hogy éhes vagyok? – Meg. Alexandre! – Nesze – mondta Alexandre –. – De igen. mit beszélek. – Megesküszöl rá. mint egy liliom. – Akkor hát igaz lehet. – Nem vagyok éhes. Elhallgattak. Maillat majszolni kezdte a szendvicset. és visszament Maillat-hoz. – Szerintem ett l rassz egy n .– És hosszú a lába? – A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre. – A liliomnak nincs lába. – Mi ez? – Egy kis szendvics.

s tartózkodón és kimérten leült. Alexandre kezet nyújtott neki. valahogy úgy. – Igen – mondta lágy susogó hangján Pierson –. Rögtön eszünk. Kivett a zsebéb l egy pipát. felszarvazlak. – Nézd! – kiáltott fel Alexandre. Pierson elmosolyodott. ha hazajutnánk! – Ha… – mondta Maillat. – Belevaló vagy.– Tessék? Ha élve hazajutok innen. azt már nem – kiáltott fel Alexandre –. Mégpedig két kenyérrel! – Szervusz – mondta Pierson lágy hangon. Átadta a két kenyeret Alexandre-nak. Maillat mellett. . abbé. és egy pillanatra megállt a szanatórium falánál. – Nem. csüggedten. ahogy egy macska göngyöl dik össze elalvás el tt. – Figyeled az abbét? Ott jön. – Micsoda tivornyát rendeznénk. Újra nekilátott a szendvicsnek. lesütötte hosszú szempilláját rózsaszín orcájára. ezt csakugyan ügyesen kifogtam. – Szervusz. most nem gyújtasz rá.

Pierson nyájasan fölemelte a kezét. – Nekem nem is köszönsz? – Szervusz. légy szíves. szívélyesebben. – És a két kenyér? – kérdezte Alexandre. – Te pap – szólt Alexandre –. . nem! Szó sincs róla! Az egész ügylet szigorúan köztem és a szakács között zajlott le. Maillat. És most. téged biztosan a kedvesn vérek protezsáltak. nem így. és szívd végig azt a büdös. Gyerünk. kérlek. sokkal jobb. – Ó. én fegyelmezett vagyok. én meg bort. öregem.Pierson zsebre vágta pipáját. – Nem. kenyeret adott. Maillat. Dhéry whiskyje szívélyes volt. hogy le van tojva. vén pipát. – És nekem? – kérdezte Maillat. – Nem. – Úgy látom. – A kett nek semmi köze egymáshoz. mondd meg ennek a nagy méláknak. – Így már jobb. öregem! – Szervusz. – Hogy szerezted ezt a két kenyeret? – A szani szakácsának jóvoltából.

sima. – Mennyiért? – Negyven frankért. – Vettem. – Egy mallér kenyérért! . – A seggem ára! – ordított Alexandre. sz rös karját az égre tárva. – Négy mallérért! – kiáltott fel Alexandre. Nekünk is csak szűken elég. És nem is adtam volna. – Hisz nem adtam neked bort. – Ennyi az ára. – Épp ez az! Egy mallér egy kiló kenyérért! Meg vagy te bomolva.Maillat nem hallotta Pierson szavait. csak a hangját. – Köszönöm. mint kis acélgolyó az olajágyban. Halkan gördült. – Egy mallér! – folytatta Alexandre. Piersonnak valóban kellemes hangja volt. – Egy mallér! Fantasztikus! Jobban tetted volna. Döccen mentes. ha nem ártod magad a dologba. – Egy mallér! Egy mallér egy kenyérért! Bolond vagy te? – Így mégiscsak mindenkire jut egy kiló kenyér. – Bort! – kiáltott föl Alexandre. – Az egy vagyon! – Csak tíz frank koponyánként.

és leült megszokott helyérc. vajon valóban léteznek-e. Alexandre követte tekintetével. Dehogyis nem! – mondta Maillat. hogy rámosolyogjon Piersonra. – A betyár papját! – mondta Alexandre a tűz fölé hajolva. lehunyt szemű Maillat-t. – Elfoglaltam Dhéry helyét. s megpillantotta a szanatórium falának nekitámaszkodó. Hirtelen felállt. Maillat fele fordulva. Bárki bármit mondjon is. hogy várnia kell. – Ügyet se vess rá – dünnyögte. hogy Maillat arca szomorú. – Azt már nem! Ha már itt van… – Vagy befizethetjük hárman a te részedet is. hányadszor. S ki tudja. Amióta a fritzekr l hallok. Azon nyomban fölemelte a fejét. nemegyszer megfordult a fejemben. – Fels bbrendű faja a seggemnek – mondta Alexandre. Maillat elmosolyodott. nincs ínyére. – Elfoglaltad Dhéry helyét? – Igen! – mondta Maillat dühösen. visszaviszem. megint megállapította. – El vagyok ragadtatva. amíg fogságba nem esik. azért csak öröm találkozni a fels bbrendű fajjal. Képzeld. mihelyt nem beszél. – A nagyságos úr ma bal lábbal kelt fel. a lakókocsi jobb els kereke mellé.– Ha akarod. – Nocsak! – mondta Pierson. .

a . milyen tippeket hoztál? – kérdezte Alexandre feléje fordulva. nyaka pedig minden átmenet nélkül egyetlen zsírtömböt alkotott fejével. leült megszokott helyére Pierson mellé. Arca annyira elhájasodott. Alexandre vállat vont. – Te. beszélj hát! Csak nem várunk rá száz évig? – Majd ha Dhéry is megjön. és Dhéry még mindig nem érkezett meg. nagy hasa rengett járás közben.– A te híres segged! Amióta a fritzekr l hallunk. és kavargatni kezdte a húskonzervet. és elhallgatott. Fejét hátracsapva tartotta. – Beszélj hát. – Talán van valami összefüggés… – kezdte Pierson. és kevés húsa. Nagyon sietett. E pillanatban érkezett. örökké vele hozakodsz el . hogy állának nyoma veszett. F zésnél a felére olvadt. már kész is az étel. Pierson? Miféle paphoz ill tréfák ezek? Pierson elmosolyodott. – Majd ha Dhéry is megjön. hogy francia konzervre tett szert. Sok zsírja volt. mert már így is késett. Lám. Miután mindenkivel kezet fogott. lesütötte hosszú szempilláját rózsaszín orcájára. Alexandre örült. Az angol konzervvel nem lehetett ilyen jól boldogulni. – No. az ég szerelmére. szorosabbra húzta derékszíját. A francia konzerv f zéskor szépen kipirult. Francia konzerv volt.

ahol már lebzsel egy pap. hamarosan felplankolt volna egy vályút. mint egy asszír király. Néha ez a szempár egy-egy villanásnyira hidegen és kutatón megcsillant. A nap nem hatolhatott át ezen a bundán. – Röhögjetek csak rajtam – mondta Alexandre. Aztán újra villogni kezdett a szemüvege. Pierson más. mint két disznó. mintha lesben állna. de sz rös alsókarja még fehér maradt. Szótlanul körültekintett. – De kíváncsi vagyok. Alexandre vállat vont.szanatórium falának tövébe. – Alexandre – mondta Pierson –. s megint eltűnt a szeme. Majd leült. Maillat mosolyogva ránézett. és hatalmas combja közé fogta csaj kaját. hogy megváltoztatja a képed ez a szakáll. Mialatt beszélt. A csimbókos sz rzeteddel éppolyan vagy. Csillogó vastag szemüvege mögött egészen eltűnt rövidlátó szeme. És ahol már egy pap lebzsel. mire jutnátok nélkülem? F ként Dhéry meg Maillat. eltaposta nagy sarkával a parazsat. mint az anyánk. Arcát kicserzette a nap. – Piersonról nem beszélek. – Adjátok ide a csajkátokat. olyan vagy te. . Ez a kett úgy élne. – Muris. Felállt. Az ember már-már várja. nem lehet rossz vályú. hogy eloltsa a tüzet. mikor lát gyöngyöket a szakálladban.

– No. ha jó tippet akar. így négyesben. hogy együtt vannak. . de nem válaszolt. – Miért lefejezés után? – Ugyan! Egy ilyen fej egymaga is elég. – Szerintem inkább Keresztel Szent Jánosra hasonlít – mondta Pierson. a napon. ahova be ne dugnák az orrukat. milyen híreid vannak? Pierson el húzott zsebéb l egy makulátlan tiszta zsebkend t. – No? Milyen híreid vannak? Ide figyelsz. Nevettek mind a négyen. nem raknám a szakállamba. – Nyugodtan rájuk bízhatja magát az ember. abbé. azután kiosztotta. – Eriggy a fenébe – mondta lágy hangján Pierson. Maillat el rehajolt. amíg rá is sor kerül. A test felesleges hozzá. Alexandre mellett ott sorakoztak egy deszkán a cimborák bádogpoharai. Sorra mindet megmerítette a boroscsöbörben.– Ha gyöngyeim volnának. Örültek. Dhéry? Dhéry tétován megmozdult. és várt. – Keresztel Szent Jánosra nem sokkal a lefejezés után. – Fényes pofák ezek a papok – jegyezte meg Alexandre. és megtörölte szája szélét. A teremtésit nekik! Nincs az a lyuk. A saját poharát Maillatnak nyújtotta át.

A csicskásnak sikerült úszva megmenekülnie. – Igen – mondta Pierson –. – Ha igaz. Pierson ránézett. mit mondasz. s akkor is zárt egységeket szállítottak el. Hát nem? De az angolok mentségére legyen mondva: k legalább behajózzák a maguk embereit. ha igaz. Csend támadt.– Nos… A bray-dunes-i behajózásnál csak angolokat vesznek fel. – Nos? – kérdezte Alexandre. hogy az egyik hajón felfedeztek egy francia rnagyot a csicskásával. . az angolok úgy bánnak most velünk. abbé – mondta Alexandre. – Bray-Dunes-nél csak angolokat hajóznak be. Kisvártatva megtoldotta: – Persze. Aztán meg tisztesség ne essék szólván. Most mindenki kémgyanús nekik. illegálisan kerültek a hajóra. – Hangosabban. A franciák pedig… A hajóraszállásnak elvben Dunkerque-ben és Saint-Malóban kellene folynia. mi is lemaradunk. miután megfutamították ket az Albertcsatornánál. mint mi a belgákkal. Áthajították ket a hajókorláton. Valaki mesélte. – Olyan el kel én beszélsz. Maillat vállat vont. Az rnagy megfulladt. – Rohadt dolog – mondta Alexandre. de eddig csak elvétve. hogy nem hallani. Kár a g zért ott kísérletezni.

mivel roppant vastag combját csak kínnal-keservvel tudta egymásra csúsztatni. Pierson felemelte a fejét. és megtömködte. hogy ebéd el tt már ivott három pohárral. azt már nem. miért nem adsz? – Ez a szarházi elfelejtette megmondani. – Ne zavartassátok magatokat továbbra se – mondta Dhéry. Ezután semmi említésre méltó nem történt. márpedig ez id t igényelt. Maillat kifejezéstelen arccal ivott. hogy Maillat felhajtsa az italt. – Miért nem adsz? – Igen – szólt Maillat –. Kihúzta zsebéb l pipáját. – Nyújtsd ide a poharad. Elég lesz így is. törte meg a csendet. és meríthessen magának is. – Nem. . El rehajolt. semmi se hiányozna a boldogsághoz. ennyi az egész. Alexandre összekulcsolta nagy kezét a térdén. átvehesse t le a kulacsot. – Együtt ittunk három pohárral. Szeme nem látszott szemüvege mögül. Alexandre. várta. – Jó a kávéd. – Ha még egy jó whiskyt is adnál – folytatta Maillat –.– Nos. és újra keresztbe rakta. Dhéry kinyújtotta keresztbe font lábát. Pierson maga mellé tette poharát a földre.

– No hát akkor! – kiáltott fel Maillat. hogy nem marad. – Ezt mondom én is. . hanem a véredr l! Alexandre el kerített egy üveget a hálókocsi gyógyszeresládájából. Aztán telitöltötte a sajátját. – Az napi három. Dhéry is szeretne inni. Maillat felnevetett.– Látod. hogy nem is whiskyr l van szó. hogy elszopogassuk. Az én whiskym. miért hagyom mindig ezt a nagy marhát el ttem inni. de figyelmeztetlek benneteket. csak kilenc üveg. – Én se tudom. – Mit rágod a májunkat? Hozd ide. az istenfáját! Az ember azt gondolná. Megtöltötte Pierson és Dhéry bádogpoharát. Dhéry ernyedten megmozdult a sarokban. – Ahogy tetszik – mondta Alexandre –. – Végül is az én whiskym. – Az egész banda whiskyje – ellenkezett Alexandre. és odaadta Maillat-nak. Épp annyi id nk van még. – Te loptad a tommiktól. miel tt az uraságok ideérkeznek. – Csak tudnám – dünnyögte –.

Most már lövöldözhetsz újra. . Az abbé elmosolyodott. és ünnepélyesen fölemelte poharát. – Pisztollyal? – Három golyóval. – Mindenesetre ismeri a dörgést – mondta Maillat. Dhéry tétován megmozdult a sarokban. Maillat visszarakta a pisztolyt tokjába. – Patkányöl ! – Nocsak – mondta Pierson –. Alexandre úgy nézett rá. – Tessék. és feléje fordult. – Emelem poharam – mondta hamis pátosszal –. – Add ide a pisztolyod. – Nem csinálhatnátok másutt? Alexandre vállat vont. Megtölt m újra. mint kotlós a csibéjére. és rágyújtott. A másik kett vel csak idegeskedtem. – Ne izgulj. Tulajdonképp már az els eltalálta. megöltél egy patkányt? – Valamit meg kell ölni ebben a háborúban. emelem poharam a jövend beli foglyokra! Pierson vénlányos gráciával pipára gyújtott.Cigarettát vett ki a zsebéb l. Az abbé stukkerszakért .

hogy együtt csináltuk végig az egész háborút? – No és? – kérdezte Pierson. és így szólt: – Ide hallgass. – Azt már nem! Csak nem hagyjuk el egymást épp most. négyünknek együtt nem sikerülhet. Maillat? – Szerintem is helyes. – De az ég szerelmére! Elfelejted. Hirtelen kiegyenesedett. – Nem! – kiáltott fel hevesen.– Ó. nem szabad ilyen hamar kétségbeesni. amikor az egész háborút együtt csináltuk végig! Pierson ránézett. Ha tehát egyikünk úgy látja. Ide figyelj. – Azért még nem kell mind a négyünknek fogságba esni. hogy a legkisebb esélye is van behajózni. te jól beszélsz angolul. – És szerinted. Alexandre? – Mit szerintem!? – mondta Alexandre. Maillat. De egy ember könnyebben elboldogul. Alexandre épp a csetrest rakosgatta a lakókocsi ajtaja el tt. te megpróbálhatnád Bray-Dunes-nél. próbálja meg. – És te. fiúk? Dhéry! Szerinted? – Helyes – mondta tétován Dhéry. nem – mondta lágy hangján –. . Mit szóltok hozzá.

és szemében a gyöngédség szikrája csillant meg. anyukám – válaszolta Maillat. – Nesze. Ó. megint rendben. Térde közé szorította a whiskys üveget. a felfordulást találta a legborzasztóbbnak. hogy ellássa ket. Minden rendben volt. háttal a szanatórium falának Pierson. És a házak! Szentisten. még csak nem is a vereség. szemben vele. Alexandre-nak hirtelen eszébe jutott a visszavonulás. Az országutakon összezagyvált egységek. Alexandre. állt. s azon buzgólkodott. – Nem vagyok bolond feleslegesen vásárra vinni a b römet – közölte Alexandre. Borzasztó volt a visszavonulás. és simogatta. immár ki tudja. – Azt tesztek. Tekintete végigpásztázott a cimborákon. amíg van szád. hogy váljanak el egymástól. Újratöltötte a poharát.Visszaült a helyére. te kis idióta – mondta. – Igyál! Igyál. egymás hegyen-hátán szorongó asszonyok meg gyerekek. megcsonkítva. És Pierson most arról beszél. a szekereken. Nem annyira a veszély. . minden útelágazásnál tűzvész. Alexandre. Mellette Maillat. amit akartok – bökte ki szomorúan. szabadon lógó ablakkeretek a szétl tt homlokzatokon. Mindegyik a megszokott helyén. Alexandre-ra nézett. s Pierson mellett Dhéry. autótemet k. és odaadta Maillat-nak. meg. tolongó. bent bútorroncs. hányadszor. menekül tömeg. Csömörrel gondolt rá vissza. a házak! Kibelezve. – Kösz. Mind a három itt ült.

hogy a vele szemközt álló Alexandre hátrafordult. amióta a szanatóriumhoz értek. hogy ilyen helyrehozhatatlan és gigantikus felfordulás egyáltalán lehetséges. majd összenézett. és kiszámította. Szeme olyan merev és lélektelen volt. De ezek a disznó fritzek hamarabb itt lesznek. ha valóban jól osztja be. De csak a szanatórium fasora. Alexandre el sem tudta képzelni. Alexandre a gyógyszeres ládában tárolt élelmiszerre gondolt. De most jobb volt. Nem. Sose lehet igazán berendezkedni. A három cimbora rápillantott. mint a halaké az akvárium üvegén át. olyan mereven és szúrósan nézett maga elé. Dhéry se látott. és újból Dhéryre nézett. fehérnemű az omladék között. S t. éppenséggel minden pompásan alakult. sose lehet nyugodt az ember. Pierson elfordította fejét. – Milliókat! Milliókat lehetne bezsebelni! Szemüveges tekintete olyan éles és hideg volt. S t. hogy Maillat felkacagott. Dhéry nem látott senkit. . – Ó. Egy szó. hogy jó beosztással egy hétig is kitart. mint száz. fák meg cselleng katonák voltak mögötte. Elképedésében olyan bárgyú arcot vágott. – Hol? – kérdezte Alexandre. – Milliókat… – szólalt meg Dhéry.széttört edény. csak bámult maga elé. Sokkal jobb. tíz napig is. Merev testtel maga elé bámult. se hallott. a keservit! – kiáltott fel.

Pierson megrázta Dhéry karját. Alexandre fölnevetett. – A whisky hatott így rá? – Lehetetlen. – Mindenesetre az imént mintha itt se lettél volna. – Húzz be neki egyet. hogy úgy beszéltek rólam. – No. Csak két kortyot ivott. nyögd már ki! Dhéry mereven maga elé bámult. Szeme ismét eltűnt szemüvege mögött. – Mondjátok – szólalt meg Dhéry –. Dhéry – mondta Pierson. Attól felébred. – A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre.– Nos? – kérdezte Alexandre. Maillat Piersonra mosolygott. – Hogy? Mondtam valamit? . és körülnézett. mintha itt se volnék? – Á! – mondta Maillat. Dhéry megrezzent. – A teremtésit! – mondta Alexandre. – Húzz egyet a pocakjára. és Dhéry karjára tette a kezét. – Gyerünk – mondta Maillat –. nem unjátok még. – Szóval itt vagy? – De még mennyire! – Egész terebélyesen.

– No és? – kérdezte Alexandre. ki tudja. – Hülyének nézel bennünket? – mondta Maillat. az mindig jelent valamit. mint te?" – Csak ne húzd fel az orrod. – Nos – kérdezte Alexandre –. mi van azokkal a milliókkal? Hol vannak? Azok a bezsebelend milliók? Hol zsebeled be ket? Itt? Dhéry elmosolyodott. és Maillat-nak. hogy Dhéry ajka . – Mit mondtam? – Azt mondtad: “Milliókat…" A keservit! Milliókat lehetne bezsebelni. mozdulatlan. mint te. kérlek.– Valami milliókat emlegettél. – Ezt mondtam? Szeme egészen eltűnt szemüvege mögött. – Nem tudom – mondta tétován. csak hangosan álmodoztam. – Semmit se jelent. – Mit jelentsen ez?… Ezek a milliók? Dhéry teste már csak egyetlen puha. – Ha egy ilyen pasas. újra az az érzése támadt. lottyadt massza volt. – Mit akarsz ezzel mondani: “Olyan pasas. – Ó – kiáltott fel Dhéry. hányadszorra. hangosan álmodozik.

Pierson fölemelte a fejét. s keresztbe font karral nyújtózkodott. – Addig is ereggy. – Biztosan álmodtam. – Mit csinálsz ma délután? – Fura kérdéseid vannak. – Jó – mondta sért dött arccal Alexandre –. – Nem olyan sürg s – mondta Dhéry. Pierson pedánsán kiverte rövid pipáját. Füstfelh vette körül ket. hogy megmozdult volna. Mind a négyen nyomban földre hasaltak. és hozz vizet a mosogatáshoz.kínlódva tolja fel az arcára kétoldalt rá boruló hatalmas hústömeget. hallod-e. Egy darabig valamennyien hallgattak. mint te – mondta Dhéry. senki se kényszerít… Felállt. . Mintha még számítana. mi lesz azzal a vízzel? – kérdezte Alexandre. és Dhéryt nézték. aztán tompa puffanás hallatszott balra néhány méternyire. mit csinál az ember. – Hisz én se tudok róluk többet. – Megyek már – mondta Dhéry anélkül. Dhéry. E pillanatban valami elfütyült a fejük fölött. Maillat felállt. – No. Rajtad a sor.

– Jellemz rád! – mondta Maillat. Egy fadarab Dhéry elé esett. Balról ordítás és segélykiáltás hallatszott. hogy k kapták. és nem mi.– 77-es – mondta Pierson. – Akkor hát? – kérdezte diadalmasan Dhéry. Maillat tekintete a nyűtt bakancsos halottat kereste. Nem érte találat. – Akkor hát… Jellemz rád. mintha szegény ember volna. egy kis vászon is van még rajta. Megfogta. A rácskerítésen egy kar lógott. – Még mindig jobb. Az ágyúgolyó a hullák közé esett. ennyi az egész. – Szerinted inkább mi kaptuk volna? – Nem. . de azonnal el is engedte. Nyomában iszonyú kavarodás támadt. Maillat-t ez megmagyarázhatatlan elégtétellel töltötte el. – Forró. Újabb fütty és tompa robbanás közvetlen közelükben. A füst egyre vastagabb lett. Maillat feltérdelt. melyt l úgy festett. Dhéry köhögött. – Ezt megkapták – mondta és visszafeküdt. Változatlanul ott feküdt a helyén a túlságosan rövid takaró alatt. Köhögni kezdett. – Hordágyroncs – mondta Alexandre –. és a szanatórium kertjére pillantott.

– Ez túlságosan hirtelen jön – mondta Pierson –. vajon Pierson imádkozik-e. nem félt. Maillat jobboldalt két bakát pillantott meg: becsúsztak egy kocsi alá. Maillat is csendes volt. Balról még egyre hallatszott a kiáltozás. Egy makulátlan tiszta ing.– Különös – mondta Alexandre –. az embernek nincs ideje félni. ennyi volt az egész. és káromkodni kezdett. Teremtett lelket se lehetett már állva látni. és ma reggel vett fel. 77-es volt? . Feküdt a földön. és meglepetten tapasztalta. Pierson – kiáltotta oda. aki ilyenkor mindig imádkozott. Egy makulátlan tiszta ing. és átvillant rajta. hogy már semmire sem gondol. vajon az autó hathatós védelmet nyújt-e. Elöl teljesen bepiszkolódott az inge. Nem félt. Katona volt a többi katona között. a tüzérségt l sose félek. – Te. Káromkodott és gondosan tisztogatni kezdte. Amint földre vágódott. – Azt hiszed. Csak fekv khakiszínű alakokat a végtelenségig. Az imént még lármás tábor mintegy varázsütésre elcsendesedett. ráfeküdt a tábortűz hamujára. érezte a földet. Alexandre felkönyökölt. Arra gondolt. egy perc múlva felhagyott vele. Majd a fekv Pierson felé fordult. Néhány másodperc telt el. és ami most piszkos. de nem tudta a kérdést eldönteni. Alexandre-nak volt egyszer egy nagyon vallásos bajtársa. . melyet Arques-nál mosott ki. A repül bombáktól igen. és nem gondolt semmire.

hanem tudom – válaszolta habozás nélkül. Biztosan azt a 75-ös üteget keresik.– Nem hiszem. – A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre. “Átkozott tengeri medve" – gondolta Maillat. hogy oldalára hemperedett. és hátat fordított Dhérynek. “Fél" – gondolta Maillat. – Tíz kilométerre! Szóval tíz kilométerre vannak! – Talán még közelebb. – Nem tudod? – Nem vagyok vízipatkány. Majd megkérdezte: – Vajon a szanatóriumot lövik? – Nem hiszem. fels ajka remegett. megszokott hangján Pierson. . – A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre. – Mennyire visz a 77-es? – Mint a 75-ös. De érezte. Maillat Dhéryre nézett. Olyan kínosan érezte magát. Tíz kilométer a maximális hordtávolság. – Tíz kilométerre. amely ma reggel ásta be magát a tisztáson. – És mennyire visz a 75-ös? – Hogyhogy? – kérdezte Pierson. hogy Dhéry változatlanul fél a háta mögött. Dhéry sápadt volt.

Maillat még nem látta ilyen közelr l. ha egy lövedék ötszáz méterre csapódik be a célponttól. és Maillat ismét megállapította. és bűnösnek érezte magát. ugyanúgy mint máskor. Úgy tetszett. és arca rózsaszín. Nemcsak azért." – Ma reggel ásta be magát. – Az nem is rossz – folytatta mosolyogva Pierson –. “Az istenit! – gondolta – végül is nem én tehetek róla. – Gondolod? A tisztás ötszáz méternyire van. mihelyt lesüti a szemét. – Marha – mondta Alexandre. a szanatóriumtól fél kilométernyire. hanem mert különös kifejezés uralkodik el rajta. lányossá válik az arca. és belövésnek ez nem is rossz – mondta Pierson. Pierson feje egészen közel volt Maillat-hoz. Lesütött szemmel mosolygott. és Maillat kínban volt. – Szóval egy 75-ös üteg van a tisztáson. Stramm kis hadnagy. bezárkózik titkos kincseivel. Dhéry változatlanul félt a háta mögött. Egy hadnagyocska süti el az utolsó golyóit. .– Miféle tisztáson? – Tudod. mert a szempillája hosszú. hogy mihelyt elmosolyodik. – Emlékszem már – mondta Maillat. Pierson épp elmosolyodott. hogy fél. – Közben a fritzek meg minket l nek. jobbra. – A fritzek csak belövik magukat.

az abbé nagymester. – Ne marháskodj! Dhéry! Dhéry még csak hátra sem fordult. s szinte összeolvadt a robbanással. Még egyre az jár a fejében. Sietek. Rövid volt. amikor megszólította. is felállt. Felkönyökölt. – Megbolondultál? – kiáltotta Alexandre. – Dhéry! – kiáltott utána Alexandre. hogy inge ne érjen a földre. – Ráadásul – mondta Alexandre – a lyukas csöbröt vitte el! A földre lapult. – Hova mégy? – Vízért.– Nyugodtan rábízhatod magad – mondta Alexandre. Egyéb dolgom is van. – No. A pocakos emberek lompos fürgeségével felállt. de Dhéry már leakasztotta a csöbröt a lakókocsi ajtajáról. Ezúttal alig hallották a fütyülést. er tlen. vajon imádkozott-e Pierson. – Ami a fegyvereket illeti. nekem ebb l elég volt! – kiáltott fel dühösen Dhéry. ügyelve. Azután ismét füst lepte el ket. Nagy léptekkel távolodott. . – Nem fogok itt nyuvadni egész délután. – Vége? – Nem tudom.

és mindenféle rekedt.– Nem messze csapódott be – mondta Pierson. – Csak nehogy Dhéry… De már ott is állt el ttük jókedvűen. Alexandre felállt. Nyaka hirtelen visszataszító begyként kidagadt. – A 77-es. amelyet valaki szórakozásból rázogat. – A teremtésit! – mondta. – Felállók… Semmim se tört el! Semmim! Még a hajam szála sem görbült meg. hogy arca meg nyaka szakadatlanul remegett. üres kézzel. Abbahagyta. – Igen – mondta Pierson –. arrafelé vastagabb. – Olyan közel csapódott be. majd lelappadt. – Nahát. úgy mint egy tál kocsonya. gurgulázó hangot hallatott. hogy földhöz vágott. rájött a röhögés. fiúk! – mondta. lila színbe csapott át. . – Mi történt velem! Abbahagyta. Köhögni kezdtek. – A kút körül. fuldokolt a nevetést l. Olyan hangosan hahotázott. fiúk! Már a hasa is rázkódott. – Azt hiszed? – Nézd a füstöt.

ütemesen rázkódott a válla. Illetlen kis hangok bugyborékoltak ki bel le. remegett az arca meg a nyaka. és Alexandre épp csak el tudta kapni a vállánál fogva. Alexandre feléje lépett.Most már kotkodácsolt. mint aki sose hagyja abba. – De a kezed. – Bánom is én! Nincs csöbör. mint a vásári léggömbökb l. amelyekb l kieresztik a leveg t. úgy nézte. rázkódó testéhez. – Az ám. – Rögtön az jutott eszembe. öreg fiúk. . Mindig is bántotta Dhéry nevetése. mintha semmi köze sem volna kövér. nincs csöbör! Még nyoma se… Maillat elfordította a fejét. milyen pofát vág majd Alexandre… A három cimbora körülállta. Nevetése hirtelen elhalt. szemüvege mögött pedig hidegen és mereven fénylett a szeme. de oda a csöbör! Oda. elnyelte a föld. Arcából és nyakából kiszaladt a vér. Dhéry… – Mi van a kezemmel? – kérdezte nevetve Dhéry. A három cimbora nem vette le a szemét Dhéryról. Rengett a hasa. az gépiesen követte tekintetüket. Keresem mindenfelé!… Benézek a kocsik alá!… Még a fák közé is bekukkantok!… Úgy kacagott. Megtántorodott.

s lecsöpög vére barna kis tócsába gyűlt a lábánál! – A kezem! A kezem! – Semmi az egész – mondta Alexandre. – Tudod mozgatni? – kérdezte Pierson. mint egy gyerek. Nézte a kezét. Fels ajka remegett. – Nem látszik nagyon veszélyesnek – mondta Pierson.– Whiskyt! – kiáltott Alexandre. – A kezem… – Ezt már hallottuk. Nézte a kezét és a barna kis tócsába gyűl vért a lába el tt a poros földön. Dhéry válasz helyett biccentett. – A kezem – nyögte Dhéry. Dhérynek még egyre folyt a vére. olyan volt. Megitatta. – Gyorsan. Fels ajka lebiggyedt. whiskyt! Dhéry most nagyon sápadt volt. – A kezem! – Állj egyenesen – szólt rá Alexandre –. – Tudod mozgatni? . Vörös volt. összeroppantsz a súlyoddal. és kezére öntötte a kulacsban maradt whiskyt. Vastag lába szünet nélkül remegett. Alexandre gyengéden megfogta a csuklóját. aki mindjárt sírva fakad.

– Megháborodtál. – Nem látszik nagyon veszélyesnek – vélte Pierson –. mi van a kezeddel! – szólt rá Maillat. – Állj rendesen. agyonlapítasz. – Nem – tiltakozott Dhéry váratlanul felélénkülve. összelapítasz. – Bekötözlek. – Ülj le – rendelkezett Alexandre. Pierson megragadta Dhéry csuklóját. . már nem vérzik úgy. – A kezem! A kezem! A kezem! A kezem! – Ugyan. Dhéry hirtelen nyöszörögni kezdett. – Megháborodtál? – Fert tleníteni kell a sebet – válaszolta Dhéry. – Nem tudlak tovább tartani. – Vigyetek be a szanatóriumba. – Ezzel? – kérdezte Maillat. Más dolguk sincs most a szanatóriumban. – Ne tehénkedj így rám. – Tudod mozgatni vagy sem? – Tudom.– A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre. – Vigyetek be a szanatóriumba. a kutyafádat! Agyonlapítasz a súlyoddal.

Alexandre felállt. és . Maillat ugyancsak felállt. eltávolodtak. – Jó – jelentette ki Dhéry –. Elkísérlek. Már nem volt szüksége arra. – Én itt maradok – közölte mosolyogva Pierson. Alexandre olyan zömök és Dhéry olyan kövér volt. Legalább két ember kell. – Rendben van – adta meg magát –. hogy visszahozza a hulládat. elmegyek egyedül. ha cserbenhagytok. – Én is elkísérlek. és összébb húzta nadrágszíját. Megállt a saját lábán is. – Egy kis karcolásért! – méltatlankodott Maillat. és hátratekintett. Már csupa életer volt. amint hármasban. akkor magam megyek. nyertél.– Jó – mondta Dhéry –. itt maradok. középen Maillat-val. Alexandre félt pillantást vetett a lakókocsira. hogy Alexandre támogassa. – Van egyéb dolguk is a szanatóriumban. – Ne beszélj így – mondta Dhéry. Tétován a lakókocsira pillantott. – Túlzás – jegyezte meg Pierson. – Egy kis karcolásért! – Néha az ilyen karcolás halálos. Pierson nézte ket. Maguk mögött hagyták a szanatórium rácskerítését. hogy Maillat hihetetlenül karcsúnak látszott mellettük. – Nyugodj meg.

“Kellemes kavicsos úton járni – gondolta Maillat. és csikorog az ember talpa alatt. Tettem neki egy kis szolgálatot. Közben pedig elfolyik minden vérem. Ellentétben a homokkal. – Honnan ismered? – Tegnap ismertem meg. El húzta zsebéb l rövid pipáját. hogy az eljövend hetekre. s közben azon kapta magát. ahonnét kivette. Egy id után térdére könyökölt. és imádkozni kezdett. – Túlzol – mondta Maillat. Különben. . és nekitámaszkodott a szanatórium falának. – A kavics kemény. Aztán egy bokor mögé kerültek. eltűn dött. hónapokra gondol. ha sorba állunk. – Újabb titokzatosság. Leült megszokott helyére. – Kéresd majd Cirilli alorvost. tenyerébe temette az arcát. és eltűntek Pierson szeme el l.elindultak a fasorban. Itt mindenfelé homok van. A három cimbora a szanatórium kertjének f útvonalán ment végig." Dhéry Alexandre felé fordult. Néhány percig így üldögélt. – Ki az? – Egy ismer söm. órákig ácsoroghatunk. Állandóan belésüpped a láb. – Cirillit kéresd. aztán visszarakta oda. – Már alig vérzel. Pierson egyszerre nagyon egyedül érezte magát.

– Sose árt. Id nként körmölt valamit egy cédulára. bemásolta a lajstromba.Jobbra nézett. alaktalan roncsok. A két katona levett egy takarót. A kötöz helyiségbe lépve olyan er s genny. módszeresen. Tempósan. egy ajtó el tt. Sehol sem látszottak vérfoltok. hogy nem mindenkit ápolnak. Néha fölemelte a fejét. ha az ember ismer egy dokit – mondta Dhéry –. el vett egy nyomtatott ívet. s az ívet is odagombostűzte a lajstromhoz. legtöbbje állva. s amikor elegend nek vélték a mennyiséget. Mások a földön feküdtek. sz ke kis szakaszvezet ült egy asztalnál. terepszínegyenruhás. különböz színű cédulák és nyomtatott papírívek hevertek. különösen ezekben az id kben. csak khakiszínű rongyokkal fedett. szájához ragasztott cigarettával a hullákat rakosgatta. p re arcú. A szanatórium túlzsúfolt. hogy Maillat-t rosszullét környékezte. és fennhéjázóan s . Elképzelheted. az egészet feltették egy hordágyra. s nekitámasztották hátukat a falnak. Az asztalt úgy helyezték el. valamit vastagon kihúzott egy kék ceruzával. Egy halálsápadt katona a padlón nyúlt végig. összegyűjtötte rajta a roncsokat.és izzadságszag csapta meg ket. aki jelentkezik. hogy félig eltorlaszolja a bejáratot. s veríték patakzott tarkójáról a vállára. Körülbelül ötven-hatvan ember várakozott. A kis szakaszvezet el tt hatalmas lajstrom. aztán odagombostűzte a cédulát a lajstromhoz. Nagyon soknak meztelen volt a fels teste. Mellettük egymásra rakva takarók és összehajtott hordágyak sorakoztak. A terem végén. Két katona feltűrt ingujjban. izzadt a homloka.

Sz ke volt. Ott állt. Majd ha sorra kerül. . de tekintete senkin sem pihent meg. – Nem err l a kis karcolásról van szó – mondta Dhéry. Dhéry ingujjban volt. – El van foglalva. Udvariasan beszélt. kezelik. A három cimbora eléje lépett. A szakaszvezet felállt. Fontos. Akár egy hústorony. az asztal el tt. – Lesz szíves megkeresni. A kis szakaszvezet fölemelte a fejét. mint akit lecövekeltek. – El van foglalva – közölte foghegyr l a kis szakaszvezet . – Lesz szíves közölni Cirilli alorvos úrral. de csizmában és jól szabott nadrágban. – Cirilli alorvossal akarok beszélni – mondta Dhéry. Enyhe kölniszag lengett körülötte.unottan végigsétáltatta tekintetét a sebesülteken. de hangja pattogott. mint az ostor. – Ha megsebesült – vetette oda foghegyr l –. álljon be a sorba. – Cirilli alorvossal akarok beszélni. A szakaszvezet hirtelen lesunyta a fejét. A kis szakaszvezet szaporán Dhéryre pillantott. hogy Dhéry hadnagy szeretne beszélni vele. A kis szakaszvezet nem emelte fel a fejét. p re arcú és elegáns. Dhéry nem mozdult.

– Megpróbálom. Alexandre felnevetett. – Disznó! – Alágyújthatnánk az irományainak – javasolta Maillat. – De szívesen fenéken rúgtam volna ezt a kis dugaszt – csattant fel Alexandre. amikor visszajön. Ott állt. – Megpróbálom – mondta a kis szakaszvezet . akár egy hústorony az asztal el tt. hogy Dhéry hadnagy keresi. – Mióta vagy te hadnagy? – Ha muszáj – muszáj. .– Megpróbálok bejutni hozzá. – Próbálja meg. De csakugyan nagyon el van foglalva. – Mondja meg neki. – Vagy kiherélhetnénk. Most úgysem veszi hasznát a… – Strici! – háborgott Maillat. – Ez az – helyeselt Dhéry tökéletes hanyagsággal. – Rohadt kis dekkoló – vélte Maillat. s a vastag lencsék mögül rámeresztette hideg szemét a szakaszvezet re. És eltűnt az ajtó mögött.

– És a feneked? Az nem foglalt. – Err l a gazfickóról! – A! – ámuldozott Dhéry. erre csak tekintéllyel lehet hatni. – Én észre se vettem. ha nem sikerül ez a hadnagy-trükk? Dhéry kivett a zsebéb l egy doboz cigarettát. De én azonnal láttam. te rohadék? – Disznó! – “Majd ha sorra kerül. – Ha rám akadsz – mondta Alexandre –. Dhéry hideg szemével ránézett. – Mindenre fel kell készülni. s egy szobalány udvariasságával meghajolt. hogy ennek a fickónak nem baksis kell. engem nem veszel le a lábamról. .– “Nagyon el van foglalva” utánozta Alexandre. – Ez a legrosszabb benne! – De hát kir l beszéltek? – kérdezte csodálkozó arccal Dhéry. kezelik" utánozta Alexandre. – Mit csinálsz. hogy megnyer én viselkedem. – Téged azzal vettelek volna le a lábadról. A kis szakaszvezet visszajött. – Ráadásul még igaza is volt a gazembernek.

fehér köpenyes. Háború el tt a Bichat-kórházban dolgoztam. dokikám – mondta Dhéry. bútorozatlan kisebb helyiségben találták magukat.– Ha volna olyan szíves átfáradni a másik szobába. Már-már ki se jöttem. ki az. Nem tudtam. Simára nyalt fekete haja volt és ritka szép arca. A mennyezetig fehér. – Engedje meg. hadnagy úr. Dhéry! – kiáltotta elmosolyodva. – Az ügyeletes valami Dhéry hadnagyot emlegetett. nagydarab fiatalember jött be. Elmosolyodott. Hirtelen kinyílt a jobb oldali ajtó. . el villantak gyönyörű fogai. dokikám… Cirilli kezet szorított Maillat-val és Alexandre-ral. s ismét el villantak fehér fogai. Szélesre tárt ablaka a szanatórium kertjére nézett. Sietve két lépést tett feléjük. – Tudja. Maillat elmosolyodott. még nincs meg a doktorátusom. Vérfoltos. – Az ügyeletes bizonyára tévedett – mondta határozottan Dhéry. – Miben lehetek szolgálatára? – Jöjjön el hozzánk ma este vacsorára. Nagyon szép volt. Amint elmosolyodott. – Ó! Maga az. és Dhéryre nézett. de csak mint bentlakó orvostanhallgató. – Nem árt majd egy kis kikapcsolódás a szanatórium után. Aztán meg a szakácsunk is kitűn .

– Ma este iszunk egyet közösen. hogy nem is orvosnak. Cirilli figyelmesen a seb fölé hajolt. A nyári légben egy kis 77-es szálldosott. – Whiskyvel mostuk ki. – Nem túlságosan mély. – Azért mégis teszek rá egy kötést. – Nagyon szívesen. Csak nagy ritkán tudunk egy-egy órát szakítani magunknak. a szanatóriumban. – Jó lesz egy kis kikapcsolódás. orvost alakító ifjú h sszerelmesnek látszott. – Semmiség. és én megpróbáltam elkapni. – Magának is jut még – vágott a szavába Dhéry. Olyan szép volt. – A kutyafáját! Erre pazarolják a whiskyjüket? Én szívesebben megiszom.Alexandre-ra mutatott. inkább valamilyen filmben. Cirilli elmosolyodott. Megfelelne például hat óra tájban? – Tökéletesen. de korán. Tudja. szép tiszta seb. De mi történt a kezével? – A kezemmel? – kérdezte hanyagul Dhéry. mindnyájan halálosan kimerültek vagyunk itt. .

Bevitte ket a szomszéd szobába. – Tudja. A sz ke ápolón ott maradt Cirilli mellett. Sz ke ápolón járta a csoportokat. A sz ke ápolón melléjük lépett. – Túl lehet terhelve munkával. Három-négy fehér köpenyes fiatalember hajolt a sebesültek fölé. Nem nézett senkire. Nem érz dött se vér-. hogy mer véletlenségb l is bekerült a n lényéb l sugárzó – másnak szánt – h . még miel tt megvizsgálhatnánk ket. óránként ötvenen jönnek. hogy csak a súlyos sebesülteknek tartjuk fenn. De olyannyira fogytán a készletünk. – Nem adna egy tetanuszinjekciót? Cirilli habozott. és hirtelen megérezte. itt csak apró horzsolásokat kezelünk. hogy feltekintett volna. Pólyát csúsztatott Cirilli kezébe. jó volna. s keresztbe font formás karján nyugtatta kezét. várakozik. Az orvos anélkül. Az éter mind a kett t elnyomta. Cirilli b ségesen étert öntött Dhéry sebesült kezére. se izzadságszag. Cirilli beléptekor élénken hátrafordult. megköszönte. – Persze.és . és sokan beadják a kulcsot. Egymásra mosolyogtak. Ismét felvillantotta ragyogó mosolyát. A mészárszék a másik szárnyban van. osztogatott pólyákat. Maillat rátekintett. – Képzelje – mondta vidáman –. Úgy tetszett. Mozdulatlanul állt.

A sz ke ápolón sarkon fordult. Arca fenséges mosolyra nyílt. rengeteg a munkám… – Akkor hát a ma esti viszontlátásra – búcsúzott Dhéry. – No hát a bébit bepólyáltuk – mondta Cirilli. – Bocsásson meg – menteget zött Cirilli –. Cirilli elmosolyodott. pirospozsgás ápolón pedig. – Legyen szíves. A sz ke. Majd bead egy injekciót.fényözönbe. Egész lénye csupa várakozás volt. – Néhány nap. de tudja. hozza a fecskend jét is." . Lesz otthon mivel meghatni a családot. és a seb helyén csak egy el kel forradás marad. “Szépséges leánykám" – gondolta Maillat. várt. várakozik. – Jacqueline – szólalt meg az egyik fehér köpenyes fiatalember. Dhéry nem mozdult. – Este hatkor. hogy Dhéry most bizonyára azt gondolja: “Nyertem. mint augusztusi mez a záporra. – Ha annyira ragaszkodik hozzá! És Maillat-ban felötlött. Maillat figyelte. Hadd nyugodjam meg teljesen. hogyan ring a csíp je. dokikám. és átsietett a termen. Maillat még sose látta ilyen behízelg n mosolyogni. úgy tetszett.

– Legalább ennyi hasznom legyen bel le – mondta Dhéry. Maillat mohón szívta a leveg t. mint a Riviérán. Már minden a legnagyobb rendben volt. Elmentek a hullák mellett. Nem sokba kerülne neki. Érz dött. mintha utolsó díszszemlére készülnének. mint hal el a fövényen az utolsó hullám. Elképedten tapasztalta. Találtál egy újabb kifogást. miel tt meghívod a dokidat.Kint még egyre úgy tűzött a nap. – Legalább hozná el Cirilli ezt a Jacqueline-t is – jegyezte meg Alexandre. mint a kezeddel. – Miféle Jacqueline-t? – Azt a kis sz két. Különösképp hat órára. hogy kihúzd magad a vízhordás alól. Ha valaki jól figyel. nem érzi többé az éterszagot. Némelyik halom nagyra. Maillat egy hordágyon két bal lábat pillantott meg. némelyik meg szemlátomást kisebbre sikerült. Ezzel is úgy vagy. De a két szanitécnek nem volt pontos szemmértéke. hallhatta volna. hogy minden tagja ép. ha meg akarna er szakolni. Hirtelen úgy érezte: boldog. Nem te bajlódsz majd a f zéssel. – Hallod-e. aki behozta a pólyát. . Dhéry – mondta Alexandre –. bennünket is megkérdezhettél volna. s nem lát több vért. – Szívesen meglapogatnám ezt a Jacqueline-t. A hordágyak oly katonásan sorakoztak. Dhéry meglepetten ránézett. hogy kétlépésnyire t lük a tenger.

Maillat? Nem is vette észre. Magányosan. A két cimborához fordult. de el kell válnom t letek. – Ehhez meg mit szólsz. te Maillat. Nagyon sietek. Tán csak a mellb séggel van baj. nem is vettem észre. mert egy kanadai vadászgép szállt el fölöttük. Elment anélkül.– Á – mondta Dhéry –. hogy a választ megvárta volna. Nevettek. te ugye észrevetted? Szerinted milyen? – Nem rossz. Alexandre csíp re tette kezét. A szanatórium vaskerítéséhez érve. – No de ilyet! Ez a fickó csak azért zargat mindenkit. hogy… – Ne folytasd – vágott a szavába Maillat. Találkám van valakivel. szabadon körözött a tiszta déli égbolt alatt. – Az nekem nyolc – közölte tárgyilagosan Alexandre. – Nem is vettem észre! – kiáltott föl Alexandre sz rös karját az égre tárva. – Ne haragudjatok. De. – A mell engem nem izgat. fiúk. Dhéry megtorpant. – Hát ez rendben volna – mondta elégedetten. Aztán egyszerre az égre emelték fejüket. – Egy véleményen vagyunk. s a kezére pillantott. .

délután elmegyek Bray-Dunes-be. – Biztosan megfontoltad. Maillat arra számított. majd néhány lépést szótlanul tettek meg. – Nem is képzeled. Kellemes meleg volt a napon. – Hogyhogy? – kérdezte Alexandre. de csak kétszer felsóhajtott. hogy a kapzsi palik általában halvérűek? – Mondd csak tovább – biztatta Alexandre. – Jó. megfontoltam. – Igen. – Köszönöm.– És mindennek a tetejébe ez az átkozott halvérű alak még csak észre se vette a kis sz két. Segítek majd csomagolni. – Megpróbálok feljutni egy hajóra. Nevettek. és elmosolyodott. Alexandre ezek után se robbant ki. A fasor kavicsa csikorgott a talpuk alatt. Csupán megcsóválta a fejét. hogy Alexandre kirobban. nem viszek csomagot. ha beszélsz róla. . – Úgy? – szólt Alexandre. mennyit tanulok a marhaságaidból. – Kapzsi? Mi köze a kett nek egymáshoz? – Nem figyelted még meg. azután elhallgatott. – Alexandre. Csak cigarettát. – Kapzsi pali. és felvonta busa szemöldökét.

Alexandre halvány mosollyal hozzáfűzte: – Legalább lesz egy hírem. hogy Maillat ezt a választ várja t le. amelyet hamarabb tudok meg.– Szólj majd a többieknek. – Jó. – Akkor hát. mert tudta. Majd elmondom nekik. – Pierson morogni fog. – Hülyeségeket beszélsz – mondta Alexandre meggy z dés nélkül. mikor határoztad el magad? – Amikor Dhéry a millióiról beszélt. – Mikor az “imént"? – Miel tt Dhéry megsebesült. – Máris mégy? – Igen. – meg a milliói!… – Legalább hisz valamiben. – Mondd. Az imént magamhoz vettem. Nem akarok búcsúzkodni t lük. – Még a lakókocsiig se jössz el cigarettáért? – Már nálam van. inkább csak azért. ég veled. – Annyi baj legyen. mint . öregem. .

Égnek mered lábakkal. szelíd tekintete egy pillanatra megpihen rajta. SZOMBAT DÉLUTÁN Maillat egy döglött lovat vett észre két romos ház között egy bekerített telken. A sebesült állat hirtelen felcsapta a fejét. Sok szerencsét. Alexandre. öregem. Az egyik megsebesült a vállán. és behunyta a szemét. mintha rögtön felnyerítene. kifejezhetetlen és elcsigázott tartásban. Szájához emelte jobb hüvelykujját. különös. hogy szomorú. Fülrepeszt én hamisan. A másik – az els höz olyan közel. T le két méterre két másik ló állt dermedt mozdulatlanságban. Két hátsó lába szünet nélkül remegett. . Néhány másodpercig így állt. de egy hang se jött ki bel le. Majd megcsóválta a fejét. A sebesült ló újból felcsapta a fejét. Pofája kinyílt. harapdálni kezdte a körmét. De most ez is hamisan csengett. anyuka. felpuffadt hassal feküdt. hátrált egy lépést. Néhány lépést csendben tettek meg. társa nyakára hajtotta pofáját. úgy nézett a távolodó Maillat után.– Igen. hogy fara hozzáért – id nként megnyalta társa sebét. – Ég veled. – Ó! Ami engem illet!… – mondta Alexandre. és Maillat látta. – Akkor hát ég veled.

Csigalassúsággal jutottak csak el re. Khaki-egyenruhás angol és francia katonák hömpölyögtek rajta vegyesen. torlódás támadt. Mivel szembe is áramlottak kisebb csoportok. Káromkodás harsant. Képe cserzett volt. Maillat egy gyalogos kis rnagyot pillantott meg maga mellett. s fehér haja csillogott a napfényben. szép. Jobb fel l pattogó hangot hallott. A tengerhez vezet utca Bray-Dunes f utcája lehetett. hogy a színüket sem lehetett már megkülönböztetni. majd a hullám lassan továbbvonult. Egyik sem viselt fegyvert. és balra fordult. Fejük fölött az égbolt tengeri fürd zéseket. végtelen áradatban. nyári délutánok lustaságát idézte. – Nem tud vigyázni? . mellén két sor annyira kifakult kitüntetésszalag. bajusza kicsi. egymásnak koccantak. a kimerültség árkokat ásott. vakációkat. olykor kavarodás. Megtorpantak. Az emberek piszkosak voltak és porosak. átvágott a vasúti síneken. eltorlaszolták az utat. fárasztó megtorpanásokkal és zökken kkel. de vállukat és csíp jüket hatalmas borjúk húzták le. Valahányszor megálltak. Nem hordott sipkát.Maillat letért az útról. heves vita robbant ki s halt el hirtelen. aztán megint megállt. Amikor a tömeg ismét mozgásba lendült. Elözönl itek a gyalogjárót. majd a tömeg újból el relódult. Maillat beverte az orrát az el tte álló katona sisakjába. Egy darabig ismét egy helyben topogtak. s a veríték széles csíkokat mart az arcukba.

– Annyi a különbség folytatta a katona.A fehér hajú kis rnagy volt. és továbbment. hogy a metróban nem kell az embernek a pofájába hulló bombáktól tartania. rámosolyodott. Maillat újból nekiütközött az el tte lev katonának. Lassan újra elindultak. s egy hórihorgas tüzérhez beszélt. miért bombázzák a hajókat. béziers-i. – Hogy mer így beszélni egy tiszttel? Hangja remegett. A kis rnagy elvörösödött. Egyesek nevettek. párizsi vagy? Az ember elnevette magát. – Parancsolj az öreganyádnak mondta a tüzér. lehorgasztotta a fejét. – Nem. Ismét megtorpantak. kissé Maillat felé fordulva –. . és Maillat legnagyobb meglepetésére. én sem értem. Hátrafordult. – Le vagy szarva – mondta vontatottan a tüzér. – Igen. A kis rnagy megfordult. de azért ismerem a metrót. – Rosszabb a metrónál. akinek az oldalán két degeszre tömött kenyérzsák lógott. Az visszafordult. A kis rnagy válaszra nyitotta száját. és nem bennünket. mi? – Nicsak. gúnyos megjegyzések röpködtek. A gúnyos megjegyzések csak úgy csattantak körülötte.

– Emiatt nem f a fejem – mondta a katona. Felnézett. –
Képzeld el azt a pusztítást, ha két-három stuka megszórná
ezt a tömeget.
– Még ez is megeshet.
Most kissé gyorsabban haladtak. Az emberek már kevésbé
présel dtek össze. Maillat miközben megel zte a fehér hajú
kis rnagyot, rápillantott. Lehorgasztott fejjel ment, és
Maillat látta, hogy napbarnított arcán könny pereg.
Maillat el rébb jutott még néhány métert, aztán a tömeg
hirtelen megint sűrűn összeállt. Könyökét testéhez szorítva,
kezét el renyújtva nyomakodott tovább. Váratlan
lökdös dés támadt, s Maillat rázuhant jobb oldali
szomszédjára.
– Bocsánat – mondta megfordulva.
Az ember lehunyt szemmel járt, úgy tetszett, alszik. Hatvan
év körül lehetett. Sovány arcán néhány sz borosta. Sötét
gombos, almazöld színű, különös egyenruhát viselt, s lapos,
otromba, elöl két betűvel ellátott sisakot hordott. Zubbonya
túlságosan hosszú volt, s nadrágja ráhullt bakancsára.
Behunyt szemmel járt, úgy tetszett, alszik.
Maillat körültekintett, kereste a béziers-i embert, de nem
lelte sehol. Kihúzott zsebéb l egy cigarettát, és rágyújtott.
Hirtelen érezte, hogy jobb fel l valaki figyeli. Arra
fordította a fejét. Az almazöld egyenruhás ember nézte.
Tágra meredt szemmel s olyan er sen, hogy Maillat-t
feszélyezte a tekintete. Pupillája fekete volt és csillogott.

– Nem aludtam – közölte az ember kihívó hangon.
– Nem? – kérdezte Maillat.
– Nem – felelte támadón az ember. – Egyébként úgyse
számít. Sose alszom.
Zubbonya olyan hosszú volt, hogy keze eltűnt ruhaujjában.
– Nem – ismételte fellengz sen –, sose alszom.
Feltűrte ruhaujját, benyúlt a zsebébe, kihúzott egy darabka
újságpapírt, kibontotta: néhány szál dohány volt benne.
Aztán kivett a másik zsebéb l egy pipát, s anélkül, hogy
megállt volna, tömködni kezdte. Mozdulatai valahogy
ünnepélyesen hatottak.
– Nem, uram – jelentette ki újra –, én sose alszom.
Torlódás támadt, az ember rázuhant Maillat-ra, s az talpra
segítette.
– Mit csinál civilben? – tudakolta az ember, amint
visszanyerte egyensúlyát.
– Nem lényeges…
– Az nem mesterség – közölte megvet en az ember.
Bizalmasan hozzáfűzte: – Én civilben katona vagyok.
S rövid szünet után, ünnepélyesen: – r.
– S voltaképpen mit riz? – kérdezte Maillat.
Az ember el rehajolt, és hamiskásan Maillat-ra nézett

– rülteket.
Mutatóujjával néhányszor rákoppantott a homlokára.
– Érti?
– Értem – mondta mosolyogva Maillat.
Arra gondolt, hányan kódoroghatnak így az utakon.
– És ide minek jött? Mit akar? toldotta meg.
Az ember úgy nézett rá, mintha kételkednék
épelméjűségében.
– Hogyhogy mit? Hajóra szállni! Miért, maga mit hitt?
Maillat felnevetett.
– Min nevet? – kérdezte az ember hirtelen dühbe gurulva.
Amint Maillat feléje fordult, s válaszolni akart, újabb
torlódás támadt, s mire Maillat továbbindult, az almazöld
egyenruhás ember eltűnt mell le.
– No, megint találkoztunk! – ütötte meg fülét egy hang. A
béziers-i katona volt. Majd kicsattant jókedvében.
– Mondd csak – fűzte tovább –, hiszel te ezekben a
hajókban? Szerintem ezek a hajók csak kacsák.
Útelágazáshoz értek. Angol tiszt bukkant fel el ttük; magas
volt, egy fejjel a tömeg fölé n tt. Hadonászott, s
szakadatlanul kiabált, el ször angolul, majd franciául.
– Angolok jobbra! Franciák balra!

Parancsa tökéletesen hatástalan maradt.
– Egyel re még Franciaországban vagyunk, vagy mi a
fene! – mondta a béziers-i ember. – Ott még nem tartunk,
hogy egy angol szabja meg, mit tegyek.
– Beszélek vele – jelentette be Maillat.
– Angolok jobbra! Franciák balra!
– Pofa be! – üvöltött fel a béziers-i ember.
Maillat közelebb lépett. Az angol tiszt nem is volt olyan
magas. Olyasféle kis fadobogón állt, amilyet az angol MP-k
használtak a forgalom irányításakor az
útkeresztez déseknél. Maillat felnézett rá.
– Nem tudja – kérdezte angolul –, franciákat is behajóznake itt?
A tiszt épp csak rávillantotta a szemét, s nyomban ismét
feltekintett.
– Angolok jobbra! Franciák balra!
Olyan gyorsan kapta el a tekintetét, hogy Maillat nem
tudta, egyáltalán látta-e.
– Kérem – ismételte –, franciákat is behajóznak itt?
Az angol újból letekintett, s Maillat-nak az az érzése
támadt, hogy pillantása úgy hatol át rajta, mintha teste
átlátszó volna.
– Angolok jobbra! Franciák balra!

– Kérdeztem önt l valamit – mondta Maillat. – Lesz szíves
válaszolni.
Az angol ismét letekintett, de ezúttal mintha meglátta
volna.
– Ó! – mondta. És közömbösen hozzáfűzte: – Ön nagyon
jól beszél angolul.
Maillat habozott. Megpróbált emlékezni, hogyan
viszonozná helyében a bókot egy angol.
– Ó! – szólalt meg végül. – Épp csak dadogok egy kicsit.
– Angolok jobbra! Franciák balra! – folytatta az angol. De
Maillat tisztán érezte, hogy újabb jó pontot szerzett.
– Meg tudná mondani, kérem – ismételte –, hogy franciákat
is behajóznak itt?
Válasz nem érkezett. Az angol tiszt csak hadonászott, mint
egy közlekedési rend r. Kék szeme, csupasz arca,
szabályos vonásai voltak: komolynak és gyerekesnek
látszott. Úgy tetszett, cseppet sem csüggeszti el, hogy
parancsainak vajmi kevéssé engedelmeskednek. Néhány
másodperc után az angol ismét letekintett Maillat-ra.
– Hol tanult angolul?
– Angliában.
– Ó! – mondta az angol.
S nyomban ismét darálni kezdte:

– Angolok jobbra, franciák balra!
Maillat várt. Úgy rémlett, hogy az angol teljesen
megfeledkezett róla: kihúzott zsebéb l egy nagy,
khakiszínű zsebkend t, és révetegen megtörölte a nyakát.
Hirtelen dünnyögni kezdett valamit. Maillat odafülelt.
– Wether 'tis nobler in the mind to suffer the…
Elakadt. Érezni lehetett, hogy keres egy szót az
emlékezetében.
– Slings – mondta Maillat.
– Parancsol? – kérdezte az angol és lenézett.
– Slings.
– Slings? – ismételte az angol szemöldökét felvonva.
– The slings and arrows of outrageous fortune.
Az angol elképedten bámult Maillat-ra, aztán hirtelen
leugrott a dobogóról.
– Shake hands! Shake hands! – kiáltott fel kitör örömmel.
Maillat kezet szorított vele. Egy pillanatig szótlanul nézték
egymást.
– Gabet vagyok – közölte az angol, s szemmel láthatóan
er feszítést tett, hogy újra szenvtelenül viselkedjék. –
Captain Leonard Hesley Gabet.

– Csakugyan rmester? Gabet nevetésbe tört ki. Épp úgy nevetett. amint Shakespeare-t idéz! Úgy látszott. hogy nem tiszt? – Úgy értem. . mint egy gyerek: ellenállhatatlanul. bocsásson meg. kétrét görnyedve. de ez csakugyan roppant mulatságos. – Úgy érti. Julien Maillat. – Bocsásson meg – szólalt meg miután lélegzethez jutott –. könnyekkel a szemében. – rmester? – kérdezte szemöldökét felvonva Gabet rmester? Csakugyan rmester? – Csakugyan. megint nevetésbe tör ki. Maillat elmosolyodott.Ezúttal úgy mutatkozott be. véget nem ér n. – Képzeljen el!… Fokról fokra visszanyerte nyugalmát. – Mi mulatságos? – A nap legjobb vicce! “Szóval nem ez volt az egyetlen" – gondolta Maillat. feje búbjáig kivörösödve. ahogy az illemszabályok el írják. de aztán mégis úrrá lett jókedvén. – Képzeljen el!… – mondta Gabet. – Maillat vagyok. – Képzeljen el egy rmestert. rmester.

Ha jól belegondolok. mintha be akarná hozni az eltékozolt id t.– Nincs ebben semmi különös. Az angol meglepettnek látszott. – Hallja – mondta élénken Maillat –. úgy tetszett. S tüstént felkiáltott: – Angolok jobbra! Franciák balra! – Tudom – folytatta s ismét fellépett a dobogóra –. – Angolok jobbra! Franciák balra! Ezúttal szaporábban kiabált. maguk is vereséget szenvedtek. vereséget szenvedtek. Civilben nem vagyok rmester. – Valóban – szólalt meg végül udvariasan. eltűn dik. a kötelez katonai szolgálattal is. azt hiszem. és most sem fogadja el fenntartás nélkül. . – Mi is… mi is vereséget szenvedtünk. a kötelez katonai szolgálat. hogy e gondolat el ször ötlik fel benne. Maillat-nak azonban az volt az érzése. a kötelez katonai szolgálat… De még így is. – Igen – mondta Gabet –. biztosan nálunk is akadnak hasonló esetek. Csend támadt.

Soha életemben ennyit nem sértegettek. tűn dött. majd szinte sajnálkozva kijelentette: – Attól tartok. mind sértegetett. Maillat fölemelte a fejét. – Végre egy válasz! És ehhez nem kevesebb. Negyedórányi társalgás meg egy Shakespeare-idézet. hogy Maillat egy szavát sem értette. kivétel nélkül. Gabet parancsai éppoly hatástalanok maradtak. “Végre! – gondolta Maillat. – Természetesen – mondta Gabet. – Jó volna. Gabet elmosolyodott. – Fájlalom – mondta Maillat. Mind. mint negyedórányi társalgás kellett. és ahány francia tiszt elhaladt el ttem. ha én is ezt hallhatnám önt l." . a tömeget áttörve.Maillat nézte a tömeget. hogy erre választ kapjak. Kamaszos rokonszenvvel Maillat-ra nézett. Egy tommi. Gabet arca mintegy varázsütésre megenyhült. – Nyugodjék meg. mint az el bb. Alkalmasint ez is “ült". Azért is jöttem ide. a válasz nem lesz kielégít . A tommi eltávolodott. melléjük furakodott. s gesztikulálva kérdezett valamit Gabet-t l. Hogyhogy nem akarja ezt tudomásul venni? – Egy órája vagyok itt – mondta Gabet –. mind egy szálig hajóra szállnak. Itt csak angolokat hajóznak be. Olyan különös tájszólásban beszélt. atyaian.

– Hogy mondta? Milyen kapitány? – Feery. hallotta. mint az imént. Maillat! Mr. Azt hiszem – ismételte meg –. tehetek valamit magáért. Gabet meglepetten ránézett. pukkadozva. Maillat felnevetett. de abban a zászlóaljban valamennyi tiszt nagyon magas. s hirtelen visszanyerte teljes méltóságát –. – Ide hallgasson – mondta Gabet –. – Csakugyan olyan alacsony? – Ó. Maillat! Visszafordult. egyáltalán nem alacsony. mint ön. gurgulázva. – Hol a behajózási hivatal? – Vágjon le egyenesen a tengerpartig. – Well – mondta.– Viszontlátásra – köszönt el. Könnyű megismerni. hogy szólítják. De alig tett két lépést. Sarkon fordult. talán tehetek valamit magáért. Gerard Feery. Úgy nevetett. Menjen a behajózási hivatalba. . Azt hiszem. mint egy diák. s körülbelül hatvanméternyire talál egy rózsaszín villát. hogy a segítségére lehet. csaknem olyan magas. és kis kefebajsza van. – Mr. nem – mondta Gabet –. ott forduljon balra. és keresse Feery kapitányt. a legalacsonyabb tiszt a zászlóaljban. azután is nevetni kezdett. újból az angol mellé lépett.

franciák ver dtek csoportokba. hogy Gabet fáradhatatlanul folytatja mögötte: – Angolok jobbra! Franciák balra! Hátrafordult. A parton párhuzamos hosszú sorokban tommik várakoztak. Maillat. hatalmas tengerpartot látott. rakpartokat vagy legalábbis behajózásra alkalmas mólót pillant meg. nagy csapatszállító hajókat. melyet oly kevés eredménnyel kiáltozott az útelágazásnál? . balra. csinos villák tövében." Arra számított. Nem messze két aprócska torpedónaszád körözött. s kijelöli a “kiválasztottakat". A tengerparti strandot alacsony támaszfal védte. “Ezúttal – gondolta Maillat – a kiválasztottak mind angolok. franciák balra! Milyen csoda folytán talált meghallgatásra Gabet parancsa. lehorgonyzott. Gabet er teljesen hadonászott. Az egyiken még ódon lapátkerék is díszelgett. hogy egy kis kiköt t. a behajózási területen túl. Maillat-t ismét elnyelte a tömeg. Hallotta. pallóra kapaszkodó embereket. – Viszontlátásra. Valamivel távolabb. A csapatszállító hajók hihetetlenül ócska kis teherg zösök voltak. De csak kétoldalt végtelenbe nyúló. aki rendet teremt a halottak között. Mr.– Viszontlátásra. Tiszta szemével és lányos arcb rével a Paradicsom kapuját rz angyalra emlékeztetett. Angolok jobbra.

s mély barázdát szántva. mintha keleten volna a támaszpontjuk. hármasával jöttek. s nyugodt volt. Csak a távolban dörögtek a torpedónaszádok gépágyúi. cikcakkban a nyílt tenger felé tartott. néhány centiméterre tűnnek fel a rajok mögött. mint egy tó. a teherg zösökr l. Furcsamódon. s elszállt a tenger felé. Másik fele úgy rémlett. A kék égbe egyetlen másodperc alatt sokszáz fehér felh cske fúródott. Fele oszlopba fejl dött. hogy épp a feje fölött nagy köröket kezdenek leírni. a partról. pártaalakba bomlott.A tenger szikrázott a napfényben. A tengerparti légvédelem elnémult. Mindenfel l l ttek. a háztet kr l. s szembefordult a vadászgépekkel. összezsugorodik és összehúzódik. Stukák tűntek fel. nyomon követik ket. a torpedónaszádokról. a szárazföld fel l bukkantak fel. Három vagy négy zöld kis csónak ingajáratot bonyolított le a part és a teherg zösök között. és úgy látta. Egy pillanatra csend támadt. majd sorra szétfoszlanak a leveg ben. Megérkeztek a kanadai vadászgépek. hirtelen elindult. Maillat megdöbbenve meredt a csónakokra. Egy perccel kés bb működésbe lépett a légvédelem. de nyomban le is hunyta a . A stukaalakulat nyomban szétrebbent. Egy-egy fordulóra kínnal-keservvel is csak öt-hat tommit vett fel. Az egyik aprócska torpedónaszád. Fülsiketít lárma támadt. aztán kettévált. mint egy hatalmas virág. A part fel l hirtelen dörg hurrá reszkettette meg a leveg t. kecsesen. Nagyon magasan szálltak. Hogyan képzelhet el ilyen ütemben egy hadsereg behajózása? Ismer s motorzúgásra kapta fel a fejét. Maillat felnézett. amely nem messze a parttól megállt. úgy látszott.

semmilyen zaj se hallatszott. Újabb tompa dörrenés. A vadászat egyébként is olyan magasan folyt. – Oda süss! – ismételte. hogy a torpedónaszád körül vízsugár fröccsen fel. A nap vakított. A torpedónaszád megbillent. Maillat elhúzta a kezét. Az egyik stuka hirtelen kivált a többi közül. alábukás el tt oldalra fordult. – Oda süss! – szólalt meg mellette valaki. hogy három apró petty száll alá. Három stuka suhant el a part felé tartó. Ádámcsutkája minden szótagnál felcsúszott sovány nyakába. A torpedónaszádból lángnyelvek csaptak ki. hogy alig lehetett látni. Az egész olyan gyorsan történt. Ezúttal tompa dörrenés hallatszott. s nyomban ismét felröppent. amíg végiggondolta. . Maillat látta. Aztán a harmadik stuka csapott le. Maillat hirtelen azt érezte. mit is látott. s kiguvadt szemmel meredt a tenger felé. Ha arrafelé harcoltak. De már jött is a másik stuka. párhuzamosan haladó torpedónaszádok egyike fölött. majd elkanyarodott a másiktól. Remegett az izgalomtól. hogy valaki karon ragadja. alázuhant áldozatára. Maillat látta. hogy Maillat-nak egy másodpercébe került. el rebukott. A béziers-i katonának igaza volt: messzir l csakugyan úgy tetszett. egy pillanatra úgy látszott. Csontos.szemét. és a tenger felé nézett. vékonypénzű kis baka volt. A hajó megtorpant. amerre a nap állt. mintha egy óriásfecske három ártalmatlan kis madárpiszkot hullajtana el.

– Ezt jól elkapták! – kiáltotta az izgalom tet fokán. Megnéztem a felségjelzését. Úgy tetszett. Hirtelen lárma támadt. aztán mintegy az er lködést l kimerültén. Maillat ismét érezte. – Hadd – mondta mögötte a nyugodt hang. rögtön kiugrik a szíve a melléb l. – Francia. A városkának mind a négy sarkában veszett lövöldözés tört ki. Ökölbe szorította a kezét. oldalára d lt. harapdálta az ujját. – Bezsongott. Toporzékolt. ha . Alacsonyan szállt. Nehézkesen lejjebb ereszkedett. csökken sebességgel. Az egyik stukát eltalálhatta a torpedónaszád légelhárító ágyúja. – Nem – mondta mögötte egy nyugodt hang. Tíz évet adott volna az életéb l. – Ezt jól elkapták! – üvöltötte fülrepeszt én a kis baka. – Ezt jól elkapták! – ismételte a baka. Maillat érezte. szeme különös fénnyel csillogott. amikor közel volt a parthoz. hogy karon ragadják. s elhúzta a karját. A vékonypénzű kis baka volt. Szinte vonszolta magát a leveg ben.visszanyeri egyensúlyát. – Ezt jól elkapták! – Angol hajó? – kérdezte Maillat. De a tömeg üvöltése már-már elnyomta a fegyverropogást. – Azt hinné az ember. örülsz neki – mondta ellenségesen Maillat. diadalmámorban úszik.

Az épületnek nem volt el csarnoka. Már-már természetellenes mély csend támadt. “Találja már el! – gondolta Maillat. hogy alig maradt ideje célozni. meg volt lepve. T le kétlépésnyire egy tommi vállához emelte a puskáját. Belépett. Maillat kis híján kitépte a kezéb l. Körülnézett. imbolyogva haladt. Maillat csalódást érzett. . csak fordulna fel!" A part fölé érve. ha én is velük pusztulok!" A stuka oly alacsonyan szállt.lel heti a repül gépet. menjenek ripityára. a stuka még jobban imbolyogni kezdett. “Ó. és eltűnt a házak mögött. Gépfegyverek és puskák okádták rá a tüzet mindenfel l. Maillat-nak egy másodpercre az volt az illúziója. hogy bizonyára eljutott hozzá a tömeg gyűlölköd moraja. Feltekintett. olyan forróság öntötte el. hogy hátrálni kezd. a repül gép mozdulatlanságba dermed. légcsavarja egyszerre csak képtelen hasítani a leveg t. s amint egyik szárnyáról a másikra billent. vad ordításba tört ki. hogy tíz évet odaadhasson! Mi hát ilyen lenyűgöz tulajdonképpen a háborúban? Mozdulatlanul állt. merre lelhetne fegyvert. Tíz évet adott volna oda az életéb l! Egy másodpercig szívvellélekkel azt kívánta. evez. Ott emelkedett el tte a Gabet említette villa. s rózsaszínűn csillogott a napfényben. – Zuhanjon ránk a repül gép. csak fordulna fel – fohászkodott buzgón Maillat. amit keres. úgy tetszett. Úgy látszott. Aztán váratlanul rákapcsolt. s jóllehet ingujjban volt. akik benne ülnek. hogy kiverte a veríték a homlokát. – Édes jó istenem. Tétován. A tommi olyan gyorsan l tt. és baloldalt megpillantotta. A lövöldözés elcsendesedett. és haragudott magára. A tömeg hatalmas. azt se bánom.

hogy ez nem . kortyolgatta az italt. parányi konyha el tt találta magát. hogy a szomszéd szobában beszélnek. egy puhafa asztal el tt. hogy ma reggel is megnézte magát egy tükörben. s közben cigarettázott. meg három vagy négy szék – pedáns rendben állt. hol szippantott egyet – mintha élete e szertartás aggályos betartásától függne. A tűzhely mellett egy tommi matatott néhány lábassal. Eszébe jutott. Az egész helyiséget tea. Gazdái bizonyára már rég elvihették a bútorok egy részét. Kinyitotta az ajtót. hogy három szótagot mondjon ki. Jobbjában aprócska csészét tartott. abban a házban. Egész lénye arról vallott. Egy másik tommi – r t haja lángolt a félhomályban – merev tartással ült egy szék szélén.A villa alkalmasint ebédl ként s szalonként szolgáló üvegfalú nagy szobája közvetlen a sétányra nyílott. Még csak ki sem fosztották. a kandalló fölött lógó nagy tükör felvillantotta Maillat képét. A r thajú váltakozva hol kortyolt egyet.és kellemes angol cigarettaillat lengte be. s a maradék holmi – egy asztalka. Maillat csak a hátát látta. – …napot – mondta a r thajú. és behúzta az ajtót maga mögött. A tűzhely el tt álló katona még csak hátra sem fordult. mintha meghaladta volna erejét. két fotel. Maillat hallotta. Úgy látszott. Homályos. – Jó napot – köszönt Maillat. ez az épület minden baj nélkül megúszta. A falat nemrég élénk színűre festették. Maillat belépett a helyiségbe. ahol megölte a patkányt.

– Hozzám szólt? Mosolygott. Amint megmozdult. Sarkon fordult. – Kaphatnék egy csésze teát? – kérdezte Maillat. hogy szájához emelje a csészét. Arca fiatal volt. és érezte. s ott állt újra a tűzhely el tt. megnyer . A tűzhelynél álló katona megfordult. És a hátat nehéz volt megszólítani. – Kaphatnék egy csésze teát? – ismételte meg Maillat. . Maillat megpillantotta kabátujján az angol segédtisztek aranysujtását. mint valami díszszemlén. – Nem rám tartozik a teaf zés – mondta szárazon. Ennek ellenére roppant mereven ült a szék szélén. kidüllesztette mellét. hogy nehezére esik megszólítania a háttal álló alakot. Nyilván a tűzhelynél álló katonára “tartozott a teaf zés".egyszerűen kimerít munkát követ megérdemelt uzsonna. Egy darabig hallgattak. hanem jóval fontosabb: egyfajta szent pihenés. A r thajú megbántott arccal maga elé meredt. szepl s. – Ó! – mondta a katona. és hátrafeszítette vállát. De annak csak a hátát lehetett látni. milyen nevetséges. R t haja fülig volt borotválva.

hogy Maillat már-már azon tűn dött. Mit akart mondani ez az alak az “ó"-jával? Visszautasította-e. Néhány másodpercig semmi különös nem történt. hol szippantott egyet. elmenjen-e.Megint hallgattak egy darabig. mint egy kett shangzót. A gurre-t geö-nek ejtette. . Franciául hozzáfűzte: C'est la guerre – s hahotázni kezdett. S ült mereven. – Meg tudná mondani. kifejezéstelen arccal. és elfintorodott. Feléje nyújtott egy tányért s rajta egy csésze teát. Ivott és cigarettázott tovább. mint valami roppant mulatságos tréfán. – Tessék. A r thajú újból hol kortyolt egyet. hogy nincs – válaszolta a katona a tűzhely mell l. Monsieur – szólalt meg hátrafordulva a tűzhely mellett álló katona. Ivott egy kortyot. – Nincs cukruk? – Tartok t le. – Köszönöm – fogadta el Maillat. a Monsieur-t Messzie-nek ejtette. merre találom Feery kapitányt? – Nem tom – felelte a r thajú. A tűzhely fel l edénycsörömpölés hallatszott. vagy tudomásul vette a kérését? A csend olyan hosszúra nyúlt. A r thajú még csak fel se pillantott. s közben egész arca mosolygott. Maillat feléje fordult. Franciául szólította.

– Nem Messzié. ismeri-e Feery kapitányt? – Hallottam a kérdését. – Hozzám szólt? – Igen. Miért nem mondta ezt hamarabb? Úgy látszott. igen – felelte a katona. a katona szigorúan betartotta azt a szabályt. Így vagy úgy. Nem lehet. – Ó! – mondta a katona. amelyet közvetlen hozzá. – No és. a tiszti étkezdében van. – Meg tudná mondani – ismételte meg Maillat. – Azt kérdeztem. hogy a két angol közül egyik se ismerje Feeryt. merre találom Feery kapitányt? A katona megfordult. Mailla megütközve rámeredt. – Tulajdonképp – fűzte hozzá kisvártatva – én vagyok a csicskása. – Tehát ismeri? – Ha alaposabban meggondolom. intéznek. hogy csak olyan kérdésre válaszol. azt hiszem. s megint nehezére esett a tűzhely el tt háttal álló alakhoz szólnia. nincs itt? – kérdezte Maillat.Maillat újra ivott néhány korty teát. . egy bizonyos: a sétányon ez az egyetlen rózsaszín villa.

– Nem? – In fact – mondta a katona – if s pretty messy. – De hát c'est la guerre! – hahotázott a csicskás. mikor jön vissza? – Húsz perce ment el. – Szóval hamarosan itt lesz? – Ó. – És mit keres Feery kapitány a tiszti étkezdében? A csicskás ránézett: ugyanolyan kínos zavarban volt. nem. mint az imént. Feery kapitány legalább háromnegyed órát teázik. – Teázik.– Van itt egyáltalán tiszti étkezde? – Igen – mondta a katona kínos zavarban. – Lassan szürcsöli a teáját. és Maillat is vele tartott. – Aha – mondta Maillat. – Miért ne volna? – Csakugyan miért ne volna? – Nem valami csinos étkezde – vélte a katona elfintorodva. Felkacagott. . A r thajú meg se rezzent. – És meg tudná mondani.

Lenyűgöz volt. milyen barátságosan terül el a napfényben. Kifejezéstelen arccal bámult maga elé. Semmit sem lehetett látni rajta kívül. – …látásra – válaszolta a r thajú anélkül. de lassan eszik. Sir – köszönte meg a tommi. Egy ilyen kis tenger! Olyan kicsi. Olyan könnyűnek látszik átjutni a túlsó partra! A gondolat szárnyán egy pillanat az egész.– Nem mondhatnám – felelte az angol olyan ábrázattal. és az utcán találta magát. Feery kapitány csicskása még csak hátra sem fordult. üres szobán. halvány fehér pára szállt fel. s ott állt ismét a tűzhely el tt. – Viszontlátásra – búcsúzkodott Maillat. mint aki komolyan eltöpreng egy fogas kérdésen. s a látóhatáron szép id t jelz . A konyhában megint templomi csend támadt. Maillat kiment a konyhából. Ott terült el el tte mozdulatlanul. És a másik parton sértetlen . Nézte a tengert – néznie kellett. hogy már át is úsztak! S milyen békésen. s önkéntelenül lehalkította a hangját. hol szippantott egyet. – Szerintem inkább gyorsan iszik. Minden szem mohón feléje fordul. és átnyújtotta a tomminak üres csészéjét. – Thank you. Sarkon fordult. hogy ránézett volna. – Értem – mondta Maillat. átvágott a tágas. A r t hajú adjutáns továbbra is váltakozva hol kortyolt egyet. tündökölt a napfényben.

hórihorgas. A tenger nemsokára már a hasukig ért. Maillat megpillantott egy fiatal. Az ember azt hihette volna. alacsony támaszfalról. lehuppant a homokba. Er szak alkalmazása nélkül hátráltatta meg ket. Miért ilyen kicsik? Miért nincs több bel lük? Komolytalannak látszott az egész. s olyan ügyesen forgolódott vele a vízben. Ha a tommik továbbra is el refurakodtak. mert már újabb tommik törtek el . A nyílt tenger felé kellett fordulnia. nekik hajtott. és elindult a tenger felé. szikár tisztet: a Guards jelzést viselte. De a neheze csak akkor kezd dött. a vízbe gázoló emberek kissé komikus mozdulatával feltartották a karjukat.világ kezd dik. biztonság honol. A másik parton rend. A csónakok felé igyekezve. és elsüllyedéssel fenyegették a bent ül ket. veszik fel a tommikat. A lovas . Maillat elnézte egy darabig. De k csak nyomultak el re tovább. kisebb tolongás támadt körülötte – jóval kisebb. és gyorsan eltávolodnia a parttól. Valahányszor rántottak egyet rajta. hogy bemászhassanak. hogy állandóan a teli csónak és az újonnan érkez k közé került. amikor a csónak megtelt. De a tommik sokan voltak. Valahányszor a parthoz üres csónak közeledett. Néhány tommi nagy sietségében begázolt a tengerbe. mint amilyen várható lett volna. sz rén ülte meg kis pej lovát. hogy tengerre szállást játszanak. hogyan térülnek-fordulnak a zöld kis csónakok. Maillat leugrott a villákat a strandtól elválasztó. nyugalom. és id nként körülfogták. a csónak veszedelmesen megbillent. Sarkantyú nélkül. A csónakhoz érve rá kellett csimpaszkodniuk. szállítják el ket a teherg zösök.

újra fölröppentek. és messzire kerüljön innen. forró tűket döfködtek volna a b rébe – nem tudni pontosan. újból elvágta útjukat. Maillat kellemetlen szúrást érzett a tarkójában. szétszóródtak. Ez nem fájt. lesiklottak. Úgy tetszett. A légvédelem hirtelen újra rázendített. amely kétezer méter magasban barbár táncot lejt. S egyszerre elfogta a vágy. visszafordultak. de nemsokára ismét összetömörültek. you!. amint azt mondja: – Get back! Get back. újból szétszóródtak. miel tt rátámadna az ellenségre. és játékosan ingerkedne velük. Mindez egy jól betanított balett figuráira emlékeztetett. azon a türelmes és fels bbséges hangon. nyolcasba s háromszögbe álltak össze.visszatért kiindulópontjára. zárt egységben szálltak. köröket írtak le. de mégis már-már elviselhetetlen volt. de minden heveskedés nélkül. Nagyon magasan. . Inkább mintha a bátyjuk volna. Az égre ismét fehér kis felh k fúvódtak. Egyszer vagy kétszer Maillat hallotta is. lélekszakadva futásnak eredjen. a karjában. Majd lecsúsztak a szárnyukon. köröztek. Maillat felkapta a fejét. hirtelen V alakba csoportosultak. nem a parancsnak akar érvényt szerezni. Mintha apró. amellyel gyerekekkel beszélnek. hová – s a tűk szünet nélkül más és más helyen bukkantak volna fel. egy hatalmas balettre. hogy élete árán is kiváljék a tömegb l. s kissé megvet en mosolyogva. újból összetömörültek. elindultak mint a vándormadarak. Ezek a repül gépek nesztelenül jöttek idáig. s megint szétváltak. s egyszerre éppolyan kecsesen felfejl dtek mint az imént. “Talán félek?" – gondolta megdöbbenten Maillat. a hátában.

Teste merev volt. mekkora félelem hatalmasodott el rajta. gúnyosan. Lába remegett. “Félek – gondolta –. de a lába remegett." Talán jobb volna leheveredni. Zsebre dugta. Lassan elindult. Amint felemelte az ég öngyújtót. ilyet már átéltem. De füle zúgni kezdett. iszonyúan félek." Igyekezett év dve. hogy csorog róla a veríték. Soha ennyire nem uralkodott el rajta. Fél kézzel nekid lt a támaszfalnak. hogy számolja lépteit. de az égbolt alatt a stukák továbbra is felfejl dtek. hogy a súlyos csapások pillanatok alatt szétvetik a mellét. de úgy érezte. hátat fordítva a tengernek. és vizeit. hogy hangosan. jutott eszébe. észrevette. “Elmúlik – gondolta –." De ezúttal nem múlt el. belül gyenge és puha. határozottan félek. hogy gyáva lettem?" – gondolta rémülten. Ismét ellenállhatatlan vágy vett er t rajta. . hogy ez mekkora er feszítésébe került. Megállt a tengerpartot a sétánytól elválasztó alacsony támaszfalnál.Mozdulatlanságra kényszerítette magát. s érezte. Megkönnyebbült. és gyorsabbra fogta lépteit. de abból. kívülr l nézni magát. hogy a keze is remeg. Hirtelen kalapálni kezdett a szíve. Hallotta. tompán dörömböl a mellkasában. “Lehet. kivett tárcájából egy cigarettát. Végighúzta kezét az arcán. pihenni egy kicsit. Még nem fejezték be barbár táncukat. A légvédelem egyre fülsiketít bben ágyúzott. Felkapaszkodott a sétányra. hogy futásnak eredjen. “És én mégis félek – gondolta Maillat –. S úgy rémlett neki. s szeme elhomályosodott. megértette. Er nek erejével arra törekedett. és mereven tartsa testét. mint egy hernyó. Még nem fenyegetett közvetlen veszély.

s azon er lködött. hogy mélyen tüd re szívja a leveg t. hogy remeg a lovaglónadrágban. A repeszek ellen azért így is védelmet nyújtottak. Maillat egy félig lehúzott vasred nyös kaput pillantott meg. hogy patakokban ömlik a veríték a hátán. a lapockái között. Becsúszott a résen. Parányi garázs volt. Hirtelen lángok csaptak ki bel le. hogy nem jelentettek komoly menedéket. és megtörölte az arcát. Majd ökölbe szorította kezét a zsebében. Látta. megpillantotta a lábát. Torkát kaparta a cigaretta. sárga vászonnal úgyahogy letakart civil személygépkocsi. Eldobta. . A helyiséget csaknem teljesen elfoglalta egy bakokra állított. A fütty hátborzongató vijjogássá er södött. Egyedül volt. de amint kilégzéskor lehajtotta a fejét. Maillat el reugrott." Búvóhelyet keresve. körültekintett. Maillat felállt. Éles fütty harsogta túl a légvédelmi tüzérség lármáját. majd dübörgés-zuhatag. hogy az is remeg a szájában. hogy húszméternyire egy ház füstölögni kezd. ócska. el húzta a zsebkend jét. “Csakugyan gyáva vagyok?" – gondolta utálkozva. Maillat riadtan körülnézett. Maillat lehúzta a vasred nyt maga mögött. és a földre hasalt. Maillat kétségbeesetten a földhöz lapult. nem a hajóknak – szólalt meg valaki. Erezte. – Ezt most nekünk szánták. Látta. A villák olyan gyatra épületek voltak. belehasított a leveg be. Senki sem figyelt rá. Metsz sivítás.Újból megállt. Remegett. Rengett a föld. “Igen – gondolta Maillat –. és körülnézett. Csíp jét l lábujja hegyéig véget nem ér remegés rázta. ezt nekünk szánták. Látta.

Leült az autó mögött a sarokban. kevésbé érheti veszély. hogy pusztán azért. Szippantott néhányat. Arra gondolt. s vár a halálra. ugyanígy ócska. De ez sem ért semmit. ami komoly az életben. Maillat a tengerpartra érkezése óta. remegteti. Úgy tetszett neki. A garázs a földszinten foglalt helyet. Már nem remegett a lába. mert kivált a tömegb l. és átkarolta. mint a légnyomás. és nekitámaszkodott a falnak. sárga ponyva fedi. hogy az emberi szervezet már-már alig viselte el. A szörnyű hangorkán egész testében megreszkettette. Alkalmasint ellenáll a légnyomásnak. pedig itt van ebben az idegen garázsban. most az autója is bakon áll. s a négy sarkát ugyanúgy spárga hurkolja össze. Megkerülte a kocsit. Már nem félt – de érezte. Felhúzta térdét az álláig. mint ez. vajon a hang is okozhat-e halált. hogy itt van teljesen egyedül ebben az ismeretlen garázsban. Eltelt néhány másodperc. s mintha a teste üres lett volna. . Maillatnak eszébe jutott saját garázsa Primerolban. S megnyugtató a vas red ny is. a garázs végébe ért. A fal természetesen téglából volt. Ekkora. ismét eltűn dött. vajon nem álom-e csupán. ki tudja. cigarettázik. Körülnézett. ül a földön. Olyan furcsa volt. amit átél. hogy a lárma rázza. semmire sem emlékeztetett. és balról pedig villák támogatják. hányadszor.Megkönnyebbülten felsóhajtott. Kint a lárma olyan pokolivá er södött. Maillat betapasztotta a fülét. Cigarettára gyújtott. De most meg az idegei mondták fel a szolgálatot. s Maillat-nak eszébe jutott: terasz épül rá jobbról. A helyzet képtelen volt.

Eszébe jutott. s fél kezével a kocsi hátsó lökhárítójára támaszkodott. és megtörölközött vele. továbbra is él a remény. Halk. hogy azt hitte. rögtön rájön az öklendezés. hogy egy ütést l el rebukott. meghitt tiktakolás volt. Újra kinyitotta a szemét. a garázs megremegett. majd elhatározta. Nyomban minden szédít sebességgel forgásba lendült körülötte. Megtapogatta a fejét. khakiszínű ingét. Nekid lt a kocsinak. Veríték lepte el az arcát meg a hátát.más autója mellett. Valami hirtelen felsüvített. Amint újra kinyitotta a szemét. ül mozdulatlanul a sarokban. de ez az er tlen lüktetés arról beszélt. hogy levetette vékony. hogy el rebukott. Nem vérzett. Tekintete a garázs vasred nyére esett. és Maillat tarkóját olyan er s ütés érte. elállította lélegzetét. Fél ötöt mutatott. kétrét görnyesztette. Érezte. egy darabig nem mozdult. valamerre továbbra is múlnak az órák. Gépiesen az órájára pillantott. Lába újból remegni kezdett. s megpróbált felállni. hogy feláll. hogy tegnap este elfelejtette felhúzni. s vár a halálra. hányingere pedig még jobban fokozódott. . “Mit keresek itt" – gondolta. nagyon messzir l jött. Csaknem ezzel egyidejűleg fülrepeszt robaj támadt. Legnagyobb meglepetésére els kísérletre sikerült. hogy valami nyomja a tarkóját. Fél kézzel nekitámaszkodott az autónak. Összegöngyölte. A légelhárító ágyúk lármája ellenére is tisztán hallotta ketyegését. s testét olyan forróság öntötte el. hogy a világon nem hal ki az élet. füléhez tartotta. barátságos. közvetlen közelében betört egy ablak. s váratlanul olyan rosszullét fogta el. a földön térdepelt. s eszébe jutott. és behunyta a szemét.

s a bezúduló fényben kirajzolódott egy zömök kis alak. Egy pillanatra megtorpant. Az egész red ny – mintha csillagokkal szórták volna be – összevissza volt lyuggatva. – Ezt rostává l tték. Jókora homorú. ripityára törte a szélvéd t is. Maillat hallotta. néhány méternyire a garázstól. hogy belefúródjék. legalább félkilónyi. – No. Ennek a jelentéktelen véletlennek köszönhette az életét. Maillat képtelen volt levenni tekintetét ezekr l a lyukakról. A falon számtalan friss sebecske jelezte a szilánkok becsapódási helyét. Rostává szaggatta az autót is. Megkerülte az autót. nekiütközött feje fölött a falnak. sötéten csillogó vasdarab volt. Bizonyára átszakította a vasred nyt. A repül bomba bizonyára az utcán robbant fel. te itt voltál. beljebb jött a garázsba. hogy ült. és nem haltál meg? . Maillat a lába elé pillantott. de nem maradt annyi ereje. Amikor néhány másodpercre leült játszott és nyert. hogy az alázuhanó red ny ismét megcsikordul. A red ny csikorogva felszaladt. nézd – mondta –. – Szentisten! – kiáltott fel a katona visszafordulva. Ott látszott a nyoma mellmagasságban. aztán belépett a garázsba. Az volt a szerencséje. átszaladt a kocsin.Elképedésében tátva maradt a szája. amelyt l elkábult. visszah költ. Maillat lassan körültekintett. a falba fúródott többi repeszdarab szomszédságában. s fölemelte a repeszt. s Maillat-t megpillantva.

– Akkor is itt voltál. Csíp jén két hatalmas kenyérzsák domborodott. Kis baka volt. de annyi holmi volt ráaggatva. “Ráadásul még meleg alsó is lehet rajta" – gondolta Maillat. A papír sarkát a szájához tapasztotta. fedetlen fején fekete haj fürt. könyökkel arrább tolta az egyik kenyérzsákot.– Látod. Feje után ítélve a kis bakának soványnak kellett volna lennie. nyakig gombolt zubbonyt. hogy szinte komikusán hatott. – Tudod. Vállán golyószóró. Sisakja nem volt. Nekitámaszkodott a falnak. a teraszon. A katona füttyentett. rosszul szabott gallérja alól kikandikáló piszkos inget és khakiszínű pulóvert viselt. . s elválasztotta rövid karját a törzsét l. olyan kicsi. és lehántott egyet. s beszéd közben lebegett a szájához tapasztott cigarettapapír. zsebéb l el húzott egy csomag cigarettapapírt. – Mázlim volt – ismételte. nekem is mázlim volt – mondta –. A derékszíjon átbújtatott golyószóró véd vászna groteszk ráncokat vetett a hasa el tt. szíjjal átvetve. A meleget semmibe véve. hogy kövérnek látszott. itt dekkoltam a fejed fölött. amikor becsapott? – Akkor is.

Épp annyi id m maradt. hogy zzz! – már azt hittem. Ez eltartott egy ideig. – Elhiszem.– Err l – mondta a baka. mivel el bb le kellett vennie a válláról a golyószórót. zsémbel d . szögletes. mi történt?… – S mutatta a falon a becsapódások helyét. és megpödörte a két végét. s kibújnia a szíjból. hogy láttam. – Csak havonta egyszer töltöm meg. Lábikrája roppant . sajátságosán komikus arca. hogy válluk összeért. Végül megállt a falnál. err l elmondhatom. – Ne állj itt! – ordította Maillat. El kotort egy dohánypikszist. sodorintott egy vékonyka cigarettát. az én címemre küldték. hegyes orra. hogy hasra vágódjam. – Én készítettem – jelentette be szerényen. s meggyújtotta: hosszú. Aztán kivett a zsebéb l egy ágyúgolyó alakú kis öngyújtót. leszedte szájáról a cigarettapapírt. oly közel Maillat-hoz. Szétálló füle volt. – Nem látod. amikor leesett. kormos láng csapott ki bel le. Egyszer csak hallom. – Mi? – Elhiszem – ordította Maillat. megtámasztania a fegyvert lába között. kiakasztania a golyószóró tokját a derékszíjból. Rövid szünet után ismét fülsiketít én dörögni kezdtek a légvédelmi ágyúk meg a repül bombák. s leraknia a földre. mialatt beletúrt a másik zsebébe –. majd megtette a leüléshez szükséges el készületeket. A baka hozzáért én szemügyre vette ket. és hasára tolnia a két tömött kenyérzsákot.

– Hova gondolsz? Elvesztettem ket. . Az egész század szinte csupa bezons-i fiúból állt. el renyújtotta nyakát. – Az a feneség – fűzte nyomban hozzá –. mintha azt mondaná: “Majd találunk egy eresztéket. A kis baka. Éles fütty szakította félbe. épp úgy. Képzelheted. anélkül. – Meghaltak? – Dehogy haltak meg – mondta zsémbel d hangján a kis baka. és eltévedtem. hű a kutyafáját! Nincs senki. hogy ebben a rohadt visszavonulásban elvesztettem az összes cimboráimat. az egész század eltűnt. mi? – Ó! Majd csak kikecmergünk valahogy a csávából – mondta a kis baka. A repül bomba felrobbanása után csend támadt. – Az idegeire megy az embernek. s a szekér továbbmegy. – Bezons-i vagyok – jelentette be rövid szünet után. Az egészhez csak egy kis ügyesség meg egy kis türelem kell. mintha valami nehéz munkát végezne. arca egyszerre elkomolyodott." – Arra tifelétek nincsenek bezons-i fiúk? – Én egyet se ismerek. s olyan feszülten kezdett figyelni. mennyit kerestem ket.vastagnak látszott lábszárvéd jében. melyb l termetéhez képest meglep en nagy láb buggyant el . Biztosan elaludtam menetelés közben. hogy kivette volna szájából a cigarettát. Felébredek. Egy éjszaka történt.

majd találok újat. aztán az is számít. hova. merre… Egymagám. Azután keresztbe rakta térdén. – Mit kerestél a teraszon? – Hogyhogy mit? L ttem. – Elfogyott a töltényem – fűzte hozzá –. Tíz nap óta. szintén szólva mázlista is voltam. a raktárból hozták ki. ezt ne vedd szó szerint. A tölténytárat pedig meg riztem. Inkább: ismer sök nélkül. vadonatúj onnan kaptam. nem tudni. Maillat ránézett. milyen rohadt dolog. anyás mozdulattal bepólyázta a golyószórót. majd gyöngéd. jó fegyver ez. de így is. öregem. már azt sem tudtam. – Tíz nap óta? – Igen. sose gyűlt meg vele a bajom. Elégedetten rápaskolt az egyik kenyérzsákra. Egymagám csellengek. óvatosan lerázta róla a port. összehúzta szemöldökét. Golyó van b ven az utakon. de sebaj. – Tudod. Mintegy magamagának megtoldotta: – Ahogy mondom! Felemelte a véd burkolatot. persze. A kis baka ráncba vonta homlokát. én meg ápoltam. nem panaszkodhatom. . – El se tudod képzelni. és rátámasztotta a kezét. Sose mondott csütörtököt. miért. sajátságosán komikusnak látszott.– Tíz nap óta teljesen magamra maradtam – folytatta a baka. eddig mindig találtam.

“Ha én vagyok a lövész. meg a védekezés! – felelték. De ha én vagyok a gazdája. Azt a repül gépet azonban nem vétettem el. tessék. “Nektek az nem számít – szögeztem nekik –. akár rossz. s kihívóan Maillat-ra nézett. – Védekezni? Ne röhögtesd ki magad!" De én fütyültem a . eszetekbe se jut. – Helyesen tetted – jelentette ki Maillat. dobd a fenébe azt a golyószórót! Mire jó ez neked! Mit görnyedsz egész nap tíz kiló ócskavas alatt?" így beszéltek a cimborák. Mert meg kell mondanom – fűzte hozzá szerényen –. A kis baka barátságosan ránézett. hogy úgy kerültök puskavégre. hogy megcélozzon egy aláereszked náci repül gépet. mondták. akár jó egy tiszt. milyen képet vágott. mondtam a hadnagynak. Tudod. Pinot. egyszer el akarta venni t lem. “Álljon meg a menet – szóltam rá. “És a stukák?" – kérdeztem. szakadatlanul a fülemet rágták: “Hülye vagy. én hozzá se nyúlok többet. nekem is kell l ni. mint a nyulak. a cimborák nem értettek meg. A háború kezdete óta egyfolytában nálam van. nekem is kell l ni vele. – Ki a lövész. Pinot"… ugyanis Pinot-nak hívnak – magyarázta. maga vagy én? Mert ha maga. itt a golyószóró. nem szenvedhetem ket. Senkit se hagytam hozzányúlni. hogy védekezzetek?" “Mi. tudod. de nem er szakoskodott tovább. cipelje ezentúl maga. Utálom a katonásdit. Attól a perct l.hogy nem vándorolt egyik kézb l a másikba. hogy a Saarvidéken lel ttem egy stukát a golyószórómmal. De nekem más véleményem volt. – A cimborák. hogy elkezd dött a visszavonulás." Gondolhatod. – “Hülye vagy. Tudod." Csak így. még a hadnagyomat se.

pulóverben. hogy ellopják. És ezek a fickók még azt hitték magukról. megereszt egy sorozatot. ugye ez mégiscsak aljasság volt? Dühösen hozzáfűzte: – Nem csodálnám azt se. rázúdítottam egy sorozatot. ahogy tíz napon át magányosan rója az utakat az ismeretlen katonák tömegében. hogy valaki is parancsot adna. lépj le t lünk!" Így beszéltek velem a cimborák. Elképzelte a kis bakát. összerúgtuk a port. hogy tisztába tegyelek benneteket. de ezt mégse vártam volna t lük." Csak így. de szintén. “Pinot! Te disznó! – így támadtak rám. a cimborák nekem estek. gondolhatod. és valahányszor egy repül bukik alá a menetoszlopra. egyszerűen azért. hogy emberek. mert képtelen elviselni. Persze. én se hagytam magamat. akár hiszed. akár nem. hogy ne l jön vissza. ha szándékosan hagytak volna faképnél. anélkül. Maillat rábámult . nyakig gombolt zubbonyban. lábszárvéd vel. két hatalmas kenyérzsákkal. Mit szaporítsam a szót. Erre. – Azt akarod. kerek perec megmondtam nekik: “Lehet.dumájukra. Maillat laposan ránézett. hogy a golyószóród miatt kiszúrjanak bennünket? Ha mindenképp a h st akarod játszani. amely nevetségesen meggörnyeszti. hogy tovább l hessen. Mondd. de t lem ne várjátok. Nem mintha számítana. és mihelyt észrevettem egy német repül t. A végén már látni se bírták a golyószórómat: egyszer éjszaka még azt is megpróbálták. hogy ti betojtatok – mondtam nekik –. ha rál nek. vállán tíz kilós golyószóróval! S közben töltényeket keres. ahogy tíz napon át kutyagol a tűz nap alatt súlyos felszerelésével.

munkám az akadt b ven! Nem volt okom panaszra sem nekem. Gondtalanul éltünk. Azt mondták. egy segéddel. – Medd ? – Ugyan. Jó lesz vigyázni. De semmi sem történt. . megtoldotta: – Önálló asztalos. jártunk egyik orvostól a másikig. – Mit csinálsz civilben? – Asztalos vagyok – mondta Pinot. Hogy… Kereste a szót. Szögletes állat fölemelve. De még így is sajátságosán komikus légkört árasztott maga körül. ráncba vonta homlokát. Éles fütty szakította félbe. az asszony az oka.erre az elszánt kis katonára. Nyitott tenyere mozdulatlanul a térdén pihent. sem az asszonynak. Jó darabig lesték. mikor hull le egy újabb bomba. Fürkészve. hogy azt gondolja: “Nem tréfadolog. ez a mérk zés. Persze. Ez még nem lefutott. csak az bántott. Látszott. komoly arccal el rehajolt – minden esetben így nézett körül. Komolyan." Amint el rehajolt. aki folytatta a már mindenki által elveszettnek tekintett háborút. hova gondolsz?! – kiáltott fel megrökönyödötten Pinot. – Csak éppen nem lehet gyereke. hogy nem lehet gyerekünk. egy-egy bombabecsapódás el tt. Ó. feszült arccal figyelt.

Alexandre. Meg akarták ölni a bombáikkal. vállán golyószóró. a hajcih nek vége. Odaérve. de felsültek. egy angol ment autó. hogy Pinot most magányos és társtalan a part mentén tíz kilométeren át kígyózó katonák tömegében. zömök kis sziluettje furcsán-komikusan rajzolódott ki a garázs falán. – Tennél nekem egy szolgálatot? El kéne menned a szanatóriumba. nem olyan legény. Ott majd találsz egy szakállas. Jössz? Már talpon volt újra. semmivel se lehet összetéveszteni. aztán egy jó kilométeren át a part menten haladsz. . Álljon meg a menet! Ezzel a Pinot gyerekkel nem lehet olyan könnyen kibabrálni. f z cskéz alakot: az a cimborám.Hát akkor mondta selmán és elégedetten Pinot –. s attól jobbra az els kocsi. – Ide figyelj – mondta. akivel csak úgy ukmukfukk elbánnak. ezzel végeztünk. – Hol az a szanatórium? – Balra fordulsz. A vasred nyt felhúzva. A szanatórium körül nincs más épület a tengerparton. – Alexandre. műbútorasztalos. Végezetül jól kitolt a fritzekkel. Rajta nem fog ki sem egy náci repül gép. sem egy görcsös deszka. Pinot. két oldalán egy-egy kenyérzsák. Maillat-nak eszébe jutott. Persze nem tudták. kivel akadtak össze. megkerülöd a rácskerítést. Nos. Szűk ruhás. . ezt könnyű megjegyezni jelentette ki Pinot.

te bolond. sikerült. Pinot úgyse mond meg semmit. és Begyen fel helyettem a vályúhoz. írnék Alexandre-nak – mondta Maillat. De mit képzel majd rólam? így mégse hívathatom meg magam. ez én vagyok. – De mit képzel majd rólam? – Az istenit! Ha volna nálam egy kis papír. hogy zavarba jön. hogy kár makacskodnia. – Ne félj – nyugtatta meg Pinot. azt is mondd meg neki. hogy Maillat. Alexandre vagy én. egy világért se egyezik bele. az mindegy. És Maillat érezte. megpróbál hajóra szállni. hogy a haverom vagy. – Ezt nem mondhatom meg neki. (“S mivel mindezt már tudja – gondolta Maillat –. – Ugyan már. el ször bizonyára csodálkozni fog. de igen. hogy .– Megmondod neki. – Talán nincs kedvedre? – Ó. Pinot-n látszott. miért küldök ilyen üzenetet. én hívlak meg. – Azért átadom az üzenetedet.") – Értem. nem igaz? Maillat elmosolyodott. – Várj. és ha estig nem lát.

hátrafordult. ahogy akarod – mondta. Alexandre úgyis mindent meg fog érteni.“képzeljenek" róla valamit. – Ne haragudjék – szólalt meg –. – Igazán? Nem azért jött. A kisvárosban tehát voltak még civilek is! Maillat még csak a nyomukat se látta. úgy érezte. amint elmosolyodott. Az izzadság és a por. mire a kislány félszegen ránézett. Az ajtóban. – Akkor ég áldjon. de . de látszott rajta. nincs itt senki. hogy lopjon? Maillat elnevette magát. amikor egy órával ezel tt keresztülvágott a helységen. Maillat elmosolyodott. aki hasztalan próbálta kinyitni a konyhai vízcsapot. – Csak azért. mintha maszkot rakott volna az arcára. azért jöttem be. A lakók bizonyára a házakban lapultak: a rengeteg katona még a bombáknál is jobban megfélemlítette ket. uram? Maillat. Én próbáltam megakadályozni. azt hittem. mellén összefont karral. – Téged is. egy tizenöt év körüli kislány állt. hogy a maszk megrepedezik. Egyébként úgyse számít. hogy kissé rendbe hozzam magam. Szigorúan beszélt. hogy nem érzi magát teljes biztonságban. – Mit parancsol. aki elvitte a fele elemózsiánkat. mert tegnap járt itt egy katona. – Jó.

káromkodott, meg fenyeget zött, aztán elment. Éppolyan
nagy pisztolya volt neki is, mint magának, ott a derékszíján.
– Nyugodjék meg – jelentette ki Maillat –, én csak egy kis
vizet keresek, hogy megmosakodjam.
A kislány tanácstalanul ránézett.
– Az ám, de szétbombázták a csatornákat. Annyi a vizünk,
hogy épp igyunk meg f zzünk. Mosakodáshoz már kútvizet
használunk, de az meg sós. Nem baj, ha sós vízzel kell
mosakodnia?
– Ellenkez leg – felelte Maillat. – A só konzervál.
A kislány elmosolyodott, de tekintete továbbra is
gyanakodó maradt. Anélkül, hogy levette volna szemét
Maillatról, kinyitott egy faliszekrényt, kivett bel le egy
mer kanalat, megmerítette, teliöntött egy fehér kis lavórt, s
a lefolyóra helyezte.
– Tessék – mondta Maillat. Lecsatolta derékszíját, és
odaadta a kislánynak. – Vegye el a “nagy pisztolyt". Ha
komiszkodni kezdenék, bármikor rám l het.
– Ó! – mondta a kislány, és fölemelte gödrös állát. – Én
nem félek.
Maillat a lavór fölé hajolt. Szeretett volna egyedül maradni,
s úgy megmosakodni, de a kislánynak esze ágában sem volt
kimenni. Alkalmasint a két faliszekrény egyikében tárolták
a megmaradt élelmiszert.
– Egyedül van?

– Ó, nem! – kiáltotta a kislány. – Itt vannak még a
nagyszüléim is, meg Antoinette is. Lehúzódtak a pincébe.
Amikor lépteket hallottunk a fejünk fölött, nem akarták,
hogy feljöjjek, de én mégis feljöttem. Antoinette
egyfolytában sír.
– Kicsoda Antoinette?
– A n vérem. Mindenkit l halálra rémül.
– És magát hogy hívják?
A kislány habozott. Úgy látszott, ildomtalannak tartja, hogy
bemutatkozzék egy épp csak az imént megismert
fiatalembernek,
– Jeanne – mondta nagy sokára.
Utóvégre háború van.
– Jeanne – ismételte Maillat.
Néhány másodpercig hallgatott, egész figyelmét lekötötte a
mosakodás.
– Csak nem haragszik?
Maillat szappanhabos arccal a kislány felé fordult.
– Miért haragudnék?
– Mert tolvajnak néztem.
– Honnan veszi, hogy nem vagyok tolvaj?

– Ó, most már látom!
Ott ült az asztal szélén, térdén a derékszíjjal, s azon
iparkodott, hogy kinyissa a pisztolytáskát.
– Ki vehetem?
– Ki. Biztosítva van.
Olyan sóvárogva nézte a pisztolyt, mint egy kamasz.
– Milyen nehéz!
Két kézzel fölemelte, aztán kinyújtotta karját, és Maillatra
fogta a pisztolyt. Az er lködést l összeráncolta
szemöldökét, s ett l még fiatalabbnak látszott.
– Ó, Jeanne! Képes lennél embert ölni!
Maillat hátrafordult. Az ajtóban egy másik lány állt. Kissé
sápadt volt, és úgy rémlett, rendkívül meg van ijedve.
– Jaj, Antoinette, hogy te milyen buta vagy!
Jeanne az asztalra tette a pisztolyt, és mosolyogva Maillatra pillantott. Antoinette elhűlten hol az egyikre, hol a
másikra nézett.
– Ne állj itt, mint egy faszent – szólt rá Jeanne, és
toppantott egyet. – Inkább hozz egy törülköz t.
Antoinette eltűnt.
– Nem félt, amikor bombáztak?

– Cseppet se – felelte Jeanne.
– Én igen – ismerte be mosolyogva Maillat. El renyújtotta
vízt l csöpög kezét.
– Egy garázsban voltam, amely repeszeket kapott.
– Melyik garázsban? Amelyik szemben van velünk?
Tauzun úr garázsa! Szegény Tauzun úr! Hogy szerette az
autóját!
– Jeanne, nem találom! – kiáltotta Antoinette.
– Tengerben is keresné a vizet – mondta Jeanne.
is eltűnt, s Maillat hallotta, amint a szomszéd szobában
n vérével suttog. Körülpillantott. A konyha patyolattiszta
volt. A csíptet vel kifeszített fehér viaszosvászon asztalon
észrevett egy félig üres borospalackot. Díszdugója
csillogott: vastag ajkú, pozsgás arcú, faragott emberi fejet
ábrázolt.
Jeanne visszatért, és átnyújtott Maillatnak egy
kakukkfűillatú frottírtörülköz t. Antoinette is kijött húga
után, s keféket meg egy fésűt hozott. Mind a ketten nagyon
karcsúk voltak, hasonló termetűek, egyforma ruhát viseltek,
s ezáltal ikrekre emlékeztettek.
– Akar egy fésűt?
Jeanne elvette a fésűt n vére kezéb l, és átnyújtotta
Maillat-nak.
– Magának mindenre kiterjed a figyelme – mondta Maillat.

Az ablakkilincsre oda volt akasztva egy tükör. Maillat eléje
lépett.
– Milyen szép haja van! – szólalt meg Jeanne.
– Jeanne! – kiáltott szemrehányón Antoinette, és elpirult.
– Csak azt mondtam, amit gondoltam – jelentette ki Jeanne,
és vállat vont.
– Maga nagyon kedves – mondta komoly arccal Maillat.
– Mind a ketten nagyon kedvesek.
Antoinette félszegen elmosolyodott. A fésű után a kefére
került sor. Akár az imént a fésűt, Jeanne kivette n vére
kezéb l, és átnyújtotta Maillat-nak.
– Maga is nagyon kedves – állapította meg a kislány.
– Nem tudok eligazodni magán – tréfálkozott Maillat.
– Az imént még tolvajnak nézett.
– Piszkos volt – védekezett Jeanne. – Aztán meg – fűzte
hozzá – nem is ismertem.
Maillat lábát a szék keresztrúdjára tette, és épp porfelh t
ontó nadrágját kefélte. Keze hirtelen megdermedt a
leveg ben.
– És most már ismer? – kérdezte s mosolyogva Jeanne-ra
nézett.
– Igen – mondta Jeanne.

– Mindent beporozok itt maguknak.
– Kinyithatnánk az ablakot – javasolta Antoinette.
– Nem – közölte határozottan Jeanne. – Ett l a sok romtól
még csak több por szállna be.
– Tessék, uram – mondta Antoinette.
Ezúttal megel zte húgát. A cip kefét nyújtotta Maillatnak.
– Köszönöm – szólt Maillat. Rájuk mosolygott.
A két lány a bombázásról kezdett beszélni. Legjobban a
lebukó repül gép sivításától féltek. Az embernek az volt az
érzése, hogy a stuka éppen rá pályázik, gonoszul reá tör,
éppen t veszi célba. Antoinette azt mondta, hogy a háború
borzasztó dolog, és nem érti, honnan veszik hozzá a férfiak
a bátorságot.
– Éppúgy félnek, mint maguk – felelte Maillat.
– Az nem lehet – ellenkezett Jeanne, s megrázta hajfürtjeit.
– A n vérem a bombázás egész ideje alatt szünet nélkül sírt
és reszketett.
Antoinette Maillat-hoz fordult.
– Milyen kár, hogy nem jött korábban. Ha itt van, talán én
se félek úgy.
Maillat az asztal szélére rakta a cip kefét.
– Nocsak! És miért?

– Pedig hogy szerette az autóját. Csak azt mondtam. sietve elmosolyodott. Kissé elszomorodott. . Maillat cigarettára gyújtott. és elhatározta. s színültig töltötte a poharat. – Eléggé. mert katona. aztán kihúzta a borospalack díszdugóját. hogy az autó eléggé megrongálódott. hogy a bombák rájuk hulljanak – mondta Maillat. – Tauzun úr autója nagyon megrongálódott? – kérdezte Jeanne. hogy mihelyt a végére ér. Mivel a két leány megdöbbenten ránézett. – Min nevet? – Egyáltalán nem nevetek. – Jaj de buta vagy – mondta Jeanne –. a bombák nem tesznek kivételt a katonákkal se. hogy rövidesen távoznia kell. – Épp azért vannak itt. távozik.– Nem tudom… Talán. amint arra gondolt. s e felh tlen pillanatoknak nemsokára vége szakad. – Nem inna valamit? És ezzel Jeanne kivett egy poharat a faliszekrényb l. – Szegény Tauzun úr! – kiáltotta Jeanne. s megtörölte egy törl ruhával.

– Nos. Ott termett az asztal végében. felvértezem.Maillat ivott egy korty bort. – És aztán… nincs tovább – zárta le Maillat. hogy a kislány átvethesse rajta a vállszíjas derékszíjat. már-már elfelejtettem. . mint a gyerekek. A váltakozó két gesztus eszébe juttatta a r t hajú adjutánst a kis konyhából. Arca olyan közel volt. milyen kellemes hallani egy leány nevetését. hogy hajfürtjei csiklandozták Maillat b rét. mert minden alkalommal lefordította franciára az angol katonák szavait. – De most csakugyan nevet – mondta Jeanne. s játszani kezdett egy kis korall nyaklánccal. – Nem volt elég? Antoinette nekid lt az ajtófélfának. Meglehet sen hosszasan mesélt. lovag úr – mondta Jeanne. Tudni akarta a “folytatást". A két lány kacagott. “Istenem – gondolta Maillat –. – Mennem kell – jelentette ki Maillat. – Majd én – mondta Jeanne. és derékszíja után nyúlt. Maillat lehajtotta a fejét. Maillat elmesélte a lányoknak a jelenetet." – És aztán? – kérdezte Jeanne. s szippantott egyet a cigarettából.

csak úgy feketélltek a sürgöl d . Mintha . ahol még egyre por szállt fel a romokból. hogy helyet szorítson Maillat-nak. Maillat ismét elmerült a tömegben. még inkább szembetűnt. mikor a tömegbe vegyült. Csak akkor jutott eszébe. szinte elhidegülve néztek egymásra – búcsúzkodtak. – A viszontlátásra. – Igen. Antoinette félrehúzódott az ajtóból. Az utcán. üresnek és névtelennek érezte magát. hogy nem is látta Jeanne nagyszüleit. – Ugye visszajön még? – kérdezte Jeanne. – Talán. – A viszontlátásra – mondta újból Maillat. és a két lányra nézett. holnap… ha még itt leszek. s nyomban újból kevesebbnek. Amint a napfény rájuk esett. összevissza rohangáló katonák. – Igazán. Most mind a kettejük arca gyerekesen komoly volt. A küszöbre érve Maillat hátrafordult.– Igazán úgy siet? – kérdezte Antoinette. mennyire hasonlítanak egymásra. Egy pillanatig félszegen. – Holnap? – Jeanne! – szólt rá szemrehányóan Antoinette.

hogy a tenger ilyen messze elnyúlik. ahol a strandnak hirtelen vége szakad. Maillat belépett. arcát tüskés kis bajusz osztotta ketté. Javakorabeli tiszt ült egy kerek asztalkánál. Harmadszor is megtette visszafelé az utat. Azon kapta magát. a ver fényes napon tett hosszú kajakkirándulások. és megölessék. Talán úgy elmélyedt a gondolataiban. hajadonf tt. hogy a sétány végére ért. oda. – Meg tudná mondani. és szótlanul egy zöld spalettás. balra fordult. Meglepetten megállt. de villa sehol.egyszerre nem lett volna személyes sorsa. s valamit szórakozottan rajzolgatott egy . s minden házat különkülön szemügyre vett. Nem. hogy öljön. hogy elhaladt mellette. a strandolás. Eszébe jutottak róla a Primerolban töltött vakációk. A sétányra érve úgy nézett a tengerre. Megint átalakult khakiruhás katonává a többi khakiruhás katona között: valamennyiükre az szabatott ki. s kezd dnek a dűnék. Pedig az imént még itt volt a sétánynak ezen a részén. zsebre dugott kézzel fel-alá sétált. Eljutott az útelágazásig. hol van a Behajózási Hivatal? Az angol kihúzta kezét a zsebéb l. ilyen szép s ilyen tisztán ragyog. és nem vette észre? Elindult visszafelé. kizárt a tévedés. Megszólított egy angolt. Örült. aki nyugodtan. mintha egy régi barátn jét látná viszont. amelyet átszelt. Amikor az útelágazásnál elvált Gabet-t l. szürke villára mutatott. Sehol se látta a rózsaszín villát. Kezében ceruzát tartott.

Nézte. – Már kerestem egyszer – mondta rövid szünet után –.itatóspapírra. hogy megdobban a szíve. Olyan sóváran bámulta a fehér kis papírt. – Okosan tettem. emellett – válaszolta anélkül. – Majd adok egy cédulát. de nem találtam itt. Remélem. mintha egy pokoli hatalom elragadhatná t le. – Én – mondta. – Bocsánat. Maillat három csillagot számolt meg a válllapján. amint Feery egy noteszlapra ír valamit. – Meg is halt valaki? . kerek. – Itt volt. A tiszt fölemelte a fejét és ránézett. asztalra tette a ceruzáját. Aztán megpödörte bajuszát. Aztán mire visszajöttem. Maillat érezte. kis betűkkel. amellyel hajóra szállhat. hogy felemelte volna a fejét. Feery végighallgatta. Hozzáfűzte: – Miben lehetek szolgálatára? Maillat elmagyarázta. miel tt kézhez kapná. elegend lesz. ön Feery kapitány? – kérdezte Maillat. nem leltem a rószaszín villát. majd két kis szárnyat rajzolt még az itatóspapírra firkámon pufók angyalkára. és kivett a zsebéb l egy tölt tollat. hogy elmentem teázni. Feery lassan írt. mit kíván.

Er lködnie kellett. Maillat jó néhányszor elolvasta a cédulát. Azt írta rá. Tessék. Az egyik: a csicskásom. Mindenütt ugyanazt a választ kapta: “Itt csak az angolokat hajózzuk be. Maillat tisztelgett. Feery abbahagyta az írást. s nem látta el hivatalos pecséttel. és még el sem olvasta. amíg megmutatta Feery céduláját a part mentén sorban álló tommikra felügyel valamennyi tisztnek. hogy engedélyezi Julien Maillat-nak. Amint néhány lépést tett a sétányon. és távozott. – Tessék. a *** gyalogezred törzs rmesterének felszállását egy Angliába tartó hajóra. hogy összpontosítsa a figyelmét. rádöbbent. hogy egy ilyen papírtól függ az ember szabadsága? Egy óra múlva már tudta. itt a Jeanne által kért “folytatás". Lehet. gondolta Maillat. Soha életemben nem volt még ilyen jó csicskásom. és megpödörte a bajuszát. és sok szerencsét Mr. – Igen – vélte –. Mert egy órájába tellett. Feery mindössze néhány szót írt a papírra. – I am sorry – mondta. hogy a papír semmit sem ér." . csak keltezéssel és aláírással. Átkozott balszerencse! Nyugodtan befejezte az írást. hogy már néhány másodperce szorongatja a noteszlapot. nagy kár érte.– Ketten. Maillat – s ezzel útjára bocsátotta.

mert eszébe jutott. De kérdése örök id kre megválaszolatlan maradt. s lógatta a lábát. Alig néhány méternyire egy civilt pillantott meg. Az illet alacsony volt. amint átfurakodik a sorban álló tommik között. hogy tiszta képet kapjon. vajon nem űzött-e bel le csúfot Feery. vajon jóindulatú ember volt-e. De néhány lépés után megtorpant. A csokoládé alaktalan masszává olvadt a melegt l. Majd kivett zsebéb l egy tábla csokoládét. Dühödt elszántsággal tört utat magának. Egy magányos kis öreg a strandon. vagy aljas fráter" – gondolta Maillat. s elindult az útelágazás felé. amikor kiadta a papírt. Talán . Maillat megette. s nézte tovább a tengert. aztán rágyújtott egy cigarettára. Leült az alacsony támaszfal tetejére a tengerrel szemben. már nem lelte ott Feeryt. Megfordult. megtörölte kezét zsebkend jében. hogy sose hal meg. a katonák között. hogy visszatér a part mentén a szanatóriumba. hogy újból el kellene keverednie a tömegben. dühösen lépkedve járt a part mentén. Szálegyenesen. s a papírhoz ragacsolódott. “Még tizenöt év múlva is tűn dhetek rajta. s úgy határozott. Alexandre minden délben kiosztott egyet-egyet a banda tagjainak. Kisvártatva felállt. s a meleg ellenére is es köpenyt viselt. mintha fellebbezhetetlenül eldöntötte volna.Maillat már-már gyanakodni kezdett. kecskeszakállas. Mire visszament a szürke villába. ahol Gabetvel találkozott. Az es köpeny alatt bizonyára kitüntetések ékítették.

az igazihoz –. Az is egy alacsony kis öreg volt. kétrét görnyedt. Cérnavékony hangon. egyszer csak darabokra törik és szétmorzsolódik. Ráncos. A vásznon egy újságíró kérdéseket intézett a reichshoffeni csata utolsó életben maradt vérteséhez. amelyet még a háború el tt látott. a nyugdíjas öregúr egészségügyi sétáját? Vagy talán azért. III. reménység és hazugság! És . az egyetlenhez. vártunk… a komlóföldeken… aztán a vitéz Michel tábornok. A híres roham. torkaszakadtából egyre azt sipítozta: “Ro-ham-ra!… Ro-ham-ra!" Újra látta magát szép. a sedani megaláztatás – mindez él valóság volt számára. de sokkal alacsonyabb és öregebb.azért jött. elkiáltotta magát: »Ro-ham-ra!… Ro-ham-ra!« És mi rohamra indultunk… a komlóföldeken!…" A kisöreg eszel sen hadonászott. ahhoz. húsz éve virágában. “Egész álló nap… vártunk… a komlóföldeken. reszketeg és törékeny – csoda. hogy attól lehetett tartani. az ems-i sürgöny. Jobbjával komikusán vagdalózott. Csakis számára. még az iménti civilnél is sokkal. amelyet is végigküzdött. hogy megnézze. mintha még most is kardot markolna. a nyolcszázhetvenes háború. Az egész mozi fetrengett a röhögést l. Maillat-nak hirtelen eszébe jutott egy híradó. hogy elvégezze szokásos esti sétáját. Napóleon. hetven évvel ezel tti korszak aktualitása! Mennyi szenvedély támadt annak idején! Mennyi gyűlölet. fényes kardjával. “íme egy egész korszak – gondolta Maillat –. miként folyik ez a háború? Ez a háború. amely oly kevéssé hasonlít a másikhoz – a nagyhoz. Olyan hevesen gesztikulált. Szóval. csillogó vértjében. hogy bírta a lába. a krinolinok. Elmesélte a híres rohamot.

mint az els világháború. Együtt kosztolunk. Gabet volt. amikor hallotta. Talán nem is volt soha. Egy másodpercnyi hallgatás után megtoldotta: . hogy utolérje. – Ó – mondta Gabet. – Annyira szívélyesnek tartom. Semmibe foszlott. Az egésznek semmi értelme többé. Épp úgy. Van ott néhány cimborám." Még két perce se járt a tengerparton. Maillat! Mr. – Hol az a haza? – A szanatóriumban. – Mr. – Hova megy? – Haza – felelte mosolyogva Maillat. Mosolyogva nézte Maillat-t. A kezét nyújtotta. vagy a többi. Futott. Az összes ezt megel z és ezt követ . Maillat! Hátrafordult. – Úgy szeretem ezt a francia szokást. mindig kezet fognak – mondta Gabet. vagy nemsokára ez. hogy valaki szalad utána. Bel le csak úgy áradt a szívesség. Lihegett. Maillat elképedten megszorította.mennyi ostobaság. hogy ahányszor csak találkoznak. mintha régi barátja volna. És most vége! Visszahozhatatlanul vége.

– Én szeretnék. mi történt. de a honfitársai nem engednek. mintha arról érdekl dnék: “Tetszik ez a film.– Szóval nem akar hajóra szállni? Maillat nem tudta megállni mosoly nélkül. Úgy látszott. hogy ez így túlontúl parancsnak hangzik. jöjjön velem… Elindultak vissza a sorban álló tommik felé. – Hogyhogy? Feery kapitány nem?… – De igen – válaszolt Maillat. Gabet szótlanul ment néhány lépést. Gabet. sajnálom. – Jöjjön velem. Elmesélte. . vagy színdarab? Ízlik ez a csésze tea?" – Rondának. – Milyennek tartja ezt a háborút? Úgy tette fel a kérdést. Kijavította magát. – Legyen szíves. mint aki úgy véli. egy pillanatra eltöpreng. mihelyt feladta tartózkodását. Gabet szemöldökét felvonva hallgatta. – Ó. igazán sajnálom – mondta és elpirult. egyszerre nagyon fiatalnak látszott.

a háború. teli torokból nevetett. S nem maradt csak két fiatalember. és tizenhétben Victoria Kereszttel tüntették ki. a hajókat. amióta elváltunk – kérte Gabet. hogy Gabet. – Engem legjobban az egész tökéletes hiábavalósága dühít – mondta halkan. Els osztályú műszaki tiszt volt. Gabet félbeszakította. – Ismertem. És egy percre a Bray-Dunes-i romok. s Maillat is vele tartott. minden eltűnt körülöttük. kis . Wainewrightnak hívták. aki szorosan egymás mellett megy a tengerparton. a hajók. Gabet felnevetett. mozdulata felölelte a tengert. angolok is elkezdenek gondolkodni. a sorban álló tommikat és a romos villákat. és nevet a napfényben.Gabet széles kört írt le a karjával. you French! – kiáltotta. Amikor a r t hajú adjutánshoz ért. Szívb l. Húsz évig szolgált Indiában. ez a rózsás. mi történt magával. Pompás katona hírében állt. Lehetséges. ha már maguk. – Mesélje el. Maillat elmesélte. Maillat laposan ránézett. “egészséges" fiatalember így gondolkozik? Ó is ugyanezt gondolta! “The utter futility of all this!" – Mi lesz bel lünk – szólalt meg hangosan –. Két évvel ezel tt valami erkölcsi botrányba keveredett. – Oh.

Jó katona volt Wainewnght. csak nagy ritkán szólaltak meg. Szent ég! Smith azután jó darabig egymaga evett a tiszti kantinban. s beszállunk egy kis csónakba. Mind a ketten beálltak a sorba. fegyver és hátizsák nélkül. nem igaz? A sorban álló tommikhoz értek. jó. senki se számított erre a visszahajózásra. Hosszú nadrágjukban és b zekéjükben sétahajózásra váró turistáknak vagy sportolóknak látszottak. mi értelme az egésznek. – Tudja. Zsebre dugott kézzel álldogáltak. és szóba elegyedett a tiszttel. hogy így kellett meghalnia. Maillat elnézte a körülötte lév tommikat. Egy Smith nevű fiatal beosztottja túlbuzgóságában érdemeket akart szerezni. – Félórán belül sor kerül ránk. és néhány centimétert el rehaladt. A legtöbb hajadonf tt volt. Maillat az órájára pillantott. s naiv arcát Maillat felé fordította. A sor hirtelen megmozdult. – Miért ilyen kevés a csónak? Gabet elmosolyodott. és figyelmesen szemügyre vette Maillat-t. – Nemigen tudni. – Igen – hagyta rá Gabet. és . öreg katona. Buta dolog.híján lefokozták. A tiszt hátrafordult. – Meghalni mindenkor buta dolog. Negyed hetet mutatott. Gabet elvált Maillat-tól.

s túlságosan nagy terhével csak kínos-keservesen jutott el re. belegázoltak a tengerbe. míg a csónak cl nem hagyta a partot. a tenger felé fordulva. a tiszt intett. úgy látszott. Amikor egy csónak a parthoz közeledett. akivel az imént Gabet szót váltott. láttam gyerekkoromban. – A következ fordulóban ránk is sor kerül – mondta Gabet. . ócska tákolmány. mozdulatlanul állt a tiszt. Magatartásuk után ítélve. Szerencsére. A sor elején. Gabet elmosolyodott. A Gabet el tt álló tommi hátrafordult. Miután hat ember eltávozott. A tommik egyenként kiléptek a sorból. Sir. akik ebben a sorban állnak. és csónakba szálltak. honnan ásták ki. Maillat a távolodó kis zöld csónak után tekintett.közömbös arccal szívták cigarettájukat. a tenger csendes volt. – Portsmouth-ban. Emlékszem. Átkozott. Mindössze egy evez je volt. cseppet sem türelmetlenek. egy lapátkerekes teherg zösre kerülnek. – Miért? – Azok. a tiszt lebocsátotta karját a hetedik tommi el tt. – Jobb lett volna egy másik sorba beállni – mondta Gabet. s így tartotta addig. Csak tudnám.

– Még beállhatnánk a másik sorba – jegyezte meg halkan Maillat. Váratlanul egy kar ereszkedett le a melle el tt. negyediknek következett. Gabet egy pillanatig habozott. szintén elnevette magát. Összetévesztettem a Victory-val. aki hallotta a párbeszédet. Két vagy három tommi. – Most már kés . . – Persze. – Jártam rajta. Maillat eltűn dött. Annak. – Francia? – kérdezte a sor elején álló tiszt. Az oszlopot irányító tiszt intett. ez annál sokkal öregebb. Gabet felnevetett.– Ó. vajon ezalatt beszivárog-e a víz a csizmájába. El lépett. A tommi huncutul rákacsintott. – A Victory… – kezdte Gabet Maillat felé fordulva. aki cl akart jutni a csónakig. Hangosan hozzáfűzte: – Ó! Azt hiszem. mint a többi. – Igaza van. ez is van olyan jó hajó. csaknem térdig vízbe kellett gázolnia. A zöld kis csónak lassan a part felé siklott. Maillat közvetlenül Gabet után. gondolhattam volna. Sir. Az els tommi kilépett a sorból.

Maillat látta. – Nem látszik franciának – jelentette ki a tiszt. Maillat többek közt neki is megmutatta néhány perccel ezel tt Feery kapitány céduláját. Úgy rémlett. Maillat Gabet mellé ült a csónakban. hogy a sor elején álló tiszt karja leereszkedik. De azért rövid. A csónak ellódult a parttól. hogy lába száraz maradt a csizmában. óvatos csapásokkal mégis nekiindult. rögtön elsüllyed a megterhelést l. hogy francia vagyok-e? Nem látta anélkül is? – Én megmondtam neki. – Miért kérdezte. – Ismerem – mondta Gabet.Maillat elképedésében szóhoz sem jutott. “Hülye" – gondolta Maillat. – Akkor? . – Nem látszik franciának – szajkózta a tiszt. – Velem van. A tiszt karja aláhanyatlott. Nem tudja megkülönböztetni egyenruhája után? Nem mondta meg neki Gabet? Nem látta az imént. – Ismerem – ismételte meg erélyesen Gabet. Arcát már alig lehetett megkülönböztetni. Elégedetten vette tudomásul. amikor beállt a sorba? Gabet hátrafordult.

Amint Maillat elhaladt el tte. A létra tetején egy tengerésztiszt szétosztotta az érkez ket a fedélzeten. – Jöjjön – mondta Gabet –. Azon kapta rajta magát. hogy utoljára érkeztek. s nyomban visszafordult. s csöve az égre meredt. Mr. a fülledt félhomályban. rápillantott egyenruhájára. hogy a szanatórium és a lakókocsi után is vágyódik!… “Milyen gyorsan gyökeret ereszt az ember. hogy fáj utána a szíve. Maillat. Nyilván a hajó tatjában ott volt a párja. hogy nincs jobb kedve. hogy a szanatórium meg a banda jár az eszében. “Kés bb majd nagyobb elégtétellel fog eltölteni az út" – vélte. bármerre kerüljön is" – gondolta. A zöld kis csónak megállt a hajó mellett. Elhaladtak egy tengelyre szerelt ikergépfegyver mellett. Nekik az volt a szerencséjük. Természetesnek találta. de azt. s legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta. hogy fáj a szíve a cimborák után.– Nem tudom. – Gabet mosolyogva hozzáfűzte: – Egy angol sosem tör dik azzal. kiürítette rakományát a hajópallóra. de semmilyen megjegyzést sem tett. Csodálkozott rajta. Maillat Gabet mögött baktatott fel a szürke bádogfal mentén. levették róla a véd huzatot. Maillat egész úton hallgatott a teherg zösig. a hajófarba kell mennünk. hogy valami nem következetes. Bizonyára a hajófenékben is szorongtak. – Ezek majd megvédenék bennünket… . A teherg zös közelr l jóval nagyobbnak látszott. A fedélzetet katonák lepték el.

Noha a part még egészen közel volt. Maillat kinyitotta a szemét. Már cseppet sem látszott közönyösnek. hogy rohangálni szeretne. – Legjobb védelem a gyors propeller. – Hallja? – kérdezte Gabet. kátrány és tengeri pára finom illata kellemesen megborzongatta Maillat-t. De ez a malomkerék… Gabet-nek még egyre a malomkeréken járt az esze. Maillat-nak eszébe jutottak a kis g zösök. amelyeken békeid ben oly gyakran utazott Dieppe és Newhaven között. hanem elképeszti.Gabet elfintorodott. Jóles érzéssel tüd re szívta a leveg t. . az ember úgy érezte. Úgy tetszett. A friss festék. Hegyezte a fülét. s egyszersmind szórakoztatja. Maillat érezte. A fedélzetre érve. Ezer közül is felismerte volna ezt a zajt. mintegy kicserél dött a leveg . ez az apróság nem idegesíti. Lábuk alatt még meleg volt a padló az aznapi ver fényt l. ízlelgette az útra kelés örömét. A beemelt horgony csikorgott. máris mintha élénkebb lett volna a szél. – Álmos? Gabet felállt. s t – ha t le függne – az indulásban is segédkezne. Anglia ott a vízen kezd dik. parancsokat osztogatni. hogy már elhagyta Franciaországot. A fedélzet puszta padlóján ült.

– Megbocsát. és felült. Ugyanúgy rákacsintott. megteszi majd párnának. s már el is tűnt. hogy azonnal vegyük fel. – Az egyiket adja majd oda a kapitány úrnak. Sir. – Köszönöm – mondta Maillat. aki Portsmouth-ról meg a Victoty-ról beszélt Gabet-nek. – Felvehetem éppen. hogy szemhéja összeráncolódott vagy összehúzódott volna – lehunyta. – Mi az? Mi történt? – kiáltott fel Maillat. . – Megbocsát… Az a tommi volt. Sir. ha visszajön. – Ellenkez leg. – Szent ég – panaszolta Maillat –. s letette maga mellé a két ment övet. Ezzel Gabet átlépett a földön hever katonákon. Sir. de a parancs úgy szól. mint nemrég a parton. csak forogni kezd a malomkerék. Két ment övet tartott a kezében.– Kerülök egyet. a másikat tágra meresztette. meddig kell ezt még hallgatni? A tommi újból kacsintott. de átkozottul kényelmetlen lesz. Maillat újból lehunyta a szemét. Egyik szemét – anélkül. – Semmi.

– Köszönöm. meglepett arcából megértette. Fent. Maillat egy szempillantás alatt talpra szökkent. Még most is a hajó tatjában van. és megértette. . Kábultnak és kipihentnek érezte magát. Támadnak bennünket. Körülöttük néhányan felnevettek. Maillat ötöt számolt össze.– Biztosan jó id be telik. hogy franciául beszélt. Maillat elmosolyodott. Rettenetes varrógépzakatolás szaggatta szét a csendet. – Hol van Gabet kapitány? – Nem jött vissza. Sir. hogy elaludt. Újra lehunyta a szemét. amíg a malomkerék meg rli az utat Doverig. a lenyugvó nap fényében stukák keringtek. Sir. Maillat felserkent. – Stukák. az égbolton. – Mi történt? Atkins föléje hajló. Sir. Maillat jót derült magában – a közte és Atkins között elhangzott párbeszéd holmi angol színdarab dialógusára emlékeztette. – Mi történt? – ismételte meg angolul. Atkins. – Hogy hívják? – Atkinsnek.

– Bizonyos benne. gyilkos fütty hasított a leveg be. – Közel estek le a bombák? Atkins elfintorodott. Az ikergépfegyver ismét tüzelni kezdett. de úgy látszik. – Az egyik körülbelül tízméternyire. hogy célozhasson. és elrepült. nem nagyon zavartatta magát. gépfegyverrel is l ttek rá. Maillat hasra vágódott. Amíg ön aludt. hogy a szakadatlan ropogás üteme kétségbeejt en lassú. de az egyik már ledobta a bombáit. Fölöttük hirtelen éles. A lövésznek. – Elvétette – mondta Atkins. Maillat-nak úgy rémlett. Sir. egy hórihorgas legénynek. – Alig két perce szedtük fel a horgonyt. Amikor lebukott. hogy ránk pályáznak? – Az imént még hat repül volt. Maillat a part felé tekintett. . Amikor egy pillanatra félbeszakadt. feler södött. – Hisz még egészen közel vagyunk a parthoz! Atkins meglepett arcot vágott. Maillat tisztán hallott egy valamivel tompább robbanást. A hajó tatjában elhelyezett gépfegyver is rákezdte. kétrét kellett görnyednie. – Mikor? – Az imént. s rült sebességgel közeledett feléjük.

Néhány tommi újból lefeküdt. Tempósan. – Feküdj! Vissza! kiáltotta egy erélyes hang. De a fehér kis felh pamacsok jóval a repül k fölött bomlottak ki. Maillat el rehajolt. Sir. ha fekve maradunk – mondta Atkins. – Nem sokra megyünk vele. A tommik feltápászkodtak. A malomkerék tajtékförgeteget kavart. A fedélzeten mocorgás támadt. s nézte a tengert. . – Sehol a láthatáron egy vadászgép. Sir. lányos arcú. nagy. módszeresen teljesítették kötelességüket. Az égbolt alatt már csak négy stuka keringett. – Kés van. Megdördültek egy lassan man verez torpedónaszád légelhárító ágyúi. legtöbbje azonban állva maradt. hazamentek lefeküdni. A khakiszínű tömeg összehúzódzkodott. és pokoli zajt csapott. fekete szemű. De a g zös. Egyiknek sem volt siet s a dolga. – Most se látta. Alacsony.Feje néhány centiméterre volt Maillat fejét l. hova estek a bombák? – Nem. cingár emberke volt. mintha mégse haladt volna gyorsabban. – Arra el re – világosította fel ket egy tommi. Atkins kacsintott. A gépfegyverek elhallgattak.

– Elvétette – szólalt meg Atkins. amikor célzott. mintha az egészhez semmi köze se volna. és meglazította a hevedert. hogyan ragyoghat így. Maillat-t ez különös elégtétellel töltötte el. és gépiesen számolta a fűz lyukakat. Maillat érezte. Legszívesebben lecsatolta. Ez jóval alacsonyabb volt. De már nem ugyanaz a katona l tt. El tte néhány centiméterre egy pár bakancs fénylett. Maillat-ban felködlött. hisz gazdája belegázolt a vízbe. miért nem támadják inkább a torpedónaszádot – kiáltotta egy hang Maillat mellett.– Legfeljebb hat csomóval megy – állapította meg a lányos arcú tommi. Maillat újból hasra vágódott. – Ez nagyobb célpont – felelte Atkins. Délután a bombázás alatt úgy félt. miel tt hajóra szállt. Vajon újra kitisztította. Leült. hogy szorítja a ment öve. A gépfegyverek újból tüzelni kezdtek. most pedig olyan józannak és közömbösnek érezte magát. amikor a fedélzetre ért? A fütty iszonyú gyorsasággal er södött. A lányos arcú tommi volt. Alsó ajka enyhén remegett. s alig hajolt le. Mereven bámulta a fényes bakancsot. . mint az imént. gyorsvonat száguld felé láthatatlan síneken. és elhajította volna. Ugyanolyan éles fütty hasított a leveg be. Valaki a fedélzeten harmonikázni kezdett. – Csak tudnám. Maillat-nak úgy rémlett.

– Szentisten! – jajdult fel Atkins. Útjuk végére értek. s minden egyes támadás három bomba… A célpont most mozdulatlan. – Hátha a három megmaradt stuka nem talál el bennünket. – Not a chance – válaszolta Atkins. – Hamarabb ránk támadnak. Három stuka. Egymás után két tengerész haladt el mellettük. – Ez se segít rajtunk – mondta Atkins. – De ha elvétik… – Ha – visszhangozta Atkins. Maillat újból hallotta a harmonika vékony. Atkinsnek igaza van. hogy a lánc csikorogva letekeredik. . és a szemébe nézett. Valaki kiáltott valamit a parancsnoki hídról. három bukórepülés. A We're gone hang out the washing on the Siegfried line-t játszotta. éles hangját. A malomkerék megállt. Maillat áthajolt mellette a mellvéden. átlépkedtek az elnyúlt katonákon.A gépfegyverek elhallgattak. – Utunk végére értünk – mondta. Atkins Maillat-hoz fordult. Egyszerre szinte természetellenes csend támadt. S már hallották is. – Rögtön leszáll az éjszaka.

Olyan kíváncsian nézegette ket. . Maillat egyszerre megérezte. Nézte a körülötte lev . – Elvétette! Atkins hangjában nyoma sem volt az elégedettségnek. Arcuk kifejezéstelen. Lógó karral állt. Ismét keringeni kezdtek.Úgy rémlett. nyitott tenyérrel. Meg fognak halni. Leült Maillat mellé. Maillat feléje nyújtotta a cigarettatárcáját. s nekitámasztotta hátát a mellvédnek. Maillat most már nem vágódott hasra. mégsem cselekszenek. hogy t is nézi valaki. Finom vonású. Ráismert a lányos arcú tommira. – De kett is több a kelleténél. Várnak. Épp csak leült. Ebben a várakozásban nem lemondás van. – Már csak kett maradt. hanem egyfajta férfias er . mintha nem is tartoznék közéjük. halálra ítélt embereket. Úgy beszélt. és rákacsintott. – Egy utolsó cigarettát – mondta. s mégsem szólnak egy szót se. súlyosan. olyan tárgyilagosan. Sir. A gépfegyverek kerepelve újból megszólaltak. Ez a fickó nem tudta. mozgékony arcát remegés borzongatta. Nagy fekete szeme félénken. hogy ott fent a stukáknak nem sürg s. mintha egy sporteredményt közölne. szorongva Maillat szemébe meredt. – Már csak kett – ismételte Atkins. Várnak türelmesen. mi az: várni.

Az egészet higgadtan. A stukák pedig szünet nélkül ott keringtek fölöttük. Régebben gyakran . – Szegény ördög. a part felé nézett. Áthajolt a mellvéden. – A franciák emberségesebbek. te is bed lsz már a h siességr l terjesztett történeteknek! Számít is az. hogy valaki bátor vagy gyáva? Kinek számít?" – Nálunk Angliában nincs ilyesmi – jelentette ki Atkins. Sir! Olyan hévvel helyeselt. hogy Franciaországban minden halálraítélt kap egy cigarettát meg egy pohár rumot. te ostoba. Olyan közel volt! S most ez a part jelentette a biztonságot. Sir – hagyta rá buzgón. – Yes. – S nyomban hozzáfűzte: – Ó. immár hányadszor. s az est.Elmagyarázta Atkinsnek. – Yes. A két stuka ott keringett fölöttük. – Azért mégis az a legemberségesebb. s ki tudja. ha senkit sem ölnek meg – vélte Maillat. sietség nélkül magyarázta el. – Egy pohár rumot – tűn dött el Atkins. Atkins bólintott. biztosan rászorul. miel tt a vérpadra vezetik. Torka kissé kiszáradt. az életet. és felmérte. mekkora távolság választja el a vízt l. de teljesen nyugodtnak érezte magát. “Nyugodt vagyok – gondolta Maillat –. a tündökl júniusi est lassacskán leszállt. Maillat felállt. teljesen nyugodt. hogy Maillat kíváncsian rátekintett.

– Élvezik a helyzetet – állapította meg Maillat. megkéri. Ösztönösen lehalkította a hangját. s közben nem nézett senkire. ez egészen más volt. Atkins meglepetten ránézett. nem err l volt szó. Szörnyűség! Képtelenség f Hiába. A lányos arcú tommi tenyerébe temette arcát. – Menjünk hátrább javasolta Maillat. Kenyérzsákjából kivett egy húskonzervet. segítsen lehúzni a csizmáját. “Inkább a halált választom?" – gondolta döbbenten. néhány karcsapással partra érjen. azt motyogta: Sorry! Néhány tommi . hogy nem teszi meg. A fényes bakancsos katona ott ült t le néhány lépésnyire. Nem. a fedélzeten mély csend honolt. Mi tartja most vissza attól. hogy itt semmi sem segít. Mintha kínzó kíváncsisággal a következ percre várna. Felesleges az ösztökélés.ugrott fejest. elmeneküljön ebb l az úszó koporsóból? Egyszerű az egész. Atkins követte tekintetét. már azt is tudta. Itt marad mozdulatlanul. Utat törtek maguknak. de semmit sem kérdezett. Atkins ment elöl. elbúcsúzik t le és kiugrik. a stukákat nézte. felesleges az ijesztgetés. nem akar elmenni. nyugodtan lekanyarított bel le néhány vastag szeletet. De alighogy ez átfutott rajta. várakozva. s valahányszor beleütközött valakibe. s egy késsel sorra mindet szájához emelte. vízbe ugorjék. amelyek továbbra is ott keringtek a derűs júniusi égbolt alatt. rögtön odafordul Atkinshez. Fölemelte a fejét. jóval különösebb. képtelen lesz elszánni magát. hogy lehúzza csizmáját. érezte. Tempósan majszolt.

ezúttal káromkodás kíséretében. A két stuka ott keringett fölöttük. választ vár. de most. ugyanaz a parancsoló hang. hogy parancsainak engedelmeskedjenek. olyan ember hangja. és kíváncsian szemügyre vette Maillat egyenruháját. milyen rémület fogta el . Atkins Maillat-hoz hajolt. amint a süket csendbe hullt. Eszébe jutott. s ahhoz. Maillat-ra nézett. Maillat sohasem érezte ilyen kevéssé valószerűnek az életet. aki hozzászokott a parancsoláshoz. tekintetében szemérmes áhítat bujkált. – Én kommunista vagyok – közölte halkan és jelent ségteljesen. A leveg be belehasított egy hang. Eltelt néhány másodperc.hátrafordult. Hirtelen gépfegyverropogás törte meg a csendet. úgy látszott. Er s és jó szándékú volt. Nekid ltek a mellvédnek. “Vajon csakugyan meg fogok halni?" – gondolta. – Feküdj! – ismételte a hang. Többé senki sem engedelmeskedett már a parancsnak. – Káromkodj csak! – mondta Atkins hátrafordulva. egyszerre nevetségesen gyöngének és értelmetlennek hatott. meg se pisszent. – Feküdj! De ezúttal a khakiszínű massza meg se moccant. aztán a parancs újból felharsant. Maillat elmosolyodott. is mosolygott. amelyet az imént már hallottak.

hogy valaki fölemeli a vállánál fogva. az egész képtelenség. Fölemelte a fejét. A hajó tatja felé bámult. aztán is elvesztette egyensúlyát. – Here.délután. elhűlt arcán bíborfény tükröz dött. rült sebességgel zuhant feléjük. Néhányszor kinyitotta a száját. Felordított. Erezte. De nyomban el is engedte. Maillat elkapta a rácsot a mellvéd fölött. Csak hihetetlenül el volt képedve. és belecsimpaszkodott. valami vadul el relökte. – Igen. Két ember zuhant rá teljes súlyával. s Atkinsre esett. Atkins egy vagy két másodpercig megtartotta. “Képtelenség – gondolta Maillat –. Atkins állt el tte. Szavait elnyomta a lárma. mit mond. és látta. és talpra segíti. Még egyre választ vár. hogy elnyomta a hangját. s Maillat-val együtt végiggurult a fedélzeten. Atkins nem nézett rá. – Igazán? Kommunista? – kérdezte Maillat. Sir – jutott el hozzá Atkins hangja. Maillat megfordult. A hajó tatjából lángnyelvek csaptak ki. de Maillat képtelen volt megérteni." E pillanatban a fejében rettenetes zúgás támadt. – Megsebesült? – kiáltotta Maillat franciául. hogy Atkins még egyre rámered. A repül gép zúgása olyan hangos volt. Most nem félt. .

egészen homályosan Atkins arca ködlött fel el tte. hűvös szél simogatta. Hihetetlen er feszítéssel sikerült nyitva tartania a szemét. hogy nyakát elviselhetetlenül marja valami. A fény olyan éles volt. Felnyitotta a szemét. – Jobban van. hogy áll.Alig füstöltek. Maillat hirtelen azt érezte. Megingott. s rádöbbent. és Atkins mellére d lt. Homályosan. Körülötte vörösl alakok sürögtek. Amikor magához tért. Csak ez az üvöltés szűnne meg egy pillanatra! Körülöttük senki sem kiáltozott. hogy valaki kétszer pofon üti. mintha kényelmesen a hátán feküdne. Érezte. arcát finom. Újból lehunyta pilláit. Atkins. Ismét nagyon melege volt. a két férfi mintha forró. Kinyitotta a szemét. Meglepetten tapasztalta. fullasztó szélforgatagba került volna. mind a hajó fara felé tolong. hogy Maillat behunyta a szemét. leküzdhetetlen álmosság ömlött el rajta. A hang . hátravetette a fejét. A szorítás most kissé lazult. úgy törtek a magasba. Sir? – Jobban. mohón vágyakozva. Az arcokon vörös fény villódzott. Karja odaszorult a melléhez. hogy az összeprésel dött tömegben nem is vágódhatott el. felemelj ket a földr l. hogy lélegzethez jusson. Minden erejét megfeszítve. Le fognak tiporni bennünket – suttogta Atkins –. úgy érezte. Körülöttük a tömeg egyik pillanatról a másikra összesűrűsödött úgy rémlett. s fájón nyomta.

– Ott a part! – kiáltotta Maillat. Néhány másodperccel kés bb rátette kezét a mellvéd korlátjára. a parancsnoki híd túlsó oldaláról. mintha egy hatalmas szörny pofája közelednék feléjük.messzebbr l érkezett. . – Miért? – Hogy kiugorhassunk. de legnagyobb meglepetésére a tömeg engedelmesen utat nyitott nekik. Rettenetes lehet most ott. ahogy a fényes lángnyelvek kirajzolódnak az alkonyaiban. Balra a távolban Maillat homályosan látta a bray-dunes-i strandon sorba álló tommikat. Nehéz lesz odajutni. De nyomban el is rántotta. A tűz fokozatosan elharapózott. Látszott. alig százméternyire. el refurakodott. Egészen közel volt. vállával utat törve. A robbanás elszakíthatta a horgonyláncot. alul. gondolta Maillat. Mi lehet Gabet-vel a hajó tatjában? – El kell jutnunk a mellvédig. Szótlanul. A mellvéd égetett. s a g zös elsodródott. S hirtelen eszébe jutott Gabet. Csaknem a szanatóriummal szemben futott zátonyra. – Kiugrani. Sir? – Érzem – mondta Maillat. A szél id nként veszedelmesen feléjük hajlította. és forró lehelete az arcukba csapna. Sir? – kérdezte fojtott hangon Atkins. – Érzi a padlót a lába alatt. ilyenkor úgy érezték. A behajózás folyt tovább.

nem lehet kiugrani. Atkins hallgatott.Maillat el rehajolt. melyet az imént a mellvédre tett. Különös komor kábulat hatalmasodott el rajta. – Nem tudok úszni – mondta csökönyösen Atkins. a szél hirtelen szikrafelh t zúdított rájuk. szédít magasság választja el a vízt l. Újabb ordítás harsant. hogy a lángok elborítják a parancsnoki hidat. és látta. – Majd meglátja. Maillat lábujjhegyre állt. – Dehogynem – vágott vissza hevesen Maillat. Atkins. – Nem tudok úszni – jelentette be rekedten. – Good God! Miért kell itt úszni tudni! Egy darabig újból hallgattak. – Majd kiugrom. Alatta a mélyben nyugodt és sima volt a tenger. Maillat-t ájulás környékezte. Úgy rémlett. – Számít is az? Ott a ment öve. – Megismételte: – Teljesen veszélytelen. szeretett volna felordítani. mint egy acélpajzs. s Maillat érezte. hogy Atkins kétségbeesetten viaskodik önmagával. El ször én ugróm ki. Teljesen veszélytelen. Fájt a keze. – Gyerünk. – Sekély a víz. Ragyogott. A h ség fullasztó volt. . ezúttal még hangosabb. maga pedig utánam ugrik. mintha kissé elsápadt volna.

gyengén éles és férfiatlan jajongás volt ez. is kábultnak látszott. Maillat rápillantott a mellette lev katonák arcára. mert nem mer néhány méter magasságból leugrani? Maillat dühösen megrázta. is szeretett – Nem tudok kiugrani – ismételte komor. – De hát meg fog égni. Arca komor és bamba volt. – Nem adhat nekem parancsot – makogta megzavarodva. – Ki fog ugrani. Atkins. Maillat vállon ragadta. hogy kiugorjék! Atkins ellenállás nélkül tűrte. Maillat fülében ott zúgott a tömeg ordítása. Különös. a nemrég még olyan bátor és nyugodt Atkins! Most azért fog meghalni. meg fog égni!… Atkins a fejét csóválta. Valamennyin ugyanazt a tehetetlen dermedtséget látta. Atkins. nem tudok kiugrani. Most már körülöttük is kiáltoztak. volna felordítani. hogy rángassa. Maillat ránézett. és megrázta. mint Atkinson. – Lehetetlen. “Vajon én is ilyen .– Én inkább itt maradok – mondta Atkins. Sir. Atkins. hallja! Ki fog ugrani! Megparancsolom. bamba arccal Atkins. Lángnyelvekt l megvilágított képe mintha izzott volna. Vonásai egyszerre hülyén eltompultak.

– Atkins – kiáltotta Maillat –. ki fog ugrani! Nem ugróm fejest. Ezt mindenki megteheti. – My God! Fogja be a száját! Körülöttük most már egyre többen kiáltoztak. s hirtelen felordított. soha nem tapasztalt tehetetlenség uralkodott el rajta. Majd merev arca lassacskán fölengedett. egy kutya panaszos halálvonítására emlékeztetett. Sir. Atkins komor és bamba arccal még egyre üvöltött. – My God! – rivallt rá Maillat. hogy franciául beszél. Maga is. Ráeszmélt. . Üvöltése nem volt emberi. – Atkins! – kiáltott rá Maillat. s angolul megismételte a mondatot. Atkins ránézett. A tűz olyan volt. kinyitotta a száját. – Yes. amely megdelejezi ket. Fokozatosan. csak belevetem magam a vízbe. mint egy hatalmas ragadozó állat. miel tt rájuk veti magát. – Rögtön kiugróm! – kiáltotta oda neki Maillat. Maillat is ordítani szeretett volna. – Fogja be a száját! A jajongó. Teljes er vel behúzott neki két pofont. Atkins abbahagyta az üvöltést.vagyok?" – gondolta rémülten Maillat. és forgatni kezdte a szemét. gyászos és dermeszt üvöltésnek nem akart vége szakadni.

Atkins engedelmesen megfogta az övét. – Eresszen el! . majd jobb lábával áthágott a mellvéden. Atkins? Utánam ugrik? Utánam ugrik? Könyörgött neki. – Yes. arca megint komor és bamba volt. – Utánam ugrik. és nem válaszolt. – Gyerünk! De ezúttal t kerítette hatalmába holmi álomkór. Atkins kinyitotta a szemét. – Gyerünk! – kiáltotta Maillat. Sir. Maillat megragadta egyenruhája gallérjánál fogva. könyörgött.– És ugye maga is utánam ugrik? – Nem tudok úszni – mondta Atkins. és megrázta. – Eresszen el! Atkins görcsösen markolta Maillat övét. Belecsimpaszkodott terepszínű egyenruhája gallérjába. – Tartsa a ment övemet. csaknem sírt. Már semmi sem volt közte és a tenger között. Alatta szédít n örvénylett a mélység. Atkins lehunyta a szemét. és Maillat el bb bal. – Utánam ugrik? – kérdezte könyörögve Maillat. nem akarok kézzel a mellvédhez érni.

Kissé arrább húzódott. Erezte. Csak azt tudta. És vakon hátracsapott. valahol váratlanul elpattan egy idegszála – és vége. Kinyitotta a szemét. hogy nagyon magasból a semmibe hull. ha azt álmodja. Víz paskolta az arcát. hol van. mint az imént. A vízbe érve Maillat rádöbbent. és épp úgy. Ezúttal azonban a hűvösség nem szűnt meg. s eszébe jutott.A forró mellvéd sütötte Maillat derekát. Üresnek és bambának érezte magát. Érezte. hogy az imént. Fölötte hatalmas függ leges falként magaslott a teherg zös. Már nem látta tisztán a lángnyelveket. de csizmájától elnehezült lába lehúzta. szíve összeszorul. az az érzése támadt. mint a vízbefúltak. a fojtogató tömegben ugyanezt érezte. Meglep en lassan úszott. mit cselekszik. Hirtelen minden ereje cserbenhagyta. és kinyújtotta keresztbe tett karját. Lehunyta a szemét. Az ember ugyanezt érzi. Már nem tudta. Ráfeküdt a vízre. A ment öv víz fölött tartotta törzsét. hogy zuhan. – Eresszen el! – ordított rá franciául. nyomban elvesztette eszméletét. – Eresszen el! – kiáltotta hátrafordulva. miután megütötte Atkinst. Nagyszerű hűvösség áradt el rajta. hogy a semmibe hull. hogy Atkinsnek nem szabad tovább tartania. hogy jobban megfigyelhesse a hajó farában összepréselt emberfürtöket. hogy. Egyszerre kifut talpa alól a föld. . de az embertelen üvöltés még egyre eljutott hozzá. hogy lassan sodródni kezd a part felé.

hogy megkülönböztesse az arcokat a fölötte homályló tömegben. – Istenem! – fűzte hozzá. Nem Atkins volt. és valamit érthetetlenül hebegett. és újból lebegni kezdett.– Atkins! Atkins! – kiáltotta. – Ne hagyjon magamra! – Közel a part. – Atkins! Ezúttal megcsobbant a víz. De mintha jelzésére elhaló kiáltás felelt volna. Maillat közelebb húzódott hozzá. – Ne hagyjon magamra! – kérte a katona. – Mit beszél? – Fáj mindenem – felelte tisztán a katona. elcsigázott és rimánkodó. Elkeserít lassúsággal úszott. – Nem – mondta a katona. – Istenem! Istenem! Istenem! . s t le néhány méternyire felbukkant valaki. És égnek emelte karját. Maillat eleresztette. hogy mutassa: fenntartja a víz. Hangja mély volt. Vállon ragadta az illet t. Már nem volt elég világos ahhoz. Az felkiáltott és hátrafordult. – Egyedül is kiér.

lehúzta. – Kitolom a partra – Szólt Maillat. Csizmája megtelt vízzel. miel tt földet ért. Elkapta zekéje gallérját. – És itt? Megmarkolta a ment övet.Ott lebegtek egymás mellett a vízen. alig tudta fent tartani a lábát. Ezúttal nem kiáltott. Maillat elengedte. – Ne nyúljon hozzám! – Valahogy mégis meg kell fognom. hogy csupán néhány métert úszott. de az fülrepeszt én felordított. Rendkívül lassan úszott. Maillat tolni kezdte maga el tt. mindennek sose lesz vége. Egyik ujján sem volt köröm. de Maillat kés bb megértette. és mind a két kezét kirántotta a vízb l. Úgy rémlett. Vállon ragadta. . Halkan. a ment öv fenntartotta ket. s az els ujjpercén nyers és véres volt a hús. – Szent ég! – mormolta Maillat. szinte menteget zve beszélt. de a katona rémülett l eltorzult arccal nyomban feléje fordult. A katona arca eltorzult. Maillat rápillantott. – Fáj – mondta a katona. Megfogta a katona kezét. de nem szólt egy szót sem.

Amennyire csak lehetett. mint egy gyerek.– Most már leállhat. amint teste a homokhoz súrlódott. . s csak nehezen nyerte vissza egyensúlyát. Többször nekirugaszkodott. Maillat ismét tolni kezdte. De a víz már nem volt elég mély. – Istenem – nyöszörgött a katona. Feje tompán a homokhoz koppant. – Ne nyúljon hozzám! – Muszáj! Nem maradhat itt egész éjszaka a vízben. Maillat megbotlott valamiben. Maillat átkarolta a derekát. behunyta a szemét. hogy nincs szemöldöke. – Istenem! Istenem! Majd halkan és lágyan nyögdécselni kezdett. szemét lehunyva tartotta. és föléje hajolt. nyöszörögni kezdett. Maillat látta. amíg felemelte. de ordítva. A katona nem válaszolt. gyöngéden letette a katonát a homokra. teljes hosszában elvágódott a vízben. Fel tud állni? A katona megpróbálta. magatehetetlenül. s a katona. Amint föléhajolt. A partra érve. – Kiviszem a karomban – közölte vele Maillat. Majdnem elesett. A katona rémülten rámeredt. Nem mozdult. A szerencsétlen tűrt mindent.

Egy mérk zésen a Tűz meg az emberek között. – Ezek aztán bekapják a legyet. . Sértetten hozzáfűzte: – Hallod-e. Nem. a parton még egy csomó francia baka gyelgett. Csak nézte. mintha egy futballmérk zésen volna. itt nincs helye vitának. A Tűz els klasszis! Hogyan is tudnák a fiúk legyűrni? – Köszönöm. – A kutyafáját! – kiáltotta a baka. – Kíváncsi vagyok. Neki olyan volt az egész. szegények! Úgy beszélt. Végül is neki közvetlenül semmi köze nem volt a dologhoz.Noha már kés re járt. Ahol a Tűz er sebb. Mégsem kell összekavarni a dolgokat. Persze hogy az er sebbik csapat gy z. Maillat odahívta az egyiket. te is jól adod. mit tennél a helyükben. – A kutyafáját! – kiáltotta a baka. és megkérte. – Ezeknek alaposan befűtenek! Egészen belehevült. Egyszerűen csak nézte. mint egy mérk zés. – Fent. segítsen lehúzni a csizmáját. – Fent voltál rajta? – kérdezte a baka a lángoló teherg zösre mutatva. – Én? – kérdezte a baka.

– Hadd a fenébe – dünnyögte ellenségesen a baka. mintha mindenki elhagyta volna. talán a tengerbe. Törzse és fej e máshova eshetett. Magára bízhatom addig a csizmámat? – Tegye a fejem alá – felelte halkan az angol. hogy rettenetes kimerültség fogja el. – Jobban érzi magát? – Fázom – mondta az angol. Magányosnak látszott. Komor tömege és magas lángkoronája kivált a még világos égbolt alól. hogy az imént a vízb l kijövet. Anyaszült meztelen emberi test volt. Megértette. a tenger olyan csendes volt. Valami hevert a lába el tt. a homokra dobta. Enyhe id volt. Rögtön visszajövök. Maillat fölébe hajolt. s anélkül. letekintett. – Én kiúszom a tengerre. A hajó pedig égett. Maillat az angol felé fordult. mintha pihenne. A g zös még egyre ott lángolt el tte. ebben botlott meg. Az emberroncs szemérmetlenül és lélektelenül feküdt el tte. a gyomor fölött kettészelve. Ragyogó júniusi este. lépett néhányat. Elment. hosszú izmos lábát természetesen kinyújtotta. Mihelyt belegázolt a vízbe. A parton járó katonák alig vetettek rá egy pillantást elhaladtukban. hogy egy pillanatra is levette volna szemét a g zösr l. Maillat mozdulatlanul nézte. hogy a fövényen elhaló hullámok szinte nem is hagytak tajtékot maguk után. Különösen a . Maillat lecsatolta ment övét.– Köszönöm a segítséget. megkeresem a cimborámat. Maillat érezte.

A fehér b r. – Atkins! Alig három-négy ember úszott vagy lebegett körülötte a vízen. Maillat ilyenkor látta. Valahányszor a lángoszlop a hajó fara felé kígyózott. A lángnyelvek. éles nyöszörgés volt ez. mint az asszonyi hüppögés. Néhány karcsapással elérte a g zöst. váratlan szünetekkel hirtelen fel-feler södve. hogy a csonk tovább él a szörnyű seb alatt. A kezdetben hallható ordítás megszűnt. a hajófarban. Maillat lehajolt és megérintette. Most két mellvédhez er sített kötél lógott a tengerbe. Még nem hűlt ki. olyan. a nyöszörgés feler södött. mit csinál. még nem harapóztak el a parancsnoki hídon túl – de Maillat csak a legmagasabbakat látta közülük. nyöszörgésféle váltotta fel. A víz szinte meleg volt. Fent. Maillat hallotta halkuló röhögésüket. Néhány arra járó katona észrevette. Végtelen.hulla hasa kötötte le a figyelmét. Az egyik hátrafordult. legalábbis látszólag. . továbbra is hallatszott a nyöszörgés. s Maillat-nak csizma és ment öv nélkül könnyebben ment az úszás. és odakiáltott neki valami ocsmány tréfát. a laza izmok és a lágy csíp hajlat azt a látszatott keltette. – Atkins! – ordított teljes er b l Maillat. Az emberfürt még egyre ott szorongott a mellvéd mellett. egyhangú. hogy az emberek könyörögve az égnek emelik karjukat.

és Maillat felé közeledett. Arca fekete volt az izzadságtól. hogy valaki lassan áthág a mellvéden. Mit várnak ezek az emberek. – Miért nem jött le hamarabb a hajóról? Csend támadt. Egy test loccsant a vízbe. hogy a víz hideg. – Nem jutott eszembe. hogy a víz sodorja. Nagy sokára észrevette. Maillat ott úszott mellett. – A kezem… Hangja rekedt volt. Hagyta. miért nem ugranak ki. aztán várt.A hajóról válaszként zagyva hangok jutottak el hozzá. Jó darabig várt. mintha évek óta nem beszélt volna. hogy egyetlen mozdulatot tegyen. amikor a katona kinyitotta a szemét. de rögtön le is hunyta. megragadja a kötelet. s lába is kezd gémberedni. s nyomban behunyta a szemét. anélkül. és végtelen óvatossággal leereszkedik. . miért nem csúsznak le a köteleken? Ismét teljes er b l elkiáltotta Atkins nevét. Nem Atkins volt. Egyszerre csak érezte. ne ismételje-e meg a kérdést. – Megégett? A katona felnyitotta a szemét. A katona kifejezéstelen arccal rábámult. Maillat közelebb úszott. s Maillat már-már azon tűn dött. – Egyedül is kiér a partra? – Igen.

majd egyensúlyát vesztve földre omlott. csak nagy nehezen lelt rá újból a kimentett angolra. Er lködnie kellett. Feküdt a vízen mozdulatlanul. egész teste görcsösen vonaglott. s úgy érezte. jóllehet alig néhány méternyire hevert t le. hogy fent tartsa magát a vízen. egyre inkább elhatalmasodik rajta a fáradtság. A vízb l kilépve kis híján megint belebotlott az emberroncsba. s arcát kifejezhetetlen elégedettség töltötte el. hogy egyre jobban fázik. aztán Maillat érezte. Maillat érezte. mire felkelt. megint pompás hűvös közegben lebeg. . hogy tet t l talpig kiveri a veríték. – Most már nem fáj semmije? – Nem. Így telt el néhány másodperc . Átlépett rajta. nagyon szenvedtem. Hátára feküdt. Hányni kezdett. Már-már leszállt az éjszaka. hogy a part felé toljam? – Nem – mondta határozottan a katona. – Nem akarja. Nézte a g zös feléje magasodó hatalmas farát. Mögötte tovább hallatszott az elnyújtott nyöszörgés. és ordítottam.– Szenvedett? – Igen – felelte a katona –. néhány métert el rebotladozott.

– Ó – mormolta védekez én az angol. – Aljasok! – sziszegte Maillat. miért nem ugrott ki a te angolod – mondta Alexandre. Nem akadályozhattam meg ket.– Jobban van? – Igen – válaszolta az angol. Az egyik fölemelte a fejemet. – Pedig nincs is hideg. Ketten voltak. – Fázom. mert pillanatonként süvítve kiröppent egy-egy töltény. a másik kihúzta alóla a csizmát. A g zösön a tűz belekaphatott a l szerládába. Hirtelen elkáromkodta magát. hogy cél nélkül veszettül tovább tüzel. És gyerekes hangon hozzáfűzte: – Fázom. – Majd küldök magáért két szanitécet – szólt csöndesen Maillat. Mezítláb ért vissza a szanatóriumba. – Sajnálom. Id nként megfordult és hátranézett. s mivel még egyre az égnek meredt. nagyon fázom. A géppuska csöve feketén kimagaslott a lángnyelvek közül. . Maillat-nak úgy rémlett. – Nem értem.

Pierson elvette Maillat revolverét. Mindenkinek volt ment öve. hogy maradjak itt. és minden egyes darabot gondosan megtörölt. – Talán attól féltek. és arra ügyelt. tenyerét szétterpesztette a combján . és mégsem beszélt.Megszokott helyén ült. Maillat szólásra nyitotta száját. . Alexandre ajánlotta. Maillat a fejét ingatta. de aztán meggondolta magát. a hold elég er sen sütött. hogy evés közben ne piszkítsa be a Dhéryt l kölcsönkapott khakiszínű nadrágot. és megvilágította az arcát. – Egy szót se szóltam. hogy a vízbe fulladnak – vélte Pierson. – Nem értem. szétszedte. miért nem ugrott a lébe az a sok pasas – mondta Alexandre. és átadtad az üzenetet? – Nem – mondta zsémbes hangján Pinot. hogy egy zömök kis alak hajol a tűz fölé. – A többiek sem ugrottak ki. Csak most vette észre. Maillat teli csajkát tartott a kezében. – Nini! Te itt vagy? Végül mégis eljöttél. Szóval hallgattál? – mondta nevetve Maillat.

– A kilincset is megzabálnám – közölte boldog pofával Maillat. melyet Alexandre Maillat érkezésekor gyújtott. táncoló árnyakat vetett arcukra. Pinot Alexandre balján ült. és fölemelte vastag karját –. Alexandre nézte a cimborákat. és feléje nyújtotta. – A teremtésit! – kiáltotta Maillat. s arra gondolt. . úgy nézték. s a tűz. Mától fogva ez volt a helye. hogy ez egyszer megint minden rendben van. Ó! Ó! – szólalt meg Dhéry. – Mindent én kapok? – Mindent. Alexandre megtöltötte kulacsát. – Mindent Maillat kap? Maillat el rehajolt. – Hogyan? Hát te nem alszol? Mi van a milliókkal? – Biztosan éhes vagy – vágott a szavába Alexandre. – De még mennyire! Alexandre odaadta neki az épp felnyitott szardíniás dobozt. végül is nem volt mit tétovázniuk!… Elég lesz egy konzerv? Nem akarsz még egy doboz szardíniát is? – fűzte hozzá.– De az istenfáját – kiáltotta Alexandre. A hold most teljes fénnyel világított. Nevettek.

Alexandre vastag.Mosolyogva nézték. . – Így kell meggazdagodni – állapította meg Alexandre.jelentette ki Pierson –. Dhéry megmoccant a sarokban. Hallgatta Maillat-t. – Nem kerget senki. s elégedetten azt gondolta: “Maillat már megint marhaságokat beszél. még most se adtad meg a tíz frankot a kenyérért. Tulajdonképp ezért is gazdagszanak meg kevesen. hogy eszik." – Marhaságokat beszélsz – mondta elragadtatott mosollyal. nem is nehéz. – Nem is olyan nehéz. Csak szenvedélyesen kell szeretni a pénzt. Dhéry keresztbe rakta vastag lábát. hogy valaki szenvedélyesen szeressen valamit. csinos kis összeget tenne ki! – Apropó. – Húsz üveg a hetvenöt frank. – S mit szólnál utána egy jó groghoz vagy whiskyhez? – kérdezte Alexandre. Ritka dolog. sz rös keze ott pihent a térdén. megkaphatod az árát. – Az én whiskym!… – Ha akarod – . – Nem – mondta teli szájjal Maillat –.

. Pinot barátunkat ma este kiebrudalták a szanatóriumból. – El fordulhat. – Ez csak dicséretes – jegyezte meg Pierson. – Hogy vagy megelégedve vele? – Jó fiú. hogy a fritz leereszkedik. tipikus h s. Felkapott egy csöbröt. – Igen. De még az is el fordulhat. Alexandre vállat vont. s eltűnt az éjszakában.Ez egyszer ismét minden rendben volt. – Ha már itt tartunk – mondta Dhéry –. – Ha volna értelme.hagyta rá Maillat –. Maillat Alexandre-hoz fordult. Ásott magának egy kis állást személyes használatra. rögtön tüzelni kezd rá. Szerinte csak az ellenség halhat meg. Onnan lövöldözött. és gépfegyverrel kinyír egy csomó alakot. hogy én menjek a kútra vízért. – Most meg éppenséggel semmi teteje. ha mindenki kapna egy-egy grogot? – Üsse k – mormolta Alexandre. – De azt már ne várd t lem. El se tudja képzelni a saját halálát. igen. Eltekintve attól. – Pinot h s – jelentette ki ünnepélyesen Pierson. Mától fogva a dűnék közül akar l ni. hogy mihelyt meglát egy náci repül gépet. mi lenne. – Majd én elmegyek – ajánlkozott Pinot.

" – Nem ez a lényeg – folytatta szelíd hangján Pierson –.S ezt gondolta: “Pedig nemrég még én is csodáltam Pinott. mert magad választottad. Egy! Csak egy! És azzal nem lehet packázni. akármilyen elszánt is az ember. Pierson feléje fordult. mondjuk. – Elszánt? – kérdezte Alexandre. de ha kap egy golyót a hasába." Ezt te választásnak nevezed? . miért csinálom? – Igen. Mert ne feledd. hogy elszánt. Se kett . – Ezt te választásnak nevezed? Az embernek azt mondták: “Mozgás. hanem az. – Azért buta dolog ez a háború – jegyezte meg Maillat. Azért veszel részt a háborúban. miért csinálod? Megszökhettél vagy öngyilkos is lehettél volna. miért csinálod? – Hogyhogy? Hogyhogy. hogy Pinot elszánt. katonaszökevényként menten lepuffantunk. hetvenöt százalékig biztos. amint a dűnék közt idétlenkedik. csak egy élete van. Néhány fahasábot vetett a tűzre. – Ha nem szereted. nem lesz többé elszánt. – Minél több embernek vágod el a torkát. lódulj. se három. annál több érdemet szerzel. hogy elpatkolsz. de ha nem szeded azonnal a sátorfádat. – Rendben van. se egy tucat.

– Ha akarod. konok hangján Pierson –. Ott állt el ttük. Maillat jól érezte magát száraz ruhájában. befedte. valóban megtarthatod. – Néhány? Talán még egy. töröltem. töppedten. s visszaadta Maillat-nak revolverét. – Nem. és újra töltöttem. csimbókos fürtjei mókásan felkunkorodtak homlokán. Alexandre vizet töltött egy tálba. ezt választásnak nevezem. hogy ismét civilben van. szűk ruhájában. – Csak tréfáltam. De néhány? . amint leült. A Dhéryt l kölcsönkapott terepszínű angol nadrágnak kifogástalan volt az éle. itt van – szólt Pinot visszatérve a teli csöbörrel a fénykörbe. – Tessék. s fekete. – Nekem adod a nadrágodat. – Szárazra.– Igen – mondta szelíd. a tűzhely parazsa halványan megvilágította. s újból néhány fahasábot dobott a tűzre. s e mozdulattól az az érzése támadt. Van bel le még néhány. – Megszakadok a röhögést l – mondta Alexandre. Maillat. – Nesze – mondta Pierson. Dhéry? Dhéry lassan keresztbe rakta a lábát. kissé felhúzta a térdén.

– Olyan magasból félelmetes lehet a víz. és átnyújtotta Maillat-nak. úgy kérdezte: – Ez is hozzátartozik azokhoz a bizonyos milliókhoz? – Talán – dünnyögte Dhéry. Vonzó is. Aztán sorra adott a cimboráknak. Maillat el rehajolt. A forró bádogpohár égette a szájukat. Pinot! – mondta. – Mindenkinek jut egy jó negyed liter. félelmetes is. alig tudták tartani a fülét. hogy ez a sok alak nem ugrik le * ha]óról – jegyezte meg Alexandre. – No. zsírpárnás arca kétoldalt szájára konyult. Levette a tál fedelét. – Mégis hallatlan. – Ilyet biztosan nem ittál Bezonsban! – Nem ér fel a konyakkal – mormogta zsémbes hangján Pinot.– Jól hallottad. – Adjátok ide a poharatokat! – kiáltott fel Alexandre. A grog illatosán g zölgött. Tétován elmosolyodott. Kortyolgatták az italt. . Alexandre telitöltötte poharát. – Talán félnek – vélte Pierson.

Ágyban érte a halál. Pinot. – Meghalt! – ámuldozott Maillat. – Hogyan? – kérdezte Maillat.– Tévedsz – szólt Maillat. kéthárom kötél lógott le a fedélzetr l. te nem voltál itt… – Meghalt? – Egy hetvenhetes végzett vele. valahogy n ies az ízlése. – Meghalt. most azt gondolta. a tet alatt. – Hát a szép dokiddal mi lett. Az egyik oldalszárnyban lakott. – Persze – mondta Pierson –. – Hol? – A szobájában. – Amikor otthagytam ket. Végül is nem volt mit tétovázniuk! Elhallgattak. Ha t kérdezik meg. Ma este fedezték fel. a szanatóriumban. de ami az italt illeti. . Leereszkedhettek volna kötélen. – Akkor miért nem tették! – fakadt ki Alexandre. hogy ez afféle asszonyhoz ill ötlet – forró vizet önteni az alkoholhoz. Az egész társaság megdermedt. inkább tisztán issza a whiskyt. igazán belevaló kölyök. egy szót se lehet szólni ellene. . Dhéry? kérdezte Maillat. Csak Pinot szürcsölte hangosan a grogot. Alexandre derék fickó.

Szó. hogy Pierson körülményesen rágyújt pipájára. Mindnyájan hallgattak. – Mit? Mit tudtál meg újabbat? Mit akarsz elmesélni? Ennek az átkozott papnak mindenbe bele kell ütnie az orrát! – Jól van – mondta Pierson –. – Ugyan – avatkozott közbe Maillat. de szavain érz dött. – Este hallottam néhány részletet egy szanitéct l. s egy ceruzával megtömködi a dohányt. s Maillat látta. hogy Alexandre ezúttal valóban megbántotta. Alexandre hevesen feléje fordult. mire Pierson levonta a végkövetkeztetést: . az ég szerelmére. Vele volt egy ápolón is. Alexandre barátságos mély hangját utánozva – beszélj hát. beszélj hát! Pierson megnyomkodta. úgy hírlik. Cirilli nem volt egyedül a szobában. – Nos – mondta.Gyufa sercent. – Nem is tudtok mindent – jegyezte meg. egymás karjában lelte ket a halál. hogy a közbeszólástól megtört kezdeti lendülete –. pipáját a ceruzával. És Maillat kihallotta Pierson hangjából. éles fényt vetett az éjszakába. többé meg se szólalok. mégpedig hiányos öltözetben. ami szó.

Csend támadt. ma nem vagyok népszerű. kifurakodott Alexandre és Maillat között. – Megbántottad – szólalt meg Alexandre. Pierson felállt. – Az istenfáját! – fakadt ki. Lefekvés el tt járok egyet – mondta. Dhéry megmozdult a sarokban. Figyelték távolodó lépteit. Maillat elhallgatott. – Számára ez nem egyéb pikáns történetnél? – De most már csakugyan hagyd abba – intette le Alexandre. – És te? – Éppen ez az. – Fenébe a családokkal. – Ezek a vénlányos vonásai… – Hagyd. Lágy hangján elnézést kérve. Én már úgyis megbántottam. – Úgy látszik. Maillat-nak eszébe sem jutott elmosolyodni.– Azért mind a két családnak kínos lehet. abbé! – kiáltotta dühösen Maillat. s eltűnt az éjszakában. – Lefekszünk? . nem kellett volna másodszor is. és sarkon fordult.

. az sok. – Most meg már rám rúgnak ki. de ami sok. – Nem hallod? Suttog. Vállon veregette Pinot-t. Pinocchio? – Nem szeretem. ahogy mindenféle marhaságot összehordtok. – A teremtésit. – Nagyszerű! – csattant fel Alexandre. – Én kiabálok? – Dehogy – mondta Maillat Dhéryhez fordulva. Égnek emelte a karját. ha tréfát űznek a nevemb l – mondta mogorván Pinot. – A teremtésit! Feküdj le. – Lefekszünk. mi ütött belétek ma este? – Lefekszünk? – tudakolta Dhéry. – Méghogy izgatom magam! Én izgatom magam! – Mindenesetre elég hangosan kiabálsz.– Igen – felelte Alexandre. egyedül is le tudsz feküdni! Csak nem akarod. hogy megvessem neked még az ágyat is? – Mit izgatod magad? – kérdezte békésen Dhéry. Hozzáfűzte: – Szívesen hallgatom. – A teremtésit! – kiáltott fel Alexandre.

komor masszáját. s egészen az épület végéig tartott – ott pedig minden átmenet nélkül dűnék váltották fel. A fáklyaként lángoló teherg zös megvilágította el tte a tengert. Sorra feltápászkodtak. a két alsó fekhely közt. Ne lépj a fejére. nagy szomorúság lappang. Halk. éles. A fasor a szanatórium fala mentén húzódott. hogy nevetése mögött. hallhatta a panaszos nyöszörgést. – Nem vagyok még álmos. mintha egy asszony jajgatna az éjszakában. csak a g zös lángoló. – Vigyázz visszajövet – intette Alexandre.A cimborák elnevették magukat. Pinot is figyelmeztette: – Jól nyisd ki a szemed. amely nemrég szíven ütötte. s tetejére érve. bizony. – Pinot a padlón alszik a kocsiban. Maillat figyelte a hullámos homokbuckákat: fehéren világítottak a holdfényben: itt-ott sötétebb foltok – bizonyára bokrok vagy cserbenhagyott autók – tarkították. De ha hegyezte a fülét. Maillat elindult a sétányon. Innen nem láthatta jól a hajó farában összezsúfolódott tömeget. és Maillat is velük tartott. bepólyált keze fehér foltot vetett az éjszakába. Amint Dhéry felállt. De Maillat érezte. véget nem ér nyöszörgés volt ez. – Járok egyet – jelentette be Maillat. A tengerpart már elnéptelenedett. Felmászott a legközelebbi dűnére. leült a homokba. Aludt .

A szanatórium felé visszamenet az egyik fa tövében mocorgó árnyat vett észre. S t le néhány méterre sok száz ember a lángok martaléka. s friss és kipihent. Jó étvággyal megvacsorázott. Bolondul ágálnak a vékony kis sárrétegen. “Emberek halnak meg – gondolta Maillat –. A leveg langyos volt. felhajtott egy grogot. csak mélységes döbbenet uralkodott el rajta. elégedett volt. Mi az értelme? Mi a célja ennek?" Nem érzett megrendülést. mellette kis lapát hevert. Közelebb lépett. És holnap. – Nocsak! Te vagy az? – szólalt meg valaki zavartan. Térdepelt. Az emberek továbbra is szeretnek és gyűlölnek az egész földkerekségen. hogy egy centiméterrel méricskélje a földet. és egy lovaglónadrágot meg egy pár csizmát pillantott meg. Ruhaujját feltűrte. tovább forog velük a végtelen térben. ugyanaz a nap. keze földes volt. felragyog a g zös megfeketedett roncsai fölött. élvezte az életet.mindenki. mire ez az ostoba komédia véget ér. és most cigarettázott. és a golyóbis. Senki sem tör dik velük. – Zavarlak? – kérdezte Maillat. langyos éjszakában. teljes figyelmét leköti. Amerikában most leányok kacarásznak a Csendes-óceán strandjain. Elégnek lassan az illatos. s úgy látszott. amely hordozza ket. pedig itt ült. Pierson volt. s az életben maradt embereket szintén megölik. . a még mindig meleg homokon. A világ megy tovább. amely most lebarnítja hamvas b rüket. Jól érezte magát. megölik ket más emberek.

– Csodálkozol rajta? – Nem. Maillat leült. – Nem annyira a haláltól félek – folytatta kisvártatva Maillat. Milyen békés volt minden a világon! Néhány méternyire dűnék hullámoztak el ttük a homályban. Pierson firkantott valamit a noteszba. – Inkább a szenvedést l. gyújts meg egy gyufát. Ne oltsd el. miért van nálad állandóan pisztoly? – kérdezte Pierson. összekattintotta a kapcsot. – Errefelé nincsenek fritzek. – Hogy végezhess magaddal? – Ha halálosan megsebesülnék. Pierson kivette zsebéb l az örökké nála lev kapcsos noteszt. Jobbra t lük befejezetlen lövészárok tátongott egy fa tövében. nekitámasztotta hátát a fának. és nem bírnám tovább. – Hogy végezhessek magammal. Légy szíves. Újabb lángocska lobbant. – Mondd. aztán visszatette a noteszt zsebébe. Te nem vagy hiv .– Egyáltalán nem. és leült Maillat mellé. . is cigarettára gyújtott. és cigarettára gyújtott. Ó! – mondta Pierson.

mélységesen tisztelitek a szenvedést. – Na persze. hogy lehetsz ennyire magabiztos. – Egykutya. hogy öngyilkosságot kövessen el. tulajdonképpen semmi sem igazolta. – És ha tévednél? Ha nem lenne halálos a seb? – Azt én már semmiképp se tudnám. Mivel kialudt a cigarettája. Maillat itt ült mellette az árnyékban. süket fülekre lelne. de azt hiszem. ilyenkor az embernek nincs annyi ereje. megpróbálom elviselni a szenvedést – mondta Pierson. hív k. – Nem tiszteljük. Ha a sors meg akarna tréfálni. – Én azt hiszem. hányadszor megint az a furcsa érzése támadt. Ez az érzés megmagyarázhatatlan volt. – Én már sokat töprengtem ezen a dolgon – felelte Maillat. Pierson látta az arcát a gyufa fényénél.– De hát honnan tudod majd. Éppúgy rágyújtott egy . Maillat meggyújtott egy újabb gyufát. – Talán tévedek. hogy halálos sebet kaptál? – Tudni fogom. – Nekem lesz. Válla a vállához ért. hogy Maillat egyedül van. – Jó el re alaposan felkészültem. – Nem megy a fejembe. s ki tudja. de igyekszünk elfogadni. te! Ti.

– Miért? – kérdezte Maillat. mint én. nagyon is boldog voltam. Talán túlságosan is boldog. . Háború el tt. csak harmincnyolcig. Ide lyukadnak ki. És mégis – mégis. mint egy futballmérk zésért vagy egy bicikliversenyért. Te is benne élsz a korban. nincs joga hozzá. mint az összes. ami el tte volt.cigarettára. – Alapjában véve nem vagy valami nagyon vidám fickó. – Nem értelek. ha együtt esznek a bandával. Holnap. mint máskor. Végtére is ez az háborújuk. De én nem látom így. – Te is történelmet csinálsz. hogy ne szeresse a n ket. Kés bb egészen megszeretik. hogy ezek a disznók történelmet készülnek csinálni. épp ellenkez leg. az egyetlen – hisz k csinálják. – Hisz én nem szakadok ki bel le! Én már kiszakadtam! Mintha azt mondanád egy pederasztának. Persze. és ami utána lesz. mint eddig. a nagy. Aztán szép lassan elkezdenek lelkesedni érte. Nekem ez a háború éppolyan. mintha nem volna egészen közöttük. – Szerinted olyan vidámnak kellene lennem? Egyébként – folytatta rövid szünet után – tévedsz. Nincs hozzá jogod. – Pedig kezdetben legtöbben úgy gondolkodnak. ugyanúgy tréfálkozni fog Alexandre-ral. – Úristen! – kiáltott fel Maillat. érted? Az igazi. Ez az életük háborúja voltaképpen. Eleinte teljesen értelmetlennek tartják a háborút. Ugratja majd Dhéryt a bezsebelend milliókkal. Mert akkor megértettem. hogy kiszakadj bel le. így látják kés bb a háborút.

– Még az se. ha tudni akarod. ez a lényeg: hinni! Bármiben! Bármilyen sületlenségben! F az. Én – én nem hiszek semmiben. – Sejtettem.Éppolyan képtelen és értelmetlen. milyen hasznos ostobának lenni. és Pierson látta. hogy a félhomályban elmosolyodik. Alexandre a lakókocsiban. hogy hinni lehessen! Ez ad értelmet az életnek. hogy nem hiszel semmiben. hogy nem is gondolom egészen komolyan. . – Szeretnék én is hinni valamiben. te fifikus! – Te büszke vagy arra. Te – te istenben hiszel. hogy ilyen vagyok – mondta. fényes félkört írt le. kis. – Ez rád vall. Igen. miel tt földre esett. – Szóval defetista vagy? Maillat feléje fordult. De hát. hogy fiatal koromban nem voltam elég okos. – Ó. annyira rám vall. Eldobta cigarettáját. mint egy dátumokkal teleírt történelemkönyv-oldal. – Igen – mondta Maillat –. és nem értettem meg. a csikk. Dhéry a bezsebelend milliókban és Pinot a golyószórójában. Pierson felnevetett. – Tulajdonképpen sajnálom néha. végül is mit bizonyít ez? Azt.

– Ne kezdd nekem újra a süket dumát a választással! – Nem lehet megcáfolni. aki istenhiv . – A tied is. De arra éppen elegend volt. – Csak azt. mint a béke. – Akárcsak isten létének bizonyítékait. Üres. mint egy doboz. Háború el tt még hittem nem egy dologban. és az élet mintha egyszerre elvesztette volna egész tartalmát. Tudod. Semmi sem rzi meg jobban az illúziókat. már ez sincs egészen így. Aztán jött ez a rohadt háború. – No persze. – És ha nem is lehetne megcáfolni? Mit bizonyítanál vele? – kiáltott fel Maillat. hogy egy csomó el zetes indok alapján vállalod a háborút. Minden kihull bel le. csökönyösen Pierson. – Mit: no persze? – Téged érdekel a mérk zés. – Ide figyelj! – mondta Maillat. Ez a háború a tied. de csak azt gy zik meg. – Nem lehet megcáfolni – ismételte lágy hangján. – Én nem tartom annak. te is részt veszel benne. És. Nem sokban. Eh. ide . hogy boldog legyek. süket duma az egész! Tulajdonképp már rég választottál. és utólag aztán igazolod álláspontodat. amelynek kiesik az alja.– Nem – mondta Maillat komolyan –. Azokat se lehet megcáfolni.

arról se vagyok meggy z dve. s bevenném a maszlagokat: ezért meg ezért kell végigcsinálnom. – Mondtam már. – Neked is jobb volna. ha a magad ügyének tekintenéd a háborút. ha hinnék a háborúban. És nemcsak ez a háború.és kész. – Hiába próbálom hát megmagyarázni neked? Persze hogy nekem is jobb volna. – Miért nem nagyon? – Nem tudom. hogy ezeket az érveket valóban nem lehet-e megcáfolni. abszolút minden háború. Több okom van rá. – És akkor?… . látod – jelentette ki diadalmasan Pierson. – Dehogy vagyok! – kiáltotta Maillat. Maga is játszik. most olyan a helyzetem… Bent vagyok a buliban. Végül is ez nem tartható sokáig. De én nem hiszek ezekben az érvekben. Tudod. – Szent ég! – mondta Maillat. hogy még az se vagyok! Egy defetistát érdekel a mérk zés: azért szurkol. Maga a háború ténye – képtelenség. Számomra a háború képtelenség.figyelj. Pierson felkapta a fejét. Minden háború. hogy verjék meg a csapatát. – No. Engem csak az érdekel. hogy ne öljenek meg a balhéban. és mégse vagyok bent. – Hozzáfűzte: – És még az se nagyon. – Ezt mondtam én is az imént: defetista vagy.

– Én nem. mint egy állaté. mégse ragaszkodik az élethez. izmos nyaka volt – olyan. – Az ember eljuthat odáig. akinek ilyen nyaka meg válla van. látta bajtársa nyakát a félhomályban. hogy Maillat izmos. Érezte. Úgyahogy elmegy. gondolta elképedten Pierson. Amint oldalt fordította fejét. De néha eltűn döm. S ez az ember. Most még csak hagyján. – És ha nem volna tartalmas? – Elviselhetetlen lenne. és tömködni kezdte. – Azért túlozni nem kell. Pierson kivette a zsebéb l rövid pipáját. A háború zárójelbe tett. egyszerűen csak akarni kellene. hogy életben maradsz-e? – Ó! – mondta Maillat.– Ha tarthatatlan a helyzeted. – Még most is úgy beszélsz. Maillat-nak telt. meleg válla a vállához ér. Egy kicsit mégis érdekel. – Egy pillanattal kés bb hozzáfűzte: – Már megpróbáltam. vajon háború után újra tartalmas lesz-e az életem. . miért nem próbálsz változtatni rajta? – Hallatlan – mondta Maillat. Most zárójelek között folyik az életem. – Mi más okod van még? – Miféle más okom? – Amiért nem nagyon érdekel. mintha parancsra lehetne hinni. De nem élhetek örökké zárójelek között.

– Igen. – Nem érzed. majd átnyújtotta a gyufát Piersonnak. s a ceruza végével megnyomkodja a dohányt. Éppen hogy jó ötletnek tartom. – Igen – hagyta rá Pierson. egy fa tövében. lövészárok tátongott. A levelek álcáznak a repül k el l. sokat dohányzóm. – Igen – vallotta be elégedetlenül Pierson –. Odahúzta a lángot cigarettájához. és nézte. – Olyan. . mekkora rültség lövészárkot ásni egy fa tövében? – Cseppet sem az. T lük alig kétméternyire. Már-már felállt. mint egy sír.– Értem – mondta Pierson. de aztán mégis ülve maradt. el bb hadd gyújtsak én rá. lángocska gyűlt. Maillat arra nézett. S szokatlanul türelmetlen hangon megkérdezte: – Van egy szál gyufád? Gyufa sercent. – Sokat dohányzói. – Egyszóval te képtelenségnek tartod a háborút – mondta. – Várj – mondta Maillat –. Pipára mindig tovább tart rágyújtani. amint az pipára gyújt.

– Nyomban hozzáfűzte: – De nemcsak a háború képtelenség. – Nem mondom… – dünnyögte Pierson. Ezért nem gy z soha senki a háborúban sem. Aljasság segíteni neki. De még ez se igaz. mennyire nem. legyen bármelyik táborban is. túléli a háborút. folytatnia kell. Régebben azt hittem. – Miért? – A természet maga vállalkozik rá.– Miért? – Nem kell ezt bizonyítani – nyilvánvaló. aki embert öl. Elhallgatott. aki. Maillat elmosolyodott. – Azért 18-ban mégiscsak mi gy ztünk. Aki túléli a háborút. – Értem. – Aki hiv . hogy a szó szoros értelmében azt lehet gy ztesnek nevezni. hisz elölr l kellett kezdeni. – Számomra nem az. Embert ölni minden esetben képtelenség. annak soha semmi se nyilvánvaló. – Mit nem mondasz? . – De voltaképpen még csak nem is ezért – mondta Maillat. az is vesztes. – Kisvártatva hozzáfűzte: – Ugyanez történik azzal is. mert örökké elölr l kell kezdeni. Nem tehet egyebet. – Láthatod. – Embert ölni voltaképpen azért képtelenség.

– Igen. Megszokta lelketek a kényelmet. – Vannak gyötr d katolikusok is. ahhoz képest. – No és? – Azután összeszedem magam. És csodálatos nyugalmat ad. ti katolikusok nem kedvelitek a tarthatatlan álláspontokat. – Nem is nézik ket jó szemmel. hogy nem vagy katolikus. . – Nem hiszem – mondta Pierson. Egy jó katolikus sose gyötr dik. és kész. – Akkor hát? – Te magad is bevallottad. – Azt hinné az ember: tulajdonképp sajnálod. – Összeszedem magam – mondta lágy hangján Pierson.– Nem mondom. – Nem. id nként bennem is felmerülnek hasonló gondolatok a háborúról. s hangja ezúttal alig észrevehet en rideg volt –. – Szóval hinni kezdesz újra az egész disznóságban. hogy a katolicizmus nagy igényt támaszt az emberrel szemben. valóban nem követel sokat. Maillat feléje fordította a fejét. hogy mekkora nyugalmat ad. hogy tarthatatlan az álláspontod.

és “összeszeded magad". gyöngeségnek min síted. hogy az is nagyon nehéz lehet – mondta Pierson szűzi mosolyával. amíg élek. – Téves nézeteid vannak a katolicizmusról. csakugyan nem. olyan jól megtelepedtél a hitedben. mikor mondjam ki? Elindultak a szanatórium felé. . – Hozzáfűzte: – És a katolikus vallás kényelmességét mi sem bizonyítja jobban.– Teringettét! – nevette el magát Maillat. – Én is szeretem a kényelmet. Nagyon nehéz jó katolikusnak lenni. elégedett hangon –. – Mindenesetre – fűzte hozzá különös. – Nem. amit ma este a háborúról meg a vallásról beszéltem. – Ha nem mondom ki a gondolataimat. Maillat is felállt. hogy ez a kérdés fel se merül benned. Felkelt. és óvatosan felemelte a földr l a kis lapátot. ma este kipakoltál. És ha véletlenül mégis felmerül. – Látod. mint hogy téged cseppet se kavart fel. – És ateistának? – Elismerem.

Sötétebb lett – befordultak a fasor fái közé. – Ezzel a pisztollyal ölted meg azt a fritzet a Saar-vidéken? . – Nahát – mondta Maillat nevetve –. Néhány lépést csendben tettek meg. – Milyen szép éjszaka – jelentette ki és föltekintett. az abbé jobb kezében a kis lapátot vitte. – Miért? – Hogy háború után megtaláljam. – Egy jelet? Csak nem ástál el valamit? – A pisztolyomat. – Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Maillat. – Igen – hagyta rá Maillat. – Mit csináltál az imént a fa tövében a centiméterrel? – Csináltam egy jelet – közölte rövid szünet után Pierson. Már-már kiszaladt a száján: “Ezen a szép éjszakán emberek égnek el elevenen" – de türt ztette magát. – Emlék… ennyi az egész. csuda fura gondolat! Mit akarsz ezzel a pisztollyal a háború után? – Semmit – mondta félszegen Pierson.Maillat Pierson balján haladt.

még csaknem kamasz. Félt. – Hogy történt? – Micsoda? – Az az eset a fritzcel. – Bocsáss meg. meg én. nem azért! – kiáltott fel Pierson. Tudod. – Olyan ostoba módon sodródtam bele az egészbe – folytatta rövid szünet után. Sokat szenvedett. Csak azért. – Kés bb is? – Kés bb is. – Csak mert egész háború alatt velem volt. Nem halt meg rögtön. – Rossz érzés lehetett. Én hamarabb l ttem. A hóban feküdt. – Igen – mondta egyszerűen Pierson. . amíg meg nem halt. utána jó darabig kettesben maradtunk. – Éjszakai jár rbe küldtek. s egyszer csak szemt l szemben találtuk egymást. – Kérlek – mondta Pierson. – Nem szeretek beszélni róla. Tiszta éjszaka volt.– Ó. én meg mellette térdeltem. – Utána mit ereztél? – Rettenetes volt. Nagyon fiatal volt. Vagy – vagy én. s nézett rám a kék szemével.

sípoló lélegzését. amint Maillat közelebb került. – Jó éjszakát. – Logikusabb volna. mintha hörögne. A lakókocsi ajtaja tárva-nyitva volt. – Jó éjszakát. – Tudom! Tudom! Tudom! – kiáltotta Maillat. mert nem akarja. – És az is logikus. éjszakánként úgy lélegzett. Pierson eltűnt a lakókocsiban. öreg fiú – búcsúzott el Maillat. – Eredj el re. Néhány lépést csendben tettek meg. én súlyos véteknek tartom az emberölést. “Egész este hasztalan beszéltem" – gondolta csüggedten Maillat. hogy az ember azért lövesse f be magát.– És mégse tiltakozol a háború ellen? – Mégse – mondta Pierson. Ezután már csak elölr l lehetett volna kezdeni. – Tiltakozol a háború ellen. és mégis csinálod. Hozzáfűzte: – Tudom. szerinted meg kellene szöknöm. – Tudd meg. – Én igen – mondta Maillat. Dhéry meg a pap foglalta el az alsó két . ugyanabban a körben keringeni. hogy megöljék? A vita ismét holtpontra jutott. hallotta az alvó Dhéry szaggatott. Jóllehet Dhéry kitűn egészségnek örvendett.

hogy az ágy megnyikordul. tudhatod. aki rászedi a Jóistent. Jobb fel l Pierson fiatalos nevetése jutott el hozzá. nem tudsz vigyázni? – Mi ez? – kérdezte Maillat. Pierson nagyon rendes. Most összekulcsolt kezével elfedi rózsaszín arcát. – Jól van. Most összekucorodva jobb oldalára fordul. Felmászott a priccsre. takaros kis csomagot készít bel le. aprólékosan összehajtogatja. Most összekuporodva fekszik.fekhelyet. Vagy lehet. Figyelte az alsó fekhelyen vetk z Pierson mocorgását. Pierson gyerekesen ismét felnevetett. Maillat hallotta. és párnaként a feje alá helyezi. A lakókocsiban sötét volt. de mintha látott volna. Most kibúvik egyenruhájából. és . – A fene – morogta egy zsémbes hang –. Nem az az ember. és imádkozik. – Elfelejtettem – mondta Maillat. Maillat meg Alexandre a két fels t. mint egy cserkész. belebotlott egy puha testbe. hogy ma este nem imádkozik? “Nem – gondolta Maillat –. Alexandre figyelmeztetett rá. Ne haragudj. öregem – mondta Maillat. és elnyújtózkodott. Utánament a kocsiba. Nem vette le khakiszínű makulátlan ingét és rövid alsónadrágját – olyan benne. – Szegény Pinot tojik rád – dörmögte a zsémbes hang. biztosan imádkozik. és Pierson halkan a padlóra rakja a cip jét. – Szegény Pinot. de alig tett két lépést. – Pinot.

az év dést. úgy nevetett. s imádkozik. neki is fel kellett könyökölnie. hogy jobban lássa. – Nem mindig megy. – Miért gondolsz erre a disznóságra? – Miért? Mit akarsz.imádkozik. és halványan látta a szemben lev fekhelyen Alexandre-t. – Mire gondolsz? – A háborúra. amikor belebotlottam Pinot-ba. és fejét balra fordította. Kéri Apukát az Egekben. hogy szabadítsa meg a Gonosztól. Szeme már megszokta a lakókocsi félhomályát." A vetk z Pierson mocorgása már rég nem hallatszott. Bizonyára felkönyökölt. arca rózsaszín. de Maillat még egyre nyitott szemmel feküdt a sötétben. – Nem – súgta vissza Maillat. . De most jobb oldalán fekszik. – Azért megpróbálhatnád. Az imént. Maillat szétnyitotta tarkója alatt összekulcsolt kezét. mire gondoljak? – Tudom is én. a sikamlós tréfákat. mint egy ártatlan kisdiák. Például n kre. lehunyta hosszú pillás szemét. Pierson nagyon szereti a hecceket. Aztán meg a n k f ként reggelenként jutnak eszembe. – Nem alszol? – suttogott valaki.

Mert akkor még a n kr l is csak szomorú dolgok jutnak az eszembe. – Nem ezt akartam mondani. – Az a te feleséged!… – Igen – mondta Alexandre –. kár er ltetni. – Soha? – Ó. de igen. zeng hangját. – Hogy van az. hogy neked nincs senkid? – Nem vagyok n s. – Nekem nem – vallotta be Alexandre. – Másképp sincs. az enyém. – Egy ilyen fickónak. – Nem volt szerencséd. sose jutnak eszembe szomorú dolgok. Csend támadt. rosszul végz dött mindig. Maillat. – Hihetetlen – mondta Alexandre. – Ha én a feleségemre gondolok. mint te vagy! – Nem tudom.– Nem – mondta Maillat. Kétszer vagy háromszor. De így-úgy. – Ha egyszer nem megy. Valahogy nem találtam. . majd ismét Alexandre szólalt meg. A cimborák miatt er lködni kellett. hogy lehalkítsa mély.

aki komiszkodik a n kkel. – Most már sajnálod? – Nem. Még akkor is hinni kell. – Na. én is olyasmivel foglalkoztam. De hát nem is feltétlenül k tehettek róla.– Akkor én is azt hittem. Nagyon er sen kell hinni az igazi szerelemben. ami érdekelt. Nem olyan fickó vagy. – Egy kicsit azért mégis hittél. – Hát miért? – Talán nem volt elég er s hitem. – De azért így is boldog voltál? – Boldog. talán az én hibám volt. ugye? . Mindent összevetve. hogy így esett. – Ó. elég boldog. nem – mondta Maillat –. Azt hiszem. Olyasmivel foglalkoztam. – Csodálkoznék rajta. ha az ember már csak félig-meddig hisz. nem ezért történt így. – Én is – mondta Alexandre –. látod. – Eleinte nem is kicsit. – De ez nem elég. – Ráadásul ott volt még a feleséged is. ami érdekelt.

– Mit fecsegsz itt összevissza? – kérdezte bosszúsan Alexandre. Egy darabig hallgattak. – Mit nevetsz? – kérdezte megütközve Alexandre.– Igen. A feleségem: a feleségem. mert nagyon szeretlek. – Igen. Maillat felnevetett. – Nem éreztem magamat fölényben. mert úgy érezted. – Már megint marháskodsz. fölénybe kerültél. . – Azért nevetek. – És a többi n ? – Miféle többi n ? – Akivel megcsaltad a feleségedet? – Ó! Azok… – mondta Alexandre – azokkal nem sokat tör dtem. – No és? – Az nem számít. Az más. S utána biztosan még jobban szeretted. – Nincs ezen mit nevetni. Aztán Maillat megkérdezte: – Megcsaltad a feleségedet? – Néha.

és újból összekulcsolta kezét a tarkója alatt. Talán elmegyek Bray-Dunes-ig. VASÁRNAP REGGEL – Hova mész? Nem tudom. Alexandre? – Fogd be a bagóles d – mondta Alexandre. Alexandre? Alexandre befordult a falnak. Alexandre szemrehányó pillantást vetett Maillat-ra.És Maillat. – Hagyj aludni. s Maillat már csupán széles hátát látta. hogy Alexandre-nak ma este ez az els goromba szava. – Mit akarsz velük? – Én a cimborád vagyok? – kérdezte év dve Maillat. Kisvártatva is visszafeküdt. csak járok egyet a parton. – A cimborád vagyok. – A feleséged. – Mit marháskodsz? – A cimborád vagyok. kinyújtotta hosszú lábát. a lakókocsid meg a cimboráid! – mondta Maillat. amúgy mellékesen megállapította. . a melód.

– Maillat! Dhéry volt. – Úgy fújtatsz. mi hasznod bel le? Maillat vállat vont. – Na. Maillat elindult a szanatórium fasorában. . Nincs maradásod. balra fordult.– Fura. – Nem vagyok atléta – mondta Dhéry. s ott találta magát a parton. mint egy fóka. – Délre visszajössz? – Persze. Mi hasznod bel le? Kérdem. – Milyen szép nap! Maillat feléje fordította fejét. – Beszélni akarsz velem? – Igen. jó – adta beleegyezését Alexandre. – No. jó – mondta Maillat. Lihegett a szaladástól. hogy nem tudsz a fenekeden megmaradni – mondta –. örökké lótsz-futsz. Lépett néhányat. és szemébe fúrta tekintetét. Siet lépteket hallott a háta mögött.

– Kérni fogják az irataidat. Dhéry ránézett. – Nem rossz. és nem beszélt. – Nocsak! Te is megpróbálsz feljutni egy hajóra? – Olyan rült nem vagyok. kihúzott zsebéb l egy cigarettát. február 2-án leszerelték. és rágyújtott. – Cirilli? – El tted nincs titok. kinyitotta és odaadta Maillat-nak. A katonakönyv szerint Dhéry közkatonát szívbaja miatt 1940. De a fritzek biztosan tudni akarják majd. – Nos – mondta – átöltözöm civilbe. – Az irataim rendben vannak.Leült a homokba. Maillat szívta a cigarettáját. és a fritzek érkezése után is itt maradok. Hallgattak. – Akkor?… – kérdezte Maillat. mit csellengsz itt? . majd is leült a homokba. – Nos – mondta Dhéry –. beveszem magam egy házba. semmi kedvem a fritzek karmába kerülni. – És ha a fritzek elkapnak? – Nem kapnak el. Dhéry néhány percig habozott. El húzott zsebéb l egy katonakönyvet.

Kivett levéltárcájából egy papírt. – Mert be akarlak venni a buliba. Te vagy az els . Lakbérnyugta volt 1940. – Engem? – kérdezte. Maillat füttyentett. hogy kipergette az ujjai között. – Miért épp engem? . Maillat fölemelte a fejét. – Hamis? – A legkevésbé se. – Hm. és odanyújtotta Maillatnak. a lehet legvalódibb. hogy hat hónapja Bray-Dunes-ben lakom. akinek megmondom. Eltekintve a dátumtól. – Mióta? – Tegnap óta. és miért? – kérdezte Maillat. – A többiek tudják? – Nem. – A nyugta igazolja. Fölemelt egy marék homokot.– Itt lakom. január i-i dátummal. egy kis tanyán vagyok bejelentve Bray-Dunes mellett. s azzal szórakozott. Képzeld.

– Ide hallgass – jelentette ki –. ugye te beszélsz németül? – Aha! – mondta Maillat. – Ne fáradj. – Akkor miért? – Ezt szeretném tudni én is. – De hát a teremtésit!… – kiáltott fel Dhéry. – Szóval tolmácsra van szükséged. Dhéry rápillantott. – És miért van szükséged tolmácsra? . de az biztos.– Bizisten nem tudom – mondta kényszeredetten nevetgélve Dhéry. Elsimította keze fejével az imént lepergetett kis homokbuckákat. aztán szeme eltűnt a szemüveg mögött. hogy nem azért akarsz bevenni a buliba. hogy nem tartasz rokonszenvesnek. nem állítom. – De biztosítlak… – kezdte Dhéry. Maillat ránézett. – Ne nézz hülyének. – Biztosan azért. – Nos – mondta –. mert rokonszenvesnek tartalak.

– Én tudom – mondta Maillat. – Nos. Majd hirtelen nevetésben tört ki. gumiabroncsok… Maillat megtorpant. Maillat hátat fordított neki. Dhéryre nézett. Sose lehet tudni. – Nos… van egy kis szajrém a tanyán. – Szajréd? – kérdezte Maillat hátrafordulva. hogy betársuljak. Tétován Maillat-ra tekintett. ha azt akarod. – De hisz az mindig hasznos. – Miféle tippet? – Ég veled – mondta Maillat. Már csak az iratok miatt is. rászántad magad? – Mire? – kérdezte ártatlan képpel Dhéry. – Az irataid olyan tökéletesek. ha valaki beszéli a megszálló csapatok nyelvét. igen. és elindult. – De igen. . – Bökd ki a tipped. gyerünk – mondta türelmetlenül Maillat. Az bizalmat gerjeszt. – A milliók – mondta –. – Gyerünk. Dhéry is fölállt. hogy azok miatt nincs szükséged tolmácsra. Dhéry utánaszaladt. – Cip k.– Miért? – kérdezte Dhéry. a bezsebelend milliók? – Nincs ezen mit nevetni.

Butaság volna azt hinni. Csak azt nehéz elintézni. – Hallatlan! – kiáltott fel Maillat. – De hát el fogják kobozni a csukáidat! – Az nem bizonyos. hogy a fritzek minden magántulajdonra ráteszik a kezüket. – Civileknek. Így van? – Így. – És kinek akarod eladni a cip idet? A poroszoknak? – Olyan bolond nem vagyok – mondta Dhéry. Ha az embernek számlája van – az elég. van. – Megfontoltan hozzáfűzte: – Az egészben legnehezebb a szállítás. amíg újra szóhoz jutott.Maillat úgy hahotázott. persze. – És neked van? – Lesz – mondta egyszerűen Dhéry. . hogy a közlekedés helyreállása után a fritzek áteresszék a cip ket. – Magántulajdonra! – Semmi se szól amellett. hogy egyengessem a dolgokat a fritzekkel. – Egyszóval én arra kellenek – mondta rövid szünet után –. Maillat némán végigmérte. Teherautóm. hogy a csukák a francia hadsereg tulajdonában voltak. mégpedig nem is itteni civileknek. Ez a kulcskérdés. Az nem számít. Nincs rájuk írva. hogy beletelt néhány perc.

– szintén szólva – felelte vontatottan Maillat –. nem valósítható meg? – Épp ellenkez leg. – Szóval elfogadod? Maillat ránézett. – De hát miért? – kérdezte haragra lobbanva Dhéry. – És ha nem csalódom. – Mit nevetsz? – kérdezte Dhéry. ennyi az egész. Nevetnem kell. . ezért még százalékot is adnál? – Természetesen. aztán Dhéryre nézett. nagyon is megvalósítható. – Ehhez jogod van – jelentette ki szárazon Dhéry. miért. nem is tudom.Szótlanul ment néhány lépést. – Nos akkor? – Nos akkor… semmi. Ismét felnevetett. – Elment az eszed? – Tehát nem szállsz be? – Nem. azt hiszem. – Azt hiszed. megállt. – Természetesen – visszhangozta Maillat.

nincs az az el ítélet. nem err l van szó. Harmadszor: senkit se károsít meg. – Tévedsz – felelte rövid szünet után Maillat. az ötletedet. Egyszerű. megjegyzem magamnak. azt hiszem. a civilbe öltözést. de nem veszélyes. nem hiszem. de nem jutott eszembe. – El ítélet. – Mondd – kérdezte –. Becsületemre. De nem érdekel. mint a pofon.– Ide hallgass – mondta Dhéry –. ennyi az egész. – Nem hiszem. – Inadba szállt a bátorság? – Nem – mondta Maillat –. Ez a csukavállalkozás azonban nem izgat. – Ez igaz. Ha csakugyan érdekelne. Mondhatnám: még mindig inkább én szedjem össze a csukákat. te így odavagy a dohányért? – Mindenki odavan érte. Tudod. ennyi az egész. másodszor: egy kis kockázattal jár. ez az üzlet el ször: könnyen megvalósítható. ami visszatartana. – Akkor hát? – Nem érdekel a dolog. Kíváncsian Dhéry re nézett. – Szóval nem szállsz be? . mint a fritzek.

– Csúfolódsz? – Nem – mondta Maillat –. Abban. viszontlátásra – búcsúzott el Dhéry. . és. Voltaképpen apró-csepr dolgok miatt: azért. – Tökéletesen megfontoltam. mert gyáva. hogy ennyire szereti a pénzt. Szemben álltak egymással. költ vagy. szinte már nagyság volt. mert hidegen hagyják a n k. hogy eddig lenézte Dhéry t. mert fösvény.– Nem. Maillat ránézett. – Valószínűleg. – Még Alexandre-nak se? – Neki se. – Ahogy akarod – felelte hűvösen Maillat. – Ide hallgass. – Rövid szünet után hozzáfűzte: – De ha már hülye vagyok. – Nos. mert kövér. De most cseppet sem vetette meg. legalább tartsak is ki a hülyeségem mellett. legalább fontold meg. – Mindenesetre ne beszélj róla senkinek – kérte Dhéry. s Maillat hirtelen rádöbbent. – Tulajdonképp – mondta mosolyogva – te költ vagy a millióiddal. – Hülye vagy! – kiáltotta dühösen Dhéry. miel tt döntesz.

Úgy látszott. mert még arra se jutott ideje. Érezte. felálltak. Szóval mégis akadt a brit hadseregben néhány tiszt. Járás közben szórakozottan körülnézett. Ameddig a szem ellátott. Maillat egy autót vett észre az el tte elterül parton. hogy igen. te költ – válaszolta Maillat. A motor menten felberregett. Maillat megforgatta. mihelyt meglátták ket. aki felháborodott a fegyverek elhajigálásán. hogy szedjék mindet össze. A tommik. Elvitték az Úr szavát a falvakban kallódó egységekhez. Erre a papok elmondtak nekik néhány strófát. Talán egy pap volt.– Viszontlátásra. és felnevetett. hogy távozás el tt magával vigye a kulcsot. bedugta fejét az ablakon. Odament. A kormányhoz ült. hogy a kerekek egyszer-kétszer . Maillat teljes gázzal túráztatta a motort. eltűnt mind egy szálig. A műszerfalon még az indítókulcs is bent volt a zárban. és gázt adott. és parancsba adta. Ilyen kis kocsikban papok járták a flandriai utakat az álló háború alatt. A papok megkérdezték t lük. és továbbment. kiosztottak néhány szent füzetet. Aztán hirtelen elindult. Parányi fény gyulladt. és távoztak. Felkeresték a kiképz táborokat is. “Igen. és bepillantott. olvasták-e a bibliát. Dhéry költ !" – mondta halkan maga elé. A kocsi utasa nagyon siethetett. Hirtelen elhűlten megtorpant. A tommik hol azt felelték. hol azt. Nemrég lehetett itt: megvolt mind a négy kereke. S e parancsot egyetlen éjszaka alatt végre is hajtották. hogy nem. minden rendben van. Tegnap még mindenfelé angol fegyver lepte el a dűnéket meg a tengerpartot – mára mind eltűnt.

mint egy vakondtúrás. – Mi ütött belétek? – kérdezte Maillat. Olyan nevetségesnek látszott. és felemelnie a kincseket. Itt már sűrű tömeg gyűlt össze. s a part mentén egészen a látóhatárig párhuzamos sorokban álltak a tommik. az alapgödörb l kiásott föld alkotta a falát. mi ellen nyújt védelmet. mocskos egyenruhát viselt. és forogni kezdenek. hogy jobban lássa ket. Amint Maillat lehajolt. és Dhéry ezt alkalmasint megoldotta. És most minden az övé. hogy az emberben fölmerült. hevert a puszta földön. Émelyít bűz csapta meg az orrát. Mind piszkos volt. Kissé kiemelkedett a terepb l. kipúposodott. majd kiemelkednek. Csak ki kellett nyújtania a kezét. A fedezék teli volt. egyszerre mind felé fordult. Maillat bedugta fejét a nyíláson. Minden az övé. Elmosolyodott. s vékony földréteggel fedett bádoglemez szolgált tetejeként. Maillat Bray-Dunes els házai el tt hagyta az Austint. borotválatlan. A kiáltozás fokozódott. mint Monte Cristo szigetén. Tulajdonképpen igaz is. Ezen a néhány kilométeres partszakaszon olyan mesés kincsek hevernek. Egy tucat katona meg néhány civil szorongott bent.megpörögnek a homokban. Hirtelen dühös kiáltozás támadt. . Két villa között Maillat egy alagút alakú kis földfedezéket vett észre. s rongyos. Eszébe jutott Dhéry a bezsebelend millióival. – Eredj a fenébe! – kiabálta valaki. Az egész csak a szállításon múlik.

– De miért? – kérdezte Maillat. – Az istenit! – kiáltott fel. . te. bejöhetsz. ahova nekem tetszik? – Ide figyelj! – ordította egy hang. – Mióta nem mehetek oda. vagy eredj innét! Ha akarsz. vicsorgó kutyafalkára emlékeztet üvöltésbe olvadtak. – Eredj a fenébe. A hangok egyetlen. hogy békülékeny akar lenni. de érz dött rajta. te disznó! Mit állsz itt a bejárat el tt? – De hát miért? A bentlév k újra kiáltozni kezdtek. – Akkor eredj innét! – üvöltötte a hang tébolyult dühvel. – Gyere be. – Nem akarok bemenni. Reszketett a düht l. Szavát elnyomta az ordítás. hogy ezek az emberek valóban kegyetlenül gyűlölik. Szorítunk neked is helyet. vad és tagolatlan. ezúttal még fenyeget bben. És a fedezék mélyér l rászegez d tekintetekb l Maillat elhűlten kiolvasta.– Én? – Igen.

hogy jobban lássa ket. – Hogy mit ártasz nekünk. disznó! – De hát tulajdonképp mit ártok nektek? – ordított fel végül is Maillat. ki beszél. te spion! – kiáltotta egy eddig még nem hallott. – Eredj a bejárattól. – Hogy mit ártasz nekünk? – kérdezte a már ismert hang. Újabb ordítozás tört ki. Bezsongtatok. – Rohadt spion! – kezdtek rá vad kórusban a bentlév k. ezek a fickók nem látszottak rültnek. A büdös lyukban olyan sötét volt. Maillat elnevette magát. hogy egy stuka észrevesz egy embert ekkora tömegben? És épp a ti búvóhelyeteket szúrja ki? Ugyan! Ennek aztán semmi értelme! . Maillat el rehajolt. fiúk? Csak nem gondoljátok. hogy azt sem lehetett megállapítani. Nem. – Ide hallgassatok! – mondta.– Hordd el magad! – emelkedett ki a lármából az el bbi hang. rekedt hang. – A keservit! Eredj a fenébe! – De miért? – Eredj a bejárattól. disznó! Miattad plankolnak majd fel a stukák. – A stukák! Hisz egy sincs a láthatáron.

amelyet nem ért az utcában találat. Lépte nyomán megnyikordult a parketta. – Eredj innét. de ez a sok.Válaszképp valaki vadul felordított. és teljes erejéb l visszahajította a fedezékbe. Szemben a garázzsal azonban továbbra is sértetlenül ott állt Jeanne háza – talán az egyetlen. ahol tegnap Pinot-val találkozott. Várta. – Várj csak! – kiáltotta az iménti rekedt hang. düht l csillogó. Maillat átment az utca másik oldalára. hogy az el tt a garázs el tt áll. és kitaposom a beledet. hogy Jeanne bármelyik pillanatban megszólal mögötte: . és bekopogott. Nyilván újra bombázhatták. Néhány percig toronyiránt ment. – Rögtön kimegyek. Még csak tegnap este! S azóta mi minden történt! Valami megváltozott az utcában. Mondani akart valamit. Végigment a földszinti szobákon. Megdöbbent látvány volt ez a megannyi félelemt l eltorzult s gyűlölett l mégis sajátosan kegyetlen arc. Amikor felnézett. Semmi válasz. meglepetten tapasztalta. Belépett a lakásba. de semmi sem jutott az eszébe. – És a stukák? Valami a lába elé hullt: a fedezék mélyér l kihajítottak egy bakancsot. te rohadék! – kiáltotta a rekedt hang. Csakugyan azt hitték. rászegez d szempár egyszersmind rémülettel töltötte el. erre felkapta a lábánál hever bakancsot. hogy megvédi ket ez a bádoghullámlemez tetejű földfedezék? Maillat-nak kedve támadt nevetni. – Kijössz? – kérdezte Maillat.

végighúzta ujját a pohárszéken. néhány másodpercig céltalanul döngött. a kislány rögtön utánanyúlt. amikor megszólította! Pedig hogy kalapálhatott a szíve! De nem. fehér függöny feszült. Mintha ebben a házban szabály lett volna. Maillat belépett a konyhába. tegnap este.“Mit kíván. Bizonyára gondosan nyitva tartották légiriadó alatt. Kint tolongott a tömeg. hogy a borpecsétes viaszosvászon meg a két piszkos pohár kirítt bel le. Felkapta. a pirospozsgás. pedánsán tiszta és zavartalanul harmonikus. halálos büntetés terhe mellett. ezúttal a ház teljesen néptelen volt. Minden érintetlen volt. ez a két pohár… Az egyik mellett még egy kis borpecsét is éktelenkedett. Maillat-t nyugtalanság fogta el. Enyhe padlóbeereszt -szag lebegett a leveg ben. Ide nem . Az ablakon húzott. kiöblítette. mint tegnap. romhalmazok feketélltek. mihelyt letette a poharat. vérvörös ajkú emberfejet ábrázoló díszdugóval. de a mellette álló két pohárban még maradt néhány csepp bor. Milyen bátornak látszott. Felrémlett el tte Jeanne mozdulata. mint tegnap este. Pedig nemrég takarították ki. zűrzavar támadt. A palackot id közben csaknem kiürítették. nem szabad néhány másodpercnél tovább az asztalon maradnia. megtörölte és visszarakta a polcra. Éppolyan volt. Ebben a flamandosan tiszta házban minden olyan takaros és csillogó volt. Az asztalon felismerte a borospalackot. Az ablakrámából egyetlen üveg sem hiányzott. A bútorokat letörölgették. Maillat visszament az ebédl be. hogy egy piszkos pohárnak. keresztbe font karral felbukkan az egyik ajtóban. És mégis. szállt a por. uram?" – s épp úgy.

Csoda. ismét bebújt a nemezpapucsba. mint az arany. Jeanne bizonyára ma reggel tisztította meg – talán még a többi holminál is gondosabban. A hamutartó rézb l volt. Szórakoztató dolog valamit dörzsölni. Leült az ablak mellé. és cigarettára gyújtott. és elindult a lépcs n felfelé. Különösnek találta. A fotel karfáján keresztbe tett b rszíjra rögzítették. s két oldalt súly tartotta egyensúlyban. amint felfedezte.tört be a háború. mint hajdanán. Halk. Mintha zajt hallott volna a feje fölött. hamarosan talált keze ügyében egy hamutartót. nem rabolta ki a házat. Maillat el tt két fehér . Mostanában annyi a fosztogatás. Ez a viaszillat. Az ajtó mellett egy pár nemezpapucs várta a látogatót. A meglehet sen sötét lépcs ház szűk pihen höz vezetett – három ember se fért volna el rajta. úgy rémlett. elfojtott kiáltás. az egyetlen karosszékbe. senki sem rzi a házat. Csillogott. nem is zajt. hogy eddig nem jött még néhány katona. amit keresett. és csúszkálva újból körüljárta a szobát. Kiment az el szobába. A frissen kefélt padló ragyogott. Maillat megtorpant. Igen. Megdermedt. Felvette a papucsot. ez a nemezpapucs… Milyen otthonos itt minden! Nem tudta távozásra szánni magát. hogy mindenki elment. és elindult a bejárati ajtó felé. nem törte fel a bútorokat. nem. Maillat-nak eszébe jutott a két piszkos pohár a konyhában. Két piszkos pohár egy ilyen házban! Felállt. Maillat körülnézett. inkább dobogást s utána kiáltást. A házikó megmaradt olyannak. hallgatózott. ami ilyen szépen csillog. ez most kétségtelenül kiáltás volt. és elmosolyodott.

A két alak hátranézett. Maillat hallotta. Haramiaképe volt. Mind a kett az ágy fölé hajolt. S mintha a katona a matracos ágyon térdepelne és dulakodna valakivel. akit eddig eltakart el le az el bbi hatalmas háta. hogy nem ismerte meg a saját hangját. s lába földbe gyökerezett a rémülett l. A nagyon széles hátát meg az izmos nyakát. – Gazemberek! – ordította újra Maillat. Vörös képük verítékben úszott. Maillat még egyet el relépett. hogy mély hangon káromkodik. – Gazemberek! Olyan hangosan kiáltott fel.kilincs ködlött fel a félhomályban. A két ember úgy el volt merülve. Az ajtó kinyílt. két ablakon át zuhogott be a fény. mint két nyugtalan kis állat. apró. hogy nem figyelt fel Maillat lépteire. véreres szeme úgy mozgott. de ekkor megtorpant. Ez a második szemközt volt vele. A behemót megállás nélkül káromkodott. s két karját el renyújtotta. Aztán újból az imént észlelt elfojtott kiáltás ütötte meg a fülét. Lenyomta az egyiket. A szoba igen tágas volt. . s elkáprázott a rázúduló fényt l. – Nem szégyellitek magatokat? Csend támadt. mintha dulakodnék. El relépett. vizeny s. és észrevett egy másik katonát. De Maillat el ször mégis egy háttal álló katonát pillantott meg. A behemót feje ökörfejre emlékeztetett. Az ellenkez oldalról hajolt az ágy fölé. és id nként úgy topogott a parkettán.

Bambán bámulta Maillat-t. Hova valósi vagy? – Crouse-i – felelte a behemót. undorító. és vállára tette a kezét. akad háromnak is. Maillat el relépett. hagyunk neked is bel le. – Gazemberek! – üvöltötte Maillat. – Fogd be a pofádat! Vagy beszélj tisztességesen. apuskán – szólalt meg a haramiaképű –. fenyeget z hangon a haramiaképű. – Ne állj szóba vele! – üvöltötte a kis haramiaképű. Eredj innét. – Csak nem teszel ilyet? Gondold meg. Húzz be neki egyet. hallod-e? A behemót nem szólt egy szót sem. – Kuuuss! – mondta nyúlós. – Ugyan már – mondta Maillat. – Cs be akar húzni! Paul! Be akar húzni. és csak nehezen er szakolt nyugalmat magára –. Paul! Rá se ránts! Át akar rázni a strici. hallod? De menten! . – Ide figyelj – mondta. amit csinálsz. Paul! A behemót fénytelen tekintete ide-oda cikázott Maillat és cimborája között. Ne hadd pofázni! Mássz bele a képibe. A kis haramiaképű minden átmenet nélkül kiabálni kezdett.– Jól van. Ahol akad kett nek. – Rá se ránts. Hallod? Undorító.

de csak nyomult el re tovább. s Maillat érezte. elvesztem" – gondolta Maillat. nagy csapásokkal bombázta. Úgy érezte. az ajtó süllyeszt ként tátong a háta mögött. úgy látszott. s megint eltalálta a katona arcát. A rongyokban lógó blúzból kilátszott a kislány melle. hogy hatalmas súly nehezedik rá. lecsúszott zubbonygallérjára. mintha a behemót arcába akarna sújtani. s közben a gyomrát kereste. A haramiaképű teljes er b l. El ször Maillat ütött. A behemót. Már fájt a karja a védekezést l. hogy a szoba ajtaja felé szorítja. két kézzel ránehezedett a zsenge vállakra. Zihálva . hogy elvesztette a játszmát. A katona észrevette. De már kés n. apró szeme elkomorodott. Egy másodperccel kés bb Maillat már védekezve hátrálni kényszerült. “Ha kiszorít a lépcs pihen re. A saját ütéseit nevetségesen er tlennek találta. Megpróbált félreugrani. de csak nyomult el re megállás nélkül. hallotta. Hirtelen roppant nagy csapás emelte a leveg be. s Maillat érezte. A katonának már véres volt az ajka. amint hatalmas mancsa el-elsuhan az arca mellett. Maillat egy pillanat töredékéig lehunyta a szemét. A csapás. de rosszul. A katona egy teljes fejjel magasabb volt nála. Maillat úgy érezte. Felkapta a fejét. hova nézett. A katona lassú. Vizeny s. Sikerült félreugrania. Maillat tudta. mivel testsúlya nem arra a lábára nehezedett. amelyre kellett.Toporzékolt a düht l. Az óriás elkáromkodta magát. s noha még egyszer sem találta el. Cselezett. hogy a feje a falnak koppan. habozik. Szünet nélkül öklözve. lassan jött utána. de megcsúszott új bakancsában. Az ágyon verg d Jeanne testére tekintett. a behemót állat súrolva. úgy tett. aztán hirtelen meglátta a katona kigombolt sliccét.

Képtelen volt talpra állni. “Meg fog ölni" – gondolta rémülten. Úgy rémlett neki. hogy mellbe rúgják. aztán a föld kicsúszott a lába alól. s így maradt néhány percig. hogy langyos folyadék csorog végig az arcán. Izzadság patakzott az oldalán. lehorgasztott fejjel a sötétben. Behunyta a szemét. El vette zsebkend jét. Úgy tetszett. S körülötte leszállt az éjszaka. Nyilván az els perct l kezdve így ordított. Zúgó halántékkal. hogy még egyre tart a verekedés. hányni kezdett. Sikerült feltérdelnie egy lépcs fokra. s itt-ott fények villódznak. és újból felállt. Megragadta a zubbonya gallérjánál fogva. Felhagyott az er lködéssel. szétvetette a karját. megtörölte a száját. hogy a katona ránehezedik. és meg-megvonagló testtel. ólomsúlyosan visszazuhant a k re. háton úszik az éjszakában. s letaszítja. mozdulatlanul feküdt. s Maillat érezte. hogy újból megüsse. eltiporja súlyával. hosszú. és eltakarta arcát mind a két kezével. eleresztette. Csak akkor hasított belé újra a fájdalom. Megtántorodott. s még egyre hátrál ez el l a vadállat el l. kétrét görnyedt. “Le fog hajítani a lépcs n" – gondolta kétségbeesetten Maillat. hogy a haramiaképű fülsért én ordít valamit. de Maillat eddig nem hallotta. kóválygó fejjel. Fölötte becsapódott egy ajtó. De a katonának már esze ágában sem volt. Nem fájt semmije. úgy rémlett neki. és érezte. Maillat hallotta. hosszú ideig lépcs kön gurul lefelé. és kissé fölemelve. az ajtó felé tolta. Teljes erejéb l el reugrott. miel tt még . arcát odaszorította egy lépcs fokhoz.újra talpra állt. A behemót csak lökdöste tovább. A katona szitkozódni kezdett. Nekitámaszkodott a korlátnak. amikor meg akart mozdulni. Újból érezte.

. “Képtelenség. a friss leveg t l teljesen magamhoz térek. El tte ismét felderengett s mindent eltakart a behemót hatalmas háta. Érezte a katona verekedés közben ránehezed elviselhetetlen súlyát. alig lehetett szavát érteni. teszek néhány lépést az utcán. “Kimegyek. Halkan beszélt. Ellenállhatatlan vágya támadt. Félúton meg kellett állnia. Eszébe jutott. már ment is újból felfelé a lépcs n. Nem hallotta. gondolta. hogy valami minden lépésnél a combját verdesi. miel tt még a behemót hozzáért volna. Soklapú. A nagy darab katona meg sem fordult. kinyitotta az ajtót. Zuhanás közben kieshetett a tokból. Félt. hogy látott egy hasonlót nagyszüleinek villájában." Mászta tovább a lépcs ket. semmi értelme. Jobb kézzel odanyúlt. ez a vadállat megint le fog ütni. hogy itt.hozzáérne. – Eridjetek innét. belépett s nekid lt a falnak." De amint ez átvillant rajta. Hűvösen. érezte. metszett üveggömb volt. Visszatette a tokba. Remegett a térde. s most ott himbálózott a nyakába akasztott biztonsági zsinóron. Rád lt a korlátra. kinyújtotta a karját. amit teszek – futott át rajta –. ez a súly meghátrálásra késztette. nyomban leheveredjék és elaludjék. otthonosan simult a keze alá. Szédülés fogta el. Roppant gyöngének érezte magát. fiúk. s keze megakadt a korlát végén lev gömbben. úgy kapaszkodott fel egyik lépcs fokról a másikra. fiúk – mondta újra Maillat. Rettenetesen félt. – Eridjetek innét. A pisztolya volt. Amint a lépcs pihen höz ért. “Félek" – gondolta veszett dühvel.

apuskám. Határozottan akart beszélni. – Mondd csak. apuskám. és rámeresztette vizeny s szemét. mint egy megvert kutya. ne várakoztasd meg uraságát. Akarata ellenére ugyanolyan er tlenül. férfiatlanul és tétován beszélt. Amint megmozdult. próbálta maga elé tartani a karját. Paul. – Repeta kell? – ismételte a haramiaképű. nem volt elég? Repetát akarsz? – Eridjetek innét – mondta Maillat. – Tűnj a fenébe – mondta a behemót. Próbált kiegyenesedni. hogy hangja er tlen és reszketeg. és elvigyorodott. és vizeny s szemét Maillat-ra meresztette. és feléje lépett. és kétségbeesetten hallotta. – Nem? – kérdezte a behemót. jobb tenyerével félszegen eltakarta nadrágja nyílását. zavarban van. – Nem megyek – mondta Maillat. – Még egy kell? – kérdezte nyúlós hangján. mint az el bb. . “Vénemberhang" – gondolta utálkozva. Úgy tetszett. és mégis repeta kell? Eridj.Ezúttal a behemót hátrafordult. hogy görcsösen összehúzza magát. Maillat érezte. felfedte Maillat-t. – Teli a gatyád. Teste puha volt és er tlen. a haramiaképű észrevette.

– Ne nyúlj hozzám – mondta rekedten.
– Eredj, Paul! – ordította a haramiaképű. – Eredj! Adj egy
kis repetát ennek a seggfejnek!
A behemót szeme elviselhetetlen fölénnyel Maillat-ra
meredt. Maillat remegni kezdett a düht l.
– Gazemberek! – üvöltötte.
A behemót közelebb lépett. Már eszébe sem jutott, hogy
eltakarja nyitott sliccét. Karja lógott, arca olyan volt,
mintha aludna. De apró disznószeme hirtelen megvillant.
– Nem! – kiáltotta Maillat, és melléhez kapta kezét. S
közben érezte, hogy a pisztolytok ott van a könyöke alatt.
El rántotta a fegyvert, és a behemótra fogta.
– Egy lépést se tovább! – kiáltotta.
A pisztoly agya hűvösen és keményen simult a tenyerébe.
Végtelen öröm ömlött el rajta.
– Nézd csak! – mondta a behemót.
És nyomult tovább. Már mindössze egy méter választotta el
Maillat-tói, s érezte, hogy a katona hatalmas súlyával
ránehezedik.
Egy dörrenés. A behemót melléhez kapott, és csodálkozva
Maillat-ra bámult. Majd lebocsátotta a karját, szája
megvonaglott, aztán elfintorodott, mintha rögtön sírva
fakadna, és megtántorodott. Jó néhány másodpercig még

így tántorgott, majd megbillent, teljes hosszában
elvágódott, többé nem mozdult.
Maillat elhúzódzkodott a faltól, és imbolyogva néhány
lépést tett. Nézte a haramiaképűt. Ezzel – ezzel lesz csak
öröm végezni!
– Ne! – nyögte hátrálva a haramiaképű. – Ne!
Ingatta a fejét, és elszörnyedten Maillat-ra meredt. Maillat
alig állt a lábán, nekivetette hátát a falnak, majd megmegtorpanva el bbre jött. Mozdulatai olyan bizonytalanok
voltak, hogy a pisztoly táncolt a kezében. Két másodpercbe
is beletelt, amíg az ágyig ért. A haramiaképű egészen a fal
és az ablak kiszögelléséig hátrált, s ott kétségbeesetten
meghúzódzkodott. Kezét mintegy védekez én
el renyújtotta.
– Ne! Ne! – könyörgött, s ingatta a fejét. – Ne! Ne!
Maillat l tt. A haramiaképű el reterpesztett karral térdre
roskadt, tátogott, és egyre ingatta a fejét. Maillat újból
meghúzta a ravaszt. A haramiaképű el rebukott, két kézzel
belecsimpaszkodott az ágyba, majd a földre csúszott;
zuhanás közben magával rántotta az ágytakarót. Úgy
rémlett, összekucorodik, s a padlóhoz nyomja az orrát.
Maillat már csak hátát látta, tarkóját meg földet söpr ,
fekete haját, de a kis haramiaképű mintha továbbra is azt
mondta volna: “Ne, ne!" Maillat az ágy fölé hajolt, fél
kézzel nekitámaszkodott a matracnak, és kil tte az egész
tölténytárat.

A szobában egyszerre sűrű csend támadt. Maillat Jeanne
mellé roskadt az ágyra. Érezte, hogy a fáradtság hatalmába
keríti, de egyszersmind furcsa megkönnyebbülés is elfogta.
Szájába dugott egy cigarettát, rágyújtott, hátrahajtotta a
fejét, és szippantott egyet. “Két embert öltem meg
gondolta. – Én, Maillat, két embert öltem meg." Többször
elismételte a mondatot, de ez sem segített. Képtelen volt
felfogni az értelmét. Agya teljesen kiürült; nem vágyott
semmire, csak arra, hogy továbbra is mozdulatlanul
feküdjék. Felrémlett benne, vajon Jeanne nem halt-e meg.
Meg kellene néznie, ápolnia, s ha elájult, magához térítenie.
De nem, most a legfontosabb így maradni, nem mozdulni,
f ként: nem mozdulni. Aztán majd csak lesz valahogy.
Feküdt; teste forró volt, izmai lazák, mintha kimerít
menetelésben vett volna részt. A matrac besüppedt alatta.
Teljes hosszában elnyúlt, feszesen, mintha attól tartana,
hogy valamelyik tagja nem simult egészen az ágyhoz.
Felriadt – valami égette a nyakát. Alkalmasint elaludt. A
cigaretta kiesett ajkai közül – szájára és állára hamu
szóródott-, s becsúszott gallérja alá. Megkereste és
visszadugta a szájába. Bágyadt volt, és olyan idegenül
érezte magát, mint egy túlságosan hosszú szieszta után.
Kellemes közérzete megszűnt. Lesütötte a szemét, és
megpillantotta maga mellett Jeanne testét. Szoknyája
felszaladt a combjáig, szétszaggatott blúzából kilátszott a
melle, rózsaszín, kerek, domború kis melle. Maillat
gépiesen kinyújtotta a kezét, és lehúzta a szoknyát a kislány
meztelen lábára. Viszolyogva eszébe jutott, hogy tegnap
Virrelt látta, amint ugyanilyen mozdulatot tesz. Jeanne nem
moccant. Karját szétvetve, élettelenül feküdt, s Maillat

észrevette, hogy a válla piros és csíkosra karmok ott, ahol a
haramiaképű két kézzel ránehezedett. A kislány, így
félmeztelenül, nagyon fiatalnak és nagyon törékenynek
látszott. Maillat-nak zúgni kezdett a halántéka. Kinyújtotta
a karját, és ujjbeggyel hozzáért a kislány melléhez. Az
kissé belapult. Maillat elrántotta a kezét, mintha tüzes vasat
érintett volna.
– Jeanne! – szólította hangosan. – Jeanne!
Megragadta a vállánál fogva, és megrázta. De a kislány
élettelen és fakó maradt a keze között. Eleresztette, s mivel
eszébe jutott egy orvos, aki úgy térített eszméletre egy
beteget, hogy megpofozta, bátortalanul megpaskolta Jeanne
orcáját. De Jeanne arca továbbra is élettelen maradt. Erre
elkezdte két kézzel egyre er sebben pofozni. Valahányszor
ütött egyet, a kislány áléit feje oldalt billent, s e
mozdulatban volt valami, ami Maillat-t szégyenkezéssel
töltötte el. De valahogy mégiscsak eszméletre kellett
térítenie. Most már szinte kegyetlenül verte. A pofonok
kellemetlenül csattogva visszhangoztak a csöndes házban.
Maillat pihen t tartott, és letörölte a homlokát. S hirtelen
látta magát, egyedül, egy idegen szobában, két hullával a
földön s egy félmeztelen lánnyal, akit vadul, indulatosan
pofoz. , Julien Maillat, van itt, veri ezt az ágyon
hever kislányt, s a földön, vértócsában, két ember. S ezt a
két embert, , Maillat, ölte meg.
A verteién arcb rt most halvány pír festette meg. Jeanne
kinyitotta s nyomban újra becsukta a szemét.
– Jeanne! – kiáltotta Maillat, s lekent egy újabb pofont.

A kislány felnyögött, és elhaló hangon “nem"-et mondott.
Majd kinyitotta s nyomban újra becsukta a szemét. Maillat
megpofozta. Jeanne harmadszor is kinyitotta szemét, de
képtelen volt tekintetét bármire is irányítani. Szemhéja
állandóan visszahullt, mintha hatalmas súly húzná le.
– Jeanne!
Maillat vég nélkül ébresztgette, emelgette az örökké
visszahulló élettelen testet. Vadul megütötte. Jeanne arcán
úgy csattant a pofon, mint egy puskalövés. A kislány arca
megvonaglott, szempillája gépiesen megrebbent. Szeme
forogni kezdett félig nyitott szemhéja mögött. A tekintetét
elhomályosító köd lassacskán oszladozott. Maillat látta,
hogy a kislány pillantása megakad rajta, s pupillája
rémülten kitágul.
– Hozzám ne érjen! – kiáltotta Jeanne.
– Én vagyok az – mondta Maillat. – Nem ismer meg? A
kislány feltámaszkodott az ágyban, és elrévedve Maillatra
nézett.
– Maga… – mondta. – És a többiek?
Maillat a behemót hullájára mutatott, így, kinyúlva, még
nagyobbnak látszott.
– A másik az ágy mögött van.
– Meghaltak? – kérdezte Jeanne, és felkönyökölt.
– Meg.

– Maga volt?…
– Én.
– Félek – mondta Jeanne.
– Meghaltak.
– Maga l tte le ket?
Maillat bólintott.
– Ó! – kiáltott fel a kislány. – Azt hittem, rám l nek.
Lesütötte a szemét, s a lábánál hever óriás hullájára nézett.
Az teljes hosszában, kissé szétvetett, merev lábbal a hátán
feküdt. Úgy rémlett, betölti az egész helyiséget. Maillat
követte a kislány tekintetét, s maga is a hullára pillantott.
– Milyen nagy!
– Igen – mondta szórakozottan Maillat.
– Nagyobb magánál is?
– Nagyobb.
– De most már meghalt – jelentette ki éles, cseng ,
határozott hangján Jeanne. – Nem árthat többé nekem.
Váratlanul felélénkült, és Maillat felé fordult.
– Magát hogy hívják?
– Maillat-nak. Julien Maillat-nak.

– De magával mi történt? Csupa vér az arca. Jeanne újból letekintett a hullára. – Nem. – Nahát! – kiáltott fel elképedten a kislány. Maillat ott állt el tte mozdulatlanul. – És miért? – Miért? – ismételte Maillat. Összeráncolta a szemöldökét. – De hát mi van magával? Rosszul érzi magát? – Nem. réveteg. ahogy akar. üres tekintettel. – Szólítson. – Semmi az egész – dünnyögte mogorván Maillat. és éles. ami már-már jókedvr l tanúskodott. – Szóval nem l tt rá rögtön.– Szólíthatom Juliennek? Volt valami a hangjában. – De most már meghalt. . meg én. Végigsimított az arcán. – Verekedtünk. cseng hangon hozzáfűzte: – Úgy kell neki.

kezében az öngyújtóval. Ismét mozdulatlanságba dermedt. el vette az öngyújtóját. összeroskad. – Haragszik? – kérdezte alázatosan Jeanne. – Megsérült a homlokán – mondta Jeanne. – Nem – felelte fáradtan Maillat –. szájában a meggyújtatlan cigarettával. – Csak hogy ki kell mosni a sebet. – Mit mond? – Azt mondom: úgy kell neki. üres tekintettel maga elé meredt. lecsüng karral. mozdulatlanul. nem haragszom. – Úgy kell neki. Hisz semmi rosszat nem mondtam – szeppent meg Jeanne. és toppantott. Maillat vállat vont. szájába dugott egy cigarettát. Maillat néhány lépést tett a szobában. aztán így maradt egy darabig. Maillat ránézett. mindenki ezt mondaná. nem. mi? Maga szerint: úgy kell neki! Jeanne elhűlten rábámult. – Hallgasson! – kiáltott rá Maillat. – Aha! Szóval úgy kell neki? – szólt sziszeg hangon. s úgy látszott. . – Azonnal ki kell mosni a sebét. – Egyébként – folytatta mintegy önmagának Maillat –.– Hogyan? – kérdezte Maillat hevesen összerázkódva.

Még egyre mozdulatlanul állt. – A kisebbikkel kezdem. – Utoljára mondom: hallgasson! Csend támadt. Megkerülte az ágyat. – Mit mondott? – Ki kell tenni mind a kett t az utcára. Maillat újból tett néhány lépést a szobában. A hullaszállító kocsi majd elviszi ket.– Ezekkel meg mitév k legyünk? – kérdezte Jeanne. – A hullaszállító kocsi? – Nem látta még? Minden bombatámadás után kerül egyet. . megragadta a kis haramiaképűt a lábánál fogva. Végigsimított az arcán. mintha most ébredne fel. – Hallgasson! – ordított rá Maillat. s a szoba közepére húzta. lehajolt. és elhajította. s lesütötte a szemét. Azután Jeanne-hoz fordult. Nézte a behemót hulláját. s cip orrával a behemót hullája felé bökött. Maillat kivette a szájából a cigarettát. – Hallgasson! – szólt rá Maillat. – Milyen nagy! – álmélkodott Jeanne.

– Ugyan – mondta Jeanne az ágyról leugorva –, csak nem
akarja levonszolni? Hisz mindent összevérez nekem!
Bepiszkítja a padlómat!
– A padlóját! – kiáltott fel vad dühvel Maillat. S az ajtó felé
hátrálva, továbbhúzta a hullát.
– Csak nem akar magamra hagyni ezzel a másikkal? –
jajdult fel Jeanne.
– Egy ujjal sem fog magához érni – mondta összeszorított
fogakkal Maillat.
A kislány az ágyra vetette magát, és sírva fakadt.
– Ugyan már! Mit b g? – mondta Maillat. – Az isten
szerelmére, hagyja abba a b gést!
Sohase érezte ily kevéssé reálisnak a világot. Ment
hátrálva, lefelé a lépcs n, s húzta lábánál fogva a hullát.
Annak feje tompán puffant egyet minden lépcs fokon,
fölemelkedett és visszahullt, s mivel jobbra-balra is
himbálózott, úgy rémlett, mintha egyre azt mondaná: “Ne!
Ne!" Maillat lerakta a hulla lábát egy lépcs fokra, hátat
fordított a haramiaképűnek, újból megragadta a lábát, s
ment lefelé tovább. Most már gyorsabban haladt.
A hulla hirtelen hevesen megrázkódott, és kiszabadult a
kezéb l. Maillat lecsörtetett néhány lépcs fokon,
megtántorodott, s elkapta a korlátot; szíve vadul kalapált.
Egy-két másodpercig így maradt a korlátra d lve; belülr l
tompa ütések feszegették a mellét; elképedésében felötlött
benne, mit keres, hol is van tulajdonképpen, nem ébred-e

fel rögtön álmából. De nem, a hulla még egyre ott volt. A
fordulóhoz érve, karja beakadt a korlátrudak közé; most ott
hevert: bal hónaljánál fogva beakaszkodva, a lépcs házba
lecsüng karral – mint egy zuhantában csodálatos módon
megkapaszkodó részeg. Maillat újra felbaktatott néhány
lépcs fokon, s letérdepelt, hogy megfogja a semmibe lógó
kart. Amint el rehajolt, arca közel került a kis
haramiaképűhöz, s amikor a hulla karját húzni kezdte, az
élettelen fej lassan feléje billent, és gyengéd, önfeledt
pózban rátámaszkodott a vállára. Maillat a katonára nézett.
Jellegtelen, de elég csinos arc volt, vonásai szabályosak.
Már egyáltalán nem volt se gonosz, se buja. Kerekded
orcájával s duzzadt, félig nyitott ajkával gyöngének,
gyermekesnek s valamelyest ünnepélyesnek látszott.
Maillat érezte, hogy tet t l talpig kiüti a veríték.
Miután a hullát a járdára vonszolta, nekid lt a falnak, és
kifújta magát. Az utca csaknem néptelen volt. A katonák
hullámzó tömege elkerülte. Még így, romos házaival is
maradt benne valami a hajdani békés fürd helyb l. Maillat
fölött ugyanaz a nap ragyogott, ugyanaz a tiszta égbolt
fénylett, mint vakáció idején. Az élet folyt tovább,
ugyanúgy, mint régen!
Egy kerékpáros katona haladt el el tte. Maillat
megszólította.
– Mondd csak, nem tudod, hol a hullaszállító?
A katona megállt, és tátott szájjal Maillat-ra bámult.
Kimeredt, fénytelen szeme volt.

– A hullaszállító?
– Igen, egy teherautó, amelyik bombázás után elviszi a
hullákat.
– Sose hallottam róla – mondta a kerékpáros. –
Hullaszállító? Szóval teherautóval viszik el a hullákat? Ez
igen, az istenfáját, ezt nevezik hadseregnek! A hullákat
megsétáltatják autóval, de mi, elevenek, csak dagasszuk a
sarat! Feje tetejére állt a világ, úgy biza!
– Azt szeretnéd, ha ellenkez képp volna?
– De még mennyire! – mondta a kerékpáros, s el sem
mosolyodott. – De még mennyire! De még mennyire
szeretném! Neki kéne? – fűzte hozzá, a hullára mutatva.
– Igen.
– A cimborád?
Maillat észrevette, hogy a kerékpáros akkor is tátva tartja a
száját, ha nem beszél.
– Nem, nem a cimborám.
– Akkor mit töröd magad, hogy elszállítsák? Ha úgyse a
cimborád, hadd, ahol van.
– Nem – felelte Maillat.
– Nem értelek – mondta a másik. – Ha nem a cimborád,
hadd a fenébe. Különben a te dolgod. Tégy, amit akarsz. Ég
veled.

Ismét kerékpárra ült, s kisvártatva eltűnt az utcasarkon.
“Micsoda alak" – sziszegte Maillat a fogai között. Kiállt az
út közepére. De nem jött senki. Néhány pillanatig
határozatlanul álldogált.
– Hé, öregem! – kiáltott valaki feléje. Hátrafordult. A
kerékpáros katona volt. Odakarikázott melléje, bal lábát
letámasztotta a földre, de nem szállt le a nyeregb l;
izgatottan Maillat-ra nézett.
– Láttam – jelentette ki. – Mit?
– A hullaszállítót. Azt hittem, öregem, tréfálsz, de most
láttam! Nagy, nyitott teherautó, rajta egymás hegyen-hátán
egy csomó ürge. Megállt háromszáz méterre a saroktól. No,
de ismerd el, azért mégis fura egy hadsereg! A halottakat
megsétáltatják autóval, mi, elevenek, pedig csak dagasszuk
a sarat. Feje tetejére állt a világ, úgy biza!
– Hányan járnak a teherautóval?
– Négyen. Hárman a vezet fülkében voltak, egy kis fekete
meg a fülke tetején. Épp uzsonnáztak, mégpedig egy
ekkora kolbászt kenyérrel! Ó, a gazemberek! Persze, k
nem húskonzervet zabálnak!
– No és, szóltál nekik, hogy jöjjenek ide? – kérdezte
Maillat.
– Nem – válaszolta meglepetten a kerékpáros. – Miért
szóltam volna?
– Hát, hogy vigyék el ezt az alakot.

– Ó, ezt nem mondtad – felelte a kerékpáros.
– Aha – bólintott Maillat. – És most mit csinálsz?
Visszamégy? Ugyanarra?
– Igen.
– Nem szólnál hát útközben az autósoknak, hogy jöjjenek
erre?
– Azt már nem! – jelentette ki a kerékpáros. – Ha te abban
leled az örömöd, hogy pesztrálj valakit, aki nem a
cimborád, jó, ez rád tartozik, megmondtam, tégy, amit
akarsz, de én, én nem ártom magam a dologba.
– Miért?
– Csak – mondta a kerékpáros. – Nem ártom magam a
dologba.
– Tudod – magyarázta Maillat –, ha nem is volt a
cimborám, de ismertem.
– Szóval ismerted? – szólt a katona. – Miért nem azzal
kezdted, hogy ismerted? Az egészen más. Akkor átadom az
üzeneted.
– Köszönöm.
A kerékpáros felállította biciklijét, és rátette lábát a pedálra.
– Azért mégis fura, mi? Hogy ebben a rohadt hadseregben
a halottakat sétáltatják autóval…

– Mi elevenek pedig dagasztjuk a sarat – mondta Maillat. –
Feje tetejére állt a világ, úgy biza.
– Szívemb l szóltál – állapította meg elégedetten a
kerékpáros. – Feje tetejére állt a világ.
Eltűnt a fordulóban. Maillat egyedül maradt az utca
közepén. A néhány másodperc múlva felbukkanó teherautó
feléje tartott. Maillat intett, hogy álljon meg. A fülke
tetején, a rakodótéren összezsúfolt khakiegyenruhás hullák
fölé magasodva, egy fekete, zömök, vidám emberke ült.
– Szevasz, hapsikám! – kiáltotta oda Maillat-nak, s
hadonászott a kolbásszal.
– Szevasz – köszönt vissza Maillat.
Két ember kászálódott el a fülkéb l. Kövérek voltak, és
csak úgy ragyogtak, egész lényük alattomos jólétr l
árulkodott.
– A cimborád? – kérdezte az egyik.
– Nem, nem a cimborám.
Közelebb léptek a hullához. Nem siettek. Szótlanul
megnézték. Maillat-nak egy pillanatra az az érzése támadt,
hogy zavarja ket a jelenléte.
– Micsoda ronda meló – mondta menteget zve az, aki az
imént beszélt.
– Rá se ránts! Inkább ragadd meg! – kiáltotta vidáman a kis
fekete. – Mit h börögsz? Te magad választottad ezt a ronda

Magas. a vállánál. és lóbálni kezdték a hullát. Önként jelentkeztél. – Ket-t … Három! Egyszerre eresztették el. izmos darabos fickó volt ecsetnyi bajusszal. mintha meghúzna egy cseng zsinórt. jó – mondta megbántottan az ember. . – Ehegy!… – vezényelt a kis fekete. – Senki több! Tessék bevárni a következ t! Bang! Bal kézzel olyan mozdulatot tett. Keresztbe rakta b rlábszárvéd s lábát. A két ember megragadta a hullát. és elindult a teherautó felé. – Tessék! Tessék beszállni. A hulla megpördült a leveg ben.melót! Senki se kényszerített rá. nekitámasztotta hátát a gépháztet nek. A sof r leszállt a fülkéb l. és tompa puffanással a többire esett. – Ki következik? Van még néhány hely! – Ennek semmi se szent – mondta az egyik ember Maillatra pillantva. Megálltak egy méternyire a teherautó rakodóterülete mellett. – Kész! Megtelt! – kiáltotta a kis fekete. és cigarettára gyújtott. illetve a lábánál fogva. hölgyeim és uraim! – kiáltotta a kis fekete. vagy nem? – Jó. és tartózkodóan maga elé bámult.

– És te?… – Én? – kérdezte a másik. akkor nem – szögezte le az ember. A mi melónk: az utcán összeszedni a hullákat. – Akár kett vel is. . s szétterpesztette az el bb keresztbe tett lábát. Ha a földön húznám. s újból Maillat-ra nézett. – Akkor már megyek is! – kiáltotta jókedvűen a kis fekete.– Hagyd a hadovát. Ugyan – mondta Maillat –. Nem jönne valamelyiktek segíteni? – Ez nem ránk tartozik – mondta a két ember közül az egyik. – Én szívesen veled megyek – kiáltotta a kis fekete a fülke tetejér l –. – Ha egyszer azt mondtam: nem. Gondosan letette a kenyeret meg a kolbászt a fülke tetejére. az emeleten – szólt Maillat. ha meghajítsz egy staubbal. – De túlságosan nehéz. – Én egy véleményen vagyok vele. akkor se tudnám egymagám lehozni. – És te? – kérdezte Maillat a sof rt. – Te se jönnél föl segíteni? – Én sof r vagyok – mondta a sof r. Kifújt egy füstfelh t. – Van még egy másik. nem a házakban kotorászni. Jules – mondta az egyik ember. tegyétek meg szívességb l. Ez mások dolga.

két lábbal elrúgta magát. – Elnézést. – Hagyd a hadovát – mondta a két ember egyike. hogy stikában elszajrézzák a hullák jegygyűrűit. hölgyeim és uraim! – mondta a kis fekete. A halott: halott… nem így van? Szegény fickók. se hallanak. és jókedvűen átlendült a járdára. az a sorsuk. Tompa puffanás hallatszott. ha a tyúkszemükre léptem! Fél kézzel megfogódzkodott a rakodóterület oldalán. nincs rá szüksége. és leugrott a rakodóterületre. minek egy halottnak jegygyűrű? Nem vitás. – Micsoda két strici – közölte a kis fekete. – Mások el tt megjátsszak az érzékeny lelket. kérdezhetnéd. – Bocsánat. Az ember saját maga miatt nem csinálhat ilyesmit. . de azért én mégse tennék ilyet. Nem mondom. Nem rájuk – magunkra való tekintettel. a haverod? – Nem. nem a haverom. se látnak. hogy elszajrézzák jegygyűrűjüket. – Igazad van – hagyta rá Maillat. – Repesz ölte meg? – Nem. én. – Ez az ürge itt az emeleten. De ez még nem ok rá. de én tudom. felesleges hajbókolni el ttük. amint ott lépdelt Maillat mellett a ház folyosóján. hogy elkaparják ket. Persze.

– Szóval: kett t? Kett t l ttél le egyszerre? Szent ég! Kemény legény vagy. hogy lel tted ket. s kivette pisztolyát a tokból –. – Rakd vissza ezt a vackot – mondta a kis fekete. – Azt hiszed? – kérdezte Maillat. ebben a pózban meredt Maillat-ra. isten uccse. Jeanne mélyen aludt. Bal lába egy lépcs fokkal feljebb volt. egyáltalán nem is volt olyan nehéz.– Micsoda? – kérdezte a kis fekete. Egyenesen az ágy felé tartott. – Te ölted meg? Miért? – Meg akart er szakolni egy lányt azzal a fickóval. és megállt. s így. – Félek ezekt l a holmiktól. – Azért. – Szóval azt is te l tted le? – Én. Kett egy csitri ellen! Jól tetted. látod ezt a domború kis acéljószágot? Csak el kell húzni az egyik ujjadat. – Hidd el. épp csak egy icipicit megnyomod. hallod-e! – Ó. A kis fekete épp csak rápillantott a behemót hullájára. – Nézd – fűzte hozzá. nem is olyan nehéz dolog – szaladt ki Maillat száján. akit az imént dobtatok fel a teherautóra. Megnyomod a ravaszt. Kinyitotta a szobaajtót. ehhez galádság kell. . No de kett t! Egyszerre kett t! Egy darabig mintha tűn dött volna. és kész! Ehhez nem kell kemény legénynek lenni.

az aljasok! Ehhez azért aljasság kell! Persze. – Hinye! Micsoda szép csitri! Ó. anélkül. És els ízben azóta. hinye. hogy Maillat a fülke tetején vidáman gesztikulálva megpillantotta. Jeanne váratlanul felnyitotta a szemét. és méltatlankodva Maillatra nézett –. ez a kis didi! Oda süss erre a kis didire.– Hinye! – mondta a kis fekete. A kis fekete sietve visszahúzta a kezét. hogy Maillat felé fordult volna. jól tetted. Egy ujjal se bántanám ezt a kölyköt. tudod. . Megfogott egy blúzfoszlányt. – Hinye – mondta hangját lehalkítva –. én nem vagyok aljas fráter. De azért ehhez aljasság kell! Én mondom. s kitakarta a kislány mellét. Ó. – Hinye! – Kezdjük? – Van id nk b ven – mondta a kis fekete. hogy lel tted ket. bizonyos szempontból megértem ket. abbahagyta a nevetést meg a hadonászást. óvatosan arrább húzta. Néhány másodperc telt el. mamám! Csuda szép! Kinyújtotta a kezét. – Ne nyúlj hozzá! – Ugyan – mondta a kis fekete.

– Ugyan – szólt a kis fekete. – Nem a babám. hogyan szólít. no. – Lehetetlen! – mondta csalódottan a kis fekete. hogy a babád – folytatta Maillat felé fordulva. mintha rád bízná magát. ne dumálj! Elég csak hallani. – Ugyan már. – Mondtam már. S nyomban újra lehunyta a szemét. – A babád? – Nem. – Nahát ez aztán muris! Engem meg Jules-nek hívnak. csuda szép egy ilyen alvó kis csitri. – De azért csak szeretnéd elkapni egy fordulóra. Tulajdonképp olyan. – Én. És arca újra csalódást fejezett ki. hogy nem. – Rendben van. Jules meg Julien: tulajdonképp egy. – Indulunk? – Valid be. nem a babád – rugaszkodott újra neki. – Ki az a Julien? – kérdezte halkan a kis fekete. Újból eltűn dött. – Hinye! Oda süss arra a kis kacsóra! És erre az édes kis pofira! Hiába. .– Julien… – suttogta Jeanne.

szerkesztenék egy törvényt. öregem. Jól jegyezd meg: az ilyen sose fog tudni semmit. Parancsba adnám az apáknak: “Tizenhat éves a lányotok? Gyerünk! Egy férfi karjába! Ugrás! Azonnal! Nincs apelláta!" Tudom. – Nézni csak szabad? Azzal még nem rövidítlek meg! – Ó. Hát nem rémes.– Nem. Fogalmad sincs róla. – Úristen! – mondta megütközve a kis fekete. Ez az! – Rászánod magad végre? – kérdezte Maillat. – Egy ilyen jóképű. tudom. milyen fehér. Ha én miniszter volnék. milyen bonyolult a bels elrendezése. Tudom. az a jó kor. Szemre. milyen szép tiszta! Nahát! Innen látom. Jól jegyezd meg: ha egy asszony nem tizenhat éves korában kezdi. mamám! – folytatta. mint amilyen te vagy! Hinye. igen. stramm srác. milyen kényes egy n felépítése. Túlságosan sokáig állt bejáratlanul. kiszárad. nem tudod. – Hogyhogy nem? – kérdezte a kis fekete. mit beszélek. A motor már nem ér semmit. mit beszélek. tudom. öregem. s t huszonöt éves szüzek is. De csak a karosszériájuk szép. Aztán már kés . Aztán már kés . – Oda süss. Tudod. milyen tiszta ez a lány. vannak húsz-. hogy egyik-másik úrilány tizenöttizenhat éves korában még babázik? Babázik!… Baba… Egy jó férfi kéne neki… az bizony! Mégpedig tüstént. sose fog tudni semmit. Ez a lány épp jó korban van! Mindig is mondtam: tizenhat év. milyen rózsaszín. egyik-másik ilyen csitri. Ó. Nézni még megjárja. Ha nem jut elég korán egy férfihoz. és még egészen jó b rök. mir l mondasz le. .

Amikor a behemót hulláját felrakták a kocsira. aki mosakszik! Sóhajtott. – Ez a nagy mélák!… – mondta. gondosan . – Ne haragudj – mondta a kis fekete. alattomos pofával uzsonnáztak – Maillat-nak már az imént is feltűnt a külsejük. a sof r kihúzott zsebéb l egy kis zsebfésűt. – Rögtön megyünk. Tekintete id nként rásiklott cimboráira. – És oda süss arra a hajra – folytatta. – Milyen finom! Ó. A behemót hullája felé fordult. hetenként kétszer-háromszor. s megvet en arrább lökte. de mintha nem is látta volna ket. ott találták a kocsi rakodóterületéhez támaszkodva a két hullaszállító embert. ha az embernek olyan lánnyal akad dolga. hogy megsimogassa. de félúton megtorpant. Fényl . Mondj. – Nos? – kérdezte Maillat. – Nem merem – mondta elképedten Maillat-hoz fordulva –. – Mindig is amondó voltam: minél nagyobb. az azért mégis jó. ez már nem is haj! Olyan. annál marhább! Az utcára érve. cigarettázott. s t tán naponta is tet t l talpig megmosakszik. s így maradt dermedt kézzel. Fura. mi? Nem merem. Nem beszélt. amit akarsz. és ráspolyozta a körmét. nem merem. komám.akár hiszed. akár nem. A sof r meg egyre egy helyben állt. különös arckifejezéssel. mint a selyem! Kinyújtotta a kezét.

Elszállította ket a teherautó. s váratlanul elmosolyodott. miután csuklójának egy elegáns mozdulatával elhajította a cigarettát a válla fölött. – A kapu el tt vannak? – Nem. hadonászva a fülke tetejér l. Maillat figyelte. és nem mozdult. .megfésülködött. A kislány felült az ágyban. amint az autó elindul. majd a tokot zsebre vágta. Amikor Maillat a szobába lépett. s elégedetten figyelte. Megtoldotta: – Köszönöm a segítséget. Karja élettelenül lógott. – Muris. hogyan távolodik el két ember – akit ölt meg – azon a teherautón. Aztán. – Tessék. figyelte. – Még egyre az jár a fejemben: Jules és Julien – kiáltotta a kis fekete. visszamászott a fülkébe. A férfi feléje tartott. hogyan közeledik hozzá. mi? – Miért volna az? – mondta Maillat. visszatette a fésűt tokjába. hogyan esik le. – Julien. amely a h si halottakat szállítja. Ott állt az utca közepén. A motor felberregett. – Levitte ket? – Igen. Nézte. Jeanne kinyitotta a szemét.

.– Ó! – mondta a kislány. Maillat egy másodpercig így maradt. majd megfogta Jeanne könyökét a háta mögött. ingatni kezdte a fejét. Nem bírnám ki többé. Kinyitotta a száját. Arcát gyermeki fájdalom dúlta fel. aztán elmegyek. – Ó – rimánkodott pityeregve a kislány –. anélkül. Jeanne kiugrott az ágyból. és maga elé húzta. – Hogyhogy magára maradna? És Antoinette? – Antoinette? Tegnap elment egy ismer sünkhöz. – Ne tegyen így! Keze közé fogta Jeanne fejét. – Feltörlöm ezt itt – mondta Maillat a lába elé nézve –. Óvatos. innen két kilométernyire. átölelte a derekát. – Most rögtön? Most rögtön el akar menni? – Igen. – Úristen! – kiáltotta Maillat. Ekkor. és elrejtette fejét a férfi mellén. A kislány fölemelte a fejét. ne hagyjon el. Jeanne rávetette magát. engedelmes és kérd pillantással burkolta be Maillat-t. és ijedten ránézett. Julien! Nem akarok magamra maradni ebben a házban. mintha “nem"-et mondana. mozdulatlanul. de a könnyek belefojtották a szavakat. hogy levette volna tekintetét Maillat-ról.

Megért. Ha elmegyek. – És a ház? A miénk. Antoinette meg varrogatott. hogy a pincében vannak. kicsoda. hova kerül? . Maillat ránézett. Mindig ezt mondtuk a hozzánk betér katonáknak. – De miért nem ment el maga is Antoinette-tal? Jeanne fölemelte a fejét. tegnap azt mondtam. – Hisz ez rültség! Bombazápor kell s közepén… – Antoinette is ezt mondta. – Igen – mondta Jeanne –. de nem volt igaz. Ha itt hagyom. ugye? Magáról se tudtuk. valahogy csak elboldogultunk. De bel le a félsz beszélt. kifosztják. semmink se marad a háború után. szeme megcsillant. Én azonban nem akartam elmenni. Utcára kerülünk. – Tegnap óta? – Két évvel ezel tt. Maillat felvonta szemöldökét. – És ha megölik.– És a nagyszülei? – Meghaltak. Minden bútorával együtt. – Szóval két év óta csupán ketten laktak a házban? De hát mib l éltek? – Ó. Én a postánál dolgoztam. miféle.

mintha erezné a testén Maillat tekintetét. de én azt hiszem. Maillat megállapította. A négy falat négy nagy. Halvány mosollyal hozzáfűzte: – Reméljük. jutalomban részesülök. ha viszont itt maradok. – Igen – mondta Maillat –. s a kislányra nézett. Egyszer vagy kétszer hátra is fordult. hogy még most is a szakadt blúz van rajta. – Ennyi kolbász! . lebombázzák. és a férfi felé hajolva. Fülrepeszt fütty szakította félbe. A pince kicsi volt. és rosszul világított. Talán butaság. Gépiesen fél térdre ereszkedett. a háború el tt az én fejemben is megfordultak hasonló gondolatok. Úgy járt. Kezével betapasztotta a fülét. polcos állvány fedte be: földt l a mennyezetig csupa üres üveggel. és a ház épen marad. ezúttal is jutalomban részesül.– Ó! – mondta Jeanne. rámosolygott. – Lemegyünk a pincébe? – kérdezte Jeanne. – Engem nem ölnek meg. szoros sorokban. spárgán lógó pároskolbász himbálózott. – Ennyi kolbász! – kiáltott fel Maillat elhűlten. mivel a légvédelem rázendített: – Le – mondta Maillat. hogyha magára hagyom a házamat. Jeanne el tte indult el a lépcs n. De nyomban fel is állt. S az egész helyiségben. – Egy életre elég volna! – Mi? – kiáltotta Jeanne.

A fülrepeszt zaj percr l percre er södött. aztán a lárma hirtelen újból feler södött. akinek a kolbász az arcával egy magasságban lógott. mikor hullnak a bombák. meztelen mellel kétméternyire áll t le. mit mond voltaképpen az el érzete. Látta. de ez nemigen sikerül neki. meg kellett hajolnia. vagy ellenkez leg. hogy Jeanne kitátja a száját. egy szavát sem hallotta. most is szorongva tűn dött. ép b rrel ússza-e meg. hogy nemsokára bombák hullnak le. A légvédelmi tűz néha váratlanul elnémult. hogy úgy véli: “Ez alkalommal itt hagyod a . A kislány már letett róla. S nem lehet védekezni ellene. Jeanne pedig t nézte. de noha a kislány közvetlen mellette állt.A kolbász cseppet sem zavarta Jeanne-t. a pincét ellep számtalan üres üveget és Jeanne-t. hol azon kapta rajta magát. Maillat-nak azonban. Nézte a feje körül lógó sűrű kolbászsorokat. Mint minden alkalommal. Maillat várta. De ezúttal sem volt képes eldönteni. Maillat érezte. Jeanne betapasztotta kezével a fülét. de Maillat tudta. mit mond az él érzete: meghal-e. de a bombák nem akartak lehullani. Maillat képtelen volt arra gondolni. hacsak nem akarta a sorok közé dugni fejét. hogy beszéljen hozzá. Ez az egész testet hatalmába keríti. rongyos blúzban. – Miért van itt ez a rengeteg üres üveg? – kiáltotta Maillat. aki kezét fülére tapasztva. hogy hiába – ekkora hangorkán már nemcsak az ember fülét hasogatja. hogy megpróbál rámosolyogni. Jobban szólva.

s szorongva ismét eltűn dik.fogad" – hol meg azon. Maillat bizonyos megkönnyebbüléssel vette tudomásul. többé már eszébe sem juthatott. A ház minden egyes becsapódás . mint már annyiszor. Talán éppen az hoz szerencsét. Maillat. Igyekezett elhúzódni. hogy: “Ez alkalommal még megúszod szárazon. Rengett lábuk alatt a föld. porhintés. Ezzel egyidejűleg a kolbászsorok is meglódultak Maillat feje körül. s mivel a mozgás a zsineg révén továbbhullámzott. aki így gondolkozik. Segélyt kér n. hogy az els bomba lehullt." S ez esetben jobb nem arra gondolni. Jeanne szeme kitágult és csillogni kezdett a pince félhomályában. rövidesen már az egész sor táncolt. Minthogy Jeanne karja szinte satuba fogta. Eltelt néhány másodperc. Ahány üveg volt a polcokon. könyörögve nézett Maillat-ra. mintha er nek erejével le akarná vetni magát. ezzel szemben?… Idáig érve. s ugyanazzal a fortélyos lemondással – századszor is elölr l kezdi az egészet. hamis színházi “abgang". Aztán elindult a bombazápor. megpróbált restelkedni. mit gondol tulajdonképpen. mindig meglökött néhányat. mind remegni és ugrabugrálni kezdett." Eltűn dött. hogy lehajoljon és kitérjen a kolbászok el l. és incselkedve hozzádörgöl ztek. ha azt gondolja: “Ez alkalommal itt hagyod a fogad. de valahányszor megmoccant. Jeanne. s átölelte a derekát. mit “érdemesebb" gondolnia. hogy megmenekül. A bombák meg csak hulltak. De ha ellenkez képp történik? Ha csakugyan megölik azt. mire érdemesebb gondolnia. De tudta. mintha rugóra járna. hozzápattant. hogy ez is csak fogás. és lemarházta önmagát.

A kislány eszel sen hozzátapadt. mint egy nagy golyó a kuglibábuk között. menedéket akar keresni a testében. a bombák tisztán kivehet fütyülését. feszülten. a dobhártyát repeszt vas csörömpölését – mintha szerelvény futna be egy metróállomásra. mint a dróton rángatott bábuk. a kolbászok pedig mind gyorsabban és szilajabban járták különös. frenetikus táncukat Maillat arca körül. s végül. . Id nként puhán megsuhintotta az arcát. közvetlen közelében. Két-három üvegnek sikerült levetnie magát az állványról. A kolbász továbbra is rugalmasan s egyszersmind sután összevissza táncolt Maillat feje körül. de Jeanne rácsimpaszkodó súlyától nem bírt sokáig így maradni. úgy rémlett. s néha. meglegyintette a tarkóját. Az ember megkönnyebbülten hallgatta. s légfékje. Az üres üvegek mind vadabbul ugráltak a polcokon. Végül visszatért eredeti tartásához. Maillat próbálta behajlítani a térdét. hogy kitérjen a kolbászpaskolás el l. Maillat már az újabb bombákat várta. de felülr l. Már valamennyi kolbászsor táncolt. Most már szünet nélkül hallotta a feje fölött alábukó stukák vijjogását. hasa és combja görcsösen remegett. meglátta Jeanne zokogástól rázkódó vállát. Ezután a robbanás már semmi sem volt. mer legesen zuhanva. Ami elmúlt. A bombák meg egyre hulltak. s a ház egyfolytában remegett. Kétségbeesetten. mereven és ügyefogyottan. Amint lehajtotta a fejét. elmúlt.után jobban remegett. el akar bújni. a kolbászok közé dugott feje olyan volt. mintegy incselkedve. valamint az ajtónyitáskor kitoluló leveg iszonyú meghitten sivítana.

mint egy csoda folytán felaggatott kolbászhadsereg. ellenállhatatlanul. Már is teljes er b l magához ölelte Jeanne-t. és a fülébe ordította: – Semmit se hallok! Jeanne lehorgasztotta a fejét. Érezte. tompa puffanással a földre hullt. tátott szájjal elterült. Maillat-t kaján nevetési inger fogta el. Jeanne blúzfoszlányokban. Id nként egy-egy üveg levetette magát az állványról. Zúgni kezdett a halántéka. hogy hatalmasodik el rajta fokról fokra. Maillat ekkor váratlanul megkívánta Jeanne-t. mint egy hal a bef ttesüvegben. esetlen kolbászok között – amelyek “görl"-öket utánozni próbáló kövér emberekre emlékeztettek – s a fülrepeszt .Bármerre nézett is. véget nem ér ítéletnapi lármában tízesével vetették le magukat körülöttük az üres üvegek. otromba fürgeséggel ugrándozik és illeg. majd mozdulatlanul. Olyan volt az egész. különös. A kislány többször egymás után kinyitotta és becsukta a száját. hogy ver benne gyökeret a vágy. amely nesztelenül. homályos kis pincében. és kinyitotta a száját. cigánykereket hányt. Maillat táncoló. Értelmetlenül. Maillat egy szavát sem hallotta. Maillat odahajolt hozzá. majd ismét elrejtette Maillat mellén. nevetséges kolbászt látott a pince félhomályában. Itt voltak hát kettesben. mindenfele csak vörös. átölelve tartották egymást a nyirkos. feszes. Nemsokára már öt-hat üveg vette körül ket. Szeme . Jeanne feléje fordította a fejét. zavarodottan.

egyetlen hang sem hagyja el a torkát. Ott lapult benne. s az ebédhez készül d cimborák bizonyára nyugtalankodni kezdenek miatta. hogy dél elmúlt. mint egy banderillákkal ingerelt bika. Olyan szorosan ölelte Jeanne-t. Ámde a félelem sem hagyta el. eggyé akarna válni. homályba borult. de aztán eszébe jutott. Azt hitte. össze akarna forrni vele. Amikor fölértek a pincéb l. Egy zsinegen himbálózott. hogy elbúcsúzzék Jeanne-tól. mintha nyomban szintén táncra perdülne. hogy a szoba padlója véres. mintha sírna. de közben reszketett. A vággyal együtt. Maillat az órájára pillantva megállapította. s válla olyan er sen ráz kód ott. mikor ölik meg. És a világ valamennyi férfija és asszonya. is egy zsinegen himbálózott. Igen. mintha magába akarná szívni. egyszerre is remegni és rángatózni kezdett. A pince egyszerre ködbe veszett. csak megbújva. tébolyult er szállta meg. Maillat. Mármár azon volt. Ez hát az élet? Üres üvegek és táncoló kolbászok? S . még most is ott volt benne a félelem. Pedig nevetett. Különös.elfátyolosodott. Mohón kívánta Jeanne-t. körülötte pokoli lárma kavargóit. A kolbász továbbra is szünet nélkül lágyan paskolta az arcát. a kolbász id nként lágyan paskolta az arcát meg a tarkóját. Maillat. s ugyanakkor félt is. Maillat hirtelen felkapta a fejét. az üvegek pedig sorra leugráltak a polcokról. Kívánta Jeanne-t. hogy hátulról nézve úgy látszott. s nem engedheti. egy zsinegen? És Jeanne is. Sóváran ölelte ezt a fiatal testet. id nként megrázta a fejét. eszeveszett szenvedéllyel. miközben mind arra vár. . és nevetésben tört ki. És .

Kért egy felmosórongyot meg egy lavórt. s néhány másodperccel kés bb visszajött a holmikkal. – Leviszem az egészet – mondta élénken és serényen Jeanne. Keze pillanatok alatt vörös lett. hogyan kell feltörölni. kicsavarhatja. . Letérdepelt oda. Aztán. ha akarja. Többször megismételte a műveletet. Adja ide a rongyot. s kicsavarta a lavórba.hogy a kislány mossa fel. Fáradtan kiegyenesedett. Nézte. Teli volt. amelyeket Maillat kért. meghitten és békésen – fiatal házasok végzik ilyen derűs egyetértésben a házimunkát. úgyis er sebb a keze. Mire a rongy megszívta magát. rövid. Nézte a lába el tt lév lavórt. s kinyújtotta a kezét. lesütött szemmel. Jeanne lehajtott fejjel állt el tte. Amikor a rongy átitatódott. hogyan dolgozik. s várt a sorára. – Hagyja – mondta néhány másodperc múlva. Els nek a férfi indult el a lépcs n. hogy ne piszkítsa be magát. ingerült vita zajlott le köztük az el szobában. kiment a konyhába. ahova a behemót elvágódott. mivel Jeanne mindenáron maga akarta a munkát elvégezni. – Aztán felhozok egy kanna mosdóvizet. Néhány percig szótlanul dolgoztak. – Nem tudja. Jeanne feléje nyújtotta. – Kész! – mondta Maillat. Aztán mégis engedett. s egy darabig egy helyben állt. s kezdte felszedni a vért a felmosóronggyal. kicsavarta a lavórba. Maillat odaadta a felmosórongyot.

– Nem baj. ha Juliennek szólítom? – Nem. – Julien… – Tessék. Miután a kislány visszatért. Maillat felvont szemöldökkel a kislányra nézett. Törülközés közben Maillat látta. s megértette. takarékosságból ugyanabban a lavór vízben mosták meg a kezüket. – Ugye nem hagy magamra? .Maillat el renyújtott kézzel várta a kislányt. A rátapadt vér megalvadt. hogy Jeanne a véres lépcs t törli fel. – Julien. – Nem akar inni valamit? Nem szomjas? – Nem – hazudta Maillat. – Nem akar egy kis harapni valót? Készítek valamit. fekete lett és ragacsos. – Nem vagyok éhes. – Jeanne kisvártatva ismét megszólalt. Jeanne két törülköz t is hozott. Gyorsan megleszek vele. A lépcs ház fel l zaj ütötte meg a fülét. s egy másik lavórban az arcukat. – Semmi. hogy Jeanne rámered.

Julien! A tagbaszakadt szótlanul szürcsölte a borát. Jeanne egyenesen. hirtelen letépte a blúzomat. amint gonosz szemével végigmér a konyhában. F ként a kicsit. Julien. Még félszegnek is látszott. de félelmemben egy hang se jött ki a torkomon. mintha felpofozta volna. szorongva állt el tte rongyos blúzában. Mer n nézte a nedves foltot a szoba közepén. aztán közelebb jött. . – Az az érzésem. mint a nyárfalevél. – Hogyhogy miért? – A történtek után – mondta tompán a kislány –. és káromkodva a másik felé lökött. A kicsi pedig egyre csavarta hátra a karomat.Maillat ránézett. taszigált cimborája felé. reszkettem. – Hogyhogy magára hagyom? Persze hogy magára hagyom. milyen borzasztó volt. Ó. hátracsavarta karomat. hogy egy szót is szólt volna. anélkül. Mi keresnivalóm volna itt? Jeanne egész teste megrázkódott. De a kicsi furán és gonoszul rám bámult. s a hátam mögött mindennek elmondott. nem tudnék többé egyedül itt maradni. – De hát miért? – kérdezte elfúló hangon. dermedten. örökké magam el tt látnám ket. ha tudná. Borzasztó volt. Ó. Julien! Olyan disznókat mondott! Olyan disznókat! – Elég! – kiáltott fel Maillat. A tagbaszakadt meg csak nézett rám apró szemével.

– De igen! – ellenkezett Jeanne. – Semmin se változtat. majd valamivel nyugodtabb hangon azt mondta: – Ha nem akar itt maradni. S számít is az. Nem hagyhat most magamra. S mink marad a háború után? – Háború után! – mondta Maillat vállat vonva. – És a házam? Ha magára hagyom. de én… Jeanne szorongva ránézett. Ott biztonságban lesz. a barátjukhoz. kifosztják. – A maga házát is bombázni fogják. – Nem! Ha itt maradok. – Azt tesz. – Ki tudja. vagy nem marad. Jeanne ránézett. hogy marad.Szótlanul néhány lépést tett. – Most? . amit akar – mondta vállat vonva Maillat –. nem fogják bombázni. befejez dik-e valaha is ez a háború. Julien! Könyörgök. – Nem! – kiáltotta szenvedélyesen Jeanne. – Ó. menjen a n véréhez. hol éri meg a háború végét? – A ház az enyém. ne hagyjon magamra.

de a kislány meg se mozdult. Jeanne szempillája megrezzent. s egy szóval sem válaszolt. ennyi az egész. A halottak nem fogják bántani. amint körülöttem sündörögnek. Ahányszor feljövök a lépcs n. Örökké magam el tt fogom látni ket. – Piszkos kis bestia – szólt minden indulat nélkül. hogy rizze a házát. Rövid csend támadt. – Itt maradok. nekem pedig azért kellene itt maradnom. . – Azt a kutyafáját! Ha annyira fél. – Nem – jelentette ki határozottan Jeanne. mindig hallom majd. azért akar itt maradni. Fél a halottaktól. hogy magát rizzem. amikor én kérem rá? – Semmi kedvem hozzá. hogy nem akar itt maradni. hogy Maillat kérdésére válaszolt volna. mert fél a bombáktól. s néhány másodpercig szótlanul nézegette. – De hát miért ne maradhatna. Mert: gyáva! Maillat elmosolyodott. – Az az igazság – mondta Jeanne sziszeg hangon –.– Ó! – nyöszörgött Jeanne. – Félek – suttogta a kislány. – Tulajdonképpen – mondta hidegen –. anélkül. de nem fél a bombázástól. menjen Antoinette után. – Ostobaság. Maillat rágyújtott egy cigarettára.

hogy magamra hagyjon. Magát a halottak töltik el félelemmel. – Ha azért tette az egészet. egyszerre megtelt a szeme könnyel. nem én! No de fejezzük be: Antoinette után megy. Jeanne rászögezte düht l csillogó szemét. engem… Mindenki fél valamit l. igaza van. inkább semmit se tett volna! – Ez járt nekem is a fejemben. nem.– Egyébként – fűzte hozzá Maillat –. Julien – kiáltotta a kislány –. csakugyan félek a bombáktól. de nem szorította meg. – Szóval – kérdezte –. nem. – Ó. – Akkor rendben van. – Jó – mondta Maillat. – Én nem. nem is szeret? Maillat tátott szájjal rácsodálkozott. százszor is nem! Nem hagyom magára a házat. hogy mer ilyet mondani? – Úristen! Hisz maga mondta. – Nahát! Hisz err l sose volt szó! . igen vagy nem? – Nem – toppantott Jeanne –. – Akkor hát: viszontlátásra! Jeanne mereven a férfi feléje nyújtott kezére nézett.

És… és azt hiszem.könyörgött Jeanne –. igazán nem szeret. de haragszik rám! – Nem haragszom! – kiáltotta Maillat. azért hagy magamra ebben a házban. És maga magamra hagy! Nem akarja bevallani. És mivel csinos. becsülöm a bátorságát… Igen. mondja. hogy nem szeret. s annyiszor jutottak holtpontra. – Menjen Antoinette után. hogy ne maradjon magára – szólt elcsigázottan Maillat. – Én magára? – Igen. de haragszik rám. – Tudtam. – Ó. hogy Maillat azt sem tudta. Egyébként ennek semmi köze az egészhez. mint én. Nem tudom. úgy félek. – Dühösen hozzáfűzte: – Miért is mondom ezt magának? Maga is éppolyan jól tudja. haragszik is rám. mondja. – Á! – mondta panaszosán Jeanne. – Csupán magán múlik. – Mondja. tulajdonképp bizonyos értelemben bátor.– Mondja. még egy icipicit se szeret? – Ha tudni akarja. nem esne nehezemre megkívánnom. nagyon jól tudtam. Julien – jajdult fel a kislány –. . miért. A vita során már annyiszor ismételték meg ugyanazt. Még egy icipicit se. cseppet se szeret? Egy icipicit se? – Ennek semmi köze az egészhez. haragszik rám. Julien. Julien.

de egyszersmind megindultságot is érzett. tétova szája ott cikázik a szeme el tt – kölyökkutya szájára emlékeztette. érti? Elmegyek innen! Indult. de a kislány hihetetlen er vel szorította magához. a tied akarok lenni. – Haragszik rám. átölelte a nyakát. hozzásimult. amint rózsaszín. Maillat látta. – Nem – felelte Maillat.hol tart. S csak hintette apró csókjait az arcára. mert miattam ölt meg két embert. S hirtelen fellobbant haraggal felkiáltott: – Az Isten szerelmére. – Elmegyek. – Julien! – Eresszen! – Nem-zihálta Jeanne. De alig lépett egyet. Jeanne rácsimpaszkodott. apró csókokkal halmozta el az arcát. Kapkodva. haragszik rám! – mondta a kezét tördelve Jeanne. üde. Zavart és kimerült volt. – Nem! Én szeretem! Szeretem! Maillat megpróbált kibontakozni öleléséb l. – De igen. – Átkozott kis perszóna! . hagyja már abba! – Julien! – Nem – kiáltotta Maillat. Testét pedig teljes er b l hozzápréselte. – Julien – suttogta –.

Jeanne továbbra is telehintette arcát csókjaival. – Mit meg nem tennél a házadért! – Nem. Zihálva szitkozódott. s ez nagyon fájhatott neki. Noha Maillat hátrafeszítette a lány alsó karját. Testéhez odafeszült Jeanne teste. hogy lüktetni kezd a halántéka. Maillat mindenütt ott érezte arcán a lány nedves. nem. nem azért! Szeretlek. csak bújt hozzá egyre szorosabban. miért álltál ellen a két katonának? Jeanne karja aláhullt. – Cafka! – mondta metsz hangon Maillat. Nézte Maillat-t. szóval végeztünk? – Menjen innét. Julien! Most! Most! – Átkozott kis perszóna! – mondta fogait összeszorítva Maillat. Arrább húzódott. – Eressz! – kiáltotta eszeveszett dühvel Maillat. – Nos – kérdezte a férfi –. – Most. S érezte. – Ha ezt akartad. s tekintete elviselhetetlen volt. Julien.– A tied akarok lenni – suttogta –. Maillat érezte száján a kislány meleg leheletét. Gyönyörűséggel tapasztalta. Jeanne a száját kereste. és bámulatra méltó er vel magához húzta. de Jeanne ügyet sem vetett rá. Egy szót sem szólt. . Jeanne karja átfonta Maillat nyakát. meleg ajkát. a tied! Dulakodás közben arcuk összeért. hogy a lány remeg.

– Jó – mondta Maillat.– Vége a nagy szerelemnek? – kérdezte durván. Nem tudott úgy távozni. Végtelen megkönnyebbülést érzett. amikor az imént a behemót üldözte. mi? S az is felajzott. Átvillant rajta. Nem hordozhatta örökké magán Jeanne tekintetét. Maillat néhány másodpercig nem mozdult. Képtelen volt úgy távozni. hogy ugyanezt élte át is. arcát égette az ütés. hogy megöltem ket? – Menjen innét. Nehézkesen elindult a kislány felé. – Kellett volna. hogy így tekintsenek rá. – Ó! Szóval pofon ütsz – mondta mély. mi? Jeanne hirtelen hátrálni kezdett. – Menjen innét. – Kellett volna? – kérdezte tompán. Maillat-ban mintha egyszerre megoldódott volna valami. De most az súlya . Jeanne váratlanul el relépett. fenyeget hangon. – Szóval pofon is ütsz. Égette a lány tűz tekintete. De nem mozdult. mi? “Aljas vagyok" – gondolta különös elégtétellel. felajzott a két ipse. – Cafka – mondta összeszorított fogakkal –. hogy súlya lépésr l lépésre jobban nyomasztja Jeanne-t. hogy így tekintsenek rá. és lekent neki egy pofont. Érezte. De már kés volt. – Már megyek is.

hogy Jeanne mély barázdákat karmol az arcába. Jeanne érezte. – Eresszen! Maillat Jeanne arca fölé hajolt. amint tépi.nehezedett rá valakire. hogy teste ránehezedik. Jeanne szeme kitágult. rád lt és beleharapott a mellébe. Nagy. – Ez kell. Hangja mennydörgésként visszhangzóit a lányban. Maillat érezte. Még hozzá sem ért Jeanne-hoz. s nézte törékeny-hajlékony fels testét. a leány fulladozva felkiáltott. Lépesr l lépésre hátrált. mi? Szóval ez kell? Hangja távoli volt. és újból dulakodni kezdett vele. de nem ismert rá. – Ez kell? – ismételte Maillat. s hirtelen elhűlten megpillantotta saját kezét: mániákus dühvel szaggatta le Jeanne blúzfoszlányait. Az övé. s hirtelen rekedten felordított. . de érezte. barna és inas keze. szája kiáltásra nyílt. A fal hirtelen ott magaslott mögötte. S egyszer csak ott volt el tte Jeanne derékig meztelenül. Maillat elkapta vállánál fogva. Maillat még er sebben magához szorította. Az keze. Nézte a kezét. Jeanne vállára tette a tenyerét. marcangolja a kelmét. s közben mereven bámult a felé közeled vad arcra. hogy elzsibbad – mintha megdelejezték volna. tompa és gépies. – Julien! A kislány vonaglott a kezében.

már meghaltál.Szinte önkívületben vitte az ágyig. Jeanne karcsún. Pierson szemben ült vele. Gondosan tömködte. tempósan. – S közben káromkodott. Minden elfátyolosodott. kusza és zavaros lett körülötte. mint egy alagútban eltévedt. mert te vagy a soros. Maillat fölemelte tekintetét. Maillat úgy érezte. Pierson abbé. itt vagy! – fogadta Pierson. hisz tudod. VASÁRNAP DÉLUTÁN – Na. Pierson!" . Pierson elmosolyodott. pedánsán. s a pipáját tömködte. és bambán. és összemarkolta. megrökönyödve figyelte. nem!" A hang távoli volt és gyönge. hogy szinte az egész arca mer seb. ott verg dött alatta. Egy hang. Maillat gyönyörűséggel érezte saját testének reá nehezed súlyát. mint egy kocsis. “Ez Pierson – gondolta –. Egyszerre mintha nem ismert volna rá Piersonra. – Azt hittük. Tapogatózva elkapta Jeanne kezét. – Hol van? – Elment mosogatóvízért. mintha azt súgta volna: “Nem. nem. hátát neki támasztotta a szanatórium falának. Alexandre-t ette érted a penész. Maillat leült megszokott helyére. remegve. mit művel. gyöngén. ijedt gyermeké. a lakókocsi jobb els kereke elé. a cimborád.

a jó öreg Pierson! Tömködi a pipáját. E pillanatban Pierson fölemelte a fejét. Nemsokára megszólal. És olyanokat mond. Pierson így mosolyog. – Akarsz enni? – Igen- . – Hol vannak a többiek? – Persze. amilyeneket Pierson szokott. még nem tudod… – mondta Pierson. mintha mély álomból ébredne. nyugodtan. No persze. “Ez Pierson" – gondolta újból Maillat. – Semmi az egész.Nyolc hónapot töltöttek együtt. S Maillat mégsem ismert rá. Elképedten nézte. aki nyugodtan várja. Igen. “De hisz ez Pierson – gondolta –. mintha sose látta volna: itt ül. és jól ismert mozdulattal sepri be pipájába a szökni készül dohányszálakat. Maillat megtapogatta az arcát. mint máskor" – s olyan megdöbbenten nézte. s aki holnap talán már halott. ez itt el tte Pierson. – Mi bajod? – kérdezte mosolyogva Pierson. tudod. és Pierson hangján fog beszélni. a szanatórium falának támaszkodik. – Semmi. mikor esik fogságba. hüvelykujjával tömködi pipájába a dohányt – egy egyenruhás kis abbé. – Mit vágsz ilyen pofát! És a képeddel mi történt? Mintha összekarmoltak volna. és rámosolygott. s most mégis úgy nézett a papra.

– Alexandre félretette a porciódat. Nyugodt lehetsz. szerencsét próbál. – Ugyan már. b ven jut neked. A csajkája fölé hajló Maillat föl sem emelte a fejét. mi? Tyúkhús a leend fogoly uraknak! – Dhéry… ügyeskedte? – Természetesen. hogy nem vagy itt. kinyitotta a lakókocsi mindkét ajtaját. Már el is búcsúzott t lünk. – Mikor hagy el bennünket? – Rögtön. tudod. . – Tyúk! Mit szólsz hozzá? Mi a véleményed? Tyúk! Nagyszerű. miért mondasz ilyet? – Mert igaz. Apropó. s meghúzza magát a fritzek érkezéséig egy tanyán. – Nem igaz – mondta egykedvűen. hogy elhagy bennünket? – Igazán? – Igen. és megdics ülten odaadott egy csajkát Maillat-nak. – Egyáltalán nem sajnálta. Fütyül rám. Pierson felállt. Dhéry nagyon sajnálta. átöltözik civilbe. Mosolyogva hozzáfűzte: – Ez a tyúk amolyan búcsúajándék.

és haragja elpárolgott. te még itt? – szólalt meg Alexandre. Hirtelen árnyék fedte el el le a napot. te tróger! Te átkozott tróger! Te istenverte. – Én igen. – De hát mi bajod? Megkarmoltak? Ne vágj ilyen fancsali pofát! Mi bajod? . és kritikusan figyelte. Egy darabig hallgattak. – Nem rossz! – mondta lágy hangján. a legcsekélyebb harag nélkül. s hirtelen abbahagyta az evést. nyomorult. – Nocsak. – Pinot is elhagy bennünket. hát itt vagy. mennyire igaz: én is fütyülök rá. piszkos tróger! Pierson kissé oldalt hajtotta a fejét. Fölemelte a fejét. – Ó. – Csirkefogó! Színtelen. aztán újra Pierson kezdett beszélni.– Nem hiszem. gépies hangon beszélt. S észrevette Maillat-t. Összeáll velük. – Hogyan? – kérdezte Maillat. – Nem rossz! Csak valamivel még cifrább lehetne… Alexandre Maillat-ra nézett. abbé. – Ez az alak is?… – Találkozott néhány falujabelivel. És hogy lásd.

mint aki végképp hátat fordít Maillatnak. fenemód elnéz vagy. Azért tudod. – Eszem. – A disznó vicceket illet en is. miért késtél egy órát? Már azt hittük. Letette a csöbröt a földre a lába elé. olyan is. rágyújtott egy cigarettára. beszélj! Rövid szünet után hozzáfűzte: – Beszélj. – Alkalmazkodom – ismételte szűzi mosolyával Pierson. abbé. S hirtelen ordítani kezdett: – Semmi! Nem érted? Semmi! – Jó. – Vajon minden pap ilyen most? Vagy te csak kivétel vagy? – Van ilyen is. nem muszáj beszélned. meghaltál.– Semmi – mondta Maillat. – Rendben van – mondta Alexandre. ami a káromkodást illeti. – Alkalmazkodom. Beszélj hát. jó – mondta Alexandre –. az istenfáját. – Jezsuita! . ha kérdeznek. De a teremtésit! Mi ütött beléd. s úgy tett.

– Épp akkor nevezel “jezsuitának". – Akarsz egy kis bort? – Légy szíves. hogy a fejét fölemelte volna. – Készítsek egy kávét? – Ne készíts. Alexandre úgy kerengett Maillat körül. a teremtésit! – mondta Maillat. telitöltötte és átnyújtotta Maillat-nak. amíg Alexandre újból kinyitotta a száját. és kihúzta magát. . És amikor végre megérkezik. és visszaakasztotta a lakókocsi ajtajára.– No hát! – tiltakozott Pierson. – No lám – mondta –. amikor igazat mondok. nyugtalan tyúk a beteg csibéje körül. – Mégis készítek neked egy kis kávét. Alexandre leült. majd térdére fektette a kezét. a nagyságos úr késik egy órát. anélkül. rám ripakodik! Jó fél perc is beletelt. mint egy nagy. elmosogatta a vizescsöbörben. Alexandre megkereste bádogpoharát. Maillat egy hajtásra kiürítette. A nagyságos úr elblicceli a kútra menést. – Ülj hát le. Alexandre elmosogatta a poharat.

– És Pinot is. s köhögni kezdett. olyan zavarba jött. Alexandre fölemelte a fejét. – Derék fickó? – dörmögte. Szegény Pinot. – Tíz percen belül meglesz. Indulatosan hozzáfűzte: – Az istenfáját! Már egy szava se lehet itt az embernek? – Nekem is jut egy kávé? – kérdezte Pierson. meg a golyószórója!… Igen megkedveltem ezt a rajzfilmfigura Pinot-t. amikor bejelentette. és megütközve rátekintett. – Tudod. Készítek egy újabb adagot hármunknak. . – Helyes – mondta Pierson. hogy Dhéry elhagy bennünket? – Igen. – Jól van – mondta Alexandre.Néhány fát rakott a parázsra. te! S fújta tovább a tüzet. – Kérlek. Jó fiú ez a Pinot gyerek. hagyj békén Pinot-val meg a golyószórójával. – Derék fickó vagy te. – Mi lelt? Megbolondultál? Derék fickó? Derék fickó? Adok én neked derék fickót. – Addig elmegyek. – Maillat fölemelte a fejét. fújni kezdte. Göndör szakálla a földet súrolta. hátha vannak újabb hírek. és felállt. – Innék még egy csészével. abbé. és fél térdre ereszkedve. A pernye felszállt. Alexandre – mondta Maillat.

Alexandre fújta a tüzet. hogy megmoccant volna. anélkül. és elmosolyodott. – Te. – Én. megöltem két embert. Nem cigarettázott. Üres tekintettel bámult maga elé. – Még csak ez hiányzott – mondta Alexandre. Maillat a térdére könyökölve mozdulatlanul ült. Maillat felállt. és végighúzta kezét az arcán. – Te? – mondta Alexandre. – A mosogatóvíz! Nem tudsz jobban vigyázni? De most te mégy érte! Maillat nézte a poros földön kígyózó vizet. Id nként egy-egy pillantást vetett barátjára. Maillat! Maillat bágyadt mosollyal ránézett. és elfoglalta Pierson helyét. – Menj csak.Alexandre hátrafordult. hogy belerúgott a vizescsöbörbe és feldöntötte. – Két franciát? . Aztán visszaült a helyére. S próbáld megtudni a fritzek pontos érkezését. – Alexandre – mondta halkan –. – Nos? – kérdezte Alexandre. – Legfeljebb néhány perces eltéréssel – szólt hátra a válla fölött Pierson. Maillat olyan hevesen ugrott fel.

– El ször én is ezt hittem. nem tudom! Újból végighúzta kezét az arcán. – Nos? – Mi az? – kérdezte Maillat. – Ó. Ha nincs ez a két pasas.– Nézd csak. Alexandre térdre tett kézzel. – Az más. – Miért ölted meg ket? – Meg akartak er szakolni egy lányt. De aztán én is… – Csak nem?… – De igen. A lány el bb felkínálkozott. Illetve nem egészen. – Gazemberek! Maillat vállat vont. szétterpesztett könyökkel ült. . igaz is! – mondta Maillat. talán fel se kínálkozik. mintha most ébredne. – Az egész olyan zavaros. Egész háború alatt mindössze két franciát sikerült megölnöm! Újra tenyerébe temette a fejét. – Erre nem is gondoltam.

A szanatóriumi banda tagja. – De nemcsak err l van szó. ha elmenne! – Nincs választása. és mit fogsz tenni? – kérdezte élénken Alexandre. hogy semmit! Abszolút semmit! Miért. Alexandre-ral meg Piersonnal. Árva. két jó cimborámmal!… – Fogd be a szád! Alexandre néhány fadarabot rakott a tűzre. – No. hogy igen. – Semmit! Világos. leend hadifogoly a zuydcoote-i szanatórium bandájában. – És azt hiszed. . és nincs egyebe. és játszadozni kezdett vele. – Azt akarta. – Ó! – mondta Alexandre.– Az is lehet. hogy maradjak vele. – Az istenfáját! – kiáltotta Alexandre. – Hol a háza? – Bray-Dunes-ben. Fölvett a földr l egy fadarabkát. ezért… – Nem tudom. nem igaz? A banda tagja. – Jobban tenné. én Julien Maillat. A kislány most fél abban a házban. csak a háza. A zuydcoote-i szanatórium bandájának a tagja. Itt vagyok. nem igaz? Itt vagyok. szerinted mit tehetnék? Itt vagyok.

– Igen – mondta Maillat –. – Két pasas meger szakol egy lányt. hogy magára maradt. Én. mint az el bb. kurtán. Inkább meghal a félelemt l. megölöm a két pasast.– Próbáltad rábeszélni. – Most. – Muris. rültség volna. talán rászánja magát. és kész. Éppúgy. Aztán meger szakolom a lányt. Történt. hogy elmenjen? – Minden t lem telhet t megtettem. . csikorogva felnevetett. – Nem. de ott marad. mi? – Ne gondolj rá többet. Kurtán felnevetett. Aztán újból Alexandre szólalt meg: – Visszamégy? – Nem. az erények re. – rültség volna. ahogy történt. – Váratlanul durván hozzáfűzte: – Nem vagyok hülye. Egy darabig hallgattak. – Szóval hiába minden? – Hiába. Alexandre elfordította a fejét. – Remek tanmese lehetne bel le – mondta Maillat.

eszembe jutott. Én meg csak mentem el re. amikor lel ttem azt a nagy marhát. hordja el magát? Az a srác remegett a félelemt l. – Igen – mondta lázasan Maillat –. Végtére is nem vagyok kapcabetyár. és kész. és kész. Maillat mer n ránézett. különben elesem. hogy intsek neki. Történt. büdös kis patkány. igazad van. mint egy patkány. – Éppen ezt nem tudom ésszel fölérni. mi járt a fejemben? Azt hiszed. Olyan gyönge voltam. Mint egy üldözött. Fél térdre ereszkedett. mit gondolsz. Ez történt. hogy nekitámaszkodtam a falnak. azt hiszed? Azt hiszed?… Nohát ide hallgass. – Én pedig l ttem.– De a teremtésit! – kiáltott Maillat fölemelkedve. a kis haramiaképű maradt hátra… Nos. történt. hordja el . – Persze hogy nem vagy az – mondta Alexandre. aki ripityára vert… kés bb majd elmesélem… És már csak a kicsi. s fújni kezdte a tüzet. Inthettem volna a srácnak. – Ó. ahogy történt. mit tettem? Mit gondolsz. ahogy történt. – Világos – mondta rövid szünet után Alexandre. mint egy rémült állat. Bevette magát a sarokba. meg kétségbeesetten ingatta a fejét… Így… Nézett rám. – Ne gondolj rá többet. és ingatta a fejét: “Ne! Ne!" – És? Maillat megtörölte zsebkend jével a száját.

szemében gyermeki esdeklés bujkált. – Szegény öregem… – mondta. Elrévedten szájába dugott egy cigarettát. mit éreztem. ez történt. Nem. – Én… én nem akartam senkit se megölni. Aztán Alexandrera nézett. Aztán… aztán aljasnak éreztem magam. De szavamra. amikor a két pasas elvágódott? Ugye. eszembe se jutott. és kezére tette a kezét. – Látod! Egyébként az egész mindössze egy másodpercig tartott. . Megöltem a cimboráját. látod!… – mondta Maillat. – Tudod-e. találd ki! Próbáld kitalálni! – Hadd a fenébe. nem tudod? No. – Disznó! – Aha. nem is jutott eszembe. Elhallgatott s kisvártatva szinte suttogva folytatta: – Elnyúltak és roppant kezesek lettek. – Ne nyúlj hozzám! – kiáltott fel szilajon Maillat. kényszeredetten felnevetett. Alexandre melléje lépett. – Egy pillanatig semmi egyebet nem éreztem. Újból kurtán. csak örültem. Érted? Hirtelen mind a kett nekem engedelmeskedett. Igen. t is meg kellett hát ölnöm. És már vége is volt.magát.

még én is bedilizek. és kavargatni kezdte a kávét a lapátnyéllel. mintha legyeket hessentene el. S így történt. S az a legrosszabb. fortyogott. És aljasnak érzi magát. ez a két pasas jól befűtött neki. – Hogyhogy “mindez"? – kérdezte Maillat. – Rágyújtott s alig hallhatóan hozzáfűzte: – Vagy pedig nincs megállás. mit érez egy gyilkos. Nem mondom meg neki. “Az istenfáját!" – gondolta Alexandre." – Fura – mondta hangosan –.– Miért? – Nem tudom. A csajka vizén barna kéreg képz dött. és felkapta a fejét. – Történt. – Ha sokáig hallgatom a marhaságaidat. – Hadd hát a fenébe! Az istenfáját! – Nem – mondta lázasan újból Maillat. jól mondtad. Alexandre szórakozottan nézte a lávaréteget. hogy mindez valamiképpen rávall. Aztán visszahull a mélybe. bugyborékolt zubogó lávaként. Egy pillanatra szinte megdics ül. de rávall. ahogy történt. hogy mindez mennyire rád vall. Alexandre tátott szájjal bámult rá. Felállt. . “Szegény fiú – gondolta –. És én már tudom. – Az istenfáját! – mondta és megrázta bodros fejét.

ami történik veled. szerinted mindez csak velem történhetett meg? Ostobaság.– Mindez… minden. – Bolond vagy! – kiáltotta felindultan. – Nem hiszem – mondta Alexandre. – Igazad van. Alexandre elfordította a fejét. . ami történik veled. amióta itt vagyunk… A patkányhistória… a lengyel lány… akivel találkoztál… Az ég teherhajó… a vízb l kimentettek… ez a két alak. ami történik veled. minden… Minden. S gondolatban nyomban magára ripakodott: “Hagyd abba. Maillat mer n ránézett: – Szerinted rám vall: két embert megölni? – Nem – dünnyögte Alexandre –. akit megöltél… a kislány… Az egész! – Egyszóval. hagyd hát abba! S f ként ne mondd meg neki…" Maillat egy pillanatra sem vette le róla a szemét. – Ez nagyjából mindenkire áll. Minden rád vall. De általában minden. ami azóta történt veled. nem ez… nem éppen ez. – Szerinted mi vall rám? – De hisz minden. ostobaság.

Maillat halkan. és nem nézett senkire. újra rátalálva mély. mindaz. Combja közé szorította a forró bádogpoharat. majd felvonta a szemöldökét. tücsköt-békát összehordok. – Jön! Pierson Maillat-ra tekintett. – Jó – mondta rövid szünet után Pierson. ami történni fog. ami történik veled. Biztosan marhaság. és tömködni kezdte. abbé! Majd meglátod. joviális hangjára. te idióta!" De amint ez átfutott rajta.“Hagyd abba – gondolta –. mit fogsz csinálni a háború után? – Én? Mérnök leszek egy téglagyárban. Pierson mondani akar valamit. – Ami történni fog! – No-csendült fel Pierson hangja –. kényszeredetten felnevetett. A te plébániádon. el húzta zsebéb l rövid pipáját. de így érzem. jön már az a kávé? – Jön – kiáltott Alexandre. már beszélt is. És te? – Én? Én meg pap. Úgy tetszett. de aztán meggondolja magát. – Igen. Maillat ivott. – Pierson – kérdezte Alexandre –. hagyd hát abba. Alexandre felszolgálta a kávét. Egy darabig hallgattak. Alexandre félrenézett. hogy felokosítom a vénlányaidat! . rád vall… És az is. és élénken Alexandre felé fordította a fejét. Azt hiszem.

– Az én plébániámon nincsenek vénlányok. – Nyulak is lesznek? – kérdezte Pierson szemöldökét magasba vonva. Maillat egy pillanatig habozott. – Háború után – folytatta – építek egy családi házat. a vásári sorsjegyurna kerekének lágy. hogy Alexandre örül ezeknek a perceknek. – Miért? A te parókiádon minden lány férjhez megy? – Dehogy! – mondta Pierson. hogy legalább egy kicsit kifújjuk magunkat. Tiszta munkáskerület.Pierson pöfékelt. A vénlány az úri osztály találmánya. kérlelhetetlenül. – Nyulak? De még mennyire! Miért? Ezentúl miért ne tarthatnék nyulakat? – Elmegyek vízért – szólt Maillat. egész nap úgysincs más öröme. S a percek. Reggel óta egyfolytában talpon vagyok. Maillat felállt. ha most megrövidítené… Visszaült. – Hadd. érces zizegésével. – Van még rá id d b ven – mondta Alexandre. Felállt és fogta a csöbröt. – Az istenfáját! – mondta Alexandre. aztán arra gondolt. . – De az én parókiámon leginkább a vénlányok vannak férjnél. – Elmegyek vízért. újból egymás után teltek. s helytelen volna.

Maillat abbahagyta a cigarettázást. Lehet. úgy tetszett. – Nem deszkából. hogy az asszonyokat kevésbé köti le a munka. és megsimogatta szakállát. alszik. meghitt. hogy valami él veszi körül. – Megnyugtató hatással? – Igen – mondta Alexandre. s csak ült mozdulatlanul. – is örökké ezt fújja – mondta Alexandre. Egy teljesen különálló szobám. – Lesz egy teljesen különálló szobám – mondta Alexandre –. Az embernek az az érzése. miért. a szerszámaimat meg az összes vackaimat tartom.– Az egész házat fából fogom építeni – mondta Alexandre. Meleg. megnyugtató hatással. – Unatkozni fog a feleséged. Nem tudom. Mint egy erdei lakot! Pierson fölemelte a fejét. . Szeretem a fát. állandóan ott leszek. de megnyugtató hatással van rám. ahol a gyalupadot. és napbarnított b re alig észrevehet en elpirult –. a legnagyobb rendben. hanem rönkfából. Fura. Persze. – Szerinte nem foglalkozom vele eleget. hogy butaságot mondok. kirázta bel le a hamut. – Miért fából? – Nem tudom. Ha hazamegyek. Pierson óvatosan bakancsához koppintottá pipáját. Lopva balra pillantott. Komornak látszott. de a fa rám megnyugtató hatással van.

Egyszer próbáltam szóba hozni el tte… óvatosan… De másodszor már meg se próbáltam. Én meg – bármennyire különös – mikor barkácsolni kezdek. éppen ez az! Egyáltalán nem tetszik neki. a feleségednek is tetszik? – Képzeld. – Ezért szeretném. úgy tetszett neki: egy néger harcos jár el tte ünnepi táncot. hogy nem látja be a saját érdekét. – Fura. – Nem vagyok milliomos. az elmegy. s most is. Mindig kell nekik valaki. – Kett ? – szólt Pierson. és ormótlan bakancsával eltaposta a füstölg parazsat. mint már annyiszor. – Szerinted is? – kérdezte Alexandre. nem igaz? Két asszony – és a gond cl van vetve. – Kölcsönösen szórakoztatnák egymást. miközben leült –. Pierson fölemelte a fejét.mint minket. akivel beszélgessenek. – Életre való ötlet – mondta Pierson. – Értem. – Igen – mondta Alexandre. . De kett . Roppant érdekes. ha két feleségem volna – fűzte hozzá tűn dve. elfintorodva. – És persze. – Miért csak kett ? Miért nem három? – Röhög a vakbelem – mondta Alexandre. Pedig tökéletes megoldás lenne. hogy unatkozik. unatkozik a feleségem. Felállt. Azért mégiscsak bosszantó. senkivel se akarok beszélni.

Feje hirtelen hátrahanyatlott. – Semmi az egész – szólalt meg. – Mi a fenének itt ez a tégla? Pierson is felemelkedett. de most már csakugyan indulok. s dörzsölgetni kezdte a térdét.– Jó-állt fel Maillat –. S egyszerre minden elsötétült körülötte. Maillat újból felállt. És káromkodni kezdett. – Mit csináljak a maradékkal? – hallotta Alexandre hangját. – Nagyon hülyének tarthattok – mondta Maillat. Hallotta. – Igyam meg? . a végén meg leitatod" – és megértette. hirtelen megingott. Megfogta a csöbröt. – Ez a nyomorult tégla – morogta. hogy elég. s torkában valami tüzes folyadék csörgött. – Fáj? – kérdezte Alexandre. Aztán valami fémes tárgy ízét érezte az ajkai között. – Egészen elsápadtál. – Mi baj? – Semmi. de nyomban ismét visszaült a helyére. hogy újból iszik. – Már el is múlt. Intett. – Whiskyt! – kiáltotta Pierson. és kinyitotta a szemét. De alig tett egy lépést. és térdre bukott. hogy Pierson azt mondja: “Vigyázz. arca falfehér lett. és felállt.

“Kedves nagy feje van – gondolta hálatelten. Maillat azonban nem eresztette el. hogy Pierson valahol az agyában nevet. – Tönkreteszed a csöbröt. mint egy kislány. ha az ember beveri a térdét – állapította meg Alexandre. – Én vagyok a soros. – Csuda alakok vagytok – állapította meg Pierson. – Ereszd el – mondta Alexandre. majd én elmegyek. Alexandre megragadta a csöbör fülét. hogy Alexandre nagy feje föléje hajol. Maillat? Maillat tágra nyitotta a szemét. ha mondom. – Most már egészen jól vagyok. Maillatnak úgy rémlett. . Jobban vagy. – Jobban. mintha tökön rúgnák. – És Pierson úgy nevet.– Ne zavartasd magad – felelte nevetve Pierson. – Hagyj békén! – kiáltotta Maillat. – Ülj le – mondta Alexandre –. – Csaknem úgy. aztán megfogta a csöbröt. – Kegyetlenül fáj. s egy ideig így dulakodtak a lakókocsi és a tűzhely között." Er tlennek érezte magát és megindultnak. és rángatni kezdte. s látta. – Ülj le. Újból kinyitotta a szemét. Felállt. er lködve néhány lépést tett.

megint leült. Különös. hogy hazudik önmagának. Még egyszer felállt. miért. mintha egyre távolabb szökött s mélyebbre merült volna a sötétbe. Maillat nézte. haladéktalanul. a helyére botorkált és leült. amit keresett. Maillat eleresztette a csöbröt. amilyet akkor érez az ember. az. mert vízért akar menni – közölte Pierson. Egyszerre lelkiismeret-furdalása támadt. mi az a fontos. Ködös nyugtalanság fogta el. de képtelen volt rájönni. – El ször látom. neked meg kell… meg kell… meg kell…" S a percek teltek-múltak. olyasféle. “Maillat. “A térdem" – gondolta. de nyomban megértette. Mintha egy hang azt duruzsolta volna a fülébe: “Maillat. neked meg kell… meg kell… meg kell…" S szorongva kérdezte: “De hát az istenfáját! Mit kell tennem?" A hang pedig csak tovább duruzsolta: “Maillat. mégpedig azonnal. hogy tudta volna. de képtelen volt rájönni. de rögtön vissza is ült. – Kis híján tönkretette a csöbröt! Nagy léptekkel elvonult. érezte. neked meg kell… meg kell… meg kell…" Kétségbeesetten faggatta magát. hogy nemsokára már kés . mit kell tennie. hogy Alexandre azért veszekszik. hogy a . Felállt. – Ezt a stricit! – mondta Alexandre. anélkül. amit meg kell tennie. hogy Alexandre után induljon. s hirtelen elszorult a szíve. hogy valami fontos dolgot kellene elintéznie. elviselhetetlen fájdalom járta át – mintha az idegeibe fúrtak volna. hogy mit. ha furfangosán kibúvik a kötelessége alól. de valahányszor nekirugaszkodott. ahogy távolodik.– Ereszd el te. Érezte. Erezte.

. Adjunk érte hálát istennek. Maillat még egyre ott ült Dhéry megüresedett helyén. neked meg kell… meg kell… " S a percek csak múltak kérlelhetetlenül. – Pompás nyaralási id – szólalt meg Pierson. virágzó rózsáival. – Igen! – mondta nyomatékosan.tábor lustán elnyúlik a fák alatt. mint a tenger. – Adjunk érte hálát istennek! – kiáltotta vad dühvel. a hordágyakon sorban kiterített hullákkal. – Igen! Igen. fehér épülettömbje. s id nként megcsillant. Fütyülés. és felordított. a khakiruhás katonák zsivajognak. kavicsos ösvényeivel. majd tompa becsapódás hallatszott. – Mi az? – A térdem. bal felé a dűnéken sárgás porfelh kavargóit a napfényben. és amit meg kellett volna tennie. s az egyik szélén. s a folytonos zsibongást káromkodás. Pierson nem várt komolysággal ránézett. a takaros kert. és már kés volt. háta mögött ott terpeszkedett a szanatórium fényben fürd . Meleg leveg rezgett a fák körül. Maillat fölemelte a fejét. Maillat. szép fasoraival. elmosódott az emlékezet homályában. Maillat a földre vetette magát. derekát melegítette a fal. “Maillat – ismételte a hang –. elérhetetlen távolságba jutott. hívó szó fúrja át.

Mit akarsz t le? – A kútról jövök… – mondta a baka. és várták. Pierson felkelt. Megállt a lakókocsi el tt. Maillat szintén felkelt. Megtorpant. A baka el bb Maillat-ra. – A kútra ment. – Nem itt szokott lenni az a magas. mikor jön egy újabb sorozat. – És? – ismételte türelmetlenül Maillat. De nem jött. persze! – mondta Pierson. – Durrogtatnak a leveg be – mondta. és leporolta magát. Pillanatnyi szünet után tovább beszélt. mit csinálnak ezek a következ pillanatban. – Nincs az a hadsereg. – És? – kérdezte Maillat. – Mi ütött ezekbe a marhákba. szakállas? – kérdezte raccsolva.– A. kinyitotta a száját. hogy újra 77-essel lövik a szanatóriumot? Feküdtek a hasukon. – Ezek a tüzérek! – méltatlankodott. de egy szót sem szólt. – Durrogtatnak a leveg be – ismételte Pierson. . Egy nagy. ahol tudni lehetne. – De igen – felelte Maillat. lompos baka szaladt feléjük. majd Piersonra nézett. és Maillat-ra nézett.

Imádkozott. – Én is veled tartok – jelentette ki higgadtan Pierson. de így meg folytonfolyvást egyensúlyoznia kellett vele. öregem! – szólalt meg Pierson hátrafordult. Ekkor vállra vette. meglátod – válaszolta a baka. mint egy b röndöt. amíg odavagyunk? – Rendben van – mondta a baka. összehajlította. – Jó volna. Maillat már el is ment. Keservesen cipelte. de Pierson nem volt sem er s. Eleinte megpróbálta lebocsátott karral vinni. Pierson tágra meresztette a szemét. – Hé. és nézett befelé. ha vinnél magaddal hordágyat is. – Olyan… olyan súlyos?… – Meghalt – mondta a baka. Maillat felugrott. nem válaszolt. Pierson bement a lakókocsiba. A hordágy fakerete . – Megsebesült? – Eredj oda. és kihátrált vele. A baka ismét mondott valamit. Nekitámaszkodott a lakókocsi ajtajának. fogta Alexandre hordágyát.– Valami történt vele – mondta a baka. A hordágy nem volt nehéz. Pierson a bakához fordult. hogy vigyázz a lakókocsira. De a hordágy verdeste a lábszárát. – Megkérhetnélek. sem ügyes.

hanem a körülötte összesereglett embereket látta meg. A bomba lemetszette a fejét. Tekintete ijeszt en üres volt. Pierson b rét sütötte a halottat körülálló katonák tekintete. Alexandre ott feküdt félig az oldalára fordulva. Helyet cseréltek. aztán vállon ragadja a törzset. Maillat hátrafordult. Maillat-ra nézett és lehajolt. . Piersonnak rettenetes er feszítésébe került. Próbált imádkozni. Pierson megpillantotta Maillat-t maga el tt. Látta. Izzadt. hogy segítsen Maillat-nak Alexandret a hordágyra emelni. a lábát fogd meg. – Gyorsan! – szólalt meg végül.vágta a vállát. amelyen Alexandre három napja aludt. mindössze egy vékony ín tartotta. hogy Maillat lekuporodik. – Nem – mondta Maillat –. amikor észrevette a hordágyat. térdével alátámasztja. Többször megismételte: “Gyorsan! Gyorsan!" – mintha Alexandre élete Pierson fürgeségén múlna. két kézbe fogja Alexandre fejét. Megérintette a hátát. Csaknem párhuzamosan hevert a vállával. de az er lködést l nem tudott. s kis híján elejtette. Aztán letette maga elé. – Eresszetek – mondta. Kibontotta a hordágyat. párhuzamosan a halottal. Els nek nem a kutat.

– Menj el re – szólt Maillat. és imádkozni kezdett. Vegyem át t led? – Nem – mondta összeszorított fogakkal Pierson. mint . Pierson leguggolt. Pierson azonnal letérdepelt a halott mellé. – Ne. – Amilyen cingár vagy. Pierson halántéka olyan er sen lüktetett. megmarkolta a hordágy két szárát és fölemelte. El bb Alexandre fejét nézte. Az emberek utat nyitottak neki. Hallotta. Imbolyogva haladt el re. Maillat állva maradt.– Vigyázz! – intette Maillat. meg se tudod mozdítani. A nyak fölé helyezte a fejet a hordágyra. – Igen – felelte Pierson. hogy Maillat azt mondja mögötte: – Szólj. hogy nem tudott imádkozni. A hordágyat a lakókocsi és a szanatórium fala között rakták le. Többször megálltak. aztán a halott térdével egy magasságban lev Pierson nyakszirtjét. ha meg akarsz állni. Egyszerre mintha roppant súly húzta volna le a vállát. ne így. Pierson nyakszirtje üde és sovány volt. Fordulj háttal nekem. – Nagy és nehéz – mondta egy katona. – Kész? – kérdezte.

Pierson már szokott helyén ült. Mire visszajött. és kész. Maillat mereven rábámult. Mellette Pinot állt. – Az imént tudtam meg – beszélte. s néhány lépés után cigarettára gyújtott. Maillat betért a fasorba. Az ember nem tudja. Azonnal rágondoltam. és ha el ször megyek el! Ha! Ha! Ha! Se vége. Pierson feltekintett. . hogy a fejét vagy a törzsét nézze. – Ha nem ütöd be a térded – jelentette ki rövid szünet után –. – És ha nem késem le az ebédet. a lövedék robbanása el tt. – Ha! – mondta Maillat. Csak így. Beleborzongtam. Kis ideig fel-alá sétált. – Mer véletlenségb l. Leült és Alexandre-ra nézett. se hossza a sok “ha"-nak! – Nem tudhattad el re – szólt Pierson. Én… – Hallgass! – mondta Maillat.egy kamaszé. – Történt. göndör. – Nekem kellene itt feküdnöm. Nehéz egy lemetszett fejű halottat nézni. magas alaknak t b l lemetszette a fejét. Azt mondja: egy fekete szakállas. ahogy történt. hamarabb mégy el. Egy fickó mesélt valamit a becsapódásról.

ez a hanglejtés megtévesztésig olyan volt. Hasonló esetben Alexandre is biztosan ezt mondta volna." – Készítek egy keresztet – mondta Pinot.– Igen – mondta vontatottan –. Pinot. rövid szünet után. Nem igaz. – Akkor hát? – tudakolta Pinot. – Aljas banda! – fűzte hozzá hirtelen düht l remeg hangon. hogy meghalt. és tenyerébe temette a fejét. történt. – Ne. és bedugják a maguk gyalázatos h sihalott-temet jükbe. – Eltemetjük egy fa tövébe. Még itt sem. Piersonra nézett. . “Nem – gondolta forró áhítattal Pierson –. ahogy történt. – Gyerünk! – Azonnal? – kérdezte megütközve Pinot. Ez a hang. mint az Alexandre-é. Még itt sem halt meg. – Még holtan se hagyják nyugodni az embert. Alexandre nem halt meg. háború után kihantolják. megköszörülte a torkát és megkérdezte: – Virrasztotok mellette? – Marhaságot beszélsz – vélte Maillat. Pierson hunyorgott. és kész. Ha felfedezik a sírját. Maillat felállt. Elhallgatott.

még csak keresztet sem vetett. Nézte. – Nála van még a levéltárcája. tüskés haja homlokához tapadt a verítékt l. – Vedd csak ki! Az isten szerelmére. Nem tudom. Nem látszott megrendültnek. s elvágtak néhány gyökeret. Pierson letérdepelt ugyan. Aztán Maillat lement a gödörbe. A fa töve mell l kiinduló befejezetlen kis lövészárkot használták fel a célra. s úgy vélte. Alexandre-t egy fa tövében temették el. Kurta lábát megvetve állt a gödör szélén. mit szokás ilyenkor írni. hogy a hordágy beférjen. nem akarod-e te gondjaidba venni. pedig Pinot ezt várta t le. vedd ki! Vedd ki te! Te. jobb fel l. magának. és leterítette a halottat egy köpennyel. hogyan hull a homok mélyen merített lapátjáról a halottra. Maillat továbbra is egy helyben állt. s várta. te tudod. Amikor végzett. hogy sebtiben temették el Alexandre-t. szétterpesztette lábát a hordágy két oldala mellett. De Maillat mégiscsak egy helyben állt. Halkan imádkozott. csak úgy. elhajította lapátját. hogy sebtiben temették el Alexandre-t. hogy történjék valami. Pierson is felállt. de fennhangon még egy imát sem mondott el. Valamelyest kiszélesítették. Pedig Alexandre a cimborája volt. nem szólt semmit. azonnal. s nézett mer n maga elé. nem csinált semmit. és jól elfeküdjön az alján. Pinot .– Igen – mondta Maillat –. Még sírt sem kellett ásniuk. a szanatóriumra néz utolsó fa tövében. Pinot úgy vélte. De semmi sem történt.

hogy jó parancsnok légy. mit írnál az én családomnak. s az id olyan meleg. Minek is van pap cimborája az embernek. hogy minden adottságod megvan. hogy az utolsó pillanatig példamutatóan viselkedtem. Még Pierson sem mondott el érte fennhangon egy imát. Pinot hátul ballagott. hogy sebtiben temették el Alexandre-t. szenvedés nélkül haltam meg. Pierson. szertartás nélkül. – Az ember ilyenkor nem azt írja meg. Néhány lépés után Maillat megkérdezte: – Mondd. – De azt is tudod. mert Franciaország ilyen áldozatok árán… – Az igaz. Egy darabig hallgattak. mit gondolok. – Mikor írod meg? – kérdezte. aztán Pinot lelkesen megszólalt: . amit tud – felelte Pierson. mert minden adottságom megvolt. és nem áldoztam életemet hiába. – Mihelyt lehet.úgy vélte. ha így temetik el? Hármasban tértek vissza a lakókocsihoz. hogy jó parancsnok legyek. hogy Maillat levette zubbonyát. még el sem búcsúztatták. Kereszt nélkül temették el. ha megölnének? Hogy tiszteltek. Az ég ver fényes volt. Maillat legyintett.

– Tudod – mondta lágy hangján Pierson –. hogy a bandája várja. még ünnepélyesebbnek látszott. – Hagyj békén Pinot-val. Pierson Maillat-ra nézett. De nyomban indulatosan hozzá is fűzte: – Fütyülök Pinot-ra. megcsalja a felesége. Azt hiszi. Hátulról nézve még kisebbnek. – Megbántottad. mintha az imént ébredt volna. Pierson követte tekintetével. Pinot most szerencsétlen. – Hallgass! – kiáltott rá b szen Maillat. – Szerencsétlen. de nem szólt egy szót sem. és eltávozott. . – Meg – mondta Maillat. aztán közölte. érted? Fütyölök Pinot-ra meg a golyószórójára! Leült Alexandre helyére. – Mi? Mit fecsegsz? Ki szerencsétlen? – Pinot.– Derék fickó volt. Pinot egy darabig ott ácsorgóit még. még köpcösebbnek. Maillat olyan zavarodott arccal nézett rá. – Kár volt. és rágyújtott egy cigarettára.

– S ráadásul még medd is az a szajha! Minden rizikó nélkül csalhatja fűvel-fával. Pierson? Emlékszel? – Igen – mondta Pierson.– Ezzel a pofával!… – mondta Maillat. Aztán indulatosan eldobta cigarettáját. Aztán ismét Maillat szólalt meg. – Piszkos szajhája. Rövid szünet után hozzáfűzte: – Szóval megcsalja az asszony? – Pinot nem tudja biztosan. Csend támadt. De azt hiszi. – Emlékszel Keresztel Szent Jánosra. . Pierson. – Szóval emlékszel rá? Emlékszel? – Hallgass. Most már mindent értek. és végigsimított az arcán. – Mi az összefüggés a kett között? Maillat vállat vont. – Adjunk érte hálát Istennek. – Mi “mindent"? – Mindent. – A szentségit! – kiáltotta mérgesen Maillat. s halványan elmosolyodott. Többek között a golyószóróját.

“Te strici – hallotta Alexandre hangját –. – Igen. Visszaakasztotta a bádogpoharat. – Á. újból levette a bádogpoharat. persze! – kapott észbe Maillat. s a helyére indult. Néhány perc telt el. hogy nincs víz. mivel Franciaország ilyen áldozatok árán… – Hallgass. . aztán Maillat felállt. Maillat újból leült. Maillat. S amint a földre tekintett. Maillat felvett egy fadarabkát. Ott volt mellette. – A csöbör a kútnál maradt. – Ennyi maradt utána.– Hallgass. visszafordult. – És nem áldozta életét hiába. és játszadozni kezdett vele. – Tudod. nem tudod kiöblíteni a poharat?" Maillat megdermedt. leakasztotta Alexandre bádogpoharát. észrevette a téglát. Egy perc múlva ismét felállt. amelyet a tűz még nem pörkölt meg. Arrább rúgta. ivott. öblítés nélkül visszaakasztotta a poharat. láttam. Azóta biztosan gazdára lelt. kérlek. Pierson föltekintett. csakugyan szép anyag a f a – mondta. Hallgass! Hallgass! Hirtelen mélységes csend támadt. és tétován körülnézett. – Igen – mondta Maillat –. amelyben megbotlott. megmerítette a lakókocsi alá rejtett boros csöbörben.

– Szóval Bray-Dunes kell s közepére? rültség. – Nem mindegy? – kérdezte Maillat. – rültség. Elmegyek. Azt mondta: az ember semmit se kockáztat. . szemben egy romos garázzsal. De nem látszott meglepettnek. Hozzáfűzte: – Holnap délben felkereslek. Emlékszel? Sose akarta elhagyni a lakókocsit. nem bírok tovább… – Mit nem bírsz tovább? – kérdezte Pierson. – Látod a tengerhez vezet utat? Jobbra az els utca a vasút fel l jövet. Nem bírok tovább. amíg a szanatóriumban van. mi történik. – Itt maradni a lakókocsiban. – Alexandre is ezt mondta. – Hová? – Bray-Dunes-be. – Hová Bray-Dunes-ben? – Szeretnéd tudni? – kérdezte halvány mosollyal Maillat.– Pierson. – Hová? – Nem tudom. Egy fehér ház. – Ki tudja. Odamegyek.

– Ott van Pinot bandája. – És te? – szólalt meg végül. Pierson lehorgasztott fejjel. Nézte a lakókocsit.– Ahogy akarod. a szanatórium kerítése mellett. fütyülsz Pinot-ra – mondta Pierson. – Köszönöm. – Várlak. – Te mit szándékozol?… . Alexandre helyét. Maillat ott állt mellette. Rövid szünet után Maillat hozzáfűzte: – Merre van Pinot bandája? – Miért? – El akarok búcsúzni t le. – Nem “ahogy akarom". mer n a földre szögezte tekintetét. a kerítés mellett. Holnap délben feltétlenül felkereslek. S mivel Maillat nem válaszolt. megtoldotta: – Jobbra a szanatórium bejáratától. – Azt hittem. – Aha! Merre mondtad? – Jobbra. a téglából rakott tűzhelyet. – Hogyan? – kérdezte Maillat elrévedt arccal.

– Nem igaz. Visszafordult. hogy téglákat ennyire lehessen gyűlölni. se hossza. szélesre tárta. ahol akad egy pap is. Jeanne föltekintett. . a ház!" Sose hitte volna. Maillat odament az ablakhoz. ismét megragadta az ablakrácsot. igaz! Hallod? Igaz. Feleségül veszlek. reszkettette meg tet t l talpig. Úgy rémlett neki. milyen törékeny! S Maillat mégis úgy érezte. mellén összefont karral. Megismételte: “Ide hallgass!" – aztán rövid szünet után hozzáfűzte: – Feleségül veszlek. Milyen üde. hogy szinte fájt a keze. Egyszerűen csak ott volt. egy sziklával viaskodik. én majd hamarosan lelek egy másik vályút. Jeanne. – De igen. s a vitának se vége.– Ó – mondta halvány. s úgy megszorította. csüggedt mosollyal Pierson –. Maillat szilaj ön vállon ragadta. – Ide hallgass! Jeanne meg sem mozdult. Nem beszélt. és megmarkolta a rácsot. kislányos ábrázattal ott állt el tte. reggel óta el se mozdult innen. egyfolytában vitatkozik. “A ház – mondta összeszorított fogakkal –. Maillat-t újabb dühhullám öntötte el.

. Maillat nem láthatta az arcát. ugyanúgy. elfogják. Egy másodpercig semmi sem történt. ugye vége a bombázásnak? Maillat. – Nem. – De ha a németek ideérnek.A kislány lehorgasztotta a fejét. Aztán Jeanne megmozdult. Nyugodtan ült le. Maillat eleresztette. – Messzire akar menni? Maillat halkan felnevetett. – Ha a németek itt lesznek. Két lépést tett Maillat felé. velem jössz? – kérdezte Maillat. – Jó – mondta szinte suttogva. – Mihelyt lehet. Jeanne még egyre makacsul lesunyta a fejét. S mintha újból eltűn dött volna. – Most rögtön? Maillat-n nevetés vett er t. és tenyerébe temette a fejét. – Átöltözöm civilbe. majd leült az ágyra. – Nem lehet messzire menni. – No. halkan felnevetett. és leült az ágyra. – Én elmegyek. kezét egymásra rakta. – Úgy – mondta a kislány. néhány lépést cél nélkül tett a szobában. mint az imént.

Nem hagyod itt a házadat. Maillat jó darabig nem vette le róla a szemét. ha a németek itt lesznek. arca nyugodt és eltökélt volt. Aztán hirtelen úgy rémlett. miért ne jönne vissza? – Elég! – kiáltotta Maillat. ajkát . Vonásai megdermedtek. – Lehetséges! Miért ne volna lehetséges! – Akkor. jössz? – kérdezte hevesen. elég! Leugrott az ágyról.– Persze hogy vége. – Miért? Talán lehetetlen visszajönni. – Akkor csak menjen el. – Elég! Az isten szerelmére. Ott állt az ágy mellett. Nézte Jeanne-t. meggörcsösödtek. – Nos. ha úgy fél a bombázástól – mondta határozottan Jeanne. ha a fritzek itt lesznek? Maillat felnevetett. – De igen! – mondta. valaki lerántja róla a feln tt-álarcot. és megtartod a férjedet is! Jeanne ránézett. besüppedtek. de szeme csak úgy villogott a haragtól. – Tulajdonképp – mondta metsz hangon – megoldottad a kérdést. – Majd visszajön. A lány álla el reugrott.

“Kislány" – gondolta csodálkozva. Maillat még csak meg sem mozdult. és fölemelte a fejét –. gyermeteg fintor biggyesztette le. – Julien – mondta. maradjunk még holnapig. Úgy tetszett. hogy Jeanne meggörcsösödik. szeme szorongva Maillat-ra meredt. De gy zelme nem töltötte el örömmel. ennyire nehéz itt hagynod a házad? Erezte. – Kicsikém – kérdezte gyöngéden –. magába merül. Majd hirtelen leomlott az ágyra. befelé fordul. és átölelte a vállát. – Elszánod végre magad? Meglehet sen hosszú csend következett. Teltek. s Maillat-nak egyszerre az a nevetséges érzése támadt. Nézte a lány zokogás rázta üde vállát. Végtelen fáradtság kerítette hatalmába. mint egy összecsukló paprikajancsi. múltak a másodpercek. Jeanne egyre jobban zokogott.mulatságos. holnap elmegyek. mintha a férfi pofont ígért volna. “Nyertem" – gondolta Maillat. Most. Aztán Jeanne gyermeteg hangon megszólalt: – Igen. – Nem. . hogy nagybajszos atya. Maillat kisvártatva mellé feküdt. Aztán Jeanne szeme lesiklott róla. aki a leányát korholja. ígérem.

hogy csak rettenetes er feszítéssel tudja a karját fölemelni. mint ahogy egy kelés kifakad. holnap! – Ahogy akarod. hirtelen. olyan könnyen. Jeanne teljes er b l magához szorította. – De hát. – De. Julien. Hat óra. amint szürkületkor ott kódorog Jeanne-nal az országúton. Már hat óra. Julien.Jeanne belécsimpaszkodott. Rendet kell raknom. szemét könnyek lepték el. . rendet kell raknom. Végül is talán mégse jönnek ma a fritzek. Julien. Karja súlyosan aláhanyatlott. – Ó. nem hagyhatom így itt a házat. s úgy rémlett neki. Aztán meg számít is az: hogy csak holnap megyünk el? Holnap is épp olyan jól el lehet menni! Maillat az órájára nézett. várjon holnapig! Holnapig. S egyszerre látta magát. – Holnap. – Rendet akar rakni a házában!" – de már annyira sem futotta az erejéb l. – Nem – mondta zordan. s éjszakai szállást kunyerál a tanyákon. komolyan. “Rendet rakni – gondolta Maillat. Julien! – Nem. A válasz önként jött. Julien! Kérem. hogy nevessen.

törzsét l levált feje – olyan volt. Próbálta maga elé képzelni. amint a tűzhely parazsát eltapossa. – Nem értem. s elölr l kezdi majd az egész huzakodást. Már csak a fejét látta. De nem tudta többé maga elé képzelni. nem. A mell engem nem izgat. egy torpedónaszád. S odakuporodott mellé. . – Olyan boldog vagyok. hogy Jeanne holnap is megpróbál id t nyerni. elrejtette fejét a lány mellén. Alexandre pedig azt felelte: “Az nekem nyolc." Ezen jót nevettek. A szanatóriumból kijövet mondta. – Az más. lábát.– Ó! – kiáltott fel Jeanne. Néhány másodperc múlva ismét megszólalt: – A partról lövi a fritzeket. és Maillat megjegyezte. lógó vállát. Maillat megértette. miért. Holnap úgyis el kell mennünk. mint egy nyaktilóval kivégzett emberé. Karjába kapta Jeanne-t. amilyen azelőtt volt. A fasor kavicsa csikorgott talpuk alatt. és behunyta a szemét. véres nyakával. Még csak tegnap. troglodita járását. – Ez a légvédelem? – Nem. – Ó! Hallja? – kérdezte Jeanne. Hirtelen eszébe jutott Alexandre egyik mondata. S Maillat el tt váratlanul feltűnt Alexandre t b l lemetszett. A sz ke ápolón r l beszéltek. s mentek tovább a ver fényes napon. hogy nincs melle. Mindez tegnap történt. Csüggedtnek és elcsigázottnak érezte magát. Próbálta újból olyannak látni Alexandre-t.

. el kell menni innen. Maillat nyáresti bogarak zúgására emlékeztet . – Hisz megígérte. Kiegyenesedett. Jeanne ránézett. – Szóval jönnek? Id nként. – Igen – felelte Maillat. hogy csak holnap megyünk el. – Ezek k – szólalt meg kiszáradt torokkal. – Hallja? – kérdezte Jeanne. Maillat átölelte a kislány nyakát. távoli zümmögést hallott. Karjába kapta Jeanne-t. – Hát nem hallod? Jönnek! – Talán csak a hajókat fogják bombázni. és hevesen megrázta. Maillat vállon ragadta. “Mi van velem? Megbolondulok?" – gondolta józanul. – Mi? A légvédelem? – Igen. – Gyerünk – mondta –. Maillat elengedte.– Félek – mondta Jeanne. – Ezúttal csakugyan az. amikor a légvédelmi ágyúk abbahagyták.

– Azt nem lehet tudni. mint egy lidérces álom.– Túlságosan nagy kockázat volna-mondta türelmesen. – Én megyek – ismételte Maillat. . jössz? A kislány hirtelen kibontakozott öleléséb l. – Maga elmehet – mondta szárazon. – Ide figyelj – mondta elszorult torokkal Maillat –. kés lesz. mert nem akarok várni holnapig? – Azért. Belefáradt. mire megtudjuk. Jeanne fölemelte a fejét. és hidegen végignézte. – Nos. Olyan volt mindez. – De hát ez rültség! – Ezen úgyse változtat. – Hogyhogy “én elmehetek"? Te nem jössz? – Nem. Lehet. – Azért. – Akkor hát én megyek. ugyanazt teszi. vagy soha. hogy a várost fogják bombázni. Vagy holnap megyek el. amelyben mindenki folyvást ugyanazt hajtogatja. hogy ennyire türelmes. – Jó – mondta Maillat és felállt.

– Jól meggondoltad? – Jól. A légvédelmi ágyúk b szen dörögtek. S újra meg újra átélte. Ugyanitt állt. nem jössz? – Csak holnap. mintha álmából ébredne. s egyre azt kezdte mondogatni magában: “Én megyek. – Er szakkal is elviszlek! – kiáltotta. s ugyanígy kérdezte meg: “Nos. Én megyek…" – Azt tesz. aztán egyszer csak érezte. s mindent megismételnie. Néhány másodpercig mintha szakadékba zuhant volna. ugyanígy nézett Jeanne-ra. Maillat az ágy el tt állt. amit akar – hallotta Jeanne hangját. – Jeanne! – kiáltotta. amit régebben tett. Én megyek. – Én megyek – ismételte bambán. s a feje tökéletesen üres volt. – Szóval – kérdezte bambán Maillat –. Én megyek. pontosan ugyanezen a helyen. az ágy el tt. s úgy tetszett neki.Valami mintha megpattant volna a fejében. hogy teljes súlyával Jeanne-ra . és Maillat összerezzent. A lányhoz lépett. jössz?" A pillanat visszajárt. Jeanne-ra nézett. hogy csak vissza kell emlékeznie arra. Az az érzése támadt. hogy az imént is így nézett rá. és vállon ragadta.

átöleli a vállát. arcát elfedte tenyerével. az ajtóhoz szaladt. a kilincsre tette a kezét. üres tekintettel megállt a kislány el tt. mint ma reggel!" Engedett szorításából. “Nem – mondta alatta egy távoli hang. s fölemelte a fejét. s vadul dulakodik. Nem mozdult. meghallotta-e. – Már vége. Körülöttük szünet nélkül ágyúzott a légvédelem. – Nem megy el? – kérdezte Jeanne. – De hát mi lelte? Maillat nem válaszolt. Maillat végigsimított az arcán. hogy kitépje a kislányt az ágyból. és er szakkal elhúzta kezét az arcáról. A légvédelmi ágyúk tüze olykor-olykor elnyomta. Egész teste görcsösen vonaglott. Jeanne hozzálépett. Majd kisvártatva felkelt. – Nem! Nem!" S Maillat-ban váratlanul felvillant: “Ugyanúgy. Ugyanúgy. s lebocsátott karral. A kislány talpra szökkent. Néhány másodperc telt el. – De hát mi lelte? – kiáltotta ijedt hangon. Maillat olyan sokáig nem válaszolt. aztán megállt. Elengedte Jeanne-t.nehezedik. De a berregés egyre közelebbr l és közelebbr l hallatszott. mint ma reggel. Maillat még egyre ott hevert az ágyon. hogy Jeanne már-már azt sem tudta. Fölöttük feler södött a motorberregés. – Nem megy el? .

mint Atkins. eljutott a lényének egy olyan régiójába. Arca hihetetlenül megdöbbent volt. Telt. Kisvártatva hozzáfűzte: – Gyere. – Talán csak a hajókat fogják bombázni. pihenj le. – Fel kell kelni. múlt az id . hogy a lányka kétségbeesetten viaskodik önmagával. – Ezek k – ismételte Jeanne. Ugyanúgy. A légvédelem szünet nélkül tüzelt. gondolta. mint Atkins. Maillat bólintott. A ház minden egyes közeli becsapódás után megrázkódott. . és le kell menni a pincébe – mondta lázasan Jeanne. sem a mozdulatnak. és felkönyökölt. – Ezek k? – kérdezte a kislány. nem beszélt. – Halkan és er tlenül beszélt. Úgy érezte. Nem mozdult. mint tegnap Atkins az ugrás pillanatában. Ugyanúgy. s Maillat a meg-megremeg ágy mozgásából megértette. mint egy beteg. s Maillat érezte. Jeanne pislogott. Néhány másodperc múlva Jeanne fölemelte a fejét. hogy a kislány reszket.– Nem. Ugyanúgy. Maillat Jeanne felé fordult és ránézett. Egymás mellett hevertek az ágyon. – Meglátjuk – mondta csüggedten. Maillat a tarkója alatt tartotta a kezét. ahol nincs többé értelme sem a szónak. lesütötte a szemét. Maillat behunyta a szemét.

– Keljen föl! Könyörgök. vagdalkoznak. Igen. hogy arca kivörösödik. Mint ma . és le kell menni a pincébe" – gondolta Maillat. Azonnal felkelni és lemenni. s élettelen tömegként." Bólintott. keljen fel! Maillat észrevette. Erezte. S egyszerre úgy rémlett neki." Látta. ilyen veszettül. Hallotta közvetlen közelb l Jeanne hangját: “Fel kell kelni. “Igen – gondolta –. s nem szólt egy szót sem. Aztán a kislány elengedte. ez az. fel kell kelni és lemenni. hogy ismét vállon ragadják. Hallgatta a dörg légvédelmi ágyúkat." Majd azt gondolta: “… a pincébe. Sohase bömböltek ilyen er sen. – Julien! – kiáltotta Jeanne. hogy Jeanne ajka megvonaglik az er lködést l. s megpróbálta er nek erejével fölemelni. fel kell kelni és le kell menni a pincébe. – Kérem. Maillat látta. – Julien! “Fel kell kelni – gondolta Maillat –. “Vagdalkoznak gondolta –. Julien! S hirtelen átölelte a férfi testét. – Julien! – kiáltotta egy hang a fülébe. Azonnal felkelni és lemenni. Julien! Könyörgök. ezt kellene.“Fel kell kelni. hogy Jeanne homloka csupa veríték." Valahogy szárazon és közönyösen gondolkodott. hogy ebben a tébolyult dühben van valami hiábavaló. visszazuhant az ágyra. de csak feküdt mozdulatlanul tovább. – Julien! – kiáltotta Jeanne.

Szemét félig lehunyta. hogy nagyon messzir l tekint Jeanne-ra. mint ma reggel. A kislány az oldalán feküdt." Hallotta. hogy Jeanne összekuporodik.reggel. Ilyen közelr l nézve. s megint csak a nyári bogarak zúgására emlékeztet . Majd azt gondolta: “Ez a rettenetes lárma!" – s kedve támadt nevetni. óriásnak és zavarosnak látszott a szeme. Érezte. Maillat látta. szaporán pislogtak. véget nem ér zümmögést lehetett hallani. Aztán nem hallott semmit. mint amikor az erd mélyér l szólongatják az embert. Maillat elfordította a fejét. Hatalmas dörej valahol egészen közel. mint egy panaszkodó gyerek. s pillái szünet nélkül. szünet nélkül pislogott. – Julien! Jeanne er tlenül. hogy Jeanne-t újból elfogta a remegés. – Julien. A kislány feje búbjáig egyetlen remegés volt. “Sose. sose lesz vége ennek a bombázásnak" – gondolta. mint egy beteg állat. Maillat bólintott. olyan. A házat mintha óriási kéz ragadta s rázta volna meg. Ugyanúgy. hogy Jeanne a fülébe kiáltja: “Julien!" A kiáltás távoli volt és er tlen. Fölöttük a süvítés feler södött. Maillat-nak az volt az érzése. és mer n a semmibe bámult. hogy újból mozog alatta az ágy. s megértette. könnyes hangon szólalt meg. halk. A légvédelmi ágyúk hirtelen elhallgattak. Kisvártatva Jeanne felé fordította a fejét. .

de hiába. hatalmas. Tágra meresztette a szemét. s elérte Jeanne nyakát. – Igen – mondta –. Csak nagyon lassan tudta mozgatni a kezét. Kinyitotta a száját. hogy az ágy kiszalad alóla. – Messzire! Messze ett l a háztól! Maillat mer n a semmibe bámult. “Hála istennek – gondolta –. De minden zavaros és kusza volt. és a semmibe hull. Bal kezével még egyre Jeanne karját szorította. Pokoli robaj. hogy nagyon józanul gondolkodik. Valami iszonyú süvítessél feléjük közeledett.– Miért nem vitt el? – Miért nem vittem el? – ismételte er lködve Maillat. hogy kipihenje magát. rémült. de hangja olyan rekedt volt. mintha hónapok óta nem beszélt volna. igen. A lassúság b szítette. Eltelt néhány másodperc. Jeanne eszel sen hozzábújt. Újra tágra meresztette a szemét. Mellét mintha satuba fogták volna." Úgy tetszett neki. . fekete szeme. el kellett volna hogy vigyelek. Aztán mintha valami mélységbe zuhant volna. és Maillat arca el tt egy pillanatra felvillant a lány rászegez d . – Igen – mondta –. hogy láthassa Jeanne-t. aztán Maillat lassan odahajtotta fejét Jeanne mellé a párnára. többé nem gondolt semmire. mint egy fuldokló. Nem látott semmit. Maillat érezte. a bomba nem a házra hullt. Megállt. Majd újból kinyitotta a száját. Keze újból el resiklott. Csak a légnyomástól d lt össze. Nézte a lányt. Fel akarta húzni a kezét Jeanne vállán át a fejéig.

és leveszi Jeanne-ról a gerendát. Végtére csak nem fog így feküdni egészen estig? Fel fog kelni. Érthetetlen. Jeanne álla fölött megtorpant. Megmagyarázhatatlan lassúsággal. nem szabad elvesztenie a hidegvérét. Úgy rémlett neki. Hullt. Keze csigalassúsággal tapogatózott felfelé Jeanne tarkóján. s nem tudta. mit l kezdett el izzadni. de nem érzett semmi fájdalmat. amely messze van t le. egy gerenda. Nagyon is egyszerű. Ismét tapogatózni kezdett. Zihálva lélegzett. meg kell riznie a nyugalmát. s nem is egészen az övé. két függ leges fal között. hisz ez itt egy fa a bal keze alatt. centiméterenként. nem. Hát persze. Maillat zuhanás közben hátravetette a fejét. S hirtelen eszébe jutott: egy gerenda? Egy gerenda Jeanne fején? Nem. Persze. Persze. hogy nagyon messze van a keze. A falak eszeveszett gyorsasággal távolodtak t le. Különös érzés volt ez: egy kéz. mint egy kút mélyére. hogy mozgatja az ujjait. s ez megnyugtatta. egy gerenda. “Ez meg mi?" – gondolta Maillat. Valahogy nagyon tisztán és hűvösen gondolkodott. hogy lássa az eget. hogy egész teste lucskos. S újból. és kész. mit l izzad így a melle. Fel fog kelni. Egy másodperc múlva a föld megnyílt alatta. “Nagyon nyugodt vagyok" – gondolta.Érezte. Valaminek az éle. hogy Jeanne arcát kereste. s hullani kezdett a semmibe. egyszerű az egész. mintha valami mélységbe zuhanna. s örült. Akadályba ütközött." Mellét mintha még er sebben összeszorították és gúzsba kötötték volna. Többször elismételte magában: “Persze. Feje fölött valahol nagyon messze és . valaminek két éle. “Nagyon nyugodt vagyok" – gondolta. Aztán eszébe jutott.

Egy pillanatra tébolyult remény támadt benne. . Most mintha elhalványult volna. Kezével megkapaszkodott egy kipúposodó földrögben. S ekkor egyszerre valamennyi csillag kihunyt. Ám a föld elmorzsolódott. szétmállott a kezében. De Maillat nem tudta.nagyon magasan kis csillag-kört pillantott meg. Szétvetette a karját. hogy már csak néhány perce van hátra.