You are on page 1of 455

Borítószöveg
A harminchat éves Marian élete látszólag maga a tökély, és erről
nemcsak a környezetét, de magát is sikerült meggyőznie. Egy
sikeres tévésorozat producereként áloméletet él New Yorkban,
gazdag és befolyásos vőlegénye mellett.
Azonban egy este elegáns lakásának küszöbén ott áll egy
kamaszlány: Kirby. Azért jött, hogy megismerje az édesanyját.
Marian

tökéletesnek

látszó

világa

fenekestül

felfordul.

Szembesülnie kell a tizennyolc éve eltemetett titokkal, szembe
kell néznie azzal, amit el akart felejteni.
Miközben Marian lassan megismeri a lányát, Kirbyt, ráeszmél,
hogy élete egyáltalán nincs sínen: hogy változtatnia kell, azt kell
tennie, amit a szíve diktál. Eközben Kirby, aki bár a fejébe vette,
hogy felkutatja vér szerinti szüleit, megtapasztal egy, az övétől
eltérő, teljesen más, izgalmas világot, és rájön, hol az igazi
otthona.
Lélekmelegítő, ámde izgalmas fordulatokkal teli történet arról,
mi az igaz szerelem, mit jelent a hovatartozás és a láthatatlan
kötelék.

EMILY GIFFIN

Láthatatlan kötelék

TERCIUM

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Where We Belong
St. Martin’s Press
New York
Copyright © 2012 by Emily Giffin

Fordította: Pavlov Anna

ISBN: 615 528 55 92

Translation copyright © Pavlov Anna, 2014
Hungarian edition © Tericum könyvkiadó, 2014

Első fejezet

Marian
Tudom, mit szoktak mondani a titkokról. Nemegyszer hallottam
már. Azt mondják, hogy a titkok kísértenek, és nem hagynak
nyugodni. Hogy megmérgezhetik a kapcsolatokat, és viszályt
szíthatnak családokban. Hogy a végén csak az ment meg a rád
nehezedő súlytól, ha elmondod az igazat. Lehet, hogy ez így van
bizonyos emberek és bizonyos titkok esetében. Én azonban meg
voltam győződve róla, hogy kivétel vagyok, ezért eszembe sem
jutott, hogy akár csak egy morzsányit is eláruljak bárkinek is a
közel két évtizedes titkomról. Sem a legközelebbi barátaimnak,
sem a barátomnak, Peternek. Még a legőszintébb vagy a
legintimebb pillanatainkban sem. Az apám egyáltalán nem tudott
róla, és az anyámmal sem beszéltem a dologról, pedig ő volt az
egyetlen, aki mellettem állt, amikor a dolog történt. Mintha
hallgatólagosan mindketten némasági fogadalmat tettünk volna,
mert csak így lehetett továbblépni, túlélni. Sose felejtettem el,
ami történt, beleégett az emlékezetembe, ugyanakkor szentül
hittem, hogy a múlt az tényleg a múlt.
Pedig tudnom kellett volna. Komolyan kellett volna vennem
azt a mondatot azon a tikkasztó nyári éjszakán, majdnem húsz
évvel ezelőtt: Elfuthatsz, de nem menekülsz.

Azonban nem az a mondat, nem az az éjszaka, és nem is a
titkom jár a fejemben, amint Peterrel a Bleecker Streeten
bandukolunk. Istenit vacsoráztunk kedvenc éttermünkben, a
Lupában. A tél, bár többször próbált visszatámadni,
végérvényesen visszavonult, és a balzsamos tavaszi estét még
melegebbé teszi az az üveg Barolo, amit Peter a vacsorához
rendelt. A sok dolog közül ez az egyik, amit csodálok benne: a
kifinomult ízlése, mely egy mély meggyőződéssel társul,
miszerint az élet túl rövid ahhoz, hogy középszerű borokat
igyunk. Semmiben sem tűri a középszerűséget. Túl kedves és túl
keményen dolgozik ahhoz, hogy bárki is sznobnak gondolja.
Gondosan kerüli a vagyonkezelői alapbeli ismerőseit, akik
semmit sem tettek le az asztalra és semmit sem értek el önerőből,
ugyanakkor van benne egyfajta kiválasztottságtudat, miután
világéletében előkelő körökben mozgott. Ami engem illet, nem
érzem magam kényelmetlenül ezekben a körökben, de mielőtt
összejöttem volna Peterrel, kizárólag a szélét láthattam. Peter
viszont belevitt ennek a világnak a forgatagába, a jachtokkal,
jetekkel és a Nantucketben meg a Karib-térségben vásárolt
nyaralókkal együtt.
– Végre-valahára! – mondom. – Se hólé, se latyak. – Örülök,
hogy végre magas sarkút és kardigánt viselhetek az ormótlan téli
csizma és pufi télikabát helyett.
– Tudom… Quel soulagement! – dünnyögi az orra alatt Peter,
és átöleli a vállam. Ő az egyetlen férfi az ismerőseim közül, aki
nem hangzik irritálóan fellengzősen, ha franciául szúr közbe egy
szót vagy mondatot, talán mert egy francia kifutómodell és egy

amerikai diplomata fiaként gyerekkorának nagy részét Párizsban
töltötte. Még tizenkét évesen is, miután a család az Államokba
költözött, otthon csak franciául szólalhatott meg, így nemcsak a
francia kiejtése, de a modora is makulátlan.
Elmosolyodom és a széles vállához dörgölöm az arcom, ő pedig
egy puszit nyom a fejem búbjára. – Na és most merre, Champ?
Akkor ragasztotta rám ezt a becenevet, mikor a harmadik
randinkon kárörvendő vigyorral az arcomon porrá aláztam
Scrabble-ben. Nevettem, majd elkövettem azt a végzetes hibát,
hogy elmeséltem, hogy gyerekkoromban volt egy kutyám, egy
csokoládészínű labrador, aki vak volt és sánta, így a Champ,
vagyis Bajnok nevet kapta. A „Marian” hamar kiszorult Peter
szótárából, csak akkor nevezett a nevemen, ha nagy ritkán
veszekedtünk.
– Desszert? – javaslom, amint befordulunk a sarkon. Hosszan
tanakodunk, hogy egy cupcake-et együnk-e a Magnóliában vagy
cannolit a Roccóban, de végül úgy döntünk, hogy egyikből sem
férne már belénk egyetlen falat sem. Meghitt csendben
sétálgatunk a Village-ben. Kávézók és bárok, elégedettnek látszó
emberek mellett haladunk el. Majd, mámorosan a bortól, a
tavaszi levegőtől és Peter kölnijének illatától, magam sem értem,
hogy miért, egyszer csak megkérdezem:
– Mikor házasodunk össze?
Harminchat éves vagyok, Peterrel két éve vagyunk együtt.
Miért ne juthatna eszembe ez a kérdés? Ráadásul a barátaim is
állandóan ezzel bombáznak. Azonban Peternek ma este először
rukkolok elő a dologgal, és nyomban meg is bánom a

fegyelmezetlenségemet. Összefonom magam előtt a karom, így
várom a visszautasító választ. Érzem, hogy Peter keze egy
pillanatra megfeszül a vállamon. Nem biztos, hogy ez rossz jel,
győzködöm magam, talán csak rossz volt az időzítés. Még az is
megfordul a fejemben, hogy Peter esetleg már gyűrűt is vett,
most azonban inkább visszavonulót fújok.
– Csak vicceltem, felejtsd el – mondom, és erőltetetten
felnevetek, amitől az egész még kínosabbá válik. Mint amikor
valaki vissza akarná vonni az imént kimondott „Szeretlek”-et,
vagy meg nem történtté próbálná tenni az egy éjszakás kalandot.
Lehetetlen.
– Champ – szól Peter, majd rövid szünet után így folytatja –,
olyan jól megvagyunk így is.
Még akár jól is eshetne, amit mond, csakhogy nem ilyen
válaszra vágyom. Nem bírom megállni, hogy ne mondjak rá
valamit. – Így is? Pontosan hogy is így? Status quo örökre?
Döntsük le a Városházát, úgy sincs rá szükség? Valami köztes
megoldás? – A hangom játékos, és Peter megragadja az alkalmat,
hogy másra terelje a szót.
– Mit szólnál ahhoz, ha mégiscsak ennénk egy cupcake-et? –
mondja.
Nem

mosolygok,

és

az

olasz

loafer

cipőjébe

rejtett

gyémántköves gyűrű víziója halványulni kezd.
– Csak vicceltem – mondja, és szorosabban magához ölel. –
Ismételd meg a kérdést.
– Mikor házasodunk össze? – ismétlem. – Egyáltalán…
megfordult ez valaha is a fejedben?

– Igen. Persze…
Ott érzem a folytatásban azt, hogy „de”, akárha esőcseppeket
éreznék az arcomon egy fülsiketítő mennydörgés után. És
természetesen Peter így folytatja: – De a válásom még nem
egészen fejeződött be…
Újabb kitérő válasz.
– Oké – bólintok. Vereséget szenvedtem. Peter elbűvölten az
elsötétített kirakatot nézi, ahol az üveg mögött márkás írószerek,
papíráru meg gyönyörű Montblanc töltőtollak sorakoznak.
Megjegyzem magamnak, hogy majd veszek neki valamit ebben a
boltban. Peternek nehéz ajándékot venni, egyrészt mert mindene
megvan, másrészt mert annyira kifinomult az ízlése. Kapott már
tőlem mandzsettagombot, mindenféle elektronikus kütyüt,
hétvégi kiruccanásokat a vadregényes New Englandbe, sőt még
egy legóból összerakott jávorszarvast is, ami szeretett Dartmouthának nem hivatalos kabalája.
– De hiszen a házasságodnak Robinnal már réges-rég vége.
Több mint négy éve nem éltek együtt.
Ez az érv nem először hangzik el, igaz, más kontextusban
szokott, inkább olyankor, amikor baráti házaspárokkal vagyunk
együtt, és főképp azért, nehogy bárki is bűnbaknak gondoljon,
titkos szeretőnek, aki behálózta, majd szépen elrabolta az ártatlan
férjet a családjától. Nem úgy, mint sok, kifejezetten nős pasikra
specializálódott barátnőm, én sosem viszonoztam még egy
mosolyt vagy egy kacsintást sem olyan férfi esetében, akinek
karikagyűrűt láttam az ujján. Még a Peter előtti időszakban sem
toleráltam a rejtőzködést, a játszmázást, az elkötelezettségtől való

Másfelől egyfajta pragmatizmus volt. Los Angelesbe költöztem. nem is nagyon érdekelt az egész sorozat. Miután lediplomáztam a New York-i főiskola film szakán. Ez részben elvi kérdés volt nálam. és visszaköltöztem New Yorkba. és állandóan állt a bál. és az igazat megvallva. Az az út nem volt könnyű. ami alapot adott az önbecsülésemnek. Brooklynban. és szabadúszóként írogattam különböző sorozatoknak. éppúgy. és főleg.fóbiás rettegést vagy – legalábbis Manhattanben – a járványos Pán Péter-szindróma bármilyen másik tünetét. hogy közben nem volt magánéletem. úgymond gyakorlatiasság. mivel rengeteget tanultam. Egy idő után azon kaptam . úgy. Volt egy kedvenc helyem. és hittem abban. úgy. hogy meg is tudom szerezni pusztán az elhatározásomnak és az erőfeszítéseimnek köszönhetően. Másfél évnyi ide-oda rohangászás után. ahogy a tévés karrieremet is építettem. segédforgatókönyvírói állást kaptam egy kórházi sorozatban. hogy egyetlen sort sem írtam a sorozatban. Otthagytam a biztos állásomat. ahol egy barátságos kis lakást béreltem a Park Slope-ban. és szép lassan feltornáztam magam főszerkesztői pozícióba. Az Aggie’s nevű kávézót négy fivér vitte. ott szerettem a legjobban írni. remek kapcsolatokra tettem szert. Hogy ki tudjam fizetni a számláimat. kit akarok. kicsit eladtam a lelkem az ördögnek. Hatalmas előretörést jelentett. a harmincas nő életvezetése. Így aztán eljött az a pont. Pontosan tudtam. és produkciós asszisztensként dolgoztam egy kérészéletű nickelodeonos tinisorozatban. A feszültséget zömmel a fivérek feleségei és az ír származású anyjuk szították. hogy mit akarok. amikor már mertem kockáztatni.

és új arculatot teremtsen. hogy főnökkel sosem kezdek viszonyba. és amúgy is. Az álmom valóra vált. kvázi megmentőként érkezett a mienkhez. záporozni kezdtek az ajánlatok. és egyszer megfogadtam. de hittem benne. Végül azt az ajánlatot fogadtam el. Az ügynököm is hitt bennem. hogy Peter nem közvetlen felettesem. hogy a történeteimmel és a karaktereimmel létre tudok hozni egy lenyűgöző világot. És voilà. A sorozatom egészen jó nézettségnek örvendett. mint akkoriban sok minden a televízióban – régi vágású volt. hogy átstrukturálja a gyenge lábakon álló pénzügyeinket. mely kevesebb pénzzel kecsegtetett (de még mindig elegendővel ahhoz. melyben a kávézót a mai Brooklynból a hetvenes évek Philadelphiájába helyeztem. sem trükkös. hogy esetleg ugródeszkának akarnám használni.magam. hogy ezúttal kivételt teszek. aki egy másik csatornától. így született a South Second Street. viszont a kreativitás szabadságával. én sem állok a ranglétra alsó fokán. Főproducer lettem. a nagyra tartott televíziós producer. gyakorlatilag a főnököm. Majd egy munkával teli év múlva megismerkedtem Peterrel. és az ő történeteiket fabrikálom. így senki sem vádolhatott azzal. Egy sorozat megalkotója. Azonban amikor egyik reggel összefutottam vele az irodaépületünk földszintjén levő Starbucksban. hogy félreteszem a megbízásaimat. Ő lett az új vezérigazgató. úgy döntöttem. A sajtóból és a szakmából már ismertem a nevét: Peter Standish. hogy Manhattanbe költözhessek). és miután szétküldte a szinopszisomat az összes tévécsatornának. Azzal érveltem magamban. Nem volt magasröptű. .

– Hát nem. aki a levegőbe beszél – ami nem annyira .Amint ott álltam Peter mögött a sorban. szép formájú állára. hogy hány éves – negyvenhét –. a probléma persze teljességgel elméletinek látszott. nem igaz? Szerényen bólintottam. De nem is szűnt meg. hogy megismerhettem. még a keze is. Idáig szerencsénk volt. Valahogy zsigerileg éreztem. vajon mit rendel („duplahabos cappuccino extra szárazan”). mint amilyennek a képeken láttam. hogy sosem látta a sorozatomat vagy sem. amíg a barista elkészíti a tejeskávémat. Végül is bevallotta az igazat. viszont egy abszolút „foglalt férfi vagyok”-benyomást keltett. és mégis őszintén. hogy Peter nem az az ember. de a hezitálásában ott volt a válasz. igazából mindene nagy volt. hogy még ma este megnéz egy epizódot. Láttam rajta. majd megvárta. Magasabb és széles vállúbb is volt. Mindenesetre megkopogtattam a vállát. hogy nagyobb legyen a nézettségünk… Látta a sorozatot? Merészség volt ilyesmit kérdezni valakitől. – Pokolian kemény munkát végez abban a sorozatban. ki vagyok itt a cégnél. miközben igyekeztem nem figyelni az elegáns öltönyére és a frissen borotvált. bemutatkoztam és röviden összefoglaltam. De többet is tehetnénk azért. és a fülemet hegyeztem. – Örülök. aki mégiscsak a főnököm. és egyúttal megígérte. Nem viselt karikagyűrűt (ezt rögtön kiszúrtam). bevallja-e. de azzal a sok sötét hajával fiatalabbnak látszott. hogy nem tudja eldönteni. amelyben az extra száraz duplahabos cappuccinóját fogta. Marian – mondta sármosan. Valamilyen szájtról már tudtam.

hogy nem a szokások rabja. amikor egy ismert sztár helyett őt választottam a főszerepre – produceri pályafutásom egyik legjobb döntése volt ez. 7. ráadásul olyasvalakivel. Vajon nem volt véletlen az ő részéről sem. de ezúttal tejszínhabbal. – Most legalább tudja. Másnap reggel mindketten pontosan ugyanabban az időben. izgalmas forgatókönyv. abban a pillanatban a vonzalom nem tűnt teljesen egyoldalúnak. És remek színészi munka. holott a félénkség egyáltalán nem volt jellemző rám. és megint csak dupla cappuccinót rendelt. hogy csütörtök esténként van – közöltem. Az az Angela Rivers egy nagyágyú. Ha érzékeim nem csaltak. hogy az arcom felragyog. . azt. pláne a munkahelyemen. Imádtam – jelentette ki.50-kor bukkantunk fel a Starbucksban. és éreztem. és hirtelen azt éreztem. ami azt sugallta.jellemző a showbusinessre. – Köszönöm – biccentettem. hogy van kémia. Jól látom? – A fiatal. ami csak úgy hemzseg az egomániás férgektől. vonzódom ehhez az emberhez. Már rég éreztem hasonlót. mi a véleménye? – kérdeztem némileg félénken. aki papírforma szerint a nők álma. akit vörös hajzuhataga miatt gyakran Lucille Ballhoz hasonlítottak. – Átgondolt. feltörekvő főszereplőnkről beszélt. A szereplőválogatás során merész és kockázatos döntést hoztam. mint ahogy az enyémről sem? – Na. – Megnézte? – Igen.

– Egy presszó délután – tanácsoltam. hanem interneten az összes előzetest. melyben egy könnyű szövésű fekete barett rejtőzött. – Fél öt tájban? A torkomban dobogott a szívem. hogy csak négy órát aludtam emiatt az éjjel. aki tud ilyet viselni. Végtelenül hosszú percek teltek el. – Jól hangzik – kacsintott rám. mire fél öt lett. Peter bólintott. habár a látszat kedvéért úgy tettünk. és nem csak a szájával –. amint a lift felé igyekeztünk. egy csomag érkezett futárral a Barneys-től. – Varázsszer. hogy kifejtettem. Szóval szeretném megköszönni. és boldog voltam. – Szerintem az Emmy borítékolva van számára. és nekem is a fülemig ért a szám. – Nagyon szívesen – felelte. – Köszönöm – hebegtem. nem sokkal azután. és hallani lehetett. mennyire szeretem a kalapokat. – Nagyon tetszik – mondtam. – És még azt akartam mondani – mosolyodott el. Majd egy szép napon.” Azon nyomban felhívtam a közvetlen számán.– Igen – feleltem. . hogy ő és nem valami titkárnő vette fel a telefont. hogy nem csak az esti adást néztem meg. az egyetlen lánynak. A rituálénkká vált. valamint egy kártya: „Mariannek. És az egész első évadot. Elnevettem magam. hogy fülig ér a szája. mintha véletlenül futottunk volna össze. Bólintottam. És ez így ment több héten át.

hogy jobb. mint az. Bár nem voltunk Emmyre jelölve. És tényleg tetszik a barett. összeszorult a gyomrom. és hálát adtam magamban az égnek. hogy nem málnapiros. egy secondhandben vettem. egy kis semmiség. És annak is örülök. és arra is. jelentős shownak számítottunk. hogy mikor hív el végre igazi randira. hogy elpirulok. amit a mai napig nem töröltem ki az iPhone-omból: „A ruhád észbontó”. elpirultam. mind a vörös szőnyegen. Megfordultam Peter irányában. hosszas hezitálás után nem feketét. – Á. bár kicsit meleg van már hozzá… Nevettem.– Na és a kártya? Nem gond. ekkor jött a másik sms: „Bár sokkal jobban nézne ki melletted a padlón.” . A. Kezdtem beleszeretni. hogy „lánynak”? Vacilláltam. hanem egy smaragzöldet választottam. hogy végül is megvettem azt a méregdrága Alberta Ferretti ruhát. hogy azt írtam. Mindez arra utalt. – Nincs bajom a „lánnyal”. mígnem egy üzenetet kaptam tőle. de aztán úgy döntöttem. Időközben már suttogtak rólunk Peterrel. L. sőt. nyilván a délutáni kávézgatásaink miatt. mind a partykon. Három nappal később Los Angelesbe repültünk stábostul egy különgéppel. hogy „nőnek”. Éreztem. Sosem éreztem magam ennyire jól a munkát illetően. és csak arra tudtam gondolni. Mosolyogtam. Szeretném magán látni.-ben azonban profin viselkedtünk. hogy nem vagyok közömbös. hogy van lelke.

lényünk legmélyén . Biztos voltam benne. a színészek körüli pletykákról. Csak álltunk egymással szemben. Peter mesélt tizenhárom éves Aidan fiáról és a válásáról. merre – fele utaztunk a világban. és minden további pohár pezsgővel ez az érzés csak fokozódott. hogy az asszony egy gonosztevő volna. más alkalommal felgyalogolt a Pacaya vulkánhoz Guatemalában. míg én általában kerültem a konfliktusokat és kitartottam amellett. Mindazonáltal. 732-es szoba. addig Peter az egzotikus kalandokat kereste: egyszer keresztülbiciklizett az Aranyháromszögön Thaiföldön. Az utazást tekintve meglehetősen különböztünk.Még jobban elpirultam. hogy nem kérdezek semmit. és vigyorogtunk. és mindenféléről beszélgettünk: a televízióban uralkodó állapotokról. semmivel sem utalt arra. Annak ellenére. és már fenn is voltunk a szobájában. kedvenc városainkról és szállodáinkról. Újabb sms érkezett: „Megígérem. hová szeretnénk egyszer még eljutni: szó szerint és a hivatásunkban. ami működött. meg arról. míg én a Karibi-szigetvilágot szerettem vagy a kiruccanásokat nagyobb európai városokba. a mi csatornánkról. hogy az exfeleségét „felperes”-nek nevezte. és megráztam a fejem. mint ahogy más válófélben levő férfiak teszik általában. ami persze idővel meghozta a gyümölcsét. a vezetőségen belüli drámákról.” Alig telt el tíz perc. A pezsgő a fejünkbe szállt. mint például Róma vagy Párizs. azonban Peter visszafogottan viselkedett. ha odafenn találkozunk. az én sorozatomról. Beszéltünk arról. hogy azonnal megcsókol. Az üzleti életben is nagyobb kockázatokat vállalt. És ez nagyon-nagyon tetszett. amitől teljesen odavoltam.

Peter megfogta a kezem. hogy majd megmutassam leendő gyerekeinknek. mintha bosszantana a dolog. Pár perc múlva jó éjt. mégpedig úgy. amint oldalról Peterre sandítok. hogy én is csak olyan vagyok. mint Peter. Igen. imádtuk New Yorkot és mindent. Egyik este lefotóztak bennünket vacsora közben. hogy igaz legyen. a szívem mélyén azonban imádtam az egészet. mindketten az „élni és élni hagyni” filozófiát követtük. amikor a hajnal rózsaszínűvé festette a kaliforniai égboltot. ahogy évek óta senki. majd nevetve jó reggelt kívántunk egymásnak. hogy már csak egymással vagyunk elfoglalva. Aztán. magához húzott. Lehet.nagyon is hasonlítottunk: egyformán törekedtünk a tökéletességre. hogy igaz. amit a Nagy Alma nyújtott. Még azt is megkaptuk. lehet. miközben kéz a kézben befordulunk a sarkon. sőt el is raktam az újságot. intelligens és gondoskodó – nagyon közel a számomra tökéleteshez. Erre gondolok most. magabiztos. nem elégedtünk meg a közepessel. hogy tényleg túl szép volt minden. hogy egyszer majd találok egy olyan férfit.” Rengetegen felhívtak. barátok és ismerősök egyaránt. hogy el sem hittem. mint a többi nő: akik várnak és . én meg úgy tettem. pedig mindig is tudtam. majd a közös képünk megjelent a Page Sixben ezzel a szöveggel: „Szerelem a négyzeten: a tévés vezér Peter Standish és a producer Marian Caldwell. Minden annyira szép és jó volt. hogy csak húzzuk az időt. Peter jóképű volt. Néhány héten belül stabil párt alkottunk. hogy ennél jobb már sosem lesz. Lehet. az ölébe ültetett és megcsókolt. Lehet. láttam-e a fotót az újságban.

Iszonyúan fáradt vagyok – hazudom. – Oké. Marian. És szeretlek. – Marian. Érzem. Ott a munkám. ne csináld ezt – tiltakozik nem túl meggyőzően. de most idegesít. – Akkor beszélgessünk tovább. és hosszan néz rám. nem? – Rendben. Hangja inkább beleegyező. Még csírájában elfojtom előtörni látszó büszkeségem. Rá is haragszom. kicsit sem. – Kifújja a levegőt. de leginkább magamra. ha erre célzol. – Hazamegyek – közlöm hosszú csend után. Itt vagy te. amit egyébként nagyon szeretek benne. amiért nem vagyok hajlandó szembenézni azzal. sem manipulatívnak. – Ne bolondozz! Tényleg? – kérdezi Peter. és elveszem a kezem. De ezt te is jól tudod. kimért. Peter esetében kiváltképp nem. kérlek. hogy ha valaki kerül egy témát. hogy legyen még egy gyereked? Peter felsóhajt. – Tényleg. megfordul. .beletörődnek. – Semmi sem hiányzik az életemből. Ez a két kártya sosem működik egy kapcsolatban. megáll. Ott van Aidan. Odavagyok érted. nem harcol. Akkor hát… el tudod képzelni. Hirtelen megáll. Peter mindig olyan összeszedett. hogy a bejelentésem nem hangzik sem önsajnálkozónak. Az élet szép. újra nekiveselkedik. hogy újra megnősülsz? Vagy. annak igenis megvan az oka. és csak remélni tudom. beszélni kezd. – Mit ne? Nem csináltam semmit… Csak beszélgettünk. amint hatalmába kerít a csalódottság és a düh. miközben megfogja mindkét kezemet.

miközben tudom. milyen könnyű lenne megbékítenie valami nem egészen konkrét ígérettel. és próbálom megőrizni az erős. és igyekszem kerülni a szemkontaktust Peterrel. Nem kell gyűrű. hátha mond mást is. Igen. ahogy kibékülünk. de abban biztos vagyok. Várok. amint egyszer csak két taxi is felbukkan nem messze tőlünk.Várok. hogy téged igen. szeretkezünk. majd az Upper East Side felé vesszük az irányt. Ehelyett gyámoltalanul néz rám. ha biztos lehetek benne. amint szinte futok az előszobába. Nyilván csak véletlen. és megnyomom a beengedőgombot. mit akarok a jövőben. Ha. és azt sem kell megígérnie. hogy boldog légy. erőltetetten elmosolyodom. Egyszer csak megszólal a kaputelefon. Mondjon valamit. Leintem az elsőt. Bármit. miközben rettenetesen sajnálom magam. ahol lakom. és arra gondolok. mint például: Nem tudom pontosan. nem kell semmi. független nő látszatát. Mély lélegzetet veszek. Rendben? – mondom. Ezt fogom mondani. hogy nem vagyok az. Vagy: Semmi sincs kizárva. mint én. de ezúttal jelnek vélem. Beülök a taxiba. amit kicsit szégyellek is. hogy ő is akar gyereket. Közben elképzelem. Lelkemet boldog megkönnyebbülés tölti el. sőt. Peter. megbeszéljük a jövőt. Félóra múlva felveszem a legkényelmesebb és a legrégibb pizsamámat. akárcsak én. – Holnap beszélünk. Vagy: Azt akarom. ő . miközben elindulunk. amit nem viszonzok. és összepréselt ajkakkal. majd gyors puszit nyom az arcomra. hogy ugyanúgy érez. becsukom (nem becsapom!) az ajtót. Peter bólint.

is azt akarja. és a fordulóban nem Petert látom. Ami nem azt jelenti. ha nem is igazán elálló. ki ő és miért jött ide. békejel medál a nyakláncán. így beszélni sem tudok. – Szia – szólítom meg. rossz emeleten szállt ki a liftből. Az enyém is hasonló. hogy nem egy hippifajta. . Karcsú. hanem épp ellenkezőleg: így szárnyal az ember. arra gondolva. Úgy van felöltözve. ami arról árulkodik. te… ? – Próbálok megszólalni. A füle. mégis némileg fura szögben áll a fejéhez képest. de nem kapok levegőt. sápadt. megjegyzem. Hogy el se tudja képzelni. ha szeret valakit. hogy leragadtunk. – Keresel valakit? Megköszörüli torkát. Azonban van valami a kisugárzásában. és a füle mögé tesz egy piszkosszőke hajtincset. lelógó hátizsák. hegyes orra van. Kissé szögletesek a vonásai. hogy talán eltévedt. és abban a pillanatban pontosan tudom. keskeny az arca és pici. netán házal valamivel. egyik lábáról a másikra lép. hogy külön legyünk. A lány fekete bakancsának az orrát bámulja. az írisz körül fekete kerettel –. milyen különleges színe van a szemének – kékesszürke. Azonban néhány másodperccel később kinézek. hanem egy fiatal lányt. hogy együtt éljük le az életünket. – A nevem Kirby Rose – böki ki végül. mint egy tipikus tinédzser: hatalmas. a tartásában. Amikor a tekintete újból találkozik az enyémmel. – Szóval. egész csinos – vagy legalábbis az lesz néhány éven belül. majd halkan és kissé rekedten megkérdezi: – Maga Marian Caldwell? – Igen – felelem várakozásteljesen.

és egészen kicsit bólint. melyekről álmodtam és melyektől rettegtem az elmúlt tizennyolc évben. ön az anyám. melyeket már sokszor elképzeltem.Álla megremeg. majd tenyerét megtörli a farmerjába. hogy zakatoló szívem szétszakad. Dermedten állok. . próbálom felfogni a szavakat. mely a bal térdénél ki van kopva. Majd. a lány kimondja: – Ha nem tévedek. amikor épp úgy érzem.

pucéran rohannak végig az utcán. A medencénk szélén ejtőztem egy fehér bikiniben. mint az összes műsorvezető. Nyilván csak hülyéskedtek.Második fejezet 1995. Akkor. Ennyire forró nap talán még sosem volt Chicagóban. A higany szála máris negyvenegy fokra futott. tényleg azt gondolom. Épp a Kevin és JoBo voltak adásban. melynek hétszázötven ember esett áldozatául. . bűntetteket követnek el. és arról beszéltek. amit a Victoria’s Secret katalógusból rendeltem. tizennyolc évesen hallgattam. legalábbis a B96-on. hogy a hőségtől az emberek őrült dolgokat művelnek: szerelembe esnek. A rádióadókon is ez volt a fő téma. mint az iráni krízisről vagy a boszniai háborúról. húsz évvel ezelőtt. Ez a hőségrekord azóta sem dőlt meg. és a továbbiakban akár negyvennyolc fokra is lehetett számítani. Janie-ék házában történt. július 14. ami aznap a legjobb barátnőm. Aznap már délelőtt is tikkasztó meleg volt. Teljesen másképp alakult volna minden. és melyről nagyobb betűs hírek jelentek meg az újságokban. hogy a hőség – legalábbis részben – felelős azért. mindenki csak a hőségről beszélt. ha egy másik évszak vagy akár egy átlagos nyári nap van. de ahogy visszagondolok arra a napra. amit abban az időben.

Elsősorban az alkohol. amit még mindig adtak a tevében. Ezt a képet sok srác próbálta kialakítani magáról. és olyankor hosszabb-rövidebb időre magával vitte Conradot is. a nem túl hosszú. Conrad apja nyugalmazott színész volt. Kézzel sodort cigit szívott. attól függően. melyet Janie is elismert. Időről időre elruccant L. hogy Conrad úgy énekel. Conrad azonban nem tett semmit ezért. ami várt rád. Ilyennek látszott és kész. Na és persze a fő tényező: maga Conrad Knight. A hiányzások és a nem túl fényes iskolai eredményei ellenére Conrad okos volt és úgymond világi. Ehhez jött még az az érzelmi kavalkád. aki valamikor egy szappanoperában játszott főszerepet. amit az érettségi izgalma és az előttem álló Élet váltott ki. azonban Conrad olyan srác volt. amit éhgyomorra hörpintettem fel. valamint a dátum. és egy rockbandában játszott. a szülőváros unalma és a jó. különösen az a négy epres Boone’s Farm cooler. kicsit sem hagyott hidegen szexi kékesszürke szeme. valamint egy reklámban is szerepelt. Alkarján egy tetoválás volt. és bevallom. aki valamennyire mindenkinek a típusa. vagy legalábbis tökéletesen közömbös a . Néhány lánynak hamis személyivel sikerült bejutni a koncertjeikre. anyja nevének kezdőbetűi. majd arról áradoztak. és hogy egyszer nagyon híres lesz. ki voltál. amikor a végzetes autóbaleset érte.vagy balszerencse.-be meghallgatásokra meg castingokra. mindenki kedvenc bűnbakja. A. mint Eddie Vedder.Persze más tényezők is közrejátszottak. Conrad titokzatosnak és veszélyesnek látszott. Conrad nem volt éppen a típusom. sötét haja és a karakteres arcformája. egy régi fekete Mustangban furikázott.

Azonban Conrad közömbössége nem volt drámai. – És különben is. mely Janie emeleti szobájának ablakából szólt egy hangfalból. mit keresel egy ilyen buliban? . – Helló. Conrad – mondtam. Pepperjéből. só és Kalvin Clein Eternity kölnijének egyvelegét. kicsit sem hasonlított azokra a jól fésült srácokra. és útjaink semmi szín alatt nem keresztezhették egymást. Legalább a fele gimi odacsődült hozzájuk. mintegy egy hosszú beszélgetés befejezéseképpen kiejtette azt a bizonyos mondatot. csak éppen két különböző világba tartoztunk. miután híre ment. Néha egymásra köszöntünk a büfében. és belélegeztem bőrének illatát: cédrus. Félmosoly volt a válasza.középiskola társadalmi rendje iránt. Mialatt kortyolt egyet a Dr. és öntudatosan belibbentem a házba Sarah McLachlan „I Will Remember You” című számára. akikkel a középiskola alatt randiztam. mégis. de nem menekülsz. de általános óta igazából egyszer sem beszéltünk. ha már itt tartunk. melyet újra és újra felidéztem az elkövetkező években: – Elfuthatsz. nem túl ápolt bőrét. amitől végképp különlegesnek tűnt. amikor belefutottam Janie-nék kertjében. hogy aznap este lesz köztünk valami. – Ki akar elfutni? – vágtam vissza. majd. valami a szemében azt sugallta. gyorsan szemügyre vettem az arcát. hogy a szülei elutaztak. Conrad közönyös arcot vágott. de rám se. Egy szóval. nem volt benne semmiféle konfliktus. – Marian Caldwell – jelentette ki Conrad.

amikor hazafele jöttünk arról a kirándulásról. . ahol csupa népszerű ember van. de Janie mondta. bizonyára a magas páratartalomtól. Megérintettem az alkarján a tetoválást. hogy mit keres egy olyan buliban. és közben a csuklójára nézett. mint szokott. Birkenstock papucs. hogy látta őket a plázában. ami hullámosabb volt. amitől a levegő olyan sűrű volt. – Na és mi van veled? – kérdezte. mintha Braille-írást tapogatnék. Akár azt is kérdezhettem volna. A buszon. tényleg beszélgettünk. azt hittem. és mindjárt előbújnak valahonnan röhögve a haverjai. vagy a barátnője jön vissza a mosdóból. – Téged kereslek – felelte.A mai napig összerándulok. egy másik gimibe járt. ha lett volna rajta óra. és hirtelen nagyon merésznek éreztem magam. már amennyire egy szürkéskék szem elsötétülni képes. hogy úgy éreztem. köztük jómagam is. csak szívat. ha eszembe jut a hülye kérdésem. – De hisz negyedik óta egy suliba járunk! – Hat éve beszéltünk utoljára – mondta. és a csaj pont úgy nézett ki. mint Kate Moss: rikító színű felső. Körbenéztem. – Mármint. de teljesen józan is. – Mármint mi történt az elmúlt hat évben? – Hat évben? – kérdeztem vissza. hogy nem csak teljesen egyedül volt. és beletúrt a hajába. mintha vízben taposnánk. és tekintete elsötétült. – Akkor most megtaláltál! – nevettem. Sose láttam a barátnőjét. hosszú virágmintás szoknya. és megállapítottam. mintha az óráját nézné.

csak ezt az egy női rendezőt ismerem. – De már nem akarok tengerbiológus lenni. és ezt meg is mondtam neki. mígnem előrukkolt a hír forrásával. hatodikban volt. és azt mondtad. míg róla azt. már emlékszem! Azt írtad. ahol hatalmas dolgokat fogsz véghezvinni. hogy elhúzol innen. Biztos arra is emlékszik. És nem felejtettem el a hazafele utat sem. amikor elmentünk egy akváriumba. – Tudom. Döbbenten néztem rá. Na és hová? – Csak elhúzok innen a francba. . – Megfelezted velem a Twixedet. – Az évkönyv.” Elég vicces. hogy tengerbiológus akarsz lenni.A.” – Ja. és híres leszel. Sheddből – bólintottam. hogy szép a szeme.-be vagy New Yorkba. Ennyi. aztán L. majd egyszer csak bevillant. hogy üresen hagyta az évkönyvben a jövőre vonatkozó részt. hogy rólam azt gondolták. Igen. aztán filmszakra. Michiganbe mész. Még szélesebb mosolyra húzta a száját. – Tényleg! – nevettem.– Igen. Egy új Nora Ephron… ööö… azt hiszem. hogy csupán két szót írt oda: „Elhúzok innen. és egy pillanatra ismét tizenkét évesnek látszott. – És te hová mész tovább? – kérdeztem. és először arra gondoltam. nem? – Aha – feleltem. Elfelejtetted? „Terveim a jövőre. Conrad elmosolyodott. megvalósítom a tervemet.

és hátranyúltam. mintha valami teljesen triviális dolgot közölt volna velem. hogy képtelen leszek visszautasítani. hogy félénken nézek rá. Vagyis pontosítok: bevallottam magamnak. és az esték sem hoztak enyhülést. – Na és mióta? – A hangom határozottan szólt. Összegyűrte a fémdobozt. – Semmi – felelte. hogy milyen nap van ma vagy hogy hány fok. pedig a melegtől a hátamon is folyt a víz. mintha mi sem történt volna. – Úgy. És valószínűleg holnap is. A továbbtanulás az én fejemben és a barátaim fejében is. továbbra is negyven felett járt.– Semmi konkrét? – Persze. A mondat gyermetegül hangzott volna. ha nem Conrad ejti ki a száján. amely a párás levegőtől kicsit hullámos lett. hogy hagyom. – Ez meg hogy jutott eszedbe? – kérdeztem lazán. hogy tetszel. és kihörpintette Dr. mint például. Megborzongtam. a térdem viszont remegett. valami teljesen nyilvánvaló dolog volt. pedig amúgy szögegyenes. Pepperjét. és elhatároztam magamban. miközben a szívem vadul dobogott. ami szép lassan szétoszlatta az őszinteségét illető valamennyi . És ha nem vigyázol. – Ezt úgy mondta. – Amióta az eszemet tudom. A hőség nem hagyott alább. valami főiskolára gondoltam. Ekkor Conrad egy rakás emlékkel rukkolt elő. Azonban úgy tettem. hogy szorosabbra fogjam hosszú szőke lófarkamat. akkor azután is. Ma este szeretnélek megcsókolni. és tudtam. – Vagyis van egy konkrét tervem. és behajította a legközelebbi szemetesbe.

és elkezdtünk lassúzni egy Sadeszámra. hogy melyik az én szekrényem. Tudta. – Todd – mondtam. Néhány perccel később. hogy igen. hogy egyszer is eljöttél volna bármelyik buliba is – mondtam. amit akkor tanulmányozott. tényleg. Egy jó órán át ültünk ott. és befészkeltük magunkat az L alakú kanapéra Janie-ék nappalijába. miközben szemével erősen fogta a tekintetemet. Micsoda egybeesés! Közelebb lépett hozzám. elindultunk befele. lélegzete a fülemnél. és emlékezett a bordó ruhámra is. azt. bámuló tekintetek közepette. – Láttam a fotót annak a hogyishívjáknak a szekrényén. körülöttünk izzadó testek. – Nem is mentem el – felelte. – Na és mi van a barátnőddel? – Mi is szakítottunk. – Szakítottunk. – Aha. a másik felfedezésének . – Tudom. miközben eszembe jutott. melyen Rebecca Rominj és Angie Everhart pózolnak fürdőruhában a tengerparton.kételyemet. Keze a hátamon. amikor épp szoknyában mentem iskolába. Már egy ideje. mindenféle semmiségekről fecsegtünk. Nem vontam el a tekintetem. a záró buliba vettem fel. közelünkben valaki füves cigit szívott. és a bordóra átfestett szürke balerinacipőmre is. hogy a bal térdemen van egy sebhely. ráragasztottam a saját fotómat arra az idegesítő újságkivágásra. – Nem emlékszem. melyeknek mégis mély jelentősége volt. amit nyolcadik végén. és elakadt a lélegzetem. Volt közöttünk valamiféle szikra.

majd kézen fogtam Conradot. de aztán mégsem. miközben vártam rá. És pontosan tudtam a választ. amikor a beszélgetésünk egy pillanatra elakadt. akik együtt nőttek fel. a farmerja után tapogatózott. Ami ezután történt. és bebújtunk a hatalmas franciaágyba a takaró alá. mert egyszer sem éreztem azt a fajta vágyat. a sötétben zörgő kis csomagot. .váratlan mámora. ugyanakkor jól tudtuk. amikor benyitottunk a hálószobába. Arra a sok-sok alkalomra gondoltam Todd-dal. mit csinálunk. A vágyat. aminek történnie kell. Lehunytam a szemem. Már nem beszélgettünk. hanem szükséglet. még mielőtt megláttam volna a kezében a négyzet alakú. mint most. Csókolóztunk. hogy már nem is vágy volt. melyre Janie kiragasztott egy post-it-et „Belépni tilos!” felirattal. – Gyere. izgatottak voltunk. történjen. kiráncigálta a hátsó zsebből a tárcáját. mely annyira intenzív volt. vetkőztettük egymást. hogy „nem”. Conrad valamikor lenyúlt. Vajon miért nem beszélgettünk soha úgy. nap mint nap ugyanabban az osztályteremben ültek. Tudtam. mit csinál. amíg ki nem lyukadtunk Janie szüleinek hálószobája előtt. amikor majdnem rákerült a sor. ami csak olyanok között lehet. akartam őt. jóllehet sosem nyilvánvaló. ha a dolog éppen veled történik. és kivezettem az előszobába. mint most? tűnődtem. keressünk valami nyugisabb helyet – mondta. majd ismét le. és éppen először. az nyilvánvaló volt. Felmentünk a lépcsőn. miután már számtalanszor mondtad másoknak. ugyanakkor egy mély közösség. Bólintottam.

és mélyen Conrad szemébe néztem. és lehet. szorosan egymáshoz simulva feküdtünk az ágyban. összefüggéstelenül. hogy reggelre. Próbáltam dönteni. Amikor vége lett. pedig már majdnem túl voltunk azon a ponton. Azt mondtam magamnak. és csak kihasznál. miközben Conrad fölöttem könyökölt. Szédültem a rám törő érzelmektől és a lassan pörgő mennyezeti ventilátortól. felhúzza az óvszert és újrakezdi. A hőséggel. hogy amit tenni akarok. homályosan. az alkohollal és a testi vággyal együtt pontosan tudtam. aztán visszahúzódik. mint ő. Tudtam. ugyanakkor olykor teljesen tisztán is. És mégis azt válaszoltam. Azt mondtam magamnak. hogy az egész nagyon kockázatos. Akkor el se tudtam képzelni. visszavonhatatlan döntést hoztam. . Kitörölhetetlen. ahonnan már nincs visszaút. mint egy pillanat az időben. amint lassan belém hatol. A szemébe néztem. nem illik egy olyan lányhoz. hogy mit teszek. Tudtam ezt. pláne olyan valakivel. ha nem előbb. hogy „igen”. hogy csak úgy tesz. megbánom. zihálva és várakozva. hogy örökre megváltoztam. Azt mondtam magamnak. mint én. csendben. A fejemben ide-oda cikáztak a gondolatok. hogy lehet. amikor éreztem. nehogy hibás döntést hozzak. Hogy bármi más is lehet.– Biztos vagy benne? – kérdezte Conrad. Szívem minden dobbanása azt súgta. hogy „Igen!” Aztán hangosan is kimondtam. mintha tetszenék neki. majd pár pillanatig elidőzik. majd a plafonra. és biztos egy vagyok a sok közül. mi fog következni.

. Egy hőséghullám.Ifjúságom egyik története. közepe és határozott vége. melynek volt eleje. Egy fejezet abból a nyárból.

és közölték. Ugyanolyan evidencia. Mint ahogy az ember nem emlékszik arra a pillanatra. egy kisbabára vágynak. amiről írok. Apu villanyszerelő volt.Harmadik fejezet Kirby Kirby Rose a nevem. nem telt arra. de aztán megnyugodott. hogy összeházasodtak. Nem szeretném. anyu pedig adminisztrátor egy nagy jogi cégnél. Csak be kellett ülniük a kocsiba és elmenniük Chicagóba (nem nagy távolság St. bár néha az emberek így reagálnak. gyakorlatilag attól a naptól kezdve. és örökbe fogadtak. akik több mint tíz éve. majd elkezdenek együtt érzően viselkedni. és anyu hirtelenjében azt hitte. Pedig semmi különös. áprilisi tréfa. mint igent mondaniuk. Amikor egy szép nap felhívták őket telefonon. ahol mind a ketten felnőttek és mai napig laknak). én sem emlékszem arra. és bár jól kerestek. mikor mesélték először a szüleim örökbefogadásom történetét. hogy részt vegyenek egy lombikprogramban. Ezért az örökbefogadást választották: . Kinek jutna eszébe ilyen kegyetlen tréfát űzni egy házaspárral. mint a nevem. Április elseje volt. majd aláírniuk néhány papírt és elmenniük értem a kórházba. hogy hetvenkét órán belül az övék leszek. Louis-tól. hogy coming out-os vallomásnak tűnjön. amikor megtanulta a nevét. Nem kellett mást tenniük.

ahol kivettek egy szállodai szobát a Northwestern Memorial kórház közelében. ölelkeztek. hogy felnőtt koromig is eljátszhattam volna velük. sírtak. hogy „Igen!”.kezdetben egy itthoni katolikus szervezetnél regisztráltak. ahogy az emberek az élelmiszerüzletbe rohannak. – Gratulálok! – búcsúzott. hogy egyszer csak megkapják a várva várt kisbabát. egy autósülést és olyan sok játékot és babát. egy bölcsőt. Gyereket akartak. pedig jól tudták. hogy egy darabig nem lesznek . Kolumbia. A szüleim letették a kagylót. „Tökéletesnek” nevezett. majd azt mondta. Nem válogattak. Másnap autóba ültek és elmentek Chicagóba. aztán egyszerre nevettek és sírtak. hogy több száz örökbefogadásra váró szülő közül az ügynökség az én szüleimet választotta. ha hóvihart jósolnak. Így aztán anyu persze hogy azt kiabálta a telefonba. Kétes hírű közvetítők. Vettek egy csomó rózsaszínű babaruhát. még mielőtt bármit is tudott volna rólam. Kék a szemem. úgy. ahogy egy hölgy a vonal túloldalán nyugodt hangon közli. Aztán elrohantak a bababoltba. Oroszország. hogy egy három kiló hatvandekás és ötvenkét centi hosszú. alig aludtak. Hatalmas étvágyam van és nyugodt természetem. hogy találkozzanak velem. és anyu varrószobáját átrendezték levendulakék és sárga színű babaszobává. Három további napot kellett várniuk. Kína. a fejem búbján pedig barackszínű pihe. majd folyamatosan szinte az összes szervezetnél a világ minden táján annak reményében. Azután hazamentek. és hallotta. – Hamarosan találkozunk. Apu felvette a másik telefont. egészséges kislány vagyok.

aki legnagyobb meglepetésükre nem sokkal az örökbefogadásom után fogant. Apu pedig nem engedett. Lynn és Art Rose. Anyu foggalkörömmel ragaszkodott a lánykori nevéhez. itt vannak a szüleid. Abban a pillanatban lettünk egy család. „Először látnunk kell. hogy milyen.nyugodt éjszakáik. hogy ha ketten ülnek a kocsiban. ami Kirby volt. Az. Megvágta magát borotválkozás közben. Ezután ugrik egyet az időben. amely egyáltalán nem hasonlított ahhoz a pillanathoz. amikor először a kezükbe fogtak. akkor a férfi üljön a volánnál. pedig azt tartja. ő vezessen a kórházba. hogy kiköpött Kirby vagyok. amikor először meglátták Charlotte-ot. és már ott tartunk. hogy majdnem azt mondta anyunak. Anyu ilyenkor szerette közbeiktatni. – A te orrodat örökölte – tréfálkozott apu. Apu általában innentől szokta mesélni a történetet. a húgomat. – Bemutatom önöknek a lányukat – közli a hölgy. belenéztek az arcomba. A szüleim azt állítják. hogy a papírokat írják alá sietősen. és annyira remegett a keze. akkor tőle lehetek Kirby is. érezték apró testem melegét. hogy valódi csodaként élték meg azt a pillanatot. majd megjelenik a hölgy az ügynökségtől kezében egy rózsaszínű kis plédbe bugyolált babával – velem. Majd felém fordul: – Kicsikém. Mindig is ez volt a történetem kedvenc része.” Ha Kirbynek nézek ki. és átad engem a szüleimnek. Időközben neveken vitatkoztak. hogy ellentétben Charlotte- . majd kijelentette.

a velem való első találkozás nem járt fájdalommal. amit mondtak. köztük Bill Clinton (épp akkor lakott a Fehér Házban. hanem hogy egy jó tervet talált ki nekem. Mintha csak mellékszereplők lettek volna életem színdarabjában. Sosem éreztem magam visszautasítottnak.” Tudtam. de ami még fontosabb. A szüleim ugyan semmit sem tudtak a vér szerinti anyámról. de akkoriban én bevettem. minden . két first lady. hogy hozzájáruljanak némi DNSsel a létezésemhez. Gyerekkorom óta számtalanszor hallottam már ezt a történetet az örökbefogadásról szóló összes érzelmes idézettel együtt. Jóllehet teljes mértékben tisztában voltam vele. ez azért nem semmi!). Faith Hill country énekesnő és Tim McGraw. hogy nem „örökbeadott”. maga Mózes és Jézus is. hogy valószínűleg valamilyen örökbefogadásról szóló könyv tanácsait követték. mégis azt hangoztatták. Utólag azt gondolom. amikor születtem). szintén country énekes (ráadásul ők ketten egy házaspár. akik örökbe fogadtak. kik azok. amit csak kitalálhatott a ki tudja. A legjobbat. és ahogy anyu néhanapján megjegyezte. Darryl McDaniels a Run-DMC-ből. pláne nem „lemondott rólam”.tal. Az majd később lett. A szobámban bekeretezve is volt egy: „Ne feledd egyetlen pillatanra sem. nem sokat törődtem vér szerinti anyámmal. akiknek mindössze annyi volt a dolguk. Steve Jobs. amiért örökbe adtak. milyen körülményei között. hogy nem a szívem alatt hordoztalak. vér szerinti apámmal pedig még annyira sem. hogy örökbefogadott gyerek vagyok. akiket örökbe fogadtak. hogy kik azok a hírességek. hanem a szívemben. két elnökünk.

de erről nem tettem említést a dolgozatomban. tisztában voltam vele.kétely nélkül. és még mielőtt a tanár felszólította volna. ezt leszűkítettem dánra. engem egyáltalán nem. hogy apám családja Galwayből. Persze. hogy nem vér szerinti felmenőim. hogy semmit sem tudok vér szerinti anyámról. azonban szőke hajamból és kék szememből kiindulva arra következtettem. hogy Chicagóból származik. Írországot választottam. anyámé pedig Corkból származik. de nem számított nagy ügynek. legfeljebb némi sajnálatot. kivéve azt az idegesítő Gary Ruskot. mivel elsős korom óta ugyanabba a suliba jártam. mindössze annyit. Tulajdonképpen legelőször akkor kezdett érdekelni komolyabban. Ezután . Az osztálytársaim kielégítőnek találták az elméletemet. hogy veszteség csakis őt érte. és meg voltam győződve róla. mint hogy valakinek egypetéjű ikertestvére van. amint néhány vadászkopó kíséretében a nyomába eredek. hogy bizonyára skandináv típus. meg mert a dán olyan jól hangzott. hogy haragszom-e az anyámra és gondoltam-e valaha arra. kábé annyira volt érdekes. és fotónk sem volt róla. amit azzal magyaráztam. Ha éreztem is valamit vér szerinti anyám iránt. megkérdezte. és összenéztem a legjobb barátnőmmel. Egy pillanatra elképzeltem. Belinda Greennel. Így aztán a beszámolómban teljesen közömbös hangnemben elmondtam az osztály előtt. aki jelentkezett. A nevét sem tudtam. hogy örökbe fogadtak. amikor ötödikben történelemórán családkutatást kellett csinálnunk. Majdnem mindenki tudta. hogy megkeresem. talán mert édesszájú voltam és imádtam a dán dobozos jégrémet.

hogy egyáltalán van-e esélye annak. de főképp anyu. Ráadásul további húsbavágó kérdéseket tett fel: – Meg tudnád találni. és közben arra gondoltam. inkább az. De a nap hátralevő részében nem tudtam kiverni a fejemből a vér szerinti anyámat. mint egy örökbefogadott kutya.megköszörültem a torkom és nyugodtan ezt feleltem: – Van anyám. Gary biztosan. Haragudnom kellene. aki mindenre tesz ketchupöt. Hiszen még a nevét sem tudom. egy kis yorkit. Aznap este vacsoránál. És nem. Gyanítottam. hány nő szülhetett Chicagóban 1996 április elsején. hogy megtaláljam. amiről a szüleim. ha akarnád? Például egy magánnyomozó segítségével? – Nem. Akkor meg hogyan találnám meg? – feleltem. Az én beszámolóm után Debbie Talierco következett meg az olasz felmenői. amit Gary tett fel nekem az iskolában. a nagy állatbarát. Szórakozottan locsoltam egy kis ketchupöt a sült húsomra. hogy nem olyan téma ez. . hogy meg akartam volna keresni. beszélgetni akar. Mások nyilván haragudnának. mialatt egy unalmas és fárasztó beszélgetés folyt arról. A mag azonban el lett vetve. még a rántottára is. Nem is az. – Legalább jót tettek volna egy élőlénnyel. magamban gyakoroltam azt a kérdést. – Egyáltalán minek vettek egy yorkit? Miért nem fogadtak inkább örökbe egy kutyát? – kérdezte Charlotte. Ezt aputól vettem át. Egyszer csak úgy éreztem magam. hogyan kellene megnevelni Gallagherék új kiskutyáját. nem haragszom senkire.

Azt hiszem. hogy örökbe fogadtak. míg apu komoly arcot vágott. . ha neked fontos. nyelt. Ahelyett. Úristen! – Ne vedd hiába a szádra a nevét – mondta anyu. Anyura néztem. hogy alig bírja visszatartani a könnyeit. ugyanakkor imádom. hogy hívják? Tudhattam volna. amikor ilyen csibészesen rám villantja a szemét. hogy nagy hiba volt feltenni ezeket a kérdéseket. – És hát… Szóval… Meg tudnám találni a vér szerinti anyámat? Mármint. miközben rágott. – Kicsit se érdekel. Néha a kishúgom az idegeimre megy. és majdnem elnevettük magunkat. – Nehogy azt gondold… – dünnyögtem. Nagyon fontos. hogy rögtön válaszolt volna a kérdésre. – Nem annyira komoly – ellenkeztem. és szóba került az. ha akarnám? Tudjuk egyáltalán. hogy sose kábítószerezzünk. Miért sír egy ostoba kérdés miatt? Charlotte a tányérjába bámult bűntudatos arckifejezéssel. Ugye. ez egy nagyon komoly téma. mint akkor. Charlotte-tal összenéztünk. Úgy értem. inkább utálom. amikor arról prédikált nekünk a húgommal. – Csak azt akartam tudni. hogy megtalálhatnám-e. így szólt: – Nos. Anyu csak bámult rám. – De igen – tiltakozott apu. akkor nekünk is fontos. ha egyáltalán akarnám. és láttam anyun. – És meglehetősen fontos. Súlyos csend telepedett az asztal fölé. Lynn? – Nem akarom megtalálni vagy ilyesmi – pedáloztam hátra. és várt.– Ma volt a beszámoló a családfáról… – kezdtem –.

ha elmúltam tizennyolc. Annak idején beleegyezett ebbe. volt egy kitétele. hogy anyu megkönnyebbül. apu viszont így szól: – Ne mondj ilyet. ha frissíti az adatait. ha így beszélek. amely az örökbefogadásomat intézte. Magamban viszont megfogadtam. – Meg akarod keresni. Kirby? – Már mondtam. akkor én miért akarnám? Megvontam a vállam.Azt láttam. különösen az olyan történetek. mint aki valami roppant fontosat akar mondani. hogy csak te keresheted. – Apu felhúzta a szemöldökét. Tehát. hogy a szüleim nem szeretik. mintha untatnának a megállapodásuk jogi részletei. – Igen? – kérdeztem a tőlem telhető legközömbösebben. amikor a gyerekek megtalálják vér szerinti anyjukat és viszont. – Ha kapcsolatba szeretnél kerülni vele. mely szerint megkereshetem a vér szerinti anyámat. hogy nem hisz nekem. Azt tette. ha ő nem akart megkeresni. holott tudtam. Apu azonban nem tágított. de látszott. – Nem nagy cucc. Nagyon bátor teremtés. hogy a Heartstringsnek. ő nem. Éltem- . az ügynökség megadja az elérhetőségét – közölte az apám. Ennek értelmében neki nincs semmiféle információja rólad vagy rólunk. hogy soha többé nem hozom szóba ezt a témát. – Feltéve. az ügynökségnek. de azzal a feltétellel. ami a legjobb volt a számodra. – Leszarom – vágtam rá. Legalábbis a szüleimmel nem. mivel elkezdte taglalni. Azonban attól a naptól kezdve teljesen magával ragadott az örökbefogadás témája. – És ő ebbe bele is egyezett. hogy nem! Apu bólintott.

és totálisan elhanyagoltam a tanulást. Nem volt igazi identitásom. Gyűltek a fejemben a történetek. sem neheztelést. mint valami távoli rokonra. vajon miben hasonlítok rá. aki valami sokkal érdekesebb dologgal foglalkozik. Sosem gondoltam rá úgy. máskor düh vagy harag. magával ragadtak az érzelmi megnyilvánulások: olykor bűntudat és megbánás. akit ismerek. Lelkem legmélyén azt éreztem. ahol pedig idáig komfortosan éreztem magam. hogy zenész vagy vezérigazgató. ki is vagyok igazából. Nem éreztem keserűséget. Továbbra is ragaszkodtam ahhoz. és egyszer csak iszonyatosan elveszettnek éreztem magam. inkább. melyekben a szülők és gyerekek sok-sok év után egymásra találnak. Lehet. inkább kíváncsi voltam.haltam azokért a talk show-kért. Mindezek az érzések csak felerősödtek. mint bárki. netán sebész vagy misszionárius egy harmadik világbeli országban. Otthagytam a röplabdacsapatot. még oda se. de mindig érzelmek széles skálája. nem jártam misére. hogy nem akarom megkeresni. és azon agyaltam. miközben próbáltam elképzelni a vér szerinti anyámat. Még Belindától is mintha kezdtem . messze elkerültem a gyülekezetünket. mint egy második anyára. hogy ha nem keresem meg. hogy milyen lehet. hogy vajon ő is így érez-e. sose fogom megtudni. ugyanakkor egyre érett bennem a meggyőződés. amikor beléptem a Bishop DuBourg gimnáziumba. hogy ő lényem elveszett darabkája. és nem tartoztam sehová. és azon tűnődtem. egy rég eltűnt nagynénire. és valamiféle romantikus képet festettem arról. és hogy mi lehetett az ő története.

Sok dolgot elnézek. mint ezekkel a majmokkal. attól. de csak addig. Hatodikban kezdtem el dobolni. hogy odavolt a Jonas Brothersért meg az összes idióta Disney Channel-es sorozatért. akik szart se értek.volna eltávolodni. Egy rövid időre olyanokkal lógtam. Azonban leginkább egyedül szerettem lenni a gondolataimmal és a zenéimmel. hogy emós külsőt nyerjenek. mert utána azonnal dobták. hogy olyan fiúkról áradozott. Nem sok dolog volt mostanában. Továbbra is ő volt a legjobb barátnőm. még akkor is. a jó zene. számokat írtam. amíg senki sem tudott róluk. amikor a zenesuliban a tanárom . és vagyonokat költöttek a Hot Topicban meg az Urban Outfittersben. mintha secondhandből öltözködnének. De a legcikibb az volt. legalábbis úgy véltem. akik azt gondolták. hogy úgy nézzenek ki. vagy legalábbis nem hallgattak szar zenéket. Szüleim nagy csalódására. Hát inkább lógok Belindával. zenét hallgattam. akik. hogy a friss levegőnél nincs jobb dolog. hogy rosszabbak a Belindához hasonló nagy átlagnál. ami boldoggá tudott tenni. de a rossz zenei ízlést nem. csak a zene – ismétlem. ha felszedett tíz dekát. ha csapnivaló zenéket hallgat (bár bevallom. mert ő legalább igazi volt. gondoltam. ismeretlen indie rock bandák számait hallgatták. öngyilkossággal próbálkoztak. órákat töltöttem a szobámban. Órákat töltöttek azzal. Azonban elég hamar kiderült. de a falra másztam a dolgaitól: attól. énekeltem (amikor senki sem volt otthon) és doboltam. ahogy nyavalygott. hogy hamis sebhelyeket rajzoltak a csuklójukra és azt hazudták. hasonlóan érzékenyek voltak. néha nem is olyan rossz meghallgatni egy-két Kelly Clarkson-számot).

félretettem. hogy egyfolytában doboltam. és minden dolcsit. felvételizzek egy szimfonikus vagy jazz-zenekarba. amit valaha is láttam. amit diákmunkával szereztem. Aputól kaptam egy HHX Evolution Crash cintányért is. mintha bosszantana. az iskolai pszichológusunk. ami nagyon-nagyon vagány dolog volt tőle. De azon kívül. de legalábbis csendesebbet. Tully fiatal volt és vicces és jóképű. Mr. és amikor elhoztuk. hogy egyfolytában azzal nyaggatott. a dob volt az egyetlen dolog. hogy fiatal volt és jóképű és . és az arcára akkor is kiültek a grüberlik. aki igazán értette és elfogadta. amikor kinyitom a szemem. A szüleim ugrattak. hogy a szívük mélyén jobban szerették volna. De jól tudom. hogy járnom kell hozzá. hogy énekeljek az iskolai liturgiai kórusban. ami mellett szilárdan kitartottam. akivel kötelező jelleggel találkoznom kellett megromlott osztályzataim és a korábbihoz képest antiszoc magatartásom miatt. Az egyetlen ember. Az igazság az. és reggel őt lássam meg először. és bár már otthagytam a zenekart. (Kizárt! Mindegyik!) Mr. Úgy tettem. Tully volt. de minimum játsszam el az ütős részeket az iskolai musicalünkben. amit csinálok. mintha tényleg értenék dob iránti rajongásomat. Világosbarna szeme volt. és úgy tettek. ha valami normálisabbat és átlagosabbat csináltam volna. de valójában szerettem ott lenni a szobájában. dobolni megtanulni a legnehezebb. annak ellenére. A leggyönyörűbb dolog volt.azt mondta. mígnem végre sikerült leváltanom a Ludwig gyakorló dobszerkómat egy igazi Pearl Masters MCK-re. ha nem mosolygott. hogy ott legyen a közelemben éjszaka is. az ágyam mellé tettem.

mennyire szarul érzem magam mélyen. elértem. . teljesen nem nyíltam meg előtte sem. mint annak idején szintén az iskola diákja és a Twitter megalapítója. Charlotteot nem. és ha odateszem magam. míg húgomat. de tisztában voltam azzal is. hogy kedvel. eszem ágában sem volt elárulni neki. hogy tinédzsernek lenni szívás. hogy együttérzést mutasson. Jack Dorsey. Sokáig gondolkodtam a válaszon. Mr. hogy Mr. és nem is volt köztünk testvéri rivalizálás. Tully beismerje. Azonban hiába volt nagyon vagány és nagyon jó fej Mr. Mr. amikor azért mentem hozzá. Ha nagyon erősködtem. olyan lehetőségekkel indulok innen. hogy idejártam. legbelül. Őszintén szólva nem gondoltam. ahogy a szüleim állították. és egy ütemnyivel később rukkoltam elő a válasszal. Nem kételkedtem abban. mint például. aki tényleg felfogta. hogy fizetik azért. Így aztán biztos. hogy engem örökbe fogadtak. Egyik alkalommal. Tully is ebben a gimiben érettségizett. nem pedig az élet legszebb időszaka. hogy vajon zavart-e valaha az. Nem. hogy megbeszéljük. mennyire túlzott némelyik iskolai szabály. Tully. és azt mondta. hogy ez lett volna a probléma. Tully minden bevezető nélkül egyszer csak azt kérdezte. Charlotte sosem hozta fel. ő volt az egyetlen felnőtt a gimiben. miért is rontottam kémiából. Vajon tényleg így van? tűnődtem. hogy minden óra előtt el kell mondani egy imát. ami biztos. hogy egy nap még büszke leszek arra. és ahogy Charlotte érezte magát. ami azért is furcsa.aranyos. mert mindössze tizenegy hónap és egy osztály választott el bennünket egymástól.

aminek az égvilágon semmi jelentősége. Louis Post sportmellékletének címoldalán. A sportban is kitűnt. Ha nem irigyeltem sem a csodával határos fogantatásáért. miért szerettem volna ő lenni? Nem voltam biztos benne. . lapos mellű és alacsony voltam). beteges önsanyargatásnak tartottam. de volt egy olyan érzésem. és nemegyszer szerepelt a St. mert kétszer annyit tanult és háromszor jobban érdekelte az egész. De azért nem cserélném el az én szürkéskék szememet és a szőke hajamat Charlotte tüzes. sőt városi rekordot. Mindenki ismerte és szerette függetlenül attól. sötétbarna színeire. hogy nem sokat töprengett a dolgon. Szemlátomást nem volt semmi baja önmagával.Azon kaptam magam. hogy valaki hideg téli reggeleken fejest ugrik egy medencébe. szép arcvonásai és fantasztikus sűrű göndör haja. A nappalinkban az asztal üveglapja alatt ott díszelegtek a Charlotteról szóló újságkivágások. de legalábbis biztos. akkor vajon miért voltam mégis féltékeny rá. sem a kinézetéért. Amíg én közepes (és már visszavonult!) röplabdás voltam. Charlotte-nak jó alakja volt (vagy legalábbis volt alakja az enyémhez képest. amilyen belül volt. Charlotte jobban teljesített az iskolában. sem az eszéért vagy a sporteredményei miatt. hogy leginkább azt irigyeltem Charlotte-tól. de csak azért. de még ez sem akasztott ki. S ettől iszonyúan népszerű volt. melyik klikkhez tartozott. Igen. és azt. hogy olyan dolgokért neheztelek rá. aki megdöntötte az összes iskolai. mert én csenevész. addig ő sztárúszó. hogy napi húsz órát eddzek – még dobolni sem lennék hajlandó ennyit! –. Egyetlen porcikámmal se vágytam arra.

Három: azt hallottam. hogy leszbi vagyok (amivel nem is lett volna bajom. mint négyszer megkérdezte. anélkül. ha a legjobb barátnőm és Mr. hogy „Szexi bébi!”? Nem sokat segített az sem. (Elképesztő. amint egy csapat csinos. csak mert dobolok. és a házim se volt meg. Elegánsan és szerényen sétált le a lelátóról a tornaterem közepére. majd a csodásan izmos karjával átölelte Charlotte vállát. féltékeny vagyok-e a kishúgomra. ráadásul úgy. a legjobb pasi az iskolában adott neki egy ötöst. miközben a magukból kivetkőzött elsős fiúk azt üvöltözik neki. Egy: egyesre sikerült a dolgozatom amerikai történelemből. Mindez idő alatt Charlotte-nak a legnagyobb rendben zajlott a napja. A világért sem akartam volna így vonulni (pláne abban a véráztatta khaki nadrágomban!). Tully is azt kérdezik. és átáztam. Hosszú ujjú fehér blúz és piros kockás rakott szoknya volt rajta. mégis fájdalmasan hasított belém az irigység. amikor kihívtak a táblához. hogy Charlotte-nak ez a béna egyenruha is jól állt. hogy Belinda közben együtt érző és szeretetteljes pillantásokat lövellt félém. hogy semmit sem kell tennie érte! Hogy képes állni ott. jókedvű lánnyal beszélget az aulában. Erre akkor hívták fel a figyelmem az osztálytársaim. Nyilván féltékenynek és irigynek kellett volna lennem. ha az vagyok). Milyen népszerű Charlotte. ahol Seth O’Malley. Később aznap még láttam Charlotte-ot.Egy különösen peches napon (harmadikban volt) a különbség köztem és Charlotte között egészen drámai módon nyilvánult meg. hogy Tricia Henry azt terjesztette rólam. hogy egy kicsit is zavarban lenne. miközben én nem . és nem kevesebbszer. Kettő: megjött.

mint a sport. nem is lehetett másképp. mint a csokitorta!” vagy a „Ugye milyen cuki a kis Suri Cruise?”. és azt ragozták hosszan és unalmasan. hogy a szüleim a húgomat szerették jobban. és úgy láttam. Persze. Persze nem tartott sokáig. Anyuval csacsogtak a konyhában. és inkább a nem annyira menő khaki nadrág és póló kombót viseltem. mint a „Bárcsak a zöldbab ugyanolyan finom lenne. mert aznap este Charlotte-nak már a szokásos jókedve volt. Nem éreztem bűntudatot. hogy Charlotte napi . annak semmi köze nem volt ahhoz. Láttam. inkább csak az volt az oka. hogy a vér szerinti gyerekük. elrontottam a napját. mint ő. És aput is kevés dolog érdekelte jobban. Lehajtottam a fejem. hogy egyformán szerettek mindkettőnket. melyik számban milyen időt úszott. sőt. biztosan azt gondolták. miért is nem vagyok olyan. és láttam. Szóval azt hiszem. ha egyáltalán „egy húr”-nak lehet nevezni az olyan felszínes ráeszméléseket. inkább egyfajta sötét elégedettséget. amit szégyelltem. és ha nem is mondták ki. hogy sikerült néhány percre letörölnöm azt a szinte állandó vigyort az arcáról. lelkem mélyén tudtam. hogy csak úgy ragyog a büszkeségtől. és mégis jó érzéssel töltött el. mint úgy. és Charlotte rám mosolygott. mintha ki akarna lépni az őt körülvevő lányok köréből. mint két jó barátnő (azok is voltak). visszanéztem. és amiért talán több figyelmet szenteltek Charlotte-nak. Egy húron pendültek. De nem adtam neki lehetőséget rá. amely olyan csodásan indult.voltam hajlandó felvenni. hogy megbántottam. Amikor már kellő távolságban voltam.) Összenéztünk. és továbbmentem. amikor hazajöttek Charlotte valamelyik versenyéről.

azon. Mégis egy idő múlva ezt a tényt nem bírtam kiverni a fejemből. hogy nem csacsogok a vevőkkel. amint kisüt a tavaszi nap. mintha legalábbis enélkül nem tudtak volna meglenni. hogy miért lettem vegetáriánus („nem egészséges egy fejlődésben levő lány számára”). mindenről és semmiről. hogy rendetlenség van a szobámban. hogy mindig vidámak legyenek. és mindenkivel nyitottak és kedvesek.szinten megörvendeztette őket valamivel. Azon. A fallal is simán elbeszélgetnek. A szüleim is hasonlítanak egymásra: mindketten sportos testalkatúak. amit elárasztanak a szeplők. Mindhárman egyfolytában beszéltek: bármiről. hogy „tele a hócipőm a szüleimmel”. A személyiségük is hasonló: mindketten azon vannak. (Amikor a Schnucknál diákmunkán voltam. hogy zacskóba tegyem a vásárlók szerzeményeit. a főnököm bosszankodott is amiatt. nekem viszont nehezemre esik a semmiről beszélgetni. és hogy vele kétségtelenül könnyebb együtt élni. hogy a szomszédokat biztos zavarja a dobolásom. Azon. mint egy kívülálló. Azon. . hogy egyszer azt posztoltam a Facebookoldalamra. még az idegenekkel is. mint ahogy azt sem.) Emiatt is úgy éreztem magam. Ha idáig csupán rideg távolságot tartottam. és ezt valahogy észrevették és nehezményezték. Mindenen veszekedtünk. pláne idegenekkel. hogy milyen hangosan hallgatok zenét („Meg fogsz süketülni attól az iPodtól!”). hogy ők hárman teljesen egyformán néztek ki. A gimnázium utolsó évében a helyzet rosszabbodott. sötétbarna göndör a hajuk és hegyes-fitos ír orruk van. ahová mellesleg nem kellene betenni a lábukat. most nyílt háborút indítottam. Azon. és az volt a dolgom.

) Veszekedtünk azon is. amíg ott vagyok.” Veszekedtünk azon. amivel egy újabb Facebook-posztot érdemeltek ki: „A szobámban járt a Gestapo – a szüleim. hogy mennyire jól sikerült a próbafelvételim. .) Veszekedtünk azon. Még azon is veszekedtünk. (Amit még fontolóra is vettem volna azzal a feltétellel. mint a gimiben. hogy van Isten. (Hála az égnek az enyémet nem találták meg. hogy Belindánál egy kevéske füvet találtak az iskolában. hogy felnyomom a termosztátot. hogy miért csak tízig van kimenőm. de efelől lehetetlen megbizonyosodni. amikor törvénytelenül a szobámban kutakodtak. Aztán egy hideg januári estén (a fűtés miatt is veszekedtünk. hogy rosszak a jegyeim. ami valójában Mr. mintsem azért. (Legalábbis semmi izgalmas a fiúkat illetően: rám kizárólag a bénák hajtottak. Még a Missouri egyetemen működő konzervatóriumban sem. hogy nem tanulok a képességeimnek megfelelően. mert lett volna valami izgalmas dolgom. hogy bosszantsam őket. De legfőképpen azon veszekedtünk. hogy nem akarok továbbtanulni. na de az Isten szerelmére.) Szóval mindenen veszekedtünk. (Ezt csak azért mondtam.) Veszekedtünk azon.Azon. és ami annál is rosszabb: a hozzáállásom. hanem linkeskedek. hogy nem kell egyetlen olyan tárgyat sem tanulnom. mert szerintük ez is csak azt bizonyítja. és hogy azt állítom. hogy „találtak” egy üveg vodkát és egy doboz cigit a „rendetlen” szobámban. Tully nagy terve volt a számomra. mert valójában azért hittem Istenben. amit rendszeresen túlléptem. és nem kell egyetlen gimis társammal sem találkoznom. hogy nem járok rendesen misére. és inkább lázadásból. lehet.

hogy hirtelen minden olyan igaznak hangzott. ami állítólag voltam a számukra? A legrosszabb mégis az volt. reménykedve. és nekik adta azt a „kincset”. – Lehet. Közelebb osontam a korláthoz. hogy boldog legyek. – És ki tudja. De nem. hogy nem vagyok könnyű eset. A szívem elmebetegség… terhesség… dübörgött alkohol a mellkasomban. mint „örökbefogadás” meg „az anyja”. furcsa nyugalom árasztott el. hallottam. mintha újból kisgyerek lennék. Milyen jogon ítélkeznek a felett a nő felett. – Ki tudja.fagyos volt az ablakom!) felébredtem. Olyan. vajon miért nem engedem meg magamnak. Egy másodpercre úgy éreztem magam. Tudtam. persze – bólogatott apu. milyen volt az anyja? – folytatta anyu. A szüleim elmélete a vér szerinti anyámról magyarázattal szolgál néhány dologra. ahogy anyu a csészéjéhez koccintotta a kiskanalat. mi történt valójában? – Igen. hátha rosszul hallok. és azon tűnődtem. Megdermedtem. és a hangjuk hallatán meg attól. és amint a fürdőszobába igyekeztem. mert rosszat álmodott. ugyanakkor sok szempontból tipikus tinédzser. aki a világra hozott. hogy a szüleim a konyhában beszélgetnek. Ekkor hallottam kiszűrődni olyan szavakat. mint Charlotte szuszogásától. amikor néha átkéredzkedik a szobámba aludni. Lelopakodtam. pedig fáztam. nyújtogattam a nyakam. hogy az ügynökség nem mondott igazat. . és kábítószer… Depresszió… tinédzserkori A szavaik éles késként hasítottak belém. és dühvel töltöttek el. mert pisilnem kellett. arcom égett.

Düh és szégyen. hogy én is őt vádolom. hogy továbbtanuljon? – hallottam anyu hangját. hogy még ha fel is vesznek. És akkor már nem csak dühös voltam. miközben szomorúság söpört végig a lelkemen. örökbe adott. – Mit gondolsz. Anyu azt mondta. Egyszer csak ráeszméltem. mi az élet. ökölbe szorítottam a kezem. és próbáltam visszatartani a sírást. Már így is csúnya vagyok. . hogy reggel ne nézzek ki szarul. Anyu azt állította. ahol kezdték. Majd visszakanyarodtak oda. hogy erővel senkit sem lehet megváltoztatni. hogy ő problémáim gyökere. hogy a két lány ennyire különbözik egymástól? Akkor mennyit is ér a nevelés? Nem ők tehetnek arról. hogy felveszik. Ezután arra a megállapításra jutottak. hogy nem kellek senkinek. hanem a vér szerinti apám is. Csodás kombó. – Még az se biztos. hogy nem szeretnek. és akkor először éreztem azt. Nem engedhetem meg magamnak. Összeomolva mentem vissza a szobámba. És erről a szüleim tehettek. már csak azért is. hogy bármit megtett volna azért. Apu azt mondta. mint Charlotte-nak. Igen. hanem az igazi anyám. ezentúl nem fogjuk kiskanálból etetni.Lehet. Mintha a fogát húztuk volna. hogy csak fele annyi erőfeszítést kellene tennem. Hát. semmi értelme kifizetni egy csomó pénzt. ha utána nem csinálom. és a génjeimet okolták: mi más oka lenne. hogy ilyen vagyok. hogy szégyen fog el. a fejemre húztam a takarót. Azon kaptam magam. amikor ki kellett töltenie a jelentkezését a Missourira. Tanulja csak meg. és nemcsak ő. hogy továbbtanulhasson. rá tudjuk venni.

hogy nem jön válasz. Most azonban csúf karikatúrája volt a két színésznőnek. átfaxoltam a taj-számomat és az aláírásomat. Marian Caldwell. Április elsején (áprilisi tréfa ezen a napon születni) felhívtam az ügynökséget. már aznap reggel fel fogom hívni az ügynökséget. Meg fogom mutatni a szüleimnek. míg végül. A csodálatos. Nem akartam levelet írni neki és utána hónapokig várni a válaszra. Két perccel később e-mailen meg is érkezett a válasz. . de majd kitalálom. és meg fogom tudni a nevét és a címét. meg fogom mutatni mindenkinek.Becsuktam a szemem. és mint gyakran tettem esténként. Eljött az én időm. És azon a napon. Nem akartam semmilyen zavaró körülményt. Meg kell tudjam az igazságot. aki az anyám. Vagy legrosszabb esetben arra. mert tudtam. Nem akartam. és tizennyolc leszek. Most én következek. Meg kellett állnom. ha megteszem. sőt. Remegett a kezem. és valami olyan képet találok. idealizált anyaképem szilánkokra tört. hogy meg fogom keresni. olvastam. majd. Ki ő. megállapodtam egyetlen arcban: Meryl Streep és Laura Linney keverékében. mint általában. hogy bármi is tőle függjön. Addig pedig gyűjteni fogok a jegyre. Abban a pillanatban határoztam el. Mindenféle női arcok cikáztak el előttem. és miért adott örökbe? Már csak pár hónap. ami eltántorítana a tervemtől. bárhol is él. mint ahogy tőle függött az elején. hogy elutazhassak hozzá. ahogy mondták. ha ott tartok. Hogy mit? Azt még nem igazán tudtam. megtorpanok. arra a nőre gondoltam. hogy ne keressek rá a Google-ban. és egy New York-i cím.

hogy tényleg nem zavarok-e. miközben az iPodomat hallgatva keresztülzötykölődtem az országon. A következő huszonnégy órában. amit Belinda segített kivitelezni. hogy mégsem tartok velük. Csak a szerencsémben bízhattam. milyen lehetett az élete. elmehetek-e Belindával és az anyukájával Mobile-ba. hogy megtaláljam? Keresett? Férjnél van? Esetleg vannak gyerekei. akik most vér szerinti testvéreim lehetnének? Na és ki volt az apám? Róla ugyanis semmiféle feljegyzés nem szerepelt az aktámban. Vajon túl fiatal volt. Egyszerűen csak megkérdeztem a szüleimet. őrá gondoltam és azon tűnődtem. Ezután már csak fel kellett hívnom Belinda anyukáját azzal. Nyilván nem hívta fel. négynapos hétvége előtt egy zseniális (mert roppant egyszerű) tervet eszeltem ki. hogy Mrs. hogy vagyok. Vajon a lúzer génjeimet anyámtól vagy apámtól . hogy megkérdezze. Belinda nagynénijéhez. Green nem hívja fel az anyámat. kétszázhetvenöt dollárért vettem egy retúrjegyet New Yorkba. miszerint nevezett nagynéni fiatal korában katolikus misszionárius volt. hogy örökbe adott? Vagy szegény? Netán beteg? És vajon megbánta-e a döntését? Vajon gyökeresen megváltozott azóta az élete? Lett belőle valaki? Szerette volna valaha is.Így aztán pont a születésnapom után és egy hosszú. de milyen érdekes!) A szüleim elengedtek. és ez jaj. mert rossz a közérzetem. miután felhívták Belinda anyukáját. így másnap este elmentem a Fifteenth Street-i buszpályaudvarra. (Persze volt benne rögtönzött füllentés is. majd számos gyanús külsejű alakkal együtt (beleértve a betörőképű buszsofőrt) felszálltam a büdös Greyhound buszra.

pedig azt hittem. hogy annál büdösebb már semmi sem lehet. ami egyáltalán nem hasonlít arra a New Yorkra. az vajon segít-e megértenem. és megcáfolom az elméletüket. akkor a szüleimnek igaza volt. és lehet. frusztráltan és magányosan? Talán nem is tudok győztesként kijönni ebből az egészből. akkor egy másik problémával kell szembenéznem: Miért adott örökbe az anyám? Miért nem akart engem? És vajon sokkal jobb lenne-e most az életem. Megsemmisülve nézek körbe. Körbenézek. Három embert is megkérdezek. ami egy ijesztő és mocskos hely. aki mérgesen vakkantgat mindenkire. miért vagyok olyan. de vagy nem beszélnek angolul. ha a szüleimnek még sincs igazuk. és ahol még büdösebb van. és mindegyiknek volt pozitív és negatív oldala. sőt: több esélyem van a vereségre. Másfelől viszont.örököltem? Vagy mindkettőjüktől? Vajon még mindig együtt vannak. mígnem egy egyenruhás munkást pillantok meg. Végül meglátom a taximegállót jelző nyilat. depisen. Odalépek hozzá. Ha anyám reménytelen lúzer volt. amilyen? Vagy csak még rosszabbul fogom érezni magam? Számtalan forgatókönyvet zongoráztam végig a fejemben. Fogalmam sincs. s bár keresztülnéz . merre tovább. ha igen? Ugyanúgy érezném-e magam. De akkor is: van vesztenivalóm? Végre-valahára a busz begurul a Port Authority végállomásra. vagy egyszerűen csak nincs kedvük válaszolni. és hamarosan kijutok az Eighth Avenue-ra. amit a tévében láttam. és együtt nevelik a vér szerinti testvéreimet? És ha találkozom anyámmal. Követem. hogy én is erre vagyok predesztinálva. mint a buszon. ahogy most.

kimászok a taxiból.rajtam. amit az ügynökség megadott? Húsz perccel később sikerül beszállnom egy taxiba. de nem várhatok reggelig. Apu szokta mondani. hogy a nő. akit keresek. Talán túl késő ahhoz. . hogy ne legyen otthon senki. és ott állok az Eighty-eight Street és a Madison Avenue sarkán. Egy nagyon hosszú sor végére mutat. Odanyomok a markába 11 dollárt. idegességemben egy lyukkal kijjebb engedem a műanyag óraszíjat. És ha ő lenne az. Egy fás rész mellett is elmegyünk. és a sofőr padlógázzal elindul. Amint gyakran megállva haladunk előre. majd újra beljebb húzom. majd megfogom a hátizsákom. talán a Central Park lehetett. hogy felcsöngessek. hogy megtudjam az igazságot. Egy szürke takaró alatt gubbaszt egy kartonon. jó hangosan megkérdezem. Bemondom a sofőrnek a címet. a környék kezd egyre megnyugtatóbbá válni. és nemrég lakoltatták ki arról a címről. fején papírcsákó. amit addigra már kívülről tudtam. aki az anyám. aztán azt. majd az órára mutat: 9 dollár hatvan cent. Miközben várakozom. Itt lakik az anyám. merre találom a taxiállomást. ami meglepően tiszta. A taxis rám néz. hogy New York sohasem alszik. Ezért adok a taxisnak még egy dollárt. hogy inkább adjunk borravalót. az anyám. még ne aludjon. abból baj nem lehet. majd megállunk egy elegáns háztömb előtt. Felnézek. Mindjárt tizenegy óra. Beállok. majd azt kívánom. Juhhéj! Megcsináltam! A fekete Swatch órámra nézek. Emlékeztetem magam arra. egy hajléktalan nőt figyelek az utca túloldalán.

méghozzá kedvesen. vagy hogy én legyek neki. mint megkönnyebbülve. és kíváncsian végigmér. klasszikus stílusú bútorok. – Marian Caldwellhez jöttem – mondom hivatalos hangon. Összerezzenek. Valami normálisabb ruhát is felvehettem volna. Bepánikolok. mit akarok jobban: azt. és arra gondolok.A ház előtt állok megbújva az árnyékban. hogy ő legyen szimpatikus nekem. Azzal nyugtatom magam. köszönök. amikor előbukkan a portás és megkérdezi. Szívem kalapálni kezd. hogy Javier . Minden nagyon elegáns: ragyogó fekete-fehér márványpadló. gyomrom görcsben. Néhány másodpercnyi további várakozás után erőt veszek magamon és a bejárati üvegajtóhoz indulok. Akkurátusan oldalra zselézett csillogó fekete haja van. és inkább vagyok megszeppenve. Idegesen leszedek néhány szöszt a pulcsim ujjáról. pólómnak és kapucnis pamutpulcsimnak. amint pezsgőzik és kaviárt eszik hozzá valamelyik felső emeleten. miben segíthet. A lecsúszott anya vízióm nyomban eltűnik. Fogalmam sincs. amit hirtelen KAVIÁRnak olvasok. aranygombos egyenruhája hozzá passzoló sapkával. A mellére tűzött névtáblán az áll. ami ellentmond kopott farmeromnak. ami nyitva van. hogy érkezni fog egy tinédzser lány. Vagy talán el se kellett volna jönnöm. és már elképzelem anyámat. hogy ne legyek paranoiás. Biztos figyelmeztették. miért is nem néztem utána a Googleban. hogy JAVIER. és tengerkék. – Várja önt? – kérdezi Javier. A portás visszaköszön. Bekukucskálok az előcsarnokba. Belindának igaza volt: jobban fel kellett volna készülnöm erre a pillanatra. Majd eszembe jut Belinda gyakori tanácsa.

erősen elgondolkodom azon. a nagyanyjával. és amúgy is. így talán nem látszik. Vajon ugyanúgy szereti a csokit. mint a lift mellett álló márványszobrok. mint én. Azonban csak egy hangos berregést hallok. aki szívesen lát bárkit. Amíg Javier megfordul és megnyom egy gombot a hatalmas kapcsolótáblán. hogy felkereshetem. amint megkérdezi. – Igen… Azazhogy… Bizonyára igen… Ami végül is igaz is lehet. mennyire zavarban vagyok. hogy kereket oldok. hogy . – Menjen csak! – mondja és széles karmozdulattal a lift felé mutat. ha elmúltam tizennyolc éves. Aztán süt egy tortát. aki felcsenget hozzá. mint én? Vagy lehet. hogy évente valamilyen kis ceremóniával emlékezik meg róla. aki megszül egy gyereket. reméli.bizonyára semmit sem tud rólam. hogy vár rám. De az is lehet. Még az is lehet. Nyilván számon tartja a születésnapjaimat. Talán megiszik egy pohár pezsgőt a legjobb barátnőjével vagy az édesanyjával. és utána örökbe adja. hogy az apám volt ugyanolyan édesszájú. csak a munkáját végzi. majd megköszörülöm a torkom. és még a lélegzetem is visszatartom. Ezek szerint kedves természetű. ki keresi. Ám ehelyett mozdulatlanná válok. hogy egyszer csak felbukkanok. Egyáltalán nem lehetetlen. Ennyit csak megtesz egy nő. és minden évben eggyel több gyertyát tesz rá. Ezt jó jelnek veszem. ami – erre biztosan emlékeznie kell – pont egy héttel ezelőtt volt. hogy halljam a hangját. Biztos ami biztos elmosolyodom. Talán néhány percen belül meg is kapom a választ. hogy azt fogja mondani. majd Javier odafordul hozzám. Végül is aláírásával beleegyezését adta.

A gondolataim holtpontra érkeznek. aki leszaladt rágóért vagy tejért. kivéve a technikai terminusokat. Kirby Rose. És még csak azt se szokták mondani. – Ööö… hányadik emelet? – A penthouse! – mutat Javier az ég felé. Talán van egy másik lánya. amint a lift hirtelen megáll. Ha jól tudom. de más szó nincs. Egy játékszerű kiskutyát vezet rózsaszínű pórázon. Szia! Kirby Rose-nak hívnak. mintha naponta mondaná nekem valaki. most már nincs visszaút. és a liftből egy idős ember lép ki. Jó estét! A lánya vagyok.tényleg vár valakit. A „lánya” vagy „lányod” túlságosan bensőségesen hangzik. mint: „ivadék” vagy „utód”. talán csak az. Swarovski kövekkel kirakott nyakörv. Megigazítom hátamon a hátizsákom. amely hirtelen kinyílik. Pontosan egy lakás előszobájában találom magam. és kinyílik a liftajtó. Bárhogy is van. hogy „vér szerinti”. a lányod vagyok. hogy liftezzek csak a penthouse lakásba. és elfelejtett kulcsot vinni. A férfi és a kutya abszolút nem illenek össze. Több változat is van: Jó estét! Kirby Rose vagyok. Az ön lánya. úgy. hogy mindketten kissé megvetően néznek rám. A kutyán rózsaszínű pulóver és bíborszínű. Amint becsukódik mögöttem a liftajtó. Bólintok. mint az anya vagy apa esetében. Az . de mélyen belül a penthouse szótól összeszorul a gyomrom. nyelek egy nagyot és elindulok a fényes liftajtó felé. A liftben felfele gyorsan átveszem a bemutatkozásom. nincs bennük semmi közös. veszek egy mély lélegzetet és megnyomom a PH gombot.

Persze. csak szeretném: ő sokkal csinosabb. hogy kedvesnek látszik. bár nehéz megsaccolni a felnőttek korát. Látszik. mint én vagyok. Talán az orrunk és az állunk hasonlít. az is lehet. mert a buta. – Kit keresel? Megköszörülöm a torkom. és sokat dolgozik. faltól falig ablakokkal. Annyira más. – Szia – mondja. és nyoma sincs kisbabának vagy nagyobb gyereknek. Egy pillanatra mintha a saját arcvonásaimat látnám az arcában. lusta emberek nem gyakran laknak penthouse lakásban. Máris lettek érzelmeim. a szemébe nézek. Visszanézek az arcára. Pamutpizsama van rajta. amit emiatt érzek. Szőke haja van. a melírtól még szőkébbnek látszik. Lenézek a meztelen lábára. mint a szüleim. Kíváncsian néz rám. Kicsit nagy rá. mint anyu széles. úgy harmincöt éves lehet. átlagos magasságú. hogy a szülei gazdagok. és megállapítom. rózsaszín-zöld mintás. Minden rendes. Nyugtalanná tesz a megkönnyebbülés. szép formájú és keskeny a lábfeje. Na jó. És akkor megjelenik.előszobából a nappali látszik hatalmas. és hátra van fogva egy lófarokba. Kicsit sem néz ki rosszindulatúnak. Fiatalabbnak tűnik. – Ön Marian Caldwell? . hogy karcsú. Az arca hosszúkás és vékony. A hangja kellemes. és valószínűleg okos. Talán a hálóból jön. tökéletes. de akkor sem néz ki olyan elkényeztetett Paris Hiltonfélének. bütykös lába és azok a fura formájú lábujjai. a lábkörmei bordóra vannak lakkozva. fényes.

Te vagy az. Valami megváltozott a tekintetében. amit óriási győzelemnek könyvelek el. – Nahát… Te jó ég. a szám kiszárad. Majd morzsányi türelmetlenséget észlelek rajta. Hát persze. de a torkom összeszorul. Igen. Mosolygok. Gyere beljebb. amint a szemembe néz. Mintha egy örökkévalóság telne el. Arcáról eltűnik a mosoly. ami nem kevés erőfeszítésembe kerül. Nyilván nem a tizennyolc éve a világra hozott gyerekére gondol. mert ezt kérdezi: – Te vagy a…? A pulzusom felgyorsul. és egyenesen a szemébe nézek. amint bólintok. így nem tudok megszólalni. amit gondolatban már számtalanszor kimondtam. Teljesen meg van dermedve. – Hátralép. – A nevem Kirby Rose. világos bőre sápadttá válik. Rémültebbnek néz ki. Majd kimondom azt a mondatot. hogy elsírom magam. ezt most nem csak képzeltem. A cipőmet bámulom. hogy kerüljek beljebb. mélyeket lélegzem. . Hisz nem tudja a nevemet. Semmi reakció. és attól félek. mielőtt kinyújtaná a karját és megérintené az enyémet. A fülem mögé igazítok egy hajtincset. – Kérlek. – Azt hiszem. veszek egy mély lélegzetet és igyekszem nem motyogni. ön az anyám. mint én. és egy másodperc erejéig olyan érzésem van. Próbálok nem elájulni. és int.– Igen – feleli. De nem. hogy tudja.

. És hogy legalább egy kicsit örül. hogy így magára törtem. hogy újra láthat. és úgy döntök. hogy őszintén gondolja. Majd visszajövök máskor. Maradj csak. Kérlek! Bólintok.Teszek néhány apró lépést. – Nem. – Bocsánat.

amikor nem kell mást tennie. Nem azért. ami valaha is történt velem. végül is simán megtehettem volna. hogy visszajöjjön hozzám. Ám annak ellenére. legalábbis még nem most. Azt pedig még csak elképzelni se tudtam. és lesznek saját gyerekei. hogy mindez ennyire hirtelen fog történni.Negyedik fejezet Marian Ez a legszürreálisabb. hogy nem egy rossz körülmények között élő családnak adtam örökbe. miért vagyok ennyire megdöbbenve. Nem tudom. egy olyan . Talán bizonyosságra vágytam. hogy az anonimitást választom. Végül is tudtam. amit magától értetődően rendszeresen frissítettem. hogy felkutat. mi késztetett rá. De az is lehet. hogy minden rendben van vele. mint felvenni a kapcsolatot az ügynökséggel és megkérdezni az elérhetőségemet. valójában nem gondoltam. amikor igazi felnőtté válik. hogy valahol a lelkem legmélyén azt akartam. elképzelhetetlenebb és teljességgel álomszerű dolog. ráadásul este tizenegykor. hogy ez a pillanat bármikor megtörténhet. Ez az a születésnap. Ugyanakkor nem értem. hanem majd évek múlva. és arról sem feledkeztem meg. hogy megérinthessem. amit akartam és tettem. mert törvény kötelezett rá. hogy e hónap elsején töltötte be a tizennyolcat. Hogy láthassam.

Így aztán a konyha mellett döntök. Bámulom az alsó polcon sorakozó vitaminos vizeket. valamit. arcunkra fagyott várakozó mosollyal. Hol üljünk le? A nappalim eléggé személytelen. majd újra felkapcsolom. Felkapcsolom az összes villanyt. túl bensőséges. majd a felét lekapcsolom. ami több az üres fecsegésnél. Kínosan érzem magam. ha épp összeszólalkoztak valamin.városban. hogy érezhet ő feleannyi évesen és idegen környezetben? Kétségbeesetten töröm a fejem. mert én vagyok itthon. – Kérsz valamit enni? – kérdezem végül. ahol az összes személyes tárgyamat tartom. Mert itt áll előttem. csak nem akarom így elsőre túlságosan leterhelni. Ám ennek most nincs semmi jelentősége. Két bárszék felé mutatok a konyhaszigetnél. És azt se akarom. miről fog szólni az első beszélgetésünk. Nem mintha bármit is el akarnék rejteni előle. és bár először ellenkezik. a . a hátizsákját pedig betuszkolom a dívány alá az előszobában. és idegesen nézünk egymásra. mondjak valamit. Felállok és a hűtőhöz lépek. és azt várja. de mégse érint olyan súlyos témát. mert nem tudom. Még akkor sem. Semmi sem jut az eszembe. végül is bejön. Megkérdezése nélkül beakasztom a gardróbba a kapucnis pulcsiját. Ha én ennyire zavarban vagyok. ahol az emberek nem szoktak bejelentkezés nélkül csak úgy betoppanni egymáshoz. még a legközelebbi barátok sem. Leülünk egymással szemben a márványpulthoz. mint a „hogyan is kezdődött az életed”. hogy mit mondjak. a kis dolgozószobám pedig. Elöntenek az érzelmek. amitől még idegesebb és frusztráltabb leszek. hogy előnyben legyek vele szemben.

a bezacskózott jégsalátát. hogy ne csak magamra . aki velem szemben ül. ahogy péntekenként általában szoktam. mindenesetre a szüleinek pont jár. Győzködöm magam. hogy azt gondolja. hogy szeretem vagy sem ezt a nevet. pedig most először érzékelem. ugyanakkor én akarnék befutni a célba. mert nem akarok kíváncsiskodni. mert a név igencsak eredeti. csak végignéztem. hogy ne legyek önző. hogy mivel foglalkoznak. egy olyan nevet. mintha nem én futottam volna le egy maratoni. miközben a nevét ismétlem a fejemben. – Köszönöm. milyen vallásúak. Kirby. Pedig nagyon is érdekel. se tolakodónak látszani. hogy észrevegyek ilyesmit. Megállom. Az a tény. Nem éltem át az anyaság nehézségeit. és most olyan. amiért tegnap munkából jövet nem ugrottam be a Dean & Delucába. hogy ne kérdezzek felőlük. féltékeny vagyok. Kirby. csak még nagyobbra duzzasztja bennem ezt a vágyat. hogy valójában kicsit féltékeny vagyok arra a nőre. igazából ezt gondolom. aki sok éven át nevelte és formálta azt a lányt. a görög joghurtos dobozt. és azt sem akarom. vajon hogy is hívhatják. amely még csak eszembe sem jutott. hasonlítanak-e rá? Ránk. nem szenvedtem meg semmiért. nem – válaszolja. pedig az elmúlt tizennyolc év során számtalanszor tűnődtem azon. mivel teljes mértékben az én döntésem volt az örökbeadás. mennyire hasonlítunk egymásra. De magamban tartom az összes kérdést. Kirby. még mindig döbbenten attól. hogy semmiféle jogom nincs ezt érezni. és átkozom magam. Nem tudom eldönteni.tojásfehérjés üveget. pedig egyébként nem az erősségem. mi a politikai nézetük.

és elhallgatok. valamiféle anyai ösztönt próbálok kicsiholni magamból. Van egy remek bisztró a közelben. hogy hülyeségeket beszélek. hogy ennyire mohón. ő pedig a fejét rázza. és kiöntöm a tartalmát egy hosszú pohárba. és megőrülök. A saját anyámra gondolok. Sosem éreztem még. Kiveszek egy narancsos vizet. honnan indult. és arra. Újabb érzelmi hullám önt el. – Biztos nem szeretnél enni valamit? Rendelhetünk. hogy megszólaljon. és pont grillezett sajtot enne.gondoljak. milyen a szobája. lecsavarom a kupakját. majd így szól: – Vitaminos vizet kérek. milyen a környék. milyen a házuk. hátha valaki megéhezik a környéken. – Milyen ízűt? Citromosat vagy narancsosat? – Mindegy. mint neki. – Tényleg mindegy – mondom inkább magamnak. még a kapcsolataim elején sem. milyen egyszerűen tudott megoldani oly sok problémát: vigasztalásképpen egy finom vacsora és egy puha ágy. Ez az este nem rólam. és tíz percen belül kihozzák a grillezett sajtot meg a paradicsomlevest. Mintha mindig lenne nekik készleten. ezért a hűtő felé fordítom az arcom. hanem róla kell hogy szóljon. kicsit olyan. ahol lakik. mint . – Hogy jöttél ide? – kérdezem. – Adhatok legalább valamit inni? Kávé? Tea? Vitaminos víz? Kicsit gondolkozik. És tényleg: ahogy nézem őt és várom. Rájövök. annyira szeretném tudni. már-már kétségbeesetten szeretnék tudni bárkiről bármit. és bár nem vagyok az anyja a szó igazi jelentésében.

ápolt előkertjeikkel.beleszeretni valakibe. úgy tíz évvel ezelőtt. – Greyhounddal. Louise-ban. követelőző szál. Bólintok. némelyiken amerikai zászló. és megállapítom. – Mindig is ott laktál? – Nem. hollandi tetőikkel. amint a késő őszi levélmaradványokra lép meg a szerény téglaházakra. az acélszürke égre és az alacsonyan lógó felhőkre. amit mond. hogy a hanglejtése nem árul el semmiféle földrajzi hovatartozást. hogy egy férfi elvágta a mellette ülő utastársa torkát egy Greyhound buszon. amikor Kirby hét. hanem egyedül körbesétáltam a templom körüli utcákat. Máris érzem a szeretetet. és az egészet átszövi egy nárcisztikus. – Busszal – feleli. mert eszembe jut. – Úristen! – kiáltok fel rémülten. Louis-ba. színes ólomüveg ablakaikkal és csinos. ugyanabban a házban. Tisztán emlékszem a csontig ható nyirkos levegőre.vagy nyolcéves lehetett. és a vágyat. meg arra az érzésre. amikor az ember egyedül megy egy esküvőre. Elég rémes volt. hogy egyszer azzal a hírrel volt tele a sajtó. . Louiseban laktam. De elhozott ide. amit az idő csak fokozott: a magány érzésére. miközben eszembe jut az első és egyetlen utazásom St. Emlékszem a cipősarkam kopogására. Ház ház mellett. – És hol laksz? – St. Próbálom felfogni. – Igen. Egy barátnőm esküvőjére utaztam oda. Eredetileg chicagói vagyok – lövell felém egy jelentőségteljes pillantást. – De egész eddigi életemben St. és a szertartás után nem mentem rögtön a fogadásra. hogy szeressenek.

Mindig rám tört. Épp az üdítősbódéhoz igyekeznek. Ha visszagondolok. nem? – Lehetett – válaszolom. hogy amint elindultam visszafele a templom irányába és keresztülmentem egy parkolón. valamiféle valószínűtlen. Ott is lehetett az esküvő. Szkeptikusnak látszik. de rögtön leveszem. Most mégis elmesélem neki a történetet. Hatalmas templom volt. hogy nem csak okos. ahogy egy csapat kislánnyal szaladnak a járdán sötétkék-fehér egyházi iskolás egyenruhájukban. Louis déli részében lakom. Válasza nem udvariatlan. – Tényleg lehetett a közelünkben – enyhül meg a hangja. de jól fel is van vágva a nyelve. hogy talán itt van valahol a közelben. – St. de Kirby nem kér . A Gábriel Arkangyal-templom mellett. Egy nagy katolikus templomban. hátborzongató előjelnek tűnik. Szerintem sem. De leginkább arra emlékszem. az egybeesést. de megkérdezi: – Hol volt pontosan az az esküvő? A város melyik részében? – Nem emlékszem. Élére vasalt rakott szoknya és bordázott térdzokni. hogy az érzés egyáltalán nem rendkívüli.virággal teli ládák az ablakokban. – Nem. akkor azonban úgy éreztem. amit egy borzongató izgalom kísért. furcsa hiányérzet fogott el. szívjanak el egy cigit. Szent József-templom? Vagy Szűz Mária? – Ettől nem lettünk okosabbak – közli. Az a mi templomunk. és máris elképzelem őt. már-már vágyakoztam utána. valahányszor idegen városban jártam. de néha New Yorkban is. Egyikük arra biztatja a többieket. fémkeretes ajtók névtáblákkal.

az egyik kicsit takarja a másikat.-ben. majd némi habozás után így szól: – Eláruljak valamit? – Mit? – Tudom. Jó fej… Most épp Torontóban forgat. A két felső metszőfoga nem egészen szabályos. estélyi ruhában állok ilyen-olyan sajtókonferenciákon? Netán azt a képet rólunk Peterrel a Page Sixben? – Igen – mondtam. – Megvonja a vállát. Hallottál a South Second Street-ről? – Persze! – feleli lelkesen. – Igen. ahol piros szőnyegen. Shaba Derazi? Így hívják? Bólintok. – Jó néhány éve élek itt. vagy L. . A. Vajon miért nem volt fogszabályzója? A szüleinek nem volt rá pénze. Annyira jó! Bírom azt a vállalkozó pasit. – Filmproducer? – Nem. Elkapja a tekintetem. és ha az ember tévés.belőle. Vajon mit tud rólam? Látta azokat a fotókat. mintha ettől a kijelentéstől zavarba jött volna. ami viszont meglep engem. akkor vagy itt él. hogy New Yorkban él. – Az én sorozatom. A tévében dolgozom. és széles mosolyra húzza a száját. – A tévében? Színésznő? – Nem. vagy szándékosan akarták megőrizni ezt a bájos szabálytalanságot? Visszamosolygok. Matt Damonnal. – Imádom. hogy Chicagóban születtem… mégis olyan érzésem volt. producer. Meglepetten néz rám. tévés.

– Mit szeretne tudni? – Bocs. ráadásul zárt örökbeadás keretei között. de nem mesél semmit. mászni. hogy minden rendben van vele. Mondj el mindent – mondom. Kirbynek kiesik az első tejfoga. Legalábbis úgy tűnik. és első alkalommal indul az oviba. ahol a karácsonyfa alatt egy Barbie álomház várja. Kirby felszáll egy hatalmas sárga iskolabuszra. – Nos. milyen álmai vannak a jövőre nézve? Nem tudom. Kirby felébred karácsony reggel. hogy ez a következménye annak. hogy ennyire nincs semmiféle fogalmam a saját hús-vér gyerekemről. ha valaki lemond a gyerekéről. Kirby bepólyázva fekszik egy mózeskosárban. hogy ismeri és szereti a sorozatomat. hogy nem gondolok rá. hogy reál vagy humán beállítottságú. És jóllehet tisztában vagyok azzal. Ugyanakkor lelkiismeret-furdalásom támad attól. hogy én ezzel szemben semmit sem tudok róla: mit szeret. miközben akaratom ellenére folyton elképzeltem az arcát és hogy mit csinál. hogy imponál neki egy ilyen belső infó. Nem tudom. és piros karácsonyi pizsamában rohan le a nappaliba. de messze nincs annyira oda. amikor keményen eltökéltem. . hogy úgy érezd magad.Látszik rajta. mintha egy állásinterjún volnál – mentegetőzöm. beszélni. introvertált vagy extrovertált. járni. Kirby megtanul ülni. és boldog megkönnyebbülés áraszt el. Ránézek. Az agyamban végigcikázom az elmúlt tizennyolc évet. mint én attól. Nem akartam. – Semmi baj – mondja. mesélj magadról. sportos vagy ügyetlen. mitől fél. Keresztbe rakja a karját. hogy igen. mégis szégyellem magam amiatt. volt-e már szerelmes és összetörték-e már a szívét.

– Hová felvételizel? – Nem tudom. mint ahogy több ezerszer tettem a múltban és jó néhányszor az este folyamán. kecses. Megfeszül. de arca kifejezéstelen marad. – De nem igazán akarok főiskolára menni. Ehelyett köhint egyet. a középsőn egy nagy türkizköves gyűrű. így magam teszem vissza a kezem az ölembe. hogy hány éves vagy: tizennyolc. Rám néz. ha kihagysz egy évet. Hűvös. és az a hazugság is. amely a sötét Madison Avenue-ra néz. mivel töltöttem azt az egy évet. ki a gyermek édesapja. – Megvonja a vállát. átnyúlok az asztalon és a kezére teszem a kezem. mintha ez így rendben volna. vékony ujjai vannak. Válasza elszomorít. de úgy teszek. . – Akkor most fogsz érettségizni? Bólint. – Nem baj. hogy gondolkodnék. – Nem kell megmagyaráznod – mondom. és látom a szemén. amit aláírtam. Különben nem adták volna meg a nevét és a címét.– Azt már tudom. Én is kihagytam egy évet. amit az eskü alatt aláírt nyilatkozatomban állítottam. Kilöktem őt az agyamból. hogy jól tudja. és ezt kérdezi: – Gondolom. majd kitekint az ablakon. de nem húzza el a kezét. Nem tudom. miért vagyok itt…? Anélkül. Legalább lesz időd gondolkodni. Bólint. Eszembe jut a szerződés. kíváncsi rá. Mehetnék a Missouriba… oda már felvettek. de nem kérdez semmit. – Persze. Hangom elcsuklik.

majd egyszerre visszük félre a tekintetünket. Bólint. milyen veszélyes játékba kezdtem. mégis gyerekük fogant nem . Akkor kezdjük. hogy mint olyan. – Nos. Legalábbis az én életemben. – Hát… örülök. aztán megint én tőled. és rájövök. Mit mondok neki. majd megszólal. hogy itt vagy… – mondom. – Csak… találkozni akartam veled… bocsánat. miközben tekintetemet a márványpultra szegezem –. amint mindketten kínos csendben bámuljuk egymást. hogy bár a szülei azt gondolták. hogy én is mondok valami hasonlót. ha az apjáról kérdez? Nyilván az igazságot. Hiszen még ma este valamivel korábban egyetlen dolog hiányzott az életemből: az. hogy nekem is hiányzott valami az életemből. mit szólnál ahhoz – szólalok meg. de talán a többiekében sem. holott jól tudom. És nyugodtan tegezhetsz. ha nem is éppen hazugság. valami szentimentálisat. izé… hogy nem tudom… kik az igazi szüleim meg minden… Egy pillanatra megfordul a fejemben. magával… Úgy éreztem… valami hiányzik… szóval. tiszta formájában talán nem is létezik. – Oké. Van testvéred? – Egy húgom – feleli. de tudom. amit nem tudok értelmezni. Kirby nyel egyet és vár. hogy akkor nem mondanék igazat. csakhogy az igazságnak annyiféle olvasata és fokozata van. majd elmeséli. hogy állításom túlzás. ha kérdezek valamit tőled. hogy nem lehet gyerekük.Egy pillantást vet felém. és így tovább? Bármit lehet kérdezni. hogy Peter megkérje a kezem. aztán te tőlem.

– Nincs. – Nem mondok többet. és eszembe jut. Elmosolyodok. hogy Charlotte. amit én tettem fel neki: hogy van-e testvérem. Charlotte menő csaj. – Te jössz – suttogja. Bólint. neki azonban arcizma sem rándul. És neked? Bólintok. mintha két hónapja történt volna. és eszembe jut beszélgetésem Peterrel. legalábbis . bár két órával ezelőtt történt. Mindenki szereti. mert ennél több információra nincs szükség. pillangóban még senki sem úszott nála jobb időt a városban. Idáig terjed ezermestersége. hogy egy gyerekkel egyszerűbb. Iszonyatosan jó úszó. majd felteszi ugyanazt a kérdést. Talán túl tökéletes. és úgy gondolták. úgy tűnik. ahogy Peter múlt héten kicserélte az izzókat. Még olimpiai kerettag is lehet. – Van valakid? – kérdezem. – Aha. Felnézek a konyhasziget feletti lámpákra. ami. És jól néz ki. és nyomban visszakérdez: – Nincs. egyke vagyok. Beharapja az alsó ajkát. Megrázza a fejét. nem? – Akár ezt is mondhatjuk. Két éve vagyunk együtt. amit feltétel nélkül mindig is elfogadtam. – Van. – Jóban vagytok? Megvonja a vállát. és ő volt maga a csoda. – Te jössz – mondom.sokkal azután. – Úgy hívják. – A magyarázatot. most hirtelen nevetségesnek érzem. hogy a válasz „Nincs”. A szüleim imádnak utazni. és azt remélem. – Nahát. annyira jó úszó. hogy őt örökbe fogadták.

– Harminchat.egyelőre. hogy nem akar itt maradni. de az övé szebb: kissé karakteresebb. Olvastam egyszer. Hasonlít az enyémhez. Meg amiatt is. hogy nem hozta szóba az apját. hogy ezután se fogja. Ezután nyelek egyet. majd elfordítja a tekintetét. Pont annyi. Így. de nem sikerül – győz a fáradtság. Az apjára gondolok. Lehet. mire eljutunk hozzá? Ásítanom kell. Vesz egy mély levegőt. szemügyre veszem a profilját. Szeme alatt sötét karikák. Talán sosem kell elmondanom neki azokat a fájdalmas emlékeket. azonban leginkább mégis megkönnyebbülést érzek. – Ööö… tudom. de… – vár egy kicsit. vagyis inkább vizuális emlékek árasztanak el. . kitől örökölte. – Nem is baj. – Nagyon késő van már. mégis nőies. miközben már elő is rukkolok a válasszal: – Tizennyolc éves voltam. – Mennem kell – mondja. Mindkettőben részem volt az utóbbi néhány órában. és megkérdezem. amikor születtél. – Nincs – válaszolja. hogy fejben számol. próbálom visszatartani. mint te most. hogy nem illik ilyesmit kérdezni. hogy az álmosság erőteljes biológiai reakció a stresszre és a fájdalomra. melyek eltemetéséhez tizennyolc éve kellett. Vajon hány kérdés lesz még. Összeszorul a szívem. Látom. Kirby is ásít. Arccsontja is határozottabb. és tudom. majd végül kiböki: – …hány éves vagy? – Néhány évig még illik – mosolygok. hogy oldalra néz. mi a kedvenc tantárgya az iskolában.

Jól tudom. Annyira kimerült. – Tehát akkor nem tudnak erről a tervedről? – Milyen tervemről? – kérdez vissza. – Hova mész? – Abban bízom. – Velük laksz? Bólint. pedig bizonyára tudja. Felemeli a szemöldökét. de aztán becsukja. Tisztában vagyok azzal. – Szó sem lehet róla. hogy hol van. és lassan elindul a kijárat felé. Megrázom a fejem. Szörnyű bűntudat fog el. A poharát bámulja. Tehát nem. Kinyitja a száját. – Azt hiszik. ha erre gondolsz… – Bocs… Csak azt akartam tudni. tudják-e a szülei. hogy felkeresel engem.Feláll. van valami rokona vagy barátja. Alabamában vagyok a barátnőmmel meg az anyukájával. Itt maradsz éjszakára. hogy tudják-e. és kissé sértődötten válaszol. Kihívóan megrázza a fejét. mely valahol a Chinatown mellett van. ahol megalszik. – Hát. – Még valami – mondom. Várom. hogy mit kell tennem: ragaszkodnom . hogy tekintetünk ismét találkozzon. Egy gyűrött papírfecnit kotor elő a zsebéből. – Nem szöktem el otthonról. de hangjában egy csepp ellenségeskedést sem érzek. és felolvassa egy hostel nevét. hogy nem is próbál ellenkezni. és keresztbe teszem a karom. Megköszörülöm a torkom és megkérdezem. hogy sarkalatos ponthoz értünk. mire gondolok.

több ezer kilométer távolságra a szüleitől. milyen lehet az. Bárhogyan érzel is… Csak segíteni szeretnék neked. – Oké… Figyelj csak… Semmire sem akarlak kényszeríteni. – És őszintén szólva a szüleimhez se. Félelem és tehetetlenség fog el. ha dühös lesz? Mi van. nem akarom lerombolni azt a törékeny kötelékfélét. hogy könnyek buggyanjan ki a szeméből. miért hazudott nekik. most kapok egy adagot abból. – Rendben. Bólintok. vagy legalábbis úgy vélem. hogy nem vagyok az igazi anyja. Komolyan gondolom. Mi van. Nem merek erőszakos lenni. . szeme villan. És ez nagyon menő. amit mondok. Jóllehet tudom. ha elmegy és soha többé nem jön vissza? Ugyanakkor mégis csak egy tinilány. – Semmi közöd hozzá – közli. hogy minden oké legyen. nincs súlyuk. megkérdezem. Majd holnap megbeszéljük. – Minek hívjam fel őket? Hogy szomorúak legyenek és aggódjanak? Egyébként meg már felnőtt vagyok. azonban a szavaknak. amiket mondok. de… – De mit? – vág vissza. mielőtt ítélkeznék vagy döntenék. Olyan. Bármi történik is az életedben. Hivatalosan. állkapcsa makacsul megkeményedik.ahhoz. hogy hívja fel őket – de félek megtenni. ami az elmúlt rövid időben talán kialakult köztünk. mint amikor egy színész nem mélyül el érzelmileg a szerepben és mentolos stiftet kell használnia. próbálom megérteni a helyzetét. Csak azt szeretném.

hogy lehet az. mint Katherine-re – így hívtam abban a három napban. és csodálkozom. ami a hálószobám mellett van. szappan. tusfürdő. melyben különböző apró piperék vannak. a szekrényt. még mindig éberen fekszem az ágyamban és tágra nyitott szemmel bámulok bele a sötétségbe. meleg vagy hűvös színekkel rendezi be a lakást. Jó éjt kívánok neki. sampon. Az. és megint egyszerre ásítunk. hogy úgy gondoltam rá. Visszavezetem a nappaliba. Egy órával azután. Annak idején azt mondtam a lakberendezőmnek. vagyis pontosabban: félek a sötétségben. amíg velem volt. és bekísérem a vendégszobába. és túlságosan hétköznapinak egy olyan lánynak. hogy bevettem egy Ambient. És most egyszer csak. jelentésmentesnek tűnik. – Isten hozott. amennyiben kitalálja azt a sötétítő technikát. meg hogy nyugodtan jöjjön át és ébresszen fel. pláne egy saroképületben. A Katherine név most távolinak. ha otthon hagyott volna valamit. mint ő. amivel semmi fény nem szűrődik be az utcáról. Bármire. mégis a másik oldalamra fordulok és . ha szüksége lenne valamire. Kirby! – Először szólítom a nevén. A hálószobámban koromsötét van. amely tele van tiszta törülközővel meg ágyneművel. hogy a franciaágynak kovácsoltvas vagy kárpitozott lesz a fejtámlája. életemben először félek a sötétségtől. Majd felállunk és mélyen egymás szemébe nézünk. meg a fiókot. Teljesen irracionális az érzés.– Köszönöm – válaszolja. ami nagy bravúr New Yorkban. összeszedem a hátizsákját. Megmutatom a fürdőszobáját. hogy idáig nem tudtam. hogy nem érdekel.

Felmerül bennem. Egyetlen ilyen ember van: az anyám. és Robinnak az előadás kellős közepén elment a . hogy valami szörnyűség történt. Bárcsak elmondtam volna neki! Pedig számtalan alkalmam lett volna rá: amikor valakinek gyereke született. hogy tizennyolc évig azt se tudtam. ez a mondata azóta is visszatartott attól. bárcsak ne úgy váltunk volna el az este. és végigpörgetem a névjegyzéket: kivel oszthatnám meg életem legnagyobb meglepetését. Apu biztosan arra gondol majd. Azonban tudom. bárcsak tudná a titkomat. azt. És ami még ennél is fontosabb. hogy bármit is megbeszéljek vele ezzel kapcsolatban. és kétségbeesetten azt kívánom. erőltetett lenne azután. Nyilván annak gondolná – többek között azért is tartottuk titokban anyámmal a dolgot. és ha felhívom anyámat. hogy mélyen alszik az apám mellett. örökre. Idegesen átnézem az e-maileket és az sms-eket. hiszen azt tanácsolta annak idején. Világos volt. amikor Peter elmesélte Aidan. hogy talán Kirby miatt aggódom. legalábbis még nem. De igazából anyámmal se akarok beszélni a dologról. vagy mindkettőnk miatt. vagy maga miatt. Vajon Peter ébren van? Hirtelen szörnyen hiányozni kezd.bármilyen apró fény után kutatok. azt szeretném. a fia születésének történetét. és bár a mai napig nem tudom. hogy átmenjek hozzá és megnézzem. ha elvágsz minden szálat. Ezért inkább fogom a mobilom. Olyasvalaki kell. hogy miattam. Az a legjobb. akkor felébresztem apámat is. hogy az operában voltak. hogy egy másik rubrikát ikszeljek be azon a bizonyos adatlapon. de ellenállok a késztetésnek. mi van vele. hogy ezt akarta. Úgy érzem. akivel nem kell túl sokat beszélni.

de ma éjjel különösen. és nem hinném. De lehet. hogy ébren van-e. Peter: Nem. és egyszer egy legénybúcsún Vegasban együtt aludt egy sztriptíztáncosnővel. de a kétségbeesett vágy. és becsukom a szemem. de még a gyerekem apjának sem. Eloltom a lámpát. Mohón megragadom. nem hagy alább. vágyom a szavaira. hogy az a nő. Talán amiatt is elítélt volna. Nem ítéltem el. ami este történt. hogy mégis. hogy összeollózta a szakdolgozatát.magzatvize. nem alkalmas arra. Talán azt gondolta volna. ha itt lennél. Egyszerűbb. hogy beszéljek Peterrel. hogy nem csak hogy az apámnak nem mondtam el. Marian: Nem tudsz aludni? Peter: Nem. Túl sok kockázat volt benne. hogy anya legyen. Peter: Ébren. Jó lenne. mint máskor. Marian: Felejtsük el. Legalábbis idáig ezt gondoltam. ezért inkább nem meséltem el. és majdnem megszült a taxiban a Third Avenue-n. Nyomaszt. hogy ő bármiért is elítélt volna. aki képes arra. Marian: Te se. vagy amikor Peter a legbensőbb titkait osztotta meg velem: például azt. Küldök neki egy sms-t. Peter: Menjek át? . hogy az ő gyerekének legyen az anyja. hogy lemondjon a gyerekéről. Legalábbis arra nem. Néhány másodperccel később rezegni kezd a telefonom. Biztonságosabb. Könnyebb volt titokban tartani. Ne haragudj.

Felveszem. Bőrének illata és melege nyugalommal áraszt el.Mielőtt még azt tudnám válaszolni. de közben ösztönösen úgy érzem. és igyekszem uralkodni a hangomon. ahogy jég koccan a pohár falához. . Akkor mesélj. hogy elkötelezze magát mellettem egy életre. nem szabad elmondanom a titkomat. amitől nekem is bűntudatom lesz. Peter újból megkérdezi. így már sokkal jobb. Az én altatóm az Ambien. édesem? – a hangja rekedtes. Húsz perc múlva már a szobámban van. – Na. de aztán Kirbyre gondolok. Hallom. megcsörren a telefonom. Hogy várhatom el egy férfitól. majd leteszi a telefont. az övé whisky. de nem tudok. Peter azonban már döntött. hogy „nem”. amikor nem mondtam el egy ilyen fontos dolgot? – Átmenjek? – kérdezi újra. aki a szomszéd szobában alszik. hogy itt legyen mellettem. csak a Brooks Brothers boxerje marad rajta – ez az egyetlen márka. hogy minden rendben van-e. mielőtt tiltakozni tudnék. Minden idegszálammal azt kívánom. – Champ? Ott vagy? – Itt vagyok – válaszolok. Levetkőzik. Próbálok válaszolni. és egy árnyalatnyi bűntudatot fedezek fel a hangjában. ami nagyon szexi. és tudom. amit visel. majd reggel felhívom. Túl késő van már. – Indulok – közli. és „nem”-et mondok. hogy Peter whiskyzik. – Minden rendben.

– Egészen másról. hogy Kirby felébred vagy hogy hall bennünket. El kell mondanom valamit… egy titkot. Champ! Nem azt akartam sugallni. Mit mondjak? Hol kezdjem? – Ne haragudj. – Miről? Mondd már! – Peter hangja kedves. nem érdekes… – Na de miért? Ugyan már. Beszéljünk most. – Peter. amire gondolsz… valami egészen másról van szó. Peter azonban folytatja. Ugyanakkor megbánom ezt a rejtélyes bevezetőmet. Peter suttogva beszél. türelmetlenséget. ki alszik a szomszéd szobában? A tizennyolc éves lányom.Az ajtó irányába nézek. Peter. holott pontosan tudom. – Hagyjuk. ahogy kimondom. dehogyis. de annyira vágytam. Nem amiatt vagyok kiakadva. A jövőnkről próbáltál beszélgetni. hirtelen triviálisnak érzem. Gondolataim ide-oda cikáznak a fejemben. mégis aggódom. és pedig… hogy is mondjam… elutasító voltam. – Hatalmas kő esik le a szívemről abban a pillanatban. – Másról van szó… – hebegem. de érzek benne némi csalódottságot. miként lehetne rövidre zárni ezt a játszmázást. Azonban képtelen vagyok kimondani ezt a mondatot. tudod. hogy fojtogat a bűntudat. én tehetek az egészről – tiltakozom. vagy belekezdeni az egész történetbe. Nyelek egy nagyot. hogy soha többé nem nősülök meg… csak… A beszélgetést. amire annyira. és érzem. – Nem. Másról van szó. nem akartalak megbántani – mondja Peter és átölel. . – Nem.

– Mi az. Vajon ha az abortusz mellett döntök. . Ha így is tettél. ami tizennyolc évvel ezelőtt történt velem. – Még előttem volt? Úgy értem. és idegesen nevetni kezd. és abban is. de attól még kíváncsi vagyok. ha egy abortuszt kellene bevallanom Peternek? Jobban szégyellném magam. akkor is titokban tartottam volna-e? Vajon hogy érezném magam. hogy vajon kisebb vagy nagyobb árulásnak tartaná. meleg. Vajon az abortusz gyilkosság? Nem tudtam erre egyértelmű választ adni. hogy nem tudtam rávenni magam. Nem poénkodom. mondd el. Marian? Kérlek. Persze csak viccel. mint most? Aztán emlékeztetem magam arra. Peter tovább kérdezősködik. majd maga felé fordítja az arcom. Mély lélegzetet vesz. hogy jól döntöttem: abban is. megnyugtató.– Miféle titkot? – Elég nagyot. ami kísértett azon a nyáron. – Nem rólunk van szó. Bármit elmondhatsz nekem. hogy örökbe adtam. Nyelve puha. A párnába fúrom az arcom. – Nem öltem meg senkit – válaszolom. és hosszan szájon csókol. Nem fogok másképp érezni irántad. – Nem – felelem a párnából. Csak rólam. Valamiről. mint ahogy most sem tudok. – Mi az? Csak nem öltél meg valakit? – kérdezi. – Bocs. nem rólunk van szó… Ugye nem jöttél össze Damien Bradyval? – A sorozatom férfi főszereplőjére gondol. és az „abortusz” szóra gondolok. nyugodtan elmondhatod. hogy nem vetettem el. Csak azt tudtam. – Nem ígérhetsz ilyet.

ott ül minden az arcán. . hogy szeretünk valakit. és bár meggyőzően hangzik. ahogy elmondom az egészet úgy. amíg be nem fejezem. amit az imént tett. A szavak esetlen mondatokká állnak össze. és hogy megbízunk valakiben. Legalábbis nem addig. jóllehet igyekszik palástolni.– Szedd le a ragtapaszt a szádról. – Hát köszönöm. kezdve azzal a nyárral egészen a ma estéig. amit mond. – Szeretsz? – Persze – feleli. – Nem mondtam el senkinek – mondom. Nem nézek Peterre. hogy sosem vonná vissza az ígéretet. A csalódottságot. Legalábbis ma semmiképp sem. mekkora különbség van aközött. – Biztos vagy benne? – Igen. a haragot. ahogy volt. az ítélkezést. jól tudom. Marian. és nem tévedek. a helytelenítést. – Csak anyu tudja. Mi mást mondhatna? Mindketten tudjuk. Beszélj. mintha ezzel jóvátehetném azt. a maga meztelen igazságában. hogy neki sem. Amint befejezem és ránézek. hogy végül nekem is elmondtad. amit szándékosan hagytam ki. jó? Belekezdek hát. amíg meg nem hallja a történetnek azt a részét. amikor becsöngetett az ajtómon néhány órával ezelőtt. nem akarom látni az arckifejezését.

álló ezüst keretben. és annyi gyémánt ékszert visel. amint másnap reggel lábujjhegyen körbejárom a naptól ragyogó nappalit. hosszú orra és ápolt. A fotón Marian és az anyukája estélyi ruhát viselnek. az anyukájáé gyöngyökkel van kirakva. nehogy azon kapjon. hosszúkás arca. Marian anyukája pont az ellenkezője: alacsony. Úgy néz ki. és mindhárman nevetnek. Rövidre vágott haja divatosan lezselézve. mégis átlagos. Nem mondanám jóképűnek. amire jólesik ránézni. Mariané pedig virágmintás és a földig ér. hogy vizslatok utána. magas férfi. Rengeteg absztrakt festmény van a falakon. mint egy szakállas Atticus vagy egy modern Abraham Lincoln. mint aki örül. Egy szőlőligetben állnak egy olajfa mellett. hogy mondott valami vicceset. rövidre nyírt szakálla van. Sovány. mintha Marian apja éppen elmondott volna egy viccet. elegáns és szép.Ötödik fejezet Kirby Találok egy fotót Marianról és valószínűleg a szüleiről – a nagyszüleimről –. mögöttük lélegzetelállítóan gyönyörű völgy és a messzeségben kékes hegyek. Olyan. egyik szemem a csukott hálószobaajtón. mégis olyan az arca. de csak az az egy fotó: fekete-fehér. mert olyan arcot vág. . Marian nevének kezdőbetűivel. Marian van középen. átöleli a szüleit. Marian apja szmokingban van.

mintha muszáj lett volna örökbe adnia. és nem tudok nem eltűnődni azon. Marian ugyanúgy néz ki. haja hosszabb. Csak ő nem akarta. mert szegény volt. hol van igazából). mihez hasonlít. csak valamivel fiatalabb és soványabb. mennyire másképp alakult volna az életem. . és bár nem akarom. Nincs rajta más ékszer. Nem vagyunk szegények. pántos szandálja a fűben hever. Arra gondolok. Talán esküvőn voltak valami trendi helyen. mint például a Napavölgyben (nem is tudom. hirtelen valamiféle furcsa vágyakozás fog el. és egy rézfúvós zenekar Sinatraszámokat játszik majd. hogy miközben ő nagyvilági életet élt.amennyit életemben nem láttam. kirándulásokon készült kifakult családi fotók keret nélkül –. mégis keserűséget érzek amiatt. csak egy apró aranymedál egy dőlt M betűvel a közepén. mint most. bárcsak én is jelen lehetnék egy ilyen partin? Visszateszem a fotót az asztalra. milyen fotók és képek vannak a mi házunkban – osztályképek műanyag keretben. Mezítláb van. A felismeréstől nem leszek dühös. rózsaszín pezsgőt töltenek hosszú talpas poharakba. ha náluk nevelkedem. Szívesebben tartoznék ebbe a családba? Vagy csupán arra vágyom. Ahogy a fotót nézem. és egy tény kristályosodik ki az agyamban: Marian gazdag. csak egy kicsit fáj. de akkor is. Minden nehézség nélkül. Ki nem szeretne gazdag lenni? Ráadásul. Néhány percen belül felvágnak valami óriási esküvői tortát. nem azért mondott le rólam. én akár éhezhettem is volna. Simán el tudott volna tartani. nem is tudom leírni. Ez rosszabb. miközben mindenki keringőzik a csillagos ég alatt.

leülök. Nantucketet. Vajon Mariannak is itt van nyaralója? Vagy jobban szereti Martha’s Vineyardot. mindazokat a helyeket. ahová a Kennedyék is nyaralni jártak? Néhány pillanattal később hallom. melynek minden egyes négyzetcentiméterét süti a nap. Vajon mikor érkezett: még az éjszaka vagy reggel? Öntudatosan keresztbeteszem a karom. átlapozom. de hangja túl kedves. hogy fontos ember. Idegesen becsukom az albumot. és Marianra. hamisan cseng. és kicsit haragszom a pasasra. és próbálok láthatatlanná válni. úgy látom – mondja. Erőltetetten visszamosolygok. Haját egy fésűvel kontyba tűzte. megállapítható. túl barátságos. Mennyország Hamptonsban a címe. megállapítom. Cape Codot. amiért itt van.Egy szögletes fehér szófához lépek. és nézem a nagy. ő pedig bátorítóan bólint. A hálószobaajtóban megjelenik Marian szürke velúr szabadidőruhában. honnan örököltem a rövidlátásomat. majd az arcomra fagy a mosoly. próbálok kényelmesen elhelyezkedni a kőkemény párnákon. amiért erősítésért folyamodott. már amennyire ez egyáltalán lehetséges egy olyan szobában. és látszik rajta. Tele van gyönyörű fotókkal. Milyen könyveket olvas? Kezembe veszem az egyiket. – Jó reggelt! Korán kelő vagy. barna. hogy nyílik a hálószoba ajtaja. de jóképű és sármos. szarukeretes szemüveg van rajta – most legalább tudom. fényes albumokat az üvegtetejű dohányzóasztalkán. hogy jóval idősebb Mariannál. amikor egy hímnemű betolakodót pillantok meg Mariann mögött. Ahogy Marian hátranéz rá. Amint a férfi közelebb ér. hogy Mariannak nagyon . talán tíz évvel is.

és csak később alapítottak családot. hogy Marian ezért hívta ide Petert az éjszaka? Hogy megvédje? . Hallottam már olyat.fontos a pasas véleménye. erős. Felém lép. Kirby. vagy hogy belopózzak éjszaka a szobájába és megtámadjam. mély hangon. – Örvendek. késő este érkeztél. összezavarva ezzel tökéletesnek látszó életét? Talán a pasija felhívta a figyelmét arra. így ott állunk hárman és kínosan hallgatunk. törje már meg a csendet. és Marianra pillantok. – Igen – felelek elhaló hangon. Lehet. Végül Peter töri meg a csendet. De valamiért biztos vagyok benne. Bólintok. Kirby – mondja Peter magabiztos. vagy hogy ellopjak valamit. hogy nem kedvelem. hogy bár rokonok vagyunk. hogy azért jöttem. netán bosszús lett? Megdöbbent? Vajon aggódik-e amiatt. hogy egy pár örökbe adta elsőszülött gyermekét. már-már túlságosan is. De nem szól. hogy talán ő lehet a vér szerinti apám. Kinyújtja felém a kezét. hogy ez az ember nem lehet az apám. Vajon szándékosan? De mindegy is: úgy döntök. Vajon tudja. arra várva. Peter. Marian semmit sem tud rólam. én csak egy idegen vagyok a lakásában. Kézfogása természetesen határozott. Fellépése tökéletes. hogy lehúzzam pénzzel. Lehet. – Kirby. leengedem a karom. hogy esetleg oda akarok majd költözni hozzá. hogy ki vagyok? És vajon hogyan mesélte el Marian betoppanásom történetét? Vajon örült? Vagy ideges. Felállok és idegesen kezet fogok vele. – Örvendek – dünnyögöm az orrom alá. akárcsak a mosolya. Őt egészen másmilyennek képzelem. Átfut az agyamon. A napfény megcsillan arany karóráján. – Marian azt mondta. szeretném bemutatni neked Petert.

Rögtön tudom. – Nagyszerű – mondja sugárzó mosollyal (fogadok. de Peter tovább poénkodik. Olyan. – Ó. olyan manhattani. Elhozom Aidant az anyukájától. – Pontosan. hogy elvált. – Tizenöt éves. Valószínűleg sétálunk egy nagyot az Upper East Side-on. Bólintok. Az egész olyan hollywoodi. Elmeséli. Csak tizenötnek nézek ki. hogy mindig így mosolyog!). de rettegek is az egésztől. – A fiam – magyarázza. mint te. megmutatom Kirbynek a környéket. Nevetgélnek. én megyek. És talán egy kis shoppingolás is belefér. Hány éves is vagy pontosan? – Tizennyolc. majd Peter összedörzsöli a tenyerét és azt mondja: – Na. Rám kacsint. majd így szól: – Na és mit csináltok ma. hogyan kell késsel-villával enni. Persze. Nem csak hogy zéró kedvem van hozzá. – Vigyázz vele! Mariant el tudja nyelni az az az épület. és egy mosolyt erőltetek az arcomra. – Nem tudom. hogyan kellett egyszer kimentenie Mariant a Madison Avenue-n található szörnyeteg markából. olyasmi. . csajok? Marian megvonja a vállát. de valójában nem tudom elhinni. Nagyon furi.Ha Peter gyanakszik is rám. hogy tényleg shoppingolni akar. – A parkot? A Guggenheimet? Bundás kenyér a Caffe Grazieben? – kérdezi Peter. Marian az égnek emeli a tekintetét. a Barneys! Hogy is felejthettem el? – csipkelődik Peter. ha Kirbynek van kedve hozzá. jól palástolja. mintha egy elegáns étteremben lennék és nem tudnám.

ami velem kapcsolatos? Negyedórával később belépünk Mariannal a Caffe Grazie-ba. mindig ugyanazt kéri. hogy egy narancslé hat dollárba kerül. látszik. Marian rám néz. hogy „köszönöm”. nem tudom. – Bundás kenyér? – jut eszembe. Visszaülök a kanapéra. – Nyertél – feleli Mariann. Vajon mit köszönt meg? Valamit. Épp akkor nézek Marianra.– Ennek még örülni fogsz – mondja Marian. majd kisétál az ajtón. hogy megnézzem a Szabadság-szobrot vagy az Empire . amikor le tudom olvasni a szájáról. mondja nekem. és elsiet. azt motyogom. csokisat – mondja Marian a pincérnőnek. Egy pincérnő fogad bennünket. – Tölthetek a kisasszonynak is? – kérdezi a pincérnő. hogy nem. – Mindketten bundás kenyeret kérünk. Talán valamiféle lelki támogatás. A pincérnő bólint. Elfordítom a tekintetem. majd az étlapot tanulmányozom. Egy asztalhoz kísér bennünket a terem végében. Marianra mosolyog. Marian bele se néz az étlapba. Nem kifejezetten azért jöttem New Yorkba. Amikor meglátom. talán együttérzés. régi épületben lévő nyüzsgő étterembe. de a tekintetét nem tudom értelmezni. egy kétemeletes. hogy egy ásványvizet kérek. és egy kávét Mariannak. Peter Marianra néz. hogy törzsvendég itt. két pohár jeges vizet hoz. Peter lehajol Marianhoz és szájon csókolja. nem messze Marian lakásától. Megköszönöm. amit Peter mondott. – Mihez lenne ma kedved? Megvonom a vállam. Jön a pincérnőnk.

Mint például a Drummers World. – Olvasod a Sunday Timesot? . Mert nyilván alig várja. – Nos. De… korábban is hazamehetek. de azért megköszönöm. retro Rogers dobszerkót a hetvenes évekből meg hasonlókat. megtapogathassam és egy kicsit kipróbálhassam. hogy úgysem érdekli. De szívesen végigjárom a zeneboltokat. főleg azért. amit magával hozott. A Rogers doboknak gazdagabb. de ölni tudnék azért. hogy megússza az igazi beszélgetést. a legeslegjobb dobszerkó a világon. akkor inkább a Carnegie Hallt vagy a Brooklyn Philharmonicot vagy a harlemi Jazz Museumot választanám. mint rózsafából és fekete grenadilfából készült Epstein kasztanyettát. – Mindegy – mondom. De nem beszélek erről Mariannak. zeneibb a hangzása. Marian rámutat az újságra. és a legszebb is. – Szerdán. akkor… – kezdi. – És mikor van vége a szünetnek az iskolában? Tudom. hogy ne tervezzünk előre – mondja Marian kicsit túl vidáman. jó? Tehát nem két napot. hogy közelről láthassam. hogy elhúzzak.State Buildinget. – Maradj még legalább egy napot. ha azt mondom. ahol olyan csodákat lehet kapni. Nem túlzok. mert valamiért azt érzem. Bármikor. Amikor úgy gondolod. miközben nézem a hatalmas gyémántköves fülbevalót a fülében. És ha mindenképpen várost kell néznünk. Albright Milt Jackson jazzdobverőt. Nyilván nem tudnám megvenni egyiket sem. Tőled függ. – Bármit csinálhatunk. amiket az interneten néztem ki. gondolom magamban. – Akkor azt mondom. miért kérdezi.

csak arra. és tényleg az újságot olvassa.Megrázom a fejem. amikor egy mukkot se beszéltük még arról. hogy itt ül átellenben velem a vér szerinti anyám. Elmosolyodik. mint a legtöbb iskolatársam. mert időközönként mintha rám nézne az újságja felett. Ő nyilván nem érez semmi ilyesmit. Leginkább arról. nem úgy. hogy ki az apám. tudatlan tinédzser vagyok. és igenis követem az eseményeket. apatikus. de csak a saját életemmel és nem az egész világgal kapcsolatban. de hogy ne gondolja azt. és valami meghatotta a divatrovatban. Elveszem az újságot. és hogy miért döntöttek úgy. A lépcsőkön rengeteg ember: . hogy örökbe adnak. ami hirtelen abszolút bizarrnak tűnik. Az épület hatalmas és jelentőségteljes. hogy jövő nyáron visszatér a harangszoknya. – Melyik oldalt kéred? Az elsőt választom. hogy valami beborult. Belül tombol a csalódottság. hogy csak beképzelem. mintha évek óta így töltenénk a vasárnap reggeleket. Amúgy beborult és apatikus vagyok. De lehet. Reggeli után sétálunk egy háztömbnyit a Fifth Avenue-n. Semmire sem tudok figyelni. és ez a néma újságolvasgatás teljességgel szürreálisnak. miközben lehajtom a fejem és elolvasom a cikket a telavivi öngyilkos merénylőkről. például egy eget rengető hír arról. mert átnyújtja nekem az újságot. A St. és életemben először meglátom a Metropolitan Museum of Artot. De talán Mariannek sem teljesen közömbös a felbukkanásom. amiről kellene. Mi a francért olvasunk újságot. hogy legalább ötszáz méter hosszú. hozzáteszem: – De attól még olvasok újságot. Louis Post-Dispachot járatjuk. Marian azt állítja.

. Ő is olvasta ezt a könyvet. Korombeli srácok is vannak. – Fantasztikus. látszik rajtuk. Mariannak felragyog az arca. de valójában azt puhatolják. Ég és föld a Francis parkunkhoz képest. vagy csak álldogálnak. Edith Wharton neve ismerősen cseng. Csüggök a szavain. tetszik. és egyikük azt mondja: „Egy szép napon híres múzeum lesz ebből”… Wharton is hozzájárult a múzeum hírnevéhez. bár a ruhájuk hasonló. hogy tesztel. Claudiának hívták. és ugyanolyan unott arcot vágnak. mint például az én esetemben. hogy felvág. Naná. hogy mindennap itt vannak. – A két főszereplő titkos találkán van itt. ugye? Bólintok. majd előrukkolok egy irodalmi vonatkozással. mintha csak lazán beszélgetnének. Úgy csinálnak. Valójában csak a Twilight sorozatot olvastam az elmúlt időben. üldögélnek és úti könyveket olvasnak. – Na és olvastad Edith Whartontól az Ártatlanság korát? – kérdezi. hogy ennyire művelt. aki megszökött valahonnan és a múzeumban bújt el. úgy emlékszem. sőt. mennyire hülye. Egy ifjúsági regényben volt egy lány. gördeszkások. ahol az osztálytársaim szoktak lógni. hogy megkapott a látvány. de nem olvastam azt a könyvet. bár kicsit olyan érzésem van. Marian észreveszi.fotózkodnak. Vagy. kapucnis felsőben és bermudában. a többi mind kötelező volt. Mint a felvételi vizsgákon az elbeszélgetés. a kedvence volt gyerekkorában. mennyire vagy okos.

mint holmi templom. és eszembe jut. amit Jackie hozatott a Metnek egyenesen Egyiptomból.Továbbsétálunk. és elmeséli. egy hatalmas modern épülethez. hogy világra szóló anyja volt Johnnak és Caroline-nek. ugyanakkor neheztelést is érzek. Marianra pillantok. A tizenötödik emeleten. és nagyon viharos véleményeket kavart. fehér mészkő épületre mutat az utca túloldalán. Még csak légkondi se volt benne. és Marian egy zöld napellenzős. Ezután elmeséli. Vajon mikor mutatja meg már végre az igazi arcát? Folytatjuk a sétát. miután JFK-t megölték. Harminc évig. Ideges vagyok. Állítólag azt nyilatkozta. a Met úgy fog kinézni. ahogy az ember gondolná. De csodálatos kilátása volt a Central Parkra és a háromezernégyszáz éves Dendur templomra. és remélem. mialatt hétszáz vázlatot készített. Tizenöt évig tervezte. Bólintok. – Jól néz ki – mondom. hogy az épület mellett. ami most hirtelen sokkal fontosabbnak tűnik. amikor 1959-ben felépült. amit tervez. – A kedvenc épületem. – Látod azt az épületet? Jackie Onassis lakott ott. jó választ adtam. és végül a Guggenheimhez érünk. miközben Marian ismét idegenvezető módra vált. Szeretnél bemenni? . – Egyszerűen imádom! – lelkendezik Marian. amely széles fehér szalagként díszíti a Fifth Avenue-t. mondja Marian nevetve. min egy csűr. Nézem az épületet. mit mondott anyu Jackie-ről: azt. hogy az épület Frank Lloyd Wright utolsó jelentős munkája volt. hogy a lakás egyáltalán nem volt nagy vagy pazar.

Ez a Guggenheim belül is olyan. amilyen ilyen választ kapok Belindától: OMG! De menő! Lőj egy képet róla is!!! Visszateszem a telefonomat a hátizsákomba. mint kívül – olyan. Én is csinálok egy képet a telefonommal és elküldöm Belindának egy sms kíséretében. mi az őrület? . Amikor az épület legfelső emeletére érünk. mint amilyen a valóságban? Vajon mit akarok bizonyítani? Főleg. A jegypénztárhoz igyekszik. hogy képtelen vagyok figyelni arra. amikor a kedvenceire mutat.) A Guggenheimben vagyunk. mivel szerintük az ovális belső terekben a műveik nem mutatnak jól. de a festményekre sem. és ráeszmélek. Chagallra és Picassóra. bólintok. és fotóznak. Vajon miért akarom jobb fényben feltüntetni az ittlétemet. meg arra. de a korabeli művészek is. Erről a múzeumról is tud mindent. Csak a hangjára figyelek. (Ez a negyedik. hogy nem csak a kortárs építészek tiltakoztak az elején a múzeum ellen. tátott szájjal bámulnak felfelé. Marian halkan folytatja a kommentelést. amióta New Yorkban vagyok. mint én. M. én pedig a terem közepére megyek. Elmeséli. amit mond. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül: a földszintet turisták lepték el.Megvonom a vállam. amilyet még életemben nem láttam. Járkálunk a múzeumban. ahogy felragyog az arca. így szól: – Tudod. és tátott szájjal nézem a mennyezet félé ívelő spirált. Hallgatom. menő. hűvös előtéren át. ahogy beszél. akik ugyanúgy. Követem Mariant a sötét. úgysem tudnám lefotózni Mariant. Később írok.

üldögélünk kicsit a Met lépcsőin. Pontosan ezen a helyen. és ismét a Madison Avenue-n vagyunk. de nem hagyom. Mire végzünk a Guggenheimben és visszakeveredünk az utcára. és a derekamra kötöm. majd a Central Park árnyas sétánya mentén eljutunk a Plaza Hotelig. de egy melengető. csiklandós érzés tölti meg a mellkasomat.– Mi? – kérdezek vissza. Leveszem a polárfelsőmet. valamit. Másfelől pénzem sincs arra. ahogy Peter megjósolta. – Már álltam itt egyszer. és rád gondoltam. – Igen – válaszolja. hogy a szavai hatással legyenek rám. – Shoppingoljunk? – kérdezi Marian. mint ahogy egy tízéves lányon (vagy fiún. pedig utálok shoppingolni. egész meleg lesz. – Aha – válaszolom. vagy legalábbis annyira jól. és pontosan. Hogy vajon hol lehetsz? Hogy boldog vagy-e? Magam se értem. – Tudom. Megyünk tovább. mint . majd a FAO Schwartz előtt átmegyünk a zebrán. Lenézek. kottára vagy koncertjegyre költöm a pénzem. Rám néz. Szóval az egész olyan kiábrándító és nyomasztó. ha már). Egyfelől azért. Tovább sétálgatunk a Fifth Avenue-n. ami lényeges. és reménykedem. hátha végre mond valamit. próbálom elraktározni az emlékezetemben a pazar látványt. – Most már tudod – mondom végül. a Barneys előtt kötünk ki. hogy shoppingoljak. majd le a földszint mélyére. mert minden olyan hülyén néz ki rajtam. Amúgy pedig sokkal inkább iTunesletöltésekre.

visszateszi a táskát. és az árcédulákra szinte rá se néz. majd az ékszerekkel tele üvegvitrinek egyikéhez lépünk. ezért egy „melyik-lány-nem?” mosollyal bólintok. hogy nem ez a megfelelő válasz. Givenchy. Bámulom az ékszereket. Miután végzünk az ékszereknél. hol a másikhoz. vagy inkább pár ezerbe? Nem mintha nem lenne mindegy. melyeken olyan márkajelzés van. mígnem kilépünk egy emeleten. Marian visszamosolyog. Irene Neuwirth. Megyünk egy kört. Mark Davis. Ha ilyen ékszerekről ábrándoznék (non plus ultra). és újra a tükörbe néz. A vállára akasztja. Nina Ricci. felsőt. majd levesz egy nagy szürke Givenchyt. – Nem nagy egy kicsit? – Ööö… Hát… Egy kicsit talán igen – felelem készségesen. Vajon pár száz dollárba kerülnek. és sorolja nekem a kedvenc ékszertervezőinek munkáit: Jamie Wolf. Elhaladunk a biztonsági őrök és egy halom műanyag kinézetű táska mellett.ruhákra. hogy Marian sokat jár ide. ahol egzotikus nevű táskák sorakoznak: Balenciaga. Marian elidőzik egy kicsit a táskáknál. bla. és megnézi magát egy tükrös oszlopban. Marian végigsimít néhány ruhát. Azonban tudom. majd a mozgólépcső felé indulunk. Bla. Egyből látszik. – Hogy tetszik? – kérdezi. úgysem engedhetném meg magamnak. Jó pár emeletet megyünk felfele. Beleegyezően sóhajt. amit életemben nem láttam. mert hol az egyik vitrinhez lép. bla. mint akinek . a terem hátsó részébe igyekszünk. és belépünk a Barneysba. nadrágot. ahol levegősen és művészien elhelyezett ruhákat látunk.

úgyhogy épp ráérek. Érkezett egy csodálatos Giambattista Valli ruhám. – A nő ekkor rám néz. mint az a magenta. hogy felpróbálhassak néhányat. – Hosszú. ha farmerre van szükségem. és mindjárt szól az asszisztensének. – Már akartam hívni. Amikor épp egyedül állok az öltözőfülkében egy iszonyatosan menő J. – Igen. És van épp egy L’Wren Scott kardigánom egy halványabb pink színben. és mielőtt észbe kapnék. Agnes rögtön közli. Lenne most egy kis ideje. – Felém fordul és egy semleges tekintettel végigmér. amit muszáj felpróbálnia – mondja kelet-európai akcentussal. amit legutóbb nézett. aki majd lejön velem a földszintre. – Smaragdzöld. kínos szünet után így folytatja: – Kirby St. Mintha direkt magának varrták volna. – Milyen szép alakod van! Hordasz szoknyát? – Az iskolai egyenruhán kívül nem. és Marian némi gondolkodás után bemutat neki. – Ó. – Agnes segít a stílusom kialakításában. bocsánat! Agnes. Jól kivágta magát. igen – válaszolja Marian helyettem.nem számít az ár. már Agnes irodájában is vagyok. – Ugyan! Ne higgy neki! Mariannak veleszületett stílusérzéke van. ez Kirby. – Szeretnél itt is felpróbálni néhány ruhát? – kérdezi Agnes. hogy felpróbálja? Lemondta az egyórás ügyfelem. ahol egy halom farmer és jó pár trendi. Egyszer csak egy szép és bohém külsejű nő toppan elénk. gyöngyös top vár rám. Bámulatosan szép. Inkább farmert. Louis-ból. hogy ennél jobb helyre nem is jöhettem volna. Brand farmerban és .

mert olyan ruhákat és cipőket próbálok fel. igen – felelem. Rajta van ár: négyszázötven dolcsi. Uff. Agnes . – Elbűvölő! – csicsergi Agnes.egy telitalpas Prada cipőben. – Az a farmer elképesztően áll rajtad. Felveszem. Összeszorul a szívem. immár sokkal hangosabban. hogy nem tartozik beszámolóval minden jöttmentnek. hogy halljam a választ.. – Na és van még valami. Megdermedek. hogy túlreagálom a dolgot talán azért. és kinyitom a próbafülke ajtaját. Agnes kéri. amikor hallom. lefotózom magam a telefonommal és elküldöm Belindának: Egy nagyon menő csaj a Barneysben. Ehelyett ezt hallom: – Hát ez egy hosszú történet. hogy forduljak meg. Ezután csinálok egy közeli képet a cipőmről. miként fagy le az arcomról a mosoly. – Egy rövid fekete kardigánt nyújt felém. de büszkén fogja mondani. Ott állok kissé sután egy fekete ujjatlan topban. amilyeneket az összes ismerősöm közül senki sem engedhetne meg magának. hogy nem csak megmondja Agnesnek az igazat. és mindketten odavannak tőlem. amitől minden lány a gimiben sárga lenne az irigységtől. Nem hiszem el! K. amit látnunk kell? – Azt hiszem. Egyszer csak hallom Marian hangját. Alig telik el pár másodperc. szűk farmerban és a telitalpas cipőben. Lélegezni se merek. amint nézem magam a tükörben és látom. hogy Agnes megkérdezi Mariant. érkezik a válasz: OMG. Azzal győzködöm magam. amiben elérem az átlagmagasságot.ra szerencsés vagy!!! Épp elkezdem írni a választ. Azt remélem. majd egy másikat a dobozáról. honnan ismerjük egymást.

– Ők a szüleid? – kérdezem Mariantól. és ugyanolyan gonddal gombolja végig. amiért a hatdolláros narancslevet sem akartam elfogadni. ugyanazért. hogy nem is annyira hosszú a történet. – De igen! Újfent tiltakozom. amit Marian szemmel láthatóan kerülni akar: Ki az apám? – Igen – bólint Marian és a kép felé néz. – Annyira csinos! – Igen. Nézem. amit igazán kérdezni akarok. Megkapod az összeset – replikáz Marian. – Ugye nem akarsz megfosztani attól az örömtől. hogy veled shoppingoljak? – Nem. – Ugyan! Igazán nincs mit – mondja Marian. ami a Barneysből hazafele úton telepedett ránk. és a padlón heverő Prada cipősdobozt bámulom. . és arra gondolok. Bemelegítő kérdésnek szánom ahhoz. majd pókerarccal vizsgál. és a témához. Tényleg nagyon kedves tőled. felhajtja a kardigán ujjait. Örömet okoznál vele. igen. Nagyon köszönöm. mielőtt meghozza az ítéletét. – Csodásan nézel ki! – Nem fogadhatom el – tiltakozom. – Túl sok pénz – motyogom. ahogy Agnes előhalász valahonnan egy másik kardigánt. – Fantasztikus – jelenti ki komoly ábrázattal. ahogy Marian ráveszi a fehér blúzára. ahogy Agnes becipzárazta az enyémet. – Ragaszkodom hozzá.felhúzza a cipzárt. és a bekeretezett képre mutatok a nappaliban megtörve ezzel a hosszú csendet. de Marian megrázza a fejét.

Szűk szemmel. anyám háztartásbeli. – Apám csendesebb fajta. és újból kérdezek. szolitert játszani meg régi filmeket . ha a bírókkal vagy az ügyfeleivel kellett beszélnie. amiben dolgozom. vette az adást. fentről lefelé nézek rá. szeret olvasni. és kell is ebben a bizniszben. az embereket… Imád partikat rendezni. Pedig apám szívesebben marad otthon. és elfordítja a tekintetét. mert beszélni kezd. De ez nem az ő igazi lénye. – Te melyikükre hasonlítasz inkább? – Az apámra. – És milyenek? Marian megvonja a vállát és ásít.– Hogy hívják őket? – kérdezem. – Anyu imádja a társaságot. annak reményében. de megköszörülöm a torkom. mintha random kérdést tettem volna fel két random emberről. Úgy látom. – Mivel foglalkoznak? – faggatom tovább. Anyu mindig elrángatja a partikra meg a jótékonysági estékre. egy percig sem bír nyugton maradni. nem pedig a vér szerinti nagyanyámról és nagyapámról. Duzzad bennem a csalódottság. Mármint szeretek partizni is. Türelmesen várok. Nehéz megmondani. amit gondolok: hogy válasza abszolút ügyefogyott és elfogadhatatlan. Afféle introvertált gondolkodó. milyenek a szüleid. – Csukott szájjal elmosolyodik. Komolyabb. hogy nem hagyom leülni a beszélgetést. hogy arckifejezésem mutatja. millió barátja és millió hobbija van. Egyértelmű. nem? Mert ők a szüleid. – Hát… nem is tudom. – Apám büntetőjogi ügyvéd. – Pamela és James – feleli. de nem mond többet. és elhatározom. Az apám is elő tudta venni bűbájos lényét.

– Annyira. – De attól még ellenzik az abortuszt. de ennél a pontnál nem tudom leplezni az ámulatomat. miközben várok a válaszára. Egy ideig a politika közelében is volt… még gyerekkoromban… Talán képviselőnek is akarták. – Mindketten azok. hogy inkább nem… – Hangja elhal.nézni a tévében. Nagy cégek jogásza. a Dell. mint aki megérezte. – Büntetőjogi ügyvéd? Marian megrázza a fejét. hogy egyre csalódottabb vagyok. miközben arra gondolok. akiket egy tárgyalóteremben látni. Sokáig vártam. mi lesz a következő kérdésem. és azon tűnődöm. Mit számít . Keserűséget érzek. Még Oprah is nála van. hogy apjának nem jött össze a politikai karrier és a tinédzser lánya terhessége között. – És… híres? – kérdezem. Madarakat is megfigyel – mosolyodik el szélesen Marian. hogy inkább az örökbefogadott gyerekekből lesznek hírességek. de végül úgy döntött. mint a GE. vajon van-e valami összefüggés aközött. Én pedig független – teszi hozzá. – Már rég nem. akik örökbe adják a gyerekeiket. Érzem. Próbálok semleges maradni. amennyire egy ügyvéd híres lehet. Nem veszi a célzást. Apám eléggé kapós. Olyan hatalmas ügyfelei vannak. nem pedig azokból. az Abbott Labs. hogy megkérdezte volna. – Az én szüleim demokraták – mondom anélkül. – Republikánus? Bólint. de igyekszem türelemre inteni magam. – Tényleg? Az Oprah? – Hát igen. – Egyáltalán nem olyan fickó.

akkor iszogatom nyugiban a Perrier ásványvizemet és elképzelem. hogy arra vagyok ítélve. De lehet. Egyébként meg. ha nem adott volna örökbe. hogy ha meg is tartott volna. valószínűleg nem passzolnék bele ebbe a képbe sem. ha nem beszélünk komoly dolgokról.az a pár óra? Mindenre meg fogom kapni a választ. még akkor is. ha ki kell erőszakolnom belőle. hogy sehová se tartozzak. milyen lenne az életem. De aztán eszembe jut. .

– Igen. mint ha engem nevezett volna gyönyörűnek. mint magára az aktusra. azt mondtam volna. hogy mondja újra. mégis tökéletesen komfortosan. . aztán egymást. Semmi kínos feszengés vagy ilyesmi. hogy „izgató”. Sokkal jobb. inkább valamiféle kellemes. Bámuljuk a plafont. mert szerintem is gyönyörű volt. – Igen – mondtam. ami utána volt. pedig hallottam. Azt akartam. sokkal inkább. Conradra gondolok és arra az éjszakára. Örökre meg akartam jegyezni ezt a szót és azt. – Tessék? – kérdeztem. Végül odafordult hozzám. Látom magunkat. légzésünk elcsitult. ahogy mondja. hogy „gyönyörű”. de még nem kérdezett az apja felől. teljes csendben.Hatodik fejezet Marian Kirby már huszonnégy órája van itt. Nem éreztem fájdalmat. az izzadság elpárolgott rólunk. amit mondott. Vagy valami kevésbé jelentőségteljes szót. – Gyönyörű volt. de leginkább arra. Azonban valahányszor a szemébe nézek. fölém hajolt és így szólt: – Gyönyörű. amint keresztbe fekszünk az ágyon. Sokáig feküdtünk úgy. aztán megint a plafont. tompa sajgást. semmi megbánás vagy kétségbeesés vagy menekülési vágy. Bár amíg meg nem hallottam azt. Talán. meztelenül.

és Conrad pontosan eltalálta a szót. kúl volt. hogy befejezze szorgos és gondos . Igen. Tehetetlenül visszafeküdtem. körbepásztázta tekintetét a szobán. Majd én. tinikorunkban használtunk. Kifújta a levegőt. mint például az. és nem értettem. Azonban sokkal több volt annál. Végül felült. – Hagyd. ahogy elveszi a zuhany mellé akasztott törülközőt. Magamra húztam a takarót. izgató volt. amikor teljes mértékben megtagadta a sportolást. Ő azonban. hogy „kúl”. Igen. hogy lehet kockahasa. ahogy feláll és meztelenül átmegy a fürdőszobába. majd módszeresen kiöblögeti és kicsavarja a csapban. ledörzsölte a hasamat és a halvány vércsíkokat a belső combomról. folytatta. Megfeszültem. Vékony volt. arcán elégedettség. mintha nem hallotta volna. Néztem. amit mondtam. hogy megengedi a csapot és megmossa az arcát. de nem azért. mert szégyelltem volna magam. majd rám nézett. hogy felkeljen. Felültem. mennyire tapasztalatlan vagyok. komolyan és gondoskodóan. majd lekapta rólam a takarót és mielőtt tiltakozhattam volna.valami olyat. izmosabb. mint aki erőt gyűjt ahhoz. hanem mert hirtelen megborzongtam. még tesire is ritkán járt be. Pár másodperccel később ott állt fölöttem kezében a vizes törülközővel. Hallottam. zavarba jöttem attól. megtörli vele az arcát. mint amilyennek látszott lötyögős nadrágjaiban és nagy pólóiban. és hagytam. amit akkor. Megbabonázva néztem. mégis erős. A homlokomhoz és az arcomhoz nyomkodta a hűvös törülközőt.

Elvörösödtem. miután mindenki elment. Dehogy. se bocsánatkérésnek. Szabad kezét a hasamra tette. – Egyáltalán nem nyilván. – Egyáltalán nem fúj. – Légy szíves. – Ne aggódj! – mondta megnyugtató hangon. hogy fúj. nem mondanád. le voltam nyűgözve. hogy tudjam. ennél sokkal jobban le kellett volna hogy legyek nyűgözve.munkáját. – Megérintettem a foltot az ujjammal. míg a másikkal tovább dörgölte a lábamat. – Veled? – kérdezett vissza vigyorogva. – Ezek szerint neked nem az első? – kérdeztem. Elmosolyodtam. Nem – feleltem grimaszolva. Minden rendben lesz. Kinyitottam a szemem. így letörölget. hogy egy srác. – Fúj. Lehetett volna… a havi vérzésed. Még oldalra is fordultam. . mintegy jelezve. ahogy szám sarkát húzza a mosoly. – Nyilván – suttogtam. Éreztem. Teljesen kijózanodtam. – Ez volt az első? – kérdezte rezzenéstelen arccal: semmi nyoma se büszkeségnek. – A francba! Nézd. pláne az ilyen vér látványától. aztán újra becsuktam. de túl fiatal voltam ahhoz. – Bedobom a mosógépbe. hogy maradjak nyugton. Ki fog jönni… Felhúzok egy tiszta ágyneműt. Mennyire nem megszokott. válaszolj a kérdésemre. aki még csak nem is felnőtt férfi. Megláttam egy piros foltot a fehér lepedőn. kimossa az összepiszkított ágyneműt. Ha kipróbálnád. Megkönnyebbülést éreztem. nem rendül meg a vér.

– Könnyen lehet. ahogy gondolod. Csakis kizárólag ránk tartozik. játékosnak tűnni. Nem az első. – Hányszor? Háromjegyű a szám? – Igyekeztem lazának. mint ha számtalan egy éjszakás kalandja lett volna. megköszörültem a torkom. – Hát tényleg nem mindegy! – nevetett. – Jól vagy? . hogy azt kívánom. hogy visszaüvöltsem a választ. – Kicsit lepihentem. de féltékeny voltam. De sokszor volt az elsővel. mutatta. ami az előbb történt. – Nem sok alkalom vagy nem sok lány? – Közben mozgattam a lábujjaimat a földszintről felhallatszó rapre. de Conrad felemelte a kezét. Nem számít. hippis excsajára gondoltam. hogy ne pánikoljak. Te csupán a második vagy. Ököllel verte az ajtót.– Oké. bárcsak még egyszer megtörténne. Janie! – kiáltottam ki. miközben a Kate Moss-szerű. Nyugi. Valami a szemében azt sugallta. – Csak én. – Nem volt sok lány. És hirtelen azon kaptam magam. Visszacsöppentem a valóságba. De nem is volt annyira sok. hogy volt már barátnője? Még mindig jobb. de ekkor Janie hangja süvített keresztül a sötétségen. sem másnak arról. A basszustól berezgett a ventilátor. miközben kérdéseket tettem fel az exbarátnőjéről. Conrad felé fordultam. miért. – Marian? – kérdezte aggódva. De aztán leállítottam magam. Nem is értem. És akkor mi van. – Hé! Ki van benn? – kiabálta. – Ez a szüleim szobája! Felültem. és megcsókolom a vállát. amit már magam is éreztem: nem tartozom beszámolóval sem Janie-nek.

Olyan volt. hogy az apja haragudott rá emiatt. arról. és hogy ő is meg az apja is a kocsiban voltak. hogy az anyukája autóbalesetben halt meg. és úgy terveztem.Elképzeltem az arcát. Felültem. az én barátaimról és az ő barátairól. de valószínűleg eszébe se jut arra gondolni. amíg nem jön egy arra érdemes. Beszélgettünk kedvenc filmjeinkről és kedvenc könyveinkről. egy Beszéltünk végtelenül az hosszú iskoláról. hogy egyszerre aggódik és kíváncsi. hogy most nem érdekes. Még Istenről. vallásról és politikáról is beszélgettünk. hogy addig várunk. az osztálytársainkról és az iskolatársainkról. de a főiskoláig mindenképp. hogy gitározik és számokat ír. és megesküdtünk. mintha ezerszer csinálta volna már. – Mindjárt jövök – feleltem. Én is azt terveztem. mert hátul hányingere volt. Visszamosolyogtam. Mesélt a zenélésről. ami az imént történt velem. Azonban Conrad megállított. mert a szüleim a Geneva-tó melletti házunkba mentek. és súgott a szemével. de hazafelé ő és az anyukája helyet cseréltek. . és tudtam. – Tényleg? – mondta arcán egy félmosollyal. visszadöntött az ágyra és átölelt. – Micsoda véletlen. és a pánt nélküli felsőmért nyúltam. Megkérdezte. és hogy szerinte inkább őt veszítette volna el és nem a feleségét. és én azt feleltem. hogy Janie-nél alszom. hányra kell hazamennem. – Mennünk kell – súgtam oda Conradnek. Egészen addig az éjszakáig mindketten szüzek voltunk. – Minden oké. beszélgetésbe Ezután kezdtünk. Meg volt győződve arról. Aztán elmesélte. Conrad bólintott.

hogy átöltözhessek. Conrad felébresztett. hogy a hőmérséklet jelentősen lecsökkent. – Kizárt – ráztam meg a fejem. arcán kérdő mosoly. és az ágyneműre pillantott Conrad kezében. és arra gondoltam. amit a mosdatásomra használt. ahogy ígérte. hogy egy napon nekem is részem lesz benne. De én akkor is meg vagyok győződve arról. – Miért? Ez az igazság. Bárkit feláldozott volna érte. Valójában tetszik is a dolog. Követtem őt lefele a lépcsőn. Janie a konyhapultnál állt és a hátsó udvart szemlélte. A szellő meglebbentette a konyhaablakon a függönyt. lehúzta a lepedőt. A kánikula véget ért. felénk fordult. Amikor pirkadni kezdett. és azt reméltem. amely tele volt üres sörösdobozokkal. Vajon emlékezni fogok akkor erre a pillanatra? Ezután aludtunk. fülem éppen a dobogó szíve felett. – Na sziasztok – mondta. És nincs is bajom ezzel. elfordult. összefogta a törülközővel. hogy igen. Fejem a mellkasán. és éreztem.– Ne mondj ilyet – szóltam rá. üvegekkel és cigarettacsikkekkel. a levegő végre megmozdult. . és ő is felöltözött. Majd. Bárkit és bármit. – Egyáltalán nem az. Ahogy beléptünk a konyhába. hogy nincs is szebb az igaz szerelemnél. és levitte a földszintre. a kezembe nyomta a ruháimat. – Kivéve a saját gyerekét. Őrülten szerelmesek voltak egymásba. Valamiféle hitet ad… Hogy valamiért így kellett lennie. – Talán. Mindkét kezemmel megfogtam az övét.

– Hánytam – magyarázkodtam. Meghatározó pillanatnak tűnt. – Hat órán át fenn voltatok. és semmi? – Janie keresztbefonta a feszes Chicago Cubs pólója előtt a karját. – De. feleltem. majd megkérdezte Janie-t. mint gyanakvónak. hogy hazudtam Janie-nek. ennyi. én azonban kifejezéstelen arccal néztem vissza rá. és megráztam a fejem. hogy ne osszak meg vele minden gondolatot. Pedig mondtam neki… – Csak nem hallgattam rá. a hasamon. Eléggé. Kicsit smároltunk. – Ennyi? Be se nyúlt a pólód alá? – kérdezte suttogva. merre van a mosókonyha. és a mosókonyha felé pillantott. és inkább csalódottnak látszott. Janie izgatottan pillantott rám. hogy a hazugság mekkora méreteket ölt majd. ajka a nyakamon. Látszik rajta. ahogy keze a mellemen van. – Biztos voltam benne. – Fogtok még randizni? . – És jól csókol? – Aha. Amint Conrad elindult. miközben elképzeltem. Conrad rögtön tovább fűzte a sztorit. Nem történt semmi. de most először fordult elő az. – Előfordul – vonta meg a vállát Conrad. a combomon. Nem. Megvontam a vállam. – Sörre ivott rövidet. Nem csak ez volt az első alkalom. Akkor még nem tudtam.

ahol az este során beszélgetni kezdtünk. hogy még sosem éreztem hasonlót más fiúval. amiknek semmi közük nem volt az állapotomhoz. Janie a szőnyegen hevert előttünk. hogy nem csak ez az egy alkalom lesz? Amíg vártuk a mosást és utána a szárítást. pedig az volt a kedvenc bandám. Meglehetősen határozott és szenvedélyes véleménye volt szinte mindegyik számról vagy előadóról. hogy igazoljam az összemocskolt ágyneműt. vagy a „No More I Love You’s” Annie Lennox-tól. szemem csillogott. hogy vajon velünk is forog-e a szoba. Conrad és én egymás mellett ültünk ugyanazon a kanapén. Janie. pedig biztos voltam benne. mint például a „Basket Case” a Green Daytől. mintha én és Conrad egyedül lettünk volna a világon. Becsuktam a szemem. mégis most minden dalszöveg. Úgy tettem. Conrad megfogta a kezem. több százszor is. és megint olyan volt. mintha én is másnapos lennék. időnként felnyögött és azt kérdezte. felerősödtek az érzékeim. és arra gondoltam. de ahogy a Hooters rázendített a „Hold My Hand” refrénjére. . A Hootie & the Blowfish-sel is volt valami problémája. most azonban stratégiai meggondolásból néhány centi távolságra. én és Conrad a nappaliban néztük az MTV-t. miközben felhúzott szemöldökkel a fejét csóválta. amint egyik klippet néztük a másik után. hogy megint hazudok. minden képkocka új értelmet nyert. még az olyanok is. Pont ekkor Janie kinyúlt és horkolva elaludt. Az összeset láttam már. valójában meglepően friss voltam.– Nem hiszem – feleltem. Vajon mikor határoztam el. Conrad folyamatosan kommentálta a klippeket.

Végeztünk. hogyan volt összehajtva Wattenbergék ágytakarója és hogyan sorakoztak a fejtámlánál a bojtos brokát díszpárnák. jóllehet gargalizáltam egy nagyot Listerinnel. . de ő csak mosolygott és tovább igazgatta. hogy az enyém se lehet rózsaillatú. és éreztem. és odatartottam felé. simította az ágyneműt. nehogy meglássanak Janie-ék szomszédai. de azt hiszem. ki a nyirkos reggelbe. amint azon izgultam. Conrad így szólt: – Szívesen adnék egy búcsúcsókot. Megkérdeztem Conradtől. Élt is a lehetőséggel. amikor kijönnek kiszedni a postaládából az újságot. Conrad megfogta a kezem. Lementünk.Nem sokkal ezután hallottuk. amikor legutóbb a fürdőben voltam. Akkor még nem hallottam a „szégyenséta” kifejezést. nem túl jó szagú a leheletem. a törülköző is vissza lett akasztva a mosdó mellé a fogasra. de valami hasonlót éreztem. nyelvünk összefonódott néhány másodpercre. Az ágy visszakerült eredeti állapotába. kiszedte a szárítógépből a meleg ágyneműt. kimentünk a házból a garázson keresztül. ahol Conrad áthúzta az ágyat. a virágok tikkadtan hajtották le a fejüket a több napja elrendelt locsolási tilalom miatt. Amikor odaértünk a kocsijához. így tettük meg azt a néhány lépést a kocsijáig. hogy mégis megcsókol. Felemeltem az állam. abban reménykedve. hogy leállt a szárító. hogy itt lesz reggelig. hogy ilyen jó a vizuális memóriája vagy mindvégig tudta. hogy ő is megtalálta a szájöblítőt. A fű megbarnult a hőségtől. Elnevettem magam és azt mondtam. Conrad felpattant. Pontosan emlékezett minden részletre: arra. és együtt felmentünk az emeleti hálószobába.

hogy valahogy így folytatja majd: „…de mindketten tudjuk. se az övéről. hogy találkozni fogunk még. komolyan bólogattam. amikor ott ültem mellette a kocsiban. A pillanatban. Nem terveztünk semmit. nem elemeztük. de a kocsi ajtaja becsapódott. – Hát hátha adódik még alkalmam… hm… ágyneműt húzni veled. – Meg is tanultam kívülről. hogy miért. sokszor csak akkor találtuk ki. Széles vigyor ült ki az arcomra. Arról se beszéltünk. Válaszolni akartam valamit. – Akkor majd beszélünk. és arról sem. Magától értetődő volt. A mostban éltünk. – Tényleg – súgta a fülembe. Az elkövetkező három és fél hétben mindennap beszéltünk. és biztos voltam benne. hogy csak viccel. és a derekára tettem a kezem. ahol tévét . hogy beszálljon.– Amúgy elkérném a számodat – mondta – . hogy hamarosan elutazom Ann Arborba. hogy mit csinálunk. arra várva. és szintén vigyorogva azt mondta: – Biztosan beszélni fogunk. jó? Kinyitotta a kocsiajtót. lehajtotta a fejét. – Minek? – csodálkoztam. Ám Conrad így folytatta: –… de már megvan. hogy főiskolára megyek. hogy ez az egész úgysem vezet sehová”. Egyáltalán nem beszéltünk róla. a motor felbőgött. Tudtam. Nem beszéltünk a jövőről: se az enyémről. … de… Komollyá vált arcát fürkésztem. a kocsi elindult. – Tényleg? – kérdeztem. Elmentünk moziba vagy hozzájuk. Biztos ami biztos.

amikor tízéves voltam. sokszor olyan számokat játszott. aki a michigani egyetemen diplomázott. Gyakran csak furikáztunk céltalanul a városban. Még Janie-nek is keveset meséltem. hogy külön utakat fogunk járni. amikor készülni kezdett a felvételire. új fejezet nyílik az életünkben. hogy olykor izgatottak voltunk. beszélgettünk. mivel apám. amiket én kértem. hogy el kell mennünk otthonról. vagy Conrad gitározott. Valami . De sosem voltunk együtt a barátaimmal vagy az ő barátaival. és számítottunk is rá.néztünk. Az egyetem felemészti ezeket az emlékeket. hogy sokat lógunk együtt Conraddal. szomjaztuk a függetlenséget. amiről négy évig ábrándoztunk. a nyári kalandjával. Ha akarjuk. akik szintén oda készültek. kik vagyunk és mi lesz belőlünk. főképpen Ty Huggins-szal. és azokkal a barátaival töltötte ideje nagy részét. és az ottani élmények megváltoztatnak bennünket. megtesszük az első lépéseket a felnőttkor felé. Döntenünk kell. Mindnyájan tudtuk. ugyanakkor be voltunk tojva attól. de szomorúan gondoltunk arra. A University of Illinois-ra szeretett volna bejutni. ha nem. elvitt Ann Arborba egy focimeccsre. hallgattuk a rádiót. az én esetemben régebb óta. kíváncsisága alábbhagyott. Az eltávolodás bizonyos szempontból természetes volt. és a szüleimnek se mutattam be. hogy az együtt töltött boldog gimis évek emléke hamarosan szertefoszlik. olyan fejezet. és bár nyilván gyanította. Civódtunk a szüleinkkel. Örültünk egymás sikereinek. Egyszóval az általános hangulat nálam és a barátaimnál az volt. Sőt. egyre nehezebben viseltük a ránk lőcsölt szabályokat és útmutatókat. máskor búskomorak vagy idegesek.

nem tartozott a múlthoz sem. ha felhívott volna. és mint ilyen. hogy nem lesz benne a jövőmben. Mi lett volna. Józan ésszel tudtam. amiből már nagyon szerettem volna kitörni. években. Most azonban tiszta lappal indultunk. amikor megfeledkeztem magamról. hogy mégis együtt maradunk az elkövetkező hónapokban. Jóllehet tudtam. Bármelyikre. de egyik este. Fura módon Conrad is része volt ennek az átmenetnek. és Conrad volt az első új élményem. készen álltunk az új élményekre. nyári levegőben. kivéve azt a nagyon kevés közös pontunkat. és elképzeltem. életre keltette a fantáziámat. ahol megismerte az exbarátnőjét? Nem gondoltam. a szurkolócsapat megszervezése. ha Conrad is menne valami főiskolára. amit Conrad megvetett: a foci.nagyobb és jobb felé száguldottunk. Alig voltak közös emlékeink. Azonban voltak pillanatok. Talán akkor tudnék hosszú távú kapcsolatban . sőt. mivel engem csupa olyan dolog érdekelt. ha Janie-vel merjük használni a hamis személyinket és elmegyünk tavaly Conrad koncertjére. így nosztalgiázni se tudtunk min. a diákönkormányzat meg a bizonyítvány. azon tűnődtem. miközben egy sötét és hideg moziban ültünk. hogy vajon másképp alakulna-e köztünk minden. amiket alaposan kielemeztünk. a gyerekkorhoz. ha” egyik kedvenc játékunkká vált. hogy több lehetett volna köztünk barátságnál. Conrad a függetlenség és a lehetőségek szimbóluma volt. miután megszerezte a telefonszámomat? Mi lett volna. A „mi lett volna. hogy ez lehetetlen. mazsolás csokit ettünk és másodszorra néztük meg a Braveheartot. és ezt érezni lehetett abban a sűrű.

Átlósan feküdtünk a szivárványcsíkos takarómon. amelyiket a naplómba is részletesen leírtam. és igyekeztem megjegyezni minden egyes pillanatot. A szobámban voltunk nappal. A második együttlétünk nyolc nappal az első után történt. volt. ha az távkapcsolat lenne. és kizárólag a pillanatnyi vágyainknak éltünk. a késő délutáni nap besütött az ablakon. Harmadszor Conradéknál feküdtünk le egymással. És ebbe nyilván beletartozott a szex is. én meg úgy tettem. annál távolabb kerülnének egymástól. még akkor is. Rengeteg szex. a mostban éltünk. Egyszer azt mondta. Apám dolgozott.gondolkodni. Így aztán ott voltunk ketten önmagunknak. hogy együtt maradnak. így lett kerek tíz együttléteink száma. Egy pillanatra se hunytuk le a szemünket.” Bárhogyan hívtuk is. Megdermedtünk az időben. de valójában izgatónak találtam. sőt. Conrad „dugásnak” nevezte. mégis azt tervezik. egyfolytában néztük egymást. Egy kis ranchon laktak a város túlsó felén. miközben segítettem Conradnek kibontani a bordázott óvszert. Akkor este találkoztam az . majd gyorsan hozzátette: „Vagy valami olyasmi. aki nem akar tovább tanulni (pedig valójában ciki volt). „szeretkezünk”. hanem hogy nincsenek közös pontjaink. mintha felháborodnék a szón. mint például Emilyé és Keviné. Minél felnőttebbé válnánk. anyám valami jótékonysági ebéden vett részt. Nem mintha ciki lenne olyan fiúval járni. A rádióból Dave Matthews hangjának foszlányai érkeztek felénk. akik bár nem ugyanarra a főiskolára mennek. még kilencszer csináltuk.

(Bár nem is értem. vagy elindította a lemezjátszóját. napbarnított verziójával. – Komolyan? – nézett rám azzal a sokatmondó szürke szemével. az endorfin még mindig lüktetett a testemben. hogy láttam. A hatodik azután volt. hogyan vetette be Janie-éknél az ágyat. – Nem… de most már értem. – Amikor magadnak csináltad. Nem ismertem a zenekart. Csupán néhány szót váltottunk Mr. A szobájában meglepő rend volt. és elkezdett vadul csókolgatni. mivel a saját hölgyvendégével volt elfoglalva. zömökebb. Knighttal. miért lepődtem meg azután. és elszívtunk egy spanglit. Miután bemutatkoztunk egymásnak. és később elfelejtettem megkérdezni.) A falon csak egy poszter lógott: Jimi Hendrixé.apjával: Conrad ősz hajú. akkor se? Az ölébe hajtottam a fejem és felnéztem rá. amikor vetkőztetett. csak akkor hagyta egy pillanatra abba. Szeretkezés után megittuk a sört. hogy megnéztük moziban a Super 8-at és utána hirtelen kitaláltuk. Negyedszerre élveztem el életemben először. mígnem megálltunk egy elhagyatott helyen. Conrad rögtön bezárta az ajtót. ugyanezzel a végeredménnyel. miért ez a baromi nagy felhajtás. amit szégyenlősen be is vallottam Conradnek. Conrad kivett két Coors Lightot a hűtőből. Nekem az elsőt. Kártyáztak és dobozos bort ittak. amit anyám pont egy héttel ezelőtt „műbornak” nevezett. Közben Conrad megnevettetett egy buta . hogy megállunk valahol pizzázni. és keresztülvezetett az előszobán. sose hallottam a számot. A kocsiban egyfolytában simogattam. Úristen! Az ötödik pár perccel ezután következett. olyat.

– De életemben először szívesen vagyok közhelyes. valami templom mögött. Szerintem ő is megkedvelt. ölelkeztünk és nevettünk. ha ez így maradna köztünk egy jó ideig. ha már most lemond róla. hogy egy csomót beszélgettünk. – Nem fogod elhinni – mondta Conrad. hogy nemcsak kívánom. Azt válaszoltam. nem közelednek-e a zsaruk. . egy kedves olasz étterembe. és szeretkeztünk Mustangjának hátsó ülésén egy üres parkolóban. Mindkettőnknek rémes fokhagymaszaga volt. és arra gondoltam. A fokhagymaszag még mindig előhívja az emléket. Miközben szedelődzködtünk – veszélyesen közeledett a kimenőm vége –. és a kocsi hátsó ablakán át figyeltem. mert ezután volt. pedig Conrad azt mondta. Mint ahogy a Ford Mustangok és az elhagyatott templomi parkolók is. Conrad azt mondta. Elkezdtem tapasztaltnak érezni magam. Még meg is etettük egymást a maradék pizzával. de emlékszem. Hetedik alkalommal mocskos szavakat suttogott a fülembe. hogy abban a pillanatban rájöttem. fekete alsóneműt vettem fel az alkalomhoz. mert annyira „nyál”. és vacsora közben ki is villantottam Conrad felé a csipkés melltartómat. miközben lovagló ülésben ültem rá. de közben mosolyogtam. hogy megfogadta. hogy jobb. amit már elfelejtettem.egysoros viccel. hanem bírom is. amikor később lehámozta rólam a csipkés szettet. A kilencedik előtt mentünk igazi randira. hogy bírná. hogy már biztos nagyon jó lehetek az ágyban. Nyolcadik alkalommal én suttogtam mocskos szavakat az övébe. ilyet sose fog csinálni. Új.

a két kedvencemet. Utána Conrad a kedvenc számaimat játszotta. feje hátrahanyatlott. közöttük Pearl Jam „Daughter”-jét és a „Small Town”-t. Jó sokat mentünk az erdőben. A tizedik. – Azt is. Egyenesen… pokolra… jutunk… – felelte csukott szemmel. majd megálltunk a Fox River partján. és egy erdei tisztásra értünk – magában az „erdei tisztás” is romantikusan hangzik. meztelen aztán felsőtesttel. de aztán csak ennyit mondtam: – Szeretem a tested.– Szentségtörően közhelyes – mondtam. Egy régimódi vesszőkosárba pakoltam mindent és egy piros kockás abrosszal takartam le. hogy komolyan kérdezi. vittük a kosarat és Conrad gitárját. hogy szellemesnek tűnjek. vicceseket. hogy „Szeretlek”. amikbe vékonyra szeletelt mangót is tettem. Vittem piknikeznivalót: gouda sajtos-sonkás szendvicseket. kezével szorosan a csípőmbe kapaszkodott. de tudtam. már nem emlékszem. – Ja. a kedvencem lett. és majdnem kicsúszott a számon az. hogy nem megyek főiskolára? . Becsíptünk és meztelenre vetkőztünk. ahogy aztán gitározott. csokis kekszet és egy üveg chardonnayt. komolyakat. Elmentünk kirándulni. Vigyorgott. majd saját számokat improvizált. melyik volt előbb. – És az agyamat? – kérdezte. Szeretkeztünk. Néztem. komolyakat. – Úgy is. Sütött a nap. ami egyben az utolsó is volt. megint izmai megfeszültek.

Mégis makacsul nem voltunk hajlandók nevén nevezni a dolgot. amit mondok. mert hamarosan vége lesz. és egy másodperc erejéig tényleg hittem abban. És egyszer csak megtörtént. és megráztam a hajam. Ő lett a mindenem. És a harmincegyediken sem. És az elálló Dumbofüledet. és tudtam. Szeretők voltunk. mint ahogy nem voltunk hajlandók beszélni a közeledő végről sem: a nyár végéről.– Annak semmi köze semmihez – vágtam rá. mert senki sem tudott róla. ettől a szomorúságtól valahogy még jobb lett az egész. a kapcsolatunk végéről. hogy eltakarjam a fülem. hogy ő ugyanígy érez irántam. – Én is szeretem a tested és az agyad is – mondta egyszer csak Conrad. Mindent láthatott. mert nem neveztük nevén. de az igazat megvallva. amit csak akart. nevezetesen a huszonkilencedik napon nem jött meg a menstruációm. és egyúttal a mellem is. aminek meg kellett volna. bár már egyáltalán nem voltam szégyenlős Conrad előtt. de a legvalószínűtlenebb legjobb barátok is lettünk. Halvány szomorúság árnyékolta be az együttléteinket. ami óraműpontossággal mindig a huszonnyolcadik napon jött meg. És a mosolyodat. . – És a szemedet. Felfoghatatlanul szenvedélyes és romantikus volt. amit elképzelni se tudtam. – Minden alkalommal használtunk óvszert. A harmincadik napon se jött meg. – Lehetetlen – mondogatta Conrad a telefonba. Elpirultam. Pontosabban: nem történt meg.

amikor is többször hatolt belém. – De lehet. – Nyilván. – Kizárt. Sőt. Nulla százalék.– Az óvszer se százszázalékos – feleltem. Csak azok nem mi vagyunk. – Rendben. amikor is azt az információt kaptuk. . – Oké. miközben éreztem. – Máskor mindig rajtad volt a gumi. Erről is beszéltek a felvilágosító foglalkozáson: az előváladékról. hogy pár csepp kiszivárgott… Csak egy-kettő. – Na ugye! Akkor mégiscsak megtörténik valakivel! Valakikből csak kitevődik az a kevesebb mint fél százalék. És az előváladék… – Nem vagy terhes – jelentette ki Conrad eltökélten. hogy jól használtam! Nem győzött meg. mint fél százalék. kevesebb. bébi. hogy „bébi”. hogy egyetlen tökéletesen biztonságos módszer létezik. felidézve az egészségügyi felvilágosítás órákat. Nem vagy terhes. legyen több mint nulla. mielőtt elővette volna a tárcájából az óvszert és azzal folytatta volna. mint egy százalék. De akkor is kevesebb. az önmegtartóztatás. ami már akkor is annyira balsejtelműen hangzott. – Csakis akkor történhetett – vontam le a következtetést. az elejétől kezdve. – A nullánál azért több – ellenkeztem. hogy rosszul használtad! – Biztos. Aprólékosan végiggondoltam mind a tíz együttlétünk részleteit. Mindannyiszor nagyon körültekintőek voltunk. drágám. kivéve az első alkalmat Janie szüleinek hálószobájában. hogy a pániktól összeszorul a torkom. – De lehet. – Ne mondd azt.

– És ezt pont te mondod! – Vádaskodásnak hangzott. de amikor a pólóm a mellemhez dörzsölődött. – Rendben – mondta. mint azt. félredobtam a takaróm. holott én többször kezdeményeztem a szexet. szép fehér maradt. mint ő. Mit szólnál. Emiatt vagyunk most ilyen szarban. Tanulnom kell a felvételire. másrészt. A vékony betét. egy szombati napon. kedves hangon. amibe megbánás és neheztelés vegyült. Van egy csomó dolgom. Semmi. – Egyáltalán nem vicces. felhúztam a hálóingem. így szóltam: – Nem tudok. tudom. – Bocs. . Felhívtam Conradet. megvigasztalnálak? ha átmennék? És személyesen – Persze. nem úgy akartalak megvigasztalni. Másnap reggel. Nem kell mindig szexelnünk. amit optimistán tettem bele előző este. Még sosem beszéltem vele így. Amit persze ő is észrevett. – Hangom hűvösen csengett. és visszafojtott lélegzettel. hogy akarsz megvigasztalni. – Egyrészt nem vagyunk szarban. Semmi mást nem akartam abban a pillanatban. imádkozva néztem bele a bugyimba. sírva jelentettem az eredményt.– Mitől vagy olyan biztos benne? – Mert tisztánlátó vagyok – felelte kísérteties hangon. valahányszor találkozunk. hogy átöleljen. Kérlek – szólt lágy. és a bal mellbimbóm megmerevedett. – Értem. – Akkor te gyere át.

és csupán egy cseppet. vagy legalábbis nem csak ez. Egy rendes ing sokat dobott volna a helyzeten. – Átmegyek. a magyarázat egyértelmű volt: nyilván azt gondolják majd. és kezet fogott apámmal. amiért rejtegetnem kellett őt. mint azt teszem. amit Conrad mond. melynek tetejét málnaszemek díszítették. mit folyik köztünk. aki levette olvasószemüvegét és letette a Chicago Tribune-t egy tányér vékonyra szeletelt és joghurttal leöntött ananász mellé. veszünk valahol egy tesztet. Elmegyek érted. miért rejtegetem Conradet a szüleim elől. De komolyan. és megcsinálod. És Conrad tényleg komolyan beszélt. Most. ami ennyire ideiglenes. Nem volt értelme belemerülni egy olyan dolog részletébe. gondoltam. Ami a szüleimet illeti. – Tíz perc múlva legyél kész. – Nem érdekel. Nem kell többet tennem. Tíz perc múlva ott állt a konyhánkban agyonmosott Roling Stones-os pólójában. hogy nem kell semmiről döntenem. Most azonban már új ok volt arra.– A francba találkoznunk. kopott Levi’s-ében. miért nem mondom el Janie-nek. Rendben? – Rendben – suttogtam. kék Adidas papucsában. – Még mindig nem értettem. – mondta. Muszáj – Ne! Itthon vannak a szüleim. Hogy sokkal bonyolultabb volt ennél. amint anyámra néztem. de mégis jobban éreztem magam attól. hogy Conrad nem hozzám való. vagy pont fordítva: sokkal egyszerűbb. legalábbis még nem. . De egészen mostanáig megesküdtem magamnak. hogy nem ez az oka.

– Elmegyünk egy kicsit. – Na mi megyünk – avatkoztam közbe. és oldalra billentette a fejét. – Ó. Az osztály évkönyvébe írt bejegyzésére gondolok. – Az iskolából – feleltem. miközben apám a saját nyelvére fordította a választ. mosolyogtak. hogyan illeszkedik az illető az ő világába. miközben jól tudtam. Értem. Conrad keresztbe tette maga előtt a kezét. még kérdeztek néhány dolgot. mit is szeretnél igazából? – Valami olyasmi. és Conrad előtt sosem hazudtam nekik.-jével. Bólogattak. és próbálja belőni. mintha egy örökkévalósággal ezelőtt történt volna. mígnem jött az elkerülhetetlen kérdés. és amint . Mindig így tesz.D. Conrad a cipője orrát tanulmányozta.– És honnan ismeritek egymást? – kérdezte anyám. Na és merre? – kérdezte anyám. – Conrad tekintete az enyémet kereste. Igen. Igyekezett lazának tűnni. És talán tényleg. végül megköszörülte a torkát és így szólt: – Még nem tudom. és összefogtam a hajam egy lófarokba. Szerettem és tiszteltem őket. Képtelen voltam a szüleim szemébe nézni. Vagy ebben az esetben hogyan nem. hogy megőrül a kíváncsiságtól. az apám a michigani diplomájával és a Yale-en szerzett jogi Ph. meg arra. Olyan. – Vagy úgy. mit mondott nekem erről Janie-éknél. aztán a konyhapultra támaszkodott. Az apám tette fel. Legalábbis fontos dolgokban nem. mintha segítséget akart volna kérni. és a lehető legjobb megoldással rukkolt elő. Egy év haladék? Hogy kitaláld. valahányszor egy új emberrel találkozik.

főleg fiatal anyukák. Ha nem is tanul egyelőre tovább. de rögtön meg is bántam az újabb hazugságot. a Skokie Country Clubban van tagságija. hogy nem nekem kell megvennem a terhességi tesztet! Megkönnyebbülve dőltem hátra az ülésen. mielőtt Conradékhoz érünk. és az ölembe tette a szatyrot. amikor láttam. A házuk melletti drogéria hosszan elterülő parkolójában álltunk meg. Lehalkítottam a rádiót. ahol nekünk is. hadd menjenek. És mi az erősséged? Conrad üres szemmel nézett apámra. felhívja a barátnőit. de bekapcsolva hagyta nekem a rádiót és a légkondit. – Hagyd. – Mindjárt jövök – mondta Conrad. Conrad és én szótlanul hajtottunk keresztül a városon. De jó. és váltogattam az adókat. hogy a családjának ugyanabban a golfklubban. akik próbáltak megbirkózni a bevásárlószatyraikkal. Kiszállt.kitesszük a lábunkat a házból. Még az is lehet. hogy megtárgyalja velük a fejleményeket. – Ő! Szóval akkor golfozol? – kérdezte Conradtől. de legalább golfozik ez a fiú. a bevásárlókocsikkal és a csemetéikkel. Conrad beszállt a kocsiba. szemlátomást elégedetten. De ezt hamar ki tudja deríteni. drágám – mondta anyám. hogy apámnak felragyog az arca. – Green to Tee – feleltem. – Majd játszhatunk egyszer. Vajon melyik számot fogom hallgatni. ahol kiderül a szomorú igazság? A TLC-n a „Waterfalls”-ot játszották. A drogéria előtt vásárlók nyüzsögtek. amikor Conrad komoly arckifejezéssel és egy nejlonszatyorral a kezében visszatért. .

és a zenéje is. A szövege is. amint Conrad a házuk felé hajtott a főúton. egy üveg Dr Pepper és egy magazin. Kipattant a kocsiból. szétloccsantotta az agyvelejét… Bólintottam és kinéztem az ablakon. átszaladt a másik oldalra. – Miért? Mert egyedül neveli a gyerekét? – kérdeztem. és amikor látta.amelyben volt egy rakás kis dobozos gyümölcslé. – A zenéjét igen. amikor élesen kanyarodott. a kezembe nyomta a dobozt és a fürdőszobaajtóra mutatott. Amikor megálltunk a házuk előtt. hogy nem mozdulok. Kiszedtem a magazint. – De nem is kell pisilnem. – Gyere! Amikor beléptünk a házba. – Menj. Mienk az egész ház. akit szeretett. . – Tudom. – Amúgy meg sajnálom. Conrad a térdemre tette a kezét. kinyitotta nekem az ajtót és megfogta a karom. a Rolling Stones Courtney Love-val a címoldalon. hogy mit mond. Amúgy szerintem érdekes nő: felforgató feminizmus és ribanc díva keveréke. lapozgattam. – Apukád itthon van? – Nincs. Csináld meg. és próbáltam nem tudomást venni a szatyor maradék tartalmáról. – Mert az ember. A Live Through This mindig jó szám lesz. Bólintottam. és akkor sem vette el. mert tudatom csak erre a problémakörre tudott fókuszálni. – Minden rendben lesz – mondta. Most. – Szereted? – mutattam Courtney Love-ra. de nem is igazán hallottam. megfogta az állam és egyenesen a szemembe nézett. – Conrad időközben kifarolt a parkolóból. De a zenéje király.

mert iszonyatosan félsz. – Azért van hányingered. átölelt és nyomott egy puszit a homlokomra. Éreztem. majd odahajolt hozzám és csókolgatni kezdte a nyakam. és hányingerem van. Ittam pár kortyot. odanyújtotta nekem. pedig ezzel a rossz szokással még hatodikban felhagytam. Ellöktem magamtól. hogy terhes vagyok. és visszaadtam Conradnek az üveget. fáj a cicim. és a kanapéhoz vezetett. mert folyton csináljuk. hogy nem jött meg. majd türelmesen kivette a szatyorból a Dr Peppert.Felsóhajtott. A cicid meg azért fáj. – Bár biztos vagyok benne. hogy negatív lesz. – Figyelj! Meg kell csinálnod a tesztet. – Inkább azért. és rágni kezdtem a körmöm. Vagy ez. – Honnan tudod? – Onnan. kibontotta az üveget. Beharaptam az alsó ajkam. és megünnepeljük… – Elmosolyodott. mert meg fog jönni. Ami szívás. Várakozva bámultam rá. – Még mindig nem kell – közöltem. hogy ez már a negyedik nap. Iszonyatosan megkönnyebbülsz. és kiderül. . – Gyere ide – mondta Conrad. vagy az. mert felcsináltál – vágtam vissza. – És ha nem? – Akkor terhes vagy. ahogy a rettegés lebénítja az egész testemet. hosszabban elidőzve a fülemnél. de megoldjuk. Leültetett. Amúgy attól is felborulhatott a ciklusod. – Minek csináljam meg a tesztet? Tudom.

hogy az iskolai tesztek kicsit is fontosak? Miközben a tesztet csináltam. Tekintetem ide-oda cikázott a teszt és a karórám mutatója között. hogy megjelenjen a rózsaszín csík! . amikor dolgoztam. hallottam. és a félelemtől dermedten elindultam a fürdőszobába. és énekelek neked. Egy foltot bámultam a falon. Még azt is. hogy „100%-os pontossággal”. – Bármit – ismételte. Azt fogom csinálni. Végül ránéztem. Húslevessel foglak etetni. Leültem a lehajtott vécéülőkére. Akkor keresünk egy kórházat valahol városon kívül. imádkoztam amilyen erősen csak tudtam. Egyetemre megyek. tudod? – Aha – mondtam. de nem voltam biztos benne. főleg abban a gyötrelmes brutális három percben. kétszer is. Valahol. – Oké. – Nem tarthatom meg a babát. tehát ezzel a részével nem kell foglalkozni… És mindvégig veled leszek. – Bármit megteszek érted. – Magához húzott. Marian. és fogom a kezed. megfogtam a rózsaszín dobozt. Felálltam. ne engedd. vagy akár Indianapolisban. hogy kimondja a nevem. Lefektetlek az ágyamba. Ugye. amikor szívdobogva vártam az eredményt. – És aztán visszahozlak ide. amit te akarsz. és figyelmesen elolvastam a dobozban levő utasítást. Aztán a lehető legpontosabban betartva az utasításokat megcsináltam a tesztet. ahol nem ismernek minket. És… van egy csomó pénzem. félretettem. Édes Istenem! Könyörgöm.– Hogyan? – Attól függ. Kétszer is. Háromszor. te mit akarsz. Hogy is gondolhattam.

Ezután szétterpesztett tenyérrel az enyémbe csapott úgy. amit sosem fogok tökéletesen megérteni. és hagytam. Annyira fokozatosan. míg végül sötétebb lett.De megjelent. térdre. mi volt az. . annyira lassan kúszott előre. Sápadt volt. sosem leszek a régi önmagam. Abban a másodpercben rám jött valami. Conradből mintha kieresztették volna a levegőt. hogy szemtől szembe kerüljek Conraddel és az elkövetkező életemmel. Talán akkor kezdődött bennem az elszakadás fájdalmas folyamata. – De hát megmondtam! – Igazad volt – mondtam. A csík egyre élénkebb lett. kinyitottam a fürdőajtót. felesleges a további imádkozás és reménykedés. hogy átöleljen. hogy bármit csinálok is ezentúl. körülötte világosabb kapilláris udvar. – Na találd ki? – Mi van? – Semmi. és süvített. Néztem magamat a tükörben. majd a fenekemre is csapott egyet. A válasz ott volt előttem. mint az ellenőrző vonal. majd felpattant. ajka színtelen. – Na? – kérdezte. Nem tudom pontosan. Talán meg akartam tagadni őt. optikai csalódás az egész. Bedobtam a tesztet a táskámba. A földre rogyott. Talán meg akartam kímélni. – Nem megmondtam! – üvöltötte. hogy csípett. mint ezelőtt. és tudtam. mint valami cowboy egy bivalyokkal teli pusztában. Semmi sem olyan. Mosolyt erőltettem az arcomra. hogy először majdhogynem azt hittem.

és először ejtette ki azt a szót. . mélyen a szemembe nézett. amely tiszta és félreérthetetlen volt. de Conrad az ajkamra tette a mutatóujját. mint a rózsaszín csík. – Szeretlek. akár rossz hírünk van. Marian.Úgy álltunk ott szorosan egymáshoz simulva. Tényleg nagyon szeretlek. Akár jó. majd kissé eltolt magától. Csak… meg akartam neked mondani. Kinyitottam a számat. – Ssss… Ne mondj semmit.

Anyu a tükör előtt ül. és mivel a szüleim a bolygó legkiszámíthatóbb emberei. Azonban az érzés nyomban el is múlik. Hirtelen erős késztetést érzek. közben hallgatja a The McGraw Show-t a rádióban. – Turbo Kirbo! – süvít apu a telefonba. egy pillanatra elgyengülök és megmagyarázhatatlan honvágy fog el. hol vagyok. apám a konyhában tesz-vesz. Harmadik csengetésre egyszerre veszik fel a telefont. – Na mi újság a sárgakalapácsos államban? Anyu becsatlakozik. hogy elmondjam nekik. Amint hallom a rádiót a háttérben és szinte érzem az orromban apu grillvirslijének illatát. lelki szemeimmel pontosan látom. Hangja nyugodt. készülődik a reggeli misére. mit csinálnak. . csak úgy visszhangzik a „Halló”. Valamivel hét előtt van. – Miért nem vetted fel a telefont? Egy csomószor hívtunk! – Írtam nektek e-mailt meg smst – sóhajtottam. mert nem vagyok otthon. – Telefonálhattál is volna – mondja anyu. de máris vádaskodik. talán. felváltja a megszokott ellenségeskedés.Hetedik fejezet Kirby Másnap reggel összeszedem magam és felhívom a szüleimet.

hogy majd egyszer nekem is jól fog állni. kitől örököltem a fehér bőrömet. keresztülmegyek a szobán. leülök az ágy szélére. Mariannak jól áll. drágám. hogy tudom. mint a mi utcánk odahaza! – Hogy van Charlotte? – kérdezem. sokkal kevésbé utálom. Mi az. Az ablakhoz lépek. Sosem kérdezek felőle. de a hangomban fikarcnyi megbánás sincs. még ha nem is látják.– Bocsánat – felelem. Most visszakapják. és elégedetten hallgatom a vonal túloldalán a döbbent csendet. és lehet. . emberek. Marian bőrére gondolok. előre élvezem. ahol kezdődik már a reggeli nyüzsgés: autók. elhúzom az elsötétítő függönyt. aminek fültanúja voltam. Olyan kis fehér bőrű vagy. hogy lássam odalenn az utcát. – New Yorkban – felelem és bemutatok nekik telefonon keresztül. – Nem felejtetted el bekenni magad naptejjel? – zendít rá anyu. Le ne égjél ott nekem. – Tényleg? – New Yorkban meg tizenhat. Annyira más. hogy tegnap huszonhét fok volt Mobile-ban. épp csak résnyire. és apu rögtön gyanút fog. és most. Alszik. Kárpótolom magam azért a késő esti beszélgetésükért. ami most lesz. – Ööö… szóval… Igazából nem is Mobile-ban vagyok Belindával és az anyukájával – bököm ki. Kirby? Van valami gond? Megfordulok. – Láttam. – Jól van. – Hol vagy? – kérdezik kórusban. – Kend be magad többször. – Jól érzed magad? – kérdezi apu.

ahogy a tükörbe bámul. miért mentél el hozzá. Látom. – Hogy mentél oda? – kérdezi apu. és azon tűnődöm. hogy Afganisztánban vagyok a tűzvonalban. – Belinda is veled van? – kérdezi anyu. Majd így folytatja: – Értjük. Hogy miért akartál találkozni vele. De szólhattál volna nekünk. – És Belinda anyukája? – Nincs. sőt néha csak a kocsiban. kihez beszél: hozzám vagy anyuhoz. De legalább tudtunk volna… támogatni. Hogy lehet ilyen ostobaságot kérdezni? – Miért vagy… ott? – Szerinted. Hallom anyu szuszogását. hajában még ott vannak a rózsaszínű és halványlila termo hajcsavarók. – Mit csinálsz New Yorkban? – kérdezi apu nyugodtabb hangon. hogy mindjárt elsírja magát. – Minek vagy ott? – Anyunak elcsuklik a hangja. Segítettünk volna. behunyom a szemem. . hogy ellensúlyozza anyu hisztériáját. amiket csak akkor szed ki a hajából. – Aha. de nem tudom. Egyedül vagyok… azaz… Nem teljesen egyedül. amit a húgommal nagyon helytelenítünk. mintha azt mondtam volna. ami igaz is. Itt vagyok a vér szerinti anyám lakásában – felelem. – Tudom.– New Yorkban? – kiált fel anyu olyan hangon. akár az iPodomba is. és fogadni mernék. hogy lehetek ennyire kárörvendő. anyu? – Drágám – szól közbe apám. – Nem volt szükségem a segítségetekre – felelem. – Miért? – Mit miért? – vágok vissza. mielőtt kilépne a házból. persze – motyogom az orrom alatt.

Az persze nem érdekli. hogy kérdés hangzott el. Tehát anyut csak ez érdekli az egészből. – Tényleg? Nem inkább azt szeretted volna hallani. Nem parancsolhatják meg. . A Greyhounddal – válaszolom. gondolom. – És… – kezdi anyu. lemondott rólam.– Busszal. akik Pittsburghben felszállnak egy Greyhoundra. – Ezt azonnal hagyd abba! – Bocsánat – mondom. ki vagyok. az America. – Szimpatikus neked? Vagy… nem? Helyben vagyunk. – Igen. – Szerdán már iskola – így anyu. – Nem tudom. hogy ő a hős anya. Iszonyúan szimpatikus – válaszolom. hogy ezt hallom. – Akkor holnap estére hazaérsz? – kérdezi apu. mert az az önző nő örökbe adott. de máris elcsuklik a hangja. és eszembe jut Simon és Garfunkel klasszikus száma. hogy tudni akarom. ami egy párról szól. – Örülök. nem pedig parancs. – Tudom. hogy egy szörnyeteg? – Kirby! – szól rám apu. hogy hazamenjek. Neki csak az fontos. és hogy honnan jöttem. A kedvenc részem nagyon helyénvalónak tűnik most: I’m empty and aching and I don’t know why. aki megmentett. és ezt tudják is. – Hát… ez igazán… csodálatos – mondja szipogva. Egy-két nap múlva. mert képtelen vagyok tartani a számat. de persze abszolút nem érdekel. Elégedetten nyugtázom. – Mikor jössz haza? – kérdezi anyu.

aki önző módon lemondott rólam. krimiket meg élő beszélgetős műsorokat néz. – Hát. – Hová mész? – tudakolja anyu. – Nagyon szeretünk – hallom anyu hangját. – Persze – mondom. Zuhanyozik. Anyu jobbára szappanoperákat. De most tényleg mennem kell. Hogy épségben hazaérjek. minden perce be van osztva. . De most mennem kell. – Marian elhívott a munkahelyére. miközben elképzelem a további sírást és az imádkozást a reggeli misén. – És vigyázz magadra ott abban a nagyvárosban. a többiről lövése sincs. aranyom. Eléggé elfoglalt. Érezd jól magad – mondja apu. – És melyik műsorban? – kérdezi anyu gyanakodva. de már nyomom is ki a telefont. miért van lelkiismeret-furdalásom. – Oké.– Aha. – Nem ismered – válaszolom. Hogy eltévelyedett lelkem hazataláljon. – Beszélhetnénk vele? – Nem igazán. majd ha kijön a fürdőből. és magam se értem. – Kétlem. Híres tévés producer. Hogy elfelejtsem azt a nőt.

hogy nem is gondolnak mást a kollégáim. és az irodámba megyünk. mire sikerül ismét stabilan állnia. Ragaszkodtam hozzá. A levegő sűrű és párás. de szerintem kicsit sok a fekete szemceruza. A metrón vagyunk. ha esős az idő. amióta csak megjelent az ajtómban. és kifestette magát. A vonat nekilódul. és Kirby elveszti az egyensúlyát. Kirby bólint. mint mindig. Még mindig képtelen vagyok felfogni. hogy a helyzet valós. milyen légies! . amiben úgy néz ki. – Elmondtad nekik. Őszintén szólva azt remélem. – És? Mit szóltak hozzá? – nógatom. Beviszem magammal dolgozni. hogy vegye fel a fekete ballonkabátomat. miközben újfent belém hasít. Egész testemmel ellentartom a ránk nyomódó tömeget.Nyolcadik fejezet Marian – Felhívtam reggel a szüleimet – mondja Kirby. mihez kezdjek vele. másrészt mert nem engedhetek meg magamnak egy szabadnapot. mert egyrészt nem tudom. Milyen törékeny. Ő a lányom. arany fülbevalói meglibbennek. Haját hátrafogta lófarokba. hol vagy? – kérdezem pont amikor a szerelvény csikorogva megáll a Seventy-Seven Street állomáson. mint egy gyakornok. Néhány másodpercébe telik.

nem lett volna baja vele… . – Anyukádnak nincs mire féltékenynek lennie – jelentem ki. hol a vegán életmódról prédikál. és megbámul mögöttem egy viszonylag normális kinézetű férfit. de anyu eléggé kiborult. de abból. hogy nekem is szerepem van anyja kiborulásában. – Legyen még egy parancsolat – mondom. kiváltképp esős hétfői napon ne. Talán nem is féltékeny… hanem inkább meg van rettenve – mondja Kirby. mire készülsz. Talán ha odaálltál volna elé és elmondtad volna. mert nem akarom szó nélkül hagyni. egyedül kántál tovább. reménykedve. miközben a hittérítőnk elkiáltja magát: – Dicsőség Jézus urunknak! Most együtt! – De mivel senki sem hajlandó vele együtt dicsőíteni Jézust. és nem miattam.– Apu viszonylag nyugodt volt. részben mert meg akarom nyugtatni Kirbyt. Kirby elmosolyodik és szeme sarkából figyeli a férfit. hogy eltereljem a beszélgetést. aki felnevelte Kirbyt. aki épp aprólékos tájékoztatást ad a szilvalé jótékony hatásairól és a Második Eljövetel bekövetkeztéről. mert nem tudok mit reagálni erre a kijelentésére. Megdöbbentette. – Azt hiszem. hogy csak amiatt. Elgondolkodik. – Talán csak hirtelen érte az egész dolog. mert Kirby hazudott nekik. ahogy Kirby rám néz. – Miért? – kérdezem. tudom. részben mert hálát és tiszteletet érzek az iránt a nő iránt. – Ne téríts a metrón. kicsit féltékeny rád – közli Kirby. – Nem tudom. aki hol Jézusról.

bár nem értem.Kirby a fejét rázza és erősebben markolja a kapaszkodórudat. hogy felkerestelek. Kiszállunk. Néhány másodperc múlva megérkezünk a Fifty-first Street-i megállónkhoz. Széltől ziláltan és ázottan lépünk be az irodaépületünk üvegajtaján. kerülik a pocsolyákat. . kér-e valamit a Starbucksból. – Egy forró csokit? Vádlón néz rám. ahogy elindulok felé Kirbyvel a nyomomban. ki a felszínre. és egyszerre rázzuk le és csukjuk össze hatalmas fekete ernyőinket. sietősen lépkednek a munkába igyekvők. fel a lépcsőn. Fel sem fogom. Megpróbálom jóvátenni. – Tizennyolc éves vagyok. miért. Akkor is kiborult volna. Kirby visszamosolyog. mennyire érzéketlen vagyok ezzel a kijelentésemmel. Azt hiszem. hiszen magam se gondolom. ahol dübörög a reggeli forgalom. majd megkérdezem. a Lexington Avenue-ra. hogy árulásnak tartja azt. Egy héttel korábban születtél. végiggyalogolunk az alagúton. – Én csak… egy nő vagyok New Yorkból. – De hát ő az anyád – ellenkezem. az volt az első és utolsó alkalom. A sorban áll és a BlackBerryjét nyomkodja. Ingerültséget érzek. és észreveszem Petert. Azaz csak harminckilenc hétig. csak amikor a megbántottság árnyékát látom átsuhanni Kirby arcán. amiért utólag köszönetet mondok – mosolygok. – Meghalok egy kávéért – mondom. nem tíz. – Nem. – Úgy értem. hogy nem késtem el. hogy csak egy nő vagyok New Yorkból. – Hát persze – nevetek idegesen. – Azt hiszem. nyilván több vagyok annál… végül is negyven hétig ott voltál a hasamban.

– Igen. Nem túl feltűnően integetek neki. – Különben nem engednek ki. elő kell adnia valamit – mondja Peter kissé gúnyos mosollyal. Csupán néhány félig alvó ember van közöttünk. hogy üdvözölje. amit mellesleg én . – Szakmai kirándulás a showbizniszbe? Kirby bólint. Kirby megfeszül. A forgatókönyvíróknál mindig akad tennivaló. – Lecsillapítani a veszekedéseket. zavarban van. – Hát persze – mondja Peter. A segítségére sietek. hanem hagyomány. Kirby a fejét rázza. – Mondta Marian. hogy teljességgel lehetetlen kivonnom ez alól a szokás alól. Sok szerencsét hozzá! – Egészséges viták. és hátramegyek a sor végére. hogy vagy hányni fog itt és azonnal. vagy kirohan. majd azt látom rajta. észrevesz bennünket. – Előadni? Meg akarom kímélni. Kirby segít nekünk egy kicsit. nem veszekedések – tiltakozom. de ugyanakkor tudom. – Miféle szabály? – kérdezi Kirby. sajtókonferenciás mosolyát. Majd Kirbyhez fordul. de úgy látom. – De igenis szabály – erősködik Peter. – Helló. – Aki először lép be a forgatókönyvírókhoz. amitől még idegesebb leszek. amikor először léped át a szent szoba küszöbét? – kérdezi Peter a válla fölött Kirbytől.Peter felemeli a tekintetét. Champ! – üdvözöl kimért mosollyal. én pedig válaszolok: – Nem szabály. majd Kirby felé villantja kamerára-begyakorolt. mi a szabály.

akik felismerték Petert. – Inkább afféle beavatás. – Improvizáltam valamit a Yankee Doodle Dandy dallamára. – És mit adott elő? – kérdezi Kirby Petert. – Nem voltam felkészülve. mielőtt belépett volna a felségterületünkre. megérintheted a nyelveddel az orrodat. – Nem tudom. és két másik nő is mosolyog a sorban. – Neked is – mondom. mutathatsz valami trükköt. Szóval bármit lehet… Lényeg. Az én főnököm. kifizeti. Kezében még ott a narancslé . – Semmi komoly. Mondhatsz viccet. ami eléggé bizarr jógapóz már magában is. Bármit előadhatsz. hogy jobban tudjon mozogni. Idegesnek látszik. hogy csinálj valamit. hogy próbálja összerakni a puzzle-darabkákat. de ő még azzal tetézte. és szép napot kíván nekünk. akik váltanak pár kedves mondatot a reggeli kávézásnál. felsorolhatod az államok fővárosait. A főfőnök. mindegy. amint megyünk fel a lifttel. Még a vezérigazgató úrnak is produkálnia kellett valamit. mintha szimplán csak kollégák lennénk. Az egyik forgatókönyvírónk bemutatta a gandabherundászanát.kezdeményeztem. Az egyetem óta senki se űzött velem ilyen csúnya tréfát. – Szóval szerintem inkább máris kezdj el gondolkodni – tanácsolja Peter. hogy levetkőzött bokszerre. és látom rajta. Tehát Peter a vezérigazgató. Kirby mosolyog. mit adjak elő – mondja Kirby. Peter csettint a nyelvével. majd elveszi a baristától a kávéját. – Egyáltalán nem csúnya tréfa – tiltakozom.

Beérünk az irodámba a sarkon. átnézem az üzeneteket. amíg bekapcsolom a gépem. Bólint. Conradre gondolok. . – Mi a kedvenc tantárgyad? – kérdezem. hátha erről eszébe jut valami. ahol szokásos hétfő reggeli nyüzsgés fogad bennünket.meg a bagel. nem akkora dolog. talán egy klasszikus Chanelt. bár lehet. hogy üljön le. hogy hátizsákjának pántja eléggé elkopott. – Dúdolj el pár sort a himnuszból vagy… csak van egy kedvenc számod? Amúgy pedig ne stresszelj miatta. amint kilépünk a liftből és az előtér felé igyekszünk. és a szívem kalapálni kezd az emléktől. – El tudsz énekelni valami kis dalocskát? Szerényen bólint. amit úgy értelmezek. mint magamnak. Egy bőrszékre mutatok az íróasztalommal szemben. Majd veszek neki egyet érettségi ajándékba. hogy anyjának nem tetszene az ötlet. Észreveszem. meghallgatom a telefonüzeneteimet és átfutom az e-mailjeimet. szeme tágra nyitva és ide-oda cikázik. nem is annyira Kirbynek. hogy bizonyára szép hangja van. – Hosszú napunk lesz – mondom. Egy Coach hátizsák pont jó lesz. – Akkor énekelj valamit – bátorítom. Már így is túlzásba estem azzal a tegnapi shoppingolással. – Ööö… Tudsz fütyülni? Megrázza a fejét. Üres szemekkel néz rám. amiket a titkárnőm tett az asztalra.

hogy iratokat rendez. hogy küzdeni kell érte. egyeztetni a világosítókkal és a kameraosztállyal. így felállunk és elindulunk a keskeny. – Szólj. – Most épp az előkészítő munkálatokban vagyunk benne. és ne abból álljon az élete.Komoly ábrázattal bólint. – De megéri a sok vesződés. a fodrászokkal és a sminkesekkel. amit egyébként forgatókönyvíró-szobának neveznek. Odabenn ül a hat forgatókönyvíróból álló kemény mag (a többiek csak egy hónap . ezekkel még egy csomó munka van. – Ezzel felmarkolok az asztalról néhány jól kihegyezett ceruzát. ha tudok valamit segíteni. és azon tűnődöm. vagy olykor kínzókamrának. jóváhagyatni a helyszíneket. – Hűha! Nem semmi! – Hát igen. az idei napot még nem tudjuk. Lehet. Elég jó vagyok iratrendezésben. meg a műsoridő kiharcolásában. Most íródnak a szövegek. Tavaly csütörtökönként ment a sorozat. hogy megtalálja a saját útját. hogy továbbtanuljon. van-e valami ambíciója. összehozni és szerződtetni az alapszínészeket meg a stábot. Vagy legalább abban. Ránézek. amikor látod. Szerintem is. – Nem. aztán castingolni kell a vendégszínészeket. Plusz rajta lenni azon. – Akkor még nem is forgattok meg ilyesmi? – kérdezi szemlátomást csalódottan. a sorozat… Na mehetünk? Bólint. egy spirálfüzetet meg az iPademet. Megrázom a fejem. hogy a csatorna mennyi reklámidőt szán a sorozatnak. és tudok-e neki segíteni abban. a hangosítókkal meg a kameramozgatókkal. hogy ott az eredmény. ablaktalan konferenciaterembe.

míg a másik fele folytatja a duruzsolást. nem! Szó sem lehet róla! – mondja Alexandre José. Nélkülözhetetlen emberem a forgatóírók szobájában. és ötletelnek. kidolgozás alatt vannak a karakterek is. Már megvannak az első három rész főbb csapásvonalai. – Üdv mindenkinek. és nem volt semmi tapasztalata se a tévés szakmát. mivel készült! . – Helló! Bocs a késésért! – köszönök. amikor elkezdődnek a felvételek). – St. aki egyenesen a filmszakról érkezett hozzánk. amit előadott. de nyomban ott terem előttünk Kate McQuillan. Körbepillantok abban reménykedve. Alexandre egy másik sorozatból igazolt át hozzánk. Abban is számíthatok rá. A szoba fele elcsendesedik. ha le kell csendesíteni a felborzolt egókat vagy ha jókedvet kell varázsolni. ma eltekintünk ettől a szabálytól – felelem. – Nem. Louis-ből érkezett. aki elsápadt. miközben Kirby dermedten áll az ajtóban és nem mer beljebb lépni. és ma segít nekem egy kicsit. mert az volt. a férfihumor mestere. amikor vérre menő viták törnek ki. Bemutatom Kirbyt – közlöm. – Na és mit ad elő nekünk? – kérdezi. és bár feleannyi kitartása van. és egy pillantást vetnek Kirbyre. – Akkor én miért is szenvedtem a hastánccal? Lássuk. amint Kirbyre nézek.múlva csatlakoznak. hogy talán a többiek ezúttal megfeledkeznek a szabályomról. – Arra gondoltam. már elkezdték írni az első kettő dialógusait. amikor először lépte át ezt a küszöböt. és teljesen meg van rémülve. mint a többi forgatókönyvírónak. se a hulahoppkarikát illetően. egyik frontemberem.

amit továbbra is dobolással kísér. Elsa a naiv karakterünk. aki első beléptekor iszonyú hamisan adta elő a Brady Bunch című sorozat dallamát. A legelbagatellizáltabb előadás. A szobában mindenki leesett állal hallgatja. mégis az egyik legjobb. ráadásul írt a sorozatba néhány igazán sziporka dialógust. – Remek! Egy énekessel van dolgunk! – örvendezik Emily Grace Fuller. Kirby pedig még néhány lépést tesz előre. Leülök szokásos helyemre az asztalfőre. amit hosszú idő óta hallottam. akit semmivel se lehet lehervasztani.Kirby kétségbeesetten néz rám. Fájdalmasan hosszú harminc másodperc után Kirby bátortalanul beljebb lépked a szobába. Megkönnyebbülten vigyorgok. hogy úgysem tudom leszerelni Alexandre-t. a ritmusérzéke pedig döbbenetesen jó. mivel tudom. gyerek. amit profi dobolással kísér az asztalon. miközben . – Jó ideje nem hallottunk jó éneklést – folytatja Grace. de nagyon kellemes. majd elképesztő rappelésbe kezd. egy lány. aki Mississippi államból jött Phillybe a barátja után. amihez csak a két kezét használja. a fiatal forgatókönyvíró. és egy másik fiatal kolléganőjére néz. és így szól: – Ööö… Énekelni fogok. jobb és bal keze különböző ritmusokat játszik. aki jogot tanul a Temple egyetemen. Ez a showbiz. Halk a hangja. Leginkább Elsa számára ír jó szövegeket. én azonban megadóan felemelem a kezem. Köhint egyet-kettőt. Az ember nem nézné ki belőle. de igazi igásló. Aztán hirtelen egy apró meghajlással befejezi a produkciót. Ne haragudj. így Kirby még improvizál két-három versszakot.

mert ez a sorozatbeli nevük. feláll és újra a cipője orrát nézi. Egy pillanatra a gondolataim elkalandoznak. Összpontosítok. Annyira kislány még. szövegekkel. sorozaton kívül is ezt tette – közli Jeanelle. aki az egyetlen forgatókönyvíró. – Pontosan. hogy rám nézne vagy mosolyogna. Vajon ezt érzi egy igazi szülő. Kezdjük Carrie-vel és Damiennel. hogy Roger bevallja Evvie-nek. anélkül. amikor szültem őt. Vagy bocsánat. Kirby odacsoszog és leül. gondolom. – Komoly arcot vágok és a falitáblára mutatok. amikor volt a Sugarhill Gang – mondja Alexandre. Rogerrel és Evvie-vel – javítom ki magam. pontosan ennyi éves voltam. mit érez iránta. nem is. – Úgy hallottam. – Tehát ott tartottunk az első rész végén. vastapsot kezdeményezve így szól: – A fenébe! Nem semmi. hogy tűnjön el. fehér lány! – Kösz – motyogja Kirby. akinek van kapcsolata a .Jeanelle Chambers. egy csípős nyelvű forgatókönyvíró Queensből. – Mindössze két óránk van arra. hogy átbeszéljük az ötleteket. amely tele van ötletekkel. – Honnan tudsz te ilyeneket? Még a világon se voltál. – Amúgy ők a hiphop ősei. amikor a gyereke legyőz egy akadályt vagy elér valami nagyot? Egy üres székre mutatok magam mellett. újra felbukkan köztük Conrad. Alexandre teljesen le van nyűgözve. hogy remeg a keze és elég sűrűn veszi a levegőt. karaktervázlatokkal. Elönt a büszkeség. – Ez a szám klasszikus – feleli Kirby a cipője orrának. – Oké. Észreveszem.

– Ne már? Tényleg? – kérdezi Alexandre. nem akar lemaradni egyetlen pillanatról sem. és attól. Max ideje nagy részét egy bárban tölti. amint kezdetét veszi az ötletelés. mindenkit kritizál. aki egy jólfésült. ha megtudja. így a kedvéért hagyom. hogy Damien Angelát dugja. Hatalmas szemekkel figyeli az eseményeket. diploma előtt álló egyetemista. . – Elég! Kezdjük! Mindenki tegye el a telefonját. mennyire kiborul majd Angela. hogy az embereim még néhány percig élvezkedjenek és köszörüljék a nyelvüket azon. Kirby feszülten figyel. – Idegesítő és unalmas a csávó – mondja Jeanelle –. ahogy egyfolytában azt hangoztatja. majd körbenéz. Jameson whiskyt iszik. még idegesítőbbé és unalmasabbá válik. mennyire faszagyerek. és felvési egy fehér táblára egy piros filctollal: „Roger + Evvie”.színészekkel. – Egyáltalán nincs igazad – mondja Emily Grace. Belekortyol a kávéjába. mi a többiek reakciója. leginkább a szereplőkről. Kirbyre pillantok. – De már nem. – Én meg azt hittem. – Dugta – vágja rá Jeanelle. – Na akkor rajta! – mondom aztán és az órámra pillantok. A leghevesebb szóváltást egy Max nevű karakter váltja ki. miközben képtelen belopni magát a Mississippiből jövő lány szívébe. Ötleteket szeretnék! Alexandre beáll gyorsírónak. Viták kerekednek. és egyfolytában nagyképűsködik.

mert te hoztad létre Maxet? És azt a részt is te írtad. mennyire jobban tud mindent? – Szerintem meg Max érdekes figura – mondom mosolyogva. Igen. ez jó ötlet. de később bármikor ismét elővehetjük. – És jól ki van találva. Igen. – Mondjuk egy Greyhoundra. amikor arról szónokol. Nem lehet. . hogy Jeanelle megbántotta. merre tart? Kirbyvel sokatmondón összenézünk. – Kösz – néz rám Emily Grace. mely ki tudja.– Hm. Ez tipikus fordulat olyankor. hogy az anyja nem mondta el vér szenti apjának az igazságot. – Mégis – közli Alexandre. szálljon fel egy Greyhoundra. Nincs rá többé szükség. hogy csak azért vagy más véleményen. és keresse meg vér szerinti anyját. miközben kiszürcsöli a maradék narancslét. ha kis időre meg akarunk szabadulni egy figurától: kiiktatjuk. csak hogy megtudhassa. – Vagy rakjuk fel egy buszra – mondja Jeanelle. – A csávó leszerepelt. Felhúzza a szemöldökét. Tegyük el láb alól. Látszik rajta. Mit szólnátok egy jó kis gyilkossághoz? Vagy inkább legyen öngyilkosság? Akkor legalább bevethetünk valami jóképű nyomozót.

aztán egy hosszú ütem erejéig egyenesen a szemébe nézek. az irodájában ülünk és rendelt kínai kaját eszünk. ezért lett a dobolás. egy vadászkürt viszont meglehetősen drága. amiken a legnehezebb játszani: a dob és a vadászkürt. Marian félretolja a rákos sült rizst. De végre kettesben vagyunk. (Úgy látom. – Köszi – mondom. amihez szinte hozzá se nyúlt. hogy ha az asztalt kalapálom. Aztán elmesélem. hogy még általánosban az énektanárom azt mondta egyszer. Este van már. hogy két hangszer van.) – Elképesztő voltál! Lenyűgöző! Ismét megköszönöm. – Holnap elmegyek – jelentem ki végül. Apu közölte. az nem kerül semmibe. Őrült egy nap volt ez a mai. hogy az emberek ilyen sokat és ilyen sokáig is dolgoznak. – Biztos nem tudsz tovább maradni? . Rendben – feleli Marian csalódottságot mímelve. Fogalmam se volt idáig arról.Kilencedik fejezet Kirby – Hol tanultál meg ilyen jól énekelni… azaz rappelni? És dobolni? Észbontóan jó volt! – mondja Marian. nagyon keveset eszik. és tudunk beszélgetni. – Ó! Aha.

utána meg egy csomó találkozóm van: marketingesekkel. Vesz egy mély lélegzetet. Aznap este később. ideje ágyba menni. vagy legalábbis tényleg beszélgetne velem. Végül is tudok. Bólint. Kicsit se marasztal. – Annyira szeretném. de nem muszáj bemennem… De valószínűleg úgyis visszajövök. hogy vagy most. azt akartam kérdezni… megmondod.– De. vagy egyszerűen nem akar beszélni róla. de elhatározom. megérti. – Holnap folytatjuk a forgatókönyvvel. – Ez a hét eléggé idegbajos – folytatja Marian idegesen. Arcán döbbenet. Megvonom a vállam. hogy fel fogom tenni ezt a kérdést. vagy soha. hogy nem gyengülök el. amikor még egyetlen szót sem ejtettünk a vér szerinti apámról. Biztos vagyok benne. . Nem tudom. hogy unatkozz. Összeszorul a szívem. mintha fel se merült volna benne. hogy maradjak. pénzügyesekkel satöbbi… Nem akarom. hogy ha negyvennyolc órán át nem beszélt róla. aztán megrázom a fejem. elhatározom. ahogy megkérdezem: – Szóval. Milyen nevetséges dobolásról beszélgetni. akkor magától nem fogja felhozni a témát. – Szerdán már van suli. és azt mondja. az viszont világos. Nem akarsz mesélni még a dobolásról? Egy pillanatig csak nézek rá. hogy ki az apám? Mesélsz róla? Zavartan néz rám. aggodalom. miután hazaérünk és Marian ásítozva azt mondja. A fülemben hallom a szívdobogásom. hogy csak el akar titkolni valamit előttem. majd meglepetten. ha tényleg szeretné.

Elképzelek valakit. Egy buliban találkoztunk… Vesz egy mély lélegzetet. és érzem. – Ugyanabba a gimnáziumba jártunk – kezdi Marian. hogy valójában már negyedik általánostól ismerték egymást. mint te most. de aztán látom. elvesztem a türelmem és újabb kérdést szegezek neki: – Na és milyen volt? . amíg beszélni kezd. Hogy valami olyasmi derül ki róla. De miután több perc is eltelik anélkül. Látom dermedt arcán. amiről nem biztos. kábítószerezik. de nem. hogy Conrad. hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. de örülnék a tudatnak. – Úgy hívják. Conrad Knight. hogy a véletlen igazi érzelmek és nem pusztán egy Belinda-féle testi vágy eredménye. amelyre mindig is gondoltam és amely mindeddig a pillanatig egyáltalán nem zavart: egyéjszakás kaland. ami egyiküknek se jelentett az égvilágon semmit. de eltökélten várok. hogy tudni akarok. Egyértelmű. – Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezem. szerelemmentesen. majd elmeséli. börtönbe került. véletlenül lettem. aki olyan Conrad Knight-osan néz ki. valami olyan. ami miatt már korábban is szorongtam. – Pont annyi éves voltam.hogy hosszú történet következik. hogy megszólalna. Ő is. hogy a fejében száguldanak a gondolatok. de igazából az érettségi utáni nyáron jöttek össze. hogy Marian összeráncolja a szemöldökét. hogy nem voltam tervezett gyerek. Vagy egy egyszerű képlet. és elkezdek szorongani. amiről a szüleimet hallottam beszélni: megerőszakolták.

Ha egy zenész fektet le egy csajt. és ez nem azért volt. zongorázni és egy kicsit szaxofonozni. Pont ugyanaz a kékesszürke szem. Ami olyasvalami volt. – Na és hogy nézett ki? – Jóképű volt – érkezik haladéktalanul a válasz. Mindenki csodálta. de nem érdekelte. – Okos volt. Nem érdekelte mások véleménye. és egyre erősebben ver a szívem. mintha további emlékek után kutatna. Legalábbis a gimiben. – A falat bámulja mögöttem. csak öntörvényű. mert felvett volna valamilyen pózt. nem volt igazi magányos farkas… Hanem inkább… független. Marian folytatja. A gimin kívül voltak a barátai.Marian csak kisvártatva felel. – Sötét haja volt és gyönyörű szeme. Ugyanakkora és ugyanolyan formájú. Nem is tudott mit kezdeni az iskolatársaival. Afféle. . amit nem tudtam hová tenni. és egyúttal megkönnyebbülök. És nagyon jól énekelt. Akárcsak te. Alig észrevehetően elmosolyodok. Szóval. Először érzem. hogy az apám nem volt valami unalmas faszfej. Tényleg nem érdekelte. – Nem mondhatom. ugyanolyan sötét karima a pupilla körül. – Afféle magányos farkas volt? – Aha. Tudott gitározni. Conrad tehetséges volt. – Volt. óvatosan mérlegelve a szavait. hogy van valami közöm a vér szerinti apámhoz. – Igen. az valahogy kevésbé ciki. Jobban is tanulhatott volna. – Volt zenekara? – Ez teljesen felvillanyoz. mintha egy focista. Az ő szemét örökölted. hogy lázadó volt. – Tényleg? – kérdezem. a zenekara. de mégis… csodáltam emiatt.

El is képzelem: az ég tiszta és kobaltkék. Közeli kép. Égek a türelmetlenségtől. hogy miért. szaporán veszi a levegőt. mint az én szemem. – Marian feláll. A fotó kicsit szemcsés. hogy mélyen érez és a lelke mélyéig szeret. mint én. világos bőr. és mindketten hunyorognak. Biztos erősen sütött a nap. Bár ellazultnak látszik a képen. egy akkori szelfi. ami azt súgja nekem. és ugyanolyan ideges. majd pár perc múlva visszajön egy valaha fehér színű kopott borítékkal. lendületes betűkkel teleírva. nyújtom a nyakam. Conrad átöleli. ahogy Marian mondta. magam se értem. hátha sikerül elolvasnom néhány szót. és megszédülök. mint egy igazi zenészé. hogy szeme ábrándozó. hogy szeretnék hinni abban. – Ez ő – mondja. Lehet. Marian épp csak hogy. ujjaival beletúr Marian napszítta szőke hajába. Nézem a vér szerinti szüleim fotóját. Egy pléden fekszenek. de tisztán látom. van valami intenzitás a szemében és az arcában.– Van róla fotód? – kérdezem. Sötét haj. Egy halomba hajtott papírlap van benne. visszateszi a borítékba és előveszi a fotót. olyan kép. Conrad arca félig árnyékban. pontosan ugyanolyan színűek. de . és inkább Conrad látszik. és kővé vagyok dermedve. Végül átadja nekem. Conradéban mindenképp. hatalmas. hogy mindez bennem is megvan. de csak magában. Marian elolvas pár sort. Az ajkába harapva nézi a fotót. Miközben Marian kihajtogatja a papírt. Marian ki van pirulva. Visszaadom a képet. aztán összehajtja a papírt. félig lehunyt szemek. Vagy lehet. Arcuk összeér. mintha Conrad csinálta volna kettőjükről kinyújtott kézzel. – Van egy. hogy csak szeretném ezt látni benne. és visszatükröződik a szemükben. – Meg én.

abban reménykedve. majd így szól: – Nem is tudom.közben egyfolytában nézem. mielőtt a szemembe néz. és minden izmom megfeszül. Olyan. és hirtelen… ő lett a mindenem… A következő kérdésemen gondolkodom. hogy bármiféle ítélkezés legyen benne. mintha vallomást készülne tenni. Vajon Marian számára is ez a „bonyolult”? Vagy valami érdemlegesebb? – Olyan hirtelen jött a kapcsolatunk – mondja. – Szerelmesek voltatok egymásba? – kérdezem. És jön is a vallomás. Azt akarom. hogyan határozták el. Másokkal találkoznak. hiszen most már tökéletesen mindegy. hátha nekem adja. bonyolult idő volt az. Kirby. és eszembe jut. – És ő akart engem? – bököm ki végül. – Mitől volt az? – faggatom. Egy igazán furcsa. miért fontos ez ennyire nekem. hogy igennel válaszoljon. bár fogalmam sincs. mintha millió évvel ezelőtt lett volna… Különös nyár volt az. Szakítanak. milyen gyakran ítél meg Belinda „bonyolult”-nak egy szerelmi szitut vagy egy sima flörtöt. Marian elgondolkodik. Egy hosszú és kimerítő történetet szeretnék hallani arról. . Volt egy srác. csak akarom tudni a teljes igazságot. Ő és valami idióta járnak. Vagy nem járnak. – Nagyon hirtelen. Aztán megfogja mindkét kezem. majd miért adtak mégis örökbe. hogy legyek. hogy csináltass abortuszt? Marian összerándul. – Vagy azt akarta. Csak együtt lógnak. akit szinte alig ismertem. Nem szeretném. majd sóhajt néhányat.

Ismét megrázza a fejét. – Sosem mondtad meg neki. Még csak azt se tudta senki. és aztán elköltözött a városból. – Te hagytad el őt? – Meg vagyok döbbenve. Akkor szakítottam vele. hogy csak egyféle magyarázata lehet a válaszának. hogy valahol a világban mégiscsak van egy gyereke. . amit még mindig őriz abban a borítékban a fotóval együtt. És akkor az apám tudja. hogy terhes vagy? – kérdezem. Bólint. és máris elképzelem. – És… azt legalább tudta. hogy terhes vagyok veled. hogy a világon vagyok? – kérdezem. hátha mégis megmondta neki évekkel később. Arca ugyanúgy kipirul. hogy nagyon szeretne találkozni velem. Az is lehet. Senki se tudta. hogy terhes vagyok. és abban bízom. amint újra ránézek a közös fényképükre. talán abban a levélben. Ezúttal képtelen a szemembe nézni. Lehet. Senki. hogy Marian felvette vele a kapcsolatot az elmúlt negyvennyolc órában és elújságolta neki váratlan felbukkanásomat. Tudom. – Miért? Elhagyott téged? – tudakolom. – Nem. Nem mondtam meg neki. Én hagytam el őt – válaszolja alig hallhatóan. hogy megtartottál? Rám néz. hogy gyerekem született. de nyilván most más érzelmek tehetnek róla. és Marian soha többé nem hallott felőle.– Kirby. csak az anyám. és a dolgok kezdenek kikristályosodni. de másik után kutatok. ahogy Conrad levélben szakított Mariannal. Amikor kiderült. – És akkor… Azt sem tudja. mint a fotón. – Igen. – Nem. majd megrázza a fejét.

és szükségem van egy kis időre. Elhitte. mivel az összes szexuális tapasztalatom három szánalmas csókolózásra korlátozódik. – Hogy tudtad így eltitkolni? – Elhalasztottam egy évvel az egyetemet. hogy kipihenjem magam. Hogy világra gyere. annyira lenyűgöz a történet. hogy egészségi okok miatt. – És akkor visszamentél Chicagóba. hogy kiégtem a gimiben. ugyanúgy. mert tudta. de mosolya . Mindenki másnak meg azt mondtam. mint az örökbefogadási történet. mindaddig. De ezt te is tudod. Belinda lenne az első. Rejtőzködtem. Megszólalni se tudok. Eljött velem az összes vizsgálatra és az örökbefogadási ügynökséghez is. Wisconsinba. Március harmincegyedikén kezdődtek a fájások. Apámnak azt hazudtam. – Elmosolyodik. ami az én történetem is. – Igen. Csak az anyám. hogy elképzeljek ilyesmit. hogy megszállottan írok. kínos és erőltetett. hogy megszülj? Bólint. Így aztán el tudtam vonulni egy időre… – Hová mentél? – A tóparti nyaralónkba. hogyan volt képes hurcolni hosszú éveken át. Anyám gyakran meglátogatott. – Az apukád sem? A legjobb barátnőd sem? – Ha velem történne hasonló. mindegyik béna. Azt írtam a halasztási kérelmemben. Bár még attól is messze vagyok. hogy forgatókönyvet írok. amíg nem jött el az időd.Próbálom felfogni egy ekkora jelentőségű titok súlyát. Egész nap és egész éjszaka görcsöltem. és elképzelni. amit vagy százszor hallottam a szüleimtől. – Nem. Majd április elsején végre megszülettél. akinek elmesélem.

bár a védőnő azt mondta. – Ó. mappákkal a kezükben. – Elég gyakori név. többek között az örökbeadási nyilatkozatot. két napja nem alszom. Istenem! Hát persze. Kirby. – Tényleg? Ez a második nevem. – És… kialakult köztünk valami kötődés? – kérdezem. csak nehezebbé teszi majd az elválást. ne adjak. minden egyes másodpercet veled töltöttem. én pedig szép sorban aláírtam a papírokat. A szobámba bejött a hölgy az ügynökségtől. – És aztán eljött az idő. mindegyikük nagyon hivatalos. – Adtam neked nevet. nem? Megvonom a vállam. pedig azt aztán végképp rossz ötletnek tartották. – Nahát! Őrület. pihennem kell. Négy vagy öt ember volt ott a szobámban. Tudtam. De én akartam… Kellett. és egyfolytában magyaráztak. És szoptattalak is.feszültségről árulkodik. – Három napot töltöttem veled. . Egyszer az egyik nővér megpróbált elvinni tőlem. azt mondták. a nagynéném után. egy nővér és két ember a gyámhatóságtól. majd tovább mesél. legszomorúbb napjai voltak. és szememet csípi a könny. de nem engedtem. gyomrom összeszorul. Minden egyes percet. Hallgat egy ideig. – És mi volt a nevem abban a három napban? Biztos hívtál valahogy… – Hát persze – suttogja. azt mondta. Átadták a papírokat. – Katherine. Életem legnehezebb. Folytasd. Anyu egy hintaszékben ült a sarokban és ringatott téged. hogy hamarosan oda kell adjalak… és kevés időm maradt… – Vesz egy mély levegőt.

Érzem, hogy a szemem visszavonhatatlanul megtelik könnyel.
– Minden rendben? – kérdezi Marian. Bólintok. A szemembe
néz, viszonzom a pillantását, várom a folytatást.
– Egész délelőtt nyűgös voltál, de amikor ott volt az a sok
ember a szobában, abbahagytad a sírást. Mintha tudtad volna,
hogy valami nagy dolog fog történni, és figyelned kell. Nagyon
tudtál figyelni. Már háromnaposan is volt tekinteted. – Nyel egy
nagyot. – Miután végeztünk a papírmunkával, kértem egy percet,
amit veled tölthetek kettesben. Anyunak is mondtam, hogy
menjen ki.
– És akkor majdnem… meggondoltad magad? – kérdezem
reménykedve, mert szeretném azt hinni, hogy egyáltalán nem
volt könnyű a számára örökbe adni engem.
– Nem is egyszer! – válaszolja meggyőzően. – Számtalanszor
abban a hetvenkét órában. Hát persze. Úgy éreztem, senki
másnak nincs joga gyönyörködni azokban a nagy okos
szemekben, abban a kifejező apró szemöldökben, a csücsöri piros
kis szádban. Tényleg soha többé nem ölelhetlek magamhoz?…
De biztos voltam abban, hogy számodra mégis ez a legjobb
megoldás. Lesz egy apukád és egy anyukád, egy házaspár, akik fel
vannak készülve a gyerekvállalásra, akik gondodat viselik és
szerető családot biztosítanak a számodra.
– És Conrad? – kérdezem, és valami felháborodásfélét érzek. –
Nem is gondoltál arra, hogy elmondd neki? Nem kellett volna őt
is megkérdezni?
Megrázza a fejét. – Már így is elég sáros voltam előtte.
– Ezt hogy érted?

– Kilenc hónapig nem beszéltem vele. Már túl késő lett volna.
Amúgy meg milyen életed lett volna? Két tinédzserrel, akik azt
játsszák, hogy felnőttek. És azt is tudtam, hogy ott van egy
házaspár a kórházban, akik alig várják, hogy elvigyenek.
– És… hogy… köszöntél el tőlem? – kérdezem. Hangom
remeg, és azt kívánom, bárcsak emlékeznék újszülött koromra.
Arra, amikor elbúcsúztunk egymástól.
– Hát…

Először

is

megszoptattalak,

utoljára…

Aztán

kicseréltem a pelusodat, és felöltöztettelek egy pici rózsaszínű
ruhába. Harisnyanadrágot is adtam rád, meg apró cipőcskét a
lábadra, nehogy megfázz. Fejedre egy kicsike sapkát tettem, az is
rózsaszínű volt, mint a ruhácskád… Fehér hímzés is volt rajta…
Anyu vette neked.
Bólintok, mondom, hogy emlékszem a szettre, abban vagyok a
legelső fotómon, amit a szüleim csináltak rólam. De aztán
eszembe jut egy másik fotó is: a kocsiban készült, útban hazafelé.
Azon

egy

másik

cuccban

vagyok.

Vajon

azért,

mert

összepiszkítottam, vagy azért, mert a szüleim átöltöztettek egy
másik ruhába, amit ők vettek nekem? Mintegy egy új kezdés
szimbólumaként, amiért új nevet is adtak nekem.
– És aztán?
– Aztán utoljára elénekeltem neked egy altatódalt, az
egyetlent, amit ismertem.
– Melyiket? Elénekeled?
Marian azt válaszolja, nem tud jól énekelni, de azért elszavalja
a dal szövegét. Aranyszárnyú pillangó, hol vagy, te kis csapongó?

Minek szállsz oly messzire? Szállj a baba szemére, mondj neki egy
szép mesét, fogd be mind a két szemét…
Lélegzet-visszafojtva várom a folytatást, pedig már egy
csomószor hallottam ezt a dalocskát ovis koromban.
– Végül elaludtál. És utoljára megpuszilgattalak.

Az

arcocskádat, az orrocskádat, a homlokodat és a hegyes kis álladat.
– Elcsuklik a hangja. – Erőt vettem magamon, kinyitottam a
kórterem ajtaját és kiléptem a folyosóra, ahol már várt rám a
védőnő és anyu. Nem szóltam egy szót se, hanem átadtalak a
védőnőnek és visszamentem a kórterembe. Nem akartam
végignézni, ahogy elvisznek.
Hirtelen iszonyú sajnálat fog el az iránt a lány iránt.
Elképzelem, ahogy visszamegy a kórterembe, összepakolja a
holmiját, felöltözik és elhagyja a kórházat. Nincs a karjában a
kisbabája, és nem várják odakinn virágokkal és színes lufikkal.
Aztán újra Conradre gondolok. Arra, hogy fogalma sincs a
létezésemről.
– Tudod, hol van most?
Marian megrázza a fejét. Úgy látom, bűnbánóan, de számomra
nem eléggé.
– Soha nem is próbáltad megtalálni?
Sóhajt. Egyszer elhajtott a házuk előtt, de a postaládán már egy
másik név volt, nem az, hogy Knights.
– Facebookon nem kerested? Interneten? Közös barátok? Sose
kerested?

– De. Néhány évig próbálkoztam, de nem találtam. Nem
igazán tartom a kapcsolatot a gimis barátaimmal, de amúgy
Conrad se volt az a típus, aki osztálytalálkozókra jár.
– És akkor semmi? Eltűnt a föld színéről?
Bólint. Némán nézünk egymásra. Hosszú percek telnek el így,
míg végül Marian lecsúszik a székéről és átölel. Először azóta,
hogy örökbe adott. Nem ellenkezem, de nem ölelem vissza. Hogy

tehetted? csak ez jár a fejemben.

Tizedik fejezet

Marian
Bocsánattal tartozom neki. Sok mindenért. Azért, mert képes
voltam arra, hogy örökbe adjam. Mert úgy tettem, mintha nem
történt volna semmi, mintha nem létezne. Azért, mert nincs róla
fotóm babakorából, ami itt lógna valamelyik falamon. Azért,
mert nem írtam neki hosszú leveleket, hacsak a fiókomnak is,
annak reményében, hogy egy nap odaadhatom neki.
Azonban leginkább azt bánom, hogy nem mondtam meg az
igazat Conradnek, az apjának. Ha valamit, akkor a történetnek
ezt a részét szeretném leginkább elfelejteni. Peternek se
vallottam be, azzal nyugtattam a lelkiismeretem, hogy ez csak
egy apróság, holott nagyon is jól tudtam, hogy sokkal több annál.
Nagyon nagy, hatalmas, óriási dolog, és úgy érzem, nem sok kell
hozzá, hogy feltörjön a felszínre. Kirby nem említette, hogy
szeretné megtalálni vér szerinti apját, de biztos vagyok benne,
hogy megkeresi. És akkor mi lesz?
Megyek aludni, és felidézem azt a napot. Azt a pillanatot,
amikor hazudtam Conradnek. Épp azelőtt mondta, hogy szeret,
én pedig nem mondtam, hogy én is őt. Akkor kezdtem el tagadni
az érzelmeimet, és kitörölni őt a szívemből. Emlékszem, hogy a
torkomat rettegés fojtogatta – mit rettegés? Pánik! – amint ott

ültem Conrad mellett a kanapén, fogtam a kezét és a Simpson
családot néztük a tévében. Conrad megkönnyebbült a „negatív”
eredménytől, és felszabadultan nevetett Bart Simpson rövid
mondatain, én pedig egyre mélyebben sodródtam a kétségbeesés
szakadékába.
– Mi a baj, kicsi? – kérdezte, amikor egyszer csak észrevette,
hogy még csak el se mosolyodok azon, amin máskor szívből
kacagtam.
Ekkor fakadtam ki. – Szerintem ne találkozzunk többé.
– Arra célzol, hogy szakítsunk? – kérdezte. Arcán kétségbeesés
és szomorúság, akárcsak az én lelkemben.
Ennek ellenére azt mondtam, hogy igen.
– Na de miért? – Conrad egyre összetörtebbnek látszott.
– Mert mindjárt vége a nyárnak – feleltem magam elé
bámulva.
– De

hát

nincs

is

vége

ellenkezett,

ugyanakkor

megdöbbentett azzal, hogy ennyire biztos volt a szakításunkban,
csak azt nem tudta, mikor fog bekövetkezni.
– Hamarosan vége lesz. És… azt hiszem, most talán könnyebb.
Ránéztem, de Conrad elfordította a tekintetét, mint aki
próbálja felfogni a hallottakat. Amikor újra rám nézett, arca
rezzenéstelen volt. – Hát, ha ezt akarod… – Igen… azt hiszem,
így a legjobb… – Nem tudtam pontosan, mit akartam tőle: hogy
törődjön bele vagy harcoljon értem. Mindkettőt akartam. Egyiket
se akartam. Azt akartam, hogy tűnjön el a rózsaszínű csík.
– Így a legjobb? – visszhangozta.
– Igen.

Bólintott. Aztán lekapcsolta a tévét, letette a távirányítót a
dohányzóasztalkára, és a fekete képernyőre meredt. Egyfolytában
pislogott, majd egyszer csak észrevettem, hogy hosszú szempillája
nedves. Elfordítottam a fejem, megrémültem, mert alig tudtam
megbirkózni a vággyal, hogy átöleljem a nyakát, magamhoz
öleljem, szeretkezzek vele ott a kanapén, de legfőképpen
megmondjam neki az igazat.
A vágy csak erősödött, amikor Conrad azt suttogta: – Még nem
akarlak elveszíteni.
A „még” szó volt az, ami teljesen letaglózott, a benne rejlő
lemondás és kétségbeesés. Elkaptam a tekintetét, de meg se
rezdültünk. Egy pillanatra elképzeltem egy másik alternatívát,
egy másik utat. Elképzeltem magunkat egy kisbabával, együtt
élünk Ann Arborban egy lakásban a kampuszon kívül, össze is
házasodunk. Nyilván nem lenne könnyű, sőt, iszonyúan nehéz,
de a szüleim biztos segítenének, és megoldanánk a nehézségeket.
Conrad lenne a babával napközben, amíg én bejárnék az
előadásokra, ő pedig esténként és hétvégenként zenélne. Nem
lenne egy szokványos egyetemi élet. Le kellene mondanunk a
bulikról és a részeg csókokról. A fociról és a diáklány-egyesületi
táncpartikról. De megcsinálnánk, és a végén minden jó lenne.
Mehetnék tovább a filmakadémiára. Lehetnék forgatókönyvíró
vagy akár producer. Conradból profi zenész lenne, vagy csinálna
mást, amihez kedve van. Egy csapat lennénk. Egy család. Először
csak mi ketten, aztán mi hárman. Lehet, hogy azért történt
mindez, mert így kellene lennie.

Egy másodpercre majd megtörtem, de jött egy másik kép. Késő
esti veszekedések, ajtócsapkodás, síró kisbaba, bukás a vizsgán,
totális kimerülés, végül kibukás az egyetemről, belesodródás egy
lélekölő kilenctől ötig munkába. Szinte éreztem a szégyen, a
neheztelés, a keserűség és a harag ízét. Szinte hallottam a gyűlölet
és az önvád szavait, a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatot.
– Mennem kell – álltam fel hirtelen. – Hazaviszel?
Jött utánam a bejárati ajtóhoz, ki az autóhoz. Láttam, hogy
teljesen ki van készülve, meg van semmisülve. De nem mondott
semmit, és én se. Néma csendben tettük meg az utat hazáig.
Leparkolt a házunk előtt, és arra kért, hívjam fel később, és
beszéljük meg ezt az egészet.
Bólintottam, de láttam a szemén, hogy tudja, nem fogom
felhívni. Se ma este, se máskor. Soha. Ez volt a vége.
Másnap a medencénél üldögélem anyámmal. Elkezdtük
összeírni, mire lesz szükségem a kollégiumban, mit kell még
venni, és egyszer csak zokogni kezdtem. Addigra anyámnak már
kialakult egy képe Conradről: egy cenzúrát nem tűrő szövegű
számokat játszó zenekarban gitározik, az apja alkoholista, és
Conradnek sincs semmiféle ambíciója, legalábbis nem olyan, amit
anyám elismerne, így természetes, hogy rögtön őt hibáztatta a
kiborulásom miatt.
– Szakítottatok Conraddel?
hangosabban kezdtem el zokogni.

kérdezte,

amitől

még

– Igen – válaszoltam végül szipogva, de mást is mondtam. – De
sokkal rosszabb dolog történt. A legrosszabb, ami csak
történhetett.
– Terhes vagy? – suttogta anyám alig hallhatóan.
Bólintottam. Szégyelltem magam, de meg is könnyebbültem,
hogy elmondtam neki, és tudja. Anyám okos volt, és remekül
tudta kezelni a válságos helyzeteket. Az egyik legendás családi
sztorink az volt, amikor egyszer a Gene & Giorgettiben
vacsoráztunk, és apámnak a torkán akadt egy darabka
marharostélyos. Anyám felpattant a helyéről, átrohant az asztal
másik oldalára, ahol apám ült, útközben leverte az asztalról az
összes borospoharat, és biztos mozdulatokkal végrehajtott egy
Heimlich-műveletet, úgy, ahogy meg van írva a nagykönyvben.
Ha életet tudott menteni, akkor az én problémámat is meg tudja
oldani.
– Haragszol, anyu? – kérdeztem. A kerti székben ültem,
felhúztam a lábam az államhoz. Bárcsak összezsugorodnék
egészen kicsire! Bárcsak ne telepedne rám ekkora súllyal a
szégyen és a bűntudat. Olyan sokat kaptam a szüleimtől,
tulajdonképpen mindent, és így hálálom meg?
Azonban anyám erős maradt. – Dehogy. Ne aggódj, drágám,
meg fogjuk oldani. – Megsimogatta a hajamat. – Túl leszel rajta…
És Conrad mit mondott?
– Nem mondtam meg neki.
– Akkor jó – felelte gyorsan, aztán tett még valami becsmérlő
és vádló megjegyzést Conradre, mintha kizárólag ő tehetne erről
a helyzetről. Nem védtem meg, amitől persze lelkiismeret-

Dr. ami azt jelentette. Kale szerint. mi fog következni. És nem tévedtem: dr.” Anyám ezalatt akkurátusan jegyzetelt. egy fiú és egy kislány fotói díszítették. és Conrad. és közelebb hajolt hozzám. szőke nő ült. majd azt mondta. megköszörülte a torkát. melynek falait gyerekrajzok és egy hirtelenszőke ikerpár. Tudtam. aki zavarba ejtően úgy nézett ki. hathetes voltam. hogy semmi értelme. nem volt a megoldás része.furdalásom volt. anyámmal együtt végigmentünk a folyosón. olykor kérdezett valamit. hogy igazam volt: ugyanazon az éjszakán vesztettem el a szüzességem és estem teherbe. vidám irodába érkeztünk. Anyámra nézett. mint a nagyapám. „ha megtartanám a babát. és anyám beleegyezően bólintott. Kalere. Átkok átka! Kegyetlen és elképesztően furcsa. a tanácsadó. hogy rendes srác vagy nem. Megan. hozzám való vagy sem. mígnem egy kicsi. Szótlanul bámultam dr. Kale bátorítóan rám mosolygott. miután lehámoztam magamról a papírköntöst és visszavettem a farmeromat és a pólómat. Ezután az orvos letette a tollat. beszéljek a családjogi tanácsadóval. és a gyógyszertári teszt megerősítést nyert egy ezerszázalékosan biztos vérvizsgálattal. . amint feljegyzett minden adatot egészségi állapotomról és kifejtette kilátásaimat. Problémamegoldó üzemmódban voltunk épp. Az antik íróasztalnál egy filigrán. arra az esetre. mivel Conrad és én védekeztünk. Másnap anyám elvitt a nőgyógyászához. de azzal nyugtattam magam. mindegy. hogy a koromat meg a körülményeimet tekintve azt javasolta. Néhány perc múlva.

és ezekről is tud bármikor tájékoztatást adni. Igen. mégsem tudom elképzelni. egyetlen pillanatra sem jutott eszembe az abortusz mint lehetséges megoldás. Ennek a verziónak számos opciója van. hogy elvetessem. de azt sem. hogy mik a lehetőségeim. Anyám megköszönte a kimerítő tájékoztatást. amint átvettem tőle a névjegykártyáját és egy magánklinikát reklámozó prospektust arra az esetre. mint a lányok nagy többsége. majd lebonyolítottunk egy pár perces udvariassági csevejt. ha az abortusz mellett döntenék. hogy gyerekem legyen. És igenis védekeztünk. el akarta mondani. kedves – mondta búcsúzóul Megan.feltehetőleg az ikrek anyukája. de örökbe adom. és soha. Megtarthatom a babát és felnevelhetem egyedülálló szülőként. hogy örökbe adjam. . Anyám elrakta a táskájába. és azt sem. majd elköszöntünk. Ránk mosolygott. akiket tanáccsal lát el. megértettem. Azt is választhatom. Megszakíthatom a terhességet. Nevelhetjük a szüleink és a rokonaink segítségével is. Ezután rátért a lényegre: nyugodt hangon elmagyarázta a lehetőségeimet. – Ha kérdezni szeretnél valamit. csak nyugodtan – bátorított Megan. – Van min gondolkodnod. hogy valamivel okosabb vagyok. amik számomra teljesen nyilvánvalóak voltak. És nem vagyok „olyan lány”. Megráztam a fejem. hogy megtartom a babát. Vagy apai bevonással és támogatással. Vagy együtt is nevelhetjük. jóllehet egy hang belül nagyon is meg akart szólalni. Persze semmit se mondtam Megannek.

de akkor első ízben éreztem azt. – Senkinek se fogom elmondani. Végigcsinálni a terhességet. mennyire szép. hogy nemes dolognak tartja. Soha. tehetséges és különleges vagyok. Az örökbeadásról azt mondta. nagylelkű és önzetlen cselekedetnek. Bármennyire felvilágosult volt is. vagy ha úgy akarom. anélkül. hogy valakinek az elképzelhető legnagyobb ajándékot adtam. És hogy az a gyerek. Legfőképp apunak nem – mondtam. hajthatatlan voltam. sőt.– Mit csináljak? – kérdeztem anyámat útban hazafelé. mindig is tisztelte azokat a nőket és lányokat. akik az abortusz helyett ezt az utat választották. ugyanolyan tehetséges és rendkívüli lesz. azt felelte. Azt mondta. majd azt mondta. akkor neveli helyettem. – De ha megtartom a babát… mi lesz az egyetemmel? – Ilyen indokkal nyugodtan halaszthatsz egy évet… Megráztam a fejem. segít felnevelni a gyerekemet. ha már azt illeti. – Anyu. Anyám. a szülést. hogy a Michiganen bárki is tudjon a dologról. idegeneknek. hogy levette volna a szemét az útról. nem teljesen őszinte. – Marian. akinek én vagyok az anyja. nincs miért szégyenkezned – ellenkezett. Nehéz lesz. Egy dolog csalódást okozni anyámnak. Azt mondta. az összes opció közül ez a legkeményebb. Nem akartam. hogy amit mond. és egészen . és aztán odaadni valakinek a babát. De máshol se. de egész életemben emlékezni fogok arra. te mit csinálnál a helyemben? Sóhajtott egy nagyot. Ezt meg is mondtam anyunak. Élete értelme. ő sem tudott felülkerekedni a tiniterhességen. hogy csakis én dönthetek.

amiket mondott.más apámnak. de a különbség az. megtervezi a kudarcot”. ahogy a dolgokat csinálja. azt akartam. Az esti matekozás: ahogy koncentrál. orrán az olvasószemüveg. a terasz lesöprése vagy a szendvicskészítés. A végtelen nyáresték. hogy jó első benyomást keltsen” vagy „Aki kudarcot vall a tervezésben. okos és bölcs. amíg anyám sosem tudott egy óránál tovább nyugton maradni. a példaképem volt. akit lelkem legmélyén jobban szerettem kettőjük közül. A frissen fűrészelt fa illata. Szeretem az alaposságot. Eszembe jutnak az aforizmák. és szívemet elöntötte a büszkeség. Arra gondoltam. és hazafelé Chicagóba csak suttogva tudunk beszélgetni. néztem városunk ismerős részeit. amikor jól beöltözve rekedtre drukkoljuk magunkat. Kibámultam az ablakon. hogy minden lány így gondolkodik az apjáról. A közös tévézés: órákig tudtuk nézni kedvenc sorozatainkat. Lehet. a halloweeni tök kifaragása. hogy én nem voltam elfogult. Elképzeltem. de mindezen felül egész egyszerűen odavoltam érte. legyen az a karácsonyfa-lámpafüzér kibogozása. sosem fogok találni olyan férfit. ahogy a fellebbviteli bíróságon érvel. amikor a nyaralónk teraszán olvastunk fehér hintaszékeinkben. Az őszi focimeccsek Ann Arborban. Csodáltam. hogy méretre vágott fadarabokat vigyünk apám valamelyik kerti tervéhez. az enyém egy mérettel kisebb. hogy ha felnőtt leszek. mint például: „Az embernek nincs második esélye. mint az apám. mint az övé. majd rájön a megoldásra és elmagyarázza nekem is. miközben elárasztottak az apámhoz kötődő gyerekkori emlékek. hogy büszke legyen rám. . amikor együtt megyünk el a barkácsboltba. aki annyira jóképű.

bárhogyan döntünk is. hogy ennyire hiányozhat valaki. este. de mindeközben egy élet fejlődött bennem. Időm nagy részét a . hogy nem mondod el neki – kértem anyámat –.– Ígérd meg. mintha másnaposan hullámvasutaznék. Conrad többször telefonált. egy aprócska szív kezdett formát ölteni. bárhogyan is. Erről már rég leszoktunk. hogy mindez büntetés. de egyszer se hívtam vissza. hogy döntsek. a sejtek egyre csak osztódtak. amiért keféltünk. Hogy is hívhattam volna fel Conradet. Anyám bólintott. akik kitartóan írogattak nekem az elmúlt néhány hétben. majd odanyújtotta a kezét. de most összeakasztottuk a kisujjunkat. hogy a beszélgetésünk csak jobban fokozná a fájdalmat. gyorsabban túl leszek rajta – és ő rajtam. anyu átadta az üzeneteit. De mind az összes szenvedés mellé még az is jött. hogy majd megszakadt a szívem. Iszonyatosan egyedül voltam. délben. annyira hiányzott Conrad. Egy kicsit úgy éreztem. Tudtam. Olyan volt. hogy ez az izoláció csak a kezdet. el se tudtam képzelni. Arról nem is beszélve. hogy megtartom a babát. a haraggal és félelemmel telített bűntudat vasmarokkal szorította a lelkem. ha amellett döntök. Az elkövetkező két hetet bénult dermedtségben töltöttem. Továbbra se tudtam. teljesen eltávolodtam Janie-től és a többi barátomtól. mint a nyulak. hogy ha elutasító vagyok és hideg. biztos voltam benne. hogy egyfolytában hányingerem volt: reggel. abban bízva. Őrjítően hiányzott. ha nem voltam hajlandó bevonni őt a döntésembe? És bármit is mondana.

. hogy mi legyen. simogatta a hajam. – Jó reggelt. és újra év vége lenne. mint egyetemista korában. azazhogy csak a halántékánál. döntöttem. Mintha millió évvel ezelőtt lett volna. Hosszú lábaival még mindig úgy nézett ki. Még mindig tanít. Zenét hallgattam. képtelen voltam tisztán gondolkodni. szűz időszaka. nyár eleje. Barfieldnek hívják. – Biztos nagyon öreg már – erőltettem egy mosolyt az arcomra. gyerkőc – üdvözölt apám. Már napok óta nem néztem apám szemébe. miközben nyújtott a futáshoz. A szüleim a konyhában ültek.szobámban töltöttem egyedül. – Jó reggelt – motyogtam és a papucsomat bámultam. életem egyszerű. Egyáltalán nem őszült. boldog. – Épp kaptam egy levelet a michigani történelemtanáromtól. de agyam legtöbbször ködös volt. Thomas Barfield. amit tőlem kapott anyák napjára. vizet. ha megtudná. Azonban a lelkemet bénító pánik borította: bárhogyan döntök is. miután háromszor is hánytam. bárcsak visszamehetnék az időben. az iskolai évkönyvet lapozgattam. Anyám naponta többször is bekopogott hozzám. ágyam mellett egy vödör arra az esetre. Aztán egyik reggel. anyám kávét iszogatott a rózsaszínű plüssköntösében. biztos beleőszülne. és azt kívántam. és arra gondoltam. ha nem érnék ki a fürdőszobába. amikor teniszbajnok volt. hozott kétszersültet. Egyszer-egyszer beszélgettünk arról. örökre megbánom. teát. apám a reggeli futásra készen. ült az ágyam szélén.

ami nem gyakori dolog. Meg akarok szabadulni tőle. Még dolgozhatsz is mellette mint kutatóasszisztens. készülődött a ház körüli munkálatokhoz. hogy mész. – Még ma telefonálok. – Mindenképp – feleltem és próbáltam visszafojtani a hányingert. egy farmerban meg egy pólóban. – Ne legyen bennem. Három embert próbáló napig kellett várnom arra a csütörtöki napra. Óriási élmény lenne. Két héttel azelőtt volt. – Ezzel anyám felállt és szorosan magához ölelt. – Felhívtam. – Rendben van. és ott tett-vett a földszinten. – Őszintén ezt gondolom. Anyámmal előadtuk. a nappaliban. hogy kezdődött volna az egyetem. és mondtam neki.– Igen! Annyira öreg. mindenképp keresd meg és mutatkozz be. Nagyszerű mentorod lesz. Szerintem pár napon belül kapunk is időpontot. Minél hamarabb. és beleharapott egy müzliszeletbe. mire . Ha ott leszel. Pechemre apám épp szabadságon volt aznap. A müzliszelet látványától megint émelyegni kezdett a gyomrom. anyámra néztem és azt mondtam: – El akarom vetetni. mint a te jó öreg édesapád – nevetett apám. Pár másodperccel később. – Helyesen döntöttem? – Szerintem igen. amint apám kilépett az ajtón. drágám – bólogatott anyám szemlátomást megkönnyebbülten. hogy bemegyünk a városba. veszünk ruhákat meg más dolgokat az egyetemre meg a kollégiumra.

Micsoda megkönnyebbülést éreztem. hogy egy „Dancing Queen” vagy egy „Voulez-vous” talán elvonja a figyelmemet. A zene hullámként söpört végig rajtam. hogy gyerekkoromban valamiért azt hittem. a kedvencünket. egyszerre volt megnyugtató és szívszorító.apám elsütötte a szokásos viccet. elképzeltem a szelíd tekintetű. Valahogy nem tűnt fel neki. az egymás mellé felsorakozott. mert eszembe jutott. ez a szám a banánról szól. Bólintottam. lesütött szemmel jöttem-mentem. hogy kicsi lány. és jobbára bénult voltam. Néhány szám erejéig működött is a dolog: a dalszövegek. akarok-e zenét hallgatni. majdnem elbőgtem magam. Amíg el nem indultunk otthonról. és mindig összefogom a hajam. amiket a Saksban okozunk. . A brosúra képei villogtak az agyamban. amiket betéve tudtam. fiatal ápolónőket ropogósra keményített fityulában. Anyámmal nem nagyon szóltunk egymáshoz. abban bízva. hogy fedezni tudja azoknak a károknak a költségeit. és hogy én örökre az ő kis chiquititája maradok. hogy jó ideje bő pólókban mászkálok. meg a tiszta énekhangok már-már elringattak. hogy inkább be kellene mennie dolgozni. és a North Elton-i klinikára hajtottunk. amikor végre a kocsiban ültem anyám mellett. csak időnként tört rám a pánik. nem festem magam. hogy a „chiquitita” azt jelenti spanyolul. anyu pedig nevetett és elmagyarázta. Egyszer csak megkérdezte. magabiztosan és bátorítóan mosolygó orvosokat és asszisztenseket. ám amikor a „Chiquitita” keserédes dallama betöltötte a kocsit. Kivette a kesztyűtartóból az ABBA-cédét.

majd elkezdünk gondolkodni azon. amikor kitöltöttem a nyomtatványt. Csak arra tudtam gondolni. szerelmesek leszünk egymásba és összeházasodunk. tanulni fogok. hogy jó döntést hoztam. hogy személyesen mondom el nekik. Egy szép nap megismerek majd valakit. Felhívom a szüleimet és elmondom nekik az örömteli hírt. mikor jöjjön az első gyerek. hogy kioltok egy életet. Néhány hét múlva egyetemre megyek. hogy ez életük legboldogabb napja. hanem az élettől. Akkor is. az emberektől. és csendben dúdoltam a számot. meg arról. egyszerűen képtelen voltam rá. ez az egész nyár. hogy őt is meghatotta ez a dal. jól tudtam. És ők azt fogják mondani nekem. Akkor is. hogy jogom van megtenni. You will have no time for grievin’. és bár a fél arcát eltakarta a napszemüveg.Anyámra néztem. Szorosan fogta a kormányt. De aztán. és nemcsak könyvekből. Pedig megpróbáltam nem gondolni erre. és igazi felnőtté válok. hiába voltam meggyőződve arról. amikor vért . vagy lehet. Kinéztem az ablakon és arra gondoltam. Tényleg. hogy nemsokára ennek az egésznek vége lesz. amit már ezerszer hallottam: You’ll be dancing once again and the pain will end. ahogy kell. aki igazi karriert fog építeni. a hűvös ablaküvegnek támasztottam a fejem. kollégiumban fogok lakni. Egy pár évig kettesben élvezzük az életet. Behunytam a szemem. Ez után a nap után tiszta lappal indulhatok. Addigra kitörlődik az emlékezetemből Conrad és az az éjszaka Jeanie-nél. és leginkább ez a délelőtt. Mindent úgy fogunk csinálni. ha még mindig Chicagóban élek.

amiért fizettünk. ha másképp döntök és néhány hónap múlva egy szülőágyon feküdnék. Csak úgy tudtam gondolni rá. amikor beletettem a lábam a kengyelbe. amikor ott feküdtem a hűvös fém műtőágyon és anyám fogta a kezem. Sem úgy. És abban a pár másodpercben eldőlt: tudtam. és a műtőben mindenki. mint egy kisbabára. anyámmal együtt kiléptünk a napsütéses augusztusi délelőttbe. sőt. és az orvos bekapcsolta a vákuumos szerkezetet. az lehetetlen. hogy vajon kislány-e vagy kisfiú. mint a „méhem tartalmára”. és mindent megtettek azért. Ennyi. Akkor is. az anyám is. és a szívem győzött. csalódottan nézett rám. Kirántottam a lábam a kengyelből és felültem. majd közölte. . hogy amit meg akartam tenni. – Nem – mondtam. amikor megmérték a vérnyomásomat. döbbenten és aggódva. amikor belebújtam a kórházi hálóingbe és amikor megkaptam az érzéstelenítő injekciót. azt hiszem.vettek tőlem. amit akkor is megtenne. Felöltöztem. és hazamentünk. miközben a szobában levők bátorítóan bólogattak. mint egy műveletre. miközben a steril papírlepedő hangosan megcsikordult alattam. De nem tudtam úgy gondolni rá. – Nem tudom megtenni. hogy a művelet. Mintha a fejem és a szívem háborúzott volna egymással. hogy „most óvatosan kiszippantja a méhem tartalmát”. gyorsan és fájdalommentesen menjen végbe. Akkor is. és ahogy behunytam a szemem. hirtelen iszonyú erős kíváncsiság fogott el.

de dolgoznom kell menni – szól be a csukott ajtón keresztül. még Conrad Knightot is kerestem az okostelefonomon.Tizenegyedik fejezet Kirby Másnap reggel Marian kopogtat az ajtómon. . de már fenn vagyok. és a kezembe nyom egy tálkát. – Bocsánat. – Jó reggelt – mondja. Pár perccel később. Épp hogy csak világosodni kezd. nem is rossz. Marian már fel is van öltözve: sötétkék. Igazából csak két órát aludtam éjszaka. egyenes szabású ruha és magas sarkú cipő van rajta meg rengeteg arany ékszer. sőt. derűsen cseng. – Csináltam neked egy zabpelyhes-gyümölcsös joghurtot. mert azon gondolkodtam. – Oké! Máris kelek – kiáltom az ágyból. talán mert tudja. hogy hamarosan elhúzok. amit Marian elmesélt. kimegyek a konyhába. Hm. próbáltam feldolgozni. miután megmostam a fogam és megfésülködtem. – Jó reggelt – válaszolom. elveszem a tálkát és eszem egy fél kanállal a nem túl étvágygerjesztő kinézetű katyvaszból. hogy ilyen korán felébresztettelek. Hangja vidáman.

– Amtrakkel megyek – mondom. – A repjegyre nézek. Marian a kezembe nyom egy ötvendollárost. – Á. Az órájára néz. – Vettem neked egy repjegyet St. Ő az ellenfelünk. és küzdök a bennem dúló érzelmekkel. E-mailben megígértem a szüleimnek. mert ő is taxit próbál fogni. majd visszajön. és elmagyarázza a . betuszkolja a táskámat. Pár másodperccel később merészen lelép a járdáról. – Ez jobb lesz. – Köszi. – Van még egy óránk az indulásig. Amúgy is van egy csomó bónuszutam. Marian a taxikat fürkészi. Hosszan nézek Marian szemébe. Egyszer csak Marian feláll. és integet. majd kinyitja az oldalsó ajtót. Louis-ba. Bőven. és még egyszer megköszönöm. és csak az Orient expresszel. majd egy nőre mutat az utca túloldalán. mondja. – Tényleg? – nézek rá ártatlanul. mint a busz. Pedig a mi családunk állandóan vonatozik. de nem kellett volna. ne! Végtelenül hosszú… Vonatozni csak a filmekben jó. Egy órával később Marian meg én a Madison és az Eightyseventh sarkán állunk. El tudsz készülni? – Persze. és ismét ránk telepszik a kínos csend. – Semmiség. Tízkor indul a gép. hogy vonattal megyek haza. amit vonakodva elfogadok. és egy beszállókártyát tesz elém a pultra.Leülünk a pulthoz. majd újabb pár másodperc múlva már a taxi mögött áll.

– Majd írj. – Nem – tiltakozik. de csak azért. Amikor megvagyunk a logisztikával. aminek semmi értelme. ha épségben hazaértél – mondja. De talán ez már kiderült a tegnapi történetből. hogy igen. mert ő nem akarja. hogy inkább nem mondok semmit. Próbálok válaszolni valamit. aki vendégségben volt nála. hogy gondolkodni sincs időm. Marian becsukja az ajtót és integet. ha úgy érzed. hogy nem fogom. – Tudod a számom. Én is integetek. Vágom – bólintok. ahogy összeszorul a torkom. Valamitől úgy érzem. mint tegnap este. akit örökbe adott? Hümmögök. Átölel. Ezért inkább csak bólintok. szükséged van rám. És ha nincs rád szükségem? Ha egyszerűen csak beszélgetni akarok? De azért megköszönöm. . mintsem olyat mondjak. és érzem. én pedig azon tűnődöm. aztán Marian összefonja maga előtt a karját és így szól: – Nem vagyok túl jó az elköszönésben. kicsit hosszabban és erősebben. vagy őszintén érdekli. és beülök a sofőr mögé a hátsó ülésre. amit bárkinek elmond. – Aha. mi van. Aztán hátradőlök és arra gondolok. hogy vigyen a LaGuardiára. hogy jöttél. Érzem az arcomon a vaníliaillatú selymes haját. – Én köszönöm. amíg még látom. Mi mást mondhatna a gyerekének. a Delta terminálra. Hívj vagy küldj sms-t. Az egész olyan gyorsan zajlik.sofőrnek. hogy ez csak egy sablonos búcsúszöveg. Hogy megkerestél. ha soha többé nem látom. néhány fájdalmas pillanatig nézzük egymást. keresem a szavakat. és úgy döntök.

rózsaszínűre festi az eget. Öt és fél órával később belépek a házunk kapuján. pont úgy. a nyakamba ugrik. ott a húgom Noah Smith-szel. olyan tiszta szívből. ugyanúgy. az egyik leghelyesebb sráccal a suliból. Nyolcéves korom óta nem döntöttem meg ezt a rekordot. amiért nem érzek ugyanakkora boldogságot azokban a pillanatokban. Nevetést hallok a konyhából. és egy pillanatra röpke bűntudatot érzek. hogy közeledünk a reptérhez. Mindössze három napja mentem el. – Apu mondta. Legbelül. Gyömbéres üdítőt isznak. mint amikor ott áll a dobogó első helyén egy úszóversenyen. ez a harmadik ölelés az elmúlt huszonnégy órában. Csillog a szeme. Kinézek az ablakon. a füstoszlopok. amiért nem osztozom az ő örömében. a húgom fiú hasonmása. Kel a nap. Charlotte felpattan. vett neki szép cipőt meg egy repjegyet – pipa. Ha jól számolom. mintha a kilencszázötvenes években lennének. amit nem tettem évek óta. az óriási hirdetőtáblák. haladhat tovább. és átölel: olyan őszintén. minden megváltozott. Néhány perc múlva áthajtunk egy nagy hídon. A táblákból látom. inkább szomorú vagyok. szerelmes pillantásokkal méregetik egymást. Akárcsak én. hova utaztál – suttogja meghatottan. kirajzolódnak az épületek. és mindjárt indulnának a délutáni tánciskolába.Találkozott a lányával. Ő is menő úszó. amint meglát. hogy visszaölelem. amiért újra lemondott rólam. mégis minden másképp néz ki. Nem érzek elégedettséget. befordulok. akit a világra hozott. .

– De mázlista vagy! Igen. – Na! Mesélj már! Milyen volt? És ő milyen? Apu azt mondta. ki a srác. mindjárt jövök – csicsergi Noah-nak Charlotte. mert kiderült. – Ismeritek egymást? – kérdezi Charlotte. Csakhogy Charlotte szájából ennek a mondatnak sokkal nagyobb súlya van. és ettől talán .Noah-ra nézek. hogy Charlotte majd’ kicsattan a büszkeségtől. viszont voltam benn a tévé épületében és találkoztam az összes forgatókönyvíróval. – Hűűűha! Őrület! És találkoztál valakivel a sorozatból? Valamelyik színésszel? Ki kellett ábrándítanom. és látom. mert a sorozatot még csak most írják. ami lehengerlő egy kamasz fiú esetében. Mert történt valami. majd megfogja a kezem és bevonszol az étkezőbe. olyan okos volt mindegyik. a szexi sebhelyével meg a szék támlájára dobott egyetemi címeres dzsekijével. de azért bemutatkozom. Elég Charlotte-ra néznem. Mindketten megrázzuk a fejünket. hogy nem. hogy tényleg mázlista vagyok. és vicces is… Nagyon kúl volt az egész. Ugyanakkor mégis mázlista vagyok. hiába nem pont olyanra sikerült a hétvége New Yorkban. mint ahogy elképzeltem. meg erre a helyes fiúra itt a konyhában. hogy olyan valakivel állok rokonságban. És ő a sorozat fő forgatókönyvírója. a sebhelyre az állkapcsán. – Olyan jó fej. aki fontos. – Bocsi. az elbűvölően szép lányra. Noah feláll. mint egy igazi úriember. és nehéz meggyőznöm magam arról. holott én tudom. hogy producer! Az menő! – Aha. Belinda is ezt mondaná.

hogy ne hencegjek egy kicsit. hogy eszébe sem jut ilyesmi. Kirby! Na és az apád? Egy pillanatra dühöt érzek. – Na mesélj már! – nógat Charlotte. annyira érdekes. . mint… Nem is tudom. – Részleteket kérek! Veszek egy nagy lélegzetet. – Tehát akkor te két művésznek vagy a lánya. – New York. Nem valami húzó név. Elmosolyodok. mit éreztem. mert arra gondolok. Egy írónak és egy zenésznek. – Na és ő? Jó fej? – Igen… És olyan kifinomult. de igyekszem elmesélni legalább azt. és melegség önti el a szívemet. De azért nem bírom ki. amit a vér szerinti anyámmal való találkozás váltott ki belőlem. annyira lenyűgöző. amikor ott lehettem a sorozat sztorijának kidolgozásán. – És ő is híres? – kérdezi Charlotte. – Ő? Hát zenész – vágom rá. mert tudom. milyen volt. hogy Conrad Knight. de aztán észbe kapok. – Nem hiszem. – Úristen! Megőrülök! – Charlotte kis híján felsikolt. ahol ő lakik. amikor a Guggenheimben mesterművek tucatjait láttam. Tudom. Úgy hívják. legalábbis a húgom és a barátaim szemében. Megrázom a fejem. – Hűha! Hát ez iszonyúan jó. így már érthető.én is kicsit fontos lehetek. hogy valószínűleg képtelen leszek elmondani azt az érzelmi kavalkádot. hogy apu igazából az ő apja. ismereke ilyen embert.

ő csak a semleges színeket szereti a körmén. ha panaszkodott volna Charlotte-nak. – Charlotte keresztbe rakja mutató. Célja. – Na mit szólsz? Ugye mennyire iszonyúan jóképű? – Aha. – De adj nekem egy hetet. – Lehet. – Ezután Charlotte-ra terelem a szót. de most az egyszer nem neheztelek rá miatta. Charlotte vigyorog és felhúzza a szemöldökét. – Anyu haragszik? – kérdezem. – Ja. Nagyon cuki. de nem akarom megmondani Charlotte-nak az igazat: azt. Charlotte szomorú arcot vág. hogy Mariannek fogalma sincs arról. mi van Conraddel. – Hát… nagyon. hogy megváltoztatta. – Mondta neked? – Szerintem nem lett volna szép anyutól. hogy jól néz ki. Csodálom Charlotte magabiztosságát. Egy héttel ezelőtt még azt gondoltam volna. hogy valami nagyon menő művészneve van. újra ő van a figyelem központjában. Mosolygok. Elképzelhető – válaszolom.– De lehet. – Bármi lehet – mondja. igaza van. meg hogy azt mondta. és azt hiszem. Szerintem is. hogy én létezem. – Na és Noah Smith? – kacsintok rá és a konyha irányába mutatok.és középső ujjait és a levegőbe emeli a kezét. de most eszembe jut Marian. ahogy mindig is. hogy járjon Noah-val semmi ahhoz képest. amit én átéltem az elmúlt napokban. Hosszú körmeit levendulaszínűre lakkozta. És hogy Conrad nem is tudja. Lehet. . Jártok? – Még nem.

mi van… Anyu teljesen ki volt borulva amiatt. – Még azt is megértjük. mit tervezel. A nappaliban ülünk. hogy örülök. hogy találkozni szerettél volna a vér szerinti anyáddal – folytatja apu. Én például nem vagyok mérges rád. – És anyuval megértjük. Azonban egyáltalán nem örülünk annak. . mert nem szóltál. Leült velem szemben. és pontosan tudod. Bólintok. hogy anyámban felmegy a pumpa. iszonyúan komoly arcot vágott és elmesélte. én és anyu a kanapén. amitől tudom. bárcsak elmondtam volna legalább neki. – Aha. mit fog mondani. – A hazugság az egyetlen dolog. pedig én vagyok a húgod. Így csinálsz mindent. hogy hazudtál nekünk. – Egyáltalán nem – visszhangozza anyu. – Azzal szeretném kezdeni. – Kösz – felelem. és arra gondolok. És akkor lenne igazán szép. Ez a legszebb mondat. amit valaha bárki mondott nekem. hogy épségben hazaértél – mondja apám aznap este. hogy nem mondtad el neki. mintha előre megírta volna. – Az egyetlen? – kérdezek vissza egy olyan fintorral. Olyan. – Erős vagy és független. amit nem tűrünk el ebben a házban.Azonban Charlotte megrázza a fejét és azt mondja: – Dehogy! Apu mondta. ki vagy és mit akarsz. – Megvonta a vállát. apám a La-Z-Boy márkájú bőrfoteljében. ha igaz is lenne. hogy egyedül akartad felkeresni. Kösz – motyogom az orrom alá. – Szerintem meg ilyen vagy.

először aput. mennyire fel van zaklatva. A vér szenti anyámról meg minden. És hogy ki vagyok. Anyám közbevág és megkérdezi. mit beszéltetek rólam – mondom és végigmérem őket. majd rákészülök. Kirby. hogy felhúzta magát. hogy ledobom a bombámat. a tökéletesség mintaképeitől! – Hát… mert… talán nem akartam – válaszolom.De anyu nyugodt hangon válaszol. Hümmögök. hogy ők minden rossz okai. aztán anyut. hogy honnan származom. Gyűrött a ruhája. és álmatlanul járkált fel-alá a házban. – Mindig is arra törekedtünk. hogy a vér szerinti szüleim tehetnek az összes problémáról. – Miért nem? – Hát először is azért. . – Igen. – Miért nem jöttél oda hozzánk? – kérdezi apám még mindig nyugodt hangon. – Végighallgattam. Meg hogy lehet. borostás az álla. mi a jó égről beszélek. – Meg arról. Az egyetlen. hogy nyíltan kommunikáljunk egymással – mondja apám. de én csak mondom a magamét. majd anyu így szól: – Ilyen szavakat biztos nem használtunk. kik a szüleim. Valószínűleg napok óta nem aludt rendesen. amikor rólam beszéltetek a konyhában. Apám figyelmen kívül hagyja nyegle válaszomat. Mennyire különbözik Mariantől és Petertől. de jól tudom. pedig látom rajta. mert hallottam. hogy nem is tudjátok. A szüleim bűnbánóan egymásra pillantanak.

elragadó. Győztem. Ezért jutottam arra. tényleg úgy van-e. ahogy mondtátok. és végigsimít a kopasz folton a fején. és igencsak felemeli a hangját. hogy szemét vagyok. – Nem mondtunk semmi ilyesmit! – Apám nem bírja tovább. Elő tudtok rukkolni valami más teóriával. de nem bírom abbahagyni. hogy övön aluli. mint egy sorozatlövés. – És nem egy lúzert találtam. és csak úgy csöpögnek a gúnytól.– Az mindegy. tehetséges producert – jelentem ki. gondolom önelégülten. félreértettél bennünket – mondja apu. Ez volt a lényeg. – Tehát ezt az elméletet kihúzhatjuk a listáról. – Hé. Hogy megbizonyosodjak. amit csinálok. hogy kést forgatok a szívükben. ifjú hölgy! Vigyázzon a nyelvére! Nincs ínyemre ez a hangnem – figyelmeztet apám. Na és ők mit csinálnak? Nap mint nap hasonlítanak engem a vér szerinti gyerekükhöz. Tudom. – Kirby. Csak nem teljesítesz a képességeidnek megfelelően. – Egyáltalán nem. Konkrétan azzal vádoltátok őket. pedig jól tudom. Nagyon is világosan beszéltetek. – Ne beszélj így! – Miért ne? Hiszen balfasz vagyok! – Nem vagy az. hogy kábszeresek és bűnözők. – Kihez képest? Hozzád és anyuhoz képest? Vagy Charlottehoz képest? Vagy a kicseszettül sikeres vér szerinti anyámhoz képest? – Kérdéseim olyanok. azt hiszem. . hanem egy sikeres. miért vagyok ilyen balfasz? – Kirby! – mondja apu. hogy meg kell keresnem az anyámat.

Például a film. amit mondasz? – formed rám apám. nyálas családi filmekről. Hosszúak és unalmasak és… És különben is: egyáltalán nem érdekel a sport. De még most is azt akarjátok. Bocs. – Hé! – üvölt rám az apám. – Az úszóversenyeken? Nem akarom megbántani Charlotte-ot. hogy azt szeressem. mint ti. – Oké. mint egy kívülálló. – Persze. Engem más érdekel. És megtettem. aki kívülállót csinálsz magadból – bök rám a mutatóujjával apám. – Mint ti? Felfogod. . Barryvel nyilván áthágtam minden határt. – Te vagy az. nem holmi béna kasszasikerekről meg krimikről meg ostoba. amit ti. Aztán meg: Barry Manilow nem számít zenének. hogyan? – kérdezem hiénamosollyal. ötéves koromban. Ennyi. a művészet és a zene. – Igen? Na és elárulnád. Másmilyen vagyok. Ennyi. hogy elmentem New Yorkba és nem szóltam. – Szeretem a filmeket és zenét – szól közbe anyám szemlátomást megbántódva.– Nekem meg az nincs ínyemre. Egyedül. – És szerinted hol kellene beilleszkednem? – meredek rá. Na jó. hogy nem is próbálsz beilleszkedni a családba – mondja anyám. hogy ebben a házban úgy érzem magam. De muszáj volt találkoznom vele. – Úgy. de gyűlölöm az úszóversenyeket. Én filmekről beszélek. – Pedig régen te is szeretted Barry Manilowot – mondja anyu gyászosan.

hátha Marian válaszolt a „sikeresen hazaértem” sms-emre. hogy ráér. – Hogy mi is szeretnénk megismerkedni vele – válaszolja anyám olyan arccal. amikor tényleg nem akarnak bántani? És különben is: nem fenyegetőztek azzal. – Miféle ötlet? – kérdezem aggodalmasan. – Nem sok közötök van egymáshoz. mennyire boldog. ami meglepő erőátbillenést jelez. – Akkor majd legfeljebb nem jön el. – Szeretnénk legalább beszélgetni vele – érvel anyu. hogy odautaznak és erőszakkal hazahoznak. – Mit szólnál ahhoz. Nagyon elfoglalt. – Mert nem hinném. és keresztbe teszem magam előtt a kezem. Miért vagyok képtelen bedobni a törülközőt. és újra hátradől a fotelébe. Megvonom a vállam. legalább hússzor megnéztem a telefonom. Mi mindenképp szeretnénk meghívni. – Miért ne? – kérdezi apám. persze. – És akkor azt tervezed. Ha nincs ellene kifogásod. – Becsukom a szám. Apu bólint. Sokkal jobban. ebben a tekintetben van egy ötletünk – közli apám. . – Nos. holott amióta hazajöttem. – És most jobban érzed magad? – Igen.– Ennyi? – kérdezi apám. mintha nem érdekelne. Te! – érvel apu. mintha épp citromba harapott volna. – De igen. hogy tartjátok a kapcsolatot? – érdeklődik anyám. ha meghívnánk ide hozzánk? Mondjuk az évzáró ünnepségre? – Hát… nem is tudom… Szerintem ne… Anyám még csak nem is próbálja titkolni.

mert tudom. amivel csak tovább feszíti a húrt. Három egy ellen. hogy Marian úgysem jönne el? – Köszönjük – mondja apám. Szép! Anyám hevesen és erélyesen megrázza a fejét. Gondolkodom rajta. – Ó. hogy minél hamarabb elkezdhessem keresni Conrad Knightot. Felállok és eliramodok a szobám irányában. – Magatok mellé akarjátok állítani. hogy mindhármunknak az a véleménye. – Ennek igazán örülünk. – Most már felmehetek a szobámba? – Fel – feleli kissé vonakodva apám.– És biztos vagyok benne. hogy járt-e főiskolára. hát innen fúj a szél! – csettintek a nyelvemmel. – Oké. hogy nem Barry Manilow a kedvence. . – Vajon azért vagyok ideges. de bármibe tudnék fogadni. mert ennyire átlátszóak a szándékai vagy azért. hogy tovább kell tanulnod. Fogalmam sincs.

Azt hittem. – És ami a legrosszabb – fakadok ki. tévét nézünk. miközben a kezére teszem a kezem –. És nem annyira miattam. Még jobban aggódom. és közben beszélgetünk: munkáról és Aidanről. mint előtte. miután elmegy. de nem teszi. hogy minden tökéletesen rendben van. megkönnyebbülten felsóhajtok és lapozok. hogy Kirby hazamegy. – Igen. Úgy tűnik. végül nem bírom tovább. hogy valami még sincs. a fiáról. El kellett volna mondanod. amióta Robin kidobta az Upper East Side-i századfordulós házukból. azonban érzem. és még annyira sem akar elvenni feleségül. aki hamarosan érkezik. inkább magad miatt. Itt lakik. . Vagy talán csak aggódom amiatt. hogy megváltoztak Peter érzelmei irántam. Várom. mégpedig Kirby miatt. Hiányzik. de nem ezt érzem. hogy nem mondtam el neked… Nagyon megbántam. mikor hozza fel Peter Kirbyt. Vagy lehet. Peter loft lakásában vagyok TriBeCában.Tizenkettedik fejezet Marian Néhány nappal azután. nem mondtam el Peternek az egész sztorit. amiatt van ez a megfogalmazhatatlan érzésem. hogy tudom. A kanapén ülünk.

– De ugye ettől semmi sem változik? – kérdezem. hogy Kirby nem toppan be. ahhoz nagy bátorság kellett. hogy pont a lényeget próbálom elkerülni. Nyilván nem fogod elmesélni egy koktélpartin… De két éve együtt vagyunk. Felsóhajt. hogy nem. Amit tettél. – Peter felrakja a lábát a dohányzóasztalra. ezért inkább azt mondom. Házasságról beszélünk. mintha megemészteni próbálná a történetet. – Marian. – Megértem. de őszintén sem tudok válaszolni. latolgatom. hogy nem ítélsz el? – Miért is? Amiért tizennyolc évesen szültél egy gyereket és örökbe adtad? Ugye nem gondolod. hogy nem tudom. – Biztos. nem akarok hazudni. – Nem értem… miért nem mondtad el? – Senkinek se mondtam el. hogy a dolog nagyon személyes. – Lehet. . és egyenesen Peter szemébe nézek. – De igenis tudod – erősködik Peter. mit mondjak erre. – Tegyük fel. miközben tudom. Valószínűleg nem. – De én nem vagyok senki. mintha ez csak részletkérdés lenne. – Én beszéltem házasságról. keresztbe rakja a bokájánál. – Na jó – válaszolom. kínosan érzem magam. – Megrázza a fejét. Elmondtad volna. Csodállak érte. Hallgatok. ha összeházasodunk? Fészkelődöm. hogy ennyire sekélyes vagyok? – Szerintem attól még nem vagy feltétlenül sekélyes – felelem. hogy nem tartozik mindenkire.

akkor az Kirby és Conrad. – Kirby apja nem tud Kirbyről – mondom.– És szerinted ez így oké? Eltitkolni egy ekkora horderejű dolgot egy olyan ember előtt. hogy találkoztam Kirbyvel… Árulásnak érzem. . és a hangom megremeg. és beletörlöm a tenyerem a farmeromba. mélyen a szemembe néz. sose beszéltem vele többet. hogy igen… de most. Sokáig hallgat. Rezzenéstelen arccal hallgatja végig a történetet arról. – Vagyis idáig azt gondoltam. Peter. hogy nem volt kétsége felőle. mintha olvasni akarná a gondolataimat. Ég az arcom. Csak nem bízol bennem – vágja rá Peter. – Felhúzom a térdem az állam alá. Mintha elítélne. hogy van egy gyereke? Megrázom a fejem. majd megszólal: – És az az ember nem is tudja. Tekintete azt sugallja. és először hazudtam Conradnek. én pedig ráeszmélek. Int a kezével. Belülről majd szétvet a szégyen. hogy folytassam. és sose találkoztam. amikor megcsináltam a terhességi tesztet. Ahogy elmentem. hogy ha valakit elárultam. Peternek végre megváltozik az arckifejezése. – Szóval akkor ennyi? Vagy van más is? Elmondtál mindent? – Hát… Van még valami… – mondom. akivel le akarod élni az életed? – Nem tudom. – Nem árultál el.

Hanem arról. De nem erről van szó. Na de akkor is. te döntesz. – Terhelni? – Peter felém fordítja széles vállait. még gyerekek! – Oké. hogy „ó. hogy teherbe ejtett egy lányt? Kész katasztrófa! Csak tizennyolc évesek voltunk. hogy gyereket nemzett? – Azt hiszem. nem akartam terhelni vele. – Nem lényeges? Nem lényeges megmondani egy férfinak. Számomra akkor egyértelmű volt. Végül is a te tested. Peter. hogy neki is lett volna joga dönteni? Nem csak neked? – Nyilván nem. hogy miért nem tudhatott a gyerekről? – Ha azt gondolod. Tudod… – Oké – szakít félbe Peter. jogomban volt elvetetni a babát… akkor miért nem lett volna jogom örökbe adni? Mi a különbség Conrad szempontjából? . – Miért hazudtál neki? Miért titkoltad el mindvégig? – Nem tudom. ahogy mondja. elkapja a tekintetem. – Persze. – Miért nem mondtad meg neki az igazat? Miért nem mondtad. Peter folytatja. – Szerinted milyen egy tinédzsernek megtudni. mit csináljunk?” Olyan egyszerűen hangzik.– Miért? – Még mielőtt válaszolni tudnék. hogy csakis én dönthetek. hogy jogában volt megtudni? Nem gondoltad. Nem gondoltad. hogy nem lényeges. mit válaszoljak. gond van. a francba. Egyszerűen úgy éreztem akkor. mégsem tudom.

– Peter hangja rekedtessé válik. Nincs semmi. – Kimondom a szavakat. és életemben először elgondolkodom azon. mi a különbség. és megrázza a fejét. – Az ajkamba harapok. akik mindent megadtak neki. – Nem volt lúzer! – vágom rá felháborodva. Conrad egyedül erre nem lett volna képes. És hát igen: Conradnek nem voltak céljai. hogy vajon tényleg így van-e. Nem is értem. viszont a másiktól igen. Nem egy irányba tartottunk.– Megmondom neked. aztán összeházasodunk. A fickó egy lúzer volt. és egyikünk sem akart még gyereket. – Egész egyszerűen különbözőek voltunk. Na és mi lett volna. Idáig értem. És így volt a legjobb mindhármunk számára. Különböző céljaink voltak. – Oké. amíg meg nem halunk. ha valamilyen oknál fogva meg akarja tartani a gyereket? Mit csináltam volna? – Nem tudom – feleli Peter. – Szerintem akkor is szabadon dönthettél volna. . Az apja alkoholista volt. – Kirbynek lett két stabil szülője. – Az. Le volt égve anyagilag. de azért megpróbálom. ő nem. miért védem ennyire Conradet. Gitározgatott valami együttesben. mint én. hogy az egyik döntéstől még nem válik apává. hogy van egy gyereke? Én mint apa… Úristen!… El se tudom képzelni… – De nem úgy voltunk. hogy most járunk. – Döntöttem is. amit a védelmemben mondhatnék. hogy senki se bánt vele ennyire kegyetlenül. holott azt is tudom. Én egyetemre mentem. Értem. Szerinted nem volt joga tudni arról. családot alapítunk és élünk boldogan.

mert tudja. – Ez most a divat. majd lehuppan velem szemben a . és szomorú vagyok amiatt. jól nevelt srác. és egy fejmozdulattal félrecsapja bal szeméből a haját. Peterrel viszont sokat vannak együtt. ami talán leginkább azért van. – Szia. hogy korábban vagy teljesen váratlanul érkezik? Hogy bosszantsa Petert? Hogy több időt töltsön vele? Hogy ott találjon? – A francba! Háromnegyed órával korábban jöttek – morogja Peter szinte csak saját magának. Robin a földre rakja a táskáját és két füles papírzacskót – nyilván vett valamit –. de inkább összeszedem magam. szélesen elmosolyodik. Aidan a nyomában. minden rendszeresség nélkül. hogy elbújok a hálószobában. ad a fiának egy ötöst. – A tévében dolgozol. Vajon miért csinálja ezt. Bólintok. Peter – feleli Robin. és azt fontolgatom. Aidan – köszönök. igazán tudhatnád. majd összekuszálja rakoncátlan hullámos hajtincseit. hogy nincs sok közünk egymáshoz. melyek egyáltalán nem passzolnak össze a fiú komoly személyiségével. mert nem találkozunk túl gyakran.Néhány másodperccel később. – Ne haragudj – mondja nekem. Peter feláll. bár Robin szerint. aki egyfolytában csak panaszkodik. a lehető legrosszabbkor – nem mintha Robin érkezése bármikor is örömmel töltene el – hallom az előszobából Robin hangját. – Mikor megy fodrászhoz? – fordul Robinhoz. Kedves. Marian – köszön vissza udvariasan Aidan. – Szia. Robin kopogás nélkül csörtet be a nappaliba. hogy idegesít Robinnak ez a tulajdonsága.

melynek ő lesz a háziasszonya. csak az zavar.” Nem arról van szó. majd később csak ennyit mondott: „Ez Robin. Robin? – kérdezem tőle. amikor hirtelen lenéz a nagy lábujjamra. hogy Peter elintézte egy jóízű nevetéssel. milyen sok dolga van. akit valaha ismertem. Robinra sosem voltam féltékeny. aminek széléről kicsit lekopott a lakk. amit előrelátón kikészített a dohányzóasztalkára. – Jézusom! Mi történt a lábujjaddal? Beleütötted valamibe? . és nagyon jó társaság. legstresszesebb tévés. amikor úgy csinál. hogy néha úgy viselkednek. amit Peter húga mondott egyszer Robinról: ha csak egyetlen dolgot vihetne egy lakatlan szigetre. még akkor sem. és mennyire stresszes az élete. csokoládébarna szarvasbőr szoknya van rajta. de nem túl ízlésesen. amikor néhányszor bikiniben láttam. valójában én is bírom. Csak akkor idegesít. És ami ennél is idegesítőbb volt. izmos combjából. az az. Robin szexi. hogy azt szeretném. majd panaszáradatba kezd arról. az rúzs lenne. amikor egyszer elmentünk Aidanért. Éppen valami jótékonysági bálról beszél. mivel rettentően vicces tud lenni. Robin a legelfoglaltabb. ami jókora szakaszt megmutat lebarnult. Rövid. Robin sóhajt egy nagyot. mint akkor. mégpedig nagyon. mert eszembe jut. mintha még mindig házasok lennének.kanapéra. Elmosolyodom. Peter legyen rosszban Robinnal. és kimerülten felsóhajt. és Robin megmutatta nekem az esküvői fotóalbumukat. mintha még mindig szerelmes lenne Peterbe. – Hogy vagy.

beletegye a fejét a vízbe. és Peterre nézek. Helyette számtalan kicsit. vagy legalábbis Peter nem tud róla. Robin borzasztóan anyagias volt. Peter nem tudott már bízni benne. Összeugrik a gyomrom. semmi más nincs köztük. Azonban házasságuknak mégsem ez tette be a kaput. és nem is hazudott soha igazán komolyat. mint például. és igen. ha bement úszni. mert akkor is füllentett valamit. Peter mesélte. ha arra gondolok. Ha jól belegondolok. sosem mutatta természetes arcát. hanem Robin hazudozásai. Peter azt mondta. mit érez most Peter velem kapcsolatban. Robint akár kóros hazudozónak is lehetne nevezni. csak egy koktélt ivott. amikor az égvilágon semmi értelme nem volt. hogy házasságuk egyik leggyengébb láncszeme az volt.Megvonom a vállam. mennyire nem illettek egymáshoz. nem hatot. Nem mintha Peter azt akarta volna. hogy ez szimbolizálta azt. . akkor mi sok?). miközben Peterrel teniszeztem… Szándékosan mondtam a teniszezést. aki Aidannel beszélget. Nem csalta meg Petert. hogy Robin sosem engedte el magát. mennyire semmi közük nem volt egymáshoz. egyáltalán nem volt „annyira drága” (hát ha a négyezer dollár nem sok. – Nem tudom… Talán. hogy mit evett reggelire. és megszállottan figyelt a külsejére (már negyvennégy évesen megplasztikáztatta az arcát). hogy fussa meg vele a maratont vagy másszon sziklát. amit vett. és még ott volt az a sok mellébeszélés meg csúsztatás. akivel a főiskolán járt. és teljesen jelentéktelen dolgokban. A Devi Kroell krokodilbőr válltáska. és ezért már nem is szerette. csakis a Facebookon ismerőse. de még arra se volt hajlandó. és az a pasi. hogy a strandon.

Nem szeretném titokban tartani – mondja Robin. Peter! Nathan egy világszerte elismert szobrász. Aidan közben befoglalja a kanapét. – Nem is érdekel. hogy nem szeretné titokban tartani? – Nathan Bilet – böki ki diadalittasan Robin. leginkább önmagával. és elhalad Peter és Aidan mellett. ha annyira akarod. hogy utál olvasni. majd hirtelen feláll és az ajtóhoz iramodik. hogy zavarba jött volna. aki bevall ilyesmit? – Nem különösebben – feleli Peter szórakozottan. Ki az. Ott ültél mellette a Vidám Szív gálán pár évvel ezelőtt. Kalapálni kezd a szívem. Peter üres szemekkel néz rá. kivel randizom? – kérdezi legalább egy oktávval magasabb hangon és oldalra billenti a fejét. Vajon Peter elmondta neki? Csak nem tenne ilyet. amely mindig elszórakoztatja a trükkjeivel. Aidanen kívül nem ismerek mást. – Mennem kell! Forró. és jelentőségteljesen rám néz.Robin még csacsog pár percig. anélkül. – El is mesélem. és ezt egyértelműen nem az anyjától örökölte. kijelentette. Robin egyszer. – De meséld csak el. mintha még mindig kedvelné. és a biciklistáskájából elővesz egy Ursula Le Guin-regényt. főleg kamaszt. nem . De akkor mit jelentsen ez a tekintet és ez a kijelentés. fülledt randit kívánok! – mondja nekem. aki ennyit olvasna. mint egy kutyát. Robin leplezetlen csalódottságára Peter kifejezetten unja. Sem a szép combjára. és a szerelmi életére se kíváncsi. Szinte olyan. – És? – Jézusom.

lépést tudok tartani vele! – Persze. akkor léptem – csicsereg Robin. az. Felém fordul. ha valaki késik. de sebaj. és ezúttal nincsenek . hogy felnézne a könyvből. részben. mindenesetre nem kérdezek rá. – Pléhpofát vágok. Rob! – Peter megveregeti Robin vállát. Értem. miközben felállok. – Érezd jól magad! – Most mi van? Kilökdösöl? Peter mosolyog. – Igen. Bizonyára lenyűgöző fickó. majd gyengéden a kijárat felé tereli. Annyira avantgárd! – mondja Robin olvadozva. részben szándékosan. hogy elkéss a randidról. odalépek Peterhez és átölelem a derekát. drágaságom! Imádlak! Holnap este találkozunk! – Szia. inkább azt mondom: – Igen. – Biztos van egy csomó megbeszélnivalótok. anyu – szól vissza Aidan anélkül. mert hirtelen erős késztetést érzek arra. Vajon tudja. mi az az avantgárd? Szerintem nem. Lehet. vagy vannak mozgó részeik. majd bekiabál Aidannek: – Szia. hogy Nathant bosszantja. – Aha. hogy tudsz. – Nathan kinetikus szobrokat készít. Olyanokat. Ráadásul francia – lelkendezik Robin és a kezével legyezi magát. – És hangszobrokat is csinál. – Egy kicsit fiatal nekem. – Na jó.emlékszel? Akkor írtak róla dicshimnuszokat az újságok művészeti szekciói. Robin fülig érő mosolyt küld felénk. amik mozognak. – Dehogy! Csak nem akarom. hogy megérintsem. – Újra rám néz.

– Bocsi. amiért Peter elmesélte Robinnak. hogy tudja. Semmi rosszat nem akartam ezzel. – Hogy tehettem mit? – Miért mondtad el neki? – Nem mondtam el. Értem – mondom szarkasztikusan. Robin nem aljas. hát persze. és képtelen vagyok Peter szemébe nézni. – Robin zavartan néz rám. – Ne avassátok be Aidant a részletekbe – feleli suttogva. Az ő korában. mint aki nem tudja pontosan. mit is csinált rosszul. – Ő meg biztos elmondta az anyjának. – Hogy tehetted? – kérdezem végül. – Ó. – Tudja. majd feláll és elindul a hálószoba felé. – Peter halkabban beszél. – Szemlátomást lubickol a felelősségteljes szülő szerepében. amihez nyilván semmi köze. Robin. mi a helyzet. de akkor is… Szemem sarkából látom. Robin búcsút int nekünk a kisujjával és kikeringőzik az ajtón. hogyan lesz a gyerek. a padlót bámulom. – Nem szeretném. Lerázom magamról a kezét. ha szembesülnie kellene ilyesmivel. kérlek… – Aidannek mondtam el. Azonban Peter pontosan tudja. én pedig csak állok. – Peter. se nem szarkeverő. mi folyik.kételyeim: biztos vagyok benne. – Peter átöleli a vállam. . egyszerűen csak ostoba. és igyekszem kordában tartani a dühömet és a csalódottságomat. hogy Aidan nézi a szüleit és pontosan tudja. ahonnan valószínűleg nem kerül elő egész este. el is hiszem. Amilyen naiv vagyok. – Viszont kérhetek valamit? – Igen? – kérdezem.

hogy Aidant nem tekintem Peter részének. Marian. hogy Aidan el fogja mesélni a dolgot Robinnak. Mégis úgy gondolom. jó. Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? . és kihagyni Robint az egészből. igen. Nem emlékszel? Ezért azt feltételeztem. hogy szégyenkeznem kellene miatta. ha az ember házasságról beszél. hogy az apja előtt is eltitkoltad. hogy ez az egész Kirby látogatásának kívánt mellékterméke lenne? Hogy végre szembesülsz az egész történettel és tisztázod magad. Aznap. azzal azt sugallom. vagy bárki másnak.– Elmondtad Aidennek? – Igen. – Peter. ráadásul sejthette volna. Egyébként nem gondolod. Ezt meg is mondom Peternek. amikor megismertem Kirbyt… Amúgy meg. miközben igyekszem nyugodt maradni. Nem róla van most szó. hogy többé nem tartod titokban. – Jó. ez pedig nem túl jó pont. meg kellett volna beszélnie velem. az Isten szerelmére! Tizennyolc évvel ezelőtt történt. arról is volt szó. Persze akkor még nem tudtam. hogy Peternek előbb meg kellett volna kérdeznie engem. Nem a megfelelő szavakat használtam. – Tisztázom magam? Látod? Még te is úgy gondolod. hogy elmondhatom Aidannek. És találkoztam vele aznap délelőtt. hogy elmegyünk négyesben vacsorázni. Igen. – Ő a fiam. Van vele valami bajod? Mit válaszoljak erre? Ha azt mondom. Akkor mondjuk úgy. hogy elmondhatja-e a fiának.

Kisétálok a lakásából. Azt várom. . Peter csak néz és nem mond semmit. hogy van. pedig nem akar elmenni. – Valójában nincs is a világon fontosabb dolog. amiért nem akarsz elvenni feleségül – szakítom félbe. amit nem lehet rendbe hozni. hogy Peter visszatartson. Szótlanul néz rám. Ijesztő. – Mennem kell – közlöm. A gyerek. neked más erről a véleményed… – Még egy ok arra. hogy nem érzek semmit. de nem. hogy úgy látom. Déjà vu-hullám áraszt el. hogy nem érzek semmit. ami magáért beszél.– Mert az – mondja Peter. Az ajtó becsukódik mögöttem. És az. Amikor azt érzed. Amikor az ember elmegy. és azt érzem.

hogy vannak híreim. Porcukor száll mindenfelé. hogy hány óra. majd odasandítok a monitorra. A fánkok tetején porcukor van. nagy mellű diákegyletes lánnyal. Tully. . – Szóval azt akarom mondani – hajolok át az íróasztalon –. Tully nevet. ha pirosban van. Na nem velem. kitől kapja. főleg. akik így akarják megvesztegetni? Vagy a titkárnőtől. Nagyon jóképű ma. hogy csókolózhat Mr. ha az ember ruhájára száll. Atomjó! Megrázom a fejem. Amúgy meg miért van nála mindig valami süti? Meg is kérdezem. Még csak húsz percet használtam el az időmből. Azért jöttem a szobájába. Nem. de még egy szót sem ejtettünk róluk. hogy megbeszéljük továbbtanulási terveimet.Tizenharmadik fejezet Kirby – Kérsz? – mutat Mr. remélem ennél azért jobb ízlése van. Tully a fánkosdobozra. Épp jóízűen majszol egyet. ami nem annyira jó. Lenyalja a hüvelyk. és elképzelem. és inkább egy intellektuális barna hajúval képzelem el. és már nyúl is a következőért. – A Ray’s-ből vannak. Hátraveti a fejét és nagyot harap az egyik fánkba. Hálás szülőktől? Diákoktól.és a mutatóujját. pedig már itt vagyok egy ideje. hanem egy kuncogó. aki hónapok óta szerelmes belé? Mr. Nézem a száját.

– Mindegy – legyintek a kezemmel. A vér szerintivel. jól gondolod. majd előrukkolok a mondandómmal. Mr. csukd be légy szíves az ajtót. – Szóval találkoztam az igazi anyámmal. annak semmi köze a matekhoz. Vigyorog. Elmentem hozzá. s bár tudom. ilyet sose mondtam. Legszívesebben konzervdobozba zárnám ezt a nézést. És különben is. mintha onnan akarna leolvasni valami vicceset. Inkább a múlt heti elutazásomhoz. Scooter Banks feje jelenik meg az üvegajtó mögött. A saját tanácsadóm butának titulált! – Butának? Ugyan. Tully még mindig a plafont nézi. mintegy elhessegetve a témát. Mr. hogy felhívtam az ügynökséget hat . Int a kezével. hogy komoly terápiára szorulok életem hátralevő részében. Tiszteletet sugároz. Elmesélem az egész történetet. el van varázsolva. kezdve onnan. Max olyat. hogy örökre megőrizhessem. hogy kedvel engem. Be is nyit. Egyedül. Tully füttyent. Le van nyűgözve. és hosszan néz rám. Igen. Nála voltam a hosszú hétvégén. – Mert az tényleg nagy hír lenne. – Majd odafordul hozzám. – Látod? Akkor most ki a buta? Mosolygok. – Amit mesélni akarok. először látom ilyennek. nem szép dolog gúnyolódni valaki gyengeségén… Egy ilyen mondattól lehet. – Scooter.– Igazán? Végre megtanultad a másodfokú egyenleteket? – Rám kacsint. New Yorkban él. hogy folytassam. hogy… makacsul nem hajlandó tanulni… Igen! – néz rám vigyorogva. a túloldalról. – Na azt azért nem.

Te pedig nagyon okos vagy. – Na és itt? Itt benn is hasonlítotok? Ha valaki más ütögetné így meg a mellkasát a szíve környékén. – Nehéz megfogalmazni. Mr. behánynék. – A testalkatunk is hasonló. majd újból és újból: – Nahát! Nahát! Vigyorogva folytatom. És ugyanolyan elálló fülünk van – mosolygok és valamiért elpirulok. Tudtam. de átgondolt. és határozottan látszik rajtunk. . – Nem vagyok biztos benne. hogy rokonok vagyunk. hogy okosabb nálad. Tully jó fej és jóképű. – Nem igazán… nem… vagy talán egy icipicit. hogy így lesz. És célratörőbb. Ő okosabb nálam. hogy ő célratörőbb. – Nevetek. Tully megütögeti a szíve táját. Tully. komolyan mondom. de kétlem. míg végül késő este bekopogtam anyám ajtaján. úgyhogy neki még ez is jól áll. de Mr. – Miből gondolod? Megvonom a vállam. Lehet. sokkal figyelmesebben. – Nahát! – ámuldozik Mr. amit mesélek. hogy színeinkben hasonlítunk. Végül is te vagy a lánya. Első kérdése csendes. majd hosszú órákon át buszoztam. és egyforma magasak vagyunk. Figyelmesen hallgatja. elmesélek mindent Marianról meg az életéről. majd folytatom. – Hát… Ez az évszázad nagy meglepetése. – Szerinted hasonlítasz rá? – Külsőleg? Bólint. Elmondom neki.héttel ezelőtt. mint Belinda vagy a húgom.

hogy . Majdnem elmondom Mr. ahogy öltözik. – Mindenesetre. hogyan beszélgetett a többi forgatókönyvíróval. – A záróteszted eredményei bizonyítják.– Na persze. – Nem tudom – vonom meg a vállam. van közös bennetek a vér szerinti anyáddal. Mesélj még róla. én nem vagyok ilyen. – És ez jó szerinted? – Persze. de meggondolom magam: nem akarom szavakba önteni a bennem dúló érzelmeket. mit kell tenni vagy mondani… És mindig olyan… összeszedett. De azért jól tud kommunikálni mindenkivel. Megrázom a fejem. hogy annak alapján. – Sok munka lehet benne. – És nem olyan… mintha kicsit unalmas lenne az egész? – kérdezi váratlanul Mr. – Milyen értelemben? – Olyanban. – De igen. Mindene tökéletes: a haja. Jobb. Tullynak. – Olyan. – Nem is tudom… Olyan csendes fajta… mint én. Hogy megpróbált megvásárolni. Az biztos. Egy tinédzserhez képest nagyon is egyben vagy. – Nem vagy szétszórt. és amiket hordanom kellene. – Csak úgy érzed. – Felidézem. Mindene tökéletes és stílusos. Tully. Neki magától megy. amiket kaptam tőle. a lakása. mint ha valaki szétszórt… mint én. amit meséltél. – Dehogy! Ő tökéletes. – A ruhákra gondolok. mintha mindig pontosan tudná. – Neki nem.

– Tehát a vér szerinti apád nem is tud rólad? – Nem. apád nem is tudja. Egy kicsit – vallom be. – Bárcsak beszélgetett volna magával akkor… azon a bizonyos nyáron… – Miért? Jobban örülnél. hogy égni kezd az arcom. ehelyett rögtön a lényegre tér. hogy létezel. és úgy döntök. – Soha senkinek? – Senkinek. nem pedig Mariant. – Milyen érzés volt megtudni? – Nem is tudom. Nem nagy cucc. de nézd csak ezt a Prada cipőt! – És mi volt a baj? – Felfoghatatlan. csak. hogy sokkoló. Tully. Mivel Mr. – Nincs olyan. hogy csinálja. ami sokkolna. elmondom. ha másképp döntött volna? . nem lepett meg. mintha ez a tény engem minősítene. – Érzem. – Terapeuta vagyok – mondja Mr. a kezemet bámulom. Oldalra billenti a fejét. – Nem bántott? – De. Azt hiszem. leplezi. és megropogtatja az ujjait. Tully jó darabig nem válaszol. Pont olyasmire kérdez rá. – Nem mondta meg neki. Még ha meg is van döbbenve. majd gyorsan hozzáteszem: – De mindegy. hogy terhes. így szólok: – Tudom.elfogadtassa velem a hazugságot. hogy létezem. Nyelek egy nagyot. – Szóval kiderült… hogy soha senkinek nem mesélt arról. Az anyja kivételével senkinek. Figyelj. amire épp gondolok.

– Nem erről van szó… Csak jó lett volna. Kirby – jelenti ki Mr. hogy Mariannal együtt keressem meg. hogy Conrad Knight után kutattam a neten. mint mondtam. – És tudja mit? Szerintem most már ő is sajnálja. Tully pont akkor. Az ő élete. hogy vagyok. tökéletes és rendezett. pedig tegnap este több mint két órát töltöttem azzal. ha elmondja neki. hogy nem mondta meg. – Akkor meg? Mire vártok? Vagy te? Miért nem keresed meg? Mint Mariant? – Már túl késő – mondom. – Vagyis túl késő.– Nem – válaszolom gyorsan. . amikor kicsöngetnek. – És határozottan állítom. – Egyáltalán nem tökéletes. – Persze. hogy nincs késő. De maga meg tudta volna győzni.

hogy tetszett. – Összeszorul a szívem. Pont így nézett. Rögtön észreveszem. ha Peterrel nem lenne semmi közünk egymáshoz. s bár nem tudom.Tizennegyedik fejezet Marian Kedd reggel Peter kopog be irodám ajtaján. amit meg kellene beszélnünk. hogy munkaügyben van itt: kinyit egy mappát és kirakja az asztalomra a jelenettervezeteket. hogy idejött. aki minden bizonnyal itt lenne. – Nem tetszett? – kérdezem. Azonban pár másodpercen belül rájövök. hogy a lapok margójára megjegyzések tömkelege került. amióta eljöttem tőle. És Vickynek is. hogy át kell írni az egészet. Ismerem ezt a tekintetet. amikor közölte. Láttam már tavaly és tavalyelőtt és azelőtt. hogy személyes oka volt annak. azóta. mit akarok mondani neki. – Persze – mondom. mert nem szokott bejelentkezés nélkül csak úgy betoppanni. ráérek-e egy percre. ami teljesen váratlan. Megkérdezi. és érzem. hogy izzadni kezd a tenyerem. reménykedem. amiket néhány napja juttattam el hozzá. – Vicky a programigazgatónk. közvetlen főnököm. Három napja nem beszéltünk. – Azonban van néhány dolog. . – Persze.

Az egész túl karakán. és hallom. min változtassunk. tisztában vagyok vele. ugye tudod? – Persze. nem pedig vaníliaillatúak! – Nézd. „túl sok az ivászat”. ahogy előjön a kemény főnöki él.Átlapozom a scriptet. – Most nincs idő viccelődni. satöbbi… – Ez nem az „Egy polgári család hétköznapjai” című sorozat. Túl sok a szex. – Na de Peter. – Hát… sok mindenen kellene. csúnyán beszélnek. és hallom. Marian – mondja Peter. – De hát éppen ezt szeretik. majd olvasom tovább a széljegyzeteket. A legtöbb helyen a „hangnemmel” van a probléma. – Bocs – mondja. Odabökök az ujjammal. El se mosolyodom. hogy igyanak? – Mi lenne. Mondd meg pontosan. Szerinted miért mennek az emberek egy bárba? Nem azért. – Tényleg nincs. akik néznek bennünket! Hogy igaziak vagyunk. a sorozat egy bárban játszódik. – Nem éppen. és észreveszem. – És a hangnem ugyanaz. – Tisztában kell lenned néhány ténnyel. a pia. Vékony a határ. aki kedd este kilenckor van a főcsatornán. könnyen át lehet csúszni a túloldalra. – Mi a bajotok a hangnemmel? – Semmi. Egy kicsit takarékra kellene állítani. ami eddig is volt. Nagy felelősséget vállal az. Ennyi. . hogy az egyik margóra azt írták. ha nem rögtön támadnál? – Nem támadok – tüzelek vissza. – Keresztbe rakta a lábát. ahogy kuncog.

Tudom. a halálzónába. az csak azért lesz. és kitörlök néhány bejövő e-mailt. de át kell hogy tegyünk nyolc órára. hogy nem győzhetek. – Mindkettő miatt. – Figyelj rám. átraknak péntekre. és akkor végünk. Tudod. A gépemre meredek. mert Peter segít. A mutatóid nem engedik. Ha nem segít. Marian – sóhajt Peter. csak hogy csináljak valamit. ha nyolckor van a sorozat. Érted? Ne haragudj. De én megmentettelek. tudom. . Nem lehetünk veszteségesek. Ha a sorozat megmarad.A papírlapokra pillantok. – Mi az. amit én hoztam létre? – Őszintén? – húzza fel Peter a szemöldökét. hogy nem ezt akartad hallani. költségvetések vannak. Marian. hogy ne vegyék el tőled a keddet. Este tizenegyre. amiken az Excel-táblák és számítások. – Nem adsz nekünk esélyt. – Mindent megteszek azért. hogy megmaradjon a kilenc óra. hogy most nem foglalkozom azzal. hogy Vicky egy sótlan vénlány. de ez van. hogy miért? – Miért mentettél meg? Mert szexelünk egymással? Vagy mert te is hiszel abban a sorozatban. azokra. Úgy döntök. viszont a hirdetők azt mondják. majd Peterre. Remegek. És ezekkel a megjegyzésekkel a margón… Nem is tudom… Nem nyomhattok le így bennünket! – Figyelj csak. mit akar csinálni Vicky? Át akar tenni keddről péntekre. hogy érvényesüljünk. – Miért tetted? – kiabálom. Megrázom a fejem. hogy változtatnod kell a hangnemeden.

hidd el. ha a hirdetőket elriasztja a tartalom. hogy változtassam meg az egészet. – Nem számít. Azt gondolja. hogy milliók nézik a sorozatodat. és olvasd el jegyzeteinket a margón. – Nem akarjuk megnyirbálni. ahol a nézőid nem fognak megtalálni. akkor olyan időpontra. . rendben? – mondja búcsúzóul. Nyugodj le.– Baromság – sziszegem a fogam közt. csak egy kicsit elfogadhatóbb lesz mindenki számára… Holnap beszélünk. Csak egy icipicit elveszünk belőle. kimért hangnemtől alig bírom kordában tartani az indulataimat. Olyan. – Nagyon nem szeretném. ha a kreativitásomat akarja valaki megnyirbálni. Azt azonban nem tilthatod meg. – Legyen egy kicsit lágyabb. amit sármosnak találnék. amin senki se akad ki. hogy megmakacsoljam magam. Úristen! Miért kell megfelelnünk a taplók ízlésének? Értelmes emberek is néznek tévét. És ha át kell rakjuk. hogy ennyire nincs fogalmam a televíziózásról? Peter nem reagálja le gúnyos megjegyzésemet. és ettől a nyugodt. Oké. és nem akarják a hirdetéseiket arra az időre rakatni. – Tisztában vagyok vele. nem? És különben is: nem ezért jöttél ehhez a csatornához? – Marian. A sorozat semmit sem fog veszíteni a mondanivalójából. ha amiatt raknák át a sorozatodat. – Peter ajkán alig észrevehető mosoly játszik. és a telefirkált oldalak fölé hajolok. ha nem az én bőrömet vinné a vásárra. mert nem vagy hajlandó finomítani a tartalmán. hogy az egész a pénzről szól. Érted? – Szóval alapvetően azt akarod. – Köszi az oktatást – bámulok rá értetlenül.

– Hacsak nem az. szóval most már csak az én barátaim… . nemkívánatos eredményre vezető megjegyzés hagyja el a számat. – Nem. amiért nem értesz egyet azzal a döntéssel. hogy le akarod mondani – mondom anélkül. mint ahogy máskor is megtettem. aztán hirtelen megtorpan és visszaül. és azután se. – Ez pedig a te csatornád – vágom rá. és vacsorázni kellene mennünk a barátainkkal. – Nincs semmi. mik ma estére a játékszabályok – feleli Peter passzív-agresszív hangon. – Ha jól belegondolunk. – Most mi van? – kérdezem. amint Peter fejét csóválva feláll. hogy végrehajtom az összes kért változtatást. amit tizennyolc évvel ezelőtt hoztam. és tudom. Ehelyett egy szarkasztikus.– Rendben – felelem. – Fogadjunk. Éppen öltözködöm. és kisétál az ajtón. Peter elindul az ajtó felé. Keresztbe rakja maga előtt a karját és bólint. ahogy most sincs. azóta sem teszel másképp… De te tudod… A te életed. – Hát… – mondja halkan. Csak szeretném tudni. Másnap nem beszélünk. pedig minden idegszálammal arra vágyom. mivel nem volt más választásom. hogy rettentően sajnálom. hogy legalább köszönnék. hogy ne menjen el. pedig péntek lesz. amiről beszélni szeretnél? – Nem igazán – felelem. – Mit jelentsen ez? – Azt. Peter félórával a megbeszélt időpont előtt telefonál. hogy a barátaid tudnak Kirbyről? – Ó.

Jóllehet ambivalens érzéseim vannak az egészet illetően. „legfontosabb esemény”. és hogy azt mondta. hogy beleszól az életembe. nem pedig azt. hogy nem tartja tiszteletben a döntéseimet. nem hallottam felőle. Akkor a barátaink. milyen ékszert vegyek fel. – Azt. – És el fogod mondani nekik? – Még nem tudom. Csak ha felmerül. hogy boldogok vagyunk? Peter megköszörüli a torkát. – Gyorsan körbenézek a sminkesasztalkán. nem tudnak. hogy miért tettem azt. mégis úgy gondolom. próbálom eldönteni. hogy „krízis” vagy „válság”. hogy a legjobb úton vagyunk mindketten. miközben azt gondolom: Színlelni azt. hogy többes számot használt. hogy nem most zajlik életünk legfontosabb eseménye. – Akkor továbbra is színlelni akarsz? – Színlelni? Mit? – fakadok ki. Bár jólesik. – Szerinted mitől merülne fel? – Akkor azt hiszem. aki érti. Még Kirby is tiszteletben tartotta. – Nem. Azon kívül. mégis van bennem neheztelés iránta amiatt. – Nem volt időm beszélni velük… A forgatókönyvet kellett átírnom. amit tettem. hogy váltottunk néhány sms-t.– Oké. és nagy megkönnyebbülésemre nem hozta többé szóba Conradet. Kirbynek rendes és szerető családja van. . meg is kaptad a választ. én pedig éppen családot szeretnék alapítani. Egy olyan emberrel.

el is felejtettem mondani. Gyorsan máshová nézek. vagy inkább iszonyúan fáradtnak. Majd a desszertnél. gyerekek… Tizennyolc évvel ezelőtt született egy gyerekem. elmondom. amikor egyszerűen csak a jövőnkről beszélünk. Megszültél egy gyereket. és örökbe adtam? – rontok rá. – Ó. melyek azt jelzik. amikor házasságról. – Amúgy meg. Hagytalak békén. hogy elmondjam nekik? Hát jó. nem is tudom. amikor lemondtam róla. amint meglátom magam a tükörben. – Épp erről van szó. jó? – Ne ironizáljak? Szerinted mit éreztem.– Szóval azt akarod. milyen kényelmes álláspont! És ezzel el is van intézve? – És ezt épp te mondod? Inkább beszéljünk a te döntésedről. majd azon nyomban megdermedek. megtartottad a dolgot magadnak… – És ezt egy olyan férfi mondja nekem. nem akartam beleszólni… Te pedig. Említettem már?” – Légy szíves. – Fejben megszámolom a rovátkákat. amióta itt volt Kirby. Marian. – Tudom – mondja. Örökbe . – Szóval ez jött le neked az elmúlt nap eseményeiből? Hogy viccelődöm? Peter hallgat. hányszor hoztam fel a témát. aki nem akar házasságról beszélni. Öregnek látom magam. ne ironizálj. és más. miből gondolom azt. hogy házasságról beszéljünk – közli Peter. ahogy szoktad. „Ó. hogy bármi is lejött neked… Alig beszéltünk. – Most nem vagyunk abban a helyzetben. Nyilván más. A tökéletes döntésről.

Ez egyértelmű. pedig tudom. Megtarthattam volna. – Na de Peter! Szerinted mit kellett volna csinálnom vele? – Talán kicsit közelebb kerülni hozzá. Nyitott örökbefogadást is . hogy egy új anyukára tegyen szert. semmi kényelmes nincs egy gyerekszülésben! Az abortusz az. – Ezt mondom.adtad. belátom. amit kényelmesnek neveznék. majd befejezi a mondatot. hogy shoppingoljon meg várost nézzen. Ég az arcom. hogy… – Felsóhajt. hogy azért jött. Az. Van neki. Ne haragudj. – És szerinted mit kellett volna csinálnom? Ki kellett volna sírni a szememet. meg elvitted egy múzeumba? – Igen. hogy bizonyos tekintetben igaza van. hogy megismerjen. Hát így! Kényelmes. Keményen fogalmaztam. hanem azért. Csak azt gondolom. – Hát… Nem hinném. – De tudok. – Szerintem meg nem. ha tudni akarod. – Oké. min mentem akkor keresztül. Milyen iszonyatosan nehéz volt. – Hát. igenis szörnyű lelkiismeret-furdalásom volt a döntésem miatt. És nem szóltál róla egy árva léleknek sem. hogy bevitted a lányodat a nagyon izgi munkahelyedre. Igazad van. és el van intézve. megismerni… Hm? – Nem azért jött. hogy nem tudsz mit kezdeni az egésszel. – Azt gondolom. rájövök egy nagyon fontos dologra: hiába is sikerült látszólag meggyőznöm magam az ellenkezőjéről. remegni kezd a kezem. Fogalmad sincs. amiért annak idején örökbe adtam? – Amint kiejtem a számon ezeket a mondatokat.

– Én szerintem meg együtt maradsz a pasiddal – szögezi le Peter. akivel két éve együtt vagyok. Ezek szerint.választhattam volna. és el is mondja ezt. ha ma kihagyod ezt a vacsorát. Csodálatos életed lett. Peter. aki elért valami fontosat. hogy talán messzire ment. – Oké – mondom. És amennyiben szakítok vele. Anya szeretnék lenni. hogy örökbe adtad. És a pasim nem akar még egy gyereket… – Sose mondtam ilyet. – Igazad van. – Akkor? Igen? Vagy nem? Csend. A pasi. hogy neki is. Peter is rájön. hogy akar-e tőlem gyereket. mind másoknak az igazságot. ki tudja. nem tudom. amíg még gyereket szülhetek. hogy rosszat tettél azzal. . amit hónapok óta szeretett volna egy betegnél. Peter hangja ellágyul. És biztos vagyok benne. – Akkor nem? – Igazából nem tudom. találok-e egy megfelelő apajelöltet az elkövetkező nem sok évben. lesz-e valaha gyerekem. mint egy terapeutának. És nem utolsósorban. – Remek. amint felkapom a kabátom és megmarkolom a kulcscsomót. A szememet könnyek csípik. elmondhattam volna mind Conradnek. – Harminchat éves vagyok. amennyiben együtt maradok vele. – Ez csak a te véleményed… Szerintem jobb. nem tudja. – Nem azt mondom.

de még mindig nem ért egyet ezzel a stigmával. mint én. mosolygok és azon tűnődöm. Negyedóra múlva megérkezem a Campagnolába. hogy hogyan. Lehet – feleli. – Akkor majd beszélünk. Amint belépek.C. A bárnál ülnek. . – Még Claudia is? – Claudia tudja magáról. – Helló! – próbálom túlkiabálni a zsivajt és a háttérben Sinatra-számokat játszó zongoristát. – Ez a koktél bizonyítja azt. Nehéz a szívem. majd visszafordul az őt körülvevő férfiakhoz. ánizslikőr. ami egy klasszikus Upper East Side-i olasz étterem rusztikus belső kialakítással és elegáns vendégkörrel. – Az meg mi? – Whiskey.– Jó.-t? – kérdezi Jess és felemeli a poharát. Azt. Cointreau. csak az a kérdés. hogy hármunk közül ő a legkonzervatívabb – Jess inkább merevnek mondja –. de könnyed vagyok. Még Claudia is szereti – állítja. – Leteszem. Jess körül máris három rajongó. vermouth. hol és mikor. hogy kérünk még kettőt. Peter egyik kedvence. és int is a pultosnak. nyomban észreveszem Claudiát és Jesst.L. hogy vajon tényleg csak egy kirakat az életem? – Helló. amit mindig is állítottam. és végre legalább annyira fel van húzva. te leányzó! Kérsz egy T. keserűk. még mielőtt ő megtenné. ami annyira jellemző rá. hogy mindenki szereti a whiskyt. Jess önelégült mosolyt villant felé. két legjobb barátnőmet New Yorkban.

– Na de mi történt? – kérdezi Claudia.A férfiak kissé túl harsányan nevetnek ezen. – Miről van szó? – kotyog közbe Jess. én és Claudia mindent elkövetünk. miközben leülünk. – Amúgy őszintén: azt hiszem. a talpára esett. aki túlélte a Lehman Brothers csődjét. és akár egy macska. Ami még vonzóbb nővé teszi Jesst. Gyakran cukkoltam Petert azzal. ami egyszerűbbé válik. csak szórakoztatóbb. hogy Peterrel kicsit összerúgtuk a port. hogy összevesztünk. amiből gyorsan nagyot kortyolok. szakítani fogunk. – Hol van Peter? – kérdezi Ben a „hellók” és ölelések sorozata után. Ben. semmi. hogy kizárjuk a beszélgetésből Jess udvartartását. hogy keménykezű befektetési bankár. Miközben megbeszéljük a hétköznapi dolgokat munkáról meg miegyébről. hogy ott a pohár whisky. amint felbukkan Claudia férje. mint egy modell. – Örülök. mivel Jess majdnem az alteregóm. aki ráadásul úgy néz ki. nyilván izgatja őket egy whiskyimádó nő. . amit mindenki el is hisz. Éppen azt meséltem Claunak. mivel egyáltalán nem szokatlan dolog. hogy ő meg Jess kiváló párost alkotnának. – Dolgozik. bevallom Claudiának. Ma nem tud jönni – felelem. csinosabb és okosabb kiadásban. Ráadásul mindkettőjüknek elköteleződési problémája van. Azonban miközben Jess odavezet bennünket az ültetőpincérhez. és leülünk egy nagy kerek asztalhoz az olajfestményekkel teleaggatott kisteremben. az az. hogy a Goldmannál töltse be az egészségügyi pénztár vezérigazgatói posztját. – Semmi.

– Ki vele! – mondja Jess. – Mi a fene történt? A francba! Ugye nem csalt meg? Mondd. mint a megcsalás? – Nem. Mi más jutna először az eszébe. ami kibukott… – Kirbyre gondolok. hogy ne lépjen. Claudia pedig nem. és Claudiánál odaadóbb anyukát nem sokat láttam. mennyire különbözünk: Jess számára elképzelhetetlen. és érzem. Most viszont van egy hároméves kislányuk. semmi ilyesmi. hogy nem akar? – kérdezi Claudia. és arra gondolok. hogy titkok legyenek barátok között. – És azt hiszem. – Szóval… volt pár dolog. mivel ők is majdnem szakítottak emiatt Bennel. Egészen másról van szó. de aztán pár hónap múlva rendezték soraikat. aki kiváló szakértője ennek a problémának. hogy nem csalt meg! – Nem – válaszolom. . – Az a ribanc exfelesége van a dologban? Mit művelt már megint? – Nem egészen. – Meg fogsz könnyebbülni. és eszembe jutnak Jess kapcsolatai nős férfiakkal. – De ugye nem biztos. – Aidannel van valami? – találgat Jess. – Te jó ég! Várj! Elmondanád úgy. Peter ürügyként használja ezeket. – Mi a fene folyik köztetek? – Szerintem Peter nem akar több gyereket – bököm ki. Elmosolyodom. hogy tompa fájdalom telepszik a mellemre. Csak náluk pont fordítva volt: Ben akart gyereket. akit Francesnek hívnak. hogy nem rébuszokban beszélsz? – csattan fel Jess. – Befejeznéd a találgatást és hagynád Mariant beszélni? – szól rá Claudia.– Mi van??? – ámuldozik Jess.

hogy kihagytam a történetből egy fontos részt. hogy ne legyek már nevetséges. mivel még friss a szakítás. mint én. de azért emlékeztetem rá. és amúgy is béranyával akarja majd kihordatni a gyerekét. A tinis olcsó parfümjére. ő pedig bizonytalan? – Rögtön rájött. a kicsit elálló fülére és az édesen félénk mosolyára. Csakhogy nekem nincs sok időm. Okos és ambiciózus. hogy amikor annyi idős volt. amilyet az ember tízévesen képzel el. Igyekszem nem szóba hozni Michaelt. – Mert te már szeretnél egy babát. Tipikus amerikai. érzem. hogy „és boldogan éltek. de nem öntelt. Claudia a plafonra szegezi a tekintetét. hogy van egy csomó lefagyasztott petéje. Nézz csak ránk! Néha idő kell ezekhez a dolgokhoz. Olyan megnyugtató arca van. Elbizonytalanodom. és épp emiatt szeretem Claudiát: okos. – Szóval akkor ezért nincs most itt Peter? – kérdezi Claudia. Szórakoztató. de nem zavaróan az. de családcentrikus. ő maradt vele otthon két évig. a legutóbbi barátját. Lehet. amíg meg nem haltak”. az ügyetlenül kifestett szemére. amikor még hisz abban. már nagyon is terhes volt. ahogy szétmorzsolódik a belső védőfalam. – És egyáltalán nem pánikolok. Amikor Frances született. Ránézek. és szinte belelát a fejedbe. felfüggesztette munkáját a saját építészcégében. amint Kirbyre gondolok. – Én pedig két évvel idősebb vagyok nálad – mondja Jess.– Szerintem meg tudjátok oldani – szól közbe Ben. Döbbenetes rappelésére és tágra nyílt szemére . jóképű. – Itt vagyunk példának mi Claudiával. Az a fajta férj. pedig tudhatná. felsóhajt és közli.

Leteszem a poharam. – Szóval… A nézeteltérés Peterrel részben a házasság miatt van… Szeretnék egy gyereket. várják. és szeretném oldani kicsit a hangulatot. Egyszerre elkezd nagyon hiányozni. Közben felfogom. mert… hát… mert már volt egy gyerekem. és igyekszem nem összeroppanni. – Jól rátok ömlesztettem. Pont az érettségi után… Megszültem a babát. Az asztalt bámulom. Eszembe jut. és örökbe adtam… – Örökbe? – kerekedik ki Jess szeme. – Tessék? Mi van? – kiált fel Jess. ahogy utoljára megöleltem. mielőtt beült volna a taxiba. Szeretnék anya lenni. – És miért nem mondtad meg nekünk? – Teljesen be van zsongva a . akinek arcából mély együttérzés sugárzik. de leginkább az hiányzik. hogy kitettem egy helyes kis kosárkában a templom elé – mosolyodom el. hogy válaszoljak. és megfogja a kezem. hogy a nővére is örökbe fogadott egy gyereket. – És legfőképpen azért szeretnék. Benre nézek. – Úristen. Claudia megérinti a könyökömet. mi? – Mosolyogni próbálok. miközben megérkezik a pincérnő. Marian – sóhajtja elhűlve Claudia. – Na azért nem úgy. nekem pedig eszembe jut. Ben rendel két üveg toszkán vörösbort és egy tálat a kedvenc olasz borkorcsolyáinkból.a Guggenheimben. Néhány másodperccel később Jess folytatja a kérdezősködést. hogy a barátaim néznek rám. hogy nem lehettem az anyja. – A francba – mondja Jess. – Tizennyolc éves voltam. Sok évvel ezelőtt. miközben veszek egy mély levegőt és folytatom.

még Jess se.kíváncsiságtól. hogy a nővéredék örökbe fogadják Luke-ot… aztán amikor terhes voltál Francesszel… – Jessre nézek. És én meg azt hittem. – Hát akkor az eltitkolt gyerekekre! Nevetünk és a fejünket csóváljuk. Csak az anyám tudta. Tizennyolc évig őriztem a titkomat. hogy megtaláltad az igazit… De nagyon rég . – Várj csak! – szakít félbe egyszer csak Jess. Mesélek nekik Kirbyről. tényleg – mondom és Claudiára nézek. folytatom. hogy nem. Claudiával figyelmen kívül hagyjuk ezt a megállapítást. Egészen múlt szombatig… amikor is kopogtatott az ajtómon. – Az a véleménye. hogy alig tudok valamit róla. amiért nem mondtam el nektek? Mindhárman egyöntetűen állítják. – Szóval ezért sem jött el Peter – mondom. hogy el akartam mondani nektek. Senki se tudta. – Tényleg nem mondtad meg az apának? Ez kész őrültség. Várom. – Többször is volt. és elönt a szégyen. amikor mesélted. de miután senki se szól egy szót se. – Utáltok. mire megérkezik a pincérnő a borral és tölt mindenki poharába. mint Claudia. A gyerek apjának se árultam el. hogy nem kezeltem megfelelően a helyzetet. hátha mond valaki valamit. Megtalált. dehogy. Amúgy Jess még a taxisoknak is elmeséli. ami éppen történt vele. – Senkinek se mondtam meg. majd kétségbeesetten ráeszmélek. Az asztaltársaság ismét némán bámul rám. Jess felemeli a poharát. ugyanolyan idiótán egyenes vagy. Eszembe jut Peter beszólása a városnézésről. – És valahányszor előrukkoltál azzal. – Először akkor.

elhallgatott valamit? Valamit. Ben mosolyog. – Tényleg? – Érzem. Ha már Ben is megbántva érezné magát. Majd fény derülne a titokra – vetem fel. – Azt szeretném mondani. Sőt. hogy nem fogom elmondani senkinek. – Oké. – És egy kicsit aggódnék is. hogy eltitkoltam előle egy ilyen fontos dolgot. ami legalább ekkora nagyságrendű? . te őszintén megmondtad. De őszintén megmondom. akkor ki más nem? Ben összehúzza a szemöldökét. hogy szerintem én megérteném… Legalábbis úgy érzem. – Például egy hármas leszbi találkozó? – viccelődik Ben. Azzal. az őszinteséggel van baja. Te nem szeretnéd azt hinni. amikor nem is vagy az – szól rá Claudia. hogy nem akarsz gyereket. baj van a bizalommal. – Ne legyél trágár. megbántva érezném magam. Mert ez azt jelenti. iszik egy kortyot a borából. De képzeld el. te hogy reagálnál? – fordul Claudia Ben felé. – Drágám. tovább akartam lépni. – És szerinted Peternek mi a legnagyobb problémája ezzel? Megrázom a fejem. hogy Peter mindent elmond neked? Vagy legalábbis minden olyat. – Nem is tudom… – mondja Ben. – Szerintem nem tudnád magad túltenni rajta. ha kiderülne. nagyon kiakadnék. hogy a gyomrom megint idegesen összeszorul. ami fontos? Mit éreznél. hogy eltitkolna valamit előled. – Mondjuk. – Igazából nem is tudom.eldöntöttem. Ott akartam hagyni az egészet a múltban. majd elkomolyodik. Azt hiszem.

nem tartozik a megbocsáthatatlan dolgok kategóriájába. Jó érzés és nagy megkönnyebbülés azt látni. akkor azt gondolom. hogy színt kell . – Javarészt igen. ha nem tudtok megbirkózni ezzel a problémával. úgy éreztem. hogy szívesen látom benne. – Örülsz. – Hát igen. a döntés joga kizárólag az én kezemben van. ha benne akar lenni az életemben? Azt kell éreztetnem vele.Próbálom elképzelni. hogy rendben van az élete. Igazából semmi sem megbocsáthatatlan. – Ami tettél. nem nyelném be könnyedén. Mi van. Hanem minden másról is… Mielőtt megjelent volna. azt hiszem. Peter nem szeret kellőképpen. Vagy hogy van még egy gyereke. És nem csak Peterről van szó. És… – megakadok: vajon a történetnek ez a része könnyebb lesz valaha is? – … és lehet. ha tényleg tiszta szívből szeretsz valakit – mondja Ben és Claudiára pillant. – De felbukkanása határozottan bonyolultabbá teszi az életemet. – Na és Kirby? – kérdezi Claudia. hogy megtalált? – Igen – felelem. Most viszont már rá is kell gondolnom. hogy vannak a fejében gondolatok. azaz nem tettél. Robin nem is az első. Várakozón nézek rá. – Ugyanakkor – folytatja Ben –. hanem a második felesége. – De…? – kérdezi Jess. hogy kiderülne. egy előző kapcsolatból. ha meg akarja ismerni a nagyapját? Akkor meg kell mondanom az igazságot az apámnak is. hogy remek családja van… és nem utolsósorban. Mi van.

– Tudom. . mint Thelma és Louise! – vigyorog. – Összeszorul a gyomrom. hogy nem akarok visszamenni. – Egész életemben azon voltam. de tudom. – Előásni? De mit is? – tudakolja Jess már-már ujjongva. Jó lenne szépíteni a dolgot. és nevetségesen körözni kezd a kezével a feje fölött. Biztos. neked is és a lányodnak is.vallanom az apja előtt is. – Akár az is lehetne. Jess – intem le. Mindkettőtöknek szüksége van rá. és arra gondolok. hogy így van. és keresd meg. hogy meg akarja keresni őt. ami már rég jó mélyen van. – Az érzelmeidet iránta? – Ez nem egy tévésorozat. – Fogd be a szád. és előásni. Attól a pár héttől. hogy ha ez egy sorozat lenne. Keljetek útra. Peter megváltoztatná a történet menetét. mintha lasszózna. hogy eltávolodjak attól az egésztől. Tőle. – Nem – felelem. és boldog kis hármast kreálna belőlem. Nem mintha előállt volna ezzel. Meg kell találnotok. – Fogd be a szád! – förmedek rá. Conradből és Kirbyből. de már nincs hozzá energiám. – Inkább te fogd be a szád! – vág vissza Jess. – És te nem akarod megkeresni? – kérdezi Ben.

ami az egyetlen téma. Néhány nap telt el azóta. Hosszú szőke lófarka úgy libben mögötte. valamiért mégis kicsit irigy vagyok erre az ostoba Justine-re. ha valaki túlteljesít tesiórán. sőt szánalmasnak tartom. mint megszállottan kutattam Conrad Knight.Tizenötödik fejezet Kirby – Muszáj elmennünk – mondja lihegve Belinda. Épp a kötelező két kilométerünket futjuk tornaórán. hogy nem megyek. Bárcsak én is ugyanolyan . Ezt akarod? – Hát akkor ne nézz tévét és ne zabálj kukoricát! – vágom rá. és most csillióegyedszer is mondom. ami felől semmiféle kétségem nincs. miközben tömöm magamba a pattogatott kukoricát. akkor én is otthon maradok. Csilliószor megmondtam már Belindának. Az évzáró bálról beszél. És jóllehet abszolút nevetségesnek. neon pink Nike edzőcipője homokfelhőt ver fel mögötte. Justine Lewis épp akkor köröz le minket másodszor. másik szülőm után. mint egy papírsárkány zsinórja. És az egyetlen. majd gondolataim Marianra és Conradre terelődnek. hogy nem. és azóta mást se csináltam. amit a továbbtanulás témájánál jobban utálok. megnézek valami idióta romcsi vígjátékot. hogy beszéltem Mr. – Ha nem jössz. – Na de Kirby! – nyaggat tovább Belinda. Tullyval.

hogy a szüleim jártak-e évzáró bálokra. bár emlékszem valami hülye sztorira. – Kivéve engem. mondom Belindának. – Neked az.büszkén tudnék dobolni az egész világ szeme láttára. – Jézusom! Nagyon remélem. és gyaloglásra vált. hogy Marian minden bálon ott volt – erősködik Belinda. Tinédzserterhesség. . – Fogadok. Belinda nem tágít. amint elhaladunk mellette. Sántikál és masszírozni kezdi a vádliját. – Fogd fel úgy. – Ha nem megyünk el. Fogalmam sincs. gondolkodok közben. – Na de Kirby! Mindenki azt fogja kérdezni: „Na és kivel táncoltál az évzáró bálon?” Mi meg azt feleljük: „Ööö… senkivel. Mrs. Sem a gimire. a tesitanárnőnk helytelenítően csóválja a fejét. – Nem csak nekem: mindenkinek. hogy életünk hátralévő részében nem fogunk a bálra gondolni. – És hogy neki volt a legszebb ruhája. hogy anyám az utolsó pillanatban elcserélte a táncpartnerét valaki másra. Totál lúzerek voltunk. Honnan tudhatta volna Conrad? – A francba! Begörcsölt a lábam! – sziszegi Belinda. mint egy beavatást – mondja Belinda. mint amilyen öntudatosan fut Justine körbe-körbe a futópályán. Troppet. egész életünkben bánni fogjuk.” Szerintem meg húsz felett már senkinek se teszik fel ezt a kérdést.

Mint akiknek nincs is szükségük pasira. Hihetetlen. – Nagyon megnyugtattál. – Szó sem lehet róla. hogy az évzáró bál élete legnagyobb eseményének számított. ha táncpartner nélkül megyünk. – Most mi a bajod? – A plázában? Tudod. – Végül is mehetnék Jake Mahoney-val… – Az meg ki? – A plázában ismerkedtem meg vele. abból kinézem. ha Belindának igaza lenne. – Mi lenne. – Szerintem nagyobb lúzerek leszünk. hogy megkösse a cipőjét. ahogy beköti a cipőfűzőjét. – Nyugi. bár nem lennék meglepve. Szexi. – Na de Kirby! Lécci! A kedvemért! – rimánkodik Belinda. Emiatt se vagyok képes felvenni azokat a ruhákat. Akkor már jobb. napszemüveget vettem épp. Ha valaki méregdrága dizájnerruhákat vásárol a lányának. amint megáll. nem melltartót. hogy megmutassam őket Belindának vagy a húgomnak. ha egyszer az életben nem lennénk lúzerek? Nézem. akit háromnapos kora óta nem látott. Hangosan felsóhajtok. kiket szednek fel a plázában? A hülye kis ribiket! – akadok ki. Megrázza a fejét. – Bár ha jól belegondolok – folytatja Belinda. emancipált csajoknak fogunk kinézni. . és arra se visz rá a lélek. mi? – gúnyolódom. ha nem is megyünk.– Erről nem esett szó.

Philip… – Philip? Tényleg úgy hívják. És masszívan használom a photoshopot – nevet Belinda. Nem megyek a bálba. – Jaj. aki plázacicákra vadászik. Csak kicsit elferdítem a valóságot. Tényleg! – Szuper. hogy van ez – utalok Belinda számos posztjára arról. Ha király lenne. – Ez olyan. egy DuBourg-ival – utalok a St. és kezdek elfáradni a negyedik és utolsó kör előtt. És lacrosse-t játszik. milyen jól szórakozik ilyen vagy olyan partin vagy helyen. – Miért nem akarsz találkozni vele? Ha mégis tetszik… . – Én nem hazudok. hát te igazán tudhatnád. Akkor menjen veled ő a bálba – mondom. Belinda. – Nagyon aranyos srác. Van egy barátja. hogy Philip? – Mi a bajod a Philip névvel? – Semmi. – Figyelj ide. – Csak ha te is jössz. És még kevésbé egy vakrandira ezzel a Philippel. Amúgy Claytonban lakik.– Jake-re bármit lehet mondani. esküszöm! Lecsekkolhatod a Facebookon! – Hát persze. Ha valaki. És jövőre a washingtoni egyetemre megy. mintha a borítója alapján ítélnél meg egy könyvet. Belinda! Te is tudod. vagy gróf vagy valami hasonló. hogy egy hipszter. Mintha mindenki az igazi arcát mutatná a Facebookon. – De Kirby! Szerintem bejövök neki. csak azt nem. hogy egy chaminade-es srác sosem fog összejönni egy magadfajta lánnyal. és a Chaminade-ba jár gimibe. Louis-i gimnáziumi sznobériára.

Ahogy lassúzunk az éjszaka közepén. akár két idiótával egy másik suliból. ami értünk jön. Ahogy becsempészünk egy üveg piát a limóba. majd vagy ötször ki-be jött a szobámba. akkor sem fog megváltozni a középiskolai élményeimről alkotott alapvető véleményem. akár kettesben. És ha engedek a rábeszélésnek. főleg. elhessentem a kezemmel. miközben én egy .– Kösz. hogy Charlotte szédítő hírrel traktált tegnap este. És így tovább. hogy menő vagyok és boldog. Inkább rosszabbul fogom érezni magam. majd csókolózunk a csillagos ég alatt. Tropper belefúj a sípjába. Lelkem legeslegmélyén kicsit csalódott vagyok. és elképzeltem. hogy egyszer nagyon régen én is ábrándoztam év végi bálokról. hölgyeim! Mozgás! Amint megfordul. és elmegyek Belindával. Nem leszek tőle sem menőbb. de nem – vágok a szavába. hogy valaki mást csesztessen és nem lát. Lehet. és mással sem fogom tudni elhitetni. és kiszúr bennünket a többi lemaradozó között. akik bizonyára csak a szexre gyúrnak. hogy én is nézegettem a hosszú báli ruhákat. Az év végi bálra gondolok. hogy nem megyek. aki nagy valószínűséggel éjfélre már mata részeg lesz. ahogy jön értem egy helyes fiú. és egy motelszobában végzi. sem boldogabb. legyen a táncpartnere az ő év végi báljukon. de már nem beszélgetünk. mert ismerem Belindát. Azonban ez az egész nem az én világom. azzal. – Belinda! Kirby! Gyerünk. miközben Mrs. de azért próbáljuk felvenni a tempót. hogy megmutassa a Macy’s katalógusban az estélyi ruhákat. hogy Noah megkérte. Lehet. pláne azután. majd a barátaimmal egy órán át fényképezkedünk a ház mögött.

. kösz. Amint beérünk a célba. Megvonom a vállam és közömbös tekintettel nézek rá. amiben tényleg és következetesen jó vagyok. Mrs. hölgyeim? Nagyanyám is gyorsabban tudott futni. Hát mit mondjak erre. A közöny az egyetlen dolog. – Tizenhárom perc negyvenkét másodperc.sarokban fogok ácsorogni a push-up melltartómban és valami Philip nevű fafejjel folytatok kínos beszélgetést. Na ebből nem kérek. miközben a fejét csóválja. Tropper üvöltve közli velünk az időnket. hogy az egész kicsit se érdekel. tudatva ezzel.

és hamar észreveszem. hogyan lehetne helyrehozni a dolgot. ugyanolyan drámaian. a bőre száraz. amit mond? Ennyire önző lennék. hanem maga az élet. amikor rajtakapja a pasiját az exbarátnőjével. beleértve azt a jelenetet. Pár másodperc és rájövök. miközben bemutatja színészi képességeinek széles spektrumát. hogyan tudnánk beépíteni a drámát a sorozatba. a szívet tépő zokogástól a hajmeresztő dühig. hogy ez most nem a sorozat. – Dugja azt a büdös ribancot! – közli velem. hogy máris ötletelek azon. észreveszem. hanem amint a tenyerébe temeti az arcát. amit vagy ő. Nem csak a színe változott meg. A szeme vörös. vagy egy nagyon gonosz fodrász vágott ki. hogy Angela Rivers bevonul az irodámba. Azon kapom magam. Angela többször is megismétli a közlését. de vajon miért nem hat meg igazából. hogy valami drasztikus változást foganatosított gyönyörű hosszú vörös hajában. milyen következménye van a vörös haj megcsonkításának a sorozatomra? Vagy nem igazán hiszem el a . vagy ami még fontosabb. Ami a védjegye. mint a sorozatban. és csak az érdekel.Tizenhatodik fejezet Marian Hétfő reggel azzal kezdődik a napom. hogy a tarkójáról hiányzik egy széles sáv.

hogy megcsalt! – vinnyog Angela. Tehát Angelának nincs más választása. amit előad? Egyébként észreveszem. mindnyájan tudjuk. mint együtt dolgozni Damiennel. – Tudhattam volna. Angela után Damien a legfontosabb tartópillérünk. hogy senki se hallotta. és hogy Damien nem dugja a harmadik legfontosabb tartópillérünket. akinek a neve a Sátán szinonimája! – Micsoda? – Danien Thorn! Az Omenből! – feleli. hogy Angela velem ellentétben pont azt akarja. Pedig tudja. mintha annyira ostoba lennék. mennyire utálom Carrie-t. ugyanakkor biztos vagyok benne.drámát. – És hogy pont vele. hogy a hír ne legyen igaz. mit beszélünk. akit Hollywoodban is ismernek és legutóbb belekerült a People Magazine „Az 50 legszebb ember” lajstromába. felállok és becsukom az irodám ajtaját. de senki sem érti. és imádkozom. – Hát Damien – mondja. hogy nem kapcsolnám össze a színész nevét a hetvenes években futó sorozattal. – Egyszerűen nem tudom elhinni. Carrie Englandet. mivel Carrie a legkedvesebb. Körbenézek. mennyire utálja Carrie-t. Eszembe jut. Valóban. hogy nem bízhatok egy olyan emberben. hogy mindenki hallja. hogy bánatának hatásos előadásából hiányoznak az őszinte könnyek. remélve. Mivel Angela épp megválaszolni készül a kérdésemet. amit Jeanelle mondott a forgatóírói gyűlésen. – Nem tudok együtt dolgozni vele! Próbálom feldolgozni a szituáció nagyságrendjét. – Ki kivel dug? – kérdezem egy kicsit túl hangosan. . miért.

Angela megrázza a fejét. akivel valaha is dolgoztam. hogy ő csak a külsejével arathat elismerést. és talán arra is rájött már – bár ezt kétlem –. – Vagy legalább Carrie-t. összekulcsolja és az ölébe teszi a kezét. Felmondok. mennyire szép Carrie. külsőleg és belsőleg egyaránt. Mindkettőjüket. – …hacsak nem rúgod ki őket. Nyugodj meg – mondom. Hacsak… – Felemeli a tekintetét. – Azonban máris számolni kezdek. Mielőtt bele tudnék mélyedni a valóságshow apró-cseprő részleteibe. és máris tudom. Merész kérés. Szerződésük van. – Rúgjam ki Damient és Carrie-t? – Igen. legjobb természetű színésznő. De felmondok. – Nem tehetem. Marian. – Eltöpreng egy pillanatig. Feláll. A tanácsomtól csak még jobban felhúzza magát. hogy a személyiségnek ez a része fontos. hogy eljövetelének igazi célja a bosszú. oldalra csapja megcsonkított haját és így szól: – Nem dolgozom velük. meg az. – Dehogy mondasz fel. hogy mindenki állandóan azt hajtogatja. nem mondom. mint a forgatáson. Az időzítés ugyanolyan hibátlan. . Talán épp ez bosszantja Angelát. Egyikőjükkel sem. Talán lelke mélyén Angela tudja. majd egy Oscar-díjra is jelölhető arckifejezéssel bejelenti: – Sajnálom. de nem mindenekfelett. Megrázom a fejem. mennyibe kerülne Carrie kárpótlása és behelyettesítése valaki mással. de valójában elfog a pánik.legszerényebb.

az egójára. és kész – mondom újból. Márpedig most az érzelmeim a fontosak. Minden képzeletet felülmúló. elveszíteném a tekintélyt. mi több. Úgy érzem. – A józan eszemnél vagyok – duzzog Angela. Ha őszinte vagyok magamhoz. ezt kell tennem. – Akkor fogalmad sincs róla. Kiengedném a kezemből a gyeplőt. Hanem egy sztárocska hisztijeként. A People magazin is jelölni fog.Nyilván megcsinálható. – Vedd elő a józan eszed. – Hamarosan igazi sztár leszel. hogy Angela a legfontosabb főszereplő. – Nem tehetem. nem a hírnév. ha hagynám. amit felépítettél. hidd el. hogy egy főszereplő kitúrjon egy másikat. Legalábbis nem tudok róla. Ő a sztárocska. és arra mutatna. – Sztárocska? Én nem vagyok sztárocska. egy csapásra összeomlik egy ilyen húzástól. hallatlan dolog lenne. itt lettél híres! – Próbálok a leggyengébb pontjára hatni. milyen érzés! – De ebben a sorozatban futottál be. Várj! Hívjuk ide Standisht. Akkor felmondok. A hírnév. – Így hívja mindenki Petert. Mert az: hiszti. – Szerinted nem így kellene reagálni a hűtlenségre? Téged megcsaltak már? Egy pillanatra megsajnálom. mire Angela rávágja: – Jó. – Ez nem egy húzás. – Csakhogy nem így fogják interpretálni. azt bizonyítaná. . de elvi kérdés is van a világon. ráadásul precedenst szülne. – Várj. – Nem.

Figyelj csak. mekkora veszélyt jelent ez a sorozatra nézve. és arra gondolok. forgatókönyvírók dugtátok őket ágyba! Én megmondtam. főleg olyan sorozatra. hogy rossz ötlet! – Csak annyit mondtál. Leteszem a kagylót. mert ott legalább nem kelnek életre a főszereplők. Vészhelyzet van. – Aha. meg aggodalmat. – Igen. Amikor Peter felveszi. Idehívom Standisht – közlöm. Jól hallom. hogy itt van az épületben. – A francba. – Ugye Charlie Sheen nincs vele? – Ööö… Nem tudnál mielőbb idejönni? – De igen. hogy aggályaid vannak a kimenetelt illetően. Azt nem mondtad. ide tudnál jönni? – Most azonnal? – kérdezi Peter. tárcsázom a gyorshívót. – Ugye megmondtam. te tehetsz róla! – Én? – Mert ti. .Felsóhajtok. hogy vészhelyzet van! – kiabálja a vállam fölött Angela. Mindketten pontosan tudjuk. halkan mondom: – Ööö… én vagyok az. – Jön – közlöm vele. és Angelára bámulok. – Ingerültséget érzek a hangjában. majd lehuppanok a székembe. – Na jó. mely egyébként is ingatag talajon áll. – Akkor is figyelmeztettelek – makacskodik Angela. hogy szerinted összeegyeztethetetlen Damien karakterével. máris megyek. amikor is Angela kifakad: – Különben is. hogy inkább regényírásra adom a fejem. hogy Angela Rivers? Mondták.

és igyekszik a kedvében járni. hölgyeim. rendben? – Alig várom – mosolyog szemérmesen Angela.– Na és nálatok minden rendben? – kérdezi. hogy bízik bennem. Nagyon köszönöm. – Még egyszer köszönöm. – Akkor majd beszélünk. – Szuper – mondja Peter. és félrecsapja arcából a haját. és így szól: – Mi lenne. meg tudja oldani ezt a helyzetet. ha mennie kell – mondja Angela. – Nyilván. Vajon tudja-e valaki. együttérzését fejezi ki. Mennem kell. Standish. amit mondott. hogy én – válaszolja Angela szipogva. amit Angela szemlátomást valami másnak értelmez. Amikor becsukódik Angela mögött az ajtó. Leül Angela mellé. – Tudom – bólint bátorítóan Peter. Amikor Angela befejezi. mialatt Angela újfent előadja Carrie elleni vádbeszédét és követelését. hogy rakják ki a sorozatból. majd az órájára pillant. az égnek emelem a szemem és felnyögök: – Hát ez hihetetlen! . Peter… Gondolkodom azon. – Hívjon nyugodtan Peternek – mosolyog rá Peter. – A legnagyobb rendben – hazudom. de kezdődik a marketingértekezletem. – Menjen. ha megpróbálnál felülkerekedni ezen a viszályon? Ez a nagyok diadala. Mr. – Mindenesetre köszönöm. Mutasd meg nekik. Peter megértő szemekkel néz rá. – Elnézést. az önbizalma azt sugallja. ki az igazi profi. Szexi nyugalom lengi körül. hogy mi is ingatag talajon állunk? Hamarosan megérkezik Peter.

Félek. – Van egy csomó dolog. hogy elszabaduljon a pokol. pedig mást se szeretnék most. Bólintok. Na és mi ez a Harisnyás Pippi-kinézet? Mi történt a hajával? – Nem tudom. tudom – felelem. – Csak – Persze. Idáig nem jutottunk el. kicsit ötletelünk az alternatívákon. – Hiányzol – mondja. mint átölelni és a nyakába temetni az arcomat. hogy jót tesz a kapcsolatunknak. – De lehet. hogy konkrétan mire gondol? Mi az. amivel magunknak kell tisztába jönnünk – teszi hozzá. amit tisztán kell látnunk? Az ő érzéseit irántam? A múltamat? A közös jövőnket? Azonban félek a lehetséges választól. Ne hagyjuk. – És ha nem? Akkor alámegyünk és kirúgjuk Carrie-t? – Most komolyan beszélsz? – kérdezi döbbenten Peter – El akarod veszíteni a renomédat a sorozatodban? Beleértve a többi forgatókönyvírót. Csak igyekezzünk a kezünkben tartani a dolgot. hogy nem rúgjuk ki Carrie-t. ha egy kicsit külön vagyunk. – Ostoba. – Ne aggódj! Le fog nyugodni. Még váltunk néhány mondatot a lehetséges kimenetelt illetően. majd Peter egyszer megfordul és egyenesen a szemembe néz. hisztis színésznőcske! Mind azok. mintha egyetértenék. a színészeket és az egész stábot? – Tudom. ha mégis beütne a krach. és azon tűnődöm. Úgy megkérdezném. és úgy teszek. vesztettem-e el a renomémat.– De nagyon is hihető – mondja Peter. hogy vajon Peternél nem megkérdeztem. hogy a .

Nagyon kedves volt tőled.három dolog elszakíthatatlanul összekapcsolódik. Az is. és már várom a sorozat új részeit ősszel. Elképzelni se tudom. hogy a kedvemben akarjon járni. Tényleg köszönöm meg minden. Remélem. de összeszorul a szívem. és amúgy sem az én stílusom. De azt se akarom.) Visszaküldöm a ruhákat. St. Üdvözlettel: Kirby K. amikor kinyitom. amiket vettél nekem. Még egyszer köszönök mindent. (Shaba a kedvencem. Amikor aznap este hazaérek. hogy előveszem az olvasószemüvegem. mint az imént Angelának. ami olyan apró dőlt betűkkel van írva. a sorozatom sztárjának. nem tarthatom meg őket. Kedves Marian. és hogy vettél nekem repjegyet hazafelé. amiért ott lakhattam nálad New Yorkban. talán ki se vette a kemény sötétkék dobozból. Még az árcédulák is rajtuk vannak. megérted. egy csomag vár rám. hogy elvittél a munkahelyedre. Még egyszer köszönöm. mi lehet a csomagban. Rose . amiket én vettem neki. Kirbytől érkezett. Nem fogadhatok el ilyen drága ajándékot. Végül megtalálom a levelet is. Nagyon élveztem. Lous-i címe Kirby gyöngybetűivel ott díszeleg a bal felső sarokban. A cipő is érintetlen. és azokat a ruhákat találom benne. de úgy érzem.

Kirby! Marian vagyok. mire gondoltam akkor. de… A fejemet csóválom. óriási hazugság. amiért ilyen keveset tudok róla. de Conradról nincs benne szó. hogy megismert. oda. Tényleg nagyon köszönöm. mi több. – Tudom – válaszolja. fogom a telefont és felhívom Kirbyt. Szégyen áraszt el. hogy többek lennénk. – Szia. Őszintén mondom neked. nem bántottalak meg. – Miközben . annyi megbeszélnivaló. kis híján elsírom magam. – Megkaptam a csomagot. ami csak felerősíti bűntudatomat. Remélem. ahol Conrad fotóját is őrzöm. Én csak… csak próbáltam megmaradni a saját komfortzónámban. így aztán az egész életem nem más. hogy örül. Ennyi maradt nekem Kirbyből. amikor olyan sok fontos dolog lett volna.Újra elolvasom a levélkét. – Szia. – Aha. mint egy nagy. Meglepettnek tűnik. fogalmam sincs. Semmi utalás arra. – Ne haragudjak? De miért? – kérdezi. de biztos vagyok benne. Mint ahogy arról se. Hogy tényleg azt gondoltam. jó ötlet ilyen drága ajándékokat vásárolni neki. hogy megmondtam volna neki az igazságot. hogy felveszi. Kirby. amíg itt volt. mint pusztán ismerősök. Nagyon remélem. Felveszi. hogy csak tesztelni akar. mielőtt még elmúlna az érzés. És ne haragudj. Értettem. Peternek igaza volt: a titok és a hazugság majdnem ugyanaz. – Amiért shoppingolni cipeltelek. – Nem. Aztán. Összehajtogatom a levelet és berakom a gardrób legfelső fiókjába. Hogy egyetlen fotót se csináltam róla. ahelyett.

amit helyénvaló. De remélem. Olyan. és így szól: – Na és… mi lesz most? – Nem tudom. Én is. hogy a Barneys a komfortzónám? – De belátom. végre olyat mondtam. Én is remélem. hanem mert azt is elárultam. Úgy érzem. – Én még mindig meg vagyok – mondom. hogy megmondtam neki az igazat. . és azt érzem. – Aha. majd közösen kitaláljuk. majd Kirby megköszörüli a torkát. – Annyira meg voltam… rémülve – vallom be neki. – Aha – mondja Kirby.ezt mondom. mintha megtettük volna egymás felé az első nagy lépést. vajon mit árul el rólam az. és hihetetlen megkönnyebbülés-hullám áraszt el. arra gondolok. – Tudom. hogy érzek most. Néhány másodpercig mindketten hallgatunk. nemcsak amiatt. ez az első valóban őszinte pillanatunk. nagyon-nagyon rossz ötlet volt.

és egyenesen két srácra mutat. Épp leparkoltunk a Tivoli. Belinda folytatja a szépítkezést. nem… így is jó vagyok. nem? Totálisan lacrosse-osak! Összehúzom a szemem.Tizenhetedik fejezet Kirby – Na akkor bevallok valamit – trillázik Belinda. – Nem… Ugye csak viccelsz? – Most már értem. a kedvenc mozim parkolójában. miért erőszakoskodott. miközben megigazítja a frufruját és a visszapillantó tükröt használva kirúzsozza a száját. – Kérsz? – nyújtja felém a Vera Wang Glam Princess feliratú üvegcsét. Kirby! Nézd csak meg őket! Tök jól néznek ki. amit a kocsiban tart. Na de mi az. – Kösz. hogy nem fogsz utálni. akik a kocsi felé tartanak. És már itt is vannak! – sikítja. Bel? – Hát… Szóval… Izé… Elhívtam Jake-et és Philipet is. és tüzetesebben megvizsgálom őket. Csak az egyikük néz ki faszfejnek a széles vállaival meg az öntelt . Van egy belőle a szekrényében a suliban és otthon is a szobájában. Felhúzom a szemöldököm. – Maradj már. hogy sminkeljem ki magam és vegyem fel az egyik mini nyári ruháját. – De ígérd meg. parfümöt fúj a könyökhajlatába meg a tarkójára.

Belinda! – köszön Jake. aztán könyörög. hogy vigyen haza. egy Chaminade Lacross feliratú baseballsapkát és Ray-Ban napszemcsit. és Jake meg a haverja felénk fordulnak. – Inkább állj hozzá pozitívan! Légy már egy kicsit nyitottabb! – csiripeli Belinda. Mozdulatlanul ülök legalább fél percig. Találkozunk a két sráccal. akit rögtön észrevesznek. Belinda odaszambázik hozzájuk. Belinda először leizzad. hogy az este kész katasztrófa legyen. miközben a fiúk elindulnak a mozi bejárata felé. – Jake! – kiáltja Belinda. – Szállj ki a kocsiból. Elég egyértelmű. inasabb és ázsiai. A másik alacsonyabb. Keresztbe rakom magam előtt a karom. amitől még kevésbé szimpatikus. majd lábujjhegyre áll és puszit nyom Jake arcára. Szerintem túlzás a kapcsolatnak ebben a stádiumában. az a típus. – Szia.járásával. mielőtt a jegypénztár felé vennénk az irányt. aztán vinnyog. ha tetszik. szőke és jóképű. és utoljára megnézi magát a púderesdoboz kis tükrében. de ő tudja. Belinda ádáz szemekkel néz rám. és azt követelem Belindától. milyenek. megrázom a fejem. Magas. mivel testre feszülő pólót visel. ha nem. – Ezt még megbánod! – mormogom az orrom alá. végül kiszáll a kocsiból. hogy tudja is ezt. izmos. majd a vállamba bök az ujjával. De teljesen mindegy. hogy „Neeeem!”. meg azt. miközben gyorsan végigmérem. hogy gondoskodom róla. Nincs mit tennem: kiszállok és bevágom magam mögött a kocsiajtót. Kirby. . egyikőjükkel sincs kedvem beszélgetni. Most.

ugyanis rögtön bemutat a haverjának. És nem az első alkalom. akikkel idáig láttam. Ennek a Jake-nek legalább van némi stílusa. hogy Belinda kamuzott azokkal a fiúkkal kapcsolatban. nem szereted a véres filmeket – mondja kissé kényszeredett mosollyal. hogy neki is púp a hátára ez az egész közös mozizás. de hogy velem ellentétben ő nem bosszankodik. ami pluszpont Belinda többi fiújához képest. majd a következő pillanatban már azt gondolom. amit Richie Hayworth szemében is láttam. akikkel randizott. Fura. hogy Jake és Belinda most találkoznak másodszor. és hogy ugyanúgy bele lett rángatva. És arra jutok. Hirtelen úgy érzem. hogy eltúlozza szexuális tapasztalatait. amit Belinda cicázása mindig is eredményez a fiúknál. Néha azt gondolom. amikor ő és Belinda végre előkeveredtek Richie anyukájának Audijából.Végre leveszi a napszemüvegét. – Azt hallottam. hogy eltitkol előlem valamit. . Az az „éppen most szoptak le a Taco Bell parkolójában” nézés. Ugyanabban a szent pillanatban megállapítom. hogy igazából egész helyes azzal a pirítósszínű bőrével meg a fülig érő fényes fekete hajával. Philip elmosolyodik és sokatmondóan néz rám. nem is igaz. és legnagyobb meglepetésemre emlékszik a nevemre. és elkapok egy kanos pillantást. hogy Belinda se biztos abban. Hirtelen olyan érzésem támad. miután Belinda szándékosan odasimulósan átöleli. mint én. büszkélkedjen-e a kalandjaival vagy szégyenkezzen miattuk. amióta megismerkedtek a plázában.

– Hát ez van. amit nézünk? – kérdezi Belinda. Az indokolatlan öldöklés meg a felesleges erőszak nem tartoznak a kedvenceim közé – mondom és észreveszem. hogy még mindig kicsit ingerült a hangom. – A barátom így akar bevágódni nálad. – Remélem. Jake a fejét rázza. hölgyeim. te tulok! – mondja Philip. azonban Belinda naná.– Aha. Átnéz a válla mögött és rám kacsint. – Brazil – válaszolja Jake. Belinda elveszi a maradványokat Jake-től és betuszkolja feszes fehér farmerjának hátsó zsebébe. Elnevetem magam. – Feliratos? – grimaszol Belinda. miért: mert így már a film elején odabújhat Jake-hez. – Akkor most mi a film. – És különben is feliratos. jól álltok spanyolból! – Brazíliában portugálul beszélnek. milyen nyelven beszélnek Brazíliában. és külön Philipnek is megeresztek egy mosolyt. . majd akkorát csap Philip hátára. nem fogták a jelet. – Kér valaki popcornt? Én nem kérek. hogy kér. Miután ellenőrizték és kettétépték a jegyeinket. – Hagyjuk is – mondja Jake. hogy adok ennek a Philipnek vagy legalábbis ennek az estének egy esélyt. Kirby – fordul ezután felém. kiskomám – vigyorog Philip. Mosolygok. – Aki azt se tudja. és úgy döntök. és azt is tudom. – Én az indokolatlan testiséget is vétózom – fordul Philip a most már ölelkező Jake és Belinda felé. és a moziterem felé vesszük az irányt. hogy szegény megtántorodik. – Ám úgy látom. Beállunk Jake és Belinda mögé. – Ne magadból indulj ki.

majd ez jut eszembe: – Téged is belerángattak? – Nem – feleli nevetve. és már hallom is a következő elkerülhetetlen kérdést. – Mindenesetre sajnálom. Érzem. – Töröm a fejem. Mégis valami ötlet? – Mizzou. mert eszembe jut. az tény. hogy popcornt vegyenek. – És hányadikos vagy? – kérdezem. mit mondjak. hogy melyik főiskolára vagy egyetemre megyek tovább. Te is. és elhiszem a bókot. hogy nem önszántadból vagy itt – teszi hozzá. utóbbi verzió esélyesebb. hogy elpirulok. Nem így gondoltam – visszakozom. Miközben Belinda és Jake beállnak a sorba. hogy mire készüljek. – Nem. Vagy semmi. – Kösz. nem. mert annyira tényszerűen mondja. hogy elkezdjek valami beszélgetésfélét. nem? Bólintok. hogy a férfiaknak is vannak érzelmeik. hogy biztos nem kamuzik. így persze hogy meg akartalak ismerni. – Hát nem sok időd maradt a gondolkodásra. A semmi. – Idén fogok érettségizni. . hogy Belinda egyszer azt olvasta fel nekem valami magazinból.Ismerem az összes kis trükkjét. – Még nem tudom – felelem. Philip ismét sokatmondóan néz rám. – Tudtam. Azt hiszem. aztán elmosolyodik és megkérdezi: – Biztos nem kérsz semmit? Megrázom a fejem. Amúgy Jake megmutatta a fotódat. Philip nevet.

Philip bólogat. hogy pálcát törne felettem emiatt. Imádom a vizet meg a hegyeket. – Coloradóba megyek. és a tekintetéből azt olvasom ki. Miért nem iratkozol be valahová egy másik államba? – Anyagi okok miatt – válaszolom őszintén. és nem látom rajta. Elképesztően jó itt. – Valahogy nem vonz az a perspektíva. – Nem akartalak megbántani – mondom bűnbánóan. ahová a végzős osztályok fele. – A matekjegyeim elég szarok. hogy hülye sztereotípiákban gondolkodom. máris besorolom őt valahová. – Aztán miért? – Nem tudom – vonom meg a vállam. – És te hová mész tovább? Ivy League? – Félig koreai vagyok – nevet fel hangosan. – Menő – konstatálom. aki nem akar továbbtanulni. hogy egyáltalán nincs megbántódva. – Ezt teljesen megértem. És nem vagyok olyan jó tanuló. hogy beiratkozzak egy főiskolára. – És jobb szeretsz itt lakni? – Aha. mert rájövök. Nem csellózom és sakkozni se tudok. Sokkal. hanem kíváncsian. és csak azért. mert a Chaminade-ba jár. mint valami lúzerre. – Denverben születtem. hogy ösztöndíjra pályázhassak. – A szüleim nem engedhetik meg. – Csak vicceltem – mondja. Mérnök a Boeingnél. szeretek kinn lenni a természetben. amikor apámat áthelyezték. . Hat éve költöztünk ide.Philip a többi emberhez képest nem úgy néz rám.

És . A Litoszférahatár Obszervatóriumba. Egy haverom volt ott tavaly. hogy az UNAVCO egy szervezet. mint amikor végigmentem a Fifth Avenue-n. – Fel kell készülnöm a főiskolai csajrohamra. nem? – Miért nem keresel valami könnyebb melót? Például a költöztetők mindig keresnek nyárra kisegítőt. Hogy annyira keveset tudok a világról. mi az. de el akarok utazni Alaszka távolabbi részeibe. Nagyon fel vagyok dobódva. hogy nagyon kemény a meló.– És mit csinálsz ezen a nyáron? – kérdezem. és Philip készségesen elmagyarázza. – Megyek Alaszkába – feleli és felragyog az arca. – Aha. mert nem tudok mit hozzáfűzni a dologhoz. Érdekel a geológia és a geofizika. – Félénken rám mosolyog. – Megfeszíti nem létező bicepszét. benn voltam a Guggenheimben vagy a forgatókönyvíróknál. őrülten szép vidék. aki a nyarat partizással tölti szülei menő villájában a Ozarks-tó partján. nem. Mindenféle nehéz kéziszerszámokkal dolgoztak meg helikopterrel röpködtek ide-oda meg nehéz felszereléseket cipeltek. Fogalmam sincs. Persze. és azt mesélte. Bólintok. és hasonló érzés fog el. vagy ő is az az elkényeztetett gazdag fiú. sok lesz ott a fizikai meló. amely GPS-állomásokat állít fel a litoszféra detektálására. Vajon keres valami munkát. – Menő – mondom. Philip nevet. – Á. – Elmehetek szakmai gyakorlatra terepasszisztensnek az UNAVCO-hoz. – Azt mondják.

Miközben Philippel folytatjuk a beszélgetést Alaszkáról. hogy a mi nem tervezett találkánk sokkal jobban indul. Én Philip mellé. elkapok egy foszlányt Belinda és Jake üres fecsegéséből a moziban kapható különféle nassolnivalók érdemeiről. Belinda szerint a fiúk nem szeretik az olyan lányokat. – Itt maradok Louis-ban és a Schnuck’s-nál dolgozom. Kis idő múlva ott áll mellettünk Jake és Belinda kezükben egyegy kóla meg egy hatalmas doboz popcorn. hogy érdekesebbnek látszódjak. Belinda mellettem. – A vér szerinti anyádat? – Aha. – Tényleg? És mit csináltál ott? – kérdezi Philip. – Nagyon jól tudom. – Bárcsak lenne az arzenálomban valami érdekesebb! Majd hirtelen ráeszmélek. hogy egy mókus simán belefulladhatna. hogy igenis van! – Amúgy nemrég jöttem vissza New Yorkból. Philip megy elöl. hogy fura bizsergést érzek a gyomromban. – És te mit tervezel a nyárra? – kérdezi Philip. akik csak salátát esznek. Nagyon klassz volt. Az erkélyen ülünk le az első sorban. mint az ő tervezett randijuk. hogy az élet tartogat igazi lehetőségeket is. mert látom. és olyan figyelmesen néz. mellette pedig Jake.talán egy icipicit izgatott is vagyok. hogy csak azért hozom fel ezt a dolgot. Elindulunk a majdnem üres vetítőterem felé. és megállapítom. Örökbe fogadtak. – Meglátogattam a vér szerinti anyámat. – Tényleg? Nahát! – Philip bólogat és mosolyog. de akkora papírpohárban. .

lemennek a reklámok meg az előzetesek. Hasonlóképpen nézett rám Mr. amikor még lejjebb veszik a fényt. hogy ő az igazi anyám. Szeretethullám tör rám Belinda rendíthetetlen lojalitásától és lelkesedésétől. Philip tátott szájjal. amiket vett nekem. és kiborítja a fél doboz popcornt az ölembe. aki nyilván hallotta a beszélgetésünket. – Na annak a sorozatnak a producere! – jelenti ki Belinda. És hogy önállóan találtam meg. az tény.– Nemrég találtam rá. de egész más. – Felveszi. hogy lenyűgöztem a sztorimmal. miután visszaküldtem a fantasztikus cuccokat. hogy erőszakkal idecipelt. De akkor is. – Na? – suttogja pár perc múlva. ha ez a tekintet egy korombeli sráctól származik egy félig sötét moziban egy randin. egyértelmű. döbbenten bámul rám. Felhívtam az ügynökséget. Egy másodperccel később. – Kissé képmutatónak érzem. – Kész őrület! – mondja. Philip elővesz egy fekete keretes szemüveget. hogy dicsekszem a fantasztikus vér szerinti anyámmal. És ez a két dolog önmagában már bőven elég ahhoz. – Nem látok messzire. még ha nem is tudtam. elkértem a címét és elmentem New Yorkba. és oldalról rám mosolyog. Manhattanbe. Tully is. odahajol. És talán még azért is. – Az anyja borzasztóan híres – tájékoztatja Philipet. – Aha. – Idáig szerinted milyen? – A film? . Amúgy tévés producer. hallottam róla – bólint Philip. hogy randi. – Ismered a South Second Streetsorozatot? – Ja. Belinda. hogy menő legyek. Szerintem jól áll neki a szemüveg.

. – Idáig? – Megint érzem azt a bizsergést a gyomrom táján. Szerintem nem rossz. A randi – feleli pléhpofával.– Nem.

– Na de félre a tréfát… Hogy vagy. amikor végre elcsíp a munkahelyemen. kicsikém? Már kezdtem aggódni érted. kerítsék elő a te barátaidat.Tizennyolcadik fejezet Marian – Éljen! Éljen! Éljen! Még életben van! – kiabálja anyám a telefonba. és éppen egy bronzosra barnult brazil futballsztárral . Mivel nincsenek közös barátaink – mondja nevetve. – Már azon voltam. Angela toplessben van. csak nem a tiszta spirituális kiutat keresi az őt ért traumából. hogy most épp azt találta ki. Most meséljek Angeláról meg a műdrámájáról? Arról. Ehhez képest két nappal a bejelentése után a pletykalapok olyan fotókat közöltek le róla. muszáj elutaznia Uruguayba. hátha hallottak felőled… – Nagyon vicces – felelek. hogy nem jó terv. hogy kinyújthassam elgémberedett hátamat és vállamat. Az egyik fotósorozaton. ami egy divatos tengerparti luxusszálló strandján készült Estanzia Vikben. – Jól – felelem. és kihangosítom a telefont. hogy előveszem a barátaimat. Ez a vicceskedő bűntudatkeltő technikája. hogy „zen állapotba” hozza az elméjét és túltegye magát ezen a szörnyű megcsaláson. amiken mindent csinál. – De rájöttem.

– Nem tudom. hanem az egész világon ismert nőügyei. Olyan. és nem mondtam meg anyámnak. hogy az első géppel odarepüljek? Elmegyünk vacsorázni. – Ne. – Igen – suttogom. anyu – mondom. ne hozd aput – vágom rá túl gyorsan. anyu. Peter vádaskodására gondolok. és még ma este ott leszek nálad. Anyu nem tesz fel rávezető kérdéseket. – Miért? Mi történt? Képtelen vagyok megszólalni. amivel el is árulom magam. meg amúgy is már jólesne egy kis vásárolgatás. amiért külön hálás vagyok. aki nemcsak Dél-Amerikában. minden tökéletes legyen. Inkább csak ködösen utalunk rá. – Marian? Akarod. – Kösz. mintha tettünk volna egy kört és visszatértünk volna ahhoz a bizonyos .vigasztalódik. és leteszem a telefont. vagy egy színház… Szerintem apád is örülne a kiruccanásnak. – Ennyi? – kérdezi anyu. Kérlek. hogy három hét telt el. hogy azt akarom. mintha meg akarnánk kímélni egymást a fájdalomtól. és szégyellem magam amiatt. Peterre és leginkább Conradre gondolok. ha nagy ritkán szóba hozzuk egyáltalán. hogy a lányom megtalált. és egyszer csak belátom. piálása és gyakori sárga lapjai miatt. – Semmi érdekes nem történt veled? Megfeszülök. és Kirbyre. mennyire igaza van. Nem állnak olyan jól a dolgok mostanában. – Kicsikém… Róla van szó? Mi történt? Így beszélünk Kirbyről. Csak ennyit mond: – Mindjárt csekkolom a járatokat.

– Átadom. Még aznap később. Peter nagy rajongója anyunak. – És te? Merre? – kérdezem akadozva. – Máris? – Igen. amint épp beszáll egy fekete Lincolnba. Kilenckor megy a gépem. Vacsorázni megyek. Észrevesz a szeme sarkából. És hogy most is. – Vihar készülődik. Az anyukámmal. Fel is ragyog az arca. – A smaragdzöld nyakkendőjét bámulom és a hozzá való öltönyzsebkendőt. hogy üdvözlöm. Legalább lehűl kicsit a levegő. Az időjárásról beszélgetünk. akárcsak akkor. Beharapom az alsó ajkam és visszaintegetek. – Tényleg? Mondd meg neki. mintha nagyon meglepődne. és úgy tesz. Los Angelesbe megyek. ismét szükségem van az anyámra. – Szia – mondja. majd elfordulok és a másik irányba nézek. majd kihajol a kocsiból és integet. – Aha. amennyire hűvösen csak lehet. majd teszek felé pár lépést. – Hát ide jutottunk. nem sokkal azután. hogy a nevemet kiáltja. – A reptérre.forró nyárhoz. . Hallom. Ekkor megfordulok és végigmérem. hogy anyám landolt a LaGuardiára. a házunk előtt összefutok Peterrel. – Randi? – húzza fel a szemöldökét. – Épp hazafele tartasz? – Nem. – Szia! Felpillant az ominózusan sötét égre.

hogy milyen. Hogy csodálja a kitartásomat. Hidd el… jók leszünk… Még Angela nélkül is. de aztán észreveszem. nyugodj meg. Lehet. aki nyilván nem akar még gyereket. és inkább egy szexi huszonöt éves csajszival tölti az idejét. Azt hittem. – Ja vagy úgy. Az. hogy jó ideje nem hívott Champnek. hogy nincs kedve vesződni az életemben folyó drámákkal. fogalmam sincs. És hidd el. hogy nem vagyunk veszélyben. A forgatókönyv a fontos. A tévécsatornánk miatt megyek. Irracionális féltékenység fog el. Peter. Peter elmosolyodik. Nem lehetek nyugodt. – Szórakozásról szó sincs. hogy randizzon valami hülye hollywoodi színésznőcskével. amivel mintha azt mondanám. milyen szeretettel néz rám. amit szomorúság. harag és keserű csalódottság súlyosbít. mi történik az életében. A sorozatodról beszélsz? – Aha.– Munka vagy szórakozás? – kérdezem csak módjával szarkasztikusan. Nincs veszélyben? – Marian. Mindaddig. És rájövök. amíg nem mondod azt. És akinek nem is volt még gyereke. Lehet. – Nem. nem csak a színészek a fontosak. . – Igen? Akkor meg vagyunk mentve? Peter zavartan néz rám. hogy úgy döntött. Peter. hogy azért megy a nyugati partra. ugratni akar. ránk gondolsz. és egy pillanatra azt hiszem. – Ugyan! Hová gondolsz? Megvonom a vállam.

– Nem nagy kerülő. az ég hirtelen megnyílik. hagyd meg nekünk a kedd kilenc órát. – Gyere. keresztbe rakom a lábam. azaz lettünk volna. Na gyere már. Peter együtt érzően néz rám. de inkább testvéries a gesztusa vagy baráti. – Akkor vigyük el a hölgyet a Fifty-third Streetre a Fifth és a Six Avenue közötti szakaszba – mondja a sofőrnek. – Hová mentek vacsorázni? – A Modernbe.– Peter. Te is tudod. mintha együtt lennénk. – Megteszek mindent. és az ablaktörlő monoton hangja ellensúlyozza a hallgatásunkat. kérlek. minél távolabb Petertől. Győzd meg a tieidet. hogy fogjuk. Elindulunk. Peter végül köhint. és az ablakhoz húzódom. taxit pedig szinte lehetetlen fogni ilyen időben és ebben az órában. egyáltalán nem olyan. Hezitálok. A széles ereszeknek köszönhetően megúszom szárazon. – Végül is te vagy a csatorna vezetője. ugye? Mielőtt válaszolni tudna. és ömleni kezd az eső. igyekszem ellenállni az ajánlatnak. szállj be. hogy megfogja a kezem. . amit csak tudok – ígéri. Eldoblak. hogy tartani fogjuk a nézettségünket. Tudom. – Lekésed a géped – érvelek. – Akkor jó. de mérges vagyok magamra. ne aggódj. Szállj be! Beszállok a kocsiba. Nem esik útba neked. és odanyúl felém. majd megütögeti a mellette levő ülést. Esik az eső. Ne legyél már ennyire makacs. Akkor talán nem kell aggódnom – felelem élesen. hogy nem hoztam ernyőt.

– Jól nézel ki. – És a segítséget. Tényleg. mint szoktunk. hogy vagy a sorozatomat szünteti be vagy a kapcsolatunkat. tudod. neki is kellene csinálni valamit a hajával. Piros. – Ezzel kiszállok a kocsiból. csak a fejét csóválja. New Yorkban. – De csak a tetejét. – Felemelek egy hajtincset. – Hívlak. mondja. olyan nyári hatás. – Meddig maradsz? . mintha kiszívta volna a nap. kicsikém. Más a hajad? – Igen. mellette egy Goyard gurulós táska. hogy tud a dologról. hogy mondjon még valamit. és rohanok az esőben az étterem felé. – Kösz a fuvart – mondom udvariasan. Vagy mindkettőt. amit állítólag fillérekért vett az eBay-en. Egy kicsivel tovább ölelkezünk. Egy kicsit világosabbra festettem. – Viszlát – mondja végül. becsapom magam mögött az ajtót. – Jó érzés arra gondolni. – Tökéletes az időzítés! – Feláll és átölel. talán itt. – Én is örülök neked. Anyu összeszedett. Belépek. mintha máris tudná. és figyelmesen a szemembe néz. de nem néz rám. anyu. – Ugyan! Várom. és meglátom anyámat az egyik asztalnál.Elég hamar odaérünk az étteremhez. – Rendben. amint többet tudok. mint mindig. majd anyám egy puszit nyom az arcomra. Anyu mosolyog. hogy látlak. duplasoros kosztümöt visel. – Jó.

– Beljebb is megyünk a belső terembe. miután a kabátunkat és anyám gurulós táskáját a vörös hajú maître d’hotel gondjaira bízzuk. – Anyám. Miután leülünk. mint Londonban. – Akkor megpróbálok kisírni neked egy időpontot Danánál. – Danny Meyer. meg a Shake Shacket is. kulináriai sznob. Klasszikus stílusú szakács. . aki a Union Square Cafét meg a Gramercy Tavernt? – Anyám mindig képben van. – Az nagyszerű lesz. Látom a szemében az elismerést. melyik a legújabb és a legjobb étterem vagy szálloda Manhattanben (ugyanúgy. Ezután a kisebb éttermekre jellemző felhajtás nélkül egy fehér terítős. Az Eleven Madisont is ő tervezte. oké? – Dana a fodrászom a Louis Licarinál.– Nem is tudom. ahonnan a szobrokkal díszített kertre lehet látni. Csak odakattintottam valami dátumra a gépen. ha Peter nem lesz az életemben. anyu körbenéz. elzászi felmenőkkel. és ha nem ismerném Petert. péntek délután. egyben stylist is. Peter szokásos helyére. miközben a pink és lila egzotikus virágkölteményt csodálja a terem közepén. nem fogok ilyen könnyedén a legjobb asztalhoz jutni a város egyik legjobb éttermében. Majd megnézem. Párizsban vagy Los Angelesben). – Csodálatos ez a hely! Pompás! Ugyanaz a fickó tervezte. – Gabriel Kreuther. Marc Aumont a főcukrásza. Hát igen. De úgy emlékszem. akárcsak Peter. Legutóbb a Ritzben volt a Central Part South-on. – És ki a séf? – kérdezi anyu. – Igen – bólintok. nem emlékeznék ezekre a nevekre. keskeny asztalhoz kísérnek minket. majd kipillant a kertbe.

. főfogásnak pedig tőkehalat. és majdnem ugyanazokat a fogásokat: spárgalevest. hogy számos borzalmas sorozat megy.Az étlapot tanulmányozzuk. anyu. hogy a jó sorozatokat állandóan leveszik műsorról. – De abban igazad van. és felajánl nekem egy kis kóstolót. ez talán élete legnagyobb problémája. – Annyira. Mint mindig. elmesélem a történetet Angelával és a beszélgetést Peterrel a sorozat sorsáról. Istenem. és tényleg. elfogulatlanul. Megérkezik az italos pincér. Amíg a borra várunk. Lenyűgöz a pincér. – Ez azért nem egészen van így – tiltakozik. Megkóstolom. de annyira jók vagytok! – Kösz. miért nincs az embereknek jobb ízlésük? Mosolygok. ha átrakna minket egy másik időpontra vagy ne adj’ Isten levenne műsorról. mint máskor Peternek. és arra gondolok. anyu ezúttal is jólesően lojális. ami anyámat már-már vallásos áhítattal tölti el. kiváltképp a négyfogásos prix fixe menüt. ahogy milliméter-pontossággal mindkét pohárba ugyanaddig tölti a bort. kibontja a borunkat. hogy milyen jól van megírva. Desszertnek mindketten epres-rebarbarás vacherin sajtot kérünk. Némi mérlegelés után egy Sonoma sauvignon blanc-t rendelünk. De az a helyzet. kagylót. de aztán anyu az utolsó pillanatban meggondolja magát. majd mosolyogva bólintok. de csupa jó dolgot mond a sorozatról. és hogy egyáltalán nincs akkora szükségünk Angelára. és felsorol párat kedvenc sorozatai közül. amelyik már legalább tíz éve megy. és hogy a csatorna óriási hibát követne el. van. és homár mellett dönt.

ehelyett csak ennyit mond: – Csak légy óvatos. hiszen pontosan ezt éreztem abban a néhány napban. mennyire igazi. amikor olyan ajtókat nyitsz meg. mi történt? – Hát… van ötletem. – Igen. hogy anyu mondjon valamit. miért ez az első reakciója. – Igen. Istenem! – sóhajt fel anyu és arca drámai kifejezést ölt. de már beszélgettünk… és nagyon jó érzés volt. amiket valójában nem akarsz megnyitni. milyen is lenne pontosan. mert úgy érzem. anyám felemeli a poharát. majd egyszerre tesszük le a poharunkat. Mesélni kezdek. hogy ma este ő hozott el kocsival ide az étterembe. Ugyanakkor a szívem mélyén megértem anyut. – Szóval – vágok bele a közepébe. – Gondolom. képtelen vagyok tovább várni. meg a visszaküldött ruhákra. Peter lehet. Várom. és azt is. és arra. kezdve azzal az estével. – Ó. – Óvatos? – Nem is értem. – Az anyákra és a lányaikra! Koccintunk. amikor Kirby nálam volt. sejted. – Mesélj el mindent. hogy igen. – Kirby csodálatos lány! – A levelére gondolok. a mi vérünk. elméletileg… de szerintem ne vigyél bele még több . Megtalált. mikor házasodunk össze.Amikor kettesben maradunk. Beleszövöm a történetbe a Peterről szóló részeket is. Légy óvatos. hogy mennyire őszinte. amikor rákérdeztem arra. hogy támogat ebben. – Talán ki tudunk alakítani egy igazi kapcsolatot… ugyan fogalmam sincs róla. bármit. valami olyat.

amelyben Kirby aludt. de talán csak azért. ami teljesen Hawaii. amid van. a dolog csak még bonyolultabbá válik. John gyapjúszövet kosztümjét. – Voltak rossz időszakaink. és nézem anyámat. . vagy csak egy lila ködös illúzió? Később ugyanaznap este ülök a vendégszobában az ágyon. de nekem tetszik. Olyan édes! Mosolygok. hogy „azért az életért”? És vajon tényleg keményen megdolgoztam érte. Anyu nevet. mert nem volt ideje pakolni. amit Petertől kaptam. amint kipakol a gurulós táskából. Mostanában olyan kis romantikus lett! Ajándékokat hoz nekem minden apropó nélkül meg ilyenek. Ez nem te vagy. – Mostanában vesz. Nem sok holmit hozott magával. hogy ha megtalálom Conradet. – Ha hiszed. – Szerinted milyen? – kérdezi. És tudod. és egyetértek vele abban.bonyodalmat az életébe. – Hááát… – Próbálok nem fintorogni. Tényleg keményen. Beszél még Conradről meg Kirbyről. – Nem rossz… De olyan furcsa lenne rajtad. Miután beakasztja a szekrénybe a szokásos St. mert eszembe jut a barett. kivesz a táskából egy hosszú virágmintás ruhát. kitől kaptam? Apádtól! – Mióta vesz neked apu ruhákat? Még én sem venném a bátorságot. és maga elé tartja a ruhát. Keményen megdolgoztál azért az életért. És vajon mit ért azalatt. – Na és miért udvarol ennyire apu? – kérdezem. ha nem.

hát nem is tudom pontosan. – És… szerinted is mondjuk el apunak? Mármint Kirbyt? Furcsa kifejezés ül ki anyám arcára. amikor kiment a mosdóba. majd folytatja a táska kipakolását. nem tudom hová tenni. és az alig észrevehető remegéstől a hangjában hirtelen rettegni kezdek. hogy elárultak. és kitartásra! Lehet. Sok odafigyelésre és türelemre van szükség. hogy talán felhívta a desszert előtt. – Anyu? Hallottad. A szüleim mindig olyan jól voltak egymással. hogy kommunikáljatok. Az utóbbi időben. – Nem – válaszolja. .– Mikor? – El se hiszem. Segítene visszaépíteni a megrendült bizalmat. amint a fürdőszobába viszi a piperéit. amit kérdeztem? – Határozottan másmilyen hangulatban jön vissza a fürdőszobából. apunak rákja van vagy valami más komoly baja. Arra gondolok. – Kicsikém… – mondja. mielőtt folytatná. de csak ideges hümmögést hallok. – Ó. – Az apád… – szól anyu. Alig emlékszem olyasmire. hogy el kellene mennetek Peterrel párterapeutához. – Mióta tudja? – kérdezem. és egy kicsit azt is érzem. hogy veszekedtek volna. vesz egy mély lélegzetet. Várom. – Mármint hogy érted? Honnan? Felhívtad ma este? – kérdezem. nincs-e valami baj. hogy válaszoljon. – Az apád… már tud róla. ugyanakkor értetlenül állok a dolog előtt. lassan kifújja a levegőt. majd megakad. Voltak kisebb összezördülések… Meg nagyobbak… De hát minden kapcsolatban van ilyen. Lényeg. és próbálok uralkodni az érzelmeimen. Meg vagyok döbbenve. pláne házasságban.

amiért elvittelek abortuszra. leül mellém egy bárszékre. Vajon mikor öregedett meg így a keze? Anyu vesz egy mély levegőt. anélkül. Hogy mennyire nehéz volt. és érzem. hogy megszültem és örökbe adtam a gyerekemet? Meg is kérdezem anyutól. miközben lenézek a kezére. Szótlanul bámulok anyura. . Hogy miért nem voltak őszinték? Hogy valójában nekik volt titkuk. és magyarázkodni kezd. – Tényleg? – kérdezem. de elfogadom az érvelését. és egy apának joga van tudni. Hogy egy abortuszt még titokban tudott volna tartani. hogy megbeszéltem volna vele. Igazából csak azt nem tudom elfogadni. másfelől elszomorodom. hogy anyu miért nem mondta el nekem sose. – Nos. Pár perccel később utánam jön a sötét konyhába. Ő nagyon is szerette volna. és kimegyek a szobából. Egyfelől megkönnyebbülök.– Hát… voltaképpen az elejétől. hogy megtartsd a babát. amikor arra gondolok. de egy terhességet meg egy szülést! De mindemellett meg volt róla győződve. és nem köszönhetett el tőle. és éveken keresztül félrevezettek. mi történik a lányával. hogy összeszorul a torkom. hogy apámnak tudnia kell róla. hogy sosem foghatta a kezébe Kirbyt. apu ott lehetett volna velünk. Bár vonakodva. a valóságban mégis csak egy kislány. apád először haragudott rám. apám egyetlen kislánya. Az egyetlen gyermekével. Ha anyu elmondta volna az igazságot. Bár papírforma szerint felnőtt voltam. hogy apu tudja. Végül is Kirby felbukkanása óta ez a gondolat már nekem is megfordult a fejemben. És vajon apámnak mi volt a véleménye erről az egészről? Például arról. hogy ezt hallom.

hogy nem vetetem el a babát. de Ann Arborba is elköltözhettünk volna néhány évre. ha a baba nálunk marad. Már semmi sem olyan. – Aznap a klinikán… Akkor nagyon szerettem volna. Bólintok. És azt is mondta. ha mielőbb túl vagy rajta… és aztán gyorsan elfelejted az egészet. – Apád azt szerette volna. mert tudtam apám nézeteiről? Vagy egyébként sem tettem volna? De ez alatt a tizennyolc év alatt miért nem küldött legalább egy üzenetet arról. hogy kapcsolatunk mibenléte eltolódott. Mint ahogy azt a döntésedet is elfogadtam. De tiszteletben tartottam a döntésed. mennyire ellenzi az abortuszt. Vajon azért döntöttem az utolsó pillanatban amellett. azt azonban még csak elképzelni sem tudom. – És te is azt gondolod? Hogy megbántam volna. Még azt is mondta. Abban a pillanatban kezdem érteni Petert. – Őszintén? … Nem tudom – mondja nagyon halkan. az összes beszélgetésünket az elmúlt sok-sok évben. és segítettünk volna felnevelni a kislányt. Most azt érzem. hogy örökbe adod. hogy mit érezhetett. mint amilyennek valaha látszott. Azt találta ki. Felötlik bennem. mit érezne Conrad. ha elveteted.– Te is tudod. hogy tudja? Most újra kell gondolnom mindent. hogy egész életedben bűntudatod lett volna. ha megtudná az igazságot. ha valaki titkokat őriz. hogy megszülöd. – Na és apu? Neki mi volt a véleménye az örökbeadásról? Anyu sóhajt. hogy ilyen az. majd kis idő múlva elmész a Northwesternre vagy valamelyik másik főiskolára a közelben. hogy . ha elvetetem? – kérdezem. és továbbhaladsz az életeddel.

hogy nem engedtem beleszólni. Apád sokáig nem tudta túltenni magát rajta. mert hazudtam neki. mert ez is a felnőtté válás része. – Igen? De miért? – kérdezem. És most olyan… nem is tudom. vagy csak nem mondtam meg az igazat. . Emlékszem. Most viszont már tisztán látom. hogy miért. Hosszú időre eltávolodtunk egymástól emiatt. A te húgod. saját életet kezdtem. Nem csak én kerültem őt. – Micsoda titkok tárulnak fel! – Hát igen… De ez az igazság. mint gyerekkoromban. – Ti ketten nagyon közel álltatok egymáshoz. olyan udvariasan beszéltek egymással. hanem ő is engem. hogy azért van így. pedig jól tudom. Azonban az után a nyár után minden másmilyen lett. Te voltál a szeme fénye… Azonban amióta ez az egész történt… szakadék keletkezett köztetek. mintha a saját gyerekünk lenne. és hogy nem beszélhetett veled a dologról. Neheztelt rám… És szerintem a ti kapcsolatotok is emiatt változott meg. Azt mondogattam magamnak. sosem beszéltünk olyan nagy és fontos dolgokról. de már másképp. Akkor azt gondoltam. És még ha nagy ritkán kettesben maradtunk is. és a Kirby előtti időkre gondolok. nem úgy. hogy most is nagyon közel állunk egymáshoz. olyan formálisan. nagyanyám azt mondogatta mindig. meg hogy kollégiumba mentem. mint volt. hogy amiatt volt. ami végül is ugyanaz. Bólintok. hogy különleges a kötődésünk egymáshoz.mi ketten is nevelhetnénk. És soha többé nem lett újból olyan. amikor annyira szoros volt köztünk a kapcsolat.

mint házasság és gyerekek. A felszínen mozogtunk. és ott tátongott köztünk titkaink szakadéka. ha megtartja a titkomat? És ha apám találkozik Kirbyvel. élet és halál. Vajon másképp lett volna minden. Anyámra nézek. vajon akkor helyrekerülnek-e köztünk a dolgok? Vajon visszamehet-e az ember oda. ahonnan elindult? .

mégis olyan nagyságokkal játszott. de ennyi pont elegendő volt ahhoz. és végül nyomok egy kis Karen Carpentert (aki valószínűleg az egyetlen előadó. Vagy legalábbis kedvel. mint Prince. hogy végigpörgetem a fejemben a tegnapi randit. mint barátot. mintha egy kis klip forogna a fejemben. a kedvenc időszakom. hogy mindkét szomszédunk is templomban van ilyenkor. amilyen erővel csak bírok. a legjobb pillanatokhoz valami kis zenerészletet társítok. akiről a szüleim is hallottak). Végigszaladok a klasszikus dobszólókon. hogy .-vel (aki még ha nem is tudott kiugrani. meg Sheila E. amióta anyu már nem nyaggat azzal. Ringo és Marvin). Időközben azon kapom magam. A mozi után már csak annyi idő maradt a kimenőm végéig. mint Stewart Copeland?). majd a Police One Worldje következik (hogy is lehetnék jobb. bejövök Philipnek. hogy bekapjunk egy burgert a Blueberry Hillben.Tizenkilencedik fejezet Kirby Vasárnap délelőtt van. A szobámban tanyázom. Listám a Led Zeppelin Moby Dickjével kezdődik (John Bonham szólója még mindig a legjobb szerintem). hogy menjek misére. hogy megállapítsam. így olyan. mivel tudom. de lehet. dobolok. aztán Gina Schockkal folytatom (az ágyam fölött ott egy Go-Go’s-poszter).

amikben zömmel sátorozós meg síelős képek vannak. Csöng a telefonom.annál több lehetek. mikor. hogy az egész világ lássa! Vagy legalábbis mind az 114 ismerősöm. legalábbis ezt mondta Belinda. Kikértem magamnak a „bárgyú” szót. Nem is annyira az számított. hanem inkább. leteszem a dobverőket. amikor tanakodtunk a vécében. Ezután mohón végignézem mind a négy fotóalbumát. Majd írj. Próbálom kitalálni. és Belinda rögtön szépített „széles. Érzem. hogy mind a 316 ismerőse lássa. Belinda az. azzal a széles bárgyú mosolyával. hogy mit mondott. és a mobilomra pillantok. Értesítés a Facebookon: Philip bejelölt. leveszem a fülhallgatóm. hogy el kell tartanom a fülemtől a telefont. Miközben Philipre gondolok. Vigyorogva szólok bele: – Igen? Parancsolj! – OMG!!! Mit látok a Facebookon?!? – sikítja Belinda olyan élesen. – Na és mit . Én is. Visszakommentelek a posztjára. Kissé szánalmas. majd pár másodperccel később egy poszt az idővonalamon. Ismétlés? Szíven ütnek a mondatok. mi lehetett a film vége. hogy nem csak hogy életemben először igazi randin voltam egy helyes fiúval. de még sosem éreztem ennyire menőnek magam. Kissé meg is szédülök. őszinte mosoly”-ra. ahogy nézett rám. hanem hogy ez a fiú is jól érezte magát velem. miközben visszajelölöm. amikor rappeltem a forgatókönyvíróknak és tátott szájjal hallgattak. Nagyon jól éreztem magam. ha arra gondolok. Benne vagyok a második körben. hogy szaporábban ver a szívem. még akkor sem. különben miért akarna újból találkozni velem? Ráadásul kiposztolja.

Bele vagy zúgva – jelenti ki határozottan Belinda. – Menő srác – hárítok. hogy Belindának ez a mondata egy szótagot sem érdemel válaszképpen. .jelentsen ez a „második kör”? Belopakodott a szobádba tegnap éjszaka. és nyilván ezért nem volt véleményük a nagyon bizarr befejezésről. mert nyilván nem fogok bevallani semmi olyat. vagy Mr. és akkor volt az első? – Jaj. Még a legjobb barátnőmnek sem. vajon mások is azt látják-e bele. Szép szeme van. amit Philipnek posztoltam. – Pedig muszáj lesz. ha bevallod. hogy talán tényleg belezúgtam valakibe. amit én sem tudok bizonyosan. – És szerinted milyen? Cuki? – faggat tovább Belinda. hogy abba. – Totálisan belezúgtál. Hangosan felsóhajtok. Tully. Már csak két hetünk maradt. aki nem valami híres színész vagy énekes. – Jobb. még így vasárnap délelőtt is. Hisz összevissza tapizták egymást a mozi alatt. nyakunkon a bál. Azt. jelezve. – Szerintem neki biztos csinálnád. – Dzsíííz! A mozira utaltam. amikor amúgy templomban kellene lennie. Igen. – OMG! Akkor lesz kivel táncolnod a bálon! Megkéred? – Mit tudom én? Ne igyunk előre a medve bőrére. – Na és te? Megkérdezted Jake-et? – terelem rá a szót. amit Belinda. szerintem helyes. csak ilyesmin. – Erre már válaszoltam tegnap. de nem mondok semmit. Belinda! Nyugodj már le! – csillapítom. de közben azon tűnődöm. amit én meg Philip nem győztünk elemezni hamburgerezés közben. akinek máson se jár az esze.

mivel az anyukája elképesztően mélyen alszik. – Mégpedig eredményesen.– Iiiigen. hogy az utóbbi napokban gyakoroltam egy uborkával. Belinda! Ez undorító! – Egyáltalán nem undorító – ellenkezik Belinda. – És ti mit csináltatok tegnap este? – kérdezem Belindát. de csak ha megkérdezed Philipet. – Tudod. – Hihihihi! – vihog Belinda. majd valami győzelmi indulót próbál elénekelni nem sok sikerrel. hogy igen! – sikít megint a fülembe. majd részletesen ecsetelni kezdi Jake lenyűgöző testfelépítését. eléggé nagy van neki. – Hagyd abba! – üvöltöm. – Nemsokára Philip is megkapja a magáét! A fejemet rázom. – És? – És azt mondta. – Majd meglátom – mondom. a fejem pedig ütemesen neki-nekikoccan a kormánynak. hányra ér haza. és megint érzem a gyomromban azt a fura érzést. – Topless tapiztuk egymást nálunk az előszobában. mert nem bírom tovább hallgatni. eljön-e veled az év végi bálba. Nincsenek efféle terveim a . – Abbahagyom. akinek mindegy. szemét lehunyja élvezetében. aztán leszo… tam – fejezi be Belinda suttogva a mondatot. – Fújjj. Célozgattam rá. de önkéntelenül is látom magam előtt a képet: Philip combközépig lehúzott farmerban ül a kocsi első ülésén. – Oké – röhög Belinda. De sokat segített.

majd még egyszer elmondja. mintha már egy csomószor beszéltünk volna telefonon. és lassúzunk. mennyire jól érezte magát velem akkor a moziban. kerülöm a szüleimet. amikor már majdnem felérek a szobámba. én pedig organza estélyi ruhát. mint egy óriási hullám. és Philip nevét látom a kijelzőn. hogy zizeg a telóm. hogy egyáltalán nem találom a képet undorítónak. de döbbenten konstatálom. és felhúzott szemöldökkel kérdezi: – Ez ő? Felkapom a mobilom a dohányzóasztalkáról. ugyanis elmentettem a számát. – Tévét nézek. – Igyekszem nem lihegni. – Mizu? Mit csinálsz? – Semmi különöset. halogatom a házit. – Helló! – kérdezi Philip úgy. Csiklandozó melegség áraszt el. miután Philip több privát üzenetet is küldött Facebookon. Bár azt hiszem. Hív valaki. . Mosolyogva bólintok. miközben becsukom a szobám ajtaját és lehuppanok az ágyra. Most Philip szmokingot visel. hogy mit érzek mostanában ott mélyen. Ő maga is számtalanszor szóba hozza az évzáró bált. A következő héten. és nagyon drukkol nekem. az amatőr szopásomról a kocsiban. és az egyikben elkérte a számomat. egyszer csak hallom. Vágom – hümmögi. Lenémítja a tévét. – Aha. amit újabb intim kép követ rólunk. ám ez sokkal romantikusabb. kivéve azt. belül.közeljövőre nézve. Charlotte-ot teljes mértékben beavattam. Csak akkor veszem fel. A nappaliban vagyunk Charlotte-tal. A szokásos. és kiviharzom a szobából. töviről-hegyire mindent elmeséltem neki. magától is sejti. mint az az előző.

nekem . nehogy aztán valami félreértés legyen. – Szóval… nem is tudom… – hebegem. Egymás után szedjük le a vállfákról a ruhákat. mivel kilenc nap múlva lesz a bál. Olyasmi – felelem egy ideges kuncogás kíséretében. Kérdezhetek valamit? – Ki vele! Veszek egy mély lélegzetet. Philip. – Arra szeretnél kérni. – Oké – mosolygok vissza. élénk színű ruhák felé hajlanak. – Igen. hogy kísérjelek el az évzáró bálba? – Ja. – Lehet. – Akkor miért nem kérsz meg rá? – nevet Philip. ahogy széles mosollyal néz maga elé. de érzem. hogy nem is lesz annyira szar… És Belinda meg Jack mennek… Szóval azt akartam kérdezni… – Kirby – szakít félbe Philip. amivel mintha mentőmellényt dobna be fuldokló lelkemnek. Izzad a tenyerem. és szinte látom. hogy báli ruhákat nézzünk. Ezer örömmel – válaszolja. a szívem vadul galoppozik a mellkasomban. a szám kiszárad.– Én is – mondom gyorsan. – Akkor megbeszéltük. hogy elhessegessem ezt a képet. Másnap anyu elvisz engem. Charlotte-ot és Belindát a Robin’s Bridal Mart szaküzletbe. legalábbis Belinda szerint. hogy nem fog könnyen menni. hogy „velem”. – Mire ez a kertelés? – Szeretnél eljönni az évzáró bálomra? Velem? – Külön kiemelem azt. Belinda és Charlotte a hosszú. Már szorít az idő. – Figyu. hogy hülye ötlet… meg nyálas. meg minden… Meg nem is vagyok ilyen… De lehet.

hogy a fekete nem való tinédzsereknek. mire anyám közli: – Ehhez a ruhához még túl fiatal vagy. mint kettő-három másmilyennek. az már rég nem úgy van. nem emlékszel? – Ne tessék haragudni. – Anyu. – Túl fiatal? Hát nem azt akartad idáig. „A kis fekete”. hogy csak érett nők hordhatnak feketét. de épp ezért sose megyek ruhát venni az anyukámmal. Az csak a te idődben volt így. Rose néni – szól közbe Belinda –. . hogy nem kell arra törekednünk. miben voltak a múltkor Angelina és Brad ikrei? Anyu a plafonra emeli a szemét. Charlotte a segítségemre siet. Még fekete színű babaruhákat is gyártanak. mert ilyeneket láttam Marian gardróbjában. Igazából senki se megy az anyukájával. és ráncolja a homlokát. mondta Marian. talán amiatt. inkább. Azt ígérted. Egy rojtozott szélűt választok. hogy mire gondolok.viszont jobban tetszenek a rövidebb feketék. Anyám persze közli. sóhajt és azt mondja. nem fogsz belekötni semmibe. mint azok a hollywoodi különcök. hogy úgy nézzünk ki. pláne évzáró bálra. és hozzátette. – Mindegy. Láttad. hogy minden nőnek kell lennie legalább egy ilyennek. hogy legyek egy kicsit érettebb? – Tudod. miután mégis egy „kis feketével” indulok a próbafülke felé. Manapság mindenki hord feketét.

Azazhogy Belinda. aki… Félbeszakítom. Maryt mindenki utálja. – Még fiúja sincs. – Hát hová készül ez a Mary Margaret? Koktélpartira? Azt hittem. de ebben az esetben nem. vagy legalábbis nem foglalkozik vele. – Azt csak gondolod – szól közbe Charlotte is. aki elkísérné a bálba – közli Belinda. Mindössze néhány nap alatt olyan lányokká váltunk. – Lehet. titokban én is. – Mary Margaret egy nyomi. mintha romlott halszagot érezne hirtelen valahonnan. – Pedig az anyukája azt mondta nekem. Látszik rajta.– Ez nem igaz – tiltakozik anyám. Azért vásárol az anyukájával. és önelégült mosollyal egymásra nézünk. Egy nagyon cuki koktélruhát nézegettek épp… – Koktélruhát? – kérdez vissza Belinda. mi az . hogy rosszulesett Belinda megjegyzése. Azt érzem. hogy nem én vagyok az egyetlen anya. mert nincsenek barátai. – Múlt héten láttam Mary Margare-tet az anyukájával a Dillard’s-nál. bár most már bevallom. hogy ő a bál főszervezője – mondja anyám. hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. évzáró bálba! – Az most mindegy! Csak azt akartam ezzel mondani. hogy egyébként így van. ahol pedig senki se tudja. – És egy főszervezőnek biztos. amilyenek mindig is szerettünk volna lenni. és olyan arcot vág. hogy még a suliban is másmilyen vagyok. hogy vannak barátai. és igyekszik elengedni a füle mellett a „nyomi” szót.

mennyire borzalmasan nézünk ki. lányok. és megígérem. bátorítás és nevetgélés után végre sikerül döntést hoznunk. – Anyu próbál jó fej lenni. hogy hozzon másik méretet. – Na de anyu – szól Charlotte rá nem jellemző szemrehányással. hogy jól érezzem magam. Körbenéz. – Máris sírsz – mondom neki. Én azonban tudom. siránkozunk. hogy megmutassuk. készen a végső döntésre. és épp elég ahhoz. vagy azért. ha valami nevetségesen áll. vagy azért. A véget nem érő elemzés. – Oké. Úgy félórával később ott állunk három egymás melletti próbafülkében. Bólintok. nézzük magunkat egy hatalmas hármas tükörben. majd a többiekkel együtt egy Shelly nevű fiatal bolti eladóval egyetemben tovább pásztázzuk a fogasokon lógó ruhákat. Nem esküvői ruhát nézünk. számon cipzár. a legtöbbet félredobjuk. hogy elhívtatok erre a világot jelentő vásárlásra. színt. de én tudom. – Végtelenül hálás vagyok. és olykor kidugjuk az orrunkat. majd suttogva folytatja: – Hagyd abba! Annyira ciki! De tényleg. – Jaj. Ott állunk anyu és Shelly előtt. hogy megtartom magamnak a véleményem. nyúzzuk Shellyt. megvétózás. hogy minden sejtje tiltakozik ez ellen. vettem az adást. .új státuszom. ha valami megközelíti a megálmodottat. hogy rendben van. hosszt. és vehemensen próbáljuk magunkra egyik ruhát a másik után. lányok! Annyira gyönyörűek vagytok! Mindjárt elsírom magam – mondja anyu.

tovább keresgélni kár lenne. Annyira megható. kihúzza magát és alig hallhatóan hozzáteszi: – Amúgy meg úgyis hozzámegyek majd Noah-hoz. ami jobban nyugtalanítja anyámat. és a pánt nélküli felsőrész szépen kiemeli izmos úszókarját. Most meg tessék! – Anyu teljesen belemerül a nosztalgiázásba. annyira. ami minden generációt meggyőz. amikor még pelenkások voltatok. és a medence körül szaladgáltatok a kis narancssárga karúszóitokkal. akin egy hosszú sifonruha van. Velem és Belindával ellentétben Charlotte szinte kivétel nélkül mindenben jól néz ki. hogy megfeledkezik az összezörrenéséről Belindával meg velem. mivel lábujjhegyen sasszézik az üzletben. de ez a ruha egyszerűen bámulatosan áll rajta. Így tehát Belindával egyöntetűen kijelentjük. minden szögből megcsodálja magát. mint a „kis fekete” ötlete. hogy már ilyen nagylányok vagytok. hogy ez az igazi. és szemügyre veszi a húgomat. mire én meg Belinda elismerően hümmögünk. De nem tehetek róla. Charlotte megfordul. ugyanakkor királylányos is. Charlotte is szemmel láthatóan elégedett a ruhával. . – vállát és szép ívű hátát. A lazacszín fantasztikusan megy a hajszínéhez és a napbarnított bőréhez. A ruha divatos szabású. akkor kezdjük Lottie-val – mondja Belinda. Emlékszem.Ezután Charlotte odafordul hozzám. – Jó. – Oké. perzselő szexi pillantásokat lövell a tükörbe. – Fordulj meg – utasítja.

Belinda csodaruhának nevezi. hogy mindnyájan halljuk. anyu. türkizszínű ruhát. – Nekem nagyon tetszik – mondom. de Shelly gyorsan befejezi a mondatot. mire anyám csak néz. nem – nyugtatom. lapos hasat csinál. jóllehet Shelly azt csipogja. hogy nem is olyan mély a ruha dekoltázsa. – Mégis mennyi? – Háromszáz… Anyámnak elakad a lélegzete. mennyi is az. mint egy szexi sellő. mert talán azt gondolja. amitől Belinda úgy néz ki. hátul pedig egy strasszokkal díszített uszály van. Belinda persze kap az alkalmon. mivel keskenyíti széles csípőjét. Aggódó lesz az arca. majd Belinda ruháját vesszük górcső alá. – Remek – mondja anyám. pedig tudja. Charlotte-tal összenézünk: van olyan ember. így becézi a cicijét. és feltolja a „lányokat”. és Charlotte is bizonygatja. – Ne aggódj. hogy nagyon jutányos az ára. aki ezt az egyszerű számtani műveletet nem tudja elvégezni fejben? – Megvan. egy földig érő. – Nem túl kihívó? – aggodalmaskodik anyu. ugyanakkor kiemeli Belinda tökéletesen kerek fenekét és nagy cicijét. és nem szól egy szót se. – … de nagyon szerencsések. – A napelemes számológép fölé hajol. Százötven plusz áfa. . amiből kilátszik az egyik válla. Belindán már úgysem lehet segíteni. – Nekem is – csatlakozik Charlotte. mert épp le van értékelve ötven százalékkal. hogy kiszámolja.– Mennyi ez a ruha? – súgja oda anyu Shellynek.

Kirby – mondja. – Á. – Láttam az árcédulát. – És nincs véletlenül leárazva? – reménykedik Belinda. – Mennyi? – kérdezem. és lekonyul a szája szeglete. Vagy apukádat – javaslom. hogy nem. Visszavette fakó piros pólóját és szűk khaki szoknyáját. – Talán kifizetik fele-fele arányban. Beállok . Megkérem a húgomat. mert ilyet biztosan senki se fog viselni. hogy ez az egyik legdrágább ruhánk. Rosszkedvűnek látszik. – Nagyon vagány! Anyu és Charlotte is egyetértenek.– Azt kell mondjam. Hallom. és telefonálgat. – Te jössz. – Hívd fel anyukádat. aki törökülésben ül a padlón. – Annyira te vagy – mondja Belinda. Sajnálom Belindát. de azért visszalép a próbafülkébe. olyan. hogy bárki bármit mond. és úgy döntök. – Tudom – sóhajt Belinda. – Négyszáz – feleli Shelly. milyen akkor. Leginkább azért. ahogy azt kérdezi az anyjától. nekem határozottan tetszik. Pár másodperccel később előjön a fülkéből. Igen. küldött-e az apja mostanában pénzt. Olyan a szabása. esély sincs rá! – legyint Belinda. nem – válaszolja Belinda. mintha tánclépésben mennék. Bele se merek gondolni. lányok – szól közbe Shelly –. de Belinda válaszaiból egyértelmű. Ez az uszály egészen rendkívüli. de azért bólintok és végignézek fekete térd feletti ruhámon. fotózzon le a telefonjával. hogy még ha teljesen normálisan lépkedek. a ruha nagyon jól áll nekem. – Sajnos. – De megéri az árát. ha táncolni fogok benne.

amitől sajnálom őt. hogy megmutatom Mariannak a báli ruhámat. Meg azért is. – De! Küldd csak el! – hangoskodik Charlotte. anyu. egyik lábammal előrelépek. mert tudom. Látszólag lazán kérdezi. – Biztos vagyok benne. Hányas lába van? – Ugyanakkora. összepréseli az ajkát. de ezúttal úgy állok. hogy neki tetszene a kis fekete. akinek ezzel szemben negyvenes a lába. – Mariannak akarod elküldeni a képet? – találgat anyu. Biztos van egy csomó cipője meg kiegészítője. – Biztos lesznek jó tippjei a cipőt. – Nem. És valószínűleg a fekete színnel se lesz baja. Anyu. ráadásul totálisan bénán nézek ki a képen. És ezzel mintegy azt sugallom. Kölcsönkérhettek az ékszereimből. amiért drága cuccokat vett nekem (amiket visszaküldtem). nem neki küldöm – mondom. . – Vagy inkább – javasolja Charlotte – Marian ad kölcsön a készletéből. mivel hülyén érzem magam. ugyanakkor idegesít is. hogy fáj neki.csípőre tett kézzel. – Mi van? Cipő. kiegészítők? – hördül fel anyu. Valamit biztos rosszul csináltam. ahogy általában szoktam. – Harmincnyolcas. táska. habár agyam leghátsó zugában átsuhant. Megkérem Charlotte-ot csináljon még egy képet. táskát meg a kiegészítőket illetően. hogy semmi neheztelés nincs bennem. mint az enyém – válaszolom. – Arra már nem költenék. extrák nélkül. hogy Mariannek tetszeni fog a ruhád. ahogy a celebek a magazinokban. de tudom.

aki beleegyezően bólint. – Az a baj. hogy van egy gazdag rokonod! . hogy nem tudok kölcsönadni. Együtt érzően nézek rá. hülyeség ennyi pénzt kidobni egy olyan ruhára. Lehangoltnak látszik. és hálásan anyura mosolygok. – Neki biztos nem lenne nagy szám négyszáz dolcsit fizetni egy ruháért. – Köszönöm! – Nagyon szívesen – suttogja. Elköltöttem az összes pénzem a New York-i kiruccanásra.Bólintok. Csak egy kicsit drágább. de ez is le van értékelve. amit csak egyszer veszel fel. hogy Philipnek fog-e tetszeni. mint Charlotte-é. Mennyi spórolt pénzed van? – kérdezem. Miközben visszaveszem az iskolai egyenruhámat. hogy Mariannek tetszeni fog a ruhám. És különben is: négyszáz dolcsi! Lásd be. miközben lehúzom a cipzárat. – Hacsak nem vagy egy Marian – mondja erre Belinda. Olyan mázlista vagy. bár tudom a választ. Megbeszéljük az eladólánnyal az árat. de leginkább mégis az érdekel. – Akkor ez a ruha lesz – mondom Shellynek. mert én is biztos vagyok benne. Belinda lép be az öltözőfülkébe. majd a két ruhával a kezében előremegy a kasszához fizetni. Kérdőn anyura nézek. ami tetszett volna? – Ahhoz fogható nem – feleli. mielőtt felemelné a kezét és egy nagy ürességet mutatna vele. – Oké. kilépek a ruhából. – Nem volt másik ruha.

de soha nem fogok smiley-kat írni smsben. eszembe jutnak a márkás holmik. majd megkínál engem is.Most először nevezte Mariant bárki is „rokonnak”. – Philippel sms-ezel? – kérdezi Belinda. és előveszi az iPhone-ját meg egy csomag fahéjas Dentyne rágót. kipattintok belőle két piros párnácskát. így persze rögtön visszapötyögöm a választ: Aha. életem első kacsintós emotikonja. Felhúzott szemöldökkel . hogy a „gazdag” jelző is járult hozzá. Megnézem a mobilomat. Lehetetlen eltéveszteni. Pedig egyszer megesküdtem. hogy biztos nem kérnék tőle semmit. majd lehajolok. Charlotte elöl. majd elindul az öltözőfülkéjébe a hamis Gucci táskájáért. és emlékeztetem Belindát arra. Majd egy pontosvesszőt és egy zárójelet írok a végére. hogy új sms-t kaptam Philiptől. Belinda felsóhajt. Pár másodpercen belül már anyu kocsijában ülünk. amiket visszaküldtem. Egész jót találtam. ma már a harmadikat. – Tényleg! Meg is nézem. – És Jake írt ma már? – kérdezem. Kezembe veszem a dobozt. hogy soha. Szinte azonnal válaszol: Randira is megteszi? :D Egyértelmű. és látom. S bár tetszik a „rokon” szó hangzása. És ekkor valami szemet szúr: a türkizszínű selyemruha mélyen a táska alján. hogy visszadobjam a dobozt a táskába. – Ezzel Belinda lenyúl a hatalmas Guccija mélyére. Kivesz magának egy rágót. mi Belindával hátul. Mosolyogva bólintok. Na? Siker? Nyilván a ruhára céloz. Az most mindegy.

Vajon mit tennének a szüleim. Ő vajon hogy reagálna? Mit gondolna Belindáról? És mit gondolna rólam. mint például cigit vagy fülbevalót a bizsuboltban. miért kellett hazudnia nekem. hogy találkozzak Belindával. mert nem mondta el. és hogy tehette ezt velem. Sosem szembesítettem ezzel a hazugsággal. de Belinda mélyen a telefonja fölé hajol. mintha fogalmam se lenne róla. amikor nem mondta el. mégpedig úgy. és az ott alvás lefújva. Belinda már lopott kisebb dolgokat. de jobbára elvicceltem a dolgot. ha kiderülne? Talán megtiltanák. Egyszer egy leggingset is lenyúlt. Azonban ennek a lopásnak most egészen más súlya volt. mire készül. Próbálok a szemébe nézni. hogy Amy anyukájának migrénje van. majd egyszer csak lemondták azzal. hogy Amy Bunce-hoz megy pizsamapartiba. és a mai napig nem értem. Másrészt. amióta még negyedikben hazugságon kaptam. hogy egy négyszáz dolláros lopott báli ruha hever a lábamnál? . Szemében egyszerre bűntudat és dac. hogy nem bízott bennem. hogy felvette a farmerja alá. milyen ciki. de hosszú éveken keresztül nagyon fájt. ha rajtakapják. hogy nem éri meg. Először engem is elhívtak. azért mégiscsak egy négyszáz dolláros ruháról van szó! Akár bűncselekménynek is nevezhetném. Azt. amint ott ülök a kocsiban. kibámulok az ablakon és úgy teszek. És jóllehet sosem ítéltem el nyíltan emiatt. De valamilyen oknál fogva Marian is eszembe jut. Egyrészt azért. hogy elárult. amit azóta nem láttam.Belindára pillantok. Valami hasonlót érzek most is. annyit azért mondtam. vadul sms-ezik és kerüli a tekintetemet. mind a mai napig. a kombó. ő pedig felnéz az iPhone-jából.

Belinda révén ismerkedtünk meg. Szóval négyen megyünk. a Mad Men-t nézem a tévében. és reménykedem. ami fontos a számára. hogy anyu visszarepül Chicagóba. – És tetszik Philip? Vagy csak barát? . amikor is csörög a telefon. amikor Kirby nevét látom kiírva. Belinda Philip legjobb barátjával megy a bálba. mégis büszkén. Vajon még mindig a ruhák miatt. – És ki a szerencsés kísérő? – Philip Chang a neve – válaszolja. – Szia! Nem zavarok? – mondja. hogy beszélgessek vele. hogy minden rendben van vele. akiknek mindig kissé szarkasztikus a hanghordozása. dehogy! Tévét néztem… Mi újság? – kérdezem. de a barátnőm. vagy pedig egyszerűen ilyen a hangja: amint ahogy vannak lányok. – Egy másik gimibe jár. Hirtelen erős vágyat érzek. – Tényleg? Szuper! Izgalmasan hangzik! – mondom. – Helló! – kapom fel telefont. szerényen közli a hírt. Mindenről. – Hát… Megyek az évzáró bálba. és szomorú a hangja. míg vannak. – Nem. – Félénken. akiknek mindig vidám. A kijelzőre nézek. Szapora lesz a pulzusom. mint egy dolgot. Még Conradről is.Huszadik fejezet Marian Pár nappal azután.

mint mások. hogy nagyon örülök annak. hogy megfeszülök. Megkérem. amitől összeszorul a szívem. és azt mondom Kirbynek. és egy csomó közös van bennünk. hogy fekete koktélruhaszerű. az. hogy írja le. – Conraddel? – kérdezi.Némi hallgatás után így válaszol. – És milyen volt a bál? Élvezted? . – Tényleg? Az jó… Na nem nagy ügy. Ő másmilyen. – Nem is tudom… Kedves és okos. hogy nem olyan. – Nem. Csinálj jó sokat. – Akkor volt egy másik fiúm. akiket ismertem. Szóval tulajdonképpen igen… azt hiszem. tényleg… De találtam egy ruhát. – Érzem. amíg együtt voltunk. egy hatalmas egy légterű autóval. vagy hogy olyan munkát végezzen. amit mesél. vagy megváltozott az évek alatt. Van a hangjában valami vidám izgatottság. és hogy mennyire imádtam benne azt. Csak az utolsó évben. tetszik. milyen. – Majd küldök neked képet. mert eszembe jut Conrad. és elmondja. mint a fiúk a mi giminkben. amit utál. Vajon megőrizte ezt. aztán megkérdezi. válaszolom. És az összes báli képedet szeretném látni. hogy én jártam-e az évzáró bálokra. – Persze – ígéri. Kiverem a fejemből. és hétköznapi emberré vált? De valahogy nem igazán tudom elképzelni őt mint kertvárosi apukát egy csomó gyerekkel. hogy mennyire közel került hozzám abban a rövid időszakban. Todd Peterson. – Az jó lenne… Szeretném látni.

füstös különtermében. aki kilenc előtt már használhatatlan volt. Mindenesetre másnap szakítottunk. ha együtt maradunk azon a nyáron. én pedig azon tűnődöm. mint Todd. – Nem azt mondom. nem is voltam szerelmes belé. Vagy legalábbis próbálj csak annyira józan maradni. mi lett volna. – Tényleg gáz – mondja. hogy emlékezz rá. hogy az egész estét leginkább ivászattal töltötték. Nagy részben igen. felvágott. ha tőle lettem volna terhes? Megmondtam volna neki? Megtartottam volna a babát? – Igen. Kész katasztrófa. – Nem. hogy mennyire . Nem úgy. hogy az évzáró bál életed legfontosabb eseménye kell hogy legyen. – Todd éretlen volt. Átveszekedtük az egész estét. Vajon ő lett volna az első. – Min veszekedtetek? A vállamhoz szorítom a telefont. Legtöbbjüket ki nem állhattam. ha Todd nem lett volna annyira éretlen. Mi lett volna. azt hiszem. akivel lefekszem? És mi lett volna. – Te pedig egy kis… romantikára vágytál? – Minimum arra. és haragudtam rájuk. és megkötöm a frottírköntösöm övét. És a barátai még nála is rosszabbak. De próbáld meg különleges eseménnyé tenni. Eléggé lehangoló volt. majd elnevetem magam. hogy táncoljunk egy kicsit. – Ezért szakítottál vele? – kérdezi Kirby. nem igazán. Bár azt hiszem. Ehelyett mit csinált Todd? Végigpiálták az estét a DoubleTree egyik sötét. Todd megjelent a bizonyítványosztón.– Hát… – felelem nem túl lelkesen.

a húgom meg Belinda. otthagytam Toddot. Megkérdezni. – Igen… Idáig még csak rendben is lenne. a legjobb barátnőmről. Nem esik jól a „nekünk”. amint átvettem a bizonyítványom. mi a véleményed. – Aha. és újabb szégyenhullám önt el amiatt. az apja egy lecsúszott alak. amint Kirby vesz egy mély lélegzetet. Iszonyatosan drága volt. de kénytelen vagyok elfogadni. Szóval az a ruha teljességgel elképzelhetetlen volt Belinda számára. mintha az valami óriási dicsőség volna. Négyszáz dollár. és érzem. – Egyedül neveli az anyukája. de Belinda… Beleszeretett egy nagyon drága ruhába… tele strasszal meg minden. elmentem. amit százötven dollárba kerültek. Kirby nevet. Le voltak árazva a felére. Anyuval. Belinda meg pláne nem tudja megvenni. – Akkor jó vásárt csináltatok – szólok közbe. de nekünk sok.másnapos. – Elhozta azt… . hogy elvittem Kirbyt a Barneysbe. – Próbálom kitalálni. hogy elmentünk báli ruhát vásárolni. Neked talán nem tűnik soknak. hogy kezdek ideges lenni. majd kicsit hallgat. aki sosem küld nekik pénzt. – Igazából kérdezni szerettem volna valamit. – Szóval az volt. Nekünk Charlotte-tal sikerült olyan ruhákat találnunk. Én. – Mi van vele? – kérdezem és várok. mielőtt folytatná. hová akar kilyukadni ezzel a történettel. – És Belindának sikerült választania egy másik ruhát? – Nem – feleli Kirby. Egy pillanatig sem bírtam tovább elviselni őt… így. Hallom. mielőtt folytatná. Belindáról van szó.

– Ez az első szülői tanácsom. mint aki egyértelműen kíváncsi a véleményemre. – És mit mondjak neki? – Mondd meg neki. – Láttad. Meghatározó pillanat ez. és csak remélni tudom. – Nem. hogy vigye vissza. Már csak a kocsiban. és kisétált az üzletből. Kirby felsóhajt. ez történt. Roppant naivnak érzem magam. hogy szerinted szembesítenem kellene azzal. amikor hazafelé mentünk. hogy ellopta a ruhát. – Persze. Miután jó darabig nem mondok semmit. akik lopkodtak ezt-azt. . Fényes nappal. hogy ez a sztori vége? Eszembe jutnak gimis osztálytársaim. A táskájában. hogy tudom az igazat? – kérdezi Kirby. Hogy nem jöttem rögtön rá. ahogy elrakja a táskájába? – kérdezem. Azt nem láttam. Legtöbbjük bármit megvehetett volna magának. Igazából mind a ketten úgy tettünk. mintha nem vettem volna észre. de csak sportból. hogy Kirby nem vett részt a dologban. Úgy tettem. mintha valami gyengeelméjűvel társalogna. Belecsúsztatta a nagy táskája aljára. Egyértelmű. és hogy szerinted ez nem helyes.– Hogyan? Hitelkártyával fizetett? – Neeem – mondja olyan hanghordozással. – Ellopta. Ülök az ágyam szélén és a fejemet csóválom. hogy tudod. mintha mi sem történt volna… Azt akarom kérdezni. – És rákérdeztél? – Nem. Marian. Mondd meg neki. és csak az adrenalinszint-emelkedés miatt loptak.

Hallom. Kirby hallgat. – És szerintem beszélned kellene erről a szüleiddel is. – Sose fogja megtenni – mondja végül. hogy rá kellene venned Belindát. A saját érdekében. vigye vissza a ruhát. milyen volt az arca ott a kocsiban. rájövök.Akár csak csempéssze vissza. – Próbálj meg beszélni vele… Mondd el. . Mintha lehetséges buktatók után kutatna. Kicsit gondolkodom. amit megengedhet magának. amennyire csak bírsz. – A francba! – fakad ki belőle. – Nem mondtam el senkinek. hogy a saját gyengeségemről beszélek. Láttam. akkor nem. – Ha Belinda elhatároz valamit. mi történt. Biztos talál olyan ruhát. elmondta-e a szüleinek. Légy őszinte. hogy csak dühös lenne rám… – Elcsuklik a hangja. – Ugyan. milyen érzéseid vannak a dolog miatt. – Ha nem segítettél neki a lopásban. – Tudom. ugyanakkor érzem a felelősség súlyát is. Kirby. Amint kimondom a szavakat. hogy csak engem avatott be. akkor nem lehet eltántorítani. hogy Kirby is ebbe a hibába essen. Tudom. ahogy lélegzik a vonal túloldalán. Nem lesz könnyű. és hogy nem akarom. dehogy! – Jólesik. Szerinted lehet belőle problémám? Én is valami törvénytelenséget követek el? – Nem hinném – felelem határozottan. nem muszáj színt vallania. De továbbra is azt gondolom. mintha próbálná megemészteni a hallottakat. majd megkérdezem.

Mennyire nehéz benne lenni egy igazi kapcsolatban. Az elmúlt tizennyolc évnek a súlyát. hogy feljelentenék. hogy nem helyes. – Értem. az lehetetlen. És amit… Nem fejezem be a mondatot. mennyire elcsépelten hangzik. hogy néha óvjuk azokat. ha ezzel belegázolsz mások érzelmeibe. – Hallgass a szívedre – mondom. amit mondtam? – kérdezem. mennyire primitív. pedig tudom. amikor hazudtam Conradnek? És nem mondtam el apámnak? Vagy Peternek? Vagy csak magamat óvtam? Kezdek ráeszmélni. De nem lehet. akiket szeretünk. hogy végre eljött az idő. de még így telefonban is érzem a súlyát. amikor életem egyik legnehezebb döntését hoztam. A titkolózást és a hazugságokat. Amúgy is orrolnak Belindára. ha nem mondjuk el az igazságot? Nem lehet. Vannak ilyen típusú emberek – mondom. és hogy mennyire nehéz dolog szülőnek lenni. de a szívemre hallgattam akkor. mondd el az igazat bármi áron. hogy hasznos tanáccsal szolgáltam. – Segített. . És most tudom. amit teszek. Ráadásul. Totálisan fekete-fehéren látnak mindent. Nyilván találtam rá ésszerű magyarázatot meg mentséget. Ő is ilyen: cselekedj mindig helyesen. Nyilván megvolt rá az okom. hogy részben én is ezt csináltam. lehet. mennyire nincsenek válaszaim. és Peterre gondolok.– Nem. és azért reménykedek. akkor is. – Valahányszor a szívemre hallgattam. utána sose bántam meg. Azonban mélyen belül mindig is tudtam. hogy rendbe tegyek mindent. amikor megtartottam őt.

– Igen – válaszolja határozottan. – Nagyon is segített.
Köszönöm, Marian.
– Nincs mit, Kirby. – Bárcsak többet mondhattam volna neki.
Bárcsak olyan egyszerű lenne minden, amilyen egyszerűnek
hangzik.

Huszonegyedik fejezet

Kirby
Suli után elmegyek Belindához. A konyhában van, épp epres
pudingot készít, miközben az Életünk napjai-t nézi a tévében. Fel
se néz, már megszokta, hogy kopogás nélkül sétálok be hozzájuk.
– Hali! – köszönök rá, és egy széles mosollyal leplezem a
bennem dúló rossz érzéseket.
Belinda csendre int, és az ősrégi tévére mutat a konyhapulton,
miközben egy

fakanállal

buzgón kevergeti a rózsaszínű

folyadékot. A képernyőre pillantok, és megkérdezem, mi folyik
éppen.
Anélkül, hogy levenné a szemét a képernyőről, Belinda rövid
tőmondatokban válaszol.
– Taylor most találkozott EJ-vel. Megkérdezte, van-e köze
Arianna halálához.
Bólintok, és egy pillanat múlva engem is magával ragad a
sorozat, amit amúgy csak elvétve nézek, aztán eszembe jut, hogy
mi is a saját kis szappanoperánkban élünk. Egy szőnyegtisztítóreklám zökkenti ki Belindát a transzból.
– Mizu? – kérdezi.

– Semmi különös – hazudom, majd felkapom a pultról a
pudingos zacskót, és elolvasom az összetevőket. – Szent szar! Csak
tíz kalória egy adag?
– Na mit szólsz? Két kilót fogytam múlt hét óra. Eperpudingdiéta!
– Hűha! – álmélkodom, de közben kattog az agyam, hogyan
fogjak bele a mondókámba. – De minek fogyózol? Tök jól nézel
ki!
– Kicsit laposabb hasat szeretnék – paskolja Belinda a hasát. –
Hogy amikor Jake meglát az alakformáló tangám nélkül…
– Na és találtál már ruhát? – vágok közbe, de a kérdés
ugyanolyan kínosan hangzik, mint amilyen kínosan érzem
magam.
Belinda megfogja a távirányítót, a tévé felé tartja, egy agresszív
mozdulattal lenémítja, majd tovább kavargatja a pudingot. –
Szállj le rólam, Kirb, jó?
– Mi van? – Kikerekedik a szemem. Ezt nem hiszem el! Miért
érzem úgy, mintha én lennék sáros valamiben, és játszom az
ártatlant?
– Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy találtam ruhát –
mondja, és képzeletbeli idézőjeleket rajzol a levegőbe az ujjaival a
„találtam” szónál.
Üres szemekkel bámulok rá, már amennyire tudok, és várom a
vallomását. Mivel a vallomás várat magára, visszavágok, bár elég
bénán. – Na ki vele!
Belinda a plafonra emeli a szemét.
– Elloptad a ruhát!

– És?
– Mi az, hogy és?
– Igen. Elloptam a ruhát. És? – Belinda megvonja a vállát,
lenyalja a fakanalat, és elismerően bólint, mintha egy csodálatos
szószt készített volna, nem pedig csak összekevert vízzel egy port.
– Hát… Ez nem helyes. – Tisztában vagyok vele, milyen
álszentül hangzik, de nem tudom, mi lenne rá a jó szó.
– Szart nem helyes! Miről beszélünk? Egy szaros ruháról!
Tudod, mennyi kára van annak a boltnak a miatt a ruha miatt?
Semennyi! Megveszik a kínaiaktól negyven dolcsiért. Ennyi.
Tehetetlenül nézek Belindára. Mindig is tudtam, hogy
lehetetlen vitatkozni Belindával. Nem azért, mert annyira jó
vitatkozásban,

hanem

azért,

mert

annyira

rossz

benne.

Egyszerűen úgy látja a világot, ahogy akarja, és nincs az a logikai
érvelés, ami meggyőzné az ellenkezőjéről. Ezúttal mégis
próbálkozom, még ha ügyetlenül is, hátha sikerül más szögből
megközelíteni a dolgot. – Ugyan már, Belinda! Hidd el, hogy nem
éri meg. Mi van, ha kiderül, és kicsapnak egy héttel az érettségi
előtt? Nem emlékszel, mi történt Louie-val, amikor Alka-Seltzert
tett a medencébe? Nem engedték leérettségizni…
Belinda megrázza a fejét. – A suliban semmit sem tudnak
csinálni velem. Még ha le is tartóztatnak… Szart se tehetnek,
mivel a dolog iskolán kívül történt.
– Kicsaphatnak a suliból, mert bűncselekmény történt.
– Ez nem bűncselekmény – érvel Belinda –, hanem vétség.
– Mi van? Utánaolvastál, vagy mi? Talán készültél is a dologra?

– Nem, nem készültem. Szívesen fizettem volna a ruháért, ha
nem kérnek érte ilyen eszement árat.
– Belinda! – kiáltom, de ő visszahangosítja a tévét, pedig még
tart a reklámblokk, mintegy jelezve, mennyire unalmasnak találja
ezt a beszélgetést. Még annál is unalmasabbnak, mint a Zoloftreklámban felsorolt mellékhatásokat.
– Belinda! – próbálom túlkiabálni a tévét. Nem is tudom,
csalódott vagyok-e vagy dühös, legszívesebben üvöltöznék vele. –
Kérlek! Légy szíves, vidd vissza a ruhát. Lécci!
Meglepetten néz rám, majd elismétli, amit mondtam Viola
nővér, a gimi legtöbbet cikizett tanárnője csipogó hangján. –
Hallod magad? Mióta lettél ilyen beképzelt?
Mielőtt még válaszolni tudnék, Belinda előáll a saját
elméletével. – Ugye az a sznob Marian tömte tele a fejedet?
Az állításnak semmi értelme, mégis annyira felcseszem tőle az
agyam, hogy ultimátumot adok Belindának. Az elsőt, amióta
barátnők vagyunk.
– Vidd vissza a ruhát, különben nem megyek a bálba. – Abban
a pillanatban, ahogy kiejtem a számon a szavakat, már meg is
bánom, de már nem lehet visszacsinálni.
– Semmi gond, Kirby – vonja meg Belinda a vállát. – Nincs is
rád szükségem. Van egy jóképű srác, aki elkísér. És van egy
négyszáz dolláros ruhám, mégpedig ingyért…
– Ha! Akkor jó. Én megyek.
– Helló – köszön el Belinda hűvös közönnyel. Láttam már
néhány aljas húzását az évek során, de velem még sose bánt így.

Már az ajtóban vagyok, amikor hátrafordulok. – És csak hogy
tudd… Marian egyáltalán nem sznob. A legmenőbb ember, akit
valaha is ismertem.
– Kár, hogy nem örökölted a menő génjeit.
Úgy teszek, mintha nem hallottam volna, amit mondott, de
egész úton hazafelé csak ez a mondat jár a fejemben, és ami még
ennél is rosszabb: úgy érzem, Belindának igaza van, még ha csak
egy kicsit is.
Még aznap délután felhívom Mariant, és beszámolok a
történtekről. Úgy hallom, mintha az utcán lenne.
– Mit csinálsz? – kérdezem.
Azt feleli, hogy most gyorsan bekap valamit, aztán megy be az
irodájába. – Beszéltél Belindával? – kérdezi.
Elmesélem az egész szóváltást, kihagyva az utolsó, Marianról
szóló mondatokat. – Szóval úgy néz ki, hogy nem megyek a
bálba.
– Hát… kár, hogy nem sikerült meggyőznöd. Talán még
észhez tér.
– Nem hinném. – Most kezdem felfogni, mennyire komoly,
ami történt. Nem mintha nem élném túl, hogy nem megyek az
évzáró bálba, ami amúgy is egy röpke álom volt csupán, így nem
jelent sokat. Inkább az készít ki, hogy lehet, hogy elvesztettem a
legjobb barátnőmet. – Vesztél már ennyire össze baráttal? –
kérdezem Mariant.
Azt feleli, hogy nem, de a kapcsolat a gimis legjobb
barátnőjével megszűnt. – Nem vesztünk össze, csak eltávolodtunk
egymástól.

– Miért?
– Hát nem is tudom. Sok oka volt… De főleg azért, mert nem
voltam őszinte vele…
– Velem kapcsolatosan?
Egy ideig nem válaszol. – Szerintem jobb úgy, ahogy te
csinálod. Odaálltál elé és megmondtad.
– Na igen, csakhogy most utál.
– Nem utál. Csak adj neki egy kis időt. Talán írhatnál neki egy
üzenetet, hogy bár nem értesz egyet vele, és nem helyesled, amit
csinált, de attól még szereted, és reméled, jól fogja érezni magát a
bálban.
– És mit mondjak Philipnek?
– A legtöbb fiú magasról tojik a bálokra. Szerintem meg fogja
érteni.
– Aha – felelem. Hirtelen úgy érzem, nem bírom tovább
magamban tartani. Most azonnal meg kell mondanom neki. –
Kutattam utána – vallom be, és feszültem várom, mit fog reagálni.
– Ki után?
– Conrad után. Amióta ott voltam nálad. Mindenhol kerestem.
A Facebookon, a Linkedlnen, a Google-en, ahol csak el tudod
képzelni.
– És? – kérdezi. Aggodalmat érzek a hangjában.
– Semmi. Volt ugyan egy Conrad Knight a Facebookon, bár a
fotón nem sok látszott belőle. Egy hétig vártam, hogy
visszajelöljön, de kiderült, hogy nem ő az.

Szünetet tartok, majd folytatom. – Szóval arra gondoltam,
hogy nem tudnál-e esetleg segíteni… tudod… Nincs valami
tipped? Például nem emlékszel, kik voltak akkor a barátai?
– Kirby – szól Marian, de félbeszakítom.
– Semmi baj, ha nem segítesz. Megértem. És teljesen…
– Kirby – szól megint, ezúttal sokkal erélyesebben.
– Tessék? – Visszatartom a lélegzetem, várok, és agyam már
azon pörög, mi legyen a következő lépés, hogy megtaláljam.
– Megtaláltam – mondja Marian.
Megdermedek. – Megtaláltad? Mikor? – Érzem, hogy a szívem
őrült tempóba kezd.
– Tulajdonképpen tegnap este.
– És hol van?
– Chicagóban. Még mindig. Benn lakik a városban, kábé
félórányira onnan, ahol felnőttünk. Itt a címe és a telefonszáma.
– Na de hol találtad meg?
– Benne volt a telefonkönyvben. A Lincoln Parkban lakik.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy lehettem ennyire hülye, és
megfeledkeztem egy ennyire
nyavalyás telefonkönyvről!

kézenfekvő

megoldásról,

a

– Biztos vagy benne, hogy az nem egy másik Conrad Knight? –
Fel-alá járkálok a szobámban, hideg a keményfa padló, fázik a
lábam.
– Biztos.
– Miért?
– Hát… Felhívtam a számot. Az irodából, és a hangja semmit
sem változott.

– Beszéltél vele? – kérdezem izgatottan.
– Nem. Üzenetrögzítő volt. De nem hagytam üzenetet.
– Értem – mondom részben megkönnyebbülten. Semmit sem
szeretnék kevésbé, mint hogy most elcsesszünk valamit. Nem
hagyhatunk Conradnek időt a gondolkodásra, hogy aztán úgy
döntsön, nem akar egyikünkkel se találkozni, mert annak idején
Marian otthagyta. A találkozást nagyon alaposan ki kell tervelni.
Vagy meglepetésszerűen betoppanni hozzá.
– Gondolkodtam rajta… Szeretnéd, ha együtt mennénk el
hozzá? – kérdezi Marian.
– Chicagóba? – Most komolyan beszél?
– Igen. Mármint úgy értem… csak ha szeretnéd. A szüleimmel
is találkozhatnál. De szólj nyugodtan, ha egyedül szeretnél
menni.
– Nem. Veled szeretnék menni. – A kettőjükről készült képre
gondolok, arra, hogy milyen sok idő telt el azóta. Pont feleannyi
időt éltem, mint ők. – Mikor tudunk menni? – kérdezem, és
megborzongok.
Másnap este pontban vacsora után a szüleim kitalálják, hogy
menjünk Ted Drewes-be fagyizni. Ez az egyetlen családi
program, amit sosem torpedózok meg, annyira szeretem az ottani
fagyikelyheket. Charlotte megkérdezi, hozhatja-e Noah-t. Anyu
hezitál, majd rám néz, mintha nekem kellene eldönteni.
Megvonom a vállam és azt mondom, persze, de apu felülírja a
döntésem.
– Char, mi lenne, ha most inkább négyesben mennénk?

pedig még nincs is nyár. majd megkerüljük az épületet. és nem lenne már mindenkinek saját kedvence. Charlotte feláll. és nézzük a választékot. Induljunk most azonnal! Pár perccel később már a kocsiban ülünk. Egyszer sikerül egy pillanatra meglesnem a kijelzőjét: smiley-hegyek. pedig látom. hüvelykujjai iszonyú sebességgel mozognak. felkiáltójelek és egy piros szívecske. pár percre nekitámaszkodunk a fémkorlátnak. Anyu legelőször végez a fagyijával. és nyúlkál bele apuéba. hogy ne kis adagot kérj! – De fogyózom – válaszolja anyu. de elfogadja duzzogás nélkül. annál inkább emelgetjük műanyag kiskanalainkat. Nem sokat beszélünk. de úgy tesz. nem mintha nem tanultuk volna már meg kívülről az évek során. Előveszi a mobilját és sms-ezik Noah-nak. Nyilván ezúttal is a szokásost kérjük. . Leparkolunk a Chippewa parkolóba. Beállunk a sorba. Máris az utcáig tart a sor. Ez azért nem teljesen normális. Próbálok visszaemlékezni. – Drágám! Mondtam. de anyu rá nem jellemző spontaneitástól vezérelve így szól: – Tudjátok mit? A konyha megvár. volt-e valaha is Charlotte bármiféle családi konfliktus okozója.A húgom csalódottnak látszik. hogy segítsen anyunak elpakolni a koszos edényeket. – Öt kilót kell lefogynom Kirby évzárójáig. Charlotte sms-ezik. Apu elkapja tőle a fagyiját. a szüleim beszélgetnek valamiről. mert csak egy kis adagot kért. hogy másodpercenként lenéz az ölébe. mintha a tájat nézné. de nem jut eszembe egyetlen alkalom se.

ha eljön? – így apu. Talán ez az egyetlen dolog. hogy elmennék Chicagóba. – Remek! – mondja apu valamivel hangosabban a szokásosnál. Jó. hogyan hozhatnám fel azt. szerintem kényelmesebben érezné magát egy szállodában. Rögtön látom anyun. – Szóval.– És az én fagyimban szerinted nulla kalória van? – Na már! Ne legyél ilyen irigy! Én közben azon agyalok. olyan ostoba tud lenni bizonyos dolgokban. hogy elutazunk… együtt – mondom. majd azt mondja: – Szerintem remek. lehet. ha nálunk lakna. és belevágok a közepébe. merthogy amúgy is hangosan beszél. – És hogy örülnénk. amiben jobb vagyok nála. jól – felelem. Nyilván kínjában. hogy nálunk nincs Plaza. Végül köhintek. Nem mintha sokra mennék vele. . – Köszöni. Megkeveri a fagyiját. bekap egy jókora adagot. Igazából arról beszéltünk. hogy beszéltek egymással. – Mikor? – A következő hétvégén. hogy szeretnénk meghívni hozzánk? – kérdezi anyu. Amilyen okos és tisztaszívű egyébként Charlotte. de a Chase Park is kiváló hely. mire mindenki vigyorogni kezd. – Tegnap este beszéltem Mariannel. – Na és hogy van a nagynéném? – csapja le a labdát Charlotte. – Mondtad már neki. hogy le van sújtva. – Art.

– Azért nem akarsz elmenni. – Összevesztetek Philippel? – kérdezi Charlotte. Már nincs kedvem menni. mondom. hogy az ő szülei kevésbé örülnének nekem. Nem igazán tudjuk. Elég régen beszéltek egymással. Hát nem egyértelmű? Hát nem Chicagóban írták alá az örökbeadási szerződést? – Hát… mert… ott lakik a vér szerinti apám. Philippel minden a legnagyobb rendben. – Kire vonatkozik a többes szám? – Rám és Marianre. Lehet. először szeretnénk megismerni azt a fiút? – találgat apu. – Nem – rázom a fejem. most mivel foglalkozik. A ruhát biztos vissza lehet vinni. mert azt mondtuk.– De hát akkor van az évzáró bál! – kiáltanak fel Charlotte-tal szinte egyszerre döbbent arckifejezéssel. – Chicagóba. – Na és hová szeretnétek utazni? – érdeklődik anyu. Hozzávetőleg tizennyolc évvel ezelőtt. – Amúgy meg biztos vagyok benne. hogy szimpatikus lenne nektek. Olyan kis rendes és okos. Nem. A szüleim nem tudnak mit kezdeni ezzel a kijelentésemmel. – Miért pont Chicagóba? – kérdezi apu. zavartan összenéznek. – Nahát! Tényleg? – kérdezi apu. – Zenész volt. . – Tejó ég! Ez észbontó! – lelkendezik Charlotte. Megvonom a vállam. majd tájékoztatja a szüleimet: – Amúgy zenész. de ti szerintem bírnátok őt. nem.

– Azt hiszem. hogy „Aztán vigyázz. ugye? – fordul felém. az a dátum a hűtőn nem elég emlékeztetőnek? . hogy te se mész főiskolára. – Miért. De mivel szeretjük őt. hogy epésen oda ne szúrjak egy aprót. Kösz. hogy Charlotte már eljuttatta hozzájuk ezt az infót. bárhogyan dönt is. és sokatmondóan Charlotte-ra néz. mert könnyen ott állhat majd egy szép nap az ajtódban egy tinédzser. hogy a téma egyáltalán nem közömbös a számára. – Tényleg? – kérdezi apám. Akár azt is mondhatná. – Nem akarunk semmit sem rád erőltetni. Pont érettségi után jöttek össze – válaszolom. nem is járt főiskolára.” – A gimnáziumból ismerték egymást. – Tényleg. – Hát persze. hogy tovább tanuljon. holott tudom. – De majd te eldöntöd. Charlotte ismét bakot lő. – És hová járt főiskolára? – kérdezi anyu. Nem bírom megállni. Kirby – szól közbe apu. Ezt csak emlékeztetőnek mondom. és attól még szeretünk. ezért azt akarjuk. – Igen. És Marian valamitől mégis szerette őt. – Miért is ne szerette volna? Lehet. bár sejtem. Charlotte. – Csakhogy nemsokára kifutunk a jelentkezési határidőből. és igyekszik semleges hangon beszélni. nehogy felcsináltasd magad azzal a Noah gyerekkel.– Tipikus gimnáziumi szerelem lehetett – mondja anyám. hogy szeretjük Kirbyt. – Persze.

még semmi sem késő. hogy nem. Hátha. hogy Conradnek fogalma sincs arról. Egy pillanatra fontolóra veszem. az is egyfajta döntés. hogy nagyon okos volt. de tisztán ki tudom venni a hangjából az aggodalmat. aki nem járt főiskolára. Este csendesen imádkozom. hogy elmondom apunak az igazat. hogy az egész nem fullad totális kudarcba. Marian azt mondta. hogy találkozzon veled. Meg hogy Conrad jó példája a sikeres vagy legalábbis boldog emberek egyikének. hogy nem sok időd maradt a gondolkodásra – mondja apu. – És ha úgy döntesz. . amit Marian tett. de aztán csak ennyit mondok: – Aha. hogy a világon vagyok. azt. – Talán majd a vér szerinti apád mond valami okosat. Biztos örülni fog. kicsikém. – Aha. Tully szavaival élve. – Biztos alig várja.– Csak azt akarjuk ezzel mondani. tényleg nagyszerű! – lelkendezik apu. Hátha lesz valami jó tanácsa. – Nagyszerű. Hogy nem neheztel rám amiatt. És hogy. Mr.

– Igen. amit akar) felhívom a szüleit. Mindenki úgy hív. – Halló. mint én. elég szánalmas ez az indítás. mit tervezünk a hétvégére. aki amúgy hivatásszerűen forgatókönyveket ír. hogy Kirby apja veszi fel. hogy tudomásuk van az utóbbi hetek eseményeiről… – Lehunyom a szemem. Art! Szóval… gondolom. Hallom. – Kirby apjával beszélek? – Igen! Persze! Arthur Rose vagyok – harsogja. Hogy elutazunk Chicagóba. miközben kibámulok az irodám ablakából. Csodálatos volt. főleg. és hirtelen rájövök. hogy kicsöng. Kirby említette. hogy semmi közük hozzá.Huszonkettedik fejezet Marian Másnap este Kirby engedélyével (miután szokásosan nagyképűsködik. – Nevetni kezd. nagyon örülünk. és valószínűleg ugyanolyan zavarban van. mint gondoltam volna. ő már tizennyolc éves. és jobban izgulok. csóválom a fejem: egy olyan valakitől. hogy csak túlkompenzál. hogy ön és Kirby… hogy megtalálták egymást… szóval ez egy jó dolog. öblös hangja túláradóan szól a telefonba. – Persze. hogyne! Nem kis dolog! És a feleségemmel. És gondolom. – Halló! Marian Caldwell vagyok – mutatkozom be. és azt csinál. itt Art beszél! – Egyáltalán nem nyugszom meg tőle. . – Köszönöm. – De hívjon csak Artnak.

és tényleg támogatni szeretnénk. de nem sokat gondoltam rá… csak az utóbbi időben… – Értem.” – Hát igen. Nyomban kapok is tőle egy sms-t. – Jó ötlet. jól mondom? – Igen. hogy Kirby beavatott bennünket a tervébe. Apu összevissza beszél. A vér szerinti apja? A biológiai apja? De talán nem is kell feltétlenül nevén nevezni. hogy hívjam. – Szóval azt terveztük. mint akkor New Yorkba. Annyira örülünk! – Köszönöm. Lehet. gondolom. és az. . Persze. – Nos… hogy is mondjam… a feleségemmel némileg aggódunk a dolog miatt… azonban a legjobbat akarjuk Kirbynek. Hát igen… A megnevezés nem egyszerű… Magam se tudom. hogy mondta – dübörög Art. nem csak úgy elszökött. Art. amit terveztünk. hogy odabenn zuhan valami. minek nevezzem… azzal a fickóval? Bocsánat.– Igen. – Értjük. hogy meglátogatjuk. és hallom a háttérben Kirby hangját. – Kuncogni kezd. hogy önnel találkozzon. – Hogy találkozzon az ön rokonaival. és sosem tiltanánk meg neki. és érzem. hogy egyszerűbb mindenki számára. „Bocs. És nagyon örülünk. Tetszik… Amúgy mi a becsületes neve? – Conrad Knight – válaszolom. valósággá válik. miért tette. ugye. – És a… nem is tudom. tett valami tömör és csípős megjegyzést. Azon már túl vagyunk – folytatja Art.

mintegy felvértezve magam. Art egy cseppet lehiggadva tér vissza. amikor Kirby ott állt az ajtóban. mert Art az egy dolog.– Uram teremtőm! A feleségemmel úgy érezzük. A feleségemmel egyszer voltunk arra. amint utasítani próbálja Artot. Végül is mi közöm hozzá? Terhes lettem és megszültem a gyereket. A feleségem is bekapcsolódik. de Kirby anyja mégiscsak más. mekkora szerencsénk van. De nincs ekkora szerencsém. hogy ön egy ilyen izgalmas hölgy. Nahát! – Art füttyent egyet. – Elképesztő egy hely!… Várjon egy pillanatra… Tudja tartani egy icipicit. mintha Kirbyt is hallanám. hogy most vele beszélek. – Egy producer. – Újabb fütty. Suttogás a háttérben. egy ügynökség összehozott bennünket. Lehet is! Tényleg nagy dolog: egy sorozat producerének lenni és New Yorkban élni. és tényleg kedves ember. – Tényleg. Valamilyen oknál fogva teljesen szürreálisnak tűnik. amíg várom. nekik nem lehetett. hogy őszintén mondja. A Nagy Almában. de imádkozom. mit mondjon és mit ne. Art – mondom még egyszer. – Kirby olyan büszke magára. Hallom. hogy meghalljam annak az asszonynak a hangját. és most itt tartunk. nahát! – Köszönöm. elég hosszút. sokkal inkább az. . aki felnevelte a lányomat. mint az a pillanat. Annyira szeretne beszélni magával! Veszek egy mély levegőt. ha nem bánja. Marian? Ne haragudjon… – Hát persze – mondom. ahogy ver a szívem. Fantasztikus! – Nem vonom kétségbe. – Na itt is vagyok. hogy váltson már témát.

Miből gondoltam. amitől megnyugszik. És persze folyamatosan tisztában kell . ugyanakkor üresen konganak. félig élesen. – Marian vagyok. hogy megismerhettem – mondom. Vajon mit mondjak neki. amit mond. hogy máris vizsgálgatom: egyszerre akarom szeretni és hibát találni benne. A beszélgetés hirtelen megakad. Szép és kedves szavak. de először nem tudom. hogy elengedik Kirbyt Chicagóba – mondom végül. – Kirby tizennyolc éves. Érzelmek zavaros egyvelege áraszt el. hogy kicsit ilyen vagyok Peter exfeleségével. majd rájövök.– Halló! – szól bele a telefonba. Az érzés ismerősnek tűnik. és biztos vagyok benne. és azon kapom magam. gondolom. hogy felelősségteljes. akinek szava sincs? – De amúgy nagyon szívesen. és nem az a célom. felnőtt ember vagyok. ami igencsak meglep. csak ne nagyon. hogy elfoglaljam a helyét. hogy a fia szeressen engem. ha azt is érezné. én is – mondja. ha hébehóba találkozunk. – Örülök. és nyelek egy nagyot. – Nagyon köszönöm. – Mármint így telefonon keresztül. duplán. Őt. – Igen. – Halló! – mondom én is. amivel érzékeltetem. Már nem kell tőlünk engedélyt kérnie – mondja Kirby anyja félig kioktatóan. hogy egy olyan asszony. Lázasan töröm a fejem. – Én pedig Lynn. Mindenben támogatjuk Kirbyt. honnan. hogy csak szeretné. Nyilván nincs ellenére.

– Úgy döntöttünk Arttal.lennem a szerepemmel. – Úgy látszik. mert mintha egy hajszálnyit lágyabb lenne a hangja. hogyan lehetne valami másra terelni a szót. Köszönöm. veszek egy mély levegőt és azon gondolkodom. a bál nem annyira fontos. A lányát. miért akar kimaradni egy ilyen különleges dologból. hogy elmegy. . – Csak megy a saját feje után. hogy Kirbyre bízzuk a döntést. és valami azt súgja. ugyan már! – Akkor most hétvégén mennének? Arttal csak azt sajnáljuk. – Amint kimondom. – De Kirby már csak ilyen – folytatja Lynn. – Nagyon kedves volt Kirbyvel. hogy Lynn is ezt teszi. sosem leszek az anyja. ismétlem el magamban. hogy ezt nem kellett volna mondanom. És most már ön is tudja. Pont úgy. majd: – Egész egyszerűen nem értjük. Pedig tervezte. mit gondolunk erről. Újabb sms érkezik Kirbytől. – Nagyon örülök. máris tudom. Még ha össze is házasodunk az apjával. hogy megismerhettem a lányát. Tudja. – Ó. gondolom. Mármint hogy elmegy-e a bálba. mint Conrad. Mint ahogy Kirbyé sem. és igyekszem nem túllépni a vékony határmezsgyét. – Köszönöm – mondom. és erősebben kezd verni a szívem. Belinda ruhájára gondolok. hogy emiatt nem megy el az évzáró bálba. Úristen! Állandóan ezt nyomják. és ruhát is választott magának meg minden. Naná hogy egy pillanatig jeges csend van a túloldalon.

de mindent megteszek Kirbyért. Bár nem vagyok szülő… – nevetek erőltetetten –. amelyik a Fifty-fourth Street és a Madison sarkán van. és ugye Peter egyik csoporthoz sem tartozik. ahová leginkább turisták meg a környékbeli irodisták járnak. – Itt van a legfinomabb tonhalas szendvics az egész városban. Az önök lányáért. ha tudnák. – Burger Heaven? Ez komoly? – Szinte látom. Találkozzunk abban. – Ez nem étteremlánc? – A „lánc” szó úgy hagyja el a száját. mint valami káromkodás. – Komoly. ahol hering. – Igyekszem a lehető legóvatosabban megválogatni a szavaimat. – Oké. Elfogadom a meghívását: végül is ő a főnököm. gravlax meg őzhúsos pite szerepel a menün. de tiltakozom: nincs kedvem egy trendi étteremhez. és a sorozatom veszélyben van. – Burger Heaven – mondom. és elhív ebédelni. kiváltképp olyanhoz. Néhány órával később egymással szemben ülünk egy kék műbőr bokszban. Az Aquavitet javasolja. fél kettőkor. – És bárhogyan dönt is Kirby… szeretném. számíthatnak rám… felelősségteljes gardedámja leszek.– Persze. ahogy becsmérlő grimaszt vág. Ilyet Peter már hosszú évek óta nem látott. Akkor válassz te éttermet. szándékosan választva a neonlámpás helyet. . – De igen – felelem. Másnap reggel telefonál Peter.

persze. és hátraveti a nyakkendőjét. – Sült krumplit kér hozzá? – Hát persze. – Egyáltalán nem vagyok sznob. Meg baconnel. és eltökélem. Fehér baguette-ben. jó? – Mert te aztán nem vagy egy kajasznob. ő pedig ásványvizet. – Simán.– Burger Heaven! Ez meg hogy jutott eszedbe? – kérdezi. – Az összes belevalóval. – Egy tonhalas szendvicset a hölgynek – mondja Peter. Peter odahajol hozzám és így szól: – Egy tonhalas szendvics még nem ment meg semmitől. amitől bosszantóan jóképűnek látom. Na persze! – Nem vagyok. – Én pedig szeretnék egyet a mennyei burgerjeikből. . – Ital? – Víz – mondjuk egyszerre. te! – súgja oda nekem Peter. hogy elhatárolódom attól a fennhéjázó véleménytől. Odalép egy pincérnő. amit Manhattan tart magáról. – Diadalittasan Peterre nézek. majd kihajtogatja a papírszalvétáját. megkérdezi. – Ilyen nagyon haragszol rám? – Ne vágj fel ennyire. majd visszanéz a barátságtalan pincérnőnkre. – Nem – vágok közbe. – Kirbyre meg a szüleire gondolok. – Én egy pohár csapvizet kérek. – Rám kacsint. – Ó. kezében notesz. te kis egyszerű. mit kérünk. – Sajttal? – Igen.

hogy magam se tudom. azon kívül. legyen szíves – mondja Peter. azért vagyunk itt. Bár nyolc óra. Nyilván rosszabbul is végződhetett volna. Bólintok. Kezdve a burgerezőktől egészen az örökbeadásig. – Köszönöm – bólintok még egyszer. Megvonom a vállam. és nem értem. mennyire álszent és mennyire elfogult vagyok. – Oké. miért nem örülök sokkal jobban. – Felbontottuk Angelával a szerződést. de megmentettem a sorozatodat. és hálaképpen megeresztek egy alig észrevehető mosolyt. – Na és mit csinálsz Angelával? Hogyan írod ki a sorozatból? – Megoldjuk. majd sarkon fordul és elrobog. – Ha nem tévedek. Akkor most elmondod. – Talán már ki is találtátok? – Ne aggódj. Valójában mindennel kapcsolatban. mi van a sorozatommal – mondom. mi ez az egész? – néz körbe Peter az éttermen. – Nagyon szívesen – mondja Peter. – Van esetleg Perrier-jük? A pincérnő bólint. mit akarok ezzel bizonyítani. szép halála lesz. – Igen – mosolyog Peter. . és csak tíz százalékkal lett kevesebb a költségvetésed. Az igazság az. – Inkább azt áruld el. – Ennyi? – kérdezi. de maradt a csütörtök.– Buborékosat.

Peter nevet. – Szeretkezni akarok veled. Próbálom kiszabadítani a kezem. Peter körbepillant. Elfog a vágy. Szeretném. és sokáig nem engedi el. – Hagyd abba – mondom. de igyekszem ellenállni neki. és nem mosolygok. Befejezésben nagyon jó vagyok. Peter vár egy pillanatot. Peter áthajol az asztalon. – Hiányzol. . Champ. mint aki érti a célzást. – Tudod. – Nem csak. de a tekintetünk még mindig egymásban van. – Mi van? – kérdezem. – Gyere velem haza. – Na ezért is szeretlek a sok egyéb mellett. hogy lelkesedni fognak valamilyen brutális halálért. ne aggódjanak. – Hol? Manhattan trendi éttermeiben? – Ne feledkezz meg Brooklynról – viccelődik Peter. Amitől a vágyam is felerősödik. hogy ennyire hatással van rám. Vagy az enyémben. – Hogy bizonyíts? – Nem kell bizonyítanom. A tiédben. ha megint együtt lennénk. – Mondd meg nekik. Peter a fejét rázza. pedig egész mást érzek. Most – mondja Peter. mennyire odavagyok Peter Luger steakjeiért. megfogja mind a két csuklómat. mielőtt elengedné a csuklómat. majd csábítóan rám néz. Hanem az ágyban. de Peter erősen fogja. Azonban figyelmeztetlek: a hirdetők nem biztos. Ahol csak akarod. Utálom. Csak nézek rá.

És azt is tudom. De épp csak egy kicsit. – Na és rólunk? Rólunk se akarsz beszélni? – Majd beszélünk rólunk. hogy elolvadnék. Legalábbis Chicago előtt semmiképp sem. Meg aztán csomagolnom is kell. úgyhogy nem is neheztelhetek miatta. megkeresem Conradet. Bár ennyi erővel neheztelhetnék rá minden más miatt is: hogy ennyire sikeres. – Nem érek rá. Pénteken indulok. ha nem lennék megrémülve. – Hazalátogatsz? De hát most volt itt az anyukád. hogy Conrad megbocsát azért. – Meglátjuk – válaszolom. mert tudom. Kirbyvel együtt. – Chicagóba. Peter úgy mosolyog rám. amit a fülem mögé tesz. – Örülök neki – mondja. nem veszi észre. El kell tennem láb alól egy szereplőt. hogy ugyanannyi esélyem van visszautasítani Petert. hogy képtelen vagyok most a kapcsolatunkkal foglalkozni. – Akkor majd beszélünk. de azt is látom az arcán. Remélem. – Akarsz beszélni róla? – Nem. mint amennyi esélyem arra van. intelligens és ellenállhatatlanul jóképű. ha visszajöttem – mondom. És szeretkezünk is? – kérdezi Peter. Látom. – Hová utazol? – húzza fel Peter a szemöldökét. Ugyanakkor mintha kicsit leereszkedő is lenne. hogy meglepődik. hogy megborzongtam. és kisimít az arcomból egy hajtincset. – Megyek. hogy helyesli az ötletet. amit tettem.Megrázom a fejem. .

lesz ma este egy dedikálás az egyik kedvenc írómmal – mondja Philip. Az Eucliden. olvasgatok. – Péntek esténként könyvesboltba jársz? – kérdezem. mint Belinda.Huszonharmadik fejezet Kirby Péntek este van. amikor meghallom a hangját. Siess! . Megkönnyebbülök. de nem igazán beszélgettünk azóta. és még mindig nem mondtam meg Philipnek. A Central West Enden vagy? – Aha. Philip halkan beszél. és felhúzom az államhoz a térdem. Úgyhogy itt vagyok. épp a Left Bank könyvesboltban van. hogy másképp döntöttem. Végül felhívom. egy héttel az évzáró bál előtt. hogy nem megyek. de izgatott is vagyok. mert a világért se szeretnék olyan lenni. Leülök. – Azt hittem. Van kedved idejönni? – Igen – felelem habozás nélkül. – Mit csinálsz? – kérdezem. ami kultúra. és ezúttal nem ironizálok. Váltottunk jó pár sms-t meg WhatsAppot meg pár humoros posztot a Facebookon. aki gúnyolódik mindenen. – Van kedvem. – De összekevertem a dátumokat… Jövő pénteken lesz.

– Hát – feleli –. vagy lehet. és rögtön észreveszem Philipet a nyitott ajtón át. Spike. rohanok is ki az ajtón. szerencsére sikerül elkerülnöm a szüleimet és az idegesítő kérdéseiket arról. és egy szürke.– Miért? – kérdezem. a világ legműveltebb cicáját. Louis Hillstől. miért is megyek Chicagóba az évzáró bál helyett. amint Keishára vonaglanak. Leparkolom az üzletsor előtt az ütött-kopott Honda Accordot. talán mert egy icipicit fontosabb. – Hát… te is hiányzol. a St. és fülig ér a szám. amit Belindával közösen használunk. ez itt Kirby. Mellette egy stóc könyv. és arra gondolok. a világ… – Felnéz. A macska annyira élvezi a simogatást. hát nem is tudom. hogy megismerjem három vér szerinti rokonomat. – Kirby. köztük egyet lopott ruhában. hosszú szőrű macskát cirógat. Ó. – Helló! Rég nem láttalak! – Helló! – üdvözlöm én is. így. Belépek az üzletbe és lehuppanok Philip mellé a földre. . hogy figyelemre se méltat. szavak után kutatva. felnéz és széles mosolyra húzódik a szája. A Central West End csak nyolc kilométerre van tőlünk. mindössze néhány perc kocsival. mintha egy másik világba érkeztem volna. jóval a csúcsforgalom után. biztos nemsokára bezár a könyvesbolt. Amint kiszállok a kocsiból. hogy mást is megbeszélt ma estére. mégis. bemutatom Spike-ot. mert… nem is tudom… mert hiányzol? – Ó – mondom. Fergeteges jó kedvem támad. mint hogy egy rakás idiótát bámuljak. Törökülésben ül a földön.

amit elvisel.Befejezem helyette: – Nos. mennyire nagyra tartom Spike-ot. annyira. majd elernyedve felborul. Némó kapitányt és Jamaicát. imádom. – Ők is nagyon jó fejek voltak. amit Philip mond. ahogy bókol. mekkora hatással volt szinte minden zenére. . Majdnem vízbe fulladt. Némó kapitány volt az első. hogy bármi. MERLE & LACY J. Mosolygok. – Igen. – Jó a pólód – mondom. de elismerem. amin nagy nyomtatott betűkkel ez áll: WIILIE. Van egy-két szám. EMMLOU. de annyira lenyűgöző. hogy messze vagyok a világ legműveltebb lányaitól. A hátán fekszik. – És nem csak okos. Csóválom a fejem. Mint a tied. És a két Jamaica találkozott is. – Szereted a countryzenét? – A válasz egy hatalmas „nem” – felelem nevetve –. Spike. Tény. de megmentették… Innen a neve. Spike. mint amilyennek tetteti magát – súgja Philip a cica fülébe. hanem neki van a legjobb zenei ízlése. Spike egyetért. miközben szemügyre veszem a sötétkék pólóját. – Spike dorombol. – Hát igen. És ez nem túlzás. és egyszerűen nem értem. Spike remek macsek… Kár. – Ezt azért ne hidd el. amelyik épp nem áll vakargatás alatt. hogy nem ismerted az elődeit. hogy lehet az. amikor Jamaica Kincaid dedikált a könyvesboltban. Sokkal okosabb. maradjunk annyiban. de alapvetően meglehetősen eklektikus a zenei ízlése. Mosolygok és elmotyogom. négy lába a levegőben. Jamaicát pedig Jamaica Kincaid tiszteletére nevezték el. igen. abba.

ugyanolyan vagyok. Belindára gondolok. miután hazajöttem New Yorkból. többet fogok olvasni. mit kapott a boltvezetőtől. hogy ez a Jamaica Kincaid nyilván írónő. gurgulázó toroknyávogást hallat. – Hallod? Pont erről beszélek – mosolyog Philip. – Megpróbált ellopni egy szőrös gyerekkönyvet. Némó és Jamaica menő macsekok voltak. hogy akár megyek főiskolára. Érzem. hogy bőröm bizseregni kezd és felmelegszik. és arra. Philippel röpke. mégis Spike a kedvencem. ha ilyen művelt sráccal leszek sokat együtt. Átfut az agyamon. Ne tudd meg. és ismernem kellene? Majd utánanézek. – Spike egyszer bajba keveredett – mondja Philip. mit akar. pláne. hogy egy igazi bolti lopásról is ugyanígy vélekedne.Bólintok. Lesodorta a polcról és hátravonszolta. hogy mi történt? Elképzelhető-e. vajon tudja-e Philip. – Ugye. Tudja. mint ahogy Edith Whartonnak is utánaolvastam. Philip suttogva válaszol. Spike? – Mit művelt? – kérdezem vigyorogva. mint Belinda? Bár viccesnek találja Spike tolvajlását. Vajon híres. ahol eldugta. ám jelentőségteljes pillantást váltunk. miközben egy pillanatra sem hagyja abba a dorombolást. Egy pillanatra az arcomra fagy a mosoly. – Igen. miközben kikövetkeztetem. Merész és kitartó. hogy Belinda elmondta Jake-nek? Hogy Philip tudja. és azt gondolja. nem hiszem. akár nem. és nem fél közölni az emberrel – mondja Philip. hogy elmesélem . amint Spike. Azt is elhatározom.

mert kiegyenesedik. Mármint. Mert ha éhes vagy… – Nem vagyok éhes. – Próbálom meggyőzni magam. de még világos van. Megrázom a fejem. Nem vagyok éhes. – Sokatmondóan rám néz. Allergiás vagy a macskákra? Philip bólint.Philipnek az egészet. még időben szólok. hogy inkább nem. majd búcsúképpen integet a bolti eladónak a pénztárban. Macskaszőr száll a levegőbe. Philip bizonyára észreveszi a változást az arcomon. Miatta vajon megéri? – Akartam mondani valamit. és le tudja mondani). mit szólsz? Kellemes az este. Sétálhatunk is egy kicsit. hogy kimarad az életéből egy évzáró bál. ne aggódj. Alkonyodik. Azon kívül. tiszteleg Spike-nak. hogy felesleges pénzt kidobni a szmokingkölcsönzésre (remélem. ha nem vagy éhes. . – Elmegyünk valahova beszélgetni? – Persze. Imádok sétálni. Kimegyünk az Euclid Avenue-ra. – Egészségedre. Végül is Charlotte-nak se meséltem el. Szótlanul gyalogolunk a fákkal övezett sugárúton. Nem vagy éhes? Vehetünk egy pizzát. – Mi a baj? – kérdezi és háromszor tüsszent. megtörli a farmerjába a kezét. de aztán úgy döntök. – De Spike miatt megéri tüsszögni. Elmosolyodom és újra Belindára gondolok. hogy Mariannek igaza van. Elengedem a kérdést a fülem mellett. – Nem. szerintem amúgy sem lesz szomorú amiatt.

vajon mit reagál erre. de úgy alakult… hogy nem tudok. hogy még nem békültünk ki. úgy érzem. hogy most jobb. hogy nem akarok menni. – És ha addigra kibékültök? – Nem hinném. ha kihagyom. nem valami menő DuBourg-beli srác miatt lettem diszkvalifikálva. És azt gondolom. dehogy! Philip rám mosolyog. Bólintok. – Figyelem az arcát. – Nem arról van szó. ha csak mi ketten mennénk el? Jake és Belinda nélkül? Megrázom a fejem. – Ne haragudj… El akartam menni. – Én afféle magányos farkas vagyok. – Oké.– A bálról van szó – bököm ki végül. – Nem. – Tudod. Hanem… Belindával eléggé összevesztünk. Amúgy se vagyok az a bálba járó típus. és folytatjuk a sétát. kínosan érezném magam a bálban így. . De azért remélem. – Azt hiszem. – Szóval. de Philipet szemlátomást egyáltalán nem zavarja a vallomásom. le kell mondjam… – Tényleg? – Philip megáll és csalódottan néz rám. és veszítettem-e pontokat nála. – Hát azt látom – nevet Philip. az a helyzet. Philip rezzenéstelen arccal bólint. És az hülye ötlet. – Semmi gond. hogy Belinda az egyetlen barátnőm a suliban.

– Én borostyánszínűnek látom. hogy én viszont tényleg elpirultam. majd újra a földet bámulja. – Nem az a típus vagy szerintem. – És tetszik a mosolyod is – folytatom. Philip félénken rám mosolyog. Abbahagyhatod. és csak azért egyeztem bele… szóval… hát… mert tetszett az ötlet. Igazából Belinda beszélt rá. – Ettől az évődéstől kiizzadok és kapkodva veszem a levegőt. Belinda miatt. akit könnyen zavarba lehet ejteni. – És tényleg nagyon jó lett volna elmenni veled a bálba. – Tetszik a szemed. ha már így elkezdtük. és érzem. – De nem mehetek. Találkozom Marian szüleivel. Ránézek. és valóban: mintha egész halvány pír vegyülne világosbarna színű arcbőrébe. – Amúgy milyen színű? – Világosbarna. És az apámmal. amitől elpirulok. tudod… azzal a másikkal. hogy tudsz olyat mondani. – Fogadjunk. – Te? Elpirulsz? – Miért? Szerinted az ázsiaiak nem tudnak elpirulni? – Nem erre gondoltam – mondom. És Marian pont szabad ezen a hétvégén. hanem. – Idegesen nyelek egyet. – Oké. tényleg? Zavarba hozol. Szerintem már elpirultam. . – Hirtelen jött az ötlet. – Kösz. – Oké. – Hű. hogy kiöltözve elmegyek veled valahová. Mindjárt elpirulok. Nem a rendes apámmal. És különben is Chicagóba kell mennem.– Tényleg.

miközben kezünk ide-oda leng. testünket csak egy-két centi választja el egymástól.– Figyelj. aki tetszik. majd folytatjuk a sétát. amikor Charlotte-tal karamellkockákat olvasztunk a mikróban: a külsejük kemény marad. Felém fordul. Tökéletesen megértem – mondja Philip. aki szerint a lány dobosok mind furák. hogy Philip az a fajta srác. és az ujjaink egymásba fonódnak. mint én. ahogy megyünk. Összeösszeér. Nem gondoltam. Kirby! Megértem. gondosan kerültem a dobolás témát. Philip hirtelen megáll pontosan a Maryland Plaza előtt a szökőkútnál. és alig várom. nem látott-e meg bennünket valaki. – Mesélsz a dobszerkódról? – szólal meg elsőként Philip. Elmosolyodik. és igen: pár pillanattal később Philip megfogja a kezem. arcunk összeér. hogy ugyanolyan őrülten izgul. és megcsókol. mintha mi sem történt volna. . – Tessék? – Meglepődöm. És aztán végre megtörténik. szerintem szándékosan. és idegesen körbepillantunk. Annyira izgalmas az egész! – mondom. amikor visszajössz. pont úgy. és megfogja a másik kezemet is. de a biztonság kedvéért inkább nem hoztam szóba a témát. A csók édes és hosszan tartó. Néhány másodperc múlva szétrebbenünk. miközben csak arra tudok fókuszálni. hogy ebben a szent pillanatban hivatalosan is kézen fogva megyek az egyetlen fiúval. belül viszont folyósak. – Örülök. – Jó. pedig már így is mindjárt belehalok az izgalomba. mintha nem épp az előbb nyílt volna meg majdnem alattunk a föld. Érzem. Magához húz. mintha valami olvadni kezdene belül. hogy elmesélj mindent. Felém hajol. Úgy érzem. Ezután. mert úgy emlékszem.

Minden másodperccel boldogabbnak és boldogabbnak érzem magam. és tudom. jobbra fordulunk. amint sétálunk. Én érdeklem. aztán balra. és elkezdek a dobolásról mesélni. tényleg érdekli. amit egy lánnyal kapcsolatban valaha is el tudtam képzelni – mondja Philip. Vagy nem a tied? – De… – Nagyon menő – mondja. Philip egy csomó mindent kérdez. és csak úgy sugárzom a boldogságtól. – Komolyan! – Kösz – felelem. Körbejárjuk az egész Central West Endet. hogy úgy is gondolja. aztán megint jobbra. Elmosolyodok. – Ez a legmenőbb dolog. és úgy érzem.– Van egy kép egy dobszerkóról a Facebook-oldaladon. beszélgetünk. .

Huszonnegyedik fejezet Marian Utazás előtti este. Jess kinevezte magát hivatásos lélekápolónak. – Vedd le. amint előszedi a csavart mintás Chanel kötött ruhámat a gardróbból. és a tükörbe néz. mert szerencsétlenül néz ki rajta: túl rövid és buggyos elképesztően magas és vékony alakján. és felpróbálja a ruhát. de gyönyörű! Mikor vetted? – kérdezi Jess. miközben összefogja hátul a ruhát. Ma este a szokásosnál is vidámabb. már-már zabolátlan. Nyomban le is vetkőzik. lehámozza magáról a farmert meg a fehér pólót. meg attól is. Itt vannak nálam Claudia meg Jess. Ezután visszapréseli magát szűk farmerjébe. de a pólóját még nem húzza fel. meg úgy általában. hogy délután a bőrgyógyászánál volt. nyilván attól is. marad a leopárdmintás melltartóban. Segítenek pakolni. Claudia szerint a Botox meg a különféle feltöltések csak izgatják Jess amúgy is nyugtalan személyiségét. – Nekem az a szerény . Lehajol és megvizsgálja a bőröndöm tartalmát. – Úristen. ápolják a lelkemet. de azonnal – mondom neki. Fintorgok. – És nevezz nyugodtan dagi törpének. De Jess csak a fejét rázza. hogy egyfolytában Red Bullt iszik. hogy milyen lenne egy számmal kisebb méretben.

ugyanakkor megállapítom. neked nem mondta az anyukád. – Annyira elképzelhetetlen. – Jess szeretné összeráncolni a homlokát. mert ki tudja. pontosan erre gondoltam. Szerinted is? Claudia szemügyre veszi a szépen összehajtogatott fehér pamutbugyijaimat. Bólintok. – Jaj. mire céloz. – Na de Jess! – szól rá Claudia. mint valószínűleg én is. – Most mi van? – Jess a vállát vonogatja. hogy be kéne rakni ide némi szexibb fehérneműt is. ne! – sóhajtok fel. hogy sose bántam meg a történteket. A szikra. hogy a régi szikra újra fellobbanjon? – A szikra. de a Botox nem engedi. hogy lehet romantikus kimenetele? . – Szerintem meg be kellene tárazni valami szexibbet is. – Minek? – kérdezem. Claudia – mondja. különösen most. – Most komolyan úgy látod a hétvégét. – Nem. – Hát arra az esetre. – Persze. mi történik. ami teremtett egy életet – jön a válasz. – Szerintem meg nincs semmi gond ezzel a fehérneművel. holott jól tudom. hogy megismertem Kirbyt. – Igen.véleményem. – És egyébként is – folytatja Jess –. hogy mindig legyen rajtad szép fehérnemű. ha Conrad ismét rád nyomulna. ami Jesstől túlságosan is bölcsen hangzik. aki ugyanolyan döbbent arcot vág. mintha ott se lennék a szobában –. ami összezavarta az életemet? – kérdezem. például tűz lesz.

– Szerinted hívjam fel? – kérdezem. hogy csak ideges lettem volna. Valóban.– Határozottan – bólogat Jess. És ez teljesen független attól. Erre már nem tudok mit mondani. ha van valami. hogy van pasim. – Na ide figyeljetek! – mondom. – Minden hétvégét úgy látok. – De hát épp szakítóban vannak – ellenkezik Jess. – A konfliktuskerülés klasszikus módja. Lehet. – Nem kellene előbb felhívnod? Nem biztos. de szerencsére Claudia eszébe juttatja. Így meg ott állt. Jó lett volna. – Ezen a hétvégén garantáltan nem fogok senkivel se csókolózni. És szerinted milyen lesz. viszont legkényelmesebb pizsamaalsómat meg egy régi Michigan feliratú pólómat. hogy Conrad nem lesz otthon – jelenti ki Jess. – Én nem tudom. ha Kirby felhív. Neked kell. Jess csalódottnak látszik. amire egyetlen porcikám se vágyik. – Szerintem meg abban reménykedsz. . és nem volt időm agyalni a dolgon. hogy lehet romantikus kimenetele. az a találkozás Conrad Knighttal. aztán köhint egyet-kettőt és így szól: – Na jó. majd lecsukom a bőröndöt. mintha ez a teljesen nyilvánvaló dolog még sose futott volna át az agyamon. Igen. Nyerhetsz vele további tíz évet. és beteszem a legelnyűttebb. amikor meglátod ennyi év után? Mit fogsz mondani neki? – Fogalmam sincs. Jess fején találta a szöget. Vagy húszat. hogy jó ötlet így rátörni – mondja Claudia. hányadán állok Peterrel. mielőtt betoppan? – Nem is tudom.

Vajon hogy élem túl az elkövetkező hetvenkét órát? Egyvalamit azonban biztosan tudok: nem lesz ugyanolyan. ezt nem teheted. szerintük jelen kell-e lennem annál a pillanatnál. – Most ugye viccelsz? – Jessnek leesik az álla.Még annál is jobban viszketek tőle. mintha legalábbis egy gyilkosságot vallottam volna be az imént. és miközben a körben forgó csomagokat bámulom. – Csak kérdeztem. amióta elmentem egyetemre. csak hogy zárjuk már le a témát. mint attól. miért is nem béreltem inkább autót. arra gondolok. Ha a Conraddel való találkozásra gondolok. – Elég szar kérdés volt – mondja Jess. mint amit az elmúlt tizennyolc évben megszoktam. Nem vagyok hozzászokva. Meg is kérdezem a barátnőimet. és olyan drámai arcot vág. Azonban ez az alkalom nem olyan. vagy miért nem . baráti hármasunkban ez inkább Jess szerepe. émelyegni kezd a gyomrom. Ezt a várakozást már legalább ötvenszer átéltem. Conraddel meg pláne nem. – Marian. Claudia pedig egyetértően bólogat. oké. hogy apámmal beszéljek arról. kislány! – Nagyon is ideje – helyesel Claudia. Tizenkét órával később és egy szörnyen kora reggeli repülés után. Még Claudia is szemrehányóan a fejét rázza. miért is titkoltam el előtte Kirbyt. Sem Kirbyvel. az O’Hara reptéren várom a bőröndömet meg az apámat. értettem! – hagyom jóvá. hogy ízekre szedjenek és elemezzenek. – Oké. na. amikor Kirby bekopogtat a második ajtón. Veszek egy mély lélegzetet. mint a többi. – Ideje felnőni.

. meglátom apámat a kijáratnál. Mindig is sovány volt. és a feszültség köztünk egyre nő. Mit számít az a néhány perc. de most valahogy még soványabbnak látszik. hogy jöjjön ki értem. még Chicagóban is. Igen. Nem. és álmatlanul tölti az éjszakákat. és fáradtnak is. Azonban nem egy amolyan tipikus feszültség ez. hogy leszedem a futószalagról a bőröndöm. amikor valami nagy bírósági tárgyalásban van benne. az újrakezdést. hogy kettesben legyünk. Nem. de egyikünk se siet belekezdeni a komoly beszélgetésbe. drágaságom! – mosolyog felém. szól a rádió. – Szia. és ráeszmélek. Meglátom a bőröndömet. apu! – üdvözlöm. miért jöttem Chicagóba. Jóllehet ideges vagyok. majd eláraszt a szokásos kérdéseivel: Milyen volt az út? Csak egy csomagod van? Éhes vagy? Szomjas vagy? Tőmondatokban válaszolok: Tűrhető. mielőtt megérkezik Kirby – hogy „szembenézzünk a múlttal”. ha már ilyen sokáig vártunk? Apu vezet. Ilyen az arca. és remélem. fókuszált és eltökélt. mégis izgatottan várom a találkozást. Pár másodperccel azután. hogy így lesz a legjobb: apuval szükségünk van arra. Mind a ketten tudjuk. hogy meleg van. amikor csak egy lépés választja el tőlem. Azonban anyu ragaszkodott hozzá. hogy tizennyolc év óta ez lesz az első valóban igaz pillanatunk. apu is így érez. hanem inkább egy szinte megnyugtató feszült várakozás. figyeli az utat. Majd én is hasonló kérdésekkel bombázom: Mi van a bíróságon? Mit terveztek a nyárra? Persze.beszéltem rá inkább anyut. Telnek a percek. – Szia.

ki a szemem. megkérdezte: „Balra. Olykor azonban lehetséges végállomásnak képzelem. ami már egész közel van a házunkhoz. és apu utasít. Mit szólnál. apám megköszörüli a torkát. Apám egészen mást mond. balra. Beültünk a kocsiba. Biztos most is elúszott. mindannyiszor ámulattal nézek a külvilágra. Mindig rendelő vagy egy családi ház iszonyatosan vidám kaland volt. hogy ha így folytatom. hogy nyissam. irányítom aput. apu elindult. Persze. Végérvényesen eltévedtünk a semmi közepén. mire ő közli. Arról a nyárról. ami félelmetes.Amikor végre letérünk a Green Bay Roadnál. egyenesen. néhány órán belül megérkezik hozzánk St. nincs ennivalónk. Arról a lányról. és arra gondolok. én meg becsuktam a szemem. merre menjünk. amit legtöbbször csak távoli lehetőségnek látok. amikor elérkezünk a végállomásra. elsőre nem értem. amikor öt-hat éves lehettem. mint szokott. Arról a bizonyos döntésemről. bármennyire hétköznapi környezetbe érkezünk is. Guatemalában vagy Saskatchewanban fogunk kikötni. jobbra vagy előre?”. ha adnánk még neki egy kis időt?… Játsszunk irányítósdit. legyen az autókereskedés. emlékszel? Apámra nézek. jól tudom. én pedig mondtam. Balra. mégis. és szélsőséges az időjárás is. Louis-ból. ugyanakkor borzalmasan izgalmas is. de aztán eszembe jut az a régi játék. jobbra. hogy nem juthatunk tovább Naperville-nél vagy más nyugati kertvárosnál. most kezd beszélni. De nem. orvosi kocsifelhajtója. és valahányszor egy kereszteződéshez ért. miről beszél. – Anyád nyakig benne van a sütés-főzésben. sem vizünk. . amit akkor játszottunk. aki hamarosan.

– Be van csukva a szemed? – Be – hazudom. micsoda szerencsés nap ez a mai. imádtam azt a játékot. Szólj. miközben próbálom kitalálni. de apu úgy csinált. és már egész jól tájékozódtam a városban. amikor az irányváltósdi eredményeképpen egy autószalonnál bukkantunk fel egy tűzpiros Audi kabrió mellett.kiváltképp. Ilyenkor mindketten örültünk és megállapítottuk. hogy leselkedem. – Játsszunk – mondom –. Elhagyjuk a Green Bayt és keletre tartunk Sheridan felé. – Rendben. vagy egyszer becsöngettünk idegenekhez azzal. és megismétlem: – Határozottan jobbra. csaltam. vagy egy bevásárlóközpontnál. Amikor nagyobb lettem. ha kezdhetjük. Kezdjük! – Amikor odaérünk az első kereszteződéshez. hogy a Gillson Park jó lesz. mintha. ami most van: hogy mindketten úgy csinálunk. hová szeretne vinni. hogy a másik tudja. miközben jól tudjuk. majd a tó mentén kanyargunk. Azok a pillanatok valamelyest hasonlítanak ahhoz. kikötőket meg . jobbra vagy egyenesen? – Jobbra – felelem. ahol gyönyörű házakat. apu megkérdezi: – Balra. hogy kellene egy fájdalomcsillapító. Végül úgy döntök. hogy nem láttak-e erre egy kölyökkutyát. így gyakorta kötöttünk ki a Cold Stone fagyizónál. vagy valamelyik kedvenc játszóteremnél. vagy bekopogtattunk. mintha nem venné észre.

elhaladunk Winnetka és az álmos Kenilsworth mellett. így érkezünk meg a Michigan Avenue-ra. úgy teszek. mintha meg lennék döbbenve. hogy a szél ne fújja az arcomba. hol vagyunk! Kinyitom a szemem. – Szép munka volt! – mondja. Hétágra süt a nap. – Semmit se láttam. Bárhová is érkezhettünk volna. még Saskatchewanba is. majd elkanyarodik a parkoló felé. majd utána jobbra irányítom.völgyeket lehet látni. majd végül a park déli bejáratához. – Nahát! A Gillson Park! Nem hiszem el! Apu nevet és a fejét rázza. Déli irányba tartunk. – Még hajgumi is van nálad? – kérdezem nevetve. és oldalról rá sandítok. – Balra – mondom. meleg idő van. Apu egyszer csak a zsebébe nyúl és kivesz egy gumikarikát. de szeles. . – Igen. – Igazából egy rajzszög érdekelne. miután kiszállunk a kocsiból. pont olyan a táj. – Ezt hogy érted? – kérdezem. – Nem fogod elhinni. mígnem elérjük a sheridani útelágazást. ezért hátul a kezemmel összefogom a hajamat. – Megnyugtató. – Még Saskatchewanba is. – Az a kocsiban van. – Gemkapcsom is van – feleli blazírt arccal. – Egyenesen – utasítom tovább aput. – Végállomás! – jelenti be apu vidáman. mint John Hughes filmjeiben. Elindulunk a sétaúton a csónakkikötő felé.

Ez igaz? – Örülök. amikor kisbaba voltam. És nem akartam hazudni neked. tizennyolc évesen azt hittem. hogy nálam maradjon. – Igen. amikor babakocsival tologatott a tóparton. csak a szeme sarkából egészen a szája széléig húzódó ráncokat. – Apu – fordítom felé az arcom. – De azt akartad. Ugyanakkor rájövök. Amint elhangzik ez a szó. harminchat évesen már másképp látom a dolgot… Nyilván nem a világ vége… De akkor. nem látom a szemét. – De mint kiderült. Kisbaba. Én kezdem. nem lehet tovább halogatni a témát. hogy szeretted volna.Leülünk egy padra a víz mellett. – Szóval… Anyu azt mondta. nem veszítettük el örökre. Emlékszem. . Most. hogy nem mondtam el… már megbántam. majd hirtelen belevágunk egyenesen a közepébe. hogy megtartottad. Apu meg arra. – Semmi baj. – Halálosan szégyelltem magam. Apun napszemüveg van. drágám? – Ne haragudj. Mennyire egyformák vagyunk! Ennyi ideig képesek vagyunk nem beszélni. ez egy nehéz kérdés… Mindenesetre nem akartam örökre elveszíteni. – Annyira… össze voltam zavarodva – mondom. amikor még nem ért le a lábam. és elcsuklik a hangom. Igen? – Nézd. de nekem se látszik a szemem a napszemüvegem mögött. ha nálunk marad. hogy apu nem válaszolt a kérdésemre. hogy az.

– Előveszi a zsebéből a tárcáját. csak hogy megkímélj engem. hogy akkor is így gondoltad volna. vagy valakinek unokája született… annyira szerettem volna. amiről nem tehettél. – Nem biztos. – Köszönöm – suttogom. Az egyetlen fotóm róla. – Csak vicceltem – mondom. hiba volt. Nem kímélted magad. nem akartál megbántani senkit. Tovább. kihúzza belőle Kirby babakori fotóját. – Marian. – Különben is anyu tehet róla – mondom mosolyogva.– Édes kicsikém! Megértelek. amit egy lány elkövethet. – Nem akartalak terhelni. Igen. Jó ideig hallgatunk. ami nekem is van. – Tudom… Pedig hosszú ideig haragudtam rá emiatt. nyitva volt előttem minden kapu. mint gondoltam volna… Valahányszor láttam egy kisbabát. én meg elkövettem a legostobább hibát. segítek. – Anyád és én mindig is büszkék voltunk rád. nézz rám – mondja és leveszi a napszemüveget. majd sóhajtok egy nagyot. Mindig is. Megható. és ha kell. ha a kislányod velünk van. ha ott vagyok. ahogy védi anyut. és mindent megadtál nekem… Én pedig… Előttem volt az élet. Sokat dolgoztál. Ugyanazt. és csak… – De kicsikém. – Legjobb belátása szerint csinált mindent – mondja. És egyáltalán nem ítéllek el… Csak azt szerettem volna. de apu arckifejezése nem változik. . Mindig is megértettelek. épp erről van szó. de olyan hiba. és lehajtom a fejem.

– Sokszor ránézek. amikor egyedül vagyok… Kiszámolom. Határozottan az én fülemet örökölte – mondom. hogy ez csak a bevezető valami sokkal fontosabbhoz. Bólintok. . az a kisbaba. – Még fogalmad sincs arról. Alig várom. Kész kis hölgy. – Ugyanígy néztél ki újszülött korodban. hogy már tizennyolc éves. mintha a zokogást próbálná átfordítani valami másra. de tudom. amikor borotválkoztam. – Apu végigsimítja ősz haját. – Majd meglátod. És ma azt gondoltam. hogy apu nem csak úgy mereng. erre a babaképre gondoltam… – mondja apu. hogy bár ma végre találkozom vele. hogy találkozzatok. Bólintok. mint te – nézi apu a képet. és újra a képre néz. milyen az. Úgyhogy köszönjük szépen. Egy felnőtt. épp hány éves lehet. de nevetés helyett olyan hang jön ki belőle. és a fejemhez szorítom a fülem. – Tudod.– Teljesen olyan. – Igen. Apu nevetni próbál. Hálás vagyok. – Most is hasonlít rád? – kérdezi. és próbálom elképzelni. hogy apu egyre öregebb lesz. az a kislány már nincs többé. és pislog. milyen lehet. Hirtelen belém hasít a gondolat. Egyszerűen hihetetlen. ma reggel. hogy idáig semmi rossz nem történt vele. – Meg a tiédet. – Igen. és egyszer csak nem lesz többé. – Hát igen… Én meg olyan öregnek érzem magam.

ahol majd csinálni fog valamit. Remélem. a kapcsolataidat. a karrieredet. hogy tőlünk telhetően a leghelyesebben cselekedjünk. hogy ez mindig így van. majd rájövök. percnyi közös időt mulasztottunk el Kirbyvel. ami történik. Egyre gyorsabban. hogy többé már nem vagy a miénk. Egy szempillantás. hasznos és értelmes dolgot. És még ha vele lettünk volna mind ez idáig. – Kirby tizennyolc. A kislányom nincs többé. amikor szavakat keres. beszélünk. Ki a nagyvilágba. – De apu! Itt vagyok! – Tudom. Veled is ez történt. találkozunk. hogy mit csinálsz. Azonban most végre megismertük. és a legjobbat igyekezzünk kihozni mindabból. alig éltem bele magam egy évszakba. és már el is múlt. – Vesz egy mély levegőt. hogy az élet gyorsan múlik. Néha úgy érzem. magunkhoz ölelhetjük. – És nemsokára ő is kirepül otthonról. és elrohant egy év. Azonban azzal is tisztában vagyunk. A kisbaba nincs többé. És örülhetünk neki. Ugyanakkor egyfolytában arra kell törekednünk. nyomon követjük a barátságaidat. mindig és mindenkivel. Látjuk a kibontakozásodat. Ugyanakkor mégsem vagy többé. amit meg is teszünk. amiket mindig meg is talál. – Sok-sok évnyi. Most is meg fogja. mint a tárgyalóteremben szokott. ugye? – Igen – felelem. pont úgy. ha te vele lettél volna mind ez idáig… Akkor is elmenne… Azt próbálom ezzel mondani. tudom. hogy apu most először ejtette ki a nevét. – Hát így van ez – mondja végül. napnyi. . Persze. Felnéz.– És akkor hirtelen rádöbbentem. Tudjuk. majd lassan kifújja.

mint eddig bármikor. zsebkendő meg nincs. és a szemén látom. – Gyere. – Egyszerűen csodaszép! – csatlakozom én is. hogy beszámolót szeretne hallani. de apuval nem nyilatkozunk. mire apu odafordul hozzám és megölel. hogy beszéltünk. Tekintete apámról rám vándorol. Egyértelmű. – Na? Mi volt? – Mit mi volt? – kérdezem ártatlanul. Általában fejből tud minden receptet. egy komplett lakomát készít. – Ezt a hülyeséget! – szól hirtelen és a fejét rázza. – Igen – visszhangozza apu. de egy percig se bírja tovább. Anyu a konyhában van. mi történt. majd rólam apámra. és nem sír. A lehető legegyenesebb úton megyünk haza. – Istenien néz ki minden – dicséri anyámat apu. kíváncsi. induljunk! Szeretném üdvözölni az unokámat. – Mi az? – Van nálam gumikarika meg gemkapocs. – Beszéltetek? – Igen. most azonban két szakácskönyv is ott hever kinyitva a konyhapulton. amitől megint öregnek látszik. Elnevetem magam. drágáim – mondja. – Sziasztok. inkább rávetjük magunkat az étvágygerjesztő falatkákra. – Persze.Álla megremeg. Szorosabban és hosszabban. . de erőt vesz magát. Türelmetlen hangon megköszöni az elismerést.

– Csak egy volt! – ellenkezik anyu. és mint család is. Datolyaszilva-színű selyemruha van rajta aranygombokkal meg magas sarkú cipő. – Nagyon jól elbeszélgettünk Mariannel – mondja anyunak halkan. Egyes számú hazugság: „Nem mondom meg apunak. Csodásan néz ki. Nekünk nem. mintha nem akarná. Pontosan azon vagyunk. Sorolom. – Nem. és egyik kezét a derekára teszi. – Szóval? – kérdezi anyu élénken. Külön-külön is. És ehhez hozzátartozik. – Nem mondhattuk meg Mariannek. hogy megbuktattok? – Igen. majd vidáman odatáncol hozzánk. hogy anyu túlöltözik és szétfőzi magát. Anyám úgy tesz. – Elhatároztátok. már amennyire ismerem. Apu odamegy anyuhoz. hogy mind a hárman önmagunk legyünk. Mégis úgy gondolom. amennyire csak lehetséges. Megköszörüli a torkát. de Kirbynek talán igen. Több. .” – Kettes számú hazugság – folytatja apu. és letakarja fóliával a töltött tojásokat. hogy tudom. miközben szépen elrendezi a tálon a bruschettákat. felakasztja egy nagy fémkampóra a spájzajtóra. Ezután leveszi a kötényét.– És? – Végigmentünk tizennyolc évnyi hazugságon – közlöm faarccal. mintha nem hallana bennünket. majd beteszi a hűtőbe. de túl van öltözve. hogy ma fontos. azaz én is halljam. és arckifejezése komollyá változik. hogy más.

Nem emlékeztek rá? – Nem annyira – mondja anyu és megvonja a vállát. Leülök a konyhaasztalhoz.– Azért jó érzés. nem? – kérdezi anyu. – Vagy csak halványan. – Így van. majd elképedek. – És pont aznap. mert apu megkérdezi: – Mi a baj. de anyuval se. nem jött szóba Conrad. amikor megcsináltam a terhességi tesztet. Egy pillanatra elönt a melegség és a komfortérzés. – Rendben – mondja anyu. Zavartan nézek rá. – Conradre gondoltam. – Kirby vér szerinti apja. – Láttuk egyszer… – Hol? Mikor? – kérdezem. Pont itt a konyhában. hogy amikor az előbb a Gillson Parkban beszélgettünk. amikor beugrik. apám jelentőségteljesen anyámra néz. és az izgalomtól hányingerem lesz. – Most végre ugyanazon az oldalon vagyunk. Szédülni kezdek. majd erőt veszek magamon és válaszolok. Bizonyára gondterheltté válik az arcom. – Kire? – kérdezi apu. amikor azt látom. Anyu a fejét csóválja. amikor legutóbb ott volt nálam New Yorkban. – Mi az? Miért nézel így? – kérdezem. – Nincs többé titkolózás – jelentem ki. . hogy a mai naptól kezdve nem állhat közénk semmiféle ki nem mondott igazság. pláne hazugság. drágám? Elhatározom. Csak egyszer találkoztunk. de aztán Conradre gondolok.

hogy szaporán ver a szívem. miután úgy viselkedett. ahogy. Tíz évvel ezelőtt volt. és a haja is valahogy másmilyen volt. azon a kis biopiacon Winnetkában… – Anyu apura pillant. hogy terhes vagyok. – Beszéltetek vele? – Csak épp hogy odaköszöntünk. hogy mikor történt mindez. – Paradicsomot árult. – Ő szólított meg benneteket? – Úgy emlékszem. Egyszer véletlenül megláttuk… valahol. hogy emlékszik az esetre vagy a paradicsomosstandra a biopiacon. Azt hiszem. – Nem tudom. és érzem. nem volt annyira érdekes. – Anyu! Ki vele! A hármas számú hazugság! – Apuhoz fordulok. – Tessék??? – Vádlón nézek anyura. összeráncolja a szemöldökét. – Conrad nem tudta. – Akkor megismertétek? – Nem azonnal – feleli anyu. . de nyilván voltak fenntartásaink. Mi meg visszaköszöntünk – mondja apu. Másmilyen… Talán rövidebb vagy… Tényleg nem emlékszem. – Ennyi.– Á. nekik szegezem a kérdést. – Kirby talán hatéves lehetett – válaszolja apu. Mielőtt még apám meg tudná erősíteni. Anyám arcára kiül a bűntudat. mintha ő köszönt volna ránk. – Már nem volt annyira vékony. Udvariasak voltunk. – Szerintem inkább nyolc – véli anyu. – Milyen? – kérdezem. – Nem tudta? – Apu szemlátomást teljesen össze van zavarodva.

És azért jön Chicagóba. És én döntöttem így. – Úgy hívják. hogy . te voltál az. hogy ennek az álszentségnek nem sok értelme van mindezek után. Conradnek ugyanannyira köze van hozzá. – Te voltál az. aki felelősségteljes döntést hozott… miközben az a fiú… – Conrad – vágok közbe. És azután. mint nekem. És anyunak igaza van: az én hibám. hogy megcsináltam a terhességi tesztet. szakítottam vele. hogy Conrad. – De nem lehetne. – Várjatok csak! Tényleg nem tudta? És sohasem tudta meg? – Apu legalább annyira meg van döbbenve. mint Peter és a barátaim. És nem utolsósorban azt gondolom.– Nem. Úgyhogy nincs miért vádolnod. hogy együtt megtaláljuk Conradet. hogy már méltatlankodik. Kirby megjelent a színen. – Ez azért már túlzás. – Sose. hogy spongyát rá? Eltökélten megrázom a fejem. Marian. – Oké – sóhajt anyu. – Igen? És akkor neked több közöm van hozzám. – A te döntésed volt. az ég szerelmére! – Anyu hirtelen annyira felbátorodik. – Nem. Anyu vág egy grimaszt. hogy most már végre azt mondjuk. Conrad nem tehet semmiről. Nem mondtam el neki. Szó sem lehet róla! Kirbynek pedig pláne el kell mondani az igazságot. mint apunak? – Jaj. De akkor is. aki kilenc hónapig hordtad a méhedben. és soha többé nem láttam. – Így van – tér magához anyu. Azonban mélyen legbelül jól tudom.

majd így szól: – Úgy rémlik. hogy köszönt? – kérdezem. hogy gúnyolódik. mintha koncentrálna. de igazából arra vagyok kíváncsi. milyen szép egészséges paradicsomok”. de nem. azt is mondta. – Ennyi – bólint apu. . hogy cselekedett volna. hogy az ő véleményét hangoztatom most. hogy Conradnek is köze van ehhez az egész történethez. hogy egy kicsit elkéstél a vallomással? – Kirby nem így gondolkodott. vajon érdeklődött-e utánam. – Eszembe jut beszélgetésem Peterrel. Marian? – Anyám széttárja a karját. amikor buszra ült és eljött New Yorkba. ha tudja. – És akkor most mit akarsz csinálni. és rájövök. vagy csak próbálja megemészteni az egész helyzetet? – Na és mondott még valamit Conrad. – Most akarod elmondani? – Igen – felelem. Apám összehúzza a szemét. Anyámnak kikerekedik a szeme. azon kívül. halvány fogalmunk sincs arról. Kirbyvel. – Holnap. Ha nem ismerném apámat. hogy megismerjen.el kell ismernünk. – Ennyi? – kérdezem. Apám a fejét rázza. – Nem gondolod. semmit – mondja anyu. – És hogy még tovább menjek – folytatom –. hogy „Nézzék csak. – Nem adtam neki lehetőséget. – Nem. apu egész egyszerűen emlékszik minden apró részletre. azt gondolnám. Talán emiatt is számít fenomenális ügyvédnek. Vajon ez a válaszomnak szól-e.

Vajon viselt jegygyűrűt.Én is bólintok. mielőtt még megérkezne Kirby. Ahogy megyek felfele a lépcsőn. elképzelem Conradet a paradicsomokkal telerakott pult mögött. Emlékek árasztanak el: a keze. az arca. majd felmegyek a szobámba átöltözni. amikor a szüleim találkoztak vele? És vajon én fogoke viselni valamikor jegygyűrűt? . az érintése.

Teljesen bele volt merülve a kézimunkába. a kendőkre pedig mályvaszínű fonallal hímezte a betűket. és anyád azt mondja még. és alig van forgalom. hogy ne aggódjanak. nem esik az eső. Ugyanilyen az arckifejezése. – Ja. . az idő szép. és a pite mellé csomagolt négy konyhai törlőt is. Apu emlékeztet. mégis annyira megsajnáltam. Így aztán tegnap este a konyhában találtam. amivel nem volt elégedett. és bár nem akartam. és ne vegyem elő a mobilomat. Tönkremegy. mint a szél. ha a kocsiban hagyod. amikor nagyon erősen imádkozik valamiért. Suhantam. amikre saját kezűleg hímezte a C betűt. Elsőre elrontotta mindkettőt: a pitének kissé megégett a széle. ne előzgessek.Huszonötödik fejezet Kirby Még vagy hatvan kilométert kell mennem az I-55-ösön. tehát még kábé egy óra maradt a négyórás utamból. amint újrasüti a pitét és újrahímezi a kendőket. minden rendben. – Anyu sütött egy pitét ajándékképpen a vendéglátóimnak. hogy maradjak a külső sávban. Kitöltöttem magamnak egy pohár kakaót. Csak egyszer álltam meg tankolni és pisilni. A szüleimet is felhívtam. ne felejtsd el rögtön odaadni a diós pitét.

mert hogyan is vitatkozhatnék vele ez ügyben? Aztán megkérdezem. – Menj csak aludni – mondja. – Nincs azzal baj. – Szerintem meg igenis jó anya voltál – mondom. ami bosszant is. és egy hatalmasat ásítok. hogy megtudjak mindent a … második családodról. amit hallani szeretne. – Minden szülőnek vannak. de nem tiltakozik. Ezúttal tengerkék fonalat választott. Felnézett rám az olvasószemüvegén keresztül. drágám. hogy nem tanítottalak meg ezekre a dolgokra.– Segítsek. – Kirby. de attól még azt válaszolom. Csak egy családom van. . Ez elkerülhetetlen. és nagy részben így is gondolom. társaságnak. – De jó! – És alig várom. anyu? – kérdeztem. Talán nem voltam elég jó anya. amikor leülök a asztalhoz vele szemben. hogy tesztelni akar. és odaálltam mellé. Majd te is megtudod. – Az jó. Száz százalék. Te is tudod. Idegenek. – De akkor is vannak hibáim – tiltakozik anyu. Bólintok. ne maradjak-e vele csak úgy. és keresztöltést. – Egy kicsit – felelem. – Szerintem is. és vágyakozó mosollyal az arcán megrázta a fejét. – Én is izgatott vagyok. – De nem tekintem őket annak. hogy nem tudsz hímezni. ha őket is a családodnak tekinted. Meglepetten néz rám. – Izgatott vagy? – kérdezi. ha az ember izgatott. – Nincs semmiféle második családom. És sütni sem.

– Igen. Holnap nagy nap lesz. hogy megyek aludni. hogy egy kedves ismerős. azzal a mártírtekintetével. Hogy ez a hétvége jól sikerüljön. hogy végül is a kék fonalat választottam? Mindenki szereti a kéket. Ez épp az imént jutott az eszembe. hogy imádkozom. És tuti. és közben igazi hálát érzek. Hogy mindezt csinálod. amint elindulok fel a szobámba. – Szerintem is. mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne késő este pitét sütni és hímezni. mintha az anyád… – Anyu. amint sután megállok mellette. és elhaladok anyu mellett. örüljön annak. Imádkozz – felelem már a lépcső tetejéről. oké? – szakítom félbe. kicsikém. Anyu elnyom egy ásítást. De inkább úgy érzem. nem? – Nyílván. – Akkor nem érzed úgy. ő nem. mintsem rokon. elfogadjon. Menj csak. Megiszom a kakaómat. persze. – Jó. – De igen. – Majd imádkozom. berakom a poharat a mosogatóba. – Na jó. .– Marian nem idegen. – Ugyan. hogy Caldwellék el fognak ájulni ezektől a kendőktől. Hogy mindenki szeressen. És ugye milyen jó. hagyd ezt abba. És most itt vagyok az I-55-ösön. – Tessék. – Anyu – mondom. hogy a rokonuk vagyok. sőt. mire mondom. nincs mit – feleli tágra nyílt szemekkel. hogy ne legyenek allergiásak a dióra. és azon kapom magam. A dióspitét meg pláne – vigyorgok. – Kösz.

hogy ne telefonáljak vezetés közben. mint a miénk Philippel? Tudom. Conradre és Marianre is gondoltam: vajon milyen lehetett a kapcsolatuk? Olyan. ami történt? Egy órányi jófajta Ray LaMontagne-zene után a MapQuest a Maple Hill Roadot jelöli végcélnak. és leparkolok egy Land Rover és egy Mercedes kabrió mögött. felveszem és a fülemhez szorítom. Mindkét kocsi csillog a napsütésben. amint meglátom a kijelzőn Philip nevét. hogy Philippel nem maradunk örökre együtt. aztán egy kevésbé szűkszavút Philipnek. mint bármelyik ház a mi környékünkön. és a legtöbb. mint az előttem álló hétvégére. Mielőtt kiszállnék a kocsiból. majd írok egy sms-t a szüleimnek. egyszer Philip benyúlt a pólóm alá.Mellettem. amiben reménykedhetek. az anyósülésen csörög a telefonom. Megérkeztem!. Legalább annyit gondoltam Philipre az út során. hogy kapcsolatban maradunk. ahol a házak minimum ötször akkorák. sőt. Azt viszont elképzelni se tudom. mert elmegy Alaszkába és aztán Coloradóba. hogy barátilag elveszítsem. hogy újra találkozni fog Conraddel? Ennyi év után. Az óta a péntek este óta mindennap beszéltünk legalább egy órát és kétszer csókolóztunk. és nem tiltakoztam. meg az összes minden után. Veszek . Behajtok egy nagyon szép utcába. és megszakítja beszélgetésemet Istennel. megnézem magam a visszapillantó tükörben. Marian szüleinek a háza a legelegánsabb az összes közül: makulátlanul lenyírt gyeppel és szemvidító virágágyásokkal. Bár a fülemben cseng apu intelme. Na és vajon mit érezhet Marian. Felmegyek a kocsifelhajtón.

Mrs. milyenek lehetnek Marian szülei. valami dallamot játszik. szaporán veszem a levegőt. Magas sarkú cipő kopogását hallom. és ott áll előttem Marian anyukája: még gyönyörűbb. hogy üdvözöljön. de hamar el is enged. ugyanakkor őrülten kíváncsi vagyok. Kirby! – kiáltja. és már látom is mögötte Mariant. hátranyúlok a táskámért. az alufóliába csomagolt dióspitéért meg az aranyszínű ajándéktasakért. narancssárga selyemruha van rajta. ahogy Conrad a ház előtt áll a kocsijával. Hogy lehetséges ez egyszerre? És ha nem lehetséges. és őrületesen finom ennivalók illata csapja meg az orrom. és kijelenti. milyen kedves tőle! – Kiveszi a tasakból a kendőket. ahol Marian felnőtt. Marian előrelép. – Szia. – Jó napot. majd átadom a pitét és az ajándéktasakot. és széttárja a karját.egy mély lélegzetet. gyönyörködve végigsimítja őket. amiben a hímzett kendők lapulnak. Bólintok. és megölel. – Hívj csak nyugodtan Pamelának – mondja. Megnyomom a csengőt. hogy „egy gyönyörűség”. és egy erőteljes csípőmozdulattal bevágom a kocsiajtót. majd az ajtó kitárul. Iszonyatosan izgulok. Caldwell – köszönöm. hogy üdvözöljön. mint Marian. Az ölelésünk egyszerre formális és megnyugtató. majd kicsomagolja a pitét. Elképzelem. akkor most melyik? . milyen a ház. amint a bejárati ajtó felé igyekszem. – Anyukám csinálta önnek ajándékba. Kiszállok. – Nahát. és várja Mariant.

– Kérsz valamit inni? Van frissen facsart narancslé. Visszateszi a zsebébe a kezét. odalép hozzám. Caldwell – mondom. – Végre-valahára. – Szervusz. Mr. hogy mindenki egy kicsit furi. Remekül fog menni hozzá anyám kék iniciálés kendője. ahol finomabbnál finomabb ételek várnak bennünket. A pohár magas. de van víz is. . Annyira jó… látni téged. Isten hozott! – Köszönöm – válaszolom. de Pamela meg se hallja. szilvalé. mint aki elégedett a látvánnyal. Bólint. márványosan kék erezetű. kinyitja a hűtőt. Máris kedvelem. hosszan néz rám. – Nagyon örülök. és kivesz egy nagy üveg Eviant. – Ülj csak le – mutat a pult felé. – Anyu. hadd jusson szegény levegőhöz – mondja Marian. és mosolyogva. és a kezemre teszi a kezét. amit mond. hogy ő is ki fog javítani. és jóleső melegség önti el a lelkem. hogy itt vagy. és várakozva néz rám. – Egy kis vizet kérek – mondom. hogy látlak – mondja Marian. Tölt egy pohárral. Végül bólint. Szilvalé? Azért megnyugtató. hogy rögtön betölti az egész teret. – Gyertek befele. Kirby – mondja. grapefruitlé.– De örülök. Olyan a kisugárzása. – Köszönöm. sima és buborékos. – Én is. drágáim! – mondja Pamela. és tudom. és egy széles előszobán keresztül egy nagy konyhába vezet. és ekkor belép Marian apja.

Nem ugyanaz. rokonok vagyunk. amitől úgy érzem. – De nektek. Jim végigsimít sűrű ősz haján. – Anyukám hímezte. – Dehogyis! Semmi bajom a fülemmel! – Hallod? – fordul Marianhoz. – Persze. bármennyire fellengzősen hangzik is. ki is javít: szólítsam nyugodtan Jimnek. és megállapítom. milyen jó érzés tudni. de az apjában van valami. minden egyes hajszálat szeret a fejemen. hanem finom szálú.És persze. milyen gyönyörűek ezek a kendők! – lelkesedik Pamela. miért. hogy sok hajunk van. hogy bármennyire furcsa. Tiszta szívből elnevetem magam. ez kölcsönös. – Nem vékony szálú a hajunk – tiltakozik –. amivel eltakarhatjátok. – Na legalább emiatt nem én vagyok a hibás! Marian az anyjára néz. a sűrű göndör hajára. amit a húgom örökölt. Figyelem a gesztusait. Anyámra gondolok. egyszerűen csodálatosak! – Pamela szerintem egy kissé túloz. de . – Tényleg gyönyörűek! Sőt. – Hát igen… Ezúttal tőled is elnézést kell kérnem. Puha és selymes. És úgy érzem. ilyen alkat. Aztán eszembe jut. lányoknak legalább van hajatok. vékony szálú hajunk – mondja Marian. és rájövök. és nem tudom. kitől örököltem én az enyémet. de úgy látom. – A nagy fülemet nézed? – kérdezi nevetve. – Az. a reakcióit. ami csak a halántékánál ritkul egy kicsit. – Igen? És mégis mi a különbség? – kérdezi Marian. hogy anyu mindig azt mondta. – Ó. Marian anyukája is nagyon szimpatikus. de váratlanul egy pillanatra hiányérzet tör rám. Szép. még ha finom szálú is.

nyitottak. galériák. aztán Pamelára. hogy sosem fogom igazán megismerni őt. – Na és mit szeretnél ma csinálni? – kérdezi Pamela. és megállapítom. . üljünk asztalhoz és együnk. – Édesem – szól közbe Jim. Hogy megismerjük egymást. hogy pont a mai nap a legalkalmasabb mindezekre. – Remek! Akkor asztalhoz! Elmosolyodom. mint apu.olyan. – Pedig sok mindent lehet itt csinálni. – Igen – mondja Marian. mint apuval. hogy ez minden családban így van. Marianre nézek. – Nézzünk körbe a városban? Voltál már Chicagóban? – Itt született – mormogja az orra alatt Marian. hogy ebben az egyben ez a család és a mienk egyforma: ha kétségeink vannak. és mégis: van Pamelában valami. és hogy mindig néhány lépés távolságra leszünk egymástól. nem? Mert egy lakomával készültem. De enni azért lehet. Néha – mondom. rendben. Ma szerintem beszélgetni kellene. Szeretsz shoppingolni. Vannak múzeumok. pont úgy. amitől olyan érzésem van. – Az evés engedélyezve van. csak gazdagabb és kifinomultabb kiadásban. Pamela megadóan felemeli a kezét. – Csak egy rövid ideig – felelem. – Na jó. és arra gondolok. Kirby? – Persze. Mindketten bőbeszédűek. – Nem hinném. hogy az alma nem esett messze a fájától. áruházak. Bár lehet. barátságosak.

– Az ott a New Trier gimnázium – mutatok a régi téglaépületre. a templomunkat (pedig mondtam neki. Hallottam. miután Kirbyvel ügyesen kicseleztük anyut. vagy olyasmi… Még kíváncsi lennék további részletekre. járunk. és elindulunk a városba.Huszonhatodik fejezet Marian Másnap reggel. mert Kirby meg akarta nézni azokat a helyeket. hogy majdnem éjfélig beszélgetett és nevetgélt valakivel. de persze nem mondom meg neki. Még listát is készített: a giminket. Pár perccel később befordulunk balra. de úgy látszik. hogy szinte alig jártunk). Janie házát. – Na és mi van Philippel? – kérdezem tőle. amint kikanyarodunk. Conrad gyerekkori házát. és a kamaszkorom színhelyéhez közeledünk. . ennyi volt a beszámoló a magánéletéről. bepattanunk apám Land Roverébe. Így aztán inkább nem faggatom. aki megpróbált reggelit készíteni nekünk. ahol gyerekkoromban jártam. – Jól van. – Aha – feleli mosolyogva. – Azt hiszem. – Ezek szerint jól alakulnak a dolgok.

Nem is baj. De jobb szerettem a focit.Kirby bólint. – Pedig amúgy kicsit se bántam meg. – Lekaszáltam pár nappal azután. Janievel nagyon lelkesen csináltuk. majd befordulok a parkolóba. Egy nagy piros-fehér NO PARKING táblára mutatok a buszoknak fenntartott területen. Ő volt a középhátvéd. amikor pomponlány voltál? – kérdezi Kirby egy csipetnyi szarkazmussal a hangjában. mint hogy a fiú osztálytársaiknak drukkolnak. Bár részben Todd miatt is volt a pomponlánykodás. hogy felhajtottam a járdára. Továbbhajtok az épület főbejárata felé. . Imádtuk a rakott miniszoknyánkat. – Á. nem! – felelem. és azokkal a hatalmas pomponokkal a kezünkben iszonyatosan menőknek éreztük magunkat. Kirby elfintorodik. pedig tényleg voltam pomponlány. Mondjuk havazott is. – Nyilván – gúnyolódik Kirby. – Nem szerettél pomponlány lenni? – Nem volt bajom vele. Kellő érdeklődés hiányában. – Látod azt a táblát? – Aha. – Ne már! Mondom. – Úgy tudom. Úgy. aki olimpikonhoz méltó kitartással fel-alá menetel a lelátó lépcsőin. Kirby rám néz. Nézem az épület mögötti sportpályát. Szerintem a lányoknak értelmesebb dolgokkal kellene foglalkozniuk. én pedig a szinte üres iskolaudvar felé veszem az irányt. hogy benne voltam a pomponlány csapatban. feloszlatták a csapatot. Teszek egy kört az iskola körül. és elárasztanak az emlékek. hogy megkaptam a jogsimat. – Mire gondolsz? Arra. a lelátókat. hogy megbántam. aztán mindketten egy fiút bámulunk.

és mivel alapvetően „jó kislány” voltam. és odatettem a műszerfal fölé. véletlenül. Kirobogott az igazgató. – Nem. így felhajtottam a járdára. de aztán meglátta. gyerekek!” Kirby nevet. – Csak második? – Aha – mondom. Második volt az államban hatvanhat kilóban. Todd persze rögtön kipattant a kocsiból. – Nem találtad el. – Aha. mintha magában azt gondolná: „Mielőtt felcsináltak. mennyire lázadó voltam. Előtte vettem kaját a McDonald’sban. némileg megenyhült. üvölteni kezdett. hogy a matekbuszra szállt fel. – Fogadjunk. amikor a matek. De további két óra vezetési gyakorlatra ítélt az iskolai oktatóval. mint aki abban reménykedik. hogy én vagyok. Az azért fájt.” . de közben nem engedtem el a kormányt. akinek iszonyatosan büdös volt a szája. A birkózókkal volt. csak úgy szikrázott a szeme. hogy a gázpedált nyomtam meg. és meg lehajoltam érte. – És volt más is.– Szándékosan? – kérdezi. Amikor kanyarodtam. és jelentőségteljesen rám néz. hogy kiderül. a zacskó leesett. hogy fékezzek. Mindez akkor történt.és a birkózócsapatok pont felszállni készültek a buszaikra. mire annyira megijedtem. olyan mérges volt. majd Todd hangját utánozva: – „De nagyon szemét volt a bíró. amit elkövettél? – kérdezi Kirby. és eliramodott a busza felé. aki ott ült mellettem. majd megkérdezi: – És lett bajod belőle? Mármint amiért elkaszáltad az oszlopot a táblával. Todd pedig.

de még így is öt perc alatt odaérünk Conradék régi házához. ami most szürkéskék. – Az volt a szobája – mutatok a jobb oldali szélső ablakra. Kirby bólint és nyel egy hatalmasat. filmeket néztünk és szeretkeztünk. hogy izzadni kezd a tenyerem. és azt hazudtam neki. amint a rancsházra mutatok. – Persze. Egyértelmű. Azért hívták Presidentsnek. . akkor a nappaliban voltunk. és erősen markolom a kormányt. A hosszabb úton megyek. – Lelassítok. amit nagyon-nagyon bánok. téglapirosra mázolt ablakkeretekkel és ajtóval. – Az egyetlen dolog. – Ez az. és az odabenn töltött estékre gondolok: Conrad a gitárt pengette. – Abban az időben fehér volt. amikor megcsináltam a tesztet. rengeteget beszélgettünk és nevettünk. – És most. Akkor. De inkább jók. amikre már nem is emlékszem – felelem. és ránézek. hogy látod… előjönnek az emlékek? – kérdezi Kirby.– Nem. és visszamegyek a Winnetka Avenue-ra. Jók és rosszak. Csak kis dolgok. mert az utcák Amerika elnökeiről voltak elnevezve. amint a Presidents nevű kerület felé veszem az irányt. – Merre tovább? – Conrad régi házához. – Amúgy amikor szakítottunk. szívem pedig gyors vágtába kezd. hogy terhes lettél…? – Hogy bánhatnám? – kérdezem. Nézem a házat. hogy nem vagyok terhes. Érzem. zöld zsalugáteres. – Az egyetlen? Tényleg? És… izé… azt.

Örülök. hogy minden úgy történt. – De bárcsak ne hazudtam volna neki! – mondom. – Kirby – mondom. de még várj vele. akkor ne legyél annyira felkészületlen az egészre. hogy még szűz. Örülök. Ha nem is addig. Örülök. megszakad a szívem. és úgy érzem. mert ha véletlenül terhes lennél. hogy van családod. – Nem akarok azzal példálózni.– Oké. a te szempontodból legalábbis. Nem kívánom az érzést egy lánynak se… Neked se. Örülök. De leginkább annak örülök. jól döntöttél. – De ma helyre fogod hozni – jelenti ki Kirby. de csak épphogy. Persze nehéz ezt most bevallani. és akiket te is szeretsz. – Bárcsak megtarthattalak volna! Ugyanakkor azt is remélem. hogy jól döntöttem. De. – Nyilván nem. – Borzasztóan rosszul tettem. ahogy történt. Pontosan. amíg férjhez mész. de bárcsak megtarthattál volna… talán. ráadásul pont neki. Csak azért. Kirbyre nézek. Szerintem inkább véletlenszerűen történnek a dolgok az életben. és igyekszem nagyon megválogatni a szavaimat. én pedig folytatom. mint én voltam – mondom. Na de akkor? Nyilván nem ugráltál örömödben? Hát nem. Kirby elmosolyodik. ahol szeretnek. – Még ma. – Felkészületlen a gyerekvállalásra? – Igen. hogy terhes lettem veled. Most talán nem bánod. hogy most itt vagy. amíg tart a lendület. Szeretem a szüleimet és a húgomat. Szerintem várj még a szexszel. hogy minden okkal történik… mert valójában nem hiszek ebben. és reménykedem. és elcsuklik a hangom. hogy megszülettél. Oké? . – Igen.

– Gyomrom összeszorul. aki azt mondja magáról. majd jönnek a légkalapácsok. vagy valami öndicsőítő kijelentéssel. Janie anyja sosem volt a szívem csücske. Tehát anyu nem avatta be. mire a titkunkat övező kőfal teljesen leomlik? Mint a berlini fal: néhány rés itt meg ott. jól – válaszolom.– Megpróbálom. hogy készen állok. Pár kilométer után áthajtunk a vonatsíneken. hogy menjünk Janie-ék házához. Vajon mennyi időre lesz szükség. Ahhoz az embertípushoz tartozik. és ripityára zúzzák az egészet. és hamarosan Janie-ék háza előtt találjuk magunkat. mit fogok érezni akkor. Hogy vagy? – Köszönöm. miért is jöttem most Chicagóba. hogy anyám bárkivel is nyíltan kezdjen beszélgetni Kirbyről. Az utolsó pont Kirby listáján. Integet az autó felé. hogy elmondjam Kirbynek. ha úgy érzem. Még arra sincs időm. Veszek egy mély lélegzetet és elindulok. Vajon miért? . megállok. aki szeret segíteni másokon. hogy csak futólag néz Kirbyre. bár jó hat-hét éve nem találkoztam vele. Keki bermuda van rajta meg egy szalmakalap. hogy te vagy! Édesanyád mondta. hogy „én ahhoz az embertípushoz tartozom…” majd a kipontozott részt kitölti vagy valami irtózatosan banális dologgal.” Irritált már gyerekkoromban is. – Marian! Gondoltam. Mint például: „Én az az ember vagyok. Ha Conrad régi házának a látványa ennyire megviselt. Amikor megérkezünk. később még inkább. és észreveszem. hogy hazajössz a hétvégén. amint kertészkedik. Valahogy nem tudom elképzelni. és nyomban odarohan az ablakhoz. észreveszem Janie anyját az előkertben. amikor a mostani előtt állok majd? Kirby azt mondja.

hogy ők is nézzék. mert emeli a nézettséget. És a férje is. hogy ilyen rajongótáborom van? . bólogat. és mennyire imádja a sorozatomat. na és természetesen Keith (a férje) triatlonos teljesítményeinek és karrierjének legapróbb részleteit („Nem is értem. Janie minden levele egyforma. Jobb híján ráhangolódom Mrs. bár nem annyira az ő műfaja. hogy van ideje ennyi mindenre!”). pedig jól tudom. „Sakkozik”) meg sportteljesítményeit („Brandon első gólja!”). melyben felsorolja az összes lényeges dolgot. valamint a némileg rövidebb eszmefuttatást arról. hogy végül is hazudtunk? De vajon el lehet-e különíteni a két dolgot ennyi év után? – Hogy van Janie? – kérdezem. és végighallgatom Janie életének részleteit. Még mielőtt válaszra nyitnám a számat. és megmondták minden barátjuknak és ismerősüknek. és azt mondja. mindben kimerítően ecseteli három fiának iskolán kívüli tevékenységeit („Cserkészkedik”.Hogy elpalástolja az igazságot? Vagy azt. mennyire büszke rám. hogy most végig kell hallgatnom egy húszperces monológot Janie életéről Cincinnatiban. évről évre. melyen az egész család a Michigan-tó partján pózol tiszta nyári fehérben. amit már Janie is leírt a levelében. A borítékban egy képeslap is volt meg egy fotó. hogy Cincinnatiban sokkal fontosabb a család és sokkal lassúbb az élet. Nahát! Ki gondolta volna. Wattenberg monológjára. továbbá saját jótékonysági ténykedéseit („Ötszáz húsvéti kosárka a hátrányos helyzetű gyerekeknek – rekordot döntöttem!”). – Na és mi újság a nagyvárosban? – kérdezi végül.

Kitartás! Majd lesz. Van ez így. Láttam képet rólatok.Megköszönöm. hogy rögtön ikreid lesznek. és mondtam. Úgy néz ki. de azért még megkérdezi: – Na és mikor beszéltetek utoljára Janie-vel? – Hát. Mrs. Biztos voltam benne. Meg aztán ki tudja? Lehet. Jaj. mire vesz egy mély lélegzetet. hogy az ikerterhesség esélye nő a kor előrehaladtával? Az idősebb nőknek gyakrabban van dupla peteérésük. . dehogy. Wattenberg! Szó sincs ilyesmiről. Van még időd. sajnos nem ma volt. hogy nem fog eljönni. Csak… más-más életet élünk. – Hát. akik ismerték. mint Richard Gere fiatal korában. Nem akartam olyanokkal együtt lenni. – De nincs harag. tényleg nagyon különböző az életetek – bólogat. ugye? Ugye nem vesztetek össze? – Nem. Kimerültnek látszik. imádom Richard Gere-t! Milyen jóképű a Micsoda nő-ben! Na szóval? – mutat a gyűrűsujjára. ami még mindig a kormányon van. – Talán a tízéves érettségi találkozónk előtt. hogy nem tudok jönni. – Esküvő mikor lesz? Vagy eljegyzés? Édesanyád odavan azért a fiúért. Egyáltalán nem akartam gondolni rá. de még csak hallani se akartam róla. Azt tudtad. és a jobb kezemet nézi. de az igazi ok Conrad volt. Még akár hármas ikreid is lehetnek! És akkor egyetlen ugrással utoléred Janie-t. igaz is. és vidáman csicsergem: – Egyelőre semmi gyűrű! – Nem baj. Aztán jönnek sorban a gyerekek is. mert fuldoklom a munkában. Felemelem a kezem. amikor felhívtam Janie-t.

ráadásul ösztöndíjjal. földindulás. hogy Janie vagy bárki más megtudja az igazságot. Még ha most nem is lenne túl sok közös témánk. mégis sajnálom. ott lenne a múltunk. hogy az. Az a lány. A múltból jövünk. Világvége. hogy a legtöbbre viszi. miért akart állandóan versenyeztetni bennünket Janie-vel. sok-sok évvel később. hogy nem őriztem meg a barátságunkat. a múlt tett minket azzá. nem olyan. folyton azzal nyúzta az anyámat. Talán emiatt se akartam. akiről azt gondoltuk. Ugyanakkor miből gondolom. hogy csak egy napig lettem volna téma. aki egy ilyen nagyszerű családból való. hogy a gyerekszülés nem verseny kérdése. vagy csak néhány mondat a vacsoránál. Jóllehet túl sok idő telt el ahhoz. Tizennyolc évesen. mint az érettségi vizsga. kit érdekel. hogy hiányozzon. Sosem értettem. beleértve barátságomat Janie-vel. . és hogy tudom. hogy mit szóltak volna? Csak most döbbentem rá. mennyire nem számít. ami velem történt. hanem attól a senkiházi Conrad Knighttól. aki minden bizonnyal elindított volna egy drámát. de az is lehet. ami bizonyos értelemben ugyanolyan fontos. Mert nyilván elmondta volna az anyjának. Mennyi mindent áldoztam fel egy hiba miatt. olyan nagyon foglalkoztatta volna az embereket? Lehet. Ráadásul nem bárkitől. az a lány terhes. hogy beszéltek volna rólam pár hétig. akik vagyunk. És egyébként is. mint a jelen vagy a jövő.Szívesen megmondanám neki. hogy „na kinek lesz előbb unokája”. amikor nekünk kettőnknek ez eszünkbe se jutott. aki a Michigani Egyetemre megy. akinek ilyen magas beosztású ügyvéd apja van.

Legszívesebben gyorsan lelépnék. Ez a valóság. – De hát ez nem lehet… Hány éves is vagy? – kérdezi Kirbyt. szörnyen nehéz döntést kellett . majd kissé idegesen elneveti magát. Wattenberg megdermed. amikor leérettségiztünk. mégpedig szó szerint. Teljesen képben van. – Tessék? A lányod? – kérdezi elhűlve. anyu. ő pedig Kirby Rose. Ő Kirby. Wattenbergre. hogy alig észrevehető megvetéssel néz Mrs. hogy a legapróbb érdeklődést is mutatná Kirby iránt. – A mostohalányod? – Nem – rázom a fejem. Kirby? Kirby önelégülten vigyorog és bólint. mit kell tennem. Igaz. Mrs. Átverésről szó sincs. de tudom. mit kell válaszolnia. mindnyájunk érdekében.Kirbyre nézek. még nem mutattam be a… Mrs. és észreveszem. Wattenberg anélkül. Miután megszületett. – Igaz. – Mi ez az egész? Kész átverés show? – Nem. – Elnézést… azt hiszem. – Igen. tudja. a lányom. – De… – próbálkozik Mrs. Wattenberg. – Szia! – mondja Mrs. hátha van valahol egy rejtett kamera. Wattenberg. Wattenberg. Mrs. Mindjárt érdeklődni fogsz! – Kirby a lányom – mondom. – Körbekémleli a kocsit. Azon a nyáron lettem terhes. Valójában emiatt halasztottam el egy évvel az egyetemet. – Vér szerinti. Megköszörülöm a torkom. – Tizennyolc – feleli Kirby. Hát jó. – De… Ezt hogy érted? – Sehogy. – Neked nincs is lányod! Várj csak.

Mrs. amit mondtál! – Úgy néz rám. hogy nem érdekel. Mert büszke vagyok. – Hát. mosolygok magamban. hogy majd megőrül a kíváncsiságtól. – Mintha nem tenné meg amúgy is. először Conradnek kell elmondanom. ez vagyok. örökbe adtam. morzsánként összerakni. Nem máshol. Nem csak meg van hökkenve. De szerencsére Kirby megtalált. . de össze is van zavarodva. hogy volt bátorságom elmondani. és azt is mondja meg neki. és furcsamód szabadnak érzem magam. hogy őszinte voltam. Általában küzdeni kell. Ha tetszik. ki a lányom apja. Titokban tartottuk… Nem kellett volna. Már majdnem a nyelvemen van. megdöbbentő. Akkor azt gondoltam. és arra gondolok. mint az ő hitvesi ágyában. Egyértelmű. Különben meg: nyugodtan elmesélheti bárkinek. de nem. mit gondol. Amint továbbhajtunk. Attól. Senki se tudott róla. csóválom a fejem. Tessék. Valószínűleg az én hibám. – Végre elmondom az igazságot. És most ismerkedünk. hogy nagyon sajnálom. Nyugodtan elmondhatja Janie-nek. hogy elmondom. hol kezdődött az egész. hiszen tudom. ha nem. hogy hazudtam neki. Egy újabb felszabadító pillanattal később úgy döntök. hogy vállaltam önmagam. mi lenne. nagyon büszke. – Hát. mi lenne számomra a helyes viselkedés: szégyelljem magam vagy legyek büszke. ez a legjobb döntés. Wattenberg. ha tudná. – Ne vegye magára.hoznom. Nincs hozzászokva ahhoz. mint aki nem tudja eldönteni. hogy ilyen könnyen jusson hozzá egy pletykához. Wattenberg. hogy elvettem az örömét. de nem tudtam – mondja Mrs.

– Hát igen. – Nem is tudom… Jól érzem magam. – Jól felforgattad a világát. mintha ezzel azt akarnám a tudomására hozni. hogy a lányom vagy. Pedig csak annyit mondtam. Ez a lány mindent észrevesz. mondhatom. – Mi lenne. és egy erőltetett szépségkirálynős mosolyt villant felém. ha most rögtön odamennénk? Elmennénk hozzá. Az igazságot. . akire egész életében vágyott. és túl lennénk rajta? – De még dél sincs! – És? Csak délután lehet rossz hírekkel előrukkolni? – De ez jó hír! – Na persze – vágja rá Kirby. – Nyilván én vagyok az a lány. – Talán. én azonban komolyan nézek rá. – Akkor ez volt a főpróba. hogy én viszont pontosan ezt érzem.– Min mosolyogsz? – kérdezi Kirby. Kirby viccel.

leülünk egymás mellé a tükör elé. megkérdezi. – Marian – mondom végül. és sminkelünk. hogy kérek-e valamit. – Igen? – Szerintem menjünk.Huszonhetedik fejezet Kirby Egy órával később mindketten lezuhanyozva és majdnem egyformán felöltözve (farmer és hasonló ujjatlan kék top. kivesz a hűtőből egy üveg vizet. aztán bemegyünk a szobájába. az enyém az ő márkás topjának olcsó verziója) az előszobában találkozunk. hogy remeg a keze. hogy nem is figyel arra. A második próbálkozás nem sokkal jobb. letörli. de Marian beletörődik. de látom. és kezdi elölről. sóhajt egy nagyot. Ránézek Marianre és észreveszem. és ecsettel feltesz egy kis pirosítót. hogy mit válaszolok. . hogy minden megvan-e. beleiszik. legalább négyszer belenéz a táskájába. miközben kihúzza fekete tussal a szemhéját. mint az első. Amikor elkészülünk. elégedetlen az eredménnyel. lemegyünk. Egymásra nézünk és nevetni kezdünk. Marian hagy egy cédulát a szüleinek a konyhapulton. Összeráncolja a homlokát.

hogy idegesíti Mariant.Bólint. Marian maga elé néz egy darabig. miért. – Ó. – Hát itt vagyunk – mondja. hogy van egy komolyabb barátnője. A Lincoln Park-i cím beírva a GPS-be. Sápadtabb. De az is lehet. – Feszülten nevetgél. nem jövünk rá. sőt. – Szerinted nős? – kérdezem hirtelen. Végre a kocsiban ülünk. hogy meg akarod tenni? – kérdezem. hol kell levenni a hangot. aki végül ugyanolyan vaskos brit kiejtéssel válaszolgat neki. Bár lehet. hogy nem. hogy nézett ki akkor. Leparkolunk a szürke homokkő épület előtt. – Biztos vagy benne. majd így válaszol: – Valamiért azt gondolom. – Mármint… akár el is mehetünk. hogy elvált. milyen most az élete. – Valójában fogalmam sincs. Mintha valami nagy küldetésre készülne. és a város felé igyekszünk. Elzárja a motort. de hiába babráljuk percekig a kütyüt. Vagy bemegyek egyedül. fogd már be. hogy nézhet ki most. Egy küldetésre. Valahogy nem tudom elképzelni. majd szórakozottan elindul a bejárati ajtó felé. légy szíves! – kiabál rá. azt is. Bár nem tudom. majd megragadja a . Látom. mosolyog. hogy Mariant egy pillanatra megkísérti a felvetésem. ami tizennyolc évvel ezelőtt volt esedékes. hogy megérkeztünk. Pontosan emlékszem rá. és egy brit kiejtéssel beszélő nő utasít bennünket – hol forduljunk balra és hol jobbra. de aztán megrázza a fejét. mint szokott lenni. De hamarosan megtudjuk. de nem tudom elképzelni. Húsz perccel később brit barátnőnk tájékoztat bennünket arról. Látom. milyen az élete… Hogy mit csinál.

aztán visszajövünk. amilyet a . mintha valami biztos kapaszkodóra lenne szüksége. mintha temetésre mennénk. Marian remegő kézzel megnyomja a „2C Knight” feliratú gombot. – Vagy csak elment… intézni a dolgait. A szüleim. Hirtelen felismerem. – Vonakodva fordulok vissza és megyek le Marian után a lépcsőn. Lazán és. és pont szembetalálja magát egy férfival. fakó farmer van rajta. – Megpróbálhatjuk egy-másfél óra múlva. Sokkal jobban néz ki. Kis híján összeütköznek. Mindketten tesznek hátra egy lépést. hogy is mondjam. átmegyünk a járdán. Semmi. a szeme pedig. ami eszembe ötlik. Mit szólsz? – Oké. majd felgyalogolunk a lépcsőn. hát a szeme. ami lehetett volna. A következő. teljességgel zavarba ejtő. az valami elképesztő! Kopott. barna bőrbakancs. Életünkben először. haja sötét és hullámos. olyan művésziesen szakadtan van felöltözve. Legalábbis Marian miatt. és részben megkönnyebbülök. – Nem. Itt van előttem az. Kiszállunk a kocsiból. – Marian úgy néz ki. Vesz egy mély lélegzetet és megpróbálja még egyszer. Olyanok vagyunk. fordul száznyolcvan fokot. mint bármelyik apuka. Eltelik pár másodperc. jobbra fordul. – Lehet. Menjünk el ebédelni. még mielőtt ők felismernék egymást. Nézem őket és lúdbőrös leszek. Itt vagyunk mind a hárman. A lépcső alján Marian egy pillanatra elbizonytalanodik. majd hirtelen meggondolja magát. akit valaha is ismertem. mint aki menten elájul. pedig így van: az apám iszonyúan jóképű. Készen állok. Semmi.kormányt. hogy elutazott – mondom.

és aztán rájövök. mint egy állítás. – Mit keresel itt? – A hangja. Biztos tömjén. a nyaka körül lazán egy hosszú. Marian szóra nyitja a száját. gondolom. hogy ennyire leblokkol. mozdulatlanul. de elképzelni se tudtam. nyugodtan és kimérten. – És miről? – kérdezi: hűvösen. – Úgy hangzik. – Én… mi… beszélni szeretnénk veled… – nyögi ki végül. Marian ismét rám pillant. kifejezéstelen arccal. hogy bemutatom egymásnak a saját szüleimet. hóna alatt egy bagett. Egyik kezében egy élelmiszerekkel teli szatyor. hogy tényleg árad belőle ez az illat. bár ha tényleg idegenek volnának. ha nem is udvariatlan. Azt tudtam. akkor ilyen hosszú szemkontaktus után már rég váltottak volna egymással néhány kedves szót. Végül Conrad szólal meg.munkások hordanak. Átveszi a szatyrot a másik kezébe. ahol a két fél épp kihívni készül a másikat. Vajon most rögtön ki is tálal? Itt. vagy mindkettő. mint két idegen. Ránézek a szabaddá vált kezére: nincs rajta jegygyűrű.vagy marihuánaillata van. fehér vászoning. . Mintha egy őrülten furcsa patthelyzetet látnék. Úgy néznek egymásra. mintás pamutsál. Tényleg. jelezve. Mindketten bámulnak egymásra. – Beszélni? – mondja Conrad. hogy ideges. de távoli és jéghideg. ami nincs betűrve a farmerba. és oldalra billenti a fejét. – Igen. majd kétségbeesett pillantást lövell felém. Már-már azon tűnődöm. Az egész ember hihetetlenül menő. – Marian. hogy rossz az ötlet. az utca közepén? Megrázom a fejem. Szuper.

Most először látom szétesettnek az amúgy mindig tökéletesen összeszedett Mariant. sőt. nincs sok ideje. Melle a kék felsőben úgy emelkedik fel-alá. Nyomát se látom rajta a felismerésnek. Conrad kettesével veszi a lépcsőket. . Mindjárt itt vagyok. nem? – Gyűlöl – mondja Marian. megérintem a karját. – Oké. jobban kedvelem. amikor becsöngettem hozzá. majd rám néz. Marianre nézek. – Az régen volt. számomra ugyanolyan lenyűgöző. inkább bosszúsnak látom. – Kezdésnek egész jó. hogy lélegezni se merek. Ahogy ott állnak. – Vagy csak üljünk le valahol. Conrad megvonja a vállát. – Nem sok idő az egész – mondja Marian. Rájövök. Conrad bólint. hogy miért. – És egy teára? – kérdezi Marian. mint egy filmjelenet. ahogy nézem őket. Még akkor se látszott rajta semmi. Akkor először.nem így terveztük. Kifújom a levegőt. Magam se tudom. és azt mondja. Felviszem a cuccokat. – Beülünk valahová… beszélgetni? Például egy kávéra? – Nem iszom kávét. Mielőtt az érzés elmúlna. Az órájára néz. de ettől közelebb érzem őt magamhoz. miközben leülünk a legalsó lépcsőre. – Régen ittál. de Marian már vissza is fordult Conradhez. Bárhol. mintha nem kapna levegőt.

– Értem. hogy inkább hideg közönyt láttam Conrad arcán. mintha az iménti rövidke beszélgetéstől kimelegedett volna. és totál hülyének érzem magam. „George Clooney vagyok”. – Tényleg? – Marian furcsán néz rám. – Kirby – felelem. Látszik rajta. de nem nyújt kezet. Csak nézek rá. Bólintok. hogy vagyok? És elfogadhatja-e a létezésem. ugyanakkor eltűnődöm. Amit a magam paranoid módján így fordítok le magamnak: Kösz. Egy perccel később nyílik a bejárati ajtó. – Conrad vagyok – mutatkozik be. Ezt jó jelnek veszem. aztán nyomok egy gyors sms-t Philipnek. amiért elfelejtettem beszélni. vajon mit is szeretnék. Észreveszem. a bakancsot pedig papucsra cserélte. A pillanat teljességgel szürreális. és mi szél hozott ide ezzel a másikkal együtt? . és megjelenik Conrad. mint gyűlöletet. Kirby – mondja alig észrevehető bosszúsággal a hangjában. miközben gyűlöli Mariant? Elkapja a pillantásom. mintha közömbös lenne – vigasztalom. hogy akár azt is mondhatta volna. hogy elárultad a neved. Mariannal felpattanunk.– Az jobb. pedig az igazság az. és arra gondolok. hogy Conrad levette a sálját. – És te? – kérdezi Conrad. és most ott állunk mindhárman egymással szemben. amit mondtam. mit érezzen? Akarok-e mást. mint hogy elfogadja. de ki a fene vagy. hogy hinni szeretne abban. hogy az imént láttam az apámat. teljesen le vagyok nyűgözve.

Conrad beáll a pénztárhoz a sorba. a lámpák meleg fényétől és a frissen sült sütemények illatától. – Nézzetek szabad asztalt. hogy az egész valahogy bizarr és némileg kínos is. . Conrad Marianre sandít. – Én is – mondom. hogy a szituációban nincs semmi „nagyszerű”. – Tedd el. Mariann kinyitja a táskáját.Marian megköszörüli a torkát. Legnagyobb jóindulattal is csak azt lehet mondani. A Sheffield sarkán. majd balra fordul. Mit kértek? – Én… Zöld teát – mondja Marian és rám néz. Határozott megkönnyebbülést érzek a benti zsivajtól. a nézéssel mintha azt mondaná. – Hová menjünk? Conrad megvonja a vállát. A legkisebb jóindulattal pedig azt. Leülünk. – Muszáj lesz megmondanod neki. Marian és én libasorban utána. Azonban Conrad lejön a lépcsőn. mondd meg neki. – Nagyszerű. majd hátrafordul felénk. kiveszi a tárcáját. kotorászik benne. Amint visszajön. ki vagyok. Belépünk az Argóba. aztán kivesz pár bankjegyet. – De hát már nyilván tudja – mondja Marian. – Köszönöm. Marian szófogadóan elteszi a tárcáját. és követem Mariant az egyetlen szabad asztalhoz a teázó közepén. – Oké – bólint Marian. pedig nem is szeretem a teát. – Pár utcasarokra van az Argo teázó. hogy ellenséges. és gyors léptekkel elindul az utcán. Azonban Conrad elítélő pillantással néz rá. – Köszönöm – visszhangzom.

– Mondd meg neki. kissé ingerülten ettől a patetikus bénaságtól. . hogy a lánya vagyok – hajolok közel Marianhez.A plafonra szegezem a tekintetem. – Vagy én mondom meg.

hogy ilyen idióta kérdéssel próbálom elindítani a beszélgetést. Gratulálok. hogy pályafutásomról. de biztos nagyon jó. – Értem. ellenőrzi. valamit hogy rólam szóba vagy a hozza. hogy Kirby megvető pillantást lövell felém. Vagyis… szóval jól. sokra vitted – mondja. a teljes idegösszeomlás szélén állok. – Miért bólogatok ennyire lelkesen. – Na és hogy vagy? – vágok bele. Gondoltam. mennyire ázott ki a filter. – A kezemet nézem. ha semmit se mondott magáról? . de talán tud meglepődöm. A szemem sarkából látom. és máris utálom.Huszonnyolcadik fejezet Marian Mire Conrad odaér az asztalunkhoz a teával. de továbbra se néz rám. – És te? – Jól. – Remek. hogy remeg a kezem. és bármennyire igyekszem. – Köszönöm. hátamon folyik a veríték. Igen. és észreveszem (mint ahogy bizonyára ők is). – És te mit csinálsz? – Ezt-azt. – Látom. aztán visszarakja a fedőt. Szédülök. A papírpoharamért nyúlok. émelygek. – Bár nem láttam a sorozatodat. képtelen vagyok egyenletesen lélegezni. – Conrad leveszi a poharáról a műanyag fedőt. – Jól – feleli Conrad.

hogy itt van velünk. Az. Azt hiszem legalábbis. újra tizennyolc évesek vagyunk. Mindenesetre nem itt. – Érzem. Bólintok. és látom. És mindazon túl. ami a múltban történt. A szeme. és elmosolyodom. – Figyelj ide. továbbra is kerülve a szemkontaktust. – Akkor miért nem azt kérdezed? – Oké. hogy képtelen vagyok válaszolni. összefonom az ujjaimat. de aztán eszembe jut. így szól: – Örülök. Kirbyre nézek. – Miért? Mire számítottál? – Ezt most miért mondod? – kérdezem. – Hol dolgozol? – Egy bárban. Azt érzem.– Arra gondolsz. egy tea mellett. hogy miért. hogy Kirby itt van. Mi ez az egész? – kérdezi és egyenesen a szemembe néz. és azt várja. Vagy csak félig. ami megégeti a szájpadlásomat. – Igen. holott nagyon is jól tudom. amit talán nem is lehet rendbe hozni. De valójában… miért jöttél? Nézek rá. hozzam rendbe azt. A kora. ennél az asztalnál. néz rám. hogy remegni kezd a lábam. Az a tény. kilóg minden idegszálam. hogy nem mi vagyunk tizennyolc évesek. ez a legkeményebb rész. hogy mit dolgozok? – kérdezi. és nem értem. Vagy talán soha. Egy szürreális pillanat erejéig úgy érzem. torkom száraz és összeszorult. Marian. hogy dühös. hanem Kirby. Miután Conrad látja. hogy látlak. Belekortyolok a teámba. . Izzadni kezd a tenyerem. Erre várt tizennyolc évig? Megnyalom a számat. hogyhogy nem rakta még össze.

hogy nem mondtam meg… De terhes voltam… És aztán megszültem őt … De aztán örökbe adtam… Azt hittem. – Semmi baj – mondom elcsukló hangon. De azt mondtam neked. – Nem tudod? – Halálosan meg voltam rémülve. vagyis valójában szaggatott magyarázatok és bocsánatkérések hagyják el a számat. A teszt pozitív volt. amikor találkoztunk… Hazudtam… Meg voltam rémülve… Hibát követtem el… Ne haragudj. – Később derült ki? – Conrad pislog. egyikük elképedve. És aztán. úgy lesz a jó… De akkor is meg kellett volna mondanom neked… Nagyon sajnálom… Amikor hirtelen elhallgatok. hogy negatív… Hazudtam… – Miért hazudtál? – vág rögtön vissza Conrad. – Aznap nálatok… Az utolsó nap. Mi az. – Nem. hogy terhes voltam – ismétlem. – De azt mondtam neked. Aznap derült ki. Conrad így szól: – Várj. hogy terhes voltál? – Az. másikuk rémülten attól. A fürdőszobátokban. nálatok… de az… voltam. két súlyos lélegzetvétel után. Teljesen össze van zavarodva. milyen roncs lett hirtelen a tökéletesen összeszedett anyjából.Conrad a fejét csóválja. – Nem mondtam. Kirby is némán néznek rám. – Nem tudom. . miközben Conrad is. hogy itt forrón adják a teát. beszélni kezdek. hogy nem vagyok az… aznap.

hogy Conrad még mindig nem rakta össze a képet. ahogy egyszerre nekicsapódik az egész. – Tudom – hajtom le a fejem. De aztán úgy döntöttem. aztán kinyitom. – Megrázom a fejem. hogy képtelen elfogadni a választ. hogy te terhes vagy! Oké? – Arcizmai megfeszültek. Aztán. behunyom egy pillanatra a szemem. – Én vagyok. Már mondtad. látom. mennyire sajnálom. – És kik fogadták örökbe? Hol van? Elakad a lélegzetem. – Eléggé – válaszolja Kirby. – Az én lányom? – Conrad Kirby szemébe néz. – Igen – feleli Kirby tökéletes királynői nyugalommal. – Igen. – A francba… Te vagy a…? – suttogja. Conrad nem veszi le a szemét Kirbyről. immár mindkettőjüknek.Conrad bólint. . így lesz a legjobb… mivel annyira fiatalok voltunk… – Voltunk? Mi nem tudtuk. hogy bocsánat. én pedig újra elmondom. Ami pont olyan. szavai élesen csengnek. amikor tekintete Kirbyre siklik. de egyértelmű. Rájövök. – Ja. – És megtartottad a gyereket? – Igen. ahogy megtörténik. Azt gondoltam. – Bocsánat. a fejét rázza. mint az övé. mint aki sokkot kapott. Bocsánat. hogy örökbe adom.

és arra gondolok. Bólintok. – Akkor jó. – Megadod a számodat? Esetleg valamikor beszélgethetnénk. – Most akkor valami velőset kellene mondanom… de… – Védekezőn feltartja a kezét. – Nem baj – suttogom. – Kirby – felelem. Mert nem jut eszembe semmi. – És amúgy is dolgozni kell mennem. majd hosszan magyarázkodott és bocsánatot kért. – Nem kell semmi velőset mondani – mondom. hogy még hozzá kellene tennem valami aprócska önéletrajzi adatot. hogy a kedvében járjak. miután Marian a lehető legszánalmasabban adta elő a Képzeld. amire Conrad nyilván nem tudott mit reagálni. Teljesen megértem. – Szóval Kirby – mondja. szintén zenész… Kirby. lány! Különben meg te vagy az apja című monodrámát. egy darabig nem is fog. Louisből… Kirby. Bepótolnánk az utóbbi… hány éves is vagy? . hogy hívnak? – kérdezi Conrad.Huszonkilencedik fejezet Kirby – Mit mondtál. nem azért vagyok itt. És ahogy elnézem. és hirtelen iszonyatosan vágyom rá. – Előveszi a zsebéből az iPhone-ját. vagy legalábbis ne dühítsem fel ennél jobban. hogy gyerektartást követeljek tőled. mint például: Kirby St.

hogy „ez hihetetlen”. mégis bánt. Dühöt hallok a hangjában. Conrad rám néz. ahogy bepötyögi a telefonjába. és a könnyeimmel küzdök. kedvesek.– Tizennyolc. odamegy az ajtóhoz. Kedvesek. – Örülök. Nekem most mennem kell. de kordában tartja. – Kösz. Akkor az utóbbi tizennyolc évet. – Remélem. hogy eljöttetek. – Megrázza a fejét. Na. – Kik? – A Rose család. valami olyasmit. Ennyi volt. Normálisak… – Értem. és nem akar ennél többet beszélgetni velem. szeme az asztalra tapad. – Tényleg mennem kell. Az egész egy nagy katasztrófa. kimegy. Bepötyögi ezt a négy betűt is. Tényleg nagyon örülök a híreknek – mondja. hogy megismertelek. és megadom a számomat. miközben nézem. . majd kezében a teáspohárral feláll. Éles tekintetet lövell Marian felé. De köszönöm. – Én is örülök – válaszolom. Lassan diktálom a számokat. hogy Conrad nem marad tovább. Tényleg. majd mormog valamit az orra alatt. – Ja! Igen. Tudom. majd eltűnik a sarkon túl. Kirby. Vajon fel fog hívni? – És mi a vezetékneved? – Rose. – Szép neved van. ahogy feláll. Nézem. hogy Marian tehet az egészről. Nyelek egy nagyot. – Aha. Marian bólint.

így feltesznek néhány puhatolózó kérdést. Meg fog keresni. hogy létezik. és én is az vagyok. Más összebarátkozni a gyerekeddel. – Na – mondom. Legalábbis nekem nem. . hogy „Én megmondtam” meg hogy „így a legjobb”. viszont Marian apja szemlátomást érti. hogy a Conraddel való találkozás korántsem nevezhető sikernek. Anyukája újabb lakomát készített. de egyikünk sem mondja ki. Amúgy meg mire számítottam? Ahhoz képest mázlim volt. Azt mondogatom magamnak. de nem borulok ki. mint én. Gyűlöli Mariant. – Szerintem jól ment. hogy hiszen nem is ismer. Nyilván tudják. – Túl sok volt így egyszerre. ami borzasztóan keserű. Miközben a konyha másik végébe igyekszik a jéggéphez. amit gondolok: ezer százalék. Becsapódhatott volna az orrom előtt két ajtó is. és belekortyolok a zöld teába. hogy magához térjen – mondja. és elég hamar arra a megállapításra jutnak. Marian anyja bosszantóan elégedettnek látszik. hogy „így” egyáltalán nem a legjobb. ahogy ez Conradnek ma megadatott. akivel sose találkoztál. És más úgy szerezni tudomást valakiről. mondogatja is. legalább annyira. De ez nem az ő hibája. hogy nem fog. – Hagyj neki egy kis időt. és emiatt engem is. Marian szkeptikusnak látszik. de legalább tudtad. a kezét a vállamra teszi. Visszamegyünk Marianékhoz. Érzelmi orvtámadás. hol jártunk. és kicsit megszorítja.Iszonyatosan csalódott vagyok.

mert Marian kutakodva néz rám. csak azt bizonyítja. – El akarsz menni? – kérdezi. Elolvassa az sms-eket. Kiveszem. hogy iszonyúan szenved. Amúgy meg. megnézem. Conrad. hátha Philiptől jött.És bár egy pillanatra sem felejtem el a tényt. és megállapítom. Az. hogy odavisz. amiért rászánta magát és eljött velem. Egyértelmű. . – Mi az? – Ő írt – mondom –. – És… mit írt? Marian anyja ajakbiggyesztve feláll az asztaltól. ő meg megvár a kocsiban (ami szintén jobb ötlet lett volna). Szeretnék még beszélni veled. zizeg a zsebemben a mobilom. Ott leszek egész este. Odaadom Mariannak a telefonom. Mielőtt agyalni kezdenék. jó kaja. Nézem az sms-t. hogy jobb ötlet lett volna). Nem a te hibád. hogy elcseszte. újabb sms. Zelda bárja a Rushon. Conrad. Sms. hogy igenis vannak érzelmei. kell hogy adjak neki egy piros pontot. abban reménykedve. mégis sajnálom. Nyilván minden érzelmem kiül az arcomra. megnyitom az üzenetet és elolvasom. Valami idegen szám. nem tehetek róla. Újra zizeg a telefonom. Annyira hirtelen ért. Hívj vagy gyere el. Élő zene. hogy Marian apjának igaza volt. arca kifejezéstelen. Kirby. Öntelten. ha tudsz. Azt is megtehette volna. Iszonyatosan megkönnyebbülök. De nem. hogy Marian tehet mindenről. Megtehette volna. és hogy vállalja. Félórányi üres fecsegés után. hogy összevissza dadogott. hogy csak ír neki egy levelet (ami így utólag lehet. amire képtelen vagyok figyelni. arrogánsan vagy közömbösen is elmondhatta volna a tényeket.

hogy túl hangosan és túl lelkesen mondja azt. Semmit sem akarok jobban. vagy ott is akar maradni velem? – Köszi. hogy megért. hogy csak elviszel? Arra gondoltam.– Hová? – kérdez bele Marian anyja a mosogató mellől. Jó. Az épület teljesen jellegtelen. hogy maradjon ki ebből. ha nem . nekünk Conraddel nincs egymással semmi további beszélnivalónk. – Ma este közös vacsorát terveztünk. – Ne foglalkozz a vacsorával. Most. Mert el akarok menni. ahogy Marian bólint. – Igyekszem óvatosan fogalmazni. – Rendben – mondja Marian. igen. hogy ez egy remek ötlet. hogy most egyedül próbálkoznék. Alkonyatkor Marian kitesz egy vörös téglás épület előtt a Rush Streeten. hogy csak ketten lesztek. hogy már tud rólad. – Persze. – Abból. tudom. jelezve. – Így van – helyesel Marian anyja. amit akarsz. Marian az anyjára villantja a szemét. – Elviszlek. Határozottan. – Igen. Csináld azt. Ugyanakkor ott van a szemében a villanásnyi csalódottság. – De lehetne azt. Ránézek. Vajon mit akar ezzel mondani? Hogy csak elvisz oda kocsival. Bólintok. – Igen – válaszolom. észre se venném. Lenézek. mint elmenni. – El akarsz menni? – kérdezi ismét. amit azzal próbál kompenzálni. aztán rám néz.

de még nem megy el. Végiggyalogolok a repedező járdán. mert épp egy bárba készülök belépni. Alig van üres hely. barátságos környezetbe. amikor kiszállok a kocsiból. és egy hosszúkás teremben találom magam. csak hívj. – A tizenegy jó lesz. Zömök gyertyák libbenő fényekkel töltik be a termet.lenne ott a narancssárga neonfelirat: ZELDA: ÉLŐ ZENE AZ ÉV 365 NAPJÁN. Vajon azért. már azért sem. és tudja. – Tizenegykor visszajövök érted – mondja Marian. Egy srác most fejezte be Stevie Ray Vaughan Tin Pan Alley című számát. – Nem. Marian. Nyugtalannak látszik. akik az alacsony ablakmélyedésekben. mert valami fantasztikusan jó zene hallatszik ki bentről az utcára. és jövök. és a . vagy azért. – Van nálad pénz. Azonnal beleszeretek a meleg. vannak. holott tudom. hogy menjen már. Ne aggódj. ha esetleg enni vagy inni szeretnél valamit? – Persze. hogy semmi szín alatt sem akarok tizenegy előtt eljönni. a régi tölgyfa bárpultot pedig karácsonyi égőfüzér díszíti. így kénytelen vagyok jelentőségteljesen integetni neki. – És ugye… nem fogsz… alkoholt inni? Az égre emelem a szemem. sokan a pultnál állnak. Köszi. hogy a szüleim nagyon haragudnának rá emiatt? – De ha korábban szeretnél hazajönni. Kiszállok. Kinyitom a nehéz vasajtót. majd fel a lépcsőn a bejárathoz. míg mások a kis színpadot körülvevő kerek asztalkák körül üldögélnek. mert Conrad ott van a bejárati ajtó túloldalán. amit az alacsony mennyezet meg a sok ember még otthonosabbá tesz. Bólintok.

de inkább úgy döntök. – Igen? – Vajon miért nem mondta meg Mariannak. hogy övé a bár. Ő a tulaj. hihetetlenül lapos has a rövid top és a csípőig érő farmer között. és tölt egy pohár gépi kólát. különböző bőrszínű és generációjú. és inkább a zene miatt vannak itt. Megkérdezi. hogy kérek egy vodka-tonikot vagy legalább egy sört. de zömmel mégiscsak idősebb bohémek. – Kér még egyet? . húspiacnak nyoma sincs. Louisban. mintsem azért. Lerakok a pultra egy ötdollárost. és rendelek egy kólát. int a pultosnőnek. Egy nő van a pultban: hosszú haj. ahogy írta legutóbbi smsében. – A ház ajándéka – mondja. aki két székkel odébb ül. hogy nem kéri el a személyimet. szinte csak az megy. izmos karok. hogy mindenki törzsvendég. – Hát… Conraddel. melyekbe Belindával már sikerült bejutnunk St. teletetoválva japán betűkkel. Mindenki nyugis. Körbepásztázom tekintetemmel a termet. A tömeg eklektikus. mit iszom. Megfordul a fejemben. mert van egy olyan érzésem. erősítők és egyéb cuccok. hogy felszedjenek valakit. Olyan érzésem van. A pult felé veszem az irányt.színpad most üres. frufru. pedig azokban a bárokban. – A főnökkel találkozol. ahol dolgozik? Egy öreg fekete férfi. – Ja. Csak egy ébenfa zongora és egy csillogó fehér dobszerkó van rajta. de visszatolja. de nem látom Conradet. nem próbálkozom. A színpad mellett egy elsötétített sarokban jó pár gitártok. miközben odaadja a poharat. igaz? – kérdezi.

– Ő Steph. de egy fekete póló meg egy zöld John Dere feliratú baseballsapka. nyomát sem látni rajta a korábbi feszültségnek.A férfi bólint. tudja. ahogy közeledik a pult felé. miközben minden irányból üdvözlik. és majd megőrülök. . hogy Conrad az én apám. Ezután visszajön hozzám és a színpad irányába mutat. és odacsúsztatja hozzá. – Arca nyugodt. – Helló – mondom a nőnek. Közben egy bíbor ruhás és fekete magas sarkú cipős nő leül a zongorához és hátborzongatóan szépen énekelni kezdi Joni Mitchell Both Sides Now című számát. amikor a zenészek szarakodnak. – Conrad ott van valahol. – Még mindig énekel? – kérdezem. és muszáj nógatni őket egy kicsit. hogy elmondjam neki. Kalapál a szívem. – Mi az. ezenkívül trombitál és zongorázik. és egyre izgatottabb vagyok. gitározik. Hallottad már játszani? Megrázom a fejem. ahogy letelepszik mellém egy bárszékre és rám néz. főleg. A pultosnő Conrad kezébe nyom egy Coors Lightot. Rock-and-rollosan néz ki. de csak ma találkoztunk először. elismerően bólogat. miután meglátom Conradet. Van. Amúgy meg. hogy meghívtál. hogy még mindig? – kuncog jóindulatúan. Conrad nézi egy rövid ideig. hogy úgyis a színpadon végzi ma este is. mint délután. hogy eljöttél. – Köszönöm. – Kirby vagyok. – Nagyon örülök. Ugyanaz a farmer van rajta. – Naná hogy énekel! És még mindig basszusgitározik. és a pultosnő összekeveri a whiskyt egy kis vízzel.

miután meglátta a Facebookon a dobszerkót. – Játszol valamin? – Aha. és azon töröm a fejem. Bólintok. Kicsit tudok gitározni meg énekelni. kit nevezel amatőrnek! A legutóbbi fellépésemért ötven dolcsit kaptam! – Ne mondd! És hol volt a fellépés? – Az unokahúgom érettségi bankettjén. – Nálunk az amatőr zenészek is jók. majd így szól: – Mindenki az élő zene miatt jött ide. kivel van dolga. hogy tudom. soul. hogyan meséljem el neki. – Ez több. – Látom. De főleg dobolok. nem lesz füttyögés. Philipnek is csak azután beszéltem a dobolásról. – Hé! Vigyázz. mi a jó zene. hogy lássa. A karaoke meg hasonló szarság kizárva. Volt már Stevie Ray Vaughan meg Joni Mitchell. – Kizárt – rázza Conrad a fejét. – Látom. mint mások. Conrad mosolyog. Conrad felhúzza a szemöldökét.– Már mondtam Kirbynek. Fejlődöm. vágod. . Csak igazi cucc: lehet rock. Nem rossz. funky. Beleértve a pultosainkat – mosolyog a nőre. mint inkább tiszteletteljesnek látszik. hogy lesz ma is élő zene. és nem is annyira meglepettnek. Sokkal inkább. – Dobolsz? – kérdezi. mint amit bárkinek is el szoktam árulni elsőre. Bólintok. Remélem. nem egy Charlotte-tal vagy egy Belindával. dzsessz vagy akár blues is. Tehát hivatalosan most már profi vagyok.

mert a szívem mélyén odavagyok az elismeréséért. folk. Részben azért is. – Ja. – Az vagyok. Alan Jackson írta eredetileg a Summertime Blues-t. álmodom. Hátraveti a fejét és hangosan és jóízűen nevet. Igazából mindent. hogy annak idején játszottál egy grunge-zenekarban.E. De egyébként igen. Nem könnyű kérdés. Hanem mert a dobosok menők és mindig is lenyűgöztek. még rap is jöhet. Egyszerűen nem tudom elhinni. R&B. – Icipici lány. Rock. – Rám néz. a szívószálat leteszem a pultra. A családom nagy countryrajongó. Azt hiszik. . mert lány vagy. Talán Wilco. – Na és neked kik a kedvenceid? Marian mondta. Van Morrison. – Milyen zenéket hallgatsz? – kérdezi. kivéve country. – A fenébe! Tényleg az én lányom vagy! Libabőrös leszek. Bár Yael is közel van hozzá. – Ez igen! Menő! – Miért? Csak mert lány vagyok? – kérdezem tettetett sértettséggel. R. Radiohead. Alig vagy ötven kiló! – Attól még tudok dobolni. hogy itt vagyok egy ilyen helyen és egy ilyen beszélgetést folytatok valakivel.– Igen – felelem. hanem az apám.M. szemében pajkosság. – Kortyolok egy nagyot a kólámból. – Nem. és Maureen Tucker a példaképem. ahogy leszámolom őket az ujjaimon. Szélesen rám mosolyog. Ezután komoly arccal néz rám és megkérdezi: – Öt kedvenc banda? – Uff. – Mindenfélét. aki nem akárki. meg a Velvets – mondom. és úgy érzem.

milyen jóképű az apám. Azóta változatosabb lettem. Kezdve Mike & the Mechanicstől Bo Diddleyn át egészen Violent Femmes-ig. – A fenébe! – nevet Conrad. de még mindig el vagyok varázsolva. hogy arca elborul. Eszembe jut Philip pólója. mi volt tizennyolc évvel ezelőtt. Mudhoney. lehet. Játszottam az összes ilyen számot. countryt is hallgatok! Ha egy kicsit idősebb leszel. – Akkor meg mi. és imádtam azt az iszapos gitárhangzást mindazzal a homállyal meg háttérrel. – Az aranykor? Azt a mindenit. vajon azért-e. hogy te is értékelni fogod azokat a számokat. Bob Dylant. én is flanelinget hordtam. – Mint például? – Nirvana. Pearl Jam. És az ördögbe is! Képzeld. – Lehet. szinte akaratomon kívül: – Dühös vagy rá? . Látom. Olyanokra gondolok. Őket biztos szeretnéd. Szeretem a klasszikus rockot. de aztán megrázza a fejét. Hirtelen kitör belőlem. Alice in Chains. mert most Marianre gondol. és arra gondolok. De az nem igazán country. semmi szerepjátszás. ha nem country? – Az aranykor. Arra. A szövegek nemes egyszerűségét. – Az nagyon rég volt. És ez igazából egy kicsit zavaró. – És mi az irány? – kérdezem. Hank Williams. – Az már régesrég volt. Mint te. – Egy kicsit mindenből. – Egy pillanatra nosztalgikus a hangja. mint Waylon Jennings. ahogy a grunge-osok. és igyekszem nagyon kúlnak látszani. igazi.Szemlátomást jó emléket idézek. A Rolling Stonest. Autentikus. a Beatlest. Hány éves is vagy? – Még mindig tizennyolc – felelem. Igen.

– Szerintem azt se akarta. ha tudnád… Rá vagyok dühös. hogy ezt ki is mondja. – De akkor is – mondja Conrad. – Tudom. nem rád. hogy „szemétség”. hogy elhallgassa előlem a saját gyerekemet. . – Tudom. És ő pont ezt nem akarta.Arra számítok. mégis örömmel tölt el. – Egyértelmű. Bólintok és a poháralátétet bámulom. – De szeretném. Még akkor is. márpedig úgy tűnik. hogy az volt – mondom. és egyenesen a szemébe nézek. hogy kimondaná. – Aha. – Nem csak neki volt köze hozzád. – Csak hát tudod… nem csak neki volt köze az egészhez. hogy ne adjon örökbe. hogy te esetleg meg akarj tartani. de aztán inkább azt a szót választja. Egy pillanatig hallgatunk. Érted? – Ez mostanra teljesen egyértelmű. akkor se volt joga hozzá. – Kurvára dühös. hogy „aljasság”. hogy igen. – Megvonja a vállát és megropogtatja az ujjait. – Aha. Megrázza a fejét. akkor mindenki megtudta volna. – Attól még megmondhatta volna. – Meg volt rémülve – mondom. de nem. Conrad töri meg a csendet. Na jó. – Azért adott örökbe. és már azelőtt tudom a választ. – Ha te azt akartad volna.majd negyedbe hajt egy szalvétát. hogy meglepődik. – És ő is tudja. vagy kitér a kérdés elől. – Amit tett… az valójában… – Majdnem azt mondja. és először félbe. ha végül is jól döntött.

Szóval… izé… van egy nevetséges lakása New Yorkban és egy gazdag pasija. És bár tudom. az igennek vagy a nemnek örülnék-e jobban. sem én nem képeztük részét a nagyszabású terveinek. – És neked… van feleséged? Megrázza a fejét. sem pazar életének a Fifth Avenue-n. – Nincsenek. De azt hiszem. . aki maholnap megkéri a kezét. Kábé három évig. hogy boldog. – Rendben. hogy sem Conrad. hogy ha lenne gyereke. Mindig is azok voltunk. akkor jó. Menő. és ez a kijelentés számomra is váratlan. Nézd. – Nem… De volt. amire vágyott.– Marian megkapta az életet. Milyen vicces lenne. – Jó. hogy nekem is neheztelnem kellene Marianre. és akié az egész csatorna… Conrad felemeli a kezét. valójában sajnálom. Arra. És ha neki jó. Élet az elefántcsonttoronyban. bár nem tudom. közel állna hozzám. A feleségem nem akart. Bocs. – Vannak gyerekeid? – kérdezem. hogy van féltestvérem! Valahogy azt érzem. hogy ne folytassam. – Nem vagyok annyira biztos benne. ha én lennék az egyedüli. hogy szívesen változtatna a dolgokon. sokkal közelebb. Tudom. ha tehetné. főleg mert tudom. mire céloz. nem akarom tudni a részleteket. ha kiderülne. ez nem akkora ügy… Ez csak… Marian és én nagyon különbözőek vagyunk. és izgulok. Ugyanakkor meg az is jó lenne. – Az élete egyáltalán nem tökéletes – mondom. és ő kizárólag az én apám. mint Charlotte. mintegy jelezve. – Semmi gond. vajon mi lesz a válasz. A sikereivel és a pénzével együtt.

– Végül is semmi közöm hozzá. hogy tökéletes feleség lettél volna. bébi… – Stephanie nevet. Stephanie hozzávág egy lime-gerezdet. – Ezért váltatok el? – kérdezem. mert nem fogant meg. Mindketten nevetnek. – Nem egészen. – Stephanie-ra mutat. – Hé! Vigyázz a szádra! Nem is voltam annyira rossz feleség. aztán átvándorol a bár túlsó felére. . mert megfogant egy gyerek. Conrad nevet. Attól. – Rám mosolyog. és megborzongok. Egyszer azért kellett szakítania. Mintha mondani szeretne valamit. hogy ki vagyok? Conrad megrázza a fejét. – Ő az ex. mint Marian. ahogy sóba mártja a pohár peremét. Még senkinek se mondtam meg. Ha nem játszottad volna meg azt. – Aha. – Rám néz. – Biszex vagyok – mondja Stephanie. és összenéz a pultosnővel. hogy nincs köztük harag. és megállapítom. hogy hetero vagy. akkor lehet. amit Conrad ügyesen kivéd. – Ugyan! Azonban tőle személyesen is megkérdezheted. Sokkal egyértelműbben és hihetőbben. A világ legjobb pultosa. és megkérdezem Conradet: – Tudja. Egyértelmű. – Nem. És legrosszabb felesége.– És te? – Én nagyon is. – Ne haragudj – szabadkozom. – Amúgy meg te sem vagy egy egyszerű eset. de aztán meggondolja magát. másszor meg azért. hogy csináljon egy Margaritát. ahogy mondja. micsoda fintora ez a sorsnak. Nézem. aki félig-meddig fültanúja volt a beszélgetésünknek.

jó? Az van. Nem hagyom ennyiben. hogy lesz még jobb meg szebb annál. megoszt mással. amit elveszített. Micsoda patetikus szar! – Elneveti magát. Hosszú-hosszú ideig. mi az igazság. – Marian volt életem szerelme. amikor még fiatal és ostoba. – Tudom. Majd emlékezz erre. Életem szerelme elfelejtette elmondani. hogy azt viszont tudja. amíg színt nem vall. amit az ember. miközben abban reménykedik. És ez egy olyan dolog. – Hát… De azért csak árulkodik valamiről. ő pedig rám. tudom. – Mert tudja – vonja meg Conrad a vállát. hogy talán ugyanabba a gimibe jártak. Csak nézek rá. ami van. És az apám. és kezdem összerakni. és semmi értelme a múlton rágódni vagy azon. Addig nézek rá. aztán ráeszmélek. – Az emberek nem változnak. hogy ki az anyád. hogy mi lett volna. – Nincs benne semmi patetikus. – Hát ebben nem vagyok annyira biztos – ellenkezem. hogy van egy gyerekem. – Hogyhogy? – kérdezem és arra gondolok. – Szerintem róla árul el valamit – mondom. A válla fölött hátranéz a színpadra és így szól: – Azt szerettem volna mondani. hogy olyan valakinek osztom az észt. . mennyire hülyén néz ki. hogy milyen ember volt akkor. ha. De ilyen baromságokra kár vesztegetni az időt. Mondok valamit: nem csak kár. aki kétszer idősebb nálam.– Mi az? – kérdezem. – Azt. – Ugyanilyen most is – vágja rá Conrad. egyenesen káros.

Sose volt ellensége. mint Marian szülei. – Anyám meghalt autóbalesetben. ki vagyok. – És anyukád? Conrad rám néz. – Apám olyan hobófajta. lehet. amikor tizenegy éves voltam.Persze. . amid van. és sose maradt meg hosszabb ideig egyetlen munkahelyen sem. miközben biztos vagyok benne. Igazad van. ami arra emlékeztet. Légy hálás azért. mert szerinte minden főnöke egy idióta. Őrizd meg ezt a szokásodat. Háromszor nősült. hogy egyáltalán nem olyanok. szeme elsötétül. Az optimizmus mindennek az alapja. de nem az a fajta. De legalább igyekszik helyrehozni a dolgot. kortyol egy nagyot a söréből. Hanem az. – Na igen. Vagy Charlotte. – És milyenek a szüleid? – kérdezem Conradet. – Oké. amitől szomorú lesz az ember. és honnan jöttem. nem? – Csak éppen tizennyolc évvel később. mint kellett volna. ha valaki így veszi az életet. Számítani nem lehet annyira rá. – Tényleg? Na ne mondd. Mosolygok. hanem a szüleim. Elmosolyodik. Ő keresett meg. Nézd a dolgok jó oldalát. hogy ezt mintha nem is én mondanám. dobos lány. nem gondolod? – De igen. De kedves ember. Jó. Hányódik ide-oda. nem? Ő állított ma be hozzád. De most legalább itt vagyunk. és arra gondolok. Hirtelen honvágy fog el. hogy kissé gúnyosan néz rám. hogy igazad van.

– Na és fogsz ma este játszani? Vagy énekelni? – A színpadon? Conrad elneveti magát. Tényleg rendkívüli ember volt. – Szar ügy. Vigyorgok. Miért nem mesélte el ezt Marian? – Hát igen… – mondja Conrad. – Bármi? Ahogy közeledünk a hangfalakhoz. – Persze. Mert iszonyatosan jó anya volt… És nem azért mondom ezt. és a színpadhoz vezet. akkor is. hol másutt? Ott a dobszerkó. Közben egy csomóan odajönnek .Összeszorul a szívem. Nem gondolod? Csak mosolygok és hallgatok. Leülünk egy Foglalt táblával ellátott asztalkához a színpadtól balra. mire megkérdezi: – Neked is az van? Bólintok. és Conrad rendel nekünk hamburgert meg sült krumplit. – Na gyerünk! Megcsináljuk együtt. Megrázom a fejem. És hogy tudott énekelni! Elképesztő hangja volt! Mezzoszoprán. a zene egyre hangosabb. – Akkor épp ideje. – Leszáll a bárszékről. Mindent humorral kezelt. – Miért nem? Megvonom a vállam. – Fantasztikus – mosolyog rám. mert meghalt. – Majdnem. Bármi jöhet. – Doboltál már élesben? Közönség előtt? Megint megrázom a fejem. amikor csóró szegények voltunk. nekem pedig még egy kólát. – Te választod a számot.

Végigsimítom. minden előadót nagy tapssal díjaz. – A szövegét is tudod? – kérdezi Conrad. Hárompercenként javasol valamilyen számot. és megegyezünk egy Pearl Jam-számban. olyan is van. majd a szemébe húzza a baseballsapkáját. hogy Conrad egyszer csak tényleg felrángat a színpadra. Kirby! Nincs vesztenivalód! –. Két óra gyorsan elrepül. köszönnek. fog-e ma énekelni. nem? – kérdezem. megnyomkodom a pedálokat. kérdezik. Úgy fél tizenegy után valamivel. mit adjunk elő – mutat rám Conrad. de ez nem sokat segít rajtam. amit ilyen vagy olyan oknál fogva visszautasítok: túl lassú. Conrad a fejét csóválja. vagy egész egyszerűen nem tetszik. a dobos és ma este a zenésztársam. aki számot kér. és leülök a gyönyörű DW dobszerkó mögé egy székre. azt hiszem. kézbe veszem a . csináljuk meg! Hallom. igen – vigyorog rám Conrad. amint felmegyünk a színpadra. és azt mondja. amikor Conrad azt mondja: – Ugyan már. amikor olyan kedvenceimre is nemet mondok. jó zenék szólnak és jót beszélgetünk. – Hát. beadom a derekam. a Small Town-ban. ahogy dobog a szívem. és gyorsan átfutom fejben a szám szövegét. – Hát akkor épp ideje. A közönség nem tűnik nagyon kritikusnak. Bólintok.hozzá. aztán bemutat: – Kirby. – Gyerünk. De igazából csak húzom az időt. Továbbra is rettegve várom. – Épp arról tárgyalunk. nincs benne egy rendes dobszóló. mint például a Have You Ever Seen the Rain?-t vagy Neil Youngtól a Good to See You-t. 1995 nyara óta nem játszotta ezt a számot.

úgy. ahogy mindig. amit játszok. és úgy érzem. ki is próbálom őket. – Jó estét mindenkinek! – szól bele Conrad a mikrofonba. ahogy a nagy Moe csinálja. Épp amikor elájulni készülök. ahogy Conrad megfogja a mikrofont. Bólintok. . Conrad közben a színpad szélére megy. közelebb lép hozzám. valahányszor leülök gyakorolni. tudom. hogy ti is szeretni fogjátok őt. én meg úgy érzem. a reflektorok kiégetik a szemem. – Kirby komoly lány. ahogy szoktuk: zeldásan! A közönség tapsviharban tör ki. hogy nem fogom használni a cintányért. Látszik. Egyszer csak meghallom a fejemben a dal ritmusát. Lousból.dobverőket. átveti a fején a pántot. penget néhány akkordot. Egy tehetséges fiatal dobos egyenesen St. és hangja így még mélyebbnek tűnik. Néhányan a nevét kiabálják. Úgy döntök. – Vegyél pár mély levegőt. – Nyugi – mondja. – Ma este szeretném bemutatni nektek Kirby Rose-t. Hátracsapja a tarkójára sapkájának simléderét. Kérek egy nagy tapsot Kirbynek! Úgy. hogy Conrad a nagy kedvenc. Meg tudod csinálni. És nagyon-nagyon bírom. tapsolnak és füttyögnek. kiszedi a matricákkal teleragasztott tokból a gitárját. az emberek kihúzzák magukat a székeikben. menten elájulok. A markában tart a félelem. Nézem. És biztos vagyok benne. Minden pórusomban izzadok. És kövesd a dallamot. Sokáig nem hallottam róla … – felém fordul és egyenesen a szemembe néz. és a közönség tapsol.

de most úgy hallom. Énekelj. Egyszer csak odalép hozzám.1 Ekkor felnézek és meglátom Mariant. mindenki a színpadot nézi. és néz minket. Hát énekelni kezdek. my God it’s been so long. A számról olvas. és mondja. Szeretném hallani. kicsi lány. biccent. De most itt vagy. Kirby. mire ő: – Ugyan már. hogy énekeljek. először bátortalanul. amikor legközelebb odalép hozzám. majd egyre hangosabban. és mindketten énekelünk. Lehet. But now here you are and here I am. Never dreamed you’d return. hogy hirtelen még szenvedélyesebben énekel és játszik. – Itt van – mondom Conradnek. miközben én dobolok. Hátul áll. miközben dobolok. . ahogy énekelsz. Megborzongok.Ekkor a közönség elcsendesedik. pengeti a gitárt. Álmodni se mertem. a bárpultnál. de megvan a saját színe. hogy visszajössz. pedig iszonyú meleg van a színpadon. aztán énekel. hogy ő már korábban észrevette. kicsit Eddie hangjára emlékeztet. Well. és én is itt vagyok. úgy érzem. Megrázom a fejem. Hangja tiszta és erőteljes. 1 Istenem! Oly régen volt. Becsukja a szemét. Conrad gitározni kezd.

közönség előtt. hogy dobol igazából. mégpedig a színpadon. amit Conrad annak idején. Lenyűgöző és szürreális. és mindig kértem. és azt a számot éneklik. Gyorsan peregnek egymás után. hogy újra az a lány vagyok. Azonban most egyszerre vagyok meghatódva és elvarázsolva. amint nézem. emlékszem. és megfájdul a fejem és a lelkem. És igen: itt vannak mindketten. sokat játszott.Harmincadik fejezet Marian Tudtam. Elárasztanak az emlékképek. aki tizennyolc éve voltam. Magabiztosan és tökéletesen gitározik. együtt. Akkor is elgitározta. akibe valaha szerelmes voltam. Ez a szám volt a kedvencem Conrad repertoárjában. amikor bevittem magammal és rappelt belépőképpen a forgatóírók szobájába. hogy játssza el. ez még akkor kiderült. reflektorok fényében. amikor az erdőben piknikeztünk és az egyetlen fotónk készült. valahányszor a szobájában heverésztünk a kanapén. egymásra találva. és egyszerre önt el a büszkeség és a fájdalom. az apjával. annyira szexi! Nézem a fiút. bár még sosem hallottam énekelni közönség előtt. és édes Istenem. Sokkal jobb most a hangja: érettebb. hogy Kirby tud dobolni. . és úgy érzem.

és azt kiabálja. Aztán súg valamit Conradnek. és odasúg valamit Conradnek. és rezzenéstelen arccal bemondja a mikrofonba. hogy örül nekem. Conrad visszamegy a színpad közepére. de neki mennie kell. majd előrehajol. látszik. A közönség ráadást követel. Imádják! Mint ahogy én is. Arca kipirult. Látszik. hogy szeretik. Egy fekete pólós férfi tölcsért formáz a kezéből. Azonban Kirby egyszer csak feláll a dob mögül.Az utolsó akkord után a közönség állva tapsol. Olyan tiszta. . Conrad színpadi mosolya eltűnt az arcáról. integet és mosolyog. Aztán ott állnak mellettem. majd mindketten lejönnek a színpadról és odajönnek hozzám. és máris egy csapatot alkotnak. de Kirbyt látom: mosolyogva bólogat. – Nahát! Elképesztőek voltatok! – Kösz – mondja Kirby. de van. emberek! Mondtam már nektek. mert eddig tartott a kimenője. látom. Az emberek nevetnek. Amint közelebb érnek. hogy ő a lányom? A bejelentés után a taps vastapsra vált. gyorsan meghajol. sugárzó öröm van az arcán. hogy „Vissza! Vissza!”. mire Conrad hátrafordul Kirbyhez. aki Kirbyét is. szeme ragyog. hogy legszívesebben összevissza puszilnám. kiabál és fütyül. és lazán beleszól: – Hé. Ma találkoztak életükben először. Conrad háttal van nekem. és tanakodni kezdenek. hogy mindketten izzadtak és zihálnak. odahajol a mikrofonhoz. Meglát. hogy köszöni szépen. Conrad nevét kiáltozzák. de eltűnt a délutáni ellenséges hozzáállása is.

– Jó bulit csináltunk. a bárszékeken. érettségi után? – Bármikor jöhetsz. mint én. Amikor csak akarsz. de nem örül neki. – Szerintem is – bólogat Kirby. – Aha – mondja. hogy odavan Conradért. az óta a nyár óta sosem. és a kézfejével letörli az izzadságot a homlokáról. hogyan búcsúztunk el egymástól Kirbyvel. Conrad bólint: konstatálja. honnan örökölte. nyers és őszinte: pont ezt szerettem benne. amikor eljött hozzám New Yorkba. – Igazi őstehetség – mondja kitérően. hogy ilyen legyek. tapogatózó és visszafogott. a vágy teljesen magával ragad. Mennyire más volt az első beszélgetésünk ott a konyhámban. . a sikerélménytől. Conrad annyira más. hogy eljöttél – mondja neki.Conradet is úgy szeretném megcsókolni. Szinte kicsattan a büszkeségtől. hogy túl sokat agyalnék rajta. és minden porcikája azt sugallja. Mennyire másképp hangzott az én számból szinte ugyanez a mondat. egész összebarátkoztak. Átfogja Kirby vállát. már-már ijesztő. amit mondtam. Óvatos. – Egyértelmű. Legalábbis a valós életben nem. csak azokban a párbeszédekben. és anélkül. – Gyere el újra mielőbb – mondja Conrad. Igazi. amiket papíron hoztam létre. Visszagondolok arra. kibököm: – Sok minden eszembe jutott. – Nyáron jöhetek? Mondjuk. Igazából rám néz. Kirby odébb lép. és ezzel elfordul tőlem Kirbyhez. – Kösz. Úgy látom. Conrad rám néz. Én sose voltam képes arra. hogy elköszönjön a pultosnőtől.

Megölelik egymást. előrecsapja a simléderét. mert arcán diadalittas mosoly. miről beszélgettek Conraddel.– Gyűlölöm. annyira kíváncsi vagyok. – De nem csak zenész. és kibámul az ablakon. . – És gyerekei? – kérdezem. Üzletember. amit tettél – mondja. Ő alapította. Mígnem úgy érzem. pedig majd meghalok. – Tényleg? – kérdezem meglepetten. – Csak én – feleli Kirby. ami történt vele ma este. és rettegve várom a választ. – Szia. – Igen. ugyanakkor tetszik a dolog. mintha most emésztené meg mindazt. Hazafelé tartunk. – Hirtelen újabb érzelemhullám áraszt el. – Kösz. Marian – mondja. mit mesélt Conrad az életéről. hogy milyen volt az este. – Megyek vissza dolgozni. – Köszönöm. Conradről. hogy visszajöttél. hogy kezdjünk már végre beszélgetni: arról. – Óriási. egyetlen másodpercig sem tudok tovább várni. – Jó volt látni. A Zelda az ő bárja. – De azon vagyok. és a szemébe húzza. hogy még mindig zenél. miközben kiérünk a belvárosból és észak felé tartunk a kertvárosba. róla. Nem akarok belegázolni a privát szférájába. hogy téged ne gyűlöljelek. Persze. – Ezzel hátranyúl. és előrukkolok a kérdéssel: – Van felesége? Kirby megrázza fejét. mintha elraktározná. – Próbálkozom valamivel. Kirby hallgat. majd még egyszer Kirbyhez fordul.

pultos. a barátai meg az ismerősei. És azóta az összes nagy zenész játszik nála. – Nem vagyok meglepve – mondom. hogy Kirby átlát rajtam. Szótlanul hajtunk be a Maple Hillre. abban a bárban. – És ha ránézel. és tökéletesen megértem. a Zelda az otthona. – Ennyire izgatottnak még nem láttam Kirbyt. – Tudod. Azt mondta. arca árnyékban. Amikor leállunk a házunk előtt. és miért mentek szét? tűnődöm. Kirby odafordul hozzám. azt látod. Tudom. Mindenhonnan jönnek a zenészek. és nagyon jó barátok. Arra gondolok.– Igen. hogy összetörted a szívét? Megdermedek. Kirbyre nézek. A házakban már sötét van. – Nem járt egyetemre. Tényleg szeretett téged. Az exfelesége is ott dolgozik. csak egy-két ház bejáratánál ég lámpa. – Mondta neked? – Nem eresztette túl bő lére. de… végül is igen. – Szerinted mi? – Leállítom a motort. – Nagyon élveztem. – És szerintem… – mondja. hogy boldog ott. pedig valamelyest igenis meg vagyok. Vajon milyen lehetett a kapcsolatuk. se főiskolára – folytatja Kirby. és szembefordulok vele. és mindenféle zenét játszanak. És a Zelda kult hely lett Chicagóban. A családja. Én is Conrad pártján állok. hogy Conrad pártján áll. – Fantasztikusak voltatok együtt a színpadon. mint ahogy általában kiszűr minden őszintétlenséget. . Dzsesszklubnak indult kábé tizenöt évvel ezelőtt. majd megtorpan.

– Köszönöm. – Nyugodtan megmondhatod. mint akkor. és a bejárathoz igyekszik. és pár perccel később ott állunk az előszobában. De Kirby egészen mást mond. És hogy bárcsak olyan lettem volna tizennyolc évesen. A konyhából kijönnek a szüleim. mondja. a táskája a lábánál. Tudjuk. hogy megismertelek benneteket. Mennie kell. – Ha nem akarok megbukni az érettségin. Kirby kiszáll a kocsiból.– Mindegy – rázza a fejét. és arra vágyom. És nagyon örülök. – Felejtsd el. – Nagyon örülünk. megöleli és nyom az arcára egy puszit. felkapok valamit. – Biztos nem akarsz itt maradni reggelire? – kérdezi anyám. hogy valami olyat fog mondani. – Köszönöm a vendéglátást. bárcsak visszamehetnék az időben. Megyek utána. Másnap reggel Kirby kicsivel kilenc előtt kopogtat a szobám ajtaján. mintha felnőtté vált volna tegnap a színpadon. Kipattanok az ágyból. – Hát akkor… – Kirby hangja bátrabban cseng. Valamiért olyan érzésem van. – Persze. . Mielőtt válaszolni tudnék. Kirby. mint Kirby. – Nem is tudom. akik nagyon szeretnek. hogy van családod. hogy még mindig szeret téged. – Ó. Megértjük. ami fájni fog. de tényleg neki kell esnem a tanulásnak – feleli Kirby. – Lélekben felkészítem magam. de amit jogosan megérdemlek. mi is! – Apám Kirbyhez lép. tanulni kell az érettségire. becsapja maga mögött az ajtót. amikor megérkezett. hogy végre megismertük az unokánkat. Apám bólint. Fel van öltözve.

Vagy felhívlak. Kirby mosolyog. és érettségi – mondja Kirby. Száz százalék. A szüleim bólintanak. főleg. és úgy érzem. – Igen? – kérdezem reménykedve. – Nagyon jó. Szóval akkor meg vagy hívva… De tudom. És szívből remélem. Apámnak fülig ér a szája. majd legnagyobb meglepetésemre így szól: – Köszönöm. holott mindketten tudjuk. hogy anyám nem fogja megölelni Kirbyt. mi is lehetünk egy család. hogy sok dolgod van a sorozattal meg minden. valami anya-lánya kapcsolat. közlöm. amikor is egyértelművé válik. és idegesen tekergeti hosszú gyöngysorát. Megfogom a táskáját és elindulok kifelé. azt látom. mire kialakul egy igazi kötelék. hogy a meghívása az ő ajándéka nekem és nem fordítva. nagyapa. – Szuper.de reméljük. ha törékeny új kapcsolatokról van szó. – És a szüleim szeretnének meghívni az évzáró ünnepségre. kikísérem. úgyhogy nem baj. bár nem sok meggyőződéssel. Néhány másodpercnyi kínos hallgatás után. értik az üzenetet: szeretnék egyedül maradni vele. vagy más. Azzal nyugtatom magam. Nyilván időbe fog telni. hogy ez csak a kezdet. vagy mit tudom én. – Anyámra néz. hogy a búcsúk már csak ilyenek. ami lehet barátság. aki bólogat. hajlandó vagyok áldozni érte. ha nem tudsz… – Ott leszek. hogy megint hallgatag és komoly. – Köszönöm – mondja. . – Még néhány hét. rég láttam ennyire boldognak. hogy megyek. Majd sms-ben elküldöm a részleteket. Mire Kirby kocsijához érünk.

Emlékeztetem.Visszamegyek a házba. – Nem mehetsz vissza a múltba – mondja apám. odafordulok apuhoz. amikor beléptem tegnap este a bárba. És amit most csinálsz. Apám leteszi a bögréjét. Nem figyelek rá. hogy sose fog megbocsátani nekem. – Már rég meg kellett volna mondanom neki. Anyám a fejét rázza. – Nagyon megható volt… Nagyon boldog vagyok. – Szinte biztos. – És röviden elmesélem. hogy így alakult. Aztán tojást tör bele egy tálkába omlettnek. – Vagy véget nem érő tárgyalások – vágok vissza mosolyogva. Anyámra nézek. – Na és mi volt tegnap este? – kérdezi anyám könnyedén. és igazolni akarja magát. és még pakolnom is kell. vagy sorozat. – Ez tényleg nagy dolog. mit láttam. tölt magának. hogy támogatta a döntésemet. az rendben van. ami történt. – Vagy érettségi. hogy Kirby itt van az életünkben? Talán bűntudata van amiatt. Kőkeményen kitart a saját elmélete mellett. . – Igyekszem. Miért képtelen felfogni az egésznek a súlyát? Vagy elfogadni azt. Mindig van valami – mondja apám. és fél az emberek véleményétől? Vagy egyszerűen csak aggódik. Anyám lefőz egy adag kávét. hogy a döntés helyes volt? Vagy talán szégyelli. hogy Conrad újra elterel a „helyes” útról? – Conrad és Kirby fantasztikusak voltak együtt. aztán nekünk apuval. – Csakis előre nézhetsz. mintha Kirby legalábbis csak moziba ment volna. hogy nemsokára indulnom kell a reptérre.

hogy most mit érzek. hogy nem is érdekel. – Szép előrehaladás – állapítja meg Peter. és hogy mennyire megható volt. de ahhoz sincs kedvem. Vajon az én sorozatommal is foglalkozott? De nem kérdezem meg.– Ennél többet most nem tehetsz – mondja apu. mégis kómás vagyok. jön. mint azokon az értekezleteken. hogy jöjjön át. Arra kérem. benn volt egész hétvégén. Azt mondja. hogy talán el kellene menni futni a parkba. és mint mindig. Conrad ellenséges viselkedését. a forgatókönyv. mert még magam sem értem. Bekapcsolom a hifit. Átalszom az egész repülőutat. Ugyanaz az elégedettség ül ki az arcára. Odamegyek az íróasztalomhoz. Annyira ki vagyok facsarva. A hangja megnyugtat. persze. közös zenélésüket Kirbyvel. Öt körül érkezik. mint Kirbyt. Nem mintha éhes lennék. hogy majd olvasom a repülőn. amikor késő délután hazaérek és belépek a lakásba. Pénteken itt volt a takarítónőm. Sose fogom elfelejteni azt a tekintetet. hogy Kirby a lánya. Leülünk a kanapéra. annyi volt a dolog. Ugyanúgy. és elmesélem a hétvégét: a beszélgetést apámmal a parkban. most sincs benne semmi ennivaló. kivéve azt. Igen. amikor megoldást talál valamilyen problémára. de végül nem vittem el. Ránézek a rakás papírra. amikor megmondtam neki. de a zene – bármiféle zene – eszembe juttatja Conradet és az arckifejezését. egyenesen az irodájából. és megölel. amint tud. Végül fogom a telefont és felhívom Petert. Átfut a fejemben. amit el akartam vinni magammal. és most sincs kedvem olvasni. és a szokásosnál is nagyobb rend van. Egyszer csak . Mindent elmondok neki. Kinyitom a hűtőt.

– Tudom – mondom.ráeszmélek. Rendben? Bólintok. Peter magához húz és megcsókol. Champ. ahol szótlanul levetkőztetjük egymást. szép vagyok. majd miután egymásra nézünk. hogy megért. – Megfogja a kezem és megszorítja. hogy szembe kell néznem a múlttal. hogy így legyen. amiért úgy rád támadtam. – Örülsz. – Bocsánat. ami ér valamit. – Gyere – mondom. – Megértem. . megsimogatja a csípőmet és a hátamat. mintha azt mondaná ezzel. és simogatni kezd. Igazad volt. hogy nem haragszik. – De túlléphetünk rajta. majd lefektet az ágyra. Peter azt mondja. de akkor is. Mondom neki. – Kívánlak – mondja. Megfogom a kezét és beviszem a hálószobámba. hogy ő is hiányzott. és minden porcikámmal azon vagyok. – Minden kemény. Minden mozdulata. Peter megrázza a fejét. ő pedig azt suttogja. – Igen. hogy kinek volt igaza. végre tényleg egymásra nézünk. és elmondanom az igazat. Mindaddig nézzük egymást. hogy ez nem annak a kérdése. amíg mindketten meztelenek vagyunk és csókolózunk. Csak nehéz volt elfogadnom… befogadnom… az összes titkot. majd keze a blúzom alá csúszik. – Hiányoztál. valamelyest Peter érdeme is. Amiért rávezetett arra. – Ne haragudj. ne haragudj – suttogom. hogy elmentél? – kérdezi. ami a hétvégén történt. – Igen… Bár kemény volt.

hogy készen állsz-e. Az élet. hogy az ujjadra húzzam a gyűrűt. néhány nappal azelőtt. – Készen állsz? – kérdezi. hogy szeretem. csak hogy biztos legyek benne. ugyanakkor magabiztos. És olyan sorrendben. És nem is gondoltam rá az utóbbi néhány hétben. a könyökére támaszkodik. Úgy. Hogy gyerekünk legyen. Nem erre értettem. Remegés fog el. Champ – súgja a fülembe. amit mond. hogy szükségem van rá. – Mire gondolsz? – kérdezem.minden szó. halkan a nevemet suttogja. amilyet mindig is akartam. meg azt. ami azóta történt. mígnem nem bírjuk tovább. pláne az elmúlt néhány napban. lágy. amiről álmodtál. hogy megtegyük a következő lépést? Együtt? Hitetlenül bámulok rá. suttogom. . fülemben érzem a lélegzetét. Igen. karjával szorosan magához ölel. – Készen állok. ahogy hosszú ideje nem csókolóztunk. ahogy szétárad bennem. hogy legutóbb voltunk együtt így. És azt is. Bármire az imént felsoroltak közül. Hogy elvegyelek feleségül. csókolgat. – Arra. Arra a sok mindenre gondolok. Mindenre számítottam. azóta meg biztos nem. Aztán szeretkezünk. Aidan és Kirby ott állnak mellettünk. amilyenben csak akarod. Érzem. – Félreértesz. mennyire kívánom. Sokáig húzzuk. hogy Kirby becsöngetett az ajtómon. Rajtam van. lassan. amint elképzelem a szűk körű ceremóniát az összes családunkkal. Teljes súlyával rám fekszik. Champ… Készen állsz arra. csak erre nem. és egyszerre megyünk el. Csókolózunk. amióta Kirby megtalált.

hogy a felesége leszek. Én vagyok a világ legszerencsésebb nője.
Ennél boldogabb nem is lehetnék, mondom Peternek. És
miközben elalszom, fejem a mellkasán, nagyon közel vagyok
ahhoz, hogy elhiggyem.

Harmincegyedik fejezet

Kirby
A szüleim, a húgom és Noah épp ebédelnek, amikor belépek a
házba az ötórás vezetés után. Vidámság ül ki az arcukra, amikor
meglátnak, még anyunak is. Erőt veszek magamon, és leülök az
asztalhoz, pedig most nagyon szeretnék egyedül lenni.
– Na? – kérdezi Charlotte, miközben anyu feláll és elővesz
nekem is egy tányért. – Milyen volt?
– Fantasztikus – mondom, mert ennél jobb szó nem jut
eszembe. – És milyen volt a bál?
Charlotte és Noah vigyorogva egymásra néznek, és Charlotte
közli, hogy élete legjobb bálja volt. Aztán elmeséli, hogy Mr.
Tullynak haza kellett küldenie öt gyereket, mert túl erotikusan
táncoltak, valamint nyolc másikat, mert ittak.
– Belinda ott volt?
– Aha, de csak egy pillanatra láttam, amikor megérkeztünk.
Durva volt a ruhája. Mármint nagyon jó. Végül is az a türkizszínű
ruha volt rajta, amit akkor kinézett.
Bólintok, úgy teszek, mintha meglepődnék. Igazából nem
csalódtam benne, amiért nem vitte vissza a ruhát. Hirtelen,
magam se értem, miért, de sajnálni kezdem. Nem érezhette magát
jól benne, bármennyire jól nézett is ki.

Charlotte félretolja a tonhalas salátáját. – Na és találkoztál
vele? A vér szerinti apáddal?
– Aha – felelem. Közben anyu letesz elém egy tányér
paradicsomlevest és egy tálkában tonhalas salátát.
– És milyen? – kérdezi, miközben mindenki várakozásteljesen
néz rám.
– Zenész. Van egy bárja, Zelda a neve, és mindennap élő zene
van. – Kerülöm a szüleim tekintetét, amint felállok, és kiveszek a
hűtőből egy dobozos kólát. Visszaülök a helyemre, kipattintom és
beleiszok.
– Elmentél egy bárba? – kérdezi anyu.
– Aha. De nem ittam alkoholt, ne aggódj. Egyébként a Zelda
olyan, mint egy átlagos étterem St. Louisban. Minden kóser volt,
anyu. Bízzál bennem.
Bólint, és azt mondja, hogy teljes mértékben megbízik
bennem.
Apu szemlátomást el akarja terelni a szót Conradről, így
megkérdezi: – Na és milyenek voltak Marian szülei? Kedvesek?
– Igen. De az apja szimpibb volt, mint az anyja. Az anyja egy
kicsit sznob, de azért aranyos.
Anyun látszik, hogy megkönnyebbül. – És mit dolgoznak?
– Az anyja nem dolgozik, az apja meg menő ügyvéd.
Gazdagok.
A szüleim bólintanak, mint akik ezt már előre tudták.
– És hogy néz ki? – érdeklődik Charlotte. – Mármint az apád?
– Az apám itt ül velem szemben – mondom, és apura mutatok,
aki rám vigyorog.

– Ne már! Tudod, mire gondolok: milyen a vér szerinti?
– Hát, muszáj megmondanom az igazat: eléggé jóképű. Úgy
néz ki, mint egy rockzenész – mondom nevetve. Anyura nézek:
arcára megint kiült az aggodalom. – Nem az a hosszú hajú,
beszívott rocker a nyolcvanas évekből, anyu. Csak olyan… látszik
rajta, hogy művész. Nagyon jó fej. És nagyon kedves. – Majdnem
elkezdem mesélni a közös zenélésünket színpadon, de aztán úgy
döntök, ezt az élményt még szeretném egy kicsit megtartani
magamnak. Emellett, nem akarok rossz perceket okozni apunak.
Tudom, mit érez amiatt, hogy több közük van egymáshoz
Charlotte-tal, nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát.
Ezért inkább anyunak dobok egy csontot: – Ja. Majdnem
elfelejtettem… Marian anyukája odavolt a kendőkért.
– Tényleg? – kérdezi anyu felélénkülve.
– Aha. Azt mondta, gyönyörűek. És a pitének is nagyon örült.
– Megettétek a pitét?
– Nem. De szerintem csak azért, mert Marian anyja el akarta
rakni későbbre. De nem allergiásak sem a dióra, se semmire.
Anyunak felragyog az arca. Charlotte és Noah felállnak, menni
készülnek valami medencés partiba. – Van kedved jönni? –
kérdezi Charlotte teljesen feleslegesen, nyilván nem megyek, de
azért kedves tőle.
Mondom neki, hogy köszi, nem, eléggé kifacsart az ötórás
vezetés, és egy csomót kell még tanulnom. Aztán amint nézem
őket elmenni kézen fogva, Philipre gondolok, alig várom, hogy
felhívhassam, hogy megcsókolhassam.

Mondom a szüleimnek, hogy megyek, kipakolom a cuccaimat,
de megállítanak. Szeretnének beszélni velem.
Felvértezem magam, mert arra gondolok, hogy biztos megint a
továbbtanulással fognak nyaggatni, de nem: azt mondják,
Belindáról van szó.
– Mi van vele? – kérdezem, miközben lázasan próbálom
kitalálni, mit tudhatnak, és hogy én is benne vagyok-e
valamiképpen a sztoriban.
– Tudjuk, hogy ellopta azt a ruhát – mondja apu. Majd, mielőtt
még eljátszanám a tudatlant, folytatja: – Tudtál róla, ugye?
Bámulok rá, és arra gondolok, mennyire hihetetlen, hogy
Belinda miatt nekem kellemetlen. Töröm a fejem, mit kellene
mondanom, mi lenne a legjobb, aztán úgy döntök, hogy rosszabb,
ha hazudok. – Igen, tudtam róla. De ti honnan tudtátok meg?
– Annak a ruhaboltnak a vezetője felhívott vasárnap reggel –
mondja anyu. – Emlékezett rá, hogy Belinda felpróbálta azt a
ruhát, és amikor észrevették, hogy nincs meg a ruha, Belindára
gyanakodnak.
– Na de miért téged hívtak fel?
– Mert azt hitték, Belinda a lányom.
– És mit mondtál nekik?
– Azt, hogy nem a lányom, de jól ismerem, a lányom
barátnője.
– És most mi lesz? – kérdezem, és érzem, hogy bepánikolok. –
Letartóztatják?

Anyu apura néz. – Nem – feleli apu. – Az üzletvezető hívni
akarta a rendőrséget. Egészen addig, amíg anyáddal ki nem
fizettük a ruhát.
– Mit csináltatok? – kérdezem totálisan elképedve. Bármit el
tudok képzelni a szüleimről, csak azt nem, hogy falazzanak egy
bűnözőnek.
– Persze először erősködtek, hogy ennyivel nem lehet
megúszni, de mondtam nekik, hogy most azonnal odamegyünk,
és kifizetjük a ruhát. Erre lenyugodtak – mondja apu. – És utána
felhívtam Belindát.
– Tényleg?
– Megkértem, hogy jöjjön át… és át is jött. Leültünk, és
elbeszélgettünk.
– Belinda abszolút nem találja a helyét – mondja anyu. –
Nehezen dolgozza fel, hogy az apja elhagyta őket. És állandóan
anyagi gondjaik vannak. Ez persze nem menti fel az alól, amit
tett. De nem szerettük volna, ha ezzel az ostobasággal
félrecsúszik. Az a véleményünk, hogy Belinda alapvetően jó
gyerek, csak most egy kicsit… hogy is mondjam… el van veszve.
– És mit mondott Belinda?
– Nagyon odavolt. És nem csak amiatt, mert lebukott.
Őszintén megbánta, amit tett. Megígérte, hogy majd részletekben
visszafizeti,

és

könyörgött,

hogy

ne

mondjuk

meg

az

anyukájának.
– És megmondjátok?
– Meg kell hogy mondjuk – feleli apu. – Mi is tudni
szeretnénk, ha csinálnál ilyesmit.

– De én nem csinálnék!
– Tudjuk. Belinda elmesélte, hogy összevesztetek emiatt. És
hogy emiatt nem akartál elmenni a bálba.
Bólintok. Fogadok, hogy most az következik, miért nem
mondtam el nekik. Ehelyett anyu teljesen mást mond: – Kemény
lehetett neked, Kirby.
Apu is bólogat. – Hát igen. Nem sok olyan gyerek van, aki
ennyire jól tudott volna kezelni egy ilyen helyzetet.
A padlót bámulom, totálisan zavarban vagyok. Lehet, hogy
azért, mert nem ehhez vagyok szokva. Már régóta nem éreztem,
hogy a szüleim büszkék rám. – Nem csak amiatt nem mentem el
– mondom –, hanem mert el akartam menni Chicagóba.
– Majd hívd fel Belindát – mondja apu. – Nagyon várja.
Néhány perccel később már Belinda bejárati ajtaja előtt állok.
Ezúttal bekopogok. Belinda rögtön ajtót nyit, és felmegyünk a
szobájába. Leülünk az ágyára, és először hallgatunk. Az arcbőre
nagyon pocsékul néz ki, olyan, mintha sírt volna, vagy másnapos
lenne, vagy mindkettő. Nem nézek rá, inkább a falat bámulom
mögötte. Tele van firkálva, leginkább hülye popszámok
szövegrészleteivel, mint például: Hol lennénk, ha nem lennének

álmaink? és hasonlók, amivel még nem is lenne baj, ha nem a
Jonas Brothers számaiból származnának.
– A szüleim elmondták, mi történt. – Szinte ki se mondom a
mondatot,

Belinda

zokogni

kezd.

Odahajolok

hozzá

és

megölelem.
– Annyira sajnálom – szipogja. – Olyan genya voltam veled…

– Aha, az voltál. – Elhúzódom tőle, és rámosolygok.
– Ne haragudj… Nem is értem, mi ütött belém… Annyira
depis vagyok mostanában… és annyira utálom, hogy szegények
vagyunk, és nincs semmi jó cuccom.
– Tudom, Bel.
– Neked annyira más! Nincs egy olyan apád, aki szarik rád…
Két apád van és két anyád, és az egyik anyukád gazdag. Charlotte
mondta, hogy mész Chicagóba, hogy találkozz az igazi apáddal…
Na és milyen? Tényleg olyan, mint egy rocksztár?
Megvonom a vállam, nem akarom, hogy emiatt is fájjon a
szíve, de azért nem bírom ki. – Tényleg nagyon jó fej… De erről
inkább később beszéljünk.
Belinda kifújja az orrát. – Azt hiszem, irigy voltam rád egy
kicsit. Az összes izgi dologra, ami történt veled. Még Philipre is.
Tényleg nagyon tetszel neki.
– Te is tetszel Jake-nek.
– Á, dehogy! Nem én kellek neki, csak a szex. Ennyi…
– Az összes fiú szexelni akar – nevetek, de közben tudom,
hogy Belinda nem mond hülyeséget: ami köztem és Philip közt
van, az teljesen más.
– Na és a szüleid! Úristen! Tudom, hogy azt gondolod, a
szüleid cikik, de nem, Kirby! Iszonyatosan jó fejek.
– Oké, oké! De ebben azért nem értenék veled egyet teljes
mértékben.
– Pedig tényleg! Ha nem segít az apád, megbilincselve vittek
volna a börtönbe. Úristen! Egész életemben áldani fogom a nevét.
És nem csak a miatt a szaros négyszáz dolcsi miatt… Annyira

mázlista vagy, hogy ilyen szüleid vannak. Bárcsak nekem
lennének ilyen szüleim!
Belindára nézek. Meglep, hogy ezt érzi. Évek óta hallgatja a
szüleimmel kapcsolatos panaszaimat, és még egyszer sem
mondott ilyet.
– Igen, szigorúak, de legalább törődnek veled – mondja, és
újból zokogni kezd.
– Az anyukád is törődik veled…
– Tudom, de nem úgy. Sosincs itthon… Ami persze nem az ő
hibája, mert dolgoznia kell… Nem is tudom, Kirb… annyira
ciki… úgy értem, tudom, hogy az én hibám, és nincs semmiféle
mentség arra, amit csináltam. De… annyira kivagyok…
Ismét átölelem, és arra gondolok, miért nem vettem észre,
hogy a legjobb barátnőm ennyire kivan. Lehet, hogy mások is
kivannak, csak nem veszem észre? Nem, Charlotte biztos nem.
Vagy lehet, hogy még ő is?
– Nem haragszol rám, Kirb? Amiért olyan szemét voltam
veled?
– Nem, már nem. Te vagy a legjobb barátnőm. És mindig is az
leszel.
Aztán mélyen a szemébe nézek, és azt mondom neki, hogy
minden rendben lesz. Tényleg. Minden rendben lesz az
életünkben, a mostaniban és a jövőbeniben is, meg minden. Még
egyszer elmondom, és hosszú idő óta először el is hiszem.
Hétfő reggel bemegyek Mr. Tullyhoz az irodájába, és
megkérem, kérjen ki tesióráról, mert beszélni akarok vele.

a székre mutat. és kicsit zavarban is vagyok. aztán lelkesen mesélni kezdem az egész sztorit. Mr. – Tényleg? És mi segített? Az utazás Chicagóba? Vagy a fiúd? Meglepődve nézek rá. De inkább a vér szerinti apám az ok. mindenki szeme láttára még az elején. Elmosolyodom. Tully elmosolyodik. hogy tollaslabda nélkül nem lesz teljes az életem. amiket váltottunk egymás idővonalán. – Ha lehet ilyet egyáltalán mondani. – És hogy lesz így meg az érettségi? – Menni fog. – Na és hogy megy a matekra készülés? – Tökéletesen szarul – felelem. milyen felemelő érzés. és kissé előrehajol. . Philip nagyon kedves. – Hát persze! Azok a kedves üzenetek. hogy a vér szerinti apám ennyire tehetséges. hogy jobban tudjon figyelni. Tully megropogtatja az ujjperceit. – Mesélsz? – Mr. Először csak vigyorgok. Még azt is elmesélem. – Hát… Micsoda üdítő önbizalom! – Megváltoztam.– Hacsak nem az a véleménye. – Honnan tud Philipről? – Facebook-kémkedés. Elengedi a füle mellett a „szarul” szót. milyen érzés volt a színpadon lenni. Milyen jót zenéltünk együtt. – Igen.

– Amikor te leszel a következő amerikai idol… A plafonra emelem a szemem. és mondom. hogy van még valami. máshová… Bármikor abbahagyhatod vagy átmehetsz – A szüleim vették rá. hogy meg kell próbálnod. Bármi lehet – mosolygok rá. aztán. – Még az is. Kirby. – Kirby. – Ugye nem a Mizzouról akar beszélni? – Kirby! – Uff! Hagyjuk már ezt a témát. Tully! De Mr. még jobban. hogy győzködjön? Amúgy is már túl vagyunk a jelentkezési határidőn. Aztán csevegünk még pár percig erről-arról. Tully fütyül a tiltakozásomra. – Nézd. ne már… – … majd azt mondhatom. Az. hogy főiskolára kellene menned. Tully figyel minden egyes szavamra. Mr. hogy lásson. bárcsak ott lehetett volna. hogy én mindig betartom. hogy hozok magának tiszteletjegyet a koncertjeimre. mivel már nem nyaggattak.Mr. hogy befizették az előleget? Biztosan nem tudtam. így én se gondoltam rá. hogy ismertelek. bár említették. – Az ígéret szép szó… Nevetek. – Aha. Nem . mint szokott. – És azt tudod. amikor még tinédzser voltál. – Jaj. Tully így szól: – Ugye tudod. majd azt mondja. amit ígérek. amiről beszélnünk kell? Ránézek. hogy terveznek ilyesmit. tényleg azt gondolom. Legalább egy szemesztert próbálj meg. majd Mr. Ez az őszinte. a szívem legmélyéről jövő véleményem.

– Még csak nem is hallotta. De a főiskola vagy az egyetem egy jó tapasztalat… és ha másért nem. – Mehetsz a Missouri Zenei főiskolára. a tetején ott a nevem. – Meg tudod csinálni. Felnézek a papírlapból. Nézd meg az R. timpani. és átfutok rajta: A hangszeres jelentkezőknek egy vagy két darabbal kell készülniük.). hogy jó vagy. rock. hogy dobolok! – Tudom. pergődob. . és előkotor egy A4-es lapot. – Odafordul az íróasztalához.M. hát ezért kellene megpróbálnod.feltétlenül zeneművészetire.E. – Én arra a sok szarságra gondolok. – És miért ne lehetne a főiskola a B terv? És a zene az A terv? – A két dolog nem zárja ki egymást. Legyen egy diplomád. komplett dobszerelésen különböző stílusok (swing. latin stb. Erre nem mondok semmit.-et vagy a Radioheadet. amit mellesleg meg kell tanulni. Kirby. funk. Hogy honnan? Egyszerűen tudom. és még mindig megvalósíthatod a B tervedet. Ingerülten felsóhajtok. és kész. Ütős hangszereken játszóknak készülniük kell legalább kettővel a következőkből: szóló/etűd billentyűs ütősöknek (marimba/xilofon/ vibrafon). A hangzás és a technikai tudás kötelező követelmény. Kirb. – A tudás nem szarság. – Gondolj arra. Odaadja. mit tudnál tanulni igazi profiktól.

– Gondoltam. Szerintem tetszene neked. Egy másodperccel később csöng a mobilom. mi? – Iszonyúan jó. például a I Want to Take You Higher. Le is töltöm gyorsan az iTunesról. – Rendben. de az egész albumot nem ismerem. jó? – Már gondolkodtam. Ennyit megtehetek annak az embernek. – De legalább gondolkozz rajta. Nálad? Rögtön válaszol: Hallgatok egy kis Sly and the Family Stone- t… A Riot Going On-t. Sóhajtok. pedig feleannyira sem bosszant. – Akkor még egy kicsit. Még egy egészen icipicit. és miután meghallgatok néhány számot. Ismerek pár számot tőlük. Conrad az. hogy tetszeni fog. Kérlek! A kedvemért. Mizu? Vigyorogva válaszolok: Semmi extra. Jó kis album. ha nem ismernéd. – Na és… hogy megy a tanulás? . Izgatottan szólok bele: – Helló! – Szia! – mondja. – Abszolút tetszik. doboslány.Keresztbe fonom magam előtt a karom. aki kitartóan és következetesen bízott bennem kezdetektől fogva. mint látszik. Helló. amilyen unottan csak tudok. mintha iszonyatosan bosszantana ez az egész. Kösz a tippet. Aznap este vacsora után kapok egy sms-t Conradtől. – Jó cucc. és úgy teszek. Tanulok. visszaírok: Állati jó! Főleg a Poet és a Family Affair.

csak akkor érettségizhetek. úgyhogy hamarosan találkozunk. – Sajnálod. hogy ott kell lenned a Zelda miatt… meg fura lenne. Gondoltam… Biztos vagyok benne. ha… – Kösz. hogy csalódott. – Tanácsot szeretnél tőlem? – Kösz. Amúgy igen. – Épphogy. és azon kapom magam. Van már belőlük egy zsákkal.Mondom neki. – De téged is meghívlak. Szerinte is tovább kellene tanulnom. annak idején nála is ugyanez volt a helyzet. hogy mit kezdjek magammal az életben. amíg ott voltál? – Másnap reggel hazamentem. De azért nem prédikált – mondom. de át. Viszont szerencsém volt. – És? – Átmentem – mondja. Azt mondja. hogy nem tanultál tovább? – Á nem… Nem egy jó válasz. jó volt. – Aha. Kirby. – Aha… Szuper. hogy védem Mariant. de nem igazán. Nem tanultam tovább. – Jól éreztétek magatokat. hogy Marian is telebeszélte a fejed. – Épp azon töröm a fejem. Eljön az évzáró ünnepségre. – Ja. Nagyon kedves tőled… . Kifújom a levegőt. ha ti ketten együtt… – Aztán veszek egy nagy lélegzetet. – Érzem a hangján. hogy még a záróvizsgákra tanulok. de ez az igazság. – Tudom. és felteszem neki a legfontosabb kérdést. De legalábbis az elkövetkező néhány évben. de legalább van egy érettségim.

hogy hagyjak neki menekülő útvonalat. – Okézsoké – mondja Conrad. mikor lesz. – Most mennem kell tanulni. – Jegyezd meg: A második származék a gyorsulás mértékegysége. mikor van. – Próbálok tárgyilagosan válaszolni. Gondolj a gyors autókra. azt mondogatom magamban. hogy leplezzem az izgalmamat. Csak jövök és megyek. – Rendben. – Haszontalan? – Ezer százalék! – Tudom – vigyorgok. De amúgy nem nagy ügy az egész. . Úgyhogy ne izgasd magad. – Persze. – Szuper lenne. Értem. hogy úgysem fog eljönni. nem? – mondom. – Ilyenekre emlékszel? – Egy csomó haszontalan baromságra emlékszem. de legalább tudja. ha jönnél. Nevetek. – Hát mi tagadás… Kissé kínos lenne… De majd mindenképp írd meg. Stephanie bármikor tudja tartani a frontot. És akkor odanézek.– De azért biztos fura lenne.

és a kezembe nyom egy forgatókönyvet. de Alexandre nem vak. Alexandre a fejét csóválja. – Hát akkor sok örömet a Szívek szállodája és a Cheers mutációjához – mondja. Komolyan eljegyeztek? – Aha. Bár mindketten jól tudjuk. – Ti lesztek a következő Julie Chen és Leslie Moonves. bejön a szobámba Alexandre. a francba. és csiszolt rajta. – De ne mondd meg senkinek. A csatornának és a hirdetőknek is. – De legalább adásban maradtunk. ő pedig átolvasta. – Ó. Még nem hivatalos. hogy Standish nem az a fajta. aki meggondolja magát. – Ez komoly? – sóhajtok. Vagy legalábbis azt hiszem – mondom.Harminckettedik fejezet Marian Amikor hétfőn bemegyek az irodámba. a papírok fölé hajolok. . Próbálom elrejteni a mosolyomat. Jeanelle írta. Caldwell. – Utálni fogom? – Nem fogod szeretni. De igyekeztem megfelelni az összes követelménynek. hogy visszakapjuk a kilenc órás kezdést. nem? Pedig még nem is mentem hozzá a főnökhöz. És lehet. pedig még én sem fogtam fel az egészet.

hogy Peter el akar venni feleségül. amit megtehet értünk. A menüt tanulmányozom. hogy gyűlöl és látni se akar. mintha nem azt meséltem volna az előbb. – Ez a minimum. nem? Aznap este összefutok Jessel. Szívdöglesztően. – Nem akarsz a szemembe nézni. – Akkor semmi fellángolás Conraddel? – kérdezi csalódottan Jess. – Nem tudok… Vagy várj csak… Olyan. – Mondj valami hírességet. hogy az imént azt meséltem neki. hogy elmeséljem a hétvégét meg a legfrissebb híreket Peterről. de valamitől nyugtalan vagyok. akkor igen. Elmegyünk vacsorázni a Villagebe. volt. mint aki nem hallotta. – Nevetek. jó? Lécci… – Rendben. mintha keresztezték volna James Francót Bradley Cooperrel. – Na és mennyire jóképű? – Iszonyúan. Egy kicsit igen… Na de mindegy is… Beszéljünk inkább Peterről. Egyébként nem. mi? – Lehet. akire hasonlít. hogy sokkal jóképűbb. és úgy mondani? – Ha a fellángolás azt jelenti – nézek egyenesen a szemébe –. én meg úgy érzem. Mit mondjak? Gratulálok – mondja olyan hangsúllyal. hogy Peter . És akkor még mindig keveset mondtam. – Azért megragadta a fantáziádat. Hogy el tudjam képzelni.– Na persze. – Semmi. miközben megrázom a fejem. mint valaha.

– Jess – nézek rá kérdőn –. – Izgi. és arra gondolok. jó? – közlöm vele. – És az életed legjobb partija nem ugyanaz. Ari Zwackerrel találkozunk. és becsukom a menüt. hogy Robin gyűrűjét is Ari . hogy fel lennél villanyozódva. – Ez nem elég a szerelemhez – csattan fel Jess. Figyelj oda erre az egészen aprócska. Csak szerintem nem vagy szerelmes belé. amint leülünk egy kis irodában. nem foglalkozom azzal. – Igen. hogy nyertem tombolán egy évre elegendő konyhai papírtörlőt.elvesz feleségül. – Mit gondolsz? – kérdezi Peter. – Tudod. Megrázom a fejem. ha te mondod! Csakhogy ha Peterről beszélsz. ha Conradről! – Conrad egy tinikori fantázia volt. egyszer sem láttam. Jessnek pont nem kellene párkapcsolati tanácsokat osztogatnia. – Annál mindenképp több. de roppant fontos különbségre. ahol Peter ékszerészével. – Tisztában vagyok a különbséggel. Semmi több. mi bajod Peterrel? – Az égvilágon semmi. hogy ne legyek szerelmes belé. hogy mit akarsz? – kérdezi Jess. mint az életed szerelme. Elfelejtetted. Tudom. – Hát. – Aha. Jess megrázza az orrom előtt a mutatóujját. Bezzeg. bárcsak itt lenne Claudia. hogy van egy gyereketek? – Szerintem hagyjuk most ezt a témát. És Peter mindkettő. Jövő héten megyünk gyűrűt nézni. – De igen! Semmi okom rá. hanem azt. Elhatároztam.

. És mégis: annyira illúzióromboló. sőt. mint amennyit a tévében kerestem az első öt évben. amit mindennap ott látok a kezemen. karátról. de szinte biztos vagyok benne. és várakozva néz rám. smaragdcsiszolású kő. ha Peter meglep egy gyűrűvel. – Nagyon tetszik? – kérdezi Peter. Valamennyi kő alatt egy leírás található: színről. és ráhúzza az ujjamra. – Az a leggyönyörűbb… Bár valójában mind az – mondom. és nem hiszek a szememnek. belerakja egy üres foglalatú gyűrűbe. Nem értek különösebben a gyémántokhoz. és észreveszem. Persze egyszer elejtettem egy olyan mondatot. hogy a szerelem szimbólumára így teszünk szert. hogy az itt látható gyémántok közül bármelyik többet ér.tervezte. – Neked melyik tetszik? Ari odabólint Peternek. sőt. beleértve azokat is. Ez a legszebb gyémánt. – Óvatosan kiveszi az üvegszekrényből egy csipesszel. hogy háromkarátosnál nincs kisebb. hanem inkább az üvegszekrényben sorakozó gyémántokra koncentrálok. melyik nálam a befutó: egy négykarátos. amit valaha is láttam. Úgy teszek. amiket magazinokban celebek ujjain láttam. – Melyik a kedvenced? – kérdezi Peter. Nézem a gyűrűt. szinte minden ékszert. mégiscsak egy olyan dolog. – Gyönyörűek! – mondom. – Ahogy megjósoltad. némileg lehangoló. VVS1-es tisztaságú. finom fehér színű. Rámutatok. pedig már tudom. mintha latolgatnék. pedig igazából azt szerettem volna. amit visel. hogy én szeretném kiválasztani a gyűrűmet. tisztaságról.

amiért bármit megtettem volna azon az estén. amikor először hoztam szóba a házasságot. És ez a csók olyan. A partit Peter (és Robin) régi barátja tiszteletére rendezték. ahol mindenkinek roppant elegánsan kell megjelennie. Robin felemeli a poharát. de meg se tudok szólalni. Olyan ez a csók. amikor Robin és szobrász pasija odalépnek hozzánk. Peter közben vigyorogva Arira kacsint. amilyet nem látni zsúfolt utcákon. Mintha hallgatózott volna. amikor megismertem Kirbyt.Ránézek. és minden megváltozott. Odahajol hozzám és megcsókol. így már túl vagyunk az első köszönési körön meg a különböző márkájú vodkákon. és elköszönünk. – Hát . a hidegen és melegen füstölt lazacon. Azonban egyikünknek sincs nagy kedve a jópofizáshoz. miután végigszaladtunk a szokásos témáinkon. Ari bólint. ami csak fokozódik. – Robin szemlátomást meg van döbbenve. – Hamarosan. Azon az estén. majdnem tökéletes tisztaságú gyémánthoz. nyüzsgő tereken. – Na és mikor házasodtok össze? – csap bele a közepébe Robin. Visszamegyünk a Forty-seventh Streetre. – Boldog vagy? – kérdezi Peter. ami illik a négykarátos. egy pincér két-két pohár pezsgőt nyújt nekünk egy ezüsttálcáról. Olyan ez a csók. Korán érkeztünk. – De még mennyire! – villantok felé egy hatalmas mosolyt. – Majd később hívom. Peter a derekamra teszi a kezét. a belugakaviáron. Másnap este Peterrel egy pazar Doktor Zsivágó-témájú partiba vagyunk hivatalosak.

és nézzük a Fifth Avenue fényeit. lécci… Peter mosolyog. hogy a válasza határozott „nem”. boldog. – Ugye. jöhet-e az esküvőre. mielőtt még bárki hozzá tudott volna szólni a mondandójához. majd felemelem a poharam és belekortyolok. mint amióta visszajöttem Chicagóból. Gyönyörű tiszta az éjszakai égbolt. Annyira tökéletes. beleértve Kirby felbukkanását. Rákönyöklünk a korlátra.erre koccintani kell! Nagyon örülök! Tökéletes pár vagytok. Néhány másodperccel később végre odébb tipeg a barátjával. de a fejét rázza és azt feleli. – Kösz – motyogom. hogy nincs – felelem. hogy él. – Pete. – Mi jár a fejedben. hogy New York-i. majd ecsetelni kezdi a barátjának. lécci. hogy már undorító – poénkodik. majd elviccelem a dolgot azzal. – Tessék? – kérdezem. lécci. a gondolataim ismét cikázni kezdenek a fejemben. őrült család vagyunk – csiripel Robin. – Hát ilyen egy összevissza. . mennyire nem szokványos ez az egész szituáció. – De Mariannek nincs ellene kifogása – fordul oda hozzám. de nem hallom. ugyanúgy. Peter kérdez valamit. Ilyenkor az ember teljesen eufórikus. Aztán. Champ? Olyan. Peterrel kimegyünk körülnézni a teraszra. és boldog. megkérdezi. mintha fényévekre lennél innen. de amint kortyolgatjuk a pezsgőket és gyönyörködünk a látványban. hogy mindkettőjüket szívesen látjuk a nászutunkon is. Marian? – Hát persze.

hogy… ő az igazi. – Aztán miért nem? – kérdezi Peter. és szemében visszatükröződnek a város fényei. – Peter – mondom végül. hogy pont olyan gyűrűt kellene venned… legalábbis még – mondom.Bocsánatot kérek. Azt hiszem. behatoltak a felségterületemre. mégsem kellene összeházasodnunk. túl nagy… – Egyáltalán nem túl nagy. egy forgatókönyvre. – . de aztán megpróbálok visszazökkenni a beszélgetésünkhöz. – Nem tudom. hogy egy fiatal modell kinézetű nő kissé sem leplezetten végigméri Petert. jól döntök-e. Egy pillanatra úgy érzem. az új sorozatomra gondoltam. bár még mindig nem tudom. és észreveszem. vagy megint úgy. Nyelek egy nagyot. hogy tényleg tetszik-e a csiszolása… Nem vagyok biztos benne. – Miért nem? – kérdezi Peter. – Hát… nem tudom. ami azt illeti… A gyűrűre is gondoltam… – Mi van vele? – Izé… Nem gondolom. hogy tényleg szerelmesek vagyunk-e egymásba. amit át szeretnél írni? Idegesen nézek rá. – Azt hiszem. – Mert… Nem vagyok biztos benne. próbálok egyenletesen lélegezni. és azt mondom. amit évekig bánni fogok. Mert csak úgy szabad házasságot kötni. – Hát. Összeszedem a bátorságom. amit épp átírni készülök. Peter incselkedőn néz rám. felhajtja a pezsgőjét és lerakja a poharat maga mögé egy asztalra. – Más nincs.

Azonban csak ennyit kérdez: – Tudok olyasmit mondani vagy tenni. hogy megoldódtak a Kirbyvel kapcsolatos bonyodalmak. mindig tudja. Olyan kapcsolatban akarok lenni. ő mindig mindenben biztos. Már csak „pro” van. És én ugyanígy vagyok vele. és végre beismerem. Ezért lett vezérigazgató. Sosem bizonytalan. Csak azt érzem. ami erős érzelemre utal. alig bírom visszatartani a könnyeimet. hogy helyre kell tennem a múltamat. hogy nem belém szerelmes. hogy igenis van. – De lehet. főleg most. . hogy igaza volt. amit Jess mondott. hogy szerelmes belém.Arra gondolok. Sőt. hogy soha nem is éreztem… Várom. Igen. Úgy akarok érezni. hogy nincs erőm megmondani neki. hogy mim volt. mint akkor. miközben arra vágyom. akkor a múlt hétvégéhez van köze. de a lelkem mélyén tudom. Annyira szomorú vagyok. – És ennek a változásnak van köze az elmúlt hétvégéhez? – Nem igazán – felelem. – Valahogy már nem érzem. ha valamihez. meg ahhoz. összes „contra” rubrika kipipálva. és mit dobtam el magamtól. Megrázom a fejem. – Egész egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni. mit akar. Rá kell jöjjek arra. – Nekem nincsenek kétségeim – mondja Peter. hogy bárcsak legalább megpróbálná. amivel meggyőzhetlek az ellenkezőjéről? Megrázom a fejem. hogy Peterből kitörjön valami szenvedély. De nem próbálja meg. hogy megváltoztam. hanem abba az eszmébe. hogy ezt kell tennem – mondom. Conradhez. hogy dühös legyen vagy bármilyen.

ha most hazamegyek – mondom. Megkérdezi. akkor is. A szeme szomorú és értetlenséget látok benne. ha bonyolult. de attól még tökéletes és kimért úriember marad. És ezt Kirby tanította nekem. két oldalról megpuszil. – Azt hiszem. hogy hazakísérhet-e. A szemébe nézek.aminek nem próbálom meg átírni a forgatókönyvét. és leteszem a pezsgőspoharam. Vagy legalább a kijáratig eljöhet-e velem. Bólint. Igazi kapcsolatot akarok. legjobb. és halkan jó éjszakát kíván. ha sok benne a zűrzavar. Peter rám néz. . Jóképű és jó kiállású. De inkább egyedül mennék haza. – Köszönöm. aztán elkísér a lifthez. mint mindig.

– Remélem is! . hogy miért is ne? Mi történhet a legrosszabb esetben? Visszagondolok arra. amikor bekopogtattam Marian ajtaján. Tullynak a jó hírt. Sok minden szólt ellene. hogy megcsinálod. T. Nem csak nyolc ponttal szereztem többet. Mondja. Elmondom Mr. hogy ne is reménykedjen. – Majd jövök látogatóba. Előre és felfele!!! Barátod: Mr. akkurátus betűivel pedig: Ezt még a vizsga előtt írtam ide. Elnevetem magam és közlöm vele. És mi lett volna. ad egy ötöst a levegőben. Ui. Tully apró. érted a célzást. ha nem? Ha megtorpanok? Akkor most miért teszem? – Hiányozni fogsz jövőre – mondja Mr. Életemben nem írtam még ennyire jó matekdogát.: A zenei tehetségek gyakran jók matekban is. Tudtam. Remélem. mi van rajta. és nézzem meg. ami kész csoda. míg a másikon az áll: A határ a csillagos ég! Alatta Mr. Pufók felhők vannak az egyik oldalán. Bár kezdem azt gondolni. hogy lépjek közelebb. és megtettem.Harmincharmadik fejezet Kirby Az érettségi előtti záróvizsgát nyolcvan százalékra írtam meg. És fordítva. de ez már B szint. mint feltétlenül kell. aztán elvesz az íróasztaláról egy kártyát. Tully.

a Chase Park Plazában. akik tényleg elértek valami eredményt ebben az évben. készül Marian látogatására. addig fog. De ehelyett Mr. Napok óta takarít. pedig Marian szállodában szállt meg. Philippel most találkoznak először. hogy nem azért. Becsöngetnek. Belinda újra a régi. – Mit ígértem? – kérdezem. Felállok és bemegyek az osztálytermünkbe az utolsó óránkra. de szomorúságot is érzek. Velünk jön Charlotte is. mert Mariannek nem elég jó a mi házunk. Tully mást mond. ahogy anyu megjósolta. Az évzáró ünnepség előtti este a szüleim elvisznek a LoRusso’s-ba. bár nyilván kapott az anyjától. Anyu viszont az egyetlen. a kedvenc éttermembe a Hillen. aki szemlátomást még most is haragszik rá. ami meglepő. de Philip az a ritka fajta srác.Mosolygok. Mert majdnem el is tudom képzelni. ahogy ismerem. mint egy megszállott. – Ne felejtsd el. és. amit ígértél – mondja Mr. meg Belinda. aki mindvégig fura. az anyukája és Philipet is meghívták. ezért kicsit kínosan érzem magam. amíg Belinda vissza nem fizeti a szüleimnek a ruha árát. Tully. és arra gyanakszom. – Tiszteletjegyeket. – Meglesz! – nevetek. még egyszer előrukkol a Mizzouval. hogy seggnyalónak tűnne. Próbáltam győzködni. aki megtalálja a közös nyelvet a felnőttekkel. hanem egyszerűen . pont úgy. mivel másra sem vágytam négy évig. amikor két órán keresztül oklevelet kapnak mindazok a végzősök. mint soha többé nem átlépni ennek az intézménynek a küszöbét. anélkül.

és felköti lófarokba a nedves haját. mintegy jelezve. ami hozzám tartozik. ahol felnőttem. – Kirbyre! És Belindára és Philipre… Gratulálok ahhoz. hogy minden rendben van. hogy látom. és az összes jövőbeli tervetekhez. Olyan. – Ki tudja. vasalása. mintha azt üzenné. Én a magam részéről így is gondolom. Felnézek a dobszerkóm mögül. ha szégyellnem kellene Marian előtt a házat. amilyen. hogy bárhogyan is döntök. és olyan. sütés-főzés. mosolyog. és amitől olyan vagyok. amikor bekukucskál a szobámba. aztán halkan dobolok tovább. Charlotte leül a bevetetlen ágyam szélére. vagy bármit. Olyan. mintha esküvőre készülnénk: ruhák előszedése. és akkor még nem beszéltem a kilógó idegszálakról meg a nyers indulatokról. úgy van jól. Másnap egész napos sürgés-forgás. mintha sírt volna. – Honnan veszed. – Tényleg? – Most akkor elmész? – kérdezi. és mindnyájan felemeljük kóláspoharainkat. bármi is az! Egyenesen a szemembe néz. hogy elmész New Yorkba… vagy Chicagóba. hogy leérettségiztetek. hogy elmegyek? – Anyu azt hiszi. mintha bedobta volna a törülközőt a főiskolával kapcsolatban. – Nagyon fogsz hiányozni – mondja. . és meg is beszéltem magammal. a családomat. – Szeretnék tósztot mondani – mondja apu. hogy elég gáz lenne. és megvonom a vállam. Leteszem a dobverőimet.nem akar zavarni. Még Charlotte is zaklatottnak látszik.

– Ne aggódj emiatt. – Lehet. aki tegnap este még azt mondta nekem. Anyura pillantok. – Elmondok egy kis titkot. – Oké – mondom. mondtam-e már valakinek. Charlotte hozzám hajol. akin szintén piros ruha van. és amúgy is: nyilván kerüli a találkozást Mariannel. hogy mindenképp eljön. Conrad nem örülne neki. mintha nem fülelne ezerrel. – De még nem biztos. hogy elmegyek a Mizzoura. Charlotte boldogan elvigyorodik. miközben anyu úgy csinál. nem? . Majdnem elmesélem Mariannek. hogy tervezel valamit. úgyhogy tartsd a szád.– Hát te. Abban a pillanatban. és Conradre gondolok. Épp mielőtt indulnék az évzáró ünnepségre. Micsoda egybeesés. Koncentrálj most arra. Aztán újból megkérdezem. de aztán úgy döntök. odatalál-e a házunkhoz. – Oké. lécci. – Mi az? – súgja. Említettem neki. hogy inkább nem. hogy legyen. Aztán később találkozunk. ami előtted van. hogy az iskolánk színe a piros. felhív Marian. – Majd figyellek – mondom neki. és megkérdezi. amint leteszem a telefont. Észre foglak venni – mondom Mariannek. – Milyen színű a ruhád? – Piros – feleli Marian büszkén. – Oké – mondom. és leülök mellé az ágyra. aztán megbeszéljük. Tudom. – Te vagy az első – felelem. – Persze – feleli. anyu megkérdezi: – Milyen színű ruha lesz rajta? – Izé… Piros. sok sikert kíván.

és menetelni kezdünk. hanem a városunkat és az iskolánkat is. ha azt mondanám. szilajabb kissrácok is. És hazudnék. de ettől még jóképűbb. IX. aki szokatlanul komolynak látszik. átöleljem és azt mondjam: – Ne. A tanáraink is velünk vannak.Anyu a homlokát ráncolja. Néhány órával később. anyu. amiről azt hittem. hogy én nem érzek hasonlóképpen. Egyértelmű. ott állok az osztálytársaimmal. beleértve Mr. hogy milyen sokáig és milyen kitartóan kereste a megfelelő piros ruhát. Ha anyám izgatott locsogásának hinni lehet. lányok fehér fejfedőben és ruhában. aki nem más. Lajos francia királyt ábrázoló mozaikok díszítenek. mire gondolok. Hogy csak egy igazi anyám van. – Tudtam… Most akkor öltözzek át? Arra gondolok. szintén pirosban és fehérben. mi van rajta. és valami belülről arra kényszerít. a fiúk pirosban. akkor ez a legnagyobb templomi mozaik a világon. ők meg Charlotte-tal együtt elmentek letenni a kocsit. mint ő. amitől furcsa érzelemhullám söpör végig rajtam. még a kisebb. Iszonyatosan jól áll! – A szemébe nézek és remélem. Felcsendül a zene. A diákok százainak kaotikus tömege egyszer csak összerendeződik: kettesével sorokba rendeződünk. hogy odamenjek hozzá. miután a szüleim kiraktak a Cathedral Basilica előtt. Mindenki lenyugszik. Hátranézek a bazilika közel százéves narthex falaira. hogy . Tullyt is. valamiféle közösségi érzés. amiket városunk névadóját. tudja. hogy nem csak a családunkat szeretné jó színben feltüntetni Marian előtt. Maradj ebben a ruhában. Hogy nem számít.

engem sosem fog megérinteni. De talán csak azért, mert ez a
vége, és a búcsú mindig érzelmeket csal elő mindenkiből.
Veszek egy mély levegőt, és belépek a bazilika hűvös
félhomályába. Fények gyúlnak szerte a templomban, csendes
morajlás hallatszik. A templom tele van rokonokkal,
ismerősökkel, vendégekkel. Felnézek a lélegzetelállítóan magas
mennyezetre,

és

a

fülemben

hallom

anyu

szavait:

„negyvenegymillió és hétezer színű üvegdarabka”. Ahogy
előrefele lépkedünk, szememmel a tömeget pásztázom, és
észreveszem Mariant, aztán a családomat. Különböző oldalakon
ülnek, de majdnem ugyanabban a sorban, így nem tudok
mindenkire ránézni, ahogy elhaladok mellettük. Ezért, hogy
véletlenül se bántsak meg senkit, inkább előrebámulok, kezem
összekulcsolva magam előtt, ahogy mondták. Nem látom
Conradet, de elhatározom, nem leszek csalódott, ha mégsem
tudott eljönni.
A zene elhallgat, és leülök egy hosszú templomi pad
legszélére.

Ábécésorrendben

ülünk.

Végigfutok

a

programfüzeten, amiben ki vannak emelve sztár osztálytársaim
nevei: a legjobb ebben, a legsikeresebb abban, satöbbi. Becsukom
a programfüzetet, és elmerülök a gondolataimban, miközben
próbálom kizárni magam körül a külvilágot: O’Malley atya
kenetteljes szólamait és a felszólaló diákok búcsúbeszédeit.
A születésemre gondolok, arra, hogy örökbe fogadtak, meg
életem első tizennyolc évére. Az utóbbi néhány hónapra,
utazásomra New Yorkba, találkozásomra Mariannel. Arra a napra
gondolok, meg arra, mit jelentett mindez a családomnak, akik ott

ülnek mögöttem. Mennyi mindennek kellett történnie ahhoz,
hogy eljussak ide, ahol most vagyok. Arra gondolok, hogy merre
tartok és mivé szeretnék válni.
És aztán szólítják a nevünket, egymás után, ábécésorrendben.
Mindenkit megtapsolnak, van, akit hangosabban, van, akit
épphogy csak, attól függően, ki mennyire népszerű. Ahogy az Rhez közeledünk, a szívem vadul kalapálni kezd, majdnem úgy,
mint amikor Conraddel színpadra léptem, csak ezúttal más az
oka. Mindig is úgy gondoltam, hogy elvégezni egy gimnáziumot
és leérettségizni az alap, így nem vagyok különösebben
meglepve, hogy most itt vagyok. Ennek ellenére büszke vagyok,
és ami még meglepőbb, hálát is érzek. Hálás vagyok Mariannek,
amiért megtartott és megszült, aztán örökbe adott egy olyan
családnak, akik a világon legjobban egy kisbabára vágytak. Hálás
vagyok Conradnek, akár itt van, akár nincs, amiért rögtön és
kérdés nélkül elfogadta, hogy létezem. Hálás vagyok a
húgomnak, amiért sose éreztette velem, hogy nem vagyunk vér
szerinti testvérek, pedig simán megtehette volna, pláne, amikor
én magam viselkedtem kívülállóként. De leginkább a szüleimnek
vagyok hálás, amiért szeretnek és ennyire a sajátjuknak
tekintenek.
Hallom a nevem. Kirby Katherine Rose. Felállok és felmegyek
az oltárhoz, ahol kezet fogok az iskolánk igazgatójával és
átveszem az érettségi bizonyítványomat. Amint elindulok lefele a
lépcsőn, megpillantom Conradet, aki alig észrevehetően szalutál
egy láthatatlan sapkához téve a kezét. Szélesen rámosolygok és
visszaszalutálok.

Már félórája itthon vagyunk. Ennyi idő pont elegendő ahhoz,
hogy átöltözzek – felveszek egy pólót és egy farmert –, és hogy
anyu elkezdjen tényleg ideges lenni, amitől viszont nekem megy
az idegeimre.
– Biztos nem akarsz felvenni valami ruhát? – kérdezi.
– Igen, anyu, biztos – felelem, és igyekszem türelmes maradni.
– Nem lehetne, hogy lenyugszunk és megpróbálunk olyanok
lenni, amilyenek vagyunk?
– Egyetértek Kirbyvel – mondja apu a lépcső tetejéről.
Fogadok, hogy ha itt lesz Marian, megállás nélkül beszélni fog.
Pár pillanattal azután, hogy a szüleimmel összegyűlünk a
nappaliban és némileg kínosan érezzük magunkat, mivel nem itt
szoktunk általában üldögélni, hanem a konyhában, megszólal a
csengő. Felállok, beharapom az alsó ajkam, és arra gondolok,
hány drámai csengetés lesz még az életemben. Kinyitom az ajtót.
Marian áll a küszöbön, egy csokor rózsaszínű rózsával. A
legutolsó szín, amit választanék, de el kell ismerjem, a rózsák
szépek.
– Gratulálok – mondja és átnyújtja a rózsákat. – Szép volt az
ünnepség…
– Köszönöm.
– Tetszik a házatok.
– Köszönöm – mondom megint, és érzem, hogy befeszülök,
ezért gyorsan bevezetem a nappaliba, majd beteszem a virágokat
egy vázába. Ezután megállok a nappali közepén és magamra
erőltetett nyugalommal – már amennyire magamra tudom

egyáltalán erőltetni – bemutatom a szüleimet a vér szerinti
anyámnak.
– Anyu, apu, ő Marian Caldwell – mondom, ahogy ma kora
reggel már begyakoroltam a szobámban. – Marian, ők a szüleim:
Lynn és Art Rose.
Kezet ráznak. Először apu és Marian, utána anyu és Marian.
Mindnyájan mosolyognak és bólogatnak, mégis úgy érzem,
mintha különböző nemzetiségűek lennének, és tolmácsra lenne
szükségük, hogy megértsék egymást.
Charlotte bedugja a fejét az ajtón és integet. – Jaj igen, ő pedig
a húgom, Charlotte – mutatok rá.
– Helló! – integet Marian felé Charlotte.
– Örülök, hogy téged is megismertelek – mondja Marian.
Apu megköszörüli a torkát és rázendít. – Isten hozta St. Louisban! Örülünk, hogy eljött! Nagyon kedves öntől, hogy ilyen
hosszú utat tett meg. Tényleg. És tudom, hogy Kirbynek nagyon
jólesett ez. Nekünk is. Köszönjük.
– Én köszönöm, hogy itt lehetek – mondja Marian apunak.
Aztán anyura néz. – Nagyon kedves volt önöktől, hogy
meghívtak.
Nézem Mariant és arra gondolok, hogy az égvilágon mindene
sima és elegáns, kezdve a hajától folytatva a ruhájával egészen a
beszédstílusáig. Hegyes orrú, nyitott sarkú körömcipőt visel, ami
annyira különbözik anyám fekete lapos sarkú bőrcipőjétől. Nem
vagyok nagy divatszakértő, de biztos vagyok benne, hogy
Mariannek inkább való a piros, mint anyunak. Megfordul a
fejemben, hogy ha Marian nevelt volna, akkor értenék a

ruhákhoz, de aztán arra gondolok, hogy semmi kedvem érteni a
ruhákhoz, egyáltalán nem érdekel. Talán rajtam is ott lenne a
tökéletesnek lenni nyomása. A szüleim nem akarnak mást, csak
hogy hozzam ki magamból a legjobbat, és a mércéjük jelentősen
alacsonyabb.
– Marian, hozhatok valami innivalót? – kérdezi apu. – Egy kis
bort? Vagy sört? Vagy valami üdítőt? Limonádét? Vizet?
Marian kicsit gondolkodik, aztán azt mondja, hogy kér egy
pohár bort.
– Nagyszerű! – örvendezik apu, és a konyha felé indul, de
anyu megállítja.
– Art, nem kérdezted meg, hogy milyen legyen a bor, fehér
vagy vörös! – közli arcára fagyott mosollyal.
– Mindegy. Amelyik nyitva van – mondja Marian. – Szeretem
mind a kettőt.
Apu bizonytalanul néz Marianre, mint aki azon töri a fejét,
milyen bort is szerethet ez az elegáns hölgy. Marian észreveszi,
ezért így szól: – A fehér nagyon jó lesz, köszönöm.
Apu bólint és anyura néz. – És te mit kérsz, drágám?
Anyu is fehérbort kér, majd mereven odafordul Marianhez, és
a kanapéra mutat. – Nem ülünk le?
– Köszönöm – bólogat Marian, és mindketten leülnek. A
látványtól, ahogy ott ülnek egymás mellett a piros ruháikban,
kiver a víz. Charlotte felé fordulok, és segélykérő pillantást
lövellek felé. Charlotte fog egy széket, leül és belekezd szokásos
csacsogásába, ami a lehető legjobb, amit most bárki is tehet. Az
ünnepségről beszél, arról, milyen cuki volt Mr. Tully a talárjában,

és milyen büszke volt ő, Charlotte, amikor átvettem a
bizonyítványom. – Hallottad, ahogy bekiabálom a neved? –
kérdezi tőlem.
– Szerintem nem volt ember, aki ne hallotta volna – mondom
mosolyogva.
Időközben megérkezik a konyhából apu, odaadja mindenkinek
az italát, majd rájön, hogy az összes ülőhely elfogyott.
– Ülj ide, drágám – mondja anyu, közelebb húzódik
Marianhoz, és megpaskolja maga mellett a kanapét. Ülnek szépen
egymás mellett, ami iszonyúan béna, és beszélgetnek mindenféle
hülyeségről.
Lenézek a mobilomra, és látom, hogy sms érkezett Conradtől,
akit nem találtam az ünnepség utáni zűrzavarban.
Ügyes vagy, dobos lány. Örülök, hogy ott lehettem.
Rögtön visszaírok neki: Hol vagy?
Jön is nyomban a válasz: A városban. Beültem kajálni.
Anyu köhint és így szól: – Kirby, eltennéd, kérlek, a
telefonod?
– De ez most nagyon fontos, anyu.
Aztán visszaírok, amilyen gyorsan csak tudok: Nagyon

szeretnélek látni. Ugorj be, ha tudsz. Majd begépelem a
címünket, persze félrenyomom az Eichenberg Streetet, de
szerintem rájön, ha tényleg ide akar jönni.
– Bocsánat – mondom és elrakom a mobilom, miközben
összenézek Mariannel. Kissé felhúzza a szemöldökét, mintegy
jelezve, hogy tudja, vagy legalábbis gyanítja, vagy reméli. Alig

észrevehetően bólintok, csak hogy ne érje meglepetés. Biztos, ami
biztos.
Egy perccel később anyu javasolja, hogy menjünk ki a
konyhába ebédelni és utána tortázni. Az ünnepi torta ott
pompázik teljes szépségében a konyhaasztal közepén.
– Micsoda gyönyörűség! – lelkendezik Marian. Vajon tudja,
hogy anyu maga csinálta, a két kezével?
– És milyen finom! – mondja Charlotte. – Anyu tortáinál nincs
is finomabb a világon!
Apu bosszúsan csettint az ujjaival. – Elfelejtettük a gyertyákat!
– Apu! Senkinek sincs szülinapja. Az érettségimet ünnepeljük,
elfelejtetted?
De apu mit sem törődve velem elénekli a „Boldog
szüüülinapot!” dallamára azt, hogy „Boldog érett napot!”.
– Apu, lécci, neee – könyörgök.
– De folytasd csak, Art – ellenkezik mosolyogva anyu, aztán
Marianhez fordul. – Hát egyvalami biztos: Kirby nem nekünk
köszönheti szép énekhangját.
Teljesen nyilvánvaló, amit mond, így mindenki elneveti
magát. – Hát… megmondom őszintén, tőlem se.
A jég még nem tört meg, de legalább megolvadt egy kicsit.
Kimegyünk a konyhába, leülünk az asztal köré, amit anyu a
legszebb tányérjainkkal terített meg. Apu hosszú asztali áldásba
kezd, majd felnéz. – Nem szeretnék túlságosan érzelgős lenni… –
kezdi.
– Akkor ne legyél, apu – szakítom félbe.

Apu rám néz, és felemeli a kezét. – Csak egyvalamit hadd
mondjak. Megígérem, hogy…
A plafonra meresztem a szemem. Apu Marianhez fordul. –
Lynn és én szeretnénk megköszönni, hogy megkaptuk öntől a
legnagyobb ajándékot, amit csak ember kaphat. Imádkoztunk
Istenhez, hogy rendes embert küldjön az utunkba. És kit küldött?
Önt és Kirbyt. – Elcsuklik a hangja, én meg imádkozom, hagyja
már abba az ömlengést. – Kirby és Charlotte igazi áldások az
életünkben.
– Jól van, apu – mondom kedvesen. – Együnk, jó?
– Igenis! Be is fejeztem!
Marian vesz egy nagy levegőt, mintha valami hosszadalmas
válaszra készülne, de aztán csak ennyit mond: – Örülök neki.
Életem legnehezebb döntése volt, de most, hogy megismertem
önöket… Tudom, hogy jól döntöttem. – Futólag rám pillant,
mégis észreveszem a szemében a szomorúságot. – Így lett a
legjobb Kirbynek. Kirby! Csodálatos családod van.
Próbálom értelmezni a szavait, és tudom, hogy egy darabig
még rágódni fogok rajtuk. Így lett a legjobb Kirbynek. Lehet,
hogy megbánta, hogy így döntött? Mert hogy neki nem így lett a
legjobb? Vagy lehet, hogy így közölte a lehető legudvariasabban,
hogy igazából örül, hogy megszabadult tőlem? Bárhogy is van,
tagadhatatlanul valami hasonló kettősséget érzek. Ha tehetném,
se cserélném a gyerekkorom el egy másikra.
Egy pillanattal később megszólal a csengő, és mindenki a
bejárati ajtó felé néz.
– Belinda? – kérdezi apu.

Megrázom a fejem, mert tudom, hogy Belinda a nagyszüleivel
van. Apu tovább tippel. – Akkor Philip? De jó fej!
Ismét megrázom a fejem, és elindulok az előszobába.
Iszonyúan izgulok, így nem is válaszolok apunak. Az ólomüveg
ablakon keresztül nyomban meg is látom Conrad arcának
körvonalait. Valamiért megnyugszom. Kitárom az ajtót, és
boldogan üdvözlöm.
– Helló, te lány! – mondja Conrad, majd hozzám lép és
könnyedén, de szeretetteljesen megölel. Aztán a kezembe nyom
egy kis becsomagolt ajándékot, ami formája alapján füzetnek néz
ki. – Gratula! – mondja.
– Köszi. De nem kellett volna semmit se hoznod.
– Nem nagy dolog. Egy kotta. Írtam neked egy számot…
Erőteljes ritmusa van, és van benne egy dobszóló is. És… nagyon
remélem, hogy még ezen a nyáron előadjuk együtt.
– Szuper! – mondom, és annyira mosolygok, hogy szinte
begörcsölnek az arcizmaim.
Nézünk egymásra egy másodpercig, aztán eszembe jut, hogy
be kellene hívjam. – Épp ebédelünk… Itt van Marian.
– Sejtettem – mondja Conrad. – Nem maradok sokáig. Csak
szeretném megismerni a családodat.
Inkább vidám vagyok, mint feszült, amint bevezetem
Conradet a konyhába, ahol mindenki rögtön elhallgat, kivéve
Charlotte-ot. – Úristen! Nem hiszem el! Ez ő? Tényleg úgy néz ki,
mint egy rocksztár!
Charlotte-ra mosolygok, aztán bemutatom Conradet. – Ez itt
Conrad. – Majd sorba bemutatom aput, anyut és a húgomat.

mint mindig Conrad közelében. engem. így hosszú beszélgetés következik. ha nem hozza fel ezt a . de jobban örültem volna. Marian viszi a szót. de nem kérek semmit – feleli Conrad. Mariant nem kell bemutatnom. Aztán anyuhoz fordul. mennyire fantasztikusak voltunk mi ketten. Nem nevezném barátságosnak. – Köszönöm. hogy Kirbynek milyen szép énekhangja van. ahogy Marianre néz. Zenész. – Hozok magának valamit. – Szia. és megszorítja a borospoharát. – Szia. Mariannek nyilván nincsenek rossz szándékai. és amúgy se maradok sokáig. Apu hoz még egy széket. Örülnék. Valószínűleg magától örökölte. Űzött őzike tekintettel néz. Mivel ti ketten szexeltetek és véletlenül csináltatok egy gyereket. – Ha látta volna őket kettőjüket színpadon! Természetesen senkinek se meséltem a családban erről. de legalább már nem ellenséges. – Gondolom. és feláll. áradozik.Mindenki kezet fog Conraddel. ha az én érdemem lenne… – Pedig a te érdemed! – szól váratlanul Marian. milyen is volt az a közös zenélés Conrad bárjában. Marian! – mondja Conrad. – Éhes? – kérdezi anyu Conradet. ugye? Conrad szerényen bólint. – Nemrég ettem. bepréseli közém és Charlotte közé. – A nővéred nagyon tehetséges. Conrad! – mondja Marian. – Épp arról beszéltünk – mondja Charlotte –.

Apu a hűtőhöz megy és hoz Conradnek egy hideg Budweisert. de itt St. Conradnek már a második üveg sör van a kezében. mintha nagy súly esne le a vállamról. de nevetni kezdek. miért. álljunk be és fotózkodjunk. és apu mindenkit megnevettet és arra kényszerít. ami csúcs. hogy több mondanivalójuk nincs . Nevetek és nem bírom abbahagyni. és boldog vagyok. hogy szeretede.dolgot. aki csak az olyan helyzeteket találja viccesnek. hogy Mariannek és anyunak nem igazán van közös témája. mindnyájan beözönlünk a nappaliba. – Semmi… De emelje fel a kezét. Bárcsak maradna! – Sose utasítanék vissza egy Budot – nevet Conrad. – Mi olyan vicces? – kérdezi Charlotte. és egyértelmű. Végigbeszélték az összes felületes témát. Megkönnyebbülök. nevetek tovább. de bezavart ez a Belinda-sztori… Anyu bólint. hogy ez az egész tényleg. – El akartam mesélni – mondom anyunak –. amiért nem én mondtam el. Louisban ez szinte kötelező. Megrázom a fejem. Miután felfaltuk a tortát. majd végre meg tudok szólalni. amik egyértelműen viccesek. mert megint szomorúságot látok anyu szemében. mint aki megérti. Conradre nézek. de tényleg bizarr… Mindenki felemeli a kezét. A jég megtört. csak az a baj. hogy ők ketten ezzel kihangsúlyozzák azt a tényt. – Nem tudom. Fogalmam sincs. – Kösz! Kifújom a levegőt. aki azt gondolja. Apu és Conrad baseballról beszélgetnek. és már nem nézegeti percenként a karóráját.

Szomorúnak látszik. bárcsak lapozna már gyorsabban Marian. gyere ide! Babakori képek Kirbyről. és mesélni kezd Conrad mögül. amikor pár napos vagyok. Mindazonáltal azt mondom: – Jól van már. – Kit érdekelnek a fotóim? Annyira unalmas! De a szívem mélyén örülök. – Milyen aranyos kisbaba! – mondja nem tudni kinek. hogy remek ötlet. hogy dermedten nézi csecsemőkori képeimet. hogy Mariannek felragyog az arca. De Marian nem lapoz tovább. és a totyogós képeimhez érne. amikor elbúcsúzott tőlem. mert azt látom. feláll és odamegy Marianhez. Haladjatok! Még ott van előttetek tizennyolc év. itt húztam fel magam a járókában. Már nem olyan feszült. Miután végeznek az első albummal. itt kezdtem el szilárd ételt enni. majd végül így szól: – Conrad. amikor látom. anyu leül Marian mellé. Kinyitja az elsőt. Marian végre lapoz egyet. és látom. akkor. Conrad büszke rám. Először a válla fölött nézi a képeket. aki előbányássza a családi fotóalbumokat. Charlotte! – tiltakozom. Charlotte menti meg a helyzetet. Conrad bólint. Itt mosolyogtam először. milyen volt Kirby kicsinek? – kérdezi Charlotte Mariantől. anyu pedig odaáll mögéjük. – Jaj.egymásnak. és azt mondja a húgomnak. Mesél mindenféle . beleértve azokat. aztán leül mellé a kanapéra. már-már idegesen nézi Mariant. – Meg szeretné nézni. Nem bír elszakadni a babaképeimtől. itt fordultam oldalra. és azt kívánom. Büszkeség tölt el. Anyu feszülten.

Ide. hogy ugyanazt érzi. amikor mindnyájan ásítani kezdünk. Apu marasztalja. Azt állítja. mert biztos vagyok benne. Visszamosolygok. kérdésekkel bombázzák anyut. akik tudják az összes történetemet. hogy tudja. de legtöbbjük rémesen unalmas. furcsa érzés fog el. Amikor odaérnek ahhoz a képhez. aludjon csak nyugodtan nálunk. Conrad feláll. Azonban Conrad és Marian kicsit se unják. – Elviszlek – mondja csendesen Conrad. és anyu arról mesél. Tartozás valakikhez. Sőt. Valamikor hét után. A szüleimmel és Charlotte-tal együtt. Megkéri aput. Van köztük vicces is. mint én. – Tényleg? – kérdezi meglepetten Marian. Marian is indulni készül. – Tényleg. Aztán rájövök. és mondja. . És nagyon hangos! Rám néz és mosolyog. ehhez a házhoz. hívjon neki egy taxit. de Conrad udvariasan visszautasítja. – Ez pedig Art az első füldugójával – nevet anyu. A hovatartozás érzése. imád éjszaka vezetni.történetet rólam meg Charlotte-ról. mi az. sőt. ahol az első dobszerkómmal vagyok lefotózva. Az idetartozás érzése. és úgy aludtam. Szívesen – vonja meg a vállát Conrad. egészen a kezdetektől. – Nem mintha Kirby nem lett volna tehetséges már az elején. mit gondolok és mit érzek. hogy felcipeltem a dobszerkót a szobámba. De! Nagyon is tehetséges volt. biztos vagyok benne. akik ismernek engem. hogy ott volt az ágyam mellett. hogy útnak indul.

Valahol messze dörög az ég. – Örülök. Remélem. hogy a legtöbb gyereknek ez teljesen természetes. Tudom. – Szép volt az ünnepség… és szép volt az egész nap… – mondja Marian. Bólintok. Egy pillanattal később már ott állok Conrad autója mellett. egy ilyen – Büszkék vagyunk rád – mondja Marian. de az agyam kiürül. de olyan a levegő. Előremegyek az előszobába. Elmosolyodok. Olyan sok mindent szeretnék mondani. Kirby. ezt mondja: – Bárcsak a mi érdemünk lenne. akiknek az életemet köszönhetem. aztán hárman is összeölelkezünk. ami egy kicsit béna. – Igen. Conrad egyetértőn bólint. Még nincs teljesen sötét. apu pedig lefirkantja egy szalvétára.Elköszönünk egymástól. aztán mindkettőjüket megölelem. nem is értem. honnan kerültek a szemembe? Aztán . hogy lehet eljutni a szállodáig. – Köszönöm. amit nem hittem volna. sőt. De nekem ez egy olyan dolog. eszükbe sem jut. aztán Conradet. jelentőségteljes napon. hogy meghívtál minket. hogy itt vagyok azzal a két emberrel. miközben arra gondolok. A könnyeimmel küzdök. mintha vihar közeledne. torkomban gombóc. majd Marian fogja a táskáját. – Hát… – szólal meg Marian pillanatnyi hallgatás után. a többes szám ellen sincs kifogása. hogy megtörténik. és csak érezni tudok. Először Marlant. senki se jön utánam. hogy mind a ketten itt voltatok – sikerül végül kinyögnöm. Pláne nem így. de attól még jó érzéssel tölt el. milyen furcsa. Én is köszönöm – bólogat Conrad.

Miután visszaérek a verandánkra. .gyorsan mondok egy utolsó „Sziasztok”-ot. ahogy beszállnak a kocsiba. Aztán veszek egy mély levegőt. hogy nem az utolsó. Csakhogy ezúttal tudom. és integetek. és visszamegyek a házba a családomhoz. amikor Conrad kétszer is dudál. még látom.

és még csak el sem kezdtem feldolgozni azt a sok érzelmet. épp ezért. . Néhány órát töltöttünk el együtt Kirbyvel és a családjával. Az évzáró ünnepség. hogy alakul az élete. amikor beléptem a házukba és találkoztam Kirby szüleivel. Komolyan gondoltam. ha mi vagyunk Kirby vér szerinti szülei. amit akkor mondtam – hogy a legjobban döntöttem Kirbyt illetően –. és kíváncsi vagyok. Mennyi minden lehetett volna. mennyit veszítettem. hogy azt érzem. csak olyan nehéz elképzelni mindazt. ami egymás után tört rám. Egész nap nem hagytam. hiába láttam számtalan fotót és hallottam sok történetet. amit elmulasztottam és sohasem hozhatok vissza. Örülök Kirbynek. Lynnek és Artnak nem lehetett könnyű egy ilyen jelentőségteljes napon együtt lenni két vadidegennel. amikor ott állt egészen közel hozzám. ugyanakkor nem tudom letagadni azt. amikor Kirby húga előszedte a fotóalbumokat. az este vége. Azonban ebben a szent pillanatban Conradre és csakis Conradre gondolok. az első feszült pillanat.Harmincnegyedik fejezet Marian Nem tudok nem gondolni a múltra. még akkor is. hogy előjöjjenek az emlékek. még akkor sem. és Lynn mesélni kezdett Kirby gyerekkoráról. Sőt. amint Conrad a szállodám felé visz.

De nem az. de Conrad nem halkítja le a rádiót.és éreztem az illatát. de kedvességet sem érzek benne. Conrad eltekeri a kormányt. hogy küzdenem kell azzal a hirtelen vággyal. – Tényleg. nem beszél velem. de egyszer csak rám néz. hogy most forduljon rá a Vandeventer Avenue-ra. hogy ne vegye észre. ahogy annak idején szoktam. hogy átnyúljak és rátegyem a kezem Conrad combjára. és végül megszólal. Pár percig még nem szólunk egymáshoz. – Hát igen. annak is örülnék. ha legalább dühös lenne. – Mi az? – kérdezi. Hangja már nem ellenséges. Fantasztikus! – A családja is. Kirbynek szerencséje volt. Akárhol máshol is lehetnénk. de egyik se tetszik neki. ami ugyanolyan. – Fordulj le az I-44-nél – olvasom Art utasítását. . Olyannyira. – Szuper kis csaj. mint akkor volt. így végül kikapcsolja a rádiót. Kinézek az ablakon. – Oké – bólint. Conrad sóhajt. Art nagy fazon. váltogatja az adókat. Szeretném megállítani az időt. Nagyon bírtam őket. Oldalról nézem a profilját. majd mondom. amikor az ütött-kopott fekete Mustangjával furikáztunk. Jellegtelen utcák és házak. az emlékek hirtelen és válogatás nélkül törnek rám. Most azonban mintha kiszabadultak volna valami sötét veremből. igyekszem úgy. – Semmi – felelem. Egy pillanatra úgy érzem. Semmilyen.

és odakanyarodik a bejárat felé.– Nem. Neked volt szerencséd. – Csak egy italt. tudom. Nincs más választásom. és nem szólok semmit. – Nem tudom. Beharapom az ajkam. Kinyitom az ajtót. – Megjöttünk. de igyekszem palástolni. mintha valami lehetetlenül bonyolult és filozofikus kérdést tettem volna fel. A teljesen üres lobbin keresztül besétálunk az . és kilép egy londiner. mennyire kétségbeesett vagyok. bemegyünk. Pár száz méterrel később mutatom. na… – kérem. hogy forduljon rá a South Kingshingwayre. Sose bocsátottad volna meg nekem. – Conrad rám néz. – Akkor megbocsátottál? Igen? Conrad vesz egy mély levegőt és megvonja a vállát. – Nem – mondja. és mondom a recepciósnak. hogy ott a szállodám. de a barátommal megiszunk egy italt a bárban. mint elfogadni a válaszát és azt. Marian. Ott van jobbra a szállodám. Szeme hideg és szúrós. Tíz perc. – Az csak tíz perc. Conrad bólint. én pedig válaszolok helyette is. Conrad mélyen belélegzi a levegőt. Marian. majd kifújja. – Oké. – Van a lobbiban egy bár – mondom. – Még egy ötórás út áll előttem. hogy egyáltalán nem akar beszélgetni velem. Balra mutatok. – És ha valami rossz családhoz került volna? A fejét rázza. – Megiszunk valamit? Conrad a fejét rázza. – Igen. Nyílik az ajtó. hogy én már be vagyok jelentkezve.

Bólintok. ha inkább elhallgatom. Sokkal egyszerűbbnek látszott. és leteszem a poharam. mielőtt elmentél megcsinálni a tesztet. – Baromság. hogy attól féltem. Minden olyan iszonyatosan nehézkesnek. miközben az italainkat várjuk. hogy ha megmondom neked az igazat… akkor én beszélem rá magam. Ezt mondtam. – Igen… Lehet. és leülünk a bárpult végébe. hogy egy kortyot is ittam volna belőle. – Azt hitted. anélkül. hogy Peternek igaza volt: a titok és a hazugság között alig van különbség. – Miért nem mondtad meg? – Nem tudom – felelem. Jön a bárpultos. Rendelek egy chardonnay-t. Conrad pedig egy Stellát.Eau Bisztró nevű bárba. – Nem elhallgattad. majd fogja a sörét. hogy le fogsz beszélni az abortuszról… – Nem akartalak volna rábeszélni semmire – mondja Conrad. . – Nem – felelem. hogy megtartsam… Conrad már-már bosszúsan néz rám. Sokkal inkább attól féltem. nem éreztem magam érettnek ahhoz. Maga elé bámul. és egy nagyot kortyol belőle. bonyolultnak tűnt. – Hagytalak volna dönteni. Hazudtál. Igenis tudod. – Én… szóval… azt hiszem. és rájövök. hogy… képtelen voltam megbirkózni az egésszel… meg döntést hozni. – Nem gondoltam. Aztán odafordul hozzám. rá akarlak majd beszélni az abortuszra? – kérdezi. majd felrakja a kezét. egyenesen a szemembe néz.

amihez még hozzá se nyúltam. . – Igen? És azt nem mondta. Te pedig egyértelműen túl jó nekem… De azt hittem. mintegy azt jelezve ezzel. – Nem vagyok nagyratörő – mondom elhaló hangon. arra azért méltatsz. – Kirby mondta. – Kortyol a söréből. – Én is szerettelek – néz rám újra Conrad. hogy elbúcsúzz. Vitted valamire. majd rájövök. így ahogy itt van. hogy ez nem oszt.– Szerettelek – mondom. hogy szakítottunk? – kérdezem. – Egyáltalán nem voltam túl jó neked – tiltakozom. – Miss Nagyratörő producer. Marian. Nem vagy akárki. és furcsa szédülésfélét érzek. mintha ezzel mindent meg tudnék magyarázni. Meglepetten nézek rá. meg is magyarázok mindent. nem szoroz. ez így is van. – Mindig is tudtam. hogy nem csak nosztalgiából érzem magam így. aki hamarosan férjhez megy egy… hollywoodi nagykutyához. a maga mostani valójában. Százszázalékosan biztos vagyok benne. legalább elbúcsúztál volna. hogy nem maradunk együtt. – Segíthettem volna neked – mondja immár halkabban. mintha a fejembe szállt volna az ital. Valószínűleg túlságosan gyerekek voltunk még. hogy sose meséltem erről Kirbynek. Conrad megvonja a vállát. A szemébe nézek. – Kimagasló vagy. Conrad az oka. – Vagy ha mást nem. – Tudom. – De igen. És egészen furcsa módon. És úgy érzem.

– Pedig voltak buktatók. hogy az életem ne mozduljon egy millimétert se a gondosan megírt tökéletes forgatókönyvtől. Ha így kell lennie. . és arra gondolok. ami tele van szeretettel. És te? Bólintok. és elképzelem Kirbyt és a családját. – Az nem ugyanolyan. – Igen. gyakran hagytam.Ránézek. amit igazán szeretek csinálni ebben a szakmában. Láttalak a színpadon. Te annyira… boldognak látszottál. Még akarsz-e gyereket? Családot? – Persze. – Van már egy. igazad van. hogy továbblépjek. De tudom. ahonnan nem sokkal korábban eljöttünk. ha visszamehetnék az időben és elmondhatnám neki az igazságot. sokkal igazibb életed van. ezért inkább ezt mondom: – Igen. Azt csinálod. hogy odaadnám mindezt azért. Egy válás. az otthonukat. akkor meg úgy kell lennie. – De ha így lesz. A folyamatos küzdelem. Megrázom a fejem. – Tudod. Ha olyan a család. gondolom. Olykor kicsivel több pia és fű. – Akkor is lesz neked Kirby. Jóllehet a televíziózást és az írást mindig is szenvedélyesen csináltam. mire gondolok. – Te is. – Aha. Neked viszont sokkal jobb. és lekopogja. hogy uraljam a helyzetet. vittem valamire. Mint ahogy neked is. amit a legjobban szeretsz. – Szeretnél gyereket? – tör ki belőlem váratlanul a kérdés. hogy úgyse hinne nekem. Igen… A család az jó. De egészében véve… Nem panaszkodhatok. Idáig legalábbis – mondja. hogy a céljaim miatt háttérbe szoruljon az.

ha megyek. te is – rebegem. Peppert ittál aznap – emlékeztetem mosolyogva. – Na. De bizonyos szempontból azt gondolom. Kihasználsz – mondja nevetve. akkor jobb. Jól emlékszem. Kirby a legjobb dolog. amit valaha is létrehoztam. Kirbyt is. például. és oldalról rám pillant. most viszont sokkal szebb vagy – mondja. mint ahogy akkor. – Dr. Éveken át bántam. nem? – Nem volt hülye – rázom meg a fejem. mint azon az éjszakán. Pont úgy néz rám. hogy akkor okosabb voltam. hát bókra igazán nem számítottam. majd int a pultosnak. mi történik akkor. amikor az ösztöneimre hallgattam. Megbántam őt. éretlen kölykök voltunk. hogy okosabb voltál akkor. és a sörét kortyolgatja. hogy ez a lány egy hülye nyárvégi éjszaka eredménye. – Azért elképesztő. hogy nem úgy gondolom. – A fenébe! Elmosolyodom. . – Tudod. sőt. Most. – Hát igen… Lehet. mi következik. hogy fizet. és igent mondtam neki. ha te meg én iszunk. hogy a szerelemből történt baleset mennyire megtérült. és valami jelentőségteljesre gondolok. – Hát akkor helyesbítek: jól emlékszem. Janie-ék hátsó udvarában. – Igen. – Lehet. – Bevallom. amikor te iszol. Conrad magában mosolyog. és a fejét csóválja. Felhúzza a szemöldökét. – Mi az? – kérdezem. Ostobák. miközben belül megremegek.Elmosolyodik. hogy tudom. de igazából meg vagyok döbbenve: ha valamire. De akkor is: hülye. Most azonban már látom.

Ezt akár meghívásnak is vehetem. akit nem értem. – Ne menj még el – suttogom. – Conrad erőteljesen rám néz. szüntelenül vissza a múltba. – Mi az idézet? Conrad félig lehunyja a szemét. – Szerintem nem megy főiskolára. mint aki tudja a nagy titkot. – Tudod. – Muszáj. Bárcsak beszélhetnénk még sok minden másról is. – A nagy Gatsby a kedvenc könyvem – magyarázza Conrad. mi van a közös sírkövükre írva? Egy idézet a könyvből… A gyerekük választotta. A nagyon hülye felesége. de attól még vadul kalapál a szívem. És biztos vagyok benne.Nyilván csak viccel. – Na de miért pont Zelda a neve? – kérdezem. – Tudod. – És Fitzgerald Zeldának ajánlotta. – A Zelda nyitva van az év háromszázhatvanöt napján. de aztán azt mondom. Bárcsak beszélhetnénk róla is ma este. és próbálok visszaemlékezni. De lehet. – Akkor négy év múlva? Bólintok. Mondjuk Kirby diplomaosztóján. – „És csak sodródunk. hol találsz meg – mondja Conrad. miért szeretett olyan nagyon.” . – Zelda volt a felesége? – Igen. – De igen. hogy még találkozunk. Megy – kacsint rám. hogy is hívták Conrad anyját. mint két csónak az árral szemben. Reményteljesen nézek rá. hogy tudja. hogy azért előbb is beszélhetünk.

de nem menekülsz. ha a sorozatomnak egyszer vége szakad. A főszereplőket is tisztán látom: egy tehetséges zenész és a lendületes lánya. Biztos vagyok benne. Mély levegőt veszek. Rendelek még egy pohár bort. Tudom. De ne feledd… – Mit? – kérdezi. én pedig elismétlem magamban a beszélgetésünket. és érzem a lélegzetét az arcomon. és azt az éjszakát. vagy azért. vagy azért. amikor a legtökéletesebb hibát követtük el Janie szüleinek hálószobájában a mennyezeti ventilátor alatt. mert leveszik. felhúzza a dzsekijén a cipzárat. amit vele dédelgettem. és épp hogy mosolyra húzza a száját. – Na.Csak nézek rá. és odatesz egy ötdollárost a pultra. hanem az álom. Feláll. és azt mondom: – Elfuthatsz. arra. – Ezt már mintha hallottam volna – mondja –. hogy van még történetem. és a közös útjuk együtt. a lábunk összeér. Viszlát. merre . de aztán rájövök. kékesszürke szemeivel. – Oké. Egy pillanatra hiányzik Peter. amit azon a felejthetetlen éjszakán mondott. hogy nem is Peter hiányzik. A karrieremre gondolok. és amint feláll. mert én hagyom ott. most már tényleg mennem kell – mondja. Biztos vagyok benne. hogy emlékszik erre a mondatára. majd felidézem az egész napot. Még nem tudom. és hirtelen rám tör a magány érzése. hogy mit szeretnék írni. ő pedig visszanéz rám azokkal a mély. Aztán kisétál a bárból. hogy mindenre emlékszik. és biccent. amit el kell mondanom.

de nem is baj. és iszogatom a boromat. hogy merre sodródom. Mégis békesség és nyugalom tölt el. Még rengeteg időm van. hogy pontosan ott vagyok. Nem pont így terveztem: ezt a napot. Vége . hogy kitaláljam ezt. Most itt ülök egyedül ebben a szállodában St.tartanak. és hol fogják végezni. És azt is. meg a bizonyosság. ezt a pillanatot. ahol lennem kell. ezeket a teljességgel lehetetlen kapcsolatokat. az újakat és a régieket egyaránt. Louisban.