You are on page 1of 10

1) Isten

csodálatos ereje
Hogyan teremtsen békét
lelkében?
címmel megjelent az Élet az egyházban 2010-
2011, a magyar egyházmegyék évkönyv-
sorozatának idei kiadványa.
A tartalomból:
2011-es naptár

Lelkigyakorlatok minden korosztálynak


(szerzetesek, lelkipásztorok
közreműködésével)
> Akik szeretnének megtanulni imádkozni 4 hét alatt
> Akik keresik életük irányát
> Hit, remény és szeretet nélkül nem lehetsz boldog
> Fiatalok lelkigyakorlata nem csak fiataloknak
> Gyógyító lelkigyakorlat

Ahol az Isten munkálkodik (a közösségek életéből)


> A Torinoi Halotti Lepel vonzásában
> Vigyázz, a látszat csal!
> Most még jobban szeretem Áront, mint előtte
> Tapintani lehetett az imádkozó zarándokok félelmét
> Emberként az emberek között

A hit és a szeretet csodái (történetek, elbeszélések)


> Igaz történet a Gondviselésről
> Az elszántság ereje
> A csontrák és az életszentség
„Engedjétek hozzám a gyerekeket”
Ízutazás humorral fűszerezve (válogatás a Laudetur.hu olvasóinak
receptjeiből)

Formátuma: A/5 méretű, 120 oldalas, színes borító, színes és fekete-fehér


belív.
Ízelítő a kiadványból:
Akik szeretnének megtanulni imádkozni 4 hét alatt

(…) Nem lehet hegedülni a zongorán, legfeljebb, ha a hegedűs felül a


zongorára, de azért nem az a zongora hangja.
Milyen sokszor előfordul, hogy szeretnénk, de nem tudunk imádkozni, nem
találkozunk az imában Istennel, s aztán vagy abba hagyjuk az imát, vagy
mondogatjuk a szavakat.
Azt gondoljuk, vagy velünk van baj, vagy az imával, vagy az Isten van
távol…. Pedig csak a saját hangszeremhez való kottát nem találom. Most
ezt keressük.
Hiszen valóban a hitünk és szeretetünk akar megszólalni, beszélgetni
Istennel. Könnyen azt hisszük, hogy az imához teljes csönd szükséges,
ahhoz a kezünkbe kell temetni az arcunkat, és le kell borulni a földre. S
valóban, lehet, hogy van, aki így imádkozik. Nekem is így kell? Hát
gondoljuk át együtt. Vizsgáljuk meg együtt emberségünk hangszerét, hogy
dalolhasson a szívünk az Úrnak (….)

Akik keresik életük irányát


Ha mélyebben szeretne elköteleződni Isten és közössége iránt

(…) Ezt a lelkigyakorlatot annak ajánljuk, aki mélyebben szeretne


elköteleződni Isten és közössége iránt, a hitet életvitelszerűen szeretné
gyakorolni, mélyebb megtérésre vágyakozik, ill. fontosabb döntéseit Istenre
szeretné alapozni. A Szent Ignác-i lelkigyakorlatban a hangsúly a
szemlélődő nyugalmon és a csenden van, valamint a személyes kísérésen.
Minden lelkigyakorlatozót egyénileg kísérünk Isten mélyebb
megtapasztalásának az útján. Ez az út személyre szabott
imagyakorlatokkal, csenddel, a befele és Isten fele való fordulással van
kikövezve. A lelkigyakorlatozót abban segítjük, hogy Jézussal együtt
tekintsen az Atyára. (…)

Fiatalok lelkigyakorlata nem csak fiataloknak


A szerelem 8 tulajdonsága, amely az Isten iránti szeretetünknek is az
alapja

(…)Tedd fel magadnak a kérdést: voltam-e már valaha igazán szerelmes?


Ha nem, nem baj, bár így nehezebb lesz azonosulni a gondolatokkal, de
mint tudjuk, ami késik, nem múlik. Ha igen, akkor pontról pontra érezni
fogod, hogy a szerelem azon lényegi pontjait ragadjuk meg, amitől igazán
élővé, lüktetővé válik két ember kapcsolata. Ahogy szépen lassan
elmerülünk a szerelem sajátosságaiban, meg fogjuk érezni azt is, hogy
ugyanezen érzésekkel és vágyakkal kerülhetünk közelebb Istenhez is,
hiszen a szerelemnél nincs dinamikusabb emberi érzés, legfeljebb ezt
Istennél másképpen nevezzük, nála ezen, kizárólagosan imádást
értünk(…)

Zarándoklaton a debreceni Szent Anna Plébánia hívei


A Torinói Halotti Lepel vonzásában

(…) Nagyon készültünk lélekben a találkozásra, hogy amikor a Lepel elé


érünk, akkor valóban meglát-hassunk Krisztus arcát, s a szívünkbe
vésődjön arcának minden vonása. Az a pár perc valóban felemelő volt,
megható volt, leírhatatlanul szép volt. Látni azt a vászondarabot, amely
Krisztus Urunk értünk szenvedett testét borította három napon át, s
felismerni és újra tudatosítani, hogy értem vállalta a kereszthalált!
Hitünkben megerősödve, Krisztus iránt elköteleződve jöttünk ki a Lepeltől.
Nagy ajándék, hogy idáig zarándokolhattunk! (...)

Jegyesoktatás a szekszárdi plébánián


Most még jobban szeretem Áront, mint előtte

(…) Megtanultuk: a szeretet nyelveket; azt hogy másképp „működik” a nő,


mint a férfi; hogy hogyan kell vitatkozni; hogy mindenki másképp
szocializálódott; hogy más-más szokásaink vannak; hogy a szülő-
házastárs-gyermek sorrendnek hogyan kell változnia a házasság és a
gyermek születése után, és hogy házastársunkat úgy kell elfogadni,
szeretni, ahogy van, nem szabad az elképzeléseinknek megfelelőre
formálni! Megtanultuk, hogy feltétel nélkül kell szeretni, „akkor is szeretem
a házastársamat, mikor szívem szerint kitenném az udvarra”, hibáival
együtt szeretem. Kisfilmeken keresztül szembesültünk a gyermek
fogantatásának, születésének csodájáról és az abortuszról, mint
gyilkosságról…(.)

Fáklyás zarándoklat a Palóc-földön


Tapintani lehetett az imádkozó zarándokok félelmét

(…) Közismert, hogy a Szentkút földúton közelíthető meg, három


szakaszon nagy sárral küzdöttünk. Megtapasztaltuk, hogy csak egymásba
kapaszkodva lehetett előbbre jutni. A menet élén két keresztvivő haladt
Karancsság és Szalmatercs egyházközségek búcsús keresztjeivel.
Útközben át kellett haladni egy patakon, a hídja erősen megrongálódott. El
kell képzelni a következő képet: az egyik keresztvivő a patak egyik oldalára
állt, a másik a másik oldalra, és jelezték a veszélyt, a híd hibáit, a hátuk
mögött és lábuk alatt folyó patakot. „Ember, Krisztus keresztje előtt kell
elhaladnod, különben a mélybe zuhansz!” (…)
Misszió a pápai Szent Anna plébánián
Fehér és színes bőrű verbita atyák a szívüket tárták elénk

(…) Több világrész vallási kultúrájából is kaptunk ízelítőt. Énekkel, táncos


mozdulatokkal, zenével dicsérték Istenünket. Bámulva figyeltem a csillogó,
tiszta szemeket, melyekből sugárzott a szeretet, a tenni akarás.
Fáradságot nem ismerve, hatalmas erővel dolgoztak ebben a négy
napban. Pápán ilyen még nem volt!
Fiatal és idős, egészséges és beteg, mindenkinek volt alkalma, hogy
felébredjen a lelki tunyaságából. A szentbeszédeket, a tanúságtevőket
hallgatva a résztvevők a jó Istentől kapott keresztet türelemmel,
önfeláldozóan viselik a maguk és mások bűneiért. (…)

Igaz történet a Gondviselésről


Apa és fia sorsa
(…) A műtétet pár nap múlva elvégeztük. Igen nehéz műtét volt.
Technikailag is és a műtét utáni időszak is. Állapota az intenzív osztályon
kritikus volt. Többször úgy nézett ki, hogy elveszítjük. Újraéleszteni is
kellett a második napon. Magas láz jelentkezett, tüdőgyulladást kapott,
megszűnt a veseműködése. Művese kezelést kellett alkalmazni. A
negyedik napon váratlanul javulni kezdett az állapota. A papa maga kérte
az osztályra helyezését. Bár szakmailag nem volt indokolt, mégis a beteg
kérésének engedtünk. – Nagyon szeretném már látni az unokákat! (…)

Az elszántság ereje
(…) A fiú megint gondolt egyet. Márpedig ő nem lesz nyomorék. Járni fog.
Sajnos, deréktól lefelé teljesen elveszítette mozgásképességét. Vékonyka
lábai haszontalan függelékké silányodtak.
Végül hazaengedték a kórházból. Az édesanyja minden nap
megmasszírozta a lábát, de az tökéletesen érzéketlenné vált, egyáltalán
nem tudta mozgatni. Elszántsága azonban egyre erősödött, hogy újra járni
fog.
Idejét ágyban vagy tolókocsiban töltötte. Egy verőfényes napon az anyja
kitolta a kertbe, hogy friss levegőt szívhasson, ő pedig, ahelyett, hogy
nyugton maradt volna, kivetette ma-gát a kerekes székből. Hason kúszott a
fűben, maga után húzva a lábát. (…)

Jóska meghalt és egy új ember született meg


A szeretet mindent elsöprő ereje
(…) Tíz-tizenöt orvos, nővér, segéd-személyzet egymást váltva végezték a
szívkompressziót, többször elektromos defibrillációt alkalmaztunk. A
szokásos gyógyszereket többször, nagy dózisban az infúzióba és direkt
szívszúrással a szívbe jutattuk. A keringés ismételten és ismételten újra
összeomlott. A szív ismételten megállt. Eltelt fél óra, és a korábbi tíz-
tizenötös csapat elkezdett fogyatkozni. Orvosok, nővérek mondták: –
Ennek már nincs értelme, hagyjuk abba. A következő fél órában egy nővér
és egy műtősfiú maradt velem. Egy óra elteltével ők is elmentek. Magunkra
maradtunk, Jóska meg én. A mai napig nem tudom elmondani azt a dühöt
és fájdalmat, amit akkor éreztem. Először halkan, aztán hangosan kiabálva
mondtam: – Jóska, élned kell! Itt van a két gyereked meg a feleséged. Nem
volt, aki segített volna a defibrillátor lapátot a mellkasára helyezni, ezért a
legegyszerűbb módszerrel próbáltam a kamra-fibrillációt megszüntetni. Egy
hatalmasat vágtam a mellkasára (…)

2) A lélek útja
embertől Istenig
Zarándokok könyve Szent
Jakab-éve alkalmából
A tartalomból:
XVI. Benedek üzenete a compostelai
szentévre

Zarándokutak a megújuláshoz
> A zarándoklat a lábak imádsága
> Életünk a Mária úton
> A felebaráti szeretet és a szolidaritás
értéke/Szent Erzsébet Út/
> Szent Jakab-út Európában

Búcsújáró helyek Magyarországon


> Ahol Jézus keresztfájának pici szilánkját őrzik - Péliföldszentkereszt
> A gyilkos gróf kiűzése a kriptából - Csepreg
> Mária könnyéből keletkezett forrás - Baja-Vodica
> A Szentkút-völgyi Szűz Mária Kápolna - Ecséd
> Ezrek keresik az ősi kegyhelyen belső megnyugvásukat - Máriagyűd
> A Szent Vince áldás Búcsúszentlászló sajátossága - Búcsúszentlászló
> Csodás gyógyulások a pócsi Mária közbenjárására - Máriapócs

Tanúságtételek, élménybeszámolók
> El Camino – A cél maga az út
> A hely, ahol Szent Pál a feltámadt Krisztussal találkozott - Szíria
> Ahol megáll az idő, és megszűnik létezni a világ - Csíksomlyó
> Jézus nyomdokain járva kézzel fogható a kegyelem - Szentföld
> A zarándok megtanul elengedni és elfogadni - Márianosztra
> Nem ésszel, hanem szívvel kell látni - Fatima

Formátuma: A/5 méretű, 56 oldalas; színes borító, fekete-fehér belív.

Néhány részlet a kiadványból:


Miért érdemes zarándokolni?
A zarándoklat a lábak imádsága

(…) „Amikor elindulunk a zarándoklatra, akkor is cipeljük magunkkal a


gondjainkat, bajainkat. És ahogy lépésről lépésre haladunk előre, a lelki
terheinktől mintegy megszabadulunk, életünk régóta át nem gondolt,
rendezetlen dolgait is van időnk átgondolni, és valahogy olyan egyszerűen,
mint amikor a háziasszony rendet rak otthon, a mi rendezetlen dolgainknak
is megtaláljuk a helyét.” (…)
Gulybán Gergely atya, a Mária Út lelki vezetője
budapesti görög katolikus egyetemi lelkész

A szaléziak magyarországi bölcsője, Péliföldszentkereszt


Ahol Jézus keresztfájának pici szilánkját őrzik

(…) A kegyhelyhez szervesen kapcsolódik az erdei út mentén felállított,


páratlan szépségű keresztút, melynek minden stációja más-más stílusban
épült, valamint a kolostortól mintegy 600 méterre levő tisztáson álló
lourdes-i barlang, ahol szabadtéri miséző hely, hangulatos erdei pihenő és
üdevizű források vannak. (…)

A csepregi búcsú a kápolnához kötődik


A gyilkos gróf kiűzése a kriptából

„…A nép remegve imádkozik. Az égből mintha dézsával öntenék a vizet.


Végre a szentéletű büki káplán kérésére visszatér a Szűzanya, ha
megígérik, hogy holnap reggel kiviszik a kriptából a koporsót.
És most indul a menet. Elől égi fénytől övezve a szűz, mögötte a papok,
nép. Dörrenve vágódik be az Istenanya mögött a kápolnakapu. És
imádkozva oszlik a nép….”
A cél maga az út

(…) Aki elindul a Camino-n, azt valamilyen céllal teszi. Ez lehet a fizikai
kihívás legyőzése, a turisztikai látványosságok megtekintése, vagy
valamilyen mélyebb lelki, vallási indíttatás. A kitűzött cél az Út végére a
legtöbb zarándoknál átalakul. Mindenki vár valamit a Camino-tól és kap is,
de ez nem mindig az, amit várt. Mikor elindultam, az volt a célom, hogy
eljussak Compostellába. Most úgy érzem, a cél maga az Út. Szent Jakab
sírja csak egy állomás. Tovább kell lépnünk és átadni az embereknek a
Camino üzenetét. (…)

Csíksomlyóban jártunk
Ahol megáll az idő, és megszűnik létezni a világ

(…) Hálás voltam a Jó Istennek, hogy ott lehetek. Széttekintettem, s amíg a


szemem ellátott, mindenhol csak embereket láttam, a sokadalomból
kiemelkedő helységnévtáblák mutatták, hogy honnan érkeztek. Erdélyi
városok, falvak, számos magyarországi helység, és néhány európai
település neve jelezte, hogy a szélrózsa minden irányából vándorolt oda
közel félmillió zarándok. Megkezdődött a szentmise az egész hegyoldalt
eltöltötte a nyugalom, a béke. (…)

Márianosztrai gyalogos zarándoklat


A zarándok megtanul elengedni és elfogadni
(…) Lelkiségéből - a magamért, a többiekért vállalni a Máriához vezető utat
- mára egészen sok bensőmmé vált. Nem tudni, hogyan alakulunk, de a
megélt érzéseinkről, még az ilyenekről is, mint az elkeseredettség, a düh,
szorongás, félelem, harag az úton megtapasztaljuk, hogy nem rossz
dolgok. Általuk vesszük észre ugyan is, mit is fojtottunk el a hétköznapok
rohanásában. A zarándokút végére, megszabadulva álcáink és elterelő
képességeinktől, a börtön tövében lehullnak a bilincsek és az imában ott az
oltár lábánál már ketten állunk „én és vétkeim”, és minden olyan egyszerű
lesz. Néha az is megesik, hogy a lélekben megnyugvás ajándékával eltelve
a zarándok az út végén belealszik a szentmisébe. (…)

Zarándoklat Fatimába és Compostelába


Nem ésszel, hanem szívvel kell látni
(…) Sánta hasonlattal, annyira kellene vágyakoznunk az Istenre, mint víz
alá nyomott embernek a levegő után! Igen, ezt ott megéreztem és
megjegyeztem! Mennyi minden után vágyakozunk, de erre még csak nem
is gondoltam! Maga a szó! Nem elég szeretni, imádni, ez valami több,
valami átfogóbb! Vágyakozni!!! (…)
3) Lélekemelő
A Laudetur.hu által kiadott Heti
Lélekemelő 2008 óta megjelent
tanulságos történetei közül tartalmaz
65 lélekemelő történetet
képillusztrációkkal elektronikus
formában.

Néhány cím a tartalomból:


A három fa megvalósult álma
Látogatóban Istennél
Mennyibe kerül egy csoda?
Elmulasztott lehetőségek
A tigris bajsza
Levél Jézustól
Az elveszett vasárnap
Áldás forrása a kereszt.
Győzelem a keresztben
Ördög és angyal
...és Isten azt mondta: NEM!
Szeretetet és emberséget hoztak a világba
Az is baj, ha nincs semmi baj?
Az összefogás ereje
Az ajándékba kapott mosoly
Párbeszéd a szeretetről
A valódi gazdagság
Ha egy vadliba képes rá, mi miért ne lennénk?!
Egy nemes ember hagyatéka
Az, aki elviszi a fiút, mindent visz
Érints meg!
4) dr. Márfi Gyula
veszprémi érsek:
Az Istenkeresés
útjain
A kiadványban a főpásztor nem riad vissza a
legnehezebb kérdések tárgyalásától sem (az
istenkérdés és a vallások, a Szentháromság
titka, az áteredő bűn és a megváltás, élet a
halál után, alapvető erkölcsi problémák),
mégsem érezzük egy pillanatra sem, hogy
elbeszélne a fejünk felett, sőt, egyre inkább
világosabbá válik: ez a könyv nekünk szól, a
mi kérdéseinkre válaszol. Fölemel a magasba, hogy egyfajta rálátásunk
legyen a valóság egészére, és utána bizonyos többlettudással visz minket
vissza az élet sűrűjébe. A kiadvány 2005-ben jelent meg a Codex Kiadó
gondozásában.
220 oldal

Tartalomjegyzék:
I. Gondolatok
1. A teljesség felé
II. A kiegyensúlyozottság: a látszólagos ellentétek dialektikus egysége
1. Természetes és természetfeletti
2. Test és lélek
3. Házasság és szüzesség
4. Elfogadás és áldozat
5. Cselekvés és szenvedés
6. Önmegvalósítás és közösségépítés
7. Egység és sokféleség
8. Szabadság és elkötelezettség
9. Állandóság és változás
10. Egyház és Állam
III. Teljességre törekvés a keresztény tanításban
2. Egzisztencia és hit
3. Kell ott fenn egy ország
4. A Szentháromság titka
5. Ősbűn, áteredő bűn, megváltás

II. TANULMÁNYOK, ELŐADÁSOK, ELMÉLKEDÉSEK


1. A karizma jelentése és jelentősége
2. Egyházi házassági perek és percímek a bíró szemével
3. Isten természetes megismerése
4. A különböző vallások istenképe
5. A Mária-tisztelet története
6. Magyar keresztény értékeink
7. Hitoktatásunk az új évezredben
8. A Biblia tanítása a családról
9. A zsoltárok isten- és emberképe
10. Húsvét a remény ünnepe

III. ÚJSÁGCIKKEK, RÖVIDEBB ÍRÁSOK


1. Válaszok a ‘végső időkkel’ kapcsolatos kérdésekre (Keresztény élet -
1996)
2. Lehet-e szent, ami nem igaz? (Távlatok – 1993/3. szám)
3. „Jel, amelynek ellene mondanak” (Magyar Demokrata – 2003. december
7.)
4. Karácsony a szeretet ünnepe (Vas Népe - 1991)
5. Karácsonyi gondolatok (Új Ember – 2003 karácsony)
6. Valóban feltámadt? (Távlatok 1999/húsvét)
7. A teljes igazság Lelke (gondolatok a dávodi ügyről a Szentlélek évében -
1998)
8. Gondolatok a Szentlélekről (Ő a lélek.)
9. A közösség mint az Egyház reménye (Családunk – 2004/1.)
10. Milyen országról álmodom? (gondolatok Boldog Batthyány-Strattmann
Lászlóról, mint férjről és édesapáról)
11. Gondolatok a szakértelem, a hit és az emberség kapcsolatáról
12. Üzenet a regionális ifjúsági találkozóra készülő fiataloknak (Veszprém,
2004. március)