You are on page 1of 7

Mire jó a csecsemő hordozása mei tai-val?

Egy biztonságos indulás az életbe...

- Miközben hordozzuk a babát, az összes kommunikációs eszközével észlelni tudja az őt


gondozó embert:

- a mozgási ingereken keresztül - az egyensúlyszerv már a születés előtt teljesen kifejlődött. A


hordozás ingerli ezt a szervet, ami pozitívan hat az agyfejlődésre. Emellett a hordozás
ritmikus mozgása nyugtató hatású.

- a bőrkontaktuson keresztül - az intenzív kapcsolat az egész gyermekkorban jelentős.

- a szagláson keresztül - a baba már néhány nappal a születése után meg tudja különböztetni
az anya illatát mások illatától, így csak karban vagy a testen "tudja", hogy hol van!

- a tekinteten keresztül - a csecsemő kb. 22,5 cm távolságra lát élesen, így csak akkor látja a
gondozó ember arcát és mimikáját, ha az karban tartja vagy a testén hordozza.

- és persze a hallásán keresztül - a csecsemővel kommunikáló ember ösztönösen magasabb


hangon beszél hozzá, mert ez a picihez igazított hangszín. Amellett, hogy szoros a beszéd
általi kapcsolat is a gondozó és a hordozott baba között, a hordozott baba már korán hallja
és ezáltal tanulja az emberek közti mindennapi kapcsolattartás mesterségét.

Ezért a fejlődési szintjéhez igazított ingerek érik a csecsemőt. És egyúttal ki vannak elégítve
biológiai igényei is - sokoldalú tapasztalokat szerez, amelyektől a motorikus képességei miatt
meg lenne fosztva, ha letennénk vagy kocsiba fektetnénk.

A hordozás támogatja a stabil szülő-gyermek-kötődést. Ez a szociális kompetenciák normális


fejlődésének legfontosabb alapja. A stabil szülő-gyermek-kötődés az alapja annak, hogy
félelemmentes legyen a környezet észlelése és kutatása. Nem lehet túlértékelni a bizonságos
kötődés hatását a gyermek szocializációjára és az egész személyiségfejlődésére, ami még a
felnőttkorban is hat!

Gyakorlati előnyök

A hordozás gyakorlati előnyeit elsőre nehéz felismerni. "Te szegény, egész nap magaddal kell
cipelned azt a gyereket!" Sok hordozó szülő hall ilyen, vagy ehhez hasonló megjegyzéseket.
Pedig a látszat csal. Egy hordozó édesanya szabadabb, mint az, aki gyermekét állandóan
lefekteti. Mindig szabad a keze, bármikor mehet, ahova akar - ez a minőségi élet! Senkit sem
kell megkérni "segítene felszállni a buszra?" - ez a szabadság! A hordozott gyermek az idő
nagy részében elégedett. A szülők ezért könnyebben elvégzik a mindennapi teendőiket:
mosnak, amikor akarnak, takarítanak, ahol akarnak, sétálni mennek, amikor csak kedvük
tartja.

A letett gyermek panaszkodni fog, mert nem éri elég inger. Unatkozni fog - végtére is ő
hordozott lenne, ezért aztán sír, mert ingerekre van szüksége. Így a szülőnek rendszeresen
félbe kell szakítania, amit éppen csinál. Vagy az ebéd ég oda, vagy leül a kanapéra és
megpróbálja lekötni a gyermeket. Belül azonban továbbra is a háztartás foglalkoztatja. Így
nem tudja a gyermekének sem teljes figyelmét szentelni, ami aztán nyugtalanítani fogja. A
csecsemő is megérzi ezt, bizonytalan lesz - több biztonságra vágyik. Ez a körforgás aztán
mindig elölről kezdődik, míg a szülők néha nem bírják tovább idegekkel. Azok az anyák, akik
nem biztosak abban, hogyan tudják a gyermeküket megnyugtatni, bezárkóznak, ritkábban
mozdulnak ki otthonról. A félelem attól, hogy a gyermek bármikor sírni kezdhet (pl. egy
áruház közepén) és ő majd nem tudja megvigasztalni, rémálommá válhat, ami elhatalmasodik
rajta. Pár hét alatt aztán a fiatal édesanya tudatára ébred, hogy élete beszűkült. Azonban aki
hordozza gyermekét, tudja, hogy mindig és mindenhol meg lehet nyugtatni, mivel kielégítik
ősi igényét; megkapja azt a közelséget és gondoskodást, amire szüksége van. Gyermekének
így (szinte) nem lesz oka a sírásra.

Például: több gyermekes családok . Az anyának mindkét keze szabad a nagyobbik gyermeke
számára. Nem kell állandóan azt mondani: "sajnos nem tudok segíteni, mert a kezemben van a
baba". Így a féltékenység is kisebb, gyakran észre sem veszi az idősebb testvér a kicsi
jelenlétét.

A hordozott gyermek világa

A mindennapi munkavégzés a hordozott gyerekek számára nagyon izgalmas. Azért is mert


neki minden új. Ez ugyanaz az izgalom, mint amit a gyerek érez és élvez, amikor a levegőbe
dobálják őt. Az általában félelmetes élmények élvezetesek, ha biztonságérzettel párosulnak. A
hordozott gyermek abszolút biztonságot élvez, és amikor sok lett a sok külömböző élmény, be
tudja fészkelni magát a hordozóba, el tud aludni és fel tudja dolgozni az átélt élményeket, egy
melegen szerető ember közelségében!

A hordozott gyermek a világot nem alulról, hanem fölülről tanulja. Nincs olyan érzése, hogy
kicsi és hogy egyedül van. Azok az emberek, akikkel a hordozója társaságában találkozik,
vele szemben állnak és nem fölötte. Mimikával és hangokkal kelti fel magára a figyelmet,
nem kell hangosan sírnia ahhoz, hogy észrevegyék, hiszen mindeki tudja, hogy jelen van.

Az agy fejlődéséről
Az emberi agy megszületése pillanatában szinte teljesen kifejlett.

Az első hetekben, hónapokban végleg befejeződik a sejtosztódás, és az agy legtöbb területén


már nem képződnek új agysejtek (neuronok)

Az agy a neuronok összekapcsolódása által fejlődik. Ehhez a folyamathoz azokra az


érzékszerveken keresztül felvett ingerekre van szükség, amelyek a szülés körüli, és a
közvetlenül azt követő időszakban érik az újszülöttet. Ez a folyamat, mely befolyásolja az agy
fejlődését, már a várandósság utolsó trimeszterében megkezdődik.

Az ember megszületése után rohamos gyorsasággal képződnek ilyen kapcsolatok


(szinapszisok). Egy 8 hónapos csecsemő 3 trillió szinapszissal rendelkezik, ezáltal a sejtek
között lehetséges kombinációk száma több, mint amennyi atom létezik az ismert
világegyetemben. Ezen folyamat gyorsasága és a kombinációk mennyisége nem csak a
laikusokat és tudósokat kápráztatja el, hanem képet ad arról, hogy a tanulási lehetőségek
szinte korlátlanok!
Minél több ingert kap az agy az első hónapokban, annál több szinapszis keletkezik, ami ahhoz
vezet, hogy az agy kapacitása növekszik. Minél többet tanul az emberke, annál többet tud
hozzátanulni megszerzett tudásához, mert az agynak több lehetősége van arra, hogy felvegye
az információkat és hozzákapcsolja a meglévő idegsávokhoz. Agyunk lehetőségei attól
függenek, mennyit használjuk és mennyi inger éri azt.

Az első hetekben, hónapokban kezd kifejlődni az irreverzibilis összekapcsolódások


alapmintája. A későbbi információk ezeken az alapokon kerülnek feldolgozásra.
Számítástechnikai nyelven ezek a későbbi feldolgozódások az agy szoftverjét, a magzati
korban és az első hónapokban keletkezett összekapcsolódások az agy hardverjét alkotják.

A 4 és 12 éves kor között új lendületet vesz a tanulás. Azok az idegsávok, amelyeket a


gyermek használ, fennmaradnak, amelyeket nem, azok eltűnnek. Egy három éves gyermek
több szinapszissal rendelkezik, mint egy 12 éves.

Nézzük meg újra, mi történik, amikor az agy fejlődni kezd. A legrégebbi önszerveződő
agyrendszer a vesztibuláris rendszer, azaz az egyensúlyszerv és az ahhoz tartozó agyrészek. A
vesztibuláris rendszer a forduló, billenő és gyorsulási ingerekre reagál, azaz minden
mozgásra. Ez a rendszer irányítja a többi érzékrendszer neuronegyüttesének növekedését és
összekapcsolódását.

Először az érintési rendszert támogatja, ezzel együtt előhívja az agy funkcionális rendezését.

Ezért a mozgás és az érintés az agyfejlődés alapját alkotják. Ez nem jelent mást, mint
azt, hogy egyszerre mozgunk és megérintjük pici gyermekünket! Pontosan ez történik
akkor is, amikor hordozzuk babánkat, vagy éppen hordozás közben mindennapi
teendőinket végezzük úgy, hogy miközben életéhez a legjobb alapot biztosítjuk!

A kötődésről

A kisgyermek lelki fejlődését elsősorban a szülő és a gyermek, illetve a más közeli


hozzátartozóihoz való kötődés segíti. Kötődésnek nevezzük a nagyon intenzív emocionális
kapcsolatot két ember között, ami arra készteti őket, hogy egymás közelében legyenek és ez
nyújtja számukra a biztonságot. Hogy milyen erős is a kötődés legjobban olyankor mutatkozik
meg, amikor félelemhelyzet adódik, és megnő a kisgyermek igénye és törekvése az ismerős
ember közelségére. A kötődés nem magától létező dolog, hanem fokozatosan alakul ki.

Már a szülés előtti időszakban kialakul egy ősi biztonságérzet a magzatban, ami tovább
erősödik, ha közvetlen a szülés után az újszülöttet az anya testére helyezik, elősegítve ezzel az
ún. korai kötődés kialakulását. Erre a korai kötődésre épül a későbbi kötődés, aminek fontos
feltétele a hordozás. Az ősi biztonságérzet a hordozás hatására tovább erősödik, a kötődés
pedig szorosabbá válik.

A kisgyermek igényét a kötődésre és a biztonságérzetre, mely az egészséges


személyiségfejlődés feltétele, legkönnyebben a hordozás segít kielégíteni.

A pszichológia egyik számunkra legfontosabb témáját azok a kísérletek jelentik, melyek a


gyermekkori kötődés későbbi évekre való kihatását vizsgálják. A pszichológusok
megkülönböztetnek biztosan és a bizonytalanul kötődő kisgyerekek csoportjait. Ezeket a
csoportokat hosszútávú vizsgálatokban hasonlítják össze. A vizsgálatok eredménye, hogy a
biztosan kötődő gyerekek szívesebben és nyugodtabban játszanak kortársaikkal, jobban
alkalmazkodnak az iskolai élethez, rugalmasabbak, illendőbben viselkednek, felnőttkori
szerelmi kapcsolataikban több szeretetet tudnak adni, és ők is olyan felnőttekké, ill. szülőkké
válnak, akik képesek ilyen kötődést kialakítani gyermekeikkel. (Sears, Sears, Pantley; 2002).

A korai kötődés az anya és gyereke között a bevésődésre (imprinting) épül, mely hormonális
folyamatokon alapszik, és ahhoz vezet, hogy az anya gyengéd a babához, táplálja és
gondoskodik róla. Az imprinting kialakítja az első, ösztönös ragaszkodást, mely később
emocionálissá válik. Ha az emocionális függőségben zavar keletkezik, például korai
elválasztás hatására, akkor ennek intenzív, tartós, neurotikus reakciói lehetnek, vagy kóros
fejlődési rendellenességhez vezethetnek. Ilyen például a kora gyermekkori autizmus (szociális
kontaktusok hiánya, motorikus és nyelvi visszamaradás), melynek gyógyítására J. Prekop
(1989) kifejlesztette az ölelésterápiát. A terápia során az ölelés pótolni tudja a csecsemő- és
kisgyermekkori hiányt, így a kora gyermekkori autizmus gyógyítható. Prekop ajánlja a
kisgyermek, még inkább a csecsemő nagyon gyakori hordozását, hogy gyógyítás, de főként
megelőzés céljából adjuk meg neki azt a közelséget, amit igényel. Így könnyebben épít ki
majd kapcsolatokat másokkal.

A kötődés másik fontos aspektusa a félelem. Ez szintén létfontosságú érzelem, hiszen


észreveteti a vészhelyzetet. Energiát szabadíthat fel, de meg is tud bénítani. A legtöbb
neurózist a félelem váltja ki. A kisgyermek számára a sok új benyomás lehet labilis,
többértelmű, ez pedig félelemérzetet okoz. De ha testközelben van az a személy, akihez
erősen kötődik, akkor a félelem biztonságérzettel párosul, így az ijesztő élmény izgalmassá
válik. A hordozott gyerekek ritkábban éreznek félelmet környezetükkel szemben.

Azok a szülők, akik hordoznak, arról számolnak be, hogy kisbabájuk alig vagy sohasem
idegenkedik az ismeretlen emberektől. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tanulják meg
felismerni az igazi vészhelyzeteket! Ellenkezőleg: a vészhelyzetek felismerésének
megtanulásához fontos, hogy a kisgyerek maga fedezze fel a világot. Ahhoz azonban, hogy el
merjen távolodni a szülőtől, ki kell benne alakítani a fent leírt biztonságérzetet a világgal
szemben. Ahhoz, hogy a szülő nyugodt lehessen, ha gyermeke eltávolodik, és hagyja is maga
felfedezni a világot, ki kell benne is alakítani a bizalmat a gyermeke képességei iránt! Ebben
sokat segít a hordozás, mely kölcsönös bizalmat épít ki a szülő és gyermeke között!

A hordozás ortopédiai előnyei

A gerinc fejlődése

A csecsemő a második trimeszter közepétől az anyaméhben teljesen befelé görbülve él. A


hátgerinc dupla S-formája a kisbaba motorikus fejlődésével alakul csak ki. A gyermek először
megemeli a fejét. Ezzel kifejlődik a nyakgerinc görbülete kifelé. Utána megtanulja tartani a
hátát. Mikor a totális görbület kezd kiegyenesedni, a gyermek már tud ülni, amikor pedig álló
helyzetbe kezdi felhúzni magát, derékgörbülete fejlődik. Rendszerint ez a fejlődés egy évet
vesz igénybe, esetleg valamivel többet is. Nincs szükség arra, hogy az első hónapokban
erőltessük ezt az egyenesedési folyamatot!
A meitaiban való hordozás tehát megfelel a csecsemő testtartásának, mert szorosan odasimul
a gyermek testéhez, és nem kényszeríti őt egy természetellenes testtartásra. A hordozó
alkalmazkodik az aktuális testi fejlődés szintjéhez. Az újszülöttet lehet a mellkason hordozni,
miközben a háta be van görbülve. Később, amikor meg tudja tartani a fejét, a meitai
segítségével ülni tud a hordozó csípőjén, vagy hátán.

Azáltal, hogy a medencéje a hordozó teste felé dől, a lábait nem tudja kiegyenesíteni, és háta
nem kerül természetellenes pozícióba.

A lábcsontok fejlődése

A csecsemő első életévében a testfelépítése úgy fejlődik, hogy alkalmassá váljék a csípőn
való hordozásra. Sípcsontjának görbülete és a talp fogóreflexe akkor fejlődik vissza, amikor
járni kezd. Miközben a gyermeket a csípőnkün hordozzuk, láthatjuk, hogy ez a görbület javít
a megtámasztáson. A fogó-kapaszkodó reflexszel együtt, amit a talp érintésével is elő tudunk
hívni, a sípcsont görbülete alakítja ki a csípőn hordozott gyermek képét, és bizonyítja azt,
hogy az evolúció során a csecsemő testfelépítése a hordozásra fejlődött ki. A csecsemő
aktívan segíti a hordozást kapaszkodásával, amit megerősít, ha érdekes tárgyra figyel fel, vagy
hordozója hirtelen mozdulatot tesz.

A csípő fejlődése

A csípőizület születéskor még nem tökéletesen fejlett. A csípőizület vápája a csecsemő


esetében a combcsont felületének 2/5-ét takarja, míg felnőtt embernél legalább a 3/5-ét. Ezért
instabilabb a combfej helyzete a tokon belül, és fennáll a veszély, hogy kicsúszik (luxatio,
csípőficam). Az erre való hajlam genetikailag örökölhető. A csípőficam akkor fordul elő, ha
az ízületi vápa a tokon belül túl meredek és lapos (csípődysplasia). De újszülött korban a vápa
nem lehet túl meredek, hanem még nem fejlődött ki tökéletesen. A megfelelő nyomás az
ízületi csontokra ennek a vápának a növekedését idézi elő és gyorsítja fel. A csípőn,
terpeszben való hordozás pont ezt a megfelelő nyomást gyakorolja a csípőízületre.
Megfigyelések és kutatások bizonyítják, hogy a helyes hordozás nem árt a csecsemő
csontozata fejlődésének, sőt elősegíti azt!

A hordozás a biológiai antropológia szemszögéből

A biológia az utódgondozás alapján három típusú utódot különböztetnek meg: a fészeklakót, a


fészekhagyót és a hordozottat. Az ember csecsemője a hordozottakhoz tartozik, mert
pszichológiai és anatómiai adottságai alkalmassá teszik őt a hordozásra. A hordozás nyújtja
számára az optimális fejlődés lehetőségét.

A fészekhagyó és fészeklakó fogalmakat már a XIX. században ismerték, de nem voltak


elegendőek az összes élőlény utódjának besorolásához. Ezért B. Hassenstein bevezetett egy új
elnevezést, a hordozottat. Ezek olyan emlősök utódjai, akiket a szülő hordoz, mert még
egyáltalán nem, vagy csak részben tudnak egyedül mozogni. Fejlődési szintjük a
fészekhagyókéhoz hasonló, de a végtagcsontok olyanok, hogy a tenyerek és a talpak egymás
elé fordulnak, ezáltal bele tudnak kapaszkodni a hordozó szülő szőrébe.

A hordozottak között két további típust különböztethetünk meg: aktív és passzív


hordozottakat. Az aktív hordozottaknál létezik a kéz és a láb fogóreflexe, tehát az emberi
csecsemő is az aktív hordozott kategóriába sorolható. Az ember csecsemője rendelkezik a
fogóreflexszel is, bár a reflex a talpain már nem olyan erős, de még megtalálható. Ha a
csecsemőt a hátára fektetjük, lábait terpeszbe teszi és fölhúzza. Ez is azt mutatja, hogy elvárja,
hogy hordozzák.
Az ember fejlődése, felegyenesedése és két lábra állása a lábak és a medencecsont
megváltozásához vezetett, testszőrzete majdnem teljesen eltűnt, így lábaival már kevésbé
tudott kapaszkodni, és az utód sem tudott belecsimpaszkodni szülője szőrébe. Ezért kialakult
egy másfajta hordozási mód: a csecsemőt hordozója a csípőjére teszi és megtámasztja.

A csecsemőnek létfontosságú volt, hogy mindig az anyja közelében legyen. Ugyanis ha


hosszabb időre letették, az akár az életébe is kerülhetett. Ma is, ha hosszabb időre magára
hagyják, minden erejét megfeszítve igyekszik magára felhívni a figyelmet, és anyját magához
hívni. Ez teljesen természetes, egy egészséges gyermek reakciója arra, ha egyedül hagyják.

Érintés nélkül a csecsemő nem fejlődhet egészségesen. Az érintés, a megtámasztás és a


mozgás jó érzést váltanak ki belőle, ami arra utal, hogy a csecsemő testileg és lelkileg is
igényli a hordozást - még ma is!

Miért tetszik ennyire a babának?


Mit tapasztalt a baba a megszületése előtt? Édesanyja egész nap ringatta, ahogy a szíve alatt
hordta és mozgott vele. Szűk volt a helye. Hangokat hallott. Meleg volt. Érezte anyja illatát.
Sötétség és világosság váltogatta egymást. Hallotta anyja szíve dobogását, és más hangokat.
Mi történik a meitaiban? Ugyanez! Ezért jól érzi magát a baba a hordozóban.
Visszaemlékszik az anyaméhen belüli időszakra és ebben a bizalomban jól elalszik.

Nem sérül-e a baba gerince a hordozóban?

Remo Largo prof. dr., svájci gyermekorvos: "Nem, ellenkezőleg. Egy jól megkötött
hordozóban nem lehet betegre hordozni egy egészséges gyermeket. Nincs egy kísérlet sem,
amely ezt bizonyítaná. Előnyös az anyához való közelség , és a terpeszben lévő lábacskák
pozitívan hatnak a csípőízület fejlődésére. A meitai képes minden hordozási helyzetben a
gyermek anatómiai felépítéséhez igazodni.
Nem sérül-e a hordozó személy gerince?

A hordozás minden gerincre megterhelést jelent. Ezért ajánlatos korán kezdeni, amikor még
könnyű a baba. Ez felépítő edzés a gerinc számára. Az első hónapokban legtöbben elöl
hordozzák babájukat. Amikor nehezebb lesz a baba, legkésőbb 6 hónapos korában, ajánljuk a
hátonhordozást. Ez a legegészségesebb hordozási módszer a hordozó szempontjából. A
gyermek jól lát, van mozgási lehetősége, és ezt nagyon élvezi.

Nem kényeztetem-e el a babámat?

Ha távol tartjuk gyermekeinket tőlünk, akkor annál több közelséget követelnek tőlünk! Sosem
lesz egyszerűbb megadni a gyermekünknek az általa igényelt közelséget és biztonságot, mint
abban a korban, amelyben azt kívánja, hogy hordozzuk. Így nem kell neki fokozott figyelem -
egyszerűen velünk akar lenni.

Milyen hosszú ideig és milyen gyakran hordozhatom a babámat? Születéstöl fogva kb. 3
éves koráig. Egy csecsemőt annyi ideig hordozhat, amennyi csak Önnek és babájának jól esik.
2 éves korában talán már csak akkor fog kelleni a hordozó, amikor beteg a gyermeke vagy
amikor közlekednek, és elfárad, vagy nagy a tömeg, és nem szeretné szem elől téveszteni.