Professional Documents
Culture Documents
Angelica Liddell öt órát adott nekünk az életéből és öt órát kért a miénkből. Időátömlesztéssel kommunikáltunk.
JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
A Ciudad Juárez mexikói településen folyó módszeres és brutális nőgyilkosságok megalkottak egy szót, a
feminicídiumot. Ciudad Juárez messze van, a 2000 óta érkező híreket Grimm-meseként olvassuk. Angelica
Liddell ebből dokumentumszínházat és repertoár-performanszot rendez, ír és csinál. Testét a színpadon
megsebzi, megveri, kiszolgáltatja a nézőnek, hogy értsünk a szóból. This is my blood you see.
S úgy tűnik, valóban csak a test tényleges és jelen idejű történései beszélnek. Liddell megidézi Marina
Abramovic kult-performanszait, amikor a performativitás erejével és valóságával az áldozathozatal keresztényi
és mitologikus gesztusát egyszerre használja. Vére, izzadsága, ereje, hangja, minden tegnap esti molekulája
azokért hull, akiket megvernek, megaláznak, megkínoznak, megölnek.
Liddell a sokféle formanyelvet meg- és zavarba ejtően keveri. A három nővér vérét adja egymásért, és ne
felejtsük, hogy ez a performansz kánonban tényleges véradást jelent. Igazi vért vesz tőlük egy igazi nővér, s
vérüket a másik szíve fölé fecskendezik, ahogy a szíven lőttek véreznek el a reprezentáció szabályai szerint.
Ezután nehéz szeneszsákokat húznak a színpad közepére, legalább ötvenet, kiborítják, kidöntik, dől a szén, nő a
halom. A szenesdomb tetején tiszta, de szakadt fehér alsóruhát vesznek, s elmondják Csehov sorait a munkáról.
Várnánk az esztétizáló zárást, de Liddell nem esztétizál. A magas sarkú cipőben a széndarabokon botladozó nők
lapátot ragadnak, s elkezdik a színpad szélére hordani-dobni a hegyet. Hosszú szekvencia, véres még a karjuk, a
testük, csorog az izzadság hátukon, mellükön, fenekükön, szénporos a provence-i éj, ha felnézek, a
Göncölszekeret látom. A nővérek itt meghalnak, itt elesnek, itt eltemetődnek. Hajnali fél kettő van, s még nem
enged el Liddell.