You are on page 1of 2

Kipp kopp, kipp kopp, kipp kopp.

A lány kissé ügyetlenül haladt a kertváros utcáin, gyakran


megbotlott az éppen csak hízásnak indult hold halovány fényében, és az sem segített rajta,
hogy életében először viselt magassarkút. Rövid, vörös estélyie combját verdeste, hátközépig
érő szőke hajába bele belekapott az éjszakai szellő.
A sötétség lágy bársonyként ölelte körül, ám ennek ellenére nem érezte jól magát, sőt,
egyenesen rettegett. Az éjszaka, ami este tízkor még megnyugtatóan csendes volt, hajnali
kettőre ijesztően némává vált. A suhancok, akik a buszmegállló melletti játszótéren szívták a
jointot, naplemente után pár órával még csak megbámulták, most már azt ecsetelték
fennhangon, melyik testnyílását preferálnák, azonban a tettek mezejére nem léptek, így
sértetlenül sétálhatott tovább, igaz a sírógörcs határán.
A kukkoló, akit két sarokkal arrébbb vett észre, már egészen más tészta volt. Az árnyakba
burkolódzó perverz némán, zajtalanul követte biztos távolságból, és valószínűleg le sem
bukik, ha nem merészkedik túl közel egy vakítóan fehér falú házhoz, amikor a lány hátranéz.
Először még nem volt biztos benne, hogy követik, ám a fickó kissé görnyedt sziluettje három
fordulóval késöbb is hűségesen a nyomában loholt, sőt, még közeledett is valamennyit.
A lány megijedt, futni kezdett lakása irányába, amitől mintha több fényév választotta volna
el. Tudta, hogy ott biztonságban lesz, hívhatja a zsarukat, vagy Mr. Millerst, a szomszédban
lakó vietnami veteránt, aki nem egyszer elintézte már az utca lakóit zargató huligánokat.
Esetleg, ha szerencséje van, a sors egy bagózó állatot szalajsztott a nyomába, akinek a félig
rothadt tüdeje pár lépés után kifullad, így könnyedén lerázhatja.
Azonban az árny kitartott, amikor az áldozata futni kezdett, ő is rákapcsolt. Nem csökkentette
a köztük lévő távolságot ugyan, de a lány tudta, a zsigereiben érezte, hogy csak játszik vele,
ha akarná, pár pillanat alatt beérné, elvégre a magassarkúban legfeljebb egy gumikacsa
sebességével és kecsességével tudott szaladni.
A megoldás villámként suhant át az agyán, és, mielött elméje komolyabban is megfontolhatta
volna, teste már végre is hajtotta az első lépést: megtorpant, majd harciasan szembefordult a
nyomában loholó alakkal, miközben balja eltűnt a táskába, a paprikaspray után kutatva. A
hirtelen mozdulat valószínűleg meglepte a zaklatót, ugyanis nem maradt ideje lefékezni, így a
két ember közötti távolság pár méterre csökkent. A lány immár láthatta az addig oly rejtélyes
árny arcát, ám az egyetlen dolog ami megmaradt az emlékezetében az a két hideg, acélos
csillogású, ezüstkék írisz, na meg az a széles, kegyetlen vigyor.
- Üdv, szépségem! - köszönt a férfi
- Mit akar tőlem? - a kérdés hisztérikus felhanggal robbant ki a lányból. - Miért követ engem?
Miért nem hagy békén?
- Csak nem zavar egy kis kukkolás? - a mosoly, ha lehet, még tovább szélesedett. - Még csak
nem is a melledet, a fenekedet, vagy azt a bájos pofikádat akarom megbámulni.
A lánynak még meglepődni sem volt ideje a fura válaszon, zaklatója máris cselekedett. Az
egészen eddig takarásban lévő balja most előtűnt, és markában megcsillant valamin a
betegesen halovány holdfény. Egy húsz centis, svédországban készült acélpenge. A borotva
élesre fent kés halk suhogással szelte az éjsakai eget, majd ugyanilyen könnyedén hasította a
ruha vörös anyagát végül pedig a húst, utat nyitva a csúszós beleknek.
A férfi sovány, szinte már hullafehér bőrrel borított keze kinyúlt, és gyengéden áldozata
dereka köré fonódott, mintha csak egy forró ölelésre akarná magához húzni a szerencsétlent,
ám ehelyett letérdelt elé, és csókot lehellt a vörös ruha alól lassan előbuggyyanó belsőségekre.
- Gyönyörű! - suttogta eszelősen. - Egyszerűen gyönyörű!
A férfi hideg szemeiben felparázsló eszelős fény volt az utolsó dolog, amit a lány életében
látott.

*****
A harmincas évei közepén járó, színes rongyokba öltözött tenyérjós hatalmas sikítással tért
vissza boltjának félhomályos, sejtelmesen megvilágított valójába. Pulzusa hevesebben vert,
mint bármikor életében, miközben agyát kérlelhetetlenül ostromolták a nemrég átélt ocsmány
jelenet képei. Ez az átka annak, ha valakinek tényleg van némi tehetségge a tenyérjósláshoz:
ki tudja mikor tárul fel elötte a múlt, vagy éppen a jövő egy apró szeletkéje, ami aztán lehet
teljesen hétköznapi, vagy, mint most is, borzalmas és gyomorforgató.
A nő üres szemekkel bámult maga elé, érzékszervei csak lassan kezdték visszahódítani a
világot. Először New York zajai jutottak el hozzá, majd észrevette, hogy a plafonon az egyik
égő nem világít. Az az özönvíz elötti transzformátor már megint nem képes elég áramot
termelni! Pillantása végül a vele szembe ülő,félhomályba burkolódzó vendégre tévedt, akinek
nemrég nézte végig a halálát. Azaz...
A tenyérjós megnyalta az ajkát, és mindent megtett, hogy hangja ne remegjen, miközben
megszólal.
- Elnézést, uram, de attól tartok elfelejtette levenni a bőrkesztyűjét - mondta a hideg, kék
szempár közé.