You are on page 1of 4

IX. évfolyam, 12. szám 1995.

december

BALI AZUJVAROS V Á R O S I L A P Ara: 20 Ft

Ki hogyan hagyta maga mögött az évet?


elfogadott üzletpolitikai terveket ma­ években teljesen megszűnt juhágaza­ si Sütőüzem igen erős piaci verseny Komoly gondként és fékezőerő-
radéktalanul megvalósította 1995. év­ tot életre keltenünk. Anyagi lehető­ ellenére megfelelő eredményeket ért ként jelentkezik, hogy 1996. évben
polgármester
ben. A szövetkezet helyzete stabili­ ségünkön és erőnkön felül több mil­ el. Ez köszönhető annak, hogy mun­ az exportszubvenció jelentős csökke­
Végigrohant az esztendő. Néhány zálódott. Árbevétele a bázishoz ja­ lió forintot fordítottunk a kilépett - de katársaink megfeszített és kemény nése várható, s ennek következtében
napra lelassul a tempó, aztán kezdő­ vult, gazdálkodása nyereséges. A z évek óta már nem a szövetkezetben munkát végeztek. A z üzem kapaci­ eredményes exporttermelést biztosí­
dik minden elölről. Feszültség, meg­ elért eredmények megfelelő alapot dolgozó - tagjaink szövetkezeti rész­ tása egy korszerű forgóállványos ke­ tani nem lehet.
oldott és megoldhatatlan ügyek. teremtenek az 1996-os esztendő fel­ jegyének visszafizetésére. A gazdál­ mence beépítésével - főleg süte­
-1995 vége egyben a választá­ adatainak végrehajtásához. kodásunkat sajnos igen megnehezíti ménytermelés tekintetében - bővült.
si ciklus első évének vége is. A be­ a földtulajdonok szétaprózottsága, to­ Ennek eredményeként valamennyi Siíiugfe Józselné
tanulás, az "összerázódas " esz­ vábbá az évek óta elmaradó műsza­ fogyasztói igényt - a mennyiségi és
a Balmazújváros és Vidéke
Göblyös dies
tendeje? ki fejlesztések hiánya. Jövőbeni fő minőségi igényeket egyaránt - ki tud­
Takarékszövetkezet igazgatója
- Korábbi tapasztalataim ezt mu­ feladatunknak tekintjük az elmaradt juk elégíteni. A kapacitásbővítéssel
rendőralezredes
tatják. Hogy mire jutottunk? Szemünk műszaki fejlesztések pótlását, a föld­ párhuzamosan látványosan bővült az - Köszönettel vettem a megkere­
kapitányságvezető
a pályán volt. Vasúti nyelven szólva, tulajdonosok hosszú távú földbérleti üzem termékválasztéka. A sokféle új, sését és az alábbiakban vázolom az
sfnen tartottuk a szerelvényt. Működ­ - A rendőrkapitányság személyi rendszer formájában történő integrá­ jó minőségű és tetszetős sütemény 1995-ös üzleti évünket:
tettük az intézményrendszert, nem állománya 95-ben az országosan is lását - és a megmaradt tagságunk szá­ mellett megjelent a település piacán Betétállományunk év végére
volt jelentősebb fennakadás a város tapasztalt gazdaságpolitikai szabály­ mára biztonságos munkahelyek meg­ a 0,9 kg-os és az 1,5 kg-os "Balmaz" meghaladja az egymilliárd forintot,
üzemeltetési feladatok ellátásában, zók szorításában végezte tevékeny­ teremtését. kenyér, mely minősége, tetszetőssé­ ennek alapján az állomány az előző
ahogy tudtuk segítettük a rászoruló­ ségét a teljességre ge és ára miatt köz­ évhez viszonyítva 12 százalékos fe­
kat. törekvés jegyében. kedvelt lett a város jődést mutat.
- Melyek a fontosabb adatok? Elért eredménye­ azon lakói köré­ Kölcsönfolyósításunk 1995. év­
Igen, a város életében. ink zömében igen, ben, akik az ÁFÉSZ ben eléri a 350 millió forintot, így a
- 109 házasság, 250 születés, 180 de mindenhol jár­ boltjaiban vásárol­ kölcsönök állománya év végén vár­
halálozás. Mit hozhat az új esztendő? tak a befektetett ják a sütőipari ter­ hatóan 560 millió forint lesz.
"Új gondok születnek, új remények munkával arány­ mékeket. Gazdálkodásunk ebben az évben
serkennek" - vagyis Veres Péter-i vá­ ban. Sajnos arról A fenti eredmé­ is töretlen volt, sikerül a tervezett
rakozást. kell számot ad­ nyek eléréséhez az eredményünket mintegy 20 százalék­
nunk, hogy műkö­ üzemben dolgozó kal túlteljesíteni.
dési területünkön munkatársaink lét­ A takarékszövetkezet igazgatósá­
az ismertté vált
(ging® Mmm bűncselekmények
számát is növelni
kellett. így az ellá­
ga valamennyi dolgozója nevében a
Balmazújváros című újság olvasóinak
országgyűlési képviselő száma körülbelül táson túl Balmazúj­ kellemes ünnepeket és eredmények­
egyharmadával nö­ város foglalkozta­ ben gazdag boldog új évet kívánok.
- "Egy év hosszú idő, különösen
vekszik az év zárá­ tási gondjainak
az egy olyan képviselő számára, aki
sakor. Annak elle­ csökkentéséhez is
minden parlamenti és bizottsági ülé­
nére csökkent a hozzájárultunk. A z
sen részt vett, soha nem hiányzott.
nyomozás, a felde­ 1996-os évben a
Mégis a leghosszabbak a napirend a Hajdú-bihari Önkormányzatok
rítés eredményes­ megváltozott kö­ Vízmű Részvénytársaságának
előtti propaganda felszólalások vol­
sége, hogy több el­ rülmények között vezérigazgatója
tak, amelyek kívülről esetleg szóra­
követő avagy álta­ is szeretnénk bizto­
koztatóak, belülről azonban dühitőek - A Hajdú-bihari Önkormányzat­
luk elkövetett több sítani, hogy a tele­
és hiábavalóak. Legtöbb munkám az ok Vízmű Rt. 1995. évben várhatóan
bűncselekmény pülés lakossága
oktatási bizottságban volt, ahol az nyereséggel zár és lehetőség nyílhat
megtörténte vált is­ széles választék­
oktatási törvény előkészítésével, a az önkormányzatok részére osztalék­
mertté. E negatív ban, jó minőség­
gyermek- és ifjúságvédelem kérdése­ fizetésre is.
adattól elvonatkoz­ ben és kedvező
ivel, a nemzeti alaptantervvel, vala­ Az eredményesség elsősorban az
tatva kijelenthetem, áron kapja meg a
mint a felsőoktatási fejlesztési hatá­ egyéb piaci tevékenységből, szivaty-
hogy rendőrkapi­ "mindennapi"-t.
rozat ügyével foglalkoztam. Hatszor tyúgyártásból, technológiai szerelés­
tányságunk illeté­
szólaltam fel a parlamentben, ebből ből, építésből származik, mellyel az
kességi területén a
hármat a televízió is közvetített. Na­ rt. kiegyenlítette az önköltségnél ki­
közrendbiztonsági
gyon sokszor találkoztam Balmaz­ sebb lakossági víz- és csatornadíjakat.
állapotok, a közle­
újváros és a körzet választóival, öröm Ezek 10-12 forinttal voltak alacso­
kedési rend és fe­ R-KON
számomra, hogy sokuk gondjainak nyabbak, mint amennyibe egy köb­
gyelem, a kapitány­
megoldásában sikerült eredménye­ - A termelési méter víz, szennyvíz megtermelése
ság szolgáltatási
sen közreműködni. Emlékezetes szá­ volumen csökke­ került.
funkciója kiállja az
momra a miniszterelnök és a kor­ néséről adhatok Balmazújváros Vízműnél a koráb­
országos és megyei
mány többségének Újvároson tett lá­ számot 1994. év­ biakhoz képest éppen a vízminősé­
összehasonlítás
togatása is. hez képest. A ser- get javító beruházás többletköltségei
próbáját egyaránt.
Az év folyamán többen mondták, tés-vá-góállat mennyisége, valamint miatt az önköltség jelentősen emel­
"nagy kár, hogy most lettél képvise­ Megítélésem szerint az állomány
minden egyes tagja a tőle elvárható
Ml H i » a piaci lehetőségek nem voltak szink­
ronban. A belföldi piaci kereslet je­
kedett.
lő, amikorra már üres az ország kasz- vezérigazgató
szája, és csak a bajok leküzdése ju­ módon eleget tett a polgárbarát rend­ lentősen csökkent. A cég tulajdono­
Hajdúsági Sütödék Rt.
őrség kívánta elvárásoknak. sai az állományban lévők foglalkoz­
tott feladatul".
tatását biztosították azzal is, hogy a
Szilágyi József
Kemény év után csak lassan - A Hajdúsági Sütödék Rt. vala-
menynyi dolgozója számára az 1995- balmazúj-városi sertéstelep feltöltésé­ állomásfőnök, MÁV
könnyebbedő nehéz évek előtt, még­
is úgy gondolom, hogy érdemes volt ös gazdasági év kemény munkát je­ vel kapcsolatos munkálatokhoz a - Azt mondhatni, sikeres volt a
felvállalni ezt a keserves, kevés örö­ lentett. A költségek növekedése mi­ húsipari tevékenységgel nem foglal- MÁV Rt. Balmazújvárosi Állomásfő­
a Kossuth Mezőgazdasági att - mivel minden általunk felhasz­ koztathatókat - piacszűkülés miatt -
met adó munkát, hogy az országnak, nökség 1995. évi áruszállítási teljesít­
Szövetkezet elnöke nált anyag ára jelentősen emelkedett átirányították átmeneti időszakra.
gyermekeinknek és unokáinknak ménye. A tavalyi évhez képest mint­
majd sokkal jobb, különb élete lehes- - A szövetkezeti átalakulás nehéz - a sütőipari termékek fogyasztói ára A balmazújvárosi sertéstelep fel­ egy 15 százalékkal több, összesen
évei után az 1995-ös év volt az első is az elviselhetőség határáig nőtt. Vá­ töltését társaságunk az év elején meg­ 4500 tonna árut továbbítottunk. Javult
olyan esztendő szövetkezetünkben, sárlóink méltán várnak el ilyen árak kezdte, mellyel a foglalkoztatottak a fuvaroztatók és a vasúti dolgozók
melyet nyereséggel zárhatunk. Míg mellett folyamatosan kiváló minősé­ köre bővült. közötti munkakapcsolat. Jelentős volt
get. Valamennyi tényezőt figyelembe
MM Donnn
ie az elmúlt években csupán a talpon Az elmúlt időszakban jelentős lé­ a személyszállítási teljesítmény is,
maradás volt a célunk, addig ebben véve a Hajdúsági Sütödék Rt. költség­ péseket tettünk a belföldi piaci része­ mintegy 140 ezer menetjegyet váltot­
ÁFÉSZ-elnök takarékos gazdálkodás mellett ered­
az esztendőben már fejlesztésre és sedésünk növelésére, mellyel bizto­ tak nálunk, s összesen 350 ezer utas
- "A Balmazújváros és Vidéke tevékenységünk bővítésére is gon­ ményes évet zár. sítható egy jobb termelőkapacitás­
ÁFÉSZ tavaszi küldöttgyűlése által dolhattunk, így sikerült az elmúlt Üzemeink közül a Balmazújváro- kihasználás. (Folytatás a 2. oldalon...)
1995. december BALMAZÚJVÁROS IX. é v f o l y a m , 12. s z á m

Ki hogyan hagyta
maga mögött az évet?
(...folytatás az 1. oldalról)
Öt boldog ember
fordult meg állomásunkon. Bővült a hogy 96-ban termelésünk tovább Mintha Csodaországba érkez­ egyik délelőtt jött, a másik délután. nap elindulunk sétálni, ezt követően
különböző szolgáltatások köre, pél­ gazdagodjon. tem volna. Itt minden és minden­ - többnyire nyitott ablaknál - tíztől
dául a telefonon történő Inter City- - A lányok többségben vannak,
ki őket szolgálja. Bár saját váruk tizenkét óráig alszanak. Ebéd után
jegy megrendelése. Ide tartozott még nem jelent ez gonáot Sanyika számá­
van, mégis gyakran megszállják újra kint vagyunk a szabad levegőn.
ra?
a Matáv telefonkártya árusítása a Tóth István az egész lakást vagy a teljes ud­ Ilyenkor, - általában három és öt óra
pénztáraknál, a háztól házig kisáru- vart, mert ez náluk így természe­ - Ez nem okoz gondot. Mivel nem között - játszanak, mozognak ked­
ügyvezető elnök
fuvarozás. Építő Fa- és Vasipari tes. Hárman vannak: Éva, Nikolett egypetéjűek, sok eltérő vonással ren­ vükre, olykor nagy sétákat teszünk.
Szövetkezet és Sándor. Beszélni még csak delkeznek, de abban mindhárman Este, a fürdés és a vacsora után a tv-
- 1995 az első olyan esztendő, most tanulnak, de tekintetük és megegyeznek, hogy nagyon szeretik macival együtt ők is fogat mosnak, s

«w™ mi amikor munkaszervezeteink a szö­


vetkezeten belül önálló bt.-kben dol­
minden mozdulatuk arról vall,
hogy nagyszerűen érzik magukat
egymást. Különben Sanyika csende­
sebb mint a lányok. Ő bármikor haj­
alig ér véget a mese, már békésen
alszanak.
tulajdonosai goznak. Ennek alapján hat betéti tár­ egymás és szüleik társaságában. landó együtt gondolkodni velük, míg - A folyamatos együttlét nem fá­
- A z A G R O - T E A M Kft. a 95-ös saság és egy operatív holding formá­ A balmazújvárosi Petrovics Sán- ez fordítva nem mindig van így. Igen rasztja-e?
gazdasági évet az aszályos időjárás el­ ban m ű k ö d ő szövetkezet fejtett ki áornakés Molnár Évánakhat évi há­ megértő, kedvenc állatfigurái hosszú
lenére az előző évet meghaladó ered­ időre le tudják kötni figyelmét. Évi- - Ez meg sem fordul a fejemben.
gazdasági tevékenységet. Igen nehéz zasság után teljesedett a vágya, 1993- Férjemmel elhatároztuk, hogy öt éves
ménnyel zárta, amely köszönhető a piaci körülmények közepette külö­ ban gyermekük született, méghozzá ke időnként önállóan szeret játszani,
vetésszerkezetünk kedvező átalakítá­ nagyon kedveli a meséket, s már korukig nem visszük őket oviba. Úgy
nösen az építő profilú társaságaink­ egyszerre három. Amikor a szülők gondoljuk, és nap mint nap látjuk,
sának, jó piacpolitikánknak, valamint kal együtt - eredményesen dolgoz­ beszélgetésünk helyszínére, a tágas gyakran segít nekem a házimunká­
a társaság 25 alkalmazottjának. Nekik ban. Niki kifejezetten házias, ő foly­ hogy a szülőkkel való együttlét eb­
tunk. Az eredményesség gazdálkodá­ konyhába invitálnak, mondanom ben a korban nagyon fontos számuk­
ezúton is megköszönjük munkájukat. sunkban, nyereségben is megjelenik. sem kell, mind az öten letelepednek ton segít és imádja a pakolgatást. Úgy
E társaság 95-ben többmilliós beru­ érzem gyakran övé a vezető szerep, ra. Tanítgatjuk őket, óvjuk őket, le­
Ennél talán fontosabb, hogy a közel körém. A gyerekek, mintha csak kopoghatom, hogy még soha nem
házást hajtott végre, mellyel megte­ 300 munkahely megmaradt, sőt mun­ együttműködésükről akarnák bizto­ amit akar azt megszerzi, mégis jószí­
remtettük, illetve megteremtjük töb­ vű, mondhatnám adakozó kedvű. voltak betegek. Igaz, sok gyógynö­
kaerőhiány volt több területen és a sítani a szülőket és a vendéget, el­ vényből készült teát fogyasztanak fő­
beknek is a foglalkoztatási lehetősé­ pénzügyi stabilitása változatlan cé­ csendesednek, érdeklődéssel kezdik Egyébként én igyekeztem és igyek­
get. szem tudatosítani bennük, hogy hár­ leg mézzel. Húsokból csak a szárnya­
günknek a jelenlegi formában is. nézegetni a közben előkerült fényké­ sokat adom nekik és gyakran kíná­
peket. man vannak, és ez ma már természe­
A gond, hogy a keresetek igen lom őket gyümölccsel, főzelékkel.
tes számukra.
szerény mértékben nőhettek a piac Volt már, aki megkérdezte, hogy hon­
Pocsai Sánte nem ismeri el a magasabb bérigényt
- Hogyan fogadták az ikrek érke­
nan a türelmem. Bevallom nem na­
zését? - kérdezem az édesanyát. - Miként viselik el egymás hiá­
a Herbária üzemigazgatója (!) -, így dolgozóink többségének a nyát? gyon értem ezt a kérdést, hiszen szá­
reáljövedelme csökkent. (Megjegy­ - A mi örömünk kimondhatatlan momra magától értetődő, hogy csak
- Rendkívül jó évet zártunk 1995- zés: van olyan társaságunk, ahol ez volt, amikor megszülettek. Sokan saj­ - Eddig soha nem volt oda egyi­ így lehet gyermekekkel foglalkozni.
ben Balmazújvároson. A nyereség nem igaz!) Munkalehetőséget bizto­ náltak bennünket, hogy mi lesz ve­ kük sem külön-külön, csupán egyet­
dupláját teljesítettük, ami mögött lét­ sítottunk azzal, hogy a szövetkezet len egyszer. Évikét vitte el a férjem a - Kaptak-e valahonnan segítséget?
lünk ebben a mai világban, voltak
számbővítés és egész éves kemény fővállalkozásban értékesítésre meg­ akik szemmel láthatóan elszörnyűl- szemészetre, s amíg oda voltak, ad­ - Mi saját erőnkre próbáltunk tá­
munka állt. épített 12 darab lakást és 6 darab üz­ ködtek a hír hallatán, de ez minket dig Sanyikával és Nikivel az ablaknál maszkodni - veszi át a szót Sándor,
letet, ami közel 50 millió forintos be­ egy percig sem zavart. A férjemmel kellett állni. Odatapadtak az üveghez, az édesapa - ezért nem is nagyon
ruházás volt. Ez a Generál Bt.-nek addig is igazán jő kapcsolat volt kö­ és csak akkor hagyták ott vidám meg­ jutott eszünkbe segítséget kérni. Azt
feipy Mia jelentős kapacitásterhelést jelentett. zöttünk, de a gyerekek megjelenése, könnyebbüléssel, amikor Évikéék
megérkeztek.
viszont el kell mondanom, hogy a
Liberó cégtől komoly segítséget kap­
ügyvezető igazgató A lakások értékesítése kapcsán - ha lehet, még jobbá, még harmoni-
10 további lakást is megvett és érté­ kusabbá tette viszonyunkat. Mi jófor­ tunk. Amikor elmondtuk nekik, hogy
-Hogyan zajlanak a mindennap­
- A z Acéltermékgyártó Kft., az kesített a szövetkezet - közel 35 mil­ mán mindent együtt végzünk. Ő hármasikreink születtek, azonnal
ok?
A C E X 95-ben 94-hez viszonyítva lió forint támogatáshoz juttattunk a egyéni vállalkozó és munkaidejét sa­ küldtek ingyen öt nagy karton pelen­
rendkívül pozitív évet zár. Termelé­ ját maga oszthatja be. Ketten készí­ - Reggel korán kelünk, öt óra kö­ kát, azóta minden karácsonyra cso­
városból vevőként jelentkező állam­
sét megduplázta, létszámát mintegy tettük például a homokozót, a mászó- rül a gyerekek ébresztenek bennün­ magot kapunk tőlük, s a gyermekek
polgárokat. Ezt a programot 1996-
hatvan dolgozóval megnövelte. Eb­ kát, a hintát, sőt a szomszédos szo­ ket. Első útjuk szobába, az ágyunk­ névnapjáról sem feledkeznek meg. A
ban is folytatjuk.
ben az évben a termelést elősegítő bában lévő játékvárat is közösen csi­ hoz vezet, s bebújnak a takaró alá. helyi önkormányzattól is kaptunk
Az ipartelepen közös beruházás­
beruházást részesítettük előnyben, de náltuk. Amíg a lakás bemelegszik, előkerül már támogatást, most karácsonyra
ban kiváltottuk az olajfűtést, áttér­
jelentősen javítottunk dolgozóink a mesekönyv. Kis idő múlva kezdő­ egy jelentősebb összeggel, tizenkét­
tünk a gázfűtésre. Ezentúl több-ki­
bérhelyzetén is. 1996 indulása bizto­ Amikor még kisebbek voltak, a dik a tisztálkodás és fél hét táján meg­ ezer forinttal leptek meg bennünket.
sebb gépberuházást is megvalósítot­
sítva. Minden remény megvan arra, nagymamák is sokat segítettek. A z reggelizünk. Fél kilenckor minden
tunk. Oszlár Albert

KIS LAKÁSBA AZ ELEMEST VISZIK

À bútor az otthon lelke


Igényesek a vásárlók érdekében is nagyon sokan előnyben alakulása. Meg kell találni azokat a gyobbik gyermekem érdeklődött a ket. A kisebbik'fiam - mint említet­
Nehezen indult az üzlet, mert ke­ részesítik az elemest. Egyetlen dolog gyárakat és külkereskedőket, akik a bútorszakma iránt, de abban az idő­ tem - az elemes bútorokat szereli ösz-
vés volt a saját tőke. A bankok nem miatt idegenkedtek tőle sokan, hogy legkedvezőbb áron szállítanak. Mi is ben olyan nagyok voltak a nehézsé­ sze, irányítja a házhoz szállítást, és
szívesen adtak kölcsönt a vállalko­ otthon kell összeszerelni. Ezt a prob­ tudjuk megfizethető áron kínálni a gek, hogy lebeszéltem róla. Ezért in­ elvégzi az apróbb javítási munkákat.
zóknak, ezért olyan feltételeket szab­ lémát is megoldottuk, a kisebbik fiam portékát, mert nagyon jól tudjuk, kább az elektronikai szakmát válasz­ Én legtöbbször az üzletben tartózko­
tak, hogy lehetetlen volt teljesíteni. erre szakosodott. Nemcsak eladjuk az hogy az utóbbi években jelentősen totta. Rövidesen külföldre utazik ta­ dom, és kiszolgálom a vevőket. A
Mégis belevágtunk, mert úgy érez­ elemeket, hanem haza is szállítjuk és lecsökkent a vásárlóerő. Ebben a nulmányútra, hogy továbbképezze nagyobb megrendeléseket és az üz­
tem, hogy nem lehettek életem vé­ szakszerűen összeszereljük. Ezzel a helyzetben mindenki próbál jó és magát. Feleségem nagyon hamar be­ leti tárgyalásokat is én irányítom. Ré­
géig alkalmazott... Emlékezett a ne­ komplett szolgáltatással sikerült a vá­ eladható árut beszerezni. letanult a szakmába, az adminisztrá­ góta ismernek a szakmában, kialakult
héz kezdetre Tar Sándor, balmazúj­ sárlókörünket bővíteni. - Említette, hogy a kisebbik fia is ciós feladatokat, a könyvelést és a a kölcsönös bizalom, ami nagyon
városi bútorkereskedő. - Úgy tudjuk, hogy Balmazújvá­ a vállalkozásban tevékenykeáik. Hol különböző papírmunkákat végzi, fontos az üzleti életben.
-Honnan jött az ötlet, hogy búto­ roson többen is árusítanak bútort. dolgozik a család többi tagja? amiket én nem nagyon szeretek. Tár­ - Egy vállalkozás akkor életképes,
rokkal kereskedjen? Van akkora kereslet, hogy érdemes - Négyen vagyunk a családban, a gyal és levelezik a szállítókkal, meg­ ha állandóan képes megújulni és fej­
- Ehhez értek. Közel húsz évig ezzel foglalkozni? feleségem és két felnőtt fiam. Na­ rendeli az árut és intézi a pénzügye- lődni. Mik a távolabbi tervei?
voltam garanciális javításokat végző - Alapos piackutatást végeztünk - Elkészült egy műhelyépület a
szakember, a képzettségem is bútor­ a vállalkozás előtt. Az ÁFÉSZ nagy­ lakásom mellett, sajnos a gépek még
asztalos. Minden Magyarországon áruházában remek a választék. Veze­ hiányoznak. Egyedi, méretre szabott
forgalomba hozott bútort úgy isme­ tője régi tapasztalt szakember, na­ bútorokat szeretnék gyártani, és ez­
rek, mint a tenyeremet. Nagyon jól gyon érti a dolgát. Rajtunk kívül még zel bővíteni a választékot. Ehhez még
tudom, hogy melyik mennyit ér. egy vállalkozó foglalkozik bútorke­ sok pénz kell, mert nagyon drágák a
Ezenkívül egy olyan fontos informá­ reskedéssel, így hárman vagyunk. A gépek. A z áruválasztékot is bővíteni
ció birtokába is jutottam, ami nélkül piaci verseny komoly kihívás és meg­ szeretném, elsősorban kiegészítő kis­
nem lehet a kereskedelmi szakmát mérettetés. Először azt tártuk fel, bútorokkal és lakásfelszerelési cik­
elkezdeni. Tisztában vagyok azzal is, hogy miből van hiány. Állandóan fi­ kekkel. A z lenne a végső célom,
hogy melyek azok a bútortípusok, gyelemmel kísérjük a piacot és rugal­ hogy a vásárlók egy helyen találjanak
amiket a lakosság szívesen vásárol. masak vagyunk. Másképpen nem meg mindent, ami a lakásukba szük­
Ha nem forog elég gyorsan az áru­ életképes az üzlet. Nagyon sokszor séges. Ez amolyan kis üzletközpont
készlet, nem tudok újakat beszerez­ nekünk kell megkeresni a vásárlókat, létrehozása lenne. Dolgozni sem le­
ni pénz és hely hiányában. Az utób­ és különleges igényeket is ki kell elé­ het éjjel-nappal, néha kell egy kis
bi években a városban és a környé­ gíteni. Nemcsak a helybeliek vásárol­ kikapcsolódás. Szenvedélyesen sze­
kén nagyon sok kis lakás épült. A z nak nálunk. A különböző községek­ retek horgászni, a téli időszakot sem
életkezdő fiatalok előnyben részesí­ ből is megkeresnek minket, elsősor­ hagyom ki. Ilyenkor kap legjobban
tik az olcsó elemes bútorokat, mert ban Egyekről, Újszentmargitáról és a süllő, a hét végét a Tisza-parton
ezek darabonként is megrendelhe­ Nagyhegyesről. Olyan településekről szeretném eltölteni...
tők, és tetszés szerint állíthatók össze. is jönnek vásárlók, ahol helyben is
A konyhabútor jó helykihasználása van bútorbolt. Nagyon fontos az árak Keresettek az Erdélyben gyártott bútorok Kellermann László
IX. é v f o l y a m , 12. s z á m
1995. decembec

''Szabad mint a madár 11


Véradók
Nagy-Britanniában tetőfokára há­
JOHN LENNON EMLÉKÉRE

lent, amelyek nagy sikert arattak 72. utcába, lakóházuk, a Dakota-ház


kitüntetése
A karácsonyi ünnepvárás jegyé­ jáért Harangi Józsefné, Kiss Anikó és
gott a Beatles-mánia. A magukra va­ Angliában. Ő az együttes alapítója s elé. Fáradtak voltak: egész este pró­ ben 1995 november végén 30 idős, Szabó Lászlóné, akik megteremtették
lamit is adó rajongók november 20- éveken át az együttes szíve, lelke. báltak a Record Plánt stúdióiban. Len­ nyugdíjas embert köszöntött meleg az est hangulatát.
ra virradó éjjel ébren voltak, mert az O volt a művésziélek, a szellemes, az non kiszállt az autóból, majd kisegí­ szavakkal dr. Juhász György igazga­ Ezt az ünnepséget ilyen formában
éter hullámain már hajnalban felcsen­ okos az intellektuális, a főnök, a zse­ tette Yokót. Elindultak a ház bejára­ tó főorvos a Széchenyi István Iskola nem tarthattuk volna meg, ha nem
dült az új Beatles-dal: a Free as a Bird, ni. "Ha létezik olyan, hogy zseni..., ta felé. S ekkor eléjük lépett Marc Gazdasszony Képzőjének otthonos találunk annyi támogatóra Balmazúj­
a Szabad, mint a madár. hát akkor az én vagyok, ha nincs, ak­ David Chapman, az a fiatalember, aki helyiségében. A meghívottak Szebeni városon.
A szerzeményt 15 éve, 1980. de­ kor meg nem érdekel" - nyilatkozza délután dedikáltatta az új lemezt. D e László segítségével teadélutánon ve­ Itt szeretném megköszönni vala­
cember 8-án lelőtt egykori Beatles­ 1970-ben egy interjúban. Az alkotó ekkor egy revolver volt a kezében, s hettek részt. A szerény ajándékcso­ mennyijüknek, legyen az vállalkozó,
tag, J o h n Lennon énekelte magnóra szellemű J o h n elhatározza, hogy a a következő pillanatban már tüzelt: magon túl (Városi Vöröskereszt ked­ vagy bármilyen magánember.
néhány évvel halála előtt, s nemré­ Beatles olyan zenét fog játszani, egyszer, kétszer, háromszor..., hét­ vessége) a Móra Ferenc Ált. Iskola Kívánok Boldog Karácsonyi Ün­
giben özvegye, Yoko O n o bocsátot­ amely nemcsak jó hangzású, hanem szer. A rohammentő perceken belül tanulói Kiss Gábor vezetésével - egy nepeket, békés, sikeres új évet, a Vö­
ta a zenekartagok rendelkezésére. S mondanivalója is van. Több Beatles- ott volt és beszállította Lennont a Ro­ kedves műsorral is meglepték a je­ röskereszt és a Véradóink nevében.
a három tag - Paul McCartney, Geor­ album is bizonyítja, hogy a Lennon- osevelt Kórház intenzív osztályára, lenlévőket.
ge I Iarrison és Ringó Starr - a legmo­ McCartney szerzőpáros a popzene ahol azonban már nem tudták meg­ Dr. Orcsik István a Vöröskereszt Rendezvényünket támogatták:
dernebb digitális technika segítségé­ legkiemelkedőbb alkotója. Zenéjük, menteni életét. Amikor a gyilkost be­ elnökének nyitó szavai után, Gersy Agro-team Kft., Bagijánosné kereske­
vel egy vadonatúj Beatles-dalt készí­ megjelenésük és életstílusuk nagy ha­ tuszkolták a rendőrautóba, már sokan Lászlónéa HBm. Vöröskereszt mun­ dő, Balogh Barna kereskedő, Bagi Já­
tett, amelynek CD-je a világon egy­ tást gyakorolt a világ minden részé­ álltak a Dakota-ház bejáratánál. És a katársa, majd ár. BajnayBenőa Vér­ nos - Ferrosol Kft., Bányai Vállalko­
szerre került a boltokba november­ ben megtalálható Beatles-rajongók tömeg az éjszaka előrehaladtával ellátó Állomás munkatársa méltatta az zás, Big-Company konzervüzem,
ben. életére és gondolkodásmódjára. egyre csak nőtt: rajongók százai jöt­ emberi önzetlenség eme megnyilvá­ Balmaz-Szöv-Ker Kft., Dobi Sándor-
A lemez megjelenésének az ad A zenekar feloszlása után Lennon tek el a gyászhír hallatán. Volt, aki nulását. Többszörös véradóink közül né müsz. kereskedő, Dobi Józsefné
különös jelentőséget, hogy két Yoko Onóval, feleségével az oldalán virágot hozott, volt, aki magnón szó­ 61 véradónak ismertük el példamu­ méteráru kereskedő, Csigéné Fige Ju­
Beatles-évforduló is van 1995-ben. 25 az önmegvalósítás és a művészi ki­ laltatta meg Lennon legemlékezete­ tató tettét. Közülük hárman, így Der- dit és dolgozói, Egyesített Egészségügyi
évvel ezelőtt, 1970 decemberében teljesedés útját járta, ami számára a sebb dalait. A rajongók virrasztottak zsi János, Felhősi Sándor, Gém Imre Intézet, Fülep Zsolt sütöde, Hűse Im-
jelentette be Paul McCartney a tör­ lelki békét és az élet fontos kérdése­ és reméltek. Ekkor azonban már hi­ 50-szeres véradásért járó emléklapot réné cukrász, Hegedűs Imréné keres­
vényszéken az együttes feloszlását, inek a megértését hozta. Kisfiúk szü­ ába. Másnap reggel David Geffen és a hozzátartozó ajándéktárgyat ve­ kedő, Irka-Firka Nyomtatványbolt,
és 15 évvel ezelőtt, 1980. december letése után öt évig boldog apaként, rögzítésvezető felolvasta a Yoko O n o hették át. Herbária, Flott Cipőipari Szövetkezet,
8-án este 23 óra után néhány perc­ a világtól szinte teljesen visszavonul­ által írt nyilatkozatot: "John szerette HBm-i Vöröskereszt, Gyapjú-Szort
Kiváló véradószervező kitüntetést
cel dördült el Marc Dávid Chapman tan élt, majd 1980-ban, fejében sok az emberiséget és imádkozott érte. Bt., Motec Kft., Minex Ruhaipari Szö­
Katona Lajosné a II. lakóterületi alap­
fegyvere, amellyel kioltotta John Len­ új zenei tervvel, ismét munkához lá­ Kérem, hogy tegyék önök is ugyan­ vetkezet, Oláh Jánosné kereskedő, dr.
szervezet titkára kapott.
non életét. tott. Egyre jobban érezte magát: há­ ezt - érette." Orcsik István és felesége gyógyszeré­
A rendezvény sikeréhez hozzájá­
John Lennon életéről, művésze­ zassága boldog volt, s alig várta, hogy "Szabad, mint a madár" - hallhat­ rult: Szabó Ágnes a Kalmár Zoltán szek, Önkormányzat Képviselő Testü­
téről, legendájáról könyvek tucatja újra zenélhessen. Rajongói örültek, juk énekelni 15 évvel halála után is­ Általános Iskola 6. osztályos tanuló­ lete, Ötös Fogat zenekar, Posta dolgo­
jelent meg. írtak a híres emberről, a hogy ismét láthatják, hallhatják ked­ métjohn Lennont. Egy újságíró meg­ ja versmondásával, valamint a Móra zói, R-Ko-NKft., Szabó László vállal­
zenészről, a békeharcosról, a költő­ vencüket. 1980 novemberében meg­ kérdezte Yoko Onót: Vajon milyen Ferenc Általános Iskola citerazeneka- kozó, Szendi László vállalkozó, Titász
ről, a popzene csillagáról, a férjről és jelenik a hét dalt tartalmazó "Kettős fogadtatásra számíthat az új Beatles­ ra Kiss Gábor vezetésével. Rt. Balmazújváros, Takács Sándor -
apáról. Ezekből az írásokból és per­ fantázia". És már készült az újabb antológia? Yoko így válaszolt: "Sze­ Elismerést érdemel még munká­ Sooters, Városgondnokság dolgozói.
sze a számtalan felejthetetlen világ- nagylemez. Lennon eldöntötte, hogy rintem nagyon jóra. Szinte nagyobb
slágerből ismerhetjük meg igazán az angliai turnéra indul, s esetleg ismét a felhajtás körülöttünk most, mint
együttes vezéregyéniségeit. koncerteket ad az Egyesült Államok­ amikor a Beatles még működő zene­
1940. október 9-én született Liver­ ban és Európában. karként először jött Amerikába. És ez ÍJ QSAálJ 1 FTDASÍPDBFE É F L A É É I I
poolban. Ő a legsokoldalúbb a ze­ December 8-ának délutánján nagyon jó dolog, mert a Beatles ze­
nekar tagjai közül: művészeti kollé­ New Yorkban, a Dakota-ház előtt egy néje ismét egy kis örömet és vidám­ RIASZTÓKÖZPONTOT TELEPÍTENEK
giumba járt, tehát voltaképp festőnek fiatalember állítja meg Lennont, hogy ságot vihet ebbe az egyre erőszako­ Napjainkban a bűncselekmények ne telepítésre, melyre az igényektől
is mondható, játszik gitáron, harmo­ dedikálja részére a "Kettős fantáziá"- sabb és eldurvuló világba." igen nagymértékű növekedésével függően akár többszáz ügyfél is csat­
nikán, zongorán és orgonán. Már t. Mindennapos dolog volt ez. D e ma Fekete János egyre többen tapasztalják azt a kény­ lakozhat, a beérkező riasztásokra a
egészen korán írni is kezdett: nem­ már tudjuk, hogy ez a fiatalember az (Újraközöltük Fekete János meg­ szerű helyzetet, hogy értékeik, va­ megfelelő jogosultsággal rendelkező
csak dalszövegeket, hanem apró tör­ egész estét a környéken töltötte. Este emlékezését, mert technikai okokból gyonuk védelmére több figyelmet rendőri állomány az adott helyzetnek
téneteket, krokikat, amolyan egyper­ fél 11 után néhány perccel kanyaro­ múltkori számunkból egy része kima­ kell fordítaniuk. Szerencsés esetben megfelelően reagálhatna, ami termé­
ces novellákat. Két kötete is megje- dott be ismét J o h n és Yoko autója a radt. A szerk.) ezt még az esetleges káresemény szetszerűen nagymértékben meg­
bekövetkezése előtt, de sajnos sokan gyorsítaná a jelzésre történő intézke­
csak ezt követően ismerik fel. Mind­ dést, ezzel együtt valószínűsítve az
amellett viszont, hogy lakásukat, üz­ elkövető elfogását, egyben az értékek

Emlékek és fényképek leteiket felszerelik az igényeiknek


megfelelő biztonságtechnikai beren­
dezésekkel, feltétlenül szükséges egy
védelmét is.
Természetesen a terv megvalósí­
tásáig még számos teendője akad a
Látogatóban Zsuzsa néninél olyan fogadó központ működése is, szervezőknek és kivitelezőknek, de
A kilencvenhárom éves PappJá- nagyon sokat olvasott és érdekes tör­ sányi Harsányi". Anyámat Veres Zsu­ amely a beérkező riasztásokat feldol­ számítva a lakosság nagyobb arányú
nosné, Soós Zsuzsa néni családfáját téneteket írogatott. Olyanokat, ami­ zsannának hívták, az ő anyja meg gozza, illetve azokra megfelelő mó­ érdeklődésére és együttműködésére,
nem lenne könnyű összeállítani. No­ lyet az újságokban látott. Volt egy Veres Julianna volt. Péter bátyám any­ don reagálni is tud. hamarosan létre jöhetnek ezek a köz­
ha tizenhárom unokája és tizennyolc Gamma Rezső nevű ember, aki arról ja meg az én anyám édes testvérek Ebből az elgondolásból kiindul­ pontok, melyek a mi biztonságunkat
dédunokája született , szívesen em­ lett ismert, hogy ő találta fel azokat voltak, de ő az anyja nevét viselte. va a VAGYONVILL szakemberei fel­ szolgálhatják.
lékszik vissza a régi időkre is. Szo- a vasúti harangokat, amikkel a vonat Hárman voltunk testvérek: egy ö- kérésünkre 1995. november 16-án a Kérjük, hogy amennyiben Ö n is
tyori utcai kis házában beszélgeté­ indulását jelezték egymásnak a szom­ csém volt meg egy húgom. A z Arany Balmazújvárosi Rendőrkapitánysá­ érdeklődik a tervezett rendszer iránt,
sünk során hamar kiderül, nem csu­ szédos állomások. Anyám náluk szol­ János utca 2. szám alatt, aztán a 32. gon az e témában érdeklődő vállal­ úgy a rendőrkapitányságunkra levél­
pán Veres Péter volt unokatestvére, gált, s amikor felköltöztek Pestre, a- szám alatt is szolgáltam, mindkét he­ kozók részére előzetes tájékoztatást ben jelezze ezirányú szándékát, mely
hanem nővére annak a Soós Margit nyámat is magukkal vitték. Péter bá­ lyen kereskedőknél. Az urammal is és bemutatót tartottak. A tervek sze­ jelentősen segítené az előzetes kal­
néninek, aki Soós Imrének az uno­ tyám gyakran számolt be levélben az abban az utcában ismerkedtem meg. rint a Balmazújvárosi Rendőrkapi­ kulációt, anyagi vonzatot.
kahúga. Az elsárgult, megfakult fény­ otthoni eseményekről, s ezek olyan Ö kőműves segédként az apjánál dol­ tányságon egy olyan nagy hatékony­ Dr. Göblyös János
képek négy-öt generáció életéről, szép írások voltak, hogy anyám meg­ gozott - 1924. január 6-án volt az es­ sággal működő riasztóközpont kerül­ rendőralezredes, kapitányságvezető
emlékeiről tanúskodnak. mutatta a három Gamma-lánynak. A - küvőnk.
- Amikor betoppanunk, Zsuzsa zok meg úgy megszerették Péter bá­ - Hány gyereke született Zsuzsa
néni éppen a televízió előtt ült... tyám stílusát, hogy amikor felutaztam néninek?
- Még a politikusokat is meg szok­ látogatóba, mindig elküldték velem - Tizenkettő. Három meghalt még
tam hallgatni, bár néha nagyon mér­ azokat az újságokat, könyveket, ami­ pici korában, egy pedig skarlátban,
ges vagyok rájuk - teszi el "tévéné­ ket már elolvastak: adjam át a test­ kilenc évesen, legnagyobb lányomat
ző" szemüvegét mosolyogva. véremnek, biztosan hasznát veszi ott­ idén februárban vesztettem el; hetven
- Veres Péterre hogyan tetszik visz- hon. Ö meg valósággal falta a külön­ éves volt, s már csak nyolc gyerekem
szaemlékezni? féle újságokat, nagyon örült a sok-sok maradt. A férjem tizenegy éve halt
- Szeretettel. Együtt nevelkedtünk érdekes olvasmánynak. Amikor egy­ meg. Szerencsére a lányaim gyakran
nagymamánknál, mivel én három é- re ismertebb és híresebb lett, mi is meglátogatnak, takarítanak és sok
ves koromban elveszítettem apámat. egyre büszkébbek lettünk rá, nagyon mindenben segítenek.
Testvéreimmel gyakran voltunk a bal­ örültünk a sikerének. A falusi elöljá­ - Tévénézés közben zavartuk meg.
mazújvárosi Kadarcs utcai házban. rósággal is jó viszonyban volt, külö­ Más szórakozása is akad?
Ma is előttem van: amikor én tizen­ nösen egy Forrai Péter nevű orvos­ - Hogyne akadna! Hasonlóan Pé­
hat éves voltam, s ő tizenkilenc, ara­ sal, akivel igen közeli barátok lettek. ter bátyámhoz én is gyakran olvas­
tás után hogyan szállította a búzát - Zsuzsa néninek hogyan alakult gatok újságokat, magazinokat, de
Andrásházáról az István-malomba. az élete? vastagabb könyveket is szívesen ve­
- Sejtették-e már ekkor, hogy híres - Apai nagymamámról már mesél­ szek kézbe. Igaz, ezekhez az iromá­
író válik belőle? tem, őt Harsányi Juliannának hívták, nyokhoz már másik szemüveget kell
- Gyanús volt, hogy bár a vasút­ ráadásul Harsányban született. Sokan fölvennem...
nál dolgozott parti munkásként, de csak úgy emlegették, hogy a "har­ Győrfi Lajos A "Kerekes" panzió mint kis szálloda már kezd ismertté válni.
Foto: Kellermann

3. oldal
1995. dec©mb@r BALMAZÚJVÁROS IX. é v f o l y a m , 12. s z á m

NÉHÁNY SZÓ A WING TSUNRÓL

A wm<£)m(o\és k é z technika Jézus Krisztus az Alfa és Omega


Ü g y kétszázötven é v e lerombol- ságra, gyorsaságra alapoznak. Elősze­ A II. világháború befejezése után juk érette a z Úristent! A k ö z ö s s é g g y o b b fölfedezésem az, h o g y b ű n ö s
ták K í n á b a n a Shaolin templomot, a retettel alkalmazzák a "ragadós kéz" történt. K a r á c s o n y estéjén e g y m a ­ ráfelelte: D e o gratias! Istennek legyen ember vagyok és J é z u s Krisztus az én
keleti h a r c m ű v é s z e t e k "Mekkáját", technikáját, amely a bőrérzékelés út­ gyar falucska állomására érkezik az hála!" (Ezután a n a p vértanúinak fel­ M e g v á l t ó m és Üdvözítőm."
ám az ott felhalmozott félelmetes tu­ ján szinte vakon követi és téríti ki út­
utolsó személyvonat. Leszáll e g y ron­ sorolása következik, amit most n e m S o k a n kívánunk egymásnak bol­
dás n e m veszett el, csak átalakult. Ö t jából az ütést. Jellegzetes alapelve a
g y o s ruhában, csonttá lesoványodott folytatunk.) Látjuk tehát kiemelve az d o g karácsonyi ünnepeket. B o l d o g
harci művészet vezére élte túl a pusz­ W i n g Tsunnak, h o g y a támadó m o z ­
katona. Nádfedeles kis házikója felé e s e m é n y nagyságát időbe ágyazva. hétköznapot és b o l d o g újesztendőt is
tulást. dulat v é d é s é v e l e g y i d ő b e n támad
irányítja lépteit. Bepillant a háza a b ­ A mai embert nyugtalanság, féle­ várunk. Fürkésszük a jövőt, mely ti­
K ö z ü l ü k e g y - ekkoriban l e g y ő z ­ vissza, m e g d u p l á z v a így a technika
harci értékét. A k i e tudományt elsa­ lakán, ahol a karácsonyfa körül fele­ lem és céltalanság jellemzi. Bár ural­ tok számunkra. D e azt már ismerjük,
hetetlennek tartott - buddhista apá­
ca, N g M u i révén rendkívül szűk kör­ játítja, arra a legszigorúbb belső sza­ sége és g y e r m e k e i é n e k e l v e imád­ ma alá hajthatja a világban m e g l é v ő aki "ugyanaz t e g n a p , m a és m i n d ­
b e n terjedt a shaolin rendszer. Ü g y bályok érvényesek. Tudásával soha­ koznak. Zörgetésre ajtót nyitnak és energiákat, arra képtelen marad, örökké." (Zsid. 13,8.) B e n n e teljesült
nevezték, a "gyönyörű tavasz ökle", sem élhet vissza, n e m provokálhat. a k ö l t ő szavai ismétlődnek: "Sző h o g y értelmet adjon neki. Sőt, saját be minden n é p ősi vágya. A c s ü g g e -
azaz W i n g Tsun K u e n . A titokban ter­ A tanítók n e m vágynak széles töme­ megszakad, h a n g fennakad, lehelet' vívmánya az ember ellen fordul. A z dők és mindig p a n a s z k o d ó k ne fe­
j e d ő tudományt századunk ötvenes gekre, csak kevés kiváltságos űzheti m e g s z e g i k . . . " A z é d e s a p a kezdi a ernberi szellem kudarcot vallott a dia­ ledkezzenek m e g arról, h o g y a b i b ­
éveiben Y i p M a n nagymester tanítot­ a W i n g Tsunt, akik jellemben alkal­ megszólítást a n a g y meglepetésben. dalmaskodó anyaggal s z e m b e n . E z liai választott n é p l e g n e h e z e b b hely­
ta először nyilvánosan, akinek két kü­ masak rá és alávetik magukat a szi­
Kedveseim! N e haragudjatok, semmi azért van, mert az ember megfeled­ zetében küldi Isten a l e g n a g y o b b vi­
lönleges tehetséges tanítványa volt. gorú b e l s ő rendnek. J e l e n l e g t ö b b
ajándékot n e m h o z t a m nektek. A z kezett Istenről, vagy n e m törődik ve­ gasztalást a próféta által:
Egyiküket ú g y hívták, B r u c e Lee, a mint n e g y v e n tagországban folyik
ibusz és a bolt már zárva van és e g y le, vagy tagadja létét. A dolgokat te­
harcművészetek h a l a n d ó istene, aki W i n g Tsun-kiképzés. T ö b b e k között "A n é p , mely sötétben jár, nagy
fillérem sincsen. A z édesanya a gyer­ szi istenivé sőt, önmagát is istenné
a z o n b a n n e m maradt m e g a g y ö k e ­ a B u n d e s w e h r b e n és az FBI-nál is. fényességet lát. Akik a halál országá­
mekekkel kórusba válaszolja: T e teszi, az e g y igaz Isten helyett. í g y
reknél, m á s iskolákkal ötvözte rend­ H a z á n k b a n is h o z z á f é r h e t ő a nak árnyékában laknak, azoknak vi­
szerét, majd H o l l y w o o d b a költözött. v a g y n e k ü n k a l e g n a g y o b b karácso­ szakad el a "civilizált" ember az igaz
harcművészeti á g . N é p s z e r ű s é g é r e lágosság támad. N a g y ujjongással töl­
A másik n a g y tanítvány volt L e u n g jellemző, h o g y júliusban K e c s k e m é ­ nyi ajándék, h o g y élve hazajöttél... Istentől és ateista tanokat hirdetve töd el őket... Mert gyermek születik,
Ting, aki viszont kidolgozta a W i n g ten 1200 ember előtt tartott bemuta­ Karácsonykor ehhez hasonló örö­ olyan világot épít, a m e l y b e n nincs fiú adatik nekünk. A fejedelemség az
Tsun K u n g F u egyedülálló rendsze­ tót Leung Ting és hazai főinstrukto- met érez a keresztény ember. Kará­ többé hely Isten számára. Megtérés­ ő vállára kerül. í g y fogják hívni: C s o ­
rét. A W i n g Tsun n e m igényel külön­ ra, Mádai Norbert. A z országban m ű ­ c s o n y szláv eredetű s z ó , "megteste­ re van szükség! M e g m a r a d és fenn­ dálatos, Tanácsadó, Erős, isten, Ö r ö k
leges képességeket, esélyt a d a gyen­ k ö d ő mintegy 110 W i n g Tsun iskola
sülést" jelent. A z Isten Fia emberré áll, J é z u s Krisztus ajánlata, akit a z Atya, B é k e Fejedelme... A Seregek
g é k n e k is, logikával g y ő z . N e m a fi­ egyike a balmazújvárosi, a Veres P é ­
lett és közénk jött. Azért jött gyermek Atya küldött, h o g y "keresse és ü d v ö ­ Urának ember szerető jósága műveli
zikai képességek folyamatos növelé­ ter M ű v e l ő d é s i K ö z p o n t b a n tartja
sére helyezi a hangsúlyt, h a n e m az alakjában, h o g y szeretetét nyilvánít­ zítse, a m i elveszett". (Luk. 19,10.) mindezt." (Izaiás 9, 1-6.)
foglalkozásait kedden és pénteken 17
ellenfél energiájának elvezetésére, a órától 19 óráig. A tréningre - tízéves sa ki. Istennek a történelembe való "Én v a g y o k az Út, az Igazság, az E g y h á z u n k karácsonyi üzeneté­
saját technika sikerre vitelére. A tech­ kor fölött - minden érdeklődőt sze­ b e l é p é s e a z egyetlen igazi örömhír Élet." (Ján. 14,6.) ben ezt hirdeti: A J ó s á g és Szeretet
nikai repertoár a legrövidebb, a leg­ retettel várnak, aki kedvet érez a az emberiség számára. B á r h o g y a n is
"Én v a g y o k az Alfa és O m e g a , az megjelent közöttünk! A világ k ö z ö ­
racionálisabb ütésekre, rúgásokra é- W i n g Tsun technikák elsajátítására. közelítjük m e g karácsony titkát, Isten
első és az utolsó, a kezdet és a cél." nye n e m fogadta b e . Ő azért itt van
pül, n i n c s e n e k látványos, n a g y í v ű végtelen jósága és szeretete tündök­
m o z d u l a t o k . A z ütések e g y m á s b a (Jel. k. 22,13) A mindent pénzzel és közöttünk. B o l d o g aki befogadja!
Csörgő Szabolcs lik fel előttünk. A régi időkben Isten
folynak, mintegy ledarálják a z ellen­ fegyverrel m é r ő világunkban jó len­
W i n g Tsun Egyesület próféták által szólt hozzánk. E v é g ­
felet. A szépség helyett a hatékony­ ne Ő r á figyelni, mint sötétben vilá­
Balmazújváros s ő korban Fia által szólt hozzánk, aki Szenes József
gító mécsesre. J ó lenne, h a sokan el­
által a mindenséget alkotta. (Zsid. lev. plébános
mondhatnák A m p e r szavait: "Legna­
1,1-6.) N e m "télapó" és n e m "fenyő­

24 órás foci
"EZ J Ó MULATSÁG, FÉRFI MUNKA VOLT!
ünnep" a karácsony. N e m is legen­
dák világába tartozik. A s z e m é l y e s
hitet n é l k ü l ö z ő reklám, kereskede­
lem gyakran elhomályosítja, mintsem

DECEMBER 8-ÁN KEZDŐDÖTT..." kiemelné a z ü n n e p lényegét és tar­


talmát. Olykor pedig lejáratja és m e g ­
Mint Fekete János művelődési szükség volt ápolásra, de komolyabb csúfolja azt. Például "Nincs karácsony
szakreferens a dijak átadásakor orvosi beavatkozásra nem került sor. Korvin nélkül!" stb. Vannak, akik csak
mondta, hagyomány teremtődött A 24. órához közeledve felpörgött Urunk nevét és ünnepét használják
a két balmazújvárosi középiskola a játék, látványos akciók, parádés vé­ fel saját céljaik eléréséhez. E z bánt
között "24 órás foci" küzdelmei­ dések szórakoztatták a közönséget. minket, hitünket k o m o l y a n v e v ő k e ­
vel, hiszen az idén másodszorra is Végül szombaton, 18.01-kor 506- resztényeket akkor is, h a csak a
kiállták a fiúk a próbát. 226-os gólaránnyal a "Széchenyiek" t e m p l o m o k b a n szólunk róla.
A Széchenyi István Szakmunkás­ javára befejeződött az erőpróba.
A teljes igazságot kell tehát m o n -
középiskola Diákön­ A Városi Önkormányzat gyönyö­
d a n u n k és hirdetnünk, amikor Kará­
kormányzata és a Veres Péter G i m ­ rű vándorkupáját a méltón győző csa­
csonyról és J é z u s Krisztus személyé­
názium lelkes diákcsapata hetekkel pat kapta, akik nemcsak a játékban,
ről beszélünk. I g e n fontos, h o g y a z
ezelőtt támogatók felkutatásával a szervezésben is kiválóan megfelel­
i d ő b e n és a történelemben világítsuk
kezdte a készülődést. Ezt egy alapos tek. A z abszolút gólkirályi címet Nagy
Ottó (Sz. I . Szm. Szk.) szerezte meg, m e g a hitelesség erősítésére. A p r ó ­
sportorvosi vizsgálat követte, hiszen
a gimnázium gólkirálya Lupó Imre féták jövendölése beteljesedik J é z u s
csakis kifogástalan egészségi állapot­
ban lehetett labdába rúgni. lett, Fige József (Sz. I. Szm. Szk.) a Krisztus m e g j e l e n é s é v e l , melyet a
legjobb hátvéd címet nyerte el, míg Biblia az "idők teljességének" nevez.
Az utolsó percekig folyt a szerve­
Kerekes Tamás (PVG) parádés védé­ E n n e k kifejezése s z é p hangsúlyt k a p
zés. Szükség volt megfelelő élelmi­
seivel a legjobb kapusnak járó jutal­ az úgynevezett karácsonyi martiroló-
szerre (tej, kenyér, hús, felvágott, üdí­
tő, tea, csokoládé, vitaminok), orvo­ mat vehette át. gimban. a szerzetes rendekben kará­
si ügyeletre,-tanári felügyeletre, ,s Köszönet illeti a résztvevő két is­ c s o n y éjszakáján így éneklik a szá­
n e m utolsó sorban fáradhatadan já­ kola igazgatóját, Nádasdi László tanár z a d o k f o l y a m á n : "Kezdetben Isten
tékvezetőkre. urat, a Széchenyi István Szakmunkás­ megalkotta az eget és a földet. M i n ­
A nagy próbatétel tanárok közötti képző és Szakközépiskola Diákönkor­ dent Igéje által teremtett. A z idők tel­
mérkőzéssel kezdődött, mely nem kis mányzatának vezetőjét, az iskola jességében általa békített ki magával
meglepetésre a vendégjátékosokkal tanárait, dolgozóit, a Veres Péter Gim­ mindent. A héber i d ő szerint Ábra­
megerősített gimnázium győzelmét náziumból segítséget .nyújtó tanáro­ h á m születésétől az 1860. esztendő­
hozta. kat, valamint az anyagi támogatást b e n , M ó z e s n e k é s a zsidó n é p n e k
Pénteken 18 órakor elhangzott a nyújtó szponzorokat, akik a követke­ E g y i p t o m b ó l kijövetele óta az 1510.
sípszó. Megindult a küzdelem. A ta­ zők voltak: esztendőben, D á n i e l jövendölése u-
valyi mérkőzés tapasztalataiból okul­ ADIDAS bolt, Augusztin tán a 65. esztendőben. R ó m a alapí­
va nem hűbelebalázs módján, hanem Gyógyszertár, ÁFÉSZ Balmazúj­ tásától a 752. esztendőben. Oktávi-
egyenletes iramban, azonban a jelen­ város, Balmaznád Kft, Big Com- ánusz Augusztiánusz uralkodásának
lévő érdeklődő közönségnek is nyújt­ pany, FERROSZOL, Flamingó ABC, 42. esztendejében. A m i k o r az egész
va némi látványosságot. Frankie-bár, Hajdúsági Sütödék földkerekségen b é k e honolt, a világ
26-26 fős csapat 30 percenként Rt, HerbáriaRt, Irka-Firka, Ko­
6. korszakában, J é z u s Krisztus az ö-
cserélgetve küldte az "arénába" játé­
kosait. Kezdetben láthatóan a játékot
rona Patika, Pinczés Müvek, Pol­
gármesteri Hivatal, R-KO-N Bal­
rök Isten, az örök A t y á n a k fia, m e g Balmazújváros
akarván menteni szentséges jövete­ V Á R O S I LAP
élvezve, hajnal tájt az álommal, dé­ mazújváros, Rózsakert 94. Bt,
lével a világot, a Szentlélektől fogan­ Felelős szerkesztő: Szálai Csaba Fotók: Piltz Gyula
lelőtt az idővel birkózva születtek a Tejüzem, Dobi János, Erdei Fe­
tatván. A fogantatás után a 9. h ó n a p ­ A szerkesztőség címe: Balmazújváros, Kossuth tér 4/5.
gólok. A közönség között az osztály­ renc, Hűse Imre, Kiss Imréné,
ban J u d a b e t l e h e m é b e n S z ű z Máriá­ Kiadja a Napló Lapkiadó Kft.
társak, barátok, barátnők, szülők Löki Károly, Nagy János, Rózsa
tól emberré lévén megszületett. E z a Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: (52) 412-144
büszkén, féltve csodálkoztak rá a fiúk Petemé, Suba István.
nap a mi Urunk J é z u s Krisztus szü­ Felelős kiadó: Fábryné Mészáros Katalin
kitartására. Szedés és nyomás: Mozi Print Kft.
letésének napja. Áldjuk és magasztal­
A férfias küzdelem során néha Tóth Lászlóné Felelős vezető: Burai János

4. oldal

You might also like