WICTOR CHARON

Előszó
Mielőtt rátérnék testvérbátyám, Scherbák Viktor zseniális, különös lényének ismertetésére, aki W. Charon néven írta meg több, mint ötven kötetből álló életművét, szeretném a sokak által félreértett, babonás misztifikációnak tartott mágia pontos fogalmát meghatározni úgy, ahogy a modern tudomány által is elfogadható. Hiszen e kötet a mágiának a természet minden jelenségében megnyilvánuló új és örök megközelítésére épül. Kutatásaim során nem pusztán magyar, hanem német és angol források ismeretében állíthatom, hogy sehol a világon nincs még egy hasonló koncepciójú könyv, mint amelyet W. Charon az olvasók, a keresők, érdeklődők elé tár e tanulmánysorozatban. Életében, a feleségén és rajtam kívül nem kerülhetett senki kezébe. Tilos volt továbbadnunk. Most azonban elérkezett az ideje, ahogy Ő mondta, a nyilvánosság elé tárhatjuk „az utolsó idők privilégiumaként”. A mágia az ősi hagyományok szerint erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét. S hogy ez mennyire realitás ma is, bizonyítják korunk orvostudományának legkiválóbb kutatói és gyakorlói, akik felismerték, hogy az ember romboló képzeteivel beteggé teheti, vagy bizakodó akaratával, hitével meggyógyíthatja önmagát. Persze a modern orvosok a mágiát más nomenklatúrával, a különféle tüneteket, majd organikussá váló betegségeiket pszichoszomatikus idegi - hátterű bántalmaknak nevezik. E jelenségek először a szorongásos neurózis okozta traumákban, később valós kórfolyamatokban, keringési, szív, gyomor és hormonzavarokban nyilvánulnak meg. De a félelmek, fóbiák „sugárnyomása” indítja el, vetíti az organizmusban, egyegy szervbe irritáló „képzeteit”. Ez a szervi elváltozások előképe, pszichikai fertőzése, destruktív nemzőereje. Melyik gondolkodó ember tagadhatja, hogy minden megvalósulás mögött a képzelet áll? És a lét valamennyi változata, „ösztönös zsenialítása” működése nem tudatosan öntörvényű, pusztán felületi jelenség, hanem mintha egy láthatatlan géniusz programozná be az emberi rációnak érthetetlen, fantasztikus pontossággal működő „robottá”. De minden robot mögött mérnök áll, éppúgy, mint az egyre tökéletesebb, s az emberi agy modellje nyomán készült, azt soha utol nem érő számító, beszélő, zenét szerző, másoló, bonyolult tevékenységeket végző számítógépeknél. Talán nem kell utalnom ennek filozófiai végösszegére. Tudja-e az ember irányítani szervi működéseit? Legfeljebb néhány indiai, tibeti jógi és láma, akik hosszú gyakorlatokkal szabályozzák testük hőmérsékletét, tüdő és szív működését, légzését, érzéktelenné válnak a legsúlyosabb fizikai fájdalommal szemben is. E nehéz gyakorlatokat, amelyekkel hozzájutnak szervezetük irányító tárcsáihoz és legyőzik a húsukba, nyelvükbe szúrt kampók, kardok, szögek, tűk zsarnoki kínjait, képzeletükben, emberfeletti, „mágikus akaratuk” segítségével viszik véghez. Szóval: mágiát gyakorolnak. Hamvas Béla szerint a tehetség és zsenialitás nem más, mint a szellemi képességek kisebb vagy nagyobb mértékű fénybeborítása. Hiszen az ember tízmilliárd agysejtjének csak elenyészően csekély részét használja fel életében. A zseni: látó. Tágabb, átfogó tudata nem csupán jelenségeket, eseménytöredékeket fog fel, hanem összefüggéseikben, analógiákban, szintézisként értékeli őket. Elolvassa jelbeszédüket. W. Charon ilyen kivételes Látnok volt. Teremtő képzelete nemcsak három-négy, hanem „huszonnégy dimenzióban” cserkészett, s hozott át onnan könyvekben nem megtalálható kulcsokat létünk értelmének feltárásához. Írásaiban a szavaknak, fogalmaknak sokrétegű jelentése van. Tőle idézem: „A dimenziók benső kiterjedések - nem mások, mint észlelésmódjának mélyebb, vagy magasabb rezgései”. S Platon azt írta: „Az ember sohasem tanul újat, csak emlékezik.” A fivérem nagyon sok mindenre „emlékezett”! Utazott múltba, jövőbe, s bár a jelenben felfedezte az aranymetszetet, az „örök jelenlét” egyensúlyát, saját jelenében nagyon zárkózott, visszavonult remete maradt haláláig. De benső, rengeteg felé irányuló tevékenység között is „Homo Ludens”, játékos ember volt, ahogy Ő nevezte, „Homo Transdimenzionalis”. Viktor bátyám 1907. szeptember 17-én született Budapesten. Anyánk mesélte, hogy terhessége

utolsó óráiban gyertyát gyújtott, mert ünnep volt. Igen nagy lakásban laktak a szüleinél. Csendes, szelíd őszi nap volt. Az ajtók, ablakok tárva nyitva. Egyszerre látta, hogy az egyik, távolabb levő szobába berepül egy világos színű galamb. Surranó szárnnyal csapong, megpihen a csillárokon, feléje közeledik, majd kisuhan a mellette lévő ablakon. Abban a percben kezdődtek el szülési fájdalmai. Nagyanyánk, aki hitt a jelekben, felkiáltott: rendkívüli embert hozol a világra, lányom! Igaza lett. De csak most, halála után a tizenharmadik évben jelenhetnek meg W. Charon művei. Apánk, Papír Sándor, aki először szobrász, majd sikeres színész lett, 1911-ben meghalt. Nevelőapánk, Balogh Béla filmrendező, színészdinasztiából származott, maga is színész volt először. Szerette a zenét és a filozófiát. Énekesnő-Jászai tanítvány anyánk nemcsak értünk küzdő nagyszerű asszony, hanem a legjobb barátunk is volt. Korát megelőző módon „menedzselte” eléggé élhetetlen családját, fellépéseivel, mozit bérelve, majd filmgyártó vállalatot alapítva. Nevelőapámmal együtt pionírjai voltak a magyar filmgyártásnak. A bátyámmal mi ketten olyan sajátos, gondolatokkal átszőtt, szabad környezetben nőttünk fel, amely ritkán adatik meg érzékeny, minden szóra, hangra, betűre és zenére szomjas gyerekeknek. Bátyámra mindig jellemző volt, hogy nem lehetett semmire kényszeríteni, magolásra sem. Miután leleményesen kiűzött tőlünk néhány ellenszenves, barátságtalan házitanítót - szénszünetek és betegségek miatt nagyrészt magánvizsgákat tettünk - erőszakos frauleint, zongorakisasszonyt, nyelvtanárt, ő maga kezdett el zongorázni, nyelveket tanulni. Szomszédunknál, a Rákóczi út 51ben Kosáry Jánosnál tanult zenét, akit nagyra becsült, azután elvégezte a zeneakadémiát. Mindennel foglalkozott. Tanulmányokat írt, néha sakkozott, de inkább sakkfeladványokat készített, fényképezett, mindent megjavított, ezermester volt. Ami érdekelte, azt biflázás nélkül magába szívta, de olyan reflexiókat fűzött a megismert jelenségekhez, hogy korai jegyzetei is becsületére váltak volna minden fizikusnak, biológusnak. Perfektül megtanult angolul, németül, szanszkritül. Az angol nyelvet annyira szerette, hogy könyvet írt az anglicizmusokról. Irodalom, filozófia, zene, természettudományok, elektronika, mindennapi kenyere voltak. Hatalmas, ötvenkét kötetes, több műfajú, de leginkább metafizikával, transcendentummal foglalkozó életművén kívül több, mint kétszáz zenei opus maradt utána. Az amerikai első fantasztikus-tudományos folyóiratokat éppúgy olvasta angolul, mint én, 1929-től. Ezért tudtunk lépést tartani e műfaj fejlődésével. Meséket és modern mitológiát is írt. Imádta az állatokat. Filmzenéiből több sláger született. Felesége, aki annyira szerette és értette minden „különcségével” együtt - noha csak más és több volt a legtöbb átlagembernél - olyan környezetet teremtett részére - boldogan, nem áldozatként -, hogy mindent megvalósíthatott, amihez kedvet érzett. Ő is megtanult sakkozni, fényképezni, bélyeget gyűjteni, hogy mint minden másban, e hobbijaikban is a legjobb játszótársa lehessen. Születésnapjait pazar ünnepekké emelte, mint ahogy közös karácsonyi misztériumaink is a szellem és a legmagasabbrendű örömszerzés „lakomái” voltak. Bátyám felesége mindig előteremtette hozzá a lehetetlenből a lehetségest, akármennyi munkájába is került. Írásműveit gondosan legépelte, gyönyörűen beköttette, őrizte őket, listát készített róluk. Súlyos, hosszú betegségében úgy ápolta haláláig, hogy alig aludt, dolgozott, tíz kilót fogyott közben. Természetes, hogy én is mellettük voltam, segítettem, amiben tudtam. Annyit mégsem tehettem, mint a mellette élő, vele szenvedő felesége, aki teljesítette fivérem kívánságát; nem engedte kórházba. Otthon gondoskodott róla, de végső idejében éjszakára ápolónőket fogadtunk mellé, hogy sógornőm össze ne omoljon a kimerültségtől e szörnyű időszakban. Az ápolónők közül az egyik tanúja lehetett egy megmagyarázhatatlan jelenségnek: a külső erkélyajtó vad erejű döngetésének, morajának, a vihartalan csillagos éjszakában, amelyet a szomszédok is hallottak, és a sötétséget nappallá varázsoló fényvillanásoknak. W. Charon óriási szenvedései között is, mikor már alig tudott ülni, magnóra vette fel filozófiai gondolatait és zongorajátékát. Utolsó ilyen alkalommal is virtuóz módon zongorázott és nagyszerűen beszélt. Megvannak a kazetták erről. Bizonyos, hogy sem gyermekkorunkban, sem később nem hagytuk el egymást. Nagyon izgalmas, érdekes volt vele élni, beszélgetni, játszani, és együtt dolgozni. Tele volt ötletekkel.

Sablonos játékokat sohasem játszottunk, csak olyanokat, amelyeket mi találtunk ki. Ő inkább nappal aludt, mint éjszaka. Egy évvel és három hónappal volt idősebb nálam, tehát míg férjhez nem mentem Szepes Bélához, mindent együtt éltünk át. De később is, tizenöt éven át közös lakásban éltünk. Berlinben három évig, s mikor a hitleri időkben hazatértünk Budapestre, hat hónapi külön hányódás után a Budafoki út 55-ben, a Kökörcsin, majd az Ulászló utcában egy lakásban laktunk. Később, nevelőapánk halála után, anyámmal, majd nagyszerű feleségével külön költőztek, de egészen közel laktunk és naponta együtt voltunk egymással. Sógornőmmel fivérem halála után is mindennap együtt ebédelünk, beszélgetünk a fivéremről, 1986-ban elhunyt férjemről, akik halálukban is élnek részünkre mindmáig. E néhány ismertető mondatba persze nem férnek bele az ilyen senkihez nem hasonlítható egyéniség színei, gazdagsága, felfedezései. Persze, gyermekként sokat bolondoztunk, nevettünk együtt - humor nélkül nem tudtunk élni - huzakodtunk, csúfolódtunk, verekedtünk is, mégis csak egymással tudtunk „fantázia játékot” játszani, „dimenzió utazásokat”, beszélgetni sokszor éjjel három óráig. Ezt később feleségével folytatta. A korán hozzánk kerülő „felnőtt” könyvek együttes élinényeink voltak. Szüleink sosem tiltották, hogy már a tízes éveink elején francia, orosz, angol, svéd írók könyveit olvassuk „cenzúra” nélkül. W. Charon már gyermekként érdeklődni kezdett az asztrológia - mint „hülyeség” - iránt, s ezért felállította négyszáz híres ember horoszkópját, akiknek élete már lezárult dráma volt. A végén megdöbbenve közölte velünk, életük minden konfliktusa, sorsuk alakulása pontosan kirajzolódik képletükből. Összehasonlító módszere is vitathatatlanul elképesztő eredményeket mutatott. Mussolini csillagállásait, sugárzásait összevetette például Napóleonéval, s mutatta, hogy a két horoszkóp szinte fedi egymást. Ez még az olasz diktátor uralmának csúcsán volt. A Duce rajongott Napóleonért. Meg is íratta valami „négerrel” a francia császár „száz napját” - a saját neve alatt. Fivérem azt mondta, Mussolini éppúgy meg fogja élni hatalma összeomlását, mint Napóleon. Ő hasonlította össze Hitler horoszkópját Chaplinéval, aki más jelben, de azonos évben és hónapban született a „Führerrel”. Chaplin groteszk figuráiban előbb viselte a jellegzetes hitler bajuszt, mint az őrült német pojáca. S a negyvenes évek elején elkészítette a nagysikerű „Diktátor” c. filmjét, amelyben egy kis zsidó szabót, és hasonmása: Hitler kettős szerepét játszotta. Felsorolhatatlan mindaz, amit W. Charon, Hitler hatalmának árnyékában, majd a háborúban és utána, pontosan látott, előre elmondott. Mi akkor szerettünk volna nem hinni neki. Tiltakoztunk ellene, hogy a második világégés hosszabb lesz, mint az első, a németek nagyon sokáig győzni fognak, míg elvesztik a háborút. De az ő tanácsára építettük férjem, Szepes Béla egyik sportkönyvének és filmvállalatunk sikeres Karádi filmjének jövedelméből leányfalui menedékünket, „Noé bárkáját”, mert fivérem szerint Budapestet súlyosan bombázni fogják. Minden jövendölése beteljesedett. Az is, hogy a kormányzóhelyettessé kinevezett Horthy István mindössze hat hónapig él majd, s halálát erőszak okozza. Tisztánlátása, jövőbe utazó tudatának felismerései neki magának is félelmetessé váltak. Nem akart többé horoszkópot készíteni, bármennyire könyörögtek neki barátaink, sőt a zavaros vészhelyzetben magas pozíciókat betöltő emberek is. Kérésüket kategórikusan visszautasította. Pontosan tudta, miért. Azzal is tisztában volt, miért kell a világtól elvonultan, remeteként élnie. Szuggesztív egyéniségével annyira vonzotta magához az embereket, különösen az egzaltált nőket, hogy azok zavarták munkájában. Bizonyos volt benne, hogy anyánkon és rajtam kívül miért éppen a feleségével köthet szövetséget életre-halálra. Mágus volt. S ebben a különleges művében, nagy opuszában, igyekezett az értelmes, morálisan érett emberek számára hasznos támaszt, segítséget nyújtani. Könyvét a magasabb természet titkait feltáró erőkről írta. Azért egyedülálló, valós, s azoknak, akik belemélyednek, mély rétegeit is feltárják, több, mint érdekes. Szepes Mária

Bevezetés a mágia lélektanába
A mágia Atlantisz titokzatos leánya. Valamennyi ma ismeretes formája a három kör ősi földjéről ered s Kar birodalmán keresztül kisebb-nagyobb megszakításokkal, hiánytalanul jön le korunkig. A titkos tudományok bölcsője Atlantisz. Amit erről a tárgyról tudunk, az sok évezreden át titkos könyvtárak porlepte kézirataiban aludta téli álmát s csak nagy ritkán, egy-egy oroszlánszívű adeptus merészsége folytán látott belőle napvilágot néhány jelentéktelen töredék. Az Atlantisz pusztulását követő tizenkétezer évben nem volt szabad nyilvánosságra kerülnie az ősök tudásának, ezért aztán az egymásra következő századok szellemi kiválóságai csak elvétve közölhettek valamit abból a forrásból, amelyet tanulmányaik, kísérletezésük, vagy beavatásuk során megismertek. Noha az Atlantiszra következő kultúrák nagyobbik része történelmünk tanulsága szerint a mágikus kultúrákhoz tartozott s azokról sok kézirat, hagyomány és emléktárgy maradt ránk, ez az egész, óriásinak mondható anyag csak elenyészően kis része az eredetinek. Még a fennmaradó töredékek értelmezésének titkos kulcsa is elveszett azonban s így a birtokunkban lévő relikviák igazi céljáról csak olyankor tudtunk meg valami érdemlegeset, amikor a hermetika titkos kéziratain művelődött adeptusok szóltak hozzá a kérdéshez. Ma a Vízöntő korszak küszöbén az atomerő kormányzásának titkával egyetemben lepattantak a hét pecséttel lezárt kéziratot hét lakattal őrző archívum ajtajának vaspántjai s nincsen akadálya többé, hogy az eddig féltve őrzött részletek nyilvánosságra kerülhessenek. Az atomerővel együtt az emberiség kezébe kapta azt a titkot, amely Atlantiszt egykor elpusztította. Az atomerővel kísérletező tudomány fiatal s a módszerek, amelyekkel a mindenség energiáit felszabadítani törekszik, még kezdetlegesek. A kísérleti anyagok közül még csak az uránium, a nehéz víz, a plutónium és néhány titokban tartott vegyület ismeretesek. Az atomerő azonban nincs speciális anyagokhoz kötve. Néhány évszázadon belül a tudomány kezébe fogja ragadni azt a titkot is, amely a kémiai anyagok atomerejének korlátlan felszabadítását és irányítását takarja. Atlantiszban ez a titok általánosan ismert volt, mint napjainkban a villamosság. Ha ezt a pontot elértük, akkor már csak egy lépés választ majd el bennünket az ősi misztériumtól, melynek lényege az atomenergia uralása az emberi akaraton keresztül. Mikor az emberiség az atomerőt akaratán keresztül fogja irányítani, újra elérkezik Atlantisz virágkora; e leszármazottainknak módjukban áll majd, hogy lakóhelyüket civilizációjukkal egyetemben eltöröljék a Föld színéről. A hermetikus hagyományok szerint több ízben előfordult már, hogy magas kultúrák eltűntek ennek a titoknak ismerete folytán. A Föld története két ilyen kataklizmát ismer, de előfordult más csillagzatokon is, sőt szűkebb kozmikus környezetünkben egy óriásbolygó felrobbanásának és atomjaira szóródásának emlékképeit hordozza magában a Beszélő Fény Krónikája. Ott ahol ma a Mars és Jupiter bolygó közötti térben kis planéták százai keringenek, valamikor hatalmas égitest járta Nap körüli útját. Ennek a bolygónak minden ismert civilizációt felülmúló kultúrával rendelkező lakói óriási méretű atomháborúban planétájukat saját maguk pusztították el mágikus úton. Ilyen atomháborúnak a kicsinyített mása játszódott le földünkön először Lemuriában, majd Atlantiszban. Általában a hermetikus hagyományok szerint a szilárd matériával rendelkező planéták lakói, mihelyt kezükbe kaparinthatták az atombontás titkát, utána nyomban elpusztították civilizációjukat önmagukkal és lakóhelyükkel együtt. Az emberiség ma újra azon az úton van, hogy a periódikusan lelepleződő természeti titok birtokosa legyen. Néhány évtizeden, talán néhány éven belül - ha úgy tetszik - megsemmisíthet világrészeket, kevesebb fáradsággal, mint amibe régebben egy jelzőrakéta kilövése került. Ilyen körülmények között nem jár különösebb veszéllyel számára, ha tudomására hozzák azokat a finomabb

doktrínákat, melyek Atlantisz lelkiművészetének alkotórészeit képezték és amelyek helytelen alkalmazás mellett legfeljebb néhány individuumnak árthatnak - általában azonban a pszichikai képességek tágítása folytán a legtöbb egyénnek hasznára válnak. Most, mikor a szakadék közel van és mi rohanó világűrhajónkon ismeretien cél fele haladunk, tépjük le szemünkről az utolsó leplet is. Isis fátyola már elhasadt - lássuk a káprázat mögötti, el nem múló valóságot.

A mágia válfajai
Öt nagy csoportba oszthatók a mágia jelenségei. Mindegyik csoport közös forrásból ered s a különböző elnevezések csupán történeti jelentőséggel bírnak. Kezdetben, a mágia virágkorában, Kronos király uralkodása idején, Atlantisz fővárosában: Poseidonisban a Nagy Tanítók Tanácsa a Lelki Tudományok Egyetemén csak egyféle mágiát tanított. Később a harmadik szem degenerálódása után Kar birodalmának tudósai és az utánuk következő egyiptomi-babilóniai kultúra mágusai kénytelenek voltak módszereiket a változott körülményekhez alkalmazni. Az atlanti mágia a félisteni rangot adó harmadik szemen keresztül közvetlen kapcsolatot jelentett a természet erői és a mágus között, a későbbi korszak lélekművészei azonban már csak indirekt összeköttetés útján férhettek a természet titkos rugóihoz. A mágia ma ismert válfajai: 1. Ceremoniális mágia 2. Akaratmágia 3. Demonomágia 4. Atlanti mágia 5. Asztrálmágia Eredetileg mind a nagy atlanti mágia részei, amelyek összekötő fonala megszakadt a harmadik szem kihunytával. A különböző fakultások ma egy-egy okkult képesség gigászi felerősítésén keresztül kívánnak hatni, míg a régi atlanti mágia valamennyi lelkierő összefogásán alapul a transzcendens világ démoni erőivel kapcsolatban. Mivel erre a koncentrált teljesítményre ma csak a legnagyobb adeptusok képesek - rövidebbhosszabb ideig - a mágia alfajtáit az általuk szimbolizált okkult képesség kifejlesztése érdekében külön kell ismertetni. A ceremoniális mágia a költészet , irodalom, a zene, a hang és a szellem extázist kiváltó erején át hat. Az akaratmágia az akarat okkult hatalommá sűrített erejét használja. A demonomágia a láthatatlan világ megszemélyesített energiáit állítja munkába. Az asztrálmágia az indulatok és vágyképek pokoli tüzében égő mágnesével vonzza objektumát s végül az atlanti mágia a makrokozmosz csillagászati erőforrásait hívja a mágus szolgálatába. Az egyes irányzatok tradíciói oly terjedelmesek, az általuk felölelt anyag annyira nagy, hogy ismertetésüknél csak a legszükségesebbre szorítkozhatunk. Bármelyik mágikus irányzatot kövessük is azonban hajlamaink szerint, a mágia - minden mágia az agyrendszer, a központi idegrendszer, a szekréciós mirigyrendszer átképzésén alapul, a tobozmirigy revitalizálásán keresztül. A tobozmirigy az egykori harmadik szem maradványa s bármilyen mágikus teljesítmény lehetősége, vagy annak kifejlődése ma is ennek a csökevényszervnek funkciója. Ha ez már túlságosan el van satnyulva, vagy biológiai okokból többé nem revitalizálható, okkult képességek ki nem fejlődhetnek. Szerencsére a legtöbb individuumnál ez a mirigy még nincs annyira elkorcsosulva, hogy lassú, türelmes gyakorlás útján új életre ne ébredhetne. Sőt mondhatni, hogy minden magasabb szellemi funkciónak, amely összetett karakterénél fogva

kivonja magát az intellektus analitikus erőinek befolyása alól, ma is a tobozmirigy gyenge működése képezi alapját. A glandula pinealis alacsonyfrekvenciájú működése teszi lehetővé a tudományos és művészi intuíciót, a jövő megsejtését, a próféciákat, a távolbaérzést, távolbalátást és egyéb szupranormális pszichikai jelenségeket. Ugyanennek a mirigynek magasabb frekvenciájú működése létrehozza a mágia később ismertetett tüneményeit: Ezért aki a mágia világát közvetlen tapasztalatok útján kívánja megismerni, annak - ha öntudatlanul is - a tobozmirigy, illetve a harmadik szem revitalizálása útját kell választania. Egy korábbi írásunkban már ismertettük, miben áll ennek a szervnek működése és mi a különbség háromdimenziójú látásunk és az atlantiszi négydimenziós látás között. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a harmadik szem különféle, sorra kerülő pszichikai gyakorlatok segítségével minden különösebb nehézség nélkül életre támasztható és hogy a közlendők nehézsége nem annyira a feladat nagyságában, mint inkább a mágia tanítványainak kitartáshiányában és akaratgyengeségében keresendő.

CEREMONIÁLIS MÁGIA

Alapelvek
Amint már jeleztük, a ceremoniális mágia a szellem emelőjén keresztül hat. Az összes mágikus módszerek közül ennek külsőségei a legpompázatosabbak. A rendszer alapelve abból a tradícióból folyik, hogy Atlantisz emberének tudatállapota a mienktől gyökeresen különböző volt - inkább az ébrenlét és álom közötti mámorhoz hasonlított s ezért ha valaki a mágia történelemelőtti magaslatára kíván emelkedni, újra olyan állapotba kell hoznia szellemét, mint amilyen az atlanti varázslók idején volt. Lemuriában és Atlantiszban az ember szürke nagyagykérge még nem volt kifejlődve. Ennek következtében a mai racionalisztikus öntudat még nem működhetett. A lények félálomszerű önkívületben éltek s pusztán a harmadik szem funkciója alapján ösztönös intuícióval ítélték meg az eléjük kerülő tárgyakat és eseményeket. A ciklopsz-szem finomabb műszer volt, mint a homo sapiens homloklebenye. Nemcsak a realitás természetét mutatta meg a valósághoz híven, hanem az általunk már nem látható asztrálvilág szárnyas lényeit, az ókori mitológia meseszörnyeinek ezerféle formáját is az atlanti ember szeme elé varázsolta. Azok a démoni lények, melyeket az asszír-babilóni-görög mondavilágból ismerünk, az atlanti-lemuriai emberfajok harmadik szeme számára megfogható valóság voltak. Ezek a félanyagi állagú asztrállények a materiális világ természeti erői mögött rejlő szimbólumok testetöltései, melyeket a harmadik szem ruházott fel ilyen alakkal. Az ókori népek mágiája ezért démonok, ördögök, sárkányok, kentaurok és más csodaformák figuráival van tele. A démonok alakja a természet erőinek asztrális képlete és rajtuk keresztül az atlanti varázsló a legkönnyebben tudta mozgásba hozni a saját részét is képező erők egy töredékét. Ezért az ókori mágiának, valamint a belőle kialakult ceremoniális mágiának mindenkor fontos alkotórésze a kozmikus szimbológia. Atlantisz mágusának elég volt felidéznie egy természeti hieroglifát, hogy az abból életrehívott asztráldémon elvégezze a reábízott feladatot. A későbbi korok mágusa azonban már nem rendelkezett a fizikai világot az asztrállények birodalmával organikusan összekötő kapoccsal, a harmadik szemmel s így neki tudatát fokozatosan, mágikus szertartások útján kellett a fizikai lét sűrűségéből annyira kiemelnie, hogy a láthatatlan világ energiáit közvetlenül érinthesse. Az atlanti adeptus által elgondolt szimbólum már egy élő, irányítható természeti erő, az ókori adeptusé csak egy matematikai képlet, melyet - hogy életre keljen és irányítható legyen - előbb össze kellett kapcsolni a mágus altudatában elsüllyedt áramforrással. Ezt az összekapcsolást az Atlantisz utáni mágia a szertartásokkal és különféle segédeszközökkel éri el.

Asztrológia és mágia
Minthogy a leszármazottak nemzedéke a Kozmosszal való öntudatos kapcsolatának titkát már elvesztette, az ókor bölcsei tételes formában örökítették meg a mágia leendő neofitái számára a kozmikus erők tudományát. Ez a tudomány, az asztrológia, az eredeti tudásnak csak mintegy negyedrésze - a szűkebb kozmikus környezet erőforrásait adja a tanítvány kezébe. Míg arra korábban nem volt szükség, most a zodiákus és a planéták befolyását is tekintetbe kellett misztikus operációknál venni. Az atlanti, de különösei a lemuriai mágus, csillagködök, kozmikus régiók, bolygók és holdak erőit pszichikai úton vonzotta le a földre. Az utódoknak már meg kellett és meg kell elégednie az említett régiókból felénk szabadon áramló energiák célszerű felhasználásával. E célból meg kellett tanulni a csillagos eget felmérni. Matematikai számítások segítségével le

kellett mérni a bolygók valószínű távolságát, pályájukat, visszatérésük idejét, hatóerejüket. A csillagzatok misztikus természetére vonatkozó közlések ellenőrizhetők voltak. Ami új volt, az mindössze az időpontok összehangolására szánt számítás, melynek lehetősége a nagyagykéreg szürke lebenyének fejlődésében adódott. A mágikus operációk legkedvezőbb idejének kiszámítása asztrológiai megfontolások alapján a ceremoniális mágiának ma is nélkülözhetetlen kelléke. Szabályként van kimondva, hogy a ceremoniális mágia asztrológiai ismeretek, vagy legalább egy asztrológiai szakértő közreműködése nélkül nem lehet meg. Az erre vonatkozó tudnivalókat bárki minden különösebb nehézség nélkül elsajátíthatja bármelyik népszerű asztrológiai tankönyvből. Az asztrológia alaptanai ma újra széles körben ismertek és azokat tanár segítsége nélkül is meg lehet tanulni. A mágia régebbi tankönyvei sokszáz oldalt szentelnek az asztrológiai elemek ismertetésének. Cornelius Agrippa von Nettesheim „Occulta Philosophia”-ja majdnem felerészben asztrológia. Mi úgy véljük, hogy a közkézen forgó nagyszámú kitűnő asztrológiai manuál létezése felment bennünket az elemek felsorolása alól. Asztrológiai tételeket csakis a magasabb ezoterikus asztrológiából és ott fogunk közölni, ahol - mint az atlanti mágia tankönyvében - még teljesen, vagy jórészt nyilvánosságra nem hozott anyagról van szó.

A legfontosabb segédeszközök
A ceremoniális mágiának fontos segédeszközei vannak. Ezeket az eszközöket korábbi időkben a legáthatolhatatlanabb misztérium fátyolával szőtték be. A kevés számú megbízható vezérfonal kétértelmű utasításokat adott, melyeket profán fül nem érthetett meg - a kánoni tekintélyű hermetikus szakkönyvek pedig csak adeptusok számára voltak hozzáférhetők. Sok félreértésre adott alkalmat az a körülmény is, hogy a mágikus utasítások írói nem közölték olvasóikkal, miszerint az általuk megadott utalások háromféleképpen értelmezendők, mint az összes hermetikus szövegek. Mikor például valamely mágikus szerszámról szól a tanító, sohasem szabad szavait pusztán fizikai értelemben - a szóbanforgó tárgyra - értelmezni, hanem szem előtt kell tartani, hogy a mágikus szerszámok pszichikai képességek jelképei, melyek ama képesség felerősítését célozzák és annak fizikai objektiválódásaként szerepelnek. A ceremoniális mágia a következő segédeszközöket használja: 1. Varázspálca 2. Asztrálkard 3. Mágikus tükör 4. Kabalisztikus lámpa 5. Pentagramm A varázspálca egyúttal az akarat szimbóluma, az asztrálkard a szenvedélyé, a mágikus tükör a harmadik szemé, a kabalisztikus lámpa a szellemé és a pentagramm az örök isteni törvényeké. Amikor a tanító-adeptus tanítványától ezeket a szerszámokat megköveteli, egyúttal azzal a követeléssel lép fel, hogy tanítványa ebben az öt tulajdonságban kimagasló képességekkel rendelkezzék. A hermetikus kéziratokban éppúgy, mint a mágia újkori mestereinél (többek között Eliphas Levinél) a segédeszközök megszerzése és elkészítése mint nagy, ki nem mondható misztérium van beállítva. Különösen a varázspálca előállítása lenne mélységes titok, annyira, hogy pl. Richelieu bíboros kabalistája: Gafrarel, ura számára, aki a mágiának nagy tisztelője volt, nem is tudta megszerezni a varázspálcát, csak az asztrálkardot. A kérdésnek ilyen beállítása persze túlzás. A varázsszerszámok elkészítése eléggé egyszerű

feladat. Ami nehéz, az az instrumentumok avatása, illetve ezt is hermetikusan, tehát képletesen értve, az általuk jelképezett tulajdonságok mágikus arányúvá fejlesztése és munkábaállítása. A leendő mágusnak szüksége van óriási, az indiai jógik mértékével mért akaratra, kormányozható szenvedélyre, revitalizált harmadik szemre, a hermetikus filozófia bölcsességének szellemi lámpására és az örökérvényű kozmikus törvények ismeretére. Mikor ezeket a képességeket már megszerezte, a szerszámok elkészítése néhány napi koncentrált munkával nyélbe üthető. Az előírások mindenféle drága anyagot, aranyat, ezüstöt, ékköveket, ébenfát stb. jelölnek meg a szerszámok alapanyagául. Mint a többi utasítás, ez is szimbolikusan értendő. Az arany, ezüst, a drágakövek és a többi költséges holmi az emberi lélek legnemesebb tulajdonságait szimbolizálja. A varázsszerszámok hatóereje ezekben keresendő. A fizikai embléma önmaga előállítható a legprimitívebb anyagokból. Az egyszerű matériából készített kultikus tárgyak valóságos jelenléte mindössze azért szükséges, hogy a fizikai anyag a szellemi erő csontvázául szolgáljon. Mágikus apparátusok használata a tapasztalat szerint rendkívül elősegíti az általuk szimbolizált képességek kifejtését. A mágikus segédeszközök elkészítésére vonatkozó utasítások a következőkben összegezhetők: Bár költséges anyagok alkalmazása, mint az arany, ezüst, gyémánt és ébenfa, a bennük rejlő szimbolikus erő miatt természetesen előnyére válik az instrumentumnak, mégis tanácsos azt először egyszerűbb kivitelben összeállítani. A VARÁZSPÁLCA készítéséhez vegyünk egy 40 cm hosszú, 3 em széles, egyenes, csiszolt farudat, melynek végét faráspoly segítségével hegyesre reszeljük és vasreszelővel kisimítjuk. A rúd alsó, tompa végét kifúrjuk és abba egy 3 collos vasszöget ütünk bele. Most a rúd négy oldalát zöld tintával megjelöljük a hatalom, az élet és a tudás hermetikus emblémáival: az ötágú csillaggal, az egyiptomi hurkoskereszttel és a kígyóval úgy, hogy a bot minden oldalról így nézzen ki:

Ezután a már kész varázspálcát egy erre a célra megfelelő Jupiter, Mars, Merkur-ingredierciákból preparált füstölővel átitatjuk, zöld bársony vagy selyemtokba helyezzük és gondosan elzárjuk. A varázspálcát teljesén egyedül, idegen segítség igénybevétele nélkül kell elkészíteni és senki rajtunk kívül kézbe nem veheti, nem is láthatja! Ezen a konstrukción kívül Chaldeában, Egyiptomban és Iránban még számtalan változat ismeretes. Vannak fémből, sárgarézből, mahagóniból, kombinált ötvözetekből (a hét bolygó fémjeiből) készített varázspálcák, speciális mantra-felírással, aszerint, hogy készítőjük milyen célra szentelte azt. Lényege mindegyiknek ugyanaz és teljesen egyre megy, melyiket használjuk, feltéve, hogy személyesen készítettük és az előírásokat betartottuk. AZ ASZTRÁLKARD egyszerű, csontnyelű acélpenge. Hossza az 50 cm-t nem haladja meg s markolatába ugyanazokat a jeleket véssük be, mint a varázspálcába. A füstöléssel felavatott és zárt tokba helyezett szerszámot a többi eszköz mellé kell tenni.

A MÁGIKUS TÜKÖR számtalan válfaja közül legcélszerűbb a hermetikus tükör, amely egy kisebb kvartformájú falemezbe homorúan bevésett kerek tükörfelület, ahol a tükörlapot fekete kínai lakkozás, vagy szénpor helyettesíti. Falemez híján megfelel a lemezvastagságú karton és tus is. Ha a tükör kartonból készül, a homorú mélyedés el is maradhat.

A négy ötágú csillagot körbeírt hieroglif szöveg helyettesítheti, amit a tükör célja határoz meg. A szöveget zöld tintával, héber, szanszkrit, egyiptomi vagy kínai írásjegyekkel írjuk a tükör margójára. Maga a szöveg lehet mágikus parancs, kívánság, mitológiai istenség neve, mely alá a kívánság tárgya tartozik, vagy az ezoterikus tudomány valamelyik kozmikus tétele.

Ismeretes egy tükör kivételesen latin betűkkel és a Smaragd Tábla tradicionális szövegének kezdő mondataival. Ez a tükör csak filozófiai meditáció céljára használható. Általában az a szabály, hogy a tükröt körülvevő tábla terébe olyan szimbólumokat helyezünk el, amelyek a mágikus műveletek tárgyával összeköttetésben fognak állni. A kísérőszöveg lehet négy betű, vagy misztikus jelkép, de esetleg egészen el is maradhat. Helyes, ha valószínű operációinknak megfelelően több mágikus tükröt tartunk készenlétben. Vannak asztrológiai szignatúrájú tükrök; ezek mindegyike valamely bolygó fémjéből készült s a bolygó hermetikus szimbólumaival lesz avatva. Ilyen tükör csakis a bolygó karakterének megfelelő munkára használható. Például a Vénusz-tükör a szerelmi mágiában használatos, a Marstükör a bosszú-mágiában, a Szaturnus-tükör a feketemágiában és filozófiai meditációkhoz. Természetesen itt is sok változat lehetséges, mivel a tükrök nemcsak fémből, hanem bármely olyan anyagból előállíthatók, amely a kívánt bolygó befolyása alá tartozik. A szükséges matériák, fémek, eszenciák, füstölők és a készítésre legalkalmasabb időpont ismerete bármelyik asztrológiai tankönyvben megtalálható. A mágus rátermettségét az az ötletesség határozza meg, mellyel céljai érdekében a rendelkezésére álló elemekből a legjobb kombinált konstrukciót hozza ki. Lévén a mágikus tükör a harmadik szem szimbóluma és fizikai objektiválódása, a hangsúly itt is az ezzel korrespondáló lelki képességen van. A KABALISZTIKUS LÁMPA egy hétágú gyertyatartó, egy hétfejű sárkányt ábrázoló hétlángú olajlámpás, vagy egy hétszínű üvegből összerakott kristálylámpa, belül elektromos áramforrással. A lámpa teste nem túl nagy, de masszív kivitelű, melyre a hét bolygó jele és a hermetikus filozófia emblémaállatainak stilizált alakjai legyenek vésve. Mintául szolgálhat Eliphas Levi „A Magas Mágia Rituáléja” c. művében közölt lámpa, de megjegyezzük, hogy ez nem az egyetlen ilyen konstrukció és itt még inkább, mint máshol, fontos a leendő mágus fantáziájának alkotó

lendülete. Mivel ezt az eszközt már csak a legritkább esetben tudja a mágus teljesen önállóan elkészíteni, meg van engedve, hogy a lámpát különböző mesteremberek pontos utasítás alapján készíthessék el s a figurális részt ötvösművész utólag szerelje rá. A kabalisztikus lámpára különösen az jellemző, hogy mindig több, páratlan számú lángja van s a tartóváz szimbolikus állatok alakjával van díszítve. Vannak három, öt, hét és kilencágú lámpák. Egyiptomban alabástromváza alján égő nartamécs helyettesítette a mágikus lámpát, melynek falába művésziesen gravírozott hieroglifa szövegek és mitológiai jelenetek képviselték a mágia szimbólumait. Az egész váza áttetsző anyagból készült s a misztikus színekben átderengő képek földöntúli hangulatot árasztottak. Ezeknek a lámpáknak pontos másolatát nemrégiben találták meg Tut-Ankh-Amon sírjának ásatásainál. A PENTAGRAMM egy 10 cm széles és 10 cm hosszú pergamentlapra rajzolt, vörös tuskörbe festett ötágú csillag, amit vastag kartondarabra erősítünk. A kartonlap hátára ugyancsak vörös tussal, zárt körbe helyezzük el azokat a szimbólumokat, melyek a mágikus praxis fontos alkotórészei. Tehát egy kehely, a kard, a varázspálca, az élet jele és az örökkévalóság képlete:

A VARÁZSKÖR a mágikus operációnak szintén egyik sokértelmű szimbóluma. Zöld krétával rajzolandó a laboratórium padlózatára. Itt tulajdonképpen nem egy kört húzunk, hanem mindig hármat, a hermetikus síkoknak megfelelően. Aszerint, hogy operációinkban a fizikai, asztrális, vagy mentális síkon kívánunk hatni, a legbelső (fizikai), a középső (asztrális), vagy a külső (mentális) kört rajzoljuk zöld krétával - az ideának megfelelő gondolatkoncentráció kíséretében. A többi kör lehet fehér vagy vörös. Normális körülmények között a fizikai sík színe vörös, az asztrálisé zöld, a mentális síké világossárga vagy fehér. Mikor a mágus a varázskört meghúzza, ezzel egyidejűleg a legintenzívebb pszichikai koncentrációban kell arra gondolnia, hogy a húzott kör az általa szimbolizált sík külső, démonikus erőinek gátja. Ezzel altudatában működésbe hoz egy olyan elhárítóberendezést, melynek hiánya az operációk alatt transzcendens támadás veszélyének tenné ki. Minthogy a ceremoniális mágia gyakorlása mindig démonikus régiókkal hozza összeköttetésbe mágust, tanácsos a védelemről már előre gondoskodni. A védelem mindig abban a régióban helyezendő működésbe, ahol a mágikus operáció megindul. A kör ideológiai töltése misztikus parancsok beírása útján történik. A megfelelő körbe - tehát ha az operáció az asztrál síkon fog lejátszódni, akkor a középső körbe beírjuk a kontrollparancsot, az ellentétes bolygóerő intelligenciájának jelét, vagy az akció időtartamának maximális határát. A közvetítésre szolgáló közlemény, vagy kívánság a felső fizikai körbe írandó. A varázskör a természetben lekötött erők szimbóluma és mint ilyen, az egész mágia egyik

legfontosabb képlete. A mikroszkópikus világ elektronparányain kezdve, az előlények vérkeringésén át a csillagködök makrokozmikus titánjáig minden körben jár, fut, táncol egy misztikus középpont körül. Az élet, a sors, a fejlődés nem más, mint körbenfutás, ha eléggé nagy távlatból nézzük, hogy az einsteini térgörbületet észrevehessük benne. Az elektronok körbenfutnak az atommag körül. Ha azonban a körpálya valamilyen okból megbomlik - mondjuk atombontás, vagy atomrombolás folytán - óriási katasztrófa veszi kezdetét, amely a mikrokozmoszban indul s átterjed a makrokozmoszra. Ugyanilyen gigászi energiák szunnyadnak a biológiai rendszerek köreiben is. Amíg a körforgást végző tárgy a dinamikai kötést jelentő körforgást végzi, az energiák szűk térre maradnak korlátozódva, de ha a körforgás megszakad, akár véletlenül, akár tudatos tevékenység következtében, hirtelen energiák szabadulnak fel, amelyek sokkal nagyobbak, mint a tárgy körforgást végző lendülete, mivel az erők körláncolatokban terjednek szét környezetükben és egy pálya megbontása magával vonja a környező pályák lavinaszerű robbanását. Ezen a hatáson alapulnak a ceremoniális mágia operációi. A láthatatlan világban felszabadított erő átterjed a látható világra is és ennek az energiának felfokozása, irányítása, kontrollálása a mágus művészete. Ha a mágus akaratában valahol rés van, ha az előzetes kiképzés valamiben fogyatékos volt, kicsúszik kezéből a felidézett erők irányítása és az ügyetlen bűvészinas a szuprakozmikus energiák romboló hatalmának áldozata lesz. A veszély elsősorban mentális természetű és az asztrálvilágon keresztül fenyegeti a mágust, ezért tanácsos a démoni külvilág betörése ellen előzetes pszichikai zárlatot alkalmazni. A lavinaszerűen ható reakció, amely különben is minden mágikus műveletnél bekövetkezik, később óriásira megnövekedett méretekben átterjed a fizikai síkra is, de a jól elszigetelt, „varázskörbe zárt” adeptust nem érintheti, mivel az az előzetes zárlat védelme alatt hozzáférhetetlenné vált „klauzurában van”. Jól jegyezzük meg tehát, bármilyen mágikus akció reakciót szül s a mágusnak ez ellen már előre kell a védelemről gondoskodnia. A ceremoniális mágiában a hármas értelmű kör az a szimbolikus páncélzat, melyről az elemi erők támadása lepattan, a többi mágikus iránynak is megvan azonban a maga speciális védőeszköze. Ilyenek a később ismertetendő odköpeny az asztrálmágiában és az asztrálfűrész.

A négy elemi próbatétel
Senki sem lehet a mágia beavatottjából egyszerre nagy adeptus. A mágus fokozatosan lesz mesterré tudományában. Atlantiszban a mágia gyakorlati képességével együtt született az ember, nekünk azonban egy alvó, elcsökevényesedett ösztönt kell életre támasztanunk lassú, kitartó gyakorlás útján. Akinek a mágikus segédeszközök által szimbolizált képességek akár születésétől fogva, akár gyakorlás útján birtokában vannak s eléggé erősek, az hozzáláthat ahhoz, hogy a mágia nagy operációi előtt felkészüljön a négy elemi próbatételre. A négy elemi próbatétel először Egyiptomban vált ismeretessé és lényege abban áll, hogy a tanítványnak tűzön, vízen, földön és a levegőn keresztül jelentkező veszéllyel szemben érzéketlenné kell válnia. Az ősi előírás megköveteli, hogy a leendő adeptus rettenthetetlen legyen. Az elemi próbák a hermetikus testvériség épületeiben többnyire kombinált, összetett próbák voltak, ahol a neofitát tűzön, vízen, földalatti barlangokon és szakadékokon hajtották keresztül. A tanítványnak vak bizalommal kellett áthaladnia egy látszólag izzó parázzsal és lángoló szénnel töltött folyosón, át kellett kelnie egy sebesen rohanó földalatti vízen s miután térden és hasoncsúszva keresztülmászott egy igen hosszú, szűk barlangon, amelyben csak egy ember fért el összekuporodva, végül még egy szakadékon is keresztülugratták.

A neofitának módjában állott visszafordulnia, de aki visszafordult, sohasem érkezett hazájába többé. Aki bátran nekivágott a tűztengernek, sértetlenül átjutott a barlangon, mert a tűz csak görögtűz volt, melyet a rendezők ügyessége optikai eszközökkel vetített a tanítvány elé, a rohanó víz ártalmatlan, sekély forrásnak bizonyult, a földalatti folyosóban hosszúságán és sötétségén kívül semmi más veszély nem fenyegette és a szakadék kipárnázott kulissza volt, ahol még ha lezuhant volna, sem érhette komoly baj s a falra szerelt kötélhágcsón akadálytalanul rendeltetési helyére juthatott a szakadékon túl. Valódi volt ellenben a próbatételekben az a lelki magatartás, amit a tanítvány a veszélyesnek látszó akadályokkal szemben tanúsított. De a négy elemi próbatételnek éppúgy, mint a varázseszközöknek, még további jelentősége is van. A próbák szimbolikusan nagy erényt követelnek meg a neofitától: olthatatlan tüzet, mint a tetterő jelképét; egyensúlyban lévő érzelemvilágot; a földet túró állatok kitartását és a szellemnek a legszokatlanabb mélységek előtt sem meghátráló lendületét. Ezt a négy tulajdonságot a tűz, víz, föld, levegő elemei szimbolizálják. Másik rejtett célja volt a próbának, hogy az utánuk következő misztikus szertartásban a neofitának alkalma legyen megismerkednie az elemekben rejlő démonikus energiák megszemélyesítőivel s a velük szemben mutatott rettenthetetlen fellépés és az ez alkalommal közölt varázsmantrák segítségével azok fölött hatalmat nyerjen. Ama félanyagi lények, akiket számtalan átmeneti formájukban a neofita ilyenkor látott, csak a harmadik szem számára látható valóságok, az egyiptomi szertartás ezeket csak az áldozati füstölő biokémiai hatása következtében tudta megidézni. Az asztrálvilág lényei, a démonok, sárkányok, kentaurok és a többi mitológiai szörnyeteg ma már csak a harmadik szem periódikus működésén alapuló extázisban válnak láthatóvá. Az atlantolemuriai fajoknak ezek a lények állandó lakótársai voltak, minthogy a fizikai és asztrális sík akkoriban nem volt élesen elhatárolva, hanem a két dimenzió egymásba folyt. Ugyanebből az okból a lények nem ismerték a halálfélelmet sem, a fizikai halál mindössze az asztrális öntudatú egyén szilárd burkának levedlése volt.

Előkészületek a mágikus operációra
Mielőtt mágikus operációkra kerülhetne a sor, egy fontos tradicionális processzuson kell keresztülmenni. Gondoskodunk mindenekelőtt olyan helyiségről, amely sem túl nagy, sem túl kicsi, a profán szemek elől jól zárható. A mágus szentélye legtöbbször emeleti helyiség, vagy toronyszoba, mely bizonyos alkalmakkal csillagászati megfigyeléseket tesz lehetővé. Előnyös, ha erkélyre nyílik. A szoba belseje maga csak kevésszámú rituális bútort tartalmazhat. Egy oltárrész, egy háromlábú állvány-asztal a füstölőedény számára, egy celebráló asztalka, melyen a mágikus opéráció szövegét és a segédeszközöket tartjuk. A kabalisztikus lámpa az oltárra, a pentagramm a füstölőedény mellé, egy másik hasonló pentagramm pedig a szerszámasztalra jön. Ha a füstölőedénybe a jelet bevésetjük, szükségtelen külön második pergamentlap. A pálca, a kard és a kehely mindig kezünk ügyében legyen az asztalon. Oltári kehelynek arany vagy ezüst serleget használunk, de alkalmas erre a célra finom kék kristályváza is. Szék vagy kisebb fapad csak egyetlen egy darab lehet a szenti~lyben, teljesen kívül a varázskörön, háttérben. A varázskört a már említett módon a helyiség padlójára előre kell odarajzolni. Szükséges még az alkalomnak megfelelő összetételű füstölőszer. Ez teljesen az operáció céljához igazodik és összeállitásánál asztrológiai megfontolások irányadók. Olyan füstölőt készítsünk, ami

a művelet karakterének megfelelően a Vénusz, Mars, Hold, Merkur, Nap, Jupiter vagy Neptun szignaturájával bíró növényi anyagokból van összeválogatva. Az egyes bolygók alá tartozó növények jegyzéke minden jobb asztrológiai tankönyvben megtalálható. Külön erre a célra készült, vagy csak ilyen alkalmakon viselt öltözékre van szükségünk és a szentélyt az idézett bolygó karakterével egyező tárgyakkal díszítjük fel. Az operáció megkezdésének időpontját ugyancsak asztrológiai számítás utján állapítjuk meg. A szerelmi mágiában tökéletes Vénusz-Mars-Merkur aspektusokra van szükség, nekromanciában a Szaturnus állása dönt, a feketemágia a Mars és Szaturnus kedvező konstellációját kívánja meg. A magasabb interkozmikus közlekedés más bolygók, csillagzatok, ködrendszerek lényeivel mindig a behangolandó kozmikus állomás jellegének megfelelő konstellációt követel. Miután az időpontot kiszámítottuk, az akció megkezdése előtt 7 nappal böjtöt kezdünk. Hét napig só, alkohol és nikotinmentes diétát tartunk. A nemi érintkezéstől ez időpontban tartózkodunk. Ezalatt a hét nap alatt világosan elgondoljuk mágikus munkánk célját s mikor már minden részlet világosan áll előttünk, megszövegezzük kívánságunkat. A mágikus parancs, vagy kívánság irodalmi nyelven, de egyszerű mondatokban legyen fogalmazva. Fölösleges részlet, vagy erőtlen kitérő nem lehet benne. Ha ehhez tehetségünk van s kedélyünkre az ilyesmi hat, írhatunk költői, legendás hangnemben. Minél több tűz, szellem és erő árad az invokáció szövegéből, annál hamarabb kerülhet rajta keresztül énünk összeköttetésbe a kiszemelt felvevőállomással. A misztikus invokációnak az a feladata, hogy a többi segédeszközzel együtt extázisba hozza a mágust s az invokáció ismételt felolvasása, vagy recitálása végül bekapcsolja a nagy mágikus ágenst, minden varázslat alapvető energiáját, az asztrálfényt. Hogy az extázist minél hamarabb létrehozzák, bizonyos modern hermetikus társaságok a füstölőt oxigén-inhalációval kombinálják. Ez legkönnyebben a víz elektrolízise útján történik azáltal, hogy a fizikából ismert kísérleti készülék hidrogéncsapját gumicsővel a szabadba vezetik ki, az oxigéncsapot pedig a szoba felé állítják. Az oxigén adagolását előzetesen szabályozzák. Ez a módszer fölöslegessé teszi a mérgező keleti füstölők használatát, gyors, hatásos és kevéssé költséges. Kisméretű elektrolizáló apparátust bárki maga előállíthat a kísérleti kémiai tankönyvek utasításai alapján. Oxigénes porlasztókészülék jelenléte esetén a legegyszerűbb növényi füstölők kis mennyiségben is szokatlanul gyorsan eredményre vezetnek.

A nagy mágikus ágens
A mágiának olyan közvetítő közegre van szüksége, mely az egész kozmoszt betölti és mindenütt rendelkezésére áll az adeptusnak. Ilyen a szubtilis finomságú asztrálfény, a hermetikus hagyományok nagy arkánuma, amit a hindu filozófia ăkashănak, a tudomány pedig világéternek nevezett el. Ennek az anyagnak felfoghatatlan finomságán és elképesztő bonyolultságán csődött mondott a profán fizika minden mérési kísérlete. Az alkalmazott, rafináltan elgondolt eszközök túlságosan durvák voltak ahhoz, hogy a legnagyobb misztériumot megragadhassák. Pedig az asztrálfény valóság, mindennél reálisabb valóság, ha nyitott oldala felől közelítjük meg. Végső mivoltában az elektronok-atomok, az anyag, a fizikai világ látható objektumaival egyetemben nem más, mint piknózis útján összesűrűsödött asztrálfény. A nagy mágikus ágens azonban nemcsak a látható kozmosz tárgyaiban van jelen, hanem betölti a láthatatlan kozmoszt, az üresnek látszó világteret is - és ami a legfontosabb tulajdonsága, erőinek súlypontja éppen az üres térbe koncentrálódik! Ahol a legnagyobb a fizikai űr, ott a legnagyobb a tér asztrális energiatöltése. Ezeket a szokásos méreteket felülmúló frekvenciájú áramokat még nehezebb transzformálni, mint a matériában szunnyadó erőket. A kozmikus éterközeg energiájának felszabadítása, vagy csak egy kis helyén való felrobbanása kozmikus lavina útján az egész látható világegyetem pusztulásához vezetne. A

világteremtő elme teremtési tevékenységének végén a világkorszak befejezését ezzel az eszközzel éri el. Földi halandó számára azonban ez a lehetőség el van zárva. A mágus a világtér energiájának csak jelentéktelen parányával dolgozik legnagyobb szabású kísérleteiben is. Az asztrálfény az a közeg, amely az adeptus gondolatait, parancsait a távolba közvetíti. Ez képezi az alapját azoknak az asztrálformáknak, melyek a művész szolgálatára sietnek a láthatatlan, démoni világ küszöbén. Az asztrálfény teste zsúfolásig tömve van elmúlt létformák emlékezetével; letűnt kultúrák élőlényeinek lárvái, porrá lett bolygók, csillagrendszerek története, mindaz, ami már halott és ami valaha még lesz, ebben az állagban úszik, lebeg és konzerválódik az idők végezetéig. Ezért az asztrálfény a jövőbelátás, a prófécia enciklopédiája is, melyből a múltat éppúgy, mint a jövőt kiolvashatja a szakavatott művész, aki a kozmikus régiók hullámhosszát ismeri és be tudja hangolni azokat a kellő időpontra. A mágus legfontosabb feladata a nagy mágikus ágens bekapcsolása. Ez úgy történik, hogy először önmagát hangolja be a segédeszközökkel és ceremóniákkal, azután az asztrálfényt. Az asztrálfény hermafrodita természetű, rugalmasan plasztikus és akarati impulzusokat készségesen felvesz, bárhonnan is jöjjenek azok. A benne tolongó formaelementálok és lénycsírák mohón kapnak minden kezdeményezésen, amely a fizikai lét kapuját megnyitja előttük. Ez teszi lehetővé a tibeti bön mágia kylkhórjainak és az asztrálmágia mesterséges lényeinek életrekeltését.

Figyelmeztetés a mágia neofitáihoz
Mielőtt fejtegetéseinkben továbbmennénk, külön kommentár nélkül közöljük azt a figyelmeztetést, amit a tegnap kiváló kabalistája és mágusa, Eliphas Lévi intézett túl heves követőihez: „Az okkult tudomány operációi - mint ezt már ismételten mondottuk - nem veszélytelenek. Aki nem áll az abszolút értelem alapján, szilárd talajon, az őrületbe vihetik. Túlfeszíthetik az idegrendszert és rettenetes, gyógyíthatatlan betegségeket okozhatnak. Az operáció közben hirtelen ijedelem agyvérzést és rögtöni halált is eredményezhet. Ezért nem figyelmeztethetünk eléggé ideges természetű egyéneket, nőket, fiatalembereket és olyanokat, akik nincsenek szokva ahhoz, hogy önmagukon tökéletesen uralkodjanak, hogy tartózkodjanak ilyen műveletekben való részvételtől. Sohase engedjetek a kíváncsi kérésnek, a produkcióval való meggyőzés érdekében. Az embereket a legcsodálatosabb produkció sem fogja meggyőzni s mindent a még le nem leplezett apparátusra magyaráznak ki, benneteket pedig valami ügyesebbfajta Hudininak tartanak majd. Sohase dicsekedjetek tetteitekkel, mégha halottakat támasztottatok is életre. Féljetek az üldöztetéstől! Mindazok a mágusok, akik műveiket a nép szájára bízták, erőszakos halált haltak és többen mint Cardanus, Schröpfer, Cagliostro - öngyilkosságra lettek kényszerítve. A mágusnak visszavonultan, majdnem megközelíthetetlenségben kell élnie.”

Amulettek és talizmánok
A ceremoniális mágia egyik érdekes segédeszköze az amulettek és talizmánok alkalmazása. Háromféle talizmán ismeretes: az első tisztán asztrológiai elveken alapul és a különféle bolygók,

csillagzatok befolyása alá tartozó anyagok kombinált használatával kívánja a csillagok energiáját, pszichikai kisugárzását földi akciók céljára hasznosítani. A második a pszichikai energiák akkumulálódásának képességét használja fel, a harmadik tisztán a szimbólumok dinamikai transzformálódásának elvére támaszkodik. A bolygótalizmánok és amulettek rendesen néhány centiméter széles, négyzetes formájú, vagy köralakú fémlemezek, a bolygók kabalisztikus fémjéből, melyre a bolygó asztrológiai jele, a vele harmónizáló állatövi jeggyel és a talizmán célját kifejező kívánságszöveggel, körben van elhelyezve. Ezek a talizmánok a készítő mágustól alapos asztrológiai ismereteket és az előállítás szertartásának pontos betartását követelik meg. Az előállítás műveletét éppúgy, mint a mágikus operációkét, asztrológiai számítások előzik meg s azt a szóban forgó bolygó órájában, kedvező aspektusok idején, kezdjük meg. A szertartást meglévő minták alapján, vagy pedig - ami mindig eredményesebb - önálló tervezés útján állapítjuk meg. A fennmaradt sokféle talizmán arra mutat, hogy a nagy adeptusok egyéni utakon halódtak, mert ahány író van, mind más mintát követ. Teljesen egyéni talizmánikus sémák találhatók Paracelsus műveiben, aki azokat misztikus gyógyászatában használta fel. Kabalisztikus talizmánokat Agrippánál találunk az „Occulta Philosophia”-ban. Az ókori babilóni-egyiptomi amulettek gyűjteménye pedig úgyszólván kifogyhatatlan változatosságú. A káld-egyiptomi és indiai amulettek igen gyakran - sőt az esetek túlnyomó részében - Istenszobrok kicsinyített másolatai, melyeket valamelyik bolygó szimpatikus fémjéből és ritka ásványokból készítenek. Indiában és Kínában az amulettkészítés külön mesterség, melynek titkos hagyományai vannak. Káldeában és Egyiptomban csak beavatott pap készíthetett talizmánt. Mindenestre megjegyzendő, hogy a talizmánkészítés művészete az eredeti kombinációt írja elő, céljainknak megfelelően. Könyvünk végén táblázatokban közöljük azokat az elemeket, amelyeket a ceremoniális mágia asztrológiai vonatkozásai megkövetelnek. Ugyanitt adjuk majd közre a talizmánkészítéshez szükséges anyagok bolygószignaturáit. A második említett talizmánfajta a pszichikai akkumulátorok csoportja. Ez már a mágia magasabb képességeit igényli a készítőtől. Pszichikai mágnesek megkonstruálása és üzembehelyezése azon a lehetőségen alapul, amit az asztrálfény gondolatcsírákkal való telíthetősége nyújt. Az asztrálfény ebben az esetben úgy viselkedik, mint egy elektromos akkumulátortelep: felveszi a beléje sűrített gondolatformákat és kívánságokat s valami erre alkalmas matéria atomjaihoz tapadva, mint a mágnesezett vas, ettől kezdve maga körül a lényegét képező ideákat iparkodik megvalósítani. A kiindulópont ideája mindössze egy parányi lelkes anyagra támaszkodik, amely az amulett anyagában mikrokozmikus atomrendszerek energiáját kapja segítségül. Ehhez járul még az asztrálfényben állandóan jelenlevő lénycsírák fizikai forma utáni szomjúsága, ami minden szervezett lehetőséget megragad piknótikus tevékenységre és az eredeti kezdőimpulzust csakhamar hatalmas, önálló lények kezdik támogatni az alapidea szellemében. Másszóval: a mágus ilyen úton készített talizmánjában csak az ideacsírát és saját asztráltestének kisugárzott részét helyezi el, annak biopszichikai megtermékenyítése után pedig a továbbiakat szuprakozmikus és transzcendentális erők végzik el. Az egész folyamat hasonlít a nemzés és embrióképzés processzusához. Kiválasztunk valamely plasztikus anyagot, mondjuk egy ébenfalemezdarabot, vagy egy sajátkezűleg készített miniatűr szobrot, de lehet az bármely más tárgy is. A tárgyat megjelöljük egy szimbólummal, mondjuk az egyiptomi ankh jelével, ötágú csillaggal, Vénusz, Merkur, Jupiter, vagy Holdszignatúrával, aztán mágikus szentélyünkben magunk elé helyezzük és koncentrált gondolatsugárzás útján feléje vetítjük azt az ideát, melyet az amulettnek a jövőben meg kell testesítenie. Az ideaprojekcióban a mágus egész érzelmi és értelmi világa részt vesz. Az asztráltest az intellektus irányítása mellett saját anyagának kis részét helyezi el benne.A megtermékényített

asztrálanyag az ideogenezis misztikus szertartása után már a kiszemelt tárgyhoz tapad és úgy viselkedik, mint a magzat az anyaméhben. Félig kész amulettünket ezután néhány napig a mágikus szentélyben tartjuk elzárva. Naponta egyszer elővesszük, háromszor rálehelünk s gondolatban megismételjük a parancsot, vagy kívánságot, amely annak lényege. Ezután újból elzárjuk s a napon az amulett használatra kész. Keleten használatosak apró, belül üres tokok, kivájt fa és fémcsövek, ahol az amulett ideája kis pergamentlapra van írva, a kísérő jelkép a pergamentlapocska hátára van helyezve és a tekercs belsejében a mágus testéből származó anyaggal átitatott tárgy - pl. hajtincs, köröm, vagy testén hordott ruhafoszlány - kerül. A csövecskét mindkét oldalán színes viasszal lezárják és az ismertetett ideogenetikus eljárásnak vetik alá. Teljesen hasonló az amulettszobrocskák készítése. A belül kivájt amulettszobor kis pergamenttekerccsel, személyesen vitalizált tárggyal és mágikus szimbólummal lesz ellátva, lezárva és utána az ideogenézis szertartásának alávetve. A talizmánokat mindenkor karakterüknek megfelelő illatszerrel füstöljük. A megfelelő illatszer vagy füstölő kis darabját nagyobb hajtóerő kedvéért mindjárt az amulettárgy belsejébe zárhatjuk, a pergamenttekercs mellé. A szimbolikus talizmánok mindössze egy megfelelő fémlemezre, vagy falapra vésett hermetikus szimbólumból állanak, melyeket szintén az ideaprojekció asztrális emanációja kelt életre. Itt miután az egyedüli hatóerő a képlet életretámasztott kozmikus dinamikája - súlyt kell fektetni a talizmánlapocska minél díszesebb kivitelére. Ha erre mód van, drágakövekkel és nemesfémmel tervezzük meg. A lapon több rokontermészetű rajz, jelkép és embléma is előfordulhat. Hermetikus talizmánokon a szimbólum középen helyezendő el s a lap széleit három koncentrikus, egymást befogó kör védi. (A három sík szimbóluma.) A talizmánszövegek a körökön belül ugyancsak körbe írandók. Négyzetes formájú lapoknál a védőkörök is négyzetesek. Minden vonalnak, szónak, képrésznek mélyreható jelentősége van, ezért az egész konstrukciót a leggondosabban kell megtervezni. A talizmánkészítés misztikus művészetének szabályai szerint előállított tárgyaknak különös hatásuk van. Aki ilyen tárgyat valaha viselt, vagy visel, tanúságot tehet róla, hogy a kezdetben figyelembe se vett apróság miképpen válik a tulajdonos testének élő részévé. A kis amulett-tárgy hordása első hónapja után kezdi éreztetni jótékony hatását. Lelkierőink, melyek különben a szélrózsa minden irányában szétsugároznak a kozmoszban, a talizmánban szigetelést kapnak, koncentrálódnak. A máskülönben szétszórt energiák most egy vitalizált asztrálközpont lényparányainak táplálására fordíttatnak, ami a talizmán viselője számára minthogy az élő mágnest ő hordja magánál - nagy erőmegtakarítást, energianövekedést jelent. Ennek a hatásnak természetesen semmi köze az autószuggeszció jelenségéhez. Mágikus kísérleteink során hamar kiderül, miért nem. Az amulettben központosított elemi szellem eleinte csak a tulajdonos energiáit koncentrálja, később azonban elkezdi a környezet éterikus erőit önmagába sűríteni. Ezen a ponton kezdődik a talizmán természetfeletti aktivitása! Aki egy több éve hordott, erősen vitalizált talizmánt elhagy, érezni fogja azt a testi rosszulléthez hasonló elgyengülést, amit a kozmikus áramszedővé alakult szerkezet jelenlétének hiánya okoz. Ilyen állapotban gyakoriak a balesetek és szerencsétlenségek. Innen a hagyomány, hogy a talizmánok elvesztése balszerencsét hoz. A ceremoniális mágia nagy operációi során a mágusnak többféle talizmánra van szüksége. Mindenekelőtt a hét bolygó talizmánját kell elkészíteni stilizált konstrukcióban. A középkori minta Agrippánál található meg, újkori változatot a régi elemekből egyénileg hozzuk létre. A bolygótalizmánokon kívül szükséges még egy univerzális talizmán, a hét bolygó fémjeiből kombinálva (elektromagikon). Ezt helyettesítheti az Eliphas Levi rituáléjéban közölt univerzális talizmán: a „Salamon Pecsétje”, vagy olyan egyéni, fémlapra vésett pantagramm (nem pentagramm!), amely a mágus egyéniségét és minden törekvését sűrített formában fejezi ki. A pantagramm nem tévesztendő össze a pentagrammal: utóbbi az okkult erő teljének és kozmikus egyensúlyának jele, az előbbi pedig az individuális karakter szignatúrája. Pantagramm

alatt olyan rövidített szimbólumsorozatot értenek a hermetikában, amely a mágikus egyéniség minden jellemvonását és jövendő programját kifejezi. Ilyen sűrített képletet a mágia adeptusai rendesen csak hosszú évek praxisa után képesek megkonstruálni, mert ennyi időbe telik, míg okkult hajlamaiknak tudatára ébrednek. A pantagrammnak ugyanis az egyéniség prekozmikus múltját, szuprakozmikus jövőjét is érintenie kell, vagyis az adeptusnak, a jövendőbeli háromszorosan nagy Hermesnek (ezt a fokozatot minden mesternek el kell érnie a mágiában), már túl kellett jutnia az individuális lét küszöbén, hogy Istar alvilágát is megjárva, a kozmikus lenevalóság káprázatától mentes szemléletben ismerje fel isteni énje transzcendentális célját. A pantagramm - a leghatalmasabb talizmán - feltételezi, hogy a mágus tisztában van okkult múltjával, jelenével és jövőjével. Aki ennek birtokában van, az sérthetetlenné vált az emberi és démoni világ támadásaival szemben.

Mágikus italok
Atlantisz pusztulása idején, mikor a nagy kozmikus rövidzárlat túlélői, az egyiptomi kolonizátorok még nem találtak rá a harmadik szem működését serkentő ceremóniákra, de az okkult látás intenzitása már elhomályosulóban volt, a bölcsek eszközök után kutattak, amelyekkel az isteni elődök szemléletét, hacsak ideiglenesen is, visszanyerhessék fontos döntések meghozata előtt. Az egyik beavatott vegyész, akinek tudomása volt a harmadik szem sorvadása és az intuíció fogyása közötti öszszefüggésekről, arra az ötletre jutott, hogy a ciklopszszem fogyatékos működését mágikus italok adagolásával pótolja. Akkoriban még általánosan ismert volt a növények kozmikus szignatúrájának tana. A csak kevéssel gyengébb, asztrális látás szerve a növényekben csalhatatlan ösztönnel fedezte fel a makrokozmikus korrespondenciákat. Az e célra legalkalmasabb növényeket oltás és nemesítés, keresztezés és vegyi preparálás útján olyan irányba fejlesztették, hogy kipréselt nedveikből a mágikus erjedés folyamatán keresztül különleges kábítószereket lehetett előállítani, melyek a durva fizikai érzékszervek működését kissé háttérbe szorították, a magasabb érzékszervek munkáját ellenben megkönnyítették. Ebből az időből származik a szőlő termelése. Atlantisz vegyészetének utódai produkálták először az ópium, hasis, akantisz, kokain és a többi kábítószer preparátumait. Persze a szőlő mai legnemesebb fajtája is csak elfajzott vadbogyó az atlanti nektár gyümölcséhez képest és a többi növények, mint a mák, az indiai kender, kokalevél és még néhány ilyenfajta évelő az ókori termelők mágikus ápolási eljárásának abbamaradta után kivétel nélkül elvadultak. A szabadon burjánzó növények toxinokat kezdtek termelni. Eredeti céljuknak már nem feleltek meg többé. Sokat közülük maguk az atlantidák ejtettek el, mert rosszul sikerült pszichohiotikai kísérleteknek bizonyultak. A magasan fejlett, igazán jól sikerült növényfajok nem jutottak az utókor kezére. Azokat először Poseidonis függőkertjéhen nevelték és magról exportálták a későbbi Egyiptomba. Az eredeti, felemelő mámort okozó italt, amelyet nektár néven ismerünk a görög mitológiából, a ma peyotl néven ismert kaktuszfajta őséből állították elő. A peyotl is mérges, elvadult növény és a gyökér veszedelmes alkaloidákat termel, azonban az összes hasonló növények közül ez tartotta meg legjobban ősi karakterét. Az istenek italának magasztos kvalitásai az elvadult, mérges kaktusz nedveiben is benne rejlenek. Aki a mérgező alkaloidák desztillációjának titkát megtalálja, újra élvezheti az istenek italát s a nektár különös képességeket nyújtó adományában részesülhet. A vegyészek által jelenleg ismert kivonási és felhígítási eljárás nem küszöböli ki teljesen a mér gező alkaloidákat. Ezért a peyotltinktura élvezete rossz közérzettel, előzetes depresszióval jár. Az előkészítő időszak kellemetlen percei után azonban hatni kezd az ambrózia s a szer élvezője az

atlantidák tudatállapotába kerül. Némileg hasonlít ez az állapot a koffein, a bor és az ópium kombinált hatására, de a közérzet olyan, mintha félistenekké váltunk volna s a tudat, az intuíció nagyméretű felfokozódása mellett, teljesen tiszta marad. Az értelem, érzelem és isteni intuíció legmagasabb extázisa ez, melyben a tisztánlátás, tisztánhallás, távolbaérzés és távolbahatás képességei lépnek fel a vegyszer hatásának idejére. Az adeptus pedig az általa ismert desztilláció eredményeképpen a nektárpeyotl segítségével ugyanabba a lelkiállapotba jut, mint ami atlanti mágusok sajátja volt. A nektárpeyotl birtoka feleslegessé teszi a mágikus ceremóniát, mert a ceremóniák szerepe mindössze az, hogy a neofita az extázison keresztül tudatát egy pszichikai dimenzióval magasabbra emelje, s a természet szívében lüktető titkos erők rugóit közvetlen közelből érinthesse meg. A ceremóniák általában, amint azt Eliphas Levi mondja – „mesterséges eszközök az akarat szokásainak megteremtésére, melyek feleslegessé válnak, mihelyt ezek a szokások véné váltak.”

Távolbahatás
Az extázis által felerősített akarat távolba hathat, ha a rendelkezésre álló segédeszközöket a mágus használni tudja. Ezek az eszközök: a kör, a lámpa és a pálca, fokozatos előkészítés után az imágináció iránytűjével vetendők bele az operációba. Az emberi agy és a közponri idegrendszer tökéletes rádióleadóberendezés, mellyel tetszés szerinti távolságra küldhetünk parancsokat, hívásokat, üzeneteket. A távolbahatás képessége az emberrel veleszületik. Ez az atlanti örökség csodálatosképpen még a legkevésbé korcsosult el, mert a legtöbb ember egészen kis gyakorlás után könnyen újra megszerezheti. A durva fizikai élet robotjába süllyedt ember elfelejtette ezt a képességét használni. A távolbahatást éppúgy, mint a járást, úszást, olvasást - gyakorolni kell. Nem használt izom elgyengül és csökevényessé válik. Éppen az mutatja azonban, hogy a képesség mennyire hozzátartozott az atlanti ember mindennapi életéhez, hogy a mai teljes eltompultságban is aránylag hamar revitalizálható. Atlantisz mágikus kultúrájában nem volt távíró, telefon, villany, rádió, mert ez a tehetség feleslegessé tette a nehézkes szerkezeteket. Az atlantida rádiója maga az agy volt, üzeneteket mindennél jobban, plasztikus látomásokkal kísért képekkel közvetítettek, ahol a küldő látható, hallható, sőt érezhető volt. Ma az embernek ez a képessége csak ritkán, átlagembereknél kizárólag a halál pillanatában erősödik fel annyira, hogy távolban észlelhetővé legyen. Ekkor, miután a lélek a testet elhagyni készül, a pszichikai energiáit visszavonja a fizikai síkról, a felszabaduló magasfrekvenciájú áramokat egyetlen ösztönösen mágikus óhajtásban vetíti a távolba, valamelyik jelen nem lévő hozzátartozó, vagy barát felé. Az életerő mágikus áramának koncentrált akarati processzusban ér el, azt a mágus tervszerű munkával kifejlesztheti. A távolbahatás művészetében képzett adeptus, mint azt a misztika történetének számos esete bizonyítja, megjelenhet asztráltestében távoli helyen, üzenetet vagy parancsot adhat, tanítványait irányíthatja, oktató tevékenységet folytathat. Asztráltestének lokális összevonásával fizikai munkát is végezhet. Ez a művészet ma Tibetben a lámamágusok közt van legerősebben kifejlődve. A technikai módszer abban áll, hogy miután a neofita a később részletezendő misztikus gyakorlatokon keresztül akaraterejét, imáginációs képességét és asztráltestét annyira kifejlesztette, hogy képzelőereje a valóság tömörségével képes maga elé hozni helyeket, személyeket, tárgyakat, hozzálát a keresett személy hullámhosszának beállításához. Ez nagyjából ugyanazon az elven alapul, mint a rezgőkörök behangolása a rádiónál, de itt pszichikai kondenzátort használnak s az audioncső a tobozmirigy. A pszichikai kondenzátor az imagináció, amely bárminő helyet, vagy személyt pillanatok alatt

elénk varázsol, a hullámhossz bekapcsolását pedig nagyon megkönnyíti, ha a kiszemelt személytől valami kis használati tárgyat teszünk magunk elé. Ez lehet levél, fénykép, hajtincs, vagy bármi, ami az illető személyes magnetizmusával van átitatva. Ha a hullámhossz megvan, a keresett helyet vagy személyt egyszerűen plasztikusan magunk elé képzeljük s úgy szólunk hozzá, mintha testileg előttünk állana. A mágikus fejlődés magasabb stádiumában a varázspálcát használjuk fel operációinknál s a mágus asztrálteste a kívánt helyen meg is jelenik, üzenetét pedig saját szavaival mondja el. A testből való kiszállást és az asztráltest kiküldését később részletesebben fogjuk tárgyalni, itt most csak annyit jegyzünk meg, hogy ez elővigyázatossági intézkedések megtételét teszi szükségessé. Három fokozatot különböztetünk meg: 1.) Mikor a mágus pusztán üzenetet, vagy parancsot küld a távolba, akaratának koncentrálása útján; 2.) mikor a varázskörben állva, a varázspálcával irányított, sűrített akarat- és érzéskoncentrációt végez egy távoli célpontra és 3.) mikor laboratóriumában elzárkózva, tetszhalálszerű állapotban kiszáll testéből és az előírt helyen személyesen jelenik meg éterikus burkában. A három módszer közül a két első nem okoz különösebb nehézséget, a harmadik azonban veszélyes kísérlet. Úgy a fizikai testet, mint a kiszálló asztráltestet odköpennyel kell beburkolni és a mágikus szentélyt turákkal kell elzárni, különben a magárahagyott testet elementálok vehetik birtokba. A varázspálca az imaginációval kombináltan iránytű és leadóantenna szerepét tölti be. Leadásunk megkezdése előtt néha jó, ha tudjuk, pillanatnyilag melyik világtájon tartózkodik objektumunk. Ezt azáltal tudjuk meg, hogy a pálcával fejünk fölött köröket vonunk, miközben az illető arcát élénken magunk elé képzeljük. A pálca egy ponton meg fog állni, mintha láthatatlan akadályba ütköznénk. Ez a keresett irány. Most a pálcát és a többi segédeszközt ebbe az irányba fordítjuk s a leadás megkezdődhet.

Nekromantia
A halottidézés a mágia legrégibb műveletei közé tartozik. Szertartásai már az ókorban ismeretesek voltak. Európában először Agrippa foglalta egységes formába a halál utáni állapotra vonatkozó ismereteket. „A pogány filozófusok is hisznek” - írja Agrippa – „a túlvilági igazságszolgáltatásban s azt Adrasteának nevezik, azaz isteni törvények hatalmának, melynél fogva jövendő időkben mindenkinek aszerint mérnek, ahogyan korábbi életében cselekedett, úgyhogy aki előző életében igazságtalanul uralkodott, a másikban a rabszolgaság állapotába kerül; aki kezét vérrel mocskolta be, ugyanezt a megtorlást kell elszenvednie és aki állati életmódot folytatott, állati testbe fog záratni. Amilyenek az emberek erkölcse és szokásai ebben az életben, ugyanolyan hajlamokat követnek többnyire a másvilágon. Amit egykor életükben tettek, azt megőrzik emlékezetükben éspedig annál erősebben, mivel az élet különböző intézményei, a táplálékról való gondoskodás kényszere, az utódok, az üzlet és a szórakozás, úgymint a sűrű test korlátai, elesnek. Most ezek a fantazmák annál hevesebben rohanják meg, aszerint, hogy az ilyen lélekben az isteni szikra többé, vagy kevésbé van elhomályosulva, vagy teljesen kialudva, amihez még gonosz démonok rémképei és káprázatai is járulnak; úgyhogy a lélek egyszer a vágytól valami képzelt jó után, amiben élete során része volt, szenved, anélkül hogy ezt elérhetné; majd meg azt hiszi, hogy vágyainak tárgyát már eléri s ekkor a démonok még nyersebb kínok felé ragadják el. Így a költőknél Tantalus nem tudott enni, Sardanapal ölelni, Midas aranyat megragadni, Sisiphus

a szikláját felrögzíteni. Ezeket a lelkeket lemuroknak nevezték, ha azonban az családi ügyekkel foglalatoskodott, háziszellemnek (lar familiaris). Legkegyetlenebbül azonban a harag indulatai mozgatják az ilyen lelkeket, gyűlöletük miatt, vagy valami képzelt bajért, amely őket feneketlen rosszindulatra ösztönzi és a legnagyobb ijedelmüket okozza. A legszomorúbb képeket idézik maguk elé, azt hiszik, az ég szakad le rájuk, lángok emésztik, majd rohanó víz ragadja magával, vagy a kettévált föld nyeli el őket. Átváltoznak állatokká, amelyeket visszataszító szörnyek falnak föl, erdőn, tengeren, tűzön, a levegőben és az alvilág legfélelmesebb területein üldözik őket. Ekkor aztán úgy tűnik előttük, mintha démonok ragadnák meg és kínoznák testüket. Azt kell feltételeznünk, haláluk után hasonló állapotba jutnak, mint ebben az életben azok, akik őrjöngésben, őrültségben vagy melankóliában szenvednek, vagy akik álmukban rémképek által kínoztatnak. Számukra minden valóságnak tűnik, pedig csak a képzelőerő chimérája az egész. Így gyötri az elkövetett bűnök emlékezete is a bűnöző lelkét halála után. A tisztátalan emberi lélek, aki ebben az életében túlságosan csüngött a testi élvezeteken s akinek hajlamai erősen kötik az elementáris testhez, az elemek kipárolgásából új testet alkot magának, amennyiben ilyen plasztikusan formálható anyagból, lehelletszerűen, bizonyos árnyéktestet ölt magára, amely most az isteni törvények szerint újból börtönévé válik s érzékelő szervezetté, amelyben hideget, meleget tűr el és alá van vetve mindannak, ami testet, lelket és érzékeket gyötörhet, úgymint bűz, jajgatás, panaszhangok, fogcsikorgatás, ütések” - eddig Agrippa. Világos, hogy már Agrippa felismerte a lelkek asztráltestben való továbbélésének lehetőségét. A hermetikus mágia tanításai szerint csak azokat a szerencsétlen lelkeket lehet megidézni, akik még asztráltestükben, lárvaként tengetik nyomorúságos árnyékéletüket. Ezeknek a lelkeknek tápláléka a frissen ontott vér gőze, tej, méz és a különféle szimpatikus anyagokból előállított gáznemű anyagok, füstölők. A szellem az áldozatul hozott ingredienciák párájában jelenik meg az idézési szertartás befejezése után. A halottidézés legmodernebb módozatát adja Eliphas Lévi Rituáléjában. Előírása szerint össze kell gyűjteni az elhunyt ruhadarabjait, kedvenc tárgyait, irományait; fényképét két gyertya közé állítjuk az oltárra s vele szemközt egy széken elhelyezkedve, füstölőt gyújtunk (ha van ilyen, néhány cseppet körülhintünk az elhunyt parfümjéből), majd lelki szemünk előtt felidézzük arcát, alakját s hangosan hívjuk, szólitjuk. Az idézést több napon át megismételjük, míg aszerint az állapot szerint, amelyben van, előbb vagy utóbb meg nem jelenik. A fantazmának, vagy a halott asztráltestének világosan felismerhető körvonalakat kell nyernie az oltári füstölő párájában. Fontos, hogy a megidézendő egyén személyi magnetizmusa, az egykor birtokát képező tárgyakon keresztül teljesen beborítsa a helyiséget. A halottidézés szertartása különben ugyanazokkal a mágikus előkészületekkel jár, mint a többi misztikus operáció. Ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy a halottat fizikailag lássuk, akkor az oltári füstölő és az áldozat bemutatása elmaradhat. Ebben az esetben láboratóriumunkban magunk köré rakjuk az említett tárgyakat, esetleg magunkra öltünk valamit az elhunyt ruházatából s az asztal előtt helyet foglalunk, belül pedig a hívott személy arcát elképzelve, némán szólítjuk. Egy idő múlvá hallani fogjuk a hangját, érezni fogjuk jelenlétét s idegrendszerünk titkos kapcsolótábláján keresztül érintkezni tudunk vele. Az említett misztikus jelenléti érzésre ügyeljünk, mert az minden körülmények között transzcendens lényiségek átvonulását jelzi auránkon! Aszerint, hogy ez az érzés rokonszenves, vagy taszító, szimpatikus, vagy ellenszenves egyéniség jelenlétére következtethetünk. A nekünk kedves elhunyt jelenléte nem okoz félelmet, a természetfeletti érintésének borzalma azonban néha hideg verejtékezésben, fázásban nyilvánul meg. A halottal való érintkezést teljesen rendszeressé lehet tenni s így annak félelmessége megszűnik, mint ahogy az atlanti polgár szabadon érintkezett elődeivel és az asztrálvilág lényeivel.

AKARATMÁGIA

Az akaratmágia elemei
A mágus legfőbb szerszáma és pszichikai kelléke az akarat. Ezt a tulajdonságot minden erővel fejlesztenie, erősítenie, növelnie kell. A mágikus tevékenység úgyszólván szünet nélküli akaratmegfeszítés, amiért a mágusnak akaratereje a normális méreteket minden esetben magasan meghaladja. Az akarat nevelése hosszú, fáradságos munka. Készen azt senki sem kapja: évekig tartó, naponta végzett gyakorlás után érhetjük csak el azt az intenzitást, amely az asztrálfény tudatos irányításához szükséges. Az akaratnevelésnek a mindennapi élet teendőiben is szerepet kell juttatni s az már kora fiatalságunkban kezdődik, nagy szabású tanulmányi teljesítményekkel. Aki megszokta, hogy intellektusára a siker reményében róhat ki nagy feladatokat, annál a mágia sikeres gyakorlásának előfeltételei adva vannak. Az akarat fejlődése sikeres tevékenységen alapul. Ha megszokjuk, hogy amit elkezdtünk, sikerrel végezzük be, akaratunk fejlődik. Valamely megkezdett munkának félbehagyása viszont gyengíti az akaratot. Olyan ez, mint a torna. Az akarás folyamata szellemi izomzatot hoz feszültségbe és a tevékenység rendszeres megismétlése az izom teljesítőképességét fokozza, s a muskulatura volumenje is gyarapszik. A mód, ahogyan akaraterőnk növekedik bármely sikeresen végzett munka arányában, teljesen hasonló az izomzat fejlődéséhez. Ez persze csak abban az esetben áll, ha a munka egyúttal kitartó erőfeszítést, tehát feladatot is jelent. Az akarás folyamata legtöbbször szellemi gimnasztika, mely az agy elektromos központjainak áramerejét növeli. Ugyancsak az akarattal függ össze a másik fontos kérdés, az idegerő. A mágusnak ebből is óriási tartalékkal kell rendelkeznie. Ezt a célszerű, kicsapongástól mentes életmód és táplálkozás hozza meg a speciális gyakorlatokkal kapcsolatban. Tapasztalat szerint az emberi agy mágikus tréning útján hatalmas elektromos battériává fejleszthető ki, melynek áramát az adeptus akarata szerint tetszésének megfelelő irányba, esetleg a távolba vetítheti ki. A leadóenergia olyan kilowatt-erőt érhet el, hogy azzal in distaucia ölni lehet. Ennek a hatalmas erőnek megszerzése egyszerű gyakorlat, de szünet nélküli, rendszeres gyakorlat, mint minden mesterség. A villamos angolna elektromos szervvel rendelkezik nyakizomzatában. A sorozatos kapcsolással egymás mellé sorakozó kis akkumulátorcellák ugyanazon az elven épülnek, mint a Voltaoszlopok. Maga a szerv az izomzat transzformált szövete, melynek matériája a többi állatnál is megvan. Az angolna - akaratának bekapcsolásával - tetszése szerint adhat óriási feszültségű ütést az őt megérintő egyénnek, vagy állatnak. Az elektromos szervek előidézte áram tetemes erősségű. D'Arsoval vizsgálatai szerint 25-35 cm átmérőjű zsibbasztó rája-példányok elektromotorikus intenzitása 7 Ampere! Ütésével három izzólámpát lehet fehérre izzítani, két Geisslercsövet pedig élénk világításnak indítani. A legerősebb elektromos hal, a dél-amerikai sajgató harcsa (gymnotus) a legerősebb embert megbénítja, nemegyszer meg is öli iszonyú erejével. Az elektromos halfajták battériaszerve megvan az ember izomzatában is. Tulajdonképpen minden izom biológiai elektromos telep, ami legnagyobb frekvenciáját feszültsége pillanatában éri el. Az izomzatban és a központi idegrendszer hálózati centrumában elhelyezkedő akkumulátorokat a mágus gyakorlatai segítségével beállíthatja asztrális áramok leadására. Az angolna vízben hat, az általa kisugárzott elektromosság a folyó nedves közegét használja vezetéknek. A mágus az asztrálfényt, vagy világétert. Az akarathullámok hatalmas tömege számára nem szükséges más vezeték, mint a fényéter. Tudnivaló, hogy az izmok megfeszítése növeli az akaratot. Ez annak tulajdonítható, hogy a muszkatafota összehozódása fokozott árammennyiséget juttat a tobozmirigybe, mely a mágikus akarás irányítószerve és a távolbahatás leadóantennája. Ezért van, hogy az összes titkos utasítások

izommegfeszítést írnak elő a voláció misztikus műveleteivel kapcsolatban. Már maga az a kitartó erőfeszítés is, amit a ceremoniális mágiában a varázspálca felemelése és egy bizonyos irányban való energikus tartása jelent a mágikus operáció egész ideje alatt, bioelektromos energiákat szabadít fel az izomzatból az agy számára. Hasonló szerepük van az ind jogapozitúráknak. Itt a hátgerinc egyenesen-tartása és a különféle megerőltető karánák szolgáltatják a misztikus tevékenységhez a szükséges pszichikai áramot. Az ismert mágikus, misztikus és kabalisztikus irányzatok mind előírják a mágikus szerszám, a test jó karbantartását. Sem a mágia, sem a kabala nem engedi meg, hogy betegen operációkat végezzünk, mert ilyenkor a szervezet biológiai energiái a kór leküzdésével vannak elfoglalva s azok elvonása az organizmus végzetes meggyengülését idézheti elő.

Klauzúra
Minden mágikus munka megköveteli, hogy a nagy mű végrehajtása előtt klauzúrába vonuljunk és lelkierőnket az eljövendő változás szemléletébe merítsük. Ez nemcsak a mágiának, hanem a természetnek, a hermetika legmegbízhatóbb tanítómesterének is általánosan alkalmazott módszere ott, ahol valami újat akar létrehozni. „Az általános csak azáltal tud specializálódni”, - írja F. Masck – „hogy elzárkózik az egésztől és korlátok köré zárja önmagát. Ez azonban nem más, mint mágia! A természet a legnagyobb mágus. A térbeli elzárkózásban, számok, formák, anyagok, erők, mozgások, rezgések, sugárzások, érzések körülhatárolásában, vagyis a klauzúrában rejlik a mágia megalapozása. Mikor valami új dolognak kell létrejönnie, az első szabály a legelemibb princípiumi elzárkózás a külvilágtól.” A növényi csíra szilárd héjjal veszi körül magát s a föld sötétségébe süllyed. Az emberi mag és pete az izmos anyaméhben találkoznak. Az agyvelő a kemény csontkoponyában van - és ami számos hasonló példa még létezik. Az alchimista príma matériáját „Hermes edényébe” zárja. A mágus varázskört von maga körül, hogy a külvilágtól elkülönüljön s a démonokat és szellemeket bűvös körébe zárja; a modern mágus akaratát koncentrálja; a misztikus önmagába mélyed - ezek megannyi körülírásai, specializálói a nagy mágikus klauzúra folyamatának. A klauzúra célja kettős: először az erők visszavezetése kiindulópontjukra, másodszor azok transzformálása különleges célokra. A selyemhernyó, mielőtt pillangóvá válnék, gubóval veszi körül magát. Selyemburkolatának leple mögött aztán végrehajtja a biológiai átváltozás legnagyobb csodáját. Először plasztikusan formálható, fehérjeszerű átmeneti állapotba hozza testének szöveteit, bábbá változik, majd a fajtáját kormányzó formaképző ideák irányítása mellett, megszilárdítja szervezetét egy új cél szólgálatára alkalmas formában; lepkévé változik és kilép a klauzúrából. E legmagasabbrendű mágikus operációnál - a természet misztikus vezetése mellett - segítőeszköz a gubón belül fejlődő fizikai hő. Hasonló klauzúrában az ember is képes mágikus átváltozásokra, amint azt egyes indiai fakírok és a tibeti jogik esete bizonyítja. Persze az embernél ez a képesség már nem olyan magasfokú, mint a rovaroknál, az atlanti mágus azonban teljesen hasonló átváltozótehetséggel rendelkezett, mint a selyemhernyó. Mágikus akarata - a speciálisan előkészített klauzúra zárlatában - tetszése szerint változásokat hajthatott végre testén: szárnyakat fejleszthetett, arcvonásokat cserélhetett - lehetőségeinek ebben az irányban korlátja nem volt. Henoch próféta könyvében és az emberi nem legrégibb hagyományainak írott dokumentumaiban, az ősi mitológiákban előforduló szárnyas lények, démonok, Henoch „őrzői” nem voltak mind mesealakok. Az első emberiség atlanto-lemuriai egyedeinek sorában voltak szárnyas emberek, akik nemcsak az asztrálaik lakói közé tartoztak. Az ember nem hiába ábrándozott a nagy katasztrófa után annyit a repülésről: kozmikus altudata örökségeképpen hozta az egykori biológiai szárnyak emlékét. És nem a mai mesterséges mechanikai apparátus a természetes megoldás. Tökéletes repülés csak szárnyak útján lehetséges. Ennek lehetősége az emberi alak azóta történt megváltozásával, a

súlypontok eltolódása miatt megszűnt. Mágusok, jógik és adeptusok számára azonban ez az út némiképp alterált formában - még ma is hozzáférhető. Ma a repülésnek a levitáció jelenségén keresztül való megvalósításáról hallunk. A tibeti mágus, a naljorpa, a föld vonzóerejét semlegesíti mágikus erejével s az aszkézis processzusában nyert testi szublimációja könnyedén emelkedik levegőbe. A gravitáció szabályozása és uralása a repülés igazi megoldása. Ez a módozat, mely Atlantisz közlekedésének legáltalánosabban használt eszköze volt, az utódok számára teljesen veszendőbe ment, mert alkalmazása a harmadik szem működésén és a természet erői felett való mágikus uralmon alapult. Ilyen hatalma az Atlantisz utáni korban csak kevés adeptusnak, a tibeti-indiai-egyiptomi mágikus mitológia hőseinek volt. A klauzúra tehát mágikus operációink lényeges része, amelyben az óhajtott változás részletei kikristályosodnak s az idea, miután inkubációja elérte az érettséget, asztráltestünk antennáján keresztül hatni kezd a külvilágra. Minden ideának keresztül kell mennie a mágikus erjedés, a klauzúrában való inkubáció folyamatán. A mágikus gondolat átütő erejét az előzetes érési processzus adja meg. A klauzúrában testi és lelki erőinket célunkra koncentráljuk, az időközben megállapított segítőeszközöket elkészítjük, a kylkhórokat, ideaprojektorokat, ha ilyenek szükségesek, életre keltjük s mikor a nagy operáció napja elérkezik, mindhárom ezoterikus sík energiái támogatni fognak bennünket.

Imagináció
A praktikus mágia munkaenergiája az akarat, iránytűje az imagináció. Ez utóbbi képességgel a neofitának egészen rendkívüli mértékben kell rendelkeznie. Az imagináció mágikus rádiók mentális kondenzátora és semmi sem fejleszti annyira a harmadik szemet, mint éppen képzelőerőgyakorlatok végzése. @@A következőkben egy sorozat mágikus gyakorlatot adunk, melyek gondos művelése okkult képességek kifejlődésére vezet. Első helyen állnak az imagináció erősítését célzó gyakorlatok. 1. Vásároljunk egy vonalozatlan füzetet és tintával rajzoljuk bele ezt a három pontot:

A pontok, melyek háromszög alakban helyezkednek el, szabályos háromszöggé egészítendők ki képzeletbeli vonalak által. A húzott vonalakat a baloldali alsó ponttól kezdve, önmagába visszatérően ismételjük három percen keresztül. Első nap fekete, második nap piros, harmadik nap zöld, negyedik nap kék, ötödik nap sárga legyen a képzeletben húzott vonal színe. Ezt a gyakorlatot naponta többször is elvégezzük. 2.

A füzetbe négy pontot rajzoljunk:

Most a pontokat ugyancsak képzeletben négyzetté egészítjük ki. Balról jobbra kezdünk, alulról. Első nap fekete, második nap piros, harmadik nap zöld, negyedik nap kék, ötödik nap sárga színű a vonal. Ha nehezünkre esik a színeket elképzelni, kivághatunk színes papírból csíkokat, néhány percig fixírozzuk a színt, azután félretesszük és hozzáfogunk a gyakorláshoz. 3. Lejegyezzük a következő ábrát:

Ezt a képletet úgy egészítjük ki, hogy hexagrammot nyerjünk:

Színei: fekete, piros, zöld, kék, sárga. Naponta többször megismételendő. 4. Odaállunk valamelyik világosszínű fal elé és képzeletben nagy, fekete háromszöget rajzolunk rá:

A háromszög önmagába visszatérő vonalai hét percig mozognak, azután rövid szünet után színesen felvillannak. A forma minden határvonalát élesen kell látni. Gyakorlatainkat, mint az előzőket, alulról, balról felfelé kezdjük el. Színei: fekete, piros, zöld, kék, sárga. Ezt este, ágyban ülve, sötétben is elvégezzük, mégpedig égő rakétaszínekben, a fekete tónust kihagyva, helyette transzparens fehéret használva. A formát magunk elé vetítjük a sötétségbe. 5. Pontosan megismételjük mindezt a négyzettel:

6. Ezután pedig a körrel:

A geometriai formák imaginatív gyakorlását csak akkor hagyjuk abba, mikor vizuális látásunkban teljes plaszticitást értek el. Az előírt ábrát éles körvonalakkal, tisztán jelenítjük meg, ami nem egészen könnyű dolog. 7. A füzet egyik tiszta lapjára jól látható, körülbelül három centiméter magas I betűt rajzolunk fekete tussal. Tépjük ki a lapot és vágjunk ki valahonnan egy darab fehér kartont. A karton mérete pontosan a kitépett lapé. Mindkettőt magunk elé helyezzük s egy ideig a betűt szemléljük, azután eltesszük a betűs lapot és a tiszta kartonra képzeletből kirajzoljuk az i betűt.

8. Másodszor nyomtatott A betűt vázolunk fel. Az előbi gyakorlatot ezzel is végrehajtjuk. A betű színe egyelőre fekete, később zöld, kék, sárga. Ha sötétben kísérletezünk, akkor magunk elé vetítjük a sötétbe s transzparens rakétaárnyalatokat használunk. 9. Hasonlóképpen cselekszünk az O betűvel. 10. Az U betűvel. 11. És végül az E-vel. 12. Ezek után szavak imaginatív gyakorlása következik. Hosszúkás kartoncsíkokra öt szót írunk vastag betűkkel: ERŐ HATALOM SIKER VONZÁS TASZÍTÁS A betűk színe állandóan egy, de a színekről most az értelemre tolódik át a hangsúly. Mikor az „Erő” tábláját szemléljük, egész mivoltunkat meg kell töltenie az erőnek; a „Hatalom” táblája a fölényes uralkodás érzetét keltse; a „Siker” láttára testünket öröm fűtse; a „Vonzás” koncentrációja szellemi karokat nyújt ki, a környezet erőit szivattyúként húzza felénk. A „Taszítás” mantrája a későbbi okkult védekezés rendszabályainak veti meg az alapját. Az egész gyakorlat igen fontos és már az érzelemátvitel előkészítése. 13. Leülünk egy karosszékbe és behunyt szemmel elképzeljük, hogy nagyobbfajta virágcserép áll előttünk a földön. A cserépben friss mag van elültetve. Képzeljük el, hogy a célra kihajt és mi megfigyeljük a bontakozás folyamatát, egészen addig, míg fa lesz belőle. Lelki szemünkkel látjuk a levelek fejlődését, a bimbók kipattanását, virággá nyílását. A kép teljesen plasztikussá válik. Könnyebbség kedvéért nem építünk túl bonyolult növényt. Elég lesz, ha összesen három ág, három levél és egy virág képződik. Színek tetszés szerint. 14. A 12. gyakorlatban tárgyalt szavakat hatalmasan megnagyított formában kivetítjük az égre, néhány estén keresztül. Szín égővörös, fehér transzparens. 15.

Kézbevesszük valamelyik ismerősünk arcképét, alaposan a nézzük, azután behunyt szemmel magunk elé idézzük. Rendkívül fontos, hogy a belső kép élethű és tiszta legyen. A gyakorlatot mindaddig ismételjük, míg megszólalásig pontos reprodukciót nem kapunk. 16. Visszavonulunk dolgozószobánkba s a rendes meditálószékünkben elhelyezkedve, emlékezetünkben felidézzük egyik ismerősünk alakját, olyan múltbeli jelenet kapcsán, amely valamikor éles benyomást tett ránk. A jelenetből kiküszöbölünk minden külső részletet s az egészet a kép bizonyos lényeges részletére szorítjuk, melyben ismerősünk valamit mondott, vagy tett. Az illetőt ennél a jellemző momentumnál fogjuk meg. A képek mozgó, színes, plasztikus jelenetek. Általában szem előtt tartandó, hogy a mágikus műveletek sikerének első követelménye a színesség, élesség, plaszticitás. Ezért kínos pontossággal ügyeljünk az imágó megkonstruálásával kapcsolatos részletekre. 17. Asztalhoz ülünk, magunkkal szemben üres széket helyezünk el s a székbe egyik ismerősünket képzeljük bele. Az imaginációt összekötjük valamely tevékenységgel, melyet ő az asztalnál elvégez. Pl. felvesz egy ceruzát s az általunk odakészített papírlapra egy meghatározott szót ír le. Ezt a gyakorlatot három hétig ismételjük. A kiválasztott személy mindennap valami mást csináljon, de a cselekmény ne legyen túl komplikált. 18. Kimondjuk magunkban különféle egyszerű tárgyak nevét s a tudatban felmerülő tárgy képét néhány másodpercen keresztül rögzítjük. A képet mindaddig tartjuk elménkben, ameddig erre gondolaterőnk futja. 30 másodperc már jelentős teljesítmény! Három perc tibeti aszkéták produkciója, öt percen túl csak a legnagyobb adeptusok tudják tartani meditációjuk témáját. 19. Dolgozószobánk falára képzeletben nagy zöld háromszöget rajzolunk. Négy napon át meghatározott időpontban odaállunk ez elé a fal elé és energikus imaginárius vonásokkal felrajzoljuk ugyanezt az ábrát. Ötödik nap már elég elmenni a fal előtt, hogy a rakétaszínben égő háromszög megjelenjék. Ekkor leülünk eléje és azt képzeljük, hogy a háromszögben fehér fátyolfüggöny van, amely kívánságunkra elhúzódik. Kilépünk testünkből, keresztülbújunk a nyíláson és kisuhanunk a levegőbe. Felkeressük valamelyik ismerősünk lakását, leereszkedünk ajtaja elé, belépünk, végigmegyünk a jólismert szobákon, kiválasztunk egy bizonyos helyet, ahol valami előre elhatározott dolgot cselekszünk. Esetleg felnyitjuk a zongorát és leütünk rajta egy akkordot, kiveszünk egy könyvet a könyvszekrényből, villanyt gyújtunk, valami tárgyat áthelyezünk az asztal egyik pontntjáról a másikra. Minden célunktól függ. A kitűzött feladat elvégzése után ugyanazon az úton távozunk, ahol jöttünk, s a háromszögletű asztrálkapun keresztül térünk vissza testünkhöz. A kiszállást azonban munkasorrendben több napon át ismételjük.

Gondolaterő
A gondolaterő az akarat finomabb formája. Mennyisége ugyancsak gyakorlás által növelhető.

Agyunk elektromos akkumulátorai éppúgy fejlődnek, mint az izmok. Speciális gyakorlatok az elme kisugárzóerejét hatalmas méretűvé fejleszthetik. A gondolaterő hatalmának a mágiában úgyszólván alig van határa. 1. Gondolaterő-tornánknak egy része a delejszeizmográffal folytatható le. Ez igen egyszerű szerkezet. Nem kell hozzá más, mint egy darab kemény karton, egy vizespohár, egy varrótű s kis szelet vékonyabb fajta levélpapíros. A kartonból az alábbi formát vágjuk ki:

Nagyságát a vizespohár karimája határozza meg, amelyre rá fogjuk helyezni. A poharat félig töltjük vízzel, a karton közepét átszúrjuk a varrótűvel s a pohár peremére állítjuk, úgy, hogy a varrótű alsó fele a vízbe érjen.

Most a levélpapírból kis nyilat vágunk ki:

Meghajlítjuk a közepén és a tű hegyére helyezzük:

A szeizmográffal szélvédett helyre ülünk, kb. fél méterre a pohártól, szemünket a nyíl csúcsára szegezve. Akaratunkat arra a kívánságra összpontosítjuk, hogy a nyíl bizonyos irányban kimozduljon. Néhány perc múlva, esetleg azonnal, sikerülni fog ez. Lélegzetünket közben állandó kontroll alatt tartjuk, mert a szeizmográfot a legkisebb légáramlat is működésbe hozza. Jó, ha eleinte valami ellenzőt tartunk szánk és orrunk elé, később a szeizmográfot üvegburával is leboríthatjuk. Ha a nyíl már egyszer kilendült akaratunk hatására, akkor szisztematikus gyakorlatokat kezdhetünk a nyíl irányítására. Ha a mutatót jobbra akarjuk téríteni, akkor szemünk sugarával balról jobbra toljuk. A gyakorlat a fortélyokat hamarosan kezünkbe adja. Megkönnyíti munkánkat az az elképzelés, hogy szemünkből sugárformájú rúd nyúlik ki, amivel manipulációinkat végrehajthatjuk. A kísérlet eleinte roppant kimerítő. Fél óránál tovább nem is ajánlatos vele foglalkozni. De éppen a legfárasztóbb gyakorlatok fejlesztik izmainkat a legjobban, amint azt a testgyakorlás praxisa mutatja. 2. Ha a tolás gyakorlataiban már elértünk bizonyos eredményeket, áttérhetünk a vonzás beidegzésére. Ez hasonlóan megy az előzőkhöz, azzal a módosítással, hogy a szemből kisugárzó éterrúd végére kis kampót képzelünk, mellyel a nyilat magunk felé húzzuk. 3. Beszerzünk néhány kis üveggolyót és egy kaucsuklabdát. A kaucsuklabdát magunk elé tesszük az asztalra s akaratunkat a labda egy pontjára koncentráljuk azzal a kívánsággal, hogy helyéről elguruljon. Először csak kimozdítani törekszünk, később irányítani is. A gyakorlatot a nehezebb üveggolyókkal is megismételjük. 4. Vastagabb kartonból három különböző nagyságú nyilat készítünk. Ezekkel felváltva kísérletezünk a delejszeizmográfon. Gyakorlataink bevégeztével az agyunkból áradó gondolaterő kisebb-nagyobb tárgyakat tetszés szerinti irányba mozdít, tol, vagy vonz, mint valami mágnes.

Akaratátvitel
Az akarat emberek között pusztán az akarat hullámhossza által terjed agyról agyra. Valamely kívánság erősen koncentrált elgondolása - imagináció segítségével egy bizonyos célpontba vetítve, vagy esetleg anélkül is - közvetlenül hat. Az akarat céltáblájául kiválasztott egyén agyában megvannak mindazok a húrok és rezgőkörök, melyekkel a kívánság föléje sugárzik. A gondolattevékenység keletkezését szolgáló berendezések minden emberi agyban azonosak. Egyik primitívebb, másik bonyolultabb, de felépítése, formája mindegyiknek hasonló. Különbség csak a hullámhosszban van. Ha azonban a hullámhosszat eltaláltuk, vagy beállítjuk, akkor a megfelelő erősséggel leadott gondolat reakciót vált ki. A kísérleti személy sajátjának fogja hinni azokat a gondolatokat, amiket a sugalmazó küld: Élettelen tárgyaknál, növényeknél, állatoknál ez a módszer nem lehetséges. De akaratunk fizikai érintés nélkül hathat ilyen objektumokra azáltal, hogy a gondolat tartalmát sugárzó energiává alakítja át. Az intellektuális akarat mágikus átvitelének célja olyan akarathatások eszközlése, melyeknek létrehozásában a mágus sem szóval, sem tettel nem működik közre másképp, mint az akarat szellemi úton való távolbaküldésével. Olyan akarás, aminek célját szóval, tettel, fizikai munkával érjük el, nem mágikus akarás. Igaz, hogy a szó, a tett, a munka sokszor művel csodákat, de ez nem mágia. Az akaratot a mágia minden tanítványának magas tökéletességi fokra kell emelnie. A mágikus voláció egyenletes, erőlködésmentes kívánságkoncentráció, melybe a lélek vitális energiái ömlenek. Az akaratfejlesztés következő gyakorlatai a mágikus voláció elsajátítását célozzák. Hétköznapi életünkben az akarás eme formája majdnem egészen ismeretlen, mert megköveteli, hogy anélkül akarjunk, ami akaratunknak fizikai kifejezést adhat. Ez a mágikus voláció vezérelve. Akarj szívósan, erősen, minden energiáddal és irányítsd akaratod sugarát egy kiválasztott pontra! Ha következetes voltál a gyakorlásban, dacára annak, hogy jó ideig semmi eredményét nem látod, csodákat fogsz megélni. 1. Helyezzük magunkat kényelembe s képzeljük el valamelyik ismerősünket, mint az előző imagináció-kísérletben. Koncentráljuk rá figyelmünket és kívánjunk tőle valamit. Kérésünket röviden fogalmazzuk meg és ismételjük el. Minden felszólítás után néhány perc szünetet kapcsolunk be, mialatt teljes erővel akarjuk azt, amit kértünk. Ezután tovább ülünk és várakozunk, azzal a képzelt érzéssel, hogy azonnal teljesíteni fogja kívánságunkat. A várakozás magnetikus érzésének felkeltése nagyon fontos! Nemsokára hallani fogunk az illetőről. Vagy ír nekünk, vagy felkeres és lehetőleg szerét ejti, hogy az általunk sugallt témáról beszéljen. Persze, nem szabad olyasmit kívánni, ami ellenkezik az illető természetével, vagy túl nagy áldozatba kerül. A kísérleti alany akaratának teljes leküzdésére ez a módszer önmagába véve nem elégséges. Fontos az is, hogy miután az ilyen mágikus akarattovábbítás az asztrálfényt is mozgásba hozza, a benne élő segítő elementálok időt kapjanak az akció kivitelére. Idő: hét napon keresztül 20.25 perc 2. Az utcán sétálva, vagy az ablakon kinézve, kiválasztunk valakit. Tekintetünket tarkójára szegezzük s gondolatban felszólítjuk, hogy forduljon hátra. Ez a kísérlet, valamint az összes telepatikus műveletek, jobban sikerülnek családtagok, rokonok és ismerősök között. Vérrokonság és szellemi affinitás szintén megkönnyíti a kapcsolódást a hullámhosszok hasonlósága miatt. Bár a hullámhossz egyéni s néhány fok eltérés mindig van, a szellem automatikus beállítóval rendelkezik, amely kiküszöböli a lényegtelen hosszkülönbséget. 3.

Állítsunk az asztalra egy könnyű parafadugót. Akaratunkat az óhajtásra összpontosítjuk, hogy a dugó függőlegesen a levegőbe emelkedjék. Ha akaratunk már eléggé erős, a dugó a levegőbe fog emelkedni! Ezt a gyakorlatot sikertelenül is érdemes hónapokig végezni, mert akár megmozdul a dugó, akár nem, a kísérlet gigantikus arányú akarattorna. Ne felejtsük el, hogy a neofita legfőbb erénye a lehetetlenbe vetett hit, s az adeptus mindig a lehetetlent hajtja végre sikerrel!

Érzelemátvitel
Az érzelemátvitel módszere egészen hasonló az akaratátvitelhez. A mágikus célpontban előidézni kívánt érzelmét az operátor először saját lelkében kelti fel. Más szóval: aki tüzet akar gyújtani, annak tüzet kell gyújtania. A tűzszerszám a mágus asztrálteste; a koncentrált láng átcsap a kísérleti alany gyúlékony matériájára, s az eredeti értelem tüze fellobban ott is. Régi káldeai hagyományok művészien megkomponált varázsdalszövegekkel dolgoznak. A hindu mágia mantrákat ajánl. A halottidézésnek, gyógyításnak, szerelmi varázslatnak mind megvannak a tradicionális szövegei, melyeket adott alkalommal elővettek. Ezeket a verseket mindig körülírt szertartások kíséretében addig ismételték, míg a benne kifejezésre jutó érzelem a mágus lelkivilágát forrpontra hevítette. Ekkor a felidézett emóciót a kiválasztott személy alakjára vetítette. Ha az illető távolban lakott, akkor imaginatív támpontok segítségével történt ez, ha közelébe lehetett férkőzni, akkor közvetlen közelből, mivel így sok energia megtakarítható. A mágikus érzelemátvitelnek szintén varnnak speciális előgyakorlatai. 1. Gyakorlat Szobánkba vonulunk és meditálóhelyünkön kényelembe helyezkedünk. Visszagondolunk életünk bizonyos epizódjaira, amelyek nagy érzelemkilengéssel jártak. Megkíséreljük magunkban az esemény egyes fázisait megrögzíteni s újra átéljük, amit akkor éreztünk. A múltból a következő emóciókat kell felidézni: I. Szeretet Barátság Rokonszenv II. Szerelem Erotikus izgalom Felcsigázott várakozás III. Elszántság Uralkodás Biztonságérzet IV.Taszítás Ütés Szúrás Attól kezdve, hogy az emóció tudatunkba lépett, erőteljesen tartani, hevíteni, fokozni kell azt. Helyesen végzett gyakorlásnál a test minden atomja ezt az érzést fogja sugározni. A múlt emlékképeiből pusztán csak az érzelmi momentum fontos, más elemeket azonnal el kell ejteni. Gyakorlási idő: két hónapig, .naponta 20 percen keresztül: 2. Gyakorlat Konstruáljunk „varázs-szövegeket”, valamely tetszés szerint választott emóciót versbe foglalunk,

annak az elvnek a szem előtt tartásával, hogy a varázslat szavai rövidek, lendületesek legyenek, jól csattanó rímmel. Mozgatóeleme lehet a szerelem, rokonszenv, parancsolás, idéző felszólítás. A vers ereje az ismétlésben van. A szöveget lassú tempóban kezdjük s addig ismételjük, míg tartalma a vérünkbe megy át. Ekkor adott célpontunk felé távolba vetítjük. Mintaképpen bemutatjuk a káld mágia egyik lendületes mantráját. Címe: Az Elemi Erők Formulája Heten vannak! Heten vannak! Heten vannak! Az óceán mélyében. Heten vannak! Heten vannak! Az óceán mélyéről származnak! A rejtett, baljós titkok zugában születtek! Nem hímneműek! Nem nőneműek! Gyermeket nem szülnek! Törvényt nem tisztelnek! Imára nem hallgatnak! Jó munkát nem végeznek! Ellenségek! Ellenségek! Eget, földet, vizet pusztítanak! Világok ura, küldd segítségül őket! Föld szelleme, küldd segítségül őket! A versből sötét tűz árad, mely a szöveg ismétlésével átömlik belénk, felfokozódik és távolba hat. Más emóciók felkeltésére is hasonlóan kell összeállítani segítő mantrákat. Gyakorlási idő: néhány hét, napi húsz perc: 3. gyakorlat Vannak a zeneirodalomban darabok, amelyek bizonyos érzéseket utolérhetetlen tökéllyel testesítenek meg. Ilyen művek speciális részletei, taktusai izgató, vérforraló vonzó hatással bírnak. Úgyszólván minden emberi érzelemre találhatunk zenei pandant a romantikusok műveiben. Válasszuk ki a zenedarabok ama részeit, amelyek kísérletünk számára alkalmas emóciót tartalmaznak s azt a legtökéletesebben szólaltatják meg. Egy ilyen részletet képzeletbeli zongorán eljátszunk, vagy még jobb, fantomzenekarral játszatjuk el többször egymásután s a feltörő érzelem zenei hangulatát összekötjük a kísérleti személy alakjával. Ezen az úton főképpen közelkísérleteknél lehet meglepő eredményt elérni.

Ideogenezis
A praktikus mágia egyik legkülönösebb fejezete. Lényegét az a tapasztalati megfigyelés teszi, hogy erős érzelmi töltéssel ellátott ideák magnetikus centrummá válnak, asztrálanyagot vonnak maguk köré és önálló életet kezdenek. Gondolatokat éppen úgy el lehet ültetni, mint növényeket. A processzus nehézsége abban áll, hogy igen nehéz labilis gondolatoknak szilárd formát kölcsönözni. Ennek a nehézségnek leküzdésére alkalmazzák a varázsformákat, szövegeket, amuletteket és gondolatakkumulátor-konstrukciókat. Mágikus szándékkal elültetett gondolatmagok kikeltük után mindaddig hatást fejtenek ki, míg a velük összekötött élő szervezet táplálékot juttat számukra. Ha például egy „ideapatront” viasztokban, vékony fadobozban, vagy lukacsos üvegfiolában beoltunk egy életerős fa törzsébe, az ott asztrális védőburkolatot képez

maga köré s ameddig a fa él, misztikus tevékenységet fejt ki onnan. Az ideogenézis folyamatának gyakorlati alkalmazásánál néhány fontos axiómát kell szem előtt tartani. Először: mágikus formákat a természeti fejlődés elvének pszichikai utánzásával, imagináció útján helyezünk működésbe. Másodszor: a kiválasztott formát, szobrot, vagy egyéb matériát több napon keresztül kezelve, belülről kifelé, egy pszichogenetikus centrumból kiindulva, rétegenkint keltjük életre. Harmadszor: állandóan a természeti folyamatokat kell utánozni. Ha megértjük a nagy mágikus ágens munkatervét, számtalan varázsformát hívhatunk létbe. Negyedszer: a magas mágia fődogmája: a látható a láthatatlan megtestesülése. De a természetnek hosszabb időre van szüksége, míg a láthatatlan idea mintáját anyaggá tömöríti, a mágiának azonban - tekintve, hogy itt pusztán erőörvények dinamikai megszilárdításáról van szó, legfeljebb hét napra. Az erőknek nem szükséges objektíválódni, hogy hatást kelthessenek. A centrális ideával ellátott forma, elementáljai segítségével, melyeket a környező asztrális éterből von magához, dinamikai központokat képez és külső segítség nélkül folytatja az evolució asszimilatív tevékenységét. Hogy a tetszés szerinti íróeszközzel létrehozott írásjelek és mágikus figurák valóban alkalmasak mágikus koncentrációval beléjük helyezett gondolat megrögzítésére és akkumulálására, az beigazolható Du Potet alább ismertetett kísérletével. 1846. január 24-én Du Potet nyilvános előadást tartott, melyet az általa szerkesztett folyóirat a következő szavakkal ír le: „Egy-darab krétával az egyik kézben és egy darab szénnel a másikban, az előadó a padlóra két párhuzamos vonalat húz; az egyik fehér; a másik fekete; körülbelül három méter hosszúak, egymástól egy méterre távol. Senki sem tudja, mi a terve, mindenki feszült figyelemmel várakozik, minthogy az előadó magnetikus mágiát akar bemutatni. A fehér vonal B végénél krétával háromszöget rajzol, a fekete vonal D végénél pedig szénnel egy kígyót. A két paralel vonal közt, mágikus cél nélkül, kétoldalt egyenlő távolságra két csillagot vázol fel (X és O).

Most Du Potet elárulja szándékát. Meg akarja tudni, hogy valóban két ellentétes princípium urale bennünket, mint ahogy régiek hitték; a jó princípium, mely bennünket ezen az úton vezet s a rossz princípium, ami bennünket szüntelenül gonosz cselekedetek felé hajt. Lássuk, vajon a két szimbólum közé állított individuum elárulja-e diszpozícióit s milyen irányt vesz a mindkét úton foglalkoztatott lény. Középen szabad az út, a magnetizmus befolyása csak a két vonalon érvényesül. Mikor ezeket meghúztam, két különböző eszme foglalkoztatta elmémet: a fekete számomra a bűn útja, ezt elláttam mindazzal, ami által jellemezhető; a fehér az erény útja, ebbe belevéstem mindazt, amit a világ erény elnevezés alatt tisztel. Ki fogjuk próbálni a hatását szenzitív egyénekre, akik azonban nincsenek és nem is lesznek magnetizálva! Az operáció tartama alatt teljesen passzív maradok; bármi legyen is az eredmény, az kizárólag a vonalak és a vitalizált szimbólumok hatásának tulajdonítható. Erőteljes, huszonnégy éves fiatalembert állítanak X csillagra, akinek akarata szabad, hipnotizálva

még nem volt. A fiatalember nevet és kételyét fejezi ki a kísérlet sikere iránt. Du Potet most D pontra áll és ott tétlenül állva marad. A jelenlévők közül senki sem hiszi, hogy krétával és szénnel mágikus célból húzott vonalaknak bármiféle hatása lehet. A közönséget felkérik, hogy csöndben várakozzék. Ez a rendszabály ugyan felesleges, mert a médiumot ebben a pillanatban spontán és váratlanul heves rázkódás fogja el. Mindenki izgatottan várja, mi fog történni. Síri csend uralkodik a teremben s az illető arcvonásai nyugtalan kifejezést öltenek. Pillantását felváltva hol egyik, hol másik vonalra szegezi, a jelenlévőkkel nem törődik. Vonaglás fut végig a testén. Ekkor egy lépést tesz a fekete vonal felé, s rögtön visszafordul, eredeti helyére megy. Alig ér azonban oda, máris megindul ugyanabba az irányba. Látható, hogy a fekete vonal vonzza. Ingadozva kőzelíti azt meg s végül E pontnál cipője orrával megérinti. Hátrafordul és megint középre megy, de valami visszatartja. Fixírozza a fehér vonalat, egész törzsével feléje hajlik, de képtelen rálépni. Hirtelen odalép a fekete vonalhoz és végigmegy rajta, egészen D pontig. Habozik, aggódva nézi az odarajzolt kígyót, szemei úgy csillognak, hogy szinte szikrát vetnek. Most eltűnik az aggodalom, már nem tétovázik tovább: kinyútjtja karját a kígyó felé, mintha meg akarná ragadni, rálép a rajzra és előreesik. Arcáról patakzik a verejték. Hozzáugranak, kiviszik. Az előadóterem társalgójában magához tér. Benyomásairól azt mondja, hogy a kísérlet élete legnehezebb próbái közé tartozott. Az első lépés után nem volt többé ura tagjainak. Egész akaraterejét igénybevette, de képtelen volt a fekete vonal vonzásának ellentállni!” Du Potet szerint a krétavonalak mágikus karaktert kapnak, mihelyt a szellem bizonyos hangolásával egyidőben húzzák meg azokat. A vas önmagában véve nem rendelkezik magnetikus tulajdonságokkal, de azonnal magnetikussá válik, mihelyt természetes mágnessel kerül érintkezésbe. Kréta és szén helyett használhatunk tust, tintát, festékeket, a fontos az, hogy mialatt a vonalakat meghúzzuk, akaratunkat összpontosítsuk az elérendő célra. A vonalak szimbolikusan „fehérek” vagy „feketék” - az ideát speciális érzéskoncentrációval színezzük.

Figurák avatása
Hermetikus szimbólumok használatának előkészítése a felavatás. Figurákat lehet készíteni fából, vagy kartonból, de teljesen megfelel az is, ha tintával rajzoljuk fel őket. Ha amulettszobrot készítünk, akkor a felavatás csak a szobrocska külső formájának befejezése után veheti kezdetét. Írott emblémák avatása már az első vonásokkal megkezdődik. Az avatási processzus a mágikus biogenezis három stádiumára oszlik. Először elhelyezzük a magot. Ezt gondolatkoncentrációval és akaratkoncentrációval érjük el. Másodszor hozzáadjuk az érzelmi elemet, az operáció démoni részét, harmadszor lezárjuk a perifériát. Mindez imagináció útján, sűrített asztrálhullámok projiciálásával történik. Vegyünk például egy varázsfigurát - mondjuk a kört. Rajzoljunk egy öt centiméter széles fehér kartonra egy kört; a közepébe pontot teszünk s a pontra koncentráljuk gondolatainkat valamely idea értelmében. Most a pontot valamely plasztikus anyaggal impregnáljuk, vagy többször rálehelünk és ezután az erőtadó érzelmi komplexumot feléje vetítjük. Ez a második stádium, ami ugyancsak három napig tart. A harmadik stádium az, hogy a kört az első vázlat nyomán újra meghúzzuk, esetleg háromszorossá alakítjuk át, miközben a befejezettség gondolata tölt el bennünket. Ez a művelet a hetedik napon hajtandó végre. Más komplikáltabb emblémák, mint az ötszög, hatszög és a számtalan egyéni változat avatása gondosan megtervezendő. Mágikus figurák felavatása a művész számára annyi, mint élőlények létrehozása! Ha a figura több vonalból áll és több centruma van, azaz több gondolatközpontot helyezünk el benne, akkor minden centrumot külön kell impregnálni. Legtöbb konstrukció azonban csak egy központi magot tartalmaz. Mágikus szimbólumok mindig önmagukban visszatérő, zárt formák legyenek, mivel a nyitott formák hamar kimerülnek. Ez az oka, hogy a kör, háromszög és kombinációik nagyobb tartósággal rendelkeznek, mint más alakulatok. Ahol törési

pontok vannak, pl. a háromszög csúcsain, ott erőkisugárzási örvények keletkeznek. A mágikus vonal visszatér önmagába és ezáltal zárt áramkört képez.

Az áram abban az irányban kering amelyikben a vonalat húztuk. Fontos tudni, hogy az erővonalak kitartanak eredeti irányuk mellett és így az sem mindegy, hogy a rajzot balról jobbra, vagy jobbról balra vezetjük el. Nagy energiatöbbletet jelent, ha a figura középpontját saját testünkből származó plasztikus anyag darabjával, úgynevezett múmiális mágnessel impregnáljuk. Ez lehet körömdarab, hajszál, vércsepp, vagy viaszgolyó, amelyet hosszabb ideig magunknál hordtunk felhasználása előtt.

Mandalák és kylkhórok
Tibetben és Indiában az akaratmágia magasabb formái vannak használatban. A hétköznapi célokon magasan felülemelkedő operációk transzcendentális síkok tudattartalmát rögzítik és csak indirekt úton lépnek összeköttetésbe a fizikai világ objektumaival. A mandala vagy kylkhór rendeltetése legtöbbször filozófiai tételek illusztrálása. Mikor a naljorpa mágikus eszközökhöz nyúl, akkor sem egyéni, hanem a szellemi teremtőerejének demonstrálása a cél. Glasenapp a következőképpen írja le a mandalát: „A mandala szó tulajdonképpen kört jelent, de a tantrizmusban minden, vonalakkal elhatárolt diagramm jelölésére használják, akkor is, az négyzetes formájú, mint a legtöbb esetben. A mandala e képkompozíció, amely a spirituális Kozmoszt, vagy bizonyos szellemi összefüggéseket ábrázol, ami hivatva van a természetfölötti szemléletét beavatottak számára megkönnyíteni. A Vajrajára tantrái négyfajta mandalát különböztetnek meg:
1. a mahámandalát, vagy nagy mandalát, amely szentek ábrázolásait és azok tetteit tartalmazza,

2. a samaja mardalát, amely képek helyett jelképkombinációkat ad és 3. a bija mardalát, mágikus szanszkrit gyökérszavakkal, 4. végül a karma mardalát, különböző lényekkel, azok tevékenységét kifejező gesztusokkal és szimbólumokkal. Egy mandalát felépíthetünk a legváltozatosabb anyagokból. Vannak állandó és ideiglenes kompozíciók. Ez utóbbiakat csak bizonyos alkalmakra készítik, nem túl tartós alkotóelemekből. Állandó használatra vásznat, papirost, követ vagy fémeket használnak s a témát festik, írják, vagy vésik rája az avatási szertartás külsőségei közben. Léteznek mandala építmények is. Ilyenek közül kiemelkedik monumentális arányaival a jávai Borobudur. A mandala előállítása megállapított szabályok szerint történik. Ezeket alaposan ismerni kell, hogy bennük tájékozódni lehessen: A centrumban rendesen a fő Buddha alakja áll, körülötte körben helyezkednek el a mellékalakok. Hogy a mardala a benne rejlő erőket kifejthesse, készítésénél tekintettel kell lenni a helyre, időre és csillagállásokra is. Példaképpen leírjuk, hogyan készítettek Pekingben Tasilhumpo nagyláma vezetése mellett tibeti papok egy alkalmi mardalát. A szertartás 1932. októberében játszódott le kínai buddhisták kívánságára, hogy Kína

megváltását ellenségeitől elősegítsék. Az ünnepély a Tai-Ho-Tien palota fogadótermének teraszán vette kezdetét. Az egyházfő a veranda közepén felállított pódium közepén trónolt. A szertartás megkezdése előtt a papok egy nagy mandalát állítottak fel. Anyagként többszínű festék szolgált, amelyet elővázolt körvonalakra helyeztek rá. Az egész mandala kifelé bizonyos „tűzkörrel” lett lezárva, erre következett egy „erőkör”, gonosz szellemek támadása ellen s ezután négy további koncentrikus kör, melyek a négy elemet reprezentálták. A kör belsejében részben átnézetből, részben keresztmetszetben, az „Istenek Városa” háromszoros kvadrát formájában. Mindegyik kvadrát oldalán egy-egy háromemeletes kapu. Az egész diagramm különféle figurák, istenségek és tulaj ionságok tömegével tarkítva: A szent paloták körül nem hiányoztak a Nap, mint vörös korong háromlábú hollóval, a Hold, mint fehér korong, nyúllal, ezenkívül planéták, állócsillagok, üstökösök és asztronómiai szimbólumok sem. Ezek a világ időbeli létére utaltak. Az ünnepség lezajlása után a mandalát szétszedték s a színes port a pekingi drágakövek forrásába öntötték. A kylkhór egészen hasonló a mardalához. Kylkhór alatt varázsdiagrammot, tágabb értelemben varázsfestményt értenek. Varázsdiagrammokat ugyancsak fára, papírra, selyemre, fémre lehet vésetni, festeni, írni. Alkalomadtán a kylkhór - mint a mandala is - nem korlátozódik kétsíkú ábrázolásra, hanem egész építmény, oltári díszlet formáját ölti fel. Alkotórészei között előfordulhat minden, ami démonikus tulajdonságokat, vagy isteni attributumokat ábrázolhat. Alexandra - David Neel írja: „A négy legnagyobb tibeti tanszéken a lámákat külön iskola oktatja kylkhórok készítésének művészetére. Láttam háromméteres építményeket is színes anyagból, melyeket fapálcikák tartanak; az egész konstrukció emlékeztetett a mi reliefképeinkre. Kerekek, dombok, mélyedések, színes papírfalakkal és oltári lámpákkal voltak tarkítva, ezek kapukat, völgyeket, hegyeket, városokat, mitológiai események színterét ábrázolták. A lámák, akik ilyenfajta mágikus építményekkel foglalkoznak, éveken keresztül tanulmányozzák azok szabályait. A tervezésben elkövetett legkisebb tévedés, vagy a színek összekeverése a legveszedelmesebb következményekkel járhat, mert a kylkhór a mágia kétélű szerszáma, amely mindenkit megsebez, aki azt ügyetlenül kezeli. Tovább senkinek sem szabad előzetes beavatás nélkül és kifejezetten megadott felvilágosítás híján kylkhórt rajzolnia és minden újfajta változat újfajta avatást követel. A nem beavatott kéz által felállított kylkhór erőtlen és holt valami. Csak néhány nagyláma, aki a magasabb beavatás birtokában van, tudja a kylkhór mélyebb szimbolikus jelentőségét és használatának titkait.” Természetesen minden tibeti oltár egyúttal kylkhór is. Kisebb kolostorokban az építmény egészen szerény méretű s lakatlan helyeken, vezeklők tanyáin az mindössze egy művésziesen elhelyezett festményre szorítkozik. A tanítvány szellemi kiképzése kezdetén mesterétől egy diagrammot kap, amelyet neki saját kezűleg kell megrajzolnia. „Ten”-nek nevezik. Alatta olyan tárgyat értenek, amire a figyelmet koncentrálni lehet. A diagramm közepén isteni figura áll, mint a mandalánál s hogy a gondolatokat könnyebben lehessen rögzíteni, azt a világot, amelyet ábrázol, néhány, körben elhelyezett emblémával egészítik ki. A tanítványnak annyira kell jutnia, hogy a különböző alakokat világosan maga előtt lássa. Először könyvek leírására támaszkodik az isteni lény ruházata, tartása, lakása stb. tekintetében. Később azonban az alak már önmagától tovább fejlődik s ha a láma kylkhórja előtt áll, nem kell a részleteket külön emlékezetébe idézni. Ezen a ponton hozzáláthat a kylkhór életrekeltéséhez, idáig csak holt vázlat volt, az emlékezet támasztéka. A hinduk diagrammjaikat és istenszobraikat egyaránt vitalizálják. Indiában ezt a rítust pranapratisthának nevezik (lélekzet-átvitel). Ebben az imádók ereje, szelleme kisugárzása útján az élettelen tárgyra megy át. A neki szolgáltatott mindennapi istentisztelet tartja azután a szobrot életben s ha ez elmarad, a bálvány táplálék híján elsorvad. Hasonló módon keltik életre a tibeti lámák kylkhórjukat, de a kész varázsdiagrammot nem teszik

imádat tárgyává. Bizonyos gyakorlási idő elteltével a kylkhór fizikai vázlata teljesen feleslegessé válik, miután az már szellemi valósággá lett. A diagrammra a létbehívott asztrálforma feloldásánál lesz újra szükség, mert jól megjegyzendő, hogy az esetleg igen veszedelmes fantazma ártalmatlanná tétele ugyanannyi munkát követel, mint megteremtése. Az általunk teremtett lényt nekünk magunknak kell visszafelé irányított sorrendben leépíteni. Aki ezt elmulasztja, vámpírt szabadít önmagára és környezetére s ez a legkiszámíthatatlanabb eseményeket, sorscsapásokat zúdíthatja a vigyázatlan bűvészinas nyakába. Egyike a kylkhóravatás mágikus előgyakorlatainak a következő: az ember felidézi valamelyik istenség alakját; ezt először önmagában szemléli, azután testéből további formák szállnak ki. A formák részben hozzá hasonlóak, részben különbözőek. Számuk legkevesebb négy, de később felmehet százra is. Miután már a főalak körül egész koszorú képződött mellékszemélyiségekből, elképzeljük, hogy a főalak lassankint egyiket a másik után felszívja, önmagába olvasztja, úgy, hogy azok mind eltűnnek s végül ő is haloványodni kezd. Először eltűnnek lábai, azután lassan, fokozatosan a teste, legutoljára a feje s ebből csak egyetlen kis fénylő, világító pont marad fenn, amit most maga a mágus szív magába. A világító golyócska színe a felszívott alak asztrális karakterének megfelelő. A pont, ahol a láma testébe hatol, a szemöldökök közötti rész, az orrtő fölött. Az ismételt gyakorlásnál a tanítvány erről a helyről sugározza ki imaginatív akaratkoncentrációban a mágikus alakot. Az istenség, vagy varázsdémon alakja ezekből a kis színes fénygolyókból bontakozik ki az ideogenézis misztikus folyamatában. Ennek a gyakorlarnak; mint a hozzá hasonlók százainak, magas filozófiája van s a láma előtt a világ káprázatvoltát akarja beigazolni. Más kylkhórok segítségével a teremtés mágikus processzusát szemléltetik, az ideák kreatív erejénél fogva. A kylklór létrehozója a helyesen végzett gyakorlatok során egy mikroszkópikus világ alkotójává lesz, melyben a teremtés erőinek rejtélyes behangolása útján ugyanazokat a folyamatokat éli át, mint a látható világ teremtője, kozmikus létünk kezdetén. Ez az operációsorozat a mágia leggrandiózusabb fejezete. Európában egyedül az alchimia története ismer ehhez fogható mélységes misztériumot. A korai alchimisták és a kabalisták sok területen megközelítették a kylkhórmágia eredményeit. A mágikus mantrák, varázsdiagrammok és festmények módszertana a kabalában méltó folytatóra talált. Ha a kitűzött cél itt legtöbbször nem is érinti a teremtés legmélyebb misztériumait és a munka szűkebb területen folyik, mint Tibetben - az eljárás ugyanaz s a mágikus eredmények azonosak. Két általánosan ismert európai példa van. Egyik a Gólem legendája, másik a Homunkulusé. Mindkét alak eredetileg kylkhórfigura, amit mesterük a mágikus ideogenézis aktusában hozott létre s csak azért szivárgott ki hírük a nép közé, mert az adeptus - munkája befejeztével elmulasztotta őket feloldani, ami Tibetben soha sem marad el. De ezenkívül a Gólem esetében Lőw rabbi, a tudós prágai kabalista, szándékosan engedte szabadjára démonát, mivel annak egyik célja a félelemkeltés volt, a magas arisztokrácia népnyúzó hivatalnokai körében. A mágikus ideogenézis alapjául nehézkes agyagfigura, mégpedig óriási agyagfigura, valóságos kolosszus szolgált. A biogenézis misztikus művelete után ez a figura feleslegessé vált és Lőw rabbi azt propagandakeltés céljából megmutatta néhány hívének, akik a mágikus óriás létezéséről szóló legendát később forgalomba hozták. Egyidejűleg az életre hívott asztráldémon is működésbe lépett a Gólem formájában. A városban ijesztő események történtek. Néhány elöljáró, akik híresek voltak kegyetlenségűkről, de ugyanilyen ismert volt babonás félelmük is a természetfölöttitől, titokzatos körülmények között szörnyethalt. A nép képzelete - talán nem egészen ok nélkül - a Gólemmel hozta ezt összefüggésbe. Érdekes a legenda azon része, amely a Gólem életrekeltését bizonyos varázsmantra beléhelyezésével magyarázza. A hagyomány szerint a szobor fejében - a nyelv alatt - kis pergamenttekercsre ez a szó volt írva: „Emeth”, ami héber nyelven életet jelent. Láttuk, hogy az amulettek vitalizálása ugyanígy történik, a tibeti kylkhórok pedig gyakran készülnek agyagból.

A szobor asztrális fogantatása éjjel, különleges, erre az alkalomra szerkesztett kozmikus szertartásban történt, a rabbi tanítványainak segítségével. Ennek a szertartásnak szövege még ma is megvan a tudós rabbi kéziratai között és tüzetesebb átvizsgálása után kitűnik, hogy a benne követett szisztéma teljesen megegyezik a kylkhórok konstrukciójával. Itt is a fokozatos életrekeltés ideogenetikus mágiáját alkalmazza a művész, kozmikus erőforrások asztrális bekapcsolása kíséretében. Ez az utóbbi újításszámba megy az ezoterikus praxisban és a kabalisztikus mágia tradícióinak igen régi, valószínűleg atlantiszi eredetére utal. Az ideogenetikus operáció processzusát ugyanis Lőw rabbi egészen atlanti módra, az állatövi csillagképek energiáinak bekapcsolásával köti össze. Egyik tanítványa az operáció színterén előre felvázolt mágikus óriáskörön, mint a Nap megszemélyesítője, végigmegy a zodiákus értelmében. Tizenkét stációt tart be s a stációban szakrális cselekményt végez. A jelenlévők hosszú előkészület után (böjt, ima, meditáció több napon át) misztikus extázisban lépnek összeköttetésbe a transzcendentális sík erőivel - mintegy mágikus kondenzátorként szerepelnek. Ezek a momentumok mind az atlanti mágia elemei közé tartoznak. Hasonló jellege van - a monda szerint helytelenül mesterséges embernek elkeresztelt Homunkulusnak. Abban a mágikus kísérletben Paracelsus az emberi mag és vér asztrállényekre gyakorolt vonzerejét használta fel, hogy különleges, plasztikus organizmust hozzon létre, melyet akaratával imaginatív úton kívánt irányítani, további fejlődéstani kísérletek során. A kísérletet végre is hajtotta, a tapasztalatait titkos alchimiai manuáljában közzétette. Kézirata azonban csak kevés példányban maradt meg s minden ismert példánya hermetikus társaságok birtokában van. Emberi mag és vér! Az asztrállények leghatalmasabb mágnese. A fizikai síkon objektívált fogamzásnak és születésnek is ez a kezdete és vége. Az asztrállények ez után a plasztikus matéria után mohón kapnak, mivel az belső lényege szerint nem más, mint sűrített asztrálfény s az asztrálfény minden akarati impulzus nyomán, készségesen veszi fel imaginatív elképzelések formáját. A fizikai világba lépésnek, anyagi formák építésének tehát ez a két anyag a legjobb bázisa. Paracelsus a fogantatás első impulzusát saját mágikus akaratával helyettesítette s az általa elhelyezett központi idea karaktercentrumának az emberi magban és vérben összesűrített elemi erőket adta táplálékul. A megtermékenyített erőközpont azután - mint ismeretes - a növekedéshez szükséges további energiákat a környező éterből vonja magához. A Homunkulust különleges üvegburában, jól elzárt helyen kellett tartani, mert az a fejlődés időszaka alatt közvetlen környezetében vámpírizáló hatást fejtett ki. A Homunkulus-kísérlet, a mágia második legnagyobb misztériuma, ami méltó volt Paracelsus egyéniségéhez. Az eljárás Tibetben szintén ismeretes és a Lőw rabbi-féle szertartással együtt, atlanti eredetű. A paracelsusi operáció eszméje minden valószínűség szerint még Atlantisznál is régebbi keletű. Titkos hagyományok azt tanítják, hogy az atlanti mágia alapjellege a kozmikus erők uralma; a sperma és a vér mágiája azonban már Lemuriában kezdődött. A hermetikus mágia ezeken kívül még egy nagy kozmikus misztériumot ismer, az élő anyag teremtését láthatatlan erőkből. Ez azonban inkább az alchimia hatáskörébe vág és így itt ezzel nem foglalkozunk.

Mágikus támadás és védelem
A mágikus ideogenézis folyamatában szült formák támadásra is felhasználhatók s ezért a neofitának védelemről kell gondoskodnia, mielőtt a nagy operációk útjára lép. Az okkult erők fejlődésének ezen a fokán, általában az első beavatással egyidejűleg, bebiztosítják a neofitát tisztátalan asztrális hullámok interferenciájával szemben. Az asztrálsík az a pont, ahonnan a legtöbb zavar származik és így az asztrálsík szigetelése a legfőbb feladat.

Ahogy a tanítvány okkult kiképzése megkezdődik, háromszoros leadóállomás lesz üzembehelyezve, amely zavarosan örvénylő energiákat, képeket, jelzéseket ad le, mindhárom sík lakóinak figyelmét magára vonva. Ilyenkor gyakori eset, hogy transzcendens hatalmak nyúlnak bele a neofita kiképzésébe, segítőleg. Azonban a démoni asztrálsík lakói is felfigyelnek és megkísérlik megragadni az alkalmat a zavartalan fejlődés megakasztására. Céljuk mindössze az, hogy a passzív szemlélődésbe merült neofita testét hatalmukba ejthessék, a fizikai síkon való megnyilatkozás számára. Ez az, amit démoni megszállás esetei alatt ismerünk. Sokkal komolyabb azonban az eset, ha valamelyik, szintén fizikai testben élő, ellenséges érzelmű okkultista a neofita személyére állítja be okkult fegyvereit, annak leigázása, vagy tönkretétele céljából. Ez az operáció mindig csak az asztrálsíkon keresztül történhet s az ellene való védekezés eléggé könnyű. Két módszere ismeretes. Egyik az odköpeny, másik az asztrálfűrész. Használatuk megértésére tudni kell, hogy az emberi lélek egészen hasonlóan a hálószövő rovarokhoz, fluidszálakat képes kibocsátani. Ezek a szálak plasztikusak és a kibocsátásuk alkalmával beléjük helyezett imaginatív idea formáját veszik fel. A fluidszál-kibocsátási képesség az akarat funkciója alatt van s a képzelőerő az az energia, amely a láthatatlan fonalat útnak indítja. Az ODKÖPENY ebből az asztrális matériából készül, a következőképpen: valamilyen csendes helyre vonulunk, ahol rajtunk kívül senki sem tartózkodik és meg nem zavarhatnak bennünket. Kényelmesen elhelyezkedve, imaginatív erőinket arra a gondolatra összpontosítjuk, hogy fejünk tetején vékony, opálszínű fátyolszalag ömlik ki, amely lassan hálót, asztrális gubót von körülöttünk. Az asztrális háló, illetve a készülő gubó egyre sűrűbb és sűrűbb lesz, végül eléri az acél keménységét s minden külső támadás számára áthatolhatatlan páncélzattá válik. Fontos, hogy a fluidfal imaginatív sűrűsítésének processzusát összekössük annak áttörhetetlensége gondolatával. Testünket a fluidfalnak minden oldalról körül kell vennie s végül a szálat elől, jobb kezünk helyével szemben, képzeletbelileg megkötjük és lepecsételjük. A kívülről rányomott pecsét, amely az asztrálsík lakói számára feltörhetetlen, ötágú csillag, azaz pentagramm jele. Ez a művelet az odköpeny előkészítése. Ha ezt a manővert végrehajtottuk néhányszor, áttérünk a gyorsabb eljárásra. Ez mindössze annyiban különbözik az előzőtől, hogy a fejtetőn imaginatív úton kiengedett fluidszál néhány másodperc alatt azonnal áttörhetetlen szívósságú falat képez testünk körül, ami azonban mégis hajlékony és a fonál lepecsételt vége jobb kezünknél, a hurkon belül van. Az odköpeny, minthogy asztráltestünk anyagából készül, minden gondolatunkat híven megtestesíti és olyan irányban véd, amilyen impregnációt kapott. Ezzel az eljárással az asztrálsík kapuit teljesen be lehet zárni kívülről jövő erőhatásokkal szemben. Az odköpeny más személyekre is rátehető, azok tudta nélkül. Ezáltal valakit mágikus klauzúrába vonhatunk, megvédhetünk. Az odköpeny, vagy fluidbura mindaddig rajtamarad, ameddig akaratunk azt föl nem oldja. Célszerű azonban a zárlati időt nem túl hosszúra nyújtani, mert az asztrálköpeny - a biológiai erők csereforgalma következtében - időben veszít; sűrűségéből és áttörhetővé válik. Így saját köpenyünket minden fontosabb operáció alkalmával meg kell újítani. De feltesszük akkor is, ha alapos okunk van azt hinni, hogy okkult támadás van folyamatban ellenünk, vagy démoni lények átvonulását érezzük meg auránkon. Az asztrálsík démonainak átvonulása mindenkor különös jelenlétérzettel jár, amelyet nem lehet félreismerni a velejáró félelem és ellenszenv miatt. Persze megvan a módja a mágikus támadások felfedezésének is. Ha a mágus aki ellenünk dolgozik, ügyes, ezt nehezebb felfedezni; ha ügyetlen, könnyű. Erről azonban később. A másik módszer: az asztrálfűrész. Ez azon alapszik, hogy védelmi mágiánkban testünk körül két, szédítő sebességgel forgó acélhengert képzelünk el, melyek minden ellenséges hullámot szétvágnak s engedélyünk nélkül közeledő asztráldémonok testét darabokra szaggatják. A hengerek fűrészhengerek és két irányban forognak. A belső hengerben (amely belülről simafalú) helyezkedik el a mágus. Az asztrálfűrész fegyverét már a Rózsakeresztesek ismerték és alkalmazták összejöveteleiken, ahol valami fontos kozmikus

titok használatára oktatták tanítványaikat. Ezt alkalmazták a hetedik fokú beavatás szertartásánál is. A Rózsakeresztes irodalom hermetikus könyvei a kettős-henger emblémáját szintén tartalmazzák. A képlet egyúttal a Rózsakereszt titkos szimbóluma is és olyan társaságot jelent, melyet a körbenforgó éterfűrész hullámai védenek. A kétirányban forgó fűrészhengerek már azáltal is üzembe helyezhetők, hogy magunk köré két ellentétes irányban forgó, óriási asztrális aranykört képzelünk. A pszichikai védelem ilyen praxisa következtében a hermetikus síkokon védelmünkre siet mindaz, amit az eredeti védőberendezés felépítésénél elhelyeztünk. Az asztrálfűrésszel különben mágikus szentélyünket is megvédhetjük.

Mágikus gépezetek az akarat sugárzásának állandósítására
Misztikus operációink egy csoportjánál, a távolbahatás magasabb műveleteinél, előfordul, hogy eredményt a sajátos körülményeknél fogva nem várhatunk azonnal. Vagy mert objektumunk életmódja olyan, hogy idegen befolyás számára csak lassan hozzáférhető, vagy a feladat különlegessége követeli meg a hosszas, kitartó akaratkoncentrációt, akár heteken, vagy hónapokon keresztül. Ilyenkor - minthogy az állandó akaratmegfeszítés (melyre pedig szükség volna) biológiai kimerülést idéz elő, a hermetikus mágiában előírt akaratakkumuláló apparátust szerkesztünk. Az akaratakkumulátor, vagy másnéven: IDEOPROJEKTOR működésével kitölti azokat az időtartamokat, mikor pihenésre van szükségünk és pótolja azt, amit hétköznapi tevékenységünk elvon a mágikus munkától. Az ideoprojektor vitalizált gépezet, amely egy mágikus úton felavatott mantra behelyezése után, akaratunkat közvetíti az általunk meghatározott célpont felé mindaddig, míg a szerkezetet üzemben tartjuk. A szerkezet legtöbbször elektromos konstrukció, dinamóval vagy hosszú életű akkumulátorral táplálva. Egy ismertebb változata a következő: kis szekrénykébe transzformátort és apró dinamót építünk be; a dinamó kivezető drótja a szekrényen kívül kétágú, antennaszerű fémnyúlványokban végződik. A szekrény belsejében elzárt dinamó rúdjához, vagy a hozzászerelt kerékhez a mágikus ideogenézis szabályai szerint előállított mantrát erősítünk, amely az áram bekapcsolása után sebesen forogni kezd, miközben a dinamóban keletkező áram a szabadba vezető két antennavégződés felé áramlik:

A: áramforrás, B: dinamó, C: kis kerék a mantrával, D: az áramfejlesztő kivezető része, E: antenna. A transzformátor esetleg el is maradhat, ha az áramforrás engedi. Másik szerkezet az ÖRÖKÉGŐ LÁMPA. Ennek legegyszerűbb kivitele az, hogy közepes nagyságú pohárba olajat öntünk s az előzőkben ismertetett akaratmantrát kétoldalt kis cinklemezekkel megerősített henger formájában az olajmécs fenekére helyezzük - süllyesztjük, azután ráhelyezzük a belet és a mécsest meggyújtjuk. Ameddig a mécses lángja ég és azt olajjal tápláljuk, az élő láng akaratunkat fogja közvetíteni! A gyertya lángjában felszabaduló anyag szétszóródó atomjait a martra elementálja pszichikai energiává alakítja át s akaratunkat a távolba sugározza. Az elektromos ideoprojektorban ezt az anyagot a fejlődő elektromosságból vonja el. Ilyen örökégő mécs-projektorok Egyiptomban nagyszámban voltak használatban.

Maradtak fenn művészies kivitelű oltári lámpák és világítóvázák. A mesebeli Aladdin-lámpás, amely a mese szerint birtokosa minden kívánságát teljesíti, eredetileg erre a készülékre vezethető vissza. Hasonló szerepe volt a számos örökégő lámpának a fáraók sírkamráiban, amelyeket ugyan megtaláltak, de rendeltetésük célját nem ismerték fel. A Tutankhamon sírjában lelt vázaolajlámpa,

amit a sír feltárói annyira megcsodáltak, szintén nem más, mint az egyiptomi papok által felállított, hatalmas erejű ideoprojektor. A váza falába vésett hieroglifikus szöveg hermetikus fordítása nyíltan elárulja ezt. A szöveg így hangzik: „Aki ezt a sírt megszentségteleníti, átkozott legyen!” Az ideoprojektort gondosan el kell zárni és mindannyiszor, mikor a benne megtestesített gondolatot magunk sugározzuk, elővesszük, hogy energiánk az akkumulátorban sűrített pszichikai erőkkel gyarapodjék. Az ideoprojektor fő haszna az, hogy rengeteg fáradságot takarít meg. Szerkezetünket mindaddig működésben tartjuk, míg az általa képviselt idea ki nem teljesedik. Hasonló mágikus konstrukcióknak sokféle változata lehetséges. Alapelve azonban mindegyiknek az, hogy ha valamely dinamikai erőforrást helyezünk el vitalizált asztrális központ közelébe, a magasabb szervezettel rendelkező góc magába olvasztja és felhasználja az alacsonyabbat. Az ideogenézis folyamatában életrekeltett mantra működésében elementáris lényekre támaszkodik, ezek pedig készségesen ragadják meg a rendelkezésükre bocsátott fizikai erőforrást az elementáris világba való bármely úton lehetséges behatolásra. Az elementálok csakis a mágikus idea szolgálatában juthatnak át az asztrálsíkról átvezető hídon, ezért alkalmazkodnak az egyetlen, számukra megengedett feladathoz. Az ideoprojektor alkalmazásának még egy előnye van a mágus szempontjából. Koncentrált asztrálhullámok és akaratenergiák, melyeket távolba vetítettek, teljes energiával eltalálják célpontjukat, vagy pedig visszaütnek forrásukra. Minden erő körben forog és bizonyos idő elteltével visszatér kiindulópontjára. Azért, ha az energia útközben valami felfogóközegbe bele nem ütközik, ami azt abszorbeálja, szükségképpen egész terjedelmében visszaérkezik. Ez a mágikus műveletek legtöbbikénél nem kívánatos s ezért az ideoprojektor jelenléte, amely okkult villámhárító szerepét is játssza, igen ajánlatos. Hogy a kiküldött asztrállények célt tévesztettek, abból látjuk, hogy az örökégő láng kialszik, az elektromos készülékben pedig rövidzárlat keletkezik. Ideoprojektor hiányában az odköpeny speciális, ezirányú elhárító beidegzésével, vagy az asztrálfűrész megfelelő impregnálásával akadályozzuk meg az akaratáramok visszaütését.

KABALISZTIKUS MÁGIA

A 22 nagy arkánum
Kabalisztikus mágiáról csak annyiban beszélhetünk, amennyiben a kabalisztika gyűjtőneve alá besorozott speciális ágazatok másutt sehol sem találhatók fel. Tudjuk, hogy az atlanti hagyományok nem egyenletesen terjedtek tovább. Részleteit eltorzított formában, töredékesen találjuk meg hol az ind mitológia meséiben, hol Egyiptomban. Még a legtöbbet Egyiptomban őriztek meg belőle, de egyes igen lényeges részletei ott is elvesztek. A kabala olyan elemeket tartalmaz, amelyek másutt nem maradtak meg. Ilyen elem a nagy kozmikus arkánum tana, ami év ezredekig a 22 héber betű elméletében, később pedig a Tarotkártyák szimbolikus figuráiban szállt tovább apáról-fiúra a beavatottak, írástudók családjában. Itt valószínűleg két elhatárolt szisztémáról van szó, amelyek egymástól függetlenül terjedtek s csak időszámításunk első évezredében lettek összevonva a kabalisták által. Az eredet mindkettőnél közös, innen az egyesítés lehetősége. A Sohar könyvének ősi teremtéselméletében a betűk mint kozmikus erők szerepelnek, az egyiptomi titkos templomi hagyomány viszont ugyanezt a huszonkét betűt hieroglifikus rajzok képében használja fel ugyanazoknak a kozmikus erőknek és ideáknak magyarázatára. A héber abc huszonkét betűje nemcsak egyszerű írásjel, hanem misztikus hieroglif kódex is, amelynek minden betűje - éppúgy, mint a Tarot-kártyák - egy-egy transzcendentális ideát képvisel az adeptus három síkon való meditációi számára. Mivel ezek a betűk és szimbólumok egyúttal mágikus erőközpontok hullámhosszai is, rajtuk keresztül mágikus erőforrásokhoz juthatunk, operációkat hajthatunk végre. A tarot-hieroglifa szimbólumainak helyes értelmezése és gyakorlatba átvitele volt az egyiptomi beavatás egyik fő tárgya. A beavatás elé kerülő neofita először a mágikus tudományok huszonkét fejezetében nyert elméleti kiképzést, azután a tanult anyagot át kellett értékelnie a három ezoterikus síkra s ezután került sor a felavatás misztikus szertartására, amely - mint ismeretes szintén a Tarot-figurákkal kapcsolatos. A héber betűkkel jelölt Tarot-kártyák a következők: Aleph. Jelenti a Földet, Prima Matériát, létezést, embert, Istent, egységet. A kép álló mágust ábrázol, kezében felfelé mutató varázspálcával, feje felett a végtelenség fekvő jelével, az élet és az egyetemes szellem emblémájával. Előtte egy asztalon a kard, a kehely és a pentagramm. Beth. Isten háza. A szentély. A törvény. A kabala. A láthatatlan egyház, az asszony, az anya. A kártya tiarával ellátott papnőt mutat, Isis-szarvakkal. Feje fátyolba van burkolva, keblén a napkeresztet viseli. Térdén könyvet tart, amelyet kabátjába rejt. Ghimmel. A hármasság. A természet termékenysége. A nemzés a három világban. A bölcsek Merkurja. Az első nagy szent szám. Kártya: szárnyas, koronás nőalak, kezében a földgolyó kormánypálcájával, szimbóluma a sas, a lélek és az élet emblémája. Daleth. A négy elem. A bölcsek elementáris tüze. Az uralkodás kapuja. Kártya: a császár trónoló figurája. He. A pentagramm és a quintesszencia. A bölcsek köve. A és rossz tudásának száma. Filozófia. Vallás. Szimbolizmus. Kártya: a nagy hierophanta, vagy az adeptuskirály. A Hermes és Salamon két oszlopa között ülő hierophanta az ezotéria jelét mutatja. Vau. A lingam. A szerelem és párosodás. A munka. A teremtés hete. Az ellenállás és szabadság. Kártya: Ádám és Éva Édenkertben. Fölöttük Atlantisz hatalmas, kétnemű angyala. Zain. A szent hetes szám. A szellem és a forma. A mágikus győzelem. Kártya: győztes hadvezér, diadalszekéren, melyet egy fehér és fekete szfinx húz. Cheth. Az univerzális egyensúly. Az igazságszolgáltatás. Kártya: virágkoszorús férfialak, feje felett a végtelenség jelével oroszlán vörös torkát nyitja fel. Felirata: „Erő”. Teth. A bölcsesség. A beavatás. Kártya: fehérszakállas aggastyán, balkezében vándorbottal,

jobbkezében lámpással, amelyet hosszú köpenyébe burkoltan tart. Jod. A szerencsekerék. A teremtés száma. A látható, kauzalisztikus univerzum. Kártya: középen misztikus, kabalisztikus kerék, négyfelől szárnyas cherub, sas, szárnyas bika és szárnyas oroszlán. A képen látható még egy kardot tartó szfinx, a kígyó és Typhon figurája. Caph. Az erő. Az ész. Kártya: koronás bíró, kezében karddal és mérleggel, trónszéken ülve. Lamed. A nagy mű befejezésének jele. Az akasztott ember. Az áldozat. A keresztrefeszítés. A beteljesedés. Az anyag bilincséből felszabadult szellem. Kártya: T-alakú akasztófára, jobblábánál fogva, fejjel lefelé felakasztott ember. Az alak feje arany glóriával sugárzik, zsebéből aranypénzek hullanak ki. Mem. A halál. Az újjászületés. Az átalakulás útján való halhatatlanság. A transzmutáció. Kártya: az Apokalipszis egyik páncélbaöltözött lovasa: más tarot-kártyákon: csontkoponya, melynek alapjából rózsaszál nő ki. Nun. A kiegyenlítődés. Kozmikus erők egyensúlya. Kártya: napkoronás angyal kezében két kelyhet tart, melyekben folyadékokat vegyít. Samech. Az asztrálkígyó. A nagy mágikus ágnes. Az örök mozgás princípiuma. Kártya: hatalmas hermafrodita ördög, fején a fekete mágia lefelé fordított pentagrammjával, egymáshoz láncolva tart egy férfit és egy nőt. Gnain. Bábel tornya. Rombolás az ellenáramlat győzelmén keresztül. Kártya: egy magas toronyból, melybe a villám belecsapott, koronás fők ugranak ki menekülésszerűen. A torony ég. Phe. A természet örök termékenysége. Kártya: meztelen Vénuszalak zöldelő és virágokkal telehintett mezőn tisztavizű forrásból merít. Az égen sok csillag, középen a nőalak feje fölött egy különösen szép csillag. Tsade. A Hold. Az ezotéria. Kártya: mező fölött holdkorong, a fázisok jelével. Lent róka, sakál és a folyóból kilépő rák - a Hold szimbolikus állatai. Caph. A Nap. Az igazság. A filozófiai arany. Kártya: mitológiai lovon mezítelen gyermek lovagol, feje felett a sugárzó Nappal. Resch. A megismerés. Az örök élet itala. Kártya: a végítélet angyala megfújja a trombitákat, lenn a sírok visszaadják a halottakat. A földön a halhatatlanság vize folyik. Tau. Az abszolutum. A hermetikus szintézis. Kártya: meztelen Aphordite két kezében égő gyertyával, melyek fölfelé és lefelé is égnek. A zöld koszorúval körülvett középrészt négy oldalól angyal, sas, bika, oroszlán feje támogatja. Schin. A sors. A vakság. A bolond. A kopár természet. Az ősanyag. Kártya: virágos ruhába öltözött, behunyt szemű vándor, kezében rózsaszállal, szakadék felé megy. Nyomában csaholó kutya. Látnivaló, hogy a valamiféle mámor extázisában elmerült személy rögtön le fog zuhanni. A Kabalisztika hébernyelvű szemináriumaiban ezeket a diagrammokat ugyanúgy életrekeltették, mint a tibetiek a kylkhórokat. Egyes ezoterikus iskolákban ezenkívül kommentárral ellátott szövegeket is mellékeltek a Tarot-kártyákhoz. Ezeket a hieroglifafejtés ősi módozatai szerint három síkon kellett értelmezei. Ezután következett a Tarotmágia legnehezebb része: Tarot-joga. Mert a kártyákon bemutatott képek nemcsak filozófiai tételeket szemléltetnek, hanem misztikus jógapoziturák is s ezek átélése adja azután az embléma ezoterikus kulcsát a tanítvány kezébe. A saját kezűleg elkészített kártya központi alakjának pózát a neofitának fel kell öltenie, hogy a kártyában rejlő igazságokat megérthesse. Ez az értelme rabbi Lurja azon tanításának, hogy az ember teremtésekor Jehova belevéste kreatúrája fejébe az égi írás huszonkét betűjét s mindannyiszor, valahányszor az ember bűnt követ el, elhomályosodik fejében az egyik szent betű. A huszonkét égi betű a kozmikus ember isteni egyéniségének huszonkét alapköve s ha ezek bármelyike hiányzik vagy sérült, a lélek béna lesz. Azért kell életsorozatokat élnie különböző körülmények között, hogy a huszonkét misztikus idea minden eleme vérré válhasson benne. Minden ember volt már bolond, lesz még katona, király, elnök és bölcs. A kabalisztikus jóga tanítványa azért végez maximális pszichikai koncentráció útján gyakorlatokat, hogy az egyéniségéből hiányzó elemeket megszerezvén a Gilgulban, azaz a héber lélekvándorlás

útvesztőjében való tévelygés évszázadait megtakaríthassa. A Tarot-kártyák plasztikus meditációja aránylag nem nehéz. Legtöbb diagrammal az identifikáció feladata is gyorsan sikerül azáltal, hogy a kártyán látható pózt felvesszük s kezünkben megfelelő misztikus emblémát tartunk aszerint, ahogy azt a betű karaktere megköveteli. A meditáció megindítása úgy történik, hogy elképzeljük az előttünk fekvő kártya személyiségével való azonosságunkat, illetve belehelyezkedünk a Tarot-kártyák által előírt szerepekbe. Ez a legtöbb kártyánál nem nehéz, de lesznek lapok, amelyeket sehogyan sem tudunk majd életre kelteni. Itt van az a pont, ahol a gyengeségek fekszenek! Ebben a szimbolikus erőben fogyatékos isteni énünk! Tulajdonképpeni munkánk csak most kezdődik. A holt betűket és kártyákat életre kell hoznunk, ami csak akkor lehetséges, ha szellemi tartalommal töltjük meg, a misztikus meditációban szerzett tapasztalatok alapján. A hermetikus hagyományok szerint bármelyik síkon szerzett tapasztalat involválja az élmény más síkokra való átvitelének lehetőségét. A misztikus meditációban átélt tapasztalat tehát feleslegessé teheti az emez irányban megszerzendő fizikai tapasztalatot. Ugyancsak a hermetika egyik legnagyobb misztériuma az a hagyomány, amelyet eddig valóban csak nagyon kevés adeptus közölhetett a legbizalmasabb tanítványai körében, hogy az ember tulajdonképpen három életet él egymással párhuzamban; egyik élete a fizikai síkon, másik az asztrálsíkon, a harmadik pedig a mentálsíkon játszódik le. A három élet összefüggésének emléke a harmadik szem elsorvadásával elveszett s a közönséges ember csak a legalsó és legdurvább változatát, a fizikai testben való életet tudja felfogni. Persze az álom, az alvás időtartama alatt, átviszi a második síkra, az asztrálisra. Ebben a helyzetben ösztönélete nyer maradéktalan érvényesülést. Szellemi fejlődése során az adeptus megtanulja helyesen értelmezni a háromféle vehikulumot: a fizikai, asztrális és mentális testeket és az ezekkel összefüggő három tudatállapotot: az ebrenlétet, alvást és extázist. Az ébrenlét a fizikai síkon mozog, az alvás az asztrálsíkon, az extázis pedig a szellemi síkon. A harmadik szem korszakában ez a három kategória egységes egész volt, külön fázisok nélkül. Az embernek tehát három énje van: fizikai, asztrális és mentális énje. Ez a három ego időszakos létet folytat az ébrenlét, alvás és extázis váltakozásaiban. Mikor a test lepihen, felébred az asztrális hasonmás az asztrálsíkon s folytatja tegnap reggel abbahagyott életét, az asztrális hasonmás elpihenésének rövid időközeiben pedig az individuum mentális része jut egzisztenciája folytatásához. Földi életében az ember szakadatlanul váltogatja ezt a három állapotot, s olyan, mintha három világ lakója lenne, melynek határait folytonosan közeledő járműveken lépi át. A három világ nyelve is más. A fizikai síkon a formák és hangok beszéde használatos, asztrálsíkon az érzelmek, a mentálisban az ideák és szimbólumok. Ezért az álom állapota is kettős, annak érzelmi vagy szellemi színezete szerint. Az érzelmi tartalmak földi életünkkel kapcsolatban vagy ismeretlen ködvilágokban az asztrálsíkra utalnak; a szimbolikus álmok a mentális síkról jönnek. Ebből tudhatjuk meg, mikor tartózkodik énünk az asztrálsíkon, vagy a mentálison. Miután az ember életének mindhárom fejezete egyforma valóság, megvan adva a mód, hogy kozmikus tapasztalatok a legfelsőbb síkon is átélhetők legyenek. Magasabb síkokon való tudatos munka legeredményesebben a mágikus Tarot-meditáció extázisában végezhető el. A halál pillanatában transzcendentális énünk tulajdonképp nem tesz mást, minthogy a durva fizikai burkot levetve, visszavonul asztráltestébe s a földi lét alatt is fenntartott, másodszámú ego nyeri el azt a szerepet, amelyet eddig az elementáris test töltött be.

Kabalisztikus jóga
A Tarot-meditáción kívül a kabalának még egy különösen eredeti praktikája van. Ez a kabalisztikus jóga rituális poziturája, ami az embrió fekvését utánozza. A tanítvány leguggol a földre, és fejét térdei közé hajtja, amennyire megy. Ezt a pozitúrát gyakran látjuk egyiptomi templomok falhieroglifáin. A primitív népek is ilyen pózban temették el halottaikat. A szokás eredete a következő: biológiai tapasztalatok szerint az ember születése előtt az anyaméhben végigmegy a filogenetikus fejlődés mindazon etapjain, amelyek valaha a faj kialakulásának stációi voltak. Ez az út különböző állati formákon át vezet az emberig. Az okkult hagyományok ehhez még azt teszik hozzá, hogy a filogenetikus fejlődés csakugyan végbemegy az anyaméhben, de a tudomány ebből csak azokat az etapokat ismeri fel, amelyek valami zoológiaiig közismert fajta formájával vannak kapcsolatban. Az átmeneti típusok és az egészen régi alakok ismeretlenek, mert azokat nem a külső forma, hanem bizonyos belül elhelyezett mirigyek és csökevényszervek jellemzik; ezek azonban nem láthatók a magzat külsején. A csökevényszervek okkult funkciót töltenek be az uteruson belül s még a harmadik szem központja is működésben van. Az embrió ezeken a hidakon keresztül tart fenn összeköttetést az asztrálsíkkal, ahonnan teste felépítéséhez erőket vonz magához. A szellem maga még nem tartózkodik teljes egészében az embrionális organizmusban, azt kívülről építi odáig, hogy körülbelül a hatodik hónap végefelé biológiai klauzúrába vonulhat. Ettől kezdve az embrionális szervezet a csökevényszerveket kezdi leépíteni. Végül már csak a legfontosabb, a harmadik erem marad üzemben, de a hetedik hónap végétől kezdve ez is fokozatosan visszafejlődik. A tobozmirigy működésére az embrionális munkát végző szellemnek szüksége van. Ez a legfontosabb műszere, amely még a gyermekkor első éveiben is fontos szerepet tölt be. A kabalisztikus jóga - atlanti hagyomány alapján - azért utánozza az embrió fekvését, mert ezáltal a tétlenül pihenő tobozmirigyre fiziológiai nyomást gyakorolhat. Az embriópozitúra fokozza a tobozmirigy körüli idegsejtek vérellátását s kényszeríti, hogy a még nem teljesen szunnyadó mágikus képességek életteljesebb tevékenységre ébredjenek. Ezen a gyakorlaton keresztül a harmadik szem működését bizonyos idő múlva meg lehet indítani. Megfelelően adagolt imaginatív tréning segítségével pedig a harmadik szem működése eléri azt az erősséget, ami az ember mai biológiai szervezettségének végső határa. A kabalisztikus jóga abba a korszakba helyezi vissza a neofitát, amikor a harmadik szem még működött, tehát Atlantiszba és Lemuriába. Ha a filogenetikus fejlődési sort nézzük, az ember fejlődése nem végződik be az anyaméhben, hanem tovább tart a születés után is. A gyermekkor előző életek karaktervonásait veti felszínre; a gyermek jellemének és szimpátiáinak változásai gyorsított tempóban lepergetik előttünk megelőző életeit. Ez azonban már az emberi fejlődés folyamata. A mágus az emberfeletti ember korára kíván visszakapcsolódni s ez a korszak a mai formához viszonyítva embrionisztikus, azaz az uterusban eltöltött időszakra esik. Más szóval az ember átéli az állati formák kialakulása után a lemuriai és atlantiszi lény fizikai stációját is, de ez a stáció a főtális élet utolsó hónapjaira esik, amikor a tobozmirigy működésére jut a hangsúly. Ezért szükséges a kabalisztikus jóga tanítványának az embrionális lét hullámhosszára beállítani mentális rádióját.

Az élő tűz
A huszonkét nagy arkánum, a kabalisztikus jóga és az élő tűz a kabalisztikus mágia három legmisztikusabb doktrínája. A két előzőt már tárgyaltuk, a harmadik még hátravan. Az olvasónak

feltűnhetik, hogy a kabalából ismert sokféle mágikus kvadrát, istennév és a szefirothok elmélete nem található könyünkben. Ennek az az oka, hogy ezek a témák nem a mágia, hanem a misztika körébe tartoznak. Mi jelen munkánkban csak a legfontosabb és szoros értelemben vett mágiával, illetve az okkult erők tudományával foglalkozunk. Az alchimia már sok ponton érintkezik a mágiával s a közhiedelemmel egészen ellentétben, az alchimia nem misztikus vegytan, hanem a magasabb mágia egyik alágazata. Az alchimiában éppúgy, mint a mágiában, semmit sem kezdhetünk a négy mágikus őselem nélkül. A négy elemet szimbolikusan nevezzük tűznek, víznek, földnek és levegőnek, valójában azok misztikus halmazállapotait jelképezik az egyetlen ősanyagnak. Lássuk, mit mond Agrippa, a kabalisztikus misztériumok nagy szakértője, az elemekről: „A négy elem pontos ismerete tehát az, mely nélkül a mágiában semmiféle hatást el nem érhetünk. Ezek mindegyike háromszoros természetű. Első fokon az elemek tiszták; itt azok sem nem összetettek, sem nem változnak és a keveredést sem tűrik. Második fokon az elemek összetettek, változóak, tisztátalanok, de mesterséges úton visszavezethetők eredeti tisztaságukba. Ha ezt az állapotot elérték, az összes rejtett erőket tartalmazzák s a természeti erők mágiájának alapjai. A harmadik fokozat elemei önmagukban véve nem elemek, hanem elemek magjai, melyek egymás közt cserélhetők; ezek a természeti erők láthatatlan közvetítői. Tőlük függ az oldás és kötés, minden dolgok átváltozása, a jövő ismerete s a szellemek fölötti uralom.” A harmadik fokú elemek ezek szerint az asztrálsík elemei, az elementálok. Ezt az észmenetet folytatja Agrippa Okkult Filozófiájának ötödik fejezetében, amelyet kivonatosan ismertetünk: „Minden dolgok legcsodálatosabbikának véghezvitelére - mondja Hermes Trismeigistos - két elem szükséges: tűz és föld; ez negatív, amaz pozitív. A tűz, mondja Dionysius, mindennek része s mindenben előfordulva, egyszerre világít és rejtett. Ha semmilyen anyag nem kerül vele érintkezésbe, melyen sajátos erejét kinyilváníthatja, korlátlan és láthatatlan. Hatásábann heves, mozgékony, s mindent megfog, ami közelébe kerül; megújító, a természet őre, fölfelé törekvő, önmagából rejtett módon előretörő, aktív, láthatatlanul mindenhol jelenlévő. A tűz - mint Plinius írja - a természeti erők nagy része s kétes, vajon az elemésztésben, vagy a teremtésben nagyobb-e. A tűz egységes és mindent átható, ahogy a pithagoreusok mondják. Égi mivoltában kiterjedt, pokoli mivoltában sűrített, a földön, vagy középfokon azonban mindkét tulajdonságból keverten, vegyes. Az általunk ismert tűz benne van a kövekben is, a föld mélyén, a melegforrásokban és kutakban, a tengerben, a szélben, a levegőben, növényzetben, állatokban; minden, ami él, létét a benne foglalt tűz által bírja. A felsőfokú tűznek a mindent megtermékenyítő meleg és életet kölcsönző fény a sajátja. Az alsófokú tűz a mindent felemésztő sötétség és terméketlenség képviselője. Az égi tűz azért elriasztja a sötétség démonait; sőt még fáklyatüzünk is, amennyiben annak jelképe égi: hordozója a mennyei fénynek. Ez a fény az, amely először a Napnak juttatta sugárzó erejét s innen származott tovább bolygókra. S miképpen a sötétség démonai erősebbek a sötétségben, a jó démonok vagy a fény angyalai, a fényből nyerik erejüket. Ez az erő nemcsak szoláris és égitestek sajátja, hanem a földi tűznek is része. Ezért a vallás első bölcs alapítói ceremóniáikban előírják, hogy csak a tűz meggyújtása után szabad imádkozni, kontemplálni, vagy rituális cselekményeket végezni. Innen nyeri értelmét a pythagoreus szimbólum: >Ne szólj Istenhez fény nélkül!< Ez az értelme gyertyák gyújtásának holttest mellett. A ravatali fényeknek addig nem szabad kialudniuk, míg a halott a temetési szertartás szentségében nem részesült s nem temetik. Az égő tűz elriasztja a sötétség démonait. még a régebbi vallási előírások is a tűz lángjaiban kívánták elfogyasztani a rituális áldozatot. A rómaiknál a Vestaszüzek gondoskodtak róla, hogy az oltáron soha ki ne aludjék a tűz és az örökégő lámpa. Minden elem bázisa és alapja a Föld. Mert ez objektuma szubjektuma az összes égi

sugárzásoknak és befolyásoknak. Tartalmazza minden dolgok magját és nemzőerejét. Ezért nevezik animálisnak, vegetábilisnak és minerálisnak. A többi elemek és a kozmikus energiák által megtermékenyítve, minden látható formát önmagából hoz létre. A földben rejlenek a legnagyobb titkok, ha azt a művészet szabályai szerint tűzzel megtisztítjuk s megfelelő mosási eljárással ősi egyszerűségéhez visszavezetjük; mert ez a teremtés alapanyaga s mint ilyen, testünk helyreállításának leghatásosabb gyógyszere.” Agrippa itt az alchimisták titokzatos szűzi földjéről beszél: ”hófehér Dianáról”. A tűz mágikus szerepe tehát minden időben jól megindokolt tétel volt, a legkomolyabb ok azonban mégis az, hogy a tűz nyílt lángjában, mint valami kohóban, világ erői ömlenek egymásba, melyen keresztül transzcendentális szférák lakói tudnak erőhatások útján manifesztálódni. Az áldozati tűz lángja kémiai anyagok atomjait szórja széjjel s a túlsó part lakói ezeket a szabad atomkötegeket transzformálódásuk pillanatában felhasználhatják. A korai kabala mágikus praxisában, theurgiai katekizmusok lapjain, különös figurákat láthatunk. Különböző geometriai figurák vannak itt bemutatva, melyeket a neofita a földre rajzol s metszéspontjain, a csúcsokon, lámpákat, vagy gyertyákat helyez el, ilyenformán: A forma közepére áll a theurgus és megkezdi mágikus invokációját valamelyik elemi szellemhez, vagy az „actio in distantia” operációját hajtja végre. A gyertyalángok szétszórodó atomjait ezúttal a mágus akarata gyűjti össze s a pluszenergiát távolba sugározza. Láthatunk itt hatszöget, nyolcszöget, tíz- és tizenkét szögletű szimbólumokat a Pythagoras-féle idomsorozatból. Minden egyes láng növeli a kivetíthető asztrális energiát, huszonkét gyertyánál többet azonban nem alkalmaz a kabalisztikus rituálé. Ennek az az oka, hogy az ilyen szisztéma megköveteli okkult háttérrel rendelkező kozmikus emblémák alkalmazását. A felszabaduló dinamikai erőmennyiségeket csak meghatározott kozmikus ideák közvetítésével lehet sikeresen koncentrálni. A theurgusnak az előírt arányokat is pontosan be kell tartania; a formák csakis egyenlő távolságúak lehetnek, a vonalak egymásközti arányában törvényszerűségek jutnak kifejezésre, melyek konstruktív irányban hatnak. Ezért fontosak a geometriai idomok.

ATLANTI MÁGIA

A harmadik szem
Az atlanti mágiának egyetlen előfeltétele: a harmadik szem életre keltése. Minden mesterséges és pszichikai gyakorlat ezt a célt szolgálja benne. Nélküle semmit sem érhetünk el. Az atlanti adeptus tudománya számunkra túl messze esik a mitológiák grandiózus világába, semhogy a mágikus ciklopszszem életadó ereje nélkül behatolhatnánk doktrínáik mélyebb értelmébe. Az egész ókori mágia nem más, mint az atlanti mitológia utánrezgése, azzal a legtöbbször hasztalan kísérlettel egybekötve, hogy az elhomályosodott misztériumokat technikai eszközökkel tartsák életben, ha már a biológiai feltételek nem is voltak meg többé. Előző fejtegetéseinkben láttuk, hogy a mágia egyéb fajtái, mint a ceremoniális mágia, akaratmágia, kabalisztikus mágia sem mások, mint a harmadik szem kerülő utakon való afficiálása; a bennük leírt operációk először a harmadik szem csökevényének: a tobozmirigynek extázis, vagy stimulálószerek útján történő revitalizálásán keresztül válnak hatékonnyá. Mondjuk ki határozottan: Minden mágia a harmadik szem működése. Az eddig ismertetett ágazatok azonban többnyire csak szűkebb téren mozgó objektumokkal foglalkoznak. A történelemelőtti mágia igazán grandiózussá, kozmikus méretűvé, az atlanti mágiában válik. Ez az út félisteni lények gondolatvilágába vezet; a misztikus látástól megfosztott utódok szemlélete ezeket csak a legmagasabb intuíció s a költői fantázia szimbolikus filozófiai átértékelésének szintétikus tehetségével foghatja fel; különben - mint hangsúlyoztuk - az ókori mitológia útvesztőjébe téved. A neofitának, aki egy adeptus vezetése mellett a régi, közvetlen úton jár s a második látás képességét igyekszik megszerezni, valamivel könnyebb a dolga. Ő a titkos hagyományok Ariadne-fonalán fel fogja pattantani a hét pecséttel lezárt könyv lakatjait s a történelemelőtti múlt rejtekajtaján beléphet a Holtak Csarnokába, hogy a letűnt kultúra ezoterikus doktrínáit maguktól az elődöktől tudja meg. A Holtak Csarnoka az akashakrónika, amely mindent meg őriz, ami valaha volt, van és lesz s amelynek behangolása után nem maradhat titokban semmi, ami valaha élt és hatott. A Beszélő Fény krónikájának kozmikus hangolása azonban már maga is a harmadik szem bizonyos fokig kifejlesztett működésén alapszik. Bármennyire is elvesztek a titkos hagyományok, a bölcsesség mesterei tudták, hogy a harmadik szem újraélesztésének lehetősége fennmaradt. A hieroglifikus szövegekben lefektetett, erre vonatkozó utasítások nem hagytak kétséget eziránt A különböző ezoterikus iskolák ezeket a titkos tradíciókat egyénileg értelmezték s megszületett a kabalisztikus jóga, a ceremoniális mágia, az istenek itala és mindaz, amit a tanítók ősi tűz felélesztésére kieszeltek. A hermetikus mágia első eszköze a kabalisztikus mágia embriópozitúrájának alkalmazását írja elő hónapokon át s azt a mitológiai szimbolika imaginatív átélésének gyakorlataival folytatja. Ezen a módon elérhető a tobozmirigy fokozottabb működése s ebből később egyéni tehetség szerint kialakul a harmadik szem ma elérhető funkciójának tetőfoka, melyet a nagy adeptusok mindenkor megszereztek.

Az elemek feletti uralom
A történelemelőtti kor mágikus kultúráiból néhány nagy jelentőségű írás maradt fenn. Ezek a görög mitológia regéi Poseidonról, Neptunusról és Aphroditéről, a héber apokrif írások Henochról s az óind eposz, a Ramajana. A tenger istenének legendája atlanti szimbólum, Henoch könyve az ősi félisteni lények

bukásának korából való s magas cherubnemzedékek eltévelyedésének történetét tartalmazza. Ezt a történetet egészíti ki Prometheus mondája, aki az égi tüzet lopta le az emberek számára s ezért szörnyű büntetéssel kellett lakolnia. A Ramajana démoni királyságok, titánok fajtájának korszakát vázolja mitológiai lepelben; itt a Henoch könyvének, bűnös úton „angyalok és emberek leányainak" frigyéből származott nemzedékek háborúi vannak megörökítve. Az eposzban említett repülőgépek, a mágikus tűzfegyver és a sok féle démoni varázseszköz a titánok gonoszságának és végső pusztulásának. A mitológiai kutatás a Henoch könyvében leírt eseményeket a vízözönelőtti kor népének történetéhez számítja, noha azok valójában sokkal régebbiek s nagy részük Lemuriára megy vissza. Mindezekben a mítoszokban, legendákban és eposzokban a szereplők egy része mágikus képességekkel rendelkezik; a titánok és „őrzők”, az Édenkert „egregórái” az elemeknek parancsolnak. Tűz, víz, föld, levegő engedelmeskedik a titokzatos „őrzők”, vagy atlantidák szavának. A levegőt, földet, tengert és vizeket különös varázslények, szörnyetegek népesítik be, melyek az emberekkel együtt élnek, azoknak szolgálatokat tesznek. Az egregórák az elemekben lakó szellemeknek is parancsolni tudnak, vihart támaszthatnak s lecsendesítik a háborgó tengert, vagy a levegőbe emelkednek és repülnek. Mindezt a kozmikus erők formuláinak a harmadik szemen keresztül kivetített alkalmazásával érték el. Ez elemekben rejlő dinamikus energiákat az elemek gyökérszavaival hatalmas akaratuk tetszés szerint szabadította fel, vagy kötötte meg - élőlényeket, lelkes formákat teremtettek. Ezt a képességüket használták is és az általuk teremtett alacsonyabb lényekkel való faji keveredés hozta létre a titánokat, ezeken keresztül pedig az isteni nemzedék lesüllyedését, háborúkat, feketemágiát s végül a nagy népirtó atomháborút, Atlantisz pusztulásával. Az elemek fölötti uralom mágiája sok ezoterikus írásban maradt fenn megörökítve. Legjelentékenyebb ezek közül a káldeaí titkos manuál és a tibeti gyökérszavak tantrája. A káldeai invokációszövegek füstölővel, tűzzel és az extázis erején keresztül hatnak, a tibeti tantra hosszas előgyakorlatokat ír elő a harmadik szem felélesztésére, mantrikus imagináció-gyakorlatok segítségével. Itt bizonyos jógapoziturák is megköveteltetnek, egészen a kabalisztikus jóga embrionális üléséhez hasonlóan, a tobozmirigy stimulálására. A két módszer közül a tibeti vezet gyorsabban eredményre; a káld mágia ma már erőtlen ilyen méretű természeti megmozdulások kontrollációjára. Az invokáció csak a ceremoniális mágia legnagyobb mestereinek kezében vezet eredményre, de a felidézett erők többnyire nem fékezhetők meg, mert a káldeus rituálé feloldó része elveszett, a későbbi, hozzáfűzött befejező szövegek pedig hatástalanok. A csak alkalmilag működésbe lendített asztrális energia lavinához hasonló, amely megindulása után nem fékezhető meg többé s aminek elindulását bármely csekély ok, egy kavicsdarabnak a hegytetőről való legurítása is előidézheti. A tibeti tantra útmutatása ezzel szemben a neofita kezébe adja a védelem biztos módját; a tanítvány azonban ennél az irányzatnál már kezdetben is felsőbbrendű lény lehet csak! Bizonyos, hogy az elemi erők gyökérszavainak tibeti tantráját csak rendkívüli képességű individuum képes a gyakorlatba átültetni. Ehhez egy Milarepa, vagy Padmasambhava szellemi ereje szükséges. A mantrikus gyakorlatokat a keleti jóga valamelyik célszerű pozitúrájában végzik: a misztikus gyökérszavak a következők: Ram a tűz, Vam a víz, Lam a föld, Pam a levegő és Ham a világéter mantrája. A mantrák imaginatív elképzelésével összekötött pszichikai projekció bizonyos geometriai szimbólumoknak, vagy magának az elemnek misztikus objektiválódását idézi elő. A gyökér szóval és a kísérő természeti szimbólummal idézett elem magából a képzeleti úton kivetített magból tör elő. Például a tűz, melyet a Ram szóval, a tűz képével s a jógapoziturában afficiált harmadik szem működésével egyidejűleg projiciálunk valamely égő anyagra, azt lángra fogja lobbantani. A tibeti tantra tanítása szerint az elemi erők működése az asztrálsíkon kezdődik; mint az Upanishadok mondják: „a látható gyökere a láthatatlanban van”.

Aki mágikus tüzet kíván gyújtani, annak azt először saját lelkében kell lángra lobbantania s onnan a külső világba sugároznia. Egészen hasonlóan járunk el a tibeti elemeknél is, bármiféle mágikus operáció esetében. Elemi gyökérszavaink egyébként a hindu ezoterikus fizika tattváival egyeznek. Az akasha-tattvának megfelel az éter, Han szó: Váju tattvának a levegő, Pam szó; Tejastattvának megfelel a tűz, Ram szó; Prhithvi-tattvának a föld, Lam szó és Apas tattvának a víz, vagy Vam szó.

A Keely-motor és a tibeti orgona
A múlt század kilencvenes éveiben, a természettudományos felfedezések első nagy újkori lendületében, egy különleges utakon járó amerikai fizikus: Keely atombontó kutatásaiban nyomára jutott a nagy mágikus ágens mozgását irányító egyik ezoterikus arkánumnak. Keely a Ramsay- és Thomson-iránnyal ellenkező vágányon járt és mégis a modern atomkutatással megegyező eredményeket kapott. Az általa nyilvánosságra került elektronelmélet hamar feledésbe ment. Találmányait fantasztikusnak, az akkori tudomány állása szerint lehetetlennek ítélték. Ma a három dinamikai elem korában már tudjuk, hogy Keelynek igaza volt. De a legnagyobb jelentőségő mégis egy másik felfedezése, amely okkult törvényszerűségek fizikai szerepére mutat rá: Keely szerint bármely anyag atomjaira bontható, ha alaphangját eltaláljuk s a hangolásban rezgő magasságot intenziváljuk. A hangtan szabályaiból ismeretes, hogy minden tárgynak, anyagnak, matériális formának megvan nemcsak a fajsúlya, hanem alaphangja is. Ha ezt meg tudjuk állapítani, akkor egy speciálisan megkonstruált szerkezettel létrehozhatjuk a hangot s a készülékbe épített mechanikai intenzivátorral a kiindulópont erősségének sokezerszeresére emelhetjük. Az intenziválás a tónus felső oktávjainak egyidejű megszólaltatásával, szinkronisztikusan, óriási módon felerősített hangerővel történik. Az ilyen módon behangolt tárgy - az apparátus vezetékével összekötve - atomjaira bomlik. A vezeték használata arra mutat, hogy Keely az alaphangot előbb kilowattenergiává transzformálta s így intenziválta. A felbomlás nem robbanásszerű, mint az atombombánál, hanem elhamvadásszerű. A tárgy porrá változik. Keely több kísérletben mutatta be intenzivátora működését. Az eleinte arany és platinadróttal, később rugalmas húrral összekötött kísérleti objektum mindenkor elemeire omlott a gépezet bekapcsolása után. Különösen az elektrontriádok szétszórására törekedett Keely. Szerinte az alaphang nónája az, amely intenziválva, rombolóan hat. Ez a felfedezés azért érdekes, mert megerősíti azoknak ókori mítoszoknak és vallási hagyományoknak állításait, amelyek a világ teremtését a mágikus hang, vagyis a Logosz színrelépésével magyarázzák, a látható Kozmosz kezdetének hajnalán. A hang, a rezgés a Logosz, a varázsige, amely a Bráhma éjszakájában pihenő világegyetem szétszórt elektronjait dinamikai rendszerré sűríti. Ugyancsak a hang, a mágikus ige az, amely mikrokozmikus erőparányokat nagyobb rendszerek formáiba való tömörülésre kényszeríti. A megelőző teremtési turnus tapasztalatainak konzekvenciáiból kikristályosodott plátói ideák vezetése mellett szintén a mágikus ige az, amely a látható világ sok élő szervezetét, kultúráját, civilizációját irányítja, majd mikor azok ideje betelt, az interkozmikus ítélőszék szentenciája alapján ugyancsak az éltető mantra elvonása okozza pusztulásukat. Legendák is maradtak fenn, melyek minden bennük foglalt túlzás éllenére is elárulják, hogy őseink ennek a törvényszerűségnek tudatában voltak. Ilyen hagyomány Jericho falainak omlása az ostromló sereg harsonái szavára. Tapasztalhattuk, hogy nemcsak a tárgyaknak és a szorosabb értelemben vett zenei testeknek van alaphangja, hanem épületeknek is. A hangversenyterem falai megreszketnek, ha az orgona véletlenül eltalálja az épület alaphangját. Ha a bázikus hangot ezenfelül még intenziválnák is, az épület összeomlana. A mágikus hangbázisok ereje Tibetben köztudomású dolog. A bön-mágusok körében, a legmagasabb ezoterikus iskola tibeti tanszékén sajátos készüléket használnak a fenti

törvényszerűség kísérleti bemutatására. Ez az apparátus az európai orgonához hasonló konstrukció, az egyes sípok azonban külön szerelt hangintenziváló berendezéssel vannak ellátva, úgy, hogy valamelyik hang megütésére annak összes mély és magas oktávai is megszólalnak, egy külön váltó bekapcsolása pedig megszólaltatja az orgona mögött elhelyezett generálintenzivátort, ami a tónust sokezerszeres erősségben adja vissza. A kísérleti tárgyat szintén vezeték köti össze az apparátussal s annak hangmagasságát előzőleg hangvilla segítségével állapítják meg. Hatás szempontjából a tibeti orgona teljesen egyezik a Keely-motor teljesítményével. Az intenzivátor rezgéseinek kitett objektum néhány tizedmásodperc eltelte alatt porrá esik széjjel. A hangintenziválás módszerének nagyméretű alkalmazása elé technikai akadályok tornyosulnak. Roppant nehéz ugyanis nagyobb kiterjedésű tárgyak alaphangját megállapítani, másrészt a gigászi arányú épületek bázishangját intenziválni is komoly feladat. Megvan rá ugyan a mód, de annak Keely idejében nem volt szabad nyilvánosságra kerülnie, a tibeti mesterek pedig még soká hallgatni fognak erről a titokról. Ma persze a tudomány még sokkal veszedelmesebb titok birtokába jutott és nemsokára a tibeti orgona használatának kulcsa is ismertté válik. Az elemek és matériális formák uralma a mágikus hangon keresztül - ez volt Atlantisz tudományának legfőbb doktrínája. Korunk, amely külsőségeiben is sok hasonlóságot mutat az atlanti utókorhoz, hamarosan kezeink közé juttatja azt a fegyvert, amelynek használata az atlanti félistenek aranykorszakának véget vetett.

Atlantisz alchimiája
A mágia és alchimia titkos kapcsolatáról a spagirikus kémia minden adeptusa meg volt győződve. Ez a kapcsolat valóságos és Atlantiszból veszi eredetét. A mágikus alchimia hagyományai később Chem földjén, Egyiptomon keresztül öröklődtek az utódokra. Ennek a hagyománynak megvilágításában az alchimia nem önálló tudomány, hanem amint azt már egy helyen megjegyeztük, a magas mágia egyik speciálfakultása. Jelentősége csak azért homályosodott el a titkos erők kutatói előtt, mert hatásköre túlságosan is nagy és emberfeletti. Ha a hermetikus szövegek harmadik hieroglifikus értelmét is kihámoznák Hermes Trismeigistos kéziratából, kiderülne, hogy a benne foglalt feladatok véghezvitelére nem emberek, hanem teremtés képességével felruházott félistenek kellenének. Mert az alchimia célja nem az aranycsinálás volt, nem is kizárólag örök élet italának előállítása a bölcsek köve segítségével... Az igazi, régi prehisztorikus alchimia anyaga a teremtés mikrokozmikus utánzása, s a szellem anyaggá változásának és anyag szellemé szublimálásának misztériuma. A neofitának isteni képességekkel kell rendelkeznie, hogy a természeti misztériumok legnagyobbikát, magát a látható teremtést megérthesse és a saját lelkéből kivetített szikrával rekonstruálhassa. Az ókori és középkori alchimia nagymesterei a spagirikus művészet mélységes misztériumait a szimbológiai megtévesztés leplével takarták el az emberi rosszindulat és az inkvizíció üldözése elől. Annál csodálatosabb, hogy éppen a legnagyobb titkok leírása majdnem teljesen érintetlenül fennmaradt a kabalisztikus alchimia három érthetetlennek tartott manuáljában. Az írások persze nem érthetetlenek, csak ezoterikusak. Bennük a teremtés, a mágikus biogenezis, a pszichogenezis és atlanti mágia legféltettebb műhelytitkai vannak némiképp leplezett módon kiteregetve. Általában meglepő, hogy a kabalisztikus írók mennyi mágikus hagyományt mentettek át Atlantiszból. Tudjuk, hogy az egyiptomi titkos tanítás örökösei legnagyobbrészt ők voltak; ha leszámítjuk Hermes Trismeigistos könyveit, egy-két tibeti töredéken kívül nem is találunk sehol másutt megbízható forrásmunkát. Ha az Ótestamentumot vesszük vizsgálat alá, maga a Genézis hat napja s az ember, Adamah megteremtése az első történet, ami alchimiai munka. A teremtés hat napja a hetedik pihenőnappal, az alchimiai transzmutációs processzus hét etapja! Ezt az operációt utánozzák később a kabalisták mesterséges anyaglényeikkel s ez a mintaképe Lőw rabbi Gólemjének is. Paracelsus már a

mélyebb mágikus teremtés folyamatát imitálja Homunkuluszával. Minden kabalisztikus előírásban nyomatékos felhívások vannak, hogy a kutató meg ne feledkezzék a kozmikus erőkről preparációi során, sem pedig annak tartama alatt: „Tégelyed mellett elmélkedve, jusson eszedbe az a másik teremtés, mikor a föld sötétségbe burkolózott s csak az Úr lelke lebegett a vizek felett” - jegyzi meg Elias Artista. A földi ember: Ádám teremtése a titkos atlanti hagyományokban nem jelenti a kozmikus ember teremtését, hanem csak az atlanti nem-nélküli félistenek démoni kísérletét lelkesített mesterséges lény létrehozatalára, akinek testét a föld porából formálták, éltető eleme pedig a mágus lehellete, később lelkének egy szikrája volt! Az ótestamentumi Genézis ezek szerint azt a processzust írja le, amikor az első atlantiszi alchimisták elkezdték mágikus kísérleteiket az élő anyaggal. Először lélektelen biotechnikai gépeket hoztak létre, majd mikor ezek tökéletleneknek bizonyultak, saját isteni énjükből helyeztek el bennük egy-egy parányi részt, hogy a mű önálló életre ébredjen. A nagy mű, az Opus Magnum sikerült is, de a föld porából és lélekből összerakott fajta tisztátalan maradt. A többféle rosszul sikerült kísérlet egymás mellett élt a legtökéletesebb példányokkal az Édenkertben, az isteni kémikusok kísérleti telepén s egymás közt szabadon szaporodtak. Ennek a kereszteződésnek nem mindig volt jó eredménye; a kísérleti lények megtámadták egymást s végül el kellett különíteni őket. Ezt a momentumot az Ótestamentum mint a Paradicsomból való kiűzetést örökíti meg. Ezzel egyidejűleg a Csendes-óceán egy másik kísérleti telepén, a mai Madagaszkár táján, kísérleteikbe merült adeptusok - Henoch könyvének hatalmas „egregórái”, az őrzők - arra a veszedelmes gondolatra jutottak, hogy az általuk alkotott agyagbábukat saját isteni lényük részének mágikus adományában részesítsék. Ebből a célból teremtőerővel és az asztrális látás korlátozott képességével is ellátták az embert. Hogy a maga lábán megállhasson, önállóvá tették és védelmi eszközöket bíztak a kezére. Ez az, amit Henoch így ír le: „Az őrzők Azazel vezetése mellett megtanították az emberek fiait a varázsszerekre és varázsszavakra”. A föld fia azonban a neki ajándékozott bűvös eszközöket rombolásra használta. Henoch könyve szerint „titánok születtek, akik háborúkat kezdtek egymás ellen s bajt, szenvedést hoztak a világra”. A mágikus képességgel felruházott egyedek ugyancsak démonokat szabadítottak a közösség nyakára; végül annyira elharapózott a feketemágia, vérengzés, erőszak és harmóniátlanság, hogy az isteni erők tudományának őrzői kénytelenek voltak a titánok nemzedékét megsemmisíteni. A titánok művei: mágikus, monumentális tevékenységük egy része - azonban fennmaradt a ciklopszépítkezésekben. Fennmaradt az észak-amerikai ciklopszterasz, melyet eredetileg az Algolnak, a legpusztítóbb hatású változócsillagnak, kozmikus erőgyűjtő állomásául építettek, hogy a legnagyobb romboló energiáit háborúikban felhasználhassák. Az atomerő felhasználásának mágikus titkát a titánok nem ismerték. Mestereik a nagy elemi háborúban (mert a titánok megsejtették uraik szándékát és felkészültek az ellenállásra) éppen ezzel pusztították el őket. Titánmunka a Húsvét-szigeteken talált kőkolosszus-sor is. Ezek ugyancsak a feketemágia óriási csillagerő-akkumulátorai, az első teraphimok voltak. A titánok és őrzők háborúja - noha az az egregórák győzelmével végződött - nem hozott szerencsét a kísérletezőknek. Prométheuszi munkájuk, amellyel a Föld asztrálrégiójának békéjét megbontották, soraikban is egyenetlenséget szült. Az egregórák pártokra szakadtak és kolóniákra oszlottak. Egyik részük a legendabeli Lemuria földjére vonult vissza, másik csoportjuk Atlantiszban maradt mindaddig, míg a további kozmikus méretű kísérleteket végző lemuriai csoport - túl vakmerő operációival - az egész földet veszélybe nem döntötte. A lemuroknak az volt a céljuk, hogy a föld atomenergiájának egy részét felszabadítva, más csillagzatokra tegyék át lakóhelyüket. Az egyre elvonatkozottabb lemuroknak ugyanis a Föld valamilyen rejtélyes okból, ami a csillagködök mágiájával függ össze - már nem nyújtott elég teret tevékenységük számára. Az atlanti csoport a hiperkozmikus kísérlet előestéjén ellenszegült a lemuriai csoport mágikus

törekvésének. Azok az individuumok, akik továbbra is a Föld felületét kívánták lakóhelyükül megtartani, mágikus klauzurával vették körül a Földet s a lemurok kozmikus invokációja, melyet a föld fél energiájának felszabadulása kellett volna hogy kövessen, eredménytelen maradt. A felidézett elementáris erők a klauzúra védőövezetén nem tudtak áthatolni, a mozgásba hozott energiák azonban egy közvetlen közelben keringő kisbolygót, a Kenóholdat a Csendes-óceánba taszították, ami egyetemes katasztrófát (Lemuria és Atlantisz elsüllyedését) idézte elő. Ez az igazi története az Édenkertnek, Henochnak és a titánoknak, amit mindennél jobban titkoltak az emberfajta eredetének szégyenletes bűne miatt. Hogy az ember rossz volt és ostoba, azt még elviselték volna az utódok, de hogy az eredendő bűn doktrínája tulajdonképpen a kísérleti állat nívójára vonatkozik, ezt az ősök hiúsága nem vette be. Az emberiség őstörténetét szándékosan elleplezték; az Édenkert kísérletező, alchimista engregórájából: a félisteni atlantidából Jehovát faragtak és az eseményeket szimbólumok mázával vonták be, hogy a valóságos események mögött a krónika kozmikus mélységeket sejthessen. Mindennek csak a hermetikus tradíció állta útját, amely birtokában maradt Henoch könyvének s az ősi hieroglifanyelv helyes értelmezésének kulcsai segítségével átmentette a Föld történetének leggrandiózusabb eposzát a bölcs adeptusok utókora számára. Mert az „őrzők” fajtája a történelemelőtti katasztrófában nem pusztult ki teljesen, hanem egy-egy rövid időre inkarnálódva, valamelyik beavatott személyében, vagy titkos társaságok gyülekezőhelyein elvonulva, mégis megszakítás nélkül adta tovább az elődök tanításait, a világosság szellemének, a láthatatlan Heliosznak dicsőségére.

Amiről az adeptusok nem írtak
Az anyag összetétele, kémiai sajátságai, biológiai és fizikai energiáinak fejlődésiránya - a harmadik szem mágikus szerszámával felszerelt ember akarata alatt - szolgai módon belesimul minden eléje tartott ideaformába. A fizika törvényei, a kémia reakciói, a biológia szerves funkciói befolyásolhatók az akarat útján. Ezt a titkos törvényt évezredenként felfedezik és újra elfelejtik a tudósok. Az ókorban és a középkorban ismerték az animális és elmentáris lélek kapcsolatait. Paracelsus terápiája alapjává tette lelkesített biofizikai mágnesek gyógyászati szerepét. Sok kortársa követte ezen az úton. Ma ez a tudás megint elveszett s inkább csak okkult kuriózum-számba megy. A biológiai organizmus funkcióinak akarati befolyásolását ugyan az élettan újabb kísérletek alapján elfogadja, de az ókori animalizált világegyetem koncepcióját még nem tette magáévá. Az anyag lelkesíthetőségének doktrínája a középkorban érte el legnagyobb hitelét az alchimisták körében. A nagy operációkat az Opus Magnumban a fizikai és a mentális síkon egyidejűleg kellett végrehajtani. Az alchimista vegykonyhájában pontosan meghatározott kémiai műveleteket végzett a Prima Matériával és ezzel szinkronisztikusan saját lelkében is elvégezte ezeket ez operációkat. Ezért beszéltek minden időben kétféle alchimiáról. Az egyik a valóságos kémia praxisa, a másik a pszichikai erők mentális előkészítése a projekcióra, vagyis arra a processzusra, mikor a jól preparált Prima Matériába az alchimista adeptus besugározza mágikus akaratát. Mert a hangsúly ezen volt. Az előírások szerint elkészített kémiai anyag sokféle desztilláción, szublimáción és sűrítésen keresztül alkalmas, plasztikus közeggé változik misztikus ideák befogadására. Minden anyagban vannak specifikus ideacsírák. Az anyag fajtája formaalkotó szimbólumaitól terhes - még a holt fa és kőzet összetétele is specializált faji fejlődés emlékeit hordozza magában. Az alchimiai operáció ellenben olyan Prima Matéria használatát írja elő, amely még nem specializálódott, az adeptus formaképző akaratának így nem áll ellent. A bölcsek köve az organikus élet differenciálódásmentes univerzális esszenciája. Ez az ötödik fokozatú mágikus elem: a kvintesszencia, minden élet alapja, úgy a növényzetben, mint az állati világban, de még a kőzetekben is jelen van. Az örök élet esszenciájának gyökere azonban az asztrálisban van s bármely törekvés annak sűrítésére szükségképpen az asztrálsíkon vezet át.

A szexuálmirigyek kiválasztási termékei és az animális vér különösen gazdag esszenciában. Ez az oka annak, hogy adeptus kísérletezett spermával és vérrel. Tudjuk, hogy Paracelsus kivételével ez csak kevés adeptusnál vezetett a kívánt eredményre, mivel az emberi, de az állati mag is éppenúgy, mint a vér - már specializálódott matéria s a pszeudoadeptusoknak legtöbbször nem sikerült a preparáció nehéz feladata. Hermes hagyományai Prima Matériaként határozottan nem-specializálódott közeget írnak elő, amelyben minden élet csírája egyetemes keveredésben fordul elő; a Prima Matéria: élő ásvány, növény, állat és szellem ugyanabban az objektumban. Ilyen anyagot csak egyet ismerünk és ez - a termőföld! Ez minden élet forrása s benne állati, növényi, ásványi és - látens, animális ideákon keresztül szellemi elemek vannak komprimálva, tehát a kémiai kompozitum feldolgozása: megtisztítása után ebből állíthatjuk elő a Prima Matériát. Az atlanti alchimista Prima Matériája is a föld pora; Jehova agyagból formálja Ádámot, Lőw rabbi sárból készíti a Gólemet. Persze a Príma Matéria ismeretével még nem jutott kezünkbe a Misterium Magnum: a Bölcsek Köve. A desztillált Prima Matéria az alchimiai munka folyamatában csak akkor változik életelixírré, ha a nagy mű saját lelkünkben is sikerrel végrehajtatott. A hermetikus operációk hét stádiumban érlelik meg az anyagot. Ez a hét stádium: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Desztilláció Szolució Putrefakció Redukció Fixáció Fermentáció Projekció

A hét stádium a mentális alchimiában megfelel a kabalisztikus jóga hét egyidejű etapjának. A műveletek kezdetben elkülönítve folynak, a hetedik fokon azonban a neofita egyetlen mágikus erőfeszítéssel összeolvasztja a mentális és elementáris magzatokat. Az első projekció tehát nem az aranykészítésre vonatkozik, hanem a Vörös Oroszlán előállítására. Az alchimia ilyenformán mindig mágikus képességeket követel meg s a neofita csak magas képzettségű mágus lehet. Megerősítik ezt a középkori leírások is, melyek az alchimista életmódját úgy írják le, ahogy csak egy tibeti aszkéta élhet. Hermetikus írások gyakran utalnak arra, hogy a bölcsek tüzét állandóan ébren kell tartani s ezt a feladatot az alchimista - ha eredményt akar - nem bízhatja másra. Az alchimista lakása is legtöbbször kémiai műhelye, ahol mindenki elől elzárkózva, egyedül famulusa segítségével tevékenykedik. A misztikus meditáció ideje az éjszaka. Ilyenkor retortája fölé hajolva törekszik a mágikus múlt analógiáit felidézni és önmagából a kísérleti objektumra kivetíteni. Egy évig és három hónapig marad elzárkózva a külvilág elől; ennyi idei tart, míg a retortában megérlelődik az asztrális magzat, a nagy panacea. Tulajdonképpen két retora van jelen: egyik az üvegfiola, másik a művész lelke. A mágus laboratóriumában lejátszódó szentségtörő misztériumot, a teremtés mikrokozmikus leutánzását persze leplezni kellett az emberi butaság és az inkvizíció mohó tekintete elől. Az ürügy készen adódott a Bölcsek Kövének egy kis jelentéktelen melléktulajdonságából, amellyel tisztátalan fémekből nemesfémet lehetett készíteni. Az adeptus klauzúrájában aranyat akar készíteni ólomból... ez volt a neofita jogcíme arra, hogy a legmagasabb mágia operációit zavartalanul végezhesse. Viszonylag zavartalanul. Mert ha az alchimia lényegét képező misztikus műveletek nem is érdekelték a különben szigorú és babonás bírókat, a kémiai tevékenységből néha mutatni kellett

valamit, nehogy az igazi munka mibenlétét megsejtsék. Voltak adeptusok, akik elkövették azt a vigyázatlanságot, hogy valódi transzmutációt hajtottak végre a kíváncsiak kielégítésére. Ezeknek üldöztetésben lett részük. Nem egy közülük hercegi udvarokban hóhér kezén végezte, mivel nem tud vagy nem akarta elég gyorsan kielégíteni magas patrónusa aranyéhségét. (Setonius!) Sokkal bölcsebben cselekedtek azok, akik - bár birtokukban volt a Vörös Oroszlán - hamis kísérletet hajtottak végre, hogy tehetetlenségüknek híre menjen. Azontúl aztán nyugodtan dolgozhattak. Mivelhogy szegény bolondnak tartották, senki háborgatta többé őket.

Adam Kadmon
A csillagászat története az emberi kultúra története. Ez még sokkal fokozottabb mértékben áll az atlanti fajok történetére. Az egregórák kultúrája, mint elkorcsosult utódaiké: az egyiptomiaké is, mágikus kultúra volt, melyben a kozmikus testek egymásrahatásának tudományát, az asztrozófiát tartották a legfontosabb fakultásnak. Az ősök csillagászati tudományának egy negyedrésze ismertté vált korunkban, a nagyobbik: a háromnegyedrész azonban elveszett. A káldeusok és egyiptomiak ma is jelentékeny asztronómiai eredményei mindazonáltal úgy viszonylanak az őket megelőző atlanti csillagászathoz, mint az első elemista számtani gyakorlatai a felsőbb matematika tanárának egyetemi pályaművéhez. Az atlantidák csillagászati tudása még mágiájuknál is fejlettebb volt. A környező Kozmosz állomásait éterhullámok útján tudták behangolni s a fényévek milliárdjaira lévő ködvilágok eseményeit közvetlen közelből voltak képesek megfigyelni. A távolbalátás - még hiperkozmikus méretek közt is - egyszerű biológiai funkció volt. Távcsövekre és nehézkes teleszkópokra nem volt szükség, mert a kozmikus sugárzás az éterhullámokkal együtt, az univerzum legtávolabbi sarkaiból is elhozta az ott lejátszódó történések pszichogrammjait. A pszichogrammokat a mentális kondenzátor akadálytalanul alakította át képpé, hanggá, úgy, hogy a száz fényévnyire lévő állócsillag felszínén lejátszódó események az életteljesség erejével peregtek le szemük előtt. Az atlantida valóban kozmopolita volt. A sok asztrológiai megfigyelés, amely a káldeusok agyagtábláin keresztül reánk maradt s a napközeli bolygók karakteréről szól, mind az atlantidák pszichotechnikai analízisének eredménye. Az egregórák szemléleti úton, első kézből szereztek ismereteket arról, hogy milyen életformák virágzanak a Vénuszon, a Jupiteren, Marson és a zodiákus csillagzatainak vezérnapjain. A bolygók hatását asztráltestükön észlelték. A csillagok felszínén lüktető kultúrából következtettek, illetve miután ez a folyamat akkor még a harmadik szem működése következtében élő képekben, lelkes hieroglifákban történt, szimbólikus lények formájában jelenítették meg a planétakultúrákat. (A második látás az asztrálfényben hatalmas lényt vetített eléjük, ami a bolygó lelkét testesítette meg. Ezek voltak a planéta urai, a csillag-egregórák.) Agrippa okkult filozófiája „bolygók és csillagzatok szelleme” elnevezés alatt tárgyalja a csillagegregórákat. Ugyancsak ezekről van szó a görög mitológia olimposzi isteneinek alakjában. Vénusz istennő nem más, mint a Vénusz bolygó asztrális művészetének mágikusan objektivált szimbóluma. Ugyanígy a Mars bolygó racionális ingerként ható akaratkultúrája a szenvedélyes hadisten: Mars figurájában öltött formát. A többi bolygóistenség is a megfelelő szellemi tulajdonság perszonifikációja, a szimbolikus tartalmakat mágikus képekké tömörítő őskori látás mentális funkciójában. A képesség, melynél fogva az első csillagászok égi formákat kerestek a csillagokban, ennek a működésnek folytatása. A zodiákus-csillagképeket és a többi konfiguráció jelképes alakjait az atlanti kutató állapította meg részben földi hasonlóságuk után, részben ezoterikus démonok pszichikai korrespondenciái szerint. Az utódok csak a legkönnyebben érthető képleteket vették át; mélyebb vonatkozásokat nem jegyeztek fel, hiányzott az azok megértéséhez szükséges

transzcendentális tapasztalat. Mégis, ahogyan a gnosztikus tartalmú János Jelenései fennmaradtak, bár a kortársak nem értették azt, megőriztek néhány olyan csillagászati hagyományt is legendák formájában, amely a legnagyobb elvontságok területéről való az eredetileg csak az atlanti csillagmeditációban, mágikus úton jöhettek létre. Ilyenek a fekete ködökre, az Algolra, a Via Comustára s a Tejútra, az asztronómiai, farkába harapó kígyóra vonatkozó mítoszok, továbbá a görög mondavilágnak néhány speciális olimposzi története. Jellemző, hogy az égi képletek túlnyomó része a görög mitológia szereplőiről van elnevezve s azok általában csillagászati változásokra utalnak, melyek az őskezdet ködében vesznek el. Az atlanti kozmoszbúvár misztikus szeme előtt a távoli csillagzatok múltja színes élőképekben, diorámaszerű cselekményekben jelent meg. Ezeket a képeket a legközvetlenebb módon, hieroglifákban rögzítették s a fennmaradó kőtáblák félreértéséből keletkeztek később a mitológiák. A hiperkozmikus eseményeket racionalisztikus szófüzérekben, vagyis egydimenziós logikai részletezés útján lehetetlen érzékeltetni s így a görög mesevilág költői a szent kőtáblákat szükségképpen félre kellett hogy magyarázzák. Azonkívül a hieroglifáknak megvolt az az előnyük, hogy három síkon tartalmazták a szóban forgó tárgy értelmét. Ez pedig szóképfordításokban mindig elvész. A mágikus csillagmeditációban jutottak a hermetika adeptusai először az univerzum nagyobb életegységeinek megismeréséhez. Kiindulva a földről, keresztül a bolygókon, átvezetve a kutatást a zodiákus csillagképein a legtávolabbi ködrendszerek vezető intelligenciáinak gigászaihoz, mindenütt úgy látták, hogy a látható világ szervezetei fokozatosan növekedő szellemi lények vezetése alatt állanak. Ahogyan meglátták a föld és a társplanéták uralkodó intelligenciáit, nyomára jöttek a csillagzatokban élő, összefüggő elveknek is. Éppen ezek az elvek voltak azok, amelyeknél fogva egy-egy csillagképet összefüggő egészként érzékeltek s azok vezérnapjait vonallal kötötték össze hieroglifikus ábrázolásaikban. Így alakultak ki a Lira, a Herkules, az Androméda és sok más csillagkép hieroglifái. A lerögzítés, kőbevésés eredetileg azzal a céllal történt, hogy mágikus invokációikhoz fix hullámhosszt adjanak. Az asztrozófiai elmélyedés hiperkozmikus szemléletében ezután végül eljutottak az individuális létezés felső határainak lelkes formáihoz, a kozmikus ember ideájához. Ez a koncepció volt az atlantidák legnagyobb felfedezése s a kabalisztikus Adam Kadmon alakjához, ezen keresztül pedig a hermetikusok nagy misztikus analógiatörvényéhez vezetett. Az atlantiszi kozmikus ember elgondolása végül az egész látható univerzumot egyetlen hatalmas élőlénynek látta. A hiperkozmikus titánnak éppen úgy van keze, lába, feje, agya, mint a többi élőlénynek s vannak belsőrészei, erei, idegzete, vérkeringése. Adam Kadmon, a kozmikus ember, hozzájuk hasonló kétnemű lény, aki lelki koncentráció útján teremt s önmaga is megosztódva szaporodhat. Misztikus megtermékenyülése azonban nem egyéneket, hanem világrendszereket hoz létre, s az általa szült világnapok fióknapjain, a később kifejlődő planétaláncokon, a nagy mintaképhez hasonló mikrokozmikus egyedek létesülnek. Ebből adódik Hermes Trismeigistos Smaragdtáblájának híres tétele: „Verum est, cetlom et verissimum, quod est, superius, naturam habet inferioria et ascendens naturam descendentis!” vagyis: „Igaz, a bizonyosság teljességével legigazabb, hogy ami fent van, egyenlő azzal, ami lent van és ami lent van, egyenlő azzal, ami fent van.”

Ez a fogalom volt a földön az Isten-fogalom kezdete! A filozófiai tétel pedig a hermetikát alapozta meg. A hermetikán kívül egyedül a kabala őrizte meg ennek a jelentős gondolkodástörténeti felfedezésnek körvonalait. A Soharban ezek a gondolatok csak kissé leplezett és nem is túl primitív formában találhatók: „Az egész alsó világ a felső világ mintájára keletkezett. Minden, ami a felsőbb világban létezik, mint ennek másolata jelenik meg előttünk, de a kettő mégis ugyanaz!” - mondja a Sohar. „Midőn az Ősi Lény, akinek neve szent legyen, formát öltöt, mindent hím- és nőnemű formában alkotott meg. Más forma alatt a dolgok ugyanis nem létezhetnek. Ez az a mérleg, amelyen mindeneket lemérnek. Alakok, amelyekből a hím- és nőnem princípiuma hiányzik, nem tökéletesek. A nagy szent ősi lény csak ott üti fel hajlékát, ahol mindkét princípium egyesítve van.” Ez a rész az atlantidák kétnemű testalkatára utal. Szerintük a poláris végletekre szakadozott kísérleti lények, vagyis a mai ember ősei tökéletlenek, mert csak egyik pólus van meg bennük. Lelküket örökös vágyódás emészti a másik, hiányzó fél után s nyugtalanságuk képtelenné teszi őket arra, hogy szellemi energiáikat az örökkévalóság szemléletére koncentrálhassák. A mai emberben ugyan megvannak mindkét nem csökevényes szerveinek maradványai, de a két princípium nincs egymással harmóniában s a bölcsesség nem lakozik benne. „Voltak már a mienk előtt is világok, melyek születésük után hamarosan elpusztultak. Világok alak nélkül, melyeket szikráknak neveztek, mint a kovács szikráit, amint azok a tűzből kipattannak s azonnal újra kihunynak. Ezek szétromboltattak s nem maradtak fenn, mivel az ősök őse, akinek neve szent, még nem öltötte fel végleges formáját.” Az ember formájában tehát a Kozmosz prehisztorikus titkai nyilatkoznak meg, mert az nem más, mint a nagy eredetinek kicsinyített változata. Ezt az igazságot fejezi ki a kabalisztikus Sephirotok, azaz erőcentrumok elmélete is. Egyik hermetikus kézirat utalást tesz egy ősi kőtáblára, ahol Adam Kadmon kozmogóniai elhelyezkedése is ismertetve van. Eszerint Adam Kadmon feje az Androméda-ködben, teste a Tejút spriráljában, méhe az Orionködben, jobbkarja az Amerika-köd táján, balkarja pedig a Crabködnél, lába a Magellán-felhő nebuláris régiójában van. A Kozmikus Ember köldökét a ma Szeneszsák név alatt lajstromozott sötét ködben jelöli meg a kézirat. A bennünket övező zodiákus-csillagzatok az óriás tüdeje-tájékára esnek. Az elképesztő arányú hiperkozmikus kolosszusnak Atlantiszban temploma is volt, benne az adeptusok generációja, a félisteni nemzedék, ősapját tisztelte.

Csillagmeditáció
Az előzőkben említett misztikus koncentráció az atlanti mágusok egy csoportját a föld területének elhagyására irányuló kísérletek folytatására késztette. Modern rakétalövedékeink, vagy a Holdba lőtt ágyúgolyó semmi azokhoz a grandiózus experimentumokhoz képest, amiket a beavatottak ezen csoportja végrehajtott az atomerő felhasználásával. Ez a próbálkozás a Bábel tornyáról szóló legendák igazi háttere. A döntő kísérlet lefolyását már korábban elmondtuk. Most még néhány szót a csillagmeditációról. Gyakorlatilag semmi akadálya sincs annak, hogy valaki a távoli csillagokról hozzánk érkező éterhullámokat felfogja és transzformálja. A csillagok energiái ma is változatlan intenzitással áradnak felénk és a bennük foglalt események Atlantisz pusztulása után is szakadatlanul hirdetik kozmikus szomszédaink küzdelmeit, életét és történelmét. Miért nem tesszük hát mi is azt, amit az adantidák? Mert a harmadik szem elvesztése meggyöngítette az emberi nem mentális kondenzátorát és egyfelől a hullámok beállítása múlja felül az átlagember képességeit, másrészt az éterhullámok élőképekké való transzformálódása képezi a nagy akadályt. Ezek a nehézségek azonban nem legyőzhetetlenek. Éppen az ákashakrónikában való olvasás: ami nem más, mint a fenti funkció - mutat rá az e területen rejlő korlátlan lehetőségekre. Ez a képesség

meggyöngült, de nem veszett el! Kitartó gyakorlással bárki, akinek ilyen stúdiumokra hajlama van, ma is megszerezheti. A gyakorlás technikája a következő: Meleg, nyári csillagos estéken menjünk ki a szabadba s kényelembe helyezkedve, háton fekve valami nyugszékfélén koncentráljuk tekintetünket egy általunk ismert csillagra. A koncentráció bevezető fixatív stádiuma után behunyjuk szemünket és belső látóterünkben felidézzük a képlet külső formáját, azzal a kívánsággal egybekötve, hogy asztráltestünkben annak hullámait asszimiláljuk. A kiválasztott csillagzat asztrális rezgéseit a már régebben begyakorolt pszichikai vonzás energiájával formálisan magunkhoz húzzuk s ezt a praxist egész addig folytatjuk, míg belső látóterünkben különös, idegenszerű formák, szimbólumok, erőörvénylések nem merülnek fel. Ez az idegen világállomás hívójele! Most a keresett régióban uralkodó alapideák egyik vezérlő szférikus szimbóluma vonul el lelki szemünk előtt. A pszichikai látótérben élesen kirajzolódik valamely különleges, plasztikus glifa, melynek kozmikus értelme tudatunkba egyszerre csak készen ugrik be. A kozmikus hieroglifa értelemmel megtelése a harmadik szem, illetve az ezt helyettesítő tobozmirigy működésének következménye. Most már gyorsan váltakozó képek, vidékek, planétafelületek közeledő, távolodó és cserélődő színjátékára kell figyelnünk. Ha valamelyik kép felkelti speciális érdeklődésünket, a fentebb említett pszichikai vonzás asztrális csápjaival nyúlunk utána s az menten közelebb jön és feltárja részleteit. A kozmikus panoráma a legkülönfélébb élőlények, civilizációk, kultúrák eseményeit vetíti felénk, a szemlélt változások értelmét azonban rendkívül nehéz kitalálni. Idegen világok életének s az ott végbemenő folyamatoknak szellemi jelentőségét ismét csak az univerzális glifák mindenhol érvényes átvitele, illetve ezek transzformálása adja kezünkbe. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a tobozmirigy működése nélkül ezen a területen semmire sem megyünk és a csillagkoncentráció megkísérlése előtt annak revitalizálását a korábban előírt misztikus gyakorlatok útján már előzőleg el kellett végeznünk. A csillagmeditációban hullámhosszul szolgálhat bármely ismert konstelláció, mint amilyen például az Orion, vagy a Kassziopeia.

Leghamarabb juthatunk eredményre a földrajzi fekvésünk alatt jól látható képletekkel. Ilyen a Lyra az Eszaki Korona, vagy más néven Gemma, és az Androméda az Androméda-köddel. Nem ajánljuk azonban a sötét ködökre, a Perseus csillagképére és különösen az Algol változócsillagra való koncentrálást, később tárgyalandó okokból. A meditációs táblákat tízcentiméteres nagyságban kartonra rajzoljuk s először a szabad ég alatt gyakorolunk, később a táblára egy-egy pillantást vetve, zárt helyen is felidézhetjük annak emlékét. A táblák csak az emlékezés rögzítése miatt szükségesek. Káldeában számos csillagnéző torony szolgált a papi tanulmányok asztrológiai kiképzésére. Ismeretes a csillaglovaglás tizenkét éves szertartása, mikor a birodalom ura és főpapja a legnagyobb obszervatóriumban - annak tetőteraszán - együttes meditációban merültek el, az extázisban felmerülő, jövendőt mutató szimbólumok szemléletére. A meditáció a Jupiter bolygóra irányult. Ez a planéta volt Babilónia nemzeti csillaga, melyet Marduk néven, istenként tiszteltek.

Bolygók és csillagképek lelke
Az atlanti mágiában minden bolygónak lelke volt s a nagyobb méretű misztikus operációknál azok erőit idézték meg. Azonban nemcsak a később ismert hét bolygó titánjának szellemeit vonzották magukhoz, hanem igen sok más galaktikai erőcentrumot is be tudtak állítani, ha a szomszédos bolygók karaktere a tervbevett mű jellegének nem felelt meg. Már a hét bolygó uralkodójának is három hatásköre volt. Agrippa Okkult Filozófiájában azt írja, hogy az ókori népek asztrológiája a bolygókat egy fizikai, egy asztrális és egy mentális részből állónak tartotta. Könyvének második kötetében szférikus hullámhosszdiagrammokat ad az ismert csillagok három síkjának invokációjához. Pl. a Jupiter kabalisztikus jele a fizikai síkon általánosan ismert emblémája mellett (4) ez:

asztrálsíkon ez:

és a mentálsíkon pedig ez:

A jeleket a kabala mágikus számkvadrátjainak kulcsszámain keresztül való összekötővonalak húzásával kapjuk meg. A három sík Agrippánál mint elementáris, démonikus és intellektuális osztályok vannak megjelölve. E felosztás szerint az összes bolygónak megvan az előnyös, démonikus és szellemi hatása, aszerint, hogy melyik síkon idézzük meg. Az atlanti asztrológia ezeket a hatásokat démonok, szellemek, vagy elementálok formájában perszonifikálta, a harmadik szem képalkotó tevékenysége következtében. A velünk rokon szomszédbolygók asztropszichológiai tulajdonságait persze más hieroglifákban is kifejezésre juttathatjuk. Agrippa szimbólumai csak egyik módját mutatják be ennek s az nem is mindenben azonos az antik asztrológia glifáival. Az ókori kabalisztikus asztrológia az „égi írás” módszerét alkalmazta, vagyis a csillagok térbeli elhelyezkedésének pontokkal és vonalakkal való megjelölését. Ez pontosan egyezik az atlanti csillagtáblák rendszerével. Az asztrálsíkot és mentálsíkot hieroglifákkal jegyezték a konstelláció mellé. A síkmagasságot jelentő glifák a térelosztás szabályai szerint s a kozmikus grafológia erővonaltörvényét követve lettek elhelyezve. Olyan táblákat, amelyeket speciális mágikus célra használtak, három részre osztottak: egy alsó, egy felső és egy középső részre, a három sík szimbolikus ábrázolására. A táblatér nem volt ugyan formálisan elhatárolva, de a lapon alul vagy felül külön kámeakulcsban, három fokozatosan rövidülő vonal jelezte, hogy annak tartalma három síkra értendő. Ilyen hieroglifák a következők: Medúzafő démonium (Algol):

Plejádok:

Aldebaran:

Sinus:

Canis (Procyon):

Az atlantidák azonban mágiájukban legtöbbször nem vették igénybe a naprendszer szomszédos planétáinak dinamikai elemeit, hanem a kozmikus ködök, messze, távoli zónák kevésbé specifikus emanációit. Ebben a tekintetben az utódokat magasan felülmúló tudással rendelkeztek. A kozmikus régiókat úgy ismerték, mint az utánuk következő csillagászat egyetlen nemzedéke sem. Tudásukból ránk is származott valami Káldeán és Egyiptomon keresztül, de az esetek többségében a kozmikus grafológia szimbólumfejtő analízisére vagyunk utalva, ha a távoli ködképletek és kozmikus erőcentrumok tulajdonságait meg akarjuk érteni.

Keletkező és széteső világok erői
A csillagképeknek és ködvilágoknak is van lelke. A belőlük áradó erőhatások, a napjaikon és planétáik többségén formát öltött kultúrák alaptendenciája a rendszer figurális alakjából ítélhető meg. Valamely galaktikai képlet, csillagkonfiguráció nem a véletlen műve, hanem a bennük működő dinamikai és pszichikai energiák irányának fizikai kivetülése. A fizikai forma nem más, mint testet öltött szimbólum, melyben az őt előidéző szellemi erő benne hagyja karaktere bélyegét; azt a térelosztás és az erővonalak törvényének alkalmazása alapján, intellektuális fogalmakban lehet kifejezni. A kozmikus grafológia módszerét és szabályait illusztrációkkal együtt egy korábbi munkánk, a Hermetikus Filozófia tartalmazza. A csillagkoncentráció mágikus szertartásában széteső világok, elpusztult naprendszerek és fekete ködök energiáit is meg lehet idézni. A pusztulás kozmikus örvényével való asztrális kapcsolat azonban szörnyű veszéllyel jár. Tudjuk hogy a hagyományok szerint a titánok, az atlantidák teremtményei és első ellenfelei, az Algol pusztító erőit kötötték le teraphimok segítségével háborúikhoz. Az Algol pedig a Tejút egyik fekete ködrégiójába esik, úgyhogy lehetetlen annak démonikumát felidézni anélkül, hogy az invokáció a sötét ködök befolyását is maga után ne vonná. A káld asztrálmágia „baljós sarok”jának, az Algol-vidéknek behangolása és fix hullámhosszra való beállítása olyan háborúk sorozatát zúdította a földre, amelyhez minden azóta lezajlott hadjárat semmiség s amelynek természetéből az 1938-45 évi világháború szerény izelítőt nyújtott. A titánok végül is elpusztultak s az atlantidák uralma is nemsokára egyetemes katasztrófában ért véget. Mindezeket a kataklizmákat, melyeket még egy kisbolygónak, a Kenoholdnak földrehullása is megtetézett, az idézte elő, hogy a titánok sátáni teraphimjeikkel kozmikus felvevőállomást létesítettek országaikban az Algol sötét ködjei számára, amely az ott lakó romboló elementároknak tárt kaput nyitott a föld felszínére. Emlékezzünk a ceremoniális mágiában példaképpen idézett káldeai „elemi erők formulájá”-ra! A varázsdal a titánok korából való s a babilón mágia kőtáblái őrizték meg. A Kenohold földrezuhanásával a teraphimok beállítása elromlott s az Algol-erők emanációja földünket nem érte többé abba a szögben, amelyben a történelem előtti titánok idején. De a teraphimos ereje még nem merült ki és a csökkent erejű elementáris démoninvázió ma is tart, amit az azóta is szakadatlan háborúk sorozata mutat. A föld tengelyének elfordulása, a 23.30 fokos precessziós elhajlás az éghajlati zónák létrehozásával a mágikus ciklopszépítmények hatóerejét csak csökkentette; a nemzeti háborúkat a teraphimok végleges lerombolása szüntetné meg. Az ótestamentumi parancsolat: „Ne csinálj magadnak faragott képet” - erre az őstörténelmi veszedelemre vonatkozik. Felhasználták Atlantiszban az óriásnapok pusztulásával szétsugárzó kozmikus hullámokat is. A kozmikus sugárzás felszabadult elektronkötegeit a mágikus akarat éppúgy szolgálatába vonhatja, mint a kisebbméretű mágia a tűz és kibocsátása alkalmával szétszóródó atomenergiákat. Azt a rendezést, amit az ideoprojektorban korábban leírtunk, méretekben használták. Ezt a tudományt a titánok atlanti adeptusoktól tanulták el, de rosszra fordították. Az atlantidák tép teraphimok, mágikus építmények útján kötöttek le kozmikus elemeket, de az általuk behangolt állomás keletkező és magasabb szellemi kultúrával rendelkező csillagzatok energiáit vonzotta a földre. Ennek a magasabb felvevőhálózatnak részei voltak a piamisok, a Szfinx és egyéb, azóta már elpusztult építmények. A piramisok és az atlanti szimbólumok teraphimjei egyben az egész földet körülvették, ami felkeltette a titánok gyűlöletét, mert erőszakos céljaikkal ellentétben állott azoknak magasztos szellemi ideálkultusza, amit a mágikus felvevőállomások mellett épített kozmikus templomok adeptusai ezeken a helyeken folytattak. Ennek megsemmisítésére, az építés és béke megbontására konstruálták Algol-teraphimjeiket. Magasabb hatalmak rendelése folytán

azonban tervük nem sikerült; az Algol-templomok egy része a piramisokkal együtt az emberiség őstörténetének őrzője maradt. A bennük megtestesülő hieroglifák a mágia örök figyelmeztetőtáblái.

Alvilági Mítoszok. Az atlanti mágia maradványai
A tér végtelensége két irányban terjed: makrokozmikus világkolosszusok ködrendszerei felé és mikrokozmikus parányok planétaláncaira. Az Univerzum szerkezete ugyanolyan a galaktikai nebulák napkötegeinek százmilliárdjaiban, mint az anyagot képező atomvilágok elektronrendszerein. Az atlanti mágia gigászi kozmikus meditációjának is volt felső határa. Noha az elektromagnetikus éterteleszkóppal eljuthattak a távoli csillagtér legelrejtettebb zugaiba is - bizonyos esetekben, mondjuk 100 milliárd fényév távolságra, már ez a műszer sem működött, mert ilyen távolságban az éterhullámok szétszóródnak a fényfelszívó közegekbe, a „világ végét” őrző sötét ködmasszákba asszimilálódnak. Világrendszereink határán létezik ugyanis egy sötét ködrendszer, amelyet a tudomány csak legújabban kezd megismerni és amely az ezen az övezeten kívüli fénysugarakat nem engedi át, hanem gömbalakban magábaszívja. Ennek a határvonalnak intuitív emléke élt a káldeusokban és az oly igazságtalanul elítélt Ptolomeusban, mikor a világegyetem külső szférikus határairól szóló tanítását leírta. Mindössze abban tévedett, hogy ez a határvonal sokkal messzebbre esik, mint ahogy ő feltételezte. Miután pedig a megismerésnek a sötét ködök éterhullámfogó rétege a végtelenség felső határán gátat vetett, az atlantidák az alant kiterjedő végtelenség útjára léptek, hogy ami a felső világból hiányzott szemléletük számára, az ultramikroszkópikus mélysége vizsgálatában szerezzék meg. Ebben a törekvésben az a felismerés vezette őket, hogy a világegyetem szerkezete odalenn teljesen hasonló, mint odafent. Más szóval: az analógiatörvényt alkalmazták. Ami a Tér hiperkozmikus kiterjedésének távolában elveszett számukra, azt a mikrokozmikus tér önmagukban pulzáló világkötegeiben vélték felfedezni, hiszen szemléletük szerint a világ nem volt más, mint egy óriási, hozzájuk hasonló ember s a továbbkutatást gátoló sötétköd-zónában egy még annál is nagyobb élőlény testét, perifériáját sejtették. Azt a következtetést vonták le ebből, hogy a hiperkozmikus világ istenembereinek körülményei úgy viszonylanak a náluk alacsonyabb individuum körülményeihez, mint saját testük és agyuk működése a bennük élő atomok és elektronrendszerek funkcióihoz. Ami van, mind magasabb formák utánzása - másolata. Ezzel adva volt a hermetikus spektrálanalízis, a mikrokozmikus ultrateleszkóp elve! Most már csak módot kellett találniuk arra, hogy a saját testük és lelkük misztériumaiba való elmélyedés technikai módozatait megtalálják. Az ilyen célból létrejött titkos tudomány képezte azután minden későbbi Yoga-rendszer alapját. Az atlantidák Yogája töredékeiben jutott az utókorra. Egy részét az alvilági mítoszok: Istar pokolraszállása, a Gilgames-eposz, Orpheus legendája, Egyiptomban az Amenti, Görögországban a Hades - másik részét az ind Yogarendszerek, Atman és Brahman meditációjának alakjában látjuk. Az a hindu tanítás, melyet az összes misztikus irányzatok átvettek, hogy az egyéni lélek tulajdonképpen lényegében azonos világlélekkel, nem más, mint atlanti Yoga, vagyis az analógiák tana. Az atlanti yoga a kozmikus múltat az ember altudatából akarta felszínre hozni. Miután a teremtésben részt vevő anyag és a létesülésre hajszoló ideák összetétele mindenhol egyforma, ennek az elvnek működési szabályait bármely részletből ki lehet bányászni. De a hermetikus

tradíció ennél még többet mond. Eszerint a bennünk ma lüktető vér ugyanaz a matéria, amely a Föld, a Naprendszer, a csillagvilágok, az ősköd kezdetén engedelmes szereplője volt a formaalkotó ideák színjátékának. Ami valaha létrejött, élt, történt és látszólagos pusztulásba rohant különféle kataklizmák apokalipszisében, mind megmaradt látens állapotban, lappangó emlékképek, tendenciák köntösében. A matéria atomjai, az elektronok, képsorozatokat - emlékeket, fizikai és szellemi tendenciákat hordanak magukban, megelőző teremtések tapasztalati konzekvenciáinak eredményeképpen. Maguk a természeti törvények, amelyek most érvényben vannak, nem mások, mint ilyen prekozmikus tapasztalatok akkumulációi. A természeti törvények nem voltak mindig ugyanazok. Azonban évek százmilliárdjainak tömege előtt, más teremtési turnusok megelőző világkorszakaiban, tapasztalati úton, sok fizikai kísérlet megszerzett tapasztalata alapján, minden más viselkedési módot kipróbált az anyagban élő szellem s a mostanit alakította ki, mint a legcélszerűbbet. Az anyag emlékezésének egy módját az újabbkori tudomány is elismeri a sejtemlékezés elnevezése alatt. Ez teljesen igaz tanítás; mindössze annyit fűzhetünk hozzá, hogy az anyag sokkal többre emlékszik, mint amit a kutatók ma megértenek. Biztos, hogy a jövendő korok természettudományának ez a tétele lesz a legfontosabb alapja.

Leszállás az alvilágba
Annak a grandiózus yogának, melyet az atlanti adeptusok bevezettek, az Alvilágba való leszállás volt a kezdeti stádiuma. Ez a gyakorlat a későbbi egyiptomi beavatás rítusai között fennmaradt és a neofita Ementibe-utazásával kötötték egybe. Hasonló titkos praxis volt a görög Hades mögött is. Az alvilágba való leszállás azon az akkor még csak intuitív tapasztalaton alapszik, hogy a prehisztorikus múlt emlékei a lélekben és testben egyaránt rétegenkint vannak feljegyezve. Az emlékezés prehisztórikus engrammjai fokozatosan rögződnek be a terhesség kezdetétől fogva a prenatális, azaz születés előtti filogenetikus fejlődés folyamatába. Ami a filogenezis szerepét illeti, erre nézve annyit jegyzünk meg: az is, mint a sejtelmélkezés, jóval többet tartalmaz és nemcsak individuális, hanem kozmikus eseményeket is feljegyez a biológiai processzus sorrendjében. Tehát nem kizárólag az állábú ősök családfáját örökíti meg, hanem sorban végigmegy az egész fizikai világ teremtésének mikrokozmikus reprodukcióján. Az uterin-processzus végbemenetele után, az egymásra következett etapok asztrális engrammok képében fixálódnak a testben és az agysejtekben. Megfelelő retrospektív eljárással ezeket az engrammokat újra transzformálni lehet. Aki a teremtés kezdetén uralkodó állapotokra kíváncsi, annak fel kell idéznie a test születése előtti emlékeket; aki távoli ködvilágok kialakulására, planétaláncok keletkezésére kíván gyakorlati demonstrációt, ereszkedjék le teste alvilágának kozmikus mélységére, mert itt megtalálhatja azt, amit a csillagászati teleszkópok gyengesége előle elrejt. Ez a leszállás persze nem olyan egyszerű dolog s nem is veszély nélkül való. A belső világűrhajó utasának fokról-fokra kell menni, először csak a közvetlen közelség országait, népeit ismerheti meg, mielőtt más planétákra, vagy távoli világszigetekre repülhetne. Az alvilági yoga azzal kezdődik, hogy a tanítvány legjobb elszigetelt magányában, a kabala embrionisztikus pozitúrájában, meditációba kezd. Azért választjuk az embrionális pozitúrát, mert ennél a gyakorlatnál a harmadik szem erősebb működésére van szükség, ezt pedig csak a kabalisztikus pozitúra biológiai etimulusával érhetjük el. A meditációt mindig elsötétített szobában, félhomályban kezdjük. Tapasztalni fogjuk, hogy a kabalisztikus pozitúra techikai látóterünket ötszörös fényerővel tölti meg. A harmadik szem működésének első hatása az lesz, hogy képzeletbeli világunk levegője kivilágosodik, mintha

felkelt volna benne a Nap s az imaginárius tér szokásos sötétségét fényáradat váltja fel. Ebben a belső látótérben játszódnak le kozmikus történéseink s az iránytű, mellyel helyünket változtatni tudjuk, az imágináció. Erre jól vigyázzunk, mert enélkül nagy veszélyekbe kerülhetünk. Mielőtt a távolból látszó belső Kozmosz országútjára lépnénk, feltudatunknak poszthipnotikus parancsot kell adni, hogy bizonyos idő elteltével a felvilágra akarunk jutni. A feltudat elementáljai ugyanis ebben az esetben átveszik a tudat küszöbének őrzését és az asztrális éter hullámain keresztül összeköttetésben másadnak altudatunk hajójával. Sajnálatos, hogy nem lehet világosabban közölni azokat a mélységes misztériumokat, amelyekről itt szó van, de a folyamatok természete olyan, hogy csak megközelítő, szimbolikus ábrázolás útján lehet hozzájuk közelférkőzni. Ez az oka különben, hogy mítosz lett belőlük! Megjegyzendő tehát, hogy mesterséges énhasadás - skizofrénia - létrehozataláról van szó, amely múlhatatlanul szükséges, nehogy egyrészt magárahagyott testünk idegen elementálok prédája legyen, másfelől fluidális köteléknek kell fennmaradnia a szuprakozmikus mélységekbe elkalandozó szellem és a visszamaradó feltudati én között, hogy a meditáció lefolytatása után vissza tudjunk térni. Enélkül - a ködvilág szemével nézve - mesterségesen előidézett őrültség, vagy démoni megszállás esete állhat elő.

Hádesz
Az Alvilág kapujában két feladattal fogunk szembetalálkozni. Egyik a démonvilágot őrző pokoli kutya, amit a mitológia Cerberusnak nevez, másik az individuális lét kapujának, az utolsó kapu őrének, ellenséges magatartása a hiperkozmikus kísérletekkel szemben. A küszöb őrzője, a félelem, nem minden neofitát gátol. Ha a tanítvány előző életekből fennmaradó asztrális énje démoni lárváját már előző misztikus munkák-alkalmával legyőzte, az többé nem alkalmatlankodik. A küszöb őrzője abban fejt ki ellenséges tevékenységet, hogy minden erejével és félelem keltésével megakadályozni törekszik a neofita énjének kozmikus kitágítását. Az individuális lélek léte mikrokozmikus börtön, melyet a kozmikus yogában le kell vetni, hogy rokonrezgésbe hozhassuk magunkat idegen világok hullámaival, mivel enélkül nem hatolhatunk be azok életterébe. A küszöb őrzőjének célja ezzel szemben az, hogy az egyén mennél tovább megmaradjon énjének börtönében, mert csak ebben az énben vezekelheti le előző életeinek tévedéseit, melyek lelkesített szimbóluma a lárva s amely éppen ezért a felelősségérzetet idézi fel és félelmet kelt. Az asztrálsíknak ki nem mondott doktrínája ugyanis, hogy senki sem léphet ki régi világából anélkül, hogy számláját ott véglegesen ne rendezte volna. Fentáll azonban a lehetőség, hogy ehhez hasonló akadályok nem merülnek fel, vagy mágikus úton - mert ez is a lehetőség határain belül van - semlegesítsük akaratunkkal a szimbolikus őr ellenállását. Akkor már csak a Cerberus marad hátra. A pokolbeli kutya az egyéni, az individuális lét kapujának őre, amelynek legyőzése után az ősi kozmikus Én tudatának részeivé válunk. Ezen a kapun csak az jut át, akit eljövendő kutatásaiban a legmagasztosabb valóság megismerésének szándéka vezet. Aki a mágia személyes célokra kihasználható dinamikai erők forrásainak birtokát keresi, azt a Cerberus menthetetlenül elpusztítja. Ez az értelme annak, hogy a kutyának jelszót kell a fülé súgni. A jelszó mágikus filozófiai mantra, amely megnyitja a neofita előtt az érzékfeletti világokat. Természetesen szükségtelen mondanunk - a szuprakozmikus világokban észlelt események és magasabb természeti folyamatok az érzékfeletti világ ősi szimbólumnyelvén játszódnak le. Az itt átélt szimbolikus tartalmakat az

emlékezet elraktározza, de később már csak mitikus körülírásban közelíthetők meg.

A LÉTHE folyó vizén
A misztikus alvilági ösvény először kanyargó sikátorokon vezet keresztül bennünket. Az alagút, mert valami alagútfélén hatolunk át, telve van misztikus leplekbe öltözött árnyakkal. Fátyolos nőalakok és fantomok suhannak el mellettünk, sóhajtásokat, különféle furcsa állathangokat hallunk; lábunk előtt csúszómászók vonaglanak el, erős kígyósziszegést hallunk, de a kígyót nem látjuk - míg végre félhomályba borult mezőre érünk ki, amely felett kísérteties fényben holdkorong foszforeszkál. Továbbmegyünk, a dombvidékhez érünk; itt úgy látszik, lement már a Hold és különös, szokatlan színű Nap jön fel helyette, ami a vidék sivárságát nem teszi barátságosabbá. Minden lakatlan, elhagyatott. A földeken néha merengő férfiak állnak, néha töprengő arcú nők - zenét, éneket is hall az ember, de az énekek, miket énekelnek, panaszosak s hamar elhalnak. Végre egy nagy, méltóságteljes tempóban hömpölygő folyamhoz érkezünk, melyben víz helyett egyszer vér folyik, máskor meg úgy tűnik, hogy zöld nyirokban embertestek és szörnyalakok, állati formákkal elkeveredve. Valami azt súgja, hogy a folyó a feledés vize. Jobban odanézünk, megtorpanva a parton, mivel hidat nem látunk és meglepetve vesszük észre, hogy a folyamban ezerszeresen kisebbített kiadásban városok futnak lefelé. Olyan ez, mintha futószalagon játékházakat és emberek lakóhelyeit látnánk sebesen rohanni. Némelyikük ismerős szereznénk utánakapni, de a víz mindent sebesen elvisz. A furcsa színjátékban elfáradva, magunk is megindulunk a folyó rohanása irányában. Úgy érezzük, át kell jutnunk rajta, különben célunkat, melyről nem tudjuk hogy mi, sohasem érhetjük el. Sokáig vándorolunk lefelé, míg a folyó végre szűkülni kezd s egy keskeny alagút előtt egészen sekélyessé válik. Az alagút bejárata előtt, a parton mohlepte, zöldes fából készült, vagy csak ilyennek látszó, hosszú, keskeny csónak, amely előtt magas, sovány, meghatározhatatlan korú férfi áll, kezében evezőlapáttal. A csónakba éppen beszállnak a parton eddig észre nem vett emberek. A csónakba beszáll a révész is és megindulnak az alagút felé. Most érkezünk a kikötőhelyhez és egy ideig várakozunk, míg a csónak visszatér. Mikor újra feltűnik a barlang szájában, észrevesszük, hogy a ladik feneke üres, átlátszó. De átlátszók az oldalfalak is és a révész alakjának sincs realitása. Éppen gondolkozni kezdünk azon, hogy ilyenformán csak képzelődtünk s ezen a helyen sem tudunk majd átjutni a folyón, mikor már benne is vagyunk a csónakban s a ladik velünk is megindul a folyosó felé. A föld alatti víziút elég hosszúnak tűnik. Útközben hasonló élményeink vannak, mint az alvilági út kezdetén. A barlang különböző pontjain hangok szólítanak; kétségbeesett figyelmeztetéseket hallunk, hogy ne menjünk tovább; a vízből emberi és polipkarok nyúlnak ki felénk - le akarnak húzni a mélybe, de a révész kezének egyetlen mozdulatára eltűnnek s mi továbbmegyünk. Most véget ér az alagút. Kiszállunk és az előbbinél sokkal szebb, derűsebb rétre kerülünk. A csónak, amelyen jöttünk, már visszafordult, de úgy emlékezünk, hogy a révész kiszállásunk alkalmával elvett tőlünk valamit. Mi is volt az?... Megvan! Egy kulcs... Kis vörös bronzkulcs, helyébe adott valamit, számot, amit szórakozottan zsebretettünk. Nem időzünk itt tovább, hanem előre indulunk a virágos réten. Most már nem magányos vidék többé: színes köpenyben szépséges arcú emberi lények sétálnak rajta. Nem is járnak, inkább úgy tetszik, repülnek. Formájukon, alakjukon, magatartásukban van valami fenséges. Nemüket lehetetlen megállapítani, éppúgy lehetnek férfiak, mint nők. Mintha egymással társalognának, de a beszéd szavak nélkül folyik. Különösképpen magunk is résztveszünk benne, amennyiben gondolatainkat azonnal képek formájában látjuk és hangjukat fülünkön belül halljuk. Úgy látszik, ők is hasonló módon olvassák a tartalmát, mert nem közelednek és nem tesznek kísérletet rá, hogy utunkban feltartóztassanak. Megint csak tovább vándorlunk. Most vesszük észre, hogy az egész

idő alatt lábak nélkül, lebegve úszunk tova akaratunk parancsára. Testünk fizikai formái helyén alul köduszály van - valószínűleg már a folyón való átkelés óta. A rét most véget ér. Előttünk szakadékszerűen kék légóceán ásítozik, fenn és lenn is a kozmikus tér végtelensége... Tudjuk, hogy innen le kell ugranunk... Behunyjuk szemünket és ellökjük magunkat a talajról. A következő pillanatban a világtér éteróceánjában úszunk. Elég valamelyik irányba kívánsággal tekinteni, hogy asztráltestünk - mert most már tudjuk, hogy asztráltesünkben vagyunk - a villám sebességével induljon arrafelé. Tudatunkból egy magasztos hang, amelyet eddig is gyakran hallottunk, tiszta zengő tónusban recitálja: „Ez a Léthe vize... az igazi LÉTHE vize!” Szemünk előtt csillagvilágok tárulnak fel. Nem halandó szemünkkel a csillagokban most élőlényeket látunk; hierarchiák csoportosulásait; isteni dinasztiák szimbolikus óriásalakjai testesülnek meg előttünk. A fénytől sugárzó ég, amelyben lebegünk, valóságos virágos rét. Soha nem látott színek, illatok, érzések és formák zúgnak körülöttünk s minden nagyon ismerős. Valahol már egyszer láttuk, átéltük mindezt, de képtelenek vagyunk visszaemlékezni rá, hogy hol. Hosszú időn keresztül folytatjuk csapongásunkat a kozmikus térségeken és világokon át. Értelmünk előtt megvilágosodnak a teremtés legrejtettebb titkai. A szimbólumok, melyek a látott dolgok értelmét hordozzák magukban, csodálatosan világosan érthetők és mindent kifejeznek. A gondtalan kalandozásnak azonban a jólismert belső hang szózata vet véget. Figyelmeztet, hogy vissza kell térnünk, feladatunk még nem ért véget odalenn - a test várakozik. A szózat sem szavakban hallható persze, hanem emblémákban, melyeknek értelme az idézett szöveggel azonos. Most gyors zuhanás következik s némi idő elteltével visszafelé menő sorrendben megérkezünk a virágos rétre, majd azon keresztül a szépséges arcú lények között a föld alá vezető folyosóhoz, ahol Charon, a révész, akinek most már a nevét is tudjuk, elveszi tőlünk a számot, kezünkbe nyomja a kis vörös kulcsot s visszaevez velünk az innenső partra. A már egyszer megtett úton aztán akadálytalanul megérkezünk földi testünk székhelyére. Ez a misztérium az alvilágon keresztül vezető utak egyike. Hasonló, de nem minden részletben megegyező változatai a földalatti elágazásoknak az Amenti, a Gilgames eposz, Istan pokolraszállása és a görög Orpheus-monda. Ezek a mítoszok a végtelen kiterjedésű alvilág egyegy területére tett kirándulásról számolnak be, valamelyik beavatott elbeszélésében. Van, aki az eliziumi mezőket keresi fel, van aki a borzalmak völgyében pihen meg valamelyik talány felderítésén fáradozva. Az utazó adeptus karakterének megfelelően aztán hívei átfordítják történetét az ezoterikus misztériumok szimbólumnyelvéről irányzatuk kánonikus szövegkönyvévé s az okkult élmény vallási tétellé lesz. Az alvilági út különben későbbi kisebb egyéniségek tapasztalatában is előfordul s azt a néphiedelem a szentekkel is megtéteti. Ilyen az írországi Szent Patrick története, aki a róla elnevezett kénbarlangban hajtotta végre a leszállás koncentrációját. De egyéb tekintetben is az alvilág ideája keresztül-kasul hatja az újabb vallások irodalmát s a nép képzeletében mindenhol jelentékeny helyet foglal el. Az alvilági mítoszok fontosságát minden korban érezték, de való jelentőségét, az atlanti yoga prometheuszi nagyszerűségét már régen elfelejtették. Az alvilágba leszálló neofita természetfeletti vizsgáján a küszöb őrével és a Cerberussal való sikeres megküzdés mágikus erőtényét és a megvilágosodott visszatérés befejező aktusát minden beavatottnál elvárták. Csak ezután a veszedelmes kísérlet után ruházták fel a kétszeresen újjászületettet az ősi hatalom misztikus emblémáival s ezután szabadon rendelkezhetett a titkos archívumok és laboratóriumok kincseivel.

A nagy kataklizmák emlékei
Az individuális lét küszöbén
Mielőtt a mágus átléphetné a mulandó én börtönének kapuját, meg kell ismerkednie az individuális lét fokozataival és fel kell építenie a kozmikus öntudatot. Ez a processzus a legősibb rétegekhez vezet el lelkében s a gyakorlati mágia legveszélyesebb útján, interkozmikus megrázkódtatások egész sorozatán hajszolja keresztül. Altudati engrammraktárából egymás után kelnek életre azok az etapok, amelyek a szervezetlen anyagot az elektromos halmazállapotú ködcsillagoktól a megszemélyesülő fizikai törvények által kitöltött formákhoz vezették. Át fogja élni a szellem anyaggá változásának és újra szellemmé szublimálódásának drámáját. Meg fogja ismerni, mit foglal magában az individuum évmilliárdok tapasztalatában szerzett térburkolata. Látni fogja, hogyan ölel fel az egyéniség egyre több és több életet. A nagyobb egyedek kisebb egységek tömegeit foglalják magukban, mint ahogy a fizikai test élete is elektronrendszerek és sejtállamok milliárdjait kapcsolja össze az organizmus központjában székelő szellem vezetése mellett. A világegyetem nagyobb egységei, a hiperkozmikus kolosszusok is ehhez hasonló szervezetek. A neofitának nem kell mást tennie, mint azt, hogy a saját testében fennálló viszonylatokat a Kozmoszra projiciálja az analógiák tanának nagyítóüvegén keresztül. A test atomstruktúrája olyan elektronkötegeket is magába olvasztott, amelyek távoli csillagzatokról, életük utolsó tettében százezerszeres fényben fellobbanó Nóvák felszínéről, ködrendszerekről érkeztek hozzánk. Pusztuló, vagy már elpusztult világok atomjai állandóan bombázzák szervezetünket. Ezek közül az asztráltest sokat magába olvaszt az organizmus felépítése során. De egyetlenegy más csillagról való atom is tartalmazza annak a csillagnak egész múltját, jelenét és jövőjét, végével együtt. Azért ha a mágikus transzformátor éppen egy ilyen atomot bont képpé és hanggá, a múlt minden nagyszerűsége életre kel lelki szemeink előtt. Ilyen élmények gyűjtése és a feltudatban való elraktározása az atlanti mágia tanítványainak pszichikai tanulmányai közé tartozik. Ezt a stúdiumot vallási irányzatok alapítói űzték különös nagy buzgalommal keleten. A buddhizmusnak fő erőssége az atlanti meditáció gyakorlati átértékelése. A filogenetikus fejlődés folyamatát az atlanti yoga búvára két irányban éli át: egyik út az embertől lefelé vezető irány, az állati formákon, növényeken, ásványokon keresztül egészen elemekkel való egybeolvadásig; másik az embertől felfelé vezető út, a nemnélküli atlanti egregórákon, a bolygók szellemén, Adam Kadmonon, a kozmikus óriáson keresztül, egészen a világegyetem gyakorlatilag elérhető határáig. Ahogy azt korábbi Buddhákról mondották, átéli az animális múlt lelkes formáit. Sorra identifikálja magát a majommal, oroszlánnal, a párduccal, az őzzel, a báránnyal, kígyóval; innen még lejjebb ereszkedik a rovarok, pillangók, bogarak világába; lesz hal, tengeri növény s átlép az ásványi világba. Mindez a megszámlálhatatlan lény ő maga. Ezeken az állomásokon ősei mind átmentek, tehát mostani énjének látens állapotú részei. Legmélyebben van az elemek rétege. Itt az atlanti yoga egybeolvad a mágiával, mert a mélységkutató énjének az elemekkel való azonosulása az elemi erők feletti uralom kulcsát jelenti. Négy alapvető gyakorlat van, amelyek varázsmantrák formájában maradtak ránk. Ez a négy mantra a következő: 1. Én vagyok a Föld! 2. Én vagyok a Tenger! 3. Én vagyok a villámlás! 4. Én vagyok a Tér!

A mantrikus gyakorlatok, melyek ezzel össze vannak kötve, emlékeztetnek a tibeti buddhizmus szintén atlanti eredetű e gyakorlataira. Az 1-es számú mantra a neofitát összeköttetésbe hozza, identifikálja a Föld életével és azzal a szellemmel, aki a Föld testében objektiválódik. A terresztriális meditáció processzusában a tanítvány megjelesíti azoknak az élőlényeknek tömegét, amelyek a föld felszínén, mélyében és légkörében élnek. Az analógia vitalizálása annyival is könnyebb, mert az emberi test sem más, mint szerves föld s benne sejtindividuumok milliói folytatnak változatos körülmények között életet. A haj egész erdőrengeteg a benne mozgó baktériumok számára; a bőr hegyek és völgyek szeszélyesen váltakozó egymásutánja; a bőr a föld felszínének analógiája, mely alatt barlangok, nyirokfolyosók, vérlávavulkánok húzódnak meg s ezekben baktériumok, fagociták, sejtek lüktető, forgó, nyüzsgő tömegei laknak. A 2-es számú mantra a tenger fenséges, néha viharzó, de lényegét mégsem változtató víztömegeit jeleníti meg a lélek és az asztráltest analógiájában. A 3-as mantra a lélekben és testben működő animális hőt sűríti össze az elemi elektromosság lángotvető kisülésében. A test, a szellem ebben a koncentrációban eleven tűz; minden lángol, ég, izzik, benne éppúgy, mint körülötte. A kéz tüzet sugároz, a lehellet éget, a szem villámokat szór, az agy egyetlen láng és villamos akkumulátor, mely a mágus akaratára a felgyülemlett elektromosságot mennydörgő csapásban lövelli ki. A 4-es mantra végül kiterjeszti a mágus énjét a kozmikus emlékezés legvégső pontjáig s az egyéni lélek eggyé lesz a világteremtés Ősokával. Ez az az állapot, amelyet a hinduk a Százezerszeres Brahma lélegzetének neveznek. Ő a Világtér s a benne lebegő megszámlálhatatlan világ a lehellete. Az egész Univerzum időben ki sem fejezhető hosszúságú élettartama csak annyi számára, mint amennyi a kilehelléstől a belélegzésig eltelik, azaz néhány tizedmásodperc. Mikor a Végtelen Lény lélegzetét visszavonja, összeomlik, mélységes álomba süllyed minden élet s a Tér üres; maga a teremtő - bár mindenütt jelen van - láthatatlan. Az új lélegzetkibocsátásra megint ködrendszerek milliárdjai kelnek életre s megkezdődik a csillagnapok körtánca. A Százezerszeres varázsló most egészen más formákat kelt életre, mint az előző teremtési turnusban. A világűr éjszakáját konstruktív konzekvenciák megérlelődése tölti ki. Ami a megelőző teremtésben rossz volt, az a következőben már nem fordul elő. Ez és ehhez hasonló ideák vezérlik a yogi-mágus elmélkedését. Az elemekkel való kapcsolódás, az unifikáció élménye birtokába juttatja a varázsigéket, melyeknek az elemi szellemek engedelmeskednek. Aki a vízzel eggyé lett, annak engedelmeskednek a vizek; aki a tűz lelkét magában lángra lobbantotta, annak a tűz szolgája, rokona, testvére lesz. Ez volt az elemi erők mágiájának vizsgatétele. Az atlanti varázsló, de még a káldeus is, akarata koncentrálásával gyúlékony anyagot lángra tudott lobbantani s az atlantida villámot szórt. Ezért ura a görög mitológiában Zeusz a villámoknak. A légelementálok segítségével kikapcsolta a gravitáció hatását. Ennek az volt az eredménye, hogy az adeptus a levegőbe emelkedett és repülhetett. A föld életének ismerete viszont a növényi élet termékenységét tetszés szerint irányította a kvintesszenciában, növényi kehely poharában nyújtotta a Nagy Magisteriumot, a fiatalság és halhatatlanság italát, a mitológiai nektárt. Az atlanti yoga alvilági utazása azonban félelmetes étményekkel és nagy megrázkódtatásokkal is jár. Aki azon egyszer keresztülment, soha nem felejtheti el a borzalmakat, melyeket az egyes létformákból való átváltozás okoz. Ez különösen az alsóbb fajok identifikációiban okoz kimondhatatlan szenvedést. A különböző csoportok küszöbeinek mindenütt van őre, éppúgy, mint az embernél s a rég elfelejtett varázsszót, ami azt ártalmatlanná teszi, a neofitának kell megtalálnia. Ezek az individuális lét fokozatainak átmeneti szörnyetegei, amelyek az egyiptomi

Amentiben fogadják az alvilági vándorát. A halott múmiája mellé készített amulettek nevének kimondása paralizálja a formacsoport őrét. A szimbólumok az utat megjárt, sikeresen visszatérő papi beavatottak munkái. Ugyancsak félelmet és megsemmisülési érzetet kelt a felfelé vezető úton, hiperkozmikus titánok létformájának küszöbén az ottani fokozatok kapuinak őre. Azok a testet öltött szimbólumok nem egyéni karmát, hanem bolygókultúrák lefolyását, a csillagzat urainak tévedéseit ábrázolják. Megpillantásuk szinte hamuvá perzseli az utazót. Mindezeknek az élményeknek az a célja, hogy az adeptus megszerezze az atlanti beavatották tudatát, a Kozmikus öntudatot.

ASZTRÁLMÁGIA

Az extázis
Az Asztrálmágia minden operációjának az extázis az alapja. Mégpedig nem az öntudatlan kábulat, hanem a tudatos én irányított extázisa. Ezt az állapotot bármikor tetszés szerinti fokban és megfelelő mélységben kell tudnia kezelni annak, aki az Asztrálmágiában eredményeket akar elérni. Ezt az intuitív mágusok nagyobbik része tudta is mindenkor és arra törekedett, hogy bármilyen kerülő úton, ha más nem kínálkozott, kábítószerekkel, elérje a lélek exaltációját, azt a mágikus révületet, melyben az asztrálfény a tudatos akarat engedelmes eszközévé válik. Persze a kábítószerek, legalábbis a ma ismeretes narkotikumok és stimulánsok, ezt a feladatot csak tökéletlenül teljesítik, mivel a legtöbbje Saturnus-signatura alatt áll és még a Vénusz-Neptun előjelű vegyszerek is bénítják az akarati tevékenységet. Eljuttat ugyan a hasis, vagy az ópium is az asztrálfény lángokban álló régiójához, de a szubjektum általuk maga lesz a démoni világ vampírjainak tehetetlen áldozata. A mágikus műveleteknél viszont az extázisnak a feltudati én akarattevékenységével együtt kell emelkednie, hogy az asztrálsík iránytűjét: az imaginációt és a motort: az érzelemkomplexumot, a kormánykerékkel: az akarattal megfelelően tudja használni. Ilyen hatást a narkotikumok esetében csakis a stimulanciák és narkotikumok keverésével érhetünk el, de az eredmény mégsem lesz tökéletes. A legújabb kutatások szerint sikerült a peyotl, a koffein és oxigén kombinációjával olyan szert készíteni, amely a kívánt hatásnak teljes egészében megfelel. A peyotl-koffein preparátumokat per os adagolják cseppekben, pontosan és kiszámított dózisban s a peyotlnál fellépő rosszullétet és utóhatást oxigénfejlesztő készülék egyenletes működése ellensúlyozza. A szert Dionysiumnak nevezték el az okkult társaságban, ahol azt egy orvos kipróbálta. Állítólag megközelíti az atlanti peyotl hatóerejét. Miután azonban ez a szer egyelőre még a titkos receptek közé tartozik, előállítása pedig sokáig nehéz lesz, a neofitának más módozatok után kell néznie. Mindenekelőtt tudnivaló, hogy az extázis éppúgy, mint az álom, mechanikai ingerek segítségével előidézhető. Három fajtája van. Elsősorban a mély álom önkívülete - ebben a lélek az asztrálsíkon bolyong világos cél nélkül; másodszor a szenvedélyek extázisa határozott célponttal; harmadszor a látnok szimbolikus felmagasztosulása, mely a jövőt kozmikus formájában érzékeli. Az Asztrálmágiában főként a második változat szerepel, a szenvedély exaltációja. Aki ezúton kíván hatni, annak különleges kiképzésben kell részesülnie, lelke szenzuális regisztereit illetőleg. A kiképzés a részben már elfogadott érzelemátvitel, érzéskoncentráció gyakorlatain keresztül történik. Ennek lényege az, hogy a múltból felidézett valamely erős érzéki, érzelmi benyomásunkat egész testünkre kisugározzuk s az így felfokozott érzés intenzitását a lehető legmagasabb fokra hevítjük. Olyan ez, mint a rádió hangerő szabályozása. Az érzés vagy vágyhullám szokásos mivoltában csak jelentéktelen méretű, a frekvencia-intenzivátor bekapcsolása útján azonban először száztíz, kétszázhúsz, majd tízezer volt feszültséget ér el. Ezen a ponton mágikussá válik és az éterhullámokon keresztül távolba hat. Az érzésprojekció megindítására bármilyen érzelem alkalmas, ha a szükséges erősségi fokot eléri. Bizonyos fokon a gondolatok automatikus mágnessé válnak és magukhoz vonzzák a tartalmukat kitevő objektumot. Az öntudatlan mágia esete ered ebből a körülményből. Magasabb kultúrával rendelkező adeptus, ha valami kívánsága van, felfokozza magában a tárgy utáni vágy ideáját s a mágikus magot altudatába mélyeszti. A feladat végrehajtásával ilyenformán nem a feltudati én, hanem a nagy varázsló, az altudat lesz megbízva. Ez azután a mágus alvása idején az asztráltest közegében eljár a megbízatásban s némi idő elteltével, néha pár hét is beletelik, az óhajtott esemény a természeti folyamatok rendes kísérő körülményeivel bekövetkezik. A kívánság teljesedése annyira természetesnek látszik, hogy nem is gondolunk mágiára. A mágus az érzelemkoncentráció módszere helyett ebben az esetben az érzelemretroverzió útját

választja s a magasfeszültségű áram bekapcsolása után többé nem törődik objektumával. Az asztráltest azonban ugyanekkor ellenállhatatlan erejű parancsot kapott és a tudatalatti tevékenység a lélek összes prekozmikus energiáit a feladat éredekében mozgósítja. Az operáció színes álmokkal kezdődik, amelyekben az experimentátor távoli helyeken, a keresett személlyel kapcsolatban élményekben megy át, vagy egyéb tevékenységet folytat, az eredeti kívánságnak megfelelően. Az álmok az asztráltest működésének megtestesülései. A mágikus alany automatikusan rákapcsolódik a célbavett személy hullámhosszára és azzal az asztrálsíkon teremti meg először az összeköttetést. A misztikus tevékenység addig folytatódik, míg a fizikai sík össze nem hangolódik az asztrálsíkkal s az illetőt ellenállhatatlan kíváncsiság, vagy belső sürgetés az óhajtott irányba nem tereli. Ez a folyamat magasabb célok érdekében is lejátszódik. A kívánság irányulhat a foglalkozásban teendő előmenetelre, karrierre, valamely előnyös helyzet elérésére vagy természetfeletti segítségre, nehéz problémákban... Az altudati varázsló, akiről már tudjuk, hogy valójában a mindenható Adam Kadmon másolata, a feltudatból kapott feladat nagyságának megfelelő energiákat mozgósít az uralma alatt álló ezoterikus világban s előbb-utóbb keresztülviszi a rábízott feladatot. Az extázisban kimondott kívánság démoni erejű mantra, de a transzcendens síkok elementáljainak éppen a démoni erő a mozgatórugója. A dolgokat akarni és szenvedélyesen kívánni kell s a lehetetlen is lehetségessé válik. Természetesen a mágikus akarás és az extázis nem csapongó félbeszakításokat megengedő processzus. Az egyszer megkezdett folyamatot erőlködésmentesen, állandó intenzitással tartjuk. Ebben - kitartó gyakorlással - tökélyre tehetünk szert. Miután már elértük az érzelem vagy akarás általunk lehetséges felsőfokát, azt ezen a ponton rögzítenünk kell, hogy az érzelem az extázis egyenletes tüzébe csaphasson át.

Az asztráltest kiküldése
Ha körülhatároltabb időn belül akarunk valamit elérni, az asztráltest kiküldésének módozatához folyamodunk. Noha az altadatban való plántálás művelete és a retrovertáció eljárása is létrehozza a megkívánt eredményeket, a folyamat hosszú ideig eltarthat s alkalomadtán nem a legkívánatosabb formában érkezik be hozzánk. Schertel írja: „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mágikus hatások csak ritkán következnek be éppen abban az időbeli sorrendben és formában, amelyben az ember várja. Éppúgy, mint ahogy a bankár nem számíthat rá, hogy bizonyos papíron meghatározott időben egy bizonyos összeget nyer - de amennyiben játszik, egészben véve mindig eredménnyel dolgozik.” Az asztráltest kiküldése határozott utasításokkal, a feltudati én személyes ellenőrzésével, precízebb kontaktust teremt dolgok láthatatlan összefüggéseivel, mint a teljes sötétségben lejátszódó démoni én agenciája az alvilági régiókban, ahol a feladat mellett elementáris mellékhangok is beleszólnak a játékba. Az ego kozmikus démona ugyanis sohasem teljesíti maradéktalanul a feladatot, hanem az érzéskomplexum szimbolikus tartalma szerint olyan elemeket is realizál, amelyek a vágykép sötétebb asztrális hátterében húzódnak meg. A démoni másodpéldány nem tesz különbséget kellemes és kellemetlen projekció között s az érzelem heterogén szövevényéből mindazt megragadja, ami az elemi erők hatáskörébe tartozik. Ennek az a következménye, hogy az ilyen beteljesedés aktusa gyakran kevéssé örvendetes jelleget ölt. Az elemi szellemek segítségének megvan az ára. Ennek a bajnak megelőzésére a mágus helyesen teszi, ha mindent a lehetőség szerint előre megtervez s nem bíz túl sokat a félhomály építészeire. Az asztráltest a kiküldési aktusa előtt speciális gyakorlatokkal előkészítendő az utazásra. Minden kiszállás előtt már legalább öt nappal speciális odköpenyburkot fejlesztünk s azt naponkint fokozódó sűrítés mellett ellátjuk mindazokkal a talizmánikus szuggesztiókkal, amelyek a reá váró feladatban, a hely

természetének megfelelően lesznek megszövegezve. Az asztráltestet kiküldhetjük személyes célok érdekében, valamelyik távoli ismerősünkhöz, vagy akár egy idegen személy lakására is éjnek idején, mert az asztráltest kiküldése legcélszerűbben éjjel lehetséges. De kiküldhető az asztráltest ezoterikus síkokra is - valami nagyobb szellemi feladat elvégzésére, interkozmikus igazságok leolvasására, az éterlények birodalmába. Asztráltestben megyünk az alvilági útra, s a Léthe folyó vizére is. A legmagasabb mentálsík világainak területére azonban már nem az asztráltest vezet. Itt az asztráltest anyagából előbb a mentális test finom összetételű fátyolát kell kiválasztani, miközben asztráltestünk az asztrálsík egy pontján éppúgy félálomban marad vissza, mint a fizikai test a sziderikus utazások tartama alatt. Ezt a magasabb kísérletet azonban itt nem tárgyaljuk, mivel az nem tartozik az asztráltest funkcióinak hatáskörébe. A kiszállást tehát legalább ötnapi előkészület s ezután a megjárandó út képzeletbeli előrajzolása előzi meg. Mikor célunkkal már teljesen tisztában vagyunk s az elvégzendő munka részletei világosan állanak lelki szemeink előtt, a forgópontot képező centrális érzelem, vagy gondolat emelőjén az extázis magaslatára emelkedünk s azután tetszhalálszerű félálomba süllyedünk. A testből való kilépést előzetesen szintén beidegezhetjük azáltal, hogy testünket idegen, tehetetlen anyagtömegnek képzeljük, amelybe énünk mint valami börtönbe van bezárva s amely e gyakorlatok alatt a börtön egyik falán kis repedésen kipréseli magát és madárhoz hasonlóan magasba röppen. Mindemellett annak a képzetnek kell betöltenie tudatunkat, hogy mindjárt röpülni fogunk. Az ismételt pszichikai gyakorlatok eredménye az lesz, hogy egyszerre csak úgy vesszük észre, már a levegőben vagyunk. Ekkor megkezdődhet az intellektus speciális célra irányított tevékenysége a kiküldés feladatában. Mielőtt a fizikai burkot, azaz testünket hátrahagynánk, azt odköpenybe burkoljuk; tehát két odköpeny van: egyet az asztráltest, egyet a fizikai test kap. Ezután mágikus mantraszöveggel biztosítjuk a félálomban szendergő testet más intelligenciák, elementálok támadása elől s elhagyjuk lakóhelyünket. A további események a feladattól függenek. Annak bevégzése után ugyanazon az úton térünk vissza, amelyen mentünk. Hangsúlyozzuk, hogy a kiszállás nem veszélytelen az experimentátor részére. Ha valamilyen felületességet követ el, a fizikai testet nem szigetelte kellőképpen, ha elmulasztotta a megszállást elhárító mantrát kimondani, vagy az asztráltest védői, burkolata gyenge, a legkiszámíthatatlanabb fejlemények várhatók. Már említettük, hogy a hiányosan szigetelt test démoni megszállás áldozata lehet. A mágus egójának távollétében szervezetét a sötétség démonai bűntények elkövetésére használják fel, vagy a test és az egó közötti fluidális összeköttetés szakad el s a mágus nem tud többé visszatérni.

Képvarázs
Ugyancsak az Asztrálmágia része az ősi viasz-szobor-varázslat, amelyet minden primitív nép mágiájában megtalálunk és amely minden valószínűség szerint Káldeából veszi eredetét. A varázstevékenység abban áll, hogy a mágus viaszszobrocskát készít, amit preparál a kiszemelt alany testéből eredő valamiféle tárggyal; foggal, hajjal, körömmel vagy olyan titokban megszerzett ruhadarab foszlányával, amely telítve van az illető testének kisugárzásával; az így előállított misztikus hasonmás fizikai mását különféle rituális cselekedeteknek veti alá. A gyűlölet mágiájában átkokat szór a fejére s a sötét szertartást tűszúrások kísérik. A gyűlölet tetőpontjára hevített extázis a szobor szívének keresztüldöfésében ér véget. De ugyanez szobor a szerelmi mágia praktikáiban is szerepel, amikor erotikus cselekmények, szexuális parancsok és befolyásolás közvetítőjének feladatát teljesíti.

A képvarázs létrehozása sokféle előíráshoz van kötve; az operáció néha két hétig, vagy még tovább ismétlődik, hogy kívánt hatást minél jobban erősítse. A szobor belsejében elhelyezett organikus eredetű objektum a biológiai hullámhossz feladatát látja el. A régi népek misztikájában általános volt az a hit, hogy egyrészt már a fizikai formák külső hasonlatosságában is a metapszichikai lényeggel való rokonság rejlik, tehát ha valami hasonlít egy távoli dologra, akkor azzal rejtélyes úton kapcsolatban is áll, ha másképpen nem, hát a plátói ideák világában. Azáltal, hogy egy ilyen tárgyra fizikai manipulációk útján befolyást gyakorlunk, ezek szerint a másik, távoli objektum lényegébe is belevágó változtatásokat eszközlünk. A fizikai átalakulás, amit a közelünkben lévő tárgy szenved, a titkos asztrálkapcsolaton keresztül, melyet a kísérleti alany testéből vett organikus matériával erősítünk meg, így a hasonmásról átterjed a távollévő eredetire is. A plasztikus múmia, vagy a köröm, haj stb. a szobor lelke; ez ad életet a viaszszobornak s ezért a szobor elkészítése az amulettkészítés rituáléjának külsőségei közt megy végbe. Az ősi viaszszoborvarázslat természetesen nem az egyedüli változata ennek az elvnek. Azt napjainkban fényképek útján is gyakorolják, mégpedig sokkal hatásosabban, mint a kissé nehézkes szobormintázásnál. Lermine, a francia okkultista író mondja: „Nemde, azt hiszitek, hogy az arcalkatnak ez a puszta lekopírozása semmi más, mint a fény játéka?... Tudatlanok! A test, mely az objektív elé áll és az érzékennyé tett lemez között áram keletkezik, amely a lényegnek, mint a galvanizáció folyamatában, számtalan részecskéjét, matériáját, szubsztanciájának, életelemét magával hozza... A kémia semmi mást nem tesz, minthogy ezeket megrögzíti. Értsétek meg jól. Eközt a fotográfia közt, amely előttetek halottnak tűnik és ama lény közt, aki él, szétszakíthatatlan kapcsolat áll fenn. Egyiktől a másikig számtalan kötelék vezet, mint az elektromos huzalok hálózata s ha ezt a képet ütik, megsebzik, eltépik, akkor az ütések, sérülések, szakadások - mint a telegramra, vagy a hang a rádión - az élő eredetire hullanak vissza.... aki nem tudja, miért szenved, miért sóhajtozik, mitől hal meg!”

Odvampírok
A szerves élet energiájának arkánuma, az idegerő elasztikus hordozója az od. Ebben a szubtilis matériában megy át a fizikai életerő az asztrálsík éterikus szövetébe. Minden élő szervezet termeli. Nélküle organikus funkció nem is képzelhető. Az od az összes hormonok és vitaminok hatóerejének akkumulátora, az igazi életelixír. Amint azt Reichanbach kísérleteiből tudjuk, az od kétnemű, pozitív és negatív pólussal rendelkező szubsztancia. Brandler Pracht, az ismert okkultista, a „Psyche” c. folyóirat általa szerkesztett rovatában azt írja, hogy az emberi érintkezés öntudatlanul is bizonyos méretű kölcsönös odelvonással jár. „Finom összetételű kisugárzásainkat állandóan összekötjük egymással, minden fizikai közeledésnél és érintkezésnél. Az odnak nevezett, állandóan áramló fluidum, melyet szervezetünk kémiai laboratóriuma fejleszt, hordozója és közvetítője érzéseinknek, hangulatainknak; nélküle sem antipátiát, sem szimpátiát nem éreznénk és a tudományosan már elismert gondolatátvitel jelensége enélkül a finom közeg nélkül lehetetlenné válnék. A fejlődésünk szempontjából oly fontos odkeverésnél nem erőszakos odelvonásról van szó, hanem a szubtilis energiák cseréjéről. Az odvampírizmus azonban nagyon is a másik személy rovására tolja ezt el. Itt nem odcsere folyik, hanem erőelvonás. Az odvampír csak felvevő. Nem elégszik meg a természet által létrehozott önkéntes kölcsönnel, hanem szellemileg rászívja magát áldozatára és akkora mennyiségű vitális esszenciától rabolja meg, hogy objektumán fizikai rosszullét, gyengeségi állapot tör ki. Az emanáció az életerő és éppen ez kell a vampírnak. Az esetleg öntudatlan odvampír környezetére, különösen gyenge emberekre, azok testi állapotát illetőleg rendkívül hátrányos

befolyást gyakorol. Nem ritkán tapasztaljuk, hogy ez vagy az a személy, a vele való együttlét alkalmával erősen igénybevesz bennünket. Az ember ilyen látogatás után mintha agyon lenne ütve: ólmos fáradtság lepi meg és az összes csontjai fájnak; feje szédül, gondolkodásra képtelen és valami nehezen legyőzhető álomkór fogja el. Ez az állapot szenzitív egyének számára még kínosabb. Itt a túlzott odelvonás váltotta ki ezeket a jelenségeket. Régebbi időkben életerejükben gyenge, sorvadt öregeket fiatalemberekkel fektették össze aludni. Ugyanebből az elvből kifolyólag cselekedték ezt, mivel az öreg, életerőt már csak gyengén termelő szervezet szivacsként tapad a fiatal test kiáramló energiájára. Teleszívja magát vele és újra jobb funkcióhoz jut, habár nagyon is a fiatal organizmus rovására, mivel az ilyen túlzott méretű erőelvonást az nem képes elég gyorsan pótolni.” A tudatos odvampírizmus viszont az Asztrálmágia egyik összetett művelete. Ezt a lényegében feketemágiához tartozó operációt Cinvat „Experimentálmágiá”-ja így jellemzi: „Az odelvonás imaginatív úton történik, közvetlen közelből, vagy távolbahatás útján. A kísérletező beleképzeli magát abba az állapotba, amelyben az emberekkel való érintkezés folyamán azoktól rögtön nagyobb mennyiségű odot von el s ezáltal idővel csakugyan mágnessé válik idegen od felvétele számára. Az áldozattól erőt csapol le, ami gyakori ismétlés esetében annak egészségét teljesen aláássa. A táv-vampír kikeres magának valakit, aki részére szimpatikus odkvalitással rendelkezik. Ezután erősen fejlett imaginációja útján - ami már nagyobb valóság, mint amit a szó értelme takar - kontaktusba helyezkedik objektumával. Erre többnyire az éjszaka idejét választja, mégpedig azt a szakot, amelyben biztosra vehető, hogy az áldozat alszik, vagy legalábbis abban az állapotban van, mikor a feltudat kontrollja kikapcsolódik. Célját élénken elképzeli és elgondolja, hogy az od finom, szalagszerű sugárban az áldozat fejetetején, a tobozmirigy vagy a napidegfonat tájékán kiszivárog és átáramlik őbelé. Ezzel az idegen individuál-oddal a vámpír teste életerejét s intellektuális képességeit emeli. Az így kezelt áldozat másnap felfrissülés helyett összetörve ébred, fejében ólmos fáradtsággal, amely szimptómára különben erőteljes konstitúció és egészséges életmód mellett magyarázatot nem találunk.” Ez ellen a vampírisztikus erőelvonás ellen biztos védelmet nyújt az odköpeny.

Szerelmi varázslat
A Szexuálmágia modern fegyvertára - az ősi viasz-szobor-varázslat mellett - főleg vitalizált fényképeket használ praktikáihoz. Hogy a fénykép mágikus szimbóluma csakugyan összeköttelésben áll az eredetivel, azt Kallenberg ezirányú kísérletei kimutatták. Ha egy villanyozókészülék váltóáramát két rézlemezben vezetjük, amelyek mindegyike keménygumi izolálóvázon függ, s a fémlemezek közé fényképet erősítünk úgy, hogy a lemezek egymást ne érintsék, a képpel korreszpondáló személy az elektromos áramot testében fogja érezni, illetve olyan érzése lesz, mintha villanyoznák. Vékony brómezüst kópia alkalmasabb a kísérlet céljára, mint a kartonra erősített fénykép; ennek ellenére a reakció kartonlemezeknél is érezhetően fellép. A kísérlet hat és fél kilométeres távolságban is sikerrel járt. Olyan személyeknél, akik éppen passzív állapotban vannak, az experimentum lényegesen jobb eredményt mutat, mint azoknál, közben aktív tevékenységet végeznek. Az áram erőssége is fontos; túl erős áramok használatától azonban óva intik a kísérletezőt. Kallenberg és asszisztensei 2, 5 és 7 volttal dolgoztak. Magasfeszültségekkel végzett kísérletek szervi elváltozást, jóvátehetetlen organikus megbetegedések kezdetét, sőt bizonyos esetekben halált is okozhatnak. Ezt állatkísérletekkel bizonyították be. A vitalizált fénykép tehát érzéki impulzusokat közvetíthet és a mágikus operáció színhelyére idézheti a kiválasztott személy asztráltestét, amelynek ebben az állapotban poszthipnotikus sugallatot és parancsokat adhatunk. A Szexuálmágia távkísérleteinél nagy szerepet játszik az

imagináció, voláció és extázis magától érthető előzményei után a mágus saját pszichéjében gyújtott érzéki láng, amelyet alkalmas pillanatban átömleszt médiuma asztráltestébe. A szenvedély ragályos betegséghez hasonló, az érzéki mámor pedig pszichikai fertőzés útján terjed. Ebben a testi szépségnek kevés, vagy semmi szerepe sincs. Az erősebb egyéniség érzékileg is leigázza a gyengébbiket, jóllehet a mágus külseje nem vonzó, vagy az objektumnak eleinte nem szimpatikus. A mágikus operáción keresztül a médium antipátiája megfordítható s éppen ez a processzus a szexuálmágus tevékenységének az értelme. Hogy a mesterséges erotikus extázis akarati úton való kivetítése milyen erős lehet, mutatja P. B. Randolphnak, a félvér amerikai mágusnak a példája. Az esetet Meyrink idézi az általa fordított Rózsakeresztes regény előszavában. A leíró Meyrink egyik amerikai barátja, aki a kísérletnek szemtanúja volt. „Randolph - szól a levél - a legkülönösebb ember. Mindent elkövettem, hogy átlássak rajta, de hiába. Beszélgetés közben az utcán egyszerre csak hirtelen megváltozik a hangja, mintha idegen beszélne belőle, gyakran valami ismeretlen nyelven, én ezek közül sokat tanulmányoztam, amit azonban ő beszél, azt nem értem. A tehetsége távolban történő események látására páratlan és egyenesen a csodába illő határán van. Mivel az a hír járta róla, hogy képes asszonyokat akaratának távolba vetítésével engedelmes szolgáivá tenni, elhatároztam, hogy kipróbálom ebben a tekintetben s egy nap rátereltem a szót erre a témára. Éppen a színházban ültünk s szünet volt. - Igen - mondotta Randolph, amint megkérdeztem - minden asszonynak, akit én hívok, jönnie kell. Bármikor. Azonnal! - Például most is? - Természetesen. Most is! Válasszon ki egyet a sok közül, akik ott lenn ülnek! Lopva rámutattam egy fiatal, szőke hölgyre, némi távolságra tőlünk. Randolph azonnal lezárta szemét, merev koncentrációba mélyedve. Alig két perccel később a hölgy felállt és mint valami holdkóros, kitámolygott. Természetesén azonnal felkértem Randolphot a visszataszító kísérlet félbeszakítására.” Tudjuk, hogy Randolph mágikus operációiban szexuális eszközöket alkalmazott és akaratát az imagináció útján sugározta távolba. Teljesen hasonló, az erotikus beteljesedés végső pontjáig keresztülvitt kísérletet ír le Barton Stay „Lélektávíró” című monográfiájában. Itt is az extázisban koncentrált akarat törte meg a médium ellenállását és vezette azt engedelmes eszközként a mágus szobájába. Barton Stay egészen valószínűtlenül nehéz és szokatlan feladatokat ró ki egy vidéki fiatal leányra, aki házától néhány száz méterre lakik. Éjnek idején ki kell másznia földszinti hálószobája ablakán, a két ház közötti utat először lépésben, majd futva megtenni, ideérkezve egy nehéz létrát kísérletező hálószobájából nyíló erkélynek támasztani, azon felmászni és a nyitott ajtón belépve, parancsra várakozva, megállni. Barton az egész idő alatt egy mozdulatot sem tesz, egy szót sem szól, csak akaratával kormányozza. A fiatal leány mindezt végrehajtja. Vannak persze nehéz esetek, ahol a kiszemelt objektum akarata erősebb s a sugallt feladat idegenszerűsége eleinte megakadályozza a szuggesztió teljesítését. Tudnunk kell azonban, hogy a kitartó munka ebben az esetben is győzedelmeskedik. Schertel írja: „Direkt balsikerek sem szabad hogy megtévesszenek bennünket. Ezek csak szükséges előzményei a legteljesebb eredménynek. Ellenhatások érezhetővé válása gyakran annak a jele, hogy az ellenfél ellenállásának ereje megtörött, mint amiképpen nem élő halak teste felszínre kerül. A balsikerek hegyek, amelyeken át kell lépni és amelyek mögött rendszerint a legszebb tisztások fekszenek. Nem szabad bátortalanná válnunk, még ha az egész arimánikus világ ellenünk fordul is és a legerősebb mantra hatástalannak bizonyul. Egyéniségünk démona küzd, fájdalommal és fáradsággal küzd. Nekünk azonban vele együtt kell szenvednünk, hogy a győzelmet vele együtt megoszthassuk.”

Erővonalak vetítése
Ugyancsak a szerelmi mágiának volt része eredetileg az erővonalvetítés praktikája. A módszert később átvitték más területre is és a feketemágia operációinak alkotóelemévé lett. Az eljárás tulajdonképpen a Magnetomágia jelenségei közé tartozik. Azon alapul, hogy a mágus szemén keresztül imaginárius fonalakat sző bizonyos személy, tárgy, vagy hely köré. A sok változat körül három emelkedik ki: 1. A lekötés. Valahol - lehet nyilvános helyen, mint pl. színház, sétatér - kiválasztunk egy embert, aki előttünk ül, nem túl messze. Rákapcsoljuk figyelmünket s szemünkből képzeletben vörös, kék, sárga, vagy zöld fluidfonalat bocsátunk feje köré. A szál eldobása olyanformán történik, mint a lasszóvetés:

A. pont a hely, ahol mi tartózkodunk; B. pont az objektum feje, a sugárvonal az odlasszó. Jobbfelől kezdve, balra dobjuk ki a lasszót és ráhurkoljuk a fejére, vagy a testére. A fonál két végét kezünkbe fogjuk és a derekunkra kötjük. Amilyen színű a fonál, olyan hangulatott fogunk általa felkelteni. A manővert többször kell ismételni. Ha az imaginárius szál finom, elasztikus tapintású, az átvitt érzelem simán ömlik az objektum asztráltestébe; ha kemény és érdes, szívszorulást okoz! 2. A hurokvetés. Egészen az előző gyakorlat mintájára. Az operáció rögtön a hurokvetéssel kezdődik. A hurok a kivetés után testére záródik, összeszorul és a vékony, erős fluidkötél hozzánk köti az objektumot. Eredménye ugyanaz, mint az előbb. Szimpatikus érzelem jó hatást tesz, antipátia vagy harag légzési zavarokat, szédülést okoz. 3. Hálószövés: Kísérletünk színhelyén, ami ismét lehet bármely célt szolgáló magánhelyiség, kávéház, váróterem vagy egy sétány padja, kiválasztunk egy e célnak megfelelő pontot, melyet imaginárius úton pókhálószerűen befonunk fluidszálakkal. A fluidszálaknak bizonyos színt, szilárdságot és érzelmi töltést adunk. A műveletet több napon át megismételjük, majd félrevonulunk és várakozunk, hogy milyen hatása lesz az arra menőkre. A legmeglepőbb eredményeket akkor érhetjük el, ha olyan tárgyat preparálunk, amelyet nem sokan használnak, de: állandó gazdájuk van, mint egy fotel, egy bizonyos személy fekvőhelye, egy munkaasztal stb. Mágikus hurkok, hálók, erővonalakkal megkötött szimbólikus figurák, szignaturális pecsétek lerakhatók olyan helyre is ahonnan az experimentátor eltávozik és ahova hosszabb ideig nem tér vissza. Az elhelyezett erőgóc vagy figura távollétében érvényesíteni fogja akaratát s ha a mágus távolbahatás útján kívánja befolyásolni objektumát, a leadott gondolatenergia erről a támaszpontról fog lokális erősítést nyerni.

Múmiák
Az élő szervezetekből származó részek, kiválasztási termékek magukban viselik eredetük

jellegét. A haj, köröm, az urinum, az exudáció, a mag mind fel vannak ruházva hordozójuk individuális sajátságaival. Nemcsak a specifikus forrás vitális hullámhosszát kapjuk meg belőlük, hanem - mivel a leválasztás után még hosszú ideig összeköttetésben maradnak származásuk helyével - a legkülönbözőbb módon hathatunk rajtuk keresztül tulajdonosukra. Saját vagy idegen szervezetből vett kiválasztási termékeket a mágia misztikus alchimiájában múmiáknak nevezünk. A mágia olyan múmiákat használ, amelyek előzetesen preparálva lettek. Minden múmia tartalmaz valamit a test életének odikus fluidkompozitumából. Ez a rész a fluid kvintesszenciája, vagy a múmiális balzsam. A növény múmiája annak nedvdús, folyékony tartalmában van. Növényi múmiák balzsamkivonata a növény fokozottabb erejű hatóanyagát képviseli. De bármely idegen anyag is, amit az élő szervezettől elvonunk, miután az a szervezeten keresztülment, elvon bizonyos mennyiséget a test életéből. Ez az energia eredendő állapotában azonban túl nyers ahhoz, hogy mágikus operációkban felhasználhassuk. Azt előbb preparálni kell s a preparációt a mágikus erjedés folyamatában hajtjuk végre. A mágikus erjedés olyan eljárása a misztikus alchimiának, ami a múmia hatóerejét megsokszorozza. Mielőtt bármely múmiával okkult operációkat kezdenénk, azt megérleljük és előre elhatározott formába öltöztetjük. Legnagyobb mennyiségben a test folyékony elemei tartalmazzák a múmiális balzsamot. Az artériás vér több erőt ad, mint a vénás vér. Tudnivaló ezenkívül, hogy szilárd anyagok alkalmasabbak okkult mágnes készítésére, mint a folyékony elem. A hús alkalmasabb a csontnál, mivel könnyebben veszi fel a vitális fluidumot, viszont a csont, ha egyszer megtelt múmiális balzsammal, nem merül ki olyan hamar, mint a hús. Ezért legtovább megőrzik hatóerejüket a csonttal kombinált konstrukciók. Ha a múmiákat kiszárítjuk s valamely szilárd anyaggal kötjük össze, ezáltal asztrobiológiai mágnessé változnak, amelyek odot és elementáris energiákat vonzanak magukhoz. Múmia és mágnes között az a különbség, hogy a testből vett friss matéria pusztán nyersanyag, míg a mágnes mesterségesen elkészített kompozitum. Az okkult mágnes távolból magához vonhatja annak az egyénnek odenergiáit, akinek testéből származik.

A Mágikus erjedés
Helyesen lefolytatott pszichokémiai erjedésnél az időtartómon kívül két dolgot veszünk számításba. Először az edényt, melyben a processzus végbemegy, azután a meleget, amely azt megindítja. Az edény készülhet a legkülönbözőbb anyagokból, de a speciális célnak megfelelő kell hogy legyen. Többnyire üveget használunk, néha tojáshéjat (!), állati részeket vagy gyapjúkendőt, de papír, csont és parafa is alkalmazható. A speciális célnak nem megfelelő edény tönkreteszi az erjedés hatását, tehát jól ügyeljünk kiválasztásánál! Második, még fontosabb tényező a meleg. Ez vagy a múmia belsejében működő elementáris tűz, ami idővel külső segítség nélkül is véghezviszi a mágikus erjedés munkáját - vagy kívülről eredő hőforrás, esetleg más alkotóelemek hozzáfűzése által keletkezik. Idegen alkotóelemek hozzáfűzése mozgást provokál. A hozzáfűzött elem azonban csak ugyanannak a szervezetnek terméke lehet. Például vér és sperma, vagy vér és verejték (mint Paracelsusnál), stb. A belső tűz nem más, mint a test molekuláris struktúrájának feldolgozása. Kívülről alkalmazott melegnél tekintetbe kell venni az erjedés alá bocsátott tárgy természetét. Ettől függ, vajon az érlelés vagy az animális meleg eszközéhez nyúlunk-e. Ha vért, vagy magot vetünk alá erjedésnek, akkor ezeket a szubsztanciákat Paracelsus előírása szerint tojáshéjba zárjuk. Erősebb fizikai hő szétrombolná a mágikus csírát, úgyhogy misztikus operációkra hasznavehetetlenné válna. Ha az organikus anyagból mágnest készítünk, akkor magasabb hőfokot, nagyobb meleget alkalmazzunk.

Ebben az esetben az edény hermetikusan záródó üveg lesz. Végül pedig, ha a mágnes misztikus antennaként fog szerepelni, nyitott edényt veszünk s a vért, vagy más anyagot meleg napon, az árnyékban kiszárítjuk. A legfontosabb feltétel, hogy az erjedés útjára bocsátott matériát semmiképpen tönkre ne tegyük túlzott intézkedésekkel. Ne tévesszen meg bennünket persze az, ha a jól elzárt edényben anyagunk színe elváltozik és kellemetlen szagot kap. Az erjedést ilyenkor nem szabad félbeszakítani, mert a felbomlott elementáris részek újra elrendeződnek és maguktól újra összeállnak. Visszanyerik régi alapszínüket, a rossz kipárolgás megszűnik s a kémiai matéria megérik. Rosszul kezelt, félig tönkretett anyagot is helyre lehet hozni azáltal, hogy friss folyadékot öntünk hozzá. A mágikus Alchimia egyik leghatásosabb eljárása a fokozatos felfrissítés. Ez a pszichikai erjedésnek olyan módszere, amely két részre osztja a kémiai eljárásra szánt matériát. Az egyik részt kiszárítja, majd a másik folyékony részből hozzáönt egy keveset. Megvárja, míg ez is kiszárad, azután megint hozzáad egy keveset. Ezt mindaddig ismétli, míg a folyékony rész el nem fogyott. Miután magnetikus kompozitumok számtalan célra felhasználhatók, tanácsos többfélét készenlétben tartani, s mindegyiket valami speciális gondolattöltéssel ellátni. Az erjedést elősegítő procedúráknál azt kell szem előtt tartani, hogy a túlméretezett hőség káros, alacsonyabb fiziológiás hő ellenben sohasem árthat. Melegítőtestünk lehet a Nap, gyertyalángon hevített víz, olajmécses, kályhához közelhozott virágcserép homokkal, hamu, stb. Szilárd múmiákat, mint haj, köröm, bőr, folyékony elemmel kell átitatni, különben az erjedés folyamata nem indul meg. Az időtartam a tárgy nagysága szerint hosszabb, vagy rövidebb. Nyáron, a napon, üvegedényben általában negyven napig tart a balzsam kiérlelése. Kisebb üvegeknél azonban ez az idő rövidebb is lehet. Az erjedés periódusa alatt az edényt ne mozgassuk, mert megakadályozza a kikristályosodni kezdő részecskék molekuláris elrendeződését. Legjobb, ha az edény egész idő alatt egyhelyben marad. Idegen kézbe okkult mágnest soha ne adjunk. A preparátumokat ugyanez okból nem ajánlatos feltűnő helyen tartani. A mágikus erjedésben preparált asztrálmágneseket először Paracelsus alkalmazta misztikus terápiájában és csodálatos eredményeket ért el velük. Mágikus úton előállított múmiális mágnesekre, vitalizált amulettszobrokra és növényekre vitte át a betegségeket, miáltal a páciens gyógyíthatatlannak tartott baja megszűnt. Később Andreas Terezel és Santanelli professzor foglalkozott a kérdéssel. Mindketten tanulmányokat és könyveket írtak a szimpatikus therapiáról s egész sereg saját esetről számolnak be, ahol a paracelsusi elveket sikerrel alkalmazták. Tenzel az emberi test minden kiválasztási termékéből készített múmiális mágneseket s azokat semleges kémiai anyagokkal kombinálta. Leggyakrabban viaszszobrokban helyezte el kompozícióit, mert így a kezeléssel járó imaginatív processzus könnyebben realizálható. Ami a mágnes elhelyezését illeti, az nem más, mint a mágikus figurák avatásánál s az ideogenézis fejezetében ismertetett eljárások rendszere. A múmiális mágnes a mágikus műveletekben szereplő amulettszobor lelke, mely a benne rögzített vitális hullámhosszra fogva nagyobb erőmennyiségeket közvetíthet a szétszóródás vesztesége nélkül, mint a pusztán asztrális ideamaggal telit képvarázs-hasonmás.

Színmágia
Külön helyet foglalnak el az Asztrálmágiában a színek. Azonfölül, hogy minden alapszínnek megvan a karaktere, más és más hangulatot áraszt mindegyik. A hangulatok, mint kedvet és kedvetlenséget szülő faktorok, fontos tényezők az ember lelki gépezetében. Amint az egyes súlyos színek reáülnek az individuum kedélyvilágára, úgy a derűs, világos színek jókedvű hangulatot árasztanak. Az Asztrálmágia szakértője ebben se bízza magát a véletlenre, hanem tudatos csoportosítással használja ki azt a lehetőséget, amelyet a sziderikus test koloritszimbólumai

nyújtanak. Nem szükséges a lehető árnyalatok összességét fejben tartani. Elég, ha a színhatás alapelveit ismerjük. Szép, világos és tiszta színek derűt, optimizmust sugároznak, sötét, piszkos színek vegyes, tisztázatlan érzéseket, fárasztó fakó színek fásult robothangulatot. A piros szín a szenvedély és a szerelem színe; ha téglavörös, a durva érzékiséget képviseli; ha bíborvörös, a rafinált, érzéki szerelemmel vegyes vonzalmat; finom, rózsaszín árnyalatok idealizmust, naivitást mutatnak. A fűzöld a koncentrált erő szimbóluma. Zöld környezetben hamarabb visszaszerezhetjük elvesztett erőinket. Piszkoszöld a féltékenység színe. A világossárga, szalmasárga és csontszín a magas szellemiség megnyilatkozási formája. Az égszínkék ideges emberekre megnyugtató hatással van. Ismeretes egy különös, foszforeszkáló zöld szín, amelyet „okkult zöld”-nek neveznek. A sötétszürke, sötétbarna és fekete tompító, lenyomó, egyenletes hatású színek. A piszkosszürke a kimerülés színe, a kékesszürke a félelemé. Létezik egy bizonyos transzparenslila árnyalat, ami az összes okkult írók szerint jóindulatú szellemi intelligenciák ismertetőjele. Természetesen nemcsak a falak, bútorok, ruhák, szőnyegek és a mindennapi használatban lévő tárgyak árasztanak színeik által sajátos hangulatot, hanem az emberi bőr és mentális kisugárzás is. Az asztráltest, az arcszínen és az aurán keresztül emanálódó fluidum, a belső kvalitásokat megfelelő színekbe öltözteti. A fiziognómusok temperamentumtípusai speciális teintjükkel nyitott könyvként árulják el lelki beállítottságukat. Messziről felismerhető a kolerikus temperamentum rosszindulatúan epés, sárgás-fekete színe. A szangvinikus egyén pirospozsgás, téglavörös arca minden jellemzésnél nyíltabban beszél. A félelemtől kékesszürkévé változó női arc szavak nélkül fejezi ki a belül lejátszódó eseményeket. Nem lehet eléggé kiemelni a színek fontosságát. Az asztrálmágus gondosan megválogatja levélpapírját, ruháját, lakását. Ahol csak teheti, egyéni ízlése szerint rendezkedik be. Használati tárgyainak színe a végzendő munkával harmóniában van. Sötét, rosszul világított helyiségekben, ha elkerülheti, nem tartózkodik. Nem mindegy az sem, hogy valaki napfénynél vagy gyertyavilágításnál ír-e. Csak meg kell figyelni, hogy a sötétsárga íróasztali lámpa körül ülő, nyomott hangulatú társaságon milyen változás megy végbe, mihelyt a központi csillár nagyégőjét felkattantjuk. Terhes tépelődésből, fásult egykedvűségből villámszerűen felráz a megváltoztatott világítás. A pszichikai megvilágítás mesterei a nők és természettől kapott ajándékukat használják ki akkor, mikor ruhaanyagválogatás közben órákat töltenek egy-egy színárnyalat, vagy minta kikeresésével. Jól megválasztott szín előkelő benyomást tesz. A sötét, kissé unalmas egyéniségeket élénkíteni kell: a hangos és feltűnő karakter tompább keretben érvényesül. Röviden - a színek arravalók, hogy: 1. előnyös tulajdonságaink fényoldalát kidomborítsák, 2. momentán céljainknak megfelelő hatást keltsenek és 3. hogy működésünk színterét kellemessé tegyék. A természetben és a Mágiában még más szerepe is van a színeknek. Fontos kelléke a színutánzó állatoknak a létért való küzdelemben; a madaraknál erotikus fegyver. Jelentékeny segédeszközzé válhat kezünkben, ha utánozzuk a természetet ama törekvésében, hogy az egyedek védekezésképpen felöltik környezetük színeit. Bár ez a hozzáhasonulás az élet legtöbb fázisában akarat nélkül is megtörténik, ilyen esetben nincs belőle semmi hasznunk. Előnyhöz úgy juthatunk általa, ha nem tesszük ki magunkat környezetünk elszürkítő hatásának, hanem adott esetben felöltjük annak a helynek színét, ahol hatást akarunk elérni. A szimpátia és antipátia megköveteli, hogy alkalmazkodjunk annak az egyénnek ízléséhez, akivel tartós összeköttetésbe akarunk lépni. Ez az alkalmazkodás csak ideiglenes és részleges lesz, objektumunk más dolgokban hamarosan bennünket fog követni. Az

alkalmazkodás mágiájának különös sajátsága folytán azok az individuumok, akikhez elasztikusan közeledtünk, később könnyen befolyásunk alá kerülhetnek lényeges kérdésekben. Surja, a kiváló osztrák okkultista „Moderne Rosen Kreuzer” című könyvében a színeket biokémiai hatásuk szempontjából vette vizsgálat alá. Kutatásainak eredménye az alábbiakban foglalható össze: „A vörös és zöld, a sárga és violett, a kék és narancs, mint ellentétek, kiegészítik egymást s fehér színt adnak. A zöld a átmenet a meleg és hideg sugarak közt s hatásában ezért neutrális. A hősugarak, melyek a sötétvörösből, sárgából, narancsvörösből és sárgásvörösből áradnak, izgatótag hatnak a szervezetre. Különösen a vörös és a narancs idéz elő élénkebb vérkeringést, anyagcserét és stimulálja az idegrendszert. Ezzel szemben a hűvösebb árnyalatok, mint a zöldeskék, kék, indigó, violett és sötétviolett, megnyugtató, csillapító faktorok a vérkeringés és az idegrendszer számára. A kék és a violett egyszersmind fájdalomcsillapító színek, míg a zöld gyulladásellenesen hat. Ha a szervezet vitalitása alacsony fokra süllyed, az egyensúly helyreállítására izgató színeket, mindenekelőtt vörös fényt alkalmazunk. Viszont az olyan idegrendszer, amely neurotikus túlfeszültségben szenved, kék, vagy violett fénnyel kezelhető. Ebben az esetben a semleges zöld világítás is csillapító hatású. Az idegtevékenység fokozására a sárga fény alkalmazható. Érdekes eredményt adott a víznek színes üveggolyókban való besugároztatása. A színes golyókban tárolt víznek olyan biológiai hatása volt, mint a megfelelő színű fénynek! A vizet a színes fénysugarak úgyszólván magnetizálják. Ismeretes, mennyire élénkítőleg hat fáradt idegekre a sötétpiros rózsa édes illata. Kék és zöld fény viszont magnetikussá tesz; nemcsak fémtárgyakat, mint az acél, hanem élő testeket is.”

Az asztráltest formaváltozásai
A sziderikus test biológiai tevékenysége hasonló az amőbáéhoz. Okkult kutatók kísérleti tapasztalatai szerint az asztrális hasonmás csak ideiglenesen ölti fel a fizikai test formáját, lényege szerint azonban változó és az akarat, valamint a képzelet vezetése mellett bármilyen alakot átvehet. Ez történik az álomban, a testből való kiszállásban, a magasabb síkokon való kalandozás alkalmával és az asztrálmágia titkos átváltozási rítusaiban. Tudjuk, hogy az asztráltest bármilyen állati formát, kezeket, szárnyakat, mesterséges állábakat, karmokat, kombinált burkot növeszthet. A feltudati én elnyomott szenvedélyei igen gyakran valamely állati formába öltöztetik az álom alakjait, melynek szereplője is az álmodó. A vérszomjas ember néha tigrisnek álmodja magát, amint erdőségekben kóborol és bárányokat vagy embereket tép szét, így elégítve ki kegyetlenségét, amelyet a feltudat máskülönben elítélne. A szelíd szűz szárnyas angyalként repül elíziumi mezőkhöz hasonló régiókban. A Saturnus-szülött vakondoknak, csúszómászónak látja magát, aki szeretne repülni, de valami mindig megakadályozza benne. Az asztráltest formaváltozásai képében zajlottak le a középkori boszorkányszombatok is. A repülőzsírral bekent mágusnő a mérgező narkotikumon keresztül sziderikus testét szabadítja fel, az altudat vágyainak leplezetlen kiélésére. Az éjszakai orgia a Fekete Bak ünnepélye, nem más, mint az ember elfojtott vágykomplexumainak az asztrálsíkra való áttolása. Az Asztrálmágia adeptusa ezt a funkciót használja ki tudatos hatások előidézésére. A külön praxis azzal a beidegződéssel kezdődik, hogy a mágus valamilyen asztrális szervet képez ki magának imagináció útján. A szerv lehet egy harmadik kéz, amit a jobb kézből bocsát ki, mintegy láthatatlan, éterikus meghosszabbításaként a fizikai szervnek. Ez az imaginárius asztrálkéz - akaratára - kiválik jobbkarjából és tetszés szerint meghosszabbítható több méter távolságra is. A harmadik kézzel később különféle fizikai műveleteket lehet végrehajtani s ha az ideogenetikus formanemzés művészetében már van gyakorlata, a hatás meglepő lesz! Végül valóságos erőteljesítményekre lesz képes az imaginárius szerv. Könnyebb tárgyakat a levegőbe emelhet, bútordarabokat, ha nem túl nehezek, eltolhat. Ilyen asztrálkezek működésén alapulnak a spiritiszta

médiumok teljesítményei. Természet arra a kis százalékra gondolunk, ahol a jelenségek valódiak, mert tapasztalatunk szerint az ilyen esetek több, mint kilencvenöt százaléka csalás! Az asztráltestnek azonban ettől függetlenül megvan az a képessége, hogy biológiai erővonalakat félanyagi orgánummá sűríthessen össze, amint arról bárki meggyőződhet saját teljesítményei útján, ha ilyen gyakorlatokra hajlama van. Az asztrálmágusnak azonban az asztrálkéz kifejlesztése csak első állomás éterikus formaváltozások képességének gyorsított funkciójához. Mikor ebben már kellő gyakorlatra tett szert, áttér bonyolultabb mesterséges szervek kialakítására. Az ideogenetikus munka most már csak az asztrálsíkon folyik. Szárnyas alakok, emberfejjel és kézzel, de madártesttel, az egyiptomi teremtésmitológia állatalakjai, vagy önálló fantazmák formáin dolgozik, ezek leplébe öltözteti asztráltestét s a pszichológiai valósággá lett asztrálburokban látogatásokat tesz mágikus objektumainál, vagy interkozmikus síkok összejövetelein. A vampirizmus sokat emlegetett tüneményeinek is ez az alapja. Az Asztrálmágia adeptusa itt emberfejű denevértestet növeszt magának, szárnyakkal s ebben száll ki odrabló útjára. A legenda szerint a vampír alkonyattól hajnalig maradhat bűvös formájában, azután vissza kell térnie. Ennek a hitnek az a háttere, hogy az alkonyi szürkülettől hajnali szürkületig terjedő idő alkalmasabb az asztráltest kiküldésére, mint a nap egyéb szakai, amikor egyrészt a médium nem tartózkodik odahaza, másrészt a Nap horizont fölötti állásában kozmobiológiai energiák műkődnek a vampír tevékenysége ellen. A Nap lemenetele egy fontos ezoterikus szellemi központot kapcsol ki, az este beálltával viszont a feketemágia hatalmas segítőtársai emelkednek horizont fölé. A mágus asztrális utazásának különben nappal sem volna akadálya, de az ilyenkor elvont energiákból nem lenne haszna, mivel a Nap zenitállása meggátolja a szerzett erők asszimilációját. Az asszimiláció, a biológiai gyarapodás ideje ugyanis az éjszaka, s ez a vampirizmusnál még fokozottabban érvényesül, miután az asztráltest csak sötétségben, vagy legalábbis félhomályban tud plasztikus formáinak alakításába idegen energiákat belevonni. Az áldozat látja, érzi a támadó visszataszító tevékenységét, de a mágikus tetánia, amit a vampír előidéz, megfosztja ellenállási képességétől. A vampír célja az életelixír, az od megszerzése. Van azonban az Asztrálmágiának ennél még sötétebb praktikája is. Ez a legendás „Wehrwolf”transzfiguráció. Mivel ebben a már teljesen embertelenné aljasodott feketemágus célja pusztán a kínzás és lelki kegyetlenség kiélése a törvény által fel nem fedezhető módon, az operáció értelmetlen és maga után vonja az ezoterikus büntetőtörvényszéknek, az interkozmikus bíráknak kemény megtorló tevékenységét. A Wehrwolf vagy másnévien sátánfarkas (a magyar morkoláb, vagy murkuláb szó nem fejezi ki jól a fogalmat) asztráltestében erdőségekben bolyong és azzal tölti idejét, hogy nőket vagy gyermekeket támad meg, áldozatát teljesen széttépi, összemarcangolja. A bestiális varázsló működését a valóságban először olyan házakban kezdi, ahol újszülött csecsemő van, vagy gyengeakaratú fiatal, szűz leány lakik. Az ilyen helyet nappal megjegyzi, miután az objektumot előzőleg kiválasztotta, s éjjel felöltve emberfarkas-asztrálleplét, a megjelölt házba száll. Ott mágikus szertartás útján előparancsolja az áldozat asztráltestét s magávalviszi az asztrálsíkra, melyet varázslata a szemlélő számára „erdővé” változtat. Itt megtámadja áldozatát s annak sziderikus hasonmásán erőszakot követ el, vagy szétmarcangolja. Az ilyen kezelés után hazatérő asztráltest azután a szervezet vitális fenntartásának funkcióit nem tudja többé elvégezni s a illető titokzatos körülmények között meghal. Az interkozmikus bíróság - mely a magasabb szellemi síkok felett őrködik, hogy a feketemágia túlságosan el ne szaporodhassék - megtorló tevékenysége azzal veszi kezdetét, hogy a fekete adeptus vérszomja idővel valóságos fizikai őrületbe megy át. Egy idő teltével már nem elégíti ki többé az asztrálsíkon sikerrel végrehajtott kéjgyilkosság. A vérszomjas asztráldémonok sora, akiket a „szenvedélyek erdejében” maga mellé vonzott, rajokban csatlakoznak hozzá és megőrjítik sürgetésükkel - annyira, hogy már a kiszállás technikai előkészületeit sem tudja bevárni. Most az asztrálsík kinyomozhatatlan Wehrwolfjából valóságos emberfarkas lesz. A kegyetlenség szerencsétlen pszichopatája maga is a szomj áldozatává válik, amennyiben

rögeszméje kényszeríti, hogy állati bőrökbe burkolózva az erdőbe vonuljon és tettlegesen végrehajtsa azt, amit eddig csak láthatatlanul művelt. Ezzel a földi igazságszolgáltatás hatáskörébe kerül. A Karma urai gondoskodnak róla, hogy tettenérjék. A büntetés nehezebb része azonban csak a sátánfarkas kivégzése után következik. Az általa elkövetett gonosztetteket ezerszeresen kapja vissza az asztrálsíkon. Démonkísérői, akik őrületbe hajszolták, most rajta hajtják végre ugyanazokat a tetteket. A vampír és a morkoláb büntetése súlyosabb esetekben az ego teljes pusztulása, pszichikai megsemmisülés, amitől a bűnöző a legjobban fél, hiszen az odelvonást éppen egyéni élete meghosszabbítása érdekében kultiválja. Az emberfarkasok karmája úgyszólván minden esetben a megsemmisülés. Ennél a fajtánál még az az enyhítő körülmény sem forog fenn, ami a vampír kárhoztatandó tevékenységét legalább részben érthetővé teszi. A Wehrwolf elleni védekezés, éppúgy, mint a vampír elhárítása, a fehérmágia adeptusai számára könnyű feladat, amennyiben az odköpeny, vagy az asztrálfűrész használatával teljesen paralizálható. Mágikus szerszámai birtokában a fehérmágus a vampírt el is pusztíthatja s ebben az esetben az interkozmikus ítélőszék akaratát hajtja végre. A vampírnak az asztrálkard által megsebzett sziderikus teste a halálos sérülést átviszi a fizikai organizmusra. De a varázspálca akaratfrekvenciaemelő hatásával szemben is tehetetlen az éterikus hasonmás. A neki adott parancsokat, melyeket a varázspálca feléje irányított hegyével támasztunk alá, mindenben teljesíteni kell! Ezzel elárulja kilétét s felfedi tartózkodási helyét is. Az asztrálfűrész kétirányú mozgása végül messzire sodorja, vagy ha vigyázatlanul közeledik, darabokra szaggatja a gonosz szándékú támadót. A mesterséges asztrálburok használatának mindössze egy olyan módja van, ami önvédelemszámba megy és a megengedett eljárások közé tartozik. Ez a magasabb asztrálsíkokon, vagy a démoni elementálbirodalomban tett látogatás, ahol az adeptusnak megfelelő ruháról, védelmi eszközökről kell gondoskodnia. Ilyen lehet a karmok, tüskék, szárnyak, plasztikus szerszámok kialakítása valamely megfelelő állati test felületén. A mélyebb elementáris régiók rosszindulatú elementáljainak otthonán csak úgy tud sértetlenül keresztüljutni, ha hozzájuk hasonló ruhába öltözik s a mágikus fegyvereket szükség esetén használni is tudja. Ez a már ismertetett módon megy végbe, egészen a protoplazma működéséhez hasonlóan. A protoplazma normális állapotban gombformájú, ha azonban valami előtte kívánatos tárggyal találkozik útjában, testéből nyúlványokat, úgynevezett állábakat bocsát ki, amelyekkel azt megragadja s önmagába bekebelezi. A bekebelezés után újra felveszi a gömbformát s az állábak nyomtalanul eltűnnek. Az asztráltestnek, mint mondottuk, szintén megvan ez a tehetsége, a protoplazmánál végbemenő folyamat azonban a magasabb mágikus operációknál lassú lenne s nem eléggé tartós. Az asztrálformák átváltozásainak villámgyorsan kell végbemenniük s pillanatok alatt tetemes sűrűséget elérni. Ezt csak hosszas mágikus tréning hozhatja meg. Az asztráltest védelméről minden esetben külön gondoskodunk. Swedenborg könyvei számos példát tartalmaznak a fenti esetekre nézve. A sátánfarkas-legenda legrégibb ismert példája az Ótestamentumban fordul elő, Nabukodonozor asszír király történetében, akit a Szentírás szerint kegyetlensége miatt arra ítéltek az istenek, hogy tisztátalan állatbőrökbe burkolva tengesse életét, az erdőbe vonulva. Az emberfarkas-irodalom egyébként éppen korunkban igen nagy. Elmekórtani íróink könyvei tele vannak hasonló esetekkel. Akit az ilyesmi érdekel, tanulmányozza át Krafft Ebing Törvényszéki Orvostanát és Ervin Wulff munkájának a kéjgyilkosságokról szóló fejezeteit. Ha pedig a legújabb kor második nagy világháborújának aktáit olvasgatjuk, úgy tűnik fel, hogy évszázadunkban ugyancsak elszaporodtak a vampírok! Jellemző az 1938-45-ös háború végén Németországban alakított „Wehrwolf”-mozgalom sokatmondó elnevezése! És vajon mi más volt Heinrich Himm kéjgyilkos pribékjeinek hordája, mint megannyi emberbőrbe bújt farkas?

A tshöd
Ha a vampír bűnei még nem emelkedtek túl a fajtája számára meghatározott végső fokon, ahonnan az út már menthetetlenül a megsemmisülés felé visz, az interkozmikus bíróság vezeklési időt engedélyez az eltévelyedettnek, hogy a jó útra visszatérhessen. Ilyen egyéniségek Tibetben születnek újra s a tibeti yoga önkínzó varázsgyakorlatait folytatják a tshöd szinte emberfeletti aszkézisében. Feketemágusok általában aszkétának születnek meg s végül ők azok, akik elképesztő szellemi teljesítményeikkel bámulatba ejtik a világot. Ismeretes, hogy Tibet legnagyobb misztikus mestere: Milarepa fiatalkorában feketemágiával foglalkozott, előző életei pedig súlyos bűnökkel voltak megterhelve. Lássuk hát, miféle gyakorlatok azok, amelyeket a fekete múlt szab ki a tibeti misztika neofitáira! A tshöd leírását Ewans Wentz és Alexandra D. Neel könyvei nyomán idézzük, a magyar fordítás igénybevételével. Utasítás az eszközökre nézve „Az elemi lények kevélységének megfékezésére végy nagy karmokkal ellátott állati bőrt; a felfelé törekvés jelképezésére sátrat; a magas szellemi cél jelét, háromágú szigonyt; emberi lábszárból készült kürtöt, hogy a lárvákat és démonokat távol tarthasd; dobot, hogy a kísérteteket elriaszd; csengőt, kis harangot, hogy a szellemeket fékentarthasd; végül keskeny, hosszú zászlót, tigrisbőrből, emberhajjal díszítve.” Amint láthatjuk, az egykor „Wehrwolf” fegyvertára csupa vadállati rekvizitum! A szimbolikus tárgyak legtöbbje utalás a múlt kegyetlen vérszomjasságára. Utasítás a helyre vonatkozólag „A lárvák és démonok dühétől ne tarts; a nyolc földi szenvedély támadásától védd magad; hasson át a kívánság, hogy a határtalan uralom négy formáját elérd és gondolatban minden kísértést űzz el. A vezeklésnek ezen fokozata a legmagasabb ítélőszék védelme alatt áll. Ha nem így lenne, a démoni világ titkos erőinek ki lennél szolgáltatva. A lárvák és démonok, a láthatatlan világból előnyüzsgő gonosz kísértetek, akik itt tanyáznak, olyanokká fognak válni, mint a szelíd bárányok s nyájként hajthatod őket magad előtt; a védett helyen így uralkodni fogsz felettük. Ragadd meg őket emberfeletti erővel, lábuknál fogva csavard meg őket háromszor a fejed felett és gondold, hogy földhöz vágod őket. S ezt a képet magadban ébrentartva, döntsd fel a sátrat és dobd le az állati bőrt. Így a leghatalmasabb démonok is meg fognak hunyászkodni előtted, a lárvák megszelídülnek s ájultan fekszenek lábad előtt.” A Mandala Szemlélete Ha az ünnepi áldozatra készen, a varázskört megvontad, idézd fel magadban a szent Meru hegy képét, amely az emberi test kellős közepén emelkedik. A négy égtáj nem egyéb, mint tested négy birodalma; lábaid jelentik a világ talpazatát; fejed az istenek körébe ér; két szemed olyan, mint a Nap és a Hold; szíved, tüdőd, májad, veséd, léped a világ minden gazdagsága földön és égen, istenek és emberek között. Mikor ezt a képet magadban megrögzítetted, maradj ebben az állapotban megnyugodott szellemmel és tartsd magad egyensúlyban, ahogy egyensúlyban áll a lét. A vegyes lakoma Hogy a vegyes lakoma áldozatát meghozzad, lásd magad következőképpen: te vagy a holttestből kilépő szellemlény. Kívánságodnak engedett. Ő volt az, akit a kertek növényei, a táplálék tartott fenn, akit ruha takart, akit gyógyszer gyógyított, de most ezt az anyagi lényt te szellemmé változtattad.

Hogy a vörös lakoma áldozatát meghozzad, lásd magad a következőképpen: te vagy a harag istennője. Tested nyúzd meg, hántsd le magadról földi éned szeretetét, tágítsd ki a annyira, hogy az egész létező világot bevond vele. A húst, a csontot, a vért helyezd rá. Így ez a bőr olyan lesz, mint a hóhér a vérpadon. Hogy a fekete lakoma áldozatát meghozzad, lássad magad a következőképpen: lásd a magad és a többi lény betegségét, gonoszságát, bűnét, szenvedését egyben mind, halomba gyűjtve; a démonok műve ez. Ősidők óta művelik ezt, nem tesznek egyebet, mint az emberek sorsát marják. Ezt a megmérhetetlen nyomorúságot képzeld el hatalmas, fekete hő alakjában; ezt a felhőt szívjad magadba, nyeld le az egészet a lárvák és démonok fekete testével együtt. Az áldozat ideje Ha a fehér áldozatra készülsz és az örök élet italát akarod elnyerni, kettőzött buzgalommal, erődet megfeszítve, válaszd azt az időt, mikor a hajnali derengés az éjszakát éppen elnyeli. Ha régi sorsod bűneit akarod levezekelni, erre a délután az alkalmas idő s ilyenkor kell tartani a vegyes lakoma áldozatát. Ha szigorú gyakorlatban, áhítatod erősítésére, éned szenvedélyeit akarod elpusztítani, a vörös lakomára legjobb az éjjel. A fekete lakomát tartsd esti szürkületkor, akkor fog téged a gonosz sors bilincseitől megszabadítani s akkor lesz hasznára mindenkinek. Most az extázist fokozó szertartás hosszas gyakorlatai után a Naljorpa áldozatul dobja testét a felidézett démonoknak és asztráltigriseknek. A rituálé ezután így folytatódik: „Most pedig képzeld el, hogy igazi éned, az isteni Én, a testen kívül, mint a Harag istennője áll. Az istennő kezében bárd van. És most nézd, amint fejedet a törzsről levágja. Nézd saját levágott fejedet, olyan, mint egy óriási csésze. Az istennő három koponyából készült lábra helyezi. A három láb mindegyike egy-egy világot jelent: az anyag, a lélek és a szellem világát. Most az istennő darabokra tépi holttestedet és koponyádat az istenek lába elé dobja áldozatul. Ezután az szent, sugárzó három betűt ejti ki: AUM. Így az áldozat átváltozik és az élet italává lesz, csodálatos, fénylő itallá.” Igen kifejező az áldozat megszentelésére mondott mágikus invokáció: „Tiszteletreméltó istenek, nagy, három szent sík őrei, hit védelmezői, elemi őslények minden serege, gonosz szellemek, részvétre méltó tömeg! Lássátok áldozatomat és közeledjetek az áhítatos vezeklőhöz - hozzám, lássátok, hogy félelem nélkül áldozatul dobom anyagi testemet. Most e pillanatban vándorlásom útját a káprázatvilágban elvágom! Koponyám olyan nagyra tágult, mint maga a Föld. Megtelt az örök élet italával, a bölcsesség italával, a boldogság italával. E varázslatnak mindannyian örültök s örültök annak, hogy áldozatomat habozás és panasz nélkül hoztam meg. Most pedig, vendégeim, készüljetek a fenséges lakomára, az emberkoponyából készült dob - a dobok közt a legjobb, legritkább - pergésével most meghív benneteket. A lakoma asztalát emberi bőr takarja, a kürt emberi lábszár csontját készült, hangja zengzetes. Sok csengettyű szól. Gyertek ti dögkeselyűk, gyertek elő valamennyien!” Az áldozati lakoma magasabb értelme „Áldozatomat a Legmagasabb Úrnak, nagy Mesteremnek mutatom be, az őskor guruinak, isteneknek, istennőknek és védőszellemeknek; ők azok, akik a titkos tant őrzik. Nekik ajánlom fel holttestemet most már megváltozott alakban, szellemi lénnyé válva. Megtisztítottam minden sötétségtől, minden káprázattól, minden démoni erőtől. Vezeklésem művét most befejeztem. Felismertem, hogy az anyagi világ káprázat. És el akarok merülni az ősi Ragyogó Fényben, félelemtől, gátlásoktól mentesen és szabadságomat a Legmagasabb Lény szellemében akarom megtalálni. Engedjétek meg, fenséges bírák, hogy hozzátok hasonló legyek!” Ilyen és ehhez hasonló gyakorlatok között tölti életét az egykori feketemágus, a vampír, a wehrwolf! Vannak, akik fiatal koruktól kezdve eltemetkeznek egy félig befalazott romházba, ahol életük végéig a zarándokok kegyes adományaiból tengetik nyomorúságos létüket. Mások temetők,

barlangok mélyén húzódnak meg, a végsőkig hajtott aszkézisben csonttá és bőrré soványodva. De az aszkéta nem panaszkodik. Tudja, hogy az általa választott út az egyetlen menedéke. Más út nincs számára, ha meg akar menekülni a bűnös múlt fúriáitól s a végső megsemmisülés örvényétől.

A fekete tükör
Az asztrálmágiának kitűnő eszköze van a fényéterben való látás elősegítésére. Az az eszköz a varázstükör, melynek legprimitívebb kivitele a Du Potet-féle szénkorong, az elmének egy különleges hajlamára épít akkor, mikor a kísérletező neofita szemei elé egy kis darab extrovertált éjszakát helyez szimbólikusan. Amint a mágikus tükör készítésénél már említettük, a varázstükör lehet egy kb. 5-8 cm átmérőjű, szénporral rajzolt kartonlap, vagy a földre vázolt 30 centiméteres kör alakú, fekete folt. Az előzetesen magnetizált, vagy más módon a negatív várakozás extatikus állapotába hozott szenzitív egyén ebben a szénkeretben elsuhanó képeket, szimbólumokat, emberi arcokat és jeleneteket fog látni, miközben egyre mélyebben merül az álom és ébrenlét határán mozgó jelenségek vízionárius szemléletébe. A látomások az egyéni múlt emblematikus ábrázolásai, altudati vágyképek és indulatkomplexumok jelképes kivetülései, objektiválódott mentális élmények. Néha távolban lejátszódó események körvonalai bontakoznak ki a tükörben, máskor meg rég elhalt, kedves hozzátartozók alakjait véljük megpillantani a szénkörben. De démoni arcok és ijesztő lárvák is megjelennek és a felmerülő hieroglifák értelmezése tekintélyes mélypszichológiai feladat. Ez a jelenség az altudatnak ama képességén alapul, melynél fogva a lehunyt szem látóterében, figyelmünk ébrentartása esetén, azonnal képsorozatokat, színes ábrákat kezd vetíteni. Vagyis az altudat bonyolult, hiperkozmikus tartalmát, a felsőbbrendű én szimbólumokban megtestesülő világával együtt, rögtön élő képekben kezdi projiciálni, mihelyt arra alkalma van. Az altudat számára terhes a beléfojtott emlékképek és energetikai konfigurációk elraktározása, abból tehát szívesen visszareflektál egyes izgalmasabb momentumokat. A mélypszichológiai reflexiók szabad emissziójára a megfelelő alkalmat a varázstükör nyújtja. A fizikai szem elé helyezett sötét folt az éjszaka szimbóluma, melyet az altudat azonnal készségesen megragad, hogy a benne legnagyobb stimulánsként szereplő gondolatsorokat kisugározza. Természetesen a tükör minden beletekintő előtt más képeket vet fel. Ahány ember odafigyel, mind más vízióban fog részesülni, az egyéni emlékezetraktár tartalma szerint. Ha a mágikus tükör szemléletét a mágus akarata irányítja, akkor a médiumok a mágus agyában felmerülő képeket pillantják meg benne. Elég valamit plasztikusan elképzelni, hogy a tárgy azonnal megjelenjék a tükörben! Fekete tükröt akkor használunk, ha az asztrális látásban kiképzendő neofita a beszélő fényjelenségeinek szemléletében még gyakorlatlan s külső támasztékra van szüksége, mielőtt a tobozmirigy működésbe helyeződne. Mert abban biztosak lehetünk, hogy a tükör felesleges annak, akinél a harmadik szem már működik. A legtöbb neofita - különösen a mentális látás első időszakában - azzal a rossz szokással rendelkezik, hogy mihelyt szemét lehunyta, ezzel egyidejűleg spirituális szeme is lecsukódik, azaz elalszik. A megkívánt feszült figyelem és szellemi éberség készenléte helyett tehát ennek ellenkezője áll be nála. Hogy ezen az állapoton segítsünk, az Asztrálmágia előírja a szemek tudatos nyitvatartását, a belső látótér sötétségét pedig a széntükör nyújtja számára. Az altodat így a gyenge harmadik szemet nyitva fogja tartani s megindul a legérdekesebb filmelőadás, az altudati idearaktár projekciója. A fekete tükörrel való gyakorlatozást mindig elsötétített szobában, félhomály, gyenge vörös, vagy ami a legjobb: halvány ibolyaszínű világítás mellett végezzük. Színes lámpát egyszerűen színes selyempapírburkolattal készítünk s az égőt hátunk mögött valami takaró tárgy mögé helyezzük le a földre, hogy még annak fénye se jusson direkt úton a szemünkbe. A tükör előtt

kényelmesen elhelyezkedünk. Legjobb erre egy szék, amelyben hátradűlhetünk. Néhány napon keresztül naponta körülbelül félórát azzal töltünk, hogy a tükörben felmerülő képeket kialakulni hagyjuk, különben pedig teljesen semlegesek maradunk. Előfordul persze, ha mágikus személyiség van jelen, mint Du Potet kísérlete alkalmával, hogy a szemlélt tárgy izgalmas lesz és alaposan felforgatja lelkivilágunkat. Ilyenkor a tudat mélyebb régiójának démonikus regiszterei szólalnak meg. Más esetben a Küszöb Őrzőjének iszonyatot keltő lárvaarca merül fel a külső látótérben, vagy démoni arcok, amelyek valamit kérnek tőlünk, valamire unszolnak. A neofita a leghelyesebben teszi, ha sem a rémképektől nem engedi magát elriasztani, sem a felhívásoknak nem tesz eleget, hanem nyugodtan tovább szemléli a gyorsan váltakozó tüneménysorozatokat. Az odköpennyel ellátott tanítványnak az asztrálsík démonai semmit sem árthatnak, feltéve, hogy ijedtében maga nem nyit ajtót előttük. Néhány heti vizionárius praxis után áttérhetünk a távolbahatás kifejlesztését célzó gyakorlatokra. Ezek abban állanak, hogy képzeletünkben felidézzük annak a személynek arcát és alakját, akinek hollétéről, vagy jelenlegi tevékenységéről valamit meg akarunk tudni s ezt a kulcsábrát emlékezetünkben plasztikusan rögzítjük. Miután az arcot több percen át imaginatív fixálás alatt tartottuk, elengedjük ezt a képet is és passzív várakozásba merülünk. Ezzel beállítottuk mentális rádiónkat a keresett személy hullámhosszára. Nemsokára homályos, majd világosodó képsorok merülnek fel előttünk a tükörben, amelyek azt a helyet ábrázolják, ahol a keresett egyén tartózkodik s némi figyelemmel kivehetjük a cselekmény természetét, amellyel el van foglalva. Ezt az eljárást többször megismételjük különféle témák irányában. Beállíthatjuk magunkat egy helyiségre, egy távoli ország általunk ismert fővárosára is. A nyert képek mindenkor híven visszaadják az ott lejátszódó eseményeket. Előnyös, ha a kísérletek kezdetén, a magnetikus extázis elősegítésére füstölőt alkalmazunk. A már ismertetett narkotikumok, vagy bármely Vénusz, Hold, Neptun-szignatúrájú füstölő megfelel erre a célra: Keleten a Hasis és a Peyotltinktura néhány cseppjét (5-6 cseppet) veszi be az experimentátor s ebben az esetben elmaradhat a füstölő. A tükörgyakorlatok idővel annyira kifejlesztik a spirituális szem működését, hogy a fizikai segédeszköz feleslegessé válik. Elég, ha a mágikus látás negatív extázisába merülünk, hogy lelki szemünk előtt a bennünket közelebbről érdeklő hely távoli eseményeinek filmje peregni kezdjen.

MÁGIKUS GEOGRÁFIA

A mágiában felhasználható erőforrások
Elsősorban az elektromosság jön számításba. Már Eliphas Levi úgy nyilatkozott, hogy a Mágia nagy, titkos arkánuma a magnetizált elektromosság. Ez alatt azt érti, hogy az akarat által magnetikusan vonzott elektromos energia irányíthatóvá válik. Hogy ez milyen módon érhető el, azt az Akaratmágia fejezetében már kifejtettük. De az újabb kor egyik nagy adeptusa: Bulwer több novellájában s Margrave című regényében (Strenge Story) szintén az elektromosságban látja a legfontosabb munkaenergiát. Természeti erők mágikus felhasználása azonban minden esetben a transzformálás módozatainak ismeretét követeli meg. Itt nem az elektrotechnikában használatos fizikai transzformáció jelenségére gondolunk, hanem az elektromos energia pszichikai adóerővé való átatakításáról van szó. Ez bármiféle természeti energiánál elsődleges kérdés; maga az energia parlagon hever a természetben s azt bárhonnan elvonhatjuk, ha értünk az akkumulálás és transzfomálás művészetéhez. Az erőket azonban nemcsak átalakítani, hanem távolbavetíteni, kisugározni is meg kell tanulni. Ennek elsajátítására már az előbbi fejezetben adtunk utasításokat. Most még csak néhány kézenfekvő forrásra kívánunk rámutatni, ami aránylag kis fáradsággal a legtöbb ember számára hozzáférhető. Ekartshausen: „Aufschlüsse zur Magie” című munkájában listát közöl, melyben meghatározza, milyen gyakorlati képességekkel szükséges rendelkeznie annak a kutatónak, aki a Mágiában eredményt kíván elérni. Jegyzéke felsorolja a természettudományoknak úgyszólván minden ágazatát a fizikától kezdve, keresztül az orvostudományon, vegyészeten, csillagászaton, matematikán, egészen az elektrotechnikáig. Kétségtelen, hogyha a legtöbb tudományágazatban nem is követelünk meg átfogó ismereteket, néhány fakultáson alapos ismeretekre s némi kézügyességre van szükség. Aki például a mágikus konstrukcióban elgondolt kísérleti gépezeteket maga tudja előállítani, nagy előnyben lesz azok lőtt, akik rá vannak utalva más ember manuális munkájára. Az elektromos szerelésben, a vegyészetben, orvostudományban és a matematikai szaktudományokban, mint mértan, számtan, csillagászat, fizika, akár utólag is gyakorlati ismeretekre és praxisra kell szert tenni, hogy a Mágia magasabb operációit sikerrel hajthassuk végre. A múlt nagy magiszterei mind kiváló praktikusuk voltak a fent említett tudományágazatokban. Bulwer „The Haunted House” c. novellájában leírja Graf von Gabalisnak, a nagy kabalista mágusnak, egyik elektromos szerkezetét, amely teljesen hasonló az akaratmágia fejezetében leírt Ideoprojektorhoz. Egy befalazott szobában, kis rejtett szekrényben nagyélettartamú kémiai battéria által mozgásban tartott kompasz forog. A kompasz különleges, kábító illatot árasztó üvegkehelyben van elhelyezve, a giroszkóphoz hasonlóan. Alatta vékony kis szattyánbőrkötésű könyvben, amelyen az egész szerkezet áll, pergamentlapon mágikus invokáció és átok szövege. A ház mindaddig a mágus átkának hatása alatt áll s a benne élők sorsa tragédiával végződik, amíg a kompasz forgását meg nem állítják. A kompasz körlül elhelyezett jelzések a kehely szélén a hét asztrológiai bolygót szimbolizálják, a Zodiákus körének kabalisztikus emblémájában. A konstrukció az akaratmágia és a mágia ügyes kombinációja. A kehely szélén gravírozott jelek az állatövet szimbolizálják s a pergamentmantrában, ami még a mágus miniatűr arcképével is meg van erősítve, az odaláncolt asztráldémon fizikai energiákat transzformál. Ezen a rejtett szobán keresztül az asztrálsík lárvái beömölhetnek a kísértetházba; az átokszöveg minden élőlényt kezükre ad a házon belül. Másik, még érdekesebb leírást találunk a Strange Storyban. Itt Bulwer egy hermetikus eredetű varázspálcakonstrukciót ír le, amely egyszerre akkumulátor, battéria, transzformátor és

leadóantenna. Ezt a különleges szerkezetet, mivel az egy adeptus titkos kézirata alapján készült, érdemes részletesebben tárgyalni. A varázspálcát a regény hőse különös körülmények között szerzi meg s így írja le: „Kezembe vettem a finoman csiszolt acélrudat, melynek feje áttetsző, kristályszerű masszával volt bevonva. Szemmel látnatóan nagyon távoli időpontban készített munka lehetett s oldallapja valami, ma már nem élő ázsiai nyelv írásjeleivel volt beborítva. Úgy találtam, hogy belül üres. Tüzetesebb vizsgálatra középen kis bemélyedést vettem észre, melynek vályújában hajszálfinomságú fémdrót húzódott meg, ami a bot kézbevételekor könnyedén belesimult az ember tenyerébe. Lehetséges lenne a hatásokra, melyeket a bot létrehozott, természetes, sőt egyszerű magyarázat? Vajon nem arra szolgált-e, hogy az animális meleg és idegtevékenység fókuszpontjában, az emberi tenyér belsejében összefutó láthatatlan fluidumnak, az Odnak sugarait gyűjtse össze? És miért ne? Nem voltak-e a mágnes tulajdonságai is évszázadokon át rejtve? S vajon a gőz és az elektromosság olyan régóta ismeretes energiák? Mialatt ezek a gondolatok foglalkoztattak, tenyerembe szorítottam a varázspálcát s azonnal valami sajátságos, felemelő érzés borzongott végig testemen. Könnyűnek éreztem magam és mintha titánok ereje költőzött volna izmaimba, akaratom gigászi méretűvé erősödött.” Az orvos a varázspálcával mágikus invokációt hajt végre; távolba sugározza akaratát, alvilági démonokat idéz meg s a Föld szellemének küszöbére érkezik már, mikor vakmerőségétől megijedve s egy látomástól figyelmeztetve visszalép s a tengerbe dobja a mágikus szerszámot. A Bulver-féle varázspálca tehát elektromos akkumulátor, amely a töltést elektrolitikus stimulandák, extázist keltő narkotikumok kíséretében sugározza először a bűvészinas testébe s innen irányítással ellátva, a távolba. Használatát az író egészen úgy mutatja be, mint azt a Ceremóniális Mágia fejezetében olvashattuk; amiben ettől eltér, az a különös kombináció, hogy az extázist is a varázspálca idézi elő. Ezért hangsúlyoztuk, hogy a leendő mágusnak technikai és tudományos ismeretekkel kell rendelkeznie. A varázspálca, ami itt le van írva, elektrokémiai kompozitum. A belőle emanálódó energia valami ismeretlen, az elektrolízis processzusa által két irányban terjedő izgatószer extázisokozó hatásával kezdődik. A vegyszer az elektromosság közvetítőerejét használva, százszoros dózis potenciáját tartalmazza. Láttuk ezt az elektrolitikus úton-adagolt fémsóknál is, ahol az intravénás dózis előírt mennyiségénél sokkal kisebb töredék ugyanazt a hatást éri el elektrolitikusan a vérbe juttatva, mint az eredeti adagolás. Az elektrolitikus injiciálásnak megvan még az az előnye, hogy teljesen kiesnek a vegyszer mérgező tünetei! Ugyanígy, ha a villamosság kontrakciónövelő tulajdonságát a narkotikumok stimuláló hatásával egyesítjük, mérgezési tünetek nélkül extázist és akaraterőfokozódást idéz elő, kellemetlen utólagos közérzetzavarok nélkül. A Mágiában, mint tudjuk, éppen erre van szükség. Az izomerő végsőkig feszített használása akaraterővé alakul át, az extázis pedig magasabb síkok intelligenciáinak invokációjához szükséges. Külön probléma az elektromos áramok tartósságát biztosító permanens akkumulátorok és kombinált források összeszerkesztése. A ma ismert elemek ilyen célra alkalmatlanok. Mágikus célra évekig ki nem merülő battériára van szükség, ami egyszerre tartós és magasfeszültségű. Az okkult fizika és vegytan ilyen esetben a hosszú időre tervezett naturális áramforrásokat alkalmazza. Naturális áramforrás alatt olyan battériát értünk, amely a természeti erők hosszú ideig változatlan elrendezésére van alapítva. Például a hidraulikus elektromosturbina rendszerei, a hőelektromosság klimatikus változásokra építő vegyielemei. Ismeretes a fizikából, hogyha két különböző fémdrót végeit összeforrasztjuk s az összeforrasztott drótot a forrasztás helyén tűzzel melegítjük, a drót két végén elektromos áram keletkezik. A drótok vagy fadarabok lehetnek ólomból, vasból, rézből, cinkből stb. Lényeges csak az, hogy különböző fajsúlyú elemek kerüljenek össze. Az összekötött testek nagysága, a felület, nem játszik szerepet, ellenben a forrasztások száma fontos. Lehetséges ennek következtében olyan akkumulátorok szerkesztése, amelyek sok apró forrasztási hellyel, a Nap hőjét alakítják át elektromossággá. Az ilyen készülékek egész nyáron használhatók. Atlantiszban, de még Egyiptomban és főleg Káldeában a statikus elektromosság elvén épült

óriásbattériák voltak használatban. Egy-egy istenszobor úgy volt felépítve, hogy a fémek kombinációja, melyből teste készült, elektrosztatikai oszlop hatását fejtette ki s mindannyiszor, mikor a vele összekapcsolt áldozati medence az előírt folyadékkal megtelt - más konstrukciók esetében a szent tűz meggyújtásánál - elektromos energia kisülése következett be. Az istenszobor, a benne elhelyezett mágikus idea értelmében, extázisba hozta a szertartáson jelenlévőket és a hívők látomásokban, szellemi élményekben részesültek. Voltak épületek, amelyek már felépítésüknél fogva kozmikus áramok felfogószerveiként működtek: a folyókban, a légköri elektromosságban, a föld ásványaiban, kénesvízű forrásokban, a vizek sziklabarlangokat súroló mozgásában, speciális helyi energiák lappanganak. Két-három természeti elem, mondjuk egy lúgos vegyihatású forrás összekötése egy savas kémhatású kénforrással, azok különböző hőfokai mellett hidrokémiai elemet képezhet, amit sokféleképpen kihasználhatunk. Ilyen elemek felállításában különösen az atlantidák voltak nagyok. Ennek a tudásnak kis része a káldeusokra szállt. Földjük a szent csüllagászati kollégiumok mágikus kiképzőintézetei környékén tele volt vitalizált bálványokkal, melyeket a természeti elektromostelepek tettek félelmetessé az itt megforduló tanítvány előtt. Ezek a bálványszobrok látomásokat okoztak, áldozatokat követeltek (a hozzájuk rögzített elemi szellemen keresztül) s villámütéssel sújtották a vakmerő betolakodót, aki szentélyük elzárt termébe a pap engedélye nélkül belépett. A bálványok gyakran kincset érő drágakövekkel, arannyal, gyémántokkal, smaragddal voltak feldíszítve s nyakukban pazar gyöngysorok függtek. Az istenség homlokán rendesen a város, vagy ország legnagyobb ékköve képezte a harmadik szemet. Minthogy az emberi természet akkoriban is olyan volt, mint ma, sokan megkísérelték az ékszerek elragadását. A templomi krónikák ezekből a régi időkből majdnem kivétel nélkül a szentségtörő haláláról számolnak be; „az istenség haragjának villáma általi sújtáson” keresztül. Káldea papjai az elektrokémiai és naturkémiai tűz tudományának legnagyobb mesterei voltak. Eliphas Levi meg is jegyzi: „Káldeus papok találmánya a tűz, víz és föld hármas elemének kombinációja, mágikus battéria létrehozására. Ez a találmány elveszett, de a kabalisztikus Mágia oltári szertartásaiban megmaradt a nyoma.”

A statikus elektromosság
Az elektromosság egy bizonyos fajtája szintén jelentékeny szerepet játszik a Mágiában. Ez a statikus elektromosság. Az elektrofizikából köztudomású, hogy a levegő vezetőképessége a benne lebegő ionok számától és sebességétől függ. Magasabb régiókban nemcsak az ionok száma nagyobb, hanem sebességük is, így a levegő vezetőképessége mindkét oknál fogva növekszik. Hozzátesszük még, hogy a nedves levegő vezetőképessége kisebb, mint a száraz levegőé. Ma már tudjuk, hogy levegő ionjainak túlnyomó része rádióaktív eredetű. Elser és Geitel kimutatták, hogy a napsugarak a Föld felületén egyes anyagokban fényelektromos jelenségeket keltenek. Magas hegyeken, ahol a napfényben több az ibolyántúli sugárzás, erősebb fényelektromos hatásokat lehet észlelni: az ibolyántúli sugarak közvetlenül is ionozzák a levegőt, mikor áthaladnak rajta. Ez a hatás is elsősorban magas levegőrétegekben keletkezik. A Föld és a légkör közt, továbbá a légkörnek különböző magasságú pontjai között mindig van feszültségkülönbség. Az alsó rétegekben a feszültségesést átlagosan 100 voltnak veszik. Száraz és hideg vidéken a feszültségesés nagyobb szokott lenni. Linke a Föld felületén 100 voltot talált, 1500 méter magasságban csak 25 voltot. Felfelé folyton csökken a feszültség; 3000-4000 méter magasban 10 voltot, 5000 méteren 3 voltot mértek. Mármost az elektrofizika törvényei szerint, ha valamely vezető közeg két pontja közt feszültségkülönbség van, akkor a két pont között áram keletkezik: a pozitív töltés a nagyobb feszültségű helyről a kisebb feszültségű hely felé áramlik. Ezt a tételt jól jegyezzük meg, mert a szellemi energiák terjedésének, a mágikus egyéniség hatásának titkos mechanizmusáról húzza le a leplet.

A nagyobb frekvenciájú gondolatenergiával telített mágus önkéntelenül is magára vonja kisebb frekvenciájú egyének érdeklődését s a magnetikus kapcsolat már a szóbeli érintkezés megindulása előtt létrejön közöttük a természeti erők viselkedésének szabályánál fogva. De ezt az elektrofizikai bevezetést nem a fenti viszonylat megállapítása céljából vázoltuk. A bennünket különlegesen érdeklő pont: a statikus elektromosság és a magaslati helyek viszonya. A Mágia hosszú évezredek óta ősszegyűit tapasztalatainak egy speciális megfigyelése kap ugyanis érdekes igazolást abban a fizikai megállapításban, hogy a magasan fekvő hegyvidékek levegője jobb elektromos vezető, mint az alacsonyfekvésű városoké s hogy a hegyvidéki talaj erősen telítve van statikus elektromossággal. Tibeti expedíciók vették először észre a tibeti fennsík magasabb régiójában, hogy itt majdnem lehetetlenné válik a fotografálás, a minden tárgyban felhalmozott statikus elektromosság kisülése miatt. A nappal felvett filmjelenetek és képek legnagyobb része tönkrement, mert eleinte nem voltak tekintettel arra, hogy a fizikai súrlódás szikrakisülést okoz. Ez a jelenség alacsonyabb fekvés mellett is megvan; ha például hajunkat csontfésűvel fésüljük, jellemző sercegés kíséretében szikrák pattannak elő. A dörzsölés útján keletkező elektromosság azonban Tibetben valóságos szikraesőt vált ki s a kisülések tűzijátékszerűen fényesek. Ugyancsak kisülést okoz a különben odalent nem elektromos tárgyak súrlódása is. Elektromos természetű anyagot pedig, amilyen majdnem minden használati tárgy, ruha kéziszerszám és gépezet, elég végigsimítani, hogy meginduljon a sercegés és sötétben villlámlásszerű kék szikrázás. A legkisebb forgó kerék jelentékeny dörzsölési villamosságot fejleszthet itt. A sötétkamrában a fényérzékeny lemezek legtöbbje elromlik a kék fény hatására. Elég egyetlen vigyázatlan mozdulat s a kisülés fellobbanása tönkreteszi a filmet. Rájöttek, hogy a rollfilmes készülék szerkezete ugyanebből az okból nem megfelelő itt, mert a tekercs elcsavarása által létrejött dörzsölés szikrákat pattant elő a fényelzáró kapuk bársonyán s a felvétel a legjobb esetben is fátyolt kap. Ehelyett lemezeket használnak, amelyeket egyenkint hívnak elő, nehogy az előhívótank pörgettyűjének forgása újabb bajokat okozzon. Tehát a magaslati helyek tárgyai túl vannak terhelve statikus elektromossággal. Ennek egyik következménye az, hogy az ilyen fekvés alatt a mágiának több erő áll rendelkezésére, mint alacsonyabb fekvésen. Tapasztalataink szerint a statikus elektromosság a legkönnyebben felhasználható áramfajta, mint ahogy a legkönnyebben kiváltható is. Ehhez járul még, hogy a magaslati helyek levegője jobban vezeti az áramokat s így távolbahatás szempontjából kedvezőbb eredményeket tesz lehetővé. A mágia majdnem összes nagy iskolái hegyvidéken voltak és vannak ma is. Közismertek a tibeti mágia nagyszerű eredményei: Mintha ott minden jobban sikerülne! A telepátia, a távolbalátás, az elementálok invokációja, a varázsdiagrammok életrekeltése, a magasabb atlanti yoga számos, nyugaton szinte képtelen operációja sikerrel jár. Ennek fő oka, mint mondottuk, az ottani miliő természeti energiákban gazdagabb geofizikai alkata. Tibetben nemcsak az élet egyszerűbb s ennélfogva könnyebben koncentrálható, hanem a miliőhatás is mágikus és különleges áramokkal van telítve. Másik oka az, hogy az összes kozmikus energiák is közvetlen közelből érik az idegrendszert. A kozmikus sugárzás nagyfrekvenciájú rövidhullámai háromszorosan erősebbek odafent s a Fold tömegvonzása szintén jóval nagyobb. Tudjuk, hogy az árapály jelensége nemcsak a tengerben, hanem kisebb vizeken is létrejön. Ma már ismeretes az árapály-periódus befolyása az emberi idegrendszerre s vérkeringésre. Nemcsak a vizekben áradás újholdtól kezdve, hanem az ember belső elválasztású mirigyeinek működésében, a szexuális funkciókban, a vérképzésben és az összes megfigyelhető biológiai folyamatokban is. És ez az áradás Tibetben fokozatosabban érvényesül. Nem csoda hát, ha azok az okkult mesterek, akik ott élnek, nagyobb teljesítményekre képesek, mint mi, az alföldek lakói. Megállapításaink persze nem egyedül Tibetre érvényesek, hanem a többi magaslati helyre is. Ha átgondoljuk a vallástörténetek nagyjainak előéletét, mindig kivehető bennük olyan etap, mikor a

mester tanainak kinyilatkoztatása előtt valamelyik hegyre vonult erőgyűjtés, intenzív szellemi koncentráció céljából. Sinai-hegyi kinyilatkoztatásról beszél a Biblia; Buddha és Krisztus hegyibeszédeket tartanak, Zarathustra a hegyről tartja szózatát! A tibeti aszkéták remetelakokban húzódnak meg s a Tshöd hátborzongató meditációját a magasságok erőinek magukba vétele után hajtják végre. Mintha az, aki a hétköznapi élet uniformizált börtönéből ki akar lépni, fizikailag is közelebb kellene hogy jusson a Közmosz személytelen energiáinak forrásához. Jellemző a kozmikus sugárzás hatásának kitett neofita pesszimisztikus magatartása is a matériális élettel szemben. A kozmikus sugárzás pusztuló világok szétszórt atomjaiban hordozza magában a léttől elválás gondolatait. Rég letűnt világok tragédiái fenséges és emberfeletti konzekvenciái tárulnak a magaslaton meditáló bölcs lelki szemei elé. Itt könnyebben nyílnak meg a Beszélő Fény krónikájának lapjai s az adeptus csalhatatlan biztonsággal látja meg az anyagi lét káprázatának hiábavalóságát. A hegyen született filozófiai és vallási rendszerek szintén grandiózusak maradandók. Azt kell mondanunk, hogy a föld egyes zónái előnyben vannak misztikus fejlődés tekintetében. De a mágia kevésbé magasztos praktikánsai, a bönvarázslók is jórészt a kedvező fekvésnek köszönhetik elképesztő teljesítményeiket. Azok a legnagyobb csendet és kristálytiszta pszichikai légkört kívánó kísérletek, amelyek a tibeti neofita kiképzését bevezetik, Európában, a nyugati kultúra vérzivataros nyugtalanságtól szennyezett levegőjében, nem sikerülhetnek úgy, mint Tibetben. De térjünk vissza a statikus elektromosság témájára. Ekartshausen már több alkalommal idézett művében leírja a módját; hogyan válhat az emberi test statikus elektromos battériává. Szerinte az emberi testet elegendő a földtől elszigetelni s a szigetelő anyagon belül elektromos anyagba öltöztetni, hogy a szervezet animális hője a rítusban előírt mozdulatok súrlódását villamossággá változtassa át. Elektromos anyag a selyem, a gyapjú, a szőrcsuha is. Hasonló ehhez az antik mágus: Tyanai Apollonius módszere is, aki teljesen meztelenre vetkőzve egy, az egész testét beborító gyapjúkabátba burkolózott be s falemezre, vagy márványra állt. A gyapjútakaró burokszerűen beborította, miközben Apollonius előrehajolva tartotta törzsét - fejét is a takaró alá húzva. Előírják, hogy úgy a testnek, minta végtagoknak teljesen száraznak kell lenniük, nehogy a nedvesség akadályozza az elektromos áramok keringését. Ebben az elektromos elszegeltségi állapotban az ember teste battéria lesz, éppúgy, mint Ekartshausen kísérletében s az egész bőrfelület antennaként működik. Ekartshausen a szigetelőanyagon állva, a burokból két kezét feje fölé emeli a magasba, hogy az áramszedő tíz ujj a levegőből hullámokat vehessen fel.

Város és falu a mágiában
Noha a mágus az Akaratmágiában előírt gyakorlatokon keresztül annyira kifejlesztheti akaratát, hogy a hely nem fontos számára, mégis tagadhatatlan, hogy a mágikus kísérletek jobban sikerülnek kevésbé népes vidékeken, mint a nagyváros. Ennek oka az, hogy egyrészt csak kevés neofita képes annyira kifejleszteni akaratát, amint azt az erőátvitel magasiskolája megköveteli, másrészt a város sokféle pszichikai hullámhossz által terhelt fényétere megnehezíti a zavartalan vételt. Sok más mellett élő ember zavarja a leadást s gyengíti a vételt. Hasonló ez ahhoz, mint mikor a vevőkészülék szomszédságában nagyteljesítményű elektromotor működik; ilyenkor előbb semlegesíteni kell a búgást, hogy a közvetítést tisztán lehessen fogni. Persze, a helyi nagyadó műsorát azért minden zavaró interferencián keresztül is jól halljuk. Éppígy, ha a leadó fél akarata elég erős, a gondolathullámok ellenállhatatlan átütőerővel találnak célba s még akkor is rendeltetésük helyére érkeznek, ha az objektum fizikai munkával van elfoglalva. A hullámokra való reakció - a küldött parancs végrehajtása - azonban a városi viszonyok miatt

már nehezebb. Városi ember hiába érez indítást valami kívánság megtételére, ha a körülmények, vagy munkája ezt lehetetlenné teszik. Vidéken ez kisebb akadályba ütközik, azonkívül - mint mondottuk - kevesebb ember jelenléte kisebb pszichikai interferenciát jelent s az adás is zavartalanabb úton érkezik meg. Különösen erős lehet a transzmisszió, ha a mágus valamilyen dombról, hegyről vagy más magaslati helyről sugározza ki akaratát. Ilyen magaslati és mélyebb pontok közötti áramok folyton cserélődő hullámai is a leadóenergiát növelik. Ajánlatos a mágia városban élő neofitája számára magaslati helyek időszakos felkeresése. Ugyanis a hegyvidék mint áramtöltő állomás működik. Mélyebb meditációs gyakorlatok kitűnően összekapcsolhatók kozmikus energiák felvételével. Kitűnő hatása van a légnyomás süllyedésének s a ritkább levegőnek is a vérképzés szerveire, ezeken keresztül pedig a test biológiai akkumulátoraira. Fontos, hogy a mágus, akinek operációi nagy erőelvonással járnak, időnként gondoskodjék a fogyasztott erő pótlásáról. Ezt nemcsak az életmód és táplálkozás szabályozásával érheti el, hanem a magaslatokon való rendszeres relaxációval.

A miliőhatás jelentősége
Az imagináló-mágiában nem szabad megfeledkezni a mindenkori operáló természetének megfelelő miliőről: Az agy televíziós leadó- és vevőkészülék, amely a környezet legkisebb részleteit is automatikusan lefotografálja s azt is közvetíti. Ezért törekedtek a ceremoniális mágiában az operátor laboratóriumának minél tökéletesebb felszerelésére, a bolygószignatúrák szerint. Operációs bázisunkat mindig úgy válasszuk meg, hogy a tervbevett művelet természetéhez illő legyen. E célból tudnunk kell, milyen szignatúra alatt állanak az egyes helyek. A szignatúrák részletes magyarázata minden jobb asztrológiai könyvben megtalálható. Néhány fontosabb szignatúra: Hegyek és magaslatok szignatúrája az Uránusz; Virágzó mezőké, gyümölcsösöké a Vénusz; Tengerek, folyók, kutaké a Hold; Folyópartok, fürdőhelyek, strandoké a Hold, Vénusz és Neptun; A csataterek, kopár pusztaságoké a Mars; Színházak, szórakozóhelyek, luxusüzleteké a Vénusz és Merkur; Vendéglők, szállodák, templomoké a Jupiter; Rendőrségé a Mars, Merkur és Jupiter; Börtönök és temetők: Saturnus; Kórházak és orvosi rendelők a Saturnus és Jupiter szignatúrájával bírnak. Bár a temetők és csataterek vidéke rendszerint csendes, mégsem alkalmas mágikus kísérletekre, mert az itt felhalmozódó sok tönkrement élet atomjai életellenes kisugárzásukkal meggátolják az ideogenezis processzusának akadálytalan menetét. Temetőben - oszlásnak indult hullák társaságában - legfeljebb az élet értelméről és mulandóságáról meditálhatunk, amint azt a buddhisták teszik. A sírok emanációja negatív és mérgező! Úgyszintén az egykori csataterek aurája sem munkaterület a kiontott vértől és hozzátapadó szenvedélyek gyűlölettől terhes kisugárzása miatt. Ha egy helyen valamelyik bolygó szignatúrája alatt álló emberek csoportja hosszabb ideig tartózkodik, akkor a ház falai beisszák azok pszichikai rezgéseit. Az anyag potencionális fonográf. Nem egyedül az agynak van emlékezete, hanem a többi matériának is. Ezeket az engrammokat a miliő felveszi, megőrzi, és ha alkalmas médium kerül a színtérre, újra le is adja. Ezért követelik meg a ceremoniális mágiában, hogy az aktus olyan területet, helyiséget avasson operációi szintjére, amelyet még soha más célra nem használtak s akkor is a speciálisan preparált

kultikus rekvizitumok egész sorával bővítik ki a lokális aura asztrális töltését, nehogy zavaró körülmények szólhassanak közbe a mágikus processzus meneténél. Kinn a természetben is szűzi területet keresünk ki munkánk céljára. A hegyen, mezőn, forrásnál csak azt a pontot válasszuk, amelyet előttünk még nem taposott emberi láb.

TÖRTÉNETI RÉSZ

A mágia európai adeptusai
Az okkult irodalom terjedelme beláthatatlan nagyra növekedett. Ha csak az elmúlt ötven év publikációit tekintjük is, több mint negyvenezer könyv jelent meg a mágia különféle ágazataiban. A történelmi források száma pedig megszámlálhatatlan, de ez a nagy bőség inkább félrevezető, mint előnyös a megbízható támpontok után kutató neofita részére. A sokezernyi útmutatás, tankönyv és kiadvány túlnyomó része értéktelen, homályos babonáktól fertőzött forrás, amelynek kísérleti alkalmazása zsákutcába vezet s hosszú idő és fáradságáldozat után ismét vissza kell kanyarodnunk a kiindulópontra, hogy a jó irányba haladhassunk. Igazi adeptus csak ritkán írt s akkor kézirata bizalmas első barátai és tanítványai körében terjedt, vagy hermetikus társaságok titkos könyvtárába került. Így a legtöbb nagy beavatott nem is vált ismertté, mert az általuk írt vezérfonál szigorú őrizet alatt maradt és sohasem kerülhetett profán olvadó szeme elé. Csak nagyritkán, indiszkréció következtében, vagy a magas ezoterikus testvériség határozatának értelmében jutott valami nyilvánosságra ezekből az írásokból. A hallgatás pecsétjét az életveszély nyomta a titkos tudományok őreinek szájára, mert sem az akkori emberek morális alkata, sem az inkvizíció mohó érdeklődése nem biztatott jóval. Könnyelmű fecsegőkre a kínpad várt akkor s ez a helyzet a hatalomvágy ámokfutói közt a jelenkorban sem sokkal jobb. A középkor misztikus éhsége sok mágikus írást hozott létre, amelyek részben a hermetikus társaságok előadásairól kiszivárgott tanok hatása alatt keletkeztek, de kivitelük módja zavaros és magán viseli annak a kornak bélyegét, a népszerű babonákat. Előfordult, hogy a titkos könyvtárak egyik-másik szövegkönyve avatatlanok kezébe került, csakhogy ezeket a középkori ízlés számára nagyon is magas nívójú írásokat nem értették meg. Az egykorú természettudomány állása még a legegyszerűbb természeti jelenségek magyarázatára sem volt elegendő, míg a megelőző korok antik bölcsessége ennél sokkal magasabb fokon állott. Elég, ha a föld forgásának és gömbölyűségének középkori vitájára utalunk, mint példára. Erről az ókorban már Pythagoras meg volt győződve, a középkor pedig elfeledtette azt s helyébe a leglehetetlenebb koncepciók kerültek. A tudományos megismerés kerékkötője főleg a vallási elfogulság s ebben a tekintetben a középkor minden más koron túltett. Mégis akadtak nagy adeptusok - és éppen a középkor vége felé, az inkvizíció hatalmának tetőpontján -, akik az okkult tudás alapdoktrináit nyilvánosság elé vitték, hogy széltében elterjedt rengeteg tévedés és babona egy részét kiszorítsák a küztudatból s az arra érdemes kutatók előtt újra megnyissák az ókori atlanti bölcsesség kapuit. Ezeknek az íróknak száma nem nagy. Mindössze ketten vannak s a következő időkben még három nevet tehetünk hozzá listánkhoz. Az öt író-adeptus: Cornellius Agrippa von Nettesheim, Theoprastus Paracelsus Bombastus, Baron du Potet, Eliphas Levi és Dr. Ernest Schertel. Ezek az adeptusok nagy munkára vállalkoztak és amire vállalkoztak, azt sikeresen végre is hajtották. Ezért műveiket nem lehet eléggé a kutató figyelmébe ajánlani. Minden más tudomány előtt először ezeket ismerjük meg, mivel biztosak lehetünk benne, hogy ezek a szerzők az ősi atlanti hagyomány doktrínáit tolmácsolják. Agrippa, Paracelsus, Du Potet és Eliphas Levi tagjai voltak az Atlantisz idejétől ismert hermetikus testvériségnek. Agrippa a korabeli okkult tudás minden részletére kiterjedő enciklopédiai írta meg s műve, a „Philosophia Occulta”, a rózsakeresztesek szövetségének hivatalos tankönyve volt. Ő az, aki először Franciaországban - Párizsban - majd kevéssel ezután Angliában megalakította az első nagyvonalú ezoterikus kollégiumot, ahol kizárólag a mágia, alchimia, Kabala és Asztrológia jelenségeinek tanulmányozásával foglalkoztak. Paracelsus a mágikus gyógyászat terápiájának megalapítója. Több írás maradt fenn neve alatt s ezek az okkult tudomány minden területére kiterjedő, gazdag anyagot tartalmaznak. Agrippa alapvető munkája mellett ez a legkomolyabb hermetikus forrás.

Du Potet a magnetomágia tüneményeinek modern rendszerbefoglalásával szerzett érdemeket. Működésének fő célja az volt, hogy az asztrálfény szerepét és jelentőségét tisztázza - továbbá, hogy a mágikus erővonalak hatásainak titkát a kísérleti kutatás számára érthetővé tegye. Eliphas Leni a mágia egész anyagának felújítója s a modern szimbológia megalapítója. Fő művében: a „Magas Mágia Dogmái”-ban és a „Mágia rituáléjá”-ban összeolvasztja az antik titkos tanítást a Kabalával s felfedi a természeti emblémák mögött rejlő hieroglifák értelmét. Utótérhetetlenül nagy a ceremóniális mágiában és a kabalában. A Tarot-kártyák három ezoterikus síkon való magyarázatának kulcsai is tőle származnak. Dr. Ernest Schertel, az ötödik író, 1923-ban kiadott munkája: „Magie, Geschichte, Theorie, Praxis” a legújabb idők természettudományos felkészültségének világosságába helyezi azt, amit eddig csak a Hermetika szimbólumai tanítottak. Itt minden megvilágosodik a neofita előtt. A mágia legrejtettebb összefüggései is feltárulnak és Schertel tankönyve az első, amely az okkult erők tanát a kozmikus ember ősi, atlanti doktrínájára vezeti vissza. Akinek a mágiához érzéke van, ebben a könyvben mindent megkap. A misztikus sötétség leple teljesen lehull a kozmikus rejtélyről s a neofita előtt szabaddá válik az út magasabb síkok élményei felé. A lélek, az empirikus valóság, az imagináció, a démoni világ, az ideogenetikus teremtés elmélete, tudományos magyarázata és mágikus praxisa kristályos, tiszta fényben mutatkozik meg Schertel zsenijének tükrében. Ha a kutató ezeknek az adeptusoknak megszerezhető műveit már áttanulmányozta, áttérhet más írók olvasására. Könyvünk záradékául listát közünk azokról a munkákról, amelyek valamilyen szempontból hasznosak s a Mágia előtanulmányaihoz ajánlhatók. A rendelkezésre álló anyag nagyságára való tekintettel, csak az egészen kiváló termékeket vettük fel jegyzékünkre.

MAGIA NATURALIS

Natúrális mágia
A természeti mágia, vagyis a természetben ható rejtett erők tudománya főleg a tárgyakban és élőlényekben működő dinamikai princípiumok funkcionális sajátságaival foglalkozik. Itt főleg azokról az energiákról van szó, amelyeket a tudomány ezidőszerint még nem ismer, vagy bár ez a már ismert törvényszerűségekből következne, vonakodik kísérleti vizsgálat tárgyává tenni. Vannak a fizikának, kémiának és biológiának vonatkozásai, amelyek meghaladják a szaktudomány látható részét. Ezeket a Magia Naturalis szuperfizikának, hiperkémiának, metabiológiának nevezi s tulajdonképpen a már ismert fizikai, kémiai, biológiai tények átvitele magasabb síkokra. Minden erőnek, amely a fizikai világban megnyilatkozik, van: éteri, asztrális, mentális vonatkozása. Ez azt jelenti, hogy az energiák nem szűnnek meg észlelésünk síkján, hanem fokozatosan átmennek magasabb észlelésünk síkján, fokozatosan átmennek magasabb térdimenziókba. A rezgések felfelé és lefele is tökéletes kört futnak be s a valóság összes birodalmain áthaladnak. Minden rezgés átmegy az ellentétébe. A magas rezgésszámú sugárféleségek egy ponton eltűnnek érzékelésünk lehetőségeinek hatásköréből és az energiák görbületének törvényénél fogva bizonyos idő múlva lent mint alacsony számú rezgések térnek vissza. Ez a tétel a térgörbe összetételéből adódik: egy idő múlva nemcsak a fizikai tér, hanem a benne megjelenő energia is önmagába tér vissza. Minthogy a mozgás tranzverzális, az alacsony rezgésszámmal lent távozó erők fent térnek vissza. A Magia Naturalis első megállapításai és kísérletei az elektrofizika némely jelenségeivel foglalkoznak. Előbb ismertetjük a jelenségeket, aztán rátérünk okkult értelmükre. Amint már utaltunk erre, nincs természeti jelenség, amelynek háromszoros okkult vonatkozása ne lenne. Minden fizikai törvény involvál további asztrális és mentális törvényeket. Hogy a fizikai jelenségek végső mivoltukban éterikus funkciókra vezethetők vissza, azt már a modern fizika jól tudja. A fizikokémiai processzusok asztrális és mentális háttere azonban nóvum a tudomány előtt, bár nem minden időben volt az. A hermetikus természettan és kémia évezredek óta tanítja, hogy a fizikai jelenségeknek három értelme van. A következőkben megkíséreljük ezeknek a tételeknek speciális folyományait a gyakorlati kutatás számára hozzáférhetővé tenni. Megjegyzendő, hogy korunkban még nem ismertek a fizika és kémia összes törvényei s ezért olyan tételeket tehetünk vizsgálataink tárgyává, amelyek jó megalapozottságuk miatt nem nehezítik meg túlságosan ennek a szokatlan területnek felmérését. Lássuk mindenekelőtt az axiómákat, amelyek azonnal több síkú értelmezést provokálnak: 1. Ha áram halad át vasdarabon, a vasban mágnesség keletkezik. 2. A köráram maga is mágneses. 3. Minden áramforrás két sarka között feszültségkülönbség van, ezért keletkezik az áramlás. 4. Két ólomrúd hígított kénsavban akkumulátorrá változik. 5. Kétféle fém savanyú folyadékban állítva galvánelemet ad. 6. A feszültségkülönbség annál nagyobb lesz, mennél távolabb álló fémpárt választunk elemünkhöz. A Volta-féle sor a vetkező: cink-ólom-ón-vas-réz-ezüst-arany-szén. (A szén itt úgy viselkedik, mint a fémek.) 7. Fenti relációk a kozmikus energia keletkezésére nézve minden testre érvényesek. Ezek volnának azok az axiómák, amelyek először szemünkbe ötlenek s amelyek konzekvenciái végtelenül nagyok, ha azokat magasabb síkokra is átértékeljük. Az analógiák, illetve értelmezések az anorganikus természettől kezdve az élőlényekig és univerzumig mindenhol irányadók. Ha tehát elsősorban az emberi közösségekre és testekre vonatkoztatjuk őket, úgy nyomára jutunk az antik mágia nagy arkánumának, amelyre Eliphas Levi gyakran célzott műveiben anélkül, hogy a titkot pontosan megjelölte volna. De megmagyarázzák azt is, milyen mód ömlenek át magasabb és

számunkra túlméretezett frekvenciájuk miatt láthatatlan dimenzióvilágok erői a mi világunkba. Martin Davidson írja: „Jeans feltételezi, hogy a spirálködökben számunkra ismeretlen erők működnek s még azt is gyanítja, hogy a nebulák centrumai azok a kapuk, amelyeken át valamely magasabb térdimenzió erői világunkba beömlenek.” Ezek a pontok azonban, ahol ugyancsak Jeans szerint az anyag kondenzálódása és teremtése végbemegy, nem annyira ismeretlenek, mint ahogy azt a pusztán fizikai síkon operáló asztrofizika feltételezi. Az előbb ismertetett axiómák folytatólagos, tehát háromsíkú kifejtése világossá teszi, hogy az energiák állandó körfolyamatban vándorolnak a valóság összes dimenzióin keresztül, útjukban hol fel-, hol eltűnve szemünk elől. Az első axióma azt állítja, hogy ha vasdarabon áram halad körül, a vasban mágnesség keletkezik. Ez az elektrotechnika legprimitívebb ténye. Érdekessé azonban akkor válik a tétel, ha hozzátesszük, hogy nemcsak a vasdarab viselkedik ilyen módon, hanem minden test általában. Például az élő testek világára vonatkoztatva, a keletkező mágnesség a fizikai jelenségen kívül ideológiai potenciákat is hordoz. A mágia élettani érdekkörére fordítva a kérdést, az úgy fejezhető ki, hogy bármely idea, vagy azt képviselő egyéniség körül körfolyamatba hozott tevékenység mágnesessé teszi a központi ideát. A központba állított idea, vagy személyiség lehet bármilyen sekélyes, a köráram ereje híveket toboroz köréje s a mágikus értelemben megnagyobbodott test tömegvonzása addig fokozza a növekedést, míg más, nagyobb rendszer annak természetes határt nem szab. Ez a törvény mutatkozik meg a spirálködök centrumában, a naprendszerekben központi napokkal s az emberi társadalmakban vezetőikkel. S itt már leírhatjuk a tendencia mágikus analógiáját, amely abban mutatkozik, hogy a mágus ugyancsak öntudatlan középpontjává lesz egy kisebb naprendszernek, ahol a planétákat emberek képviselik. Ezért nyilvánvaló, hogy ez az elv a látható világokban minden szervezett közösség alaptörvénye is egyúttal. A fizikai síkon semmi sem épülhet fel nélküle. A mágiában és az ezoterikus rendek tevékenységében ez mint a körforgás tendenciáját mutató rítusok és a páholyalakítás szertartása jelenik meg. Mágikus, azaz magnetikus minden folyamat, amely egy középpont körül való forgásban nyilatkazik meg. A középpontban álló idea a körülötte képződő kör nagysága szerint erősödik. Ezért oly mérhetetlen fontosságú, hogy a rendszer tevékenysége bizonyos meghatározott cselekmények, rítusok, szövegek felolvasása, invokáció, stb. szabályszerűen ismétlődő processzusára épüljön. A középpont körül forgó erők mágikus volta eredetileg nem is okvetetlenül szellemi sajátság, hanem bátran nevezhető okkult fizikai törvénynek, mert mindhárom síkon azonosan hat. Ha egy ideát, amely tartalmazhat bármely általunk meghatározott tételt, uralomra kívánunk juttatni, elsősorban periódikusan ismétlődő természeti rituáléról kell gondoskodnunk, ami azt fenntartja és propagálja. Természeti rituálé alatt nem vallási rítust értünk, hanem szellemi tartalmak dramatizált sorozatát, ami alkalmas arra, hogy hallgatóit a rítusban ábrázolt cselekmény ismétlésére vagy legalább a szöveg utánmondására ingerelje. Ha el tudjuk érni, hogy hallgatónk az általunk konstruált processzust utánozza, vagy megismételje, az alapeszme létrejött. Ez még abban az esetben is így lesz, ha az eszme ellenkezésre talál és hevesen elhárítják, mert valamit kimondani annyit tesz, mint azt az ideát invokálni. Az ideatartalma mögötti energiák csak abban az esetben semlegesíthetők, ha teljesen meg vannak fosztva a megnyilatkozás lehetőségétől s elolvasatlanok, kimondatlanok, megismételetlenek maradnak. (Ezért ha bármely ellenséges propagandát továbbadunk, azt erősítjük, még ha felháborodottan kommentáljuk is.) Ha megfigyeljük az emberi közösségeket irányító szertartások menetét, azokat mindenkor szertartásos körfolyamatoknak fogjuk találni; ebben van építőerejük. De ez az axióma az ultramikroszkópikus világokban is érvényesül, hiszen az elektronok ugyancsak a bolygókeringés mintájára végzik anyagépítő tevékenységüket. Az animális szervezet funkciói csupa cirkuláris processzusból tevődnek össze. A vérkeringés két köre, a nyirokkeringés, az ideghálózat csupa szigetelt spirál és önmagába visszatérő folyamat. A körök által befogott matéria, illetve terület magnetikus: az élet mágiája lüktet mögötte.

Kísérletek a szervezet elektromagnetikus erejének fokozására
Az állati szervezet funkcióit henger-, vagy köralakú vezetékek spirálszigetelésű szövetei biztosítják. A test olyan áramtelep, amelyet biotechnikai akkumulátorok látnak el energiával. Ami a legcsodálatosabb a szervezet felépítésében, az, hogy a legkülönfélébb áramok nedves közegben szigetelve keringenek s hogy a biotikus processzusok a testnek a Földdel való érintkezése ellenére sem vesztenek hatékonyságukból. Testünkön belül az áramok szigetelve vannak, de ez az árammennyiség csak élettani folyamatok számára elegendő. A transzcendentális mágia manőverei ezen felüli erőkvantumokat igényelnek, amelyeket más forrásból kell merítenünk. Ismeretes, hogy egyes állatfajoknál, mint pl. az elektromos szervvel rendelkező angolna, az animális áram a testen kívülre is kihat. Az angolna ezúton védekezik és vadászik. Vannak növények, amelyek - mint azt Boose hindu növénybiológus kimutatta - környezetükre elektromos hullámokat árasztanak. A mágiában szereplő hatások szintén kisugárzások, emanációfajták. A gondolatok rövidhullámai, az akarat átvitele, az aurakihelyezés edteriorizációi a belső erőforrásoknak. Az okkultista, a yogî, a mágus ezeket az erőket évekig tartó akarati tréninggel szerzi meg, mintegy kifejlesztve az embernél elcsenevészedett elektromos szerveket. Lehetséges azonban a szabályos okkult torna jelentékeny lerövidítése, ha a pszichikai módszert kombináljuk elektrofizikai segédeszközökkel, amelyek az emberi aurát természetes árammennyiségekkel erősítik. A mágikus hatás az emberi aurán keresztül bonyolódik le s ha az étertestben erősítőberendezéseket létesítünk, a legminimálisabb akamtimpulzus hatalmasan felfokozódva sugárzik tovább. Már most milyen erősítő berendezésről lehet itt szó? Ha testünket bizonyos rézspirálokkal vonjuk be, étertestünk erőfokozó berendezéshez jut. A spirálok elhelyezése a legkülönfélébb lehet. Applikálhatjuk karra, törzsre, lábszárra, vagy fejre. Gyakorlatilag persze a fejet csak akkor vonjuk be, ha senki sem lát bennünket kísérleteink alatt, mert munkánkról a kívülállóknak nem szabad tudniuk. Vékonyszálú vörösrézdrót alkalmasabb, mint a vastag villanydrót. Igen jó a több szálból sodort kábeldrót. Használhatunk szigetelt rádió-, vagy csengőtekercseket, amelyeket néhány drótszállal összekötünk. Annak, hogy a tekercseket meztelen testen, vagy ruhán keresztül alkalmazzuk-e, nincs lényeges szerepe, bár a meztelen drót testfelülettel érintkezve, valamivel hatásosabb. A sodort dróterősítők étertestünkben úgy működnek, mintha azokon a helyeken, ahol tekercsek vannak, külön csakrákat állítottunk volna fel. Az éteri energiákat az áramtelep a környezetből indirekt úton vonja el. A tekercsek számát és hosszúságát bizonyos határon túl nem ajánlatos emelni, mert az aurában túlfeszültség léphet fel s ez a kisugárzóképességet már nem fokozza, hanem csökkenti.

Éterhullámok és spiráláramok
Testünk körül az éterben mérhetetlen mennyiségű energiák keringenek a legkülönfélébb hullámsávokon. Külön erőforrásról gondoskodni mágikus gépezetünk számára ennélfogva felesleges; a titok egyedül a spiráltekercsek elhelyezésében és testünkkel való kombinációjában van. Már Korschelt professzor észrevette 1892-ben, hogy drótspirálok körül éterhullámok keringenek. Eleinte azt hitte, hogy ez csak a készülékbe kapcsolt alacsonyfrekvenciájú áram hatása, de később rájött, hogy az éterspirálok minden külső áramforrás nélkül is jelen vannak. A bennük cirkuláló áram nem alacsony, hanem magas frekvenciájúnak bizonyult. Hasonló a helyzet a többi, ma még

kihasználatlan erőforrás tekintetében is. Megfelelő tekercsekkel és kémiai közvetítők kapcsolásával felhasználhatók a kozmikus sugárzás hullámai, a légköri elektromosság, a tárgyakban lerakódó statikus elektromosság, a magaslati helyek és síkságok közötti elektromos feszültség áramai, a gravitáció. A fizikai objektumokban, a test sejtjeiben roppant méretű erők vannak lekötve; azoknak csak részbeni felszabadítása is elképesztő dinamikális hatalom kulcsát adná a kísérletező kezébe. Rendes körülmények között a fiziológiás áramok nagyrésze elvész, az előbb említett kozmikus erőforrások pedig ezidőszerint teljesen kiaknázatlanok. Az atlanti hagyományok ezeknek az energiáknak egykori ismeretéről és mágikus használatáról beszélnek. Persze az akkori ember testalkata más volt s a ritkább állagú organizmus nem szorult bonyolult gépezetekre, ha a környezet statikus energiáit fel akarta használni. Néhány szokás és kőmetszet még megőrzött valamit a történelemelőtti kor gravitációs gépeiből s kozmikus erőszedő berendezések formájából. Az arany uraeus-kígyó, melyet a főpapok fejük körül viseltek, a mágikus erővevő szimbóluma. A régi fejdíszek, több nemesfémből összetett koronák s a különböző csavart fej-, törzs- és kargyűrűk szintén ennek emlékei. Mindannyian láttunk már múzeumokban spirálsodronykarkötőket, nyak és lábkarikákat. Ezek az egykori kozmikus energiatölcsérek külső utánzatai. Az Atlantisz utáni elvadult népfajok papjai már nem tudták, mire szolgált eredetileg a sokféle rézspirál; belső szerkezetét sem ismerték, de látták hatását a szinte mindenható atlanti polgáron, aki hozzájuk képest félisteni képességekkel rendelkezett: uralkodott a gravitáción, akaratával telekinetikus jelenségeket hozhatott létre, villámot szórt, vagy vihart támasztott egyetlen gondolatával. Érdekes összehasonlítani a fentiekkel Lanz von Liebenfelsnek, az osztrák okkultistának Elektrotheizmusát, amelynek hat tézise megsejtése az általunk leírt dolgoknak. A hat tézis összefüggő egészet ad: Első tézis: Minden élet Istentől ered, fentről, a szellemtől, lélektől s nem a testiségtől, sem pedig az anyagtól. A matériát szellemlények teremtették. Az organizmusok úgy viszonylanak Istenhez és az intelligenciákhoz, mint központi leadókhoz a vevőkészülékek s közvetítőállomások. Második tézis: Az ősvallásból sarjadt mítoszok és mondák nem irodalmi és teológiai, hanem teozoológiai és paleoantropológiai szemléletek és filozófiák, egyszóval az emberiség őstörténetét adják. Harmadik tézis: Az őskori embertípusok egyes példányokban a történeti idők kezdetéig fennmaradtak. Negyedik tézis: Ezek az ókori lények részben szakrális, részben orákuláris missziókkal templomokban laktak, itt szaporodtak s alkalomadtán alacsonyabb fajtákkal keveredtek. (Henoch!) Ötödik tézis: Volt ezek között a prehisztorikus előtípusok között - különösen a szárnyasok (cherubim) között - néhány fajta, amelyik direkt bioelektromos adó- és vevőállomással rendelkezett s eképpen úgyszólván a mindentudás, mindenhatóság és halhatatlanság képességével bírt. Tetszése szerint materializálódhatott. Mint isteneket és félisteneket tisztelték őket s valóban, az összes állati, nővényi és ásványi formák teremtői ők voltak. Hatodik tézis: Ezek az elektrozoáknak nevezett lények voltak a mitológiai angyalok, múzsák, hórák, gráciák. Tőlük származott az Őstudomány, Ősvallás és az Őskultúra. Természetesen ők az ősember megalkotói is.

A feszültségkülönbségek mágikus hatása
Az a tétel, mely szerint két különböző fajlagos elektromossággal rendelkező áramforrás sarkai között feszültségkülönbség van s ezért keletkezik áramlás, látszólag primitív elektrofizikai jelenség, amelynek nincs magasabb szerepe. De a valóságban ez a tétel az életfolyamatok egyik legnagyobb sarkigazsága; kulcsa a szexuálmágiának és az atlanti faj közlekedési rendszerének.

Minden pólus kívánkozik az ellenpólusa után. Ha vonzerőt akarunk működésbe hozni, akkumulátorunkból ellenkező előjelű elektromosságot kell kisugározni. A vonzás úgy a fizikai, mint az asztrális és mentális síkokon azonnal megindul, amint a fizikai, pszichikai, vagy absztrakt kontraszt áramát bekapcsoltuk. Természetesen tudnunk kell, hogy az erőhatások némelyike más síkon néha pólust változtat. Így például az ellentétek a fizikai síkon vonzzák, a mentálsíkon taszítják egymást. Erőtani, tehát mágikus vonzás ezért csak a fizikai, éter- és asztrálsíkon lehetséges a kontrasztok alapján. A mentálsíkon az ideák azonosságuk, vagy hasonlóságuk alapján kapcsolódnak. Az erősítőkkel ellátott fizikai szervezet a pszichikai potenciák alapján bármikor képes pólusváltoztatásra. E képesség az androgin atlantidáknál, vagy Henoch Őrizőinél, az Egregóráknál volt a legerősebb. Az utánuk következő nemzedékek mágusainak már évekig tartó gyakorlással kell elérni a pólusváltoztatás kontrollját. Mint ismeretes, az Egregórák atavisztikus típusai: a hermafroditák periódikusan maszkulin vagy feminin sajátságokat mutálnak. A változás hónapokig tart s egyik állapot lassan a másiknak ad helyet. Ez persze nem mágikus működés. Noha a szexusváltoztatás összefüggésben áll a mágikus pólusváltoztatás villámgyors éteri komponenseivel, az elsatnyult és csupán bioszexuális jelleg nem jelent erőgyarapodást. Az eredeti kapcsolótábla a pszichoenergetikai potenciákat pozitív-negatív és neutrális irányba tudta átváltani pillanatok alatt. A folyamat hasonlatos volt az angolnák izomrándítással kivetített áramához, vagy a mélytengeri halak elektromos szemreflektorának bekapcsolásához. Az androgin atlantidában mindhárom potencia a termális biomechanizmus alkotórésze volt s az akarati impulzus gombnyomására működött. Ez a természetes mágiaszerkezet a nemek kettészakadásával megromlott. A polaritások fontos építőanyagokat lazítottak meg.

Gravitációszabályozás
Az élő planétatestek közelében az éteráramok állandó körforgásban vannak. A sztratoszféra és a Heaviside-réteg különböző hő- és elektromosság-feszültségei gondoskodnak arról, hogy árammentes tér bolygónk aurájában ne legyen. Ezt a helyzetet aknázták ki atlanti elődeink pszichoszexuális kapcsolótábláikkal. Régebben a test alkata más összetételű, ritkább fajsúlyú volt. A természetes repülés egyik előfeltétele, hogy a szervezet térfogata és sűrűsége az emelőerővel fordított arányban álljon. Ismeretes, milyen óriási teljesítményekre képesek a rovarok. Testméretükkel arányban nem álló nagyságú tárgyakat magasba emelnek, testük hosszát messze meghaladó magasságokból ugranak, vagy eshetnek le testi épségük legcsekélyebb sérelme nélkül. A madárfajták is úgy vannak megkonstruálva, hogy izomerejük a szárnycsapás közvetítésével huzamosabb ideig levegőben tarthatja őket az elfáradás veszélye nélkül. Az atlanti cherub egy időben szárnyakkal repült, régebben pedig a gravitáció és a légrétegek áramlásai segítségével változtatta helyét. A hajtó energia az akarat impulzusa által semlegesített nehézkedési erő volt, amelyet még a légköri áramszférák éterfolyamai támogattak. Ezeknek az erőknek igénybevételét persze csak egy másféle, a mainál ritkább, elektrokollidokból álló szervezet hárompólusú működése tette lehetővé. Atlantisz késői periódusaiban, mikor a szervezetek sűrűsége a fajok keveredése folytán már mélypontjához közeledett, a biológiai anyag elvesztette elektrokollidális felépítését. Ekkor már technikai konstrukciókkal érték el azt, ami előbb a testek természetes képessége volt. Tekercsrendszereik, elektrosztatikai gépezeteik a kozmotechnika olyan remekművei voltak, amelyeket egyszerűségükben igen nehéz utánozni és amelyek éppen ezért az interplanetáris dinamika legnagyobb tökéletességű alkotásainak nevezhetők. Az antik mondák és mítoszok némelyike legendás formában megőrizte a gravitációs gépek emlékét. A keleti yoga gyakorlatai során néha szintén beáll a testnek olyan állapota, amelyben a psziché bizonyos mértékig úrrá lehet a nehézkedési erőn és beállnak a levitáció ismert jelenségei. Ez a sokat vitatott tünemény, amely a viták ellenére is sokszorosan igazolt valóság, a Föld gravitációs határán túl különben természetes jelenség. A Föld és a Hold között körülbelül félúton

van egy zóna, ahol a tárgyak szabadon lebeghetnek, minthogy a nehézkedés csak kozmikus testek közvetlen közelében érvényesül. Megvan a módja annak, hogy az ember magasabb testeit igénybe véve, misztikus módon semlegesíthesse a Föld gravitációs rezgéseit. A szabadon lebegés az okkult antropológiában ismert vehikulumok számára alapképesség. Lehetséges azonban mágikus gyakorlatokkal, atlanti módszerekkel a fizikai testet magát annyira áthangolni, hogy az ősi elektrokolloid állapot egy kis része visszatér s a levitáció, sőt éteri közlekedés újra lehetségessé lesz. A szervezet praktikus előkészítése után pszichikai úton - pusztán a vonzás és taszítás impulzusai útján - a talaj ellökhető a kísérletező lábai alól. A taszítás gondolata kellő módon felerősítve, valóságos elektromagnetikus lökőhatást fejt ki. Szükséges ezenkívül a tattvikus áramok irányának ismerete, amelyet a hindu ezotéria tattva-gyakorlatai adnak meg.

Mágikus akkumulátorok
A fizika ólom-kénsav akkumulátora hatalmas természeti formula, amelynek úgy az asztrokémiában, mint az idegkémiában analógiái vannak. Az az elv, miszerint szigetelt edényben elhelyezett ólomlemezek, ha kénsavval kötjük össze őket, áramot képesek felvenni s azt újra kisugározhatják, egész sereg magasabb gépezet alapja. Természetesen itt nem az ólom és kénsav az egyetlen kombináció, amely ilyen hatású. Több fém és mesterséges vegyület más savakkal összekötve, hasonló eredményt ad. Átvitt értelemben minden test képes áramok felvételére és ha kellőképpen szigeteljük, akkumulálja is azokat. Amint tudjuk, az anyag kozmikus energiák kondenzált formája. A legkisebb és legegyszerűbb test is éterikus erőféleségek egész raktára; aki ezért ezeket az energiákat óvatosan felszabadítja, mérthetetlen hatalom birtokába juthat. Persze, a matéria állagát képező erő felszabadítása veszélyes és mágikus célra túlméretezett. Ezért a késői atlanti idők mágiája már nem az elemi esszenciák atomerejével, hanem a testeket összekötő éter magnetikus energiájával operál. Az emberi test kellőképpen elszigetelve és bizonyos potenciákkal pszichikai úton telítve, éppúgy akkumulátorrá válik a világtér éteri erői számára, mint az ólom. A mágikus akkumuláció az élet különböző folyamataiban állandóan működik testünkben s a módszer - bárha tudattalan - mégis azonos. A pszichokémiai akkumulációs törvény értelme különös élességgel mutatkozik meg, ha a fenti egyszerű axiómát asztrozófiai nyelvre fordítjuk le. A processzus asztrokémiai szignatúrákban így lenne leírható: Ha Satrunus-elemeket Mars-elem által szigetelő keretben összekötünk, energia halmozódik fel, amely tetszés szerint kisugározható. Az ólom asztrológiai jele a Saturnus, míg a kénsav a Mars hatása alatt áll. A Saturnus asztropszichológiailag a felhalmozás bolygója, viszont a Mars a harcé és energiáé. Ez a két princípium egymással kémiai összeköttetésbe hozva, nagy mennyiségű energiát tárolhat a Saturnus kapacitásánál fogva s azt a Mars sugárzóerejével tovább is adhatja. Érdekes a vegyi folyamat, amely az áramfelvételt kíséri. Az akkumulátor az ólom anyagát az áram felvételére elbontja s pozitív elemet képez, amely a kisüléskor visszaredukálódik eredeti kémiai állapotába. Az egész processzus hasonlít egy órarugó felhúzásához és lejárásához, azzal a különbséggel, hogy itt az acél elaszticitásának energiáját kémiai folyamatok helyettesítik. De magasabb síkon, mentális eszközökkel ugyancsak lehetséges ennek a formulának felhasználása Saturnus és Mars emblémák mágikus kombinációja útján. A prehisztorikus talizmánművészet ezen az elven alapul. A talizmánokat úgy állítjuk össze, hogy anyaguk a Saturnus szignatúrája alatt álló matériából, Mars szignatúrájú aktiválószerrel telített anyag legyen. Ilyen talizmánkompozíció hatalmas pszichikai áramok felvételére alkalmas. A konstrukció nincs kötve fémekhez és szerekhez, hanem a Saturnus és Mars színeiben, saturnikus anyagra festve, vagy rajzolva, Mars-szignatúrájú savval impregnált festékkel írva, elegendők lehetnek a hatás létrehozatalára. Az ötös számú axióma megállapítja, hogy kétféle fém savanyú folyadékba állítva galvánelemet ad. Ez megint nemcsak fémekre és savakra vonatkozik, hanem a pszichokémiában is érvényes.

Mágikus terminológiában ez úgy volna meghatározható, hogy a bolygóprincípiumok aktivált Mars-hatással összekötve (sav), áramot szolgáltatnak, azaz maguk is aktiválódnak. Ennek a tételnek tudatos alkalmazása számtalan csodálatos hatással járhat úgy a társas érintkezésben, mint a transzcendentális mágiában. A mozgást, vagy áramlást mindig ellentétes princípiumok Mars által aktivált összeköttetése létesíti. Bármilyen fémmel, vagy alapanyaggal dolgozunk is, konstrukciónkhoz elektropozitív elemet kell hozzáadnunk, hogy erélyes hatást érhessünk el. Az alchimia legnagyobb mentális operációiban, a kozmikus yoga kylkhór- és mandala-építő operációinál a pozitív elem a Mars-princípiumot Shiva, vagy más romboló istenség formájában jeleníti meg. A mentálsík misztikus diagrammjaiban a princípiumok már csak erőtendenciák szublimált emblémái, amelyek azonban rezgésüknél fogva mégis valamelyik tattva uralma alá tartoznak. A színek önmagukban is bolygóhatások. Tudjuk, hogy a vonalak tendenciája szintén planétáris princípiumok kifejezője, illetve képviselője.

Mentális kondenzátor
Az elektrotechnika kondenzátora a két felsőbb síkon is analóg gépezetekkel rendelkezik testünkben. Az okkult rezgőkör- és kondenzátorelméletet alaposan ismernie kell annak, aki a mágikus hatások törvényét gyakorlatilag kívánja tanulmányozni. Mert noha a fizikai síkon manifesztálódó törvényeknek meg vannak a köbre emelt megfelelői, ezekre nem könnyű rátalálni. Az asztrális és mentális sík hullámhosszait óriási rezgéskülönbözet választja el egymástól. Míg a fizikai síkon a hullámok egész számban is kifejezhetők, addig a lelki működések hullámai ultrarövidek és az egész számok mérhetetlenül csekély töredékeivel jelölhetők csak. A hang, az elektromosság, a fény, a színek, a hőhullámok pontosan meg vannak határozva, a gondolathullámok és rezgések azonban egyelőre pusztán az ultrarövid meghatározással jellemezhetők. Annyi bizonyos, hogy az agykérgi működések, valamint a többi fiziológiai funkció is rendkívül alacsony feszültségűek s amperszámuk elenyészően csekély. Amit mágikus működésnek nevezünk, ezeknek az alacsony küszöbértékeknek felerősítésével kezdődik. Például a távolbahatás, a teleeszténia, a telekinézis csakis úgy lehetséges, ha speciális módszerekkel felerősítjük a távolból érkező hullámokat, illetve a távolba sugárzó gondolat kilowattenergiáját növeljük. A normális működés és mágikus működés között az a különbség, ami a detektoros rádió és a többlámpás vevő között. Az egyszerű detektorkészülék elve az antennából érkező gyenge áramot kondenzátorba sűríti, rezgőkörrel szabályozza és a kristályon keresztül egyenárammá alakítja. Az egyenáram azután a telefon jól ismert berendezésén keresztül, a hallgatókagyló memberánján hanggá változik. Ami ebben a berendezésben lényeges, az a földelt rezgőkör, mert az fogja fel a rádióhullámokat; a kondenzátor, mert az eredeti áram csekély volumenű s azt fel kell erősíteni; a szabályzótekercs, amely a hullámokat állandósítja, továbbá az egyenirányító detektor, amely nélkül a hullámok nem volnának hanggá átalakíthatók s végül a hallgatókagyló. Ha most ezt a berendezést az emberi testre visszük át, úgy gondoskodnunk kell: 1. antennáról, 2. földelésről. 3. kondenzátorról, 4. spiráltekercsekről, 5. hangolóberendezésekről. A hallgatókagyló fiziológiás úton adva van. Spiráltekercsek az agy tekervényeiben bőven találhatók, a hangolóberendezést pedig a rögzített gondolatkép szolgáltatja. Hátra tehát csupán a három első alkatrész marad, amelyeket látszólag nem nehéz megszerezni. Valójában azonban az antenna nyersanyaga és a kondenzátor megépítése sok gondot ad a kutatónak. Közönséges fém itt

elégtelen, mert a soktrillíós, ultrarövid gondolathullámok felfogása az agy állományához hasonló lecitintartalmú felfogószerkezetet igényel. Minél plasztikusabb szerkezetű a felfogókeret, annál tökéletesebben veszi a mentális áramokat. Kolloidális összetételű rezgőfelület a pszichikai kondenzátor is. Biotikus áramok sűrítése jobban sikerül kolloid kondenzátorokkal. Ilyen transzformáló szerkezet az emberi agyban állandóan jelen van a hipofizismirigyben. Itt azonban az akarati áramok az általános tetánia veszély miatt nem erősíthetők bizonyos batáron túl. Az erősítő transzformátor a testen kívül helyezendő el s akkor a merevgörcs-veszélyt elkerülhetjük. A mentális transzformátort a kondenzátorhoz hasonlóan kolloidvegyületekből készítjük. A kapcsolás és a konstrukció mindenben követi a fizikai sémát, amelyet bármelyik elektrotechnikai kézikönyvből megtanulhatunk; az eltérés csak a szerkezet anyagában van. Az ultrarövidhullámú mágikus kolloid kémiai receptje alchímiai arkánum, amelyet - mint a Prima Materia nevét - tilos leírni, vagy elárulni. A hermetikus kémia elméletében járatos, vagy a mágia praxisában képzett neofita azonban hamarosan rá fog jönni az alapanyag konstrukciójának titkára. A kutatás megkönnyítésére annyit elárulhatunk, hogy ilyen kompozítum sokféle összetételben lehetséges. A kolloidkondenzátor és a pszichokémia transzformátor elkészítése után a szerkezeteket egyszerű kontaktus útján rákapcsoljuk a homlokra (antenna), a nyakizomra (kondenzátor), a szexuálmirigyekre (transzformátor) és a lábakra (földelés). Az elektrokolloid a mágikus hatalom titáni arkánuma!

ANALÓGIAFORMULÁK AZ ELEKTROMÁGIA ÉS MAGNETOMÁGIA KOMBINÁCIÓS KÍSÉRLETEIHEZ
Analógiaformulák az elektromágia és magnetomágia kombinációs kísérleteihez
Amint azt már az előzményekből is láthattuk, a mágia néhány univerzális axiómán épül fel, amelyek egymással való kombinációja adja a titkos tudományok energetikai kulcsát. Különösen az alapjelenségek helyes értelmezése fontos, mert minden processzusnak három síkon van megfelelője. Azért annak, aki a transzcendentális mágia nagy arkánumai felett uralkodni kíván, legprimitívebb bázisaiban kell elsajátítania az ezoterikus dinamika törvényeit. A tanulmányok a fizika és kémia elemi tételeivel kezdődnek. Megállapítjuk a legfontosabb axiómákat s aztán megkíséreljük azokat éteri, asztrális, végül pedig mentális analógiákra redukálni. A folyamat tulajdonképpen a matematika hatványozási eljárásának pandanja. Az energiák frekvenciája a síkok emelkedésével állandóan nő, míg sűrűségük csökken. Ha a legfontosabb elveket háromszoros analógiájuk szerint már átgondoltuk, kezdetét veheti a kísérletezés, amely lassan három síkra terjed ki. A három állapotnak megfelelően a kísérletek is három nagy csoportba oszthatók: 1. fizikokémiai kísérletek energiák előállítására; 2. fizikai erősítők kombinációja biológiai faktorokkal; 3. pszichokémiai és fizikai kísérletek. Az első csoport tartalmazza az alapelveket, amelyeket a legprimitívebb eszközökkel demonstrálhatunk. A második csoportban tanulmányozzuk az élő testek és gépezetek kapcsolatait, fokozott erőteljesítmények véghezvitelére. A harmadik csoport foglalkozik a magasabb mentális dinamika transzcendentális vonatkozásaival, mint például a színek hatása, elektromagnetikus összetételei, kylkhórok, mágikus diagrammok, mantrák stb. Végül pedig, ha a segédeszközök kombinációi már kimerültek, sorra kerül az élő test kozmikus dinamikája, a mágia végső praxisával. Kísérleteinknél soha ne felejtsük el, hogy minden test elektromos és magnetikus, de a leghatalmasabb energiák a tudat által irányított szervezetekben vannak lekötve. A leghatásosabb elektromos telep, akkumulátor, kondenzátor és leadóállomás maga az ember, csak minden energiaforrás könnyebben tárható fel, mint éppen a Homo Sapiens atomereje! A kozmikus erődinamika Atlantisz pusztulásával statikus formákká kötődött. Amit a titkos tudományok praxisa tradicionális módszereivel kifejleszteni törekszik, nem más, mint a

megfagyott formák élő áramokba való olvasztása. Az erők használatának arkánuma a természeti erőkön való háromsíkú meditáció, vitalizált szemlélődés gyümölcse. Az élő test rendelkezik a fizikából és kémiából ismert összes princípiumokkal s mindazok a berendezések megtalálhatók benne, amelyek a modern technika alapját képezik. Atlantiszban ezeket a berendezéseket egyszerű módon felhasználták; a mai ember számára elveszett a kapcsolótábla kontrolljának képessége. Azért ha a test elektromagnetikus erőit használni kívánjuk, egyenkint kell vitalizálni az összekötő részeket s az apparátusok lokalizációját is külön lehet csak beidegezni. Amint mondottuk, a test bizonyos részei úgy viselkednek, mint kondenzátorok, antennák, akkumulátorok. Van biológiai transzformátorunk, spirálberendezésünk s a statikus áramok hol felhasználódnak, hol tudtunkon kívül kisülnek. A fizikából és kémiából ismert összes energiaféleségek állandó körforgása képezi az organizmus életének lényegét. Az érrendszer a legbonyolultabb spiráltekercsek hisztológia remekműve. A folyadékok komplikált keringése súrlódás útján elektromosságot termel. Az agy nemcsak antennával és kondenzátorral van ellátva, hanem audioncsövek milliói is dolgoznak benne, a transzformátorok mindenféle frekvenciájú és amperszámú áramokat kezelnek a szenzórikus centrumokban. Hatalmas kábelrendszer a gerincoszlop s a legnagyobb generátor a szexuális mirigyrendszer. Földelést a végtagok nyújtanak ha kell, de a földáramok szigetelhetők is a testtől, mikor töményebb sugárzóerőre van szükség. A végtagok bizonyos pozitúrában való rögzítése, forgatása, periodikus vibrációja, gondolathullámokkal való kombinációja, meglepő energiákat szabadíthat fel. Ezen alapul a keleti yoga, amelynek legfontosabb arkánumait azonban ma nem ismerik; az egyiptomi szakrális kinetika a tattvikus pozitúrák használatával, amelynek néhány princípiumát egyes európai misztikusok (Peryt Shou) kifejtették; továbbá az atlanti mágia, amit korunkban csak a tradicionális Rózsakeresztesség és a kabalisztikus hagyomány tanít. Tekintet nélkül az előképzettségre, minden leendő magiszternek tisztában kell lennie az alábbi tételekkel, tudnia kell azokat gyakorlati szemlélődések alapján meghatározni és demonstrálni: 1. Mi az elektromosság? 2. Hogyan keletkeznek áramok? 3. Mi a mágnesség? 4. Mi a kondenzátor? 5. Hogyan készíthetünk elemet? 6. Hogyan működik az akkumulátor? 7. A transzformátor elve. 8. Mi az indukció? 9. Hogyan működik egy detektoros rádió? 10. Mit értünk hullámhossz alatt? Ezeknek a jelenségeknek háromsíkú átgondolása elegendő a bevezető kísérletekhez. Később már egyéb jelenségeket is szükséges lesz vizsgálat tárgyává tenni, de a magasabb processzusok ezekre épülnek. A tulajdonképpeni komoly feladat a folyamatok fizikai meghatározása után kezdődik, mikor az elveket először asztrális, majd mentális analógiáikra konvertáljuk. A második kutatási ciklus az emberi test anatómiájának és szövettanának összehasonlító tanulmányozására irányul. Mind a tíz alapjelenség biológiai párhuzamát fel kell fedezni s meghatározandók a gyakorlatok is, amelyek segítségével egyik vagy másik működést felerősíthetjük. Ilyen gyakorlatok és analógiakifejtések bőven találhatók a titkos tudományok kézikönyveiben, de sajnos, a mágia íratlan törvénye, hogy mindent újra fel kell fedezni, különben használhatatlan lesz számunkra. A mágikus hatalom épületének minden tégláját darabonkint lehet csak összehordani s a nagy szintézis évtizedes, fáradhatatlan munka eredménye. Még magasabb fokon, a mentális mágia már elveszíti individuális karakterét. Itt a fizikai erő asztrális hatványa a látható kozmosz keletkezésének színjátékát pergeti le. Napok, naprendszerek, tejutak, sötétködök születésének és elmúlásának leszünk tanúi. Az áramkör elektron-napjainak tömege a Csillagok Útjának táncát járja. A magnetikus erővonalak spirálködökké válnak s az élő test az Égi Ember formáját ölti fel.

Bioelektrikus kapcsolások
Nem részletezve a külső vezetékek előállítását, sem a telebiotikus erőáttételek közvetítő apparátusainak lehetséges kombinációját, mégis szükséges kísérleteinknél néhány megjegyzést figyelembe venni. Az organizmus egyes pontjai ugyanis alkalmasabbak erőátvitel-kapcsolásra, mint mások. Sok felesleges próbálkozástól kímélhetjük meg magunkat, ha biomentális vevőszerkezetünket a test negatív pontjaira kapcsoljuk, a leadókat pedig pozitív sarkokra. Általában itt is érvényes az elektrotechnika rendszere s a kiemelkedő részek pozitívok, míg a bemélyedések negatív töltésűek. Minthogy a test egész felülete rendelkezik elektromos feszültséggel, de nem mindegy, hogy hova kapcsoljuk kontaktusunkat, fontos tudni a vitális centrumok asztrális anatómiáját. Ahol az indiai yogából ismert csakrák helyezkednek el, azokon a helyeken könnyebb telebiotikus hatást elérni. Legerősebb leadóközpontok: az orrtő, a fejtető a kéz ujjai és a maszkulin genitálék az erekció állapotában. Legjobb felvevő: a két halánték, a tarkóüreg, a szívtájék, a feminin nemiszerv. A kezek, ahol a legtöbb idegszál fut össze, kétféleképpen is használhatók, mivel az ujjhegyek szórnak, a tenyér belseje pedig szívóműködést fejt ki. Hasonlóképpen a fejtető tobozmirigycsakrája alkalmasabb a negatív mentális hullámok vételére, míg a szemöldökök közötti hipofízis-csakra inkább a pozitív mentális kisugárzás közvetítője. A TOBOZMIRIGY MISZTIKUS SZERV, A HIPOFÍZIS MÁGIKUS. A nemiszervek jelenleg csak egyoldalúan polarizáltak, férfinél pozitív, nőnél negatív előjelűek. A szolárplexus közbekapcsolásával azonban az áramok megfordíthatók, transzformálhatók. Normális körülmények között a test egész baloldala negatív, jobboldala pozitív, a kezeket és a lábakat, valamint az összes szimmetrikus felépítésű szerveket is beleértve. Szükséges még tudni, hogy az elektromosság, az od, a telebiotikus hullámmozgás, valamint az összes mágikus hatások felszíniek, tehát a test felületén és közvetlen aurájában jönnek létre. Ezért bár a test pólusait a legkülönfélébb módon lehet kapcsolni, a döntő processzusok a test külső energetikai rezgőkörében játszódnak le. A földvezeték minden esetben a lábsarok által helyettesíthető. Bizonyos tattvikus pozitúráknál (karanas, mudras) a földtől való szigetelés a fontos, máskor éppen a kontaktus fokozza a teljesítőképességet. Az operációk sikere esetenkint megkövetelheti, hogy üveglapra álljunk, vagy lábunk fejét vezetéken keresztül hozzuk összeköttetésbe a földdel. Ha erőt gyűjtünk, szigeteljük a testünket - ha kisugárzunk, kiterjesztjük a rezgőkört földvezeték közbeiktatása útján. Tyanai Apollonius meztelen testtel, előrehajolva, gyapjúköpenybe burkolózott mágikus operációk végrehajtása előtt. Hasonló akkumulatív eljárást ruhán belül is alkalmazhatunk azáltal, hogy a rezgőkört, egyenirányítást és kondenzátort a biológiai elemmel ruházatunk alatt kapcsoljuk össze. Kitűnő eredményt adnak a némi találékonysággal megkonstruálható halántékantennák, ahol a vevő a két homlokoldalra, tarkóbemélyedésbe, vagy fejtetőre van erősítve. Hogy a jelzett helyek közül melyik a megfelelőbb, az egyéni konstitúciótól függ. Az antennát úgy készítjük el, hogy csatlakozásai több helyre legyenek rákapcsolhatók. Minél finomabb, differenciáltabb szintetikus centrumokkal rendelkezik egy individuum, annál kevesebb csatlakozórészre van szüksége. Ne felejtsük el, hogy az antenna a harmadik szem kifelé való meghosszabbítása, amelyre csak addig van szükség, amíg az atlanti látás adománya újra ki nem fejlődött. Hiperszenzitív

szubjektumoknak külső antennára nincs is szükségük; a hullámok felfogására elegendők az agykérgi tekervények és a dobhártya membránja. A külső antenna a gyenge mikrohullámokat erősíti fel, azért ajánlatos eleinte több helyre kapcsolni és kondenzátort is közbeiktatni. Az antenna drótja csak a legvékonyabb, szigetelés nélküli hajszáldrót lehet rézből vagy ezüstből. A leadóantenna ugyanilyen, azzal a különbséggel, hogy azt a homlokközépre kapcsoljuk s lábunkon keresztül a földdel is összekötjük. Ez elektromos rezgőkört törzsünkre csavarjuk, hogy több függőleges spiráltekercsen derekunkra csatoljuk. A kapcsolás igen sokféle lehet. Alább adunk néhány mintát, amelyet tetszés szerint variálhatunk, ha az előző fejezetben megadott háromsíkú elektrofizikai meditációt már eredményesen elvégeztük. A következő kapcsolásminták részleteinél feltételezzük, hogy a neofitának az e célra szükséges elektrotechnikai alapismeretek már birtokában vannak. Az itt megadott mágikus kapcsolási módokon kívül lehetségesek még más fiziológiai kontaktuseljárások, például az agykérgi funkciócentrumok tájékára való lokalizáció formájában. A kontaktus ennél a rendszernél a fiziológiából ismeretes mozgási központokra épít. Minden agyélettani könyvben megtalálhatjuk a látóközpont, hallóközpont, beszédközpont, stb. anatómiai elhelyezését. A kapcsolóvégeket a koponya olyan részeire csatoljuk, amelyek ezeknek a centrumoknak közelébe esnek. Praktikus szempontból a látó, halló és beszéd-centrumon kívül többre nem igen van szükségünk; a mentális kondenzátort és az agydetektort ebben az esetben persze nem mellőzhetjük. Egyszerű telebiotikus kapcsolás I. típus: leadó

A = antenna B = kontaktus, itt leadó C = rezgőtekercsek D = földvezeték A földet mindig a bal lábra kapcsoljuk. Fenti séma a legegyszerűbb összeállítás és a detektornak felel meg. Amint mondottuk, ezen kívül beiktatható kondenzátor és egyenirányító berendezés, pl.

kristály vagy - ami jobb - szelénlemez, melynek vezetékét dobhártyánkra kapcsoljuk (fémgolyós kontaktus). Jó kapcsolást tesz lehetővé relélap árama számára a fülkagyló mögötti bemélyedés, ahol fontos idegpátok kereszteződnek s a hely a hallószerv membránjával is szoros összeköttetésben áll. II típus: vevő

A = antenna, lehet köralakú is, B = fejtetőkapcsolás, összekötve a két halántékkal, C = halántékkontaktus, D = antennaösszeköttetés a tekerccsel, E = tekercsek, F = tekercsvég, G = földvezeték. A két kapcsolás közötti különbség: I. típus: a homlokközéptől indul, II. típus: a fejtetőről, két halántékcsatlakozással.

A tekercseket az antennával a test JOBB OLDALÁN kötjük össze.

Összetett kapcsolás

A = antenna: adó, vagy vevő B = adókontaktus C = kondenzátor: blokk vagy forgó D = tekercselés E = föld Lehetséges a kondenzátor felül elhelyezése. Ilyenkor baloldalra, a fül mögé erősítjük a szelénlapot vagy fix-detektort, s a kondenzátort a jobb fül mögé vagy a fejtetőre:

A = antenna B = detektor C = tekercskontaktus D = kondenzátor E = tekercselés F = föld Telebiotikus apparátusokhoz külön áramforrás nem szükséges; az anódot és katódot a belső fiziológiás telepek és akkumulátorok szolgáltatják. Kitűnően kombinálható a hőelektromosság dinamikai processzusokkal, amikor is megfelelő kapcsolásban egyszerűen a karok rövid ideig tartó mozgatása generálja az áramot. Kapcsolási vázlatunk csak a kísérletezés megindításához készült ajánlat. A dolog lényegébe belelátó intellektus ezek alapján nagyszámú telebiotikus változatot eszelhet ki, amelyek erősebb, vagy gyengébb teljesítményűek lesznek a megadottaknál. Van mód ilyen úton a pszichikális energia sokezerszeres felerősítésére és távolbavetítésére. A testet felhasználhatjuk generátornak is, csak nem ajánlatos a generált áram túlfeszítése s tekintetbe veendő, hogy az agyleadó bizonyos erejű áramnál magasabb feszültséget nem bír el biokémiai változások veszélye nélkül. Mindezekre a problémákra és más, ezzel összefüggő kérdésekre a kísérletezés fogja megadni a választ, minthogy ezidőszerint a hermetikus arkánumokat teljesen leplezetlen formában kiadni még nem szabad.

Az okkult irodalom
Agrippa von Nettesheim: De Occulta Philosophia. Magische Werke. Facsimiledruck der Ausgabe 1855. Leipzig. Barth u. Barsdorf Verlag. A fakszimile kiadványának csak három első kötete Agrippa műve, a két utolsót a nagy adeptus hagyatékában talált egykorú írásokból állították össze. Első kötete a természeti mágiát, második az asztrológiai korreszpondenciákat és Kabalát, harmadik kötete a mágikus teológiát ismerteti. Andreas Valentin: Chemische Hochzeit, Christiani Rosenkreuz. Anno 1459. Neudruck. A rózsakeresztes misztika szimbolikus szövegkönyve. Egyike a legnehezebb stúdiumoknak. Inkább a mentális Alchimia módszerét tárgyalja. Bischoff, Dr. Erich: Die Elemente der Kabbala. 2. Bde. Berlin, 1913. Első kötete a Kabala teóriáját, a második a praktikus Kabalát ismerteti. Brandler Pracht, Karl: Lehrbuch zur Entwicklung der Okkulten Kräfte im Menschen. Leipzig, 1912. Az asztrológia és Yoga modern összeegyeztetése. Jó bevezetés a misztikus meditáció és a személyes magnetizmus praxisába. De Rochas, Albert: Die Ausscheidung des Empfindungsvermögens. Üvers. v. H. Kondon. Leipzig. Du Potet: Die entschleierte Magie. Leipzig. Korszakos forrásmű. Du Prel, Frh. Karl: Die Magie als Naturwissenschaft. Leipzig. 1925. 2. Bd. Ennemoser: Geschichte der Magie. Leipzig. 1844. Figuren der Rosenkreuzer: „Geheime aus der 16-ten und 17ten Jahrhundert” Neudruck 1925. Pansophia-Verlag. Einfaltige ABC-Büchlein für junge Schuler, so sich taglich fleissig üben in der Schule des H. Geistes. A rózsakeresztes Alchimia és Mágia titkos meditációtáblái 100 színes metszet formájában. Összefoglalja a Hermetika nagymestereinek tanításait, kronológiai sorrendben közli a szent testvériség adeptusainak nevét s az Opus Magnum stációit; a Prima Matériát szimbólikus ábrákban mutatja be. Agrippa enciklopédiája mellett a második fontos kézikönyv. Flamellus Nicolaus: Chymische Werke. Hermes Trismegistos wahrer alter Naturweg. Herausgegeben von einem ächten Freymaurer. I.C.H. Leipzig. 1782. Neudruck. Barth Verlag. Gnosztikus forrásban fennmaradt hermetikus vezérfonál. Megértéséhez a kulcsszimbólumok ismerete szükséges. Kabbala Denudata: 2. Bde. Sulchbach 1677; Frankfurt, 1684. Herausgeber Knorr von Rosenroth. Tartalmazza az Agrippa forrásműveit képező fontosabb Sohar és Sepher Jetzirahszövegeket. A legalaposabb és legjobb Kabala német nyelven. Rózsakeresztes tankönyv és kiadvány. Csak ritkán szerezhető meg. Knunrath, Heinrich: Amphitheatrum Sapientiae Aeternae, solius verne, ChristianoKabbalistikum, Divino Magicum. Wahrhafter Bericht vom philosophischen Athanor, Leipzig, 1783. Tractat von den ersten Elementen. Unterricht für den Adept grad. Leipzig. 1784. Szabadkőműves, alchimista, hermetikus tankönyv. Hartmann, Dr. Franz: Die Rosenkreuzer. Pansophia-Verlag 1924. A mágikus vegytan alapelvei. Jennings, H.: Die Rosenkreuzer, 2 Bde. Berlin 1912. Az élő tűz doktrínájának ismertetése, misztikus természettan és hermetikus vezérfonál. Kiesewetter, Karl: Geschichte der Okkultismus, 3 Bde. Leipzig 1895. A legjobb történelmi forrásmű. Kiesewetter apja és nagyapja titkos hermetikus páholyok tagjai, a család birtokában lemásolt hermetikus kéziratok voltak. Kiesewetternek rendkívüli források álltak rendelkezésére. A rózsakeresztes rend felépítésére és működésére nézve kevéssé ismert részleteket tartalmaz. Laars, R. H.: Das Geheimnis der Amulette und Talismane. Leipzig 1919. Levi, Eliphas: Die Dogmen und Ritualen der Hohen Magie, 2 Bde. Barth-Verlag 1928. A modern

Mágia megalapozója. Nélkülözhetetlen tankönyv és forrásmű a Mágia tanítványa számára. Die Salomonischen Schlüssel. Barth Verlag 1928. A Tarothieroglifák misztikus átvitele talizmánikus figurákká. Szférikus kulcsok és a kabalisztikus Yoga meditációtáblái. Libra, C. A.: Astrologie. Paris. Dr. Encaussenak, Eliphas Levi tanítványának kommentárja Levi Rituáléjához. A kommentár kétszeres terjedelmű a szövegkönyvhöz képest. Tartalmazza az asztrológiai táblázatokat és részleteket, melyeket Eliphas Levi - mint közhelyeket - elhagyott művében. Sok érdekes gyakorlati utasítás és egy alapos irodalmi tájékoztató található benne. Az Eliphas Levi-féle eredeti rituálé csak kevés kutató számára hasznavehető enélkül a kommentár nélkül. Paracelsus Th. Bt. Samtliche Werke: München. Verlag W. Barth 1922. Agrippa művének folytatója és az Alchimia kémiai praxisának reformátora. A 10 kötetes mű minden fontos írást tartalmaz. A Husser-féle kiadvány még alaposabb (Bázel. Conrad Waldkirch 1589.) I. kötet: Paramirum. A betegségek eredete II. kötet: Paragranum. Astronomia. Alchemia III. kötet: Szimpátia. Múmia. Varázslat. Receptek IV. kötet: Archidoxis. Mágikus gyógyszertan V. kötet: Az univerzális bajok VI. kötet: A Bölcsek Köve. Az ÉLETelixír. Az élet meghosszabbítása. De Natura Rerum. A transzmutáció. Szignatúrák VII. kötet: Mágikus növénytan VIII. kötet: Philosophia IX. kötet: Természetbölcselet. Homunkulusz. Demonológia X. kötet: Astronomia Magna. Philosopia Saga, Hermetik. A nagyszabású munka páratlanul gazdag a legmélyebb okkult bölcsesség meglátásaiban s gyakorlati útmutatás a Mágiában, Alchimiában, Asztrológiában. Valamivel kevésbé költséges az Insel Verlag kiadásában 1924-ben megjelent összesített gyűjtemény. Peryt Shou: Psyhische Atem. Az atlanti Mágia modern kézikönyve. A szerző az Algol-csillagra beállított koncentrációgyakorlatot ír elő! Nem ajánljuk a könyvben leírt út követését, de a módszer áttanulmányozása hasznos. Az ismertetett csillagmeditáció ugyanaz, mint amit a titánok alkalmaztak theraphimjeikben, az atlantidákkal viselt háborújukban. Philaletha, Eugenius (Thomas Vaughan): Lumen de Lumine. Mágia Adamica, oder das Alterthum der Magie. Amsterdam, 1709. A kabalisztikus Mágiának, illetve Alchimiának egyik legjobb kézikönyve. Pordage, John: Göttliche und Wahre Metapsychica. Frankfurt und Leipzig MDCCXV. 3: Bde. Theologia Mystica. Amsterdam 1698. Reuchlin, Joannes: De Arte Cabalistica libri tres. - De Verbo Mirifico. A Kabala leghíresebb középkori forrásműve. Reichenbach, Karl von: Der Sensitive Mensch. Leipzig. Schertel, Ernest: Magie, Geschichte, Theorie, Praxis. 1923. Antropos-Verlag. Prien. A mágikus világszemlélet és praxis végleges, modern formája. Mélypszichológiai útmutató és gyakorlati vezérfonal. Schleich, Dr. Carl Ludwig: Gedankenmacht und Histerie. Berlin, 1920. Vom Schaltwerk der Gedanken, 1924. Welling, Georgius: Opus Mago-Caballisticum et Theosophicum. Homburg 1735. Stein der Weisen: ABC vom Stein der Weisen. 4 Bd. Berlin 1921. Hermann Barsdorf Verlag. Neudruck 1778. bei Ulrich Ringmacher. Berlin. Az 50 legfontosabb és legritkább hermetikus írás. Nemcsak az Alchimia és mentális Alchimia, hanem az atlanti Mágia bibliája is. A két hatalmas kötetben kiadott Neudruck az európai rózsakeresztesek alapítványi publikációja. A felsorolt forrásműveken kívül még egy sor érdekes írás van, amelyek áttanulmányozása

előnnyel jár. Ezek közé tartoznak: Herbert Silberer: Probleme der MYSTIK und ihrer Symbolik. Hugo Heller and Co. Wien, 1914. Ebben a munkában a kutató betekintést nyerhet az Alchimia szimbólumainak lélektanába. A könyv fontos kulcsokat tartalmaz. Dr. Musallam: Zauberbibel. Adonistischer Verlag. Berlin. Vehlow: Astrologie. VII. Bände. A legjobb asztrológiai tankönyv. Sporn Verlag. Zeulenroda Thüringen 1940. Alexandra D. Neel: Heilige und Hexer. Brockhaus. Leipzig, 1932. A tibeti Mágia izgalmasan érdekes ismertetése. A szerző olyan témákat érint, amelyekhez előtte még senki sem tudott hozzászólni. A Tshöd és a mágikus ideogenézis gyakorlati példái! Meister und Schüler. Brockhaus. Leipzig, 1933. A tibeti Yoga tankönyve. Surya: Hermetische Medizin. Stein der Weisen. Lebenselixir. A modern Alchimia kézikönyve. Linser Verlag. 1927. Clarence: Sympathie. Mumia, Amulette, okkulte Krafte der Edelsteine und Metalle. II Bde. Linser Verlag 1927. Kurt Aram: Magie und Zauberei in der alten Welt. 1927. Deutsche Buch-Gemeinschaft. Berlin. Cinvat: Experimentalmagie. Max Altmann Verlag, Leipzig, 1928. Dürr: Experimental Dämonologie. Max Altmann Verlag, Leipzig, 1926. Rama Prasad: Die feineren Naturkrafte und die Wissenschaft des Atems. Max Altmann Verlag, Leipzig, 1926. Evanz Wentz: Yoga und Geheimlehren Tibets. Rascher Verlag, Zürich, 1935

FÜGGELÉK
Asztrológiai szignatúratáblázat
A természeti Mágiában és a Ceremoniális Mágiában használatos anyagok asztrológiai szignatúrái. Csillag- és szimbólumtáblázatok

A Nap
Szimbolikus állata: Az oroszlán, sas, kakas. Növénye és fája: Ananász, alma, árnika, chaulmugra, eukaliptusz, harangvirág, kamilla, babér, mandulafa, örökzöld, olajfa, pálma, peónia, rozmaring, hóvirág, napraforgó, ezerjófű, szőlő, cédrus. Köve: Gyémánt, hyacinth, rubin. Fémje: Arany, platina. Színe: Arany, aranysárga, aranybarna. Napja: Vasárnap. Száma: 1 és 4.

A Hold
Szimbolikus állata: Angolna, gyík, varangy, rák, szúnyog, daru, sirály, nyúl, tengerinyúl, macska, mormota, sakál. Növénye és fája: Ibolya, lencse, uborka, krumpli, liliom, lótuszvirág, magnólia, nárcisz, papirusz, görögdinnye, platán. Köve: Beryll, kalcedón, tűzopál, holdkő, nefrit, gyöngy, smaragd, kristály és üveg. Fémje: ezüst. Színe: Fehér, ezüst, opál, violett. Napja: HétfőSzáma: 2 és 7.

A Merkur
Szimbolikus állata: Növénye és fája: Köve: Fémje: Színe: Napja: Száma: Papagáj, holló, szarka, majom, méh, delfin, róka, kutya, egér, gólya. Baldrián, akantusz, kinin, gumi, kávé, levenduna, tea, tymián, citrom. Topáz - féldrágakövek. Higany. Kékesszürke és szalmasárga. Szerda. 5.

A Vénusz
Szimbolikus állata: Fácán; flamingó, kanári, galamb, gazella, pillangó. Növénye és fája: Akác, banán, datolya, eper, gránát, gesztenye, kókusz, mahagóni, mimóza, mirtusz, narancs, szilva, rózsa, vanília. Köve: Achát, alabástrom, jade, korall, márvány, saphir. Fémje: Réz. Színe: Kék, világoskék, rózsaszín, világoszöld. Napja: Péntek. Száma: 6.

A Mars
Szimbolikus állata: Növénye és fája: Köve: Fémje: Színe: Napja: Száma: Sakál, farkas, keselyű, sólyom, skorpió, keresztespók. Csalán, retek, fokhagyma, paprika, bors. Vaskő, gránát, karneol, hematit. Vas. Vörös. Kedd. 9.

A Jupiter
Szimbolikus állata: Növénye és fája: cukornád, spárga. Köve: Fémje: Színe: Napja: Száma: Elefánt, víziló, disznó. Barack, ánizs, füge, jázmin, kamélia, myrrha, birsalma, cukorrépa, Ametiszt, heliotrop, jáspis, lapis-lazuli, türkiz. Cink. Purpur, bíbor, kék. Csütörtök. 3 és 12.

A Szaturnusz
Szimbolikus állata: Albatrosz, antilop, medve, szamár, bagoly, denevér, geier (keselyű), hörcsög, teve, teknősbéka, alligátor, vakondok, holló, tapír, zerge, kígyó. Növénye és fája: Alraunegyökér, bambusz, ébenfa, fű, mák, akonitum, kender, kaktusz, mandragóra, olajbokor, pálma, fűzfa, ciprus, gomba. Köve: Szén, malachit, ónix, turmalin, markazit. Fémje: Ólom. Színe: Fekete, sötétbarna, sötétkék, szürke. Napja: Szombat. Száma: 8.

Az Uránusz
Szimbolikus állata: Világítóhal, zsibbasztó rája, angolna. Növénye és fája: Mangófa, paprika.

Köve: Fémje: Színe: Napja: Száma:

Akvamarin, bernstein, hegyikristály, cirkon, topáz. Platina. Indigó, viola. -

A Neptun
Szimbolikus állata: Szivacsállat, tengericsillag, medúza, polip, pióca, kagyló, kaméleon, zsiráf, kígyó, vámpír, denevér, triton, sellő, kentaur. Növénye és fája: Agave, (gomba), hínár, hasis, orchidea, peyotl, kokacserje, ópium, dohány, bürök, yohimbin. Köve: Hegyikristály, kalcedón, szelenit. Fémje: Alumínium. Színe: Ezüstkék. Napja: Száma: -

A Plutó
Szimbolikus állata: Növénye és fája: Köve: Fémje: Színe: Napja: Száma: Kentaur, triton, sárkány, szalamander, egyszarvú. Húsevó trópusi növények, kancsóka, peyotl, indiai kender. A mesterséges drágakövek. Rádium, plutónium, uránium. Ultraviola, infravörös. 0.

Asztrológiai füstölők
NAPszignatúra (alkatrészek): pálma, olajlevél, kamilla, rozmaring, tömjén, fenyő. HOLDszignatúra: nárcisz, liliom, mák, ibolya, rózsa, levendula, tömjén. NEPTUNszignatúra: sáfrány, mák, levendula, tömjén. SZATURNUSZ-szignatúra: jácint, fenyő, ciprusfa, tömjén. URÁNUSZ-szignatúra: fenyő, fodormenta, havasigyopár, feketegyökér. JUPITER-szignatúra: jupitervirágok, liliom, rózsa, ánizs, encián, begónia, tömjén. MARSszignatúra: vasgyökér, csalán, vermut, levendula, tömjén. VÉNUSZszignatúra: vasgyökér, mirtusz, nefelejts, levendula, tömjén. MERKURszignatúra: nárcisz, almavirág, baldrián, majoránna, levendula, tömjén.

Talizmánok
Egyiptomi talizmánok

Az Osiris-talizmán aranyba vésendő. Az Isis-talizmán ezüstlapra. Készíthető elefántcsontlemezre is, színes karcolattal. A figurák színe az Osiris-táblánál aranyvörös, az Isis-táblánál világoszöld.

Öt európai talizmán:

Négy távol-keleti talizmán:

Kínai talizmánok 1. Holdtalizmán; jelentése: Holderő. 2. Naptalizmán; jelentése: Naperő. 3. Vénusztalizmán; jelentése: „Szép asszony Isten”. 4. Androméda; jelentése: „Fényes Csillag”. 5. Marstalizmán; jelentése: „Kard, Erő Istene”. 6. Mentális talizmán; jelentése: „Magasabb világ kapuja”. Indiai csillagtalizmánok A csillagtalizmánokat a bolygó szignatúrája alatt álló fémlemezre, vagy falapokra kell írni s azok ideogenetikus avatása után kis selyemzacskóban a testen hordani. A lemez mindkét oldalára ugyanaz a szöveg kerül. Köralakban elhelyezett talizmánszövegek a beteljesedést fejezik ki. Szögletes formák az erőt és kötést. Az összes kabalisztikus szimbólumok helyezhetők sárgarézlemezre, vagy csontlapra is. Alkalmi talizmánt pergamentre festünk s ebben az esetben a mantra karakterének megfelelő színes tust, vagy festéket használunk. A titkos emblémákat idegen kézbe sohasem veheti, sőt nem is láthatja. Minden talizmánra nézve érvényes Eliphas Levi mélyértelmű megállapítása, amelyet alább idézünk: „A teremtett szellemek egymással jelek útján vannak összeköttetésben és a magasabb igazságoknak bizonyos egymásra következő sorozatától függenek, amelyek szimbolikus formákban jutnak kifejezésre. A SZIMBÓLUMOK FORMÁKHOZ KÖTÖTT KOZMIKUS ERŐK.”