You are on page 1of 31

A Missale secundum morem Alme Ecclesie Quinqueecclesiensis

tanulmánykötete

Szerzők: Dr. Fedeles Tamás © Prof. Dr. Török József © Pohánka Éva © Lektorálta: Dr. Sarbak Gábor Kiadó: Schöck Kft. Felelős kiadó: Schöck Gyula Nyomtatás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Vágó Magdolna 2009 ISBN: 978-963-06-7663-2

Missale secundum morem Alme Ecclesie Quinqueecclesiensis
tanulmánykötete

A

V

FEDELES TAMÁS ERNUSZT ZSIGMOND PÉCSI PÜSPÖK (1473–1505)1 Pályavázlat nyének létrejötte kapcsán.3 Az Ernuszt család a Mátyás- és a Jagelló-kor históriSzintén kissé háttérbe szoájával foglalkozók számára rult Zsigmond üzleti tevéaz ismertebbek közé tartozik. kenységének taglalása melMindenekelőtt Ernuszt Jálett, hogy az ő anyagi támonos kincstartó és idősebb fia, gatásával, s vélhetőleg megZsigmond pécsi püspök párendelésére készült el a pécsi lyafutása közismert, köszönegyházmegye első nyomtahetően elsősorban Kubinyi tott misekönyve, a Pécsi 2 András kutatásainak. EnMisszálé. Úgy vélem, hogy e szempontok figyelembevének ellenére tudomásom szetelével az eddig ismertnél varint eddig nem született önlamelyest árnyaltabb kép rajálló tanulmány Zsigmond zolható a püspökről. életéről, jóllehet II. Ulászló (1490–1516) regnálásának első A családfő évtizedében igen fontos szerepet játszott az ország éleZsigmond apja, Ernuszt tében. Ugyancsak fontos János bécsi eredetű zsidó kehangsúlyozni, hogy a korábbi reskedő volt.4 A család az Ermunkák főként Zsigmond nuszt név mellett Hampópolitikai szerepére fókuszálként is előfordul a forrásoktak, s csak mellékesen emlíban, valamint Csáktornya tették építkezéseit, humavára és a hozzá tartozó uranista műveltségét. Legutóbb dalom a megszerzését köveRitoókné Szalay Ágnes utalt tően használták a csáktora főpap antikvitás iránti érnyai előnevet is. A német deklődésére Megyericsei JáErnst alakból származik a nos antik feliratgyűjtemélatin Ernestus, s ebből a ma-

gyaros Ernuszt név. A Hampó elnevezés pedig izraelita eredetükkel függhet össze.5 Édesanyját Katalinnak, öcscsét pedig Jánosnak hívták.6 Apja első alkalommal 1457/58-ban budai polgárként tűnt fel a forrásokban, majd Mátyás király egyik udvari beszállítója lett. 1464-ben az ország valamennyi harmincadvámjának ispáni tisztségét viselte harmadmagával. Két esztendő múlva az uralkodó körmöci kamaraispánná nevezte ki. Mátyás kincstári reformjának kidolgozójaként 1467-ben a koronavám általános adminisztrátora, majd még ebben az évben kincstartó lett. E pozíciót 1469-ig Janus Pannoniusszal közösen, majd 1476-ban következett haláláig egyedül viselte.7 Az ő nevéhez fűződik a zsidóprefektúra megszervezése, mely a vélhetőleg rokon Mendel család kezébe került.8 1473-tól haláláig szlavón bánként tevékenykedett, s így az arisztokrácia sorába emelkedett.9 Ő alapozta meg a família vagyonát, melyek közül a névadó csáktornyai

vár és a hozzá tartozó uradalom volt a legjelentősebb.10 Az uralkodóhoz szoros szálak fűzték, amely nemcsak abban nyilvánult meg, hogy egyre jelentősebb kormányzati pozíciókba került, hanem abban is, hogy ifj. János keresztapja maga a király volt.11 Mátyás szolgálatában Ernuszt Zsigmond 1445 táján születhetett, s öccsénél mintegy 20 évvel lehetett idősebb.12 Egyetemi tanulmányait 1469-ben kezdte Bécsben, ahol a következő esztendőben is kimutatható.13 Ezt követően Ferrarába ment, ahol 1473 végéig tanult.14 Az itáliai városban kimagasló humanista műveltségre tett szert, melyet kortársai is feljegyeztek.15 Első egyházi javadalma a budafelhévízi prépostság volt, melyet 1470-ben már birtokolt.16 Mátyás főkegyúri joga alapján nevezte ki pécsi püspökké 1473 szeptemberében, s egyúttal neki adományozta a pécsi várat.17 Három hónap elteltével a Szentszék a püspök-

VII

ség adminisztrátorává nevezte ki.18 Nyilván fiatal kora miatt szerepelt 1475 júniusában is még választott püspökként (episcopus electus) egy méltóságsorban.19 A király döntése nem meglepő, hiszen a Vitéz-féle lázadásban kompromittálódott Tuz Osvát zágrábi püspököt id. Ernuszt János szlavón bánként ellenőrizhette, míg az összeesküvők egyik központjának számító, megüresedett pécsi püspökséget Zsigmond kinevezésével biztonságban tudhatta. Ennél is nagyobb jelentősége volt azonban annak, hogy az időközben boszniai királlyá emelkedett Újlaki Miklós szlavóniai és dél-dunántúli hatalmát is korlátozhatták az Ernusztok.20 Zsigmond egy kisebb konfliktust leszámítva, mindvégig igen jó viszonyt ápolt a királlyal, így 1479 júliusában részt vett a Mátyás s Jagelló Ulászló között Olmützben zajló béketárgyalásokon.21 Érdekes módon azonban magasabb kormányzati pozícióhoz egészen Mátyás uralkodásának

végéig nem jutott. A király Bécs meghódítását követően (1485) Szapolyai Istvánt osztrák helytartóvá, majd egy évvel később Zsigmond püspököt az ő helyettesévé nevezte ki.22 Ernuszt a polgári igazgatást felügyelte, míg a katonai ügyekben Nikolaus Kropatsch volt illetékes.23 Kinevezésében – hűségén túl – vélhetőleg szerepet játszottak bécsi családi kapcsolatai, valamint német nyelvismerete.24 Nem tudjuk meddig tartózkodott Bécsben, illetőleg, hogy folyamatosan a városban időzött-e, azonban 1487 januárjában ott keltezte egy oklevelét.25 Lehetséges – bár adatokkal nem tudjuk igazolni –, hogy a püspök is kapott Bécsben az uralkodótól házat vagy lakást. Tudjuk, hogy pl. Szapolyai, Zobor Imre királyi kamarás, Bátori István erdélyi vajda, Bakócz T amás királyi titkár részesültek ilyen adományban, míg az uralkodó környezetéhez tartózók közül többen vásárlás útján tettek szert egy-egy

bécsi ingatlanra.26 Esetleg feltételezhetjük, hogy apja, ill. rokonai révén már korábban is rendelkezett bécsi lakóingatlannal. Kétségtelen, hogy az uralkodóhoz legközelebb álló személyek körébe tartozott, melyet többek között az igazol, hogy 1486-ban Mátyás neki is egy értékes dísztálat (scheyern) adományozott.27 A források tanúsága szerint Mátyás a külföldi diplomaták mellett magyar udvarának tagjait, így Ernuszt Zsigmondot is gyakran megvendégelte.28 A püspök ezekben az esztendőkben összesen 1000 dukátot kölcsönzött a királynénak, legalábbis Aragoniai Beatrix később ekkora tartozást ismert el.29 Az uralkodó és a püspök szoros kapcsolatára utal, hogy a király halotti pajzsán ábrázolt négy címer közül az egyik a pécsi püspöké.30 Mátyás halálától Ulászló koronázásáig Mátyás halálát követően Ernuszt Mátyás természetes fiának, Korvin János her-

cegnek a trónöröklését támogatta. A királyválasztó országgyűlésről 1490. június 8-át követően távozott a püspök, majd néhány nappal később társaival együtt szövetséget kötött az ifjú herceggel.31 A Korvin párt egyik vezére maga a püspök lett. Az ifjú trónkövetelő ügyének másik nagy tekintélyű támogatója pedig Újlaki Lőrinc herceg, az ország egyik legnagyobb birtokosa volt. Miután a budai Szent Zsigmond prépostsági templomban Ernuszt és Újlaki Korvin nevében többszöri, de összességében eredménytelen tárgyalásokat folytatott az Ulászló párt prominenseivel, Nagylucsei Orbán püspökkel és Bátori István vajdával,32 a királyi kincstárral és a Szent Koronával a birtokukban elhagyták a budai várat, és dél felé vették az irányt. Kinizsi Pál és Bátori vezetésével üldözőbe vették őket az Ulászlót támogatók, s a Sárvízen átkelve a Tolna megyei Szabaton falu határában lévő Csonthegyen legyőzték

IX

(1490. július 4.) őket.33 A csatában esett el a püspök egyik vezető familiárisa, Rozsályi Kun Jakab pécsi várnagy is, aki a püspöki bandériumot irányította.34 Bonfini beszámolója szerint a vereséget a püspök és Újlaki is saját könnyűfegyverzetű lovasságuk és a gyalogos csapataik gyengébb harcértékének tulajdonították.35 A csatavesztést követően a pécsi püspökvár lett a menekülők egyik „mentsvára”.36 Korvin János is folyamatosan a városban tartózkodott, így pl. július 13-án Pécsett állított ki egy diplomát.37 Ernuszt kulcsszerepet játszott a Korvin és az Ulászló párt békekötésében, így a két párt vezetői által kötött szövetség megkötésében is részt vett.38 Ezt követően a leendő király cseh bárói által kiállított menlevél (salvus conductus) birtokában társaival Budára ment.39 II. Ulászló szeptemberi fehérvári koronázásán pedig a bevonulás alkalmával a király balján haladt.40 Meglehetősen kifinomult politikai érzékkel rendelke-

zett, ugyanis néhány hónappal később már titkos tárgyalásokat folytatott az országba törő I. Miksa német-római királlyal (1486– 1519).41 1490 decemberében Bajnai Both András42 révén több társával, köztük öccsével és familiárisával, csatlakozott Miksához, aki – a császár támogatását is megszerezve – a tekintélyes salzburgi érsekséget ajánlotta fel számára.43 Az anyagi gondokkal küzdő Miksának mindenképpen szüksége lett volna a pécsi püspök pénzügyi támogatására, ez lehetett az egyik oka Salzburg felajánlásának.44 Később Ernuszt mindenestre igyekezett tagadni e tárgyalásokat, ami érthető is.45 Két 1491 tavaszán kelt forrás azonban egyértelműen bizonyítja a főpap pártváltását. Március folyamán ugyanis Miksa főkegyúri jogára hivatkozva András pécsi kanonoknak a gotói ciszterci apátságot adományozta.46 A nevezett személy pedig minden

bizonnyal Kaproncai András kanonok, aki Ernuszt egyik vezető familiárisának számított, ő volt ugyanis a püspök szentgyörgyvári tiszttartója, s egyúttal a mezőváros plébánosa.47 Májusban pedig Zsigmond püspökkel folytatott tárgyalásairól számolt be a római királynak Reinprecht von Reichenburg, a magyarországi hadműveletek irányítója.48 Mindazonáltal Ernuszt Habsburg pártisága köztudott lehetett, ugyanis a jól értesült bécsi orvos, Johannes Tichtel naplójába többek között ezt is feljegyezte.49 Miksa akciója 1491 tavaszára gyakorlatilag kifulladt, így megkezdődhetett az elfoglalt terület visszahódítása. Bonfini tudósítása szerint e hadmozdulatok során semleges magatartást tanúsított a püspök, nyilván kivárt. Ernuszt háttérbe húzódásában a főpap megfontoltságán túl jelentős szerepe lehetett Kinizsi és serege Pécsre érkezésének is.50 1491 októberében

Szentgyörgyvári várában kötött szövetséget Egervári László dalmát-horvátszlavón bánnal, melyre elsősorban a déli birtokaik kölcsönös védelme érdekében került sor.51 Ulászló szolgálatában A pozsonyi békekötés (1491. november 7.) után többé kétség sem fért Zsigmond püspök II. Ulászló iránti lojalitásához. 1492-ben már ott találjuk a békét megerősítő prelátusok között.52 Két hónappal később pedig a király több oklevelet is kiadott az Ernuszt testvérek számára, melyekben megerősítette a család Mátyás királytól nyert birtokadományait, valamint Körös megyei várukat, kastélyaikat és uradalmaikat is védelmébe vette.53 1494/1495 folyamán részt vett korábbi szövetségese, Újlaki Lőrinc boszniai herceg ellen vezetett királyi hadjáratban. Bonfini beszámolója alapján Ernuszt javasolta az uralkodónak a hadjárat megindítását, ugyanis így

XI

szerette volna visszaszerezni az Újlaki és familiárisai által elfoglalt Futakot és Cserevicset.54 Püspöki bandériuma élén vonult be a királyi sereg által elfoglalt újlaki várba. A hadjáratot követően több hétig látta vendégül a királyt és kíséretét püspöki rezidenciáján.55 Újlaki Pécsett hódolt meg a király előtt,56 s ugyancsak ekkor adta vissza a püspöknek a tőle elfoglalt javakat.57 1494-ben apja nyomdokaiba lépett, ugyanis Ulászló kincstartóvá nevezte ki. Az ő tevékenysége nyomán készült, s maradt korunkra az a számadáskönyv-töredék, mely a késő középkori királyi kincstár állapotáról igen részletes képet fest. Mivel sikkasztáson érték, 1496ban alkincstartójával, Dombai Imrével – aki vélhetőleg azonos a hasonló nevű pécsi kanonokkal – elcsapták őket, s a vizsgálat miatt a kincstár 1494-ben és 1495ben készült számadásait egy közös kötetbe másolták.58 A király parancsára

Somi Józsa temesi ispán Siklóson tartotta fogságban, azonban minthogy a királlyal kiegyezett, s miután óriási összeget, Antonio Bonfini 400, míg Ludovicus Tubero 280 ezer aranyat említ, fizetett be a kincstárba, visszanyerte szabadságát és püspökségét.59 Ezt követően már nem viselt kormányzati tisztséget, a királyi tanács ülésein azonban továbbra is részt vett.60 Főpapi tevékenysége Érdekes módon alakult főpapi hatalma különösen kormányzata elején, ugyanis apja 1476-os haláláig kezében volt az egyházmegye patrónusi joga Mátyás adománya folytán.61 Ezt követően pedig – az országos gyakorlatnak megfelelően – az uralkodó gyakorolta a főkegyúri jogot. Így 1487-ben a győri püspökséget elnyerő Bakócz Tamás távozása folytán üressé vált Szent András-kápolna ispánságát az uralkodó Polnár Márk segesdi plébánosnak adomá-

nyozta,62 s meghagyta Zsigmondnak a beiktatását, melynek a püspök természetesen eleget tett.63 Mindazonáltal a püspök saját embereit is javadalomhoz tudta juttatni, amint ezt több példa is alátámasztja.64 Zsigmond a püspökség elnyerését követően sem vette fel a magasabb egyházi ordókat, ezért apja végrendeletében lelkére kötötte, hogy szenteltesse fel magát.65 Nem tudjuk, hogy végül ez megtörtént-e, mindenesetre az egyházmegye híveinek lelki szükségleteiről gondoskodva, Antal megarai püspök személyében segédpüspököt vett maga mellé (1480).66 A püspök személyesen is igyekezett egyházmegyéje híveit, egyházi intézményeit jó pásztorként kormányozni. 1483-ban a baranyai Zebegény bencés monostorát kapta kommendába a Szentszéktől azzal a felhatalmazással, hogy az üres monostor visszaállítása érdekében bármely szerzetesrendből benépesítheti azt, továbbá a pécsi

püspökség joghatósága alá helyezte.67 1496-ban ugyancsak pápai engedéllyel a maróti prépostságot egyesítette a püspöki javakkal, mivel a török betörések következtében igen rossz állapotba került.68 Egyházlátogatásokat (visitationes canonicae) tartott püspöksége területén, mely során konfliktusba került a fehérvári prépostsággal. A királyi alapítású kollegiális egyház ugyanis közvetlenül a Szentszék joghatósága alá tartozott, s mint kiváltságolt intézmény valamennyi iurisdictiójához tartozó egyház felett bíráskodási joggal rendelkezett.69 A fehérvári prépostság pécsi egyházmegye területén fekvő falvaiban sem volt ez másképpen. A püspök folyamodványa szerint a nevezett káptalan és prépostja nem engedte vizitálni a püspököt a káptalan falvaiban, a nevezett települések klerikusai nem vettek részt az egyházmegyei zsinatokon, mely következtében a hívek botrányosan élnek. A pápa a püs-

XIII

pök kérésének megfelelően engedélyezte a szóban forgó klerikusok zsinatra hívását és szükség esetén egyházi büntetésüket.70 Amint köztudott, a püspökök kötelesek voltak már Szent István idejétől egyházmegyéjük templomai számára megfelelő liturgikus könyvekről gondoskodni. Pécs esetében az egyetlen fennmaradt középkori szerkönyvet, a Pécsi Misszálét Zsigmond püspök anyagi támogatásával adták ki két ízben; 1487-ben Bázelban, míg 1499-ben Velencében.71 Püspöki székhelyén is gondoskodni kívánt liturgikus kódexek másolásáról, mely feladatok elvégzésére egy pálos scriptort hívott Pécsre: 1502-ben pápai engedélyt kapott, hogy Szegedi Gergely pálos szerzetes hat esztendőn át a püspöki palotájában élhessen, aki a székesegyház számára szerkönyvek másolását és díszítését fogja végezni.72 Püspökként egy ízben pápai mandátumot is teljesített.

VIII. Ince utasítása értelmében társával, Kesztölci Mihály esztergomi lektorral régi barátja és szövetségese, Bakócz T amás és testvérei budai házvásárlását kellett megerősítenie. Az ügyről érdekes módon nyolc évvel később állítottak ki oklevelet.73 Egy búcsúengedélye is fennmaradt 1498ból. Ekkor búcsút engedélyezett mindazok számára, akik a pálosok patacsi kolostorának újjáépítéséhez hozzájárulnak.74 Az építtető A püspök pécsi építkezéseiről a források, a régészeti feltárások és a műemléki kutatások egyaránt tájékoztatást adnak. Apja végrendeletében hagyta meg Zsigmond számára, hogy a székesegyházat, mely a korábbi püspökök gondatlansága következtében romos állapotba került, újíttassa fel, valamint újabb épületekkel bővítse.75 A székesegyház restaurálását a 16. század elején fejezték be, mely során új tetőszerkezetet ka-

pott a dóm, s a mennyezetet új boltozattal látták el. A szentély csillag alakú hálóboltozatát Demetrius mesterrel készíttette el, mely az augsburgi Szent Afra és Ulrik apátsági templom boltozatával mutat közeli rokonságot.76 Ugyanakkor az egykori szentélyben lévő, gótikus kőfülkébe mélyített kanonoki stallumok szenteket megjelenítő hátlapjai is e felújítások során készültek.77 A katedrális átépítésének-felújításának utolsó munkafázisa az épület freskóinak elkészítése volt, melyek egy Jakab nevű Benedek-rendi szerzetes alkotásai voltak. A munkálatok időtartamára következtethetünk az 1500 októberében kiadott pápai bullából, melyben VI. Sándor engedélyezte az említett festőművésznek, hogy egy esztendeig kolostorán kívül, a püspök házában lakhasson.78 A püspöki palota homlokzatát is vélhetőleg felújíttatta, valamint a délkeleti palotaszárny déli részén egy gótikus zárt er-

kély kialakítása is az ő nevéhez köthető.79 Mindazonáltal az alább említésre kerülő címerkő kivételével ezek az átalakítások még a késő gótika jegyében születtek.80 Ugyancsak Zsigmond nevéhez fűződik a vár erődrendszerének modernizálása. Az erődítési munka elsősorban a vár déli részére terjedt ki. Ekkor készült el a délnyugati kaputorony, a ma is álló barbakán, a délkeleti rondella, valamint a déli kaputorony, melyen az 1498-as évszámmal ellátott Ernuszt címerkő függött. E címerkő jelentőségét leginkább az mutatja, hogy ez az első ismert reneszánsz emlék Pécsről. A szabálytalan kilencszögű (lófej?) pajzson egy középütt lőréssel ellátott, téglából kirakott, pártázatos várfalrészlet látható. A pártázat mindkét oldalán egy-egy hatágú csillag került ábrázolásra. A pajzsot két bajuszos angyalfigura tartja, fölötte püspöksüveg. A címer fölött a következő felirat ol-

XV

vasható: Sigismundus Ernestus. Episcopus Quinque Ecclesiensis Me Fieri Fecit 1498 (Ernuszt Zsigmond pécsi püspök készíttetett 1498-ban).81 Ugyancsak a 15. század végén alakították ki a várat övező árkot, s a városfalak megerősítésére is sor került. Szentgyörgyváron (ma Ðurdevac, Horvátország) a püspök egyik kedvelt tartózkodási helyén folytatott építkezéseit egy 1488-as évszámot tartalmazó vörös márvány, a pécsinél jelentősen jobb minőségű címerkő jelzi.82 Bonfini „természettől és mesterségesen nagyon megerősített hely”ként jellemezte a Dráva partján fekvő települést.83 Ugyancsak e helyütt kell megemlítenünk az Újlakiak tulajdonában lévő R aholcza várában, a közelmúltban előkerült Ernuszt-címeres, zöld mázas kályhacsempe töredékét, amely vélhetőleg a püspök számára készített kályhacsempe-minta felhasználásával készült.84

A püspökök esetében székhelyük számított fő rezidenciájuknak, azonban ez természetesen nem jelentette azt, hogy állandóan székhelyükön tartózkodtak. A királyi udvarban fontos pozíciókat betöltő egyháziakra pedig fokozottan érvényes ez a megállapítás, így a késő középkorban a prelátusok Budán is házzal, rezidenciával rendelkeztek. Ez második rezidenciának számított.85 Zsigmond esetében a ház adott volt, hiszen apja budai polgárként, országos méltóságok viselőjeként több ingatlannal rendelkezett a városban.86 Hivatali teendőin túl a fővároshoz fűződő személyes kötődését sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Édesapját az általa alapított, a budai Nagyboldogasszony-templom temetőudvarában lévő Szűz Máriakápolnában temették el. Ez a gazdagon felszerelt kápolna, melyben úgy tűnik egy Krisztus Teste konfraternitás is működött, a későbbiekben családi kápolnaként funkcionált.87

A humanista Ernuszt – amint említettem – Ferrarában szerezte kimagasló humanista műveltségét, melyet kortársai is nagyra értékletlek. Antonio Bonfini a következőképpen jellemezte: „(…) Zsigmond, aki nemcsak kiemelkedő tanultsága miatt tisztelendő, amit az itáliaiaktól kapott, nemcsak vagyona és nemzetségének nemessége miatt, hanem vele született humanitása, előkelősége, komolysága és elegáns megjelenése miatt is, amellyel mindenkit, aki látja őt, könnyedén szeretetre indít”; majd később így folytatta „ez a nagy bölcsességgel és csodálatos tehetséggel megáldott ember”.88 Petrus R ansanus is megemlítette, hogy a „humanista tudományokban jártas”.89 Tanárai közül Ludovico Carbonéval90 állt szoros kapcsolatban, melynek ékes bizonyítékaként Carbonénak a Mátyás király számára, dialógus formában készített Párbeszéd Mátyás király dicső tettei-

és tulajdonairól c. művében maga Zsigmond a szerző beszélgetőpartnere.91 Carbone a királynak írott ajánlásában a következőket olvashatjuk a pécsi püspökről: „a tisztelendő és nagy tudományú főpap, Ernuszt Zsigmond, ki a te magasztalásodban kifogyhatatlan, s ha ura és jótevője, Mátyás király nevét kiejti, mintha a legédesebb mézet élvezné ajkaival. Ennélfogva párbeszédet írtam, melyben őt magammal a Te dicső tulajdonaid- s tetteidről beszéltetem”.92 Jó humanistához illően ifjú, tehetséges tanulók patronálását is vállalta. Várdai Ferenc, a későbbi erdélyi püspök itáliai tanulmányait támogatta mecénásként.93 Köztudott, hogy a humanisták az antik auktorok műveinek olvasása mellett minden antik tárgyi emléket igyekeztek összegyűjteni. Természetesen ez nem csak a kiemelkedő, ismert humanistákra jellemző, hiszen az antik gemmákat különösen kedvelték a 15. század má-

XVII

sodik felében, amint ezt a számos ismert gemmapecsét-lenyomat bizonyítja.94 Sokan kezdtek hozzá a fellelhető római feliratok öszszegyűjtéséhez, mely gyűjtők közül Megyericsei János erdélyi főesperes kétségkívül az elsők közé tartozott.95 E gyűjtők az egész ország területén igyekeztek lajstromba venni az antik feliratokat, rögzítve azok pontos szövegét, az objektumok feltalálási helyét, sőt sok esetben le is rajzolták a köveket. Megyericsei gyűjteményéből ismert, hogy a püspök budai házába vitette valamikor a 15–16. század fordulóján a „Schola speculatorum” néven ismert, római feliratos követ, mely egykor a Mátyás király által létesített gyűjtemény részét képezte. Ugyancsak a neves gyűjtő jegyezte fel, hogy pécsi püspöki udvarában volt a Virtus és Honor tiszteltére dedikált oltárkő.96 Ez utóbbit Kovács Zsigmond pécsi püspök (1869–1877) adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.97

Az említett kövek mellett vélhetőleg egyéb antik darab is lehetett a főpap tulajdonában, s ez egyúttal arra utal, hogy tulajdonosa valódi humanistaként ezeket már műtárgyként kezelte. Familiárisok, püspöki udvartartás A főpap familiárisai között találunk világi és egyházi személyeket egyaránt, s közülük említünk meg ehelyütt néhányat, természetesen a teljesség igénye nélkül. Apja egykori bizalmasai közül néhányan a főpap szolgálatába léptek. Közöttük találunk két erfurti származású személyt, Heidentrich János orvosdoktort és Engelhard budai apothecariust, akik id. Ernuszt János vezető familiárisai, üzleteinek irányítói voltak.98 Heidentrichet Ernuszt János kifejezetten fia, Zsigmond püspök szolgálatába ajánlotta.99 1495-ben, Baranyában a pécsi püspök orvosaként 19 jobbágyportával rendelkezett.100 Asztalnok György ugyancsak apja szolgálatából került a püs-

pök famíliájába.101 Nagylucsei Orbán szintén apja közvetlen munkatársa volt, alkincstartóként tevékenykedett mellette. Apja 1474-ben – nyilván Zsigmond jóváhagyásával – adományozta neki a pécsi kanonoksággal egybekötött baranyai főesperesi hivatalt, melybe be is iktatták, azonban végül mégsem tudta elfoglalni.102 1476ban már a főpap adta át neki a püspökség Szászon álló várát, melynek kormányzásával élete végéig megbízta.103 1480-ban Zsigmond régi ismerősének adományozta a pécsi prépostságot, amely szoros kapcsolatuk bizonyítéka.104 Az alkincstartóként működő Dombai Imre pécsi udvarbíró, kanonok és tolnai főesperes ugyancsak bizalmasai közé tartozott, ahogy a szintén fentebb említett Kaproncai András kanonok, szentgyörgyvári plébános és tiszttartó is.105 Ernuszt kincstartóságának is egyik jellemzője volt, hogy a kincstári személyzetet nagyrészt saját tehetsé-

ges, jól kipróbált familiárisaival töltötte fel, akik közül többen főnökük menesztését követően is a kincstárnál maradtak.106 Az 1494/95-ös számadáskönyvben szereplő adószedők között is számos familiárisát találjuk, így a püspökkel szoros kapcsolatban álló Gyulai Gáspárt, a Gyulaiakkal rokonságban álló Szerecsen Lajost, aki Ernuszt baranyai alispánja lett később, Kisasszonyfalvi Istvánffy Istvánt, stb.107 A zalai származású Turani Fadan Kristóf pécsi udvarbíró szintén adószedőként működött.108 Magánuradalmai irányítását is szívesen bízta klerikusokra. A csáktornyai vár udvarbírája Spayzer András pap volt,109 míg a kaproncai kastélyát Gergely kaproncai plébános igazgatta várnagyként.110 Káplánjai közül mindössze Tamásnak, a pécsi Szent Bertalan-templom oltárigazgatójának nevét ismerjük. Az ő pécsi házát felmentette a püspök az adó-

XIX

fizetés és mindenfajta egyéb szolgáltatás teljesítése alól.111 A dicstelen vég Az építkezésekhez, a könyvkiadáshoz, a másolók foglalkoztatásához megfelelő anyagi javakra volt szükség. Ernuszt esetében adott volt az apja által szerzett hatalmas családi vagyon, melyet természetesen maga is igyekezett gyarapítani. Az eszközökben nem válogatott, így zálogbirtokokat ugyanúgy találunk kezén, mint erőszakkal elfoglalt javakat. Mátyás halála után öccsével együtt mindent elkövettek, hogy a király által apjától elkobzott családi vagyont visszaszerezzék, illetőleg bővítsék. Ez irányú törekvéseiket elsősorban Korvin János ellenében valósították meg. Mindenekelőtt a besztercei bányavagyont és városi ingatlanokat kívánták visszakapni a hercegtől. Két bányát, egy városi házat és egy fürdőt, valamint a Szent Erzsébet ispotály kegy-

uraságát még apjuk és Laki Tuz János vásárolták meg 1466-ban Jung Istvántól.112 1470-ben Ernuszt kivásárolta üzletrészéből Tuzt.113 Peter Eschenloer boroszlói jegyző krónikájában megörökítette, hogy Ernuszt János jelentős összeggel károsította meg a királyt, amely következtében a király konfiskálta vagyonát és fogságba vetette.114 A besztercei Ernuszt-vagyont tehát ekkor kobozta el az uralkodó, s azt Korvin János édesanyjának, Edelpeck Borbálának adományozta 1473 novemberében.115 Korvin majd csak 1494-ben adta vissza a rézbányákat az Ernuszt fivéreknek a bácsi káptalan előtt.116 Ezt követően tíz esztendőre bérbe adták a Thurzóknak, évi 3000 aranyforintért.117 1496ban Ernuszték a Bakócz testvérekkel kaptak iktatási parancsot Ulászló királytól Korvin Arad megyében fekvő lippai és solymosi uradalmaira. A pereskedés még 1499-ben is folyt e birtokért.118 A Túróc megyei

Szklabinya várát és a hozzá tartozó uradalmat, melyet Mátyás szintén 1473-ban konfiskált, majd Poki Antalnak és Péternek adományozott, 1494-ben kapták vissza a testvérek.119 Poki Antal a herceg familiárisaként Siklós várnagya és Baranya megye alispánja volt 1492-ben.120 1494/95-ben az Ernusztok családi vagyona meghaladta a 3500 portát, mellyel az ország ötödik legvagyonosabb famíliájának számítottak.121 Vingárti Geréb Péter halálát követően, a vele kötött szerződés értelmében további birtokokhoz jutottak, melyeket Korvinnal osztottak fel.122 A családi birtokok mellett az egyházmegye jószágait is igyekezett megóvni, gyarapítani. Mátyás halálát követően elfoglalta a pécsváradi bencés apátságot Ascanio Sforza bíborostól,123 melyet egy ideig kezében tartott. Többször hallunk a püspök utasítására elsősorban Mohács környékén elkövetett hatalmaskodásokról, melyek a

Margit-szigeti apácák birtokai ellen irányultak.124 A 15. század végén a püspökség javaival együtt több vár és kastély, jelentős mezővárosok, számos uradalom és rézbányák voltak Zsigmond és öccse tulajdonában. Az általa kormányzott pécsi püspökség az ország leggazdagabb egyházmegyéi közé tartozott.125 Emellett – Tubero beszámolója szerint – az Alföldről Velencébe irányuló marhakereskedelemben is érdekelt volt a püspök,126 melynek egyik tranzitállomása éppen Pécs, püspöki székvárosa volt.127 Zsigmond halálát is tetemes vagyona okozta, ugyanis a püspököt pénzsóvár familiárisai, legközelebbi munkatársai fojtották meg 1505 nyarán. Az elkövetők között találjuk Gyulai Jánost, Mesztegnyői Szerecsen Jakabot és Cupi Albert baranyai főesperest. Bár az ügyet egészen a Szentszékig elvitte a püspök öccse, tulajdonképpen ítélethozatalra soha nem

XXI

került sor. Az elkövetőket nem vonták felelősségre, sőt Gyulait Ernuszt utóda, Szatmári György is szolgálatába fogadta, várnagy-

ként alkalmazta.128 Végső nyughelye az általa is kiváltságokban részesített pécsi Aranyos Mária kápolna lett.129

RÖVIDÍTÉSEK FORRÁSOK

ÁBEL 1890 Ad serenissimum principem et inclitum Pannoniae Regem divum Matthiam Lodovici Carbonis dialgus de ipsius regis laudibus rebusque gestis. Olaszországi XV. századbeli íróknak Mátyás királyt dicsőítő művei. Közrebocsájtja: ÁBEL Jenő. Bp., 1890. (Magyar irodalomtörténeti emlékek II.) BERZEVICZY 1914 Aragoniai Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. Közli: Berzeviczy Albert. Bp., 1914. (MHH, Dipl. Vol. 39.) BONFINI BONFINI, Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford.: KULCSÁR Péter. Bp., 1995. CZAICH 1899 CZAICH Á. Gilbert: Regesták a római Dataria-levéltárak Magyarországra vonatkozó bulláiból II. Pál és IV. Sixtus pápák idejéből. In: Történelmi Tár, 1899. 1–17., 235–272. DF Magyar Országos Levéltár, Mohács előtti Gyűjtemény, Diplomatikai Fényképgyűjtemény DL Magyar Országos Levéltár, Mohács előtti Gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár ESCHENLOER ESCHENLOER, Peter: Geschichte der Stadt Breslau. Hgg. v. Gunhild ROTH. Münster, 2003. 2 Teilbd. (Quellen und Darstellungen zur schlesischen Geschichte 29.) FIRNHABER 1849 FIRNHABER, Friedrich: Beiträge zur Geschichte Ungerns unter der Regie-

rung der Könige Wladislaus II. und Ludwig II. 1490–1526. Wien, 1849. Különlenyomat az Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen, 3 (1849) számából.

HHSTA Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof-, und Staatsarchiv HHSTA ED Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof-, und Staatsarchiv, Archivum Erdődy HÉDERVÁRY A Héderváry-család oklevéltára, I–II. Szerk. RADVÁNSZKY Béla, ZÁVODSZKY Levente. Budapest, 1902– 1922. HO Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius. Kiadják: NAGY Imre, PAÚR Iván, RÁTH Károly és VÉGHELY Dezső, I–V. Győr, 1865–1873. IPOLYI Arnold, NAGY Imre és VÉGHELY Dezső, VI–VIII. Bp., 1876–1891. IVÁNYI 1904 IVÁNYI Béla: Egy 1526. előtti ismeretlen kéziratos formuláskönyv. In: Történelmi Tár, 1904. 481–538. KAZINCZY 1863 CARBO, Ludovicus: Párbeszéd Mátyás király dicső tettei- és tulajdonairól. In: KAZINCZY Gábor: Mátyás király kortársai tanúságai szerént. Pest, 1863. 73–114. KIS S 2005 Kiss Péter: Bakócz T amás budai házingatlanaira vonatkozó oklevelek az Erdődy család bécsi levéltárából 1464– 1518. In: Fons, 12 (2005) 3. sz. 399–421. KOLLER KOLLER , Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I–VII. Posonii, Pestini, 1782–1812.

XXIII
KŐFALVI 2006 KŐFALVI T amás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254–1526. Szeged, 2006. MAXIMILIANA HHStA Reichshofkanzlei Maximiliana MÁLYUSZ 1925 MÁLYUSZ Elemér: A szlavóniai és horvátországi középkori pálos kolostorok oklevelei az országos levéltárban. In: Levéltári Közlemények, 3 (1925) 100– 191. MDE Magyar diplomácziai emlékek Mátyás király korából 1458–1490. I–IV. Szerk. NAGY Iván, NYÁRY Albert. Bp., 1875– 1878. MOL Q 283 Iványi Béla regesztái a HHStA-ban lévő Erdődy archívum okleveleiről MREV Monumenta Romana Episcopatus Vespremiensis – A veszprémi püspökség római oklevéltára… Edita a Collegio Historicorum Hungarorum Romano. Közrebocsájtja a Római Magyar Történeti Intézet, I–IV. Budapest, 1896–1907. ÓVÁRY 1890 ÓVÁRY Lipót: A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának oklevél-másolatai. I. Bp., 1890. PCB Politische Correspodenz Breslaus im Zeitalter des Königs Matthias Corvinus I. 1469–1479. Hgg. v. KRONTHAL, Berthold–WENDT, Heinrich. Breslau, 1893. (Scriptores Rerum Silesiacarum Bd. 13.) QGSW Quellen zur Geschichte der Stadt Wien. II. Abt. Regesten aus dem Archive der
Stadt Wien. Bearb. v. Karl UHLIRZ. Abt. I. III. 1458–1493. Wien, 1917.

RANSANUS RANSANUS, Petrus: A magyarok történetének rövid foglalata. Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta BLAZOVICH László és Sz. GALÁNTAI Erzsébet. Bp., 1999. (Millenniumi Magyar Történelem, Források) STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1960, 1961 STIPIŠIĆ, Jakov–ŠAMŠALOVIĆ, Miljen: Isprave u Arhivu Jugoslavenske Akademije. (Nastavak do smtri kralja Matije Korvina) In: Zbornik Historijskog Instituta Jugoslavenske akademije znanosti i umjetnosti 3 (1960), 4 (1961) TELEKI TELEKI József: A Hunyadiak kora Magyarországon. I–XII. Pest, 1852–1857. THEINER THEINER , Augustinus: Vetera monumenta historica Hungariam illustrantia, I–II, Romae, 1859–1860. TICHTEL T agebuch des Wiener Arztes Johannes Tichtel aus den Jahren 1477–1495. In: Fontes rerum Austriacarum. Erste Abtheilung, Scriptores. Bd. I. Wien, 1855. 1–66. TÓTH-SZABÓ 1903 TÓTH-SZABÓ Pál: Magyarország a XV. század végén a pápai supplicatiok világánál. In: Századok, 37 (1903) I. 1– 15., II. 151–159., III. 219–239., IV. 327–344. TUBERO TUBERO, Ludovicus: Kortörténeti feljegyzések. Magyarország. Közreadja BLAZOVICH László, Sz. GALÁNTAI Erzsébet. Szeged, 1994. (Szegedi Középkor-történeti Könyvtár 4.) UGDS Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VII. Hrsg. v. Franz ZIMMERMANN, Carl WERNER ,

Georg MÜLLER , Gustav GÜNDISCH, Herta GÜNDISCH, Konrad G. GÜNDISCH, Gernot NUSBÄCHER. Hermannstadt–Bukarest, 1892–1982.

ENGEL 1797 ENGEL, Johann Christian v.: Geschichte des Ungarischen Reichs und seiner Nebenländer. I. Halle, 1797. ENGEL 2003 ENGEL Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a 15. században. I–II. In: Uő.: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta C SUKOVITS Enikő. Bp., 2003. (Millenniumi Magyar Történelem. Historikusok.) 13–72. ENGEL 2001 Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Középkori magyar adattár. 2001. (PC CD–ROM, Arcanum Adatbázis Kft. Bp.) EUBEL EUBEL, Conrad: Hierarchia Catholica Medii Aevi sive Summorum Pontificum S.R.E. Cardinalium, Ecclesiarum Antistitum Series, Bd. I–II. 2. Aufl., Münster, 1913–1914; Bd. III., Münster, 1910. FEDELES 2009 FEDELES Tamás: Középkori pécsi segédpüspökök. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok (sajtó alatt) FEDELES 2008 FEDELES, T amás: Eine Bischofsresidenz in Südungarn im Mittelalter. Die Burg zu Fünfkirchen (Pécs). In: Quaestiones Medii Aevi Novae vol. 13. Warszava, 2008. 179–219. FEDELES 2005 FEDELES Tamás: A pécsi székeskáptalan személyi összetétele a késő középkorban (1354–1526). Pécs, 2005. (Tanulmányok Pécs történetéből 17.) FEDELES 2007 FEDELES Tamás: Személyes összefonódások Pécsett Mátyás és a Jagellók idején. In: Emlékkötet Szatmári

ZICHY A zichi és a vásonkeői gróf Zichy-család idősb. ágának okmánytára. Szerk. KAMMERER Ernő, NAGY Imre, NAGY Iván, VÉGHELY Dezső, I–XII. Pest– Budapest, 1871–1931. ZALA Zala vármegye története. Oklevéltár II. Szerk. NAGY Imre, VÉGHELYI Dezső, NAGY Gyula. Bp., 1890.
IRODALOM

BALOGH 1985 BALOGH Jolán: Mátyás király és a művészet. Bp., 1985. BORSA 1991 BORSA Gedeon: A legrégebben nyomtatott pécsi misekönyv. In: Magyar Könyvszemle, 107 (1991:3.) 259–260. BONCZ 1891 BONCZ Ödön: Csáktornyai Ernuszt Zsigmond czímere Pécsett. In: Archeológiai Értesítő, 11 (1891) 152–156. BUZÁS 2009 BUZÁS Gergely: A pécsi egyházmegye építészeti emlékei. In: A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. FEDELES Tamás–SARBAK Gábor–SÜMEGI József. Pécs, 2009. (A Pécsi Egyházmegye Története I.) (sajtó alatt) DULDNER 1892 DULDNER, Johann: Gabriel Polnar, Bischof von Bosnien. In: Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde 24 (1892) 347–372. E. KOVÁC S 1995 E. KOVÁCS Péter: Miksa magyarországi hadjárata. In: Történelmi Szemle, 37 (1995) 1. sz. 35–49.

XXV
György tiszteletére. Szerk. FEDELES Tamás. Bp.–Pécs, 2007. (Egyháztörténeti Tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből III.) 25–49.

KUBINYI 1991 KUBINYI András: Két sorsdöntő esztendő (1490–1491). In: Történelmi Szemle, 33 (1991) 1–54. KUBINYI 1982 KUBINYI András: A megyésispánságok 1490-ben és Corvin János trónörökösödésének problémái. Adatok a veszprémi püspök örökös főispánsági joga felfüggesztéséhez. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 16 (1982) 169–179. KUBINYI 1966 KUBINYI András: Budai és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagellókorban. In: Levéltári Közlemények, 37 (1966) 227–290. KUBINYI 1959 KUBINYI András: Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban. In: Tanulmányok Budapest Múltjából, XIX (1959) 99–119. KUBINYI 1958 KUBINYI, András: Die Frage des bosnischen Königtums von Nikolaus Újlaky. In: Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungariae 4 (1958) 373– 384. KUBINYI 1957 KUBINYI András: A kincstári személyzet a XV. század második felében. In: Tanulmányok Budapest Múltjából, XII (1957) 25–49. LAKATOS 2004 LAKATOS Bálint: Egy XVI. századi humanista, Megyericsei János feliratgyűjtései. In: Genesia. Tanulmányok Bollók János emlékére. Szerk. Horváth László et al. Bp., 2004. 737– 748. LEVÁRDY–BOROS–KALÁSZ 1991 LEVÁRDY Ferenc–BOROS László–KALÁSZ Gyula: A pécsi székesegyház. Pécs, 1991.

FRAKNÓI 1901–1903 FRAKNÓI Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-székkel. I–III. Bp., 1901– 1903. FRAKNÓI 1885 FRAKNÓI Vilmos: II. Ulászló királlyá választása. In: Századok, 19 (1885) 1. sz. 2–20. GESZTELYI–RÁCZ 2006 GESZTELYI Tamás–RÁCZ György: Antik gemmapecsétek a középkori Magyarországon. Debrecen, 2006. (AΓAΘA XIX.) KIKINDAI 2007 KIKINDAI András: A pécsi püspöki vár. In: Várak, kastélyok, templomok, III (2007) 3. sz. 4–6. KISS 2007 KISS Gergely: A székesfehérvári prépostság egyházjogi helyzete a középkorban. In: Századok, 141 (2007) 2. sz. 271–298. KUBINYI 2001 KUBINYI András: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. In: Századok, 135 (2001) 1. sz. 301–361. KUBINYI 1999 KUBINYI András: Püspöki rezidenciák a középkori Magyar Királyságban, In: Uő.: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999 (METEM könyvek 22.) 213–224. KUBINYI 1995 KUBINYI András: A magyarországi zsidóság története a középkorban. In: Soproni Szemle, 49 (1995) 2–26.

MADZSAR 1918 MADZSAR Imre: Ernuszt János és háza Budán. In: Századok, 52 (1918) 56–71. MÁLYUSZ 2007 MÁLYUSZ Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 2007. MUW Die Matrikel der Universität Wien. Hrsg. F. GALL–W. SZAIVERT. I–III. Graz–Wien–Köln, 1956–1967. NAGY 2007 NAGY Mihály: Lapidárium: a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője: római kőtár. Bp., 2007. NEUMANN 2009 NEUMANN Tibor: Bátori István politikai szerepe II. Ulászló uralkodása alatt (1490–1493). In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 43 (2009) 1. sz. 83– 127. NEUMANN 2008 NEUMANN Tibor: II. Ulászló koronázása és első rendeletei. In: Századok, 142 (2008) 2. sz. 315–337. PAJORIN 1990 PAJORIN Klára: Humanista irodalmi művek Mátyás király dicsőítésére. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. RÁZSÓ Gyula, V. MOLNÁR László. Bp., 1990. 333–362 PAOLET TI 1976 PAOLETTI, Lao: Carbone, Ludovico. In: Dizionario biografico degli Italiani. Vol. 19. Roma, 1976. 699–703. PAULINYI 1933 PAULINYI Oszkár: A középkori magyar réztermelés gazdasági jelentősége. (Bányaművelés és polgári vagyon Besztercebányán.) Bp., 1933. (Különnyomat a Károlyi Árpád Emlékkönyvből.)

PÁLOSFALVI 2009 PÁLOSFALVI Tamás: Bajnai Both András és a szlavón bánság. In: Honoris Causa. Tanulmányok Engel Pál tiszteletére. Szerk. NEUMANN Tibor, RÁCZ György. Bp., 2009. (Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 40 = Analecta Mediaevalia III.) 251–300. PERGER 1990 PERGER, Richard: Die ungarische Herrschaft über Wien 1485–1490 und ihre Vorgeschichte. In: Wiener Geschichtsblätter, 45 (1990) 2. sz. 53–87. RADIĆ–BOJČIC 2004 RADIĆ, Mladen–BOJČIC, Zvonko: Sredjnovjekovni grad Ružica. Osijek: Muzej Slavonije, 2004. RITOÓKNÉ 2002 RITOÓKNÉ Szalay Ágnes: Római feliratok gyűjtői Pannóniában. In: Uő.: „Nympha super ripam Danubii” Tanulmányok a XVI–XVII. századi magyar művelődéstörténet köréből. Bp., 2002. (Humanizmus és reformáció 28.) 56–66. RITOÓKNÉ 2002A RITOÓKNÉ Szalay Ágnes: Borbála. Uő.: „Nympha super ripam Danubii” Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Bp., 2002. (Humanizmus és Reformáció 28.) 95–106. ROMHÁNYI 2008A ROMHÁNYI Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Bp., 2008. (PC CD-ROM) SÁNDOR 1984 G. SÁNDOR Mária: A reneszánsz Baranyában. Pécs, 1984. SCHALLABURG 1982 Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458–1541. Ausstellungskatalog. Schallaburg, 1982.

XXVII
SCHÖNHERR 1894 SCHÖNHERR Gyula: Hunyadi Corvin János (1473–1504). Bp., 1894. (Magyar Történelmi Életrajzok) SCHRAUF 1902 SCHRAUF, Karl: Die Matrikel der ungarischen Nation an der Universität Wien 1453–1630. Wien, 1902. SOLTÉSZ 1905 SOLTÉSZ Gyula: Az 1494. és 1495. évi királyi számadások művelődéstörténeti vonatkozásai. Bp., 1905. (Művelődéstörténeti Értekezések 18.) SOLYMOSI 1984 SOLYMOSI László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernusztféle megyei számadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Veszprém, 1984. 121–239 SOLYMOSI 1985 SOLYMOSI László: Az Ernuszt-féle számadáskönyv és a középkor végi népességszám. (A középkori megyei adószámadások forrásértéke.) In: Történelmi Szeme, 28 (1985) 3. sz. 414–436. SZAKÁLY 1995 SZAKÁLY Ferenc: A két „pécsi” Schreiber Farkas. In: Uő.: Mezőváros és reformáció. T anulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Budapest, 1995. (Humanizmus és Reformáció 23.) 33–91. SZALAY 1853 SZALAY László: Magyarország története III. A Hunyadiaktól a mohácsi vészig. Lipcse, 1853. SZEKÉR 1992 SZEKÉR György: Demetrius Lapicida. Egy pécsi kőfaragó mester az 1500 körüli időkből. In: Műemlékvédelmi Szemle, 1992/2. 15–25. SZŐNYI 1906 SZŐNYI Ottó: A Pécsi Püspöki Múzeum Kőtára. Pécs, 1906. TRINGLI 1998 TRINGLI István: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk. CSUKOVITS Enikő. Bp., 1998. 291–318. VALENTIĆ 1969 VALENTIĆ, M.: Kameni spomenici Hrvatske 13-19 stoljeca, Povijesni Muzej Hrvatske. Zagreb, 1969. VERESS 1941 VERESS Endre: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221–1864. Bp., 1941. (Monumenta Hungariae Italica. 3.) WIESFLECKER 1959 WIESFLECKER, Hermann: Das erste Ungarnunternehmen Maximilians I. und der Preßburger Vertrag (1490/91). In: Südost-Forschungen, 18 (1959) 26–75. ZSÁK 1907 ZSÁK J. Adolf: Szegedi Gergely, egy ismeretlen scriptor és miniator. In: Magyar Könyvszemle ÚF 15 (1907) 2. sz. 145–148. ,

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

12 13 14 15 16

17

18 19 20

21

A tanulmány elkészítését a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (BO[00057] 08/2. sz.) támogatta. A bécsi anyaggyűjtést a Collegium Hungaricum és a Klebelsberg Kunó ösztöndíjak támogatásával végeztem. Az Erdődy archívumhoz való hozzáférés biztosításáért gr. Erdődy Imrének, a kutatásban nyújtott segítségért pedig Fazekas Istvánnak tartozom köszönettel. KUBINYI 1957, KUBINYI 2001. RITOÓKNÉ 2002a. KUBINYI 1995. 19.; KUBINYI 2001. 312. – Vö. KOLLER IV. 360–521. KOLLER IV. 363–364. ENGEL 2001. (Ernuszt, Hampó, Csáktornyai). KUBINYI 1957. 30. KUBINYI 1995. 19. KUBINYI 2001. 312. 1474-ben már a család tulajdonában. KUBINYI 2001. 312. 1474. ápr. 4.: „magnifico Johanni Ernnst comiti Zoliensi, compatrique nostro” TELEKI XI. 506.; 1474. dec. 12.: „Compatri nostro magnifico Johanni Ernsth” Uo. 519. KUBINYI 2001. 315. MUW II. 111.; SCHRAUF 1902. 113. VERESS 1941. 371–373. Pl. BONFINI 1.1.345 (39), 5.1.70 (948).; RANSANUS 31. 1470: „Sigismundus Ernst, prepositus Budensis de Sancta Trinitate dedit 4 gr.” SCHRAUF 1902. 113. Janus Pannonius menekülését és halálát követően a király emberei, Nádasdi Ongor János és Korompai Nehéz Péter vették át a pécsi püspökvár irányítását, s egészen 1473 februárjáig mutathatóak ki a tisztségben. DF 259579. 1473. dec. 10.: KOLLER IV. 360.; EUBEL II. 242. UGDS VII. 49. (Nr. 4 050) KUBINYI 2001. 89.; KUBINYI 1958. A Tuz testvérek későbbi felelősségre vonására: TRINGLI 1998. PCB 271.

22

23 24

25 26

27 28 29 30 31 32 33

34

35

36

1486. ápr. 20.: Mátyás, mivel Szapolyainak „eine Zeitlang von Wien abwesend sein müsse, ihnen als Stellvertreter den Bischof Sigmund von Fünfkirchen” küldte Bécsbe. QGSW III. Nr. 5104. PERGER 1990. 72. Egy német nyelven íródott oklevelet fordított le és adott ki latinul 1482ben. Vö. MÁLYUSZ 1925. 126–127, (DL 32813). 1487. jan. 16.: KOLLER IV. 439–440. (DL 28333) PERGER 1990. 74.; Czobor Imre kamarás az Aranyszarvashoz nevű fél házat kapta (1488): QGSW III. 5279.; Szapolyai István házadománya: Uo. Nr. 5286. PERGER 1990. 79. PERGER 1990. 79. BERZEVICZY 1914. Nr. 174 (259). SCHALLABURG 1982. 235. BONFINI 4.9.120 (911).; KUBINYI 1991. 20.; SCHÖNHERR 1894. 139. 1490–1493 közti politikai szerepére ld. NEUMANN 2009. BONFINI 4.9.145–160 (913–914).; FRAKNÓI 1885. 109–116.; KUBINYI 1991. 23.; SCHÖNHERR 1894. 145–148. 1490. júl. 4-én Beatrix királyné az elhunyt „Jacobi Kwn de Rosal, familiaris Sigismundi episcopi Quinqueecclesiensis” valamennyi birtokát hűtlensége miatt Perényi János királynéi ajtónállómesternek adományozta. HÉDERVÁRY II. Nr. 406. (378–380).; Várnagy 1485. febr. 21.– 1489. szept. 10. Vö. FEDELES 2008. 212. „Ezért Zsigmond és Lőrinc nyíltan mondogatta, hogy soha többé nem bízik a gyalogoszászlóaljakban és a könnyű csapatokban, mert a tapasztalat immár megtanította arra, hogy a páncélosok erejével szemben a könnyű fegyverzetű lovasok semmire sem képesek.” BONFINI 4.9.170 (915). BONFINI 4.9.140–170 (913–915).; KUBINYI 1991. 22–24.; SCHÖNHERR 1894. 139–149.

XXIX
37 38

39 40 41 42 43

44

45 46

HO IV. Nr. 310. 1490. aug. 15-én alakították meg a főúri ligát Korvin János herceg, Zsigmond pécsi, Nagylucsei Orbán egri, Filipecz János váradi, Bakócz Tamás győri püspökök, Bátori István erdélyi vajda, Beriszló Bertalan vránai perjel, valamint Ráskai Balázs. (DL 24770). 1490. aug. 28.: DL 37671. BONFINI 4.10.70–75 (928.); KUBINYI 1991. 27.; NEUMANN 2008. 316–320. A hadjáratra ld: WIESFLECKER 1959.; E. KOVÁCS 1995. Személyére ld. PÁLOSFALVI 2009. BONFINI 5.1.65–70 (947–948.); WIESFLECKER 1959. 56.; KUBINYI 1991. 31.; E. KOVÁCS 1995. 47.; „ipse Sigismundus episcopus literis suis sigillo suo munitis et roboratis de observanda fidelitate et obedientia nobis se obligavit, et pro magnificis Johanne Ernusch germano fratre suo, Nicolao de Hederwara ac egregiis Ambrosio Thereck de Ennyng et Georgio Zerechen de Mezthegnyem promisit et nos certificavit. (…) In primis, quod archiepiscopatum nostrum saltzpurgensem ad dictum episcopatum quinque ecclesiensem, quod nunc ipse Sigismundus episcopus pacifice possidet adiungimus et annectimus condicionibus talibus.” FIRNHABER 1849. Nr. 38. Bonfini arról tudósít, hogy Miksa 32.000 aranyat kért Ernuszttól. BONFINI 5.1.65 (948)., Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az egy évvel korábban megválasztott salzburgi érsek, valamint III. Frigyes császár és Miksa között nem volt kiegyensúlyozott a kapcsolat. Vö. KUBINYI 1991. 51. KUBINYI 1991. 51. Márc. 9.: FIRNHABER 1849. Nr. 58. A forrás kiadásában Botho szerepel, azonban bizonyosan az egyházmegye területén található gotói ciszterci apátságról van szó. Vö. ROMHÁNYI 2008.

47 48 49 50

51 52

53 54

55

56 57 58

59

60 61

FEDELES 2005. 390 (Nr. 191.) Máj. 19.: Maximiliana 1. Konv. 7. fol. 43r–v. „Adherent Maximiliano ex episcopis: Quinqueecclesiensis.” TICHTEL 54. BONFINI 5.2. 15 (957). A milánói követ július 8-i jelentésében arról tudósít, hogy Ulászló csapatai bevették Pécset. Vö. ÓVÁRY 1890. Nr. 660. Okt. 25.: DL 19758. 1492. márc. 7.: FIRNHABER 1849. Nr. 86 (140). Egyébként ugyanekkor erősítették meg az országgyűlésen a békét külön-külön a magyar és a horvát-szlavón rendek. Uo. Nr. 84, 85. STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1961. Nr. 3180, 3182, 3184 SZALAY 1853. 405.; Az említett birtokokat korábban Ernuszt Korvin Jánostól foglalta el. Vö. SCHÖNHERR 1894. 139. A hadjárat előzményeire, lefolyására, a püspök szerepére: BONFINI 5.4.110–170 (991–996).; ENGEL 1797. 57. sköv. 1495. márc. 27.: DL 70073. 1495. márc. 24.: DL 108525, 1494. jan. 31.–1495. dec. 31. közötti rész maradt fenn, amely az Országos Széchényi Könyvtárban található, jelzete: Cod. Lat. 411.; Kiadása: ENGEL 1797. 17–181.; A pécsi egyházmegyére vonatkozó részeket kiadta: KOLLER IV. 475–490.; A számadások művelődéstörténeti vonatkozású felhasználására ld. SOLTÉSZ 1905. Népességtörténeti aspektusból vizsgálta: SOLYMOSI 1984, SOLYMOSI 1985.; Dombai javadalmára: FEDELES 2007. 37. TUBERO 181.; BONFINI 5.5.115. (1007.); A püspök a pécsi káptalannal nyugtató oklevelet állítatott ki egykori fogvatartója számára. IVÁNYI 1904. Nr. 148. KUBINYI 2001. 319. 1474. febr. 4.: „litteras magnifici domini Johannes Ernust, regni Sclavonie bani et regie maiestatis summi thesaurarii, genitoris reverendi domini Sigismundi [episcopi ele]cti ecc-

62

63

64 65

66 67 68 69 70 71 72

lesie nostre et prelati nostri, quibus ipse dominus banus antedicti iuris patronatus regii, quod in conferendis omnibus beneficiis in hac ecclesia nostra regia ex donatione” DL 17542. Az erdélyi szász família legismertebb tagja Gábor, dominikánus szerzetes, boszniai (1493–1502) és szerémi (1502) püspök volt. Vö. DULDNER 1892. 1487. jan. 2.: „auctoritate nostra regia, et iuris patronatus, quod in omnibus regni nostri ecclesiis instar divorum regum hungarorum nostrorum scilicet praedecessorum habemus, duximus nominandum, et eligendum (…) conferimus praesentium per vigorem.” KOLLER IV. 436– . 438.; 1487. jan. 16-án állította ki a püspök az adományozólevelet. KOLLER IV. 439–440. (Mindkét oklevél Bécsben kelt.) FEDELES 2007. 33–39. „Item, rogo filium meum Sigismundum episcopum ecclesie Quinqueecclesiensis, ut quantocicius promoveatur ad sacros clericorum ordines, et faciat se consecrari in episcopum” ZALA II. Nr. 320. FEDELES 2009. KOLLER IV. 433–435.; THEINER II. 483–484. KOLLER IV. 500–505.; TÓTH– SZABÓ 1903. 10. KISS 2007. 1478. aug. 12.: CZAICH 1899. 236.; 1496. ápr. 25.: MREV IV. 57–59 (Nr. 53.) BORSA 1991. 1502. márc. 16.: „Cum ecclesia Quinque ecclesiensis plurimum indigeat libris necessariis ad cultum divinum (…) Sigismundus eiusdem ecclesie episcopus eandem dictis libris adornari et fulciri (…) Gregorius de Segedino professor ordinis heremitarum Sancti Pauli Baciensis diocesis in scribendo et meniando (sic!) multum expertus existat et huiusmodi arte plurimum polleat, supplicantur (…) dictus Gregorius (…) in eadem ecclesia vel domo dicte crea-

73 74 75

76

77 78 79

80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90

ture per sex annos extra monasterium stare et per huiusmodi tempus in dicta ecclesia scribere et meniare libere et licite possit (…)” ZSÁK 1907. 147–148. 1492. máj. 11.: HHStA ED 894, kiadása: KISS 2005. Nr. 14. 1498. jan. 10.: DL 20638. „ecclesiam eciam suam kathedralem, que plurimum per incurabilitatem episcoporum destructa est, restauret novis structuris quanto magis (poter)it” ZALA II. Nr. 320. BUZÁS 2009.; A székesegyház főszentélyében egykor a középső gótikus ablak felett a következő felirat örökítette meg a mester nevét: „1505 Labore Magistri Demetri Lapicide”. Demeter és műhelye a 15. század végén Pécsett több helyen is dolgozott. Így az ő nevéhez kapcsolhatjuk a város egyházi és világi épületeinek késő gótikus átalakítását. SZEKÉR 1992. 15–23. LEVÁRDY–BOROS–KALÁSZ 1991. 14. 1500. okt. 10.: KOLLER IV. 506. Ennek boltozati nyílása ma is látható a püspöki palota padlásán. Vö. KIKINDAI 2007. 6. SÁNDOR 1984. 17. BONCZ 1891. 152–156.; SÁNDOR 1984. 17.; SZŐNYI 1906. 247–249. BALOGH 1985. 209.; VALENTIĆ 1969. 90–91. BONFINI 5.2.15 (957). RADIĆ–BOJČIC 2004. Kat. Nr. 597. KUBINYI 1999. 218. MADZSAR 1918. 60–61. ZALA II. Nr. 320.; MADZSAR 1918. 59. Pl. BONFINI 1.1.345 (39), 5.1.70 (948).; RANSANUS 31. RANSANUS 31. Ludovico Carbone (1430–1485) cremonai kereskedőcsalád szülötte. Ferrarában Guarino Veronese mester tanítványaként az artes doktora címet szerezte meg. 1456-ban – befolyásos pártfogóinak köszönhetően – az egyetem retorika katedráját nyerte el. Orációi mellett több műve is korunkra maradt. Vö. PAOLETTI 1976.;

XXXI
PAJORIN 1990. 341–344. (E munkákra Békés Enikő hívta fel a figyelmem, melyet ezúton is köszönök.) Kiadása (a királyhoz írt ajánlólevéllel): ÁBEL 1890. 187–215.; Magyar fordítása: KAZINCZY 1863. 73–114. KAZINCZY 1863. 77.; „a reverendo et humanissimo praesule Sigismundo Hernesto, qui nunquam de tuis laudibus conticescit, qui cum divum Matthiam regem et benefactorem suum nominat, mella dulcissima lingere videtur. Quam ob rem dialogum scripsi, ubi eum mecum loquentem facio de amplissimus laudibus rebusque gestis tuis” ÁBEL 1890. 188. ZICHY XII. 366. Ernuszt által használt gemmapecsét lenyomata ez idáig nem ismert. VÖ. GESZTELYI–RÁCZ 2006. LAKATOS 2004. RITOÓKNÉ 2002. 62. NAGY 2007. 164. Nr. 182. KUBINYI 1966. 252. „item, doctorem meum Johannem, qui duobus fere annis mihi cum diligencia serviit, recommendo prefato filio Sigismundo episcopo Quinqueecclesiensi, ut eum in suum famulum recipiat, diligat, iuvet et protegat” Zala II. Nr. 320. ENGEL 1797. 27–28. „item, Georgium Azthalnok do in servicium dicto filio meo episcopo Quinqueecclesiensi” ZALA II. Nr. 320. FEDELES 2005. Nr. 269. 1476. márc. 30.: DL 17784. FEDELES 2005. Nr. 269. FEDELES 2007. 37. KUBINYI 1957. 35. ENGEL 1797. 20 sköv. FEDELES 2008. 212. 1482. jún. 6.: MÁLYUSZ 1925. 126–127. 1478. jún. 10.: STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1960. Nr. 2873.
111 112 113 114

91

92

115 116 117 118 119

93 94

95 96 97 98 99

120 121 122 123

100 101

102 103 104 105 106 107 108 109 110

124 125 126 127 128 129

IVÁNYI 1904. Nr. 135. PAULINYI 1933. 20–22. STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1961. Nr. 2692–93, 2697, 2700. „Dieser schatzmeister Hanns Ernst genant (…) von Mathia gefangen vnd vorlore leibe vnd gut, als man saget czehen mol hundert tawsent gulden gemoncz ane andire silbere vnd golt fant er bey jm, das er allis dem konig abgestolen hatte (…)” ESCHENLOER 958. RITOÓKNÉ 2002A. 103. 1494. dec. 1.: STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1961. Nr. 3280. 1495. jan. 5.: DL 102263.; PAULINYI 1933. 29. MOL Q 283. 11. DOBOZ: 629, 633, 640.; HHSTA ED 1006. 1493. febr. 1-jén BÁTORI ISTVÁN országbíró ítéletlevelében: „Matthias rex castrum Sclabina in comitatu de Thwrwz eiusque oppida et villas, quae Iohanni Ernusth, thesaurario regis, vi admerat, viginti annis ante contulit” STIPIŠIĆ–ŠAMŠALOVIĆ 1961. Nr. 3224.; KINIZSI PÁL országbíró 1494. febr. 12-én utasította a nyitrai káptalant, hogy IFJ. ERNUSZT JÁNOST iktassa be az uradalomba. Uo. Nr. 3263. KUBINYI 1982. 175. ENGEL 2003. 17. 1503: KŐFALVI 2006. Nr. 877, 878.; KOLLER IV. 508–511. 1490. máj. 7.: MDE IV. 188–190 (Nr. 134.); 1491. júl. 18.: FRAKNÓI 1901– 1903. II. 456/825. J. PL. DL 18087; KŐFALVI 2006. Nr. 860. MÁLYUSZ 2007. 172. TUBERO IV/9 (180–181.). KUBINYI 1959. 104. SZAKÁLY 1995. 44–66. KUBINYI 2001. 309. KOLLER IV. 511–513.; TÓTH–SZABÓ 1903. III. 223.; KUBINYI 2001. 347.