You are on page 1of 42

Általános földrajz

I. A földrajz helye és szerepe a


tudományok rendszerében
A természettudományok szempontjából a XX. század egyik
legfontosabb eredmé-nye James Lavelock Gaia elmélete (hipotézise),
mely szerint az élőlények és környezetük együttese egy önszabályozó
rendszer, mely képes dinamikus egyensúlyt fenntartani az é-let
fennmaradásához szükséges állapotokban. Az életet olyan egyensúlyi
állapotok és fo-lyamatok jellemzik, amelyek létezéséhez és
fennmaradásához energia szükséges. Ez az élőlényekre történő utalás
kiterjeszthető az egész földi rendszerre is, beleértve abiotikus és
biotikus összetevőjét is. Tehát a kőzetek, a talaj, a domborzat, a
levegő, a víz, a nö-vényzet, az állatvilág és az emberiség, továbbá a
szervetlen és szerves anyagok mozgásai, a természetben végbemenő
folyamatok és jelenségek mind egy egységesen létező és mű-ködő
rendszert alkotnak. A Gaia hipotézis nagy kérdése az volt, hogy
tulajdonképpen mi szabályozza ezt a rendszert és az a valami honnan
tudja, hogy mi a jó, mi a helyes úgy az összetevőknek, mint az
egésznek. Válaszként Lavelock megalkotta a „százszorszép vi-rág”
földmodelt, ahol a változó energiamennyiséget kapó növényzet
megfelelőképpen tud módosulni és így szabályozza a hőelnyelést,
hővisszaverést, tehát a rendszer egyensúlyát. Egy szélesebb körű és
átfogóbb axiomát1 megfogalmazva el lehet mondani, hogy a földi
rendszereknek megvan az a különleges tulajdonsága és lehetősége,
hogy önmagát létre-hozta, fenntartja és fejleszti.
A földi rendszer legbonyolultabb része a földrajzi burok, amely
mint egységes rendszer a földrajztudomány kutatási és elemzési
régiója és tárgya. Természetesen, ennek a rendszernek az
összetevőivel nagyon sok más tudományág is foglalkozik.
A Venn típusú logikai séma szerint a regionális földrajz a
tudományrendszerek központában van, mivel a legkomplexebb régiót,
a földrajzi burkot tanulmányozza. Venn a geoszisztéma összetevőit
elemezve négy fejlődési szintet határozott meg, amelyek az a-nyag
fejlődési szintjeinek felelnek meg. Ezek a szervetlen, a szerves, a
biotikus és a humán szintek.
A felépítésnek megfelelően olyan négy tudománycsoportot
határoz meg, amelyek ezekkel a fejlődési szintekkel foglalkozik. A
humán szintű anyagot a gazdaságtan, nyel-vészet, néprajz,
szociológia, történelem, antropológia és az orvostudomány kutatja,
ame-lyek a humántudományok csoportjába tartoznak. A biotikus
anyaggal a biológia, a szer-ves anyaggal pedig a szerves kémia
foglalkozik. A szervetlen anyagokat tanulmányozza a szervetlen kémia
és a geológia résztudományaikkal együtt. Vannak olyan

1
Axioma ═ olyan állítás, mely igaz, megkérdőjelezhetetlen.

1
Általános földrajz

tudományágak, amelyek átfognak két vagy három fejlődési szintet (pl.


az orvostudomány, a sejtbiológia, biofizika, biokémia, geokémia,
paleontológia stb.).
Ebben a tudományrendszerben a földrajztudományoknak jól
meghatározott he-lyük és szerepük van. A humánszintézisű anyaggal
(az emberrel) a humánföldrajz résztu-dományai foglalkoznak (pl. a
népességföldrajz, a gazdaságföldrajz, a településföldrajz, a politikai
földrajz stb.). A szervetlen anyagokat a természetföldrajz ágazatai
tanulmányoz-zák (pl. a meteorológia, a klimatológia, a hidrológia, a
geomorfológia stb.). Itt is léteznek olyan résztudományok, amelyek
kiterjednek különböző fejlődési szintű anyagokra (pl. ó-ceánográfia,
paleogeorgáfia, talajtan).
A földrajz résztudományai által tanulmányozott anyagok,
jelenségek és folyama-tok egy régión belül integrálódnak és az ilyen
komplex rendszer felépitésű és működésű térség elemzésével a
regionális földrajz foglalkozik. Egy ilyen régió tanulmányozásában a
földrajztudományok mellett más tudományágazatokat is be kell vonni,
természetesen csak olyan mértékben, amennyiben megalapozzák a
kutatásokat, a jellegzetességeket, a törvényességeket a rendszeresség
irányában. Egy ilyen komplex kisebb vagy nagyobb ré-gió elemzésével
kell hogy foglalkozzon a turizmus is, amely az adott régiók különböző
jellegű erőforrásait hivatott feltárni és turisztikai szempontból
hasznosítani.
Boulding szerint „Minél teljesebb a tudományok alágazatokra
bomlása, annál in-kább növekszik a veszély, hogy a lényegbevágó
közlések hiánya miatt a tudományok, mint egészek fejlődése lelassul.
Tehát a regionális elemzések során nem szabad a részle-tekbe
elvesztődni. Ami a lényeges ezekben az elemzésekben, az a rendszer
egységes felé-pítésének és működésének megismerése.” El kell kerülni
az ún. tudományos süketséget, amelyet Boulding úgy határozott meg,
hogy „Valaki, akinek tudni kellene valamit, amit valaki más tud, nem
képes azt felfogni az általános érvényű hallóképesség hiánya miatt”.
A geográfia és a többi természettudomány és a humántudomány
egy részének a kutatásalapja és alapmódszere a modelezés. A model
tekintetbe veszi az egész rendszert, de az alrendszerek szerepét is, a
belső és külső anyagcseréket, energiacseréket és infor-mációcseréket.
A modern földrajz elsősorban mint térföldrajz érvényesül, ami nem
jelenti azt, hogy a résztudományokat mellőzni kell.
A geográfia ágazatai oly magas elkülönítési fokot értek el, hogy
eredményeiket az informatikai tökéletesség nélkül szinte lehetetlen
egységes rendszerbe foglalni. Ezért szükség van a rendszerelmélet
alkalmazására a földrajzi kutatásokban, azaz a rendszer-földrajzra.
A mai földrajz a többi természettudománnyal egyetemben az
elméleti megoldások mellett gyakorlati válaszokat kell adjon a felvetett
problémákra. Ennek megfelelően a földrajz egy pragmatikus fejlődési

2
Általános földrajz

irányt vet fel, amelyben a kvantifikálásoknak2 és a mo-delezéseknek


kiemelkedő szerepük és fontosságuk van. A humánföldrajz pedig a
szociá-lis és gazdasági törvényességeket veszi figyelembe egyre
mélyrehatóbban. Ennek megfe-lelően a földrajzi elemzések a földrajzi
burok egységes rendszerének kutatásával kell hogy foglalkozzanak.
Egyre nagyobb szerepe van és lesz a regionális jellegű
kutatásoknak, amelyek egy térséget, egy tájat, egy környezetet
elsősorban mint rendszert elemeznek. Ez a módszer teszi lehetővé a
szisztémák interkondícionálásuknak, dinamikus (relativ) egyensúlyuk-
nak, hierarchikus3 felépítésüknek, egységes működésüknek
megismerését.

2
Kvantifikálás = számokban történő kifejezés
3
Hierarchia = egymás utánság

3
Általános földrajz

II. Az anyag kozmikus szervezkedési


szintje
1. A természet létezésének alapfogalmai
A Világegyetemben végtelen anyagfelhalmozódások vannak.
Nagyságrendjeiktől függetlenül az Univerzum anyagának legkisebb
felépítési egységei az atomok.
A tudományok fejlődésének első szakaszában az emberek csak
gyanították a vi-lágmindenség és az anyag kapcsolatát. Később
sikerült bebizonyítani, hogy minden tárgy és élőlény anyagból van
felépítve. Tehát az első fontos következtetés az egységesség, ami
érvényes a Világegyetemmel kezdve az atomig a galaxisokon,
csillagokon, bolygókon, földrajzi egységeken, az életvilágon keresztül.
Az egységes természet tagolódása nem más, mint az anyag
különböző szintű szer-vezkedési fokának a következménye. Később a
kutatók azt is kimutatták, hogy a fénynek és a sugárzásnak alapvető
fontossága van a Világegyetemben. Ezek voltak az első először még
empírikus jellegű megközelítések.
Az energiaáramlások következtében az Univerzumban kisebb-
nagyobb szabályta-lanságok, anyagcsomósodások jöttek létre. A
különböző anyagcsoportosulások saját a-nyagvonzásuk hatására
összesűrűsödtek, kialakultak az égi testek. Az egyre növekvő kül-ső
nyomás hatására az anyag felforrósodott és beindultak az
energiatermelő folyamatok. A csillagok energiát bocsátottak ki, tehát
„kigyulladtak”.
Az anyag és energia nem létezhet statikus állapotban. Minden az
ember által érzé-kelhető és nem érzékelhető nagyon sokoldalú
mozgást végez. Ez jellemzi úgy az Univer-zum nagy egységeinek
keringését, mint az atomok nagyon kisméretű mozgásait. Tehát a
mozgás az anyag és az energia létezésével egyetemben univerzális
értékű. A mozgás le-het külső vagy belső eredetű attól függően, hogy
az erők, amelyek hatnak, a testek belse-jében vagy azokon kívül
jönnek létre.
A világmindenség összetevői a belső erők hatására energiát
bocsátanak ki, amely nyomást gyakorol más testekre, eltávolítva őket.
Ugyanakkor az univerzális gravitáció a különböző testeket egymás felé
vonzza. Így alakul ki és így létezik az Univerzum erőe-gyensúlya, amely
relatív értékű.
Ahhoz, hogy az energia vagy az anyag egyik helyről a másikra
eljusson, hosszabb vagy rövidebb időre van szükség. Minden anyag- és
energiamozgás időben történik. Az i-dőben történő mozgás csak egy
adott térben tud végbemenni. Tehát a mozgás és az idő teret igényel.

4
Általános földrajz

Ez kiterjedhet az egész univerzumra vagy csak mikronokban


kifejezhető egységekre.
A mozgásnak meghatározott iránya van, ami a fejlődést fejezi ki.
Mivel a fejlődés végtelen, a természetes folyamatoknak nincs elejük és
végük, csupán momentumai. Tehát el lehet mondani, hogy a természet
egységes, végtelen és örök, míg a különböző megnyíl-vánulási formák
létrejönnek, fejlődnek és megszűnnek. Ilyen folyamatokon megy végig
minden a kozmikus testektől az atomig. Az anyag integrálódik és
dezintegrálódik, külön-böző fejlettségű formákat ölt fel, míg eléri a
legfelsőbb szervezkedési szintet, a gondolko-dást.
Mikor az elemzések figyelembe veszik mindezt a nagyon
bonyolult, összetett lé-tezési és mozgási formákat, akkor lehet beszélni
rendszerelemzésről. Mivel a természet és a környezet axiomatikusan
rendszer az ilyen jellegű kutatások és kiértékelések szük-ségszerűek. A
fölrajztudomány komplexitásában, de résztudományonként is ehhez az
elv-hez kell viszonyuljon, mivel csak így tud válaszolni a társadalom
egyre pragmatikusabb4 kihívásainak.

2. A Világegyetem és a Naprendszer
A Világegyetemben az anyag egyenlőtlenül van eloszlódva. A
csillagközi tér nagyon kevés anyagot tartalmaz. Itt 1 cm3 térben
legfeljebb egy atom vagy molekula van.
Az Univerzum legsűrűbb anyagkoncentrációi csillagokat és
bolygókat alkotnak. A csillagok általában csoportosulásokat alkotnak,
amelyek a kozmikus felhőkkel együtt mint galaxisok léteznek.
Ugyanakkor a galaxisok is halmazokba vagy asszociációkba tö-
mörülnek. Ma több, mint 100 ezer galaxis ismeretes. A legközelebbi
galaxisok mintegy 20 ezer fényév távolságra vannak tőlünk.
A mi galaxisunk a Tejút, amely korong alakú. A Tejút csillagainak
száma kb. 100 milliárd. Ezek közül a Nap csupán egyike a közepes
méretűeknek, amelyeknek periféri-kus elhelyezkedése van.
A csillagok az égbolton elhelyezkedésük és egymáshoz való
térbeli viszonyuk alapján csillagképeket alkotnak.
A Naprendszer keletkezésének több elmélete ismeretes:
• Laplace nebuláris elmélete azt állítja, hogy az eredeti ősködben
helyi sűrűsödések jöttek létre, melyek növekvő gravitációja
egyre több anyagot vonzott magához és az impulzusmomentum
hatására forgásnak indult.
• Planetezimális elmélet arra alapszik, hogy a Nap közelében
elhaladó csillag óriási ár-apály hullámot idézett elő, amely
következtében hatalmas mennyiségű anyag szóródott ki és Nap
körüli pályára ért. Ennek az anyagfelhőnek nagyobb egységei

5
Általános földrajz

magukhoz vonzották a kisebbeket és sűrűsödésük magjává


váltak.
Tehát így vagy úgy kialakult a Naprendszer, mely a Tejút része. A
Naprendszer közepén a Nap helyezkedik el és óriási mennyiségű fényt
és hőt sugároz a körülötte levő fagyos világűrbe. A központi csillagban5
koncentrálódik a rendszer anyagának túlnyomó része és ez
meghatározza a rendszerben létező többi égitest voltát és mozgását.
Az egész Naprendszer mozgásban van, egységesen a galaxis
központjához viszo-nyítva és egységeiben is a központi csillaghoz
viszonyítva. A Nap tömegének 99,87%-a a központi csillagban
összpontosul. A Nap azonban csak azért tűnik oly nagynak és fényes-
nek, mert a legközelebbi csillag a Földhöz viszonyítva.
A Nap óriási sűrűségű gázhalmazállapotú állandó mozgásban
levő anyagból van felépítve. A fényspektrum6 alapján meghatározták,
hogy az anyag 85%-a hidrogén és 14%-a hélium, míg a megmaradt 1%
egyéb elemek atomjai.
A napfény a fotoszférából ered, amely 400-500 km vastag,
6000°K hőmérsékletű izzó gázréteg. A fotoszféra felett több ezer km
vastagságban a kromoszféra van, ahol a hőmérséklet még nagyobb,
mint a fotoszférában. Napfogyatkozáskor a kromoszféra egy vöröses
korongként jól megfigyelhető. A Nap legkülső burka a napkorona,
amely csak napfogyatkozáskor látható, mint egy fokozatosan
halványuló, a bolygóközi térbe bele-nyúló felhő.
Időnként a Nap felületén tüzes felhőszerű nyúlványok jelennek
meg. Ezek a nap-kitörések, amelyeknek egy része eltávolódik, másik
része pedig visszahull a kromoszférá-ba.
A Nap óriási tömege által az összes kőzelében levő kozmikus
tárgyra gravitációs vonzást gyakorol és meghatározza mozgásaikat. A
Nap és bolygói keringési pályákon mozognak és egyidejűleg saját
tengelyük körül forognak. Ennek nyomán létezik a Nap-rendszer,
melynek összetevői a következők:
• A bolygók
o Földtípusú bolygók7 jellegzetessége:
 méretük kicsi
 átlagos sűrűségük nagy
 nagy mennyiségű nehézfémet tartalmaznak: nikkel,
vas, szilicium
 lassú a forgási sebességük
 kevés a holdjuk
 napközeli keringési pályáik vannak
o Óriásbolygók8 jellegzetessége:

5
Központi csillag a Nap
6
Fényspektrum = színkép
7
A földtípusú bolygók a következők: Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars
8
Az óriásbolygók a következők: Jupiter, Szturnusz, Uránusz és Neptunusz

6
Általános földrajz

nagy a méretük

kicsi a sűrűségük

anyagi összetételük inkább a Napéhoz hasonlít:

hidrogén, hélium
 a keringési pályájuk távol esik a Naptól
• A kisbolygók9 zöme a Mars és a Jupiter közötti kisbolygók
csoportosulása
• A bolygók holdjai
• Üstökösek, meteórok, kozmikus por
• Bolygóközi tér

3. A Föld és a Hold
Az ókori geocentrikus elméletekkel ellentétben a XVI. században
Kopernikusz megalkotta a valós heliocentrikus világnézetet.
Kopernikusz elméletét továbbfejlesztet-ték: Tycho Brache, Kepler,
Galileo Galilei, Newton stb. és ezek nyomán alakult ki a mai
Naprendszer–ismereteink a felépítésre és működésre vonatkozóan.
Ezek az ismeretek a-zonban távolról sem fedik le a nagyon bonyolult
valóságot.
Ma már megvan határozva a Földnek, mint bolygónak helye és
szerepe a Nap-rendszerben. A Nap három bolygójának, úgy mint a
többinek is két típusú mozgása van: keringés és forgás. A Föld felszíne
510 millió km2, tömege 5,975 x 1024 kg. Átlagos sűrű-sége 5,5g/cm3,
átlagos sugara 6371 km. A Föld majdnem 30km/s sebességgel kering a
Nap körül egy elipszis mentén, amelynek egyik gyújtópontjában van a
Nap. A Föld e-gyenlítői síkja 23°27’-es szöget zár be a Föld
pályasíkjával, amelynek következtében a nappalok és az éjszakák
hossza változó. Csupán nap-éj-egyenlőségkor létezik ugyanaz az
időhossz. A legnagyobb idősík kétszer következik be, amikor a Nap a
Ráktérítő, illetve a Baktérítő felett delel.
A Nap körüli keringéssel egyidőben a Föld 24 órás időtartamú
tengely körüli for-gást is végez. A forgás következtében fellépő
centrifugális erő hatására égitestünk a pólu-soknál belapult, az
Egyenlítő mentén pedig kidudorodott. Ezért a sarki sugár 21,5 km-rel
rövidebb, mint az egyenlítői sugár. A Föld alakjának ezzel a
megközelítéssel történő kife-jezését forgási elipszoidnak nevezzük.
Listing 1878-ban a Föld alakjának további pontosítása végett
figyelembe vette a nagy földrajzi egységek, a kontinensek és az
óceánok létezését is. Így határozta meg a ge-oidot, mint azt a testet,
amelyet az óceánok átlagos szintjének a kontinensek alatti képze-
letbeli meghosszabításával lehet kapni. Az óceáni rövidebb földsugarak
térségeiben a bolygó központjába irányuló vonzóerő nagyobb, míg a

9
A kisbolygók közé sorolják a Plutót is

7
Általános földrajz

szárazföldi hosszabb földsugarak térségeiben. A gravitációs erő ilyen


változásainak következtében a geoid felülete az óceá-ni régiókban az
elipszoid szintje felett van, míg a kontinentális régiókban az elipszoid
szintje alatt helyezkedik el. Ennek következtében a geoid hullámos
egyenlőtlen felületű forgási test.
Az űrkutatás újabb pontosításokat szolgált a Föld alakjának
meghatározása érde-kében. Az űrszondák fényképei alapján
megállapították, hogy a pólusok behorpadásai nem egyformák: délen
nagyobb, mint északon. Eképpen egy kicsit körte alakú a Föld. Továbbá
az óceánok szintje sem egyenlő: egyes régiókban az átlagszint alatt,
másutt pe-dig felette van (pl. az Indiai-óceánban 79 méteres
behorpadás, míg az Ázsiai – Mediter-ránnál 67 méteres kidudorodás
létezik). Az Egyenlítő nem kör alakú, hanem inkább elip-szis. Mindezek
nyomán úgy lehet meghatározni a Föld alakját, mint terroid (telluroid).
A Hold az egyedüli kozmikus test, amely a Föld körül kering.
Átmérője 3476 km, azaz megközelítően egy negyed Föld-átmérő.
Tömege 1230-szor kisebb, mint a Földé. Átlagsűrűsége 3,34g/cm3, a
Föld sűrűségének 0,61-szerese. A Föld – Hold átlagtávolsága 384400
km.
A Hold keringési ideje 27 nap 7 óra 43 perc, de két újhold között
eltelt idő 29 és fél napot tesz ki. Ez az ú.n. szinotikus idő. A
tengelykörüli forgás ideje megegyezik a ke-ringési idővel, ezért a Hold
mindig ugyanazt a felét fordítja a Föld irányába.
A keringés és a forgás sajátosságainak következtében a Nap
egyfolytában 29 földi napból álló holdnap feléig világítja Holdunk egy
adott pontját, ami után ugyanolyan hosszú hold-éjszaka következik.
Ennek következménye, hogy nappal a Holdon +30°C van, míg éjszaka
-150°C-ra hül le. A Föld a Nap és a Hold között helyezkedik el, holdtöl-
tekor bekövetkezik a holdfogyatkozás.
Mint minden égitestnek, a Holdnak is van tömegvonzása, amely
ár-apály jelensé-get hoz létre. A Földön ez nagyobb mértékben
érvényesül, mint a Napé a csekély távol-ság miatt. A legnagyobb
vonzóerő akkor alakul ki a Földön, mikor a három égitest látszó-
lagosan egy egyenes mentén helyezkedik el, ez újholdkor és
teliholdkor létezik és ha a Hold Földközelben van. Mikor a Nap és a
Hold helyzete lászólagosan derékszöget zár be (első és harmadik
negyedben), akkor hatásuk lerontja egymást és a dagály minimális.
En-nek a jelenségnek a következtében egy állandóan hullámzó
dagályöv jön létre a Földön, mely ellentétes irárnyban mozog bolygónk
forgásával.
A Hold felszínét a meteoritbecsapódások, a kozmikus por, a
napszél alakították ki, de feltételezhetően a tektonizmusnak és
vulkánosságnak is volt szerepe. A legjellegzete-sebb formák a
kráternek nevezett nagy kiterjedésű mélyedések és a gyűrűs
hegységek, melyek átmérője elérheti a 200 kmt is. A kráterek belső
lejtője meredek, közepükön pe-dig kúpok emelkednek. A 4000-8000 m

8
Általános földrajz

magas hegyek között tengereknek nevezett relatí-van sík területek


vannak. Ezeket hegyláncok és rianások szabdalják. A felszínt kövekkel,
kaviccsal, porral borított felszín alkotja.

III. Az anyag földi terjeszkedési


szintje
1. A Föld őskora
A Föld őskoráról a mai tudományoknak nincsenek túl sok és túl
pontos ismeretei. Az eddigi kutatások szerint a Föld 4,6 milliárd éve
alakult ki. Ez az idő azonban módosul a tudománytörténelem során és
a legújabb kutatások már 9-10 milliárdot említenek.
Nem sokat lehet tudni a Föld kialakulásának folyamatáról sem. A
kozmogóniai10 elméletek nem döntötték el egyértelműen hogy a „hideg
Föld” vagy a „meleg Föld” el-méletének megfelelő folyamatok
jellemezték az első fejlődési szakaszt. Ez az első sza-kasz 3 milliárd
évet tartott, amikor kifejlődött az első kezdetleges földkéreg, majd ezt
kö-vetően az ősatmoszféra és az ősóceán.
Egy második szakasz kb. 1 milliárd évig tartott, melyet az első
sejtek megjelenése és kifejlődése jellemez.
A Föld fejlődésének kiteljesülése csupán az utolsó 570 millió évre
tehető, amely-ből csak az utolsó töredék kb. 100 ezer évet foglal
magába, az ember őseinek kifejlődését.
A Föld fejlődése és több sajátos jellegzetessége nem volt lineáris,
hanem az evo-lúció során krizisek és lépcsők jellemezték (pl. az első
alapvető momentum a fejlődés során a szilárd létrejötte volt, ami
nagyon fontos, alapvető az élet megjelenéséhez).
A „meleg Föld” elmélete a legismertebb és legelfogadottabb
elmélet. A Föld kezdeti stádiumában olyan forró anyagból állt, hogy
minden olvadt, sőt nem differenciált állapotban létezett. A hőmérséklet
fokozatos csökkenése lehetővé tette, hogy a protonok és neutronok
egyesülése atomokat hozzon létre. Ezáltal beindultak az első kémiai
folya-matok és kialakult a hidrogén, deutérium és később a többi elem.
A forrásban levő forró anyagból felszabadultak a gázok és egyre több
salakszerű szilárd réteg állt össze, amely sókat és fémeket
tartalmazott.
Később a folyamatos felületi lehülés következtében a forró anyag
teteje végképp megszilárdult és egy egységes vékony szilárd kérget
alkotott. Az alatta levő folyékony forró magma még gyakran áttörte a
vékony kérget. A felszínre került, kihült láva egyes helyeken nagyobb
mértékben megvastagította a kérget és ezáltal kialakultak az „őskonti-
nensek”.
10
Kozmogónia = a Föld keletkezése

9
Általános földrajz

Az ősatmoszféra ősszehasonlítva a Vénusz és a Mars mai


atmoszférájával, felte-hetőleg szén-dioxiddal és kénsavval telített volt.
Ebben az atmoszférában nagy mennyisé-gű vulkáni por és
sókicsapodás létezett. A lehülés folytán a hidrogén és oxigén atomok
e-gyesültek és kialakult a vízgőz. Ezzel egyidőben nagy mennyiségű
gázatom távozott a vi-lágűrbe, fokozva a lehűlést. Feltételezhető, hogy
ekkor jelentek meg az első mikroorga-nizmusok, amelyek oxigént
tudtak termelni és ez az oxigén az élet kifejlődésének alapfel-tételét
képezte.
Kb. 3,7 milliárd évvel ezelőtt a lehülés elérte a 100°C-ot, ami
következtében cseppfolyós víz jött létre és megjelentek az esőfelhők, a
folyékony víz azóta a leghatéko-nyabb tényező, ami modelálja a Föld
felszínét.
Az erózió következtében kialakultak az üledékes kőzetek, ami
szintén fontos té-nyezője az élet megjelenésének. A folyamatos
esőzések nyomán a kéreg nagy negatív formái megteltek vízzel,
létrehozva az óceánt. A víz elterjedése a Földön elősegítette a
mikroorganizmusok fejlődését, így egyre több szén és szén-dioxid
kötődött meg a növé-nyek, majd később az állatok szervezetében.
A szén-dioxidot vesztett légkör tovább hült és az oxigén nagy
része felszabadult. A kéreg végképp megszilárdult és differenciálódtak
a Föld először élettelen burkai (li-toszféra, atmoszféra, hidroszféra),
majd az élő burok.
A hideg Föld elmélete. Ez az elmélet szerint a Föld első fejlődési
szakaszában sziklás, kietlen, hideg felszín létezett. A hőmérséklet kb.
0°C körül volt és nem létezett atmoszféra, mert nem volt akkora
tömegvonzás, hogy a héliumból és hidrogénből álló bolygóközi gáz
megtartsa.
A vékony kéregnek nagy méretű dinamikus mozgásai voltak és
nagyon aktív vul-káni kitörések gyarapították a felszínt. A
megszilárdult lávából nagy mennyiségű gáz és gőz szabadult fel,
amelyből egy másodlagos atmoszféra alakult ki. Az üvegházhatás kö-
vetkeztében a légrétegek melegedni kezdtek és létrejött a cseppfolyós
víz. A felmelegedési folyamatok elősegítették a víz körforgását a
természetben, ami elindította a nagyméretű esőzéseket. A folyékony
víz feltöltötte az óceáni medencéket, kioldotta a sókat a kőzetekből,
beindította az eróziót nagy mennyiségű üledékes kőzetet hozva létre,
eképpen kialakultak azok a feltételek és fejlődési folyamatok, amelyek
hozzájárultak az élet meg-jelenéséhez.

2. A Föld gömbhéjának felépítése


A Föld kialakulásához hasonlóan a felépítéssel kapcsolatosan is
több elmélet látott napvilágot. Ezeket a modeleket három nagy
csoportba lehet sorolni:

10
Általános földrajz

1) Vasmagos modelek: (kutatói Svess és Goldschmidt) ennek az


elméletnek az alapgondolata, hogy a magját vas és nikkel
képezi.
2) Vasmag nélküli modelek: (kutatói Kuhn és Rittman) ez az elmélet
azt tartja, hogy a Föld centroszféráját nem differenciálódott
napanyag alkotja
3) Asztrofizikai modelek: (kutatója Holmes) ennek az elméletnek
megfelelően a Föld belsejében az anyag degenerált atomokból
áll, aminek következtében a mag anyagának sűrűsége óriási.
A Föld lassú lehűlése miatt a mag fokozatosan atomos
szerkezetűvé válik. Ez a fo-lyamat nagy térfogatnövekedéssel jár, ami
következtében óriási feszítő erők hatnak a kéregre.
Jelenlegi ismereteink szerint a legelfogadottabb Földmodel öt
héjból van felépítve: kéreg, felsőköpeny, alsóköpeny, külső mag, belső
mag, amelyeket határfelületek választanak el.
A Föld kérgének átlagvastagsága 30 km, de tág határok között
változik. A kéreg vas-tagsága minegy tükörképe a felszíni
domborzatnak.
A földkéregnek két fő típusa különbőztethető meg:
1) Szárazföldi réteg, amely vastagabb és ahol elkülöníthető egy
gránitos és egy alsó bazaltos réteg. A kettő között 15-20 km
mélységben helyezkedik el a Conrad felület.
2) Óceáni réteg vékonyabb, mivel a felső gránitos réteg hiányzik.
A kéreg és a köpeny között húzódik a Mokorovičiči határfelület.
Ezen az anyag sűrűsége 2,9 g/cm3-ről 3,3g/cm3-re ugrik.
A felső köpeny (Sima) kb. 700 km mélységig terjed és
átlagsűrűsége 3,4g/cm3. Alsó részén a Repetti felület (határ)
helyezkedik el, amely nem túl hangsúlyozott, mivel nem túl nagy.
Lényeges a sűrűségnövekedés.
Az alsó köpeny (Krofesima) 2900 km mélységig terjed, átlagos
sűrűsége 4,7 g/cm3. A köpenyekben a szilikátos anyagok vannak
túlsúlyban a mélység irányába nö-vekvő fém aránnyal. A hőmérséklet
a köpenyben először gyorsan nő, majd lényegesen le-lassul.
A köpeny és a mag között van a Gutenberg - Wichert
határfelület. Itt van a legna-gyobb sűrűségváltozás (5,5 g/cm3-ről 10
g/cm3-re).
A külső mag (Nifesima vagy maghéj) 5150 km-ig terjed,
anyagfelépítése folyé-kony fémekből elsősorban nikkelből és vasból,
valamint szilikátorból áll.
A belső mag (Nife) szilárd halmazállapotú, de közel áll az
olvadásponthoz, nagy sűrűségű vas és nikkel.
A két mag között húzódik a Lehmann határfelület, ahol a sűrűség
12,3 g/cm3-ről 13,3 g/cm3-re növekedik.
A Föld középpontjában óriási nyomás uralkodik. Ennek
következménye a rádió-aktív anyagok aránynövekedése mellett a

11
Általános földrajz

létező nagyon nagy hőmérséklet. 4000 km mélység után azonban a


hőmérséklet már nem változik.
A gömbhéjakat elválasztó határfelületek a földrengés hulláma,
sebesség- és irány-változásai, valamint a visszaverődésük ideje
határozza meg. A szilárd kérget elhatároló Moho felület mélysége nem
állandó (pl. a nagy kiterjedésű gyűrt hegységek alatt eléri a 60-80 km-
t, míg az óceáni régiókban 5-8 km).
A kéreg az alatta levő köpeny egy vékony rétegével együttesen
alkotják a litoszfé-rát, ennek átlagos vastagsága 60-100 km, de vannak
régiók, ahol jóval vastagabb.
A litoszféra alatt levő kevésbé merev réteg az asztenoszférát
képezi, amely 400-900 km mélységig terjed. Halmazállapota
képlékeny, lassúfolyásos alakváltozásokra ké-pes.
Alatta következik a köpeny legalsó rétege, a mezoszféra egész
2900 km-ig. A Föld kérgének 97,85%-a nyolc elemből épül fel: oxigén
(50%), szilicium (26%), alumini-um (8%), vas (5%), kálcium (3%),
nátrium (2%), magnézium (2%), kálium (2%). Általá-nos törvényesség,
hogy a mag irányába a nehézfémek aránya növekedik, míg a gázok a-
ránya csökken.

12
Általános földrajz

3. A Föld anyagának tulajdonsága és


mozgásai
A hőmérséklet

A Föld belső hőmérsékletére csak közvetetten geofizikai és


geokémiai számítá-sokból következtetnek. Közvetlen méréseket csak
kb. 12-13 km mélységig végeztek (a kőolajfúrásokban).
A talaj felső rétegének hőmérséklete néhány méterig
évszakonként változik. Len-tebb a kéreg aljáig a geotermikus gradiens
átlagértéke 3°C hőmérséklet növekedés 100 méterenként. Ez az érték
az óceánok alatt nagyobb, mint a kontinensek alatt.
A regionális gradiensek különbözőek, a litoszféra mélyén
megszűnnek. 4000 km-nél mélyebben a geotermikus gradiens már
nem változik.
Egyes kutatók feltételezik, hogy a mag hőmérséklete megközelíti
a Nap felszínén létező hőfokot.

A sűrűség

A köpeny egy részének plasztikussága miatt a litoszféra, aminek


a sűrűsége ki-sebb, úgy úszik az asztenoszférán, mint a jéghegy az
óceán vizén. A kettő közötti egyen-súly Archimédesz hidrosztatikai
elméletére alapszik és ezt izosztáziának nevezik. Ez egy relatív
egyensúlyi állapot, mivel a Föld egyes régióiban időnként nem létezik.
Az ilyen régiókban a kéreg süllyedő és emelkedő mozgásokat szenved
(pl. a Skandináv pajzs és a Kanadai pajzs felszabadulva a
negyedidőszak eljegesedése idején létező jégpáncél terhe-lésétől még
ma is emelkednek).

A mágnesesség

Már az 1600-as évek elején Gilbert rámutatott, hogy a Föld egy


nagy mágnes. Ké-sőbb rájöttek és bizonyították, hogy a mágnesesség
a külső mag fémáramlataiból ered.
A kutatások nyomán észrevették, hogy a földrajzi és a mágneses
észak-dél irány között 11,5 fokos eltérés van. Ezt mágneses
elhajlásnak vagy deklinációnak nevezik. Egy másik eltérés az iránytű
vízszintessel bezárt szöge, aminek neve mágneses lehajlás vagy
inklináció. A lehajlás a mágneses Egyenlítőn 0°, a mágneses pólusoknál
90°.
Mivel a mágneses tengely eltér a földrajzi tengelytől, a megfelelő
pólusok sem te-vődnek egymásra. Az északi mágneses pólus a Kanadai

13
Általános földrajz

szigetvilágban Bathurst szigete melletti óceáni területen van. A déli


mágneses pólus Antarktiszon van, az Adelie parton.
A mágneses térerősség nagysága a Főld felszínén változó, a
pólusokon duplája az egyenlítői értékeknek. Az erősség eloszlása
kisebb régiónként is differenciálódik.
Valamely területre jellemző mágneses térerő értékétől jelentősen
eltérő adat a mágneses anomália, ami felszínalatti érctelepre utal.
Idővel a Föld mágneses tere fokozatosan csökkent.
Paleomágneses vizsgálatokból kitűnik, hogy a földtörténet során a
mágneses tér többször változtatta nagymértékben nemcsak erősségét,
de irányát is. Ennek a folyamatnak extrém példája a mágneses pólu-
sok felcserélődése. Az utóbbi 4,5 millió év alatt 11 ilyen felcserélődés
létezett.

A gravitáció

Az anyag léte a Világegyetemben tömegvonzást idéz elő, amely


univerzális érvé-nyességű. Ennek következtében a gravitációs erő,
mely a Föld belsejében és felszínén is fellép, nyomást idéz elő.
A felszínen a légköri nyomás a jellemző. A Föld belsejének
irányában a nyomás fokozatosan növekszik, a kéreg alján elérve a
2000-5000 atmoszféra/cm2-t. A mag hatá-rán 2950 km mélységben a
nyomás 800 ezer atmoszféra/cm2, amely egy kritikus nyomás-érték,
mivel itt az anyag atomszerkezete megváltozik. Ennek az óriási
nyomásnak hőmér-séklet-növekedésgátló hatása van, ezért
feltételezik, hogy a magban nem növekedik to-vább a hőmérséklet.

Az energia

A Földön lejátszodó folyamatoknak két alapvető energiaforrásuk


van:
− a Nap sugárzása
− a bolygó belső hőáramlata
A Föld belső energiája elsősorban a rádióaktív anyagok
bomlásából termelődik. Habár az ilyen anyagok aránya nagyon kicsi,
mégis elegendő energiát fejlesztenek a bel-ső erők
mozgásfolyamatának elindításához. A rádióaktív anyagok bomlásakor
a nagy se-bességgel kirepülő alfa részecskék mozgása a Föld
belsejében lefékeződik és ez az ener-gia hővé alakul.
A radóaktív sugárzás, a nyomás és a magas hőmérséklet,
valamint más tényezők következtében a Föld belsejében az anyagok
olyan állapotban léteznek, amilyenben a fel-színen nem fordulhatnak
elő. Ezek a kevésbé ismert tulajdonságok és folyamatok az asz-
tenoszférában egy óriási energiájú körforgást idéznek elő, amit
konvekciós áramnak ne-veznek. Ezekben az áramlásokban rejlik az az

14
Általános földrajz

erő, amley a litoszférát lemezekre szakítot-ta és most is sodorja


magával évi néhány cm-es sebességgel. A sodrodó mozgások követ-
keztében alakultak ki a földfelszín makroegységei: a kontinensek és az
óceánok.
A Föld belső elemei kifelé irányuló ún. migrációt végeznek.
Különösen azok az a-tomok migrálnak, amelyek szerkezete nem tudja
elviselni a mély övezetekben létező nagy nyomást. A migráción kívül
létezik kétirányú geokémiai anyagvándorlás is. A kifelé tartó vándorlás
a magma felfele nyomulásának, a folyamatos lehűlésnek és a felszíni
kitö-réseknek a következménye. A befelé tartó vándorlás a felszíni
üledékes és biogén kőzetek mélybejutása, a kéregrepedések és
betolódási övek mentén.
Az asztenoszféra áramlatai és a nagy nyomások együttes ereje
következtében a Föld belsejéből földrengéshullámok indulnak el.
Ezeknek a hullámoknak az elemzése nyomán lehet a Föld belsejéről
közvetett ismeretekhez jutni. Azt a belső pontot, ahonnan a rengés
elindult, fókusznak nevezik. Az ennek megfelelő felszíni pont az
epicentrum, mely körül többé-kevésbé kör alakú izoszeizmikus
vonalakat lehet meghatározni.
A földrengéshullámoknak három fő típusát szokták
megkülönbőztetni:
− Longitudinális hullámok (vagy P hullámok): az epicentrumból
kiindulva leggyorsabban haladnak és a terjedés irányába mozdítják
el a tárgyakat
− Tranzverzális hullámok (vagy S hullámok): érkeznek másodsorban
és a terjedés irányára merőlegesen hatnak.
− Felületi hullámok (vagy L hullámok): csak a felszín környezetében
terjed-nek, mivel a rezgés nagysága a mélységgel együtt csökken.
Ezek okozzák a legnagyobb károkat.
Különböző humllámok különböző gömbhéjakban az eltérő
anyagsűrűség miatt el-térő sebességgel terjednek. Ez a felismerés volt
a földmodel elkészítésének egyik alapve-tő támasza, amivel meg
lehetett határozni a határfelületek mélységeit.

IV. Az anyag földrajzi


szervezkedési szintje
1. A földrajzi burokrednszer
Földünk sajátosságai az anyagcserékből és energiacserékből
adodó specifikus struktúráknak és mechanizmusoknak tulajdonítható.
Ezek következtében létezik a Föld fel-ső régiójában az egyedi földrajzi
burok. Általános törvényei a folyamatok önirányítá-sát határozza meg,
minek következtében biztosítva van létezése és állandósága. E törvé-

15
Általános földrajz

nyek általános jellege elősegíti az egységet a többség révén, mint a


fejlődés fő irányelvét.
Az Univerzum szűkebb vagy tágabb rendszere hierarchikus
felépítésben egy vég-telen médiumrendszert alkotnak, melyben
mindegyiknek megvan a saját létezési és fejlő-dési helye és szintje. A
nagyságrendtől függetlenül minden szisztéma egy tér–idő rend-
szerben létezik és olyan egységes model szerint működik, amely
meghatározza saját léte-zésének formáit.
A Föld keletkezésének és fejlődési ciklusainak során észre lehet
venni, hogy az általános törvényességeknek mintegy közös céljuk az a
modelhiány volt, amely az élet bolygójának kialakulásához vezetett. Ez
az egységes irány egy egységes rendszert hozott létre, ami azonban
éppen saját sokféleségén alapszik. A sokféleség alapja a különböző
struktúráknak az eredetisége, sajátos összekapcsolódása és kölcsönös
egymásra hatása.
A földrajzi burok létezése a Földön egy sajátos természetes
kombináció, ahol az anyag az energia és az információ különböző
struktúrákban léteznek. Ez a felépítés és működés egyedi a
Naprendszerben. A földrajzi buroknak kettős függősége van: egyrészt a
külső környezet, amely az extraplanetáris hatása alatt létezik,
másrészt befolyásolva van a Föld belső rendszere, a tellúr által.
Ami a földrajzi burok sajátosságát képezi az anyag, energia és
információcserék gyors egymásutánsága, amelyek a földrajzi entitások
változékonyságát határozza meg. Ezek kihatnak a földrajzi folyamatok
ritmusára és sokféleségére. A burok önszabályozá-sára egy állandó
fejlődési irányt sagít elő, amely lényegesen eltér a többi bolygón létező
dermedtségtől elsősorban a ritmikusság szempontjából. Mindezekkel
együtt a burok saját energiájának köszönhetően az anyag legfejlettebb
szervezkedési formáját, az életet hozta létre és táplálja. Az életen belül
a legfejlettebb szintet, a gondolkodást képviseli, amely csak az ember
sajátossága.
A biológiai struktúrák állandó létrehozása képezi a földrajzi burok
folyamatos fel-újulásának végső célját. Mivel a földrajzi burok a
Világegyetem legkomplexebb rendsze-re, úgy a struktúrára, mint a
tulajdonságokra és a működésekre vonatkozóan nagyon ne-héz
egységességében és sokféleségében meghatározni. Egy nagyon tömör
meghatározá-sában a földrajzi burok rendszerét a Föld felszíni
övezetében kialakult komplex buroknak nevezhetjük, amelyben a külső
és belső erők hatására a legmagasabb rendű anyagi szinté-zis jött létre
a Föld fejlődése során.
Rendkívüli összetettsége mellett a földrajzi buroknak jól
meghatározott összetevői vannak:
1. természetes komponensek
− atmoszféra
− litoszféra
− hidroszféra

16
Általános földrajz

− pedoszféra
− fitoszféra
− zooszféra
− antroposzféra
2. mesterséges összetevők, amelyek a természeti folyamatok
antropikus szabályozá-sai és felépítési formái:
− agroszféra
− technoszféra
Az ember hatása alatt a földrajzi burok antropocentrikusan is
szabott rendszer. A földrajzi burok összetevői szinergikus
együttműködési viszonyban vannak egymással, a-mi azt fejezi ki, hogy
minden egyidejűleg történik és az egység energetikai, tehát minősé-gi
szempontból több, mint az összetevők összege. A rendszer
működésének alapja az a-nyagcsere és energiacsere, melyek
információhordozók.
Mivel a földrajzi burok a földfelszín közelében létező alsó és felső
réteget foglalja magába, egyes kutatók két részre osztják:
− endoszféra, amely a Föld felszínétől a bolygó belseje felé irányul
− exoszféra, amely a Föld felszínétől az interplanetáris régiók felé
terjed.
Úgy a tellúr, mint a koszmosz irányába állandó jellegű anyag és
energiacserék vannak folyamatban. Ez fejezi ki a földrajzi burok nyitott
rendszermivoltát.
Ha abból a szempontból elemezzük a földrajzi burkot, ami
kimondja, hogy az ösz-szetevők folyamatos és állandó kapcsolatát
fejezi ki, akkor határait a legszűkebb szféra határaival kell azonosítani.
Ennek az elvnek megfelelően a belső határ 7-8 km mélység-ben van a
kontinentális régiókban, ahol a kőolajtelepekben baktériumok (tehát
élet) léte-zik. Az óceáni régiókban ez a belső határ 11 km-nél van, ahol
mélytengeri állatvilág léte-zik. A külső határ az atmoszférában 20-25
km magasságban van, ahol pollent és spórákat fedeztek fel. Úgy a
belső, mint a külső határ térben és időben változó és nem minden e-
setben pontosan meghatározható.
A rendszerelmélet kialakulása előtt különböző statikus jellegű
elméletek léteztek, amelyek a földrajzi burok szféráit pontosan
elhatárolt és autonóm egységeknek minősítet-ték. Ezzel szemben a
modern földrajzi szemlélet a rendszertani felfogás és elemzés a ge-
oszférákat, mint élő struktúrákat elemez előtérbe helyezve azok
funkcionális és dinami-kus jellegét.
A földrajzi burok összetevőinek működése és állandó megújulása
az egész rend-szer függvénye. Túl a levegő, a víz, a talaj stb.
gravitációs rétegződésén és ezek fizikai, kémiai tulajdonságain, ami
lényeges és meghatározható volt a földrajzi burok tanul-
mányozásában, azok az energetikai folyamatok, amelyek a
geoszférákat életben tartják. Az összetevők egyénisége csak relatív

17
Általános földrajz

jellegű, megjelenési formáik és tulajdonságaik csupán egy nagyon


mélyre ható és komplex folyamat külseje, ami a működésük alapját
képezik.
A földrajzi burok modeljének meghatározásánál nem a
geoszférák létét kell figye-lembe venni, hanem működési elvüket,
amely tulajdonképpen létüket biztosítja. A föld-rajzi burok összetevői
nem mások, mint az anyag és energia sokféleségéből eredő köl-
csönhatások megjelenési formái. Ez a modern felfogás lehetővé teszi,
hogy a statikus és leírásos elméleteket felváltsa egy működésre és
annak folyamataira alapuló funkcionális elmélet. Ez fejezi ki a modern
földrajz rendszertani felfogását, melynek alapja az anyag, energia és
információcsere megértése és a folyamatok elemzése.
A földrajztudomány tehát a földrajzi burkot, mint rendszert
tanulmányozza. A tár-sadalom mai fejlettsége mellett a földrajzi burok
elemzésénél nem szabad figyelmen kí-vül hagyni, hogy létezik egy
természetrendszer (natúr rendszer) és egy társadalomrend-szer
(szoció-rendszer). Ezek összefüggései, egymásra hatásai, egymásba
kapcsolódásuk egyre bonyolultabb, és egyenesen arányos a
társadalom fejlettségével.

2. A földrajzi burok kialakulásának


ciklusai
A Föld létezéséből a földrajzi burok kialakulása és fejlődése egy
nagyon rövid i-dőszakot foglal magába. A kialakulás és fejlődés
folyamatosan lépésről lépésre történt, melynek keretén belül
ciklusokat lehet elhatárolni.
Ahhoz, hogy a földrajzi burok evolúcióját meg lehessen érteni,
elemezni kell a Föld kialakulásának és fejlődésének ciklusait is.
Eképpen 10 ciklust lehet elhatárolni:
1. Kozmogónikus ciklus. Jellegzetessége egy kialakióban levő Nap
és egy kialakuló-ban levő Föld létezése. Tehát az égitestek a
Naprednszerben ekkor még nem vol-tak kellőképpen
kiformálódva.
2. Protobolygó ciklus. A Föld magja körül kialakul egy anyagfelhő,
amelyből ké-sőbb létrejön a köpeny. Az anyag felső része
folyamatosan megszilárdul, kialakul a kéreg és ekkor
beszélhetünk tulajdonképpen a Földről, mint bolygóról.
3. Geoplanetáris ciklus. Itt szakad el végképp a Föld a kozmikus
jellegzetességektől. A szerkezeti felépítés változatosabb lesz és
kezdnek kialakulni a rendszer külső összetevői is, egyelőre csak
az abiotikusak: atmoszféra és hidroszféra.
4. Prebiogén ciklus. Beindul a víz körforgalma, az esőzések folytán
óriási mennyisé-gű üledékes kőzetek halmozódnak fel az erózió
folytán. Az atmoszféra, a víz, a le-vegő, az üledékes kőzetek

18
Általános földrajz

folyamatosan előkészítették az élet megjelenéséhez szükséges


feltételeit.
5. Prototáj ciklus. Megjelennek a még szigetszerű első földrajzi
tájegységek. Ezek-nek már van szilárd alakjuk. Gáztartalmi
(oxigén tartalmú) légkörük vizet tartal-maznak és itt jelenik meg
az élet.
6. Elemi táj ciklus. A légkör konzisztens oxigén tartalmat kap a zöld
növények meg-jelenése folytán. A kivülről kapott energia
felhalmozódási módja egy új felsőfokú irányt vesz fel a
fotoszintézis által. Beindul a különböző anyagok körforgalma, e-
lőször a morfogenetikus jellegű, később a biológiai jellegű
körforgások.
7. Paleo táj ciklus. Itt indulnak be az első tektonikus folyamatok és
nagy hegység-képződések, amelyek a felszín jelentős változásait
idézik elő. Ennek következté-ben megváltozik az anyag és az
energia körforgalma és eloszlása a Földön.
8. Neotáj ciklus. A Föld fejlődése során ekkor következik be a
legnagyobb krizis (pozitív értelemben). Jellegzetességei a
különböző kéregemelkedések és süllyedé-sek, a tengeri
előrenyomulások és visszahúzódások, a kontinentális tömbök
dara-bolódása vagy összesodródása, a nagy hegységrendszerek
kialakulása. Létrejön a mai értelemben vett földrajzi burok. A
legfontosabb tényező, amelynek hatása a-latt mindez kialakult,
az éghajlat volt. Az éghajlat kialakulásának egy fázisában meleg
és nedves, majd meleg és száraz, később fokozatos lehülés
észlelhető. En-nek következtében az élővilág megújuló
változásokon megy át.
9. Negyedkori ciklus. Folytatódtak a lényeges éghajlatváltozások,
amelyek a földraj-zi burok további változását idézték elő. A
legjelentősebb változások a periódikus nagyméretű lehűlések,
amelyek az eljegesedéseket váltották ki. A jégkorszakot in-
terglaciális periódusok választották el.
10. Jelenkori ciklus, melynek elhatárolását az ember megjelenése
képezi. Fejlődése során a társadalom egyre dinamikusabban vesz
részt az anyag, energia és informá-ció körforgalmában. Ezáltal az
emberiség egyre nagyobb mértékben befolyásolja a földrajzi
burok fejlődésének irányát.
Mindegyik ciklusnak megvolt a maga sajátossága az evolúció
során. Mindenek mellett vannak olyan általános jellegzetességek és
törvényességek, amelyek meghatároz-zák az egész fejlődési periódust.
A főbb általános jellegzetességek a következők:
− a ciklusok időtartama csökken a múltból a jelen felé
− a földrajzi burok fejlődése lépcsőzetesen ment végbe. Ilyen
meghatározó pillanatok (lépcsők) a kéreg kialakulása, az üledékes
kőzetek létrejötte, a nagy tektonikus átala-kulások, az élet
megjelenése, a nagy klimatikus változások stb.

19
Általános földrajz

− a fejlődés fokozatos és előrehaladó volt a sokféleség, a


változatosság és a minőségnö-vekedés irányába.
− a meghatározó irány a biológiai jellegű előrehaladás
− az egymásután következő ciklusok a földrajzi burok szerkezeti
felépítésének a kiala-kulását és működésének egyre pontosabbá
válását segítették elő
− a ciklusok nyitott jellegűek és állandó folyamatuk van és volt az
anyag, energia és in-formációcserét is hozzáértve
− az ember egyre nagyobb hatással van a jelenkori ciklus
irányítására, aminek követ-keztében technogén ciklusnak is
nevezik.
A ciklusok lefolyása, egymásutánságuk, jellegzetességeik és
tulajdonságaik nem véletlenszerűek. Mindezek jól meghatározott
törvényességek befolyása alatt történtek. I-lyen törvényességek a
következők:
1. az anyag és energiacsere törvényessége
2. a mennyiségi felhalmozódás és minőségi változások törvényessége
3. a progresszív fejlődés törvényessége
4. a zonalitás és a lépcsőzetesség törvénye.
Ezek a törvényességek földrajzi értelemben véve meghatározták
a földrajzi burok fejlődésének minden ciklusát, szakaszát, peiódusát,
pillanatát. Értelmük szerint a földrajzi burok egy nyitott rendszer, mely
befogad, átenged és kibocsájt úgy anyagot, mint energi-át. A földrajzi
rendszereket működésük szempontjából két csoportba lehet sorolni:
1. periódikus rendszerek. Ezek léteznek egy adott ideig, egy
meghatározott földrajzi térségben és az adott régió energetikai
felhalmozódásától és anyagfelhalmozódá-sától, valamint a
tehermentesítésitésektől függenek
2. permanens rendszerek. Ezek állandósága az energiaforrás
felújításábúl ered. E-zeknek a rendszereknek van emelkedő és
hanyatló periódusaik, de folyamatuk ál-landó jellegű. Permanens
jellegű az anyag és energia megmaradásának elvén alap-szik. Ez
az elv kétoldalú feed-back kapcsolatokat hoz létre.

A geoszisztéma felépítése
A földrajzi burok a Föld geoszitémájának közbülső része, melynek
funkcionális kapcsolatai vannak úgy a Föld belsejének irányába, mint a
kozmikus tér felé. Roşu sze-rint a geoszisztémát három részre lehet
osztani:
1. perigeoszisztéma, ami a gáznemű burkot alkotja.
2. mezogeoszisztéma. Ez a földrajzi burok
3. pregeoszisztéma, ami a szilárd burkot képviseli
Mindegyik alkotó résznek mint rendszernek megvan a saját
felépítése és sajátos-ságai, de nem határolták el egyértelműen.

20
Általános földrajz

Vannak saját folyamataik, de olyan folyamatok is léteznek, melyek


szelik a három komponenst.

Perigeoszisztéma

Az atmoszféra külső rétegeit képviseli és két részre osztható:


sztratomezoatmosz-féra és epiatmoszféra.

Sztratomezoatmoszféra

Ez a burok a perigeoszisztéma alsó része és az atmoszféra


középső részét alkotja 20-80 km magasságok között. Szerkezeti
felépítése a Föld gázkibocsátásától és energeti-kai tevékenységétől
függ. Anyagi felépítése sokrétű, de állandó. Leggyakoribb gázok a
hidrogén, oxigén, hélium, szén-dioxid, neon, ózon és nagyon fontos a
vízpára, valamint a lebegő szilárd szemcsék.
A sztratomezoatmoszféra képezi az utolsó szűrőt a
mezogeoszisztéma előtt. Védi a földrajzi burkot a káros hatásoktól. A
gravitációs erők csökkenésének következtében a magassággal
folyamatosan ritkul a sűrűsége. A hőmérséklet kb. 50 km magasságig
nö-vekszik és utána csökken az epiatmoszféra határáig.

Epiatmoszféra

Az epiatmoszféra hozzávetőlegesen 80 km magasságban


kezdődik és 10 ezer km-nél vastagabb, koncentrikus gázburokból
tevődik össze. Ezeket a gázburkokat annak függvényében határolják
el, hogy milyen elem dominál bennük. A legbelső burokban a nitrogén
molekulák dominálnak, utána következik az oxigén burka, majd a
legkülső a hé-lium atomoké. Mindegyik burok szerkezeti felépítése a
Napenergia hatása alatt van és a gravitáció is befolyásolja.
Az epiatmoszférának három irányú jelentősége van:
1. határ, mely felfogja a bolygóközi nyomást
2. szabályozza az anyag, energia és információcseréket, melyek
egyrészt a tellúr felé, másrészt a koszmosz felé irányulnak.
3. biztosítja a kétoldalú feed-back jellegű cseréket, elsősorban
minőségi szempont-ból.
Az epiatmoszféra hőmérséklete 80 km felett elkezd nőni, 400
km-en megközelíti a maximális 2000°C-ot, majd csökken a világűr
irányába.

Mezogeoszisztéma (földi burok)

A mezogeoszisztéma meghatározó nagyon fontos,


jellegzetessége felépítésének és működésének rendszerelméleti volta.

21
Általános földrajz

A kivülről és belülről kapott energia geotermikus, geogravitációs,


geomagmatikus stb. mezőket hoz létre, melyek külön-külön és
együttesen sajátosan befolyásolják a föld-rajzi burok egyediségét.
Felépítési struktúrája és működési törvényességei igen sokrétűek
és szerteágazóak, de ugyanakkor pontosan meghatározható elvek
alapján működnek. Az is tény, hogy ma még nem minden felépítési
formát és működési törvényességet ismerünk.
A mezogeoszisztéma magába foglalja az atmoszféra alsó részét,
a troposzférát, to-vábbá a kéreg felső részét, a hidroszférát, a
pedoszférát és a bioszférát. A gravitáció hatá-sa alatt ezek a
geoszférák koncentrikusan helyezkednek el anyagsűrűségük
föggvényében. A mezogeoszisztéma rendszeri volta a geoszférák
struktúrális és funkcionális egymásra utaltságából ered (pl. a víz jelen
van a levegőben és a szilárd testekben is, a levegő gázai fel vannak
oldva a vízben, levegő létezik a kőzetek pórusaiban és a talajban,
szilárd ré-szecskék vannak úgy a levegőben, mint a vízben stb.). Ez az
egymásba fonódás kihat minden geoszféra tulajdonságára és
működésére külön-külön, de befolyásolja a rendszert egészében is.
A mezogeoszisztéma összetevői egymás felépítésébe hatolnak
és anyagkörfor-gásokat hoznak létre. A legdinamikusabb ezek közül a
víz körforgalma. Az anyagkörfor-gások a geoszférák kölcsönös
egymásra hatását idézik elő dinamikai szempontból is (pl. a szél
hullámokat hoz létre és a pollenizálást segíti elő, a víz nedvesíti a
levegőt és a talajt, erodálja a felszínt, az élőlények talaformálók és
felszínformálók stb.). A domborzat ma-gassága is alapvetően módosítja
az atmoszféra, hidroszféra, pedoszféra és bioszféra tulajdonságait.
A struktúrális jellegű működést, a nagyon sokrétű egymásra
utaltságot úgy lehet megérteni, ha elemezzük a földrajzi burok
legfontosabb tulajdonságait:
1. Nyitottság. A mezogeoszisztéma mint nyitott rendszer abból a
tényből ered, hogy állandó jellegű anyag-, energia- és
információcseréje van a környező médiumok-kal. Ugyanakkor a
cserék, a komponensek mindegyike és a környező médiumok
között is folyamatosan léteznek. Egyik legfontosabb ilyen
kapcsolatrendszer a földrajzi burok abiotikus és biotikus
alrendszerei között létezik. A nyitottságnak köszönhetően a
Napból kapott energia felmelegíti a geoszférát, felhasználódik a
fotószintézisben, előidézi a légtömegek mozgását és a víz
párolgását. A Hold és a Nap vonzása ár-apály jelenséget hoz
létre a Föld belső melege, a vulkanizmus és részben a
lemezmozgások előidézője. Mindez alapvetően hozzájárul a
mezogeo-szisztéma állandó jellegű dinamikájához.
2. Egységesség. Az a tulajdonság, ami a földrajzi burkot, mint
egységes egészet jel-lemez és bizonyítja, hogy ezt a rendszert
nem lehet leegyszerűsíteni az összetevők összegére. A
mezogeoszisztéma összetevői funkcionális alárendeltségben

22
Általános földrajz

vannak egymással. Ezek következtében az egység tulajdonságai


mások, mint az összete-vőké. Az egységességen alapuló kutatási
módozatok a földrajzi burok rendszerta-ni egyéniségét emelik ki.
A burok egységessége állandóan fejlődő jellegű. Egysé-gesség
létezik a struktúra és a működés között is, melyek kölcsönösen
befolyásol-ják egymást. Mindezeket az egységességi formákat az
anyag és energia körforgá-sai biztosítják. A körforgások a
mezogeoszisztéma különböző szervezkedési szintjein léteznek.
Jellegzetességeiket elemezve a körforgások két csoportba so-
rolhatók:
a) Mindegyik geoszférának a sajátos körforgásai
b) Átfogó körforgások, amelyek több szférát metszenek.
A burokban lejátszódó körforgásoknak egyedi irányuk és céljuk
van. Ez a cél az anyagi- és energiamennyiségek kiegyenlítése
egy adott szinten vagy a rendszer e-gészében. Ilyen jellegű
dinamikát fejez ki a légkör vízszintes és függőleges moz-gása, a
víz körforgalma, az óceánok és tavak vizének mozgásai, a
kéregben vég-bemenő anyagkörforgalom, az élet láncolatának
körforgalmai és a földrajzi termé-kenység, mely az ember
tevékenységét is magába foglalja.
3. Önszabályozás. A mezogeoszisztéma az anyag- és energiacserék
révén kapott in-formációkat a dinamikus egyensúlyhelyzet
megőrzésére használja. A működés ál-talános iránya a külső
hatások inpakt csökkentése. Ez azért szükséges, mert a kül-ső
cserék nem egyenletes intenzításúak és az újabb anyag- és
energiaáramlások a létező egyensúlyhelyzetet felborítják. Az új
áramlások elsősorban morfogenetikai folyamatokat idéznek elő,
melyek új egyensúlyállapotot hoznak létre, ami után új
biogenetikai folyamatok is bekövetkezhetnek. A dinamikus
egyensúlyállapot kife-jezi az anyag- és energiacserék
változatosságát a mezogeoszisztémában. Ennek következtében
folyamatok is mennek végbe. Ezeknek a változásoknak a dinami-
kája azonban pontos határok között játszódik le, melyek
keretében létezik az e-gyensúlyi állapot. A dinamikus
egyensúlyállapoton belül a földrajzi burok műkö-désének
ritmikusságát lehet elemezni. A ritmikusság lehet napi, szezoni
vagy na-gyon hosszú geológiai jellegű. A mezogeoszisztéma
felépítése és dinamikája, a-mely az önszabályozást fejezi ki
ugyanakkor fejlődést is jelent. A mennyiségi ak-kumulációk
minőségi változásokat idéznek elő, melyek a földrajzi burok
egyre fejlettebb szervezkedési szintjéhez vezetnek. Ennek
következtében a burok három fő fejlődési cikluson halad át:
prebiogén, biogén, antropikus. A jelenlegi ciklus-ban az ember
egyre jobban befolyásolja az anyag- és energiacseréket, tehát a
di-namikus egyensúlyállapotot és az önszabályozás lehetőségeit.
Ma az ember (a tár-sadalom) az a tényező, aki legnagyobb

23
Általános földrajz

mértékben és leggyakrabban szakítja meg a földrajzi burok


különböző egyensúlyállapotait.
4. Időbeni és térbeni differenciálódás. Az időbeni differenciálódás a
földrajzi burok fejlődésének a következménye. Az egymás utáni
ciklusok és szakaszok az idők folyamán újabb és újabb
mennyiségi és minőségi jellegzetességeket foglaltak ma-gukba.
A térbeni differenciálódásnak három típusa van:
a) Övezetesség, melynek kozmikus okai vannak és lényegében a
hő zonalítására alapszik.
b) Lépcsőzetesség, amely a domborzat magasságának
függvénye, tehát az oro-gráfia idéz elő.
c) A földrajzi táj és földrajzi régió, melynek differenciálódása
nagyon összetett jellegű és a földrajzi burok valamennyi
szférájának jellegzetességeire alapszik.
Az első két típus ún. zonális differenciálódási típus, a harmadik
azonális differen-ciálódási típus. A mezogeoszisztéma keretén
belül létező differenciálódásoknak logikai következménye a
hierarchizálás. Ez azt fejezi ki, hogy a földrajzi burok rendszerei
hierarchikus alárendeltségben léteznek. Mindegyik rendszer egy
adott rendszer alrendszere, de ugyanakkor saját alrendszerei is
vannak. A földrajzi bu-rokban meg lehet határozni általános
jellegű rendszereket, ezek a különböző föld-rajzi tájak és
részrendszereket (pl. morfológiai, éghajlati, hidrológiai stb.
rendsze-rek).

Pregeoszisztéma

A pregeoszisztéma ellenkező irányból (alulról) védi és határolja a


földrajzi burkot. Két összetevője van:
1. Bazaltréteg
2. Prelitoszféra

Bazaltréteg

A bazaltréteg a pregeoszisztéma földrajzi burkot határoló része.


Mélysége, vas-tagsága és felépítése a rajta levő geomorfológiai
struktúráktól függ (pl. jelentős eltéré-sek vannak az ősi lemezek
(pajzsok), a gyűrődéses régiók, a süllyedő medencék és a riftek
esetében). Általában nagy az eltérés a szárazföldek és az óceánok alatt
levő ba-zaltrétegek között. Legfontosabb funkciója az izosztatikus
mozgások csökkentése, a-mi jelentős képlékenységének köszönhető. A
bazaltréteg segítségével jön létre az i-zosztatikus egyensúlyi állapot a
kontinensek és főleg a gyűrődéses hegységrendszerek alatt e réteg
vékonyodása vagy elvastagodása révén. Szintén a bazaltrétegből jön
létre a riftek mentén az óceánok bazaltkérge. Egy másik fontos
szerepe, hogy jelentős hő-szigetelő hatása van.

24
Általános földrajz

Prelitoszféra

A prelitoszféra a pregeoszisztéma köpeny felőli része, ami


megfelel a pregeo-szisztéma atmoszférájának. Ez a rész képezi az
átmenetet a köpeny felé, ahol jelentős ké-miai és mineralógiai
folyamatok mennek végbe az anyag- és energiaáramlás hatása alatt.
A prelitoszféra elkülöníti azokat az anyagokat, melyek olvadt
állapotban a kö-peny felől áramlanak és azokat a szilárd
kéreglemezdarabokat, amelyek elhagyják a kérget és beolvadnak a
köpenybe. Ezek az áramlatok bizonyos folyosókon működnek (a riftek
mentén az emelkedők, a szubdukciós övezetekben az ereszkedők). A
prelitoszféra, mint az epiatmoszféra az űrsugárzás esetében védi a
földrajzi burkot a káros áramlatoktól, melyek a tellúrból terjednek
kifelé.

Az energia
Az atomoktól kezdve a világmindenségig mindenütt és minden
szervezkedési szinten a lét és a mozgás alapja az energia. A földrajzi
burokban is az energia az anyag-mozgások és anyagcserék serkentője.
Az energia diszkrét megnyilvánulási módja miatt mindig az anyag
úgymond árnyékában létezett.
Amire a kutatók a földrajzi elemzések során rámutattak, az
anyag szerkezete és mozgása volt, míg az impulzust adó energia
háttérbe szorult. A szembeötlő energiakitöré-sek (pl. vulkanizmus,
földrengések, gejzírek) a véletlenek és a természet balesetei közé
voltak sorolva.
Ahol az energia jelentősége már a kutatások elejétől ki volt
hangsúlyozva, az csu-pán a légköri és óceáni áramlások voltak.
Általában az elemzések során nem a földrajzi folyamatok energetikai
eredete került előtérbe, hanem a folyamatok által létrehozott mor-
fológiai formák. Később a fizikai törvényességek új tipusú elemzése,
amely az energeti-kai mozgásokat és átalakulásokat helyezi előtérbe,
lehetővé tette a természettudományok-nak új szemléletét. E
szempontból az anyag mozgása nem csupán egy megjelenési forma,
hanem saját létezésének módozata. Eképpen az energia egy genetikai
mechanizmus di-menzióját ölti fel, melynek működése és kihatásai a
magába foglalt információktól függ. Ezeknek megfelelően az ilyen
szempontú rednszerelemzés során a mezogeoszisztéma energiájának
alapvető forrását lehet elkülöníteni:
1. Külső energiaforrások (Földön kivüliek)
2. Belső energiaforrások (a Föld belsejének energiája)
3. A földrajzi burok saját energiaforrásai

25
Általános földrajz

Külső energiaforrások

A Napból a földrajzi burok irányába nagyon sokféle


energiaimpulzus indul el. A pregeoszisztéma által végzett szűrés
következtében csak azok a sugárzások jutnak el a földrajzi burokba,
amelyek nem károsak. Ezek biztosítják a mezogeoszisztéma
működését és az élet fenntartását. Az energetikai sugárzások, melyek
túljutnak a burok felső határán, állandó jellegű sajátos átalakulásokon
mennek át. Bloom szerint a Nap sugárzásának az atmoszférába jutott
mennyiségéből 66% van visszatükrözve és 34% jut be a földrajzi
burokba. Ebből a bejutott energiamennyiségből 12% az atmoszféra
felmelegédésére használódik és 88% a párolgási folyamatokban vesz
részt. A földrajzi burok aktív felületére érve a Napsugarak át vannak
alakítva, fel vannak használva vagy el vannak tárolva a nagyon
sokoldalú folyamatok által. E változások után a lemorzsolódott energia
más formában az interplanetáris térségek felé van irányítva. Ezeknek
az inputoknak és outputoknak az egyensúlya biztosítja a Föld
energetikai mérlegét és ezen belül a földrajzi burok létezését és
állandóságát. A Nap energiája alapjában 2 féle sugárzástípust foglal
magába:
1. Elektromágneses sugarak (termikus sugarak, hősugarak)
2. Korpuszkuláris sugarak, amelyek elemi anyagrészecskék
(pl.ionok és protonok).
A hősugarak alapvetően meghaladják a korpuszkuláris sugárzást,
ezért az energe-tikai mérlegekben csak az elektromágneses sugárzást
veszik figyelembe. A termikus su-garak hőhatása a hullámhossztól
függ: míg eljutnak a földrajzi burokig, a sugarak hullám-hosszai
befolyásolva vannak a zenit távolság és az elhűlési, valamint a
diffúziós jelensé-gek által. A hullámhosszt még befolyásolja a
levegőben létező vízgőz és szilárd részecs-kék mennyisége és
dimmenziói. Mindezek következtében amihez hozzáadódik a Föld fel-
színének diverzitása11 a földrajzi burokban az energiamegoszlás nem
egyenlő úgy térben, mint időben. Ez az energiaegyenlőtlenség idézi elő
a sokféle folyamatot és jelenséget, amelyek lejátszódnak a földrajzi
burokban. Az ilyen jellegű folyamatok változtak a Föld evolúciója során.
E változásokat 4 tényező csoport okozta:
1. a Naptevékenység egyenlőtlensége (pl. Napkitörések)
2. a kozmikus jelenségek hatása (pl. kozmikus porfelhők)
3. a Földnek, mint bolygónak változó viselkedése (keringési, forgási
zavarok)
4. a földrajzi burok tulajdonságainak sokfélesége
Az első három tényező hosszú időtartamú és pontos változásokat
idéztek elő. A földrajzi burok jellegzetességeinek befolyása igen
változó és néha véletlenszerű.

11
Diverzítás = sokoldalúság

26
Általános földrajz

Belső energiaforrások

A tellúr irányából induló energia 2 tényező következménye:


1. A Föld tömege
2. A Föld belsejében végbemenő folyamatok

A Föld tömege

Az anyag tömege gravitációs vonzást idéz elő, ami térben és


időben változó. Je-lentősége bolygónk létezésére és a földrajzi burokra
alapvető fontosságú.
A Föld geológiai és földrajzi felépítése a gravitációs erő
következménye. A gravi-tációs energiamennyiség az, ami a földi
anyagot összetartja és ellenáll az elszabadulási tendenciáknak12.
A tömeg és az energia kapcsolatát Einstein fejezte ki (mc2), aki
rámutatott, hogy a gravitációs tér a Föld tömegének következménye
és a Föld formájának és felépítésének a tükre. A legelemibb
folyamattól a Föld telluroid formájáig minden a gravitációs energia-
mennyiségtől függ, amihez azonban hozzáadódik a forgási erő hatása
is. E két erő ellen-tétes irányú, tehát a Föld potenciális vonzóereje
magába foglalja mindkettőt s ezek eredő-je.
Mivel a tömegeloszlás a Földön nem egyenletes, a gravitációs
vonzás is változó. A terroid13 felületének formáját az a
vonzóerőmegoszlás határozza meg, amely a tömeg következménye,
ugyanakkor befolyásolja az anyag függőleges eloszlását is. A
gravitációs erő következménye, hogy a Föld felszínén a légnyomás
létezik. Ez az erő maximális a köpeny és a mag határán, ahonnan
hirtelen csökken a bolygó központjában elérve a 0 ér-téket.
Vízszintes irányban a pólusoknál nagyobb a gravitációs erő, mint
az Egyenlítő mentén. Ezen általános eloszláson belül regionális és helyi
eltérések is léteznek, amelyek a Föld anyagi és szerkezeti felépítésétől
függenek. A gravitációs erő helyi potenciális ér-tékétől is függ a
földfelszín általános jellegű lepusztulása, a denodáció. Sőt azt is felfe-
dezték, hogy az élővilág dimenziói is a gravitációs erő hatása alatt is
rendeződnek.

12
gravitáció nemcsak a Földön van jelen, hanem univerzális jelentőségű
13
Terroid = telluroid

27
Általános földrajz

A Föld belsejében végbemenő folyamatok

A tellúrban végbemenő sokoldalú folyamatok legfontosabb közös


energetikai kö-vetkezménye a belső hőenergia. Ennek az energiának
lényeges szerepe van, mivel hősza-bályozó gyanánt kiegészíti vagy
csökkenti a földrajzi burok hőenergia felhalmozódását. A belső
energiának több típusát lehet meghatározni:
− Az eredeti hő
− A radioaktív felbomlások hőenergiája
− A nyomás által létrejött hőenergia
− A geokémiai reakciók energiája
− A kristályosodási folyamatok energiája
Mindezek következménye, hogy a belső folyamatok által termelt
hőenergia térben és időben változó.
A Föld hőmérséklete a mélység irányába állandóan növekvő. A
100 méterenkénti hőmérsékletnövekedést geotermikus gradiensnek
nevezik. A mélységet, ami után a hő-mérséklet 1°C-kal nő, geotermikus
lépcsőnek nevezik. A geotermikus gradiens értéke i-gen eltérő egyik
régiótól a másikig (pl. nagy a vulkanikus és tektonikus övezetekben és
csökkent a régi pajzsokban és az üledékes medencékben).
A Föld felszíne alat 10-90 méter között meghatározható egy
olyan mélység, ahol az évi átlaghőmérséklet már nem változik. Ezt
nevezik termozónának. Kimutatták, hogy a hőmérsékletnövekedés a
mélyebb régiókban is a földmag irányában nem egyenlő. Egyes
kutatók szerint a Föld mélyén izotermia is feltételezhető, melynek két
oka van:
1. az anyagfelbomlások lényeges lelassulása a nagy nyomás
alatt
2. a radoaktív anyagok csökkenése mennyiségi szempontból
a mélység irá-nyában.
A földrajzi burok szempontjából az a hőenergiamennyiség fontos,
ami az egység-nyi idő alatt a felületegységnyi területére áramlik a
mélyből. Ez a hőáramlás a geotermi-kus gradiens és a kőzetek
hővezető képességének a következménye.

A Földrajzi burok saját energiája


A földrajzi burokba érkező energia mennyiség a külső és belső
folyamatok függvénye. Tehát az, hogy mennyi energiát vesz át a
földrajzi burok aktív felülete az a naptevékenységtől és a föld
belsejétől függ. Ugyanakkor ez az energia is befolyásolva van a
pregeoszisztéma és a trigeoszisztéma szűrő hatásai által valamint a
földrajzi burok sajátosságai által. A termodinamika két alapvetü
törvénysége azt állítja, hogy az energia rendkivüli minősége egyik
formából a másik formába való átalakulási képessége és ugyanakkor

28
Általános földrajz

mennyiségi megmaradása is. Az ilyen típusu mozgások határozzák


meg az anyag szerkezeteinek felépítését és változásait valamint az
újratermelést és elpusztítást. Ezek a folyamatok melyeknek energetikai
anyaguk van biztositják a földrajzi burok rendszerelméleti
mechanizmusait memelynek nyomán képes energetikai
megterhelésének hatékony alakitására és felhalmozódására. Ezek
nyomán a burok szerkezetei ugy működnek mint energiafelhalmazó
rendszerek és mint az átalakított energiamennyiségek közvetitői. Az
energia ilyen típusú gazdálkodási módja bíztositja a földrajzi burok
sokféleségét, állandoságát és egyediségét az ismert világegyetembe.
C. Simoi szerint a Föld energiafekvése három irányba osztodik a
földrajzi burokba, éspedig:
- Hőenergia, amely a légkör és a talaj felmelegedését idézi elő
- Állapotenergia, amely az anyag halmazállapoti változásaihoz
vezet
A kémiai energia, amely az élő anzagban jön létre.
Az energia körforgalmai az anyag körforgalmának révén nyilvánúl meg.
Tehát az energia mozgásia biztositják az anyagmozgását és
átalakulását valamint a mozgások által megnyilvánuló informáciokat. A
földrajzi burok kulönböző összetevőinek a levegőnek a víznek az
élövilágnak stb. mozgékonysága és válzotzékonysága a burokban
lejátszodó összes folyamat alapja ebböl a szempontból meglehet
különböztetni a földrajzi burok abiotikus müködési rendszerét melynek
legfontosabb összetevöje a víz és a levegő. Ugyanakkor létezik egy
biotikus rendszer is amely az élő világban felhalmazódott energia
nyomán működik. Ezek a rendszerek együttesen bíztositják a földrajzi
burok létezését és működését. A földrajzi buroknak van két jellegzetes
saját energiaforrása:
- A növényvilág fotoszintézise és az ásványi
fűtöanyagok.
A fotoszintézis kémiai egyenlete kifejezi a víz és a széndioxid
vegyületéből az oxigén és széndioxid létrejöttét a fény hatása alatt.
Ugyanakkor e sajátos folyamat nyomán lényege energia felhalmazódás
is történik. Az ásványi fűtöanyagok az energia ősi készletei amelyek a
Föld evoluciója során jöttek létre a kéreg felső övezetében.
Legfontosabbak a szén és a köolaj. Ezek képezik a társadalom alapvető
energia forrásait, de készleteik végesek. Bloom 1970-es évek végén
elkészítette a földrajzi burok energetika terhelésének szintézisét. Az
ábra arra utal, hogy mielőt a napsugárzás energiája az atmoszféra
határára érne már elvesződik belölle 30% elsősorban a rövidhullámu
sugarak közül. Amely mennyiség eléri az atmoszféra határát ennek
66% vesztődik el elsősorban mind hosszu hullámu sugárveszteség. Az
az energia mennyiség amely e veszteségek után bejut az
atmoszférába három részre osztodik:
1. A légmozgás energiája
2. A vízkörforgalom energiája

29
Általános földrajz

3. A fotoszintézis energiája
A légmozgás energiája egyrészt eolikus folyamatokként nyilvánul meg
amely a szél eroziólyát felyezi ki a kontinentállis régiokban. Egy másik
része az oceán felületekre hat és megnyilvánul mint hullámok,
áramlatok valamint a tengrepartot modelláló folyamatok. A
vízkörforgalom energiája a földrajzi burok felületének legaktivabb
modellálója. A folyékony vagy szilárd víz nagyon sok féle és nagyon
aktiv folyamatok révén erodálja a Föld felszínét.
A fotoszitézis energiája a biologiai folyamatokban nyilvánul meg
amelyek szintén fontos felszinmodellálók.
Lum egy külső energiaforrás mellet kitér a belső energiára is,
rámutatva, hogy a geotermikus hősugárzás három irányba osztódik
mielőtt a földrajzi burokba ér. És pedig melegíti a Föld felszínét a
hővezetőképesség nyomán. Másodszor megnyílvánul mint
vulkánosság. Harmadszor megnyílvánul mint kéregmozgások,
földrengések.
A földrajzi burok energetikai termelése magába foglalja a Naprendszer
forgásenergiáját valamint az univerzális tömegvonzást, amelynek
eredménye az árapály jelenség. Szintén egy kis része az energetikai
termelésnek a kéregben felhalmozódott ásványi fűtőanyagok. Az aktív
erők melyek denudálják a felszint és a passzív erők melyek részben
ellenállnak ezeknek eredményeként a felszínről egy év alatt az erodált
anyagmennyiség 2x10 a tízediken tonna. A földrajzi burok energia
terheléséből a társadalom 6- 8x10 a tízediken watt energiát használ el.
(1970-es évre)

A földrajzi burok földtörténeti fejlődése

Kutatási módszerek
A földrajzi burok fejlődése egy nagyon hosszú folyamat, de így is a Föld
fejlődésének csupán egy nagyon kicsi része. Ahhoz, hogy megismerjük
és megértsük a burok fejlődését ismerni kell a Föld fejlődésének
egésszét is. Ezért a burok fejlődésének vizsgálata a földtörténeti
kutatásokra alapszik. A földtörténeti elemzés több módszert foglal
magába:
- A kőzetfejlődés vizsgálata
- Biológiaifejlődés vizsgálata
- Fácisek vizsgálata
- Ősföldrajzi képek vizsgálata
- A földrajzi burok fejlődésének szintézise
A kőzetfejlődés vizsgálata: ez a kutatási módszer feltételezi a kőzetek
meghatározását, képződési körülményeik leírását és települési
viszonyaik elemzését. A földtörténeti kutatás szempontjából az
üledékes kőzeteknek van a legnagyobb jelentőségük mivel egymás
feletti rétegekben találhatók. Ha a rétegek zavartalan állapotban
vannak akkor a legalsó a legidősebb a legfelső pedig a legfiatalabb. Ez

30
Általános földrajz

az elhelyezkedési típus csak ritka esetekben fordul elő. Ez az eredeti


település forma vagy típus legtöbbször megvan zavarva a különböző
erősségű és különböző irányú kéregmozgások által. Ilyenkor zavart
lerakódásról (diszlokált lerakódásról) van szó. A diszlokáció mértéke
enyhe döléstől 180°-os teljes átfordulásig terjedhet. Ebben az esetben
az idősebb rétegek a fiatalabbak felé kerülnek és a módszer eredeti
elve nem használható. Ilyen esetekben más kutatási módszerekhez
kell folyamodni. A metamorf kőzetek és a vulkanikus kőzetek
települése nincs összefüggésben egy ilyen időbeli elhelyezkedéssel.
Ezért ezeknél a kőzeteknél a keletkezési időt nem lehet meghatározni
e módszer szerint csak a velük érintkező üledékes kőzetek alapján.
Biológiai fejlődés vizsgálata: a kőzetfejlődés vizsgálata során a
különböző rétegek korátmeg lehet határozni közvetlenül izotópos
vizsgálatokkal, közvetetten pedig a rengéshullámok terjedési
sebességének és egyéb elemzések vizsgálata révén. Fontosabb
meghatározásokat a korra és a keletkezés körülményekre vonatkozóan
az élőlények maradványainak és lenyomatainak
tanulmányozása teszi lehetővé. Ezek a maradványok vagy
lenyomatok a nagy nyomás következtében igen jól
konzerválódtak. Ilyen típusú kormeghatározásokat a
vezérkövületek tanulmányozása teszi lehetővé.
Vezérkövületeknek nevezzük azokat az élőlény maradványokat
amelyek csak bizonyos földtörténeti korra jellemzőe pl.
kambrium vezérkövülete 3 karéjú rákok (trilobites). Az eocén
tengeri fáciesének a vezérkövülete Szent László pénze
(nummilites). Nagyon fontos tény, hogy a vezérkövületek minél
nagyobb területet fedjenek le. Ebből a szempontból nagy jelentőségük
van az óceáni üledékes kőzeteknek mivel az óceánok élővilága óriási
területeken egyöntetű. A régi szárazföldi ősmaradványok ritkábbak és
általában kevésbé jó állapotban konzerválódtak. A kontinentális régiók
ősmaradványa inkább az újabb geológia rétegek idömeghatározásánál
játszanak szerepet. A biologia fejlődés vizsgálatának elmélete az
aktualizmus és az evolució elvein alapul. Az aktualizmus bizonyítja,
hogy mivel a földrajzi burkon belül az anyagmozgásoknak és energia
mozgásoknak ugyanazok voltak a törvényességei a múlt folyamatai
maiakkal meghatározhatók, megmagyarázhatók. Az evolució az élő
világ folyamatos fejlődést fejezi ki, azaz a mai felsőb rendű
élőlények alsóbrendüekből fejlődtek ki a földtörténeti idők
során és minden földtörténeti kornak megvolt a maga
jellegzetes élővilága.
Fáciesek vizsgálata: a fices a földtani kifejlődést fejezi ki, tehát egy
adott keletkezési hely üledékeinek összes jellemző közettani és
őslénytani sajátosságát. Attól függően, hogy az üledékek a vízszint
alatt vagy a vízszint felett rakódtak le megkülönböztetünk
tengerfáciesek és szárazföldi fácieseket.

31
Általános földrajz

A kutatások szempontjából a tengerfácieseknek van nagyobb


jelentőségük mivel egységesebbek míg a szárazföldiek nagyon sok féle
tényező hatása alatt diverzifikálódtak. A tengerfáciesek a következők:
- Mélytengeri fáciesek => az üledékek túlnyomó részét
az óceánba lebegő és úszó állatok vázzai képezik. Itt
talállunk előszőr szárazföldi eredetű, nagyon finom
szemcséjű üledékeket.
- Sekély tengeri fáciesek => a szervetlen üledékek
túlnyomó részt a szárazföldi eredetűek, de dominálnak
a tengeri szerves, és üledékes üledékek.
- Litorális vagy partközeli fáciesek => a hullámverés az
árramlatok és az árapály nyomán jött létre. A szerves
és szervetlen üledékanyag kontinentális eredetű és
igen változatos.
A szárazföldi fácieseknél a következőek vannak:
- Glaciális és nivális fáciesek => amelyek a jég és a
hó eróziós és okumulációs tevékenysége alakitja
ki.
- A mérsékelt égövi fáciesek => a
legszerteágazóbbak attól függöen, hogy milyen
tényező következtében történik az erózió és az
akumuláció beszélhetünk folyóvizi, tengeri,
mocsári, lejtőalpi fáciesekről.
- a sivatagi fácies amelyeket a szél és az
inszolációs aprózódás alakitott ki.
- trópusi fácies => itt a legfontosabb folyamat
amely az üledékeket kialakítja a málás, ezért
dominálnak a szerves üledékek, de finom
szemcséjű szervetlenek is.
Az ősföldrajzi kép vizsgálata: a földrajzi burok fejlődése során minden
ciklusnak és szakasznak megvolt a saját jellegzetessége. Igy
beszélhetünk meghatározó denudációs ritmusról, jellegzetes
szárazföld- vízfelszin arányról, vagy sajátos élővilágról. Ezek a
sajátosságok és a tényezők minden ciklusba és szakaszban egy
jelegzetes ősföldrajzi képet alkottak, tehát minden időintervallumra
meglehet határozni a jellegzetes kövületeket és fácieseket, amelyek
alapján össze lehet rakni az adott jellegzetes ősföldrajzi képet.
A földrajzi burok fejlődésének szintézise: A földrajzi burok fejlődése
előrehaladó jellegű volt. Ez azt fejezi ki, hogy minden ciklusba újabb
és újabb jelenségek, folyamatok, tulajdonságok, késöbb élő
csoportosulások jelentek meg. A fejlődés során az élövilág egyre
jobban alkalmazkodott a változó körülményekhez, tehát egyre
fejletebb lett. Ezeknek a ciklusoknak a tanulmányozása folytán össze
lehet állitani a földrajzi burok fejlődésének szintézisét. Ez fejezi ki a
burok fejlődés történetét figyelembe véve a kőzeteket, kövületeket és
a fácieseket, valamint ezek egymásutániságát.

32
Általános földrajz

A földtörténeti kormeghatározás

A földrajztudomány szempontjából a földrajzi burok földtörténeti


kutatásainak két alapvető eredménye:
1. a földtörténeti időszámítás meghatározása
2. a földtörténeti korbeosztás lehetősége
Az időszámítás lehetőségével képződési, korszerinti sorrendbe lehet
állítani a közeteket és a kövületeket. Ennek az időszámitásnak az
alapját az üledékes rétegek helyzete és a bennük lévő ősmaradványok
képezik. A korbeosztás szerint a rétegeknek és a kövületeknek a
keletkezési periodusát vagy időszakát határozza meg. A
kormeghatározás lehet relativ, mikor az egyes rétegek korát
egymáshoz viszonyitják, és lehet abszolut, amikor a rétegek
korát években fejezik ki. Az itt használt időegység 1 millio év. Mig a
relativ kormeghatározás megfelelő pontosággal bir, az abszolutnál
még igen sok a hibalehetőség. Az abszolut időt figyelembe vevő
kutatás irányai lehetnek többfélék:
- földtaniak pl. az üledékképződés gyorsasága
- csilagászatiak pl. a Föld keringésének periodicitás
ingadozásai
- fizikaiak pl. a radioaktiv bomlás időtartamai
Az egységes időszámítás és korbeosztás az első nemzetközi geológiai
kongresszuson 1881-ben Bolonyában határozták el. Alapját az állati
ősmaradványok képezik és ez ma is érvényes. Mivel a földrajzi burok
fejlődése a földkéreg nagy változásaitól, átrendezéseitől függöt, a
fejlődés szakaszait és ciklusait a földtani korbeosztással lehet és kell
összevetni. A földtörténeti korbeosztás legnagyobb egységei a korok,
korszakok, idő. A legtávolabbi kor az archaikum, amely 4600 millio és
2600 millio év között volt. Következik a proterozoikum 2600 millio és
570 millio év között. A paleozoikum 570 millio és 250 millio év között
volt. A paleozoikum korszakai: kambrium, ordovicium, szilur, devon,
karbon, perm. A mezozoikum 250 millio évtől 65 millio évig tartott,
korszakai: triász, jura, kréta. A neozoikum 65 millio évtől napjainkig
tart. Korszakai: paleogén, neogén ( e kettő alkotja a harmad
időszakot), kvarter (negyed időszak). A paleogén alegységei: paleocén,
eocén, oligocén. A neogén alegységei: miocén, pliocén. Kvarter
alegysége: pleisztocén, holocén. A kvartel időtartama 1,8 millio év

A földrajzi burok szféráinak kifejlődése

A föld fejlődése során a földrajzi burkot alkotó szférák meghatározó


sorrendben, egymás után alakultak ki. A burok kialakulásának és
földrajzi fejlődésének alapfeltétele volt a föld külső rétegének
megszilárdulása és a kéreg kialakulása. Ezt követte a légburok

33
Általános földrajz

kialakulása, amikor létrejött a Föld atmoszférája. Az ezt követő


periodusban az atmoszféra telitődött vízpárával, maj létrejött a
csepfolyós víz és kialakult a vízburok. Mindezek a burkok létezése
és működése feltétele volt az élet megjelenésének és a bioszféra
kialakulásának. Ezeknek a geoszféráknak a kifejlődése szoros
kapcsolatban ment végbe de ugyanakkor mindegyiknek megvan a
saját kifejlődési története.
A földkéreg fejlődése: a Föld fejlődése során a szilárd kéreg korát 3300
millio évre becsülik. Hogy ebben az első fejlődési szakaszban mi
történt pontosan az csak a XX sz. Geofizikai kutatásai pontosították az
oceánfenék szétterülését tanulmányozva. Ezek a geofizikai
felfedezések megváltoztatták a korábbi álláspontokat az oceánok,
kontinensek gyürt hegységek kialakulásáról, a vulkanizmusról és a
földrengésekről és megszületett az uj felfogás: a globális tektonika. A
korábbi ugynevezett permanencia elméletek a legtöbb oceánnak és
kontinensnek a helyét azonosnak tartotta a kéreg megszilárdulásának
kezdetétől. Azt lehetségesnek vélték, hogy az oceánok nem alakultak
ki egyszerre, de fentartották, hogy ugyanazon a helyen megmaradtak
oceáni medencéknek. A permanencia elmélet nem tudta elképzelni a
kontinensek mozgását, aminek okai a kéreg tágulási időszakaiban
létrejött egyensuly eltolódások. A XIX sz. második felében a
paleontologiai és biologiai kutatások folytán, hogy a távol eső
szárazulatokon azonos vagy rokon fajok éltek és élnek. Ezt az
ugynevezett földhidak elmélete akarta megmagyarázni, de mivel nem
sikerült kellő bizonyítékokat felmutatni, eltekintettek az idönként
létező földhidak elméletétől. A globális tektonika szerint a földkéreg
kifejlődése elsösorban a tágulási időszakoknak az eredménye, amikor a
legintenzivebb kontinens vándorlások történtek. E szerint eleinte
egységes ősföldség a kéregmozgások következtében feldarabolódott
és igy alakultak ki az első oceáni medencék és geoszinklinális
rendszerek. A kéreg első nagyméretű tágulási időszaka az
archaikumban volt, amikor a prelaurenciumi és a laurenciumi
gyűrödéses ciklusok következtek be. Ezek következtébe jött létre a
csendesoceán medencéje. Egy időre a relativ egyensulyállapot
helyreáll, és ezután következett a második nagyméretű földtágulás és
kéregrepedés a proterozoikumban. Ekkor szintén két nagy tektonikai
ciklus gyürte a kérget az algomai és a bajkáli. Ebben a periodusban
folytatódot a csendes oceán medencéjének tágulása és kialakultak az
első kéregrepedések az Indiai oceán az Atlanti oceán és a Földközi
tenger mai térségeiben. Az egységes szárazulat most már szétvált
különbözö vastagságú részekre, kialakultak az őskontinensek. Tágulási
folyamatok amelyek a kontinens mozgásokat és az oceán fejlődéseket
előidézték tovább ismertebb intenzivebb és kevésbé intenziv
szakaszokat. A paleozoikumban két nagy kéreggyürödés következett
be:

34
Általános földrajz

A kaledoniai a paleozoikum első kétharmadában a Hercéniai a


harmadik harmadban. A mezozoikumba jellegzetes kimériai gyürödési
ciklus, ugyanakkor a mezozoikum közepén megkezdődnek az
Alpi-himalájai gyürödések. A neozoikumban folytatodnak az új
hegységek gyűrődései amelyet új Alpi ciklusnak neveznek. Minden
tektonikai ciklus nyomán legtöbb kutató szerint a Föld kérge tágult.
Egyes számitások szerint a földtágulás mértéke évente egy fél
milimétert. Ennek alapján kilehet számítani h az egységes szilárd
kéreg idején a Föld sugara 4800 km volt a mai 6371 km hez
viszonyítva. És szintén kilehetett számítani, hogy a Föld felszine 271
millio négyzetkilométer volt a mai 510 millio négyzetkilométerhez
viszonyítva. A nagy angyagátrendeződések, kontinens vándorlások,
kéreg gyürődések, kéregmozgások, oceánképződések meghatározták
a földrajzi burok létrejöttét és további fejlődését. A kéreg fejlődésében
más szempont szerint megkülönböztetik az ősföldségek korát minek
neve protogeikum és az újföldségek korát, melyet neogeikumnak
neveznek. A határ köztük a proterozoikum közepe.

Az éghajlat kialakulása és változása

Az atmoszféra létrejöttével egyidöben kialakult az éghajlat tehát a


földön klima övek léteztek. Kialakulása óta az éghajlat is nagyon sok
változást szenvedett. A klima változások okai többfélék:
- kozmikus tényező pl. a napsugárzás intenzitásának a
változása, a Föld pályaelemeinek változásai
- telurikus tényező pl. a földtengely dőlésének
modosulásai vagy a nagy kéregtágulásuk
A telur okozta változások kiderithetők paleomágneses elemzésekből az
élőlény maradványok tanulmányozásából vagy a gyűrt hegységek és a
vulkanizmus vizsgálatából. Az éghajlat változásai két irányuak voltak:
- klimaövek vándorlása
- meleg és hideg időszakok váltakozása
Az éghajlat változása és fejlődése a kéreg és a felszíndomborzat
lényeges átrendeződései követték. pl. megállapították, hogy a nagy
hegységképződési ciklusokat eljegesedések követték. Mindezeket a
tényezőket figyelembe véve az éghajlat fejlődésében négy szakasz
határolta el:
- arheoklima a proterozoikum közepéig
- paleoklima a triász és a jura határáig
- mezoklima a paleogén és neogén határáig
- neoklima napjainkig
Azt is felfedezték, hogy a felmelegedési és eljegesedési periodusok a
Föld polusainak elhelyezkedésétől függtek. Mikor legább az egyik
pólus oceáni régióban helyezkedik el nem tudtak kifejlődni az oriási
méretű vastag kontinentális jégtakarok. Az alpok térségében a
legközelebbi négy eljegesedés:

35
Általános földrajz

- günz
- mindel
- riss
- würm
A legújabb klimafejlődési szakasz sz utolsó eljegesedést követő
felmelegedés azaz posztglaciális időszak.

A vízburok fejlődése

A vízburok harmadik geoszféraként alakult ki akkor mikor az


atmoszférában levő vízgőz cseppofolyosá vált. A földrajzi burok
fejlődése során olykor nagy mennyiségben változott a Föld
vízkészlete. Ezek a változások elsősorban az éghajlat változásokhoz
kapcsolódnak. Amikor az éghajlat száraz periodusokon ment át vagy
mikor nagy lehűlések, eljegesedések következtek be a folyékony víz
mennyisége lényegesen csökkent, az intenzív párolgás illetve a
fagyás következtében. A Föld vízkészletének változásai első sorban
a világtenger vízmennyiség változásaiban nyilvánultak meg. Ezek a
térfogat változások a transzgreszió és regreszió által meghatározták
az óceáni és a szárazföld területek arányát is. Az utolsó eljegesedés
után nagy méretű transzgreszió volt jellegzetes és ennek
köszönhetően alakult ki a ma létező összefüggő világtenger. A
földrajzi burok kialakulásának, fejlődésének első szakaszát az
óceáni medencék általában észak dél irányúak voltak és így a
kontinenseket Kelet-Nyugati szárazföldekre osztották. Ettől a
jellegzetességtől eltér a Tethys geoszinklináris rendszer kialakulása.
A Tethys óceán először osztja a szárazulatokat Észak és Dél
kontinensekre. A Tethys maradványai a Szarmata tenger
feldarabolódása nyomán kialakult Aral tó, Kaspi tenger és egyesek
szerint Szarmata tenger része volt a mai Földközi tenger Keleti
része. A vízburok evolúciójának nem lehet egy olyan szakasz
kifejlődést meghatározni, mint a kéreg és az éghajlat esetében. A
víz mennyiségi változásai nem tudjuk pontosan az óceáni medencék
változása, pedig a kontinensek vándorlásától függtek.

A bioszférák kifejlődése

Az élővilág a Föld geoszférái közül utolsónak kapcsolódott be a


földrajzi burok kialakulásába. Földrajzi burokról a mai értelemben
rendszer elméleti felfogásban csak akkor lehet beszélni mikor az
összes komponens létezik és együttesen határozzák meg a burok
nagyon összetett strukturáját és dinamikáját. A Föld fejlődése során
az első szakaszban nem léteztek élőlények, az volt az azoikum
amely rátevődik az arhaikumra. Az első élőlények apró váznélküli
szervezetek voltak amelyeknek nem maradtak meg maradványaik

36
Általános földrajz

és nyomaik. A legprimitívebb élőlények az arhaikum és


proterozoikum határáról származnak amikor még nem
diferenciálódtak a növények és az állatok. A földrajzi burok
növényvilága és állatvilága elérő ütemben és eltérő
jellegzetességekkel fejlődött ami következtében külön kell elemezni
jellegzetességeiket. Ez nem zárja ki azt a tényt, hogy az élővilág e
két összetevője között nagyon szoros kapcsolatok voltak és vannak.
A növényvilág kifejlődésének első szakaszában csak vízi növények
léteztek. Ezek kis termetű, inkább vízszint alatt élő néha a vízszint
felé emelkedő kistermetű növények voltak. Ennek a fejlődési
szakasznak a neve ( mivel nem léteztek fák) atendrikum amely a
kambrium és az ortovicium határáig tartott. Utána következik
protodendrikum amikor az időszakosan kiszáradt lagúnás
térségekben apró termetű levéltelen őscserjések fejlődtek ki. A
partmenti iszap lerakodásokban gyökerező, a vízből kiemelkedő
ősharasztok folyamatosan a szárazulatok belseje felé terjedtek. A
protodendrikum felső határa a devon és a karbon közé esik amikor
a harasztokból, cserjésekből kifejlődtek a fatermetű páfrányok. A
következő fejlődési szakasz a paleodendrikum a karbonra tevődik rá
amikor jellegzetes mocsárerdők fejlődtek ki. A mocsárerdők mellett
a peremerdők is létrejöttek amelyek a Gondvana kontinens
partvidékén terjedtek el. A mezodendrikum a karbon és a perm
határától a kréta közpéig tart. Ebben a szakaszban az ősfenyvesek
uralták a trópus a szubtrópus és kiterjednek a mérsékelt égövbe is.
A növényvilág legujabb fejlődési szakasza a neodendrikum amely az
új típusú erdők korát fejezi ki. Ebben a szakaszban zárvatermők,
virágos növényekből álló erdők foglalják el az ősfenyvesek helyét.
Az atmoszféra fokozatos lehűlésének következtében a növényzet
egyre jobban tükrözi az egyes klíma öveket. A gliocén
növénytakarójának elrendeződése már a maihoz hasonló. A
pleisztocén eljegesedések növényzetet erősen megbolygatják és
sok növényfaj kipusztul. A posztglaciális idők klimaváltozásai az
erdők, a füves puszták és a szemiaritikus növényzet területi
változásai bizonyítják. Az állatvilág az apeikum és proterozoikum
határán. Innen kezdődik a halak kora amelyek közül az első
gerinces állatok és ezek maradványai, lenyomatai nagyon jól
megmaradtak az óceán üledékben. A paleozoikum vége felé az
állatvilág a mocsaras lagúnás térségeken át fokozatosan kijut a
szárazföldre. Kezdenek megjelenni a az őshüllők. Az őshüllők
világkora a mezozoikumra tevődik át, de átnyúl az eocén közepéig.
Ekkor kigyonyakú teknősök, repülő hüllők és oriás termetű
dinoszauruszok népesítették a földet. A mezozoikum középen a
jurában jelenik meg az első madár neve Archaeopterix. Az állatvilág
legfejlettebb komponense az emlősök amely az óceán közepétől
uralják a földet. Számunkra ebben a fejlődési szakaszban a
legfontosabb esemény az emberszabású majmok megjelenése. Az

37
Általános földrajz

ember őse csupán a kvarterben fejlődik ki és egyenes


leszármazását nem lehet nyomon követni. Az utolsó eljegesedés
közepén jelenik meg a fejlődés szempontjából jelenős lépést tevő
homoszapiensz. Az első művészeti megnyilvánulás amelyek
meghatározzák az ember fejlődését a pleisztocén végéről
származnak. A fejlődési korszakok közti határok nem élesek és nem
egyértelmüek. Az evolúció egyes fajok megjelenés mások kihalása
fokozatos volt. Ezeket a vonalszerű hatásokat a kutatás és az
oktatás érdekében kellet így meghatározni.

A földrajzi burok ciklusainak korbeosztása


A probiogén élet előtti ciklus az arhaikum végére tevődik rá. Tehát
az arhaikum és a proterozoikum határán kezdődik a pratatáj ciklus
amely a devon és karbon határáig tart. Ebben a ciklusban alakulnak
ki a szigetszerű tájegységek, de még nem beszélhetünk
tulajdonképpeni földrajzi burokról. Az elemi táj ciklusa a triász
közepéig tart. Következik a mezozoikum és neozoikum határai a
paleotáj ciklusa. A harmadidőszaka a neotáj ciklusa jellegzetes
amikor a Föld életébe lényeges megújuló változások következnek
be és itt beszélhetünk legelőszőr mai értelembe vett földrajzi
burokról. A negyedkori táj ciklusa a kvarter legnagyobb részét fedi
le míg az utolsó jelenkori táj ciklusa csak a holocén végét jelenti.

A táj és a környezet
A táj fogalma
A táj a földrajz egyik leggyakoribb használt fogalma és téregység.
Ugyanakkor a táj fogalmát más tudományok is használják pl. a
növénytan és gazdaságtan. A tudomány fejlődés során e fogalom
értelmezése sokat változott és ennek megfelelően tartalma is
módosult. Mai értelmezésben a táj fogalma megkell feleljen a
földrajz tudomány rendszerelméletének. A földrajzi táj komplex
térbeli értelmezését Alexander Humbolt alkotta meg, és a XIX sz.
végén XX sz elején vált a földrajz tudományok jellemző kutatási
tárgyává. A XX sz. első felében az egységes táji szemléletből kivált
egyrészt a természet táj fogalma másrészt a kultur táj fogalom. Az
első a természeti tájalkotó tényező által létrejött régiót elemzi, a
másadik pedig természetes és társadalom közti kölcsönhatások
eredményeként keletkezett téregységet jelöli meg. A
tájmeghatározások nagyon sokfélék, de alapvetően két csoportba
lehet sorolni őket:
1. a táj alkotó tényezők szempontjából megközelítő definíciók
2. a térrendszer mint komplexum szempontjából értékelő
definíciók
Mindkettő csoportulás szerint azonban a tájokat következő
szempontok figyelembevételével kell elemezni:

38
Általános földrajz

a táj egy térkategória


-
minden táj regionális földrajzi egység
-
a táj komplex egység tehát rendszer
-
a tájak hierarchikus szintekbe sorolhatók, és fedik a
-
megfelelő egész felszínt
A térrendszer szerint megközelítés azért mélyreható mert jobban
kihangsúlyozza a földrajzi táj funkcionális egységet. A táj a
különböző hierarchikus szinteken csak az összes összetevő
figyelembe vételével alkothat egy egységet az az rendszert.
Helytelen tehát tájakról beszélni csak egyetlen tájalkotó tényező
figyelembevételével. Helytelen tehát éghajlati tájról, vízrajzi tájról,
talajtájról stb. ezek a tényezők alkotó részel önállóan nem
alkothatnak tájakat mivel így kizáródik a táj összetettségének
figyelembe vétele. A táj fogalma elsősorban funkcionális
sokféleséget, komplexitást fejez ki. Meghatározhatjuk tehát, hogy a
táj fogalma magába zárja az összes tényező kölcsönhatásából
létrejött komplex téregységet melyen belül funkcionális kapcsolatok
léteznek és amely mint egész kölcsönhatásokban van környezetével
is.

A tájalkotó tényezői
A tájat kialakító alapvető tényezőket nehéz pontosan körülhatárolni
mert vannak olyanok is köztük amelyek más komponensek
kölcsönhatásainak eredményei lehetnek. Ilyen úgynevezett
származtatott tényezőknek lehet tekinteni a felszíni formákat és a
talajt. A tájalkotó tényezőket alapvetően két csoportba lehet sorolni:
1. abiotikus tényezők => kéreg, domborzat, légkör,
vizek, sugárzás stb.
2. biotikus tényezők => növényzet, állatvilág,
emberiség
Solcen öt alapvető komponenst határolt el. Ezek a földkéreg,
atmoszféra, víz, növényzet, állatvilág. Szerinte ezek vizsgálata a
tájkutatás legfontosabb kérdésköre. A táj kutatása során nemcsak
az összetevőket és a felépítést kell figyelembe venni hanem a
kapcsolatokat is, tehát az alkotó tényezők dinamikáját. Ebből a
szempontból meglehet különböztetni statikus tényezőket pl.
domborzat, litológia talajok, és dinamikus tényezőket pl.
jégtömegek, víz. A statikus tényezők epizotikus a dinamikus
tényezők pedig periodikusan váltakoznak. A táj alkotó tényezőknek
felépítése és mozgásai arra utalnak, hogy a táj magas szintű
szervezett nyílt rendszer amiből az következik, hogy nem csupán az
alkotó tényezők egyszerű összege. A tényezők közti kölcsönhatások
következtében valamelyik tényező változása az egész valamijen
méretű változást okoz. A táj állandó fejlődési jellegű változásokon
megy át amelynek van napi, évszakos és nagyon hosszú sokéves
ritmusa. Az ijen jellegű fejlődés az alkotó tényezők ciklus

39
Általános földrajz

változásából és a kölcsönhatások ritmikusságából ered. A táj


természetes hatások melletti fejlődése nem ugrásszerűen történik,
hanem fokozatosan jól meghatározott egymást követő ciklusokon
és szakaszokon keresztül. A földrajzi táj minősége többnyire a
természeti alkotó tényezők által meghatározott. Ennek
következtében a táj határai viszonylag stabilak. Az emberi
beavatkozások következtében a táj határai módosulhatnak, de
többnyire nem lényeges. A tájak határai ritkán élesek, többnyire
ezek a határak sávszerű átmenetet képviselnek amelyeket a
tényezők fokozatos változásaival lehet azonosítani.
A tájak hierarchiája
A tájakat hierarchikus rendszerekbe lehet foglalni. Az egységek
tartalmát és elnevezésüket illetően a különböző tudományos
iskoláknak eltérő állásfoglalásuk van. A legnagyobb eltérések a
legkisebb egységekkel kapcsolatosan léteznek. A legkisebb
hierarchikus szinten az elnevezésektől függetlenül a tájegységek a
legkisebb homogén egységet jelölik meg. Ezen az első szinten a
tájalkotó tényezők azonosak és pedig litologia, mikroklima,
vízháztartás, talaj, növényzet stb. A hierarchia felsőbb szintjein az
azonosság megszűnik és helyébe a hasonlóság lép. Ahogy haladunk
felfele a hierarchia fokozatosan csökken a hasonlóság mértéke.
Az 1970-es évek földrajzi irodalmában egyre gyakrabban rajzolódik
ki a környezet kifejezés használata a táj fogalma mellet. Ez abból
adódott, hogy az ember környezetét egyre nagyobb mértékben
nem a természeti táj jelentette. A társadalom fejlődésével egyre
bonyolultabb lett a természeti tényezők és a társadalmi gazdasági
tényezők kölcsönhatása. Ez a kölcsönhatás fennáll az összes
abiotikus, biotikus, statikus és dinamikus tényezők közt.
Rendszerelméleti megközelítésben az ember földrajzi
környezetének van egy természetföldrajzi és egy
társadalomföldrajzi vagy humánföldrajzi komponense. A táj és a
környezet fogalmaknak egyesek gyakran szinonim értelmezést
adnak, mások viszont jelentős különbségeket vélnek köztük. A
különbséget tevők szerint a földrajzi környezet mindig az élő
szervezetek által meghatározott és szabályozott konkrét környezet.
Ezek a konkrét környezetek egységes rendszert alkotnak és
különböző képen kapcsolódnak egymáshoz, átszövik egymást. A
környezet kutatás elején a természeti komponenseket és
társadalmi, gazdasági zónákat önállóan, eltérő módon, kevés
egymásközti kapcsolattal értelmezték. A természeti környezetekből
az ember földrajzi környezetére történő kifejlesztés nem csak
mennyiségi lépések sorozata. Ez minden esetbe minőségi
megkülönböztetést is kell, hogy jelentsen.

A környezet adottságai, erőforrásai, potenciáljai

40
Általános földrajz

A természeti környezet meghatározott adottságokkal és


erőforrásokkal rendelkezik melyek lehetőséget nyújtanak a
társadalom fogyasztási és társadalmi igényeinek kielégítésére. Ezt
nevezik természeti környezet potenciálnak. A természet egyes
adottságai a társadalom meghatározott műszaki, technikai
színvonalon gazdaságilag hasznosítja ami során erőforrásokká
válhatnak. A természeti erőforrások köre és mennyisége nem
állandó éspedig a technika fejlődésével szélesedik, ugyanakkor
egyes erőforrások végesek. A természeti erőforrások két csoportba
sorolják:
1. megújulók => szél, víz, talaj, növényzet
2. nem megújulók => ásványi nyersanyagok és
energia hordozók
A természeti adottságok a környezet egyes elemeinek jellemzői
melyek mindegyike sajátos térbeli megjelenésű. A földrajzi
környezetnek azonban nemcsak természeti erőforrásai hanem
gazdasági, társadalmi erőforrásai is léteznek. Tehát a földrajzi
környezet potenciálja sokrétű és tágabb mint a tájpotenciák. A
fogalom a természeti ökológiai potenciálon túl a mesterséges
környezet erőforrásai valamint a társadalmi gazdasági és politikai
kulturális környezet adottságait és erőforrásait is magába foglalja
pl. a mezőgazdaság eredményei az apró ökológia potenciáltól
valamint a gazdasági műszaki tényezők lehetőségeikből mint
részpotenciáloktól függenek. A környezet potenciák nem statikus
jellegűek hanem a környezet hasznosítottságai mértékének
megfelelően időről időre átértékelődnek. Ezért a környezet
erőforrásai és adottságai nem lehet kedvezőtlen vagy kedvezőtlen
tulajdonságoknak nyilvánítani mert csak időleges jellegűek amiből
következik, hogy a környezetnek nincs abszolút értéke.

A környezet minősítése
A környezeti potenciálok számbavétele a gazdálkodás, a fejlesztés
és az ezekkel kapcsolatos döntéshozatalok megelőző feltétele. Az
optimális környezethasznosítás a környezeti monitori a
környezetváltozások prognózisa ma már elképzelhetetlen az
erőforrások és adottságok pontos ismerete nélkül. Ma a környezet
kutatást meghatározzák a kitűzött célok és az alkalmazott
módszerek. Az 1970-es évek a környezet fogalmának előtérbe
kerülésével az elemzések új módszerei alakultak ki. Ezek a
módszerek a környezet potenciál területi értékei abszolút vagy
relatív értékekkel fejezik ki. Ekkor használatosak általános jelleggel
a matematika, statisztika, számítás technika eljárások és modellek.
Az 1980-as években a továbbfejlődő környezet kutatási irányzatok
integrációs típusúak amelyek úgy ökológiai, mint ökonómiai
szempontokat vesznek figyelembe. Ezeket irányzatokat a
számítástechnika használta és rendszerkutatás jellemzi. Ma a

41
Általános földrajz

környezet potenciál tehát a környezet minősítése három


szempontból kell értékelni: ökológiai, gazdasági, környezetvédelmi.
A földrajzi elemzések ezeket a szempontokat együttesen, egymásra
hatásukban kell, hogy figyelembe vegyék. A környezet kutatás és a
környezet potenciál kiértékelése, értékelése három integrációs
szinten történik:
1. az első szinten egy adott térség parciális környezet potenciál
értékeknek a meghatározása a cél. Az ilyen típusú minősítés
nemcsak a természeti hanem a társadalmi gazdasági tényezőkre
egyként kiterjedt. Ez a parciális értékelés az integrált
minősítések kiinduló pontjai, de olykor egymagukban is elemzési
értékekként hasznosítható.
2. a környezet minősítés második integrációs szintjén a
részcsoportok környezet potenciáljainak kiértékelése a cél. A
részcsoportok sajátos komponensek együtteseket kell, hogy
magukba foglaljanak. Az ilyen elemzések kardinális
(legfontosabb) kérdése, hogy melyik üléscsoportokat milyen
súlyértékkel vegyük figyelembe. Ezekre a kérdésekre
matematikai statisztikai módszerekkel lehet választ kapni.

3. a területi tervezés és környezethasznosítás leginkább a


teljes földrajzi környezetpotenciál értékek régionként minősítést
igényli. Ezt képviseli a kutatások, elemzések, kiértékelések
harmadik integrációs szintjét. Az ilyen típusú eljárások többnyire
ma még a kísérletezés fázisában vannak és azt integrált
alapegység komplex minősítésére irányulnak.

42

You might also like