Karácsonyi Novellák

Elbeszélések 2010.12.24.
blogspot.com

AliceCarror

Novell

©100% opyri ht:
¤ ¤¤

Ali Ca o
Novell
£¢

Szerkesztette:
¨ ¨¨

Ali Ca o
§¦

© Ez a kiadás karácsony alkal ából jött létre, mindenkizárólagos jog engem, s blogjaimat illeti © Minden jog fenntartva ©blogspot com

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a m b vített, illetve rövidített kiadását is. Az író írásbeli engedélye nélkül sem teljes m , sem annak része semmilyen formában ± akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást, bármilyen adattárolást ± nem sokszorosítható.

Karakterek joga: Stephenie Meyer

Köszönöm:

Puszmó ± hogy szeme kifolyta ellenére átolvasta, s javította Kizzy ± a támogatást, ihletet Júlia, Viki, Rita, Kizzy, Tami, Isabella ± az ötletet, igaz, nem mindegyiket írtam meg
És Neked, hogy elolvasod!

Kellemes Ünnepeket, békés karácsonyt, nagy bulizást szilveszterre!

¥ ¥¥

by AliceCa

o

Ali Carror

¡ 

2

Novellák

3

Evanescence : Whisper

Kapj el, ahogy zuhanok Mondd, hogy már itt vagy A leveg nek beszélve Senki sincs itt, magamba zuhanok Ez az igazság elvezet engem Az rületbe Megállíthatom a fájdalmat Ha teljesen el zöm Ne fuss el (ne add fel a fájdalom miatt) Ne próbálj elbújni (míg a nevedet kiáltják) Ne hunyd be a szemed (Isten látja a hazugságokat mögötte) Ne kapcsold le a lámpát (sose aludj, sose halj meg) Megrémültem a látványtól De valamiképp tudom Hogy sokkal több fog jönni Megbénultam a félelemt l Kés bb Vak leszek a könnyeimt l Megállíthatom a fájdalmat Ha teljesen el zöm Bukott angyalok a lábaimnál Hangokat suttogva a fülembe Halál a szemem el tt Feküdj mellém, félek Magához hív Megadjam-e magam A végzetemmel kezd dik-e Mindent elhagyva, amiért elbuktam Felemelkedem a végzetembe

Tartalom:

Novellák

4

Halálos álom ± 5. oldal Szikra ± 22. oldal

Egy rend r naplója ± 25. oldal Csodák ideje ± 33. oldal

Novellák

5

Alapötlet: Bella, miután Edward elhagyja, megpróbálja megölni magát, de Alice mindig megmenti ± amir l Bella nem tud. Miután sehogy sem jön neki össze, halálutáni vágyából vezérelve, elmegy a Volturit felhergelni, hogy k tegyék meg, ami neki nem megy. Edward természetesen megmenti, újra együtt lesznek, és születik egy lányuk, Moly Hope Cullen. RÁM bízták, hogy, hogyan írjam meg, és engem sajnos elkapatott a fantázia, így az én megoldásomat olvashatjátok, remélem tetszeni fog. NIKOLASEVIC JÚLIÁNAK SZERETNÉK EZZEL KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNI!

New Moon novella ± másképp

Halálos álom
önnyedén, mezítláb lépkedtem a hóval beborított úton. Hajamba bele-belekapott a szél, az arcomba csapódott hosszú, gubancos, barna loboncom, s én reflexb l kisöpörtem a szememb l. A hó ropogott a talpam alatt, de én mégsem éreztem a hideget, semmit. Csak mentem el re, lassan, megfontoltan kikerülve a hatalmas feny ket. Az út még nem volt kitaposva, a gyökerek, kiálló fadarabkák megkarcolták a lábamat, de a fájdalom most elmaradt. Halkan, némán mentem el re, a hó csendesen szállingózott a földre, a hajamra és a vállamra. Egy, kett még a szempillámra is ráhullott. Már, gyarló, emberi fülemmel hallottam a hullámok apró moraját, ahogy a sziklának csapódnak, egymásután. Mindeközben egy farkas vonyítása törte meg a szürkületet. Összerezzentem. Kezdtem hinni apám óvásának, miszerint az erd ben hatalmas farkasok vannak. Ez a mély, fájdalmas hang nem származhatott egy kisállattól. Még is biztonságban éreztem magam. Nem féltem, nem voltam libab rös és nem akartam elmenekülni. Itt már nem védtek a havas, sötétzöld koronák a hóvihartól. Nagyszemekben hullott rám, s r n, szinte ködszer en körbeölelve a sötétkék óceánt. Mély lélegzetet véve kisétáltam a megfagyott f r l, egyenesen a szikla peremére. A szívem kellemetlenül összefacsaródott, ahogy arra gondoltam, szép kis karácsonya lesz Charlie-nak és anyunak. Ahogy kiléptem ezzel a fojtogató gondolattal az üresség megnyugtató fátylán, fázni kezdtem. Egyenesen vacogni. Hajam vadul lobogott az er s szélben, miközben én lábamat egymás után, vontatottan szedve, közeledtem a pereméig. Még nem láttam milyen magasan vagyok, a köd elfedte a tengert, csak a hullámok félelmetes, hangos csattanását hallottam, ahogy egymásnak ütköznek, akár két szikla. Aprót beszívtam a jeges leveg b l, mire a tüd m kellemetlenül összefacsarodott. Lehunytam a szemem, szám finom mosolyra húzódott, mert az arca jelent meg el ttem. Most, kivételesen tisztán láttam minden porcikáját, haja minden árnyalatát, szeme minden rejtett szikráját. Ezzel, a mámorító képpel egyet el reléptem, a szél süvíteni kezdett a fülemnél, a

K

Novellák

6

talaj elt nt a lábam alól, és én zuhanni kezdtem, tekintetemet nem áldozva a valóságra. Már Vele voltam. A becsapódás kellemetlenebb volt, mind gondoltam. Már annyira összefagyhattam, hogy nem éreztem a fagyos vizet beáramlani a tüd mbe, nem éreztem, ahogyan ellepi, eláztatja a sejtjeimet. A víz nem puha, hanem kemény, sziklaszer volt« de legalább az émelyít , hangos zúgás, a zuhanás után megsz nt. Bella! ± csilingelte egy angyal. ± Ó, Bella! ± ölelt át.

Szememet zavarodottan kinyitottam, és az én tündérem nézett rám aranyszemeivel. Alice ± suttogtam megtörten, szememet le nem véve róla. Istenem, én azt hittem elkések! ± hadarta. ± Miért? Várj, ne mondd« tudom. De neked is tudnod kell valamit, Edward« Bella, ma korábban megyek el! ± simított végig a karomon valaki. ± Kinyitottam az ablakot, ha fázol, zárd be.

Az álomtól ködös agyam kezdett kitisztulni, a fájdalom tisztán cs dült, akár a vér, az ereimbe. Ismét csak álmodtam. Csak egy álom volt. Rendben, apu« Menj csak! ± feleltem rekedtesen. Te pedig pihenj sokat. Használd ki a téli szünetet, Bells! ± nyomott egy apró puszit a homlokomra. Úgy lesz! ± biccentettem, miközben egyik kezemmel felkönyököltem, a másikkal pedig a homlokomat támasztottam meg, hogy a szétesni készül agyamat megfogjam.

Charlie hangos, mackószer léptekkel kiment, bevágva maga mögött az ajtót. Kifújtam a leveg t, mire az bepárásodott a meleg leheletem miatt. Bezártam az ablakot, a szobám ± úgy gondoltam ± már rendesen kiszell zött. Tehetetlenül ültem az ágy szélén, az üresség mardosta a szívemet, az emlékek hangosan kopogtattak a fejemben. De nem akartam ket látni. Felejteni akartam. Felejteni, immáron harmadik hónapja, de nem megy. Minden« egyszer en minden körülötte forgott. volt a Föld, én pedig a bolygó az univerzuma körül. Hirtelen ötlett l vezérelve el kaptam a mobilomat ± itteni id szerint még csak alig múlt hat -, és benyomtam a gyorshívót. Jó reggelt, kincsem! ± csicseregte anyu. Jó reggelt! ± köszörültem meg a torkom. Úgy örülök, hogy hallhatom a hangod! ± lelkesedett. ± Mesélj, miért hívtál? Milyen nálatok az id ? Esik a hó ± feleltem tárgyilagosan. ± Anyu, azért kereslek, mert a téli szünetet Phoenixben szeretném tölteni. Hiányzol. Kicsikém, te is nekem! Elhiheted, hogy nagyon, de ez most« «nem fog menni ± fejeztem be a mondatát. Igen, épp most is a b röndömön ülök, próbálom becipzárazni, de nem megy ± panaszkodott.

Novellák

7

-

A cip idet, a neszesszert pakold át egy külön zacskóba ± javasoltam, és megpróbáltam elnyomni a kikívánkozó sóhajtásom, hogy lelkemen könnyítsek. Biztos nem te vagy az anyám? ± viccel dött. ± Képzeld, Philnek meccse lesz Olaszországban! Olyan izgi! Az jó. Ott általában meleg van, szóval neked kedvez! ± próbáltam a hangomba mosolyt csempészni. Van egy rült ötletem! ± hadarta lelkesen. ± Gyere velünk! Találkozzunk majd az olasz reptéren! Charlie miatt ne aggódj, én majd megdumálom vele! Anyu, én nem szeretem a baseballt. Nem lennék nagy társaság. Drágám, lehet, most leszel el ször és utoljára a ÄNagy O´-ban ± artikulálta -, majd ameddig tart a meccs, addig körbenézel. Jól hangzik! ± feleltem, közben bólogattam. ± Hol is lenne pontosan? Volterrában, holnap indulunk a délutáni járattal, de neked ugye korábban kéne, hogy egymás után érkezzünk! ± fecsegte. ± Ó, Bella, úgy örülök, hogy végre átölelhetlek! Igen, mindenképp! ± dörzsöltem meg a homlokomat. Amúgy, jól vagy? ± érdekl dött. Aha, persze ± hazudtam rögtön. ± Minden oké. Örülök, hogy nem keseredtél el! ± mondta anyai gyengédséggel. ± Majd megdumáljuk, jó hosszasan! ± ígérte. Most menned kell? Igen, Phil hazajött. Köszöntem, de utána hívom Charlie-t! Szia, Bells! Szia, anyu! ± köszöntem el a pityegést l.

Már nem t nt olyan jó ötletnek elutazni. Biztos akarom, hogy így lásson? Boldogtalanná akarom tenni? Nem. Ó, miért nem gondolkodom kicsit? Megtámasztottam forró homlokomat, majd mély sóhaj után csomagolni kezdtem, s megpróbáltam mindennek a jó oldalát keresni. Akár egy programozott robot, úgy pakolgattam a holmimat a szekrényb l, egyenesen a b röndbe. Azt a fiókot messzir l elkerültem, amiben azok a holmik voltak, amit Vele hordtam. Ahogy mégis el kellett mellette sétálnom, az ajkam megremegett, s az a furcsa gondolat kúszott be az elmémbe: Miért nem lehetek kicsit normális? Miért nem tudok úgy továbblépni, mint Jessica? Miért nem felejtek? Mikor már az összes lehetséges módot kiürítettem, amivel elfoglalhattam volna magam ± f ztem Charlie-nak, kitakarítottam, lezuhanyoztam, ellen riztem a csomagomat -, csak szimplán eld ltem az ágyon és bámultam ki a fejemb l. Szia, prücsök! ± kurjantotta vígan Charlie az el szobából. Hallottam, ahogyan a fegyverét felakasztotta a fogasra, s nehéz bakancsát bevágta a sarokba.

Nehézkesen felálltam, és lebaktattam a lépcs n. Milyen napod volt? ± érdekl dtem a korlátnak d lve.

Novellák

8

-

Ma nagyon jó! Végre megoldódott egy nehéz ügyem! ± d lt el elégedetten a konyhaszéken. ± Nagyon jó illat van, Bells! ± szimatolt a leveg ben. ± Mi ez? Tortilla ± feleltem, közben szedtem neki egy jókora adagot. Te nem eszel? ± vizslatott, mutatóujjával pedig benyomta a rádión a bekapcsoló gombot. Nem ± hadartam gyorsan. ± Nem vagyok éhes! ± indokoltam meg, a lépcs n felfelé haladva. Bells! ± állított meg, én pedig felsóhajtottam, s megpróbáltam apura összpontosítani, nem pedig a zenére. Hm? Tudok ám az olasz útról. Benne vagyok, ne aggódj! Ó, köszi, Ch« apu! ± mosolyogtam, majd felfutottam a lépcs n.

A nap gyorsan elment ± t n dtem a szobámban. Az óra szerint már kilenc múlt pár perccel. Újra magányosnak és egyedül éreztem magam. A gyász, amelyet egy szerettem elvesztése okozott még mindig nyílt sebként kínzott. Nem gyógyult, s t, szerintem napról-napra rosszabb lett. Mivel ma már fürödtem, így nem mentem ki ismét miatta. Helyette átvettem a pizsamámat, majd lehunytam a szemem. Semmi mást nem akartam, csak álmodni. Ott nem fáj semmi. Reggel, mikor kinyitottam a szemem, pilláim nedvesek voltak. T n dve érintettem meg az arcomat. Ragacsos, kicsit sós volt, a szememb l megállíthatatlanul törtek el a könnyek. Csak egy álom volt« csak álmodtam azt, velem volt. Próbáltam elfojtani a hüppögésem, összeszedni magam. Dühös voltam magamra. Nem kellene, hogy szeressem. Nem kellene úgy élnem az életemet, hogy minden pillanatban arra vágyjak, velem legyen. Nem kellene azon elmélkednem, hogy épp¶ mit csinál, merre van. Elkészültél? ± lépett be Charlie kopogás nélkül a szobámba. Nem ± feleltem rekedtesen. ± Csak most ébredtem fel! ± fordítottam el róla a fejem. Nem akartam, hogy így lásson. Így, mikor szét vagyok esve. Iparkodj, mert lekésed a gépet! Sietek! ± biztosítottam.

Charlie cirkálójában viszonylag gyorsan kiértünk a Seattle-i reptérre ± mire nem jó egy sziréna az autón« -, s mikor elintéztük a csomagokat, még mindig volt öt percem. Nem szeretnél újságot, vagy valamit? ± kérdezte apu, kezét idegesen tördelve. Nem, nem. Elleszek. ± mosolyogtam rá. Oké« - hagyta annyiban. Szeretlek, apu! ± nyomtam egy apró puszit az arcára, amibe rendesen belepirult. Én is ± hebegte.

Integettem neki, miközben átadtam a hostessnek a jegyemet.

Novellák

9

-

Vigyázz magadra! ± kiáltotta.

Bólintottam. Háromüléses repül re kaptam jegyet. Mellettem velem egykorú fiú, és lány ülhetett, egész úton nyálcserét folytatva. Hiába nem néztem oda, hallani még hallottam. Nem zavart különösebben, csak mellettük az üresség hangosabban sikoltott a bens mben. Különös, hogy a teljes érzéketlenség fáj. Jobban, mint bármi más. Alvásról szó sem lehetett, nem bírtam lehunyni a szemem. Egyszer en nem akartam ismét t látni. Nem akartam utána a realitásban csalódni. Éber akartam lenni, az is voltam.

Edward Cullen szemszöge Az új szobámban ültem, az új otthonomnak nevezett várban. Hangosan felsóhajtottam, anyám könyörg szavai csengtek a fülemben. Kérte, hogy ne tegyem ezt. De úgy gondolom, hosszútávon ezzel okozok neki a legkevesebb fájdalmat, mert így legalább nem látja az állapotom, amit magamnak okoztam. Szememet talán hónapok óta nem hunytam le, éberen figyeltem a nap 24 órájában, és, ha kéne, még tovább is. Ha megtettem volna, Bella csalódott, megtört arca kúszott volna a fejembe. Vajon most jól van? Élvezi a barátaival a téli szünetet? Boldog? Edward, az úr látni kíván téged! ± rontott be a kis pukkancs a szobámba. Kopogni illik, Jane.

ÄCsak gyere´ ± üzente gondolatban, szemeit Äfenyeget en´ kitágította. Mit akar? ± sóhajtottam, miközben követtem apró termetét a nagyterem felé. Nem szolgálhatok neked információkkal ± húzta fel az állát, közben er sen, mindkét kezével Äkidöntötte´ a nagykapukat. Aro! ± hajoltunk meg mindketten. Jane, drágám, milyen gyors voltál, mint mindig! ± cuppogott nyájasan. ± Edward, jó újra látni! ± tette kezét a vállamra. Miben lehetek hasznodra? Új csoport, vagy«? Nem, nem! Tudod, Carlisle nagyon jó barátom. ± mosolygott rám azzal a hátborzongatóan hamis mosolyával. ± Szeretném, ha a fia jól érezné magát itt. Jól érzed magad? Miért nem nézed meg magad? ± nyújtottam felé a kezem. Ó, nem érdekel az elméd, barátom! ± csóválta a fejét. ± Isabellát már így is tökéletesen megismerhettem. Hát, akkor mit akarsz Aro? ± kérdeztem türelmetlenül. Szeretném neked átadni az én kis karácsonyi ajándékom. Hétnap vadász utat adok neked. Kicsit kiszabadulhatsz, és feltölt dhetsz. Mire véljem a kedvességed? ± vontam össze a szemöldököm. Mint mondtam Carlisle jó barátom! ± érintette össze lágyan két kezét. ± És most menj!

-

Novellák

10

Bella Swan szemszöge Anyuék két órát vártak rám tegnap. Phil azóta is ezen morog, hogy ennyi id alatt, mennyi mindent megnézhettek volna. Kezdem magamat felesleges harmadiknak érezni, már most a második nap kezdetén. Jó reggelt, bajnok! ± pacsizott velem Phil miután felszabadítottam számára a fürd szobát. Nem értem, nem tudom anyu mit lát benne. Neked is! ± mormogtam, majd átmentem a mediterrán lakosztályunk másik szobájába, ami most történetesen az enyém volt.

Meglepetésemre anyu ült az ágyon. Szia, kincsem! Jól aludtál? ± tudakolta. Helyet foglaltam mellette. Ühüm« Mesélj! ± biztatott. Mir l? ± vontam össze a szemöldököm. Hát nem akarod t bemártani? Nem vagy rá dühös? ± guvadt ki a szeme. Még mindig nem értem, mir l beszélsz. Ha apuról van szó, vele minden rendben van. Nem, drágám. Hát Edward! Biztos dühös vagy rá! Nekem elmondhatod. Ó! ± kiáltottam fel. ± Ó, nem, anyu, nem. Félreérted. Én nem vagyok Rá dühös. Én megértem, hogy elment, ez egész más. a világ legjobb Äembere´. Elhiheted, sokkal jobbat érdemel, és én ezt megértem. ± adtam ki magamból. Jó volt ezt elmondani neki. Megbíztam benne. Bolond vagy. Tudnod kell, hogy nem te vesztettél, hanem . Soha nem talál még egy olyan szexi és okos lányt, amilyen te vagy! ± bólogatott hevesen. Elhúztam a szám. Jobb volt a témát annyiban hagyni. Nem akartam err l beszélni. Ha te mondod.

-

-

Anyu logikáját követve dühös lehetnék rá. Mindenkinek kiteregethetném az összes buta szokását, mocskolhatnám« de nem. Én csak boldognak szeretném látni. Nem számít kivel, hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és legalább annyira szereti, amennyire én t.

Már második napja jártam Volterra utcáit, ameddig Phil játszott, legalább is nagyon igyekezett a pályán. Az egész kezdett az agyamra menni. Az emberek mindig mosolyogtak, fehér foguk kreol b rükhöz képest világított, és a hó is szállingózott. Hangosan kifújtam a leveg t, miközben leültem az egyik szök kút szélére egy vörös cserepes, régi vár mellett. A víz most nem csobogott a márványtálban, csak a csíp s szél fújt az arcomba, így, december 24-én, Äszentestén´. Jobb lett volna ezt a várost szikrázó napsütésben látni, nem amikor a sápadt napot felh borítja. A turisták most nagykabátot viseltek, arcukat sállal fedték el, nyakukban fényképez gép csüngött. Az óratoronyból, ami bámulásom kedvenc pontja volt, egy aprótermet , kreolb r , feketehajú embern jött el , kezében valami lapot tartva.

Novellák

11

Különböz nyelveken szólalt meg, er s, olasz akcentussal. Utoljára hagyta az angolt, csak éppen, hogy a lényeget értettem abból, hogy mit mond. A várat ajánlotta, hogy körbevezet az id sebb, mint 1600 éves épületben. Rövid gondolkozás után követtem a kiscsoportot, amelyben terhes anyukák mentek a férjükkel, gyerekek, id sek, és fiatalpárok. Szerintem csak én mentem egyedül. Belül nedves, pinceszer volt az épület. Valami alagsorba vezetett minket, végig olaszul beszélt valamit. Egy szót sem értettem. Egyre jobban kezdett a hely frusztrálni. Sehol sem volt egy ablak, dohos szag volt, a víz csöpögött a plafonból a macskaköves, sáros útra, miközben csak kanyarogtunk a sz k folyosókon. Id tlen menés után a hideg és büdös járaton át elérkeztünk valami faajtóhoz, amit a n könnyen, rutinosan nyitott ki. Elég el l álltam a sorban, hogy lássam, mi vagy ki van bent. Egy bálszer terem szélén álltunk meg. A padló itt már márványból volt, bonyolult mintákkal megspékelve. Az ajtóval szemben, a fal mellett három trónszék állt, mellettük« tíz hófehér, márványb r vámpír vérvörös szemekkel. Riadtan néztem hátra, ahol az ajtó csapódott, és a zár csattant. El bb fogtam fel a helyzetet, mint bárki más. A halálfélelem végigfutott az ereimben, és nem tudtam örülni, hogy a fajtabeleikkel találkozhattam. Nem tudtam a szépségét nézni a sz ke hajú, szinte gyermeteg lánynak, vagy egy izmos, barnahajú feketetaláros férfinek. A tudat, hogy itt és így fogok meghalni« lebénított. Isten hozta Önöket Volterrában! ± üdvözölt minket a feketehajú, középen.

Edward Cullen szemszöge December 24-én, hajnalban indultam haza az olasz hegyekb l, holott 29-ig lett volna id m. De olyan beteges lett volna Isten napján állatokat vadászni. Megkönnyítette a dolgomat, hogy Volterrában a napot most egy felh takarta, így nem kellett végig az árnyékban mennem az ismer s, régi vámpírvárig« Az emberek ± f leg az embern k ± tekintetét és idegesít gondolatait kizárva haladtam a kapuig, ahol még éreztem az emberek tömény, jellegzetes szagát. Tehát ma ismét etetés folyik. Fantasztikus. Ennyit az emberségr l« Könnyedén végigsiklottam a folyosókon, amik az emberek számára láthatatlanok voltak. Ez nem pinceszer és sötét volt, hanem fény z és drága, na meg felszínes« Jó napot, Gianna! ± köszöntöttem olaszul a recepcióst és egyben az ételfutárt. Önnek is! ± motyogta, gondolati egész máshol jártak.

A csoportot játszotta vissza a szeme el tt, akiket a biztos hal lba küldött. B ntudata volt, á ahogy egyenként visszanézte a boldog arcokat. Többnyire mindegyik elmosódott, csak egy nem. Az arca szomorú és üres volt a többihez képest. Elzárta valami a nyel csövem. Mennyi volt az esélye annak, hogy pont idejön? Mennyi volt annak az esélye, hogy pont abba a csoportba kerül bele, amikor nem vagyok itt?

Novellák

12

-

-

Nem! ± rontottam be az ajtón, ami alig maradt meg a helyén. A vér szagát még frissen éreztem a leveg ben, a tetemek egymásra dobálva hevertek. ± Aro! Nem tehetted! ± ordítottam. Ugyan, miket nézel ki bel lem, kedvesem? ± kérdezte sziruposan. ± Szerinted megennénk, ami téged illet?

Caius röhögött, gondolataik üresek és jellegtelenek voltak. Hol« hol van?! ± követeltem, a mellkasom felrobbanni készült. Jane, drágám! ± utasította t. A pöttöm lány egy pillanat alatt visszajött vele egy szomszédos szobából.

Nem hittem a szememnek. Mámorító, friss virágillata belengte az egész termet, elnyomva bármifélemás szagot. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy mennyit fogyott, farmere, amely egykor szorosan tapadt karcsútestéhez, most épp, hogy megállt rajta. Szemét nem láttam, fekete kend fedte, csak sápadt, beesett arca Änézett rám´. Cserepes, sebes ajkát elnyílva lélegzett, nehézkesen. Bella, drágám, eljött az id , amit ígértem! ± fogta meg Aro a kezét, és csalódottan vette tudomásul, hogy ismét nem lát az elméjébe. ± Véget vetünk minden szenvedésednek ± lehelte a fülébe, én pedig szívem szerint leütöttem volna.

Aro lehúzta szemér l a kend t. Bella még egy pillanatig lehunyva hagyta szemhéját, hosszú pillái a járomcsontján pihentek, majd kinyitotta. Tekintete üres, tompa volt. Lassan körbenézett, szeme megállapodott rajtam, szíve kétszeresére váltott. Száraz szemébe könnycsepp gy lt, alsóajka megremegett. Edward! ± suttogta forrón. Most már minden rendben lesz! ± nyugtattam, lerítt róla, hogy retteg. Egész testében remegett.

Egy lépést tettem felé, mire Demetri utamat állta. Milyen megható! ± csapta kezét össze Aro. ± De ez nem ilyen egyszer , Edward ± sajnálkozott. ± Azt akarom, hogy most, el ttünk, a puszta kezeddel megöld ezt a lányt, aki elveszi a koncentrálóképességed!

Bella Swan szemszöge Mint ahogy megtudtam, Aro szavai csöngtek a fülemben. Ránéztem, aki megfagyva, akár egy k szobor állt. Ugyan, Edward. Csak azt akarjuk, hogy bizonyítsd a h ségedet! ± mondta Aro olyan esdekel en, hogy még én is elhittem neki, hogy valóban sajnálja. Engedj oda! ± ment neki Felixnek, aki talán még nagyobb, félelmetesebb volt, mint Emmett. Könnyedén fogta Edward két vállát, aki minden izmából nekifeszült.

Novellák

13

-

Ha nem teszed, itt mindenki szívesen vállalkozik a feladatra! ± mosolygott gonoszan a sz kelány, ha jól emlékszem, Jane. Igazán ínycsiklandó szaga van! ± bólogatott valaki, aki a lány mellett állt. Fekete haja volt, de nagyon hasonlított Jane-re, csak fiú volt.

Hiába beszéltek az életemr l, már nem izgatott. Valahogy a félelmem abban a pillanatban elpárolgott, ahogyan megpillantottam t. Mennyivel tökéletesebb, mint az álmaimban, silány emlékezetemben. Aro bizonyításképpen, hogy mennyien vágynak a véremre, kicsit meglökött, egyenesen egy éhes, feketeszem vámpírtömeg felé, akik nem rég érkeztek. Felém kaptak, akár a sóvár kutyák, mire Aro visszarántott, és újra felé fordított. Én azt akarom, hogy te tedd meg! ± mondtam végül, vállamat megvonva.

Lelkem úgyis nála szunnyad, ha már testem halálát is viszi végbe, azzal bezár egy kört. Na meg, titkon nagyon vágytam rá, hogy még egyszer, utoljára hozzámérjen. Itt meg mi az Isten folyik? ± rontott be hangosan egy kicsi manószer lány. Alig fogtam fel, hogy az, akit szinte minden éjjel álmomban viszontköszöntök. Alice.

Hosszú, vörös b rkeszty t viselt egy szürke-fehér szövetkabáttal, éjfekete nadrággal, ami kiemelte arca szépségét. Nagyon reméltem, hogy a látomásom téves volt, Aro! ± nézett rá szúrósan. ± Jane, te meg csak ne gúvazd rám a rusnya szemeidet, mert amilyen jó kedvem van, kibököm! ± sziszegte. Alice! ± üdvözölte t a fogva tartóm, akár valami közkedvelt embert. Hangjából sütött a rajongás. ± Minek köszönhetem a látogatásod? Szerinted? ± tette csíp re a kezét. ± Engedd el Bellát, most! Edward úgyse marad itt tovább! Azt hitted, ezzel magadhoz láncolhatod?! Megbeszéltétek Carlisle-val, hogy Edward csak és kizárólag addig marad, ameddig szeretne, erre te megpróbálod magadhoz édesgetni vadász utakkal? ± kérdezte élesen. ± Na meg azt képzeled, hogy azzal, ha megöleted a legjobb a barátn met, meg mellékesen azt a lányt, akit szeret, azzal elérsz valamit? Maximum annyit, hogy Edward utána boldogan sétál a maga által gyújtott t zbe, te szerencsétlen!

-

Csend honolt a teremben, ahol még mindig visszhangzott Alice átható hangja. Nem értettem, mir l beszél. Kit szeret Edward? Mi van? Mit beszél? Carlisle nagyot csalódott benned! ± mondta rosszállóan Alice. ± Milyen módszereket használ a Volturi?! Botrány! ± ráncolta apró homlokát. ± Aro, hogyan gondoltad ezt? Hiszen ma szenteste van! Semmi kegyelem nem szorult beléd? Megölnél egy ártatlan lányt? Sajnálom, Kedvesem. Jó ötletnek t nt! ± hajtotta le vesztesen Aro a fejét. Alice szikrázóan elmosolyodott, tudta, hogy ezt megnyerte.

-

Aro elengedett, én pedig meglepetten álltam, nem tudtam elindulni. Nem fogtam fel tisztán a helyzetet.

Novellák

14

-

-

-

-

Mintha jobb kedved lenne! ± mondta a fiú Jane mellett, talán a neve, Alec. Hajszálnyival ± nyugtázta szárazon Edward, arca még mindig kemény maradt. A helyzet azért nem ilyen egyszer , Alice! ± hajtotta fel a fejét Aro, miután én leértem a lépcs n. ± Egy ember tud a létezésünkr l. Ezzel szabályt szegtetek. szintén szólva, Bella így is, úgy is halott ezzel a törvény értelmében! ± érintette össze két kezét. Stipi-stopi enyimé! ± kurjantotta Félix. Felvontam a szemöldököm, miután Edward hátrafordult és Ähalkan´ rámorgott. Remélem, nem kell felolvasnunk a szabályzatot a vámpírokra vonatkozóan, Edward. Bizonyára tisztában vagy vele ± dörmögte az id sebbik vámpír, Aro bemutatása alapján, Marcus. Mennyire hiányzik nekem Carlisle! ± mondta Aro, hangja valósággal szárnyalt. Nem értettem, hogy jön ide. ± Itt van, Alice, Edward és a kis, la tue cantante-a, már csak kellene, hogy a szeretteim képe teljes legyen. De komolyan mondom, Edward, esküdni mertem volna, hogy csak képes ilyen mérték önfegyelemre, erre itt vagy te, és nem csapsz le a kikívánkozó alkalomra, hogy elfogyaszd ezt a leányt, akinek vére szaga égeti a torkodat. Felfoghatatlan! Nem hinném, elég nagy az elméd, hogy megértsd! ± hangja türelmetlenül csattant, mint aki megunta az id húzást.

Aro váratlanul megfogta a karom, gyengéden, én pedig álltam Edwardtól úgy tíz-tizenkét méternyire, akár egy zsák. Olyan nagy kár, hogy eszed ágában sincs t átváltoztatni! ± szagold a karomba, közben Demetri lefogta Edwardot, Félix pedig kissé csalódottan Alice-t.

Aro hályogos szeme az enyémbe fúródott, tekintete valósággal hipnotizált, és ez zavart. Egy pillanatra képes voltam elengedni, Edwardra villant a szemem, aki kétségbeesetten próbált kiszabadulni a vasember szorításából. Jane, kedvesem, tegyél valamit, nem lehet így koncentrálni! ± sóhajtotta Aro. Igen, Mester! ± mondta önelégülten a kis pukkancs.

Demetri elengedte t, aki felém igyekezett volna, mire Alice hangosan felsikoltott. Ne!

Edward a földön hevert, pedig senki, egy ujjal sem ért hozzá. Elterült, vonaglott kínjában, láthatóan rettenetes fájdalmak gyötörték. Jane egyenesen Edwardra mosolygott, élénkvörös szemét tágra nyitotta, és egy pillanat alatt megértettem mi történik. Elég! ± sikoltottam bele a teremcsöndjébe, a k falak visszaverték a hangomat. Szabadulni akartam Aro érintését l, de csak nem engedett. Jane! ± szólt halkan, mire a lány egy pillanat alatt ránézett, Edward fájdalma pedig rögtön abbamaradt. Láttam rajta. Mester?

Novellák

15

-

Elég lesz leányom! ± bólintott az öreg. Edwardot néztem, küszködve próbáltam szabadulni karjából. Semmi baja, hallod, Bella? ± mondta Alice, akinek máris nem volt olyan nagy szája, mint, amikor bejött. Úgy van, leányom, nyugalom! ± mosolygott kedvesen Aro. Aro! ± sziszegte Caius. ± A törvény ket is érinti! A fiú nem akarja t elfogyasztani« Ha csak« - mutatta fel szabad kezével a mutatóujját Aro. ± Nem akarja t halhatatlanná tenni.

Meghökkenésemben leveg t is elfelejtettem venni. Mit beszél ez? Edward miért küzd értem? Úgysem érdeklem, akkor meg Aro miért kérdez ilyeneket? És ha igen? ± kérdezte feszülten.

Aro elmosolyodott, vidámsága visszatért. Akkor semmi akadálya, hogy hazatérjetek, és átadd szívélyes üdvözletem Carlisle nak! De attól tartok, fiam, komolyan kell gondolnod.

Edwardot mintha gyomorszájon vágta a gondolat, én pedig átláttam a helyzetet. Hiszen csak b ntudatból mentett volna meg, annyira rávall ez az egész« De a gondolat, hogy egy létezésen át elviseljen« látszott, hogy rosszul van t le. De én nem akarom, Aro ± mondtam, ezzel könnyítve Edwardon a terhet.

Meglepetten nézett rám, ismét csendben volt, mintha nem értené a helyzetet. Inkább legyek halott, minthogy a terhére legyek ± tettem hozzá magyarázatképpen.

Alice rosszállóan nézett a néma Edwardra, majd megcsóválta a fejét, és kecsesen lehámozta magáról Félixet. Keszty jét levéve szelte át a köztünk lév távolságot, és egyenesen Aro-nak nyújtotta a kezét. Ujjaik összeértek, de engem nem engedett el, a szemét viszont lehunyta. Ha! Látni a dolgokat, amiket te látsz, és még meg sem történtek! Elb völ , kicsi Alice! ± cuppogta, hosszú, feszült percek után. De ez meg fog történni! ± emlékeztette fanyarul t Alice. Igen, nos, akkor neked hála, semmi probléma nincs. ± engedte át a kezemet, amit szintén egy hideg kéz váltott, Alice-é. És most békével távozzatok! ± parancsolt ránk Marcus, mintha valami fontos dolguk lenne. Viszlát, ifjú barátaink! ± mondta kissé szomorúan Aro. ± Bella, és ha mégsem válna be az élet ott, mi itt szívesen várunk! ± jegyezte meg mellékesen Aro.

Alice húzott maga után, Edwardot követve. Lábukat gyorsan szedték, szinte rohantunk, alig tudtam velük a lépést tartani. Egész más utakon mentünk, mint ahonnan én érkeztem. Itt minden fényesebb és pompázóbb volt ± én mégis iszonyatosan kellemetlenül éreztem magam.

Novellák

16

A percek óráknak t ntek kifelé menet, fejem megtelt gondolatokkal. Közeljártam ahhoz, hogy elb gjem magam. Azokat az embereket, akikkel én érkeztem« mind megölték, és ízléstelen tetemekbe rendezték ket. Már lassan megláttam a kijáratot, és leráztam magamról Alice kezét. Lassabban akartam menni, mert úgy éreztem, a lábam megkövesedik. Vette a lapot, lassabban haladt is, fivérével. Mélyet lélegeztem a csíp s, de tiszta leveg b l, amikor végre kijutottam ebb l a pokoltanyából. Jól vagy? ± suttogta Edward. Észre sem vettem, hogyan került mellém. Szerintem ültessük le. Kikészült! ± ráncolta a két kicsi Alice a homlokát.

Ekkor figyeltem fel arra, hogy egész testemben remegek, a fogam vacog, és az emberek kezdenek megduplázódni. Nem tudom, hogyan kerültem oda, de ismét amellett a szök kút mellett ültem, mellettem pedig Alice és Edward foglalt helyet. Sh, Bella! ± nyugtatgatott Edward. Hörg , szinte csukló hangok rázták a fülemet. Szerintem hisztériás rohamot kapott! Pofozzuk fel! ± javasolta Alice, mire Edward gyilkosan pillantást vetett rá. Ekkor jöttem rá, hogy ezek a hangok bel lem törnek fel, a mellkasom is reszketett. Minden rendbejött, most már biztonságban vagy! ± nyugtatgatott Edward, én pedig kezdtem meg rülni a sok információtól, ami a fejembe cs dült. A sikolyok« a terhes n , ahogy a pocakját simította meg« az id spár utolsó kézfogása«

-

A lehet leghülyébben tudom lereagálni a dolgokat. A szemem teljesen elhomályosodott, nem láttam tündökl arcát, pedig most fogom utoljára látni, én meg csak sírok, és nem láthatom. Annyi ember! ± mondtam végül, szememb l kétségbeesetten kitöröltem a könnyeket. Tudom« - suttogta, lélegzetének bódító illata volt. De legalább mi élünk! ± kotyogott közbe Alice. ± És nem is jönnek utánunk, ami szintén jó. Tizenkét órán belül találkozom Jazzel! ± mondta elégedetten. Szerencsés Alice«

Újra könnyek gy ltek a szemembe, a sebtapaszokat, amik a vérz szívemet tartották egyben, mintha egyesével feltépkedték volna, gyorsan, durván. Nem kéne sokat id znünk azért a városban! ± mondta Alice. Igen, persze! ±tértem magamhoz. Ennyi volt« - Menjetek csak, én« szóval megtalálom a szállodánkat.

Edward a homlokát ráncolta, Alice emésztgette, amit mondtam. Vége van! ± hangom elcsuklott. Mindennek, tettem hozzá. ± Mehettek, persze, nem tartalak vissza, mi, anyámmal a közelben szálltunk meg. Mir l beszélsz? ± kérdezte Edward. Felsóhajtottam. Miért kívánja, hogy kimondjam?

Novellák

17

-

-

-

Nem kell most már, hogy b ntudatod legyen. Élek, látod? Nem felejtettem, ahogy ígérted, de vagyok. Ide sem jövök többet, tehát nyugodtan menj tovább. Én nem várom el, hogy puszta kötelességb l velem maradj. Én megértettem, felfogtam, amiket mondtál, és mindent megtettem, amit ígértem. Nincs okod, okotok ezután miattam aggódni. Én megleszek. Bella, én bocsánatkéréssel tartozom neked. Látom milyen rossz állapotban vagy, miattam, én« Elég! ± szakítottam félbe. - Edward! ± neve égette még mindig a torkomat. ± Nem hagyhatod, hogy ez a b ntudat irányítsa az egész életedet. Nem vállalhatsz értem felel sséget. A dolgok megtörténnek velem, és ennyi, ez az életem velejárója. Nem tudom, mit kerestél most Olaszországban, nem értem, de nem hagyhatod, hogy az emlékem megfosszon téged azoktól a varázslatos dolgoktól, amiket még mind megtapasztalhatsz, vagy átélhetsz. Teszem azt, utazhatsz, lehetsz még úgy istenigazából szerelmes« - és elhallgattam, a sírás kezdte elgy rni a hangomat. Mély lélegzet után folytatni akartam. Isabella Marie Swan! ± puhán ejtette ki a nevemet, miközben furcsa képet vágott. ± Nekem nem a b ntudat irányítja az életemet. Nem érted? Nem! ± vágtam rá, mire páran felénk fordultak. Ezt nem itt kéne megbeszélni! ± csicseregte szórakozottan Alice. ± Bella, anyukádék még a meccs utáni partin vannak, mehetünk esetleg hozzátok? Persze« - motyogtam zavarodottan. Nem fért a fejembe, mire akar kilyukadni.

Egy ideig lassan mentünk, majd miután kiértünk az emberek kíváncsi szemei el l, Edward könnyedén felkapott, és futni kezdett velem, Alice-t követve. Lehunytam a szemem, és egy pillanatra elengedtem magam, s mellkasának d ltem, mint régen. Ez annyira hiányzott. De ez a kellemes pillanat nem tartott tovább egy percnél, mert éreztem, hogy a leveg is megváltozott, kellemesebb, szárazabb id volt, és a szél süvítése is alábbhagyott ± megérkeztünk, pont az én szobámba. Én, hagylak benneteket beszélgetni! ± táncolt ki a szobából Alice.

Zavarodottan ültem Edward karjában. Az egészet olyan kínosnak éreztem. Elengedtem is volna, meg nem is« Nem fejezted be a mondatodat« - törtem meg végül a csendet. Tényleg nem érted, Bella? ± miközben oly¶ lágyan beszélt, akár a cseppentett méz, leült velem az ágyra. Nem. Nem emlékszel semmire, amit mondtam neked? ± suttogta a fülembe. De mindenre emlékszem ± mondtam keser en. Hazudtam. Tudom ± vontam meg a vállam. Ezt már egyszer kifejtette. Még egyszer az orrom alá akarja dörgölni, hogy nem voltam neki elég jó? Akkor mit nem értesz? Hát, ha hazudtál, amit már egyszer Ämellékesen´ megemlítettél« - sóhajtottam. ± Akkor most miért nem mész el, és hagysz el? Mert fáj a jelenléted« Bella, mir l beszélsz?

Novellák

18

-

Te mir l beszélsz? ± kérdeztem, lassan a mellkasának d lve. Mélyen beszívtam finom illatát. Minden egyes lélegzetvétel után a szívem jobban fájt. Bella, mikor én elmentem, hazudtam, hogy könnyebb legyen neked. Csak a miatt hagytalak el, mert attól tartottam, hogy veszélyt jelentek rád, a családommal együtt.

Felnéztem rá, arca olyan szinte és nyílt volt. Nem« értelek« - mondtam szaggatottan, homlokom gondterhelt ráncba futott. Megérintette a szemöldököm közt létrejött red t. Összezavart. Azért mentem el, mert azt akartam, hogy jó legyen neked, de látom, csak ártottam. Olyan sápadt és sovány vagy! ± sóhajtotta. ± A szemed is karikás« nem alszol jól? ± kérdezte, ujjait a ráncról a szemem alá húzta, ahol a sötét folt helyezkedett el. Nagyon« élénkek az álmaim« - grimaszoltam, és lehunytam a szemem. Érintése olyan jól esett, és ez rossz. Mert most már nem tudom hogyan tovább, ha most elmegy. És hamarosan meg fogja tenni, Karácsony ide, vagy oda. Mi bánt? ± kérdezte. Összeszorítottam a szemem. Hamarosan elmész. Igen. És ez nehéz, mert most már nehezebb lesz elengedni téged, de látom, hogy jól vagy, megleszel, és ez segíteni fog nekem továbblépni, biztos vagyok benne. Mert tudom, hogy boldog leszel, és megtalálod majd azt, aki segít neked ebben! Bella« én nélküled nem megyek sehová. ± kipattantak a szemeim. Aranyírisze tág volt, pillantása olyan, mint régen. Összezavarsz« - suttogtam. Szeretlek! Ide akartam ez idáig kilyukadni! A Volturiba is csak azért álltam be, hogy eltereljem a gondolatim rólad, s ne keresselek fel, mert megígértem, hogy hagylak továbblépni. Most már nem tudnék újra elbúcsúzni, nem lenne hozzá er m. Szeretlek, Bella, és sajnálom, hogy hazudtam. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked vele! Tudtam! ± remegett az alsóajkam, a lábamat szorosan felhúztam az államhoz, és utat engedtem a könnyeimnek. Bella, most mi a baj? ± kérdezte, gyengéden megérintve a járomcsontom. Olyan szép lenne« - hüppögtem. ± De mindjárt felébredek, és te ismét elt nsz! Most én nem értelek! ± ráncolta a homlokát. Álmodom! Ismét veled! És fel fogok ébredni« Bármelyik pillanatban és újra egyedül leszek!

-

-

-

-

Edward Cullen szemszöge Megrendített, amit mondott. Sejtettem, hogy nem fog könnyen felejteni, de nem sejtettem, hogy ebben is más. Tudtam, hogy szomorú lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire. Szerettem volna most mindent megtudni, ami vele történt, ameddig én nem voltam vele, és nem vigyáztam rá, ezért belementem az egész beteges helyzetbe, abba, hogy álmodik. Gyakoriak voltak ezek az álmok? ± susogtam a fülébe, kezemet önkéntelenül simítottam végig a hátán. Igen, majdnem annyira, mint az, hogy Alice megment.

Novellák

19

-

-

-

Mit l? ± kérdeztem. Tudod, az álmaimban jelent meg a leggyakrabban. Én rendszerint leugrottam a La Push-ii szikláról, de újra és újra elkapott és mondani akart valamit, de akkor mindig felébredtem ± mondta beletör dötten, barnaszeme csillogott a könnyekt l. Mi? Le akartál ugrani egy szikláról?! ± akármennyire vagyok a világ legjobb hazudója, ezt nem hagyhattam szó nélkül. Nem, nem tudom. Az álmaimban megtettem. Oh, Istenem, Bella, én, soha nem hagylak el! Ne ígérd ezt! Legalább az álmomba ne mondd ezt nekem! ± miközben beszélt édes, puha hangja elcsuklott. De, szerelmem, nem álmodsz! Itt vagyok! Komolyan, és szeretlek, hallod, nem megyek el, ameddig a nap minden reggel felkel, és ameddig eljön minden éjjel és csillagok. Soha többé! Olyan valóságosak az álmok! Minden olyan életh és ez a legzavaróbb! Mindig tudtam, ha álmodok, de mostanában nem« és ez« frusztrál! ± csóválta makacsul a fejét.

Felsóhajtottam, a leveg t kisz rtem a fogam között. Most nem álmodsz, Bella. Egyszer en nem hiszem el, hogy ennyire kreatív lennél! ± mosolyogtam rá, ajkam már csak alig egy ujjnyira volt az övét l. ± Meg tudsz nekem bocsájtani? Én soha nem haragudtam rád, egy percig sem. Minden éjjel elmondtam neked. De te soha nem emlékeztél az álmaimban sem. Ez is bizonyíték, hogy nem vagy valóságos most sem. Azt is mindig mondtam neked, hogy szeretlek. Fogadjunk, erre sem emlékszel! ± húzta el a száját. Bella Swan szemszöge Lemondtam már a valóságról. Egyszer en csak ki akartam élvezni, hogy most komolyan, ennyire valóságosnak t nik. Edward a fejét csóválta, az álomkép meg akart gy zni arról, hogy ébren vagyok. Igazán rossz húzás, miért akarna bennem hiú ábrándokat kelteni? Ébren vagy ± szólalt meg végül. Hazudsz! ± vágtam rá. ± Most csak maradj csendben. Ne nehezítsd meg. Miért van az, hogy a hazugságot elhitted els szóra, az igazat meg az Istenért nem emészted meg! ± dühöngött. Mert mindig is úgy éreztem, hogy csak egy púp vagyok a hátadon. Hogy nem is vagyok hozzád való! Soha nem értettem meg, mit szeretsz bennem, felfoghatatlan, és már annyira számítottam rá, hogy egy nap te is beleunsz a játszadozásba és a bénaságaimba, hogy tovább állsz. Bella, nem álmodsz, és ne beszélj butaságokat!

-

-

Megcsóváltam a fejem, és szó nélkül mellkasának d ltem. Nem hiszel nekem? ± hangja riadt volt, és ahogy felnéztem az arca a szokásosnál is sápadtabb volt.

Novellák

20

-

-

-

Nem, mert az álmaimban is mindig csak ígértél« aztán felébredtem. És most nem akarom ezzel elrontani, olyan kellemes most így itt. Kicsit olyan, mintha visszakaptalak volna, ha már csak az álmaimban élsz. Bella, itt vagyok és szeretlek, csak próbáld meg elfogadni. És tudni akarom, hogy te hogy érzel. Elkéstem? Továbbléptél? Meg tudsz még bocsájtani? Szeretsz még? ± olyan gyorsan, lázasan beszélt, hogy alig értettem mit mond. Ez meg miféle hülye kérdés? Csak felelj. Igen vagy nem! De már mondtam. Szeretl«

Meglep dni sem volt id m. Az összes álmom végre, ébredés nélkül befejez dött, s ebb l valóban láttam, talán ébren vagyok. Édes ajkát lehelet finoman az enyémre nyomta, s én újra emlékeztem. Íze most is ugyanolyan mámorító volt, mint azel tt, de a folytatás nem olyan finomkodó volt, mint emlékeimben. H vös kezét a hátamra simította, még másikkal az arcomat tapogatta, mintha elfelejtette volna. Mintha újra meg kívánná jegyezni. Én csak az arcát érintettem, mert valóban számomra most új volt, mégis hazataláltam. A mellkasomban a seb elt nt, nyom nélkül. Mint a soha meg-nem- sebzett. Szorosan átölelte a derekamat, magához húzott. Lehunytam a szemem, szemhéjamon átragyogott a lámpafény. Lehetetlen megfogalmazni, mit éreztem csókjától. Elvesztettem az id érzékem, és már csak létezett. Meglehet, hogy lábamat felemelte az ölébe, mert az nem érte már a földet. Rövidesen leveg höz jutottam, most sem feledkezett meg emberi gyarlóságaimról. Mondanom kellett volna valamit, de nem tudtam. Kinyitottam szemem, hogy lássam az arcát. Hinni kezdtem abban is, hogy valóban nem megy el, nem hagy el megint. Edward az ajtó felé kapta a fejét, holott én nem hallottam semmit. Gyere, Alice ± mondta.

A bejárat valóban nyílt, és bedugta a fejét rajta Alice, majd szikrázó mosoly kíséretében belépett. És ez már rég megtörténhetett volna, Edward, ha RÁM hallgatsz ± adott hangot bosszús gondolatinak. Most direkt idegesítesz fejben és szavakban is? ± kérdezte ironikusan, kezét még mindig a derekamon pihentetve.

Most nem találtam semmi kifogásolni valót, hogy a mellkasára d lve pihenek. Nem akartam elmozdulni mell le. Jaj, ne! Nem lesz vele gond ± jegyezte meg mellékesen. ± Megyek, beengedem! ± csilingelte izgatottan. Csak megjegyeztem« - csóválta meg a fejét. ± Anyukád két percen belül hazaér, Bella.

Kiugrottam Edward karjából.

Novellák

21

-

Alice, ne, majd én! ± kiáltottam utána, de már kés volt. Köszöntöm, Renee! ± hallottam meg elragadó, behízelg hangját. Sz-szia! ± dadogta anyám.

Mély leveg után ± Edwarddal a nyomomban kisétáltam a szobámból. Anyám meglepett, Phil nemtör döm arca fogadott, Alice pedig édesen mosolygott rájuk. Edward? ± kérdezte anyám, hangja kicsivel magasabban csengett a végére. Üdvözlöm, asszonyom ± felelte Edward, hangja még finomabb, még dallamosabb volt, mint általában. Phil, menj, vegyél a boltban sütit! Most! ± adta ki anyám a parancsot. Ahogy az hangos, lemondó sóhaj kíséretében távozott, anyám szemei megvillantak. ± Mit kerestek itt? Mi« Csend, Edward! ± csilingelte Allie. ± Elmondom én. A bátyám nagyon-nagyon« húzta el picike száját. ± konok és hülye ± mondta végül megvet en. ± Úgy gondolta, hogy Bellának jobb lesz nélküle, mert a mi életünk egy kicsit bonyolult. Hónapokig szenvedtek tök feleslegesen, és ma, végre meggy ztem Edwardot, hogy keressük meg Bellát, hiszen karácsony van. A szeretet ünnepe. Tetszik tudni, Bella a legjobb barátn m. És én éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Edward valóban nagyon szereti a lányát, és meggy ztem, hogy még bizonyára is így érez iránta, szóval minek kínlódnának? Utána jöttünk Dél-Amerikából repül vel, és a f téren megtaláltuk ± adta ki magából.

-

Anyám meglepetten pislogott. Ez egy kicsit bonyolult volt ± mondta végül. Alice valóban gyorsan beszélt. ± De a lényeget azt hiszem, értem. ± Kincsem ± fordult felém anyám. ± Láttam rajtad, hogy valahol mélyen még számítottál erre, még ha tagadtad is. Edward, Alice szerint te is, mert valóban, Bella találhatott volna mást is, mert szép és intelligens, de neki valamiért csak te kellesz. Ha egyszer, úgy adódik, s ti még mindig együtt lesztek, s születik gyereketek, ragaszkodom a ÄHope*´ névhez. Mert nálatok valóban a remény hal meg utoljára ± nevetett zavartan.

Edward finoman átölelte a derekamat, fejét a vállamra hajtotta, és mélyet lélegzett a hajamból. Ma nem volt feny fa, körülöttem nem ültek ajándékhalmok, ahogy évente. Nem gy lt össze az egész család, csak k vettek körül engem. De én mégsem éreztem még ennyire az ünnep szellemét, mert ma nem kívántam a küls ségeket ± díszeket, ételeket, csomagokat -, csak szimplán boldog voltam, mert karja bölcs jét magamon éreztem, mert Alice, akár egy karácsonyi tündér-királylány mosolygott, s mert anyám szeme most, igazán tisztán ragyogott, mikor rám nézett. Most éreztem úgy, hogy minden egyes darab a helyén volt. ÄAmikor az ember találkozik azzal, akinek közelségét l az els pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s t le elválni akár csak egyetlen napra is kín, azaz igazi szerelem.´ ± Sidney Lawrence *Hope = angol szó, jelentése: remény

Novellák

22

Alapötlet: Szerinted részletesen milyen lehetett Edwardnak és Bellának az els szeretkezésük, Bella átváltozása után? VIKINEK, AZAZ ISABELLA CULLENNEK SZERETNÉK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNI EZZEL A KIS RÖVID, SZEXI ELBESZÉLÉSSEL. {NEM VOLT SZÉP ILYEN FELADATOT ADNI NEKEM X D)

Breaking Dawn novella

Szikra
ÄGondolom, nagyon szeretnéd látni a szekrényt. Vagy, legalább azt kell mondani Alice-nek, hogy tetszett." - Félnem kellene? - Rettegned. Egy keskeny k el szobába vezetett, a mennyezeten apró ívekkel, olyan volt, mint a saját miniat r várunk. - Renesmee szobája lesz" ± mondta, miközben egy bútor nélküli szoba felé bólintott, amiben fapadló volt. - Nem volt idejük ezzel többet foglalkozni a dühös vérfarkasok miatt« Csendben nevettem, meghökkentett, hogy minden milyen gyorsan rendbe jött, mikor csupán egy hét telt el az óta, mióta minden rémálom volt. Jacob mindent rendbe hozott. - Ez a mi szobánk. Esme próbálta nekünk visszahozni a szigete egy részét. Úgy gondolta, hogy ez hozzánk illik. Az ágy hatalmas volt és fehér, szúnyoghálóval, ami a földig lógott. A sápadt fapadló összeillesztette a másik szobával, és rájöttem, hogy pontosan olyan színe van, mint az érintetlen strandnak. A falak színe ragyogó fehér-kék, mint egy napos nap, és a hátsó falnak üvegajtói voltak és az egy rejtett kertbe nyílt. Rózsákkal és egy kerek kis tóval, amiben a ragyogó kövek tükröz dtek. Egy apró nyugodt kis óceán. - Oh - ez volt minden, amit mondani tudtam. - Tudom - suttogta. Egy percig csak álltunk és hagytuk, hogy az emlékek átjárjanak. Bár az emlékeim emberiek voltak és homályosabbak, teljesen átjárták az elmémet. Egy széles ragyogómosolyt villantott felém, aztán nevetett. - A mögött a dupla ajtó mögött van a szekrény. Figyelmeztetnem kell téged, hogy az nagyobb, mint a szoba. Nem pillantottam az ajtókra. Nem volt a világban semmi más, csak , megint - a karjai, amik körülöttem voltak, az üde lehelete az arcomon, az ajkai csak egy centire az enyémekt l - és nem volt semmi, ami most megzavarhatna engem, újszülött vámpír vagy nem. - Azt fogjuk mondani Alice-nek, hogy azonnal a ruhákra vetettem magam ± suttogtam, miközben a hajába túrtam és az arcát közelebb húztam magamhoz. - El fogjuk neki mondani, hogy órákon át próbálgattam a ruhákat. ± Hazudni fogunk! Egy pillanat alatt is hangulatba került, vagy talán már el tte is ott volt, csak éppen megpróbálta hagyni nekem, hogy jól megnézhessem az ajándékomat, egy úriemberhez mentem feleségül. Az arcomat hirtelen az övéhez húzta, hevesen, és egy halk nyögés jött fel a torkából. A hang megint végigfutatott rajtam egy elektromos áramot, mintha egy rjöngés közeledne, nem tudtam elég gyorsan, elég közel lenni hozzá. Hallottam a ruhákat szakadni a kezeink alatt, az én ruhámnak már úgyis mindegy volt. Nos, az övének pedig túl kés . Kegyetlennek t nt figyelmen kívül hagyni a nagy fehér ágyat, de mi éppen nem szándékoztunk akkora távolságot sem megtenni.´ -

Novellák

23

Fogaim közé haraptam alsóajkát, közben szorosan ölelte meztelen hátamat. Falánkul, fenevad szenvedéllyel csókolta a számat, nyelvemet, szempillámat, mindent; kezünk ölelt, fojtott, simogatott. Különös t zijáték képz dött a b rünkön, kékezüst és jéglila szikrák pattogtak összefonódott testünkön. Szinte meg sem hallottam a sercenést, minden sejtemet a vágy uralta. Finoman meglöktem, mire elterültünk a puha, bolyhos homokszín sz nyegen. De hagytam, hogy kerüljön felülre. Ajkát végighúzta az állam vonalától egészen a fülemig, halkan felnyögtem, mire elmosolyodott. Kezét végighúzta a combomon, egészen fel a hasamig, majd még egyszer megismételte ezt. A vénáimban vér helyett az elektromosság száguldott, s szinte izzottam, ezt is tudta, még is játszott még. Apró, finom csókokat lehelt a vállam vonalára. Szórakozol? ± nyögtem, miközben beleharaptam a nyakába. Morgásába beleremegett a teste, amit én is éreztem, olyan közel húztam magamhoz.

Nem válaszolt, és én beleuntam. Vállánál fogva átfordítottam, hevesen megcsókoltam, kezemet végighúztam az oldalán, s a hasán. Megemelte er s, biztos kezével a csíp m, s most már tényleg magához húzott. Az apróbb szikrák, amik eddig pattogtak a b rünkön, vágy lágy hullámai, semmi volt azután, miután a lüktetés megsz nt a testemben. Semmi más nem volt már, csak a vad élvezet. Egyszerre nyögtünk bele csókunkba, de nem kellett abbahagynunk, nem volt szükségem leveg re, csak az leheletére, édes, mámorító ízére, min mit sem változtatott az, hogy vámpír lettem. S t, most éreztem, láttam, hallottam csak igazán. Hiába volt közel, még közelebb akartam tudni, érezni minden porcikámban, miközben a kéj hullámokban végigsöpört rajtam, megállva a gyomromban, s ott bizseregve tovább. Minden apró morgása, nyögése tovább borzolta az idegeimet, s nem éreztem az éjszakát elég hosszúnak, elég lassúnak ahhoz, hogy mindent megadjak neki, amit én kapok t le. S bár, egyenl h ségen voltunk, nem éreztem így hidegnek, mint régen, de most keze, ahogy mellemet, vállamat érintette még is t zforró volt, égetett. Edward az arcom minden milliméterét gondosan végigcsókolta, melybe beleremegtem. Gyönyör vagy ± susogta szenvedélyesen a fülembe, orrát végighúzva a nyakamon.

Most a nyakamat kényeztette, én pedig er sen, zihálva f ztem ujjaimat selymes hajába, lágycsókot lehelve fülcimpájára. Izmos mellkasát simítottam végig, egyik mellbimbójára csókot lehelve, mire felsóhajtott, én pedig rámosolyogtam. Egyik tenyerébe vette keblemet, finoman megnyomta, mire én er sen beharaptam az alsóajkam, s ezt is látta. Apró puszit lehelt rá, mire én felnyögtem, és megmozdultam, mire egy újabb er s, forrólöket terjedt szét az ujjperceimb l kiindulva, egészen a hasamig, amelyre most érintette a tenyerét, s végigrajzolta köldökömet, nyelvével pedig a fültövemet kényeztette. Nedves érintésébe egészen beleremegtem, összefonódott testünk erre ismét megmozdult. A színek ekkor pedig még varázslatosabbnak t ntek, lehunyt szemem el tt a t z most nem kellemetlen formában élt, hanem mint a vágy, öröm és a kéj egyben. Valami újat éreztem, amit még emberként sem.

Novellák

24

Az érzelmek annyira er sek voltak, minden olyan valóságos, de szép. Elszégyelltem magam, hogy ez idáig miattam mennyire vissza kellett magát fognia, s meglepett ez az önuralma, hiszen én nem lennék rá képes. Én akartam t vadul, gyorsan. De nem vagyok önz annyira, akartam, hogy ezt is érezze, ezért átfordítottam úgy, hogy most ismét én legyek fölül. Kicsit felhajoltam, szememet mélyen az izzó, elködösödött pupilláiba fúrtam, miközben én is szinte kábán, önkívületi állapotban végigsimítottam kezem a mellkasán, csíp met közben lágyan ringatva. Érintésemt l megremegett, és én élvezettel figyeltem ezt. Tetszett az állatnak, ami a fejemben uralkodott, hogy most én vezetek, hogy nálam van a hatalom. Nyelvemet végighúztam azokon a pontokon, ahol eddig az ujjaim tüsténkedtek, és felmorgott. Egy pillanatra elhallgatott, a szoba ismét fordult velem, és én a hátamon feküdtem, karjaim magam mellett feküdtek, Edward lihegve figyelt engem, kezét a csíp mön hagyva. Szeretlek ± mondta végül, a szavak ±láttam rajta- eddig is a nyelvén pihentek. ± Olyan fantasztikusan gyönyör vagy ± simította kezét végig az arcom vonalán, a homlokomtól kiindulva, végig az államig. Fejemet selymes, puha tenyerére hajtottam, és mosolyogva lehunytam a szemem. Én is szeretlek ± válaszoltam. Majd elvigyorodtam. ± Te tényleg eladtad a lelked ± nevettem a végén, melybe beleremegett a testünk. Tessék? Az ördögnek ± folytattam. ± Engem soha nem tudsz ezután lerázni magadról. A nyakadon maradok, örökké ± hangsúlyoztam, izmos karját simogatva. Már megint tévedsz, szerelmem. Te nem teher vagy, hanem jutalom! ± csókolt meg, én pedig belemosolyogtam, kedves szavai simogatták Älelkem´. A szórakozásodra lettem megteremtve ± nyújtottam ki önkéntelenül a karomat, szavaim lázasan égtek a leveg ben. Tudod te mibe keveredtél? ± kérdezte, közben az orrával végigsimította a vállamat. Azt nem. Viszont azt igen, hogy kibe« hm« - vigyorogtam rá, mire újra lecsapott az ajkamra, és úgy éreztem a beszélgetésünk ez által még jó néhány órára befejez dött. ÄElmagyarázta, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondta, megsz nik az ember körül a világ. Nem látunk, nem hallunk, nem lélegzünk, nem gondolkodunk, nem emlékszünk, csak szerettünk.´ ± Alice Katherine Applegate

-

Novellák

25

Alapötlet: Charlie, miután Edward elhagyja Bellát, elkezd kutatni a Cullen család után, mivel mégiscsak rend r. RITÁNAK SZERETNÉK BÉKÉS ÉS BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁNNI EZZEL AZ APRÓ AJÁNDÉKKAL !

New Moon novella

Egy rend r naplója
Charlie Swan szemszöge

-

Bella, ma kés bb jövök! ± nyomtam egy puszit a homlokára.

Nem reagált, arcán nem jelent meg a halvány pír, szeme nem csillant fel. Mint egy zsák állt, , szemét lehunyta, mintha valami rossztól menekülne el. Nem felelt, csak bólintott, ajkán egy mosolynak szánt grimasz jelent meg, s így látni t csak tovább ösztönzött tervemben. A cirkálóval hajtottam a városban, érdekes mód mindenki a megengedetnél lassabban hajtott, vánszorogtak el ttem, mint a csigák. Megráztam a fejem, majd újra, egyre hevesebben. A düh mardosta az arcomat, és a leveg t is nehezebben vettem. Úgy éreztem, pontban egy hónapja, a lányom meghalt, a lelke legalább is. Csokoládébarna írisze nem ragyogta már túl a csillagokat, szeme alatt felt n , lila karikák húzódtak meg, mintha hónapok óta nem aludt volna. Egy hónapja éjjelente úgy sikoltozik, mintha nyúznák, nem beszél a fájdalmáról, csak játssza ezt a Änormális - vagyok - szerepet´. Rend r vagyok, az Istenit! ± csaptam mérgemben a kormányra, mire a duda benyomódott, és hangosan felsipított, megrázva az út csöndjét a jó öreg erd mellett.

Nem figyeltem, nem zavartak a kíváncsi tekintetek, csak bámultam ki az ablakon, mintha mi sem történt volna, és hallgattam az es megnyugtató szemerkélését. Hogy gondolhatja, Bella, hogy rend r létemre nem látok át rajta? Miért akar becsapni? Miféle ördög bánthatja meg ennyire a kislányomat? Milyen féreg bánhat el vele ilyen kíméletlenül, magára hagyva t az erd ben? Ember az ilyen egyáltalán? Gondolatim egyre sötétebbek, borúsabbak lettek, és semmi másra nem vágytam már, csak arra, hogy kitekerjem a nyakát, Edwardnak. A terv kezdett kirajzolódni a fejemben. Az es már nem csak csendben kopogott az ablakon, hanem függönyszer en dörömbölt, mikor behajtottam a rozoga, fehérre mázolt kapitányságra. Will, az új tiszt az eresz alatt állt, és dohányzott, ajkát csücsörítve fújta ki a szmogot, majd szippantott jóíz en a cigarettájából. Hello, Charlie! ± intett felém, miközben elnyomta a csikket.

Novellák

26

A kapucnimat a fejemre húztam, hogy megvédjem magam az es t l, abban a jó tíz méterben, ameddig odaérek mellé, a m anyag pavilon alá. Szia! ± ütögettem meg a vállát. ± Ma egy fontosabb ügyön kell dolgoznom«, ezért át tudnád venni a Paulféle-problémát? ± kérdeztem. Hogyne, de megtudhatom mi az a fontos ügy? ± kérdezte, miközben újra rágyújtott, engem is megkínálva, miközben én megráztam a fejem elutasításképpen. Magánügy ± zártam le részemr l az ügyet.

Will megvonta a vállát, és hangosan kifújta a dohányt. Kinyitottam a bejáratot, amely hangosan nyikorgott, miközben beléptem a hajópadlóra. Bent kellemesen száraz és meleg volt, így levettem magamról vizes es kabátomat, és a cip met is átcseréltem egy bent tartottra, ha esetleg az átázna. Csináltam gyorsan egy kávét, s mikor még g zölgött, belekortyoltam, éreztem, hogy tüd m kicsit átmelegszik, de a lelkem még mindig sajgott. Ahányszor lehunytam a szemem, Bella halott arca jelent meg el ttem, ösztönözve a cselekvésre. Leültem rozoga íróasztalom elé, a forgósszék kicsit csikorogott súlyom alatt, a bögrét pedig egy méretes papírkupacra helyeztem el, másik kezemmel pedig a gépet kapcsoltam be. Az hangosan búgni kezdett, el jött a szokásos üdvözl szöveg, egyik kezemet a klaviatúrán pihentettem, másikkal idegesen doboltam, mert az ócska gép csak nem töltött. Rendes körülmények közt nem zavart, hogy alig tíz perc alatt hozott be valamit, most viszont pattogtak az idegeim. Ismét belekortyoltam meggondolás nélkül a kávéba, mire teljesen leégett a nyelvem. Szentségit, de meleg! ± prüszköltem, miután nehezen lenyeltem.

Jó messzire ellöktem magamtól a poharat, s csak várakozva meredtem a képerny re. Nagy nehezen el ugrott a keres , én pedig a forksi iskolát kezdtem bepötyögni, a billenty kön még mindig nehezen találva a bet ket. Megnyomtam az enternek nevezett izét, mire az összes suhanc neve el ugrott, és én megkerestem a kiiratkozott diákok közül a legszörny bbet, név szerint: Edward Cullent. Undorodva, de megnyitottam az adatlapját. Jó messzir l jött ez a kölyök! ± t n dtem, az államat a kezemmel támasztottam meg, közben beütöttem Edward el z , denali iskolájának telefonszámát.

Egy vékonyka n i hang vette fel, én pedig elmondtam a szokásos monológomat, arról, hogy ki is vagyok. A n érdekl dve hallgatott. Egy diákjuk, jobban mondva, egy család költözött hozzánk, a kilencedik évfolyam második felét l, az els ben még az önök iskolájába jártak. Most 10.-ben ismét elmentek, családi okok miatt, és érdekl dnék, hogy az önök iskoláját választották-e ismét? ± kérdeztem, és nagyon reméltem, hogy érti, mit akarok. Utánanézhetek, de el bb, kérem, mondjon egy nevet.

-

Novellák

27

-

Ó, bocsánat ± csaptam némán az arcomra. ± Edward Anthony Cullen. Hm« - mondta szórakozottan a n . ± Biztos, hogy 9. évfolyamba járt? ± kérdezte. Igen ± vágtam rá. Hogyne, hiszen a lányom osztálytársa volt! Nálunk tavalyel tt érettségizett jelesre. Kétlem, hogy mi egy személyr l beszélünk. Hogy nézett ki?! Nehéz lenne elfelejteni ± vihogott idétlenül. ± Bronzos haj, sápadt b r, aranyszem, de ± köszörülte meg a torkát ± biztosan fontos ez a nyomozás szempontjából? ± kérdezte. Igen ± hazudtam, hangom alig volt több suttogásnál. ± De biztos keverem valakivel« esetleg megmondaná, hogy az ön Edwardjuk hová járt el z leg iskolába? ± biztattam. Védelem élvezi a diákok adatait, sajnálom. Rend r vagyok! ± mondtam erélyesen. ± Fontos lehet a nyomozás szempontjából, hiszen, hátha« « testvérek«

A n hangosan felsóhajtott. London« - és én b szen jegyzeteltem a telefonszámot és az iskola nevét. Köszönöm, viszhall! - vágtam le a telefont.

Egy hét telt el morbid nyomozgatásom után. Fáradtan csuktam le szemem. Szemhéjam leragadt volna, elmém boldog öntudatlanság mögé menekült volna« Hangos dudálás rázott meg. A szívemhez kaptam, nehézkesen pislákolni kezdtem, agyam nem fogta a dolgokat. Buta, hanyag mód volán mögé ültem. De nem tudok aludni, nem tudok nyugodtan pihenni addig, ameddig kérd re nem vonom ket. Az igazat akarom! (Edward kiosztása a háttérbeszorult, de kétségkívül lakolni fog.) Napok óta alig aludtam. Az információk zsongtak fülemben. A természetfeletti piszkálta agyamat, miközben a realitás a földre húzott volna. De nem találtam épp¶ magyarázatot arra, hogyan érettségizhet egy ember hatszor? Átküldték a tablóképeket a kölykökr l. k voltak. Még egy ikertestvér sem hasonlítana ennyire. Mintha (hatszor nyolc) 48 éve egy kicsit sem öregedtek volna. És kitudja még hány iskolába jártak?! Nem mertem« már nem volt lélekjelenlétem tovább ásni. Egyik denali kollegám árulta el (az összes környez települést, várost hívtam éjjel-nappal, hátha valaki tud valamit), hogy új diákok költöztek nemrég oda. Leírás: sápadt b r, csendes természet. Öt fiatal, két szül , az apuka doktor. Minden stimmel. Szívem hangosabban, rendezetlenebbül kalapált a mellkasomban, mikor az es lassan hóra váltott. Kezdtem kicsit izzadni, nehézkesen vettem a leveg t. Ez a dolog már nem tartozik a hatáskörömbe. Nekem mindig racionalistának kellett lenni. Erre pedig nem volt épszer magyarázatom. S t. Semmim nem volt. Üdvözöljük Denali-ban! - állt a táblán, s én tudtam, nincs visszaút. Pedig szégyenszemre, kicsit ± magamnak is alig vallottam be ± féltem. Féltem a választól. Nem akartam tudni« de mégis. Hajtott a rossz kíváncsiság.

Novellák

28

-

Joe! ± szóltam bele az adóvev be, bekapcsolás után, mire az hangosan szercsegni, sisteregni kezdett, mint mikor egy rádiósávon nincs sugarazás. Igen? ± köhögött. Nagyon rossz volt a vétel, alig hallottam valamit. Lediktálnád a Cullen család pontos címét, lassan? ± kiáltottam bele. Mi? ± kérdezte. Kezdett megsüketíteni a zaj. Cullenék címe! ± tagoltam lassan.

Alice Cullen szemszöge Nincs id . Fél órán belül ideér! ± susogtam.

Edward a tarkóját fogta, mint akit szörny migrén kínoz. Esdekel en néztem rá. Miért nem láttál« el bb? ± sziszegte.

Ennyit a sajnálatból ± tettem csíp re a kezem. Idefigyelj, Edward Cullen! ± fojtottam férjembe a szót. ± Véletlenül nem te blokkoltattad a képességem? Szóval ne rinyálj nekem, hogy Ämiért nem látok´, mert akkor a válaszom a következ lesz: miattad! És ezt ugye nem akarjuk, szóval maradj csendben, és viseld tetteid következményét ± világosítottam fel szóban.

Ne akard, hogy gondolatban is kioktassalak! ± figyelmeztettem. Mennyit tud, Alice? ± kérdezte Carlisle. Nem tudom, csak azt tudom, hogy jön és számon kér. Évkönyvfotókat lóbál idegesen. Ó, bazd meg! ± csapott a homlokára Emmett. Beszélj tisztességesen! ± dörrent rá Esme. Ennyit az álcánkról. Szuper. Cirkuszi bohócok lehetünk, vagy ki is nyírhatjuk. Én a másodikra szavazok. Rosalie, Bella apja! ± morogta Edward. Pontosan, és nem hiszem, hogy pont Charlie beszélne.

Ne gondolj rá, ne gondolj rá, ne gondolj rá ± ráncoltam a homlokomat. Nem akartam, hogy Edward, Charlie második lépését is lássa. Idegesít vagy ± jegyezte meg Edward.

Szeme olyan kis fénytelen volt, arca, ironikus módon sápadt. De komolyan. Akár falfestéknek is beállhatna. Vadásznod kéne ± nógattam. Bólintott, közben megvonta a vállát. Van még pontosan huszonhat és fél perced. Ugye te sem szeretnéd Bella apukáját vacsinak használni? Megrázta a fejét, de nem mozdult.

Novellák

29

Huszonhat perced van ± tájékoztattam. - Már csak huszonöt és negyvenkilenc-másodperced. Összeszorította állkapcsát, majd elviharzott. Elégedetten néztem távolodó alakja felé, amit a szállingózó hó homályosított el. Mit csináltál vele, Alice? ± ölelte át derekamat Jasper.

Megvontam a vállam, a vigyor az arcomon ül. És« mihez kezdünk akkor Charlie-val? ± kérdezte Esme. Hangja, mint a frissen roppantott jég volt, a rémülett l. Milyen nap van ma? ± kérdeztem. Nem mintha ez egy nem nyilvánvaló tény lenne. December 25 ± mondta Emmett. Na! Karácsony! ± világosítottam fel a tudatlan bagázst. ± Az angyalok, s Isten ideje. Reménykedjünk mi is a karácsonyi csodában. Összezavarsz, Allie! Téged nem nehéz, Emmett ± forgattam meg a szemem.

Charlie szemszöge Kezem izzadni kezdett, mikor ráfordultam a földes, fagyott útra. Félszemmel a faxolt képekre pillantottam, és megráztam a fejem. Képtelenség. Teljes rültség. Bella úgy tudja, hogy elutaztam egy nyomozási ügy miatt. Tulajdonképpen nem hazudtam neki, de b ntudatom van, hogy egyedül tölti a karácsonyt. Mit csinálhat most? De gondolatimat rögtön elfeledtette, mikor megláttam a kivilágított házat, s el tte« Cullenéket. Nyeltem egyet, az arcom égett. Mintha tudták volna, hogy jöv k« Ott volt mindenki« a szemem káprázott kicsit szépségük miatt. Arcuk rezzenéstelen volt, akár a szobroknak. Er t vettem magamon, majd kiszálltam a kocsiból, s ekkor a szobrok megelevenedtek. A hó szállingózott, kint hidegebb volt, mikor kiszálltam nagykabátban. Kirázott a hideg, ahogy végignéztem rajtuk. Csak pulcsit viseltek, pedig volt vagy mínusz tíz fok. Nem normális. Charlie! ± szólított meg Carlisle.

Becsaptam a kocsiajtót. Minek köszönhetjük a látogatásodat? ± kérdezte Ämeglepetten´.

Leporoltam a havat a vállamról. Ne színlelj, tudom, hogy tudtátok, hogy jövök! Aztán arra a kis suhancra néztem, s eszembe jutott Bella. Kedvem lett volna megölni, helyben. Eszembe juttatta lányom él halott arcát, fogyott testét. Mintha megborzongott volna velem együtt, de ez lehetetlen. Nem láthatja, mit gondolok.

Novellák

30

Kifújtam a leveg t, azt várták, hogy megszólaljak. Kerestem a megfelel szavakat, de a legtöbb, ami eszembe jutott, nem lett volna túl illend . Tudom, Charlie. Megérdemelném ± suttogta Edward.

Megvillant a szemem, miközben semmi ésszer magyarázatot nem találtam arra. Hogy képes a gondolataimra válaszolni? Szerintem ezt beszéljük meg bent - biccentett Carlisle, s nyomatékosan fiára nézett. Igen, legjobb lesz ± szólaltam meg végre. Hangom rekedtes volt.

Beinvitáltak. A nagydarab, azt hiszem Emmett, elment barátn jével, a sz kével. Alice is követte példájukat Jasperrel, így négyesben maradtunk a méretes nappaliban. Hozhatok egy kis teát, Charlie? Biztos átfagytál a hosszú út alatt! ± mosolygott melegen Esme. Igen, köszönöm. Azt hiszem, lesz mit megbeszélnünk, tehát Edward megbocsájtanál? Persze ± rázta meg a fejét, majd kisétált a helyiségb l. Talán, üljünk le ± javasolta Carlisle, majd a kanapéhoz kísért. Bella miatt jöttem ± mondtam, miközben helyet foglaltam. Na, meg, hogy kiosszam a jó édes fiadat, hogy ott merte hagyni t az erd ben! Gondoltam ± bólintott. ± Mesélj, hogy van? Szörnyen. Napról napra gyengébbnek látom, élettelenebbnek. Olyan kis sápadt« Igazából nem panaszkodhatnék rá, mert jól tanul. Mindent megcsinál otthon, mint azel tt. De ezzel csak be akar csapni. Hogy érted? ± ráncolta a homlokát. Nem barátkozik, nem hallgat zenét, nem néz TV-t« nem hajlandó semmi olyat csinálni, ami valóban bizonyítaná, hogy igazából él. Olyan tehetetlennek éreztem magam otthon« Nézni, ahogy napról-napra pusztítja önmagát. Soha nem sírt. Soha nem mondta, hogy bántja« csak a szemén látom, azzal, hogy elveszett bel le a fény. Komolyan félek, hogy el fogom veszíteni« - suttogtam, közben hevesen megráztam a fejem. Igen, nos, elbeszélésed közben er s dejavu érzésem volt. Mert?

-

-

Kifújta Carlisle a leveg t. Nos, Charlie ± mosolygott rám. ± Gondolom, rájöttél arra nyomozásod során, hogy velünk nincs minden rendben, nem igaz?

Tudtam, hogy tudja« Megborzongtam. Nem akarom tudni. Nem akarom tudni a véres részleteket ± itt Carlisle felkuncogott, mintha valami jó viccet hallott volna. ± Gondolkodtam. Igaz, kíváncsi vagyok«, de nekem ez sok. Igen, valószín leg megtörné az igazság minden eddigi hitedet.

-

Novellák

31

-

-

Arra rájöttem, hogy ti« nem igazán öregedtek. Ez köztünk marad, ugye? ± fúrta szemét az enyémbe. Hipnotikus volt. Megbízhattok bennem, de a fiad« - vicsorogtam. Valami igazán csúnyát szerettem volna mondani, de belém fojtotta a szót. Ne bántsd Edwardot. Igen, valóban hibázott. De ha tudnád az egész történetet, megértenéd, s t megmerem kockáztatni, te is így döntöttél volna. De Charlie, tudnod kell azt is, nem csak a lányod szenvedett a szörny hazugsága miatt«, hanem is. Lemaradtam ± vontam össze szemöldököm. Edward szereti Bellát ± jelent meg Esme kezében egy csészeg zölg teával. ± Ezért kellett elmennünk. Hogy megvédjük t a mi kis világunktól« Tehát Bella tudja a titkot? ± esett le az állam. Igen, tudja. És Edward csak óvni akarta, hogy lehessen egy boldog, normális, emberi élete« ami vele nem lehetne. De Bella nem javul« mintha nem elhagyták volna, hanem meghalt volna valaki-e ± dadogtam.

Felsóhajtottak. Igen« - mélázott Carlisle. ± Ez így nem lesz jó. Egyikk jüknek sem ± bólogatott Esme.

Alice lefutott szélsebesen a lépcs n, kecsesen, mintha táncolna. Egyszer sem botlott meg. Összecsomagoltam a legszükségesebbeket! ± mondta izgatottan. Mir l van szó? ± ismét lemaradtam. Charlie! Visszamegyünk! ± darálta Alice. Edward« is«? ± hiába lett volna ésszer megoldás, sehogy sem tetszett a gondolat. Ha megint megbántja«? Soha többé nem teszem! ± jelent meg húga mellett.

Már megint a gondolataimra válaszol ez a kölyök« - ráncoltam a homlokom, de nem szóltam semmit.

Bella szemszöge Néztem, ahogy a nap lassan lekúszik, s elt nik a fák lombjai közt. Felsóhajtottam, közben kivettem a sültet a t zhelyb l. Egészen jó illata volt. Megtöröltem a homlokomat, a konyhában nagyon meleg volt. Apunak hamarosan itthon kell lennie ± t n dtem, közben megremegett az alsóajkam. Rossz érzés volt bennem. Valahogy semmi kedvem nem volt ünnepelni. Nem akartam nézni a fényeket, amik a szomszédink ablakából sz r dtek be. Nem akartam látni a gyönyör , feldíszített fát, amit annyira szerettem. Megmarkoltam szorosan a kést. A kezem a meleg ellenére jéghideg volt, kicsit reszketett. Pont belevágtam volna a húsba, hogy felszeleteljem, kattant a zár, én pedig a hang irányába fordultam.

Novellák

32

-

Szia, apu! ± köszöntöttem. Szia, Bells! ± mondta izgatottan. Elkészült a kaja, úgyhogy id ben jöttél ± er ltettem mosolyt az arcomra. ± A kedvencedet csináltam ± tettem hozzá.

Legyintett, én pedig visszafordultam a húshoz. Bella, figyelnél rám egy kicsit? Hm? ± kérdeztem, majd sóhaj kíséretében ránéztem. Hoztam neked valamit! Apu« megbeszéltük, hogy nincs ajándék? Miért csinálod ezt?! Sh, Bella« ennek azt hiszem, örülni fogsz ± tárta ki az ajtót.

A kés kicsúszott a kezemb l, hangosan koppant a padlón. Nem kaptam leveg t. Nem hiszem el«

Charlie szemszöge El fog ájulni ± suttogtam Alice-nek.

A kicsi lány megrázta a fejét. Nem fog« BELLA! ± csilingelte. Alice?! ± lehelte. Menj már oda hozzá, fafej ± utasította Edwardot. Ti« itt«? ± rázta a fejét, közben lehajolt a késért. Egész testében remegett, alig bírta megfogni az eszközt.

Edward lassan odasétált hozzá, és segített neki. Szerintem hagyjuk ket« - susogta Alice. ± Szent ünnep van, gyere, gyújtsunk gyertyákat, addig hadd beszéljenek.

Bella, mintha gyönyör csodát látna, elmosolyodott, engem pedig melegség töltött el. A szívem dagadni kezdett, közben Alice átölelt, hirtelen. Boldog karácsonyt, Charlie! Neked is ± öleltem vissza tétován.

A nappaliból ket lestem. Bella szája alig mozgott, Edward duruzsolt valamit. Mintha gy zködni próbálná. Ó, hagyd már ket! ± rántott vissza Alice. ± Most már minden rendben lesz, higgy nekem! Hamarosan megjönnek Esme-ek. Áthívtam ket, ugye nem baj? Nem« És köszönöm neked! Nem tudom, mi lenne, most nélküled! ± mondta forró hálával, miközben megnyújtotta a szobában az utolsó mécsest

Novellák

33

Ez saját novella, az én karácsonyi ajándékom, a szomorúbb fajtából, de azért remélem tetszet s« BOLDOG KARÁCSONYT ÉS BÉKÉS ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDEN IDETÉVEDT ANGYALNAK!

New Moon novella ± másképp

Csodák ideje
ÄTiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom.´

B
-

eletéptem hajamba, ujjaim pedig összefagyott, gubancos tincseimbe akadtak. Felüvöltöttem, az er s, h vös, téli szél elnyelte a hangomat, így feleslegesen ordítoztam éjszaka, az erd közepén.

T nj el! ± sikoltottam. ± Menj már! ± csaptam felé.

De nem mozdult. Arcomat eláztatták a könnyek, hatalmas, forró cseppekben gördültek végig szemem sarkától, egészen az államig. A kellemes, meleg érzés nem tartott tovább egy pillanatnál. A szél ismét az arcomba csapott, szinte odafagyasztva a nedves, sós könnyeket. A hó is szakadatlanul hullott, itt a tenyérnyi, tökéletesen kerek réten már nem védtek a t levelek, a fehér bolyhok lassan ellepték átázott ruháimat. Mit akarsz még t lem? ± üvöltöttem felé, a gerincemet egy újabb hidegrázás szánkázta át. ± Megígérted! Megígérted, hogy békén hagysz! ± b gtem.

Angyalarca semmi érzelmet nem árult el. Csak nézett rám élettelenül, mintha nem is hallaná, amit kérek t le. Üres szemeit l kirázott a hideg. Miért teszed ezt velem? ± fogtam meg remeg , kipirosodott kezeimmel az arcomat.

Az üresség, amelyet belül éreztem, vadul döngette a kapukat. Sikoltott. Legalább mondj valamit! ± fogtam át térdeimet, és már egész testemben vacogtam.

Mindenem csurom víz volt. Kérlek ± suttogtam. ± Kérlek, legalább beszélj hozzám! ± a hangom a végére elcsuklott.

De csak állt az erd szélénél, engem bámult, de mintha, nem is látna. Csak átnézne rajtam, és ez meg rjített. Annyira belefáradtam ebbe. Olyan fáradtnak éreztem magam, ahogy ültem a fagyott f ben, remegve.

Novellák

34

Lénye, lénye itt lebegett. De a csend. A csend megölt. Miért nem hagysz egyedül? ± ordítottam ismét felé.

A könnyek finoman áztatták az arcomat, miközben a fogaim újra-újra összekoccantak. A sebek er sen lüktettek a szívemben, minden egyes új dobogásnál egyre nagyobbra tágítva az rt. Mintha lassan, apránként véreznék el. Olyan valódi a fájdalom. Ekkor vettem észre, hogy a kis sziget elt nt. A megnyugtató rétecske nem volt többé körülöttem. Hajam vadul lobogott a szélben, miközben én ± nyomomban a kísértettel ± egyre csak a szikla pereméhez közeledtem. Úgy éreztem magam, mint egy megszállott. A cip met már nem viseltem, lábfejem vörös és libab rös volt, minden egyes megtett lépés olyan fájdalmat okozott, mintha törött üvegeken sétálnék. Ismét el reléptem egyet, a talpamba futott a vér. A szikla peremén álltam. Már nem született mese abból, hogy hidegen állt mellettem beteg elmémben. Már nem az örömet jelentette, hanem a múlt fájdalmát. De nem ment el, nem engedett engem se. Tudom, belegondolni is szörny , de az én hibám, mert nem engedtem. Kézzel, lábbal, foggal, körömmel kapaszkodtam emléke után, s az eszemmel fizettem egy néma szellemért cserébe. Oh ± fújtam ki a leveg t. ± Tudod, ha valaki egy éve azt mondja, hogy mostanra messze leszel, felállok és lecsapom. Mert hittem neked. Hittem, mikor azt mondtad, örökkön-örökké.

Kés este volt, és én nem alszom. Lehunytam a szemem ± a szél, csendesen, halkan fújt az arcomba ± és én láttam, ahogy elt nik. Már a lélegzés sem megy rendesen. Nem megy a felejtés, minden csók még az ajkamon ég és f t. Mintha a szívem még nem tört volna meg, csak némán haldokolna. És most bár igazából láthatnám, bár mellettem feküdne, és bár elég lennék önmagamban. De csak egy ember vagyok, emberi mulasztásokkal, emberi élettel. ÄTe nem vagy jó nekem, Bella´ Ez a megváltás ideje, tudom ± suttogtam a bábnak. ± Talán a csodák ideje, talán megnyugodhatunk. Már minden, amit csak mondani szeretnék neked ± beszéltem a szellemhez -, hogy szeretlek, és nem félek« - vártam. ± Hallasz engem? ± kérdeztem, majd megráztam a fejem. Ugyanolyan élettelenül bámult rám, mint egy órával ezel tt. Mintha a fát látná, ami mögöttem van, és nem engem.

Karomat szorosan összefontam a mellem alatt, és végleg, visszavonhatatlanul el reugrottam, átszelve a ködöt, végs lélegzetemet visszatartva. Csak zuhantam el re, szorosan összezárt szemekkel. Már megnyugodtam. Mint amikor kihívnak váratlanul felelni, és te nem készültél. Mégis, mikor megkapod a jegyed ± legyen elégtelen vagy akár ötös -, megnyugszol. Szíved visszaáll a normális ütembe, mert tudod, minden megy tovább, a körforgás nem áll le, nélküled vagy veled. A jegyeddel vagy nélküle. Soha nem lesz vége semminek.

Novellák

35

Én most már nyugodt voltam, a szívem rendes tempóban vert tovább, csak a lélegzetvétel fájt még, de már nem sokáig. Tudtam, itt a vége és én nyugodt lehetek, hiszen a halál gondolata nem fáj, az élet sokkal nehezebb. Az pedig csak békés és kellemesen csendes, egyedül. Ne ordíts« - figyelmeztettem magam kelletlenül gondolatban. A becsapódás kínzó, a víz fagyosabb volt, mint a h mérséklet és nem tudtam, hogyan estem. Nem tudtam magam behatárolni, akár egy lavina is elsodorhatott volna. Már hiába kapálóztam ösztönösen, nem találtam a kiutat, ezért csak leengedtem a kezem és lebegtem, mikor egy hatalmas löketet éreztem, az egyik tüzes, vad hullám magával vitt és egyenesen a sziklához csapta az egész testemet. Nem lassan történt, semmi sem volt késleltetve, mint a filmekben. Oly¶ gyorsan játszódott le az agyamban minden. Tudtam, mit tettem. Öngyilkosság, így nevezik, pedig semmi köze a gyilkossághoz, én csak tudom. Nincs olthatatlan vérszomj, csak a halál van. A remény halála. Az öntudatlanság hirtelen jött, csak az éles, bódító fájdalmat éreztem, majd semmit, csak békét. Fejemet a sírk nek támasztottam, miközben az es cseppek hangosan kopogtak fekete csuklyámon. A tájat komor, szinte áthatolhatatlan köd fedte el, a szél a halál b zét fújta az orromba. Három hónap telt el, és én eddig képtelen voltam idejönni. Képtelen voltam szembenézni azzal, amit tettem. Alice látomása minden nap, minden percben újra és újra megjelent a szemem el tt, akár egy lidérces álom. Kezem a k bevésett gyönyör néven szánkázott, minden szó a torkomon akadt, a szél süvített a fülembe. Fulladtam. Vámpír létemre nem kaptam leveg t, de a halál mámorító csodája nem járt ki nekem. Kezemet a sírk re nyomtam. Látni akartam. Vissza akartam hozni. Soha-el-nem-menni. De nem tettem meg, makacsul hittem, reméltem, hogy továbblépett. Már a lélegzés sem megy normálisan. Életben tartott eddig az a kósza gondolat, hogy jól van. Hogy él. Hiszen ezért hagytam el! Ezért, hogy létezzen egy boldog, normális világban! Mit tettél? ± suttogtam.

Miért? ± kérdeztem magam, de olyan jól tudtam a választ. Mert feladtam. Mert megbántottam, kíméletlenül. Elvettem t le minden szépet, összetörtem gyenge önbecsülését. A szemem porozni kezdett, a torkomban ismét szörny , lenyelhetetlen gombóc n tt, ujjamat még mindig a sírfeliraton futtattam végig, megállás nélkül, mintha ezzel feltámaszthatnám. Mintha ezzel változna valami az égvilágon. Isabella Marie Swan 1987 ± 2005.

Novellák

36

-

Sajnálom ± leheltem, ujjaim karmokká formálódva akarták letépni az arcb römet. ± Sajnálom ± mondtam ismét, mintha ezzel bármit, bármit is változtatnék.

Szememet néma, porzó könnyek égették, tüd met a legelviselhetetlenebb t z égette minden leveg vételnél, amik amúgy is nehezen mentek le a torkomon. Mintha meghaltam volna. A táj elmosódottan, nehézkesen rajzolódott ki körülöttem. Az a benyomásom támadt, mintha mindent egy pörg könyv lapjain nézném. Minden késleltetve és lökésszer en megjelen képekben ért el az agyamig: nem vagyok egyedül. Fejemet felemeltem a k r l, ujjam abbahagyta a rajzolást. Aprót szippantottam a leveg b l, éreztem a nedves föld és a k , porzós szagát. Megcsapta az orromat az es , de egy illat kivált. Gúnyosan elmosolyodtam, mennyire élvezheti most a helyzetet. Lassan megfordultam, testem nehezen követte az agyam utasítását. Ellenséges, szánalmas gondolatai a fejembe férk ztek. Nahát, téged is látni errefelé? ± érdekl dött udvariasan. Victoria ± mondtam ki a nevét, testemet minden elhagyott szó perzselte. Érdekes fordulat, nemde? Mekkora pazarlás, nem igaz? ± vicsorogta, testét elárasztotta a düh.

ÄEzért halt meg James? Azért, hogy utána levesse magát egy szikláról a lány?!´ ± üvöltötte eszméje. Valóban nem fair« - mentem bele játékába.

Nincs világ nélküle« Felvonta szemöldökét, vörös lobonca sötétbarna, lelapult és elázott volt. Állatias testtartása maradt, de nem akart támadni. Legalább is, még nem. Végignéztem ± nevetett fel, kezem pedig automatikusan ökölbeszorult, szememet lehunytam. ± Élvezettel néztem, ahogy leugrik. Élveztem, látni, ahogy szenved! ± susogta, és közben Bella él halott arcát vetítette le.

Megmenthette volna« de csak nézte, ahogy Bella védtelenül leugrik. Én tudod mit élveztem? ± suttogtam. ± Látni, ahogy James-t széttépik a testvéreim. Látni, ahogy nem tehet semmit ellenünk. Látni, ahogy körbeveszik, és ahogy küzdeni próbál az életéért, de nem megy neki. Hallani az utolsó üvöltését. Hagyd« Abba! ± fröcskölte, tartása merevedett. Védtelen volt. Utolsó leheletével, miel tt szénné égett volna, a te nevedet motyogta. Megöllek! Meg foglak ölni! ± csikorgatta fogát.

-

Csak tessék. Azt mondta szeret.

Lehunytam a szemem, a leveg marta a tüd met, testem még mindig nehéz volt, de érzékeim még mindig élesek voltak. Hallottam, ahogy lelapul állatias, vad morgás kíséretében.

Novellák

37

ÄBella, nem akarom, hogy velem gyere´ ± jeges szemeimet arcára függesztettem, és szó nélkül néztem, ahogy összeomlik. ÄTe« nem akarsz... engem?´ ± suttogta. Mindig olyan jó volt abban, hogy tévesen vonja le a következtetéseket. Most ez a hasznomra vált. Egy perc alatt sikerült összerombolnom a belém fektetett bizalmát. Egy szó után elhitte, hogy nem szeretem. Ez jobban fájt, mint amennyire gondoltam. De az mind semmi volt a mostanihoz képest. Most, amikor lábam alatt fekszik sírja. Botor módra hittem az emberi felejtésben. Hittem, hogy tovább lép. Tudtam, hogy eleinte nehéz lesz« de ezt nem gondoltam. De a remény f tött. Talán« talán fent találkozhatok Vele. Elmondhatom Neki, hogy hazudtam. Elmondhatom« és együtt lehetünk. Ez a csodák ideje lehetne« csodák ideje, ha a mennyország, ahol az angyalom van, kinyitja nekem a kapuját.

Bella Swan szemszöge Jó helyen jártam. Minden tökéletes, boldog és fájdalommentes. Mindenki, bármerre néztem, mosolygott. A Nap fényesen sütött, hogy a sugárzó arcok még ragyogóbbak legyenek. Nem volt sem éjjel, sem nappal, tökéletes nyugalomban telt minden perc. Szavak nélkül kommunikáltak, egy pillanat alatt a lelkébe láttak a másiknak, miközben a békés mosoly az arcukon és a szemükben ült. Tökéletes, idilli hangulattal jellemezném az állapotom? Megnyugvással? Békével? Nem. Égtem, szenvedtem, a Paradicsom számomra maga a pokol volt. A nyugalom, ami a lelkemet támadta meg, frusztrált, a sok mosolytól sírnom kellett a nem létez könnyeimmel. Kínlódtam, a lényem perzselt, mert láttam, mi folyik lent. Mert láttam, mit tesz, és én sikítani akartam, hogy Äne!´ Mert hallottam, ahogy elmondja, hazudott. Mert rájöttem, itt, hogy a Charlie-nak és Renee-nek okozott fájdalmam önz és felesleges tett volt. És mert a Szerelmem, most készült egy végzetes hibát elkövetni, miattam. És legf képpen, a megnyugvás azért nem talált rám, mert minden zsigeremben éreztem, amit . Mert nem engedett el. Mert fájt Neki. Tekintetem elfordítottam a Föld fel l, a hajamba téptem volna, ha megtehetném itt. Ordítottam volna, ha ajkaimat szólásra nyithatnám. Sírnék a fájdalom miatt, ha szemem nem lenne kiszáradva, néma, porzó könnyekkel megáldva.

Novellák

38

Nem teheti ± fuldokoltam a látottak miatt. Harcolj! Küzdj! Ne hagyd magad! ± könyörögtem bután, mintha ez számítana. A gondolatok buzgón zsizsegtek a fejemben, én pedig szorosan összezárt szemekkel küzdöttem a kaotikus állapot ellen. Láz. Ezzel a szóval tudtam volna kifejezni, mit érzek, ha valaki kérdezte volna. A helyzet egyre rosszabb lett. Rosszabb, mint három hónapja, mikor megtudta, mit tettem. Rosszabb, mikor rászánta magát, hogy szembenézzen a helyzettel. Rosszabb, mikor meglátta nyughelyem. Most sokkal rosszabb volt, mert féltem. A félelem, mint egy lázas betegnél, szánkázott a hátamon, és fázni kezdtem, majd melegem volt. Féltem, mi lesz, ha - és most valóban el jött a Äha´ -« nem engedik be, mert vámpír. KÜZDJ MÁR! Küzdj, Edward! TEDD MEG« értem« ± gyenge, hófehér karjaim a fejemre tapadtak, és szét akarták robbantani« mintha ez lehetséges lenne. És a t z, mely égetett, egyszer csak megsz nt. Teljes béke szállt a testemre, a láz, amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hirtelen t nt is el. Kellemes nyugalom váltotta fel a fájdalmat, én pedig meglepetten néztem körbe. A mosolygós, harmonikus arcok üdvözöltek« már vártak rám. Pillantásom ± mások szemében látva ± meglepett volt, lélegzetemet nyugodtnak éreztem, de emellett tudni akartam, mi történt Vele. Mégsem voltam szomorú, kíváncsi sem, csak a gondolataim cikáztak, de ez lényemet nem zavarta. Teljes harmóniában voltam. Kivált a tömegb l és én tudtam, hogy egy angyallal találkoztam. Már zavaros eszmém is csatlakozott a testem kiegyensúlyozottságához. Kinyújtottam apró kezem, és megfogta.

A halál mit sem változtatott szépségén, s t. Most volt igazán gyönyör , mert a szeme is mosolygott. Mert láttam és éreztem a nyugalmát és a boldogságát. Mintha Isten direkt nekem küldte volna az Angyalom, hogy kimentsen engem a pokolból. Hiszen nekem az rz m, akit örökké, halál után is szeretek. Elmosolyodott, lehunyta a szemét, és ajkát hajamhoz szorította, én pedig megfogtam kezét, melyet már nem éreztem hidegnek. Egyensúlyban volt velem. Kerestem a szavakat, mit Ämondhatnék´, de a beszéd a torkomon akadt - a halál ebb l a szempontból elég béna dolog. Megráztam a fejem, mire perzsel , zöld szemei kinyíltak. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet szebb, mint két aranyszín írisz. Ha tudtam volna, mekkorát tévedtem ± mosolyogtam rá. Figyelmen kívül hagyta, amit üzentem.

Novellák

39

Sajnálom ± lehelte. Leszek számodra az angyal, akire szükséged van. Az élet, amit magad után hagytál, csak most kezd dik, velem. A mennyország rám nézett, s így szólt: Csak egy dolog teheti a lelket szebbé, az pedig a szerelem ± válaszoltam minden felmerül aggályára.

Alice Cullen szemszöge Bella szobájában kóboroltam nesztelenül, minden különösebb cél nélkül. Féltem visszamenni. Hogy állhatnék Esme szeme elé? Hogy tudassam vele, hogy nemcsak a lányát, de a fiát is elvesztette? Elkéstem. ± fogtam meg a fejem. Hallgattam Charlie egyenletes lélegzetét a másik szobából, és azt kívántam ezen a holdfényes éjszakán, bár én is édes álmok megnyugtató csöndjébe és békéjébe menekülhetnék. Felsóhajtottam, kezemet végighúztam a tölgyfaasztalkán, majd leültem a mellette lév székre. Szemem fent akadt egy aprócska cetlin, ami eddig biztosan nem volt ott. Kezembe vettem, majd széthajtottam. ÄMindenalkalommal, mikor egy fénysugár utat tör magának a fák sötétlombjai közt, tudd, jól vagyunk, és mi sem felejtünk.´

ÅFélszárnyú angyalok vagyunk mindannyian; ezért csak akkor tudunk repülni, ha a másikat átöleljük.µ
Luciano De Crescenzo Isabella Marie Swan 1987 ± 2005.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful