You are on page 1of 54

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Petrás Éva

1848 megítélése
a szlovák és a magyar
történetírásban

Mû hely ta nul mány 37.

Budapest, 2008

MHT37_petras.indd 1 2008.12.12. 9:22:01


Tartalomjegyzék
Bevezetés: Egy felejtésre ítélt emlékezeti hely nyomában . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

1. fejezet: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc


a magyar történelemben és a nemzettudatban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10

2. fejezet: 1848–49 történetírói megjelenítései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19

3. fejezet: 1848 a szlovák történelemben és történetírásban . . . . . . . . . . . . 29

Összegzés: perspektívák, új utak, feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

Bibliográfia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42

Függelék
1. Interjú Hushegyi Gáborral . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
2. Képmelléklet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3

MHT37_petras.indd 3 2008.12.12. 9:22:06


Bevezetés

Egy felejtésre ítélt emlékezeti hely nyomában

Úgy gondolhatnánk, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc története


éppen a modern kori magyar nemzettudatban elfoglalt középponti helyénél fogva
egyike a legjobban feldolgozott, a legtöbbet elemzett témáknak, amely százhatvan év
távlatából már valóban a múlt lezárt fejezeteként illeszkedik a magyar történelem elbe-
szélésébe. A korszakról szóló szakirodalom zavarba ejtő bősége és az iskolából isme-
rős, március 15-i ünnepségeken azóta is rendre felidézett történelmi tabló azonban
talán megalapozatlanul keltette bennem a lezártság, a „már minden meg van írva”
képzetét, mielőtt egy személyes élményem hatására e korszak részleteiben is felkeltet-
te volna érdeklődésemet. Tudtam persze, hogy a történelmet mindig mi, a jelenben
élők faggatjuk, ezért nincsenek egyszer s mindenkorra feltárt időszakok, azokról „min-
dent” elmondó könyvek. Mindazonáltal meglepett, amikor a korszak szakértőinek írá-
sait olvasva megtudtam, mennyi minden nincs feldolgozva 1848 kapcsán – mennyi
mindent nem tudunk!1
Az 1848-cal való újbóli foglalkozás szükségessége egy csupán állampolgári, ha
úgy tetszik „civil” impulzus hatására merült fel bennem, amely nem a történészek
„céhes”, akadémikus világából származik, ám amely alaposabb végiggondolásra ösz-
tönöz. Ha egy magyar utazó Szlovákia megújuló, gyönyörű fővárosába látogat, nem
pusztán művészettörténeti érdeklődésből járja a templomokat, utcákat, múzeumokat.
Tudja, Pozsony egykor Magyarország fővárosa is volt, Habsburg uralkodók sorát ken-
ték fel itt magyar királlyá, soknemzetiségű kultúrájának tárgyi, építészeti emlékeit, s
talán hagyományát is máig őrzi. Otthonos, nem egzotikus helyen jár. Nehéz helyzetbe
jut ugyanakkor, ha jelentőségéhez mérten próbálja bemutatni gyermekeinek azt az
épületet, amelyről minden magyarországi tankönyv ír, sőt némelyik metszetet is közöl.
A régi magyar országgyűlés háza a Michalská utca 1. szám alatt2 ugyanis nem mond-
ja el magáról, hogy Széchenyi István gróf e falak között ajánlotta fel egy évi jövedelmét
az Akadémia létrehozására; hogy a modern Magyarország megteremtését célul kitűző
reformkori országgyűlések ott zajlottak; hogy Kossuth Lajos e falak közt tartotta nagy-
hatású szónoklatait; hogy oda köthető azoknak az áprilisi törvényeknek a megalkotása
is, amelyek az egész Magyar Királyság (benne Felső-Magyarország) területén meg-
szüntették például a jobbágyságot és megvetették a polgári jogállam alapjait. A ház
falán elhelyezett emléktábla lakonikusan csupán arról értesít, hogy „ebben az épület-
ben ülésezett 1802 és 1848 között a magyar országgyűlés”, amelyen – további, s
egyetlen információ – a ház falán szintén emléktáblát kapó L’udovít Štúr is részt vett
Zólyom vármegye szlovák küldötteként.3

1 A könyvének az 1848-ban hogy is volt? provokatív címet adó Gergely András saját hasonló benyomásairól számolt be munkája
előszavában, s egyúttal megnyugtatott: 1848 kapcsán rengeteg még a történészi tennivaló. Gergely András: 1848-ban hogy
is volt? Budapest, 2001. 7–8.
2 Az épület jelenleg a pozsonyi egyetemi könyvtár egy része. Lásd: képmelléklet 1. (forrás: http://phobos.ulib.sk/univerzitna_
kniznica.pdf)
3 Lásd: képmelléklet 2. és 3.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5

MHT37_petras.indd 5 2008.12.12. 9:22:06


6 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

A „V tejto budove zasadal v rokoch 1802–1848 Uhorský snem” felirat minden


bizonnyal szó szerinti megfelelője a magyarnak, ám ha a fordítás kritériumának azt
tartjuk, hogy kultúrából kultúrába is képes legyen jelentéseket közvetíteni, nos, ezt az
emléktábla nem teszi meg. Amennyiben a nemzet emlékezetközösség, úgy a táblán a
szlovák és magyar szöveget elválasztó szalag két közösségre, tehát kétféle emlékezet-
re utal. Minden szószerinti egyezés ellenére a két felirat e két nemzeti emlékezet
különbségéről tanúskodik, hiszen a jelenkori magyar és szlovák szemlélőkben telje-
sen különböző tudati és emlékezeti tartalmakat hívnak elő. Magyar részről a hely
jelentőségét Gergely András szavaival a következőképpen foglalhatjuk össze:

„Pest március 15-i forradalma idején Pozsonyban ülésezett a rendi ország-


gyűlés, így a forradalmi átalakulás törvényeit, közte a népképviseleti ország-
gyűlés, a felelős kormányrendszer alapintézményeit ez a rendi országgyűlés
iktatta törvénybe. A magyar forradalom eltért tehát a többi európaitól abban,
hogy az új legitimitást a rendi országgyűlés hónapok óta aktív reformmunkájá-
ra támaszkodva nem töréssel, hanem a jogfolytonosság biztosításával valósí-
totta meg, amelyet tovább erősített, hogy Pozsony városában nem tört ki forra-
dalom, ott nem állottak fenn olyan körülmények, amelyek a törvényhozás
munkájának legitimitását egykorúan vagy később megkérdőjelezhették.”4

A szakirodalmat áttanulmányozva azonban világossá válik, hogy az 1848–49-es


forradalom és szabadságharc, vagy akárcsak Pozsony szabadságharcban játszott
szerepének szlovák megítélése meglehetősen távol áll ettől. Míg mi 1848–49-et a
modern, polgári Magyarország megteremtésével és az ezért való küzdelemmel azono-
sítjuk, a szlovák megközelítés – hasonlóan más szomszédos országok történetírásai-
hoz – elsősorban a nemzeti mozgalmak összeütközését látja benne.
A két megközelítés közötti ellentét gyökerei tulajdonképpen magukig az 1848–
49-es eseményekig nyúlnak vissza, amelyekből százhatvan év nemzeti történetírásai-
nak eltérő álláspontjai is kifejlődtek. Így elmondhatjuk, hogy 1848 megítélésének
különbözősége nem csak a két nemzet nemzeti történelmeinek általában vett konflik-
tusosságából, hanem ezek konfliktusos megjelenítéséből is fakad. Ennek egyik oka
történelmeink „nemzeti látószögének” szűkítő perspektívája. Míg magyar részről az
államtörténet, mint nemzettörténet-írás jelenti a nemzeti látószög egyik legnehezeb-
ben meghaladható hagyományát, addig szlovák részről talán a nemzeti szempont
minden más fölé való helyezése az a Rubicon, amelyet nagy nyereséggel lehetne
átlépni, mivel az egykor volt valóság nemzeti szempontra való szűkítése önkényes és
saját magára nézve is káros önredukció.5 Az emléktábla szűkszavúsága ugyanis nem
csupán arról ad hírt, hogy nemzeti emlékezetünk különbözik, hanem arról is, hogy a
szlovák emlékezetpolitika része e különbség fenntartása. A rövid szlovák és magyar
szöveg utalást sem tesz rá, hogy az egykorú „magyar országgyűléshez” a szlovákok-
nak is közük volna: elfedi és elfelejteti, hogy az 1918-ig közös államban élő szlovákok
és magyarok közös hazájának történetéhez tartoznak az ott történtek. Míg a magyarok
számára a pozsonyi országgyűlés háza a nemzet emlékezeti helyeinek (lieux de
4 Gergely András: Közép-Európa parlamentjei 1848-ban. In: (Szerk.) Szabad György: A magyar országgyűlés 1848/49-ben.
Budapest, é.n. 15-64, itt: 17.
5 Erről részletesebben lásd: Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége. Budapest, 2007.

MHT37_petras.indd 6 2008.12.12. 9:22:06


mémoire) egyike lehetne6, amelynek a nemzeti emlékezetben való fennmaradásához
az ott történtek kellő alapanyagul szolgálnak, az 1848-as események a szlovák nem-
zeti történelem elbeszélésében csupán epizodikus helyet kapnak. Az egyedül Štúr
működéséről megemlékező felirat pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy szlovák részről
a reformkort és az 1848–49-es eseményeket kizárólag a nemzeti kérdés prizmáján
keresztül tartják megemlékezésre méltónak.
Ennek meghaladása azért volna fontos, mert mindkét nemzet esetében a reform-
kor és 1848 kapcsán a nemzetépítés korszakáról van szó, és ezért a nemzeti történet-
írásban, rajta keresztül pedig a nemzettudatban egészen kivételes helyet foglalnak el.
Olyannyira kivételeset, hogy hozzájuk nemzeti mítoszaink és mártirológiáink máig
eleven elemei is kötődnek.
A szlovák és a magyar megközelítés ellentéte azonban nem csupán hajdan volt
konfliktusokból és rájuk épült ellentétes előjelű történeti, vagy pedig jelenkori emléke-
zetpolitikai különbségekből fakad, hanem paradox módon azonosságból, az érvme-
net egymást szinte tökéletesen fedő hasonlóságából, de sokszor még az élettörténe-
tek párhuzamosságából is. A korszak egyik legismertebb angol szakértője egy tanul-
mányában el is játszik ezzel a jelenséggel: tíz pontban jellemzi a kor egyik legnagyobb
hatású nemzeti politikusát, majd rákérdez: ki ő? A leírás alapján mi, magyarok azonnal
rávágnánk: Kossuth Lajos, miközben a szlovákok Štúrt vélnék a jellemzésben felismer-
ni. Nos, az angol történész Kossuth és Štúr élettörténetét és pályafutását párhuzamba
állítva éppen e hasonlóságra, a történetírásban hasonlóképpen megkonstruált és a
nemzettudatban hasonlóképpen betöltött szerepükre hívja fel a figyelmet.7 A szlovák
és a magyar történetírás más-más úton haladva ugyan, de mindmáig őrzi és ápolja a
nemzet történetének és hőseinek romantikus megjelenítését.
Az európai történelem új megközelítéseit bemutató cambridge-i sorozat, a New
Approaches to European History negyvennyolcas forradalmakkal foglalkozó köteté-
nek szerzője, Jonathan Sperber 1848 történetírói megjelenítéseit három típusba sorol-
ja. Az általa első típusba sorolt megközelítések negyvennyolcat „romantikus forrada-
lomként” ábrázolják: nemzeti hősökkel, szónoklatokkal, látványos tömegjelenetekkel,
a romantikus költészet lelkesültségével, heroikus tettek sorozatával, végül bukással és
a rá való emlékezés magasztosságával. Nos, a szlovák és a magyar történetírás ere-
dendően e csoportba tartozik. Míg Sperber a második típusba azokat a megközelíté-
seket sorolja, amelyek negyvennyolc kapcsán tömeg és forradalmárok, eszmék és
jogalkotás egymásra találásában lelnek rá a forradalom „igazi” arcára, addig a törté-
netírás legújabb módszerei szerint – ez a harmadik típus – a társadalomtörténeti
megközelítés sokkal prózaibb útját követve a figyelem a „nagy emberek nagy tetteiről”
lassan azoknak a társadalmi, gazdasági és kulturális változásoknak a vizsgálata felé
is fordítható, amelyek azt a hétköznapi emberek által megélt társadalmi miliőt kutatják,
amelyben a Párizstól a Habsburg Birodalomig, Itáliától a Baltikumig negyvennyolc
forradalmai megtörténhettek.8 Ez a jelenkori történetírásnak egy olyan figyelmet
érdemlő ajánlata, amelynek szlovák és magyar történelemre való alkalmazását a konf-
liktusok újrajátszása helyett érdemes volna megfontolni.
6 Pierre Nora: Emlékezet és történelem között – a helyek problematikája In: Aetas, 1999/3. 142–158.
7 Robert Evans: Kossuth and Štúr: Two National Heroes. In: (eds.) László Péter, Martyn Rady, Peter Sherwood: Lajos Kossuth
Sent Word... Papers delivered on the occasion of the bicentenary of Kossuth’s birth. London, 2003. 119–133.
8 Jonathan Sperber: The European Revolutions, 1848-1851. Cambridge, 1994. 1–5.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7

MHT37_petras.indd 7 2008.12.12. 9:22:06


8 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Jelen tanulmány témája tehát nem a szlovák–magyar nemzeti mozgalmak konf-


liktusa 1848–49-ben, hiszen erről a magyar és a szlovák olvasó, ha érdeklődik iránta,
könnyen tájékozódhat.9 Célom sokkal inkább az 1848–49-es magyar forradalom és
szabadságharc szlovák és magyar megjelenítésének hátterében meghúzódó történet-
írói narratíva előfeltevés-rendszerének rekonstruálása azzal a céllal, hogy ezek a fent
leírt társadalomtörténeti megközelítés lehetőségeinek irányába meghaladhatóvá válja-
nak. Mivel azonban az 1848–49-ben történtek első ízben hozták napvilágra a történel-
mi Magyarország nemzeti mozgalmainak egymással kibékíthetetlen ellentétét, ezért
megkerülhetetlen, hogy egymás mellé helyezzük és összevessük a szlovák és a
magyar történetírás erre vonatkozó állításait. Ez azért fontos, mert ez volt az az alap-
anyag, amelyből a nemzeti történetírások megkonstruálták a maguk érvrendszerét. E
nemzeti narratívák azután a közvetítéseknek az óvodától az egyetemig terjedő szintje-
in teremtették meg azt a történeti tudatot, amely már csupán ellentétes, a történetileg
kevéssé iskolázott politikai retorikában pedig egyenesen ellenséges módon képes a
másikhoz viszonyulni. Az út tehát a szalaggal elválasztott emléktábláig egyenes és
saját premisszáiból hibátlanul levezethető. De vajon megfelel-e az egykorú történeti
tapasztalatnak, s ha az értelmezések burkait fokozatosan lehántjuk, valóban két nem-
zet két, egymásnak teljes mértékben ellentmondó történetét találjuk-e?
Azt gondolom, s ennyiben hadd előlegezzem meg írásom végső következtetését,
hogy 1848 nemzeti konfliktusra szűkítése későbbi visszavetítés, amelyet szlovák rész-
ről az önálló Szlovákia nemzeti legitimitásigénye hozott létre. Az elkülönbözés általi
öndefiníció kényszerétől vezettetve a szlovák megközelítés kénytelen a különbségeket
hangsúlyozni, hogy saját történelemre tegyen szert. Mivel erre sem a közösen megélt
történelem nem alkalmas, 1848–49-ben pedig a szlovák–magyar konfliktus messze
nem volt olyan vehemens, mint a Magyarország más nemzeti kisebbségeivel való
véres összetűzések, ezért a szlovák történetírás kénytelen elhalványítani, súlytalanná
tenni az akkor történteket, s egyedül a nemzeti mozgalom történetére szűkíteni a
„használható múlt” tartományát. Magyar részről pedig éppen az ország nemzeti
kisebbségeivel való konfliktus miatt – Bibó szavaival élve – 1848 „félrevezető történeti
tapasztalatként” épült be a magyar nemzettudatba.10 E kettő ilyen formában egymás-
sal valóban kibékíthetetlen, hiszen kizárólag a kölcsönös bizalmatlanság továbbha-
gyományozására alkalmas konstrukciókat élteti tovább. Az egykorú valóság azonban,
amely nem tudott sem a dualizmuskori magyar asszimilációs nemzetstratégiáról, sem
Trianonról, sem világháborúkról és „kelet-európai kisállamok nyomorúságairól”, nem-
zetállami igényeket kiszolgáló történetírásról és nemzeti szimbolikus politizálásról,
arról tanúskodik, hogy negyvennyolc közös kincsünk.
Tanulmányom az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványnál
folyó összehasonlító nacionalizmus-kutatás projekt része. A 2006-ban ugyanitt megje-
lent Nacionalizmus és politikai romantika című munkámban kialakított fogalmi rend-

9 Az 1848–49-es forradalomról szóló történetírással külön tanulmányban foglalkozik: Hermann Róbert: Az 1848–49-es forrada-
lom és szabadságharc a magyar történetírásban. In: Aetas, 1999/1–2. 62–86., Gergely András: 1848–49 historiográfiája.
In: (Szerk.) Gergely András: Magyarország története a 19. században. Budapest, 2003. 236–238., Gergely András: Sikerte-
len 1848-as forradalmak? – Az újabb történetírás mérlegei. In: Uő: 1848-ban hogy is volt? I.m. 486–496. Valamint külföldi
és magyar megítélését végigtekintette Kosáry Domokos például a Kossuth Lajos a reformkorban c. könyvében, Budapest,
2002. 13–24. vagy Uő: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. Budapest, 1999.
10 Bibó erről vallott nézeteit elemzi: Dénes Iván Zoltán: Eltorzult magyar alkat – Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű
Gyulával. Budapest, 1999. 150–169.

MHT37_petras.indd 8 2008.12.12. 9:22:06


szer segítségével a szlovák és magyar nemzettudat elemzésének elméleti hátterét a
Szlovák nemzettudat történetisége című 2007-es műhelytanulmány tartalmazza.11
Mostani kiindulópontom ez utóbbi tanulmány végkövetkeztetése: a nemzettudatok
történeti alakulásának összehasonlító vizsgálata a két nemzet történetírásainak előfel-
tevés-rendszerére történő rákérdezéssel veheti kezdetét. Ennek a két nemzet nemzet-
tudatában fontos szerepet játszó 1848–49-es forradalom és szabadságharc az első
állomása.

11 Mindkét írás elérhető az EÖKIK honlapján: www.eokik.hu

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9

MHT37_petras.indd 9 2008.12.12. 9:22:06


1. Az 1848–49-es forradalom
és szabadságharc a magyar történelemben
és a nemzettudatban
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc története a magyar történelem egyik
legfontosabb fejezete. A magyar köztudat és a magyar történeti irodalom két szóval
jellemzi a másfél éves eseménysort: forradalomnak és szabadságharcnak nevezi.
Forradalomnak, mert az országban 1848 március–áprilisában forradalmi változás
ment végbe részben forradalmi külsőségek, tüntetések, tömeges megmozdulások
közepette. Az ország független felelős kormányhoz jutott, a változás azonban nem
csupán a hatalomgyakorlás technikájában következett be: a rendi társadalmi viszo-
nyok polgáriakká történő átalakulásának legnagyobb mérföldköveként olyan intézke-
dések születtek, amelyek biztosították a társadalmi átalakulást és a politikai jogokat
(törvény előtti egyenlőség, jobbágyfelszabadítás, úrbéri viszonyok és egyházi tized
megszüntetése); amelyek megteremtették az egységes, népképviseleten alapuló
magyar államot (közteherviselés, a cenzusos és nem a rendi társadalmi pozíción ala-
puló választójog); és amelyek újraszabályozták a Magyarország és a Habsburg
Birodalom közötti viszonyt.12
A meghatározás másik eleme, a szabadságharc elnevezés azt jelzi, hogy az
ország nem tudta békés körülmények között végrehajtani a megkezdett átalaku-
lást. Mivel a forradalom kitörésekor még ülésezett Pozsonyban a magyar rendi
gyűlés, a követelések megfogalmazása, Bécsbe juttatása és elfogadtatása olyan
gyorsasággal, az áprilisi törvények szentesítése folytán pedig olyan legitimitással
történt13, amely biztosította az első felelős magyar kormány iránti lojalitást a bécsi
udvarral szembeni 1848 nyarától egyre mélyülő konfliktusban is. Ezért az 1848
szeptemberétől 1849 áprilisáig terjedő időszak fegyveres küzdelmét önvédelmi
harcként, a Habsburg-ház trónfosztása utáni időszakát pedig függetlenségi hábo-
rúként definiálhatjuk.14

Az elmúlt 160 év spontán és felülről is alakított hagyományának köszönhetően az


1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzettudat egyik középponti
eleme. A már rögtön az eseményekkel párhuzamosan meginduló megemlékezések,
és a memoárok formájában megkezdődő reflexió egyöntetűen bizonyítják, hogy a
kortársak tökéletesen tudatában voltak a forradalom és az átalakulás jelentőségével:
nem ugyanaz a nemzet, a társadalom, az állam, a kultúra, de az egyes ember szimbo-
likus kötődéseinek és identitásának világa sem 1848 előtt és után.15

12 Gergely András: Magyarország 1848–49-ben. In. (Szerk.) Uő: 19. századi magyar történelem 1790–1918. Budapest, 1998.
247–291.
13 Deák István könyvének címében is erre utal, s érvelésében is kellően bizonyítja a „törvényes forradalom” törvényességének je-
lentőségét. A kötet először angolul látott napvilágot. István Deák: The Lawful Revolution. Louis Kossuth and the Hungarians,
1848-1849. New York, 1979. Magyarul: Deák István: Kossuth és a magyarok 1848–49-ben. Budapest, 1983.
14 Hermann Róbert: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történetírásban. I.m. 62–63.
15 Gergely András: Magyarország 1848–49-ben. I.m. 236–238.

MHT37_petras.indd 10 2008.12.12. 9:22:06


Az 1848 márciusára való emlékezés az ünnep történetében már maga is saját
történetét írja16, hiszen az ünnep kezdeti története a neoabszolutizmus és önkényura-
lom első éveitől a kiegyezés korának addig a kényes helyzetéig ívelt, amikor még
Ferenc József életében kellett az ünnepre vonatkozóan is „kiegyezést” kötni: így lett
nemzeti ünnep március 15-e helyett az áprilisi törvények szentesítésének napja, április
11. Ez azért történt így, mert a dualizmus idején az 1867-es kiegyezési rendszert „meg-
valósult negyvennyolcként” tekintették és emellett tekintettel kellett lenni az uralkodó
érzékenységére is.17
Továbbmenve, a 20. század március 15-éinek története is arról tanúskodik, hogy
1848 tovább él és hat, hiszen máig nyúlóan a különböző korszakok legkényesebb
problémáira hívja fel a figyelmet. A Horthy-rendszernek szüksége volt negyvennyolcra,
mert a területi revíziót szorgalmazó politika nem mondhatott le egyetlen nemzeti érzel-
met mozgósító tényezőről sem. Negyvennyolcat tehát „államosították”: 1927-ben tör-
vény nyilvánította nemzeti ünneppé március 15-ét (az 1927. évi XXXI. tc.), és egyúttal
törvényt hoztak Kossuth Lajos elévülhetetlen érdemeiről és emlékéről is (1927. évi
XXXII: tc.). 1848-nak minden adottsága megvolt ahhoz, hogy az idők során ne csupán
ünnepeljék, hanem a politikában és a szimbolikus politizálásban fel is használják. Ezt
bizonyítja, hogy a forradalom centenáriuma nélkül minden valószínűség szerint a totá-
lis diktatúra kiépülése is más karaktert kapott volna, hiszen 1948-ban – a Rákosi-kor
kezdetén – 1848 politikai legitimációs funkciót látott el, amelyhez Révai József és Mód
Aladár értelmezései szolgáltak iránymutatásul.
Az 1848-as szimbolikának és a Kossuth-kultusznak azonban olyan jelentős társa-
dalmi beágyazottsága volt, amely az 1956-os forradalom során éppen a kommunista
rendszer ellen fordult.18 A Kádár-korszak ezért 1848-at 1956 allúziójának tekintette és
a társadalom kollektív emlékezetét is államosító politikájával annak hatását semlege-
síteni igyekezett.19 A rendszerváltozás idejére vonatkozó vizsgálatok szerint 1848
mindazonáltal változatlanul a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás előképe-
ként funkcionált. 1989–90-ben a március 15-i 12 pontból a sajtószabadság és a füg-
getlen magyar kormány létrehozására felszólítókra emlékeztek a legtöbben.20 A forra-
dalom 150. évfordulójának megünneplése pedig hamis pátosztól mentesen, tulajdon-
képpen bejáratott, természetes módon zajlott.21

Megállapíthatjuk tehát, hogy az elmúlt százhatvan évben az 1848–49-es forrada-


lom és szabadságharc pozitív értékelését illetően generációktól, földrajzi elhelyezke-
déstől, társadalmi státustól és politikai hovatartozástól függetlenül egységes nemzeti

16 Erről lásd: Gyarmati György: A hatalom márciusa – március hatalma. Fejezetek március 15. ünneplésének történetéből.
Budapest, 1998. és Gerő András: Március 15. Fejezetek a nemzeti szabadságünnep hányatott történetéből. In: Uő: Mag-
yar polgárosodás. Budapest, 1993. 397–415.
17 1848 fél évszázados évfordulója alkalmából 1898-ban választották ezt kompromisszumos megoldást. Hanák Péter: 1898 – a
nemzeti és állampatrióta értékrend egymásba ütközése a Monarchiában. In: Uő: A Kert és a Műhely. Budapest, 1968.
112–129.
18 Gerő András: A Kossuth-kultusz. In: Mozgó Világ, 2003/4. 95–109.
19 Gyarmati György: I.m. 208–209.
20 Csepeli György: National Identity in Contemporary Hungary. New Jersey, 1997. 184–185.
21 Rogers Brubaker – Margit Feischmidt: 1848 in 1998: The Politics of Commemoration in Hungary, Romania, and Slovakia.
In: Comparative Studies in Society and History. 2002. 44 (4) 700–744.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11

MHT37_petras.indd 11 2008.12.12. 9:22:06


12 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

konszenzus volt és van.22 1848 egyértelmű, pozitív megítélését a magyar történetírás-


ban és nemzettudatban annak az érdekegyesítő politikának köszönheti, hogy társadal-
mi bázisát a szegényparaszttól a nagybirtokosig folytonosan, megszakítottság nélkül
húzódó magyar társadalom alkotta, amelynek ellentéteit az érdekegyesítő politika
mérsékelni és kanalizálni tudta.23 A modern polgári Magyarország létrehozása legitim
alkotmányozással, az emberi jogok garantálása és a nem kötött rendszerű piacgazda-
ság szempontjából elengedhetetlen jobbágyfelszabadítás pedig az európai testvérfor-
radalmak mezőnyében erősíti meg azt a magyar meggyőződést, hogy a pozitív érté-
kekkel gazdagodva tekinthetünk a magyar nemzet történetének erre a fejezetére.
Már Szekfű Gyula felhívja azonban a figyelmet arra, hogy 1848 éppen a magyar
nemzettudatban betöltött középponti helye miatt érzelmi elemekkel telítődött. A Három
nemzedék történelemértelmezésének egy pontján Szekfű arról ír, hogy tulajdonkép-
pen nehéz meghatározni, mit is értünk konkrétan „1848”-on:

„48-ról a magyar tömegek nem gondoltak többé, hanem – éreztek. A


szabadságharc eseményeit értelmük helyett szívükkel és érzéseikkel fogták
fel. (...) Az egyszerű emberek számára 48 a primér nemzeti érzésnek adekvát
kifejezése volt. 48-at csak csodálni és szeretni, keserű sóvárgással visszasír-
ni lehetett, de hozzá józan hidegséggel közeledni, akadékoskodó kritikával
szétboncolni nem. (...) 48 megmaradt a magyar függetlenség gyűjtőlencséjé-
nek, mely magában egyesíti Bocskay és Bethlentől Rákóczin át Kossuthig
minden nemzeti hősünk fogalmát, magában foglalja a teljes nemzeti autonó-
miát és mindazon szenvedélyeket, melyek Bécs százados nyomása alatt
bennünk kifejlődve végül kurucos németgyűlöletben érték el tetőpontjukat.
48 szabadjára ereszti a nemzeti indulatokat, s ezzel végső kifejlődésében
maga is átalakult 49-cé, csak a neve marad 48.”24

1849 tematikájának „rácsúszása” 1848-ra tehát a forradalom és szabadságharc értel-


mezésének szemantikai változását idézte elő a magyar nemzettudatban, s ezzel elősegí-
tett egy olyasfajta érzelmi azonosulást, amely miatt 1848–49 fordulópont a magyar nem-
zettudat történetében. A modern kori magyar nemzeti identitás tulajdonképpen ennek
köszönheti társadalmi méretű kiteljesedését, ezért március 15-e, mint a magyar nemzet
„születésnapja” és „szabadságünnep” egyszerre tematizálódik.25 Helye a nemzeti történe-
lemben és történeti köztudatban ezért egészen kivételes. 1848 végül is „magyarság” és
„szabadság” összefonódott szimbólumaként épült be a magyar nemzettudatba. Jelentette
a forradalomba torkolló reformkori folyamatot és azt a heroikus, a nemzeti függetlenség
deklarálásáig is eljutó küzdelmet, amelyet a magyarság saját alkotmányos fejlődéséért és
társadalmi, politikai szabadságáért folytatott.26 Szabadságünnepként és a nemzet szüle-
tésnapjaként egyszerre őrizte meg sokszólamúságát, ami napjainkig garanciája annak,
hogy 1848 ne csupán mint egy nemzeti mozgalom ünnepe, hanem mint az európaiság és
demokratikus gondolkodás normatív kontrollja is továbbéljen.
22 Gergely András: 1848 hagyománya. In: Vigilia, 1998/10. 764–774, itt: 765.
23 Gergely András: 1848-ban hogy is volt? I.m. 35.
24 Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1934. 213–214.
25 Gerő András: Képzelt történelem. Budapest, 2004. 163 és 175–176.
26 Gerő András: Képzelt történelem. I.m.164.

MHT37_petras.indd 12 2008.12.12. 9:22:07


Magyar részről az 1848–49-cel való érzelmi azonosulás a szabadságharc küzdel-
mei és bukása miatt azonban természetesnek is tekinthető. Ezt nem csupán megerősí-
ti a negyvennyolcas mártirológia és a mítoszképzés, hanem az áldozat még 21. századi
léptékkel mért objektív nagysága sem cáfolhatja: az aradi tizenhárom és az első
magyar miniszterelnök kivégzése mellett kb. 50 000-ren voltak hosszabb-rövidebb ideig
börtönben, vagy sorozták be őket a Habsburg Birodalom távoli vidékeire katonaként,
illetve becslések szerint százezren veszítették életüket harci cselekmények következté-
ben.27 A bosszú – mint oly sokszor – itt is céljával merőben ellentétes eredményt ért el.
A közvélekedés szerint ugyan a történelmet a győztesek írják, de ez negyvennyolc után
– miként ötvenhat után sem – nem így történt: egy egész társadalom „tudta másképp”,
mint a győztesek, mivel egyes becslések szerint minden második magyar család érin-
tett volt. 1848 tehát óriási teljesítményre késztette a magyar társadalmat.28 Ez máig
megkönnyíti és indokolja a vele való érzelmi azonosulást.

A magyarországi 1848–49-es forradalom és szabadságharc azonban, miközben


a magyar nemzettudatban érzelmi telítettsége miatt is megkülönböztetett helyet foglal
el, az első időszak volt, amely megosztó történeti tapasztalattá vált Magyarország
magyar és nem magyar népeinek történelmében. A történeti értékelés ezért a nemze-
tiségi konfliktus kezelésének tekintetében kritikussá válik, hiszen a nemzetiségek
lojalitását az új magyar állam iránt nem sikerült megteremteni.29 Sőt, a nemzetiségek-
kel való fegyveres konfliktus miatt a szabadságharc tulajdonképpen kimerítette a pol-
gárháború fogalmát is.30 Ennek oka, hogy Magyarországnak 1848–49-ben sajátos
módon két arca volt. Hazája volt a magyar nemzeti mozgalomnak, amely a soknemze-
tiségű Habsburg Birodalom kereteit feszegette, de ugyanakkor, mint soknemzetiségű
ország, maga is „birodalom” volt a nemzetiségek nemzeti mozgalmai szemében.31
A reformkori magyar nemesi liberalizmus eszmevilágában „állampolgári” nemzet
jövőképe élt. A nemzetiségi kérdésnek a liberális magyar politikusok csak ezen a
„liberális tematikán” belül tulajdonítottak fontosságot.32 Kossuth felfogása közismert:
„Minő országról vagyon itt szó, és kié a hon, melyről szó vagyon? Felelet: Magyarországról
van szó, s a hon, a melyről szó vagyon, a magyaroké.”33
A szabadságharcot követő években azután nagyon sokan – maga Kossuth is –
éppen a nemzetiségi kérdés megoldatlanságában látták bukásának egyik főokát.
Ugyan a politikai körülmények semmifajta kombinációja nem tette volna lehetővé,
hogy a magyarok sikeresen ellenálljanak az osztrák és orosz haderő egyesített inter-
venciójának, ám a nemzetiségi konfliktus hosszú távon mindenképpen hozzájárult
27 Hartmut Kaelble: 1848: Viele nationale Revolutionen oder eine europäische Revolution? In: (Hrsg.) Wolfgang Hardtwig:
Revolution in Deutschland und Europa 1848/49. Göttingen, 1998. 260–278, itt: 263.
28 Gergely András: 1848 hagyománya. I.m. 771–772.
29 „A nemzet az állam maga; a nemzetiség az államban van”- írja Kossuth Lajos. In: Kossuth Lajos iratai VII. kötet: Történelmi
tanulmányok, Budapest, 1890. 372. Ez alapján tulajdonképpen a „nemzetiség” szó használata is aggályos, amint azt például
Szarka László is kifejti. In: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségpolitika, 1867–1918. Pozsony, 1995. 263.
30 Ormos Mária: Magyarok itthon, otthon, tegnap és ma. In: (Szerk.) Romsics Ignác – Szegedy-Maszák Mihály: Mi a magyar?
Budapest, 2005. 171–201, itt: 186.
31 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. I.m. 114. és Szűcs Jenő: A nemzet historikuma és
a történetszemlélet nemzeti látószöge. In: Uő: Nemzet és történelem. Budapest, 1984. 11–188, itt: 31–32.
32 Schlett István: A liberális tematika. In: Uő: A politikai gondolkodás története Magyarországon. Budapest, 2004. 430–473.
33 Pesti Hírlap: 1842, 160. sz.; Kossuth Lajos hírlapi czikkei. S. a. rend. Kossuth Ferenc. I. köt. 1841–42. Budapest, 1906.
336.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13

MHT37_petras.indd 13 2008.12.12. 9:22:07


14 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Magyarország lehetséges jövőbeli kilátásainak romlásához.34 1859-ben Szemere


Bertalan a Pesti Hirnökben erről tehát joggal írt így:

„1848-ban végződőtt be a nemzeti egység nagy műve, utolsó akadálya,


a hűbéri rendszer is végkép eltöröltetvén, s hogy van az, hogy a nemzet
éppen legteljesebb erejében a csatát elveszté? Oka, mivel az idő folytában
félig titokban, félig nyiltan megszületett, fejlődött s felnőtt egy új eszme, a
nemzetiségé, s roppant hatalmát más fajoknál mi nem ismervén fel kellőleg,
nem vevők azt kellő számításba. Nagyon jól ismerem amaz időszak titkos és
nyilvános ármányait, jól tudom azt is, hogy az orosz sereg mi hatással volt a
történeti kimenetelre; de bizony csak valljuk meg, az akkor véletlenül kiütni
látszott, de régóta belsőleg forrongott nemzetiségi eszmének s mozgalom-
nak nagy fontosságát s messze horderejét nem fogtuk fel. Mi pusztán mes-
terséges zajnak véltük, mi az ég dörgése volt…”35

Az 1849-es Szemere-kormány kultuszminisztere, a történetíró Horváth Mihály szerint is


„nagy hibát követett el törvényhozásunk és új kormányunk”, amikor „megelégedve a jog-
egyenlőség és szabadság általános elvének kimondásával, külön világos és részletes tör-
vényt nem alkotott idejében az országban lakó különféle nemzetiségek biztosítására.”36
Az új, polgári Magyarországot megalapozó 1848-as áprilisi törvények a nemzeti-
ségi kérdéssel valóban nem foglalkoztak, bár egyes rendelkezéseik érintették az
ország nem magyar ajkú lakóinak nyelvhasználati jogait. Ilyen volt például az V. tc.
3.§-a az országgyűlési követek választásáról, amely kimondotta, hogy képviselőnek
csak azt lehet megválasztani, aki bírta a parlament nyelvét (a magyart). A másik, a
megyékkel foglalkozó törvény a vármegye közgyűlésének hivatalos nyelvévé tette a
magyart (1848. XVI. tc. 2. §).37
Pedig a Habsburg Birodalomnak az Osztrák Császársághoz nem tartozó részé-
ben, a Magyar Királyságban évszázadok óta több nemzetiség élt együtt. Fényes Elek
adatgyűjtései alapján éppen az 1840-es években vált ismertté a tény: a Magyar Szent
Korona Országainak 13 millió lakosából mindössze 37%, azaz 4,8 millió volt magyar.38
Délnyugaton önkormányzatú tartományt alkottak a horvátok. Északon szlovákok,
délen szerbek, keleten románok, északkeleten ruszinok laktak. Valamennyi szlovák
Magyarországon, míg a románok és szerbek többsége az országon kívül, az ekkor
még a töröktől függő fejedelemségekben élt. Az országban szétszórtan, bár kisebb
tömbökben németek éltek.39
A negyvennyolcas politikusi generáció, ha érzékelte is, hogy létezik nemzetiségi
kérdés, úgy gondolta, hogy az általában vett jogkiterjesztő politika, a rendi kiváltság-
rendszer felszámolása feloldja majd ezeket a feszültségeket. Magának Kossuthnak

34 Robert Kann: The Multinational Empire, 1848–1918. New York, 1983. 124.
35 Idézi: Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Budapest, 1986. 125.
36 Idézi: Katus László: Nemzetiségi kérdés, nemzetiségi politika 1848–49-ben. In: Kisebbségkutatás 2002/1. 66–76.
37 Szász Zoltán: A nemzetiségi kérdés országgyűlési megítélése. In: (szerk.) Szabad György: A magyar országgyűlés 1848/49-
ben. I.m. 321.
38 Katus László: Kossuth és a nemzetiségi kérdés. In: (Szerk.) Hermann Róbert: Kossuth Lajos, a „magyarok Mózese”. Bu-
dapest, 2006. 45–74, itt: 45.
39 Gergely András: A nemzetiségi kérdés 1848–49-ben. In: Uő: 1848-ban hogy is volt? I.m. 446–467, itt: 455–456.

MHT37_petras.indd 14 2008.12.12. 9:22:07


1848 előtt az 1830-as években a sajtószabadság, majd az 1840-es években a job-
bágyfelszabadítás kivívása került politikája középpontjába – ezek egyike sem ütközött
a szó szoros értelmében a nemzetiségi törekvésekkel.40 Úgy vélték, „a közszabadság
áldásai”, vagyis a földesúri jogok és a rendi kiváltságok eltörlése, az állampolgári jog-
egyenlőség és a közteherviselés megvalósítása, a polgári jogviszonyok és intézmény-
rendszer meghonosítása megoldja majd a nemzetiségi problémákat is. „A közös sza-
badság a nemzetek egymás iránti gyűlöletét ki szokta engesztelni.”41 – hangoztatta a
klasszikus liberális nézetet Kossuth. Illetve másutt:

„…Megkínálunk titeket az értelem, az igazságszolgáltatás, a törvényalko-


tás, a földbirtok szabadságával, megkínálunk titeket alkotmányos polgárság-
gal, politikai nemzetiséggel, s mindazon javakkal, melyekkel ez a haza polgá-
rait elárasztja, s mindezekért nem kívánunk egyebet, minthogy a hazát, mely
titeket politikai nagykorúsággal megajándékoz szeressétek és velünk egye-
temben oltalmazzátok.”42

Az ajánlat igazán problematikus eleme valószínűleg nem is abban rejlett, hogy


közvetlenül nem vonatkozott a lehetséges nemzetiségi igényekre – hiszen a polgári
jogrend kialakítása implicite magában foglalta, hogy azokkal a nemzeti kisebbségek
is közösségeik javára élnek majd –, hanem sokkal inkább abban, hogy azt egy nem-
zeti tartalmaktól erősen átitatott liberalizmus képviselte. A liberális nacionalizmus szá-
mára az egyik legnagyobb erőforrás pedig éppen az volt, hogy az általános moderni-
zációs igényeket nemzeti érdekké emelte.43 A rendi kiváltságokra épülő nemzetfoga-
lom lebontásának és az új, polgári tartalmú nemzet kialakításának útja társadalmilag
az azonos nyelvűeket összekötő nemzettudat létrejöttén keresztül valósult meg Európa
modern nemzetállamaiban. E szempontból a magyar sem kivétel. Mivel azonban „min-
den kultúrfejlődésnek (...) olyan az ’osztálytársadalma’, amilyen volt a rendisége”44, a
magyar nemzet egy sok vetületű, nem elsősorban etnikai értelemben vett nemzetfoga-
lom örökségével érkezett meg a 19. századba.

A Habsburg Birodalom egy hosszú, ám szervesnek éppenséggel nem nevezhető


történelmi folyamat eredményeként alakult ki – gondoljunk csak a Habsburg-ház évszá-
zados házasodási és örökösödési politikájára –, ezért népei még a 19. század elején is
nemcsak eltérő történelmi tapasztalatokkal rendelkeztek, különböző nyelveken beszél-
tek és különböző vallásokat követtek, hanem a társadalmi fejlődésnek sem azonos
szintjén álltak. Úgy tűnt, egyedül a dinasztia fogja össze ezt a kaleidoszkóp-szerűen szí-
nes világot, sőt, éppen mintha ez az összefogás legitimálta volna uralmukat.45 A
Habsburg Birodalom azonban még a 19. század közepén is olyan történeti-politikai egy-
ség volt, ahol a nemzet és állam egymásra vonatkoztatása nem jött létre, ekként a

40 Gergely András: Kossuth nemzetiségi politikája 1847-1853. In: Tiszatáj, 2002/9. 78–84, itt: 78.
41 Kossuth Lajos Összes Munkái XI. Sajtó alá rendezte: Barta István, Budapest, 1951. 896.
42 Idézi: Gergely András: Kossuth nemzetiségi politikája 1847-1853. I.m. 79.
43 Gerő András: Magyar polgárosodás. I.m. 128.
44 Hajnal István: Az osztálytársadalom. In: (Szerk.) Domanovszky Sándor: Magyar művelődéstörténet V. Budapest, é.n. 165.
45 R.J.W. Evans: 1848-1849 in the Habsburg Monarchy. In: (eds.) R.J.W. Evans and Hartmut Pogge von Strandmann: The
Revolutions in Europe 1848–1849. From Reform to Reaction. Oxford, 2000. 183.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15

MHT37_petras.indd 15 2008.12.12. 9:22:07


16 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Habsburg Birodalom egészének kontextusában értelmezett történelmi Magyarország


nemzeti problematikája ezt, a birodalom és nemzetei közötti alapvető problémát is tük-
rözte.46 Eszerint 1848-ban „a birodalom jövőjének sorsdöntő kérdése az volt, hogy eze-
ket a történetileg, etnikailag és kulturálisan motivált partikularizmusokat sikerül-e össze-
egyeztetni a modern állam működéséhez minimálisan szükséges egység és azonosság
követelményével, s ha igen, akkor hogyan és milyen formában.”47
Amikor 1848-ban a párizsi forradalom nyomán Európa-szerte forradalmi megmoz-
dulásokra került sor, és ezek a Habsburg Birodalmat is elérték, a tét a birodalom
egésze számára tulajdonképpen a metternichi rendszer felváltásának lehetősége volt
egy, a fentiekben jellemzett új, alkotmányos, polgári renddel. A birodalom osztrák felé-
nek, elsősorban Bécsnek a magyar forradalommal való szolidaritása ezt a közös célt
negyvennyolc tavaszán és őszén meg is erősítette.48
A birodalom magyar részében a helyzetet azonban tovább bonyolította és speci-
fikussá tette Magyarországnak mint külön történeti-politikai egységnek az évszázados
külön státusa a birodalmon belül.49
Ráadásul Magyarországon a 18. századig a „nemzetnek” legalább három fogal-
ma volt használatban. Egyrészt magyar, azaz „hungarus” volt mindenki, aki a Regnum
Hungariae alattvalója volt. Másrészt rendi, korporatív értelemben a magyarországi
nemesség alkotta „natio Hungarica”-t, a politikai jogokkal egyedül bíró politikai osz-
tályt. Harmadrészt pedig a középkor óta nyelvükben és eredetükben elkülönült „natio-
nes”, „nemzetek” csoportjai éltek természetes módon Magyarországon.50 Miközben
mindenki beleszületett a maga kettős vagy hármas „nemzeti” identitásába, azonosság-
tudatának más rétegei, például az uralkodóhoz való hűség, vagy a helyhez, lokalitáshoz
fűződő patriotizmus mellett hangsúlyos szerepet kapott társadalmi státusának tudata
(pl. nemes, polgár, jobbágy), illetve felekezeti hovatartozása is. Köztudott, hogy a
modern és a premodern identitást alapjaiban az különbözteti meg egymástól, hogy a
18–19. század előtt a nemzeti identitás csupán egyike volt az egyes ember kötődése-
inek. Azt a fajta kizárólagosságot és kvázi-vallásos jelleget, amellyel a 19–20. század
ruházza fel, a megelőző korszakok emberei nem ismerték.51
A Habsburg Birodalmon belül megalkotni kívánt polgári Magyarországon ennek a
komplex, premodern identitásstruktúrának az átalakulása modernné az országon belüli
centrum és perifériaviszonyok fokozatos megváltozásával történt: a gazdasági moderni-
záció, az írásbeliség, a sajtó, a kultúra tömegkultúrává válása Magyarországon is sikerrel
indukálták azt a folyamatot, amelynek során modern nemzet alakult ki. A nyelvújítás és
a reformkor időszaka a kulturális egységesülés, a 18. század elejétől – a szatmári béke
óta – kibontakozó gazdasági fejlődés pedig egy modernizálódó társadalom irányában
teremtették meg az integrált, modern nemzet kialakulásának előfeltételeit. Csakhogy
Magyarországon nem egy, hanem több nemzet született, amelyeknek a magyar 1848-as
46 Robert Kann: The Multinational Empire, 1848–1918. I.m. 29-47.
47 Romsics Ignác: Szemben az árral. A Habsburg Birodalom küzdelme a modern nacionalizmusokkal. In: Uő: Múltról a mának.
Budapest, 2004. 29–88, itt: 37.
48 Robert Evans: Austria, Hungary and the Habsburgs. Oxford, 2006. 252–262.
49 Robert Kann: The Multinational Empire, 1848-1918. I.m. 29–47.
50 Szűcs Jenő: Történelmi „eredet-kérdések” és nemzeti tudat. In: Valóság, 1985/3. 31–49, itt: 32–33.
51 Benedict Anderson éppen ezért a nacionalizmust nem is a politikai eszmerendszerek közé sorolja, hanem sokkal több hason-
lóságot lát a vallással. In: Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedé-
séről. Budapest, 2006. 20.

MHT37_petras.indd 16 2008.12.12. 9:22:07


forradalomhoz fűződő viszonyát alapvetően meghatározta, hogy egyrészt az adott etni-
kum ekkor éppen hol tartott saját nemzeti tudatának fejlődésében; másrészt hogy milyen
volt a nemzetiségi vezetők helyzetértékelése, milyenek voltak politikusi kvalitásai.
Harmadrészt befolyásolták geopolitikai tényezők is: az, hogy vegyes etnikumú vagy
kompakt etnikai tömbben élő nemzetiségről van-e szó, illetve hogy a nemzeti mozgalom
Magyarország határain kívül milyen támogatottságra számíthatott.
A valóságban ezeknek az együtthatóknak az eredménye a magyar forradalom
nemzetiségi oldalról történő megítélésében negatív eredményt hozott. Magyarország
nemzeti kisebbségei először ugyan üdvözölték a magyar forradalmat, azonban már
1848 nyarától kezdődően fegyveres összeütközésekre került sor. A minden nemzetiség-
re vonatkozó egyenlő jogkiterjesztés létrehozta ugyan az állampolgárok közösségének
alapjait, de az így körvonalazott politikai nemzeten belül, az etnikai tagoltságok jogi,
közjogi, politikai rendezése híján, a nemzetiségek vezető rétegei és az általuk irányított
mozgalmak nem azonosultak a függetlenségéért küzdő Magyarországgal.52 Ebben
nyilvánvalóan szerepe volt az osztrák udvar nemzeti kisebbségeket a magyar forrada-
lom ellen kijátszó diplomáciájának, de a magyar álláspont nemzetiségpolitikai korláto-
zottságának is. Ez utóbbinak önmagában még nem kellett volna feltétlenül vérontáshoz
vezetnie, főként mivel az 1848-as Európa nem örökölt a nemzetiségi kérdés rendezésé-
re vonatkozó elfogadott modellt, de még érdemi kísérleteket sem. A francia forradalom-
nak az állam és nemzet teljes egybeesésére építő „államnemzeti” ideológiája lett az
európai liberálisok és radikálisok számára a követendő példa, s még a két etnikumból
1830-ban összekovácsolódó Belgium is egynyelvű (francia) államigazgatást és parla-
mentet teremtett magának. Az ugyancsak több etnikumú Svájc csak kevesek számára
volt követhető és követendő példa, annál is inkább, mivel a háromnyelvűséget kimondó
svájci alkotmány maga is csupán 1848 őszén lett törvénnyé.53
Így tehát amikor Magyarországon a nemzetiségi mozgalmak önálló nemzeti követe-
lésekkel léptek fel, az ellentétes volt csaknem a teljes magyar politikai vezetőréteg hitval-
lásával, amely – Horvátország kivételével – bárminemű föderalizálást elutasított. 1848
tavaszán a legnagyobb nemzeti kisebbségek megfogalmazták igényüket nemzeti közös-
ségként való elismertetésük iránt. Kossuth megfogalmazása azonban ismét pregnáns.
A pozsonyi országgyűlés alsótábláján elhangzott híres felszólalásában így fogalmazott:

„...Én soha, de soha a magyar szent korona alatt más nemzetet és nemzetiséget,
mint a magyart elismerni nem fogok. Tudom, hogy vannak emberek és népfajok, akik
más nyelvet beszélnek, de egy nemzetnél több itten nincsen.”54

A magyar parlament, amely ugyan már az 1848 júliusi ülésszaktól kezdve foglal-
kozott a nemzetiségi kérdéssel, azonban csak egy évvel később, a világosi fegyverle-
tétel előtt néhány héttel, 1849 júliusában alkotott nemzetiségi törvényt.55
52 Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés... I.m. 17.
53 Szász Zoltán: I.m. 322–323.
54 Kossuth Lajos felszólalása az országgyűlés alsótábláján, 1847. dec. 11. In: Kossuth Lajos Összes Munkái. I.m. 382.
55 Pajkossy Gábor: Kossuth Lajos. Budapest, 1998. 14. A nemzetiségi törvényről, a hozzá vezető útról, illetve Kossuth Lajos eszmé-
inek alakulásáról bőséges szakirodalom áll rendelkezésre. Lásd pl. I. Tóth Zoltán: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848–49-
ben. I.m.; Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. I.m.; Gergely András: Az 1849.
évi magyar nemzetiségi törvény. In: (Szerk.) Gyáni Gábor – Pajkossy Gábor: A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly em-
lékére. Debrecen, 2000. 77–90. és Szász Zoltán: A nemzetiségi kérdés és országgyűlési megítélése. I.m. 317–339.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17

MHT37_petras.indd 17 2008.12.12. 9:22:07


18 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy 1848–49 magával hozta a modern kori


magyar nacionalizmus kiteljesedését, haza és haladás, korszerű magyar hazafiság és
európaiság összekapcsolásával normaként tételezte a nemzeti szuverenitást, a gazda-
sági–társadalmi, valamint a politikai modernséget.56 A haza és haladás, hazafi és
emberbarát, függetlenségi hagyomány és polgárosodás, identitás és megújulás közöt-
ti szintézis pozitív eredménye volt az az érdekegyesítő, jogkiterjesztő koncepció, amely
a negyvennyolcas forradalmi törvényekben és 1848–49 önvédelmi háborújának alkot-
mányos jellegében öltött testet. Gyenge pontja pedig liberális nacionalizmusának
asszimiláló stratégiája és a kollektív jogok elméletének hiánya volt.57

56 Gyáni Gábor: A nacionalizmus és az Európa-kép változásai Magyarországon a 19-20. században. In: Történelmi Szemle
XLIX 2007/4. 477–487, itt: 478–479.
57 Dénes Iván Zoltán: Európai mintakövetés – nemzeti öncélúság. Értékvilág és identitáskeresés a 19-20. századi Magyaror-
szágon. Budapest, 2001. 9–14.

MHT37_petras.indd 18 2008.12.12. 9:22:07


2. 1848–49 történetírói megjelenítései
Az európai 1848-as forradalmak megítélése a nemzetközi szakirodalomban ambivalens,
mivel e forradalmak nemzetiek voltak, s így azoknál a nemzeteknél, ahol 1848-ban volt
forradalom, a premodern nemzettudatot ennek tapasztalata választja el a modern nem-
zettudattól.58 Éppen „nemzeti” jellegüknél fogva viszont az 1848-as forradalmak mintha
„mostohagyermekei” lennének az európai történelemnek. Nem csupán Magyarország
és a környező országok történetírása nélkülözi a nemzetközi kitekintést, az európai tör-
ténelem perspektívájában való értékelést – nem is beszélve az összehasonlító megkö-
zelítésben rejlő lehetőségekről –, hanem a nyugat-európai szakirodalomra is jellemző,
hogy 1848 történeti feldolgozása a különböző nemzetek nemzeti történetírásaiban tör-
tént meg. Így – bármilyen meglepő is egy ilyen evidensen közismert témával kapcsolat-
ban – az európai forradalmak nemzetközi összefüggései mindmáig nem kielégítően
tisztázottak.59 Ebből pedig az is következik, hogy 1848 párhuzamos elbeszélései a nem-
zeti narratívák tipikus esetei, alkalmasint tehát sosem kell, hogy fény derüljön a mögöt-
tük rejlő nemzeti történetírói előfeltevésekre. Hiszen 1848 értelmezése során a nemzeti
történetírás a nemzeti történelem mesterelbeszélésének egy fejezetét írja, azaz elbeszé-
lésének tárgyát nem horizontálisan – például az európai történelem mezőjében –,
hanem vertikálisan, a nemzet történetének idejében helyezi el.
Az 1848-as forradalmak értékelésében az európai történetírás, ha nem is szakadt
két táborra, de két szembeötlően különböző álláspontot fogalmazott meg. A vélemény-
különbség tulajdonképpen abban mutatkozik meg leginkább, hogy az 1848-as forra-
dalmakat – éppen a nemzeti forradalmak párhuzamos elbeszélései miatt – sok nem-
zeti forradalomnak tekintjük-e, amelyekben egyes történészek szerint semmi közös
nincs, csak a nevük azonos60; vagy pedig tekinthetjük-e 1848-at egységes európai
forradalomnak?61 A „connected or comparable revolutions” (összekapcsolódó vagy
összehasonlítható forradalmak) dilemmája tulajdonképpen az Európában hihetetlenül
gyorsan terjedő forradalom társadalmi hatására kérdez rá: a társadalmi fejlettség oly-
annyira különböző szintjein elhelyezkedő európai társadalmak problémái nem annyira
eltérőek voltak-e 1848-ban, amely lehetetlenné teszi, hogy egységes forradalmi hul-
lámról beszéljünk?
A nézetkülönbséget éppen az okozza, hogy a negyvennyolcas forradalmak sok
nemzeti társadalom forradalmai voltak, így nem érvényes rájuk az 1789-es francia
forradalom mechanizmusa, hiszen ennek exportja a francia nemzeteszme expanziója
miatt annak idején nem indukált nemzeti forradalmakat, viszont az egyetemes emberi
jogokért való küzdelmet az európai történelem egyik megkerülhetetlen témájává
emelte. Az 1848-ban Franciaországban, Németországban, Itáliában, Lengyelországban,

58 Dieter Langewiesche: „Nation”, „Nationalismus”, „Nationalstaat” in der europäischen Geschichte seit dem Mittelalter. –
Versuch einer Bilanz. In: Uő: Nation, Nationalismus, Nationalstaat in Deutschland und Europa. München, 2000. 14–53,
itt: 17.
59 Gergely András: 1848-ban hogy is volt? I.m. 7. és Hartmut Kaelble: 1848: Viele nationale Revolutionen oder eine europä-
ische Revolution? I.m. 265.
60 Charles Pouthas: Die Komplexität von 1848. In: (Hg.) Horst Stuke und Wilfried Forstmann: Die europäischen Revolutionen
von 1848. Köngstein, 1979. 17–29.
61 Erről lásd: (ed.) Axel Körner: 1848: A European Revolution? International Ideas and National Memories of 1848. London,
2000.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19

MHT37_petras.indd 19 2008.12.12. 9:22:07


20 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Ausztriában, Csehországban és Magyarországon kitört forradalmak azonban nemze-


ti forradalmak voltak, az egyetemes emberi haladásért és társadalmi átalakulásért
való küzdelem minden konkrét témája nemzeti kontextusban került terítékre. A törté-
nelem nagy újkori forradalmai között ezért a negyvennyolcas forradalmakat gyakran
éri a vád, hogy nem volt bennük semmi eredeti, nem voltak innovatívak, tulajdonkép-
pen csupán a francia forradalom által megnyitott kérdésekre igyekeztek nemzeti
választ találni, ott, ahol ezek a válaszok – társadalmi és politikai fejlettség híján – még
nem születtek meg. Nemzeti jellegük pedig inkább levon értékükből. Dieter
Langewiesche szerint

„aki [1848-ban] nagyobb szabadságot követelt, nemzetállami keretek között igyeke-


zett megvalósítani követelését. A nemzeti mozgalmak ezért mindig szabadságmozgal-
mak is voltak, és viszont. Elsőként az 1848-as forradalmakban mutatkozott meg, hogy
mennyire közel kerülhet egymáshoz a ’népek tavasza’ és a ’nemzeti gyűlölködés’.”62

Az 1848-as forradalmak tehát éppen nemzeti karakterüknél fogva volnának


„másodrendűek” az angol, az amerikai vagy a nagy francia forradalom mellett.
Benedict Anderson az 1848-as európai forradalmakról, illetve az azokat megelőző
nemzeti mozgalmakról szólva egyenesen „másodlagos modellátvételről” beszél:63

„... a 19. század második évtizedére a független nemzetállam ’modellje’ másolás-


ra készen állt. De éppen mert ismert modellről volt szó, ez bizonyos ’standardokat’ is
meghatározott, amelyektől megengedhetetlen volt jelentős mértékben eltérni. Még az
elmaradott és reakciós magyar és lengyel köznemesség is rákényszerült, hogy ne
csak egy színjáték erejéig ’hívják meg’ (még ha csak a spájzba is) elnyomott honfitár-
saikat. (...) Ha a magyaroknak járt a nemzetállam, akkor az tényleg a magyarokat
jelentette, minden egyes magyart; olyan államot jelentett, melyben a szuverenitás
legfensőbb helyszínének a magyarul beszélők és olvasók közösségének kellett len-
nie; ez pedig együtt járt a jobbágyság eltörlésével, a közoktatás fejlesztésével, a
választói kör szélesítésével, és így tovább. A korai európai nacionalizmusok ’népi’
jellege ezért még akkor is mélyebb volt, mint az amerikai nacionalizmusoké, amikor
– demagóg módon – a legelmaradottabb társadalmi csoportok álltak az élükre: a
jobbágyságot el kellett törölni, elképzelhetetlen volt a törvényes rabszolgaság – nem
utolsó sorban azért, mert a fogalmi modell olyan helyre került, amit immár nem lehe-
tett eltörölni.”64

Mások hozzáteszik még: az utolsó olyan forradalomról volt szó, amelyet rendi
viszonyok között, azok ellen hajtottak végre, így jelentőségét tekintve 1848 tulajdon-
képpen két szék – az 1789-es francia polgári és az 1917-es orosz proletárforradalom
– közé esett.65 E két nagy forradalom között az 1848-as forradalom talán nem is

62 „Wer mehr Freiheit verlangte, suchte sie innerhalb des Nationalstaates zu verwirklichen. Deshalb waren nationale Bewegungen
stets zugleich Freiheitsbewegungen, und umgekehrt. In den Revolutionen von 1848 zeigte sich allerdings auch zum ersten Mal
unübersichtbar, wie nah ’Völkerfrühling’ und ’Völkerhaß’ beieinander sein können.” In: Dieter Langewiesche: I.m. 47.
63 Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. I.m. 80.
64 Uo. 76–77.
65 Jonathan Sperber: The European Revolutions, 1848–1851. I.m. 245–250.

MHT37_petras.indd 20 2008.12.12. 9:22:07


vehető komolyan, a történészeket vagy elszórakoztatja, vagy ironikus, szarkasztikus
megjegyzésekre sarkallja a róla szóló elbeszélések általában poétikus hangvétele és
romantikus kliséi.66 Hiszen az 1848 után következő forradalmak: a 1871-es párizsi
kommün, 1917 és az azt követő nagy forradalmi hullám, a magyar ötvenhat vagy a
szovjet rendszer összeomlását a kelet-közép-európai régióban jellemző „bársonyos”
forradalmak a forradalmak tipológiája szerint egészen más törvényszerűségeknek
feleltek meg, amelyek mellett 1848 „sok hűhó semmiért”, sikertelennek tűnik.67
Reinhart Koselleck megállapítása szerint tulajdonképpen „az 1848-at követő forra-
dalmak már mind nacionalista nemzetállamok közti háborúk következményei vol-
tak.”68 Mint „A forradalom újkori fogalmának történeti kritériumai” című tanulmányá-
ban kifejti, maga a forradalom fogalom is megváltozott 1789 után. A jelentésskála a
legvéresebb politikai és társadalmi fordulatoktól a korszakalkotó tudományos újítá-
sokig terjed. Azzal az ambivalens, bővíthető és bármire kiterjeszthető jelentéssel,
amellyel 1789 óta használják némiképp szembenáll a forradalom (révolution,
revolution, Revolution) szó eredeti értelme, amely visszatérést, illetve olyan fordulatot
jelöl, „amely egy adott mozgást önnön kiindulópontjához vezet vissza.”69 A forrada-
lom szó fogalomtörténete rámutat arra is, hogy 1848 forradalmai – köztük a magyar
is – a fogalom „revolució” értelmében jelentettek „forradalmat”, hiszen az ezeket
vezető társadalmi rétegek és személyiségek többsége számára a fogalom új, 1789-
re utaló értelme elfogadhatatlan lett volna, mozgalmuk és tevékenységük sokkal
inkább a rendi ellenállás jogán alapult. 1848 így a régi világ utolsó „klasszikus” for-
radalmaként jellemezhető.
1848 ráadásul nem is vált általános európai tapasztalattá, mivel a kontinens nagy
részén nem is zajlottak forradalmi események, így – az egységesülő Európa történetét
megalkotni kívánó közösségi történetírás szerint – mindenképpen értékelő megkülön-
böztetést tartalmazna, ha különbséget tennénk forradalmi és nem forradalmi nemze-
tek között.70 Ezek következtében a történetírói figyelem egészen a legutóbbi időkig
hagyta negyvennyolcat a nemzeti történetírásokban külön-külön feldolgozott anyag-
ként porosodni, amely miatt még mindig egymástól különböző, legfeljebb összekap-
csolódó, de nem igazán összehasonlítható külön forradalmakként jelennek meg.

A másik megközelítésben azonban 1848-ban Európa egységes forradalmi


hullámot élt át.71 Mivel 1848 után az európai hatalmi egyensúly és társadalmi
berendezkedés lényegesen megváltozott, elmondhatjuk, hogy hatását még ott is
éreztette, ahol 1848-ban nem volt forradalom. Gondoljuk például a jobbágyfelsza-
badításra, amely 1848 után nem csupán a Habsburg Birodalomban maradt

66 Uo. 1-2.
67 A későbbi forradalmak csak háborút elvesztő országokban vertek hullámot, illetve a világhatalmi rend megingásainak időszaká-
ban voltak lehetségesek. Erről lásd: Karlheinz Mack: Was heisst Revolution? Einige Gedanken zum Begriff und zum Band.
In: (Hrsg.) Karlheinz Mack: Revolutionen in Ostmitteleuropa 1789-1989. München, 1995. 11–19.
68 Reinhart Koselleck: How European Was the Revolution of 1848/49? In: (ed.) Axel Körner: 1848: A European Revolution?
I.m. 209–221. itt: 221.
69 Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Budapest, 2003. 78.
70 Hartmut Kaelble: 1848: Viele nationale Revolutionen oder eine europäische Revolution? I.m. 48. és Dieter Langewiesche:
Europa zwischen Restauration und Revolution, 1815–1849. München, 1988.
71 John Breuilly: 1848: Connected or Comparable Revolutions? In: (Ed.) Axel Körner: 1848 – An European Revolution? Inter-
national Ideas and National Memories. I.m. 31--50.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21

MHT37_petras.indd 21 2008.12.12. 9:22:08


22 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

érvényben, hanem lassan ugyan, de Kelet-Európában is megkerülhetetlenné


vált.72 Vagy a kelet-közép-európai kis népek nemzeti mozgalmainak fejlődésére,
amelyek emancipatorikus jellegüknél fogva igyekeztek ezek után társadalmi bázi-
sukat, mobilizálható tömegtámogatottságukat a forradalmi nemzeteknél megta-
pasztalt módszerekkel megteremteni.73
Ilyesfajta értékeléshez viszont az kell, hogy a forradalom fogalmát a fentebb már
kifejtett értelemben tágítsuk, s ne csupán politikai felfordulások képéhez társítsuk.
Legáltalánosabb értelemben „a forradalmak annak a folyamatnak a sajátos formái,
amelyet történelmi átalakulásnak nevezünk. Az átalakulás a történeti létezés valameny-
nyi területét érinti – ezért lehet szó politikai, társadalmi, kulturális vagy civilizációs-tech-
nikai átalakulásról. Ezek kiváltó oka más-más, alkalmasint merőben különböző terüle-
ten keresendő.”74
Eric J. Hobsbawm ezért úgy véli, Európa valamennyi országában fennállt a forra-
dalom lehetősége, amelynek közös okai és céljai voltak.75 Ennek következtében pedig
elmondható, hogy az 1848-as forradalmak láncreakciójában Európa, mint „egyetlen
forradalmi entitás” vett részt.76 Azt azonban, hogy negyvennyolc az egész kontinens
közös tapasztalatává váljék korlátozza, hogy az értelmiség forradalma volt, az európai
középosztályi nemzeti értelmiségé.77 A forradalmak pedig éppen ott tudtak megtörtén-
ni, ahol ez az értelmiség aktuális jövőképének mobilizáló hatása és újraértett, modern
nemzeti kultúrája által utat talált a tömegekhez.78 Azonban mivel az 1848-as európai
forradalmak közös célja olyan átalakulás volt, amely „az egész politikai, sőt akár társa-
dalmi szerkezet elvi, mélyreható, minőségi változását” eredményezte, ezért mindazo-
náltal egységes forradalmi hullámnak tekinthetjük.79

A magyar 1848-as forradalom és az általa elindított átalakulás ennyiben kapcso-


lódik a 19. század nagy eszmerendszereihez és az európai negyvennyolcas forradal-
makhoz; azoknak egyenrangú magyarországi megfelelője. Magyarországi és nem
csupán magyar, annak ellenére, hogy tartalmát és formáját dominánsan a magyar
liberális nacionalizmus határozta meg. A francia forradalom után megszülető modern
Európában ugyanis mindenütt a liberalizmus értelmezte a demokrácia-fogalmat,
amelyben „a nacionalizmus még dominánssá váltan is csak részmozzanat.”80 1848
tehát liberális forradalom is volt, nem csupán nemzeti; térségünkben a magyar forra-
72 A jobbágyfelszabadítás tehát a Habsburg Birodalomban 1848-ban történt meg. Poroszországban 1850-ben, Oroszország-
ban 1861-ben, Romániában 1864-ben. Erről lásd: Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Magyarországon és Kelet-
Európában. In: Uő: Magyarország és Európa. Budapest, 2003. 59–64.
73 Erről a szlovák mozgalom kapcsán lásd: Miroslav Hroch: The Social Pre-conditions of National Revival in Europe. London,
1985. 98–106.
74 Theodor Schieder: Theorie der Revolution. In: Ders. (Hg.): Revolution und Gesellschaft, Theorie und Praxis der System-
veränderung. Freiburg im Breisgau 1973. 13. Idézi: Karlheinz Mack: Was heisst Revolution? Einege Gedanken zum Begriff
und zum Band. In: (Hrsg.) Karlheinz Mack: Revolutionen in Ostmitteleuropa 1789--1989. I.m. 12.
75 Eric J. Hobsbawm: Forradalmak kora (1789–1848). Budapest, 1988. 126–131 és skk.
76 Hartmut Pogge von Strandmann: 1848-1849: A European Revolution? In: (eds.) R.J.W. Evans – Hartmut Pogge von
Strandmann: The Revolution of Europe 1848-1849. From Reform to Reaction. I.m. 1-9. old. itt: 2.
77 Lásd: Lewis B. Namier: 1848: The Revolution of the Intellectuals, Oxford, 1992.
78 Alice Freifeld: Nationalism and the Crowd in Liberal Hungary, 1848-1914. Baltimore and London, 2000. Chapter 1: The
Chastened Crowd. 1–24.
79 Miroslav Hroch: Zur Typologie der europäischen Revolutionen. Einige Überlegungen zur nicht bestehenden Diskussion.
In: (Hg.) Karlhainz Mack: Revolutionen in Ostmitteleuropa 1789–1989 . I.m. 20–30, itt: 21.
80 Gergely András: 1848-ban hogy is volt? I.m. 26.

MHT37_petras.indd 22 2008.12.12. 9:22:08


dalom pedig a rendi világból modernné átalakuló soknemzetiségű társadalom meg-
határozó történelmi tapasztalata, nem csupán a nemzetépítés, hanem a gazdasági és
társadalmi modernizáció témáját tekintve is.
Ugyanis az áprilisi törvények által bevezetett jogegyenlőség és a jobbágyfelsza-
badítás a nem magyarok számára is megteremtette a mozgásszabadságot és a
szabad nemzeti földbirtokállományt, amely a polgári-nemzeti fejlődés további alapját
képezte. Ugyan a szabadságharc bukása után például a szlovák történetírásban és
köztudatban elterjedt volt az a nézet, hogy a szlovákok 1848-cal semmit sem nyer-
tek, ezt azonban a jelenkori társadalom- és gazdaságtörténet nem igazolja.81
Legfeljebb politikai céljaik nem valósultak meg, ám ezek a politikai célok nem is
voltak azonosak a Szlovákia önálló államiságát visszamenőlegesen történelemi
előzményekkel igazolni kívánó jelenkori nemzetállami célokkal. Miként Elena
Mannová, szlovák történész kifejti:

„A szlovákok államjogi törekvései nem teljesültek. Ám ha a forradalom-


ból származó közvetlen nyereségeket rendszerint jelentéktelennek tartjuk is,
és sokkal inkább rövid tartamukat hangsúlyozzuk, hosszabb távon nagy
jelentőségű pl. az etnikai határokhoz elsőként igazodó két körzet létrehozá-
sa, valamint a nemzeti („ószláv”) nyelv bevezetése a megyei hivatalokban, az
elemi és részben a középiskolákban.”82

A politikai nyereség hiányához pedig nem csupán az osztrák politika vagy a


Habsburg-ház hálátlansága vezetett, amely a közismert formula szerint ugyanazt juttat-
ta a nemzetiségeknek jutalmul, amit a magyaroknak büntetésül, hanem hozzájárult a
nemzeti mozgalmak különböző fejlettségi foka is.
1848-ban a magyarországi nemzeti kisebbségek értelmisége ugyanis „éppen
csak hozzákezdett nemzete konstituálásához. Ugyanakkor a magyarsággal szemben
mint kész nemzet próbáltak fellépni, miközben ennek feltételeiből jóformán egyedül a
saját arcát kereső népi tömeg volt adott, s mind a nép, mind az értelmiség politikai
kérdésekben természetszerűen megosztott volt.”83

Míg a magyarországi szerb, horvát és román nemzeti kisebbségek 1848-ban –


szemben ugyan a magyarral – markáns programokat fogalmaztak meg, majd a fegyve-
res konfliktus révén nagyon is karakteres szerb, horvát és román negyvennyolcas törté-
nelemre tettek szert, sem a magyar forradalom, sem a szabadságharc nem érintette
például a távoli és elmaradott ruszin paraszti világot. Paradox módon minél nagyobb
konfliktust hozott 1848, annál több mindenre emlékezhetünk ma saját történelmünkként
– nem utolsósorban az akkor történtektől való távolság jótékony hatását beépítve refle-
xióinkba. Így például 1848 százötvenedik évfordulóján Romániában sokkal több – az
EU-integráció perspektívájában nem is csupán konfrontatív – megemlékezés zajlott,
mint Szlovákiában, amelyet a teljes érdektelenség miatt „negatív eset”-ként jellemez-

81 Elena Mannová: Die Slowaken 1848 bis 1867 – Gewinne und Verluste eines kleinen Volkes. In: (Hrsg.) Karlheinz Mack:
Revolution in Ostmitteleuropa 1789-1989. I.m. 89-97.
82 Uo. 90.
83 Szász Zoltán: I.m. 321.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23

MHT37_petras.indd 23 2008.12.12. 9:22:08


24 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

nek.84 Valójában Szlovákiában 1848 1998-ban teljesen „láthatatlan” maradt, a használ-


ható múltat kereső jelenkori politika még szlovák liberális körökben sem tette általános-
sá, hogy negyvennyolcra, mint saját örökségükre tekintsenek. A szlovák történelemben
1848 továbbra is csupán epizód abban a nemzeti narratívában, amely a nemzeti elnyo-
mástól a nemzeti ébredésen át haladva jut el a nemzeti függetlenségig.85
A szlovák történelem ilyen egyenes vonalú, az öntudatra ébredéstől a saját álla-
miság kiküzdéséig tartó elbeszélése azonban nem csupán elhalványítja a magyar
forradalom és szabadságharc jelentőségét, hanem azáltal, hogy nemzeti mozgalmak
közötti konfliktus témájára korlátozza, a saját nézőpontjának megfelelő eseményeket
– a nemzetiségi konfliktust – felnagyítva tárgyalja. Mint a szlovák történelemkönyvek
magyarságképének vizsgálatából is kitűnik, a szlovák nemzeti mozgalom negyven-
nyolcas működése, a szlovák-magyar fegyveres konfliktus ábrázolása értékén felül
tünteti fel a szlovák–magyar összetűzést, hiszen a forradalom és szabadságharc
összes eseményéből egyedül ezt, illetve a világosi fegyverletételt említi meg.86

A korszak historiográfiáját tehát Szlovákiában, de régiónkban másutt is kezdettől


és hosszú időn át a nemzeti álláspont uralta. A szlovák, a román, a szerb és a horvát
történetírás álláspontját, érvelését nem lehet egyetlen közös nevezőre hozni, de általá-
nosságban elmondhatjuk, hogy történetírásuk máig a nemzeti szempontoknak ad
elsőbbséget. Saját mozgalmukat nemzeti érdekűnek és ezért az ellenforradalmi politi-
kához való kapcsolódásukat másodrendűnek mutatják be. A nemzeti szempont egy-
oldalú alkalmazása a magyar 1848-as átalakulás sokszor olyan torz értelmezéséhez
vezetett, amely szerint a jobbágyfelszabadításnak nincsen jelentősége, a modern jog-
állam megteremtése pedig fikció, amely mögött a magyar nemzeti uralom megterem-
tésének és a nemzetiségek „leigázásának” szándéka rejlett.87
A szomszédos országok történetírásaiban tematikusan a nemzetté válás, a nem-
zetállami fejlődés és annak esélyei álltak a kutatás középpontjában, amely az I. világ-
háború után megszülető nemzetállami európai rend történeti előzményeit kereste
1848-ban. A nemzeti szemlélet konfliktusai igazi volumenükben a nemzeti történetírás-
okban jelentkeztek, ezért állapíthatta meg már Szekfű Gyula is, hogy az egyes nemze-
ti szempontok összeegyeztetése, kibékítése nem lehetséges, mivel a valóságos hajda-
ni konfliktusoknak ma eltérő tudományos pozíciók felelnek meg.88 Ezek az eltérő tör-
ténetírói diskurzusok lehetnek az okai annak, hogy 1848 megítélése a magyar és a
környező országok történetírásaiban csupán abban egységes, hogy 1848-at az első
olyan időszaknak tekinti, amikor politikai és fegyveres konfliktus alakult ki a történelmi
Magyarország magyar és nem magyar népei között.

A 19. századi magyar történetírás Bécs és Szentpétervár által szított, ellenforradal-


mi jellegű nemzeti mozgalmakról beszélt. A horvát, szerb és szlovák mozgalmak
84 Rogers Brubaker – Margit Feischmidt: 1848 in 1998. I.m. 735-736.
85 Uo. 734.
86 Simon Attila: Das Bild des Ungarntums in den gegenwärtigen slowakischen Lehrbüchern für Geschichte. In: (Hgs.) Heidrun
von Dolezel/Andreas Hehnedach: Die Tschechen und ihre Nachbarn. Studien zu Schulbuch- und Schülerbewusstsein.
Hannover, 2006. 247-259. itt: 255.
87 Gergely András: Magyarország 1848–49-ben. In: 1848-ban hogy is volt? I.m. 230–231.
88 Gergely András: Sikertelen 1848-as forradalmak? Az újabb történetírás mérlegei. In: Uő: 1848-ban hogy is volt? I.m.
486–496, itt: 487.

MHT37_petras.indd 24 2008.12.12. 9:22:08


magyarellenességéért a pánszlávizmust és a bécsi udvar nemzetiségeket felhasználó
machiavellista politikáját okolták. Magyar részről a 19. század végének pozitivizmusa
és historizmusa hozta létre a magyar nemzet – úgy is mint a magyar állam – ezer éves
történetének elbeszélését, amely történeti-közjogi érvmenetű nemzetfogalmat alakított
ki, s ebből a domináns pozícióból ítélte meg a nem magyar népek nemzeti mozgalma-
it.89 Ugyanez a historizmus felelős azért is, hogy a nemzeti múlt a romantika által
kialakított narratívában nyert megfogalmazást. Mivel pedig a magyar romantika az
európai romantika nem teljes recepcióját hajtotta végre – töredékes volt például a
romantika filozófiájának befogadása és adaptációja -, ezért a romantika maga is erő-
teljesebben nemzeti és érzelmi színezetet kapott.90
A 20. században azonban már egyre inkább különbséget tettek a belső, a nemzeti-
ségek saját értelmisége által megfogalmazott nemzeti követelések és a bécsi udvar
manipulációi között, hiszen a nemzetiségi kérdés története Trianon után a magyar állam
és magyar nemzet történetének immár megkerülhetetlen részévé vált. Magyarország
nemzeti kisebbségeinek emancipatorikus történetét Trianon után nem lehetett visszame-
nőlegesen kétségbe vonni, hiába nem integrálta azt megfelelően a 19. század nemzetál-
lami történetírása. A két világháború közti időszak történetírása a nemzetiségi kérdést
tehát már szükségképpen Trianon perspektívájában látta, és vélhetően Trianon a kulcsa
annak is, hogy 1848 kérdése a nemzeti történetírásban tovább historizálódott.
Trianon után a magyar nemzet történetének redukciója a trianoni kis-Magyaror-
szág történetére óriási tematikus csonkulást jelentett. Így nem csupán a Magyarország
körül létrejött új államok államalkotó népeinek történetéről nem kapott a magyar törté-
netírás hiteles képet, de kivetette magából a határon túli magyar nemzeti közösségek
egykorú történetét is, hiszen ők csak a területi revízió perspektívájában jelentek meg.
A magyarság széttagolódását tudomásul nem vevő két világháború közötti magyaror-
szági történetírás a dualizmus korának historizált magyarságképét éltette tovább,
immár csak 90 000 négyzetkilóméteren.
A második világháború utáni marxista megközelítés megerősítést nyert abból, hogy az
európai negyvennyolcas forradalmakat Marx maga is prognosztizálta (ez volt különben a
nagy klasszikus egyetlen bevált jóslata), és benne a magyar forradalmat haladónak tekintet-
te91. Ezért ezen az alapon a marxista történetírás is tovább éltette azt a véleményt, hogy a
nemzeti mozgalmak 1848–49-ben „rossz oldalon” álltak. A nemzeti kisebbségek történeté-
vel szembeni gyanakvás azonban burkoltan ugyan, de töretlen maradt, s ezt még az interna-
cionalista ideológia sem tudta teljesen megváltoztatni. A kritika azonban minden esetben
párosult negyvennyolc nemzetiségpolitikájának kritikájával is, hogy ezáltal jobbra is, balra is
osztva kíséreljenek meg egyensúlyt teremteni 1848-nak a magyar történelemben megkerül-
hetetlen, pozitív öröksége és a nemzeti történetírás, különösen a Trianon utáni polgári törté-
netírás „revizionista” megközelítése között. Spira György ekképpen összegez:

„Így – miközben a magyar negyvennyolc a maga egészében az emberi


jobbra törekvés felemelő példája lehet a kései utókor számára is – a Magyar-

89 Erről bővebben lásd: Petrás Éva: Nacionalizmus és politikai romantika. Budapest, 2006.
90 Szegedy-Maszák Mihály: A romantikától a pozitivizmuson át az avantgarde-ig. In: (Szerk.) Kósa László: A magyarságtudo-
mány kézikönyve. Budapest, 1993. 609–670.
91 Miskolczy Ambrus: A modern magyar demokratikus kultúra eredeti jellegzetességeiről, 1790–1849. Budapest, 2006.
90–91.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25

MHT37_petras.indd 25 2008.12.12. 9:22:08


26 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

ország földjén 1848–49-ben magyarok és nem magyarok között lezajlott


küzdelem csak azt példázhatja, mekkora kárt tudnak okozni egymásnak, de
önmaguknak is az olyan népek, amelyek – képtelenek lévén alapvető érde-
keik közösségét választani vezérlő szempontjukul – figyelmüket eltérő, de
csupán másodlagos érdekeikre összpontosítják s ezeket azután egymás
rovására próbálják érvényesíteni.”92

A rendszerváltozás óta azonban Magyarországon egyre nagyobb figyelem fordul


a társadalomtörténeti megközelítés felé is, és evvel kiegészítve értelmezik az 1848–49-
es forradalom és szabadságharc történetét. A társadalomtörténeti megközelítés, ame-
lyet gazdaságtörténeti vizsgálatok eredményei is alátámasztanak, abból indul ki, hogy
a politikatörténetre fókuszáló történetírás a politikai változások, például forradalmak
eseményeit rögzíti a nemzeti történelem korszakfordulóiként. A modern kori nemzettu-
dat azonban, mint általában a mentalitással és a közösségi identitással összefüggő
jelenségek, maga is hosszú történelmi folyamat eredményeként alakult ki, és kizáróla-
gosan nem köthető a mégoly pozitívan megítélt politikai változásokhoz, így 1848–49-
hez sem. A modern kori nemzettudat kialakulása során a politikai forradalmak mellett
a viszonylag gyors gazdasági, a lassú folyású társadalmi és a még lassabban végbe-
menő kulturális és mentalitásbeli változások egyaránt a történeti valóság részét képe-
zik. Az önkényuralom és neoabszolutizmus időszakának társadalom- és gazdaságtör-
téneti feldolgozása tehát nem csupán visszamenőlegesen, 1848–49 reális lehetősé-
geinek megítélésével kapcsolatban, hanem a kiegyezés utáni időszak társadalmi,
ezen belül nemzetiségi viszonyainak alakulására vonatkozóan is jelentősen módosít-
hatja a – magyar és nem magyar – nemzeti történetírások által rögzített képet.93
A történettudomány társadalomtörténeti paradigmaváltásának egyik nagy kihívá-
sa lehet, hogy az 1848-as nemzeti mozgalmak szembekerülésének tragikumát, a
felelősség kölcsönösségét egyre többször felismerő humanista nézőpontot a jelenlegi
kelet-közép-európai etnicizált nemzettudatot kialakító nemzetállam-építési láz idején a
történettudomány saját belső igazságkritériumainak érvényesítésével próbálja meg a
demokratikus társadalmi önmegértés normájává tenni.94

Tudjuk, hogy Magyarország és a környező országok történelmeinek konfliktusos-


sága nem csupán a történetírói narratívák konfliktusaiból származik. Mindazonáltal,
mivel a történettudomány a 19. századi tudományos önmeghatározása szerint mint
nemzeti tudomány jött létre, nem hagyható reflexió nélkül az így létrejött elbeszélés
nemzeti-ideologikus előfeltevés-rendszere sem. A nemzeti történetírás ez esetben
ugyanis egy, a történettudományon kívülről érkező elvárásnak tett eleget, és végered-
ményben a nemzettudatot is ilyen értelemben alakította, illetve befolyásolta.95
Ugyanez érvényes tulajdonképpen a környező országok nemzeti történetírása-
ira is, hiszen a nemzeti történelem megkonstruálása a környező országokban nem-

92 Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. I.m. 119.


93 Erről lásd: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig.
Budapest, 1998, valamint az önkényuralom és neoabszolutizmus időszakáról Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás” 1849–
1860. Budapest, 2000.
94 Gyáni Gábor: Nemzeti identitás – identitáspolitika. In: Uő: Relatív történelem. Budapest, 2007. 124–135.
95 Gyáni Gábor: Posztmodern kánon. Budapest, 2003. 60–123.

MHT37_petras.indd 26 2008.12.12. 9:22:08


különben a történetírás kiemelkedő feladatai közé tartozott. Miként L’ubomír Lipták,
szlovák történész írja:

„Nehéz megmondani, vajon szlovák vagy közép-európai sajátosság, hogy a


nem tudományos impulzusok olyan számosak, gyakoriak és intenzívek. (...)
A történettudomány még ha megkísérli is, hogy integrált képet alkosson és eset-
leg részben sikerrel jár is, fogyasztóival – az olvasóközönséggel – való kommu-
nikációját zavarják, történeti emlékezetüket és tudatukat manipulálják.”96

Lényeges különbség azonban, hogy a környező országok történetírása a kelet-közép-


európai 1848–49-es eseményekben elsősorban a nemzeti mozgalmak összeütközését
látja, és a történteket ebből a nézőpontból értelmezi. Ezzel szemben a magyar nemzetépí-
tésről szóló történetírói elbeszélés közjogi vonalon tematizálódik. A magyar nemzetfoga-
lom a barokk patriotizmustól a felvilágosodás különböző fázisain keresztül alakult át
modernné, de legjellegzetesebben mégis csak a nemzeti romantika által teljesedett ki.97
A magyar nemzeti romantika azonban a nemzetépítést összekapcsolta a polgárosodás-
sal, ez pedig sem a reformkor szellemi–kulturális teljesítményei, sem 1848 eseményei
kapcsán nem engedi meg a kérdésnek csupán nemzeti mozgalomra való leszűkítését.

„Az 1848. április 11-én királyi szentesítést nyert pozsonyi törvények tör-
téneti-politikai következménye, hogy ekkor Magyarország az európai átalaku-
lás élére került, hiszen mindegyik forradalmi ország ez idő tájt még az új
viszonyokat teremtő törvényeket megalkotó parlament létrehozásával bajló-
dott. (...) Magyarországon pedig ekkora, április 11-ével, végbement a job-
bágyfelszabadítás, joghatályos lett a felelős miniszteri rendszer, és bármikor
egybehívhatóvá vált az első népképviseleti ’törvényhozó’ országgyűlés,
amelyre a vívmányok továbbfejlesztése terén számos feladat várt ugyan, de
már pontosan rögzített körülmények között működhetett.”98

A magyar és szomszédos országok történetírói hagyománya az 1848–49-es forrada-


lom és szabadságharc témájában tehát jelentősen ellentmond egymásnak ezért 1848
hagyományosan mint ellentétes előjelű tapasztalat jelenik meg. A két szemlélet között
csupán abban az esetben építhető ki közvetítés, ha 1848–49-et tágabb összefüggéseiben
értelmezzük. Kiindulópontunk az lehet, hogy a nemzetközi politika alakulása, a Habsburg
Birodalom jövőjének, átalakulásának kérdése a Habsburg Birodalom népeit a közöttük
egyre élesedő versenyben érte utol,99 de fő témája mégiscsak a Szent Szövetségi rend-
szer egyik legavíttabb államának demokratizálása, modernizálása volt. Ennek következté-
96 „It is difficult to say whether it is a Slovak or Central European characteristic that the non-scientific impulses are so numerous, frequent,
and intense. (…) Even if historiography tries to create an integrated picture, and partially succeeds, its communication with its
costumers – the public – is strongly disturbed and their historical memory and consciousness is manipulated.” L’ubomír Lipták: History
and historiography. In: (eds.) Elena Mannová and David Paul Daniel: A Guide to Historiography in Slovakia. Bratislava, 1995. 14.
97 Kelet-Közép-Európa más nemzeteinél másképpen is alakulhatott. Például a cseh nemzeti identitás a biedermeier bensőséges-
ség jegyében fogant meg. Erről lásd: Trencsényi Balázs: Szigorúan ellenőrzött hagyományok. Recenzió Berkes Tamás: A
cseh eszmetörténet antinómiái c. kötetéről. In: Trencsényi Balázs: A politika nyelvei. Budapest, 2007. 395–398.
98 Gergely András. Közép-Európa parlamentjei 1848-ban. In: (Szerk.) Szabad György: A magyar országgyűlés 1848/49-ben.
I.m. 15–64, itt: 18.
99 Romsics Ignác: A Habsburg Birodalom föderalizálásának tervei. In: (Szerk.) Bán D. András, Diószegi László, Márer Pál, Pritz
Pál, Romsics Ignác: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, 1997. 26–38.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27

MHT37_petras.indd 27 2008.12.12. 9:22:08


28 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

ben akár úgy is láthatnánk, hogy „a szomszédos népek nemzeti mozgalmainak politikája
a birodalomban elfoglalt, eltérő helyzetük miatt különbözött a magyarokétól.”100 Ez az
eltérő helyzet viszont Magyarország vonatkozásában Magyarországnak a Habsburg
Birodalmon belüli történeti különállásában a modern nemzeti mozgalmak létrejötte előtti
időből mint történeti-politikai adottság származott, vagyis nem a modern magyar naciona-
lizmus találmánya, s ez már kezdettől alapjaiban megkülönböztette a történelmi
Magyarország magyar és nem magyar nemzeti mozgalmait.101
Ennek a régi Magyarországnak az átalakítása pedig a 18. századtól kezdődően, de
leginkább a reformkorban jogkiterjesztő, a rendi hagyományokból szervesen továbbfej-
lődő modern magyar állam és társadalom ideálképének jegyében történt meg.102 A
magyar fejlődés annyiban specifikus, hogy a modern nemzetek létrejöttéhez szükséges
gazdasági és társadalmi fejlődést nem homogén kultúrájú és nyelvű országban próbál-
ta megvalósítani.103 A magyar nemesi liberalizmus képviselői érzékelték az ország
nemzetiségi megosztottságából következő dilemmát – Kossuth, Széchenyi, Wesselényi,
Eötvös írásai ezt kellően bizonyítják –, ám a politikai gondolkodás szférájában megfogal-
mazódó alternatívák között az 1848–49-ben rendelkezésre álló rövid időben a liberális
mozgalom a politikai kényszereknek engedve választott.104

Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy magyar oldalról a politikatörténetre fóku-


száló államtörténet-írás keretében elbeszélt nemzeti történelem romantikus toposzai-
nak továbbélése jelenthet gátló tényezőt abban, hogy az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc története a közös európai történelem részeként jelenhessen meg a
jelenlegi európai történeti diskurzusban. A társadalomtörténeti megközelítés nyilván-
valóan irritáció az államtörténet-írást továbbéltető pozitivista nemzeti történésztársada-
lom számára, ám olyan forrásokat vonhat be (például a nemzeti kisebbségek egykori
történetének esetében) a vizsgálódásba, amelyek a nemzeti történetírásban meg-
konstruált történeti tény és az egykor volt valóság közötti távolságot csökkentik, így
hozzájárulhatnak egy hitelesebb múlt-kép kialakulásához. A szomszédos országok
történetírásai számára pedig nyilvánvalóan pozitív hozadéka lenne az első kézből való
informálódásnak egy ilyen magyar történetírói áramlat eredményeiről, mert ez elősegí-
tené saját történelmük olyan hőn óhajtott birtokbavételét. Ehhez azonban a szomszé-
dos országokban a nemzeti önaffirmáció jelenkori céljait távolságtartással kezelő tör-
ténetírások megjelenésére van szükség, olyanokra, amelyek széttartják a történelmet
és a politikát, még akkor is, ha a kelet-közép-európai küldetéses történész-értelmiségi
szerepe hagyományosan óriási a nemzeti identitás megformálásában.
100 Kosáry Domokos: Nemzetek és birodalmak Kelet-Közép-Európában. In: Uő: Magyarország és a nemzetközi politika
1848–49-ben. I.m. 102–121, itt: 118.
101 „The nationalism of the Austrian nationalities in the course of the nineteenth century contained such widely accepted ethnic
racial concepts as Pan-German, Pan-Slav, etc. at the same time, the traditions of the old territorial states, the sovereign
entities out of which the Habsburg Power was developed in the course of so many centuries, have been kept alive in Austria.”
Robert Kann: The Multinational Empire 1848–1918. I.m. 34.
102 Tóth Zoltán: A rendi norma és a „keresztyén polgárisodás”. In: Századvég, 1991/2–3. 75–131.
103 „Ungarn kann vielmehr als Beispiel dafür gelten, wie weit ein solcher nationaler Integrationsprozess auch angesichts extremer
ethnischer Vielfalt und ohne jegliche sprachliche Verwandtschaft erfolgreich sein konnte – wie umgekehrt die Entwicklungen des
letzten Jahrzehnts in der ehemaligen Tschechoslowakei und in Südosteuropa zeigen, wie wenig eine noch so enge sprachliche
Verwandtschaft für sich allein als nationalpolitisches Integrationsinstrument zu leisten imstande ist.” Joachim von Puttkamer: Kein
europäischer Sonderfall. Ungarns Nationalitätenproblem im 19. Jahrhundert und die jüngere Nationalismusforschung. In:
(Hrsg.) Márta Fata: Das Ungarnbild der deutschen Historiographie. Stuttgart, 2004. 84–98, itt: 98.
104 Schlett István: I.m. 473.

MHT37_petras.indd 28 2008.12.12. 9:22:08


3. 1848 a szlovák történelemben
és történetírásban
A szlovák nemzeti mozgalom története 1848–49-ben azért érdemel külön figyelmet,
mert e tekintetben jelentősen különbözött a horvát, szerb és román mozgalmaktól.
Miközben az 1840-es években (az Erdély nélkül értett) Magyarországon 1,8 millió
lakossal a magyarok után a szlovák volt a legnagyobb lélekszámú etnikum105, a szlo-
vákok a forradalom időszakában sokkal kisebb mértékben kerültek nemzeti konfliktus-
ba a magyarokkal, mint a többi nemzeti kisebbség.106 Igaz, a szerb, a román és a
szlovák nemzeti mozgalmak közül az ő mozgalmuk számíthatott a legkevesebb társa-
dalmi támogatottságra. Ezt jól mutatják azok a nemzeti tanácskozások 1848 májusá-
ban, ahol megfogalmazták politikai követeléseiket. A karlócai szerb nemzeti kongresz-
szuson 7-8000 ember vett részt, a balázsfalvi román nemzeti gyűlésre 30-40 000
román paraszt sereglett össze Erdély minden tájáról. Liptószentmiklóson a szlovákok
petícióját azonban csupán néhány tucat értelmiségi fogalmazta meg.107
A szerbektől és a románoktól eltérően a szlovákok nem rendelkeztek sem a hatá-
ron túlról ösztönző és hatékony hátteret képező anyanemzettel, sem pedig – miként a
horvátok – belső közjogi autonómiával. Mi több, a felső-magyarországi vármegyék
szlovák lakossága, de az Alföldön élő szlovák lakosság is szimpatizált a forradalmi
változásokkal, üdvözölte a jobbágyfelszabadítást, a jogegyenlőséget és a „márciusi
szabadság” egyéb vívmányait. Rokonszenvük létét és mértékét jól példázta, hogy a
magyar honvédseregben körülbelül 20-30 ezer szlovák önkéntes szolgált.108 A magya-
rokkal szembeni ellenállást egy szűk, evangélikus értelmiségi csoport szervezte és
mozgósításuk a szlovák lakosság szinte teljes közönyével találkozott.109
A Batthyány-kormány a – szerb, horvát és román mozgalomhoz képest kétségte-
lenül gyengébb – szlovák szervezkedést nem is tartotta jelentősnek. Az ún. „szlovák
triumvirátus” (L’udovít Štúr, Jozef Miloslav Hurban és Michal Miloslav Hodža) tevékeny-
ségét, amelyről pontos és naprakész ismereteik nem is mindig voltak, csupán néhány,
nép között izgató „pánszláv” egyén aknamunkájának tekintették.110 Holott a szlovák
vezetők által megfogalmazott május 10-i liptószentmiklósi petíció már a szlovák nem-
zeti törekvések körvonalait is felvázolta.
A „szlovák nemzet kívánságai” néven is ismert liptószentmiklósi petíció ugyanis
túllépett az addigi nyelvi, kulturális és oktatási követeléseken. A 14 pont között már olyan
politikai követelések is szerepeltek, amelyek a szlovák nemzet egyenjogúságát, a szlo-
vák nemzeti autonómiát szorgalmazták, beleértve Magyarország esetleges föderatív

105 Nagy Lajos 1830-as, illetve Fényes Elek 1846-os számításai szerint ebből Felső-Magyarországon 1,67 millióan éltek. Schmidt
Andrea: A Felvidék története. In: (Szerk.) Horváth Gyula: Dél-Szlovákia. Budapest-Pécs, 2004. 27–81, itt: 50.
106 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. I.m. 140.
107 Katus László: Az öntudatosodás útja. Szlovák nemzeti mozgalom a soknemzetiségű Magyarországon. In: Rubicon,
2008/4. 41.
108 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. I.m. 146.
109 Erdődy Gábor: „Én csak fáklyatartó voltam” – Kossuth Lajos a magyar polgári forradalom és szabadságharc irányítója
1848–1849. Budapest, 2006. 141–142.
110 Kiss László: Magyarellenes szlovák fegyveres megmozdulások 1848–1849-ben. In: Aetas, 2006/2-3. szám, 133–134.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29

MHT37_petras.indd 29 2008.12.12. 9:22:09


30 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

átalakítását is.111 A föderáció egyik politikai egysége Szlovákia lett volna saját nemzeti
közigazgatással és közoktatással, továbbá nemzetőrséggel és nemzeti lobogóval.112
Függetlenül a szlovák követelések realitásától vagy irrealitásától113, a magyar
kormány nemzetiségi törekvések iránt mutatott szűkkeblűsége nagymértékben hozzá-
járult ahhoz, hogy a szlovák vezetők a magyar forradalommal kötendő megegyezés
gondolatát elvessék. A Batthyány-kormány a liptószentmiklósi tanácskozás hírének
vétele után egyszerűen elfogatóparancsot adott ki Štúrék ellen, amely miatt azután ők
Bécsbe, majd Csehországba menekültek.114
1848 májusától-júniusától tehát a szlovák és a magyar nemzeti mozgalom útjai
szétváltak, és a szlovák nemzeti mozgalom vezetésén belül fokozatosan a magyarelle-
nes álláspont képviselői kerültek előtérbe. A szlovák nemzeti mozgalomnak 1848 kora-
nyarán tisztáznia kellett nem csak a magyar kormányhoz, hanem a bécsi udvarhoz és a
cseh, valamint a délszláv mozgalomhoz való viszonyát is. Az 1848. júniusi prágai szláv
kongresszus, amelyen Štúr, Hurban és Hodža is részt vettek, a Habsburg Birodalomban
élő szláv népek jövőjét veszélyeztető, Ausztriának az esetleges német egységben való
részvételét szorgalmazó német politika és a magyar elnyomó törekvések között próbált
közös, szláv fellépést létrehozni. Az ausztro-szlávizmus romantikus-kulturális eszméje a
szlávok birodalombeli számbeli többségét hirdetve, a csehek kulturális-történeti hagyo-
mányaira támaszkodva igyekezett dinasztikus keretek között maradó megoldást találni.
Az ebben való részvétel lehetősége azután a szlovák nemzeti mozgalom vezetőit végleg
a magyarokkal való szembefordulás irányába mozdította el.115
A horvát segítséggel szervezett szlovák önkéntes felkelő egységek így végül is
a Habsburg ellenforradalmi támadáshoz csatlakoztak. Miután a támadás tervét és
időpontját egyeztették Jelačićcsal, végül is 1848. szeptember 19-én a Szlovák
Nemzeti Tanács által szervezett csapatok Miavánál betörtek Észak-Magyarországra.
Brezovánál, később Szenicénél került sor kisebb összeütközésekre, majd egy
döntő ütközetre Ótura és Miave között, aminek következtében a szlovákok visszavo-
nultak Morvaországba.116 A szlovák nemzeti mozgalom a későbbiekben sem jelen-
tett komoly katonai kihívást a magyarok számára, és a horvát, a szerb, illetve a
román összecsapásokhoz hasonlítva a magyar kormány számára marginális prob-
lémának bizonyult.
A szlovák mozgósítás, illetve annak kudarca nem bizonyult azonban marginális-
nak a szlovák nemzeti mozgalom és áttételesen a szlovák nemzettudat számára. A
kudarc magyarázata a szlovák nemzeti identitás megkonstruálásában később jelentős
szerepet kapott, hiszen az el nem ért tömegtámogatás és a meghiúsult politikai célok

111 Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés története. I. Budapest, 1937. 35-36.
112 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest,
1998. 124.
113 A Gabriel Viktor néven publikáló Ladislas Szalay például szarkasztikusan kritizálja ezt a programot, végiggondolatlannak nevezi
például azt a követelést, hogy a magyar országgyűlés képviselője csak az lehessen, aki a Magyarországon használt összes
nyelveket bírja, mivel így a nemzetiségi képviselők is saját anyanyelvükön tudnának felszólalni. In: Gabriel Viktor: 1848–1849
legendája a szlovák történetírásban. Pozsony, 1999. 33–53.
114 Spira György: A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása. In: (Szerk.) Katus László: Magyarország története 1848–1890.
I. köt. Budapest, 1979. 191–193.
115 Dušan Škvarna: Die Slovaken und der Prager Slavenkongress. In . (Hrsg.) Andreas Moritsch: Der Prager Slavenkongreß,
1848. Wien-Köln-Wiemar, 2000. 71--80. és Andreas Moritsch: Revolution 1848 – Österreichs Slaven wohin? In: (Hrsg.)
Uő: Der Prager Slavenkongreß, 1848. I.m. 5-18.
116 Hermann Róbert: 1848–1849 – a szabadságharc hadtörténete. Budapest, 2001. 143–144.

MHT37_petras.indd 30 2008.12.12. 9:22:09


a nemzeti mozgalom gyengeségét is jelenthették, a történtek kudarcként való megélé-
se pedig negatív tapasztalatként épülhetett volna be a nemzettudatba.
A szlovák nemzeti mozgalom nem is volt felkészülve fegyveres konfliktusra. Mint
Štúr a prágai szláv kongresszuson kifejtette: „Nemzetünket még nem sikerült megnyer-
nünk. (...) vannak nemzeti szellemű embereink, ha azonban magyarellenes gondolko-
dásunkat megmutatnók, ezerszámra lépnének fel ellenünk.”117 A szlovák nemzeti
mozgalom a 18. századtól kezdődően valóban sokkal inkább nyelvi és kulturális jelle-
gű volt, nem a katonai éthosz mentén tematizálódott. Štúr maga is inkább az új szlovák
nyelvtan összeállítójaként és íróként, gondolkodóként vált ismertté, semmint negyven-
nyolcas tevékenységéért. Mint Németországban tanult fiatal pozsonyi tanár a negyve-
nes években kapcsolódott be a szlovák kulturális reneszánszba, és 1845-től a
Slovenské Národné Noviny című lap, majd 1846-ban a szlovák nyelvtan publikálásával
szerzett nevet magának, olyannyira, hogy angol-szász történeti munkákban ma is mint
„a szlovák kulturális és nyelvi célok bajnoka” (a champion of the cultural and linguistic
aims) szerepel.118 A szlovák nemzeti mozgalom negyvennyolcas tevékenysége során
azonban Štúr alakja a nemzetéért küzdő romantikus hős attribútumaival gazdagodott
és így vált alkalmassá arra, hogy a benépesítésre váró szlovák nemzeti történeti múlt
egyik meghatározó alakja legyen. A magyarral szemben definiálódó szlovák nemzet-
tudatban pedig személye egy olyan diskurzusba épült be, amelyben a magyar törté-
nelem hőseivel szemben „a szlovák hősök szerényebbek, népibbek, máskor meg (...)
mintha intellektuálisabbak lettek volna.”119
Így az a kénytelenségből szerzett tapasztalat, amelyet a szlovák nemzeti mozga-
lom saját társadalmára vonatkozóan 1848-ban megszerzett az utókor szemében átfor-
dításra került. Hurban, a szlovák triumvirátus tagja még 1848 áprilisában nem éppen
indulatmentesen ostorozva a szlovák falvak lakosságát így beszélt toborzóútján: „Ti,
több évszázadon át csak erdőkkel, mezőkkel, a trágyával, a jószággal törődtetek,
holott a fő dolog mégis a nemzetiség, vagyis az a jog, hogy az országban annyit
érjünk, mint bármely más nemzet.”120 A szlovák társadalomnak ez a jellemzése, valljuk
meg, rendkívül távol áll a későbbi, magyarral szemben „intellektuálisabb” nemzeti
karakterről beszélő szlovák nemzeti narratívával.
A szlovák–magyar fegyveres konfliktusnak a többi harci cselekményhez viszonyí-
tott jelentéktelensége azonban nem csupán a szlovák társadalom mozdulatlanságával
vagy a nemzeti mozgalom gyengeségével magyarázható. Kosáry Domokos megálla-
pítása szerint a szlovák társadalom kulturális vagy éppen polgári fejlődése nem hát-
rébb, hanem inkább előbbre járt, mint jó néhány más hazai etnikumé. A szétválás és
a szembefordulás társadalmi méretekben éppen a szoros, sok évszázados szimbiózis
miatt ment végbe jóval lassabban, mint azokban az esetekben, ahol a politikai, igaz-
gatási és egyházi keretek különbözősége folytán ilyen szoros szálak nem fűzték össze
az eltérő etnikumokat.121
Talán éppen emiatt nem volt alkalmas negyvennyolc arra, hogy olyan hatóerővel
épüljön be a szlovák történelembe illetve nemzettudatba, mint más szomszédos orszá-
117 Idézi: Katus László: Az öntudatosodás útja. I.m. 41.
118 Robert Kann: The Multinational Empire. I.m. 275-276.
119 L’ubomír Lipták: Száz évnél hosszabb évszázad. I.m. 55.
120 Steier Lajos: A tót nemzetiségi-kérdés 1848/49-ben. Budapest, 1937. 34.
121 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. I.m. 141.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31

MHT37_petras.indd 31 2008.12.12. 9:22:09


32 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

gok népei esetében. Hiszen a saját nemzeti történelem megalkotásakor a szlovák törté-
netírás abban volt érdekelt, hogy olyan történelmi tényeket konstruáljon, amelyek a szét-
válás irányába mutattak. Amit Kosáry ír, jelentheti ugyan a szlovák társadalom öntudato-
sodásának megítélésében százhatvan év magyar történetírásának kvintesszenciáját, de
egy olyan lehetséges válasszal szembesít, amely negyvennyolc kapcsán a szlovák nem-
zeti történelem legérzékenyebb pontjára, az egykorú szlovák társadalom részéről való
támogatottság hiányára világít rá. Hiszen a nép egyetértése híján az éppen rá hivatkozó
és a népképviseleti felhatalmazottságot amúgy a közjogi legitimáció alapjának tekintető
szlovák értelmiségi csoport demokrácia-felfogása nem részesült széles körű társadalmi
támogatottságban. Eközben viszont a szlovák történetírás, egészen a szlovák történelem-
könyvekig bezáróan máig azt hirdeti, hogy Štúrék mozgalma össznemzeti volt.122
Valójában a szlovák paraszti társadalom nemzeti identitásában ekkor még nyil-
vánvalóan a tradicionális, „hungarus” elemek voltak túlsúlyban és a Hurban-féle agitá-
ció során sokan talán először találkoztak azzal, hogy nemzeti érdekeiket természetes
és anyagi érdekeik elé kellene tenniük egészen a magyarokkal szembeni fegyveres
harcban való részvételig menően. Holott a legtermészetesebb módon az áprilisi törvé-
nyek első hatásaként az úrbéri kötelezettségek megszűnése jelentette a szlovák társa-
dalom számára a változást, s e toborzó utakon leginkább ennek konkrét részleteiről
érdeklődtek volna nemzeti vezetőiktől. Štúr állítólag zokogott, amikor látta, hogyan
viselkedik a nép, amelyben fel akarta ébreszteni a hazafiság büszke érzését.123
E változás hordereje azonban olyan óriási volt, hogy nem csupán a negyvennyol-
cas generáció életét, hanem a szlovákság további történetét Magyarországon belül
alapvetően ez határozta meg. Gondoljuk csak meg, a szabad földbirtok, a munkavál-
lalás szabadsága a boldogulás lehetőségével kecsegtetett, amelyet szegénységben
élő szlovákok tömegei használtak ki egy generációval később arra, hogy esetleg hely-
változtatás révén előbbre jussanak. A mobilitásnak Magyarország nemzetiségi viszo-
nyaira, ezen belül pedig a szlovákság dualizmus-kori asszimilációjára a magyar kormá-
nyok asszimilációt serkentő nemzeti politikájától függetlenül is óriási hatása volt. Ez
természetesen nem menti fel sem a negyvennyolcas, sem a későbbi magyar nemzeti-
ségi politikát a történelmi felelősség alól, hiszen amint Kosáry is tovább elemzi:

„A magyar kormány, kétségtelenül sokféle problémája közt nem figyelt


fel eléggé a fontosak egyikére. Arra, hogy a sokat emlegetett pánszlávizmus
ködös általánosságai helyett itt egy születő, külön nemzet kikerülhetetlen
valóságával kell szembenéznie. S arra, hogy ennek jövőbeli irányvételét bizo-
nyos fokig ő teheti az ország számára viszonylag kedvezőbbé, illetve kedve-
zőtlenebbé. Kedvezőbbé, hiszen e nemzet is teljes egészében a történeti
Magyarország határain belül él, és így szükségtelen kifelé gravitálnia. Vagy
kedvezőtlenebbé, ha rászorítja, hogy külső támaszt próbáljon keresni. Ezt így
a magyar kormány nem ismerte fel és nem ismerte el.”124

Az 1848–49-es szlovák nemzeti mozgalom szlovák megítélését azonban erőtelje-


sen befolyásolja az a szlovák nemzeti történetírói hagyomány, amely nem 1848–49
122 Simon Attila: Das Bild des Ungarntums in den gegenwärtigen slowakischen Lehrbüchern für Geschichte. I.m. 259.
123 Gabriel Viktor: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban. I.m. 72-77. itt: 73.
124 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben. I.m. 140-146, itt: 142.

MHT37_petras.indd 32 2008.12.12. 9:22:09


egykorú valóságát igyekezett rekonstruálni, hanem a szlovák történelmet mint a magyar
történelem pendantját, sérelmi nézőpontból alkotta meg. A szlovákság történetét Szűcs
Jenő röviden így foglalta össze: „A magyarság a 9–10. században hódítással foglalt el
egy földet, ahol meglevő szláv államalakulatokat vagy azok maradványait szétrombolta,
az itt élő szlávok állami fejlődésének lehetőségét elvágta, e szlávság uralkodó rétegét
kiirtotta, tömegeit két-három évszázad alatt asszimilálta, a fennmaradtak kiemelkedő
rétegeit pedig később nem erőszakkal, hanem az állam jellege és a kialakult társadalmi
értékrend normáinak érvényesülése által, szüntelenül magához szívta.”125 Így aligha-
nem nem magánvéleményének ad hangot Vladimír Mináč, amikor leszögezi:

„A magyarság a szlovák politika végzete. Ha a szlovák politika önállótlan


volt, elsősorban a magyarokkal szemben volt az. Mozgásiránya a magyar
politika mozgásirányának negatívja, koncepciói ellenkoncepciók, hangja
visszhang csupán.”126

Elena Mannová megállapítása szerint ezért a szlovákoknak az egész magyar


történelemhez fűződő viszonyára – hasonlóan más nem domináns etnikai csoportok
identitásalakzataihoz – az áldozatmítosz, az elnyomatás, az alávetettség és a szolga-
ság toposzai nyomják rá bélyegüket. A szlovák esetben a kilencszáz éven keresztül
hazaként és történelmi keretként funkcionáló Magyarországról annak a rövid időszak-
nak a történetírása kínálja máig ható erővel a legmeghatározóbb értelmezést, amely a
19. század végének magyarosító, asszimilációt forszírozó magyar politikáját vetíti visz-
sza megelőző történelmi korszakokra is. Mint Mannová írja: „Az osztrák–magyar dua-
lizmus idején végbement, erőszakolt magyarosítás traumatikus élményei visszamenő-
leg az egész magyarországi történelemre rávetültek, s rávetülnek ma is.”127 Ezt azon-
ban nem tartja egyedi szlovák jelenségnek: „megjegyzendő, hogy az ezer éves áldo-
zati státusról való beszéd nem szlovák sajátosság, és miként számos kultúrában,
inkább szimbolikus jelentést hordoz.”128
A nemzeti történetírás azonban sosem pusztán identitásdiskurzus vagy szellemi
termék, amely egy humanisztikus világban alakítja emberek nagy csoportjainak belső
és közösségi életét, hanem nagyon is erősek a politikai konzekvenciái. Ezért a nem-
zetállami politikát kiszolgáló nemzeti történetírás éppen a történelem felől bírálható: a
történettudomány újabb módszertani meglátásai igyekeznek elválasztani a történettu-
dományt politikai hasznosságától.129 Így talán nem következtetünk rosszul, ha a
Mannová által fentebb említett áldozatmítoszt nem csupán mint „szimbolikus jelen-
tést”, hanem konkrétan mint ellenségkép kialakítására alkalmas retorikai eszközt vél-
jük érteni. Az elkülönbözés általi nemzeti identifikáció sajátossága, hogy viszonyítási
alapját nem önmagában, hanem abban a domináns csoportban találja meg, amelyhez

125 Szűcs Jenő: Történelmi eredetkérdések... I.m. 61.


126 Vladimír Mináč: Összefüggések. Budapest, 1980. Idézi: Gergely András: Szlovák tükörben. In: Uő: Egy nemzetet az embe-
riségnek. Budapest, 1987. 471–482, itt: 475.
127 Elena Mannová: Vom „Völkerkerker” zur „Völkerfamilie”? Das Bild der Habsburgermonarchie in der slowakischen
Historiographie. In: (Hrsg.) Frank Hadler/Mathias Mesenhöller: Vergangene Größe und Ohnmacht in Ostmitteleuropa:
Repräsentationen imperialer Erfahrung in der Historiographie seit 1918. Leipzig, 2007. 263–275, itt: 263.
128 Uo.
129 Erről lásd: Petrás Éva: Modern nemzettudat és történetírás. In: (Szerk.) Mártonffy Marcell és Petrás Éva: Szétosztott teljes-
ség. Budapest, 2007. 252–261.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33

MHT37_petras.indd 33 2008.12.12. 9:22:09


34 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

képest önmagát olyan pozitív attribútumokkal határozza meg, mint amilyen például a
szlovák esetben az áldozatmítosz. Innen már valóban csak egy lépés „a szorgos, ezer-
éves méh és a véres, nagy történelem” szembeállítása.130
Ennek részletesen kidolgozott tematikájában 1848 megítélését megkülönbözte-
tett figyelem illeti meg, hiszen – miként azt Mannová is leszögezi – 1848 az első, a két
nemzetet elválasztó történelmi tapasztalat. A modern nemzettudat kialakulásában
negyvennyolc a szlovákok számára is fordulópont, mert az addigi nyelvi-kulturális nem-
zeti mozgalom a politikai tudatosodás új szakaszába érkezett. 1848 tapasztalatai
azonban sokszoros belső és külső konfliktusokkal terhelték meg e politikai tudatoso-
dás útját. A szlovák nemzettudat mint identitáskonstrukció a saját politikai célok legiti-
málása érdekében kénytelen volt megtagadni a magyar negyvennyolcat még annak
árán is, hogy így saját társadalmának kollektív emlékezetét fektette Prokrusztész-ágyra
és a narratívájába nem illeszthető elemeket lemetszette. Azért, hogy az erős és egysé-
ges szlovák nemzet mítoszát táplálja a magyar negyvennyolcat a nemzeti konfliktusra
kellett szűkítenie. A fürdővízzel együtt azonban ki kellett öntenie a gyereket is: az egy-
korú szlovák társadalom komplex és sokszínű történetét.

Ez a nemzeti történetírói irányzat a szlovák állam létrejöttének térben és időben


való visszavetítéséből csak azokat az eseményeket értékeli pozitívnak, amelyek az
önálló szlovák nemzetállam létrejöttéhez hozzájárulni látszottak. A szlovák nemzeti
mozgalom 1848 forradalmi hullámára reagálásának, illetve a szlovák vezetők politizá-
lásának pályaíve ezek szerint a következő logikával magyarázható:

„A szlovák önigazgatás Magyarország keretében elvileg belmagyar kér-


dés volt. Így fogták fel a szlovákok is, s követeléseikkel (a szlovák nép köve-
telései, 1848. május) a magyar kormányzathoz és a parlamenthez fordultak.
Az elutasítás után Bécs felé tájékozódtak. Eljárásuk logikus volt. Elsődlege-
sen Magyarországon belül akarták megoldani a szlovák kérdést. Minthogy
ez nem volt lehetséges, a Habsburg Monarchián belül keresték a sikeres
megoldást. A forradalom idején táplált remények után tudomásul kellett ven-
niük, hogy követeléseik célját a Monarchia keretei között nem érhetik el.”131

Dušan Kováč fentebb idézett érvelése ebben a rövid szakaszban is legalább


három helyen kísérli meg az önigazolást, és logikai szükségszerűségként mutatja be
a szlovák nemzeti mozgalom útját. Először is akkor, amikor a szlovák nemzeti mozga-
lom Bécs felé való tájékozódását kizárólag a magyarok elutasító magatartásával
magyarázza.
Másodszor a Habsburg Monarchián belül keresett eltérő megoldás homályban
hagyása segít abban, hogy kivédjék a „rossz oldalon” állás vádját és önvádját, hiszen
130 Szarka László: Újromantika avagy a kisnemzeti történetírás dilemmája. In: Palócföld 1987/4. 59–67, itt: 60.
131 „Die slowakische Selbstverwaltung im Rahmen Ungarns war im Prinzip eine innerungarische Frage. So verstanden sie auch
die Slowaken und wandten sich mit ihren Forderungen (Forderungen des slowakischen Volkes vom Mai 1848) an die unga-
rische Regierung und das Parlament. Nach ihrer Ablehnung orientierten sie sich auf Wien. Ihr Verfahren war logisch. Primär
wollten sie die slowakische Frage innerhalb Ungarns lösen. Als das nicht möglich war, suchten sie den Erfolg innerhalb der
Habsburgischen Monarchie. Nach gewissen Hoffnungen während der Revolution mußten sie zur Kenntnis nehmen, daß ihre
Forderungen auch im Rahmen der Monarchie unerreichbar waren.“ Dušan Kovác: Internationale Zusammenhänge der
slowakischen Frage in den Jahren 1849--1867. In: (Hrsg.) Dušan Kováč – Arnold Suppan – Emilia Hrabovec: Die Habsbur-
germonarchie und die Slowaken 1849--1867. Bratislava, 2001. 37–44, itt: 37.

MHT37_petras.indd 34 2008.12.12. 9:22:09


a Habsburg Monarchián belüli más megoldásként talán (?) a prágai szláv kongresz-
szusra, a szlovák politikusoknak a csehek, illetve a horvátok, végül pedig az oroszok
felé történő tájékozódására is gondolhatunk, s nem csupán az ellenforradalom fegy-
veres támogatására.
Harmadrészt a remények szertefoszlása azt a szlovák nemzeti történetírásban
és köztudatban is meghonosodott tételt ismétli, mely szerint a forradalommal a szlo-
vákok semmit sem nyertek, így nem volt más választásuk, mint más megoldást
keresni. E nézet tarthatatlanságára hívja azonban fel a figyelmet Elena Mannová,
amikor kifejti:

„A szlovákok – akkoriban mindössze egy felső-magyarországi nemzeti-


ség – tudatában 1848-ból és 1867-ből csak a forradalmak emlékezete
maradt meg, a marxista történelemfilozófia hatására pedig az a benyomás
vált uralkodóvá, hogy a rossz – ti. a császári – oldalon álltak, s hogy ez szá-
mukra nem járt semmilyen haszonnal. 1848–49 azonban Szlovákia szem-
pontjából is előrelépés volt a modernizáció és a nemzetté alakulás felé:
alapvető társadalmi és kulturális változások folyamatát indította el, és egyre
inkább elidegenítette a szlovákokat a magyar államtól.”132

A szlovákság elidegenedése a magyar államtól még ebben az érvelésben is


mint magyarázatra szoruló tény kerül említésre, az 1848–49-ben történtek pedig az
elidegenedés okaként funkcionálnak. A magyar államtól való „elidegenedés” –
ahogyan Mannová fogalmaz –, vagy a magyar államból való „kifelé gravitálás” –
Kosáry megközelítésében – szlovák és magyar részről voltaképpen a történteknek
két nézőpontból való megfogalmazása, csakhogy míg az egyik Szlovákia létrejöt-
tének utólagos magyarázatát adja, a másik a történeti magyar állam szétesésének
okait kutatja.
A szlovák nemzeti történetírás célja azonban az, hogy a jelent a múlt bizonyos
elemeinek szelektív felhasználásával úgy magyarázza, hogy az mindenképpen a jelen-
kori eredmény irányába mutasson. Így kénytelen megkerülni, olykor tabuvá tenni az
elbeszélés láncolatába nem illeszkedő elemeket.
A Viktor Gabriel álnéven publikáló Ladislas Szalay az 1848–49 legendája a szlo-
vák történetírásban című, 1984-ben szamizdatként megjelent művében szépírói eré-
nyekben gazdagon és kérlelhetetlenül veszi számba ezeket a tabukat. Mint írja, szlo-
vák oldalról „1848–49 hamis legendája az alábbi támpontokon nyugszik:

1. A magyarok visszautasították feléjük nyújtott baráti jobbunkat.


2. A magyarokkal való együttműködés teljességgel lehetetlen volt.
3. A szlovák nemzet túlnyomó többsége lelkesedett az első, Hurban vezette
Szlovák Nemzeti Tanács politikájáért és célkitűzéseiért.
4. Egyetlen szlovák sem állt Kossuth oldalán, valamennyien Hurban és Štúr
hívei voltak.
5. Az önkéntesek csapatának minden haditette harci siker volt.
6. Hasonlóképpen fontos annak a gyanúnak az eloszlatása, miszerint a szlovák
nép vezető személyiségei csupán bábok voltak a császári sakktáblán.
132 Elena Mannová: Die Slowaken 1848 bis 1867. Gewinne und Verluste eines kleinen Volkes. I.m. 89.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35

MHT37_petras.indd 35 2008.12.12. 9:22:09


36 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

7. A szlovák mozgalom nem volt pánszláv.


8. A magyarok, a császár, a főurak, egyszóval a szlovák politikai vezetőkön
kívül mindenki más az oka, hogy az 1848–49-es évek akcióival semmit sem
értünk el.
9. Ama sorsdöntő napok eseményeit illetően minden világos, áttekinthető, sem-
mit nem szükséges tisztázni.
10. Štúr egy vadászaton bekövetkezett véletlen balesetbe halt bele.”133

De ilyen még például az 1848–49-ben a magyar hadseregben az osztrákok


ellen harcoló szlovák honvédek története, vagy a nemzetiségi konfliktus helyett az
együttműködés olyan ténylegesen drámai példája, mint a pozsonyi Hazafiúi Egylet
tevékenysége.134

Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a szlovák nemzeti mozgalom fejlettség-


ének kérdése 1848-ban az a kardinális kérdés, amelynek megválaszolása az 1848-cal
kapcsolatos szlovák nemzeti történetírás kényes, ám megkerülhetetlen témája. Az
egységes és öntudatos szlovák társadalom képének fenntartásához szükséges a
magyar forradalom és szabadságharc nemzeti konfliktusra szűkítése, ezen belül a
magyar politikusok nemzetiségi kérdésben vallott intranzigenciájának folyamatos
hangsúlyozása, amely által fenntartható a szlovák nép magyar iga alatti ezer éves
szenvedésének mítosza. Negyvennyolc demokratikus arculatának elhalványítása
relativizálja a magyar törekvéseket és máig felmenti a szlovák nemzeti mozgalom poli-
tikai döntéseit a kritika alól. Egyúttal azonban elfojtja saját történelmének egy részét
is, hiszen annak évszázadok alatt alakuló hungarus patriotizmusa és a forradalom
idején mutatott természetes realitása ebbe a képbe nem illeszkednek.135

A szlovák történetírás saját hangjának keresése már több mint egy évszázada
folyamatos, hiszen hatalmas feladatokkal kénytelen újra és újra megbírkózni. Nem
csupán feldolgozandó témák sokaságának kutatása, hanem módszertani kérdé-
sek végiggondolása is szükséges azonban ahhoz, hogy negyvennyolc újraértése
sikerülhessen. Problémát jelent az „origó-pontok” állandó keresése, hiszen a 20.
század során állandóan újabb és újabb ideológiák mentén igyekeztek saját törté-
nelmet írni visszafelé.136 A két világháború közti csehszlovákizmus ugyanúgy ide-
ológiai konstrukció mentén integrálta a szlovák történelmet, mint az első autonóm
nemzeti törekvést megjelenítő Hlinka Szlovák Néppártjának történetírói. A szocia-
lista második Csehszlovákia marxista történelemszemlélete megint csak nem
kedvezett a történetírás objektivitásigényének. Nem csoda, hogy ennyi torzítás és
politikai törés után a szlovák történetírás Szlovákia önálló államiságával újra null-
pontjához érkezett.
133 Viktor Gabriel: 1848–49 legendája a szlovák történetírásban. Pozsony, 1999. 12.
134 Erről részletesen írt még 1905-ben Kumlik Emil. Művét, A szabadságharc pozsonyi vértanúi-t 1998-ban újra kiadták. Lásd
még: Zakar Péter: A pozsonyi Hazafiúi Egylet. In: (Szerk.) Kiss Gábor Ferenc – Zakar Péter: A nemzetiségi kérdés Kossuth
és kortársai szemében. Szeged, 2003. 115–129. és ugyanerről is ír Elena Mannová: Das Vereinwesen in Ungarn und die
Revolution 1848/49 (am Beispiel von Oberungarn/Slowakei). In: (Hrsg.) Holger Fischer: Die ungarische Revolution von
1848/49. Hamburg, 1999. 57–67.
135 Erről a hungarus patriotizmusról ír: Käfer István: Kosút aj Bat’áni. Negyvennyolc és a szlovákok. In: Vigilia 1998/3. 171–177.
136 L’ubomír Lipták: Száz évnél hosszabb évszázad. I.m. 12.

MHT37_petras.indd 36 2008.12.12. 9:22:09


A történettudomány intézményrendszere mindazonáltal fokozatosan kialakult,
1919-ben a Comenius Egyetem alapításával, 1953-ban pedig a Szlovák Tudományos
Akadémia létrehozásával végül is a nehéz körülmények ellenére megteremtődtek a
kutatás infrastruktúrái.137 Az önálló Szlovákia pedig erre akkor is építhetett, ha a
függetlenség megszerzése után a nacionalista hangok, nem mellékesen a hazatele-
pülő szélsőjobboldali („l’udák”) történészek hiánypótló munkáinak eredményeként
felerősödtek.
1993, Szlovákia önálló államiságának kezdete óta azonban ez a történetírás nagy
léptekkel fejlődik, ezért például Elena Mannová műveiben már nem csupán a nacio-
nalista politikai intervenció jelei láthatóak. A mítosztalanítás, a tabusítás fokozatos fel-
oldása mint eminensen történetírói feladat kínálkozik, hiszen a történetírás újabb
módszertani lehetőségei ezt lehetővé teszik. Ennek az áttörése a szlovák történetírás
fő sodrába talán nem is olyan távoli, mint vélnénk. Más kérdés, a jelenkori nacionaliz-
mus mennyire fogyasztója egy ilyen történettudomány eredményeinek.

137 Zora Hlavičková: Wedged between National and Trans-National History: Slovak Historiography in the 1990s. In: (Eds.)
Sorin Antohi, Balázs Trencsényi, Péter Apor: Narratives Unbound. Historical Studies in Post-Communist Eastern Europe.
CEU Press, Budapest-New York, 2007. 249–286.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 37

MHT37_petras.indd 37 2008.12.12. 9:22:09


Összegzés: perspektívák, új utak, feladatok
Tanulmányom gondolatmenetét a pozsonyi magyar országgyűlés házán elhelyezett
emléktáblák indították el. A reformkor és az 1848–49-es forradalom és szabadság-
harc eltérő szlovák és magyar megítélésére hívták fel figyelmemet, amely kimutatha-
tó a történettudomány, az emlékezetpolitika és a nemzettudat terén is. Ugyan mind-
két nemzet megközelítése őrzi az egykor történtek romantikus megjelenítését, ápolja
a nemzet hőseinek emlékét, ez a fajta viszony azonban szükségképpen a két nemzet
történetének konfliktusosságára épül. Mint láttuk, ez a konfliktus azonban épp negy-
vennyolcban egyáltalán nem volt annyira súlyos, mint azt értéken felül való megjele-
nítése például a szlovák történetírásban sugallja. A nemzeti történetírás viszont a
nemzetépítés különösen fontos állomásaként tartja számon az akkor történteket,
ezért a különbségeket és a konfliktusokat kénytelen hangsúlyozni. Szlovák részről
ezt csak úgy lehet elérni, ha az egykorú szlovák társadalom hungarus-identitásának
emlékezetét háttérbe szorítják, a magyar negyvennyolcat a nemzeti mozgalmak konf-
liktusaira szűkítve súlytalanná teszik, alkotmányos eredményeit és szabadságküzdel-
mét pedig ezáltal relativizálják. Ennek célja, hogy a szlovák társadalom negyvennyol-
cas történetét visszamenőlegesen a Magyarországtól való elidegenedés igazolására
lehessen felhasználni.
A magyar történetírás a „nemzetiségi kérdés” kezelésében ugyan kritikával
közelíti meg az akkori magyar politikai lépéseket, ám nehezen számol le az állam-
történet-írás hagyományával. Hiszen az államtörténet-írás szupremáciája által a
19. század utolsó harmadának historizmusa tulajdonképpen a nemzeti történet-
írás máig meghatározó vonulatát termelte ki. A 19. században a magát tudomány-
ként meghatározó történettudomány a historizmus és a pozitivizmus hatására
máig kiható módon rögzítette nem csupán a kutatási módszert, de a kutatás tár-
gyát is. Meghatározta egyrészt azt a fajta objektivitás-eszményt, amelytől a törté-
netírás tudomány-szerűségét, egzaktságát biztosítva látta, másrészt azt az állam-
és politikatörténetre koncentráló tematikát, amelyre több oldalról joggal tekinthe-
tünk úgy, mint a történeti valóság feltárásában megkerülhetetlenül fontos, ám
töredékes ismeretanyagra. Hiszen ebből nemcsak a társadalomtörténet hosszú
távú folyamatainak elemzése, a gazdaságtörténet, vagy például az egyháztörté-
net maradtak ki, hanem olyan, bőséges forrásokkal rendelkező területek is, mint
például a nemzeti kisebbségek története. Így a múlt történelemként számon tar-
tott tartományában a nemzeti történetírás már említett napjainkig tartó befolyása
miatt még mindig sok a vakfolt.138

Azonban a nemzeti történetírás tradíciója a posztmodernben (illetve azután) friss


olvasat nélkül csak rögzült panelek sztereotíp továbbéléséhez vezet. Ennek iskolapéldája

138 Gyáni Gábor: „Fin de Siècle történetírás”. In uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése, Budapest, 2000.
31–47, itt: 45.

MHT37_petras.indd 38 2008.12.12. 9:22:10


Kossuth megítélése lehetne.139 A köztudatban jelenlévő Kossuth-képek a 19–21. század
politikai diskurzusok és szimbolikus politizálások jelképei. Magyarországon nyilvánvaló-
an idealizált Kossuth-képpel találkozhatunk, amely a negyvennyolcas folklór részeként a
magyar paraszti társadalomtól kezdve egészen a politikai és tudományos elitig tegnap és
ma befolyásolja látásmódunkat. Még Kosárynál is találni elfogult, érzelmes jellemzést:

„Kossuth nem a törökös, barna arcú magyar típusa. (...) nem az Alföld,
hanem a Felvidék fia, aki a zordon Kárpátoktól elforduló Petőfivel ellentétben a
messze száműzetésben, glasgowi beszédében is a zempléni lankára tekintő
hegyek képét idézi. Kossuth a magyar északi típusának polgárias változata. S
ez a polgárias, szinte úgy mondhatnánk: városias jelleg volt egyik oka, hogy
sápadtnak, szelídnek látták, amíg fel nem csattant a hangja.”140

Ezzel ellentétben a szomszédos országokban, elsősorban Romániában és


Szlovákiában a Kossuth-kép a 20. századi totalitárius mozgalmak és rendszerek elődjét,
a nacionalista diktátort jeleníti meg.141 A szlovák és a szlovákbarát angolszász történet-
írásban, például Seton-Watsonnál az árnyalatok eltűnnek, és Kossuth már csupán a
nacionalista diktátor démonizált vonásait veszi fel: „A mérsékelt elemeket Kossuth dema-
góg szónoklatai háttérbe szorították, aki fegyverbe szólította a népet és ezzel elkövette
azt a legnagyobb butaságot142, hogy a nem magyar népeket a reakció karjaiba hajtot-
ta.”143 – írja például. Továbbmenve pedig így folytatja:

„Kossuth elkövette azt a butaságot, hogy ünnepélyesen letette a Habsburg


házat, és magát a független Magyarország kormányzójának kiáltotta ki. Bécs
csak ezután döntött arról vonakodva, hogy Miklós cárhoz forduljon segítségért,
és ez utóbbi, emlékezvén még Ferenc császárnak tett korábbi ígéretére,
180 000 embert átdobott a Kárpátokon.”

Miklós cár tehát talpig úriemberként állta szavát, miközben

„Kossuth Angliába menekült és egy egész nemzedéknyi időt kitevő szám-


űzetését arra használta, hogy Ausztriát és a Habsburgokat denunciálja az

139 A Kossuth-kép alakulása természetesen önálló kutatási téma. Ehelyütt csupán jelzésszerűen szerepel. A témáról a teljesség
igénye nélkül ld.: Deák Ágnes: Kossuth Lajos és a 19. század koreszméi. In: Vigilia, 1998/11. 830--833; Deák István: Kos-
suth és a magyarok 1848–49-ben. I.m.; Dénes Iván Zoltán: Kossuth Lajos. In: Tiszatáj 2002/9. 78--84; Dénes Iván Zoltán:
A közösség ügye és a szabadság ügye. In: (Szerk.) Dénes Iván Zoltán: A bűnbaktól a realista lényeglátóig. A magyar
politikai és tudományos diskurzus Kossuth-képei, 1849--2002. Budapest, 2004. 54--78; Gerő András: A Kossuth-kultusz.
In: Mozgó Világ 2003/4. 95-109; Hermann Róbert: Kossuth, a parlamenti diktátor. In: Pannon Tükör 2002/2. 3--18; Her-
mann Róbert: Kossuth, az első magyar populista politikus. In: Honismeret 2003/1. 33--41; Hermann Róbert: Kossuth, az
ördög. In: Magyar Napló 2002/9. 30-34; Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Budapest, 2002; Peter Macho:
Stefánik és Kossuth, mint a szlovák és a magyar nacionalizmus szimbóluma. In: Magyar Napló 2002/11. 35–39; Szabad
György: Kossuth politikai pályája. Budapest, 1977.
140 Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. I.m. 29.
141 Dénes Iván Zoltán: A közösség ügye és a szabadság ügye. In: Dénes Iván Zoltán (szerk.): A bűnbaktól a realista lényeglá-
tóig – A magyar politikai és tudományos diskurzus Kossuth-képei, 1849–2002. Budapest, 2004. 54–78. itt: 55.
142 Kiemelések tőlem.
143 “The moderate elements in Hungary (…) was reduced to silence by the demagogic oratory of Kossuth, who now summoned
the nation to arms and committed the supreme folly of driving all the non-Magyar races into the arms of reaction.” R.W. Seton-
Watson: A History of the Czechs and Slovaks. Hamden, Connecticut, 1965. 190.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 39

MHT37_petras.indd 39 2008.12.12. 9:22:10


40 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

egész világon. Ékesszólása pedig, amelyet az akkor uralkodó romantika torzí-


tott el, valamint az események tényleges tragédiája kortársait megtévesztette a
dolgok valódi jellegét illetően.”144

Hasonló a megközelítése Taylor: The Habsburg Monarchy című sztenderd


monográfiájának is.145 De sokszor az osztrák–német szakirodalom is átgondolás nél-
kül éltet tovább ehhez hasonló kliséket.146

1848 és Kossuth Lajos megjelenítése a szlovák történelemtankönyveknek is


egyik legproblematikusabb része.147 A magyar gyerekek által is használt tankönyvek
vagy egyáltalán nem tartalmazzák a korszak kiemelkedő magyar államférfiainak a
nevét, vagy csupán tevékenységükből érzéketlenül kiragadva a nemzetiségi kérdés-
hez való viszonyulásukat említik, negatív tartalmú információkat közölnek azokról. Ez
főként Kossuth esetében szembetűnő. A gimnazista diákok leginkább azt tudják meg
róla, „… a nemzetiségi kérdésben a gyors magyarosítást támogatta.” Ugyanebből a
könyvből hiányzik a szabadságharc katonai vezetőinek, így Görgey Artúrnak a neve, s
nem tesz említést a tankönyv az aradi vértanúk kivégzéséről sem. Az alapiskolák szá-
mára készült tankönyv ugyan Kossuthról egy rövid portrét is közöl, ám sem Széchenyi
Istvánnak, sem Görgey Artúrnak a nevét sem említi. A szakközépiskolák számára
készült tankönyvben ez a tendencia még inkább fellelhető. A könyv ugyanis egyáltalán
nem foglalkozik a szlovák nemzeti mozgalmon kívüli eseményekkel, nem tudunk meg
belőle semmit a reformkorról. Kossuthról is csupán egy – a tankönyv felfogására jel-
lemző – mondatot találnak a diákok a tankönyvben: „A program, amelyet Kossuth
Lajos magyar képviselő fogalmazott meg, tagadta szlovákok nemzeti létét.“
A forradalom és szabadságharc eseményeiről mind az alap- mind a középiskolás
tankönyv meglehetősen szűkszavúan számol be. Egyik könyv sem foglalkozik a már-
cius 15-i eseményekkel, sőt azzal sem, milyen szerepet játszott Pozsony a forradalom-
ban. A szabadságharc csatái közül nem kerül egyik sem említésre. Ami azonban a
leginkább árulkodik a szabadságharchoz fűződő szlovák viszonyról, miközben a tan-
könyvi szövegek részletesen taglalják és össznemzeti mozgalomként ábrázolják a Štúr
és Hurban vezette szlovák hadjáratokat: arról hogy a forradalmi honvédseregben szlo-
vákok tízezrei harcoltak, egyik sem ejt szót. Sőt, a gimnáziumi tankönyvnek tudatosan
félrevezető a fogalomhasználata is, hiszen a szabadságharc hadseregével kapcsolat-
ban következetesen a „maďarská armáda“ (magyar hadsereg) kifejezést használják az
„Uhorská armáda“ (magyarországi hadsereg) helyett, vagyis a szlovák nyelvben meg-
lévő lehetőséget kihasználva a honvédsereget magyar etnikai seregnek minősítik,
letagadva azt, hogy abban szlovákok, németek és más nemzethez tartozók is harcol-
144 „Kossuth (...) committed the folly of solemnly deposing the House of Habsburg and proclaiming himself as Governor of an
independent Hungary. It was then that the Vienna Cabinet reluctantly decided to appeal to Tsar Nicolas for help, and that the
latter, mindful of his earlier promises to the Emperor Francis, poured an army of 180,000 men across the Carpanthians.”
„Kossuth fled to England, and for a whole generation of exile filled the world with his denunciations of Austria and the
Habsburgs. His persuasive eloquence, distorted by the prevalent romanticism and the genuine tragedy of events, blinded his
contemporaries to the real issues at stake.” Uo. 194.
145 A.J.P. Taylor: The Habsburg Monarchy, 1809–1918. London, 1990. (first published: London, 1948.)
146 A jelenségre Kosáry hívja fel a figyelmet. In: Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. I.m. 13–29.
147 Az itt következő információk Simon Attila: Magyarságkép (és önkép) a szlovák történelemkönyvekben című, friss, egyelőre
kéziratban lévő tanulmányából származnak. A szöveg szíves rendelkezésre bocsátásáért ezúton is köszönetemet fejezem ki
Simon Attilának.

MHT37_petras.indd 40 2008.12.12. 9:22:10


tak. Ezzel pedig tovább éltetik azt a szlovák köztudatban mélyen gyökerező elképze-
lést, hogy a forradalom és szabadságharc kizárólag magyar ügy volt, amellyel más
magyarországi nemzetiségek nem tudtak azonosulni.

Nos, mint látjuk, szlovák–magyar viszonylatban a közös történelmi múlt megítélé-


se kapcsán a történetírásnak rengeteg a tennivalója. A szakma nemzetközi vérkerin-
gésében való aktív részvétel azonban mindkét fél számára létérdek, de nekünk,
magyaroknak különösen fontos, hiszen a nemzetközi szakirodalom Magyarország
vonatkozásában hagyományosan még mindig egy etnicizált nemzetfogalom rettentő
szívóerejét állítja előtérbe. E szerint 1848–49-ben utóbbi egyértelműen fölébe kereke-
dett politikai, állampolgári ellenpárjának, ha arról volt szó, hogy egy dinamikus társa-
dalom sokrétű szocializációs folyamataiban a polgári modernség és a nemzeti
önaffirmáció mintáját kell közvetíteni, és ezt össze kell egyeztetni az érzelmi otthonos-
ság szükségletével. Az összehasonlító elemzések azonban ebben a tekintetben is új
távlatokat nyithatnak, miközben a társadalomtörténeti megközelítés a manipulált nem-
zeti narratívák helyett a történelemnek egy elfeledett, felejtésre ítélt tartományát veheti
újra birtokba. Ezáltal olyan, nagyon is óhajtott távolság létesülhet a kor erkölcsi és
politikai értékeléseitől, amely – túl az „egyenlő távolság” egyszerű pozícióján – utat
mutathat a magyarországi nemzetiségi konfliktusok további kutatása felé.148

148 Joachim von Puttkamer: I.m. 98.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 41

MHT37_petras.indd 41 2008.12.12. 9:22:10


Bibliográfia
ANDERSON, Benedict: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről
és elterjedéséről. Budapest, 2006.
ANTOHI, Sorin–TRENCSÉNYI, Balázs–APOR, Péter: Narratives Unbound. Historical
Studies in Post-Communist Eastern Europe. Budapest-New York, 2007.
BÁN D. András–DIÓSZEGI László–MÁRER Pál–PRITZ Pál–ROMSICS Ignác (szerk.):
Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században.
Budapest, 1997.
BREUILLY, John: 1848: Connected or Comparable Revolutions? In: Axel KÖRNER
(Ed.): 1848: A European Revolution? International Ideas and National Memories
of 1848. London, 2000. 31–50.
BRUBAKER, Rogers–FEISCHMIDT, Margit: 1848 in 1998: The Politics of Commemo-
ration in Hungary, Romania, and Slovakia. In: Comparative Studies in Society and
History. 2002, 2002, 44(4): 700–744.
CSEPELI GYÖRGY: National Identity in Contemporary Hungary. New Jersey, 1997.
DEÁK Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás” 1849–1860. Budapest, 2000.
DEÁK Ágnes: Kossuth Lajos és a 19. század koreszméi. In: Vigilia, 1998/11. 830–833.
DEÁK István: Kossuth és a magyarok 1848–49-ben. Budapest, 1983.
DÉNES Iván Zoltán: Eltorzult magyar alkat – Bibó István vitája Németh Lászlóval és
Szekfű Gyulával. Budapest, 1999.
DÉNES Iván Zoltán: Európai mintakövetés – nemzeti öncélúság. Értékvilág és identi-
táskeresés a 19–20. századi Magyarországon. Budapest, 2001.
DÉNES Iván Zoltán: A közösség ügye és a szabadság ügye. In: DÉNES Iván Zoltán
(szerk.): A bűnbaktól a realista lényeglátóig – A magyar politikai és tudományos
diskurzus Kossuth-képei, 1849–2002. Budapest, 2004. 54–78.
DÉNES Iván Zoltán: Kossuth Lajos. In: Tiszatáj, 2002/9. 78–84.
ERDŐDY Gábor: „Én csak fáklyatartó voltam” – Kossuth Lajos a magyar polgári forra-
dalom és szabadságharc irányítója, 1848–1849. Budapest, 2006.
EVANS, Robert J.W.: Austria, Hungary and the Habsburgs. Essays on Central Europe,
1683-1867. Oxford-New York, 2006.
EVANS, Robert J.W.: Kossuth and Štúr: Two National Heroes. In: PÉTER, László–RADY,
Martyn–SHERWOOD, Peter (eds.): Lajos Kossuth Sent Word. – Papers delivered
onthe occasion of the bicentenary of Kossuth’s birth. SEES Occasional papers
56. London, 2003. 119–134.
EVANS, Robert J.W. – Hartmut POGGE von STRANDMANN (eds.): The Revolutions in
Europe, 1848–1849. From Reform to Reaction. Oxford, 2000.
EVANS, Robert J.W.: 1848-1849 in the Habsburg Monarchy. In: EVANS, Robert J.W.
– Hartmut POGGE von STRANDMANN (eds.): The Revolutions in Europe, 1848–
1849. From Reform to Reaction. Oxford, 2000. 181–206.
FREIFELD, Alice: Nationalism and the Crowd in Liberal Hungary, 1848–1914. Baltimore
and London, 2000.
GERGELY András: Egy nemzetet az emberiségnek. Budapest, 1987.
GERGELY András: 1848 hagyománya. In: Vigilia, 1998/10. 764–774.
GERGELY András: 1848-ban hogy is volt? Budapest, 2001.

MHT37_petras.indd 42 2008.12.12. 9:22:10


GERGELY András: Kossuth nemzetiségi politikája 1847–1853. In: Tiszatáj, 2002/9.
78–84.
GERGELY András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Budapest,
2003.
GERGELY András (szerk.): 19. századi magyar történelem 1790–1918. Budapest,
1998.
GERŐ András: A Kossuth-kultusz. In: Mozgó világ, 2003/4. 95–109.
GERŐ András: Képzelt történelem. Budapest, 2004.
GERŐ András: Magyar polgárosodás. Budapest, 1993.
GYÁNI Gábor: A nacionalizmus és az Európa-kép változásai Magyarországon a 19–20.
században. In: Történelmi Szemle XLIX 2007/4. 477–487.
GYÁNI Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000.
GYÁNI Gábor: Relatív történelem. Budapest, 2007.
GYÁNI Gábor–KÖVÉR György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a
második világháborúig. Budapest, 1998.
GYÁNI Gábor–PAJKOSSY Gábor (szerk.): A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly
emlékére. Debrecen, 2000.
GYARMATI György: A hatalom márciusa – március hatalma. Fejezetek március 15.
ünneplésének történetéből. Budapest, 1998.
HERMANN Róbert: A szabadságharc hadtörténete. Budapest, 2001.
HERMANN Róbert: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történet-
írásban. In: Aetas, 1999/1–2. 62–86.
HERMANN Róbert: Kossuth, a parlamenti diktátor. In: Pannon Tükör, 2002/2. 3–18.
HERMANN Róbert: Kossuth, az első magyar populista politikus. In: Honismeret,
2003/1. 33–41.
HERMANN Róbert: Kossuth, az ördög. In: Magyar Napló, 2002/9. 30–34.
HLAVIČKOVÁ, Zora: Wedged between National and Trans-National History: Slovak
Historiography in the 1990s. In: (ed.) ANTOHI, Sorin – TRENCSÉNYI, Balázs –
APOR Péter: Narratives Unbound. Historical Studies in Post-Communist Eastern
Europe. Budapest-New York, 2007. 249–310.
HOBSBAWM, Eric J.: A forradalmak kora (1789–1848). Budapest, 1988.
HORVÁTH Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. Budapest – Pécs, 2004.
HROCH, Miroslav: Das Europa der Nationen. Die moderne Nationsbildung im
europäischen Vergleich. Göttingen, 2005.
HROCH, Miroslav: The Social Pre-conditions of National Revival in Europe. London,
1985.
HROCH, Miroslav: Zur Typologie der europäischen Revolutionen. Einige Überlegungen
zur nicht bestehenden Diskussion. In: Karlheinz MACK (Hg.): Revolutionen in
Ostmitteleuropa 1789–1989. München, 1995. 20–30.
I. TÓTH Zoltán: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848–49-ben. In: Emlékkönyv
Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára II. Budapest, 1952.
JÁSZI Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Budapest,
1986.
KAELBLE, Hartmut: 1848: Viele nationale Revolutionen oder eine europäische
Revolution? In: Wolfgang HARDTWIG (Hg.): Revolution in Deutschland und
Europa 1848/49. Göttingen, 1998. 260–278.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 43

MHT37_petras.indd 43 2008.12.12. 9:22:10


44 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

KÄFER István: Košút aj Bat‘áni. Negyvennyolc és a szlovákok. In: Vigilia, 1998/3.


171–177.
KANN, Robert: The Multinational Empire 1848–1918. New York, 1983.
KATUS László: Kossuth és a nemzetiségi kérdés. In: HERMANN Róbert (szerk.):
Kossuth Lajos, a „magyarok Mózese”. Budapest, 2006. 45–74.
KATUS László (szerk.): Magyarország története 1848–1890. I–II. (Magyarország törté-
nete tíz kötetben 6/1 és 6/2.) Budapest, 1979.
KATUS László: Az öntudatosodás útja. Szlovák nemzeti mozgalom a soknemzetiségű
Magyarországon. In: Rubicon, 2008/4. 41–50.
KATUS László: Nemzetiségi kérdés, nemzetiségi politika 1848–49-ben. In:
Kisebbségkutatás 2002/1. 66-76.
KISS László: Magyarellenes szlovák fegyveres mozgalmak 1848–49-ben. In: Aetas,
2006/2-3. 132–153.
(Szerk.) KÓSA László: A magyarságtudomány kézikönyve. Budapest, 1993.
KOSÁRY Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Budapest, 2002.
KOSÁRY Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben. Budapest,
1999.
KOSELLECK, Reinhart: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Budapest, 2003.
KOSELLECK, Reinhart: How European was the Revolution of 1848/49? In: Axel
KÖRNER (ed.): 1848: A European Revolution? International Ideas and National
Memories of1848. London, 2000. 209–223.
KOVÁČ, Dušan: Internationale Zusammenhänge der slowakischen Frage in den
Jahren 1849–1867. In: (Hg.) Dusan KOVÁČ – Arnold SUPPAN – Emilia
HRABOVEC: Die Habsburgermonarchie und die Slowaken 1849–1867. Bratislava,
2001. 37–44.
KOVÁČ, Dušan: Szlovákia története. Pozsony, 2001.
KÖRNER, Axel: 1848: A European Revolution? International Ideas and National
Memories of 1848. London, 2000.
KUMLIK, Emil: A szabadságharc pozsonyi vértanúi. Pozsony, 1998.
LANGEWIESCHE, Dieter: Europa zwischen Restauration und Revolution, 1815–1849.
München, 1988.
LANGEWIESCHE, Dieter: Nation, Nationalismus, Nationalstaat in Deutschland und
Europa. München, 2000.
LIPTÁK, L’ubomír: Száz évnél hosszabb évszázad. Pozsony, 2000.
MACARTNEY, C. A.: The Habsburg Empire, 1790–1918. London, 1968.
MACHO, Peter: Stefánik és Kossuth, mint a szlovák és a magyar nacionalizmus szim-
bóluma. In: Magyar Napló, 2002/11. 35–39.
MACK, Karlheinz: Revolutionen in Ostmitteleuropa 1789–1989. München, 1995.
MANNOVÁ, Elena: Die Slowaken 1848 bis 1867. Gewinne und Verluste eines kleinen
Volkes. In: Karlheinz MACK (Hg.): Revolution in Ostmitteleuropa 1789–1989.
München, 1995. 89–97.
MANNOVÁ, Elena: Die Vereinwesen in Ungarn und die Revolution 1848/49 (am
Beispiel von Oberungarn/Slowakei). In: Holger FISCHER (Hg.): Die ungarische
Revolution von 1848/49. Hamburg, 1999. 57–67.
MANNOVÁ, Elena: Vom „Völkerkerker” zur „Völkerfamilie”? Das Bild der Habsburger-
monarchie in der slowakischen Historiographie. In: Frank HADLER – Mathias

MHT37_petras.indd 44 2008.12.12. 9:22:10


MESENHÖLLER (Hg.): Vergangene Größe und Ohnmacht in Ostmitteleuropa:
Repräsentationen imperialer Erfahrung in der Historiographie seit 1918. Leipzig,
2007. 263–275.
MANNOVÁ, Elena – DANIEL, David Paul (eds.): A Guide to Historiography in Slovakia.
Bratislava, 1995.
MINÁČ, Vladimír: Összefüggések. Budapest, 1980.
MISKOLCZY Ambrus: A modern magyar demokratikus kultúra eredeti jellegzetessége-
iről, 1790–1849. Budapest, 2006.
MORITSCH, Andreas: Revolution 1848 – Österreichs Slaven wohin? In: (Hrsg.) Andreas
Moritsch: Der Prager Slavenkongreß 1848. Wien-Köln-Weimar, 2000. 5-18.
NAMIER, Lewis B.: 1848: The Revolution of the Intellectuals. Oxford, 1992.
NIEDERHAUSER Emil: Magyarország és Európa. Budapest, 2003.
NIEDERHAUSER Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Budapest,
1977.
NIEDERMÜLLER, Péter: Geschichte, Mythos und Politik. Die Revolution von 1848 und
das historische Gedächtnis in Ungarn. In: (Hg.) Hardtwig, Wolfgang: Revolution in
Deutschland und Europa 1848/49. Göttingen, 1998. 32–55.
NORA, Pierre: Emlékezet és történelem között – a helyek problematikája. In: Aetas,
1999/3. 142–158.
ORMOS Mária: Magyarok itthon, otthon, tegnap és ma. In: ROMSICS Ignác–SZEGEDY-
MASZÁK Mihály (szerk.): Mi a magyar? Budapest, 2005. 171–201.
PAJKOSSY Gábor: Kossuth Lajos. Budapest, 1998.
PETRÁS Éva: Modern nemzettudat és történetírás. In: MÁRTONFFY Marcell – PETRÁS
Éva (szerk.): Szétosztott teljesség. Budapest, 2007. 252–261.
PETRÁS Éva: Nacionalizmus és politikai romantika. Budapest, 2006.
PETRÁS Éva: A szlovák nemzettudat történetisége. Budapest, 2007.
POUTHAS, Charles: Die Komplexität von 1848. In: STUKE, Horst–FORSTMANNS,
Wilfried (Hg.): Die europäischen Revolutionen von 1848. Königstein, 1979.
17–29.
PUTTKAMER, Joachim von: Kein europäischer Sonderfall. Ungarns Nationalitätenprob-
lemen im 19. Jahrhundert und die jüngere Nationalismusforschung. In: FATA, Márta
(Hg.): Das Ungarnbild der deutschen Historiographie. Stuttgart, 2004. 84–98.
ROMSICS Ignác: Múltról a mának. Budapest, 2004.
ROMSICS Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a
19. és 20. században. Budapest, 1998.
SCHLETT István: A politikai gondolkodás története Magyarországon. Budapest,
2004.
SETON-WATSON, R.W.: A History of the Czechs and Slovaks. Hamden, Connecticut,
1965.
SIMON Attila: Das Bild das Ungarntums in den gegenwärtigen slowakischen Lehr-
büchern für Geschichte. In: (Hgs.) von DOLEZEL, Heidrun – HECHNEDACH,
Andreas: Die Tschechen und ihre Nachbarn. Studien zu Schulbuch- und
Schülerbewusstsein. Hannover, 2006. 247-259.
(Szerk.) ŠKVARNA, Dušan: A szlovák történelem lexikona. Bratislava, 2003.
ŠKVARNA, Dušan: Die Slovaken und der Prager Slavenkongress. In: (Hrsg.) Andreas
Moritsch: Der Prager Slavenkongreß, 1848. Wien-Köln-Weimar, 2000. 71–80.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 45

MHT37_petras.indd 45 2008.12.12. 9:22:10


46 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

SPERBER, Jonathan: The European Revolutions, 1848–1851. Cambridge, 1994.


SPIRA György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán.
Budapest, 1980.
STEIER Lajos: A tót nemzetiségi-kérdés 1848/49-ben. I-II., Budapest, 1937.
SZABAD György: Kossuth politikai pályája. Budapest, 1977.
SZABAD György (szerk.): A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Budapest, 1998.
SZARKA László: A szlovákok története. Budapest, é.n.
SZARKA László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségpolitika, 1867–1918.
Pozsony, 1995.
SZARKA László: Újromantika avagy a kisnemzeti történetírás dilemmája. In: Palócföld,
1987/4. 59–67.
SZÁSZ Zoltán: A nemzetiségi kérdés országgyűlési megítélése. In: SZABAD György
(szerk.): A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Budapest, 1998. 317–339.
SZEGEDY-MASZÁK Mihály: A romantikától a pozitivizmuson át az avantgarde-ig. In:
(szerk.) KÓSA László: A magyarságtudomány kézikönyve. Budapest, 1993.
609–670.
SZEKFŰ Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1934.
SZŰCS Jenő: A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge. In: Uő:
Nemzet és történelem. Budapest, 1984. 11–188.
SZŰCS Jenő: Történelmi „eredetkérdések” és nemzeti tudat. In: Valóság, 1985/3.
31–49.
TAYLOR, A. J. P.: The Habsburg Monarchy 1809–1918. London, 1990.
TÓTH Zoltán: A rendi norma és a „keresztyén polgárisodás”. In: Századvég, 1991/2–3.
75–131.
TRENCSÉNYI Balázs: A politika nyelvei. Budapest, 2007.
VIKTOR, Gabriel: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban. Pozsony, 1999.
ZAKAR Péter: A pozsonyi Honfiúi Egylet. In: KISS Gábor Ferenc – ZAKAR Péter
(szerk.): A nemzetiségi kérdés Kossuth és kortársai szemében. Szeged, 2003.
115–129.

MHT37_petras.indd 46 2008.12.12. 9:22:10


Függelék
1. Interjú Hushegyi Gáborral149
(Pozsony, 2008. október 21.)

– Azzal kezdjük a beszélgetést Hushegyi Gáborral, hogy a Kalligram Kiadó


működése kapcsán megkérdezem: mit gondol a két ország szellemi termékeinek
kicseréléséről, a dialógusról?
– A Kalligram egyedülálló közép-európai jelenség, nem nagyon találunk párját
sem a lengyel, sem a cseh, sem a magyar könyvpiacon. A Kalligram nem magyar,
hanem minimum kétnyelvű kiadó. A magyar könyvek kezdeti túlsúlya után már több
szlovák könyvet jelentet meg, mint magyart. Azok közé a könyvkiadók közé tartozik – a
magyar, szlovák, cseh könyvpiacon –, amelyek nem mentek el a lektűr felé, és tovább-
ra is a komoly kulturális és tudományos, főként társadalomtudományi eredmények
terjesztését vállalja fel. Kulcsfontosságú a szerepe a lengyel–cseh–magyar–szlovák,
tehát a Visegrádi Négyek közötti kapcsolatban. Több könyvsorozata is volt. Ennek
jegyében először inkább az aktuálpolitikai tárgyú művek jelentek meg, mint Adam
Michnik művei, egyik oldalról, magyar részről pedig Szilágyi Ákos, Gombár Csaba,
Lengyel László könyvei, melyek megpróbálták reflektálni azt a közép-európai valósá-
got, amely ’90 után átértékelődött: felértékelődött és leértékelődött. Ezeket a könyve-
ket kölcsönösen adták ki a többi nyelven. A kiadó többnyelvűsége hatalmas deviza,
voltaképp hihetetlenül nagy filantrópia is, mert sajnos nyereséggel nem lehet művelni.
Voltak és vannak is olyan szerzők, akik ennek a szemléletnek a jegyében megpróbál-
ják átfogni akár a V4-ek teljes egészét. Ilyen szerző pl. Rudolf Chmel. Ő csehországi
születésű, Magyarországon volt nagykövet, de Lengyelországot is kiválóan ismeri és
szlovák irodalomtörténész – összejön tehát az a négy elem, amely által a V4-ek világá-
ról valóban autentikus véleményt tud formálni. Az igazán nagy feladat most már nem
is a szlovák–cseh viszonyban rejlik, hanem inkább a szlovák–magyar viszonyban.
Ilyen téren a Kalligram az elmúlt több mint tizenöt évében bőven tett annak érdekében,
hogy akár nagyon jelentős szlovák történész teljesítmények a magyar fél számára
magyar nyelven elérhetőkké váljanak, s hogy a szlovák humán értelmiség gondolko-
dásmódja ismertté váljon. De abban is nagy szerepet vállalt, hogy Romsics Ignác
Trianonról, a párizsi békekötésről szóló műve szlovákul megjelenjen.
Jelentős kölcsönösség van tehát annak tekintetében, hogy az egymás mellett élő
nemzetek megismerjék egymás szellemi teljesítményét. Ugyanakkor fontosnak tartom,
hogy nem csak az új műveket tették hozzáférhetővé a Kalligram szerkesztői, hanem
kiadták pl. Szűcs Jenő Európa három történelmi régiójáról szóló nagyon jelentős
közép-európai teljesítményét. Közreadták Bibó István tanulmánykötetét szlovák nyel-
ven. Ezek olyan kulturális teljesítmények, amelyek talán nem olyan hangzatosak
ebben a régióban, mintha Patočkát adok ki magyarul – az azonnal rezonál, természe-
tesen neve, múltja és teljesítménye jóvoltából teljes mértékben megérdemli –, de úgy
érzem, az imént találomra felsorolt könyvek – és ennél több is volt – valóban hozzájá-
rulhattak volna ahhoz, hogy legalább elemi szinten elkezdjük egymást megismerni.
149 Esztéta, közíró, a pozsonyi Comenius Egyetem oktatója.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 47

MHT37_petras.indd 47 2008.12.12. 9:22:10


48 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

Nem lehet arra hivatkozni egyik oldalról sem – sem a tudósok részéről, sem a közélet
szereplői részéről –, hogy nem lenne lehetőség megismerni egymást vagy alapvető
információkhoz hozzájutni. Itt most csak a Kalligram teljesítményét veszem figyelembe
– pedig a Kalligramon túl más kiadók is hozzájárulnak a megismeréshez, nem biztos,
hogy mindig pozitív irányban –, de úgy érzem, hogy a Kalligram neve mérce és garan-
cia is, nem az elkülönülés, hanem az egymáshoz való közeledés záloga.
A Kalligramnak további fontos szerepe is van a régióban: megpróbál felderíteni
olyan műveket – magyarul vagy szlovákul –, amelyek a közeledés háttereként szolgál-
hatnak. Például a globalizációról szóló műveket, de hozzáférhetővé teszi akár Nyugat-
Európában élő szerzők könyveit is. Nemrég Charles Gati könyvét adták ki szlovákul. A
kiadó Szigeti László vezetésével megkísérel több körgyűrűt építeni az adott téma köré.
A mai és a történelem évtizedeit kiállt teljesítmények közlésével erősíti, illetve a tágabb
régióban vagy globális szinten gondolkodó szerzők művével próbálja alátámasztani a
mindenki által óhajtott közeledést. Talán nem tartozik szorosan ehhez a témához, de
a Kalligram nagyon fontos teljesítménye, hogy a szlovák nyelvű filozófiai szakirodalom
és a szlovák nyelvű esztétika egyik legfontosabb könyvkiadója, a kortárs antropológiai
művek szlovák nyelvű fordításának egyik legfontosabb kiadója. Ez néha magyarul is
sikerül egy-egy könyv erejéig, de elsősorban a szlovák könyvpiacon van jelen filozófia-
történeti sorozataival, ami mára mondhatni nélkülözhetetlenné tette ezt a könyvkiadót,
és ennek köszönhetően nagyon magas az ázsiója szlovák értelmiségi körökben is, az
egyetemi struktúrában pedig a kiadványok tankönyvekként szerepelnek.
– Említette, hogy ez tulajdonképpen filantropikus küldetése a Kalligramnak, amiből
arra következtethetünk, hogy egyfajta missziónak tartja. Ugyanakkor múlt időben mond-
ta, hogy elláthatott volna ilyen szerepet. Mit gondol, az értelmiség és a társadalomtudo-
mányos értelmiség Közép-Európában olyannyira régi és beágyazott missziós szerepéről,
küldetéstudatáról közéletformáló szerepéről? Élnek még ezek a szerepek?
– Azért beszélek múlt időben, már láttam, hogy a Kalligram megteremtette azt a
lehetőséget, hogy pozitív eredmény szülessen, és ebben valóban kiemelném Szigeti
László szerepét. Én nem voltam szerkesztője a kiadónak, csak az alapítványában dol-
goztam egy ideig. De láttam ezt a gondolatiságot, és ahogy az egész fokozatosan
felépült. Természetesen a mai napig úgy érzem, hogy nemcsak közéleti személyisé-
gek információjára teremtett lehetőséget, hanem nagyon fontos megnyilvánulási fóru-
mokat is kínált. Egy ideig a Magyar Hírlapban, a lengyel Gazeta Wyborczában, a cseh
Lidové Novinyban és a szlovák SME-ben megjelenő közép-európai mellékletet is ez a
kiadó, illetve alapítvány jelentette meg – ami sajnos megszűnt. 1992-től létezik a
Kalligram folyóirat, ez is ehhez a kiadóhoz tartozik, nagyon markáns szellemiséggel.
Talán a legrosszabb időszakban, a ‘90-es évek középén, a harmadik Meciar-kormány
alatt a kiadó vezetője létrehozta az OS (Polgári Társadalom Fóruma) szlovák nyelvű
havilapot – ami ma inkább kéthavonta megjelenő kiadványként létezik –, hogy a szlo-
vák értelmiségnek megteremtse azt a keretet, amit az akkori szlovák kormány elvett
tőle. Ez a könyv- és lapkiadó egyrészt lehetővé tette a passzív befogadást, másrészt az
aktív közéletteremtést és véleményformálást is felvállalta. Az igazgató személye is
bizonyítja: egy értelmiséginek el kellett jutnia arra a pontra, mivel a 90-es években oly
mértékben megváltozott a világunk, nem lehet tovább hinni abban, hogy az író a nem-
zet öntudata vagy erkölcsi mércéjének meghatározója, lelkiismerete. Éppen akkor
kellett rádöbbenni arra, hogy egy merőben új megjelenésű világban a politikacsinálás,

MHT37_petras.indd 48 2008.12.12. 9:22:11


a többpártrendszer keretei között, egészen másban érdekelt – talán az első néhány
hónapot leszámítva a „bársonyos forradalom” után –, mint abban, hogy értelmiségi
eszmefuttatásokra figyeljen, néha nagyon bizonytalan kimenetelű gondolatokat végig-
hallgasson, vagy akár több alternatívában is gondolkodjon akkor, amikor a napi politi-
ka az azonnali döntésekről, pragmatikus szemléletről szól. Itt a kettő nagyon kezdett
elválni egymástól. A klasszikus értelmiségi magatartás – „én megmondom, mi a
helyes, ti pedig hogy-hogy nem hallgattok rám?” – teljes mértékben felhígult.
Ez ma már nagyon nehezen követhető értelmiségi stratégia. Ha az értelmiségi
fenntartja magának azt a küldetést, hogy „igen, bele akarok szólni a dolgok meneté-
be”, akkor kénytelen „belemártózni” abba a piszkos játékba, amit a politika jelent. Ez
nem megy másként, mint hogy valamiképpen elkötelezze magát, valamiképpen
együttműködjön az adott hatalommal, annak érdekében, hogy elképzelését egyáltalán
csak meghallja a hatalom, a napi politika néhány résztvevője. Még akkor sem biztos,
ha meghallgatták, hogy a végeredmény megfelel majd annak, amit szeretett volna
elérni. A napi politika ezt a saját kénye-kedve szerint fordíthatja le. Inkább a Johnson-
féle elképzelést fogadom el: vége annak az arisztokratikus értelmiségi pozíciónak,
hogy az elefántcsont-toronyból megmondom, mi az igaz. Jó pár ilyen értelmiségi azért
még „működik” a piacon, akár Magyarországon, akár Szlovákiában – megmondják,
mi az igaz, mi a helytelen, mit kellene csinálni –, de ezek a vélemények és stratégiák
sokszor nem számolnak azzal, hogy az értelmiséginek is élnie kell azzal az eszköztár-
ral, amivel a politika él, amikor saját elképzelését megpróbálja tágabb körben elfogad-
tatni. Ez a média eszköztára. Annak az értelmiséginek, aki megpróbálja a közügyeit
befolyásolni, a médiában kell nagyon „edzetten” jelen lennie. Nemcsak azzal, hogy a
saját véleményét közzéteszi, hanem tudatosítania kell, hogy a véleményének mikor
milyen „hullámverései” lehetnek. Meg kell tanulnia ezzel együtt élni és ezt befolyásolni.
Nem elég csak nagyot mondania – s hogy utána miért nem haladnak úgy a dolgok –,
hanem megvannak azok lépések, amelyekkel egy értelmiségi vélemény eljut a cselek-
vőkhöz, illetve a címzettekhez. Ilyen szempontból a ’70–80-as évek értelmiségi straté-
giája ma is megjátszható, de nem vezet eredményre.
– Ezt a fajta változást pozitívnak értékeli, legalábbis a demokratikus közösség-
alakítás szempontjából messzebb vezetőnek, mint azt a paternalista, sokszor apafigu-
rát megtestesítő, nemzetét irányító értelmiségi szerepet, amit a kommunizmusból, sőt
még korábbról Szlovákia és Magyarország is megörökölt?
– Ha ilyen központi pozícióba jut egy értelmiségi, akkor majdnem szent tehénként
tekintenek rá vagy hallgatnak a véleményére. Pedig nem biztos, hogy tévedhetetlen az
a személy – az ilyen piedesztálra emelt értelmiségi nagyon nehezen bírálható akkor is,
ha egyértelműen téved. A köztéri szobrokkal és az emlékművekkel foglalkozom, tehát
látom, hogy milyen káros hatása van a piedesztálra emelésnek. Egy értelmiségi gondol-
kodásmód a szüntelen versenyből és az állandó konfrontációból táplálkozik. Ha ez volt
a demokrácia ára – hogy többpártrendszerben éljünk, pluralista életet éljünk meg –,
akkor én ezt pozitívumként fogadom el: vége annak a glorifikált értelmiségi póznak – a
nemzet megváltójának vagy akár nemzet romba döntőjének –, ami a 70–80-as években
a mi magyar kultúrkörünkben is bőven jelen volt. Akár Csoóri Sándor személyében, de
a demokratikus ellenzék esetében is. Jó néhány évig lehetetlen volt néhány személyt,
mint pl. Kis Jánost bírálni, mert valaki azonnal szemben találta magát azzal a váddal,
hogy valamit visszasír, vagy éppen a másik oldalra, a nemzeti oldalra kacsingat. Ez

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 49

MHT37_petras.indd 49 2008.12.12. 9:22:11


50 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

nagyon nagymértékben lefékezte a 90-es évek elejének szabad gondolkodását. Ma azt


veszem észre: nagyon jó, hogy az új generáció nem vesz figyelembe minden történelmi
kontextust. Néha nagyon érzéketlenül. Itt, Szlovákiában is látom, még a magyar közeg-
ben is, hogy a ma 25-30 éveseket nem érdekli, milyen emberi sorsok bújnak meg egy-
egy államrendőrségi, állambiztonsági együttműködés mögött, hanem kategorikusan
kimondják az ítéletüket az együttműködésről, és hogy mit gondolnak arról az emberről,
aki ezt a lépést megtette. Míg mi mérlegelünk még akkor is, ha nem működtünk együtt,
mert tudjuk, hogy milyen emberi és családi tragédiák voltak egy-egy együttműködés
mögött. Ez a friss szemlélet is utal arra, hogy jelenleg sokkal inkább az adott probléma
lényegére kell koncentrálni, és érvelni egy bizonyos megoldás érdekében, mert az a
rengeteg zárójel, ami a mi gondolkodásunkban jelen van a múlt rendszer és a rendszer-
váltás tapasztalatai miatt, komolyan konfrontálódik egy sokkal frissebb, sokkal dinami-
kusabban, egyenesebben gondolkodó ellenérv-rendszerrel. Ez nagyon pozitívan,
nagyon impulzívan hat a mi gondolkodásunk formálódására is. Kimondottan pozitívum-
ként élem meg ezt a helyzetet, ugyanakkor mindig van egy belső „szenzora” az ember-
nek, ami jelzi, hogy bizonyos esetben meg kell szólalni. Néha magyarul, néha szlovákul,
mindig a helyzetnek megfelelően. A magyarokat nem kell meggyőzni bizonyos dolgok-
ról, és nem mindent kell magyarul megírni, mert sokkal nagyobb hatást érthet el az
embert, ha szlovákul írja meg. De az ellenkező esetben is érvényes: ha a magyar nega-
tívumokról kell írni, akkor azt magyarul kell publikálni.
– Érdekes ez a belső szempontrendszer vagy ítélőerő, amivel úgy érzi, hogy
valamilyen témában meg kell szólalnia. A média kapcsán Magyarországon inkább azt
látjuk, hogy a közszolgálati média számára más az, aminek hírértéke van, és sokszor
nagyon más az, ami maga a valóság. Sokszor úgy érzem, hogy ami Szlovákiából
Magyarországra átjön, az a médián keresztül nem a tisztánlátást szolgálja, hanem
egyfajta torzítást eredményez. Lehet, hogy ez csak személyes vélemény. Mindazonáltal
az a virtuális valóság, amelyet a médiavilág közvetít számunkra, milyen esélyt jelent-
het főként konfliktusok idején?
– Ez abszolút pontos meghatározása a mai helyzetünknek. Évekig figyelmeztettük
Magyarországot, nem érdemes szimbolikus témákat kijátszani a két ország kapcsolatá-
ban. Nem érdemes szimbolikus témákkal az európai intézmények elé rohanni, mert ha
megtörténik az első olyan esemény, amit európai szinten kell megoldani, akkor nem
leszünk hatékonyak, nem fognak odafigyelni. Sajnos ez bekövetkezett a Szlovákiában
kiadott tankönyvek kapcsán. Európa nem érti, mi a problémája az itteni magyar közös-
ségnek ezzel a tankönyvvel, és nem érti a szlovák értelmiségnek még a magyarok felé
nagyon nyitott része sem, hogy mi is itt a gond. Mert mindenki belefáradt a szüntelen
acsarkodásba, mindenki belefáradt, hogy Magyarország lejáratja Szlovákiát. Ez a másik
oldalon is érvényes. Végül azt mondják: most aztán már elég. Elszalasztottuk a lehető-
séget: a demokratikusan gondolkodó magyar emberek érzékenységét úgy karbantarta-
ni, hogy ha kell, akkor szólaljanak meg, vagy Európa is akkor fogadja el az érvrendsze-
rünket, ha valóban nagy baj történt. Annak isszuk most a levét, hogy játékszerként
kezdtük használni a szlovák–magyar kapcsolatokat, ki-ki a maga oldalának megfelelően
előhúzta a szlovák vagy a magyar kártyát. Nagyon nehéz ebből kikeverednünk, és
ebben nemcsak a média, hanem a politikusok is felelősek. Azt hiszem, Szájer József
mondta legszebben, körülbelül fél évvel ezelőtt, amikor – ha jól emlékszem, a Kossuth
Rádióban – megkérdezték tőle, hogy a magyar Európai Uniós képviselet egytémájú,

MHT37_petras.indd 50 2008.12.12. 9:22:11


csak határon túli magyar témakörökben szólal meg. Szájer József azt felelte: mert csak
ezzel lehet a médiába bejutni. Ami a média szerepét illeti – három-négy ország médiáját
figyelem: a magyart, a szlovákot, az osztrákot és a csehet, a globálisakon kívül, napi
politika szinten –, elmondható, hogy a külpolitikát a legaktívabban felhasználó média a
magyar. Alig van pozitív szomszédsági hír. Ez nemcsak Szlovákiára, nemcsak Romániára
érvényes, hanem már Ausztriára is, amellyel eleve jó viszonya volt az országnak.
Van egy virtuális valóság, amit a média tud megteremteni, de erre mindenképpen
vevő kell, hogy legyen mind az újságíró, mind a politikai elit. Az a típusú médiakihasználás,
a médiapolitikusok szolgálatába állítása, ami ma Magyarországon zajlik – és legalább
tíz éve vagyunk tanúi –, elképzelhetetlen Csehországban vagy Szlovákiában. Attól tar-
tok, hogy új jelenséggel állunk szemben. Nem is biztos, hogy az a hír, amit a média
közöl. Tettem egy próbát: összevetettem, hogy mit közölt x portál – szlovákiai magyar
portál –Szlovákiáról, és mit közölt a Miniszterelnöki Hivatal magyar sajtószemléje. Ezzel
párhuzamosan ugyanazokon a napokon szlovákiai lapszemlét készítettem. A szlovák
lapszemlében kiemelt mintegy tíz nagyon fontos téma soha nem jelent meg a magyar-
országi hírportálokon, sem a Miniszterelnöki Hivatal lapszemléjében. Ennek egyetlen
oka van: Magyarország jelenleg saját belső problémáit orvosolja azzal, hogy a külső
problémákra tereli a figyelmet – és erre a szlovák–magyar viszony most ideális –, ráállt
egy olyan típusú tájékozódásra – és ez nem csak a médiára vonatkozik, hanem a
magyar külügyre és a magyar külképviseletre is –, amely nem reflektálja a szlovák forrá-
sokat. A magyar külügy, a magyar nagykövetség, a magyarországi média, amely hatá-
ron túli szerkesztőkkel dolgozik, a határon túli magyar portálokról szerzi az információ-
kat, a határon túli magyar sajtótermékekből tájékozódik, nem a szlovák napilapokból,
nem a szlovák internetes portálokról vagy tv-híradókból. (Ma már Magyarországon is
élőben lehet nézni a cseh vagy szlovák HirTV-t, aminek szellemisége, a félreértés elke-
rülése végett, nem azonos a magyarországi HírTV szellemiségével.) Ez hiányzik a mai
Magyarországról: az az igény, hogy a valós helyzetet ismerje meg. És ez nemcsak a
társadalom nacionalizálásában vagy ellenségkép keresésében nyilvánul meg a média
részéről, hanem a magyar külügyi lépésekben is lemérhető. Ez mind rövid távon, mind
közép és hosszú távon konfliktusok forrása lehet.
– Ha ilyen nagy az eltérés a magyarországi valóságérzékelés és a tényleges
szlovákiai valóság között, akkor ön, aki itt él és közelről látja az itteni történéseket,
hogyan értékeli a helyzetet? Konkrétan a tankönyvek kapcsán kialakult helyzetre
gondolok.
– Ez már egy hosszabb folyamat következménye. A két ország között a ‘89–90-es
évet leszámítva nem volt igazán baráti, problémamentes viszony. A rendszerváltás első
hónapjaitól jelen volt a Bős–Nagymaros-kérdés, azonnal jelentkeztek a kisebbségi
tematikájú felvetések. Hullámzó a két ország közötti viszony – amelyet nagyon jó lenne
tisztességes bilaterális mederben tartani –, úgy érzem, hol az egyik, hol a másik oldal-
nak vagy éppen egyszerre mindkettőnek érdeke, hogy ez megtörténjen. Van egy ide-
álisnak nehezen nevezhető szlovák–magyar alapszerződés, de tartalmaz olyan
mechanizmusokat, amelyek bőven elegendők lennének ahhoz, hogy meg lehessen
beszélni minden felmerülő kérdést. Szerencsétlennek tartom, hogy 2000–2002 óta
alig találkozott a két kormányfő egymással. A Dzurinda–Medgyessy találkozó is keserű
szájízzel végződött. Azóta eltelt hat év. Az utóbbi öt évben a két ország államelnöke
sem találkozott hivatalosan, és most a magyar fél van soron. A két ország parlamenti

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 51

MHT37_petras.indd 51 2008.12.12. 9:22:11


52 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

elnökei gyakrabban találkoztak. 2007 ősze óta valamelyest megakadt ez a kommuni-


káció, reméljük folytatódik majd a parlamenti elnökök Tátrában esedékes találkozóján.
A magyar parlament Németh Zsolt vezette külügyi bizottsága nem csak a mostani
szlovák kormány alatt, hanem az előző idején sem szorgalmazta a két parlament kül-
ügyi bizottságának közös találkozóját. Ezt a formális szempontot nézve is úgy látom,
bőven vannak olyan lehetőségek, amelyekkel a létező kereteket lehetne kihasználni
arra, hogy a problémákat megbeszéljék.
– A lehetőségek jövőbeni kihasználásának reményében köszönöm a beszél-
getést.

2. Képmelléklet

1.

MHT37_petras.indd 52 2008.12.12. 9:22:11


2.

3.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 53

MHT37_petras.indd 53 2008.12.12. 9:22:11


Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások
Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok:
Kötetek
1. Médianacionalizmus és európai integráció (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazdasági
átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
3. Az ENSZ kisebbségi kézikönyve (Szerkesztette Böszörményi Jenő)
4. Többnyelvűség és EU-integráció. Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi
iskolákban (Szerkesztette Ring Éva)
5. Felzárkózás vagy bezárkózás? Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi
iskolákban. (Szerkesztette Ring Éva)
6. Médiapolitika vagy politikai média? (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
7. Közeledő régiók a Kárpát-medencében II. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság
gazdasági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
8. Salat Levente: A liberalizmus és az autonómia viszonyáról – kisebbségi nézopontból
9. Petrás Éva: Nacionalizmus és politikai romantika – Vázlat a magyar nacionalizmus
romantikus elemeiről és a politikai romantikáról Magyarországon
10. Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia (Fejtő Ferenc, Salat Levente, Ludassy
Mária,
Egry Gábor és Bognár Zoltán írásai)
11. A határon túli magyarság és a magyar közszolgálati média (Szerkesztette Ágoston
Vilmos)
12. Ágoston Vilmos: A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert
műveiben
13. Balla D. Károly: Magyarul beszélő magyarok (Esszék, publicisztikák, írójegyzetek
2000–2006)
14. A Fiume (Rijeka)–Constanţa vasúti kapcsolat fejlesztése, transzbalkáni vasútvonal
kialakítása (Terv és ötlet: dr. Balogh Tamás)
15. Állam és kisebbség Ázsiában – európai nézőpontból (konferenciakötet, Szerkesztette:
Böszörményi Jenő és Hegedűs Dániel)

Műhelytanulmányok
1. Huszka Bea és Ádám János: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia
határ menti régióiban (Szerkesztette Réti Tamás)
2. Mézes Zsolt László: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei
a határon túli magyarok vonatkozásában
3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása
4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe
5. Átalakuló régiók (A Partium, a Bánság és Közép-Erdély gazdasága) (Králik Lóránd és
Tibori Szabó Zoltán tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
6. Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia
7. Mézes Zsolt László: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban;
Jakab Attila: A laicitás
8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása

MHT37_petras.indd 54 2008.12.12. 9:22:12


9. Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképesség
egyes kérdései (Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy Lehel
tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
10. Átalakuló régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete
(Ádám János, Morvay Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai,
szerkesztette Réti Tamás)
11. Jakab Attila: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási
közösségek társadalmi szerepe
12. Mézes Zsolt László: A magyar kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi
eszközök nem szándékolt következményei
13. Jakab Attila: A pluralitás vonzáskörében – Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási
mikroszociográfiája
14. Jakab Attila: Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség vallási
arculata és az ortodox egyház társadalmi szerepe
15. Jakab Attila: Székelyföld – Mítosz és valóság
16. Zolnay János: Oktatáspolitika és etnikai szegregáció Miskolc és Nyíregyháza általános
iskoláiban
17. Huszka Beáta: A szerb–magyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének lehetőségei
Magyarország EU-csatlakozása után
18. Jakab Attila: Csángóság és katolicizmus – Az identitástudat változásai
19. Hegedűs Dániel: A határokon átívelő együttműködés nemzetközi jogi háttere I. –
Multilaterális keretek és a Magyar Köztársaságot érintő kelet-közép-európai bilaterális
együttműködési formák áttekintő elemzése
20. Böszörményi Jenő: Nyelvhasználati jogok a bírósági eljárásokban
21. Mézes Zsolt László: A külföldiek munkavállalása Magyarországon
22. Majoros András: Verseny és együttműködés – Magyarország és Románia
külgazdasági kapcsolatainak nemzetgazdasági és regionális dimenziói
23. Jakab Attila: Értelmiségi sorsok Erdélyben – Jelenünk a történeti visszatekintés
tükrében
24. Huszka Beáta, Bakó Tamás: Észak-Vajdaság magyar többségű községeinek gazdasága
25. Ilić Angéla: Egyházi és vallási közösségek szerepe a vajdasági magyarok identitásának
megőrzésében
26. Majoros András: Piac határok nélkül
27. Jakab Attila: A szlovákiai magyarság vallási arculata – Eredmények, folyamatok
és perspektívák
28. Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége
29. Gyurgyik László: A szlovákiai magyar lakosság kormegoszlása – A 2001-es és a koráb-
bi népszámlálások adatai alapján
30. Hegedűs Dániel: Komplementer vagy redundáns struktúrák a területi együttműködés
európai szabályozásában? – Az Európa Tanács készülő Euroregionális Együttműködési
Csoportosulásának előzetes elemzése a magyar nemzetpolitika, illetve a létező EGTC-
struktúrával történő összehasonlítás komparatív nézőpontjából
31. Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség
iskolakörzeteiben
32. Tóth Gábor: „Az eltávolítás haladéktalanul végrehajtandó” – Deportálások Kárpátalján
a második világháború idején
33. Lagzi Gábor: Kisebbségi kérdés, nemzeti kisebbségek Észtországban, Lettországban
és Litvániában a rendszerváltást követő időszakban

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 55

MHT37_petras.indd 55 2008.12.12. 9:22:12


56 Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban

34. Majoros András: Délkelet-európai tőkebefektetések Magyarországról


(Lektorálta: Réti Tamás)
35. Ágoston Vilmos: Magyar és román szélsőséges honlapok
36. Hegedűs Dániel: Hatékony nemzetpolitika? – Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT)
szakértői bizottságai munkájának elemzése az 1998 és 2002 közötti kormányzati
ciklusban közpolitikai eszközökkel
37. Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban
38. Neumann Eszter–Zolnay János: Esélyegyenlőség, szegregáció és oktatáspolitikai
stratégiák Kaposváron, Pécsen és Mohácson

Jelentések
1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és
a várakozások éve (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and
Expectations (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
5. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2004: Helybenjárás
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
6. A Roma’s Life in Hungary – Report 2004: Stagnation
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
7. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
8. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002–2006: The Age of Reorganization
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
9. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
10. A romapolitika kifulladása – Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2006
(Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János)
11. A gyűlölet célkeresztjében – Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2006
(Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János)

Háttéranyagok
1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen
küldött tájékoztatásaiból (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Beutazás, tartózkodás, tanulmányok folytatása, munkavállalás, letelepedés és
állampolgárság megszerzése Magyarországon – Tájékoztató a tennivalókról, különös
tekintettel a határon túli magyarokra (Szerkesztette Mézes Zsolt László)
3. Jakab Attila: „Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben – A Gyulafehérvári Római Katolikus
Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvári Babeş-Bolyai
Tudományegyetembe

A kiadványok letölthetők az EÖKiK honlapján (http://www.eokik.hu),


vagy személyesen átvehetők a kiadóban.

MHT37_petras.indd 56 2008.12.12. 9:22:12