You are on page 1of 72

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Hegedûs Dániel

Hatékony nemzetpolitika?
Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT)
szakértôi bizottságai munkájának
elemzése az 1998 és 2002 közötti kormányzati
ciklusban közpolitikai eszközökkel

Mû hely ta nul mány 36.

Budapest, 2008

MHT36_hegedus.indd 1 2008.12.12. 9:02:30
MHT36_hegedus.indd 2 2008.12.12. 9:02:35
Tartalomjegyzék
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

I. Módszertan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

II. A MÁÉRT és szakértői bizottságainak születése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

III. A szakértői bizottságok struktúrája és jogi jellege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

IV. A MÁÉRT plenáris ülései 1999 és 2001 között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50

V. Összefoglalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3

MHT36_hegedus.indd 3 2008.12.12. 9:02:35
MHT36_hegedus.indd 4 2008.12.12. 9:02:35
Bevezetés
E tanulmány egy nagyobb lélegzetű munka első publikációja, melynek célja az intéz-
ményesített magyar–magyar párbeszéd 1999 és 2005 közötti – a MÁÉRT fennállása
által fémjelzett – szakaszának közpolitikai, politikatörténeti és szervezetszociológiai
elemzése. Elsődleges célja azon meghatározó strukturális elemeknek az azonosítása,
melyek meghatározták a magyar–magyar párbeszéd és ezáltal részben a mindenkori
magyar nemzetpolitika minőségét, hatékonyságát.
Mivel a mai magyar nemzetpolitikai gondolkodásban kevés nagyobb megosztó
erővel bíró kérdés létezik, mint az egykori MÁÉRT tevékenységének, illetve esetle-
ges újra életre hívásának kérdése, a weberi elveknek megfelelően tisztázni, az
olvasóval ismertetni kívánom azokat a kiindulási elveket, amelyeket végig vezérfo-
nalnak tekintettem az elemzés folyamán, törekedtem érvényesítésükre, és amelye-
ket az elemzéstől függetlenül is megszívlelendőnek tartok a mindenkori nemzetpo-
litika megítélése során.
Egyrészt úgy vélem, hogy az intézményesített magyar–magyar párbeszéd elen-
gedhetetlen feltétele az eredményes és sikeres nemzetpolitikának. Másrészt meggyő-
ződésem, hogy a politikában – ha érdekvezérelt akarati cselekvésként fogjuk fel –
nem lehetnek „szent tehén-jellegű” intézmények, amelyek hatékonyságuktól függetle-
nül érinthetetlenek. A politika világában ugyanis a felelősségi viszonyok tekintetében
a weberi eredményfelelősségnek kell a domináns megközelítésnek lennie, tehát a
politikai intézményeken is elsősorban a hatékonyság kérhető, kérendő számon.
Harmadrészt tisztában vagyok azzal, hogy a nemzetpolitika részben a szimbolikus
politizálás területe. Részben. A szakpolitikai és szimbolikus elem egyensúlyi helyzete
meglétének vagy hiányának megítélése természetszerűleg szubjektív. Ettől függetle-
nül – álláspontom szerint – minden nemzetpolitikai aktornak kötelessége ezen egyen-
súlyra törekvés. Az a nemzetpolitika, amelyet az egyik elem markáns dominanciája
jellemez, nem lehet sikeres és széles körben elfogadott. Hozzáteszem, különösen
akkor, ha a szimbolikus dimenzió kerül domináns helyzetbe.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5

MHT36_hegedus.indd 5 2008.12.12. 9:02:35
I. Módszertan
Az elemzés az egykori HTMH MÁÉRT-hez kapcsolódó – a Miniszterelnöki Hivatal
iratnyilvántartása alapján teljes, gyakorlatilag több helyen erősen hiányos – iratanyagá-
nak a feldolgozására épül. Az iratokra történő hivatkozás során – lévén a források nem
képeznek levéltári állagot – a dokumentum eredeti HTMH-ban kapott iktatószámát és
keletkezésének – ennek hiányában iktatásának – dátumát használom.
Szükséges hangsúlyoznom, hogy az elemzés elsősorban a szakértői bizottságok
tevékenységére koncentrál. Ennek oka, hogy csak az esetükben érhetőek el az admi-
nisztratív előkészítő dokumentumok, háttéranyagok stb. mellett a bizottsági ülések, ha
nem is szó szerinti, de legalább hiteles jegyzőkönyvei. A MÁÉRT plenáris üléseiről
jegyzőkönyv nem készült, a tényleges egyeztetési és döntéshozatali eljárásokat ezen
a fórumon amúgy is a folyosói diplomácia és a zárt ajtók mögötti tárgyalások jellemez-
ték. Ezek valamennyire is szakszerű elemzése érdekében az oral history eszköztárá-
hoz, a résztvevőkkel készült interjúk diszkurzív elemzéséhez kellene folyamodnunk,
amire ez a tanulmány jelen formájában még nem vállalkozhatott.
Axiómánk az, hogy szakpolitikai szereplőként a szakértői bizottságok a közpoliti-
kai ciklus (1. társadalompolitikai probléma meghatározása Æ 2. napirend elfogadása
Æ 3. társadalompolitikai alternatívák kidolgozása Æ 4. társadalompolitikai program
kiválasztása Æ 5. program végrehajtása Æ 6. értékelés/evaluáció) elemei közül az 1.,
3. és 6. pontok, illetve részlegesen a 2. pont betöltésére lettek volna alkalmasak.
Vizsgálatunk pedig arra fog kiterjedni, hogy valóban betöltötték-e a szakértői bizottsá-
gok ezeket a szerepeket, be voltak-e azok egyáltalán töltve a nemzetpolitikai területén
a vizsgált időintervallumban, és milyen hatékonysággal működtek a szakértői bizottsá-
gok azokon a területeken, ahol ténylegesen fejtettek ki tevékenységet.

MHT36_hegedus.indd 6 2008.12.12. 9:02:35
II. A MÁÉRT és szakértői bizottságainak
születése
A magyar–magyar párbeszéd intézményesítésének első lépése az 1996. július
4–5-én Budapesten megrendezett „Magyarország és a határon túli magyarság”
konferencia volt. Bár ennek zárónyilatkozata két ponton is tartalmazott kötele-
zettségvállalást a rendszeres konzultációra,1 a szöveg angol fordítása körül
támadt nemzetközi bonyodalom okán a Horn-kormány nem vállalkozott többé
hasonló rendezvény szervezésére. A Zárónyilatkozat 11. pontjának megfelelően
1996. szeptember 4-én Pápán megtartott tanácskozáson a magyar kormány
képviselői nem is vettek részt.
Az 1998-as kormányváltást követően – a választási és kormányprogramra építve
– két tervezet látott napvilágot a HTMH berkeiben. Egy, Íjgyártó István által készített,
1998. szeptember 11-re datált dokumentum,2 valamint jórészt azonos tartalommal egy
Szabó Csaba és Báthory János aláírásával ellátott anyag,3 dátum nélkül, mely valami-
kor 1998. végén vagy 1999. legelején – legvalószínűbb feltételezés alapján 1998
szeptemberében – készülhetett. A dokumentumok egy „Magyar Együttműködési
Vegyes Bizottság” felállítására tettek javaslatot, ami egy, az Országgyűlés által törvény-
alkotással életre hívott közjogi testület lett volna. 1999 januárjában szerencsére már
maga Szabó Csaba – aki egyébként a HTMH Koordinációs és Jogi Főosztályát vezet-
te – vetette el a testület közjogi jellegét, mivel ez számos nemzetközi, alkotmány- és
állampolgársági jogi problémát vethetett volna fel.4
A két 1998-as anyag egyébként egy a későbbihez hasonló struktúrát vázolt fel,
mely a „Magyar Együttműködési Vegyes Bizottságból” és az ennek munkáját megala-
pozó szakbizottságokból állt volna. Az anyagok azonban képtelenek voltak a testüle-
tek felállítása kapcsán a kormány és a Parlament hatásköreit, azok egymáshoz való
viszonyát meghatározni. Valószínűleg – más előzmények híján – ez lehetett az oka,
hogy Szabó Tibor 1998. szeptember 17-én Németh Zsoltnak címzett levelében már
egy háromszintű struktúra került felvázolásra, az alábbiak szerint:5
– I. szakértői munkacsoportok kormányzati felhatalmazással, a kormányzati
együttműködés rendszerében
– II. parlamenti szint. Magyar és határon túli magyar parlamenti képviselők állan-
dó, bizottsági rendszerű konzultációs fóruma
– III. magyar–magyar csúcs. A legmagasabb szintű konzultációs fórum, súlyának
megfelelő gyakorisággal.

1 Közös Nyilatkozat – „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia, 1996. július 5.
„9. A magyarországi parlamenti pártok vállalják, hogy törvényalkotó tevékenységük során konzultálnak a határon túli magyar
szervezetekkel a közösségeket érintő kérdésekben.
11. A Magyarország és a határon túli magyar szervezetek közötti jobb együttműködés érdekében a résztvevők szükséges-
nek tartják a folyamatos információáramlást, konzultációt és egyeztetést. A résztvevők elhatározták, hogy még az idén
találkoznak, és megvizsgálják a konzultáció intézményesítésének lehetséges formáit.”
2 HTMH 595/98
3 HTMH 595/2/98
4 HTMH 146/99
5 HTMH 595/2/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7

MHT36_hegedus.indd 7 2008.12.12. 9:02:36
8 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

Bár az előterjesztést követően az intézményesített parlamenti együttműködés
hamar lekerült a napirendről, a jelenlegi is létező KMKF miatt érdemes pár gondolat
erejéig elidőzni a kérdésnél. Mint Szabó Csaba feljegyzésében 1999 januárjában rámu-
tatott,6 a parlamenti együttműködés intézményesítése jogi formában épp olyan lehetet-
len, mint a korábbi közjogi jelleggel kacérkodó – egyébként az ő személyétől sem
független – elképzelések. Erre ugyanis az egyetlen alapot a parlamentközi vegyes
bizottságok biztosítanák, amelyek azonban szinte mindig kétoldalúak és tagjait az érin-
tett parlamentek jelölik ki. Vagyis a magyar képviselők fórumát ebben a formában
életre hívni szinte lehetetlen. Természetesen nem szükséges hogy a parlamenti együtt-
működés közjogi formát kapjon – erre tökéletes példa az Országgyűlés 17/2008 (III. 5.)
sz. határozatáig, melyben a KMKF-t saját állandó intézményének ismerte el, szintén
minden jogi formát nélkülöző, pusztán politikai jelleggel bíró KMKF – azonban érdemes
figyelembe venni más tényezőket is. A kormányzati keretek között zajló együttműködés
előnye, hogy igénybe vehetők a minisztériumi és egyéb adminisztrációs szakapparátu-
sok ismeretei, tudástőkéje, és a kormányon, mint a jogalkotási folyamatokat túlnyomó
többségben kezdeményező szerven keresztül az érdekek és döntések valóban becsa-
tornázhatók a jogalkotásba. (Gondoljunk arra, hogy jogi normák többsége nem törvény,
hanem a végrehajtó hatalmi ág által kiadott rendelet.) A parlamenti együttműködés
keretében ezek az előnyök nem érhetők el. A parlamenti képviselők szakmai kompe-
tenciája a kisebbségpolitika területén – tisztelet a kivételnek – alacsony, és nem áll
mögöttük olyan szakapparátus, ami ezt ellensúlyozni tudná. Vagyis szerencse, hogy
annak idején a kormányzati struktúrában intézményesítették a magyar–magyar szakpo-
litikai együttműködést, ugyanis a parlamenti dimenzióban végzett munka hatásfoka
csak alatta maradhatott volna még a MÁÉRT teljesítményének is.
Az eredeti, Szabó Csaba és Báthory János által jegyzett tervezet egyik legérdeke-
sebb pontja, ahogy az első „magyar–magyar konzultáció” kudarcát feldogozzák.
Ennek okát a megfelelő diplomáciai előkészítés és PR-munka hiányában látták, talán
nem is egészen alaptalanul. Ennek nyomán a jövendő „Magyar Konzultációs Fórumra”
tekintettel úgy vélték, hogy „legfontosabb partnereinket (Szlovákia, Románia, EU,
USA) célszerű előzetesen és a találkozót követően azonnal tájékoztatni személyesen
(nagyköveti szinten), különös tekintettel a fontos személyiségekre. A záródokumentu-
mot szükséges egyidejűleg angolra fordítani és kiadását követően az exponált nagy-
követeknek eljuttatni.”7
Ez a bölcs óvatosság a szomszédos országok tájékoztatása szempontjából nem
kerülheti el a figyelmünket, és érdemes erre a mondatra később is emlékeznünk. Az
1998 és 2002 közötti nemzetpolitika szakmai megítélésének egyik kulcsmomentuma,
hogy a kedvezménytörvény elfogadásával kapcsolatban valóban körültekintő és ala-
pos volt-e a szomszédos országok tájékoztatása, ahogy ezt az akkori kormányzat és a
külügyi adminisztráció állította, vagy épp ellenkezőleg. Szeretném megjegyezni, hogy
ennek reális megítélésére ma – az adott időszakra vonatkozó belső külügyi iratok
áttekintése nélkül – nincs lehetőség. A HTMH-ban azonban kezdetben – okulva az
1996-os fiaskóból – tisztában voltak a mértékadó nyugati, illetve a szomszédos álla-
mok tájékoztatásának a fontosságával, még akkor is, ha ez később a kedvezménytör-
vény legiszlációjának hajrájában sajnálatos módon háttérbe is szorult.
6 HTMH 146/99
7 HTMH 595/2/99

MHT36_hegedus.indd 8 2008.12.12. 9:02:36
Az I. MÁÉRT, akkor még hivatalos szóhasználattal a „III. Magyarország és a hatá-
ron túli magyarság konferencia” előkészítésére vonatkozó iratok hiányosak a HTMH
állagában. Nyilvánvaló, hogy a konferenciát az 1996-os mintára, azonos néven rendez-
ték meg. Zárónyilatkozata, mely a MÁÉRT születésének konstituáló dokumentuma,
1999. február 20-án született meg. Ebben a konferencia résztvevői – a Magyar
Kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képvi-
selettel rendelkező határon túli magyar szervezetek, valamint a nyugati magyarság
képviselői – azonos összetétel mellett a konferencia állandósítása mellett döntöttek
Magyar Állandó Értekezlet néven, valamint felkérték a kormányt, hogy a MÁÉRT mun-
kájának elősegítése érdekében hozzon létre szakértői bizottságokat az oktatás, a
kultúra, a gazdasági és szociális kapcsolatok, a jogi és önkormányzati együttműkö-
dés, valamint az európai uniós csatlakozással összefüggő kérdések területén.8
A dokumentum maga egyébként nagyon visszafogott hangnemű volt, elsősorban
a határon túli magyarság kérdésének európai perspektívába illesztésére, a közös
integrációs érdek, mint narratív keret kiaknázására törekedett. Példának okáért a szö-
veg nem tartalmazza az autonómia követelését sem, helyette a szubszidiaritás fogal-
mával operál. Jórészt ez is lehetett az oka, hogy a találkozó nem váltott ki heves vagy
negatív reakciókat a szomszédos államok sajtójában sem.9
A zárónyilatkozatban a szakbizottságok felállítására tett kötelezettségvállalás kivite-
lezésével a HTMH és a Külügyminisztérium közösen lett megbízva. A „határon túli
magyarokkal kapcsolatos feladatok végrehajtását szolgáló kormánybizottságok létreho-
zásáról” szóló kormány-előterjesztés tárgyában az első megbeszélést 1999. március
12-én tartották a külügyben. A konzultáció résztvevői a HTMH részéről Szabó Tibor,
Báthory János, Szabó Csaba és Gyurcsik István voltak, míg a Külügyminisztérium
Közigazgatási Koordinációs Főosztálya részéről a feladatokat Galántai Ambrus látta el.
A Küm-HTMH egyeztetések fő tárgyai az alábbiak voltak: a bizottságok összetétele,
feladata, az elnöklés és a titkári teendők ellátása, a kormányzati szakértők listájának
valamint az első tárgyalási tematikáknak az összeállítása, illetve a szakértői bizottságok
munkájának mielőbbi megkezdéséhez szükséges adminisztratív államigazgatási felada-
tok megtétele. Az egyeztetések azonban nagyon problémásak voltak, bár a HTMH
hivatalosan a Külügyminisztérium irányítása alá tartozó közigazgatási szerv volt, Németh
Zsolt államtitkár politikai súlyának köszönhetően meglehetősen nagy önállóságot élve-
zett. Az együttműködés minősége a HTMH és a Küm-KKF között nagyon rossz volt, a
felek heteket ültek az anyagokon, a másikat vádolták az egyeztetés elmulasztásával, és
felváltva írtak panaszkodó leveleket Németh Zsolt és Martonyi János titkárságára.10

8 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia zárónyilatkozata, 1999. február 20. „8. A fenti elvek gyakorlatba
ültetésének elősegítése, a magyarországi és határon túli magyar kapcsolattartás folyamatosságának biztosítása érdekében
a konferencia résztvevői állandósították a jelen konferenciát Magyar Állandó Értekezlet néven. Ez politikai konzultatív testü-
letként működik. A Magyar Állandó Értekezletet a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli ma-
gyar szervezetek, a magyarországi parlamenti pártok, a Magyar Kormány, valamint a nyugati magyarság képviselői alkotják,
de minden esetben biztosítva a térség valamennyi magyar nemzeti közösségének részvételét. A Magyar Állandó Értekezlet
évente legalább egy alkalommal a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke meghívására ül össze. Munkarendjéről maga határoz.
A konferencia résztvevői egyidejűleg felkérik a Magyar Kormányt, hogy a konferencia munkájának elősegítése érdekében
a Magyar Állandó Értekezlet bevonásával hozzon létre határon túli magyar és magyarországi szakértőkből álló bizottsá-
gokat, melyek mindenekelőtt az oktatás, a gazdasági és szociális kapcsolatok, a jogi és önkormányzati együttműködés,
a kultúra, valamint az európai uniós csatlakozással összefüggő kérdések (különös tekintettel a schengeni egyezmény
következményeire) területén fejtik ki tevékenységüket. ”
9 Ezzel kapcsolatban lásd a találkozó sajtóvisszhangjának elemzését: HTMH 346/18/99
10 HTMH 1613/KKF és HTMH 165/23/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9

MHT36_hegedus.indd 9 2008.12.12. 9:02:36
10 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

A legkiélezettebb kérdés a bizottságok terminológiai meghatározása körül mozgott,
hogy vajon kormánybizottságoknak vagy szakértői bizottságnak nevezzék-e őket. A KKF
következetesen kiállt amellett,11 hogy a kormánybizottság megnevezés jogilag és politi-
kailag is aggályos, hiszen a bizottságoknak nem magyar állampolgár tagjai is lesznek.
Azonban még az 1999 májusában Németh Zsolt által szignózott kormány-előterjesztés
is kormánybizottságokról beszélt, végül a MeH-nek kellett a KKF álláspontját megtámo-
gatnia, hogy ez a fogalmi probléma megoldódjon.12
A szakbizottságok eredeti felállításának határideje 1999. április 30. lett volna, ezt
– elsősorban az államigazgatási szervek belső cívódásaira, valamint arra visszavezet-
hető okból, hogy a magyar parlamenti pártok késedelmesen delegálták tagjaikat a
bizottságokba – 1999. augusztus 31-re kellett módosítani. A Fidesz, az MSZP és az
MDF például csak szept. 15–16-án jelölték ki delegáltjaikat,13 amivel nagymértékben
hozzájárultak ahhoz, hogy a létesítési folyamat komoly késedelmet szenvedjen.
A kormány-előterjesztés előkészítésével párhuzamosan megindult munka parla-
menti vonalon viszonylag gyorsan lezárult. Az Országgyűlés alkotmány- és igazság-
ügyi bizottsága március 18-án egyhangúlag támogatta a „Magyar Állandó Értekezlet
megalakulásához kapcsolódó feladatokról” szóló H/846 számú határozati javaslatot,
melyet a plénum, már mint 26/1999. (III. 26.) OGY határozatot március 26-án fogadott
el. Az országgyűlési határozat lényegében felkérte a kormányt a MÁÉRT működési
feltételeinek biztosítására, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására, vagyis
kvázi politikai felhatalmazásként szolgált.
A parlamenti ülésnapra meghívták a határon túli magyarság szervezeteinek promi-
nenseit is, amihez érdekes apró botrányként kapcsolódott a nyugati magyarság képvise-
lőjeként meghívott svédországi Bihari Szabolcs esete, aki 23-ra szóló meghívóját 22-én
kapta csak kézhez faxon.14 Ez nem egyedi eset volt, a nyugati magyarságnak a MÁÉRT
szakbizottságaiban dolgozó képviselői szinte folyamatosan panaszkodtak arra, hogy a
meghívókat nem kapják meg időben. Ebben közülük többen szándékosságot, a
Magyarok Világszövetsége belső konfliktusaiba történő állami beavatkozást láttak.15
Feltételezve ugyan a HTMH jóhiszeműségét, hogy nem szándékozott az MVSZ-en belül
az elnökség és a Nyugati Régió konfliktusába ilyen kevéssé elegáns eszközökkel beavat-
kozni – akkor sem, ha mindkét fél erősen lobbizott ezért a maga javára, és ki akarta
sajátítani a MÁÉRT-et, mint képviseleti fórumot –, azt azért le kell szögeznünk, hogy a
szakbizottságok működésük folyamán komoly szervezési deficittel rendelkeztek, akár a
meghívók, akár az ülésre szóló szakértői anyagok időben történő kézbesítése terén.
Természetesen mind a kettő hatékonyságbeli- és demokratikus deficithez is vezetetett. Ez
ugyan nem minden esetben a HTMH hibája volt, hiszen a szakbizottsági üléseket a külön-
böző szakminisztériumok által delegált elnökök hívták össze hivatalosan, azonban a
deficit ettől még fennmaradt. Jó két évnek kellett eltelnie ahhoz, mire – ha nem is mara-
déktalanul – de sikerült efféle botrányoktól mentes ügymenetet kialakítani.
Érdekes tény, hogy a Dienes-Oehm Egon által vezetett EU-integrációs szakbizott-
ság már jóval az előtt megtartotta első ülését, hogy papíron egyáltalán létrejött volna,
11 HTMH 165/6/99
12 HTMH 1813/KKF
13 HTMH 512/48/99, HTMH 512/49/99, HTMH 512/51/99,
14 HTMH 363/99
15 HTMH 1354/18/99

MHT36_hegedus.indd 10 2008.12.12. 9:02:36
és ezzel mintegy fél évvel előzte meg a többi bizottságot. A korai összehívás oka a
Magyar Köztársaság integrációs helyzetéről szóló tájékoztatás volt.
A szakbizottságok rendszere azonban nem állt könnyen össze. Az államigazga-
tási egyeztetésre bocsátott bizottsági struktúrához mintegy tucatnyi módosító indít-
vány érkezett. Alapvetően kétfajta minisztériumi magatartásmodell azonosítható e
tekintetben: azoké a minisztériumoké, amelyek nem vezettek szakértői bizottságot,
de szerettek volna, illetve azoké, amelyeknek ki kellett állítaniuk egy szakbizottsági
elnököt, de cseppet sem fűlött hozzá a foguk. Az első csoportba tartozott a
Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, ami egy önálló infrastrukturális szak-
bizottság felállítására tett javaslatot, míg az utóbbiba az Ifjúsági- és Sportminisztérium,
ami kifejezetten kérvényezte az ifjúsági portfolió összevonását az oktatásival az OM
vezetése alatt, és nem támogatta az önálló ifjúsági szakbizottság létrehozását, vala-
mint az Igazságügyi Minisztérium, amelyik nem tartott igényt az akkori állapotnak
megfelelő jogi és önkormányzati szakbizottság vezetésére, hanem csak egy tisztán
önkormányzati szakbizottság létrehozását tartotta kívánatosnak a Belügyminisztérium
vezetésével.
Ezen túlmenően az államigazgatáson kívülről is érkeztek javaslatok a szakbizott-
sági struktúra alakítására, ilyen volt pl. az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) előterjeszté-
se majd fél évvel később, 1999 decemberében egy önálló környezetvédelmi szakbi-
zottság felállításáról a MÁÉRT keretein belül.16 A kétség kívül jó szándékú javaslat
tökéletes példáját nyújtja egyrészt annak az intézményesedési láznak, ami azóta is
jellemzi olykor a magyar nemzetpolitikát, vagyis hogy a nemzetpolitikának át kell hat-
nia minél több szakpolitikai területet, és ezt megfelelő intézményi háttér létrehozásával
kell biztosítani. Másrészt jó példa arra is, hogyan lehet tökéletesen félreérteni a
magyar–magyar, valamint a klasszikus külkapcsolatok jellegét, szerepét és egymás-
hoz való viszonyát.
A szakbizottságok 1999 júniusára nyerték el végleges formájukat, a névhasználat
kérdése, vagyis hogy a kormány ügyrendjének megfelelően „szakértői bizottságokról”,
illetve röviden „szakbizottságokról” beszélünk – a MeH Kormányzati Referatúrájának
közbenjárására – 1999 áprilisában rögzült.17
Ezzel azonban nem oldódott még meg minden kérdés. Továbbra is vitatott maradt
nyugati magyarság képviselete a MÁÉRT keretén belül. A vita a Magyarok
Világszövetségének elnöksége és Nyugati Régiója között zajlott, majd amikor fősza-
bályként sikerült rögzíteni, hogy a delegáltaknak a Nyugati Régióból kell kikerülnie,
már e régió meghatározóbb prominensei között. E levélváltások ugyan elhúzódtak
egy-másfél évvel az indulás utánig, azonban érdemben nem befolyásolták a szakértői
bizottságok munkáját.
Ettől függetlenül azonban a szakbizottságok működése nem volt felhőtlen.
Felállásukat nem a lassú szakmai építkezés és kiteljesedés, hanem gyors roham-
munka követte. Fontos felidézni – és talán érdemes erre tekintettel lenni a MÁÉRT
újraélesztése körüli vitákban is –, hogy a bizottságok nem nagyon alakíthatták sza-
badon az általuk fontosnak vélt szakmai szempontok alapján ügyrendjüket, hiszen
megalakításuk időben és ok-okozati szempontok mentén is szorosan összefüggött
a később kedvezmény- vagy státusztörvény néven ismertté vált joganyag kidolgozá-
16 HTMH 521/59/99
17 HTMH 2940-11/1999

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11

MHT36_hegedus.indd 11 2008.12.12. 9:02:36
12 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

sával.18 Álláspontom szerint a bizottságok szakmailag és politikailag sem voltak
önállóak, ezt támasztja alá, hogy nagyobb aktivitás és sűrűbb ülésezés csak két
szakaszban volt megfigyelhető az esetükben: a kedvezménytörvény előkészítésé-
nek idején 1999 és 2001 között, illetve a kettős állampolgárság kérdésköre kapcsán
2005-ben. Vagyis többé-kevésbé aktívan csak ezen „nemzetpolitikai megaprojektek”
lebonyolításában tudtak a szakbizottságok részt vállalni, ami akkor is igaz, ha a
felelősségi viszonyok megállapítása ezzel összefüggésben problémákba is ütközik,
hiszen a ritka bizottsági ülésezésért közvetlenül az elnök, illetve az elnököt adó
szakminisztérium, közvetve pedig az utasítási jogkört nyilvánvalóan gyakorló min-
denkori aktuális kormány volt felelős. Azt viszont fontos megértenünk, hogy a
MÁÉRT szakbizottságok történetének első szakasza 1999 és 2001 között nem füg-
getleníthető a kedvezménytörvény legiszlációjától, és a működésükre vonatkozó
megállapítások sem függetleníthetők ettől a kontextustól.
A „határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok végrehajtását szolgáló szakértői
bizottságok létrehozásáról” címet viselő kormányzati előterjesztés19 1999. június 15-re
készült el. Érdekes, hogy a Martonyi János által jegyzet külügyminisztériumi előterjesz-
tés még a harminc évig nem nyilvános minősítést viselte, a vele betűre azonos HTMH-s
anyagok pedig pár nappal később már semmilyet sem, ami sokat elárul a kormányzati
információ- és titokgazdálkodás korabeli következetességéről is. Az előterjesztés – ami
az 1079/1999 (VII. 7.) kormányhatározat alapjául szolgált – a kormány külpolitikai célja-
inak szolgálatával, a Magyar Köztársaság térségben elfoglalt helyzetének megszilárdítá-
sával, valamint a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásának előmozdítá-
sával indokolta a szakbizottságok életre hívását. Feladatuk ajánlások kidolgozása volt a
jogalkotás számára,20 bár azt nem tisztázta az előterjesztés, hogy szakértői vagy érdek-
képviseleti szervként. Végül pedig rögzítette az anyag, hogy a szakbizottságok működé-
sének költségeit az elnököt adó minisztériumok állják, ám ezek a költségek éves szinten
majd várhatóan nem haladják meg az egymillió forintot.
Az előterjesztés alapján július 7-én megszületett kormányhatározat a szakértői
bizottságok működésének jogi alapja. Fontos megjegyezni, hogy csak a szakbizott-
ságoké, ugyanis lévén kvázi kormánybizottságok, jogilag intézményesítve voltak és be
voltak illesztve a kormányzati struktúrába. A plenáris MÁÉRT-ülések – bár politikailag
nagy horderejűek lehettek – jogilag nem léteztek, nem voltak többek puszta informális
és protokolláris találkozóknál, vagyis Magyar Állandó Értekezletet, mint olyat intézmé-
nyesítő jogforrást felesleges is keresnünk.

18 HTMH 165/21/99 Szabó Csaba Martonyi János külügyminiszternek:
„A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény szabályozási koncepciója szoros összefüggésben áll a határon túli magya-
rokkal kapcsolatos feladatok végrehajtását szolgáló kormánybizottságok létrehozásával. A kormánybizottságok jelentenék
ugyanis azt a szervezeti-intézményi hátteret, melynek keretében a leendő törvény kodifikációs munkálatait megelőző politikai
érdekartikuláció, érdek integráció és szakmai (ágazati) alapvetés intézményesített módon a magyarországi parlamenti pár-
tok, a határon túli magyar politikai szervezetek és a kormányzati apparátusok bevonásával valósulhat meg.
A kormánybizottságok munkálnák ki a feladatkörükbe tartozó részterületeken azokat az elképzeléseket, amelyek e leendő
törvény kodifikációs munkálatait megelőző, annak alapját jelentő törvénykoncepcióvá állnának össze. ”
19 Küm. Tük. 2419-19/1999 és HTMH 165/27/99
20 Küm. Tük. 2419-19/1999 és HTMH 165/27/99
„A szakértői bizottságok által megfogalmazott ajánlások a magyarországi jogalkotásra hatást gyakorolnak. A szakértői
bizottságok által megfogalmazott ajánlások a közigazgatási egyeztetés folyamatába a Határon Túli Magyarok Hivatala
által készített külügyminisztériumi előterjesztésként kerülnek.”

MHT36_hegedus.indd 12 2008.12.12. 9:02:36
III. A szakértői bizottságok struktúrája
és jogi jellege
Az 1079/1999 (VII. 7.) számú kormányhatározat hat szakértői bizottság felállításá-
ról rendelkezett. Ezek – mellettük szerepeltetve a külügyminiszter egyetértése mellett
az elnököt delegáló minisztériumot – az alábbiak voltak:

Oktatási szakértői bizottság Oktatási Minisztérium
Kulturális szakbizottság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Gazdasági szakbizottság Gazdasági Minisztérium
Egészségügyi és szociális Egészségügyi Minisztérium, valamint a Szociális
szakbizottság és Családügyi Minisztérium
Állampolgársági és
Belügyminisztérium
önkormányzati szakbizottság
EU-Integrációs szakbizottság Külügyminisztérium

A szakbizottságok felállításának és az elnökök kijelölésének kormányhatározatba
foglalt határideje 1999. július 31-e volt. Ennek – mint majd később látni fogjuk – nem
minden szakértői bizottság, illetve minisztérium esetében sikerült eleget tenni.
A kormányhatározat harmadik pontja határozta meg a szakértői bizottságok
összetételét, és biztosította a MÁÉRT plenáris ülésével a képviselt szervezetek azonos-
ságát. Így születetett meg az a korábban már említett összetétel, mely a magyarorszá-
gi parlamenti pártokat, a parlamenti, illetve tartományi képviselettel rendelkező hatá-
ron túli magyar politikai szervezeteket, illetve a Magyarok Világszövetségét tartalmaz-
ta.21 A szakértői bizottságoknak az elnök személye melletti másik tisztségviselőjét, a
titkárt – a bizottsági elnökök egyetértésével – a HTMH nevezte ki, és a HTMH volt
hivatott a szakértői bizottságok munkájának koordinálására is.22
Maga a határozat alapvetően két részből, egy fő jogszabályszövegből és egy
mellékletből áll. A melléklet, mely a „A határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok
végrehajtását szolgáló szakértői bizottságok ügyrendjének általános szabályai” címet
viselte, bizonyos pontokon érdekes finom ellentmondásban állt a rendelet törzsrészé-
vel. Míg a rendelet 4. szakasza úgy fogalmazott, hogy a szakértői bizottságok az ügy-
rendjüket maguk állapítják meg, addig a mellékletnek „A szakértői bizottság és a
Magyar Állandó Értekezlet” címet viselő 3.§-a úgy rendelkezett, hogy a „A szakértői
bizottsági ülések napirendje igazodik a Magyar Állandó Értekezlet napirendjéhez. A
Magyar Állandó Értekezlet napirendjén szereplő témát az illetékes szakértői bizottság
– a téma szakmai kimunkálása céljából – tűzi napirendjére.” Illetve, „A Magyar Állandó
Értekezlet napirendjével való összhang biztosítása a szakértői bizottság elnökének a
21 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat. 3. szakasz
22 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat. 2. és 3. szakasz

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13

MHT36_hegedus.indd 13 2008.12.12. 9:02:36
14 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

feladata.”23 Mint már említettem, a tematikai azonosság volt a második elem a részt-
vevő szervezetek egyezése mellett, amelyik a MÁÉRT és a szakértői bizottságok
közötti kapcsolatot volt hivatva biztosítani. E szempont felől nézve, a többé-kevésbé
kötelező ügyrendi egyezés egy méltányolható és többé-kevésbé jó szervezeti megol-
dás volt egy jogilag nem létező intézményi kapocs kialakítására, ugyanakkor azt is
szükséges belátnunk, hogy ebben a rendszerben a szakbizottságok ügyrendi szabad-
sága igenis nagymértékben korlátozott volt. A szakbizottságok napirendjét is elsősor-
ban a nagypolitika – azon belül is elsősorban a mindenkori magyar kormány – alakí-
totta, nem pedig a szakmai megfontolások. Ez pedig többek között két következmény-
nyel járt. Egyrészt a szakbizottságok szakmai visszacsatolást nyújtottak, ami jóval
korlátozottabb tevékenység, mint amit a szakpolitikai know how becsatornázása lefed-
het. A napirend visszacsatolásos jellege ugyanis alapvetően korlátozta az, hogy a
szakértői bizottságok önmagukban azonosíthassák és vizsgálat alá vonhassák a szak-
területükön feltalálható szakmai és politikai problémákat, vagyis csak nehézkesen
láthatták el a közpolitikai ciklus első eleme által kijelölt feladatot, a „szakpolitikai prob-
lémák azonosítását”.
A szakbizottságok működése tekintetében a felelősségi viszonyok az alábbi for-
mában alakultak. A kormány számára jelentését – a delegáló miniszter útján – a szak-
értői bizottság elnöke küldte meg, esetleges igény esetén pedig beszámolási kötele-
zettséggel is bírt a kormány felé. A szakbizottságok működéséről az Országgyűlést
pedig – a kormány nevében – a külügyminiszter tájékoztatta.24
A formális működéshez kapcsolódóan a szakbizottságok összehívását az idézett
kormányrendelet mellékletének 1.§-a szabályozta. Elsőként érdemes kiemelni, hogy a
meghívókat a bizottsági ülés előtt legalább 15 nappal meg kellett küldeni az azon
résztvevő tagoknak és eseti meghívottaknak.25 Mint a nyugati magyarság már említett
panaszai kapcsán tapasztaltuk, ezen a téren számos hiányosság merült fel később is.
A rendeletszöveg ugyancsak meghatározta, hogy a meghívóhoz mellékelni kellett az
ülés napirendjét, valamint az ülésre készült szakértői anyagokat is.26 A szakértői bizott-
ságok iratanyagában is találunk elszórva panaszokat, hogy a tagok nem kapták meg
időben előre ezeket a dokumentumokat, ugyanakkor az Országgyűlés Külügyi
Bizottsága előtti 2000. május 17-i meghallgatás jegyzőkönyve mutat rá legáltalánosab-
ban az ezen a területen hosszú ideig érvényesülő hiányos gyakorlatra. Márpedig a
szakértői anyagok rendszeres ülésen történő kiosztásának egyértelmű következmé-
nye lehetett, hogy a bizottsági tagok képtelenek voltak azokat az ülés előtt elolvasni,
azzal kapcsolatban érdemben állást foglalni, vagyis maga a bizottság is jóval korláto-
zottabban tölthette csak be szakpolitikai feladatait.
Ugyancsak fontos eljárási elem volt az a szabály, hogy a szakbizottságoknak
minimum évi két ülést kellett tartaniuk.27 Szubjektív álláspontom szerint ez a szám
csak nagyon jóindulatúan tartható elégségesnek a szakértői bizottságok normális
működéséhez, de tény, hogy alsó korlátként szerepelnek a szövegben, és nem általá-
nosságban ilyen gyakoriságú működést terveztek. E tekintetben azonban a problémák
23 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat., Melléklet 3.§ (1) és (2) bekezdések
24 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat., Melléklet 4.§
25 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat., Melléklet 4.§ (2) bekezdés
26 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat., Melléklet 4.§ (1) bekezdés
27 1079/1999. (VII. 7.) Korm. hat., Melléklet 1.§ (4) bekezdés

MHT36_hegedus.indd 14 2008.12.12. 9:02:36
már a 2000. évtől kezdve általánossá váltak és kormányzati ciklustól függetlenül leszö-
gezhetjük, hogy a 2000-es év kivételével nem volt olyan esztendő, amikor a szakbizott-
ságok az évi minimális két alkalommal összegyűltek volna.
A kormányrendelet megszületését követően annak végrehajtása sem haladt egé-
szen problémamentesen. A bizottságok felállása számára a rendeletben megszabott
július 1-jei határidőt de jure is egy hónappal ki kellett tolni, a késlekedés pedig de facto
még nagyobb volt, hiszen az első bizottsági ülésekre csak az október 20-a környéki,
illetve utáni napokban került sor. Ahogy Szabó Csaba egy a Külügyminisztérium
Közigazgatási Koordinációs Főosztály főosztályvezetőjének, Szathmári Györgynek
1999. augusztus 4-én kelt levelében fogalmazott,28 ekkor a kulturális, valamint a szoci-
ális és egészségügyi szakbizottságoknak nem volt elnöke, továbbá pedig az összes
bizottság esetében még az elnökökkel folytatott konzultáció előtt álltak a bizottsági
titkárok személyét illetően.29 Nem csak a tisztségviselők tekintetében volt azonban
nehézkes a helyzet. A tagok vonatkozásában a határon túli magyar szervezetek
augusztusra már delegálták képviselőiket, a magyarországi parlamenti pártok, illetve
a Magyarok Világszövetsége dominánsan nem. A magyar parlamenti pártok magatar-
tása a teljes politikai érdektelenség és a tragikomikus kapkodás között mozgott. A
Fidesz, az MSZP és az MDF pl. 1999. szeptember 14-ig nem delegálta képviselőit,30
míg az KFGP két listát is beterjesztett.31 Az egyiket Bernáth Varga Balázs országos
főtitkár, a másikat pedig Torgyán József elnök szignálta. Mind a két pártfunkcionárius
jó eséllyel magának kívánta fenntartani a döntést e személyi kérdéseket illetően, a párt
apparátusát erről nem tájékoztatták kellő mértékben, és ez vezethetett a duplikációhoz.
A HTMH az ügyet egyszerű adminisztrációs hibának tekintette, és végül is a Bernáth
Varga Balázs által benyújtott lista nyert hivatalos elfogadást.
A Fidesz és az MDF végül is szeptember 15-én, az MSZP pedig 16-án juttatta el a
HTMH-ba a szakértői bizottságokba delegált személyek névsorát.32 15-én tartották meg
a HTMH-ban a szakbizottsági titkárok első értekezletét is, majd ezt követően kezdődött
meg – és tartott majd egy hónapig – az első szakbizottsági ülések szervezése.

Állampolgársági és önkormányzati szakbizottság (1999–2001)

A szakbizottság előzetes tematikája – még Jogi és Önkormányzati Szakbizottság
név alatt – 1999 áprilisában készült el, és négy kiemelt tématerületet tartalmazott.
Egyrészt a magyar állampolgárság biztosítását a határon túli magyarság számára,
másrészt a termőföld tulajdonjogának megszerzésének lehetőségét nem magyar
állampolgárok számára, harmadrészt a „határon túli magyar” fogalmának meghatáro-
zását és a határon túli magyarok jogállására vonatkozó törvény koncepciójának kidol-
gozását, végül pedig a magyarországi és a határon túli magyar önkormányzatok
közötti kapcsolatok építésének intézményesítését.33
28 HTMH 165/35/99
29 Az elnököknek ugyanis egyetértési joguk volt a titkárok kinevezése tekintetében.
30 HTMH 512/47/99
31 HTMH 512/42/99
32 HTMH 512/48/99, 512/49/99 és 512/51/99
33 HTMH 718/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15

MHT36_hegedus.indd 15 2008.12.12. 9:02:36
16 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

Ezek közül az 1999 és 2001 közötti ülésezési ciklusban a harmadik elemmel, a
határon túli magyarok jogállására (később kedvezményeire) vonatkozó törvény kon-
cepciójával foglalkozott kiemelten a szakbizottság. A tematikát tartalmazó dokumen-
tum több ponton utal rá, hogy a HTMH-ban többen, és maga az anyagot összeállító
Szabó Csaba is elsődleges scenarionak a kettős állampolgárságot tekintette, és
annak ellehetetlenülése után fordultak a későbbi kedvezménytörvény koncepciója
felé.34 Ez azonban nyilvánvalóan csak egy szakmai kör álláspontja volt, amit az akkori
kormányzat politikai vezetése egyáltalán nem osztott. Erre utal az is, hogy az első pont,
a kettős állampolgárság tekintetében a szakbizottsági tematika is csak nagyon szűk-
szavú felhatalmazást adott, a bizottság tevékenységét gyakorlatilag a kérdés vizsgála-
tának a lehetőségére korlátozta.35
Érdekesebbek, bár később kétség kívül kisebb politikai jelentőséggel bírtak a
második és negyedik pontok. A termőföld tulajdonjogának biztosítása állampolgár-
ságra való tekintet nélkül a határon túli magyarok számára az EU-csatlakozás néző-
pontjából kilátástalan kezdeményezés volt, ami később természetesen zátonyra is
futott, azonban ennek ellenére érdemes pár mondatnyi figyelmet szentelni a kérdés-
nek. Egyrészt a háttérben megbúvó motivációknak, ugyanis a szabályozás bevezetése
mellett szóló egyik érv az volt, hogy talán így lehetne megakadályozni a magyar termő-
föld „idegen” kezekbe kerülését.36 Az érv nyilvánvalóan sántított, hiszen alapvetően
problémás volt az akkor sem túl távlati EU-csatlakozás időpontjára nagy mértékű
demográfiai katasztrófát feltételezni, mint ahogy az is, hogy a határon túli magyarság
részéről akkora kereslet jelentkezne a magyarországi termőföldek iránt, ami mind a
magyarországi demográfiai változásokkal, mind pedig az uniós befektetőktől szárma-
zó kereslettel konkurálni lett volna képes. Ha azonban egymás mellé helyezzük a
kedvezménytörvény esetében különös hangsúlyt kapott munkavállalási tematikát, a
kettős állampolgárság kérdését, valamint a termőföld-birtoklás lehetőségét, akkor az
a gyanúja támadhat a megfigyelőnek, hogy az Orbán-kormány határokon túli magya-
rokat érintő intézkedései ab ovo strukturálisan nem a célcsoport szülőföldjén való
megmaradását szolgálták, hanem a határon túli magyarok demográfiai és – az akkori
gazdasági konjunktúra időszakában – munkaerő-piaci tartalékként való felhasználá-
sát a Magyar Köztársaságban.
A legnagyobb perspektívát ígérő – és mégis a legéletképtelenebb módon felépített
– tématerület az önkormányzati együttműködés kérdése volt. Tartalmi elképzelések
helyett a HTMH munkatársai abban látták a terület jövőjét, hogy kormányzati és pártirá-
nyítás alatt kell létrehozni egy fórumot, intézményt ezen önkormányzatok számára.37 Én
34 HTMH 718/99 „Amennyiben az állampolgári státusz nem biztosítható a határon túli magyarság számára, kidolgozandó an-
nak a törvénytervezetnek a koncepciója, amely nemzetközi példák figyelembevételével bizonyos jogviszonyokban a magyar
állampolgárokéval azonos, vagy ahhoz közelítő jogokat nyújt a határon túli magyaroknak. Ezen jogszabályi alapvetés feltétele
a „határon túli magyar” fogalmának egzakt meghatározása.”
35 HTMH 718/99 „A bizottság feladata az állampolgársági kérdéskör jogi (alkotmányjogi, nemzetközi jogi), demográfiai, szociál-
pszichológiai összefüggéseinek kibontása az ezzel kapcsolatos nemzetközi példák, tendenciák figyelembevételével. ”
36 HTMH 718/99 „A jelenleg hatályos földtörvény csak a magyar állampolgárságú természetes személyek számára teszi le-
hetővé termőföld tulajdonjogának megszerzését. Az Európai Uniós csatlakozás után azonban ezt a korlátozást az uniós
tagországok irányába fel kell oldani. Időközben azonban a magyarországi demográfiai katasztrófa miatt is olyan tulajdonosi
szerkezet alakulhat ki, amelyben – a problémakör különleges kezelése nélkül – a termőföld jelentős hányada idegen kézbe
kerül.”
37 HTMH 718/99 „A jelenlegi helyzetben kizárólag spontán módon jönnek létre kapcsolatok magyarországi és külföldi
önkormányzatok között. A magyar polgármesterek világtalálkozója is önkormányzati és nem kormányzati fórumnak te-
kinthető, következésképp szükség van ennek a kapcsolatrendszernek a nagypolitika (párt, kormányzati) szintjén való

MHT36_hegedus.indd 16 2008.12.12. 9:02:37
a magam részéről nem igazán értem, hogyan lett volna lehetséges egy önkormányzati
együttműködést pártszinten intézményesíteni, vagy miért lett volna szükséges kormány-
zati keretek között létrehozni. Sajnálatos módon elmondható, hogy a magyar nemzetpo-
litika aktorai közül jó néhányan igazi etatistaként vad intézményesítési lázban szenved-
tek a tárgyalt időszakban. Szinte minden problématerületen intézményt kívántak létre-
hozni, melyet nagyon ritkán töltöttek meg a szükséges funkcionális tartalommal – mint
látható az önkormányzati együttműködések javítására sem volt tartalmi, csak intézményi
javaslatuk – és ennek megfelelően ezen intézmények szakmai működése olykor erőtel-
jesen konvergált is a nulla szint felé. Nem állítom, hogy ugyanezen logika érvényesült a
MÁÉRT szakértői bizottságainak létrehozásakor is, de az biztos, hogy felfedezhetőek e
tendenciának a jelei e bizottságok esetében is.
A szakbizottság végül az IM elzárkózása okán kizárólag a Belügyminisztérium irá-
nyítása alá került. 1999. szeptemberére megtörtént a tagok delegálása, elnöke Kontrát
Károly a BM akkori politikai államtitkára, titkára pedig Szabó Csaba (HTMH) lett.
Kontrát egyébként a BM apparátusával már az első ülésre összeállítatott két szak-
értői anyagot.38 Az elsőt Ugróczky Mária főosztályvezető készítette a kettős állampolgár-
ságról és a határon túli magyarok számára biztosítandó kedvezményekről, a másodikat
pedig a határon túli magyar státuszról. Előrebocsátva, hogy a BM tisztségviselői által
készített anyagok nem voltak rossz minőségűek, és mivel „belső”, államigazgatási szak-
emberek készítették őket, a költségvonzatuk sem volt akkora, mintha külső szakértőt
kértek volna fel a megírásukra, talán elmondható, hogy 1999-ben az állampolgársági és
önkormányzati szakbizottság volt a legjobban szakértői anyagokkal ellátva.
Az első – a Fidesz-kormányzat Belügyminisztériuma által készített – szakértői
anyag meglehetősen tárgyilagos, a mai politikai jobboldal retorikájával nem egyező
képet ad a kettős állampolgárságról. Mint kifejti, „az állampolgárság kollektív biztosítá-
sát a határokon kívül élő mintegy 5 millió ember számára nem tartjuk járható útnak…”.39
Ezzel szemben egy „új jogintézmény” bevezetésére tett javaslatot, arra, hogy a magyar-
ságért vagy Magyarországért kiemelkedő tevékenységet végző külföldi kedvezményes
honosítási eljárást élvezhessen, és ebben az esetben az államfő a magyarországi lakó-
hely alól is adhasson felmentést. Az új jogintézmény szókapcsolat nem véletlenül szere-
pel idézőjelben, ui. az anyag nem tisztázza annak viszonyát az állampolgársági törvény
4.§-a (6) bekezdéséhez, ami ugyancsak a Magyar Köztársaság érdekeit szolgáló ked-
vezményes honosítást szabályozza.40 Azt azonban leszögezi, hogy „az általunk javasolt
megoldás tömeges, kollektív, vagy ex lege honosításra nem alkalmas, mivel az ilyen
megoldások a nemzetközi joggal ellentétesek.” „A fent javasolt, feltétel nélküli
állampolgárságszerzés nem ad lehetőséget arra, hogy annak alapján az ország határa-
in kívül élő mintegy ötmillió magyar származású külföldi állampolgár magyar állampol-
gárságot szerezzen. Az elcsatolt területeken élő magyaroknak a schengeni határokon
való belépése az állampolgársági jog eszközeivel nem oldható meg. [!!!] Alkalmas
viszont arra, hogy mindazoknak a magyarsághoz való kötődését, akik a magyar nép

intézményesítésére.”
38 HTMH 718/7/99
39 Ez és a későbbi idézetek HTMH 718/7/99
40 1993. évi LV. Tv. 4.§ (6) „Az (1) bekezdés a), c) és e) pontja alól a belügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök felmentést ad-
hat, ha a kérelmező honosításához a Magyar Köztársaságnak fontos érdeke fűződik.” Az a), c) és e) pontok a 8 év magyarországi
helybenlakást, a magyarországi megélhetést és lakóhelyet, valamint a magyar nyelven leteendő állampolgársági vizsgát jelentik.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17

MHT36_hegedus.indd 17 2008.12.12. 9:02:37
18 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

érdekeit kimagaslóan szolgálják, az állampolgárság adományozásával elismerjük.”
A szövegnek – túl azon az általános megállapításon, hogy a Belügyminisztérium
1998 és 2002 között nem támogatta a határon túli magyarok kedvezményes kettős
állampolgárságát – két megjegyzése érdemel komolyabb figyelmet. Egyrészt a „töme-
ges” és a „kollektív” honosítás fogalmainak elválasztása. Nyilvánvaló ugyanis a kollek-
tív honosítás képtelensége – sok félreértés származott e hibás fogalomhasználatból
2004 decemberében is –, azonban a szerző a tömeges egyéni honosítási kérelmeket
sem tartotta szerencsésnek, illetve kezelhetőnek. A másik érdekes meglátása az, hogy
a schengeni határokon való belépés kérdése az állampolgári jog eszközeivel nem
oldható meg. Álláspontja ugyan jogilag nem helytálló, azonban a szerző Ugróczky
Mária vélhetőleg nem is így értette. Ugyanis ha olyan szakpolitikai meglátásként fordít-
juk le magunknak, hogy a schengeni vízumkorlátozások ellen a közösségi szabályo-
zással konform vízumkönnyítésekben, és nem szükségszerűen az állampolgárságban
kell a megoldást keresni, ma is fontos és érvényes üzenethez jutunk.
A másik, Kóbor József által készített szakértői anyag a határon túli magyarok
jogállását szabályozó törvény alapkoncepcióját vonta górcső alá,41 és – ellentétben az
előbb elemzett anyaggal – lehetségesnek tartotta tárgyának megvalósítását. Első kör-
ben összegyűjtötte és megnevezte azokat a kérdéseket, amelyek feltétlenül tisztázást
igényelnek a törvény kidolgozása során. Ilyennek tekintette a „határon túli magyar
fogalmát”, vagyis a törvény személyi körének a meghatározását, a meglévő jogosult-
ságok számbavételét, a megadható kedvezmények, jogosultságok lehetséges körét.
Továbbá azt, hogyan lehetséges a személyi körhöz tartozás igazolása, van-e szükség
regisztrációra, ha igen, mely szerv végezheti a regisztrációt, milyen adatokat tartalmaz-
hat ez a nyilvántartás és hogyan kerülhetők el a visszaélések. Az ezen kérdésekben
történő véleményalkotás és közös álláspont kialakítása jelentette ezt követően a szak-
értői bizottság munkájának nagy részét 2001 nyaráig.
A szakértői anyag egy listáját is összeállította az elképzelhető kedvezmények
körének, amelynek elemei esetleg bekerülhetnek a kérdésről szóló törvénybe. Ilyennek
tekintette a vízumkiadást – ami végül később hivatalosan is kiesett –, az engedély
nélküli ingatlanvásárlást, vámkedvezményeket, a kedvezményes tandíjú oktatást, vala-
mint a könnyített munkavállalást. Mint látható, ennek az eredetileg javasolt listának
több eleme nem került bele a későbbi kedvezménytörvénybe, mint ami végül is igen.
A szakanyag szerzője által hozzá fűzött vélemény azonban, mely szerint „a kedvezmé-
nyek, jogosultságok jogi szabályozása előtt – megfelelő szakértők bevonásával –
szükségesnek tartjuk felmérni a költségvonzatokat”42 igencsak megfontolandó lett
volna, különösen annak fényében, hogy a HTMH 2001 koranyarán – a törvény elfoga-
dásának előestéjén – még megbecsülni sem volt képes a vele összefüggésben vár-
ható kiadásokat.
Az Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság első ülésére – amelyre
a fent elemzett anyagok is készültek – 1999. október 14-én került sor.43 A napirendi
pontok az alábbiak voltak:
1. A szakértői bizottság ügyrendjének megvitatása és elfogadása
2. A határon túli magyar fogalmának vizsgálata
41 HTMH 718/7/99
42 HTMH 718/7/99
43 Az ülés jegyzőkönyvét lásd: HTMH 718/9/99

MHT36_hegedus.indd 18 2008.12.12. 9:02:37
3. A határon túli magyarokat illető jogosultságok meghatározása
Vagyis az alakulással összefüggő kérdések tisztázása után a bizottság már az
első ülésén viszonylag gyorsan rátért a szakmai munkára. Ennek során meglehetősen
széles vita bontakozott ki a kettős állampolgárság és a határon túli magyar jogállás
regisztrációs szerve tekintetében. Az elnök a kérdéseket nem bocsátotta szavazásra
és nem születtek ajánlások sem.
Az első kérdés tekintetében feltételek nélkül támogatta a kettős állampolgárságot
Guszton András (VMDP), feltételekkel támogatta Kvarda József (MKP), míg nem támo-
gatta a kettős állampolgárságot, illetve a szakbizottság keretében az azzal történő
foglalkozást Mécs László (MDF), Mészáros István (SZDSZ), Brenzovics László
(KMKSZ) és Varga Attila (RMDSZ). Az ülésen a Fidesz és az MSZP delegáltjai nem
vettek részt.
A státusz regisztrációja tekintetében Répás Zsuzsanna (Külügyminisztérium) és
Brenzovics László (KMKSZ) volt azon az állásponton, hogy a határon túli magyar szer-
vezeteknél kell annak megtörténnie. A magyar állami szervek mellett tette le a voksát
Mészáros István (SZDSZ), illetve Kvarda József (MKP), aki ráadásul a külképviseletek-
kel szemben a HTMH-t részesítette volna előnyben. Végül pedig Szentgyörgyvölgyi
Péter (FKGP) személyében egy támogatója akadt annak, hogy a regisztrációra
magyarországi társadalmi szervezeteknél kerüljön sor.
A jelenlévők széles körben javasolták a nyelvismeret, a származás, valamint az
egyházi nyilvántartás felvételét is a határon túli magyar fogalmának definíciós elemei
közé, és több javaslat irányult arra is, hogy a státusz bizonyítása csak okiratokkal tör-
ténhessen.
A vitát követően a szakbizottság tagjai megállapodtak abban, hogy annak folytatása
helyett megküldik részletes és írásos észrevételeiket az elnöknek 1999. november 15-ig.
Érdekes módon azonban ennek a feladatnak határidőre egyedül a KMKSZ tett
eleget.44 A határon túli magyar státusz elnyerése tekintetében az anyaguk úgy fogal-
mazott, hogy szükséges feltétel a „nemzetiségi önbevallás”, valamint a státusz elnye-
rése igényének kinyilvánítása, míg elégséges feltétel a magyar nyelv meghatározott
szintű ismerete, amit iskolai bizonyítvánnyal, vagy ennek hiányában nyelvvizsgával
lehetett volna igazolni. Ezek alapján megállapítható, hogy a KMKSZ a nyelvi kritérium
mellett nem kívánta alkalmazni az egyházi nyilvántartást, vagy a leszármazás igazolá-
sának lehetőségét.
A státusz elnyerésének mechanizmusa, illetve regisztrációja tekintetében ellen-
ben az az érdekes, hogy a szervezet már másként foglalt állást, mint amilyen álláspon-
tot Brenzovics László a KMKSZ részéről a korábbi ülésen képviselt. Szemben az
akkori állásponttal, mely magyar állami szervekhez telepítette volna a hatásköröket, az
anyag úgy fogalmazott, hogy a túlterheltség és a tömeges igény okán problémás lehet
a végrehajtást a konzulátusokra bízni, ezért érdemes lenne bevonni a határon túli
magyar társadalmi szervezeteket is. Az utóbbiak gyűjthetnék be a kérelemhez szüksé-
ges iratokat, és ezek alapján – mintegy mellékesen – összeállíthatnák az adott ország
kisebbségi magyar kataszterét is.
Nem negatívan ítélve meg a KMKSZ anyagát, de azt azért szükséges elmondani,
hogy a magyar kataszter „mellékes” összeállításáról szóló elképzelés néminemű adatvé-
delmi aggályokat vethetett már akkor is fel. Az anyagból kiolvasható, hogy a KMKSZ
44 HTMH 718/10/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19

MHT36_hegedus.indd 19 2008.12.12. 9:02:37
20 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

azért változtatta meg álláspontját, mert ráébredt, hogy a regisztrációs eljárás által funk-
ciók és így források telepíthetők a szervezethez, aminek így mind a magyar kormány,
mind pedig a saját magyar közössége felé meg lehet erősíteni a pozícióját. Ezt a – saját
nézőpontjukból – politikailag teljesen racionális magatartást később más határon túli
magyar szervezetek is követni kezdték, aminek – immár a kedvezménytörvény egésze
szempontjából – az ajánló szervezetek státusza körüli nemzetközi szinten is begyűrűző
és problémákat okozó huzavona lett részben a nem szándékolt következménye.
Némileg a november 15-i határidő után, de még a március 17-i második bizottsá-
gi ülés előtt, március 6-i szignóval érkezett be a HTMH-ba az RMDSZ – egyébként jó
minőségű – munkaanyaga.45 Az erdélyi magyar szervezet hangsúlyozottan nem fog-
lalt állást a tekintetben, hogy a nyugati magyarok legyenek-e a kedvezménytörvény
jogalanyai. A jogalanyi státuszhoz fűzött megjegyzéseik azonban igen megszívlelen-
dők voltak, és azokat az érveket jelenítették meg idejekorán, melyek később a „stá-
tusztörvény” kifejezés feladásához, valamint a „magyarigazolvány” nemzetközileg is
vitatott jelentésének tisztázásához is vezettek. Mint megfogalmazták, a jogszabály
határon túli magyar definíciója ne legyen azonosítható a nemzet fogalmának megha-
tározásával. A nemzet ugyanis nem jogi kategória, egy jogszabály ne kívánja megha-
tározni. „A határon túli magyar fogalmának meghatározására kizárólag praktikus
okokból, a jogszabály alkalmazása, alkalmazhatósága miatt lehet szükség.” A
magyarigazolvánnyal kapcsolatban pedig leszögezték, hogy „lényeges a törvényben
tisztázni, hogy ezeknek az iratoknak a bemutatása nem jelenti a nemzethez való tar-
tozás mintegy hivatalos bizonyítását, hanem csupán arra szolgál, hogy az érintett
személy a törvényben meghatározott jogosítványokkal élhessen.”
A támogatásokkal kapcsolatban az RMDSZ kérvényezte, hogy ne legyenek ked-
vezmények a közoktatásbeli beiskolázás területén, az ugyanis csak a szülőföldről tör-
ténő elvándorlást erősítené, sőt, a felsőoktatás tekintetében is csak akkor, ha nem
léteznek megfelelő határon túli magyar felsőoktatási intézmények. Ezt az érvet a köz-
oktatás viszonylatában a későbbi jogalkotó figyelembe is vette, a felsőoktatás tekinte-
tében törvényi szinten nem, azonban az RMDSZ javaslata eredetileg is olyan distinkci-
ók megtételét kívánta, melyek sokkal inkább a végrehajtási – ez esetben – OM rende-
letben, semmint a kedvezménytörvényben kellett volna, hogy helyet kapjanak.
Az erdélyi szervezet egyébként úgy vélte, hogy az oktatási támogatás kiemelt
területei a szakmai képzés, a szakmai továbbképzés, a doktori képzés, a tanulmányi
részképzés, valamint a tankönyvellátás lehetnének. Ez utóbbival összefüggésben az
anyag fel is vetette, hogy célszerű lenne egy tankönyvkiadó és tankönyvelosztó létre-
hozása, valamint annak megszervezése, hogy a magyarországi köteles példányok
eljussanak a határon túli magyar könyvtárakba. Ezen a ponton érdemes megjegyezni,
hogy az RMDSZ itt a határon túli magyar oktatási és művelődési intézmények támoga-
tásának legneuralgikusabb – máig megoldatlan – pontjára világított rá. Bár a problé-
mafelvetés világos és egyértelmű volt, nem hogy az állampolgársági és önkormányza-
ti, de a szakmailag érintett kulturális és oktatási szakbizottságok sem foglalkoztak
érdemben a kérdéssel. Ennél fényesebben kevés példa érzékelteti a szakbizottságok
napirendjének felülről való meghatározottságát, valamint azt, hogy – ha sikerült is
autonóm módon azonosítani szakpolitikai problémákat – képtelenek voltak betölteni a
szakpolitikai ciklus második elemét, a tematizációt.
45 HTMH 579/3/2000

MHT36_hegedus.indd 20 2008.12.12. 9:02:37
A magyarországi pártok közül egyedül a MIÉP és az MDF juttatott el írásos
anyagot a szakértői bizottság következő üléséig. A MIÉP korábbi anyaga a „magyar
nemzetpolgárságról” szóló törvény koncepcióját tartalmazó előterjesztés46 nem
illeszkedett szorosan a bizottság ügymenetéhez – azzal később érdemben nem is
foglalkozott. A dokumentum, mely nem igazán szentel nagy figyelmet az állampol-
gársági jog finom részletei számára, érdekes színfoltja a szakbizottság iratanyagá-
nak, és jól reprezentálja, hogy bizonyos politikai körök milyen szakpolitikai felké-
szültséggel és elképzelésekkel vettek részt a magyar nemzetpolitika alakításában.
Az összeállítás alapvetése, hogy a „határon túli magyar” kifejezés diszkriminál
magyar és magyar között, ezért javasolja ehelyett a „magyar nemzetpolgár” fogal-
mának bevezetését. Az előterjesztés szerint a „magyar nemzetpolgár nemzetpol-
gársági igazolvány birtokában jogosult bárhol, bármikor, bármely irányban átlépni a
Magyar Köztársaság határait, függetlenül a Magyar Köztársaság és más álla-
mok között fennálló egyéb határforgalmi szabályozásoktól”, [!!!, kiemelés
tőlem – H.D.] továbbá „a magyar nemzetpolgár a magyar állampolgárokéval egyen-
értékű szavazati joggal rendelkezik…”. Nyilvánvaló, hogy a MIÉP a tervezetben az
állampolgári és a határon túli magyar státusz valamiféle tartalmi összeillesztésére
törekedett, gyakorlatilag mindenfajta tekintet nélkül a magyar alkotmányjogra, vala-
mint a nemzetközi és európai közösségi jogra. A javaslatot egyébként – nyilvánvaló
módon földtől elrugaszkodott jellege miatt – egy szervezet és a határon túli magyar
közösségek sem támogatták.
Az MDF anyaga némiképp szintén állást foglalt a kettős állampolgárság kérdésé-
ben, azt elvileg megadhatónak, de politikailag időszerűtlennek minősítette. A státusz
regisztrációja tekintetében úgy fogalmaztak, hogy azt a magyar konzulátusoknak kel-
lene intézniük, de nem szükségszerűen a konzulátus helyiségében. A határon túli
magyar politikai szervezetek részvételét – még helyiségeik igénybe vételét is – kizár-
ták. Ezzel összefüggésben javasolták azt is, hogy biztosítsanak magyarországi helyszí-
neket is az ügyintézés számára. Ugyan nem nevesítették, de az olvasónak az az
érzése támad, miszerint el szerették volna kerülni, hogy a státusz regisztrálásával kap-
csolatos eljárások a magyar közösségeken belül szervezetek közötti pozícióharcok-
hoz, az egyének számára pedig politikai színvallási vagy megalkuvási kényszerhez
vezessen egyes magyar politikai szervezetekkel szemben.
A pozitívumok mellett voltak azonban nehézkes elemei is az MDF javaslatának.
Először is egy nem túl elegáns vagy nagyvonalú pontrendszert dolgoztak ki a „magyar
státusz” bizonyítására, mely esetében ráadásul az ügyintézés sebessége is függött
volna a pontok számától. A több pont, gyorsabb ügyintézés elv mellett továbbá a
dokumentum megfogalmazta azt is, hogy „ki kell védenünk azt a szituációt is, hogy
az egy nagyszülős, ’érdekgyanús magyarok’ tömege kapja meg az igazolást a ’saját
jogú’ magyarok előtt.” Leszámítva azt a morálisan eléggé elítélhető elemet, mely alap-
ján a határon túli magyaroknak egyfajta „ki a magyarabb-pontversenyre” kellett volna
kelnie a magyarigazolványért, az MDF abból a feltételezésből indult ki, hogy a magyar-
igazolvány anyagi és egyéb okokból nagyon vonzó lesz a szomszédos államokban.
Ezt a félelmet a gyakorlat hosszú távon nem igazolta. Ugyanakkor az MDF némileg
más kedvezményeket is elképzelt, melyeket a magyarigazolvánnyal igénybe lehetett
volna venni, mint pl. a vízum- és illetékmentes belépést a Magyar Köztársaság terüle-
46 HTMH 579/2000

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21

MHT36_hegedus.indd 21 2008.12.12. 9:02:37
22 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

tére. Ez ugyan a közösségi joganyag fényében hosszú távon ugyancsak fenntarthatat-
lan lett volna, sőt, a minisztériumi apparátus az uniós integráció perspektívája miatt
már 1999/2000-ben is elutasította a vízumszabályozás összekötését a határon túli
magyarokat megillető kedvezményekkel.
Az Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság második ülésére az
elsőhöz képest majd öt hónap múlva, 2000. március 17-én került sor.47 Az elkészült
anyagok fényében tulajdonképpen a korábbi vita folytatása zajlott. Új elemként merült
fel, hogy vajon a nyugati magyarság a törvény kedvezményezetti köréhez tartozzon-e.
Mivel a Magyarok Világszövetségének képviselője nem volt jelen, a környező orszá-
gok magyar közösségeinek képviselői pedig nem foglaltak állást a kérdésben – csak
azt jegyezték többnyire meg, hogy tömeges igény a státusz iránt a Kárpát-medencében
fog jelentkezni –, így a kérdést elsősorban a magyarországi pártok tematizálták. Az
MDF képviseletében Mécs László úgy vélte, hogy helytelen lenne a diszkrimináció a
nyugati és a kárpát-medencei magyarság között, míg az FKGP részéről Szentgyörgyvölgyi
Péter pont a kárpát-medencei magyarság előnyben részesítését hangsúlyozta.
Ugróczky Mária a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatali részéről pedig egye-
nesen úgy fogalmazott, hogy a nyugati magyarok szinte mind magyar állampolgárok
[! - sic], vagyis nem tartozhatnak a törvény hatálya alá.
A szomszédos országok magyar közösségeinek képviselői szinte kivétel nélkül
elutasították az MDF pontrendszer-javaslatát, és különböző többszintű feltételegyütte-
seket dolgoztak ki, melyben többnyire mindig szerepelt a nyelvtudás és a leszármazás
valamilyen formában történő igazolása.
Kisebb vita alakult ki a határon túli magyar szervezetek regisztrációban játszott
szerepét illetően is. Knézi Péter (VMSZ) egyértelműen leszögezte, hogy csak a konzu-
látusok vegyenek részt az eljárásban, „a szerb hatalom ugyanis szuverenitása korláto-
zásának tekintené, ha a magyar pártok” is ezt tennék. Indoklás nélkül, de sokat sejte-
tő módon ahhoz is ragaszkodtak, hogy az adatbázis tárolása csak Magyarországon
történjen. E tekintetben az is figyelemreméltó, hogy sok ellentmondás mellett e pont-
ban egyezett a VMSZ és a VMDP álláspontja. Végül nézetem szerint érdemes lett volna
megfontolni azt a kifogását is, miszerint politikai szervezeteknek nem szerencsés köz-
igazgatási funkciót adni.
Ezt az álláspontot támasztotta alá az RMDSZ is. „Magyar jogszabály végrehajtá-
sát csak magyar hatóság végezheti. A technikai kivitelezésben a pártok is segítséget
nyújthatnak, az elbírálás azonban a magyar hatóság feladata.” Tulajdonképpen ezek-
re a kifogásokra született meg az a féloldalas megoldás, ami az ajánló szervezetekhez
és ahhoz a magyar államigazgatási magatartáshoz vezetett, hogy a bár a magyar
hatósági szerv volt a hivatalos elbíráló, gyakorlatilag érdemben soha nem vizsgálta
felül az ajánló szervezet döntését.
A kedvezmények tényleges körére vonatkozóan a bizottság elnöke és a magyar-
országi pártok is támogatták, hogy a határon túli magyar szervezetek állítsák össze
„kívánságlistáikat”. Mint a további munkarendre vonatkozóan Kontrát Károly kifejtette,
2000. június 30-ig a szakértői bizottságoknak ki kell dolgozniuk a törvényjavaslat kon-
cepcióját. Ennek során pedig igénybe kell venni a határon túli magyar szervezeteket,
mert ez egy potenciális lehetőség megerősödésükre. A határidővel kapcsolatban
Kvarda József vetette fel, hogy szerencsés lenne, ha a törvény még 2000-ben elfoga-
47 Az ülés jegyzőkönyvéhez lásd: HTMH 483/10/2000

MHT36_hegedus.indd 22 2008.12.12. 9:02:37
dásra kerülhetne, mert akkor pozitív módon befolyásolhatná a 2001-es szlovákiai
népszámlálást. Bár Kvarda felvetése logikus, esetleges megvalósítása pedig – tekin-
tettel az ominózus népszámlálás szlovákiai magyarság szempontjából nem legszeren-
csésebb eredményeire – pozitív lett volna, tekintettel a készülő joganyag bonyolultsá-
gára és a magyar jog nézőpontjából előzmény nélküliségére, nem volt igazán valóság-
alapja. Mint Kontrát az ülés lezárásaként tájékoztatta a tagokat, a következő ülésre
2000 májusában kell (-ett volna) sort keríteni. Vagyis az alapok körüli vita ellenére is
csak egy további szakértői bizottsági ülést szántak a koncepció elkészítésére határ-
időnek tekintett június 30-ig. Az üléshez kapcsolódó írásos észrevételeket 2000. április
15-ig kérte benyújtani.
A HTMH iratanyagában egy ilyen beérkezett feljegyzés található, mely a VMSZ-től
érkezett 2000. május 8-án, és elsősorban a készülő státusztörvény személyi kedvez-
ményezeti körével kapcsolatban tartalmaz észrevételeket.48 Az anyag elutasította a
kárpát-medencei és a nyugati magyarság megkülönböztetését, továbbá azt, hogy a
státusz feltétele a magyar állampolgárság hiánya legyen, valamint elutasította azt is,
hogy a szórványban élőktől megköveteljék a magyarnyelv-ismeret igazolását. Mivel a
javaslat kicsit szélsőségesre sikeredett és nem illeszkedett a kormány koncepciójához
sem, érdemben sem a HTMH, sem a szakértői bizottság nem foglalkozott vele a továb-
biakban, viszont érdekes példáját adta a határon túli magyar szervezetek néha kissé
eltúlzott követeléseinek.
2000. május 10-i dátummal készült el a kormány számára a „Tájékoztató a hatá-
ron túli magyarokkal kapcsolatos feladatok végrehajtását szolgáló szakértői bizottsá-
gok működéséről”.49 Az összeállítás az Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői
Bizottságról szűkszavúan megjegyezte, hogy „a Bizottság tagjainak többsége a ’hatá-
ron túli magyar’ jogállás elnyerésével kapcsolatos eljárásban a külképviseletek hatás-
körébe utalná a kérelmek összegyűjtését.” Ez az összefoglaló korrekt része, ám
ebből a szempontból a kormány nem tette magáévá a szakbizottság álláspontját.
Érdekes azonban az a megjegyzés, mely szerint „a jogorvoslati eljárásban a Fővárosi
Bíróság kizárólagos illetékességének megállapításával értettek egyet.” A dolog
pikantériája, hogy a kérdés ebben a formában fel sem merült, el sem hangzott a
szakbizottság előtt. A jogorvoslati eljárásra vonatkozó egyetlen utalást – mármint
hogy szerencsés lenne megteremteni azt – Kvarda József tette a szakbizottság máso-
dik ülésén, de felvetése visszhangtalan maradt. Ettől függetlenül a Fővárosi Bíróság
kizárólagos illetékessége nem lett volna életképtelen megoldás, ha az eljárásban
kizárólag magyar állami szervek járnak el. Végül azonban a 2001. évi LXII. törvény
22.§ (2) bekezdése csak a bírói jogorvoslatot tette lehetővé, de nem nevezett meg
kizárólag illetékes bírói fórumot.
A szakbizottság harmadik ülésére azonban nem májusban, hanem a június 30-i
határidő előtt egy nappal, június 29-én került sor.50 Az üléshez kapcsolódott Papp
László (MVSZ Nyugati Régió) 2000. június 27-én kelt levele,51 amelyet azonban – leg-
alábbis a jegyzőkönyv tanulsága szerint – nem hoztak a bizottság tudomására. Papp
először is hivatalosan tiltakozott, ui. az addigi három ülésből (beleértve a június 29-it
48 HTMH 579/3/2000
49 HTMH 483/11/2000
50 Az ülés jegyzőkönyvéhez lásd: HTMH 579/11/2000
51 HTMH 1026/4/2000

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23

MHT36_hegedus.indd 23 2008.12.12. 9:02:37
24 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

is) egyen sem tudott részt venni a meghívók késedelmes érkezése miatt, majd levél-
ben próbált hozzászólni pár, a szakértői bizottság előtt korábban felmerült kérdéshez.
Természetszerűleg elutasította a határon túli magyarok megkülönböztetését földrajzi
elhelyezkedésük okán, a kedvezmények köre tekintetében pedig – igen realistán –
úgy fogalmazott, hogy felesleges olyan kedvezményeket adni, melyek Magyarország
EU-csatlakozása után nem tarthatók fenn többé. Az ajánlószervezetek kérdésében az
alábbi módon foglalt állást: „óva intek az ellen, hogy a jogosultak megítélését a hatá-
ron túli szervezetek döntésére bízzák. Ez politikai és más jellegű diszkriminálásra ad
alkalmat azon az alapon, hogy az egyén mennyire támogatja az organizációt [sic] és
milyen viszonyban van annak vezetőivel. (Ezt sok éves magyar szervezetben való
tapasztalatom támasztja alá.)” Talán ő volt az egyetlen a határon túli magyarság sora-
iból, aki a MIÉP „nemzetpolgárság” javaslatát legalább annyira is komolyan vette, hogy
reagált rá: „elképzelhetetlen számomra az a javaslat, mely egyenlőséget tesz a „nem-
zetpolgár” és állampolgár között a szavazati jog kérdésében. A szavazati jogot min-
den állampolgár számára biztosítani kell, akár honos, akár a határon túl él. Viszont a
határon túl élő nem állampolgárok szavazati jogának megadása teljesen lehetetlen
politikai helyzetet teremtene.” Végezetül pedig érdekes adalékkal szolgált a státusztör-
vény előkészítésének, és a szakértői bizottság munkájának komolyságát illetően: „A
2041/2000 számú kormányhatározat június 30-át jelöli meg a törvényjavaslat koncep-
ciójának kialakítása határidejének. Sajnálatosnak találom, hogy a megadott határidő
előtt egy nappal történik a Szakértői Bizottság vitája, hiszen aligha lesz mód az ott
felvetett szempontok érdemi egyeztetésére. Így valószínűleg az előre elgondolt terve-
zet fog benyújtásra kerülni. Jó lenne, ha ebben tévednék.” Nos, az ülés jegyzőkönyve
alapján megállapítható, hogy nem tévedett.
Az ülés két napirendi pontja „A szomszédos országokban élő magyarokat megil-
lető egyes kedvezményekről szóló törvény koncepciójának súlyponti kérdései”, vala-
mint a „BM Bevándorlási és Állampolgári Hivatalának javaslata az eljárás rendjéről”
voltak. A koncepció szövege – mely nem foglalkozott a határátkellés kedvezményes
lehetőségeivel, a státusz elnyeréséhez vezető eljárásnak a korábban a szakbizottság
által kialakított formájával szemben ellenben kész tényként kezelte az ajánlószerveze-
tek szerepét – általánosságban meglepte a határon túli magyar szervezetek vezetőit.
Ennek ellenére a határátkelés kérdését csak Brenzovics László (KMKSZ) tette szóvá
az ülésen – bár a probléma később többször visszatért –, a többi határon túli magyar
szervezet az ajánlószervezeti státusz körüli bizonytalanságra koncentrált. A KMKSZ
ebből a szempontból azt vetette fel, hogy mivel a társadalmi szervezeteket az adott
állam tulajdonképpen bármikor megszüntetheti – az ilyen és ehhez hasonló megjegy-
zések nagyon jó forrásai annak, szubjektíven milyennek látják Kelet-Közép-Európában
kisebbségi politikusok terület szerinti államaik politikai rendszerét – célszerű lenne az
egyházakat is bevonni az ajánlási eljárásba. Az RMDSZ részéről Varga Attila arra muta-
tott rá, hogy a koncepció nem tartalmazott semmilyen utalást az ajánló szervezet
mibenlétére, és nem minden politikai célzatosság nélkül vetette fel, hogy új szervezet
létrehozása erre a célra igencsak problémás lenne.
Az ajánló szervezet kérdéssel összefüggésben elfoglalt álláspontját szinte minden
szervezetnek meghatározták saját otthoni körülményei. A VMSZ részéről Knézi Péter pl.
azt vetette fel, hogy az ajánló társadalmi szervezet lehet-e politikai szervezet, ugyanis
Jugoszláviában nem volt olyan társadalmi szervezet, ami az összes vajdasági magyart

MHT36_hegedus.indd 24 2008.12.12. 9:02:37
tömörítette volna. Ezzel kapcsolatban – természetesen a politikai szervezetek mellett – ő
is javasolta kompetencia juttatását az egyházaknak. A határon túli magyar szervezetek
közül egyedül a VMDP (Guszton András) fejezte ki elégedettségét a koncepcióval, ter-
mészetesen némi politikai helyezkedési szándéktól sem függetlenül.52 Az egyetlen
hozzáfűznivalója az volt a koncepcióhoz, hogy a VMDP továbbra is igényt tart a kettős
állampolgárságra. A szakbizottság munkájában új szereplőként szólalt fel az MSZP
részéről Balogh László, aki a magyar hatóságok és az ajánló szervezetek jövőbeni viszo-
nyát feszegette, és rámutatott, hogy „külföldi társadalmi szervezet által megfogalmazott
ajánlás hazai közigazgatási szervre nézve nem lehet kötelező erejű.”
Az elszórt megjegyzések és a politikai helyezkedéstől eltekintve a jegyzőkönyv-
ből az szűrhető le, hogy a delegáltak – elsősorban a határon túliak – meglepődtek,
hogy milyen mértékben elvált a kedvezménytörvény előkészítésének folyamata a
szakbizottság munkájától. Ezt támasztotta alá az is, hogy az írásos észrevételek ismé-
telt begyűjtése mellett az elnök úgy fogalmazott, hogy a következő ülés 2000 őszén
várható. Egyre inkább nyilvánvalóvá válhatott, hogy a szakbizottsági ülések gyakorisá-
guk folytán nem követhetik, de nem is kívánják követni a törvény előkészítését. Arra,
ami e tekintetben ez után következett, valószínűleg nem számítottak. Az idő telt és telt,
2000 októberében Papp László (MVSZ Nyugati Régió) kérdésére, hogy mikor várható
a szakértői bizottság összehívása, Szabó Csaba Kontrát Károllyal egyeztetve az aláb-
bi hivatalos választ küldte: „A Belügyminisztérium illetékeseinek kérésére tájékozta-
tom arról, hogy az Állampolgársági és Önkormányzati Bizottság ülésének ez évi
összehívásáról a Magyar Állandó Értekezlet időpontjának tisztázatlansága, valamint
a „státusztörvény” közigazgatási egyeztetésének elhúzódása miatt nem tudok
érdemben nyilatkozni.”53
Így lassan elmúlt a 2000. esztendő, amelyben Kvarda József a 2001-es szlovákiai
népszámlására való tekintettel szerette volna már elfogadva látni a státusztörvényt,
úgy, hogy az év második hat hónapjában a szakértői bizottság semminemű aktivitást
nem mutatott. Szabó Csaba válasza esetlegesen azt is sejtetni engedi, hogy a bizott-
sági elnökök sem kaptak teljes egészében szabad kezet az ülések összehívására, és
nem is szerették volna, ha a bizottságok, kikerülve a kormányzat által szigorúan meg-
szabott ügyrend keretei közül, esetleg túlontúl önjáróvá váltak volna.
Decemberben az elnök elkészítette jelentését a MÁÉRT plenáris ülése számára
az Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság éves működéséről.54 Talán
kevéssé meglepő, hogy a beszámoló jóval több ponton tartalmazza és magyarázza a
kormány kedvezménytörvénnyel kapcsolatos döntéseit, mint ismerteti a szakbizottság
ajánlásait, vagy ad számot annak tevékenységéről. Az ajánlások tekintetében a szöveg
úgy fogalmaz, hogy „az Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság tagjai
által tett észrevételeket és javaslatokat ’A szomszédos országokban élő magyarokról’
munkacímet viselő normaszöveg-tervezet elkészítésénél részben vették figyelembe a
tervezet készítői. Az eltérések az EU jogrendszerével való harmonizálás követelmé-
nyeire és a kormány politikai céljaira vezethetők vissza.” Az összefoglaló kitér arra a
sérelmezett kérdésre is, hogy a kormány koncepciójában – nyilvánvalóan az EU-s
52 A VMDP feltétlenül kritikátlan és „simulékony” magatartása a kormányzati elképzelésekkel szemben 1999 és 2001 között több
szakbizottsági ülés jegyzőkönyvében is feltűnő.
53 HTMH 579/13/2000
54 HTMH 579/14/2000

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25

MHT36_hegedus.indd 25 2008.12.12. 9:02:38
26 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

jogharmonizáció miatt – már nem szerepeltek a korábban megígért és így várt utazá-
si kedvezmények. „A határátlépéssel kapcsolatosan a tervezet expressis verbis nem
tartalmaz rendelkezést. Ugyanakkor jogi ígérvényt fogalmaz meg a jövőre nézve
azzal, hogy a Magyar Köztársaság területére történő kedvezményes beutazás lehető-
vé tételéről az Országgyűlés külön törvényt alkot.”
Nos, törvény e tárgyban természetesen napjainkig nem született, de az ígérvény
tartalmi valóra váltása is csak 2007-ben történt meg a nemzeti vízum bevezetésével,
valamint Ukrajna – és a jövőben remélhetőleg Szerbia irányába – a Schengeni
Rendszerrel konform kishatárforgalmi egyezmények bevezetésével.
Végül – harmadik elemként – Kontrát Károly összefoglalója – a szakbizottság
nevéből fakadóan szükségszerűen – érintette a kettős állampolgárság kérdését is. „A
kettős állampolgárság biztosítása nem tartozik a kormány politikai céljai közé, mivel
ennek megteremtése kiszámíthatatlanná tenné a határon túli magyarság migrációs
mozgásait és nem nyújtana jogi támasztékot a szülőföldön maradást célként megfo-
galmazó politika számára.” Álláspontom szerint a fideszes politikai államtitkár szavai
nem igényelnek további kommentárt…
Az 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklusban az Állampolgársági és
Önkormányzati Szakértői Bizottság utolsó – összességében negyedik – ülésére ezt
követően több mint kilenc hónap (!) múlva került sor. Expozéjában Kontrát Károly
elnök a szakbizottság összehívását a státusztörvénnyel kapcsolatos teendők megtár-
gyalásával indokolta. Álláspontja minden szempontból érdekes, ugyanis nézetem
szerint nem a szakbizottság összehívása, hanem annak hosszú elmaradása érdemelt
volna kimerítő indoklást. A jegyzőkönyv tanulsága szerint55 a 2001. szeptember 28-i
ülés minden addigival együttvéve a legpasszívabb volt. Tulajdonképpen nem történt
más, mint hogy Szabó Tibor, a HTMH elnöke beszámolt a bizottság tagjainak az addig-
ra már az Országgyűlés által elfogadott státusztörvény végrehajtásának helyzetéről,
Eiselt György pedig a végrehajtásnak a Belügyminisztérium illetékességi körébe tarto-
zó kérdéseiről. Ekkor a kormány már a végrehajtási rendeletekről és a finanszírozási
igényekről szóló döntés előtt állt, az ajánló szervezetek létrehozása már folyamatban
volt – bár Hadnagy Miklós MSZP-s képviselő kérdésére Szabó Tibor még nem tudott
felelni, hogy mely és milyen szervezetek lesznek is ezek – és már ismertek voltak azok
a külpolitikai nehézségek is, amelyekkel Magyarországnak 2001 végén szembe kellett
néznie a törvény végrehajtásával összefüggésben. Ezt a kérdést Szabó Tibor az aláb-
bi módon summázta: „… a státusztörvény végrehajtásával kapcsolatos külpolitikai
tevékenység részlegesen vezetett eredményre, mert Románia tekintetében a tárgya-
lások eredménytelenek voltak, Szlovákiával pedig – a szlovák kormányzat halogató
magatartása miatt – nem sikerült érdemi megbeszéléseket folytatni, a többi ország
tekintetében azonban nem mutatkoznak problémák.”
Hogy a magyar kormány milyen diplomáciai erőfeszítéseket kíván tenni, vagy –
utólag szemlélve a kérdést – tett a státusztörvény szomszédos országokkal történő
elfogadtatása érdekében, egyetlen szakbizottság, így az Állampolgársági és
Önkormányzati Szakértői Bizottság tagjai sem ismerhették meg soha részletesen. Erre
a kérdésre vonatkozó, valóban megnyugtató, vagy a reveláció erejével bíró informáci-
óra a MÁÉRT teljes iratanyagának áttekintése után sem bukkantam, így a magyar
diplomáciatörténet – remélhetőleg a jövőben feloldásra kerülő – kérdőjele marad,
55 HTMH 1512/8/2000

MHT36_hegedus.indd 26 2008.12.12. 9:02:38
hogy valóban volt-e megfelelő diplomáciai előkészítése a státusztörvénynek a szom-
szédos országoknál.
Az ülésen az elhangzottakhoz a határon túli magyar delegáltak alig szóltak hozzá.
Kvarda József vetette fel, hogy a szlovákiai magyarok számára a Borsod-Abaúj-
Zemplén megyei, miskolci székhelyű közigazgatási hivatal lett az eljárás céljából kije-
lölve, és kérvényezte a győri és a salgótarjáni székhelyű hivatal kijelölését is, ezen
túlmenően azonban érdemleges felvetés vagy megjegyzés nem történt. Az
Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság ebben az összetételében
pedig többet nem ülésezett.
Tevékenységének végső értékelése semmiféleképpen nem túl fényes. Három év
alatt négy ülést tudott tartani, ebből az utolsó 2001 szeptemberében teljesen tájékoz-
tató jellegű, érdemi munka nélküli volt. Lényegében egy évben, 2000-ben sikerült az
1079/1999 (VII. 7.) sz. kormányhatározatban szabályozott évi legalább két ülésnyi
gyakoriságnak megfelelni. Ha erre azt a választ adjuk, hogy azért, mert nem volt több
ülésre szükség, hiszen a bizottság fő feladata a státusztörvény előkészítése volt, akkor
nagyon egyszerűen cáfolhatók vagyunk. A szakbizottság részéről a státusztörvénnyel
kapcsolatban megfogalmazott ajánlások töredékét építették be a normaszövegbe,
ráadásul az előzetes kormányzati koncepció megismerése, és az elfogadást követően
a törvény végrehajtásáról szóló tájékoztatás közötti időben a bizottság egyáltalán nem
is ülésezett. Az esetlegesen felmerült más jellegű javaslatokat a szakbizottság politika-
ilag nem volt képes tematizálni, az ülésezési gyakoriság miatt pedig eleve nem volt
esélye kidolgozni. A határon túli magyar szervezetek esetleges csalódottságának jó
mutatója, hogy az első két ülésre még viszonylag elfogadható számban készültek
írásos beadványok, a harmadikra és a negyedikre egyetlen egy sem. A magyar parla-
menti pártok közül igazából csak az MDF, és valamennyire az FKGP és az SZDSZ
vették komolyan az állampolgársági és önkormányzati szakbizottságot. Az MSZP az
ülések felén nem képviseltette magát, a Fidesz delegáltja pedig egyetlen egy alkalom-
mal sem volt jelen. Ez még akkor is visszás képet közvetít, ha politikailag az elnök és
a titkár személye is kétség kívül közvetítette a kormányzati elképzeléseket.
Az állampolgársági és önkormányzati szakértői bizottság a fentiek fényében a
közpolitikai ciklus egyetlen elemét sem volt képes betölteni, és ebben a strukturális
tényezőkön túl hatalmas szerepet játszott a kormányzati politika is.

Egészségügyi és Szociális Szakbizottság (1999–2001)

Az Egészségügyi és Szociális Szakértői Bizottság tematikája volt talán a legkomp-
lexebb és a klasszikus kisebbségpolitikai megközelítéstől a legtávolabb eső a Magyar
Állandó Értekezlet valamennyi szakértői bizottsága közül. Épp ezért külön sajnálatos,
hogy e szakbizottság tevékenységét vagyunk képesek a rendelkezésünkre álló doku-
mentumok alapján a legkisebb részletességgel visszaadni. Ennek két oka azonosítha-
tó. Az egyik esetében a HTMH, illetve később a MeH iratkezelési hiányosságait okol-
hatjuk. Tény, hogy a szakértői bizottság iratanyagait tartalmazó mappákban számos
olyan dokumentum nem található meg, amelyeknek egész egyszerűen ott kellene
lenniük. Az irategyüttes pl. az 1999 és 2001 között lezajlott négy szakértői bizottsági
ülés közül csak egy jegyzőkönyvét tartalmazza. Több jel utal azonban arra is, hogy

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27

MHT36_hegedus.indd 27 2008.12.12. 9:02:38
28 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

nem, vagy nem csak az iratokat megőrző HTMH felelős a helyzetért, hanem részben
a HTMH-ban, részben az elnököt adó Szociális és Családügyi Minisztériumban – dr.
Őry Csaba az SZCSM politikai államtitkára volt – egyszerűen nem készítették el ezeket
a jegyzőkönyveket és anyagokat.
Pedig a kezdeti lelkesedés hatalmas volt. Koenig Helmut, a szakértői bizottság
kijelölt titkára egy hat témakörre és kilenc tematikus pontra kiterjedő javaslatcsomagot
terjesztett be 1999. április 20-án a HTMH-ban.56 A szakbizottság témakörei ezek sze-
rint az alábbiak lettek volna:
– egészségügyi és szociális ellátások
– munkanélküliség
– drogfogyasztás, mentálhigiéné, öngyilkosság
– szociális segítő központok, szociális munka
– humanitárius segélyezés
– a fenti problémakörökre rendelt struktúrák kialakítása
A témakörökhöz igazodó javasolt tematikák pedig az alábbi pontokat ölelték fel:

1. Jogszabálygyűjtemény összeállítása az utódállamoknak [sic!!!] az egészség-
ügyi és szociális területet szabályozó hatályos jogszabályaiból.
2. Regiszter összeállítása a határon túli magyar társadalmak e szakmai terüle-
ten aktív civil-, egyházi és érdekképviseleti szervezeteiről, az anyaországban
a határon túli magyarság problémáinak kezelésére kijelölt állami intézmé-
nyekről, valamint szerepet vállaló civil és egyházi szervezetekről.
3. A határon túli magyarság egészség- és szociális ügyeivel foglalkozó centru-
mok helyeinek kiválasztása régiónként és alrégiónként.
4. A határon túli magyarság egészségállapotának felmérése régiónként.
5. Drogfogyasztás és mentálhigiéné – megelőzés és gyógyítás. Térkép, felmé-
rés a helyzetről, válaszok kidolgozása.
6. A munkanélküliség kérdéskörében keletkezett magyar szaktudás, tapaszta-
lat, módszerek átadásának, adaptálásának lehetőségei. Érintőlegesen
magyarországi munkavállalás lehetősége.
7. Családgondozó és szociális segítő központok létrehozása, szociális munka,
képzés és foglalkoztatás, valamint az önkormányzatok szerepe ezen a terü-
leten.
8. Humanitárius segélyezés. Ajánlások kidolgozása a ’89-es romániai esemé-
nyek, a délszláv háború, az erdélyi és kárpátaljai árvizek tapasztalatainak
felhasználásával; egy válsághelyzetben működésbe helyezhető magyar ope-
ratív stáb struktúrájának kialakítása.
9. Országonként egy-egy, a kérdéskörben megfogalmazott feladatokat kézben
tartó és koordináló, állandó munkacsoport felállítása, mely biztosítja a szakbi-
zottság munkájának folyamatosságát, operativitását.

Bár azon talán érdemes lett volna elgondolkodni, hogy az öngyilkosság, drogfo-
gyasztás és mentálhigiéné kérdéskőre mennyire csoportspecifikus jelenség a határon
túli magyarság körében, és valóban a magyar nemzetpolitika intézményrendszerén
belül kell-e foglalkozni a kérdéssel, az azonban tény, hogy Koenig Helmut valóban
56 HTMH 714/1999

MHT36_hegedus.indd 28 2008.12.12. 9:02:38
impozáns problémakatalógust és tematika listát gyűjtött össze előzetesen a szakbizott-
ság számára. Lelkesedése olyan mértékű volt, hogy az 1. és 2. pontokban szereplő
gyűjtemények és regiszterek összeállítását már a szakbizottság alakuló ülése előtt is
kivitelezhetőnek tartotta.
A későbbiek felől szemlélve azonban azt láthatjuk, hogy istenigazából a fenti lis-
tának alig pár elemével foglalkozott a szakbizottság, tevékenységének nagy részét – a
státusztörvény előkészítési folyamatába illeszkedve – a Magyarországon munkát vál-
laló határon túli magyarok egészségbiztosítási kérdésének szentelte. Pedig az 1., 2., 8.
és 9. pontokba foglalt elképzelések viszonylag csekély források és munkaráfordításá-
val megvalósíthatók és igen hasznosak lettek volna. Talán szemrehányásként annyi
fogalmazható meg, hogy az ötletbörzét követően a szakbizottság tényleges – bár azért
nem túl dinamikus – működése során Koenig nem nagyon próbált érvényt szerezni a
kezdeti elképzeléseinek, legalábbis a ránk maradt iratok nem tanúskodnak erről. Az
azonban igaz, hogy az ülések napirendjét közvetlen formában titkárként nem, csak az
elnökön keresztül befolyásolhatta, továbbá a státusztörvény legiszlációjával összefüg-
gésben – az előző fejezetben már megismert –, a kormányzat által kézben tartott
napirend és munkamenet sem tette nagyon lehetővé a szakbizottság tevékenységi
körének kiterjesztését.
A szakértői bizottság első ülése 1999. október 21-re volt kitűzve. Őry Csaba elnök
azonban nem fogadta el a HTMH Koenig Helmut által összeállított napirendjavaslatát,
és egyeztetést helyezett kilátásba az Egészségügyi Minisztériummal.57 Végül napiren-
di javaslata a szociális területen az „ajánlás a határon túli magyarok egyszerűsített
magyarországi munkavállalási lehetőségeinek megoldására” volt – ami egy kiváló
téma, ugyanis majd mindegyik szakértői bizottság foglalkozott ilyen vagy olyan formá-
ban a kérdéssel –, egészségügyi területen pedig az alábbi, nem egyszerű címet sike-
rült napirendként szerepeltetni: „ajánlás a magyar egészségbiztosítási rendszer kiter-
jesztésének módjára (térítéses vagy méltányossági alapon), amely révén a határon
túli magyarság – egy előzetes felmérésen alapuló – meghatározott körű egészség-
ügyi szolgáltatáshoz juthat hozzá.” [Sic!]
A kecsegtető napirendi pontok ellenére az 1999. október 21-i első ülésről jegyző-
könyv sajnos nem, csak egy tájékoztató maradt ránk. Ez ráadásul sajnálatos módon
nem alkalmas a delegáltak álláspontjának megismerésére, így nem kínál lehetőséget
olyan részletes elemzésre, mint pl. Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői
Bizottság esetében. Az ülésen döntés születetett a fent említett Koenig-féle terv első
pontjának, a jogszabálygyűjteménynek az összeállításáról olyan formában, hogy min-
den határon túli magyar delegált összegyűjti a saját országa vonatkozásában a létező
jogforrásokat. Határozat született a Segítő Jobb Közalapítvány munkájának hatéko-
nyabbá tételéről és további támogatásáról is – a részletek kifejtése nélkül –, valamint
egy PPP alapúnak tűnő rendszer létrehozásáról a határon túli magyarság legális
magyarországi munkavállalásának elősegítésére. Ennek érdekében a szakértői bizott-
ság felszólította az RMDSZ-t, illetve a KMKSZ-t, hogy kezdjenek tárgyalásokat olyan
munkaközvetítő cégek felállításáról, melyben a fent említett magyar szervezetek és
piaci szereplők közösen lettek volna érdekeltek. Talán az esetleges rossz tapasztala-
tok okán, vagy értékelve a magyar állampolgárok attitűdjeit a határon túli magyarokat
célzó szociális juttatásokkal szemben, a szakbizottság így fogalmazta meg tartalmi és
57 HTMH 714/4/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29

MHT36_hegedus.indd 29 2008.12.12. 9:02:38
30 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

kommunikációs vezérfonalát ezzel kapcsolatban: „minden esetben, konkrét intézke-
désnél számolni kell a magyar társadalom toleranciájának jelenlegi szintjével és óva-
kodni kell a meggondolatlan lépésektől. Különösen fontos ez a sajtó vonatkozásá-
ban.” E vezérmotívum ugyan csak egyszer lett megfogalmazva, de érvényesülése
végig érezhető volt, és ha összevetjük a különböző dokumentumokban lefektetett –
olykor eléggé nagy ívű, a gazdasági realitásokkal nem feltétlenül számoló – elképze-
léseket, valamint a kedvezménytörvény tényleges szociális tartalmát, akkor egyértel-
művé válik a kormány következetessége ebben a kérdésben.
A szakértői bizottság egyébként javasolta az egészségügyi területen külön mun-
kacsoport létrehozását is a szakbizottság keretein belül Oberfrank Ferenc államtitkár
vezetésével, valamint egy kérdőív összeállítását is a prioritások meghatározása céljá-
ból a kérdéses területen. Bár az ajánlás megszületett, az önálló munkacsoport létrejöt-
tére és működésére egy dokumentum sem utal, holott a szakbizottság a döntést a
saját struktúráját érintően hozta!
A szakértői bizottság második ülésére 2000. április 4-én kerül sor. Jegyzőkönyve
ennek az ülésnek sem ismert, a HTMH iratanyagában egy tartalmi összefoglalója58 és
a róla készült emlékeztető59 maradt fent. Bár az előzetes egyeztetésről, a szerzők kivá-
lasztásáról és felkéréséről nem maradtak fenn papírok, az ülésre számos szakértői
anyag készült, elsősorban az unión belüli munkavállalás kérdéskörében.60 Szinte a
teljes napirend a készülő státusztörvény munkavállalási és szociális tartalma körül
forgott. A határon túli magyarok magyarországi munkavállalását illetően a bizottsági
elnöki, Őry Csaba – vélhetően kormányzati szinten is egyeztetett – javaslatát fogadta
el a szakbizottság, ami az évi három hónapos munkavállalási kvótát tartalmazta. Mint
látható tehát, ez az elem fentről, kormányzati javaslatként jelentkezett már 2000 első
felében és változatlan formában került be a kedvezménytörvénybe is, bár fogadtatása
a bizottság által később azért nem volt ennyire egyértelműen pozitív. A szakbizottság
úgy ítélte meg, hogy nem jelentkezik jelentősebb nyomás a magyarországi munkaerő-
piacon a határon túli magyarok részéről: „az a veszély, hogy a szabályozás folyamán
legalitásba kerülő határon túli magyarok elárasztják a magyar munkaerőpiacot, nagy
valószínűség szerint nem létezik. Minden eddigi tudásunk és tapasztalatunk azt
támasztja alá, hogy ezek a munkavállalók azon helyekre érkeznek, ahol szükség van
rájuk, vagyis nem a magyar munkavállalók kárára jutnak munkához.”
A munkavállaláshoz kapcsolódóan az adózás területén felmerült és ajánlás formá-
jában is elfogadást nyert a javaslat, hogy a Magyarországon munkát vállaló és adózó
határon túli magyarok személyi jövedelemadójuk 1%-ról szabadon rendelkezhessenek,
illetve az így összegyűlt 1%-ok egy határon túli magyar munkavállalókat támogató
közös alapba kerüljenek. A szakbizottság támogatta, hogy a munkavállalás alapja a
„státuszigazolvány” legyen, illetve természetszerűleg azt is, hogy a munkavállalók jogo-

58 HTMH 318/10/2000
59 HTMH 318/12/2000
60 Lukács Éva: A külföldiek munkavállalása Görögországban
Gyertyánfy András: A határon túli németek jogállása a magyar Schengen-probléma tükrében
Hárs Ágnes: A migráció, a munkaerőpiac és a szabályozás [Sic!]
Hárs Ágnes: A munkaerőpiac védelme és a migráció
Tóth Judit: A munkavállalók migrációjával, a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kérdésekről az EU-csatlakozásra készülés
szempontjából
Horváth László: A munkaerőpiac egységesítése és védelme az Európai Unióban

MHT36_hegedus.indd 30 2008.12.12. 9:02:38
sultak legyenek szociális és nyugdíjbiztosításra. Az egészségügyi ellátás tekintetében
azonban a szakbizottság által kialakított és ajánlásként elfogadott álláspont jelentősen
különbözött a későbbi törvényi szabályozástól. A bizottság javaslata szerint ugyanis az
alapvető egészségügyi ellátás alanyi jogon járt volna a határon túli magyar munkavál-
lalóknak, míg a további egészségügyi szolgáltatások finanszírozását vagy szerződéses
formában kellett volna rendezni magyarországi és az állampolgárság szerinti állam
biztosítói között, vagy pedig alapítványi struktúrán keresztül biztosítani.
Javaslatként felmerült, hogy törvénybe kellene foglalni a továbbképzési és olyan
egészségügyet érintő támogatási lehetőségeket (egészségügyi káderek képzése [sic!!!],
gyógyszerek, műszerek, anyagok biztosítása), amelyek a határon túli magyarok számára
lakókörnyezetükben biztosítanának jobb egészségügyi ellátást. Az ötlet megvalósításá-
ra kormányzati részről természetesen nem történtek lépések. Ami álláspontom szerint
azonban hibaként felróható – és általánosítható az Egészségügyi és Szociális Szakértői
Bizottságon kívüli esetekre is – hogy a kormányzat egyáltalán nem reagált semmilyen
kezdeményezésre, voltak azok bár szakmailag megalapozottak, vagy pedig olykor nyil-
vánvalóan túlzó és a nemzetpolitika határait feszegető határon túli felvetések. Márpedig
– pl. az ehhez hasonló esetekben – erre szükség lett volna, ha másért nem, hogy ne
vegyen fel kívánságműsorra emlékeztető jegyeket a szakmai párbeszéd.
A szociális támogatások dimenziójában Zupkó Mária (MKP) vetette fel, hogy a
magyar állam anyagilag is támogathatná – a magyarországi rendszerhez hasonlóan – a
3-4 gyermekes határon túli magyar családokat. A kormány megígérte, megvizsgálja a
nagycsaládosok támogatásának, illetve a gyermekek születése után folyósítandó támo-
gatások bevezetésének lehetőségét. Erre végül is mint tudjuk ebben a formában nem
került sor, a törvény a szociális családtámogatást ötvözte a határon túli magyar oktatási
intézmények támogatásával, és így jött létre a 2001. évi LXII. törvényben szabályozott
„szülőföldön nyújtható oktatási támogatás”, vagy közismertebb nevén a beiskolázási
támogatás rendszere. Álláspontom szerint a jogalkotó által alkalmazott megoldás min-
denképp szerencsésebb volt, mint a szakértői bizottság tagjai által felvetett eredeti javas-
lat, ami sokkal nagyobb teret hagyott volna az etnobiznisz számára. Ugyanakkor készül-
tek felmérések az elképzelés kivitelezésének pénzügyi vonzatairól. A MeH Szociálpolitikai
Főosztályán 2000 szeptemberében napvilágot látott elemzés61 a sokgyerekes határon
túli magyar családok támogatása helyett a születés utáni egyszeri kelengyepénz folyósí-
tását javasolta a szülők számára, és erre a verzióra mintegy 400 millió forintnyi éves
költséget vázolt. Ez változatlan nominális értéken számolva ma is a határon túli magyarok
támogatására fordított éves költségvetésnek is majd 10%-át tenné ki.
A szakbizottság második ülésének ajánlásai közül még három érdemel különö-
sebb figyelmet. Valószínűleg szintén Zupkó Mária vethette fel, hogy mivel Szlovákiában
a fogyatékos gyermekek számára nincsen anyanyelvű intézmény, ezért a „státusziga-
zolvánnyal” számukra lehetővé kellene tenni a tanulmányokat olyan magyarországi
intézményekben is, mint pl. a Pethő Intézet. A kérdést későbbi dokumentumok még
egyszer, a harmadik szakbizottsági ülés ajánlásai között említik, a törvény szövegébe
azonban a speciális igényeket kielégítő oktatási intézményekben zajló magyarországi
tanulmányok nem kerültek bele.
A bizottság ajánlásként fogadta el, hogy a készülő státusztörvény a határon túli
magyar hadigondozottak számára is biztosítsa mindahhoz az ellátáshoz való hozzájutást,
61 HTMH 318/23/2000

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31

MHT36_hegedus.indd 31 2008.12.12. 9:02:38
32 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

amit a magyarországi hadigondozottak élveznek. A kérdés bekerült a közigazgatási
egyeztetésbe, és szintén a MeH Szociálpolitikai Főosztálya utasította el, pontosabban
csak abban az esetben tartotta volna elfogadhatónak, ha csak azokra a határon túli
magyar személyekre vonatkozott volna, akik a magyar honvédség katonájaként lettek
hadigondozottak.62 A MeH tisztségviselőinek szeme előtt nyilvánvalóan két cél lebegett.
Egyrészt csökkenteni kívánták az igényjogosultak számát, hiszen ha valaki a szomszédos
országok polgárai közül a magyar honvédség katonájaként lett hadigondozott, az csak a
II. világháborúban történhetett, vagyis az életkorból fakadóan egy kisebb és csökkenő
demográfiai halmazról lenne szó. Másrészt nyilván el kívánták volna kerülni, hogy a bal-
káni háborúk eredményeként Jugoszláviában és Horvátországban sajnálatos módon
nagy számban jelenlévő hadigondozottak – akár mert tényleg határon túli magyarok,
akár etnobiznisz eredményeképp – nagyobb számban megjelenjenek a magyar ellátó-
rendszerben. A felvetés ezt követően elhalt, holott megítélése érdekes kérdés, különösen
annak fényében, ahogy a magyar média és a társadalom a kilencvenes években és azt
követően is reagált a vajdasági magyaroknak kézbesített katonai behívókra.
Végül pedig a bizottság tagjai javasolták, hogy a vámjogról szóló 1995. C. törvény,
valamint az áfatörvény nevesítse a határon túli magyarság szolgálatát, mint közcélt, és
így mentesítse az ezzel járó tevékenységeket a vám- és általános forgalmiadó-terhek
alól. A magam részéről a kezdeményezést részben kissé furcsának találom – és az
emlékeztető sajnos nem igazít el a részleteket illetően –, ugyanis a vámjogról szóló
törvény szövegben hivatkozott paragrafusai a Magyarországra behozott vámmentes
árúk jegyzékét tartalmazták. Természetszerűleg a Magyarországról a szomszédos
államokba vitt árúkat nem a magyar, hanem a szomszédos állam sújtotta vámokkal. A
kérdéssel kapcsolatban napvilágra került ügyek, pl. a felső-tiszai árvíz során Ukrajnába
szállított humanitárius szállítmányok esetében is a vám körüli bonyodalom az ukrán
féllel támadt, amin a magyar vámjogról szóló törvény nem segíthetett volna sokat,
ráadásul kérdéses, hogy a szabályozás mennyiben lett volna konform az uniós jog-
anyaggal. Az áfatörvény esetében már más a helyzet. A határon túli magyarság szol-
gálata, mint közcél ma sincs nevesítve, de az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi
CXXVII. törvény 85.§-a – adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekin-
tettel – számtalan olyan esetet tartalmaz, ami a határon túli magyar kultúra ápolását és
egyéb ezzel összefüggő tevékenységeket áfamentessé tehet.
Mint látható tehát, a második ülésén az Egészségügyi és Szociális Szakértői
Bizottság – még ha változó minőségben is – több önálló javaslattal próbált hozzájárul-
ni a státusztörvény szociális dimenziójához.
2000. május 10-én született meg a kormány számára a Tájékoztató a határon túli
magyarokkal kapcsolatos feladatok végrehajtását szolgáló Szakértői Bizottságok
működéséről.63 Ez a korábbi szakbizottsági javaslatok közül tartalmazta a második
ülésen kidolgozott egészségbiztosítási struktúrát, a családtámogatást, a hadigondo-
zottak támogatását, valamint jelezte azt, hogy a szakbizottság elfogadta a háromhónapos
munkavállalás lehetőségét.
Nyilvánvalóan azonban ennek az anyagnak az összeállítása sem lehetett problé-
mamentes, ugyanis alig két nappal korábban juttatott el egy feljegyzést Koenig Helmut

62 HTMH 318/23/2000
63 HTMH 483/11/2000

MHT36_hegedus.indd 32 2008.12.12. 9:02:38
Báthory Jánoshoz a HTMH-ban a szakbizottság munkájáról.64 Ebben sokat panaszko-
dott a Szociális és Családügyi Minisztériumra, valamint személyesen Őry Csabára is,
aki – mint írja – felkészületlenül jött el az első ülésre, nem vett részt – sem ő, sem a
minisztérium – a második ülés előkészítésében, így az teljesen a HTMH-ra maradt, és
az ülést február helyett csak áprilisban sikerült megtartani a minisztérium ellenvetései
okán. Erőteljesen kritizálta a magyarországi pártok részvételét is a szakbizottság mun-
kájában, mint kiemelte, egyedül Vojnik Mária MSZP-s képviselő aktív.
A kritikai vonulat mellett Koenig további javaslatokkal élt a szakbizottság munka-
területén, amely közül az egyik igencsak érdekesnek tekinthető. Mint kifejtette, ha egy
Magyarországon munkát vállaló határon túli magyar munkahelye megszűnik, akkor
nem jogosult munkanélküli segélyre egyik országban sem. A kérdéssel nem nagyon
foglalkozott később a bizottság és természetszerűleg nem került be a törvény szöve-
gébe sem, de jól érzékelteti azon problémák súlyát, jellegét és legfőképpen mennyisé-
gét, mellyel a határon túli magyarok munkavállalása és szociális ellátása kapcsán a
bizottság szembesült, és amelyek – szubjektív véleményem – nem mindig voltak jogi-
lag vagy politikailag kezelhetők vagy szükségszerűen kezelendők.
Koenignek egyébként nem ez volt az egyetlen belső levele, mely Őry Csaba és
az SZCSM munkáját minősítette. Érdemes szó szerint idézni 2000. május 24-én Szabó
Csabának írt sorait:
„Mellékelten küldöm Főosztályvezető úr szíves felhasználására a MÁÉRT
Egészségügyi és Szociális Szakbizottsága 2000. április 4-én megtartott II. üléséről fel-
vett ’emlékeztetőt’, melyet a mai napon vettem kézhez. [A levél kelte 2000. május 24.]
A szakbizottság elnökének sajátos szövegértelmezése miatt, a szakbizottságok
működésének ügyrendjét szabályozó kormányhatározatnak megfelelő jegyzőkönyv –
többszöri reklamációnk ellenére – sajnálatos módon nem fog készülni. A jegyzőkönyv
helyett a szakbizottság tagjai számára a tárgyi emlékeztető került megküldésre.
Tájékoztatásul közlom, hogy a tárgyi emlékeztető tartalma nem egyezik a
Szakbizottság elnöke részéről számunkra észrevételezésre-tartalmi jóváhagyásra
megküldött és általunk jóváhagyott jegyzőkönyv-tervezettel, annak szövegétől eltérő-
en egy 19. pont került beillesztésre, amely a Határozatok címet viseli. A 19. pont az
ülésen elhangzott javaslatok és észrevételek közül, szelektív módon kiemelt elemeket
tartalmaz.
Határozathozatalra az ülésen egyébként sem került sor, egy-egy javaslat előter-
jesztésekor a résztvevők kifejezték egyetértésüket, így az egészségügyi tárca anyaga
kapcsán is, azonban a hasonló egyetértéssel fogadott javaslatokat mégsem tartal-
mazza a 19. pont.”
Az ellentét azonban nem maradt meg Koenig Helmut és Őry Csaba személyes
konfliktusának, hanem természetszerűleg a HTMH és az SZCSM kapcsolatát is beár-
nyékolta. Szabó Tibornak, a HTMH elnökének Őry Csabának írt sorait is csak ennek
fényében lehet szemlélni: „Tisztelt Államtitkár úr! Tekintettel arra, hogy a MÁÉRT
Egészségügyi és Szociális Szakbizottságának május 20-i esedékességgel kért szak-
mai koncepció-tervezetét nem kaptuk meg, a szükséges anyagot szakértőinkkel
elkészítettem, mellékelten megküldöm szíves felhasználásra.”
Természetesen strukturálisan jóval többről van szó, minthogy az SZCSM nem tett
határidőre eleget szakmai előkészítő feladatainak. A kérdés igazából úgy tehető fel,
64 HTMH 318/13/2000

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33

MHT36_hegedus.indd 33 2008.12.12. 9:02:38
34 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

hogy szerencsés volt-e a nemzetpolitika iránt kevés affinitást mutató szakminisztériu-
mok politikai államtitkárait állítani elnöknek a MÁÉRT szakértői bizottságai élére.
Kétség kívül voltak előnyei ennek a megoldásnak. A különböző szakterületeken tájé-
kozott, önálló döntési/cselekvési jogkörrel bíró politikai vezetők voltak, akik ki tudták
szűrni a határon túli magyarok részéről érkező újabb és újabb nehezen teljesíthető
kéréseket, amire a HTMH tisztviselői szinte sosem voltak képesek, hanem még inkább
fokozták is őket. Emellett azonban jól azonosíthatók a hátulütői is. A minisztériumok
politikai államtitkárai gyakran sem kellő érdeklődéssel, sem elkötelezettséggel nem
rendelkeztek a nemzetpolitikai kérdések iránt, sem pedig kellő időt nem tudtak szánni
a szakértői bizottságok működtetésének. Ez az ülések gyakoriságában épp úgy tetten
érhető, mint a velük járó adminisztrációs feladatok időnkénti elhanyagolásában. A
szakbizottságokat nem tekintették többnek, mint amik együtt járnak a státusztörvény
kidolgozásával, ami a jogalkotási tervükben szerepelt. Ebből fakadhatott, hogy az
ülések napirendjét a törvény előkészítésére igyekezték korlátozni, és csak olyan gya-
koriságú ülésezést biztosítottak, ami a törvény előkészítése szempontjából elengedhe-
tetlen volt. Természetes, hogy ez a szűkkeblű hozzáállás a szakértői bizottságokhoz
azonban a nemzetpolitika nézőpontjából nem volt kielégítő és hatékony.
Az Egészségügyi és Szociális Szakbizottság harmadik ülését 2000. június 16-án
tartották meg. A HTMH iratanyagában sem jegyzőkönyv, sem összefoglaló nem találha-
tó az ülésről, csak az ülésen elfogadott ajánlások jegyzéke, ami ráadásul az üléshez
képest majd fél év múlva, 2000. december 1-jén került az irattárba.65 Az ajánlások között
új elem nem szerepel, de a már említettek közül felbukkant az szja 1%-a feletti rendelke-
zés, a határon túli magyarok „különösen nehéz szociális helyzetű rétegeinek” támogatá-
sa, adott esetben közalapítványi struktúrán keresztül, a magyarországi hadigondozott-
ellátás igénybevétele, a sürgősségi ellátáson kívül eső gyógykezelés társadalombiztosí-
tási hátterének rendezése, az áfa- és vámkedvezmény kérdése, valamint a fogyatékos
gyerekek számára létrejött szakintézmények magyarországi igénybevétele.
Ezt követően az ülésezésben hasonló törés állt be, mint a már elemzett
Állampolgársági és Önkormányzati Szakértői Bizottság – előrebocsátva: mint tulaj-
donképpen minden szakbizottság – esetében. A bizottság negyedik – és egyben a
kormányzati ciklusban utolsó – ülése azonban nem volt minden meglepetéstől men-
tes. Az ülésre 2001. szeptember 26-án került sor, és az Egészségügyi és Szociális
Szakbizottság ülései közül ennek az egynek maradt fenn rendes jegyzőkönyve.66 A
két napirendi pont – az előző fejezetben már megismert módon, e szakbizottság
esetében is – Szabó Tibor beszámolója volt a státusztörvény helyzetéről, amellyel
összefüggésben a bizottság tagjai szinte kizárólag a munkavállalást szabályozó
GM-KüM rendeletre koncentráltak, valamint Oberfrank Ferenc összefoglalója a stá-
tusztörvény társadalombiztosítási rendelkezéseinek végrehajtási szabályairól. Az
ülésen szinte valamennyi határon túli magyar delegált, valamint az MSZP képvisele-
tében Vojnik Mária is elégtelennek minősítette a törvény által a munkaerő-piaci hely-
zet vizsgálata nélkül a munkavállalásra biztosított három hónapot. A szituáció azért
kiáltó módon érthetetlen, mert a szakbizottság tagjai az addigi üléseken ezt a szabá-
lyozási koncepciót megismerték és támogatásukról biztosították, nem érhette őket
újdonságként. Ehhez képest a státusztörvény elfogadása után, amikor tiltakozásuk-
65 HTMH 318/24/2000
66 HTMH 1570/2/2001

MHT36_hegedus.indd 34 2008.12.12. 9:02:38
nak már nem lehetett hatása az előkészítés folyamatára, egytől egyig elégtelennek
minősítették azt. E magatartás megértéséhez – legalábbis a kísérletéhez – fontos
tudni, hogy az ülések minden esetben zártkörűek voltak, a tagok egyénileg, a saját
felelősségükre nyilatkozhattak a sajtónak, de – tekintettel arra, hogy az ülések
médiaszempontból nem voltak kiáltó látványosságok – erre nem került gyakran sor.
Vagyis a magatartást nem motiválhatta a politikai nyilvánosság.
De nem ez volt az egyetlen széleskörű tiltakozást kiváltó elem. Valamennyi hatá-
ron túli képviselő túlzó, a javaslat eredeti értelmét megsemmisítő korlátozásnak minő-
sítette, hogy a státusztörvényben kivették a nemzetközi vasúti járatokat az utazási
kedvezmények alól és javasolták, hogy legalább a lakóhely és Magyarország közötti
utazások legyenek kedvezményesek. A szomszédos államokban élő magyarokról
szóló törvényben egyébként mind a mai napig csak a belföldi utazási kedvezmények
szerepelnek, a probléma orvoslására nem kerítettek sort a jogszabály 2003. évi LVII.
törvénnyel történt módosítás során.
Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy – jelen esetben Oberfrank Ferenc állam-
titkár beszámolójából – már a törvény elfogadását követő negyedévben, 2001 szep-
temberében nyilvánvaló volt, hogy a társadalombiztosítás kérdéskörében a végrehaj-
tási rendeletek még azt a szabályozást sem fogják megalkotni, amit egyébként a tör-
vény előírt és lehetővé tett. A kedvezménytörvény 7. §-a úgy fogalmazott, hogy a
határon túli magyar munkavállalók egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulékai-
kat egy külön jogszabály – a végrehajtási rendelet – által erre a célra kijelölt szervnek
kötelesek befizetni. A törvényszöveg azért fogalmazott így, mert az előzetes politikai és
államigazgatási egyeztetés során úgy döntöttek – ezt nem ismerhetjük meg a szakbi-
zottság dokumentumaiból, hiszen az 2000 júniusa és a törvény 2001. június 19-i elfo-
gadása között egy évig nem ülésezett –, hogy külön magánpénztárt állítanak fel a
határon túli befizetők számára. Oberfrank Ferenc azonban az ülésen arról tájékoztatta
a bizottságot, hogy a kormány letett erről a tervről, amivel kapcsolatban az MSZP
azonnal csalódottságának is adott hangot. Az államtitkár egyébként úgy fogalmazott,
hogy 2002. január 1-jétől mérhetővé válnak a Magyarországon munkát vállaló határon
túli magyarok befizetései a társadalombiztosítási alapokba, és többletbefizetés esetén
a különbözetet a kormány a határon túli magyarok egészségügyi ellátásának fejleszté-
sére fordíthatja. Az elképzelés megért volna egy próbát, azonban nincs információm
arról, hogy a határon túli munkavállalók társadalombiztosítási befizetéseit, illetve az
általuk igénybe vett szolgáltatások költségeit valaha is kimutatták volna.
Az Egészségügyi és Szociális Szakértői Bizottság talán a legrosszabbul vezetett,
az államigazgatáson belül belső konfliktusokat okozó szakbizottsága volt a MÁÉRT-
nek. A szakbizottságok működését szabályozó jogi normák be nem tartása mellett is
tetten érhető azonban, hogy a teljes egészében a státusztörvény előkészítésére szűkí-
tett ügyrend mellett is születtek szép számmal – változó minőségű és általában jelen-
tős költségvonzattal járó – javaslatok és ajánlások, melyekhez a szakértői bizottság
tagjai ülésről ülésre ragaszkodtak. Ezek közül a javaslatok közül a törvény kodifikációja
során egy sem valósult meg. És itt tetten érhető a szakbizottságok működésének egy
másik, nagyon jelentős hiányossága, ami azonban a kormányzati adminisztrációt ter-
heli, nevezetesen a visszacsatolás teljes hiánya. És ez nem csak abban nyilvánul meg,
hogy a bizottságban majdnem két évig napirenden lévő javaslatok kimúlásáról nem
értesítették a bizottság tagjait, az esetleges indoklás lehetőségét már nem is említve,

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35

MHT36_hegedus.indd 35 2008.12.12. 9:02:39
36 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

hanem abban is, hogy az utolsó pillanatban véghez vitt jelentős változtatásokról – mint
pl. az utazási kedvezményeknek a belföldi járatokra való korlátozása – sem tájékoztat-
ták a tagokat. Nyilvánvaló módon nem sok sikerélményt lehetett gyűjteni három év
munkával az Egészségügyi és Szociális Szakbizottságban. Ugyanakkor egyértelmű,
hogy az aktívan részt vevő tagok munkája sem csak pozitívan értékelhető. Nem csak
azért, mert a határon túli delegáltak nagyon gyakran egyáltalán nem számoltak javas-
lataiknak a Magyar Köztársaság költségvetése számára jelentett esetleges terheivel.
Ez önmagában azonban nem is lenne egyedülálló, ugyanis a MeH Szociálpolitikai
Főosztályának anyagai kivételével a szakbizottság teljes irategyüttesében egy szál
olyan papír nincsen, ami a tárgyalt szociális kedvezmények és juttatások költségeivel
kalkulált volna!!! Nem foglalkoztatta tehát a kérdés az SZCSM-et és a HTMH-t sem,
miért törődtek volna hát vele a határon túli képviselők. Ugyanakkor az utolsó ülésen a
háromhónapos munkavállalás elleni kirohanás nehezen megmagyarázható számom-
ra, és csak reménykedni tudok benne, hogy felbukkan olyan dokumentum vagy inter-
jú, ami ezt a kérdőjelet feloldja.

EU-integrációs Szakértői Bizottság (1999–2001)

Az EU-integrációs Szakértői Bizottság volt talán a legátpolitizáltabb valamennyi
szakbizottság közül. Ennek alapvetően két oka volt, egyrészt olyan nagy súlyú politiku-
sok vettek részt a munkájában, mint pl. Magyarországról a kezdetekben Tabajdi Csaba
vagy a határon túlról Duray Miklós és Ágoston András. Másik okként pedig azt nevez-
hetjük meg, hogy az elvileg a szakbizottság feladatait képező uniós kérdések nagyon
ritkán igényeltek végrehajtandó politikai döntést, nem igazán voltak mérlegelhető politi-
kai alternatívák, így a bizottság tevékenysége ezekben a kérdésekben a kezdetektől a
tájékoztatásra korlátozódott. E mellett pedig általában az angol politics értelmében vett
politikai viták, vagy inkább monológok töltötték ki a bizottság üléseit, és ajánlásait tekint-
ve azt mondhatjuk, hogy talán az egyik legszegényesebb szakmai munkát felmutató
bizottságként értékelhetjük. A jegyzőkönyvek ugyanakkor jó képet nyújtanak arról, hogy
mennyire felkészületlen volt az Európai Unió ügyeit tekintve a határon túli magyar politi-
kai elit, de talán az egész nemzetpolitikai elit itt reprezentált táborának jó része, és
mennyire képtelenek voltak uniós perspektívában gondolkodni. Általános megállapítás,
hogy szinte valamennyien inkább láttak fenyegetést az Európai Unióban, mint bármi
mást, attitűdjeik leírására tökéletesen alkalmas a „Schengen-pánik” fogalma. Pedig ha
ironikusan szemléljük a kérdést, azt mondhatjuk, hogy ha a határon túli magyar politiku-
sok által a bizottságban felsorolt problémák közül oldódott meg pár – akadt ilyen –,
akkor azok szinte kivétel nélkül az Európai Uniós csatlakozásnak, és nem a magyar
jogalkotásnak vagy nemzeti politikaalakításnak voltak köszönhetőek.
A struktúra tekintetében a szakbizottság elnöke a Külügyminisztérium államtitká-
ra, Dienes-Oehm Egon, titkára pedig Gyurcsík Iván volt. A többi bizottságtól eltérően
nem négy, hanem öt ülést tartott a kormányzati ciklus alatt, ugyanis – az integrációs
helyzet megkívánta sürgős tájékoztatás jegyében – a bizottság még hivatalos megala-
kulása előtt tartott egy „nulladik” ülést 1999. április 13-án. Alig pár nappal az ülés előtt,
csak április 8-án készült el a bizottság tematikája67 is, mely a szervezet céljaként az
67 HTMH 646/7/99

MHT36_hegedus.indd 36 2008.12.12. 9:02:39
EU-csatlakozás pozitív és negatív hatásainak feltérképezését jelölte meg. Ennek kifej-
téseként nyolc témakört jelölt meg, melyek az alábbiak voltak:
1. Régiófejlesztés
2. Vízumpolitika és vízumszabályozás
3. Külső határ ellenőrzése
4. Migráció, bevándorláspolitika
5. A csatlakozási stratégia fő elemei a menekültügyi politika területén
6. A határon túli magyarok munkavállalásának a kérdése, feketemunka
7. Közös lobby-hálózat kialakítása az EU-csatlakozás érdekében
8. Állampolgársági politika

A tematika az állampolgársági politikát fedő 8. pontba beleértette az állampolgár
és a külföldi közötti átmeneti kategória megteremtését, vagyis a státusztörvény
kodifikációját is. „A magyar jogalkotásban az állampolgár és a külföldi közötti átmene-
ti kategória hiányzik. A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény megalkotásá-
ban lehetőség nyílna egy köztes kategória megalkotására. Megvitatásra szorulnak a
határon túli magyarság igényei és az EU ez irányú gyakorlata, valamint a nemzetközi
jog által biztosított lehetőségek – esetleg analógiák keresésével.”68
A szakbizottság tagjai már kezdetben is nagyon aktívak voltak. Ágoston András
már a nulladik ülésre is írásos anyagot készített „Magyarország európai integrációja és
a vajdasági magyarság” címmel.69 A dolgozat az 1994 és 1998 között regnáló Horn-
kormányzat kevéssé burkolt kritikáját adja, és többször utal a VMSZ-t állítólag övező
korrupcióra és kollaborációra is. Az általa megfogalmazott fő cél a magyarság határ-
módosítás nélküli integrációja, ennek kerékkötőjeként pedig a VMSZ klientúráját
vagyonhoz juttató, az autonómiatörekvéseket gátló Horn-kormányzatot jelölte meg.70
Ágoston András kissé pikáns és agresszív felvezetését leszámítva az április 13-i
ülés nem feszült elementáris vitáktól. Dienes-Oehm Egon elnök „Az EU-csatlakozás
tétje”, Földeák Tamás (Főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig „Beszámoló az
1999. márciusi EU-átvilágítási tárgyalásokról” címmel tartott előadást, melyet Duray
Miklós (MKP) és Székely István (RMDSZ) beszámolói követtek „A leendő schengeni
határok perspektívái kisebbségi nézőpontból” címmel.
Székely István előadásában az erdélyi magyarság Schengennel kapcsolatos
komoly félelmeit elemezte – ekkor 1999-ben Románia még rajta volt a schengeni
vízumlistán, Szlovákia pedig esélytelennek tűnt az első körös csatlakozásra –, és úgy
fogalmazott, hogy az erdélyi magyarság elsősorban a magyar nyelvű oktatás, egész-
ségügy és kultúra területén számít az anyaország támogatására. Duray Miklós pedig
aköré építette fel előadását, hogy hamarosan a magyarságnak két kategóriája fog
kialakulni, „az uniós magyar, és az unión kívüli”. Mint fogalmazott három elvárása van
68 HTMH 646/7/99
69 HTMH 646/10/99 Az ülésről jegyzőkönyv nem került elő, az elemzés az emlékeztető felhasználásával készült.
70 „Az elmúlt 5-6 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a vajdasági magyarság egészére nézve a magyar-magyar gazdasági együtt-
működés nem hozott eredményeket. Sőt! A Horn-kormány idején nagyrészt alapítványi támogatással kialakult a ’tíz gazdag
magyar’ szindrómája. Néhány kisebbségi politikus családja a magyar és a szerb kormány hallgatólagos egyetértésével be-
gyűjtötte a magyarországi támogatást, s a helyi többségi hatalommal együttműködve meggazdagodott.” „A Horn-kormány
idején a kultúra területén folyósított támogatásoknak kettős funkciója volt. Egyrészt segítették az illető tevékenységet, más-
részt, a támogatás-kiosztási eljárás segítségével hozzájárultak a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseinek az elfojtásá-
hoz. A kettős funkciót továbbra is meg kell tartani, de a támogatásoknak most már a perszonális autonómia létrehozatalára
vonatkozó törekvéseket kell segítenie.”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 37

MHT36_hegedus.indd 37 2008.12.12. 9:02:39
38 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

személyesen a szakértői bizottsággal szemben: a magyar nemzetiségűek határátlé-
pésének, a fent említett két különböző kategóriájú magyar közti különbségeknek,
valamint annak a helyzetnek a kezelését, hogy a magyar jogrend a magyar nemzetisé-
gű külföldi állampolgárokat a többi külföldivel egyformán kezeli.
A sors különös iróniája, hogy Duray első két kívánságát a szlovákiai és a romániai
magyarság esetében maga az Európai Unió teljesítette, igaz, a problémák megmarad-
tak az ukrajnai és a szerbiai magyarság viszonylatában. Morálisan érdekes kérdés, hogy
mennyire vethetjük fel vezető politikusainknak és elemzőinknek, hogy az ezredforduló
tájékán mennyire nem bizonyultak messzire látó figuráknak és értékelték tökéletesen
félre a szomszédos országok integrációs perspektíváit. És ha nem is adunk morálisan
értékelő választ a felvetésre, akkor is leszögezhetjük, hogy a magyar politikai-szellemi
elit erre a téves helyzetértékelésre építve hatalmas szellemi energiákat fecsérelt az uniós
csatlakozás és a schengeni rendszertől való félelmében kiskapuk és nem igazán konst-
ruktív kerülőutak keresgélésére, ahelyett hogy a közösségi keretek között gondolkodva
a csatlakozásban megbújó lehetőségek kiaknázására készítették volna fel az országot,
akár nemzetpolitikai viszonylatban is. Ennek a szerintem beszűkült és provinciális gon-
dolati hagyománynak ma is van hatása, tökéletes példája az a magatartás, ami ma is
ilyen-olyan kiskapus magyar jogalkotással próbálja elérni, hogy a vajdasági és a kárpát-
aljai magyarság érdekei ne sérüljenek túlzott mértékben az anyaországgal való kapcso-
lattartás terén, ahelyett hogy a magyar diplomácia Brüsszelben lobbizna gőzerővel,
hogy Ukrajna és Szerbia lekerüljenek a schengeni vízumlistáról.
Az uniós csatlakozás kérdésében egy épkézláb hozzászólás hangzott el, Kalmár
Szilárdé, aki emlékeztette a bizottságot arra, hogy Schengen alól nem kérhető deregu-
láció, így keresni is felesleges a lehetőségeit. Hogy nem a kor- és a hely szellemének
megfelelően beszélt, azt bizonyítja, hogy hozzászólását követően még az SZDSZ kül-
dötte, Mészáros István is támogatásáról biztosította a kormányt deregulációs elképze-
lések képviseletében.
Másik nagy kört leíró vita a kettős állampolgárság kérdése volt a bizottságban.
Szinte minden határon túli magyar szervezet képviselői ismertették közösségük ezzel
kapcsolatos kívánságait és álláspontját. A kört Duray Miklós nyitotta meg, aki a Balázs
Ferenc Intézet felmérésére hivatkozva úgy fogalmazott, hogy a határon túli magyarok
70%-a szeretne kettős állampolgár lenni. A kettős állampolgársággal szembeni migrá-
ciós félelmek kapcsán a horvátországi magyarságot képviselő Jakab Sándor (HMDK)
az olasz–horvát példával támasztotta alá, hogy nincs elvándorlást gerjesztő hatása a
kettős állampolgárságnak. Halász Albert a szlovéniai magyar közösség részéről úgy
nyilatkozott, hogy a lehetőséggel a szlovéniai magyarság amúgy sem tudna élni, mert
a szlovén törvények nem teszik lehetővé a kettős állampolgárságot. A legtragikusabb
állásfoglalás pedig talán a KMKSZ részéről hangzott el, Gulácsi Géza ugyanis egyene-
sen minimálisnak minősítette a kárpátaljai magyarság megmaradási esélyeit – tekin-
tettel például a közösséget súlytó 70%-os munkanélküliségre – így hosszú távon sze-
rinte a bevándorlásnak nincs alternatívája.
Az ülés talán legéletrevalóbb szakmai felvetése egyébként a VMSZ-t képviselő
Árpási Ildikótól származott, aki javasolta, hogy mivel a magyar közösségek problémái
régiónként jelentősen eltérnek, ezért a megoldásokat is célszerűbb lenne ilyen régión-
ként elkülönített tárgyalásokon keresni. Árpási Ildikó valószínűleg belátta, hogy nincs
sok haszna annak, ha – mint a kettős állampolgárság ügyében az ülésen is történt –

MHT36_hegedus.indd 38 2008.12.12. 9:02:39
minden magyar közösség képviselője elmeséli problémáikat, kifejti álláspontjukat,
majd nem történik semmi, mert a problémahalmaz túl komplex ahhoz, hogy egyben
kezelni lehetne. És ebből a szempontból 1999 óta a helyzet csak tovább diverzifikáló-
dott, hiszen akkor még megengedhető volt, hogy egyes politikusok – igaz nem túl
megalapozottan – a szlovákiai és a romániai magyarságot is tartósan az unión kívül
rekedő csoportnak tekintsék. Ma már egyértelmű, hogy a schengeni övezeten belüli,
a schengeni övezeten egyenlőre kívüli, de uniós polgár, illetve unión kívüli magyarság-
ról beszélhetünk, és ez utóbbi halmazban sem hozhatók fedésbe a kárpátaljai, a vaj-
dasági és a horvátországi magyarsági problémái. Árpási Ildikó felvetése a maga ide-
jében is megfontolandó lett volna, de ma a szakbizottságok felélesztése körüli viták
nézőpontjából különösen aktuális. A szolidaritás természetes kinyilvánításán túl a szlo-
véniai és a kárpátaljai magyarság helyzetét tekintve kevés közös elemről lehet beszél-
ni ugyanannál az asztalnál.
Érdekes módon azonban a bizottság ülése a belpolitikai érdekérvényesítési kísér-
letektől és csörteváltásoktól sem volt mentes, melyek ráadásul pont a koalíciós partne-
rek között történtek. Kelemen András MDF-es képviselő Szabó Tibor, a HTMH elnöke
jelenlétében vetette fel, hogy újra kellene gondolni a HTMH feladatait, hiszen a legtöbb
minisztérium már foglalkozik határon túli magyarságot érintő kérdésekkel, ráadásul a
kisebbségi támogatási rendszer elavult, és „… fogyatékosságai miatt jobb lenne egy
kevesebbet juttató, de alanyi jogon működő megoldás.” Ha eszünkbe idézzük a hatá-
ron túli támogatási rendszer 2006/2007-es reformja körüli nagy vitákat és ellenzéki
ellenállást, akkor ebből a szempontból érdekes, hogy az MDF egy képviselője a rend-
szert már 1999-ben elvetette és nem hatékonynak minősítette. Problémafelvetése telje-
sen jogos volt, még akkor is, ha megoldási javaslata valószínűleg még súlyosabb hely-
zetet eredményezett volna, és nem is lelt komolyabb visszhangra.
Az első ülés után viszonylag komoly mozgások és munka folyt még a szakbizott-
ság körül. Április 23-i levelében pl. Báthory János elnökhelyettes javasolta Szabó
Tibornak, hogy hozzanak létre egy munkavállalással foglalkozó munkacsoportot az
EU-integrációs Szakértői Bizottság keretein belül.71 Mint kifejtette, a munkacsoportot
HTMH-elnöki rendelettel kellett volna létrehozni, hogy az végső esetben a szakbizott-
ságtól függetlenül is működhessen. Nagy ívű elképzelése szerint a munkacsoport
elláthatná a helyzetfelmérés, helyzetleírás, a javaslattétel és a törvényelőkészítés funk-
cióját is, hogy az uniós csatlakozás ne jelentsen visszaesést a határon túli magyarok
munkavállalása szempontjából, ám ehhez – mint írja – szükség lenne „KSH-s”, vízum-,
munka-, szociális és adóügyi szakemberek bevonására is a munkába, és ő személy
szerint már folytatott is tárgyalásokat ez ügyben.
Az ügy érdekessége, hogy a HTMH potentátjai adott esetben milyen könnyűszer-
rel avatkoztak be más szakbizottságok ügyeibe és kívántak létrehozni teljesen dupli-
kált, párhuzamos struktúrákat csak azért, hogy centrális szerepet játszhassanak, vagy
ujjukat a dolgok ütőerén tarthassák. Báthory egyébként nem bizonyult hatékony
érdekérvényesítőnek, a munkavállalással foglalkozó munkacsoportot épp úgy nem
állították fel ahogy egyetlen más hasonló struktúrát vagy munkacsoportot sem, bár
mint látható, az intézményesítési láz időről időre elkapta a nemzetpolitika aktorait.
Báthory kezdeményezésével ellentétben érdekes szakmai diskurzus folyt az ápr.
13-i szakbizottsági ülés után az arra meghívott Kiss Kálmán vezérőrnagy (a Határőrség
71 HTMH 646/14/99

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 39

MHT36_hegedus.indd 39 2008.12.12. 9:02:39
40 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

akkori megbízott parancsnoka), valamint Szabó Tibor között. Kiss levelében eléggé
egyszerűen és tárgyilagosan reagált arra a korábban hivatalosan feltett kérdésre, hogy
hogyan lehetne elősegíteni a határon túli magyarok egyszerűbb határátlépését. A
méltányosságból történő soron kívüli beléptetésről szóló engedély, esetleg annak
több belépésre feljogosító változata helyett – ami Szabó terveiben szerepelt – Kiss
egyszerűen a határátkelőhelyek kapacitásának növelését jelölte meg célként, és
rámutatott, hogy az ilyen és ehhez hasonló soron kívüli belépésre feljogosító engedé-
lyek a másik oldali határőrizeti szerveket nem kötelezik semmire, tehát nem gyorsítják
fel igazán a belépést. A másik elem, amire Kiss levele – ha áttételesen is – ráirányítja
a figyelmet, hogy a kilencvenes évek végétől kezdődően a Magyar Köztársaság – nyil-
ván azért, mert a döntéshozók nagy része a jövőbeni schengeni csatlakozás felől
merő pénzfecsérlésnek ítélte meg – nem, vagy csak alig bővítette a határátkelőhelyek
számát és kapacitását. Mivel ezen a területen a HTMH nem tudott eredményt felmutat-
ni, sem pedig – a határkapacitás bővítése területén – érdemben hozzájárulni a tovább-
lépéshez, a későbbiekben nem törekedett szakmai együttműködést fenntartani a
határőrséggel a szakértői bizottságok tevékenysége vonatkozásában.
Az EU-integrációs bizottság hivatalos első ülésének időpontjaként 1999. október
19-ét jelölték ki. (Az első ülések megtartásának határideje október 20-a volt.)72 Az ülés
napirendi pontjai az alábbiak szerint alakultak:

1. Dienes-Oehm Egon beszámolója a csatlakozási tárgyalások állásáról
2. A regionális együttműködéssel kapcsolatos szakértői elemzések megbeszélése
3. A szakbizottság által hosszú távon megvitatandó kérdések tisztázása

A második napirendi ponthoz kapcsolódóan a Külügyminisztérium hat szakértői
anyagot bocsátott a szakbizottság rendelkezésére.73 Ezek a bel- és igazságügyi
együttműködés kérdésével foglalkozó utolsó dokumentum kivételével – ami valóban
elemző anyag, és a területre vonatkozó tények ismertetésén túl jelentős figyelmet
szentel a határon túli magyarok schengeni vízumrendszerrel kapcsolatos helyzetének
– a többi az államigazgatásban megszokott módon a szerző nevét nem tartalmazó,
átlag két és fél oldalas, teljesen leíró jellegű összefoglaló, amelyeket nehéz szakértői
anyag névvel illetni.
A bizottságban egyébként a beszámolók után elsősorban ügyrendi kérdések
körül folyt a vita.74 Felszólalásaikban Csath Magdolna (MIÉP) és Tabajdi Csaba
(MSZP) is keveselték az évi két-három szakbizottsági ülést – valószínűleg nem sejtet-
ték, hogy a szakbizottságok ülésezési gyakorisága a legjobb időkben sem fogja meg-
haladni az évi kettőt – és sikerült is a bizottság ügyrendjébe foglaltatniuk, hogy leg-
alább negyedévente hívják azt össze.
Mivel a bizottság előtt számtalan olyan kérdés is szerepelt – mint pl. elsősorban
a határon túli magyarok munkavállalása, a kettős állampolgárság vagy a kedvezmény-
törvény –, amelyek más szakbizottságok tevékenységét is érintették, a delegáltak

72 HTMH 646/20/99
73 „A csatlakozási tárgyalások állása és perspektívái”, „A bővítési folyamat helyzete és kilátásai”, „Strukturális politikák az Európai
Unióban”, „Térségfejlesztés az Európai Unióban”, „Az európai integráció általános helyzete”, „Összefoglaló a bel-és igazság-
ügyi együtműködés fejlődésének felgyorsulásáról” címekkel. HTMH 646/24/99
74 Az ülés jegyzőkönyvéhez lásd: HTMH 646/24/99

MHT36_hegedus.indd 40 2008.12.12. 9:02:39
kénytelenek voltak választ találni erre a problémára is. Az EU-integrációs Szakértői
Bizottság tagjai amúgy is hajlamosak voltak úgy tekinteni bizottságukra, mint ami első
az egyenlők közt – a delegáltak politikai súlyát nézve ez nem volt egészen alaptalan
–, így nem okozott számukra igazán problémát, hogy megsértik a többi bizottság „fel-
ségvizeit”. A bizottság széles körben elfogadott álláspontját Kelemen András (MDF)
fogalmazta meg, aki úgy érvelt, hogy az egyes szakbizottságok tevékenységei között
lehetnek átfedések, az a fontos, hogy az összes szakbizottság között folyjon egyezte-
tés. Ez alapján a szakbizottság felkérte a titkárát, hogy rendszeresen egyeztessen a
többi bizottsággal a napirend ügyében.
A hivatalos felkérés és meghatalmazás megtörtént – és bár valóban nagy szük-
ség lett volna az egyeztetésre minden szakértői bizottság között – a HTMH megmaradt
dokumentumai kizárólag az EU-integrációs Szakértői Bizottság esetében utalnak arra,
hogy ilyen információcsere végbement. Bár az ülések jegyzőkönyvei rögzítik a titkár
beszámolóját erről, az egyeztetésnek tényleges hatása a szakbizottság működésére
nem nagyon volt. Külön érdekes, hogy a többi titkár általában – legalábbis a dokumen-
tumok szerint – nem is tájékoztatta saját szakbizottságának tagjait ezekről a megbe-
szélésekről, egymás között pedig – bár álláspontom szerint nem lett volna haszontalan
– egyáltalán nem kezdeményezték azt, pedig valamennyien a HTMH tisztségviselői
voltak. Igaz, ez az utóbbi tény azért valószínűsíti, hogy informális egyeztetésre minden
bizonnyal sor kerülhetett.
Duray Miklós vetette fel – a későbbiekben folyamán még több ülésen is – a doku-
mentumok titkosságának kérdését. Javasolta, hogy a bizottság hivatalos anyagai ne
kerülhessenek a tagok birtokába, azokba csak a helyszínen lehessen betekinteni, és
az ülésről egyáltalán ne készülhessen hangfelvétel. Dienes-Oehm Egon elnök ugyan
nem zárkózott el Duray kérései elől, de nem támogatta feltétlenül, hogy az anyagok
titkosságának kérdését az ügyrendben is rögzítsék. A bizottság e tekintetben határo-
zatot nem hozott, és nyilván ez lehetett az oka annak, hogy Duray Miklós még párszor
előhozakodott vele. Mindenesetre, ha állításai megalapozottak voltak, akkor azok elég-
gé érdekes fényt vetettek a magyar–magyar intézményesített kapcsolattartás, valamint
a HTMH munkájának nemzetbiztonsági vonatkozásaira.
A bizottság munkájának jellegével kapcsolatban alapvetően költői kérdést tett fel
az ülésen Székely István (RMDSZ), mikor kissé naivan választ várt arra, hogy az vajon
politikai vagy szakmai jellegű-e. Mi a magunk részéről viszonylag jó közelítéssel pró-
bálhatunk válaszolni rá. Ha megnézzük a szakbizottság által elfogadott ajánlásokat,
akkor szembetűnő azok dominánsan politikai jellege, és az, hogy nem kifejezetten
illeszkednek az ülés tematikájához.75 Ennek oka jórészt az lehet, hogy az ajánlásokat
az ülés végén az elnök, Dienes-Oehm Egon foglalta össze, és valószínűsíthetően léte-
zett némi kormányzati elvárás a szakbizottság ajánlásai tekintetében, amit ő – némileg
függetlenítve magát az ülésen elhangzottaktól – érvényesített is.
Ám hiába volt az EU-integrációs Szakértői Bizottság primus inter pares pozícióban
a benne lévő fajsúlyos politikusok okán, hiába foglalt ügyrendjébe a legalább negyed-
éves ülésezési gyakoriságot, a szakértői bizottságok központosított összehívása és

75 A szakbizottság a Magyar Állandó Értekezlet számára az alábbi három ajánlást fogalmazta meg:
1. A határon túli magyarok jogállásának rendezése
2. A vajdasági magyarok helyzetéről való egységes álláspont kialakítása, különös tekintettel az általuk igényelt autonómiára
3. A MÁÉRT folytasson további részletes vitát a regionális együttműködések kérdésében

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 41

MHT36_hegedus.indd 41 2008.12.12. 9:02:39
42 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

üléseztetési rendszere alól nem tudta kivonni magát. Hivatalos második ülésére ugyan-
úgy 2000 februárjában – egészen pontosan 2000. február 29-én76 – került sor, mint a
többi szakbizottság esetében is. Ennek napirendje az alábbi pontokat tartalmazta:

1. A szakértői bizottság titkárának beszámolója a többi bizottság titkárával foly-
tatott egyeztetésről
2. Az elnök beszámolója az EU-csatlakozási tárgyalások állásáról, különös tekin-
tettel a helsinki EU-csúcs eredményeire
3. A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos
kérdések megvitatása
4. Az eurorégiók és a regionális együttműködés kérdésköre
5. A szakértői bizottság által a MÁÉRT-nek teendő javaslatok megvitatása

Az ülés egyébként – Duray Miklós hiperaktív szereplése mellett – zömmel politikai
vitával telt, míg több napirendi ponthoz a beszámolót követően – ilyen volt pl. a regionális
együttműködés kérdésköre – egyáltalán nem nyilvánítottak érdemben véleményt. A talál-
kozó érdekes színfoltja volt Duray Miklós és Dienes-Oehm Egon az idő előrehaladtával
kissé feszülté váló párbeszéde. Ennek nyitányaként az EU-csatlakozási tárgyalások napi-
rendi pont keretében Duray Miklós azt a kérdést szegezte a beszámolót tartó bizottsági
elnöknek, hogy ha Magyarország előbb csatlakozik az Európai Unióhoz, vajon megvétóz-
hatja-e Szlovákia belépését a szervezetbe. A furcsa erőpolitikai iskolát képviselő és
közössége sorsáért mélyen aggódó Duraynak Dienes-Oehm Egon kitérő választ adott,
azonban ennek keretében – talán egyetlenként a szakértői bizottságok működése során
– úgy értékelte hazánk és a környező országok uniós perspektíváját, hogy Románia és
Bulgária nagy valószínűséggel még Magyarország csatlakozása előtt le fognak kerülni a
vízumköteles országok listájáról. Szükséges hangsúlyozni, hogy ez meg is történt, és ez
volt a normális és reális hozzáállás a kérdéshez. Ehhez képest álláspontját sem a bizott-
ságának tagjai nem tették magukévá, sem a kormány nem hangsúlyozta nyomatékosan,
hanem megtartotta a magyar nemzetpolitika szereplőinek jó részét a maguk által kialakí-
tott „Schengen-pánik” nem igazán konstruktív gondolatkörében.
Duray igazi nagy dobására akkor került sor, amikor Báthory János a státusztör-
vény kidolgozásának lassú előrehaladását az előkoncepció hiányával indokolta. Erre
Duray azonnal reagálva „felvetette a francia gyarmatbirodalom, vagy a német
Grundgesetz példájának Magyarország esetére való alkalmazásának lehetőségét.”
Erre már az egyébként nyilvánvalóan higgadt diplomata Dienes-Oehm Egon is emel-
tebb hangon reagált, válaszában „elmondta, hogy ebben az összefüggésben akár a
brit gyarmatbirodalom példája is felvethető, de egyik sem alkalmazható Magyarországra,
egyrészt mivel az állampolgári jogok kiterjesztése az egykori magyar területekre ütkö-
zik a Párizsi Békeszerződésben hazánk számára megszabott feltételekkel, másrészt
Magyarország nincs abban a nagyhatalmi helyzetben, mint Nagy-Britannia,
Franciaország, esetleg Németország volt.”
Önmagában a komikus vonásokon túl Duray Miklós és Dienes-Oehm Egon pár-
beszéde a magyar nemzetpolitika egyik nagyon komoly strukturális problémájára is
rávilágított. Természetes, hogy Magyarország nemzetközi és geopolitikai súlyának,
nemzetközi politikai mozgásterének megítélése tekintetében a magyarországi politikai
76 Jegyzőkönyvét lásd: HTMH 483/10/2000

MHT36_hegedus.indd 42 2008.12.12. 9:02:39
elitben sincs konszenzus, különböző jelszavak és koncepciók versenyeznek egymás-
sal, olykor nem függetlenül a belpolitikai közdelemtől. Ugyanakkor ezek az ellentétek
nem áthidalhatatlanok, a magyar külpolitika sok elemében igenis konszenzusos, és
nincsenek szélsőséges, egymást kizáró álláspontok a parlamenti pártok között mond-
juk hazánk Európai Unión belüli érdekérvényesítő képességének megítélését illetően.
A határon túli magyar közösségek azonban tendenciózusan túlbecsülik a Magyar
Köztársaság nemzetközi súlyát és mozgásterét, aminek egyenes következménye az
„elváráspolitika”, illetve az etatizmus az anyaország viszonylatában – ami ma már talán
kevésbé jellemző, de még felfedezhető –, vagyis az, hogy a határon túli kisebbségek
problémáinak megoldása elsősorban Magyarországtól várható, és mindezek követ-
keztében egyfajta paternalista függés, aminek feloldásában a magyarországi politikai
elitek nem feltétlenül érdekeltek, amelyek így természetszerűleg nem lépnek fel a hatá-
ron túliak hamis értékelésével és elvárásaival szemben sem.
A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a szakbizottsági ülésen két érdemleges
felvetés hangzott el. Egyrészt reagálva a különböző határon túli szervezetek felől meg-
fogalmazott igényekre, Dienes-Oehm Egon próbálta tisztázni a jogalkotó mozgásterét
a jövőbeni törvény lehetséges tartalmát illetően: „a közösséget nem érdeklik a privát-
szférába tartozó dolgok, így oktatási, kulturális, egészségügyi téren nincsenek korlá-
tok, Magyarország korlátlan segítséget adhat. Ezzel szemben a munkavállalási enge-
délyek kiadásával kapcsolatban számos EU-korlát merül fel. Az igényeket ezekhez
kell szabni. A határátlépéssel és a vízummal kapcsolatos kérdés állampolgárság-füg-
gő, ezért a státusztörvény nem érintheti ezeket a területeket. Itt csak közvetlen elő-
nyöket jelenthet a státusz birtoklása. Románia esetében, ha fennmarad a vízumköte-
lezettség, erre is megoldást kell találni.”
A bizottság elnökének e szavai két szempontból is érdekesek számunkra.
Egyrészt, mert hangsúlyosan rámutattak arra, hogy a státusztörvénnyel – de egyálta-
lán, bármilyen nemzetpolitikai jogalkotással – kapcsolatban az integráció által megkí-
vánt követelmények teljesítése az elsődleges – mint látjuk, így volt ez az 1998 és 2002
közötti kormányzati ciklusban is –, a határon túli magyar közösségek elvárásainak
pedig illeszkedni kell ezekbe a keretekbe. A másik érdekes elem pedig az, hogy a
kormány expressis verbis egyáltalán nem számolt a kettős állampolgársággal, mint a
határátlépést megkönnyítő intézkedéssel. Dienes-Oehm Egon is csak úgy fogalma-
zott, hogy abban az esetben, ha Románia Magyarország uniós csatlakozása után is
fennmarad a schengeni vízumlistán – amit korábban maga is valószínűtlennek minő-
sített –, lesz szükség arra, hogy a magyar állam a státusztörvénytől független megol-
dást próbáljon találni a kérdésre.
A kedvezménytörvény előkészítésével kapcsolatos másik érdemleges észrevétel
Duray Miklósé volt, aki úgy nyilatkozott, hogy „a státusztörvény esetében az oktatás
és a munkavállalás támogatásába be kell építeni olyan fékeket, amelyek megakadá-
lyozzák az elvándorlást.” Duray nyilván érezte, hogy az akkori nemzetpolitikai kor-
mányzat stratégiájában – mint azt korábban mi is elemeztük – nagyon sok elem –
munkavállalás megkönnyítése, termőföld vásárlásának lehetővé tétele stb. – abba az
irányba mutatott, hogy a határon túli magyar közösségekre elsősorban mint demográ-
fiai és munkaerő-tartalékra tekint a kormány. Félelme tehát nem volt alaptalan. Mivel
azonban az RMDSZ is tiltakozását fejezte ki az alapfokú oktatásban való magyarorszá-
gi részvétel esetleges támogatása ellen, ez nem is került be a törvény végleges szöve-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 43

MHT36_hegedus.indd 43 2008.12.12. 9:02:39
44 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

gébe. A státusztörvény csak a magyarországi felsőoktatási tanulmányokat részesítette
támogatásban, a szülőföldön nyújtható oktatási támogatással pedig valóban igyeke-
zett megteremteni az alapfokú, anyanyelvű kisebbségi oktatás lehetőségét, valamint
fellépni az elvándorlási tendenciák miatt. A magyarországi munkavállalás megkönnyí-
tése pedig, ha kiterjesztett formájában lehetett is volna ilyen hatása, a három hónapra
redukált keretek között kifejezetten az idényjellegű munkavállalásra volt szabva, ami
vélhetően nem kifejezetten elvándorlást gerjesztő hatású.
Az ülés végén – hasonlóan a szakbizottság második találkozójához – Duray Miklós
ismét felvetette a bizottsági anyagok titkosságának kérdését, ám ezúttal magyarázatot is
csatolt többek számára kissé furcsának tűnő kérdéséhez. „… hozzátette, hogy a koráb-
bi ülésen elfogadott gyakorlat támogatását tartja fenn, miszerint a jegyzőkönyvet a
HTMH őrzi és a bizottság tagjai abba betekinthetnek. Elmondta, hogy nem akar újra
olyan helyzetbe kerülni, mint amikor Meciar-párti képviselők a Szlovák Parlamentben
szó szerint idézték az első magyar–magyar találkozón elmondott szavait.”
Bár a szakbizottságok tekintetében Duray Miklós félelmét én a magam részéről
kissé túlzónak érzem, az minden esetre tény, hogy szavaival egy nagyon érdekes és
máig érintetlen – vagy inkább elhallgatott – kutatási területre mutat rá, ez pedig a
magyar nemzetpolitika nemzetbiztonsági dimenziója.
Az EU-integrációs Szakértői Bizottság harmadik ülésére – a szakbizottságok
egyeztetett táncrendjének megfelelően – 2000 júniusában, egész pontosan június
21-én került sor.77 Napirendi pontjaira tekintettel megállapítható, hogy a harmadik
ülésen e bizottság vonatkozásában is megindult az a koncentrálódási folyamat, hogy
a bizottság tevékenysége egyre inkább a státusztörvény előkészítésére, valamint
egyéb, a bizottság portfoliójához tartozó szűk és procedurális jellegű kérdésekre össz-
pontosult. A nem ügyrendi jellegű napirendi pontok az alábbiak voltak:78

1. A bizottság titkárának beszámolója a többi szakértői bizottság titkáraival foly-
tatott egyeztetésekről és az általuk elért eredményekről
2. Tájékoztató az EU-csatlakozási tárgyalások jelenlegi állásáról
3. A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos
kérdések megvitatása

Az ülés azonban, a napirendi pontoktól némileg függetlenítve önmagát – szinte
teljes egészében a státusztörvény javaslata körül forgott. Ennek felvezetőjeként Szabó
Tibor rövid megnyitójában utalt arra, hogy 2000. november 30-ig el kell készülnie a
státusztörvény végleges javaslatának. Érdemes megjegyezni, hogy a szavaiból áradó
motiváló erő és némi siettetés ellenére – amivel nyilvánvalóan a bizottságon belül
esetleg kibontakozó túl széles vagy parttalan vitának kívánta elejét venni – a bizottság
jegyzőkönyvének összeállítása majd egy hónapot késett, a dokumentum a június 21-i
ülés után csak július 18-ra készült el. Ennek fényében kell értelmeznünk Dienes-Oehm
Egon elnöknek a bizottsági munka jellegét és az azzal szembeni kormányzati elvárá-
sokat vázoló szavait is: „… a bizottságnak nem kell konszenzusra jutnia, az ülés célja
a vélemények begyűjtése, hogy azok majd a törvény előkészítése során felhasználás-
ra kerüljenek. Az EU-integrációs Szakértői Bizottság feladata az, hogy e dokumentu-
77 Az ülés jegyzőkönyvét lásd: HTMH 441/12/2000
78 HTMH 441/11/2000

MHT36_hegedus.indd 44 2008.12.12. 9:02:39
mot az Európai Uniós csatlakozásunk szempontjából vizsgálja, az EU-s követelmé-
nyek rendszeréhez hasonlítsa, összeegyeztethetőségét vizsgálja.”
Az elnöki felvezető legalább kettő, jól megfogható elemzési pontot biztosít a szá-
munkra. Első fele, hogy a bizottságnak nem szükséges konszenzusra jutnia, csak a
különböző vélemények begyűjtését szolgálja, sem politikailag (politics) sem szakpoli-
tikailag (policy) nem indifferens. Politikailag azért nem, mert – hihetetlen, hogy ezt a
határon túli magyar közösségek képviselői nem ismerték fel – ez egy intézményesített
megosztása volt a határon túli magyar szervezeteknek. Egy bizonyos kérdésekben
esetleg többé-kevésbé egységes, és ebből fakadóan messzemenően legitim határon
túli magyar álláspontot a kormányzati oldal csak nagyon nehézkesen, komoly indoklás
mellett hagyhatott volna figyelmen kívül. Így azonban minden határon túli álláspont
csak egy partikuláris vélemény volt a sok közül, melynek politikai súlya a kormány
álláspontjával szemben – természetesen az adott szervezet nagyságának és befolyá-
sának megfelelően változó módon – csekély volt, és amivel szemben – akár figyelmen
kívül hagyásának igazolásaképp – könnyűszerrel voltak szembeállíthatók más határon
túli vélemények. Szakpolitikailag a fentiek pedig azt jelentették, hogy közpolitikai cik-
lus harmadik elemét, a szakpolitikai alternatívák kidolgozását egyből kizárta a funkci-
ók közül a bizottság elnöke, az első elem – a társadalompolitikai probléma azonosítá-
sa – betöltését is oly módon korlátozta, hogy kizárta az álláspontok aggregálásának
lehetőségét –, ami politikatudományi nézőpontból minden érdekképviseleti szerv
egyik legfontosabb funkciója –, így az álláspontok szükségszerűen plurálisak, képvi-
seletük pedig ebből fakadóan kevésbé hatékony volt.
Másik elemzési tárgyunk pedig az lehetne, hogy a bizottság mennyire látta el az
elnök által neki tulajdonított funkciót, a státusztörvény EU-csatlakozás szempontjából
történő vizsgálatát. Válaszunk erre a kérdésre az, hogy semennyire. Azt már az eddigi
ülések jegyzőkönyvei alapján is leszögezhetjük, hogy az integrációval együtt járó kor-
látozó szabályok és követelmények érvényesítése a „nemzetpolitikai ötletbörzével”
szemben jórészt az elnökre, vagy a Külügyminisztérium időnként jelenlevő felkért elő-
adóira hárult. A határon túli szervezetek delegáltjai az ülés során a többi bizottságból
már ismert kérdések felől közelítettek a státusztörvény tervezetéhez, elsősorban
annak személyi és közösségi hatályát, valamint az ajánlószervezetek szerepét, a „stá-
tusz” elnyerésének mikéntjét vitatták, az európai integráció mint viszonyítási pont
szinte egyáltalán nem érvényesült.
A törvény közösségi hatályát illetően Duray Miklós vetette fel, hogy a törvény egy-
részt helytelenül kirekeszti a nyugati magyarságot, de ha csak a trianoni békével
elcsatolt magyar közösségekre lenne is a jogszabály tekintettel akkor is szerencsés
lenne a „szomszédos országok” terminus helyett – tekintettel a szlovákiai magyarság
csehországi deportálására, valamint a volt Szovjetunión belüli migrációra – a „szom-
széd és volt szomszéd ország” kategória használata, melybe beletartozna Csehország
és a volt Szovjetunió utódállamai [!] is. Ez utóbbival kapcsolatban felvetését támogatta
Jakab Sándor (HMDK) is. Szerencsére azonban a felvetés nem kapott komolyabb
visszhangot. Egyrészt azért, mert valamennyi szovjet utódállamra való kiterjesztése
irreális lett volna, másrészt a kormány nyilván számíthatott arra, hogy egyes szomszé-
dos országok konfliktusosan fognak reagálni a törvény elfogadására, és nem kívánták
súlyosbítani a helyzetet a nyilvánvalóan más nemzetközi presztízzsel rendelkező, és
1999–2000-ben teljesen más uniós perspektívával bíró Csehországgal.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 45

MHT36_hegedus.indd 45 2008.12.12. 9:02:40
46 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

Az ajánlószervezetekről és a státusz megszerzéséről folytatott vitát az MSZP-s
képviselő, Hadnagy Miklós nyitotta meg, aki kizárólag a szubjektív identitásválasztás
alkalmazását tartotta elfogadhatónak, elutasította a határon túli magyar ajánlószerve-
zetek működését, és a törvény végrehajtását egyedül a konzulátusokra bízta volna.
Álláspontja sok kritikát kapott, a konzulátusok felruházását a feladattal elsőként a
Külügyminisztérium képviselője, Csuday Balázs utasította el,79 az ajánlószervezetek
funkciójának létrehozásáért pedig a határon túli magyar szervezetek folytattak csen-
des lobbit azzal a kitétellel – ahogy Székely István az RMDSZ képviseletében megfo-
galmazta –, hogy az ajánlószervezet mindig az a szervezet legyen, amelyik a MÁÉRT-
ben is képviseli az adott határon túli magyar közösséget. A szubjektív identitásválasz-
tással szemben Gulácsi Géza (KMKSZ) foglalt élesen állást, és úgy érvelt, hogy az
Ukrajna és Magyarország között meglévő életszínvonal-különbség miatt elengedhetet-
len a nyelvi kritérium bevezetése. Az etnobiznisz kizárásának szempontjából Gulácsi
felvetése jogos volt, és a végleges törvényszöveg is többé-kevésbé megnyugtatóan
rendezte a kérdést.
E konkrét pontoktól függetlenül is kibontakozott két érdekes vita a bizottság tagjai
között. A törvény jellegének taglalásakor a bizottság elnöke, Dienes-Oehm Egon –
megelőlegezve a későbbi fogalomváltást – már úgy fogalmazott, hogy a törvény nem
biztosít sem státuszt, sem jogokat, csak kedvezményeket. Erre reagálva Duray Miklós
érdekes riposztban „igazította helyre” az államtitkárt: „Igenis beszélhetünk jogokról, és
egy állam sem tilthatja meg a polgárainak, hogy azok részesüljenek ezekben a ked-
vezményekben … A Magyarország és szomszédai közötti alapszerződésekben a
magyar kisebbségekre vonatkozó előírásokat a szomszédos országok nem valósítot-
ták meg. Mivel szomszédaink nem cselekednek a magyar kisebbségek ügyeinek
előmozdításáért, Magyarországnak kell lépnie, arra vigyázva, hogy az intézkedések
ne idézzenek elő elvándorlást.” Bár az elvándorlással összefüggésben felvetése
helyesnek tekinthető, eléggé érdekes, hogy pont Duray Miklós ne tudta volna elkép-
zelni, milyen akadályokat gördíthetnek a szomszédos államok a törvény alkalmazásá-
nak útjába.
Ugyancsak érdekes színfoltja volt az ülésnek Komlóssy József és Szabó Tibor
párbeszéde. A nyugati magyarságot képviselő Komlóssy József, a FUEN egykori alel-
nökének kérdésére, hogy készült-e felmérés a törvénnyel járó költségekről, Szabó
Tibor, a HTMH elnöke csak az alábbi választ tudta adni: „az egyes tárcák készítettek
költségvetést a saját területükön esedékes költségekről, de a teljes költségvetés nem
készült el, és nem is készülhetett el, hiszen nem lehet azt előre látni, hogy a törvény
életbe lépésekor hányan fognak élni az általa biztosított kedvezményekkel, jogosítvá-
nyokkal.” Bár több szakbizottságban is megfogalmazódott ajánlásként, hogy közvéle-
mény-kutatásokat kellene folytatni a kedvezményeket várhatóan igénybe vevők köré-
nek és számának megállapítására, a HTMH iratanyaga nem tartalmaz információkat
arról, hogy ez megtörtént-e. Valószínűsíthető, hogy a HTMH nem élt ezzel az eléggé
kézenfekvő módszerrel az igénylők körének megállapítására, mint ahogy – mint Szabó
Tibor szavaiból láthatjuk – a tárcáknál született esetleges kalkulációk egyszerű össze-
sítése sem történt meg, hogy egy valamennyire átfogó képet kaphasson a jogalkotó a
törvény financiális vonzatairól. Ennek az elmaradása pedig jól szemlélteti, hogy a „stá-
tusztörvény” kodifikációja során a szimbolikus tartalom mennyire túláradóan felülírt
79 Csuday: „…nem volna szerencsés, ha Magyarországon döntenék el, ki a magyar”

MHT36_hegedus.indd 46 2008.12.12. 9:02:40
minden józan jogalkotási szükségszerűséget, így többek között azt is, hogy egy jog-
szabály várható költségvonzatairól előzetes felmérés készüljön.
Tekintettel a Dienes-Oehm Egon bevezetőjében a szakbizottság III. ülésének felada-
taira, Duray Miklós az ülés végén kérvényezte, hogy a szakbizottsági tagok felvetéseinek
összegzése után a bizottság határon túli tagjainak lehetőségük legyen 2000 júliusában
a készülő koncepció megtekintésére. Felvetése – attól az egy apróságtól eltekintve,
hogy valamiért nem általánosságban a bizottsági tagokra, hanem csak a határon
túliakra kívánta kiterjeszteni – jogos volt, és a kormányzati kodifikáció feletti minimális
bizottsági kontroll megteremtésének igényeként értelmezhetjük. Javaslatát Dienes-
Oehm Egon azzal ütötte el, hogy 2000 szeptemberében a szakbizottság azonos napi-
renddel fog ülést tartani, vagyis a jogalkotási folyamatra a bizottság rálátása megmarad.
A szeptemberi ülésre természetesen nem került sor, a szakbizottság tagjai pedig a javas-
lataik alapján kidolgozott törvénykoncepciót hivatalosan nem ismerhették meg. A követ-
kező ülésre az EU-integrációs Szakbizottság esetében is tizenöt hónap múlva, negyed
évvel a „státusztörvény” 2001. júliusi elfogadását követően került sor.
A 2001. szeptember 25-i szakbizottsági ülés80 előzetes napirend nélkül lett össze-
hívva, és Gál Kinga megnyitóját követően az elnök Dienes-Oehm Egon tett javaslatot
arra, hogy az addigiaktól eltérően az egész ülést szenteljék a „státusztörvény” kérdé-
sének. A bizottság a javaslatot elfogadta, melyet az elnök hosszú tájékoztatója köve-
tett. Ennek keretében Dienes-Oehm Egon beszámolt arról, hogy még egy végrehajtási
utasítás sem készült el a szlovák és román reagálások nyomán kialakult nemzetközi
környezet miatt, és míg az ajánlóirodák Románia által felvetett kérdése nem rendező-
dik, a helyzet stagnál. Bár, mint – diplomatától egyébként kissé furcsa módon – jelez-
te, a törvény által rögzített hatálybalépési dátum okán egy idő után határt kell szabni
az egyeztetéseknek. Az ajánlóirodák működésén kívül még a munkavállalás és a szo-
ciális ellátás területeit tekintette olyanoknak, melyek esetében a szomszédos államok
még tiltakozásukat fejezhetik ki. Nos, ha a 2001. december 22-i Orbán–Nastase-
paktum ismeretében vizsgáljuk Dienes-Oehm Egon szavait, akkor prófétának bizo-
nyult. A törvénnyel kapcsolatos külső fejlemények tekintetében talán érdemes hossza-
sabban is idéznünk őt: „… egyes országok vehemensen támadták a törvényt, hivata-
losan, a médiákban és néha a nemzetközi fórumokon. Az is előfordult, hogy e bírála-
tok megalapozatlanul, a tények figyelmen kívül hagyásával, így számunkra elfogadha-
tatlanul és sértő módon hangzottak el. Ebbe a kategóriába tartozik az a bírálat,
miszerint Magyarország nem tájékoztatta volna szomszédait a törvényről. Ezeket az
állításokat a magyar diplomáciának cáfolnia kellett, rámutatva arra, hogy a törvény
elfogadását hosszú előkészítés előzte meg, és, hogy némely pontban éppen a szom-
szédos országokban elfogadott hasonló tárgyú törvények inspirálták a magyar tör-
vény megalkotását.
Az elfogadás óta többszörös konzultációkra került sor minden relációban, ala-
csonyabb és magasabb szinteken. A mai állapot a következő:
Horvátország és Ukrajna teljes mértékben megérti és elfogadja a törvényt.
Szlovénia esete hasonló, csupán egy árnyalatnyi különbség van amiatt a szlovén
érzékenység miatt, amely (az általuk) példamutatónak ítélt kisebbségpolitikájukból
ered. A szlovének azt gondolhatták esetleg, hogy miután az ausztriai magyarokra
nem terjed ki a törvény, a Szlovéniában élők sem szorulnának ilyen jellegű támoga-
80 Jegyzőkönyvét lásd: HTMH 1423/4/2001

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 47

MHT36_hegedus.indd 47 2008.12.12. 9:02:40
48 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

tásra identitásuk megőrzése végett. Ez az árnyalatnyi eltérés azonban nem okozhat
problémát a törvény végrehajtásában.
Külön kategóriába tartozik Jugoszlávia, az itteni hivatalos álláspont jelenleg nem
egységes, de úgy tűnik, hogy komolyabb zökkenőkre itt sem kell számítanunk, a
nézetkülönbségek kezelhetőek.
Szlovákia kifogásokat fogalmazott meg, így intenzív kommunikáció zajlik jelenleg,
és úgy látjuk, hogy a vitákat mederben lehet tartani – fejtette ki a bizottság elnöke.
A román relációban azt tapasztaljuk, hogy a kezdeti álláspont árnyaltabbá válik.
Kezdetben a törvény felfüggesztését követelték a román politikusok, ma már ezt nem
teszik.”
Végső konklúziója a tárgyalások folytatása volt a román és szlovák partnerekkel.
Beszámolója egyébként nem csak azért érdekes, mert jó keresztmetszetét adja 2001.
szeptemberéből a státusztörvény elfogadtatását övező nemzetközi törekvéseknek.
Figyelemre méltó az is, hogy a magyar álláspont ismertetésekor mi nem hangzott el,
sem ebben a beszámolóban, sem más hasonló állásfoglalásokban. Bár mindig hivat-
kozik a magyar fél arra, hogy a szomszédos országok hasonló normái képezték a
„státusztörvény” koncepcionális alapját, illetőleg arra, hogy előzetesen egyeztettek
velük, soha semmilyen konkrétum nem lett megnevezve, illetve nem is szivárgott ki
ezen diplomáciai egyeztetések mikorjáról és mikéntjéről. Ennek az elhallgatásnak,
mely alapján valószínűsíthető, de a külügyminisztériumi dokumentumok hiányában –
egyébként sem pro, sem kontra – nem bizonyítható, hogy az Orbán-kabinet nem
megfelelően készítette elő bilaterális nemzetközi viszonylatokban a státusztörvény
elfogadását, e szövegben is tanúi lehetünk.
A határon túli delegáltak egyébként a korábbi ülésekhez képest szokatlanul inaktí-
vak voltak. Székely István (RMDSZ) járult hozzá információkkal a román magatartás
értelmezéséhez. Dienes-Oehm Egon elnök azon megjegyzésére, hogy Románia részé-
ről még várhatók lépések a törvény végrehajtásának megakadályozására, úgy reagált,
hogy a konfrontatív román magatartás a kormány belpolitikai helyzetéből – vagyis rész-
ben az RMDSZ kormánytagságából – is következik. Mint kifejtette, „úgy konfrontálódhat
a magyarokkal, hogy Magyarországgal konfrontálódik, nem az RMDSZ-szel”, vagyis úgy
lehet megjátszani ismét politikai népszerűség érdekében a magyar kártyát, hogy ezzel
nem veszélyeztetik a fennálló koalíció épségét, hiszen a megtámadott fél nem a románi-
ai magyar kisebbség, hanem diplomáciai síkon Magyarország.
Rajta kívül Gulácsi Géza (KMKSZ) felvetése igényel még figyelmet, aki panaszá-
ban rámutatott, hogy Kárpátalján komoly problémát jelent – elsősorban anyagi okok-
ból –, ha a kérelmezőnek a magyarigazolvány átvételéhez fel kell utaznia Budapestre,
és kérte, hogy a konzulátusokon is legyen lehetőség a dokumentum átvételére.
Válaszaikban mind Dienes-Oehm Egon, mind pedig Gál Kinga rámutattak a konzulá-
tusok túlterheltségére, a főszabályra, mely szerint az igazolványokat Magyarországon
kell kiadni, de nem tartották lehetetlennek bizonyos esetekben az e szabálytól való
eltérést. A kérdést egyébként a 2001. december 29-én megszületett, a magyarigazol-
vány és a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról szóló
318/2001. (XII. 29.) kormányrendelet is ilyen formában határozta meg.81

81 318/2001 (XII. 29.) Korm. Rend. 8.§ (2) „A Hivatal az igazolványt elsősorban a mellékletben meghatározott magyar megyei
(fővárosi) közigazgatási hivatal, kivételesen a magyar diplomáciai és konzuli képviselet közreműködésével kézbesíti a jogo-
sult részére.” (eredeti, nem hatályos szöveg – H.D.)

MHT36_hegedus.indd 48 2008.12.12. 9:02:40
Ha egy átfogó képet szeretnénk felrajzolni, az EU-integrációs Szakértői Bizottság
1999 és 2001 közötti működéséről, alapvetően érdekes kérdésnek tekinthetjük, hogy
mi volt a hozzájárulása a magyar „nemzetpolitikai üzemhez”, volt-e létezésének bármi
kézzelfogható értelme, eredménye. Az integrációs szakbizottság egyértelműen a leg-
kevésbé szakmai, leginkább politikai jellegű testület volt a szakértői bizottságok
között, melynek határon túli tagjai azonban többségükben rendre képtelennek bizo-
nyultak az európai integráció perspektívájából szemlélni a magyar nemzetpolitika
ügyét, így a maguk részéről érdemben más szakbizottságok elé tartozó ügyeket fesze-
gettek, redundáns módon, ugyanabban a megközelítésben. Ha volt bármifajta értelme
e prominens határon túli politikusokból álló szakbizottság működtetésének, akkor az
volt, hogy rendre szembesíteni próbálták őket az integráció jelentette politikai kihívá-
sokkal, illetve érdekérvényesítési keretekkel. E szocializációs kísérlet megítélésem
szerint nem volt túl sikeres. Lehetséges, hogy az európai politikát illető felkészültsége
e három év alatt nőt a bizottsági tagoknak, azonban gondolkodásmódjuk kevéssé
alakult át. 2001-ben ugyanúgy jórészt a magyar–magyar kapcsolattartást nehezítő
veszélyt láttak Magyarország európai uniós tagságában, mint bármi mást.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 49

MHT36_hegedus.indd 49 2008.12.12. 9:02:40
IV. A MÁÉRT plenáris ülései 1999 és 2001
között
A Magyar Állandó Értekezlet plenáris üléseiről jegyzőkönyv nem készült, így a fórum
munkájának kutatása csak az előkészítő dokumentumok és a zárónyilatkozatok vizs-
gálata által, valamint az oral history módszertanával lehetséges. Ebben a fejezetben
mi most – a későbbi átfogó elemzést előkészítő jelleggel – a „Magyarország és a
határon túli magyarság” konferenciák, valamint a Magyar Állandó Értekezlet 1996 és
2001 között kiadott zárónyilatkozatait vesszük górcső alá tartalmi-szakpolitikai szem-
pontból. Érdemes komoly figyelmet szentelni a nyilatkozatok arculatának és egyes
tartalmi elemeinek komoly fluktuációjára, ami általában erős korrelációt mutat a
Magyar Köztársaság aktuális nemzetközi politikai helyzetével.
Az intézményesített magyar–magyar párbeszéd kályhájának tekinthető 1996.
július 4–5 között megtartott „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia
zárónyilatkozata tekinthető talán mindmáig az egyik legmarkánsabb dokumentumnak.
A nyilatkozat, mely bevezetőjében kifejezetten hitet tett a magyar külpolitika regionális
biztonsággal, mint új elemmel kiegészített klasszikus hármas prioritása mellett,82 még
a magyar nemzeti érdek egy kvázidefinícióját is tartalmazta.83
Talán meglepő, de tény, hogy a MÁÉRT zárónyilatkozatok jó része – aktuális takti-
kai megfontolások következtében – nem tartalmazott autonómiára vonatkozó utaláso-
kat. Ez az első dokumentum azonban egyértelműen a határon túli magyar közösségek
identitásőrzése és fennmaradása feltételeként jelölte meg az autonómia elérését84,
melynek érdekében kilátásba helyezte a magyar állam mindenkori támogatását külpoli-
tikai síkon, valamint a nem-kormányzati és pártközi szervezetekben végzett fellépést.
A dokumentum hangsúlyozza az euroatlanti integrációs keretek szerepét, „mint a
magyarság egymásra találásának esélyét.” Ez nemcsak a külpolitikai hármas prioritás
formájában jelentkezik, hanem jelentős súlyt kapott a dokumentumban a szomszédos

82 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat, preambulum: „A résztvevők […]
- a határon túli magyar közösségek helyzetének minden érintett fél számára megnyugtató, tartós rendezésére törekedve,
- a Magyarország és a vele szomszédos államok közötti jó viszony előmozdításának és kialakításának szándékával,
- a térség biztonsága és stabilitása növelése érdekében,
- Magyarország és a térség országainak euro-atlanti integrációs folyamat elősegítésének szándékával”
továbbá: „4. Egyetértenek azzal, hogy Magyarország és a magyar nemzet jövője szempontjából meghatározó fontosságú
az euro-atlanti integrációs szervezetekhez való mielőbbi csatlakozás. Ez a Kárpát-medence különböző országaiban élő va-
lamennyi magyar érdeke, a magyarság egymásra találásának esélye. Megerősítik annak szükségességét, hogy a Magyar
Köztársaság külpolitikájában az euro-atlanti integrációs célok mellett egyidejűleg és azonos súllyal legyen képviselve a szom-
szédsági kapcsolatok fejlesztése. Ezen külpolitikai törekvések nem szoríthatják háttérbe a határon túli magyar közösségek
alapvető érdekeit.”
83 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat, preambulum: „szem előtt tartva Magyarország és
a határon túli magyar közösségek együttes érdekeit, azaz a magyar nemzet érdekeit,” – Érdekes gondolati játék, hogy milyen
reakciókat váltott volna ki szomszédainkból, ha a Magyar Köztársaság Külkapcsolati Stratégiája tartalmazott volna egy ehhez
hasonló nemzeti érdek definíciót.
84 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „3. Megerősítik, hogy a határon túli magyarok
identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásá-
nak alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a működő európai gyakorlattal és a nem-
zetközi normák szellemiségével. Összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő
autonómia-törekvéseit, mint helyzetük alkotmányos egyenjogúságon alapuló rendezésének eszközét. A magyar kormány
ezzel kapcsolatos nemzetközi fellépésén túlmenően kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi pártközi fórumokon és
a nem-kormányzati szervezetekben végzett ilyen jellegű munkának.”

MHT36_hegedus.indd 50 2008.12.12. 9:02:40
országok integrációjának támogatása is.85 A nyilatkozat ezen felül célként tűzte ki a
magyar kormány és a határon túli szervezetek közötti minél teljesebb egyetértés meg-
valósítását,86 a jogalkotással összefüggő kérdésekben a felek közti konzultációt,87
illetve e konzultáció intézményesítését;88 mint már említettem, ezért tekinthető e doku-
mentum a Magyar Állandó Értekezlet, illetve az intézményesített magyar–magyar pár-
beszéd életre hívása irányába tett első lépésnek.
Ezen túlmenően azonban két másik fontos politikai deklarációt is tartalmazott,
melyek hatása, illetve visszhangja ugyancsak mind a mai napig elér. Egyrészt a nyilat-
kozat deklarálta, hogy „a résztvevők elítélnek minden olyan politikát, amely szembe-
állítja Magyarország és a határon túli magyar közösségek érdekeit.”89 Hogy ez az
érdekközösség valóban ennyire objektív és immanens formában létezett-e, létezik-e a
két fent említett fél között, most ne firtassuk. Az összhang megbomlásának diskurzusa
azonban jó ideje jelen van a magyar közbeszédben, tematizációját legkésőbb az
Orban–Nastase paktum körüli vitában tetten érhetjük. Másrészt elsőként itt szerepelt
az a később marginalizált, ma azonban olykor újra a politikai törekvések középpontjá-
ba helyezett kérdés, mely szerint a határon túli magyar közösségeket minden évben a
Magyar Köztársaság költségvetésének meghatározott százaléka kellene hogy megil-
lesse támogatásként.90 A politikatörténeti pikantéria ott ragadható meg, hogy a kérdés
tematizációjára irányuló törekvések mindig olyan történelmi pillanatokban voltak a
legerősebbek – 1996, 2008 – amikor Magyarország gazdasági stabilizációs törekvé-
sei miatt a fiskális politika nézőpontjából szóba sem jöhetett a kérdés felkarolása.
1996 esetében különösen érdekes, hogy ragadtathatták magukat egy évvel a Bokros-
csomag meghirdetése után az MSZP nemzetpolitika területén érintett politikusai e
kérdés támogatására.91

85 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „5. Támogatják mindazon Magyarországgal
szomszédos államoknak, melyek ezen szándékukat kinyilvánították, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozását
abban a meggyőződésben, hogy a felvételi követelmények teljesítésével az érintett államokban a demokrácia és a piacgaz-
daság intézményeinek zavartalan működésén túl az ott élő magyar közösségek sajátos jogállásukkal kapcsolatos törekvései
is érvényesülnek, összhangban az EU tagállamok pozitív gyakorlatával.”
86 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „2. A kétoldalú államközi kapcsolatokban a
nemzet érdekeinek hatékonyabb érvényesítéséhez szükséges a magyarországi politikai pártok, a magyar kormány, illetve a
határon túli magyar közösségek politikai szervezetei közötti minél szélesebb politikai egyetértés kialakítása.”
87 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „9. A magyarországi parlamenti pártok vállalják,
hogy törvényalkotó tevékenységük során konzultálnak a határon túli magyar szervezetekkel a közösségeket érintő kérdések-
ben.”
88 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „11. Magyarország és a határon túli magyar
szervezetek közötti jobb együttműködés érdekében a résztvevők szükségesnek tartják a folyamatos információáramlást,
konzultációt és egyeztetést. A résztvevők elhatározták, hogy még az idén találkoznak, és megvizsgálják a konzultáció intéz-
ményesítésének lehetséges formáit.”
89 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat, 6. szakasz
90 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat: „10. A résztvevők egyetértenek azzal, hogy a
határon túli közösségeket Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékban rögzített hányada illesse meg.”
91 Hiszen ne feledjük, a dokumentum úgy fogalmaz, hogy a „résztvevők egyetértenek azzal.”
A támogatás nagyságának, arányénak törvényi szintű rögzítése egyébként valószínűleg a magyar nemzetpolitikában felmerült legel-
vetendőbb ötletek közé tartozik. Egyrészt mert a Magyar Köztársaság Kormányának és Országgyűlésének mérlegelési és döntés-
hozatali lehetőségeit csökkentené az éves költségvetési törvény kidolgozása és elfogadása során, másrészt érdemes tekintetbe
venni, hogy az eddig felmerült lehetséges szabályozási forma – a költségvetés fix 1%-nak a határon túli magyarok támogatására
történő fordítása – azt jelentené, hogy az eddigi nemzetpolitikai kiadásokat egyik évről a másikra huszonhétszeresükre (!) kellene
növelni. Ha pl. a tervezett nemzetstratégiai törvény hipotetikusan hatályba lépett volna, a 2008. évi költségvetés kiadási oldalán
szereplő 13.559 milliárd Forintból 135,5 milliárdot fordíthatnánk erre a célra a jelenlegi kb. 5 milliárd Ft-tal szemben. Ekkora ki-
adásnövekedés akkor, amikor a különböző számítási módok szerinti 6,5-8%-os államháztartási hiányt rövid távon 3%-ra szükséges
csökkenteni a maastrichti konvergencia kritériumok teljesítéséhez, megengedhetetlen és felelőtlen.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 51

MHT36_hegedus.indd 51 2008.12.12. 9:02:40
52 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

Mivel a konferenciát, illetve zárónyilatkozatot érintően kisebb nemzetközi botrány
robbant ki, ezért a kormány nem kívánta – a zárónyilatkozatba foglalt módon92 – még
1996-ban összehívni a magyar–magyar kapcsolatok intézményesítését tárgyaló második
konferenciát. Ennek okán a csúcstalálkozó megtartásában érdekelt határon túli magyar
szervezetek – a kormány részvétele nélkül – szervezték meg a pápai magyar–magyar
konzultációt 1996. szeptember 4-én.93 A konzultáció közleménye kifejezte igényét a júliusi
csúcstalálkozó nyilatkozatának az intézményesítés területén tett ígéretének a valóra váltá-
sára, és ezzel összefüggésben döntött egy – a későbbi szakértői bizottságok előképének
számító – bizottság felállításáról, valamint egy munkacsoport életre hívásáról. Míg az előb-
bi mandátuma Magyarország szomszédaival kötött alapszerződéseinek vizsgálatára és
ezzel összefüggésben teendő ajánlások kidolgozására terjedt ki,94 addig az utóbbinak a
határon túli magyarság autonómiaigényeinek és a létező európai autonómiamodelleknek
a lehetséges összeegyeztetése, közös nevezőre hozása lett volna a feladata.95 Szükséges
leszögezni, hogy egyik munkacsoport tényleges működéséről sem rendelkezünk informá-
ciókkal, ugyanakkor a közleményben szerepelve rámutattak a határon túli magyar szerve-
zeteknek arra az igényére, hogy a magyar–magyar csúcs politikai képviseleti szintjével
párhuzamosan létrejöjjenek szakmai egyeztetési fórumok is, melyek ráadásul a munka és
az információáramlás folyamatosságát is biztosítják a csúcs egyes ülései között.
Ezen igény formába öntését – saját nemzetpolitikai célkitűzéseivel összefüg-
gésben – az Orbán Viktor vezette kabinet vállalta fel. Mint már említettük, a MÁÉRT
intézményes formában történő létrehozása az 1999. február 20-án összeült második
„Magyarország és a határon túli magyarság” konferenciához köthető. A rendezvény
zárónyilatkozata azonban nem kizárólag az intézményesítés nézőpontjából tekinthe-
tő érdekesnek vagy jelentősnek. A külpolitikai hármas prioritás, illetve a szomszédos
országok integrációjának támogatása96 mellett itt jelent meg először hangsúlyosan
a határon túli magyar közösségek stabilizáló, demokratikus társadalmi fejlődést
előmozdító szerepének megfogalmazása is.97 E dokumentum keretében került elő-
92 „Magyarország és a határon túli magyarság” konferencia – közös nyilatkozat, 11. szakasz
93 Ez a konzultáció szolgált nyilvánvaló előképként a 2007-es párkányi „kis MÁÉRT” számára is, melyet szintén a Magyar Köztársa-
ság Kormányának részvétele nélkül rendeztek a határon túli magyar szervezetek és egyes magyarországi pártok képviselői.
94 A pápai magyar-magyar konzultáció közleménye: „A magyar-magyar csúcs bizottságot hoz létre, mely elemzést készít az
eddig aláírt alapszerződések hatásáról. A vizsgálat kiterjed arra:
- hogyan alakult az adott országban a magyarság helyzete,
- miként változott az aláíró országok viszonya,
- milyen módon befolyásolta az a térség stabilitását.
A magyar-magyar csúcs az elemzés alapján ajánlásokat készít az esetleg szükséges teendőkről a nemzetközi pártszövetsé-
gek, a parlamentek és az érintett kormányok részére.”
95 A pápai magyar-magyar konzultáció közleménye: „Továbbá szakértői munkacsoportot hoz létre, melynek feladata a határon
túli magyar közösségek igényeinek és az előremutató európai gyakorlatnak megfelelő autonómiakoncepciók egyeztetése. A
kidolgozott elveket a magyar-magyar csúcs résztvevői összehangoltan képviselik.”
96 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „1. A határon túli magyar közösségek üdvözlik
Magyarország NATO-hoz való csatlakozását, és támogatják az Európai Unióhoz történő csatlakozási törekvéseit. Érdekük,
hogy Magyarország Európai Unióhoz és NATO-hoz való csatlakozásának előnyei kiterjedjenek a Magyarországgal szomszé-
dos országokra is.”
97 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „2. A határon túli magyarok különböző államok
polgárai, ugyanakkor a közös anyanyelv, kultúra, történelem és az összetartozás tudata alapján részei a magyar nemzetnek.
Magyarországnak és a határon túli magyar közösségeknek egyaránt érdeke a kelet-közép-európai térség biztonságának
és stabilitásának erősítése.” továbbá „7. A határon túli magyar közösségek – esetenként kormányzati pozícióból – jelentős
mértékben befolyásolhatják azon államok bel- és külpolitikáját, melyekben élnek. A magyar nemzeti kisebbségek elősegítik a
parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság megszilárdulását, mert ez létérdekük. A külpolitika területén szerepet vállalnak
ezen államok euroatlanti integrációs törekvéseinek támogatásában. E törekvések sikere magyar nemzeti érdek, azaz a közép-
európai országokban élő magyar közösségek és Magyarország együttes érdeke.”

MHT36_hegedus.indd 52 2008.12.12. 9:02:40
ször hivatalosan is némiképp negatív összefüggésrendszerbe Magyarország várha-
tó európai uniós tagsága, mint ami a schengeni rendszerhez való csatlakozás által
megnehezítheti az anyaország és a határon túli közösségek kapcsolattartását.98
Szemben az 1996-os első konferencia olykor markáns, de minden esetben pozitív
és konstruktív jellegével az 1999-es dokumentum egyértelműen elítélte, és a térség
stabilitása szempontjából veszélyesnek minősítette a szomszédos országok egyes
politikai erőitől és társadalmi szegmenseitől nem idegen nacionalista tendenciá-
kat.99 Ugyanakkor elődjéhez képest jóval visszafogottabban fogalmazott a magyar
politikai célok és követelések tekintetében. A dokumentum pl. nem használja az
autonómia fogalmát, kizárólag a szubszidiaritás európai elve, illetve a regionális és
határokon átnyúló fejlesztések mellett tesz hitet.100 Ezzel nyilván az első konferencia
és záródokumentum által kiváltott negatív nemzetközi visszhang megismétlődését
szerették volna elkerülni, illetőleg nyilvánvaló módon úgy vélhették, hogy önmagá-
ban a magyar–magyar politikai párbeszéd intézményesítése már elég támadási
felület lesz a szomszédos országok szélsőséges politikai erői számára, nem szüksé-
ges ezt további tartalmi elemekkel is fokozni. Ezt a feltételezést támasztják ugyan-
csak alá a szövegben nagy számmal előforduló hivatkozások a nemzetközi és
európai normákra, illetve gyakorlatra is,101 amelyek nyilvánvaló módon szintén a
dokumentum tartalmának elfogadhatóságát kívánták növelni.
A MÁÉRT, mint intézmény születése tulajdonképpen e „Magyarország és a
határon túli magyarság” konferencia állandósítását jelentette egyfajta politikai kon-
zultatív testületként,102 azonos résztvevői körrel, ami a parlamenti, illetve tartományi
képviselettel rendelkező határon túli magyar szervezeteket, a magyarországi parla-
menti pártokat, a Magyar Köztársaság Kormányát, illetve a nyugati magyarság kép-

98 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „1. […] Kívánatosnak tartják, hogy a csatlako-
zás – különös tekintettel a schengeni egyezményre – ne érintse hátrányosan Magyarország és a határon túli magyarság,
Magyarország és szomszédai kapcsolatait.”
99 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „4. A kisebbségi jogok sérelme, főleg ha szélső-
séges nacionalizmus formáját ölti, az identitásvállalás szabadságának csorbulásához, egyidejűleg a határon túli magyarok
beolvasztásához és elvándorláshoz vezethet. Mindez politikai és szociális feszültségeket okozhat, és ily módon gátolhatja
a térség országainak euroatlanti integrációját. Ezért Magyarország a határon túli magyar kisebbségi közösségek demokrati-
kus politikai célkitűzéseivel összhangban kezdeményező politikát folytat a kisebbségben élő magyarok közösségi és egyéni
jogainak biztosítása érdekében. ”
100 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „5. A magyar nemzet politikai célja, hogy a Ma-
gyarországgal szomszédos országokban élő magyarok egyéni és közösségi jogait a nyugat-európai demokratikus országok
eredményes gyakorlatának megfelelően biztosítsák. Ez a közép-európai térségben hatékony törvényhozási és kormányzati
intézkedéseket igényel, annak érdekében, hogy a kisebbségi közösségek a szubszidiaritás elve alapján maguk
intézhessék ügyeiket.” (kiemelés tőle, H.D.) illetve „6. E cél elérése érdekében a résztvevők fokozzák erőfeszítéseiket a
közép-európai országok euroatlanti integrációjának támogatására. Az euroatlanti közösséghez való közeledés kedvező fel-
tételeket teremt az államok demokrácia iránt elkötelezett politikai szereplői megerősödésének. A regionális, szubregionális
és határokon átnyúló együttműködés különféle formái, beleértve a határ menti régiók önkormányzatainak együttműködését
– az egyes országokban élő magyarok tevékeny részvételével – elősegítik ezeket a folyamatokat.”
101 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata, preambulum: „[…] maradéktalanul tiszteletben
tartva az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemzeti
és etnikai kisebbségekre vonatkozó dokumentumait, összhangban azok szellemiségével […]”, illetve „7. […] E párbeszéd
formáit és intézményeit az államközi kapcsolatokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályok szigorú tiszteletben tartásával és a
Magyarországgal szomszédos államok demokratikus jogrendjével összhangban valósítják meg.”
102 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata: „8. A fenti elvek gyakorlatba ültetésének
elősegítése, a magyarországi és a határon túli magyar kapcsolattartás folyamatosságának biztosítása érdekében a
konferencia résztvevői állandósították a jelen konferenciát Magyar Állandó Értekezlet néven. Ez politika konzultatív
testületként működik. […]”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 53

MHT36_hegedus.indd 53 2008.12.12. 9:02:40
54 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

viselőit fedte le.103 A Magyar Állandó Értekezlet összehívását a dokumentum a kor-
mány hatáskörébe helyezte.
Az intézményesítés tekintetében érdemes kitérni arra is, ami a dokumentumban
nem szerepel. Nem találunk egyetlen utalást sem az 1996. szeptember 4-i pápai
magyar–magyar konzultáció közleményében említett szakbizottság, illetve munkacso-
port tevékenységére, ami azt jelzi, hogy a politikai egyeztetés mögé rendelt szakmai
szervezetek létrehozására irányuló ezen első kísérlet minden bizonnyal ténylegesen
eredménytelen volt. Nem így azonban a második alkalommal. Az 1999-es „Magyarország
és a határon túli magyarság” konferencia nyilatkozata expressis verbis felkérte a kor-
mányt, hogy „a konferencia munkájának elősegítése érdekében” az oktatás, a gazda-
sági és szociális kapcsolatok, a jogi és önkormányzati együttműködés, a kultúra,
valamint az európai uniós csatlakozással összefüggő kérdések – különös tekintettel a
schengeni egyezményre – területén hozzon létre szakértőkből álló bizottságokat.104 A
zárónyilatkozatnak ez a pontja képezi az 1079/1999. (VII. 7.) – a szakértői bizottságo-
kat de iure és de facto is létrehozó – kormányhatározat politikai alapját.
Az 1999-es „Magyarország és a határon túli magyarság” konferenciát követően a
MÁÉRT plenáris ülésein keletkezett záróokmányok, mint források szerepe megváltozik szá-
munkra. A struktúra kialakulását követően már nem intézményi tartalmuk fontos, hanem az,
hogy a szakbizottságok korábban már megismert munkája ténylegesen mekkora hatással
volt a Magyar Állandó Értekezlet tevékenységeire és döntéseire. Vagyis valóban előmozdítot-
ták-e annak munkáját a vizsgált időszakban, biztosítottak-e szakpolitikai hozzáadott értéket
a nemzetpolitikai alku- és döntési folyamatok keretein belül.
A Magyar Állandó Értekezlet II. ülésére – az első MÁÉRT-nek „antedatálva” az
1999-es „Magyarország és a határon túli magyarság” konferenciát tekintjük – 1999.
november 11–12-én került sor. A zárónyilatkozata viszonylag jól kiegyensúlyozott az
aktuális, időszakos témák és események értékelése, illetve a távlati, stratégiai elemek,
valamint a szimbolikus tartalom és a gyakorlati politikai cselekvés között.
A fent említett intézményi dimenzió és a szakbizottságok tekintetében azonban
igen csak szűkszavú. Üdvözli ugyan a szakértői bizottságok megalakulását, elfogadja
azok munkaterveit, és felkéri a kormányt, hogy a szakbizottságok ajánlásait messze-
menőkig vegye figyelembe, ennél részletesebben azonban nem foglalkozik a kérdés-
sel.105 Ennek többek között két oka is lehetséges. Egyrészt 1999. novemberéig a
szakértői bizottságok – az EU-integrációs szakbizottság kivételével – valóban csak az
alakuló üléseiken voltak túl, szakmai munkájukra – ekkor még – valóban kevéssé
lehetett reflektálni. Másrészt nagyon érdekes a zárónyilatkozat fogalomhasználata. A
dokumentum a közkeletű politikai felfogással szemben, mely szerint a szakbizottságok
a MÁÉRT szakértői bizottságai, a hivatalos jogi terminológiát használja, és a szakbi-

103 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata, preambulum „A konferencia résztvevői, a
Magyar Kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon
túli magyar szervezetek, valamint a nyugati magyarság képviselői, […]” és „8. […] A Magyar Állandó Értekezlet a parlamenti,
illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli magyar szervezetek, a magyarországi parlamenti pártok, a Magyar
Kormány, valamint a nyugati magyarság képviselői alkotják, de minden esetben biztosítva a térség valamennyi magyar
nemzeti közösségének részvételét.”
104 „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata, 8. szakasz
105 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „2. Üdvözlik a határon túli magyarokkal kapcsolatos magyar
kormányzati feladatok végrehajtását szolgáló szakértői bizottságok létrejöttét és egyetértenek a szakértői bizottságok ala-
kuló ülésein megfogalmazott munkatervekkel. Felkérik a Magyar Kormányt, hogy a szakértői bizottságok ajánlásait döntései
során a legmesszemenőbb mértékben vegye figyelembe.”

MHT36_hegedus.indd 54 2008.12.12. 9:02:41
zottságokról mint a kormány munkáját elősegítő testületekről beszél. Ez lehet, hogy
egyszerűen a szövegezés pontosságából fakad, de az is lehetséges, hogy az alá-fölé-
rendeltségi viszonyok bizonytalansága miatt is foglalkozott keveset a MÁÉRT bizottsá-
gok munkájával.
A viszonylag aktualitásszámba menő események tekintetében a nyilatkozat
preambuluma megemlékezett a közelgő millenniumi évfordulóról, valamint a MÁÉRT-
nek és szakbizottságainak az 1999. év során történt létrejöveteléről. Kitért számos
pozitív nemzetpolitikai fejleményre, mint az alapszerződések végrehajtását ellenőrző
vegyes bizottsági rendszer működésének megkezdésére, a párkányi híd rekonstrukci-
ójára, a kárpátaljai árvízkárosultak megsegítésére,106 valamint külön szakaszt szentelt
az ország NATO-csatlakozásának107 és a szegedi folyamatnak, illetve a részben belőle
megszületett Délkelet-Európai Stabilitási Egyezménynek.108 Negatív fejleménynek
minősítette, és aggodalmát fejezte ki ugyanakkor – egy szakaszba foglalva – a szlová-
kiai kisebbségi nyelvhasználati törvény, a román nacionalista erők térnyerése, valamint
az Agache-per miatt.109
A stratégiai elemek tekintetében érdekes kettőség figyelhető meg az autonómia
kérdésének kezelésében. Egyrészt általános formában nem szerepel az autonómia
kifejezett követelése, ismét csak áttételesen utal rá a fogalomhasználat, ám most a
szubszidiaritás helyett110 a „közösségi jogok” fogalma mögé rejtették.111 Ezzel szem-
ben a nyilatkozat 7. szakasza kifejezetten utal a vajdasági magyar közösség autonómia-
igényének elismerésére és támogatására. Ennek alapvető okaként azonosíthatjuk,

106 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „4. Megállapítják, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időben
a határon túli magyarok helyzetének javulását lehetővé tevő körülmények alakultak ki. Üdvözlik a Magyarországgal szom-
szédos államok demokratikusan választott kormányainak azon törekvéseit, hogy a kisebbségi jogokat korlátozó korábbi in-
tézkedéseket fokozatosan felszámolják. Nagy jelentőséget tulajdonítanak olyan lépéseknek, mint a párkányi híd újjáépítése,
az aradi Szabadság-szobor kiszabadulása, a horvátországi magyar oktatási és művelődési központ létrehozása, valamint a
kárpátaljai árvízkárosultak támogatásában és a szlovén-magyar közvetlen vasúti összeköttetés megteremtése érdekében
hozott pozitív kormányzati intézkedések. Üdvözlik, hogy az alapszerződések végrehajtását ellenőrző mechanizmusok mű-
ködése megkezdődött.”
107 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „1. Történelmi jelentőségű tény, hogy a Magyar Köztársaság
1999. március 12-én a Cseh Köztársasággal és a Lengyel Köztársasággal együtt az Észak-atlanti Védelmi Szövetség Szer-
vezetének teljes jogú tagjává vált. Meggyőződésük, hogy ez jelentősen hozzájárul Közép- és Kelet-Európa biztonságának
és stabilitásának erősödéséhez, a térségben zajló politikai és gazdasági átalakulási folyamatok demokratikus úton történő
sikeres véghezviteléhez.”
108 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „6. A Délkelet Európai Stabilitási Egyezmény létrejötte
komoly lépés a térség stabilizálódásának folyamatában. A résztvevők meggyőződése, hogy a Stabilitási Egyezményhez
kapcsolódó munkaasztalok tevékenysége hozzájárul a megfelelő megoldási mechanizmusok kialakításához, a térség prob-
lémáinak megnyugtató rendezése érdekében. Reményüket fejezik ki, hogy a szegedi konferencia és annak szellemisége
elősegíti azt, hogy Jugoszláviában mielőbb meginduljanak a demokratikus változások, ennek érdekében jött létre a szegedi
Esély a Stabilitásra Közalapítvány, amelynek célja az önkormányzatok és a független média támogatása. […]”
109 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „5. Ugyanakkor aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy
mindezek ellenére, országonként eltérő mértékben ugyan, de továbbra is fennáll a határon túli magyar közösségek ve-
szélyeztetettsége és meggyőződésük, hogy a hátrányos helyzetük enyhítését célzó első pozitív lépéseket továbbiaknak
kell követniük. Aggodalomra adott okot a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvénynek a leginkább érintett magyar
nemzetiségű szlovákiai polgárok képviselőinek ellenzése dacára történt elfogadása, ami nem felel meg a „jó kormány-
zás” /”good governance”/ demokratikus alapelvének. Nem hagyható figyelmen kívül a romániai nacionalista erők fokozott
aktivitása Erdélyben és a hatóságok gyenge, a helyzetnek nem mindig megfelelő fellépése sem. Aggodalomra ad okot a
Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusát ért atrocitás sorozat, valamint az Agache-ügy és a körülötte kibontakozó
hangulatkeltés. Elengedhetetlennek tartják, hogy a szomszédos országok eleget tegyenek az Európa Tanácsi felvételük
során tett vállalásaiknak.”
110 Lásd „Magyarország és a határon túli magyarság – 1999” konferencia nyilatkozata, 5. szakasz
111 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata, preambulum „[…] célul tűzve ki a határon túl élő magyarok
egyéni és közösségi jogainak lehető legszélesebb körű biztosítását, figyelembe véve a mérvadó európai példákat és a nemzeti
sajátosságokból fakadó reális szükségleteket;”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 55

MHT36_hegedus.indd 55 2008.12.12. 9:02:41
56 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

hogy a dokumentumok fényében az autonómiaügyben 1998 és 2002 között meglehe-
tősen óvatos Orbán-kabinet számára 1999-ben lehetőség nyílt egy létező nemzetközi
biztonságpolitikai probléma kereteibe illeszteni – ezáltal a nemzetközi közösség felé
jobban kommunikálhatóvá tenni – és eséllyel képviselni egy határon túli magyar közös-
ség autonómiaigényét. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy az esély kiakná-
zása alapvetően nem erőpolitikai pozícióból történt, hiszen a nyilatkozat változatlanul
hangsúlyozza az autonómia szoros megfelelését a szubszidiaritás és az önkormányza-
tiság európai elveinek, valamint a kérdésről a szerb demokratikus ellenzékkel folytatott
politikai párbeszédet, ami pedig komoly demokratikus legitimitást biztosított a törekvés
számára, elsősorban nem kisebbségi nézőpontból.112 A kérdés egyetlen pikantériája,
hogy az egységes vajdasági magyar autonómiatervezet, amit a MÁÉRT támogatásáról
biztosított, ekkor még nem létezett. Erről jó képet nyújtanak a VMSZ három színtű, vala-
mint a VMDP kizárólag személyi elven nyugvó autonómiaelképzelései körüli későbbi
viták. A zárónyilatkozat 7. szakasza a vajdasági pártok számára tehát jóval inkább elő-
író, semmint – egyéni irányvonalukat tekintve – támogató jellegű volt. Ezt expressis
verbis imperatív formában is megfogalmazza az ellentétek háttérbe szorítására és az
összmagyarság érdekeinek képviseletére felhívó mondat.
A stratégiai kérdések között említhetjük még az Erdélyi Magyar Tudományegyetem
létrehozására irányuló támogatás megjelenését a 2000. év költségvetési előirányzatá-
ban, illetve később költségvetésében. A kérdéskört érintő 8. szakasz egyébként egy-
ként megfogalmazza, hogy – nem kérdőjelezve meg az EMTE adott helyzetbeli kiemelt
pozícióját – más határon túli magyar közösségek esetében is csak jelentős magyaror-
szági támogatással lehetne biztosítani az anyanyelvű felsőoktatás megteremtését,
illetve hogy országuk adófizető polgáraiként elsősorban a terület szerinti állam felada-
ta lenne ennek biztosítása.113
Külön érdekes, hogy miért szentelt a II. MÁÉRT egy teljes szakasznyi terjedelmet a
határokon átívelő együttműködések támogatásának, hiszen ezt követően három év alatt
alig foglalkoztak ennél az egyébként nem túl sokat mondó nyolc sornál114 többet a kér-
déskörrel a szakértői bizottságok. Talán megkockáztatható a feltevés, hogy egészen

112 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „7. Tekintettel arra, hogy Jugoszláviában a továbbra is
uralmon lévő rezsim politikája nyomán a vajdasági magyarság a folyamatos fenyegetettség légkörében él, ami további el-
vándorláshoz vezet, támogatják az önkormányzatiság és a szubszidiaritás európai elvei szellemében kidolgozott egységes
vajdasági magyar autonómia-tervezetet és az abban meghatározott intézményeket. Üdvözlik a vajdasági magyar autonómia
tervezetről a vajdasági magyar pártok és a szerb demokratikus ellenzék között megkezdett párbeszédet és annak eredmé-
nyeit. Felszólítják a vajdasági magyar pártokat és szervezeteket, hogy a személyi és politikai ellentéteiket háttérbe szorítva
törekedjenek a vajdasági magyar közösség és az összmagyarság általános érdekeinek képviseletére. Örömüket fejezik ki,
hogy az USA szenátusa november 4-én egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik cikkelye a vajdasági
magyarok által kidolgozott autonómia-koncepció támogatására szólítja fel az amerikai kormányzatot.”
113 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „8. A határon túli magyarság képviselői történelmi jelen-
tőségűnek tartják az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozását célzó magyarországi támogatás tervezését a 2000. évi
költségvetési tervben. Egyetértenek abban, hogy a jelen helyzetben magyarországi támogatást egy relációra kell összpon-
tosítani, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az anyanyelvű felsőoktatás intézményrendszerének megteremtését és
színvonalának javítását más államok magyar közössége esetében is jelentős magyarországi segítséggel lehet biztosítani.
Ugyanakkor fenntartják annak igényét, hogy országuk adófizető polgáraiként jogosultak a teljes körű, önálló, állami anya-
nyelvű oktatásra.”
114 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „9. A határon átnyúló együttműködés fejlesztése és
eurorégiók létrehozása, a gazdasági együttműködés ösztönzése a térségben nagy mértékben javíthatja a Kárpát-medence
hagyományosan összetartozó, ám a történelmi események folytán perifériára szorult területek gazdasági fejlődését. A MÁ-
ÉRT fontosnak tartja, hogy az eurorégiók működőképességének feltételei megteremtődjenek. A határon túli magyarság kép-
viselői a jövőben mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfeleleően kiaknázzák az ilyen formájú együttműködés
lehetőségeit a magyarországi helyi és regionális önkormányzatok és a saját helyi és regionális szerveződéseik között.”

MHT36_hegedus.indd 56 2008.12.12. 9:02:41
Magyarország uniós csatlakozásáig, és az ennek következtében kézzelfoghatóvá váló
Interreg támogatásokig115 a magyar nemzetpolitikai elit modern szólamon kívül nem
látott sokkal többet a határokon átívelő együttműködések lehetőségében, nem tudta
stratégiailag értékelni és ténylegesen kiaknázni a területben rejlő lehetőségeket.
Természetesen a leginkább stratégiai kérdés az Európai Unió bővítési folyamatá-
nak helyzete volt. A hangsúlyos helyen, utolsó pontként megjelenített szövegben a
MÁÉRT üdvözölte a csatlakozási tárgyalások Szlovákiára és Romániára való kiterjesz-
tését, ugyanakkor két esetben is felhívta a figyelmet a kisebbségvédelmi kötelezettsé-
gek, mint a csatlakozás szempontjából elengedhetetlen koppenhágai politikai kritéri-
um nem csupán formai, de elengedhetetlen tartalmi teljesítésére. Sőt, pont e kritérium
miatt tartotta szükségesnek és örvendetesnek ezen államok minél előbbi csatlakozá-
sát. Ugyanakkor, ha nem is expressis verbis utalt a szöveg a schengeni szabályozás-
ban megbúvó negatív elemekre, leszögezte, hogy a zavartalan magyar–magyar kap-
csolattartás a magyar nemzet egységes érdeke az EU-csatlakozás előtt, illetve azt
követően is.116 Mindenesetre érdekes, hogy a bújtatott Schengen-kritika egy szakasz-
ban szerepel azzal a mondattal, melyben a MÁÉRT örömét fejezi ki a csatlakozási
tárgyalások Romániával és Szlovákiával való megkezdése okán.
A korábbi dokumentumokkal szemben a MÁÉRT 2000. december 13–14-i harma-
dik ülésének zárónyilatkozata a korábbiaktól eltérően számos konfliktust nyíltan felvál-
laló, illetve megjelenítő szöveg. Szemben a megelőző dokumentummal, mely pusztán
egy mondatban utalt a schengeni rendszer által felmerülő nehézségekre – a kapcso-
lattartás nehezebbé válására bizonyos relációkban –, a III. Záróokmány leghangsúlyo-
sabb eleme az egyértelmű és közvetlen Schengen-kritika. A rövid preambulum utáni
első bekezdés rögtön negatív konnotációban jeleníti meg a kérdést,117 amire a doku-
mentum – a „státusztörvény” céljaival összefüggésben – később még egyszer vissza-
tér.118 Mind a két pont magyarázatot igényel. Politológiai szempontból nézve érdekar-
tikulációs funkciójuk – az igények jelzése – tökéletesen érthető és méltányolható, bár
diplomatikusnak szánt megfogalmazásuk mögött nehezen leplezhető az egyértelmű
tartalom, a Schengen alóli derogáció kérése, ami a közösség számára egy – többször

115 Ebből a szempontból a korábbi kisléptékű és bonyolult Phare CBC támogatások hatása nem tekinthető átütőnek.
116 A Magyar Állandó Értekezlet második ülésének Zárónyilatkozata: „10. A MÁÉRT résztvevői üdvözlik, hogy az EU Bizottság
országjelentése megerősítette Magyarország felkészültségét az EU-s csatlakozásra, valamint az Európai Unió Bizottságának
javaslatát a csatlakozási tárgyalások kiterjesztéséről Szlovákiára és Romániára. Ezekben az országokban nagy létszámban
élő magyarságnak alapvető érdeke, hogy országuk teljesítse a csatlakozás feltételeit, különösen a kisebbségi jogok biztosí-
tása és a kapcsolódó kötelezettségvállalások területén. Románia, Szlovákia és természetesen Szlovénia mielőbbi csatlako-
zása, illetve a többi szomszédos ország közeledése az euroatlanti szervezetekhez pozitívan járulhat hozzá a kisebbségben
élő magyarság és Magyarország magasabb szintű integrációjához. Megállapítják, hogy az emberi és kisebbségi jogokkal
kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalások tartalmi, nem csupán formai megvalósítását tartják mérvadónak. Egyetér-
tenek abban, hogy a zavartalan kapcsolattartás megőrzése Magyarország és a határon túli magyarok között közös érdek,
Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásáig és azt követően is.”
117 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „1. Megelégedésüket fejezik ki, hogy Magyarország csat-
lakozása az Európai Unióhoz elérhető közelségbe került. Meggyőződésük, hogy a csatlakozás előnyei kiterjedhetnek a
szomszédos államokra is. A határon túli magyarok képviselői nyomatékosan kérik, hogy a csatlakozási tárgyalások
során Magyarország jelenítse meg érdekeit a határok átjárhatósága ügyében, különös tekintettel a Schengeni
Egyezményre.” (kiemelés tőlem – H.D.)
118 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „9. […] A törvény céljainak gyakorlati megvalósítása feltéte-
lezi a határon történő átkelés akadálytalan biztosítását a Magyarország uniós csatlakozását követő időszakban is. Szüksé-
gesnek tartjuk annak a törvényben való megjelenítését, hogy a határon túli magyarok a határátkelés és Magyarországon való
tartózkodás mindenkori legkedvezményesebb módját élvezhessék – összhangban Magyarország EU-tagságával – és hogy
e kedvezmények megállapításánál figyelembe veszik sajátos érdekeiket. Szükséges továbbá, hogy a megfelelő szakbizott-
ságok e kérdéskört 2001 folyamán tekintsék át, és tegyenek javaslatot a megoldásra vonatkozóan.”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 57

MHT36_hegedus.indd 57 2008.12.12. 9:02:41
58 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

egyértelműen jelzett – elfogadhatatlan álláspont volt. Ez a tény bizonyos esetekben119
a szakbizottságokban is felmerült, ám a határon túli szervezetek által delegált politiku-
sok rendszerint kisebbségbe szorították ezt az álláspontot. Kérdés, hogy a derogáció
szószólói hittek-e annak megvalósíthatóságában. Mint említettem, az álláspont képvi-
selete – az artikulációs funkció nézőpontjából tökéletesen legitim –, hogy szakpolitika-
ilag mennyire volt szerencsés, és napirenden tartása vajon nem szorított-e megalapo-
zottabb kezdeményezéseket háttérbe, már más kérdés.
Különösen érdekes egyébként e két szakasz diszkurzív nézőpontból. A szöveg-
nek olyan nyelvi kontextusa van, mely szinte hazánk egyedüli uniós csatlakozásának
szubjektív érzetét sugallja. Szó sem esik benne – egyébként a plenáris MÁÉRT ülések
zárónyilatkozataiban tendenciózusan nem – a Schengeni Rendszerben megbúvó
lehetőségekről, még említésre méltónak sem találták, hogy ez a szabályozás teremti
meg bizonyos határszakaszokon a szabad mozgás lehetőségét. Tehát egyrészt tetten
érünk egy olyan diszkurzív konstrukciót, mely a Magyar Köztársaság térségbeli egye-
düli uniós csatlakozását sugallja, de facto helytelenül, illetve egy másikat, mely a
schengeni szabályozás „két oldalát” – a belső határok szabad átjárhatóságát, illetve a
külső határok fokozottabb ellenőrzését – elválasztja egymástól, és külön szimbolikus
elemekként jeleníti meg. A határok átjárhatóságát olykor az EU-hoz, számos esetben
– horribile dictu – a csatlakozás előtti állapothoz köti, míg a kapcsolattartás ellehetet-
lenülését szinte minden esetben Schengenhez. Ha ezt a diszkurzív folyamatot egyfajta
nemzetpolitikai ellenségkép-teremtésnek tekintjük, szubjektív véleményem szerint
nem járunk messze a valóságtól.
Mindezek a rejtett nyelvi elemek azért felettébb érdekesek a fent idézett szaka-
szokban, mert olyan szöveghelyek mellett állnak, melyek tartalmukban egyértelműen
cáfolják kiindulási alapjukat. Ilyenként érdemes rögtön szemügyre vennünk a nyilatko-
zat 2. szakaszát, mely a nizzai csúcs eredményeiről, az integrációs folyamat állásáról
szól.120 Mint közismert, a Nizzai Szerződés 2000-ben – a kelet-közép európai országok
csatlakozását évekkel megelőzően – kialakította a 25, illetve 27 tagú EU intézményi
kereteit. Sőt, erre az időpontra többé-kevésbé nyilvánvalóvá vált, vagy legalábbis ígéret-
ként elhangzott, hogy az első körben csatlakozó államok már részt vehetnek a 2004-es
európai parlamenti választásokon. Ez pedig egyértelműen bizonyította, hogy – hiába az
egyéni érdemek szerinti elbírálás – a Magyar Köztársaság biztos nem egyedül fog a
térségbeli országok közül csatlakozni az unióhoz. Vagyis érdemes lett volna foglalkozni
Schengen pozitív hatásaival is, a fenti torz diszkurzív struktúrákat pedig – nem utólag,
ami könnyen lenne anakronizmussal vádolható – hanem a 2000-ben is a döntéshozók
rendelkezésére álló információk alapján is, objektíve hamisnak tekinthetjük.
Az európai uniós ügyek mellett a dokumentumban még két tematikus egységet,
természetszerűleg ismét a szakértői bizottságok tevékenységét és az intézményese-
dés kérdését, illetve az „aktuális helyzetértékeléseket” emelhetjük ki.

119 Lásd pl. Kalmár Szilárd korábban említett hozzászólását az EU Integrációs szakértői bizottság 1999. április 13-i „nulladik”
ülésén. HTMH 646/12/99
120 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „2. Üdvözlik az EU nizzai csúcsértekezletének döntéseit. A
találkozó azon határozatai, melyek szerint a tagjelölt országokkal szemben az egyéni elbírálás elvét alkalmazzák, és amelyek
kilátásba helyezik, hogy az új tagállamok már részt vesznek a 2004-es európai parlamenti választásokon, megfelelnek az
összmagyarság érdekeinek. A határon túli magyar legitim szervezetek a jövőben is országaik azon politikai erőivel működ-
nek különösen együtt, melyek a legmegfelelőbb módon képesek felkészíteni hazájukat a mihamarabbi EU-csatlakozásra.
Megerősítik, hogy a szomszédos országok európai uniós csatlakozása a magyar nemzet egységes érdeke.”

MHT36_hegedus.indd 58 2008.12.12. 9:02:41
A szakbizottságok tevékenységére a dokumentum két szöveghelye tér ki.
Egyrészt a MÁÉRT elismerését fejezte ki a szakbizottságoknak a „státusztörvény”
koncepciójának kidolgozásáért.121 A sors apró fintora, hogy a szakbizottsági anya-
gok vizsgálata után egyértelműen leszögezhetjük: a koncepciót a kormány, és nem
a szakbizottságok dolgozták ki, sőt, a szakbizottságok ajánlásainak igencsak korlá-
tozott hatása volt a koncepció tartalmára. Az elismerés itt tehát egy olyan szimboli-
kus aktus, mely egy fiktív funkciót tulajdonít a szakbizottságoknak, valószínűleg
azért, hogy megítélésüket, presztízsüket növelje, stabilizálja. Ha felidézzük az
Országgyűlés Külügyi Bizottságának 2000. május 17-i vitáját a szakértői bizottságok
tevékenységéről, akkor tudjuk, hogy a bizottságok igenis rászorultak még az ilyen
típusú legitimációs aktusokra is.
A dokumentumban természetesen nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű szépség-
tapasz. Az utolsó szakaszban a határon túli szervezetek pl. köszönetüket fejezték ki a
magyarországi parlamenti pártok számára a törvény előkészítése során tanúsított
konstruktív magatartásukért.122 Leszámítva a kontextusban eleve tetten érhető patriar-
chális határon túli magyar–anyaországi viszonyt, elég csak a szakbizottságokban a
pártdelegáltak már említett konstans távolmaradására és érdektelenségére gondol-
nunk, hogy reális képet kaphassunk erről a konstruktív részvételről.
Mindezeken túl érdemes figyelmet szentelni a plenáris MÁÉRT szakbizottsági
munkával kapcsolatos ajánlásának is. A Schengen-kérdés kapcsán a nyilatkozat úgy
fogalmaz, hogy a szakbizottságok 2001 folyamán tekintsék át a területet és tegyenek
javaslatot a helyzet megoldására.123 Mint tudjuk 2000 júniusa és 2001 szeptembere
között egyáltalán nem voltak szakbizottsági ülések – mivel a kormánytisztviselő
bizottsági elnökök nem hívták össze azokat – és a 2001. szeptemberi üléseken is
teljes egészében a „státusztörvény” végrehajtási szabályai álltak a középpontban,
így szakmailag megalapozott módon a szakértői bizottságok 2001 folyamán egyál-
talán nem foglalkoztak a kérdéssel. Az már más lapra tartozik, hogy álláspontom
szerint ellenkező esetben sem tudtak volna megoldási javaslatot előterjeszteni, arról
nem is beszélve, hogy három év alatt egy példa sem akadt arra, hogy bármelyik
szakbizottság bármilyen témában elkészített volna egy szakmailag megalapozott
előterjesztést, koncepciót.
A zárónyilatkozat terjedelmileg nagyobb részét egyébként az egyes szomszédos
országok kisebbségpolitikájának aktuális elemzései teszik ki. Ezek a jugoszláviai124

121 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „8. Elismerésüket fejezik ki a MÁÉRT munkáját segítő
szakbizottságok elnökeinek és titkárainak, valamint tagjainak az eddigi munkáért, melynek során az 1999. novemberi ülés
zárónyilatkozatában foglaltak értelmében kidolgozták a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény koncep-
cióját. […]”
122 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „9. […] A határon túli magyar közösségek képviselői köszö-
netüket fejezik ki a Magyar Országgyűlés pártjainak a törvény előkészítése során tanúsított konstruktív együttműködésért,
és felkérik őket, hogy a törvény mielőbbi elfogadása érdekében továbbra is működjenek együtt és keressék az alapvető
nemzeti célok megvalósításához vezető közös utat.”
123 Lásd 118. lábjegyzet
124 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „3. […] Üdvözlik a Jugoszláviában bekövetkezett változá-
sokat, és reményüket fejezik ki, hogy a december 23-i szerbiai választások tovább erősítik az országban zajló demokrati-
zálódási folyamatokat, melyek keretében mód nyílik a vajdasági magyar kisebbség helyzetében meglévő nyitott kérdések
rendezésére, az emberi és kisebbségi jogok maradéktalan érvényesülésére. Üdvözlik a 2000. novemberében elfogadott
külföldi segélyekről szóló amerikai költségvetési törvény azon szakaszát, amely a Szerbiának juttatandó 100 M dolláros
segély folyósítását egyebek között a Szerbiában élő kisebbségek helyzetét javító intézkedésekhez köti.”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 59

MHT36_hegedus.indd 59 2008.12.12. 9:02:41
60 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

fejleményeket egyértelműen, míg a szlovákiaiakat125 ha áttételesen is, de inkább pozi-
tív színben tárgyalják, ellenben Ukrajna,126 de főleg Románia127 esetében elégé borús
képet festenek, és összegzésképpen is azt a megállapítást teszi a dokumentum,
„hogy az elmúlt időszakban alapvetően nem javultak a térségben élő magyar kisebb-
ségek létfeltételei.”128 Ugyanakkor érdekes Ukrajna terjedelmi alulreprezentáltásága
is a szöveg struktúrája szempontjából.
Végezetül pedig ugyancsak az aktuálpolitikai reakciók körébe kell sorolnunk,
hogy a nyilatkozat aggodalmát fejezte ki a Magyarok Világszövetségében kialakult
helyzet miatt129 – ami egyébként természetszerűen a delegáltakon keresztül a MÁÉRT
összetételére is hatással volt –, valamint nyilván különös tekintettel a várható 2001-es
szlovákiai és 2002. évi romániai népszámlálásokra, felhívta a határon túli magyarokat,
hogy a cenzusok során – az identitás megőrzéséhez szükséges jogok biztosíthatósá-
ga érdekében – vallják magukat magyarnak.130
A 2000. december 13–14-i MÁÉRT ülés kapcsán egyébként feltétlenül szükséges
megemlíteni, hogy ez volt az első olyan MÁÉRT, ahol a magyar belpolitikai szereplők-
nek már nem sikerült konszenzusra jutniuk bizonyos kérdésekben. Ez elsősorban a
nemzetpolitikai tematika kedvezménytörvény miatt megnőtt jelentőségének tulajdonít-
ható, azonban innentől kezdve egyértelműen tetten érhető a nagy pártok közötti – nyil-
vánosság előtt is megjelenített – politikai konfliktus és verseny a nemzetpolitikai kér-
désekben is, ami a 2004. december 5-i népszavazás során érte el csúcspontját.
A dokumentum egyrészt rögzítette az SZDSZ egyet nem értését a státusztörvény
koncepciójával és tervezetével kapcsolatban, bár a liberális párt álláspontját nem
részletezte, annak nem adott nyilvánosságot.131 Ugyanakkor a zárónyilatkozathoz csa-
tolt önálló dokumentumként tartalmazta a Magyar Szocialista Párt különvéleményét,
mely bizonyos alapvető deklarációk mellett – mint pl. a szubjektív identitásválasztás
elidegeníthetetlen egyéni joga – egy, a zárónyilatkozat tartalmától markánsan eltérő
pontot tartalmazott, amelynek keretében az MSZP kinyilvánította, hogy nem támogatja

125 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „3. […] Aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy Szlo-
vákiában lelassult a magyar kisebbséget is érintő, a kormányprogramban rögzített reformok megvalósítása. Reményüket
fejezik ki, hogy megszilárdul a kormányt alkotó politikai erők összetartása, és ez lehetővé fogja tenni, hogy energiákat a
kormányprogramban foglalt társadalmi és gazdasági átalakítással összefüggő feladatok megvalósítására összpontosítsák.
Bíznak abban, hogy Szlovákia EU-csatlakozásra történő felkészülése új lendületet ad a reformok ügyének, s ennek része-
ként sor kerül a szlovákiai magyar közösség jogos igényeinek kielégítésére is.”
126 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „3. […] Ukrajna oktatási miniszterének legutóbbi nyilatkoza-
ta aggodalomra ad okot a kárpátaljai magyar oktatási rendszer jövőjét illetően.”
127 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „3. Romániában az RMDSZ kormánykoalícióban való rész-
vételével, össztársadalmi felelősségvállalásával beindult pozitív folyamatok eredményei korántsem tekinthetők az ott élő
magyar nemzeti közösség helyzete megnyugtató és befejezett rendezésének. A nemrég lezajlott általános választások ered-
ményeként aggasztó mértékben megerősödött a szélsőséges nacionalizmus jobboldali és baloldali tábora. Reményüket
fejezik ki, hogy ennek ellenére Romániában nem állnak le a pozitív folyamatok – beleértve a magyar közösség helyzetének
rendezését –, és az ország az euro-atlanti csatlakozás útjáról nem tér le, és betartja az általa megkötött nemzetközi szerző-
déseket. […]”
128 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, 3. szakasz
129 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „5. Aggodalmukat fejezik ki a Magyarok Világszövetség-
ében kialakult helyzet miatt.”
130 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata: „7. Felhívják a határon túli magyarokat, hogy a jövőben
esedékes népszámlálások során vallják magukat magyarnak. Ez egyik feltétele az identitás megőrzéséhez szükséges jogok
biztosításának.”
131 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, 8. szakasz: „[…] Megállapítják – az SZDSZ fenntartásai mel-
lett –, hogy a koncepció alapján készült törvénytervezet fő elemeiben megfelel az abban lévő elveknek és törekvéseknek, és
megfelelőképpen szolgálja a szülőföldön maradás esélyeinek és lehetőségeinek erősítését. […]”

MHT36_hegedus.indd 60 2008.12.12. 9:02:41
ajánló szervezetek létrehozását a magyarigazolványok kiállítási eljárásához, mivel a
már létező legitim politikai, társadalmi és egyházi szereplőket elégségesnek tekintette
erre a feladatra.132
A III. MÁÉRT Zárónyilatkozatának szakmailag egyik legrészletesebben, bár nem
feltétlenül koherensen kidolgozott része az „Állásfoglalás a Magyar Köztársasággal
szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény jogalanyának meghatározása
tárgyában” c. melléklete, ami elsősorban az ajánló szervezetek kialakításának és az
ajánlás folyamatának szentel nagy figyelmet. A határon túli magyar szervezeteket egy-
részt egzisztenciális szempontból mélyen érintette, hogy milyen formában is fogják
kialakítani az ajánló szervezeteket. Bár az MSZP különvéleményében is kifejtett javas-
lata, hogy a létező politikai, civil és egyházi szervezetek töltsék be az ajánlói funkciókat
logikus volt, és tekintettel volt a határon túli magyar közösségek társadalmi pluralitásá-
ra, valamint a MÁÉRT-ben képviselettel rendelkező határon túli szervezetek elemi
politikai érdekeire is, a MÁÉRT plénuma mégis egy ezzel ellentétes koncepciót alakí-
tott ki és fogadott el, amely alapján az ajánló szervezetek egyfajta kuratóriumi testület-
ként állnának fel, melybe a MÁÉRT-ben képviselettel rendelkező pártok, civil szerveze-
tek és egyházak delegálnának képviselőket.133
Ugyancsak fontos kérdés volt a határon túli szervezetek számára, hogy az általuk,
vagy inkább részvételükkel kialakított ajánlások mekkora szereppel fognak bírni a
magyarigazolványok kiállítása során, elengedhetetlen kellékek lesznek, vagy helyette-
sítő szerepet fognak játszani. Végül is az ajánlás kiadásához szükséges feltételeket
úgy kívánták szabályozni, hogy elengedhetetlen hozzá a magyar nemzethez való tar-
tozás írásban történő kinyilvánítása, az ajánlás igénylése, valamint a magyar nyelv
ismerete,134 és elégé részletes listát dolgoztak ki arra a speciális mérlegelést igénylő
körülményre, ha a kérvényező nem beszél magyarul.135 Álláspontom szerint a szakasz
önmagában is ellentmondásos, hiszen bevezetőjében különleges méltánylást igénylő
esetnek tekinti a magyar nyelv nem ismeretét, míg utolsó szakasza egy felsorolt feltétel
teljesítése esetén az ajánlás kvázi mérlegelés nélküli kiadását irányozza elő, ráadásul
a feltételeket olvasva nyilvánvaló lehet számunkra, hogy nem elszórt esetek leírását
olvassuk, hanem a hozzátartozó igazolvány igénylése esetén, illetve a szórványban élő
132 A Magyar Szocialista Párt különvéleménye a Magyar Állandó Értekezlet 2000. december 13-14-ei ülésének Zárónyilatkoza-
tához: „4. Az MSZP nem ért egyet új, ún. ajánló szervezetek létrehozásával. Az ajánlás feladatát el tudják látni a tényleges
politikai súllyal bíró, legitim határon túli szervezetek, pártok, mérvadó civil szervezetek és egyházak. Új szervezet létrehozása
helyett az MSZP javasolja, hogy az ajánlás kiadására jogosult szervezeteket a törvény országonként tartalmazza.”
133 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet: „1. Az ajánló szervezetekben a megfelelő ma-
gyar közösségen belül kapjanak szerepet a MÁÉRT-ben résztvevő határon túli magyar szervezetek mellett a mérvadó civil
szervezetek és egyházak képviselői.”
134 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet, 5. szakasz
135 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet: „5. Az ajánlás kiadásához a magyar nemzethez
tartozás írásban történő kinyilvánítása és az ajánlás igénylése, valamint a magyar nyelv ismerete szükséges.
Az ajánló szervezet különleges méltánylást igénylő körülmények esetén eltekinthet a magyar nyelvtudástól, ha a kérelmező
személy eleget tesz az alábbi feltételek egyikének:
a.) az állampolgársága szerinti állam magyarként tartja nyilván;
b.) szülei közül az egyik magyar nemzetiségű;
c.) házastársa rendelkezik magyar igazolvánnyal;
d.) valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja;
e.) valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartják számon;
f.) magyar oktatási nyelvű közoktatási intézménybe járt legalább négy évet, vagy gyermeke(i) magyar oktatási
nyelvű intézménybe jár(nak).
Ha a kérelmező a felsorolt feltételeket hitelesen igazolni tudja, az ajánlást származására, vallására, politikai hovatartozására
tekintet nélkül meg kell adni.”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 61

MHT36_hegedus.indd 61 2008.12.12. 9:02:41
62 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

magyarság esetében igencsak széles körben előforduló helyzetet. Az önellentmondás
azonban nem csak a szakaszon belül érvényesül, hanem a mellékleten belül egyes
szakaszok között is. A magyar nyelv nem ismeretével, mint különleges méltánylást
igénylő körülménnyel ugyancsak szemben áll a mellékletnek a szubjektív identitásvá-
lasztás elve és a magyar nemzet befogadó hagyományai mellett hitet tevő negyedik
szakasza.136
Szeretném hangsúlyozni, hogy elemzésünk nem morális kritika, hanem politoló-
giai vizsgálata annak a törekvésnek, melynek keretében a határon túli szervezetek
szerették volna minél kiterjedtebb formában az ajánló szervezetekhez telepíteni a
magyarigazolványok kiadását érintő tényleges döntési kompetenciákat. Hogy ezzel a
ténnyel az Orbán-kabinett is tisztában volt, jól mutatja, hogy bár a nyelvtudás, vagy
ennek hiányában a felsorolt kritériumok meglétének igazolását a jogi szabályozás –
318/2001 (XII. 29.) kormányrendelet – során is137 a határon túli magyar ajánló szer-
vezeteknek tartotta fent, a végrehajtási rendelet nem definiálta jogilag az ajánló
szervezetek körét vagy formáját, ami egy olyan bizonytalansági elemet épített be a
rendszerbe, ami a kormányzat részéről bármikor felhasználható lehetett volna a hatá-
ron túli szervezetek ellen.138
Az Orbán-kabinet időszakában az utolsó – a sorban a negyedik – plenáris
MÁÉRT ülésre 2001. október 25–26-án került sor. A találkozó napirendjét alapvetően
meghatározták a „státusztörvény” 2001. júliusi elfogadása, a rá adott nemzetközi
reakciók, illetve némiképp a 2001. szeptember 11-e után előállt nemzetközi környe-
zet. Ez utóbbival összefüggésben a dokumentum egy érdekes kísérletet tett a
kisebbségi kérdés biztonsági dimenziójának felvillantására, illetve törekedett a
kisebbségpolitikai problémák beillesztésére az új biztonságpolitikai orientáltságú
nemzetközi politikai gondolkodásba, és ezen az alapon érvelt a nemzetközi kisebb-
ségvédelmi rezsimek megerősítése és kiterjesztése mellett.139 A sors furcsa iróniája,

136 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet: „4. Az elbírálás során e szervezetek tartsák szem
előtt a szabad identitásválasztás elvét és a magyar nemzet befogadó voltának történelmi hagyományait.”
137 A Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet: „6. A MÁÉRT felkéri az ajánlásokat elfogadó és
az igazolványt kiadó magyar kormányzati szervet, hogy az ajánlások kiadására jogosult határon túli szervezetekkel történő
megállapodás és együttműködés során a fenti szempontokat érvényesítse.”
138 318/2001. (XII. 29.) Kormányrendelet 4.§ „(1) A „Magyarigazolványt” kérelmező számára a lakóhelye szerinti államban műkö-
dő magyar diplomáciai és konzuli képviselet igazolást állít ki a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítése esetén.
(2) Az igazolás annak a Szátv. hatálya alá tartozó kérelmezőnek adható ki, aki
a) a magyar nemzeti közösséghez való tartozását a „Magyarigazolvány” iránti kérelem benyújtásával kinyilvánította, továbbá
b) tud magyar nyelven; vagy (kiemelés tőlem – H.D.)
c) a lakóhelye szerinti állam
ca) magát magyar nemzetiségűnek valló személyként tartja nyilván, vagy
cb) területén működő, magyar nemzetiségű személyeket tömörítő szervezet nyilvántartott tagja, vagy
cc) területén működő egyház nyilvántartásában magyar nemzetiségűként tartják számon.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása okirattal igazolható. A (2) bekezdés b)-c) pontjában foglalt, okirattal
nem igazolható feltételek fennállásáról jogilag nem kötelező erejű tájékoztatás kérhető a szomszédos államban élő magyar
közösség által létrehozott szervezettől.”
139 A Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülésének Zárónyilatkozata: „ […] – hangot adnak megrendülésüknek az Amerikai
Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások miatt, elítélik a szörnyű bűntettet, mely minden
emberi érték ellen irányult és felszámolandónak tartják a terrorizmus minden fajtáját;
- szükségesnek ítélik a NATO, az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek további intenzív szerepvállalását a délkelet-
európai térségben, hogy elejét vegyék az olyan fejleményeknek, melyek a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezetlen-
ségéből fakadóan kedvezőtlenül befolyásolhatják egész térségünk biztonságát és stabilitását;
- hangsúlyozzák, hogy a fentiek szellemében még inkább szükségessé vált egy működő nemzetközi és regionális kisebb-
ségvédelmi rendszer, amely a jogaikért mindenkor békés eszközökkel küzdő nemzeti kisebbségeket, köztük a határon túli
magyar közösségeket megfelelő védelemben részesíti. Támogatják a vajdasági magyarság autonómia törekvéseit;”

MHT36_hegedus.indd 62 2008.12.12. 9:02:41
hogy e felvetés ellenére – mely nyilvánvalóan nem volt falakat rengető üzenet a nem-
zetközi rendszer fő aktorai számára – a terrorizmus elleni háborúval a globális biz-
tonságfelfogás szerepe kezdett erősödni, a regionális biztonsági kihívások és bizton-
ságértelmezések súlya pedig – benne a határon túli magyarságnak a kelet-közép-
európai térségben játszott, nézőpontfüggő módon stabilizációs vagy destabilizációs
szerepe is – leértékelődött. Valóban elgondolkodtató, hogy a magyar kül- és nemzet-
politikai aktorok a nyolcvanas évek közepétől bő másfél évtizeden keresztül óvakod-
tak attól, hogy biztonságpolitikai problémaként definiálják a határon túli magyar
közösségek nem megfelelő mértékben biztosított kisebbségi jogaiból, kielégítetlen
követeléseiből fakadó rendezetlen helyzetét, mert tartottak attól, hogy ez súlyos
államközi feszültségeket okozhat a térségben, illetőleg kontraproduktív lehet az
adott közösség nézőpontjából is. Ezzel szemben a magyar nemzetpolitika akkor
artikulálta a kérdést, amikor az – a 2000. évi szerbiai választások után – sok szem-
pontból a legtöbb viszonylatban már nem volt igaz, és nem illeszkedett a nemzetkö-
zi trendekhez sem. Visszhangtalansága, és a későbbi hivatkozások hiánya is jórészt
ezen okokra vezethető vissza.
A zárónyilatkozat tényleges súlyponti kérdése azonban természetesen a „státusz-
törvény” és annak végrehajtása volt. Diszkurzív szempontból roppant érdekes, hogy a
„státusztörvényhez” kapcsolódó jogalkotás igazolására a szöveg a belpolitikában
alkalmazott érvrendszert használja,140 ami furcsa, tekintve, hogy a MÁÉRT zárónyilat-
kozatok többségükben elsősorban nem a magyar belpolitikai kontextus kommuniká-
ciós igényei alapján lettek fogalmazva. Tipikus belpolitikai legitimációs elem, hogy a
szöveg pl. a törvény egyedi és úttörő jellegét hangsúlyozza, szemben azzal az itt meg
sem jelenő, külpolitikai kontextusban alkalmazott érvvel, ami a szomszédos országok
(Szlovákia, Románia) hasonló jogszabályai által kialakított rendszerbe illeszkedőnek
tüntette fel a magyar jogi normát.

140 A Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülésének Zárónyilatkozata: „- a határon túli magyarok által kezdeményezett, a MÁÉRT II.
ülésének 1999. november 12-én kelt Zárónyilatkozatában szorgalmazott törvény (2001. évi LXII. sz. törvény a szomszédos álla-
mokban élő magyarokról – a továbbiakban: Törvény) elfogadása a Magyar Országgyűlés által 93%-os parlamenti támogatással
megteremtette az alapot a magyarországi és határon túli magyarok kapcsolatainak jelentős bővítéséhez. A 2002. január 1-jével
hatályba lépő törvény megfelel azon elvárásnak, hogy jelentősen hozzájáruljon a Magyarországgal szomszédos országokban
élő magyarok nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, megmaradásához és gyarapodásához szülőföldjükön;
- megállapítják, hogy a törvény a kisebbségben élő magyar közösségek nyelvi és kulturális identitásának megőrzéséhez és
erősítéséhez történő hozzájárulása révén előmozdítja a térség biztonságát és stabilitását és Magyarország kapcsolatait
a szomszédos államokkal. A törvény végrehajtása ugyanakkor olyan gyakorlatot honosít meg, amely a nemzeti
kisebbségi kérdés rendezésének fontos eszköze lehet Közép- és Kelet-Európában.
- megelégedéssel veszik tudomásul az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottságának (Velencei Bizottság) 2001.
október 19-én elfogadott 168/2001. sz. jelentését a nemzeti kisebbségek számára anyaországaik által nyújtott kedvezmé-
nyekről. E dokumentum megerősíti, hogy a kisebbségeikért elsősorban a lakóhelyük szerinti állam tartozik felelősséggel, és
pozitív megítélés alá esik, ha valamely ország anyaországként kedvezményeket és támogatást nyújt a határon túli nemzeti
kisebbségei számára. Ez igazolja a törvény alapeszméjét, amely szerint Magyarország támogatást nyújt a szomszédos
országokban élő magyarok számára. A Bizottság jelentése ugyanakkor alátámasztja, hogy a törvény az európai értékekre
építve összhangban áll az európai gondolkodással és gyakorlattal, továbbá a nemzetközi jog alapelveivel.
- a törvény összhangban van a Magyarország és szomszédai által kötött kétoldalú szerződésekkel és kisebbségvédelmi
egyezményekkel. A részvevők egyetértenek abban, hogy a kétoldalú szerződéseket és kisebbségvédelmi egyezményeket
valamennyi szerződő félnek maradéktalanul végre kell hajtania.
- megállapítják, hogy a Velencei Bizottság jelentésének fényében a magyar törvény nem szorul módosításra. A
végrehajtási jogszabályok is álljanak összhangban a jelentés megállapításaival, ugyanakkor a végrehajtás során a Bizottság
egyes észrevételei hozzájárulhatnak a technikai jellegű kérdések gyakorlati kivitelezéséhez.” (kiemelések tőlem – H.D.)

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 63

MHT36_hegedus.indd 63 2008.12.12. 9:02:42
64 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

Ugyancsak ismét a legitimációs funkció túlsúlyát mutatja, hogy a dokumentum
nem foglalkozik érdemben a Velencei Bizottság által tett kritikai észrevételekkel,141
csak a pozitív kontextusban értelmezhető elemeket sorolja fel a szöveg. Az egyetlen
utalás arra, hogy nem csak megerősítő, helybenhagyó pontjai voltak a magyar „stá-
tusztörvényt” érintően a Joggal a Demokráciáért Bizottság jelentésének a zárónyilat-
kozatnak az a szakasza, mely felhívja a figyelmet, hogy a végrehajtási rendeleteknek
illeszkedniük kell a jelentéshez, illetve hogy a Velencei Bizottság végül is hozzájárult
„egyes technikai jellegű kérdések kivitelezéséhez.” A végső konklúzió természete-
sen az volt – szakmailag egyébként nem feltétlenül helytelenül – hogy a törvény nem
szorul módosításra. Tekintettel egyébként arra, hogy a Velencei Bizottság legtöbb
negatív észrevétele az ajánló bizottságok szerepét érintette, ezen kritikai pontok
elhallgatása terén valószínűleg valóban konszenzus volt a kormányoldal és a hatá-
ron túli szervezetek között.
Érdekes elemként bukkant fel a dokumentum státusztörvénynek szentelt máso-
dik részében a határon túli magyarok országgyűlési biztosának intézménye is, amely
– legalábbis a zárónyilatkozat szövege szerint – hatékonyan szolgálhatná a „státusz-
törvény” végrehajtását is. Függetlenül a tartalmi kérdésektől, mint pl. hogy egy
magyarországi alkotmányos jogvédő szerv miként képes tevékenykedni egy olyan –
tegyük hozzá meglehetősen heterogén – célcsoport érdekében, melyek jogai alapve-
tően különböző külföldi államokban sérülnek, érdemes felvetnünk pár eljárási elemet
is. Többek között azt, hogy a határon túli magyarok országgyűlési biztosának intézmé-
nye a jegyzőkönyvek tanulsága szerint soha nem szerepelt egyik szakértői bizottság
napirendjén sem. Vagyis a szakértői bizottságok teljes megkerülésével kerülhettek –
tegyük hozzá, olyakor teljesen ötletszerűnek tűnő – javaslatok a MÁÉRT plenáris ülése
elé, végül pedig zárónyilatkozatába, ami alapvetően megkérdőjelezi a szakértői bizott-
ságoknak úgy a kormánnyal, mint pedig a Magyar Állandó Értekezlettel szembeni
szakmai javaslat- és ajánlástevő szerepét.
Dacára annak, hogy a MÁÉRT ülésezésekor már egy hete ismert volt a Velencei
Bizottság jelentése, az értekezlet nem vizsgálta egyértelműen felül az ajánló szerveze-
tek lehetséges szerepét, bár némi átértékelődésnek már tanúi lehetünk. A zárónyilat-
kozathoz ugyan ismét egy önálló dokumentumot fűztek mellékletként, ami jórészt az

141 Ilyen kritikai észrevétel volt pl. a magyar származás igazolásának nem egyértelmű volta, az ajánlási folyamat átláthatatlansága –
amely észrevétel egyébként szerepet játszhatott a 318/2001. (XII. 29.) Kormányrendelet tartalmának kialakulásában is: CDL-
INF (2001) 19 „A magyar származás igazolása összetettebb folyamat. Míg a szomszédos országokban élő magyarokról
szóló törvény 1. cikkelyének 1. §-a úgy értelmezhető, hogy a magyarigazolványért folyamodó nyilatkozata elégséges,
úgy tűnik /20/, hogy a szomszédos országokban a magyar nemzeti közösségeket képviselő szervezeteknek vizsgálniuk
kell a kérvényező magyar származását az előírt ajánlás kiállítása – vagy megtagadása – előtt. Ugyanakkor a törvény nem
részletezi azt, hogy a kérdéses szervezetek milyen kritériumokat alkalmaznak ennek során.
/20/ A törvény 20. cikkelye nem részletezi az ajánló szervezetek szerepét. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
azonban rámutatott a 2001. szeptember 14-i beadványában (CDL (2001) 93), hogy feladatuk lesz a magyar kisebbséghez
való tartozás objektív kritériumai fennforgásának megállapítása.” Illetve
„A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény nem ruház semmilyen feladatot a magyar konzulátusokra és
missziókra, de érdemi szerepet ad a külföldön élő magyarok szervezeteinek a folyamatban. A Magyarigazolványt ténylegesen
a magyar hatóságok állítják ki, amennyiben a kérelmező rendelkezik az ilyen, a kérelmező magyar nemzethez való tartozásáról
szóló nyilatkozatának ellenőrzését és aláírása hitelesítését elvégző, valamint többek között a fényképét és személyi adatait
is továbbító szervezetek valamelyikének ajánlásával (20. cikkely 1. §). A szóban forgó ajánlás hiányában a Magyarigazolvány
kiállítására nincs lehetőség /22/, és nincsenek az ajánlás kiadását megtagadó szervezet döntésével szembeni jogorvoslati le-
hetőségek sem. Amint arra már az előbbiekben is utaltunk, az ajánló szervezetek által követendő kritériumok nem világosak.
/22/ A törvény 29. cikkely 2 (3) §-a értelmében azonban a külügyminiszter nyilatkozata helyettesítheti az ajánló szervezet aján-
lását “rendkívüli méltánylást érdemlő esetben” és “meghatározott eljárás lefolytatásának akadályozottsága esetén az ügyek
folyamatos intézésének biztosítása érdekében.”

MHT36_hegedus.indd 64 2008.12.12. 9:02:42
előző zárónyilatkozatban a törvény jogalanyának meghatározása kapcsán lefektetett
elvek megerősítését szolgálta, expressis verbis azonban most semmifajta említést
nem tett az ajánló szervezetekről.142 Mint látható, formailag ez a melléklet szolgált
mintegy negyed évvel később alapul a 318/2001. (XII. 29.) Kormányrendelet 4.§-ban
rögzített jogalanyisági kritériumok számára.
A „státusztörvény” aktuális stratégiai kérdése mellett a zárónyilatkozat terjedelmi-
leg nagy figyelmet szentelt ismét az elmúlt időszak aktuális fejleményeinek, azonban
– szemben a megelőző találkozó záródokumentumával – kizárólag pozitív összefüg-
gésekben. Ennek valószínűleg két magyarázata lehetséges. Egyrészt a már többször
érintett legitimációs funkció, hiszen több szakpolitikai esemény, elem – mint pl. az
Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejötte, a kihelyezett egyetemi képzés megindu-
lása Révkomáromban, vagy a Mária Valéria híd átadása – jórészt a magyar kormány
erőfeszítéseinek eredménye, és így természetesen jól kommunikálható sikere is volt.
Másik magyarázatként pedig felvethető, hogy a 2001. júliusát követően olyan külpoli-
tikai feszültségek támadtak a Magyar Köztársaság és egyes szomszédai (elsősorban
Szlovákia és Románia) között, hogy a MÁÉRT résztvevői nem kívánták tovább feszíte-
ni a húrt kritikai elemek megfogalmazásával, hiszen a kialakult helyzetben már bizto-
san látszott, szükség lesz az érintett terület szerinti államok beleegyezésére – és így
megértésére, jóindulatára is – a törvény végrehajtásához.143
Végezetül pedig, természetesen a státusztörvény problematikájából kiindulva
született meg egy olyan felvetés, amely azonban már átvezet minket a következő kor-
mányzati ciklus nemzetpolitikai arénájába, bár gyökerei itt keresendők. Mint a szakbi-
zottsági jegyzőkönyvek elemzése kapcsán utaltunk rá, illetve a „státusztörvény” terüle-
ti hatálya alapján is közismert, hogy a jogszabály nem vonatkozott a nyugati magyar-
ságra, illetve egyes más közép- és kelet-közép-, illetve délkelet-európai államok terüle-
tén élő magyar közösségekre (pl. Ausztria, Csehország, vagy Bosznia-Hercegovina).
Ez már a törvény előkészítése során is számos politikai vita tárgya volt, elsősorban a
nyugati, ausztriai és csehországi magyarság vonatkozásában, a MÁÉRT negyedik
142 A Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülésének Zárónyilatkozata, melléklet: „A Magyar Állandó Értekezlet 2001. október
25-26-i ülésén megvitatta a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény végrehajtásának kérdéseit, amelynek
alapján szükségesnek ítéli, hogy a végrehajtási rendeletek megalkotása során a törvény jogalanyainak meghatározásában
vegyék figyelembe az alábbi szempontokat:
magyarigazolványt kaphat az a magát magyarnak valló személy, aki tud magyarul, illetve
a.) valamely magyar szervezet nyilvántartott tagja,
b.) valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartják számon,
c.) az állampolgársága szerinti állam magyarként tartja számon.”
143 A Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülésének Zárónyilatkozata: „- kiemelkedő fontosságúnak tartják az erdélyi önálló ma-
gyar nyelvű felsőoktatás létrehozatalát. Az EMTE az erdélyi magyar egyházak kezdeményezésére, a tudományos szakma és
az RMDSZ törekvései, a román kormány akkreditációs engedélye és a magyar állam hathatós pénzügyi támogatása révén
jött létre. Az ilyen sikeres együttműködést példaértékűnek tekintik;
- kiemelten fontosnak tartják továbbá a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem székhelyen kívüli
képzésének beindítását Révkomáromban, valamint a Beregszászi Magyar Tanítóképző Főiskola akkreditált működését és
ösztönzik hasonló intézmények létrehozását és fejlesztését;
- örömmel üdvözlik az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd újjáépítését és 2001. október 11-i felavatását.
A híd a térség fejlesztésében betöltött szerepén túl szimbolikus jelentéssel bír, kifejezi a kapcsolatok újjáépítésének és
fejlesztésének határokon átívelő szándékát;
- örömmel üdvözlik a határon túli magyar közösségek életében kiemelkedő fontosságú gyakorlati eredményeket, többek
között Romániában a föld- és erdőtulajdon visszaszolgáltatásáról szóló, valamint a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító
közigazgatási törvény elfogadását, Jugoszláviában a közösség szempontjából fontos önkormányzati és kormányzati fe-
lelősségvállalást; a magyar nyelvű egyetemi felvételi vizsgák újbóli bevezetését az Újvidéki Egyetemen, illetve a hivatalos
nyelvhasználatról szóló törvény módosítási indítványának kedvező fogadtatását a vajdasági és a szerbiai kormány részéről,
és szorgalmazzák a megkezdett folyamatok továbbvitelét. Ezek hozzájárulnak e közösségek önazonosságának megerősö-
déséhez és fejlődéséhez s ezáltal stabilizáló szerepet játszanak a térségben;”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 65

MHT36_hegedus.indd 65 2008.12.12. 9:02:42
66 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

ülésének zárónyilatkozata úgy fogalmazott, hogy – nyilván egyfajta továbblépésként a
nemzetpolitikai agenda szempontjából – szükséges lenne megvizsgálni az állampol-
gárság könnyített meg- vagy visszaszerzésének lehetőségét a „státusztörvény” által
nem érintett magyarok esetében.144
Ez volt az első olyan MÁÉRT zárónyilatkozat, mely érintette azt az állampolgársági
kérdést, ami megváltozott formában ugyan – hiszen később kikerült belőle a „státusz-
törvény” általi érintettség, mint szűkítő körülmény – de domináns nemzetpolitikai dis-
kurzuselemmé fejlődött a következő kormányzati időszakban, és az intézményesített
magyar–magyar párbeszéd válságát, befagyasztását, majd 2006-ot követően annak
reformját idézte elő.

144 A Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülésének Zárónyilatkozata: „- javasolják, hogy a magyar kormány illetékes szervei vizs-
gálják meg, miként könnyíthetők meg a szomszédos államokban élő magyarokról szóló tőrvény által nem érintett magyarok
állampolgársága meg- illetve visszaszerzésének szabályai.”

MHT36_hegedus.indd 66 2008.12.12. 9:02:42
V. Összefoglalás
A munkában a Magyar Állandó Értekezlet három szakértői bizottságának, valamint
plenáris ülései zárónyilatkozatainak vizsgálatát végeztük el, elsősorban közpolitikai és
diszkurzív eszközökkel. Ezek alapján megállapíthattuk, hogy a MÁÉRT szakértői
bizottságai a közpolitikai ciklus egyetlen elemét sem töltötték be maradéktalanul.
Gyakran hibásan azonosították a felmerülő szakpolitikai problémákat (lásd. Schengen
vissza-visszatérő értékelését), az általuk felvetett kérdések többségét képtelenek vol-
tak tartósan a politikai napirend részévé tenni, és ami a legfőbb, egyáltalán nem jelle-
mezte őket koherens szakpolitikai alternatívák kidolgozása. Működésük megközelítő-
leg sem volt önálló, szinte teljes egészében kormányzati irányítás alatt álltak – a
napirend meghatározását is beleértve – ami a korszakban dominánsan a státusztör-
vény előkészítésével kapcsolatos bizonyos kérdések megtárgyalását jelentette.
Szakmai előkészítő és tanácsadó funkciójuk igazából sem a Kormány, sem pedig a
MÁÉRT plenáris ülése felé nem érvényesült. Ez sok tekintetben helytálló megállapítás
a Magyar Állandó Értekezletnek a magyar kormány felé megfogalmazott ajánlásaira is.
Munkánkat azzal a megállapítással zárhatjuk: hogy a magyar–magyar párbeszéd
intézményrendszerének szervei alapvetően legitimációs funkciót töltöttek be a magyar
kormány számára, valamint másodlagosan lehetőségük volt – általában politikailag
megosztva, vagyis nem aggregált formában – az érdekeik képviseletére, artikulációjá-
ra. Szakpolitikai feladatokat azonban szinte – hol a kompetenciák hiánya okán, de
elsődlegesen mégis inkább strukturális okok miatt – nem láthattak el, vagyis a szak-
értői bizottsági rendszer fennállását és működését az eredeti célkitűzések felől kudarc-
nak értékelhetjük.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 67

MHT36_hegedus.indd 67 2008.12.12. 9:02:42
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások
Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok:
Kötetek
1. Médianacionalizmus és európai integráció (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazdasági
átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
3. Az ENSZ kisebbségi kézikönyve (Szerkesztette Böszörményi Jenő)
4. Többnyelvűség és EU-integráció. Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi
iskolákban (Szerkesztette Ring Éva)
5. Felzárkózás vagy bezárkózás? Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi
iskolákban. (Szerkesztette Ring Éva)
6. Médiapolitika vagy politikai média? (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
7. Közeledő régiók a Kárpát-medencében II. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság
gazdasági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
8. Salat Levente: A liberalizmus és az autonómia viszonyáról – kisebbségi nézopontból
9. Petrás Éva: Nacionalizmus és politikai romantika – Vázlat a magyar nacionalizmus
romantikus elemeiről és a politikai romantikáról Magyarországon
10. Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia (Fejtő Ferenc, Salat Levente, Ludassy
Mária,
Egry Gábor és Bognár Zoltán írásai)
11. A határon túli magyarság és a magyar közszolgálati média (Szerkesztette Ágoston
Vilmos)
12. Ágoston Vilmos: A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert
műveiben
13. Balla D. Károly: Magyarul beszélő magyarok (Esszék, publicisztikák, írójegyzetek
2000–2006)
14. A Fiume (Rijeka)–Constanţa vasúti kapcsolat fejlesztése, transzbalkáni vasútvonal
kialakítása (Terv és ötlet: dr. Balogh Tamás)
15. Állam és kisebbség Ázsiában – európai nézőpontból (konferenciakötet, Szerkesztette:
Böszörményi Jenő és Hegedűs Dániel)

Műhelytanulmányok
1. Huszka Bea és Ádám János: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia
határ menti régióiban (Szerkesztette Réti Tamás)
2. Mézes Zsolt László: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei
a határon túli magyarok vonatkozásában
3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása
4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe
5. Átalakuló régiók (A Partium, a Bánság és Közép-Erdély gazdasága) (Králik Lóránd és
Tibori Szabó Zoltán tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
6. Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia
7. Mézes Zsolt László: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban;
Jakab Attila: A laicitás
8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása

MHT36_hegedus.indd 68 2008.12.12. 9:02:42
9. Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképesség
egyes kérdései (Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy Lehel
tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
10. Átalakuló régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete
(Ádám János, Morvay Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai,
szerkesztette Réti Tamás)
11. Jakab Attila: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási
közösségek társadalmi szerepe
12. Mézes Zsolt László: A magyar kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi
eszközök nem szándékolt következményei
13. Jakab Attila: A pluralitás vonzáskörében – Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási
mikroszociográfiája
14. Jakab Attila: Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség vallási
arculata és az ortodox egyház társadalmi szerepe
15. Jakab Attila: Székelyföld – Mítosz és valóság
16. Zolnay János: Oktatáspolitika és etnikai szegregáció Miskolc és Nyíregyháza általános
iskoláiban
17. Huszka Beáta: A szerb–magyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének lehetőségei
Magyarország EU-csatlakozása után
18. Jakab Attila: Csángóság és katolicizmus – Az identitástudat változásai
19. Hegedűs Dániel: A határokon átívelő együttműködés nemzetközi jogi háttere I. –
Multilaterális keretek és a Magyar Köztársaságot érintő kelet-közép-európai bilaterális
együttműködési formák áttekintő elemzése
20. Böszörményi Jenő: Nyelvhasználati jogok a bírósági eljárásokban
21. Mézes Zsolt László: A külföldiek munkavállalása Magyarországon
22. Majoros András: Verseny és együttműködés – Magyarország és Románia
külgazdasági kapcsolatainak nemzetgazdasági és regionális dimenziói
23. Jakab Attila: Értelmiségi sorsok Erdélyben – Jelenünk a történeti visszatekintés
tükrében
24. Huszka Beáta, Bakó Tamás: Észak-Vajdaság magyar többségű községeinek gazdasága
25. Ilić Angéla: Egyházi és vallási közösségek szerepe a vajdasági magyarok identitásának
megőrzésében
26. Majoros András: Piac határok nélkül
27. Jakab Attila: A szlovákiai magyarság vallási arculata – Eredmények, folyamatok
és perspektívák
28. Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége
29. Gyurgyik László: A szlovákiai magyar lakosság kormegoszlása – A 2001-es és a koráb-
bi népszámlálások adatai alapján
30. Hegedűs Dániel: Komplementer vagy redundáns struktúrák a területi együttműködés
európai szabályozásában? – Az Európa Tanács készülő Euroregionális Együttműködési
Csoportosulásának előzetes elemzése a magyar nemzetpolitika, illetve a létező EGTC-
struktúrával történő összehasonlítás komparatív nézőpontjából
31. Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség
iskolakörzeteiben
32. Tóth Gábor: „Az eltávolítás haladéktalanul végrehajtandó” – Deportálások Kárpátalján
a második világháború idején
33. Lagzi Gábor: Kisebbségi kérdés, nemzeti kisebbségek Észtországban, Lettországban
és Litvániában a rendszerváltást követő időszakban

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 69

MHT36_hegedus.indd 69 2008.12.12. 9:02:42
70 Hegedûs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?

34. Majoros András: Délkelet-európai tőkebefektetések Magyarországról
(Lektorálta: Réti Tamás)
35. Ágoston Vilmos: Magyar és román szélsőséges honlapok
36. Hegedűs Dániel: Hatékony nemzetpolitika? – Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT)
szakértői bizottságai munkájának elemzése az 1998 és 2002 közötti kormányzati
ciklusban közpolitikai eszközökkel
37. Petrás Éva: 1848 megítélése a szlovák és a magyar történetírásban
38. Neumann Eszter–Zolnay János: Esélyegyenlőség, szegregáció és oktatáspolitikai
stratégiák Kaposváron, Pécsen és Mohácson

Jelentések
1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és
a várakozások éve (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and
Expectations (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
5. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2004: Helybenjárás
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
6. A Roma’s Life in Hungary – Report 2004: Stagnation
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
7. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
8. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002–2006: The Age of Reorganization
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
9. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
10. A romapolitika kifulladása – Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2006
(Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János)
11. A gyűlölet célkeresztjében – Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2006
(Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János)

Háttéranyagok
1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen
küldött tájékoztatásaiból (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Beutazás, tartózkodás, tanulmányok folytatása, munkavállalás, letelepedés és
állampolgárság megszerzése Magyarországon – Tájékoztató a tennivalókról, különös
tekintettel a határon túli magyarokra (Szerkesztette Mézes Zsolt László)
3. Jakab Attila: „Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben – A Gyulafehérvári Római Katolikus
Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvári Babeş-
Bolyai Tudományegyetembe

A kiadványok letölthetők az EÖKiK honlapján (http://www.eokik.hu),
vagy személyesen átvehetők a kiadóban.

MHT36_hegedus.indd 70 2008.12.12. 9:02:42
MHT36_hegedus.indd 71 2008.12.12. 9:02:42
MHT36_hegedus.indd 72 2008.12.12. 9:02:42