You are on page 1of 40

mht_petras 28.

qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 1

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Petrás Éva

A szlovák nemzettudat
történetisége

Mûhelytanulmány 28.

Budapest 2007.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 2
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 3

Tartalomjegyzék
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

1. A modern nemzettudat kialakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

2. A szlovák és a magyar nacionalizmus összehasonlító vizsgálata . . . . . 22

Végkövetkeztetések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33

Bibliográfia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 4
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 5

Bevezetés
„A szlovák–magyar történészvita mindig Árpáddal és Szvatoplukkal végződik”1 – álla-
pítja meg a történelmet a közéleti diskurzusnak kiszolgáltató szimbolikus politizálás
felett némiképp elkeseredetten a kiemelkedő szlovák történész, Ľubomír Lipták. Ezt
elkerülendő, szeretném írásomat Árpáddal és Szvatoplukkal kezdeni.
A „Magyarok bejövetele” című Feszty-körkép, amelynek egy érdekes részlete nem
egyébként vitatható művészettörténeti érdekessége okán illusztrálja itt a szlovák és
magyar nacionalizmusok komparatív vizsgálatát célul tűző munkát. Szegedy-Maszák
Mihály éppen a Feszty-körkép kapcsán int óva attól, hogy műalkotást történeti doku-
mentumként kezeljünk,2 bár elemzésének tágabb összefüggéséből kiderül, hogy ez-
által ő is csupán arra mutat rá, mint más művészettörténettel, illetve művelődéstörté-
nettel foglalkozó szakemberek, tudniillik, hogy műalkotástól ne várjuk el történelmi
összefüggések szemléltetését és történelmi információk hiteles megjelenítését még
akkor sem, ha ezek a művek önként kínálják is ezt, miként ez a szándék a Feszty-
körkép esetében oly nyilvánvaló.
A körkép éppenséggel valóban nem a honfoglalás témakörében tekinthető doku-
mentumnak, abban az értelemben azonban történelmileg feltétlenül hiteles, hogy tör-
ténelmi relikviaként híven tükrözi a 19. század historizáló történelemszemléletének
honfoglalásról alkotott ideálképét.
Feszty Árpád honfoglalásról alkotott vízióját nagymértékben befolyásolta apósa,
Jókai Mór, akinek tanácsára Feszty például szinte vadászta az „ősmagyar” arcokat.

1 Ľubomír Lipták: Száz évnél hosszabb évszázad. Pozsony, 2000, 62.


2 Szegedy-Maszák Mihály: „Megszakított folytonosság a magyar történelemben”. Literatura 2000/1. 103–109., itt: 107.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 6

6 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

Ezeket később üstökbe font hajú, csimbókos harcosokként festette meg. Megfigyelte
egyúttal a „tótokat” is, vagy ahogyan a korabeli sajtóban írták: a „Szvatoplukképűe-
ket”, akiket pedig a Budapesten dolgozó szlovák építőmunkások közül válogatott ki,
s így lett belőlük aztán a körképen szláv vezér vagy elesett harcos.3
A historizmus és a romantika azonban máig ható erővel meghatározta azokat a fo-
galmi kereteket és szimbólumokat, amelyek által nemzetről és az államról gondolko-
dunk, ezért egyetérthetünk a szlovák történésszel abban, hogy „... közel háromszáz év
tudományos kutatásai, konferenciái és bírálatai alig érintették a szlovák és a magyar
nemzeti mitológiát. A 19. sz.-i romantikus festők olajfestményei még mindig diadal-
maskodnak a régészet fölött, a tudományos ismeretekkel szerencsés módon kevéssé
terhelt romantikus költők még mindig fényes sikert aratnak a történészek rovására.”4
Valójában azonban úgy gondolom, a helyzet mára talán még ennél is rosszabb. Egy-
részt napjainkban nem annyira olajfestmények és romantikus költők éltetik tovább nemze-
ti mitológiáinkat. A posztmodern identitásstruktúrában a historizmus fogalmi és képi ele-
mei új helyüket egy virtuális panteonban találják meg, amelynek elemei tetszőleges struk-
túrákba rendezhetők. A neonacionalista politikai mozgalmakban egy ilyen tetszőleges
struktúrát alkot a historizmus által közvetített nemzeti történelem is, amelynek azonban
sokkal több köze van az élménytársadalmak popkultúrájához, mint akár a historizmushoz,
vagy az abban tovább élő romantika művészeti alkotásaihoz. A jelenkori „élménynaciona-
lizmus” kelléktárába azonban úgy tudnak bekerülni a nemzeti történelemről e saját koruk
műveltségeszményének jegyében alkotott művek, hogy „természetesen” hiányoznak be-
lőlük a hagyományfejlődéshez szervesen tartozó kritikai elemek. Természetesen, hiszen
„a polgári kor polgárosodásának mércéje az individualizáció, és ebből következik a javak,
köztük a polgári szellemi műveltség elvben egyénileg választható javainak fogyasztási stí-
lusa, színvonala,”5 amely minőséget azonban ma semmi sem garantálja. Így a historizmus
és romantika által teremtett szimbolikus és tárgyi emlékek nem tudnak történelemmé pa-
tinásodni, hanem nemzeti giccsként élnek tovább és nyernek új, politikai funkciókat.
Másrészt rosszabb a helyzet, mivel a romantika és a historizmus nem csupán a kü-
lönböző művészeti ágakban fejtette ki hatását, hanem magában a történetírásban is.
Árpád és Szvatopluk példáján éppenséggel kiválóan bizonyítható, hogy szlovák–ma-
gyar viszonylatban történelmi vonatkozásai vannak még a történelemnek is. A német
historizmus hatását mutató 19. század végi magyar államtörténetírás ugyanis disz-
kurzívan fejti ki ugyanazt, amit a Feszty-körkép művészi eszközökkel.6 Narratívája
ezért hasonlóképpen forrásértékű. Ekkor és csak ekkor lehetett megírni „nemzeti éle-
tünk kimerítő és tanulságos történetét”, ahogyan a tízkötetes millenniumi Magyar Tör-
ténetet egyik szerzője jellemezte.7 E kimerítő történetben azonban az olyan társadal-
mi alrendszerek, mint például a nemzeti kisebbségek legfeljebb kulturális jellegadó-
ként, esetleg mint politikai veszélyforrás jelentek meg, de a Magyar Történet minde-
nekelőtt az ezeréves magyar állam története volt.

3 Kovács Ákos: Két körkép. Budapest, 1997, 35.


4 Ľubomír Lipták: i. m. 53.
5 Tóth Zoltán: „A rendi norma és a »keresztyén polgárisodás«”. Századvég 1991/2–3. 75–131., itt: 73.
6 Romsics Ignác: Múltról a mának. Budapest, 2004, 450.
7 Horváth Mihály beszéde. Századok 1871. november, 585–591. Idézi Romsics Ignác: „Magyar történetírás a 20. században”. In
Sulyok Elemér – Varga Mátyás (szerk.): Találkozások, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát hatvanadik születésnapjára. Pan-
nonhalma, 2006, 257–279., itt: 261.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 7

Az államtörténetírás szupremáciája által a 19. század utolsó harmadának historiz-


musa tulajdonképpen a nemzeti történetírás máig meghatározó vonulatát termelte ki,
hiszen a mai historiográfiai trendekről is megfogalmazódott már olyan vélemény, mi-
szerint Magyarországon ma „olyan nemzedék került a történetírás főáramának élvo-
nalába, amely a politika és az állam múltjára fókuszáló nemzeti historiográfia feltétlen
elsőbbségét vallja magáénak; ennélfogva többnyire és jellemzően egy, a 19. századi
tudományos gyakorlatra emlékeztető történetírást óhajt és tud művelni. Ennek gyak-
ran tapasztalt kísérőjelensége, hogy újra piedesztálra emelik a ’naiv realista’ pozitiviz-
mus valamikori eszméjét.”8
A 19. század végi történetírást a maival összevetve azonban hangsúlyoznunk kell,
hogy „a szakszerű történetírás, a 19. századi nemzetállam intézményi kontextusában
mégis csak a pozitív tudás igazságkeresésének jegyében keletkezett, szemben az ez-
redforduló nemzeti történetírásával, amely már nem lehetne végérvényesen bezárva
valamely nemzeti univerzumba és önnön diszciplinája szűk ketrecébe.”9
A 19. század „naiv realizmusát” hadd illusztrálja itt A Pallas Nagy Lexikona, amely
a Feszty-körképpel lényegében egyidős és alcímének állítása szerint „az összes isme-
retek enciklopédiája”. 1897-es kiadásában következőképpen ír a „tótok” címszó alatt
a történelmi Magyarország területén élő szlovákságról:

„Hazánk felvidékét a Dunától a Kárpátokig s a Kis-Kárpátoktól Ung vár-


megyéig a nagy északi szláv népcsalád egyik törzse, a tót nép lakja. E nép-
faj, mely saját külön tót nyelvét beszéli, mintegy 2 milliónyi számban lakja tö-
megesen a Felvidéket s elszórtan található az Alföld több községeiben is, ho-
vá főleg az irtó török háborúk után a Felvidékről telepíttetett le. A tót nép sze-
reti hazáját s ragaszkodik a földhöz, melyet az őt mindenben jellemző szor-
galommal és kitartással mível. Jellemére szelíd, búsongó kedélyű, türelmes
és tanulékony nép, melynek egyedüli nagy hibája a Felvidék zord éghajlatá-
ban gyökerező iszákosságra való hajlam, illetve a pálinkaivás. Fő foglalkozá-
sa a földmívelés és állattenyésztés, illetve a pásztorkodás mellett a házi ipar
és házaló kereskedés. Csaknem minden vidéknek megvan a maga házi ipa-
ra, minők: a vászonszövés, faedények, kerekek, hordók készítése, a csipke-
verés, a fa-szállítás, szén-, mészégetés, tutajozás stb. A nyári hónapok alatt
tömegesen szállingóznak a fővárosba s az Alföld nagyobb városaiba, hol fő-
leg az építkezéseknél mint napszámosok nyernek foglalkozást; mások mint
aratók keresik meg a télire valót. Egyes vidékek lakosai mint drótosok vagy
házalók az ország határain túl is elbolyonganak. A tót nép vallásos, papját,
tanítóját és egykori földesurát szereti, s hogy nem könnyen izgatható, azt a
közelmúlt események nemzetiségi bujtogatásai is eléggé igazolták.”10

Nos, száztíz év történelmi eseményei után a jelen felől visszatekintve, belátható,


hogy egy ilyen megközelítés nem lehet minta, hanem legfeljebb tudománytörténeti
távlatban kezelendő előtörténet.

8 Gyáni Gábor: „A rendszerváltástól a jövő »várható hatásáig«”. Magyar Tudomány 2004/11. 1193.
9 Uo.
10 A Pallas Nagy Lexikona, 16. kötet. Budapest, 1897, 296.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 8

8 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

A 19. században a magát tudományként meghatározó történettudomány a német


historizmus és a pozitivizmus hatására azonban tulajdonképpen a 20. század máso-
dik feléig meghatározó módon rögzítette nem csupán a kutatási módszert, de a kuta-
tás tárgyát is. Meghatározta egyrészt azt a fajta objektivitáseszményt, amelytől a törté-
netírás tudományszerűségét, egzaktságát biztosítva látta, másrészt azt az állam- és
politikatörténetre koncentráló tematikát, amelyre több oldalról joggal tekinthetünk
úgy, mint a történeti valóság feltárásában megkerülhetetlenül fontos, ám töredékes is-
meretanyagra. Hiszen ebből nemcsak a társadalomtörténet hosszú távú folyamatai-
nak elemzése, a gazdaságtörténet, vagy például az egyháztörténet maradtak ki, ha-
nem olyan, bőséges forrásokkal rendelkező területek is, mint a nemzeti kisebbségek
története.
Ennek oka az, hogy a 19. század történetírása a nemzetállamok kialakulásának
ügyét szolgálta. A történetírás ideológiakonstruáló képessége – a történelemben nem
először és nem utoljára – ezúttal a magyar állam történeti folytonosságát mutatta ki,
ezért nem jutott hely a nemzeti kisebbségek történetének a nemzeti identitás forrásá-
ul szolgáló államtörténetírás keretében. Minden, ami közvetlenül nem járult hozzá ér-
demben a nemzeti identitás fogalmához, vagy kivált, ami ellene hatott, szükségkép-
pen kívül rekedt a „történetszemlélet nemzeti látószögén.”11 Közülük egy és más idő-
vel a társadalomtörténet révén mégis történelmi ténnyé vált, ám a múlt történelemként
számon tartott tartományában a nemzeti történetírás már említett napjainkig tartó be-
folyása miatt még mindig sok a vakfolt.12
Hozzá kell azonban tennünk, hogy historiográfiánk hiányosságainak okát keresve
a 19. századi historizmus államtörténet-központú történetírása mellett legalább még
két tényezőt feltétlenül figyelembe kell vennünk. Ezek egyike Trianon hatása a magyar
történetírásra, a másik pedig a marxista történelemszemlélet.
Trianon historiográfiai hatásáról így ír Gyarmati György:

„...az első világháború végi ország-szétdarabolás nemcsak mint meg-


határozó történeti cezúra jelenik meg, hanem a históriai kép horizontja
is beszűkülni látszik. A korábbi évszázadokat illetően szerves részét ké-
pezik a megjelenítésnek a »Szent István-i Birodalom«, a Magyar Király-
ság különböző nagyobb tájegységei, benefíciumai, – mai zsargonban –
régiói is. Ehhez képest a »trianoni Magyarország« összegző históriai ké-
pe – napjainkig bezárólag – zömmel megelégszik a Parlamentben, a
kormányzati körben és pártközpontokban történtek felelevenítésével.
Ami olvasható, az jórészt a kormányzati negyed, a pártklubok, a »poli-
tikai belváros« története. Megáll a vizsgálódás a pesti oldalon a Nagykör-
útnál, s ennek nyomvonalán nyúlik át Budára a Gellért Szállótól a várne-
gyedig. »Lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten!« attitűddel, mintha
önkezünkkel (tollunkkal) csonkítanánk tovább az amúgy is körülmetélt
évezredes szálláshelyet. A megmaradt hányad »ország-története« helyett

11 Erről ld. Szűcs Jenő: „A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge”. In uő: Nemzet és történelem. Buda-
pest, 1974, 11–188.
12 Gyáni Gábor: „Fin de Sičcle történetírás”. In uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, 31–47.,
itt: 45.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 9

egy »városállam« históriájára apadt a történeti tabló. (...) Kérdés, hogy


valóban olyan kizárólagos, »itt történik minden« dominanciájú-e ez a túl-
súly, mint amennyire azt a mértékadó összefoglalók is sugallják. Az vi-
szont aligha kérdés, hogy ennek ellenére ott van még rajta kívül egy tör-
téneti feltárásra váró – minden rendszerben, illetve korszakban saját ka-
rakterrel bíró – sokarcú 90 000 km2-nyi ország is…”13

Hozzátehetjük: ott van még a 90 000 km2-en túli magyarság története is, amely
1920 óta legfeljebb a magyar területi revízió vonatkozásában került említésre,14 hogy
azután a baráti szocialista országok retorikája által megszűnjön létezni a pártállami
rendszer történetírásában.
Ezenfelül pedig ott van még a történelmi Magyarország és a 20. századi Magyaror-
szág népeinek és nemzeti kisebbségeinek története is, amelyek beemelése Magyaror-
szág történetébe történetírásunk – egyéb tematikák mellett – változatlanul meglévő adós-
sága. Az 1950-es évektől kezdődően ugyanis a korábban szinte kizárólagosan a nemzeti
identifikáció ügyét magáénak valló és abban mélyen érdekelt történettudományt erőszak-
kal az osztálypolitika közvetlen szolgálatába állították.15 Később pedig a társadalom
depolitizálása kádári gyakorlatának volt lényeges eleme a nemzet történelmi emlékezeté-
nek minél teljesebb kilúgozása, a kollektív amnézia szorgalmazása.16
Illyés Gyula egy csehszlovák–magyar írói cserelátogatás élményei kapcsán mind-
erről így számol be:

„Tapsok kísérték a beszédeket is. Egyikből sem hiányzott, hogy a két


nép – a csehszlovák és a magyar –, melyek közt az utóbbi századokban
uraik annyiszor szítottak viszályt, most végre mégiscsak egymásra talált:
testvérileg halad a demokrácia útján a szocializmusba. (...) Úgy illett,
hogy válaszoljak. (...) Így folytattam: Magyarország viszonyát minden
szomszédjával jó száz éve nem a barátság, hanem a gyanakvás, a fe-
szültség jellemzi. Hovatovább végzetesen. De hisz ilyen állapot jellemez-
te az önök viszonyát is csaknem minden szomszédjukhoz. (...) A terem-
ben a meghökkenés zavarrá fokozódott. Nezval föllépett mellém a dobo-
góra. A hallgatósághoz akart szólni; összevont homlokkal, merev arccal
kereste a szavakat. Aztán gondolatait mintegy tettbe tömörítve, kemé-
nyen kezet szorított velem, majd átölelt épp oly kemény szorítással. Szín-
padszerű volt, de színpadszerűség is lehet megható: a még oly romanti-
kusan történelmi darabokban is.”17

A szlovák nemzet történetének vizsgálata kapcsán mindezekből kifolyólag abból


kell kiindulnunk, hogy ez magyar részről is elengedhetetlenül fontos. Mivel azonban a

13 Gyarmati György: „Egyház és történelmi idő”. Mérleg 2007/1, 8–27., itt: 10.
14 Ennek szép példája Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században c. munkája. Debrecen, 1998.
15 Gyáni Gábor: „Történetírásunk az évezred fordulóján”. In uő: Történészdiskurzusok. Budapest, 2002, 35–59., itt: 39.
16 Gyáni Gábor: „Fin de Sičcle történetírás”, i. m. 46.
17 Illyés Gyula: „Bevezető, nem is egy könyvhöz”. In Janics Kálmán: A hontalanság évei – a szlovákiai magyar kisebbség a má-
sodik világháború után, 1945–1948. Bern, 1979, 5–20., itt: 6–7.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 10

10 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

szlovák és a magyar nemzet története 1918-ig egy állam keretein belül zajlott, ezért a
szlovák nemzet történetével foglalkozni történeti adósságunk is. E történelem máig
konfliktusokkal terhes és ennek egyik lényeges eleme a két történetírás közötti prob-
lematikus viszony, amelyben a 19. század történetének eltérő megítélése csakúgy
szerepet játszik, mint a 20. század eseményeinek értékelése. A két nemzeti történet-
írás közötti párbeszédképtelenség az utóbbi időszakban oldódni látszik ugyan, de
még mindig igaz, hogy a történelmi konfliktusok „szakszerűtlen magyarázatát tíz perc
alatt el lehet sajátítani. Ahhoz viszont, hogy megértsük, mik voltak a közös történelem
ezer esztendeje alatt elődeink elképzelései és gondjai, milyen fogalmakat ismertek, és
mi iránt érdeklődtek, idő kell, figyelem, ész. És elszántság, hogy szembenézzünk szá-
mos csalódással.”18

Jelen tanulmány nem vállalkozik arra, hogy a szlovák történelmet vagy a magyar
történelmet újraírja. A két nemzet történetéről – hála az elmúlt két évtized könyvtermé-
sének – ma már szerencsére hitelesen tájékozódhat a magyarul olvasó. A történelmi
konfliktusok elemzését sem kísérlem meg, nem csupán azért, mert félek magyar tör-
ténelemben való szocializálódásommal szembenézni, hanem azért sem, mert úgy
gondolom, ez történészközösségek kétoldalú, hosszú egyeztetést igénylő feladata. A
szlovák és a magyar nemzettudat fejlődésének összehasonlító elemzését is csak ab-
ból az egyetlen szempontból kísérlem meg, ahogyan ez nacionalizmusainkban a tör-
ténetírás hatására manifesztálódik. Így az olvasó továbbra sem fog többet megtudni
sem Árpádról, sem Szvatoplukról, de arról, hogy a történetírás által prezentált nar-
ratívákat némi gyanakvással kell fogadnia, reményeim szerint, igen.
Így talán módunkban áll majd Jókai Mórnak a „Magyar nemzet történetéhez” írt
gyönyörű utószavát is érteni megtanulni. Jókai a magyar múltról és jövőről ott így ír:

„A múltban a nemzettest munkáinál működött a fej, a szív és a kar: ha


ez a három ép volt, megéltünk; most beleszól a történetírásba még a
gyomor és a nyelv. Ezek követelnek s követeléseiket nem lehet se agyon-
ütni, se agyonbeszélni; nagy bölcsesség, előrelátó ész, mely az igazság-
szeretet és a hazaszeretet között megtalálja az olvasztókövet, szükséges
ezeknek szerencsés megoldásához. Pedig ez a megoldás a jövő legne-
hezebb feladata, s egyedül a közérdek útján lehet elérni az egyetértést:
a gyomorkérdést és a nyelvkérdést együtt lehet csak megoldani.
Jóslatokat ne tegyünk; de a múltakról következtessünk.
Láttuk hazánk történetében, mily elkeseredett harczok folytak évtize-
deken át a hit kérdése fölött s azok csak részei voltak az egész világrészt
feldúló vallásháborúnak: s ime a jelenben senki sem gondol többé hit
miatti harczra. Pedig az emberek most is imádják Istent, óhajtják az üd-
vöt, s a mi hazánkban hétféle oltárnál áldoznak az áhitatnak; de mind va-
lamennyinek a hivei találkoznak a humanismus, a hazaszeretet, s a trón
iránti hűség közös templomában.
Ha már a szentirások, ha a dogmák és canonok fölötti harczokbul ki-
tudtak józanulni a népek, bizonyára a nyelvtanok és szótárak fölötti har-

18 Ľubomír Lipták: i. m. 25.


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 11

czokból is megfognak térni, a nélkül, hogy nemzetiségüket megtagad-


nák, s szintén találkozni fognak az emberszeretet, honszeretet és király-
hűség közös templomában.
Ennyit szabad a jövendő rovására, mint jogos követelést felje-
gyeznünk.”19

Tanulmányom kiindulópontját az a fogalmi rendszer képezi, amelyet a magyar na-


cionalizmus történetének vizsgálatakor alakítottam ki, s amely Nacionalizmus és poli-
tikai romantika címen az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány-
nál folyó kutatásaim alapján 2006-ban jelent meg, s amelynek párdarabja az alább kö-
zölt írás. Ott a fogalomtörténet segítségével kíséreltem meg a nacionalizmust definiál-
ni, azáltal, hogy történetét a magyar esetben a 19. század elejétől a második világhá-
borúig végigkövettem, mert így nyílt lehetőség a nacionalizmus jelenségének változó
tartalmait megragadni. A tanulmány végén pedig az összehasonlító történetírás szük-
ségességének felvetésével igyekeztem azt az állítást megalapozni, hogy a nemzeti tör-
ténelem pusztán nemzeti perspektívája nem nyújt valóságnak leginkább megfelelő
képet a múltról és az összehasonlító elemzés elméleti hátterének kidolgozása, vala-
mint esettanulmányok létrehozása által a történettudomány közelebb vihet az egykor
volt valósághoz.
A 19. század utolsó harmada a modern, szakszerűsödő történetírás létrejöttének
az időszaka is. A történettudomány ekkor kialakuló és hagyományossá váló fogalmán
azt értjük, hogy amikor létrejött, a történetírás azt a funkciót töltötte be, amit kénysze-
rítő erővel írt elő számára kettős feladata: a modern nemzetállam legitimitásának az
igazolása és kulturális identitássá történő transzformálása.20
Ha meg akarjuk érteni azt a folytonosságot, amelyet az akkor kialakított fogalmi ke-
ret használata azóta is fenntart, fel kell tételeznünk egy olyan koreszmét, amely a tör-
ténetírásra mind a mai napig hat. Bár művelődéstörténeti fogalmak társadalomtudo-
mányos használata nem általános gyakorlat, ezt mégis megkísérelhetjük, hiszen a mo-
dern nemzettudat kialakításában olyannyira jelentős szerepet játszó 19. századi törté-
netírás annak a történeti kornak a jellegzetességeit hordozza magán, amelyben meg-
született. Ez pedig a nemzeti romantika korszaka. Mivel a romantika nem csupán mű-
vészeti stílus, hanem világszemlélet is, a romantikának az énfelfogása mellett ezek a
társadalomra és a nemzetre való vonatkozásai lehetővé teszik, hogy bizonyos korabe-
li történeti folyamatokat is „romantikusnak” nevezzünk. Ezért a romantikát nem csu-
pán művelődéstörténeti korszakként és irányzatként értelmezhetjük, hanem a 19. szá-
zad néhány, többségében a nemzettudattal kapcsolatos problémájának megértésé-
ben is várhatunk tőle segítséget.
A romantikának abból a jellegzetességéből következően, hogy univerzális igény-
nyel lépett fel és általánosan meghatározta a gondolkodási formákat,21 a modern

19 Jókai Mór: Utószó. In: Magyar nemzet története, I–XX. (szerk.) Szilágyi Sándor, XIX. köt. reprint: 2000, 327–331., itt: 329–330.
20 Gyáni Gábor: „Történetírásunk az évezred fordulóján”, i. m. 38.
21 Maarten Doorman: A romantikus rend című könyvében egyenesen romantikus „episztémé”-ről beszél, olyan „rend”-ről, amely
egy adott korban az élet, a gondolkodás, a tapasztalás és a létezés hátterét, formai és tartalmi feltételét képezi. Doorman „ro-
mantikus rend” koncepciójának alapját az az általa és mások (pl. I. Berlin) által forradalminak nevezett változás képezi, amely
az ember, a tudományos ismeret, a művészet és a politika megváltozott érzékelésmódját alakította ki a 18/19. század fordu-
lójától kezdődően. Ld. Maarten Doorman: A romantikus rend. Budapest, 2006, 12–18.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 12

12 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

nemzeti történetírás is magáénak vallotta a 19. század fejlődéshitét és az idealizált


múlt jelenbeli hasznosíthatóságát éppúgy, mint a nemzeti lét saját államiságban betel-
jesülő utópiáját és a nép romantikus szemléletét. Ezzel hozzájárult ahhoz a nemzeti
programhoz, amely célul tűzte ki, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális változá-
sok előmozdítása által megvalósuljon a nemzet felemelkedése. Ennek az eredendő-
en romantikus elképzelésnek rögzíti történeti nyomait a 19. század végén létrejövő tör-
ténetírás „nagy, nemzeti narratívája”. Történetírás és nemzettudat ekképp a 19. szá-
zadban olyannyira egybekapcsolódtak, hogy az erről való reflexió sem magyar, sem
szlovák viszonylatban semmit nem veszített aktualitásából.

A szlovák nacionalizmus vizsgálatakor alapjában véve a Nacionalizmus és politi-


kai romantika c. kötetben kialakított gondolatmenetet követem, amelyre az ad lehető-
séget, hogy nem tagadható magyar eszmetörténeti és politikatörténeti folyamatok ha-
tása a szlovák nép nemzettudatának kialakulásában és fejlődésében. Ellenkezőleg.
Bár a kelet-közép-európai népek nemzetépítési folyamatában a 19. század elejétől
több közös vonás figyelhető meg, a Kárpát-medencében élő népek, a történelmi Ma-
gyarország egykori nemzeti kisebbségeinek nemzettudatára primer hatással volt a
magyar nemzeti identitás, majd a magyar államnemzeti felfogás alakulása és ezek po-
litikai, kulturális, valamint eszmetörténeti megnyilvánulásai. Témánk tehát a szlovák
nemzettudat története, pontosabban annak egy eleme: annak az aszimmetrikus kul-
turális transzfernek a története tehát, amely napjainkban is a szlovák–magyar viszonyt
a múltnak, illetve a múlt egyfajta, a történetírásban is megjelenő elbeszélésének szol-
gáltatja ki, és amely a leginkább kiszolgáltatottá értelemszerűen a nemzeti kisebbsé-
geket teszi. Hiszen abban az összetett viszonyrendszerben, amelyben a nemzeti ki-
sebbség közösségi identitása formálódik, a nemzetközi viszonyokon túl az anyaor-
szág és a többségi állam által közvetített elvárásrendszerek is döntő tényezőnek
bizonyulnak.22 Amennyiben ez utóbbi kettő között feszült a viszony, miként a szlo-
vák–magyar esetben is, akkor – Pilinszkytől kölcsönzött metaforával élve – a nemze-
ti kisebbségek „levegőtlen présben” állnak.
Tanulmányomban azonban nemzeti kisebbségekről csupán ilyen áttételes módon
lesz szó. Mivel az összehasonlító nacionalizmuskutatás még mindkét országban kez-
deti stádiumban tart, ezért célom nem lehetett más, mint a szlovák nemzettudat ese-
tében azt vizsgálni, hogy a szlovákság, mint a történelmi Magyarország területén a
magyar nacionalizmus ellensodrásában kialakult egyik legteljesebb és legsikeresebb
nemzet önképének, nemzeti identitásának kialakulásában milyen szerepet játszott a
magyar nemzettudat alakulásának útja. Reményeim szerint, e redukció ellenére sike-
rül valamivel hozzájárulnom a hiányzó alapkutatásokhoz.

22 Bárdi Nándor: „Összezárkózás és szétfejlődés – Kísérlet a magyar kisebbségek történetének periodizációjára”. In Fedinec
Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Budapest, 2004, 251.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 13

1. A modern nemzettudat kialakulása


„Nationalism is not what it seems,
and it is not what it seems to itself.”23

A nemzeti identitás mára olyan mértékben vált világszerte a személyes és közösségi


identitás részévé, hogy léte szinte az emberiség közös antropológiai jellemzőjének tű-
nik, mégis megállapítható, hogy történetileg új keletű jelenségről van szó. A közössé-
gi identitások formálódásában ugyan valóban az emberi történelem kezdetei óta meg-
figyelhető az általunk „mi”-ként értelmezett csoport megkülönböztetése a „más”-tól, az
idegentől, de az újkorig e csoportok között a nemzet, s így a nemzethez tartozás nem
képezett központi jelentőségű viszonyrendszert.
A történeti szakirodalom a modern európai nemzetfogalom kialakulását az embe-
riség egyik legnagyobb történeti változásához köti. Eszerint a modern nemzettudat
egy visszafordíthatatlan társadalmi változás eszmetörténeti kísérőjelensége: azé a vál-
tozásé, melynek során az agrártársadalmak az újkorban ipari társadalmakká alakul-
tak át. Etnikai közösségek és etnikai identitások persze korábban is voltak és hatot-
tak, éppen úgy, ahogy a dinasztikus államalakulatok szintén hosszú múltra tekintenek
vissza. Ám az, hogy a közös leszármazás tudatán nyugvó etnikai identitás átalakuljon
az állam keretében integrált közösség homogén kulturális és politikai öntudatává, s
ezzel nemzeti identitássá váljék, új fejlemény.
Mindazonáltal a modern kori nemzettudat, mint általában a mentalitással és a kö-
zösségi identitással összefüggő jelenségek, hosszú történelmi múltra tekinthet visz-
sza. A modern európai nemzetek megszületése ugyanis elválaszthatatlan attól a rene-
szánsz és a reformáció korától induló folyamattól, amely a felvilágosodás, az angol és
francia forradalmak, illetve az ipari forradalom által az európai feudális, rendi társadal-
makat átalakította modern, polgári társadalmakká.
A nacionalizmuskutatás irányát megszabó egyik legfontosabb szerző, Ernest
Gellner megállapítása szerint a létrejövő és a gazdasági növekedés kényszerének ki-
tett modern társadalmak folytonos innovációra kényszerülnek. „Az innováció előfelté-
tele a szüntelen foglalkozási mobilitás. (...) Az eltérő munkahelyek közötti mozgás ké-
pessége és az esetenként más társadalmi pozícióban levő emberekkel történő kom-
munikálás és együttműködés azt kívánja meg egy ilyen társadalom tagjaitól, hogy ké-
pesek legyenek szóban és írásban formális, pontos, kontextustól független módon
kommunikálni. (...) A modern társadalom tagjának általános jellemzői: írástudó,
mobilis, formálisan egyenlő; mindezt áthatja egy homogén kultúra, melyet az írni-ol-
vasni tudás hordoz és az iskola sajátíttat el...”24 Eszerint a modernizációnak szükség-
képpen a nemzeti fejlődésen keresztül vezet az útja, amely éppen ebben a formájá-
ban „az emberiség integrálódása világtörténelmi folyamatának része, törvényszerű
szakasz abban a folyamatban, melyet globalizációnak nevezünk.”25

23 „A nemzet nem az, aminek látszik, és nem az, aminek önmaga számára látszik.” Ernest Gellner: Nations and Nationalism. Ox-
ford, 1983, 56. (ford. PÉ).
24 Ernest Gellner: „A nacionalizmus kialakulása: a nemzet és az osztály mítoszai”. In Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselmé-
letek. Budapest, 2004, 45–78., itt: 55.
25 Csepeli György: Nemzet által homályosan. Budapest, 1992, 15.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 14

14 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

Az etnikai identitások sokféleségének a nemzetépítés folyamán történő átalakulá-


sa és a modern nemzettudatban testet öltő új közösségi identitása nem választható el
társadalomtörténetileg a polgárosodás folyamatától, gazdaságtörténetileg a globális
kapitalizmus kialakulásától, politikatörténetileg pedig a modern polgári demokráciák
létrejöttétől. A modern, európai nemzettudat kialakulásában tehát a történelemnek
olyan fokozott jelentősége van, amely fundamentálisan megkülönbözteti például az
amerikai nemzettudattól.
Történetét és megjelenési formáját tekintve éppen szervessége és hosszú történel-
mi előzményei miatt az európai nemzetek és a modern európai típusú nemzettudat ki-
alakulása azonban olyan bonyolult jelenség, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy min-
den esetre egyként érvényes meghatározást találjunk. Az értelmezést megnehezíti az
a paradox helyzet is, hogy miközben a nemzetek objektív modernsége a történészek
számára nyilvánvaló, ezzel a köztudatban a nemzetek szubjektív régisége áll szem-
ben.26 A szociobiologikus, a nemzetet ősidőktől fogva létezőnek tekintő felfogás külö-
nösen az olyan nyelvek esetében, mint a magyar, amelyek a „nemzet” szót a „nemze-
ni” igéből képzik, dominálja a nemzet fogalom ilyesfajta értelmezését,27 és hozzájárul
ahhoz, hogy a közvélekedés a nemzetben éppen ne modern jelenséget lásson, és egy
premodern időszak zárt, családi és kisközösségi értékrendjét kérje számon a megszü-
lető modern tömegtársadalmon.28 Pedig „a nemzet mint az emberiség csoportokra va-
ló tagolásának természetes, Istentől származó kategóriája, mint inherens, politikai vég-
zet nem egyéb mítosznál, mely néha képes a prenacionális kultúrákat nemzetté tenni,
néha feltalálni őket és gyakran megsemmisíteni: ez a valóság”.29
A nemzet ugyanis természetéből fakadóan nem körülhatárolható, illetve szuverén
egység, s csupán a képzeletünkben alkot közösséget. Mivel a létrejött homogén kul-
túrájú tömegtársadalom tagjai egymással nem állnak élő kapcsolatban, s nemzetünk
tagjainak legfeljebb csak töredék részét ismerjük, ugyanakkor pedig mindenkiben él
a közösség képzete, ezért a nemzetet „elképzelt politikai közösségként” is definiálhat-
juk. Elképzelt, mint valójában minden közösség, amely nagyobb, mint az eredeti, a
személyes kapcsolatokon alapuló falu, ugyanakkor szuverén, mert a fogalom abban
a korban született, amikor a felvilágosodás és a francia forradalom lerombolta az iste-
ni elrendelést követő, hierarchikus dinasztikus birodalmak legitimitását.30
Egy közösség elképzeléséhez, fogalmi megalkotásához pedig szükség van a hagyo-
mány történelemmé válására, a múlt felidézésére és örökségének immáron tudatos és
programszerű vállalására.31 Ez képes ugyanis felszabadítani azt az érzelmi energiát és
megszülni végül azt a politikai akaratot, amely a territoriális alapon álló és bürokratiku-
san megszervezett modern európai nemzetek kialakulásához vezet. A „tradíció feltalá-
lása” tehát a modern nemzettudat alapvető jellegzetessége. Eric J. Hobsbawm brit tör-
ténész szerint „we should expect it to occur more frequently when a rapid transforma-
tion of society weakens or destroys the social patterns for which ’old’ traditions had been

26 Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. Budapest, 2006, 30.


27 Szűcs Jenő: „Történelmi »eredet«-kérdések és nemzeti tudat”. Valóság 1985/3. 31–49., itt: 31.
28 Csepeli György: Nemzet által…, i. m. 13.
29 Eric J. Hobsbawm: A nacionalizmus kétszáz éve. Budapest, 1997, 17.
30 Benedict Anderson: i. m. 20–21.
31 Gyáni Gábor: „Kollektív emlékezet és nemzeti identitás”. In: Emlékezés, emlékezet..., i. m. 81–94., itt: 85.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 15

designed...” („Vélhetően akkor találkozunk vele gyakrabban, amikor egy társadalom


gyors átalakulása meggyengíti vagy lerombolja azokat a társadalmi mintákat, amelyekért
a ’régi’ hagyományokat kitalálták.”)32 Ezzel marad azonos fogalmi diskurzusban Csepe-
li György, amikor kifejti: „Modern viszonyok között a premodern ideológiák nem képesek
arra, hogy kielégítsék azokat a szükségleteket, amelyek a társadalmi cselekvőket a világ
értelmezésében, új célok és új eszközök keresésében eligazítják. Szükségképpen új ide-
ológiáknak kell keletkezniük, amelyek a megváltozott, modernné lett feltételek között
kollektíve érvényes válaszokat tudnak nyújtani a magára maradt egyént szorongató eg-
zisztenciális alapkérdésekre”.33 A válaszok két fő forrása a modernné lett társadalom ál-
tal kínált két fő vonatkoztatási keret: az osztály és a nemzet. A modern társadalmak e két
fő kohéziós formája kínál csoporttagságot és integrációt a társadalom tagjai számára,34
de jóval többet is ennél. A nacionalizmusnak a „tradíció feltalálása”-ként vagy „kitalált
hagyomány”-ként35 való leírása ugyanis mindenképpen arra hívja fel a figyelmet, hogy a
nemzet felemelkedésébe vetett hit minden tudatos cselekvés ellenére a vallásos hitek
szekularizált változatának is tekinthető, s ekként nőtte ki magát a 19. század egyik legha-
talmasabb társadalmi hitrendszerévé.36 A nacionalizmust legegyszerűbben ugyan olyan,
a reálpolitikában létező szellemi-politikai áramlatként definiálja a szakirodalom, amely a
nemzetben központi értéket lát,37 de ez, mint kifejezés, a fentiek szerint teljes mértékben
nem fejezi ki azt a nemzeti identitásban meglévő kvázi nemzetvallási karaktert, amelyet
a nacionalizmus betölteni képes, amikor szép sikerrel tereli át a nemzetre a vallás
fogalmát.38 E komplex jelenségre azonban jobb terminus technicus híján a továbbiak-
ban is a „nacionalizmus” kifejezést használjuk, azzal a jelentéstöbblettel, ami abból kö-
vetkezik, hogy a nacionalizmus szekuláris vallási szerepet is betölthet.

Mióta Friedrich Meinecke német történész a kultúrnemzet (Kulturnation) és a poli-


tikai vagy államnemzet (Staatsnation) szembeállításával a francia és német nemzeti
fejlődés magyarázatára megalkotta elméletét,39 a szakirodalom az európai nemzetek
fejlődésének két típusát különbözteti meg. Eszerint a kiinduló állapot mindkét esetben
olyan társadalom, amelyet etnocentrikus, egymástól nyelvileg, kulturálisan és hagyo-
mányaikban különböző csoportok alkottak. Nyugat-Európában ez alapján államnem-
zeti fejlődés zajlott le, amelynek során az erőteljes polgári fejlődés integrálni tudta a
széttagolt hagyományos társadalmat. Ezt a fejlődési utat olyan abszolút monarchiák
járták végig, amelyek a gazdasági, katonai és közigazgatási centralizáció, valamint az
ezzel együtt járó nyelvi-kulturális egységesítés révén ideális feltételeket teremtettek
modern államnemzetek kialakítása számára.40 E típushoz tartozik Anglia, Franciaor-
32 Eric J. Hobsbawm: „Introduction: Inventing Traditions”. In Eric J. Hobsbawm – Terence Ranger (szerk.): Invention of Tradition.
Cambridge, 1983, 4. (ford. PÉ).
33 Csepeli György: Nemzet által..., i. m. 15.
34 Erről ld. Ernest Gellner: A nacionalizmus kialakulása..., i. m.
35 Vö. Kovács Ákos: Kitalált hagyomány. Pozsony, 2006.
36 Norbert Elias: A németekről. Budapest, 2002, 137.
37 Georg Brunner: Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Európában. Budapest, 1995, 14.
38 Gerő András: Képzelt történelem. Budapest, 2004, 8–9.
39 Ld. Friedrich Meinecke: Weltbürgertum und Nationalstaat. Studien zu der Genesis des deutschen Nationalstaates.
Berlin–München–Oldenburg, 1907.
40 E. Gellner a nacionalizmust tulajdonképpen olyan ideológiaként értelmezi, amely ezt az egységesített kultúrát a politikai ke-
rettel teljes fedésbe kívánja hozni. Ernest Gellner: Nations and nationalism, i. m. 43–45.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 16

16 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

szág, Hollandia és a skandináv országok. Ezekben az országokban a nemzeti tagság


egyértelmű és kizárólagos kritériuma az állampolgárság, amely a nemzetté szervező-
dött társadalom politikai, gazdasági és kulturális életében történő teljes jogú részvé-
telre nyújt lehetőséget mindenkinek, aki ezt akarja. Az államnemzeti utat járó társadal-
makban a konfliktusok etnocentrikus értelmezése ekképp lehetetlenné válik, mivel az
asszimilációs folyamat sikere következtében a társadalom nemzeti kerete magától ér-
tődőnek számít.41
A Rajnától keletre azonban másképpen alakult az etnocentrikus csoporthovatar-
tozások sorsa. A Németországgal együtt értett Kelet-Közép-Európában a „nemzetet”,
mint integrált kulturális közösséget, nemzeti állam híján kellett megteremteni.42 A
„kultúrnemzetté” válás folyamata tehát a nyugat-európai „államnemzeti” fejlődésnek
éppen fordítottja: nem az állam teremti meg a nemzetet, hanem a nemzet, ha megvan,
teremtheti meg magának az államot.
A legtöbb kelet-közép-európai nép esetében ugyanis nemzetiség és államiság
nem esett egybe, mert miközben Kelet-Európa a mongolokkal, Délkelet-Európa pedig
a törökkel harcolt, e harc során minden olyan premodern állami keret felbomlott,
amely a folyamatos nemzetállami fejlődés szerves alapja lehetett volna.43 Kelet-Közép-
és Délkelet-Európa lakosságát a 19. század elején ugyan 24 nagyobb és több mint tu-
catnyi kisebb népcsoport alkotta, de ezek három nagy multietnikus politikai egység:
az Orosz, az Oszmán és a Habsburg Birodalom, valamint a Porosz Királyság alattva-
lói voltak, ezért esetükben az államnemzeti lét nem képezhette a nemzet kialakulásá-
nak szilárd alapját.44
A „kultúrnemzeti” fejlődés útján haladó nemzetek között szokás továbbá „történel-
mi” és „nem történelmi nemzeteket” megkülönböztetni, mivel e népek egy része ún.
történelem – vagyis önálló állami hagyományok – nélküli, és csonka – vagyis felső ré-
teg nélküli – társadalmakból állt. A nyelvi-etnikai csoportból kulturális közösséggé vá-
lás a legtöbb kelet-közép-európai nép esetében a 19. században ment végbe, sikere
azonban azokban az esetekben volt leginkább biztosított, amikor a modern nemzeti
identitás történelmi előzményekre építhetett. Ezek az előzmények elsősorban tehát a
középkori államiságot jelentették, vagy ha ez nem volt, esetleg nem illeszkedett a mo-
dern nemzettudat konstrukciójába, akkor ókori, vagy prehistorikus előzményekkel kö-
tötték össze az éppen kialakulóban lévő nemzet friss identitását. Érthetően minél ke-
vesebb történeti előzményt tudott egy modern nemzeti identitáskonstrukció felmutat-
ni, annál nagyobb teret kellett engednie ontológiai, metafizikai nemzetfelfogásoknak,
hiszen annál inkább mitikussá vált hivatkozási alapja történelmi tényekre.
Az egykori államiságot teljes mértékben nélkülöző népek nemzetté válása előtt
azonban egy olyan politikai egység megteremtésének feladata állt, amelyet kizárólag
a kultúra révén, a történelemre való hivatkozás nélkül kellett volna meghatározni. Szá-
mukra kínált Johann Gottfried Herder olyan koncepciót, amelynek alapján ez a fajta
út egyáltalán elgondolhatóvá vált. Herder a nyelv nemzetteremtő küldetésének meg-
fogalmazásával az etnicitást a nyelvhez, a népművészethez, az ősi hagyományokhoz,
41 Csepeli György: Nemzet által..., i. m. 20.
42 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, 1998,
72.
43 I. m. 44.
44 I. m. 58.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 17

valamint a nagyság és a saját küldetés látomásához kötötte. „Az etnicitásnak ezek a


képei a kelet-európai nemzeti tudat ébredésének természetes velejárói lettek mind a
mai napig. A nyelv egyben a nyelvi eszközök által teremtett kommunikációs világ fel-
értékelését is magában foglalta. Ennek a világnak a középpontjában a nemzet létével
közvetlen összefüggésbe ágyazott értékek állnak (...), melyek a kultúra mint kommu-
nikációs úton történő nevelő ráhatás által a nemzeti szempontokra érzékeny közös-
ség kikovácsolásának eszközei lettek.”45
Mind a „nyelvi”, mind a „történelmi” típusú „kultúrnemzeti” fejlődés lényegi tulaj-
donsága azonban, „hogy ’ébresztőkre’, aktivistákra, propagandistákra és nevelőkre
van szüksége, akik a dicső múlt feltámasztását tűzték ki célul maguk elé, vagy a má-
sik esetben a nemzet öntudatra ébresztését, egyszerűen a nemzet kulturális létezésé-
nek erejénél fogva, a megelőző politikai történelem segítsége nélkül.”46 Jellemző tö-
rekvéseik: az új irodalmi nyelv megalkotása és ennek kodifikálása szótárak, nyelvta-
nok stb. segítségével; a múlt felfedezése, vagy ennek hiányában megalkotása és pro-
pagálása a történetírás, a néprajz és különböző művészeti ágak segítségével; vala-
mint olyan kulturális intézményeknek (akadémiák, múzeumok, színházak) és iskolahá-
lózatnak a felállítása, amelyek rendeltetésszerűen gondoskodnak a fentiek szerint lét-
rehozott szellemi kötőanyag széles körű terjesztéséről.47
A magukat „természetesként” elgondoló kelet-közép-európai nemzetek ekképp a
szó szoros értelmében véve valójában „mesterségesek”, hiszen egy-egy nemzetet „ki
kellett találni” ahhoz, hogy potenciális tagságát integrálni lehessen. A „kitalálás”, a
„nemzetnevelés” feladatát a nemzeti értelmiség látja el. Bibónál olvassuk, hogy „a
nemzeti intelligenciának Közép- és Kelet-Európában ugyan sokkal kisebb volt a múlt-
ja, hagyománya és politikai kultúrája, mint a nyugat-európai értelmiségnek, ugyanak-
kor azonban sokkal nagyobb volt a fontossága és felelőssége a nemzeti lét szempont-
jából. Különlegesen megnövekedett a jelentősége azoknak az értelmiségi foglalkozá-
soknak, melyek a nemzeti közösség megkülönböztető sajátosságaival foglalkoztak,
s azokat ápolták: íróknak, nyelvészeknek, történészeknek, papoknak, tanítóknak, et-
nográfusoknak. Ezért lett a ‘kultúra’ ezekben az országokban olyan óriási jelentőségű
momentum, ami azonban nem annyira a kultúra virágzását jelentette, mint inkább el-
politizálódását. Minthogy ugyanis ezek az országok nem ‘léteztek’ a megszakítatlan
történeti folytonosság nyugat-európai értelmében, a nemzeti intelligenciára hárult az a
feladat, hogy feltárják és ápolják az új vagy újjászülető nemzet megkülönböztető és
különálló nyelvi, népi individualitását és igazolják – ami valóban igaz is volt –, hogy
ezek az új népi keretek a maguk nemzeti életének minden hiányossága ellenére is
gyökeresebbek és elevenebbek, mint az itt meglévő dinasztikus állami keretek.”48
A „kultúrnemzeti” fejlődés útján járó nemzetek tagsága viszont így normatív szem-
pontokkal telítődött: az adott nemzet tagjának lenni nemcsak tény, hanem elsősorban
kötelesség; illetve a nemzetkarakterológia szerint a nemzet tagjának fel kell mutatnia
meghatározott nemzeti személyiségvonásokat. A nemzeti sajátosságok feltételezése
alapján a döntően deskriptív jellegű „államnemzeti” tagság felfogásával szemben a
45 Csepeli György: i. m. 25.
46 Ernest Gellner: A nacionalizmus kialakulása..., i. m. 76.
47 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam..., i. m. 75.
48 Bibó István: Az európai egyensúlyról és a békéről. In uő: Válogatott tanulmányok, I. kötet. Budapest, 1986, 297–603., itt:
337–338.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 18

18 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

„kultúrnemzet” így alapvetően preskriptív jellegű. Míg az „államnemzeti” tagság felfogá-


sa az etnikai kötődést nemzeti kötődéssé alakítva sikerrel oldja meg az asszimilációt, a
nemzeti egységesülést, s a tagság politikai mivoltát hangsúlyozva elhalványítja az iden-
titástudatban a természetesség, a vérségi leszármazottság elsődleges szerepét, addig
a „kultúrnemzeti” tagság a nemzeti karakter által a leszármazáshoz nyúlik vissza.49 A
történelemben az írott történelem kezdetei óta van karakterológia, de a 19. századi
nemzetkarakterológiai konstrukcióknak lesz az a legfontosabb sajátossága, hogy az
emberiséget az etnikai-politikai és kulturális sajátosságok mentén tagolja. A nemzeti
ébredést célul tűző értelmiségiek tollán e mentalitáskülönbségek tematizációja így a
vágyott nemzeti egység megteremtésének egyik legfontosabb eszközévé vált.50
A kultúrnemzet-államnemzet dichotómikus tipológiával szemben Meinecke kora
óta több kritika fogalmazódott meg. Legkézenfekvőbb arra felhívni a figyelmet, hogy
a kultúra olyan forrás, amelyet minden nacionalizmus használ, legyen az „nyugati”
vagy „keleti”. A különböző nemzeti mozgalmak nyilvánvalóan különböznek a kultúra
használatának módjaiban, de ez alapján nem állítható élesen szembe kétféle nacio-
nalizmus, egy „államnemzeti” és egy „kultúrnemzeti”, vagy eme utóbbin belül egy „tör-
ténelmi” és egy „nyelvi”, amely egymástól jól elkülöníthető, tiszta nemzeti esetekben
történetileg testet öltött volna.
A nemzeti kultúra és nemzettudat általános összefüggéseinek vizsgálata alapján
alakította ki elméletét a kelet-közép-európai nemzetek fejlődéséről Miroslav Hroch
cseh történész is. Megállapítása szerint e nemzetek születése három állomáson ke-
resztül zajlott le.51 Elsőként a kulturális vállalkozók (írók, történészek, nyelvészek stb.)
kezdenek a hősi múlttal foglalkozni, illetve kezdik a nyelvet tanulmányozni, népmesé-
ket és dalokat gyűjteni. Ennek eredményeként a kultúra olyan társadalmi kötést te-
remt, amelynek létrehozható politikai fordítása. Ez a második szakaszban történik,
amikor a hazafiak – Kelet-Közép-Európában jórészt az értelmiség tagjai – a történé-
szek és folkloristák eredményeit felhasználva az összetartozás érzését terjesztik az
egyszerű emberek körében. Amikor ez a politikai agitáció sikeres, akkor nyílik meg az
út a harmadik szakasz előtt: a nacionalizmus tömegmozgalommá válik, melynek cél-
ja a politikai függetlenség kivívása.
A politikai önállósodás időpontja azonban távolról sem csak a kulturális nemzet-
építő mozgalmak történelemre és/vagy anyanyelvi kultúrára alapozó erejétől függött,
hanem két másik tényezőtől is: a soknemzetiségű birodalmak önvédelmi képességé-
től és a nemzeti elvű szeparatizmus nagyhatalmi támogatottságának mértékétől.52 Az
európai, később pedig a világhatalmi egyensúly befolyása a régió népeinek történe-
tére ugyanis rendkívüli súllyal esik latba, amikor ezek a nemzetté válás különböző stá-
diumain keresztül az állami léthez eljutni igyekeznek.
Éppen ez alapján a kultúr- és államnemzeti séma tovább árnyalható. Szűcs Jenő
a Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkájában a sommásan „nyugati”
és „keleti” típusú nemzetfejlődést tételező „államnemzeti” és „kultúrnemzeti” sémáról

49 Csepeli György: Nemzet által…, i. m. 21–23.


50 Trencsényi Balázs: A történelem rémülete; eszmetörténeti vázlat a két világháború közötti kelet-európai nemzetkarakteroló-
giai viátkról. In Dénes Iván Zoltán (szerk.): A szabadság értelme – az értelem szabadsága. Filozófiai és eszmetörténeti tanul-
mányok. Budapest, 2004, 299–324., itt: 300.
51 Miroslav Hroch: „A nemzeti mozgalomtól a nemzet teljes kifejlődéséig”. Regio 2000/3. 3–25.
52 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam…, i. m. 107.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 19

sikeresen választja le, s ezáltal definiálja régiónkat, Kelet-Közép-Európát. A 19. század-


ban ugyanis Kelet-Közép-Európa olyan heterogén társadalmi-politikai fejlődésen esett
át, amelyben az archaikus vonások a modern irányzatokkal együtt léteztek. Ez lénye-
gesen megkülönböztette például Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot
a belső gazdasági és társadalmi fejlődésben gátolt keleti területekkel (Oroszország-
gal és az Oszmán Birodalommal) szemben.53
Így a nemzeti mozgalmak lefolyása a két területen igen eltérő volt. A Habsburg Bi-
rodalomban a magyar nemzeti mozgalom például az ország alkotmányos különállási
törekvéseinek megtámogatására elő tudta hívni a magyar állam Szent István megkoro-
názásáig visszamenő történeti hagyományát. Továbbá a középkor óta Magyarorszá-
gon létezett egy erőteljes rendi jellegű nemzettudat is, amely a nemesi nemzet eszmé-
jében gyökerezett,54 s a megszülető modern magyar nemzettudat ennek a jogkiterjesz-
téssel való demokratizálásával tudta a polgári nemzet eszméjét megalapozni. Ezáltal a
modern magyar nemzetfejlődésben marginálisabb szerepet játszott a nyelvi nacionaliz-
mus, amely természetesen a politikai érvek és követelések mellett erőteljesen létezett
ugyan, de a modern magyar nemzeteszmét nem egyedül erre kellett felépíteni.
Kelet-Európa nemzeteinek ezzel szemben sokszoros hiánnyal kellett megküzdeni-
ük. Jól példázza ezt a deficitet éppen a szlovák nemzeti fejlődés. Egy tanulmány sze-
rint a szlovákok, bár földrajzilag Kelet-Közép-Európában éltek, strukturálisan mégis a
keleti területekhez tartoztak. Politikailag a magyar nemesség által uralt Magyarország-
ba ágyazva, a főként német és zsidó polgárság által a polgárosodás folyamataiból ki-
zárva még csak régi irodalmi hagyománnyal sem büszkélkedhettek. Ebben a remény-
telen helyzetben a saját nemzeti, anyanyelvre épülő kultúra létrehozása egyetlen út-
ként kínálkozott a nemzeti fejlődés számára, mert ez erősíthette politikai identitásukat
és kompenzálhatta komoly „nemzeti hiányosságaikat”.55
Véleményem szerint azonban a szlovák nemzeti fejlődést minden indulási hátránya
ellenére sem lehet a kelet-európai nemzetfejlődés kategóriájába utalni. Ennek egyik
oka nyilvánvalóan geopolitikai természetű. A Habsburg Birodalom, az Oszmán Biro-
dalom és Oroszország ugyan valóban nemzetek feletti, multietnikus birodalmak vol-
tak, de a Habsburg Birodalom népei – történelmi és vallási hagyományaik által, vala-
mint gazdasági és társadalmi struktúrájuknál fogva – sokkal inkább részesei tudtak
lenni Európa vérkeringésének. Európa vallási, kulturális és szellemi életében való ter-
mészetes jelenléténél fogva a szlovák nemzeti ébredés és a ráépülő nemzeti mozga-
lom per definitionem nem is lehetett más, mint európai. Filozófiai hátterét, fogalmi
rendszerét, politikai és társadalmi várakozásait a megújuló kelet-közép-európai nem-
zetfejlődésekkel összhangban fogalmazta meg a 18/19. század fordulójától kezdődő-
en. Ezért megállapíthatjuk, hogy a modern európai nemzetek fejlődésének kétféle tí-
pusa alapján a szlovák és a magyar nemzettudat kialakulása ugyanahhoz a típushoz,
a „kultúrnemzeti” modellhez tartozott. A szlovák ugyanakkor ezen belül egyedi helyet
foglalt el, hiszen indulási helyzeténél fogva a „nyelvi” nacionalizmusok közé tartozott,
ám azoktól megkülönböztették geopolitikai helyzetéből fakadó, a modern nemzeti fej-

53 Erről ld. Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Budapest, 1983.
54 A rendi nemzettudatban a nyelvi hovatartozásnak nem volt szerepe. Cholnoky Győző: Állam és nemzet – Uralkodó nemzet-
és nemzetiségpolitikai eszmék Magyarországon, 1920–41. Budapest, 1996, 23.
55 Alain Dieckhoff: „Egy megrögzöttség túlhaladása”. Regio 2000/4. 7–22., itt: 18.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 20

20 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

lődés számára is konvertálható előnyei: a Habsburg Birodalom és ezen belül Magyar-


ország vallási, kulturális és művelődési viszonyai és mindenekelőtt az a társadalmi
modernizációs fejlődés,56 amely a nacionalizmusok fejlődésének Nyugat- és Kelet-Kö-
zép-Európában előfeltétele.
Megkülönböztette azonban a kettőt az, hogy a magyar döntően a történelemre tu-
dott építeni. Ezzel szemben a szlovák kezdetben tipikusan „nyelvi” nacionalizmus volt,
amely állami hagyományok nélkül kizárólag az anyanyelvi kultúra által tudta megte-
remteni nemzetét. A szlovák és a magyar nemzetfejlődés azonban nem csupán két,
tetszőlegesen egymás mellé rendelt eset, hanem két olyan nemzetfejlődés is, amelyek
egymással kölcsönhatásban és sokszoros konfliktusban lévő nemzeti identitásokat
termeltek ki magukból. A szlovák kérdés specialitása éppen abban áll, hogy „az
egyetlen nemzet volt, amelyiknek az etnikai állománya szinte teljes egészében Ma-
gyarország határain belül volt (leszámítva a kivándorlás okozta veszteséget).”57
A szlovák nép nemzetté válására tehát a történeti magyar állam (szlovákul:
Uhorsko) területén került sor, és a szlovák nép történetének állami és politikai kerete
1918-ig, bő kilencszáz éven keresztül ez az állam volt. Ezért a szlovák nemzet kialaku-
lására a magyar nemzeti fejlődés döntő befolyással volt, és ezt a közös államban va-
ló együttélés miatt így természetesnek is tarthatnánk. Ám a szlovák nemzeteszme a
romantikus magyar nemzeteszménnyel szemben, annak mintegy antitéziseként jött
létre, nem kis részben természetesen a magyarországi politikai események és társa-
dalmi alakulások rájuk nézve negatívan értékelt hatása által indokoltan. A modern ko-
ri szlovák nemzettudat formálódásában a Magyarországhoz és a magyar nemzethez
való viszony tehát kiemelten fontos tényező, még akkor is, ha a modern szlovák nem-
zettudatnak természetesen csupán egyik összetevője az, amit magyar oldalról kapott,
vagy éppen a magyarral szemben definiált. Az európai általános szellemi hatások be-
folyását ugyanis éppen a szlovák nép már említett geopolitikai helyzeténél fogva nem
becsülhetjük alá. Mivel azonban nincsen nemzet Feindbild (ellenségkép) nélkül, és a
kirekesztés a belefoglalás legegyszerűbb mechanizmusa,58 ezért elmondható, hogy a
modern szlovák nemzettudat kialakulásában a magyarral szembeni öndefiniálás nem-
zetteremtő erejű döntés volt.
Miközben tehát egyetérthetünk azzal a distinkcióval, amely Kelet-Közép-Európa
„történelmi” nemzeteinek modern kori fejlődését megkülönbözteti az állami hagyomá-
nyok nélkül létrejövő nemzetek nemzettudatától, a szlovák esetet ezen belül kivétel-
ként kell látnunk. Mivel teljes mértékben saját állami hagyományok nélkül, kizárólag
nyelvi-kulturális összetevők által jött létre, ezt a nemzeti fejlődést alakilag valóban sok
minden rokonítja a kelet- és délkelet-európai nemzetek fejlődésével. Geopolitikai és
ebből kifolyólag kulturális és vallási hagyományai miatt mindazonáltal nem tartozott az
Orosz és Oszmán Birodalom fennhatósága alatt formálódó nemzetek körében lezaj-
lott nemzeti ébredések közé. Mint a Habsburg Birodalmon belül, a történelmi Magyar-
országon kialakuló nemzet, nemzeti fejlődésére sokkal inkább a magyar nemzeti fej-
lődés volt hatással.

56 A szlovák nemzetiségi régió urbanizációs és indusztrializációs folyamatainak a szlovákság haszonélvezője is volt, tudatosítja
a magyar történetírás dualizmusra vonatkozó ismereteinek hozadékát Szarka László. In Szarka László: Szlovák nemzeti fejlő-
dés – magyar nemzetiségpolitika, 1867–1918. Pozsony, 1995, 13.
57 I. m. 49.
58 Gyáni Gábor: „Fin de Sičcle történetírás”, i. m. 44.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 21

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a nacionalizmusok történetének megérté-


sére kidolgozott tipológia, amely a nemzetfejlődések különbözőségeinek modellálá-
sával igyekszik magyarázni a nacionalizmusok között a jelenkorig meglévő különbsé-
geket, egyszerre segítője és akadályozója a saját maga elé tűzött cél elérésének. A ti-
pológia ugyanis a megértést segítő rendszeralkotási kísérleten túl nem foglalkozik a
különböző csoportba sorolt esetek egymásrahatásának vizsgálatával, s így könnyen
hozzájárulhat egyik vagy másik típus értékelő megkülönböztetéséhez, illetve a külön-
böző típusok létrehozása által a nemzetek és régiók közé olyan választóvonalat húz,
amely nem segíti a nacionalizmusok között meglévő konfliktuspotenciál csökkenté-
sét. Ezért kiemelten fontos volna egyrészt a nacionalizmusok összehasonlító vizsgála-
tát elvégezni, másrészt a nemzetfejlődések közös történetét feltárni, hiszen „a nacio-
nalizmus közös örökségünk (…) abban az értelemben is, hogy a közép-európai naci-
onalizmusok gyakran ugyanazokból a forrásokból táplálkoznak és megnyilvánulási
formáik is nem egy esetben föltűnően hasonlítanak egymásra.”59

A továbbiakban tehát először az összehasonlító nacionalizmuskutatás elméleti le-


hetőségére összpontosítok a szlovák és a magyar nemzettudat különbségeinek be-
mutatásával, majd pedig, mivel ez a történetírás és a nemzettudat kapcsolatának fon-
tosságára irányítja a figylemet, a két ország történetírásainak áttekintő elemzése kö-
vetkezik. A történetírás és a társadalom történelmi tudata közötti közvetítések hiányos-
ságai, valamint a történetírással szembeni politikai és társadalmi elvárásokra való rá-
mutatás vezet el végül annak felismeréséhez, hogy a nemzettudatok történeti alakulá-
sának összehasonlító vizsgálata a két nemzet történetírásainak előfeltevés-rendszeré-
re történő rákérdezéssel veheti kezdetét.

59 Kiss Gy. Csaba: „Nemzeti kisebbségek Közép-Európában”. Irodalmi Szemle, 1992/3. 258–264., itt: 264.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 22

2. A szlovák és a magyar nacionalizmus


összehasonlító vizsgálata
„A szorgos, ezeréves méh és a véres, nagy történelem”60

„Everything faded into mist. The past was erased,


the erasure forgotten, the lie became truth.”61
(George Orwell)

Miként az előző fejezetben megállapítottuk, mind a szlovák, mind a magyar nemzet


modern kori kialakulására elsődlegesen vonatkoztatható, hogy a nemzetet szuverén
nemzeti állam híján kellett megteremteni. A modern nemzet kialakulásának alapjául
szolgáló saját állam hiánya és az ebből a nemzettudat fejlődésére háruló következmé-
nyek a Németországgal együtt értett Kelet-Közép-Európában az itteni népek nemzet-
té válását a nyugat-európaitól eltérő módon alakították. Ez alapján hagyományosan az
európai nemzetek kétféle típusát különböztethetjük meg: az „államnemzeteket” és a
„kultúrnemzeteket”.
Ugyan a legújabb történetírói megközelítések már kritikával illetik az európai törté-
netírás eme hagyományos kategóriáit, mivel azok Nyugat-Európa bizonyos társadalmi
és történeti folyamatainak számonkérését implikálják, s ebben a nyugat-európai és
transzatlanti történetírás hatalmi technikáit vélik felfedezni, mindazonáltal mi azért
sem követhetjük az európai történelem dekonstrukciójára tett kísérletet, mert ahhoz,
hogy valamit dekonstruálni lehessen, azt konstruálásnak kellene megelőznie. Térsé-
günkben azonban – nem függetlenül a marxista történetírás módszertani kényszeré-
től és a kutathatóság egykori korlátaitól – a történetírás egyelőre még számos terüle-
ten feldolgozatlan problémák tömegével kell hogy foglalkozzék. Ráadásul a kelet-kö-
zép-európai országok történetírásainak a marxista történelemszemlélet eltűnése utá-
ni módszertani űrben a nyugat-európai történetírói iskolák módszereinek adaptációját
is el kell végezniük, illetve azt saját nézőponttal kellene gazdagítaniuk.
Pragmatikus kiindulópontként kínálkozik tehát, hogy a jelenlegi nyugat-európai
történészdiskurzusok megalapozatlan átvétele helyett a szlovák és a magyar nemze-
ti fejlődés bemutatásakor mégis felhasználjuk azt a tipológiát, amely megkísérelte a
különböző európai fejlődési utakat tematizálni és ezáltal azt a jelenségcsoportot ér-
telmezni, amelynek során az újkortól kezdődően a felekezeti és vallási megosztott-
ságban rejlő konfliktuspotenciál fokozatosan nemzetek közötti konfliktuspotenciállá
alakult át. A nemzetek közötti konfliktusok különösen azóta képezik újólag a történe-
ti vizsgálódások tárgyát, mióta a jelenkori nacionalizmus a nemzeti kérdést, mint
Pandora szelencéjét, ismét felnyitotta, és ez Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a
politikai és sajnos, sokszor fegyveres konfliktusok által valóban az emberi szenvedés
tömegét szabadította rá a szocialista társadalmi kísérlet után amúgy is fájdalmasan
átalakuló társadalmainkra.

60 Szarka László: „Újromantika avagy a kisnemzeti történetírás dilemmája”. Palócföld 1987/4. 59–67., itt: 60.
61 George Orwell: 1984. London, 1977, 75.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 23

Az előző fejezetben a modern kori nemzettudat történetének vizsgálatakor az „ál-


lamnemzet” és „kultúrnemzet” megkülönböztetés mindazonáltal finomított változatát
igyekeztünk bemutatni azzal a céllal, hogy a „kultúrnemzet” fogalom által leírt fejlődés-
ben a szlovák és a magyar eset közös vonásait fel tudjuk mutatni. M. Hroch elmélete,
amely a „kultúrnemzeti” típusú nemzetfejlődés során a nemzettudat általános kulturá-
lis meghatározottságából indul ki, lehetővé teszi, hogy még azokban az esetekben is
hangsúlyozzuk az anyanyelvi kultúra nemzeti közösségformáló erejét, amikor ez csu-
pán egyik és nem kizárólagos eleme a megszülető modern nemzettudatnak. Ezekben
az esetekben, amelyekhez a lengyel, a cseh és magyar nemzeti fejlődés tartoznak, a
politikai célokért való küzdelem sikeresen kötötte össze az egykori középkori államo-
kat a megszülető modern nemzettel. Szűcs Jenő megfogalmazásában: „Az ősiség
mitikus legitimáló ereje nagyívű ideológiai hídként kötötte össze a nép és az állam ori-
góját a jelen valóságával vagy igényével.”62
A „történelmi” érvmenettel nem rendelkező „nyelvi” nacionalizmusok esetében
azonban a nemzet megteremtése az anyanyelvi kultúra fejlesztésével vette kezdetét a
19. században. A „nyelvi” nacionalizmusok kategóriájába elsősorban Kelet- és Délke-
let-Európa nemzetei tartoznak, hiszen az Orosz és Oszmán Birodalom alattvalóiként
ők a nemzetté válás útján olyan sokszoros hátrányokkal indultak, amely az anyanyel-
vi kultúra fejlesztése által kínált egyedül lehetséges utat számukra. Esetükben a nem-
zetépítés az etnikai azonosság és folytonosság természetes jelenlétét hangsúlyozta
és ezt a saját nyelvben mutatta fel. Ezért a „nyelvi” nacionalizmusok, bár sikeresen
zsilipelték át a premodern etnikai tudatot egy modern, megkonstruált nemzettudatba,
mégis sokkal erőteljesebben őrzik a vérségi leszármazás és etnikai azonosságtudat
érzését, mint a nyugati típusú „államnemzetek”, vagy akár a „történelmi”
kultúrnemzetek. Bár ezen jellemzők alapján a szlovák nemzeti fejlődés ebbe a típus-
ba tartozna, mégis kivétel.
Kivétel, hiszen olyan nemzetről van szó, amelyik nemzeti szempontból az elmúlt
kétszáz év egyik legsikeresebb fejlődését mondhatja magáénak, szemben több más,
nyelvi meghatározottságú nemzettel. Következett ez geopolitikai helyzetéből, de véle-
ményem szerint abból is, hogy a 18-19. század „nyelvi” nacionalizmusa után a szlovák
átlépett a „történelmi” típusú nacionalizmusok közé. Ebben pedig óriási szerepe volt
annak, hogy az egykori történelmi Magyarország területén és ezért a magyar roman-
tikus nemzeteszmény által befolyásolva jött létre. Első megközelítésben ez azt jelenti,
hogy a magyarral sok szempontból konfrontációban született meg, ha ezen egymás-
sal ellentétes aktuális tartalmak jelenlétét értjük. Továbbmenve azonban azt az állítást
is megkockáztathatjuk, hogy a szlovák magyar közvetítéssel sajátította el a történeti
érvelés szükségességét a politikai nemzetté formálódásban, amelynek történetfilozó-
fiai hátterét és politikai akcióprogramját nagymértékben a magyar romantikus nacio-
nalizmus szókincséből és argumentációjából merítette. Ahhoz, hogy egy ilyen horde-
rejű változást megértsünk, fel kell tételeznünk, hogy a nacionalizmus mint hosszú idő-
tartammal mérhető történelmi jelenség folyamatosan változik, tartalmai, céljai történe-
ti tényezőknek köszönhetően átalakulhatnak.
Így lehetséges azt állítani, hogy a nacionalizmus története mind a szlovák, mind a
magyar esetben meghatározott röppályán halad, amely azonban a két nemzeti társa-

62 Szűcs Jenő: „Történelmi »eredet«-kérdések…”, i. m. 31.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 24

24 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

dalom eltérő fejlődési üteme – a szlovák polgárosodásnak a megkésett magyar pol-


gárosodáshoz képest is meglévő fáziskésése – miatt kezdetben egyrészt egy „törté-
nelmi”, másrészt egy „nyelvi” nacionalizmust hozott létre. De amiként teljesen tiszta
esetek nincsenek, és a „történelmi” típusú nemzettudat is erőteljesen építhet az anya-
nyelvben konstituálódó kultúrára, hasonlóképpen a „történelmi” nemzetfejlődés útján
járó nemzetek jellegzetessége: a történetiség és ennek a történetírásban, s ezáltal a
történeti tudatban elfoglalt megkülönböztetten fontos helye sem csupán a „történel-
mi” nacionalizmusokra lehet jellemző.
Legalábbis, a szlovák nacionalizmus esetében ezt állapíthatjuk meg. A
„kultúrnemzeti” fejlődési út miatt ugyanis a szlovák nemzeteszmény a történelem cél-
irányos fogalmát felhasználva a nemzeti történelem céljaként ugyanúgy a nemzeti ál-
lam létrehozását jelölte ki, miként azt a példaként szeme előtt lebegő nemzetállamok
esetében azok sikerének előfeltételeként tudatosította. Ez pedig a nacionalizmusel-
méletek azon belátását erősíti meg, amelyek szerint a nacionalizmus a modernitás
előfeltétele.63 Erre tehát azért volt lehetősége, mert geopolitikai helyzeténél fogva a
19. század elejétől kezdődően társadalomtörténetileg óriási léptékű fejlődést élt át. A
szlovák nemzeteszme – miként a magyar is – „felfedezte a történetiség fogalmát, a tör-
ténetírás pedig bejelentette igényét, hogy tudomány legyen, egyidejűleg a nemzet
mint par excellence modern – polgári – közösségi viszonylatok együttese kiemelke-
dett a feudalizmus többvetületű ‘nemzeti’ struktúráinak halmazából.”64
Ennek következtében a modern szlovák és magyar nemzettudat azok minden kez-
deti különbségei és a szimbolikus politizálásban kimerevített 19. századi „történelmi
vásznai”65 ellenére, mára már nem tartoznak külön alrendszerekhez. A modern szlo-
vák nemzet saját államának létrejötte, a társadalom polgáriasulása, a demokratikus in-
tézményrendszer kialakítása és annak demokratikus működtetésére való szándék, va-
lamint az európai uniós tagsággal együtt járó lehetőségek és feladatok66 alkalmasint
anakronisztikus ellentétben állnak a két nemzet nemzettudatában az önmagáról és a
másikról kialakított képpel, hiszen a jelen kihívásai, eredményei és nehézségei nem
különböznek olyan mértékben egymástól, mint azt a nemzeti identitás értéken felül té-
telezett megjelenítése sugallja. A kelet-közép-európai nemzeti tudatokban azonban,
részben jelenkori politikai elvárások miatt is, a 19. századi formák túlélték önmagukat,
illetve a nemzet megjelenítésének olyan pregnáns példáit adták, amelyeket a jelen tár-
sadalmi valóságból kiindulva eddig nem sikerült meghaladni.
Ezt az anakronisztikus helyzetet jól illusztrálja, ahogyan Ľubomír Lipták a két nemzet
nemzettudata közötti kezdeti különbséget a következőképpen érzékelteti: „A történelmi
Magyarország hivatalos mitológiája a már széles körben ismert uralkodókról és dinasz-
tiákról szólt. A szlovák a nyelvről, a kultúráról, az irodalomról, tehát csupa kevésbé fényes
és kevésbé vonzó jelenségről. A magyar hősök ’olvasmányosabbak’ voltak, valódi és
vélt tetteik a hősiességükről tanúskodtak; a szlovák hősök szerényebbek, népibbek,
máskor meg, mai szóhasználattal élve, mintha intellektuálisabbak lettek volna.”67 Egy
63 Öllös László: Emberi jogok – nemzeti jogok. Somorja–Dunaszerdahely, 2004, 53.
64 Szűcs Jenő: „Történeti »eredet«-kérdések…”, i. m. 335.
65 Ľubomír Lipták: i. m. 10.
66 Kovács Éva: „Identitás és etnicitás Kelet-Közép-Európában”. In Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti ön-
azonosság Közép-Európában. Budapest, 2002, 7–22.
67 Ľubomír Lipták: i. m. 55.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 25

másik szerző ugyanezt fejtegeti, amikor így ír: „A szlovákoknak nincsen történelmük, ha
a történelem királyok, csaták és gyilkosságok nagy történelme, de a legdicsőbbek68 kö-
zé tartozik, ha a történelmet a mindennapi szorgos építőmunka históriája jelenti.”69
A fenti idézetek azonban nem csupán a nemzetkarakterológiai beszédmód zsáne-
rében íródott, saját nemzetének pozitív tulajdonságait a másik nemzettel való össze-
vetésben meglátó és megláttató szövegek, hanem magukon hordozzák a két nemzet
egymásra hatásának interpretációját is. Szlovák–magyar viszonylatban a kulturális
egymásrahatás alakulását ugyanis nagymértékben meghatározták politika-, társada-
lom- és részben gazdaságtörténeti tényezők is, amelyek e viszonyt kezdettől egyfajta
aszimmetriával és ebből következően labilitással terhelték meg. Mivel, amint erről már
volt szó, a „kultúrnemzeti” fejlődés célja ugyanúgy mindig a saját államban testesül
meg, mint az „államnemzetié”, amíg ezt el nem éri, a nemzeti fejlődés a nemzettudat-
ban be nem fejezettként jelenik meg. A nacionalizmus alapelvét Gellner úgy határoz-
ta meg, mint olyan politikai legitimációs elvet, amely kimondja, hogy a politikai és kul-
turális egységnek fednie kell egymást. Ameddig a fluktuálódó nyelvi és etnikai hatá-
rok miatt ez nem következik be, egy ilyen nemzet folyamatosan bizonytalanságérzet-
ben és szorongások között látja önmagát és a másikat.70 A „nagy történelem” hiányá-
ból fakadó túlkompenzált kisebbségi érzés gyakran etnikai-nemzeti színezetet ölt, fő-
ként akkor, ha a kanonizált nemzetkarakter erősen kötődik két ellentétes, egy roman-
tikus nemesi és egy népi nemzetfogalomhoz, miként ez a magyar és szlovák nemzet-
tudat esetében eredendően fennáll.
A szlovák nemzettudat kialakulására ugyanis identitásképző erővel hatott az, hogy
a szlovákság a modern korba a történelmi Magyarország keretein belül érkezett, így
Magyarország belpolitikai, társadalmi és szellemi történéseinek természetes részese
volt. Ugyan a szlovák történetírás egyik jelentős áramlata a történelmi Magyarország-
hoz való viszonyt máig kizárólag a nemzetiségi kérdés szűk perspektíváján keresztül
akarja látni, de ez természetesen csak egy önkényes és saját magára nézve is káros
önredukció. A dehungarizáló tendenciákkal szemben és annak ellenére, hogy mind
szlovák, mind magyar oldalról hiányzik a nemzetiségi kérdésnek a társadalomtörté-
netbe való integrálása, megállapíthajuk, hogy a szlovák történelemnek legtermészete-
sebb módon 1918-ig Magyarország volt a történelmi kontextusa.71
A 19. század elején Magyarország modernizációját és politikai intézményrendszeré-
nek demokratikus átalakítását erőteljes polgárság hiányában azonban az a magyar ne-
messég vállalta fel, amelynek romantikus nacionalizmusa egy rendi jellegű nemzettudat
modernizációjaként alakult ki. Bár a középkorban ennek a nemesi nemzettudatnak még
nem volt etnikai tartalma, mindazonáltal érdemben határozta meg a politikai hatalom-
ban való részvételt. Közismert, hogy a nemesi nemzet politikai osztályt jelentett, s tagja
az lehetett, aki nemesi privilégiumokkal bírt, bármilyen nyelven beszélt is. A magyar re-
formkor nagyjai ezt a nemesi nemzetet kívánták polgárivá alakítani azáltal, hogy a nem-
zet sorába iktatták a nemesi privilégiumokkal nem rendelkező társadalmi osztályokat, te-
kintet nélkül azok nyelvi vagy etnikai identitására. A nemzeteszme így demokratizálódott,

68 Kiemelések tőlem (PÉ).


69 Kučera: Szlovákia a középkor idején c. művéből idézi Szarka László: Újromantika..., i. m. 61.
70 Csepeli György: Nemzet által..., i. m. 28–29.
71 Szarka László – Sallai Gergely: „Önkép és kontextus”. Regio 2000/2. 71–87., itt: 82.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 26

26 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

mivel ily módon remélték megalapozni a Habsburg Birodalomban élő Magyarország ál-
lami integritását és jövőbeni függetlenségét. Azonban sem a rendi natio Hungarica, sem
a polgári nemzet önmagában nem nyújtott elégséges biztosítékot a birodalommal szem-
ben. Tehát a rendi nemzettudat felcserélése a polgári nemzeti modellel úgy történt meg,
hogy miközben asszimilációra serkentett, az egységes magyar politikai nemzet koncep-
cióját mint az államnemzet hazai variánsát fenntartotta,72 mert a romantikus nemzetesz-
me történelemfelfogása szerint a történeti folytonosság okán ez teremtette meg a kap-
csot a középkori és a modern magyar államiság között.
A feudális kiváltságrendszer korszerűsítésére tett kísérlet tehát a nemesi nemzet
jogkiterjesztéssel való kibővítését tette meg a modern kori magyar demokrácia formá-
jává, s így a magyar nemzethez való tartozás kritériumainak kidolgozását és egy olyan
nemzeteszmény kialakulását eredményezte, amely a kiegyezés után a politikai nem-
zet eszméjében teljesedett ki. Ebből a nézőpontból pedig a szlovák, Magyarország
más nemzeti kisebbségeihez hasonlóan „nemzetiség” lett. „A nemzet az állam maga;
a nemzetiség az államban van” – írja Kossuth Lajos.73 A Hungarus-tudat helyébe fel-
kínált politikai nemzethez tartozás a magyar nemzeti liberalizmus szerint a polgári jog-
egyenlőség és demokratikus szabadságjogok garantálása által gyakorolhatott volna
vonzerőt Magyarország nem magyar népeire. Nacionalizmusának asszimiláló straté-
giája és a kollektív jogok elméletének hiánya74 azonban a nemzetiségi társadalmak-
ban immunreakciót váltott ki, és így – szándékával merőben ellentétes módon – hoz-
zájárult például a szlovák nemzet megszületéséhez.
A szlovák nemzettudat kialakulására tehát óriási befolyással volt az, hogy erre
olyan történelmi körülmények között került sor, amelynek során az asszimilációban
megtestesülő nemzethaláltól való félelem felülírta a megelőző évszázadok közös tör-
ténelmét. Így egy eredendően társadalmi kérdés etnikai konfliktus formáját öltötte. Az
erre való reflexió márpedig azért is elengedhetetlen, hiszen egyetérthetünk Liptákkal
abban, hogy „a 19. században összegubancolódott társadalmi problémák makacsul
ellenállnak mind a kibogozásukra tett elmés kísérleteknek, mind azoknak a primitív
próbálkozásoknak, hogy a csomót egy csapással kettévágják.”75

A kelet-közép-európai országok történeti sajátosságainak megértésére többféle


módszert alkalmaz a történettudomány. A nemzettudat történeti vizsgálatakor két
módszernek: az összehasonlító és a fogalomtörténeti módszernek a kombinálásával
arra tehetünk – reményeink szerint – „elmés kísérletet”, hogy a történeti reflexió szint-
jére emeljük azt a folyamatot, amely a szlovák és a magyar államfejlődést és nemzeti
identitástudatot a gazdasági, bel- és külpolitikai folyamatokon kívül befolyásolta.

Ez azért volna hasznos, mert


1. az összehasonlító módszer elmozdíthatja a nemzettudatnak a saját nemzet tör-
ténelmének kivételességébe vetett abszolút meggyőződését. A történelem „nemzeti

72 Cholnoky Győző: i. m. 24.


73 Kossuth Lajos iratai VII. kötet: Történelmi tanulmányok. Budapest, 1890, 372. Idézi Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés...,
i. m. 263.
74 Ormos Mária: „Magyarok itthon, otthon, tegnap és ma”. In Romsics Ignác – Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Mi a magyar?
Budapest, 2005, 186.
75 Ľubomír Lipták: i. m. 9.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 27

látószöge”76 képes ugyanis az „excepcionizmust”, a saját nemzet kivételességébe ve-


tett hitet „tudományosan” is alátámasztani. Mivel a modern történettudomány a törté-
nelem szaktudományos fogalmát egy bizonyos máig érvényesnek tartott módszertani
alapon éppen a 19. században alakította ki, s mivel ez a kor egyúttal a nemzetépítés
időszaka is volt, a legtöbb európai országban ez természetszerűleg a nemzeti törté-
netírás fejlődésének kedvezett.77 Az összehasonlító módszer a humántudományokba,
különösképpen a történettudományba viszonylag későn jutott el. Erre még Európa
nyugati felében is csupán a két világháború közötti időben került sor, éppen a nacio-
nalizmuson való túljutás szándékával. Az összehasonlító módszer így kezdettől a
nemzeti történetírás „nemzeti” ideologikus előfeltevés-rendszerére való kritikai reflexió
lehetőségét kínálta, és kétségbe vonta a nemzeti történetírás monologikus módszeré-
nek hatékonyságát a történeti valóság teljes értékű feltárásában. Egyik pozitív hoza-
déka ebből következően az így megszülető analitikus összehasonlítások dialóguste-
remtő erejében rejlik. Ugyanakkor maga is rengeteg módszertani problémát vet fel,
amelyek jórészt abból fakadnak, hogy két eset elemző összehasonlítása könnyen ve-
zethet az esetek valamilyen szempont szerinti fel-, illetve leértékeléséhez. Ennek követ-
keztében az összehasonlító módszer eredményezheti a nemzetkarakterológiai diskur-
zus olyan exklúzión alapuló megnyilatkozásait is, mint például az, amelyik az egyik
nemzetet a másiknál „dicsőbb”-nek, „szerényebb”-nek, „népibb”-nek, vagy akár „intel-
lektuálisabb”-nak látja. Az összehasonlító történeti elemzésnek azonban nem ez a cél-
ja, hanem a két, kiválasztott eset különbségeinek és hasonlóságainak felmutatása
után az ezek megértésére tett kísérlet.

2. a fogalomtörténet bevonásával azonban vélhetően elkerülhetőek lennének az


összehasonlító elemzés csapdái. Mivel a nacionalizmus egyike az emberi történelem
hosszú időtartammal mérhető történeti jelenségeinek, ezért kiválóan alkalmas arra,
hogy hozzá diakrón módon közelítsünk. Ekképp a nacionalizmus különböző történe-
ti korokban való vizsgálata annak tartalmi változásait tárhatja elénk. „A fogalomtörté-
net-írás feladata a múltbeli jelentések, majd azok változásának rögzítése egészen a
múltra vonatkoztatott jelenig vezetve. A fogalmak jelentésváltozását követve a múltbe-
li állapotok szinkronikus tematizálását átfordítja diakronikus elemzéssé. És éppen ez
a diakronikus optika teszi lehetővé, hogy mondandója társadalomtörténetileg rele-
váns legyen, mivel csak diakronikusan figyelhető meg egy társadalmi vagy politikai fo-
galom tartalma, érvényességének ereje és a hozzá kapcsolódó struktúrák.”78 A foga-
lomtörténetnek így – miként azt Reinhart Koselleck kifejti – társadalomtörténeti rele-
vanciája van, amennyiben legtöbbet használt politikai fogalmaink egy adott kor társa-
dalomtörténetéről is sokat elmondanak.79
A nemzettudat fejlődésének történeti vizsgálatára a fogalomtörténeti módszer
azért is kiválóan alkalmas, mert a modern nemzettudat sok évszázados fejlődés ered-
ménye, amelynek során azonban olyan mértékű változáson ment át, hogy megelőző

76 A magyar történetírás nemzeti perspektívájáról ld. Szűcs Jenő: „A nemzet historikuma…”, i. m. 11–188.
77 Gyáni Gábor: Posztmodern kánon, i. m. 6–12.
78 Karácsony András: „Fogalomtörténet és rendszerelmélet”. In uő: Bevezetés a tudásszociológiába. Budapest, 1995, 104–118.,
itt: 106.
79 Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő – A történeti idők szemantikája. Budapest, 2003. „Fogalomtörténet és társadalomtörténet”,
121–145., itt: 122–124.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 28

28 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

korok nemzeti identitásainak megértése külön magyarázatot tesz szükségessé annak


érdekében, hogy jelenbeli állapotok, illetve elvárások visszavetítése helyett az egykor
volt történeti valósághoz kerüljünk közelebb.
Szlovákiában például a saját történelem megkonstruálásának kényszere abból a
legitimációs igényből is származik, hogy fel tudják fűzni a szlovák nemzet múltját egy
olyan történelem szálára, amely azt igazolná, hogy ez a történelem az önálló szlovák
állam irányába mutat. És létezik olyan történészi megközelítés is, amely – mivel Szlo-
vákia mint önálló állam csak 1993 óta létezik – a mai állam területét visszavetítve ha-
tározza meg a szlovák történelem tárgyát. Holott a mai Szlovákia területe ebben a for-
májában nemcsak Szlovákia nem volt, de még csak a szlovák etnikum történeti terri-
tóriumának sem nevezhető.80 A szlovák historiográfia nemzeti vonala az elmúlt évszá-
zadok államjogi, illetve etnikai viszonyaira tekintet nélkül a mai Szlovákia politikai ha-
tárait a múltba visszavetítve jelöli ki a szlovák történelem vizsgálatának territóriumát.81
Továbbmenve, „igyekeznek olyan képet kialakítani, mintha a mai Szlovákia területét
döntő többségében szlovákok lakták volna, s itt nem születtek volna meg a magyar
kultúra és művelődés jelentős eredményei.”
Lipták egy helyütt idézi és kifejti azt a metaforát, hogy a csehek és a magyarok
történelmük betegei.82 Ezzel egyetérthetünk, legfeljebb a fentieket olvasva azzal egé-
szíthetjük ki, hogy úgy tűnik, betegségünk fertőző volt. A cseh- és magyarfóbia meg-
nyilatkozásai a szlovák történésztársadalomban ugyan nem egyeduralkodók, és a
szlovák historiográfia fő vonulata az utóbbi egy-két évtizedben jelentős szemléleti vál-
tozáson ment keresztül, viszont a fenti példák is igazolják, hogy a társadalomtudo-
mányos értelmiséggel szembeni politikai elvárásrendszer és a nemzeti perspektíva
szűklátókörűsége észrevétlenül, ám szignifikánsan egyoldalúvá tehet történetírói be-
szédmódokat.

Mindez pedig a nemzettudat és a történetírás közötti kapcsolatra irányítja figyel-


münket, amely így nem csupán egy szakmai céh belügye. A nemzetállam-építés szol-
gálatába szegődő történetírás szempontjából ugyanis az a fő kérdés, hogy rátalál-e a
jelen számára igazán használható múltra. Gyáni Gábor a „Nemzet és történeti kánon”
című tanulmányában a történetírásnak a nemzetállamok kialakításában játszott szere-
pét vizsgálva számba veszi a történetírás felé érkező elvárásokat. Ezek szerint:
1. a történetírás ki kell hogy elégítse az elitnek azt az igényét, hogy saját hatalmát
a nemzeti mítoszok, a kitalált hagyományok erejével legitimáltassa a tömegekkel;
2. a történetírásnak pozitív előképeket, a múltból való hivatkozási alapot kell az elit
rendelkezésére bocsátania, hogy hozzájáruljon az elkerülhetetlen változások elfogad-
tatásához;
3. a történetírás feladatává teszi a közösségi múlt követésre méltó magatartási min-
táinak minél tisztább és egyértelműbb felmutatását;
4. a történetírás feladatává teszi, hogy más országokkal való esetleges területi vi-
tákban a történeti jogra épített közösségi múlttal igazolja a politikai követeléseket.83

80 Horváth Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. Budapest–Pécs, 2004, 58.


81 Simon Attila: Szlovák tankönyvek magyarságképe, kéziratban.
82 Ľubomír Lipták: i. m. 10.
83 Gyáni Gábor: Posztmodern kánon, i. m. 62.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 29

Majd így folytatja: „sok múlik azon, hogy rendelkezésre áll-e egy ilyen használható
múlt, ennek hiányában ugyanis vajmi nehéz létrehozni a nemzeti történelem bármifé-
le paradigmáját.”84 Ennek extrém példájaként említi a szlovák történelmet, amely ép-
pen ezzel a problémával küzd. Az origópontok kérdése, vagy ahogyan a szlovák tör-
ténetírásban felbukkan: a nulladik év szindrómája85 a történelem azon fogalma sze-
rint, amelyeket a magyar történetírás 1918-ig, majd pedig a cseh történetírás a cseh-
szlovák történelem kezdeti időszakában mint állam- és politikatörténetet prezentált a
szlovák nemzeti identitás számára használható múltat kereső szlovák történetírók szá-
mára, egészen a jelenkorig erőteljesen meghatározza a szlovák történelem
értelmezését.86 A szlovák történésznek ezért még mindig feladata, hogy magyarázza
saját nemzete történetét, illetve, hogy úgy magyarázza, hogy azt a jelen felől a szlovák
államiság előzményeként tudja bemutatni.
A történelem ebben az összefüggésben a történetírásban megjelenő, dokumentált
állami létet jelenti, amely definíció azonban a történelemnek csak egy, a 19. század-
ban rögzült felfogása szerint az. A szlovák történetírás azonban mindaddig, amíg a
nemzeti történetírás paradigmájának keretei között marad, a mai szlovák állam legiti-
mitását nem tudja megalapozni, mivel csak abból a tényből indulhat ki, hogy Szlová-
kia „1993 óta létezik, és kielégíti polgárai igényeit, amelyeknek összhangban kell len-
niük a nemzetközi és általános emberi normákkal”.87 Annak ellenére, hogy a szlovák
történészek úgy döntöttek, hogy szlovák történelemnek tekintenek minden, a mai
Szlovákia területén, illetve bármikor szlováklakta területeken végbement eseményt, ez
a dilemma folyamatosan gondot okoz a számukra.88

Az e fejezetben elmondottak összegzéseként megállapíthatjuk, hogy a nacionaliz-


mus Kelet-Közép-Európában determinált pályán mozog. A folyamat a nemzetépítéstől
a saját állam létrehozásáig, illetve annak kudarcaiig zajlott és zajlik, nemzetenként
más-más időrendben. Ez azt is jelenti, hogy egy adott időpillanatban nem ugyanazt a
stádiumot találjuk a különböző népek esetében: a nem-egyidejűségek egyidejűleg,
ezért esetenként egymással konfrontációban léteznek (die Ungleichzeitigkeit des
Gleichzeitigen).89 A temporalitáskülönbségek dacára a forgatókönyv azonban lénye-
gében változatlan.
E feltételezés alapja az, hogy 18. és 19. század eszmeáramlatai – elsősorban a fel-
világosodás és a romantika – nagymértékben meghatározzák, ahogyan Kelet-Közép-
Európában azóta is nemzeti és állami létről gondolkodunk. A modern nemzeteszme
Kelet-Közép-Európában ugyanis a romantika médiumán keresztül, német közvetítés-
sel nyert önkifejezést. Mivel a német romantika a felvilágosodás bizonyos elemeit is
magába olvasztotta, ez a „felvilágosult romantika” tette lehetővé, hogy a felvilágoso-
dás társadalomfilozófiája a régióban egyáltalán befogadhatóvá váljék.90 A romantika

84 I. m. 63.
85 Ľubomír Lipták: i. m. 11.
86 Dusan Kováč: Szlovákia története. Pozsony, 2001, 5.
87 Hamberger Judit: „A szlovák történetírás vitái Csehszlovákia értelmezéséről – 1990-es évek”. In Fedinec Csilla (szerk.): Társa-
dalmi önismeret…, i. m. 129–150., itt: 135.
88 Uo. 133.
89 Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő, i. m. 47–162.
90 Trencsényi Balázs: A történelem rémülete..., i. m. 309.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 30

30 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

ezért nem csupán a nemzeti szimbólumokat és kultuszokat határozta meg, hanem a


konkrét formákon túl az identitás- és mentalitástörténetbe beíródó olyan tartalmak ré-
vén, mint például a romantika múlt- és jövőképe, a történetiség felfedezése, a nép mi-
tikus közösségként való felfogása és a társadalmi-gazdasági modernizációhoz való el-
lentmondásos viszony is jelentős hatást fejtett ki.
Ennek oka az, hogy a modern nemzetek eseti és történelmi korhoz kötött jelenség-
ként jöttek létre a 19. század folyamán, így annak a kornak a világszemléletét tükrö-
zik, amelyben megszülettek. A nemzet felemelkedésébe vetett hitet a kelet-közép-eu-
rópai romantika, mint a gondolkodási formákat a 19. század első felében általánosan
meghatározó koreszme a felvilágosodás haladáshitének a nemzet életére vetítésével
táplálta, így kötötte össze a jelen vigasztalan helyzetét a nemzet utópisztikus, szép jö-
vőjével. Ezt a szép jövőt egyúttal a saját állam létrehozásában jelölte meg. A nemzeti
létezés célja így a saját államban testesült meg, amely felé, mint a történelem végcél-
ja felé, a nemzet története tart. A nemzeti lét kiemelten fontos megjelenési formája így
a Történelem lett, mert nemzet az, amelynek saját történelme van, és a saját történe-
lem ad jogot az önálló államiságra.91 A történelem felfedezésében és/vagy megkonst-
ruálásában az ősiség, az organikus népfelfogás és a történeti jog bizonyítása így kö-
zépponti jelentőségre tett szert.92
A saját történelem létrehozásának romantikus kényszere pedig a magyarral közös
államiság miatt és leginkább azért, mert a szlovák a magyar nemzeteszmére való re-
akcióként, azzal konfrontálódva jött létre, végül is magyar közvetítéssel vált a szlovák
nemzettudatnak is alkotóelemévé. Ehhez a szlovák kezdettől a történelemnek azt a
fajta értelmezését használta fel, amellyel a magyar – egyébként osztrák mintára – sa-
ját történelmét megkonstruálta. Ezért a szlovák történelem mint a magyar pendant-ja
alakult ki. Az államtörténetként felfogott nemzettörténet pedig nem tette lehetővé,
hogy a szlovák nemzet létjogosultságát önmaguk számára bizonyítsák, ezért a szlo-
vák történelem, úgy is, mint a szlovák territórium, és úgy is, mint a szlovák etnikum tör-
ténete, a történelem tematikus csonkulásával járt. Mivel a múlt történeti feldolgozását
kizárólag a nemzeti kérdés prizmáján keresztül kísérelte meg, ezt másként, mint a tör-
téneti tények önkényes szelekciója árán, nem tudta megtenni. Mivel a Történelemben
a „nyelvi” nacionalizmus a vágyott államiság elérését segítő csodafegyvert látott,
amellyel arzenálját kiegészíthette, így a magyar történelem romantikus nemesi hagyo-
mánya ellenében létrejövő hangsúlyozottan népi szlovák nacionalizmus a magyar tör-
ténelem ellentörténelmét konstruálta meg.
A magyarországi 19. századi társadalmi kérdés megoldatlanságai és a magyar
nemzeteszme romantikus nemesi eredete miatt a szlovák nemzettudat tehát egy tipi-
kusan osztálymítoszhoz tartozó elemet, a társadalmi elnyomottságot és szociális igaz-
ságtalanságot a magyarral szemben a nemzeti ellentétek síkjára emelt. A szlovák
nemzettudat, miközben befelé „nyelvi” nacionalizmusként amúgy is etnocentrikusabb
volt, mint a magyar, a társadalmi kérdés játékba hozása által újabb konfliktuspotenci-
ált tett integráns részévé. El kellett tekintenie a történelmi Magyarország teljes kontex-
tusától ahhoz, hogy a társadalmi kérdés, amely pedig Magyarország teljes társadal-

91 Dénes Iván Zoltán: Európai mintakövetés – nemzeti öncélúság. Értékvilág és identitáskeresés a 19-20. századi Magyarorszá-
gon. Budapest, 2001, 75.
92 Szűcs Jenő: „A nemzet historikuma…”, i. m. 25–26.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 31

mára egyként vonatkozott, a nemzetiségi elnyomás prizmáján keresztül mint specifi-


kusan nemzeti probléma jelenjen meg.
Ennek következtében a szlovák történetírás még ma is nemzeti szempontok alap-
ján dönti el, hogy a magyarországi történetírás hozadékából mit emeljen be a szlovák
történelembe. Ezáltal nem csupán információhiánnyal sújtja az 1918-ig terjedő idő-
szakról saját nemzetét, de a helyette felépített múlt-konstrukció a történeti tények sok-
szor olyan önkényes szelekcióján alapul, amely a történeti valóság és történetírás
amúgy egyébként sosem azonos világát a megengedhetőnél nagyobb mértékű fiktív
és ideologikus szempontoknak szolgáltatja ki.
Ezt példázza az, hogy a szlovák történetírásnak mindenáron bizonyítania kellett a
szlovákság történeti folytonosságát és virágzó állami létét a magyarokat megelőző
időkben, valamint ki kellett emelnie azt a negatív hatást, amely a nyugati szlávságot a
magyarok részéről a honfoglalás kora óta érte.93 A szlovák történelem így egyenérté-
kű lett az ezeréves magyar elnyomás elleni küzdelemmel, amely teljes mértékben a
múlt, s benne a szlovák múlt meghamisítása is. Ebből a célból úgy kellett felépítenie
a szlovák nemzet történetét, hogy „a 19. században pontosított és 1918-ig csupán et-
nikai értelmű Slovensko/Szlovákia egyfajta különállását demonstrálni lehessen.”94 Az
általuk értelmezett közös történelemben tehát az ezeréves magyar államisággal szem-
ben folyamatosan a diszkontinuitás és dezintegrálódás tendenciáit kellett hangsúlyoz-
ni – nem utolsósorban elvárásként.
Ugyan, mint láttuk, a történetírás objektivitása mítosz, mindazonáltal a történelem
mitizálása is elfogadhatatlan.95 A történetírás mítoszteremtő képessége természete-
sen általános, ráadásul a rendszerváltozás után a volt szovjet blokk országaiban a bi-
zonytalan társadalmi és gazdasági helyzet általában véve is kedvezett a történeti mí-
toszok keletkezésének. Mindezek azonban a szaktudományos történetírást az ezek-
kel való leszámolásra kell hogy ösztönözzék.
Mindnyájan tudjuk természetesen, hogy a történeti tudat és a nemzettudat kérdé-
se saját közösségi identitásunk kérdése is. Érzékeljük, hogy „az énazonosság a ha-
gyomány talaján, a hagyomány által megszentelt világ körülményei között a leginkább
biztosított. Jóval kétségesebb viszont, hogy hagyomány híján megteremthető-e bármi-
féle identitás és megszilárdulhat-e az énazonosság tudata.”96 A hagyományban testet
öltő kollektív emlékezet vagy emlékezetközösség pedig idővel szükségképpen átala-
kul történelemmé, a történelem által hordozott emlékezetté.97
A személyesen megélt és spontán ható emlékezet és a történész által rekonstruált
múlt ezért sohasem lehet ugyanaz. A történésznek a múltról csak közvetett, következte-
tésen alapuló vagy áttételes ismeretei vannak, sohasem empírikusak, így az általa fel-
használt írott forrásokban csak a múlt eseményeiről számára hozzáférhető kijelentések-
kel találkozik, nem magával a múlttal. A múlt tehát nem transzparens, leginkább a törté-
nész számára nem az, hiszen aki egy történelmi korszakra visszanéz, annak sosincs
elég információja. Igaz viszont, hogy aki egy korszakban benne él, annak pedig saját ko-

93 Szarka László: Újromantika..., i. m. 60.


94 Szarka László: Újromantika..., i. m. 61.
95 Romsics Ignác: Múltról a mának..., i. m. 420–421.
96 Gyáni Gábor: „Kolletkív emlékezet és nemzeti identitás”. In uő: Emlékezés, emlékezet..., i. m. 83.
97 Pierre Nora: „Emlékezet és történelem között – a helyek problematikája”. Aetas 1999/3, 142–158.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 32

32 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

rára nincsen rálátása, amely paradoxon a kortársakat és az utókort egyaránt részisme-


retekre korlátozza. Viszont e kettő között nem lehet egy bizonyos határt meghaladó kü-
lönbség, különben a történetírás óhatatlanul a fikció birodalmába jut, illetve a nemzeti
velleitású történész a science fiction, félő, negatív utópiát létrehozó világába.
Mint láthatjuk, történetírás és történeti tudat viszonya rendkívül kényes, hiszen Ke-
let-Közép-Európában a történelem hatalom. Különösen mivel a történetírás felé régi-
ónkban a politikai mező valamennyi oldaláról folyamatos elvárások fogalmazódnak
meg, rendkívül fontos, hogy a történetírás ne történeti köntösben megjelenő közéleti
diskurzus legyen. Ennek káros hatásairól a megelőző kommunista időszakból már
épp elég tapasztalattal rendelkezünk.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 33

Végkövetkeztetések
„A hagyományt tudákossággal és históriával
akarják megtámasztani a bolondok –
mintha ez nem ellenkezne minden hagyománnyal.”98
(Thomas Mann)

Az előző fejezetekben megállapítottuk, hogy a történetírás a 19. század során alakítot-


ta ki máig érvényesnek gondolt tudományos fogalmát. Mivel ez egyúttal a nemzetépí-
tés kora is volt, ezért a legtöbb európai országban a történelem a nemzeti történetírás-
nak kedvezett. A történetírás nemzeti paradigmája pedig, igaz, országonként változó
módon, de mégis szinte napjainkig élteti azt a nézetet, amely a nemzetállami integrá-
cióban ismer rá múltjának egyedül autentikus történetére. Az így tekintett múlt össze-
függő nemzeti történetképpé formálása ugyanakkor egymással rendszerint össze-
egyeztethetetlen rivális nemzeti történetekre szabdalja fel a régió történelmét. Így pe-
dig egyre messzebb kerülünk a régió múltjának tényleges valóságától.99
A történészeknek a nacionalizmus megfogalmazásában és terjesztésében betöl-
tött szerepét eddig nem vagy alig firtatta a történetírás. Azért sem, mert ez a tevé-
kenységük, paradox módon, a történetírásnak a 19. században végbement szakmai
professzionalizációs folyamatába illeszkedett. Ennek eredményeként pedig a múlt
búvárlása az elfogulatlan igazságkeresés, a tárgyszerű megismerés igényét foglal-
ta magában követelmény gyanánt.100 Azok, akikhez a történész szól, a múlt gazdag
és diffúz anyagából a historikus által kiválasztott elemek történeti narratívába fogla-
lása révén, az így megfogalmazott értékek segítségével tudatosítják a mindenkori
jelen valóságát.
Nemzet és nemzeti történelem megfelelése tehát nem véletlen. A magyar nem-
zet múltjának elbeszélését hosszú időre a német historizmus és pozitivizmus hatá-
sára a politika- és eseménytörténetre építő államtörténet-írás határozta meg. A his-
torizmus alapvető fogalma a hagyomány. Minden olyan korszak, amelyik a múltban
keresi legitimációját, igényeit a múltba igyekszik visszavetíteni. A múlt uralásának
igénye pedig sokszor „mintegy felvonulási terepként kezeli a nemzeti történelmet az
éppen aktuális politikai és társadalmi kérdések boncolgatásakor”.101 A nemzettudat
19. századi konstrukciójában ennek a historizáló hagyományteremtésnek vezető
szerepe van.102
Paradox módon a nemzeti mítoszok világát éppen a 19. század történelemfelfogá-
sa hozta a felszínre, amely a 19. század utolsó harmadának pozitivizmusa által tulaj-
donképpen egy évszázadon át a történetírás meghatározó vonulatát termelte ki. Az ál-
lamtörténet-írás dominanciája így épp azokat a közösségeket fosztotta meg a megje-

98 A mondatot Thomas Mann adja Goethe szájába „Lotte Weimarban” c. regényében. Budapest, 2006, 267.
99 Gyáni Gábor: „Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben”. In uő: Történészdiskurzusok, i. m. 120.
100 Gyáni Gábor: Posztmodern kánon, i. m. 60.
101 Szekfű Gyula panaszolja ezt Állam és nemzet c. könyve bevezetőjében. Budapest, 1942, VII.
102 Marosi Ernő: „Magyar művészet Magyarországon”. In Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Mi a magyar?, i.
m. 145–170., itt: 168.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 34

34 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

lenítettség lehetőségétől és az ezáltali identitáslegitimációtól, ezáltal bizonyos érte-


lemben a történelemtől is, amelyek – miként a nemzeti kisebbségek, a szociálisan
marginalizált vagy kriminalizált társadalmi rétegek és nem utolsósorban a nők – e tör-
ténelemnek az ellenstruktúrájában foglaltak helyet.
A szlovák nemzet történetének és nemzettudatának nyomon kísérése számunkra
tehát történelmi adósság. 1918-ig hozzátartozik a történelmi Magyarország történeté-
hez, utána pedig Csehszlovákia, majd Szlovákia története révén annak a környezet-
nek a megértését segítheti, amely az ott élő magyar kisebbség anyagi és szellemi kul-
túrájának azóta is konstans környezete.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 35

Bibliográfia
Anderson, Benedict: Elképzelt közösségek – gondolatok a nacionalizmus erede-
téről és elterjedéséről. Budapest, 2006.
Bán D. András – Diószegi László – Márer Pál – Pritz Pál – Romsics Ignác (szerk.):
Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században. Buda-
pest, 1997.
Bárdi Nándor: „Összezárkózás és szétfejlődés”. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet
a társadalomban, Budapest, 2004, 251–274.
Berend T. Iván: Kisiklott történelem. Közép- és Kelet-Európa a hosszú 19. század-
ban. Budapest, 2003.
Bibó István: „Az európai egyensúlyról és a békéről”. In uő: Válogatott tanulmányok,
I. kötet. Budapest, 1986, 297–603.
Brunner, Georg: Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Euórpában.
Budapest, 1995.
Cholnoky Győző: Állam és nemzet – uralkodó nemzet- és nemzetiségpolitikai esz-
mék Magyarországon, 1920–1941. Budapest, 1996.
Csepeli György: Nemzet által homályosan. Budapest, 1992.
Csepeli György: Nemzetek egymás tükrében. Interetnikus viszonyok a Kárpát-me-
dencében. Budapest, 2002.
Dénes Iván Zoltán: Európai mintakövetés – nemzeti öncélúság. Értékvilág és iden-
titáskeresés a 19–20. századi Magyarországon. Budapest, 2001.
Dieckhoff, Alain: „Egy megrögzöttség túlhaladása – a kulturális és politikai nacio-
nalizmus fogalmainak újraértelmezése”. Regio 2002/4. 7–22.
Doorman, Martin: A romantikus rend. Budapest, 2006.
Elias, Norbert: A németekről, Budapest, 2002.
Gellner, Ernest: „A nacionalizmus és a komplex társadalmak kétféle kohéziós for-
mája”. In Bretter Zoltán – Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában – A nacionaliz-
mus. Pécs, 1995. 188–212.
Gellner, Ernest: „A nacionalizmus kialakulása: a nemzet és az osztály mítoszai”. In
Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek. Budapest, 2004, 45–78.
Gellner, Ernest: Nations and Nationalism. Oxford, 1983.
Gerő András: Képzelt történelem. Budapest, 2004.
Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995.
Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest,
2000.
Gyáni Gábor: Posztmodern kánon. Budapest, 2003.
Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok. Budapest, 2002.
Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a
második világháborúig. Budapest, 1998.
Gyarmati György: „Egyház, sok rendszer és a történelmi idő”. Mérleg 2007/1.
8–27.
Hamberger Judit: „A szlovák történetírás vitái Csehszlovákia értelmezéséről –
1990-es évek”. In Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonos-
ság Közép-Európában. Budapest, 2002. 129–150.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 36

36 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

Hobsbawm, Eric J.: A nacionalizmus kétszáz éve. Budapest, 1997.


Hobsbawm, Eric J. – Ranger, Terence (eds.): Invention of Tradition. Cambridge, 1983.
Horváth Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. Budapest–Pécs, 2004.
Hroch, Miroslav: „A nemzeti mozgalomtól a nemzet teljes kifejlődéséig”. Regio
2000/3. 2–25.
Janics Kálmán: A hontalanság évei – A szlovákiai magyar kisebbség a második vi-
lágháború után, 1945–1948. Bern, 1979.
Kántor Zoltán: „A nemzeti identitást formáló intézményrendszerek”. In Fedinec
Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Bu-
dapest, 2002, 177–188.
Kántor Zoltán: „Nemzet és intézményesülés”. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a
társadalomban. Budapest, 2004, 275–290.
Karácsony András: „Fogalomtörténet és rendszerelmélet”. In uő: Bevezetés a tu-
dásszociológiába. Budapest, 1995, 104–118.
Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a
dualizmus időszakában, 1867–1892. Budapest, 1952.
Kiss Gy. Csaba: „Nemzeti kisebbségek Közép-Európában”. Irodalmi Szemle
1992/3. 258–264.
Koselleck, Reinhart: Elmúlt jövő – A történeti idők szemantikája. Budapest, 2003.
Kovács Ákos: A kitalált hagyomány. Pozsony, 2006.
Kovács Ákos: Két körkép. Budapest, 1997.
Kovač, Dusan: Szlovákia története. Pozsony, 2001.
Kovács Éva: „Identitás és etnicitás Kelet-Közép-Európában”. In Fedinec Csilla
(szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Buda-
pest, 2002, 7–22.
Kovács Éva: „Vakmerő tézisek az identitásról”. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a
társadalomban. Budapest, 2004, 221–234.
Lipták, Ľubomír: Száz évnél hosszabb évszázad. Pozsony, 2000.
Mannheim Károly: Tudásszociológiai tanulmányok. Budapest, 2000. „A historiz-
mus” c. fejezet, 125–182.
Mannová, Elena – Daniel, David Paul (eds.): A Guide to Historiography in Slovakia.
Bratislava, 1995.
Marosi Ernő: „Magyar művészet Magyarországon”. In Romsics Ignác –Szegedy-
Maszák Mihály (szerk.): Mi a magyar? Budapest, 2005.
Nagy Mariann (szerk.): Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. szü-
letésnapjára. Pécs, 1997.
Niederhauser Emil: „A szlovák történetírás a két világháború között”. Regio 1990.
április, 181–206.
Nora, Pierre: „Emlékezet és történelem között – a helyek problematikája”. Aetas,
1999/3. 142–158.
Öllös László: Emberi jogok – nemzeti jogok. Somorja–Dunaszerdahely, 2004.
Popély Gyula: „Van-e szükség csehszlovákiai magyar történetírásra?” Irodalmi
Szemle 1990. február, 162–166.
Romsics Ignác: „Magyar történetírás a 20. században”. In Sulyok Elemér – Varga
Mátyás (szerk.): Találkozások. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát hatvanadik szüle-
tésnapjára. Pannonhalma, 2006, 257–281.
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 37

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 1999.


Romsics Ignác: Múltról a mának. Budapest, 2004.
Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában
a 19. és 20. században. Budapest, 1998.
Szabó Miklós: Politikai kultúra Magyarországon, 1896-1986. Budapest, 1989.
Szarka László – Sallai Gergely: „Önkép és kontextus”. Regio 2000/2. 71–88.
Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika,
1867–1918. Kalligramm, 1995.
Szarka László: „Újromantika avagy a kisnemzeti történetírás dilemmája”. Palócföld
1987/4. 59–67.
Szekfű Gyula: Állam és nemzet. Budapest, 1942.
Szilágyi Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet története, I–XX. Reprint: 2000.
Szűcs Jenő: „A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge”. In
uő: Nemzet és történelem. Budapest, 1974. 11–188.
Szűcs Jenő: „Történeti »eredet«-kérdések és nemzetiségi tudat”, Valóság 1985/3.
31–49.
Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Budapest, 1983.
Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században. Debre-
cen, 1998.
Tóth Zoltán: „A rendi norma és a »keresztyén polgárisodás«”, Századvég
1991/2–3. 75–131.
Trencsényi Balázs: „A történelem rémülete; eszmetörténeti vázlat a két világhábo-
rú közötti kelet-európai nemzetkarakterológiai vitákról”. In Dénes Iván Zoltán (szerk.):
A szabadság értelme – az értelem szabadsága. Filozófiai és eszmetörténeti tanulmá-
nyok. Budapest, 2004, 299–324.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 37


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 38

Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások


Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok:
Kötetek
1. Médianacionalizmus és európai integráció (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazda-
sági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
3. Az ENSZ kisebbségi kézikönyve (Szerkesztette Böszörményi Jenő)
4. Többnyelvűség és EU-integráció. Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebb-
ségi iskolákban (Szerkesztette Ring Éva)
5. Felzárkózás vagy bezárkózás? Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi
iskolákban. (Szerkesztette Ring Éva)
6. Médiapolitika vagy politikai média? (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
7. Közeledő régiók a Kárpát-medencében II. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gaz-
dasági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás)
8. Salat Levente: A liberalizmus és az autonómia viszonyáról – kisebbségi nézopontból
9. Petrás Éva: Nacionalizmus és politikai romantika – Vázlat a magyar nacionalizmus
romantikus elemeiről és a politikai romantikáról Magyarországon
10. Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia (Fejtő Ferenc, Salat Levente, Ludassy
Mária, Egry Gábor és Bognár Zoltán írásai)
11. A határon túli magyarság és a magyar közszolgálati média (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
12. Ágoston Vilmos: A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass
Albert műveiben

Műhelytanulmányok
1. Huszka Bea és Ádám János: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia
határ menti régióiban (Szerkesztette Réti Tamás)
2. Mézes Zsolt László: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei
a határon túli magyarok vonatkozásában
3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása
4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe
5. Átalakuló régiók (A Partium, a Bánság és Közép-Erdély gazdasága) (Králik Lóránd
és Tibori Szabó Zoltán tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
6. Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia
7. Mézes Zsolt László: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban;
Jakab Attila: A laicitás
8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása
9. Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképes-
ség egyes kérdései (Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy
Lehel tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
10. Átalakuló régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete
(Ádám János, Morvay Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai,
szerkesztette Réti Tamás)
mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 39

11. Jakab Attila: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási
közösségek társadalmi szerepe
12. Mézes Zsolt László: A magyar kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi
eszközök nem szándékolt következményei
13. Jakab Attila: A pluralitás vonzáskörében – Csíkszereda történelmi, társadalmi és
vallási mikroszociográfiája
14. Jakab Attila: Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség val-
lási arculata és az ortodox egyház társadalmi szerepe
15. Jakab Attila: Székelyföld – Mítosz és valóság
16. Zolnay János: Oktatáspolitika és etnikai szegregáció Miskolc és Nyíregyháza
általános iskoláiban
17. Huszka Beáta: A szerb–magyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének lehetőségei
Magyarország EU-csatlakozása után
18. Jakab Attila: Csángóság és katolicizmus – Az identitástudat változásai
19. Hegedűs Dániel: A határokon átívelő együttműködés nemzetközi jogi háttere I. –
Multilaterális keretek és a Magyar Köztársaságot érintő kelet-közép-európai
bilaterális együttműködési formák áttekintő elemzése
20. Böszörményi Jenő: Nyelvhasználati jogok a bírósági eljárásokban
21. Mézes Zsolt László: A külföldiek munkavállalása Magyarországon
22. Majoros András: Verseny és együttműködés – Magyarország és Románia
külgazdasági kapcsolatainak nemzetgazdasági és regionális dimenziói
23. Jakab Attila: Értelmiségi sorsok Erdélyben – Jelenünk a történeti visszatekintés tükrében
24. Huszka Beáta, Bakó Tamás: Észak-Vajdaság magyar többségű községeinek gazdasága
25. Ilić Angéla: Egyházi és vallási közösségek szerepe a vajdasági magyarok identitásának
megőrzésében
26. Majoros András: Piac határok nélkül
27. Jakab Attila: A szlovákiai magyarság vallási arculata – Eredmények, folyamatok
és perspektívák
28. Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége
29. Gyurgyik László: A szlovákiai magyar lakosság kormegoszlása – A 2001-es és a koráb-
bi népszámlálások adatai alapján
30. Hegedűs Dániel: Komplementer vagy redundáns struktúrák a területi együttműködés
európai szabályozásában? – Az Európa Tanács készülô Euroregionális Együttműködési
Csoportosulásának elôzetes elemzése a magyar nemzetpolitika, illetve a létezô EGTC-
struktúrával történô összehasonlítás komparatív nézôpontjából

Jelentések
1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és
a várakozások éve (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and
Expectations (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 39


mht_petras 28.qxd 12/3/2007 5:50 AM Page 40

40 Petrás Éva: A szlovák nemzettudat történetisége

5. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2004: Helybenjárás


(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
6. A Roma’s Life in Hungary – Report 2004: Stagnation
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
7. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
8. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002–2006: The Age of Reorganization
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
9. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora
(Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
10. A romapolitika kifulladása – Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2006
(Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János)

Háttéranyagok
1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen
küldött tájékoztatásaiból (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Beutazás, tartózkodás, tanulmányok folytatása, munkavállalás, letelepedés és
állampolgárság megszerzése Magyarországon – Tájékoztató a tennivalókról,
különös tekintettel a határon túli magyarokra (Szerkesztette Mézes Zsolt László)
3. Jakab Attila: „Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben – A Gyulafehérvári Római
Katolikus Hittudományi Fôiskola (Papnevelô Intézet – SIS) betagolódása a
kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetembe

A kiadványok letölthetők az EÖKiK honlapján (http://www.eokik.hu),


vagy személyesen átvehetők a kiadóban.