You are on page 1of 80

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Zolnay János

Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

Mûhelytanulmány 31.

szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben Mûhelytanulmány 31. Budapest 2007.

Budapest 2007.

Tartalomjegyzék

Bevezetés

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

5

1. Kiinduló kérdések

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

7

2. Az önkormányzati társadalompolitika dilemmái

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

12

3. Az elemzés színhelye

 

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

21

4. Új oktatási alközponti rendszer

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

29

5. Iskolai migráció

 

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

50

6. Szegregáció, esélyegyenloség

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

68

Összegzés és ajánlások

 

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

71

Felhasznált irodalom

 

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

74

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

3

Bevezetés

A rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtizedben a kistelepülési iskolák fenn-

tartásának ésszerűségét háromféle szempontból vitatták az oktatáspolitikusok és a szakemberek. A rendszerváltást követő években sokan bíztak abban, hogy a kistele- pülések egykor bezárt iskoláinak ismételt megnyitása fontos eszköze lehet a falvak revitalizációjának. Ellenérvként megfogalmazódott ugyanakkor, hogy a kistelepülé- sek alacsony tanulólétszámmal működő iskoláinak fajlagos költségei nagyok, finan- szírozásuk drága, a szükséges fejlesztések, illetve a pedagógiai innováció lehetősé- ge pedig lényegesen kisebb, mint a nagyobb települések oktatási intézményeiben. Végül a harmadik szempont: évek óta a viták középpontjában áll az a kérdés, hogy vajon a kistelepülések iskolái javítják, vagy pedig rontják az érintett diákok közokta- tási esélyegyenlőségét, tehát annak lehetőségét, hogy jó iskolába járhassanak, majd pedig piacképes szakmát szerezhessenek, illetve jó középiskolában folytathassák ta- nulmányaikat. Tanulmányunk alapvetően az oktatási esélyegyenlőség szempontjából közelíti meg a kistelepülési iskolák problémáját. Feltevésünk szerint a kistelepülések eseté- ben az oktatási esélyegyenlőségnek nincs felelőse: ellenérdekű települési önkor- mányzatok saját megfontolásaik alapján alakítják oktatáspolitikájukat; ellenérdekű is- kolák küzdenek a tanulókért. Az oktatáspolitikai döntések hatása kiszámíthatatlan, sokkal inkább, mint egy teljes „oktatási piacot” lefedő, kiterjedt iskolahálózattal rendel- kező nagyobb településen. A „kézműves eszközökkel” végzett helyi terepvizsgálatok éppúgy elengedhetetlenek a probléma megértéséhez, mint a nagymintás elemzések. Ez az írás tehát esettanulmány, megállapításainak érvénye döntően a kutatás színhe- lyére korlátozódik. Az elemzést aktuálissá teszi, hogy a többcélú kistérségi társulások, az alsó tago- zatos iskolák kötelező „betagosítása”, illetve a finanszírozás és az intézményi önálló- ság létszám-minimumhoz kötése ismét a szakmai és politikai viták középpontjába ál- lították a kistelepülési iskolák problémáját. A folyamatot kritikusan szemlélők egyene-

sen lopakodó újra körzetesítésről beszélnek; úgy vélik, hogy az intézményhálózat, il-

letve az ellátások racionalizálása, és részleges kistérségi szintű megszervezése révén

a kormány valójában az önkormányzati autonómiát korlátozza, ennek a folyamatnak

pedig szükségképpen a rosszabb helyzetű, kisebb, gyengébb alkupozíciójú, részben pedig romák által (is) lakott települések lesznek a kárvallottjai. 1 Az intézményi kény- szerintegráció és a többcélú kistérségi társulások intézményesítik a feladatellátásra

kötelezett önkormányzatok közötti alkufolyamatokat; az effajta alkuknak pedig ismét csak a gyenge érdekérvényesítő csoportok, intézmények, települések lesznek a vesz- tesei. Végül pedig a témánkat közvetlenül érintő feltevés: a folyamat szükségképpen felerősíti az oktatási szegregációt. 2 Elöljáróban szögezzük le, hogy nem osztjuk a lopakodó újra körzetesítéssel, az ön- kormányzati autonómia esetleges korlátozásával és a kis iskolákkal kapcsolatos ag-

1 A legélesebb kritikát Ladányi János és Szelényi Iván fogalmazta meg. Ld. Ladányi János–Szelényi Iván: Az újra körzetesítés társadalmi ára. Kritika 2005. 1. sz.

 

2 Az újra körzetesítésről szóló vitát összefoglalja Váradi Mónika Mária. Ld. Váradi Mónika Mária: A többcélú kistérségi társulások és az oktatás. Kutatási beszámoló. Kézirat. MTA Regionális Kutatások Központja.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

5

6

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

6 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

godalmakat. Pontosabban a dilemmát félrevezetőnek tartjuk. Az oktatási javak és szolgáltatások egyenlőtlen eloszlását nem egyszerűen az iskolafenntartó önkormány- zatok, vagy a társult önkormányzatok közötti alkuk „hozzák létre”, hanem a jó pozíci- ójú szülők és iskolák kíméletlen érdekérvényesítése. A döntő kérdés az, hogy az ok- tatáspolitika képes-e hatékony esélykiegyenlítésre, és bő másfél évtized elteltével alig- ha állíthatja bárki is, hogy az önkormányzati autonómia és a kistelepülési iskolák az oktatási esélyegyenlőség zálogai lennének. Az sem igaz, hogy a települések lenné- nek a forráselosztás végső címzettjei, az elosztási igazságosságnak pedig az lenne a kritériuma, hogy az intézményfenntartó településeket milyen mértékben támogatja a központi költségvetés. Tanulmányunk a közoktatási kirekesztés súlyos eseteit mutatja be, éppenséggel kistelepülési iskolákban. Iskolánként és tanulócsoportonként összeírtuk a roma és a sajátos nevelési igé- nyű tanulókat, illetve az iskolai migrációt. Összevetettük a 2006-ban és a 2007-ben be- iratkozott első osztályos tanulók iskolai migrációját. Három iskolafenntartó esetében elemeztük az önkormányzatok 2005-ös költségvetését. Végül pedig igyekeztünk leírni az oktatáspolitikai döntések társadalmi és politikai környezetét. A tanulmány elkészítéséhez nagy segítséget nyújtott Virág Tünde, aki több mélyre- ható kutatást végzett az érintett térségben. Mitrovics Zoltán nemcsak kistérségi koor- dinátorként szerzett tapasztalatait osztotta meg velem, de sokat tanultam tőle az alsószentmártoni és a siklósi roma közösségekről is. Neumann Eszter nagy segítsé- get nyújtott a terepkutatáshoz és az adatok feldolgozásához. Önzetlen, hozzáértő se- gítségükért mindnyájuknak köszönettel tartozom.

1. Kiinduló kérdések

Elemzésünk tárgya a Külső-Drávaszög tizenhat települést 3 felölelő nyolc önkormány- zati és két egyházi általános iskolája, illetve az önkormányzati iskolák iskolakörzetei. A színhely kiválasztása nem volt teljesen véletlen; közoktatási szempontból a térségnek több, meglehetősen egyedülálló sajátossága van. Ugyanakkor az általunk vizsgált is- kolakörzetek összességükben eléggé zárt „oktatási piacot” alkotnak ahhoz, hogy egy- ségében elemezhessük a közoktatási folyamatokat. Vizsgáltuk a roma és a sajátos ne- velési igényű tanulók iskolák és tanulócsoportok közötti eloszlását; a tanulói migráci- ót és annak dinamikáját, valamint az iskolafenntartó önkormányzatok motivációit.

A vizsgálat kezdetekor alapvetően négyféle kérdésre kerestünk választ:

• Milyen mérvű az iskolai migráció a beiskolázási körzetek között?

• Melyek az iskolafenntartók motivációi?

• Stabilizálhatók-e a beiskolázási arányok az egyes iskolakörzetekben?

• Vajon az iskolai túlkínálat javítja-e a roma tanulók pozícióját?

A kiinduló kérdések megfogalmazása kapcsán utaljunk három aktuális közoktatá-

si trendre, illetve jogszabály-módosításra.

Az iskolafenntartó települések száma az elmúlt 12 évben folyamatosan csökkent

Míg 1994-ben a településeknek csak 22, 2006-ban már 31 százaléka nem tartott fenn semmiféle oktatási intézményt. Az intézményfenntartó településeknek 1994-ben csak alig több, mint 5 százaléka, 2006-ban már 10 százaléka kizárólag óvodát működ-

tetett. A legalább nyolc évfolyamos iskolát fenntartó önkormányzatok aránya pedig eb- ben az időszakban 58 százalékról 53 százalékra csökkent.

A kistelepülések körében a változás még inkább szembetűnő. A 2000 főnél keve-

sebb lakosú települések közül az ezredfordulón 793 önkormányzat nem tartott fenn semmiféle oktatási intézményt, tehát a településkategória 34 százaléka. Hat évvel ké- sőbb már 995 ilyen település volt, tehát a településkategória 42 százaléka még óvo- dát sem működtetett. Ugyanebben az időszakban csökkent a nyolcosztályos iskolát fenntartó kistelepülések száma. Az ezredfordulón 985 település, tehát a településka- tegória 42 százaléka tartott fenn nyolc évfolyamos iskolát. 2006-ban a 2000 főnél ki- sebb települések közül már csak 896 tartott fenn nyolc évfolyamos iskolát, tehát a te- lepüléskategória 38 százaléka.

3 A drávaszabolcsi iskolakörzethez tartozó három település közül kettő, Drávapalkonya és Drávacsehi település-földrajzi értelem- ben már az Ormánsághoz tartozik.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

7

8

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

   

1.

táblázat

 

Az iskolafenntartó önkormányzatok számának változása 1994 és 2006 között

 

Tanév

 

1994/1995

 

2006

   

Az összes önkormányzat arányában (%)

 

Az összes önkormányzat arányában (%)

Önkormányzatok száma

3147

100,0

3144

100,0

Nem tart fenn oktatási intézményt

704

22,3

995

31,0

 

Csak óvodát fenntartó önkormányzatok száma

177

5,0

339

10

Legalább nyolc évfolyamos iskolát fenntartó önkormányzatok száma

1822

58,0

1677

53

2. táblázat

Forrás: BM adatok, OM oktatási statisztikák 4

Az iskolafenntartó önkormányzatok számának változása a 2000 lakosnál kisebb önkormányzatok körében 1999 és 2006 között

Tanév

 

1999

 

2000

   

Az összes önkormányzat arányában (%)

 

Az összes önkormányzat arányában (%)

2000 lakosnál kisebb önkormányzatok száma

2337

100

2361

100

Nem tart fenn oktatási intézményt

793

34

995

42

Legalább nyolc évfolyamos általános iskolát fenntartó önkormányzatok száma

985

42

896

38

Forrás: BM adatok, OM oktatási statisztikák 5

A roma diákok általános iskolai szegregációja rendkívül gyorsan nő

A roma diákokról 1993 óta nem készül hivatalos statisztika; közoktatási helyzetük változásairól csak célzott vizsgálatok tudósítanak. Az Oktatáskutató Intézet 2000-ben és 2004-ben készített átfogó felmérést a roma tanulók helyzetéről, illetve szegregáci- ójáról az általános iskolákban. A 2000-es vizsgálat az általános iskolában tanuló roma diákok számát 93 ezerre, tehát az összes tanuló 11 százalékára becsülte. A felmérés eredményei szerint a roma tanulók 9,6 százaléka homogén cigány osztályba járt, 11 százaléka olyan osztályba, ahol a roma tanulók aránya meghaladta a 75 százalékot,

4 Idézi: Jelentés a magyar közoktatásról 2006, Országos Közoktatási Intézet.

5 Idézi: Jelentés a magyar közoktatásról 2006, Országos Közoktatási Intézet.

14,3 százaléka pedig olyan iskolai osztályban tanult, ahol a roma diákok aránya 50 és 75 százalék között volt. Összességében tehát a roma tanulók több mint harmada ci- gány többségű tanulócsoportba járt. 6

A 2004-es felmérés szerint négy év alatt a roma tanulók elkülönülése tovább nőtt.

A 2004-es vizsgálat szerint négy év, tehát meglehetősen rövid időszak alatt a homo- gén cigány iskolai osztályok aránya 10,6 százalékról 13 százalékra nőtt. Még látványo- sabb jele a szegregáció növekedésének, hogy ugyanebben az időszakban a homo- gén nem cigány iskolai osztályok aránya csaknem megduplázódott: 5,6 százalékról 10,1 százalékra növekedett.

3. táblázat

Különböző roma arányú osztályok előfordulása 2000-ben és 2004-ben

 

2000

2004

Iskolai osztályok

Iskolai osztályok

Iskolai osztályok

aránya

aránya

Homogén nem roma osztályok

5,6

10,1

A roma tanulók aránya 0,1–25 százalék közötti

30,0

30,6

A roma tanulók aránya 25,1–50 százalék közötti

30,9

26,1

A roma tanulók aránya 50,1–75 százalék között

13,8

12,9

A roma tanulók aránya 75,1–99,99 százalék között

9,0

6,7

Homogén roma osztályok

10,6

13,6

Összesen

100,0

100,0

Forrás: Havas Gábor–Liskó Ilona: Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában 7

Az iskolák, tagiskolák, tanulócsoportok egyre növekvő részének „elcigányoso- dása”, illetve ezzel párhuzamosan a roma diákokat egyáltalán nem tanító oktatási egy- ségek számának növekedése tartalmilag kizárja az oktatási esélyegyenlőséget. Evi-

denciának tekinthetjük azt a tényt, hogy az eltérő szociális hátterű, illetve etnikai szár- mazású diákok növekvő elkülönítése szükségképpen azt eredményezi, hogy egyre nő az egyes iskolák közötti színvonalkülönbség. 8 Tisztábban látunk, ha megfordítjuk a kérdést. Nem a szegény vagy cigány gyerekek iskolák, tanulócsoportok közötti elosz- lása a fontos kérdés, hanem az oktatási javak és szolgáltatások eloszlása az „iskola- használó” tanulók, tanulói csoportok között.

A középfokú expanzió azonban sokáig elfedte a szegregációs folyamatok súlyos

következményeit. Az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzettek körében a gimná-

ziumban továbbtanulók aránya 1990 és 2005 között 21 százalékról 36 százalékra nö- vekedett, a szakközépiskolában továbbtanulók aránya pedig 27 százalékról 39 száza- lékra növekedett. A szakközépiskolában, szakiskolában továbbtanulók aránya viszont ebben a másfél évtizedben 42 százalékról 23 százalékra csökkent. A nagyarányú kö-

6 Havas Gábor–Kemény-István–Liskó Ilona: Cigány gyerekek az általános iskolában. Oktatáskutató Intézet, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2002.

 

7 Idézi Keller Judit–Mártonfi György: Oktatási egyenlőtlenségek és speciális igények. In: Országos Közoktatási Intézet: Jelentés a magyar közoktatásról 2006.

8 Ld. erről Kertesi Gábor–Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció. Okok és következmények. In: Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Budapest, Osiris Kiadó, 2005.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

9

10

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

zépiskolai expanzió a roma diákok továbbtanulási mutatóit is javította: a középiskolá- ban továbbtanulók aránya 10 százalékról közel 22 százalékra, a szakiskolákban to- vábbtanulók aránya pedig 30 százalékról 64 százalékra növekedett. A rendszerváltást követő években az általános iskolát végzett cigány diákok közel fele nem tanult to- vább; ez az arány 2003-ra mintegy 8 százalékra csökkent.

4. táblázat

Az általános iskolát végzett roma tanulók továbbtanulása 1993–1994-ben és 2002–2003-ban

 

1993–1994

2002–2003

Továbbtanulás céliskolája

Az összes általános iskolát végzett roma tanuló arányában (%)

Az összes általános iskolát végzett roma tanuló arányában (%)

Nem tanul tovább

49,8

8,1

Speciális szakiskola

9,4

6,2

Szakiskola

30,2

63,8

Szakközépiskola

10

15,9

Gimnázium

0,6

5,9

Összesen

100,0

100,0

Forrás: Havas Gábor–Liskó Ilona: Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában 9

A közoktatási törvény 2005-ös módosítása közoktatás-politikai szelekciós mecha-

nizmusokat korlátozó félfordulatot jelent

A 2007–2008-as tanév előkészítése során első ízben kellett alkalmazni a közokta-

tási törvény 2005-ben módosított 66. §-át, amely korlátozza az iskolák szelekciós le-

hetőségét, illetve előnyben részesíti a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos ne- velési igényű diákokat. A jogszabály 2005-ös módosítását megelőző három évben az oktatási tárca abban bízott, hogy szakpedagógiai programokkal és célirányos finan- szírozási konstrukciókkal javíthat a közoktatási esélyegyenlőtlenségen és fékezheti a szegregációt; 2005-re azonban világossá vált, hogy ezt a célt képtelenség elérni a közoktatási szisztéma egészének jelentős módosítása nélkül.

A közoktatási törvény 2005-ös módosításának 10 két eleme is megbontja a ma-

gyarországi közoktatási rendszer alapszerkezetét.

A beiskolázási körzetek kialakításának szabályait a jogszabály a következőképpen

módosította. 11 Ha a településen több általános iskola működik, az egymással határos felvételi körzeteket oly módon kell kialakítani, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak az adott körzetben felvehető összes tanköteles tanulóhoz viszonyított ará- nya az egyes körzetekben egymáshoz viszonyítva legfeljebb huszonöt százalékban

9 Idézi Keller Judit–Mártonfi György: Oktatási egyenlőtlenségek és speciális igények. In: Jelentés a magyar közoktatásról 2006, Országos Közoktatási Intézet.

10 2005. évi CXLVIII. törvény az oktatást érintő egyes kérdések módosításáról.

11 A 2005. évi CXLVIII. törvény 25. §-a a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 66. §-át módosította.

térjen el. A módosítást a 2007/2008-as tanévre vonatkozó beiskolázási körzetek kiala- kítása során kell majd első ízben figyelembe venni. A körzeten kívüli tanulók felvételének szabályait pedig a módosított jogszabály a következőképpen szigorította: 12 ha az általános iskola a kötelező felvételi kötelezettsé-

ge teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, köteles előny- ben részesíteni azokat, akiknek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye azon

a településen található, ahol az iskola székhelye, telephelye található. E körben a hal-

mozottan hátrányos helyzetű tanuló felvételét csak helyhiány miatt tagadhatja meg. Ha az általános iskola a kötelező felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvé- teli, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, de valamennyi felvételi kérelmet helyhiány mi- att nem tudja teljesíteni, sorsolás útján dönt. A sorsolásra meg kell hívni a felvételi ké- relmet benyújtókat. Sorsolás nélkül is felvehető a halmozottan hátrányos, vagy sajátos nevelési igényű tanuló, továbbá az a tanuló, akinek sajátos helyzete indokolja. A sajá- tos helyzetet a helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg. Ezt a módosítást is a 2007/2008-as tanév előkészítése során kell első ízben alkalmazni.

Mindkét módosítás érdemileg szűkíti a települési iskolák szelekciós lehetőségét, il- letve korlátozza az iskolafenntartó önkormányzatok szegregációt erősítő oktatáspoliti- kai gyakorlatát. Mindez azonban csak a több iskolát fenntartó nagyobb településeket érinti, a kistelepülési fenntartású „oktatási piacokat” nem. A nagyobb településeknek

is számos lehetőségük van ugyanakkor arra, hogy kijátsszák a jogszabályt. Kézenfek-

vő megoldás az iskolák összevonása; mivel eredeti formájában a jogszabálymó- dosítás csak az iskolákra vonatkozik, a tagiskolákra azonban nem. Az iskolafenntar- tóknak ugyancsak lehetőségük van arra, hogy összevonják az iskoláikat, de megtart- sák az eredeti beiskolázási körzeteket. Az önkormányzatok a beiskolázási körzethatá- rok kialakítása során törekedhetnek ugyan arra, hogy tartsák a jogszabályban meg- adott arányokat, de közben nyomást gyakorolhatnak a halmozottan hátrányos helyze- tű diákokra, hogy a valóságban a szegregált iskolába iratkozzanak be. A kistelepülési iskolákra a jogszabályhely előírásai értelemszerűen nem vonatkoz- nak, hiszen ezek a települések csupán egy-egy iskolát tartanak fenn, a kisvárosi isko- lacentrumok pedig nem felelősek azért, hogy az általuk elszívott tanulók eredeti isko- lakörzetében milyen szegregációs folyamatok indulnak el. Ugyanakkor több jogsza- bály is intézményi centralizációra késztetheti a kistelepülési iskolákat. A négy évfolya- mos tagiskolákat 2008-tól tagiskolaként nyolc évfolyamos iskolákhoz kell integrálni. Az általunk vizsgált térség iskoláit 2008 szeptemberétől a tervek szerint négy iskola- központhoz szervezik. A négy iskolaközpont Harkány, Siklós, Beremend és Villány lesz. Az intézményi összevonások önmagukban nem sokat változtatnak a jelenlegi helyzeten, de legalább elvben felelőse lesz a szegregációs folyamatoknak. Végül a pénzügyi megszorítások, 13 illetve a 2007. évi költségvetésben először alkalmazott nor- matívaszámítási módszer megnehezítheti a kis tanulólétszámmal működő iskolák fenntartását.

12 Uo.

 

13 Az önkormányzatok közoktatási feladatainak ellátásához nyújtott 2007. évi normatív támogatás előirányzata a 2006. évi előirányzat 98 százaléka.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

11

2. Az önkormányzati társadalompolitika dilemmái

A vizsgálat alapkérdései szorosan kötődnek a kistelepülési, kisvárosi önkormányzat-

ok társadalompolitikai, intézményfenntartói dilemmáihoz. Másfél évtized elteltével nem kétséges, hogy az iskolai szelekció és ezzel összefüggésben az iskolai migráció jóval nagyobb, mint azt a rendszerváltást követő időszakban gondolták. A probléma lényege azonban ennél összetettebb. Az elit csoportok, így az iskolahasználó elit nem- csak a tanulók eloszlását határozhatja meg az egyes iskolák és tanulócsoportok kö- zött, de bizonyos lakosságszámot el nem érő településeken azt is eldöntheti, hogy ér-

demes-e ott iskolát, sőt általában közintézményeket fenntartani, illetve milyen színvo- nalon tartja szükségesnek biztosítani a szociális ellátásokat.

A magyarországi decentralizált, településcentrikus önkormányzati szisztémát némi

éllel „természetjogi” jellegűnek is nevezik. A kifejezés arra utal, hogy a rendszer létre- hozása során a jogalkotónak választania kellett a települések szuverenitása, tehát önálló önkormányzatisághoz fűződő joga, illetve az önkormányzatokra testált közfel- adatok ellátása szempontjából optimális méretű önkormányzati egységek létrehozása között. A magyarországi önkormányzati szisztéma egyértelműen az előbbi elvet tükrözi. 14 Valamennyi településnek önálló önkormányzata van, az önkormányzatok, illetve az önkormányzati szintek kapcsolata pedig nem hierarchikus, hanem mellérendelt, fel- adatmegosztáson alapuló.

A közigazgatási hivataloknak csak államigazgatási és nem szakigazgatási felada-

taik vannak, tehát a települések önállóan alakítják oktatás- és jóléti politikájukat: dönt- hetnek intézmények létrehozásáról, megszüntetéséről, összevonásáról, önálló vagy közös fenntartásáról, a beiskolázási körzethatárokról, a helyi pedagógiai, középiskolai és szakoktatási kínálatról; nagyfokú önállósággal alakíthatják jóléti és segélyezési po- litikájukat. Végül pedig az önkormányzatok rendkívül nagy gazdálkodási, pénzügyi önállóság- gal rendelkeznek. Közfeladataikat a központi költségvetés normatív módon, méghoz-

zá döntő többségében szabad felhasználású normatívák révén finanszírozza. Az ön- kormányzatoknak tehát közfeladataikkal kapcsolatban jogcímük keletkezik meghatá- rozott központi normatív támogatásokra. A lehívott normatívákat azonban tetszésük szerint használják fel: átcsoportosíthatják ágazatok között, ágazatokon belül, intézmé- nyek és ellátotti csoportok között. A források többszörös reallokációja részben az egyes ágazatok, iskola- vagy intézményhasználók, illetve segélyezettek pozíciójától függ, részben pedig az adott település fejlesztési prioritásait tükrözi.

A magyarországi önkormányzati rendszer születését kísérő viták nem tették vilá-

gossá, hogy a települési szuverenitás és a feladatellátási optimum között is választa-

ni kell. Ellenkezőleg, határozott derűlátás kísérte az önkormányzati törvény megalko-

tását. Politikusok, szakemberek egyaránt abban bíztak, hogy a centralizáció évtizede-

14 A posztszocialista országok önkormányzati modelljeiről. Ld. Horváth M Tamás (2000): Decentralization: Experiments and Reforms. In: Local Governments in Central and Eastern Europe Volume 1. OSI LGI Budapest http://lgi.osi.hu/publica- tions/books/decentralization/

it követően az önkormányzatiság nemcsak a tönkretett kistelepülések revitalizációját teszik lehetővé, de az önkormányzati intézmények részleges újraalapítása, illetve az önkormányzatok önkéntes együttműködése költséghatékony, szükségletorientált és

igazságos közoktatás- és helyi szociálpolitika létrejöttét segíti majd elő. Pontosítsuk; a rendszer létrehozását több kimondott, vagy ki nem mondott feltevés előzte meg:

• Az önkormányzatiság, illetve az intézmények, mindenekelőtt a bezárt iskolák, alsó ta- gozatos iskolák újraalapítása a kistelepülések revitalizációjának döntő tényezője lesz.

• Az optimális méretű kistérségek határát éppen a települések szabad együttmű- ködése fogja megrajzolni.

• A kisvárosok, alközpontok közoktatási, ellátási vonzása csak olyan méretű lesz, ami nem veszélyezteti a környékbeli kistelepülések iskoláinak, intézményeinek fenntarthatóságát.

Ez a jogalkotói koncepció a falut funkcionális egységként szemlélte, éppúgy, mint Erdei Ferenc falutipológiája, amelynek etalonja a szabályos parasztfalu. 15 Az a lénye- gi ismérve ennek a típusnak, hogy a parasztfalu mérete, társadalmi összetétele, bir- tokszerkezete, kereskedelmi és intézményi hálózata harmonikus egységet alkot a pa- raszti világgal, a paraszti életformával. „A szabályos parasztfalu mérete és társadal- mi teljessége teszi azt is lehetővé, hogy közellátása is a szükségszerű mértékben teljes.” 16 Csakhogy a szabályos parasztfalu már Erdeinél is a települések kisebb hal- mazát öleli fel, 17 az 1980-as évek végén pedig végképp nem gondolhatta senki, hogy helyreállítható az agrármunkahely és a falusi lakóhely egysége, még ha sikerülne is a mezőgazdaságban a családi gazdaságokra épülő földbirtokszerkezetet, és ami még fontosabb, földhasználati szerkezetet létrehozni. Még kevésbé érvelhetett volna a tör-

vényhozó akképpen, hogy a polgárok hozzáférése a közszolgáltatásokhoz, a közok- tatáshoz, illetve a szolgáltatások minősége függővé tehető az érintett település „társa- dalmi teljességétől”.

A rendszerváltó parlament célja 1990-ben a reparáció volt, tehát a falvak, kistele-

pülések visszatérítése egy ideálisnak vélt fejlődési útra – feltételezve persze, hogy lé- tezik olyan ideális fejlődési út, amely az önkormányzatiságukat elnyert települések

számára járható. Törvényhozók értelemszerűen ritkán szoktak társadalomtörténeti kérdésekkel foglalkozni, az önkormányzati korszakot meghatározó törvények megal- kotásának időszaka azonban kivételes pillanat volt, mert a politikusi szándék nem-

csak hivatkozási alapnak tekintette a korábbi évtizedek folyamatait, de a kereteket megszabó jogszabályok koncepcióját kifejezetten egy meghatározott múltszemlélet- ből vezette le.

A jogalkotó csak abból a feltevésből indulhatott ki, hogy a magyar településháló-

zat fejlődésének nagy kisiklása a szocialista korszak centralizációs politikája volt. A termelőszövetkezetek összevonása révén szabályos parasztfalvak is hanyatlásnak in- dultak. A közigazgatási centralizáció a székhelyközségekké degradált falvakat meg-

 

15 Erdei Ferenc tipológiájában a szabályos parasztfalunak legalább 1000, legfeljebb 10 000 lakosa van. A falu határa legfeljebb 10 000 hektár, hogy a gazda naponta kijárással művelhesse. Lakói között az önálló paraszt gazdák túlsúlyban vannak. Van annyi iparosa, kereskedője, amennyire a gazdáknak szükségük van. Emellett van a faluban anyakönyvvezetés, községi bíráskodás, egészségügyi ellátás, elemi iskola stb. Ld. Erdei Ferenc: Magyar falu. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.

16 I. m. (kiemelés tőlem – Z. J.)

17 Erdei szerint 1930-ban 1225 falu tekinthető szabályos parasztfalunak a trianoni Magyarországon.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

13

14

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

fosztotta érdekérvényesítő képességüktől és attól a lehetőségtől, hogy számottevő fej-

lesztési forrásokhoz jussanak. A falusi kis iskolák megszüntetése felgyorsította az ér- telmiség elvándorlását. Az 1971-ben kormányhatározatként megszülető Országos Te- lepüléshálózat-fejlesztési Koncepció pedig a magyarországi települések kétharmadát

tizenegy fokú skála utolsó, „egyéb” vagy „szerepkör nélküli település” kategóriájába sorolta. 18 Bár a dokumentum nem mondta ki nyíltan, hogy a településfejlesztési kon- cepció célja hosszabb távon a szerepkör nélkülinek minősített falvak megszüntetése,

a

fejlesztési lehetőség megvonása felgyorsította ezeknek a falvaknak a sorvadását és részben „elcigányosodását”. 19

a

A sérelmek tehát jórészt igazgatási természetűek voltak, illetve a fejlesztési forrá-

sok egyenlőtlen elosztásából fakadtak. Az önkormányzatiság, illetve az önkormányza-

ti társadalompolitika megteremtése szempontjából döntő kérdés, hogy vajon a ma-

gyarországi településhálózat állapotáért, az infrastruktúra elmaradottságáért, a kiste-

lepülések sorvadásáért döntően a szocializmus évtizedeinek centralizációs és forrás- elosztási politikája felelős, vagy pedig a munkahelyek és a lakóhelyek különválása, a nagyarányú munkaerő-ingázás, így a kistelepülések elszegényedése mindenképpen

bekövetkezett volna; a szocialista korszak politikája legfeljebb csak gyorsította a folyamatot. 20 A törvényhozó az első verziót fogadta el, és úgy vélte, hogy a jogszabá-

lyi és finanszírozási környezet radikális megváltoztatása egyrészt elhárítja az akadályt

a települések fejlődése elől, másrészt a falvak, kisvárosok is a társadalompolitika fon- tos szereplői lehetnek. Az 1990-es évtized első felében a jogalkotó tehát kétféle eszközzel igyekezett meg- szabni az önkormányzati rendszer kereteit. Egyrészt csökkenteni akarta annak lehető- ségét, hogy a hivatalban lévő központi kormányzat szelektíven ossza el a működési

és fejlesztési forrásokat, illetve a regionális központok megakadályozzák a kistelepü- lések fejlődését. Ezt szolgálta az 1990-ben meghonosított önkormányzatiság, valamint

a normatív feladatfinanszírozás, az adóbevételek megosztása, és a pályázati rendszer.

A másik eszköz a társadalompolitika irányadó jogszabályainak megalkotása volt. Az

oktatási törvény csaknem teljes egészében, a szociális törvény pedig részben a tele- pülési önkormányzatokat tekintették az ellátások első számú felelőseinek és nagyfo- kú jogalkotási felhatalmazást adtak a helyi képviselő-testületeknek, közgyűléseknek.

A magyar közigazgatást radikálisan átalakító településcentrikus önkormányzati

rendszer elvben a legkisebb településen is működőképes lehet; sőt, a szisztéma egyik

fő célja, és másfél évtized távlatából legfőbb hozadéka éppen a falusi infrastruktúra

látványos fejlesztése volt. Az önkormányzati társadalompolitika azonban ki nem mon- dott előfeltevésekre épült: a jogalkotó nem egyszerűen decentralizálta a közoktatást és részben a jóléti ellátásokat, hanem arra késztette az önkormányzatokat, hogy helyi szinten fogalmazzák meg társadalompolitikai prioritásaikat, mi több, települési szinten

18 Ld. Beluszky Pál: Ország a rajzasztalon. Beszélő 1998, 2. szám.

19 Ld. Havas Gábor: A kistelepülések és a romák. In: Glatz Ferenc (szerk.): Cigányok Magyarországon. MTA Budapest, 2001, 163–204. old.

20 Az első verziónak a legradikálisabb leírása Szelényi Iván falu osztály elmélete; Szelényi úgy véli, hogy az államszocialista tár- sadalmakban az alapvető egyenlőtlenségeket, illetve a társadalom osztálytagozódását a rendszer domináns koordinációs mechanizmusa, a redisztribúció hozta létre. Ezt az osztálytagozódást a fejlesztési lehetőségeket, illetve a stagnálást vagy sor- vadást nagyban meghatározó redisztribúciós mechanizmusok okán a településekre is kiterjeszthetőnek véli. Ld. Szelényi Iván: Regionális szerkezet a redisztributív területi gazdálkodás és igazgatás feltételei között. In: Szelényi Iván: Városi tár- sadalmi egyenlőtlenségek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

értelmezzék a források és ellátások elosztásának igazságosságát, illetve általában a társadalmi igazságosságot. Egyfajta alulról építkező szubszidiáris modellt követett, amelynek lényege, hogy az ellátottakhoz legközelebb lévő igazgatási és elosztási szint képes a leginkább hatékony és a leginkább igazságos módon biztosítani az el- látást. Ez a modell pedig óhatatlanul is szolidáris, az iskolák és a jóléti ellátások bizto- sításában maximálisan érdekelt közösségeket feltételez. Szögezzük le, hogy a magyarországi önkormányzati rendszert minden disz- funkciója ellenére a közjogi berendezkedés nagy értékének tartjuk. Nem az önkor- mányzati rendszer egészét bíráljuk, csak az önkormányzati kompetenciába utalt társa- dalompolitikai gyakorlattal kapcsolatban fogalmazunk meg néhány súlyos ellenvetést. Három előfeltevésünk van; előfeltevésekről beszélhetünk csak, és nem hipotézisekről, mivel a vizsgálat kiterjedése és műfaja nem ad lehetőséget arra, hogy minimálisan szükséges érvénnyel bizonyítsuk, vagy cáfoljuk állításainkat. Az első állítás szerint:

2.1 Az elmúlt másfél évtized nem igazolta azt a várakozást, hogy az önkormány- zatok képesek lesznek célzott, és szükségletorientált társadalompolitikai költségter- vezésre.

Foglaljuk össze a szisztéma legfontosabb diszfunkcióit; azokat a nem szándékolt következményeket, amelyek gátolják a szükségletorientált költségtervezést.

2.1.1 A normatív feladatfinanszírozás nem szándékolt következménye: a forrás-

igény kontrolljának hiánya – bázistervezés – követő jellegű költségtervezés.

A finanszírozó központi állam képtelen kontrollálni az önkormányzatok forrásigényét. Minden egyes normatív jogcím szervesül a támogatási rendszerbe és minden jogcím- hez tartozó normatív támogatási összeg a következő év költségkalkulációja során bázis- összeggé válik. A finanszírozás tehát óhatatlanul követő jellegűvé válik: a kormány újabb és újabb kiegészítő támogatások és részletszabályok révén igyekszik elérni társadalom- politikai céljainak teljesülését, ezáltal pedig újabb és újabb jogcímeket és költségterve- zési bázisösszegeket állít be. Ugyanakkor a pótlólagos költségfedezet, egyben pótlóla- gos forrásigény-teremtés is. A központi kormány legfeljebb csak „fűnyíró” módszerrel képes időről időre megzabolázni a forrásigényeket. Csakhogy ez a módszer ismét csak nem kívánt következményekhez vezet: nem költségtakarékos gazdálkodásra ösztönzi az önkormányzatokat; éppen ellenkezőleg, hiszen a „fűnyíró” elvű forráselvonás mindenkit egyaránt büntet. Az önkormányzatok kifejezetten abban lesznek érdekeltek, hogy a megszorító periódus elmúltával még inkább felsrófolják forrásigényeiket.

2.1.2 A szabad felhasználású normatív feladatfinanszírozás nem szándékolt követ-

kezménye: érdekviszonyok vezérelte szelektív forrás-reallokáció.

• A legtöbb normatív támogatás szabad felhasználású és az önkormányzatok be- látásuk szerint használják fel a különféle jogcímeken kapott összegeket.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

15

16

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

• Az önkormányzat lehívja az adott jogcímen járó normatívát, de azt nem továbbít- ja a feladatot ténylegesen ellátó intézménynek.

• Az önkormányzat a normatív támogatások egy részét ágazaton belül átcsopor- tosítja és az adott feladattól eltérő célra költi.

• Az önkormányzat a normatív támogatások egy részét ágazatok között átcsopor- tosítja és más ágazathoz tartozó feladat finanszírozására költi.

• Az önkormányzat a normatív támogatások egy részét fejlesztésekre, hiteltörlesz- tésekre költi.

2.1.3 A társfinanszírozás nem szándékolt következménye: érdekviszonyok vezérel- te szelektív, rejtett forrás-reallokáció a kötött normatívák felhasználása során.

A normatív támogatások kisebb része kötött felhasználású, tehát azok összegét a települési önkormányzatok csak meghatározott célra költhetik. Ám a kötött felhaszná- lású normatívák célirányos felhasználása is csak elvi jellegű minden olyan esetben, amikor a fenntartó a normatívát saját forrásaiból kiegészíti. Az intézményfenntartó ön- kormányzatoknak ugyanis lehetőségük van a kötött felhasználású normatíva összegé- vel észrevétlenül csökkenteni az adott intézmény finanszírozását.

2.2 Az elmúlt másfél évtized nem igazolta azt a várakozást, hogy az önkormány- zati forrás-reallokáció, illetve az önkormányzati intézményhálózat és a helyi jogsza- bályok, a szükségletek pontosabb ismeretében, igazságosabb és az esélykülönbsé- geket hatékonyabban kiegyenlítő elosztást és szolgáltatásokat eredményeznek, mint a központi elosztásban és jogszabályokban testet öltő szándék.

Az önkormányzati forrás-reallokáció mértékéről nincs pontos adatbázis, csak az ese-

ti vizsgálatok, illetve egyes önkormányzati költségvetések részletes elemzése ad képet

a források tényleges felhasználásáról. Eszerint az önkormányzati többszörös – ágazatok

közötti, ágazatokon belüli, intézmények és ellátotti csoportok közötti – forrás-reallokáció

legsúlyosabb nem szándékolt következménye éppen az esélykülönbségek növelése. Az önkormányzatok többnyire világos finanszírozási prioritások szerint rendezik át forrásaikat. A pénzbeli és természetbeni ellátások normatívája a leginkább „puha” té- tel: csak azok az önkormányzatok használják fel teljes egészében, vagy éppen egé- szítik ki más forrásaikból, amelyek saját intézmények vagy saját fejlesztési projektek hiányában egyszerűen nem tudják más célra elkölteni. Ha a források átcsoportosítá- sa ágazaton belüli, akkor a pénzbeli és természetbeni ellátások forrásait fordítják szo- ciális intézmények, illetve bölcsődék finanszírozására, vagy a segélyezés diszkrecio- nális jellegét kihasználva az egyes segélyezett csoportok között osztják újra a forráso- kat. A közoktatási kiadásokon belül gyakran a kollégiumi normatíva összegét, illetve az egyéb, speciális tanulói igényeket fedező normatív támogatási összegeket fordítják más közoktatási feladatok finanszírozására, vagy pedig a közoktatási kínálat, a közok- tatási szolgáltatások elosztása, esetleg az egyes intézmények finanszírozása során ér- vényesül nagyfokú szelektivitás. Ha a források átcsoportosítása ágazatok közötti, ak- kor a szociális ágazatok forrásait fordítják közoktatási feladatok finanszírozására.

Annyi bizonyos, hogy az ágazatokon belüli forrásátcsoportosítás minden esetben

a gyengébb érdekérvényesítő képességű csoportok rovására és a jobb érdekérvé-

nyesítő képességű csoportoknak kedvezve történik. A legsúlyosabb következménye az önkormányzati feladatfinanszírozás rendszerének, illetve a szelektív forrás-real- lokáció gyakorlatának a segélyezés 21 és a közoktatás terén van. A segélyezés pozíci- ójáról sokat elmond, hogy az önkormányzati segélykassza csaknem minden települé- sen „nyereséges”, tehát annak kisebb vagy nagyobb részét más intézményrendszer vagy ágazat finanszírozására fordítják. Ugyanakkor az önkormányzati segélyezés sú- lya, illetve a segélyezésen belül a diszkrecionális segélyfajták aránya az elmúlt évek- ben visszaszorult. 22 A magyarországi közoktatási rendszer egyike a leginkább szelektív rendszereknek az OECD-tagországok között. Az iskolai szelektivitást jól méri a tanulói teljesítmények

iskolán belüli, illetve iskolák közötti szóródása: minél inkább szóródnak a tanulói telje- sítménykülönbségek iskolák között, annál szelektívebb az adott ország iskolarendsze- re. A PISA 2000 jelentés szerint az OECD-országokban a tanulók közötti olvasási és szövegértési teljesítménykülönbségek átlagosan 36 százalékát magyarázzák az isko- lák közötti különbségek. A legkevésbé szelektív skandináv országokban ez az arány mindössze 33 százalék. Magyarországon viszont kirívóan magas arányban, 71 száza- lékban magyarázzák a tanulói teljesítménykülönbségeket az iskolák közötti különb- ségek. 23 A nagyfokú iskolai szelektivitás oka mindenekelőtt az iskolai szerkezetváltást,

a szabad iskolaválasztást lehetővé tevő szabályozás, és az iskolák 2007-ig csaknem

korlátlan szelekciós lehetősége. Az iskolai szelektivitásért és a közoktatási esély- egyenlőtlenségért a látszat ellenére nem kizárólag az iskolafenntartó települési önkor- mányzatok a felelősek. Ugyanakkor az önkormányzati feladatfinanszírozás jócskán hozzájárul a helyzet súlyosbodásához.

2.3 Bizonyos településméret alatt az iskolafenntartás diszfunkcionális

Hangsúlyozni kell, hogy nem a nagyobb fajlagos költségekre gondolunk, hanem arra, hogy a közoktatási és jóléti szolgáltatásokat igénybe vevők lényegesen rosszab- bul járnak, mintha közeli, nagyobb lélekszámú településeken lennének a társadalom- politikai szolgáltatások „fogyasztói”. A kritikus lakosságszám persze esetenként változik, mint ahogy a települések pénzügyi helyzete is, éppen ezért kudarcra ítélt minden olyan kormányzati próbálko- zás, amely mechanikus mutatók alapján próbálja meghatározni azoknak a települé- seknek a körét, amelyek esetében ésszerűnek és támogatandónak tartja önálló intéz- mények, önálló iskolák fenntartását. A települési önkormányzati kompetenciába utalt társadalompolitikának, így az oktatáspolitikának is éppen az a jellegzetessége, hogy

21 Az önkormányzati forrás-reallokáció jóléti politikára gyakorolt következményeire elsőként Szalai Júlia hívta fel a figyelmet. Ld. Szalai Júlia (1995): A helyi önkormányzatok szociálpolitikájáról. In: Landau Edit–Simonyi Ágnes–Szalai Júlia–Vincze Péter (szerk. – 1995): Az államtalanítás dilemmái: szociálpolitikai kényszerek és választások. Aktív Társadalom Alapítvány, Budapest.

 

22 Ld. Havasi Éva: A transzferjövedelmek szerepe a szegénység csökkentésében. Esély, 2005, 4.

23 Pontosan: a 15 éves tanulók kombinált szövegértési teljesítményének az iskolák közti és az iskolán belüli varianciája az OECD-országok között 2000-ben. Idézi: Cs. Czachesz Erzsébet Radó Péter: Oktatási esélyegyenlőségek és speciális igények. In: Jelentés a magyar közoktatásról 2003, Országos Közoktatási Intézet.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

17

18

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

18 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

a helyi társadalmi és politikai viszonyok bizonyos fokig minden egyes település eseté- ben rajtahagyják nyomukat az egyes ágazatok és intézmények finanszírozásán és a szolgáltatások minőségén. A kistelepülési társadalompolitika fő dilemmáinak leírásához utaljunk egy régen letűnt jogintézményre, a virilizmusra. Az analógiának több alapja is lehet. Az önkor- mányzatiság lehetőséget teremthet különféle indíttatású és mentalitású gazdasági elit csoportnak, hogy közös fejlesztési érdekeiket képviselve közösen kormányozza- nak egy települést, jóllehet az üzleti életben kerülik egymást. Még fontosabb hason- lóság az elit csoportok érdekeltsége a közintézmények, közszolgáltatások magas szintű működtetésében, valamint az infrastruktúrafejlesztésben, illetve a vállalkozási típusú fejlesztésekben. Vízválasztó, hogy a döntésekre befolyással bíró elit csopor- tok maguk is használói-e a helyi közintézményeknek és szolgáltatásoknak: a helyi is- kolába járatják-e gyerekeiket, igénybe veszik-e a helyben elérhető jóléti ellátásokat. Ha nem, akkor érdekeltek lehetnek az infrastruktúra fejlesztésében, még inkább a vállalkozói típusú beruházásokban, de minden bizonnyal a lehető legkevesebb pénzt akarják a közszolgáltatásokra fordítani. Kisebb falvakban még inkább döntő tényező, hogy az elit, a képviselők, vagy éppen a polgármester helyben lakik-e, vagy egy kö- zeli nagyobb településen. Az egyes közszolgáltatások esetében azonban eltérő a fenntartói-használói érde- keltség. A közoktatás esetében egyértelműen az „elit iskolahasználók piaca” érvénye- sül: kiválaszthatják a számukra megfelelő iskolákat, illetve azt a távolságot, amelyen belül még vállalhatónak tartják gyerekeik utaztatását. A szociális intézményeket igény- be vevők érdekérvényesítő képessége és mobilitása jóval kisebb, mint az iskolahasz- nálóké, ugyanakkor az intézmények fenntartásában, fejlesztésében és bőkezű finan- szírozásában érdekeltek befolyásos lobbit képesek szervezni. A segélyezés esetében egyértelműen a segélyező önkormányzatok, illetve az intézmények, és az erősebb ágazatok forráselszívó dominanciája érvényesül.

• Virilis modellről beszélhetünk tehát, ha az adott település különféle gazdasági, igazgatási, értelmiségi stb. elit csoportjai egyaránt érdekeltek a közszolgáltatás- ok, közintézmények fenntartásában és jó színvonalú működtetésében, és emel- lett fontosnak tartják a települési infrastruktúra fejlesztését is. A helyi forrás-újra- elosztás lehet ugyan egyenlőtlen, és a különféle intézményeket szelektív módon is fejleszthetik és finanszírozhatják, de a közszféra ágazatai legalább összessé- gükben nem tartoznak a vesztesek közé. Tekintsük ezt a modellt etalonnak.

Más a helyzet, ha a fenntartói érdekeltség szelektív. Ebben az esetben egyes ágaza- tok vesztesek, alulfinanszírozottak, illetve a finanszírozásukra kapott összegek egy ré- szét az önkormányzat részben más ágazatok, vagy fejlesztések finanszírozására költi.

• „Fordított virilis modellről” beszélhetünk, ha a helyi elit teljes mértékben ellenér- dekelt a közszolgáltatások működtetésében; minimális szinten biztosítja csak a szolgáltatásokat, és alulfinanszírozza az intézményeket.

A legrosszabb a helyzet, ha az elit részben már nem is az általa kormányzott te- lepülésen él, és a helyi infrastruktúra fejlesztésében is csak olyan mértékig ér- dekelt, amennyire ottani vállalkozási telephelyei szükségessé teszik.

Ez a mechanizmus megszabja a települések funkcionális hierarchiáját is, tehát azt, hogy mely települések lesznek az egyes alközponti funkciók alanyai. A témánk

szempontjából legfontosabb oktatási központokat a választási lehetőséggel rendelke-

ző elit iskolahasználók jelölik ki, akár az iskolafenntartó önkormányzatok szándéka el- lenére is. Többféle verziót is megfigyelhetünk:

• A fenntartó önkormányzat vagy az iskolafenntartó társulás települései szeretnék, ha iskolájuk vonzó lenne a helybeliek és esetleg a környékbeli települések szá- mára, de a helyi szülők számottevő része mégis más iskolába íratja gyerekeit.

• Adott település iskolahálózata az egyházi vagy magániskolák miatt olyan mérvű szívóhatást gyakorol, amit az adott önkormányzat már nem tart kívánatosnak. Vizsgálatunkban mindkét példa előfordult.

• Előfordul az is, hogy egy iskolaközpont önkormányzata igyekszik korlátozni sa- ját intézményhálózatának szívóhatását, például úgy, hogy a normatíván felüli költséghányadot is követeli azoktól az önkormányzatoktól, amelyek nem társ- fenntartói iskoláinak, vagy más beiskolázási körzethez tartoznak, de az ott élő ta- nulók saját iskolái egyikébe jelentkeznek.

A szocializmus évtizedeiben a bürokratikusan vezérelt oktatásirányítás az igazga-

tási központokhoz igazítva alakította ki a beiskolázási körzeteket és az iskolafenntartó településeket. Az oktatási piac és a hatalmi erőviszonyok persze az elvben hasonló státuszú iskolákat is hierarchiába rendezték; a tagozatos és a zeneiskolákat például az elit családok gyerekei számára hozták létre, míg a másik oldalon a kisegítő iskolák létszámának felduzzasztása a cigány osztályok és cigány iskolák felszámolását köve- tő években a roma gyerekek növekvő elkülönítésének eszközei voltak. 24 De az adott terület közoktatásában illetékes döntéshozók, mindenekelőtt a megyei tanácsok és pártbizottságok művelődési osztályai, számíthattak arra, hogy intézkedéseiknek töb- bé-kevésbé kiszámítható következményei lesznek, vagy legalábbis adott a korrekció lehetősége.

A rendszerváltást követő liberális közoktatási rendszerben a jogilag egyenlő státu-

szú települési önkormányzatok felelőssége lett az általános iskolai oktatás, de a fenn- tartók oktatáspolitikai mozgástere korlátozott. A tényleges iskolacentrumok gyakorta nem esnek egybe az intézményi központokkal, a társulási központokkal, a más ága- zathoz tartozó ellátási központokkal, vagy éppen a fejlesztési, gazdasági központok- kal, és persze az iskolafenntartó települések szándékaival sem. Az iskolafenntartó ön- kormányzatok közül csak azok képesek szakigazgatási eszközökkel hatékonyan be- folyásolni a közoktatási folyamatokat, amelyek elég széles kínálattal rendelkeznek ah- hoz, hogy megfeleljenek a helyi keresletnek; és azok az önkormányzatok is csak ab- ban az esetben számíthatnak sikerre, ha döntéseik egybeesnek a helyi oktatási piac értékítéletével.

A

közoktatási beruházások hatása kiszámíthatatlan, mivel a tanulólétszám bizony-

 

talansága miatt a fenntartó képtelen megítélni, hogy milyen mértékben ésszerű beru- háznia. Önmagában semmilyen közoktatási beruházás, iskolaépület, vagy infrastruk- túrafejlesztés nem képes megváltoztatni egy adott iskola rossz reputációját és kedve- zőtlen pozícióját a helyi oktatási piacon. Előfordulhat, hogy nagy összegű beruházás ellenére a felújított iskolaépület tanulói létszáma néhány év alatt a fenntarthatóság ha- tára alá csökken.

24 Ld. Kemény István (2001): A romák és az iskola. Beszélő 2001, 1.

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

19

20

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

20 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

A közoktatási esélyegyenlőség szempontjából a következmények még súlyosab- bak. Nemcsak települések, de tanulói csoportok is vákuumhelyzetbe kerülhetnek. A „vákuumhelyzet” fogalmát voltaképpen a közoktatási kirekesztés speciális esetének megnevezésére használjuk. A közoktatási hátrányok bizonyos fokú halmozódása ese- tén, ha a választási lehetőséggel nem rendelkező, elkülönítetten oktatott tanulók köz- oktatási hátrányai behozhatatlanokká válnak, közoktatási kirekesztésről beszélhetünk annak ellenére is, hogy a közoktatás alapellátás, amelyből jogilag senkit nem lehet ki- zárni, sőt, igénybevétele a tankötelezettség végéig kötelező. Közoktatási vákuumhely- zetbe vákuumhelyzetű iskolafenntartó kistelepülések diákjai kerülhetnek. Nekik elvi- leg sincs menekülési lehetőségük, mivel egyetlen környékbeli iskolafenntartó sem kö- teles az ő iskolai esélyeik javítása érdekében intézkedéseket tenni. Ugyanakkor isko- láik fenntartói is ellenérdekeltek abban, hogy a minimálisan szükséges mértéken túl pénzügyi felelősséget vállaljanak az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek javításáért.

Ez a tanulmány ilyen települési és közoktatási vákuumhelyzetek leírására vállalkozik.

3. Az elemzés színhelye 25

Hét iskolafenntartó önkormányzat, összesen pedig tizenhat település közoktatási di- lemmáit igyekszünk leírni. A vizsgált térséget északon Siklós és Nagyharsány, délen pedig két határátkelőhely, Drávaszabolcs; és Beremend határolja. Drávaszabolcs és Beremend között fekszik Matty, amely 16 évig működtetett rendkívül kis tanulólét- számmal nyolc évfolyamos iskolát; Alsószentmárton, amely négy évfolyamos iskola fenntartója és Egyházasharaszti, amely öt falu iskolafenntartó gesztor települése. Településföldrajzi értelemben az Ormánság és a Drávaszög határa Harkányt a drá- vaszabolcsi határátkelőhellyel összekötő út. Az Ormánság része a ma már közigazga- tásilag Harkányhoz tartózó Terehegy és a drávaszabolcsi beiskolázási körzethez tar- tózó Drávapalkonya és Drávacsehi is. Az Ormánság falvai nem a szocialista korszak centralizációs politikája miatt kerül- tek zárványhelyzetbe, jóllehet a hatvanas évektől a régió helyzete tovább romlott. A ha- nyatlás azonban már a 19. század első felében kezdődött, amikor a megkésett leg- előelkülönítések, és a szabad erdőhasználat megszüntetése véget vetett a korábban domináns külterjes állattartásra épülő gazdálkodásnak. Ugyancsak hanyatlásnak in- dult a háziipari fafeldolgozás, mivel csak addig volt kifizetődő, amíg a bognárok, ká- dárok, kerékgyártók ingyen jutottak hozzá a szükséges fához. Az ormánsági gazdák képtelenek voltak alkalmazkodni az új helyzethez. 26 Az ormánsági falvak helyzetét súlyosbította a trianoni békeszerződés, amely elvágta az itteni településeket a Dráván túli kapcsolataiktól. Az 1950-es években Magyarország első számú ellenségének tekintett Jugoszlávia határát hidegháborús frontállapot jellemezte, az Ormánság és a Drávaszög falvainak zöme pedig a 20-30 km széles zárt határsávba esett. De az ormánsági falvak zárványhelyzete a határsáv zárlatának megszüntetése és a ma- gyar–jugoszláv viszony normalizálódása után is fennmarad, részben azért, mert Drávaszabolcstól nyugati irányban egészen a Somogy megyei Barcsig nincs Dráva-híd, il- letve a határfolyón átívelő határátkelőhely. Az Ormánság minden nagyobb településtől, igazgatási, oktatási, gazdasági és kereskedelmi központtól távol fekszik; az alsófokú köz- ponttá fejlesztett, de alig több mint 3000 lakosú Sellye nem válhatott a térség központjává.

A Drávaszög etnikai és vallási értelemben színesebb, mint az egykor 45 reformá- tus magyar települést felölelő Ormánság. Villány és Beremend eredendően katolikus sváb települések voltak. Beremenden jelentős szerb közösség is élt, a szomszédsá- gában fekvő Kásád ma is katolikus sokac (horvát) falu és egykor sokacok lakták a ma már homogén muncsán (beás) lakosságú Alsószentmártont is. Egyházasharaszti, Siklósnagyfalu, Old, és Kistapolca eredetileg református magyar települések voltak. Egyházasharasztira és a hozzá tartozó Livodapusztára az 1930-as években Nagykozárról katolikus sváb családok költöztek, hogy az otthoni áraknál olcsóbban vehessenek házat és földet. A második világháborút követően kitelepített sváb csalá- dok portáira szabolcsi nincsteleneket költöztettek.

25 Ld. Virág Tünde: Ez itt a reménytelenség vidéke – falvak a Dráva mentén. In: Váradi Mónika Mária (szerk.): Kistelepülések lépéskényszerben. Új Mandátum Kiadó Budapest, 2007.

 

26 Az Ormánság falvainak szegregációs tendenciáiról ld. Baranyi Béla (szerk.): Roma szegregációs folyamatok a csereháti és a dél-baranyai kistérségekben. Gondolat Kiadó – MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2005.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

21

22 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben
22 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

A drávaszögi térség leginkább abban különbözik az Ormánságtól, hogy jó néhány

településen egészen a hatvanas évekig prosperáló paraszti gazdálkodás folyt. A két legmódosabb falu a református Old és Matty sokban hasonlított egymáshoz: a külte- rületükön alapított puszták, Tótok földje Eperjespuszta, Keselyűsfapuszta és Gyűrűs- puszta telepesei korábban errefelé ismeretlen zöldségkultúrát honosítottak meg, a fal- vak belterületén élő gazdák pedig fóliáztak, és messzemenően kihasználták a háztá- ji gazdálkodás nyújtotta lehetőségeket. A négy pusztának nevezett települést az 1920- as évek elején hozták létre a vajdasági Bácskertesből idetelepült családok. A telepü- léseket azonban inkább mikrofalvaknak tekinthetjük, mintsem pusztáknak, mert nem

külső szállások voltak, hanem az itt földet vásárló családok által alapított települések, amelyek ugyan közigazgatásilag nem váltak belterületté, valójában azonban kis fal- vakként funkcionáltak. Igazgatásilag Keselyűsfapuszta és Gyűrűspuszta Mattyhoz tar- tozik, a Tótok földje és Eperjespuszta pedig Oldhoz.

A vajdasági Bácskertesre eredetileg a 18. század közepén telepítettek később el-

magyarosodott katolikus szlovák parasztokat: a Tótok földje név erre a szlovák eredet-

re utal. A bácskai település gazdái a kiváló adottságú termőföldön prosperáló zöld-

ségkultúrát fejlesztettek ki. A drávaszögi földvásárlás gondolata még a trianoni béke- szerződés aláírását megelőzően merült fel. Az itteni földek egy mohácsi ügyvéd tulaj- donában voltak és a bácskai földárakhoz képest jelentős, egyes visszaemlékezések szerint hússzoros értékkülönbözet vonzó ajánlat volt a gazdák számára. Nagyjából tíz nagycsalád vásárolt itt földet és alapította meg később a pusztáknak nevezett kis te- lepüléseket. Többen meg akarták tartani bácskertesi kötődésüket is, mások viszont

tartósan át akartak települni. Időközben aláírták az új országhatárt rögzítő békeszer- ződést, ami mindenki számára véglegessé tette az áttelepülést. A puszták mintegy húsz-huszonkét nagyportás parasztházból álltak; Keselyűsfapusztához még egy kisebb kültelek is tartozott. A jövevények az itteni föl- deken is meghonosították a Bácskertesről magukkal hozott technológiát, a szabadföl-

di kertészetet. A mattyi és az oldi gazdák is tőlük vették át a korábban ismeretlen zöld-

ségtermesztő kultúrát. Az ormánsági falvakkal ellentétben, az itteniek prosperáló gaz- daságaikat igyekeztek megvédeni a termelőszövetkezeti kampányoktól; az 1960-as években a szövetkezeti háztáji gazdaságok keretében fóliás zöldségtermesztésre áll- tak át azok a gazdák, akik nem menekültek el a mezőgazdaságból. Eperjespusztán a termelőszövetkezeti kampány időszakában a gazdák önálló szövetkezetet akartak szervezni, ezt azonban az illetékes pártbizottság nem engedélyezte. Tíz év múlva, 1972-ben azonban már sikerült elérniük, hogy az egyházasharaszti termelőszövetke- zet keretein belül zöldségtermesztő szakszövetkezetet hozhassanak létre. 27 Old, Matty és a hozzájuk tartozó puszták a termelőszövetkezetek összevonását kö- vetően periférikus helyzetbe kerültek, mert nem csak a helyi szövetkezeteket, szakszö- vetkezeteket számolták fel, de igazgatási önállóságukat is. A puszták néhány év alatt elnéptelenedtek, a gazdálkodás megszűnt, néhány házat nyaralóvá alakítottak át új tu- lajdonosai. Fontos szempont, hogy a drávaszögi települések sokkal kevésbé vannak elzárt, zárványhelyzetben, mint az ormánsági falvak. A drávaszögi térségből Horvátországba két, egymáshoz közel fekvő határátkelőhely is biztosítja az átkelést. A határátkelőhe-

27 Ld. Virág Tünde i. m.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

23

24

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

24 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

lyek forgalma a délszláv háború lezárulása óta ugyan csekély, de Horvátország EU- csatlakozását követően a térség ismét profitálhat a határátkelőhelyekből. A térségnek több olyan alközpontja is van, amely nem, vagy nem kizárólag a szocialista korszak településfejlesztésének köszönheti regionális szerepét. A harkányi termálvizet 1823- ban fedezték fel, és ekkortól kezdett fürdőtelepüléssé kiépülni falu. Siklós méreténél fogva sokkal inkább „valódi” kisváros, mint az Ormánság bármelyik települése. A nagyharsányi kőbánya a 20. század elején nyílt meg. Beremenden 1910-ben épült meg a cement- és mészmű, részben a nagyharsányi mészkőbányához kapcsolódva. Villány évszázadok óta kivételes adottságú borvidék központja. A pécsi piacra pedig még a hatvanas években is hetente kétszer szállították portékájukat a fóliás zöldség- termesztéssel foglalkozó gazdák Mattyról, Oldról és a környékbeli pusztákról.

Az általunk vizsgált települések részbeni „elcigányosodásának” többféle oka volt. Természetesen a közigazgatási központok, illetve a székhelyközségek közös tanácsa- inak döntéseire befolyással bíró települések általában képesek voltak „megvédeni” magukat roma családok telepfelszámolásokhoz kapcsolódó szervezett beköltözteté- sétől. A Gordisa melletti telep felszámolását követően a székhelyközségre, Drávaszabolcsra és a privilegizált helyzetben lévő Mattyra nem költöztettek romákat, ugyanakkor lehetővé tették, hogy a Gordisán, Drávapalkonyán és Drávacsehiben megürült parasztházakat cigány családok vásárolják meg. Az Oldhoz tartozó Lanka- puszta egykor uradalmi beás cigány telep volt; az 1950-es években, a Tito-ellenes kampány közepette azonban a megbízhatatlannak tekintett beás családokat áttelepí- tették az oldi dögkút mellé. A körjegyzőség, illetve a hatvanas évektől székhelyközség Egyházasharasztiba nem engedtek roma családokat beköltözni. Az „elcigányosodás” folyamatát és jellegét ugyanakkor nem kizárólag a szervezett telepítések magyarázták. Két településen a munkaerő-politikai igényeknek elsőbbsé- gük volt a vélt vagy valós településfejlesztési érdekekkel szemben. Nagyharsányba az ottani termelőszövetkezet munkaerőhiányának enyhítésére költöztettek muncsán ci- gányokat az alsószentmártoni cigánytelepről a hatvanas évek elején, Beremendre pe- dig a Beremendi Cement Művek (BCM) 1972-es bővítését követően költöztek be na- gyobb számban romákat. Mindkét település elég nagy lélekszámú volt ahhoz, hogy státuszcsökkenés nélkül befogadhassa a roma jövevényeket, a hosszú távú oktatás- politikai következményeket pedig a szocialista korszakban senki sem láthatta előre. A kisebb falvak esetében sem a cigányok beköltözése volt a hanyatlás egyedüli oka. Old például soha nem vált volna cigány többségű faluvá, ha nem minősítik szerepkör nélküli településsé és adminisztratív módon nem akadályozzák, hogy az ottani csalá- dok építkezhessenek. Alsószentmárton „elcigányosodása” nem szervezett akció eredménye volt. A falu melletti cigánytelep közvetlenül kapcsolódott a belterülethez, az ott élő beások pedig soha nem éltek uradalmi függőségben. 28 A telepi családok a teknővájás leáldozását követően kosárfonással foglalkoztak, majd pedig a közeli termelőszövetkezetek, álla- mi gazdaságok, majd egyre inkább az építőipar kínált pénzkereseti lehetőséget, még- hozzá a mezőgazdaságnál jóval magasabb bérekért. Így lehetővé téve, hogy a hatva-

28 Ld. Havas Gábor: A Baranya megyei teknővájó cigányok. In. Andor Mihály (szerk): Cigányvizsgálatok. Művelődéskutató Intézet, Budapest, 1982.

nas évektől kezdve fokozatosan megvásárolhassák a kiköltöző sokac családok háza- it. A település fokozatos „elcigányosodása” persze kétségtelenül gyorsította a sokac családok elköltözését. Az alsószentmártoni romák számára tehát, ellentétben a gordi- sai, oldi, vagy a nagyharsányi cigány családokkal, nem a paraszti, félparaszti, illetve termelőszövetkezeti alkalmazotti státusz elérése volt a cél. Telepes öntudattal vették birtokukba a falut, és jóval kevésbé követtek asszimiláns stratégiát, mint a szomszé- dos falvakba beköltöző roma családok. Alsószentmárton ma nem kizárólag csak beások által lakott falu, hanem a mun-

csán dialektust beszélő nyelvi, etnikai csoport legfontosabb központja is: a zárt közös- ségben még a gyerekek is anyanyelvüket használják az egymás közötti érintkezés- ben. A Siklósnagyfaluban élő muncsán beások ma már többségben vannak, de még- iscsak református magyarokkal élnek együtt, és eredendően a paraszti világhoz kel- lett alkalmazkodniuk. A nagyharsányra és Siklósra elszármazott, elköltözött mun- csánok pedig a paraszti, alkalmazotti életformához igazodtak.

A Siklósra költözött romák számára mindenekelőtt a kenyérgyár kínált munkalehető-

séget. A kenyérgyár részben ma is foglalkoztat romákat, emellett a nagy bevásárlóköz-

pontokban érdemes még próbálkozniuk a munkát kereső romáknak. A legfontosabb

pénzkereseti lehetőséget azonban változatlanul a szőlészetek kínálják, jóllehet a Siklós és Nagyharsány körüli szőlőkben a napszám meglehetősen alacsony, mindössze 3000 forint, függetlenül az elvégzendő munkától. A vállalkozók általában januártól a szüreti időszakig vállalják a szőlőművelést; szerződésük meghatározott munkafázisokra szól, és a munkafázisok elvégzését követően kapják meg a pénzt a tulajdonostól. A napszá- mosokat vagy maguk is napszámosok, vagy pedig alvállalkozók toborozzák. A napszá- mosokat foglalkoztató vállalkozó közvetlen kockázata a feketemunka miatti bírság, amely szegődtetett napszámosonként akár 100 ezer forint is lehet.

A villányi szőlőkben a tulajdonos vagy a vincellér közvetlenül alkalmazza a napszá-

mosokat. Mindenesetre jellemzi a szőlészetben végezhető napszámos munka fontos- ságát, hogy Alsószentmárton 2006-ban megválasztott polgármestere korábban egy- fajta „bandagazdaként” dolgozott, a siklósi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke pedig 10 hektár szőlőt bérel, és rendszeresen foglalkoztat roma napszámosokat.

Igazgatási és gazdasági alközpontok

A szocialista korszakban a „központhiányos” dél-baranyai térségek települései kö-

zül természetesen adminisztratív módon választották ki azokat, amelyeknek valamilyen igazgatási vagy gazdasági szerepet szántak, így a járási székhelyeket, az ipari, terme- lőszövetkezeti és iskolaközpontokat. Az általunk vizsgált térség közigazgatási hálózata gyakran módosult, mindenekelőtt azért, mert központi tervezés során a döntéshozók nem vették figyelembe az Ormánság és a Drávaszög közötti érzékeny határt. Villány 1956-ig, Siklós 1983-ig, a járások megszüntetéséig volt járási központ. A sellyei járás megszüntetését követően 1964-ben a siklósi járáshoz került a korábbi sel- lyei járás településeinek egy része. Az 1960-as évektől kezdve a kormány Siklóst tu-

datosan a „központhiányos” ormánsági és drávaszögi kistérség legfontosabb regio- nális központjává akarta fejleszteni, ezért a Siklóstól néhány kilométerre fekvő fürdő- települést, Harkányt 1963-ban társközségként igazgatásilag Siklóshoz csatolta. A köz-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

25

26

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

igazgatási összevonás előzménye, hogy az 1950-ben megalakult harkányi termelő- szövetkezet 1956-ban felbomlott, és a második téeszesítési hullám során Harkányban már nem szerveztek szövetkezetet; a harkányi gazdák arra kényszerültek, hogy a sik- lósi szövetkezetbe lépjenek be. A református hagyományú és részben ormánsági identitású Harkány azonban nem nyugodott bele önállóságának elvesztésébe, és

csaknem másfél évtized múlva kiharcolta igazgatási önállóságát. Új koncepció szüle- tett a térség regionális centrumáról: Máriagyűdöt egyesítették Siklóssal és az így fel- duzzasztott település 1977-ben városi rangot kapott. Harkányt pedig egyesítették a szervesen hozzá tartozó Tereheggyel, majd a megnagyobbodott fürdőtelepülés több ormánsági falu székhelyközsége lett. A két települést ettől kezdve „iker-központként” kezelték, ugyanakkor Harkány és Siklós vonzáskörzete lassan szétvált. A városi ran- got Harkány csak a rendszerváltást követően kapta meg.

A harkányi és a siklósi városvezetés viszonya a mai napig rossz, olyannyira, hogy

a ma már csaknem összeérő két település képtelen kihasználni az együttműködés- ben rejlő lehetőségeket. A rendszerváltás óta jobboldali irányítású Harkány az 1994 óta baloldali többségű Baranya megyei önkormányzattal sem volt képes ésszerű meg- állapodásokat kötni, pedig a harkányi fürdő évekig a harkányi és a megyei önkor- mányzat közös tulajdonában volt. A tulajdoni viták hátráltatták a szükséges beruházá- sokat. Miközben az országban sorra épültek az élményfürdők, az egyedülálló termál- vízkinccsel rendelkező Harkány forgalma visszaesett, és ez érzékenyen érintette Sik- lóst és a tágabb környéket is. Az alpolgármester, aki egyben a harkányi általános is- kola igazgatója, a 2006-os választásokon jobboldali színekben elindult a polgármes- teri posztért, méghozzá azzal a szándékkal, hogy a korábbiaknál nyitottabb, együttmű- ködőbb politikát folytat majd. A párttagoltság azonban dominánsnak bizonyult: az al- polgármester, noha jelentős támogatásra számíthatott, visszalépett a polgármester-je-

löltségtől, mert tartott attól, hogy a két jobboldali polgármesterjelölt rivalizálása a ne- vető harmadik baloldali jelöltet juttatja a polgármesteri székbe. Így a várost 1990 óta különféle pártszínekben irányító polgármester, 2006-ban is megtarthatta posztját. A harkányi önkormányzat azt tervezi, hogy kilép a Siklós és Vidéke Többcélú Kistérségi Társulásból.

A helyzetet az teszi igazán súlyossá, hogy a siklósi önkormányzat is a szomszédos

Harkány rovására tervezi fejlesztéseit. Mindenekelőtt a Kistapolca határában felfede- zett termálvízkészletre alapozva élményfürdőt és ahhoz kapcsolódó turisztikai komp- lexumot akarnak kialakítani, kapcsolódva a siklósi vár rekonstrukciójához, illetve hasz- nosításához. A tervezett projektnek városfejlesztési hatása is lehet. Siklós két részén laknak nagyobb számban romák. A város Harkány felé vezető nyugati kapujában volt az egykori vásártér. Az itteni utcák családi házaiban részben lovari cigányok élnek. A siklósi vár nyugati oldalának mentén fekvő utcákba az 1970-es évektől kezdtek beköl- tözni alsószentmártoni beás családok. A projekt egyik rejtett célja éppen az, hogy a vároldali utcákból, mindenekelőtt a Váralja utcából kivásárolja az ingatlanokat, és el- költözésre bírja az ott élő roma családokat. Mindenesetre a siklósi beruházás tovább csökkentheti Harkány vonzerejét és végső soron az egész régió veszíthet a projekten.

A Harkánytól néhány kilométerre délre fekvő Drávaszabolcs is központi döntésnek

köszönhette fejlesztési lehetőségeit. Az 1960-as években újjáépítették a második vi- lágháborúban lerombolt Dráva-hidat, ismételten megnyitották a határátkelőhelyet és

fejlesztették a falu határában lévő lengyárat, amely néhány év múlva már több mint 400 embert foglalkoztatott. A falu méretéhez képest ekkora mérvű ipartelepítés termé- szetesen nagyarányú munkaerő-bevándorlással járt; a jövevények a falu határában lé- vő telepre költöztek. Ezzel párhuzamosan Drávaszabolcs a környékbeli négy falu, Drávacsehi, Drávapalkonya, Gordisa és Matty székhelyközsége, illetve körzeti iskolá-

jának helye lett. A társközségek közül Matty privilegizált helyzetben volt, mivel a közös tanács elnöke évekig mattyi volt. A környékbeli falvaknál tehetősebb, református Matty csak a rendszerváltást követően hozhatott létre önálló jegyzőséget és iskolát, ám azt sikerült megakadályoznia, hogy a faluba romákat telepítsenek, amikor felszá- molták a Gordisa melletti Sívó telepet.

A rendszerváltást követően Drávaszabolcs alközponti szerepe meggyengült, isko-

laközponti szerepe pedig teljesen megszűnt, jóllehet három szomszédos településről

ma is a drávaszabolcsi iskolába járnak a diákok.

5. táblázat

A vizsgált települések lélekszáma

Település

Iskolák

Lakosság

Lakosság

 

száma 1998

száma 2005

Siklós

Batthyány Kázmér Á. I. Kanizsai Dorottya Á. I. Szent Imre Katolikus Á. I. Sztárai Mihály Református Á. I.

10 382

10 146

Harkány

 

3 227

3 678

A

drávaszabolcsi iskolakörzet települései

 

Drávaszabolcs

 

722

714

Drávapalkonya

Drávaszabolcsi Á. I.

289

282

Drávacsehi

230

247

Gordisa

 

276

331

Matty

 

Matty

Mattyi Á. I.

385

365

Az Egyházasharaszti–Alsószentmárton iskolakörzet települései

 

Egyházasharaszti

 

357

336

Alsószentmárton (önálló alsó tagozatos iskola))

Egyáhazsharaszti Á. I. Alsószentmártoni Á. I. (1–4.)

1 361

1 109

Siklósnagyfalu

371

422

 

Old

 

372

395

Kistapolca

235

219

A

beremendi iskolakörzet települései

 

Beremend

Beremendi Á. I.

2 747

2 814

Kásád

369

368

   

A

nagyharsányi iskolakörzet települései

 

Nagyharsány

 

1 721

1 641

Kisharsány

Nagyharsányi Á. I.

567

570

Nagytótfalu

352

404

 

Forrás: KSH

 

A

másik határátkelőhely, a Drávaszabolcstól keletre fekvő Beremend és a tőle

 

mintegy tíz kilométerre északra lévő Nagyharsány mindenekelőtt annak köszönhette

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

27

28

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

regionális pozícióját, hogy 1972-ben korszerűsítették és bővítették a beremendi ce- mentgyárat; a nagyharsányi kőbánya pedig jórészt a cementgyárat látja el mészkővel. Korábban Beremend fejlődését visszavetette az ellenségesnek számító jugoszláv ha- tár menti fekvés, illetve az a tény, hogy a második világháború után a község sváb la- kosságának nagyobb részét kitelepítették. A cementgyár korszerűsítése, az ipari mun- kahelyek vonzása jelentős számú roma lakosság beköltözéséhez vezetett. A két tele- pülés kistérségi pozícióját tehát a cementgyár és a kőbánya alapozta meg, de idővel mindkét település iskolaközponttá is vált. Beremend ma is iskolaközpontnak számít, Nagyharsány azonban már nem.

4. Új oktatási alközponti rendszer

A rendszerváltás után a kialakult közoktatási folyamatok alaposan átrendezték a tényleges

oktatási központokat. Természetesen 1990 őszét követően a legfontosabb oktatáspolitikai döntéseket települési önkormányzatok, illetve az önkormányzatok önkéntes társulásai hozzák meg. Az új oktatási alközponti rendszert mégsem a megnövekedett hatalmú ön- kormányzatok rendezték át, hanem a döntési helyzetben lévő szülők, illetve a szelekciós

lehetőségekkel rendelkező iskolák. Az önkormányzatok kezdettől túlértékelik saját társa- dalompolitikai mozgásterüket, miközben jórészt csak követni tudják a folyamatokat.

A térségben három fontosabb oktatási központ alakult ki: Siklós, Harkány és Vil-

lány, és kisebb mértékben, de Beremend is oktatási központnak tekinthető. Elemzé- sünk során a harkányi és a villányi iskolával csak érintőlegesen foglalkozunk, mert csak viszonylag kevés diákot szívnak el a vizsgált településekről. Siklós, Harkány és Villány három, egymástól elkülönült kistérség központja. Harkány iskolájába járó tanu- lók többsége is vidékről jár be, de mindössze 7 tanuló jár Harkányra a siklósi iskolák

beiskolázási körzetéből és további 11 tanuló választja az itteni iskolát, akik a dráva- szabolcsi iskola beiskolázási körzetében élnek. A négy siklósi iskolába 29 tanuló jár

a harkányi iskola beiskolázási körzetéből. A villányi iskola diákjainak 39 százaléka be- járó, de mindössze hat diák jár a nagyharsányi iskolakörzetből.

A siklósi iskolák és a beremendi iskola közvetetten egymás konkurensei, mert

ugyanabból a két iskolakörzetből igyekeznek körzeten kívüli tanulókat toborozni. Ugyanakkor a siklósi iskolaközpont azért különösen érdekes, mert az egyházi iskolák visszaadását követően a város iskolahálózata nagymérvű és kettős szívóhatást gyako- rol a környékbeli falvakra. Drávaszabolcs és Nagyharsány a rendszerváltást követő években nemcsak isko- laközponti szerepét veszítette el, de a két település iskolájának túlélését csak az „elcigányosodás” révén képes biztosítani.

4.1 Siklós – a nem kívánt vonzerejű oktatási központ

Bizonyos értelemben Siklós évtizedek óta küzd azzal, hogy méreteihez képest túl-

zott regionális feladatokat kell ellátnia. A rendszerváltást követően a kisváros regioná- lis szerepe bizarr módon változott. Miközben a siklósi önkormányzat saját lehetősége-

it túlértékelve és az együttműködés potenciális előnyeivel nem számolva mindent el-

követ annak érdekében, hogy a térség legfontosabb turisztikai központja legyen, a siklósi iskolák közoktatási kettős szívóhatása korántsem tölti el egyöntetű lelkesedés- sel a városvezetést. A siklósi oktatáspolitika nagy fegyverténynek tartotta, hogy a rendszerváltást követő években az egyházi iskolákkal szemben megnyerte a beisko- lázási küzdelmet. Ugyanakkor a folyamat következményeivel nem számolt a siklósi vá- rosháza: sem a fejlesztésekért, sem pedig az oktatásért felelős vezetők nem nézik jó szemmel, hogy a város egyházi iskolái egyben a környékbeli roma, illetve hátrányos helyzetű gyerekek egyik legfontosabb céliskoláivá váltak az elmúlt években.

A

siklósi közoktatásiintézmény-hálózat az egyházi iskolák 1948-as államosítása

 

után fokozatosan épült ki. A település lassan kinőtte az 1. számú általános iskolát, te-

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

29

30

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

hát a katolikus egyháztól elkonfiskált belvárosi épületet, és 1971-re elkészült a 2. szá-

mú általános iskola, a mai Batthyány Kázmér iskola. A városi rang elnyerésének felté- tele volt, hogy Siklós regionális oktatási feladatokat is vállaljon és általános iskolai kol- légiumot építsen. Máriagyűd és Siklós egyesítése, illetve a növekvő gyereklétszám az- tán szükségessé tette, hogy a kisváros új iskolát építsen. A 3. számú, ma már Kani- zsai Dorottya nevét viselő iskolaépület 1982-ben nyílt meg.

A

rendszerváltást követően a katolikus egyház visszaigényelte régi épületét és 1991

őszén tanulókkal, tanárokkal együtt átvette a város legjobbnak, legelőkelőbbnek tartott

1. számú iskoláját. A református egyház is úgy döntött, hogy újraindítja egykori iskoláját. Csakhogy a volt református iskolának nem volt jogutóda a szocialista korszakban. A re- formátus iskolát időközben lebontották, a telekre pedig új épületet emeltek: ebbe költöz- tették a város szakmunkásképző iskoláját. A református egyház ezt az épületet kapta vis- sza, a szakmunkásképző pedig, egyesülve a gimnáziummal, átmenetileg a volt pártház épületébe költözött. A református iskola három évfolyammal indulva fokozatosan építet- te fel a nyolcosztályos képzést, és eleve versenyhátrányba került.

A siklósi iskolák száma tehát az 1990-es években háromról négyre emelkedett, mi-

közben a tanulólétszám az 1990-es években már erőteljesen csökkent. 29 A tízezres városban mindenképpen iskolai túlkínálat alakult ki, amit csak a környékbeli beiskolá-

zási körzetek rovására lehetett ellensúlyozni. Az új intézményrendszer kialakítását kö- vetően a fenntartók azonnal megkezdték iskoláik „pozicionálását”. Nem egyszerűen az infrastruktúra és a kínálat javítására törekedtek, hanem relatív helyzetük optimumát akarták elérni, ami legalább annyira a rivális iskolák vonzerejének rontását is jelent- hette, mint saját presztízsük javítását.

A siklósi iskolák új rangsorát alapvetően a katolikus iskola presztízsének és nép-

szerűségének gyors romlása határozta meg. A katolikus egyház 1991-ben a város leg- vonzóbb, ének-zene tagozatos iskoláját vette át, és az új fenntartónak minden esélye megvolt arra, hogy megőrizze az iskola pozícióját. Ha ez bekövetkezik, akkor az ön- kormányzatnak drasztikusan le kellett volna építenie saját intézményeit. Nem így tör- tént. A fenntartó az oktatás színvonalánál fontosabbnak tartotta, hogy azonnal és kí- méletlenül érvényesítse az általa fontosnak tartott elveket; megkövetelte például, hogy a tanárok látogassák a vasárnapi szentmiséket. A tanároknak azonban volt menekü- lési lehetőségük: a két önkormányzati iskola szívesen fogadta őket, mivel sok szülő a diákokat is átíratta. Néhány év múlva az intézmény felügyelete közvetlenül a pécsi me- gyéspüspökhöz került, de ekkor már késő volt, a folyamatot többé már nem lehetett megállítani. A siklósi szülők szemében a katolikus iskola a siklósi általános iskolák rangsorában a legutolsó helyre szorult. Az iskola átadása előtt az 1. számú iskola hatékony szelekciós technikákkal tartot- ta távol a roma diákokat, és ezt a gyakorlatot kezdetben az új fenntartó, a katolikus egyház által kinevezett új vezetés is folytatta. Siklósi tanulóinak vészes létszámcsök- kenése miatt azonban a katolikus iskola rákényszerült arra, hogy egyre nagyobb számban vegyen fel vidéki gyerekeket, ami egyben azt is jelentette, hogy megnyitotta kapuit a roma diákok előtt. Az alsószentmártoni katolikus óvoda már régtől arra szá- mított, hogy egyre több leendő kisdiákot sikerül majd a siklósi katolikus iskolába irá-

29 A nyolcadikosok között a demográfiai hullám az 1989–1990-es tanévben tetőzött: akkor országosan 170 891 tanuló végezte el a nyolcadik évfolyamot. A végzett nyolcadikosok száma a 2001–2002-es tanévben már csak 118 200 fő volt.

nyítani. Az 1990-es évtized második felében az iskola vezetése és a fenntartó is belát- ta, hogy az iskola léte függ a vidéki, azon belül is az alsószentmártoni gyerekek beis- kolázásától, de a váltás bizonyos értelemben máig tabunak számít. A fenntartónak az

a prioritása, hogy a beiskolázott elsős tanulók száma ne essen olyan kritikus szint alá,

amely már az intézmény létét, illetve finanszírozhatóságát veszélyeztetné. Ugyanakkor váltig ellenzi, hogy az iskola részt vegyen bármiféle olyan programban vagy pályáza- ton, ami arra utalna, hogy az iskola cigány többségű, vagy nagyobb arányban oktat hátrányos helyzetű diákokat. A tanári kar sem vállalja fel szívesen az iskola tényleges helyzetét és a tényleges helyzetével adekvát programokat, jóllehet távlatosan speciá- lis szakiskolai osztályokat akar indítani. Valószínűleg a frusztráció is oka annak, hogy a tanárok egy része időnként nem tartózkodik a tettlegességtől. A siklósi cigány kisebbségi önkormányzat többször in- terveniált, sőt egyszer feljelentéssel fenyegette meg az egyik pedagógust, ha az isko- lában nem szűnnek meg a hasonló incidensek.

A református általános iskola forrásait az átvett épület bővítése vitte el, de pénzhi-

ány miatt tornatermet nem sikerült építeni. Mire az iskola felmenő rendszerben kiépí- tette a nyolc évfolyamos képzést, már behozhatatlan hátrányba került: sem az épület infrastruktúrája, sem pedig az iskola pedagógiai kínálata nem állhatta a versenyt az önkormányzati iskolák kínálatával. Évekkel később, 2005-ben kezdtek el emelt óra- számban angolt tanítani. Az alacsony tanulólétszám a fenntartó számára finanszíroz- hatatlanná teszi az iskolát. Az iskola 2005-ben deklarálta, hogy a jövőben befogadó iskolaként kíván működ- ni, és a belső egyházi regulák által megengedett 20 százalékos határig nem reformá- tus, illetve nem megkeresztelt tanulókat is felvesz. Az alsószentmártoni iskola igazga- tója és az alsószentmártoni Lankó József római katolikus pap ugyanekkor kereste meg az iskolát azzal, hogy szeretne helybeli katolikus roma kisdiákokat beiskolázni a református iskolába. Az alsószentmártoni diákok számára mindenekelőtt a siklósi ka- tolikus iskola kínál menekülési alternatívát a helyi, illetve a szegregált és rendkívül sze- gényes körülmények között működő egyházasharaszti iskolával szemben. Ugyanak- kor a siklósi katolikus iskola is gyorsan „elcigányosodott”, és szükségessé vált egy másik menekülési utat kínáló iskola. Mindkét fél abban bízik, hogy az említett 20 szá- zalékos „kvóta” kellő garanciát nyújt arra, hogy a református iskola roma tanulóinak aránya nem haladja meg azt a mértéket, ami elriasztaná a nem cigány szülőket.

A siklósi romák közül a város nyugati szélén élő és meglehetősen jó módú lovari

családok többnyire a közeli Batthyány Kázmér iskolába íratják gyerekeiket. A Váralja utcában és a környéken élő beások többsége viszont a katolikus iskolát választja.

A

siklósi oktatásirányítás háromféle módon igyekezett stabilizálni az önkormányza-

 

iskolák előnyös helyzetét. Egyrészt igyekezett monopolizálni az ének-zene oktatást. Korábban volt egy meg- állapodás a zeneiskola és az. 1. számú iskola, tehát a leendő katolikus iskola között

ti

arról, hogy az utóbbi intézményben folyó szolfézsoktatást a zeneiskola elfogadja, így

délutáni hangszeres képzés mellett nem kellett ott külön szolfézsórákra járniuk a di- ákoknak. Miután az 1. számú iskolát átvette a katolikus egyház, az önkormányzati

a

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

31

32

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

fenntartású zeneiskola felmondta ezt a megállapodást, ezzel is csökkentve az előbbi vonzerejét. Másrészt a két önkormányzati iskola regionális ellátási szerződéseket kötött a kör- nyékbeli településekkel. A Batthyány Kázmér iskola 12 közeli faluval kötött együttmű- ködési megállapodást kiterjesztve iskoláikra a dráma-, tánc- és képzőművészeti okta-

tását. Miután a város felszámolta a Kanizsai Dorottya iskola melletti épületben műkö- dő általános iskolai kollégiumát, a Kanizsai Dorottya iskola egyesült a zeneiskolával. Emellett az iskola zenetanárai három közeli településre és Pécsre is eljárnak tanítani együttműködési megállapodás keretében.

A városháza oktatáspolitikájának harmadik fontos eleme, hogy közvetett és közvet-

len eszközökkel igyekszik a két egyházi fenntartású iskolába irányítani a hátrányos hely- zetű és a sajátos nevelési igényű tanulókat. Az önkormányzati iskoláknak vagy nincse- nek sajátos nevelési igényű tanulói, vagy nem vesz róluk tudomást. A Batthyány Kázmér iskolába egy mozgássérült diák jár. A Kanizsai Dorottya iskolának hat részképesség-za-

varos tanulója van, de csak azzal a feltétellel vette fel őket, ha nem kell normatívát igé- nyelnie, és nem kell teljesítenie a normatíva feltételeit. A katolikus iskola 27 sajátos ne- velési igényű tanulóját három osztatlan tanulócsoportba szervezve szegregáltan tanítja. Ehhez hasonló gyakorlatot csak az egyházasharaszti iskola folytat a térségben. A refor- mátus iskolának három sajátos nevelési igényű tanulója van. Az önkormányzat és a re- formátus iskola arra készül, hogy megállapodjanak: az iskola programot indít a halmo- zottan hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására. Mivel a református iskola mind- össze nyolc tanulócsoportot működtet, az integrációnak nincs különösebb tétje, de hosszabb távon életben tarthatja az iskola reményét a túlélésre. Az önkormányzati iskolák pedagógiai kínálata és infrastruktúrája ma már összeha- sonlíthatatlanul jobb, mint a két egyházi iskoláé. A két önkormányzati iskolában angolt és németet tanítanak. A katolikus iskolában is angolt és németet tanulnak a diákok, de csak heti három órában, a református iskola 2005-ben kezdett el emelt óraszám- ban angolt tanítani. A Batthyány Kázmér iskolában Zsolnai-módszer szerint folyik a ta- nítás. A Kanizsai Dorottya iskolában az A osztályosok éneket, a B osztályosok testne- velést tanulnak emelt óraszámban. Az iskola tornaterme valójában kisebb sportcsar- nok, az intézmény atlétika-, cselgáncs- és kézilabdacsapata országos hírű. Ötödik osz- tálytól kezdve tanítanak számítástechnikát; minden osztályban van számítógép inter- netkapcsolattal. Ehhez képest a katolikus iskola épülete kihasználatlan, a református iskolában pedig nincs tornaterem.

A városháza ugyanakkor csak olyan mértékben akar regionális szerepet vállalni,

hogy az ne keresztezze vélt vagy valós fejlesztési érdekeit. Az önkormányzatnak nagy ívű fejlesztési elképzelései vannak: néhány éven belül a kisvárost a térség legfontosabb idegenforgalmi és konferencia-központjává akarják fejleszteni. Ebbe a koncepcióba be- leillik, hogy a két önkormányzati iskolába sok tanuló jár a környékbeli falvakból, de az már nem, hogy az egyházi iskolák nagy tömegben roma tanulókat vonzzanak a város- ba. A siklósi oktatáspolitikusok megnyerték a beiskolázási harcot az egyházi iskolákkal szemben, de nem számoltak a győzelem következményeivel; azzal, hogy az egyházi is- kolák életben maradásuk érdekében kénytelenek lesznek a közeli falvak roma diákjai

körében tanulókat toborozni. Az önkormányzat tehetetlenül és egyre ingerültebben fi- gyeli, hogy a két egyházi általános iskolába több mint száz roma diák buszozik napon- ta a közeli falvakból, mindenekelőtt Alsószentmártonból és Egyházasharasztiból.

A városháza ellenérzései meglehetősen bornírtak: az oktatási iroda vezetője úgy

érzi, hogy „Siklós”, persze nem az önkormányzat, hanem „a város egésze”, olyan „fel- adatok megoldásában közreműködik”, ami ellentétes jövőképével. Az önkormányzat berzenkedése irracionális. Siklós távlatilag a Dél-Dunántúl legfontosabb turisztikai, idegenforgalmi központjává szeretne válni, ugyanakkor a lehető legnagyobb mérték- ben szeretné elszigetelni magát a környékbeli „elcigányosodott” falvaktól. A katolikus iskola a város közepén van, a naponta odaérkező gyerekek látványa pedig, a város- háza aggályai szerint „zavarják” az ideérkező, és még inkább a potenciális turistákat, akik a siklósi várba és a leendő élményfürdőbe igyekeznek majd. 30 Az önkormányzat reakciója nem kevésbé korlátolt: az iskolától távolabbra helyezték a buszmegállót, hogy a kisvárosba érkező gyerekeknek többet kelljen gyalogolniuk.

A siklósi önkormányzat 2005. évi költségvetésének három legfontosabb kiadási té-

tele a közoktatás, a fejlesztő beruházások és a jóléti intézmények, illetve ellátások költ- ségeinek finanszírozása volt. Közoktatásra 639 956 ezer forintot, beruházásokra 525 580 ezer forintot, míg jóléti ellátásokra 367 593 ezer forintot fordítottak. Ha azon- ban megvizsgáljuk az egyes ágazatok finanszírozását, a közoktatási és a jóléti büdzsé szerkezete egészen elképesztő arányokat mutat. Jóllehet a város két óvodát, két önkormányzati általános iskolát és egy középiskolát mű- ködtet, az oktatási ágazat költségeinek 84 százalékát fedezi a normatíva, illetve az intézmé- nyek saját bevétele, ami rendkívül magas arány, még akkor is, ha számításba vesszük az önkormányzati iskolák magas tanulói létszámát. Még inkább megdöbbentő a jóléti ágazat

6. táblázat

Siklós város oktatási célú bevételei és kiadásai 2005-ben

 

Intézmények

Normatív

Önkormányzati kiegészítő támogatás, vagy elvonás (ezer Ft)

Összes

 

Feladat

saját bevétele

támogatás

ágazati

(ezer Ft)

(ezer Ft)

ráfordítás

 

(ezer Ft)

1. Óvoda

7

870

40

502,0

38

028

86

400

2. Óvoda

6

300

39

376,0

49

824

95

500

Óvoda

14

170

79

878,0

87

852

181

900

B.

K. Á. I.

9

000

16

447,2

38

128

211

600

K.

D. Á. I.

20

500

15

236,4

58

572

231

436

Általános

       

Iskolák

29

500

31

683,6

96

700

443

036

összesen

       

T.

M.

       

Gimnázium és

12

000

17 971,0

5 210

196

920

   

Szakiskola

   

Oktatási

       

Intézmények

41

500

49 6546,0

101 910

639

956

összesen

   
 

Forrás: EÖKIK-adatfelvétel

30 Az oktatási iroda vezetője még annak a lehetőségét is kategorikusan kizárja, hogy romák dolgozzanak a leendő szállodában, éttermekben, illetve fürdőkomplexumban.

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

33

34

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

34 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

finanszírozása. Az önkormányzat a segélyek fedezetére kapott központi támogatások több mint 36 százalékát költi más kiadások fedezésére. A szociális normatívák tetemes részé- nek átcsoportosítása általános gyakorlat; bizonyos értelemben a segélykassza bevételi ol- dala az önkormányzatok „fejős tehene”. A siklósi önkormányzat azonban olyan mértékben csapolja meg a segélykasszát, hogy az egész szociális ágazat, a bölcsődéket is ideszámít- va, „nyereséges”, azaz forrásait elvonva finanszírozza a város a fontosabbnak tartott felada- tait. Ennek fényében értelmezendő az oktatási ágazathoz nyújtott önkormányzati kiegészí- tő támogatás relatíve alacsony aránya: aligha állíthatjuk, hogy a jóléti ágazattól azért von- nak el ilyen sok pénzt, mert az iskolákat nem lehetne másként finanszírozni. Az önkormány- zat gazdálkodása egyértelműen a fejlesztések prioritására utal.

7. táblázat

Siklós jóléti célú bevételei és kiadásai 2005-ben

Feladat

Intézmények

 

Normatív

Önkormányzati kiegészítő támogatás, vagy elvonás (ezer Ft)

Összes

saját bevétele

támogatás

ágazati

(ezer Ft)

(ezer Ft)

ráfordítás

 

(ezer Ft)

Bölcsőde

 

600

 

6

258

7

042

13

900

CSSK

7 570

 

8

812

6

758

23

140

Egyesített Szociális Intéz- mények.

70

500

 

148

827

–2 427

216

900

Szociális intézményi ellátás összesen

78

670

 

163

897

11 373

253

940

   

Pénzbeli és ter-

   

mészetbeni szociá- lis és gyermekjóléti normatív támogatás

63

667

Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások

A lakhatáshoz jutás támogatása

–64 894

113

653

15

168

 
 

Jövedelempótló

támogatások

kiegészítése

99

712

Összesen 178 547

Jóléti feladatok összesen

78

670

 

342

444

–53 521

367

593

4.2 Beremend

Forrás: EÖKIK-adatfelvétel

A másik település, amely korlátozott mértékben ma is oktattási központ, Bere- mend. A beremendi iskola igazgatási és közoktatási vonzáskörzetébe tartozik a sokac (horvát) többségű Kásád, és a kistapolcai gyerekek zöme is a beremendi iskolába jár, jóllehet Kistapolca társfenntartója az egyházasharaszti iskolának. A beremendi iskola körzetének migrációs egyenlege pozitív, jóllehet a tanulólétszám csökkenését aggo- dalommal szemlélik a helybeliek. 1996-ban még 355 tanulója volt az iskolának, a lét- szám a 2006–2007-es tanévben már csak 284. A iskolát 2000-ben felújították, egy év-

vel késő pedig új szárnyépülettel toldották meg. Az önkormányzat ambiciózus tervei szerint az iskola és a mellette álló régi, ma már használaton kívüli moziépület és a könyvtár egyesítésével komplex művelődési egységet hoznának létre. A projekt meg- valósítását nemcsak a forráshiány akadályozza, de az iskola tanulólétszámának csök- kenése is, amely aggodalommal tölti el az iskola vezetését.

4.3 Drávaszabolcs – a penge élén

A rendszerváltást követően csak Matty vált ki a drávaszabolcsi körjegyzőségből,

és hozott létre önálló jegyzőséget, majd iskolát és óvodát. Gordisa, Drávacsehi és Drávapalkonya önkormányzatai számára az igazgatási önállóság lehetősége szóba sem került, az önálló intézményalapítás még kevésbé. Drávacsehi és Drávapalkonya kettős zsáktelepülés; Drávaszabolcs az egyetlen érintkezési pontjuk a külvilággal. Drávaszabolcs regionális szerepe a rendszerváltást követően meggyengült. A dél- szláv háború átmeneti konjunktúráját követően mind a határátkelőhely, mind a drá- vaszabolcsi üzletek forgalma visszaesett. A körjegyzőséghez és az iskolafenntartó tár- suláshoz tartozó másik három település lakossága ma már több, mint Drávasza- bolcsé. A lengyár melletti telep közigazgatásilag ugyan a falu belterületéhez tartozik, az ott élők azonban társadalmi értelemben „körüllakóknak” számítanak: egykor idete- lepült jövevények, akiknek kizárólag a lengyár biztosította itteni egzisztenciájukat. A drávaszabolcsi iparosítás azonban kudarcnak bizonyult: a lengyár már az 1980-as évek elején bezárt; utóda, a Mezőgép 1993-ig üzemelt. Ekkor azonban végérvénye- sen lezárult a drávaszabolcsi iparosítás korszaka, a telepen élők létalapjukat, és egy- ben társadalmi státuszukat veszítették. Regionális oktatási szerepét Drávaszabolcs mára teljesen elveszítette. Matty önálló- sodása ennek csak kisebb részben volt oka. A rendszerváltást követő években egyre in-

kább érvényesült a közeli harkányi iskola szívóhatása, olyannyira, hogy az ezredforduló környékén a drávaszabolcsi iskola léte is veszélybe került; a tanulólétszám ekkor érte el

a mélypontját: mindössze 115 diák járt az iskolába. Ezt követően azonban a trend meg-

fordult, 2006-ra pedig a létszám 150-re emelkedett. A fordulat jelentős részben annak is

köszönhető, hogy a harkányi iskola számára nem létkérdés, hogy elszívja a drávasz-

abolcsi iskolakörzet négy településén élő diákokat; a harkányi iskola hajlandó volt arra, hogy kihelyezett zenetagozatot telepítsen a drávaszabolcsi iskolába. Ezenkívül a szege-

di Táltos Művészeti Iskola is tart itt színjátszó és kézműves-foglalkozásokat. Két tényező

miatt vannak hátrányban a harkányi iskolával szemben: az úszásoktatás miatt Harkány-

ba kell utazni, és nincs angolnyelv-oktatás, csak német, igaz, utóbbi 2–8 évfolyamon. Ko- rábban volt horvátnyelv-oktatás, de az érdeklődés miatt megszűnt. Az iskolában 15 pe- dagógus dolgozik és három óraadó, akik kémiát, földrajzot és rajzot tanítanak.

A

drávaszabolcsi önkormányzat és az iskola tudomásul vette, hogy az iskola di-

 

ákjainak közel a fele roma. Ugyanakkor azt is tudják, hogy az intézmény léte attól függ, hogy sikerül-e a nem cigány tanulókat ott tartani. Ha ugyanis a nem cigány szülők tömegesen vinnék el gyerekeiket a közeli nagyobb iskolacentrumokba, ak- kor az iskola tanulólétszáma a fenntarthatóság alá süllyedne. A 2007-es beiskolázá- si adatok arra utalnak, hogy ebben az évben megbomlik a korábban fenntartott egyensúlyi helyzet.

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

35

36

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

4.4 Vákuumhelyzetű települések

A Drávaszabolcs és Beremend közötti települések igazgatási és közoktatási szem-

pontból sajátos vákuumhelyzetben vannak. Korábban utaltunk már rá, hogy az egyes közszolgáltatások esetében eltérő fenntartói-használói érdekeltség szabja meg a tele- pülések funkcionális hierarchiáját, a közoktatási központokat pedig a választási lehe- tőséggel rendelkező elit iskolahasználók jelölik ki. A vákuumhelyzetű települések igaz- gatási, társadalompolitikai, közoktatási feladatai, valamint a funkcionális hierarchiá- ban elfoglalt helyük nem esik egybe, a befolyásos csoportok érdekeltsége a társada- lompolitikai közszolgáltatások fenntartásában pedig legalábbis bizonytalan. A gyenge érdekérvényesítő csoportok szempontjából kulcskérdés, hogy van-e menekülési lehe- tőségük, tehát vannak-e a számukra elérhető távolságban közszolgáltatások; olyan in- tézmények, mindenekelőtt olyan iskolák, amelyek képesek és hajlandóak befogadni gyerekeiket.

4.4.1 Matty – a „fordított virilis helyzetű” falu

Matty 1966-ban veszítette el közigazgatási önállóságát és gazdasági „önrendelke- zését”: a falu, a hozzá tartozó Keselyűsfapusztával és Gyűrűspusztával együtt, Dráva-

szabolcs társközsége lett, a mattyi szövetkezetet pedig összevonták a drávaszabolcsi szövetkezettel. Bezárták a falu iskoláját is, a mattyi gyerekeket pedig a drávaszabolcsi iskolába irányították. Matty tehát a székhelyközség, Drávaszabolcs negyedik szatellit települése lett, ám

a helybeliek soha nem voltak hajlandóak beletörődni falujuk erőszakos körzetesítésé- be. A fóliás zöldségtermesztésnek és az intenzív állattartásnak köszönhetően ugyan-

is Matty mindig is prosperáló, a környékbeli településeknél jobb módú falu volt. A szö-

vetkezetet először az 1960-as évek elején akarták „elvinni” Mattyról, egyesítve a sikló-

si szövetkezettel. A gazdák ellenálltak és elnöknek választották a mattyi tanács elnö-

két, Balogh Antalt.

A kistérség közelmúltjának egyik meghatározó szereplőjével érdemes közelebbről

is megismerkednünk. A géplakatos szakmával és érettségivel rendelkező Balogh An-

tal pályafutása rendhagyó, miként státusza is. Katonaként Ózdról idetelepült „gyütt- ment” létére jó harminc évig főszereplője volt a meglehetősen zárt, és rátarti reformá- tus falu közéletének, jóllehet maga nem gazdálkodott, nem gyűjtött vagyont, és igazá- ból nem lett tagja a helyi elitnek. Az ötvenes évektől kezdve volt tanácstitkár, majd ta- nácselnök; közben elvégezte a tanácsakadémiát. Később tsz-elnökként esti tagoza- ton kijárta a mezőgazdasági technikumot. A környékbeli szövetkezetek elnökei közül elsőként vezette be a munkaegységek pénzbeli kifizetését. A szövetkezet végül nem kerülhette el sorsát: Drávaszabolcs alközponttá fejlesztéséről nem a járási pártbizott- ságon határoztak, hanem országos szinten, és Matty ezzel már nem dacolhatott. Azt is Balogh Antalnak köszönhette a falu, hogy a kényszerű körzetesítés után is kedvezőbb helyzetben volt, mint Drávaszabolcs másik négy társközsége. Balogh An-

tal rövid időre az összevont szövetkezet elnökhelyettese lett, majd visszatért az állam- igazgatásba; a drávaszabolcsi tanácsházán adminisztrátorként kezdte újra a szamár- létrát, majd közel egy évtized múlva, 1975-ben a közös tanács elnöke lett. Ezt a poszt-

ját egészen a rendszerváltásig megtartotta. Bár Matty társközségként sem beruházá-

sokra nem számíthatott, sem pedig arra, hogy visszaszerezheti intézményeit, de a drá- vaszabolcsi közös tanács mattyi elnöke nemcsak a székhelyközséget, de saját faluját

is képes volt „megvédeni” attól, hogy roma családok nagyobb számban betelepülje-

nek, miután felszámolták a Gordisa határában fekvő Sívó telepet.

A rendszerváltással aztán váratlanul lehetővé vált az, amiben kevesen bíztak: a

mattyiak önálló önkormányzatot választhattak, a kontinuitást pedig a polgármester- ré választott Balogh Antal személye jelentette. Csakhogy az egykori fóliázó zöldség- termesztésre alapozott háztáji gazdálkodás már végleg lehanyatlott, és ezen az önállóság visszaszerzése sem segített. A falu határában három család kezdett na-

gyobb földterületen gazdálkodni; mindhárom nagygazda a képviselő-testület tagja lett. A nagy tekintélyű, agilis, tehetséges Balogh Antalt négy ízben is polgármester- ré választották, de a falu első embere hosszú távon korántsem volt képes sikerre vinni elképzeléseit.

A falu régi-új vezetője azzal az elhatározással látott munkához, hogy pótolja Matty

infrastrukturális hiányait, és újjáépíti intézményeit. Önálló jegyzőséget hozott létre; az

1990-es évtized közepére elkészült a törpe vízmű; néhány évvel később a falut elérte

a gázvezeték, a vezetékes ivóvizet Keselyűspusztára is kivezették. Az önkormányzat-

nak nem sikerült megszereznie a Matty és a szomszédos Gordisa határában lévő ta- vat, pedig a polgármesternek nagyszabású fejlesztési tervei voltak. Az önállóság leglátványosabb eredménye azonban a nagyszabású összefogással felépült iskola volt, amelyben 1991 őszén nyolc osztállyal és csekély számú diákkal el-

indult a tanítás. Az alacsony tanulólétszám miatt az iskola léte az első perctől fogva bi- zonytalan volt. Látszólag utolérte Mattyot a drávaszögi és ormánsági református ma- gyar falvak sorsa, az alacsony születésszám és a csökkenő népességszám. A koráb- bi székhelyközség, Drávaszabolcs is nincstelen katolikusok beköltözésének köszön- hette, hogy nem csökkent a népessége, de az iskola már bezárt volna, ha nem járná- nak nagy számban roma tanulók a társfenntartó szomszédos településekről. Matty népessége a rendszerváltás időszakában sem volt sokkal több, mint 400 fő. A nyolc- osztályos iskola maximális létszáma az 1990-es években 40 fő volt. Egyedüli lehető- ség az lett volna, ha sikerül a szomszédos Gordisa tanulóit a mattyi iskolába csábíta- ni. Gordisa valamivel közelebb fekszik Mattyhoz, mint Drávaszabolcshoz. Ha sikerül Mattyra csábítani a gordisai gyerekek egy részét, bizonyosan felgyorsult volna a mat- tyi diákok elvándorlása, mivel a gordisai diákok többsége roma.

A mattyi iskoláról azonban nem a demográfiai hanyatlás, hanem a falu befolyásos

családjai mondták ki a végzetes ítéletet, méghozzá az első tanítási évet követően: át- íratták gyerekeiket a siklósi iskolákba. A polgármester döbbenten vette tudomásul, hogy munkájának legfőbb eredményét, az iskolát maguk a mattyiak teszik tönkre. Be kellett látnia, hogy múltja és formális pozíciója ellenére nem tagja a mattyi elit csalá- dok szűk körének, és nem is képes befolyásolni a tehetős családok szándékait. Már- pedig a mattyi elit családok már 1992-ben világossá tették, hogy saját iskolaválasztá- suk során nem a falu iskolájának érdekeit tartják elsődlegesnek. Balogh Antal nem is bírta nézni a folyamatot, és a ciklus közepén lemondott. Utóda a három legfontosabb

mezőgazdasági vállalkozó egyike, Nagy Sándor lett. Két év múlva, 1994-ben aztán Balogh Antal ismét elindult a polgármesteri székért, és megszakítás nélkül 2006 szeptemberéig vezette a falu önkormányzatát. A mattyi

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

37

38

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

választópolgárok még mindig bíztak benne, és úgy érezték, szükségük van még Ba-

logh Antal rutinjára, szervezőkészségére, kapcsolataira; sokan bíztak még az iskola jövőjében és hátravolt még az infrastruktúrafejlesztés nagyobbik része is. Pályafutása végén aztán a polgármesternek kellett lebonyolítani a felső tagozat megszüntetését. 2006-ban már nem indult el újra a polgármesteri székért. Nagy ívű gazdasági vezetői, hivatalnoki, végül politikusi pályája végén, vagyontalan nyugdíjasként némileg megke- seredetten él házában, szemben az immár üres iskolaépülettel. Utóda a falu másik legjelentősebb vállalkozójának felesége, Fallerné Knopf Zita lett. Személyében a mat- tyi gazdasági elit ténylegesen átvette az önkormányzat irányítását.

A jegyzőség és az intézmények újraalapítása után tehát kiderült, hogy a falu

önállóságát és öntudatát korábban garantáló tényezők ma már anakronisztikusak. Pontosabban a falu rendszerváltást követő helyzetét nem egyszerűen csak a népes- ségszám kritikus határ alá csökkenése határozta meg, hanem az a tény, hogy a fa- lu gazdasági elitje már kifejezetten ellenérdekelt a helyi közszolgáltatások fejleszté- sében és finanszírozásában. Mi több, a választási lehetőséggel rendelkező elit isko- lahasználók is ellenérdekeltek az önálló nyolcosztályos iskola fenntartásában, az önkormányzat, és persze a képviselő-testületben domináns elit családok pedig egy- re kevésbé hajlandók vállalni a kirívóan kevés tanulóval működő iskola fenntartásá- nak költségeit. A falu 2006 őszén hivatalba lépett vezetői kritikusnak ítélték Matty pénzügyi helyzetét.

Az önkormányzat 2005-ben, tehát az utolsó évben, amikor az önkormányzat még

egész évben nyolcosztályos iskolát tartott fenn, valamivel több, mint 67 millió forint- tal gazdálkodott. Oktatási célra 23 823 ezer forintot fordítottak, a jóléti feladatok 15 707 ezer forintot vittek el, míg az igazgatásra, tehát az önálló jegyzőség fenntar- tására 16 488 ezer forintot költöttek. A normatív támogatások az oktatási kiadások- nak mindössze 55,8 százalékát fedezték; igaz, az általános iskolai oktatás költsége- inek már 65 százalékát fedezik a normatív támogatások. A szociális normatíva 11 százalékát más célra költik, de a jóléti kiadásokon „megtakarított” tétel a harmadát sem fedezi az oktatási ágazat kiegészítő támogatásának. Az iskola részleges felszá- molása javíthat a falu pénzügyi helyzetén, de az önálló jegyzőség fenntartása válto- zatlanul meghaladja Matty tényleges lehetőségeit. Az iskola felszámolását követő- en, és a legfontosabb infrastrukturális beruházások után valószínűleg már nem is lenne feltétlenül szüksége a falu vezetésének arra, hogy önálló jegyzőséget tartson fenn. Csakhogy Matty saját önállósodási ambícióinak csapdájába került. A telepü- lés meglehetősen szigetszerű helyzetben van. A részben cigányok lakta szomszé- dos Gordisát senki nem tekinti lehetséges partnernek, a kissé távolabb fekvő, kizá- rólag muncsán beások lakta Alsószentmártont még kevésbé. A falu elvben a drá- vaszabolcsi körjegyzőséghez csatlakozhatna, de a múltbeli sérelmek miatt ennek sincs realitása.

A tanulóknak ellenben volt „menekülési lehetőségük”; Siklós közel van Mattyhoz

és a város hajlandó is volt arra, hogy egyik iskolája, a Batthyány Kázmér iskola átve- gye a mattyi felső tagozatos tanulókat, majd tagiskolaként a mattyi alsó tagozatos is-

kolát.

8. táblázat

Matty oktatási célú bevételei és kiadásai 2005-ben

Feladat

Intézmények

Normatív

Önkormányzati kiegészítő támogatás, vagy elvonás (ezer Ft)

Összes ágazati

saját bevétele

támogatás

ráfordítás

(ezer Ft)

(ezer Ft)

(ezer Ft)

Óvoda és étkeztetés

3

613

3 005

1

554

8 172

Általános iskola

 

10

295

5

356

15

651

Oktatási célú bevételek és kiadások összesen

3

613

13

300

6

910

23

823

9. táblázat

Forrás: EÖKIK-adatfelvétel

Matty jóléti célú bevételei és kiadásai 2005-ben

Feladat

Intézmények

Normatív

Önkormányzati kiegészítő támogatás, vagy elvonás (ezer Ft)

Összes ágazati

 

saját bevétele

támogatás

ráfordítás

(ezer Ft)

(ezer Ft)

(ezer Ft)

Pénzbeli és természet- beni szociális ellátások

       

Rendszeres szociális

 

Pénzbeli,

 

2

537

ellátások

természetbeni

 
   

szociális és

   

gyermekjóléti

Rendszeres

gyermekvédelmi

pénzbeli ellátások

ellátások

normatív

támogatása

5

745

6 532

 

Munkanélküli-ellátások

 

Lakáshoz

 

6

001

Eseti pénzbeli ellátások

 

jutás fela-

   

639

   

datainak

   

Eseti pénzbeli

gyermekvédelmi

ellátások

normatív

támogatása

715

 

414

Tankönyv-támogatás

 

Egyes

   

135

   

jövedelem-

   

Egyszeri

pótló ellátá-

gyermekvédelmi

sok kiegészítő

 

236

ellátás

támogatása

     

10 384

Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások összesen

 

17 631

–1 924

15 707

 

Forrás: EÖKIK-adatfelvétel

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

39

40

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

4.4.2 Az egyházasharaszti iskolakörzet – közoktatási vákuumhelyzet

A

szomszédos öt településen lényegesen súlyosabb helyzet alakult ki. Öt falut,

Alsószentmártont, Egyházasharasztit, Siklósnagyfalut, Oldot és Kistapolcát a közös igazgatás, a közös tsz, majd pedig a közösen fenntartott iskola kötötte össze. Jóllehet Egyházasharaszti már az 1930-as években közigazgatási központ volt, az 1960-as években csak azért válhatott a szomszédos négy község integratív központjává, mert

a szocialista hatalom kikényszerítette a gazdasági, igazgatási és a közoktatási centra- lizációt.

A több fázisban fokozatosan összevont falusi termelőszövetkezeteket 1961-ben

egyesítették, méghozzá a közigazgatási centralizáció logikáját követve; ez a párhu- zamosság pedig megpecsételte a szatellit települések sorsát. A hatvanas évek ele- jén döntés született arról, hogy az öt község összevont közös tanácsának székhe- lye Egyházasharaszti lesz, így a szövetkezet központja is Egyházasharasztiba került, jóllehet az öt község közül messze az oldi szövetkezet volt a legerősebb. A fonák helyzet megakadályozta, hogy a szövetkezet megvédje érdekeit és pozícióját a kül- ső politikai nyomással szemben. A közös termelőszövetkezet első elnöke a siklós-

nagyfalui szövetkezet korábbi elnöke lett, a vezető pozíciókat jórészt oldiak töltötték be. A második elnököt azonban már a járási pártbizottság erőszakolta az összevont szövetkezetre. A szegényparaszti hátterű új elnök Turonyból érkezett és osztályhar- cos indulattal igyekezett kiszorítani az oldiakat, és általában a helyieket a fontosabb pozíciókból. Az oldi gazdáknak a háztáji gazdaságuk elvben visszavonulási lehető- séget kínált, csakhogy Oldot az Országos Településhálózat Fejlesztési Koncepció szerepkör nélküli településsé nyilvánította, és a helybeliek nem kaphattak építési engedélyt. A faluhoz tartozó külterületi pusztákról megkezdődött a lakosság elván- dorlása, és ezzel párhuzamosan a belterületi lakosság lassú cseréje, a roma lakos- ság számarányának növekedése. Hasonló folyamat kezdődött Siklósnagyfaluban is. Egyházasharaszti tehát az öt község diszfunkcionális központja lett: képtelen volt betölteni gazdasági, igazgatási integráló szerepét, ugyanakkor a szabályozás tönk- retette a szomszédos falvak intézményeit, prosperáló paraszti gazdaságait, és elköl- tözésre késztette a tehetősebb családokat.

A folyamat harmadik eleme az iskolák összevonása volt. Az egyházasharaszti isko-

la az 1962–1963-as tanévtől fokozatosan vált körzeti iskolává. Siklósnagyfaluban és Oldon 1976-ban szűnt meg az alsótagozatos iskola. Alsószentmártonban 1941-től mű- ködött sokac és külön cigány iskola. A cigány iskola negyedik osztályát az 1960-es években integrálták a sokac iskolába, ami felgyorsította a sokac lakosság elvándorlá- sát a faluból. Az alsószentmártoni iskola felső tagozatát 1971-ben szüntették meg; a felsősök azóta az egyházasharaszti iskolába járnak. Alsószentmártonban csak alsó tagozat maradt, majd alsó tagozatos, később pedig felső tagozatos kisegítő iskolai

részleg működött. A puszták közül korábban az Oldhoz tartozó Tótok földjén volt önál- ló alsó tagozatos elemi iskola.

A rendszerváltozás után azonnal felbomlott az öt falu mesterségesen létrehozott in-

tegrációja. Kistapolca, Siklósnagyfalu és Alsószentmárton kivált az egyházasharaszti

körjegyzőségből; később Siklósnagyfalu a kistapolcai körjegyzőséghez csatlakozott, Alsószentmárton pedig önálló jegyzőséget hozott létre. Az egyházasharaszti körjegy- zőségnek csak Old maradt a tagja. A termelőszövetkezet felbomlott.

Csak az iskolát működtette továbbra is az öt falu intézményfenntartó társulása. A nem cigány szülők az 1993-as tanévben kezdték el tömegesen elvinni a gyerekeiket Siklósra és Beremendre; az iskola egy-két év alatt teljes egészében cigány iskolává vált. Egészen abszurd, és az iskolahasználó gyerekek oktatási esélyeit illetően súlyos helyzet alakult ki. Foglaljuk össze ennek lényegi elmeit:

A környékbeli iskolák kétféle szívóhatást gyakorolnak az egyházasharaszti beisko- lázási körzetre. A helyi iskolánál összehasonlíthatatlanul jobb feltételeket és oktatási kínálatot nyújt a beremendi iskola és a két siklósi önkormányzati iskola. Ugyanakkor a roma szülőknek lehetőségük van arra, hogy a siklósi katolikus iskolába írassák gye- rekeiket. A „lefölöző” önkormányzati iskolák tették lehetővé, hogy a kilencvenes évek elején a nem cigány szülők elvihessék gyerekeiket az egyházasharaszti iskolából, ám ma már semmiféle konkurenciát nem jelentenek a teljesen „elcigányosodott” egy- házasharaszti iskolának. Ugyanakkor a siklósi katolikus iskola szívóhatása miatt az egyházasharaszti iskola fenyegetve érzi magát: az igazgató attól tart, hogy a tanulólét- szám a kritikus szint alá süllyed. Újabban a siklósi református iskola is konkurensként jelent meg a helyi közoktatási piacon. A krónikus gyerekhiány miatt a megszűnés ha- tárára került iskola igazgatója belátta, hogy a túlélés egyetlen lehetősége az, ha meg- nyitja kapuját a környékbeli falvak roma tanulói előtt. Az egyházasharaszti iskolát fenntartó öt település közül a gesztortelepülés, Egyházasharaszti és Kistapolca nem cigány tanulói kivétel nélkül máshová járnak általános iskolába; az összes kistapolcai tanuló a közeli beremendi iskolát választja. Az egyházasha- raszti iskolába kizárólag roma, döntő többségükben a társfenntartó szomszédos cigány többségű falvakból átbuszozó tanulók járnak. A gesztor település, Egyházasharaszti és a szomszédos cigány többségű falvak között csaknem százszázalékos a tanulócsere. Az iskolafenntartó társulás öt településének érdekeltsége az iskola fenntartásában szelektív és rendkívül alacsony. Az iskolafenntartó társulásban állandó viták tárgya a társfenntartók szavazati joga, és az iskola finanszírozása. Az alsószentmártoni önkor- mányzat álláspontja régóta az, hogy a társfenntartókat a diákok arányában illeti meg szavazati jog, ugyanakkor a gesztor önkormányzat arra hivatkozott, hogy a társfenntar- tók anyagi hozzájárulása az iskola fenntartási költségeihez aránytalanul csekély, külö- nös tekintettel arra, hogy az öt község közül csak három, cigány többségű falu diákjai „használják” ténylegesen az egyházasharaszti iskolát. Az iskola egyre kevesebb fenntar- tói kiegészítő támogatást kapott; 2005-ben már lényegében csak a normatív támogatás- ból kellett fedezni a költségeket. A gesztor település polgármestere 2006-ban deklarál- ta, hogy az iskolának kizárólag a normatív támogatásból kell fedeznie költségeit, legfel- jebb még a Siklós és Vidéke Többcélú Kistérségi Társulás támogatására számíthat. A roma többségű társfenntartó falvak, Alsószentmárton, Siklósnagyfalu és Old polgármes- terei viszont úgy érvelnek, hogy ha a gesztor önkormányzat nem járul hozzá az iskola költségeihez, akkor a társfenntartó önkormányzatok sem nyúlnak a zsebükbe. Az 2006- os pénzügyi évtől kezdve az iskoláért lényegében egyetlen fenntartó sem visel anyagi felelősséget. A krónikusan alulfinanszírozott iskola lényegében minden pályázati lehető- ségtől elesett, mert a fenntartók nem hajlandók állni a szükséges önrészt, illetve előfi- nanszírozni a szükséges projekt-költségeket.

Az alulfinanszírozott iskolában rendkívül mostoha körülmények között folyik a taní- tás. Az iskolában nincs tornaterem, a számítógéppark pedig néhány régi, elavult gép-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

41

42

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

ből áll. A 4–8. évfolyamon angolt tanítanak, ugyanakkor elsőtől nyolcadikig román nyelvet tanít egy Marosvásárhelyről idetelepült tanárnő. A 21 sajátos nevelési igényű diák szegregáltan, sőt, három osztatlan tanulócsoportba szervezve tanul. Az iskolaigazgató Katona Imre Old egyik legtekintélyesebb gazda családjából származik; egyike a régi oldi elit azon kevés tagjának, akik a faluban maradtak. Az

igazgató eredeti diplomája mellett elvégezte a pécsi egyetem romológia szakát és mé- lyen elkötelezett az iskola fennmaradása mellett. Az ő motivációja kifejezetten szak- mai; nincs közvetlen érdekeltsége abban, hogy Egyházasharaszti presztízse ne csök- kenjen, abban pedig már nem bízik, hogy saját faluja, Old valaha visszanyerné koráb-

bi fényét. Igaz, befolyását latba vetheti az iskola érdekében, mivel Old társfenntartó, az

oldi polgármester pedig termelőszövetkezeti vezető volt, és egyike azon kevés oldi gazdának, aki a rendszerváltást követően mezőgazdasági vállalkozásba fogott. Katona Imre egyszerűen meg van győződve arról, hogy az iskola tanulói számára

a kizárólag roma diákokat oktató, szegregált intézmény felszámolása súlyos veszte-

ség lenne, még akkor is, ha a diákok jobb infrastrukturális körülmények között tanul- hatnának a közeli iskolacentrumokban. Úgy véli, nemcsak a románnyelv-oktatás lehe- tősége veszne el számukra, de az egyházasharaszti iskola személyessége is. Az iskola fenntartását leginkább ellenző egyházasharaszti képviselő, Pallag Lász-

ló sokak véleményének ad hangot, amikor úgy fogalmaz: „Legszívesebben kerekek-

re raknám az iskolát és áttolnám Alsószentmártonba.” Az előzmények ismeretében nem az a kérdés, hogy mi lehet az oka a fenntartók anyagi felelőtlenségének, hanem hogy miért nem esett még szét az irracionálisan működő iskolafenntartó társulás. Egyházasharaszti polgármestere, Vida Dezső néhány hektár földön maga is gaz- dálkodik, igazi munkájának azonban a falu irányítását érzi. Nem szívesen számolná fel teljes egészében az iskolát, ugyanakkor egyetlen fillért sem hajlandó költeni rá az ön- kormányzat saját forrásaiból. Az intézmény munkaadó, és az utolsó tényező, amely még emlékeztet Egyházasharaszti egykori kistérségi szerepére. A polgármesternek azonban nagy ívű tervei vannak. A Kistapolca határában felfedezett melegvízkészlet, amelyre Siklós is alapozza élményfürdő-beruházási terveit, az egyházasharaszti önor- mányzat élén álló Vida Dezső fantáziáját is megmozgatta. Fantasztikus fejlesztési ter- veiben talán maga sem hisz igazán, de arról meg van győződve, hogy a tervezett sik- lósi fürdőberuházás kapcsán azért a falu végre megvalósíthatja régi álmát: megépül- het az Egyházasharasztit Siklóssal közvetlenül összekötő út, az úgynevezett „bojári út”, amely lényegesen közelebb hozná a kisvárost. Az önkormányzatban a környék három legjelentősebb mezőgazdasági vállalkozása

közül csak a KAHIB sertéstelepnek volt képviselete, a vállalkozás vezetője, Pallag Lász-

ló személyében. Ő természetesen régóta ellenzi az iskola fenntartását, miképpen az al-

polgármester is, akinek boltja van a faluban. Tagja volt azonban a testületnek 2006-ig az iskola egyik alkalmazottja, és annak rokona is. Az iskolaépület a fenntartó önkormányzatok közös tulajdona; ez kétségkívül valós, de bizonyára nem elégséges magyarázat. A kistapolcai gyerekek a szomszédos Beremendre járnak, a kistapolcai önkormányzat teljesen érdektelen az egyházasha- raszti iskola társfenntartásában, de mivel a költségekhez nem kell hozzájárulnia, külö-

nösebb gondot nem jelent számára a társfenntartói státusz. A gesztor település, Egyházasharaszti önkormányzata számára az iskola fenntartásának nyilvánvalóan nemcsak közvetlen társadalompolitikai tétje van, de az utolsó intézményi kapocs,

amely a szomszédos településekhez fűzi, és amely még valamiféle központi igazgatá- si szerep látszatát keltheti. Ugyanakkor az iskola Egyházasharasztiban munkaadó is, és néhány képviselő személyesen érdekelt az intézmény fennmaradásában.

A három roma többségű település közül egyedül az alsószentmártoni szülők vá- laszthatnak valós beiskolázási opciók közül: beírathatják gyerekeiket az egyházasha- raszti iskolába, vagy választhatják a siklósi katolikus iskolát. Utóbbit a faluba évtize- dekkel ezelőtt beköltöző Lankó József katolikus tisztelendő támogatja. Lankó József megtanulta a beás nyelv muncsán dialektusát, istentiszteleteit részben a falusiak anyanyelvén tartja, emellett pedig katolikus óvodát alapított Alsószentmártonban, aho- vá lényegesen többen járnak, mint az önkormányzati óvodába. A pap évek óta arra tö- rekszik, hogy az általános iskolás diákokat „kimenekítse” az öt község által fenntartott iskolából és ennek eszközét a siklósi katolikus iskolában látja. Sőt Lankó József azt is támogatja, hogy a katolikus alsószentmártoni gyerekek a siklósi református iskolába járjanak. Nem ő tehet arról, hogy a diákok közoktatási vákuumhelyzetét ő sem képes áttörni: a mára roma többségűvé vált siklósi katolikus iskola semmilyen szempontból nem kínál jobb oktatást, mint az egyházasharaszti iskola. Az egyházasharaszti iskolaigazgató és a siklósi egyházi iskolák alsószentmártoni „protagonistája”, Lankó József tisztelendő közötti „beiskolázási” konfliktus 2004-ben tovább terebélyesedett, mert Alsószentmárton akkori polgármestere, Tábori Mihály 2004-ben úgy döntött, hogy az alsószentmártoni alsó tagozatos iskolát leválasztja Egyházasharasztiról és önállóan működteti. Egyházasharasztiban tudni vélik, hogy a döntés mögött részben személyes érdekek húzódtak meg, illetve a nem sokkal koráb- ban PHARE-beruházásból felújított épület tette vonzóvá az önkormányzat számára az iskola önállósulását. Mindenesetre a kisiskolások szülei immár három lehetséges is- kola közül választhattak, és Egyházasharasztiban biztosra vették, hogy az alsószent- mártoni polgármester nyomást gyakorol a szülőkre, nehogy az egyházasharaszti alsó tagozatot válasszák. Az intézményi szétválás amúgy sem volt zökkenőmentes. Az új igazgató nagymér- tékben ki akarta cserélni a tanári kart. Az egyházasharaszti iskola három alsó tagoza- tos tanárt átvett, de csak azon az áron tudta őket státuszba venni, hogy nyugdíjazott három idősebb kollégát. Az iskolafenntartó társulásban az alsószentmártoni polgár- mester többször is megpróbálta megvétózni az egyházasharaszti iskola igazgatói ki- nevezésének meghosszabbítását. Hiba lenne azonban az alsószentmártoni önkormányzat akkori döntését kizáró- lag személyi ambíciókkal, vagy a remélt haszonszerzéssel magyarázni: hosszabb távon az önkormányzat önálló hatosztályos, majd nyolcosztályos iskolát szeretett volna felépíteni a faluban, „hazahozva a gyerekeket” az egyházasharaszti iskolából, és persze a siklósi katolikus iskolából is. Alsószentmártonban ma már több mint négyszer annyian élnek, mint Egyházasharasztiban. Az önkormányzat abban bízott, hogy a falu demográfiai helyzete, a növekvő gyerekszám reálissá teheti a tervet. Minden bizonnyal figyelmen kívül hagyták, hogy a katolikus egyház befolyása rend- kívül nagy a faluban. Márpedig az egyház, illetve Lankó József tisztelendő minden erejével arra törekszik, hogy kimenekítse az alsószentmártoni gyerekeket a helyi, il- letve az egyházasharaszti iskola kínálta szegregált, és silány feltételeket biztosító ok- tatási csapdájából.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 43

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

43

44

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

44 Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

Az alsószentmártoni iskolafejlesztési tervek persze semmivel sem kevésbé irracio- nálisak, mint az egyházasharaszti iskola fenntartása. Az önkormányzat nem számolt az önálló intézmény reális fenntartási költségeivel, miként azzal sem, hogy a pedagó- gusok nagymérvű és gyakori cseréje nemcsak a szakmai munkát lehetetleníti el, de az elbocsátott munkatársaknak fizetendő végkielégítések, illetve a sokasodó munka- ügyi perek pótlólagos költségspirált indítanak el. Ugyanakkor kezdettől világos volt, hogy ha az önálló intézményfenntartás kudarcba fullad, a megszüntetésnek, illetve a „visszatagosításnak” is nagy ára lesz. Az alsószentmártoni tagiskola kiválására hivatkozva Egyházasharaszti hétmillió fo- rint rendkívüli támogatást kapott a Belügyminisztériumtól. A következő évben az isko- lafenntartó társulás önkormányzatai megszabadulhattak volna az iskolafenntartás ter- hétől és a képtelen beiskolázási helyzettől, vagy legalábbis megkísérelhették volna rá- venni a környékbeli iskolákat, hogy befogadják az itteni tanulókat. A HEFOP 2.1.7 deszegregációs pályázata ugyanis lehetőséget adott volna a kizárólag cigány gyere- keket tanító egyházasharaszti iskola felszámolására. Az előzetes tervek szerint a 2005–2006-os tanévtől az iskola tanulóit a siklósi, a beremendi és a nagyharsányi is- kolákba irányították volna, lehetőség szerint törekedve arra, hogy ne induljon el új szegregációs spirált egyik befogadó intézményben sem. Az integrációs projekt lebonyolítására 50 millió forint állt rendelkezésre. A leendő befogadó iskolák fenntartói ugyan még nem adták áldásukat a tervre, ám a döntés az egyházasharaszti iskolát fenntartó önkormányzatok kezében volt: ha megszüntetik az iskolát, azzal kényszerhelyzetbe hozhatták volna a környékbeli leendő befogadó isko- lákat, illetve fenntartóikat is. Az öt község polgármestere támogatta a projektet; már csak arra volt szükség, hogy az érintett önkormányzatok állják az iskola felszámolásá- nak költségeit, mindenekelőtt hajlandóak legyenek saját költségvetésük terhére kifi- zetni a végkielégítések összegét. A polgármesterek azonban azt követelték, hogy a végkielégítéseket is a projekt költségvetése terhére fizethessék ki. Erre természetesen nem volt lehetőség, így az iskolát fenntartó önkormányzatok visszaléptek a pályázat- tól. A fenntartók sem az iskolafenntartás, sem pedig a tisztes finanszírozás költségeit nem voltak hajlandóak állni. A tanulók szempontjából a legrosszabb döntés született:

a gesztor önkormányzat deklarálta, hogy az iskolának kizárólag a normatív támoga- tásból kell fedeznie működési költségeit. Időközben az alsószentmártoni önkormányzat kénytelen volt tudomásul venni, hogy a 2005-ben módosított közoktatási törvény hosszú távon nem teszi lehetővé al- só tagozatos iskola önálló működtetését. Elvileg két lehetősége volt az alsószentmár- toni önkormányzatnak: vagy továbbfejleszti az iskolát és önálló hat-, majd nyolcosztá- lyos iskolát épít a faluban, vagy pedig tagintézményként „visszatagosítja” az iskolát az egyházasharaszti iskolához.

A 2006-os önkormányzati választások mindkét iskolafenntartó településen jelentő- sen átrendezték a politikai erőviszonyokat. Alsószentmártonban új polgármester került az önkormányzat élére. Az új polgármester Vas Péter lett; egyike a falu három legfonto- sabb „bandagazdájának”, aki napszámosokat toboroz a közeli szőlészetekbe. Vas Péter elődjénél iskolázatlanabb és kiszámíthatatlanabb személyiségű ember, aki a falu okta- táspolitikájával kapcsolatban meglehetősen amorf elképzelésekkel vágott neki a falu ve- zetésének 2006 őszén. Egyrészt folytatta elődje veszélyesen költséges és a bizonytalan-

ságot fokozó személyi politikáját: azonnal felmondott a korábbi jegyzőnek, majd nem sokkal később visszavonta az iskolaigazgató megbízását. Rövid távon vissza akarta ta- gosítani a négyosztályos iskolát az egyházasharaszti iskola tagiskolájává, ugyanakkor váltig hangoztatta, hogy hosszú távon az a célja, hogy „hazahozza a gyerekeket”, tehát nyolcosztályos általános iskolát szeretne fejleszteni Alsószentmártonban. Az egyházasharaszti polgármester, Vida Dezső 2006-ban is megőrizte posztját, ugyanakkor a képviselő-testületből kiesett mindkét képviselő, aki személyesen érde- kelt volt az iskola fennmaradásában. Megválasztották ugyanakkor a környék második legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásának, a Szabó és Társa Kft.-nek az egyik tag- ját, Szabó Árpád Tamást. A képviselő-testületben többségbe kerültek azok, akik hatá-

rozottan ellenzik az alsószentmártoni iskola „visszatagosítását” és egyáltalán, az isko-

la fenntartását.

Alsószentmárton polgármestere hivatalának elfoglalása után nem sokkal, 2006. november végén normatívaigénylést nyújtott be a 2007. évre, majd ezt követően tár- gyalásokat kezdett az egyházasharaszti polgármesterrel arról, hogy az alsószentmár- toni négyosztályos iskolát már 2007 januárjától vissza kívánja adni. Ezzel Vas Péter végzetesen lerontotta tárgyalási pozícióját. Az egyházasharaszti polgármester, Vida Dezső ugyanis joggal hivatkozott arra, hogy nem lát garanciát arra, hogy a normatívát az alsószentmártoni önkormányzat időben átutalja majd az egyházasharaszti önkor- mányzat számlájára. Vas Péter csak a becsületszavát adhatta, ám ez kevés volt, mivel az alsószentmártoni önkormányzatnak számolnia kellett azzal, hogy hitelezői inkasz- szóval leemelhetik számlájáról követeléseik összegét. Az önkormányzat például ko- rábban bérhitelt vett fel, ráadásul munkaügyi perek sokaságára számíthat a jövőben. Vida Dezső tovább feszítette a húrt: azt követelte, hogy az alsószentmártoni önkor- mányzat adjon lehetőséget arra, hogy Egyházasharaszti leemelje számlájáról a pénzt. Ebbe az alsószentmártoni polgármester nem egyezhetett bele, így neki kellett viselni az ódiumát annak, hogy a megállapodás nem jött létre. 31 Az alsószentmártoni négyosztályos iskola fenntartója tehát 2007 első félévében is az alsószentmártoni önkormányzat maradt. Ekkor már fél éve, tehát 2006 szeptembe- rétől működött Alsószentmártonban a Kis Tigris Gimnázium. Vas Péter 2007 február- jában megszüntette az általános iskola igazgatójának kinevezését, és a Kis Tigris Gim- názium igazgatóját bízta meg az általános iskola vezetésével. A tanárok egy része fel- mondott, mások betegállományba mentek, vagy kivették szabadságukat. Májusban új

igazgató került az általános iskola élére, aki két további pedagógust vett fel. A tanév végére kezelhetetlen, kaotikus helyzet alakult ki. Nyáron újrakezdődtek a tárgyalások az iskola „visszatagosításáról”. Az egyházasharaszti polgármester kemény feltételeket szabott: az összes munkaügyi jogvita következményeit Alsószentmártonnak kell állnia.

A

megállapodás tervezete 2007. július 5-én került az egyházasharaszti képviselő-tes-

 

tület elé. A testület elutasította a megállapodást. Az egyházasharaszti képviselő-testület a július végén megtartott testületi ülésen sem engedett: mindenáron meg akartak szabadulni az iskolától, még ha fizikailag

31 Nehezítette a döntéshozatalt, hogy a 2006. októberi önkormányzati választásokat követően több hónapig döntésképtelen volt az iskolafenntartó társulás, mivel Siklósnagyfalu újraválasztott polgármesterét még a választások előtt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Polgármester hiányában nem lehetett összehívni a képviselő-testületet, illetve polgármesteri jelölés hiányában nem lehetett alpolgármestert választani. Az interregnum a 2007 februárjában megismételt polgármester- választásig tartott.

 

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

45

46

Zolnay János: Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

 

nem is tudják eltávolítani a faluból. A 2007–2008-as tanévtől kezdve a gesztor telepü- lés Alsószentmárton lesz, ugyanakkor az alszószentmártoni négy osztály „visszatago- zódik” az iskola tagintézményévé. Egyházasharasztit 2007 nyarán már egyértelműen

a

„fordított virilis helyzet” jellemezte: a falu meghatározó vállalkozó családjai, akik el-

lenérdekeltek az iskola fenntartásában, immár többségben vannak a képviselő-testü- letben, és kategorikusan elutasítják az oktatáspolitikai, illetve társadalompolitikai fele- lősségvállalást a kistérség legrosszabb pozíciójú tanulóiért. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a tanulók szempontjából az elképzelhető legrosz- szabb megoldás született. Az egyházasharaszti iskolába és az alsószentmártoni isko- lába járó mintegy 220-230 diák továbbra sem szabadulhat ki a vákuumhelyzetként le- írt szituációból: egyetlen közeli iskolacentrum sem lenne hajlandó őket befogadni, ugyanakkor a jelenlegi fenntartó társulás önkormányzatai is ellenérdekeltek a két székhelyen működő iskola fenntartásában, ebből adódóan minimális anyagi felelős- séget sem vállalnak az iskoláért. Az oktatás személyi és tárgyi feltételei bizonyosan nem javulhatnak a jövőben. Ráadásul a gesztor település Alsószentmárton lett, amely- nek 2006-ban megválasztott polgármestere eddigi munkájával bebizonyította, hogy még kevésbé képes racionális, a következményekkel is számot vető, felelős döntése- ket hozni, mint elődje, vagy egyházasharaszti kollégája.

Az egyházasharaszti önkormányzat 2005-ben 197 218 ezer forint kiadási előirány- zattal számolt. Az oktatási kiadásokra nem kevesebb, mint 108 568 ezer forintot, az igazgatási feladatokra 20 395 ezer forintot, a körjegyzőség fenntartására 19 393 ezer

forintot, míg a jóléti ellátásokra 13 099 ezer forintot irányoztak elő. A kiadási tételek azonban félrevezetőek. Az oktatási ágazat mérlege már ebben az évben is csaknem nullszaldós volt: a normatíva a kiadásoknak mintegy 89 százalékát fedezte, az önkor- mányzati kiegészítés aránya pedig az összes kiadásnak mindössze öt százaléka volt.

A következő évtől az önkormányzat már egy fillérrel sem járul hozzá a költségekhez.

A jóléti feladatok ellátásához kapott normatív támogatásoknak 22 százalékát vonja el

az önkormányzat.

10. táblázat

Egyházasharaszti oktatási célú bevételei és kiadásai 2005-ben

Feladat

Intézmények

Normatív

Önkormányzati kiegészítő támogatás, vagy elvonás (ezer Ft)

Összes ágazati

saját bevétele

támogatás

ráfordítás

(ezer Ft)

(ezer Ft)

(ezer Ft)

Óvoda

 

0

8 080

7

130

15 210

Általános iskola

6

895

96 096

5

477

108

468

Oktatási feladatok

       

összesen

6

895

104 176

12 607

123

678

Forrás: EÖKIK-adatfelvétel