You are on page 1of 66

Ágoston V ilmos

Médianacionalizmus
és európai integráció
Magyarország és Románia

Mûhelytanulmány 6.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Médianacionalizmus és
európai integráció
Magyarország és Románia

Ágoston Vilmos

Mûhelytanulmány 6.

Készült az EÖKiK 2003/2004-es kutatási programja keretében
Tartalomjegyzék
1. Témaválasztás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
1.1 Folyamat vagy újrakezdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
1.2 Hivatkozás a nemzeti elvre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

2. Média – szociológiai kiindulópontok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
2.1 A vizsgált időszak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
2.2 Média – szociológiai kiindulópontok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8
2.3 A magyarországi nyomtatott sajtó jellege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
2.4 A romániai sajtó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8

3. Nemzet-stratégiai vitatémák Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
3.1 Az Országgyűlésben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
3.2 Parlamenttől sajtón át az utcára: néhány cikk
a Magyar Nemzet és a Magyar Fórum hasábjain . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19

4. Nemzeti témák a román politikai közéletben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
4.1 A román parlamentben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
4.2 A román parlamenti nemzeti témák a sajtóban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36

5. A romániai magyar sajtó és
a parlamentben elhangzó nemzeti kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40

6. A magyar Országgyűlés és a román
parlament képviselőinek esküszövege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59

7. Következtetések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3
1. Témaválasztás

1.1 Folyamat vagy újrakezdés

A XX. század utolsó évtizedében, a „szovjet birodalom” felbomlása után, a nyuga-
ti társadalom kutatói és elemzői számára sokáig érthetetlen kérdésként jelent meg a
birodalom utódállamaiban fellángoló „új-nacionalizmus”1, amelyet egyesek „nemzeti
reneszánsznak” neveztek, mások a posztindusztriális korban teljesen érthetetlen regi-
onális, illetve „törzsi” torzsalkodásoknak véltek, lokális háborúkként értelmeztek. A
modern társadalom és a posztindusztriális, illetve a poszt-totalitárius társadalom tör-
zsi-vallási, sőt civilizációs fogalmakkal2 történő megközelítései csak egyik sajátos jel-
lemző vonását fedik fel ezeknek a szembenállásoknak, de egyúttal kiragadják a törté-
nelem sajátos értelmezhetőségi köréből, felfüggesztik a történeti folyamatosság elvét.
Ezáltal a furcsa, megmagyarázhatatlan, különös kategóriájába utalják a nemzeti vo-
natkozású döntéseket, illetve a kizárólagosságra épülő nacionalizmus politikai elmé-
letét és gyakorlatát.
Feltételezésünk szerint a nyugati elemzőket azért lepte meg annyira a Kelet- és
Közép-Európában, valamint a Balkánon, de a Baltikum és nem utolsósorban a Kau-
kázus térség megújuló vagy most önállósuló államaiban is tapasztalható nemzeti, et-
nikai, többségi-kisebbségi konfrontáció, amely – a nyugati elképzeléseknek ellent-
mondva – éppen az annyira várt szabadság eljövetelekor élesedett ki és öltött több
helyen embertelen méreteket, mert a nyugati kutatók az eszményeiket és nem a rea-
litást kérték számon a térségtől. Ennek egyik alapvető tévedése, hogy egységes
„szovjet típusú modellről” beszéltek, amelyik szemben állt a „Nyugattal”. Sajnos ez
csak nagyon elvonatkoztatott, modell szinten igaz. A gyakorlatban lényeges eltérése-
ket figyelhettünk meg a magyar, a román, a szlovák és a jugoszláv egypártrendszerek-
nek nemcsak a gazdasági-politikai gyakorlatában, hanem elsősorban az országuk-
ban követett nemzeti-etnikai politika elveinek és gyakorlatának a szempontjából. Az
a tétel különösen nem igaz, miszerint a mindent egyneműsítő „proletár internaciona-
lizmus” lett volna a közös alapelv.
Vannak, akik még ma is úgy képzelik, hogy a hidegháború alapmotivációjának az
elmúltával, a totalitárius diktatúra megszűnésével egy időben ennek a térségnek nem
lehet joga és oka a nemzeti konfliktusok megvívására, hanem egyszerre nyugati típu-
sú, nemcsak modern, hanem posztindusztriális korba lépnek az egykori szovjet biro-
dalom területén élők. Vannak, akik azt is hozzáteszik, hogy ezek az országok ott foly-
tatják majd, ahol abbahagyták, amikor megszakadt a társadalom önszerveződési le-
hetősége és a spontán fejlődést megbénította a totalitárius diktatúra bevezetése.
Igen, de hol hagyták abba ezek az országok annak idején?
Ha csak egy pillantást vetünk Közép-Kelet-Európa országainak, a szovjethatalom
átvétele előtti politika- és társadalomtörténetére, nem azt tapasztaljuk, hogy bármelyi-
kük is példája lett volna a felelősségteljes, önszerveződő, ön- és közösségi érdekeit vé-
1 Az idézett szövegrészekben, témánk tartalmi hangsúlyozása miatt használjuk a szavak kiemelést; az eredeteiben ez termé-
szetesen nem található. Á. V.
2 Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, Budapest, 1998.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5
6 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

dő, biztonságos civil társadalomnak a térségben, amelyet a „kommunizmus diktatúrá-
ja eltérített a helyes fejlődési pályáról”. A visszatérés eszményéről beszélni éppen olyan
megtévesztő, mint azt állítani, hogy a kommunisztikus kísérleteknek nem voltak meg a
szociális motivációi. Éppen azért fűződött kezdetben térségünkben annyi remény a
szocialista, közösségi megoldásokhoz, és volt annyi hívük, mert nem volt működőké-
pes az a rendszer, amelyikhez most, egyesek szerint, vissza akarunk térni. Tudomásul
kellene venni, hogy végső soron annak a rendszernek is csak diktatúrával és háború-
val próbálták helyreállítani a megbomlott belső egyensúlyát. Visszatérésről csak mint
politikai szerkezetváltásról beszélhetünk; így a többpártrendszeri parlament elvének új-
bóli tiszteletben tartásáról, a hatalmi ágak szétválasztásának igényéről, és a magántu-
lajdonhoz való viszony megváltozásáról. Sajnos e fenti elvek a totalitarizmus bevezeté-
se előtt sem érvényesültek a térség országaiban – gondoljunk például a tulajdonjog
diszkriminatív kezelésére az úgynevezett „zsidótörvények” idején stb. Kiinduló megálla-
pításunk tehát: azt figyelhetjük meg, hogy vannak olyan politikai törekvések a térség-
ben, amelyek egyszerűen csak a visszatérés célját tűzik ki maguk elé (nemzeti vissza-
integrálás, területi-demográfiai elvek stb.), mások egy új teoretikus, demokratikus mo-
dell megvalósítására törekednek, amelyre inkább jellemző az újrakezdés (egy a térség-
ben még nem bizonyított lehetőség újbóli kipróbálása), mint a viszszatérés.
A visszatérés fogalmának egyik velejárója, hogy a térség országai visszatérnek a
korábbi, a szovjet típusú egypártrendszer által egyes országokban elfojtott nemzeti sé-
relmek újabb konfrontációjához.
Amennyiben Közép- és Kelet-Európa államainak jelen kori politikai intézmény-
rendszereit számba vesszük, és a többpártrendszernek megfelelő helyreállítási kísér-
letekre, eredményekre gondolunk, akkor megállapíthatjuk, hogy – politikai szinten –
valóban hamar sikerült a totalitárius állam szerkezeti jellemzőinek az ideológiai lebon-
tása. Az egységes ideológiai, törvényhozói és végrehajtó hatalmi struktúrák megvál-
toztatása hamarabb végbement a térségben, mint ahogyan azt várni lehetett. Még az
euroatlanti integrációs folyamat kodifikációs része is sokkal gyorsabb, mint ahogyan
azt a társadalom egésze követni tudná. A tudati szintet viszont – és ez egyaránt vo-
natkozik a parlamenti politikai megnyilvánulásokra és a magánvéleményekre –, a gon-
dolkodásmódban, sőt a közösségi, politikai és a magán megnyilatkozásokban még
mindig a visszatérés ábrándjai jellemzik.
Az újrakezdés szabadsága valóban lehetővé teszi, hogy azokhoz a modellekhez
is visszatérjenek a társadalmi érdekek megfogalmazói, amelyekről már kiderült, hogy
zsákutcába vezetnek: a nemzeti kizárólagosság, a nemzeti érdekeknek, értékeknek
az általánossal, sőt a nembeli értékekkel történő szembeállítása, illetve azok fölé he-
lyezése. Tehát a többpártrendszer demokráciájához visszatérő társadalmakban lehe-
tőség nyílt arra, hogy ne csak a jóhoz, hanem a kóroshoz, a zsákutca-elméletekhez is
visszatérjenek. Ez természetes jelenség és magából a szabadság fogalmából követ-
kezik. Ami azonban nem természetes, hogy a döntéshozói szinten, az Országgyűlés-
ben és az azt közvetítő médiában ne érvényesüljön kellő hatékonysággal a negatív
döntések előre látható következményeinek a mérlegelése.
Amint fentebb említettem, a szovjet típusú modell nem volt egységes. A legszem-
betűnőbb talán az egykori Román Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársa-
ság közötti különbség volt. Amíg Romániában a totalitárius állampolitika részeként je-
lent meg a nacionalizmus, a pártpolitika kiegyezett a „nemzeti” értelmiségiekkel, ad-
dig Magyarországon ugyanaz a rendszer igyekezett elnyomni a nemzeti törekvések
különböző megnyilvánulási formáit (március 15., 56-os forradalom stb.). Ebből az is
következik, hogy a „szabadság pillanatában” Magyarországon várható volt a nemzeti
elvek gátjainak a felszámolása, a nemzeti elvekhez történő visszatérés, az elfojtott
„nemzeti reneszánsz”, a különböző nemzeti elvekre épülő pártok megjelenése és tér-
hódítása. Romániában gátak nélkül folytatódott a rezisztens elemekre épülő korábbi
nemzeti elméletek diadalfutása. Ami új helyzetet jelentett, hogy most már megjelent a
védekező érdekérvényesítés is, ami a korábbi történelem során legfeljebb csak ideig-
óráig vált lehetővé. Tehát a konfliktus előre várható volt, sőt az érvek kifejtésére is fel-
tétlenül szükség volt, van és lesz, a megoldások kidolgozása érdekében.
Éppen a fentiekből következik, hogy reményeink szerint éppen ez a térség fogja
megtalálni, kikényszeríteni a nemzeti konfliktusok kezelésének modelljét, megtalálni
azokat a jogi és társadalmi gyakorlati garanciákat, amelyeket máshol is be lehet majd
vezetni a hasonló konfliktusok kezelése érdekében.
Ezzel a céllal fogtunk hozzá egy többéves program megvalósításához.
A kutatásunk célja az, hogy elemezzük azokat a nemzeti vonatkozású vitatémá-
kat, amelyek – ebben az átmeneti időszakban – hosszú távon befolyásolják Magyar-
ország politikai-társadalmi közegét az európai integráció során, különös tekintettel a
magyar–román nemzeti viszony alakulására.

1.2 Hivatkozás a nemzeti elvre

Minden nemzeti közösség életében vannak hosszan tartó, többé-kevésbé rezisz-
tens nemzeti vitakérdések, és vannak időszakosan felmerülő, rövid távon megoldás-
ra váró nemzeti vitatémák.
A nemzet és a nacionalizmus könyvtárakat kitevő, egymásnak jócskán ellentmon-
dó meghatározása nem témája jelenlegi kutatásunknak, viszont annak érdekében,
hogy ne érje váratlanul az Európai Uniót az elkövetkező években, ha megjelennek bi-
zonyos, hangsúlyozottan diszkriminatív nemzeti vagy nacionalista politikai irányzatok,
vagy követelések, elemezni kell a jelenlegi nemzetstratégiai témákat, valamint azok-
nak megjelenését a nyilvánosság előtt, a parlamentben és a média világában.
Kutatásunk témája nem az, hogy meghatározzuk az elvi különbséget, mit tekin-
tünk nemzeti kategóriának és mit támadó nacionalistának, hanem különbségtétel nél-
kül elemezzük azokat az ideológiai, elvi álláspontokat – néhány hosszan tartó, rezisz-
tens és egyes időszakos nemzeti érveket –, amelyekre hivatkozva a különböző parla-
menti pártok szeretnék befolyásolni a jelenlegi Magyarország és Románia bel-, és kül-
politikáját a parlamentben és a médiában az EU-integráció folyamán.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7
8 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

2. A kutatás néhány módszertani kérdése

2.1 A vizsgált időszak

A kutatás során abból az előfeltevésből indultunk ki, hogy a nemzetstratégiai kér-
dések legnyíltabb megfogalmazására az egyes parlamenti pártok a parlamenti ciklu-
sok váltásainak időszakában törekednek, tehát a választások előtti utolsó parlamenti
üléseken, valamint egyes nemzeti ünnepek alkalmával fejtik ki általános nemzeti elve-
iket. Ezért elsősorban ezeknek az időszakoknak az országgyűlési és sajtóelemzésére
törekedtünk. Az elemzés során a Magyar Országgyűlési Naplóban és a román
Stenograma completă a Dezbaterilor Parlamentaréban megjelent szövegekre
támaszkodtunk.3

2.2 Média – szociológiai kiindulópontok

A Szonda Ipsos közvélemény-kutató intézet a Gfk Hungáriával közösen, 2002. ja-
nuár–februárban kérdőíves kutatást folytatott a magyarországi lakosság teljes körű
médiafogyasztási (tévé, teletext, rádió, sajtó, internet) szokásaira vonatkozóan. Ezzel
lehetővé tette az internetes média összevetését a nyomtatott médiával. Ezt megelőző-
en csak az egyes oldalak letöltésének számát rögzítették, de nem rendelkeztek pon-
tos adatokkal ezen adatok mögötti célcsoportok médiafogyasztási preferenciáiról. A
2500 fős mintán végzett kutatás eredményeként megállapították, hogy „a teljes ma-
gyar népesség körében még mindig a nyomtatott média vezet”. A legolvasottabb na-
pilap kétségtelenül a Blikk, ezt követi a Népszabadság, a Metro, a Színes Mai Lap és
a Magyar Nemzet. Érdekes viszont, hogy az internethasználók között az Origo és a
Startlap látogatottsága megelőzi egyes napilapok, mint például a Magyar Hírlap vagy
a Népszava olvasottságát.
A teljes magyar népességet vizsgálva is érdekes eredmények születtek. Kétség-
telenül a Blikk és a Kiskegyed mondhatja magáénak a legtöbb olvasót, viszont inter-
neten az Origo hetente több olvasót ér el, mint a HVG.
Magyarországon 1998 óta megkétszereződött az internet-hozzáféréssel rendelke-
zők száma és a Magyar Online Monitor (2002. augusztusi) adatai szerint a 14 éven felü-
liek közel 20%-a rendelkezik internet-hozzáféréssel. E 20% nagy része mindig a munka-
helyén vagy az iskolában fér hozzá az internethez. Az otthoni internetezők jelentős ré-
szét, 75%-át az átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkező lakosság alkotja.4
A fentieknek megfelelően, kutatásunk elsősorban a nyomtatott média felé irányul.

2.3 A magyarországi nyomtatott sajtó jellege

A magyarországi nyomtatott sajtót, akárcsak a világ más részén megjelenő
hasonló termékeket, alapvetően meghatározza, hogy napi, heti, időszakos, illet-
ve helyi vagy országos sajtókiadványról van-e szó; milyen a lap politikai-ideológi-
3 http://diasan.vsat.ro/pls/
4 http://e-ker.hu/news.php?id=2470
ai orientációja; az erre utaló vagy ennek ellentmondó tulajdonosi szerkezete, és
a sajtóra vonatkozó törvények milyen mozgásteret biztosítanak az önálló véle-
mény kialakítására.
A fenti felsorolásból, témánknak megfelelően, elsősorban a lapok ideológiai,
esetleg politikai pártokhoz kötődése, valamint a legnagyobb olvasottság mutatói
azok a kritériumok, amelyek alapján csoportosítani lehetne a kiadványokat.
Már itt megjelenik az első módszertani nehézség: az országos magyar lapoknak
hiányzik a politikai öndefiníciójuk. Egyetlen lap sem viseli (vállalja fel?) a fejlécen az
ideológiai önazonosságát.
A Népszabadság fejlécén ez olvasható: „országos napilap”; Magyar Nemzet –
„polgári napilap”; Népszava – nem határozza meg; Magyar Hírlap – „közéleti napi-
lap”; Magyar Narancs – „politikai, kulturális hetilap”; 168 óra – „közéleti hetilap”; HVG
– „gazdasági, politikai hírmagazin”; Figyelő – „üzleti és gazdasági hetilap”; Magyar
Demokrata – „magyar közéleti és kulturális hetilap”; Heti Válasz – „közélet, kultúra,
környezet” stb.
A felsorolt néhány példából is jól látható, hogy az országos sajtókiadványokról alaki-
lag nem állapítható meg semmilyen politikai hovatartozás, semmilyen párt-, érzelmi vagy
ideológiai elkülönülés. Jellemző, hogy az ország „minden olvasóját” szeretnék megcéloz-
ni, párt- és ideológiai hovatartozást félretéve. A semleges zónában szeretnék megtalálni
az olvasóikat. Azt is mondhatnánk: a magyar sajtó alakilag középre tart, a konfrontáció
helyett a szürke zónát részesíti előnyben, a semlegesség, az objektivitás, a kizárólagos hi-
telesség látszatát (tényét?) szeretné sugallni a tájékozatlan olvasó felé.
Miért mondom, hogy „tájékozatlan olvasó”? Azért, mert csak egy tájékozatlan
(külföldi, objektív stb.) olvasó az, aki nem tudja, milyen lapot tart a kezében, amikor
Népszabadságot vagy Magyar Fórumot vásárol. Ugyanakkor tapasztalati tény, hogy
az olvasók már a lapok megvásárlásakor nagyon jól tudják, hogy melyik lap jobbol-
dali, melyik baloldali, illetve hangsúlyozottan, szélsőségesen, mértéktartóan nemze-
ti, avagy „szociálliberális” orientációjú, és annak megfelelően rendelik meg, illetve vá-
sárolják a terjesztőknél. Ez az ellentmondás arra figyelmeztet, hogy nem annyira a
szociológiai vizsgálatokra, a tulajdonosszerkezetre kell alapozni a médiaelemzés so-
rán, hanem a konkrét szövegelemzésekre. Elsősorban a szövegelemzés során lehet
azonosítani a lapot, és nem annyira a háttérben meghúzódó gazdasági, illetve a ve-
zércikkben felvállalt ideológiai érdekek felsorolásával.
Hangsúlyozzuk: jelen kutatásunk célja nem a lapok minősítése, hanem azon ösz-
szefüggések feltárására törekszünk, amelyek a médiában és a politikában megjelenő
rezisztens, az európai uniós tagság idején is jó ideig ható, vissza-visszatérő, és eset-
leg állandó vitákra okot adó nemzetpolitikai tematikát jellemzik. Módszertanilag tehát,
elsősorban abból indulunk ki, hogy mi az, amiben egyetértenek szerkesztők, cikkírók,
sőt politikai szónokok, parlamenti felszólalók, és nem azt kutatjuk, hogy miben tér el
a véleményük egymástól.
Jelen esettanulmányunkban a kiválasztott időszak mindkét ország esetében a
politikai vitákban és önmeghatározásokban legelevenebb parlamenti időszakokra,
esetenként a nemzeti ünnepek alkalmával elhangzott parlamenti vitákra és azoknak
esetleges sajtóvisszhangjára vonatkozik. Így a magyar oldalon a legutóbbi választá-
sok előtti, az 1998–2002-es Országgyűlés utolsó, tavaszi ülésszakán elhangzott
„nemzeti tematikájú” vitáit vetettük össze a Magyar Nemzet című napi- és a Magyar

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9
10 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

Fórum hetilap cikkeivel. A román oldalon elsősorban a 2000 őszén lezárult, előző
parlamenti ciklusra jellemző, valamint a nemzeti ünnepek alkalmával a román parla-
mentben elhangzó beszédekben megjelenő legfontosabb nemzeti tematika leírásá-
ra törekedtünk.
A cél: annak meghatározása, milyen „nemzeti” érvekre hivatkozó problémakör vá-
lik rezisztens témává, hagyományozódik át a következő parlamenti ciklusra, illetve az
egységesülő Európára.

2.4 A romániai sajtó

A romániai sajtó elemzésekor, témánkra vonatkozóan, kétféle sajtóterméket kell
megvizsgálnunk: a többségi román nyelvűt és a magyar kisebbségit.
A román nyelvű, országos napilapok már címükkel is igyekeznek jelezni politikai
hovatartozásukat: Cronica Română (Román Krónika), Curierul National (Nemzeti Ku-
rír), Jurnal National (Nemzeti Napló), National (Nemzeti), România Liberă (Liberális
Románia), România Mare (Nagy-Románia). A legnagyobb példányszámú napilapként
számon tartott bukaresti Adevărul (Az Igazság) fejlécén az olvasható, hogy „nemzeti
független” (national independent). A félig bulvárlapnak számító, de a politikai véle-
ményformálásban jelentős szerepet játszó Evenimentul Zilei (Napi Események), akár-
csak a Cotidianul (napjaink) nem határozzák meg azt a politikai vonzalomkört, amely-
hez tartoznak, és ugyanígy a Curentul (az áramlat) sem. Ez utóbbi csak tematikus kört
jelöl: „politika és pénzügyek a legmagasabb fokon”.
A bukaresti román Sajtóelemző Ügynökség (Agentia de Monitorizare a Presei)
készített, ugyancsak az előző parlamenti választásokat megelőző időszak sajtójáról
egy felmérést.5 Ebben „közismert tényként” említik, hogy a Jurnal National és az
Adevărul című, legolvasottabb napilapok a nacionalista beszédtípus „bajnokai” a
kommunizmus utáni Romániában. Elemzéseik szerint a 2000. október 10. és decem-
ber 10. közötti időszakban az Adevărulban 12 cikk jelent meg a magyarokról, amely-
ből 3 negatív, 7 semleges és egy sem pozitív tartalmú. A România Liberában egyet-
len magyarokra vonatkozó cikket sem találtak az említett időszakban. A Cronica
Română című lapban viszont 10 ilyet találtak, ebből 1 negatív, 8 semleges és 1 pozi-
tív színben tünteti fel a magyarokat.
A legutóbbi években írt elemzések között meg kell említenünk a Cartea Albă a
Presei (A Sajtó Fehér Könyve) című kiadványt6, amelyben azokat az eseteket sorolják
fel, amikor politikai és gazdasági erők igyekeztek megakadályozni a sajtó munkatár-
sainak működését. Ebben a kiadványban megemlítik, hogy a szerkesztők 52,9%-a val-
lotta azt, hogy visszatartotta az információit bizonyos érdekeltségi körök befolyására.
Az Agenţia de Monitorizare a Presei – Academia Caţavencu egyik legutóbbi
elemzésében7 azt írja, hogy a politikai körök nyomása a sajtóra, különösen vidéken
egyre erősebb Romániában. A sajtó anyagi bizonytalanságát nagy mértékben kihasz-
nálják a helyi üzletemberek és politikusok (nemegyszer ugyanazon személyekről van

5 Marius Cosmeanu: Mesajul Nationalist in Mass Media, (Nacionalista üzenet a Mass- Médiában),
in: Identity Politics/ Political Identities: Two Months with the Romanian Media (Case Study of the 2000 General Election
Campaign), http: // www.mma.ro/Publicatii/nationalism
6 Centrul pentru Jurnalism Independent, Bucuresti, 2003.
7 Libertatea presei (sajtó szabadság), Programul FreeEx, 2003. http://www.freeex.org
szó), és átveszik az irányítást a sajtó és a helyi rádió-, tévéállomások fölött. A románi-
ai média berlusconizálásáról írnak.
A romániai magyar sajtó többsége magyarországi anyagi támogatásban
részesül8, így szerkesztői – elméletileg – a román politikai szintértől viszonylag függet-
lenebbül írhatnak. Ezzel a relatív szabadsággal viszont azért nem tudnak teljesen él-
ni, mert ha távolabbról is, de anyagilag mégis közvetlenül érinti őket a magyarországi
politikai mozgástér és az éppen kormányon levő pártok ideológiai vonzásköre. Ezek-
nek a lapoknak a fejlécén sem találunk semmilyen utalást a politikai hozzáállásra,
akárcsak a magyar médiában. Tehát nem liberális, konzervatív, szocialista, vagy nem-
zeti, hanem a legtöbb sajtóterméken a „közéleti napilap” megjelölés olvasható, legfel-
jebb megyei vagy országos megkülönböztetéssel.

8 Bálint-Pataki József: A határon túli magyar média támogatása, in: Tények és tanok I, E.N.A.M.I.K.É. Budapest, 2003. 415-424. o.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11
12 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

3. Nemzet-stratégiai vitatémák
Magyarországon
3.1 Az Országgyűlésben

Orbán Viktor miniszterelnök 2002. február 4-én az 1998–2002-es parlament utol-
só, tavaszi ülésszakát megnyitó miniszterelnöki beszámolójában fontossági sorrend
szerint, beszédének elején említ két jelentős eredményt, amelyet a kormány sikerként
könyvelhet el.
Az egyik a Nemzeti Földalap létrehozása, valamint az, hogy „már 154 ezer 127 em-
bernek, illetve családnak ez idáig mintegy 20 milliárd forintnyi támogatást nyújtott abban
a formában, hogy megvásárolta tőlük a külső üzletrészt”9. „Ma bátran elmondhatjuk,
hogy ezekkel a döntésekkel (...) sikerült biztosítani, hogy a magyar termőföld magyar kéz-
ben maradjon, és úgy hisszük, sikerült biztosítanunk, hogy a magyar termőföld megmű-
veléséből fakadó lehetőségek is a magyar gazdákat gyarapítsák majd a jövőben.”10
A második figyelemre méltó eseményként említette, hogy 2002. január 1-jétől ha-
tályba lépett és működik a „státustörvény”. „Bizonyára feltűnt önöknek is, hogy a ha-
táron túli magyarok, akik nyilatkoztak, nagyon sokan elmondták, hogy nemcsak a
konkrét előnyök miatt örülnek, hogy végül is sikerült tető alá hoznunk ezt a törvényt,
hanem elsősorban azért, mert így fejezhetik ki, végre kifejezhetik magyar mivoltukat.
És sokan megemlítik azt is – érdemes ezekre a hangokra is figyelnünk –, hogy sokan
három emberöltőn át vártak arra, hogy ők kifejezhessék magyar mivoltukat.”
A fenti szónoki fordulat mögött képzavar rejlik. Az első kérdés, vajon milyen hosszú
egy „emberöltő”? Ki képes „három emberöltőt” átélni és várni? A Magyar értelmező kézi-
szótár szerint egy emberöltő: 25-35 év.11 Tehát: 115 évet várt egy ember, hogy magyarsá-
gát kifejezhesse, vagyis 1887 óta vár a „státustörvényre”. Vajon arra utal a szónok, hogy
majdnem az osztrák–magyar kiegyezés óta várják a határon túli kisebbségek, hogy kife-
jezhessék magyarságukat? Ez így értelmetlen, hiszen akkor még sem a határon kívüli ma-
gyarság fogalma, sem a jelenlegi Magyarország nem volt. De ha csak 75 évet (vagyis há-
romszor 25 évet számolunk), akkor sem mond semmit, hiszen 1927-ben nem volt sem-
milyen rendkívüli változás a határontúliak és a magyarországiak viszonyában.
Ha Trianonra gondolt, akkor viszont 27,3 évvel számolta az emberöltőt. A jelenle-
gi nyelvhasználatban az „emberöltő” fogalma sokkal hosszabb, hiszen az átlagéletkor
is hosszabb lett. Az elavult szónoki, stilisztikai fordulat mögött az átlagos magyar köz-
gondolkodás mégis inkább az I. világháború végén hozott békeszerződések hatásá-
ra gondol, a határon túl maradt területekre és az ottani magyarságra.
A második kérdés, ami ezzel a mondattal kapcsolatban szintén felvethető, a
konkrét tartalomra vonatkozik: vajon igaz-e az, hogy több mint nyolcvan éven keresz-
tül a határon túli magyarok nem fejezhették ki azt, hogy magyarok? A válasz: nem. A
két világháború között ott voltak a határon túli magyar szervezetek (OMP, EMKE stb.),
9 Az Országgyűlés hiteles jegyzőkönyve (tovább:Ohj). 2002. évi tavaszi ülésszak február 4-5-ei ülésének első ülésnapján. In:
Országgyűlési Jegyzőkönyv 1998-2002. VI. köt. 250. 38526-38531 lap.
10 Orbán Viktor: Ohj. i. m. 38526. old.
11 Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 1978. 317. Old.
az 1940–44-es időszakban képviselőik részt vettek a magyarországi törvényhozás-
ban. A rendszerváltás óta meg éppen jelen vannak mind az otthoni közéletben, mind
a különböző érdek-képviseleti szervezeteikkel a magyarországi költségvetésből „iden-
titásuk és kultúrájuk” megőrzésére, valamint gazdasági fennmaradásuk támogatásá-
ra létrehozott pénzalapokhoz, érdekeiket támogató szervekhez és szervezetekhez
(IKKA, Új-kézfogás Alapítvány, HTMH stb.) való hozzáférés folyamatában, ennek egyik
bizonyítéka éppen a MÁÉRT értekezletein való részvételük is.
A megfogalmazás tehát mind tartalmilag, mind stilisztikailag hamis, egyetlen cél-
ja a burkolt irredentizmus. Külön jellemzője ennek a gondolatmenetnek, hogy érvei-
nek bizonyítására a „megjelent nyilatkozatokra”, tehát a médiára hivatkozik.
„Természetesen nem kerülhetem el – folytatta Orbán Viktor –, tisztelt elnök úr, azt,
hogy sajnálkozzam amiatt, hogy néhány politikai erő, nyilvánvalóan pártpolitikai cél-
ból, rémképekkel próbálta riogatni a magyar választópolgárokat. Ugyanakkor enged-
jék meg, hogy örömmel mondjam azt önöknek, hogy a határon túli magyarok higgadt-
sága, bölcsessége, a kormány határozott döntései és a gazdaság tényei mára ezeket
a rémképeket szétfoszlatták.”12
Mielőtt folytatnánk, megállapíthatjuk, hogy az Orbán-kormány miniszterelnöke
két nemzeti vonatkozású sikerről számolt be az ülésszakot megnyitó beszédében:
– a nemzeti földről és
– a határon túli magyarság összetartozásának „kifejezéséről”.
A továbbiakban, anélkül, hogy előre jelezné, áttér a kevésbé eredményesen meg-
oldott feladatokra. Ezek között az Európai Uniónak a bővítés pénzügyi feltételrendsze-
rére vonatkozó munkadokumentumával kapcsolatosan megjegyzi, hogy „miután nem
lepett meg bennünket, ezért nincs is szükség arra, hogy megdöbbenjünk vagy meg-
ijedjünk, vagy kedvünket szegjék a fejlemények. Arra van szükség, hogy (...) tárgyal-
junk a többi, Európai Unióba bekerülni akaró, vagy oda már jelentkezését beadó kö-
zép-európai országgal. Február során a visegrádi négyek miniszterelnökei Magyaror-
szágon találkoznak. Tárgyalnunk kell természetesen az Európai Unióval, határozottan,
világosan és célratörően, és természetesen tárgyalnunk kell egymással is, hogy ezt a
helyzetet, az összefogás erejét kihasználva, a lehető legokosabban oldjuk meg.”
„Felszínre kerültek olyan vélemények is, amelyek az Európai Unió első munkaja-
vaslatát – mely kedvezőtlen Magyarország számára – a magyar kormány, azon belül
is elsősorban az én nyakamba varrják, mondván: azért ilyen rossz ez az ajánlat, mert
a kormány nem megfelelően működött. (...) A célok meglehetősen világosak, tisztelt
hölgyeim és uraim. A mezőgazdaságot illetően a kormány tárgyalási célja az, hogy az
európai uniós államok gazdái ne élvezzenek nagyobb támogatást, mint amit majd a
magyarok kapnak.”13
A fenti szövegek szó szerinti olvasatából arra következtethetünk, hogy egyrészt ki-
váltságokat követel a „nemzeti földnek” a további, kizárólag nemzeti alapú birtoklása
ügyében, amely ugye nem eladó, és a megműveléséből származó „lehetőségek” sem
lehetnek a máséi. Ez ismét valamilyen redundáns kifejezés, amely alakilag megegyezik
a két világháború közötti parlamentben hangoztatott, etnikai diszkriminációra utaló
„nemzeti alapú tulajdonlással”, és az akkori etnikai alapú kizárólagosságra utaló parla-

12 Ohj. 38528. Old.
13 Ohj. 38529

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13
14 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

menti vitákra emlékeztet, amely ellentmond az Európai Unió négy alapvető szabadság-
elvének. Ugyanakkor követeli az EU-tagállamoktól, hogy ezt az elzárkózó, nemzeti pro-
tekcionista politikát támogassák, sőt zsarolásra tesz javaslatot: majd tárgyalni fog a be-
lépésre váró többi országgal is, hogy közösen lépjenek fel az EU javaslata ellen.
Kuncze Gábor (SZDSZ): „A kormányzati és kormánypárti többség kokettálása a
szélsőségekkel mind-mind alkalmas volt arra, hogy bizalmatlanságot keltsen Magyar-
országgal szemben.”14
Pokorni Zoltán (Fidesz) elmondta, hogy a miniszterelnök úr ülésszakot megkez-
dő beszédében nem az eltelt négy esztendőt értékelte – előttünk van még ez a mun-
ka –, az eltelt negyven nap legfontosabb eseményeit foglalta össze.15 Majd így folytat-
ja: „Horn Gyula volt miniszterelnök úr nemes egyszerűséggel lerománozza az erdélyi
magyarokat [közbeszólás a Fidesz soraiból: pfúj!], próbálja heteken-hónapokon ke-
resztül szembefordítani a határon túli magyarokat az anyaországban élőkkel, vagy
Tabajdi Csaba kampányszereplőnek bélyegzi a magyarországi történelmi egyháza-
kat. Valóban, az elmúlt negyven napban fordulat történt: ez pedig az, hogy az ellenzék
egy jelentős része olyan útra tévedt, amely mérhetetlen kockázatot rejt magában. A
negatív kampány, az indulatok felszítása [moraj az MSZP soraiból; Szabados Tamás:
te csinálod ezt!) nemegyszer az idegengyűlölet eszközéhez nyúlt.”16
Megjelenik az első elmarasztaló nemzeti előítéletekre utaló megjegyzés: a Fidesz
„idegengyűlölettel” vádolja az MSZP-t.
Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP): „Elsősorban említeni kell a határon túli ma-
gyarok jogállásáról szóló törvényt, amely kétségtelenül és cáfolhatatlanul nyolcvan-
éves adósságunkat törlesztette azokkal a magyarokkal szemben, akik a Kárpát-me-
dencében magyarként élnek, de a határon túl élnek; és ennek a végrehajtását láttuk
a televízióban, itt a parlamentben is volt magyarigazolvány-átadás, és ha magunk elé
idézzük azokat a felemelő, de egyben szívszorító pillanatokat, amikor átvették a ma-
gyarigazolványokat, akkor igenis érezzük, hogy értelme volt meghozni a törvényt.”17
A gondolatmenet érdekessége, hogy nem a törvény tartalmával, hanem érzelmi vo-
natkozásaival és főként a médiával, valamint a médiában látott, megszervezett parlamen-
ti ünnepséggel igazolja a törvény meghozatalának szükségességét. A „nyolcvanéves
adósság”, amint fentebb kifejtettük, homályos és hamis megfogalmazás. Az sem derül ki,
hogy mi az adósság tartalma? Vajon az lenne, hogy elismerjük őket olyan határon túl élő
magyar etnikumú egyéneknek, akik most már Magyarország joghatóságának körébe tar-
toznak (jogállásról beszél)? Ennek egyetlen nemzetközileg elfogadott formája a kettős ál-
lampolgárság intézménye lenne, amely jelenleg is érvényben van mind Magyarországon,
mind a legtöbb közvetlen szomszédjánál. Viszont ennek kiterjesztését nem tartalmazza a
kedvezménytörvény. Ezért inkább arra következtethetünk, hogy a Trianonra való utalás
csak az elszakítottság érzelmére apelláló szónoki díszítő elem, a kedvezménytörvény eb-
ben a folyamatban úgy jelenik meg, mint az elszakítottságot (terület és etnikum) orvosló,
tehát a visszacsatolást szimbolizáló, arra utaló jogi lehetőség.
Csurka István (MIÉP), úgy véli, hogy az uniós kérdésben „alapvető nemzeti érde-
keinket adtuk fel. (...) Orbán Viktornak ebben a folyamatban egy érdeme van, az, hogy
14 Ohj.38534
15 Ohj.38534
16 Ohj.38534-38536
17 Ohj38537
idejében kimondta, az Európai Unión kívül is van élet. Nekünk most arra kell fel-
készülnünk, hogy ebből valóságot csináljunk, és olyan viszonyokat teremtsünk ma-
gunknak itt bent, amelyek életben tartanak, biztosítják megmaradásunkat, és amelyek
nyomán európai életet teremthetünk magunknak itt bent.”18
Csurka István egyértelműen megfogalmazza, hogy az Európai Unión kívül mara-
dást támogatja, és egyszerre elmarasztalja meg egyet is ért a miniszterelnökkel.
Mi az, amiben Csurka egyetértett Orbánnal?
Hogy „az unión kívül is van élet”. Tehát Csurka a miniszterelnököt, saját szavaira
való hivatkozással az unió nyílt ellenzőinek táborába sorolta.
Jellemző: ez ellen nem tiltakozott Orbán Viktor akkori miniszterelnök.
Orbán Viktor miniszterelnök válasza: „Érdekes kérdést vetett fel Nagy Sándor
képviselőtársunk. Azt mondta: Magyarországnak azt kellett volna elérnie, hogy az
öszszes többi kilenc – hiszen tíz országot szokás megnevezni úgy, mint a bővítés el-
ső körében esélyes államot – országtól eltérő, azoktól, ha úgy tetszik, megugró, azo-
kat magunk mögött hagyó elismerő véleményt kapjunk, és ha jól értettem, így az lett
volna a reális cél és elvárás a kormánnyal szemben, hogy mi akár egyedül is, amint
lehet, azonnal lépjünk be, és a másik kilenc ilyen értelemben ne számítson sokat a
mi megítélésünkkor. Én egyetértek ezzel az elvvel, szerintem is ez a magyar nem-
zeti érdeknek megfelelő gondolkodás, de az egy kicsit problémás, hogy a másik ki-
lenc ország nem így gondolja. Ezen még túl is tennénk magunkat, de a brüsszeli
döntéshozók sem így gondolják. De még ezen is túltennénk magunkat, csakhogy
az Európai Unió másik tizenöt döntéshozói sem így gondolják. Tehát az elvárás
szép, egyet is értek vele, de a kormánnyal szemben mércévé támasztani (...) nem
tűnik reális igénynek.”19
Tehát, mi a magyar miniszterelnök szerint a nemzeti érdek? És mi az, amiben sze-
rinte egyetértenek a különböző oldalakon álló politikusok? Az, hogy Magyarországnak
nem kell törődnie a többi csatlakozásra váró országgal, mert mindenkinél jobban meg-
érdemli az uniós tagságot, és ezt az uniónak is el kellene ismernie, hogy a magyarok
mindenkinél különbek, ne törődjünk másokkal, egyedül magunkra figyeljünk, minket il-
let meg először a tagfelvétel, a többit nem. Ez a gondolatsor kísértetiesen hasonlít az
Osztrák–Magyar Monarchia idején megfogalmazott magyar felsőbbrendűség-tudat kife-
jezésére, azt is mondhatnánk, ez annak a mai, burkolt politikai megjelenése.
De lássuk, tiltakozik-e a miniszterelnök Csurka István uniót tagadó gondolatme-
nete ellen? „És bizony igaza van Csurka István elnök úrnak – mondja Orbán Viktor
–, majd meg fogjuk látni, hogy a tárgyalások végén sikerült-e elérni olyan föltételeket,
hogy a magyar nemzeti érdekek szempontjából bátran terjeszthetjük a magyar vá-
lasztópolgárok elé népszavazásra a kérdést: tisztelt magyar polgárok, akartok-e, akar-
nak-e önök ilyen föltételek mellett csatlakozni az Európai Unióhoz?”20
Ezek szerint a magyar miniszterelnök egyetért (a szélsőséges, nemzeti populistá-
nak aposztrofált) Csurkával, hogy Magyarországnak nem feltétlenül szükséges belép-
nie az Európai Unióba, tehát lebegteti annak a lehetőségét, hogy ha az unió nem nyújt
számunkra kellő nemzeti előnyt, nem lépünk be. Ugyanakkor sajátos módon egészíti ki
a nemzetszemléletre vonatkozó Fideszes meghatározást: „A saját magunk teljesítmé-
18 Ohj.38540
19 Ohj.38541
20 Ohj.38541

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15
16 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

nyéről kialakított vélemények közül nem az a legfontosabb, amit a külföldiek gondolnak
rólunk, hanem az, ami a valóságos teljesítményünk, és mi magunk is jól ismerjük.”21
Ez a szubjektív nemzeti felsőbbrendűség Fidesz általi megfogalmazása.
A munkavállalásról Orbán Viktor megállapítja: „Nem arról van szó, hogy hét évig
nem vállalhatnak munkát magyarok az európai uniós államokban. Vannak államok,
amelyek nyilatkoztak arról, hogy belépésünktől kezdődően korlátlanul vállalhatunk
munkát. Vannak államok, amelyek azt mondták, hogy egy felső limit bevezetésével
vállalhatunk munkát. És vannak olyan államok, amelyek azt vállalták, hogy most nem,
de egy bizonyos időszak után, felülvizsgálatot elvégezve talán majd. Ez a teljesen mél-
tányos, igazságos kép.”
Vajon miért tartja méltányosnak, hogy az Európai Unió négy alapelve közül az
egyik csak korlátozottan (kirekesztően) érvényesül a magyarok csatlakozásakor? Fi-
gyelemre méltó az erre vonatkozó magyarázata: „Amikor elfogadtuk ezt a korlátozást
(...) akkor azt a jogot is megszereztük magunknak, hogy az újonnan, velünk együtt
vagy utánunk belépő európai uniós államok esetében Magyarországnak szintén joga
legyen önálló nemzeti politikát folytatni az ügyben, hogy a velünk együtt belépő or-
szágokból mennyien jöhetnek Magyarországra dolgozni. Ez a megállapodás viszo-
nos. Ennek nagy jelentősége Németország, Franciaország, Ausztria irányába talán
nincs. Azért a szellemi és elvi jelentőségét nem becsülném alá. De hogy a velünk
együtt belépő országokkal szemben teljesen szabad kezet sikerült kapnunk, annak
azért van jelentősége.”22
Tehát a magyarországi munkavállalókat diszkriminálják egyes nyugati országok-
ban, de a magyar miniszterelnököt az vigasztalja, hogy ő is diszkriminációt alkalmaz-
hat – nem a Nyugat felé, hanem a vele vagy utána belépő társakkal szemben. Az ál-
tala foganatosítandó diszkrimináció lehetősége kompenzálja kisebbrendűségi érzé-
sét, hogy őt és vele együtt a magyar munkavállalókat hátrányos megkülönböztetés éri
az egyes nyugati országok munkaerőpiacán. És ezt az együtt belépő társak ellen foly-
tatandó diszkriminációt nevezi „önálló nemzeti politikának”.
„A státustörvény meglehetősen világosan beszél a három hónapos idénymunká-
ról, semmi másról. Úgyhogy azzal riogatni az embereket, hogy el fogják veszíteni az
állásukat, nem tűnik valóságos és célravezető magatartásnak. Három hónapos idény-
munkáról van szó.”23 A stilisztikai megfogalmazás is sokat elárul a politikai gondolko-
dásmódról. A kedvezménytörvény vitájában a Fidesz mindig a közös, magyar nemze-
ti érzelemre és érdekekre hivatkozik, de a munkavállalást feszegető MSZP-s kérdés-
re így válaszol Orbán Viktor: „Ha megengedi frakcióvezető úr – én nem hoztam volna
elő, mert nem szeretem, ha az idegenekkel (kiemelés Á. V.) szembeni érzelmeket
pártpolitikai játszmába vonják be –, ha már itt tartunk, hadd emlékeztessem önöket
arra, hogy a szocialista párt frakciója – nekünk egyébként sok fejtörést okozva, mert
sokan hajlottunk arra, amit önök javasoltak – a státustörvény vitájában azt javasolta,
hogy a Romániából érkező (közbeszólás az MSZP soraiból: magyarok!) idénymunkát
vállalók ne három, hanem hat hónapot dolgozhassanak. Ezzel szemben a státustör-
vény három hónapos idénymunka jelleget határozott meg.”24
21 Ohj.38543
22 Ohj.38543-38544.
23 Ohj.38544
24 Ohj.38544
Tehát most már „idegenek” és „idénymunka-vállalók” lettek a határon túli magya-
rok, és a magyar miniszterelnök tiltakozik az ellen, hogy az „idegeneket” bevonják a
belpolitikai vitákba.
A határon túli magyarokra vonatkozó fogalmaknak a politikai aktualitástól függő,
egymásnak teljesen ellentmondó jelentésű használata gyakori stilisztikai és tartalmi
jellemzője a Fideszes felszólalásoknak. Mi másról szól a kedvezménytörvény, ha nem
arról, hogy a határon túl élő magyarokat a rájuk vonatkozó jogszabályokkal, a
Fidesz–MDF-kormány javaslatára, bevonják a magyar parlamenti vitákba? Amikor pe-
dig ez a vita zajlana, akkor a Fidesz „idegenekként” szeretné kizárni a határon túli ma-
gyarokat a vitából. Ez azt jelzi, hogy bizony a Fidesznek politikai játszmáktól függő, el-
lentmondásos a határon túli magyarságról alkotott fogalma.
Nemcsak kifelé árulkodó a stílus, de befelé is: „350 ezer (…) magyar polgárnak
jelenti azt, hogy kedvezőbb feltételekkel dolgozhat”25– sorolja Orbán Viktor. Nem azt
mondja, hogy „magyar állampolgárnak” – ami ország megjelölésre utal –, hanem
„magyar polgárnak”, amely a magyar nyelv általános jelentése szerint inkább etnikai
fogalom megjelölésére szolgál ebben az esetben, értsd: magyar, román, zsidó, roma
polgár stb. Ugyanilyen a föld etnikai megjelölése: „A magyar termőföldet semmi sem
veszélyezteti (...) a magyar termőföld magyar kézben fog maradni, a magyar termőföld
megműveléséből fakadó lehetőség is magyar kézben fog maradni.”26
„Ami Csurka képviselőtársunkat illeti, tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy én
elfogadjam azt, amit ön a magyar kormány külpolitikájának, mondjuk, egy jó drámá-
hoz illő világos vonalvezetése ügyében elvár tőlünk, és mi is szívesebben követnénk
egy közérthetőbb, világosabb és klasszikus irodalmi művek követelményeinek jobban
megfelelő, egyenes drámai vezérfonalat. Csak a tárgyalások sajnos nem így haladnak
és nem egyedül írjuk ezt a drámát, hanem társszerzőink vannak, akiknek ötleteik tá-
madnak arra nézvést, hogy milyen mellékszálakat kellene a cselekménybe beleszőni.
És ez az áttekinthető, ön által igényelt, joggal igényelt vonalvezetést nehézzé teszi a
számunkra.”27
Ismét egy zavaros metafora, amelynek értelmezése nem igen visz közelebb az
Orbán és Csurka egyetértésében körvonalazódó, nemzeti külpolitika fogalmának a ki-
bontásához. Nem lehet tudni, hogy milyen irodalmi drámákra utal a szónok. Vajon
azokra, amelyekben a saját érdekeit követő főszereplőből úgy lesz drámai hős, hogy
saját érdekeit minden kompromisszum nélkül vállalja? Vajon ebben értene egyet Or-
bán és Csurka? Talán ezt a magyar külpolitikát szeretné Orbán is, de nem teheti, mert
„mások” is beleszólnak a forgatókönyvbe? Akár így van, akár nem, tény, hogy itt Or-
bán és Csurka szemléletének alapjáról, indulati eszményeik közösségéről van szó, és
ezt a közösséget a miniszterelnök felvállalja.
Ugyanezen az ülésen jelentette ki Kuncze Gábor kérdésére válaszolva, hogy ő
nem kokettál szélsőségesekkel, mert az SZDSZ-szel egyáltalán nem kokettál. Tehát
Csurkáéktól nemhogy elhatárolta volna magát, hanem azonosságot vállalt velük, míg
a liberálisokat szélsőségeseknek tartja. Még ha feltételezzük is, hogy csak egy „jó po-
én” kedvéért mondta ezt Orbán Viktor, de azért nem tréfa, hogy Magyarország minisz-
terelnöke kivel ért egyet és kit tart szélsőségesnek.
25 Ohj.38545
26 Ohj.38547
27 Ohj.38545

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17
18 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

Az államon belüli nemzeti vonatkozások kiterjesztése (magyar föld, magyar pol-
gár, magyar egyház), az etnikai jelleg kihangsúlyozása mellett jellemző az a törekvé-
sük is a kormányzó pártoknak, hogy az állam vallási semlegességének eszméjét is-
mét megszüntessék, és valamilyen valláshoz kössék a nemzetállam fogalmát a kor-
mányzó pártok szónokai.
Dr. Varga László (Fidesz): „Magyarország létrehozásának, önállóságának a ke-
reszténység az alapja, és ma sincs Magyarország kereszténység nélkül.”28 Ráadásul
ennek a pártpolitikai kisajátítása is jellemző, amint Harrach Péter szociális és család-
ügyi miniszter megfogalmazta: „A polgári koalíció képviseli a keresztény értékrendet.
Miben? Például emberképében, társadalomképében és jövőképében.” Ugyanakkor
azonnal megtagadja ezt az elvi álláspontot, mihelyt az MSZP-t támadja: „A polgári kor-
mány nem osztja meg a társadalmat, nem kíván hívők és nem hívők szembeállításá-
val leveleket írogatni.”29
Csurka István (MIÉP): „Egy új életformát teremtsünk [emelt hangon:] a magyar élet-
térben. Ez pedig csakis a fenntartható növekedés életformája lehet, mely sem keleti,
sem nyugati minták után menő életforma, hanem a mi adottságainknak megfelelő. (...)
Ez pedig a szociális piacgazdaság, amelyet a globalizmus lesöpört. A globalizmus töb-
bek között az Európai Unió segítségével, illetve az Európai Unió kormányainak segítsé-
gével Európában is zárójelbe tette legalábbis a szociális piacgazdaságot és a profithaj-
szát, és a mindenekelőtt való profithajszát helyezte előtérbe. Ha tehát mi oda akarunk
jutni, hogy egyenlő esélyekkel csatlakozzunk, akkor először is bátran kell a protekcio-
nizmus eszközéhez nyúlni, bátran kell a saját önkormányzatainkat olyan helyzetbe
hozni, amelyek nincsenek arra kötelezve, hogy az Európai Unió isten tudja, hol megal-
kotott törvényeit, önkormányzati törvényeit mindenképpen teljesítsék.”30
Dr. Martonyi János külügyminiszter: „A jelenlegi javaslat (EU-bizottság – megj. Á.
V. ) nem felel meg az egyenlő elbánás elvének, ezért elfogadhatatlan.”31 „Ha nincse-
nek egyenlő versenyfeltételek, akkor nincs egységes piac. Márpedig az egységes pi-
ac az egész integráció lényege. Az integráció pedig hordoz egy politikai és morális
tartalmat, amit egyébként a szociális piacgazdaság eszmerendszerén keresztül a
globalizáció folyamatába is be tudunk vinni és be is akarunk vinni, ezért hisszük azt,
hogy a globalizációnak is lehet pozitív érték-tartartalmat adni.”32
Dr. Baráth Etele (MSZP) meg is fogalmazza a jobboldal nemzeti szemléletében rejlő
ellentmondást: „Milyen jogon követelünk más országok büdzséjéből több pénzt magunk-
nak, ha közben csökkentjük saját mezőgazdaságunk versenyképességét? Négy év alatt
képtelen volt a kormány egy vidékfejlesztési programot elkészíteni és azt a parlament elé
terjeszteni. (…) Komolyan gondoljuk, hogy egyrészről hivatkozunk az egyenlő elbánásra –
hogy ne különböztessenek meg minket hátrányosan az osztrák, a belga és a többi paraszt-
hoz képest, és ugyanazt a támogatást kapjuk a regionális politikánkhoz is –, másrészről pe-
dig azt mondjuk, hogy többet kérünk, mint a szlovén, a szlovák, a cseh vagy a lengyel pa-
raszt, mert mi mégiscsak egyenlőbbek vagyunk, mint más egyenlőbbek?”33
28 Ohj.38555.
29 Ohj.38557.
30 Ohj.38561.
31 Ohj.38562.
32 Ohj.38562.
33 Ohj.38563.
3.2 Parlamenttől sajtón át az utcára: néhány cikk a Magyar Nemzet és a
Magyar Fórum hasábjain

A Magyar Nemzetben olvasható: „Az Európai Bizottság bejelentése szerint ha-
zánk az Unióhoz való csatlakozás után egy tízéves átmeneti időszakot követően része-
sülhetne a közvetlen kifizetések teljes összegéből. (...) Mértékadónak Orbán Viktor re-
agálása tekinthető, aki szerdán kijelentette: az Európai Bizottság irányelveiben felkí-
nált feltételek éles ellentétben állnak Magyarország érdekeivel, és mindent elkövet,
hogy növelje a csatlakozás utáni támogatások mértékét és csökkentse az átmeneti
időszak időtartamát. A kormányfő szerint az átmeneti időszak a csatlakozás utáni el-
ső három évre rövidíthető, ami után az unió agrárpolitikai reformja már az új tagokkal
együtt lesz alakítható, ami szükségtelenné teszi a megkülönböztetést.” 34
Ugyanezen lapszám 4. oldalán a Miniszterelnöki Hivatal „Közérdekű közlemény”-
t jelentetett meg (tehát közpénzekből fizetett hirdetést). „Országgyűlési Beszámoló 7”
címen Orbán Viktor miniszterelnök 2001. október 18-án elhangzott parlamenti beszé-
de alapján állítják össze a reklámoldalt. „Hazánk, mint leendő európai uniós tagország
egyik legversenyképesebb ágazata a mezőgazdaság. Az új évezredben ezért fontos
teendő a hagyományos magyar agrárkultúra értékeinek megtartása és megújítása.
2001-ben közel 40%-kal nőtt a termelési és közel 10%-kal a piacra jutást segítő támo-
gatások értéke. A polgári kormány által bevezetett új típusú földvásárlási hitel segítsé-
gével 2002-től a családi gazdaságok 100 hektárig kamatmentesen, e fölött 50%-os ka-
mattámogatással juthatnak hitelhez. (...) Sikerült azonban abba az irányba elindítani
az ország életét, amerre a polgárok is szeretnék vezetni sajátjukat.” (Ez mind fett és
verzál betűkkel, majd kiemelt fett cím:)
„A magyar föld megművelése a magyar családok joga”
Amint látjuk, a sajtóban sem „magyar állampolgárokról” beszélnek, hanem: ma-
gyarokról. Ez a megfogalmazás, anélkül, hogy tartalmilag nyíltan kifejtené, stilisztikai-
lag nagyon hasonlít a két világháború között használt nemzeti diszkriminatív „etnikai
nemzet – kizárólagos tulajdonviszony” szemléletre. Azokra a megfogalmazásokra és
törvénycikkekre, amelyekben nem annyira a külföldiektől, hanem az idegeneknek nyil-
vánított nem magyar etnikumú magyar állampolgároktól vonták meg, előbb a tulajdon
birtoklásának jogát. Mivel ez a félreérthető szóhasználat nem tisztázza, vajon magyar
állampolgárokra vonatkozik a kijelentés vagy etnikai fogalomként használják, egyszer-
re kettős célt érnek el vele:
1. Abban az esetben, ha valaki szóvá teszi az etnikumra és a földre vonatkozó
diszkriminációt, azt válaszolhatják, hogy ők (mármint a magyar kormány, a miniszter-
elnök, a kormánypártok és az ellenzék egy része,) csak magyar „állampolgárra” gon-
doltak, és ezt egy szuverén magyar államban megtehetik.
2. A szavazók felé viszont a nemzeti kizárólagosság megerősítését sugallják:
mintha „a nemzetközi normák szerint” is elfogadható lenne a diszkriminációnak az a
formája, hogy a föld tulajdonlásának joga csakis a magyarság (mint etnikai fogalom)
kiváltsága lehet egy bizonyos területen.
„Mostantól még legalább 10 évig nem vásárolhatnak termőföldet külföldi-
ek” – olvasható a vastag betűs alcímben. Nemcsak a parlamentben emlegetett hét-
éves moratóriummal ellenkezik a fenti cím, hanem az alatta levő cikknek is ellent-
34 Nagy Ottó: Elutasított EU-álláspont. In: Magyar Nemzet, 2002. febr.1

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19
20 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

mond, illetve kiderül, hogy a cím megtévesztően felnagyítja a nemzeti kivételezettség-
re vonatkozó időt: „A Horn-kormány már 1997-ben lehetővé tette volna a külföldiek
magyarországi földvásárlását. A polgári kormánynak sikerült elérnie, hogy a termőföld
unióba való belépésünk után is 7 éven át védelmet kapjon. Kivételt csak azok a kül-
földi állampolgárok élveznek, akik három éven át Magyarországon élnek és mezőgaz-
dasággal foglalkoznak.” Itt már konkrétabb, hogy magyar állampolgárokról és külföl-
di állampolgárokról beszél, sőt engedményt is tesz a külföldiek számára, ha már há-
rom éven át Magyarországon laknak, de ezt összekapcsolja azzal a váddal, hogy a
Horn Gyula vezette kormány nem védte az ún. „nemzeti földet”, lehetővé tette volna a
nem magyaroknak, a külföldieknek a magyar föld megvásárlását.
Megjelenik a (nemzetvédővel szemben) nemzetellenes ellenségkép sugalmazá-
sa, mint a magyar parlamenti pártokat megkülönböztető minősítés. Mindez egy, az
összes állampolgár adójából fizetett hirdetésben.
Másik fett alcím: A Vidék polgárai is bekapcsolódtak a lendületes gazdasági nö-
vekedésbe. (Alatta a cikk, mindössze ennyi:) „A magyar vidék joggal várta el a kor-
mányzattól, hogy bekapcsolja a fejlesztésre szoruló településeit az ország gazdasági
vérkeringésébe.” A suta (50-es évek mozgalmi szókészletére emlékeztető) megfogal-
mazás mögött a vidék és központ megosztása, illetve ennek a megosztottságnak a
tagadása húzódik meg. A konnotatív értelmezés: a vidék mindeddig nem kapcsoló-
dott be a „lendületes gazdasági növekedésbe” csak most nyílt erre lehetősége, az ő
(nemzeti = polgári) érdekeit védő kormány idején.
Ugyancsak a Magyar Nemzet vezércikkében olvasható: „Fel kellene végre ismer-
ni, hogy ez a bővítés más, mint az eddigiek. Brüsszel, sajnos, még adós ezzel a felis-
meréssel. (...) Egyszer s mindenkorra véget ér az illúziók kora, amikor még – jelenlegi
és majdani tagok közösen – őszintén hittük: érdemes áldozni, és áldozatot vállalni Eu-
rópa újraegyesítéséért“.35 Kocsi Margit vezércikkének hangneme megegyezik Csurka
István parlamenti stílusával, és ő is Orbánt idézi, aki szerint „az EU álláspontja éles el-
lentétben áll Magyarország érdekeivel”. További érvei: sérül az egyenlő elbánás elve,
meg ha ezt így lehet előre látni, akkor „ugyan kinek sürgős a bővítés?”
„Párbeszéd nemzeti kérdésekről” című cikk a Magyar Nemzetben. Kép és kép-
aláírás: „A Testnevelési Egyetem aulájában tegnap este a Nemzeti Egységmozgalom
rendezett programot Élnek-e magyarok a határainkon túl? címmel, amelyen előadást
tartott Balogh János akadémikus, Makovecz Imre építész és Szűrös Mátyás
képviselő.”36 A cikk folytatásának címe: „Szűrös a jó ellenzékről”. Szerző: „(Munkatár-
sainktól)”. Szűrös Mátyás szólt „a határokon átívelő nemzeti egység megteremtésé-
ről”, ám felhívta a figyelmet arra, hogy ezt nem szabad revíziós politikának tekinteni.
Hozzátette: „Alkotmányos feladatunk a nemzet egyesítése.”
Az Alkotmányban természetesen ilyen paragrafus nincs. A szónok tehát elzárkó-
zik a negatív minősítéstől – nem revíziós –, de vállalja a tartalmát, a nemzet egyesíté-
sét, sőt úgy tünteti fel – legalábbis a lap tudósítói szerint –, mintha ez a magyar Alkot-
mányból levezethető lenne. Ezáltal a nemzeti megtévesztés eszközeként olyasmit su-
gall mint megvalósítható feladatot – lap és politikus egyaránt –, amire sem alkotmá-
nyos joga, sem közvetlen gyakorlati lehetősége nincs Magyarország állampolgárai-
nak. Illetve lehetne egy: az európai integrációban való közös részvétel Romániával. Ez-
35 Kocsi Margit: Brüsszeli bumeráng. In: Magyar Nemzet, 2002. február 1. 7. old
36 Magyar Nemzet, 2002.febr.2. 1-2 old.
által megszűnnének a határfóbiák, de az már nem illik sem a szerzőnek, sem a lap
szerkesztőinek a koncepciójába. Hogy honnan tudjuk? Egyszerű: nem írják meg.
„A magyar és szlovák parlament a kedvezménytörvény körül kialakult vitája azt a lát-
szatot kelti, mintha a két országban semmilyen fontosabb probléma nem létezne – álla-
pítja meg a szlovák Národná Obroda csütörtökön megjelent kommentárjában”37 – olvas-
ható az MTI hírében, majd így folytatják: „A Duna pozsonyi és budapesti partján álló par-
lamentekben folyó szócsatákban a nacionalizmus és nemzeti büszkeség között húzódó
határt nemegyszer túllépő honatyák magatartása azt sejteti, hogy indítékaik inkább a
mindkét országban közelgő választások, és korántsem az érintett kisebbségi közösségek
helyzetét feltáró objektív elemzések igényéből fakadnak. Ha nem így lenne, akkor Buda-
pest nem a tavalyi év végére hagyta volna a kedvezménytörvény elfogadását, hanem a
szándékról már korábban konzultált volna Pozsonnyal és Bukaresttel.”
A Magyar Nemzet másik cikkében olvasható: „A rasszizmus és az idegengyűlö-
let az ismérv? Vajon ki a rasszista? Ki az idegengyűlölő?” A külön elemzést érdemlő
Lovas István-cikknek38 a témánkra vonatkozó lényegét abban látjuk, hogy Lovas Ist-
ván, többek között, fel akar oldani olyan politikai szembenállásokat, amelyek az ide-
gengyűlölet, nacionalizmus és a populizmus kategóriájába sorolt nyugati, keleti és ha-
zai politikusokat elkülönítenék egymástól. Az ellentétek feloldásával szalonképessé,
elfogadhatóvá és EU-konformmá szeretné változtatni a szélsőjobb ideológiának a hí-
veit (Haider, Berlusconi, Csurka, Kövér) és az elmúlt diktatúra híveiként megbélyegez-
ni a baloldali, szociális gondolat politikusait. Az idézett cikkben, így utólag elemezve
(a választások eredményeinek ismeretében!), megdöbbentő, hogy – bár idegen fel-
mérésekre hivatkozik, de – azt is sugallja: Csurka tábora nem éri el az öt százalékot.
Ez egyrészt beleillik érvelésének logikájába, mármint az, hogy Csurka nem annyira
szélsőséges, és jelentősége sem akkora, mint ahogyan a média beállítja, de másra is
enged következtetni: összefüggés feltételezhető a szerző és a Fidesznek azon hívei
között, akik kidolgozták a Csurka táborát bekebelező háttérpropagandát. Magyarán
a szerző tudatosan állítja be a MIÉP-et kevésbé jelentősnek, netán a parlamentből ki-
szoruló pártnak, hogy erősítse a Haider mellett kiálló Orbán „nemzeti” imázsát.
„Hogy mivé váltunk az elmúlt negyven évben, nevezzük úgy, a népi demokrácia
időszakában, azt most láthatjuk” – olvasható a Magyar Nemzet vitafórumában Jávor Bé-
la ügyvéd, a Nemzeti Kör tagjának írásában. „E negyven év alatt sok mindent elvesztet-
tünk. (…) Nagy veszteségünk a nemzeti érzés, amelyet a totalitarizmus az internaciona-
lizmus nevében szép csendben elsorvasztott, magyarnak lenni leginkább már csak az
olimpiai játékokon vagy nemzetközi válogatott meccseken lehetett. A magyar történel-
met is megrostálták, s elsősorban azokat az eseményeket preferálták, amelyekben a
nép, a tömegek vagy az alsóbb néposztályok tettei voltak felismerhetők (Dózsa-felkelés,
Budai Nagy Antal, agrármozgalmak stb.), s különösen háttérbe szorították az egyéni
szerepvállalás mintáit. Általában és egyénileg is utókáderezték a magyar történelem
arcképcsarnokát, s voltak, akik B-listára kerültek szép számmal. Ez aztán oda vezetett,
hogy a szomszédos országokban rekedt magyarjainkat ma is románoknak, szlovákok-
nak vagy szerbeknek hívják az itthoniak, fogalmat sem alkotva arról, hogy e szerencsét-
len magyarok épp olyan hitsorsosaink, mint magunk. 1989-ben, amikor újra elkezdtük
a Szózatot énekelni, kiderült, hogy még a patrióta családok gyermekei sem ismerik an-
37 MTI: Hazánk és Szlovákia kapcsolata. In: Magyar Nemzet, 2002. Febr.7.
38 Lovas István: Jobb, jobb – még jobb! In: Magyar Nemzet, 2002. Febr. 11. 6. Old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21
22 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

nak dallamát, mert negyven évig ezt a dalt a politika száműzte a ritka, kötelezően le-
gyúrt hazafias évfordulók műsorából. Nem csodálható, március 15-ét a Tanácsköztársa-
ság kikiáltásának évfordulós napjával, március 21-ével és a „felszabadulás” ünnepével,
április 4-ével kötötték csokorba, Forradalmi Ifjúsági Napok fejléccel, ahol a hangsúlyok
már érezhetően a két utóbbi felé tolódtak el. Augusztus 20-án nem Szent Istvánt ünne-
peltük, hanem az Alkotmányt, a szép ígéretek tárházát (…) Mindannyiunkban benne
munkálnak negatív indulatok, amelyeket a szocializáció, a nevelés, a család és a bará-
tok alakítanak és csökkentenek, netán növelnek. A tisztességes versenyben egy párt a
jót akarja kihozni a választóból. Jelenünkben ez nem így van, mert vannak pártok, ame-
lyek az emberben lakozó rosszat élesztgetik azzal a reménnyel, hogy az általuk egykor
megformált homo kadaricus vevő erre a rosszra. Magyart magyar ellen fordítanának, ki-
játsszák az irigységet, mert remélik, hogy a nép, amelytől negyvenévi munkával elvet-
ték a magyarságát, akit lesovinisztáztak, ha magyar mert lenni, akitől megtagadták azt
a szót, hogy patriotizmus, az majd féltékenyen rátámad nemcsak külhonba szakított ma-
gyarjainkra, de arra a kormányra is, amelyik ténylegesen olyat tett értük, amelyet tenni
eddig nem mert és nem akart nyolcvan éve senki. S lám, ez az alantas kártya sok ve-
vőre talált, bizonyítván: élnek még homo kadaricusok e hazában, akiknek ma is fonto-
sabb egy rémhír, mint a nemzet spirituális egysége. (…) S most már semmi sem drága,
ha már itt vannak, átlépnek a Rubiconon. Tizenkét év alatt, új demokráciánkban sem-
mi nem volt szent, egyet kivéve, és ez a magánélet volt. Lehetett itt szeretője a hűsége-
sen mosolygó szocialistának, félreléphetett a kereszténydemokrata, csalhatott a csalha-
tatlan liberális, születhetett házasságon kívül is nem egy gyerkőc, ez sosem volt téma.
Most már ezen is túl vagyunk. Ha igaz, ha nem, s főként, ha nem, zúdul a mocsok fele-
ségre, gyerekre, családra, mindegy, csak a cél fontos. Írástudó mindig akad, aki telefir-
kálja a sajtószabadság ernyője alatt a demokrácia tiszta házfalát. Újra befedetlen az Ör-
dögárok, előttünk hömpölyög le a sok kinyomtatott szenny a Dunába. Cél nélkül?
Aquinói Szent Tamás már megmondta, semmi sincs cél nélkül. A cél ugyanaz: az érté-
ket vesztett népet megvezetni, ahogy azt évek óta teszik szombat esténként egykorvolt
értelmiségiek, akik ahelyett, hogy felemelnék a szellemiekben szegény népet, magukat
döntik le a sárba, miért? Pénzért, tapsért, médiahatalomért. S most a pocsolyába lö-
kött emberek alantas érzelmeit korbácsolják, kihasználva az irigységet, a tudatlanságot,
az istentelenséget, a kisebbrendűségi érzést. (…) Miért e gátlástalan, eddig demokráci-
ánkban ismeretlen, csak a proletárdiktatúrából ismerős harc? Miért a leírtaknál erősebb
szabályok semmibe vétele? Mert már tudják ott a Köztársaság téren, hogy most igaz,
amit annyit énekeltek: ’Ez a harc lesz a végső’, mert, ha most veszít a szocialistának
maszkírozott csapat, akkor e pártnak vége. Így, ahogy most van, úgy vége. Nem lesz Tí-
zek Tanácsa, oda a választmány, eltűnnek majd a bukottak, visszabújhatnak Kádár kö-
penyébe az onnan kibújtak, új szelek fújnak majd az Erkel Színház felől, nem biztos,
hogy fényesebbek, de mások. Ezért e vad és fékevesztett acsargás. Haláltánc ez, most
mindent egy tétre kell feltenni, és ha utolsó a tét, akkor már nincs mód árnyalni, és sen-
ki nem tudja magát megjátszani. Peyer Károly mondta az emigrációban: ’Szörnyű ez az
emigráció, ha még soká tart, mindannyian lecsúszunk a magunk színvonalára.’ Ez ér-
vényes a mostani ellenzéki kampányra is, de múlt időben. Most már ki-ki ott van, a ma-
ga színvonalán. Lepergett a szocdem festék, lehullt a hipokrita álarc, előkerültek a régi
módszerek és szlogenek. És persze a régi emberek. Mára világossá lett, amit eddig
nem hittünk el. Az ellenzék balsorsú fele nyíltan szembeszáll minden választóval, akinek
jelentenek valamit azok az értékek, amelyeket úgy hívunk: haza, nemzet, család és val-
lás. Nincs tovább rejtőzködés, nem ír már levelet a miniszterelnök-jelöltjük az egyház
papjainak bülbülszavakkal. Nincs ámítás. Arra már nincs idő és erő, hogy minket be-
csapjanak, már nem a mi kedvünket keresik, hanem azokét, akiktől ők vették el a ha-
zát, a nemzetet, a családot és a vallást. Akikből ők csináltak homo kadaricust, akiket ők
tettek tönkre, akik az ő áldozataik. Mert nem kétséges, ezen embertársaink áldozatok,
egy kommunista kísérlet szerencsétlen áldozatai, mint a haláltáborok kísérletező orvo-
sainak ikerpárjai, akik túlélték a borzalmat, de sosem tudják már kiheverni a testi és lel-
ki sebeket. Egy embertelen kor termékei, akiknek száma évről évre csökken, de hogy
mennyien vannak még, nem tudható. E pártok kampányszervezői remélik, hogy még
sokan, nagyon sokan vannak, de bízzunk benne, hogy már egyre kevesebben, s lesz
idő, amikor a homo kadaricust mint az emberiség ritka példányát mutogatni és védeni
fogják, mert már csak az utolsók lesznek láthatók. E párt jog- és szellemi elődje tönkre-
tette ezt az országot, és tönkretette a polgárait, s ami a legelvetemültebb, most e tönk-
retett emberekkel akarja magát újra hatalomra juttatni. Őket szólítja és hívja, a saját kre-
atúráit, saját áldozatait: gyere, szavazz rám, hisz te nem tudod, hogy én tettelek tönkre,
nem tudod, mert én vettem el tőled azt a tudást, amelynek hiányában nem tudhatod.
Karinthy megírta egyik legjobb novellájában, a Barabásban, hogy Jézus összegyűjti
azokat a szerencsétleneket, akiket az a Barabás tett tönkre, lopott és csalt meg, akinek
szabadon bocsátását egykor ők követelték, amikor Pilátus megkérdezte, kit bocsássak
el: Barabást vagy a Názáretit? Visszamennek hát Pilátushoz, és új törvényt kér Jézus, s
Pilátus újra megkérdezi a népet: Barabást vagy a Názáretit? És a meggyalázottak együtt
ismét azt kiáltják: Barabást, bár külön-külön mindegyik azt kiáltotta: a Názáretit! Ebben
bíznak ezek a vörösingesek, meg hogy övék lesz a grund.
De az élet nem azonos az irodalommal”.39
Bár a fenti cikk nem belső munkatárstól, nem is vezércikként jelent meg, de a kor-
mánypártok és a MIÉP által is támogatott Nemzeti Kör tagjának a véleményét fejezi ki,
amely ellen nem tiltakoznak a „tagtársak”.
Annak ellenére, hogy olvasottság és példányszám tekintetében Magyarországon
nem tölt be olyan jelentős szerepet Csurka István lapja, a Magyar Fórum, de a közvé-
lemény szerint is a „hangsúlyosan nemzeti” érdekek képviselője, a MIÉP parlamenti
csoportja felszólalásai mögött meghúzódó bővebb tájékoztatást nyújt a lap. Esettanul-
mányunk következő részében a lap 2002. februári számait tekintjük végig.
Csurka István: „A MIÉP külpolitikai kérdésekről való programalkotását a magyar-
ság megmaradásának, gyarapodásának és hosszú távon a visszaszerzésnek a gon-
dolata vezérli.(...) A magyar kiszolgáltatottság lényege az, hogy az ide beözönlő
nagyhatalmak, a leigázók és a gyarmatosítók mindig megtalálták maguknak a nem-
zeten belül azt a réteget, előbb az arisztokrácia labanc részét, aztán a komprádor-
burzsoáziát, az MSZMP-s párthatalmat, amely a nemzettel szemben, s a nemzetet ki-
játszva a szovjet érdekeket szolgálta. Ennek a bolsevista lelkületű, cinikus, gátlástalan
helytartósági pártburzsoáziának sikerült átmentenie magát a mai rendszerbe, s ez a
réteg most a globalizmus, a pénzhatalom megbízottja, kijárója, szálláscsinálója. (...) A
magyar kiszolgáltatottságban mindig benne van az idegen zsoldban állók hazaáru-
lása, népükkel, nemzetükkel szembefordulása. Ezért a gyökeres változás csak ezek
leváltásával kezdődhet.(...) A MIÉP elsőrendű külpolitikai célkitűzése tehát az, hogy
39 Jávor Béla: Tönkretett emberek (homo kadaricusok) a hatalom igézetében. In: Magyar Nemzet. 2002. február 28. 6. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23
24 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

(...) kiiktassa a politikából, s a külpolitikából különösen az idegen zsoldban álló ele-
meket, tartozzanak bármely égtáj rendszerének kiszolgálói közé. (...) A Nemzetépítő
Állam – erős kézzel tisztítsa meg a diplomáciát, világítsa át és minden, a múltból itt
maradt, akár lojalitást mutató elemtől szabaduljon meg. (...) Az európai csatlakozást,
ha egyáltalán sor kerül rá, csak ilyen átvilágított és magyar nemzeti elkötelezettségű
külügyi apparátussal szabad végrehajtani.
A MIÉP véleménye az EU-csatlakozásról:
– a MIÉP a nemzeti megmaradást, a magyar kultúra és a nemzeti önállóság fenn-
tartását szavatoló, gazdaságilag előnyös és felvirágzással együtt járó csatlako-
zást természetesen nem ellenzi.
– A MIÉP nem tartja lehetségesnek a csatlakozást a magyar föld magyar tulaj-
donban maradásának százszázalékos biztosítása nélkül.
(...)Tudomásul kell venni, hogy van Európában egy kulturálisan és gazdaságilag is
összetartozó övezet, amelybe Bajorországtól Ausztrián át Szlovénia, Horvátország és
Magyarország, majd Szlovákia és Csehország tartozik, amely Lengyelország nyugati
részének érintésével felnyúlik az Északi-tengerig, magában foglalja a balti államokat és
voltaképpen ide tartozik Románia Kárpáton inneni része, Erdély és Bánság is. (...) A
MIÉP nem fogadja el a status quo fennállásának mindenekelőtt való fontosságát, és
minden békés, tárgyalásos úton történő rendezést, amelyet egyébként a nemzetközi
szerződések is lehetővé tesznek, lehetségesnek és kívánatosnak tart. (...) A MIÉP az
önfeladás, a lemondás, a nemzet történelmi jogairól való örök érvényű lemondás szel-
lemét, magatartását, mély magyarellenességét utasítja el... A MIÉP nem fogadja el az
1946-ban Párizsban megismételt trianoni diktátumot, de ellene nem hadsereget, ha-
nem elsősorban belső lelki erőket akar mozgósítani. Amíg a népességfogyás jelenlegi
üteme nincs megállítva (...) addig nincs mit beszélni revízióról. Kivétel az olyan csekély
jelentőségű és csak a népszavazás útján megvalósítható határkiigazítás lett volna,
amelyet a lezajlott jugoszláv háború után (...) ENSZ felügyelettel lehetett volna megva-
lósítani. (...) ezt a javaslatát, mint megfontolandót, a MIÉP fenntartja.”40
Az „Egészséges Fejbőr” zenekar december 26-ra tervezett rock-koncertjét betil-
totta Demszky Gábor főpolgármester, pedig a zenekar a Pannon Rádióban rendsze-
resen hallható, olvassuk a lapban, majd megjegyzik: „A Pannon Rádió már korábban
is játszotta a nemzeti rock-zenekarok elnevezésű csapatok szerzeményeit. (...) a dalok-
ból Erdély, Felvidék és Délvidék jajszava csengett ki rockos dübörgéssel. Visszakö-
szöntek a hun-magyar rokonság kérdései, a honfoglalás kori történések, nagy királya-
ink, magyar hőseink cselekedetei.”41
A státustörvénnyel kapcsolatban Csurka István azt nyilatkozta: „Orbán Viktor ebben
a helyzetben nem tehetett mást, mint hogy aláírja a kedvezménytörvényben foglalt, az
eredeti elképzelésektől kissé eltérő egyezményt (Nastaseval – a szerk.). A MIÉP elnöke
ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a magyar munkaerőpiacra a románokkal most megkö-
tött egyezmény gyakorlati veszélyt nem jelent, mert a Bukaresttel fönnálló kétoldalú
megállapodás értelmében évente nyolcezer munkavállaló érkezhet hozzánk, de eddig
négyezernél több még sosem jött. (...) a magyar cégek döntenek a romániai munkások
alkalmazásáról. Magyarán: arról, hogy alkalmazzák-e őket vagy sem.”42
40 Csurka István: Magyar Fórum. XIV. évf. 1. 2002. január 3. 2. old.
41 (gki): Nemzeti rock a Pannon Rádióban. In: Magyar Fórum. i.m. 3. old.
42 -hering -: Külpolitikáról és kedvezménytörvényről. Csurka István sajtótájékoztatója. In: magyar Fórum, i. m. 4. old.
Keretes: „A 2001-es esztendő meghozta a globalizmus ellentmondásaiból faka-
dó első világháborút. (....) Az év legnagyobb külpolitikai eseménye kétségtelenül a stá-
tustörvény megalkotása és utóélete. A státustörvényt, ha fenntartásokkal is, az
SZDSZ-t kivéve minden parlamenti párt elfogadta. A törvény utóélete során aztán ki-
derült, hogy az elfogadás az MSZP részéről részben a törvényt övező nemzeti lelkese-
dés kényszerítő hatásának a következménye, azaz ideiglenes és álságos volt. Az
MSZP a saját kapcsolatrendszerén keresztül ezt az ellenállást még szította is. Így állt
elő az év végére az a fejlemény, hogy a magyar társadalom immár világosan és nyíl-
tan két részre oszlik: a legádázabb magyarellenességgel cimboráló, azzal szövetkező
MSZP-re és SZDSZ-re, és a különböző hangolású, de a Kárpát-medencei magyarsá-
gért így-úgy felelősséget érző, az összetartozást elfogadó, azért dolgozó, magát ma-
gyarnak vallók része. Most e között a két fél között éles, kegyetlen, az MSZP–SZDSZ
részéről gátlástalan harc folyik, ezek ezt a kérdést bekapcsolták a választási kam-
pányba. Hazaárulással kampányolnak. (...)
A kormány a státustörvényhez nem kapta meg azt az európai támogatást, ami
egy eminens európai tanulónak járt volna. (...) Újból kiderült, hogy a magyar életérde-
kek és a Trianonban elszenvedett magyar vérveszteségek, tragédiák kérdése még
mindig nincs benne az európai köztudatban, s mi onnan csak vállveregetést várha-
tunk. (...) A további tárgyalásokat csak ennek az európai közönynek a tudatában sza-
bad folytatnunk. Az mindenesetre érdem és eredmény, hogy a kormány által kezde-
ményezett státustörvény kapcsán ez kiderült. (...)
A kanadai kormány által elrendelt vízumkényszer az SZDSZ és a zámolyi esetben
is közreműködő izraeli szervezetek által odairányított cigányok miatt következett
be, a kormány azonban ezt a tényt nem válaszolta meg az eset súlyának megfelelő-
en és nem tett kellő lépéseket a cigányspeed megállítására. Az új Országgyűlésnek
sürgősen törvényt kell alkotnia a haza külföldön történő lejáratásának megakadályo-
zása és megbüntetése tárgyában.”
A fenti szöveg egyértelműen uszító jellegű. Az ellenségek: a Nyugat, a szomszé-
dos államok, a zsidók és a romák. Szimpátiája: Orbán Viktor és a kormánya. Ez a nem-
zeti szélsőjobbnak tartott „ellenzék” véleménye.
A romaellenesség több szinten is megfigyelhető: „Franka Tibor újságíró, a Pan-
non Rádió egyik szerkesztője – olvasható a Magyar Fórumban –, a MIÉP országgyű-
lési képviselőjelöltje cigány- és egyéb ügyekben már hosszabb ideje hadilábon áll
a romákat a magyarság ellen furkósbotnak használó, s nemzetközi összefonódású
gyűlölködőkkel, akik (...) életveszélyes fenyegetésektől sem riadnak vissza. Cigány-,
rendőr- és katonavicceket tartalmazó kiadványba csomagolt élestöltényt küldtek neki.
’Biztos vagyok benne, hogy nem roma küldte, mert az, ha tud egyáltalán olvasni, ak-
kor nem cigány- és katonavicceket csokorba kötő kiadványokat vásárol magának. A
feladó sokkal inkább az MSZP, a volt Munkásőrség és az SZDSZ soraiban, de az is
lehet, hogy a határainkon túl, esetleg a Moszád környékén keresendő’ – jelentette ki
Franka Tibor, aki gyanújának alátámasztására elmondta: régebben is kapott olyan te-
lefonos fenyegetést, hogy családjával együtt azonnal hagyja el a lakását, mert megér-
keztek Tel-Avivból az Uzi-géppisztollyal fölszerelt jó emberek.”43
Ugyanebben a számban a következő reklám látható: „Még kapható, s aktualitá-
sából semmit sem veszített az a 32 oldalas, TÍZBŐL TÍZ címen, Néhány gondolat
43 Hering József: Karácsonyi meglepetés Franka Tibornak. In: Magyar Fórum, i.m.. 4. old

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25
26 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

plazákról, szálláscsinálókról, Magyarország megszállásáról alcímmel megjelent
Csurka-tanulmány, amely függelékében felsorolja azon 167 budapesti székhelyű cé-
get is, amely közvetlen izraeli befolyás alatt áll és tevékenységi körében szerepel az in-
gatlanügylet, továbbá mindazon 43 zsidó szervezet, képviselet, egyesület, amely ha-
zánkban be van jegyezve.”
Könyvhirdetés: „David Cole interjúja Franciszek Piperrel. Minden idők legmeg-
döbbentőbb dokumentumfilmje. Lásd, halljad és győződj meg magad! Milyen té-
nyek alapján tagadják a világ legképzettebb zsidó és nem zsidó történészei
az auschwitzi gyilkos gázkamrák létét. Igen, ez az a dokumentumfilm, amit felje-
lenteni többször is lehet, de megcáfolni egyszer sem!” Másik: „Elrabolt országrésze-
ink és véreink visszacsatolásának hatalmas filmdokumentumai: Észak felé, Dél felé,
Kelet felé – a Magyar Feltámadás szívszorító dokumentumai.”
A parlamenti vitákra vonatkozóan több cikkben is találunk kiegészítést, magyará-
zatot, tájékoztatót az újságban: „A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó miniszterel-
nöki beszámolóhoz szólt hozzá az Országgyűlés hétfői ülésnapján Csurka István, a
MIÉP elnök-frakcióvezetője. A politikus kifejtette: az Európai Unió (…) nem tudja, és
nem is akarja egyenrangú tagnak felvenni a csatlakozásra váró országokat. Csurka
szerint az alapvető nemzeti érdekek szem előtt tartásával újra kell tárgyalni a tő-
ke szabad áramlásáról szóló fejezetet. Orbán Viktor kormányfő igazat adva
Csurka Istvánnak, fontosnak tartotta, hogy az uniós tárgyalások lezárultával a ma-
gyar polgárok népszavazáson döntsék el: az adott feltételek mellett csatlakoznak-e az
európai közösséghez. A miniszterelnök elfogadta a MIÉP elnökének elvárását, hogy
világos vonalvezetésű legyen a magyar kormány külpolitikája. Megköszönte
Csurkának azt is, hogy beszédében szóba hozta a földkérdést. Napirendi felszólalá-
sának folytatásaképpen a MIÉP elnöke (...) kijelentette: Magyarországnak saját jövő-
képet kell felrajzolnia, és saját érdekeit kell képviselnie. Új életforma megteremtését
szorgalmazta a magyar élettérben, amely nem nyugati és keleti mintákat követ, ha-
nem a fenntartható növekedést célozza meg. Ez pedig a szociális piacgazdaság,
amelyet lesöpört a globalizáció – nyomatékosította az elnök. Martonyi János külügy-
miniszter, megismételve a MIÉP első emberének gondolatait, közölte: az EU jelenlegi
javaslata nem felel meg az egyenlő elvárás elvének. (...) a MIÉP elnöke az eddig elfo-
gadott témakörök újratárgyalását helyezte előtérbe, különös tekintettel a tőke szabad
áramlásának fejezetére, amelybe a kormány az uniós igényeket kiszolgálva behelyez-
te a földkérdést. Ezt Csurka a magyar helyzet ismeretében elfogadhatatlannak tartot-
ta. A nemzeti érdekeink feladására utalva közölte: akár a státustörvénnyel, akár a
szomszédainkkal való viszonyunkat meghatározó többi törvénnyel kapcsolatosan
’eminens tanulókként jártunk el’. Leszögezte: Orbán Viktornak ebben a folyamatban
egy érdeme van, hogy kimondta az EU-n kívüli élet lehetőségét. (...) Az esélyegyenlő-
ség megteremtése érdekében bátran kell nyúlni a protekcionizmus, a vámszabályo-
zás eszközeihez, és olyan helyzetbe kell hozni a saját önkormányzatainkat, hogy ne
kelljen mindenképpen teljesíteniük az EU önkormányzati törvényeit.”44
Ugyanebben a számban, álnéven írt vezércikk olvasható: „Egy gondolkodó ál-
lampolgár tűnődése” címmel. Ebben arra figyelmeztet a szerző (szerkesztő? főszer-
kesztő?), hogy a választási küzdelemben „kezd lábra kapni egy másik, a nemzeti ol-
dalról elindított, nem éppen ízléses és egyébként alaptalan, a tényeknek meg nem
44 (gki): Csurka: Új életformát kell teremteni. In: Magyar Fórum, XIV. évf.,6. 2002. febr 7. 1 old.
felelő híresztelés. Azt suttogják, hogy azért kell a Fideszre szavazni, még a MIÉP-pel
rokonszenvezők és a Fidesszel elégedetlenek körében is, mert csak az oda szavazás
szavatolja a nemzeti oldal győzelmét, csak a Fidesznek van esélye legyőzni az MSZP-
t. (…) Azon senki nem csodálkozhat, hogy az MSZP és az SZDSZ, sőt a Munkáspárt
is a MIÉP ellen tüzeli a szavazóit. Nekik a MIÉP sem marad adós. Sohasem tagadta,
hogy nélkülük képzeli el a megtisztult Magyarországot, illetve annak politikai világát.
Elsősorban a gazdasági, pénzügyi hatalom szőnyegét szeretné kirántani alóluk, hogy
ne tudjanak emberek életéről nélkülözésekbe döntéséről, munkájáról, alkalmazásá-
ról, szolgálatba szegődtetéséről rendelkezni. (...) A nemzeti oldal tartós sikerét csak az
erős MIÉP biztosítja. (...) A Fidesz azért tette meg pártelnöknek Pokorni Zoltánt, hogy
balról és liberális oldalról szívjon el szavazatokat. (...) A balra és liberális igazodás ve-
szélyét csak az erős MIÉP akadályozhatja meg. Minden, a MIÉP-re adott szavazat va-
lójában a nemzeti oldal győzelmét segíti elő, és a Fidesz-kormány ideje alatt tanúsított
engedékenységét, egykori liberális vonzalmainak feltámadását akadályozza meg.” 45
Ebben a cikkben világosan felismerik a pártot fenyegető veszélyt, hogy a Fidesz
a MIÉP szavazóinak a meghódításával szeretné növelni szavazótáborát, és egyúttal
szalonképessé tenni a szélsőjobb nemzeti, idegengyűlölő, revizionista irányzatot a
magyar és a nemzetközi politikai életben.
A státustörvénnyel és a románokkal kapcsolatosan Marsi Péter Pál írja: „Egymil-
lió románnak feltétlenül otthon kell maradni, mert vigyázni kell a kecskékre, erre, arra,
meg a magyarokra.”46
Egy másik megfogalmazás: a „pánikba esett balliberális legmegkerülhetetlenebb
fóbiája éppen itt leledzik, és nacionálfóbiának hívják. Oka a beteg sajnálatos gyökér-
telenségében és kínzó identitásproblémáiban keresendő. (...) Gyakori, hogy identitás-
hiányukat a „kettős identitás” téveszméjével kompenzálják. Világképükben nincs he-
lye nemzeteknek. (Az egy Izraelt kivéve, amely persze ebben is kivétel.) Az esetleírá-
sok bizonyító erővel mutatják, hogy az érintettek szánalmasan keveset tudnak a nem-
zeti létről, a nemzeti együvé tartozásról, mint meghatározó létélményről. Ezért van az,
hogy amikor nemzeti jellegről, néphez, fajhoz való tartozásról hallanak, azonnal gén-
vadászokká válnak, mert csakis genetikailag tartják definiálhatónak a nemzethez tar-
tozást, mint entitást, és ezért, hogy minket, nemzeti radikálisokat is valamiféle
nacionálgenetika megszállottjainak vélnek. Pedig Isten a tanúnk, hogy nem így van.
(...) A genetika helyett tehát a sors az, amely a mi szemünkben meghatározza, hogy
ki magyar, ki nem: aki vállalja, éli és halja (!) a magyarsága által reá kiszabott sorsot,
magyar az, magyar, akkor is, ha tirpák, akkor is, ha eredeti családi neve Vitál volt, és
abból lett magyarítva Vácivá és keresztelve Mihállyá.”47
A cikk szerzőjének meg kellett védenie Csurka magyar származását, akit egye-
sek azzal vádoltak, hogy szláv eredetű családneve „tuskót” jelent magyarul.
„Az Izraelben egykoron és ma is alkalmazott módszerek magyarországi átvezeté-
se az MSZP kampányát szervező izraeli cég munkájának eredménye”48 – írja Csurka,
majd így folytatja: „A kampány nemcsak MIÉP- és Fidesz-ellenes, hanem magyar- és
keresztényellenes. Megtörni a magyar ellenállást, önvédelmet. A magyar adja át, még-
45 Gondolkodó Magyar: Egy gondolkodó állampolgár tűnődése. In: Magyar Fórum, 2002. febr. 7. 1. old.
46 Marsi Péter Pál: Jönnek a románok! In: Magyar Fórum, 2002. febr.7. 7. old.
47 Szőcs Zoltán: A pánikbetegség szabados leírása. In: Magyar Fórum. 2002. febr 7. 8. old.
48 Csurka István: Magyar szemmel. In: Magyar Fórum. 2002. febr. 14. 2. old

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27
28 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

pedig engedelmesen a hazáját nekik. (...) Mert hát erről van szó, s nem csupán a vá-
lasztásról. Nem a párt kell nekik, hanem az ország. (...) Tehát nehogy azt higgye vala-
ki, hogy a sokat hangoztatott antiszemitizmus számít nekik. Nem számít, mert Magyar-
országon egy-két jelentéktelen megnyilvánulást leszámítva nincs, Romániában vi-
szont, ahonnan Ceauşescu alatt kiüldözték a zsidókat, és a szászokat kivásároltatták
Nyugat-Németországgal, van. (...) Minél durvább lesz a kampány, annál hevesebb lesz
az antiszemitizmussal való vádolás is. Többek között ezt a tényekből összeszerkesz-
tett írást is a gyűlöletbeszéd kategóriájába fogják sorolni, mert minden számukra hát-
rányos, tevékenységüket leleplező állítást, felsorolást ezzel akarnak letakarni.”
A cikkben két és fél hasábon keresztül Orbán Viktort mentegeti, hogy 32 millió-
ba került a miniszterelnök amerikai útja. Az viszont kijárt neki, mert közérdekű elő-
adást tartott Amerikában, ahol átvette a díszdoktori kitüntetést.
„Csurka István kérdésre válaszolva kijelentette: nagyon rossz néven venné Orbán
Viktor miniszterelnöktől, ha bocsánatot kérne az MSZP és az SZDSZ lehazaárulózása
miatt. (…) Miért kellene bocsánatot kérni a hazaárulóktól a lehazaárulózásért?” –kérdezte
a politikus, majd gondolatmenetét így folytatta: „Az MSZP és az SZDSZ a hazaárulás út-
jára lépett, mert a magyarsággal szemben olyan erőkkel szövetkezett, cimborál, ame-
lyek a magyarság Erdélyből és Szlovákiából való kiszorítására törekszenek.”49 Ugyaneb-
ben a cikkben reflektálnak Kozma Blanka, a Közéleti Roma Nők Egyesülete elnökének a
Népszabadságban megjelent cikkére, amelyben az áll, hogy „a kedvezménytörvény kö-
vetkeztében hazánkba áramló olcsó, román munkaerő miatt a magyarországi romák ki-
szorulnak a munkából. A cigány közéleti ember következésképpen a Fideszt, úgymond,
fehérítő pártnak nevezte, amiből Csurka levonta a következtetést, hogy Kozma Blanka
egy újabb etnikai viszály lehetőségével riogat. A MIÉP elnöke szerint a kedvezménytör-
vény ellenzői a román után most a romakártyát vették elő, de a cigányoknak a munkából
való kiszorítására vonatkozó állításnak nincs semmi valóságalapja.”
Egy másik cikknek a címe önmagában jelzi a tartalmát: „Magyarország Gyarma-
tosításának Bankja”. „A Magyar Nemzeti Bank 1998., 1999. és 2000. évi beszámoló-
ja lehetőség arra, hogy még egyszer bemutassuk tevékenységének károsságát, szel-
lemiségének idegenségét, gondolkodásának és gazdálkodásának félelmetes hiá-
nyosságait, és vezetőinek felelőtlenségét és kártételeit – jelentette ki Rozgonyi Ernő.
A MIÉP vezérszónoka a parlament múlt hétfői ülésén leszögezte: nincs sok értelme
ezeket az anyagokat komolyan venni (...). A Magyar Nemzeti Bank minden monetáris
tevékenysége kizárólag idegen érdekeket szolgál”.50
2002. február 21-én vastag betűs címekkel az első oldalon: „Terrorellenes nagy-
gyűlést tart a Köztársaság téren február 24-én 15 órakor a MIÉP és a Magyar Út Kö-
rök”, mellette Csurka István cikke: Ököljog? címmel. Első mondata: „Valójában nem
a politikai, hanem az erkölcsi felháborodás zúdít bennünket az utcára. Elpalástolhatat-
lan tény, hogy aljas indítékú támadás érte Oláh János barátunkat. (...) Ma már sajnos
nyilvánvaló: az alvilág összefonódott a politikával. Bent ül a szociál-liberális pártok ve-
zérkarában, irányítja őket, és ha kell, ütlegel, gyilkol és hazát árul. Ez ellen tüntetünk.
Mi vagyunk itthon, mi kell, hogy rendet teremtsünk itt. Nem félünk. Kitakarítjuk az or-
szágot, és a bűnözőket lakat alá tesszük. Elég volt!”51
49 -hering-: Heti sajtótájékoztató, Cigányokról, Szlovákiáról, ajánlószelvényekről és hazaárulásról. In: Magyar Fórum. 2002. febr. 14. 4. old.
50 -k-: Magyarország Gyarmatosításának Bankja. In: Magyar Fórum. 2002. febr. 14.
51 Csurka István: Ököljog? In: Magyar Fórum. XIV. évf. 8. 2002. febr. 21.1. old.
4. Nemzeti témák a román politikai
közéletben
4.1 A román parlamentben

A romániai nemzetpolitikai beszédek elemzésekor tekintettel kell lennünk arra,
hogy a Románia parlamentjében helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövet-
ség tagjai nem tekintik magukat a román nemzet részének, hanem csakis állampol-
gárságuk meghatározására vonatkozik: román. Ezáltal a nemzeti témák és célkitűzé-
sek több oldalról vizsgálhatók: egyrészt a román nemzeti törekvések, másrészt a ma-
gyar kisebbség nemzeti célkitűzései, és a közös érdekek szempontjából.

4.1.2 A nemzet önmeghatározása a többségi román parlamenti
felszólalások tükrében

„A román egy keresztény, újlatin nép. Ez képezi az ’identitásának és nemzeti tu-
datának’ alapját. Ugyanakkor az európai nemzetekhez tartozik. Olyan közös erkölcsi
és politikai értékek hozták létre egy széles ’geopolitikai területen’, amelyek időben
hosszan fejlődtek, szinkronban voltak, kiegészítették egymást, gazdagították, anélkül,
hogy kizárták volna az ellentéteket, sőt a konfliktusokat.”52
Ion Iliescu államelnök véleménye szerint az 1918-ban létrehozott Nagy Romá-
nia „nem volt a román etnikum állama, hanem a román állampolgároké. Mint ilyen
nem volt kizárólagos, hanem egyike azoknak, amelyek befogadták és alkotmá-
nyos garanciákkal védték a kisebbségek nemzeti jogait.” Az új Romániával meg
kellett alkotniuk az „új nemzeti identitását Romániának”53. A legfontosabb a nem-
zeti egység, bár még „mindig sok román van a határainkon kívül”. Most „felelős
nemzetként (natiune responsabila) hozzá kell járuljunk az egyesült Európa megte-
remtéséhez” – mondja. A fenyegetések ellen megvédi az országot majd a NATO,
amelyik rövidesen fel fogja venni Romániát a soraiba. (Ez be is következett 2004
áprilisában – Á. V.)
„Egyetlen nemzetállamot akarunk minden románnak” – idézi az ellenzéki
Maria Petre a Gyulafehérváron megtartott nagygyűlés, 1918. december 1-jei hatá-
rozatát, amellyel arra utalt, hogy még ma sem valósult ez meg, mert számos ro-
mán él a nemzeti határokon kívül.54 „Büszkék vagyunk a történelmünkre, latin ere-
detünkre, arra a tényre, hogy keresztényeknek születtünk.” Erre épül Corneliu
Vadim Tudor szerint a Nagy-Románia Párt „felvilágosodott nacionalizmusa” (natio-
nalismul luminat)55.
Bár az államelnök korábbi beszédében elsősorban állampolgárokról beszélt, egy
másik felszólalásában már olyan nemzet megteremtését tűzi ki célul, amelyikről el-
mondható, hogy „felelelős nemzet, egységes és szolidáris”, amelyik nem engedi meg
52 Ion Iliescu államelnök, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28.
53 Ion Iliescu, u. o.
54 Maria Petre, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 27.
55 Corneliu Vadim Tudor, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29
30 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

a széthúzást, a steril vitákat, a populista és szélsőséges magatartást, állandóan meg
kell őrizni a demokráciát, az állam és intézményeinek hatalmát, hogy példát mutassa-
nak az állampolgároknak.56

4.1.3 Románia határain túl élő románok és az anyaország

4.1.3.1 A kérdés kisebbségi, emberjogi szempontú megközelítésének egyik köz-
ponti témája volt éveken keresztül a bebörtönzött moldáviai (mai szóhasználattal mol-
dovai) románok, elsősorban Ilie Ilaşcu és társainak kiszabadítása. Tănase Tăvală el-
lenzéki képviselő szerint – akivel különben a parlamenterek többsége egyetért ebben
a kérdésben –, a világ bármely részén „az emberi jogok megsértéseként tartják szá-
mon (…) Ilie Ilaşcu román hazafinak és csoportjának Tiraszpolban”, immár nyolc éve
tartó fogva tartását.57 Szerinte Ilaşcu bűne mindössze az, hogy „román hazafi, akit
azért ítéltek el, mert harcolt a szabadságért és a honfitársainak társadalmi igazságá-
ért. A szónok vádolja Ion Iliescut, aki 1993-ban, az emberi jogokról tartott világkonfe-
rencián Bécsben, nem emelte fel szavát a moldovai elítéltek érdekében.

4.1.3.2 A határon túli románok kérdése a revizionizmus eszköze. Az ősi román
nemzeti területről, Észak-Bukovináról, Hertáról és Dél-Besszarábiáról való lemon-
dással vádolják „a kormányzó románok a románok ellen” című felszólalásukban az
előző ciklus kormányzó pártjait: CDR (Román Demokratikus Konvenció), PD (Demok-
rata Párt), UDMR (Romániai Magyar Demokraták Szövetsége) és politikusait, akik alá-
írták az Ukrán–román alapszerződést. A Nagy-Románia Párt szónoka szerint, ennek
alapján, Románia lemondott területi igényeiről többek között a Kígyók Szigetéről, a Fe-
kete-tenger melletti platóról és a Chilia-ágról.58
Leonida Lari Iorga, aki Moldovából érkezett a román parlamentbe és a Nagy-Ro-
mánia Párt szónoka, úgy határozza meg a nemzet-stratégiai célokat, hogy azok a ro-
mán területek visszacsatolásához vezessenek. „De ezt sokan nem akarják, még
most sem akarják, pedig az ősi román föld.” A „hazátlan románoknak nincs joguk”,
sem a nyelvhez, sem a történelemhez – mondja a szónok, aki úgy véli, hogy 1991-ben
közelebb voltak Besszarábia visszacsatolásához, mint ma. Ha akkor a romániai veze-
tés felismerte volna a helyzetet, legalább annyira, mint most.59
Ilie Ilaşcu, aki időközben kiszabadult a börtönből, áttelepült Romániába és szin-
tén a Nagy-Románia Párt (PRM) tagja, sőt szenátora lett, majd az Európai Bizottság
román parlamenti küldötte, emlékeztet azokra az időkre, amikor ő még 1989-ben nem
volt Romániában és a határon túlról szemlélte az eseményeket. Úgy véli, hogy már ak-
kor „a románok Moldova Köztársaságban fegyverrel harcoltak az önazonosságuk ki-
vívásáért, azért a jogért, hogy románok lehessenek”. Már akkor tüntetéseket szervez-
tek Chisinauban, hogy a román nyelv államnyelv legyen a Pruton túli országban. A
testvériség érzése megszüntette a határt a Pruton. A románok testvériesülése elleni

56 Ion Iliescu, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 18.
57 Tănase Tăvală, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 3. „incălcare confirmată a drepturilor omului in oricare parte a lumii(…) patrio-
tului roman Ilie Ilascu si grupului său la Tiraspol” ( A világ bármely részén az emberi jogok megsértéseként tartják számon
(…) Ilie Ilascu román hazafinak és csoportjának Tiraszpolban – történő fogvatartását
58 Petru Bejinaru, Camera Deputaţilor, 2000 okt 17.
59 Leonida Lari Iorga, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.
félelem miatt fojtották el a Iasiban szervezett tüntetést, amelyen „követelték volna
Besszarábia egyesülését az Anyaországgal. [Taps.]” Csak ezután következtek a te-
mesvári események, ahol meg kell különböztetni a hősöket és az olyan csalókat
(impostor), mint Tőkés László. Jelenleg veszélyben van Moldova Köztársaságban a
románság: „Ott románok vannak és az identitásuk veszélyben van. Besszarábia ro-
mán föld. [Taps.]”60
Corneliu Vadim Tudor (Nagy-Románia Párt) bírálja a román kormányt, hogy 1991-
ben nem követelte „békés úton” Besszarábia visszacsatolását az anyaországhoz.
Moldova Köztársaság „mesterségesen létrehozott állam”, a Hitler–Sztálin paktum
egyik utolsó anakronisztikus jogi következményét testesíti meg. Kijelenti, hogy a Nagy-
Románia Párt „aktív és harcos” szolidaritást vállal a Besszarábiában működő union-
ista erőkkel. Követelik, hogy vessék el Moldova Köztársaság föderalizálását, és a 14.
orosz hadsereg vonuljon ki Transznisztriából. Az egyetlen megoldás Besszarábia bé-
kés úton történő egyesítése Romániával, mint ahogyan a két német területet is
egyesítették.61

4.1.3.3 A határon túli román oktatás kérdése. Nem sikerült elérniük, hogy Uk-
rajnában, Cernăuţiban létrehozzák a multikulturális egyetemet, és ugyanakkor több tá-
mogatást kérnek a szomszédos országokból Romániába érkező testvéreiknek.62

4.1.3.4 A Romániába érkező moldovaiak fogadása. Pozitívan értékelik a ro-
mánok Romániába történő bevándorlását, mert „annak ellenére, hogy Romániából
sokan emigráltak (nyugatra) az utóbbi években, Moldova demográfiai tartalékai (re-
zervorul demografic) „teljesítik a románok iránti kötelességüket.”63
Petru Bejinariu interpellációjában említi, hogy 2000-ben aláírták a Románia és
Moldova kiemelt partneri és együttműködési viszonyára vonatkozó egyezményt (Tratatul
de parteneriat privilegiat şi de cooperare), de Moldovában bejelentették, hogy föderáci-
óvá változtatják az országot. Választ vár Petre Roman külügyminisztertől, hogy ilyen kö-
rülmények között mi az álláspontja Romániának a besszarábiaiak román állampol-
gárság iránti kérelméről, valamint, hogy milyen lépéseket tett azért, hogy Moldovában
a román legyen a hivatalos nyelv és nem a közös nyelv. Továbbá kérdést intézett, hogy
miként juttatják el oda a román újságokat és könyveket, mert például Chisinau utcáján
csak oroszul beszélnek.64 A kormányoldal válaszában Razvan Ungureanu elmondja,
hogy Románia tiszteletben tartja Moldova területi épségét és szuverenitását és keresi a
transznisztriai helyzet békés megoldásának a lehetőségeit. A moldován állampolgárok-
nak a 37. sz. 21/1991-es törvény szerint egyéni kérésük alapján adható meg a ro-
mán állampolgárság. A jogi hivatkozás alapja, hogy azok, akik 1989. december 22.
előtt elveszítették a román állampolgárságukat, ismét megszerezhessék. Az állampol-
gárságra vonatkozó fenti törvényben van egy kitétel, amely szerint azok is visszaszerez-
hetik a román állampolgárságukat, akik 1940. június 28. előtt román állampolgárok vol-
tak, vagy azok leszármazottai. Ugyanakkor Moldova alkotmányának 18. paragrafusa
60 Ilie Ilaşcu, Camera Deputaţilor 2003.dec. 18.
61 Corneliu Vadim Tudor, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28.
62 Petru Bejinariu, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
63 Mihai Drecin, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
64 Petru Bejinariu, Camera Deputaţilor, 2000. oct. 2.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31
32 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

megtiltja a kettős állampolgárságot. Románia kezdeményezte, hogy olyan kétoldalú
megállapodást írjanak alá Moldovával, amelyik lehetővé teszi a kettős állampolgárságot,
mivel a Prut mindkét oldalán ugyanazt a nyelvet beszélik. Örvendetes tényként állapítja
meg a szónok, hogy egyre inkább visszanyeri a román nyelv azokat a jogait, amelyek
megilletik az élet minden területén65. A román költségvetésből támogatják a határokon
túli románok nyelvi és kulturális identitásának a megőrzését.

4.1.4 Románia nemzeti céljai

A román külpolitika mindenkori prioritása az euroatlanti és EU-csatlakozás. Nem-
zetárulónak azt tartják, aki az euroatlanti csatlakozás helyett a moszkvai orientációt
választja.66)
A belpolitikai célokat alá kell rendelni a külpolitikának (belépés a NATO-ba és az
EU-ba). Ennek akadálya lehet az etnikai feszültségek keltése, például a csángóügy új-
rafelvétele, amelyet az RMDSZ és Magyarország szít.67 A helyi közigazgatási autonó-
mia bevezetése elősegíti az európai integráció folyamatát.68 Nemcsak a Romániai
Magyar Demokrata Szövetség, de a Nagy-Románia Párt szónokai is úgy vélik, hogy
„az európai integráció a legelső prioritása a román külpolitikának. Mi több, a politikai
osztály és a lakosság többségének konszenzusa alapján, Romániának a belépése az
Egyesült Európa közös hangversenyébe elsődleges nemzeti érdek, amely fölötte áll
minden partizán érdeknek.” Ugyanakkor problematikus, hogy „megrészegedünk az
európai kifejezésektől, de hiányoznak a tények; alakilag a közigazgatás, igazságszol-
gáltatás, a politika Romániában európai ruhába öltözött, tartalmilag azonban még
mindig a Kelet kapujában vagyunk. A kormány azzal magyarázza a népszerűtlen dön-
téseit, hogy „Európa kéri”. Felhívja a figyelmet arra, hogy a Nagy-Románia Párt (PRM)
dokumentumaiban is megerősítették, az európai integráció szükségességét. „Az Eu-
rópai Uniónak szüksége van a Nagy-Románia Pártra, éppen úgy, mint ahogyan a
Nagy-Románia Pártnak is szüksége van az Európai Unióra!”69
Románia pozitív jelzést kapott ez EU-tól, hogy 2007. január 1-jén csatlakozhat,
amelyet Adrian Nastase miniszterelnöknek, a kormányzó PSD elnökének mondtak
Brüsszelben. Azzal vádolják az egyes ellenzéki pártokat – Demokrata Párt (PD) és
Nemzeti Liberális Párt (PNL) –, hogy hátráltatják ezt a folyamatot.70
Az államelnök véleménye szerint: „A jövő Európája a nemzeteké lesz.” A belépés
az Európai Unióba garancia lesz arra, hogy „megőrizzék és megszilárdítsák az egysé-
get és a nemzeti” jellegét Romániának. Az Európai Unió értékei visszautasítják az et-
nikai kizárólagosságot, a nemzeti vagy regionális önzést, „egyes társadalmi csopor-
tok vagy etnikumok privilegizálását”.71 Az Európai Unió eszméjét mint érvrendszert
hozza fel az etnikai „szeparatizmus és az etnikai területi autonómia” ellen (amelyet az
65 Răzvan Ungureanu: „redescoperire a limbii române si repunerea a sa in drepturile pe care le merită in toate sferile de activi-
tate”. Camera Deputaţilor, 2000. oct. 2.
66 Gheorghe Dan Nicolae Ceauşescu, a parlament külügyi bizottságának egykori elnökhelyettese, Camera Deputaţilor, 2000.
okt. 3.
67 Mihai Drecin, Camera Deputaţilor, 2000. oct. 17.
68 Birtalan Ákos, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
69 Corneliu Ciontu, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.
70 Maria Lazar, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.
71 Ion Iliescu, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28.
erdélyi magyarság tűzött ki célul). Az EU-integrációból így lesz belpolitikai érv a ki-
sebbségi követelések ellen. A román forradalommal kezdődött az a folyamat, hivatko-
zik az elnök, amely a „román nemzet új statútumával, az európai közösség és az
euroatlanti együttműködés kebelében” fog majd kiteljesedni. Románia nemzeti érde-
ke az Európai Unióhoz való csatlakozásban testesül meg.72
A jelenlegi „legfontosabb ellenzéki pártok” [a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a
Demokrata Párt (PD)] célja, hogy elvezessék Romániát Európába, hogy kivezessék az
országot a Szociáldemokrata Párt „agresszív és ragadozó” kontrollja alól. „Európaiak
leszünk. Vagy európaiak leszünk, vagy egyáltalán nem leszünk”.73 „Amikor évek óta
azt mondjuk, hogy az ország rossz úton halad, akkor nem az euroatlanti integrációra
gondolunk, amelyikkel mi is egyetértünk, és amelyet mi is támogatunk minden erőnk-
ből” – mondja a Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor.74 Az elmúlt idő-
szakot az jellemezte Ilie Ilaşcu szerint is, hogy ez volt a visszatérés korszaka az „euró-
pai tradíciókhoz”.75
Az RMDSZ véleménye is az, hogy közös munkával kell „visszavinni Romániát a
helyére, Európába”.76 Az etnikumok közös erőfeszítésükkel hozzájárulnak ahhoz,
hogy Románia integrálódjon az európai és az euroatlanti struktúrákba, ez az alapfel-
tétele az ország jobb jövőjének – véli Gheorghe Firczak, a román parlament kisebb-
ségi csoportjának képviselője.77

4.1.4.1 További nemzeti célok
A nemzeti egység célja a „méltóság visszaszerzése, amelyet veszélyeztet a kriti-
ka, vádaskodás, szegénység, erőszak, munkanélküliség és bizalmatlanság.78 A PDSR
célkitűzései: tartós gazdasági növekedés politikája, a gazdasági hanyatlás megállítá-
sa, az ország ipartalanítási (dezindustrializare) folyamatának a megállítása, a hazai és
külföldi beruházók „újra beindítása”, az export serkentése. A mezőgazdaságnak azon-
nali segélynyújtás, mert ezen keresztül megújul az egész „nemzetgazdaság”. A román
mezőgazdasági termelőknek megkönnyítik gépek, vegyszerek és üzemanyag vásár-
lását. Nemzeti érdek, hogy megállítsák a korrupciót és a bürokráciát, amely „figyel-
men kívül hagyja a román nép alkotóképességét”.79

4.1.4.2 A moldovai csángók
A csángókérdést a többségi szónokok szerint azok vetik fel, akik „destabilizálni akar-
ják Romániát”. Szerintük az 1947–1954 közötti időszakot az jellemezte, hogy Románia po-
litikája a „kisebbségek” kezében volt („in mâna minorităţilor”), különösen a magyarok és
az elmagyarosított zsidók kezében. A szovjet elnyomásnak köszönhetően, úgy akarták be-
állítani Romániát, mint egy többnemzetiségű országot, ennek a következménye volt, hogy
erőnek erejével bevezették a magyar nyelvet („s-a introdus fortat limba maghiara”) iskolák-
72 Ion Iliescu, Camera Deputaţilor, 2003. dec.18.
73 Maria Petre, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 27.
74 C. V. Tudor, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28.
75 I. Ilaşcu, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 18.
76 Markó Béla, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 17.
77 Camera Deputaţilor, 2003. nov. 27.
78 Traian Dobre, Camera Deputaţilor, 2000 okt. 17.
79 Traian Dobre, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33
34 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

ban és a templomokban Bakó és Roman környékén.80 Ez teljes fiaskóhoz vezetett, a Szé-
kelyföldről hozott tanítókat elzavarták. A Ceauşescu-érában elkövetett állampolgári jogok
megcsonkításakor ismét előkerült a csángókérdés, mint etnikai kérdés. A merénylet nem
sikerült („Tentativa eşuează”). Dumitru Martinaş könyvére hivatkozik81, akinek az a vélemé-
nye, hogy a csángók románok, és nem magyarok. Az RMDSZ és egyes romániai magyar-
kutatók, valamint a magyarországiak, pl. Gazda József (ő romániai – Á. V.), magyaroknak
tartják a csángókat, olyan magyaroknak, akik Moldovába menekültek és elrománosodtak.
A visszamagyarosításuk miatt kérik a magyar nyelv, mint anyanyelv, bevezetését. Az
RMDSZ ennek megfelelően mozgósítja a sajtót és tájékoztatja az Európa Tanácsot. Kuta-
tókra hivatkozva úgy véli, hogy a csángók elmagyarosodott románok, akik elmenekültek
Erdélyből a XVII–XVIII. században. Az RMDSZ és a budapestiek csángó-érdeklődése nem
történelmi, hanem politikai szándékokból ered.82

4.1.4.3 Az RMDSZ kisebbségvezetőségének véleménye a román nemzeti
identitással és célokkal kapcsolatosan. Annak ellenére, hogy a magyarok másként él-
ték meg 1918. december elsejét, mint a románok, az egyiknek az államalapítást, a má-
siknak az államiság elvesztését jelentette, kötelességük, hogy a történelem minden
pillanatában azt keressék, ami összeköti, és nem azt, ami szétválasztja őket. Románia
állampolgáraiként a magyarok is tisztelik Románia nemzeti napját. Ugyanakkor figyel-
meztetnek arra, hogy a Gyulafehérvári dokumentumok rendkívül fontos megállapítá-
sokat tartalmaznak, ígéretet tesznek arra, hogy biztosítani fogják a kisebbségek joga-
it, használhatják az anyanyelvüket a tanulás, közigazgatás és a törvénykezés terén is,
a saját soraikból választott személyek bíráskodnak majd felettük.83

4.1.4.4 A nemzeti veszélyek
„Magyarország lakossága, a jelenlegi 10 millió 44 ezer lakosról 8 millióra csök-
ken 2050-ben. Ugyanez figyelhető meg Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban és Szlo-
vákiában. De a környező országokból a magyarság kivándorlása csak szakaszosan
történik, az első lépcső Magyarország lesz, ahonnan nagyon kevesen térnek majd vis-
sza. Ebben a helyzetben, annak érdekében, hogy megőrizzék Erdélyben a kisebbsé-
get, a „szegény rokonokat” keresik majd, akiknél még ígéretes a születési arány. Ezek
lehetnek akár a csángók is, akik rövid távon helyrehozhatnák a helyzetet. Így megtör-
ténhet, hogy az RMDSZ-nek nem lesz választói bázisa, különösen nem a fiatalok kö-
rében, akik kivándorolnak Magyarországra. „A határain kívüli magyarokat felszívó szi-
vacsnak nem lesz, akiket visszacsatoljon Pannónia határain kívülről.” Ezáltal a veszély
belpolitikaivá válik, a csángók magyarosítását követelik a magyarok. 84
Az államelnök véleménye szerint, Nagy Romániát már megalakulásakor veszé-
lyeztette a revizionizmus, és ez a magyarázata annak, hogy az akkori Romániában
megsérült a jogállam gyakorlata.85
80 Mihai Drecin, Camera Deputaţilor, 2000. okt 17.
81 Originea ceangăilor din Moldova, Bucuresti, 1985
82 Mihai Drecin, 2000. okt. 17
83 „Obligatia noastră este sa cautăm in orice moment al istoriei ceea ce ne leagă, si nu ceea ce ne separă” Markó Béla, Camera
Deputaţilor, 2003. nov. 27.
84 Mihai Drecin, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
85 Ion Iliescu, Camera Deputaţilor, 2003. nov. 28.
Az NRP veszélyesnek tartja az RMDSZ politikáját, amely a kétnyelvű feliratokat és
az anyanyelv használatát követeli azokban a helységekben, ahol a magyarság eléri a
20%-os arányt. Ez azt jelentené, hogy Erdély helységeinek 50%-ában kellene bevezet-
ni a magyar nyelv használatát. Ez sértené az „alkotmányos előírásokat és a nemzetkö-
zi szabályozásokat”, sőt súlyosan érintenék a román állam nemzeti egységét és fel-
oszthatatlan jellegét.86
Az adminisztrációban a magyar nyelv bevezetése a román nyelvtől való elszaka-
dást jelentené.87
A meghirdetett célt, az EU–integrációt is veszélyezteti: a tömegtájékoztatás politi-
kai ellenőrzése, az ellenzék kirekesztése, az igazságszolgáltatás politikai befolyásolá-
sa, a magas szintű korrupció.88
Legfőbb ellenség: a „Sátán-tekintetű” Tőkés László89, és elítélik a Székelyföld au-
tonómiájának a megtévesztő fenyegetését.90 Véleményük szerint, az Európai Unió el-
utasítja az etnikai alapú területi autonómiát.91 Veszélyt jelent, hogy az Erdélyi Magyar
Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiáját követeli, ami gyakorlatilag az ország föder-
alizálását jelenti. Ez nemzetárulás (tradare nationala). Jellemző, hogy az EMNT a ma-
gyar kormány és a magyar parlament segítségét kéri ennek megvalósításához, mond-
ják. Gh. Funar, Cluj-Napoca municípium polgármestere a 60/1991 sz. törvény alapján
követelte, hogy a csendőrség és a rendőrség a „nemzetellenes magatartás, és az or-
szág megcsonkítása miatt” tiltsa be az EMNT mozgalmát, de nem kapott rá választ.
A Nagy-Románia Párt felhívja a kormány, az ügyészség és a Román Titkosszolgálat fi-
gyelmét, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket Románia függetlenségének és
területi integritásának a megvédése érdekében.92

86 Lazar Lădariu és Nicolae Leonăchescu, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
87 Nicolae Leonăchescu, Camera Deputaţilor, 2000. okt. 17.
88 Corneliu Ciontu, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.
89 Cristian Sandache, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16
90 Corneliu Vadim Tudor, Camera Deputaţilor 2003. nov. 28.
91 Ioan Miclea, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.
92 Lia Olguta Vasilescu, Camera Deputaţilor, 2003. dec. 16.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35
36 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

4.2 A román parlament nemzeti témái a sajtóban

A vezető román lapok – Adevărul, Romania Liberă, Evenimentul Zilei, Cotidianul
– 2000. október 3–5-ei – parlamenti tudósításaiban egyáltalán nem esik szó a parla-
mentben elhangzó nemzeti jellegű beszédekről, kizárólag a korrupcióról és a legfon-
tosabb új törvényekről, jelen esetben az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról
írnak. Ebbe sem kevernek semmilyen nemzeti érvelést. Jellemző az egyik első olda-
las cím: „Románia – az EU-csatlakozó jelöltek között, amelynek a legtöbb problémája
van”.93 Emma Nicholson de Winterbourne raporternő jelentésére hivatkoznak, amely-
ben az áll, hogy Románia ugyan megfelel a Koppenhágai kritériumoknak, de ezeket
felül kell vizsgálni, ha nem tesznek eleget a gyermekvédelem területén támasztott kö-
vetelményeknek. Ugyanakkor jelentős gazdasági problémái vannak az országnak, és
súlyosbítja a helyzetét a korrupció. Magyar tájékoztatási forrásokra, az MTI-re hivatkoz-
nak, hogy Markó Béla és az akkori román kisebbségi miniszter, Eckstein Péter ameri-
kai útjuk során azt nyilatkozták, hogy ha ismét Ion Iliescuék kerülnek hatalomra, arra
fogják kérni az amerikai hatóságokat, hogy monitorizálják a romániai magyar kisebb-
ség jogait.94
A nemzeti tematikában egészen más oldalról nyitnak vitát, mint a parlament-
ben. 2000. október 4-én kis hír jelenik meg: „Hargita megyei magyar szülők tiltakoz-
nak a román nyelv hiányos oktatása ellen.” (Adevărul) Vărsag (Székelyvarság) nevű
faluban tanárhiány miatt egy magyar tanárnő tanítja a román nyelvet. Ebből a hírből
első oldalas riport lesz 2000. október 6-án.95 Székelyvarságon 470 gyerek akar ta-
nulni románul, de a faluban csak magyarul beszélnek, és a 15 km-re levő
Székelyudvarhelyen szintén. A szülők aláírtak egy beadványt, amely szerint kérik,
hogy román tanárnőt helyezzenek a faluba. Bár nincsenek a faluban románok, írja
a cikk szerzője az igazgatóra hivatkozva, de jó lenne, ha létrehoznának egy román
nyelvű osztályt.
Ugyanezen a napon, első oldalon közlik Ion Iliescu államelnökjelölt beszédét96,
amelyben így fogalmaz: „A legtöbb román prioritásai a következők: a gazdaság újra
beindítása (relansare), a szegénység és a munkanélküliség leküzdése, az államhata-
lom és intézményeinek a megerősítése (autoritatii statului), a korrupció visszaszorítá-
sa, méltóságos integráció az Európai Unióba és a NATO-ba.” Iliescu „nemzeti megbé-
kélést” hirdet, hogy megvalósíthassák ezeket a célkitűzéseket.
Hasonló mértéktartással írnak az aradi vértanúkról szóló megemlékezésről is.
Rövid, első oldalas hírben számolnak be az ünnepségekről.97 Ugyanabban a szám-
ban interjú Frunda György elnökjelölttel.98 Ennek viszont már megtévesztő a címe: „A
magyarok dolgozzanak Magyarországon, és a pénzt fektessék be Romániában”.99 A
93 Andrea Bratosin: România –candidatul cu cele mai multe probleme in aderarea la UE, Adevărul 2000. okt. 5.
94 Adevărul, 2000. okt. 5.
95 Daniel Popa: Părintii unguri cer insistent ca fii si fiicele lor să invete româneste, (A magyar szülők követelik, hogy fiaik és lá-
nyaik tanuljanak románul), Adevărul, 2000. okt. 6.
96 Ion Iliescu s-a lansat spre Cotroceni ca-n invingator, (Ion Iliescu győztesként indította kampányát a Cotroceni felé), Adevârul,
2000. okt 6.
97 „O ceremonie comemorativă sobră, de bun simti, fără excese naţionaliste”, (Jó érzésű, fennséges megemlékezés, naciona-
lista kilengések nélkül) Adevărul, 2000. okt. 7
98 Adrian Ursu: Maghiarii să muncească in Ungaria si banii să-i investeasca in România, Adevărul, 2000. okt. 7.
99 „Maghiarii să muncească in Ungariă şi banii să-i investeascâ in România.”
cikkben a riporter azt állítja, mintha kérdezné, hogy az RMDSZ a parlamentben nem
vett részt a társadalmi és gazdasági kérdések megoldásában, vagy végrehajtásában.
Frunda a tájékoztatás hiányára hívja fel a figyelmet.
Mediafax hírben tudatják: Frundának nem azonosak az elvei a magyarországi
MIÉP-ével.100 Frunda visszautasítja a MIÉP véleményét, amely azt jósolta, hogy
Frunda György romániai elnökjelöltsége csak azt eredményezi, hogy a második for-
dulóban Iliescura fognak szavazni a magyarok.
Egy következő cikkben, Theodor Stolojan programjában is szerepel a „nemzeti
méltóság” visszaszerzésének szociálpszichológiai érve.
A románok és magyarok közötti parlamenti viták elmennek egymás mellett. A
román sajtó nyilvánosságát nem is ezekről tájékoztatják. Illetve a nemzeti vonatko-
zású példák, amelyeket felhoznak (mint Székelyvarság esete, meg az, hogy Frundát
és az RMDSZ-t a MIÉP irányítaná), nem relevánsak, nem a létező kérdések megbe-
szélésére irányulnak. Kevés szó esik a kisebbségek problémáinak tisztázásáról, de
az is jellemző, hogy a magyar kisebbség kérdését a médiában mindig összekötik
Magyarországgal.
Leleplező cikk Viorel Badearól. A határon túli románokkal kapcsolatot tartó titkár-
ság (Secretarul de stat, seful Departamentului pentru Relatiile Cu Romanii de peste
hotare – DRRH) államtitkára 175 millió lejt költött utazásra. Villát épített Bukarest köz-
pontjában és hatalmas vagyont gyűjtött.101
Első oldalas cikk: Frunda meg akarja változtatni az alkotmánynak a „román nem-
zeti államra” vonatkozó szakaszát. Kommentár nélkül közlik Frunda véleményét Ro-
mánia „nemzetállam” fogalmának a megváltoztatására.102
Egyesek még azt is kétségbe vonják, hogy a román szavazók a választásokon
vajon még a kapitalizmusra szavaznak-e, vagy sem.103 Silviu Brucan szociológus
megállapítja, hogy az új kapitalista keretek közé Románia, a közép-európai orszá-
gokhoz képest jelentős hátránnyal érkezett, és ez egyaránt vonatkozik társadalmi
szerkezetére, valamint gazdasági tapasztalataira. Elmondja, hogy amíg a Kádár ide-
jén bevezetett reformokkal Magyarországon, vagy Prágában a liberális tavasz ered-
ményeként, illetve Lengyelországban a 80-as években történt változásokkal bevezet-
ték a piacgazdaság egyes elemeit és a magángazdálkodást, addig ezzel szemben
Ceauşescu etatizmusa, kegyetlen és totalitárius, mindent ellenőrző állama még a kis
falusi gazdák tevékenységét is a rendőrség segítségével akarta irányítani. Így Cseh-
szlovákiában 30%-os középosztály jellegű rétegről beszélhetünk, Magyarországon
20-25%, Lengyelországban 15%, míg Romániában 4-5%-ra tehető ez a réteg.
A leendő miniszterelnök, Adrian Nastase Moldova Köztársaságban kampányol,
ahol többek között azt nyilatkozza, hogy Romániának több figyelmet kell szentelnie az
olyan megoldásokra, amelyek során Moldova Köztársaság is integrálható az Európai
Unióba. Ez egyúttal közeledés lesz a románok között a Prut két partján. Az EU meg-
oldás lesz a transznisztriai konfliktusok megoldására is. Az EU-t meg kell győzni, hogy
határának egybe kell esnie Moldova Köztársaság keleti határával.104
100 „Frunda nu are acelaşi sistem de valori ca al Partidului Adevărului din Ungaria.” Adevărul, Mediafax, 2000. okt. 9.
101 Adevărul, 2000. okt. 17.
102 Adevărul, 2000. okt. 17.
103 Silviu Brucan: Vor vota românii pentru capitalism? Adevărul, 2000. okt. 17.
104 Adevărul Okt. 21.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 37
38 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

A román liberális lapban, Petre Mihai Bacanu neves publicista és szerkesztő azt
írja Corneliu Vadim Tudorról, akit szinte megválasztottak államelnöknek, hogy „valójá-
ban egy nacionalista-kommunista, antiszemita és mindenek fölött xenofób átok ül raj-
tunk, hogy nem választhatunk, csak egy kikeresztelkedett kommunista és egy őrült
szélsőséges nacionalista között.”105 Ugyanabban a lapszámban Ion Iliescu államfői
kampányából idéznek, amelyben elhatárolja ugyan magát a szélsőnacionalista pár-
toktól, de beismeri: „Együttműködésünk a Nagy-Románia Párttal (PRM) sokba került
a pártnak és az országnak egyaránt.” Tehát beismeri, hogy a baloldali indíttatású Ro-
mán Szociális Demokrácia Pártja (PDSR) együtt működött a szélsőséges nemzeti
xenofóbokkal, de azzal mentegeti magát, hogy nem tehettek mást. „Arra kényszerül-
tünk, hogy a kis pártokhoz folyamodjunk, amilyen a Nagy-Románia Párt (PRM) és a
Egyesült Román Nemzeti Párt (PUNR), mindazon nyilatkozataik ellenére, amelyeket C.
V. Tudor és Funar tettek, amelyek bizony sokba kerültek nekünk.” 106
Ugyancsak a România Liberă című lapban Bazil Stefan figyelmezteti olvasóit,
hogy veszélyes ennek a szélsőséges alakzatnak (Nagy-Románia Párt) az ország má-
sodik pártjává történő felemelkedése, mert az megakadályozná reményeik beteljese-
dését, az euroatlanti integrációt, csatlakozásukat a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.
Céljaik elérésének „a legnagyobb akadálya lenne, ha C. V. Tudort megválasztanák
államelnöknek”.107 Bogdan Ficeag is úgy véli, hogy „a szélsőségnek az erőteljes fel-
emelkedése” jelentősen aláássa az országról kialakuló képet.108
A Nagy-Románia Párt sajtóorgánumának, a România Mare című újságnak az
internetes oldalai közül – a párt 2004-es irányváltása óta – törölték az előző évtized
szélsőséges nacionalista, antiszemita oldalait. Jelenleg, a 2004. március–áprilisi szá-
mokban visszautasítják azokat a vádakat, amelyek szerint ők jobboldali szélsősége-
sek, antiszemiták és xenofóbok lennének. Megfogalmazásuk szerint, „a magyar ki-
sebbség politikai szervezeteinek ellenerejeként”, gazdasági szempontból balközép,
politikai szempontból jobbközép pártként határozzák meg magukat. „Nem titok – ír-
ják –, hogy az RMDSZ többször is kezdeményezte az elszakadást, és az a tény is szo-
morú valóság, hogy az ország egyes részeiben küzdelem zajlik az elszigetelődésre tö-
rekvő magyar etnikumokkal. (…) A román közösségek törvényes érdekeinek a kifeje-
zése semmi esetre sem lehet a szélsőség bizonyítéka.” C. V. Tudor, a párt elnöke
egyetért Románia törekvésével, hogy újra megtalálja a helyét az „Európa-családban”,
és a román gazdaságnak szüksége van az idegen tőke beáramlására, „teljesen ab-
szurd lenne és természetellenes, hogy xenofób ideológiát találjanak ki”. Következte-
tésként megállapítják: „Corneliu Vadim Tudor számtalanszor kijelentette, hogy a Nagy-
Románia Párt AKARJA AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓT.”109
Az Evenimentul Zilei című lapban közlik a leköszönő és az új parlament közötti legfon-
tosabb strukturális különbségeket, hogy a korábbiban 11-12 párt volt, a jelenlegiben csak
5, az egyes vezető román politikusok lemondását vagy pártváltoztatását. Többen elhagy-
ták a Nagy-Románia Pártot és beléptek a Szociális Demokrácia Pártjába (PDSR).110
105 Petre Mihai Băcanu: Intre Michiduţă şi Scaraotchi ( Az Ördögöcske és a Sátán között) România Liberă, 2000. dec. 1.
106 Manuela Zavate: Ion Iliescu recunoaşte (Ion Iliescu beismeri), in: România Liberă, 2000. dec. 1.
107 Bazil Stefan: Atenţie la semnale! (Figyeljük a jelzéseket!), in: România Liberă, 2000. dec. 4.
108 Bogdan Ficeag: O scrisoare pe zi (Napi egy levél), in: România Liberă, 2000. dec. 4.
109 http://www.romare.ro/partid/aberatia.html
110 (M.S.): Bref, Evenimentul zilei, 2000. dec. 19.
Mértéktartó, tárgyilagos ismertetés olvasható ugyanebben a lapban a nagybá-
nyai aranybánya ciánszennyező balesete kapcsán hozott nemzetközi döntésről.111
Semmilyen utalást nem találunk, amely az ügy nemzeti (román–magyar) vonatkozása-
it helyezné előtérbe, mint a magyar sajtóban, vagy kísérletet tennének az ügy elferdí-
tésére, bagatellizálására.
Nicolae Vacaroiu, a szenátus új elnöke felkérte a médiát, hogy nyújtsanak na-
gyobb teret műsoraikban a parlamenti munka ismertetésére: „Nem akarok egy olyan
tükröt, amelyben szebbnek látszunk, mint amilyenek vagyunk, hanem azt szeretnénk,
hogy az embereket korrekt módon tájékoztassák a parlament munkájáról.” C. V. Tu-
dort „savanyú a szőlő”-vel ironizálta a cikk írója, aki nem lett a Ház alelnöke, de amint
mondta, „nem is akart az lenni”. Vadim Tudor mellett Paunescu is kap egy kis ironikus
megjegyzést a fülhallgató nélküli mobiltelefonjára. Az egész cikkben semmilyen „nem-
zet-stratégiai” kitétel nem olvasható.112
A Ziua című lap követi a legaprólékosabban a parlamenti vitákat és részletesen
ismerteti, hogy a különböző pártok miként bírálták az előző ciklus utolsó miniszterel-
nökét, Mugur Isarescut. Véleményük szerint már csak a Paraszt Párt (PNTCD) és az
RMDSZ támogatta a volt elnököt. A Paraszt Párt hívei felhívták a parlamenterek figyel-
mét, hogy a kormányuk kifizette az előző kormány által felhalmozott külföldi adóssá-
got, és „megnyitotta Románia útját az euroatlanti integráció felé”. „A legkiegyensúlyo-
zottabb előadást, az RMDSZ-es Puskás Zoltán tartotta” – írja a lap.113
Ugyancsak ez a lap áll ki a leghatározottabban a nacionalista nézetek ellen. A de-
cemberi évfordulós cikkek sorában vezércikként közlik „eltűnt kollégájuk” egykori írá-
sát, aki a Nagy-Románia Párt ideológiájának a veszélyére hívja fel a figyelmet. Vélemé-
nye szerint ebben a pártban nincs semmi, ami a demokráciára emlékeztetne; Vadim ve-
zérként gyakorolja hatalmát, uralkodik saját alattvalóin és másokon, és a legnagyobb
védelmet a parlamenti mentelmi joga biztosítja neki. Hívei fanatikusok lesznek és spon-
tán lelkesedéssel szippantják be a szélsőség minden mérgét. „Mindezek mellett, sem
a politikai, sem az értelmiségi elit, de még az épeszű polgárok sem reagáltak rá termé-
szetesen, egészségesen és határozottan.” Ő az, aki igazi ellenség nélkül lett hős. Sze-
rinte a különböző vidékeken élő nacionalista vezérek mind hasonló őrültek, mintha azo-
nos sejtből klónozták volna őket. Vadim eszmetársa, a francia Jean Marie Le Pen mint-
ha idősebb testvére lenne a „néptribunnak”, ugyanolyan gondolatokat fogalmaz meg
és ugyanolyan vadimos pátosszal beszél, mint ahogyan Vadim is „lepenista”. Le Pen
egyesíteni akarja az európai kontinens nacionalista erőit, hogy ellensúlyozzák Brüsszel
kozmopolitizmusát. Vadim túl akar tenni francia társán. „Le Pen az euronacionalizmus-
ra szorítkozik, míg Vadim a nemzetközi nacionalizmust keresgéli”.114

111 Constantin Vlad: Trei concluzii care incriminează România (Három következtetés, amelyek vádolják Romániát), Evenimentul
zilei, 2000. dec. 19.
112 Narcisa Iorga: Senatul a luat-o pe ulei, (Beolajozottan kezdi a Szenátus), Evenimentul zilei, 2000. dec. 19.
113 Oana Sima, Laura Gafencu, Bogdan Galca: Raportul celor zece luni de mandat al lui Mugur Isărescu (….), (Mugur Isărescu
tíz hónapos beszámolója), Ziua, 2000. okt. 19.
114 Radu Budeanu: Axa vampirilor veseli, (A vidám vámpírok tengelye) Ziua, 2000. dec. 18.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 39
40 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

5. A romániai magyar sajtó és a
parlamentben elhangzó nemzeti kérdések
A 2000. október 3-ai parlamenti ülésszakot követően a Romániai Magyar Szó vezér-
cikkírója polgári engedetlenségre ösztönzi olvasóit a „csak kampánycélokra összpon-
tosító parlament vonatkozó populista határozatának” hatására. Amennyiben költség-
vetésből megtámogatják a „kifosztott FNI veszteseit”, ne fizessenek adót és egyéb il-
letéket a román államkasszába. „Elhatározásom jogos, s bízom benne, más adófize-
tők is csatlakoznak”.115
Jellemző egyes kisebbségi magyar sajtóorgánumokra, hogy még a romániai
nemzeti vonatkozású híreket is a magyar médiából veszik át:
(Műholdon) „Vezető román főszerkesztők, valamennyien ismert publicisták,
mondták el a napokban az MTI bukaresti tudósítójának véleményüket a Romániai Ma-
gyar Demokrata Szövetségről, ezekből közlünk válogatást. * Catalin Popa, a Curentul
főszerkesztője: logikus, hogy az RMDSZ saját jelöltet állított. A PDSR-rel szemben
nem tudtak egyetlen közös jelöltet állítani, az RMDSZ számára elfogadható jelölt,
Mugur Isărescu kormányfő pedig túlságosan sokáig lebegtette indulását. Frunda
György szenátor olyan politikus, aki képes arra, hogy illemet, eleganciát és pragma-
tizmust vigyen abba a politikai vetélkedésbe, amelyet az acsarkodás ural – legtöbb
esetben azért, hogy e mögé rejthessék a hozzá nem értést, az ostobaságot... Különö-
sen dicsérendő az a módszer, ahogy az RMDSZ kiválogatta jelöltjeit a mostani válasz-
tásokra: példát nyújtott ezzel az egész román politikai osztály számára. Az RMDSZ
kormányzati szereplését nem ítélte túlságosan eredményesnek, a magyar miniszterek
mindegyike gyenge teljesítményt nyújtott. Visszafogott volt Erős Viktor jelenléte az Ál-
lami Vagyonalap vezetésében, de ’benne legalább volt annyi jó érzés, hogy nem ke-
veredett bele az intézet összes többi vezetőjét érintő botrányokba’. Popa szerint az
RMDSZ-ről továbbra is az a kép él, hogy kizárólag a magyar nemzeti kisebbség joga-
iért küzd, vezetői pedig nem adták jelét annak, hogy változtatni szeretnének ezen. Eh-
hez járult az is, hogy a szövetség politikusai csak az olyan kérdésekben léptek előtér-
be, mint a magyar nyelv használata a közigazgatásban, a multikulturális egyetem lét-
rehozása, és nem a kormánykoalíciót ténylegesen aláaknázó súlyos botrányokban, a
lakosság széles rétegeit érintő kérdésben. * Corina Vasile, a Ziarul Financiar főszer-
kesztője: a második fordulóban – szoros verseny esetén – az RMDSZ komoly mérték-
ben befolyásolhatja az elnökválasztási végeredményt. A saját jelölttel azok szavazatát
is megszerzi, akik egyébként a jelenlegi koalíció más jelöltjére voksoltak volna. Az
RMDSZ képviselői mind a kormányzatban, mind a parlamentben – szerinte – a rend-
kívül komoly embereknek kijáró tekintélyt vívták ki maguknak, annak ellenére, hogy
ritkán álltak reflektorfénybe. ’Ki kell emelni az RMDSZ lojalitását is: még akkor sem
hagyta ott a koalíciót, amikor programjából olyan fontos pontokat nem tudott teljesíte-
ni, mint a magyar nyelvű állami egyetem ügye.’ Az RMDSZ kormányzati részvétele so-
kat jelentett a koalíció külföldi megítélése szempontjából... Az RMDSZ-ről jobb véle-
mény alakult ki a közvéleményben. Ám a nép ítélete azonnal a visszájára fordulhat, ha
kényes kérdés kerül napirendre: Romániában mindig is ilyennek fog számítani a ma-
115 Ferencz L. Imre: Megtagadom az adófizetést. in: Romániai Magyar Szó, 2000. okt. 4.
gyar nyelvű állami oktatás ügye, és minden olyan lépés, amelyet, mint fogalmazott, a
többségében vagy nagy részben magyarok által lakott térségek túlzott autonómiájára
tett erőfeszítésként, elszakadási törekvésnek lehet minősíteni. * Bogdan Ficeac, a
Romania Libera főszerkesztője: ’Természetes, hogy a politikai elemzők és kommentá-
torok különbözőképpen ítélik meg az RMDSZ döntését. Vannak olyan vélemények,
amelyek szerint az RMDSZ szavazatokat von el az első fordulóban a Ion Iliescu ellen
induló esélyes jelöltektől.’ Ficeac úgy látja, az RMDSZ a román politikai élet egyik leg-
komolyabb és leghitelesebb pártja lett. Példaként említette, hogy az RMDSZ milyen
alaposan, körültekintően és valóban demokratikus módon választotta ki jelöltjeit az
őszi választásokra. Komolyan fogta fel kormányzati szerepét és jó dolgokat vitt végbe.
’Jó dolognak tartom, hogy mind az RMDSZ, mind a román pártok erőfeszítései nyo-
mán mindkét oldalon a normális, olykor pedig szívélyes kapcsolatokra törekszenek,
viszonyukban nem a kölcsönös vádaskodás és támadás, hanem a tények és érvek
válnak uralkodóvá. Ebben az RMDSZ- nek is nagy szerepe volt azzal, hogy a szövet-
ségen belül uralkodóvá vált a mérsékeltebb politizálás, és háttérbe szorultak a táma-
dóbb hangnemet megütő képviselők. Senki sem vetheti szemére, hogy szívósan és
következetesen képviseli saját választóinak érdekeit és törekvéseit, hiszen minden
párt létének értelme ez. Így tette és teszi ezt az RMDSZ a magyar egyetem és más
nemzetiségi törekvések ügyében. Én ezért nem marasztalom el a szövetséget, csu-
pán szeretném ugyanezt a következetességet és szívósságot tapasztalni az ország ál-
talános problémáival kapcsolatban is.’ * Dumitru Tinu, az Adevărul főszerkesztője: ab-
szolút normális, hogy egy olyan jelentős politikai és parlamenti alakulat, mint az
RMDSZ, amely a választási küszöböt jóval meghaladó választói tábor képviselője, sa-
ját elnökjelöltet indít, még akkor is, ha figyelembe véve a politikai realitásokat, kicsi a
megválasztás esélye. ’A magyar elnökjelölt személyes teljesítményével szavazatokat
szerezhet az RMDSZ-nek, hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész lakosság jobban meg-
ismerkedhessen azzal, mit akar a szövetség. Szerencsére az RMDSZ most is ugyan-
azt a közismert személyiséget indítja, aki a négy évvel ezelőtti választási hadjáratban
kiválóan szerepelt.’ Tinu szerint az RMDSZ kormányzati tevékenysége egyenetlen. A
koalíció tagjaként nem éreztette eléggé jelenlétét a kormányon belül lezajlott általános
vitákban, kevés kezdeményezést, indítványt tett olyan kérdésekben, amelyek megha-
ladták a szövetség szigorúan vett etnikai-nemzetiségi törekvéseit. ’A legfontosabbnak
azt tartom, hogy a lakosság az RMDSZ részvételét a kormányban a lehető legtermé-
szetesebb dolognak tekinti. Ez az elmúlt időszak legjelentősebb nyeresége.’ Emlékez-
tetett arra, hogy a lap elismerő vezércikket szentelt az RMDSZ politikai és parlamenti
jelenlétének, e szerint a román parlamenti képviselőknek van mit tanulniuk az
RMDSZ-képviselőktől, akik felkészülten ülnek be a törvényhozás két házába, nem rög-
tönöznek, nem dilettánskodnak, mint a parlament akárhány más tagjával megtörténik.
Tinu szerint természetes, hogy a kisebbségi nyelvek, a multikulturális egyetem kérdé-
seiben az RMDSZ igen aktív volt, de szűklátókörűségre vallana úgy beállítani a szö-
vetséget, hogy kizárólag az ilyen kérdésekkel törődik. (MTI–Panoráma)”116 A lap pozi-
tívan értékeli ezt az összeállítást.
A saját híranyaguknak viszont nem járnak utána, nem derül ki, hogy valódi hír
vagy paródia.

116 Romániai Magyar Szó, 2000. okt. 4.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 41
42 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

(E-mailen) „Az egységpárt brassói fiókszervezete legutóbbi sajtótájékoztatóján
olyan javaslatot hallottunk, mely a megjelentekből nagy ámulatot váltott ki. Javaslat a ro-
mán–magyar megbékélésre a címe, román személyiségekről elnevezett utcák magyar
személyiségek nevére való kereszteléséről szól, aláírók pedig a Nemzeti Szövetség
(PUNR–PNR) kezdeményező csoportja. ’A Victoria sugárútnak kommunista szaga van’
– szól a javaslat, s azt szeretnék, ha Csokonai Vitéz Mihály lenne az új neve, a Republicii
(Kapu utca) monarchiaellenes, Horthy Miklósra kellene változtatni. (Király nélküli király-
ság régense, nem létező hajóhad tengernagya – magyarázzák Horthy kilétét az aláírók.)
Az Avram Iancu utcát Kossuth Lajosnak, a Mihai Viteazut Báthory Zsigmond útra, a
Mihai Sadoveanut pedig Móricz Zsigmondra kellene átnevezni. Az Eroilor (Hősök) utcát
Rongyos Gárdára, a Decebalról elnevezett utcát Töhötömre, a Traiant pedig Attilára. Ez
utóbbit azért, mert ’szintén valami császárféle volt’. ’Ha e változtatásokat nem hagyják
jóvá a városatyák, akkor az új negyedek utcáit kereszteljék így – javasolja (komolyan?
heccből?) Bosca pártelnök –: Egyszer úgyis kiderül...’ (Tóásó Áron Zoltán).”117
„Nicolae Ceauşescu szerepének újraértékelését követelte a szélsőségesen naci-
onalista Nagy-Románia Párt egyik szenátora. Florea Preda igaz hazafiként és ügyes
diplomataként méltatta Ceauşescut. Véleménye szerint a diktátor ’született intelligen-
ciájának és bátorságának’ köszönhetően ügyesen manőverezett a világ nagyhatalmai
között, és az ő közvetítésével jött létre a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok
elnökének találkozója. – Ceauşescu azért tartotta Moszkva pályáján Romániát, hogy
megőrizze az ország függetlenségét, és éppen azért végezték ki, mert az ország füg-
getlenségének megerősítéséért küzdött – hangsúlyozta a szenátor. Florea szerint köz-
vetlenül 1989 után népirtás kezdődött Romániában. Ennek példájaként hozta fel,
hogy csak 1999-ben 3500 ember lett öngyilkos Romániában.”118
(E-mailen) „A Jobboldali Erők Szövetségének (JESZ) heti sajtóértekezletén a párt
társelnöke, Varujan Vosganian megerősítette a Társadalmi Kutatóintézet legutóbbi
közvélemény-kutatásainak eredményeit, mely szerint az RDK 2000 a PDSR után a má-
sodik politikai erő Romániában. Varujan szerint az egyetlen alakulat, amely a válasz-
tásokon legyőzhetné Ion Iliescut és pártját. Bízik a konvenció sikerében, de számolt
egy esetleges vereséggel is, amelynek negatív kihatásai lennének az egész Balkánra
nézve. Szerinte ha itt Iliescuék kerülnek hatalomra, míg Jugoszláviában a demokrata
Kostunicáék győznek, a Nyugat megvonja támogatását Romániától és Jugoszlávia fe-
lé fordul. * Adrian Iorgulescu, a JESZ társelnöke a Nemzeti Liberális Pártnak a PDSR-
hez való közeledésében a Nemzeti Megmentési Front újjáalakításának veszélyét látja.
A társelnök közölte, hogy kampányuk erőteljes lesz, stábjuk naponta fog ülésezni,
hogy egy jó stratégiát dolgozzanak ki. (Szász Attila)”
Jellemző a fenti hírre, hogy a román politikai pártok struktúrájában nem a legjel-
lemzőbb párt nyilatkozataira hívják fel a magyar olvasók figyelmét. Alább, mintha az
RMDSZ pártlapja lennének, a következő fejléccel hozzák le a szövetség elnökével ké-
szült interjút: „Az RMDSZ a közösségünkkel szembeni alázat szervezete”. „Exkluzív in-
terjú MARKÓ BÉLA szövetségi elnökkel”. Ebben olvasható például:
„A román sajtóban, többek között még a szerintünk toleránsnak bizonyuló
România Liberában is az olvasható, hogy az akció akadozik, s fennáll a veszély, hogy
kellő időre nem gyűl be a szükséges támogatói tábor...
117 Romániai Magyar Szó, u. o.
118 Szabadság, 2000. okt. 4.
– Valamilyen okból kifolyólag mindig voltak és vannak ellendrukkereink, akik lé-
legzetvisszafojtva várták, hátha valamilyen baj lesz ebben a szövetségben, nem tud-
juk belső konfliktusainkat megoldani, egy feladatnak netán képtelenek vagyunk ele-
get tenni. Az ellendrukkerek száma választások idején pedig csak szaporodik... Két-
ségtelen, vannak különbségek szervezeteink között, egyesek azonnal léptek, mások
kényelmesebbeknek bizonyultak, némi késéssel láttak munkához. Ennek ellenére biz-
tos vagyok: határidőre össze tudjuk gyűjteni a kellő számú támogató aláírását. Az el-
lendrukkerekről még csak annyit, hogy nem is a külsőktől tartok, sokkal inkább
azoktól, akik a szervezeten belülről támadnak. Ilyenek pedig rendszeresen felbuk-
kantak az elmúlt tíz esztendőben. Olyan emberek, akik nem értették meg, mennyire
fontos nekünk az erős parlamenti jelenlét, s kaphatóak voltak arra, hogy beálljanak az
ellenünk szurkolók táborába. Ma tehát nem az a gond, hogy a román politikusok ar-
ra számítanak, hátha gyengébbek leszünk, hanem az, hogy ma is akadnak magya-
rok, akik sértődöttségből, csoportérdekből vagy más okból, szívesen megbontanák
egységünket, csökkentenék esélyeinket.
* Apropó ellendrukkerek, lapértesülések szerint Maros és Hargita megyében nagy va-
lószínűség szerint két, végleges listáról lemaradt politikus is indulna független jelöltként.
– A magyarságot nem csak szenátorként és képviselőként lehet szolgálni. Követ-
kezésképp, nem csak az a 30-40 ember szolgálja, aki az RMDSZ parlamenti frakcióit
alkotja, hanem ennél sokkal több. Aki tehát a megméretkezéskor alul maradt, s ettől
függetlenül valóban szolgálni akar, van rá lehetősége. A gond az, vannak olyan em-
berek, akik nem szolgálni akarnak: egyéni ambíciókat érvényesíteni. Az RMDSZ nem
az egyéni ambíciók érvényesítésének szervezete, hanem a közösségi összefogá-
sé, a vele szembeni alázaté. Aki nem képes rá, hogy egyéni ambícióit alárendelje kö-
zösségünknek, nagy kárt okoz. Az, ami Marosvásárhelyen történt, hogy egy kis diver-
ziós pártocska színeiben indult magyar polgármesterjelölt több száz szavazatot elvitt
tőlünk, emiatt pedig az első fordulóban nem sikerült magyar polgármestert választa-
ni, nemcsak a városnak, hanem az egész erdélyi magyarságnak tanulságul szolgál-
hat. Független, ráadásul magyar jelöltként egyszerűen lehetetlen érvényesülni. Aki
függetlenként indul, akár szenátor-, akár képviselő-jelöltként, annak ezt tudnia kell. De
megeshet: vagy olyan ostoba, hogy nem méri fel ezt ésszel, vagy szándékosan rosz-
szat akar tenni a romániai magyarság egészének. Most például egészen más a hely-
zet, mint a helyhatósági választások idején, amikor egy kisebb-nagyobb közösségen
belül döntöttek, s annak hullámverése gyakorlatilag nem érintette az egész magyarsá-
got. A parlamenti választások esetében egészen más a helyzet. Aki független jelölt-
ként indul, az nem jut be a parlamentbe, ám szavazatokat visz el kollégáitól, az
RMDSZ-től, a romániai magyarság egységes szervezetétől. Ha ez a jelenség eluralko-
dik, úgy kérdésessé válhat akár az is, hogy elérjük-e az ötszázalékos küszöböt... Négy
évvel ezelőtt is volt példa ilyen próbálkozásra, de már akkor bebizonyosodott, hogy
magyar nemzeti közösségünk jóval érettebb, bölcsebb, tisztánlátóbb, ügyünket tekint-
ve sokkal elkötelezettebb, minthogy ily kelepcébe essen.”119
A fenti interjúból megállapítható, hogy az RMDSZ-nek mint politikai pártnak az el-
sődleges célja a „magyarság szolgálata”. Sajátos helyzetben vannak, mert annak el-
lenére, hogy a magyar kisebbségi nemzeti érdekeket szolgálják, nem a többségi, ro-
mán nemzettől tartanak (akik úgysem szavaznának rájuk), hanem a saját magyar sza-
119 Gyarmath János: Exkluzív interjú (…), Romániai Magyar Szó, 2000. okt. 4.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 43
44 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

vazóik elpártolásától. A legfőbb veszélynek a pártegység megbontását, tehát a de-
mokratikus politikai pluralizmust tartják. Csak az egységes fellépés képzelhető el so-
raikban, egyéni ambíciókra nincs szüksége a pártnak. Független magyar kisebbségi-
ként nincs reményük arra, hogy bejussanak a román parlamentbe, csak a saját sza-
vazóbázisukra támaszkodhatnak. Ennek ellenére, saját tagtársukat javasolják államel-
nökjelöltnek és számára gyűjtenek szavazatokat. Nem tűnik számukra ellentmondá-
sosnak, hogy ha valaki még független jelöltként sem juthatna be a parlamentbe, ak-
kor hogyan lehetne a többségiek szavazata nélkül államelnök?
Az 1989 utáni romániai magyar nyelvű sajtóban nagy teret kapnak a különböző
szimbolikus ünnepek, avatások, találkozók. Ezeknek mind nemzeti jelleget tulajdoní-
tanak. Ilyenkor kitűzik a magyar nemzeti zászlót, éneklik a magyar himnuszt és szaval-
ják a Szózatot. A kisebbségi sajtó állandóan ünnepel. Az előző évek elfojtott nemzeti
légkörét felváltotta egy harsány nemzeti szimbolika. Míg a többségi román sajtóban,
az állandó társadalmi-gazdasági feszültségek miatt a szociális szféra és a bűnüldözés
egyre inkább kiszorítja a nemzeti tartalmú szövegeket, egyre kevesebb van, amit ün-
nepelni lehet, addig a kisebbségi lapok helyi híranyagának nagyobbik felét a nemze-
ti szimbólumokat felvonultató ünnepségek teszik ki.
„Sarmasági napokat tartottak másodízben a többségében magyarlakta szilágy-
sági nagyközségben szeptember végén, október elején. Zászlófelvonással kezdődött
hivatalosan, a Szózat hangjaira a polgármesteri hivatal előtti árbocokon az állami és
a magyar nemzeti színek mellé került Sarmaság címeres zászlója, melyet a múlt év-
ben avattak fel, s ezúttal is jelen volt a testvértelepülés, a magyarországi Soltvadkert
küldöttsége Berkecz László polgármester vezetésével. Kulturális, sport- és szórakoz-
tató rendezvényekben gazdag programot nézhettek, ülhettek végig a résztvevők, és
nagyszabású szüreti bállal zárták a kétnapos faluünnepséget.
Sarmaságon, akárcsak azt megelőzően Kémeren, Kárászteleken is sor került a
szilágysági magyar polgármesterek találkozójára, külön színt jelentett az, hogy Ke-
resztes Zoltán polgármester személyes vendégeként jelent meg Sabau Nicolae, a
Máramaros megyei Nagysikárló község polgármestere. A találkozó tapasztalatcserét
jelentett a résztvevőknek, ugyanis a településfejlesztés, külföldi tőke vonzása témakör-
ben hallgatták meg Kerekes Gábort, az Országos Régiófejlesztési Ügynökség alel-
nökét, Seres Dénes szenátort, Csóka Tibor alprefektust, Fekete Andrást, a megyei ta-
nács alelnökét.”120
„A 24. számú Dobri János cserkészcsapat tízéves évfordulójának megünneplé-
sére került sor a hét végén a kerekdombi református templomban. Szombaton Dobri
András lelkész áhítattal nyitotta meg az ünnepséget, majd zászlófelvonás után elő-
adások hangzottak el Dobri János életéről, a Romániai Magyar Cserkészszövetségről
és a csapat történetéről. A cserkészet jövője, a cserkészet szerepének tükrében cím-
mel Dobri Réka vezetésével kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen Gaál Sán-
dor RMCSSZ-elnök, Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök, Kovács Lajos peda-
gógus, Demeter József ref. lelkész, az IKTHUSZ elnöke, Kiss Tünde és Fehér Judit bi-
ológusok, László András RMCSSZ külügyi megbízott és Jakab János vállalkozó, a
cserkészekkel együtt társadalmi, vallási, pedagógiai, nemzeti, környezetvédelmi, gaz-
dasági és nemzetközi kérdéseket tárgyalt meg. A nap hangulatos tábortűzzel zárult a
Hója-erdőben. Vasárnap az istentisztelet keretében Dobri András lelkész megemléke-
120 Fejér László: Sármaság felértékelődhet, Romániai Magyar Szó, 2000. okt. 4.
zett a csapatnévadóról, majd sor került a Dobri János cserkészotthon felavatására.
Jankó Zsolt, a csapat vezetője röviden beszámolt a csapat egyedi jellegéről, a csapat-
szellemről, valamint a hagyományokról. Elmondta, hogy tervei közt szerepel néptánc-
tanítás és környezetvédelmi akciók szervezése.
Az RMCSSZ elnöke, Gaál Sándor kérdésemre elmondta: ’A cserkészet a világif-
júsági mozgalmak közül a legnépesebb, amely Isten, haza és embertárs iránti szere-
tetre tanítja a fiatalokat. A romániai magyar cserkészmozgalom 1990-ben alakult, és
bár nem tagja a világszövetségnek, eredményes munkát végez, jelenleg 110 erdélyi
magyar csapatot tart számon. A Dobri János cserkészcsapathoz régi emlékek fűznek,
nagyon jól ismertem, sajnos, rövid ideig, a csapat névadóját, Dobri Janó bácsit, aki
1990 első napjaitól bábáskodott a szövetség születésénél. Emiatt nagy öröm volt szá-
momra, hogy itt lehettem. Örvendetes, hogy ennek az évfordulónak alkalmából meg-
alakult a cserkészotthon, a lelkész és a gyülekezet támogatásával. A cserkészek itt ott-
hon érezhetik magukat és dolgozhatnak. Gondolom, nagyon sok csapat megirigyel-
hetné ezt a lehetőséget, meg a kis cserkészszoba mellett itt van a gyülekezet teljes inf-
rastruktúrája, ahol bármilyen nagyszámú összejövetelt is rendezhetnek. Erre nagy
szükség van, hogy a munka folyamatos legyen. A munkára pedig szükség van, mert
ahhoz, hogy a világ jobb legyen, először az embereket kell jobbá tenni.’121”
„A zilahi napok és a nemzetiségi fesztivál tíznapos ünnepségsorozata október 6-
án kezdődik, amikor – hasonlóan kétmilliónyi erdélyi magyarhoz – az aradi vértanúk-
ra emlékezünk, a zilahi baptista imaházban megtartandó ökumenikus istentiszteleten.
Vasárnap, október 8-án a krasznai napok záróaktusa lesz a tulajdonképpeni zilahi na-
pok nyitánya. A délutáni szüreti felvonuláson a Kraszna utca–Nagy utca–Király utcán
a zilahi táncosok, valamint a Felvidéki Fülek táncosai vesznek részt. 18.30-tól néptánc-
bemutató lesz a Kálvineumban. (…) Csütörtökön több program is fut párhuzamosan:
16 órakor lesz az Ezer év címmel meghirdetett rajzverseny kiállításának megnyitója
ugyancsak a Kossuth utcai székház gyűléstermében, majd ugyanott 17 órától a zilahi
bábosok mutatnak be műsoraikból. (…) Pénteken, október 13-án 16 órakor a vállalko-
zók fóruma, este 20 órától a szüreti bál lesz, amelyre a rendezők meghívták elnökje-
löltünket, Frunda Györgyöt és a nemzeti kisebbségek miniszterét, Eckstein-Kovács Pé-
tert is, aki másnap a Nemzetiség – kisebbség – keresztyénség című tudományos
ülésszakon is részt vesz a rendező Szilágy Megyei Társaság meghívottjaként. (…)
12.30 órakor kerül sor a Szent István-emléktábla-avatásra a róm. kat. templom elő-
csarnokában. 15 órakor kezdődik ugyanott a kórustalálkozó, melynek bevezetőjében
egyházi zeneszerzőversenyünk eredményeit hirdetjük ki, majd az eddig bejelentkezett
hét együttes mutatja be izgalmasan színes műsorát.”122
„Az Amicitia Dés–Tokajhegyalja Baráti Társaság háromtagú küldöttsége meghí-
vottként részt vehetett Tokaj város Millenniumi ünnepségén, amelynek keretében töb-
bek között felavatták a város főterén a Kolozsvárról elszármazott szobrászművész,
Péterfy László Szent Istvánt ábrázoló köztéri szobrát. A millenniumi zászló átadásának
ünnepélyes pillanata után a város polgármestere átnyújtotta a Pro Urbe Tokaj díjakat,
majd rajzkiállítás és Tokaj város vegyeskarának emlékezetes műsora zárta a napot,
amelynek díszvendége Stumpf István kancellária miniszter volt.”123
121 Szováti Klári: Tízéves a Dobri cserkészcsapat, Szabadság, 2000. okt. 4.
122 Gáspár Attila: Zilahi napok és nemzetiségi fesztivál, Szabadság, 2000. okt. 4.
123 (lukács): Désiek Tokaj város millenniumi ünnepségén, Szabadság, 2000. dec. 18.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 45
46 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

Amint azt már fentebb is jeleztük, a román politikai viták híranyagából a kisebbségi
sajtó szerkesztői gyakran ironikus tartalmú híreket választanak, és fő hírként tálalják az
olvasók elé, hogy inkább az abszurditása hasson, mint az érvek különbözősége.
„Ion Iliescuhoz, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökéhez intézett le-
velében Gheorghe Funar december 1-jén Kolozsváron tartandó ünnepségekre, és a
december 2-án, szombaton szokásos Ószerre hívja a volt államfőt. ’Ez alkalommal le-
hetősége nyílik eladni fanyelvét’ – áll a levélben. Funar különben vasárnap este beje-
lentette: a december 1-jei ünnepségeket megtiszteli jelenlétével C. V. Tudor is. Szer-
kesztőségünkbe eljuttatott közleményében a polgármester felhívja a magánszemé-
lyek, lakóközösségek, közintézmények, cégek és más jogi személyek figyelmét, hogy
a 75-ös számú, 1994. július 16-án elfogadott törvény értelmében november
30.–december 2. között tűzzék ki a román nemzeti zászlót.”124
A kolozsvári Szabadság ugyanabban a számában olvasható Gál Mária politikai
értékelése, e szerint:
„Az NRP kormányba emelése az ausztriai helyzetet teremtené újra, és teljes mér-
tékben ellehetetlenítené Románia euroatlanti integrációját. Az ultranacionalisták nagy-
arányú győzelme mindenképpen a nemzetközi intézmények figyelmének középpont-
jába kerül, és valószínűleg az ország újbóli monitorizálását vonja maga után. De kor-
mánybalépésük ennél többet rontana, minden bizonnyal olyan komoly szankciókkal
járna, amelyet a válsághelyzetben lévő román nemzetgazgadság nem bírna meg. A
ráció, valamint az ország pillanatnyi érdeke azt diktálja, hogy az NRP kormányzati sze-
repvállalását bármi áron meg kell akadályozni.”
Első oldalas cikkben tudatják, hogy a választások jelenlegi eredménye szerint:
„Erdélyben is átvették a vezetést a kommunisták és a nacionalisták.”125
„Az RMDSZ-en kívül, amely Kolozsváron és környékén is stabil, fegyelmezett sza-
vazótáborra számíthatott, az elmúlt négy év megyénkben is alaposan megváltoztatta
a politikai erőviszonyokat. Amint az különben várható volt, a Valeriu Tabără vezette Ro-
mán Nemzeti Egységpárt, amely a nyáron egyesült a Virgil Măgureanu vezette Román
Nemzeti Párttal, és Nemzeti Szövetség néven új politikai formációt jegyeztek be, a má-
sodik legerősebb pártnak bizonyult az 1996-os parlamenti választások alkalmával. Ak-
kor az RNEP-listákra a választók több mint 20%-a szavazott. Idén a két pártnak együtt
nem sikerült 4%-ot összehoznia. Gheorghe Funar egykori RNEP-elnöknek a Nagy-Ro-
mánia Párt főtitkárává való átlényegülésével az RNEP szavazói is átvándoroltak az er-
délyi megyékben addig elhanyagolható támogatottságnak örvendő NRP-hez. Ezért
1996-hoz képest, amikor megyeszinten az NRP alig 2,75%-ot ért el, most több mint
20%-nak örvendhet. Corneliu Vadim Tudor pedig – nem hivatalos adatok szerint –
több mint 30%-nak.
A négy évvel ezelőtt Kolozs megyében is első helyen végzett Román Demokratikus
Konvenció, és annak vezető erejét képező Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is
a múlté, míg 1996-ban az RDK több mint 29%-ot kapott mind a szenátori, mind a képvi-
selői listára, az idén messze a pártszövetségek számára kötelező 10%-os küszöb alatt
maradt. A Demokrata Párt és az akkor még Sergiu Cunescu által vezetett Román Szo-
ciáldemokrata Párt választási szövetsége, a Szociáldemokrata Unió több mint 9%-kal a
negyedik helyen végzett megyénkben. Azóta, mint ismeretes, elváltak útjaik, Alexandru
124 K. O.: Iliescu és Vadim is hivatalos a nemzeti ünnepre, Szabadság, 2000. november 28.
125 Szabadság, 2000. november. 28.
Athanasiu vezérletével az RSZDP egyesült a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjá-
val, a demokraták pedig Kolozs megyében 5–7% között mozognak.
Az RTDP nem csak országosan tett szert hatalmas előnyre, hanem Erdélyben is,
jóllehet ezekben a megyékben az RTDP-nek és Ion Iliescunak hosszú évekig minimá-
lis támogatottsága volt, a román választók opciói megoszlottak a parasztpárt és a min-
denkori szélsőségesek közt. A vasárnapi választások eredményeképpen az RTDP
20% körül mozog, Iliescu pedig valamivel több mint 18%-ot ért el.
Az RMDSZ 1996-ban a szenátusi listán 17,03%-ot kapott, a képviselőin pedig
16,71%-ot. Az idén ez az arány a következőképpen változott: szenátusi lista 18,28%,
képviselőházi lista 18,35%, az eredmények még nem hivatalosak. Tegnap lapzártakor
Kónya-Hamar Sándor még nem volt biztos abban, hogy a harmadik képviselői man-
dátumot, amelynek Mátis Jenő a várományosa, megkapják-e, vagy a liberálisoknak
osztják vissza. Az NLP-re ugyanis jelen pillanatban szintén 2,5 mandátum jut, és ők is
a kosárból várják a másik felet. A megyei RMDSZ-elnök elmondta: Frunda György
Kolozs megyében 3%-kal kevesebbet kapott, mint az RMDSZ-listák, a felmérések sze-
rint a 18–35 közötti korosztály volt az, amely inkább Mugur Isărescura, vagy Theodor
Stolojanra szavazott.”126
„Serban Rădulescu, az RDK 2000 kolozsvári szervezetének elnöke beismerte: a
választási szövetség rendkívül gyengén szerepelt a választásokon. – Kolozsváron és
a megyében jóval az általunk remélt eredmény alatt helyezkedünk el. Az ok az elmúlt
négy év kormányzásának eredményei, pontosabban eredménytelenségei – mondta
Rădulescu. Szerinte a lakosság nem vette figyelembe a megvalósításokat, a politikai
ellenségek pedig – azok is, akik együtt kormányoztak a parasztpárttal – az RDK 2000-
re kentek minden hibát. A parasztpárt közelgő kongresszusán nagyon komolyan és
higgadtan fogják elemezni a helyzetet. Rădulescu a parasztpárt vezetőségének le-
mondását sem tartja kizártnak.
Anton Ionescu, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) megyei szervezetének elnöke sajná-
latát fejezte ki, hogy Theodor Stolojan nem jutott be a második fordulóba. Országos és
megyei szinten az NLP növekedő trendet mutat. Megyei szinten most tíz százaléknál tar-
tunk, míg a helyhatósági választásokon a megyei tanácsosok listájára csupán négy szá-
zalékot sikerült szereznünk – mondta Ionescu. Sajnálatát fejezte ki, hogy sokan a Nem-
zeti Liberális Párt helyett a Nemzeti Liberális Párt – Câmpeanura szavaztak. Előbbinek
a négyszögben, utóbbinak pedig körben található felfelé ívelő nyíl a választási jele. –
Emiatt pártunk körülbelül 4 százalékot vesztett. Felelősségre vonjuk azt a személyt, aki
nem foglalkozott kellőképpen azzal, hogy választási jelünk ne legyen összetéveszthető.
A Központi Választási Bizottságot alkotó bírók elképesztő felületességről adtak tanúbi-
zonyságot, ugyanis elfogadták a Câmpeanu-féle liberális párt törvénytelen választási je-
lét – mondta Ionescu. A képviselő úgy véli, Emil Constantinescu, Mugur Isărescu és az
RDK 2000 vétkes azért, mert a román jobboldali pártok nem voltak képesek arra, hogy
közös jelöltet állítsanak. – Ezen a nyáron pártunk egyik konstancai összejövetelén
Mugur Isărescu azt ígérte, nem fogja jelöltetni magát. Mivel mégis megtette, Theodor
Stolojan is jelöltette magát – mondta Ionescu”.127
Salamon Márton László ugyanebben a lapszámban „Valóra vált rémálom” cím-
mel írt cikket a szélsőjobb előretöréséről.
126 Székely Kriszta: Az RMDSZ-é vagy a liberálisoké lesz a harmadik képviselői mandátum?, Szabadság, 2000. nov. 28.
127 K. O. : Lemond a parasztpárt országos vezetôsége? Szabadság, u. o.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 47
48 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

„Ha eddig csak a sanda gyanú szintjén foglalkoztunk avval a gondolattal, hogy
Iliescu–Vadim második fordulóra kerül sor, elhessegetve a katasztrófa lehetőségét,
most ideje szembenéznünk a rideg valósággal. Sőt, a tények még súlyosabbak, mint
az előrejelzések sejteni engedték. Sokáig úgy tűnt, szoros harc alakul ki a második
helyért Theodor Stolojan, Mugur Isărescu és Corneliu Vadim Tudor között; erre a harc-
ra azonban már nem került sor. Isărescu és Stolojan ugyanis az előrejelzések szerint
együttesen messze nem érik el a nagyromániás vezér majdnem 30 százalékát.
(Frunda szavazataira is szükség lett volna ahhoz, hogy igazi verseny alakuljon ki a má-
sodik helyért.) A veszély más területre csúszott: Vadim viszonylag közel került Iliescu-
hoz. Tíz év és három elnökválasztás után megértük, hogy Iliescunak szorítsunk, hogy
kénytelenek legyünk rá szavazni. Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ne
járuljon a második fordulóban az urnák elé, és hagyja, hogy egy magyar-, zsidó- és ci-
gánygyűlölő szélsőséges figura kezébe kerüljön az államelnöki hatalom. Egy olyan
személy kezébe, aki nyíltan uszít embert ember ellen, aki ismételten kijelentette, vas-
villára hányná a magyarokat, vágóhídi kampóra akasztaná a zsidókat, halomra ölné a
cigányokat. Százötven közéleti személyiség nevét tartalmazó listát állított össze, akiket
kivégzőosztag elé állítana. Igaz, a Rolexes „fehér arkangyal” a választások első fordu-
lója előtt kegyesen kijelentette, megkegyelmez „a nép ellenségeinek”. A korosztályra
bontott felmérések megdöbbentő eredményeket hoztak felszínre. A 18 és 30 év közöt-
ti fiatalok döntő többsége a nagy-románia párti jelöltnek adta voksát. Magyarázatot
kereső politikai elemzők természetesnek tartották, hogy ennél a korosztálynál jobban
hatnak a szélsőséges jelszavak. Meggondolkoztató azonban, hogy a jövőt képviselő
ifjúság ennyire éretlennek mutatkozott, ledöntötte azt a mítoszt, mely a ’89 után beért
korosztály hatalomra jutásában vélte felfedezni a megoldást.
Megelőlegeztem, hogy nem gondolhatjuk komolyan azt, hogy ne szavazzunk a
második fordulóban. Az egyik kereskedelmi adó talk-show-jába meghívott Deutsche
Welle romániai tudósítója már a választások estéjén figyelmeztetett: nem engedhetjük
meg magunknak azt a luxust, hogy kísérletezzünk saját életünkkel, hogy – mint sokan
az első fordulóban a demokratikus jelöltekre szavazók közül „lássuk hát szemtől
szembe az ördögöt”-alapon kijelentették – ne menjünk el szavazni, vagy netán – még
kimondani is rossz – Vadimra szavazzunk. A Nyugat nem fogja értékelni az ilyen típu-
sú vagánykodást, felhúzza Románia nyugati határán a vasfüggönyt, és sötétséget bo-
rít Romániára. Azt pedig mindannyian meg fogjuk sínyleni, románok, magyarok egy-
aránt. Nem beszélve arról, hogy a magyarság és általában a kisebbségek számára an-
nál fenyegetőbb létet, mint Corneliu Vadim Tudor vezette országban élni, nehéz elkép-
zelni. Az RMDSZ egy történetében új, előre nem látott helyzettel áll szemben. Már
most nyilvánvaló, hogy más lehetőség a magyar érdekvédelmi szervezet számára,
mint többé vagy kevésbé nyíltan támogatni az immár – érdemtelenül ugyan, de – de-
mokratikus jelöltté előlépett Iliescut, nincs. Ha az RMDSZ nem foglalna hivatalosan ál-
lást, választói belátására bízva a döntést, a magyarság zöme akkor is Iliescut válasz-
taná. Mármint az a része, amely egyáltalán jelentkezne az urnáknál. Érdekes lesz meg-
figyelni, hogyan próbálja majd az RTDP jelöltje nyíltan a maga oldalára állítani a ma-
gyarságot. Megbélyegzi-e Iliescu Vadim és az NRP szélsőségességét, kacérul a ma-
gyar választók felé kacsintgat-e, amint azt vasárnap esti első tévéinterjújában tette,
vagy – félve, hogy ezáltal elveszíti saját szavazótáborának kemény vonalát, mely
Vadimhoz vándorolna (ami részben meg is történt már), – lemond erről a törekvésé-
ről, arra számítva, hogy a demokratikus erőkre szavazó polgárok – románok, magya-
rok egyaránt – jobb híján mindenképpen rá szavaznak. Amennyiben az RMDSZ nyíl-
tan Iliescut támogatná, és felkérné szavazóit, járuljanak az urnákhoz, a gesztus meg-
nyitná az utat a választások második fordulója utáni együttműködéshez. Igaz ugyan,
hogy százalékaik alapján az RTDP és az NLP együttesen máris parlamenti többséget
alkot (feltételezve, hogy egyáltalán létrejön egy ilyen, a lehetőségekhez mérten Romá-
nia számára ideálisnak mondható koalíció), nem elhanyagolható viszont az elkövetke-
zendő kormány számára – Vadimnak és szélsőséges pártjának vérfagyasztóan sike-
res szereplése nyomán alaposan megtépázott külföldi megítélés szempontjából – az
az előny, amelyet az RMDSZ kormányzati szereplése nyújtana. Ez a trió – RTDP, NLP,
RMDSZ – lehetne az, amely a jelenlegi körülmények között a legkevesebb kárt okoz-
ná Romániának. Ennél többen már nem is reménykedhetünk.”
Balló Áron szerint: „Nyugodjunk meg, legalábbis egy szempontból demokráciá-
ban élünk: Románia történetében 1996 után másodszor fordul elő, hogy hatalmon lé-
vő politikai erők választásokat szerveznek, és elvesztik azokat. Sovány vigasz ez mind-
azoknak, akik kevésbé rossz eredményre számítottak. De a sokkhatás elmúlása után
talán csekélyebb rosszban lesz részünk, mint gondolnánk. Addig is azonban az első
becslések alapján néhány megállapítás körvonalazódik, és levonható a választások-
ról végzett előzetes közvélemény-kutatásokból. Nemcsak Hegelnek lehet igaza, hogy
minden népnek olyan vezetői vannak, mint amilyeneket megérdemel, és nemcsak
Silviu Brucannak, aki országunk lakossága többségének politikai kultúrája és gondol-
kodásmódjának, felfogásának fejlettsége kapcsán már 1990-ben ’stupid people’-ről,
azaz buta népről beszélt. Hanem nagyon is okolhatók e választások eredménytelen-
ségeiért azok a politikusok, akik nem vették kellő mértékben figyelembe – egyébként
helyes irányú – kormányzati politikájuk hatását a lakosság körében, akik kevésbé tö-
rődtek intézkedéseik megmagyarázásával, a csomagolással, a tálalással, és akik a
stagnáló gazdaság, romló életszínvonal és kedvezőtlen külföldi megítélés mellett in-
kább a torzsalkodások, kicsinyességek üzenetét juttatták el akaratlanul is választóik-
hoz. Ha már nem tudták a kormányzás négy éve alatt a fenti kérdést kezelni, legalább
a választási kampányban kellett volna a valóságot egyszerűen tudomásul venni, és al-
kalmazkodni hozzá. Olyan választási üzenetet hozni, amelyhez nem néhány hét alatt
várni felnőni az ellenszenvessé vált közvéleményt, hanem messzemenően hozzáido-
mulni, és szavazatokká formálni.
A november 26-i választás egyik valószínű nagy vesztesége, hogy a legjelentő-
sebb jobboldali erőket tömörítő szövetség, a Romániai Demokratikus Konvenció
2000, be sem kerül a parlamentbe, ahol a jobboldalt az RMDSZ és a Nemzeti Liberá-
lis Párt fogja csak képviselni.
Egy olyan liberális párt, amely nagy reményeket ébresztett a választási hadjárat
idején, főleg elnökjelöltje ígérgetett sikere miatt, de amelyik kissé mégiscsak alulma-
radt a várakozásoknak. És egy olyan RMDSZ, amely ismét bizonyítani tudott. Nem ke-
vésbé az az RMDSZ, amely 1990 óta Románia legszilárdabb politikai szervezete, akár
választásokon hozott eredményeit, szavazóbázisát vagy politikai vonalát tekintjük.
Amely, ha beigazolódnak az előzetes felmérések alapján végzett becslések, az 1996-
os országos választásokhoz képest valamivel jobb eredményt ért el – 7,1-7,5 százalé-
kot a 6,4-6,8-hoz képest – minden beharangozott távolmaradási szándék és ellenkam-
pány dacára. Nem szégyenkezhetnek azok sem, akik Frunda Györgyre szavaztak. Az

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 49
50 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

általa összegyűjtött 6 százalék esetleges átadásával egyik román demokratikus jelöl-
tet sem lehetett volna a második fordulóba juttatni.
A Demokrata Párt, ha az elért több mint 6 százalékával valóban bejut a parla-
mentbe, legalább ellensúlyozza a Nagy-Románia Párt ijesztő tömegét. Meggondol-
koztató ugyanis, hogy a szavazópolgárok mintegy ötöde egy reform-, privatizáció-, ha-
ladás- és kisebbségellenes, keletbarát és erőszakos párt mellé állt, több mint egyne-
gyedük pedig e párt népámító, fenyegetőző, handabandázó vezére mellé. A párt és
Corneliu Vadim Tudor sikere mégis elsősorban nem eme ’értékek’ ilyen nagy mérvű
felkarolásában kereshető, hanem abban, hogy a szegénységbe belekeseredett ro-
mánság nagy része kiábrándult az eddig hatalmon levőkből. Nemcsak a jelenlegi kor-
mánykoalícióból, hanem a korábbi hét év Iliescujából is. Ki maradt hát? Az, akinek rö-
vid idejű ’besegítéséből’ a kormányzásba könnyen meg lehet feledkezni, és aki a leg-
hangosabban és leghatásosabban ígért – rendet, mert mi mást ígérhetett volna?
A szélsőségességet nyíltan támogató, sőt művelő, és nem demokratikus megnyil-
vánulásokban bővelkedő erőket azonban addig kell megállítani, ameddig lehet. Vi-
szonylagos sikerük figyelmeztető jelzés mind a román politikai elitnek, mind pedig a
nemzetközi közösségnek. Ijedelemre azonban olyan értelemben nincs ok, hogy az ed-
digi jelek arra mutatnak: az NRP ellenzékben marad, még ha nagyobb százalékban
is, mint eddig. Senki sem tartja ugyanis szalonképesnek őket. Corneliu Vadim Tudor-
nak nincs reális esélye győzni a választások második fordulójában. Ha mégis bekö-
vetkezne, mi, kolozsváriak, tudjuk, mit jelent egy hangos nagy-romániás vezér, és mi
az ellenszere: elszigetelés, összefogás ellene, támogatottság nélkül maradás. Ide
azonban bízom benne, hogy nem jutunk.”128
A romániai magyar sajtó választási körképeiben szinte kizárólag arra figyelnek,
hogy a szélsőjobb oldali, román nacionalistának tartott Nagy-Románia Párt és elnöke
C. V. Tudor hol, mennyi szavazatot kapott, ezzel szembeállítják az egységesen elenne
szavazó magyarság területi megoszlását.
„VÁLASZTÁSI KÖRKÉP – Az urnák lezárása után egy nappal levonhatunk bizo-
nyos következtetéseket a régiónkban létező eredményeket illetően. Szinte biztosra ve-
hető már a részeredmények alapján is, hogy a Nagy-Románia Párt megnyerte a
Kolozs, Fehér megyei választásokat, államelnökjelöltje, Corneliu Vadim Tudor szintén
élen áll. Szilágy megye az egyetlen, ahol az NRP és Vadim – a tegnap délutáni állás
szerint – nem aratott elsöprő győzelmet, ami sovány vigaszt jelent, ha a vasárnapi par-
lamenti és államelnök-választások országos eredményeit vesszük számba. Figyelem-
re méltó ugyanakkor, hogy a magyarság fegyelmezetten elment szavazni, és a közép-
erdélyi régió magyarlakta települései voltak azok, ahol a legnagyobb arányú részvé-
telt jegyezték.”
„Bánffyhunyad: Vadim és az RMDSZ – Tegnap délután már 99 százalékos pon-
tossággal ismertük a bánffyhunyadi választások eredményeit. Szentandrásy István
RMDSZ-elnök a Szabadságnak elmondta, a város szavazásra jogosult polgárainak 58
százaléka élt szavazati jogával, és a magyar nemzetiségű választók messzemenőleg
nagyobb arányban jelentkeztek, mint a júniusi helyhatósági választásokon. – Így ala-
kulhatott ki az az eredmény, hogy az RMDSZ képviselőházi listájára 1567 szavazat ér-
kezett, míg a Nagy-Románia Párt 985 voksot kapott. Az RTDP-nek 713 képviselőházi
szavazat jutott, a Szövetség Romániáért Pártnak pedig 531. A szenátori listára leadott
128 Balló Áron: A távolmaradók választási ereje, Szabadság, u. o.
szavazatok aránya a következőképpen oszlik meg: első az RMDSZ 1482 szavazattal,
második a Nagy-Románia Párt 1114, harmadik az RTDP 852, negyedik a Szövetség
Romániáért 479 szavazattal. Az államelnökjelöltek között Corneliu Vadim Tudor vezet
1692 szavazattal, Frunda György 300-zal kevesebb választót győzött meg. Ion Iliescu
735, Theodor Stolojan 387, Mugur Isărescu 310 szavazatot kapott.”
„Dés: C. V. T. a kedvenc – A szavazásra jogosult 33 ezer 981 dési polgár közül
21 ezer 155-en jelentkeztek a vasárnapi választásokon a város szavazókörzeteiben.
Marius Pugna, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak elmondta, a désiek ked-
vence Corneliu Vadim Tudor, aki nyolc és fél ezer szavazatot kapott. Ion Iliescu 4085
szavazattal követi Vadimot, a harmadik helyre pedig Theodor Stolojan került 2725 sza-
vazattal. Frunda György 2340 szavazattal negyedik, őt Mugur Isărescu (1835), Petre
Roman (1835) és Teodor Melescanu (381) követi.
A szenátusi listán 5468 szavazat került a Nagy-Románia Párthoz, 5115 az RTDP-
hez. Az RMDSZ-re 2728-an szavaztak, a Demokrata Pártra 2485-en. A Nemzeti Libe-
rális Párt 1410, a Szövetség Romániáért 620, az RDK-2000 611 voksot kapott a dési
választóktól. A képviselőházi lista hasonlóságot mutat a szenátusival: első az NRP
5146, második az RTDP 5051, harmadik az RMDSZ 2807 szavazattal. A Hadsereg Há-
zában működő 159-es körzet külön összesítése szerint 209 sorkatona szavazott. Itt is
első az NRP 75 szavazattal, második az RTDP 39 szavazattal. Az RMDSZ-re húsz,
Frunda Györgyre 16 katona szavazott.
„Tordaszentlászló: Sokan szavaztak külön listákon – Magyarfenes és Magyarléta
is a Tordaszentlászlón működő szavazókörzethez tartoztak. A 886 tordaszentlászlói,
669 magyarfenesi és 375 magyarlétai választó mellett 217 személy szavazott külön lis-
tákon – tudtuk meg Boldizsár Zeyk Imre RMDSZ-elnöktől. Délután 15 órakor a
Tordaszentlászlóhoz tartozó román falvak eredményeit még nem összesítették. Az ur-
náknál megjelent 1539 szavazó közül érvényes szavazatot adott le 1508, közülük
Frunda Györgyre 1262-en, Ion Iliescura 22-en, Corneliu Vadim Tudorra 30-an szavaz-
tak. Az RMDSZ képviselőházi listáját 1358 szavazó részesítette előnyben, a szenátori
listát pedig 1309. Az RTDP-re 13-an, illetve 36-an, a Nagy-Románia Pártra 19-en, illet-
ve 22-en szavaztak.”
„Szilágy megye: Szoros a küzdelem az elsőségért – Az 1996-os országos, vala-
mint a 2000. évi helyhatósági választások eredményeinek alapján Szilágy megye ha-
gyományos RMDSZ-domináns megyének számított, így sokan meglepődtek, amikor
tegnap délelőtt 11 órakor megindult az Országos Választási Központ felé az első ösz-
szesítés, amelyben az RTDP – ha nem is látványosan, de – lekörözte az RMDSZ-t. A
délelőtti eredmények alapján az RMDSZ a második helyre szorult vissza, de a maga
mögé utasított Nagy-Románia Párt óriási választási sikere eléggé elrontotta a máso-
dik hely örömének ízét (Szilágysomlyón például tízszer többen szavaztak az NRP-re,
mint 1996-ban). Délutánra fordult a kocka: a 15 órai összesítéskor már vezetett az
RMDSZ az RTDP és NRP előtt. Seres Dénes szenátor a Szabadságnak elmondta: jó-
nak értékeli az eredményeket, függetlenül attól, hányadik helyen végez az RMDSZ a
megyében. – Az ismert zavaró ellenkampány nem érte el célját: Tőkés László püspök
felhívása – szerencsére – csak maximum száz elvesztett szavazatot jelentett az
RMDSZ számára – mondta a szenátor. Zilah városában viszont biztosan elvesztette
vezető szerepét az RMDSZ: a Nagy-Románia Párt és az RTDP után a harmadik helyen
végzett. Frunda György is csak a harmadik helyet tudta megszerezni a megyében:

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 51
52 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

Corneliu Vadim Tudor kétszer annyi szavazatot gyűjtött be, mint az RMDSZ elnökjelölt-
je. A második helyen Theodor Stolojan, a negyediken pedig Ion Iliescu végzett.”
„Fehér megye: Kitettek magukért a magyarlapádiak – Fehér megyében 316 ezer
400 szavazati joggal rendelkező állampolgár él. A Megyei Központi Választási Iroda
adatai szerint – száz szavazati körzet eredményei alapján – a polgárok 64 százaléka
járult az urnák elé. A szavazás rendben, zökkenőmentesen zajlott, súlyos kihágásokat
nem jeleztek. Corneliu Gavaliugov, a Demokrata Párt szenátorjelöltje kifogásolta,
hogy Alsógáldon a szavazókörzetben pártjelvényeket viseltek ruhájukon egyes
szavazóbiztosok. Bethlenszentmiklóson 108 érvénytelen szavazatot számoltak, a köz-
ség lakói ugyanis az RMDSZ és az RTDP jelére egyaránt rányomták a pecsétet. A
magyarlapádiak kitettek magukért: a helyi választásokon tapasztalt nézeteltéréseiket
félretéve majdnem kivétel nélkül az RMDSZ jelöltjeire voksoltak. A Szövetség Romá-
niáért Párt, amely polgármestert adott a magyar többségű falunak, mindössze 19 sza-
vazatot kapott. A Fehér megyei különlistákon 6300 polgár szavazott. Az elnökjelöltek
közül a megyében Corneliu Vadim Tudor áll az első helyen, őt Ion Iliescu, valamint
Theodor Stolojan követi. A szenátori és képviselői listán egyaránt a NRP vezet, máso-
dik az RTDP. Az RMDSZ mindkét listán a hatodik helyen szerepel, mintegy 7 százalék-
kal. Nagyenyeden – legalábbis a hétfő délutáni gyér adatok szerint – az NRP és az
RTDP vezeti a rangsort. Érdekesség: a helyi katonai egység 27 kiskatonája az
RMDSZ-re szavazott.”
„Beszterce-Naszód megye: Magasan vezetett a nagy-romániás jelölt – 41,78 szá-
zalékkal vezeti az államelnökjelöltek listáját Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia
Párt jelöltje a hétfő délelőtti hivatalos részeredmények szerint – jelenti a Beszterce-
Naszód megyei választási bizottság adataira hivatkozó Mediafax. A Nagy-Románia
Párt elnökét Ion Iliescu követte 19,94, Theodor Stolojan 10,58, és Mugur Isărescu 9,8
százalékkal. Frunda Györgyre a Beszterce-Naszód megyei választók 5,78 százaléka
szavazott. A képviselőházi listán szintén a Nagy-Románia Párt áll az első helyen 26,12
százalékkal, az RTDP 17,72 százalékkal a második, majd a Demokrata Párt követke-
zik 16,28, a Demokratikus Konvenció-2000 7,97 és a Nemzeti Liberális Párt 6,61 szá-
zalékkal következik. Az RMDSZ-re a választásokon részt vett szavazók 6,59 százaléka
voksolt. A szenátusi listán ugyanez a sorrend, itt az RMDSZ a részleges összesítés
szerint 6,41 százalékot ért el. Beszterce-Naszód megyében 249 szavazókörzet műkö-
dött, ezek közül 220 már hétfőn reggel leadta a szavazócédulákat.
„Kedden rendkívüli sajtóértekezletet tartott a Nagy-Románia Párt megyei vezető-
sége. Többek között jelen volt Gheorghe Funar főtitkár, Ioan Mihai Năstase az NRP
megyei szervezetének elnöke, illetve Ilie Călian városi tanácsos.
A politikai tömörülés képviselői elmondták: véleményük szerint a Keresztényde-
mokrata Nemzeti Parasztpárt támogatói Corneliu Vadim Tudorra voksolnak a máso-
dik fordulóban. Meggyőződésük, hogy ugyanezt teszik a magyarok, a székelyek, a
csángók, sőt még a zsidók is, hiszen ’az NRP-ben mind a négy kisebbség képviselte-
ti magát’. Megtudtuk, hogy az NRP kolozsvári szervezetében 29 magyar tag van. Úgy
vélik, a Nagy-Románia Pártot semmiképp sem lehet szélsőséges alakulatnak minősí-
teni. – Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezete (EBESZ) nemrég közzé-
tett jelentéséből egyértelműen kiderül: Romániában nincsenek szélsőséges pártok –
mondta Ioan Mihai Năstase. A Corneliu Vadim Tudor pártelnök által nyilvánosságra
hozott, „az ország megmentését” szolgáló Sürgősségi Programban az szerepel: az el-
ső húsz legfontosabb teendő között egy, a Románellenes Tevékenységeket Kivizsgá-
ló Országos Bizottság létrehozására van szükség. Ioan Mihai Năstase úgy tudja, ez
az elképzelés nyugati mintára készült, az Amerikai Egyesült Államokban is létezik az
Amerika-ellenes Tevékenységet Ellenőrző Testület.
Gheorghe Funar nyilvánosságra hozta Ion Iliescuhoz intézett újabb nyílt levelét.
Ebben, többek között, kifejti: ’A románok szavazata során az a megtiszteltetés adatott
meg Önnek, hogy Corneliu Vadim Tudorral kerüljön a második fordulóba.’ A levélíró
összehasonlítja a két jelöltet: míg Vadim Nyugaton tanult, addig Iliescut Moszkvában
képezték, a Nagy-Románia Párt elnöke vallásos, Iliescu pedig ateista. Funar máris Ili-
escu fejére olvassa, hogy az NRP-vel való szövetség visszautasításával és a Nemzeti
Liberális Párt, a Demokrata Párt és az RMDSZ felé tanúsított nyitás miatt ’semmibe ve-
szi a románok akaratát’. Az NRP sürgősségi programjának második pontjában ez áll:
hatalomra jutás esetén betiltják a ’szegregácionista RMDSZ-t’. A Szabadság megkér-
dezte: az RMDSZ betiltása esetén mi történik majd a szövetség vezetőivel? A törvény-
telenül működő RMDSZ vezetőit Vadim védelme alá vonja. Vadim érzékeny, istenhívő
férfiú, nem tesz semmi rosszat nekik. Ha a román állami hatóságok, a Román Hírszer-
ző Szolgálat, az Ügyészség arra a következtetésre jut, hogy megszegték az ország tör-
vényeit, akkor az igazságszolgáltatás kezére adjuk őket. Különben mindent megte-
szünk majd azért, hogy azok a személyek, akikre nekünk szükségünk van, ne hagy-
hassák el az országot – fenyegetőzött az NRP főtitkára. A sürgősségi program máso-
dik pontjában az is szerepel, hogy a Nagy-Románia Párt a román állam hatalmának
visszaállítását tervezi azokban a régiókban, amelyeket állítólag az RMDSZ és Magyar-
ország ügynökei gazdaságilag gyarmatosítottak.
– Hogyan valósul ez meg? – kérdeztük a főtitkárt.
– Nem értem, Ön miért aggódik ennyire, miért látja ilyen sötéten a dolgokat – jött
a válasz.
– A Nagy-Románia Párt kivizsgálja majd az olyan üzletemberek tevékenységét,
mint Erdély Ede, akinek nevéhez sok sötét ügylet fűződik. Amennyiben pártunk
hatalomra kerül, a román állami hatóságoknak alkalmuk lesz kivizsgálni azt is,
hogy a székelyek miért vágták ki az erdőket. Nemrég arra jártam, és láttam,
egész hegyoldalakat taroltak le. Megengedhetetlen, hogy elkótyavetyéljék a ro-
mán állam kincseit – mondta Gheorghe Funar.
A Nagy-Románia Párt főtitkára ’Románia és Besszarábia’ mihamarabbi egyesü-
lését szeretné. A fő cél megvalósításáig pedig azt akarják, hogy a moldovai állampol-
gárok ne útlevéllel, hanem személyazonossági igazolvánnyal utazhassanak az ország-
ba. Hogy ez ütközik az Európai Unió feltételével? – Semmi gond, rávesszük őket, hogy
megváltoztassák véleményüket. Petre Roman külügyminiszter megengedhetetlen lé-
pést tett: arra kötelezte testvéreinket, útlevéllel jöjjenek Romániába. Ezt mi korrigálni
fogjuk, függetlenül attól, hogy mások mit mondanak – tette hozzá Gheorghe Funar. El-
mondta: pártja mindent megtesz majd azért, hogy a moldovai hazafi, Ilie Ilaşcu kisza-
baduljon a börtönből.”129
A választások után, de még a végeredmény kihirdetése előtt, a Szabadságban
azt az általánosan elfogadott nézetet olvashatjuk, hogy az ország politikájáért elsősor-
ban a „román nemzet” a felelős. Azt is általános érvényű megállapításként kezeli,
129 Kiss Olivér:Törvényen kívül helyeznék az RMDSZ-t, A magyar cégek bezárásával fenyegetőznek Vadimék, Szabadság,
2000. november 29.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 53
54 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

hogy a „magyarok” támogatása csökkentette volna a „román” elnökjelöltek esélyeit.
Ugyanakkor a legnagyobb ellenfél nem a „román”, hanem a saját magyar soraikban
a megtévesztés, a diverzió (utalás Tőkés Lászlóra).
„A magam részéről nyugodtan várom ezt a végeredményt. Az RMDSZ – mint ha-
gyományosan – most is lényegesen több szavazattal maradt, mint azt a „tárgyilagos“
közvélemény-kutatások előre jelezték, amelyek lehetőleg minden alkalommal lefelé
kerekítik várható százalékarányunkat. Legfennebb azon gondolkodom, elmegyek-e
majd szavazni az elnökválasztások második fordulóján. Amennyiben ugyanis Ion Ilies-
cu és Corneliu Vadim Tudor szenátor urak között kell – márpedig így van – választa-
nom, a bennem lappangó érzelmi alapú politizáló azt súgja, okosabb, ha nem me-
gyek. Döntsön elnöke személyéről maga a román nemzet. Ha azonban józan eszem-
re hallgatok, mégis elmegyek szavazni a második, az elnökválasztó fordulóban: hogy
a két rossz közül a (talán) kevésbé rosszat válasszam. Ilyen vonatkozásban semmit se
róhatok fel érdekvédelmi szervezetünknek: ha kezdettől az Isărescu, vagy a Stolojan
támogatására biztat, a két jelölt közül bármelyik legalább annyi román szavazatot ve-
szített volna, amennyi magyarral több szavazott volna reá. Talán, ha a Ion Iliescu és
Corneliu Vadim Tudor szenátor urakkal szemben álló valamennyi politikai erő egyet-
len ellenjelöltben állapodik meg... Immár mindegy. Ami azonban továbbra is foglalkoz-
tat, az a diverzió, amely az RMDSZ ellen, mégpedig a nacionalista-kommunista dik-
tatúra sajátos eszközével, a félretájékoztatással folyt. Emlékszem ugyanis, a diktatú-
ra utolsó éveiben a legképtelenebb rémhírek szinte ’hivatalos’ terjesztésével készítet-
ték elő az ország közvéleményét Magyarország esetleges lerohanására (és kirablásá-
ra) a szovjet csapatok kivonulása után. A legképtelenebbet Szatmárra utazva hallot-
tam a vonaton egy – különben rokonszenves arcú – határőr-kiskatonától. Azt magya-
rázta, mennyire kell őrködniük a vártán, mert a magyarok ugrásra készen állnak, hogy
lerohanják Erdélyt, közben pedig iszonyú dolgokat cselekszenek: kutyanagyságú pat-
kányokat hajtanak át (például) a határon, hogy ezek feléljék Románia gabonakészle-
teit, közben pestist és egyéb miazmát terjesszenek az országunkban. Nos, ez a kiska-
tona jutott eszembe minap, még a választások előtt egy általam igencsak nagyra be-
csült fiatal pályatársamról, akit ’valakik’ – no semmiképp sem románok – igencsak
’felvilágosítottak’ egyről-másról az RMDSZ-szel kapcsolatosan. Kifejtette nekem, hogy
’Markóék’ egytől-egyig árulók, már régóta lepaktáltak az RTDP-vel. Miniszteri bársony-
székek, államtitkári posztok, diplomáciai tisztségek tekintetében is megegyeztek, mint
például abban, hol lesz nagykövet Frunda György és Eckstein-Kovács Péter. Abbiza!
Amikor a magam csendes módján azt válaszoltam erre, hogy ez közönséges rágalom,
ő fensőbbségesen – bár jóindulatúan legyintett: ’Naiv ember vagy, bátyám!’ És nem
haragudott meg rám, mert úgy különben kedvel. Nos, naivnak tényleg naiv lehetek, de
most, amikor állításomat (még) bizonyítani sem tudom, nyitott borítékba teszem a vá-
laszomat erre a vádra: az RMDSZ jelenlegi vezetői közül senki se ’traktált le’ a válasz-
tásokról biztosan győztesen kikerülő RTDP-vel, Iliescu szenátor úr pártjával. Választá-
sokon való részvételével és szavazataival pedig a romániai magyarság eléggé egyér-
telműen letette a garast érdekvédelmi szervezetünk mellett, amit annak tiszteletbeli el-
nöke a kampány során – sajnos – elmulasztott. Sőt, az egyik volt RMDSZ-es honatya
azt is hirdette, hogy nem is lenne olyan nagy baj, ha a választások során az RMDSZ
a parlamenti küszöb alá kerülne. (Milyen jól lehetett volna szidni a szervezet vezetését,
hogy még a parlamentből is kikoptatott bennünket!) Nos, nemhogy a választási kü-
szöb ’fölött’ maradtunk, de mintha több honatyánk került volna be a parlamentbe,
mint volt az előző négy esztendőben!”130
A Szabadságban a jegyzetíró úgy véli: „Románia köztársasági elnökének ugyan-
is se magyar, se zsidó, se örmény, se más ’idegen’ származású nem képzelhető el.”131
Az ingatlantörvény szenátusi elfogadásakor az RMDSZ tartózkodott – adják hírül
a Szabadságban, de nem fejtik ki az RMDSZ kifogásait.
„Az RMDSZ-frakció az ülés előtt eldöntötte, hogy a végső szavazásnál tartózkod-
ni fognak. A többség azonban minden valószínűség szerint megszavazza a törvény-
tervezetet. Ez túl sokat még nem jelent – mondta Szabó Károly –, hiszen messze van
még a törvény. Ezután ugyanis egy hosszú eljárás következik: egyeztetés a bizottság-
ban, esetleg együttes ülés is. A mostani szenátusi hangulat azonban jól bizonyítja,
hogy amennyiben az RTDP-nek (PDSR) a törvénytervezet szövege megfelel, működik
a többség is, de egy egészen más többség, mint ami négy évvel ezelőtt összeállt –
mondta a szenátor.” 132
„Szombaton Marosvásárhelyen ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa,
amelyen az RTDP-vel folytatott tárgyalásokról, a Magyar Állandó Értekezlet döntései-
ről, illetve a Magyarok Világszövetsége körül kialakult helyzetről tájékoztatta Markó Bé-
la szövetségi elnök a megyei elnököket. Az ülésen az RMDSZ területi szervezeteinek
vezetői kifejtették véleményüket az említett kérdésekben. Kónya-Hamar Sándor Kolozs
megyei elnök azt javasolta: az RTDP-vel való tárgyalások alkalmával pontosan tisztáz-
zák, hogy a kormánypárt és az ellenzéki pártok között tervezett protokollumnak milyen
következményei lesznek megyei szinten, különös tekintettel azokra a szakemberekre,
akik a helyi adminisztrációban az elmúlt négy évben megállták helyüket. A Kolozs me-
gyei elnök szerint össze kellene hívni a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy ezen a
fórumon is megtárgyalhassák az említett kérdéseket.
Ugyancsak szombaton ülésezett az RMDSZ operatív tanácsa (OT). Verestóy Atti-
la szenátortól megtudtuk: a TEKT résztvevőinek véleményét ismerve az OT úgy érté-
kelte, hogy folytatni kell az egyeztetéseket az RTDP-vel. A tárgyalásokkal megbízott
munkacsoport feladata, hogy az RTDP és az ellenzéki pártok közt szerdán aláírandó
közös nyilatkozatba minél több olyan elemet építsen be, ami megfelel az RMDSZ
programjában megfogalmazott prioritásoknak. Az OT úgy látja: amennyiben a héten
folytatódó tárgyalások sikeresnek minősülnek, az RMDSZ megadhatja a kormánytá-
mogatást az RTDP-nek. Az RMDSZ legfelsőbb vezetőit tömörítő testület szintén szor-
galmazza az SZKT összehívását az említett kérdéseknek, illetve a választási eredmé-
nyeknek, és egyes RMDSZ-vezetők – mindenekelőtt Tőkés László tiszteletbeli elnök –
a kampány során tanúsított többé-kevésbé konstruktív magatartásának kielemzésére.
A Román Társadalmi Demokrácia Pártja lemondott az egy évre szóló megegyezés
aláírásáról az ellenzéki pártokkal, és megelégszik a Nemzeti Liberális Párt, a Demokra-
ta Párt, és az RMDSZ ígéretével egy ’normális politikai légkör’ biztosítására, és a kisebb-
ségi kormány ’bizonyos fokú’ támogatásával. (…) Mint ismeretes, a múlt héten az
RMDSZ is tárgyalt az Adrian Năstase kijelölt miniszterelnök vezette RTDP-delegációval.
Ezt követően létrejött egy RTDP–RMDSZ munkabizottság, amelynek feladata kidolgoz-
ni a parlamenti támogatás feltételrendszerét. A csütörtök esti tárgyalások alkalmával vi-
130 Fodor Sándor:Egy szóra még, Szabadság, 2000. november 29.
131 Fodor Sándor:Nem is roszz ötlet, Szabadság, 2000. okt. 4.
132 (újvári): Elfogadták az ingatlantörvényt, Szabadság 2000. okt. 4.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 55
56 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

lágossá vált: az RMDSZ ragaszkodik a húszszázalékos lakossági arányhoz kötött anya-
nyelv-használati joghoz (az ezt szabályozó helyi közigazgatási törvényt a parlament még
nem fogadta el), a tulajdonkérdés rendezéséhez (az egyházaktól és magánszemélyek-
től államosított javak kérdése, valamint a 2000/1-es törvény végrehajtása), a regionális
fejlesztéshez, a magyar nyelvű felsőoktatás autonómiájának biztosításához.
Markó Béla szövetségi elnököt a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának és az
RMDSZ operatív tanácsának szombati ülése előtt arról kérdeztük: pontosan mit tart
az RMDSZ ’elfogadható ajánlatnak’ az RTDP részéről.
– Mindannyiunknak az az érdekünk, hogy az RTDP-t minél inkább távolítsuk a Nagy-
Románia Párttól. Ha az RMDSZ tud úgy cselekedni, hogy ez a távolság növekedjék, ak-
kor ilyen irányban kell cselekednünk, hiszen láthattuk az elmúlt időszakban, hogy a szél-
sőséges nacionalizmus milyen veszélyeket rejt magában. Ugyanakkor ez nem jelenti azt,
hogy feltétel nélkül támogatni tudunk egy olyan kormányt, amelyben mi nem vagyunk
benne. Ezért került sor olyan egyeztetésekre, amelyek során azt próbáljuk elérni, hogy az
RTDP vállaljon fel bizonyos, számunkra fontos megoldásokat. Összességében azt mon-
danám: az RMDSZ elindult egy úton, ami az anyanyelvi oktatást, a tulajdonkérdés rende-
zését, a közigazgatási decentralizációt, illetve a regionális fejlesztést illeti. Ha ez az
együttműködés hozzásegít ahhoz, hogy ezen az úton továbblépjünk, akkor ez az együtt-
működés megfelelő lehet számunkra. Ha letérítene, vagy megállítana erről az útról, akkor
ezt az együttműködést nem szabad elfogadni – fogalmazott Markó.”133
Részletek a csángó kérdés bemutatásáról a kisebbségi magyar lapokban, anél-
kül, hogy utalás történne a parlamentben felvetett vitákra:
„Sikeres Csángó Nap Szamosújváron; Gyenge érdeklődés a kolozsvári rendez-
vénysorozaton. – Legyen egy nap, amikor kimondjuk: fontos nekünk a csángó kultú-
ra, amikor azt nézzük, milyen jót tehetünk értük – volt a moldvai csángók cselekvési
tervéből vett jelmondata a szamosújvári Téka Házban pénteken este rendezett Csán-
gó Napnak. Vasárnap este a Tranzit Házban várták a kolozsvári közönséget az erdé-
lyi körutat tevő csángó táncosok. Szamosújváron Róka Szilvia, a Magyar Csángók
Szövetségének alelnöke, Kolozsváron Hegyeli Attila klézsei magyartanár vett részt a
rendezvényeken. – A moldvai csángók cselekvési terve alapján született az ötlet, hogy
csángó táncok és énekek tanításával, kiállításmegnyitóval, táncházzal egybekötött
adományozási akciót szervezzünk Szamosújváron – mondotta el a Szabadságnak Ba-
lázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – Alapítványunk felhasználja a csángó kul-
túrát, így becsületbeli kötelességünknek tartottuk a Csángó Nap megszervezését – je-
lentette ki az alapítványi elnök. Balázs-Bécsi párhuzamot vont a több száz éven ke-
resztül szórványban megmaradt csángók és a rohamosan szórványosodó mezőségi
magyarok helyzete között. Meggyőződésének adott hangot, hogy a mezőségi embe-
rek megértőbbek a csángókkal szemben, mint a székelyek, mert a Székelyföldön ta-
nuló moldvai gyermekek hétköznapi tapasztalatai nem mindig pozitívak. Emlékeztetett
a tavaly novemberben a Téka Házban tartott csángó konferenciára, amikor ismertet-
ték a moldvai magyarok szokásait, kultúráját.
A szamosújvári rendezvényen mintegy húsz kolozsvári néprajzszakos hallgató vett
részt, a Téka néptánckörös tagjai mellett. Adományokat ajánlottak fel a klézsei Magyar
Ház számára a budapesti székhelyű Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület és
az Örménymagyarok Baráti Társasága, az Arménia – Kolozsvár, a helyi RMDSZ-
133 Székely Kriszta: Tárgyalások (…) Szabadság, 2000. dec. 18.
szervezet, a szamosújvári Cserkész Szövetség, a Téka Alapítvány, a református egyház,
Lengyel Mária szamosújvári lakos, valamint a Szabadság napilap. Felszólalásában Bá-
lint Kovács Júlia az Arménia részéről elmondta, a moldvai örmények 16. századi pog-
romja során az örménymagyarok ősei tapasztalták, hogyan lehet másvallásúként Mold-
vában élni, ezért jobban érzik a csángómagyarok segítésének szükségességét.
Tíz táncosból, négy zenészből és 30 klézsei, magyarul tanuló gyermekből álló
csoport érkezett pénteken este Kolozsvárra. A Tranzit Házban szombaton fellépő tán-
cosok csoportját vezető Hegyeli Attila lapunknak elmondta, pozitívumként értékeli,
hogy a sajtó nagyon figyelte az eseményeket. Köszönetét fejezte ki az Apáczai és a
Báthory líceumoknak, melyek biztosították a szállást, valamint a Heltai Alapítványnak
és a Kriza János Néprajzi Társaságnak segítségükért. – Amikor a csángókról beszé-
lünk, gondolkodunk, fontos, hogy ezt ne előítéleteink tükrében tegyük. A pozitív cse-
lekvés terminusaiban kell mindenkinek azon gondolkodnia, hogy konkrétan mit tud
tenni az ügyért – nyilatkozta Hegyeli. A klézsei tanár sajnálatosnak nevezte, hogy a ko-
lozsvári publikum a gyenge népszerűsítés miatt nem vett részt a rendezvényen, hogy
’a hideg és üres Tranzit Házban táncosaink a harminc moldvai csángó gyereknek ta-
nították a táncot’.134
Idén Kolozsváron végezte a néprajz szakot, három hónapja már a moldvai csán-
gók között, Klézsén lakik és oktat. Magyar anyanyelvünkön, olyan feltételek között,
amilyeneket nehéz elképzelni a 21. század küszöbén. Ő mégis szívesen, lelkesen,
meggyőződésből teszi, mert reméli, hogy hosszabb távon munkája eredménye beérik
és a csángó közösség egyszer majd szebb napokra ébred.
Saját biztonsága érdekében nevezzük csak E. A.-nak (bár ’illetékesék’ bizonyo-
san árgus szemmel követik minden mozdulatát) ezt a fiatalembert, aki nemrég Kolozs-
váron járva elmondta: ő bizony fél, mert ott az elnyomó hatalom, a beolvasztási erő-
szak mindenre képes, számukra nem okoz gondot eltenni valakit láb alól. Számára
egyetlen védekező fegyver a hazai és külföldi nyilvánosság, minél többen tudnak az
efféle, közösségi ügyért elkötelezettek munkájáról, annál nagyobb az esély a sikerre.
Pedig a törvényes keret adott arra, hogy hivatalosan ott is beindulhasson az alapvető
magyar nyelvű oktatás. Csakhogy Romániában ennyi nem elégséges. A szükséges
kezdeményezés, vagyis hét szülő kérvénye az osztály beindítására azért nem elegen-
dő, mert közben beindult a megfélemlítés, a zaklatás. Ráadásul közismert a római ka-
tolikus egyház álláspontja a csángókérdésben. A szálak még a kommunista időkbe
nyúlnak vissza, amikor a magyar anyanyelv tudatos elsorvasztása és a román nyelvű
istentisztelet gyakorlata ellenében a hatóságok engedékenyek voltak templomépíté-
sek ügyében. ’Középkori fölé-, alárendeltségi viszony áll fenn a falu papja és lakossá-
ga között. Az egyház, ahelyett, hogy segítené népét, inkább előszeretettel bünteti’ –
vallotta E. A. A ’60-as évektől minden házba bevezették a központi hangszórót, me-
lyen ha kell, ha nem, ment a román népzene és szöveg, így sulykolva be a fejekbe a
janicsári identitástudatot.
S ez a barbár munkálkodás nem maradt eredmény nélkül. Igaz, nem is végzett
visszafordíthatatlan elváltozást. Mert az emberek többségében ott motoszkál a ma-
gyarságtudat, csupán arra várnak, hogy megfelelő feltételek alakuljanak ki annak
ápolására, művelésére. Az óvatos becslések szerinti 70 ezres lélekszámú moldvai
csángóságban ma is családonként 7-10 gyermek él, akik zömében nem halt ki a fo-
134 Salamon Márton László: Sikeres Csángónap Szamosújváron, Szabadság, 2000. dec. 4.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 57
58 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

gékonyság a magyar nyelv páratlan szépsége iránt. Nagyon nagy anyagi nélkülözé-
sek közepette, de nagy és igényes lelki gazdagságban élnek.” 135
Ördögi színjáték a címe annak a cikknek, amelyben érdekesen foglalja össze a
kisebbségi magyarság viszonyulását a többségi románsághoz:
„Se szeri, se száma a romániai tömegtájékoztatás Vadim-ellenes műsorainak, cikke-
inek, egymást érik a tévéadók elemző kerekasztal-beszélgetései, amelyek a szélsőség ve-
szélyére figyelmeztetnek. Olyan újságírók is elítélően nyilatkoznak Vadim és a Nagy-Ro-
mánia Párt kisebbségellenes kirohanásairól, akik néhány héttel ezelőtt még hangadók
voltak bármilyen magyarellenes akcióban. Meglepő módon az ország vezető publicistái,
politológusai számára egyből fontosak lettünk, mindenki szeret bennünket a cigányokkal
és a zsidókkal együtt, és elítéli Vadimot, aki szélsőséges, Európa-ellenes beállítottságával
veszélyezteti az ország külföldi megítélését. Olyan ezeknek a műsoroknak és cikkeknek
a hangvétele, mintha Romániában eddig soha nem létezett volna szervezett, a média ál-
tal felfokozott nacionalizmus, idegengyűlölet. Ma ezek az urak úgy tesznek, mintha nem
a média és a történelemkönyvek által félretájékoztatott, gyűlöletre szított román tömeg
voksolt volna Vadimra. A cinizmus netovábbja az, amikor például a bukaresti Adevărul ve-
zetői beszélnek Európáról, a kisebbségek védelméről, vagy az Antena 1 Tucája csodál-
kozik azon, hogyan is történhetett meg Vadim közel 30 százalékos térnyerése. Szocioló-
gusok és mindenféle más szakember keresi a szélsőségesség vélt okait, és sápítoznak
Románia elvesztésén. Mindezt persze távolról sem olyan meggondolásból, mintha a ki-
sebbségek egyből kívánatosabb személyek lennének Romániában. A szándék mögött
egyértelműen önös érdekek húzódnak, hiszen Vadim és a Nagy-Románia Párt hatalom-
ra kerülésével az egymással rivalizáló érdekcsoportok, a nemzeti érzés felkorbácsolásá-
ból élő lapok és tévéadók jelentős része nem halászhat majd olyan könnyen a zavaros-
ban, mint eddig. (…) Iliescunak és újjászülető rendszerének tisztára mosásával sokan fog-
nak jól élni. Anélkül, persze, hogy a nép, az istenadta nép bármiféle javulást érezne majd
az elkövetkező egy-két évben. A választásokat nyert két baloldali párt igazából egyszer-
re kéne kivesszen a román köztudatból ahhoz, hogy az országban valóban folytatni le-
hessen a reformokat. Ha ez nem így történik, az RTDP országlása kérészéletű lesz, hi-
szen nehezen hihető el egy kisebbségben lévő olyan baloldali kormány támogatása kö-
zép-jobb, vagy jobboldali pártok részéről, amelyik eleve elodázza vagy leállítja a valódi re-
formfolyamatokat. Ha a liberálisok vagy az RMDSZ az ’emberarcú szocializmust’ támo-
gatná, gyökereiben mondana ellent pártprogramjának.
E képmutató színjátékban nehéz dolga van a magyaroknak, hiszen egyértelmű: Ili-
escu és Vadim Tudor között nagyon kevés különbség van. Talán annyi, hogy Iliescu nyíl-
tan nem támadja a cigányokat és a zsidókat, viszont egyértelműen ellensége a
magyaroknak. Ezzel szemben Vadim őszintén kimondja véleményét a kisebbségekről.
Vadim Tudor Ceauşescu propagandista kegyeltje volt az utolsó percig, Iliescu pedig át-
menetileg ugyan kegyvesztetté vált, de az ötvenes, hatvanas és hetvenes években több
rendben is a Securitate tisztogató akcióit felügyelte, a párt egyik legbizalmasabb embere
volt... Mindketten a vörös pestis hátramaradt emberei, akik nagyon sokat ártottak már ed-
dig is az országnak. Ha a román nép mindezzel őszintén szembe tudott volna nézni, e
szomorú színjátékra ma nem kerülhetett volna sor. Az ők dolguk jóvátenni a hibát.”136

135 Ördög I. Béla: Csángómentőink, Szabadság, 2000. dec. 18.
136 Makkay József: Ördögi színjáték, Szabadság, 2000. dec. 4.
6. A magyar Országgyűlés és
a román parlament képviselőinek
esküszövege
A magyarországi és a romániai képviselők, illetve szenátorok országgyűlési tevé-
kenységük megkezdése előtt egyaránt kötelesek személyes esküt tenni a munkaköri
tevékenységükkel kapcsolatosan. Annak ellenére, hogy a két esküszöveg hasonló,
mégis – témánkra vonatkozóan – néhány lényeges formai és tartalmi eltérést is talá-
lunk a román és a magyar szöveg között.137 Amíg a román parlamentereknek kötele-
ző az „alkotmányra és a Bibliára” tenni a kezüket, addig a magyar képviselőknek le-
hetőségük nyílik arra, hogy „meggyőződésük szerint” tegyenek fogadalmat. A magyar
szövegben az eskütevők a hazához, a néphez, a törvényekhez és a választók akara-
tához lesznek hűségesek, míg a románok a haza, a törvények, a demokrácia és az ál-
lampolgárok alapvető jogai mellett, fogadalmat tesznek, hogy megvédik Románia
„szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi épségét”.

137 (Cu mâna pe Constituţie şi pe Biblie rosteşte jurământul scris.) Jurământ de credinţă faţă de ţară şi popor. Eu, ………………. în
calitate de deputat ales în circumscripţia electorală nr……. „Jur credinţă patriei mele, România. Jur să respect Constituţia şi
legile ţării. Jur să apăr democraţia, drepturile şi libertăţile fundamentale ale cetăţenilor, suveranitatea, independenţa, unitatea
şi integritatea teritorială a României. Jur să-mi îndeplinesc cu onoare şi fidelitate mandatul încredinţat de popor. Aşa să-mi
ajute Dumnezeu.“ (Semnează jurământul scris şi îl depune la preşedintele Camerei Deputaţilor.) In: C. Gh. Avramescu eskű-
je:Sedintele camerei deputaţilor, din 2003. 10. 06. Illetve: 1. számú melléklet a 46/1994. (IX.30.) OGY határozathoz E s k ü
s z ö v e g az országgyűlési képviselők eskütételéhez „Én ........................................, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének
képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez
hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választó-
im akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar
Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.(A képviselő meggyőződése szerint)Isten engem
úgy segéljen!“Budapest, 19.... évi .................. hó ..... napján

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 59
60 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

8. Következtetések
Jelen tanulmányunkban az 1998–2002. évi Országgyűlés utolsó, tavaszi ülésszakán el-
hangzott, nemzeti érvekre hivatkozó vitáknak a fontosabb stratégiai elemeit vetettük ösz-
sze a Magyar Nemzet című napi-, valamint a Magyar Fórum című hetilap 2002. februári
cikkeivel. Hasonló elemzéseket végeztünk a román parlament 1996–2000. évi ciklusá-
nak utolsó hónapjaiban. Az ott elhangzott nemzet-stratégiai felszólalásokat vetettük ösz-
sze a román és a romániai magyar sajtó tudósításaival, nemzeti vonatkozású írásaival. A
cél annak a meghatározása volt, hogy melyek a „nemzeti” érvekre hivatkozó probléma-
kör rezisztens témái, amelyek „áthagyományozódnak” a következő kormányokra, és ho-
gyan viszonyulnak az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamatához.
Az akkori magyar kormányoldal szónokainak a felvetésében két fontosabb nem-
zeti téma körvonalazódik:
– a magyar termőföld magyar kézben tartása az integráció után, és a magyar
termőföld megműveléséből fakadó lehetőségek is a magyar gazdákat gyarapít-
sák majd a jövőben (Orbán Viktor);
– a határon túli magyarság, illetve a „státustörvény” (Orbán Viktor), mint
szimbolikus nemzeti érdekhez kapcsolódó viták.
Mindkettő az Európai Unió négy liberális alapelvével szemben megfogalmazott
olyan nemzeti-állami vonatkozású korlátozás, illetve elvárás, amelyeket elsősorban
nem gazdasági, hanem érzelmi-politikai indokokkal magyaráznak a törvényhozók és
az elemzett sajtóanyagok egyaránt.
A Miniszterelnöki Hivatalnak a Magyar Nemzetben olvasható hirdetése („A ma-
gyar föld megművelése a magyar családok joga” stb.) alakilag nagyon hasonlít a két
világháború között használt nemzeti diszkriminatív föld–etnikai nemzet–tulajdonvi-
szony kizárólagos szemléletére és megfogalmazására, amikor nem annyira a külföldi-
ektől, hanem az idegeneknek nyilvánított nem magyar etnikumú magyar állampolgár-
októl vonták meg a tulajdonlás jogát. Ez a félreérthető szóhasználat kétértelműen hat:
a szavazók felé a nemzeti kizárólagosság megerősítését sugallja, mintha „a nemzet-
közi normák szerint” is elfogadható lenne a diszkriminációnak az a formája, hogy a
föld tulajdonlásának joga csakis a magyarság kiváltsága lehet egy bizonyos területen.
Abban az esetben, amikor egyértelműen használják a kifejezést a magukat „nem-
zeti polgári oldalnak” nevező pártok és magyar állampolgárokról írnak – akiknek kizá-
rólagos joguk a nemzeti föld birtoklása, míg a külföldieknek csak bizonyos megköté-
sekkel (ha már három éven át Magyarországon laknak és földműveléssel foglalkoz-
nak) –, ezt a pontosítást azonnal összekapcsolják azzal a váddal, hogy az előző,
MSZP–SZDSZ vezette kormány nem védte az úgynevezett „nemzeti földet”, lehetővé
tette volna a külföldiek (értsd idegenek) földvásárlását. Ennek következtében nem-
csak a föld és annak tulajdonviszonya, hanem a pártpreferencia is bekerül az etnikai
hovatartozás minősítő körébe, és mint nemzetvédők (Fidesz–MPP, MDF, MIÉP) és ha-
zaárulók (MSZP, SZDSZ) közötti harc jelenik meg.
Létrejön tehát a nemzetellenes ellenségkép sugalmazása, mint a magyar parla-
menti pártokat megkülönböztető minősítés. Mindez egy a Miniszterelnöki Hivatal által
az összes állampolgár adójából fizetett hirdetésben, az objektivitás látszatára igényt
tartó, államilag is támogatott sajtóorgánumban, a Magyar Nemzetben.
A föld nemzeti jellege és a határon túli magyarságnak nyújtandó segítség két re-
zisztens eleme a XX. század végi, XXI. század eleji magyar nemzetpolitikai diskurzus-
nak. Ez utóbbi téma az 1982–1991 közötti időszakhoz viszonyítva, amikor nemzetkö-
zi szinten az emberi jogokra történő hivatkozással közelítették meg magyar oldal-
ról a határon túli kisebbségek helyzetét – ezért volt sikeres és hatásos ez az érvelés
–, már az Antall József-féle, de különösen az Orbán-kormány idején etnikai alapú se-
gítségnyújtássá változott, amelynek burkolt és nyílt irredenta, nacionalista tartalma jól
bizonyítható a parlamenti viták és a média összehasonlítása során, valamint a kedvez-
ménytörvényben megtalálható „magyar és magyar hozzátartozói” igazolvány megkü-
lönböztetése alapján. A burkolt határrevízióra utalnak a kormánypárt oldalán elhang-
zó „nyolcvanéves adósságunk”, „három emberöltőn át vártak” stb. retorikai, stilisztikai
fordulatok. A kormánypárti oldalon nem a kedvezménytörvény tartalmával, hanem ér-
zelmi konnotációjával, és főként a médiával, valamint a médiában látott (megszerve-
zett?) parlamenti ünnepséggel igazolják a törvény meghozatalának szükségességét.
Így a média és a parlamenti nemzeti érvelés kiegészítik egymást.
A kedvezménytörvénnyel kapcsolatosan a Fidesz–MPP mindig a közös, magyar
nemzeti érzelemre és érdekekre hivatkozik, de a munkavállalást feszegető MSZP-s
kérdésre Orbán Viktor már „idegenek”-nek nevezi a határon túli magyarokat. A Fi-
desznek politikai játszmáktól függő, ellentmondásos a határon túli magyarságról al-
kotott fogalma.
Orbán Viktor miniszterelnökként számos kérdésben egyetértett a szélsőséges-
nek nyilvánított Csurka István MIÉP-elnökkel. Többek között abban, hogy „az unión kí-
vül is van élet”. Csurka a miniszterelnököt, saját szavaira való hivatkozással, az unió
nyílt ellenzőinek táborába sorolta. Ez ellen nem tiltakozik a miniszterelnök. Ezek alap-
ján feltételezhető, hogy a magyar miniszterelnök egyetért (a szélsőséges, nemzeti po-
pulistának aposztrofált) Csurkával, aki az Európai Unióhoz történő csatlakozást „nem-
zeti” célok megvalósulásától teszi függővé. A magyar miniszterelnök lebegteti annak
a lehetőségét, hogy ha az unió nem nyújt számunkra kellő előnyt, nem lépünk be.
Orbán Viktor bizonyos diszkriminációt is elfogad az unió részéről, például azt,
hogy a magyarországi munkavállalókat diszkriminálják egyes nyugati országokban a
csatlakozás után. Az általa foganatosítandó diszkrimináció lehetőségével kompen-
zálja az abból fakadó kisebbrendűségi érzést, hogy a magyar munkavállalók megkü-
lönböztetést szenvednének az egyes nyugati országok munkaerőpiacán. Többek kö-
zött ezt az együtt belépő társak ellen folytatandó diszkriminációt nevezi „önálló nem-
zeti politikának”.
A magyar kormány külpolitikájára vonatkozóan Orbán és Csurka szemléletének
indulati eszményei közösek. Ezt a közösséget a miniszterelnök felvállalja. Tehát a
MIÉP-től nem hogy elhatárolta volna magát, hanem azonosságot vállalt vele, míg a li-
berálisokat szélsőségeseknek tartja.
A parlamenti vitát kiegészítő jobboldali sajtóból kiderül, hogy itt nem egyszerűen
a „kormányzati és kormánypárti többség kokettálásáról van szó a szélsőségekkel”
(Kuncze Gábor megfogalmazása), hanem sokkal érdekesebb folyamatról: jól bizonyít-
ható az a törekvés, hogy a szavazások előtt elkezdik a szélsőséges Csurka frazeoló-
giájának és híveinek a stratégiai integrálását a Fidesz–MPP táborába.
Egyrészt az a tiszteletteljes és egyetértő hangnem, ahogyan Orbán Viktor – más
pártok vezetőivel szemben – megszólítja Csurkát a parlamentben, valamint azok a cik-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 61
62 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

kek, amelyeket Csurka István ír Orbán Viktor védelmében a Magyar Fórumban, mon-
datszerűen és tételesen is azt igazolják, hogy itt nem egy önmagát mérsékelt jobbol-
dali, konzervatív pártnak mutató Fidesz–MPP-ről van szó, hanem egy szélsőséges, na-
cionalista tábort integrálni óhajtó „nemzeti stratégiáról”, amely majd az Európai Uni-
óban előreláthatóan egy Haider-szerű vonalvezetést fog követni.
Csurka István felismeri a pártjára leselkedő veszélyt: hogy nem a baloldal fogja
felszámolni, és még csak nem is a liberálisok, hanem saját eszmetársai fogják beke-
belezni híveit. De ez ellen már csak egy névtelen („magyar gondolkodó” aláírással el-
látott) cikkben meri figyelmeztetni tagtársait, hiszen messzemenően egyetért, a vele
ugyancsak egyetértő, Orbán Viktorral.
Csurka egyetlen politikai reménye – és ez jól követhető a Magyar Fórum cikkei-
ben – minél hamarabb utcára vinni a híveit, hogy visszaszerezze táborát – nem a bal-
oldaltól, hanem Orbán Viktortól, aki szintén erre törekszik, de nyíltan nem vallja be.
Ugyanakkor mindketten, „nemzet- és hazaárulónak” nevezik ellenfeleiket. Csurka
megvédi az „állítólag” hazaárulózó Orbánt a lapjában, és arra buzdítja: nehogy bocsá-
natot kérjen azoktól, akiket lehazaárulózott, de Orbán akkor még nem vállalja ezt a
nyílt, szélsőséges megfogalmazást, igyekszik letagadni, elhárítani a személyes felelős-
séget. Csak sokkal később, a Kossuth téren tartott beszéde, vagy az eszmetársként
felszólaló Kerényi Imre Margit-szigeti beszéde hasonlítható a Csurka-féle stílushoz, és
meríti ki a szélsőséges uszítás fogalmát.
A Magyar Nemzet és a média egyik vezető publicistájának, Lovas Istvánnak a cik-
ke is figyelemre méltó, aki a szélsőséges–mértéktartó ellentétpár feloldásával sza-
lonképessé, elfogadhatóvá, sőt EU-konformmá szeretné változtatni a szélsőjobbos
ideológiát vallók véleményét, miközben az elmúlt diktatúra folytatóiként bélyegzi meg
a baloldalt, a szociális gondolat híveit. A cikkben – a választások eredményeinek is-
meretében – megdöbbentő, hogy bár idegen felmérésekre hivatkozik, de azt sugall-
ja: Csurka tábora nem fogja eléri az öt százalékot a választásokon.
Ez egyrészt beleillik érvelésének logikájába, mármint az, hogy Csurka nem annyi-
ra szélsőséges, jelentősége sem akkora, mint ahogyan a média beállítja, de másra is
enged következtetni: összefüggés feltételezhető a szerző és a Fidesznek azon hívei
között, akik kidolgozták a Csurka táborát bekebelező háttérpropagandát. A szerző tu-
datosan állítja be a MIÉP-et kevésbé jelentősnek, netán a parlamentből kiszoruló párt-
nak, hogy erősítse a Haider mellett kiálló Orbán „nemzeti” imázsát.
Csurka István lapja, a Magyar Fórum valóban antiszemita, romák ellen uszító, és
nem tartja követendő célnak az Európai Uniót sem az önkormányzati törvények szintjén,
sem a tőke szabad áramlása tekintetében. Úgy véli, hogy az uniós kérdésben „alapvető
nemzeti érdekeinket” adtuk fel: „Orbán Viktornak – írja Csurka – ebben a folyamatban
egy érdeme van, az, hogy idejében kimondta, az Európai Unión kívül is van élet.”
„Véget ér az illúziók kora – írják a Magyar Nemzetben, amikor még jelenlegi és
majdani tagok közösen, őszintén hittük: érdemes áldozni, és áldozatot vállalni Európa
újraegyesítéséért.” Kocsi Margit vezércikkének hangneme megegyezik Csurka István
parlamenti stílusával, és ő is Orbánt idézi, aki szerint „az EU álláspontja éles ellentét-
ben áll Magyarország érdekeivel. Ugyan kinek sürgős a bővítés?” – összegzi a dön-
tést elhalasztó retorikai kérdést a Magyar Nemzet vezércikkének írója.
A másik kérdéskör, ami szintén a Fidesz–MPP nevével fémjelzett kormány idején
vált központi vitatémává a médiában és áthúzódik a következő kormány időszakára is:
a semleges állam fogalmával szemben, az állam nemcsak etnikai, hanem kisajátított
vallásos fogalom társításával történő meghatározása: a magyar állam keresztény ál-
lam. Ezáltal újabb feszültséget és ellentétet szándékoznak teremteni a Fidesz–MPP ál-
tal vezetett kormány politikusai a magyar állampolgárok között. Felmerül a kérdés:
amennyiben a Magyar Köztársaság keresztény állam lenne – ami nem is szerepel az
Alkotmányban –, és csak a „polgári koalíció” jelenítené meg a keresztény értékrendet,
akkor a többi felekezethez tartozó, netán valláson kívüli állampolgárnak, illetve más
pártok híveinek nem hazájuk Magyarország?
A szövegelemzés arra is rávilágított, hogy sajnos nem igaz az a közismert megál-
lapítás, miszerint Orbán Viktor tudomásul veszi a Csurka-féle támogatást, ám elkerül
minden közvetlen „együttműködést” a radikális nacionalizmus magyarországi pártjá-
val. A parlamenti vitákból és az azt kiegészítő médiából kiderül a közvetlen együttmű-
ködés. Valóban nem arról van szó, hogy Orbánt zavarná, ha majd az unióban Csurka
hívei támogatnák. Arra törekszik, hogy szalonképessé tegye a Csurka-féle nemzeti ki-
zárólagosságot.
Az Országgyűlésben elhangzott visszafogottabb megfogalmazásokkal szemben,
vagy éppen azoknak igazi folytatásaként, a sajtó az az eszköz, amellyel az utcára vi-
szik a politikát. A helyzet sajátossága, hogy jelen esetben nem a parlamentből kima-
radt pártok használják az utcát, hanem a parlamenten belüli pártok törekednek parla-
menten kívüli eszközök megragadására, az utca mint média birtokba vételére.
A magyar társadalom hétköznapi életében azok, akik nem olvasták a szélsősé-
ges stilisztikai megfogalmazással élő médianacionalizmus termékeit, nem is sejtették,
milyen közel járt Magyarország a 2002-es választások előtt ahhoz a típusú linc-
shangulathoz, amelyet a Magyar Fórum közvetített olvasóinak. Érdekes, hogy a parla-
menti vitákban burkoltan körvonalazódó nemzeti kizárólagosság mennyire – az egész
térség stabilitására – veszélyes uszító mozgalmat tudott kirobbantani, többek között
például egy kocsmai verekedés ürügyén, a nemzeti bosszúra lázító sajtóban.
Jellemzően egészíti ki a sajtó a parlamenti felszólalásokat, amelyekben nem jut
tér alapos, koherens programok bemutatására.
Szemléletes a MIÉP véleménye az EU-csatlakozásról, amint az a Magyar Fórum-
ban is olvasható:
„– A MIÉP a nemzeti megmaradást, a magyar kultúra és a nemzeti önállóság
fenntartását szavatoló, gazdaságilag előnyös és felvirágzással együtt járó csat-
lakozást természetesen nem ellenzi;
– A MIÉP nem tartja lehetségesnek a csatlakozást a magyar föld magyar tulaj-
donban maradásának százszázalékos biztosítása nélkül.
– A MIÉP nem fogadja el az 1946-ban, Párizsban megismételt Trianoni Diktátu-
mot, de ellene nem hadsereget, hanem elsősorban belső lelki erőket akar moz-
gósítani.
– A 2001-es esztendő meghozta a globalizmus ellentmondásaiból fakadó első vi-
lágháborút.
Az év legnagyobb külpolitikai eseménye kétségtelenül a státustörvény megalko-
tása és utóélete. A státustörvényt, ha fenntartásokkal is, az SZDSZ-t kivéve, minden
parlamenti párt elfogadta. A legádázabb magyarellenességgel cimboráló, azzal szö-
vetkező MSZP és SZDSZ-féle és különböző hangolású, de a kárpát-medencei ma-
gyarságért így-úgy felelősséget érző, az összetartozást elfogadó, azért dolgozó, ma-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 63
64 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

gát magyarnak vallók része. Most e között a két fél között éles, kegyetlen, az
MSZP–SZDSZ részéről gátlástalan harc folyik, ezek ezt a kérdést bekapcsolták a vá-
lasztási kampányba. Hazaárulással kampányolnak.” stb.
Csurkának a lapban írott szövegei egyértelműen uszító jellegűek. Ellenségképe:
a Nyugat, a szomszédos államok, a zsidók és a romák. Szimpátiája: Orbán Viktor és
kormánya. Csurka meggyőződése, hogy Orbán Viktor mindenben igazat adott neki a
parlamenti felszólalásaiban. A miniszterelnök nem határolja el magát, sőt hozzászólá-
saiban kétértelműen fogalmaz: egyetért céljaival, csak a módszer nehézségeit említi.
Csurka lapja szerint a miniszterelnök „megköszönte Csurkának azt is, hogy beszédé-
ben szóba hozta a földkérdést”.
A nacionalista uszítás dinamikai törvényei szerint az uszítás nem maradhat meg
egyetlen síkon, állandó lételeme a mozgósítás: keresik az érveket, sérelmeket, üldöz-
tetést és szenvedést, hogy a megfogalmazott nemzetközösségi összetartozás érzel-
mének, indulatainak érvényt szerezzenek a parlamenten belül és kívül is. Sőt, elsősor-
ban kívül. A hosszú, nemzeti érvekre alapozó cikkek után berobban a nagybetűs fel-
szólító hír a Magyar Fórumban: „Terrorellenes nagygyűlést tart a Köztársaság téren
február 24-én 15 órakor a MIÉP és a Magyar Út Körök.”
Mellette a lapban ott van Csurka István cikke: „Ököljog?” címmel. Ebben cselek-
vésre uszítja az embereket: „Mi vagyunk itthon, mi kell, hogy rendet teremtsünk itt.
Nem félünk. Kitakarítjuk az országot!”
Figyelemre méltó, és az uniós jövő szempontjából sem lehet szem elől téveszte-
ni, hogy: ennek a hangnak, stílusnak, gondolatnak a híveit integrálta a Fidesz–MPP,
és próbálja szalonképes konzervatívvá álcázni a kibővítésre kerülő Európai Unióban.
A MIÉP parlamenten kívüli népszerűsítési eszközét is átvette: sokszor az utcát hasz-
nálja médiaként.
A román parlamentben általános konszenzus alakult ki abban a kérdésben,
hogy a „román egy keresztény, újlatin nép”. Ez képezi „identitásának és nemzeti tu-
datának” alapját.
A korábbi, a nemzeti diktatúra idején taktikai szempontból hangsúlyozott Balkán-
hoz tartozás helyett, a mai román politikusok azt hangsúlyozzák, hogy az ország mindig
Európa szerves részét alkotta. Nemzet-stratégiai céljaik között az alábbiakat találjuk:
– nemzeti egység megteremtése kifelé és befelé;
– az ország szuverenitásának és területi épségének a megőrzése;
– de a legfőbb nemzeti cél: az euroatlanti integráció és csatlakozás az EU-ba.
Egyetlen politikus sem ellenzi, hogy „békés úton” újraegyesítsék az elszakított
„román területeket”, de ezt a folyamatot alárendelik az uniós célkitűzéseknek.
A határon túli románok ügyében egyaránt hivatkoznak az általános emberi és a
sajátos nemzeti jogokra (nyelv, iskola, közigazgatási nyelv), de konszenzus alakult ki
a „román területi visszacsatolásra” vonatkozóan is. Az RMDSZ ebben a kérdésben
nem nyilatkozik, de az uniós integrációval feltétlenül egyetért. Ugyanakkor ők nem is
a külsőktől tartanak, sokkal inkább azoktól, akik a szervezeten belülről támad-
nak. „Ilyenek pedig rendszeresen felbukkantak az elmúlt tíz esztendőben – nyilatkoz-
ta Markó Béla. – Olyan emberek, akik nem értették meg, mennyire fontos nekünk az
erős parlamenti jelenlét, s kaphatóak voltak arra, hogy beálljanak az ellenünk szurko-
lók táborába. Ma tehát nem az a gond, hogy a román politikusok arra számítanak,
hátha gyengébbek leszünk, hanem az, hogy ma is akadnak magyarok, akik sértő-
döttségből, csoportérdekből vagy más okból, szívesen megbontanák egységünket,
csökkentenék esélyeinket” – mondja az RMDSZ elnöke.
Magyarországon és Romániában egyaránt jelentős helyet kap a politikai vitákban
a „nemzeti problémakör” kérdése. A nemzeti identitás vitája mindkét országban ösz-
szekapcsolódik a határon túl élő nemzetrészek jogaira irányuló követelésekkel, a
nyelvhasználatra, oktatásra és a nemzeti kapcsolattartásra vonatkozó megoldatlan
kérdésekkel. A területi újraegyesítés kérdését egymástól eltérően közelítik meg a két
országban. A magyar és a román szemlélet közötti különbség csak annyi, hogy Ma-
gyarországon nem ösztönzik a magyar lakosság áttelepülését, míg Romániában ez
természetes részét képezi a nemzetegyesítési programnak. Mindkét ország szeretné
megoldani az uniós csatlakozás utáni időkben is az akadálymentes kapcsolattartást
a határain kívül maradt nemzetrészekkel. Magyarországon erre utal a „státustörvény”
megszavazása és a kettős állampolgárság vitája, Romániában etnikai alapú vízum-
mentességet és kettős állampolgárságot emlegetnek a politikusok az átmeneti időre,
mindaddig, amíg a Moldova és Románia állampolgárait előreláthatóan elválasztó
Schengeni határt tovább nem viszik keletre.
Az elemzett, választást megelőző időszakban a jobboldali magyarországi média
hangsúlyozottabban nemzeti jellegű, túltesz a parlamenti felszólalásokon, nemegy-
szer unióellenes, míg a román nyelvű sajtó kevésbé követi a nemzeti jellegű parlamen-
ti felszólalásokat, és egyértelműen uniópárti.
A román nyelvű sajtó nem mond le a nemzeti mítoszteremtésről sem, de nem a
parlamenti felszólalásoknak már korábbról ismert toposzait követi, hanem a politikai
nemzetállam („a magyarok kérik, hogy románul tanuljanak”) megvalósításával szeret-
né a „nemzeti megbékélés” egységes gondolatát szolgálni. Rezisztens nemzeti kon-
szenzusról árulkodnak a román nyelvű parlamenti szövegekben az olyan témák, mint:
a román állam nemzeti szuverén jellege, a nemzeti méltóság visszaszerzése, és Ro-
mánia mint keresztény állam témakörei. A parlamenti szövegekben tovább él a román
nemzeti mítoszteremtés egyik alaptétele, hogy a nemzeti elnyomó, rossz, bűnös Oszt-
rák–magyar Monarchia után létrejött új nemzeti államok, így Nagy-Románia is a jó, a
kisebbségi tolerancia és egyenlő állampolgári jogok állama volt, és a mai napig ez
maradt. Véleményüket az 1918-as Gyulafehérvárt megtartott nagygyűlés dokumentu-
mára alapozzák, amelyből sajnos csak Erdélynek Romániával való egyesülését kodi-
fikálták a későbbi román törvényekben, és nem az egész dokumentumot. Ezért az er-
re történő hivatkozások nem tükrözik a történelmi realitást. A hivatkozó román parla-
menti beszédekben tovább építik a nemzeti hamis tudatot, míg az RMDSZ-politikusok
felszólalásaikban a dokumentumot inkább a be nem teljesült vágyak és illúziók gyűj-
teményeként idézik. Látszólag mindketten ugyanarról a dokumentumról beszélnek,
de a konfrontáció és tisztázás, az „ünnepi megbékélésre” való tekintettel, elmarad. A
román nyelvű sajtóban elsősorban nem a nemzeti vitákra, hanem a parlamenti, gaz-
dasági helyzetet befolyásoló, alakító törvényekre reagálnak, a korrupcióról írnak és
mindarról, ami késlelteti az EU-integrációt.
Ezzel szemben a romániai magyar kisebbségi sajtó többnyire csak a nemzeti vo-
natkozásokon keresztül közelíti meg a román parlamenti és közéleti eseményeket. Na-
gyobb helyet szentelnek az egységes magyar szimbólumok használatával egybekö-
tött ünnepeknek, találkozóknak, amelyeken a nemzeti jelképeket szobor, zászló, him-
nusz stb. mint az egységes nemzethez való tartozás bizonyítékait vonultatják fel. Sok-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 65
66 Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció

kal nagyobb teret kapnak a Magyarok Világszövetségével kapcsolatos események,
mint a magyarországi médiában. Mintha a jelképek felmutatása legalább olyan fontos,
ha nem fontosabb társadalmi kérdés lenne, mint a törvények és a parlamenti viták is-
mertetése. Az is jellemző, hogy sokszor a romániai eseményekre vonatkozó híreket is
a magyarországi hírforrásokból (MTI) veszik át. A kisebbségi magyar sajtóból hiányoz-
nak az eleven, román parlamenti tudósítások, interjúk.
A románok és magyarok közötti parlamenti viták elmennek egymás mellett. A ro-
mán sajtó nyilvánosságát nem is ezekről tájékoztatják. Illetve a nemzeti vonatkozású
példák, amelyeket felhoznak (mint Székelyvarság esete, meg az, hogy Frundát és az
RMDSZ-t a MIÉP irányítaná) nem relevánsak, nem a létező kérdések megbeszélésé-
re irányulnak. Kevés szó esik a kisebbségek problémáinak tisztázásáról, de az is jel-
lemző, hogy a magyar kisebbség kérdését a román sajtóban a legtöbbször összekö-
tik Magyarországgal.
Mindkét ország politikusai és nemzeti médiája kölcsönösen veszélyesnek tartják
a másik ország „nemzeti követeléseit”. A román szemlélet alkotmányellenesnek tartja
a magyarok anyanyelvű egyetem alapítási kísérleteit, a nemzetiségiek lakta területi
közigazgatás etnikai szempontú megszervezését (autonómia), a magyarok számára
Romániában etnikai alapú kettős (magyar–román) állampolgárságot stb. A szélsősé-
ges Nagy-Románia Párt egyenesen „nyelvi szeparatizmusról” beszél, amikor a magya-
rok a magyar nyelvet szeretnék használni a társadalmi élet minél szélesebb területén.
Ugyanakkor mindazt, amit megtagadnak a magyaroktól, követelik a határon túli romá-
nok számára Moldovában és Ukrajnában. Ez utóbbi államok alkotmánya kizárja a ket-
tős állampolgárság intézményét. Egyetlen közös kiegyezési pont szerepel mindkét ál-
lam politikájában: az Európai Unióhoz történő csatlakozás igenlése.
Az Európai Unió eszménye az egyetlen stabilizáló erő a térségben.
Magyarország és Románia politikusainak kampányait „érzelmi alapon” befolyá-
solja a határon túl élők jogainak (anyanyelvi oktatás, anyanyelv használata a közigaz-
gatásban) a követelése. A román oldalon megfigyelhető, hogy a határon túlról
(Moldova Köztársaságból) áttelepülő politikusok többségében a szélsőjobb oldali
Nagy-Románia Pártban vállalnak parlamenti tisztséget.
Ugyanakkor különbség figyelhető meg a két ország pártjainak EU-csatlakozásra
vonatkozó stratégiája között. Magyarországon, a jobb és szélsőjobb nemzeti törekvé-
sek szempontjából, a politikában és a jobboldali sajtóban megjelenő véleményekben
egyetértenek abban, hogy az EU-csatlakozástól a nemzeti kiteljesedést várják, de ezt
bizonyos korlátozások bevezetésével szeretnék elérni – nemzeti földtulajdon, munka-
erő, tőke szabad mozgásának korlátozása stb. –, és amennyiben ez nem valósulna
meg, akkor inkább az EU-val történő szembenállást választanák. Ezzel szemben a ro-
mán politikusok és a média elsődleges nemzeti célként csak az integrációt jelölik
meg. Amikor a román szélsőjobbot (RNEP, NRP) azzal vádolják, hogy xenofób, anti-
szemita, integrációellenes, a vezetői hevesen tiltakoznak ez ellen, de különösen ki-
hangsúlyozzák, hogy ők mindig egyetértettek Romániának az Európai Unióhoz törté-
nő feltétlen csatlakozásával. Az egységes román nemzeti cél követésének jellemző
vonása, hogy – a kormányzó és ellenzéki pártok, jobb, bal és szélsőjobb egyaránt –
az integrációnak rendeli alá a sajátos nemzeti célokat, sőt a jelenlegi ciklus kormány-
pártja a szélsőjobb vezető szónokait is kiküldte az Európai Unióba, hogy Románia ér-
dekeit képviseljék.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás alkalmával (Magyarország 2004, Romá-
nia feltehetően 2009) a román–magyar kapcsolatok – ezen belül a magyarországi és
a romániai, erdélyi magyarok közötti integráció – kérdésköre elvileg megszabadul a
szétszakítottság „trianoni” problematikájától, míg Románia és a határon kívül élő ro-
mánság kérdése egyelőre nem oldódik meg. Ezért a román politikusok törekvése már
ma is arra irányul, hogy az EU keleti határa ne a Prut legyen, hanem Moldova is csat-
lakozhasson az unióhoz. Románia csatlakozásával ez lesz a következő prioritás a
nemzeti tematikájú viták során.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 67