Explore Ebooks
Categories
Explore Audiobooks
Categories
Explore Magazines
Categories
Explore Documents
Categories
Vergődésben
Magyar kisebbségek „történelmi” egyházai
az átalakuló Európában
Problématár
2009
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .9
Perspektívák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 207
Irodalomjegyzék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223
Függelékek: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 257
Függelék I: Veress Károly, A kisebbségi lét-ről. . . 257
Függelék II: Márton Áron, Körlevél a görög
katolikus vallás betiltása után. . . . . . . . . . 260
Függelék III: Márton Áron, Körlevél
a szabadulás után . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265
Függelék IV: Nagy Gyula és Papp László
református püspökök közös pásztorlevele
1918. december 1. ünneplésének
50. évfordulójára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268
Függelék V: Az elrománosítás római
katolikus módszertana . . . . . . . . . . . . . . . . 270
Függelék VI: Dr. Vencser László kanonok
levele: „Paptestvéri szolidaritás
Czirják Árpáddal” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 290
Függelék VII: Dr. Vencser László,
A katolikus egyház felszámolta
kolozsvári iskoláját. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 292
Függelék VIII: P. Jantausch püspök
memoranduma a magyarok Csehországba
történő áttelepítése kapcsán . . . . . . . . . . . . 298
Bevezetés
Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések (Saint-
Germain-en-Laye3 , Trianon4) a kárpát-medencei magyarság számá-
ra, amely addig egységes politikai és társadalmi keretek között élt,
teljesen új – és máig tartó – helyzetet teremtettek. A magyar népes-
ség számottevő része többségből, váratlanul és tudatilag teljesen
felkészületlenül,5 kisebbségbe,6 hatalmi helyzetből kiszolgáltatott,
alávetett állapotba került, egy ellenségesnek mondható politikai és
társadalmi környezetben.7 Az Osztrák–Magyar Monarchia felbom-
lását követően ugyanis a Kárpát-medence (tágabb értelemben
pedig egész Közép-Kelet-Európa8) államalakulati arculata alapvető-
10
13 Erre vonatkozóan lásd pl. Rabár Ferenc, „Globalizáció és nemzetépítés (Fogalmi meghatározá-
sok)”, in: Bárdi N. (szerk.), Globalizáció és nemzetépítés, Budapest, 1999, 9–16. old.; Gergely
Attila, „‘Globalizáció és nemzetépítés’ – esetek és kölcsönhatások”, in: uo., 17–38. old.; Anthony
Giddens, Elszabadult világ : hogyan alakítja át életünket a globalizáció? Fordította Gárdos
János, Perfekt, Budapest, 2000; Wayne Ellwood, A globalizáció. Fordította Kállai Tibor. (Tények-
lényeg), HVG, Budapest, 2003; Cséfalvay Zoltán, Globalizáció 1.0: érvek és ellenérvek &
Globalizáció 2.0: esélyek és veszélyek, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004.
14 Lásd Magyarország a XX. században. II. kötet: Természeti környezet, népesség és társada-
lom, egyházak és felekezetek, gazdaság, Babits Kiadó, Szekszárd, 1997, 285-463. old. (http://
mek.niif.hu/02100/02185/html/235.html) (Letöltés: 2009. október 12).
15 Erdélyi viszonylatban erre ott volt a román történelmi példa is, vagyis a román ortodox és görög
katolikus egyházak történelmi- és társadalmi szerepvállalása a román nemzeti törekvések érde-
kében. Az erdélyi románság politikai jogegyenlőségi kérelmének az alátámasztására pl. az
„Erdélyi Iskola” (Gheorghe Şincai, Petru Maior és Samuil Micu-Klein) volt az a görög katolikus
szellemi műhely, amely a XVIII. sz.-ban kidolgozta az ún. dáko–román elméletet (helyesebben
szólva nemzeti-politikai ideológiát); az 1918. december elsejei gyulafehérvári Román Nemzeti
Gyűlésen pedig – ahol kérték Erdély Romániához való csatolását – püspökök, papok és vikáriu-
sok is jelen voltak. Lásd I. Tóth Zoltán, Az erdélyi román nacionalizmus első százada: 1697-
1792. (Múltunk könyvek), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998. Ugyanakkor Sergiu Grossu,
Le calvaire de la Roumanie chrétienne (Paris, 1987) c. könyve beszédesen bizonyítja, hogy a
románság-tudat a román keresztények kereszténységét még az üldöztetésben is meghatározta. A
kommunista diktatúra sérelmeit bemutató műben ugyanis a szerző szinte teljesen mellőzi a
magyar keresztényeket; a román katolicizmus történetéhez tartozónak tekinti a nagyváradi és a
gyulafehérvári püspökségeket, illetve egyértelműen latin rítusú román katolikusokról beszél.
11
16 Tabajdi Cs.–Barényi S. (szerk.), Az egyházak szerepvállalása…, Budapest, 1998, 11. old. A vallás
és az egyházak megtartó ereje elsősorban az utódállamok által gyakorolt nyílt nemzeti/politikai
elnyomás időszakaiban (döntően 1918 és 1989 között) volt meghatározó. Erre az időszakra
vonatkozóan tényleg elmondható, hogy „az egyházak a kisebbségi kultúra, a nemzeti identitás
őrzésének elsőrendű intézményei” – voltak. Diószegi L. – R. Süle A. (szerk.), Hetven év,
Budapest, 1990, 32. old. A demokratizálódás és az „európaiasodás” azonban ezt a toposzt nagy-
mértékben árnyalja – különösen az általánosan értelmezett egyházi intézményrendszerek
vonatkozásában. Azt is lehetne mondani, hogy „oldódik” az ún. „történelmi” magyar egyházak
magyar nemzeti jellege. Ettől függetlenül ez a funkcionális reprezentáció (egyfajta általános jel-
legű mítosz) máig él. Lásd pl. azt a kitételt, miszerint „a magyar történelmi egyházak (…) jelentő-
sen hozzájárulnak az új körülményeknek megfelelő közösségi és egyéni identitásformák kiala-
kításához, a nemzeti egység és felekezeti kötődés megszilárdításához.” Szilágyi Gy.–Flóra G.,
„Egyházi funkciók és szerepvállalás a Partiumban 1989 után”, in: Hegedűs R. – Révay E. (szerk.),
Úton…, Szeged, 2007, 184. old. Ez a kijelentés egy kb. 2002 körüli kutatásra alapozott. Zalatnay
István, 1991-ben, megkísérelte végiggondolni, hogy az egyházak nemzeti/népi kultúra ‘konzer-
váló’ szerepe és tevékenysége az vajon „céltudatos tevékenység eredménye-e”, vagy pedig „pusz-
tán következménye, ‘mellékterméke’ az egyházak sui generis létének”. Zalatnay I., „Etnikai
közösség”, Regio 2, 1991/3, 3. old. Ezt a gondolatot talán érdemes lenne újra megfontolás tárgyá-
vá tenni; nem annyira teológiai, hanem sokkal inkább társadalom- és intézménytörténeti meg-
közelítésben. Annál is inkább, mivel egy sajátságos – és nehezen értelmezhető – megfogalmazás
szerint: „Az egyház kétezer éves történetére kiterjedő vizsgálódások alapján, az ott fellelt eseten-
kénti negatív tapasztalatok ellenére azt mondhatjuk, hogy sokak számára mégis az egyház
maradt az egyetlen hely, ahová identitásának vallásos és etnikai-kulturális nyomorúságával
[vajon mit akarhat ez mondani?] menekülhet.” Holló L., „A katolikus egyház társadalmi tanítá-
sa…”, Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Catholica Latina 2002/1, 28. old.
17 Ma már egy emberélet alatt olyan mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulások mennek
végbe (szinte mondhatni más világban születnek és más világban halnak meg az emberek),
amelyekre a régebbi évszázadokban nem volt példa. A kommunikációs társadalom általánossá
válása miatt pedig a közösségeknek szinte nincs lehetőségük kivonni magukat ezen átalakulá-
sok befolyása alól.
18 Lásd pl. Jakab Attila, „Keresztény Európa?”, Egyházfórum 18 (4. új) évf., 2003/1-2, 4–9. old.; Uő.,
„Nursiai Szent Benedektől XVI. Benedekig”, Egyházfórum 20 (6. új) évf., 2005/2, 5-8. old.;
Stéphane Dubois, „La géopolitique vaticane du pape Benoît XVI: entre continuité et novation”,
Éclairages. Revue internationale et stratégique n° 67, 2007/3, 17-30. old.; Sandro Magister, „Il
papa dell’Occidente”, Aspenia n° 42, 2008, 164-170. old.; XVI. Benedek pápa, „A keresztény
politika alapelvei”, Egyházfórum 23 (9. új) évf., 2008/1-2, 33-34. old.
12
19 Ennek eredményeként teret hódít az „elnemzetlenedés” folyamata. Lásd Kocsis K. – Bottlik Zs.
– Tátrai P., Etnikai térfolyamatok…, Budapest, 2006, 22–23. old.
20 Lásd pl. Jean-Pierre Bastian – Francis Messner (szerk.), Minorités religieuses dans l’espace
européen: approches sociologiques et juridiques, PUF, Paris, 2007.
13
21 Popély Árpád pl. a számos feldolgozásra váró kérdések közé sorolja a (cseh)szlovákiai magyarság
egyházi életét is. Popély Á., A (cseh)szlovákiai magyarság…, Somorja, 2006, 7. old. Gaucsík István
szerint pl. „a katolikussággal foglalkozó, tudományos megalapozottságú történettudományi fel-
dolgozások, monográfiák, forráskiadványok, tanulmánykötetek, adatbázisok teljes mértékben
hiányoznak”. Gaucsík I., „Helyzetkép…”, Fórum 9, 2007/2, 153–154. old. Pedig a rendszerváltás óta
nagyon sok munka jelent meg a szlovákiai magyarság történelmére vonatkozóan. Lásd Simon
Attila (szerk.), A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2002).
(Miscellanea Bibliothecae Hungaricae, 9), Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium
Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004. Hasonló a helyzet az erdélyi, a kárpátaljai és a vajda-
sági magyarok esetében is. Lásd pl.: „Kárpát-Ukrajna egyháztörténelmének kutatása még csak a
kezdetnél tart. Még sok kérdés nincs tisztázva, sokra még nincs felelet.” F. Peyer-Müller, A
Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között, Budapest, 1994, 416. old. Az
egyes résztanulmányok ugyanis nem pótolják az áttekintő monográfiák hiányát. Ahogy azt Kristó
Gyula megfogalmazta: „Időről időre el kell végezni az addigi ismeretanyag kritikai átrostálását, ki
kell jelölni a továbblépés útjait, meg kell kísérelni az ismert adatok alapján az összegzést, még
akkor is, ha tudjuk, ez csak alkalmi, időleges lehet.” Kristó Gyula, A székelyek eredetéről. (Szegedi
Középkortörténeti Könyvtár, 10), Szeged, 1996, 135. old. Tágan, közép-kelet-európai kontextus-
ban szemlélve a magyar egyháztörténetet, a Kristó által megfogalmazott történetírási elvárások-
nak elsősorban azért nehéz – szinte mondhatni lehetetlen – megfelelni, mert olyan, hogy intéz-
ményesített és tudományos, felekezetileg nem elkötelezett, és a felekezeti szempontok által be
nem határolt magyar egyháztörténeti kutatás egyszerűen nem létezik. Erre vonatkozóan lásd
Jakab Attila, „Az egyháztörténet a teológia és a történetírás metszéspontjában”, Korunk XVII/12,
2006. december, 23–28. old. Amit Karl Heussi úgy fogalmazott meg, hogy „az egyháztörténet-
írásnak nem feladata a lelki építés, sem az apológia vagy a polémia, hanem csupán a történeti
valóság megragadása. Az igazság egészen független, szabad kutatására törekszik mindenféle
gyakorlati cél nélkül”, az – néhány elszigetelt egyéni esetet leszámítva – magyar felekezeti viszony-
latban szinte-szinte elfogathatatlannak minősül. Karl Heussi, Az egyháztörténet kézikönyve,
Osiris Kiadó – Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000, 13. old. Ugyanakkor az is elgondol-
kodtató, hogy Simon Attila pl. „máig el nem végzett gazdaság- és társadalomtörténeti alapkutatá-
sok” hiányáról beszél, amit semmiféle ideológiai kényszerrel és/vagy tiltással (történetesen vallás-
ellenes bolsevizmus) nem lehet indokolni. Simon A., Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában
a két világháború között, Somorja, 2008, 7. old.
22 Szlovákiai viszonylatban pl. a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet is mindenekelőtt a szak-
rális néprajz (feszületek, képoszlopok, szentek szobrai, kis kápolnák, temetői sírjelek) kutatását
helyezi előtérbe, amely alkalmatlan a felekezeti társadalomszerkezet feltárására. Hasonlóképpen
említhetem a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetét is, ahol
a vallás viszonylatában elsősorban résztvevő megfigyelésre alapozott, leíró jellegű kulturális
antropológiai kutatások folynak. Ennek elsődleges oka, hogy magyar viszonylatban az etnológi-
ai színezetű kulturális antropológia tulajdonképpen a vallásfenomenológiából (főképpen
Mircea Eliade műveiből és Rudolf Ottóból), ennek következtében pedig áttételesen a keresztény
teológiából táplálkozik, és arra épít. Nem véletlen, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a vizs-
gált vallási jelenség vagy felekezet szélesebb társadalmi vonatkozásait és történeti fejlődését.
Ennek eredményeképpen megreked a felszínességben és a látszat párhuzamokban (lásd pl.
Papp Richárd, „A szakralitás tétje zsidó és keresztény példák tükrében”, in: A szakralitás arcai.
Vallási kisebbségek, kisebbségi vallások. Szerkesztette A. Gergely András – Papp Richárd, Nyitott
Könyvműhely, Budapest, 2007, 16-30. old.; Hajnal Virág – Papp Richárd, „Vallás és etnicitás a
Vajdaságban három esettanulmány tapasztalatainak tükrében”, in: Uo, 151-166. old.). A kisebbsé-
gi magyar egyházak XX. századi történetének feltáratlanságát legbeszédesebben az a – banalitá-
sok és laposságok felsorolásában kimerülő – tanulmány (s főképpen az általa felsorakoztatott
irodalom) bizonyítja, amely lényegében egy átfogó és összefoglaló ismertető kívánt volna lenni.
Lásd Bárdi Nándor – Papp Richárd, „A kisebbségi magyar egyházak”, in: Bárdi N.–Fedinec Cs.–
Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest, 2008, 278–283. old.
14
Ugyanakkor nem jobb a helyzet a vallásszociológiai kutatásokat illetően sem. Ezek ugyanis
kizárólag az egyházias, illetve az attól eltérő vallásosságot kutatják főképpen empirikus (kérdő-
íves) megközelítésben. Ennek elsődleges oka, hogy az ilyen jellegű kutatások – mivel többnyire
nélkülözik a mélyreható elemzéseket – teljes mértékben „ártalmatlanok”, semmiképpen nem
érintik az egyházi intézményrendszert. Azt is lehetne mondani, hogy kiválóan alkalmasak a
valós társadalmi, vallásgeopolitikai problémák megkerülésére és elkendőzésére. Lásd pl. Papp.
Z. A. – Veres V., Kárpát Panel 2007, Budapest, 2007; Tomka Miklós, A legvallásosabb ország?,
Budapest–Piliscsaba, 2005; Uő., „Röviden a szlovákiai és a magyarországi vallásosságról”, in:
Császár M. – Rosta G. (szerk.), Ami rejtve van s ami látható, Budapest–Piliscsaba, 2008, 473-487.
old. Végkövetkeztetése, „hogy a vallásosság mindkét országban nem elhanyagolható mértékben
több vonatkozásban is befolyásolja az emberek gondolkodását, erkölcsét és közérzetét”. Tomka
M., i. m., 485. old. Esetenként találkozik a néprajz és valamiféle vallásszociológia: pl. Fejős
Zoltán–Küllős Imola (szerk.), Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. (A Magyarságkutatás
könyvtára, 2), Teleki László Alapítvány, Budapest, 1990; Pusztainé Madar Ilona, A Sóvidék vallá-
sosságáról, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998.
15
23 José Ortega y Gasset, A tömegek lázadása, 2. kiadás, spanyolból fordította Puskás Lajos, Hindy
András, Budapest, é. n., 67. old. Köszönettel tartozom intézetbeli kollégáimnak, illetve Gaucsík
Istvánnak és Bárdi Nándornak értékes és megalapozott észrevételeikért. Amennyiben a hiá-
nyosságokat nem sikerült kiküszöbölnöm, azokért teljes mértékben én viselem a felelősséget.
16
24 Az általam használt korszakolás lényegében megegyezik azzal, ami a Bárdi N.–Fedinec Cs.–
Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században (Budapest, 2008) c. kiad-
ványban is megtalálható.
25 A kisebbségi létre vonatkozóan lásd Függelék I. (259–261. old.)
26 Bárdi Nándor szerint, „történeti értelemben kényszerkisebbségekről, kényszerközösségekről
beszélhetünk, hiszen nem társadalomtörténeti folyamatok, hanem egy konkrét politikai döntés
következtében jöttek létre”. Bárdi N., „Összezárkózás és szétfejlődés”, in: Fedinec Cs. (szerk.),
Nemzet a társadalomban, Budapest, 2004. Ez a megállapítás annál is inkább helytálló, mivel
„1918 után olyan, földrajzilag egymástól távoli és más-más társadalmi réteghez tartozó csopor-
tok tagjai találták magukat hirtelen egy új államon belül egy táborba tartozónak, akiknek addig
egymással majdnem semmilyen kapcsolatuk sem volt.” Horváh Sz. F., Elutasítás és alkalmazko-
dás között, Csíkszereda, 2007, 42. old. Ugyanakkor – intézményesültségük függvényében –
megkülönböztethetünk kulturális (ausztriai, szlovéniai, horvátorszégi) és politikai (ma már
szerbiai, romániai, ukrajnai és szlovákiai) közösségeket. Lásd Bárdi N. „Szociokulturális helyzet
a határokon túl”, in: Igazságosabb és testvériesebb világot!, Budapest, 2008, 171–176. old. Ez
utóbbiak esetében releváns igazán vallási pluralizmusról is beszélni.
17
18
28 Lásd pl. Jakabffy Elemér–Páll György, A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918–1938,
Studium, Budapest, 1939.
29 Varga E. Árpád, Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. (Regio-könyvek, 10), Regio – MTA
Történettudományi Intézet, Budapest, 1992, 6. old.
19
30 Horváth Sz. F., Elutasítás és alkalmazkodás között, Csíkszereda, 2007, 65–66. old.
31 A bonyolult és ellentmondásos csángókérdésre vonatkozóan lásd Jakab Attila, Csángóság és
katolicizmus. Az identitástudat változásai. (Műhelytanulmány, 18), Európai Összehasonlító
Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2006.
20
21
22
23
40 Lásd pl. Csuka J., „A délvidéki magyarság lelkisége”, in: Uő., Kisebbségi sorsban, Budapest, 1996,
101–103. old.
41 Lásd Gyémánt R.–Szondi I., A határon túli magyarság…, Szeged, 2005, 93-108. old.
42 1961-től folyamatosan kimutatható a magyarság csökkenése. Az egyes népszámlálások szerint 1961-
ben 442 561, 1971-ben 423 866, 1981-ben pedig 385 356 magyar élt a Vajdaságban. Számarányuk
1948-ban még 25,6% volt. Lásd Mirnics K., Kisebbségi sors, Újvidék, 1993, 68 & 76. old.
43 Lásd pl. Biacsi Antal, Kis délvidéki demográfia. (Életjel könyvek, 57), Magyarságkutató
Tudományos Társaság, Szabadka, 1994.
24
25
1. Románok
26
47 Lásd pl. „Erdély és a Habsburg valláspolitika a 17. század utolsó évtizedeiben”, Múlt-kor történel-
mi portál (http://mult-kor.hu/20051125_erdely_es_a_habsburg_vallaspolitika_a_17_szazad_
utolso_evtizedeiben) (Letöltés: 2009. október 19).
48 P. Szőke J., i. m., 54-55. old.
49 Lásd Marton József, „ A gyulafehérvári vallási unió (1697–1701). Apor István és Baranyi Pál
László szerepe az unió létrejöttében”, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Theologia Catholica
Latina 48, 2003/1, 111–120. old.
50 Erre vonatkozóan lásd Jacques Le Goff, La naissance du purgatoire. (Bibliotheque des
histoires), Gallimard, Paris, 1982.
51 Lásd pl. Peter Gemeinhardt, Die Filioque-Kontroverse zwischen Ost- und Westkirche im
Frühmittelalter. (Arbeiten zur Kirchengeschichte, 82), Walter de Gruyter, Berlin – New York, 2002.
27
28
29
30
31
2. Ruszinok64
32
33
3. Szlovákok
34
74 Ennek hátterében mindenekelőtt a szlovák elem XVIII. századi térhódítása áll, amely össze-
függ a török hódoltság idején elszenvedett népességveszteséggel. Ellenben nem ez az egyedü-
li ok. „A szlovák elem spontán térhódítását a magyar etnikum rovására a tudós Bél Mátyás
(1684–1749), e jelenség megfigyelője és leírója, többek között a következő szavakkal jellemez-
te: ‘Míg a magyarok fogynak, addig a szlovákoknak egyre jobban megy soruk, nem is annyira
a vagyonosságban, mint inkább számbeli súlyuknál fogva. Ritka az olyan falu, amelyben nem
lennének szlovákok. A magyarok ezekből elköltöznek, és településeiket átengedik a szlová-
koknak, de ha helyben is maradnak és tovább a szlovákokkal élnek együtt, nem szaporodnak.
A szlovák családban három, négy, sőt hat gyermek is van, a magyarban egy vagy kettő. A fiata-
labb magyar nemzedék nemcsak a szlovákok szokásait sajátítja el, hanem azok nyelvét is, és az
öregek kihalásával ők is szlovákokká válnak. De sokan azok közül az idősebb magyarok közül
is, akik azelőtt a szlovák nyelvet nem bírták, most úgy beszélik ezt a nyelvet, mint a született
szlovákok.” Popély Gy., Népfogyatkozás, Budapest, 1991, 14. old. Lásd még Kőrösy József, A
35
felvidék eltótosodása, Budapest, 1898; valamint Kocsis Károly, Etnikai változások a mai
Szlovákia és a Vajdaság területén a XI. századtól napjainkig. (Az etnikai térszerkezet átala-
kulásának sajátosságai). (Politikaelméleti füzetek, 4), ELTE BTK Politikaelméleti Továbbképző
Intézete, Budapest, 1989.
75 Ez volt az 1840. évi VI. törvénycikk. Lásd Balogh Margit–Gergely Jenő, Állam, egyházak, val-
lásgyakorlás Magyarországon. 1790–2005. I. kötet: 1790–1944. (História Könyvtár.
Okmánytárak, 2), História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2005, 172–173. old.
Később, az 1844. évi II. törvénycikk értelmében, a magyar államnyelv lett (hivatali, közigazga-
tási és közoktatási).
36
37
79 R. Service angol történész a Lenin életrajzában pl. meggyőzően mutatja be, hogy milyen hatal-
mas erő rejtőzhet a bosszúszomjban és a gyűlöletben. Robert Service, Lenin. Egy forradalmár
életrajza, Park Könyvkiadó, Budapest, 2007.
80 Erre vonatkozóan Andrej Hlinka 1934-ben a következőket írta: „Fiatal plébános és pap voltam
Háromszlécsen. Saját szememmel láttam a szlovák nép nyomorát, minden neki jutott ütés és
sérelem fájt nekem. Agyonkínozta a bürokratizmus, kiszipolyozta a zsidóság. A hivatalok sem-
mit sem segítettek, otthon nem volt kilátás a helyzet javítására. Kénytelenek voltunk külföldi
segítség után nézni.” Chmel R. (szerk.), A szlovákkérdés a XX. században, Pozsony, 1996, 184.
old. A szlovákság társadalmi helyzetének ilyen jellegű érzékelése minden bizonnyal összefüg-
gött azzal a ténnyel, hogy „a városok nemzetiségi vidékeken is nagyrészt magyar nyelvűek és
kultúrájúak voltak, amelyeknek a polgárosodás előrehaladtával valóban jelentős asszimilációs
hatásuk volt. A magyar anyanyelvű lakosság számát a magyarországi zsidóság egyre nagyobb
méretű magyar nyelvűvé és magyar kultúrájúvá válása is hatékonyan növelte. Ez a rohamosan
polgárosodó, az ország politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életében egyre fontosabb
pozíciókat meghódító réteg nemzetiségi vidékeken is zömmel a magyar elem sorait szaporítot-
ta. Ez a jelenség főleg a Felvidéken, ott is leginkább a városokban volt szembeötlő. A századfor-
dulón a felvidéki városok magyar anyanyelvű polgárságának jelentős részét már a megmagya-
rosodott honi zsidóság alkotta.” Popély Gy., Népfogyatkozás, Budapest, 1991, 15. old.
38
4. Szerbek
81 Lásd pl. James Ramon Felak, „At the price of the Republic”: Hlinka’s Slovak People’s Party,
1929–1938. (Pitt Series in Russian and East European Studies, 20), University of Pittsburgh
Press, Pittsburgh, 1994. 1930-ban Jozef Tiso a Párt ideológiáját a következőképpen határozta
meg: „Az a politika, amely a nemzet javát tartja szem előtt, és célként a nemzet valóban egész-
séges fejlődését követi, az adott nemzet történelmére alapozza tevékenységét. Ebből a történel-
mi előfeltételből fakad a szlovák néppárt autonomista politikája. A szlovák nemzet életének
eszményét gondolatvilágában a szlovák nemzet történelmének alapján dolgozza ki, s igyekszik
ezt az eszményt megvalósítani a nemzet államrendjében. A szlovák nemzet történelme katego-
rikusan hangsúlyozza a szlovák nemzet egyediségét, önállóságát a nagy szláv családon belül.
Ezt a múltat nem lehet figyelmen kívül hagyni és félreseperni anélkül, hogy az egész politikai
vonal ne tévesztene irányt, és így előbb vagy utóbb eredménytelenül zátonyra ne futna. (…) A
nemzet ugyanis a legtágabb meghatározás értelmében olyan emberek közössége, akiknek
azonos az eredetük, a testtípusuk, természetük, egy a múltjuk, egy a nyelvük, azonosak a szo-
kásaik, egy a kultúrájuk, azonosak a céljaik, és összefüggő területen szerves egységet alkotnak.
(…) A szlovákok tehát sajátos nemzetet alkotnak, és a csehszlovák nemzet kifejezés csupán
politikai értelemben helytálló, amikor a közös állam tagjait jelöli.” Chmel R. (szerk.), A szlovák-
kérdés a XX. században, Pozsony, 1996, 90–91. old.
82 A csehszlovák nemzetegység eszméjének ellentmond az ún. „pittsburghi egyezmény”, amelyet
1918. május 30-án kötöttek az Egyesült Államokban működő cseh és szlovák szervezetek képviselői.
Ez Szlovákia számára bizonyos önállóságot biztosított a közös államban: saját országgyűlés és köz-
igazgatás, saját bíróság, iskolahálózat, szlovák hivatali és közéleti hivatalos nyelvvel.
39
40
84 Ezt Ferenc József császár 1848. december 15-i nyílt parancsa megerősítette, jóllehet a konstan-
tinápolyi pátriárka nem ismerte el.
85 Szántó Imre, Szeged az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején. (Tanulmányok
Csongrád megye történetéből, 11), Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1987. Idézi: Domonkos
L., i. m., 9. old.
86 Balogh Margit – Gergely Jenő, Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon. 1790–2005.
I. kötet: 1790–1944. (História Könyvtár. Okmánytárak, 2), História – MTA Történettudományi
Intézete, Budapest, 2005, 344. old. Lásd még Hadrovics László, Vallás, egyház, nemzettudat. A
szerb egyház nemzeti szerepe a török uralom alatt. Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv
Filológiai Tanszéke és Román Filológiai Tanszéke, Budapest, 1991.
41
Összegzés
42
43
1. Románia
44
45
46
akkor tud eredményt elérni, ha mindenképpen különb, mint a szórványokban lakó más egyház-
hoz tartozó kollégája. (…) Meg kell értetni a szórvány híveivel, hogy a vegyes házasság elpusztít-
ja őket. …Sohasem szabad kérni tőlük. Ha kepehátrálékért perbe fogják a szórvány híveit, azután
hiába jön a lelkész, nem tudja többet összeszedni őket. Amit adnak szivök szerint, az a lelkészé.
A szórvány sohasem jövedelem, az mindég anyagi ráfizetés, még akkor is, ha az önként vállalt
kepét megfizetik, hiszen a szórványok között a legritkább eset, hogy a fuvardíj megtérüljön a
jövedelemből. Nagy kísértés a templom. A zászlódíszes, oltáros templomok felszívják gyengébb
híveinket. Ezen csak komoly konfirmációi előkészítéssel segíthetünk. Ez a legnehezebb feladat.
A legtöbb szórványon sohasem volt református iskola. A legtöbben nem tudnak írni, olvasni.
Hogy tanítsad a Kátét, amikor 4 hétben csak egyszer látod híveidet?” Vetési L., Ne csüggedj el,
kicsiny sereg!, Kolozsvár, 2002, 78–79. old.
97 Keszeg Vilmos és Becze Márta a vallás és a nemzet összefonódását a következőképpen fogal-
mazza meg: „Az első világháborút lezáró határmódosítások, a kisebbségi lét kezdete a lelkészt
[elsősorban református, unitárius és katolikus viszonylatban] a nemzetiségi identitás szimbó-
lumainak őrzőjévé, fenntartójává, terjesztőjévé teszi. Tevékenységi köre túllépi a vallásos élet
terét és eseményeit. A jogaiban és életvitelében sérült közösségének az üdvjavakon kívül kultu-
rális, jogi, gazdasági, egzisztenciális szolgáltatásokat nyújt. Mindezt a hitéletnek és hívő-lelkész
kapcsolatának az élet egyéb területeire való kiterjesztése által. Tulajdonképpen maga a vallás,
a vallásos élet is átértékelődik, a nemzetiségi kultúra részévé válik, a túlélés, a megmaradás
egyedüli gyakorlati formájává, intézményévé.” Nagy Ö.–Hermán J.–Nyitrai M., Palástban,
Marosvásárhely, 2001, 16. old.
98 Lásd pl. Oláh Sándor, „Magyar görög katolikus ‘románok’. (Vallási-etnikai feszültségek egy
székely faluban a két világháború között)”, Regio 4, 1993/2, 99–120. old.
99 Lényegében véve ez a stratégia és gyakorlat érvényesül ma is, történetesen a Székelyföldön.
Lásd Csáky Zoltán, Hagymakupolás honfoglalás avagy, Püski, Budapest, 2004; Uő., „Sorvadó
nemzetünk – avagy a Hagymakupolás honfoglalás”, Székelyföld 12, 2008/9 (szeptember).
100 Magyarhermányban pl. a román állam a község pénzén – „zsarolással és kényszermunkával”
– építtetett ortodox templomot, amelynek tetőzetét aztán, 1940 és 1944 között, a falu lakói
lebontották. Lásd Máthé János, A magyarhermányi református egyházközség története, Gaál
Mózes Közművelődési Egyesület, Barót, 2004, 63–69. old. (=Felekezeti kitérések, áttérések;
47
Erőszakos térítések. Vallássérelmi ügyek; A rövid életű hermányi görögkeleti egyházról); Uő.,
Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Csíkszereda, 2008, 257–259. old.
101 Lásd Kós Károly–Paál Árpád–Zágoni István, Kiáltó Szó.[Kolozsvár, 1921]. Idegennyelvű
Folyóiratkiadó, Budapest, 1988.
102 Marosvásárhelyen pl. közös felsőoktatási intézmény létrehozását tervezték. Ezt azonban a
román hatóságok megakadályozták. Lásd Ligeti E., Súly alatt a pálma, Csíkszereda, 2004, 46.
old. Ugyanakkor igyekeztek összehangolni a kolozsvári egyházi kollégiumok irányítását és
működését is. E célból alakult, 1928-ban, az ún. Tanulmányi Bizottság.
103 A kisajátított egyházi vagyonok jegyzékét közli Az erdélyi történelmi egyházak és Románia,
Budapest, 1921, 19-34. old. Lásd még Móricz Miklós, Az erdélyi föld sorsa. Az 1921. évi román
földreform, Erdélyi Férfiak Egyesülete, Budapest, 1932; Venczel József, Az erdélyi román föld-
birtokreform, ETI, Kolozsvár, 1942; Mikó I., Huszonkét év, Budapest, 1941, 28–38. old.; Romsics
I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 143-145. old.
48
104 Lásd Bárdi Nándor, „A romániai magyar kisebbség a két világháború között”, Bárdi N.–Fedinec
Cs.–Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest, 2008, 93. old.
105 Lásd pl. Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 179–
181. old. A román ortodox egyház vagyoni gyarapodását célzó állami segédlet – különöskép-
pen a Székelyföldön – napjaink Romániájában is gyakorlat.
106 Bíró S., Kisebbségben és többségben, Bern, 1989, 387. old.
107 Venczel J., „Erdély és az erdélyi román földreform” (Hitel, 1940–1941/3-4. szám), in: Uő., A
falumunka útján, Székelyudvarhely, 2008, 97–120. old.; itt 119. old.
49
108 1923-ban pl. távozni kényszerült Glattfelder Gyula (1874–1943) csanádi püspök is, aki – az
Apostoli Szentszék rendelkezésének engedelmeskedve – székhelyét Temesvárról Szegedre
helyezte át. A püspökre vonatkozóan lásd Zombori István (szerk.), Igazságot-szeretettel:
Glattfelder Gyula élete és munkássága, Budapest – Szeged, 1995. Lásd pl. a püspök pásztorle-
velét, amelyben sérelmezte az agrárreform intézkedéseit és megtiltotta a papságnak, hogy a
végrehajtással kapcsolatos ünnepségeken közreműködjön, illetve búcsúzó pásztorlevelét:
Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 160–162. old.
és 162–166. old.
109 Sas P., Az erdélyi római katolikus egyház 1900–1948, Budapest, 2008, 40. old.
110 Venczel J., i. m., 79. old. (79–86. old.).
111 Pl. „a katolikus papok származására vonatkozó, korántsem teljes és befejezett kutatás alapján
úgy tűnik, hogy 1918 után Erdélyben aránylag több, középosztálybeli, ‘úri’ szülőktől származó
fiatal jelentkezett kispapnak és teológiai hallgatónak, mint akár 1918 előtt, akár a két világhá-
ború közti anyaországban. A jelenség mögött valószínűleg a középosztály életkilátásainak
megroppanását is fel lehet lelni: a papi hivatal 1918 után szerény fizetéssel járó, de közmegbe-
csülésre számot tartó és főleg biztos állást jelentett, ahol pl. a nyelvvizsgák rémével sem kellett
állandóan szembenézni. Ugyanakkor az is fontos motívum, hogy Erdélyben az a városi, értel-
miségi elvallástalanodási folyamat, mely elsősorban Budapest esetében a századfordulón
megfigyelhető volt, legfeljebb a kezdetén tartott, 1918 után pedig inkább visszafordult.”
50
Hámori P., „Adalékok az erdélyi keresztény egyházak és a magyar társadalom kérdéseihez”, in:
Hegedűs R.–Révay E. (szerk.), Úton…, Szeged, 2007, 144–145. old.
112 Ez a folyamat gyakorlatilag egy évszázad alatt még kétszer ismétlődött meg: a második világ-
háborút követően osztályalapon, illetve a román kommunista vezetés által irányított és ellen-
őrzött módon kapott vezető réteget a magyar kisebbség; a rendszerváltás után pedig lényegé-
ben ebből a rétegből nőtte ki magát az a magyar kisebbségi politikai érdekképviseleti (és
többnyire gazdasági!) vezetés, amelynek alapjában véve a mai napig sikerült monopolizálni
(és természetesen választások útján legitimálni) a hatalmát.
113 Lásd Marton József, „Márton Áron a kultúra szolgálatában”, Studia Theologica Transsylvaniensia
2, 2001, 118–156. old.; Uő., „Márton Áron, a népnevelő”, uo., 3, 2002, 15–68. old.
114 Cseke Péter–László Ferenc (szerk.), Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták: 1930–1940,
Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1986.
115 Hámori P., i.m., 147. old.
116 Anghelescu, liberális párti közoktatásügyi miniszter, 90.127/1923 számú rendeletével, pl.
Háromszéken, egyszerűen bezáratta Eresztevény, Maksa, Dálnok, Kovászna, Páké, Barátos,
Cófalva, Bita, Sepsiszentgyörgy és Réty magyar református felekezeti iskoláit. Két évtized alatt
azonban több száz a bezárt magyar felekezeti iskolák száma.
117 A felekezeti iskolák ellehetetlenítésének gyakorlatát nagyszerűen érzékelteti a tordai unitárius
főgimnázium megfojtásának a története (1919–1923). Gaal György, Múzsák és erények jegyé-
ben, Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2001, 85-90. old.
118 Sas P., i. m., 57. old.
51
52
122 Vintilă Brătianu pénzügyminiszter (1922–1926) pl. nem is csinált abból titkot, hogy az állam-
nak előnyben kell részesítenie a román elemet, és olyan politikát kell folytatnia, amely a
román nép gazdasági, pénzügyi, közművelődési és társadalmi tevékenységét védelmezi.
123 Lásd Sas P., i. m., 204. old.
124 A katolikus rítusváltoztatási bonyodalmakat illetően lásd Salacz G., A magyar katolikus egyház
a szomszédos államok uralma alatt, München, 1975, 89–103. old.
125 Sas P., i. m., 89. old.
53
126 Iuliu Maniu, A kisebbségi kérdés. Ford. Papp Z. Attila, Limes 1998/4. Idézi Bárdi N.–Fedinec
Cs.–Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest, 2008, 76.
old. Egyébként az erdélyi magyar katolicizmusnak a legtöbbet a magyargyűlöletéről elhíresült
Onisifor Ghibu (1883–1972), kolozsvári egyetemi tanár ártott. Lásd Balázs Sándor, Onisifor
Ghibu – álarc nélkül, Komp-Press, Kolozsvár, 2005.
127 Természetesen ide tartoztak a magyar anyanyelvű görög katolikusok is.
128 A törvény értelmében egy felekezeti iskola más felekezetű gyermeket nem fogadhatott a diák-
jai sorába. A ‘névelemző hatóság’ hatáskörét a gyakorlatban a helybeli román állami iskola
igazgatója töltötte be. Ezzel végeredményben kiteljesedett az egyéni önkény, a hivatali köze-
geknek való széleskörű kiszolgáltatottság és a nemzeti identitás meghatározására vonatkozó
személyes szabadságjog semmibe vétele, illetve megszűnt a romániai magyar gyermekek
tanszabadsága. A törvény megtette hatását, mivel a magyar felekezeti iskolákban tanulók lét-
száma folyamatosan csökkent. „Az aránylag legfontosabb református tanügyi jelentések ada-
tai szerint 1920-ban 70 462 református tanköteles gyermek közül 43 151, azaz több mint 60%
járt református felekezeti iskolába. 1930/35-ben 63 200 közül 25 633, 1934/35-ben 70 218-ból
23 396, 1936/37-ben 73 211-ből 22 163, 1937/38-ban 73 482-ből már csak 21 807 és 1938/39-ben
73 610-ből 21 785 tanuló járt református magyar iskolába. Az erdélyi katolikus tankötelesek
száma 1938/39-ben 51 367 volt, ebből azonban csak 14 897 járt katolikus felekezeti iskolába.
Az unitáriusoknál még nagyobb volt a felekezeti iskolából kiszorítottak száma. A magyar nem-
zetiségű tanköteleseket számba véve Nagy-Románia utolsó korszakában már csak a magyar
gyermekek 20-25%-a járhatott magyar felekezeti iskolába.” Bíró S., Kisebbségben és többségben,
Bern, 1989, 420. old.
54
129 Ebben egyébként nincsen semmi meglepő, mivel Romániában semmi sem az, mint aminek
látszik; és a hangsúly különben is a nemzeti, nem pedig a liberális jelzőn volt.
130 Sas P., i. m., 62. old. Lásd még Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban,
Budapest, 1995, 221–223. old.
131 Egyezmény a Szentszék és a Román Kormány között az 1927. május 10-én kötött konkordá-
tum IX. szakaszának értelmezésére vonatkozólag (Vatikán, 1932. május 30). Lásd Sas P., i. m.,
222–225. old.
132 Antal Imre, „Tisztesség adassék”. Lapok a csíkszeredai római katolikus főgimnázium történe-
téből, Csíkszereda, 1994, 36. old. Az iskola történetén keresztül az olvasó végigkövetheti az
erdélyi magyar felekezeti oktatás nehézségekben és megpróbáltatásokban bővelkedő évszá-
zadait.
133 A konkordátumra vonatkozóan lásd Sas P., i. m., 44-50, 205–210. old.; illetve Marton József, „A
Szentszék és Románia Konkordátuma 1927-ben”, Erdélyi Múzeum 57, 1995/1–2, 42–50. old.
A konkordátum beszédes bizonyítéka annak, hogy a Vatikán számára az egyházpolitikai
megfontolások sokkal többet nyomnak a latba, mint a lelkipásztori szempontok. Így lett
egyháztartományi székhely az 1883-ban alapított – és szinte mondhatni hívekkel is alig-alig
rendelkező (24 plébánia keretében kb. 60-70 000 katolikus hívő) – bukaresti érsekség, amely-
nek az összes latin rítusú római katolikus egyházmegyét egyházjogilag alárendelték. Ez egy-
ben azt is jelentette, hogy Alexandru Cisar (†1954) érsek képviselte a római katolikusokat a
román szenátusban (lásd Sas P., i. m., 215. old.). Ugyanakkor az erdélyi katolikus püspökség
55
56
135 Lásd Salacz G., A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt, München,
1975, 81–89. old.
136 A konkordátum előkészítésekor a román kormány megkísérelte keresztülvinni, hogy a
Székelyföldet a bukaresti egyházmegyéhez csatolják. Majláth püspök azonban ennek ellenállt.
Lásd Salacz G., i. m., 72–73. old. Mivel Raymund Netzhammer (1862–1945), bukaresti érsek
(1905–1924) nem hitt a román ortodoxok katolizálásában (vagyis a Rómával való mielőbbi egye-
sülésében), amivel a román görög katolikusok a Vatikánt ámították, 1924. július 3-án lemondat-
ták.
137 1930 és 1939 között volt szatmári püspök. Ez idő alatt sokat dolgozott az egyházmegye felvirá-
goztatásán.
138 Lásd pl. Baumgartner Bernadette, „Német nemzetiség, magyar iskola, román állam. A szatmári
svábok iskolaügye az 1920-as években”, in: Bene Krisztián–Sarlós István–Vitári Zsolt (szerk.),
Kutatási Füzetek 13, Pécsi Tudományegyetem (BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola), Pécs,
2008, 11–33. old.
139 P. Szőke J., i. m., 79. old.
57
58
59
60
2. (Cseh)Szlovákia (Kárpátaljával)
147 Lásd Cseke Péter – Molnár Gusztáv (szerk.), Nem lehet: a kisebbségi sors vitája. (Limes-
könyvek), Héttorony, Budapest, 1989.
148 Amennyiben nagyon őszinték akarunk lenni, akkor be kell ismernünk, hogy ezek a problé-
mák lényegében véve a mai (főképpen vállalkozói) „elitet” sem igazán érdeklik. Ugyanakkor
Horváth Sz. Ferenc arra az álláspontra helyezkedik, hogy magyarországi összehasonlításban
az erdélyi Magyar Párt mindenképpen érzékenyebb volt a szociális kérdésekre. Lásd. Horváth
Sz. F., Elutasítás és alkalmazkodás között, Csíkszereda, 2007, 28. old.
149 Márton Áron személyiségének és életművének sajátságosan szubjektív, de mélységesen elgon-
dolkodtató megközelítését kínálja Poszler György, „Hagyomány és korszerűség – Márton Áron
törvényei. Vázlat egy elmaradt monográfiához”, in: Uő., Az eltévedt lovas nyomában, Balassi
Kiadó, Budapest, 2008, 741–758. old. Lásd még Marton József, „Mit mond nekünk Márton Áron,
a fiatal püspök?”, Studia Theologica Transsylvaniensia 1, 2000, 4–46. old.
150 1918. október 30-án, Turócszentmártonban, a Szlovák Nemzeti Tanács tudomásul vette és elfo-
gadta a 28-án Prágában kikiáltott Csehszlovák Köztársaságot. Az új államalakulathoz a szlovákok,
mint „a csehszlovák nemzet magyarországi ága” csatlakoztak. Mindez azonban „két egyenlőtlen
fél társulásának” bizonyult, ami rá is nyomta a bélyegét az ország két évtizedes történetére.
Szarka L., A szlovákok története, Budapest, 1993, 170. old. Lásd még Szarka László, „A soknemze-
tiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben”, Fórum 7, 2005/3, 109-121. old.
151 Halmosy Dénes, Nemzetközi szerződések 1918-1945, Budapest, 1983, 89–93. old.
152 Popély Gy., Népfogyatkozás, Budapest, 1991, 38. old.
61
62
158 1919 és 1922 eleje között 156 657-en költöztek Magyarországra. Fedinec Cs., A kárpátaljai
magyarság történeti kronológiája 1918–1944, Galánta – Dunaszerdahely, 2002, 106. old.
159 Gyurgyík L., Magyar mérleg, Pozsony, 1994, 10. old.
160 A magyar nemzetiségű zsidó vallásúak aránya pl. az 1921-es 3,41%-ról 1930-ra 1,64%-ra (9728
fő) apadt.
161 Fedinec Cs., i. m., 2002, 155. old.
63
162 Lásd Sebők L., „A katolikus egyházszervezet változásai Trianon óta”, Regio 2, 1991/3, 65–88.
old.
163 Lásd pl. Rácz Kálmán, „Az Esztergomi Érsekség és Csehszlovákia vagyoni vitája, 1919-1938”,
Egyháztörténeti Szemle 1, 2000/1 (www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/RACZ.HTM)
(Letöltés: 2009. október 12); Uő., „Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi
birtokperek a hágai bíróság előtt (1. és 2. rész)”, Fórum 6, 2004/3, 35-51. old. és 2004/4,
67-95. old.
164 A Magyarországra való áttelepülés következtében a kezdetben néhány ezer magyar görög
katolikus hívő 1930-ra szinte jelentéktelenre zsugorodott.
165 Élete és életműve mind a mai napig nincs feldolgozva. Lásd Gaucsík István, „Fischer-Colbrie
Ágoston emlékezete”, Új Szó 2005. november 11, 12. old.
64
166 Ez fogta össze az eperjesi és munkácsi görög katolikus püspökségek magyarországi egyház-
községeit.
167 Az 1919-ben működő 384 elemi népiskolából 1936-ra már csak 25 maradt.
65
66
174 Paxy L., Testvérek Krisztusban, Budapest, 1991, 8. old. A szerzőre vonatkozóan lásd Gaucsík
István, „Paxy László hagyatéka”, in: Danter Izabella (szerk.), MusaeumHungaricum 1. A szlová-
kiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja c. konferencia tanulmánykö-
tete, Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, Boldogfalva, 2006, 79–82. old. Gaucsík I. ugyanakkor
felhívja a figyelmet egy nagyon fontos hiányosságra: „sajnos nem folyik semmiféle tudomá-
nyos igényű, intézményileg támogatott kisebbségkutatási projekt – írja –, amely a (cseh)szlo-
vákiai magyar katolikusok történetével, illetve jelenkori helyzetével foglalkozna. Külön prob-
lémát jelent a magyar nyelvterületen és szórványban található plébániák anyagainak, könyvrit-
kaságokat tartalmazó könyvtárainak feltérképezése, felmérése, megmentése, a levéltári állo-
mányok megfelelő védelme, nem is szólva a Paxy-féle fondhoz hasonló magyar papi személyi-
ségek hagyatékairól. Sajnos a kutatások sincsenek egyeztetve, ezenkívül hiányoznak az egyes
kutatási eredményeket bemutató publikációk.” I. m., 81. old.
67
175 Dr. Czumbel Lajos szatmári ordinárius letartóztatása után (1951) ő volt az egyházmegye titkos
ordináriusa (1956-ig).
176 Lásd Hidvégi Máté (szerk.), Boldog Salkaházi Sára. Emlékkönyv, Szent István Társulat,
Budapest, 2006.
177 Míg 1910-ben 550 pravoszláv vallású személyt írtak össze Kárpátalján, addig a munkács-
eperjesi ortodox püspökség 1936-os schematizmusa már 127 templomról, 138 felszentelt
papról és 140 000 regisztrált hívőről tudósít. Lásd Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest,
1997, 247. old.
68
178 Gaucsík István szerint még mindenképpen fel lehet sorolni Palkovich Viktort, Lengyelfalussy-
Letocha Józsefet, Várady Bélát és Károly Alajost is.
179 A kor szellemiségét és társadalomszemléletét tükrözi az a magyar katolikus női háztartási
szakiskola, amelyet az Isteni Megváltó Leányai működtettek Érsekújváron.
69
180 A „Tiszán inneni egyházkerület püspöke, Révész Kálmán, 1919 őszén Kassáról Miskolcra tette át
a székhelyét”. Molnár I., „A magyar anyanyelvű egyházak…”, in: Tóth L.–Filep T. G. (szerk.), A
(cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. kötet, Budapest, 1998, 223. old.
181 A csehszlovák hatóságok mindent megtettek ennek megalakulása ellen: pl. egészen 1932-ig
megtagadták Bertók püspök elismerését és az államsegélyek folyósítását. A háttérben nem
annyira vallási, hanem sokkal inkább politikai okok húzódtak meg. Prága Kárpátalja számára
következetesen megtagadta a megígért autonómia megadását, és minden területi szervező-
dést ennek függvényében ítélt meg. Ebből kifolyólag a kárpátaljai református magyarok két-
szeresen is hátrányos megkülönböztetéssel kellett számoljanak. Arról nem is beszélve, hogy a
szlovákiai magyar református egyházi vezetés sem viseltetett mindig barátsággal irányukba,
hiszen esetenként ütköztek az érdekek.
182 Minden próbálkozása ellenére a csehszlovák hatóságoknak nem sikerült szembefordítani a
szlovák reformátusokat a magyarokkal, illetve az egyházi vezetéssel. Pedig 1930-ban szlovák
lelkészek egy csoportja megalakította a Szlovák Kálvinista Szövetséget, és elindította a
Slovenské Kalvinské Hlasy lapot, hogy szervezettebben harcolhassanak a szlovák egyházme-
gyéért.
70
183 Idézi Molnár I., „A magyar anyanyelvű egyházak…”, in: Tóth L.–Filep T. G. (szerk.), A (cseh)
szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. kötet, Budapest, 1998, 226. old.
184 A Felvidéknek Magyarországhoz való visszacsatolását követően már nem indított új évfolya-
mot. Ennek következtében az utolsó évfolyam kifutásával megszűnt (1942-ben).
185 Lásd F. Peyer-Müller, A Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között,
Budapest, 1994, 223-227. old.
71
c) Az evangélikus egyház
Az erősen nacionalista érzelmű és csehbarát szlovákiai evangéli-
kus egyház 320 gyülekezetéből csupán 15 volt magyar nyelvű (kb.
36 000 hívővel). A betelepítések miatt ezek közül is többen kétnyel-
vűvé váltak, aminek következtében a szlovákok igyekeztek minden-
ütt pozícióba kerülni. Azt lehet mondani, hogy az egyházon belül
szabály lett a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés:
a németek és a magyarok kárára. Ezt azért is volt lehetséges, mert a
magyar, illetve a magyar többségű gyülekezetek is szlovák esperesi
és püspöki irányítás alá kerültek. A szlovák evangélikus egyházve-
zetés ugyanis megtagadta a magyar esperesség létrehozását.
Védekezésül a somorjai evangélikus egyházközség csak 1931-
ben, a komáromi pedig csupán 1937-ben csatlakozott a Szlovák
Egyetemes evangélikus egyházhoz (amely hivatalosan 1921-ben
alakult meg). Ezek az egyházközségek addig szabadegyházakként
működtek. Ugyanakkor, 1922-ben, Léván, megalakult a Szlovákiai
Magyar Evangélikus Szövetség, amely az elszórtan működő magyar
nyelvű egyházközségeket volt hívatott tömöríteni, és érdekeiket va-
lamiféleképpen védelmezni. Egyben kéthetente megjelenő lapot is
kiadott Evangélikus Lap (1922–1938) címmel, illetve egy Orgonaszó
c. missziós tartalmú mellékletet. 1929-ben megjelentetett egy magyar
templomi énekeskönyvet, és hittankönyvekről is gondoskodott. Az
evangélikus egyházi főhatóság a Szövetséget soha nem ismerte el.
A magyar evangélikusok önszerveződésének igen figyelemre-
méltó példája, hogy saját árvaházat működtettek Kassán és Rozs-
nyón; Vargha Sándor rozsnyói lelkész Luther (1934–1938) címmel
néhány évig néplapot jelentetett meg; Kowarik Sándor vezetésével
pedig 1936-ra elkészült egy új magyar liturgikus rend.
72
186 Lásd Bodonyi I., Idők szorításában, Budapest, 2002, 127. old.
187 A régió történetének világos áttekintését kínálja, a magyar államalapítástól egészen napjain-
kig, Gulyás László, „Történeti áttekintés”, in: Nagy I. (szerk.), Vajdaság, Pécs – Budapest, 2007,
76-149. old.
188 A szerb oktatáspolitikára vonatkozóan lásd A. Sajti E., Impériumváltások, revízió és kisebbség,
Budapest, 2004, 120-135. old.
73
189 Lásd Csuka J., „A délvidéki magyarság iskolaviszonyai”, in: Uő., Kisebbségi sorsban, Budapest,
1996, 11–22. old.; Dr. Deák Leó, „Magyar iskolaügyünk a jugoszláv uralom idején”, in: Csorba
B. (szerk.), Források a Délvidék történetéhez III, Budapest, 1999, 68–78. old.
190 Az evangélikusok 1926-ban tartottak alkotmányozó zsinatot.
191 Egy 1926-os kimutatás szerint pl. a Szerb-Horvát-Szlovén királyság református egyháza 39
magyar, 14 német, 1 horvát és 2 cseh nyelvű gyülekezetből tevődött össze. Lásd Romsics I.
(főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 451. old. A református
egyház elzárkózott attól, hogy a magyar evangélikusokkal közös egyházszervezetet hozzon
létre.
192 Az első kormányzó Lajco Budanović lett, akit 1927. május 1-jén püspökké szenteltek. Amikor
a Délvidék visszakerült Magyarországhoz a magyar hatóságok a püspököt internálták, pedig a
jugoszláv időszakban szívügyének tekintette a magyar pasztorációt is (lásd Salacz G., A
magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt, München, 1975, 112–113. old.).
1958. március 16-án halt meg.
193 Kormányzója a horvát ferences Ivan Rafael Rodić lett, akit röviddel később belgrádi érseknek
neveztek ki. Utóda Josip Ujčič lett (1936 és 1961 között).
194 Katolikus: Szív Újság (1923-1940), Római Katolikus Kántor (1926-), Katolikus Értesítő (1928-
1935), Kereszt (1935-), Hírnök. Református: Virradat, Magvető, Szuboticai Református Élet.
195 Pl. a verbászi református diakonissza ház.
74
196 „A magyar társadalom mintegy 60-70%-át kitevő paraszti népességnek becslések szerint 10%-a
volt föld nélküli.” A. Sajti E., Impériumváltások, revízió és kisebbség, Budapest, 2004, 33. old.
197 A. Sajti Enikő, „A jugoszláviai magyarok a két világháború között”, Bárdi N.–Fedinec Cs.–
Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest, 2008, 112. old.
Hasonlóan vélekedik Arday Lajos is: Arday L., Magyarok a Délvidéken, Budapest, 2002, 231.
old. Ezzel szemben azonban létezik másféle vélemény is. „A vajdasági magyarság kisebbségi
léte ‘kedvez’ az egyházakhoz és a valláshoz való kötődés intenzitásának, mivel a vallásgyakor-
lás egyike a nemzeti identitást erősítő tényezőknek.” Gábrity Molnár I., „Vallási magatartás a
multietnikus Vajdaságban”, in: Kupa L. (szerk.), Vallás és etnikum Közép-Európában, Pécs,
2008, 113. old.
75
Összegzés
198 Csorba B. (szerk.), Források a Délvidék történetéhez III, Budapest, 1999, 5. old.
199 Lásd pl. Beszédes Valéria, Ünnep ez minekünk. Írások a szabadkaiak népi vallásosságáról.
(Életjel könyvek, 87), Szabadegyetem, Szabadka, 2001.
200 Föglein Gizella, Nemzetiség vagy kisebbség? A magyarországi horvátok, németek, románok,
szerbek, szlovákok és szlovének státusáról, 1945–1993: forrásközlések, tanulmányok, cikkek.
(Láthatár), Ister Kiadó és Kulturális Szolgáltató Iroda, Budapest, 2000, 93. old.
201 „Az etnikai nemzetállamokat per definitionem homogenizáló szándék jellemzi, az ‘egy nem-
zet – egy kultúra – egy állam’ ideológiája felé haladnak – véli a legtöbb szakember. A nemzet-
államok ideológusai számára a kisebbségek a nemzeti egység zavaró tényezői, ezért eltávolí-
tandók, mert a nemzetállamban folyó nemzetépítés (nation-building) útjában állnak azáltal,
hogy gyakran fontos gazdasági, társadalmi és kulturális pozíciókat birtokolnak, melyeket a
többségi etnikum saját intézményei fölépítésére, valamint az államilag erőltetett nemzeti tudat
további megszilárdítása céljából magának kíván megszerezni.” Horváh Sz. F.: Elutasítás és
alkalmazkodás között, Csíkszereda, 2007, 24. old.
76
202 Erdélyi viszonylatban lásd pl. Erdély etnikai arculatának változásai. Nyárády R. Károly és
Varga E. Árpád elemzései az 1977. évi romániai népszámlálásról. Kápolnai Iván előszavával.
(Kisebbségi adattár, 5), Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézet, Budapest, 1996, 43–50.
old.; Varga E. Árpád, Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Tanulmányok, Püski
Kiadó, Budapest, 1998, 180-217. old („Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempont-
ok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához”). Kárpátalja vonatkozá-
sában lásd S. Benedek András, A megmaradás esélyei. Tanulmányok, esszék, kritikák, Hatodik
Síp Alapítvány, Budapest – Mandátum Kiadó, Beregszász, 1996, 75–76. old.
203 Erre vonatkozóan lásd pl. Simon A., Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában…, Somorja,
2008.
204 Lásd pl. Mirnics Károly, „A magyarság demográfiai helyzete a Délvidéken a trianoni döntés
nyomán”, Kisebbségkutatás 9, 2000/2, 234–241. old. (http://epa.oszk.hu/00400/00462/00006/5.
htm) (Letöltés: 2009. október 12.).
205 Ennek okára legvilágosabban Benda Kálmán megfogalmazása világít rá: „Az erdélyi reformá-
tus egyház élete – írja – négy évszázados története során eggyéforrt az erdélyi magyarság
sorsával”. Tőkés István, A romániai magyar református egyház élete, Budapest, 1990, 5. old.
Erre vonatkozóan lásd még Tavaszy Sándor, A református egyház jelentősége Erdély történeté-
ben, „Ifjú Erdély”, Kolozsvár, 1943.
77
206 Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 163. old.
78
207 Erre vonatkozóan lásd pl. Kovács-Bertrand Anikó, Der ungarische Revisionismus nach dem
Ersten Weltkrieg: der publizistische Kampf gegen den Friedensvertrag von Trianon (1918-
1931). (Südosteuropäische Arbeiten, 99), R. Oldenbourg, München, 1997; Eiler Ferenc,
Kisebbségvédelem és revízió. Magyar törekvések az Európai Nemzetiségi Kongresszuson,
1925–1939, MTA Kisebbségkutató Intézet – Gondolat, Budapest, 2007; Zeidler Miklós, A
revíziós gondolat, 2. bővített kiadás, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2009.
208 A Magyarországhoz visszakerült területeken a háború alatti egyházi (főképpen katolikus és
református) szerepvállalások valójában mind a mai napig feldolgozatlanok. Erre az időszakra
vonatkozóan lásd pl. A. Sajti E., Impériumváltások, revízió és kisebbség, Budapest, 2004, 153–
317. old.; Tóth Tamás, „A bácsi apostoli kormányzóság 1941-es visszacsatolása Kalocsához Ijjas
József feljegyzései alapján”, Deliberationes. A Szegedi Hittudományi Főiskola tudományos
folyóirata 1, 2008/1, 123–138. old.; illetve Botlik J., Közigazgatás és nemzetiségi politika
Kárpátalján II, Nyíregyháza, 2005.
79
209 Lásd pl. Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórványban, Budapest, 1995, 326-
333. old.
210 A korszakra vonatkozóan lásd L. Balogh Béni – Bárdi Nándor, „A dél-erdélyi magyarság
jogi és politikai helyzete a második bécsi döntést követően”, Bárdi N.–Fedinec Cs.–
Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest, 2008,
162–167. old.
211 A kollégiumban működött egyébként a Dél-Erdélyi Református Anyaszentegyház püspöki
hivatala, illetve a lelkészképzést biztosítani hivatott Dél-Erdélyi Teológiai Intézet.
212 Lásd Lipcsey I., Utak és tévutak…, Budapest, 2008, 80–83. old.
213 Lásd Romsics I. (főszerk.), i. m., Budapest, 1995, 336–338. old.
214 A vatikáni politikáról sokat elárul ennek a két egyházmegyének 1929 és 1948 közötti történe-
te. 1948-ban ugyanis, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a kommunista Romániához fognak
tartozni, XII. Piusz papíron újra egyesítette őket. A végrehajtást tulajdonképpen csak az egy-
házellenes román politika és a Szentszékkel rohamosan megromlott diplomáciai kapcsolat
akadályozta meg.
80
215 Lásd Marton József–Kuszálik Péter, „Márton Áron egyik híres szentbeszéde”, Székelyföld 13,
2009/9 (szeptember).
81
216 P. Szőke J., i. m., 393–394. old. Márton Áron határozott fellépésével szemben Serédi Jusztinián
bíboros-hercegprímás 1944. június 29-én keltezett körlevelében többek között ezeket írta: „Mi
nem vonjuk kétségbe, hogy a magyar gazdasági, társadalmi és erkölcsi életre a zsidóság egy
része bűnösen bomlasztó befolyást gyakorolt. Az is tény, hogy a többiek e tekintetben hitsor-
sosaik ellen nem léptek fel”. Virt László, Nyitott szívvel, Budapest, 2002, 103. old.
217 Lásd Vincze G., A romániai magyar kisebbség…, Budapest – Szeged, 1994, 14. old.
218 Lásd Gál Mária–Gajdos Balogh Attila–Imre Ferenc, Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes
atrocitásokról, RMDSZ, Kolozsvár, 1995.
219 Vincze G., i. m., 27. old. A román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdély magyar egyháztörténete
és egyházi élete lényegében véve feldolgozatlan. Ennek oka, hogy az érdeklődés középpont-
jában Észak-Erdély áll.
82
220 Lásd pl. Botlik J., Egestas Subcarpathica, Budapest, 2000, 199–208. old.; Botlik J., Közigazgatás
és nemzetiségi politika Kárpátalján I, Nyíregyháza, 2005, 177–243. old.
221 Edvard Beneš külügyminiszter pl. 1934. május 23-án, Ungváron, kijelentette, hogy
„Podkarpatszka Rusz először a republikáé és aztán az idevaló népé”. Fedinec Cs., A kár-
pátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944, Galánta –Dunaszerdahely, 2002,
23. old.
222 Lásd G. Kovács László–Kamenec Ivan, Jozef Tiso. (Arcképek kettős tükörben), Nap Kiadó,
Dunaszerdahely, 1997.
223 Erre vonatkozóan lásd pl. Sallai Gergely, Az első bécsi döntés, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
224 Volosin Avgusztin (Ágoston) görög katolikus pap volt. Az ukránofil nacionalista eszmék és
szemlélet illusztrálására lásd Shandor Vikentij, Carpatho-Ukraine in the Twentieth Century. A
Political and Legal History, Ukrainian Research Institute, Harvard University, Cambridge
(mass.), 1997. Más megvilágítást kínál Botlik J., Közigazgatás és nemzetiségi politika
Kárpátalján I, Nyíregyháza, 2005, 244–289. old.
83
225 Ebben minden bizonnyal az játszott szerepet, hogy Nyáradi a lembergi metropolita bizalmasa
és egyben a kárpátukrán eszme fanatikus híve volt.
226 Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 253. old.
227 A magyarság korabeli felekezeti társadalomszerkezete, vallási élete alapjában véve egy fehér
folt.
228 Lásd pl. Yeshayaku Jelinek, The Parish Republic. Hlinka’s Slovak Peoples’ Party, 1939–1945,
East European Quarterly, London – Columbia University Press, New York, 1976
229 Lásd Móricz K., Kárpátalja sorsfordulói, Budapest, 2001, 79–82. old.
84
230 Lásd Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 256–273. old.
231 S. Benedek András, Kárpátalja története és kultúrtörténete, Budapest, 1994, 70. old.
232 D. Kováč, Szlovákia története, Kalligram, Pozsony, 2001, 210. old.
233 J. Haľko, A csehszlovák szakadár katolikus akció, Esztergom–Piliscsaba, 2004, 24. old.
85
86
234 R. Chmel (szerk.), A szlovákkérdés a XX. században, Pozsony, 1996, 96–98. old. A Tiso által
megfogalmazott gondolatok ma is jelen vannak a közép-kelet-európai (és hellyel-közzel a
nyugati) politikai és egyházi diskurzusokban. Bizonyos értelemben a térség XX. századi poli-
tikai és társadalmi berendezkedése, illetve annak reprezentációja napjaink közéletének egyes
jobboldali szegmensei számára modell-értékű. Arról nem is beszélve, hogy egyes baloldaliak
is kokettálnak az egyházakkal való intézményesítettebb együttműködés gondolatával. Ők
azonban csak a kommunista korszak gyakorlatából inspirálódhatnak, amely instrumentalizálta
az egyházakat, egy ideológiailag teljesen cinikus és tudathasadásos helyzetet teremtve.
235 Ebben a vonatkozásban a magyar és a szlovák katolikus egyházak is azonos értékrendet képvi-
selnek (Isten és a nemzet összekapcsolása; a felvilágosodás és a racionalizmus elutasítása).
Kétségtelenül ez magyarázza – a szlovákiai magyar katolikusok helyzetétől teljesen elvonatkozta-
tott – diplomatikus és baráti kapcsolatot a két egyházi intézmény és annak vezetői között.
236 Lásd Polakovič Š., „A szlovák nemzetiszocializmus”, in: Chmel R. (szerk.), A szlovákkérdés a
XX. században, Pozsony, 1996, 296–307. old.
237 Kováč D., Szlovákia története, Pozsony, 2001, 216. old.
238 Erre vonatkozóan lásd Sas Andor, A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945, Kalligram
Könyvkiadó, Pozsony, 1993.
87
239 A kb. 13 000 református hívő mintegy fele magyar volt. Ezek nevében, 1941. április 30-án,
Mertens Alfréd nagymihályi ügyvéd és Szabó Béla pozsonyi református lelkész emlékiratot
intézett a magyar miniszterelnökhöz és külügyminiszterhez egy magyar református egyház
megszervezése érdekében. Lásd Romsics I. (főszerk.), Magyarok kisebbségben és szórvány-
ban, Budapest, 1995, 87–90. old.
240 Lásd pl. Tóth D. (ed.), The Tragedy of Slovak Jews. Proceedings of the International
Symposium, Banská Bystrica, 25th to 27th March 1992, Banská Bystrica, 1992. Ebben a kérdés-
ben nagyon sokat mondó Jozef Haľko kitétele miszerint „annak ellenére, hogy Tiso személye-
sen a zsidók megmentésére törekedett, felelőssége tízezrek deportálásában a mai napig heves
viták tárgya”. J. Haľko, i. m., 18. old. Megfogalmazása valójában a felelősség elhárítását, a bur-
kolt rehabilitáció szándékát, és a katolikus egyháznak a múlttal való szembenézés mindenne-
mű elutasítását fejezi ki.
88
Összegzés
241 Lásd Szarka L. (szerk.), Jogfosztó jogszabályok…, Komárom, 2005, 161. old.
242 Idézi Szarka L., A szlovákok története, Budapest, 1993, 184–185. old. Lásd még Kamenec Ivan,
Trauma. Az első Szlovák Köztársaság (1939–1945), Aurora Kiadó, Budapest, 1994.
89
1. Románia243
243 „Az erdélyi magyar történelmi egyházak 1945 utáni évtizedeinek tudományos igényű, átfogó
elemzése máig nem történt meg.” Vincze G., „Magyar egyházak a ‘népi demokrácia’ éveiben”,
in: Uő., Illúziók és csalódások, Csíkszereda, 1999, 307. old. Tíz év után a megállapítás még
mindig érvényes és időszerű!
91
244 Kezdetben, amikor még nem volt egyértelmű, hogy az MNSZ tulajdonképpen a román kom-
munisták magyar fiókszervezete, Márton Áron püspök is támogatta a fizetés nélkül maradt
magyar tanszemélyzet anyagi megsegítésére irányuló kezdeményezését (Petőfi Alap). Lásd
Vincze G., A romániai magyar kisebbség…, Budapest – Szeged, 1994, 31–32. old. A tényleges
törés akkor jelentkezett, amikor az MNSZ, egy kiáltványban (Világosság 1945. november 21.),
Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást (Marosvásárhely, 1945. november
15–18., az országos intéző bizottság gyűlése). Erre vonatkozóan lásd pl. Orbán Sándor, „Mit
kívánt az erdélyi magyarság 1945-ben? Dokumentumok az RMNSZ 1945. tavaszi és őszi prog-
ramváltozásairól”, Regio 4, 1993/2, 163–202. old.
92
245 Márton Áron az 1944 őszén megalakult MNSZ-t – amelyet hithű kommunisták (Kurkó Gyárfás,
Bányai László, Demeter János, Balogh Edgár, Csákány Béla, Takács Lajos, Czikó Nándor) irányí-
tottak – ekkor már nem tekintette ilyen képviseleti szervnek. Megítélését az sem befolyásolta,
hogy az MNSZ „a Romániában élő magyarság érdekképviseleti szervezetének, a pártokat, egy-
házakat, intézményeket egyesítő csúcsszervnek, egyben nemzeti alapon szervezett pártjának
is tekintette magát”. Lipcsey I., Utak és tévutak…, Budapest, 2008, 10. old. „Az 1945–46-os esz-
tendőben felállt az MNSZ teljes apparátusa. Mivel a társadalom minden rétege képviseltette
benne magát, azt a látszatot keltette, hogy a legteljesebb demokrácia uralkodik Romániában,
így a magyarság körében is. Tanárok, ügyvédek, orvosok, színházi emberek, néprajzkutatók,
köztisztviselők (pl. Czikó Lőrincz, karhatalmista), lelkészek, földművesek, munkások, iparo-
sok, magyarok, székelyek, magyar származású zsidók. Azonban a román kommunista és
pszeudokommunista hatalom részéről ez is ‘a megtévesztés hadműveletének’ része volt. (…) A
listán szereplő személyek döntő többsége már a 40-es évek végén eltűnt a közéletből. Akik
maradtak, azok közül elenyésző kisebbség lett a romániai magyarság érdekeinek képviselője.
Kiszolgálták a román kommunista rendszert, amely a nemzetközi mozgalomban egyedülálló
irányzatot alakított ki: 1. a nacionalista, sovén kommunizmust, amely 2. nem termelte ki a maga
reformer csoportját. A hatalomban maradásért így-vagy úgy, de fizetni kellett. Ez nem változtat
azon, hogy egyik-másik a 80-as évektől a párt nyílt bírálója lett.” Lipcsey I., i. m., 148. old.
Tulajdonképpen el lehet mondani, hogy az RKP az MNSZ-re (szűklátókörű ideológiai inasára)
támaszkodva konszolidálta Romániában a kommunizmust. Nem véletlen, hogy 1947-ben
Márton Áron körlevélben szólította fel a papjait, hogy szakítsák meg a kapcsolatot az MNSZ-
szel (lásd Szabad Szó 1947. augusztus 3). A kezdeti látszat-egyenrangúságból ugyanis 1948-ra
(február 21-én Román Munkáspárt néven egyesült az RKP és az SZDP) már fölé-alárendeltségi
viszony lett. Az MNSZ-nek lényegében csupán az utasítás-végrehajtó szerep maradt. A román
kommunizmust kiszolgáló magyarok többségében soha nem tudatosult (vagy nem akarták
tudomásul venni), hogy a nemzet homogenizálása egy politikai rendszereken átnyúló román
nemzetstratégiai célkitűzés, amelyet a kommunista pártvezetés is osztott (Gheorghiu-Dej,
Ceauşescu). Sokat mondó, hogy egyes magyarok (Király Károly, Takáts Lajos, Fazekas János,
Balogh Edgár, Sütő András) csupán az 1977-es Zsil-völgyi munkássztrájkokat követően józa-
nodtak ki és ébredtek fel, amikor magának a rendszernek az általánosan elnyomó jellege
nyilvánult meg, de érzéketlenek maradtak akkor, amikor az RKP XI. kongresszusán ismét napi-
rendre került az ország homogenizálása (1974. november 27–28). Pedig már 1949-től világos
volt az irányvonal. A konszolidált kommunista rendszert irányító Párt ugyanis ekkor hajtotta
végre a saját maga románosítását, ami főképpen a magyarok és a zsidók ellen irányult (pl.
Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Csögör Lajos, Demeter János, Méliusz József letartóztatása). A
helyzetről mindennél beszédesebb bizonyítékot szolgáltat Rákosi Mátyás Gheorghiu-Dej-hez
93
intézett 1949. január 6-i levele: „ma a szocializmust építő magyar népi demokrácia – írja –
hasonlíthatatlanul jobban el van szigetelve a szocializmust építő román népi demokráciától,
mint ez a Horthy és Antonescu országai között volt… és a helyzet annál inkább romlik, minél
biztosabban ülünk mi (kommunisták) a nyeregben”. Lipcsey I., i. m., 229. old. Lásd még
Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 117–118. old.
94
246 Domokos P. P., Rendületlenül… , Budapest, 1989, 245-252. Levele megírásában az is segítette,
hogy azt megelőzően, 1945. szeptember 12-én, már kidolgozott egy helyzetjelentést és javas-
latokat fogalmazott meg az erdélyi kérdés rendezésére vonatkozólag. Ebben, többek között,
ezt írta: „A székely nép annyira eldöntötte magában a román uralomtól való elszakadást, hogy
inkább hajlandó szovjet-tagozatállam lenni, mint a románsággal együtt állami életet élni.” Lásd
Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 31-33. old.
95
247 Domokos P. P., i. m., Budapest, 1989, 257–260. old. A beszédről lásd még Nékám Sándornak, a
Magyar Politikai Misszió vezetőjének jelentését in: Történeti kényszerpályák, Csíkszereda,
2003, 72–73. old.
96
248 Figyelmeztető jelként értékelhető, hogy 1947-ben a román kormány – a korára hivatkozva –
nem fogadta el a 62 esztendős Csernák Béla, királyhágómelléki református püspök, megvá-
lasztását. Így lett végül püspök, 1948 májusában, Arday Aladár (1948–1960). Hasonló a helyzet
az 1941-ben megválasztott Argay György (†1974), magyar evangélikus szuperintendens, eseté-
ben is, akit csupán 1948 májusában erősítettek meg a hivatalában. Ezek az intézkedések
(megszorítás és jóindulat) vélelmezhetően a protestáns egyházi vezetés megpuhítását és befo-
lyásolását voltak hivatottak előkészíteni; mintegy tudatosítva bennük, hogy ki vannak szolgál-
tatva az államhatalomnak, és senkire nem számíthatnak.
249 Tőkés I., A romániai magyar református egyház élete, Budapest, 1990, 74. old.
250 A „Szabad Románok Nemzeti Tanácsa” ugyanakkor emlékiratban kérte a nagyhatalmaktól a
magyarok kitelepítését.
251 Még a Népköztársaság kikiáltása előtt kiutasították az országból Andrea Cassulo pápai nunci-
ust (1947. február); 1947. március 25-én éjjel (egy általánosabb hullám keretében) letartóztatták
Venczel József egyetemi tanárt, aki Márton Áronhoz közelállónak számított; 1947 közepén –
MNSZ közreműködéssel – „antiklerikális kampány” vette kezdetét; 1948 januárjában pedig a
román állambiztonsági szervek (Securitate) összeállítottak egy „Jelentés[t] Márton Áron gyu-
97
98
Mindezek után:
„Az augusztus 3-i 175. sz. tanügyi törvénnyel államosították az egy-
házi iskolákat, amelyekben kizárólag anyanyelvű oktatás folyt,
kivéve azokat a tárgyakat, amelyeket már a két világháború között
románul tanultak. Ez a jiddis nyelvű iskolák esetében az anyanyel-
vű oktatás megszűnéséhez vezetett. Ami a magyar egyházi iskolá-
kat illeti, a gyulafehérvári egyházmegyéből 12 óvodát, 173 elemit,
10 főgimnáziumot, 2 tanító-, 1 óvónőképzőt, 1 gazdasági, 1 ipari
iskolát, 17 nevelőintézetet, 2 árvaházat; az erdélyi református egy-
257 Vincze G., A romániai magyar kisebbség…, Budapest – Szeged, 1994, 69. old.
258 A konkordátum felmondását Szél Jenő bukaresti magyar követ (1948. július 22-én) „elsősorban
román belpolitikai, de külpolitikai szempontból is az utóbbi idők egyik legnagyobb jelentő-
ségű eseményé”-nek minősítette. Egyház-geopolitikai analfabetizmusát azonban az tükrözi a
legjobban, amikor úgy ítélte meg, hogy a román nemzetstratégiát mindenben kiszolgáló kon-
kordátum „lényegében a Vatikán számára nyújtott előjogok a romániai egyházi ügyek ellenőr-
zésére és irányítására”. Ugyanakkor azt is jelenti, mindennemű megjegyzés nélkül, hogy „a
román sajtó aláhúzza a szabad és független katolikus egyház megteremtésének lehetőségét és
megállapítja, hogy a görög és római katolikus hívek örömmel értesültek a konkordátum fel-
bontásáról, amely megszabadítja őket a háborús uszít Vatikán befolyásától.” Vincze G.,
„Magyar egyházak a ‘népi demokrácia’ éveiben”, in: Uő., Illúziók és csalódások, Csíkszereda,
1999, 319–320. old. Mindez önmagáért beszél a korabeli magyar diplomácia színvonalát illető-
en. Ugyanakkor Szél Jenő jelentése lényegében megerősíti azt a megállapítást, hogy „a kom-
munizmus nem gondolkodásforma, hanem vakhit; a kommunista lemond az önálló gondol-
kodásról, és mindazt, ami ellentmond dogmáinak és kliséinek, ösztönösen és gépiesen félre-
nyomja és elsöpri az útjából. Ahhoz, hogy valaki hithű kommunistából újra normális, egészsé-
ges emberré váljék, rendkívüli szellemi és erkölcsi erőfeszítésre van szüksége.” Bányai Péter,
„Találkozásaim a Securitatéval”, Szabadság 1992. július 3.
259 Szabad Élet IV. évf., 1948, 162. szám.
99
260 Lásd Lipcsey I., Utak és tévutak…, Budapest, 2008, 216–217. old.; Holló László, „Requiem a hit-
vallásos iskolákért”, Keresztény Szó 2009/4 (április) (http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/
archivum/2009/aprilis/6.html; letöltve: 2009. november 5.).
261 Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, xix. old.
262 Vasile Luca (Luka László) különben is a magyarság nemzetiségi alapon álló politikai, gazdasá-
gi, társadalmi, tudományos, kulturális intézményekre számot tartó igényét a románoktól való
elzárkózásnak, elszigetelődésnek minősítette (Igazság, 1947. május 22; lásd Történeti kény-
szerpályák, Csíkszereda, 2003, 94–95 old.). Ennek szellemében számolták tehát fel később az
Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet, az Erdélyi Tudományos Intézetet, az Erdélyi Múzeum
Egyesületet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, hogy a magyarságnak ne legyen
semmiféle – a kommunisták által kellőképpen nem ellenőrzött – civil társadalmi szerveződé-
se. Annál is inkább mivel Balogh Edgár rögtön jogosnak ismerte el a vádakat, és általános
tisztogatást követelt („Tisztító önvizsgálat ideje jött el”, Világosság 1947. május 26), amelynek
később ő maga is áldozatul esett. 1948. októberében pedig Luka – „Marx-Engels-Lenin-Sztálin
tanításainak szellemében” – már megoldottnak is tekintette a nemzetiségi kérdést a Román
Népköztársaságban. Lásd Vincze G., A romániai magyar kisebbség…, Budapest – Szeged,
1994, 72. old.
263 Annak idején ő volt a konkordátumot ellenző ortodoxok vezéregyénisége, mivel azt a román
nemzeti kultúrára nézve „végzetes”-nek ítélték.
264 A hivatalos felszámolásra 1949. december 1-én kerül sor. A görög katolikusok vagyona az
állam, illetve az ortodox egyház tulajdonában ment át.
100
265 A törvény 750 ezer hívőt írt elő a hivatalos elismerés feltételeként. A zsinatpresbiteri evangé-
likus, illetve az unitárius egyházzal kivételt tettek, amivel azok vezetőségét a kommunista
államvezetés teljes mértékben lekötelezte.
266 1952. december 6-án halt meg a börtönben (Jilava), így nem sikerült kirakatperben elítélni.
Lásd Bura László, Köztünk élt – Scheffler János Szatmár vértanú püspöke, Identitas Alapítvány,
Szatmárnémeti, 2004.
267 Sas P., Az erdélyi római katolikus egyház 1900–1948, Budapest, 2008, 99. old.
268 Erre vonatkozóan lásd dr. Tempfli Imre, „Dr. Jakab Antal gyulafehérvári helyettes ordinárius
és a gyulafehérvári közös teológia ügye”, in: Varga G.–Vencser L., Jakab Antal-emlékkonferencia,
Kilyénfalva, 2009, 23–28. old.
101
102
2. Ukrajna (Szovjetunió)
274 Ettől kezdve a lelkészek állami fizetést kaptak, ellenben az egyházak költségvetését maga az
állam határozta meg. A református egyház együttműködő magatartására vonatkozóan lásd
Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 103–104. old.
275 Tőkés I., i. m., 80. old.
103
104
279 Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 274–275. old. Fenczik István teológiai papta-
nárt, csehszlovák (1933–1938) majd magyar (1938–1944) parlamenti képviselőt pl. 1945. már-
cius 30-án lőtték agyon.
280 Már 1944. december 7-én egy munkácsi egyházi küldöttség kérte a moszkvai ortodox egyházi
fennhatóság kiterjesztését az unitusokra. Lásd Jávori Mária, „Ukrán unitusok a kezdetektől a
XX. sz. elejéig”, Pro Minoritate 1997/1, 53–54. old.
105
281 Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 278. old.
282 Lásd Puskás László, Megalkuvás nélkül. Boldog Romzsa Tódor élete és vértanú halála, 2. bőví-
tett kiadás, Barnaföldi Gábor Archívum, Budapest, 2005.
283 Lásd pl. „Az uniátus egyház álarc nélkül”, Kárpáti Igaz Szó 1948. április 9., in: M. Takács Lajos,
Aprópénz a történelem színpadán. A kárpátaljai magyar nyelvű sajtó, 1945–1948. (Kárpátaljai
magyar könyvek, 40), Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 1994, 105–111. old.
106
284 Esetenként pravoszlávia címszó alatt lényegében magyar görög katolikus egyházi élet folyt.
Lásd pl. Pilipkó Erzsébet, „Görög katolikus egyházi élet a kárpátaljai Salánkon”, in: P. Punykó
Mária (szerk.), „Hét kereszt alatt felkelek”. Kárpátaljai néprajzi és honismereti dolgozatok,
Hatodik Síp Alapítvány Budapest – Mandátum Kiadó, Beregszász, 1997, 96–103. old.
285 Lásd Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 286–288. old. Erre vonatkozóan lásd még
Bendász István, Helytállás és tanúságtétel. A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye hitvalló és
meghurcolt papjai. (Galéria könyvtár, 21), Galéria Kiadó, Ungvár – Écriture Kereskedelmi és
Szolgáltató Kft, Budapest, 1994; Uő., Öt év a szögesdrót mögött. Egy kárpátaljai pap a Gulag mun-
katáboraiban. A bevezetőt írta Ortutay Elemér. Szerkesztette és sajtó alá rendezte Hetényi Varga
Károly, 2. bővített kiadás, Lámpás, Abaliget, 2000; Riskó Marian, Az eskü mindvégig kötelez. A kár-
pátaljai görög katolikus egyház kálváriája, 1944–1991, Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 1995.
286 Lásd Mint fészkéből kizavart madár… A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában,
1945–1949. Válogatta, összeállította Molnár Imre és Tóth László, Széphalom Könyvműhely,
Budapest, 1990; Janics Kálmán, A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második
világháború után, 1945–1948. Illyés Gyula előszavával, Madách Könyv- és Lapkiadó, Bratislava,
1992 (eredetileg 1979-ben jelent meg, Münchenben; 1982-ben pedig angolra is lefordították).
287 A korszak irracionalitását tükrözi, hogy a kollektív bűnösséget kiterjesztették a németnek vagy
magyarnak ítélt csehszlovákiai zsidókra is. Ennek következtében a haláltáborokból hazatért
egyes zsidók újra szembesültek a megaláztatással, kilakoltatással, vagyonelkobzással és depor-
tálással. „Jozef Lettrich, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke 1945. június 3-án hivatalosan kijelen-
tette, hogy ‘azok a zsidók, akik gondolkodásukkal és beszédükkel a magyarokhoz vagy a
németekhez tartoznak, magyaroknak, illetve németeknek számítanak, s ezért osztozniuk kell
a magyarok és németek sorsában’.” Idézi Molnár I., „A magyar anyanyelvű egyházak…”, in: Tóth
L.–Filep T. G. (szerk.), A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. kötet,
Budapest, 1998, 246. old. A Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának kérésére a magyar
kormány szóbeli jegyzékben tájékoztatta a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, amely természe-
tesen tudomásul vette a helyzetet – és hallgatott!
288 A Szlovák Partizánok Szövetsége pl. kifogásolta a haláltáborokat túlélt magyar zsidók vagyoná-
nak visszaszolgáltatását. Az általánosan – a sajtó és egyes politikusok által – szított zsidóellenes
hangulat végül Nagytapolcsányban pogromba torkollott (1945. szeptember 24.).
107
108
295 J. Haľko, A csehszlovák szakadár katolikus akció, Esztergom–Piliscsaba, 2004, 26. old.
109
110
111
112
b) A református egyház
A II. világháborút közvetlenül követő időszakban a szlovákiai re-
formátus egyház életét az első bécsi döntés eredményeképpen a
Szlovák Köztársaságban létrejött Szervező Bizottság határozta meg,
amely élvezte az újonnan megszerveződő csehszlovák állami köz-
igazgatás támogatását. Rendeleteivel szerepet játszott abban, hogy
a magyarellenes intézkedések (lelkészek kitoloncolása, szlovák is-
tentiszteletek erőszakolása, a reszlovakizáció (pl. mintegy 80 ma-
gyar lelkész is kérte a reszlovakizálását) és a lakosságcsere támoga-
tása begyűrűztek a református egyházba is.
1945. április 16-án a hatóságok 1700 kassai családot toloncoltak
át Magyarországra. Közöttük volt Szabó Lajos Kassa református lel-
kipásztora is. Ily módon a város magyar katolikusai után a magyar
reformátusok is lelkipásztor nélkül maradtak.
1945. május 24-én a református egyházat irányító Szervező Bi-
zottság (lelkészi elnöke Ján Tomašuľa kassai lelkész, világi elnöke
pedig Vojtech Ozorovský volt) újjászervezte az egyházmegyéket
– 6 „magyart” (Uzsok, Zemplén, Abaúj, Gömör, Bars, Komárom)
és 3 „szlovákot” (Uzsok-Mezőlaborc, Bánóc-Zemplén, Torna) ala-
kítva ki –, amelyek élére ideiglenes adminisztrátorokat (megbí-
zott espereseket, köztük magyarokat is) nevezett ki. Ugyanakkor a
szlovákot nyilvánította az ügyintézés nyelvévé; a lelkészek számá-
ra kötelezővé tette a szlovák nyelv ismeretét és az eskütételt,305 a
305 Íme a szövege: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre, hogy a Csehszlovák Köztársasághoz mindig
hű leszek, kormányának engedelmeskedem. Esküszöm, hogy törvényeit és rendeleteit meg-
tartom, hivatali kötelességeimet a törvények és rendeletek szerint, szorgalmasan, lelkiismere-
tesen és részrehajlás nélkül teljesítem, a hivatalos titkokat megőrzöm, el nem árulom, elöljáró-
imnak engedelmeskedem és minden ténykedésemben a Csehszlovák Köztársaság javát és
hivatásom érdekeit szolgálom. Isten engem úgy segéljen.” Szabó A., „A Szlovákiai Református
Keresztyén Egyház története I”, Regio 1990/3.
113
306 Ján Silmanec, az I. világháború előtt még szlovák katolikus pap, nősülése után lett Szirmai
néven magyar református lelkész.
307 Popély Á., A (cseh)szlovákiai magyarság…, Somorja, 2006, 68. old.
308 Uo., 91. old.
309 Uo., 109. old.
114
115
116
4. Jugoszlávia
315 Figyelembe véve főképpen a szlovák katolikus klérus háború alatti magatartását nem is igen
tehetett mást. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy két teljesen különböző – mondhatni ellen-
tétes – háborús tapasztalatot kellett egységbe illeszteni, miközben mindenki emlékezett az
előbbi Csehszlovákia államhatalma és a katolikus egyház konfliktusos viszonyára.
316 Lásd Cseres Tibor, Vérbosszú Bácskában, Magvető Kiadó, Budapest, 1991; Matuska Márton, A
megtorlás napjai: ahogy az emlékezet megőrizte, Forum, Újvidék, 1991; Csorba B. (szerk.),
Források a Délvidék történetéhez III, Budapest, 1999, 201–221. old.; Matuska Márton, Három
mártírunk: Sörös Imre, Dupp Bálint, Nagy Győző, Életjel Kiadó, Szabadka, 2002; Mészáros
Sándor, „Újvidéki hideg hetek 1944-ben”, Regio 5, 1994/1, 77–95. old.; Matuska Márton, Hová
tűntek Zsablyáról a magyarok?, VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2004. A megtorlásokat
tágabb kontextusba ágyazza A. Sajti E., Impériumváltások, revízió és kisebbség, Budapest, 2004,
319–340. old. Ugyanakkor Arday Lajos arra is rámutat, hogy a bosszú és a megfélemlítés mellett
a tömeges kivégzések fontos motivációja volt „a potenciális vezetők tervszerű likvidálása, cse-
lekedeteiktől függetlenül. Ezt látszik igazolni, hogy sok helyre – így pl. Bezdánban – kész
117
halállistákkal érkeztek, amelyeken szerepeltek a magyar uralom alatt bármilyen tisztséget betöl-
tők (gazdaköri, ipartestületi, presbitériumi elnök, Hangya-szövetkezeti vezető, népművelők,
papok-értelmiségiek, sőt gimnazisták is), vagy egyszerűen a helybeliek által elfogadott hanga-
dók, közvélemény-formálók.” Arday L., Magyarok a Délvidéken, Budapest, 2002, 30. old.
317 Lásd Kalapis Zoltán, Életrajzi kalauz: ezer magyar biográfia a délszláv országokból 1–3,
Fórum, Újvidék, 2002–2003.
318 Vértanúságának érdekes aktuálpolitikai felhasználását kínálta a délvidéki Magyarkanizsai
Udvari Kamaraszínház, Magyar Piéta – Az Őszödi Köztársaság c. előadása 2008–2009-ben.
319 Lásd pl. Makkai Béla, „1948, mint korszakhatár a délvidéki magyarság történetében”, Confessio
35, 2008/4, 50–55. old.
118
119
1. Románia
121
321 1949. június 4-én, nem sokkal a letartóztatása előtt, Márton Áron még beszédet mondott a
csíksomlyói búcsún. Felemelte szavát a vallás szabad gyakorlásának érdekében és védelmé-
ben. Lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 125–126. old. Ebben az időben (1949.
június 23–24.), Bukarestben, egyházfői értekezletre kerül sor (pl. Vásárhelyi János református
püspök, Argay György evangélikus püspök, Moses Rosen főrabbi, Iustinian ortodox pátriár-
ka), amelynek keretében az egyházi vezetők „köszönetet mondanak a kormánynak, hogy
biztosítja a vallásszabadságot”. Vincze G., A romániai magyar kisebbség…, Budapest – Szeged,
1994, 78. old.
322 Lásd Szél Jenő bukaresti magyar követ 1949. június 24-i jelentését. Történeti kényszerpályák,
Csíkszereda, 2003., 127–127-128. old.
323 Márton Áron elítélésében az is szerepet játszott, hogy Vásárhelyi Jánossal (református), Kis
Elekkel (unitárius), Korparich Edével (Hangya Szövetség és Hitel Szövetkezet), Lakatos
Istvánnal (1904–1993; a román SZDP magyar tagozatának titkára, majd elnöke, aki következe-
tesen ellenállt a romániai magyar munkásmozgalom bolsevizálásának. 1949-től 1964-ig volt
börtönben. Megírta dokumentum értékű – és máig kiadatlan – emlékiratait), Nagy Gézával
(SZDP) Szász Pállal és Venczel Józseffel (EMGE) együtt vallotta, hogy az MNSZ a határkérdés-
re vonatkozó állásfoglalásával (százak gyűlése Marosvásárhelyen, 1945. november 15–18-án;
lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 34–35. old.) elárulta a magyarságot, azért,
hogy monopolhelyzetet biztosíthasson magának az 1946-os parlamenti választásokra.
Ugyanakkor Márton Áron volt a kezdeményezője annak a memorandumnak, amelyet a párizsi
béketárgyalásokra akartak eljuttatni Trianon megismétlésének az elkerülése céljából. Ezt
azonban a magyarországi kommunisták megakadályozták. Lásd Domokos P. P., Rendületlenül…,
Budapest, 1989, 169–179, 184–195. old. A memorandum a következőket tartalmazta: „1)
Elvárják a magyar kormánytól, tegyen meg mindent, hogy a béketárgyalásokon hallgassák
meg az erdélyi magyarok képviselőit is. 2) Sem a magyar kormánynak, sem az erdélyi magya-
roknak nincs joga önként lemondani területekről. Lemondást külső hatalom a magyarságra
kényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idő orvosolni fogja; az önkéntes lemon-
dást azonban többé jóvátenni nem lehet. Ezért a felelősséget az erdélyi magyarság lelkiisme-
rettel nem vállalhatja. 3) Az erdélyi magyarság saját államában, saját testvérei között kíván élni,
és megérti az erdélyi románok hasonló óhaját, de a maga részéről ugyanezt kívánja. 4)
Romániában az erdélyi magyarság történelmi tapasztalatból tudja: alapvető jogai nincsenek
biztosítva annak ellenére, hogy arra nemzetközileg kötelezte magát. A demokráciához is hiába
fűzött reményeket. Az erdélyi magyarság minden román politikai rendszert megismert, de
tűrhető életkörülményeket, viszonyokat számára egyik sem hozott. 5) Elvárják, hogy a magyar
kormány képviselői mindent megtesznek egy kielégítő rendezés érdekében. Ha diktátumot
kell elszenvedjenek, elvárják a magyar kormánytól, hogy mindent megtesz az erdélyi magya-
rok gazdasági, kulturális jogainak intézményes fennmaradásáért, és hogy azt a győztes nagy-
hatalmak garantálják. Addig is az Erdélyben lévő magyarországi javakat ne kezeljék ellenséges
vagyonként. 6) Az erdélyi magyarság elutasítja az áttelepítést.” Lipcsey I., Utak és tévutak…,
Budapest, 2008, 171. old.
122
324 Sas P., Az erdélyi római katolikus egyház 1900–1948, Budapest, 2008, 102. old.
325 Lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 136. old.
326 Először Máriadnára internálták őket, majd 1952-ben Dés, Körösbánya és Esztelnek lett a kény-
szerlakhelyük.
327 A perre vonatkozóan lásd Vincze Gábor, „Adalékok a Márton Áron-per történetéhez”,
Székelyföld 1999/11 (november); Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 141–159. old.
Egy évvel a bebörtönzése után, 1952-ben, már Márton Áron halálhíre is elterjedt. Lásd Szalay
Jeromos, Vértanú püspök vértanú népe. Márton Áron erdélyi püspök, hitvalló és szabadság-
hős, 1896–1952, Mission Catholique Hongroise, Paris, 1953.
328 Lásd Marton J.–Jakabbfy T., Az erdélyi katolicizmus századai, Kolozsvár, 1999, 117–118. old.;
Varga G.–Vencser L., Megalkuvás nélkül, Budapest, 2009, 68–73. old.
329 Lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 140. old. Márton Áron bölcsességére és
mérlegelő képességére vall, hogy az Adorján Károly által 1953-ban létesített Római Katolikus
Kántoriskolát utólag, a börtönből kiszabadulva, jóváhagyta. A békepapi mozgalomra vonatko-
zóan lásd még Tamási Zsolt, „Jaross Béla a békemozgalom éveiben”, Egyháztörténeti Szemle
8, 2007/2; Uő., „Jaross Béla and the peace movement”, Studia Universitatis Babeş-Bolyai.
Theologia Catholica Latina 2008/1, 90–112. old.
123
330 Vincze G., „Magyar egyházak a ‘népi demokrácia’ éveiben”, in: Uő., Illúziók és csalódások,
Csíkszereda, 1999, 315. old. Lásd még A Vatikán romániai ügynökeinek kémpere, Szikra,
Budapest, 1952.
331 Ennek érzékeltetésére kiváló példa az MNSZ Központi vezetősége által 1950. március 11-én
keltezett körlevél, amelyben pontos útmutatásokat fogalmaztak meg a református (illetve
unitárius) egyházban tartandó választások ügyében. Ezekre már a Nagy Nemzetgyűlés
Elnöksége által jóváhagyott statútum alapján került sor. „Mindezen választással kapcsolatban
utasítunk – írta Szűcs József káderfelelős és Révy Ilona elnök h. –, hogy legyetek éberek, hogy
a múlt rendszer levitézlett vezetői, kizsákmányolók, és ellenséges elemek ne kerülhessenek be
az egyházi vezetőségbe; ellenben falun közép- és szegényparasztok, városon a népi demokra-
tikus rendszerünkhöz hű kisemberek és haladó értelmiségiek vegyék kezükbe a vezetést;
úgyszintén egyházmegyei és kerületi képviselőket, espereseket és főgondnokokat is csak a
dolgozó népünk soraiból (dolgozó földművesség – városi kisemberek – haladó értelmiség),
valamint demokratikus gondolkozású, dolgozó népünkhöz hű papokat válasszanak meg. (…)
Minden választásokat illetőleg fenti utasításaink szerint járjatok el, azonban nehogy az egyes
egyházak belügyeibe közvetlenül beleavatkozzatok. A körlevélben foglalt munkák elvégzésé-
ért a végrehajtóbizottság teljes egészében felelős, az irányítást illetőleg pedig azon testvérünk
felelős, aki Országos Központunknál 1950. január 13-án tartott értekezletünkön részt vett.”
Vincze G., i. m., 318. old. A körlevél ugyanakkor nagyszerű illusztrációja annak az újszerű
nyelvezetnek, amelyet a bolsevik kommunizmus megalkotott az ismert fogalmak tartalmi
kiüresítése és új tartalommal való feltöltése révén. Egyben betekintést nyújt magába a hatalmi
módszertanba is: a beépülés révén belülről befolyásolni, manipulálni és bomlasztani az ellen-
őrizni kívánt intézményt vagy intézményrendszert.
124
332 Tőkés I., A romániai magyar református egyház élete, Budapest, 1990, 43–44. old.
333 Vincze G., i. m., 314. old.
334 A megalkuvást nagyon jól tükrözik a Református Szemlé-ben megjelent írások: „Békét
Koreának” (1951, 33–34), „Az új alkotmánytervezet szolgálatában” (1952, 129–130), „Neve
örökké élni fog…” (Sztálin halálára 1953, 53–55), „Augusztus 23” (1957, 225–226), „Egyházi szó
a néptanácsi képviselőválasztásokról” (1958, 1–2), „Augusztus 23-át ünnepeljük” (1958, 193–
194), „Felhívás a vietnami béke érdekében” (1967, 147–149), „December 1 emlékezete” (1968,
319–321), „December 30 a Köztársaság kikiáltásának 24. évfordulója” (1971, 411–412), „Első
köztársasági elnökünk” (1974, 75–77), T. I., „A hazaszeretet jegyében” (1974, 251–252), Tőkés
László, „Romániai Református Anyaszentegyházunk és az 1877–1878-as román függetlenségi
háború” (1977, 323–325), D. Nagy László nagyváradi püspök, „1918. december 1 – 1978.
december 1” (1978, 389–390: „Legyünk hálásak hazánk vezetősége iránt, amely nekünk a tel-
jes szabadság kedvező légkörét biztosítja 1918. december 1 és 1944. augusztus 23 ideáljainak
maradéktalan megvalósítására!”), Péntek Árpád, „A szocialista demokrácia és egység frontja
és az egyház részvétele annak tevékenységében” (1980, 82–86), Tőkés István, „Esküszöm”
(1980, 147–148: „…a ‘legnagyobbat’ jelenti mindnyájunk számára Nicolae Ceauşescu államel-
nöknek 1980. március 28-i megválasztása. Szolgálatára és életére a történelem Urától kérünk
gyümölcsterméssel gazdagon megbizonyított áldást.”), „Új élet ajtaja, 1944. Augusztus 23”
(1982, 241–244), Csutak Csaba, „Hazai demokráciánk virágkora” (1984, 97–98), „Tisztelettel
125
126
tanárok és a teológiai hallgatók közé is. A lelkészi karban is megtalálták a maguk embereit:
volt olyan, akit a karrierizmus, a becsvágy, a magasabb egyházi tisztség, a társadalmi előnyök
késztettek együttműködésre, és voltak olyanok, akiket a rendezetlen élet vagy valamilyen
erkölcsi gyengeség által szerveztek be. Rajtuk keresztül informálódtak az egyházi élet minden
mozzanatáról, beleértve a baráti találkozókat is. Nem csoda, ha a félelem, a gyanú és a bizal-
matlanság egyre nagyobb súllyal nehezedett nemcsak a lelkészi karra, de az egész társadalom-
ra.” Kedei M., Az Erdélyi Unitárius Egyház rövid története, Kolozsvár, 2002, 90. old. Mivel az
egyes kommunista állambiztonsági szolgálatok (politikai rendőrségek) ugyanazt a szovjet
modellt követték a különböző rendszerek működését feltáró tanulmányok és elemzések
összehasonlító vonatkozásban is hasznosíthatóak. Lásd pl. „A pártállami diktatúra
titoktalanításáról”, Magyar Kisebbség 12, 2007/1–2 (43–44); Tabajdi Gábor – Ungváry
Krisztián, Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése
Magyarországon, 1956–1990, 1956-os Intézet – Corvina, Budapest, 2008; Majsai Tamás,
„‘Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel’. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban
I–IV.”, Beszélő 12, 2007/12; 13, 2008/1; 13, 2008/3; 13, 2008/4. Lásd még „A kommunizmus
romániai öröksége”, Magyar Kisebbség 132, 2008/1–2 (45–46).
337 Z. Albu Zoltán a következőket írta róla („Curriculum vitae”): „Állampolgári magatartásának jel-
lemzője a hűség. Hazánk [vagyis a kommunista Románia] vezetősége nagyra értékeli D. Nagy
Gyula püspöki szolgálatának azt a tevékenységét, amelynek eredményeként az állam és a refor-
mátus egyház viszonya – a többi egyházhoz hasonlóan – a legjobbnak mondható. Ennek a
rendezett viszonynak tudható be, hogy egyházunk lelkipásztorai élvezik az állam bizalmát, és a
régi tradíciót követve, az állam a fizetések mintegy harmadát egyházunk lelkipásztorainak is
folyósítja. E jó viszony egyik jele az is, hogy D. Nagy Gyula püspök több állami kitüntetést
kapott, közöttük Románia Csillagrendjének és Augusztus 23. érdemrendjének fokozatait.
Bizonysága ez annak az elismerésnek, amit államvezetésünk a református egyház püspöke iránt
táplál.” Hűség és szolgálat. Emlékkönyv D. Nagy Gyula püspöki szolgálatának 25 éves évfordu-
lójára, Református Egyházkerület, Kolozsvár, 1987, 10. old. Lásd még ezen kiadvány következő
tanulmányait: Székely Károly, „Huszonöt év mérföldkövei” (320–329. old.); „Egyházkerületünk
utolsó negyedszázada évszámokban”, Összeállította Vetési László (330–350. old.).
338 Tőkés I., i. m., 47. old. A református püspökök román állam iránti lojalitását jól tükrözi az a
pásztorlevél, melyet Nagy Gyula és Papp László püspökök közösen írtak 1918. december 1.
ünneplésének 50. évfordulójára. Lásd Függelék IV.
127
339 Mindenképpen érdemes lenne mélyebben feltárni mind a magyar egyházak helyzetét a tarto-
mányban, mind pedig a kommunista szellemiségű közigazgatás és államhatalmi szervek
hozzájuk való viszonyulását. Annál is inkább, mivel a rendelkezésünkre álló – és még mindig
részlegesnek mondható – információk alapján a vezetés folyamatosan bizonyságot tett a val-
lásellenességéről. „Az RMP tartományi szervei ‘katolikusnak’ tekintették Csík, Kézdi, Gyergyó,
Sepsi és Udvarhely rajont, és annak ellenére, hogy 1949 és 1955 között Márton Áron gyulafe-
hérvári püspök börtönben ült, kevés olyan esemény foglalkoztatta őket olyan intenzíven, mint
a hagyományos csíksomlyói búcsú megakadályozása és ‘ellensúlyozása”. S. Bottoni, Sztálin a
székelyeknél, Csíkszereda, 2008, 91. old. Pl. „1953. május 24-én, pünkösdvasárnap a MAT 507
községi művelődési házában (kultúrotthonában) az aktivisták előadást tartottak A Vatikán, az
angol-amerikai imperializmus lakája címmel.” Uo., 94. old. Mindennek a magyarázata az,
hogy Székelyföldön „sokkal őszintébben hadakoztak a pártkáderek, az agitátorok és az értel-
miségiek a katolikus egyház és a ‘miszticizmus’ ellen. Nekik, a kisebbségieknek, Sztálin aján-
déka, a nyelvi jogok és a területi autonómia személyes kérdéssé tette az ideológiái sémákat is.
A romániai kommunista rendszerben 1956-ig kizárólag a jót, vagy legalább a kevésbé rosszat
látták.” Uo., 95. old. Egyébként magának a témának a feldolgozatlanságát jól érzékelteti S.
Bottoni, i. m., 313–332. old.
340 1957 tavaszán pl. a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottsága röpiratot adott ki „Márton
Áron római katolikus püspök népellenes tevékenységével kapcsolatban”. Lásd Történeti kény-
szerpályák, Csíkszereda, 2003, 215–217. old. Ez értelemszerűen összefügg azzal az 1957,
május-júniusi székelyföldi bérmakörúttal, amelyet a börtönből nemrég szabadult püspök
nemcsak meghirdetett, de meg is tartott. S. Bottoni szerint ez alkalommal, „1949-hez hasonló-
an, újabb társadalmi krízis rázta meg a Székelyföldet: a konszolidáló hatalom arra kényszerített
mindenkit, hogy ‘színt valljon’, ez pedig megosztotta és meggyengítette a helyi társadalmat. S.
Bottoni, i.m., 323. old.
128
129
346 Lásd Nagy Imre, Snagovi jegyzetek: gondolatok, emlékezések. 1956–1957, Gondolat – Nagy
Imre Alapítvány, Budapest, 2006; Baráth Magdolna–Sipos Levente (szerk.), A snagovi foglyok.
Nagy Imre és társai Romániában: iratok, Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár,
Budapest, 2006.
130
131
351 Még maga a név írásmódja sem egészen pontosan tisztázott. Lásd Szesztay Á., Nemzetiségi
kérdés a Kárpát-medencében, Budapest, 2003, 28. és 84. old.; illetve Stefano Bottoni, „A honta-
lan forradalmár. Reflexiók Szoboszlay Aladár ügyére”, Magyar Kisebbség 9, 2004/3 (33. szám),
143–160. old. és S. Bottoni, Sztálin a székelyeknél, Csíkszereda, 2008, 299 és 316. old. (itt
Szoboszlai-nak írja).
352 Lásd Vekov Károly, „Kitörési kísérlet – A Szoboszlay-per”, in: Együtt, Budapest, 2006, 103–128.
old.
353 Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy megvetette a román kommunista állam-
hatalommal kollaboráló, annak kegyeit élvező – s az egyház irányítását lényegében bitorló –
egyházi vezetést.
354 Lásd Szoboszlay Aladár, „Keresztény Demokrata Párt (Laborista Párt)”, Székelyföld 10, 2006/10
(október); Uő., „Confederatio”, uo.; valamint Magyar kisebbség 9, 2004/3 (33. szám).
355 Vekov K., i. m.
132
356 A perre vonatkozóan lásd még ’56 után 57-en a temesvári perben. Összeállította Péter
Szabó Ilona, Publi Ştirea Expres, Arad, 2002 Tófalvi Zoltán, „A Szoboszlai-per (I–III. rész)”,
Székelyföld. Kulturális folyóirat 10, 2006/8 (augusztus), 2006/9 (szeptember), 2006/10
(október); Uő., 1956 erdélyi mártírjai. 1: A Szoboszlai csoport, Mentor Kiadó, Marosvásárhely,
2007.
357 Az állambiztonsági szervek és a Párt viszonyát ismerteti Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián,
Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon,
1956–1990, 1956-os Intézet – Corvina, Budapest, 2008. Az egyes kommunista állambiztonsá-
gok által elkövetett/végrehajtott gyilkosságok esetében – melyekhez az igazságszolgáltatás
biztosította a legalitás látszatát – az adott pártvezetés politikai és erkölcsi felelősségét jól bizo-
nyítja, hogy az 1956-os forradalom után „a magyarországi románság mártírját, Mány Erzsébetet
húszéves korában végezték ki Kecskeméten annak ellenére, hogy áldott állapotban volt, illetve
hogy a hadbíróság támogatólag terjesztette kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elé.”
Szesztay Á., Nemzetiségi kérdés a Kárpát-medencében, Budapest, 2003, 54. old.
358 Lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 222–226, 263. old.
359 Tényleg annak bizonyult, hiszen az 1989-es államcsínyben – amelynek kulcsfigurái Ion Iliescu,
Petre Roman és Virgil Măgureanu (eredeti nevén Asztalos Imre) – tulajdonképpen a másod-
vonal számolt le a csúcsvezetéssel, s a kommunizmus (mint gondolkodásmód, társadalom-
szervezés és kapcsolatrendszer) bizonyos vonatkozásokban még ma is él (pl. az igazságszol-
gáltatás, az állambiztonság, a politikai-gazdasági elit viszonylatában). Hiszen a román kommu-
nista ‘ellenzék’ valójában nem politikai változást, hanem csupán enyhülést akart elérni.
Mindennek okán elmaradt a társadalmi-politikai igazságtétel, és nem volt semmiféle erkölcsi
megújulás. Konzerválódtak a régi struktúrák, s a régi rendszer hívei megőrizték pozícióikat,
átmentették kiváltságaikat és hatalmukat.
133
360 Bura László, „Az 1956-os magyar forradalom hatása és következményei Szatmár megyében”,
in: Szesztay Á. (szerk.), Együtt, Budapest, 2006, 71–102. old.; itt: 82–83. old.; A református egy-
ház vallási megújulását célzó mozgalom rendszerváltozás utáni történetéhez lásd Kiss Dénes,
„A CE Szövetség és a református egyház”, Erdélyi társadalom 1, 2003/2, 55–66. old.
361 Lásd Péterffy György, „In Memoriam Sass Kálmán (1904–1958). A Romániai Magyar Református
Egyház mártírlelkésze”, Confessio 35, 2008/3, 87–97. old. Lásd még Tófalvi Zoltán, „Az
érmihályfalvi csoport pere (I–III. rész)”, Székelyföld 11, 2007/6–8 (június-augusztus).
362 Ezt a házi őrizet egész ideje alatt igyekeztek tudtára adni: 1958-ban megtiltották, hogy a köze-
li plébániák hívei Gyulafehérvárra menjenek bérmálkozni; szintén 1958-ban törvényellenes
134
cselekedetekkel vádolták, mert utasította papjait, hogy küzdjenek az abortusz terjedő gyakor-
lata ellen (később ezt maga a román nemzeti-kommunista rendszert tiltotta meg); 1964-ben
megtiltották, hogy a liturgikus reformot végrehajtsa (amit egyszerűen nem vett tudomásul);
1965-ben pedig a papság ellen léptek fel a hitoktatás miatt. Márton Áron mindig mindenért
maga vállalta a felelősséget!
363 Lásd Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 227–234. old.
364 Az 1960-as romániai helyzetre vonatkozóan lásd uo., 262–265. old.
365 Vélelmezhetően ennek folyományaként távolították el, 1962 tavaszán, gyakorlatilag egyetlen
éjszaka alatt, a Marosvásárhely főterén 1955. december 21-e óta ott álló, 5 méter magas, bronz
Sztálin-szobrot.
135
136
137
371 Uo., 418, 442. old.; Varga G.–Vencser L., Megalkuvás nélkül, Budapest, 2009, 138-145, 300–312.
old. Lásd még Hajdu Gyula, „Jakab Antal küzdelme a létszámkorlátozás (numerus clausus)
ellen a gyulafehérvári teológián”, in: Varga G.–Vencser L., Jakab Antal-emlékkonferencia,
Kilyénfalva, 2009, 35–40. old.
372 Varga G.–Vencser L., Megalkuvás nélkül, Budapest, 2009, 31. old. Lásd még uo., 113–116. old.
373 Uo., 145–151. old.
138
374 Márton Áron – tiltakozásul a román állami önkény ellen – nem vett részt a püspökszentelé-
sen.
375 Ennek legbeszédesebb bizonyítéka, hogy amikor a román állam Gyulafehérváron – kínnal,
keservesen – csak épület-felújításokat engedélyezett, addig Jászvásáron teljesen modern
római katolikus teológiai intézet épülhetett, templomnak is beillő kápolnával.
376 Varga G.–Vencser L., i. m., 10. old.
377 A visszalépés pontos okait és körülményeit (pl. az állambiztonsági nyomásgyakorlást) min-
denképpen érdemes lenne feltárni (lásd pl. Történeti kényszerpályák, Csíkszereda, 2003, 472.
old.). Annál is inkább, mert ez a későbbiekben meghatározó szerepet játszott Jakab Antal
mellőzésében; kedvező feltételeket teremtve annak, hogy az alázatosságáról, és főképpen
feltétlen engedelmességéről, közismert Jakubinyi György legyen az érsek.
378 Varga G. – Vencser L., i. m., 189. old.
139
2. Ukrajna (Szovjetunió)
140
382 Botlik J., Hármas kereszt alatt, Budapest, 1997, 289. old.
383 Lásd pl. Bukovics Dmitro–Gajdos Béla–Gajdos Mihály, A haladás útjában. Az igazság a görög
katolikus egyházról, Kárpáti Kiadó, Uzshorod, 1980.
141
384 Murányi Miklós apostoli vikárius 1979. január 12-én bekövetkezett halála után a munkácsi
görög katolikus egyházmegye irányítását Szemedi János vette át, akit Chira Sándor titokban
szentelt püspökké (még 1978-ban). Szemedi János, az ungvári szeminárium egykori prefektu-
sa, az egyház felszámolása után gépkocsivezető lett, majd 1956-tól 1987-ig irodában dolgozott.
Ortutay Elemér (az 1950-ben mártírhalált halt Ortutay Jenő fia) 1976 után illegális teológiai
főiskolát indított, s 1994-ig 21 papot képzett ki.
385 Műveit az ungvári Kárpáti Kiadó jelentette meg: Igazság a református egyházról (1962), A
haladás leple alatt (1972), A reverenda mögött (1976), A kálvinizmus szépítés nélkül (1978),
Sorsunk a kezünkben van (1986).
386 Szinte magától értetődő, hogy Gencsy mind országos, mind pedig nemzetközi konferenciá-
kon a Szovjetunió érdekeit képviselte és védelmezte.
387 Lásd pl. Kovács Zoltán, Bilincsben is békességben Istennel. Szibériai rabságom története,
Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1990.
388 F. Peyer-Müller, A Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között,
Budapest, 1994, 21. old.
142
3. (Cseh)szlovákia
389 Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a magyar protestánsokat érintő intézkedések (istentiszte-
letek betiltása Pozsonyban) részét képezték-e a kommunista hatalomátvételi stratégiának?
390 1950 áprilisában a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságában – természetesen a
belső hatalmi harc függvényeként – már kezdett olyan nézett megfogalmazódni, amely a
deportálásokat és a reszlovakizációt a „burzsoá nacionalizmus” megnyilvánulásainak tekin-
tette.
391 A magyar kisebbség egyetlen engedélyezett szervezete a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók
Kultúregyesülete (CSEMADOK) volt, amely 1949. március 5-én alakult és az 1989-es rendszer-
váltásig működött. Már az alakuló közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy a kulturális egyesület
alapvető feladata a kommunista pártpolitikának a magyar lakosság körében való népszerűsí-
tése, illetve a szocialista kultúra anyanyelvű terjesztése lesz.
143
a) A katolikus egyház
A kommunista párt hatalomra kerülése után rögtön megnyilvánult
annak erőteljes katolikusellenessége. Ebben minden bizonnyal sze-
repet játszott a katolikus egyház és a Demokrata Párt összefonódása
144
396 Krausz Zoltánt és Varró Istvánt a magyar hatóságok tartóztatták le Budapesten (1949. február
végén), majd átadták őket a csehszlovák belügyi szerveknek. A később perbe fogott 32 sze-
mélyből (közöttük volt 20 katolikus pap és 4 református lelkész is) 10-et ítéltek el (1949.
december 30.).
397 Ennek történetét ismerteti J. Haľko, i. m. A könyvben a magyar katolikus alsópapság semmi-
lyen formában nem jelenik meg. Ezzel a szerző mintegy azt sugallja, hogy a szlovákiai katoli-
kus egyházat kizárólag szlovákok alkotják.
398 Esetenként a bolsevik kommunista vezetés attól sem riadt vissza, hogy a kommunizmust a
gyakorlatban megvalósított kereszténységként értékelje.
399 Abban az időben nagy vihart kavart a 8 évre elítélt cseh katolikus pap, Alois Fajstl, esete, aki
megtagadta egy beteg kommunista asszony feloldozását. Lásd www.charta77.org/documenti/
artico10fajstl.htm (Letöltés: 2009. október 12.).
145
146
405 A korszakkal kapcsolatosan lásd pl. Jozef Hal’ko, „Az 1956-os magyar forradalmi események
egyházi visszhangja Szlovákiában a csehszlovák állambiztonsági jelentések tükrében”, in:
Szesztay Á. (szerk.) Együtt, Budapest, 2006, 161–175. old.; Kiss József, „1956 ősze Szlovákiában”,
Fórum 8, 2006/3, 3-20. old.
406 Lásd Paxy L., Testvérek Krisztusban, Budapest, 1991, 97. old.
407 Popély Á., A (cseh)szlovákiai magyarság…, Somorja, 2006, 272. old.
147
148
149
b) A református egyház
Református viszonylatban a kommunista hatalomátvétel egyben a
szlovák vezetésű Szervező Bizottság térvesztését is jelentette, amely-
nek voltak bizonyos kötődései a Demokrata Párthoz. A teljhatalom
megingásának első jeleként értelmezhetjük azt az 1948. március 18-i
állásfoglalást, amely a pozsonyi tiltásra reagálva kifejtette, hogy az
egyházi alkotmány értelmében az istentiszteleti nyelv megválasztása
az egyházközségek hatáskörébe tartozik. Ezzel burkoltan ugyan, de
mégis az egyházi autonómia durva megsértésére világított rá.
1948. május 15-én „a Kalvínske hlasy közlése szerint 1945 óta a ma-
gyar istentiszteleti nyelvet a református egyház 14 gyülekezetében ‘ön-
ként’, Kassa környékén pedig további 11-ben a Szervező Bizottság uta-
sítására változtatták szlovákra, s a 136 református vasárnapi iskola közül
118-ban folyik magyarul, 18-ban szlovákul az oktatás. Az egyháznak 9
egyházmegyéje (6 magyar, 3 szlovák), 208 anyaegyházközsége (169 ma-
gyar, 28 szlovák, 10 vegyes), 82 leányegyházközsége (67 magyar, 12 szlo-
vák, 3 vegyes) és 46 fiókegyházközsége (36 magyar, 10 szlovák) van.”411
150
412 1948. július 8-án Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége jóvá-
hagyta a magyarok helyzetének rendezéséről szóló alapelveket. Ez pl. a magyar nyelvű okta-
tást is tartalmazta.
151
413 1951-ben Varga Imre, mint zsinati alelnök, azzal magyarázta a református egyházi belmisszió
megszűntetését, hogy az hétköznapokon akadályozta a mezőgazdasági munkavégzést, és
figyelmeztetett minden lelkészt, hogy törvénysértést követnek el, ha szolgálati helyükön kívül
evangelizációban (missziós munkában) vesznek részt.
152
414 1959-ben a Református Világszövetség alelnöke lett. Ennek fényében mindenképpen megérde-
melné azt vizsgálni, hogy a kommunista országokból származó és a nemzetközi egyházi szer-
vezetekben tisztséget betöltő személyek milyen tevékenységet fejtettek ki, milyen szellemisé-
get és érdekeket jelenítettek meg –, illetve feltárni, hogy ki manipulált kit?
415 1972-ben szintén újraválasztották őket.
416 Popély Á., i. m., 277. old.
153
154
4. Jugoszlávia
419 „Jugoszláviában (is) csak párttagok tölthettek be vezető állásokat, s a párttagsággal össze-
egyeztethetetlen volt a vallásgyakorlás, de még állásukból is elbocsátották azokat, akik temp-
lomban esküdtek, vagy egyházi tevékenységben, rendezvényen vettek részt.” Arday L.,
Magyarok a Délvidéken, Budapest, 2002, 39. old.
155
420 Pl. az 1962–63-as tanévben kezdte meg működését a szabadkai Paulinum, mint Püspökségi
Gimnázium és (kis)Szeminárium.
421 VI. Pál pápa ebben az időszakban, 1968 januárjában, alakította meg a szabadkai püspökséget.
Első püspöke Zvekanovic Mátyás lett, aki 1956 és 1958 között Lajco Budanović segédpüspöke,
majd utódja volt a Bácskai Apostoli Kormányzóság élén. 1991. április 21-én hunyt el.
422 1971 decemberében VI. Pál Jung Tamást kinevezte ugyan a Bánáti Apostoli kormányzóság
kormányzójává és címzetes püspökké (1972 februárjában fel is szentelték), ellenben magát a
püspökséget már nem sikerült felállítani. 1971 előtt a kormányzói feladatokat lényegében a
belgrádi érsek, Gabriel Bukatko, látta el.
423 Lásd Paul Mojzes, Religious Liberty in Eastern Europe and the USSR Before and After the
Great Transformation. (East European Monographs), Boulder, Colorado, 1992.
424 Ez szintén azt bizonyítja, hogy a Vatikán püspökkinevezési gyakorlatának politikai dimenzió-
ja is van. A vajdasági egyházmegyék lényegében Jugoszlávia széthullásának előestéjén kaptak
magyar püspököket (addig nem!), mert ez a megoldás mindenképpen elfogadhatóbbnak tűnt
a szerb hatóságok számára, mint pl. horvát főpapok kinevezése, ahogy az szokásban volt
Jugoszlávia egész fennállása idején.
425 Huzsvár püspököt, 2008 áprilisában, Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
addigi titkára váltotta fel az egyházmegye élén. Erdő Péter bíboros 2008. július 5-én szentelte
püspökké.
426 Lásd pl. Kocsis Károly, Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Az etnikai konfliktusok történeti-
földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén, Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993.
156
157
és a demokrácia kihívásai
Közép-Kelet-Európa egyházai és vallási közösségei – a társadal-
makhoz hasonlóan – nem voltak felkészülve a rendszerváltás-
ra.428 Annál is inkább, mivel teljes mértékben kimaradtak abból a
rendszerátalakítási folyamatból, amely végül is a politikai, gazdasá-
gi, pénzügyi és társadalmi hatalom újraelosztásához vezetett. Köz-
vetlenül a rendszerátalakulások után azonban – egészen különös
módon – politikailag és társadalmilag egyaránt felértékelődtek az
egyházak, illetve a különböző vallási közösségek. Azt is lehetne
mondani, hogy valamiféle legitimációs szerepkörbe kerültek, ami
gyakorlatilag máig megmaradt. Politikai pártok és politikusok egy-
aránt keresni kezdték a támogatásukat, és ugyanakkor a támogatá-
sukról biztosították őket. Hiszen az egykori kommunista politikus a
kommunizmussal való szakítását a leghatásosabban a nyilvános val-
lásgyakorlással tudta bizonyítani. Mintha a második világháborút
követő és ‘demokratikus’ választásnak álcázott, kommunista hata-
427 Erre vonatkozóan lásd Zombory Máté–Niedermüller Péter–Horváth Kata – Oblath Márton
(szerk.), Sokféle modernitás. A modernizáció stratégiái és modelljei a globális világban,
L’Harmattan, Budapest, 2009.
428 „A kilencvenes évek elején derült ki: a romániai magyarság zöme lényegében felkészületlenül
került a diktatúra összeomlását követő ‘átmeneti’ helyzetbe; újdonsült szellemi/politikai vezetői-
nek alig volt közéleti tapasztalata, sem a bekövetkezett helyzetben gyakorlatilag érvényesíthető,
elméletileg kellőképpen megalapozott alternatívája. Valójában nem is nagyon lehetett, hiszen
értelmiségi nemzedékek egész sora nőtt fel úgy a totalitarizmus időszakában, hogy nem szerez-
hetett áthagyományozott ismereteket a két világháború közötti önvédelmi és társadalomépítési
tapasztalatokról.” Cseke P., Paradigmaváltó erdélyi törekvések, Kolozsvár, 2003, 9. old. Egyházi
vonatkozásban lásd „Az egyházak kisebbségben”, Regio 2, 1991/3, 140-165. old.; valamint „Az
egyházak Közép-Európában”, Egyházfórum 24 (10. új) évf., 2009/4, 4–11. old.
159
1. Románia
429 Lásd pl. Jakab Attila, „Vallás és nacionalizmus”, Pro Minoritate 6, 1997/3–4, 170–185. old.
430 2008-ban pl. a román szenátus jogügyi bizottsága kivonta az egyházi személyeket a Securitate
Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által vizsgálható személyek köréből. Ez azt jelenti,
hogy egyházi tisztségviselő átvizsgálását csakis az illető felekezet illetékesei kérhetik. A jelek
szerint erre egyedül a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben van hajlandóság.
160
431 15 év alatt Selejan püspök 130 ortodox templomot újított fel, 30 újat épített, és 6 kolostort alapí-
tott; az államtól megszerzett vagyonról (ingatlanok és földbirtok) nem is beszélve. Román
nemzetpolitikai szempontból kétséget kizáróan rászolgált az érseki címre! Selejan püspök tevé-
kenységére és az állami támogatásokra vonatkozóan lásd Jakab Attila, A pluralitás vonzáskör-
ében. Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája. (Műhelytanulmány,
13), Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2005, 32–34. old. Ezzel szem-
ben a Csíkszeredában helyben lakó magyar római katolikus gyulafehérvári segédpüspök jelen-
létének csupán szimbolikus jelentősége van, hiszen ez egyházjogilag valójában nem jelent
semmit. Tényleges katolikus püspökség felállítására ugyanis egyedül a Vatikán jogosult. Erre
pedig, a jelen körülmények között, semmi esély, hiszen a felek (a Szentszék, illetve a román
állam) geopolitikailag semmiképpen nem érdekeltek a felállításban.
432 A nyugati közvélemény – és áttételesen a döntéshozók – szimpátiáját megnyerni hivatott
kapcsolatépítő háttérdiplomácia nagyszerű példája Daniel pátriárka legújabb könyve:
Patriarche Daniel de l’Église orthodoxe roumaine, La joie de la fidélité. Précédé d’un entretien
avec Hyacinthe Destivelle, o.p., Les Éditions du Cerf & Istina, Paris, 2009.
433 Az RMDSZ 1993-as programjában szerepelt pl. az egyházak állami szubvenciója, és az egyházi
szolgálatban állók állami fizetése. Mindez azt mutatja, hogy a bizánci modell és gondolkodás-
mód mély hatást gyakorolt az erdélyi magyarságra és annak „elit”-jére. Lásd Bárdi N. – Éger Gy.
(szerk.), Útkeresés és integráció, Budapest, 2000, 106–107. old.
161
434 Lásd Jakab Attila, „A laicitás kilátásai Közép-Kelet-Európában”, Egyházfórum 19 (5. új) évf.,
2004/3-4, 13–16. old.
435 Ennek egyik igen beszédes példája a döbbenetesen korlátolt egyháztörténeti ismeretekről
tanúbizonyságot tevő deményházi plébános, Rózsa Gáspár, protestánsellenes kirohanása, aki
közben hívei nevében is teljes lojalitásáról biztosította Markó Bélát. Lásd pl. Szucher Ervin,
„Kampányoló plébános”, Krónika 2008. november 26. Mindehhez előzményként érdemes
tudni, hogy a 2008. november 13-án kelt körlevelében (1675/2008) Jakubinyi György gyulafe-
hérvári római katolikus érsek ekképpen fogalmazott: „Mint mindig, azt kérjük kedves
Híveinktől, hogy menjenek el a szavazásra és lelkiismeretük szerint olyanokra adják szavaza-
tukat, akiről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják”, vagyis az
RMDSZ jelöltjeire. A magyar evangélikusok mindezt sokkal nyíltabban és világosabban fogal-
mazták meg. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, és
Pál Gyula, egyházkerületi másodfelügyelő, a következő felhívást tette közzé: „Ne engedjük,
hogy mások döntsenek helyettünk, sorsunkról, ezért november 30-án menjünk el szavazni.
Felkérem szeretettel híveinket, testvéreinket, minden felelősen gondolkodó magyar embert
hogy ne hagyják ki ezt az alkalmat és vasárnap szavazzanak bizalmat az RMDSZ-nek, az erdé-
lyi magyarság érdekképviseletének. Minden egyes leadott szavazat fontos, minden egyes
leadott szavazatra szükség van, hogy az ország törvényhozásában érvényesíteni tudjuk törek-
véseinket, elképzeléseinket és akaratunkat. Ezek a döntések teljes közösségünket érintik,
ennek jelenét, jövőjét határozzák meg. Tegyünk hát saját jövőnkért, döntsünk mi magunk és
menjünk el szavazni. Erős vár a mi Istenünk!” (www.rmdsz.ro/hirek.php?hir=1074) (Letöltés:
2009. október 22.). Időközben azonban Tőkés László és Markó Béla politikai szövetséget
kötött, s ezzel fátyol borult az elmúlt évek siralmasan alacsony színvonalú politikai csatározá-
saira, amelynek központi eleme az egymás kölcsönös lejáratása volt.
436 Erre vonatkozóan ma már könyvtárnyi irodalom született. Lásd Stelian Mândruţ, „Revoluţia
din decembrie 1989, în istoriografia română şi străină (Bibliografia selectivă 1990--2005)”,
Memorial 1989, 2007/1. Sokatmondó, hogy a túlfűtött 1989 decemberi hangulatban Jakab
Antal püspök megőrizte a hidegvérét, és kivárt. Ő volt egyébként az egyetlen egyházi mél-
tóság, aki nem küldött táviratot és nem gratulált az „eredetien román demokrácia” felépítését
meghirdető Nemzeti Megmentési Front Tanácsának, élén az elsővonalbeli – de „kegyvesztett”
– kommunista Ion Iliescuval. Papjait gyorsan és határozottan eltiltotta a politikai, közéleti
szerepvállalástól. Ellenben rendelkezett a minden felől érkező – sok esetben kaotikus helyze-
teket teremtő – segélyszállítmányok elosztásában való segédkezésről. Ennek érdekében 1990.
február 10-én elrendelte a Caritas megalapítását. Lásd Varga G.–Vencser L., Megalkuvás nél-
kül, Budapest, 2009, 190–200. old. A születő román demokrácia egyik eredeti vonásaként
értékelhető, hogy az államhatalom nehezményezte, hogy a Szentszék a személyek előzetes
egyeztetése nélkül nevezett ki katolikus püspököket 1990. március 14-én. Másik példa a saját-
ságosan „eredeti” román demokráciát illetően annak a magyar nyelvű oktatáshoz való kezde-
ti viszonyulása. Ezt érzékelteti Bárdi N.–Éger Gy. (szerk.), Útkeresés és integráció, Budapest,
2000, 122–123, 142–147. old.
162
437 Gereben F.–Tomka M., Vallásosság és nemzettudat, Budapest, 2001. Ebben a vonatkozásban
érdemes lenne elmélyültebb kutatásokat végezni. Kiindulópont és összehasonlítási alap
lehetne Balázs Ferenc unitárius lelkésznek az 1930-as években tett megállapítása, amely sze-
rint pl. a székelyföldi magyar ember szociológiailag vallásos ugyan, de számára erkölcsi tar-
tást, magatartást és értékrendet biztosító hite és meggyőződése nincs. Számára „az Isten az
oka végeredményben mindennek. Tőle jön az áldás, a szerencse, a földnek termése, az egész-
ség. De a rosszat is ő viszi végbe. Az életben mindent, ami elérhetetlen, kegyetlen és gonosz:
az Isten akarja. Hogy valakinek a tehene elpusztult, a vetését a jég elverte, az édesapja meghalt
fiatalon s a felesége kilenc gyermeket szült, az mind az Isten akarata. Az Isten felöltötte a Sors
arcát, s a magyar embert csak az menti meg a gonoszat is művelő Isten káromlásától, hogy hite
gyökere a Sorsban, az Isten akaratában való tökéletes megnyugvás. – Meg kell nyugodnunk
Isten akaratában! Ő adta, ő vette el, ő tudja, miért. – Alázatos tudatlansággal nem kutatja a
szenvedések okát. Minden úgy van jól, ahogyan van.” Balázs Ferenc, A rög alatt, Marosvásárhely,
1998, 118–119. old.
438 Veres Valér, „A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a 20. század utolsó negyedé-
ben”, Korunk 2002/február. A cikkben statisztikai táblázatok és grafikonok teszik szemléletes-
sé az elfogyás folyamatát.
163
439 Lásd Jakab Attila, Székelyföld. Mítosz és valóság. (Műhelytanulmányok, 15), Európai
Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2005.
164
165
zet, egy nemzetrész életében. Szállóige: nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba! Nem
követhetjük el kétszer – háromszor, sokszor – ugyanazokat a hibákat. Az 1989 decemberében
megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), ez a Romániában élő magyarok
különböző pártjait, politikai irányzatait, platformjait átfogó parlamenti érdekképviseleti szer-
vezet úgy tűnik, nem tanult az elődök tévedéseiből. 1996 óta, kormánytényezőként, az érdek-
képviseletet feladta a hatalomban elfoglalt posztokért, becsapta a külföldet, amikor azt hitette
el, hogy kisebbségi politika terén minden rendben van Romániában.” Lipcsey I., Utak és tévu-
tak…, Budapest, 2008, 12. old.
445 Mindez eléggé világosan tükröződik Cristian Tudor Popescu, a Román Újságírószövetség
elnöke, egyik 2008 decemberi publicisztikájában. Véleménye szerint a romániai magyarság
világviszonylatban mintaértékű státusnak a haszonélvezője, és minden lehetőség adott a szá-
mára, hogy megőrizhesse nyelvét, kultúráját, hagyományait. Ugyanakkor reméli, hogy hama-
rosan elérkezik az a történelmi pillanat, amikor a magyarok az RMDSZ-t régimódinak és
hasznavehetetlennek ítélik majd, hiszen a Nagy Románia Párt parlamenten kívülre kerülésével
a magyarságnak végeredményben már nincs is szüksége érdekképviseletre. Mostantól ugyan-
is a román kormánypártok feladata, hogy odafigyeljenek az egyszerű magyar emberek prob-
lémáira, hogy meghallgassák őket, és megvédjék jogaikat (amiből értelemszerűen következik,
hogy eddig ez nem volt feladatuk!). Ezzel gyakorlatilag azt a mindig is mértékadó román
politikai álláspontot fogalmazza meg, mely a magyar kisebbséget egyének összesített halma-
zának, nem pedig közösségnek tekinti. Magyarán: nincs helye semmiféle kollektív jogoknak,
csakis egyedi emberi jogokról lehet beszélni (a román hatalom mindenkori értelmezésének
függvényében). C. T. Popescu, „Maghiarii si măgarii” (=A magyarok és a szamarak), Gândul
(Gondolat) 2008. december 15. hétfő.
446 Lásd Jakab Attila, “Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben. A Gyulafehérvári Római Katolikus
Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvári Babeş–Bolyai
Tudományegyetembe. (Háttéranyag, 3), Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások
Közalapítvány, Budapest, 2007. A történet összefoglaló elemzését lásd az Exkurzusban (245–
257. old.). Ez a történet azért is érdekes, mert a gyulafehérvári érsekség tulajdonképpen egyik
alapítója a Sapientia-EMTÉ-t fenntartó Sapientia Alapítványnak.
166
167
168
451 Bodolai Gyöngyi, „Épített üzenetek. Elismerés Csató Béla főesperesnek”, Népújság 2003
augusztus 26.
452 Lásd www.csibesz.ro.
169
170
171
460 Lásd pl. Nagy Ödön, „A mezőfelei adventista gyülekezet. A református vallásosság és az
adventizmus”, Confessio 1993/1, 82–93. old.
461 Lásd pl. a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában és működtetésében
játszott szerep.
462 Építő egyház, Kolozsvár, 2000, 40–42, 115. old.
463 A XVI. sz. közepén keletkezett latin magyarázó szótár, amelyben, 1593-tól, a magyar nyelv is
szerepelt, egy heidelbergi diák, Laskói Csókás Péter, jóvoltából.
464 Lásd www.bethlenkata.ro.
172
173
174
470 Ennek keretében alig jutott szerep a kommunista időszak két meghatározó püspökéről
(Márton Áron és Jakab Antal) való megemlékezésnek.
471 Az érsekség megújult honlapján a dr. Marton József által jegyzett egyházmegye történet
még csak meg sem említi Jakab Antal püspök nevét (http://www.romkat.ro/index.
php?q=egyhazmegye_tortenete) (Letöltés: 2009. október 14). De hasonlóképpen lekerült
minden Márton Áronra utaló hivatkozás is.
472 Lásd www.romkat.ro/?q=node/1358 (Letöltés: 2009. október 14.).
175
473 A közhiedelemmel ellentétben a boldoggá és szentté avatások nem csupán az illető személy
életszentségéről szólnak, hanem nagyon is telítettek vallás- és egyház-geopolitikai megfonto-
lásokkal. Néhány példa: 1) A második világháború idején enyhén szólva „ellentmondásos”
magatartást tanúsító Alojzije (Aloysius) Viktor Stepinac zágrábi bíboros-érsek (1898–1960)
1998-as boldoggá avatása. Ezt Horvátország függetlenné válása, illetve az abban játszott vatiká-
ni szerep magyarázza. Lásd pl. Marco Rivelli, Croatie, 1941-1945. Le Vatican et le génocide
oublié, L’Âge d’Homme, Lausanne, 1998; Marcus Tanner, Croatia, a nation forged in war, Yale
University Press, New Haven –London, 1998; Christine de Montclos, Le Vatican et la crise
yougoslave, PUF, Paris, 1999. 2) Josémaría Escrivá de Balaguer (†1975), az Opus Dei alapítójá-
nak gyors boldoggá (1992), illetve szentté (2002) avatása – ismerve a Mű jelentőségét, és
főképpen a beépülésre alapozott gazdasági, társadalmi és politikai befolyásolási kapacitását
– nem is szorul magyarázatra. Lásd pl. John L. Allen Jr., Opus Dei: An Objective Look Behind
the Myths and Reality of the Most Controversial Force in the Catholic Church, Doubleday, New
York, 2005; Peter Hertel – Christian Terras – Romano Libero, Opus Dei, enqu te au c ur d’un
pouvoir occulte, Golias, Lyon, 2006; Véronique Duborgel, Dans l’enfer de l’Opus Dei, Albin
Michel, Paris, 2007; Peter Hertel, Schleichende Übernahme, das Opus Dei unter Papst
Benedikt XVI, Publik-Forum, Oberursel, 22009. 3) Meszlényi Zoltán (†1951) esztergomi segéd-
püspök 2009. október 31-i boldoggá avatásával (amely folyamat 2004. március 10-től 2009.
január 16-ig tartott) lényegében azt igyekeznek elkendőzni, hogy Mindszenty Józsefet nem
fogják boldoggá avatni. Ez egy nagyon jól átgondolt stratégiai figyelemelterelés része. Ennek
lényege: dokumentáltan bebizonyítani, hogy Mindszentyt nem lehet boldoggá avatni.
Gyakorlatilag erről szól Somorjai Ádám, bencés erkölcsteológus, munkássága, amelyet az MTA
Történettudományok Intézetében, 2009. november 3-án, tartott előadása is alátámasztott. Lásd
pl. (Somorjai Ádám, Ami az emlékiratokból kimaradt. VI. Pál és Mindszenty József 1971–1975.
(Historia pro futuro), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008. Rec. Jakab Attila, Egyházfórum 24
(10. új) évf., 2009/4, 31–32. old.
176
2. Ukrajna
474 Lásd Forgon Pál, Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak. Egy kárpátaljai magyar refor-
mátus lelkész a Gulágon, Kálvin Kiadó, Budapest, 1992.
177
475 www.munkacs-katlic.org.ua.
476 Róma 1993. augusztus 14-én hozta létre a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóságot. Az első apos-
toli kormányzó Antonio Franco érsek Ukrajna apostoli nunciusa lett. Helyben azonban az
ügyeket Hudra Lajos (†1995) általános helynök intézte. II. János Pál, 1995. december 9-én,
segédpüspökké, majd általános helynökké nevezte ki Majnek Antalt, a nagyszőlősi ferences
misszió vezetőjét. 2002-ben a Vatikán a kormányzóságot egyházmegyei rangra emelte. Első
megyéspüspöke Majnek Antal lett.
477 Lásd www.caritas-transcarpathia.com.
178
3. Szlovákia
478 A magyar katolikus papságnak a mozgalomban játszott szerepe még mindig feltárásra vár!
179
479 Lásd pl. Eric Stein, Czecho/Slovakia. Ethnic Conflict, Constitutional Fissure, Negotiated
Breakup, University of Michigan Press, Ann Arbor, 1997; Hamberger Judit, Csehszlovákia
szétválása. Egy föderációs kísérlet kudarca, Teleki László Alapítvány, Budapest, 1997.
480 Erre vonatkozóan lásd Halász Iván, Bevezetés a modern Szlovákia tanulmányozásába: a
modern Szlovákia kézikönyve. (Pons Strigoniensis. Studia, 10), PPKE BTK Szlavisztika-Közép-
Európa Intézete – Szt. Adalbert Közép-Európa Kutató Csoport, Piliscsaba – Esztergom, 2008.
180
481 A szlovák püspököknek a nemzeti szocialista szlovák államhoz való hozzáállása enyhén szólva
ellentmondásos: Ján Sokol nagyszombati érsek többször is dicsérte a Tiso-féle államot; Korec
bíboros pedig szorgalmazta Tiso szentté avatását, s 1990-ben emléktáblát is avatott neki.
482 A magyar nemzetiségű szlovákiai katolikus hívek és papjaik kezdeményezését felkarolva a
Pázmaneum Polgári Társulás, a Mécs László Társulás és a Jópásztor Alapítvány nyílt levelet
intézett a Szlovák Püspöki Konferenciához a 2008. február 14-én nyilvánosságra hozott új
egyházmegyei felosztással kapcsolatban. Lásd Függelék XI. (311–315. old.)
483 Szlovákiában valójában nem létezik magyar katolikus egyház, mint a magyar katolikusokat
tömörítő intézményi struktúra.
484 Gaucsík I., „Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről”, Fórum 2006/1,
197. old.
181
485 Azt lehet mondani, hogy ők sokkal jobb helyzetben vannak, mint a római katolikusok, mert
elegendő számú, és jól képzett magyar pap látja el a pasztorációjukat (2000-ben az átlagélet-
koruk 38 év volt). Ugyanakkor egy külön magyar esperesi kerülethez tartoznak, amelynek a
székhelye Nagykapos. Lásd Ósz István, „Görög katolikus magyarok Szlovákiában”, in:
Keszthelyi Gyula (szerk.), Egyház és magyarság. Hét egyház és felekezet határon túli és hazai
lelkipásztorainak, világi elöljáróinak tanácskozása, Esztergom, 2000. január 27–28., Custos
Kiadó, Budapest, 2000, 116–118. old.
486 Mivel a katolikus pap értelemszerűen ki van szolgáltatva a püspökének, akinek engedelmes-
séget fogadott, a nemzeti indíttatású túlzott agilitás, intézmény- és közösségszervezés, illetve
a közéleti szerepvállalás akár kontra-produktívnak is bizonyulhat a saját egyházi karrierje
vonatkozásában. Mindez természetesen elégedetlenséget, frusztrációkat, feszültségeket ered-
ményez.
487 Az asszimiláció első lépcsőfoka egy olyan kétnyelvű, kétkultúrájú személyiség kifejlődése, aki
bizonytalanná válik a saját etnikai/nemzeti hovatartozását illetően. Mivel ritka az az egyén,
akinek a sehova-sem-tartozás a természetes létállapota, ez a köztes és bizonytalan hovatarto-
zás a személyiség sérülése nélkül hosszú távon nem tartható fenn. Ebben a folyamatban – a
közhiedelemmel ellentétben – nem az anyanyelv a meghatározó tényező, még akkor is ha
fontos elem, mint kulturális adottság, hanem a tudatos identitásválasztás, váltás. A kérdéssel
kapcsolatosan lásd pl. Gyurgyík L., Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében,
Pozsony, 2004.
488 Az évente engedélyezett 10-20 teológiai hallgató csupán 10%-a lehetett magyar nemzetiségű.
182
183
492 Az 1991. február 23-án Budapesten megalakult Pázmány Péter Alapítvány kifejezetten azzal a
céllal jött létre, hogy támogassa a magyar, illetve magyarul tudó szlovákiai papnövendékek
magyarországi teológiai tanulmányait. A magyar katolikus egyház – sok más hazai munkaerő-
piaci terület példáját követve – a környező országok magyar kisebbségi közösségeiből szár-
mazó papnövendékekkel (és papokkal) igyekszik a maga paphiány gondjain enyhíteni.
493 Ennek egyik alapvető oka minden bizonnyal a tudományos követelményeknek való meg nem
felelés. Általánosan elterjedt az a téves nézet, hogy a teológia terén a papképzés egyben a
felsőfokú oktatásban való szerepvállalást is lehetővé teszi – bármiféle fokozat megszerzése
nélkül is. Hiszen a pap értelemszerűen a hit szakembere. Egyébként ezt a felfogást nagyon
beszédesen tükrözi a komáromi Selye János Egyetem (református) Teológiai Kara.
Ugyanennyire téves az a felfogás is, miszerint ha valaki mélyen hívő, akkor mintegy értelem-
szerűen „kiváló” teológus, és ebből kifolyólag a teológiát is képes felsőfokon tanítani.
494 2004 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és az Esztergomi Hittudományi Főiskolával
kötött egyezmény értelmében a Rózsahegyi Katolikus Egyetem hallgatóinak elvileg lehetsé-
ges magyar nyelven tanulni és érvényes, államilag is elismert szlovák hittanári diplomát sze-
rezni. Lásd Käfer István, „Keresztény internacionalizmus’. A szlovák katolikus egyetem kihe-
lyezett tagozata Esztergomban”, Új Ember katolikus hetilap 60. évf. 20 (2910), 2004. május 16.
Ennek az egyezménynek azonban vélhetően sokkal nagyobb a retorikai és diplomáciai, mint
a valós, gyakorlati jelentősége.
184
495 Az eredeti 22 ezres példányszám 15 500-ra csökkent, de még így is tiszteletre méltónak mond-
ható. Főképpen ha figyelembe vesszük, hogy semmiféle egyházi támogatást nem kap.
496 Ezen a téren Magyarországról sem remélhetnek segítséget, mert a hazai teológiai szakiroda-
lom, illetve oktatás, nemzetközi mércével mérve, tartalmában elmaradottnak mondható.
185
186
187
505 Szászi Zoltán, „Történelmi döntést hozott a szlovákiai református egyház”, Új Szó 2006. márci-
us 6.
506 A 2005/2006-os tanévben a következő egyházi oktatási intézmények működtek Szlovákiában:
39 óvoda, 131 alapiskola, 73 középiskola.
507 A lévai gimnázium körül hosszú ideig tombolt a vita a lelkész, Pásztori Attila, és a presbiterium
között, amely gyakorlatilag szétbomlasztotta a helyi magyarságot. Mindez felveti a kérdést,
hogy a magyar kisebbségek ténylegesen társadalmak-e, vagy pedig olyan konglomerátumok,
amelyeket elsősorban a rájuk nehezedő nyomás kovácsol csupán össze. Ennek megszűntével
a nagyon is valós egyéni és/vagy csoportérdekek rövid idő alatt szétfeszítik az etnikai/nemze-
ti együvé tartozás retorikai tartópilléreit.
188
189
4. Jugoszlávia – Szerbia
190
515 A néhány ezer tagot számláló felekezetet gyakorlatilag Dolinszky Árpád szuperintendens és
családja irányítja. Lásd Ilić A., Egyházi és vallási közösségek szerepe…, Budapest, 2007, 23–25.
old.
516 Uo., 6. old.
517 Gyémánt R. – Szondi I., i. m., Szeged, 2005, 116. old.
518 Az első metropolita érsek Franc Perko lett, akit 1987. január 6-án szenteltek Rómában. 2001.
április 16 óta Stanislav Hocevar áll az érsekség élén.
519 2009-ben készült el az Intézetnek helyet adó Augustinianum nagyszeminárium és pasztorális
központ (lényegében kollégium), amely egy jelentős előrelépés az egyetem (teológiai fakultás)
felé vezető úton. Napjainkban ugyanis a papnövendékek a nemzetiségük szerinti anyaország
intézményeiben tanulnak (pl. Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában).
520 www.poverello.org.rs.
521 Lásd Ilić A., i. m., Budapest, 2007, 48. old.
191
522 „Az elmúlt tíz év folyamán a mindenkori magyar kormányzat nem találta meg a ‘a szülőföldön
való megmaradás és boldogulás’ hatékony támogatási formáit. A magyar kormány és határon
túli magyar politikai elit minden törekvése ellenére, Szlovénián kívül a magyarság sehol sem
rendelkezik autonómiával, ami megmaradásának alapvető követelménye. Ugyanakkor a költ-
ségvetésből, közalapítványokon keresztül határon túlra juttatott évi egy-két milliárd forint az
egyének etnobizniszén túl érdemben keveset változtat a határon túli magyarok helyzetén.
Ezek ismeretében legalább részben felül kellene vizsgálni a ‘szülőföldön való boldogulás és
megmaradás’ dogmáját. Abban az esetben, ha a szülőföldön való boldogulásnak még közép-
távon sincsenek meg a feltételei, talán ‘a területben gondolkodás’ helyett fokozatosan át kelle-
ne térni az egyénben való gondolkodásra. A határon túli régiók magyar mivoltának a megóvá-
sa helyett, talán az ott születettek magyarságának a megóvását is mérlegelni lehetne.
Természetesen a helyzet nem egyformán aggasztó minden régióban, sőt a régiókon belül is
roppant különbségek vannak a magyarok esélyei és életkörülményei között. Ugyanakkor ott,
ahol az asszimiláció, az el- és bevándorlás miatt a magyarság végveszélyben van, talán az is
siker lenne, ha a még meglévő magyarok magyarságát megőriznénk, esetleg még annak árán
is, hogy elhagyják szülőföldjüket.” Korhecz Tamás, „Otthon legyen magyar”, Fundamentum
2000/3, 106-108; újraközli Kántor Z. (szerk.), A státustörvény, Budapest, 2002, 210–211. old.
192
523 Vetési L., Ne csüggedj el, kicsiny sereg!, Kolozsvár, 2002, 161. old.
193
524 Ennek a folyamatnak a hatása kettős. Egyrészt a vallási, felekezeti hovatartozás megszűnik
meghatározó etnikai/nemzeti identitás-elem lenni; másrészt azonban a vallási/felekezeti iden-
titás kizárólagossá válik, és felülír minden más (nemzeti vagy etnikai) hovatartozást.
195
525 „…az a baj – mondja egy világot látott jezsuita –, hogy sok pap prédikációja kimerül abban,
hogy magánéleti erkölcsi normákat hirdet. Légy becsületes, ne lopj, ne hazudj, ne csalj! A
becsületes életet azonosítani a kereszténységgel súlyos tévedés. (…) Az evangélium meghir-
detése és megélése magában foglalja, hogy szeretettel küzdesz az igazságosság megvalósu-
lásáért. Kispapokkal beszéltem Székelyföldön arról, hogy sok helyen nem fizetik tisztessé-
gesen a dolgozókat. Ha a faluban van egy ilyen gyár, ki szólaljon föl? Világos, hogy a katoli-
kus pap – neki nincs gyereke, nem lehet kirúgni – mondja meg a vezetőknek, hogy ez így
nem mehet tovább. Igen, válaszolták, de akkor elmarad a pénz is a plébániáról…” Szabadon,
örömmel, szeretettel. Nemes Ödönnel beszélget Naszádi Kriszta, Harmat Kiadó, Budapest,
2008, 92. old.
526 Tulajdonképpen ezzel a népegyházi jelleggel függ össze, mintegy abban rekedt meg a törté-
nelmi egyházak és a magyar kisebbségek kapcsolata. „A kisebbségek életvitelében, azok
megmaradásában és azonosságjegyeik átörökítésében és gyakorlásában jelentős szerepe van
az egyházaknak. Az anyanyelven folyó egyházi tevékenységnek nemcsak vallást erősítő a fel-
adata. Szertartásaik, tanításuk, sokoldalú egyházi és világi aktivitásuk lelki-érzelmi és szellemi
értékek tárházát ülteti/ültetheti el a hívőkben. Olyan emberformáló munkát képesek nevelő-
oktató hatásukkal elérni, amelyek nagymértékben hozzájárulnak egy kis közösség emberi,
hitbéli és nemzeti magatartásformák tudatos vállalásához.” Varga József, „Nyolcvanöt évig
kisebbségben. A muravidéki magyar etnikai közösség életvitele” in: Ruda Gábor (szerk.),
Kisebbségek és népcsoportok Európája, Muravidék Baráti kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár,
2007, 3–38. old.; itt: 35. old. Óriási kérdés, hogy a modernizációs kihívásnak kitéve, hogyan
lehet ezt a nemzeti-vallási összefonódást olyan mértékben modernizálni, hogy mindkét fél
nyertese legyen a folyamatnak. Ennek hiányában ugyanis valamiféle túlélésre való berendez-
kedésnek leszünk szemtanúi. Csak az nem egészen világos, hogy egy átalakuló világban mit
is kell egész pontosan túlélni.
196
197
530 Románia esetében pl. a „rendszerváltást” követő zűrzavaros időszakban nagyon sok segély
áramlott az országba. Ezek elosztása, hasznosítása nagyon sok megosztottságot, ellenségeske-
dést eredményezett magukban az egyházi közösségekben is. Ma már eléggé egyértelmű és
közismert, hogy esetenként ezek a segélyek a személyes vagy családi meggazdagodást alapoz-
ták meg. Ezeket feltárni és dokumentálni azonban nem egyszerű: elsősorban azért mert
(érdekből vagy félelemből) ténylegesen senki nem érdekelt ebben.
531 Ezen a területen ugyanakkor nem számíthatnak magyarországi támogatásra sem, hiszen
korszerű magyar teológia egyszerűen nem létezik. Lásd Jakab Attila, „Tudomány és spiritu-
alitás. A pannonhalmi Bencés Kiadó könyvkínálata”, Egyházfórum 23 (9. új) évf., 2008/1–2,
27–32. old.
198
532 Lásd pl. Törzsök Erika, Kisebbségek változó világban, Kolozsvár, 2003.
533 Vajdasági viszonylatban lásd pl. Ilić A., Egyházi és vallási közösségek szerepe…, Budapest,
2007, 27. old.
199
534 Ennek legnagyszerűbb példája a csíksomlyói pünkösdi búcsú, ahol a nemzeti és vallási szink-
retizmus sajátságos „modern” összképet alkot.
535 Lásd pl. Lampl Zsuzsanna, Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nem csak az
együttélésről. (Nostra Tempora, 17), Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008.
536 „Az asszimiláció nagyságában, méreteiben és gyorsaságában mérhető fel legjobban a kisebb-
ség teljes társadalmi, gazdasági, művelődési és etnopolitikai állapota. Az asszimiláció az a
pont, ahol a legélesebben válik láthatóvá, mit tett a kisebbség fennmaradásáért és fejlődéséért
a befogadó nép állama, a kisebbség anyaországa (anyanemzete), és mit tett és tehetett önma-
gáért maga a kisebbség” [kiemelés tőlem]. „Az asszimiláció vágya… annál erősebb, minél
gyorsabb a többségi, és lassúbb a kisebbségi etnikum fejlődése, és e két pólus között minél
nagyobbak a fejlettség különbségei, valamint az ehhez kapcsolódó presztízs-javak: a társadal-
mi és politikai hatalom, az emberibb, a tartalmasabb és a kulturáltabb élet lehetőségei.”
Mirnics K., Kisebbségi sors, Újvidék, 1993, 56–57. old. Törvényszerűen a tanultabb, diplomás
rétegek válnak elsőként kettős kötődésűvé. Egyébként az ő megtartásuk vagy elvesztésük
sokat elárul magáról a szóban forgó kisebbségről is.
537 Lásd pl. Csernicskó István, „A nyelv szerepe a kárpátaljai magyarság azonosságtudatában”, in:
Császár M.–Rosta G. (szerk.), Ami rejtve van s ami látható, Budapest – Piliscsaba, 2008, 101–
113. old.
538 Ellentétes álláspontot képvisel Szilágyi N. Sándor, „Nyelvében él a nemzet”, Regio 13, 2002/4,
159–177. old. Érdemes lenne azonban sokkal mélyebben vizsgálni a népszámlálások eltérő
anyanyelvi és nemzetiségi mutatóit, hiszen közhely, hogy a kettő nem fedi át egymást.
200
539 Erre vonatkozóan elgondolkodtató pl. az a jellemzés, amelyet a XVII. század második felében
lehanyatló Erdély társadalmával kapcsolatosan Makkai Sándor megfogalmaz: „A leszűkült és
leszegényedett társadalomban a rothadás parazitái kelnek ki, melyek tisztaságot, becsületet,
hitelt, munkakedvet, vállalkozó erőt és felelősséget felőrölnek és szétrágnak.” Makkai Sándor,
„Bevezetés”, in: Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.), Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók
Erdélyről. VI: Haldokló Erdély, 1662–1703, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, XVI. old.
540 Az anyanyelvű oktatásra való fókuszálás lényegében véve minden másról elterelte a figyelmet.
Romániában pl. mindig is az volt az ott „élő magyarság véleménye, hogy az anyanyelvű okta-
táson áll vagy bukik a nemzetiség léte; megszüntetése után elkerülhetetlen az illető nemzeti-
ség felszámolása. Ha megszűnik az anyanyelv tanulása-oktatása, lassan nem lesz szükség
könyvekre, újságokra, színházakra sem, ahol a nyelv megszólalhat. A nemzetiségi nyelv a csa-
ládba vonul vissza – vegyes házasság esetében onnan is kiszorul –, a nyelvromlás megállítha-
tatlan, felejtése elkerülhetetlen. Így a nemzetiségeknek lassan nem lesz eszköze, hogy törté-
nelmével, irodalmával, művelődési emlékeivel, múltjával és jövője biztosítékaival a kapcsola-
tot fenntartsa.” Lipcsey I., Utak és tévutak…, Budapest, 2008, 328. old.
541 Vetési László pl. a népegyháznak – amelyben nem szükséglet és nem élmény a templomba
járás, illetve amellyel sokszor csak szimbolikus a kapcsolattartás (egyházadó kifizetése) – egy
szolgáltató egyházzá való átalakulása mellett érvel, és Szamosújvárt hozza fel példának, ahol
„felépítettek egy gyülekezeti házat és beállítottak oda egy minimális összegű támogatással
működő kis konyhát. Itt megszervezték a gyerekek foglalkoztatását a tanulás vége és a szülő
hazatérése között, szilenciumi rendszerben. Még román gyerekek is jönnek, kisebb számban.
Az egyház ezáltal olyan sávban nyújtott szolgáltatást, amelybe eléggé széles réteg beletartozik,
ezzel megfogta a városi magyarságnak azt a rétegét is, amely különben templomba sem
menne el, amelynek ha nem temet, nem keresztel vagy esket a pap, egyáltalán nem hiányzik
az egyház… Etnikai izolációban élt ez a réteg, de azzal, hogy az egyház nyújtott neki egy közös-
ségi szolgáltatást, etnikai tartalmak nélkül, a szolgáltatást igénybe vevő tulajdonképpen etni-
201
kai közösséget is kapott. Igénybe veszi, mert a gyermek kap ott egy ebédet, tanul, felügyelnek
rá…, így a szülő és a gyerek egyaránt közösségre talál. Az idejáró szülők fokozatosan bekapcso-
lódnak a közösségi életbe és munkába. Ezzel a szolgáltatással az egyház többet ért el, mint
hogyha sorba járta volna a híveket.” Vetési L., Ne csüggedj el, kicsiny sereg!, Kolozsvár, 2002,
412–413. old.
542 Történetesen a vajdasági helyzet összetettségére és ellentmondásaira lásd pl. Ilić A., Egyházi
és vallási közösségek szerepe…, Budapest, 2007, 33–39. old.
543 Ebben kétséget kizáróan az is szerepet játszik, hogy a magyar anyanyelvűket és nemzeti iden-
titásukat felcserélő hívek ugyanakkor megtartják felekezeti hovatartozásukat. Lásd. Vetési L., i.
.m., 11. és 301. old. Jelzés értékű, hogy a döntően magyar többségű szlovákiai reformátusok
nem csatlakoztak a 2009. május 22-én Debrecenben megalakított Magyar Református
Egyházhoz, amely egyfajta kárpát-medencei magyar református egységet lett volna hívatott
megjeleníteni (lásd www.majus22.org). Hasonlóképpen egyetlen romániai magyar katolikus
püspök sem vett részt azon a Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozón, amelyet a szlo-
vák nyelvtörvény bevezetése elleni tiltakozásul szerveztek a Szegedi Dómban, 2009. augusz-
tus 30-án. Mindez egyértelműen arra utal, hogy kárpát-medencei magyar viszonylatban a
nemzeti és a felekezeti hovatartozás már nem feltétlenül fedi át egymást. A vajdasági reformá-
tus egyház vonatkozásában lásd Ilić A., i. m., 47. old.
544 Erdélyi viszonylatban pl. lényegében véve feltáratlan a magyar ortodoxok és görög-katoliku-
sok, illetve a román és cigány római katolikusok, reformátusok, evangélikusok és unitáriusok
betagolódása a magyar, ún. „történelmi”, egyházakba. A vegyes közösségek vallási, liturgikus
együttéléséről, illetve az egyes egyházi hierarchiákkal való viszonyukról nem is beszélve.
202
545 Ezek az ambíciók nem egészen új keletűek. A gyökerek messzire, még a Pápai Magyar
Intézetben eltöltött évekre (1977–1980) nyúlnak vissza. „Rákoshegyi” (Benyik György) egyik
év végi nagyjelentése szerint ugyanis akkor „a bizonytalan jövő és a túlságosan biztosra vett
diplomata beiskolázás és annak elmaradása megviselte.” Lásd Majsai Tamás, „‘Ismereteimet
soha, senkinek nem fedhetem fel’. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban. II. rész”, Beszélő
2008/1, január. Pedig a későbbi bíboros „nyugtalansága” nem igazán volt indokolt. Hiszen
pályája azóta is töretlenül ível felfelé (vélelmezhetően az Opus Dei hatékony támogatásának
köszönhetően). Egyébként Erdő Péter személyiség-leírása egyáltalán nem nevezhető elhibá-
zottnak. Lényegében ma is ugyanazzal a kizárólagos vehemenciával cenzúrázza a Magyar
Tudományos Akadémia vallástudományi konferencia-előadóinak előzetes normakontrolra
eléje terjesztett névsorát.
546 Elsősorban a semmiféle társadalmi beágyazódottsággal nem rendelkező KDNP-én keresztül.
547 A Szentszék és Szlovákia kapcsolatai különben is jóknak mondhatók (2000-ben írtak alá egy
Alapszerződést). De hasonló a helyzet Romániával is.
548 Lásd pl. a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviselete által szervezett szimpóziumot
2007. február 27-én az Andrássy Egyetemen: A politika és a vallás perspektívái Magyarország
és Szlovákia megbékélésében.
203
549 Az 1991-ben alakult szlovákiai Református Mentőmisszió tevékenysége pl. gyógyító és hitmé-
lyítő konferenciák szervezésére irányul alkoholisták, kábítószer-fogyasztók és szenvedélybete-
gek részére. A szintén 1991-ben létrejött Lepramisszió pedig elsősorban adománygyűjtéssel
foglalkozik.
550 Ezzel kapcsolatosan lásd pl. Hushegyi Gábor, „Szlovákiai magyarok köztérfoglalási stratégiái.
Új magyar emlékművek, emléktáblák és emlékhelyek Szlovákiában”, in: Danter Izabella
(szerk.), Musaeum Hungaricum 2. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi
dokumentációja c. konferencia tanulmánykötete, Mátyusföldi Muzeológiai Társaság,
Boldogfalva, 2008, 99–110. old.
551 A cigányságra vonatkozóan lásd Szuhay Péter, „Magyar nyelvű cigányok a Kárpát-medencében”,
in: Bárdi N.–Fedinec Cs.–Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században,
Budapest, 2008, 426–435. old.
204
205
552 Ennek elutasítására kiváló példa az Erdélyi Református Egyházkerület „hivatalosnak” is mond-
ható múltértelmezése: „Az Erdélyi Egyházkerület lelkipásztorai, gyülekezetei és vezető testüle-
tei a kommunista rendszer idején, a külső nehézségek ellenére is arra törekedtek, hogy az
egyházi élet adott lehetőségeit kihasználják. Az esperesi vizitációk az istentiszteletek és általá-
ban az igehirdetés rendszeressége mellett megvizsgálták és ösztönözték a vallásoktatást, a
konfirmációra való felkészítés gyakorlását és a lelki élet más megnyilvánulásait. Az évi lelkészi
jelentések a statisztikán kívül ezeket az adatokat megőrizték bizonyságul az utókor számára.
A kommunista diktatúra utolsó 10-15 évében, a politikai nyomással szembefordulva egyre
több gyülekezetben alakult ifjúsági Biblia-köri csoport, ezen kívül bevezették a
presbitertovábbképző órákat és többféle rendezvényt tartottak. A lelkipásztorok kötelessége
volt a Biblia- és imaórák, valamint ökumenikus imahét tartása. Az egyházkerületben az ifjak
mintegy 90%-a konfirmált, a házasságkötések mintegy 80%-a esetében az egyházi esküvőt is
igényelték, a kereszteletlen újszülöttek, a csupán polgári szertartással történő temetések
száma igen alacsony, úgyszólván elhanyagolható volt. Népünk érezte, hogy a nehéz időkben
az egyetlen támasz Isten és az utolsó erődítmény az egyház.” (www.reformatus.ro/tortenelem.
htm) (Letöltés: 2009. október 12.). Ezzel párhuzamosan érdemes elolvasni Tőkés László, „A
református egyház helyzete Erdélyben” (Ellenpontok szamizdat folyóirat 1982/2, 10–18. old.)
c. írását is. Újra sajtó alá rendezte Tóth Károly Antal, Ellenpontok, Csíkszereda, 2000, 140–148.
old. Annál is inkább, mivel ebben a hivatalos egyházi múltértelmezésben nem esik szó sem a
kommunista államhatalommal való együttműködésről, sem pedig azokról a lelkipásztorokról,
akik hitükért, egyházi szolgálatukért, az ateista-kommunista rendszerrel való szembenállásu-
kért és a diktatúra által elnyomott népükért szenvedtek börtönt. Lásd Miklós L. (szerk.), Akik
imádkoztak üldözőikért, Kolozsvár, 1996.
553 „Manapság egyre többen ismerik fel, hogy a szűk nemzeti keretek között megrekedő történel-
mi tudat sehol sem vértezi fel a XXI. század emberét a világ megértéséhez elengedhetetlenül
szükséges tudással. Lehet, hogy egy új világbirodalom – egy gazdasági, kulturális vagy média-
birodalom, esetleg politikai birodalom – polgáraivá válnak. Lehet, hogy barbárok, kitaszítot-
tak vagy menekültek lesznek, akik hiába kopogtatnak e birodalom kapuján. De mindenkép-
pen a világ polgárai lesznek, sokkal inkább, mint bármelyik ősük.” Stephen Howe, Birodalmak.
(Summa), M. Világ, Budapest, 2004, 152–153. old.
207
208
560 Mindez jól tetten érhető azokban a társadalmi folyamatokban melyeknek fő összetevői az
elvándorlás, az asszimiláció és a népességcsökkenés (vagy negatív népességnövekedés). Lásd
Jakab Attila, A protestáns Erdély, Budapest, 2005, 42–53. old.; Ilić A., Egyházi és vallási közös-
ségek szerepe…, Budapest, 2007, 40–47. old. Gyurgyík László, „A szlovákiai magyar lakosság
természetes népmozgalmi folyamatai a ’90-es évektől napjainkig”, in: Császár M.–Rosta G.
(szerk.), Ami rejtve van s ami látható, Budapest – Piliscsaba, 2008, 239–251. old.; Gyurgyík
László, „A kisebbségi magyar közösségek népesedési folyamatai 1989 után”, in: Bárdi
N.–Fedinec Cs. – Szarka L. (szerk.), Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Budapest,
2008, 376-383. old.
561 A kisebbségi lét szellemi szinten azt is jelenti, hogy (főképpen politikai és társadalmi) vezető
rétegeiben, a többségi nemzethez viszonyítva, csak kisebb számú (diplomás) középszerűt bír
el. Ugyanakkor a kisebbségi diplomás értelmiségi számára nagy a kísértés, hogy értelmiségi
létének értelmét a kisebbségiségben találja meg. Ily módon ugyanis, a belterjesség okán,
kiküszöbölheti a viszonyítási mércét, és kivonhatja magát a szakmai megmérettetés és ellen-
őrzés állandó résen létre sarkalló és bizonyításra ösztönző kényszere alól, miközben komfor-
tos társadalmi presztízsre tehet szert.
209
562 Horváth Sz. Ferenc nyomán „az elithez tartozónak fogjuk fel »azokat a személyeket, akik hosz-
szabb időn át nagyobb népességcsoportok specifikus elvárásai számára vonatkozási pont-
ként szerepelnek, és így döntéshozatalukban és helyzetértékelésükben véleményalakító, sőt
cselekvést befolyásoló erővel bírnak, mert ők maguk általában privilegizált cselekvési lehető-
ségek, sőt források birtokában vannak«”. Anton Sterbling, „Elitenwandel in Südosteuropa.
Einige Bemerkungen aus elitentheoretischer Sicht”, in: Wolfgang Höpken – Holm Sundhaussen
(szerk.), Eliten in Südosteuropa. Rolle, Kontinuitäten, Brüche in Geschichte und Gegenwart.
(Südosteuropa Jahrbücher, 29), Südosteuropa-Gesellschaft, München, 1998, 36. old. Idézi
Horváh Sz. F.: Elutasítás és alkalmazkodás között, Csíkszereda, 2007, 28. old. Itt elsősorban a
gazdasági, a politikai és a kulturális életben befolyással bíró és meghatározó szerepet játszó
személyekről van szó. Nem kizártak az átfedések és az összefonódások, illetve a konkurenciák
sem. Ez egy rendkívül képlékeny világ, amelyet elsősorban az (egyéni és/vagy csoport) érde-
kek és az érdekszövetségek határoznak meg. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni,
hogy ez a demokráciában kiteljesedett elit szervesen kapcsolódik (a konkrét személyeken
keresztül is) ahhoz a pozicionális típusú magyar kisebbségi elithez, amely döntően a kommu-
nista rendszernek, nem pedig saját társadalmi teljesítményének köszönhette a privilegizált
helyzetét. Lásd S. Bottoni, Sztálin a székelyeknél, Csíkszereda, 2008, 109. old. Mindez termé-
szetesen máig meghatározó maradt mind a mentális, mind pedig a kisebbségi érdekképvise-
letek társadalmi és politikai struktúráinak szintjén. Ennek legnyilvánvalóbb jele a mindenne-
mű teljesítménykényszer teljes hiánya.
563 Érdekes jelenség, hogy a meggazdagodott kisebbségi magyarok felső rétegének sikerült kivá-
lóan betagolódni a többségi nemzet gazdasági szövetébe, és (amennyiben nem folytat politi-
kai-közéleti tevékenységet) nem igazán érzi magáénak a kisebbségi problematikát. Talán
ezzel is magyarázható, hogy a másik oldalon a magyar kisebbségek mind a mai napig nem
bírtak önállósodni, sem mentálisan, sem pedig gazdaságilag. Ezért van az, hogy a diskurzusok
döntően a budapesti anyagi támogatásokról, és azok mértékéről szólnak. Lényegében ez –
vagyis az osztogatás – lett a magyar kormányok „nemzeti” (vagy „nemzetietlen”) jellegének a
fokmérője.
564 Erre vonatkozóan lásd pl. Salat Levente, Etnopolitika a konfliktustól a méltányosságig. Az
autentikus kisebbségi lét normatív alapjai, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001; Bárdi
Nándor–Fedinec Csilla (szerk.), Etnopolitika. A közösségi, magán- és nemzetközi érdekek
viszonyrendszere Közép-Európában, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003; Szarka László
– Vízi Balázs–Majtényi Balázs – Kántor Zoltán (szerk.), Nemzetfogalmak és etnopolitikai
modellek Kelet-Közép-Európában, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.
210
565 Ennek igen érdekes példája Holló László, kolozsvári római katolikus teológus, aki szervesen
összekapcsolja a kisebbségi jogokat és kötelezettségeket, és – mintegy magáévá téve a román
nacionalista történetírási álláspontot – azt vallja, hogy „itt Erdélyben a nacionalizmus kialaku-
lásának kezdetétől, a XIX. század elejétől megtalálható a többségi nacionalizmus töretlen
hagyománya, amely mindenkor befolyásolta ennek a földnek a politikai kultúráját és mindig a
kisebbség ellen irányult”. Holló L. „A katolikus egyház társadalmi tanítása…”, Studia Universitatis
Babeş-Bolyai. Theologia Catholica Latina 2002/1, 30. old. Ez a sarkos – és elferdített – megfo-
galmazás azért, a XIX. századot illetően, mindenképpen némi kiigazításra szorul.
566 Mirnics K., Kisebbségi sors, Újvidék, 1993, 7. old.
211
567 Ezt jól tükrözi pl. az adventista és a baptista egyházak fejlődése. Lásd Jakab Attila, A protestáns
Erdély, Budapest, 2005, 30-33. old.
568 „…az egyház mindenkor a nemzeti erő és az öntudat megtartója volt” (K. Kettős János, horvát-
országi református lelkész). Tabajdi Cs.–Barényi S. (szerk.), Az egyházak szerepvállalása…,
Budapest, 1998, 105. old. Ezzel szemben azt lehet látni, hogy pl. erdélyi viszonylatban, már
1992-ben, a vallás és a nemzetiség egybeesése általánosságban még meghatározónak mond-
ható ugyan, de esetenként már nem annyira egyértelmű.
569 Lásd pl. az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, és kollégium (www.
szenterzsebet.ro), nevelő és közösségmegtartó szerepét Gyímesfelsőlokon, ahol zömmel
csángó gyermekek tanulnak az óvodától a líceumig. De említhetjük a gyulafehérvári Gróf
Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum esetét is, ahol a román állam sietve egyetemet
hozott létre a volt egyházi iskola épületében, kétségtelenül azért, mivel a vár központjában és
az egyesülés terme mellett nem ítélte képbe illőnek egy esetleges magyar középiskola létét.
212
570 Ennek legbeszédesebb példája a gróf Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi püspök által, 1794-
ben, alapított gyulafehérvári Batthyáneum (Biblioteca Batthyaniana) esete (ahol kéziratokat,
ősnyomtatványokat és XVI–XVIII. századi nyomtatványokat őriznek), amely egyben jól tükrö-
zi a román államhatalom mentalitását és gyakorlatát, ahol a szavaknak és a politikai szándék-
nyilatkozatoknak nincsen semmiféle gyakorlati értéke, hiszen valójában csak a tettek és a
tények tekinthetők mérvadónak (a magyar diplomácia sikertelenségének elsődleges oka,
hogy megreked a szavak szintjén, és azokat készpénzként kezeli). Lásd pl. a Romániai Magyar
Szó 1998. augusztus 15–16-i számát, amely közli a 255/1998. sz. Hivatalos Közlönyben megje-
lent 13/1998. sz. Sürgősségi Kormányrendelet 1. mellékletének 13. pontjába foglalt előírások-
kal kapcsolatosan a Fehér Megyei Prefektúra levelét a Román Kormány Főtitkárságához arra
vonatkozóan, hogy „a Batthyáneum Könyvtárnak a magyar közösség tulajdonába való átadása
súlyosan megkárosítja a román állam kulturális vagyonát”; vagy az Unirea 1998. augusztus 22-i
számát, ahonnan egyértelműen kiviláglik, hogy legjobb esetben is csupán az épület visszaadá-
sáról lehet szó – és semmi többről, főleg nem a könyvekről. A Batthyáneum lényegében véve
mind a mai napig a román állam tulajdonában van, hiszen a rendelet értelmében a visszaszol-
gáltatás csakis az épületre vonatkozóan értelmezhető – a benne levő értékekre, tehát magára
a könyvtárra, nem.
571 Fábián Tibor, „Természetesnek kell tartanunk a pluralizmust”, Erdélyi Napló 2003. augusztus
5. Pedig Adrian Severin még 1996-ban ígéretet tett, többek között, az államosított egyházi
vagyonok visszaadására is.
213
214
215
572 Ezt még az is tetézi, hogy a diplomás rétegben fontos százalékot tesznek ki az egyháziak,
miközben pl. eléggé hiányoznak a ténylegesen tudástermelő természettudományos, közgaz-
dász, jogász és humán értelmiségiek. Pedig már egy 1997-es budapesti konferencián megfo-
galmazódtak megfontolandó és időtálló észrevételek: „Ha lesz értelmiségünk határon innen
és határon túl, jövőnk is lesz határon innen és határon túl” (Gábor Bertalan, nagykaposi római
katolikus esperes); „Nekünk mesterségben, szaktudásban, műveltségben többnek kell len-
nünk, mint az a nép, amely körülvesz minket, mert csak ebben az esetben tudnak ránk felnéz-
ni és megbecsülni minket” (Matos Ferenc, a Nagyváradi Caritas igazgatója). Tabajdi Cs.–
Barényi S. (szerk.), Az egyházak szerepvállalása…, Budapest, 1998, 104, 111. old.
217
218
575 Egy valóban plurális polgári demokrácia keretei között a kisebbségnek lehetősége nyílik arra,
hogy közösségi szellemi potenciálját szabadon fejlessze és kibontakoztassa. Ehhez azonban
az szükséges, hogy aktívabbá és kezdeményezőbbé váljon; időszerű helyzetéből kiindulva
hatékonyan kihasználja a rendelkezésére álló forrásokat, és a saját sorsának az intézését, érde-
keinek a védelmét önmaga lássa el. Egy ilyen szemlélettel már nem kívülről várja a segítséget
és a megoldásokat, hanem önmaga teremti meg a saját létfeltételeit anélkül, hogy szüksége
lenne a mitizált és idealizált folyamatos múltba fordulásra. Ez ugyanis nem más, mint az élhe-
tetlennek felfogott jelen helyzetből való menekülés lélektani kényszere. „Kisebbségi helyzet-
ben” ugyanis „nem melldöngető magyarkodásra, de reálpolitikára és termékeny kultúrmunká-
ra van szükség.” S. Benedek A., Kárpátalja története és kultúrtörténete, Budapest, 1994, 62.
old. Annál is inkább, mivel minden felelősséget – egyfajta önfelmentésképpen – nem lehet a
körülményekre, a helyzetre áthárítani; jóllehet kétségtelenül ez a legkényelmesebb megoldás.
Ezért megfontolandó még ma is mindaz, ami több mint fél évszázaddal ezelőtt került megfo-
galmazásra: „…kisebbségi életünk 18 éves fejlődéséért, szenvedéseiért, tévedéseiért nemcsak
a magyar nemzettömböt körülhatároló politikai és gazdasági erők felelősek, hanem mi
magunk is. Fejlődésünket nemcsak a tőlünk független és velünk szemben álló politikai törek-
vések alakították és befolyásolták, hanem éppoly intenzitással azok az erők is, melyek a
magyar népkisebbség társadalmi mélyéről törtek fel, és éreztették hatásukat.” Ölvedi J., „A
szlovenszkói magyarság társadalmi rajza”, in: Vagyunk és leszünk, Pozsony, 1993, 5. old.
576 Márton Áron, Erdély nagynak mondható római katolikus püspöke – akinek szavai még ma is
időszerűek –, „többször aggodalmasan és megrázó erővel mutatott rá szóban és írásban”,
hogy amennyiben az erdélyi magyarságnak nem lesz vezető rétege, „mely az erkölcsi felelős-
ség eleven tudatával él és tanít a nép között”, akkor ez a kisebbségi létbe kényszerített népcso-
port, „tudatlansága következtében, a hajszás életversenyen alul marad, ha műveltségében
megfogyatkozik, ha múltjának az emlékeit nem tudja átvenni, s nem lesz számára lehetséges,
hogy belső gazdagságának kibontott pompázatában rangosan, egyenlő félként jelenhessék
meg a többi népek között, a kultúrtenyészet kellős közepén bűnökbe nyomorodik, lelkileg is
219
220
578 Jozef Haľko szerint „azok a papok, akik együttműködtek a kommunista rendszerrel, rendsze-
rint ambiciózus, jó szónoki képességű értelmiségiek voltak, akik egy bizonyos pillanatban
frusztrációt éltek át az egyházi feljebbvalóikhoz fűződő kapcsolatban”. J. Haľko, „A kommu-
nizmus és az egyház…”, in: Deo Gratias, Esztergom – Piliscsaba, 2003, 83. old.
579 Pozsonyban az adventista egyház pl. 1969 és 1983 között, félévi periodicitással és Bibliai
Tanulmányok címmel, magyar lapot adott ki.
580 A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteménye (Rimaszombat) pl. azt
a célt szolgálja, hogy összegyűjtse, megőrizze és feldolgozza a szlovákiai reformátusságra
vonatkozó dokumentumokat, levéltári anyagokat, tárgyi emlékeket és könyveket. Lásd
Gaucsík I., „Helyzetkép…”, Fórum 9, 2007/2, 153–158. old.
581 Lásd pl. Lampl Zsuzsanna, „A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága”, Fórum 7,
2005/2, 85–108. old.
221
582 Lásd Ilić A., Egyházi és vallási közösségek szerepe…, Budapest, 2007, 56–58. old.
222
Általános művek
223
224
225
226
227
228
229
230
Kárpátalja:
231
232
Szlovákia:
233
234
235
236
237
Vajdaság
238
239
Románia
www.erdely.ma
www.katolikus.ro
www.transindex.ro
Erdélyi Református Egyházkerület: www.reformatus.ro
Erdélyi Magyar Adatbank: www.adatbank.ro
Erdélyi Unitárius Egyház: www.unitarius.com
Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség: www.romkat.ro
Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő
Intézet: www.sis.uab.ro
Katolikus kiadványok online: www.katolikhos.ro
Királyhágómelléki Református Egyházkerület: www.hhrf.org/
kiralyhagomellek/magyar.htm
240
Kárpátalja
www.karpatinfo.net
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány:
www.ferences.hu/index-ferences.php
Kárpátaljai Református Egyházkerület:
www.reformatus.com.ua/index.php
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye: www.munkacs-diocese.org
Új Hajtás. A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház lapja:
www.ujhajtas.net.ua
Szlovákia
www.bumm.sk
www.felvidek.ma
Fórum Kisebbségkutató Intézet: www.foruminst.sk
Fórum. Társadalomtudományi Szemle: http://epa.niif.hu/html/vgi/
boritolapuj.phtml?id=00033
Gramma Nyelvi Iroda: www.gramma.sk
241
Vajdaság
www.vajdasagma.info: www.vajma.info/cimol-old.v2.php
Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában –
Vajdaságban: www.lutheran.org.rs/html/magyar/index_hu.html
Magyarságkutató Tudományos Társaság: www.mtt.org.rs
Nagybecskereki Egyházmegye: www.catholic-zr.org.rs/hun/hun.html
Református Keresztyén Egyház: www.rkevajdasag.com
Szabadkai püspökség: www.suboticka-biskupija.info
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet: www.vmmi.org.rs
242
1 Lásd www.bolyai.eu/bkb.php.
243
244
3 A jövő feladata lesz feltárni, hogy ebben a történetben milyen szerepet játszott a Romániai Magyar
Demokrata Szövetség csúcsvezetése. Ebben érdekes kiindulási pontot nyújt a 2006. okt. 26-i
székelyudvarhelyi rendkívüli státusgyűlés, ahol a kuratóriumba meghívták pl. Borbély László
minisztert, Kelemen Hunor képviselőt, Puskás Bálint szenátort és Takács Csaba RMDSZ ügyvezető
elnököt. Lásd Holló László, „Az Erdélyi Római Katolikus Státus – egykor és ma”, Szabadság 2009.
január 31 (www.hhrf.org/gyrke/sajtofigyelo/2009/status.htm; letöltés: 2009. okt. 15).
4 Lásd Dr. Vencser László, „Infrastrukturális és szellemi fejlődés a papképzés gyulafehérvári intéz-
ményeiben Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt”, in: Varga G. – Vencser L., Jakab Antal-
emlékkonferencia, Kilyénfalva, 2009, 29– 34. old.
245
246
247
6 Marton József tudományos színvonalát illetően lásd Jakab Attila, „Az egyháztörténet a teológia
és a történetírás metszéspontjában”, Korunk 17, 2006/12 (december), 23-28. old.
248
249
250
9 A helyzet 2009 októberére valamicskét javult. Most már a 16 fős tanári karból 6-nak van tudomá-
nyos fokozata (a vicerektort is beleértve); ellenben életrajzok és publikációs listák továbbra
sincsenek feltéve a honlapra. Lásd http://sis.uab.ro/hu/index.php?option=com_content&view=
article&id=54&Itemid=109 (Letöltés: 2009. okt. 28.).
251
252
10 Az idő igazolta, hogy helyes volt a protestáns egyházvezetők kiállása az önállóság mellett. A
színvonalat és a tudományos fokozattal rendelkező tanári kar kialakítását megcélzó politikájuk
meghozta gyümölcsét. A romániai felsőoktatás minőségbiztosításáért felelős szakmai testület
(az ARACIS) ugyanis a 2009. augusztus 31-én tartott tanácsülésén jóváhagyta a Kolozsvári
Protestáns Teológiai Intézet intézményi akkreditációját.
11 A Charta szerint a Sapientia jogi státusa a „Sapientia Alapítvány kezdeményezésére törvény
alapján létrehozott magán felsőoktatási intézmény, önálló, nonprofit alapon és a törvény által
előírt akadémiai és akkreditációs feltételek és standardok értelmében működő román jogi
253
személy”. Ez így azért érdekes, mert „az EMTE felbomlása és felszámolása esetén a tulajdoná-
ban lévő javak a Sapientia Alapítvány, vagy ha ez bármilyen oknál fogva nem lehetséges, a
Sapientia Alapítványt alapító egyházak tulajdonába megy át”. A kezdeti 100 000 000 régi lejhez
képest (Alapszabály, 10. szakasz) a tényleges vagyon ma már milliárdos nagyságrendű.
254
12 A beszédet közli Virt L. (szerk.), Márton Áron, a lelkiismeret apostola, Budapest, 1988, 193-194.
old.
255
257
258
259
Tisztelendő Testvéreim!
Azok a megdöbbentő események, amelyek a görög katolikus
testvéreinkkel történtek, semmi kétséget nem hagynak fenn afelől,
hogy számunkra is elkövetkeztek a hitvallói helytállásnak és a vér-
tanúságot is vállaló kitartásnak a napjai.
A híveink körében már elterjedt a riasztó hír, hogy amint a görög
katolikusoknak a görögkeleti vallást úgy most a latin szertartású ka-
tolikusoknak a protestáns vallást kell elfogadniuk. A magyar nyel-
ven megjelenő lapok pedig a konkordátum felmondása után sűrűn
közöltek olyan cikkeket, amelyekből bizonyos szándékra következ-
tetni lehet. Főképp az Egyházmegyei Tanáccsal (Katolikus Státus)
kapcsolatban írt cikkek tartalmából az látszik, mintha az egyház-
megyei szervezetet és az egyházmegyei tanácsokat is kiszemelték
volna arra, hogy a politikai pártok befolyása alá véve politikai célok
szolgálatába állítsák. Talán a híveket az egyházi vezetéssel kívánják
szembeállítani, hogy ezen az úton létrehozzanak egy Rómától füg-
getlen szervezetet.
Tisztelendő Testvéreim tájékoztatására és okulására közlöm a
görög katolikus testvéreinknél alkalmazott módszereket. A közigaz-
gatási közegek, valamint az állam közbiztonsági hatóságai hónapok
óta tudakolták a román egyesült egyház papjaitól az ortodox vallás-
ra való áttérésre vonatkozó felfogásukat. Ugyanakkor helyenkint a
politikai szervezetek igyekeztek az egyházi gondnokságot (egyház-
tanács) abuzív módon a kormányzó politikai pártok vezetése alatt
levő tagokkal kicserélni, igyekezvén eltávolítani a papokat az egy-
házközségi javak kezelésétől. Felhívások jelentek, melyek az orto-
doxiára való visszatérést sürgették. A Nagyméltóságú Püspöki Kar
körlevélben akarta a papokat és híveket felvilágosítani, a cenzúra a
körlevél kinyomását nem engedélyezte. A főpásztorokat a híveik-
kel és papjaikkal való érintkezésben akadályozták. Legutóbb pedig
a papokat fenyegetésekkel, megfélemlítésekkel és félrevezetéssel
igyekeztek rávenni, hogy az áttérést kimondó nyilatkozatot aláírják.
260
261
262
263
264
D. a J. Kr.!
Tisztelendő Testvéreim!
Isten úgy akarta, hogy egyházmegyémbe visszatérjek, és annak ve-
zetését újból személyesen kézbe vegyem. Boldog alkalom ez ne-
kem, mert megint Tisztelendő Testvéreim és kedves Híveim között
lehetek, és hirdethetem Jézus Krisztus evangéliumát ezen a helyen,
ahová az ő földi helytartója, a római pápa, állított. Térden állva kö-
szönöm Istennek a meg nem érdemelt kegyelmet, és a Boldogságos
Szent Szűz anyai közbenjárásával azt a további kegyelmet kérem,
pótolja ki gyöngeségemet, hogy alkalmas eszköze legyek utolsó le-
heletemig.
Távollétem alatt mindig éreztem, hogy Tisztelendő Testvéreim
együtt éreznek velem, gondolnak reám, imádkoznak érettem.
Köszönöm a jóságukat. És köszönöm a hűségüket és munkájukat.
Kinek-kinek a hűség és igazság mértéke szerint. Imájukat imádság-
gal viszonoztam. Felajánlottam az egymásra következő napokat,
hónapokat, s majd az egymásra következő éveket minden rakomá-
nyukkal Istennek, azzal a kéréssel, hogy egyszülött Szent Fiának,
Jézus Krisztusnak az érdemeiért az én értéktelen ajándékomat fo-
gadja érték gyanánt, és áldja meg Paptestvéreimet és Híveimet, akik
otthon vagy bárhol máshol a mindennapok visszatérő feladataival
küzdenek.
Az örömtől meghatottan vettem tudomásul Tisztelendő Testvé-
reim hűségét, buzgóságát, kitartását, de nem hallgathatom el, hogy
az örömbe fájdalom vegyül.
Egyik fájdalmam, hogy templomok állnak némán, mert nincs
pap, aki kinyissa, és a híveket meghívja a legszentebb áldozatra. Az
egyházmegye szórványvidékén száz és száz katolikus család lelki
gondozás nélkül tengődik, kitéve a lelki elszáradás és az elkalló-
dás veszélyének. És más helyen is: felnőttek és ifjak lelki vezetés
nélkül tanácstalanul bolyonganak; gyermekek csapatai nőnek fel
vallási tudatlanságban, hitoktatás és a kegyelem tápláléka nélkül;
bűnösök éveken át görnyedten hordozzák lelkük terhét; haldok-