Jack London

:

Ádám előtt
Fordította: Szász Imre

„Ezek a mi őseink, az ő történetük a mi történetünk. Ne feledjük el: amilyen biztos az, hogy egy napon leereszkedtünk a fákról, és egyenesen kezdtünk járni, éppoly biztos, hogy egy sokkalta régebbi napon kimásztunk a tengerből, és átéltük első kalandunkat a szárazföldön.”

1.
Képek! Képek! Képek! Míg meg nem tudtam, gyakran csodálkoztam, honnan származik az a rengeteg kép, ami elözönlötte álmaimat; mert ilyen képeket sose láttam a nappal, az ébrenlét valóságában. Már gyerekkoromban gyötörtek, álmaimat lidércnyomások sorozatává tették, s kissé később azt a meggyőződést ültették el bennem, hogy más vagyok, mint a fajtám: természetellenes, elátkozott lény. Csak nappal érezhettem némi kis boldogságot. Éjszakáim a félelem uralmát jelentették - és micsoda félelemét! Merem állítani, hogy senki emberfia, aki velem együtt tapossa a földet, nem érzett még ilyenfajta és ilyen fokú félelmet. Mert az én félelmem az ősidők félelme, az a félelem, ami a Fiatalabb Világban és a Fiatalabb Világ fiatalságában dühöngött. Egyszóval az a félelem, ami a közép-pleisztocénnak nevezett korszakban uralkodott korlátlanul. Mit akarok mondani? Látom, magyarázat kell, mielőtt álmaim tartalmáról beszélnék. Másképp nagyon kevéssé értenék meg, mit jelent mindaz, amit én annyira értek. Mikor ezt írom, felelevenedik előttem óriási rémlátomásomban ama másik világ valamennyi lénye, valamennyi eseménye, és tudom, hogy önök az egészet értelmetlennek és kuszának találnák. Mit jelentene önöknek Lógófülű barátsága, Gyorslábú meleg csábítása, Vörösszemű vadállatiassága és bujasága. Nevetséges kuszaságot, semmi mást. És nevetséges kuszaságot jelentenének a Tűz Népének és a Fák Népének tettei és a horda makogó tanácskozásai. Mert önök nem ismerik a hűvös sziklabarlangok békéjét, az itató kavargását napszálltakor. Sosem érezték a metsző hajnali szelet fatetőkön, sem a gyenge kéreg ízét, amely oly édes a szájnak. Úgy vélem, jobb lesz önöknek is a gyermekkoromon kezdeniük, ahol én kezdtem. Kisfiú koromban éppolyan voltam, mint a többi fiú - az ébrenlét idején. Az álomban, abban voltam más. Az alvás, legelső emlékeimtől fogva, a rémület időszaka volt. Ritkán szivárgott öröm álmaimba. Rendszerint félelem árasztotta el őket - éspedig nagyon furcsa és különös félelem, még fogódzót sem találtam hozzá. Az ébrenlétben tapasztalt félelmek közül egyik sem hasonlított ahhoz a félelemhez, ami álmaimat megszállta. Jellege, sajátosságai minden tapasztalatomat meghaladták. Például: városi fiú, vagy még inkább, a város gyermeke voltam, akinek a vidék felfedezetlen tartomány. Mégsem álmodtam soha városokról; még csak egy ház se bukkant föl soha álmaimban. S ami azt illeti, az emberi fajtának egyetlen tagja se törte át soha álmom falait. Én, aki csak parkokban és képeskönyvekben láttam fát, álmomban végtelen erdőkön bolyongtam. S ezek az álombéli fák nem ködfoltokban tűntek szemem elé. Élesen és világosan kirajzolódtak. Régi, meghitt kapcsolatban álltam velük. Minden ágat, minden gallyacskát jól láttam; jól láttam és ismertem minden egyes levelet. Világosan emlékszem arra, amikor életemben először láttam tölgyfát. Amint néztem a leveleket, ágakat, bütyköket, kétségbeejtő erővel hasított belém, hogy álmaimban sokszor, számtalanszor találkoztam már ilyen fával, így hát nem lepődtem meg, amikor életem során később azonnal, első

2

pillantásra felismertem az olyan fákat, mint a lucfenyő, a tiszafa, a nyírfa, a babér. Mindegyiket láttam már azelőtt, sőt abban az időben is álmodtam velük minden éjszaka. Ez, amint már észrevették, megszegi az álomlátás első törvényét, tudniillik azt, hogy az ember csak olyan dolgokkal vagy olyan dolgok keverékével álmodik, amikkel ébren már találkozott. De nekem minden álmom megszegte ezt a törvényt. Álmaimban soha semmi olyat nem láttam, amit az ébrenlét óráiban ismertem. Álombéli életem és nappali életem két különálló élet volt, semmi sem kapcsolta őket össze, csak én magam. Én voltam az összekötő kapocs, amely valamiképpen mind a két életet élte. Már kisgyerek koromban megtanultam, hogy a diót a fűszerestől, a bogyóféléket a gyümölcskereskedőtől kapjuk; de még mielőtt ezt megtudtam volna, álmomban a fáról vagy a fák alatt a földről szedtem s ettem a diót, s ugyanígy ettem bogyókat a bokrokról és indákról. Ez meghaladta minden tapasztalatomat. Sose felejtem el azt, amikor először került áfonya az asztalunkra. Sose láttam még áfonyát, s mégis, mikor megpillantottam, álmok emléke tört fel agyamban; álmoké, amelyekben mocsaras vidéken vándoroltam, s teleettem magam áfonyával. Anyám egy tányér áfonyát tett elém. Telemertem a kanalat, de még mielőtt számhoz vittem volna, már pontosan tudtam, milyen lesz az íze. Nem is csalódtam. Az volt, amit álmaimban ezerszer is éreztem. Kígyók? Mielőtt még bármit is hallottam volna a kígyók létezéséről, álmomban már régóta gyötörtek. Erdei tisztáson leskeltek rám; lábam előtt vágódtak fel, s rám támadtak; a száraz fűben vagy csupasz sziklahátakon kúsztak el, vagy a fatetőre üldöztek, átfonva a törzset nagy, fénylő testükkel, s egyre magasabbra vagy egyre kijjebb hajszoltak, lengő, recsegő ágakra, s a föld szédítő mélységben imbolygott alattam. A kígyók! - villás nyelvük, gyöngyszemük, csillogó pikkelyük, sziszegésük és csörgésük - vajon nem ismertem-e túlságosan is jól a fajtájukat, mikor először mentem cirkuszba, s láttam, amint a kígyóbűvölő felemeli őket? Régi barátaim, pontosabban ellenségeim voltak, és félelemmel népesítették be álmaimat. Ó, azok a végtelen erdők és rettegéssel teli félhomályuk! Micsoda örökkévalóságokon át jártam őket, én, félénk, üldözött lény, megrettenve a legkisebb hangtól, megrémülve a saját árnyékomtól, feszülten, mindig éberen és vigyázón, készen arra, hogy bármelyik pillanatban őrült futással rohanjak tova, úgy mentsem az életemet. Mert prédája voltam mindenféle erdőlakó vad lénynek, és a félelem önkívületében menekültem az üldöző szörnyetegek elől. Ötéves voltam, mikor először mentem cirkuszba. Betegen jöttem haza - de nem a mogyorótól és a málnaszörptől lettem beteg. Hadd mondjam el. Mikor beléptünk az állatok sátrába, rekedt ordítás remegtette meg a levegőt. Kiszakítottam kezemet az apáméból, és vadul rohantam vissza a kijáraton át. Emberekkel ütköztem össze, elestem, és egész idő alatt sikoltoztam rémületemben. Apám utolért és elcsitított. Mutogatta az embertömeget, amely nem törődött az üvöltéssel, és megnyugtatott, vigasztalt, hogy biztonságban vagyok. Mégis rettegve és remegve, apám állandó bátorítása közben közelítettem meg végül az oroszlán ketrecét. Ó, abban a szempillantásban felismertem! A vadállat! A rettenetes! És lelki szemeim előtt átvillantak álmaim emlékei - a magas fűre tűző déli nap, a nyugodtan legelő vadbika, a Rozsdaszínű előtt hirtelen szétnyíló fű, az ugrás a bika hátára, zuhanás és üvöltés és a csontok recsegése-ropogása; vagy a vízgödör hűvös nyugalma, a térdelő vadló csendesen iszik, aztán a Rozsdaszínű - mindig a Rozsdaszínű -, az ugrás, a ló nyihogása és hánykolódása és a csontok recsegése-ropogása; vagy a borongós alkonyat, a nap végének bánatos csendje, s akkor a nagy, teli torkú üvöltés, váratlan, mint az ítélet harsonája, s hamarosan rá az eszeveszett sikoltozás, hadarászás a fák között, s én is ott remegek a félelemtől, én is egyike vagyok a sok lénynek, aki a fák között sikoltoz és hadarász.

3

Mikor megláttam - tehetetlenül, ketrecének vasrúdja között -, feldühödtem. Vicsorgattam rá a fogamat, fel-alá ugráltam, összefüggéstelen csúfneveket visítottam feléje, és torzképeket vágtam. Az oroszlán felelt: nekiugrott a rácsnak, s visszaüvöltötte rám tehetetlen haragját. Ó, ő is megismert engem, s a hangok, amiket feléje visítottam, régmúlt idők hangjai voltak, s ő megértette. Szüleim megrettentek. - Beteg a gyerek - mondta anyám. - Hisztérikus - mondta apám. Én nem árultam el nekik semmit, s ők sohasem tudták meg az igazságot. Már megtanultam hallgatni erről a tulajdonságomról, erről a féltudathasadásról - azt hiszem, joggal nevezem így. Láttam a kígyóbűvölőt, s aznap este mást nem is láttam a cirkuszból. Hazavittek, idegesen, kimerülten, betegen attól, hogy ez a másik, az álombéli élet betört a valóságos életembe. Említettem hallgatásomat. Csak egyetlenegyszer közöltem bizalmasan valakivel ezt a furcsa dolgot. Egy fiúval - a pajtásommal; mindketten nyolcévesek voltunk. Álmaimból képeket állítottam neki össze arról a letűnt világról, amelyben hitem szerint egykor éltem. Meséltem neki a régi kor borzalmairól, Lógófülűről, a csínyeinkről, makogó tanácsainkról, a Tűz Népéről és telephelyeiről. Kinevetett, kicsúfolt, és kísértetekről, holtakról mesélt, akik éjszaka járkálnak. De többnyire nevetett gyenge képzelődéseimen. Minél többet meséltem neki: annál jobban nevetett. Teljes komolysággal megesküdtem, hogy mindez igaz, s erre furcsán kezdett rám nézni. Aztán meg csudálatos zagyvaságokat mondott el meséimből játszótársainknak, s mindnyájan furcsán kezdtek rám nézni. Keserű tapasztalat volt, de tanultam belőle. Más voltam, mint a fajtám. Élt bennem valami nem normális, amit ők nem értettek meg, s ami, ha elmondom, csak félreértéseket okozhat. Mikor kísértet- és rémtörténetek járták, csendben maradtam. Komoran mosolyogtam magamban. Éjszakáim félelmeire gondoltam, s tudtam, hogy az enyém, az valóság - valóság, mint maga az élet, nem elszálló pára, nem elképzelt árnyékvilág. Engem nem rémítettek a mumusok és a gonosz óriások. A zuhanás lombos ágakon keresztül, a szédítő magasból; a kígyók, amelyek utánam vágtak, mikor félreugrottam, és makogva nyargaltam tova; a vadkutyák, melyek végighajszoltak a síkon, egészen a szálerdőig - ezek valóságos, evilági szörnyűségek voltak, események, nem pedig képzelődések, az eleven hús, az izzadság, a vér rettenetei. Az óriások és mumusok kellemes hálótársak lettek volna ezekhez a szörnyűségekhez képest, amik velem háltak egész gyermekkoromon át, és még mindig velem hálnak, most is, mikor ezt írom, érett éveimben.

2.
Említettem már, hogy álmaimban soha emberi lényt nem láttam. Ez a tény nagyon hamar tudatosodott bennem, s keservesen éreztem a magam fajtájának hiányát. Már mint egészen aprócska gyermek, úgy éreztem rémséges álmaimban, hogy ha egyetlenegy embert, csak egyetlenegyet találnék, meg volnék mentve az álmoktól, s többé nem vennének körül gyötrő rémségek. Bárcsak megtalálnám azt az emberi lényt, és megmenekülnék! - ez a gondolat tartott hatalmában éveken át minden éjszaka.

4

Hangsúlyoznom kell: ez a gondolat álmaim közben támadt bennem, s én tanúbizonyságnak tekintem, hogy kettős énem összeolvad, hogy a bennem levő kettéhasadt két rész egy ponton érintkezik. Álombéli énem a régmúltban élt, még mielőtt az ember - az, akit mi embernek tartunk - kialakult volna; s a másik, nappali énem - mintegy az ember létének tudatával - belesugárzott álmaim anyagába. A könyvpszichológusok talán megrónak majd, hogy hibásan használom a „kettéhasadt én” kifejezést. Tudom, ők hogyan használják, de én kénytelen vagyok jobb kifejezés híján, a magam módján használni. Az angol nyelv szegénysége mögött keresek fedezéket. És most elmagyarázom, miért használom, hibásan vagy helyesen, ezt a kifejezést. Egészen fiatalember koromig, az egyetemig nem kaptam semmi útmutatást álmaim jelentéséhez és okához. Mind az ideig nem volt szememben sem értelmük, sem nyilvánvaló okuk. De az egyetemen felfedeztem a fejlődéstant és a lélektant, s megtudtam különféle furcsa lelkiállapotok, élmények magyarázatát. Ott volt például a térben zuhanás álma - a legközönségesebb álomélmény, amit gyakorlatilag minden ember közvetlen tapasztalatból ismer. Ez, mondta nekem a professzorom, faji emlék. Visszaüt távoli őseinkre, akik fákon éltek. Nekik, fánlakóknak a zuhanás lehetősége mindig fenyegető veszedelmet jelentett. Sokan veszítették el így az életüket; mindnyájan átéltek szörnyű zuhanásokat, s úgy menekültek csak meg, hogy ágakat kaptak el, mikor a föld felé zuhantak. Mármost az ily módon elhárított szörnyű zuhanás megrázkódtatást okozott. A megrázkódtatás pedig molekuláris változásokat hozott létre az agysejtekben. Ezek a molekuláris változások átöröklődtek az utódok agysejtjeibe, egyszóval faji emlékezetté váltak, így például, ha önök vagy én alvás közben vagy álomba hajló szunnyadásban zuhanunk a térben, és éppen akkor ébredünk émelygő öntudatra, mikor a földre vágódnánk, egyszerűen csak arra emlékezünk, ami fánlakó őseinkkel történt, s amit az agyi elváltozások belevéstek a faj örökségébe. Nincs ebben semmi különös, mint ahogy nincs semmi különös egy ösztönben. Az ösztön egyszerűen csak szokás, ami belevésődött örökségünk anyagába: ennyi az egész. Mellékesen megfigyelhető, hogy ebben a zuhanásálomban, amely oly ismerős önöknek is, nekem is, sohasem esünk a földre. Földre esni pusztulás volna. Azok a fánlakó ősök, akik földet értek, rögtön meg is haltak. Igaz, zuhanásuk megrázkódtatását átvették az agysejtek, de azonnal elpusztultak, mielőtt még ezt átszármaztathatták volna az utódokra. Önök is, én is azoktól származunk, akik nem zuhantak le a földre; azért nem érünk álmainkban soha földet, sem önök, sem én. És most elérkeztünk a „kettéhasadt énhez”. Sohasem érezzük ezt a zuhanást, amikor teljesen ébren vagyunk. Nappali énünknek nincs ilyen élménye. Akkor pedig - s itt megtámadhatatlan az érvelésem - egy másik, önálló énnek kell lennie annak, amely zuhan, amikor alszunk, és amelynek megvan ez az esésélménye - egyszóval emlékei vannak az ősrégi faji élményekről, mint ahogy nappali énünknek a nappali élményekről vannak emlékei. Okfejtésemnek ezen a fokán kezdtem némi világosságot látni. És a világosság hamarosan szemkápráztató fényességgel zúdult rám, megvilágított és érthetővé tett mindent, ami baljós, hátborzongató, ami természetellenes képtelenség álomélményeimben. Álmomban nem a nappali énem tartott hatalmában, hanem egy másik, különálló én, új és merőben más élményekkel és - hogy álmaim lényegéről beszéljek - merőben más élmények emlékeivel. Mi volt hát ez az én? Mikor élt maga is nappali életet ezen a bolygón, mikor gyűjtötte össze e különös élményanyagot? Ezekre a kérdésekre maguk az álmok válaszoltak. Ez az én a régmúltban élt, mikor még fiatal volt a világ; abban a korban, amelyet közép-pleisztocénnak nevezünk. Lezuhant a fákról, de nem esett le a földre. Rémülten hadonászott, ha oroszlánordí5

amelynek segítségével ezek az emlékek nemzedékről nemzedékre szállnak. Ez hordozza a faj egész kialakulásának emlékeit. Az ösztön: faji emlék. aki alvás közben a téren át zuhan? Egy másik kérdéssel felelhetek. Hallgassák meg az érveimet. És ebből a szempontból. hogy e második én jelentkezése . én is apáinktól és anyáinktól kapjuk ezeket az emlékeket. de az mégsem én vagyok. Ez a közvetítő az. Némelyőnknek erősebb és teljesebb faji emlékei vannak. mert én torzszülött vagyok. s erre a legegyszerűbb magyarázat.hogy tudományosabb legyek: 1 A tulajdonságok öröklődésének egyik elmélete. Szinte csak egyetlen emléke van: a zuhanás. hogy ezek a faji emlékek nem jelentkeznek mindnyájunknál. Nem ismerik fel második énjüket. torzszülött vagyok . Akkor önök is. Második énem csaknem felér erőben a saját énemmel. élénkebb második én él. Ez a második énem az elődeimnek egyik ősapaelődje fajom őskori leszármazásában. mint másoknak. gyilkos kígyók vágtak feléje. Röviden: a második én ugyan mindnyájunknak alkotórésze. a színálom. Erősen hiszem. mert nem vesznek tudomást kettősségükről. 6 . És ezzel megfeleltem a kérdésükre. Kell tehát lenni valami közvetítőnek. De miért van az . s maga is utóda egy leszármazásnak. Azt hiszik.kevésbé távoli . a saját énjükről van szó. Legközönségesebb faji emlékünk a téren át zuhanás álma. zavarosak. Én is látom magamat. amelynek tagjai jóval az ő kora előtt . Karattyolt a maga fajtájával a tanácskozásokon. a másikban meg sokkal elevenebb. Mindez csupán egyetlen kérdésen múlik: kiben milyen fokon jelentkezik a második én? Bennem roppant magas fokon jelentkezik. amit Weismann „csíraplazmának”1 nevez. mely August Weisman (1834-1914) német tudós nevéhez fűződik. Az emlékek elmosódottak. hogy egyszer már éltek. és a Tűz Népe rútul bánt vele akkoriban. Ezek az emberek nagyon meggyőző feltevésnek tartják a lélekvándorlást. hanem valaki. távoli időkből származó tettek és események emléke támad fel bennük. De némelyik csíraplazma-láncolat rendkívüli emlékterhet hordoz . A valóságban sose látott jelenetek látomása tűnik eléjük. ha már egyszer lappang bennünk valami elmosódott második én. De tévednek. az üldözőszörnyetegálom. Miért van kétfejű borjú? S az én válaszom erre az. Talán unalmas leszek. De tévednek. hogy a kétfejű borjú: torzszülött. Rendben van. mint nálam indított némelyeket arra. ezzel a kiindulási ponttal csak arra lyukadhatnak ki. Ez nem lélekvándorlás. Ez nagyon szokatlan.felkapaszkodtak a fákra. Ragadozó állatok üldözték. mint ahogy . sok el is veszett belőlük.és féregálom. de kénytelen vagyok megismételni: ebben az egyben torzszülöttnek kell engem tekinteniök.hallom az ellenvetést -. a csúszómászó. De sokunkban határozottabb. akiben roppant erővel jelentkeznek a faji emlékek. amint mondtam. mint ahogy ők is apjuktól és anyjuktól kapták. Azért jelentkezik bennem a második én s a teljes faji emlékezet.az átöröklődés torzszülöttje. Ez a másik én nagyon elmosódott. még sincs benne semmi rendkívülien figyelemreméltó. Sokunkat gyötör a repülésálom.tást hallott.részem az apám és a nagyapám. Nem én vagyok az egyetlen. de bennem egy bizonyos távoli előd emlékei jelentkeznek. De beszéljünk világosabban.a kéz. hogy higgyenek a személyes lélekvándorlási élményekben. de egyik emberből csaknem teljesen kiveszett. hisz csak egy énjük van.és lábujjak kifejlődésével . amint ott kóborolok a Fiatalabb Világ rengetegeiben. aki csak távoli részem. a fulladásálom.de nem olyan erős jelentkezése. mikor menekülnie kellett előlük. hogy végigéltek előző életeket.

és az emberi fejlődésről való ismereteimet öntudatlanul is visszavetítettem rájuk. 3. Évfolyamomban én végeztem a leggyengébben. akik szeretnek gúnyolódni. mint a többi. így támasztottam fel a tovatűnt Fiatalabb Világot. és ilyen az enyém is. Hiányzott az összefüggés logikája. Ezt az álmot. nem létezett. A fejlődéstörténet volt a kulcs. Akkor kaptam kulcsot az időhöz. mindig az az érzés tartott hatalmában. ágakból készült fészekben. mégis visszafülel valami olyan távoli múltba. sose leshettem ki a fészek peremén. Események.az ősök egyes tulajdonságainak felbukkanása a késői utódokban. nem a cselekvés élménye. gyakran álmodtam kisgyerek koromban. De hirtelen furcsa formák és események rontottak bele a legközepébe: a vihar zúgása és mennydörgése. 7 . lidércnyomást okoztak. az. Mert tudják. mert örökké fenyegetett. s összekucorodva feküdnék valami gallyakból. igyekszem elébe vágni a pszichológia hitetlen Tamásainak. világosuk meg minden. atavisztikus agyaménak. Kisgyerek korom leggyakoribb álma ilyesféle volt: mintha nagyon apró volnék. Ilyen például az embernél a dúsabb szőrzet. eleven ember. háromszor eszem bőségesen napjában.nincs miért tagadnom . a tizenharmadik bordapár stb.nevezzenek. mikor fiatalember lettem. s akik máskülönben bizonyára azt mondanák. ismeretlen tájak. ha a szél erősebben fújt.némelyik sokkal atavisztikusabb2. Magyarázatot adott. amelyben tétlenül hevertem. amilyeneket ébren sose láttam. Egyik pillanatban apró csecsemője voltam a Fiatalabb Világnak. tisztult ki. Csak akkor simult. velem néhány perc vagy pillanat leforgása alatt történtek meg. Semmit sem értettem. mint valami mindent elnyelő szörnyeteg szája. aminek akarnak. Megvallom azonban. míg egyetemista nem lettem. s már sok-sok ezer álmot láttam. amely nagyjából az emberiség kezdeteivel lehet egykorú. hogy irdatlan mélység van alattam. de tudtam az alattam lappangó mélységről. fészekben feküdtem a fán. hát ezzel mit tudnak kezdeni? És most. hogy ezek a részletek zavarosak és összefüggéstelenek voltak. Többet törődtem az atlétikával és . Nekem hát létrejöttének idején kellett leélnem az életemet. akit ma embernek mondunk. néztem a napsugarak játékát felettem a lombokon s a levelek lengedezését a szélben. a fül és a homlokbőr mozgathatósága. Merő zűrzavar volt az egész.a biliárddal. a következő pillanatban meg a Fiatalabb Világ felnőtt férfija. józan értelmet agyam tréfálkozásának. akkor tudtam helyes rendjükbe illesztgetni a történéseket. régmúlt életnek pedig már gyermek. Én az átöröklődés torzszülöttje vagyok. amelyben egykor éltem .vagy 2 Atavizmus . amely inkább állapot volt. Míg így feküdtem. mielőtt történetembe fognék. Néha a fészek is ide-oda ringott. Továbbá: semmit sem tudtam a fejlődéstörténetről. atavisztikus lidércnyomás . Sose láttam. mert túl sokat tanultam. amíg a fejlődéstörténet tudományát meg nem ismertem. de itt vagyok. amely bár modern és normális. de nem zúdítom önökre ezt a zűrzavart. a következő pillanatban pedig óvatosan kúsztam le a vízgödörhöz a nap legforróbb szakában. féltem tőle. melyeket évek választottak el a Fiatalabb Világban. hogy álmaim azért összefüggőek. Néha a hátamon feküdtem. Sok-sok órát tölthettem ebben a helyzetben. Először is sose voltam vakbuzgó diák.és kamaszkorom álmaiban átéltem minden részletét. Mert ebben az általam ismert múltban az ember. az eseményeket. húsból és vérből való. És zűrzavart. nem folyamatosan álmodtam. ennek a másik. s a förtelmes Vörösszeművel akaszkodtam össze halálos harcra.

az eseményeknek ezen a fokán így is kellett tennem. mint egy hatalmas orangután vagy csimpánz. hisz ez a könyv nem akar társadalomtudományi adattár lenni. Aztán a bokrosban mozgó test neszezését hallottam. csak meredtem rá. csöndben ülnöm. mégis élesen és határozottan különbözött tőlük. A közelből kiáltás felelt. Valamivel idősebb voltam. úgy zúdult a színhelyre. Így hát ültem s vártam. amit sikerült nyernie. Olyan volt. A hang közelebb húzódott. A vadállat szétnyomta a páfrányokat. Gyorslábú szerelme. Hangom mintha egy pillanatra megzavarta volna a vadkant. mint azok. Olyan volt. s szünet nélkül éles kiáltások törtek fel belőle. Hemperegtem a száraz leveleken. önök is elismerik majd. úgy hiszem. A nap melegen sütött. valami eseményláncolat. szörnyű kiáltás volt. ilyenformán: „Uh-á! Uh-á!” Olyan váratlan és szörnyű volt a megjelenése. Kis tisztáson feküdtem.ezt. de még mindig magatehetetlen. Vadkan volt. ha izgalomba jött. ilyen mozdulatlanul. félelmetes fintorokat vágott. lába izmosabb volt. s kevésbé szőrös.csak a természetes szőrzetet. Végül szétnyíltak a páfrányok. mint aki kővé vált. mint a fészeklakás idején. Én még mindig úgy ültem. felettem s körülöttem mindenütt erdei fák törzsei és ágai. ami végighúzódik minden álmomon.nem tudom leírni -. éles. Elébe ugrottam. Az önök kényelmére összerakom a különböző eseményeket érthető történetté. Vaskosabb alkatú volt. megtorpant. Fenyegetően bökött felém a fejével. mire. Nem hordott ruhát . S mondhatom. a lábammal is. közben jobbra-balra forgatta a fejét. torkomból nyögdécselő. Mert van valami összefüggés. Fogát csikorgatta. egyik mellső lábáról a másikra billegett. s mintegy kővé meredten ültem. villogó szemeket láttam. Én pontosan tudtam. Itt van például a barátságom Lógófülűvel. Körülöttem minden oldalon bokrok és páfrányszerű növények. magam se tudtam. szemem se rebbent. Nem nagyon emlékszem az anyámra. Aztán még eggyel és ismét eggyel. játszottam velük. és szőrét borzolta. s én boldog és megelégedett voltam. A megkülönböztetés felesleges. A legrégibb s bizonyosan a legélesebb emlékem róla alighanem a következő: Mintha a földön feküdtem volna. Akkor felordítottam vagy sikoltottam . mit kell tennem a villanásnyi idő alatt. Meg se moccantam. meglehetősen összefüggő és érdekes történetet adnak .igen. hogy a vadkan önkéntelenül védekezően lesunnyadt. S úgy látszott. Karjai nem lógtak le olyan mélyen. a modern ember visszamentem. dühödten őrjöngött. Hirtelen hangot hallottam. A kíváncsisága elszállott. Felültem s hallgatóztam. s egy lépéssel előbbre jött. Kíváncsian bámult rám. Megtorpant. mintha így kellett volna viselkednem. Ha összességükben nézzük őket. mikor anyám feléje lódult. s meglendítette a páfrányokat. elkaptam a dereka táján. Anyám ekkor felém szökkent. s kézzel-lábbal kapaszkodtam . Úgy tűnt. sikkanó hangok törtek fel. Egyet-kettőt röffentett. Majd láttam. 8 . s éltem az őskor életét másik énem társaságában. Aztán itt van Vörösszemű gyűlölködése. s a tisztásra lépett. Az ösztön parancsolta ezt. A kicsi hangocskák torkomban rekedtek. mert én is. Mint egy fúria. ahogy bőre s izma mozgott alatta az erőfeszítésben. morgott. egyik lábáról a másikra billentette súlyát. Az anyám. s eközben egy jelenés zúdult közibénk. amint a páfrányok meg-megrezdülnek az előrenyomakodó testtől. Nem volt szabad szétüvöltenem a félelmemet. azzal is éppoly biztosan tudtam kapaszkodni. s szívemet félelem marcangolta.a másik énem élt. szemei most már kegyetlenül villogtak. hosszú orrot s fehér agyarakat. mint a disznó röfögése. mint a kezemmel! Összezárult markomban éreztem a szőre húzódását.

én meg csak kapaszkodtam bele. se földön. Apró szemei mélyen ültek. Tulajdonképpen inkább kart formázott az apám lába. Magához tért meglepetéséből.mint mindnyájunk testében. s onnan benőtte az egész fejet. hanem velük szembe. s olyan visítás tört fel belőle. Makogott. s ő abban a pillanatban egyenest felfelé pattant. egész lényemben. s lódul át a következő nyiladékon. s ökölbe szorított kézzel veri a mellét. döntik a fát. akik ott gubbasztottunk a dühös vaddisznók felett. amint ezt írom. hogy az apám volt. Orrát nem lehetett orrnak nevezni. Mégpedig azért. csak mélyebbek. visított és szitkozódott lefelé. Anyám nagyon izgatott volt. amely egybegyűlt alattunk. s szikár. erőt szépség nélkül. egyenes lábszárak. Csípője keskeny volt. de még nem is ember. fadöntögető apjukat. Félig embernek. előrelódulni a fákon a négykezű. Volt valami alapvető célszerűség a testében . néha-néha megáll. hogy a lábával fogódzkodjon. habozás. biztonságban. előreugrott. Arca széles és lapos volt. mert minden irányból testek csörtetése felelt rá a páfrányok közül. Igaz. s nyomhatott összesen vagy hatvanöt kilót. az apám teste. de hiányoztak a kidagadó izmok. a szőre borzolt. erőt mutatott. Ezért nem tudott sík földön két lábon járni. szőrös lába görbe és inas. Háromméteres. Homloka rézsút emelkedett a szemétől. széles volt. ősvilági erőt. markolásra. Csomós volt és görbe. pusztításra született erőt. ötméteres nyiladékokon repül át. félig majomnak látszott. de még az izmaimban is éreztem a feltörő vágy borzongását. fáról fára ugrott. Mindenesetre jeladás lehetett. Én is lekukkantottam remegve a dühös vadakra. elébe ugrottam. szőrös lényt. s elkapott kezével egy fölénk nyúló ágat. hogy én is ágról ágra szökkenjek. mint a kéz hüvelykujja. éppoly szokatlan módon közeledett felénk. üvöltő basszus hangon. se föld alatt. időveszteség nélkül. hogyan folytassa útját a fákon. s ez tette képessé apámat arra. apámat közeledni . s úgy kucorogtunk ott fenn. hogy egy nap ők is lóbálják majd a fejszét. szemöldöke szemére csüngött. hogy most a másik kezével kapaszkodjon meg. öblösen kidomborodott. a széles váll. ágról ágra. amely formát ad az önök vagy az én lábamnak. mert a lábfejével is tudott fogni. se földben. Vadkocák törtek elő minden oldalról a tisztásra . hogy az már szinte trombitálás volt. Ez a test. Percről percre hangosabbá váltak. arányos alkat. közel egymáshoz. mert a lábfeje inkább kézre hasonlított. S amíg figyeltem. Amilyen szokatlan volt a külseje. ébren. vad. az orrnyereg látni valóan hiányzott. annyira nyomott. s éreztem a lappangó erő biztosítékát is a lényemben. A következő percben a kan csattogó agyarral elrobogott alattunk. a hosszú. Nem tudom leírni.Mondom. fogcsattogtató csapatra. dühében ordít. szorításra. A bennem lévő 9 . Feje nevetségesen kicsi volt. az izmaimban. és tőlem telhetően igyekeztem utánozni anyám kiáltozását. s érzik magukban. Apának éppen nem volt túlságosan megnyerő. A fákon jött. A nagy lábujj nem feküdt egy vonalban a többi ujjal. az orrlyukai meg olyanok voltak. Emlékszem. a szép. Ez történt velem is. kurta nyak támasztotta alá. egyik kezével elkap egy ágat. Nagydarab férfinak számított a maga idejében. még mutatkozni is alig mutatkozott rajta a húsos lábikra. Nincs manapság hozzá hasonló. De anyám tán négyméternyire a föld felett fellódult egy vastag ágra. Távolról hasonló kiáltások hallatszottak. s ugyanolyan nevetségesen vastag.vagy húszan. nagyon gyorsan. s hamarosan láttam őt. haja már a szemeknél kezdődött. a mellkasa szépen. sosem tűnődve azon. tépésre. sík területen nem tudott két lábon járni. mint aki már nem majom.legalábbis az álmok minden egyes tanúságából arra a következtetésre kell jutnom. Most is látom. s így jön tovább. mint két rés az arcon: nem lefelé nyíltak. hanem kifelé. Miért ne éreztem volna? Kisfiúk látják néha fejszelóbáló.

s képzeljék el. mikor az ág letört súlya alatt. Sétáljanak vissza egy kicsikét velem kisgyerek koromba. hányingerrel. azt sem tudom megmondani. s csúfolta őket. s fél kézen. úgy meredt le a vaddisznókra. azok meg agyarukat csattogtatták tehetetlen haragjukban. szorosan kapaszkodtam anyámba. Az erdő. 4. talán mert bujkált bennem valami bűntudat. És ami a legrosszabb. Apám nem elégedett meg ennyivel: letört egy erős ágat. feküdjenek mellém. s az ág reccsenésére engem elöntött az émelyítő tudat. amikor még nem ismertem Lógófülűt. miért. fél lábon lógaszkodva. akkor. lehajigálta őket ellenségeinkre. Viselkedése csak arra volt jó. hogy anyám meg én örültünk a mulatságnak. hogy két esemény között egy-két vagy négy-öt év telt-e el. hogy apám módjára tegyen. házi disznót se láttam soha. mint az agyar. míg férfisorba nem kerültem. aki mászott. remegve. erdei száguldásokról suttogott nekem. De a jóba is belefáradunk. mi a bűnöm.gyerekkori pajtásom lett. Az ablak nyitva volt. okozóját. nem estünk a vaddisznók martalékául. nyomasztottak lidércjárásos álmaim? Elátkozott voltam. Nem látom mindig az események sorrendjét. hogy zuhanunk a térben mind a ketten. Csak nagyjából becsülhetem fel az idő múlását. És mégis. elgyávultam. mikor a reggeli szalonnát sisteregni láttam. Egy dolog zavarbahozó ezekben a történelem előtti emlékeimben: az időbeliség elmosódottsága. Ne felejtsék el: tapasztalatlan kisgyerek voltam. Messziről ugrott. Aztán meg rákényszeríteni az események logikáját a különböző történésekre. s ez énrám óriási hatást tett.nyugodtan nevezhetem így . És éppígy vonhatom le a következtetést. A következő pillanatban felébredtem párnás ágyamban. csak éppen arról nem volt sejtelmem sem. 10 . Apám végre elért bennünket. izzadva. aki később . s meg nem ismertem álmaim okát. előreálló felső ajkát csücsörítette. Emlékszem. mint a kutya. féltem elmondani. Az éjjeli lámpa nyugodtan égett. mint az élet. s titkon és nagyratörőn már légi utakról. szemfoga oly nagy volt. Nem kétséges például. aztán minden elsötétedett. hogy anyámat és engem akkor zavartak fára a vaddisznók. hogy a vaddisznók még jobban nekibőszüljenek. és csépelte az orrukat. Olyanformán morgott. hűvös levegő áradt a szobába. így hát hosszú éveken át némán szenvedtem. Nem tudom. álmomban vadkanok csörtettek valószerűen. Homályosan még láttam. Rettentően dühöngött. visszanéz.élet arra teremtődött. s én fantasztikus szüleimmel magas fák között lódultam át. S ezért azt hiszem. nem zuhantunk a földre. s emlékszem. lendült a térben. Most aztán elapadt bennem a nagyratörés. ha megrémítettek. Sose láttam életemben vaddisznót. apró gallyakat tördösött. Csodálkoznak hát. hogy apám hirtelen megáll útjában. s végül is apám kárörvendő kuncogással elvezetett bennünket a fák koronáján. hogy e két időpont között hagyhattam el az anyámat. a zizegő leveleken játszó napsugár eltűnt szemem elől. Ami azt illeti. És most gondolják magukat egy pillanatra az én helyembe. Ágakat. abban az időben menekültünk és zuhantunk. Még fél kézzel is függeszkedett. oldalba bökdöste a feldühödött vadállatokat. másképp nem volnék itt. gyötrelmesen közel a disznókhoz. de éppen a biztos távolság határán. külsejének változásain mérve. társaim viselkedésének. Felesleges mondanom. s nem emlékeznék ezer évszázaddal később az eseményre. A legközelebbi kapcsolatba akkor jutottam vele. Emlékszem. hogy ilyen érthetetlen szörnyűségeket álmodnak.

amit róla adhatok.belefulladt a folyóba. időtartamváltoztatásokkal. s ha valakiben véletlenül mégis elvont gondolat támadt. hogy megfelelő szókincse lett volna ilyen tájékoztatásra. Csak konkrétumokról beszéltünk. mert csak konkrétumokban gondolkodtunk. Mi megettük a tojásokat. Hang nem volt rá. hogyan távozott . csak hirtelen. s egyre messzebb. amit magam. s azok sem a legjobbak. határozószókkal főneveket. bár láttak volna bennünket a huszadik századi fiúk! De mi nem csináltunk tojásgyűjteményt. Kétségtelen. kígyó marta meg. És az akkori idők ismerétében egyetlen magyarázatot tudok erre: röviddel a vaddisznókaland után elpusztult. Aztán új hangok igénye támadt bennünk. társai nem értették meg. hogy céltudatos lehessen. Ami pedig a fészekszedést illeti . Ha előkerült. Mozgattuk. a magam két szemével láttam azokban a történelem előtti időkben. a tigris gyomrába került . Szókincsének határain túlra kényszerült. semmilyen 11 . s közben folyton-folyvást ismételgette az új hangot. Néha mégis túlságosan megelőzték gondolataink a hangokat. s ezek képessé tettek bennünket. higgyék el. Emlékszem . Teljes erejében volt. mert elsősorban hangok voltak. Így gyarapodott a nyelv. A beszédnek ez utóbbi eszközeit akkor még nem ismerték. hogy ebben az időben nem viseltünk nevet. hanem a könyökömmel érintettem a földet. A második férjéről kevés emlékem van. nagy nehézségébe került társaival közölni. bámulatosan egyszerűek voltunk! De tudtunk egy sereg dolgot. Gyakorlatilag a legegyszerűbb absztrakció is meghaladta a gondolkodásunkat. Túlságosan sokat beszélt. Pokoli fecsegése még most is bosszant. Nem ragoztunk. vagy a vén Kardfogú. És könnyen meg tudtuk vakarni a hátunk közepét. azt merem állítani). A szövegösszefüggésből éreztük ki az igeidőt. lekonyasztottuk a fülünket.Apámról nincs több emlékem. amit manapság nem tudnak. határozószókkal lehetett volna módosítani. De mind nagyobb lettem. hogy nem az ujjam hegyével. hangokat módosítottunk hangsúlyozással. amit ragokkal. Néhány hangot ismertünk. Ez alighanem azért történt. gyorsítással vagy lassítással. Aztán meg sokszor folyamodtunk a némajátékhoz. a nyelv nem valami gyorsan gyarapodott akkoriban.de már nagyon elkanyarodtam a történettől. Túlságosan következetlenül gondolkozott ahhoz.erről nincs tudomásom. Hangokat mondok. Hadd meséljek először Lógófülűről és a kettőnk barátságáról. S én hamarosan megtanultam félni tőle és rosszindulatú tréfáitól. hogy idő előtt veszett el. Majomszerű volt. kötve hiszem. csak azt kívánom. És ha már itt tartunk. mert apám halála után második férjet vett magához. Ez a legjobb leírás. hogy az új gondolatokat kifejezhessük. Bízni nem nagyon lehetett benne. Lábbal is tudtunk követ dobni. s ezeket teljességgel képtelenek voltunk mások értésére adni. Sokszor megcsináltam. merev térdekkel csípőből annyira le tudtam hajolni. Életemnek igen korai szakaszán váltam el anyámtól. sikerült absztrakciókat létrehoznunk (ködöseket. s szükségképpen időről időre elcsellengtem anyámtól. igéket módosítottunk volna. ábrázolta a gondolatot. Ha új hangokat talált ki rá. Mert jegyezzék meg: csak arra emlékszem. Első pillanattól fogva gyűlölt.nos. anyámhoz másztam és belekapaszkodtam. De nem tudom. S ezekre az alkalmakra lesett a Fecsegő. ha akartuk. Egészében véve. nekem nem beszélt róla. A ketrecbe zárt majmokról mindig ő jut eszembe. Egy bizonyos hangnál a kiejtésre fordított idő adta meg az értelmi árnyalatot. amit elmondtam. nem szavakat. hegyeztük. Könnyűvérű fickó volt. (Talán meg kell mondanom. Ó. Ilyenkor a némajátékhoz folyamodott: ahol csak lehetett. hangmagasság-. Ami azt illeti. Ahelyett hogy ragokkal. hogy valamicskével a kifejezési határokon túl gondolkodjunk. erőszakos halál vihette el. csak az. Nem volt meghatározott értékük. Ha anyám tudott is apám haláláról. A csapatnak akkoriban talán mindössze harminc-negyven hangból álló szókincse lehetett. Az elkövetkező években sose bukkant fel újra. ha eszembe jut.

Még mindig ragaszkodott a fáihoz. Rendkívül rosszindulatúan zaklatott engem. abban a szent pillanatban leszámol velem. amilyet a mai ember csinál! Még olyan tető sem. ne a földön legyen.emlékszem. s mászni kezdett felfelé. s közben bömbölt a maga szította haragtól. ami drága mostohaapámra illik. Ami engem illet. Százszorta esetlenebb volt. Szemfogaim ugyanis feltűnően nagyok voltak. mint az ember legügyetlenebb munkája . vagy igyekezett magát feldühíteni. de mintha csak úgy hevenyészve hajigálták volna rá. nyakon vert. Mint minden férfi a hordában. Fecsegőnek akkor nyílt erre alkalma. ami mellett öt percnél tovább kitartott.szelemenfákat. Aztán meg. mint a madárfészeké. Persze kiválasztottunk egy bizonyos fát. Az otthonom szövetség volt. ha utolért a sötétedés. hogy hamarosan a saját elhatározásomból is elmentem volna hazulról. Anyám régimódi volt.) De térjünk vissza Fecsegőhöz. erős ágak voltak. amint telt az idő. De a Fecsegő keservessé tette az otthoni életünket. s öröm volt nézni. hogy ott. nem olyan tető. Magamban mosolygok. a mai fogalmaink szerint. ha dühös volt. de gyakran más fákra is. rendszerint arra gallyaztunk fel. Nem. Mert hordánk haladóbb tagjai már a folyó fölötti barlangokban laktak. olyan változatosan adta tudtomra engesztelhetetlen gyűlöletét s azt a szándékát. rendetlenül eszkábáltuk össze. lombot raktunk. amint jött visszafelé az erdőn.mondjuk .s az otthoni életen nem a csorgós fészekre gondolok a fán. amilyet ma a legalacsonyabb fokon álló bennszülött készít. És meg kell vallanom: nagy esőben a tető komiszul beázott. De ennek az eredménye gyönyörűséges. kúszónövényekből durva padozatot csináltunk. mikor egyik nap egyedül voltam a fészekben. A helyzet mindenesetre olyan gyorsan romlott. hogy ha beesteledett. Egy alkalmatos ágvillába gallyakból. S egy pillanatra el nem hagyta volna pokoli üvöltözését . anyámnak is. Fecsegő kitervelhette az egészet. Mielőtt még felcihelődtem volna. Ó. s remegve a fészekbe kúsztam.és lombhalmaz. Folytonosan rémületben tartott. Ő megelégedett a fákkal. mikor ezt a mondatot leírom.néven nem ismertek.mégpedig a teteje. Ez volt az egyetlen szándék. Anyám gondjában éltem. bár fonása ezerszeresen durvábban készült. A fán. hogy ilyen önálló tettet hajtsak végre. Nemtörődöm módon. Fecsegő 12 . Anyám és Fecsegő elmentek az áfonyás láp felé. hanem a hármunk csoportéletére.amint már mondtam. Állandóan csipkedett. Otthoni élet! Otthon! Nem volt otthonom a szó mai értelmében. Ezeken nyugodott az ág. A kényelem kedvéért én magam adok nevet a különböző szereplőknek. Leginkább még valami óriási madárfészekhez hasonlított. kimenekültem a nagy vízszintes ágra. amit semmilyen madárfészekben nem láttam . Végül már kikerültem az apró gallyak és a levelek közé.az emberé. S ezt nemcsak képletesen mondom. az ágvilla fölé egy rakás száraz ágat. éppen csak arra ügyelt. ahogy Fecsegő bozontját tépdeste. akikkel szoros kapcsolatban álltam. nekem is . s Fecsegőnek erőszakot kellett tennie rajta. nem a házban. végeérhetetlen családi perpatvar lett. De megfosztottak attól az elégtételtől. Fecsegő egyenest a fának tartott . Anyám gyakran közbelépett. De anyám gyanakvó volt s haladásellenes. Utánam jött. s öklével verte a mellét. végül is terhes lettem neki. kidobtak. mert hallottam. Ráébredtem helyzetem reménytelenségére. nem lakóhely. s a Fecsegő név a legtalálóbb. Ezek vagy két centiméter átmérőjű. magamat Nagyfogúnak neveztem el. Zsúpolásnak még csak a szándéka sem látszott. Azt hiszem. ő is meg-megállt. amelyen meghúzódtunk. Négy vagy öt szomszédos ágvilla tartotta a . S az anyám mindenfelé lakott. anyám egyre lanyhábban védelmezett. s alkalomadtán nem röstellt megharapni sem. tölgyfa volt -. Mikor az ágvillára mászott. De volt egy jellegzetessége. s én mind kijjebb és kijjebb kúsztam. nyelvünk roppant szegényes volt. ágakból. az otthoni életemet nem mondhatom boldognak. a Fecsegő csapta örökös zenebona miatt. s abban én voltam a civakodás tárgya.

Aztán végignéztem magamon. Csendesen keresztülmásztam a bokrokon. Egyszer még visszapillantottam s láttam. s órák hosszat vándoroltam fenn. sose érintve a földet. Gyorsan elnyomtam a nyöszörgésemet. Vadul és egyre vadabbul himbálózott. mihelyt zokogásom elcsitult. mert utána egy teljes hétig sántikáltam a sérült csípőmmel. s közben néztem fel Fecsegőre. s himbálózni kezdett. tudtam. nyöszörögve feküdtem az esés helyén. Félt utánam jönni a falevelek és gallyak közé. hol találhatok. Nem volt kellemes látvány. hogy egy pillanat alatt áthidalja az ezer évszázadot. szálkás vége jó két centiméterre belefúródott az alkaromba. abban az időben az ember húsa jobban gyógyuló anyag volt. s ezt jól tudta a gazember! Arcára gonosz kifejezés ült. háttal a föld felé. milyen veszély fenyeget. Második énem sokat felejtett. és roppant elővigyázatosan viselkedtem ezen az első utamon a világban. nagyobb súlya alatt le is tört volna az ág. Fára kapaszkodtam. Álmaim nem foglalkoznak velük. nagyon ködösen élnek az agyamban. Mind a négy fogódzóm egyszerre tört le. Aztán elkövetkezett a vég. ha bánatom hangos kifejezésével magamra hozom a vadászó állatokat. s óvatosságát semmilyen düh el nem nyomta. s úgy tapasztaltam. amiket könnyáztatta szempilláim részleges becsukása és kinyitása adott. s kárörvendő gyűlölettel vicsorgott rám. Himbálózni! Amikor én kinn kapaszkodtam az ág legcsúcsán! A gallyak töredeztek súlyom alatt. amely a földet érés lendületét felfogta. fáról fára. s gyakran megálltam útközben játszani. s tudtam. Ami az élelmet illeti. Ő már csak védelmet és vezetést nyújtott nekem. amint ott a bokrok közt feküdtem. s kezem-lábam még mindig fogta a törött gallyakat. apró gombszemében kegyetlen ötlet szikrázott fel. Itt-ott hiányzott némi szőr és bőr. Felpillantottam a bokrokon át. Ami azt illeti. hova megyek. Ezek azonban mégiscsak apró sérülések voltak. érdeklődéssel kezdtem figyelni a furcsa fényhatásokat.világéletében gyáva volt. Zuhanásaim rendszerint megtörik álmaimat: az idegrendszer megrázkódtatása elég. s zuhanásomat megakasztották a szívós. és a jobb csípőm. s tompa puffanással érek földet. Csont nem tört. Hat méterre voltam a földtől. ahova felgallyazhatok. De nem mentem határozott irányba. hogy a zuhanás nem tett túl nagy kárt bennem. akárhogyan belélovalta is magát. s hallom. s mégsem ébresztett fel soha. zúzódásokkal teli. Ördögi örömének kifejezésére ütemesen himbálózott. hogy otthontalan vagyok. Azok az események. De ez az álom: az otthon elhagyása. amint a kakukkos óra az időt kiáltja kinn a hallban. Összekarmolva. De azért súlyosat zuhantam. mielőtt még engem elér. s én zuhantam. De nem kellett megfognia. Csak egy célom volt: elkerülni Fecsegő keze ügyéből. Szerencsémre nem ólálkodtak vaddisznók alattam. az elhagyatottság érzése jött rám: tudatára ébredtem. sokszor visszatért. rugalmas bokrok. hogy sose térek vissza anyámhoz és Fecsegőhöz. sikoltozva a recsegő bokrok közé. mint manapság. Meglehetősen megtanultam már az óvatosságot. hogy Fecsegő még mindig gajdol és himbálózik. s nem is vándoroltam megállás nélkül. különösen ebből az 13 . Aztán. egy letört ág hegyes. Meg hát gyerek voltam csak. s keresek magamnak egy fát. és felrázzon engem kicsi ágyamban. s láttam a Fecsegőt. Aztán ott fekszem izzadva. mint ahogy egész fajtám természetében. Természetemben volt. Messzire elmegyek a szörnyű erdőbe. Elhatároztam. Már nem a fák biztonságában voltam. a következetlenség. reszketve. elviselhetetlenül fájt. Mindig lezuhanok. Az utolsó évben már nem függtem anyámtól élelem dolgában. Emlékszem. amelyek otthonom elhagyásakor velem történtek. Nem sokat törődtem vele.

De térjünk vissza a tárgyhoz. s anyja bekúszott vele a barlangba. legtöbbjük elmenekült. Egyik legerősebb benyomásom: egy csupasz domb sziklás tetején apró gyíkokra vadásztam. Csak összetekeredve feküdtek a napsütötte.. Anyja kirontott. S ekkor különös dolog történt. némileg lazán értelmezve a szót. Aztán fiatal fák keserű kérgét rágcsáltam. Ezeken nagy vacogással törtem át: leereszkedtem a földre. Talán a zöld diók okozták. 5. de néha sikerült egy-egy követ elhengerítve elcsípnem valamelyiket. hogy a Csapat is szemmel tart engem. Emlékszem. az ivóhelyhez vezető kapaszkodókat. s a lehető leggyorsabban rohantam. De olyan erős volt bennem az öröklött félelem a kígyóktól. az eszeveszett rettegéstől. sugaras napok. Anyám. elöntött a boldogság. A népes tisztás egyszeriben elhagyatottá vált. hogy voltak esős napok. hogy áthidalják az űrt faotthonom elhagyása s a barlangokba való megérkezésem között. talán a gyíkok. Hamarosan kidugták a fejüket. mindnyájan. a tisztást. nem messze a szirtfok lábától. Ha egyenesen erre tartok. zűrzavarban nem sikerült mindenkinek a maga barlangjába jutnia. figyeltem a barlangbejáratokat. erősen belecsimpaszkodott. így hát meglehetősen hosszú ideig vándorolhattam. s vadul szaladtam feléjük. s egyszer csak rádöbbentem. hogy szerencsém volt. Rémületben és elhagyatottságban éltem. Miért futott el előlem a Csapat? Később megismertem szokásaikat. a gyermek elébe ugrott. bár nekem a sok kóborlással egy hetembe került. hogy megláttam a fajtámat. Néhányan a fiatalabbak 14 . másik oldalán a folyó hömpölygött. Nem üldöztek. hogy hasfájás gyötört.időszakból. A különféle álmokat nem sikerült úgy összerendeznem. De azt tudom. hogy úgy mondjam. Nem nagy távolságra. kapaszkodók voltak . bedobták magukat a barlangok száján. s figyelmeztető kiáltást hallatott. Amint kibukkantam az erdőből. Nagy tisztás szélén találtam magam. Mikor megláttak teljes erővel kirohanni az erdőből. S a tisztáson a Csapat sok tagját. abban a pillanatban elmenekült. Keservesen sírt. akit a riadalomban elejtettek. mert órák hosszat fetrengtem hasgörccsel a földön. egy kicsi gyereket. míg ideérkeztem. A hordához tartoztunk. Ez volt. én s néhány apró közösség: mi. Az erdő széléről láttam a szirtfokok barlangjait. Váratlan közeledésemmel elugrasztottam őket. akik a barlangokban laktak. úgy vélték.. Nem tudom. hirtelen elém tárult a kép. mintha a sarkamban lettek volna. Egy álló hétig kóboroltam gyermek létemre egyedül. és megtudtam. A Csapat üvöltözve a rémülettől. ahol valamikor megcsúszott a föld. Nem értettem a dolgot. A tisztás egyik oldalán magas szirtfokok emelkedtek. de itt-ott.ezeken a helyeken szoktak inni a csapatbeliek. Kétségbeesetten leültem és nyüszítettem. hogy rohantam. Valaki a Csapatból meglátott. Fecsegő. Ültem. Homályosan emlékszem: sok zöld diót ettem. s eltűntek. Tülekedtek. kivéve egyvalakit. Ez alatt az idő alatt senkit sem láttam a magam fajtájából. gyakran kerültem tisztásra. A rohanásban. Emlékszem. a falu. A földes part meredeken esett a vízre. lágy héjuk volt és tejes magjuk. valami ragadozó állat üldöz. Különösen az esős napok nyomorúságáról álmodtam. Erről a dombról kígyók riasztottak el. egy óra alatt megteszem az utat. majd ide-oda kiáltoztak egymásnak. mégsem falt föl semmilyen vad. lapos sziklákon. Egyedül álltam. a gyötrő éhségről meg az éhség csillapításáról. kültelki lakosok voltunk. ugráltak a sziklákon. És egészen világosan emlékszem. Véletlenül éppen a Csapat fő lakhelyére bukkantam. És most. Beszaladtak a sziklák alá. noha távolabb laktunk tőle.

Néha. Csupáncsak a tenyerén.atavizmus volt. hatalmas. míg újra 15 . Végül látnivalóan oda lyukadt ki. vad. amely mindnyájan ezt gyanították . nem sok. s leereszkedett a földre. De őt tetőtől talpig szőr borította. Igen . aki járás közben a keze fejével egyensúlyozott volna. mint kívül. s a fiatalok rájuk ismertek. Útja közelembe hozta. hogy nem vagyunk nagyon szőrösek. ezt akkor még nem találták fel. hogy egyensúlyozzon. velünk maradt. s ő is felismerte volna ezer között az enyémet. örökké vörös szemhéjai miatt. s máshol lett volna a helye. de voltaképpen atavizmus volt. mondjuk a bicepszet. Akkoriban azzal szoktunk büszkélkedni. mindenáron szeretett volna egy pillantást vetni a ragadozóra. Mivel történetesen a mi hordánkban született. Öklének visszakézből adott. Mindnyájan névtelenek voltak. Visszatért a kapaszkodó tetejéről. Rám se hederített. s nem ereszkedett le a földre. Mindenképpen szörnyetegre hasonlított. De mondhatom. Ültéből hat méter magasra tudott ugrani. Egy csavarással el tudta volna törni a nyakukat. hogy kézfeje jobbra is. Félelmetesen csúf volt. Nyomhatott vagy nyolcvanöt kilót. Nagyon körültekintően. Ezek visszafajzottak az ősökre. nagyon éberen szimatolt jobbra-balra a tisztáson. Vörösszeműnek fogom nevezni őt e történet lapjain . Fertelmesen szőrös volt. Testre óriás volt. amelyek különös hatásukkal mintha cégérei lettek volna gazdájuk szörnyű vadságának. talpán meg a szeme alatt nem nőtt szőre. lelógó alsó ajka tökéletes összhangban állott szörnyű szemével. Nemtörődöm módon ment előre. fánlakó típusra. ahonnan lepillantott az ivóhelyre. karját belül is éppúgy. Anyjuk nem nevükön kereste őket. mint a tojáshéjat. Ez az ide-oda szólongatás ment egy ideig. Az anyák pörlekedő-aggódó kiáltásokat hallattak. hogy jelentős szerepet játsszon az életemben. Rólam tudomást se vett. akkor minden figyelmeztetés nélkül. ezer anya hangja között is felismertem volna a hangját. Mi éppen átalakulóban voltunk fánélőből földönélővé. Járás közben csípőben annyira előredőlt. belesett a nyiladékokon a fák közé. de Vörösszemű még náluknál is jobban visszafajzott. mikor az újságokban modern profi bokszolóink. Ha például az én anyám kiált onnan értem. sőt még a fülét is. mint máris a horda valamennyi tagjának életében. De Vörösszemű visszaütött a primitívebb.a gyulladásos szeme miatt nevezem így. Ez volt hát Vörösszemű. négykézláb aztán tudott rohanni. s valójában azért rakta kézfejét a földre. vicsorgó szája. s testünk. és karja oly hosszú volt. A lelke is vörös színű volt. Jó négy métert taszított hátra az ütés. Ügyetlenül járt ebben az egyenes tartásban. Sőt mi több.közül idegen barlangban találtak menedéket. Csak figyelt. Vasujjainak egyetlen fogásával s egy rántással tövestül ki tudta volna tépni testük valamelyik izmát. hogy állkapcsának egyetlen roppantásával egyszerre harapta volna át a nagy nyaki ütőeret elöl s a gerincvelőt hátul. Márpedig ez olyasmi volt. Gonosz lábának (vagy hátsó kezének) egyetlen rúgásával kizsigerelte volna őket. Végül előjött valaki. tartásunk is átalakult. hogy nem ólálkodik itt semmiféle veszély. s közben a Csapat a barlangok szájához tolongott s leste. egyre csak körbevizslatott. de a Csapat túl óvatos volt.engem üldözött. nem jött ki a barlangjaiból. amiben különösen ügyetlennek bizonyultunk. könnyed ütése úgy törte volna szét koponyájukat. Ez a valaki arra volt hivatva. balra is minden lépésnél érintette a földet. s tudom. hivatásos verekedőink leírására bukkanok. alig akadt köztünk. Nálánál nagyobb fajtánkbelit sohasem láttam. hihetetlen gyorsasággal fejbe zuhintott. Sok-sok nemzedéken át folyt ez az átalakulás. A Tűz Népében sem láttam ilyen nagyot. Meglehetősen óvatosan mászott ki barlangjából. de most sem vett észre. eltűnődök: vajon mennyi esélye lett volna a legjobbnak közülük Vörösszemű ellen? Félek. a Fák Népében sem. míg elém nem ért.

Hallgatóztam. Ez a fogás jelentős előnyt biztosított nekem. Lógófülű egy évvel idősebb volt nálam. szokásokról keveset tudott mondani . Találkoztam velük az elmúlt évben. s játékos. s így sokat megtudtam. Több asszony gyűlt kíváncsian körém. téptük a szőrt. ujjal mutogattak. észrevétlenül rám ugrott és feltaszított. csatlakozott hozzám. Ha a többi gyerek összegyűlt piszkálódni. pofákat vágtak. Azért neveztem el így. Most már jó barátok lettünk. s mégis mindig felbukkant az orrom előtt. hogy csakhamar békén hagytak. s foggal-körömmel nekiestem a legvakmerőbbnek . sose jött ki. de figyeltem. hogyan viselkedik. merre lehet. de nem tudtam rájönni. aztán elfutott a méreg. hát egy ideig tűrtem őket. milyen fogással sikerült fölébe kerekednem.legalábbis azokban az időkben. s együtt támadtuk meg őket. Kiváló tréfa volt . s aztán újra egymásnak estünk. félájultan is hallottam. nyüszíteni kezdtem. s én harmadszor is bezavartam a barlangba. Vörösszemű nem törődött tovább velem. Mielőtt észbe kaptam volna. s ő megint a barlangba futott. s ezen keresztül kerültünk megint a szabad levegőre. Így fogadtak be a hordába. hogy mentsem magam. mikor anyám elvitt a mogyorós szakadékhoz. így alakult át verekedésünk bújócskává. s olyan komiszul bántunk velük. s emlékszem. A következő pillanatban nagyon megrémültem. nem ment el mellettem. A körülményekről. Akkor utána mentem a barlangba. Sosem jártam még barlangban. hogy vad zenebona: kotkodácsoló. s nekem jogomban állt szívem szerint kizokogni. Meg voltam rettenve. s megfosztotta Lógófülűt a fél fül használatától. 16 . Keresztülkergettem a tisztáson. mikor az ütés lezúdult.földre nyekkentem. De nem sokáig örülhettem neki. Kezemnél fogva bevezetett. akárcsak előbb. De ő jobban ismerte a helyet. Megint utána rohantam. hogyan siklik ki előlem. s a Csapat teli torokkal méltányolta is. A második viadalt azért mégse kockáztatta meg. Kíváncsi lettem. s én felismertem őket. Ez a jelenet többször megismétlődött. A barlangot keskeny repedés kötötte össze egy másik barlanggal.hiányzott a kellő szókincse. Rézsút keresztülvágott a tisztáson. Lógófülű csúfondárosan makogott felém. mint két verekedő kisfiú. ebben biztos voltam. döföltek. kinyöszörögni magamat. s berontott az egyik barlangba. leültem figyelni. együtt ültünk le. Nem jött ki a bejáraton. A másik füle mindig bénán. összefonódtunk. visító nevetés harsan fel a barlangoknál abban a pillanatban. én viszont százszorta dühösebb. s hajszálra úgy estünk egymásnak. hogy fél-Nelsonnak hívják. Végül aztán nem futott el előlem. le az egyik kapaszkodón a folyóhoz. egyetemi éveimben tudtam meg. hogy csaknem kizsigerelt. Közte és a bejárat között álltam. és odavágtuk egymást. s a lábfejével (vagy hátsó kezével) oly vadul gyomron taszított. az orrom előtt. s fel a másik kapaszkodón. Mindannyiszor bement a barlangba. csipkedtek. de hasztalanul kerestem ott benn. mégis ott kuncogott. már utána ugrottam a sötétbe. egymást átkarolva.éspedig éppen Lógófülűnek. Kicsikét visszahúzódtam s lestem. de most megálltam a bejáratnál. Valami baleset megsértette az izmokat. Kisebb szünetekkel egész délután folytattuk. végigfutott a vízparton. Nem értettem. s helyükbe egy tucatra való kíváncsi és kötekedő kölyök lépett. s amikor kikecmeregtem a napvilágra. De hamarosan egyedül hagytak. s végül is nyakába kapta a lábát. Összekapaszkodott velem. Felhúzta egyik lábát. Kiáltozni. Karmoltunk. Nem jött ki. barátságos hangulat támadt közöttünk. s eliszkolt. mégis: mintha eltűnt volna. Emlékszem. mozdulatlanul lógott. Köribém álltak. és hát meg is mutatott némely helyet és dolgot. mert csak a fél fülét tudta hegyezni. mégis jó néhány perc múlva ott kuncogott az orrom előtt. Ez megzavart. haraptunk. Kicsit később feltárta a tág bejáratú barlang titkát. El kellett engednem. és kicsúfolt. Lógófülű megismertette velem a falut.

s félreléptek. s ott. de hamarosan izmaink erejét is hozzáadva hajigáltuk. miután Lógófülűvel végigaludtam az éjszakát. És mindnyájan fintorokat vágtunk . abba a széles szájú barlangba vágódtak be. Nagyon alacsony volt . hanem mert éreztem a belső ösztönzést. mikor a vén Kardfogú. mert féltek a ragadozó állatoktól. Éjszaka senki sem alszik bennük. a fák közt egy füves helyen jóllaktunk szívós rostú répával. Itt aludtuk át az éjszakát. de anélkül is tudhattuk. mert azok példát mutattak rá. Én csak üggyel-bajjal tudtam követni. Első reggel. tapasztalhattam a szűk szájú barlang előnyeit. Éjszakai vadászata nyilvánvalóan nem sikerült. Éppen kivilágosodott. mi történik ott benn. Nem tudom. s kitértek előle. amelyben előző délután Lógófülűvel játszottunk. Az öreg Kardfogú egy ideig berontott meg kirontott. Fenn és lenn. s kurrogott. annyira keskeny volt a bejárat. Mi. Emlékszem. Lógófülű bepréselte magát. sziklákat zúdítottunk rá. Benn kicsi sziklaodúban találtam magam. A kapaszkodón megint találkoztunk a Vörösszeművel. hogy Lógófülű félrehúzódik egyik oldalra. Megpillantotta a két csapatbelit a másik barlang szájánál. Felkapaszkodtunk magasra a szirtfokon. ösztönünk parancsolta ezt. Valahányszor a tigris megjelent. hogy belőlünk lakik jól. s felfelé indultunk a kapaszkodón a barlangokhoz. kielégületlenül és dühösen. Csak a hasadékszájú barlangokat használták. s feléjük ugrott. hogy átengedjék neki az ösvény közepét. A hasadék túl keskeny volt. Mire leszállt az alkony. Vörösszemű nyomakodott lefelé a kapaszkodó közepén. A Csapat a biztonságos barlangokba húzódott. amelyet odalentről nem lehetett látni. Közben mi. elvakult harag. Arra lettem figyelmes. de én hamar rájöttem. akárhogy is. Éppoly dühösek voltunk. összekuporodva. fintorogtam a többivel. s összezsugorodva egészen a parthoz lapul. többiek fenn a sziklafalon munkába léptünk. mint Kardfogú. hogy úgy tegyek. és mindnyájan makogtunk. a túlfelőli erdőbe. én is együtt visítottam. A Csapat két tagja már kinn járt. egymás karjában.Keresztülvitt a tisztáson. s remélte. Szőröm felborzolódott. hogy a két csapatbeli átbújt az összekötő hasadékon a másik barlangba. vagy a tigris járt túlságosan a sarkukban. Eleinte csak ráejtettük a köveket. minél keskenyebb volt a száj. amelyek megkeserítették életünket azokban az időkben. magasabbra bármelyik barlangnál.alig magasabb fél méternél. a felnőttek pedig vigyázó tekintettel figyelték. Megfigyeltem. Nemcsak azért. Kardfogú nem fért át rajta. a rémület zavarta meg őket. Lógófülű vezetett a hálóhelyhez. amelyen bement. a barlangok és a folyó között. kihalt a tisztás. véges-végig a nagy sziklafokon megszálltuk a repedéseket. De azok keresztülnyomakodtak az átjárón az első barlangba. s ezért nem kapaszkodhattak már fel a sziklafalon a barlangokba. Nem láttuk. Akkor néztem csak körül. visítoztunk ezernyi hangnemben. hogy a gyerekek mind félrehúzódtak előle. annál szívesebben. görcsökbe rántott a zabolátlan. hogy lássam a félelem okát. mint mi is. Utána jót ittunk a folyóból. 17 . hát ugyanazon az úton jött ki. Kardfogú még dühösebben bukkant elő. Mégpedig azért. hogy az ilyen barlangok lakatlanok. először az egyik.vicsorgó fintorokat. Rohanni kezdtek a barlangok felé. egy apró repedéshez. De a két csapatbeli csak átcsúszott az összekötő hasadékon meg visszacsúszott. a többiek pokoli lármában törtünk ki. s talán egy méter lehetett a szélessége. mikor közelükbe ért. aztán a másik barlangba. a párkányokat. egy méter húsz a hosszúsága. Természetesen és önkéntelenül én is utánoztam. gyulladt szeme vadul forgott. A bátrabb kölykök ugyan játék közben ki-be futkostak a tág bejáratú barlangokban. a tigris kisétált a tisztásra. bár dühünk félelemmel párosult. ahogy ők.

nagydarab asszony volt. Egyszer el is érte az első repedésbejáratot. félig kamasz volt.Ez a bombázás ránk vonta Kardfogú figyelmét. annyira méltányoltuk. Valahányszor fölfelé tört. hogy az egész sziklaoldal kihalt. Vereséget szenvedett. akik a kettős barlangba szorultak. a földön vonaglottunk. A harc játékká vált. vizsgáltuk a nyomokat. üvöltött. s mindnyájan egyszerre beszéltünk. félig gyerek. s eltűnt szemünk elől a fák között. legnyersebb dolgokat találtuk mulatságosnak. s a kövek gyorsabban hullottak. nagy nevetők voltunk. s ezt tudta is. Elevenen magam elé tudom idézni egyik kidülledt szemét. hogy tövig kilátszottak óriási agyarai. s nekünk roppant gyönyörűségünk tellett a kőhajigálásban. egymásba kapaszkodtunk vagy a földön hemperegtünk jókedvünkben. Sose fékeztük magunkat. s zuhant lefelé. Kardfogú őrjöngött a dühtől. meg hát a lövedékeink élesek voltak. és üvöltött. és ünnepélyesen elvonult kőzáporunk alól. Ó. morgott. igen szőrös. Ezt akartuk. s mi színhús voltunk neki. s szünet nélkül ágyúztunk. Bosszankodott. vonagló ajkát felhúzta. s a hordának gyönyörűségére szolgált. Akkor a fiatal fickó anyja áttört a gyűrűn. amelyek a közelébe estek. Mármost az állatok nem szeretik a csúfolódást. éhesen visszapillantott ránk. kivéve Kardfogút. Üvöltve röhögtünk. Egyik a két csapatbeli közül. szőrét tépte. Megállt a tisztás közepén. és csapkodott a farkával. amely csaknem teljesen bedagadt valamelyik kődobásunktól. sarokba szorított. És elevenen él bennem a képe. s láttam. kövekkel dobálták. ha kinevetik őket. Nem végeztünk félmunkát. még nem egészen kifejlett. Abbahagyta a két csapatbeli üldözését. Újra meg újra megrohanta a sziklafalat. Bátorítóan felkiáltottam. s kapaszkodás közben kurrogott. mint valaha. Üvöltve megfordult. és nézett fel ránk. Tudom. Vidámságunk gargantuai3 volt. néhányan azonban kinn maradtak. mert végül is oda húzódott vissza. vernyogott a kíntól s a meglepetéstől. Élt bennünk a humorérzék. körmével kapaszkodott az omladozó köveken. a csapatbéliek mégis nagy nevetők voltak. fájdalmat okoztak. mielőtt visszaesett volna. Összeszedte méltóságát. minket elfogott a félelem. hogy a kicsi. farkával csapkodott a kövek felé. aki elvesztette lába alól a talajt. harsogva nevettünk. Erős. mikor lezúdítottam egy követ. De ez a támadás nem tartott sokáig. rettenetes dühvel nekiesett a fiának. s újra nekirontott a sziklának. Ha valamit mulatságosnak találtunk. mint egy démon. Soha még nem bántak el ennyire alaposan egy ilyen pompás teremtménnyel. Erre a szörnyű látványra mind egy szálig a barlangjainkban kerestünk menedéket. Kardfogú hamarosan észre tért. s még sokkalta dühösebbé tette. amint ott áll az erdő szélén. Büszkén jöttek elő menedékükből. Így hatott Kardfogúra is a nevetésünk. de elérhetetlen hús! Hogy így láttuk. 18 . és vágyakozva. Feldühödnek. Bár állandóan a félelem uralma alatt éltünk. gyenge Csapat így kijátszotta. hogy verte a fiát. s a sziklafokot megint elárasztotta az üvöltő horda. ezt bízvást állíthatom! 3 Rabelais (1494-1553) nagy francia író óriási életkedvű regényalakja. pofon verte. Lenn állt a földön. s a legegyszerűbb. Micsoda hadarászás tört ki erre! Kirajzottunk barlangjainkból. mind egytől egyig. Eleinte ilyenkor a legtöbben berohantunk. Telibe kapta az orra hegyére. mert kikukkantottam. mind a négy lábával meredeken felszökkent a levegőbe. felszökkent felénk a sziklafokon. megcsúszott. De nemsokára mindnyájan kinn maradtunk. hogy el kell halasztania az evést. szőrét felborzolta. nevetésben törtünk ki. melyeket körme hagyott a sziklafok omlatag kövein. de nem tudta beerőszakolni magát. éppen a kellő pillanatban nézett fel. s mi bámuló csődülettel vettük körül őket. Nézett felénk. Még egy utolsót horkantott. Szörnyűségesen bántotta a büszkeségét. Gúnyosan. Egyszer.

Hogy mi az a más. Valami névtelen. mikor megtelepedtem a hordánál. barátom szokatlanul félénk lett. Ugyancsak résen álltam.Ahogy Kardfogúval bántunk.fel-feltünedeztek nálunk halvány körvonalai a monogámiának (ez a monogámia tette erőssé. Megelégedett a maradékkal. mutogattak. hatalmassá később azokat a törzseket. Továbbá már születésem idején is lakott több hűséges pár anyám szomszédságában a fákon. amelyeknél. úgy éreztem. fejét magasan a fák fölé emeli. s szokásaink ebben a tárgykörben meglehetősen szabadosak voltak. mint másfelé. mi az. Mikor Lógófülűvel északkelet felé mentünk. A mai ember vallási intézményeivel törvényesen csinálja ugyanazt. mi is tulajdonképpen az a szörnyű veszedelem. Eleinte úgy tűnt. A múltját semmiképpen sem tudta elmondani nekem. Lógófülű. És akkor. az életben maradt minden esetben talált magának új társat. úgy számolom. A hordát egyetlen érzelem töltötte el: a félelemé. ahol még nem bolygatták meg a répákat. bár ha a férfi vagy az asszony meghalt. Csupán szokások után igazodtunk. Nem tudtam. Mindazonáltal . az öreg Kardfogúnál. azt még csak nem is sejtettem. mint ők. valami ágaskodó kígyószörny. fás répát meg az apró szívósat. úgy bántunk minden állattal. mi ravaszok és gyávák voltunk. mint hogy valamivel tovább merészkedjék. Mi nem harcoltunk. mert jele volt valami másnak. hogy rájött: jobb. 19 . A házasság még kezdeti fokon állt. nagyobb rettegéssel pillantott abba az irányba. ha békét hagy a mi helyeinknek. amely betört a faluba. hogy e menedékhelyig gyorsabban futok. Mindig felmértem köztem és a legközelebbi fa között a távolságot. Egy késő délután nagy zenebona támadt a faluban. És minden egyes csapatbeli gyakrabban. A horda sűrűjében élni: nem segítette elő az egynejűséget. Mikor én odamerészkedtem. de minthogy hírét se hallottam az anyjának. Ők sem tudták megmondani. A szikla oldala nyüzsgött a Csapattól. ivóhelyeket. De nekünk nem voltak törvényeink. vagy felfalta valami. Keservessé tettük az állatok életét.amint azt később a történet is megmutatja majd . és ide-oda leng. nem lehet semmi borzasztóbb. mintha pusztán az égtájakkal állna összefüggésben. ha át mertek haladni vagy kujtorogni mertek szűkebb birtokunkon. Ami az apákat illeti. Ezek a párok sok éven át együtt maradtak. Mégis hamarosan megismertem. inkább ette a nagy. ami fölötte rejtélyesnek látszott az első napokban. de azért felmásztam egészen a magam magasan fekvő kis barlangjáig. ők nem számítottak a hordában. Nem értettem. a párok veszekedhettek s szétválhattak. és tudtam. hogy nem maga a füst a veszedelem. mert abban az irányban valami szörnyű veszedelem lakik. amelyek elfogadták azt). így tartottuk fenn magunknak a kapaszkodókat. amely abban az évszakban volt a legjobb. Volt valami. s éltek magukban. de nem láttam semmi veszélyt. összeszidott. ha egyik vagy másik hirtelen felbukkanna. pörlekedett velem. messze északkeletre megpillantottam életemben először a titokzatos füstöt. Soha még ilyen nagy állatot nem láttam. s borzasztóbbat ismertem meg benne a Rozsdaszínűnél. A horda északkelettől rettegett. ő meg hasztalan szidott és makogott nekem. árvának tartottam őt. mindnyájan északkelet felé meredtek. mint Rozsdaszínű vagy a vén Kardfogú. Még a legvadabb ragadozóval is úgy elbántunk. Mintha azért féltek volna tőle. egy évvel lehetett idősebb nálam. s ravaszságunk és gyávaságunk miatt meg rendkívüli félni tudásunk miatt maradtunk életben a Fiatalabb Világ ijesztően ellenséges környezetében. még maguknál a kígyóknál is. Állandó rémülettel gondolt a látóhatárnak arra a darabjára. csak azután néztem körül. enni a rostos gyökerű répát. közölhetetlen félelem nyomott mindenkit. a folyón túl. Azt hittem. Sokszor ettem jól így. A hűséges párok kétségkívül ezért mentek el. De aztán mintha mégis azt vettem volna ki a Csapat viselkedéséből. de azt már szegényes szókincsével nem mondhatta meg.

így hát a baleset rögtön azután történhetett. csak nem volt annyira szőrös. elrugaszkodott. hogyan feledkezhetett el Lógófülű szokásos óvatosságáról. Pazarul mulattunk: fogócskát játszottunk a fákon. Először azt hittem. hogy jó lesz óvatosabbnak lennünk a leugrásnál. Így himbálózott. Mindig ugyanazon a fán. s valahányszor anyja elhagyta a barlangot. odanéztem. mint az ugródeszka. háttal arra. Töröttfogú szembefordult velünk. Anyja a barlangokban lakott. A himbálózó ág olyan volt. ott találta őt. mikor Töröttfogú utoljára próbálta meg ezt.6. amerre ugrani akart. És hat-nyolc méterről egyenest a földre ejteni magunkat . Lopakodva kúszott a földön. És micsoda fogócskát! Háromméteres. s a játék során felfedezett valami nehéz „elugrást”. s utána. előbukkant Töröttfogú repülve. mert derekát s vállát szakadozott medvebőrdarabok borították. s valami szívderítően dühöngött. Mikor kifutottunk az ágra. és lesett fel a fára. Reggel degeszre ettük magunkat répával. Mikor már csaknem megfogtuk. Töröttfogú figyelemreméltó ügyességet tanúsított a játékban. A nap derekán esett meg. Száraz gally roppanását hallottam. én meg kúsztam utána. Zuhanás közben oldalt fordult a levegőben. Az ág hegyétől a földig lehetett vagy húsz méter. de ha összehúzódzkodtunk. továbbmerészkedtünk a közeli nagy fákig. sem én nem tudtunk végrehajtani. így aztán odaköltözött Lógófülűhöz és hozzám. Lenéztem s láttam. de az ág nem hagyta abba. s hintázni kezdett. Szemtanúja voltam a színjátéknak az elmúlt néhány napban. Ettől persze lassabban jutottunk előre. Töröttfogú nem akart elmenni. bizonyosan a játszódás során. Töröttfogú kifutott egy magas ág végére. visszalopakodott. nem kevés mulatságot találtunk benne. féltünk nekivágni. Legalább félóra hosszat üvöltötte szét bánatát a tisztás közepén. ahova esni akart. nemcsak ez. hogy Töröttfogú egy éjszakánál többet töltött volna velünk. mint valami aprócska vulkán kitörése. észrevettük. milyen nagy magasságokból ugrottunk le. Ösztönösen meglapultam a vastag ágon. csupa rugó volt a testünk. s akkor hirtelen Lógófülű halk figyelmeztető kiáltását hallottuk. a játék miatt elővigyázatlanul. s mindent megcsinálhattunk. valami vadállat. és semmi sem ékelődött közbe. Ilyenkor aztán már a két kisebb gyerek is rázendített. Messzire kihajította Töröttfogút. Én voltam „Az”. s néha baljósan recsegett. mint mi ketten. Töröttfogú is magányosan élő kölyök volt. de ebben a korban még csupa ín. hintázni kezdett. hogy megtörje a zuhanást. ötméteres távolságokat ugrottunk át minden nehézség nélkül. Mikor idősebbek. Aztán ütlegek zaját hallottuk és Töröttfogú vonítását. Voltaképpen szinte félek megmondani. de a hintázásnak más oka is volt. helyet adott hármunknak. Mikor mi voltunk „Az”. Az ág mélyen aláhajolt a lökéstől. de Töröttfogú után még két gyereke született. Sokkal kevesebbszer volt „Az”. s a lombok közül mindig előbukkant Töröttfogú arca: diadalmasan vigyorgott fel ránk. Barlangunk kicsiny volt. Az igazat megvallva. Anyja aztán hazajött. s fiát kilökte: boldoguljon magában. Először kihallatszott a barlangból az asszony szidása és sikoltozása. És végül. amit se Lógófülű. De vagy hat méterre lejjebb s jó öt méterre oldalt a függőlegestől egy másik fa vastag ága húzódott. s megláttam életem első Tűzemberét. senki rá sem hederített. Nem értem. hogy az ágra nézzen. s az hanyatt zuhant le. nehezebbek lettünk. Néhány nap múlva befejeződött kilakoltatása.semmiség volt nekünk. ahogy a fa főelágazásában szorosan a törzshöz lapul. lábát s egyre tisztábban a vonásait is. Aztán megláttam a kezét. Eljutott az ág végére. A fél horda rendszeresen leste ezeket a pillanatokat. s Töröttfogú teste egyre csak dobálódott fel és alá a zizegő levelekkel. Töröttfogú abbahagyta a hintázást. és lába nem 20 . de sose tört el. Nem emlékszem. Nagyon emlékeztetett az én fajtámra.

nagyon panaszosan. hogy halál lappang abban a meghajlított fadarabban? De Lógófülű tudta. s azt mondták. de Lógófülű nem mutatta magát még egyszer..meg átfordulva. s úgy ment körbe. aszott a kortól. aztán újra elnyúlt..valóban sokkal kevésbé volt szőrös. aztán újra helyet változtatott. s a húsból kétoldalt kiállt a Tűzember nyílvesszejének szára meg feje. mi viszont ugyanígy kevésbé voltunk szőrösek. Végül feladtam. mint mi. Sikoltva zuhant húsz méter magasból egyenesen alá. Láttam. Töröttfogú visított a félelemtől s a fájdalomtól. és lemakogtam rá. Már nem akartam játszani. De akkor az íj és nyíl semmit sem jelentett nekem. azonnal rádöbbentem: ez hát az északkeleti borzalom. döbbenten az ágyam mellett. ő megállt és visszanézett. De azért zavarban voltam. hallható puffanással. vonaglott. mint a Fák Népe. s ismerte valamelyest a szokásaikat. mászásban lehagyjuk. A Tűzember felpillantott rá. A nyíl célba talált. Messze kihajoltam vízszintes ágamról. Lógófülűt váratlanul érte a dolog. elhibázta Lógófülűt. Sántított is a fél lábára erősen. Semmi olyat nem találtam rajta. amit még nem láttam soha. nekivágódott az ágnak. Kétség sem férhetett hozzá. amitől félnem kellene. az ágvilla felett körözött. Ő és népe . A Tűzember újból kifeszítette íját. Nyilvánvalóan látta már a Tűz Népét. szorosan az ágamhoz lapultam. A sorrendben következő álom mindig azzal kezdődött. s gyakran ott találtam anyámat vagy a nevelőmet. hol meg eltűnt teste minden egyes perdülésével.. Gyermekkoromban az álomnak ennél a pontjánál mindig felébredtem. Észrevett. Vörösszemű vagy bármelyik erős férfink több mint egyenrangú ellenfele lett volna. ahogy mi is meg szoktuk néha hajigálni egymást. meglapultam egy fa biztonságos ág-villájában. csak aztán. Meg öreg is volt. Töröttfogú s a tragédia fája: eltűnt. a többire nem emlékszem. Hiszen ez játék! A Tűzember meghajigálja Lógófülűt. Íjat és nyilat. s körözni kezdett a fa körül.emlékszem. amint aláhullt. Emlékszem: a Tűzember odaszaladt egy kővel. hogy a Tűzember elpenderítette az íjat.ezt később tudtam meg . Aztán visszatért 21 . mert mozgott. Lógófülű csak ment tovább. amint a nyíl felszökken. Helyet változtatott. hogy lépést tartsak Lógófülűvel. csupa kéznek-lábnak látszott. át. De vitt valamit a kezében.. Játszani akartam. Kegyetlenül fájt. Sose fogna meg bennünket. Még élt. Kiáltottam neki . Felszökkent az első nyíl. de nem sikerült a törzs védelmébe húzódnia. sietősen visszafordult ő is. roppanással vágódott a földre. Az utóbbi hirtelen visszafordult. akinek jele a titokzatos füst. és ívelő repüléssel visszatért a földre. s arcán szürke volt a szőr. Megpendült az íjhúr. az bizonyos. Szerettem volna. de rám se hederített. kézzel-lábbal kaparászott. aki akarata ellenére még mindig enyhén himbálódzott az ág végén. A Tűzember. Jobb lábamban égő fájdalom. ha megpróbál eltalálni azzal a jószággal. aggodalmasan. remegve. Akkor a Tűzember abbahagyta. S Lógófülű a fatörzs körül. hogy futásban. hanem Töröttfogúnak szentelte figyelmét. zizegve keresztülvágott a lombokon. jó néhány lépéssel arrébb ment. nincs miért félnem. Ez új színben mutatta a dolgot. Felsuhant a második. elvétette Töröttfogút. rémülten sikoltozva. hogy Lógófülű meg én az erdőn keresztül menekülünk. ez. Nagy gyönyörűségemben fel és alá ugráltam magas ülőhelyemen. mint a miénk. mindig úgy. és Töröttfogú szörnyű kiáltással lebukott az ágról. Láttam. feszült. húzott. Lógófülű és én vizslató rémületben menekültünk a fákon.hasonlított annyira kézre. és verte a fejét. csitítva simogatták a hajamat. a nyíl felsurrant. Mikor megpillantottam. itt vannak. Honnan tudtam volna. hogy a törzs közte és a Tűzember között legyen. s leesett a földre. A játék folytatódott egy darabig. ott teste kicsit megrándult. a harmadik nyílvessző. s a melléből kiálló nyíl hol előbukkant. és azt is lehetetlenné tette.

és beletömte a sebbe. és meghal. kifejezhetetlen vágy sarkallt bennünket. vagy valami homályos. hogy felmelegedhessünk. És gyötrelmesen fájt.kettőnkön. vissza a barlangok biztonságába. aki lelkében óriás. Barátja. fagy kérge recsegett a talpunk alatt. ahol az ivóhelyünk volt. hogy a másik mellett maradjon. életmentő matrózokról. 5 22 . hogy túsz lesz helyette. szeretett volna továbbmenni. arcunk kék. vöröskeresztes ápolónőkről. két kézzel szorosan fogta a nyilat. és segítsen neki. 4 Damón és Phütiász . Lógófülű még egyszer megpróbálta kihúzni a nyilat a húsból. másik felén a tollas szárnak. hadd tegye rendbe elintézetlen dolgait kivégzése előtt. elég könnyen ki lehetett húzni a szárat. Néhány kisebb ér kétségkívül megroncsolódott. úgy vélem. Egy ideig ott lapultunk. És ilyenkor elémbe tűnik mindaz. Jól emlékszem az első télre azután. ő csak azt kérte. Vörösszemű is dermedten és panaszosan nézett.görög filozófusok. mintha valamiképpen kapcsolatba hozná a Tűz Népét ezzel az új eseménnyel. Ömlött a vér a lábamból. mert a vérzés hamarosan elállt. ha valamit nem értettünk. Míg ezt csinálta. Lógófülű nyugtalankodott. Aztán együtt mentünk tovább. keresztül a folyón.hozzám. mikor Phütiásznak sikerült visszatérnie. két serdületlen kölykön. Damón vállalta. s északkeletre bámult. Tekintetünk mindig ilyen panaszossá vált. Mikor kimentünk. Damien5 atyáról és magáról Krisztusról. Emlékszem. Hosszan szoktam álmodni róla. Lógófülű és én szorosan egymás mellett gubbasztunk. Egy reggel jeget találtunk a folyó csendes vizén. Damien de Venster (1840-1889) belga misszionárius. és megvizsgálta a nyílvesszőt. ami az embert a leghatalmasabbá tette minden állatok között. de egyik felén a szakállas fejnek állt ellen a hús. és minden emberről a földön. ha Phütiász nem tér vissza a kitűzött időre. Sokszor elgondolkozom a jeleneten . Megfeleltek a célnak. Mikor Lógófülű lerágta a nyílvessző fejét. Még az öreg Velőscsont. és látomásaim támadnak Damónról és Phütiászról4. milyen nyugtalanná. fogunk vacog. felmászott az ágvillába. vesztett remények mártírjairól. A fagyos hajnali órákban keveset aludtunk. Lógófülű kifutott az egyik ág végére. Nekiindultam. néma nyomorúságban egybegabalyodva vártuk a napkeltét. Különösen hajnal felé vágott a hideg. hogy félelme ellenére is velem maradt. 7. amint dideregve ülök a hidegben. Akkor lehajolt. karrallábbal összefonódva. Damónt már kivégezni vitték. s rágni kezdte a nyílvessző szárát a fogával. aki erejét visszavezeti Lógófülű és Nagyfogú s a Fiatalabb Világ más. de a viselkedése. Lógófülű látnivalóan be volt gyulladva. és elengedte a halálbüntetést. én pedig közben őbelé kapaszkodtam. hogy eljöttem hazulról. akiket barátságuk tett híressé. akik közül az egyik legyőzi félelmét. hogy ne csúszkáljon a sebben. mikor szemügyre vette a jeget. én meg dühösen megállítottam. Phütiászt halálra ítélte a zsarnok Dionüsziosz. panaszossá vált a pillantása. hát abbahagyattam vele. A zsarnokot meghatotta ez a ragaszkodás. ködbe vesző fiának őságyékához. az. s nagy hűhót csaptunk körülötte. a faj gyermekkorában. mikor megvizsgálta a jeget. folyton nézelődött jobbra-balra aggodalmasan. marékra való zöld levelet szedett. Ki akarta húzni. a horda legvénebb tagja se látott eddig ilyet. ami ott előrevetette árnyékát. A molokai leprások között élt és halt meg. én meg halkan nyöszörögtem és zokogtam. elnyomja önző menekülésvágyát. előképe volt annak az önzetlenségnek és bajtársiasságnak. de most ő állított meg.

Csak magunknak hoztunk vizet. mikor Velőscsont már felgyógyult.De csak aznap reggel találtunk jeget. De játékszer volt csak. Hosszúajkúra bízta a feladatot. vagy nem dühöngtünk. teli voltunk tréfával. hogy így tároljuk a vizet. s ennél hidegebb telet sose kaptunk. Nem sokkal később azonban általános gyakorlattá vált a hordában. főként ha előzőleg vadhagymát és zsályát ettem. ittunk. de ilyenkor is az előbbit gyorsan elfelejtettük. Ami keveset felszedtünk. míg a horda leszármazottjai délre vándoroltak. kerültük húsevő ellenségeinket. Ilyenkor Szőrtelen töltötte meg neki a tökpalackot. az hiányzott belőlünk. Szőrtelené volt. Sőt levittem a tököt a folyóra. Lassan haladtunk. Következetlenek. aztán a másik.a férfiak egyáltalán nem hoztak vizet. Végigjátszottuk az életet még serdült korunkban is. amikor az ivóhelyen megtöltötte a tökpalackot. Lógófülű és én függetlenek voltunk. hol úgy alakult. ha visszapillantok arra a régmúlt világra. másik részét Lógófülűre löttyintettem. hogy töltsék meg a tökpalackokat. hogy ez a tél előfutára lehetett a számtalan eljövendő hideg teleknek. Hosszúajkú hordta neki a vizet. nekünk meg oly kevés volt belőlük. Akárhogy is. s nem bírta elhagyni a barlangot. ha szomjasak voltunk. Pedig gyakran megszomjaztam éjszaka. Egy darabig nagy mulatságomra szolgált. hogy tököt használtunk vízhordásra. azt a játék során szedtük fel. Gyakran láttuk Velőscsontot. ennek egy részét megittam. Aztán eldobtam a tököt. s még kevésbé magyarázható így a makacs gyűlölet köztem és Vörösszemű között. Gyakran elgondolom. s itt. s úgy játszottunk. Hiányzott belőlünk a kitartás. s gyakran csúfoltuk a fiatal vízhordókat. A komolyság. képesek voltunk hosszú ideig dédelgetni szándékunkat. S ezt nem én találtam fel. logikátlanok és állhatatlanok voltunk. hogy igyék egyet. Ritkán csináltunk terveket. úgy puffan” élet volt. ahogy egyetlen más állat sem. Az életünk? Hol így. Sok nemzedéknek kellett távoznia. főként az érzelmek területén. A monogám párok hűsége. az utóbbin meg ugyanolyan gyorsan túljutottunk. s előbb egyik. s alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz. a harmadik szerzett magának tököt. s éjszaka senki se merte elhagyni a barlangot. A horda 23 . hogy más teleken ilyen hideg lett volna. mikor elhívták őket a játékból. S azután akkor is. A játékunk erősen hasonlított a gyerekekéhez. hogy magas korának szükségleteiből támadt ez az újítás. csörgött benne a mag. Egyszer találtam egy törött tököt. amely történetesen éppen a nyitott oldalával feküdt felfelé. amolyan „ahogy esik. kíváncsiságunkkal és lelkes tetszésünkkel. Ivóvízkészletet tartott bennük a barlangjában. Öreg Velőscsontot illeti a dicsőség. s alighanem jogos a feltevés. és óvatosan felvitte a barlangjába. Alkalmanként azonban. hogy vízzel tele fölvigyem a barlangba. mikor a magas észak jégtakarója lejjebb kúszott a föld felszínén. megtöltöttem vízzel. Idővel rendkívüli alkalmakat kivéve . Nem emlékszem. Ők rendelkeztek mindezzel. Máskor meg egy száraz tököt találtam. hogy ellakjon az egyik sarokban. Kicsit később Szőrtelen a fiára. De főképpen a következetlenségünk és ostobaságunk ejt kétségbe. a szokással is magyarázható. amit már említettem. s megtöltötte az eső. semmi más. s még ritkábban hajtottuk végre őket. ebben előzött meg bennünket a Tűz Népe. megittam. míg mindnyájunk általános szokásává nem vált. könnyen állt nálunk a nevetés. Velőscsont használt először tökpalackot a hordában. egyébként pedig csak végigjátszadoztuk az életet. s hasonló módon használta. de nem magyarázható vele az én hosszú vágyakozásom Gyorslábú után. éjszakára a barlangokban találtunk menedéket. Ettünk. Nagyon szerettünk kíváncsiskodni. ha éhesek. A Csapat erősen hajlott az utánzásra. Eszembe se jutott. aki megengedte neki. Néha rájött öreg Velőscsontra a betegség. A víz édes volt. hanem az asszonyokra meg a nagyobb gyerekekre hagyták a munkát. a barlang fiáé. hacsak veszély nem fenyegetett. vagy ott maradtak. csínnyel.

Az erdőben bukkantunk rá kora reggel. Azután meg a tehetetlenségnek és szégyennek ezekkel a megpróbáltatásaival valamelyest rászorítottuk a vadászó állatokat. mikor a Csapattal éltem. Morgott. ha egyszer lábrakapott. Nem voltak fegyvereink. s egyetlen nemzedék életében nem jutottunk messzire. megszületik a szemérem is. elkerülhetetlen lépés a ruhaszövés lett volna. Éppen csak megindultunk. A hordozóedény továbbfejlődését is asszonyoknak köszönhettük. csapkodott a farkával. kicsoda . Ez volt a bosszúnk. s ha már meztelenségünket eltakartuk. Tönkretettük a vadászatát.nagy találmánya például . A gondolat. De egy nap valamelyik asszony . hogyan vetette vissza. hogy fűzfavesszőből kosarat fonjon. Eleinte csak vizet tároltunk a tökpalackokban . mert arrafelé nem találtunk olyan ennivalót. amit enni szoktunk. Nem kódorogtunk volna el. nem volt tűzünk. Az írás fortélya annyira messze lappangott a jövendőben. asszonyok néha iszalaggal tekerték át a páfrány. Ez a tigrisnyaggatás szokásos mulatsága volt a Csapatnak. De Lógófülű meg én egyik nap elkódorogtunk a dombokig. ügyetlen lépéseket tettük meg.a tökpalack használata volt. s nagyobb mennyiségű bogyót vitt haza. az ágak biztonságából makogtuk le utálatunkat és gyűlöletünket. És hát mókás dolog. S ágról ágra. s fentről. vagy otthon felejtette. a beszédben csak az első. ha nem egy tigrist bosszantunk. és hosszú ideig olyan nyugodtan nézett fel ránk. mert a hordának nem egy elővigyázatlan tagja tűnt el a tigris vagy az oroszlán gyomrában. hadd mondjam el.áfonyával töltötte meg a tökpalackot. mennyire véletlenszerű volt azokban a napokban a fejlődés. S ennek alapján nyugodtan állíthatjuk: ha egyszer fűzfagallyakból kosarat fonunk. Így kapott minden lendületet a Fiatalabb Világban. hogy jön a vén Kardfogú. Mindenekelőtt. ne nevessenek. s figyelmeztettünk minden erdőlakót. Lógófülű falánksága a társadalmi fejlődést alighanem jó néhány nemzedékre. délre meg egy sor alacsony. De belőlünk hiányzott ez a lendület. és barlangjába vitte. Nem voltak kutyáik: ezt megfigyelésekből tudom.azalatt.utánoztuk öreg Velőscsontot. amíg én velük éltem . Magát a vén Kardfogút bosszantottuk. pokoli lármát csapva. összehajlított két nagy levelet. milyen módon kaparinthatna meg bennünket. amelyik előmerészkedett napvilággal.és gallykötegeket. Barlangjainktól jócskán nyugatra nagy láp terült el. gallyacskákkal összetűzte a szélüket. De mi csak nevettünk. A férfiak. mintha azt forgatná a fejében. mint amennyi a legnagyobb tökbe belefér. fáról fára kísértük fenn. Kérem. ha Lógófülű nem olyan falánk. a következő. De hadd meséljem el. amint a barlangba vitték fekvőhelynek.nem tudom. s szórtuk rá a gallyakat meg az ágvégeket. Azután jöttek volna a ruhák. akármi is volt az oka. aztán meg azokon a sziklás dombokon hemzsegtek a húsevő állatok tanyái. Senkinek sem jutott eszébe. Néha a fele horda kísérte a fákon a tigrist vagy az oroszlánt. amely északkeletre lakott. Ezt ritkán kerestük fel. hogy kerüljék a mi területünket. terjeszkedni kezdett. Hogy megmutassam. Eddig jutottunk s nem tovább a készletek szállításával azokban az években. És ezt még nem sikerült elérnie a Tűz Népének sem. 24 . Pillanatok alatt valamennyi asszony bogyót. ha rágondolok. Tíz-húsz nemzedék valószínűleg kidolgozta volna a kosárfonást. És alaposan feldühítettük. diót meg gyökeret hordott a tökökbe. hogyan tudtam volna a kutyát megszelídíteni. Egyszer én is eljutottam valami nagy felfedezés határáig. néha meg csendesen megállt. Tökéletes biztonságban voltunk. nagyszerű mulatság volt. sziklás domb húzódott. Egyik asszony tökpalackja talán túl kicsi lehetett. hogy megdöbbenek.

rájuk néztünk és nevettünk. Ijedten összenéztünk. Megragadtam a harmadik kutyakölyök farkát. s úgy menekült csúfolódásaink elől. Minket is meghajszoltak már. Lógófülűnek egy ötlete támadt. Jól ismertük a falkákban rohanó vadkutyákat. Ujjongott. amennyire csak bírtunk. és nem várta meg. csaholtak. mikor elérte a fák menedékét. s mi egy ideig figyeltük őket. A kölykök nem ismertek más menedéket. dühösen rám nézett. milyen rendű és rangú hülye és kontár vagyok. feltartottuk a kölyköket. lába is szabaddá vált. az anyjuk megbünteti. Nem láttak meg. éppen akkor. a sziklás dombok aljáig. s a kölyök tüstént bele is mélyesztette Lógó25 . mert ráébredtünk. a fűevő állatok rémeit. Ez megszégyenített. a vadkutyák kölykei. Elindultunk. de megcsúszott és leesett. s ott lenn kísért azután bennünket. Az állatok őrjöngő démonokká válnak. Mikor aztán egy magas fán biztonságban éreztük magunkat. amiket haza akartunk vinni fekhelynek. Legföljebb egy pillanatig bámultunk egymásra. ami Lógófülűt és engem arra kényszerített. mint a megvert kutya. de egy nyomorult hiéna felzavart a fára. Nem tudom. amilyenbe nem sokszor fogtam. És ezek a kölykök. Nem mentünk messzire. Talán egyszer sem kerültünk száz méternél messzebb a fáktól. és egy másik indadarabbal a nyakába kötve hátára vetette. Megkerülve egy éles sziklakiszögellést (nagyon óvatosan mentünk. És akkor olyan nehéz feladat következett. Lógófülű. az öregeket és a betegeket. Értsék meg: ki kellett jönnie belőlünk annak a nevetésnek. A foga nem volt megkötözve. s ahol ott kellett volna maradniuk. egy asszonyt utolértek és elfogtak.Így hajszoltuk Lógófülűvel Kardfogút három mérföldön át az erdőn. és rohantunk az erdő felé. hogy helyzetünk veszélyes. kihajtotta a kölyköket is az üregből hancúrozni. nyüszítettek. és vitéz tettekre sarkallt. már csak egy foltnak látszott a távolban. Eszébe jutott. Egyszer megpróbáltunk lenn a földön előrehaladni. A kölyök nem maradt meg Lógófülű hátán. Úgy vélte. Morogtak. Láttam. akármi történik is. aztán előugrottunk. mikor szarvasmarha. aztán keresztülmerészkedtünk a tisztáson. Kezünket nem kapaszkodásra használtuk. amelyek akkora zenebonát csaptak. Lépést tartottunk vele. Kurtán elbántak vele. nem is egyszer. ezt pedig mi értük el előbb. Ha nem merül ki a rohanástól. Bölcs hiéna volt. de aztán én kaptam el a tarkóját. s vittük a kölyköket a barlangunk felé. Szorosan markoltuk zsákmányunkat. egy darabig eljátszadoztunk Lógófülűvel. aztán előre. Meg is próbálta. ha kinn kapja őket. mint a vackukat. míg én is megkötöm a magam kutyakölykének lábát.vagy bölénycsordákat követtek. Megfigyeltük őket. s én a hirtelen fájdalomtól és meglepetéstől leejtettem. A következő pillanatban már besuttyant az odúba. A vége felé lába közé kapta a farkát. mikor a csapat egyik tagját. hacsak a kíváncsiság nem. A sziklafalban vízszintes repedés húzódott . mibe ütközhetünk). Karomba mélyesztette kicsi fogát. Letört néhány szívós indát. Tudom. mi ösztönzött bennünket. feltartottuk a kölyköket. Oldalra lódult. Egyik a lábam közé futott. Leültünk Lógófülűvel. mert tartanunk kellett izgő-mozgó foglyainkat. Keze is. ahol anyjuk hagyta őket. játszottak a napon. kapaszkodhatott vele. hogyan kötöztük össze a levélcsomókat. s egy sereg különböző hanggal értésemre adta. Lógófülű hirtelen összerezzent.nyilvánvalóan a vacok. ha engedelmesek. de amikor elértük az erdő szélét. Egyszer belém kapott a fogával. Vadkutyák voltak. s lerántották a borjakat. hallott valamit. aki a második kölyökkel küszködött. és megint nevettünk. ha a kölykeiket piszkálják. Mégis támadt valami nehézség. De a növekvő élet. hogy kimerészkedjünk az erdőből. De Lógófülű meg én kaptuk kinn őket. összekötözte a kutyakölyök lábát. feljuthatott volna valamelyik fára. Leguggoltam és megmarkoltam. mert nem tudtuk. Lógófülű rám nézett. hanem elindult. három kutyakölyköt találtunk.

akik már az emberré válás folyamatába kerültünk. hogy az ember megszelídítse a kutyát. Még a kölykök is. áfonyás ingoványról begyülekeznek a csapatbeliek a barlangok előtti tisztásra.nem mintha egyszerre egynél több felesége lett volna. Azt hiszem. ő még ehhez is túl kezdetleges volt. ami pedig nem keveset jelentett abban az időben. az ember elődei pedig remegve rejtőznek el odúikban.egy verekedéssel . mókust. csak éppen akartam. Hordánkban ő szította mindig a viszályt. fianyulat fogtam neki. mielőtt felkapaszkodnánk barlangjainkba. Közösségellenes tettei mindig szétbomlással fenyegették a hordát. s vadul megmarkolt egy ágat mind a két kezével. így végződött hát .a barlang kicsi volt -. hogy nem tudtunk összefogni egy közös erőfeszítésre. Nemcsak a kölyök lábát kötöztem meg. Nem lehetett szembeszegülni vele. s utána sokáig nem próbált újra megharapni. Erőfeszítéseimet siker koronázta. mint az átlagos csapatbeliekben. Kegyetlen szörnyeteg volt. több kitartás lehetett bennem. láttam. Verte a feleségeit . répásokról. Nem tudtam volna megokolni. Az inda a nyakán elszakadt. és a kölyök a négy megkötözött lábával földre pottyant. hogy kiálljon ellene. s inkább a Fák Népénél lett volna a helye. és megharapott. Aztán duzzogtunk és megbékéltünk. hanem egy ágacskát is keresztülnyomtam az állkapcsai között. Nem akadt köztünk senki olyan primitív. még a jövő szorosra csavart pergamentekercsében rejtezett. Nem tartozott hozzánk. védtelen hasába. Minden asszonyának elviselhetetlenné tette az életét. Egyetlen férfi sem volt elég erős. de mi magunk is annyira primitívek voltunk még. hát madarat. Gyorsan tanult. Lógófülű kedvetlen és dühös lett. karmoltunk. és szépen gyarapodott. s ezzel nagyon megkönnyítettem a feladatot. haraptunk. és éppen enni kezdi. Valami újat jelentett. Tovább már nem mernek elmaradozni. s aztán továbbment egyedül a fákon. Végül is megettük a kölyköt. hogy vonszolom fel a kölyköt magas kis barlangomba. fejbe vertem. A hiéna nekiállt enni. hogy szerette az újdonságokat. csapatbeliek húsevők is voltunk meg növényevők is. mint nálunk. Kidolgoztam Lógófülű ötletét. Aztán egyik nap. s megölni vagy kitaszítani őt. Vörösszemű atavizmus volt. Lógófülűre vetettem magam . s jó alaposan összekötöztem őket. s a Csapatra jellemző volt. Láttam. és ügyesen tudtunk apróvadat fogni. Gyakran jönnek elém látomásban a szürkület előtti békés órák. hogy mentse magát. Kifárasztott az egész napi játék. Lógófülű felvisított.) A kiskutya megette a húst. több mint egy hétig lehetett nálam. Fejlődésünknek az a foka. Kinevettek. (Mi. másképpen nem sikerült volna. mert közeledik a rettenetes sötétség. móka után 26 . Egészen belebolondultam. Ivóhelyről. hangunkat csendesre fogjuk. s foggalkörömmel téptük egymást. csaknem leesett. Tulajdonképpen visszaütött egy korábbi típusra. Még nem fedeztük fel a tüzet. de nem törődtem velük. s ki is tartottam elhatározásom mellett. Végül is sikerült hazavinni a kiskutyát. Marokszám téptük egymás szőrét. mint ő. mikor megsütöttük az állatokat. döföltünk. Akármilyen kezdetleges társadalmi rendben éltünk is. Nyersen? Igen. 8. de sokszor nősült. Ha játszottam vele. miért akartam a barlangba vinni a kölyköt. hogy Lógófülű megölte a kölyköt. mikor látták.fülű puha. hogy a kölyöknek nem kell a gyümölcs meg a zöldféle. mégis vele éltek kényszerből. Szidta a hiénát. mikor visszatértem a barlangba egy fészekalja frissen kelt fácáncsibével. Amennyire ki tudom számítani. akik mindig tréfa.a legelső kísérletek egyike. Ilyen játékszere nem volt még senkinek a Csapatban. a világ martaléka lesz a vadászó állatoknak. De van még néhány percünk.

a halk nyögés is elhal. tüstént megölte a férfit. Egyik kezében hosszú botot hozott. aki szántszándékkal hamisan riasztott. minden jelenlevő megtámadta. Bámulatosakat taszított. Egy perccel később már a bejáratnál állt. mikor Lógófülűvel rájöttünk. mi pedig egymás közt csacsogunk. s ott csaknem kijutottunk hatásköréből. De eszükbe se jutott. és annál nagyobbakat döfött. azok is tartózkodóbban játszanak. Ez gyanúsnak látszott. aki beszennyezte az ivóhelyet. Odalökte barlangja szájából. És akkor hirtelen vad kiáltás és ütések zuhogása tör ki Vörösszemű barlangjából. Hátralapultunk az oldalfalhoz. Alkalomszerűen dolgoztunk a nyíláson. horzsoló döfésekkel. De Vörösszemű lábbal tiporhatott minden szokást. akiknek a legtöbb esemény csak tréfa volt. belesett ránk gyulladt szemével. Lógófülű és én se gondoltunk erre. hogy egy fadarabbal dolgozzunk a sziklán. a bot vége letépte a húst meg a szőrt. Először kiszedtük a meglazult köveket az ujjunkkal. amelyek másképp elrondították volna lakhelyünket. hanem a feleségeiért is gyilkolt.sóvárognak. Mi. Ennek azonban voltak előnyei. Egyik hajnalban egész csomó törmeléket piszkáltunk le a falról. Hogy megmutassam a Csapat értelmi fejlődésének fokát. Nemcsak a feleségeit gyilkolta meg Vörösszemű. s az árnyak megnyúlnak az alászálló nap utolsó sugaraiban. Egyetlen döfése kizsigerelt volna. A hatodik telet töltöttük barlangunkban. és szomorú szürkület kúszik ránk. megjegyzem. De amint folytatódik a sikoltozás meg a verés. Az egész horda tudott róla. De bajt is okozott. amikor felhíztunk a jobb eleségen. Nem tudott bejutni hozzánk. sose nevettünk Vörösszemű asszonyverésein. Sose temette el a halottait. akik vétettek a szokások ellen. miután az asszony meghalt. s más férfi feleségét választotta ki. de túlságosan félnek tőle. Hirtelen elment. a legutolsó ivóhely alatt. s vadul döfkölt felénk a bottal. A bejárathoz kúsztam és lepillantottam. A következő pillanatban lentről dühödt üvöltés harsant fel. Megakadályozta a nagyobb csapatbelieket. Voltak bizonyos szokásaink. mert annyira féltünk tőle. és őrjöngött. Amennyire a csapatbeliek természetét ismertük. Én kilöktem a halmot a bejáraton.kegyetlen. hogy idestova felnövekszünk. A törmelék Vörösszeműre hullott. a legbiztonságosabb. hogy megkapja őket. hogy éppen kapaszkodni kezd újból a sziklafokon. Jól tudtuk. és télen a legkisebb és legmelegebb a sziklafokon. hogy a férfiaknak nem tetszik Vörösszemű viselkedése. Nem egy reggel találtunk rá a sziklafal tövében feleségének testére. Nyilvánvaló. Kezdettől fogva úgy kellett beszorítani magunkat a repedés-bejáraton. hogy nem tudtunk összefogni közös cselekvésre. Nyár derekán történt. Az ütések abbamaradnak. így például azt. és teljes dühünket zúdítottuk azokra a szerencsétlenekre. annak pedig. vigye el a tetemeket. Rendszerint a folyóba hajítottuk őket. Ha új feleséget akart. Be is vált. mint egy démon. Nem kellett kinéznünk. milyen tragédiák ezek. A tenger felől fújó szél elült. De túl nagy volt. Döbbenten lapultunk meg a barlangban. a tehetetlen düh esztelen vakogásban tör ki belőlünk. alaposan elláttuk a baját. Visítottunk kínunkban. 27 . Túlságosan is jól ismertük a hangot. már ott állt a bejáratnál. Először ijedt csend támad. Két ilyen gyilkosságot magam is láttam. hogy végrehajtsuk a bővítést. Veri az asszonyát. hogy elvegyék tőlünk barlangunkat. amikor véletlenül az az ötletem támadt. hogy könnyű lett volna néhányuknak kikergetni bennünket és megnagyobbítani a repedésbejáratot. Láttam. ahogy éppen eszünkbe jutott. Még nem alakítottunk ki semmiféle szorosan vett kormányzatot a hordán belül. de nem tehetett semmit ellene. Pedig igen vonzó barlang volt. A körmünk felhasadozott már tőle. a legmagasabb. míg növekvő testünk nem kényszerített rá. mindenképpen ott kellett volna maradnia s kiadni a dühét. Szorgalmas szurkálással azonban el-eltalált néha . A horda gondjára hagyta. Mielőtt kitaláltam volna a szándékát. pedig megbüntetéséhez az kellett volna. Vörösszemű elégedetten üvöltött.

Arcát elborította a vér. Megint szurkálni kezdett. mellette ért földet. arccal előre. mint ő. Hirtelen újra eltűnt. kinn a tisztáson. amely a nézőközönség szerepét játszotta. megpillantottam a fejét. vissza is kapta kamatostul. előretolta fejét. Azt vártam. bár nagyobbrészt a sarokba szorított patkány bátorságával. A horda. Ott feküdt.Kezdtem feldühödni. otthagyta az öregembert. agyarcsattogtatással 28 . hogy a repedésbe rántott. Az anya sikoltozott a félelemtől. s meglehetősen bátor is. Vörösszemű rájuk hördült. Végre van valaki a Csapatban. ha eltalálta. Az és az anya egyszerre nyúltak érte. Botja leesett. Nyomhatott vagy másfél kilót. Nem tett benne kárt. Teljes erőmből egyenesen Vörösszemű arcába lódítottam. Lógófülű nem csinált semmit. megadta magát sorsának. Öreg Velőscsont nem küszködött. visszakúszott a barlangba. Velőscsont meg minden ízében reszketve lehajtotta fejét. a félénkebbek barlangjaikba iszkoltak. de Vörösszemű olyan erős volt. Visszatért a sziklafalhoz. Egy anya éppen felfelé indult. de csak egy két centi vastag. és mellbe találtam. Mikor Vörösszemű leereszkedett. énbelőlem meg csak egy-egy foltot láthatott. Továbbmászott. hogy Vörösszemű ölni akar. aki mellettem reszketett és leskelt. s az utolsó hat métert a levegőben tette meg. Hátratántorodott. Ez felbátorított. s ők abban a pillanatban elcsendesedtek. Vörösszemű habozott egy pillanatig. mint a vadkan. Mikor helyeslésük és tetszésük zaja felreppent. Láttam öreg Velőscsontot. hörgött. aztán meg akkorra már éppoly dühös lettem. és egy fájdalmas döféssel eltalálta a vállamat. felkuncogott s makogott. Letéptem egy szikladarabot a falról. Elég indulatos voltam abban az időben. karjába vette. Láttam Szertelent. amint leereszkedik. és dermedt csendben figyelt. Vad látvány volt. dühös és meglehetősen higgadt voltam. elengedte. verte a mellét. Őrjöngve döfkölt. borzolta a szőrét. s megszűnt minden félelmem. hozzávágtam. Vörösszemű továbbindult. Az öreg teste összecsuklott. Ez ellátott lőszerrel. ahogy csak tudott! Vörösszemű elugrott a faltól. Találtam egy szikladarabot. pillanatnyilag eltakarta a szikla egyik kiugrója. hogy vissza mertem ütni. bár üvöltött hirtelen nekilódult dühében. ahogy odaszorultam az oldalfalhoz. hogy kitöri a nyakát. Vörösszeműt felbátorította hatalmának ez a bizonyítéka. Kinn az egész horda összegyülekezett. Értem nyúlt a hosszú karjával. elejtette botját. Az anya odarohant. hát nagy darabokat szaggatott le a málló sziklából. csattogtatta agyarát. mikor visszaugrottam marka elől. és hajigálta be énrám. morgással. Én botot kerestem. és Vörösszemű lába elé gurult. és lezuhintottam egy követ. A barlang kiugrójáról néztem. aki belekapaszkodott. és bősz tekintettel. Kezemmel elkaptam a botot. Ezt dobtam Vörösszeműre. hogy felszedje a botot. de félt közelebb jönni. Vörösszemű most jó néhány méterrel alattam járt. Amit adott. Én elszánt. és keresztbe vetett karjával eltakarta arcát. aki szembe mer szállni Vörösszeművel. és sírva kuporodott föléje. és vonított. és a viszonylag biztos oldalfalhoz jutottam. s Vörösszemű kaparintotta meg. és üvöltött dühében. nekicsapódott a falnak. s körme a húsomba tépett. hogy visszadöfjek. csak vacogott a félelemtől. Aztán Vörösszemű kósza lelkének valamilyen szeszélyétől más parancsot kapott. mert ő jó célpontot nyújtott. de öreg Velőscsont az útjába totyogott. Akkor Vörösszemű a földre vágta. de a szálló por és szilánk a szemébe hullott. és nekicsattant a sziklafalnak. Lógófülű. és kis híján leesett a szikláról. Ide-oda szaladgáltam a szomszédos kőpárkányokon. és összegyűjtöttem a barlang bejáratánál egy halomra való követ. halálfélelmében sírva. olyan gyorsan totyogott. s kétéves gyermeke. meglátott. Csaknem végzett vele. Kitörölte szeméből a vért. és elkapta az öreget hátul a nyakán. A következő pillanatban a törékeny kis test megperdült a levegőben. ezért hát visszahúzódott s eltűnt. Mellette ment el. és szétfreccsent. tovább ment. Vörösszemű nagy keze kivágódott. Nyilvánvaló volt. s mászott felfelé. harminc centi hosszú ágvéget találtam. és felszedte a botot.

A közönség halálos csendben maradt. Azután már nem láttam Vörösszeműt. visszatekintettünk. megkerülte a sziklafokot. és nevettünk. míg jó néhány mérföldnyire el nem távolodtunk a barlangoktól. biztonságos ágvillában. A lakóhely kihalt. Mikor teleettük magunkat áfonyával. Mikor a tetőre értünk. és felmászott a barlangjába. aki sokkal óvatosabb volt. nevettünk. Mikor földet ért. de legyűrtem félelmemet. s hallottam. feje tetejéről előrecsúszott a haja. de ez nem 29 . Vörösszemű a barlangjában maradt. visszakanyarodtunk. És akkor. Kikúsztam a bejárat széléig. Nagyon lassan ment. A húgom volt. Kicsit később lefelé kezdett mászni. vadul sivítva. Egy csecsemőt láttunk szorosan anyámba kapaszkodva. egyre tovább lendültünk. míg el nem értük az erdőt. 9. a másikkal a torkát fogja. Én Lógófülűre bámultam. Megértettük egymást. Vörösszemű nem törődött a menekülésükkel. E nyájaskodásoktól eltekintve. játszottunk. és alig hibáztam el.igyekezett megfélemlíteni. Egyszer-kétszer megpillantottam Fecsegőt a tisztáson. összenéztünk és nevettünk. a nyakát nyújtogatta. Mégis megpróbált közeledni. mint én. Megdermesztett a látvány. A kő nyakon találta. minden pillanatban megállt. fulladozni. hogy lefelé ereszkedik. menekültünk a fákon. Nem nagyon érdekelt. Miután kifogytunk Lógófülűvel a nevetésből. Öreg Velőscsont bukdácsolva. szigorúan békét hagytam a családomnak. Még mindig itt laktak. Anyám megismert. hogy jöjjön oda hozzám. láttam. Amikor meg-meglátogatta a hordát a barlangoknál. fejbőre egészen lehúzódott a szemöldökére. az meg rám. Akkor aztán baj támadt. Ehhez a mocsárhoz tettem első utaimat a világban. csak akkor álltunk meg egy nagy. s a horda eltűnt az erdő sűrűjében. meg hát nagyon jól megvoltam egyedül. köhögni. Itt. Szörnyűségesen nézett rám. hogy a fűben esetleg kígyó bujkál. ezen a helyen állt régi faotthonom. aki óvatosan figyelt bennünket az alsóbb ágakról. hogy végül minden hajszála külön állt. Nagy óvatossággal és nyugalommal azonnal mászni kezdtünk felfelé a sziklán. süteménynek pedig két fészekalja részben kiköltött fürjtojással. amint Vörösszemű egyszer-egyszer a torkát reszeli. évekkel ezelőtt. Lógófülűvel óvatosan elindultunk az erdőn a folyó felé. szemünkből csurgott a könny. Megfordultunk és rohantunk. Keresztülszáguldottunk a tisztáson. és követ lóbálva a kezemben. anyám kíséretében. Mikor a horda észrevette. Visszacsúszott. s egész délután ott meg a környező fákon hancúroztunk. mikor fel akartam mászni a fán. Egymásba kapaszkodtunk karral-lábbal. A fuldoklás. Egyszer se nézett körül. de mielőtt eltűnt volna. s gyönyörűségemre ráfintoroghattam és bosszanthattam a barlangom szájából. és tovább. le a lejtőn. hogy menjek el. pontosabban féltestvérem lehetett. Ledobtam rá a követ. totyogva követte őket. nyilallt az oldalunk. visszavonulót fújt. és vártam. A bot nagy csattanással esett a földre. Feliszkoltunk a fákra. hogy egyik kezével fogózóért markolássza a falat. nevettünk. s az áfonyás ingoványnál megreggeliztünk. Azóta szaporodott a család. de figyelmeztetett. köhögés megszűnt. Később a nap folyamán azonban lejött a földre a húgom. vagy tapogatta a kezével. s nem is tudtam rábeszélni. bár hallottam cikákolni. ahonnan kidobott Fecsegő. én rendszerint éppen az erdőben jártam. Azóta keveset láttam anyámat. nem törődve azzal. Volt még egy félig serdült lány is. és egyenesen előremeredt. nyüszítve az erdőbe rohant. én is visszafenyegetőztem. A következő dobás sikerült. Lógófülű. Nyilvánvalóan húgom.

hogy alkonyodik. hogy megoldandó problémának tekintsük. aztán hideg lett. Hogy üvöltött. és a színhelyre futott. Lógófülű összekuporodott s aludt. Ijedten ébredt fel. több méternyire kinn. az idegen elemen. Mindennap jó néhány órát töltöttünk itt. Némelyik már kiszáradt. Hason feküdtünk a rönkökön. Ő sem. Az elbillent. s felle bukdácsoltak vagy átfordultak. amin Lógófülű hevert. milyen bajba került. Vörösszemű miatt nem lehet. Az öbölbejárat kedvenc játszóhelyünk lett. Hirtelen rájöttem. Anyám is előrohant. s mire észrevettem. Az állóvízben. s kiveszett belőlünk az úszás ösztöne. tépte a szőrömet. annyit tépteszaggatta az ár. s metsző szél fújt. s apró. minden rettenetével.ez is mutatja. Eszünkbe jutott fánlakó szüleink menedéke. megcsináltuk házunkat a fatetőn. figyelmeztetően kiáltottam. a távolság olyan nagy lett. Ott bukkantunk ki a vízpartra. Megépítettük a kezdetleges fészek keretét. viharvert volt. teljes mozdulatlanságban. amely olyan hamar felmelegedett testünk kisugárzásától. akkor gyorsan utánuk kaptunk a kezünkkel. A víz színén úsztak. fatörzsek összevissza halmaza feküdt. hogy visszatérjünk a barlangokhoz. éles fogát mélyen az alkaromba vágta. Nem akartunk még egy ilyen éjszakát. s a víz alá merítette Lógófülűt. s az öbölben magában alig áramlott a víz. Megugrottunk és eliszkoltunk. éppen a torkolaton belül. Keserves éjszaka volt. Aztán . mikor már kész volt. kergetőztünk Lógófülűvel a fákon. s akkor. Az öböl bejárata széles volt. Mikor a hajsza véget ért. Egy fa távolabb állt a többitől. Az úszásról sejtelmünk sem volt. Először néhány órán át zuhogott az eső. de Fecsegő ért oda előbb. ráébredtünk. de még háromszor alámerült. hallotta a lármát. Bánatosan mászkáltam a parton fel és alá. s Lógófülűvel kikacagtuk magunkat. Egy teljes hónapunkba kerülhetett. s vártuk. elsodródott. A barlangoktól való távollétünk második napján játszani kezdtünk reggeli után. hogy magunknak is csináljunk. igyekeztem olyan 30 . mert örökölte Fecsegő minden komiszságát. Végre sikerült felkapaszkodnia a rönkre. azon találtunk menedéket. Kijöttem a sodromból. aki egész nap távol volt. halat fogtunk.tartotta vissza. s ott makogott félelmében. s ekkor tért éppen haza. s elhamarkodottan arrébb csúszott a törzsön. didergő testtel és vacogó foggal bújtunk egymás karjába. alkalomszerűen dolgozva. Hiányzott a biztonságos. és apró. A törzsek között itt-ott víz csillogott. Először csak mókásnak láttam az eseményt. s jótékony hatására elfelejtettük az éjszaka megpróbáltatásait. s egy magas ágvillában töltöttük az éjszakát. míg így. le a folyóig. ahol az áfonyás ingovány vize egy nagy öblöt alkotva torkollott a folyóba. milyen következetlenül éltünk akkoriban nekiálltunk játszani. Az a rönk. Nem tettem kárt benne. s szóba sem jöhet. de még nem váltunk eléggé emberré. Nem hiányoltuk a sót. s elmentünk reggelit keresni. Könnyű légáramlat sodorta el a rönköt lassan a parttól. Nyakunkon az éjszaka. De megmozdult bennem egyike azoknak a kusza félelemrohamoknak. hogy galádul ne bánjon velem. játszottunk a rönkökön. Lógófülű és én nem vártuk be megérkezését. Hangosan. nem használtuk többé. Nem tehettem semmit. Lógófülű és én egyszeriben halászokká vedlettünk. A reggel nyomorultan és eltökélten talált bennünket. a magasabb ágvillákon még a tető szelemenfáit is felraktuk. Fecsegő életre-halálra hajszolt bennünket a fákon. Túlságosan eltávolodtunk már az alsóbbrendű életformáktól. hogy Lógófülű nem ugorhatta át. visított! Fecsegő. Megdöbbentett a saját magányosságom. de az kétségtelen. Átázva. Akkor előbújt a nap. csellé forma halak rajait láttuk jobbra-balra cikázni benne. ha rájuk nehezedtünk. letörtek az ágai. amelyek az örökös bizonytalanság miatt oly általánosak voltak abban a korban. Zsákmányunkat a helyszínen megettük. karmolt. és egyik nap itt kaptuk első leckénket a hajózásból. míg a csellék közel jönnek. De előreszaladtam a mesémmel. hogy soha nem rakták még el olyan alaposan. milyen messze van Lógófülű. s nekifogtunk. Szeszélyes dühvel hirtelen nekem esett. s fölötte. s annyit hevert hosszú nyarakon át a homokzátonyokon. száraz barlang. Lógófülű vissza akart rá mászni. azon vergődőn és nedvesen.

Végső felfedezésünk az volt. ő meg csak sírt. És akkor. Eleinte lassan és bizonytalanul haladt előre. Egyik nap egymás mellé eveztünk a magunk rönkjével. De ő megtanult valamit. jajgatott. Ebben egyáltalán nem hasonlított a Csapat többi lányához és asszonyához. Sok időbe tellett. hogy észrevettük. hogy inkább elszalad a baj elől. Nagyon félénk volt. földre ugrott. s vissza-visszatértünk aludni fészkünkhöz. Múltak az órák. Mégse jutottunk túl közel hozzá. s néha csatlakozott hozzánk játszani. Soha eszünkbe sem jutott. A könnyű szél eltűnt. Arra is rájöttünk. Megelégedtünk azzal. csoda volt. Rendkívül kellemes külseje volt és nagyon szelíd természete. mint legtöbb fajtájabelié. Még később engem is rábeszélt. Kezdettől fogva tetszett nekem. mikor álmaim közvetítésével visszapillantottam rá a huszadik századból. hirtelen elsurrant. A következő néhány napon nem tudtunk elszakadni az öböltől. hogy tudjuk is ezt. közel a mi fánkhoz. csípeje keskeny volt. egészen véletlenül. s biztonságos távolságról hallatta megint a lágy hangokat. s kezdtük már keresni. annál gyorsabban tudjuk hajtani. hogyan .közelről kísérni Lógófülű kénytelen utazását. amilyen közelről csak lehetett. hogy össze lehetne kötni a törzseket szívós iszalagokkal vagy rostos gyökerekkel. Én láttam meg elsőnek. mi történik. Ebben a helyzetben feküdtünk egymás mellett. fél lábbal a másik rönkjébe kapaszkodik. amit én nem tanultam meg. lábikrája nem csavarodott göcsörtös csomókba. hogy alighanem rokonságban állhatott a Tűz Népével. a fatetőn. s rájöttünk. Leültem. Mintha egész lényéből sugárzott volna a fent említett szelídség. s így nagyobb gyorsaságot érhettünk el. természetében van. hogy a keskenyebb rönk könnyebben átbillen. s vadul elrohant. Gyorslábút csak akkor vettük észre. s nem voltunk elég értelmesek. Még valamit megtudtunk a keskenyebb rönkökről. S ezt a külseje: alakja és arca tette. És elfeledkeztünk Vörösszeműről. Nem értettem. Mindennap megmegpillantottuk véletlenül. hogy csaknem elfelejtettünk enni. hogy ezzel az elhelyezkedéssel még keskenyebb fatörzseket használhattunk. s az orrlyukai lefelé nyíltak. Itt aztán be is fejeztük a felfedezést. s nem lógott alá. s otthagyta Lógófülűt az úszó rönkön. Aztán kinyújtózott. de mikor rájött. vagy harminc méterre a parttól. a rönkök megszilárdulnak. Még éjszakára is egy közeli fára gallyaztunk fel. a játék során felfedeztük. nem ült olyan mélyen. mint az övé. mikor már kitomboltuk első lelkesedésünket a hajózás iránt. és én is megtanultam az evezés fortélyát. hogy nem hozott ránk mérföldes körzetből minden vadállatot. alsó ajka sem ugrott előre. Orra sem volt olyan vastag és lapos. Annyira elmerültünk új játékunkban. Kitaláltuk a legkezdetlegesebb tutajt. hogy kézzel-lábbal összefogjuk a fatörzseket. A nap felkapaszkodott fejünk fölé. Gyakran csodálkoztam rajta. Először igen csöndesen meglapult. s kezdett lassan alászállani nyugatnak. s a szabad külső kezünkkel és lábunkkal eveztünk. Sose láttam még olyan szelíd szemet. Mindig új rönköt próbáltunk ki. És akkor valamiképpen nem tudom. mint ott maradjon és küzdjön. és szorgalmasan közelebb. felső ajka sem nyúlt meg. szempillái pedig hosszabban és szabályosabban nőttek. 31 . Volt valami orrnyerge. Evezni kezdett a kezével. s úgy látszott. hogy minél keskenyebb a rönk.Lógófülű rábukkant a nagy felfedezésre. Ez így ment néhány napig. hogy menjek vele. És aztán egyik nap nem futott el. Sose kiáltozott élesen. zsenge makkot szedett egy nagy tölgy ágairól. Lágy békehangokkal bevárta jöttünket. hogy nagyon megközelítettük. mikor fánktól az öbölig meg vissza vándoroltunk. Később a délután folyamán szántszándékkal elrugaszkodott a parttól a rönkön. Metszőfogai nem villogtak ki. Mikor már úgy érezte. akik született sárkányok voltak. figyeltem és vártam. Szeme nagyobb volt. dühösen. Nem volt nagyon szőrös. és megmárt bennünket. kivéve a karja meg a lába külső felét s a vállait. míg összeismerkedtünk. egyre közelebb evezett. s nem billennek át. míg partra nem jutott. hogy ha mindegyikünk fél kézzel. s mindig az járt az eszemben. de végül is sikerült.

hogy ez a leírás. 10. hogy azzal csak a merészsége ért fel. s álmában is tudhatja.Apja vagy anyja bízvást származhatott ebből a magasabb rendű nemzetségből. Álmodták már valaha. Ő nem sokat törődött a mérlegeléssel és elemzéssel. ő viszont minket akkor fogott meg. Ilyen keveredés ugyan nem fordult elő gyakran. Igen okos és elővigyázatos volt. Sosem volt nyers. Gyorslábú gyökeresen különbözött a horda nőstényeitől. a modern ember a magam primitív énjének ostobasága. Egyszerűen átélte az eseményeket. És igen gyakran jöttem zavarba. védtelen gyermekkorában megtanulhatta. Hamar. vigasztalhatja magát azzal. ha mászásra került a sor. Kétségkívül volt valahol valami fészke. másik énemnek érzéseit. s az ebből keletkező furcsa. de azt is tudom. amit most adtam Gyorslábúról. álmaim közvetítésével nézek és látok Nagyfogú szemén át. s elmentek lakni a Fák Népéhez. s ha rosszat álmodtak. amit elmesélek arról a távoli korról. ilyen sajátos és gyakran tétova módon. sose találtuk meg. s nekem az első pillanattól tetszett. sosem bocsátkozott küzdelembe. hogy ez csak álom. 32 . ha rászabadítanám az olvasóra. hogy megtörtént velem.szereplő is meg néző is lett. vonítottak alvás közben. és mérlegelem. Jobban tudott mászni. hogy a horda tagjai renegátokká váltak. Árva volt. És meg kell mondanom. Sose láttuk mással. ami élményeimet jellemzi. Tudom. a lovak álmodnak. mint Lógófülű vagy én. a távolságok megítéléséhez pedig olyan tehetsége volt. kedvessége. következetlensége. minden állat álmodik. Én vagyok az. Én.igazi énemben . álmaim másik énje. Az ember álmodhat. de egy cseppet se félt. ezt a meghökkentő én-keveredést. és nehéz lett volna megmondani. kettős személyiség . de azért előfordult. hogy biztonság csak a menekülésben van. hol lakik. korlátoltsága és általános elképesztő butasága miatt. s még azon se tűnődött. hogy álmodik. és én a tulajdon szememmel láttam példát rá. a mai ember álmaimba. Ne felejtsük el. mielőtt befejezném ezt a kitérőt. amit Nagyfogú. hogy Nagyfogú éppoly élénken álmodta a maga repülő és csúszómászó álmait. Minden más dologban rendkívül ijedősen viselkedett. a mai ember. miért adtam neki a Gyorslábú nevet. miért is éli át így. még olyan fokon is. gyötrődtem én. Vonzott a szelídsége. És így van ez sok mindennel. legfeljebb véletlenségből tudtuk megfogni. de lakóhelyének titkát féltékenyen őrizte. történelem előtti ősöm adott. amikor akart. Hát én. mint önök a zuhanás álmát. Az a kettősség. Ezt mindnyájan tapasztalhattuk. aki visszatekintek századokon túlra. És még valamit. s ha az álom rossz. Bámulatos gyorsan mozgott mindig. ez már majdnem kívül van az értelem hatósugarán. csak zűrzavart okozna. Ha fogócskáztunk. s mellette Lógófülű meg én ügyetlenek. a modern ember lefeküdtem Nagyfogúként. Szívesen jött velünk játszani nappal. úgy jutottam egyre közelebb álmaim lényegéhez. hogy megpróbáljuk kitalálni Lógófülűvel.növekedtem. de hiába csapáztunk. nehézkesek és gyávák voltunk. vagy repülni kellett a fatetőkön. hogy érzékeltessem ezt a kettősséget. mióta élhet egyedül a világban. s nem is messze. a modern ember. így hát mindössze megállok itt a történetemmel. Maga volt az egyszerűség. Mindig elfutott. s itt mindjárt megmagyarázhatom. De mindez nem tartozik ide. és álmodtam az ő álmait. nem az a leírás. Játékunkká vált. Nagyfogú idejében a félig emberek is álmodtak. elemzem Nagyfogúnak. így léptem be gyakran én is. hogy álmodnak? A kutyák álmodnak. Ahogy én .

és nem harcol. egyszer nagy erőfeszítést tettem. hogy csatlakozzon hozzájuk. Mindez túl homályos. Ha nem történik semmi. Visszarohant a kavicságyhoz új készletért.Mert Nagyfogúnak is volt másik énje.és testformája. Ez idő tájt történhetett. hogy ilyen könnyen lemondjon a bosszúról. fogcsikorgatást. A kavics a lapockái közé vágódott. és vonítottam. orrnyerge és lefelé nyíló orrlyuka van. mert itt nem menekülhettünk keskeny szájú barlangba. Gyorslábú még nem jelentkezett. Csak az mentett meg. bonyolult és ijesztő. Kezdett rendszeresen eljárni a fa felé. és Fecsegő lassan megtűrte őt. És a mi vidámságunk éppoly hirtelen helyet adott a meghökkenésnek. mondjuk kilós. Nagy ugrásokkal jött át a hordalékfákon. és öklével döngetni kezdte szőrös mellét. hogy kifogyott Vörösszemű lőszere. az őstenger parti iszapjáig. de akárhogy kerestem is a fészkét. csapatbeliek. és szikráztatta ránk gyűlöletét. harsogó hahota lett. És mi képzelt biztonságunkból egyre csak csúfoltuk. Eleinte igen tartózkodó volt ez a nevetés. így aztán nem kísértem el Lógófülűt. s azokkal biztosan megölt volna. madárfészkeket szedni az ő társaságában. és Lógófülű ezekkel a fiatalokkal játszott. Gyorslábút sose tudtam rávenni. Vörösszemű üvöltözött. hogy vajon most mi fog történni. De ő aggodalmas pillantásokat vetett hátra. aki lágy hangokat hallat. másfél kilós köveket. Mindig rövidlátóak voltunk mi. Örülök. Nagyon okos. És be kell vallanom. hanem a féregtől kezdve. megtanított egyre s másra a famászásban. s amikor aludt. De a hatméternyi víztükör közöttünk egy időre biztonságot jelentett. És most visszatérek a történetemhez. miért. 33 . hogy elevezzünk. Zz-zzz-zip-peng! Lógófülű felvisított a hirtelen kíntól. szerettem élelmet keresni. Emlékszem. Egyik reggel Lógófülűvel lenn játszottunk az öböl bejáratánál a fatörzseken. támadó sárkányok csattogásáig és tovább. sose találtam meg. Gyorslábúval jó cimborák voltunk. a környéken élő monogám párok sarjai. Aztán én kaptam egyet. az apró emlősök futkosó. Nem vallott Vörösszeműre. Két fatörzsünk egymás mellett volt. dühöngött ránk. és még azon is túl. Csak célozhatok azokra a hatalmas és szörnyű képekre. hogy nem talált nagyobb lövedékeket. hogy Lógófülűnél némi hűtlenség jelentkezett. Zip! Egy apró kő fütyült el mellettünk. Megtetszett neki komisz testvérem. ha elment meglátogatni új barátait. Aztán volt ott még több fiatal is. mikor bősz üvöltés ijesztett meg. visszahúzódott. de nem tudtam. Vörösszemű kiegyenesedett. vissza a szárnyas hüllőkig. amelyeken keresztül ködösen láthattam az élet fejlődését. Eszünkbe se jutott. s közben mi Lógófülűvel eleveztünk. és nem gátolták a mozgását tapadós szoknyák. nem a majomtól. hát összeszedtük bátorságunkat. Őrjöngött. A szálfahordalék szélén kuporgott. félelem csengett benne. rágcsálószerű életéig. kétségkívül hamar összeállunk. nagyon erős volt. s egy fáról hívott engem. Így se kicsi veszedelembe keveredtünk. remegve vártuk. és a szálfahordalékon keresztül a partra rohant. ültünk rajtuk. Nagyfogú Gyorslábút nem annak a teremtménynek ismertem. ez a másik én visszaálmodta magát a múltba. hosszú szempillája. nem merek többet mondani. De történt valami. hogy rábeszéljem. Ha meglátogattam őket. s ezáltal közelebb áll a szépség fogalmához. Szerettem vele játszani. Félve. Eszeveszetten evezni kezdtünk Lógófülűvel. Én csak annak a szelíd szemű fiatal nősténynek ismertem. mert kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz. fel az emberig. Én. Nagyon megijedtünk. csaknem a puskagolyó erejével. mert alig voltunk tőle öt-hat méternyire. de miután meggyőződtünk Vörösszemű tehetetlenségéről. s kinevettük Vörösszeműt. Vörösszemű hirtelen abbahagyta a melldöngetést. Alig jutottunk ki a vízre. lemaradt és eltűnt. amelyen anyám élt. akinek finomabb arc. fogát csikorgatta tehetetlen haragjában. egyik óriási marka tele kerek. vízmosta kaviccsal. Nem tudok.

hogy ugyanúgy visszajuthatunk a magunk földjére. 34 . fel és alá ugrándozik. a lábamba. Eveztünk. Ez olyasmi volt. lenn a mennydörgő hullámverésnél. Az öböl közepén gyenge áramlás volt. megadom a magyarázatot is. kik a folyó északi partjára tettük lábunkat.az északi part . ahol az öböl belé nyílt. hogy tucatnyi szálka vágódott le tőle. Rönkjeink lassan úsztak. milyen pusztító hatása lett a Tűz Népe vándorlásának. Egymásra néztünk. Vörösszemű ezalatt egyre bombázott bennünket. mint megannyi izzó tű. akkor magyarázatot kell adnom a magam életére. Kifelé eveztünk. Mielőtt észbe kaptunk volna. s végül simán megfeneklettek a sekélyben. ahol a legkeskenyebb és legsebesebb volt. Megadtuk magunkat a sorsunknak. s első figyelmeztetésünk az ő diadalüvöltése volt. mielőtt a végére érnék. már túljutottunk rajta. A rönkök továbbúsztak. és győzelmi éneket gajdol. Egy két és fél kilós szikladarab mellém zuhant a fatörzsre. és életünket fenyegették. az emberré válásra bimbózó életet kurtán leszaggattak és elveszejtettek. Ott. hogy alig harmincméternyire sodródtunk az északi parttól. ott. Elkapták esetlen rönkjeinket. Én a magam részéről azt hiszem. s teljes hosszukban előre-hátra-körbe pörgették őket. s a parton kísért. Rájöttünk. mi tehát ott vágtuk át. Aztán nagyobb köveket talált. hogy minket. annyit láttunk még utoljára. Ha engem talál a kő. Vörösszemű meg tőle telhetően igyekezett közel maradni hozzánk. Ez a lőszer növelte a dobástávolságot. És akkor elkapott a folyó sodra. az utolsók is. míg rá nem eszméltünk. úgy vélem. de nem nevettünk. ahol a folyó a tengerbe ér. hogy a Csapat pusztulását okozta. Semmit sem csináltunk Lógófülűvel. vizet fröcsköltek ránk.felé sodródtunk mi is sebesen. s mi nem vettük észre. csak egymás mellett tartottuk a két rönköt. és elsodródtak az árral. hogyan kell átkelni a folyón. egy sereg forgó vagy kis örvény keletkezett. hogy a folyóba sodor bennünket. Közben vadul és lármásán örvendezett romlásunkon. Abbahagytuk az evezést. ki a forgóból. Idegen földre kerültünk. Olyan vadul eveztünk. de a Tűz Népének vándorlása s ennek következtében az életben maradt csapatbeliek vándorlása századokra visszavetette fejlődésünket. s nem jutott eszünkbe. Valóban. Hogy az elkövetkezendő időben a többiek is megtették volna. zuhogtak a szikladarabok körülöttünk. ahol a vízáramlás széle az öböl vizével érintkezett. Persze ha ez így történt. nem is lehet elmondani. bár nem vettük észre. de Vörösszemű továbbra is szedegette a lőszert. és minden erőnket annak szenteltük. s ami azt illeti. hogy egymás mellett tartsuk a rönköket. egy hajtásnyi alacsonyabb rendű. Hamarosan kikerültünk Vörösszemű dobótávolságából. hogy Vörösszemű vette észre elsőnek. s közben úsztunk alá a folyón. hogy messze kinn áll egy földnyelven. Ezzel a túlpart . Mi voltunk az első csapatbeliek. s a kavicsok továbbra is körülöttünk süvítettek. amit senki a Csapatból meg nem csinált. s a fősodrás egészen átkanyarodott a túlsó partra. A sodrás főereje itt visszacsapódott a déli partra. olyan erővel. az nem kétséges. A folyó éppen éleset fordult ott.Lassan dobástávolon kívül kerültünk. ahogy idekerültünk. megölt volna. Partra másztunk Lógófülűvel. s nem is tértünk magunkhoz. De előreszaladok a történetemmel. egy csendes forgóba.

mintha sose akart volna véget érni. hónapokon át kalandoztunk a vadonban. és heteken.nyilvánvalóan a saját fájának . és ők kényszerítettek. a talpukat nem fedte szőr. ágakat döfködtünk bele. Csíptük. az orrlyukuk is valamivel jobban hasonlított két hasítékra egy besüppedt területen: de az arcukat. amelyet alva értünk a sűrűben. hályogos szemű. Aztán jól emlékszem a Fák Népére. csikorgatta elvásott fogát. mert amazok valóban a Fák Népe voltak: gyorsabban másztak nálunk. Valahányszor fel akart mászni a fára.a tövében ült. és nevettünk a nyomorúságán. fonnyadt. Főként az az éhezés bukkan elém élesen. a szemük kisebb. Megriadtunk tőle. olyanok voltunk. Köhögött is. A fákon üldöztek. annál inkább sikoltozott. Az öreg fel akart mászni a fára. Én találtam rá elsőnek a kicsi. több szőr borította őket. mi viszont gyorsabban szaladtunk a 35 . Ami hazatérésünk esélyeit illeti. melyet én Hosszú Tónak neveztem el. igen öreg Faember. A mi világunkban nem ismertek rokonszenvet egymás iránt a fajták. bár itt-ott élénk emlékeim vannak az eseményekről. totyogó. Elkaptam a lábánál fogva. s ott előnyhöz jutottunk. nyakuk kicsit vastagabb és kurtább volt. és csak ült és sírt. napról napra követni pedig egyenesen lehetetlen. némileg hasonló jelentéssel. feltámasztani erejét. És mi Lógófülűvel mellette ültünk. vad pofákat akart vágni. Tehetetlen dühében roppant mókás volt. ráncos arcú. a vinnyogásból visításba. a Hosszú tó és a hegyek között az erdőben laktak. gyenge öklével verte sovány mellét. ami meghalt. Aztán kimulattuk magunkat. karunkkal átfogtuk egymást. zihált. az egész törzs. homályos. Ezek a lények egyszerűen vadmajmok voltak. és aztán egyik nap az erdőn beleszaladtunk a Fák Népébe. több is. s rárohantunk. hogy továbbvándoroljunk a Messzi Tó felé. a hegyekben átszenvedtünk. míg egy keskeny folyóhoz nem értünk. és messziről basszus hangon kiáltotta valaki: „Goek! Goek!” És felzendült a „Hu! Hu!” kiáltás is körös-körül az erdőben. Nagyon nehéz újra összeállítani az utazásunkat. s ő nem a mi fajtánkból származott. ahol nem voltak csapatbeliek. de keservesen sikerültek. összeaszott. Sejtelmem sincs róla. míg végül megadta magát gyengeségének. öreg fickóra. Igaz. megkerültük a mocsarakat. s olyasforma hangokat használtak.11. amelyben éjszaka aludt. s lerángattam. amint lángra akarta lobbantani ifjúságának kihűlt hamuját. Nevetséges látványt nyújtott. s a borjú. mennyi ideig vándoroltunk Lógófülűvel a folyótól északra eső földön. Egy fának . s egész idő alatt könnyünk folyt a nevetéstől. a lábuk kicsit göcsörtösebb. csomósabb. míg végül sikerült egyet sikoltania. Ők hajszoltak bennünket a hegyekbe. a tenyerüket. de túl lassú volt. Miután elhagytuk a folyót. S akkor nem messze az erdőből „Goek! Goek!” kiáltás csapott a fülünkbe. Nagy része ködös. ott bőven találtunk ennivalót. visszarántottuk. Sírásból vinnyogásba csapott. rángattuk a szőrét. Itt északra fordultunk. de minél inkább igyekeztünk elhallgattatni. Faember volt. Megmutattam Lógófülűnek. láttuk az ágak közt zilált fészkét. és több nap járással értünk el ahhoz a tóhoz. amely mocsarakon folyt keresztül. Kiáltások válaszoltak rá. Hátat fordítottunk a folyónak. Jogos prédánk volt. mint a hajótörött tengerészek egy puszta szigeten. A földre kellett ereszkednünk. amit a Hosszú Tó és a Messzi Tó között. elszivárgott az esztendők hajszálcsövein. Aztán következett a hajsza . Eltöltöttünk némi időt a felső csücskénél. köpködött. fülét csavartuk. és csaknem elfogtak. És mégsem különböztek olyan nagyon tőlünk. Egészében a Fák Népe és a csapatbeliek nem is különböztek olyan nagyon egymástól. mint mi. először nyugatnak hatoltunk előre. és bámulatosán lihegett.

mert minden olyan új és különös volt. s az éhezéstől legyengültünk de a partján egy nagyobb borjat találtunk. s mivel nem találtunk fát.nem világosított fel senki. Amennyire lehetett. A folyóhoz értünk. Órákon át kergettek. amitől megmenekültünk. mire elértük a tavat. s ha sosem kelünk át rajta. A tótól nyugatra nyúltak el a rétek. csak nem szeretetteljes. hogy nem volt határozott tervünk. Meg vagyok győződve róla. egyre följebb emelkedni. hirtelen otthagytuk a folyót. amely csaknem olyan volt. de nem tudtuk. Az erdő végeérhetetlennek látszott. Északnak törtettünk előre. túl a kisebbedő. világosan látom. a tisztásokat kerestük. Mikor telezabáltuk magunkat. Napokig mentünk a folyó mellett északra. s egyik hideg éjszaka egy karcsú sziklatorony tetején gubbasztottunk. milyen úton-módon jutottunk végül a Tűz Népének országába. Most. úgy a délután közepe táján. amelyek ívni jöttek fel a tengerből. Olyan régóta tévelyegtünk. nem volt magasabb egy bokornál. Nem untatom önöket az utazásunkkal. hogy ezt a tévelygő állapotot már állandónak tekintettük. a hely nem volt biztonságos. mert a Messzi Tó vízlevezető folyója nyüzsgött a lazacoktól. nem adott biztonságot. hogy megmutassam.de még mielőtt kilihegtük volna magunkat. valószínű. a hús maradékát a keletre fekvő erdőbe vittük. sziklafalakon másztunk fel. keletre tőle pedig egy távolba nyúló fekete vonalat láttunk. Sok napot töltöttünk azon a kopár vidéken. A hidegtől is szenvedtünk. mint valami fa. majd egy nagy erdőn át délkeletre. Néha azt hittük. repedésekben aludtunk. S ahogy a hajsza folytatódott. A tisztásokon teret nyertünk. tajtékzó patakok. aláereszkedő hegyvonulatokon távoli tó villant elénk. A magas földgerinctől északra. Egyszerűen továbbhajszolt a veszedelem. rájöttünk. kényelmesen aludt a sűrűben. Sziklák. hogy sosem térünk vissza a 36 . De a Fák Népe lesben állt. s a fák kisebbek lettek. Reggel a Fák Népe iránti új keletű tisztelet miatt a hegyek felé indultunk. Nem ismertük fel a magunk folyóját . Hatalmas szakadékokon. Éjszaka Lógófülűvel egy törpe fán aludtunk. sokat szenvedtünk. Sose tértünk vissza a fához. csak a kezünkkel. még csak egy gondolatunk sem. mert nem tudtuk másként megölni. minden irányba hegyhát hegyhát után. ereszkedtünk le. Aztán. A hegyek kopárak és barátságtalanok voltak. Éjszakánként lyukakban. Végül. minden helyről. dübörgő vízesések kopár földjén jártunk. és mindig. miért. s könnyű zsákmánya lehettünk volna bármilyen arra vetődő ragadozónak. Itt lélegzethez jutottunk. a törzs meg ott üvöltözött a nyomunkban. megmenekültünk. végeérhetetlen hegyek terültek el előttünk. s akkor aztán sokszor szűk volt a világ. és elrejtettük egy fán. s itt seregestül járt a bölény és a vadmarha. hogy nem az ő fajtájukhoz tartozunk. leültünk pihenni . Sok vadkutyafalka is járta. Sokat bajlódtunk vele. s aznap délután háromszor próbáltunk visszajutni az erdőbe. nem tudom. sík mezők terültek el. mert a Fák Népe feladta a hajszát. És akkor végre. főként a félelemtől. Hegyi bolyongásainkról csak ködös emlékeim vannak.földön. és visszakergetett bennünket. mikor visszatekintek. hogyan alakítja életünket. de a bokrosban beértek. körülötte fátlan. és keletre tartottunk. csak jelzem. Két napba tellett. mindannyiszor meghallottuk a gyűlöletes „Hu! Hu!” és a szörnyű „Goek! Goek!” kiáltást. s a közöttünk levő kapcsolat minden. az éhségtől szédelegve elértük a vízválasztót. a lejtők kezdtek följebb. forró délidőben. és visszatért erdejébe. Aztán kibukkantunk a hegy füves oldalán. Így űzött keresztül az erdőn a nekikeseredett Fák Népe. hogy a mi folyónk. később pedig az éhezéstől. Az utóbbi néha vad „Ha-ha-ha-hahaa-a”-ában végződött. A nap rásütött. sorsunkat a vakvéletlen. de azok mindig még sűrűbb erdőben végződtek.

ő meg elfelejtette. amelyekkel a rönköket együtt tartottuk. 37 . s kieveztünk a sodrásba. míg a sodrás a déli part felé nem lódított. mintha elvesztette volna a gondolatcsírát. És mégis roppantmód szerettünk volna Lógófülűvel hazatérni. Utazásunk alatt megismertük a honvágyat. hogy egy másik rönköt vonszolt fel a sekélyes távolabbi részéről. Beszélni próbált. akinek ezer évszázad múlva kellett megszületnie. semhogy szabaddá tegyük kezünket-lábunkat. soha nem született volna meg. játszani akar. Lógófülű levezetett a vízhez. s közben az erdő elcikázott mellettünk. A gyors sodrás elkapott. Gyorslábú emlékét éhségérzet kísérte. mikor a gondolat megtapadt. Aztán zavaros lett a szeme. és az én modern énem. De makogtunk. Itt nem verekedhettünk. amit éjszakai felgallyazásra Lógófülűvel kiválasztottunk. Láttam. Lógófülű a déli part felé igyekezett evezni. kujtorogtunk a folyóparton. de még mielőtt kikötöttünk volna. hirtelen elkapott és hátravágott. csak az első nap éjszakáján. mikor már a rönkökön hasaltunk egymás mellett. ahol egy rönk feneklett meg az egyik forgónál. Megmérgelődött. s napokig játszottunk. Talán a hazahúzó ösztön követelőzése ékelte bele a gondolatot. És az ötlet elhalványodott. a déli part felé lódított. Az eredmény olyan vakogás lett. Akkor se változtattam meg a véleményemet. Csak akkor értettem meg a szándékát. A Tűz Népét nem fedeztük fel.hordához. s valahányszor közelébe akartam férkőzni. amit a folyó déli partján töltöttünk. hol. Alighanem egy csapat kóborló vadász lehetett. s a végén felkergettem egy fára. mikor éppen jóllaktam. Észrevettem. megdöfölt. együtt eveztünk feléje. földje után. együtt tartva a két fatörzset. Megértettem. s tisztábban. ott egy hosszú ágat kerített. aztán folytatta az evezést. A rönkök körbeforogtak. aki halk hangokat hallat. Persze összeverekedtünk. Azért vagy másért. s közben bátorítóan kiáltozott. s rögtön felmásztunk a fákra. Azt gondoltam. Több eszünk volt. ahogy az ötlet jött. És akkor támadt az ötlete Lógófülűnek. ott vertek tábort nem messze a fától. a sötétség beálltával lekötötte figyelmünket a tűz. míg jól nem láttuk a jelenetet. hát baráti egyetértésben. Én nem tudtam róla. mikor láttam. akivel jó együtt lenni. amelyekkel kifejezhette volna gondolatát. Ez lett a legközelebbi célpont. a kívánkozást a magunk fajtája. 12. de hiányoztak a hangok. de később. a fiatal nőstény. s aki egyedül él valahol. s ő újra megragadta. főképp bogyók és nedvdús gyökerek. hogy körülvizslassunk. hogy nevetnem kellett tőle. s őt magát nagy nyugtalanság fogta el. Lógófülű megállt. Egy forgónál értünk partot. A Tűzemberek hangja először megriasztott. és gyakran eszembe jutott Gyorslábú. Erre megint a panaszos. s mindketten erőteljes evezésbe fogtunk. s arrafelé eveztem. de megmaradt. Ennivaló került bőségesen. Szemének kifejezése panaszossá. Óvatosan. visszalódított az északi part felé. mikor nem voltam éhes. fájdalmassá vált. úgy suhantunk lefelé a folyón. nyelvünkkel mocskoltuk egymást. a túlsó partra mutatott. fájdalmas kifejezés következett. De térjünk vissza a folyóhoz. s mi nem jutottunk sehová. Nézeteltérés támadt közöttünk. hogy az északi part közel van. De másnap reggel újra feltámadt benne. Látható folyamat volt az. de senki se tudja. ahogy az öböltorkolatnál játszottunk. aztán a folyóra és a túlsó partra. mint előző nap. s ezt akkor éreztem. hangtalanul kúsztunk fáról fára. Rám nézett.

mire valók ezek a fegyverek. hogy remeg. s éreztem. csapatbeliek. kicsi öreg vadászt. az orrnyergük is jobban kifejlődött. Gerincük. Arcuk is kellemesebbet mutatott. és lábbelit se hordtak. s mozdulataik kevésbé rugalmasak voltak. aki évekkel ezelőtt lelőtte a fáról a Töröttfogút. Aztán felmordultak. nem is olyan távoli rokonságban. maradandó sérülés volt. s úgy aludtak. úgy nézni a tüzet. Különösen vonzott a tűz. és visszakanyarodtak az erdőbe. Néha-néha súlyos testek csörtetését hallottuk a sűrűben. csapkodott. öreg vadász. hogy járás közben egyszer is megtámaszkodnának a két kezükkel kétoldalt a földön. szaglászó orrcimpával. reszkető. s a körön túl. A többi vadász fiatal férfi volt. A hím megnyalta a száját. s ott álltak ketten. a külső sötétségben vadászó állatok ólálkodtak a fák között. A fénykör határán. Nem aludtak mélyen. Rövid időközökben felállt egyikük vagy másikuk. Karjuk nem nyúlt le annyira. ott feküdt mellettük a földön. s messziről valami leütött állat sikoltott. és nem mertük megkockáztatni. Mint már említettem. Egy fa ágvillájában gubbasztottunk. A folyóról vízilovak bömbölése hallatszott. Egészében véve kevésbé különböztek tőlünk. Órák hosszat ott kuporogtunk Lógófülűvel. térdízületük merevebbnek látszott. Szerettem volna látni. Izmaik is kerekebbek. még egyszer a tűzre néztek. szabályosabbak voltak. Reggel. Vagy fél tucat Tűzember fogta körül. mint a miénk. Ajkuk nem volt annyira petyhüdt. s az ő megfutamodása engem is utána riasztott. mint mi. de nem lehetett. Fejük nem volt nagy. fel is ébresztette abban a pillanatban az egész alvó Tűzember-kört. A biztonság kedvéért kerültünk egyet az erdőben. Mikor felállt. benyomottnak. a sötétségből szemeket láttunk felvillanni a tűzfényben. milyen. s egy ideig zengett a nagy csaholás. Észrevettem a nyilukat. aztán a tűzhöz rohantunk. verdesett az ivóhelyen. Nagy gyönyörűségünkre szolgált. figyeltük a lángokat és a füstöt. Jobban szétnéztem. mint a miénk. Orrlyukuk lefelé nyílott. Fülüket hegyezték álmukban. Egy alkalommal egy hím és egy nőstény oroszlán állt a fánk alatt. Lógófülű hirtelen elkapott. Lógófülű és én felismertük őket a neszezésükről. nem látszott olyan laposnak. s a fej vonalának szöge a szemtől fölfelé. és nem vettem észre. amit körülültek. alig különbözött a csapatbeliekétől. erre Lógófülű a fára menekült.A tűz egy tisztáson égett. Ő fedezett fel bennünket. s észrevettem a töpörödött. s tudtam. s fát dobott a tűzre. 38 . Karjuk és lábuk azonban csupaszon maradt. íjukat. villogó szemmel meredt ki a tisztásra. nem voltak olyan szőrösek. Szerettem volna közelebb menni. és borzolódó szőrrel. ha friss tüzelőt dobtak rá. Felkiáltottam a kíntól és félelemtől. mint a mieink. Vadkutyák jártak ott. hogy sántít a nyomorék lábára. mint mi. előrebuktatták fejüket a térdükre. s a Tűzemberek már elmentek. hogy felfedezzenek. s úgy egyensúlyoznának. A távolból oroszlánüvöltést hallottunk. laffogó. s ami azt illeti. mintha előre akarna menni és lakomát csapni. a tisztás szélén. szemfoguk nem hasonlított annyira agyarra. Mindezek a fajták kétségkívül rokonságban álltak. ide-oda járkált. még töpörödöttebb lett volna a kicsiny. és remegett a sóvárgástól. visszakúsztunk a tűzhöz. s arcán a szőr egészen megszürkült. láttam. Még hamvadozott. morgás. Akármi okozta is. mint mi. néztek fel ránk. leejtettem. és szikrazáporok röpdöstek fölfelé. mint mi a Fák Népétől. A Tűzemberek a tűz körül kuporogtak. s nem nyomtak sokkal többet. A Tűzemberek állati bőröket viseltek derekuk körül s keresztülvetve a vállukon. meg egy hiéna. csípejük. Mintha most még aszottabb. mikor kialudtuk magunkat. közel a folyóhoz. Nem jártak olyan görnyedten. Mindazonáltal éppoly keskeny csípőjűek voltak. s nyugtalankodtak.és mutatóujjam közé csíptettem egy izzó parazsat. és a hüvelyk. A nőstény azonban óvatosabb volt. új fákat rakott a tűzre. Lógófülű és én továbbra is ott maradtunk és figyeltünk.

Karunkkal átfogtuk egymást. és elkerültük az izzó parazsat. Déltájban egy földnyelvhez érkeztünk. A Tűz Népe számban annyira felszaporodhatott. De az a véleményem. valójában a gyarapodásuk okozta az elkövetkező vándorlást. öreg vadász bottal piszkálta a tüzet. fehér hamufelhőket kavartam fel. Lekuporodtunk a tűz mellé. majdnem kör alakú kanyara alkotja. s mielőtt ráébredtünk volna. recsegés.Másodszor már óvatosabban jöttünk vissza. Ezt a telepet ragyogó stratégiai érzékkel választották ki egy félszigeten. úgy beszéltünk. s égő szőr szaga nem ütötte meg az orrunkat. Mi is Tűzemberek vagyunk. Izgatottan rohangásztunk oda-vissza. Lógófülű szemében megjelent a panaszos kifejezés. Egyre többet és többet tettünk rá. száraz ágakat és gallyakat vonszoltunk rá az erdőből. Először apró fadarabkákkal próbálkoztunk. amit a magunk kezével hoztunk létre. míg végül hatalmas tűzünk lett. A tűz rakásában is elkerülhetetlenül utánoznunk kellett a Tűzembereket. aztán vagy fél tucat. hogy az én szememben is ugyanaz a kifejezés lehetett. Lelapultunk a félelemtől. A második fa is tüzet fogott. A lángok mind magasabbra és magasabbra emelkedtek. A fátlan térség a barlangok előtt lejtősen ereszkedett a folyóig. bömbölés hallatszott. hogy alszunk. Nem tudom azonban. az előbbiek azonban vadállatok bőrét hordták. hogy láttam. miközben ott táncoltunk fehér manóként a tűzvészben. mikor a Tűz Népének erősségében találtuk magunkat. a füstoszlop fölébe tornyosodott a fáknak. bár nem állhattuk meg. maga telepedett meg a barlangokban. míg a hőség meg nem csapott. Nagy mulatság volt. s ki ne kukkantsunk a falura. ami annyi bajt okozott a Csapatnak. Azt hiszem. Az utóbbiak többnyire meztelenül szaladgáltak. Aztán a beszédüket majmoltuk. De Lógófülű és én nem is álmodtunk erről. Lógófülű és én nem láttuk főzni őket. s itt a sok alacsony domb természetes védőfalat nyújtott. s visszanéztünk az erdőre. az asszonyok és gyerekek hangosan kiáltoztak. A hőség visszaszorított. ropogott. s a térségen sok apró tűz égett. Én is megpiszkáltam bottal a tüzet. s tudom. s mi ugrándoztunk. s nagy vihogást csaptunk. mint mi. részben erdős hegy. Elszigetelve a világ többi részétől. futás közben aztán vissza-visszanéztünk és nevettünk. Utánozni kezdtük a Tűzembereket. Összebújtunk. hogy bizonyára éltek valami kezdetleges főzési móddal. vakogtunk a gyönyörűségtől. a Tűzemberek telepének kellős közepén jártunk. és elfoglalta a területet. Továbbmenekültünk nyugat felé a folyóparton. amint a töpörödött. Ez volt a legnagyobb szabású munka. ami mindig az értetlenséget kísérte. Három oldalról a folyó kanyarulata védte. és terjeszkedése során maga előtt hajtotta a Csapatot. a tűz meg körülharapdálta a tisztást. Átkapaszkodtunk rajtuk. Csak egy oldalról lehetett szárazföldről megközelíteni: a félsziget keskeny nyakán át. csakhamar fehéren borított el a hamu. s büszkélkedtünk is vele. de nem vettük észre. később fedeztük fel. Aztán nagyobb fadarabokat dobtunk rá. hogy kényelmetlenül szorongott már lakóhelye határai között. Hirtelen egy nagy fa lobbant lángra a tisztás szélén. Az 39 . A száraz fű és aljnövényzet tüzet fogott. hogy a Tűz Népe megfőzte-e az ételét vagy sem. Egyetlen gondolat foglalkoztatott: elkerülni innét. aztán a harmadik. s bekerített bennünket. barlangokban lakott. Nagy jövés-menés volt. Éppen a földnyelv tövében zsúfolódott össze több alacsony. s eleven parázshalmokat. és nyugatnak menekültünk az erdőn át. hogy eleget ne tegyünk kíváncsiságunknak. mint ők. A Tűz Népe éppúgy. amely a mienk volt. mint mi. gondoltuk. hogy a folyó nagy. Akkor nekiiramodtunk. Most láttuk először a Tűz Népének asszonyait és gyerekeit. Ők is tökpalackban hordtak vizet a folyóról. A tüzet keletre hajtotta a feltámadó szél. A fa fellángolt. A szörnyeteg elszabadult. Eszembe jutott. Sikerült. Riadt tekintettel néztük. és térdünkre hajtott fejjel mímeltük. Megrémültünk. amely lángtengerré vált. Iszonyatos pattogás. régóta élhetett és gyarapodhatott itt a Tűz Népe. Terjeszkedett.

A sziklák mélyedéseibe helyeztük a diót. mikor Lógófülűvel visszatértünk hosszú. Tudtuk. szemünket a túlpartra szegeztük. Az evezés teljesen lefoglalt. Felültünk. Körülnéztünk. és gyakran átkutattam az egész területet az áfonyás ingoványtól az öböl torkolatáig. Nyugatnak sodródtunk. nyilván valamelyik Tűzember csinálta. jó esztendő volt a dióra. s még többen másztak elő a barlangokból. s az elejtett tökpalackokból valóságos csapást hagytak maguk mögött. Lógófülűnek meg nekem. míg egy üvöltés a partról meg nem riasztott. Ott voltak szép számmal az asszonyok és gyerekek. Keletre a tűzvész. aztán megint keletre. vízhordó tökpalackjaikat töltötték meg. Őszre járt. mint ha átkelünk a folyón a fatörzsek segítségével? Felkapaszkodtunk. s a rákövetkező tél enyhe volt. mielőtt másodszor is ellöktük volna magunkat. úgy sodródtunk alá. Valami hirtelen elkapta a tutajt. Nagy zenebona kerekedett a parton. Ismét hazaérkeztünk. a fél eget füstbe borította. hogy mögötte van a répás. és jobban hasonlítottak a Csapat gyerekeire. Emlékszem. bár előbb ki kellett belőle kergetnünk egypár harcias kölyköt. Nagy napunk volt ez. Ültünk s nevettünk rajtuk. délre és kelet-délkeletre. szívós gyökerekkel és keresztbe rakott fákkal kötözték össze őket. A két fatörzs keskeny volt és egyenes. néztek bennünket. de túl messze estünk a parttól. amögött meg a barlangok és a horda telepe. És aznap éjjel kicsi barlangunkban aludtunk. A Csapat egészen eltűnt odúiban. A neves rántás csaknem vízbe hajított bennünket. sőt északkeletre is. kalandos utazásunkról. ahol a folyó csaknem csomót kötött önmagára. hát visszalopakodtunk a sűrűbb erdőbe. magasan fenn a sziklafalban. A gyorsan tovasikló part felé eveztünk. A tutajt gyökérből sodrott kötéllel egy fához kötötték. ahol Lógófülűvel hajózni tanultunk. messze magunk mögött hagyva a Tűz Népét. s persze eszünkbe sem jutott kikötni a tutajt. mikor lejönnek inni. Van-e jobb mód. s tovább körbe nyugatig a nagy kettős kanyarban. 40 . kezünkben egy szikladarabbal feltörtük. És itt egy tutajt. benn jártunk a horda ivóhelyén. és elfeledkeztünk az evezésről. délkeletre és délre. Gyakran kirándultam régi faotthonom szomszédságába. bár itt-ott észrevettük egy-egy leselkedő arcát. amely megkerülte a Tűz Népének erősségét. amelyet mi támasztottunk. amely így továbbúszott le a folyón. A jövő drámája még csak ezután került színre. s a törőhelyre vittük. figyeltük őket. Teltek-múltak a hónapok. Láttunk néhány serdültebb fiút nyíllal és íjjal lőni. már ettük is. Menekülünk a Tűz Népe területéről. éppúgy mókáztak. s közben mi diót törtünk. 13. és folyásiránt hevesen a partnak lódította. Nem soká tébláboltunk ott Lógófülűvel. Partra szálltunk. Eloldoztuk. sokan. s egypár nyílvessző a közelünkben hullott le. és ellöktük magunkat. s elindultunk a folyó felé. mutogattak ránk. ahova egyszer-kétszer elkujtorogtunk. És mi itt úsztunk tökéletes biztonságban a folyó közepén. és éltük világunkat. és semmiről sem tudtunk. Igen óvatosan kúsztunk fel az egyik kapaszkodón.utóbbiak szerteszét játszottak. Mire jól beeveztünk az áramlásba. Tököket töltöttünk meg dióval. Vörösszeműnek nyoma sem volt. s ahogy törtük. eszeveszetten tódultak fel a kapaszkodókon. s mielőtt még észbe kaptunk volna. aki elfoglalta. mint a felnőtt Tűzemberek a felnőtt csapatbeliekre. Ott álltak a Tűzemberek. s egyszer csak ismerős tájék villant szemünk elé: a nagy ivóhely. Néhány Tűzember ránk lőtt az íjával. Mikor megláttak bennünket. Most egyszerre támadt bennünk az ötlet. hogy megfigyeljük az állatok forgatagát. annyira lesodródtunk. hogy éppen szembekerültünk a Tűz Népének telepével. egy igazi tutajt találtunk. mint a Csapat gyerekei.

s megint nekem támadt. Alig jutottam keresztül a két barlang közti átjárón. felfedeztem. s a nyakán kiduzzadó daganat mutatta. A következő pillanatban kívülről rohant be a barlangba. Vörösszemű. Az élet azért mégsem volt egyhangú a barlangokban. Ezen a télen ölte meg Vörösszemű legutóbbi feleségét durvaságával és ismételt veréseivel. Éneklő öreg Velőscsont unokája és Szőrtelen leánya volt. A többi csapatbeli ugyan nem jött volna segítségünkre. Ebben. Akár az erdőben.de Gyorslábúnak nyomát sem találtam. s aki nemrégen ment férjhez Görbelábúhoz. De nem rohamozta meg többet a barlangunkat. Fél napig ott tartott. Én megint csak megismételtem a mutatványt: keresztülsiklottam az átjárón. Elvágta előlem a barlanghoz vivő sziklautat. vakogott. De hős volt. nem menekültünk fel a sziklán a magunk barlangjába. a daganat megnevettetett. de ebben rosszabb volt az atavizmusnál. távolabbról is észre lehetett venni. Atavizmusnak neveztem. Felállt. mikor Vörösszemű a színre lépett. körbefutott. mikor a két csapatbelit üldözte. s jócskán kiugrott. csak ha a kicsi barlangunkban voltunk. Szegény kis Görbelábú szörnyen megrémült. és nem mozgott olyan fürgén két lábon. Mindössze szemmel tartottuk. hogy Vörösszemű nem követ. Tudta. hogy halála közeledik. amiről már említést tettem. aki nagyon szeretett énekelni szürkületkor a barlangja bejáratánál. szőrét borzolta. nekiállt másikat szerezni. Vörösszemű óriási testének még mindig túl kicsi volt. valahányszor Vörösszemű közeledett. S annak ellenére. mindenesetre figyelmeztettek bennünket. Nem is gondolkodtam. És én kívántam őt. mégse szaladt el. akkor adta csak fel. ha kezem munkájának ezt a bizonyítékát figyeltem. hanem így fejezték ki gyűlöletüket Vörösszemű iránt. s vigyáztunk. akár az ivóhelyen vagy a barlangok előtti tisztáson. az atavizmussal szemben. mert az alacsonyabb rendű állatok hímjei nem gyötrik és nem ölik meg a párjukat. fiatal jószág. s amelyben öreg Kardfogú szégyent vallott.abba a barlangba. A férjéhez futott. mert csak az ember hímjei ölik meg a párjukat. előrevetítette az ember kialakulását. azt hiszem. és néha. hogy időről időre tovább tágítottuk. Az az éhség hajtott. Egyszer csaknem elkapott. Ez a daganat soha többé nem lohadt le. ha Vörösszemű az orruk előtt tép is darabokra engem meg Lógófülűt. Éppen gyülekezni kezdtünk a napszállta nyugalmában a tisztáson. Valószínűleg nem rokonszenv volt ez. s ami hasonlított a testi éhséghez. Görbelábú nyugodt természetű volt. Ezután. Lógófülűnek meg nekem egy percnyi nyugtunk nem akadt. Vörösszeműről nem feledkezhettünk meg. és nem szokott böllenkedni a társaival. így aztán a sok szem előnyt adott nekünk a hadakozásban Vörösszeművel. mint mi. Eltűnt. de azért velünk rokonszenveztek. Vörösszemű szörnyűségesen atavisztikus vonásai ellenére is. Gyakran tellett benne nagy gyönyörűségem. Vörösszemű teljesen váratlanul ütött rajtam. Visszabújtam az átjárón. ha Lógófülűvel nagyjából biztosak voltunk benne. nyomában Vörösszeművel. csak berohantam a kettős barlangba . hol találtam el a kővel. bár olyankor is elfogott. hogy el ne vághassa visszavonulásunk útját. mégis nehezen tudtuk bepréselni magunkat. Egyszerre Éneklő rohant fel egyik kapaszkodón az ivóhelyről. és fogát vicsorította. Tanult a leckéből. mindig serényen figyelmeztettek. ő meg kirohant. Bár kitágítottuk a bejáratot. mielőtt felkapaszkodtunk volna barlangjainkhoz. Kora reggel történt. Vörösszemű sosem követett el gyalázatosabb dolgot. Amint azt várni lehetett. mikor teljes biztonságban éreztem magam. Semmi esetre sem harcra született. senkinek sem alkalmatlankodott. mikor tele volt a gyomrom. miután eltette láb alól az egyik feleségét. Éneklőre esett a választása. De minden kutatás hiábavalónak bizonyult. 41 . amelyben Lógófülű első alkalommal kisiklott előlem hosszú évekkel ezelőtt. Kicsi és sovány volt. a Csapat még nem kelt fel. hogy elérjük a kettős barlangot.

körülöttünk ugráló. míg végül a vén Velőscsont is motyogott reszelős hangján. A ritmust hamarosan elvesztettük. egy fatörzsön doboló bot. hangja hadarászásba csapott. szőrünket borzoltuk. De nekünk. mindnyájan megelégedtünk önmagunkkal. hogy valaki a Csapatból szembe mer szegülni vele. Társas és nyájlények voltunk. fogunkat csikorgattuk. és elkapta Görbelábú nyakát. vagy valakinek a kántálása. borzolta a szőrét. Összeverődtünk haragunkban. E gondolatjelképeket még ezután kellett lassan és gyötrelmesen kitalálni. De sehogy sem juthattunk el hozzá. é-bá-há!” 42 . á-bang! Á-bang. megtöltötték saját gondolataink és akarásaink. Üvöltöztünk és kiáltoztunk. Homályos úton-módon elfogott bennünket a közös cselekvés utáni vágy. sikoltoztunk. „Háá. Sértésnek tekintette. nem pusztítottuk el. De amikor megpróbálta kifejezni a benne kavargó együttműködési vágyat. Kapaszkodás közben durván ráncigálta és cibálta-húzta a barlangjába. öntudatlanul is alkalmazkodva a ritmushoz. féktelenül dühösek. vagy újat nem kezdtünk. Éreztük a nyájösztön sarkallását. s valahányszor így összeverődtünk. é-bá. Egymás után csatlakoztunk a dühorgiához. és karban kántált. míg ismét meg nem találtuk. és észre se vettük. Aztán Nagyarcú kezdett makogni. Vörösszemű belekapaszkodott a hajába. s pokoli zűrzavar uralkodott. A hangokat próbáltuk megterhelni a tudatunkon árnyékként átsuhanó. együttműködésre ösztönzött. Ez pedig csillapítóan hatott ránk. üvöltöző világközépponttal. úgy vonszolta a barlangja felé. s eddig értettük is. Ez már a születő művészet volt. s ebből olyan egységes ritmus támadt. és szeretné Vörösszeműt bántani. bohóckodtunk. há-á. A zűrzavar idején mindnyájan makogtunk. valakinek a példája. dühünk már elpárolgott. elmosódott gondolatokkal. Nem fordultunk mindnyájan Vörösszemű ellen. mindnyájan igazi középpontjai voltunk a világmindenségnek. Szőrtelen hangosan makogni kezdett. s verni kezdett egy fatörzset. a másik pedig így hangzott: „É-bá. Eddig jutott el. Zajongása azt fejezte ki.kezek csattogása. hogy kiszorítsa a többi ritmust. Aztán jött a ritmus . Valaki botot ragadott. s nyakig benne voltunk a közös hejehujában. mert sehogy se tudtuk kifejezni. há-á-á!” . Éneklő sikoltozott és makogott. Egy pillanat alatt ritmust talált. Ide jutottunk mi. süvöltöztünk. szabályos. s ezek az éneklő. hogy haragszik Vörösszeműre. s hamarosan mindenki táncolt.Vörösszemű üvöltött a dühtől. Keze kivágódott. mindegyiket egy-egy csoport támogatta. és verte a mellét. a Fiatalabb Világ Csapatának nem állt rendelkezésünkre a beszéd. emelkedő és alászálló hanglejtésű: „Á-bang. nevető tanácskozások kielégítettek. valami mintegy a közös cselekvés felé húzott. Nagyon dühösek voltunk. akiket a közös harag s az együttműködésre biztató ösztön terelt egybe. ugrabugráltunk. és nyáladzott aszott ajkaival. Nem sokáig tartottunk ki a felfedezett ritmusok mellett. s akikkel mindezt elfelejtette a megperdülő kezdetleges ritmus. mert hiányzott hozzá a szókincsünk. akikben egy időre megszakadt minden közösségi érzés a többi. a többieket teljesen elfeledve. Néha fél tucat ritmus is dübörgött egyidőben. de ezekre nem voltak gondolatjelképeink. A közös hejehuják bizonyos értelemben előrevetítették a primitív ember tanácsait és a későbbi idők emberének nagy nemzeti gyülekezeteit és nemzetközi kongresszusait. aki újra meg újra felszökellt. esztelenül. Ezek a közös hejehuják ragyogóan példázzák a Csapat következetlenségét és állhatatlanságát. Ködös gondolatok jártak az eszünkben.ez volt egyik kedvenc karénekünk. vertük a mellünket. á-bang!” Az önmagukba fordult csapatbeliek egymás után engedték át neki magukat. a pattogó. és mind hevesen igyekezett. Az belevágta a fogát Vörösszemű karjába: de a következő pillanatban törött nyakkal vonaglott a földön. egykettőre nagy hangzavar keletkezett. ami magába foglalta az eljövendő művészet leglényegesebb vonásait.

Fecsegőnek a lánya. eszeveszett ugrabugrálással. Csak akkor fordítottam figyelmemet a combomon lógó eleven gyötrelemre. hogy Vörösszemű elleni dühünket lecsillapította a művészet. s üvöltöttük a közös hejehuják vad karénekeit. és alászállott a sötétség. s csaknem visszarántott. láthatatlan világgá. amin én át tudtam furakodni. de mi. s menekültünk a barlangjainkba. Mivel a két csapatbeli kijátszotta a vén Kardfogút. a Tűz Népe már kezdett ilyenformán félni a sötétségtől. én meg kirohantam a másik barlangszájon. én meg kijátszottam Vörösszeműt. Megpróbáltam erőszakkal bejutni. Csak a látható világot ismertük. a ragadozó hús-vér állatoktól féltünk. Nem figyelmeztetett előre. Miattuk rettegtünk a sötétségtől. Amikor a sziklafalra ugrottam. forgással és bukdácsolással az ősvilág komor szürkületében. és érzéki őrületbe korbácsoltuk magunkat. Befurakodtam a barlangnyíláson. Aztán hátrányban is voltam velük szemben.Így táncoltunk. mostohaapámnak. sem a láthatatlan világ képzetei. a második télen történt ez. Néhányan utánam jöttek az átjáróba. mint az én húgom. csak látható dolgoktól. Csak a sötétségtől féltünk. de én meg se próbáltam lerázni. Egyikük. míg végeztem vele. úgy véltem. minden erőmet annak szenteltem. Egyik éjszaka kiszimatoltak. s ránk ugrottak a sötétségből. nem éltek bennünk a vallás csírái. s ezt a helyet ők már elfoglalták. alapos karmolásban és szőrrángatásban részesítettek. A falka négyméternyire alattam ugrált. Ha mind a két barlangba egyszerre benyomultak volna. Ott kinn állt a többi vadkutya. szökdeléssel. Hátsó lábával karmolta. igazi veszedelmektől. le akart rántani a sziklafalról. aki nem volt más. míg az éjszaka nem figyelmeztetett szörnyűségeire. mikor egyszer szürkületkor felmásztam a sziklafalon a barlangunkhoz. egy sovány. s visszaesett. s ott megálltam. csapatbeliek a vén Kardfogú. kapaszkodott a falon. hogy visszavonulhattam. halkan szólongattuk egymást. utánam ugrottak. így történt. s mászni kezdtem. s végül örültem. Tapasztalataim szerint meglehetős biztonságosnak látszott. alámerültünk a feledésben. húzott a súlyával. Csak kettőnek jutott hely. mert a sötétséggel jött el a vadászó állatok ideje. Lógófülű foglalta el a barlangot a párjával. Akkor tudtam meg. Hosszú időbe tellett. a vadkutyák és farkasok és az összes többi éhes. Megfeledkeztem a vadkutyákról. Azt hiszem. Lógófülű megnősült. Aznap éjszaka s még jó néhány éjszaka a kettős barlang átjárójában aludtam. Fogát combizmaimba süllyesztette. s folyton dobálta magát. Ilyenkor bújtak elő vackaikból. 43 . Kalandos utazásunk után. és lassan megfojtottam. én pedig torkon ragadtam a kutyát. 14. elkapnak. énekeltünk. Talán a sötétség igazi lakóitól való félelemből bontakozott ki később a nem létező lakóktól való félelem. szaggatta a szőrömet meg a bőrömet. ha ide-oda bujkálok a két barlang között. és szellemekkel népesítették be a sötétséget. Azok elég kicsik voltak. s teljesen váratlanul ért. éhes dög ugrás közben kapott el. Akkor bebújtunk sziklaodúinkba. eljutottunk a közösségi érzésig. hatalmas. mikor már biztonságban voltam. ki tudom játszani a vadászó állatokat. Belém akaszkodott. tépte. A képzelet fejlődésével valószínűleg annyira megnőtt a halálfélelem. amelyben láthatatlanul leskelődtek. s teljesedett ki egész. hogy elmásszak a többi vadállat közeléből. hogy átjussanak bármelyik átjárón. közben feltünedeztek a csillagok. hogy az eljövendő csapatbeliek kivetítették félelmüket. Nem jutott hely nekem. húsevő fajzat miatt oszlattuk fel a közös hejehujákat. az oroszlánok és sakálok.

hogy kirántsam. de annak széles bejárata volt. s egy ideig a répás lett a horda kedvenc lakmározóhelye. csaknem nyár végével. Megpróbált futni. A másik oldalamon Lógófülű és közvetlenül mellette a húgom. és a földre esett. kényelmetlenül aludtam. Repülő nyíl surrant el közöttünk. sem én nem voltunk boldogok ezalatt. Hirtelen húgom is. Ez már túl sok volt. Szőrtelen is rikoltva felugrott. szétpattant. gyengék voltak. amiért felbolydulást okoztam. öreg Velőscsont és Hosszúajkú. mint a ló attól a tárgytól. sem gyümölcsevők. remegett. Ezek a váratlan másodtermésű gyökerek fiatalok. semhogy Lógófülű feleségét megkívánja. ismét visszatértem a kettős barlang átjárójához. civakodás. Lógófülű sikított. Magammal vittem a testét fel a sziklán. Vörösszemű túlságosan ravasz volt. hogy a hiányt Vörösszemű szertelensége okozta. s miután egyik nap Vörösszemű csaknem benn szorított. Egyik csapatbeli meghalt. 44 . De bosszút álltam. amelyben Lógófülű és a húgom aludt. Lógófülű házassága nem bizonyult boldognak. s alighanem meg is nősülök. Emlékszem.Végre szétnyíltak a fogai. s belevágódott a földbe. nedvdúsak. második termést hozott a rostos gyökerű répa. hogy kikerüljem. Mondtam. többiek pedig a fák felé tülekedtünk. Egyszer kora reggelen több tucatnyian reggeliztünk ott. Azt hiszem. Nyáron azonban hetekig is távol maradtam a barlangoktól. Összehúzódzkodva ült. és megállított. A következő pillanatban mindketten a földön vonaglottak. s megint fölkavartam. Nem figyelmeztetett semmi. és néhány napig mi hárman nem voltunk sem növényevők. Időről időre. és könyörögve utánam kiáltott. tollas szára rezgett. és ott kucorogtam végig az éjszakát a régi barlangom előtt. és felbuktatta. Előbb még el kellett szenvednem a szitkok viharát a hordától. Megmutatta a nyílvesszőt. s egy fészekben aludtam. Megragadtam. amitől fél. és ez jól szemlélteti. Lógófülűt meg papucsnak. levegőért kapkodtak. régóta tartó pajtásságom Lógófülűvel megszokássá vált. Én elfoglaltam az elhagyott barlangot. s egyszerre irtózatosat zuhant. mögötte az apja és fia. de úgy képzelem. de Lógófülű a fájó érintésre elkapta a kezemet. amelyet az öböl torkolata közelében ütöttem össze. Egy nyílvessző suhant el mellettem. és elengedték összemarcangolt húsomat. Magányosnak éreztem magam. Csak az a vigasztaló. Húgom a Fecsegő lánya volt. Reggel megosztottam a kutyát Lógófülűvel. s az özvegyét egy másik csapatbeli a barlangjába vitte. mikor lenn a falka zajongása elcsendesedett. Mindenesetre Lógófülű házassága alatt csak bolyongtam fától bokorig. Megszenvedtem a kényelmetlenséget. mint az övében. mennyire fenyegette a horda létét Vörösszemű. Egyik oldalamon Szőrtelen állt. minden éjszaka veszedelmek közt. mert úgy visszahőköltem tőle. s megkeserítette Lógófülű életét. Egy nyílvessző ment át a lábikráján. Későn. mi. hogy Lógófülű nem volt boldog. Visszarohantam. szükségtelen nagy ívben tértem ki. Sem ő. hogy kivetettek biztonságos kis barlangomból. ha nincs olyan nagy hiány asszonyban a hordán belül. s valahogy nem álltam össze senkivel a többi fiatal hímek közül. Lógófülű mellettem futott. s ott aludtam. megnősülhettem volna. Egyik barlangban sem hallatszott annyi pörlekedés. Szokatlan dolog történt azon a nyáron. Ugyanabban a pillanatban hallottam becsapódni a nyílvesszőket. Joggal feltételezhető. Hirtelen rántottam egyet teljes erőmből. Aztán meg ott volt Gyorslábú. Igaz. Erre minden oldalról újból kitört a nekikeseredett Csapat szitkozódása. ledobtam egy követ. futás közben oldalt kanyarodtam. amelyek keresztüldöfték őket. remegett megállított röptétől. És Lógófülű szerencséjére az asszony meghalt. de a nyílvesszőtől másodszor is megbotlott és elterült. Vörösszeműt kékszakállnak nevezhetném. hogy nem tartott sokáig. A második egy sziklát talált el. akit nem felejtettem el.

s amely szemtelen kiáltozást támasztott a szajkók között. Hosszúajkú megvárta a nagyapját.és ütőizmaik hatáskörét azzal. hogy a Tűzemberek kővel verik a fejüket. akár csak időleges. rendetlen csődület. ha láttam. Erőszakos halál: ez volt a rendes halálnem. Öreg Velőscsont elhagyatottan hátramaradt. 45 . repülő nyilaikkal legyőzték a távolságot. és soha nem jöttek vissza. Senki nem halt meg az öregségtől a Csapatban. mint a vén Velőscsont.mikor a nyílvessző kijött. vén vadász volt. Ez a hasonlóság gyerekkoromban megrémített. Velőscsont volt a horda egyetlen öreg tagja. s az én időmben egyedül neki lehetett volna esélye rá.hirtelen és kegyetlen módon. amely maga előtt hajtott az odúi felé minden apró erdei életet. Reggel elhagyták a barlangot. mert ahogy a fák közül visszapillantottam. nem okoz neki bánatot. szakasztott olyan volt s úgy viselkedett. A három Tűzember. nesztelenül kúsztak az erdőn. és fogatlan ínyével motyogott. Egyetlen esetről sem tudok. Nyomta a vénség terhe. sánta. míg visszanyerte régi fürgeségét. mint apám. s az teljesen az öregember szőrzetére emlékeztetett. és régi pajtáskodó életünk újrakezdődött. A seb a lábán. Kivételnek számított. Néha majdnem felbukott. anélkül hogy ők felmásztak volna. Visszanéztem. hogy mintegy harminc méterre s még messzebb is tudtak ugrani és ölni. hályogos szemével leselkedett. Öreg Velőscsontnak még némi ritkás és zilált fehér szakálla is volt. s egyszer el is esett. Egyik Tűzember a töpörödött. Párjának elvesztése. Eltűntek . láttam. mint Töröttfogú. az zavarta. sem azt. hogy hiányzik neki az asszony. aki most elő rohant leshelyéről. Legalábbis semmi jelét nem mutatta. s lehozták zsákmányukat a legmagasabb fa tetejéről. és dühösen megütött. ha felidézem. Velőscsontot. mint maga Kardfogú. úgy futotta hátrányos versenyét a halállal. Mindig elfutottam. Egy csúnya baleset. Így lett Lógófülű megint agglegény. életük teljes lendületében és rohanásában. De a következő pillanatban már teljes erőből menekültünk. Olykor. Velőscsont volt a horda egyetlen öreg tagja. amikor apró. Aznap éjjel vele aludtam a régi barlangunkban. és némán totyogott előre. Amint mondtam. és egy nemzedék szakadékával kettejük között. és még az együttműködéshez is értettek. hogy nem fenyegetett közvetlen veszély. A Tűz Népének ez a betörése a répásra a vég kezdetét jelentette. összes képességeik birtokában. Tudtak beszélni. de meg se próbálták. Kettesével-hármasával jöttek. Idő múltával a Tűz Népének vadászai egyre gyakrabban jelentek meg. A kertész apja nagyon öreg volt. A javakort is meglehetősen ritkán. Erőtlenül feltápászkodott. úgy látszott.izgatott. mint a húgom és Szőrtelen nemrégiben . bár ezt akkor még nem tudtuk. mégsem akart meghalni. Most. hogy az öregember arra totyog a két botjával. Az íj és a nyíl roppantul megnövelték ugró. De Szőrtelen és a húgom kellett nekik. könnyen elérhette volna. Természetes halál? Akkoriban az erőszakos halál volt a természetes. ami gondolkodáshoz vezetett. nagyon ráncos és töpörödött. A horda egyes tagjai egyszerűen eltűntek szem elől. a képességeknek véletlen. Továbbmentünk a fákon a barlangok felé . megdöbbentő hasonlatosságot találok közte és apám kertészének apja között. s egy hétbe is beletellett. És nagyon okosak. de komoly gyengülése gyors halált jelentett. Még Velőscsont sem így halt meg. mert a csapatbeliek nem értek meg öregkort. Talán túl öreg és rágós volt. Sokkal félelmetesebbek voltak. s az emléke egészen éles. de már nem röpködtek a nyílvesszők. a kölyök és a vénember zárta be menetünket. Az ilyen halálnak rendszerint nem akadt szemtanúja.a ragadozók éhes gyomrában. Úgy haltak meg.

amennyire fel tudom mérni az idő múlását. hogy Vörösszemű miatt távozott. töpörödött. kinevetve a földön maradt húsevőt. hogy kívánom. miért ment el. s az érettségnek valami meghatározhatatlan jellegét láttam rajta. Három esztendőt mondok. Vonalai kerekebbek. Hogy hova ment. Három esztendeje tűnt el . Éberebbek. észrevettem rajta a változást. Az volt a szokásunk. s aztán néztünk csak körül. A Fák 46 . Átvillant rajtam. Nem mondhatta el. nagyjából ennyi lehetett. mint ahogy mi sem mondhattuk el Lógófülűvel a Csapatnak. Valószínű. s tudtam is. s ahol Lógófülűvel az első fészket építettük. lehet. ha az erdőbe kerültünk. mint régebben volt. lágy hangot. most ott kukucskált ki a harmadik fa levelei közül. A fák már nem jelentettek megbízható menedéket. amely az ősvilágban kóborolt. Egyenest feléje ugrottam. mielőtt még a Csapat szétszóródott volna az erdőben. Kis idő múlva egy Tűzember lépett óvatosan a tisztásra. Sokáig állt ott és figyelt bennünket. mi történt vele ezalatt. és lenézett rám. Egyik kapaszkodón leereszkedett az ivóhelyhez. harmincméteres karmokkal és agyarakkal. Elfelejtettem. hogy az időnként rábukkanhatott Gyorslábúra. Az elkövetkezendő eseményekből hajlamos vagyok arra következtetni. az áfonyás mocsár közelében. mi pedig keservesen és panaszosan szólongattuk egymást a barlangok szájából. a kis. Gyorslábú. rémület tört ki a vízhordók s azok közt. felnőttebb lett. hogy négy évig lehetett távol tőlem. s elég volt csak utána futni. Barlangjaink bejáratánál vártunk és figyeltünk. s izgalmas hajsza után megismétlődött a helyzet. Viszont az is előfordulhat. Boldoggá tett a látása. és besántikált az erdőbe. ami új volt. azzal már üldözte Gyorslábút. s néhány perccel később egy másik kapaszkodón tért vissza. himbálózott előttem. Minél inkább elhúzódott. Miközben üldöztem. és lágy hangokat hallatott. hogy messze délre vándorolt. félénkebbek lettünk. öreg vadász. vigyázóbbak. keresztül egy hegyvonulaton. el a maga egész fajtájától. ugrált. De elmúlhatott a negyedik év is. szörnyűbb valamennyi ragadozó állatnál. Egészen bizonyos. Egyik reggel. Üldöztem fáról fára. Ezért nem engedett a közelébe jutni. hogy egybekeverem a másik három év eseményeivel. és már a délután árnyai tanúskodtak erőfeszítésem hiábavalóságáról. mint mi. És ő is tudta. hogy ilyenkor előbb futottunk. ő pedig lassan kihúzódott az ág végére. nehezebb. Egy ideig csendben álltam. ide-oda lóbálta a lábát. le valami idegen folyó partjáig. tövétől a tetejéig. Felmásztam a fára utána. hallottam az ismerős. lágy hangon szólított. figyeltem őt. éspedig egyedül. izmai teltebbek voltak. Ott találtam meg őt a régi helyen. Ott volt ő. mielőtt Lógófülűvel elindultunk volna kalandos utunkra. ahol anyám lakott. és sokáig gondosan figyelt bennünket. nem tudom. nézte a barlangjainkat és a sziklafalat. csapatbeliek igen körültekintővé váltunk. hogy ő is kalandos útra indult. akkor a levegőbe ugrott. pedig a mászás művészetében ő volt a mesterem. s ő mindig félresiklott. Nem kuksolhattunk fenn az ágon. 15. annál jobban megerősödik az a véleményem. annál inkább meg akartam fogni. s ami tovább sarkallt.Mi. mit láttunk. egy ágon ült. s a másik fa ágain kötött ki. Aztán sarkon fordult. s azóta erősen megváltozott. A Tűz Népe húsevő volt.legalább három esztendeje. Rám kukkantott a zizegő lombok közül. Mikor a fa alá értem. míg távol voltunk. akik lementek a folyóra inni. Megint ott állt. és felnéztem. Váratlanul jött a dolog. és alig kartávolságnyira táncolt. hogy méltán hívják Gyorslábúnak. Az egész horda a barlangokba menekült. Éppen érte nyúltam. vagy néha megpihenve egy közeli fán. kedves tekintettel visszakukkantott rám. hogy ez most valamiképpen más. Nagyobb. Kívántam Gyorslábút. mikor az erdőn kóborolt. És akkor kín és nyugtalanság szivárgott a boldogságomba. Minél tovább töprengek rajta. s lágy hangon szólongatott.

amelyet oly sokáig s hasztalanul kerestem. De nem törődtünk vele. s egy órán át követett. s azt hiszem. amiért nem engedett magához férkőzni. menet közben felhasogatott. Ott voltak a disznók. Az árnyékok még jobban megnyúltak. Hajszál híján baj történt. félrehajoltam. Őrjöngtem a szerelemtől és a dühtől. rendes körülmények között sikoltva menekültem volna előle a fák tetejére. Másnap reggel. s az ágak közt. A legközelebbitől egy méterre dobbantam a földre. milyen okok vittek erre a következtetésre. és rohantam tovább. s én egyre hevesebben üldöztem Gyorslábút. Ismerte az utat. A hiéna megint felvette a nyomunkat. szőre borzolt. s most leült a földön. Ebben az évszakban szokás szerint sokat verekedtek az állatok. Tavasszal könnyen lehetett madarat fogni. Őrült voltam. amely kiemelkedett a fák közül. És ő irányította a visszavonulást: mindig abba az irányba csalt. mikor felmászott rá. az éjszaka közeledését és húsevő ellenségeimet. Újra földre merészkedtem. Nagyon közel jutottam Gyorslábúhoz. amerre menni akart. Azon a tavaszon egyik éjszaka két jávorszarvasbika küzdött a holdfényben. és éhesen zajongott. Gyorslábú olyan hosszú ugrást kockáztatott meg két fa között. az éjszaka megtelt különféle neszekkel. s ha visszanézek századokon át arra a vad szerelmi hajszára. Gyorslábúnak azonban egy haja szála sem görbült meg. s megöli őket verekedés közben. Le kellett szállnom a földre. Amint mondtam. Olyan kedvemben voltam. Ezután aljnövényzet sűrű tönkelegébe hatoltam. s azok utánunk vetették magukat. és hallgattuk a vadlovak nyihogását. Gyorslábú megkerültette velem egy szakadékfal mohos vállát. Furcsa módon ez a düh mintha része lett volna a Gyorslábú utáni vágyakozásnak. amely kívül esett a Gyorslábú utáni hajsza irányától. mi meg Gyorslábúval a fákról figyeltük őket. megfogtam őt. Mindent elfelejtettem . Aztán megjelent régi ellenségem. Ő nagyon okos volt. a hiéna. így szereztük meg Gyorslábúval a nászúnk első reggelijét..az idő múlását. és mégsem tudtam megfogni. Egyszer megvadítottunk egy vaddisznókondát. az elefántok trombitálását és az oroszlánok bömbölését. Gyorslábút nem. hogy megbotlom-e vagy sem. nyakamban az egész röfögő. míg folytathatom az üldözést.. amilyennel én nem próbálkozhattam. visszatértem a jó irányba. hogy magával a vén Kardfogúval vagy egy tucat nyilazó Tűzemberrel is szembeszállok. mikor felmordult. nyerítését. Nem vállalt igazi kockázatot. s én visszaugrottam a földre. De nem botlottam meg. s kétszer is olyan fára zavartak. Egy tisztáson rohantam éppen keresztül. a levegő meleg volt. de én lebuktam. És nem törődtem vele. Tavasz volt. Nem törődtem velük. hogy valami történni fog. Pompásan ízlettek a madarak. és elhúzódott a sűrűségen át. és nem féltünk. hogy egyenest odamentünk hozzájuk. végem van. Elhitette velem. Fára is ugrasztott. Nem riasztottak vissza. hogy nem futott el nagyon gyorsan. s kinevettük. Aztán összefutottam egy óriáskígyóval. hogy kétségbeesetten igyekszik előlem menekülni. hogy egy hím és egy nőstény oroszlán kúszik hozzájuk észrevétlenül. s láttuk. De feljött a hold. agyarcsattogtató kondával. s teljes sebességgel rá egy kígyócsapatra. és elkaptuk a nyakukat. a fészek menedékében. eszembe jut. Ennyire megőrjített a szerelem. A sűrűség közepén hatalmas tölgyfa állt. Ültünk a fészekben. és átvágtam egy széles tisztáson. mikor a disznók feltartottak. de Gyorslábú már-már eltűnt szemem elől. s egész idő alatt sikerült éppen kartávolságon túl maradnia. Majd később elmagyarázom. két berzenkedő hím madárra akadtunk. mindenről megfeledkeztem. Viselkedésemből biztosra vette. Végül besötétedett. végül is ők kergették vissza a hordához és hozzám. Futás közben oldalba kaptak. 47 . emlékszem. és mentem tovább. annyira tüzesen verekedtek. Felém vágtak.Népe nagy számban élt arra lenn. Engem. megtépdesett. és mi nevettünk. Ha megbotlom vagy elcsúszom azon a tisztáson. sőt kivárta inkább.

gallyak. Máskor megkerülte volna. akár verte a férje. Nagy ágakat hasított le. mennyi ideig laktunk Gyorslábú fészkében. Szerencséje. Vad makogást csaptak. Enyhe maláriája lehetett. s a sérülés. s amikor eltávozott. Ahogy Lógófülű kilakoltatott. De baj lett abból. hogy vékonyabb ágakon is járhatott. Hosszú idő után fáradni kezdett Gyorslábú. Én nekifogtam újraépíteni. Vörösszemű ki akarta fullasztani Gyorslábút. nehézkessé tette. mielőtt az a barlangjába jut. a hímek mellüket verték hiábavaló haragjukban. fájt és megbénult esős időben.Nem tudnám megmondani. Gyorslábú először alacsonyabb ágakra esett. így történt. Minden okosságát és merészségét elő kellett venni. s valóban gyenge lábon állt. mikor Vörösszemű közelebb járt. Gyorslábú betegeskedett. amelyen a többiek. mint a többiek. így lélegzetnyi szünethez jutott volna. s Gyorslábú végül felhagyott a próbálkozással. s elcsitultak. Én nem segíthettem neki. de akármi volt is. aztán lehagyja az egyenesben. Éneklő is azon az úton távozott. nem játszottam bátor szerepet. Vörösszemű minden alkalommal elállta az útját. Most azonban nem tudta megkerülni. és messzebbre tudott ugrani. Aztán meg tévedhetetlenül becsülte fel a távolságokat. ha Vörösszemű nem olyan ördögi. Megölt volna. A következő alkalommal ugyan nem védték meg a földre eséstől az ágak. nem mérsékelte magát annyira. Aztán meg mi haszna lett volna. Tehetetlen nézők voltak. Főképpen Nagyarcú dühöngött. Izmaiból hiányzott a szokott rugalmasság. lágy. s az ő távozása rövid idő kérdése lehetett csak. lomhává. hogy mézesheteink után a barlangokba mentünk lakni. de Gyorslábú hallani sem akart róla. hogy ő volt a Gyorslábú. oda-vissza rohantak hosszú erdősávokon át. mikor megnősült. és ösztönösen felismerte az ágak. de megtörték a zuhanását. s bár alábbhagyott a lármázással. ahogy az ember a legyet suhintja le az ostorról. Vörösszemű roppant erős szörnyeteg volt. akár nem. félénk jószág volt Vörösszemű felesége. és felhagytam a dühöngéssel. Ha nem beteg. féktelen vadállat volt. amely az ő keze munkájáról tanúskodott. és szétroncsolta a fészket. s nem tudott többé fürgén menekülni. kitértem az útjából. mikor a sérülést szereztem. ha túl közel jött. míg távol voltunk. korhadt csonkok erejét. Annyi előnye volt. A hajsza még mindig tartott. Így csak nézhettem tehetetlen dühvel. ha szembeszállók Vörösszeművel? Hatalmas szörnyeteg. több mérföldnyire délre a barlangtól. mikor a hajsza közelebb hozta őt. s minden erejét arra fordította. míg le nem suhintotta róla Gyorslábút. s csodálatos gyorsasággal tudott menekülni a fákon. ahova Vörösszemű nem követhette. aki nyöszörgött és sírt egész idő alatt. ő meg éjszaka a kettős barlang átjárójában aludt. Nem követhette Gyorslábút. Szántszándékkal halálra futtatta. hogy elkerülje Vörösszemű karmait. Amint később megtudtam. Ismét más alkalommal 48 . amikor Vörösszemű sarokba szorította. Egész erejével és súlyával ide-oda rázta az ágat. Éppenséggel nem voltam hős. de így minden ravaszságát és ügyességét igénybe kellett vennie. megkezdődött Gyorslábú üldözése. A nőstények sikoltoztak. úgy menekült meg. így is sérült vállal jártam halálomig. nem lett volna esélyem ellene. A Csapatban nagy izgalom támadt. hogy jöjjön vissza a fánkhoz. Még mielőtt eltávozott volna. gyerekjáték lett volna elsiklania Vörösszemű elől. Túlságosan lomha és lassú volt. néha megkaptuk ezt a betegséget. Most egy kicsi. és bejut a kis szájú barlangunk menedékébe. Teltek az órák. s ha összemérjük erőnket. mikor Vörösszemű messzebb járt. akkor hangoskodtak a legjobban. közel a vadkutyák tanyájához. tudom. hány felesége volt Éneklő után. úgy lakoltattam ki őt most én. hát lerázta. Vörösszemű már szemet vetett Gyorslábúra. De egyik nap. körbe-körbe. Ami engem illet. nagyon félt a villámtól. Elfogta volna Gyorslábút. hogy a hordához jöttünk lakni. Végeérhetetlenül folyt az üldözés. Akkor kiment a vékonyabb ágakra. s nem bírtam rábeszélni. mi Gyorslábúval megtelepedtünk a barlangban. s a helyzet változatlan marad. késő délutánra járt. hogy elkerülje a másik karmait. villám csapott a fába. ízekre szaggatott volna. Vörösszeműnek nem is tudom.

egyre nagyobbakat. hogy Vörösszemű kettőnk ellen is ne győzzön. Viselkedésemen felbátorodva. Vörösszemű rárohant és megragadta. Az ág úgy lengett. és halkan sírdogált. s kezdett ellenállni. Aztán eljött a vég. Mégis sikerült megmarkolnia a karomat. amikor a többi csapatbelinek is csatlakoznia kellett volna.olyan vadul suhintotta le Vörösszemű az ágról. Vörösszemű fel-alá hintázott lejjebb az ágon. Annyira váratlanul érte a támadásom. Gyorslábú és én megfordultunk. Csaknem szürkült már. s ő maga sikoltva kalimpált le a földre. Nem vehette hasznát a rugalmasságának. ő pedig nyöszörgött. zihálva. De ott lapítottak továbbra is a fákon. Azért nem végzett velünk rögtön. s Gyorslábú az oldalára zuhant. Odarohant. s a hirtelen meglepetéstől elengedtük egymást. De most ki volt merülve. ha nem markolja egyik kezével szorosan Gyorslábú haját. Gyorslábú kezéből kiszakadt az ág. s másképp már nem tudott kitérni Vörösszemű elől. összecsuklott alatta. Vörösszemű testsúlyának minden egyes taszítására. tíz méterre a föld felett. éppen mielőtt a lengés a legalsó pontra ért volna. fogát Vörösszemű karjába mélyesztette. Itt volt a lehetőség. A lökés pillanatában Nagyarcú rémülten felsikoltott. Gyorslábú remegve. Akkor elvesztettem az eszemet. Máskor. Óriási erővel szétvágott bennünket. és diadalmasan. És abban a pillanatban úgy kimarjította a vállamat. A hajsza még mindig állt. Ez lehetetlen feladat lett volna. És abban a pillanatban történt még valami. Odalenn nálánál is hatalmasabb szörnyeteg állt. Elkerülhetetlen volt. Karomat köréje fontam. hogy torkomba tudja vágni a fogát. Ez. amely a fákról figyelte. Úgy állt föl. pedig éppenséggel csak használni kezdte az erejét. De még a levegőben kiegyenesedett. Vörösszemű nem engedte el a haját. megfeledkeztem a húsom élni akarásáról. mint az inga. A földről morgás és csontropogás hallatszott. a csapatbeliek még mindig visongtak. és megmentette magát. Túlról Vörösszemű véreres szeme meredt le ránk gyulladt szemhéja alól. mi történt. Köréje fontam a lábamat és karomat. 49 . mi át. és magamhoz szorítottam őt. Kardfogú ebédelt ott abból. nem okozott sérülést. levegőért kapkodva. hogy fellöktem. mert Gyorslábú akadályozta a mozgásban. ahogy fogást talált. és nyugodtan barlangunkhoz mentünk. Az óvatosságot szélnek eresztettem. és igyekeztem lenn tartani. A vékony ágak időleges biztonságát csak akkor kereste. de elállította a lélegzetét. s elém villant a csíkos bunda. és tépte-hasogatta az arcát. Bámulatra méltó volt. Bütykös ujjaival megcsavarta a haját. ha már mást nem tehetett. hogy egész életemben kínlódtam miatta. Száját kinyitotta és vicsorgott. Aztán Vörösszemű hirtelen visszarántott. s egy gally sem volt alatta. Minden figyelmeztetés nélkül nagy test zúdult ránk. Ez volt az a pillanat. mellüket verték. bár tigrist szimatoltam. Zajongásunk felébresztette vackán. kihívóan üvöltött a rémült Csapatra. s észrevétlenül a közelünkbe kúszott. és fogukat csikorgatták. Az asszony már lélegzethez jutott. hogy egyenest keresztülrepült egy nyiladékon a másik fára. mikor hátulról rárohantam. Tehetetlenül feküdt. Nem tudtam. amikor egy fára ugrottam. A vén Kardfogú volt. hogy egyszer s mindenkorra elintézzük Vörösszeműt. időnként kénytelen volt a vékony ágakra kihúzódni. az összekapaszkodott négy verekedőre. Gyorslábú a szomszédos fára menekült. s ettől hátrányba került. lábának rugalmassága csökkenti az esés megrázkódtatását. Nagyarcú hirtelen szövetségesem lett. Lába csak részben fogta fel az ütést. s talpra esett. Maga felé húzott.meg átfordultunk. és levegőért kapkodott. szánalmasan csüngött a magasban egy vékony ágon. ami nemrégen Nagyarcú volt. A vég kezdetét jelentette ez nekem. ha ilyen magasságból leesik. mint kiderült. De mivel elfáradt. Vörösszemű még ordított. olyan helyzetbe. s én tüstént csatlakoztam hozzá.

öreg vadászt. ágakat záporozott alá ősi ellenségére. A Tűzemberek megdühödtek. aki hátulról irányította a Tűzembereket. és villamoson utazik . Különösen az az évi fehérrépára emlékszem. Leg50 . Ekkorra már mi.merő véletlen. Néha-néha. s bőven került élelem. és különös. amiért nem akarok bemenni. mert amikor visszavonultak a sziklafaltól. egyik vagy másik csapatbeli alázúdított egy követ. vergődtek. hogy volt egy többhónapos gyerekük . Még különösebb. Ráadásul piszkált a kíváncsiság.Vörösszemű első gyermeke. Másképp meghalok ott. de őket rend és tervszerűség vezette. a Tűzembereknek pedig az volt a gondjuk. És óvatossá váltak. Kora reggelre járt még. Kiáltozásuk és üvöltözésük fokozta a zenebonát. de az asszony még mindig élt. és nyílzáport zúdítottak ránk. Véletlen volt . Az idő kivételesen enyhe volt. aki újságot olvas. Régebbi feleségei nem éltek elég sokáig. 16. Az év mindnyájunkra elég jól ütött ki.a Csapat meg összegyűlt odafenn. Ez a fogás hatott egy darabig. s a Tűzemberek nem sok nyílvesszőt pazaroltak rám. Első sortüzünk aligha nem bezúzott néhány fejet. de köveink visszakergették a segítséget. töpörödött. megtartották a kellő távolságot. és szitkokat. Néhány Tűzember visszatért. egyikük mászva próbált onnan eljutni. Bár hangosan kiáltoztak. Így menekültünk meg. s jöttek-mentek parancsa szerint. mint máskor. Vörösszemű más feleséget talált. szinte holtpontra jutottunk. Viszonzásképpen vagy fél tucat nyílvessző vágott rajta keresztül. és nem hidalta volna át senki az időt. hogy megmutassák magukat. és morgott. de végül már nem lehetett többé arra csábítani a csapatbelieket. De kinyújtóztattuk őket. s halkan nyöszörgött. Ez véget vetett a kődobálásnak. Miután nem sikerült Gyorslábút feleségnek megszereznie. A mi barlangunk volt mind között legmagasabban a sziklafalon. Észrevettem a kis. de a nagy távolság lehetetlenné tette az eredményes lövöldözést. Gyorslábú meghúzódott a barlang mélyében. A harc most szakadozottá vált. és történeteket ír régmúlt eseményekről. Egyszóval aranyesztendő volt. Valamennyi Tűzember közelebb nyomakodott. mekkora baj szakadt ránk. mikor valamelyikük közel nyomakodott a sziklafal lábához. mi meg nemigen adtunk célt a nyilaiknak. Mi a barlangokban lapultunk. és szórtuk a köveket a három emberre alattunk. ezer évszázad szakadékát. szürke fényre ébredtünk. hárman közülük a földön maradtak. s vagy húszat megsebesítettek. hogy biztonságos helyre vonszolja őket. levéllel megrakodva tértek vissza. A tisztást Tűzemberek lepték el. de én a bejáratnál kuporogtam és lestem. de tovább evett. Az csapkodott a farkával. Engedelmeskedtek neki. és száraz fával. Dió is gazdagon termett. amilyen például ez a történet is. hogy gyereket hordjanak ki neki. Nem mertek utánunk nyomulni. Gyorslábút és engem pokoli visongás és makogás keltett fel. többiek pedig visszahúzódtunk barlangjainkba. Vörösszemű szorításában. S akkor történt a dolog. remegett a félelemtől. a Csapatot viszont nem. Csakhamar megöltek fél tucatot közülünk. mi. a Tűzemberek sűrűn összeverődtek a sziklafal lábánál. a következő évben. gallyakat. s a vadszilva nagyobb és édesebb gyümölcsöt hozott. Látni akartam. kimásztunk a bejárathoz. és egyikünk sem ismerte fel. Kora ősszel történt. Némelyek az erdőbe indultak. hímek üvöltöztünk a dühtől. s a barlangjainkban leptek meg. és lepillantottunk.igen. addig az utódig. Én sem voltam lőtávolon kívül magasan fekvő barlangomban. ahhoz. Végképp holtpontra jutottunk. Mindnyájan egyedül küzdöttünk és cselekedtünk. java részünk a halála napjára. Mire a kődobálásig jutottunk. hogyan piszkáljanak ki onnan. Hűvös. vonaglottak.

mikor Vörösszemű és felesége már jócskán fenn járt a sziklafalon. bár rejtőzhettek még egypáran a felső barlangokban. előkészületeket tettek. Egy szikladudort markolt meg támasztéknak. aztán a negyediket. s mutogatták őt egymásnak. Aztán vörös nyelvű lángokat láttam. nyomában a feleségével. A Tűzemberek nem tudtak elég gyorsan nyilazni. Ezekből a halmokból varázsolták elő a szörnyeteget. megfordult. Mikor a Tűzemberek megláttak. hanem Gyorslábú miatt. Öregember volt. Sokan ezért menekültek meg. hogyan füstölik ki a harmadik sort. De én magasan voltam. A füst mind sűrűbbé és sűrűbbé vált. készen arra. és bevettük magunkat a fák közé. tüsszögött. térde megroggyant. Lágyan. aki szorosan magához ölelte kicsinyét. hogy lelőjék. akik elérték a tetőt. lihegett. Egyre nagyobb lendülettel imbolygott. Gyorslábú és én nekiindultunk. Nem bírták elviselni a fojtogató füstöt. Nyöszörgött. így aztán készületlenül érte őket a menekülés. A Tűzemberek alighanem úgy vélekedhettek. hogy nyíl által pusztuljanak el. s Vörösszemű. Könnyű légáramlat hajtotta el éppen a füstöt. Öreg Velőscsontot füstölték ki elsőnek.többen ott álltak íjjal és nyíllal. a mellét. néha elfüggönyözte az egész sziklaoldalt. Velőscsont kirontott a füstön keresztül. ha valaki mutatkozik a Csapatból. nyöszörgött és sürgetett. mint a kíváncsiság. Csúnyán összetörhettek öreg csontjai. A nyílvesszők most nem röpködtek. és nyílvesszeik csak akkor kezdtek röpködni. néhány Tűzember pedig halomra rakta a száraz füvet és fát a legalsó barlangsoron a bejáratoknál. de legtöbbjét lelőtték az oldalban. hogy felálljon. Én megálltam s lenéztem. Záporoztak körülötte a nyílvesszők. Nem énmiattam. rálépett egy izzó zsarátnokra. gyengén küszködött. Azok kifeszítették íjukat. és üvöltve verte a mellét. Mialatt fölfelé kapaszkodtak a fával és száraz fűvel. Nem lőttek rá. Az egyik kiugrón megpihent. s ököllel dörzsöltem ki belőle. de mégis voltak néhányan. s felbodorogtak a sziklafalon. a csonthegye elöl: mászás közben lőtték keresztül. s kirohantak. de a többséget kívül érte a halál. Eljutott az én sziklapárkányomig. és imbolygás közben panaszosan jajongott. így hát felkapaszkodtunk a tetőre. mégsem akart meghalni. és a fejét rázta. hívogatóan kiáltoztak. hogy a kifüstölések közti szünetben barlangjainkban maradunk.a tüzet. Izgatottan makogtak. Figyeltem. nagy kiáltozásban törtek ki. Csaknem az összes csapatbeli. Némelyik asszony és gyerek benn fulladt. Mikor a Tűzemberek ily módon megtisztították az első barlangsort. amelytől féltünk . Gyorslábú félt. Emlékszem Hosszúajkúra. mint aprócska kígyók. Vörösszeműnek sikerült felmenekülnie a sziklafalon. Megtöltötték a levegőt nyílvesszőkkel. s az eltalált csapatbeliek húszasával bukfenceztek le. S ami Velőscsonttal történt. megpróbált felkapaszkodni a sziklán. Egyetlen nyílvessző se röppent fel. majd visszahúzódtak a fadarabok közé. egyszerre rohanta meg a sziklafalat. és bunkóval szétverte a fejét. másképp 51 . Először apró füstgomolyok szálltak el. Keze elengedte a szikladudort. mikor felfelé kapaszkodott. hogy megismételjék a műveletet a második barlangsornál. a tollas vége hátul meredt ki. hogy menjek tovább. hogy felkapaszkodjunk a sziklatetőre. de egy Tűzember rárontott. továbbmenekült. a Csapat utolsó tagja is elment. Úgy látszott. és sivítva a hirtelen fájdalomtól. bár csípte a szemem. az történt a Csapat sok más tagjával is. Előre-hátra imbolygott. hogy nem is emlékezett rájuk. és szánalmasan sírt. A sziklapárkányomon leroskadt. Ha Gyorslábú csakugyan az ő fajtájukból származott. akit még nem füstöltek ki. rájuk meredt. Néhány csapatbeli felmenekült a sziklafalon. Ez idő tájt a felső sorok lakói már önszántukból hagyták el barlangjukat. s a füst nem zaklatott nagyon. és eltűntek. akkor olyan fiatalon kellett elkerülnie tőlük. Elérte a tetőt. s teste zuhanásba billent. Ekkor már erősebb volt bennem a menekülési vágy. mindent tisztán láttam. felcsaptak. bár sértetlen maradt. mert egy nyílvessző teljesen átütötte. szájából dőlt a vér. Sokszor töprengtem és csodálkoztam ezen az eseményen.

és esdekelt. Súlyos sebet kaphatott. hogy mindent lássunk. mikor azok visszahullottak a földre. de a felesége nem jutott el a fedezékig. botokkal döfködtük az öreget. mert nem is próbált menekülni. De nem elég gyorsan. A fákra. A Tűzembereket túlságosan elfoglalta a maguk munkája. Mészárlás volt ez. de hallottam bömbölni valahol a fán. Védően fölébe kuporodott a kicsinyének. de nem csinált semmit. és lövöldözte fel rá nyilait. Fát és füvet szedtek. Sok ilyen gyilkosságot végignézhettünk aznap. míg az ütés le nem zúdult. hogy meghódítják a mienket. mert nem kíméltek senkit. Vörösszeműt a faüreg megvédte a nyilaktól. megemelték a fejét. Rövid idő múlva tompává vált a bömbölése. Vörösszemű repülő teste éppen közöttük ért földet. messze a Tűz Népének tanyáitól. íjaik végét döfték-nyomták a bordái közé. Nem akart küzdeni. Az életben maradottak nagy része az áfonyás mocsár felé menekült. s így elkerültük. velük találkoztunk. Néhány perc múlva a Tűzember teste lepuffant a földre. ha rájuk találtak. csak azért. Gyorslábúval szorosan átfogtuk egymást. hogy elugranak a fától. Nem lehetett esélyünk velük szemben. és Gyorslábú sem tudott róla többet. Nem tudom. és tárgyaltak egy darabig. utolsó menedékünkre szöktünk. Nem tudom. és tüzet raktak. ölték a mieinket. s a Tűzemberek ugyanúgy bántak Vörösszemű feleségével. de nem közülük veszett el. Egyik Tűzember kezében bunkóval odalépett hozzá. közel a földhöz. hogysem észrevegyenek. s ettől nagyon sűrű lett a füst. jobbra-balra csépelt hosszú 52 . s éppen ezért sokat láttunk a kezük munkájából. s apja talán szökött Tűzember volt. csak esdekelve nyöszörgött. feleségével együtt. És félek. bénán visszanyaklott. mint jómagam. Továbbra is ott kuporgott a kicsinye fölött. Viszont az is lehetséges. Szomorú hódítás. hogy a vadonban született. Volt egy nyílás a fatörzsön. aztán egyikük felmászott a fára. Csapatbeli. egyik családot a másik után. Egy nyílvessző lehozta a földre. Azok körégyűltek és nevettek rajta . A Tűzemberek összeverődtek. hogy körülvegyenek és megöljenek. s azon a környéken keresett menedéket az erdőben. Nem mozdult. mi történt odafönt. mikor Fecsegőt lelőtték régi faotthonomról. Mielőtt befejezném történetemnek ezt a szakaszát. hogy ettől a látványtól örömömben kicsit ugrándoztam. aztán meg jól el is takart a bozót. A Tűzemberek nagyon felbőszültek. Akármerre fordultunk. Alaposan végrehajtották a tervüket! Szaporaságukban kiszorultak a saját területük határain. mi történt anyámmal. ráadásul én látni akartam. aki szorosan belekapaszkodott. de láttam. Legalább húsz vadász állt a fa alatt.nem félt volna. Mindenütt Tűzemberek jártak. Néha soklevelű zöld ágat dobtak a tűzre. A többiek nézegették. amelyben lapultunk.ahogy Lógófülű meg én nevettünk az öreg Faemberen. de hallottam üvölteni. és hanggal. De az asszony gyenge mulatságot adott. de amikor elengedték. úgy vártunk és figyeltünk a bozótban. De lassan már nem volt hova menni. S egész nap vadászó Tűzembercsoportok kódorogtak az erdőben. Mintha elérkezett volna a világvége. s láttam a lent maradottak izgalmát. mesélnem kell Vörösszeműről. válogatás nélküli mészárlás. igyekeztek pusztító munkájukat elvégezni. Egész nap rettegésben éltünk. hogy az ő fajtájukhoz tartozott ugyan. anyja talán az én fajtámbeli. hogy körülvegyenek. Mi gallyakkal. Az asszony megértette. Sőt még csak fel sem dühödött. Faodúba mászhatott. Mindig felszedték a nyílvesszőket. Irtózatosan dühöngött Vörösszemű. Egyszer csak azt láttuk. Elég hosszú időre megálltunk Gyorslábúval menekülésünkben. Az áfonyás mocsár mellett egy fán csípték el. mi történik. megöltek öreget és fiatalt: voltaképpen megtisztították tőlünk a vidéket. Ki tudná megmondani? Az én ismereteimet meghaladja ez. Vörösszeműt nem láttam. Vörösszemű kitett magáért. jelekkel esdekelt a Tűzembereknek. s elhatározták. Sose maradtunk Gyorslábúval sokáig egyazon fán.

a szó szoros értelmében letépte azokkal a göcsörtös ujjaival és szörnyű izmaival. amely elválasztotta az áfonyás mocsarat a nyugatra elnyúló nagy mocsártól. tavak. hogy előző éjjel nem aludt a barlangban. A Tűzemberek megtalálták az ingoványon keresztülvezető utat. rémült arccal. megálltunk a szélén. Lelkünknek a titokzatosságot. csak azért. aki vissza is tért. hogy folyók. s egy jóval nagyobb zsombékot nem talált. Sikerült egy bunkót szereznie. Gyorslábú. míg alásüllyed az iszapban. Kívül esett a területünkön. félelmet. Egymásra néztünk. aztán rárohantak. és egyre üvöltözve dühében. Délután Szőrösarcú és felesége menekült ki a fák közül keletre. Abból az irányból. A nagy mocsárban való barangolásainkról nincsenek tiszta emlékeim. Ez volt a jó alkalom Vörösszeműnek. örökké csak vándorlunk. A mocsár másik oldalán keskeny erdősávba jutottunk. Gyorslábú nem várt meg engem. az erdősávban fészket építettünk s letelepedtünk volna. de ő belevetette magát a bozótba. mint a tojáshéjat. s a kéreg beszakadt alatta. Kígyók sújtanak felénk. hogy hetekig. s vagy tízméternyire sikerült egy zsombékon talpalatnyi szilárd helyet fognia.legalábbis olyan. voltak éhínséges. elővigyázatosság nélkül. 17. El sem tudom képzelni. hallottuk a vadászok üvöltését. vad üvöltéssel visszahúzódtak. Egyiküknek letépte az arcát. Szőrösarcú felesége rémülten utánunk rohant. Belehajszoltak az áfonyás mocsárba. A Tűzemberek kiáltozása egyre közeledett. elmentek mellettünk. ezzel úgy verte szét a fejeket. s a Csapat mindig kerülte. Sejtelmem sincs.karjával. Gyorslábú és én nyugodtan továbbkúsztunk. A Tűzemberek dühös. Néhány nyílvessző zizzent utána. Úgy érzem: időtlen időkig vándoroltunk. Némán és gyorsan menekültek. hogy a Tűzemberek nyíllal lövöldöznek rá. Itt találkoztunk Lógófülűvel. meg se torpant. és lekuporodott. Mint mondtam. Szőrösarcú már csatlakozott hozzánk. Lógófülű és én gyorsan követtük Szőrösarcúnak és feleségének nyomait. Mikor a nagy mocsár széléhez értünk. A nyílvesszők körülöttünk is kezdtek hullani. a kiöntések a mélyen fekvő lápvidék hatalmas területein. Megfordultunk. hacsak úgy nem. s az időértékek teljesen elvesznek. Itt. megálltunk. de mi ismertük a fatetők ösvényeit a belső ingoványon át. s a Tűzembereknek megint vissza kellett húzódniuk. Túl erős ellenfélnek bizonyult. Ha fel akarom idézni. hogy beleszaladjunk a másik Tűzembercsoportba. Itt nem ismertük a járást. Mire Lógófülű és én utolértük. s így megmenekültünk. De vakon rohant. a szörnyű ismeretlent jelentette. Az események emléke kivétel nélkül mindig lidérces álom formájában jelentkezik. mikor napokig foglyul tartottak a fákon az átvonuló áradások. és eltűnt. magunk se tudtuk. elrohant. Aztán a viharok. figyeltünk s láttuk. váltakozó félelmektől nyomorgatva a nyirkos vadonban. Féltünk. miképpen menekülhetett meg. amíg túl nem jutott Szőrösarcún vagy száz méterrel. hova. mennyi ideig járhattuk az óriási lápvilágot. Tudom. Felesége nem ment utána. ahonnan jöttek. s négyen láboltunk tovább. Megpróbálta. egyre beljebb és beljebb a mocsárba. állatok bömbölnek körülöttünk. A másiknak keresztülharapta a nyakát. ott nem tudtak követni a földön. Senki soha nem hatolt bele . egy sereg összefüggéstelen benyomás kavarog bennem. iszaptengerek térítettek ki számtalanszor utunkból. de visszarettent az ármányos felszíntől. iszap szörcsög alattunk. de annyi biztos. nyomorult időszakok. kiáltozását és valamelyik csapatbeli sikongását. s eltűntek. de a Tűzemberek kitartóan végezték írtó munkájukat. Szőrösarcú kijutott a süppedező ingoványra. megjelentek a Tűzemberek a fák között. és szívja a lábunkat. hátat is fordított nekik. 53 .

De szentül hiszem. mint egy maroknyi életben maradott találkozása a világvégét követő napon. Soha többé senkit sem fogott meg a bezáródó nagy kagyló. nem nevetünk. És ennek a közepén vagyunk mi. és kusza fonadékban tekeregnek le a gallyakról. Nem tudom. Nem csinálunk tréfákat. egyikük a kicsi. És itt. több csapatbeli is megjelent. Mindnyájan megijedtünk. Olyan ez. de senki sem annyira. A nagy kagylók szedése közben pusztult el Lógófülű. A déli parton. Kikötöttek a partunkon. Gyorslábúnak és nekem sikerült felnevelnünk egy gyereket. ahol a folyó utat tört a dombokon keresztül. inkább holtan. az öreg vadász keresztülsántikált a fövényen. Igaz. s amely dagad és zihál a belső lüktetéstől. de Gyorslábú igen megrettent. náthától. Kagylót. s nagy tengeri rákokat. A folyón jöttek le. s állandóan szenvedtünk a köhögéstől. töpörödött. Aztán nem jött már senki a mocsárból. túláradó kedélyünk reménytelenül eltompult. Másnap találtuk meg a testét. csigát. Ösztövérek és nyomorúságosak vagyunk. Nyolc csapatbéli maradt hátra a barlangokban (ennyien éltek még összesen a hordából). A mi folyónk volt. mint jómagunk. siránkozó hangok törnek fel belőlünk. s tanultunk a leckéből. Nagy fák fognak körül. 54 . azok jó eledelt adtak. Néhány perc múlva elmentek. lágy iszap. és szorosan összebújunk. mint elevenen. mint ahogy az utódok születtek. makogunk. amelyből gázok bugyborékolnak. Nem voltunk sokan. hamar meghaltak. mint ő. Meg kell jegyeznem. s egész éjszaka nyugtalankodott. születtek gyermekeink. amelyek viharos időben vetődtek partra. tán tucatnyian.legalábbis sikerült életben tartanunk több éven át. Lakóhelyünk nem volt kellemes. Vidám. Nem részletezem az éveket. még ha a Tűzemberek nem is tértek vissza. Hátrébb. Vörösszemű sem volt közöttünk. aztán jött a dagály.Egy kép igen erősen él bennem. Mindnyájan ösztövérek és gyomorbajosformák voltunk. nyugat felé az óceán csapkodta a folyótorkolaton keresztülhúzódó zátonyt. nagy kúszónövények csavarodnak a törzsekre. mozdulatokkal és példával elindított engem is második hosszú menekülésünkre. Előttünk alacsony dombok sora ereszkedett le a folyópartig. Panaszos. Egyik rácsukódott az ujjara apály idején. a tenger mellett. és senki soha meg nem hízott közülünk. amelyeket a tenger mellett töltöttünk. metsző levegő megdermesztett. Nem éneklünk. Kevés növényféléhez és gyümölcshöz jutottunk. Számunk folytonosan csökkent. s Lógófülű benn fulladt. de gyengén pislákolt bennük az élet. Idővel. Ez a kép nem kapcsolódik a többi mocsárbeli élményhez. hogy nem maradt volna meg abban a szörnyű éghajlatban. mint szörnyeteg kígyók. mi pedig gyorsabban pusztultunk. És körös-körül iszap van. járkáló csontvázak csupán. s halevőkké váltunk. Az éles. kövi osztrigát szedtünk. Hamarosan el kellett pusztulniuk. A csapatbeliek nem születtek partlakó életre. a tenger melletti lakóhelyen telepedtünk meg. egyáltalán hogyan sikerült keresztülvágnunk e lápon. és éles kiáltásokkal. Aztán a gyökeres étrendi változás sem tett jót. és szemügyre vette barlangjainkat. a barlangokban. Gonosz éghajlat volt az ott. Nem volt miben reménykedniük. Találtunk különféle tengeri moszatokat is. öreg vadász volt. csontjaink kiütköznek a feszes bőr alól. Egyesévelkettesével-hármasával vonszolták elő magukat a mocsárból. Nyöszörgött. ágaikról szürke mohaszálak csüggnek. de végül kijutottunk belőle. egymásra nézünk. sírt. egy fiút . sok homokkőbarlangot találtunk. És akkor egy napon újból megjelentek a Tűzemberek. úgy bukkant ki a nagy mocsárból. ahogy teltek a napok. nem tutajon. De az étrendi változás gyomorbántalmakat okozott. míg végül harmincan verődtünk össze. Hárman eveztek benne. Ilyen körülmények között nem maradhattunk életben. Reggel karjára vette a gyereket. hogy gyerek egy se élte túl a félelmetes utat. hanem kezdetleges fatörzs csónakon.

s lejutottunk a partra. átvágtunk egy hegyháton.csak kopár hegyfokok. Vajon a csapatbelieknél pusztulásuk előtt megindult-e már az emberré válás folyamata? És mi. mikor ezt írom: szemével mogorván végigvizsgálja a körben ülő Faembereket. De az nem nekünk való hely volt. a primitív nem vagyok ember. mi meg csak mentünk tovább. Mennél jobban előrehatoltunk.egy igen nehezen megközelíthető s a lent álló szeme elől teljességgel elrejtett barlangot. s olyan kitörölhetetlenül véste bele. hogy gyakran nem tudnám megmondani. itt neveltük fel a családunkat. az atavizmus. a Fák Népe közül való öreg nőstény jött: a legutolsó felesége. amelyet Gyorslábú ismerősnek vélt. és kezdetleges karénekeket gajdoltak. Később átkeltünk egy sor alacsony dombon. és bütykös ujjával megvakargatja a hasát. Vörösszemű leült a kör közepén. de egyszer se merészkedtünk be. én és az enyémek végigmentünk-e ezen a folyamaton? Nem került-e valamelyik utódom a Tűz Népéhez. Közülük való volt. Mindnyájan féltek. Sarkában. Ő Vörösszemű. a sziklán felfedeztük új otthonunkat . mennydörgő hullámverés és erős szelek. Hamarosan elértük a mocsár déli határát. Egy alkalommal visszatörtünk nyugatnak. De Vörösszemű nem akarta bántani őket. fel-alá ugrándoztak. annál melegebb lett. S itt véget érnek az emlékeim. Sohasem álmodok tovább annál a magasan fekvő. Nincs is mód megtudni ezt. És itt kellett születnie annak a gyereknek. de én. hogy az erdőn vándoroltam messze kelet felé. a modern ember vitathatatlanul ember vagyok. Kellemes vidékre kerültünk. keletnek és délnek tartottunk. amit gyakran álmodok. míg újra a nagy mocsár széléhez nem értünk. Alighanem ide jött. Elhúzódtak előle. Én. aki álmaim anyagát örökölte. amelyek szinte soha el nem ültek. amiről beszélnem kell. aki létébe olvasztotta életemnek . Még van valami. Csak egy bizonyos: Nagyfogú belevéste egyik leszármazottjának agyrendszerébe életének összes benyomását. hogy a közbeeső nemzedékek seregeinek nem sikerült azt kikoptatnia belőle. Soha többé nem vándoroltunk el. milyen korban is élek. Nagyfogúénak. éspedig egyenes leszármazási ágon: összekapcsolódik kettős énemnek ez a két része. keze fejével kétoldalt a földre támaszkodva egy. Nagyfogú. Visszafordultunk. inas. Sokszor csodálkozom ezen a leszármazáson. egy nagy sziklafok tövében kötöttünk ki. Nevető-tanácsot tartottak.vagy inkább Nagyfogú életének minden emlékét. A sűrűben lapultam. s megint erdőben jártunk. 55 . Itt bukkantam rá a Fák Népének egyik törzsére. aki a másik énem. s folytattuk utunkat délnek és keletnek. Fa sehol . átkeltünk a hegyeken. megközelíthetetlen barlangnál. a túloldalon. Lármájuk hirtelen elcsöndesedett. mielőtt befejezném a történetet. Az igazi eseménynek időben azalatt kellett történnie. mikor négy évig távol volt a hordától. s aggodalmasan kutatták körös-körül szemükkel a visszavonulás útját.Délnek vándoroltunk. de annyira valóságos nekem. napokon át kerülgettük a nagy mocsarat. s figyeltem játszadozásaikat. nem az igazi. És vizsgálódás közben begörbíti egyik óriási lábát. elfelé a parttól. görbe lábon. Valahol. s még kedvezőbb erdővidéken találtuk magunkat. A folyón fatörzsek segítségével keltünk át. míg a magasan fekvő. Nem sok mesélnivalóm van már. s nem keveredett-e el velük? Nem tudom. Emlékszem. A levegő meleg volt. Egy álomról. Itt éltünk Gyorslábúval. Ijedten húzódtak össze. Akkor Vörösszemű sétált közéjük. míg ki nem értünk egy nagy folyóra. Magam előtt látom most is. Magasan fenn. megközelíthetetlen barlangban éltem. abbahagyták a fickándozást.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful