You are on page 1of 26

GYŐRFI TAMÁS

A JOG FOGALMI RENDSZERE
ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

Tanulmányomban három kérdéssel kívánok foglalkozni. Az első rész mondanivalójával ahhoz a vitához szeretnék hozzájárulni, mely a főreferátumok szerzői között alakult ki a jogdogmatika mibenlétéről, és az egyes jogi kultúrákhoz való kötődéséről. Felfogásom e vitában egyfajta közvetítő álláspontot képvisel. A második részben egy olyan kérdést érintek, mely mind Pokol Béla, mind Varga Csaba dogmatikafelfogásában központi szerepet kap, s ez nem más, mint a jog rendszerszerűségének a gondolata. Harmadszor pedig amellett érvelek, hogy az uralkodó dogmatika-koncepciók viszonylag csekély figyelmet fordítanak azokra a dogmatikai konstrukciókra, amelyek a nem szabályalapú döntéshozatalt teszik pontosabbá, és hogy ezeknek a konstrukcióknak van néhány olyan elméletileg érdekes sajátossága, amely figyelmet érdemel. I. A hazai jogelméleti irodalomban a jogdogmatikának alapvetően két markáns felfogása rajzolódik ki.1 Az egyiket Szabó Miklós jogelmélete képviseli, aki a dogmatikát egyfajta érveléselméletnek tekinti, melyre akkor van szükségünk, amikor döntéseinkben nem támaszkodhatunk a bizonyosságra, ám mégis döntést kell hoznunk.2 Mint ilyen, a
1

2

Arra vonatkozóan, hogy a dogmatika fogalma körül abban a német szakirodalomban sincs konszenzus, ahonnan a jogdogmatika elméleti problémái átkerültek a hazai szakirodalomba, lásd például Jan Harenburg: Die Rechtsdogmatik zwischen Wissenschaft und Praxis. Stuttgart: Steiner, 1986, 37. skk. Szabó Miklós: Ars Iuris. A jogdogmatika alapjai. Miskolc: Bíbor, 2005, 18. o.

40

GYŐRFI TAMÁS

dogmatika gyakorlatilag minden jogrendszer működésében szerepet játszik. E megközelítésből az is következik, hogy Szabó Miklósnál a dogmatika elemzésében egy tevékenységnek, nevezetesen a nehéz esetekben való jogászi érvelésnek van kitüntetett szerepe. A másik markáns felfogás, mely elsősorban Pokol Béla munkásságához köthető, de amely sok szempontból Varga Csaba álláspontját is jellemzi, a dogmatikát a jog fogalmi rendszereként értelmezi. A jogdogmatika „gondozott szemantika” (Pokol), „a jog értelmi összefüggésrendszere” (Pokol), „a jog elsődleges szövegrétegére épülő másodlagos, meta-szintje” (Varga), „a jog szisztemicitásának kiépítése” (Varga). A két felfogás között fontos különbség, hogy Pokol Béla a jogdogmatika megjelenését a modern kontinentális jogrendszer kialakulásához, s annak legfejlettebb, paradigmatikus formáját a német jogrendszerhez köti. Hasonlóan a kontinentális jog sajátosságának tekinti a dogmatikát Varga Csaba: „Ott, ahol egy merő szövegkonformizmuson a jogeszmény túlmutat — vagy azért, mert nincs is ilyen szöveg (pl. az angolszász joghagyományban), vagy pedig azért, mert a szöveg önmaga beteljesítettsége mellett a szöveget reveláló transzcendens hatalommal való benső erkölcsi szándékegyezést vagy értékmegvalósulást is megkívánja (ilyen pl. a klasszikus zsidó és iszlám jog) —, nincs és nem is gondolható dogmatika.”3 Érdemes továbbá kiemelni, hogy Pokol Béla elméletében, s ezzel lényegében Varga Csaba álláspontja is egybevág, a dogmatikát a jog egyik rétegének tekinti, tehát a kifejezés nem annyira egy tevékenységre, mintsem egy tevékenység objektiválódott eredményére utal. Ez utóbbi különbségnek, vagyis, hogy Szabó Miklós inkább egy tevékenységet, míg Pokol Béla és Varga Csaba inkább annak objektiválódott eredményét állítja elemzése középpontjába, nem tulajdonítok döntő jelentőséget, az egyik típusú elemzés alighanem minden esetben átfordítható a másik típusú elemzésbe. A másik két kérdésben azonban kétségtelenül markáns eltérés van a két felfogás között. Tanulmányom első részében e vita paraméterei között fogom lokalizálni saját álláspontomat. Abból indulok ki, hogy a
3

Varga Csaba: ‘Jogdogmatika, avagy jus, jurisprudentia és társai – tudományelméleti nézőpontból.’ Jelen kötet 20. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

41

jogdogmatika paradigmatikus példáját az általunk ismert modern kontinentális jog nyújtja, vagy másképpen megfogalmazva, ehhez köthető a jogdogmatika kifejezés „fokális jelentése”.4 Úgy gondolom, hogy a dogmatika fokális jelentésének, azaz a fejlett jogdogmatika sajátosságainak Pokol Béla megközelítése nyújtja a gazdagabb elemzését. Ennek okát abban látom, hogy Szabó Miklós koncepciója túlzottan kötődik a jogalkalmazás problémájához. A jog mögöttes kategóriakészletének azonban a jogalkalmazás megkönnyítésén túl több más funkciója is van, fontos szerepet kaphat például a jogalkotásban, a jogi oktatásban és a jogászi szocializációban, s ezekről a funkciókról megítélésem szerint Pokol Béla felfogása jobban számot tud adni. Abban a kérdésben viszont, hogy hol jelenik meg a jogdogmatika, vagyis, hogy a dogmatika kifejezés nem fokális jelentésének hol húzódnak a határai, álláspontom Szabó Miklóséhoz áll közelebb. Ez éppen abból következik, hogy a dogmatikának több funkciót tulajdonítok. Vannak, ahol ezek a funkciók együttesen figyelhetők meg, s egy fejlettebb, kimunkáltabb dogmatikát eredményeznek, s vannak, ahol ezek közül csak néhány jelenik meg, kevésbé kimunkált dogmatikát eredményezve. Úgy vélem, hogy például mind a klasszikus római jognak, mind az angol jognak van dogmatikája, még akkor is, ha ez a dogmatika bizonyos dimenziókban nem tekinthető olyan fejlettnek, mint a XIX. századi Begriffsjurisprudenz által kidolgozott fogalmi rendszer. Állításaim értelmezésére hadd különböztessem meg a jogászi fogalomalkotás két relatíve elkülönülő területét, a „szabályok alatti”, illetve a „szabályok mögötti” fogalomalkotást. Értelmezve e térbeli metaforát, egyes jogi kategóriákat szabálypontosító, míg másokat szabályracionalizáló fogalmaknak fogok nevezni. Az első lépésben azt fogom tisztázni, hogy mit értek szabálypontosító fogalmak alatt. Azt az esetet, amikor a bíróság a jogalkalmazás során valamilyen értelmezési kérdéssel szembesül, leírhatjuk a következőképpen: létezik egy n norma, melynek legalább két, a szöveggel egyaránt összeférő, de eltérő jogkövetkezményhez vezető
4

E kifejezést abban az értelemben használom, ahogy ezt John Finnis teszi klasszikus munkájában. Lásd John Finnis: Natural Law and Natural Rights. Oxford: Clarendon Press, 1982, 4. o.

42

GYŐRFI TAMÁS

értelmezése, vagyis normavariánsa lehetséges. E1 esetben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy a szöveggel egyaránt összeférő n1 és n2 normavariáns közül melyiket válassza. A bíró jogértelmezése során olyan segédfogalmakat és kiegészítő tételeket dolgoz ki, melyek elhatárolják egymástól a két normavariánst. Amennyiben a bírók döntéseik során szokásszerűen követik, vagy követniük kell a korábbi bírói értelmezést, úgy ezek a segédfogalmak és kiegészítő tételek a jog részévé válnak. E2 esetben a következő bíró immár nem n normát, hanem annak a korábbi döntéssel értelmezett variánsát, mondjuk n1-et használhatja kiindulópontként. Amennyiben E2 esetben kiderül, hogy n1 maga is többféle értelmezést megenged, úgy a bíróságoknak n1 különböző variánsai közül kell választani, s az ezek közötti elhatároláshoz szükséges segédfogalmak és kiegészítő tételek ismét a jog fogalmi rendszerének részévé válnak. E3 esetben pedig a bíróság immár nem n1-t, hanem annak valamely normavariánsát, mondjuk n1’ -t használja az érvelés kiindulópontjául, és így tovább.5 Felfogásom szerint azokat a segédfogalmakat és kiegészítő tételeket, melyeket a szabályok értelmének pontosítása során dolgoznak ki, joggal nevezhetjük a jogdogmatika alkotóelemeinek. Amikor Pokol Béla a clear and present danger tesztjét nevezi meg előadásában például egy paradigmatikus jogdogmatikai fogalomnak, akkor éppen erre a jelenségre utal, hiszen ez a fogalom az általam itt bemutatott módon járul hozzá a jogrendszer fejlesztéséhez. A clear and present danger tehát a fenti értelemben szabálypontosító fogalom, mely a szólásszabadság védelmét biztosító norma jelentését konkretizálja. Három megjegyzést fűzök a segédfogalmak és kiegészítő tételek kialakításának e mechanizmusához. Először is, ez a mechanizmus biztosítja, hogy a jog fogalomrendszere elláthasson azon funkciók közül jónéhányat, amelyet szokásszerűen a dogmatikának szoktak tulajdonítani. Ez a mechanizmus kiszámíthatóbbá teszi a jogrendszer működését, tehermentesíti a bírót az alól, hogy minden
5

Itt figyelmen kívül hagyom azt a tényt, hogy a normák több dimenzióban szorulhatnak értelmezésre, s az értelmezés nem mindig ugyanazt a fogalmat teszi egyre pontosabbá. Különböző esetek során a normák másmás vonatkozása válhat vitatottá, s így az újabb segédfogalmak a normák más-más alkotóelemét pontosítják.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

43

egyes új esetben végig kelljen gondolnia olyan kérdéseket, amelyeket korábban már végiggondoltak, és hozzájárul a hasonló esetek hasonló elbírálásához.6 Másodszor, megállapíthatjuk, hogy minél absztraktabb és általánosabb szabályokból áll egy jogterület joganyaga, tipikusan annál hosszabb az érvelési láncolat, ami összeköti a jogszabály szövegét és az eseti döntést, s következésképpen annál nagyobb a segédfogalmaknak és kisegítő tételek szerepe az adott jogterületen.7 Úgy vélem például, hogy a magyar adójogról viszonylag sokat tud az a személy, aki valamennyi adójogi szabály szövegét ismeri és képes azt technikai értelemben értelmezni. Ezzel szemben az alapjogi rendszert alig ismeri az, aki kifogástalanul képes felmondani az alkotmány alapjogi fejezetét, de nem ismeri az alkotmánybíróság által kidolgozott segédfogalmakat. Harmadszor: mind a jogtudomány, mind a joggyakorlat alakít ki ilyenfajta segédfogalmakat és kisegítő tételeket, még ha ezeknek más is a kötelező ereje. Attól, hogy a jogtudományi értelmezés nem kötelező, a tényleges eseteket kommentáló, vagy hipotetikus eseteket megoldó doktrinális elemzés gazdagítja a jog kategóriakészletét. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a korábbi bírói döntések nem kötelezők, hanem csupán meggyőző erejük van, vagy csak egyszerűen szokásszerűen követik őket. Vannak azonban olyan jogi fogalmak, amelyeket ugyan a szabályok elemzéséből nyerünk, ám elsődlegesen nem az egyes szabályok tartalmát kívánják pontosítani, hanem a szabályok egy adott csoportjában fellelhető közös fogalmi elemeket akarják kiemelni. Vagyis nem meghatározzák az egyes szabályok tartalmát, hanem pont ellenkezőleg, elvonatkoztatnak az egyes szabályok specifikus tartalmától, s több szabály mögöttes kategóriarendszerét kívánják feltárni. E konstrukciókat fogom szabály-racionalizáló fogalmaknak nevezni. A büntetőjog szabályait elemezve például eljuthatunk ahhoz az absztrakcióhoz, hogy minden teljes büntetőjogi szabály valamilyen bűncselekményt kapcsol össze egy büntetéssel. Vagyis a büntetőjog két
6

7

A dogmatika funkcióiról lásd például Nagy Ferenc: ‘Helyzetkép-vázlat a büntetőjogi dogmatikáról.’ Jelen kötet Erre vonatkozóan lásd Bragyova András: Az alkotmánybíráskodás elmélete. Budapest: KJK – MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, 1994, 173. o.

44

GYŐRFI TAMÁS

alapfogalma a bűncselekmény és a büntetés, a büntetőjog tudományának pedig van két világosan elválasztható területe, a bűncselekmények, illetve a büntetőjogi jogkövetkezmények tana. A bűncselekmények fogalmát elemezve elválaszthatjuk egymástól annak tárgyi és alanyi oldalát, vizsgálhatjuk a tényállások szükségszerű, rendszerinti, vagy esetleges elemeit, és a bűnösség tanát. Úgy vélem, hogy a fentebb mondottak miatt ezeknek a fogalmaknak nem az az elsődleges szerepe, hogy az egyes szabályok alkalmazását pontosítsák, hanem inkább az, hogy a rendszer valamennyi szabályát elemezhetővé, elemeire bonthatóvá, más tényállásokkal összehasonlíthatóvá és racionálisan rendszerezhetővé tegyék. Mint azt egy magánjogi tankönyvben olvashatjuk: „A rendszer: az anyagfeldolgozás helyes alakja, egyúttal a matéria megismerésének — nélkülözhetetlen — útja. A rendszer az anyagbeosztás formája, az előadás logikai egymásutánja, a munka külső diszpozíciója. A magánjog anyagának ésszerű rendet követő feldolgozása tehát a magánjog dogmatikájába tartozik, a magánjog alaptanának egyik eleme.”8 Reményeim szerint a szabálypontosító és szabály-racionalizáló fogalmak közötti megkülönböztetés választ ad néhány, korábban már felvillantott elméleti kérdésre. Elöljáróban azonban hadd szögezzem le, hogy nem állítom, hogy a szabály-racionalizáló fogalmak ne lehetnének egyben szabálypontosító fogalmak is. Hadd világítsam meg egy példával, hogy mire is gondolok. A magyar büntetőjog főszabályként a szándékos bűncselekményeket rendeli büntetni. Minden büntetőjogi tényálláshoz, ahol a jogalkotó külön nem említi a gondatlan alakzatot, bele kell értenünk a tényállásba a szándékos elkövetés feltételét. A szándék fogalmának értelmezésével következésképpen valamennyi olyan tényállás értelmezéséhez, és így valamennyi olyan szabály pontosításához hozzájárulunk, ahol a törvényhozó a szándékos cselekményt rendeli büntetni. A szabályracionalizáló fogalmak azonban nem lehetnek minden esetben szabálypontosító fogalmak, s nem képesek soha a szabályok „jelentéstani és logikai nyitottságát eltüntetni” (Pokol), mivel ezeket a fogalmakat éppen egy olyan metódus
8

Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest – Pécs: Dialóg Campus, 1997, 151. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

45

segítségével dolgozza ki a jogtudomány, mely elvonatkoztat az egyes szabályok sajátos tényállási elemeitől.9 Igaza van Pokol Bélának, amikor azt írja, hogy a törvénypozitivizmusban „az a nem tudatosított feltevés rejlik, hogy a jog eseti alkalmazása számára problémamentesen benne van a jogi rendelkezés értelme, és abból a rögzített jogértelmezési módszerekkel ez az értelem teljes mértékben kiemelhető.”10 Vagyis konkrét példánkra lefordítva Pokol Béla meglátását, például a szándékos bűncselekményeket megfogalmazó törvényi tényállások teljes megértéséhez nem elég az egyes tényállásokat értelmezni, a teljes értelem feltárása előfeltételezi magának a szándék fogalmának a dogmatikai elemzését. Csakhogy a szabály-racionalizáló fogalmak dogmatikai elemzése sem fogja soha azok teljes értelmét feltárni, mivel azok éppenséggel elvonatkoztatnak a konkrét tényállás egyedi elemeitől, márpedig a szabályok jelentésének pontosításához ezek értelmezésére is szükségünk van. Vagyis a jog teljes értelmének a feltárásához mindkét típusú fogalomra szükségünk van. A fentiekből az is következik, hogy azt sem állítom, hogy a szabály-racionalizáló fogalmak mindig pusztán jogtudományi konstrukciók lennének. Sőt, éppenséggel a jogtörténet egyik figyelemreméltó tényének tartom, hogy bizonyos jogszabályok esetében ezek a korábban tisztán szabályracionalizáló konstrukciók bekerültek a pozitív jogba. A modern kódexek némelyikének általános része különösen jó illusztrációul szolgál erre a folyamatra. Állításom az, hogy a szabály-racionalizáló fogalmak nem szükségképpen válnak a pozitív jog részévé.11 A fenti megkülönböztetés birtokában pontosítani tudom néhány fentebbi állításomat. Úgy vélem, hogy a szabálypontosító fogalmi konstrukciókat joggal tekinthetjük a dogmatika részének. Az az álláspontom továbbá, hogy
9

Erre nézve lásd Karl Larenz: Methodenlehre der Rechtswissenschaft. (2. kiadás) Berlin: Springer, 1969, 412-422. o. 10 Pokol Béla: Jogelmélet. Budapest: Századvég, 2005, 54-55. o. 11 E ponton elemzésem sok szempontból párhuzamot mutat Jakab András álláspontjával, bár az általunk használt fogalmi megkülönböztetések analitikai tartalma nem esik teljesen egybe. V.ö. Jakab András: ‘Jogalkalmazás, jogdogmatika, Begriffsjurisprudenz. Észrevételek Szabó Miklós előadásához.’ Jelen kötetben.

46

GYŐRFI TAMÁS

néhány olyan funkció ellátásában, amelyet hagyományosan a dogmatikának szoktak tulajdonítani, a szabálypontosító fogalmak játsszák a kulcsszerepet. Ilyen funkció a jog kiszámíthatóságának a biztosítása, a bírók tehermentesítése, valamint a konzisztens ítélkezés, s ennek következtében a formális igazságosság garantálása. Ezeket a funkciókat, mint már említettem, azért nem láthatják el kizárólag a szabályracionalizáló fogalmak, mert azok éppen a konkrét tényállások sajátos jellemvonásaitól tekintenek el. Nem állítom, hogy Pokol Béla és Varga Csaba koncepciója ne venné figyelembe a szabálypontosító fogalmakat. Úgy gondolom azonban, hogy szabálypontosító fogalmak minden valamennyire is szofisztikált jogrendszerben léteztekléteznek, vagyis a dogmatikai kategóriarendszer megléte nem szűkíthető le a modern kontinentális jogra. Ha a szabálypontosító kategóriákat kirekesztjük a dogmatika fogalmából, akkor ellenben a dogmatika nem tölti be az előbb említett funkciókat, ezek viszont Pokol Béla dogmatikafelfogása számára is központi jelentőségűek.12 Másfelől viszont úgy gondolom, hogy a szabályok mögötti fogalmi rétegnek van egy sor olyan funkciója, mely nem kifejezetten a jogalkalmazáshoz kötődik. Ezért nem osztom Szabó Miklós dogmatika-felfogását. Nem állítom, hogy a szabály-racionalizáló fogalmaknak ne lenne szerepe a jogalkalmazásban. Egyrészt, ezek a fogalmak rendkívül megkönnyítik a bíró számára a jogalkalmazás folyamatát, mert mintegy elhelyezik az adott jogi problémát a jog „periódusos rendszerében”, és ez egy nehezen túlbecsülhető jelentőségű teljesítmény. Másrészt, mint említettem, és a szándékosság fogalmával illusztráltam, a fogalmak e két halmaza között átfedés van. Így a szabály-racionalizáló fogalmak sok esetben egyben szabálypontosító fogalmak is. A dogmatikának azonban van néhány olyan funkciója, amelynek ellátásában a szabály-racionalizáló fogalmak játsszák a kulcsszerepet. A jogi oktatásban, a jogászi szocializációban és a jogalkotásban rendkívül fontos szerepe van e fogalmaknak. A tisztán szabály-racionalizáló fogalmi konstrukciók, például a bűncselekmény-fogalom alanyi és tárgyi oldala közötti megkülönböztetés önmagában nem old meg semmilyen nehéz esetet, e rendszerezésnek mégis
12

Lásd különösen Pokol B.: Jogelmélet, 139-143. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

47

alapvető fontossága van a jogszabályok racionális elméleti rekonstrukciójában és oktatásában. Ezekről a funkciókról megítélésem szerint jobban számot tud adni a Pokol Béla és Varga Csaba által képviselt dogmatika-felfogás, mint Szabó Miklósnak a jogalkalmazáshoz kötődő jogkoncepciója. Ez a megkülönböztetés azt is lehetővé teszi, hogy anélkül, hogy tagadnunk kellene a dogmatika létét például a klasszikus római, vagy az angolszász jogban, megértsük, hogy miben és miért fejlettebb az a dogmatika, amit a modern kontinentális jogtudomány dolgozott ki. E jogrendszerek kétségtelenül rendelkeztek szabálypontosító fogalmakkal, de szabály-racionalizáló fogalmaik nem voltak olyan absztraktak és kidolgozottak, mint például a Begriffsjurisprudenz képviselői által gondozott német magánjogi dogmatikáé.13 Végül ez a megkülönböztetés részleges választ ad arra a mindhárom főreferátum által érintett kérdésre is, hogy mennyiben kontingens a jogdogmatika, azaz mennyiben kötődik a mindenkori jogszabályok szövegéhez, illetve mennyiben köti a törvényhozót. Fogalmi megkülönböztetésemből az következik, hogy a jog kategóriakészlete maga is többrétegű, s egyszerre igaz az, hogy a dogmatika a jog tartós fogalmi struktúrája, és az, hogy a dogmatika osztja a jog szövegrétegének a sorsát. A szabályokat racionalizáló fogalmak a jog tartós struktúrájához tartoznak. A bűnösség alakzatai közötti megkülönböztetés például nyilvánvalóan igen nagymértékben független attól, hogy éppen milyen büntetőjogi tényállásokat tartalmaz egy adott ország büntető törvénykönyve. Olyan fogalmi megkülönböztetés, melyet egy büntetőjogi paradigmában minden jövőben bevezetendő büntetőjogi tényállásnak figyelembe kell vennie. Egy magánjogi példát említve, a dologi jog és a kötelmi jog
13

Tanulmányom nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi a jogdogmatika tudományos státusa. A fenti megkülönböztetés azonban kijelöli egy lehetséges válasz kiinduló megfontolásait. Eszerint lehetséges, hogy a dogmatikai tevékenységről, attól függően, hogy a fogalmi rendszer melyik rétegéről beszélünk, egyszerre mondhatjuk el azt, hogy tudományos státusra tarthat igényt, és azt, hogy nincs ilyen státusa. A tisztán szabálypontosító fogalmak létrehozását aligha lehet tudományos teljesítménynek tekinteni. A szabály-racionalizáló fogalmak azonban jellemzően a jogtudomány termékei, így az ilyen fogalmi konstrukciók alkotását nem indokolt eleve kizárnunk a tudomány köréből, ez a konklúzió további érveket kívánna.

48

GYŐRFI TAMÁS

közötti megkülönböztetés attól függetlenül a jogrendszer része marad, hogy a hatályos polgári törvénykönyv például milyen szerződési típusokat ismer. Másfelől viszont például a clear and present danger tesztje addig része az alkotmányjogi dogmatikának, ameddig az alkotmány tartalmazza a szólásszabadságot biztosító normát. Azon az elvi tételen, hogy ez a dogmatikai konstrukció osztja a norma sorsát, azaz addig hasznos, ameddig ez a norma létezik, nem változtat semmit az a körülmény, hogy az említett norma megjósolhatóan tartósan része marad a jogrendszernek. Van azonban Varga Csaba szövegében egy olyan érv, amely, ha helytálló, alapvetően ingatja meg azt az álláspontot, amit itt védelmembe vettem: ez a dogmatika szöveghez kötöttségének érve. Állítása szerint „jogdogmatika csak ott jött, jöhetett és jön is létre, ahol a jog szövegben testesül meg, kizárólagos objektivációként valamiféle szövegtételezés hordozza, következésképpen minden, a jog nevében végzendő műveletnek egy formalizált-logizált szövegkezelésből kell kiindulnia.”14 Ez az állítás több olvasatot is megenged. Értelmezhetjük szűken is, valóban csak azoktól a jogrendszerektől tagadva meg a dogmatikai minőséget, ahol a jognak egyáltalán nincsenek írott forrásai. Az angol jogra való utalása azonban azt valószínűsíti, hogy Varga Csaba nem a szövegréteg, hanem pusztán a jogszabályok kanonikus formában való megfogalmazásának hiányára gondol. Nem látom azonban be, akár az előbbi szűkebb, akár az utóbbi tágabb értelmezést fogadjuk el, hogy miért lenne logikai szükségszerűség az ilyen jogrendszerekben a dogmatikai konstrukciók hiánya. Ami az állítás tágabb értelmezését illeti, nézeteltérésünk gyökere, ha jól diagnosztizálom, jórészt az angolszász jog mibenlétének eltérő megítélésre vezethető vissza. Varga Csaba szerint „e rendeszménytől és működésbeli képtől egyszerűen idegen a dogmatika gondolkodásmódja, mert — amint ezt a precedensjog angol tana önmagáról már régtől fogva megállapította — a precedensekből kihámozható útmutatás a mögöttük álló esetek (pontosabban: azok bírói felfogásának) egyediségétől függ; az esetekül szolgálható legkülönbözőbb életviszonyok, életbeli megnyilvánulások között viszont nem áll fenn
14

Varga Cs.: i.m. 20. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

49

semmiféle formalizálható szükségképpeniség, semmiféle logikai kapcsolat.”15 Noha a precedensjogban a szabály valóban nincs kanonikus formában megfogalmazva, s azt valóban a konkrét esetből kell kihámozni, ez csak annyit jelent, hogy az eset tényei több szabállyal is összeegyeztethetők, és ezért vitatott az, hogy mi az a szabály, amire az eset például szolgál. A konkrét eset tényei aluldeterminálják a szabály megfogalmazását. Az alternatív módon megfogalmazható szabályoknak is van azonban — alternatív — szemantikai tartalma, ami pontosításra szorulhat. Ráadásul az esetből kibontható szabály mibenlétét illetően a bírók között gyakran nagyfokú konszenzus van, ellenkező esetben értelmetlen lenne a precedenshezkötöttség fogalmáról beszélni, és nem lenne olyan szabály, amelytől a megkülönböztetés (distinguishing) módszerével el lehetne térni, vagy amit a felülbírálat (overruling) eszközével felül lehetne bírálni. Az ilyen szabály ugyanúgy lehet a szabálypontosító fogalmi építkezés kiindulópontja, mint a kanonikus formában megfogalmazott jogszabályszöveg. Következésképpen úgy gondolom, szabálypontosító dogmatikai fogalmak igenis vannak az angolszász jogi kultúrában a statutory law birodalmán kívül is. Nem értek egyet azonban Varga Csaba állításának másik lehetséges értelmezésével sem, azaz megítélésem szerint még olyan jogrendszerben sem logikai lehetetlenség dogmatikáról beszélni, ahol egyáltalán nincs írásbeliség. Ahol létezik saját terminológiai készlettel rendelkező joggyakorlat, s a gyakorlatban résztvevők „gondozzák ezt a szemantikát”, vagyis pontosítják fogalmaikat, ott megítélésem szerint beszélhetünk dogmatikáról, függetlenül attól, hogy ezt a szemantikai tartalmat írásban rögzítik-e. A saját álláspontom pozicionálását egy, a dogmatikai tevékenység karakterizálásával kapcsolatos kritikai megjegyzéssel szeretném zárni. Varga Csaba jellemzéséből egy olyan felfogás rajzolódik ki, amely alapvetően nyelvtanilogikai természetűnek tekinti a dogmatikai tevékenységet. Referátumában ezt olvashatjuk: „[A dogmatikai] diskurzus voltaképpeni célja pontosan e meta-rendszer: megismerni és felépíteni — a dogmatikai feldolgozásban — a jog hatósági megjelenéseinek nominális formája mögött meghúzódhatni
15

Uo.

50

GYŐRFI TAMÁS

vélt, mert nyelvi-logikai elemzési eszközökkel megkonstruálható és összefüggő rendszerré építhető tartalmat.”16 Majd máshol: „Nem »megismer« a dogmatika, hanem igényesebb, nyelvileg-logikailag rendezett, tehát magasabb rendű formát ad egy tartalmat egyébként adott véletlenszerű megjelenésében megtestesítő formai megnyilatkozásnak.”17 Érdemes felfigyelni arra, hogy Pokol Béla álláspontja egy fontos vonatkozásban e ponton eltér Varga Csabáétól. Bár alapvetően ő is szemantikai és logikai természetűnek tartja a dogmatikai tevékenységet, jelzi, hogy a klasszikus klasszifikáló dogmatika mellett megjelent egy másfajta, értékelő dogmatika is. 18 Természetesen nem kívánom tagadni, hogy a dogmatika részben nyelvtani-logikai elemzés eredménye. A dogmatikai tevékenység fenti karakterizálását azonban egy igen lényeges vonatkozásban hiányosnak érzem. Tézisem az, hogy a jogi fogalomalkotás, legyen szó akár szabálypontosító, akár szabály-racionalizáló fogalmakról, részben óhatatlanul gyakorlati elvek mérlegelését igényli. Vagyis a dogmatikai fogalomalkotás ugyan a jog szemantikai és logikai nyitottságát csökkenti, a dogmatikai tevékenységet mindazonáltal félrevezető nyelvilogikai elemzésnek beállítani. Úgy gondolom, hogy a gyakorlati elvek mérlegelése — Pokol Béla szóhasználatát követve — nem pusztán a klasszifikáló dogmatikai modellek közötti választásban van jelen, vagy egy alternatív, általa értékelőnek nevezett dogmatikában, hanem magában a klasszifikáló jogdogmatikában is. A szabálypontosító fogalmak esetében a jog tipikusan gyakorlati célokra tekintettel, és gyakorlati elvek mérlegelésével ad speciális tartalmat a szabályainak. Érdemes megnézni, hogy milyen beszédesek e szempontból azok a példák, amelyeket előadásában Pokol Béla hozott a dogmatikai tevékenység paradigmatikus eseteit illusztrálandó. A szólásszabadság határvonalát megvonó clear and present danger teszthez nem juthatunk el egyszerűen nyelvi, vagy logikai elemzéssel, mint ahogy ahhoz az alternatív eredményhez sem, mely a szólást tartalmi korlátozásnak veti alá. Ugyancsak nem egyszerű nyelvi, vagy logikai elemzés eredménye a
16 17 18

Uo. 11. o. Uo. 12. o. Pokol Béla: ‘Jogdogmatika — tézisek.’ Jelen kötet. 11. pont.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

51

bűnösség alakzatainak elhatárolása. Az elhatárolás nem a nyelvhasználat szabályait tárja elénk, vagy nem logikai összefüggéseket mutat fel, hanem morálisan (gyakorlati értelemben) releváns kritériumok kiválasztását végzi el. Ugyanezt gondolom a szabály-racionalizáló fogalomképzésről. E fogalomképzés alapművelete, a különböző jogszabályok közös elemeinek kiemelése szintén nem tisztán logikai tevékenység: a többféle, logikailag egyaránt helyes általánosítás közül ugyancsak gyakorlati célokra tekintettel végzünk el bizonyos „fogalomhasításokat” (Varga).

II. A szabály-racionalizáló fogalmak óhatatlanul felvetnek egy kérdést, amelyet mind Pokol Béla, mind Varga Csaba főreferátuma érint: ez a jog rendszerszerűségének, értelmi összefüggésrendszerének, vagy szisztemicitásának kérdése. Nyilván nem véletlen, hogy e két szerző koncepciójában hangsúlyosabb szerepe van ennek a kérdésnek, mint a jogdogmatikát a nehéz esetekhez kötő Szabó Miklós felfogásában. Felmerül tehát a kérdés: milyen értelemben alkot rendszert a jog, vagy legalábbis az egyes jogágak? Annak érdekében, hogy alaposabban elemezzem e kérdést, négy rendszer-fogalmat fogok az alábbiakban megkülönböztetni. [A] A rendszer, mint érvényesség-összefüggés. Egyfelől a jog egészét tekinthetjük egy pozitivista értelemben vett normarendszernek, ahol az adja a jog rendszerszerűségét, hogy valamennyi norma közvetlenül vagy közvetve ugyanabból az alapnormából vagy elismerési szabálytól származtatja érvényességét. Nem tekintem most feladatomnak ennek a pozitivista felfogásnak az értékelését. Pusztán azt kívánom hangsúlyozni, hogy ebben a rendszerfelfogásban a jog nem alkot értelmi egységet (Pokol), vagy nem tekinthető axiomatikus rendszernek (Varga), mivel az alacsonyabb szintű normák pusztán az érvényességüket, s nem tartalmukat származtatják a magasabb szintű normáktól. Ezt az összefüggést világosan

52

GYŐRFI TAMÁS

kifejezi Kelsennek a formális-dinamikus, illetve tartalmistatikus alapnormák közötti megkülönböztetése, amely segítségével arra hívja fel a figyelmet, hogy a jog egy dinamikus rendszer, mivel az alapnormája formálisdinamikus. „A jogi alapnorma egy eljárás kiindulási pontja: teljességgel formális-dinamikus jellegű. Ebből az alapnormából nem vonhatók le logikailag a jogrendszer egyes normái. Ezek egy külön normaalakítási aktus útján jönnek létre, mely nem gondolati, hanem akarati aktus.”19 [B] A rendszer, mint klasszifikációs séma. Egy másik felfogás, melyet legjobban a polgári jog és a büntetőjog finoman kidolgozott dogmatikájában érhetünk tetten, a jog vagy legalábbis egy adott jogág rendszerszerűségét az azt alkotó fogalmak összefüggéseként értelmezik. A periódusos rendszer analógiája talán segít megvilágítani, hogy mire is gondolok. Miként a periódusos rendszer ad egy értelmezési keretet, melyben valamennyi elemet el lehet helyezni, hasonlóképpen a büntetőjog és a polgári jog dogmatikája is ad egy olyan konceptuális sémát, melyben nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeni büntetőjogi tényállásokat és polgári jogi szabályokat is elhelyezhetjük. Nem állítom, hogy ne lehetnének olyan jogszabályi változások, amelyek ne késztethetnének bennünket egy ilyen konceptuális séma korrekciójára, vagy ezek a sémák ne lennének vitathatók, mint ahogy valójában a büntetőjogászok és a polgári jogászok folyamatosan vitatják is ezeket. Az alapgondolat azonban világos: a konkrét büntetőjogi tényállások tartalmától függetlenül nagyszámú ilyen tényállás elemezhető abban a fogalmi rendszerben, mely megkülönbözteti a bűncselekmények és a büntetőjogi következmények tanát, különbséget tesz a bűncselekmények objektív és szubjektív oldala között, a bűnösség alakzatai tekintetében pedig elhatárolja egymástól a szándékosság és a gondatlanság fogalmait. A polgári jog hatályos szabályainak tartalmától relatíve függetlenül valamennyi ilyen szabályt besorolhatunk a dologi jog, a kötelmi jog, családi jog, az öröklési jog vagy az általános rész körébe, hogy Unger klasszikus klasszifikációját idézzük.20 Ha valaki
19 20

Hans Kelsen: Tiszta jogtan. Budapest: Rejtjel, 2001, 36. o. Lásd Lábady T.: i.m. 151. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

53

nem is ért egyet ezzel a klasszifikációval, arra törekszik, hogy egy másik, hasonló jellegű, tehát egymást kölcsönösen kizáró és valamennyi szabály tartalmát lefedő kategóriarendszert adjon. Mivel az általánosítás természetéhez tartozik, hogy ugyanazon konkrét jelenség egyidejűleg több általános kategória alá foglalható, nem csoda, hogy ugyanaz a szabályanyag eltérő fogalmi rendszerekben is rekonstruálható. A jog rendszerszerűségének ez a felfogása jól összeegyeztethető mind Pokol Bélának, mind Varga Csabának a jog értelmi összefüggésrendszeréről kifejtett álláspontjával. Számomra azonban nem világos, hogy bármelyikük álláspontja feltételezi-e a jog rendszerszerűségének valamilyen ennél erősebb értelmét. Ez a kérdés megítélésem szerint különösen Pokol Béla elméletével szemben támaszt kihívást. Ő képviseli ugyanis következetesen azt az álláspontot, hogy a jogdogmatika a törvényhozót is „köti”. Nem állítom, hogy az adott jogág fogalmi rendszere ne befolyásolná valamilyen értelemben a törvényhozót. Varga Csabával egyetértve, „a dogmatika szolgáltatja a tételezett jog megértési közegét, ez formálja befogadásának és értésének hermeneutikáját.”21 Egy új, kodifikálandó bűncselekményt például a már említett büntetőjogi kategóriákon keresztül ért meg a jogalkotó. Ha rendelkezik a szándékosság és a gondatlanság kategóriáival, el kell döntenie például, hogy bünteti-e az adott cselekedet gondatlan alakzatát. Rendelkeznie kell a bűncselekmény stádiumára vonatkozó kategóriákkal ahhoz, hogy adekvát módon szabályozza és különítse el a befejezett bűncselekményt, a kísérletet és az előkészületet. Nyilvánvalóan hibát követne el a jogalkotó, ha nem megfelelő „helyre rakja” a bűncselekményt, ha például valamely vagyon elleni bűncselekményt az élet, testi épség és az egészség elleni bűncselekmények körébe helyez, vagy olyan cselekedet gondatlan alakzatát rendelné büntetni, amelyet fogalmilag csak szándékosan lehet elkövetni.22 A fenti értelemben valóban „köti” a törvényhozót a jogdogmatika. Nem köti azonban a dogmatika abban az
21 22

Varga Cs.: i.m. 22. o. Hatályos büntetőjogunk dogmatikai fogyatékosságaira hozott példákért lásd Nagy Ferencnek jelen kötetben szereplő tanulmányát.

54

GYŐRFI TAMÁS

erősebb értelemben, hogy meghatározná a jogszabályok tartalmát. Az például, hogy a kábítószer-fogyasztás büntetése esetén a büntetőjogi tényállás elemezhető a büntetőjogi dogmatika fenti eszközeivel, logikailag szétbontható mondjuk alanyi és tárgyi oldalra, s az, hogy a szabályozásnak lehetnek dogmatikai hibái vagy fogyatékosságai, nem mond semmit arról, hogy kell-e ezt a cselekményt büntetni. [C] A rendszer mint gyakorlati elvek koherens készlete. Egy ennél erősebb kötőerőhöz, de nem levezetéshez vagy determinációhoz akkor juthatunk el, ha a rendszerszerűségnek egy újabb fogalmát vezetjük be. A jog fogalmi rendszere lehet intelligibilis egész, vagyis létrejöhet valamilyen értelmi összefüggésrendszer anélkül is, hogy szabályai gyakorlati elvek koherens készletét testesítenék meg. Másfelől viszont a jog vagy egy adott jogág rendszerszerűsége állhat éppen ebben is. Hadd világítsam meg egy példával, hogy mire is gondolok. Mint arra Bódig Mátyás is utalt hozzászólásában, a kortárs angolszász jogi gondolkodásban heves viták folynak például arról, hogy mi a kártérítési jognak a célja és az értelme. Jules Coleman például amellett érvel, hogy a kártérítési jognak a korrektív igazságosság adja a legjobb értelmezését, míg a jog gazdasági elemzésének képviselői a hasznosság maximalizálásában látják e jogterület lényegi célját. Számunkra a vita tartalmi kérdése most teljességgel érdektelen. Ami fontos, hogy ha feltételezzük, hogy a kártérítési jognak van valamilyen értelme, akkor bizonyos szabályok többé, vagy kevésbé illeszkedhetnek ehhez a célhoz. Az arra vonatkozó felfogásunk, hogy mi adja a kártérítési jognak az értelmét, nagyban meghatározza, hogy milyen eszközöket alkalmazzunk e cél eléréséhez, milyen szabályokat kell bevezetnünk a kívánt célok eléréséhez. Bizonyos pontokon Pokol Béla ezt az álláspontot látszik képviselni. A büntetőjogi dogmatika alternatíváit elemezve azt írja, hogy a modern büntetőjogban három nagy dogmatikai alternatíva verseng egymással: egyfelől a generális prevenciót, másfelől a megtorlást célul tűző, illetve harmadrészt az áldozatorientált dogmatika.23 Természetesen
23

Pokol B.: Jogelmélet, 146-147. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

55

igaza van abban Pokol Bélának, hogy az egyes alternatíváknak vannak logikai vagy jogtechnikai következményei. E három modell alternatívája azonban sokkal többet jelent ennél. Az egyes modelleknek nemcsak szigorú értelemben vett logikai vagy jogtechnikai implikációi vannak, hanem a három modellből értékek, célok, gyakorlati elvek és eszközök más-más készlete következik. Nem tudom megítélni, hogy Pokol Béla felfogása maga után vonja-e, hogy a jogalkotónak erre az elvi koherenciára kellene törekednie. Elmélete számára azonban az jelenti a dilemmát, hogy amennyiben a válasza igen, úgy a jogdogmatika valóban erősen megköti a jogalkotó kezét, hiszen a három modell eltérő tartalmú szabályokat kíván. Ebben az esetben viszont jogelmélete kénytelen lenne megnyitni egy olyan gyakorlati filozófiai perspektívát, ami ellenkezik módszertani elkötelezettségével.24 Amennyiben viszont válasza nemleges, akkor úgy vélem, nehéz fenntartani azt az álláspontot, hogy a jogdogmatika erős értelemben megkötné a jogalkotó kezét. [D] A jog mint axiomatikus rendszer. Végül az elvi koherencia ölthet egy olyan különösen erős formát, ahol az adott jogterület szabályait nem tekintjük másnak, mint a jogterület alapjául szolgáló alapelv konkretizálásainak. Vagyis az adott jogterület alapelve és szabályai úgy viszonyulnak egymáshoz, mint általános a különöshöz, s a szabályokat valóban levezethetjük az alapelvekből. Visszatérve a kelseni terminológiához, ekkor azt mondhatnánk, hogy ha nem is az egész jog, de az egyes jogágak, vagy jogterületek rendelkeznek egy materiális-statikus alapnormával. „Egyes normák »érvényesek«, vagyis az embereknek általuk megszabott magatartása kötelezőnek tekintendő a normák tartalmánál fogva; vagyis mert tartalmuk oly közvetlenül evidens, hogy számukra érvényességet kölcsönöz. És ezt a tartalmi minősülést a normák azáltal nyerik, hogy olyan alapnormára vezethetők vissza, amelynek tartalmában a rendet alkotó normák tartalma mint különös az általánosban benne foglaltatik (szubszumálható).”25 Ez a megoldás
24

Ezzel a lépéssel Pokol Béla koncepciója vészesen közel kerülne ahhoz az elmélethez, amelytől a lehető legjobban el kívánja magát határolni: a fenti értelemben felfogott koherencia ugyanis Ronald Dworkin jogelméletének központi eleme. 25 H. Kelsen: i.m. 35. o.

56

GYŐRFI TAMÁS

valójában azt az axiomatikus-geometriai rendszer-eszményt testesíti meg, amelyet Varga Csaba a kontinentális jogi gondolkodás egyik alapvető sajátosságának tekint.26 Ugyancsak egy ilyen rendszer-felfogás bontakozik ki SzászySchwarz Gusztáv Pokol Béla által hosszan idézett soraiból, az általános és a különös viszonyában leírva a jogelveket és a „következményes jogtételeket.”27 Ebből a felfogásból az következne, hogy a jogalkotónak, amennyiben az adott jogterületen új szabályt kívánna alkotni, csupán az maradna a feladata, hogy kibontsa az adott jogterület alapjául szolgáló elv következményeit. Mindkét utóbbi pont alatt tárgyalt rendszer-felfogás azt kéri számon a jogon vagy egy adott jogágon, hogy az erős értelemben, tehát tartalmát tekintve legyen koherens. Az axiomatikus rendszer-koncepciót úgy is felfoghatjuk, mint a harmadik rendszer-felfogás egy speciális, szélső pontját, amely az adott jogterület céljainak, gyakorlati elveinek egyfajta monista eszményképét tűzi célul. Ez a rendszerfelfogás azonban aligha képes arra, hogy a létező jog realisztikus ábrázolását nyújtsa. Jellemző módon ugyanis minden jogterületen különböző versengő alapelvek valamilyen egyensúlya valósul meg; s a legtöbb jogintézmény egyszerre több cél szolgálatában áll.28 De még ha elvileg lehetséges is volna egy ilyen jogrendszer, egy értékrendszerét tekintve plurális társadalomban aligha lenne kívánatos. Ha ez a fajta monizmus a jogrendszer viszonylag átfogó területeire kiterjedne, úgy ez egy plurális társadalomban alapvető legitimációs problémákat vethetne föl.29 Így azonban be kell érnünk az elvi koherencia egy alacsonyabb fokával. Az a probléma, hogy a jogrendszer elvitartalmi koherenciája egy plurális társadalomban mennyire lenne kívánatos, s mi a szerepe egy ilyen társadalomban a
26 27

Varga Cs.: i.m. 21. o. Pokol B.: ‘Jogdogmatika – tézisek.’ 28 Ez a belátás alapvető fontosságú volt például Lon Fuller jogelmélete számára. Lásd Lon L. Fuller: The Anatomy of the Law. New York – London: Frederick A. Praeger, 1968, 26-39. o. Fuller esete éppen azért releváns, mert éppen a büntetőjog azon dogmatikai alternatíváin keresztül mutatja be a jog többcélúságát, amelyeket Pokol Béla is említ. 29 V.ö. Christian Dahlman: ‘Predictable Rules and Flexible Principles. The Problem of Ideological Pluralism and Legitimacy.’ In: Luc J. Wintgens (szerk.): Legisprudence. A New Theoretical Approach to Legislation. Oxford – Portland, Oregon: Hart Publishing, 2002.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

57

dworkini integritás fogalmának, egy bonyolult gyakorlati filozófiai kérdés, melynek elemzése nem e tanulmány feladata. 30 A gyakorlati elvek összeegyeztetésének problémája azonban átvezet bennünket dolgozatom harmadik egységéhez, az indokok dogmatikájához. Itt ugyanis beleütközünk a gyakorlati elvek összeegyeztetéséből következő néhány fontos konceptuális problémába. III. Úgy vélem, hogy a jogdogmatika hagyományos felfogásai, ha nem is zárják ki egy jogelvi dogmatika lehetőségét, alapvetően a szabályalapú döntéshozatalt szem előtt tartva fogalmazódtak meg, s ebből kifolyólag kevés figyelmet fordítottak a jogelvek kérdésére.31 A dogmatikának ez a területe azonban megítélésem szerint olyan, jogelméletileg is releváns sajátosságokkal rendelkezik, amelyek fölött nem érdemes szó nélkül átsiklani. E tekintetben nem osztom Varga Csaba álláspontját, aki szerint a nem szabályalapú ítélkezés sajátosságai a dogmatika természete 32 szempontjából irrelevánsak. Szabályalapúnak nevezek egy döntéshozatalt, amennyiben a döntéshozó az alkalmazandó normát döntése konkluzív indokának tekinti. Ebben az esetben a fő kérdés az lesz, hogy az adott indok vonatkozik-e a döntéshozó előtt fekvő esetre, vagy másképpen megfogalmazva, vajon a döntéshozó előtt álló eset az általános indok alá szubszumálható-e. Vagyis amennyiben a norma vonatkozik az adott esetre, úgy azt a szabályalapú döntéshozatal esetén alkalmazni kell. Ebből következően a dogmatikának itt az a feladata, hogy saját fogalomelemző teljesítményével segítse az „amennyiben vonatkozik az esetre” kitételből származó problémák megoldását. Egy ilyen felfogás szerint az ítélkezés kérdése a jogelmélet két területét részesíti kitüntetett figyelemben: az érvényességelméletet, mely megmondja, hogy mely normák
30

Saját álláspontom bizonyos elemeit lásd Győrfi Tamás: A kortárs jogpozitivizmus perspektívái. Miskolc: Bíbor, 2006, 8. fejezet, különösen 195-201. o. 31 E tekintetben viszont Szabó Miklós felfogása áll a legközelebb saját álláspontomhoz. 32 Varga Cs.: i.m. 32. o.

58

GYŐRFI TAMÁS

tekinthetők egy adott időpontban érvényesnek, s a szűkebb értelemben vett értelmezéselméletet, mely arra ad választ, hogy mi az érvényes normák jelentése, s az adott eset a norma alá foglalható-e. Ezzel szemben a nem szabályalapú döntéshozatalban az esetre vonatkozó norma nem tekinthető konkluzív indoknak. Ha a norma vonatkozik is az adott esetre, ez nem determinálja az ügy kimenetelét. Hiába vonatkozik ugyanis a norma az esetre, ebben az esetben nem biztos, hogy azt alkalmazni kell, ugyanis lehetnek olyan indokok, amelyek a másik irányba mutatnak, s mindent mérlegre téve mégis más következtetésre kell hogy jussunk, mint amit a norma megkövetel. Frederick Schauer terminológiáját követve az ilyen döntéshozatalt nevezhetjük esetközpontú döntéshozatalnak, s az olyan jogelméletet, mely központi szerepet ad a nem konkluzív normáknak, az „indokok jogelméletének”.33 Innen a tanulmányom címében szereplő kifejezés: az indokok dogmatikája. Ebben az esetben a dogmatika nem elégedhet meg az „amennyiben vonatkozik az esetre” fordulat eldöntésével, hanem további eszközöket kell mozgósítania annak eldöntésére, hogy kell-e alkalmazni az esetre egyébiránt vonatkozó normát. A jogelméletben pedig az érvényességelmélet és a szűkebb értelemben felfogott értelmezéselmélet közé kell ékelődnie valamely elméletnek a gyakorlati indokok erejéről. Mivel fentebb elemzésemben Ronald Dworkinnak a szabályok és az elvek közötti distinkciójára vonatkozó közismert elemzését vettem alapul, kézenfekvő azt az ellenvetést tenni álláspontommal szemben, hogy elemzésem relevanciája ennek a megkülönböztetésnek a tarthatóságán alapul. Úgy gondolom azonban, hogy nem ez a helyzet. Még akkor is, ha valaki nem ért egyet Dworkin megkülönböztetésével, például azért, mert úgy gondolja, hogy mind a szabályok, mind az elvek pusztán prima facie erővel rendelkeznek,34 s így egyik típusú norma sem tekinthető konkluzív indoknak, az illető elismerheti, hogy logikailag különbözik egymástól az a két kérdés, hogy az adott norma vonatkozik-e az eldöntendő esetre, illetve az,
33

Frederick Schauer: ‘The Jurisprudence of Reasons.’ 85 Michigan Law Review (1987) 847. o. 34 Erre vonatkozóan lásd Robert Alexy: Theorie der Grundrechte. Frankfurt am Main: Suhrkamp, 1996, 87-90. o.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

59

hogy alkalmazni kell-e azt. Érdemesnek tartom megkülönböztetni az indokok dogmatikájának két különböző szintjét. Elsőfokú dogmatikának nevezhetjük azokat a fogalmi konstrukciókat, amelyek a jogrendszer elveinek jogkövetkezményeit pontosítják. A másodfokú dogmatikához tartozónak fogom nevezni azokat a fogalmakat, amelyek az indokok összemérésének módszertanával foglalkoznak. Míg ez utóbbi tehát az indokok mérlegelésének módszerével, addig az előbbi a mérlegelés eredményével kapcsolatos. Mint a jog rendszerszerűségének tárgyalásánál láttuk, létezik a rendszerszerűségnek egy olyan felfogása, amely azt a követelményt támasztja egy adott jogterülettel szemben, hogy az gyakorlati elvek valamilyen összecsiszolt rendszerét testesítse meg. Arra a következtetésre jutottam azonban, hogy egy plurális társadalomban a jog semmilyen viszonylag átfogó területe (mondjuk egy-egy jogág) esetében sem realisztikus vagy kívánatos azt elvárnunk, hogy a jog gyakorlati elvek egy olyan monista rendszerét juttassa érvényre, mint amit az axiomatikus rendszer-eszmény képvisel. Vagyis egy ilyen társadalomban együtt kell élnünk azzal, hogy minden jogterületnek egymással versengő elvek között kell egyensúlyt találnia. E folyamat mechanizmusának bemutatásában Robert Alexy elemzésére támaszkodom.35 Két ütköző elv esetében lehetséges, hogy fel tudunk állítani egy olyan lexikális prioritási rangsort, mely alapján az egyik elv mindig megelőzi a másikat. Valószínűbb azonban, hogy bizonyos körülmények között az egyik elv, míg más körülmények között a másik elv fog elsőbbséget élvezni. Éppen ezért a jogtudományi-jogdogmatikai elemzésnek azokat az operatív feltételeket kell tisztáznia, amelyek esetén az egyik versengő elv a másik elé vág. P1 és P2 elv [principle] ütközése esetén a bíróság megállapítja, hogy P1 F1 feltételrendszer fennállása esetén megelőzi P2-t, míg F2 esetén P2 előzi meg P1-t. Egy valós eset érvelésének végletesen leegyszerűsített változatával illusztrálva e folyamatot: amennyiben felmerül például az a kérdés, hogy lehet-e szidni a politikusokat, s a szólásszabadságnak (P1), avagy az emberi méltósághoz való jognak (P2) van-e elsőbbsége kollízió esetén, mondhatjuk azt, hogy a
35

Uo. 78-87. o.

60

GYŐRFI TAMÁS

politikusok esetében, amennyiben a kritikus csak véleményt fogalmaz meg, vagy a becsület csorbítására alkalmas tényt állít ugyan, de annak valótlanságát nem tudta, vagy nem kellett volna tudnia (F1), úgy P1 megelőzi P2-t. Abban az esetben viszont, ha az illető tudatában volt annak, hogy valótlan tényt állít, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert „a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta” (F2), úgy az emberi méltósághoz való jog (P2) megelőzi a szólásszabadság jogát (P1).36 A nem konkluzív normák alkalmazása során az elsőfokú dogmatika teljesítménye abban áll tehát, hogy meghatározza azokat az F feltételeket, amelyek fennállása esetén az egyik norma a másik elé vág. Fontos vonatkozásokban ez a tevékenység hasonlít ahhoz, amit fentebb szabálypontosító fogalomalkotásnak neveztem. Ennyiben igaza van Varga Csabának, amikor azt állítja, hogy a nem szabályalapú ítélkezés sajátosságai a dogmatika természete szempontjából irrelevánsak. Abban is egyetértek vele, hogy ezek a konstrukciók maguk is fokozatosan szabályokká válnak. Pontosan ez e konstrukciók értelme: ha nem adnának a korábbi elvekhez képest a jövőre nézve pontosabb útmutatást, aligha nevezhetnénk őket dogmatikai fogalmaknak. Alexy maga is hangsúlyozza, hogy az elvek kollíziójának feloldása ilyenformán új szabályokat hoz létre: „Ha F, akkor JK” (ahol F azon feltételrendszer, amely esetén az egyik elv megelőzi a másikat, míg JK a jogkövetkezmény).37 Varga Csaba azonban megítélésem szerint alábecsüli e dogmatika jelentőségét, amikor azt állítja, hogy e konstrukciók „leginkább szabályok kritikai hézagát konstruálva épülnek a rendszerbe”38: az alapjogi dogmatika egészét aligha lehetne ebbe a kategóriába sorolni. Másfelől, s ez az alapvető, korábban is hangsúlyozott ellenvetésem, felfogásában a dogmatikai tevékenység lényegében nyelvi-logikai elemzésnek minősül.39 Látnivaló
36 37

V.ö. 36/1994. (VI. 24.) AB határozat. R. Alexy: i.m. 83. o. 38 Varga Cs.: i.m. 24. o. 39 Varga Csaba főreferátuma két olyan érvet is használ az általam elemzett dogmatika sajátszerűségének a cáfolataként, amelyekről számomra nem világos, hogy miként vezetnének el az általa levont konklúzióhoz.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

61

azonban, hogy a nem konkluzív normák közötti prioritási viszonyok megállapítása aligha tekinthető nyelvi-logikai elemzésnek: ez gyakorlati elvek tartalmi mérlegelését, az elvek által előmozdított értékek súlyozását kívánja meg.40 Ha Szabó Miklósnak igaza is van abban, hogy a szabályalapú érvelés képezi a jogászi argumentáció alaptípusát,41 s ilyenformán a jogelv alapú érvelés kivételes, úgy gondolom, hogy a fenti fogalmi keret mégis az adekvát jogi érvelés mélystruktúráját és nem pusztán a jogrendszer működésének kivételes pillanatait engedi láttatni. Hadd fejtsem ki röviden, hogy mire alapozom állításomat. A jog értelmes emberi lények számára kíván cselekvési indokokat szolgáltatni, és jellemzően arra tart igényt, hogy ezek az indokok kötelezőek. Ez az autoritásigény azonban igazolásra szorul, és problematikus természetű. Akkor igazolható, ha megfelelő indokokon alapul. Az, hogy a bírók jellemzően szabályokat alkalmaznak, és a dogmatikai kérdések tipikusan olyan formát öltenek, hogy „Mi következik a normából?”, s csak ritkábban merül fel a „Követnem kell-e egyáltalán a norma előírását?” kérdése, maga is annak köszönhető, hogy jó gyakorlati elvek szólnak amellett, hogy a bírót előre lefektetett szabályokhoz kössük, s másokat hatalmazzunk fel e szabályok megalkotására. Tipikus esetben így a törvényhozóra hárul az elvek mérlegelésének és a közöttük lévő prioritási szabályok felállításának fentebb bemutatott
Egyrészt azt állítja, hogy a nem szabályalapú döntés a jogban egy mindig is jelen lévő lehetőség volt, a jogelveket hangsúlyozó elméletek így nem fedeztek fel semmi újat. Ebből azonban csak annyi következik, hogy az általam említett sajátosságok már régebben is jellemezhették a jogrendszert, az nem, hogy ezek a sajátosságok ne lennének meg. Másfelől, én a jogdogmatika egy bizonyos sajátosságára kívántam rámutatni, nem az e sajátosságokat elemzésük homlokterébe állító jogelméletek újszerűségére. A másik tézis abban áll, hogy a jogi döntés terminusait mindig a jog határozza meg, még a nem szabályalapú döntés esetében is. Úgy gondolom azonban, hogy az indokok dogmatikájának általam kiemelt jellemvonásai nem mondanak ellent ennek az állításnak. 40 Érdemes megjegyezni, hogy e ponton Varga Csabáétól lényegesen eltér Pokol Béla álláspontja, aki nem tagadja az alapjogi dogmatika sajátosságát, hanem éppenséggel e sajátosság miatt fogalmaz meg kritikát azzal szemben, részint a klasszifikáló és az értékelő dogmatika szembeállítását felhasználva. Lásd Pokol B.: ‘Jogdogmatika – tézisek.’ Jelen kötet, 11. pont. 41 Szabó Miklós: ‘A jogdogmatika hivatása.’ Jelen kötet.

62

GYŐRFI TAMÁS

feladata. Így, noha az elvek közötti súlyozás a jogászi érvelésben talán valóban csupán kivételesen jelenik meg, a jogi érvelésben (amennyiben a jogalkotást annak tekintjük) ez egyáltalán nem minősül kivételesnek. Az elvek mérlegelésének a racionalitása nélkül ugyanis a jog autoritásigénye súlyosan problematikussá válna. Ha az autoritásigény valóban a jog alapvető ismérve, és az autoritás igazolása adekvát gyakorlati érvek szolgáltatásának a függvénye, úgy a szabályalapú bírói döntés esetében az igazolás kérdését mindig tovább görgethetjük a szabályt megalapozó elvek felé. A mögöttes elvek racionális mérlegelése nélkül a jog autoritása aligha igazolható, míg szabályok nélkül logikailag elképzelhető a jog. Így bizonyos értelemben az elvek mérlegelésére vonatkozó racionális érvelés alapvetőbbnek tűnik a jogi érvelés számára, mint a szabályalapú argumentáció.42 A nem konkluzív normák esetében másodfokú jogdogmatikának nevezem azokat a konstrukciókat, amelyek abban a kérdésben adnak eligazítást, hogy milyen módon kell mérlegelni, hogy egy, az esetre vonatkozó normát alkalmazni kell-e. Úgy vélem, két jogterületet érdemes illusztrációként kiemelnem annak érzékeltetésére, hogy az indokok dogmatikája nem tekinthető valamilyen obskúrus jogi kuriózumnak. Az ilyen dogmatikai konstrukciók közé tartoznak például azok az alkotmánybírósági tesztek, amelyek az alapjog-korlátozás módszertanát fektetik le. A magyarországi gyakorlatban például, sok más bíróság praxisához hasonlóan, az alkotmánybíróság főszabályként a szükségesség/arányosság kritériumát alkalmazza annak eldöntésére, hogy egy alapjogot alkotmányosan korlátozott-e a jogalkotó. A másik példa a precedensjogból származik. Értelmezésem szerint a common law szabályai olyan nem konkluzív indokok, amelyektől a bíróságok (vagy bizonyos bíróságok) a megkülönböztetés (distinguishing) és a felülbírálat (overruling) eszközével eltérhetnek. Azokat a kritériumokat, fogalmi eszközöket, amelyek annak feltételeit írják körül, hogy mikor lehet eltérni a korábbi szabálytól,
42

Ez az eszmefuttatás természetesen feltételezi, hogy nincs analitikus kapcsolat a jog és a szabály fogalma között. Úgy gondolom azonban, hogy ennek az állításnak az alátámasztása nem különösebben problematikus.

A

JOG FOGALMI RENDSZERE ÉS AZ INDOKOK DOGMATIKÁJA

63

szintén a másodfokú dogmatikai eszköztárba sorolom.43 Két megjegyzést kívánok a fentiekhez fűzni. Először is érdemes megfigyelni, hogy a jogdogmatikának ezt a rétegét speciális viszony fűzi a jog szövegrétegéhez. E dogmatikai konstrukciók ugyan elősegíthetik valamely másik szöveg értelmezését, maguk azonban nem tekinthetők szükségképpen egy meghatározott szöveg értelmezésének. A szükségesség/arányosság tesztje segíthet például a szólásszabadságot biztosító norma szövegének értelmezésében, de maga a teszt nem valamely szöveg folyománya. Bár például a magyar alkotmánybírósági gyakorlat úgy állítja be, mintha a szükségesség/arányosság tesztje a jogkorlátozásra vonatkozó és az alapjog lényeges tartalmának korlátozását megtiltó 8. § (2) bekezdés értelmezése lenne, egyrészt, álláspontom szerint ez egy rendkívül nehezen védhető felfogás,44 másrészt, s ez a fontosabb állításom, valamilyen hasonló tesztre az alapjogi kollízió feloldása érdekében akkor is szükség lenne, ha történetesen erről az alkotmány teljesen mértékben hallgatna. Vagyis az alapjogokat tartalmazó elvek mérlegelése a nem konkluzív normák létéből kényszerítően adódó szükségszerűség, s az pusztán egy kontingens tény, hogy a jogrendszer tartalmaz-e valamilyen normaszöveget e kollízió feloldására. Másodszor, ezek a konstrukciók, éppen a fenti megfontolás miatt nem tekinthetők sem szabálypontosító, sem szabály-racionalizáló fogalmaknak. A felülbírálat alkalmazhatóságának kritériumai az amerikai jogrendszerben például nem egy meghatározott szöveg értelmezését, pontosítását valósítják meg, de nem is a szabályok absztrahálását, közös elemeinek kiemelését végzik el. A fenti tesztek és mércék tanulmányozásának nemcsak jogdogmatikai, hanem jogelméleti jelentősége is van, így ez a terület a jogdogmatika és a jogelmélet együttműködésének különösen gyümölcsöző terepe lehet. Ez részben éppen abból a fentebb említett összefüggésből következik, hogy ezek a dogmatikai problémák nem kötődnek valamely
43

Lásd például Planned Parenthood of Southeastern PA. v. Casey, 505 U.S. 833, 854-858, (1992) 44 Álláspontom alátámasztásául lásd Győrfi Tamás: Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere. Budapest: Indok, 2001, 82-91. o.

64

GYŐRFI TAMÁS

partikuláris jogrendszer szövegéhez.45 A jogdogmatika által kidolgozott tesztek ugyanis arra ösztönzik a jogelméletet, hogy alakítson ki valamilyen konceptuális keretet az erősségüket illetően eltérő indokok közötti fogalmi megkülönböztetésre. Az indokok elméletének pedig alig túlbecsülhető jelentőségű implikációi vannak mind az érvényességelmélet, mind az ítélkezéselmélet, mind az autoritás-elmélet szempontjából.46

45

Tanulságos megfigyelni például, hogy az alapjogok korlátozására vonatkozó tesztek milyen nagyfokú hasonlóságot mutatnak az egyes jogrendszerekben, függetlenül attól, hogy ezen jogrendszerek alkotmányai milyen rendelkezést tartalmaznak az alapjogok korlátozásával kapcsolatban, már ha tartalmaznak egyáltalán ilyen rendelkezést. 46 Ezen összefüggésekre nézve lásd például Stephen R. Perry: ‘Second-Order Reasons, Uncertainty and Legal Theory.’ 62 Southern California Law Review (1988-1989) 913; Gerald J. Postema: ‘A jog autonómiája és a nyilvános gyakorlati ész.’ In Bódig M. ― Győrfi T. ― Szabó M. (szerk.): A Hart utáni jogelmélet alapproblémái. Miskolc: Bíbor, 2004.