You are on page 1of 644

Optika

BME-OMIKK

Panem-McGraw-Hill
A fordított rész eredeti címe: Fundamentals of Optics. 4. kiadás.
Copyright © 1976 by McGraw-Hill Inc.

Copyright © Hungárián edition Panem Kft - McGraw-Hill Inc., 1998

McGraw-Hill Book Company Europe


Schoppenhangers Road
Maidenhead, Berkshire, SL6 2QL
England

Panem Kft.
1385 Budapest, Pf. 809
Hungary

Ez a könyv a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával és a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított
felsőoktatási tankönyvtámogatási program keretében jelent meg.

Szerkesztette: dr. Ábrahám György

ISBN 963 545 144 X

A kiadásért felel a Panem Kft. ügyvezetője, Budapest, 1998

Szerzők: Jenkins, Francis. A., While, Harvey K,


Ábrahám György, Antal Ákos, Kalló Péter, Kovács Gábor,
Kucsera Itala, Szarvas Gábor, Wenzel Klára

Fordította: Gedeon András és Gedeon Béla


A fordítást szakmailag ellenőrizte: dr. Barabás Miklós
Műszaki szerkesztő: Érdi Júlia
Borítóterv: Érdi Júlia

A Panem könyvek megrendelhetők a 06-30/488-488 hívószámú mobiltelefonon, illetve a 1385 Budapest, Pf. 809 levélcímen.
Email: 100324.513@compuserve.com
http://www.mcgraw-hiIl.co.uk/Panem/

Minden jog fenntartva. Jelen könyvet, ill. annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában
vagy eszközzel - elektronikus úton vagy más módon - közölni a kiadók engedélye nélkül.

Egyetemi Nyomda — 97.5024 Budapest, 1997


Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
Tartalomj egy zék

Előszó 17

A könyvben használatos fogalmak, egységek, jelölések 19

I. rész. Geometriai optika 23

1. fejezet. A képalkotás alapjai 25


1.1. Fénytani alapismeretek 25
1.1.1. A fény tulajdonságai 25
1.1.2. Fény terjedése közegekben. A törésmutató és az Abbe-szám 26
1.1.3. A fény viselkedése közegek határfelületein 29
1.2. A geometriai optika alapjai 32
1.2.1. A geometriai optika alaptörvényei 32
1.2.2. Előjelszabályok (megállapodások) 32
1.2.3. Egyetlen gömbfelület képalkotása 33
1.2.4. Kardinális elemek: fősíkok, főpontok, csomópontok 35
1.2.5. Newton-formula 37
1.2.6. A vékony lencse 38
1.2.7. A lineáris, longitudinális és szögnagyítás 39
1.2.8. A vékony lencsék leképzése 40
1.3. Valóságos lencsék számításai 42
1.3.1. Vékony lencsék eredője 42
1.3.2. A „vastag" lencse 42
1.3.3. Több felületből álló lencserendszerek 45
1.4. Teleszkopikus rendszerek 45
1.4.1. Kepler-távcső (csillagászati távcső) 46
1.4.2. Galilei-távcső (színházi vagy terresztikus távcső) 46
1.5. Rekeszek 47
1.5.1. Apertúrarekesz 47
6 TARTALOMJEGYZÉK

1.5.2. Mezőrekesz, nyílások 48


1.6. Képméret, képszög, fősugár 48
1.7. Optikai átviteli függvények 48
1.7.1. Elemi alakzatok képalkotása 49
1.7.2. Az optikai átviteli függvény rendszertechnikai származtatása 50
1.7.3. Az optikai átviteli függvények szemléletes magyarázata 52
1.7.4. Az apertúrafüggvény és kapcsolata az optikai átviteli függvénnyel ... 54
1.7.5. Aberrációmentes optikai rendszer átviteli függvénye 55
1.7.6. Sorba kapcsolt rendszerek átviteli függvénye 57

2. fejezet. Az optikai rendszerek tervezésének kezdeti szakasza 62


2.1. Az optikai rendszerek tervezésének szakaszai 62
2.1.1. A vékony lencsékbó'l álló rendszer 62
2.1.2. A két- és háromtagú rendszerek generálása 64
2.2. A képalkotási hibák geometriai interpretációja 67
2.3. A képalkotási hibák harmadrendű analitikai egyenletei 70
2.3.1. A vékony lencsékből álló rendszerek analitikai egyenletei 71
2.3.2. Gyakorlati alkalmazások 73
2.3.3. A harmadrendű analitikai egyenletekből levonható következtetések . 80
2.4. A vékony rendszerrel ekvivalens vastag rendszer 81
2.4.1. A vastag rendszer adatainak felvétele és meghatározása 81
2.4.2. Gyakorlati alkalmazás: a triplet vastag rendszerének meghatározása 82
2.5. Az optikai tervezés néhány gyakorlati fogása 83
2.5.1. A Petzvál-összeg 84
2.5.2. A színhibák 84
2.5.3. A nyíláshiba és a koma 85
2.5.4. Az asztigmatizmus 87
2.6. Leképezési feladatok megoldása ismert optikai rendszerekkel 87

3. fejezet. Számítógépes optikai rendszertervezés 92


3.1. Fénysugarak átvezetése optikai rendszeren 93
3.1.1. A törési törvény vektoriális alakja 93
3.1.2. Valós sugárátvezetés 94
3.1.2. Ferde sugarak átvezetése szférikus felületeken 95
3.2. Optikai rendszerek analízise a sugárátvezetés módszerével 98
3.2.1. A fősugár, a be-és kilépő pupilla fogalmának felfrissítése 99
3.2.2. A szóródási folt (spot-diagram),
befoglaltenergia- és a sugármetszetgörbék 100
3.3. Optimalizáció 103
3.3.1. A célfüggvény megfogalmazása 103
3.3.2. Csillapított legkisebb négyzetek módszere 104

II. rész. Hullámoptika 109

4. fejezet. Rezgések és hullámok 111


4.1. Egyszerű harmonikus rezgőmozgás 111
4.2. Az egyszerű harmonikus rezgőmozgás elmélete 113
TARTALOMJEGYZÉK 7

4.3. Spirálrugó nyújtása 114


4.4. Rezgő rugó 116
4.5. Transzverzális hullámok 117
4.6. Szinuszhullámok 118
4.7. Fázisszögek 119
4.8. Fázissebesség és hullámsebesség 120
4.9. Amplitúdó és intenzitás 122
4.10. Frekvencia és hullámhossz 125
4.11. Hullámcsomagok 127

5. fejezet. Hullámok szuperpozíciója 131


5.1. Egyszerű harmonikus rezgőmozgások összeadása
egy egyenes mentén 131
5.2. Amplitúdók vektorösszege 133
5.3. Két azonos frekvenciájú hullám szuperpozíciója 135
5.4. Véletlen fázisú hullámok szuperpozíciója 137
5.5. Komplex hullámok 138
5.6. Fourier-analízis 140
5.7. Csoportsebesség 141
5.8. Grafikus kapcsolat a hullám- és csoportsebességek között 143
5.9. Derékszögű egyszerű harmonikus mozgások összeadása 144

6. fejezet. Két fénysugár interferenciája 149


6.1. AHuygens-elv 149
6.2. Young kísérlete 151
6.3. Interferenciacsíkok kettős forrásból 152
6.4. Intenzitáseloszlás a csíkrendszerben 154
6.5. A Fresnel-féle kettős prizma 155
6.6. A hullámfront megosztásán alapuló berendezések 156
6.7. Koherens források 158
6.8. Amplitúdóosztás. Michelson-interferométer 159
6.9. Körkörös csíkok 160
6.10. Lokalizált csíkok 162
6.11. Fehérfény csíkok 163
6.12. A csíkok láthatósága 164
6.13. Interferométeres hosszmérés 165
6.14. Twyman-Green-interferométer 168
6.15. Törésmutató-mérés interferenciamódszerekkel 168

7. fejezet. Interferencia többszörös visszaverődés esetén 173


7.1. Visszaverődés plánparallel rétegről 175
7.2. Azonos beesésű csíkok 178
7.3. Interferencia átmenő fényben 179
7.4. Azonos vastagságú csíkok 180
7.5. Newton-gyűrűk 181
7.6. Nemtükröző rétegek 183
7.7. A csíkok élessége 184
7.8. A komplex amplitúdók módszere 185
8 TARTALOMJEGYZÉK

7.9. Az intenzitásfüggvény levezetése 187


7.10. Fabry-Perot-féle interferométer 188
7.11. Brewster-csíkok 189
7.12. Színbontóképesség 190
7.13. Hullámhosszak összehasonlítása interferométerrel 192
7.14. Vonalak alakjainak és hiperfinom szerkezetének vizsgálata 195
7.15. Egyéb interferenciaspektroszkópok 196
7.16. Sávos színképek. Interferenciaszúrők 197

8. fejezet. Egyetlen rés Fraunhofer-diffrakciója 201


8.1. Fresnel-és Fraunhofer-diffrakció 201
8.2. Egyetlen rés diffrakciója 201
8.3. Egyetlen rés diffrakciós képének további vizsgálata 205
8.4. Az amplitúdók grafikus kezelése. A rezgési görbe 208
8.5. Téglalap alakú nyílás 209
8.6. Felbontóképesség téglalap alakú nyílás esetén 211
8.7. Prizma színfelbontó-képessége 213
8.8. Kör alakú nyílás 214
8.9. Távcső felbontóképessége 215
8.10. A mikroszkóp felbontóképessége 217
8.11. Hang-és mikrohullámokkal létrehozott diffrakciós képek 218

9. fejezet. A kettős rés 222


9.1. A kép minó'ségi jellemzői 222
9.2. Az intenzitásegyenlet levezetése 223
9.3. Az egyréses és a kétréses képek összehasonlítása 225
9.4. Az interferencia és a diffrakció megkülönböztetése 225
9.5. A maximumok és minimumok helyzete. Hiányzó rendek 226
9.6. A rezgési görbe 229
9.7. A forrásrés véges szélességének hatása 231
9.8. Michelson csillagászati interferométere 233
9.9. Korrelációs interferométer 235
9.10. Nagyszögű interferencia 236

10. fejezet. A diffrakciós rács 239


10.1. A résszám növelésének hatása 239
10.2. Intenzitáseloszlás ideális rács esetén 240
10.3. Főmaximumok 241
10.4. Minimumok és másodlagos maximumok 242
10.5. Rács keltette színképek keletkezése 243
10.6. Diszperzió 245
10.7. Rendek átfedése 246
10.8. A főmaximumok szélessége 247
10.9. Felbontóképesség 248
10.10. A rezgési görbe 249
10.11. Karcolt rácsok előállítása 252
10.12. Szellemképek 254
10.13. A rendek közötti intenzitáseloszlás szabályozása 254
TARTALOMJEGYZÉK 9

10.14. Hullámhossz mérése ráccsal 257


10.15. Konkáv rács 257
10.16. Rácsos spektrográfok 257

11. fejezet. Fresnel-diffrakció 262


11.1. Árnyékok 262
11.2. Fresnel félperiódusú zónái 264
11.3. Diffrakció kör alakú nyílás esetén 267
11.4. Diffrakció kör alakú akadályon 268
11.5. Zónalemez 269
11.6. Rezgési görbe a hullámfront körkörös felosztása esetén 270
11.7. Egyenes szélű nyílások és akadályok 272
11.8. A hullámfront sávos felosztása 272
11.9. A rezgési görbe sávos felosztás esetén. Cornu-féle spirális 273
11.10. Fresnel-integrálok 274
11.11. Az egyenes él 277
11.12. A fény egyenes vonalú terjedése 279
11.13. Egyetlen rés 280
:
11.14. Fresnel-integrálok használata diffrakciós feladatok megoldásában .. 282
11.15. Átlátszatlan csík diffrakciója 283

12. fejezet. A fény sebessége 286


12.1. A Römer-módszer 286
12.2. Bradley módszere. A fény aberrácója 288
12.3. Michelson kísérletei 289
12.4. Mérések vákuumban 290
12.5. A Kerr-cella módszer 291
12.6. A rádióhullámok sebessége 293
12.7. Az elektromos egységek aránya 293
; 12.8. A fény sebessége nyugvó anyagban 294
12.9. A fény sebessége mozgó anyagban 295
l 12.10. A Fresnel-tényezó' 295
Í 12.11. Airy kísérlete 296
I 12.12. A megfigyelő'mozgásának hatása 296
| 12.13. A Michelson-Morley-kísérlet 297
12.14. A relativitás elve 300
12.15. A három elsőrendű relativisztikus hatás 301

13. fejezet. A fény elektromágneses természete 306


13.1. A fényrezgések transzverzális természete 306
13.2. Maxwell egyenletei vákuumra 307
13.3. Eltolási áram 308
13.4. Az elektromágneses síkhullámok egyenletei 310
13.5. Az elektromágneses hullám képi megjelenítése 311
13.6. Fényvektor elektromágneses hullámban 312
13.7. Az elektromágneses hullám energiája és intenzitása 312
13.8. Gyorsított töltés sugárzása 313
13.9. Periodikus mozgást végző töltés sugárzása 314
TARTALOMJEGYZÉK

13.10. Az elektromágneses hullámok létezésének Hertz-féle igazolása 315


13.11. Elektromágneses hullámok sebessége szabad térben 316
13.12. Cserenkov-sugárzás 317

14. fejezet. Fényelnyelés és fényszórás 321


14.1. Általános és szelektív fényelnyelés 321
14.2. A fényelnyelés és fényszórás közti különbség 322
14.3. Szilárd anyagok és folyadékok fényelnyelése 323
14.4. Gázok fényelnyelése 325
14.5. Gázok rezonanciája és fluoreszkálása 325
14.6. Szilárd anyagok és folyadékok fluoreszkálása 327
14.7. Szelektív tükrözés. Reziduális sugarak 327
14.8. A fényelnyelés és a tükrözés közötti kapcsolat 328
14.9. Kis részecskék fényszórása 329
14.10. Molekuláris fényszórás 331
14.11. A Raman-effektus 332
14.12. A fényszórás elmélete 332
14.13. A fényszórás és a törésmutató 333

15. fejezet. Diszperzió 337


15.1. Prizma diszperziója 337
15.2. Normális diszperzió 338
15.3. Cauchy egyenlete 341
15.4. Rendellenes diszperzió 342
15.5. Sellmeier egyenlete 345
15.6. A fényelnyelés hatása a diszperzióra 347
15.7. Hullám- és csoportsebesség a közegben 349
15.8. Egy anyag teljes diszperziós görbéje 350
15.9. Átlátszó közegekre vonatkozó elektromágneses egyenletek 352
15.10. A diszperzió elmélete 355
15.11. A rezgő részecskék és a súrlódási erők természete 357

16. fejezet. A fény polarizációja 360


16.1. Tükrözéses polarizáció 360
16.2. Fényhullámok ábrázolása 361
16.3. A polarizációs szög és Brewster törvénye 362
16.4. Polarizáció üveglemez-sorozattal 363
16.5. Malus törvénye 365
16.6. Polarizáció dikroikus kristályokkal 366
16.7. Kettős fénytörés (kettőstörés) 367
16.8. Az optikai tengely 369
16.9. Főmetszetek és fősíkok 369
16.10. Polarizáció kettőstöréssel 370
16.11. Nicol-prizma 372
16.12. Párhuzamos és keresztezett polarizátorok 373
16.13. Kalcitprizmák fénytörése 374
16.14. Rochon- és Wollaston-prizma 374
16.15. A fényszóródás és a kék ég 375
TARTALOMJEGYZÉK 11

16.16. A vörös naplemente 376


16.17. Fényszóródás általi polarizáció 378
16.18. A drágakövek optikai tulajdonságai 379

17. fejezet. Tükrözés 383


17.1. Visszaveró'dés dielektrikumokról 383
17.2. Az átmenő'fény intenzitása 386
17.3. Belső visszaverődés 387
17.4. Fázisváltozások visszaverődéskor 387
17.5. Sfkpolarizált fény visszaverődése dielektrikumokról 389
17.6. Elliptikusan polarizált fény belső visszaverődésnél 391
17.7. Behatolás a ritkább közegbe 392
17.8. Fémes tükrözés 394
17.9. Fémek optikai állandói 396
17.10. Fémről visszavert fény leírása 397
17.11. A fő beesési- és azimutszögek mérése 399
17.12. Wiener kísérletei 400

18. fejezet. Kettőstörés 403


18.1. Hullámfelületek egytengelyű kristályok esetén 403
18.2. Síkhullámok terjedése egytengelyű kristályokban 405
18.3. Síkhullámok ferde beesésnél 407
18.4. A rezgések iránya 408
18.5. Egytengelyű kristályok törésmutatói 409
18.6. Hullámfelületek kéttengelyű kristályok esetén 411
18.7. Belső kúpos fénytörés 414
' 18.8. Külső kúpos törés 415
18.9. A kettőstörés elmélete 416

19. fejezet. A polarizált fény interferenciája 422


19.1. Elliptikusan és körkörösen polarizált fény 422
19.2. Negyed- és félhullámú lemezek 425
19.3. Kristálylemezek keresztezett polarizátorok között 425
19.4. Babinet-kompenzátor 427
19.5. A polarizált fény analízise 429
19.6. Interferencia fehér fény esetén 430
19.7. Polarizáló egyszínű szűrő 433
19.8. Az interferencia alkalmazásai párhuzamos fényben 433
19.9. Interferencia erősen konvergens fényben 434

20. fejezet. Optikai aktivitás és a modern hullámoptika 438


20.1. A polarizációs sík forgatása 438
20.2. A forgatóképesség diszperziója 439
20.3. A forgás Fresnel-féle magyarázata 441
20.4. Kettőstörés optikailag aktív kristályokban 442
20.5. A hullámfelületek alakja kvarcban 444
20.6. Fresnel többszörös prizmája 445
20.7. Cornu prizmája 446
TARTALOMJEGYZÉK

20.8. Rezgési alakok és intenzitások aktív kristályokban 446


20.9. Az optikai aktivitás elmélete 448
20.10. Forgatás folyadékokban 450
20.11. Modern hullámoptika 451
20.12. Térbeli szűrés 452
20.13. A fáziskontraszt-mikroszkóp 456
20.14. Schlieren-optika 458

21. fejezet. Színtan 463


21.1. Történeti áttekintés 464
21.1.1. A színtan kutatói 464
21.1.2. A színekkel foglalkozó szervezetek 465
21.2. Mit nevezünk színnek? 466
21.3. A színes látás 466
21.3.1. Az emberi szem szerkezete 467
21.3.2. Az ideghártya (a retina) 468
21.3.3. A szem látómezeje 469
21.3.4. A színérzékelő receptorok 471
21.3.5. A világosságra és a sötétre történő adaptáció 473
21.3.6. A színadaptáció 477
21.3.7. A színlátás határai 477
21.4. A színek jellemzői 478
21.4.1. A szubtraktív színkeverés 478
21.4.2. Az additív színkeverés 479
21.4.3. A színek köznapi jellemzése
és spektrális összetétele közötti összefüggés 480
21.4.4. A színek tristimulusos jellemzése 482
21.4.5. A kiegészítő színek 483
21.4.6. Ametaméria 483
21.5. A színmérő rendszerek 483
21.5.1. A CIE-féle színmérő rendszer 483
21.5.2. A Munsell-féle színmintaatlasz és színrendszer 492
21.5.3. A COLOROID-színrendszer 494
21.6. A PDT-színrendszer 496
21.6.1. Miért van szükség a CIE-színrendszer módosítására? 496
21.6.2. A módosítási javaslat kidolgozásának alapelvei 497
21.6.3. A PDT-színrendszer alapja 498
21.6.4. A PDT-színrendszerbeli színösszetevők (P, D, T) 499
21.6.5. A színek viszonylagos világossága (C) a PDT-színrendszerben 500
21.6.6. A PDT-színösszetevők kiegyenlítése (P , D , 7" )
0 0 0 501
21.6.7. A PDT-színrendszer színkordinátái 502
21.6.8. A PDT-színrendszer színháromszöge 502
21.6.9. Az átlagtól eltérő színlátók színdiagramja 503
21.6.10. A CIE-és a PDT-színrendszer összehasonlítása 505

22. fejezet. Feszültségoptika 506


22.1. A feszültségoptika alapjai 507
22.1.1. Az optikai feszültségvizsgálat optikai alapjai 507
TARTALOMJEGYZÉK 13

22.1.2. A kettőstörés és a feszültségi állapot kapcsolata 511


22.2. A feszültségoptikai képen megjelenő sávok 513
22.2.1. Iránysávok : 513
22.2.1.1. Az iránysávábrák felvétele 514
22.2.2. Színsávábrák 514
22.2.2.1. A színsávábrák felvétele 514
22.2.2.2. Kompenzáció 515
22.3. A feszültségi állapot kiértékelése 516
22.3.1. Színsávábrák kiértékelése 516
22.3.1.1. A színsávok rendjének meghatározása 516
22.3.1.2. A feszültségoptikai állandó meghatározása 516
22.3.2. A teljes feszültségi állapot megadása 517
22.4. Térbeli feszültségi állapot vizsgálata 519
22.4.1. Feszültségbefagyasztás módszere 519
22.4.2. Reflexiós feszültségoptika 520
22.5. Időben lefutó jelenségek vizsgálata 521
22.6. A feszültségoptikában alkalmazott anyagok 522
22.7. Az optikai feszültségvizsgálat eszközei 525
22.7.1. Diffúziós polariszkóp 525
22.7.2. Lencsés polariszkóp 526
22.7.3. A diffúziós és a lencsés polariszkóp összehasonlítása 527
22.7.4. Reflexiós polariszkóp 528
22.7.5. A feszültségvizsgáló berendezésekben alkalmazott fényforrások 529

III. rész. K v a n t u m o p t i k a 533

23. fejezet. Fénykvantumok és eredetük 535


23.1. A Bohr-féle atommodell 535
23.1. Energiaszintek 539
23.3. Az atomok felépítésének Bohr-Stoner-elmélete 541
23.4. Elliptikus pályák 542
23.5. Hullámmechanika 545
23.6. A nátrium színképe 547
23.7. Rezonanciasugárzás 549
23.8. Metastabil állapotok 550
23.9. Optikai pumpálás 552

24. fejezet. Lézerek 554


24.1. Indukált emisszió 554
24.2. Lézertervezés 555
24.3. A rubinlézer 556
24.24. A hélium-neon gázlézer 558
24.5. Konkáv tükrök és Brewster-féle ablakok 562
24.6. A szén-dioxid-lézer 564
24.7. Üregrezonátorok 567
24.8. Koherenciahossz 570
24.9. Frekvenciakettőzés 572
24.10. Egyéb lézerek 572
14 TARTALOMJEGYZÉK

24.11. Lézerbiztonság 573


24.12. A szemcseképhatás 573
24.13. Lézeralkalmazások 573

25. fejezet. Holográfia 578


25.1. A holográfia alapelvei 578
25.2. Hologram megfigyelése 582
25.3. A vastag- vagy térfogati hologram 583
25.4. Többszörös hologramok 587
25.5. Fehérfény-hologramok 588
25.6. Egyéb hologramok 589
25.7. Diáklaboratóriumi holográfia 590

26. fejezet. Magnetooptika és elektrooptika 593


26.1. Zeeman-hatás 593
26.2. Inverz Zeeman-hatás 599
26.3. Faraday-hatás 600
26.4. Voigt-hatás, vagy mágneses kettőstörés 603
26.5. Cotton-Mouton-hatás 604
26.6. Kerr-féle magnetooptikai hatás 605
26.7. Stark-hatás 605
26.8. Inverz Stark-hatás 607
26.9. Elektromos kettőstörés 607
26.10. Kerr-féle elektrooptikai hatás 607
26.11. A Pockels-féle elektrooptikai hatás 609

27. fejezet. A fény kettó's természete 612


27.1. A hullámelmélet hiányosságai 612
27.2. A fénykvantumok bizonyítéka 613
27.3. Fotonok energiája, impulzusa és sebessége 616
27.4. A kvantummechanika fejlődése 617
27.5. A határozatlansági elv 618
27.6. Diffrakció résen 619
27.7. Komplementaritás 620
27.8. Kettős rés 621
27.9. Helyzet meghatározása mikroszkóppal 623
27.10. Zárszerkezet használata 624
27.11. A fény kettős természetének értelmezése 625
27.12. A hullám-és fotonkoncepció alkalmazhatóságának területei 625

28. fejezet. Radiometria- fotometria 628


28.1. Optikai sugárzás 628
28.1. A térszög 629
28.3. Radiometriai és fotometriai mennyiségek és egységek 630
28.5. A távolságtörvény 632
28.6. A Lambert-féle koszinusztörvény 632
28.7. Fotometriai és radiometriai mennyiségek mérése 633
28.8. A vizuális fotometria 633
TARTALOMJEGYZÉK 15

28.9. Objektív fotometria 633


28.10. A hőhatás elvén működő sugárzásmérés 633
28.11. Sugárzásmérés a fényelektromos hatáselvén 634
28.12. A fotográfiai hatáson alapuló sugárzásmérés 635
28.13. Denzitometrálás 636

29. fejezet. Fényforrások 637


29.1. A fényforrások hatásfoka 637
29.2. Az abszolút fekete test sugárzása 638
29.3. A Nap sugárzása 639
29.4. Izzólámpák 640
29.5. Elektromos kisülés gázokban 642
29.6. Gázkisülő lámpa •' 643
29.7. Nagyintenzitású ívlámpák 643

Irodalomjegyzék 645

Tárgymutató 651
Előszó

Az optika interdiszciplináris tudomány, így sokféle megközelítésben tár­


gyalható. Tekinthetjük egyszerűen a fizika fénytan című fejezetének, tár­
gyalhatjuk tisztán elméleti síkon, és megközelíthetjük a gyakorlat oldalá­
ról is. Ez a könyv az utóbbi módszert választja, így az Olvasó nem számít­
hat a legbonyolultabb levezetésekre, inkább alkalmazáscentrikusan kaphat
képet a fontosabb fejezetekről. A könyv - miközben széleskörű áttekintést
ad - részletesebben tárgyal néhány olyan témakört, amely a hazai gyakor­
latban vagy éppen a felsőoktatásban fontos. Egyidejűleg szánjuk szak­
könyvnek és egyetemi tankönyvnek, hiszen sok éve kerülnek ki egyete­
meinkről optikát is tanult szakemberek anélkül, hogy magyar nyelvű tan­
könyvet kaphattak volna a kezükbe. Ok most, utólag megvehetik e köny­
vet, és felfrissíthetik a tanultakat. A tudományegyetemeken, a műszaki
egyetemeken és a főiskolákon több szak, modul tartalmaz optikai jellegű
tantárgyakat. E könyvet háttérként ajánljuk, bizonyára megkönnyíti az
előadások megértését, a tananyag elsajátítását. Az előadók pedig a jövő­
ben nem kényszerülnek mindent elmondani, koncentrálhatnak a nehezeb­
ben érthető részekre, netán megengedhetik, hogy kissé elkanyarodjanak a
szorosan vett tananyagtól, így élményszerűbb órákat tarthatnak.
A praxisban dolgozóknak az idegen nyelvű alapművek mellett most
egy magyar nyelvű könyv segít eligazodni az optika tudományában,
amely korunkban éli reneszánszát. Valóban egyre több műszaki alkalma­
zásban jelenik meg az optika: a CD-játszótól az optikai szálon való kom­
munikáción keresztül a számítógépes képfeldolgozásig; a 10 000 Ft-os
bankjegy hologramjaitól a diszkók lézerfényein át a modern videokame­
rák soha nem látott fókuszátfogású gumiobjektívjeikig. A Hubble-távcső
kitűnő felbontású képei, vagy éppen a magyar eredményként megszületett
színtévesztést korrigáló színszűrős szemüvegek mutatják, hogy az optika
alkalmazásai újabb és újabb vívmányokkal gazdagítják az emberiséget.
E könyv egy klasszikusnak számító amerikai alapműre épül, annak for­
dítása képezi törzsanyagát. Jenkins, A. F.-White, H. E.: Fundamentals of
18 ELŐSZÓ

Optics c. könyve négy kiadást ért meg, most nagy része magyarul is ol­
vasható lesz. A könyvet azonban kiegészítettük, néhány helyen moderni­
záltuk, aktualizáltuk. Ebben magyar szerzők segítségét is igénybe vettük.
A geometriai optika, különös tekintettel az optikai rendszerek tervezésére
a magyar eredményeket a nálunk szokásos terminológiával tartalmazza.
A színtannal foglalkozó fejezet szintén bemutatja a legújabb, élen járó
hazai eredményeket. A feszültségoptika egy fontos műszaki alkalmazással
egészíti ki az eredeti könyvet.
A könyv szerkesztése során széles margót alakítottunk ki, amely lehe­
tővé teszi a magyarázó, kiegészítő információk szerepeltetését is. Remél­
jük, hogy ez a forma megnyeri Olvasóink tetszését, és így a törzsanyag
még áttekinthetőbb lesz.

1997 szeptember
A szerkesztő
A könyvben
használatos
fogalmak, egységek,
jelölések
Lineáris mennyiségek

Fókusztávolság mm f
Metszéki távolság mm s
Fénysugarak magassága
apertúrasugár esetén mm h
ferde fősugár mm y
Fél rekeszátmérő mm p
Tárgymagasság mm H
Szerkezeti hossz mm l
Leképzés hossza mm w
Képtávolság/szerkezeti hossz k
Főpont S
Főpontok távolsága
egymástól mm q
elülső főpont távolsága
az első vékony lencsétől
vagy felülettől mm z
Petzval-görbület sugara mm R
Lencsék görbületi sugarai mm r
Lencsefelület görbülete c
Lencse vastagság, távolság
az optikai tengely mentén mm d
Légköz az optikai tengely mentén mm e, t
Hullámhossz mm, nm X
Képalkotási hiba tűrése mm T
Elemi vonalszakasz
az optikai tengely mentén mm dd
20 A K Ö N Y V B E N H A S Z N Á L A T O S FOGALMAK, EGYSÉGEK, JELÖLÉSEK

Faktorok, koefficiensek

Helyzetfaktor n
Alakfaktor a
Apertúrafaktor a
Tükörfaktor p
Nyíláshiba-koefficiens S
Koma-koefficiens C
Törőerő mm" 1
<p
Eltolási faktorok
nyíláshiba-koefficiens y s p h

koma-koefficiens ICOMA
nyíláshiba mm y S P H

centrális koma mm ^COMA C

szaggitális koma mm ICOMA


asztigmatizmus mm y A S T

meridionális képmezőhajlás mm y m e r

szaggitális képmezőhajlás mm 7 S A G

torzítás % Y DÍST

Szögek

Fénysugár és
optikai tengely között °, g y3
beesési merőleges között °, g a
Aránykoszinuszok és törésmutatók szorzatai K, L, M

Állandók és megjelölések

törésmutató v
Abbe-szám v
törésmutató állandók A, B, C, D, E, G, I, W 12

Nagyítás m > M
Numerikus apertúra NA
Relatív nyílás f/NO
Apertúrarekesz p
Belépő pupilla EP
Kilépő pupilla AP
Ideális tárgysík f
A K Ö N Y V B E N H A S Z N Á L A T O S FOGALMAK, EGYSÉGEK, JELÖLÉSEK 21

Képalkotási hibák

Petzval-összeg mm" P
Szinuszfeltétel OSC
Színnagyítás-feltétel CDM'
Petzval-képmezőhajlás mm DP'
Longitudinális színhiba mm Aí'^ ^ m i n m a x

Transzverzális színhiba mm AHAmin^imax


Nyíláshiba mm AS'
Komahiba mm AA"'
Képmezőhaj lás mm Aí'
Asztigmatizmus mm AA'
Torzítás % AT
Képhiba (általában) AX'

Indexek

Komponensek 1... i ...j... k


Kitüntetett hulllámhosszak: nm

A, = 365,0 X = 404,7
h i, h
A=
g 435,8 X = 480,0
F g, F'
k=
F 486,1 X = 546,1
e F,e
X=
d 587,6 X = 589,3
D d,D
X=
c 643,8 X = 656,3
c C',C
A = r 706,5 X = 852,1
s r,s
X, = 1014,0 t

Tárgytér (tárgyoldal) -
Képtér (képoldal) '
Elméleti
Apertúra a
Marginális m
Zonális z
Rekeszközépi (ferde) fősugár c
Szagittális sag, s
Meridionális mer, m
Ekvivalens E
Ragasztott C
Optimális opt
Minimális min
Maximális max
Szokásostól eltérő vonatkozás *
I. rész.
Geometriai optika
A képalkotás alapjai 1. fejezet

1.1. Fénytani alapismeretek


1.1.1. A fény tulajdonságai

A fény elektromágneses rezgés. Kettős, hullám-, illetve részecsketermé­ Általában a fény keletkezésével és
szete van, ezért bizonyos jelenségeket hullámtani, másokat pedig kvan­ elnyelésével (detektálásával) kap­
tummechanikai tárgyalással lehet leírni. csolatos esetekben kvantummecha­
nikai leírás szükséges, míg terjedé­
A fény hullámhossza:
sekor a hullámtani, sőt sokszor - a
még egyszerűbb - ún. geometriai
optikai tárgyalásmód is elegendő.
(1.1.)
IQ a fény hullámhossza vákuumban
Fénynek az elektromágneses spektrumnak az emberi szem által látott c a fény terjedési sebessége váku­
tartományát (VIS) és a mellette lévő ibolyántúli (UV), valamint infravö­ umban (közelítőleg: 3 x 10 m/s)
8

rös (IR) tartományokat hívjuk. (L. 1.1. ábra) v a fény frekvenciája


A látható fény tartománya 380 < A < 780 nm, amelyet a látott színek
0

szerint nevezünk el.


A hullámtani tárgyalásmód használatakor hullámfelületekkel jellemez­
zük a fény terjedését.
A geometriai optika bevezeti a fénysugarak fogalmát, amelyeken a hul­
lámfelületek ortogonális trajektóriáit értjük. Ezen sugároptikai leírás segít­
ségével a legtöbb elemi optikai képalkotást megmagyarázhatjuk.

Elem Hg Hg Hg Cd H Hg He Na Cd H He K Mivel az atomok emissziós sugárzá­


Vboal h F'F e dD C'C A' sai nagyon pontos hullámhosszakon
o —
o " vd történnek, ezért ezek jeleivel dolgo­
00 00 00 00
zunk az optikában, ha pontos hul­
lámhosszra akarunk hivatkozni.

UV ibolya kék zöld sárga narancs IR


türkiz sárgászöld

400 500 600 700


380 780

/./. ábra.
Spektrumszínek és spektrumvonalak
26 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.1.2. Fény terjedése közegekben. A törésmutató és az Abbe-szám

A levegő törésmutatója 20 °C-on és A fény lassabban terjed anyagi közegekben, ekkor sebességét v-vel, hul­
1013 mbar nyomáson n = 1,0003, lámhosszát A-val jelöljük. Frekvenciája változatlan marad.
így a továbbiakban n = l-nek vesz-
szük.
A víz törésmutatója: 1,33. x= - v

A különböző' színű fények hullámhossza és terjedési sebessége más és


más.
A sebesség vákumbanihoz képesti csökkenését egy viszonyszámmal, a
törémutatóval fejezzük ki.

A leggyakoribb, tradicionális optikai (1.2.)


n=-
anyag az üveg, amelynek átlagos tö­
résmutatója: 1,5, míg a különféle
üvegek törésmutatója: 1,45 < n < A törésmutató is színfüggő, vagyis egy adott anyagnak nem egyetlen
< 1,95 között változik. törésmutatója van, hanem minden színre más és más.
Ernst Abbe német optikus, a Zeiss- Az üveg törésmutatója is változik a fény színe szerint. Ernst Abbe-ról
gyár egyik alapítója. Abbe-számnak nevezzük a következő összefüggést:

a nevezőben a spektrum kék, illetve n - \


vörös színeire vonatkozó törésmuta­ (1-3.)
tók különbsége, a számlálóban pedig
egy közepes (pl. „e", vagy „a") színre
Néhány optikai üveg betű-számjelét, törésmutatóit és Abbe-számát az
vonatkozó törésmutató szerepel.
1.2. táblázatban láthatjuk.
v indexe a közepesnek választott
színre utal. X = 546,1 nm., X = Az üveg mellett különféle kristályokat használunk az optikában.
e d

= 587,6 nm. Az emberi szem legér­ Ezekről néhány jellemzőt találhatunk az 1.3. táblázatban.
zékenyebb a A = 555 nm-re, így az Az optikai üvegeket és kristályokat a katalógusok diagramban is meg
ehhez közel álló színeket szokás ala­ szokták adni, a közepes törésmutató és az Abbe-szám függvényében.
pul venni közepes hullámhosszként. Egy ilyen összeállítást mutat az 1.2. ábra.

1.1. táblázat

A törésmutató indexeként az 1.1. Sebesség Sebesség


ábra szerinti spektrumvonalak jeleit Anyag Anyag
km/s km/s
használjuk pl. n , n , n , n . Ha egy
d e c F

törésmutató jele (n) mellett nincs in­ hidrogén 299 959 glicerin 204 152
dex, akkor megállapodásszerűen a d
oxigén 299 918 koronaüveg 197 980
vonalra kell gondolni, vagyis n = nj.
levegő 299 914 kanadabalzsam 194 553
nitrogén 299 912 flintüveg 186 013
víz 225 059 nehézflint 170 374
etil-alkohol 220 312 gyémánt 124 105
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 27

1,75 LaK • N2

8. 1 0
« /<51
• N3 LaF
52
1,70
.
N9
«N13 • 2 3
20^
BaSF
/* 8

N12 » • 13 / 5 . /
N10 10 2 /SF /
• N7 • /
1,65
SSK
, 2
/
.15 •1/2 •
•2
< *BoF // 6•

/ 'V
8

4 F
16 3 - * 4
2* Vi •
1,60
5. 8* /
4 3« iPolisztiroll
PSK •
KBr
3• LF •
^ •
1,55
.2 LLF ^
NaCl
KF . 9 2
PK 2
7« ÓV"
<1 • 3 10
BK • •
1,50
^ T ^ P M I VIA •
r 3 KC1
5 •
FK TIK
Kvarcüveg
75 70 65 60 55 50 45 40 35 30
v e

1.2. ábra.
Az optikában használatos anyagok a törésmutató és az Abbe-szám függvényében

1.2. táblázat

Az üveg jele V n n c
e
v

BK7 1,52283 1,51872 1,51472 63,96


K5 1,52910 1,52458 1,52024 59,2
ZKN7 1,51470 1,51045 1,50633 60,98
BaK 4 1,57648 1,57125 1,56625 55,85
SK 15 1,63108 1,62555 1,62025 57,79
SK 16 1,62814 1,62286 1,61777 60,08
F2 1,63310 1,62408 1,61582 36,11
SF2 1,66238 1,65222 1,64297 33,60
SF 6 1,82970 1,81265 1,79750 25,24
SF 10 1,74805 1,73430 1,72200 28,19
1.3. táblázat

Kristály Alkalmazási
Törésmutató néhány hullámhosszon Tulajdonságok
neve/jele tartomány

X {fim) X n X n X n
Lítium-fluorid LiF 0,11...8 0,2 1,45 1,0 1,39 5,0 1,33 Gyenge diszperzió, csekély feloldás
Mészpát CaF 2 0,12...12 0,2 1,47 5,0 1,40 10,6 1,28 Gyenge diszperzió, csekély feloldás
(polikristály)
Kősó NaCl 0,21...20 3,0 1,52 10,6 1,49 20,0 1,37 Jelentős diszperzió, erős feloldás
Kálium-bromid KBr 0,28... 37 0,5888 1,56 10,6 1,553 30,0 44 Jelentős diszperzió, erős feloldás
Zafír A1 0
2 3 0,17... 5,5 1,0 1,76 3,0 1,71 5,0 1,63 Igen kemény, hőmérsékletváltozásnak
ellenáll
Cézium-jodid CsI 0,26... 60 5,0 1,74 30 1,71 50 1,64 IR transzmisszió, erős feloldás
Cink-szulfid ZnS
(polikristály) 0,4 ...14 1,0 2,29 5,0 2,25 10,6 2,19 Kemény, nem törékeny
KRS 5TLBr/TLT 0,45...45 1,0 2,45 10,6 2,37 30 2,29 Jelentős diszperzió, csekély feloldás
Gallium-arzenid GaAs 1,5 ...15 3,0 3,32 10,6 3,28 15 2,7 Kemény, nem törékeny, hőálló
Cink-szelenid ZnSe 0,5 ...20 1,0 2,48 10,6 2,40 20 2,3 Törésmutató kevéssé függ a hőmérséklettől
Kadmium-tellurid CdTe 1,0 ...25 5,0 2,69 10,6 2,67 20 2,63 Csekély keménység, rossz hőállóság
Szilícium Si 1,2 ...15 1,36 3,50 3,0 3,43 10,6 3,42 Hosszúhullámú szűrő meredek
karakterisztikával
Germánium Ge 1,8 ...23 3,0 4,05 10,6 4,00 15 4,00 Igen kemény és kedvező hőállóságú
Kvarc S i 0 2 1,68 0,15...4 0,26 1,60 2,0 1,52 Igen fontos az UV-ben, kettó'störő
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 29

1.1.3. A fény viselkedése közegek határfelületein

A Fermat-elv

Két pont között a fénysugár azokon az utakon halad, amelyek megtételé­ Eszerint egy lencse képalkotását,
hez a legrövidebb időre van szükség más útvonalakkal szemben. vagyis egy tárgypontból kiinduló
több fénysugárnak a képpontban
való találkozását úgy képzelhetjük
3 . el, hogy valamennyi, a lencsén ke­
/Í=- -; 4 = - =
5

C ' resztülhaladó fénysugár azonosan


1
C L
V
minimális időket fut, miközben
más-más utakat tesz meg. Ez úgy
mivel n = —, lehetséges, hogy a lencsén belül v,
v a levegőben c sebességgel terjed
a fény, így a részidők összege egyen­
lő lehet egy ideális alakú lencse
_5.
< 5 = - ? - ; (íí + 4 + 4 = /,+<5 + í5) esetén.
C ^ V

és így tovább.
A í kifejezéskor a számlálóban megjelent l n szorzatot - vagyis a geo­
2 2

metriai távolság és a közeg törésmutatójának szorzatát - optikai úthossz-


nak nevezzük.
A tárgy és képpont közötti utak befutásához szükséges idő:

Vagyis a két pont között a fénysugár


olyan utakon fog haladni, hogy azok
Ú c c
,=. (14) é az optikai úthosszak összege
m e n t n

egyenlő legyen.
30 G E O M E T R I A I OPTIKA

Sűrűbb közegből ritkább közegbe haladó fénysugár felvehet egy olyan


beesési szöget, amelynél törési szögként 90° adódik. Ekkor a fénysugár
nem lép ki a sűrűbb közegből - totálreflexiót szenved. (7.5. ábra)

Néhány fontosabb anyag határszöge


s\na = —
levegőre vonatkoztatva: " n
h

anyag határszög °-ban


víz 48° 35'
etil-alkohol 47° 16'
glicerin 42° 47'
terpentin 42° 47'
benzol 41° 46'
kvarcüveg 36° 16'
kősó 40° 21'
nehéz koronaüveg 38°23'
flintüveg 38° 19' 1.5. ábra.
nehéz flintüveg 34° 34'
A totálreflexió
gyémánt 23° 42'
sina _ ti
h

sinc^ n

A határszögnél nagyobb beesési szöggel érkező fénysugarak nem tud­


nak kilépni a közegből, totálreflexiót szenvednek.

Alkalmazási példa

45°-os prizma esetén az oldallapokra merőleges fénysugarak az átfogó


felületéről úgy verődnek vissza, mintha az tükör lenne, hiszen a visszave­
rődéskor a 45° > 41,1°, tehát totálreflexió áll fenn.
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 31

Alkalmazási példa

Optikai szálakban a mag és a köpeny hatásfelületén totálreflexió jön


létre. (1.6. ábra)

köpeny
Vigyázat!
A szál görbülésekor a totálreflexió
feltételei megváltoznak!
mag
1.6. ábra.
Az optikai szál működési elve

Van egy maximális 0 szög, amelynél nagyobb szöggel érkező fénysu­


garak nem tudnak az optikai szálba belépni

S i n 0 x = V köpeny-«raag
m a
W
< L 6
)

Az optikai szálakat felhasználási cél szerint három csoportra oszthatjuk:


- híradástechnikai célra egyetlen elemi szál sok, modulált információt
vihet át. Ezeknél nem található külön mag és köpeny, hanem a törésmu­
tató belülről kifelé folyamatosan csökken (gradiens szál);
- fénykábelként sok elemi szálat köteggé fogunk össze, és világítási cél­
ból továbbítjuk velük a fényt;
- képtovábbító szálkötegek esetében vigyázunk arra, hogy a köteg egyik
végén a szálak relatív helye ugyanolyan legyen, mint a másik végén,
így képet lehet továbbítani velük.

A síkpárhuzamos (planparalell) lemez

A síkpárhuzamos lemez d vastagságú átlátszó, fénytörő anyagból pl. üveg­


ből, műanyagból készül. A határoló felületek egymással párhuzamosak. A
levegőből az első felülethez érkező fénysugár az anyagba lép, sebessége
csökken.
A sugár a beesési merőleges felé törik. A lemezen áthaladva az előbbi
közegbe, pl. a levegőbe lép ki, és itt eredeti sebességét nyeri vissza. A su­
gár a beesési merőlegestől törve, eredeti irányával párhuzamosan folytatja
útját. Ezen áthaladás alatt két jelenséget tapasztalunk:
1. fénysugár eredeti irányától t távolságban eltolódott,
2. P fénypont, amelyből a fénysugár eredetileg elindult, látszólag a sík­
párhuzamos lemezhez fc-val közelebb P'-be került.
32 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.2. A geometriai optika alapjai


1.2.1. A geometriai optika alaptörvényei

Ez természetesen homogén, izotróp 1. A fény egyenes vonalban terjed.


közegben érvényes.
A fénytörést a Snellius-Descartes- 2. Különböző közegek határain a fénysugár megtörve folytatja útját.
törvény írja le (1. később).
A szögeket a beesési merőlegestől 3. Különböző közegek határán a fény egy része visszaverődik. Ezt a tü­
mérjük, amely a fénysugár döfés­ kör-törvény írja le, miszerint a beeső, a visszavert fénysugár és a beesé­
pontjában a felület normálisa. si merőleges egy síkban fekszik, valamint a beesési és visszaverődési
szög egyenlő.

E törvény nyilván nem érvényes pl. 4. A fénysugarak függetlenségének elve kimondja, hogy a tér egy pontján
koherens lézerfények találkozása keresztül akárhány fénysugár haladhat egymás zavarása nélkül.
esetén, amelyek egymásra hatásakor
interferencia jön létre. A fénysugarak megfordíthatóságának elve szerint ha fény a tér egyik
pontjából egy bizonyos útvonalon halad a tér egy másik pontjába, akkor
a visszafelé indított fénysugár ugyanazon úton fog haladni.

1.2.2. Előjelszabályok (megállapodások)

A sugármenet-rajzokat úgy vesszük fel, hogy a fénysugarak balról jobbra


haladjanak. **
1. Az optikai tengely mentén a gömbfelülettől balra eső távolságok pozití­
vok, a jobbra esőek negatívok.

A távolságok előjelei olyanok, mint­ 2. Az optikai tengely feletti távolságok (pl. h) pozitívok, a tengely alattiak
ha egy felvett koordináta-rendszer pedig negatívok.
origója az S pontban lenne.
Eszerint az /. 7. ábrán: s és fJ előjele 3. A fénysugarak optikai tengellyel bezárt szögei (fi, /5'j akkor pozitívok,
negatív, h, s', és fi'-é pedig pozitív ha a fénysugarat az optikai tengelybe az óramutató járásával ellentétes
irányban lehet 90°-nál kisebb szöggel beforgatni. Ellenkező esetben a
szögek negatívok.

Eszerint L és V pozitív. 4. A felület döféspontjában a fénysugarak beesési (a), illetve törési {a')
szögei akkor pozitívok, ha a beesési merőlegest a fénysugárba az óra­
mutató járásával ellenkező irányba lehet 90°-nál kisebb szöggel befor­
gatni. Ellenkező esetben a szögek negatívok.

Eszerint r pozitív. 5. A gömbfelületek görbületi sugarai akkor pozitívok, ha a felület balról


nézve konvex, és akkor negatívok, ha balról nézve konkáv.

6. A fókusztávolság előjele pozitív gyűjtő-, negatív pedig szórólencse ese­


tében.
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 33

1.2.3. Egyetlen gömbfelület képalkotása

Paraxiális képalkotásról beszélünk akkor, ha a leképzésben részt vevő Egy lencse (vagy tükör) leképező
fénysugarak az optikai tengelyhez képest csak kis szögeket zárnak be, rendszerként használva képet alkot a
vagyis tengelyközeiben haladnak. Ilyenkor a szögfüggvények (sin, tg) he­ tárgyról. A képalkotás akkor ideális,
ha a tárgy és a képe arányos (torzu­
lyett a szögek ívmértekben vett nagyságát használhatjuk.
lásmentes), a lencse pontot ponttá,
Metszéki távolságoknak (s, s') nevezzük a gömbfelület tengelypontjából
egyenest egyenessé, síkot síkká ké­
(S) a tárgy (O), illetve a képpontig (O') terjedő mennyiségeket. pez le. A geometriai optikának
Az OO'P háromszögből: a fényelhajlás miatt korlátja van,
ezért pl. pontot egy valóságos lencse
(1.7.) egy kis folttá tud csak leképezni.
Ezzel a jelenséggel az optikai átvite­
A Snellius-Descartes-törvény paraxiális alkalmazásával: li függvényekről szóló 1.7. fejezet­
ben foglalkozunk.
ma = n'a'', ahonnan a — a — (1.8.)

, , Án
. í ,n—nn

P-B = a'--a' = a'\--l = «'—— (1.9.)


n \ n I n

(1.9.)és(1.13.)-ból:

/r#»-/3n = ( e - / ? ' ) ( « ' - n ) A CO'P háromszögből


e=a'+8' (1.13.)
azonos átalakítással:

fi'n -fin = 0n' -B'n' - 0n +B'n


0=* (1.10.)
fn'-Bn = &(n' -n) r

(1.10.), (1.11),(!.! 2.)-vei: s (Í.N.)

k
—n
%
,
s
h h, , .
n = — (n —n)
r
és /r-* (1.12.)

n J2*>
(+) h / \ r ^ * * - « — ^
^(+) e ^ < ^ ) ^ J
(+ ^ ^ ^ ^
o s V c o'
p

(-) í 1 <+)*'
1.7. ábra.
Gömbfelület képalkotása
34 G E O M E T R I A I OPTIKA

h-val végigosztva

n n _ n —n
(1.14.)
s' s r

vagy:

Az összefüggés szerint egy r sugarú


s =- (1.15.)
gömbfelülettől s távolságra fekvő n n —n
+

tárgypont képe a felülettől s' távol­ s r


ságra keletkezik.
A képlet átrendezésével, egy-egy oldalra gyűjtve a tárgyoldali (vesz-
szőtlen) és a képoldali (vesszős) mennyiségeket az Abbe-féle invariánst
kapjuk.

(1.16.)
r s r s>

Ha a gömbfelületre párhuzamos fénysugarak érkeznek (a tárgy a végte­


lenben van), akkor a fénysugarak a képoldalon a fókuszpontban találkoznak.
(1.14.)-ből s = -oo és s' = /'helyettesítéssel:

n—n
r
F j araibői
c
illetve (1.17.)
f = -r-i
n —n n —n
/
Mind a két fókuszképletet átrendezve a jobb oldalon azonos mennyisé­
get kapunk, amely csak előjelben különböző. Ezt a mennyiséget törőér-
téknek nevezzük, és dioptriában adjuk meg:

Dioptriában való számoláskor a fó­ n _n —n


kusztávolságokat méterben kell he­
7 ~
lyettesíteni!
(1.18.)
A gömbfelületünk balról nézve n rí — n
konvex, jobbról nézve konkáv, ez * =J=-
fejeződik ki a dioptriák előjelében.

A Lagrange-féle invariáns

Tekintsük az 1.8. ábráú


A Snellius-Descartes-törvény szerint a törési pontban kis szögek esetén:
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 35

H'

1.8. ábra. /

Vázlat a Lagrange-féle invariánshoz

másképpen
az 1.7. ábra alapján:
ms'H=n'sH' h = -si-8) = s'8\
ahonnan
ms'H = n'^-s'H,
P
s sp
ahonnan
Ezt nevezzük Lagrange-féle invari­
\mPH=n'B'H' (1-19.) ánsnak, ami azt fejezi ki, hogy
a fénysugár paraxiális tartományban
úgy törik, hogy a törésmutató,
L2.4. Kardinális elemek: fősíkok, főpontok, csomópontok a tárgy, ill.képszög és a tárgy, ill.
képnagyság szorzata állandó marad.
A fősíkok az optikai rendszerbe a tengellyel párhuzamosan belépő fénysu­
garak és a rendszert elhagyó megfelelő fénysugarak meghosszabbításai-
Bak metszéspontjai által kifeszített felületek. (7.9. ábra.)
A főpontok a fősíkoknak és az optikai tengelynek a döféspontjai (s, s').
Minden optikai rendszernek két fősíkja (és főpontja) van: tárgyoldali és Vigyázat: a metszéki távolságokat
tépoldali fősíkok (főpontok). nem a fősíktól, hanem a gömbfelüle­
tektől (az optikai tengelyen) mérjük!

13. ábra.
A fősíkok és a főpontok szerkesztése
36 G E O M E T R I A I OPTIKA

A fősíkok sorrendje és helye az A fősíktól mérjük a fókusztávolságokat, a tárgytávolságot, illetve a


adott optikai rendszertől függ. Egy képtávolságot.
optikai rendszer főpontjai egymás A főpontokra nézve az optikai rendszer nagyítása 1-szeres és pozitív
konjugáltjai, vagyis ha az egyikbe (egyenes állású).
helyezünk egy tárgyat, akkor annak
képe a másikban lesz.
A csomópontok

Egy optikai rendszer egyik csomópontjába (N) irányított fénysugár a rend­


szert önmagával párhuzamosan hagyja el, úgy, mint ha a másik csomó­
pontból (N') indult volna (1.10. ábra).

1.10. ábra.
A csomópontok származtatása

1.1 Lábra.
Vázlat a csomópontok helyének számításához

A Lagrange-féle invariáns szerint (lásd az 1.11. ábrát):

Csomópontokra nézve /? = /?' nPH = n'P'H'


Newton-formulából: (1. a következő
pontban az 1.21. összefüggést): H' _ nfi _ n _ f
H ~ rí? ~ rí ~ t
*L = L = -L
H t f
innen

n rí
t' = -yf; illetve t = — /
rí n
J

A lencse dioptriája mindkét oldalon f =f


azonos!
£_ l =
es
rí n
' = n- / = +/' (1.20.)

Értelmezés: A csomópontok helye a Newton-féle koordináta-rendszer­


ben, tehát a fókuszpontokból számítva a következő:
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 37

A tárgyoldali csomópont a tárgyoldali fókuszponttól éppen a képoldali ^ Ha az optikai rendszer tárgy-, és


fókusztávolságnyira van, míg a képoldali csomópont a képoldali fókusz- képtere azonos törésmutatójú (pl. le-
ponttól éppen tárgyoldali fókusztávoságnyira van, és a távolságokat élője- S°).ve
csomópontok és a fó'-
a k k o r a

lesen kell érteni. P egybeesnek.


o n t o k

1.2.5. Newton-formula

Ábrázoljunk egy optikai rendszert a fősíkjaival és a fókuszpontjaival!


Mérjük a tárgy illetve a kép távolságát a fókuszpontoktól (t illetve t').
(1.12. ábra)
A nagyítás (1.21) felhasználásával

(122.)
H f t

Az utolsó egyenlőség felhasználásával a Newton-formula:

(1.23.)

a Newton-formula segítségével írhatók az alábbiak:


Az 7.70. ábrából
•'=-#' -í=-f+/ r=i+/

U+fK*' -/') = -#' Í'=-Í'+/' í'=j'+/'

«' +fs'-sf -ff'=-ff' íí'-vel végigosztva

f f

K-^ = l (1.24.)

Az ábrából hasonló háromszögek


felhasználásával:
H -H' -H' H
— J
=
(1.21.)

JL/Z ábra.
BMJiira Newton-formulához
38 G E O M E T R I A I OPTIKA

Vékony lencsénél a metszéki és a Ez az összefüggés „vékony" lencse esetén megadja a tárgy és kép távol­
tárgy-, illetve képtávolságok azono- sá közötti összefüggést. Amennyiben a tárgy- és képtér is levegő (vagy
g a

sak. azonos közeg) a k k o r / ' = / és így


Vigyázzunk az előjelekre: s nega­
tív esetén a középiskolás fizikában ta­ l-I-l (1.25.)
nult = j összefüggés adódik. s' s~ f

1.2.6. A vékony lencse

A vékony lencse absztrahálás eredménye. Ilyenkor eltekintünk a lencse


vastagságától.
Egy egyszerű lencse két gömbfelületből áll, tehát az egyetlen gömbfe­
lület képalkotására levezetett összefüggéseinket kell kétszer alkalmazni.
Itt:
$2 = *i> mivel vékony a lencse
n
\ n
\ _ i ~\
n n

n\ -ni = n\n\ = n'2 = 1

n 1 _ n-l n 1 n —1 "2 " 2 _ W


l ~ " l

s{ j , ~ íj
s
2 s
2 2
r

1 n \ — n 1 1 _ n-l n-l
s' 2 Í] r, r2

Átalakítva:

1 1
í 1/ 1 1

(1.26.)

de (1.25.) felhasználásával a vékony lencse fókuszképlete:

másképpen:
ha ÍJ = -00, akkor s'2 =/' (1.27.)
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 39

1.2.7. A lineáris, longitudinális és szögnagyítás

Lineáris nagyítás (ntp)


Kifejezhető még a Newton-formula
H' segítségével:
(1.28.)
m _/_-'' _ / _/'-*'

Szögnagyítás (niy) (1.14. ábra)

(1.29.)

H
A csomópontokra nézve a szögnagyítás nty = 1.
Kifejezhető még a következőképpen: A Í „

_tgB' _h/s' _s ábra.


(1.30.)
rr tg/3 V* s' Vázlat a szögnagyítás-számításhoz

Számítsuk ki a lineáris és a szögnagyítás szorzatát:

f _ ''
" s' t' + f
m
fi=J m
fi~~f
l l
fhp-f _ f ymp-l f l-mp _ f _1_
t=— t'=-f'mB
-flnp + f f -m +\
p f mp{\-m )
p f "fi

(1.31.) h a / = / ' , akkor


=J_ÉSM = _ L (1.32.)
m mp
m p T
y

(1.30.) felhasználásával

L í
f s (1.33.) ha/=/'akkor: s (1.34.)

Lámgitudinális nagyítás (m ) a

(1.35.) dt deriválást jelent t szerint


dt

A Newton-formulából

*=ff'
40 G E O M E T R I A I OPTIKA

deriváljunk t szerint dt r
t
2

M - F vagyis: m = ff'~ -a 2

el beszorozva m„ —
T T ' 7 m
"

Ha/=/'
akkor: m = mjj (1.37.) f
a
így (1.36.)
™ =ym}
a

Számítsuk ki a lineáris és a szögnagyítás hányadosát!

P
m
_ / *. l s

nty f s s

Beszorozva -yr-y-fel

Mivel m.a = -í—


f Í
p

Azt találtuk, hogy

m„ Uh (1.38.)
m y

1.2.8. A vékony lencsék leképzése

Az egységnyi fókusztávolságúra normált gyűjtő- és szórólencse képtávol­


ságát, nagyítását és a III. rendű hibaegyenletekben szereplő n helyzetfak­
tort (1. a 2. fejezetet.) a tárgytávolság függvényében az /. 16. ábra mutatja.
A lencsetörvényt kifejező egyenlet mindkét oldalát a tárgy- vagy képtá­
volsággal beszorozva, a nagyítás értelemszerű behelyettesítését követően
a számítási gyakorlatban előnyösen alkalmazható, alábbi kifejezéseket
,kapjuk:

1
s= f -1 és s' = f(l-mp)
(1.39.)
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 41

2F 2F

Az 1.15. ábra a gyűjtő és szóró ha­


Tárgytávolság­ tású vékony lencsék leképezését
tartománynak szemlélteti, a tárgytávolság-tartomá­
megfelelő nyoknak megfelelő képtávolság-tar­
képtávolság­ tományok feltüntetésével. A gyűjtő­
tartományok lencse valóságos (ernyőn felfogha­
A kép: valóságos virtuális valóságos tó) képet alkot, kivéve az elülső fó­
kuszpont (e fókuszpontot nem bele­
értve) és a vékony lencse között
elhelyezkedő tárgytávolságokat,
amelyeknél a képalkotás virtuális
2F 2F (ernyőn fel nem fogható). A szóró­
lencse virtuális képet alkot, kivéve
a vékony lencse és a hátulsó fókusz­
pont között (a fókuszpontot is bele­
értve) elhelyezkedő tárgytávolságo­
kat, amelyeknél a képalkotás való­
ságos.
Tárgytávolság­
tartománynak
megfelelő
képtávolság­ Virtuális képalkotásnál a balról
tartományok jobbra haladó fénysugár balra
A kép: virtuális valóságos virtuális (visszafelé) való meghosszabbítása
alkotja a képpontot.
1.15. ábra.

Vékony lencsék leképzése

Ezek alapján a tárgy és kép közötti távolság, azaz a w leképezési hossz:


1
2-nip- (1.40.)
ma

A lencsetörvény több vékony lencséből összetett rendszer képalkotása-


árit meghatározására is alkalmazható oly módon, hogy a következő vé­
kony lencsére áttérve a tárgytávolság nagysága az előző vékony lencse
képtávolságának a kettőjüket elválasztó lépközzel csökkentett értéke (ko-
anUnátarendszer-áthelyezés).
42 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.16. ábra.
Nomogram a vékony lencsék számításához

1.3. Valóságos lencsék számításai


1.3.1. Vékony lencsék eredője

Két elemi vékony lencsét egymás mellé helyezve, dioptriáik, vagyis törő-
értékeik összeadódnak:

<P = <Pí+<P2 (1.41.)

mivel P < =
y (levegőben)

/ - r e kifejezve: / = fifi (1.43.) ezért 4- = 4"+4- (1.42.)


fx+h

1.3.2. A „vastag" lencse

Más a helyzet akkor, ha a két vékony lencse között d távolság van (1.17.
ábra).

Eredő gyújtótávolság számítása

Szögnagyítás a 2. lencsére:
tg/3 =7r
2 tg j3 =
2

^s _t /j
2 g 2 = f;
/.'tg/3 =/'-tg/3
2 2
(1.44.)
Y
4 t 5
g / 2 /'
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 43

1.17. ábra.

Vázlat az eredő gyújtótávolság számításához

Mint ismeretes:
4— — = 1, amiből

Ü.
i,
= 1 +Á Á±Ü
s2
=
s 2
s =f\-d
z

nmen

" h+* 2 fi+h

ezt behelyettesítve (1.44.)-be

^fj Jfl-d){f2 + ft-d)


' r m - d ) A vékony lencsével ekvivalens
vastag lencséről akkor beszélünk,
ha a két lencsének azonos a fókusz­
(1.45.) távolsága, a törésmutatója és az első"
fx+h-d
görbületi sugara. (Tehát a vastag­
ságban és a hátsó görbületi sugárban
e levegőben lévő lencsék összerakásakor: térnek el).

E =-L+i— d
(1.46.)
/. h fxfi

AZ (1.45.) összefüggés nevezőjében lévő kifejezést jelöljük A-val.


Ebi •evezzük optikai tubushossznak.

(1.47.) Ezzel / ' = (1.48.)


44 G E O M E T R I A I OPTIKA

Miután az így létrejött valóságos lencse két fó'síkkal kell rendelkezzen,


ezek helyét is kiszámíthatjuk. Legyen z' a képoldali fősík és a második
vékony lencse távolsága és z a tárgyoldali fősík és az első vékony lencse
távolsága. Ezekkel a valóságos lencse fősíkjainak helyei

, = s>2 f_fU~d) fl= fí(f{-d) flfj


f'= :

_ fif{- fí -•fifí
d

Hasonló levezetéssel: z =

Összefoglalva

(1.49.)

Alkalmazzuk most a görbületi sugarakat is tartalmazó (1.17.) összefüg­


gést a „vastag" lencsére, vagyis egy két (r és r görbületi sugarú gömbfe­ x 2)

1.18. ábra. lületből álló, d vastagsággal és n törésmutatóval rendelkező valóságos len­


Vastag lencse csére! (1.18. ábra)

n l /i =
1 =
n-l J i
n-l
n\ = n
n =n
2

n±=l f - \ n r

h
~ \ - n h
1-n

J t J L
n-l 1-n

nr — nr — (n — l)d
x 2
A =
n-l

/ _ fifl _. '1'2 (n-l)


f = f' = A
{n-l) [n( -r )-(n-l)d]
2
ri 2

1 1 n\r. —
n{r\-r )-{n-\)d
Azonosság — -(n-l)-
2

nr.r-
1'2
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 45

\j = (n-D 1+ (1.50.) ^ = 0esetében j = ( n - l ) í i - i - j ,


'1 '2,
r n rr
vagyis megkapjuk a vékony lencse
2 x 2

képletét (pl. szemüvegnél így szá­


Számítsuk ki a fősíkok helyeit is a lencsegörbületek segítségével (1.50.)-
molhatunk).
ből. (1.19. ábra)

_ f\d _ r d x n—1 \
Z
~ A ~n-l ,i(/i-r )-(n-l)íí 2

s = - á í =
A
+ J i
n- - 1
d

„ ( _ )_(„_!)</
r r
«-l
4
1.19. ábra.
Rendezve: Vázlat a vastag lencse fősíkjainak
számításához

n
( ' í - 2 ) - (, n - 1
) ű f
Ha d = 0, akkor z = z'= 0 a két fősík
egybeesik
(1.51.)
rd2

z = z - 1 az első lencsefelülettől z'-t a


n{r -r )-{n-\)d
x 2
hátsó lencsefelülettől kell mérni

133. Több felületből álló lencserendszerek

A vastag lencsénél kétszer alkalmaztuk a gömbfelületre vonatkozó össze­


függéseket. Ha több lencsés optikai rendszerünk van, akkor a gömbfelü­
letre vonatkozó összefüggések sorozatos alkalmazásával a következő ösz-
szefüggésekhez jutunk:

k a gömbfelületek száma
f— \_n s
\2y s s

«i a tárgytér törésmutatója
s s ...s
2 3 k (1.52.) n'it a képtér törésmutatója
Vigyázat: a nevezőben s nincsen!
x

_ "1 l 2 3"- n
s s s s

Nagyításról csak véges tárgytávol­


n
k ] 2 3--- n
s s s s
(1.53.) ság (ÍJ) esetén beszélhetünk!

1.4. Teleszkopikus rendszerek


A teleszkopikus rendszerek olyan kéttagú összetett optikai rendszerek,
amelyeknél A = 0, vagyis az egymás felé eső két fókuszpont egybeesik.
Két ilyen rendszer lehetséges:
/i > 0 f >0 Kepler-távcső 2

f\ > 0 h<0 Galilei-távcső


46 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.4.1. Kepler-távcső (csillagászati távcső)

A rendszer szögnagyítása

(-) a /3 szög negatív előjele miatt


szükséges (1.54.)
tg/3 /í (-)-n /'
2
rriy negatív előjele a fordított képet
jelzi
A rendszer akkor nagyít, ha |/] | > | / | 2

1. 2.

/i=/i>0
f =f' >0 (1.20.
2 2 ábra)

1.20. ábra.
A Kepler-távcső

1.4.2. Galilei-távcső (színházi vagy terresztikus távcső)

/i=/i>0
f =f' <0 (1.20.
2 2 ábra)

1.21. ábra.
A Galilei-távcső

A szögnagyítás (1.21. ábra)


(-) azért szükséges, mert /? előjele
pozitív (1.55.)
"V g fi -f\ '-U P * u

ha | / i | > I / 2 |, akkor nagyít t


- / r - «
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 47

1.5. Rekeszek
A rekeszek az optikai rendszeren áthaladó fénysugarak egy részének kizá­
rását, vagy a kép határolását végzik. Tengelyszimmetrikus rendszereknél
a rekeszek általában szintén tengelyszimmetrikusak, sokszor kör alakúak.
Feladatuk szerint kétféle rekesz van: apertúrarekesz és mezőrekesz.

L5.1. Apertúrarekesz

Az apertúrarekesz feladata a lencserendszer nyílásának határolása, vagyis Minden olyan fénysugár, amelyik
a szélső sugarak kizárása. (1.22. ábra) a tárgypontból a belépő pupilla
A P-vel jelölt rekesznek két képét külön is használjuk: a rekesztől balra széle felé halad, át fog jutni az opti­
eső részrendszer által a rekeszről alkotott kép neve: belépő pupilla (EP). kai rendszeren. Ezek segítségével
Az apertúrarekesztől jobbra eső részrendszer által a róla alkotott kép neve: meg lehet határozni az egyes lencse­
kilépő pupilla (AP). tagok szükséges átmérőjét. Ezen su­
A belépő és kilépő pupillák egymás konjugáltjai az egész rendszerre garak a rendszerből úgy fognak ki­
lépni, mintha a kilépő pupilla
vonatkozóan.
széléből indulnának.
Ha egy sugarat a belépő pupilla közepe felé irányítunk, akkor az - mi­
Az apertúrarekesz helye (az opti­
közben az apertúrarekesz közepén átmetszi az optikai tengelyt, úgy fogja kai tengely mentén) hatással van
elhagyni az optikai rendszert, mintha a kilépő pupilla középpontjából in­ a képminőségre, hiszen általa a szél­
dáit volna. ső sugarak más-más része záródik ki
Ha a rendszer torzításmentes, akkor ezen belépő és kilépő fénysugár a képalkotásból.
párhuzamos.

122. ábra.
Az apertúrarekesz

Természetes rekeszhely

Van egy ún. természetes rekeszhely, amelyet kétféleképpen definiálhatunk:


Ha az apertúrarekesz a természetes rekeszhelyen van, akkor a belépő és a
kilépő pupillák éppen a fősíkokban vannak.
48 G E O M E T R I A I OPTIKA

Megfordítva: ha egy fősugarat az egyik fősík tengelypontja felé irányí­


tunk, akkor az a másik fősík tengelypontja felől fog eltávozni, miközben a
valóságos fénysugár éppen a természetes rekeszhelyen metszi az optikai
tengelyt.
így pl. ha egy objektív fényereje Fotoobjektívek rekesze az ún. íriszblende. A fotoobjektívek fényerejé­
1 : 5,6 az azt jelenti, hogy nek a belépő pupilla átmérőjének és a fókusztávolságnak a hányadosát ne­
_i_ _ 0 E P vezik másképpen
e z t ne
vezik.
5,6 / Távcsöveknél az apertúrarekesz éppen az objektív széle, foglalata, ezért
relatív nyílásnak. azonos a belépő pupillával.
Ennek képe - az egész rendszer által leképezve - viszont a kilépő pu­
pilla. Az emberi szem pupillája ideális esetben a távcső kilépő pupillája
helyére kerül, és nagyságuk közel egyenlő.

1.5.2. Mezőrekesz, nyílások

A mezőrekesz feladata az, hogy a képnek éles széle legyen. Elhelyezése a


tárgy-, vagy a képtérben történik.
Mikroszkópnál a mezőrekeszt az A mezőrekesz az az átmérő, amelyik a belépő pupilla középpontjából a
okulár síkjában helyezzük el. legkisebbnek látszik.
Fényképezőgépnél a film síkjában A mezőrekesz képei a nyílások: a belépő nyílás a mezőrekesznek a
lévő téglalap alakú nyílás a mezőre- tárgyoldali részrendszer által alkotott képe. A kilépő nyílás a képoldali
kesz.
részrendszer által alkotott rekeszkép.

1.6. Képméret, képszög, fősugár


A képméret a nem végtelenben lévő tárgyról alkotott kép nagysága.
A képszög a fősugarak átal alkotott kép félszöge.
A fősugár a tárgypontból a belépő pupilla középpontjába mutató sugár.
Kiterjedt tárgy esetén több fősugár van, hiszen minden tárgypontból indul
egy fősugár.

1.7. Optikai átviteli függvények


Tekintettel leszünk ugyanakkor a A képalkotó optikai rendszerek működését úgy is szemlélhetjük, hogy el­
más tudományterületeken már elter­ tekintünk a rendszerek optikai jellegétől, és mindössze azt vesszük észre,
jedten használt fogalmakra (pl. mo­ hogy milyen összefüggés van a tárgyak és képeik között. Nem törődve az­
duláció, frekvencia, fázis), és azok­
zal, mi hozta létre ezt a transzformációt, a kapcsolatot függvényekkel ír­
hoz igazodóan vezetjük be az opti­
juk le. Hasonló feladatokat már más tudományterületek eredményesen
kai megfelelőiket (pl. kontraszt, tér­
frekvencia). megoldottak, pl. az elektronikai rendszerek esetében bevezették az átviteli
Mint látni fogjuk, a matematikai függvényeket a bemeneti és a kimeneti jelek közötti kapcsolatok leírására.
formulák nagyon hasonlóak. Ez Az optikai rendszerek esetében hasonlóan járunk el, megkülönböztetésül
praktikussága mellett azzal az optikai átviteli függvényekről beszélünk.
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 49

Az optikai átviteli függvények ma már széles körben elterjedtek. Az előnnyel is jár, hogy viszonylag
optikai rendszereket minősítők és a felhasználók számára a legfontosabb könnyen lehet majd vegyes rendsze­
információkat adják, a tervezők számára pedig analitikus tervezőmunká­ reket tárgyalni, amelyekben az opti­
juk eredményének végső ellenőrzését jelentik. Forradalmi változást jelen­ kai leképző rendszer pl. elektronikus
tettek az optikai átviteli függvények a hibaminimumra törekvő automati­ detektorral csatoltan működik.
Az optikai átviteli függvények hasz­
kus finomkorrigáló számítógépprogramok (3. fejezet) fejlődéstörténetében
nálata könyebbé teszi a sorbakap­
az 1970-es években. Ekkor ugyanis azok a programok, amelyek már
csolt optikai rendszerek tárgyalását
„készre" korrigálták a rendszereket, eredményüket illetően elmaradtak is, eredő optikai átviteli függvények
azoktól az új programoktól, amelyeken még ezután elvégeztek egy olyan képzésével.
korrekciót is, amelynek célfüggvénye az optikai átviteli függvény számí­
tása alapján került kialakításra.
Felmerült a kérdés: szükség van-e akkor más hibafüggvény-aberráció
számítására, miért nem lehet közvetlenül az optikai átviteli függvényekre
optimalizálni a leképző rendszerek tervezési folyamatát? A válasz az,
hogy az optikai átviteli függvények annyira eredő jellemzői az egész opti­
kai rendszer bármely eleme által okozott hibáknak, hogy visszafelé - né­
hány speciális esettől eltekintve - nem lehet egyértelműen megmondani,
hogy mi okozta a rendszer átviteli függvényének romlását. Mivel a hagyo­
mányos aberrációk elmélete ezzel ellentétben viszont rendelkezik a hiba­
okokra vonatkozó következtetés lehetőségével, így mind a mai napig
használjuk a klasszikus technikát, és csak a végső fázisban térünk át az
optikai átviteli függények használatára.
A 2.3. fejezetben ezért megismerkedhetünk az aberrációk számításával is.

L.7.1. Elemi alakzatok képalkotása

Általános értelemben az optikai leképzést úgy tekinthetjük, mint a tárgytér Ugyanez a detektorok esetében csak
fényeloszlása és a képtér fényeloszlása közötti transzformációt. A lekép- bizonyos munkaponti tartományok­
zendő tárgy minden egyes pontjának van valamilyen felületi fényessége, ban igaz, nagyon kis és nagyon nagy
és ez a keletkezett képre is elmondható. Ideális esetben a megfelelő tárgy- fénymennyiségeknél nemlineáris je­
lenségekkel kell számolnunk.
és képpontok között homogén lineáris kapcsolat áll fenn.
Az optikai rendszereknél az átviteli függvény szempontjából nem fog­ A képet akkor érezzük élesnek, ha
lalkozunk az időbeliséggel, vagyis állandó megvilágítású tárgyak statikus részletgazdagságban nem marad el
képét vizsgáljuk. A transzformációt akkor tartjuk jónak, ha a pontot pont­ a tárgyétól, vagy ha a tárgyak szélei
tá, egyenes vonalat egyenes vonallá alakítja át a rendszer, miközben a a képen kontrasztosan jelennek meg.
Ez utóbbit úgy képzelhetjük el,
szükséges nagyítás létrejön. A nagyításra vonatkozóan pedig elvárjuk,
hogy a képen az éles sötét-világos
hogy az a képtér minden tartományában azonos legyen, vagyis egyenes
részek átmenetszerűen jönnek létre.
szakaszt nagyításszoros hosszúságú egyenes szakasszá képezze le. Annál rosszabb egy kép, minél na­
Egyetlen pont képének fényeloszlásfüggvényét pontszórásfüggvénynek, gyobbak ezek az átmenetek (1.23.
egyetlen vonalét vonalszórásfüggvénynek, egyetlen élét pedig élszó- ábra). Egy vékony vonal képének
rúsfüggvénynek nevezzük. mindkét oldalán is megtalálhatók
Az optikai rendszerek által alkotott kép minősége sokszor jelentősen ezek az átmenetek (1.24. ábra), sőt
változik a kép közepétől (az optikai tengelytől) távolodva. A képsík egy egyetlen pont képe körkörösen át­
kis tartományában feltételezhető, hogy a képminőség azonos (izoplanati- menetszerűen jön létre (1.23. ábra).
kns tartományok).
50 G E O M E T R I A I OPTIKA

/(*)

a) b)

C) d)

é) f)

8)

1.23. ábra.
Elemi alakzatok szórásképei, a) sötét-világos félsíkok (pl. kések) fényintenzitás­
eloszlása a tárgyon, x a késélre merőleges hosszúság, I(x) a tárgy felületi
fényessége vagy egyszerűen intenzitása; b) sötét háttéren lévő világos vonal
fényeloszlása a tárgy térben; c) az a) szerinti tárgy képének fényeloszlása; d) a b)
szerinti tárgy képének fényeloszlása (x'az x-szel párhuzamos és annak megfelelő
irány a képtérben); e) az a) szerinti tárgysík rá merőleges irányból nézve; f) a b)
szerinti tárgysík rá merőleges irányból nézve; g) a c) szerinti kép rá merőleges
irányból nézve; h) a d) szerinti kép rá merőleges irányból nézve;
1) pontszórásfüggvény, egy sötét háttérben lévő világos pont képe rá merőleges
irányból nézve (fényeloszlásának függvénye a d) ábráéhoz hasonlít)

1.7.2. Az optikai átviteli függvény rendszertechnikai származtatása

Az időbeli vagy dinamikai rendszerek vizsgálatával foglalkozó rendszer­


technika kialakította azt az általános tárgyalásmódot, amit analógiaként
felhasználhatunk az optikai átviteli függvények fogalmának bevezetésé­
nél. A rendszertechnika általánosította azokat a villamosságtanban, mecha­
nikában, hőtanban stb. hasonlóan tárgyalható rendszerelemeket, amelyek-
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 51

re egyaránt jellemző, hogy időben változó bemeneti jelekre f(t) időben


változó kimeneti jeleket g(t) hoznak létre ún. válaszfüggvényként.
Definiálásra került az átviteli függvény T((o), amely a kimeneti jelek és
a bemeneti jelek Laplace-transzformáltjainak F(w), illetve G(co) hányado­
sa (1.24. ábra.)
Mivel az ún. impulzusfüggvény, vagy Dirac-függvény speciális La-
place-transzformálttal rendelkezik (L [ő(t)] = 1), így az átviteli függvény
az erre adott válaszfüggvény transzformált) ával egyenlő.
Mindezek az optikai rendszerek esetében is felhasználhatók. Itt a La-
place-transzformáció helyett elegendő a Fourier-transzformációt használni:
Míg az időbeli rendszereknél a víz­
szintes tengelyen a t szerepel, addig
j{f{x)] = F(w)= ]f(x)e-™dx (1.56.) az optikai rendszereknél a helykoor­
dináta x. Időbeli rendszereknél CD =
= 2nf, ahol/a frekvencia, vagyis a
Optikai rendszereknél w = 2JZV. másodpercenkénti periódusok száma.
A v a térfrekvencia, vagyis a milliméterenkénti periódusok száma.
Optikai rendszereknél a Dirac-bemenetnek egy fénylő csillag felel meg a
sötét égbolton, amelyre iF[P0c)] = 1, így ennek válaszfüggvényét Fourier-
ttanszformálva előállítjuk az optikai átviteli függvényt (OTF). A Fourier-
transzformáció képletéből látható, hogy az eredmény komplex függvény
lesz, amelyet Euler-alakban ábrázolva abszolút értékre és fázisra bonthatjuk.

G(a>) G{m)
7 » = OTF(<o) =
F(a>) F(a>)
G(ü))=L[g(t)] G(o))=J{g( ^
x

G(ŰJ)=X[/(Í)] F(m)=!F[fXx)]

P(x)

PSF(x)

A A
C[ó(ff\ = l !F[P(x)} = \
T(co)=L[y(t)] OTF(m)=!F[PSF(x)]

134. ábra.
Az optikai átviteli függvény, mint a rendszertani átviteli függvény analógiája
52 G E O M E T R I A I OPTIKA

Hasonló felbontással találkozunk a rendszertechnikában, ahol az abszo­


lút érték részét és a fázisrészt egymás alatt a frekvencia függvényében
Az OTF az MTF és a PTF jelölést a szokás ábrázolni. Az optikában is ezt tesszük.
nemzetközi irodalom miatt tartjuk
meg (optical íransfer/unction, mo- OTF (v) = MTF (v) • e " i P T F ( v )
(1.57.)
dulation íransfer/ünction, illetve
phases íransfer/unction), utóbbit Definíciószerűen MTF(G) = 1 vagyis nulla térfrekvencián a modulációs
szokás még egyszerűen 4>(v)-vel átviteli függvény értéke egységnyi, míg PTF(0) = 0, vagyis a fázisátviteli
jelölni. függvényérték ugyanott zérus.
Valamely tetszőleges tárgy f(x) leképzésekor keletkező kép g(x') inten­
Egy rendszer optikai átviteli függvé­ zitáseloszlását a leképző optikai rendszer OTF-jénék ismeretében úgy
nyét tehát egyszer kell csak megha­ kaphatjuk meg, hogy a 1.24. ábra szerinti összefüggésből kifejezzük.
tározni, azután bármely tárgy képét G(a))-t és azt inverz-Fourier-transzformáljuk:
segítségével kiszámíthatjuk. Ered­
ményünk tartalmazni fogja a képal­
kotási hibák hatását is.
g(x') = T-^CHfo) = T- [OTF(a>l
M/t*)]] (1.58.)

1.7.3. Az optikai átviteli függvények szemléletes magyarázata

Tekintsük az 1.25. ábra szerinti sűrűn csíkos tárgyat. A négy szögszerű


jelsorozat mutatja a tárgy fényeloszlását. A kép fényeloszlását rárajzoltuk
a tárgyéra (egységnyire normáivá a nagyítást). Látható, hogy a képen a
sarkos fényeloszlás helyett színusszerű jelenik meg, sőt a jelsorozat amp-

*(v)

1.25. ábra.
A csíkos tárgy képalkotása. A tárgy fényeloszlássa a négyszög-, a képe pedig a
szinusszerű. A térfrekvencia növelésével a képkontraszt csökken.
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 53

litudója sem olyan nagy mint a tárgyé. Megfigyelhető az is, hogy a kép­ Látható, hogy a kontraszt maximális
ES tárgyjel között egy kis <J>(d) nagyságú fáziseltolódás is van. A jel amp- értéke egységnyi lehet, általában pe­
litúdócsökkenés és a fáziseltolódás általában annál nagyobb, minél sű­ dig 0-1 közé esik. (Akkor lehetne
rűbb, vagyis nagyobb térfrekvenciájú a tárgyfüggvény. egységnyi, vagyis 100%-os, ha az
7 : 0 lenne, ez pedig akkor állhat
Kontrasztnak nevezzük a sötét és a világos részek viszonyát. E viszonyt m

elő, ha az optikai rendszer a kép fe­


a híradástechnikai moduláció fogalomnak megfelelően a jel középvonalá­
kete területére semmilyen fényt nem
tól mért amplitúdó és a középvonalnak a vízszintes tengelytől mért ma­ juttatna).
gassága hányadosaként definiáljuk. Az 7.25. ábrából az is látható,
hogy egyetlen élátmenet leképzésé­
Anax Anin nek hiányossága miatt áll elő a kont­
Anax Anin
(1.59.) rasztcsökkenés, hiszen a rendszer
Anax Anin Anax Ariin csak bizonyos meredekséggel képes
átvinni a hirtelen emelkedő négy­
szögjelet - így minél sűrűbb a
Ha a kontraszt csökkenését a térfrekvencia függvényében ábrázoljuk, négyszögjelsorozat, annál kisebb ér­
megkapjuk a kontrasztátviteli vagy modulációs átviteli függvényt. tékre tud felemelkedni a válaszjel,
mire a négyszöggel ismét csökkenni
Az 7.26. ábra szerinti két függvény nem más, mint az OTF(v) komplex
kezd. Tehát a térfrekvencia növeke­
optikai átviteli függvény abszolút értéke és fázisa. désével a kontraszt csökkenni fog.
Persze egy valóságos tárgy általában nem periodikus struktúrájú. Mint a
függvénytanból tudjuk, felírható azonban függvénysorként, vagyis külön­
féle frekvenciájú összetevők összességeként. Miután az egyes összetevő
frekvenciák átvitele nem azonos, ezért a tárgy leképzése nem lesz ideális.
Általában igaz, hogy a magasabb frekvenciákon csökken a kontraszt és
növekszik a fázishiba. Ez olyan, mint a rendszertechnikában a felületvágó
szűrők hatása.

HTF(v)

Itt a függőleges tengely léptéke


szög, mivel egyetlen periódust 360°-
nak tekintünk, és ehhez képest lép­
tékezzük a fáziseltolódást.
PTF(v) A fázishibajelentéséhez megje­
180° + gyezzük, hogy azt úgy kell elkép­
zelni, mintha az egyes képrészletek
(pl. a négyszöggel felfutó vagy lefu­
tó éle) nem pontosan oda kerülne a
képen, ahová ideális képszerkesztés
útján.
A vízszintes tengelyen a v tér­
-180° frekvencia található ciklus/mm egy­
ségben. Az ábra alatt szokás ábrá­
1.26. ábra. zolni a fázishiba változását szintén a
A modulációs átviteli függvény és a fázisátviteli függvény térfrekvencia függvényében.
54 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.7.4. Az apertúrafüggvény és kapcsolata az optikai átviteli


függvénnyel

E fejezet tanulmányozását a könyv II. részének ismeretében könnyebben


elvégezhetjük. Azért szerepeltetjük mégis itt, és nem a hullámoptikai ré­
szek után, mert az optikai átviteli függvények megértését teljesebbé teszi.
A fény hullámtani leírásakor elektromágneses rezgésekről, hullámokról
beszélünk. Az elektromos térerőt, amelynek változásaként is leírhatjuk a
fényt, a következő képlettel szemléltethetjük:

E (t) = U e "
0 0
Ka + <P)
= U cos (a>t + <p) + iU sin (oit + <p)
0 Q (1.60.)

Ha összevonjuk az időtől független tagokat: E(t) = í / e • é Q 0


t o < p w t
alakot
Itt U a rezgés amplitúdója, t az idő,
0 kapjuk. Ebben az alakban jelöljük E-vel az időtől független részt:
<p a kezdő fázisszög, / az imaginári­
us egység. Az összefüggés valós ré­ E=UtfP, (1.61.)
sze a cosinuszos terjedés leírását
szemlélteti. és nevezzük ezt komplex amplitúdónak, hiszen az időbeli rezgésnek ez je­
lenti az amplitúdóját.
A továbbiakban a komplex amplitú­
Tekintsük az 7.27. ábrátl Képzeljük el az optikai leképzést úgy, mintha
dónak lesz csak jelenősége, mert
a másik tényező csak az időtől függ, a lencsébe bemenő fényhullám komplex amplitúdója megszorzódna egy -
mi pedig a helytől függő viszonyo­ a lencsére jellemző ún. pupillafüggvénnyel, és így alakulna ki a kimeneten
kat vizsgáljuk. a fényhullám komplex amplitúdója. A pupillafüggvényre vonatkozóan két
dolgot kell számításba vennünk. Egyrészt lehet a lencsének x(u, v) átbo­
csátási tényezője, másrészt megváltoztathatja a fényhullámok gömbszerű­
ségét, amelyet az 0' középponttól rajzolt referenciagömbtől való W (u, v)
eltéréssel vehetünk figyelembe. Ezekkel a pupillafüggvény
Itt a négyzetgyök értelme az intenzi­
tás képzésénél látható, amikor is
négyzetre emelés miatt eltűnik. P(u,v) = JcJu~^)c^ WM
(1.62.)
A a fény hullámhossza,
^-W(u,v)P dig a W(u,v) hatására
e
A leképzés síkjában a fényhullám komplex amplitúdója egydimenziós
A
esetben:
létrejövő fáziseltolódás.
oo
Kétdimenziós esetre
E(x')= \ P{u)& 'du-mk aauX
(1.63.)
E(x',y') = J j / ' ( « , v ) e - i2jl(
' '
tt +vy
Wv — 00

— 00

(1.64.) adódik, amely összefüggésről felismerhető, hogy az nem más, mint egy
Az inverz Fourier-transzformációs Fourier-transzformáció! Kimondható tehát, hogy a képsíkon a fényhullám
formulát használva komplex amplitúdója arányos a pupillafüggvény Fourier-transzformáció-
jával.
P(u, v) = J j E(x',y')c ' ' dx'dy'.
i27,(ux +V>, ]

A képsíkon egy pont képének intenzitását úgy kaphatjuk meg, ha az


amplitúdót ismerjük, hogy azt négyzetre emeljük, pontosabban, a komp­
lex amplitúdó ismeretében
E * (x\ y') a E(x , y') komplex kon­
jugáltját jelenti. I(x'y') = E(x',y')-E*(x',y')
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 55

Mivel az optikai átviteli függvény a pontszórásfüggvény Fourier-transz- O


formáltja,

OTF(v) = Wlix'^-^x'+^dx'dy'
— 00

1.27. ábra.
A behelyettesítéseket elvégezve egydimenziósán írva:
A hullámaberráció értelmezése
00

OTF(v) = \p{u)-P*{u)du (1.65.)


— 00

Miután az ilyen összefüggést autokorrelációnak nevezzük, kijelenthető,


hogy az optikai átviteli függvényt a pupillafüggvény autokorrelációjaként
is előállíthatjuk.

1.7.5. Aberrációmentes optikai rendszer átviteli függvénye

Ha az optikai rendszer aberrációmentes, akkor W(u, v) hullámaberráció

zérus, az e Á
tényező egységnyi lesz, tehát P(u,v) kivihető az in­
tegrál jel elé. Az integrálandó függvény ekkor a pupilla területének és ön­
magával eltolt területének az 1.28. ábra szerinti metszete lesz az eltolás
mértékének függvényében. Az eltolás mértéke pedig arányos a térfrekven­
ciával. (Mindez az autokorrekció miatt van így.)
Látható, hogy v = 0 esetén a terület maximális (ezt tekintjük l-nek),
amikor pedig a két kör érinti egymást, akkor a terület zérus lesz. Ekkor a
határ vagyis a felbontóképesség elvi határa így határozható meg.
u=v

A függvény jellegét az alábbi összefüggéssel írhatjuk le:

1.28. ábra.
Aberrációmentes rendszer átviteli függvényének szemléltetése
56 G E O M E T R I A I OPTIKA

határ

1.29. ábra.
Aberrációmentes rendszer átviteli függvénye

Kör alakú apertúra esetén

1
1,22 az elsőfajú Bessel-függvény V
határ —
(1.67.)
miatt kerül be.

Az 1.29. ábra az aberrációmentes optikai rendszerek átviteli függvé­


Feltüntettük az egyes rekeszállások­ nyét mutatja. Mivel a vízszintes tengely relatív koordinátájú, ebben ábrá­
nak megfelelő aberrációmentes átvi­ zolva az összes tengelyszimmetrikus optikai rendszer egyetlen függvény­
teli függvényeket is. Mint látható, nyel ábrázolható.
két ellentétes folyamat játszódik le Az 1.30. ábrán különböző mértékben rekeszelt optikai rendszer látható.
rekeszeléskor: egyrészt javult
a rendszerek átviteli függvénye, hi­
szen kizáródnak a szélső nyalábok,
csökken az abberáció, másrészt
romlik az adott rekesznek megfelelő
aberrációmentes átviteli függvény.
Az adott objektívnél 8-os rekesz-
értéknél összesimul a valós és az
aberrációmentes átviteli függvény.
Ha tovább rekeszelünk, akkor már
csak romolhat a rendszer, hiszen az
aberrációmentes függvény romlik,
a valós pedig nem lehet jobb nála.
Minden objektívnél van egy olyan
rekeszérték, amelynél előáll ez
a helyzet.
Miután az aberrációmentes rend­ 1.30. ábra.
szereknél a képminőséget csak a dif­ Aberrációval terhelt és aberrációmentes rendszerek átviteli függvényei
frakciókorlátozza, az ilyen rendsze­ a rekeszelés függvényében
reket diffrakciókorlátozott, vagy dif­
frakciólimitáló rendszerekként is
említi az irodalom.
A KÉPALKOTÁS ALAPJAI 57

1.7.6. Sorba kapcsolt rendszerek átviteli függvénye

Összetett rendszereknél az eredő átviteli függvény az integrál alatt össze-


szorzódik két rendszerre:

00

OTF(v)= \]P {u,v)-P*{u,v)-P {u,vyP {u,v)dudv


x 2 2 (1.68.)
— 00

Három esetet különböztetünk meg:


1. Az egyes rendszerek aberrációmentesek.
Ekkor a W(u,v) hullámaberráció zérus, ezért az imaginárius tag elma­
rad, a határtérfrekvenciát a legkevésbé fényerős rendszer v ^ ^ - a szabja
meg, de a nagyobb fényerejű nem rontja az eredményt.
2. Az egyes rendszerek aberrációval terheltek, ilyenkor minden elemi
rendszer hat az eredőre.
3. A hullámaberációk a kitevőben algebrailag összegződnek (tehát javít­
hatják is egymást).
4. Ha az egyes összetevő rendszerek között valódi kép jön létre, és azt le­
képezi a következő rendszer, akkor az MTF-ek összeszorzódnak, a
PTF-ek pedig összeadódnak.

Gyakorló feladatok

Ll. Számítsuk ki a levegőből az üvegbe érkező fénysugár törési szögeit, ha a


beesési szög: 5°, és az üveg törésmutatója n = 1,5.
A Snellius-Descartes-törvényből kifejezzük a törési szög szinuszát:

sina , sina , . , „ _ „»_ sin5° _


f : i_^^
n n c o i - 0

n= • sina = , tehát sina = — = U,U581; a = i,i


sina'' TI !> 3

L 2 . Levegőből üvegbe érkező fénynyaláb egy része az üvegbe hatol, egy kis ré­
sze visszaverődik. Mekkora a beesési szög, ha a visszavert fénysugár a meg­
tört fénysugárra merőleges (n = 1,5) lásd az alkalmazási példa ábráját!
A törési szög és a visszaverődési szög között felírhatjuk az alábbi össze­
függést:
a + a' + 90° = 180° , ebből

a' = 90°-a; de írhatjuk

sin a' = sin (90° - a) = cos a

Felírva a Snellius-Descartes-törvényt:

sina sina-
n = —— — = tg a
" sina
B
cos a T
fl

tg a =1,5; a = 56°18'
ü
58 GEOMETRIAI O P T I K A

Tehát az 56°18' beesési szöggel érkező fénysugár esetében a visszavert


fénysugár merőleges lesz a megtört sugárra.
1.3. Mutassuk meg, hogy a gömbfelületre jobbról érkező párhuzamos sugarak
esetén f = —r—A— adódik !
J
n-n
1.4. Állapítsuk meg az alábbi lencse típusát, gyújtótávolságát és dioptriaszámát.
A lencse vékony lencse.

r, = 15 cm /- = - 1 0 c m
2 n=l,5 /=?^= ?

Megoldás:
A lencse kettős domború. Az első, vagyis tárgy felőli görbületi sugár na­
gyobb, mint a második, vagyis kép felőli sugár, így a lencse aszimetrikusan
bikonvex lencse:/= 12 cm.
A lencse tűrőképessége: <p = 8,3 dioptria.
1.5. Ha az előző példa szerinti aszimmetrikusan kettősen domború lencsét közé­
pen kettévágjuk, két síkdomború lencsét kapunk.
Határozzuk meg ezek gyújtótávolságát, ill. törőképességét!

r] = 15cm r' =<*>


2 n=l,5 /=?p = ?

Megoldás:
Az első lencse: /] = 30 cm
<Pi = 3,3 dioptria
A másik lencse: f = 20 cm
2

ip = 5 dioptria
2

1.6. Állapítsuk meg az alábbi lencsék típusát, gyújtótávolságát és dioptriaszá­


mát:
r,=20cm, r' = 30 cm
2 n=l,5 /= ? (p= ?
Megoldás:
A lencse homorúan domború (meniszkusz), mert r pozitív és (j ) nagyobb
2 2

mint /•].
/ = 120 <p = 0,83 dioptria
1.7. Egy lencse előtt 4 cm távolságban tárgyat helyezünk el, melyről a tárgytér­
ben 24 cm távolságban kép keletkezik.
s = - 4 cm s' = - 24 cm /= ?
Megoldás
f= 48 mm
A kép a tárgytérben keletkezett, tehát látszólagos (képtávolság előjele ne­
gatív).
A lencse gyűjtőlencse, mert a gyújtótávolság előjele pozitív.
1.8. Hol és milyen nagyítású képet alkot a 100 mm-es fókusztávolságú szóró­
lencse a mögötte 60 mm-re elhelyezett tárgyról?
s = 60

/=-100

m.
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 59

1.9. Milyen fókusztávolságú lencse, milyen tárgytávolság esetén biztosít három­


szoros nagyítású fordított képet 200 mm-es leképezési hosszon?
w _ 200_ 200 O T g

m« = 3 / i i r -
2-mg—- 2+3+^ 5,
ma p
3 3

/=200 s= f - L - l 1 = 37,5(^-1 I 50

1.10. Legyen adva egy szimmetrikus, kétszer domború, vékony lencse a követke- Érdekesség: Szimmetrikus vékony
ző adatokkal: n = 1,5; r = 120 mm; r = - 120 mm x 2 lencséknél a fókusztávolság egyenlő
Mekkora a fókusztávolsága? a görbületi sugarakkal! (n = 1,5 ese-
( \ í ^ tén
^

r " - < r i J
(
' - ^ - ^ 2 ö J T 5 ö
= ( 1 5 =

/ = 120 mm
1.11. Legyen adva az előző lencse, azzal a különbséggel, hogy d = 10 mm.
Számítsuk ki a fókusztávolságát és a fősíkjai helyét!

/ = 121,7 mm Egy szimmetrikus vastag lencsénél a


z = 3,38 mm fősíkok körülbelül a vastagság
z' = -3,38 mm harmadába esnek.
L12. Legyen egy vastag lencse a következő adatokkal adva.
r| = 100 mm
r = -80 mm
2

d= 10 mm
n= 1,51871 (BK7)
Számítsuk ki a fókusztávolságát.
A feladatot a 1.15. képlet sorozatos alkalmazásával oldjuk meg.
í ] = 00

1,51871-100
* 051871 2 9 2
- 7 8 6 m m

s = 292,786 - 10 = 282,786 mm
2

S
' = 2
1,51871 -0,5l87T
1 =+ 8 4
' 3 5 6 8m m

282,786 +
-80

„ 292,78-84,3568 „„„„„
/ =
282,786 = ^3355 mm +

z'=s -f' = 84,3526 - 87,3355 = - 2,983 mm


2

L13. Végezze el a tárgyoldali fókusztávolság és z kiszámítását!


(z = + 3,723 mm) ( / = / ' )
60 G E O M E T R I A I OPTIKA

1.14. Bizonyítsuk be az előző feladat segítségével, hogy a fősíkok konjugáltak,


vagyis az egyik főpontba behelyezett tárgy képe a másik főpontban kelet­
kezik.

S{ = 3,723 mm

1,51871
= +5,54703 mm
1 0,51871
3,723 100

j = 5,54703 - 10 = ^,45297 mm
2

1
= -2,989 mm
1,51871 -0,51871
-4,45297 80

Vagyis tényleg a képoldali fősíkba került a kép.


Számítsuk ki a nagyítást ez esetben!
+1 nagyítás egyenesállású képet 5,54703-(-2,989) ,„ ,
jelent.
^ =
3,723-(-4,45297) = 1
' °0 0 0 7

Jegyezzük meg: a főpontok konjugáltak, és a rájuk vonatkozó lineáris na­


gyítás +1.
1.15. Számítsa ki az előző feladat fókusztávolságát és fősíkjainak helyeit a (1.47.)
(1.48.) összefüggések segítségével is.
1.16. Hol van a belépő és a kilépő pupillája a következő triplettnek?

A =80 / = 40'. , !
2
/ = 50
3

i
L 1

10 ' X

5 20

u'1 1
t >

17 L \f
AP EP

A kilépő pupilla számítása: a rekesztől jobbra eső részrendszer egyetlen


lencse, ez alkot képet a rekeszről:
A K É P A L K O T Á S ALAPJAI 61

A belépő pupilla helyének számítása: a rekesztől balra eső részrendszer

1
alkot képet a rekeszről, ezért rajzilag megfordíthatjuk, hogy a tárgy a len­ -40 80
csékből balra essék. J. V A
Í,=-5 5 10

s\ = - 4 , 4 4

s = - 14,4
2

s' = - 17,62
2

L17. Mekkora kell legyen a belépő pupillája egy fotoobjektívnek ahhoz, hogy
relatív nyílása 1:2,8 legyen, ha a fókusztávolsága 50 mm?
/

0EP~

ü
2 , 8

0EP = = 17mm
Ez persze nem jelenti azt, hogy az apertúrarekesz 17 mm-re van állítva, hi­
szen annak csak a képe 17 mm.
L18. Melyik távcső van jobban illesztve egy havas, napsütéses táj esetén:
6 x 35 -ös, vagy 8 x 20-as?
Megoldás:
mindkét esetre ki kell számítani a kilépő pupillát:
D
*i-fl _ m

— -r-nty

D
ok
u

rriy

35

D = — = 5,83 mm
Mivel a havas, napos tájon a szem pupillája kb. 2 mm-re összehúzódik a
ak

8 x 20-as távcső a jobban illesztett.


Dok, = Y = 2.5mm
2. fejezet Az optikai rendszerek
tervezésének kezdeti
szakasza
2.1. Az optikai rendszerek tervezésének szakaszai
Az optikai rendszerek hagyományos (manuális) tervezése három szakasz­
ra tagolódott.
1. Kezdeti szakasz. I. rendű közelítés: a vékony lencsékből álló rendszer
vékony lencséi fókusztávolságainak és köztes légközeinek megválasz­
tása, illetve az ezen adatok alapján kiszámítható jellemzők meghatáro­
zása, beleértve az apertúrarekeszt is.
2. Középső szakasz. III. rendű közelítés: a vékony lencsék anyagállandói­
nak megválasztását követően a képalkotási hibák harmadrendig terjedő
kiegyenlítése.
A számítógéppel támogatott terve­ 3. Végső szakasz. Finom korrekciók: áttérés vastag rendszerre és a vastag
zés esetében a tervezői tevékenység rendszer (manuális) korrekciója.
jellege és eszköztára alapján - kis Az optikai rendszerek korszerű, számítógéppel támogatott, interaktív
szubjektivitással - az I. és HJ. rendű tervezése esetében a tervezés végső szakasza a vastag rendszer automati­
közelítés tekinthető a tervezés kez­ zált korrekcióját foglalja magában, beleértve a gyártási tűrések statiszti­
deti (bevezető) szakaszának, és a
kailag megalapozott meghatározását is.
számítógépes, automatizált korrek­
ciók a tervezés végső (befejező) sza­
kaszának. A tervezés kezdeti szaka­
2.1.1. A vékony lencsékből álló rendszer
szára vonatkozó megfontolások és
eljárások ennek megfelelően kerül­
A műszaki optikán belül az optikai rendszerek tervezésének kezdeti sza­
tek összeállításra.
kasza a vékony lencsék fogalmának bevezetésén és alkalmazásán nyug­
szik.
A 2.1. ábrán feltüntetett / , , / , ... f fókusztávolságú, egymástól
2 k

e , e , ... e légközökkel elválasztott vékony lencsékből álló rendszerrel


s 2 k

(vékony rendszerrel) kapcsolatos jelölések, definíciók és megfontolások


az alábbiak.
Az adott Í, tárgytávolság esetében a lencsetörvény ismételt alkalmazá­
sával az s'i képtávolság meghatározható. Az egyes lencsék s) és Í, kép- és
tárgytávolságainak hányadosai adják a tárgy m, nagyításait. A rendszer
egészének M eredő nagyítása:
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 63

2.1. ábra. Az optikai rendszer az O középpont­


A vékony lencsékből álló rendszer tal és ö szélső ponttal, azaz H tárgy-
magassággal jellemzett, az első len­
cse előtt s\ távolságban elhelyezke­
dő -Ttárgysíkot, az O' középponttal
u - n
n - '
H
(2.1.) és Q szélső ponttal, azaz H' képma­
/=1 gassággal jellemzett, az utolsó len­
cse után s\ távolságban elhelyezke­
abol n és rí a tárgy- és képtér törésmutatója (lásd a 2.1. feladatot). dő r képsíkba képezi le.
A tárgy O középpontjából kiinduló sugaraknak az optikai tengellyel
bezárt szögét növelve, a rendszeren való áthaladást valamelyik apertúra
(Éyflás: lencseátmérő vagy rekesz) korlátozni fogja. Esetünkben ez az
apertúra a P apertúrarekesz, amelynek szélén áthaladó sugár a tárgytérben
az optikai tengellyel /5 szöget zár be. Az apertúrasugár a képtérben az
fl

optikai tengellyel f}' szöget zár be. A (későbbiekben nagy jelentőségű)


ak

MA numerikus apertúra a fí^ szög szinusza, azaz


A numerikus apertúra általánosan
| N A = sin/5^ (2.2.) NA = rí sin p" , mivel a képtér
ak

közege gyakran levegő, ezért


írhatjuk, hogy
Az apertúrasugár a vékony lencséken az optikai tengelytől mért h , h , t 2

_ kf... h magasságokban halad keresztül.


k
NA = sin/3^
A tárgy Q szélső pontjából kiinduló sugarak közül az a ferde fősugár,
m e l y az apertúrarekesz középpontján halad keresztül, és - kézenfekvően
- a Q' pontban döfi a képsíkot. A ferde fősugár az optikai tengellyel a
tárgytérben (}' a képtérben fi' szöget zár be. A ferde fősugár a vékony
cU ck

kacséken az optikai tengelytől mért y y , ••• yk magasságokban halad


iy 2

keresztül.
A be- és kilépő pupilla átmérője egyenlő - az 1.5.1. pont szerint - a be-
és kilépő pupilla helyét meghatározó részrendszer vékony lencséinek kép­
es tárgytávolság hányadosaiból képezett nagyítások eredőjének (szorzatá­
nak) és az apertúrarekesz átmérőjének a szorzatával. Következésképpen, a
64 G E O M E T R I A I OPTIKA

2.2. ábra.
A vékony rendszer be- és kilépő pupillája

2.2. ábrának megfelelően a Q szélső tárgypontból kiinduló ferde fősugár a


tárgytérben a belépő pupilla középpontjába irányul, keresztülmegy az
apertúrarekesz középpontján, és a képtérben a kilépő pupilla középpontjá­
ból a kép Q' szélső pontjába tart.
Egy / = 90 és § = 30 adatokkal
B P A rendszer belépő pupillaátmérőjének és fókusztávolságának az aránya
jellemzett rendszer esetében a rela­ a nyílásviszony. A nyílásviszonyt távoli tárgyra korrigált rendszer eseté­
tív nyílás f/3, vagy 1:3. ben relatív nyílásnak nevezzük. A relatív nyílást f/NO, vagy arány formá­
jában adják meg.

Az objektíveknek a fényképezésben
kialakultán elfogadott relatív nyílá­ /= 1 ... ...k
sai: 1:1, 1:1,4, 1:2, 1:2,8, 1:4, 1:5,6,
1:8, 1:11, 1:16, 1:22..
Egy példaképpen vett, l:2-es relatív
nyílású fotoobjektív relatív nyílásai
a változtatható átmérőjű apertúrare­
kesz (íriszblende) segítségével 1:2,8,
1:4 ... 1:22 értékűre csökkenthetőek.
A blende fenti léptékek szerinti egy-
egy fokozatú szűkítésével az apertú­
ra területe feleződik, így a film meg­
világításának erőssége 50-50%-kal 2.3. ábra.
csökken. A vékony rendszer fókuszpontjai, fókusztávolsága és főpontjai

2.1.2. A két- és háromtagú rendszerek generálása

Az optikai rendszerek tervezésének Az egyszerűbb két- és háromtagú vékony rendszerek generálásának vi­
kezdeti szakaszában célszerű szá­ szonylag egyszerű módjai vannak.
mos vékonyrendszer-változat adatai­ A kéttagú rendszerre vonatkozóan a távoli tárgy, (s = °o) és az egysze­
x

nak generálása (tömeges előállítása) rűség érdekében / ' = 1 egységnyi eredő fókusztávolság esetében, a meg­
annak érdekében, hogy azok külön- felelő/, é s / fókusztávolság tartományokba eső összetartozó jellemzőket az
2
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 65

2.1. táblázat. böző kritériumok (pl. rendszerada­


A „ + , + " típusú, kéttagú rendszerek összetartozó adatai tok, rendszeren belüli fókusztávol­
ság- és légközeloszlás, esetleg a
0,56 Petzvál-összeg és a színhibakorrek­
2.75 0,80
í 2 A légköz értéke ciós lehetőségek, stb.) szerint sze-
0,70 0,06 negatívvá válik lektálhatóak, ha úgy tetszik: optima-
2.25
* 2 0,69 0,97 lizálhatóak legyenek.
0,81 0,44 0,06
1.75 0,54 0,75 0,96
í 2
0,94 0,81 0,70 0,56
.25 0,25 0,37 0,44 0,55
í 2

1,25 1,75 2,25 2,75

(j, = oo)

/ ' =/i • m -» m =
2 2
L

(2.3.)
S2=f -\2
1

, m2 I

e =/i - s
2

• m- s
2 2

Közeli tárgy (s\ & oo) esetében


formulák alkalmazásával, példaszerűen a 2.1. táblázatban foglaltuk össze. meg kell határozni a kívánt leképzés
A teljes fx ésf mező negyedeinek típusjellemzőit a 2.4. ábra tartalmazza.
2 által igényelt rendszer fókusztávol­
A háromtagú rendszerre vonatkozóan, ugyancsak S] = oo é s / ' = 1 eseté­ ságát. Ily módon ez az eset is alap­
ben az / szerkezeti hossz és az s' képtávolság, mint paraméterek rögzítése
3
vetően a fentiekben részletezettre
esetén az / , és / fókusztávolságok kiragadott értékeinél a triplet összetar­
3
vezethető vissza.
tozó jellemzői az

, /l/3[(*-/l)(/3-4) + 4/3] A gyűjtő-szóró-gyűjtő („+, - , +")


(2.4.)
lencsékből álló, első triplet H. D.
Taylor alkotása (1893). Egyszerű
felépítésű és rövid szerkezeti hosz-
szal rendelkezik. Valamennyi har­
=/.+/ - 2 /
3 (2.5.) madrendű hibára korrigálható - ere­
dő fókusztávolsága, relatív nyílása
= l — e.
és tárgyszöge által korlátozott mó­
don. Ezért a triplet szakirodalma
formulák alkalmazásával meghatározhatóak, és a 2.2. táblázat példája
bármely más típusú optikai rend­
szerinti elrendezésben összefoglalhatóak. szernél gazdagabb.
66 GEOMETRIAI OPTIKA

A két gyűjtő hatású lencsecsoport­


ból, az eredő fókusztávolság kb. fe­
lét meghaladó légközzel kialakított
objektívtípus a Petzvál-objektív.
mert első megvalósítása Petzvál
József nevéhez fűződik (1840).
Petzvál eredeti objektívje egy ra­
gasztott és egy kis légközű duplet-
v A v 7
(TELE) (PETZVÁL)
ből állt, l:3,4-es relatív nyílás mel­
lett. A Petzvál-objektív a tizedénél
is kisebbre csökkentett expozíciós
idő mellett, kiváló képminőségével
forradalmasította a korabeli fotográ­
fiát.
Á A A 7
(RETROFÓKUSZ)

2.4. ábra.
A kéttagú rendszerek típusjellemzői

Nagyobb f/NO relatív nyílás eseté­ Ezen j[ = 00 és / ' = 1 klasszikus tripletekre vonatkozóan
ben hosszabb / szerkezeti hosszat és
rövidebb j képtávolságot, nagyobb
3
(l + s'3) ~ 1,1 ~ const. (2.6.)
± [S tárgyszög esetében rövidebb /
ci

szerkezeti hosszat és hosszabb Í 3


képtávolságot célszerű választani. Természetesen az/i és / fókusztávolságok előjelétől függően - a kétta­
3

gú rendszerek esetéhez hasonlóan - a teljes f\ é s / tartomány négy karak­


3

terisztikus mezőre oszlik, amelyeken belül további, a 2.5. ábrán érzékelte­


tett, célirányos, feltáró vizsgálatok végezhetők.
Közeli tárgy J ^ 00 esetében pedig meg kell határozni a kívánt lekép­
1

zés által igényelt rendszer fókusztávolságát. Ily módon ez az eset vissza­


vezethető az előzőekben részletezettre.

2.2. táblázat.
A „ + ,-, +" típusú, háromtagú rendszer összetartozó adatainak elrendezése
f>
0,8 /' = 1
e-,
h
0,7 e\ /=...
e-,
f>
0,6 e\ 53=...
e->

0,5 ex (/ + í « 1,1 = const.)


3

0,4 0,5 0,6 0,7


/ h
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 67

© hagyományos triplet
© © nagy kilépőpupilla-távolságú okulár
© (5) fd objektív
© © lézerdióda kollimátor objektív
-1 2 f 3
(D extrém kicsiny nyíláshibájú objektív
©
-1 +

-2
©
-3

2.5. ábra.
A háromtagú rendszerek típusjellemzői az elülső és hátulsó tag
fókusztávolságának függvényében

A háromnál több tagból álló rendszerek generálása esetében célszerű


azokat két- és/vagy háromtagú részrendszerekre bontva optimalizálni oly
módon, hogy illesztésüket az alábbi összefüggések alkalmazásával bizto­
sítjuk:

fi
Ifi,; = (2.7)

továbbá, szükség esetén:

h = h_ 1 -
i i í (2.8.)

A k tagú rendszerek generálásának a megoldása alapvetően a fenti


(2.7.) és (2.8.) összefüggésekre és szukcesszív approximációra épülő
program segítségével is megkísérelhető. E célkitűzés azonban az optimá­
lis változat nehéz definiálása, valamint az összetartozó adathalmazok
nagysága miatt megkérdőjelezhető.
A vékony rendszerek generálására a Gyakorló feladatok között egy geo­
déziai távcső (2.4.) és egy lézerdióda kollimátor tervezése (2.5.) mutat
szemléletes példát.

2JZ. A képalkotási hibák geometriai


interpretációja
A képalkotási hibák geometriai interpretációját a 2.6. ábra szemlélteti. A
leképező rendszert egyetlen /fókusztávolságú, n törésmutatójú és v Abbe-
számú vékony gyűjtőlencse alkotja. Az apertúra- és a ferde sugárnyalábo­
kat a vékony lencse előtt elhelyezett apertúrarekesz korlátozza. A 7"tárgy-
68 G E O M E T R I A I OPTIKA

sík a vékony lencse előtt Í távolságban helyezkedik el. A szélső tárgypont


az optikai tengelytől H távolságban (tárgymagasság) van.
A tárgyból eredő kevert („fehér") színű, megkülönböztetett jelentőség­
gel felruházott
- az apertúrasugár, amely a tárgynak az optikai tengelyen elhelyezke­
dő pontjából indul ki, és az apertúrarekesz szélén halad keresztül,
valamint
- a ferde fősugár, amely a tárgynak a szélső pontjából indul ki, és az
apertúrarekesz középpontján halad keresztül.
Az apertúrasugár Á tárgytérben /3 és a képtérben (}' , a ferde fősugár az
fl a

A megkülönböztetett hullámhosszak apertúrarekesz középpontján áthaladva /3 szöget zár be az optikai tengely-


p

jele és nagysága lyel. Az apertúrasugár az optikai tengelytől mért h magasságban, a ferde fősu­
gár pedig y magasságban („mélységben") halad keresztül a vékony lencsén.
A hullámhossz A képalkotási hibák értelmezéséhez szükségesek a tárgy szélső pontjá­
ból kiinduló segédsugarak:
Jele Nagysága, nm - a centrális sugár, amely a képtérbe a vékony lencse középpontjában
t 1014,0 irányváltoztatás nélkül halad keresztül, valamint
s 852,1 - a meridionális síkban (a papír síkjában) az apertúrarekesz felső szé­
r 706,5 lén keresztülhaladó a és az alsó szélén keresztülhaladó b sugár.
C 656,3 A teljesség (és a továbbiak) érdekében említést kell tenni a szagittális
C" 643,8 síkról is, amely
632,8 632,8 - merőleges a meridionális síkra és
D 589,3 - illeszkedik a ferde fősugár aktuális szakaszára.
d 587,6 (Természetesen a tárgytér szagittális síkjában is van két, az a és b-nek.
e 546,1 megfelelő segédsugár).
F 486,1 A képtérben, a vékony lencsétől s' távolságban lévő, 7"' ideális képsík
F' 480,0 környezetében, a fenti fő,- és segédsugarak menete alapján jönnek létre a
g 435,8 képalkotási hibák (vagyis az eltérések az ideális leképzéstől).
404,7 A tárgytérben a kevert fényből összetett apertúra- és ferde fősugár a
i 365,0 vékony lencsén áthaladva, az optikai anyagok törésmutatójának - a v Abbe-
számmal is jól jellemezhető - kismértékű hullámhosszfüggése (disz­
perziója) miatt színeire bomlik. Vizuális műszerek esetében pl. ezt a A > = c

= 643,8 nm-es vörös, a X = 546,1 nm-es sárga és X = 480,0 nm-es kék


e F

hullámhosszúságú sugarakra vonatkozóan lehet számítani, értelmezni és


ábrázolni. Ezért a képtérben a fenti hullámhosszúságú vörös, sárga és kék
A továbbiakban (a monokromatikus színnel jellemzett apertúrasugár az optikai tengelyt C e, F' pontban met­
képalkotási hibák értelmezésének szi, a vékony lencsétől (a 2.6. ábrán az áttekinthetőség érdekében nem je­
előkészítése érdekében) csak a kö­ lölt) s' ; s' és sp távolságban. Továbbá, ugyancsak a képtérben a vörös,
C e

zepes n törésmutatót vesszük figye­


e sárga és kék színnel jellemzett ferde fősugár az ideális képsíkot a C e, F'
lembe. A H'u ideális képmagassá­ pontokban döfi, az optikai tengelytől (szintén fel nem tüntetett) H , H ,
c e
got az ideális képsíkon a centrális és Hf magasságban.
sugár döféspontja tűzi ki. A H' reaí

(képalkotási hibával terhelt) valósá­ Végül a szélső tárgypontból kiinduló ferde fősugár mentén a meridio­
gos képmagasságot az ideális képsí­ nális és a szagittális síkban a fősugártól igen kicsiny (infinitezimális) tá­
kon a ferde fősugár döféspontja volságban haladó kísérősugaraknak a képtérben a ferde fősugáron alkotott
jelöli ki. metszéspontjai képezik az m meridionális és az sz szagittális képpontot.
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 69

A fentiek alapján értelmezhetőek a képalkotási hibák. A képalkotási hi­


bák értelmezésénél az áttekinthetőbb egyszerűség miatt feltételezzük,
hogy az aktuálisan tárgyalt képalkotási hibán kívül más hiba nincs, azaz
az összes többi képalkotási hiba értéke nulla. A képalkotási hibák előjelei­
re utaló vonatkoztatást a 2.6. ábrán feltüntetett „talpas nyilak" mutatják.
(A 2.6. ábra szerinti esetben valamennyi képalkotási hiba előjele negatív).
A képalkotási hibák közül (1. 2.6. ábra és jelölései) a
- kromatikus- vagy színhibák:
- longitudinális színhiba: As' '_ (h) = s'p{h) - s' (h)
F c c

- transzverzális színhiba: &Y' ._ (H') = H' (B ) - H' (B )


F C r cl c c]

/l = 80,0 -46,1
t lV 60,0
i,=oo
7 4
u-i

II
e = 27,0 o.
x
^— e = 23,0
2
C
V = 70,1
3

Ü = - 2 1 6 > ^ j

l A = -15°
\ ^ b = -3,0
c
2

' t^ 1f
ir
2.7. ábra.
A vékony triplet alapvető adatai (a 2.3. Gyakorló feladathoz)
70 GEOMETRIAI OPTIKA

- monokromatikus hibák:
- nyfláshiba: AS'(h) = s' (h) - s'
e

- meridionális koma: AK' (fi {) m c

- szagittális koma: AK' (fi {)


s c

- Petzvál-képmezőhajlás: AP'0 \) c

- meridionális képmezőhajlás: At' (fí ) m cX

- szagittális képmezőhajlás: At' (fi {) s c

- torzítás: AT'(fi ) [mm] vagy


cl

H' {{S )-H' {fl )


real cX id cX
100%. (2.9)

0
A szférikus felületeket alkalmazó 2.3. A képalkotási hibák harmadrendű
képalkotás harmadrendű hibaelmé­ analitikai egyenletei
letét - a képmezőhajlást illetően
Petzvál Józsefre hivatkozva - L.
Seidel dolgozta ki (1856), de bonyo­ A vékony lencséből álló rendszer képalkotási hibái függenek a lencsék
lultsága miatt maga sem hitt annak fókusztávolságától, a törésmutató és az Abbe-szám anyagállandóitól, na­
gyakorlati alkalmazhatóságában. A gyításaitól, alakjaitól; az apertúrarekesz elhelyezkedésétől és nagyságától;
formulákat jelentősen egyszerűsítő
az apertúra- és ferde fősugárnak az optikai tengelytől mért áthaladási ma­
fogalmak és jelölések bevezetésével
gasságaitól és a kép távolságától, valamint magasságától. A képalkotási
Taylor, Coddington, Conrady,
Berek, Argentieri, Flügge, stb. kü­ hibák a fenti paraméterek összetett, szögfüggvényeket is tartalmazó, nem­
lönböző struktúrájú analitikai rend­ lineáris függvényei. Ezért.az optikai rendszerek céltudatos számításokon
szereket hoztak létre. E helyütt elő­ alapuló tervezési módszereinek kialakulása - a számítások manuális
nyei és egyszerűsége miatt a vékony elvégzésének akkori kényszere miatt - csak egyszerűsítő absztrakciók és
lencsére épített, az egymástól közelítések árán vált lehetővé. Az ily módon kialakított közelítő számítá­
független, de nagyfokú szimmetriát sok, pontatlanságuk ellenére, sokak alapvető és kiegészítő tevékenységé­
mutató helyzet- és alakfaktoron nek eredményeképpen kifinomult eljárássá váltak. Mivel a közelítő számí­
nyugvó Coddington-Taylor analiti­ tások a konstrukciós paramétereket közvetlenül, vagy szinte közvetlenül
kai rendszer H.H. Emsley-féle válto­ tartalmazzák, egyszerűségük és áttekinthetőségük miatt jelentőségüket a
zatát ismertetjük.
számítógépek korában sem lehet lebecsülni.
A d vastagságú vastag lencse és a A közelítő számítások legelterjedtebben használt változata a harmad­
vele ekvivalens, 0 vastagságú vé­ rendű hibaelmélet, a vékony lencsék absztrakciójának bevezetésén, vala­
kony lencse fókusztávolsága, törés­ mint a szögfüggvények sorbafejtésének alkalmazásán nyugszik.
mutatója és első görbületi sugara A fénysugarak átvezetésekor az optikai rendszer törőfelületeinél a
azonos. A vastag és vékony lencse Snellius-Descartes-törvény és ezzel a szinusz szögfüggvény alkalmazása
második görbületi sugarai - éppen a elkerülhetetlen. A harmadrendű hibaelmélet - innen az elnevezés - a szi­
vastagságkülönbségük miatt - egy­
nuszfüggvényt sorbafejtett alakjának első két tagjával veszi figyelembe,
mástól kismértékben eltérőek. A
azaz
vastag lencsék fősíkjai különváltak,
és a lencsén belül vagy kívül he­
lyezkednek el, míg a vékony len­
csék fősíkjai egybeesnek magával a x
sinx zzx- " 3 T (2.10)
vékony lencsével.
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 71

2.3.1. A vékony lencsékből álló rendszerek analitikai egyenletei Helyzetfaktor, n


Gyűjtőlencse Szórólencse
A képalkotási hibák harmadrendű közelítő (a továbbiakban: analitikai)
egyenleteinek az alkalmazásával az elérni kívánt alapvető cél a vékony
lencsék alakjainak, azaz a felületek görbületi sugarainak a meghatározása.
A lencsetörvény alkalmazásával meghatározott metszeti távolságok se­
gítségével megfelelő léptékű rajzvázlaton megrajzoljuk az apertúra- és a
ferde fősugár menetét, s ezzel a továbbiakhoz szükséges pontossággal le-
mérhetőek a fősugaraknak az optikai tengelytől vett n, és y, áthaladási ma­
gasság- és P , a ferde fősugárnak az optikai tengellyel a rekesz középpont­
p

jában alkotott szögadata.


Az apertúrasugár metszeti távolságai alapján az i-ik lencsére a helyzet­
faktor. 2F F F' 2F' 2F' F' F 2F

A helyzetfaktorok kiragadott értékei


s' + s m+l (2.11) a gyűjtő- és szórólencsék alkotta
s —s m-l sugármenet függvényében

Ugyancsak az i -ik lencse esetében a törésmutatóból képezhető együtt­


hatók: Alakfaktor, o
Gyűjtőlencse Szórólencse
n+2
A=- D=-
n(n-\y («-ir
4(n + l) n+1
\B =
«(n-l) £ = n(n-l)
(2.12)

3« + 2
C = G = 2+-
n

3n + l
2n

továbbá az alakfaktor

r' + r Az alakfaktorok kiragadott értékei­


(2.13.) hez tartozó gyűjtő- és szórólencsék
r —r
formái a főpontok feltüntetésével

függvényében a nyíláshiba-koefficiens: Az alakfaktor elsődlegesen a vé­


kony lencse jellemzője. A fenti
\Si = (Aa + Bon + O r + Z>),
2 2
(2.14.) összeállításban a szemléletesség és
az alakokra jellemző főpontelhe­
lyezkedés feltüntetése érdekében
és a koma-koefficiens:
szerepelnek vastag lencsék. | cr | » 1
esetében akár mindkét főpont is a
CÍ=(EO+GJI)Í (2.15.) lencséken kívülre tolódhat.
72 G E O M E T R I A I OPTIKA

Végül az apertúrafaktor (az aperturasugár relatív belépési magassága):

a= — i
(2.16.)
P

valamint a rekeszfaktor (a ferde fősugár relatív belépési magassága):

(2.17.)
B I
TG (/ÍJ

Az előzőek alapján a vékony rendszer í-ik lencséje a 2 jel előtti együtt­


ható, és a 2 jel utáni képalkotási hibakoefficiens szorzataként kifejezett
harmadrendű képalkotási hibáinak hosszdimenzióban (pl. mm-ben) kifeje­
zett analitikai egyenletei az alábbiak:

s' 2
' k
2 1 "
Longitudinális színhiba: As\ ~x ~ f"2
ű
£ (2.18.)
a k í = 1
í

Transzverzális színhiba: AY'i _i = H' Y t (2.19.)


1=1 ^ . Í

„2/2 k f c "

Nyíláshiba: A 5 ' = — ^ - ^ ^ """T (2.20.)


8 a
/t Í=IL / Ji

Szagittális koma: AK' = - s * ]T 2a 4-^4l 2


(2.21.)

H' 2 k

"1 1 (2.22.)
Petzvál-képmezőhajlás: AP'=—^2
2
1=1

Az analitikai egyenletek gyors meg­


Meridionális ké smezőhajlás: <•
határozása érdekében célszerű - TJII k
megfelelő grafikus megjelenítéssel ' =-f±±y
fnL +f 2 - 3 ^
- f 4 4+ 4 ^ f4\ 1 (2.23.)
A f

kiegészített - számítógépes progra­ Z


.=1
.
mot alkalmazni.

Szagittális képm ezőhajlás:


W'2 *
" 1 1 C
- 7 - +—— a & — r + - 0 T —=-
1 2 l 2 51
> / / 2 4 / 3 j .
(2.24.)
z
1=1
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 73

a H'
2 2 k
bl_]_ 3b 2
C ab 3
S
Torzítás: AT' = (2.25.)
[%]
' T / +
4 / 2 8 / 3

azaz: Ar [mm] = — . (2.26.)

Végül két, Jz í'-ik és a y'-ik lencse ragasztásának feltétele az

n-\
r,r'=2/ (2.27.)
a±\

alapján:

(2.28.)
\ j- )fj
n l

illetve:

(2.29.)
; T^7><
ff = +1)+1

2.3.2. Gyakorlati alkalmazások E triplet esetében a szigorúbb relatív


nyílás- és a mérsékeltebb tárgyme­
2.3.2.1. A triplet analitikai egyenletei zőszög miatt, a 2.1.2 pontban foglal­
tak szerint nagyobb szerkezeti hosz-
A specifikációs követelmények: szúságú és kisebb képtávolságú trip-
- = «>,/= 100
S l
letből indulunk ki.
- relatív nyílás://NO = / / 2,8
- a tárgymezó'szög: ±B = 15°, azaz a képmagasság: H' = 27
cl

A vékony rendszert - az alapvető adatokkal együtt - a 2.7. ábra mutat­


ja. A többi, az analitikai egyenletek meghatározásához szükséges adatokat
a 2.3. táblázat tartalmazza.

2.3. táblázat. A 2.3. táblázat utolsó sorában fel­


A triplet analitikai egyenleteinek meghatározásához szükséges adatok tüntetett törésmutatókhoz tartozó
^"--v^Lencse üvegek Abbe-szám-tartománya
1. 2. 3. eléggé széles ahhoz, hogy a színkor­
Adat
s —00 53,0 ^116,0 rekció biztosítható legyen.
s' 80,0 -393,0 70,0
m 0 -7,42 -0,169
h 18,0 12,0 12,7
y -9,5 1,0 11,0
jt -1,0 0,76 -0,71
a 1,44 0,96 1,02
b 24,0 -3,0 -27,7
n 1,78 1,62 1,78
74 G E O M E T R I A I OPTIKA

A 2.4. táblázatban foglaltuk össze a 2.4. táblázat.


három vékony lencsének a longitu­ A triplet analitikai egyenleteinek meghatározásához szükséges adatok
dinális és transzverzális színhibára
^~~^Lencse 2. 3.
vonatkozó, C^> és C^y kons­ 1.
r c
Adat
tansait, amelyeket a kiválasztásra
-122,0 93,2 -81,9
kerülő üveg Abbe-számával eloszt­
va kapjuk meg a As'f_c' és AY'p^c 11,7 1,67 -12,7
színhibák értékeit. (Igényes színkor-
rigáltság esetében pl. az első lencse
ragasztott kiviteli alakja jelenthet
végleges megoldást.)

AT,%
30-
AT', %
AS'
A 2.8. ábrán grafikusan ábrázoltuk • AS'
a három vékony lencse képalkotási AK'
hibáit, alakfaktoraik függvényében. 2 0 - 10
Látható, hogy a korrigált állapot
a u , = 1,5 a ~ -0,5 a ~0
2 3 10-5
alakfaktorok környezetében van.
A vékony lencsék ezen alakfakto­
rokhoz tartozó görbületi sugarai
0- 0 —I——
rendre: -1 -0:5. -1
r,,, = 50,6
r=
u 252,8
r ,i = -115,8
2
-10 - -5
'"2,2= -38.6
r =
xl 94,8
r=
xt -94,8 -20 - -10

2.8. ábra.
A vékony triplet lencséinek képalkotási hibái az alakfaktorok függvényében

2.3.2.2. Szférikus tükör a vékony rendszerben

A szférikus tükrök képalkotási hibáinak harmadrendű analitikai egyenletei


az eddigiek alapján könnyen meghatározhatóak. Mivel a gömbtükör
n = - 1 (fiktív) törésmutatójú síkdomború vagy síkhomorú lencsének te­
kinthető, ezért az i-ik tagot alkotó gömbtükör fókusztávolsága, helyzetfak­
tora és alakfaktora rendre:
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 75

Az i -ik tagot alkotó gömbtükör törésmutató-együtthatói:

A = -± B = 0, C=l,
4 (2.31.)
1
D= £ = 0, G=l, 7 = k .

Továbbá a nyíláshiba- és a koma-koefficiens:

Sj = rc,- , illetve C, = 7ti.


2
(2.32.)

Az optikai rendszer i -ik tagját képező szférikus tükör esetében a

p=- (2.33.)

bevezetésével a monokromatikus képalkotási hiba-koefficiensek az aláb­


biak:

a nyíláshiba koefficiense:
^ 2

(2.34.)
r r

a 8,
a szagittális koma-koefficiense: (p +p)
2
(2.25.)
b r v
'

4 C
a centrális koma-koefficiense: (2.36.)
r r

a Petzvál-képmezőhajlás koefficiense: — (2.37.)

a meridionális képmezőhajlás koefficiense: ——(3p + 6p + 2) 2


(2.38.)

a szagittális képmezőhajlás koefficiense: —~{p + 2 p ) 2


(2.39.)

2 A képalkotási hibák fenti koefficien-


az asztigmatizmus koefficiense: — — ( p + 2 p + l) 2 (2.40.) seit beszorozva a harmadrendű
(2.34.H2.41.) analitikai egyenletek
Z jelei előtt álló együtthatókkal,
b 1 eredményként a szférikus tükör kép-
és a torzítás koefficiense: í p + 3p + 2)
2 (2.41.)
alkotási hibáit kapjuk.
76 G E O M E T R I A I OPTIKA

2.3.2.3. Ragasztott lencse a vékony rendszerben

A továbbiakban csak a kéttagú ra­ A vékony lencsék alaktól függő képalkotási hibáinak az alakfaktor függ­
gasztott lencse problémájával fog­ vényében kifejezett analitikai egyenletei többtagú összetett algebrai kife­
lalkozunk, mert három tag ragasztá­ jezések. Korábban a kéttagú ragasztott lencsék alaktervezését úgy oldották
sa csak ritkán indokolt, és közös meg, hogy a két tag megfelelő képhibaegyenleteit a ragasztási feltétel al­
centráltságuk biztosítása is nehézsé­ kalmazásával valamelyik lencsetag alakfaktorának függvényében össze­
gekkel jár. gezték.
A kéttagú ragasztott lencse alaktervezésének a fentitől eltérő módszere
Az ekvivalens szimpletet definíció­
azon a felismerésen alapul, hogy a kéttagú ragasztott lencse és a vele ekvi­
szerűen a 2.9. ábra szemlélteti.
A 2.9. ábra szerint a kéttagú, ra­ valens szimplet megfelelő, alaktól függő képalkotási hibái egymástól az
gasztott lencsével a szimplet akkor eltolási faktornak nevezett algebrai kifejezésben különböznek. Az ekviva­
ekvivalens, ha: lens szimplet fogalmának bevezetésével a kéttagú ragasztott lencse alaktól
fc ÍE= r
Cfront = r
Efronl
függő képalkotási hibáinak analitikai egyenleteit nem a két lencse valame­
s = s n- n h = h (2.42.) lyikének, hanem az ekvivalens szimplet alakfaktorának a függvényében
c E x E c E

összegezzük. Ennek előnye különösen a sok különálló lencséből összetett


Vc = V £
optikai rendszerek tervezésénél jelentkezik, mert nem kell előre elhatároz­
ni, hogy melyek lesznek a ragasztott tagok.
A kéttagú, ragasztott lencse komponenseinek alak- és helyzetfaktorai
kifejezhetőek az ekvivalens szimplet alak- és helyzetfaktorának a függvé­
nyében. Az r f = r f feltételből kiindulva, a
C ront E ront

(2.43.)
J\ h

jelölések bevezetése után

a,, 71, (7,, 71-

a ,7i
E E

2.9. ábra.
A kéttagú ragasztott lencse és a vele ekvivalens szimplet adatai
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 77

o x = ^ ^ . V (2.44.)
<PX

A ragasztási feltétel teljesítése érdekében

W
<>2=-£ (OE-VI) + WU-1
L
(2.45.)

A kéttagú ragasztott lencse komponenseire, valamint az ekvivalens


szimpletre alkalmazva a helyzetfaktor definícióját kapjuk, hogy

n
\ =-^-( £+ )- . 7r 1 1

fx

illetve (2.46.)

<p 2

A (2.42.) feltételek és következményeik, valamint a képalkotási hibák A teljesség kedvéért megemlítjük


analitikai egyenletei szerkezetének áttekintése alapján az adódik, hogy az azt, hogy az eltolási faktorok meg-
alaktól függő képalkotási hibák eltolási faktorainak alapvetően a kéttagú határozásánál még két kisebb módo-
ragasztott lencse és a vele ekvivalens szimplet nyíláshiba- és koma-koeffi­ sítást is figyelembe kell venni.
cienseinek különbségéből kell erednie. Nevezetesen a kéttagú ragasztott
A fenti megfontolások alapján a nyíláshiba-koefficiens Y eltolási sph
lencse komponensei törésmutató-
faktora a kéttagú ragasztott lencse és a vele ekvivalens szimplet nyíláshi­ inak különbözősége miatt ugyanis
ba-koefficienseinek a különbsége: módosul a meridionális és a szagit­
tális képmezőhajlás analitikai
YS H = S -S . (2.47.) egyenletében a Petzval-összeget
C E

képviselő kifejezés, valamint a tor­


P

zítás analitikai egyenletében a törő-


Kifejtve a fenti nyíláshiba-koefficienseket az S = Sí + S figyelembe­
erő törésmutatótól függő együttható­
C 2

vételével: jának a kifejezése.

Y*ph = <P\(A\°\ + B o n + C Y R + DÓ + x x x
2

+ P\{A-2°2 + B o n + C n + D ) - (2.48.) Helyettesítsük be a (2.48.) összefüg­


2 2 2 2 2 2

gésbe a kéttagú ragasztott lencse el­


ső, valamint második komponensé­
- (A a\ + B a n + C ix\ + D,).
nek (2.44.), (2.45.) és (2.46.) alak-
x x E E x

és helyzetfaktor értékeit. A nyílás­


hiba-koefficiens eltolási faktora a
<P = \ - <P\ figyelembevételével,
{O -<P + L F - ^
+
2
E X

RX rendezés után a (2.49.) szerinti for­


mát ölti.

+B, {O -<P \){N -<P \)?J£JL


E X+ E X+
+
78 GEOMETRIAI OPTIKA

A nyíláshiba- és koma-koefficiens
(2.49.) és (2.50.) eltolási faktorai he­ + D, •+ (2.49.)
lyességét az /i; = n = n eset vizs­ 9\
2 E

gálatával ellenőriztük, amikor is a


kéttagú ragasztott lencse a vele ek­
vivalens szimpletbe megy át. Követ­ + ( 1 " <P. ) { ^ K ( G - - * > , ) + {W -1)(1 -
2 E l2 )] +
kezésképpen a képalkotási hibáik
analitikai egyenletei azonosak, tehát
+B (n - <p,\w (a - p,) + {W - L)(L - p,)] +
a nyíláshiba- és a koma-koefficien­
2 E l2 E l2

seik eltolási faktorának nullával kell


egyenlőeknek lenniök. Elvégezve a +C (jt -(p f+D (}-<p f}.
2 E l 2 l

(2.49.) és (2.50.) kifejezések A, B,


C, D, E, G 1 1 2 ismert törésmutató
függvényeiben az rí/ = n = HE be­
2 A nyíláshiba-koefficiens (2.47.) eltolási faktorához hasonlóan a koma­
helyettesítést, az YGPH es az YCOMA koefficiens Y eltolási faktora levezetésének végeredménye:
COMA

eltolási faktorok értékei nullává


váltak.
YCOMA =(1-<PM(.OE-<P0(E W , -E ) 2 1 2 1 +
(2.50.)
+ <w - <PX)(G - G,) + E (W
E 2 2 U2 - 1)(1 - V x )}.

A & tagból álló optikai rendszer tetszőleges, í-ik vékony lencséjének ra­
gasztása esetében az alaktól függő képalkotási hibák eltolási faktorait úgy
határozzuk meg, hogy az í-ik vékony lencsét ekvivalens szimpletnek te­
kintjük, és a képalkotási hibáinak koefficienseiben értelemszerűen az alábbi
helyettesítéseket végezzük el:

SÍ <sph>

(2.51.)
fi

v 2

Az í-ik vékony lencséről, mint ekvivalens szimpletről kéttagú ragasztott


lencsére úgy térünk át, hogy az í-ik vékony lencse alaktól függő képal­
kotási hibáihoz hozzáadjuk az alábbi eltolási faktoroknak az ekvivalens
szimplet alakfaktora szerint rendezett, megfelelő értékeit.

v - p2s
't L 4 Ys
P h
(2.52.)
sph
~ H X f

8 \" f 2 « * / 3 J (2.53.)
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 79

A nyíláshiba minimumához és mini­


"l
s
k
(2.54.) mális komához tartozó a alakfak­ M

l f 2

tor értéke jó közelítéssel a = -n . M

A számítási tapasztalatok szerint a


H'] 1 K 3a b2 2
n a alakfaktor közeli környezetében
<P\ l-<PI 1
M

*mer
WJ n
l
(2.55.) ^sph ~~ 10^ coma ' c

Ez a tapasztalat a nyíláshiba­
minimum környezetében lehetővé
H'i <Pi \~<P\ 1
i y teszi az eltolási faktorok kiszámítá­
Y =— (2.56.) sának egyszerűsítését, illetve pl. az
n, nj n, / 3
igényelt Y eltolási faktorhoz tar­
sph

tozó ragasztott lencse valamelyik


tagja töróerejének meghatározását.
y =- (2.57.)
/ 2 4 #-3

Y
disr - --[(N-Wi-H)\j+——2 S - f . (2.58.)
s
k

Az alaktól függő képalkotási hibák eltolási faktorai numerikus értékei­


nek - a szelekció szempontjából előnyös - gyors és tömeges meghatáro­
zása érdekében célszerű számítógépet alkalmazni a 2.10. ábra szerinti el­
rendezésnek megfelelően.
Az ismertetett módszer pontossága kézenfekvően megegyezik a har­
madrendű közelítő számítások gyakorlatából ismert pontossággal.

A 2.10. ábra szerinti elrendezés


alapján egy optikai rendszer tetsző­
leges vékony lencséjéről, mint a a E

ELTOLÁSI FAKTOROK: alakfaktorú ekvivalens szimpletről


át lehet térni a megfelelő, <p\ relatív
'sph elülső törőerejű és n hátulsó törés­
2

mutatójú ragasztott lencsére.

Az ekvivalens szimplet adatai:


«£> ^E' E> 1>E-
A

sag
A rendszer adatai:
h\,p,a ,s' , H' .
k k k
dist

2.10. ábra.
Az eltolási faktorok meghatározásának struktúrája
80 G E O M E T R I A I OPTIKA

2.3.3. A harmadrendű analitikai egyenletekből


levonható következtetések

Az optikai rendszerek analíziséhez és szintéziséhez (a típusvizsgálatokhoz


és a tervezéshez) az analitikai egyenletek felépítését és viselkedésmódját
igen jól kell ismerni.
Azért kell ismerni, mert alkalmazásukkal:
- egyszerűen, gyorsan és zárt alakban, más módon hozzá nem férhető
áttekintést nyerhetünk,
- a képalkotásban minden egyes lencse szerepét a többi tagtól függetlenül
is vizsgálhatjuk,
- megközelíthetjük azt, hogy az egyes lencsék képalkotási hibáinak kom­
penzálását lehetőleg ne a meredek hibaváltozások tartományában keres­
sük, hanem arra törekedjünk, hogy a képalkotási hibák kiegyenlítését
azonos nagyságrendű, kis hibakomponensek biztosítsák, s ez esetben:
- a harmadrendű közelítés hibája csökken,
- a magasabbrendű hibák várhatóan nem zavaróan kicsinyek lesznek, és
- az optikai rendszer gyártási, szerelési tűrésekre nem lesz érzékeny.
A fentebb felsoroltak értelmében az analitikai egyenletek struktúrájá­
Utalnunk kell arra, hogy a tárgyalt ból, és az alkalmazásukkal szerzett tapasztalatokból következik, hogy
képalkotási hibák megengedhető
maradékainak vannak az Airy-határ- - a törésmutató növelésével - közismerten - a lencsék képalkotási hi­
ból (többé-kevésbé szabatosan) le­ bái csökkennek,
vezethető tűrései. Ezeknek a tűré­
seknek a taglalása a számítógéppel - a lencsék alaktól függő képalkotási hibái az alakfaktor függvényé­
támogatott optikai tervezés elterje­ ben parabolikusán változnak,
désével jelentőségét nagy részben
elveszítette. Ezért a diffrakciókorlá­ - célszerű | n | - r a törekedni, mert (o,- *= - nj) környezetében a nyí­
min

tos képminőség igényének esetében láshiba abszolút értéke minimális, és a koma abszolút értéke kicsiny,
jól tájékoztatnak a longitudinális
képalkotási (szferokromatikus) - ha ez egyéb akadályba nem ütközik - indokolt az \f | -* max és t

maradékhibák értékei, ha azok nem l -» min kritériumokat a lehető legjobban megközelíteni.


nagyobbak ® "y - ál és a
A
n
Továbbá a képalkotási hibák - a monokromatikus és színhibákon túl­
2tgp^
menően - csoportosíthatóak:
transzverzális képalkotási mara­
- alakfüggés szerint
dékhibák értékei, ha azok nem na­
gyobbak 0 -né\, illetve a meri­
Airy
- alaktól függetlenek: AP', As' _ , AY' _ F c r c

dionális és szagittális képmezőhajlás - alaktól függőek: AS', AK' , At' , AT'


S miS

maradékhibáinak értékei, ha azok - apertúrarekesz helye szerint


., . 0,25
nem nagyobbak ± — : -nel. - rekeszhelytől függetlenek: AS', AP', As' _£» r

- rekeszhelytől függőek: A*;, At' , , AT, AY' ._


m s F C

Diffrakciókorlátosnál gyengébb
- apertúrarekesz átmérője szerint
képminőség-követelmények eseté­
ben értelemszerűen a fentiektől na­ - rekeszátmérőtől függetlenek: AP', At' , AT, AY' ^ ms F C

gyobb maradékhiba-értékek is elfo­ - rekeszátmérőtől függőek: As' _ (szferokromatizmus),


F c

gadhatóak. AS', AK' (szinusz-feltétel).


S
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 81

2.4. A vékony rendszerrel ekvivalens


vastag rendszer
Az alaktól függő képalkotási hibákra harmadrendű közelítésben korrigált
vékony rendszer lencséinek görbületi sugarai meghatározhatóak. A vé­
kony rendszerrel ekvivalens vastag rendszer adatainak meghatározása ér­
dekében a vékony és a vastag lencsék ekvivalenciái alapján kiszámítha­
tóak a d vastagságú vastag lencsék hátulsó görbületi sugarainaKértékei.

2.4.1. A vastag rendszer adatainak felvétele és meghatározása

A levegővel közrevett vékony lencsével ekvivalens, dj vastagságú vastag A vékony rendszerrel ekvivalens
lencse r második görbületi sugarának pontos értékét az r = ivE - \
2 m
r r
vastag rendszer lencséinek (közép)
figyelembevételével, az f = f = / alapján, s ebből következően az s =
VA VE x
vastagságait
oo-bői kiindulva, a paraxiális formula ismételt alkalmazásával az alábbiak - gyűjtőlencsék esetében a megfe­
szerint határozzuk meg: lelő szélességű peremszalag,
- szórólencsék esetében a még
elegendő vastagság alapján,
_ »1 célszerűen egy mérethelyes rajz
n,-n. segítségével vesszük fel.
i, =oo, n, = |

s2 = s'i~d l

- f = f - S l
' S 2
(2.59.)
IVA
— JVE — J — „

«2 _ _ 1 — ,1
2
"2 , "2-^2
S
2 = '2VA
"2 , l-"2 .Hí
s 2 r 2
4

A vékony rendszerről vastag rendszerre áttérve módosulnak a vékony A vékony rendszer adatai alapján
rendszer légközeinek az értékei is. A légközmódosításokat a vastag len­ számítható vastag rendszer adatai­
csék főpontjai elhelyezkedésének figyelembevételével lehet meghatároz­ nak gyors meghatározása érdekében
ni. A vastag lencsék S, S' főpontjai az elülső felülettől célszerű számítógépes programot
alkalmazni.
d \-o

illetve a hátulsó felületről (2.60.)


A főpontok helyének meghatározá­
d 1+a sára ezek a formulák a legegysze­
rűbbek, és a számítási gyakorlat igé­
nyét kielégítő pontosságú eredmé­
távolságban helyezkednek el. nyeket szolgáltatnak.
82 G E O M E T R I A I OPTIKA

A 2.11. ábrán zárójelben feltüntet­


tük a lencsék alakfaktorainak szám­
szerű értékeit is, amelyek a lencsék
alakjait és a fó'pontok elhelyezkedé­
sét predesztinálják.

2.11. ábra.
A vékony lencsékkel elvivalens vastag lencsék köztes légközeinek meghatározása

A 2.11. ábrán feltüntetettek alapján

«ÍVA - >ÍVE +x
E
(2.61.)

Vékony rendszerről a fentiek szerint térve át vastag rendszerre, teljesül a


vékony és vastag rendszer eredő fókusztávolságának ekvivalenciája, azaz

f (2.62.)
vastag rendszer vékony rendszer

2.4.2. Gyakorlati alkalmazás:


a triplet vastag rendszerének meghatározása

Határozzuk meg a 2.7. ábrán feltüntetett vékony triplettel ekvivalens vas­


tag triplet adatait a 2.8. ábra szerinti

0\ = 1,5 o = -0,5
2 <7 3 =0

alakfaktorok esetében a 2.3. táblázatban foglalt

n = 1,77686
u (LaFN28)
n = 1,62118
2 e (TÍF6) (2.63.)
n = 1,77686
ie (LaFN28)

törésmutatók és a

d\ = 5, d = 3,
2 d = 7,
3 (2.64.)

vastagságok alapján!
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K KEZDETI S Z A K A S Z A 83

r, = 49,72 r 2 = 237,7
l
VA

s, =113,721 x\ = -3,52
(2.65.)
s2 =108,721 x2 = 1,39
s' = 76,4828
2
e, = 22,09.

Folytatva a fentieket a vastag triplet 2. lencséjére, 2. légközére és 3.


lencséjére vonatkozóan, a vastag triplet adatai az alábbiak:
Ennek a vastag tripletnek a vinnyet-
r, = 49,72 d =
x 5,0 tálása a képmező szélén eléri a 40-
50%-ot, amely a (2.4.)-(2.5.) egyen­
r = 232,7 e, = 22,09
2
letek alkalmazásával, a szerkezeti
r = -116,0
3
d =
2 3,0 (2.66.) hossz csökkentése révén mérsékel­
hető.
U = 39,06 e=
2 20,59

r = 5 92,30 á =
3 7,0.

r = 6 -91,04

A harmadrendű közelítés miatt, a vastag triplet maradék hibái elérik az


eredő gyújtótávolság ~2%-át. Ennek ellenére kiindulási változatként jól
felhasználhatóak egy automatizált korrekciós program igénybevételéhez.
Végül a kedvezőbb longitudinális színhiba korrekciójának érdekében, cél­
szerűen valamelyik gyűjtőlencsét különböző Abbe-számú üvegekből ra­
gasztott változatban kell megvalósítani.

2.5. Az optikai tervezés néhány gyakorlati fogása


Az optikai tervezés kiegészítő fogásai az alábbiak valamelyikének alkal­
mazását jelenti:
- afokális előtét
- maradék nyíláshiba csökkentése
- vastag vagy vékony (extrém nagy fókusztávolságú) meniszkuszokkal,
- rekeszhelyhez közeli vagy azzal egybeeső lencsével (esetleg aszféri-
kus felülettel), A „kvázi-korrigáltságot" több-keve­
- plánparallel üveglappal (a színhibajavításával egyetemben), sebb képalkotási hiba esetében eleve
biztosíthatják az
- a (tárgy- vagy) képhely közeli környezetében elhelyezett képmező-
- önmagukban korrigált lencsecso­
hajlást korrigáló lencsékkel
portok,
- színhibák korrigálása
- apertúra- (vagy ferde) fősugárra
- azonos törésmutatójú, de különböző Abbe-számú üvegekből ragasz­ vonatkoztatott aplanatikus
tott lencsékkel, és/vagy koncentrikus felületű
- szuperakromatizálás azonos típusú vagy válogatott üvegekből készí­ lencsék,
tett lencsékkel, illetve lencsetükrökkel - illetve a kiegészítő'fogások vala­
- stb. melyike.
84 G E O M E T R I A I OPTIKA

2.5.1. A Petzvál-összeg

Egyszerű számítása, tájékoztató, rendező, minősítő tulajdonsága miatt az


optikai rendszerek egységnyi fókusztávolságúra normált változatának alábbi
alakú Petzvál-összege fordul elő a leggyakrabban:
Tájékoztatásul megjegyezzük, hogy
a fenti Petzvál-összeg értéke általá­
ban objektívek esetében 0,2 ... 0,5, (2.67.)
okulárok esetében 0,4 ... 0,7 között i=i •
változik.
Kommersz tervezési feladat eseté­ A kiterjedt képmezőben szigorú képminőség-követelményeket teljesítő
ben a Petzvál-képmezőhajlás nagy­ optikai rendszerek tervezésénél a Petzvál-összeg P'(/-'=D az alábbi - sajnos
ságának az asztigmatizmus tűrését többnyire más hátrányokat okozó - eljárások valamelyikének alkalmazá­
0,025 . . „ , „ , .. sával mérsékelhető:
AP « ±——^— jol meg kell ko-
"sin/5', - Ragasztott lencsék esetében az ún. új akromátüvegek alkalmazásával,
zelíteni. amikor is (a színkorrekció figyelembevételével) a gyűjtőlencse a szórólen­
csénél nagyobb törésmutatójú. Ennek azonban sajátos velejárója a (maga­
sabb rendű) nyíláshiba megnövekedése.
- Nem ragasztott gyűjtő- és szórólencséből álló lencsepár felhasználá­
sával, amikor a Petzvál-öszszeg körülbelül zérus, ha /j = -f és n ~ n .
2 x 2

Ez esetben a Petzvál-összeg mérséklése érdekében a lencsék közötti lég­


köz is hatékony szabadságfokot képvisel.
A szekunder spektrum csökkenté­ - Különböző, képmezőhajlást korrigáló lencsék alkalmazásával.
sére olyan üvegpárok alkalmasak,
amelyeknek P =- • relatív
x

n ,-n F c
2.5.2. A színhibák
részdiszperziói - legalább a spekt­
rum közepén - közel azonosak. A longitudinális, valamint transzverzális színhibának a harmadrendű kö­
Ilyen üvegpár például a zelítés során megválasztott Abbe-számokkal megfelelő kiegyenlítési lehe­
TiF6 (n = 1,62118 v = 30,67) és
e e
tőségeket kell mutatnia. Természetesen az optikai rendszer minden tagjá­
SF57 (n = 1,85504 v = 23,64),
e e
nak ragasztásával a képhelyek akromatizálhatóak (A.s' _ ~ 0), követ­
F c

keztetésképpen a transzverzális színhiba nagyjából rekeszhely-független­


amelyeknek relatív részdiszperziói
az alábbiak. né válik. Ez az eljárás azonban nagyszámú lencséhez vezet. Ennek ellené­
re az optikai rendszer tagjait vagy tagcsoportjait - amelyeket nagy légköz
TÍF6 SF57 követ - mindenféleképpen célszerű (akár ragasztásokkal is) a longitudiná­
x,y
lis színhibára korrigálni, és ugyancsak célszerű megakadályozni, hogy a
r
s,t 0,2134 0,1942
longitudinális^ színhiba a fénysugárnak a rendszeren való áthaladása során
0,5024 0,4895
valahol túlságosan felszaporodjon. Általában azonban a longitudinális és a
P .C 0,2378 0,2373
transzverzáslis színhiba együttes korrekciója - többnyire a két színhiba
d

P e,d 0,2311 0,2315


0,5503 0,5443 korrekcióját biztosító Abbe-számokra adódó ellentmondásos követelmé­
nyek miatt - minimális számú ragasztott lencse alkalmazásával meglehe­
Megjegyzendő, hogy a TiF 6-os tősen nehéz, főképpen akkor, ha célul tűzzük ki a magasabbrendű (apo-
üveg a megmunkálás során csak kromatikus, sőt szuperakromatikus) színkorrekciót is.
igen lassan melegíthető/hűthető,
Amennyiben a szekunder spektrumból adódó maradék longitudinális
mert nagy hőtágulási együtthatója
színhiba a nyíláshibánál zavaróbb, akkor (pl. kollimátorok, mikroszkópok,
miatt repedésre hajlamos.
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T ] S Z A K A S Z A 85

geodéziai- és csillagászati távcső objektívek esetében) indokolt a szekun­


der spektrumnak legalább a felére csökkentése (apokromatizálás). Ekkor
az üveganyagok relatív részdiszperzióinak három tizedesjegyre jól egyez­
niük kell (és f/ 3-nál jobb relatív nyílást nehéz elérni).
A szferokromatizmus (azaz három különböző hullámhosszúságra szá­
mított nyíláshibagörbék) korrekcióját illetően, vizuális alkalmazású mű­
szerek esetében, általában a közepes (e) színre a nyíláshibát marginálisan
korrigálják, biztosítva a szélső (C'és F') hullámhosszakra a zonális akro- A marginális akromatizálásból adó­
dóan - a paraxiális (és közel paraxi­
matizálást. Ettől eltérő, de sok esetben igen kedvező tapasztalatokkal alá­
ális) longitudinális színhiba a kiter­
támasztott annak az akromatizálási koncepciónak a követésevamely sze­
jedt apertúrabéli színhiba többszörö­
rint: se is lehet, a marginálisnál lényege­
- a közepes színre vonatkoztatott nyíláshiba elégítse ki a - nyíláshibagör­ sen kisebb apertúrákból adódó ked­
be jellegének megfelelő - tűrés(eke)t, vezőbb spot diagram miatt. Ez a
- az akromatizálás marginálisan történjen, képminőség zavaró romlása nélkül
- a szferokromatikus görbék egymásra hajló jellegűek legyenek, és megengedhető, cserében azért az
- egymásra, valamint az ideális képsíkra vonatkoztatva minél jobban kö­ előnyért, amelyre a zonálistól a mar­
zelítsék meg a nyíláshibagörbe jellegének megfelelő tűrés(eke)t. Ez a ginális tartományig a rendszeren át­
haladó fényenergia kb. 50%-ának
kikötés egyben utal a megengedhető maradék longitudinális színhibatű­
kiváló színkorrekciója biztosít.
résekre is.

2.5.3. A nyíláshiba és a koma

Ismeretes, hogy a ragasztott szimpletek maradék nyíláshibája alulkorri­


gált. Továbbá amennyiben a marginálisan korrigált nyíláshibagörbe a tel­
jes nyíláson belül minimummal (zona) rendelkezik, vagy minimumot és
maximumot mutat (a függőleges, belépési magasságtengely mentén „kí­
gyózik"), akkor ez a magasabb rendű hibák aktív jelenlétére utal, és fel­
hívja a figyelmet az ezzel járó gyártási- és szerelési érzékenységkövetkez­
ményekre.
A többi képalkotási hibától eltekintve a gyűjtő- és szórólencséből álló
kéttagú rendszer lehető legszigorúbb nyíláshiba-korrekciós lehetőségeit
vizsgálva az a végkövetkeztetés vonható le, hogy:
- a hetednél magasabb rendű nyíláshibával foglalkozni nem indokolt,
tehát nem is célszerű; A jelentős magasabbrendű nyíláshi­
- a korrekcióban a légköznek - esetenként a lencsevastagságoknak - fon­ bát okozó 3. felület légközzel szét­
tos szerepe van; a magasabb rendű nyíláshibát a légközt közrefogó két, választott duplet esetében
de elsősorban a második, erősen görbült, negatív rádiuszú felület okoz­
za, az optikai tengely felé tartó apertúrasugár miatt.
Vizuális műszereknél a zonális nyíláshiba - tűrése miatt általában
amúgy sem indokolt - csökkentése érdekében a marginális túlkorrekció
kellemetlen „homályosságot" okoz. Fotoobjektíveknél az amúgy jelentős
negatív zonális nyíláshiba mérséklése a marginális túlkorrekció révén cél­
szerű, figyelembe véve az energiatartalommal súlyozott spot-diagram ala­
kulását. A zonális nyíláshiba mérséklésének korrektebb módja az optikai
86 G E O M E T R I A I OPTIKA

rendszer legnagyobb relatív nyílású (általában az abszolút értékben legki­


sebb fókusztávolságú) egyszerű lencséjének kettébontása, illetve ragasz­
tott lencséjének kis légközzel eszközölt kettéválasztása. Kettébontás ese­
tében a vékony, a magasság függvényében állandó légrés következtében
kis méretű utánkorrekció szükséges a színkorrekció helyreállítása és a
nyíláshiba - akár mindkét lencse hajlításával vagy a légköz szélesítésével
történő - kedvező véglegesítése érdekében.
A maradék nyíláshiba további mérséklésére az alábbiak nyújtanak lehe­
tőséget:
- aplanatikus előtétlencse, amely kedvezően, a lencse n törésmutatójával
egyenes arányban növeli a numerikus apertúrát;
- két, különböző előjelű fókusztávolságú lencséből alkotott afokális,
aplanatikus kompenzátor a rendszer előtt, vagy az apertúrarekesz közeli
környezetében;
- közel azonos rádiuszú (vékony) meniszkuszok (pl. a Mangin, Maksutov
és Bouwers tükrös rendszerekben);
- különösen nagy abszolút értékű komponens fókusztávolságok igénybe­
Nagy komponens-fókusztávolságok­
ra jó példa általában nagy relatív vétele
nyílás, és csak nyíláshiba-korrekció - plánparallel lemez, amely az összetartó nyaláb esetében a longitudinális
igénye esetében; pl.: -, +, + felépíté­ aberrációknál (AS', At' , As' ^c) - így a nyíláshibánál is - túlkorrek-
miS F

sű objektív, illetve +, -, + felépítésű ciót; a transzverzális aberrációknál (AK', AT, AY' '_ ) alulkorrekciót
F C

lézerdióda kollimátor. okoz. A plánparallel lemez maradék nyíláshibát csökkentő hatásának


szép alkalmazásai:
- a két gyűjtőlencséből és plánparallel lemezből álló lézerdióda kolli­
mátor, illetve
- az egyszerű felépítésű, kvázi szimmetrikus (v. Hoegh-típusú), nagy
tárgyszögű fotoobjektívek légközébe helyezett plánparallel lemez.
Nyíláshiba- és komamentesek az aplanatikus meniszkuszok. Az aplana­
tikus meniszkuszok tárgyponthoz közelebb fekvő rádiusza a tárgy optikai
tengelypontjára koncentrikus. Alapváltozatait szóró- és gyűjtő-, d vastag­
ságú lencse esetében a 2.5. táblázat tartalmazza.

2.5. táblázat.
Az aplanatikus meniszkuszok tárgytávolságaiból számított
Az aplanatikus meniszkuszok törő- görbületi sugarai és képtávolságai
képességét az s tárgytávolság meg­
határozza, ezért fókusztávolságuk Szórólencse Gyűjtőlencse
nem lehet tetszőleges. Ebből követ­
kezik, hogy nagyításuk is meghatá­
rozott értékű. A koma korrekciójá­ r-s
rt + 1
nál - a lencsék alakjain túlmenően -
a rekesz helyének meghatározó je­
lentősége van. r' = d
n
s' =n(s-d)
AZ OPTIKAI RENDSZEREK TERVEZÉSÉNEK KEZDETI SZAKASZA 87

2.5.4. Az asztigmatizmus

Az asztigmatizmus a ferde fősugármenti meridionális és szagittális kép­


pont közötti távolság optikai tengellyel párhuzamos vetületének a fele. A
továbbiakban a korrigált állapot esetében az asztigmatizmust szigorúbban
értelmezzük, nevezetesen az asztigmatizmus tűrése nemcsak a meridioná­
lis és szagittális képpont vetületi távolságának a felére vonatkozik, hanem
a meridionális és szagittális képpontnak - azaz a meridinális és szagittális
képmezőhajlásnak - az ideális képsíktól mért távolságára is. Ez a kikötés
egy kissé szigorúnak tűnik, de teljesítése jól megközelíthető, tekintettel
arra, hogy
- ha az asztigmatizmus - a „rendszerspecifikus" Petzvál-össfeeg és tárgy­
szög esetében - harmadrendben kiegyenlíthető, akkor korrigálása álta­
lában már nem jelent nehézséget azért is, mert
- az asztigmatizmus tűrése a többi képalkotási hiba tűréséhez képest vi­
szonylag nagy.

2.6. Leképezési feladatok megoldása ismert


optikai rendszerekkel
Konkrétan felmerülő feladat megoldása érdekében először a feladatot kell
tisztázni. Célszerű rögzíteni a nagyítást, a numerikus aperúrát (relatív nyí­
lást), a tárgymező méretét, a kívánt képminőséget és az esetleges különle­
ges kikötéseket.

100
50

20
10
5 •— ÍPETZVÁL.

2
' AKROMA-
OPTIKAI TAROLOK
1 I TIKUS 1

OBJEKTÍVEI
\ APLANÁT ' — - ^ J
0,5 ••

-+- •+- —I— —h-


0,02 0,05 0,1 0,2 1
0,5 —i— NA
r — i 1—
25 15 10 5 3 2 1 0,5
0,5 f/NO
2.12. ábra.
Néhány közismert objektívtípus megvalósíthatóságának tartománya a tárgymező
méret- és relatív nyílás mezőben
88 G E O M E T R I A I OPTIKA

A számítógépes támogatottságtól A fentiek alapján kell eldönteni, hogy a feladat kereskedelemből besze­
függő korrekciós tevékenység el­ rezhető fődarabokkal (pl. a 2.72. ábrán feltüntetett objektív-alaptípusok
végzését követően (beleértve a tű- valamelyikével, vagy távcsővel, esetleg mikroszkópobjektíwel, stb.) meg­
résszámításokat is) el kell dönteni,
oldható-e? Ha nem, akkor új optikai rendszer tervezését kell elvégezni.
hogy sikerült-e a követelmények
Új optikai rendszer tervezése esetében alapvetően a numerikus apertúra
teljesítésének elfogadható megköze­
lítése? Amennyiben nem, más rend­ és a tárgymezőméret alapján célszerű kiindulásul a feladat megoldására
szerből kiindulva kell a tervezést várhatóan alkalmas rendszertípust megválasztani. Ilyen kiindulás hiányá­
megismételni. Ha igen, akkor cél­ ban a tervezés legnehezebb, nagy tapasztalatot igénylő kezdeti szakasza
szerű konzultálni optikai technoló­ megkerülhetetlen. Éppen ezért látszik sürgetőnek egy - terveink között
gussal és finommechanikai konst­ szereplő - önálló eredményeket tartalmazó, megfelelő példagyűjtemény
ruktőrrel a mintagyártás és a fogla­ közreadása.
lások körülményeinek egyeztetése Végül, a mintapéldányok ellenőrzése révén, szükséges és tanulságos a
érdekében.
tervezés és gyártás eredményességéről meggyőződni.

Gyakorló feladatok

2.1. Határozzuk meg a rajzon feltüntetett vékony triplet nagyítását, ha a tárgy az


1. lencse előtt 100 mm távolságban helyezkedik el!

/ , =80,0 / = - 4 6 , 7 / = 60,0
2 3
A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 89

}
j , =-100
sl= 400
s = 373
2 "I
4 = -53,4 J ^ 2 = -0,143

«j= -76,4 ~i

* 3 = 280 J ™2=-3,66

A/ = -2,09
2.2. Határozzuk meg az előző ábrán feltüntetett vékony triplet be- és kilépő pu­
pillájának helyét és átmérőjét, valamint apertúra- és ferde nyalábját
H = -27 mm-es tárgymagasság esetében! Mennyi a triplet relatív nyílása?
A belépő pupilla helye és átmérője:
•s,= -10
: 0,823
•s\ ,23 J
•s,=
-35,2
,„„ . m =l,79
*-s' = -63,02
1 1 2

M = 1,47
0 f l p = 1,47 • 18 = 26,5.

A kilépő pupilla helye és átmérője:


s. =-13,0 "I
W m, = 1,28
i | =-16,6 J

0 = 1,28 •
KP 18 = 23,0.

Az apertúra- és ferde nyalábot az előző ábra alján tüntettük fel.


A relatív nyílás:

- 1 — = — = 3,77 -* 1:3,77, vagy//3,77


0 » . 26,5
23. Határozzuk meg a 2.7. ábrán (1. 69. oldal) feltüntetett vékony triplet fó­
kusztávolságát három értékes jegy pontossággal!
00
5, = -00 «- í , =
sí = 80,0
s = 53,0 } ^ - '= 7 4 2
. í 2 = 37 } m 2 = 4
' 8 1

s = -393 1 «-sJ= 178 1


| m = -0,169 j m = 0,346
2

3 J 5 1 3

Í = 416
3

Í = 70,1
3 «-Í = 3 52,3
f = 100,3 * 100 f= 99,9 « 100
90 GEOMETRIAI OPTIKA

2.4. Generáljuk egy geodéziai távcső/= 240 fókusztávolságú (0 45) teletípusú


objektívje vékony rendszerének adatait!

Azm2=L, Í2 =/ ^_L_ jj
2 j ' = ms
s 2 2 2 és l=f -s
x 2

A teodolit távcsövének, a geodéziai összefüggések alkalmazásával meghatározhatók a fókusztávolságok


(„irányzó") távcsőnek az objektívje /[ = {90; 120; 150} és f = {-25; -40; -55} kiragadott értékei esetében az /
2

az indokoltan rövid szerkezetihossz­ szerkezeti hossz és az s' képtávolságadatok. Az alábbi táblázat feltárja az
2

igény miatt egy teleobjektív, amely optimálisnak látszó rendszert, nevezetesen a z / = 120 é s / = -40 fókusz­ 2

nagy légközzel elválasztott gyűjtő­ távolságokhoz tartozót (*-gal jelölve). Ettől a vékony rendszertől a táblázat
hatású lencsecsoportból és egy (ra­ mezején:
gasztott) szórólencséből áll. A kép - felfelé eltávolodva |/ 1 túl kicsi, (=* korrekciós nehézségek és s' kicsi
2 2

élesre állítását a szórólencsének az ( * képfordító prizma nem fér el);


optikai tengely mentén biztosított - jobbra eltávolodva: / + s' indokolatlanul nagy (=> meghiúsul a lehetséges
2

mozgatása teszi lehetővé. méretcsökkentés);


- lefelé eltávolodva: | / | túl nagy (=>• korrekciós nehézségek);
2

- balra eltávolodva:/ túl kicsi (=» korrekciós nehézségek).


A korrekciós nehézségek már a harmadrendű hibaegyenletek felírását (1.
2.3.1. pont) követően kiütköznek. (Az objektív korrigáihatósága - a korsze­
rű geodéziai távcsőtől elvárható 3 ... 3,5"-es feloldása miatt - meglehető­
sen érzékeny a z / és f megoszlására.)
2

A „+ , - " típusú geodéziai távcső objektív összetartozó adatai

fx 90 120 150
N. m 2
2,67 2,0 1,6
/ \ 2

15,6 41,7 12,5 25,0 9,4 15,0


-25
l l+SÍ 74,4 115,7 107,5 132,5 140,6 155,6
25,0 66,8 20,0 40,0 15,0 24,0
-40 *
1 l+SÍ 65,0 131,8 100,0 140,0 135,0 159,0
s2 s' 2 34,4 91,8 27,5 55,0 20,6 33,0
-55
l l+s' 2 55,6 147,4 92,5 147,5 129,4 162,4

2.5. Generáljuk egy lézerdióda kollimátor (NA = 0,5) triplet típusú objektívje
vékony rendszerének adatait!
A lézerdióda kollimátor egy extrém nagy, adott esetben//0,87 relatív nyílá­
sú objektív, amelyet csak nyíláshibára kell korrigálni. A triplet típusú lézer­
dióda kollimátornál - a maradék nyíláshiba minimalizálása érdekében - ab­
szolút értékben nagy / , fa / , komponens fókusztávolságokra kell töreked­
3

ni, ezért/' = 1 mellett a hagyományos triplet (/ + s ) = 1,1-es értéknél je­ 3

lentősen nagyobbat pl. 1,4-et kell választani. A nagy relatív nyílás miatt
J = 0,6 (viszonylag kicsiny), következésképpen / = 0,8. Alkalmazva a trip­
3

let 2.1.2. pontban megadott alapegyenletét - a fentiek miatt a hagyomá­


nyosnál lényegesen nagyobb kiragadott / és / értékek alapján az alábbi 3

táblázatban foglaltuk össze az/ és az e értékeit. 2 x


A Z OPTIKAI R E N D S Z E R E K T E R V E Z É S É N E K K E Z D E T I S Z A K A S Z A 91

A „+ , - , +" típusú lézerdióda kollimátor objektív összetartozó adatai

Nagyobb relatív nyílások esetében -


1,5 1,8 2,1 ha a specifikációs követelmények
/' = ! megengedik - az optikai tengely
h -1,22 -1,49 -1,78
0,7 menti képalkotási hibák (nyíláshiba
0,55 0,69 0,86
és longitudinális színhiba) csökken­
h -2,20 -3,00,.* -3,89 / = 0,8
0,9 tése érdekében általában indokolt
0,40 0,60 0,93 rövid képtávolságot választani.
-7,92 -9,24 s = 0,6
1,1
h -4,18 3

0,17 0,36 1,68


A lézerdióda kollimátor (LDC)
A táblázat alapján az// = 1,8 és/j = 0,9 fókusztávolságokhoz tartozó (*-gal objektívjét - a fényforrás néhány
jelölt) változatot tekintjük optimálisnak, mert ettó'l a táblázat mezején mikrométeres mérete miatt - csak
- felfelé eltávolodva |/ 1 kicsi,
2 nyíláshibára kell korrigálni, de arra
- balra eltávolodva:/és | / | kicsi,
2 diffrakciókorlátosan. Az energia­
- lefelé eltávolodva: | / | nagy,
2 hasznosítás fokozásából adódó nagy
mindhárom esetben korrekciós nehézséget okozva, végül relatív nyílás követelmény teljesíté­
- jobbra eltávolodva: ej > l. ami fizikailag nem valósítható meg. se érdekében kikényszerített, nem
A korrekciós nehézségek már a nyíláshiba harmadrendű egyenleténe arányosan nagy abszolút értékű
felírását követően kiütköznek, illetve a tovább nem csökkenthető, és zavaró komponens fókusztávolságok és az
nyíláshibamaradék nagyságában jelentkeznek. előre hajló középső lencsealak miatt
az LDC objektív ezen, három len­
csés változata a nyíláshibán kívül
más képalkotási hibára nem is korri­
gálható.
3. fejezet Számítógépes optikai
rendszertervezés

Az elmúlt húsz évben a digitális számítógépek elterjedése alapjaiban vál­


toztatta meg az optikai rendszertervezés módszereit, eljárásait. A mai kor­
szerű asztali számítógépekre írt optikai CAD-programok olyan szolgál­
tatásokat nyújtanak, amiről tíz évvel ezelőtt a tervezők még álmodni sem
mertek. Korábban a tervezést az aberrációelmélet harmad-, esetleg ötöd­
rendű egyenleteire alapozták (1. 2. fejezetet). Ezekből a közelítő formu­
lákból az egész képtérben analitikusan meghatározhatók az optikai rend­
szer tulajdonságai. A digitális számítógépek lehetővé teszik, hogy a köze­
lítő egyenletek helyett egy-egy sugárra vonatkoztatva pontos számításokat
végezzünk. A rendszer analíziséhez, a tárgytér több pontjából sugársoka­
ságokat - más szóval fénynyalábokat - kell átvezetni. Kellően sok tárgy­
pontból kellően sok sugár átvezetésével az optikai rendszer tulajdonságai
ugyanolyan szemléletesen megadhatók, mint a közelítő analitikus képle­
tekkel. Ugyanakkor ezek a numerikus eredmények a geometriai optika ér­
vényességi határain belül pontosak és nem közelítőek, sőt bizonyos felté­
telek fennállása esetén a sugároptikai adatokból az optikai rendszer dif­
frakciós tulajdonságai is meghatározhatók.
Amint azt az előző fejezetben említettük, az optikai rendszertervezés
három fő részből áll. A kiinduló rendszer felvételéből, a rendszer analízi­
séből és optimalizálásából. A kiinduló rendszer felvétele sok gyakorlatot,
intuíciót igényel.
A modern optikai CAD-programok- Az analízis és az optimalizáció két szorosan összefüggő lépés, amit fo­
kal meghatározhatók az előző feje­ lyamatosan egymásba ágyazva végez a tervező. Mindkettőnek az alapja a
zetben megadott harmad- (és ötöd­ sugárátvezetés. Az optikai CAD-programok hatékonyságát az határozza
rendű) aberrációk, így mód van arra, meg, hogy milyen gyorsan lehet sugarak sokaságát átvezetni az optikai
hogy az ún. automatikus tervezést rendszeren. E fejezetben a fentiek alapján három témakört érintünk bő­
már egy harmadrendben korrigált vebben: a sugárátvezetést, az optikai rendszerek analízisét és az optimali-
rendszerrel kezdjük el.
zációt. A fejezet elkészítéséhez a SINCLAIR OPTICS cég OSLO SIX op­
tikai tervező programjának 5.2. verzióját használtuk.
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 93

3.1. Fénysugarak átvezetése optikai rendszeren


3.1.1. A törési törvény vektoriális alakja

A továbbiakban bemutatjuk a számítógépes optikai tervezés alapját jelen­


tő sugárátvezetés legfontosabb egyenleteit. Ehhez szükségünk lesz a törési
törvény vektoriális megfogalmazására.
Két homogén és izotróp közeg határán a törési törvény az n sin a — ti\ 0

sin a' alakban adható meg, ahol n és n a törésmutatók, a és a ' a beesési


0 x

és a törési szögek (1. a 3.1. ábrát). Vezessük be a beeső és a megtört fény­


sugarak irányába mutató Q és Q egységvektorokat, az M, felületi nor­
0 {

mális egységvektort, és képezzük Q és M, vektoriális szorzatát:


0

ö X A / i =|öo|^i|sinű: = sina (3.1.) Hasonlóan képezhető g, és M,


szorzata.
0

A két egyenlet hányadosa az alábbi lesz:

sina _ <2o X Aíi _ n,


sina' Q] x A/i n '
0

Bevezetve az So és az Si vektorokat (1. a 3.1. ábrát), az alábbi egyen­


letek írhatók fel:
"oőo =S 0

nQ
y x =Si

(S S )
0 {

3.1. ábra.
A törési törvény meghatározása vektoriálisan
94 G E O M E T R I A I OPTIKA

Mivel sem sem M\ nem nulla, ezért (3.3.) felírható az alábbi

alakban: (Si - So) = fÜ\ (3.4.)

itt /"egy arányossági tényező:


Ha bevezetjük, hogy a reflexiós
felület után a törésmutató negatív: 2 / x2
-il/2

'«0
ti) = -n ,
0 r=n, cos a'—n cos a = —n cos a + n -cos a +1 (3.5.)
0 n

a reflexió törvényét formailag


azonos alakban írhatjuk fel, mint a
törési törvényt.
3.1.2. Valós sugárátvezetés

A valós sugárátvezetésnél három törvényt használunk: a fénysugár egye­


nes vonalú terjedését (homogén közegben), törési törvényét és a tükrözési
törvényét. A kiindulási adatok a sugár tárgysíkon értelmezett helykoordi­
nátái és az irányszögek. A sugárátvezetés feladata felületenként az új met­
szésponti koordináták és az új irányszögek meghatározása. A számítások­
nál az alábbi konvenciókat és jelöléseket használjuk (1. a 3.2. ábrát):
1) A fény balról jobbra terjed
Ez az ún. sorrendi sugárátvezetés. 2) Az optikai rendszer felületek sorozatából áll. Nulladik felület a tárgy­
A nemsorrendi átvezetés esetén felület, az utolsó felület a képfelület.
a program meghatározza a fénysu­
3) A felületek közötti adatokat a közvetlenül megelőző felület sorszámá­
gár metszéspontját az összes felület­
val jellemezzük.
tel. Valós metszésnek a program
a legközelebbi felületen értelmezett 4) Törés vagy reflexió után, közvetlenül a felület után értelmezett adatokat
metszéspontot tekinti. vesszővel jelöljük meg. (pl.: a').
5) A felület r, görbületi sugara pozitív, ha a gömb középpontja jobbra van
A görbület = — előjele meg-
c a felülettől.
' 0
egyezik r előjelével.
;

Tárgyfelület Képfelület

^ "o \ " J
l
" 2

Felület- 0 1 2 3 4 5 6
szám
3.2. ábra.
A sugárátvezetésnél használt jelölések és megállapodások
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 95

6) A tj a j és a (/+!)• felület távolsága. Pozitív, ha a (j+í) felület jobbra


van a j felülettől.
7) Az tij törésmutató a j és 0+1) felület között. Pozitív, ha a fény balról
jobbra halad, ellenkező esetben negatív. A továbbiakban - ha nem zavaró - a
felületadatok megadása során a j fe­
8) Lj, Mj az ríj törésmutató és a j valamint a 0+1) felületek között
lületsorszámot elhagyjuk. így (-1)
haladó sugár iránykoszinuszainak szorzata (optikai iránykoszinusz).
jelzi, a kérdéses felület előtti, (+1) a
9) Az optikai tengely egybeesik a Z tengellyel. felület utáni értéket.
10) Xj, Yj, Zj a felület és a sugár metszéspontjának koordinátái.

3.1.2. Ferde sugarak átvezetése szférikus felületeken

A számítások során három különböző sugártípust használnak:


a) a meridionális sugarakat, amelyek benne vannak a tárgypontot és a z
optikai tengelyt tartalmazó síkban,
b) a paraxiális sugarakat, ezek olyan meridionális sugarak, amelyek közel
haladnak az optikai tengelyhez,
c) és az ún. ferde sugarakat. Ferde sugár minden nem meridionális sugár. Tekintettel arra, hogy a tervező
A három sugártípusnak három különböző sugárátvezetési eljárás felel program hatékonyságát döntően az
meg. Legáltalánosabb a ferde sugarakra vonatkozó, de ez a legidőigénye- határozza meg, hogy a sugárátveze­
sebb, ezért bizonyos számításokra még a modern számítógépek alkalma­ tést milyen gyorsan hajtja végre
zása esetén is használják a meridionális, illetve a paraxiális sugarakat is program, ezért nagy jelentősége van
(pl. Gauss-nyaláb átvezetése). A továbbiakban csak a ferde sugarakkal annak, hogy ezt a viszonylag egy­
foglalkozunk. szerű számítást hogyarMehet a leg­
gyorsabban, a legkevesebb számítá­
A sugárátvezetési eljárás az alábbi lépésekből áll: átvezetés a következő
si lépéssel végrehajtani.
felület érintő síkjáig (ez lényegében egy koordinátarendszer-áthelyezést
jelent), a felület és a fénysugár metszéspontjának, új iránykoszinuszoknak
a meghatározása. Szférikus felület esetén a fenti lépések az alábbi algorit­
mussal számolhatók (1. a 3.3. ábrát is):

felületen (X, Y , Z ,)
t (érintő sík)

3.3. ábra.
Szférikus felület és a fénysugár metszéspontjának meghatározása: a fénysugár
átvezetése a gömböt érintő síkig, innen a gömbig
96 G E O M E T R I A I OPTIKA

Az érintő sík és a sugár metszéspontjának X , Y , Z koordinátáit az


T T T

alábbi három egyenletből kaphatjuk meg (1. a 3.3 ábrát):

d_i a megelőző felülettől az érintő *=± = (t_ -Z_ )-±-,


x x

síkig a sugár mentén mért távolság. n_, M_

Y =Y_
T X + -^-L_ , x (3.6.)

Xj~ — X_ j H — /v _ . x

A gömbfelület és a sugár metszéspontjának koordinátái:

X = X-j- H K_ ],
A a sugár hossza a tangenciális «-i
síktól a gömbfelületig. Az egyenle­
tek alkalmazásához ki kell számítani Y = Y+ T L_,, (3.7.)
/4 értékét.

Z = — M .- i -

Ehhez használjuk a 5.4. ábrái, ahol a gömbnek azt a síkmetszetét ábrá­


zoltuk, amely tartalmazza a keresett metszéspontot és az optikai tengelyt.

(X,Y,0) (X,Y,Z)

Gömbfelület

Érintő sík

3.4. ábra.

A fénysugár átvezetése az érintő síktól a gömbfelületig

Az ábráról leolvasható, hogy


1/2
(3.8.)
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 97

Átrendezve az alábbi alakot kapjuk:

c (x
2 2
+Y 2
+ Z ) - 2 c Z = 0.
2
(3.9.)

Az (3.7.)-t (3.9.)-be behelyettesítve |^ |-re másodfokú egyenletet

kapunk:

c(Kl + L Í , + m ! , ) - 2 | - A - J [ m _ , - c ( y L _ , + x / c , ) ] +
x r r

+c(x 2
+ y ) = o.
r
2

^•W-/ 1
Feltételezzük, hogy c*0.

Bevezetve a fi = [m_ -C{Y L_ + X K_ j\ és a # = c(x^ + K ) 2

paramétereket, az alábbi egyenletet kapjuk: X T x T 1 r

Itt felhasználtuk, hogy az optikai


cn_ -2fi \+H=0 (3.11.) iránykoszinuszok négyzetösszege:
-1 /

A másodfokú egyenlet megoldása az alábbi:

1/2
fi -cH
fl±n_i
(3.12.)
cn ] 2 Belátható, hogy az alábbi összefüg-
gés van az a beesési szög és a kere-
A
(3.12.) és (3.13.) felhasználásával a keresett paraméter az alábbi _ paraméter között:
s e t t
n

alakra hozható:
H-cní,
A _ H n_, c o s a = - :IZ_ (3.13.)
n_, B + rt_jCosa (3.14.)

Összefoglalva értékét az alábbi négy egyenlet megoldásával kapjuk.

H = c[x$+Y%), B = M_X -c(Y L_ +X K_ ),


T x T x
98 G E O M E T R I A I OPTIKA

A számítás következő lépése az, hogy a metszéspont előbb meghatáro­


zott X, Y, Z koordinátái és törés előtt érvényes K_ , L_ M_ optikai irány­{ h {

koszinuszok ismeretében meg kell határozni a törés után fellépő K, L, M


iránykoszinokat.
írjuk fel ehhez az M\egység vektort az alábbi alakban:
Itt kihasználtuk, hogy az
M i egységvektor párhuzamos az r M\ =c[{0-X)~i + {0-Y)] + {r Z)~k\ = o[x~i-Y] + (r-Z)k] (3.16.)
sugárral.
Felhasználva továbbá a törési törvény vektoriális alakját (3.4. egyenlet),
az alábbi egyenletet kapjuk:
So =n_ Q = K_ i + L_J + M_ k,
S, - So = -cXr'i - cYfj + c(r-Z)fk (3.17.)
l 0 l l

és hasonló egyenlet írható fel S, -re


is. S\—So a következő alakban írható fel:

Si -~So={K-K_ )l + (L-L_ )~j + {M-M_ )~k


] x x (3.18.)

A következő lépés /"meghatározása a (3.15.) egyenletekből:


1/2

ncosa = n -cos a +1 r = ncosa'-n^cosa (3.19.)

A (3.17), (3.18.) és (3.19.) egyenletek fölhasználásával kiszámíthatók a


törés után érvényes iránykoszinuszok:

K = K_ -Xcr, y L = L_ -Ycr
l M = M_ -{Zc-\)r.
x (3.20.)

Az aberrációelmélet jelenleg néhány kivételtől eltekintve csak szférikus


elemeket tartalmazó centrált optikai rendszerekre van kidolgozva. Ugyan­
akkor sok modern optikai rendszer tartalmaz üveg vagy műanyag aszféri-
kus elemet (legelterjedtebb ilyen eszköz a CD lemezjátszó). A számítógé­
pes optikai rendszertervezés előnye, hogy a sugárátvezetés módszerével az
aszférikus felületeket majdnem ugyanúgy lehet kezelni, mint a gömbi és
sík elemeket. A különbség az, hogy az aszférikus felületek és a fénysugár
metszéspontjának meghatározására nincs zárt képlet. Csak iterációval tud­
juk kiszámítani a metszéspont koordinátáit.
Általában a törési törvényhez szük­
séges felületi normális egységvek­
tort is csak numerikus deriválással 3.2. Optikai rendszerek analízise
lehet meghatározni. Ez természete­
sen megnöveli a futási idó't. a sugárátvezetés módszerével
Az optikai rendszerek sugárátvezetésen alapuló analízise során nagyszá­
mú sugarat vezetünk át a képfelületig. Az átvezetett sugarak adatai jól jel­
lemzik a vizsgált rendszert. A rendszerek minősítésére a modern tervező-
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 99

programok sokféle eljárást, szemléletes ábrát alkalmaznak. A továbbiak­


ban ezek közül a szóródási foltot, az aberrációs görbéket és a befoglalt
energiát röviden ismertetjük.

3.2.1. A fó'sugár, a be- és kilépő pupilla fogalmának felfrissítése

Apertúrarekesznek neveztük a rendszer azon elemét, amely leginkább Az apertúrarekesz helyének és


korlátozza a rendszeren az optikai tengellyel párhuzamosan átvezetett su­ nagyságának megválasztása alapve­
gárnyalábot. Ez lehet az első (belépő), az utolsó (kilépő) vagy bármelyik tően befolyásolhatja a rendszer
közbenső lencse tényleges apertúrája vagy foglalata, vagy a rendszerbe leképezési tulajdonságait. Ezért
külön beépített apertúra. a tervezés folyamán elhelyezését,
A sugárátvezetés során a különböző tárgypontokból elindított fénynya­ méretét gondosan elemezni kell.
lábokat úgy kell megadni, hogy a fénysugarak jól kitöltsék az apertúrare­
keszt. A számítások szempontjából ezt a felületet tekintjük referenciafelü­
letnek.
A fősugár vagy referenciasugár az a sugár, amely a kiválasztott tárgy­
pontból úgy indul el, hogy pontosan a referenciafelület (apertúrarekesz)
középpontján halad át. A definícióból következik, hogy a fősugár még
centrált gömbi felületek esetében is csak iterációs lépések sorozata után
vezethető át, mivel egy új tárgypont fölvétele esetén előre nem ismert a Mivel mind a belépő, mind kilépő
fősugár kiindulási iránya a tárgyfelületen. Ezt az iterációt a program auto­ pupilla a korlátozó apertúrarekesz
matikusan elvégzi. geometriai optikai képe, ezért a fő­
Belépő pupillának neveztük az apertúrarekesz tárgyoldali képét. A be­ sugár (amely definíciója alapján
lépő pupilla helyét a program a paraxiális egyenletek felhasználásával a korlátozó apertúrarekesz közepén
halad át) látszólag átmegy a belépő
számítja ki, a belépő felülettől az apertúrarekeszig ténylegesen elhelyez­
és a kilépő pupilla közepén.
kedő optikai elemek figyelembevételével. Hasonló módon lehet definiálni
A tárgypontból nézve a fősugár
a kilépő pupillát is. Itt azokat a lencséket kell számításba venni, amelyek tehát a belépő pupilla közepén
az apertúrarekesztől a kilépő felület irányában vannak. metszi az optikai tengelyt, illetve
A továbbiakban rátérünk az optikai rendszer tulajdonságait leíró minő­ a képoldalról vizsgálva a fősugár
ségi jellemzők bemutatására. Példáink a 3.6. ábrán látható háromtagú a kilépő pupilla és az optikai tengely
rendszerre vonatkoznak. metszéspontjából halad a képfelület
felé.
Apertúrarekesz

Referencia- L*"*/ / \
sugár ^"""^""p^ L \ T
Kilépő Belépő
pupilla pupilla
3.5. ábra.
Apertúrarekesz, referenciasugár, be- és kilépő pupilla fogalma
100 GEOMETRIAI OPTIKA

A 3.6. ábra mutatja a számítógépes Demo Triplet 50mm f/4 SOdeg UNITS: MM
tervezés egyik előnyös tulajdonságát FOCflL LENGTH = 5 0 NR - 0.125 DE5: OSLO
is. A program a tervezés minden fá­ 7.95
zisában lehetővé teszi a rendszer
azonnali megjelenítését. így szemlé­
letesen ellenőrizhetők a méretará­
nyok, az apertúrakorlátozások, meg­
figyelhetők a sugármenetek, becslés
adható a képmezőhaj lásra, stb.
Gyakorlott tervező már ezekből a
kvalitatív adatokból is sok hasznos
információt nyerhet a rendszerről.
Az ábra alapján beállíthatók az opti­
malizáláshoz szükséges későbbi
korlátozások, minimális, maximális
lencsevastagságok, légközök stb.

3.6. ábra.
Sugárátvezetés háromtagú optikai rendszeren

3.2.2. A szóródási folt (spot-diagram), befoglaltenergia-


és a sugármetszetgörbék

A sugárátvezetésen alapuló rendszeranalízis esetében - mint említettük -


a rendszeren a tárgypontokból kiindulva fénysugarak rendezett sokaságát,
ún. sugárnyalábot vezetünk át. A sugarak a referenciafelületen felvett rács
pontjain haladnak keresztül úgy, hogy a 3.7. ábrán látható módon egyen­
letesen kitöltik az apertúrarekeszt. Az átvezetett sugarak a különböző
lencsehibák miatt nem egy pontban metszik a képfelületet. A leképezés
minőségét jól jellemzi a sugarak eloszlása a képfelületen. Ez az ún.
szóródási folt vagy „spot-diagram". A 3.8, ábrán bemutatjuk a 3.6. ábrán
látható rendszer szóródási foltjait.

Körszimmetrikus rendszer esetében


elég csak az apertúra egyik felén át­
vezetni a sugarakat.

3.7. ábra.
Sugarak fölvétele a belépő apertúrában
SZÁMÍTÓGÉPES OPTIKAI RENDSZERTERVEZÉS 101

FULL FIELD FULL FIELD Itt a tárgy a végtelenben van. A su­


20deg
gárnyalábok három, a meridionális
GCONETRICBL 0.7 FIELD síkban elhelyezkedő tárgypontból
SPOT SIZE
0.05191
ON-nxis indulnak el. Az első pont az optikai
tengelyen van (ON-AXIS), a máso­
0.7 FIELD dik pontból elindított sugarak 14,3°-
!H.3íe
os szöget zárnak be az optikai ten­
B

GEOHETRICRL
SPOI SIZE RUDIM. ENERGY
0.01731 ,,-•"7'" DISTRIBUTION gellyel, a harmadik tárgypont eseté­
Í /' ben a sugarak szöge 20° (FULL
FIELD). Az így nyert szóródási fol­
ON-OXIS
Odeg GEQHETRICAL
tok a 3.8. ábra bal oldali mezőjében
SPOT SIZE
0.006315
láthatók. A program a számításokat
0.08 0.01 0.06 három különböző hullámhossz fi­
CIRCLE RADIUS
gyelembevételével végezte el.
SPOT SIZE * FOCUS SHIFT. UKITS un Demo Triplet SOmm f/4 20űeg OSLO (A = 0,588 /ím, 0,486 fim, és 0,656
HRVELENGTHS l a l c r a m l 12 J n . 97
UV1: 0.5B8 HV5. 0.HB6 HV3 0.6SG SPOT DIRGRflM ONflLYSIS S.05 PH «m). Ezzel a fehér fényű megvilágí­
tást modellezzük.
3.8. ábra.
A 3.6. ábrán bemutatott háromtagú rendszer szóródási foltjai

A szóródási foltok mérete jól jellemezhető a foltsugár négyzetes közép­


értékével (Root-Mean-Square, RMS foltsugár). Kiszámítása az alábbi mó­
don történik. A folt középpontjának (súlypontjának) (x) és (y) koordinátáit
a (3.21.) egyenletből számíthatjuk ki:
Itt Wj az egyes sugarakhoz rendelt
súlytényező, Dx„ DYi az ún. sugár­
(3.21) aberrációk, azaz az i sugár és a kép­
sík, valamint a referenciasugár és a
Í=I Í=I
képsík metszésponti koordinátáinak
különbsége (1. a 3.9. ábrát).
N
w
- 2
i=l

i sugár Képpont középpontja


v / (súlypontja)

Referenciasugár
Képfelület
3.9. ábra.
A sugárnyaláb és a képfelület találkozása
102 G E O M E T R I A I OPTIKA

A w,- súlytényezők lehetővé teszik, a nem egyenletes intenzitás-eloszlás


(pl. Gauss-nyaláb) figyelembevételét. A o és o szórásokat az alábbi kép­
x y

letből lehet megkapni:

n n

(=1 1=1

Ebből a szóródási folt sugarának négyzetes középértéke:

o = ^a\+o) (3.23.)

A 3.8. ábrán a bal oldali cellában feltüntettük az egyes szóródási foltok


RMS sugarát is.
A számításhoz feltételezzük, hogy a A 3.8. ábra jobb felső szegmensében további 15 szóródási foltot látha­
fénysugarak mentén egy bizonyos tunk. Ezek úgy készültek, hogy közben a képsík elmozdult ±0,033 mm,
menyiségű fényenergia terjed. illetve ±0,066 mm-t. A három vízszintes ábrasor az előzőekben megadott
A fénysugár körül egy kis csatornát három tárgyponthoz tartozik. Látható, hogy a képsík kimozdításával a
tekintünk, melynek a falán nem lép szóródási folt mérete megnő. Az is megfigyelhető, hogy a három ábrasor­
ki energia. Az egy-egy sugár által ban a legkisebb szóródási folt nem azonos képsíktávolsághoz tartozik. A
szállított energia függ többek között tengelyen a legkisebb folt 0,066 mm-s képsíkeltolódás esetén adódott. Az
a felvett sugarak számától és ábra tehát a leképező rendszer mélységélességéről és a képmezőhaj lásról
a tárgysík sugárzási karakterisztiká­ ad egy minőségileg helyes képet.
jától (termikus sugárzó, lézer, LED,
Az ábra alján az ún. befoglaltenergia-görbéket láthatjuk. Ez a görbe azt
tükör vagy diffúz szórófelület stb.).
mutatja meg, hogy az energia milyen hányada jut a szóródási folt súly­
pontjában felvett r sugarú körön belülre.

Derno T r i p l e t 50mm f / 4 EOdeg FBY 0 FBX 0


RflY-INTERCEPT CURVES WV1-3
DY 0.05 DX r 0 . 0 5

\ TY
"*=-l l —^ 1 1- X

A 3.10. ábrán a sugármetszeteket a


sugár normalizált belépő pupillabeli
koordinátái függvényében ábrázol­
tuk. A meridionális síkban a belépő
pupilla szélén haladó sugár normali­
zált koordinátái (1,0), a referencia-
sugár koordinátái (0,1). A merőleges j . / f t ábra.
síkban a pupilla szélén haladó sugár A 3.6. ábrán látható háromtagú rendszer sugármetszet-görbéi, a tengellyel
koordinátái (1,0). párhuzamos nyaláb esetén, három különböző hullámhosszra
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 103

A fénysugarakhoz súlyokat rendelhetünk, ezzel beállítjuk a különböző Ahol sok sugár éri a felületet, ott na­
sugarak által szállított energiaadagok arányát. A sugarak a képsíkot el­ gyobb az energiasűrűrség, ahol ke­
metszve létrehozzák a szóródási foltot. vesebb, ott az energiasűrűség is
Az optikai rendszer minőségét jól jellemzi, hogy az egy képpont kis kisebb.
környezetéből kiinduló energia a képfelület mekkora tartományán oszlik
el. A számítás során tehát először a szóródási foltot kell meghatározni. A 3.8. ábra alsó részén bemutatott
Ennek középpontjából egy változó r sugarú kört kell rajzolni. Az r sugár három görbe is a megadott három
növelésével a befoglalt energia hányada nő. A leképzett foltot jellemez­ tárgypontnak felel meg. A befoglalt
hetjük például azzal a sugárral, ami tartalmazza az energia egy adott há­ energia 80% a pl. a tengelyen lévő
tárgypont esetén r= 0,01 mm-nél
nyadát.
kisebb sugarú tartományon éri a
Az optikai rendszer minőségének leírására jól használhatók az ún. su­ képsíkot.
gármetszet-görbék. Itt az előbbiekben definiált sugáraberrációt ábrázoljuk.
Ezen görbék megadásakor csak a meridionális és a rá merőleges síkban
vezetünk át sugarakat. A program a meridionális sugarak esetében a 3.9.
ábrán bemutatott DY sugáraberrációt (a sugár és a referenciasugár, vala­ Centrált optikai rendszerek esetében
mint a képsík metszéspontjainak távolságát), a merőleges síkban a DX a meridionális síkban elindított su­
aberrációt határozza meg. gár nem lép ki a síkból.

3.3. Optimalizáció
A számítógépes rendszertervezés alapvető lépése az optimalizálás. Ekkor
a számítógép (a program) a tervező elvárásai alapján az optikai elemek
paramétereinek változtatásával automatikusan módosítja, javítja a rend­
szer tulajdonságait. A tervezési szempontokat, a tervező elvárásait az ún.
célfüggvényben kell megfogalmazni. A program ezen célfüggvénynek
egy lokális minimumát keresi meg, a tervező által megadott rendszerpara­
méterek (továbbiakban változók) függvényében.

3 3 . 1 . A célfüggvény megfogalmazása

A célfüggvény egy olyan összetett minőségi jellemző, amely súlyozva tar­


talmazza az optikai rendszer összes - a működés szempontjából - fontos , . . .
, .... , ,. , . az/}-k az un. operandusok, a val-
tulajdonsagat. A célfüggvény általános alakja az alábbi: tozók függvényei-
/ l = / l ( * b * 2 > —. n) x

<P = f{+ fi+.-fu , (3-24.) f2 =f (x ,x ,....x )


2 x 2 N

Az operandusok száma M, a változók száma N. Az f operandusok leg- At = / M ( * I . i> •••> n) (3.25.)


x x
t

egyszerűbb esetben egy-egy súlytényezővel megszorozva a különböző ^i.—.^AÍjelöli a változókat,


aberrációk lehetnek:

(3.26.) ahol fij valamilyen aberráció, a egy


/ - a, • Mi
;

súlytényező.
104 G E O M E T R I A I OPTIKA

Aberrációként szerepelhetnek a rendszer harmadrendű jellemzői (szfé­


rikus aberráció, koma, asztigmatizmus stb.), vagy a valós sugárátvezetés­
sel kiszámolható egyéb minőségi jellemzők (RMS foltsugár stb.). A sú­
lyok szerepe egyrészt az, hogy azonos nagyságrendbe állítsa a különböző
típusú aberrációkat, másrészt növelik vagy csökkentik az egyes aberrációk
hatását. Szükség esetén optimalizálás közben a tervező elvárásainak meg­
felelően a súlyok változtathatók.
Rendszeradat lehet pl. a felületek A célfüggvényben szerepelhetnek összetett operandusok is, melyek va­
görbülete, távolsága, a felületi lamilyen operátorral összekötve rendszeradatokat, sugáradatokat és kons­
normális iránya stb.), sugáradatok tansokat tartalmaznak.
pl. a sugár szöge vagy magassága
Az operátorok lehetnek aritmetikai (pl.: +, - ) vagy logikai (= <, >) ope­
egy adott felületen.
rátorok. Az összetett operátorok általános alakja: v, © Kj, ahol v, és /c y

rendszer- vagy sugáradatok, konstansok, a © jel pedig valamilyen operá­


tor. Az optikai rendszer leképezésének minőségét (foltméret, felbontóké­
pesség, torzítás stb.) elsősorban a célfüggvénybe beépített súlyozott aber­
rációk határozzák meg. A tervező tehát ezek célszerű megfogalmazásával,
megfelelő súlyozásukkal tudja beállítani elvárásait. Az összetett operan­
dusok alkalmazása optimalizáció közben egyrészt a rendszer paraxiális ál­
landóinak (nagyítás, fókusztávolság, numerikus apertúra stb.) adott érté­
ken tartását biztosítja, másrészt további tervezési szempontok (méretek,
ár, súly stb.) figyelembevételét teszi, lehetővé.
Pl. változók lehetnek a görbületi su­ A célfüggvény változója lehet a rendszer minden olyan adata, ami a
garak, vastagságok, törésmutatók, gyártás, beállítás során módosítható.
aszférikus együtthatók stb. Az optimalizálás során a program a változók terében valamilyen szélső­
érték-kereső eljárással meghatározza a célfüggvény minimumát.

3.3.2. Csillapított legkisebb négyzetek módszere

Az optikai tervező programokban a szélsőérték keresésére legelterjedteb­


ben az ún. csillapított legkisebb négyzetek módszerét használják. Ez a be­
állított paraméterektől és az indítás helyétől függően a célfüggvény egy
Az alkalmazáshoz szükséges részle- lokális minimumát határozza meg. Ezért alapvető jelentősége van a kiin­
duló paraméterek felvételének. (1. a 2. fejezetet) A következőkben vázla­
tosan bemutatjuk a csillapított legkisebb négyzetes eljárás működését.
Az eljárás bemutatásához segédváltozókat vezetünk be: képezzük ehhez
a <p célfüggvény x változók szerinti parciális deriváltjait.
k

(3.27.)

Az egyes operandusok deriváltjából képezzük az A mátrixot:


S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 105

T
21 *2N
A„ = — =
A= (3.28.) dx, Ax :

A program a deriváltakat valójában


numerikusan számítja, mivel az
operandusokra általában nincsenek
AMI A-MI ••• AMN
analitikus formulák.

Vezessük még be az alábbi jelöléseket:

x= a változók vektora, / = operandusok vektora

/aM

1 d<p
G = gradiens vektor. (3.29.) G = k
2 dx k

A bevezetett jelölésekkel:

Gk =f A +f A
] ik 2 2k + ... +/ AM M J t ,

G = Af T
(3.30.)

A továbbiakban tegyük fel, hogy a vizsgált pont egy környezetében az E természetesen nem igaz, hatását
z

operandusok a változók lineáris függvényei. később megvizsgáljuk.


Ekkor az/operandus vektor az alábbi formában írható fel:
Itt Ax az *o pontból mért különbsé-
f = AAx + f (3.31.) geket jelenti, és az XQ pontban az
o
aberrációk értéke/Q.
Ezzel a feltételezéssel a célfüggvény gradiens vektora az alábbi alakba
írható:

G = AjAAx + A l = A AAx + G T T
0 (3.32.)

A célfüggvény minimumánál (szélsőértékénél) a gradiens értéke nulla.


Ebből a feltételből Aj; számolható:
106 GEOMETRIAI OPTIKA

Ax = -^A A^ T
G 0
(3.33.)

AJC tehát (lineáris függvényt feltételezve) megadja a célfüggvény mini­


mumának helyét. Valójában a nemlinearitások miatt Ax az XQ pontból
kiindulva csak minimumhely irányában közelíti a megoldást. A szélsőér­
ték megtalálásához iterációs ciklusra van szükség. Az egyes iterációs lé­
pések nagyságának korrigálására a célfüggvényt egészítsük egy pAx^Ax
csillapító taggal, ahol p a csillapítási tényező:
Vagyis az optimalizálandó függvény
helyett egy a változók N dimenziós y = </>+pAx Ax T
(3.34.)
terében értelmezett négyzetes függ­
vénnyel kiegészített új V függvény­ A bevezetett csillapító faktor szerepe az, hogy jól megválasztott p csil­
nek keressük a szélsőértékét. lapítási tényező esetén meggátolja, hogy az iteráció során a program egy
lépésben túlságosan messze távolodjék el a kiindulási ponttól. Az egyes
iterációs lépések során a p értékét próbálgatással állítja be a program. Be­
látható, hogy p értékétől függetlenül megkapjuk az optimális megoldást.
Fentiek alapján a csillapított legkisebb négyzetes iterációs algoritmus
vázlatosan az alábbi:
Meg kell határozni a csillapító taggal bővített célfüggvény deriváltját:

V<t> = 2-A f T
Vx/j = V<p + pV(Ax Ax) T

es
7\[Ax Ax) = 2-Ax
T
(3.35.) 1 T
-•Vtp = A'f_+pAx (3.36.)

Az/helyére behelyettesítve (3.31.)-t, az alábbi egyenlet adódik:

AlT
o =G .
Q - • W = A (AAx + / „ ) + pAx = A AAx + G + pAx
T T
Q (3.37.)

Feltételezve hogy a szélsőérték helyén a gradiens nulla, a következő


egyenlet adódik:

/ egységmátrix és Ax a soron
következő iterációs lépés. AX = -{a a +
t
p^j "G O
(3.38.)

A fentiekben röviden vázolt algoritmus felhasználásával a rendszer op­


timalizálását az alábbi lépésekben lehet végrehajtani:
A tapasztalatok szerint, centrális - Az optimalizálandó rendszer elvárt minőségi jellemzőinek függvényé­
rendszerekben, gömbi felületek ese­ ben ki kell választani azon tárgypontokat, ahonnan a rendszer sugárnya­
tén általában három tárgypont felvé­ lábokat vezet át.
tele elég. - Meg kell határozni az optimalizálásnál használatos sugárkészletet. Leg­
egyszerűbb esetben -a 3.7. ábrán bemutatott módon - a belépő apertú-
rán felvett négyzetháló pontjain vezetünk át sugarakat. Ki kell választa-
S Z Á M Í T Ó G É P E S OPTIKAI R E N D S Z E R T E R V E Z É S 107

ni, hogy az optimalizálást milyen operandusok (súlyozott aberrációk) A modern tervező programokba a
alapján végezzük el. Legegyszerűbb esetekben ez a foltsugár- vagy a tárgypontok, sugarak és operandu­
hullámfronteltérés négyzetes középértéke. sok felvételére a felhasználót kiszol­
- Az optimalizáló rutin elindításához ki kell még választanunk azokat a gáló egyszerű rutinokat találhatunk.
lencseparamétereket - az ún. változókat - amelyek függvényében az
optimalizálást végrehajtjuk. A rendszer megengedhető méretei, vagy a
gyártás és felhasználás egyéb szempontjai alapján célszerű megadni
azokat a határokat is, amelyek között a változók értékei mozoghatnak
(pl.: vastagságok, légközök, görbületi sugarak minimális, maximális ér­
tékei stb.).
Az optimalizáció során fontos, hogy a kiinduló rendszer paraxiális ada­
tait megtartsuk. Erre használhatjuk az összetett operátorokat.
A rendszer numerikus apertúráját állandó értéken tarthatjuk, pl. az axiá­
lis sugár meredekségének beállításával a tárgy- vagy a képtérben.
A nagyítást beállíthatjuk a tárgy és képtávolság arányának állandó érté­
ken tartásával stb.
II. rész.
Hullámoptika
Rezgések 4. fejezet
és hullámok

A körülöttünk levő világ tele van hullámokkal. Néhányat közülük látunk


és hallunk, de legtöbbjüket nem érzékeljük. A szubmikroszkopikus világ­
ban az atomokat és molekulákat elektronok, protonok, neutronok és me­
zonok építik fel, amelyek határaikon belül mint hullámok mozognak kör­
be-körbe. A megfelelően gerjesztett atomok és molekulák bocsátják ki
azokat a hullámokat, amelyeket y-sugaraknak, röntgensugaraknak, fény­
hullámoknak, hőhullámoknak, illetve rádióhullámoknak nevezünk.
Makroszkopikus világunkban nagy tömegű mozgó testek keltenek
hang- és vízhullámokat. A földrengések során a hirtelen megmozduló
földtömeg miatt jön létre hullám, míg a vízhullámok a szél, illetve hajók
mozgása miatt keletkeznek. A levegőben gyorsan mozgó tárgyak keltenek
hanghullámokat.
Minden mozgást, amely azonos időközönként ismétli önmagát, periodi­
kus mozgásnak nevezünk. Erre három jó példa a falióra ingájának lengése,
a hangvilla szárainak rezgése, vagy egy spirálrugóra kötött tömeg mozgá­
sa. E sajátos mozgást (és még sok hozzá hasonlót is, amely a természetben
előfordul) nevezzük egyszerű harmonikus mozgásnak (a továbbiakban
röviden rezgőmozgásnak).

4.1. Egyszerű harmonikus rezgőmozgás


Egy B pontban kezdődő rezgést ak­
Az egyszerű harmonikus rezgőmozgást egy kör kerületén állandó sebes­ kor tekintünk teljesnek, ha a P tö­
séggel mozgó pontnak a kör átmérőjére vetített mozgásával definiáljuk. A megpont végigfut az A pontig, majd
mozgást a 4.1. ábra illusztrálja. onnan visszatér a 5-be. Ha a C pont­
A rezgőmozgást végző pont elmozdulását az egyensúlyi C pont és a P ból indul, és a B-t érintve a C-be fut
vissza, akkor csak egy fél rezgés
pont távolságaként definiáljuk. A 4.1. ábrán látható, hogy az x elmozdulás
történt. Az a amplitúdót méterben
értéke nulla és a között változik, ez utóbbi a referenciakör sugara.
(vagy annak törtrészében), a perió­
Az a maximális elmozdulást amplitúdónak, az egy teljes rezgés megté­ dusidőt pedig másodpercben mér­
teléhez szükséges időt pedig periódusidőnek nevezzük. jük.
112 HULLÁMOPTIKA

Valamely rezgő test frekvenciáján a másodpercenkénti teljes rezgések


számát értjük.
A rezgés v frekvenciája és Tperiódusideje egymásnak reciprokai.
Ha egy test egy teljes rezgése 1/3
másodpercig tart, akkor a rezgés pe­ 1
riódusideje 7=1/3 s, és a test három frekvencia =
periódusidő
rezgést végez 1 s alatt. Ha egy test
10 rezgést végez 1 s alatt, akkor a
periódusidő 7=1/10 s lesz. periódusidő = T—; —
r
frekvencia

Ugyanez algebrai jelölésekkel:


Heinrich Rudolf Hertz (1857-1894),
német fizikus. Hamburgban szü­
letett, Berlinben tanult fizikát V
T
Helmholtz tanítványaként. Az ő
buzdítására kezdett el érdeklődni
Maxwell elektromágneses elmélete T=-
iránt. Az elektromágneses hullámok (4.1.)
területén folytatott kutatásai tették
ismertté a nevét, melyeket 1885 és Ha egy test rezgését a körmozgást végző pont segítségével írjuk le, ak­
1890 között a Karlsruhei Műszaki kor a frekvenciát a másodpercenkénti fordulatok (a másodpercenként
Egyetemen végzett. 1889 után mint megtett körök) száma adja meg:
a Bonn-i egyetem fizikaprofesszora
gázokban lezajló elektromos kisülé­ 1 kör/másodperc = 1 rezgés/másodperc (4.2.)
sekkel kísérletezett, és nagyon közel
állt a röntgensugarak felfedezésé­
Ezt másként 1 Hertznek (Hz) is nevezzük:
hez, amelyeket Röntgen írt le né­
hány évvel később.
1 rezgés/s = 1 Hz (4.3.)

A p pont a sugárral és állandó v se­


bességgel mozog a kör középpontja
körül. Ha bármely időpillanatban
merőlegest húzunk az AB átmérőre,
a kimetszett P pont (amit tömeg-
pontnak nevezünk) rezgőmozgást
végez.
Az AB egyenesen oda-vissza
mozgó tömegpont v sebessége fo­
x

lyamatosan változik. Az A vagy B


végpontban nulla, majd onnan a C
középpont felé haladva egyre na­
gyobb értékű. C-t elérve csökkenni
kezd, és az átmérő végén újra zérus­
sá válik. A tömegpont mozgása 4.1. ábra.
visszafelé fordítva ismétlődik meg. Egyszerű harmonikus rezgőmozgás az AB egyenes szakasz mentén
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 113

4.2. Az egyszerű harmonikus rezgőmozgás


elmélete
Ebben a pontban ismertetjük a rezgőmozgás elméletét, és levezetünk egy
egyenletet a rezgő testek periódusidejére. A 4.2. ábrából látható, hogy az
x elmozdulást a következő összefüggés adja meg:

x = a cos d

Amint a p pont állandó v sebességgel mozog, az a sugárirányú vektor


állandó cü szögsebességgel forog, így a 0 szög szintén egyenletesen válto­
zik:

x - a cos art (4.4.)

Felhasználva a mechanikai összefüggést - miszerint az idő a megtett út


és a haladási sebesség hányadosa - a következő képletet nyerjük:

A pont <w szögsebességét a periódusidő függvényében az alábbi össze­


függésekből kaphatjuk meg:

„ 2n 2ji ,. , .
7 = — vagy (o = — (4.6.)
o) T

Egy v sebességgel egyenletes körmozgást végző pontnak a középpont


felé irányuló centripetális gyorsulása a következő:

(4.7.)
a

Az ábra p pontja v sebességgel mo­


zogva T periódusidő alatt futja egy­
szer végig a referenciakört, ami Ina
távolság megtételét jelenti.

A
A CPp derékszögű háromszögből
adódik, hogy cos 6 = = xla, amit az
előbbi egyenletbe helyettesítve:

4.2. ábra.
Egyszerű harmonikus rezgőmozgást végző test a gyorsulása
x

az egyensúlyi C pont felé


114 HULLAMOPTIKA

Mivel az a gyorsulás iránya pillanatról pillanatra változik, az átmérő


c

(vagy az x-tengely) mentén az a komponens nagysága is folyamatosan


x

változik az a = a cos 8 összefüggés alapján. A (4.7.) egyenletbe behe­


x c

lyettesítve:

a =—cosf?
x
a

Ha most az egyenlet mindkét oldalát megszorozzuk a /a • v -tel, majd


2
x
2

mindkét oldalból négyzetgyököt vonunk, akkor a következőket kapjuk:


Ha az elmozdulás a C ponttól jobbra
történik, akkor +x értékű, ilyenkor a a_ Ix
gyorsulás balra mutat, így -a érté­
x es
kű lesz. Fordítva pedig, amikor
C-től balra mozdulunk el, -x értéket
kapunk, a jobbra mutató gyorsulás Mivel a (4.5.) képletben szereplő a/v-t most xla -sze\ helyettesítettük,
x

pedig +a értékű lesz. Ezért szoktuk


x
így az előbbi összefüggést átalakítva megkapjuk bármely rezgőmozgás
a következő alakot használni:
periódusidejét:

T = 2n. x (4.9.)
a. (4.8.)

4.3. Spirálrugó nyújtása


A rezgőforrások illusztrációjaként az általánosan használt megnyújtott
spirálrugót hozzuk példaként, amely a feszítőerő hirtelen elengedése után
egyszerű harmonikus rezgőmozgással mozog (4.3. ábra).
A k arányossági állandó megegyezik Az adatokat milliméterpapíron ábrázolva egy egyenes vonalat kapunk,
az egyenes meredekségével, és ahogy a 4.4. ábra is mutatja. A grafikont értelmezve azt látjuk, hogy az
közvetlenül méri a rugó merevségét. alkalmazott F erő és a rugó x elmozdulása egyenesen arányosak, és felír­
Minél merevebb a rugó, annál ható, hogy:
nagyobb a k rugóállandó.
F ~ x vagy F = kx

Laboratóriumi kísérletünkben a mé­ Q


terrúd egyik végét a Q jelhez illeszt­
jük. A rugóra 2,0 newton (N) erőt
helyezünk, amely azt 1,25 cm-rel
nyújtja meg.
Amikor 4,0 N erőt alkalmazunk,
a teljes megnyúlás 2,50 cm. A 6, 8, 4.3. ábra.
és 10 N terheléseknél mért távolsá­ Kísérlet egy S spirálrugó különböző erőknél történő x megnyúlásának
gokat a. 4.1. táblázat tartalmazza. meghatározására
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 115

4.1. táblázat.
Mén értékek egy spirálrugó megnyújtásánál

F [N] 0 2 4 6 8 10

x[m] 0 0,0125 0,0250 0,0375 0,0500 0,0625

A kísérlet határain belül a rugó egy azonos nagyságú, de ellentétes


'nyű -F erővel reagál az alkalmazott +F erőre. Mivel a rugónál -F = kx,
így felírható:
A k gyakorlati értéke a mi kísérle­
F=kx (4.11.) tünkben a következő módon számít­
ható:
A 4.4. ábrán látható egyenes vonal azt mutatja, hogy egy rugó meg- ION
•yújtására érvényes a Hooke-törvény. Ez különben szinte valamennyi ru­ = 160 Mm (4.10.)
x 0,0625m
galmas testre jellemző, de csak addig, amíg maradó alakváltozások nem
lépnek fel, vagyis az alkalmazott erők nem lépik túl a rugalmassági ha­
Róbert Hooke (1635-1703), angol
tan.
kísérleti fizikus. Főleg a fény hul­
Mivel a rugón végzett munkát az erő és a távolság szorzata adja, és ese-
lámelmélete, az általános gravitáció,
ttnkben az erő a távolsággal lineárisan változik, így: és az atmoszférikus nyomás terüle­
tén elért eredményeiről ismert. Sok
Munka = / F dx (4.12.) fizikai ötlet ered tőle, de csak keve­
set tökéletesített. Hooke tudomá­
Amint az a 4.5. ábrán is látható, az átlagos erői az 1/2 F adja. Ez, meg­ nyos eredményeit minden bizonnyal
szorozva azzal az x távolsággal, amelyen hat, adja meg a görbe alatti terű­ nagyobb elismerés övezte volna, ha
idet, ami a végzett munkával egyenlő: erőfeszítéseit szűkebb területre kor­
látozza. Érzékeny természetű ember
volt, számos heves kirohanást inté­
W= -Fx (4.13.) zett Newton és más tudósok ellen,
2 azt állítva, hogy az általuk publikált
anyagok az ő nevéhez fűződnek.
N

10

V
0 1 3 4
x
4.4. ábra.
A 4.3. ábrán látható spirálrugó megnyújtásánál kapott kísérleti eredmények.
A Hooke-törvény szemléltetése
116 HULLÁMOPTIKA

Ez az összefüggés azt mutatja, hogy


ha a rugó megnyúlása kétszeres
lesz, akkor a szükséges vagy tárolt
energia a négyszeresére növekszik;
illetve ha a nyújtás háromszoros, az
energia kilencszeres lesz.
A legtöbb alapfokú fizikakönyv­
ben megmutatják, hogy ha az F-t az
x függvényében ábrázoljuk, a grafi­
kon görbéje alatti terület egyenlő az
összes végzett munkával. x[m]

4.5.ábra.
Egy megnyújtott rugónál a végzett munkát és a tárolt energiát a grafikon F = kx
egyenese alatti terület adja

Hogyha most F-et a vele ekvivalens kx értékkel helyettesítjük a (4.10.)


egyenlet alapján, akkor azt kapjuk, hogy:

W= -kx2
(4.14.)
2

4.4. Rezgő rugó


A természetben minden test rugalmas, némelyik jobban, mint a másik. Ha
erővel elferdítünk egy testet, és az alakváltozás nem maradandó, akkor az
erő megszüntetésével a testet rezgésbe hozzuk.

Egy m tömeget függesztünk egy ^ ^ ()


c

rugó aljára. Az (a) esetben F erővel


húzzuk le a rugót a távolságra. Az
elengedést követően a tömeg
rezgőmozgással mozog fel-alá.
A (c) esetben m a csúcsponton van,
a rugót pedig összenyomva látjuk.

4.6. ábra.
Egy spirálrugó aljára függesztett m tömeg ábrázolása három helyzetben, amint
fel-alá egyszerű harmonikus rezgőmozgást végez
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 117

A rezgés amplitúdója az a távolság, amivel a rugót egyensúlyi helyzeté­


ből kimozdítottuk, a rezgés T periódusidejét pedig a következő képlettel
határozzuk meg:
k a rugó merevsége, m pedig a rezgő
test tömege. Ez az egyenlet meg­
T = 2n- (4.15.) mutatja, hogy ha merevebb rugót
használunk, akkor - mivel k a ne­
vezőben van - a periódusidő csök­
Mivel a rugó nyújtására érvényes a Hooke-törvény, alkalmazhatjuk a ken, a rezgés frekvenciája pedig
(4.11.) egyenletet. Használjuk fel a mechanika erőegyenletét: növekszik. Ha az m tömeget növel­
jük, akkor a periódusidő nő, és a
F= ma frekvencia csökken.
A (4.11.) egyenletben az F helyére ma-t helyettesítve:

—x m
: kx vagy — = — (4.16.)
a k

Ennélfogva a (4.9.) egyenletben szereplő -x/a-x m/k-ra cserélve meg­


kapjuk a (4.15.) egyenletet.

4.5. Transzverzális hullámok


Minden fényhullám a transzverzális hullámok körébe tartozik. Transzver­
zális az a hullám, amelynek minden kis eleme a hullám terjedésének irá­
lyára merőleges mozgást végez. A 4.7. ábrán egy transzverzális hullámo­
kat szemléltető hullámkeltő berendezést láthatunk.
Amikor egy forrás egyszerű harmonikus rezgőmozgással rezeg, és egy Amikor a H kart az óramutató járá-
homogén közegben transzverzális hullámokat bocsát ki, akkor azok a 4.8. sának irányában megforgatjuk, a
ábrán látható általános hullámalakként jelennek meg. függőleges pálcák tetején levő kis
fehér golyók rezgőmozgással mo­
zognak fel-alá. Amint mindegyik
v
, golyó egy függőleges vonal mentén
mozog, az ABCDEFG hullámalak
jobbra halad. Amikor a kart az óra­
mutató járásával ellentétes irányban
forgatjuk, a hullámalak balra mo­
zog. Mindkét esetben a golyók
ugyanazt a mozgást végzik rezgésük
egyenese mentén, a különbség ab­
ban van, hogy mindegyik golyó ki­
csivel vagy megelőzi, vagy követi
szomszédját.

Dobozperem
4.7. ábra.
Berendezés a transzverzális hullámok szemléltetésére
118 HULLÁMOPTIKA

Két egymást követő hullámforma


azonos pontjainak távolsága a hul­
Hullámhegy
lámhossz (A). Például egy hullám­
hossznyi a távolság két hullámhegy
vagy két hullámvölgy között.
Egy időpontban a hullám bárme­
lyik pontjának y elmozdulását az
Hullámvölgy
egyensúlyi helyzettől való távolsága
adja meg. Ennek előjele folyton 4.8. ábra.
változik pluszról mínuszra, és mí­ A lap síkjában rezgő transzverzális hullám görbéje, amelyen látható
nuszról pluszra. A hullám amplitú­ a A hullámhossz, az a amplitúdó, az y elmozdulás és a v sebesség
dója, amit az ábrán o-val jelöltünk,
az y elmozdulás maximális értéke.
Egy hullámsor frekvenciáját az egy ponton másodpercenként áthaladó
(vagy oda érkező) hullámok száma adja meg, mértékegysége pedig a
hertz, vagy másodpercenkénti rezgésszám. A frekvencia (v) és a hullám­
hossz (A) definíciójából levezethető a hullám terjedési sebességének (v)
Egy hullám hosszát beszorozva a
egyenlete:
másodpercenkénti hullámok számá­
val, megkapjuk azt a távolságot,
amit a hullám 1 s alatt megtesz. v = vA (4.17)

4.6. Szinuszhullámok

A legegyszerűbb hullámmozgások azok, amelyek hullámpontjainak y el­


mozdulását valamilyen egyenletesen változó mennyiség szinusza vagy ko­
szinusza írja le. Ez a valóságban bemutatja, amit egyszerű harmonikus rez­
gőmozgásnak nevezünk.
Nézzük újra a transzverzális hullámokat, amelyeknél minden rész moz­
gása merőleges a hullám terjedési irányára. A hullám bármely pontjának y
elmozdulását a következő képlet adja:

. 2n- x
v = asin—-— (4.18.)

A hullám bármelyik pontja - mint


pl. a P az ábrán - rezgőmozgást fog P'
végezni, és az egymást követő P, P',
P", P"\ stb. pozíciókat veszi fel, a
ahogy a hullám mozog.
A/4 p
" A/2\ 3A/4 /k 3A/2V —

4.9. ábra.
Szinuszhullám a t = 0 időpontban
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 119

A 4.9. ábrán látható az egyenlet grafikonja, ahol jól látszik az a és A


konstansok jelentése. Ahhoz, hogy a hullám jobbra mozduljon el v sebes­
séggel, bevezetjük a t időt:

y = ősin—— (x — ví) (4.19.)

Mindegyik pontnak ugyanannyi időre van szüksége egy teljes rezgés


v = vA = - (4.20.)
megtételéhez.
4.1., 4.17. és 4.19. felhasználásával hasznos egyenleteket nyerünk a
hullámmozgásra vonatkozóan:

4.7. Fázisszögek

Hullámmozgás során a pillanatnyi elmozdulást és a haladási irányt a refe­


renciakörön mozgó pont helyzetének meghatározásával is jellemezhetjük
(4.10. ábra). A 0 szög, melyet a +x tengelytől az óramutató járásával el­
lentétes irányban mérünk, meghatározza azt a pozíciót, amit fázisszögnek
nevezünk.
A P tömegpont helyzetét a p pont y tengelyű vetülete határozza meg. A T = 0 időpontban a kör pontja +p , a
0

diagram PpC derékszögű háromszögéből: tömegpont pedig +PQ helyzetben


van. Egy későbbi t időpontban,
y = a sin 0 (4.22.) amikor a tömegpont P helyzetben
van, a kör pontja p-ben található.
Ha p pont állandó v sebességgel halad, akkor az co szögsebesség is ál­
landó, és a 0 szögre felírható:

e=wt

Ezt a (4.22.) egyenletbe behelyettesítve:

v = a sin o)t (4.23.)


120 HULLÁMOPTIKA

Példaként vegyünk egy pontot,


amely fel-le jár az y tengely mentén,
ahogy azt az ábrán is látjuk.
Ahogy p pont mozog a kör men­
tén, az mt szög állandó sebességgel
növekszik. Ezt a szöget mindig a
kezdő' a szögtől mérjük. A zárójelen
belüli szög a +x tengelytől mért
teljes szöget jelenti.
Szokás a szögeket radiánban
vagy fokban megadni.

4.10. ábra.
Egyszerű harmonikus mozgás az y tengely mentén. Az ábrán látható
a referenciakör, a kezdeti a fázisszög, az a> szögsebesség, és a PQ pont t = 0

Egy konstans hozzáadása a záróje­ időpontban


len belüli mennyiséghez nem sok
fizikai jelentőséggel bír, mivel azt Most módosítsuk az előbbi egyenletet az a szög hozzáadásával:
könnyen kiejthetjük az időtengely
zéruspontjának alkalmas áthelyezé­ y = a sin (cu í + a) (4.24.)
sével, így az
y= a cos (cu t - kx) Az a szög egy állandó, amit kezdeti fázisszögnek nevezünk.
Az egyszerű harmonikus hullámok egyenleteinek megjelenítésének
es az
hasznos és tömör módja, hogy a körfrekvencia (<w = 2nv) és a hullámszám
y= a sin (m t- kx) (4.25.) (k = 2nlX) függvényében ábrázoljuk őket. A (4.21.) egyenlet ezután így
egyenletek akkor fogják leírni a 4.9. alakul:
ábra hullámát, ha a görbét t = 774,
illetve 772 időpontoktól ábrázoljuk y = a sin (kx - w t) = a sin (co t - kx + n) = a cos w — kx + 71
t = 0 helyett.

4.8. Fázissebesség és hullámsebesség


Ez a helyzet lehet pl. a hullám csú- Most már lehetséges, hogy még pontosabban megfogalmazzuk, hogy mi
csa, ahol a fázis éppen a maximális is mozog a hullámmal. A 4.11. ábrával kapcsolatban összegezhetjük,
felső elmozdulást adja. hogy a hullám valamely állandó fázis helyzetének haladó mozgása.
A hullámcsúcs mozgásának sebességét hullámsebességként szokás
megadni, bár a pontosabb fázissebesség kifejezést is alkalmazzák néha. Ez
megfelel a korábbi egyenletekben használt v mennyiségnek. Amikor a
(4.25.) egyenlet alakját használjuk, akkor utóbbi feltétel azt jelenti, hogy:

(ú t — kx — konstans.
REZGÉSEK ÉS H U L L Á M O K 121

4.11. ábra.

A nyírás geometriája és mechanikája transzverzális hullámoknál

A hullámsebesség pedig:
CO (4.26.)
dx
dt ~k

Az co = Tjiv , és a k = Inlk helyettesítések a (4.17) egyenlettel meg­


egyező alakot adnak. Egy hullámnál, amely -x irányban halad, az állandó
fázis cot + kx alakú lesz, a hozzá tartozó v pedig -<ü/k. Egy adott jellegű hullámhoz tartozó
Rugalmas transzverzális hullámoknál, amelyeknél a deformáció elég colk arány függ annak a közegnek a
fizikai tulajdonságaitól, amelyben a
kicsi ahhoz, hogy az erők kielégítsék Hooke-törvényét, a hullámsebesség
hullám terjed, illetve magától az co
a frekvenciától független, és egyszerűen felírható: frekvenciától is.

(4 27 ) ^ yírási modulus, p pedig a sűrű­


a n

ség.

Az összefüggés könnyen bizonyítható. A 4.11. ábrából látható, hogy


egy kis, őx szélességű szelvény az a szöggel nyíródik el. A nyírási modu­
lus a feszültség és a deformáció állandó aránya.
A deformációt tg a-val mérjük, így felírható:

/ a z a függvény, amely megadja a


Deformáció - ÉL
dx hullám alakját egy adott pillanatban.

A feszültség a szelvény egységnyi területére ható érintő irányú erő, és


így a Hooke-törvény alapján egyenlő a nyírási modulus és a deformáció
szorzatával.

Feszültség - a =N ÉL
X
dx
122 HULLÁMOPTIKA

A hullám görbültsége miatt a feszültség x-szel együtt változik, és a szel­


vény bal oldalán ható erőt a jobb oldalon ható nem tudja teljesen egyen­
súlyozni. Az erők különbsége egységnyi területen:

9 F
a AT z
o r—a x+óx = dx dx = N——dx .
dx'

Newton második mozgástörvényének alkalmazásával ez az erő az egy­


ségnyi területű szelvény tömegének és gyorsulásának szorzatával egyenlő:

N^rdx-- • p-dx
dx 2
dt
2

Nyilvánvaló érvek vannak e hipoté­ Abból, hogy a fényhullámok polarizálhatok (16. fejezet), tudjuk, hogy
zis ellen. Például a fény transzverzá­ transzverzális hullámok. Vákuumban mért sebességük körülbelül 3 x 1 0 10

lis jellege miatt azt kell feltételez­ cm/s. Ha valaki rugalmas hullámokként modellezi őket, - ahogy ezt a
nünk, hogy az éter nyírással szem­ XIX. században gyakran tették - felmerül a kérdés: milyen közegben ter­
ben ellenáll, ám a valóságban sem­ jednek? A korai rugalmasságiam elméletben ezt a közeget éternek nevez­
miféle kimutatható hatással nincs a
ték, amelyre magas merevség/sűrűség arány jellemző, és amely minden
csillagászati testek mozgására.
teret betölt. Sűrűsége anyagokban megnő, s ezzel a kisebb sebesség is ma­
gyarázható.
Minden nehézség eltűnt, amikor Maxwell kifejlesztette a jelenlegi
elektromágneses elméletet (13. fejezet). Ebben a közeg elemének mecha­
nikus elmozdulását felváltotta az elektromos mező (vagy általánosabban a
dielektromos elmozdulás) változása az adott pontban.
A rugalmasságiam elmélet is sikeresen magyarázta a fény sok tulajdon­
ságát, és a két elmélet között sok hasonlóság van. A korai elmélet mate­
matikájának nagy része minden nehézség nélkül átírható elektromágneses
fogalmakra. Emiatt sokszor nagyon hasznos mechanikai analógiák hasz­
nálata ahhoz, hogy megértsük a fény viselkedését. így a következő hét fe­
jezetben leírtaknál gyakorlatilag mindegy, hogy milyen hullámtípust felté­
telezünk.

4 . 9 . Amplitúdó és intenzitás
Vegyük például a 4.9. ábra P pont­ A hullámok energiát hordoznak, az 1 s alatt a mozgásra merőleges egy­
ját. Az ábrázolt pillanatban éppen ségnyi felületen áthaladó energiamennyiség a hullám intenzitása.. Ha a
felfelé halad, s mind mozgási, mind hullám állandó v sebességgel halad, akkor adott az energiasűrűség, vagy
helyzeti energiával rendelkezik. Egy egységnyi térfogatra eső teljes energia is. Az az energia, amely a közeg v
kicsit később a P' helyzetben talál­
hosszúságú és egységnyi alapfelületű hasábjában található, az egységnyi
juk, ahol egy pillanatra mozgási
területen 1 s alatt halad át. így az intenzitást a v és az energiasűrűség szor­
energiája nullára csökken, míg hely­
zeti energiája maximálisra nő. zata adja. Mind az energiasűrűség, mind az intenzitás arányos az amplitú­
Ahogy ezután lefelé halad, egyre dó négyzetével, illetve a frekvencia négyzetével is. Ahhoz, hogy ezt az ál-
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 123

lítást rugalmas közegben mozgó szinuszhullámokra bizonyítsuk, elegendő több mozgási energiát birtokol,
meghatározni egy egyszerű harmonikus mozgást végző részecske rezgési helyzeti energiája pedig úgy válto­
energiáját. zik, hogy az összenergia folyamato­
A (4.25.) egyenletnek megfelelően, valamely részecske elmozdulásá­ san állandó. Amikor eléri a P" cent­
rumot, az összes energiája mozgási,
nak időbeli változása a következő összefüggéssel írható le:
így az összenergiát mind a f-ben
y = a sin {w t - a). levő maximális helyzeti energiából,
mind a P"-ben levő maximális moz­
ahol aakx értéke az adott részecskénél. A részecske sebessége: gási energiából megkaphatjuk. Az
utóbbi módszerrel könnyebb a kí­
dy vánt eredményt elérni.
= coa cos (wt - a).
dt

Amikor y - 0, a szinusz eltűnik, és a koszinusz érték maximálissá válik.


Ekkor a sebesség -coa lesz, a maximális mozgási energia pedig:

1 dy_ 1 2 2
—m = —mm a .
2 dt 2

Mivel ez a részecske összenergiáját is jelenti, és arányos az egységnyi


térfogatra jutó energiával, következik, hogy:
Az intenzitás, ami ezen mennyiség
Energiasűrűség - co a 2 2
(4.28.) és a v szorzata, szintén arányos lesz
<u a -tel.
2 2

Térbeli hullámok esetén az intenzitás a hullámforrástól való távolság


négyzetével fordítottan arányos. Ez az összefüggés egyértelműen követke­
zik abból, hogy ha az energia nem alakul át más alakúvá, akkor ugyanak­
kora mennyiségnek kell áthaladnia bármely gömbön, amelynek az adott
hullámforrás a középpontja. Mivel egy gömb felszíne négyzetesen válto­
zik annak sugarával, így az egységnyi területre jutó energia vagy intenzi­
tás a középponttól r távolságra 1/^-rel lesz arányos. így az amplitúdónak
1/r-rel kell arányosnak lennie, s máris felírható a térbeli hullám egyenlete:

Itt az a az amplitúdót jelenti, egy­


y = — sin (cot-kr) (4.29.)
r ségnyi távolságra a hullámforrástól.

Ha az energia egy része hővé alakul, azaz elnyelődés lép fel, a síkhullá­ Ugyanez történik a térbeli hullá­
mok amplitúdója és intenzitása nem lesz állandó, hanem folyamatosan mokkal is, csak a csökkenés üteme
csökken, ahogy a hullám keresztülhalad a közegen. Síkhullámoknál a dl/I még gyorsabb lesz a fordított négy­
hányados, amely a végtelenül kis szélessége dx sávon elvesző intenzitás­ zetes arányosságnak megfelelően.
értéke, arányos a dx-szel, így:

— = -a • dx .
I
124 HULLÁMOPTIKA

Hogy megkapjuk valamely x véges szélességen a csökkenés mértékét,


az egyenletet integrálnunk kell:

Megoldva ezeket a határozott integrálokat:


Pierre Bouguer (1698-1758). A hid-
rográfia királyi professzora Le
Havre-ban.
Johann Lambert (1728-1777).
Erre a törvényre, amelyet korábban mind Bouguernek, mind Lambert-
Német fizikus, csillagász és mate­
nek tulajdonítottak, ezentúl mint az abszorpció exponenciális törvényére
matikus. Főleg a hősugárzás témá­
jában kutatott. Egy másik törvénye, hivatkozunk. A 4.12. ábra egy olyan közegben ábrázolja e törvénynek
amelyet mindig is Lambert-törvény- megfelelően az intenzitáscsökkenést, melynél az a = 0,4/cm. A hullám­
nek neveztek, a felszíni sugárzás egyenletekben az abszorpciót úgy vehetjük figyelembe, hogy az amplitú­
irányfüggésével foglalkozik. dót egy e * ' tényezővel megszorozzuk, mivel az az intenzitás négyzet­
-0 2

gyökével arányos.
Például a napfénynél ez az érték kb. A fénynél az intenzitást Joule/m s mértékegységben szokás megadni.
2

1,4 x 10 . Itt fontos megjegyezni,


3
Az intenzitás és az amplitúdó tisztán fizikai mennyiségek, azonban a
hogy nem ez az egész energiaáram modern elméletnek megfelelően az utóbbit elektromágneses egységekben
van hatással a szemre, és még aktív kell kifejezni. így meg lehet mutatni a 13. fejezetben levezetésre kerülő
részei sem egyformán hatékonyak, egyenletek alapján - hogy a napfény egy sugárnyalábjának a fenti értékkel
így a fent definiált intenzitás nem
egyenlő intenzitása megfelel 7,3 V/cm elektromos térerőnek, ill. a kísérő
feltétlenül felel meg az általunk ér­
mágneses térben 2,4 x 10 Tesla-nak (T).
7

zékelt fényességnek, habár a fény­


áram erősségét általában vizuális A fény amplitúdója kisebb-nagyobb mértékben mindig csökken az
egységekben szokás kifejezni. áthatolási távolság függvényében. Csak vákuumban terjedő síkhullámok
esetén állandó, mint amilyen a csillag űrben terjedő fénye is. Kis kiterje­
désű forrásokhoz az intenzitás fordított négyzetes törvénye levegőben a
forrás átmérőjének tízszeresénél nagyobb távolságokra tekinthetők helyes­
nek. Ekkor a forrás véges mérete kevesebb, mint 0,1 százalékos hibát
okoz az intenzitás számításában, és laboratóriumi távolságok esetén a le-

1,0

0
0 1 2 3 4 5 cm
1,74 3,48 x
4.12. ábra.
Az intenzitás exponenciális csökkenése elnyelő közegben
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 125

vegő fényelnyelését is elhanyagolhatjuk. Nagyobb vastagságnál azonban


minden „átlátszó" anyag az energia jelentős részét elnyeli. Erre a kérdésre
a 14. fejezetben még visszatérünk.

4.10. Frekvencia és hullámhossz


Minden hullámmozgást valamilyen rezgő forrás hoz létre, és a hullámok
frekvenciája megegyezik a forráséval. Egy adott közegben a hullámhosszt
a sebesség határozza meg, vagyis, a (4.20.) egyenlet alapján, a sebesség és
a frekvencia hányadosa. Az egyik közegből a másikba történő áthaladás­
kor a hullámhossz a sebesség változásával azonos arányban változik, mi­
vel a frekvencia változatlan marad. Ha emlékszünk arra, hogy egy hullám­
front olyan felület, melynél a mozgás fázisa állandó, akkor világos, hogy
két különböző hullámfrontot a sebesség változásától függetlenül mindig
egy bizonyos számú hullám választ el. Azaz bármely sugárnál két ilyen
front közötti távolság ugyanakkora, és ezt a távolságot hullámhosszokban
szokták kifejezni a megfelelő közegben.
Ugyanezt a fényre alkalmazva, az utóbbi állítás megfelel annak, hogy a
két hullámfront közé rajzolt fénysugarak mentén mért optikai utak hosszai
egyenlők. Mivel a hullámhossz és a sebesség egymással arányosak, felír­
ható:
k és a c a vákuumban mért hullám­
hossz- és sebességértékek, aA ésm

a v pedig abban közegben, amibe


a hullám behatolt.
Egy közegben a d hossznak megfelelő optikai út tehát: Az optikában és a spektroszkópiá­
ban szokásos úgy utalni egy bizo­
nd = ^-d nyos sugárzás vagy egy színképvo­
nal hullámhosszára, hogy azt leve­
gőben, normál körülmények között
vagy az adott hosszon levő hullámhosszak száma szorozva a vákuumban értjük. Ezt egyszerűen A-val fogjuk
mért hullámhosszal. jelölni, és egyes speciális körülmé­
A látható fény hullámhossza kb. 4 x 10~ m-től (400 nm) 7,2 x 10~ m-
7 7 nyeket kivéve a vákuumban mért
ig (700 nm) terjed, vagyis a világos ibolyától a mélyvörös tartományig. hullámhosszal tekintjük majd
egyenlőnek.
Ahogy a fül sem képes érzékelni egy adott frekvencia fölött a hangokat,
úgy a szem sem reagál a világos ibolyánál magasabb, vagy a sötétvörösnél
mélyebb tartományokra.
A határok természetesen az egyé­
A láthatónál rövidebb hullámhosszú sugarakat ultraibolya sugaraknak
nektől is függnek, és kimutatható,
nevezzük kb. 5 nm-ig, ezen túl pedig már a röntgensugarakat találjuk,
hogy a legtöbb ember még képes
6 x 10 nm tartományig. Még ezeknél is kisebb hullámhosszúak a radio­
_1

érzékelni a 300 nm-es fényhullámo­


aktív részecskékből származó y-sugarak. A látható fény nagy hullámhosz- kat is, de csak a retina fluoreszkálá-
szú része mellett fekszik az infravörös tartomány, amely a rádióhullámok­ saként. Ebben az esetben a fény
ig, azaz kb. l x l O nm-ig terjed. A 4.13. ábrán láthatók azok az elneve­
6
kékesszürke színűnek tűnik, és igen
zések, amelyekkel a sugárspektrum egyes tartományait elnevezték, bár veszélyes a szemre.
126 HULLÁMOPTIKA

Láthatjuk, hogy a látható fény csak


egy jelentéktelen kis részét teszi ki
ennek a spektrumnak. így, bár ezek
a sugárzások hasonló természetűek,
s csak a hullámhoszszukban
különböznek egymástól, a fény
kifejezés csak az ultraibolya és az
infravörös közötti tartományra
alkalmazható. írr* i ( r írr í o
3 2 - 1
1 ío 1
10 2
ío 3
10 4
ío 5
io 6
io 7
ío 8
io io 9 1 0
io n
nm
I I I I I I I I I I I I I I I I
ío-Mo^irr 1
1 ío 1
ío 2
ío 3
ío 4
ío 5
ío 6
ío 7
ío 8
ío 9
ío 1 0
ío 10-
1 1 4
Á

4.13. ábra.
Az elektromágneses hullámok elnevezései

A. J. Ángstrom (1814-1874). Fizi­ tudjuk, hogy a valóságban nincsenek igazi demarkációs vonalak. Kézen­
kai tudomány professzora a svédor­ fekvő volt ugyanazt a hosszmértékegységet használni az összes tartomány
szági Uppsala-ban. Elsősorban fény­ esetében. így ma a hullámhosszt rendszerint nanométerben (nm), vagy
spektrum-atlaszáról híres, amelyet angströmben (Á) fejezzük ki.
sok éven át mint szabványt használ­ A legtöbb, a fényre vonatkozó eredmény, alkalmazható az egész sugár­
tak a hullámhossz-meghatározások zástartományra, de természetesen vannak minőségi különbségek a nagyon
hosszú és nagyon rövid hullámok viselkedésében, amire alkalmanként rá
is fogunk mutatni.
Nichols és Tear 1917-ben olyan Az egyes sugárzásfajták határai tisztán formaiak, s nagyjából a labora­
infravörös hullámokat állított elő, tóriumokban alkalmazott különböző előállítási és észlelési módok szerint
melyek hullámhossza egészen lettek rögzítve. így az infravörös sugárzást főleg forró testek bocsátják ki
4,2 x 10 nm-ig terjedt, ill. olyan rá­
5

magukból, az észlelése ezért energiamérő műszerekkel, pl. hőelemmel le­


dióhullámokat, amelyek hullám­
hetséges. A legrövidebb rádióhullámokat olajba mártott finom fémré­
hossza egészen 2,2 x 10 nm-ig
5

szecskék közötti elektromos kisülések keltik, és elektromos eszközökkel


csökkent. A két tartományt tehát
egymásba nyúlónak is mondhatjuk, mérhetőek.
nem felejtve, hogy a hullámok Hang- és egyéb mechanikai hullámok esetében a hullámhossz megvál­
önmagukban azonos természetűek. tozik, ha a hangforrás haladó mozgást végez. A mozgás irányába kibocsá­
Ugyanez igaz a spektrum összes tott hullámok rövidülnek, az ellenkező irányúak hosszabbodnak. A hul­
többi tartományának határára is. lámsebesség maga nem változik, így egy álló megfigyelő a forrásétól elté­
rő frekvenciájú hangot hall. Másrészt, ha a hangforrás van nyugalomban,
és a megfigyelő mozog, a frekvencia megváltozása szintén megfigyelhető,
de más okból. Ekkor nem a hullámhossz, hanem a frekvencia változik a
megfigyelőre vonatkozó relatív hullámsebességnek megfelelően. A két
Christian Johann Doppler (1803- esetben nagyjából azonos frekvenciaváltozás történik, ha a mozgás sebes­
1853). Salzburgi (Ausztria) szárma­ sége azonos, és a hullámsebességhez képest kicsi.
zású. Harminckét éves korában -
Ezeket a jelenségeket Doppler-effektusként ismerjük, és gyakran ta­
mivel nem tudott biztos állást találni
pasztalhatjuk őket mint hangtartományon belüli változásokat.
- Amerikába akart vándorolni.
Azonban abban az időben kapta Doppler - tévesen - azt gondolta, hogy a csillagok különböző színét a
meg a prágai Műegyetem matemati­ Földhöz viszonyított mozgásuk okozza. Mivel a fény sebessége nagyon
ka-professzori állását, később pedig nagy, egy csillag színének észrevehető változásához a jelenleg mért sebes­
a bécsi egyetem kísérleti fizika pro­ ségek sokszorosára lenne szükség, ráadásul megfelelő szög alatt, azaz a
fesszora lett. vizsgálat irányában. A legtöbb csillag esetében ez az érték 10 és 30 km/s
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 127

a fi Cassiopeiae központi részének


spektrumát (felül) hasonlítjuk össze
egy laboratóriumi vas-színképvonal­
lal (alul). A vas mindegyik vonala
megjelenik a csillag spektrumában
is, mint fehér vonal (abszorpciós vo­
nal), de bal felé, azaz a kisebb hul­
lámhosszak irányába elmozdulva.
4.14. ábra.
Egy csillag színképvonalainak Doppler-elmozdulása. Mindkét színkép negatív

között van, s csak néhányuké éri el a 300 km/s-ot. Mivel a fény közel
300 000 km/s-mal terjed, a frekvenciák várt elváltozásai kicsik. Továbbá
az sem nagyon számít, hogy valaki a megfigyelőt, vagy á forrást tekinti-e
mozgónak. Tételezzük fel, hogy a Föld mozog u sebességgel egy álló csil­
lag felé. Egy megfigyelő ekkor uA hullámot érzékelne még a v = cvfl. mel­
lett, amelyek álló helyzetben érnék el őt. A látszólagos frekvencia ekkor:

Az említett sebességeknél ez az érték mindössze egy ezreléknyit tér el a A mérések szerint a frekvencianöve­
valós frekvenciától. Egy jó spektroszkóp azonban képes érzékelni és meg­ kedéshez tartozó közeledő sebesség
mérni egy ilyen változást, mint a spektrumvonalon történő elmozdulást. 115 km/s, ami a mi galaxisunkhoz
Valójában, a Doppler-effektusnak ez a jogos alkalmazása nagyszerű mód­ tartozó csillagok sebességéhez ké­
szer a csillagok radiális sebességének tanulmányozására. A 4.14. ábra pest rendkívül nagy érték. Más ga­
laxisok (spirális csillagködök) szín­
mutat erre egy példát.
képei mind a vörös irányába moz­
Laboratóriumi körülmények között két úton érhető el olyan sebesség, dulnak el, ami a legtávolabbiaknál
amellyel mérhető Doppler-effektust lehet létrehozni. Az egyiknél nagy néhány száz angstrőmöt jelent. Ezek
sebességgel forgó kerék szélére erősített tükrökről verünk vissza fényt; az értékek több tízezer km/s távolo­
ezzel a virtuális fényforrással akár 400 m/s sebességet is elérhetünk. Sok­ dó sebességet jelentenének, s koráb­
kal nagyobb értékeket kapunk viszont vákuumban mozgó atomnyalábok­ ban így is értelmezték őket. Megle­
kal, ahogyan ezt később a 12.15. pontnál látni fogjuk. Ott azt is megmu­ hetősen érdekes, hogy itt elegendő
tatjuk, hogy a relativitáselméletnek megfelelően elhagyva az étert a moz­ az elvörösödés ahhoz, hogy a tárgy
gó forrás és a mozgó megfigyelő közötti megkülönböztetés eltűnik. A re­ színe is megváltozzon, ahogyan azt
lativitás egy olyan egyenlethez vezet, amely lényegében a (4.31.) egyen­ Doppler is állította, csak a tárgy van
túl messze ahhoz, hogy ezt szabad
let, ahol az u jelöli a közeledés vagy távolodás relatív sebességét.
szemmel is láthassuk.

4.11. Hullámcsomagok
Egyetlen forrás sem rezeg állandóan, ahogy az igazi szinuszhullámok ki­
bocsátásához szükséges lenne. Legtöbbször a rezgések elhalnak, mert
vagy elfogy az energia, vagy valamilyen módon megszakítják őket. Ilyen­
kor egy hullámcsoport keletkezik véges hosszal, mint amilyet a 4.15. ábra
128 HULLAMOPTIKA

N hullám
4.15. ábra.
Példa hullámcsomagra

is illusztrál. Egy ilyen hullámcsomag matematikai leírása meglehetősen


bonyolult, így csak röviden tekintjük át a következő fejezetben. Ám mivel
a hullámcsomagok előfordulása elég gyakori, viselkedésük néhány jellem­
zőjét szükséges megemlítenünk. Először is a hullámhossz nincs pontosan
meghatározva.
Ha a csomagot átküldjük egy hullámhosszot mérő műszeren, pl. a fényt
egy diffrakciós rácson, akkor az egy AA tartományban folytonos szórást
mutat. A maximális intenzitás a 4.15. ábrán feltüntetett A értéknél fordul
0

elő, de más hullámhosszaknál is energia jelenik meg, így az intenzitás a A 0

mindkét oldalán gyorsan vagy lassan, de csökkenni fog. Minél nagyobb


egy csoportban a hullámok N száma, annál kisebb a AA szórás, sőt, elmé­
letileg kimutatható, hogy AA/ A körülbelül egyenlő l/TV-nel. így csak na­
0

gyon nagy N-nél tekinthetjük a hullámok hullámhosszát pontosan defi­


niáltnak.
Kisnyomású higanygőzben (amely Ha a közegben - amelyen a csomag áthalad - a sebesség a frekvencia
egyedülálló Hg -izotópokat tartal­
198
függvénye, két további jelenség áll elő. Az egyedi hullámcsúcsok a cso­
maz) történő kisülés nagyon éles magtól eltérő sebességgel haladnak, a csomag pedig mozgás közben kiter­
színképvonalakat ad, körülbelül jed, így két sebességünk van, a hullám- vagy fázissebesség, és a csoport­
0,005 A szélességgel. Az egyik leg­
sebesség. A köztük lévő kapcsolatot majd az 5.7. pontban vezetjük le.
világosabb vonal hullámhosszát
A fényforrásokban sugárzó atomok véges hosszúságú hullámsorokat
(5461 A) véve úgy becsülhetjük,
hogy durván 10 darab hullám van
6 bocsátanak ki. Általában az ütközések és egyéb csillapítások miatt ezek a
egy csomagban, és hogy maguk csomagok nagyon rövidek. A fent említett elméletek szerinti következte­
a csomagok nagyjából 50 cm tés az, hogy a spektrum vonala nem lesz nagyon éles, hanem érzékelhető­
hosszúak. en AA szélességű. Ezen szélesség megmérése megadja az atomokban mű­
ködő elektromágneses oszcillátorok effektív „élettartamát", valamint a
hullámcsomagok átlagos hosszát is.

Gyakorló feladatok

4.1. Ha egy 4,0 kg tömegű testet függesztünk fel egy rugó aljára, amint azt a
4.6. ábra mutatja, a megnyúlás 18,0 cm. Ha ezután a rugót még jobban
megnyújtjuk, majd elengedjük, akkor az rezegni fog fel és le. Számoljuk ki
a k rugóállandót, a T periódusidőt, a v frekvenciát, és a rezgő rendszerben
tárolt összes energiát.
Megoldás:
A megadott mennyiségek SI mértékegységekben a következők: m = 4,0 kg,
x = 0,180 m; a gravitációs gyorsulás pedig g = 9,80 m/s .
2
REZGÉSEK ÉS HULLÁMOK 129

-F 4,0-9,80
k= = 217,8 N/m Használhatjuk a (4.11.) egyenletet.
x ~ 0,180

• = 2n-fe T = 2n- p S T = 0,852 ! Mivel a frekvencia a periódusidő re-


Vk \ 217,8 N/m ciproka, így:

1 1 = 1,174 Hz Használhatjuk a (4.15.) egyenletet,


T 0,852 és az ismert értékek közvetlen behe­
lyettesítése után azt kapjuk, hogy:
A rezgő rendszerben tárolt összes
W=-kx = - [(217,8)(0,180) ] = 3,528 Nm = 3,528 J
2 2

energiát a (4.14.) egyenletből kap­


2 2
hatjuk meg.
A válasz tehát 3,528 Joule.

4.2. Egy adott pont rezgőmozgást végez, 5,0 s-os periódusidővel és 3,0 cm-es
amplitúdóval. Ha a kezdeti fázisszög ^r/3 rad (60°), számítsuk ki a kezdeti
elmozdulást, és 12,0 s után az elmozdulást. Rajzoljuk fel a függvény görbéjét.
Megoldás:
Mivel a körpont 5,0 s alatt tesz meg egy fordulatot, az <a szögsebesség 2n
rad 5,0 s alatt, vagy 2nl5 rad/s (lásd a (4.6.) egyenletet). T= 0 időpontban a
(4.24.) egyenletbe történő közvetlen behelyettesítéssel a kezdeti elmoz­
dulás:

„ . ,2n „ n
y = 3sin — 0 + —
5 3 1

a 12,0 s utáni elmozdulás:

y = 3 siní ^j-12 + - j j = 3 siní 4,8 + y

A teljes fázisszög értéke (4,Sn + n/3) megfelel 864° + 60°, azaz 924°-nak.
Ezt a +x tengelytől felmérve, a pont 24°-kal a -x tengely alá kerül a referen­
ciakörön. E szög alapján:
sin 24° = 0,407
és y = 3 • (-0,407)
y = -1,220 cm
Az elmozdulásfüggvény az ábrán
látható. A T időt vízszintesen, az el­
0 / 17 s mozdulást függőlegesen ábrázoltuk
1^- (

| egy teljes rezgés hosszában, azaz


AaA "6" í ! \ 2 3 i 4 y \ /
5s 5,0 s-ig. A hullámzó mozgást kiraj­
í

' 1,667 s r
4,167s ! zolva látható a kezdőpont, a kezdeti
VV 4

2\/__ fázisszög, valamint a maximális, a


3 2,917 s minimális és a zéró elmozduláshoz
T tartozó időpontok. Az a = 3,0 cm-es
amplitúdó a bal oldalon látszik, és
A példa görbéje, T= 5,0 s, a = 3,0 cm, és a = n/3 rad egyenlő a referenciakör sugarával.
130 HULLÁMOPTIKA

4.3. Egy spirálrugót függesztünk fel a 4.6. ábrának megfelelően. Amikor egy
50,0 g tömegű testet akasztunk az aljára, a rugó 15,89 cm-t nyúlik meg. Ha
a tömeget még 5 cm-rel lehúzzuk, majd elengedjük, rezgőmozgással fog re­
zegni. Számítsa ki (a) a rugóállandót, (b) a rezgés periódusidejét, (c) a frek­
venciát, (d) a rezgéshez felrajzolt körpont szögsebességét, (é) a tömeg
maximális sebességét és (f) maximális gyorsulását! (g) Rajzolja fel a rezgés
görbéjét t = 0 és t = 3,0 s időintervallumban, ha a kezdeti fázisszög 270"!
(h) Keresse meg azt az időpontot, amikor először éri el a maximumát,
valamint (i) a rezgés teljes energiáját! (/') írja le a mozgás egyenletét!
Megoldás:
(o) 30,837 N/m, (b) 0,8001 s, (c) 1,2499 Hz, (d) 5,027 rad/s,
(e) 0,39265 m/s, (/) 0,4754 m/s , (g) lásd az ábrát, (A) 4,001 s,
2

(í) 3,8546 J, (/') y = 0,050 sin (5,027? + 270°) m

4.4. Egy spirálrugót függesztünk fel a 4.6. ábrának megfelelően. Egy 1,60 kg
tömegű testet akasztunk az aljára, ami azt 12,40 cm-re nyújtja meg. A tö­
meget 4,0 cm-rel lejjebb húzzuk, majd rezegni hagyjuk egy függőleges
egyenes mentén. Számítsa ki (á) a rugóállandót, (b) a rezgés periódusidejét,
(c) a frekvenciát, (d) a körpont szögsebességét, (e) a tömeg maximális
sebességét és (/) maximális gyorsulását (g) . Rajzolja fel a rezgés görbéjét
t = 0 és t = 2,20 s időintervallumban, ha a kezdeti fázisszög 225°! (h) Ke­
resse meg azt az időpontot, amikor a tömeg először éri el a legmagasabb
pontját, és (/) a teljes energiát! (/) írja fel a mozgás egyenletét!

4.5. Egy hullámot az y = 6 sin 2JT ^8Í — 4A:+-^-j összefüggés ír le. Számítsa ki
(a) az amplitúdót, (b) a hullámhosszt, (c) a frekvenciát, (d) a kezdeti fázis­
szöget és (e) a kezdeti elmozdulást t = 0 időpontban és x = 0-nál!

4.6. Egy hullámot azy = 15 sin 2^r — 5JC + —j összefüggés ír le. Számítsa ki
(a) az amplitúdót, (b) a hullámhosszt, (c) a frekvenciát, (d) a kezdeti
fázisszöget és (e) a kezdeti elmozdulást t = 0 időpontban és x = 0-nál!
Megoldás: (a) 15, (b) 1/5, (c) 4, (rf) 240°, (e) -13,0
Hullámok 5. fejezet
szuperpozíciója

Amikor két hullámsor keresztezi egymást, pl. amikor két követ ejtenek Thomas Young (1773-1829). Angol
egyszerre egy medence nyugodt vizébe, érdekes és bonyolult hatások fi­ orvos és fizikus, általában a fény
gyelhetők meg. A keresztezés körül vannak olyan helyek, ahol a zavar gya­ hullámelmélete kidolgozójának tart­
korlatilag nulla, és vannak olyanok, ahol nagyobb, mint az egy hullám ál­ ják. Rendkívül koraérett gyerek volt
tal keltett zavar. Egy nagyon egyszerű törvénnyel magyarázhatók meg (négyéves korában kétszer elolvasta
a Bibliát), aki zseniális kutató lett.
ezek a hatások, amelyik azt mondja ki, hogy bármely pont elmozdulása
Interferenciával foglalkozó munkája
azon elmozdulások összege, amelyeket az egyes hullámok külön-külön
Newton óta a legfontosabb fénnyel
keltettek. Ez az ún. szuperpozíciós elv, melyet először Young mondott ki kapcsolatos eredményt jelentette.
1802-ben. Ezen elv érvényessége rögtön nyilvánvaló, ha megfigyeljük, Korai munkája bebizonyította a fény
hogy amint a hullámok elhagyják a keresztezés helyét, a hullámok másik hullámtermészetét, de nem vették
halmaza látszólag egyáltalán nincs rájuk hatással. Az amplitúdójuk, frek­ komolyan addig, míg Fresnel meg
venciájuk és minden más tulajdonságuk olyan, mintha egy zavarmentes nem erősítette.
területen haladtak volna át. Ez csak akkor érvényesülhet, ha a szuperpozí­
ció elve igaz. Két különböző megfigyelő ugyanazon a résen át különböző
tárgyakat tökéletes tisztasággal láthat, jóllehet a két megfigyelőt érő fény
keresztezte egymást, amikor áthaladt a nyíláson. Az elv tehát nagy pon­
tossággal alkalmazható a fényre, és használhatjuk akkor is, amikor olyan
területek zavarait vizsgáljuk, ahol két vagy több fényhullámot helyeznek
egymásra.

5.1. Egyszerű harmonikus rezgőmozgások


összeadása egy egyenes mentén
Megvizsgálva először két, azonos frekvenciájú szinuszhullám egymásra
helyezésének hatását, a probléma most már a keletkező mozgás megtalá­
lása, amikor egy részecske két harmonikus rezgőmozgást végez egy idő­
ben. Ábrázoljuk a két hullám által okozott elmozdulásokat egy egyenes
mentén, amit y iránynak nevezünk. Ha a két hullám amplitúdója a és a ,
x 2
132 HULLÁMOPTIKA

ezek lesznek a részecskére illesztett két periodikus mozgás amplitúdói is,


és az előző fejezet (4.24.) egyenletének megfelelően a különböző elmoz­
dulásokat az alábbiak szerint írhatjuk fel:
Vegyük észre, hogy CD mindkét hul­
lám esetében ugyanaz, hiszen azo­ yx = a x sin (wt-a ) x (5.1.)
nos frekvenciájúaknak feltételeztük
őket. y = a sin (wt-a ).
2 2 2

A szuperpozíció elve alapján a bekövetkező y elmozdulás egyszerűen


Vj és y összege, így kapjuk: 2

y- a sin (íüí x - a ) + a sin (eot - a )


x 2 2

Ha a két szög különbségének szinuszát kifejező képletet használjuk, ak­


kor felírható:

y = a sin cot cos a - a cos (üt sin a + a sin (ot cos a - a cos wt sin a =
x x x x 2 2 2 2

= (a cos a + a cos a ) sin wt - (a sin a + a sin a ) cos coí


x x 2 2 x x 2 2 (5.2.)

Mivel pedig az a-k és az a-k konstansok,


Feltesszük, hogy létezik olyan A és
0 konstans, melyek kielégítik a cos a [ + a cos a = A cos &
x 2 2 (5.3.)
ezeket az egyenleteket.
a sin a + a sin a = A sin 0 ,
x x 2 2

Négyzetre emelve és összeadva a (5.3.) egyenleteket, az alábbiakat kap­


juk:

A (cos 0+ sin 0) = a (cos a + sin ű^) + a ( c o s a + sin a ) +


2 2 2 2 2
x
2
2
2
2
2
2

+ 2a a (cos a cos a + sin a j sin a )


x 2 x 2 2

vagy

A = a\ + a + 2a a cos (a -a )
2
2 x 2 x 2 (5.4.)

Az (5.3.) második egyenletét elosztva az elsővel azt kapjuk, hogy:

a, sina, + a, s i n a ,
tg 0= —i !—-2 2- (5.5.)
űjcosa] +a2Cosa2

Az (5.4.) és (5.5.) egyenletek bizonyítják, hogy létezik olyan A és 0,


amelyek kielégítik a (5.3.) egyenletet, és így átírhatjuk a (5.2.) egyenletet,
behelyettesítve a (5.3.) egyenlet jobb oldalát.
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 133

Ebből:

y = A cos 0 sin cot - A sin 0 cos cot,

amely a két szög különbségének szinuszát kifejező képlet alapján:

y = A sin (cot - 0) (5.6.)

Ez az egyenlet ugyanaz, mint bármelyik eredeti egyenletünk az egyes Ehhez hasonlóan három vagy több
egyszerű harmonikus rezgőmozgásoknál, de egy új A amplitúdót és egy új azonos frekvenciájú, egyszerű har­
0 fázisállandót tartalmaz. Ennél fogva arra a fontos eredményre jutot­ monikus rezgőmozgás összeadása
tunk, hogy két, azonos frekvenciájú, egyszerű harmonikus rezgőmozgás egy ugyanilyen típusú eredő moz­
összege egy egyenes mentén ugyancsak egy velük azonos frekvenciájú, gást hoz létre, mivel a mozgásokat
egymás után össze lehet adni, a
egyszerű harmonikus rezgőmozgás lesz. A keletkező mozgás amplitúdója
(5.6.) egyenlet formájában felírva
és fázisállandója könnyen kiszámítható a mozgáskomponensek amplitú­
egyenleteiket. Ha a nagy pontosság
dójából és fázisállandójából az (5.4.) és (5.5.) egyenletek segítségével. nem követelmény, általában kényel­
Az eredő A amplitúdó, az (5.4.) egyenletnek megfelelően a mozgás- mesebb azt a grafikus módszert
komponensek a és a amplitúdóitól és ő - a - a fáziskülönbségtől
x 2 x 2 használni, amiről a következő
függ. Amikor két fénysugarat ütköztetünk, mint a Michelson-interferomé- részben lesz szó. Az (5.5.) egyenlet
terben (6.8. rész), a fény intenzitása bármely pontban arányos az eredő által megadott eredő 0 fázisállandó
amplitúdó négyzetével. Az (5.4.) egyenlet alapján, ha a = a , akkor:
x 2
ismerete nem szükséges, hacsak
nem kell az eredő mozgást egy má­
sikkal összeadni.
/ ~ A = 2a (\ + cos ő) - 4 a cos —
2 2 2 2
(5.7.)
2

Ha a fáziskülönbség ö = 0, 2n, 4TZ, akkor 4a -et kapunk, azaz bár­


2
E közötti értékek esetén az intenzi­
melyik fénysugár intenzitásának 4-szeresét. Ha ö - n, 3JI, 5JZ,..., az tás a koszinusz négyzetének megfe­
intenzitás nulla. lelően változik.
A hullámok összeadásából nyert ilyen intenzitásváltozásokat interferen­
ciahatásoknak nevezzük, és a következő fejezetben megvizsgálunk szá­
mos lehetőséget arra, hogy miképpen idézhetők elő, és hogyan használha­
tók kísérletekben.

5.2. Amplitúdók vektorösszege


Egy nagyon egyszerű geometriai művelettel meghatározhatjuk az összeg­ Itt eltérünk az általános szokástól,
zett mozgás eredő amplitúdóját és fázisállandóját az előbb említett két, hogy a pozitív szögeket az
egy egyenes mentén történő egyszerű harmonikus rezgőmozgás esetén. óramutató járásával ellentétes
Ha az és a amplitúdókat vektorokkal jelöljük, a e t és a -t az x tengely-
2 r 2
irányban mérjük, mert az optikában
ryel bezárt szögnek tekintve (mint az 5.1.(a) ábrán), az A eredő amplitúdó szokás a fázismozgást az
amplitúdóvektor óramutató járásával
az a, és a vektorösszege lesz, amely az x tengellyel ©szöget zár be.
megegyező irányú forgásával
2

Hogy az eredő mozgás is egyszerű harmonikus rezgőmozgás, abból lát­ ábrázolni.


ható, hogy ezt a fajta mozgást ábrázolhatjuk egy egyenletes körmozgást
134 HULLÁMOPTIKA

Tekintsük először az5.1.(b) ábra


alapján az a\, a és A által
2

meghatározott háromszöget, melyre


a koszinusztételt felhasználva
felírható:
A = ű + a|-
2 2

- 2 a j ( 3 2 C o s [jr-(ct\-a )]
2 (5.8.)
ahonnan egyszerűsítéssel könnyen
eljuthatunk az (5.4.) egyenlethez.
Ráadásul az (5.5.) egyenlet rögtön
következik abból, hogy a 0 szög x
tangense az a és a y tengelyre ve­
x 2

tített összegének és az x tengelyre


vetített összegének hányadosa.

5.1. ábra.
Két azonos frekvenciájú, de különböző amplitúdójú és fázisú hullám
grafikus összegzése

Az / = A intenzitás itt nyilvánva­


2
végző pont valamelyik koordinátatengelyre vetítetésével. Az 5.7. ábra a
lóan nulla és 25a között változhat,
2

t = 0 időpontot ábrázolja, és az idő múltával az y és y elmozdulásokat az


x 2

a ő fáziskülönbségnek megfelelően. Ü[ és a vektorok függőleges komponensei adják meg, ha a vektorok az


2
Ez a probléma merül fel akkor is,
óramutató járásával megegyező irányban, ugyanazzal az w szögsebesség­
amikor a diffrakciós rácsból keres­
sük az intenzitásmintát, ahogy erről gel forognak. Az A eredő ekkor ugyanakkora szögsebességgel mozog, és
a 10. fejezetben majd szó lesz. Az P végpontjának P' kivetítése is ezt az eredő mozgást végzi. Ha úgy kép­
5.2. ábrán szereplő öt egyenlő zeljük el, hogy az ábra (b) részében szereplő vektorháromszög merev ke­
amplitúdót adhatja pl. egy rács öt retként forog, akkor látható, hogy a P' mozgása megfelel a (5.6.) egyen­
nyílása is. A rács egy olyan eszköz, letnek.
amelynek elsődleges célja, hogy az A grafikus módszer különösen akkor hasznos, ha több mint két mozgást
egymást követő nyíláspárokból kell összegezni. Az 5.2. ábra öt, egyenlő a amplitúdójú és <5 fáziskülönb­
érkező fényben egyenlő ségű mozgás összegzésének eredményét mutatja.
fáziskülönbségeket hozzon létre.
A rezgések összegzéséhez mind a trigonometrikus, mind a grafikus
Később látni fogjuk, hogy, amint azt
az 5.2. ábra is mutatja, az egymás módszer használható, hogy tetszőleges számú, adott amplitúdójú és fázisú
utáni rezgések fázisban egyre
inkább késnek.

5.2. ábra.
Öt azonos nagyságú és ófáziskülönbségű amplitúdó vektorösszegzése
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 135

mozgás eredőjét megtaláljuk. Mint látni fogjuk, még az is lehetséges,


hogy ezen módszereket végtelenül kis rezgések összeadására használjuk
úgy, hogy az összegzések integrálássá válnak. Ilyen esetekben - és főleg
akkor - ha az egyes részek amplitúdói változnak, egyszerűbb az amplitú­
dók komplex számokként való összeadásának módszerét használni. Ezzel
majd a 7.8. részben foglalkozunk, ahol először lesz rá szükség.

5 3 . Két azonos frekvenciájú hullám


szuperpozíciója
Az előző részből közvetlenül következik, hogy két azonos frekvenciájú,
egy egyenes mentén haladó szinuszhullám egymásra helyezésének ered­
ménye újabb, azonos frekvenciájú szinuszhullám, de egy új amplitúdóval,
amelyet a mozgások közötti ő fáziskülönbség adott a és a értékei hatá­
x 2

roznak meg, a két hullám bármely részecskéjére vonatkoztatva.


Példaként számoljuk ki két egyenlő frekvenciájú és amplitúdójú, +x
irányba haladó hullám eredőjét, ha köztük A távolság van. A két hullám
egyenlete, a (4y) egyenlet formájában az alábbi lesz:

>i = a sin (wt - kx) (5.9.)

y2 = a sin [wt-k(x + A)]. (5.10.)

A szuperpozíció elve szerint az eredő elmozdulás az egyes elmozdulá­


sok összege, tehát

\-y +y = a {sin (o)t - kx) + sin [wt- k(x + A)]}.


x 2

Az ismert trigonometrikus azonosság szerint:

sin A + sin B = 2 sin l/2(v4 + B) cos 1/2(A-B) (5.11.)

Felhasználva (5.1 l.)-et, azt kapjuk, hogy:

(5.12.)

Ez megfelel egy új, azonos frekvenciájú, de 2a cos (kA/2) =


= 2a cos (JIA/X) amplitúdójú hullámnak. Amikor A a hullámhossz egy kis
része, az amplitúdó közel 2a lesz, míg ha A az 1/2A közelében van, akkor
gyakorlatilag nulla. Ezek az esetek láthatók a 5.3. ábrán, ahol az (5.9.) és
(5.10.) (vékony görbék) és az (5.12.) (vastag görbe) egyenletekkel kifeje-
136 HULLÁMOPTIKA

Az Olvasó könnyen igazolhatja


ilyen grafikus szerkesztéssel, hogy a ff
két amplitúdónak nem szükségkép­
1A1
pen kell egyenlőnek lennie ahhoz,
hogy szinuszgörbét kapjunk eredő­
ként, és hogy tetszőleges számú,
azonos frekvenciájú és hullámhosz-
szú hullám összeadása is hasonló . A
.!
eredményt ad. Az eredő hullámfor­
ma minden esetben konstans (b)
amplitúdójú lesz, mivel az alkotó / V
hullámok és eredőjük ugyanakkora
sebességgel mozognak, és ugyanazt 5.3. ábra.
a relatív helyzetet tartják meg. A va­ Két (a) közel azonos fázisú és (b) közel J80"-kal eltérő fázisú hullám
lós helyzet úgy ábrázolható, hogy az szuperpozíciója
5.3. ábrán lévő összes hullámot
adott sebességgel jobb felé mozgat­ zett hullámokat a t = 0 időpontban ábrázoltuk. Ezeken az ábrákon megfi­
juk.
gyelhető, hogy x bármely értékénél a vékony görbék ordinátáinak algebrai
összege egyenlő a vastag görbe ordinátájával.
Egy rezgő kötélen csomópontok és duzzadóhelyek formájában megjele­
nő állóhullámok keletkezése jó példája két azonos frekvenciájú és ampli­
túdójú, de ellentétes irányba mozgó hullámsor szuperpozíciójának. A kö­
télen egy hullám visszaverődik annak végéről, és a direkt és visszavert
hullámokat össze kell adni, hogy a kötél eredő mozgását megkapjuk. Két
Bármely x érték mellett egyszerű ilyen hullámot írnak le az alábbi egyenletek:
harmonikus mozgást kapunk, mely­
nek amplitúdója *-szel együtt válto­ yi = a sin (cot-kx) yi = a sin (cot + kx)
zik 2a (ha kx = 0, Ji, 2JZ, 3)t,...) és
nulla (ha kx = JI/2, 3a/2, 5TC/2, ...) Összeadással az (5.12.) egyenlethez hasonlóan azt kapjuk, hogy:
között. Az utóbbi helyek a csomó­ y = 2a cos (-fcc) sin cot
pontoknak felelnek meg, és
Ax = nlk = A/2 távolságnyira vannak amely az állóhullámokat írja le.
egymástól. Az 5.3. ábrán ezt az esetet is bemutathatjuk, ha a két vékonyan húzott
hullámot ellentétes irányúnak képzeljük el. Az eredő görbe ahelyett, hogy
változatlanul jobbra haladna, most egy egyenes (cot = nl2, 3n/2, 5nl2, ...
esetén) és egy 2a amplitúdójú szinuszgörbe (cot = 0, n, 2n, ...esetén) kö-
Egy különlegesen előkészített, fény­
érzékeny filmet, amelynek vastagsá­ Párhuzamos fényhullámok
ga a hullámhossznak mindössze
1/30-ad része, ferde helyzetben
a tükröző felület elé tesznek úgy,
hogy a csomópontok és a duzzadó-
i
helyek egymást követően keresz­
tezzék, úgy mint A, a, B, b, C, c, D,
d.... A fény csak ott hagy nyomot
a lemezen, ahol észlelhető mértékű Tükör
rezgés van, a csomópontoknál pedig 5.4. ábra.
egyáltalán nem. Állóhullámok létrehozás és észlelése Wiener kísérletében
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 137

zött oszcillál. A csomópontoknál, mint például N és N' az ábrán, az eredő


elmozdulás minden esetben nulla.
Az olyan állóhullámok, amelyeket egy optikai tükörről merőlegesen
visszavert fény kelt, a Wiener-féle kísérlet eszközeivel figyelhetők meg,
amelyet az 5.4. ábra mutat be.
Mint várható, az előhívott lemezen sötét sávok rendszere látható, me­
lyeket el nem színeződött vonalak választanak el, ahol a csomópontok ke­
resztezték a filmet. A lemez és a tükröző felület szögének csökkentésével
a sávok kiszélesednek, hiszen adott távolságon belül kevesebb csomósíkja
keresztezi a filmet. Megmérve a sávokat, fontos tényt állapíthatunk meg:
az állóhullámoknak csomópontjuk van a tükröző felszínen. A közvetlen és
visszavert hullámok fáziskapcsolata e pontban tehát olyan, hogy folyama­
tosan kioltják egymást. Ez hasonló a hullámok visszaverődéséhez az
egyik végén rögzített kötélben. Más hasonló, Wiener által végzett kísérle­
teket a 17.13. részben mutatunk be.

5.4. Véletlen fázisú hullámok szuperpozíciója


Tegyük fel, hogy nagy számú, azonos frekvenciájú és amplitúdójú hullám Jelöljük az egyes amplitúdókat a-val,
egy irányba mozog, és hogy az egyes hullámok közötti távolságok nagy­ és legyen n darab szuperponált
sága csak a véletlenen múlik. Mindezekből arra következtethetünk, hogy hullám. Az eredő hullám amplitú­
az eredő hullám egy másik, azonos frekvenciájú szinuszgörbe lesz, és ér­ dója az egyszerre n egyszerű harmo­
nikus rezgőmozgást végző részecske
demes meghatározni ennek a hullámnak az amplitúdóját és intenzitását.
mozgásának amplitúdója lesz,
Most azonban azt tételezzük fel, hogy a fázisok teljesen véletlenszerűen melyeknek mindegyike a amplitú­
oszlanak el. Az amplitúdók összegzésének grafikus módszerével (5.2. dójú. Ha ezek a mozgások mind
rész) az 5.5. ábrához hasonló képet kaphatunk. Az ct\, a , . . . fázisok telje­
2 ugyanabban a fázisban volnának,
sen tetszőleges értékeket vesznek fel 0 és 2n között. Az ilyen hullámok az eredő amplitúdó na lenne, az in­
szuperpozíciójából keletkező intenzitást az eredő A négyzete határozza tenzitás pedig n a , vagy egy hul­
2 2

lám intenzitásának n -szerese.


2

5-5. ábra.
12 véletlen fázisú amplitúdóvektor eredője
138 HULLÁMOPTIKA

meg. A kiszámításához minden a vektor x tengelyre való vetületének


1

összegét négyzetre kell emelnünk, és hozzá kell adnunk az y tengelyhez


tartozó megfelelő összeg négyzetét. Az x vetületek összege

a(cos ct\ + cos a + cos a + ... + cos a„) 2 3

Ha a zárójelben lévő mennyiséget négyzetre emeljük, akkor cos a és 2


x

2 cos a cos a alakú kifejezéseket kapunk. Ha n nagy, azt várhatnánk,


x 2

hogy az utóbbi kifejezések kiesnek, mivel mind pozitív, mind negatív ér­
tékeket felvesznek. Ez azonban egy vektorelrendezésben sem igaz, valójá­
ban ezen keresztszorzatú kifejezések összege nagyjából a kifejezések szá­
mával arányosan növekszik. így nem kapunk határozott eredményt a vé­
letlenszerűen eloszló hullámok adott rendszerénél. Bármely fizikai fel­
adatnál az intenzitás számításakor mindig szembetaláljuk magunkat nagy­
számú ilyen rendszerrel, ezek átlagos hatását szeretnénk kiszámolni. Eb­
A fenti megfigyeléssel megmagya­ ben az esetben nyugodtan kijelenthetjük, hogy a keresztszorzatú kifejezé­
rázhatjuk, miért nem kell figyelem­ sek átlaga nulla lesz, és csak a cos a kifejezésekkel kell foglalkoznunk. 2

be venni a hanghullámok közötti in­ Hasonló módon a vektorok y leképezésekor sin a kifejezéseket kapunk, a 2

terferenciát, amikor egy zenekarban 2 sin a sin a - h ö z hasonló kifejezések pedig kiesnek. így azt kapjuk,
x 2

sok hegedű ugyanazt a hangot hogy:


játssza. A fázisok véletlenszerűségé­
nek köszönhetően 100 hegedű nagy­ I ~ A = a ( c o s ct\ + cos a + cos a + ... + cos a ) +
2 2 2 2
2
2
3
2
n

jából egy hegedű intenzitásának


100-szorosát adná. + a (sin a + s i n a + sin a + ... + sin a )
2 2
x
2
2
2
3
2
n

Egy nátriumláng atomjai a fázi­


sok rendszerszerű kapcsolata nélkül Mivel pedig sin a + cos a = 1, azonnal látszik, hogy:
2
k
2
k

bocsátanak ki fényt, és ráadásul


mindegyik másodpercenként sok-
I = ű xn 2

milliószor változtatja fázisát. Ezért


nyugodtan kijelenthetjük, hogy
a megfigyelt intenzitás pontosan egy Vagyis n darab véletlen fázisú hullám szuperpozíciójából következő
atom intenzitása szorozva az atomok átlagos intenzitás egyszerűen egy hullám intenzitásának n-szerese. Ez azt
számával. (Felteszszük azonban, jelenti, hogy ahelyett, hogy az 5.5. ábrán szereplő A amplitúdó átlaga
hogy az indukált emisszió, mely nulla lenne, ha nagyszámú a vektort adunk össze véletlen irányokban újra
a lézerben előfordul, itt nem jelenik és újra, valójában n növekedésével az amplitúdó hosszának 4n -nel ará­
meg nagymértékben.) nyosan kell nőnie.

5.5. Komplex hullámok


Az eddig megvizsgált hullámok egyszerűek voltak, amelyekben az elmoz­
Az 5.6. ábrán a (b) esetben három,
dulást bármely pillanatban egy szinuszgörbe adta meg. Mint láttuk, tetsző­
különböző frekvenciájú, amplitúdó­
jú és fázisú hullámot adunk össze, leges számú ilyen, azonos frekvenciájú, de tetszőleges amplitúdójú és
amely egy komplex eredő hullámot fázisú hullám szuperpozíciója hasonló típusú eredő hullámot eredményez.
eredményez, amely láthatóan na­ Ha azonban csak két, észrevehetően különböző frekvenciájú hullámot
gyon különbözik egy szinuszhul- szuperponálunk, az eredő hullám komplex lesz; azaz egy részecske moz-
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 139

Iámtól. A (c) és (d) esetben - ahol


V W A A A A A két, azonos amplitúdójú, de 2:1
arányú frekvenciájú hullámot adunk
össze - látható, hogy a fáziskülönb­
r\S\/\ V N / N A W W W ^ \ ség megváltoztatása egészen más
formájú eredőt eredményezhet. Ha
(a) (c)
ezek a hullámok hanghullámok, a
dobhártya tulajdonképpen olyan
W W W W W V W W V W W W v W W W W
módon rezeg, mint bármely esetben
az eredő, noha a fül mechanizmusa
vwwvwwwwwv
két frekvenciára válaszolna, és eze­
ket úgy hallanánk és értelmeznénk,
mint a két eredeti frekvenciát, fi­
(d) (e) (/) gyelmen kívül hagyva fáziskülönb­
5.6. áfcra. ségüket. Ha az eredő hullámformák
£ér vagy fotó, egy irányba haladó, különböző relatív frekvenciájú, amplitúdójú látható fényt jelentenek, a szem ha­
és fázisú hullám szuperpozíciója sonlóan érzékelné két szín keveré­
két, amely ugyanaz lenne, függet­
lenül a fáziskülönbségtől. Végül (e)
gása többé már nem egyszerű harmonikus mozgás, és a hullám körvonala egy nagyon magas frekvenciájú és
nem szinuszgörbe. Az ilyen hullámok analitikus kezeléséről a következő egy nagyon alacsony frekvenciájú
részben lesz szó, itt csak néhány fontosabb vonatkozását vizsgáljuk meg. hullám összeadásának hatását mu­
Tanulságos megvizsgálni két vagy több, egy egyenes mentén haladó, tatja, (f) pedig két majdnem azonos
különböző relatív frekvenciájú, amplitúdójú és fázisú hullám grafikus frekvenciájú hullám összeadásának
összeadásának eredményeit. A hullámhosszukat a frekvenciák határozzák hatását. Az utóbbi esetben az eredő
meg a vk - v kapcsolatnak megfelelően úgy, hogy nagyobb frekvencia rö­ hullám csoportokra oszlik, amely a
videbb hullámhosszt jelent, és megfordítva. Az 5.6. ábra az összeadás né­ hangnál a lebegés jól ismert jelensé­
hány esetét ábrázolja, ahol az eredő görbéket minden esetben úgy kaptuk, gét eredményezi. Minden más fenti
esetben, ha a komponens hullámok
a szuperpozíció elvének megfelelően, hogy egyszerűen algebrailag
ugyanakkora sebességgel haladnak,
összeadtuk minden pontban az egyes hullámok okozta elmozdulásokat.
az eredő hullámforma nyilvánvalóan
Az 5.6(a) ábra az 5.3. részben említett esetet, két azonos frekvenciájú, de ekkora sebességgel mozog,
különböző amplitúdójú hullám összeadását ábrázolja. változatlanul megtartva formáját.

A hullámok szuperpozíciójának kí­


sérleti szemléltetése könnyen meg­
valósítható az 5.7. ábrán bemutatott
elrendezéssel. Két kis tükröt {M\ és
M ) vékony, rugalmas acélcsíkok­
2

hoz ragasztunk, amelyek függőlege­


sen le vannak szorítva, és vékony
fénysugárral megvilágítjuk őket.
Ilyen fénysugár könnyen előállít­
ható a 29. fejezetben leírt ívlámpá-
val. Ezen S forrás képét az L lencse
i vetíti a képernyőre. A fénysugár
viszszaverődik egymás után a két
5.7. ábra. tükörről, és ha az egyiket rezgésbe
Mechanikai és optikai rendszer két hullám szuperpozíciójának szemléltetésére hozzuk, a visszavert fénysugár
140 HULLÁMOPTIKA

felfelé és lefelé fog rezegni. Ha Az eredő amplitúdó a fáziskülönbségtől függ, amelyet az ábrán nullá­
most ez a fénynyaláb, útban a kép­ nak vettünk. Más fáziskülönbségeket az egyik alkotó hullámnak a má­
ernyő felé, egy forgó tükörről verő­ sikhoz viszonyított oldalirányú eltolása jelenti, és ez az eredő szinuszhul­
dik vissza, a fénypont egy szinusz­ lámnál kisebb amplitúdót eredményez, aminek legkisebb értéke az alkotó
hullámformát fog kirajzolni, amely
hullámok amplitúdóinak különbsége lesz.
folyamatosan jelenik meg a fénycsík
Mivel a látható fény esetében a frekvencia határozza meg a színt, a fény
folytonossága miatt. Ha mind Aíj-t,
mind AÍ2-t egyszerre hozzuk rezgés­ komplex hullámai akkor keletkeznek, amikor különböző színű fénysugara­
be, az eredő hullámforma a két tü­ kat használunk. A „kevert" színeknek, amelyek nem találhatók meg a spekt­
kör által külön-külön létrehozott rumban, tehát komplex formájú hullámai lesznek. A fehér szín, amelyről
hullámok szuperpozíciója lesz. Ily Newton eredeti prizmás kísérletei óta általában mint az összes szín keve­
módon az 5.6. ábra mindegyik rékéről beszélünk, a nagy számú, csak végtelenül kis mértékben eltérő
görbéjét előállíthatjuk a megfelelő frekvenciájú hullámok szuperpozíciójának rendkívüli példája. A fehér
frekvencia két vagy több csíkját fény eredő hullámformájáról a következő részben lesz szó. Az előző fe­
használva. A frekvenciákat könnyen
jezetben megemlítettük, hogy még a teljesen egyszínű fénynek is van egy
megváltoztathatjuk a csíkok szaba­
véges frekvenciaszórása. Ilyen esetekben a tényleges hullámformát és an­
don lévő hosszának módosításával.
nak kérdését, hogy matematikailag hogyan írhatók le, végig kell gondolni.

5.6. Fourier-analízis
A hang esetében ezek az alaphangot Mivel egy nagyon komplex formájú hullámot is létrehozhatunk több egy­
és különböző harmonikus felhangja­ szerű hullám szuperpozíciójával, érdekes lenne megvizsgálni, hogy mi­
it jelentik. Az a; amplitúdó-együtt­ lyen mértékig valósítható meg a fordított folyamat - egy komplex hullám
hatók kiértékelése egy adott hullám­ felbontása egyszerű hullámokra. A Fourier-elmélet szerint bármely perio­
forma esetén egyszerű hullámfor­
dikus függvény ábrázolható több (akár végtelen) szinusz- és koszinusz-
máknál direkt matematikai módszer­
függvény összegeként. A hullámot az alábbi típusú egyenlet adja meg:
rel elvégezhető, de általában nehéz
kérdés.
y = a + a sin wt + a sin 2wt + a sin 3wt + ... +
0 l z 3

+ a'] cos wt + a' cos 2wt + a' cos wt+ ...


2 3 (5.13.)

Ez az ún. Fourier-sor, és az a konstanson kívül egy sor a\, a , ...,a\,


0 2

a' , ... amplitúdójú és w, 2w, 3w, ... körfrekvenciájú kifejezést tartalmaz.


2

(a) (c) (e)


A felső görbék a csoport tényleges W W 1

hullámvonalát jelölik, és ez a körvo­


nal létrehozható nagyon nagy (szi­ T3
(b)
gorúbban véve végtelen nagy) szá­ "3.
mú hullámsor összeadásával, me­ B
<
lyek mindegyikének frekvenciája
csak végtelenül kicsit tér el a követ­
kezőétől. Az egyes csoportok alatti
görbék a csoprotot alkotó hullámok 5.8. ábra.
amplitúdóit mutatják az alkotó hul­ A frekvenciák amplitúdóeloszlása különféle típusú véges hosszúságú
lámok frekvenciájának függvényé- hullámzavaroknál
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 141

ben. Ezek adják az megfelelő hul­


Ezért az eredő hullámot úgy tekintjük, mint amely l : — a r á n y ú lámfüggvények ún. Fourier-transz-
formált)mt.
hullámhosszú hullámokból épül fel.
Az (a) görbe mutatja a korábban
Fontos azonban megértenünk a módszer elveit, mert, mint látni fogjuk, tárgyalt tipikus hullámcsomagot, és
egy rács vagy egy prizma lényegében a szóban forgó fény Fourier-felbon- azt a Fourier-transzformáltját (b),
tását végzi el, felfedve a különböző alkotó frekvenciákat, s amelyek pl. amely egy önálló, véges szélességű
színképvonalakként jelennek meg. spektrumvonalnak felel meg. A (c)
A Fourier-analízis nemcsak a periodikus tulajdonságú hullámokra kor­ esetben bemutatott csoport úgy ke­
látozódik. Az 5.8. ábra felső része háromfajta hullámot ábrázol, amelyek letkezik, hogy tökéletesen egyszínű
nem periodikusak, mert ahelyett, hogy korlátlanul ismételnék kontúrjukat, fény hatol át egy záron, amely rend­
az elmozdulásuk zérus egy adott véges távolságon túl. Ezeket a hullám­ kívül rövid ideig van nyitva. Érde­
mes itt megemlíteni, hogy a megfe­
csomagokat nem írhatjuk le Fourier-sorokkal; ehelyett Fourier-integrálo-
lelő amplitúdóeloszlás, amit a (d)
kat kell alkalmaznunk, amelyben a komponens hullámok csak a hullám­
ábra mutat, pontosan ugyanaz, mint
hossz végtelenül kicsi növekményében különböznek. Megfelelően eloszt­ amit a Fraunhofer-diffrakcióhoz
va az amplitúdókat a különböző komponensek között, bármely hullámfor­ kaptunk egyetlen nyílással, amint
ma kifejezhető egy ilyen integrállal. Az 5.8. ábra három alsó görbéje a azt majd a 8.3. részben bemutatjuk.
fent bemutatott hullámcsoportok frekvenciaeloszlását mutatja. Egy másik érdekes eset, melyet az
Az intenzitás hullámhosszak szerinti eloszlását, amely a görbe ordiná- (e) görbe mutat, az egyetlen impul­
táinak négyzetével arányos, az impulzus pontos alakja határozza meg. A zus mint pl. egy pisztolylövés vagy
fehér fény természetének ezen nézete, amelyet Gouy és mások is hangsú­ (még inkább) egy szikra kisülése
által keltett hangimpulzus. Egy ilyen
lyoztak, felveti azt a kérdést, hogy vajon Newton kísérletei a prizmás
impulzus alakja hasonlíthat a bemu­
fénytöréssel - amelyről általában azt tartják, hogy bizonyítja a fehér fény
tatottra, és amikor Fourier-analízist
összetett természetét - nagy jelentőségűek voltak-e e tekintetben. Mivel a végzünk, az (f) görbén bemutatott
fehér fény úgy is tekinthető, mintha csak véletlen lüktetések egymásutáni­ széles hullámhosszeloszlást eredmé­
ságából állna, amelyekből a prizma Fourier-felosztást állít elő, az a nézet, nyezi. A fény esetében az ilyen el-
hogy a színeket a prizma hozza létre - amelyet Newton elődei vallottak - oszlást/oíyfortoí színképnek nevez­
ugyanúgy igaznak tekinthető. zük, és fehérfényforrások, pl. izzó
szilárd test segítségével állítjuk elő.

5.7. Csoportsebesség
Könnyen beláthatjuk majd, hogy ha a csoportot alkotó összes egyszerű
hullám ugyanakkora sebességgel halad, akkor a csoport is ekkora sebes­
séggel mozog, és változatlanul megtartja alakját. Ha azonban a sebességek
a hullámhosszal változnak, ez többé már nem igaz, és a csoport megváltoz­
tatja alakját, amint halad előre. Ez a helyzet a vízhullámoknál is, és ha meg­
nézzük a csoportok egyes hullámait, amit egy nyugodt vízfelszínre ejtett
kavics keltett, úgy találjuk, hogy gyorsabban mozognak, mint a csoport
maga, elhalva a csoport előtt, és újra megjelenve mögötte. így ebben az
esetben a csoportsebesség kisebb, mint a hullámsebesség, amely összefüg­
gés mindig igaz, amikor a hosszabb hullámok sebessége nagyobb, mint a
rövidebbeké. Fontos, hogy kapcsolatot teremtsünk a csoportsebesség, va­
lamint a hullámsebesség között, és ezt könnyen megtehetjük, ha megnéz­
zük azokat a csoportokat, amelyek két, nagyon kicsit eltérő hullámhosszú
142 HULLÁMOPTIKA

Feltesszük, hogy a két hullámnak hullám szuperpozíciójakor keletkeztek, mint amilyeneket az 5.6. (f) ábrán
azonos az amplitúdója, de hullám­ már bemutattunk. Az eredő hullámot az alábbi összeg adja meg:
hosszuk, A és A', és sebességei, v és
v', kissé eltérőek. Mindkét esetben a
y = a sin (wt-kx) + a sin (w't- k'x)
vesszős mennyiséget vesszük na­
gyobbnak. Ekkor a hullámszámok
és a körfrekvenciák szintén külön­ Újra alkalmazva az 5.11. egyenlet trigonometriai összefüggését, ez az
bözni fognak, úgy, hogy k> k' és egyenlet az alábbira változik:
cu >ü)'.
(w + w' k + k' \ w-w' 1
k-k'
y = 2a sin 1 X I cos — t x (5.14.)

Az eredő hullámok hullámhossza a két hullám hullámhosszának átlaga,


de az amplitúdó csoportokat alkotva változik (1. 5.9. ábra). Az egyes hul­
lámok, amelyek a két k átlagával rendelkeznek, megfelelnek a szinuszté­
nyező változásainak az (5.14.) egyenletben, és a (4.26.) egyenlet alapján
fázissebességük a t és az x szorzóinak hányadosa:

w + w' w
v - ~ —,
k + k' k

azaz a sebesség lényegében az alkotó hullámok sebessége, mivel ezek


majdnem ugyanakkorák. A váltakozás burkológörbéjét - amelyet a szag­
gatott vonalak mutatnak az 5.9. ábrán - a koszinusz tényező adja meg.
Ennek sokkal kisebb hullámszáma van, és ennek megfelelően nagyobb
hullámhossza is. A csoportok sebessége:

_w + w' _^dw
k-k' ~ dk (5 1 5 )

AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAw
W V V V W W V V V W W W W (b)
Xx'AL
(c)
XI'
A-A'
Az 5.9. (a) és (b) ábrán a két hullám
külön-külön van felrajzolva, míg a x=0
(c) az összegüket adja meg, ezzel az 5.9. ábra.
egyenlettel kifejezve a t = 0 idő­ Két, kissé eltérő hullámhosszú és frekvenciájú hullám csoportjai
pontban. és csoportsebessége
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 143

Mivel a különbségek kicsinységére nem szabtunk határt, infinitézimá-


tisnak vehetjük őket, és a közelítő egyenlőség pontossá válik. Ekkor, mi­
vel w = vk, az u csoportsebesség és a v hullámsebesség közötti kapcsolat­
ra azt kapjuk, hogy:

+ i k—.
d v

u-v
dk

Ha a változót A-ra cseréljük, akkor k = ITIIX segítségével az alábbi hasz­ A hullám- és csoportsebességek kö­
nos képlet kapható: zötti kapcsolat kevésbé matematikai
úton is levezethető, az 5.9. (a) és (b)
dv_ ábra két alkotó hullámsorának moz­
II = v-A (5.16.) gását felhasználva. A bemutatott pil­
dk
lanatban a két sor A és A' csúcsa
egybeesik, s így létrehozza a cso­
Hangsúlyozni kell, hogy itt A a tényleges hullámhosszt jelenti a közeg­ portmaximumot. Egy kicsit később
ben. A fény esetében a legtöbb feladatnál ez nem a levegőben szokásos a gyorsabb hullámok A' - A távol­
hullámhossz lesz (lásd a 15.7. részt). ságnyi előnyt szereztek a lassabb
Az 5.15. és 5.16. egyenletek, bár egy különlegesen egyszerű csoporthoz hullámokkal szemben úgy, hogy a
vezettük le őket, elég általánosak, és felhasználhatók bármilyen csoport­ B' egybeesik a B-vel, és a csoport­
hoz, pl. az 5.8 (a), (c) és (e) ábrákon bemutatottakhoz. maximum A távolságnyira hátra
A két, kissé eltérő frekvenciájú hullám által alkotott csoportok képe került. Mivel a két sor sebességének
könnyen előállítható az 5.5. részben leírt berendezéssel. Csupán az szük­ különbsége dv, az ehhez szükséges
idő dX/dv. De ez idő alatt mindkét
séges, hogy a két rezgő csíkot úgy állítsuk be, hogy a frekvenciák csak né­
hullámsor jobb felé haladt, a felső
hány rezgés per másodperccel különbözzenek. Lásd az 5.7. ábrát.
v dX/dv távolságot megtéve. A cso­
A csoportsebesség fontos a fény esetében, mert ez az egyetlen sebesség, portmaximum tiszta elmozdulása
amelyet kísérlet útján megfigyelhetünk. Nem ismerünk eszközöket arra, ezért v(dX/dv) - A a dX/dv idő alatt,
hogy a fényhullámok egy csoportjában egy hullám haladását kövessük; így a csoportsebességre azt kapjuk,
ehelyett meg kell mérnünk azt az arányt, amellyel egy véges hosszúságú hogy
hullámsor az energiát közvetíti, amely megfigyelhető mennyiség. A hul­ v(dX/dv)-X ,dv
lám- és csoportsebesség diszperzió nélküli közegben (azaz ahol dv/dX = 0) u= - i — - — - = v-A—
egyenlő, így bármely hosszúságú hullám ugyanakkora sebességgel halad. dlldv dl
Ez pontosan igaz a vákuumban haladó fényre, így ebben az esetben nincs az 5.16. egyenlettel összhangban.
különbség a csoport- és hullámsebesség között.

5.8. Grafikus kapcsolat a hullám-


és csoportsebességek között
Egy nagyon egyszerű geometriai szerkesztéssel meghatározhatjuk a hul­
lámhossz függvényében ábrázolt hullámsebesség görbéjéből a csoportse­
bességet, s ez az (5.16.) egyenlet grafikus értelmezésén alapszik. Például
az 5.70. ábra görbéje a hullámsebesség változását A-val jelöli a vízhullámok
esetén mély vízben (gravitációs hullámok), és a v - konst x VA elméleti
egyenletnek megfelelően rajzoltuk fel.
144 HULLÁMOPTIKA

Egy bizonyos A i hullámhossznál Az itt kiválasztott sajátos példában az Olvasóra bízzuk annak bizonyítá­
a hullámok sebessége v, és a görbe sát, hogy X bármely értéke esetén u = v/2. Ilyen vízhullámok esetén az
meredeksége a megfelelő P pontban egyes hullámok tehát kétszer akkora sebességgel haladnak, mint amekko­
dv/dX. A PR egyenes ebben a pont­ rával a csoport egésze mozog.
ban érinti a görbét, a v tengelyt pe­
dig az R pontban metszi, amelynek
ordinátája aA hez közeli hullám­
r

hosszú hullámok u csoportsebessé­


ge. Ez nyilvánvaló abból, hogy PQ
egyenlő A] dv/dX-val, azaz a P absz­
cisszája szorozva a PR meredeksé­
gével. Ezért a QS, amely egyenlő
í?0-val, jelöli a v - A dv/dX különb­
séget, és ez éppen az u értéke az
(5.16.) egyenlet alapján.
5.10. ábra.
Csoportsebesség grafikus meghatározása hullámsebesség-görbéből

5.9. Derékszögű egyszerű harmonikus


mozgások összeadása
Nézzük meg annak hatását, amikor két azonos frekvenciájú, de egymásra
merőleges elmozdulású szinuszhullám egyszerre hat egy pontra. Az irá­
nyokat y-nak és z-nek véve a két komponens mozgását az alábbi módon
fejezhetjük ki:
Ezeket kell összeadni, a szuperpozí­
ció elve szerint, hogy megkapjuk az y = a sin (wt -«,)
x és z = a sin (cot - a )
2 2 (5.17.)
eredő mozgás útját.
Most r-t kiejtjük a két egyenletből:

y
— = sm cot cos a - c o s wt sma
x x (5.18.)

— = sin wt cos a - cos wt sin a


2 2 (5.19.)
a 2

Megszorozva az (5.18.) egyenletet sin a -vel, és az (5.19.) egyenletet


2

sin aj-gyei, majd a másodikból kivonva az elsőt, azt kapjuk, hogy:

sin a + — sin a - sin wt (cos a sin a - cos ajsin a )


2 x 2 x 2 (5.20.)
a x a 2

Hasonlóan megszorozva az (5.18.) egyenletet cos a - v e l és az (5.19.)


2

egyenletet cos a g y e l , és kivonva a másodikat az elsőből, azt kapjuk,


r

hogy:
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 145

0=0 y ő=jt/4 Ő=7t/2 Ö=3JÍ/4 )=JI


Az ellipszisek főtengelyei általában
az y és a z tengelyek felé hajlanak,

\
de d = K/2, 3JÍ/2, 5nl2,... esetén
egybeesnek velük, amint az egyér­
r telműen látszik az (5.22.) egyenlet­
ből. Ebben az esetben:

= 1,
4
amely egy olyan ellipszis egyenlete,
Ő=5JÍI4 Ő=3JT/2 ő=7n/4 Ő=2JI ö=9n/4 melynek a és a tengelyei egybees­

\
x 2

nek az y és a z tengelyekkel.
Haő = 0, 2n, 4n, .... akkor:

y =—z,

0
5.11. ábra.
amely egy, az origón áthaladó, a\la
meredekségű egyenest jelent.
Ha ö = Jt, 3JI, 5n, akkor:
2

Két azonos frekvenciájú, de különböző fázisú, egymásra merőleges egyszerű y = --Lz


harmonikus mozgás összegzése
egy ugyanakkora meredekségű
egyenes, ellentétes előjellel.
cos a2 cos a.\ = cos cot (cos a2 sin ax - cos ax sin a2) (5.21.)

Most már kiejthetjük í-t az (5.20.) és az (5.21.) egyenletekből, négyzet­


re emelve és összeadva őket. Ebből azt kapjuk, hogy:

2 2 o Az 5.11. ábrán látható mozgások


y z 2.yz különböző fajtáit könnyen bemutat­
sin (cc, - a ) = — + —
2
2 cos (a - a ),
x 2
(5.22.)
a\ a 2 aa x 2 hatjuk az 5.5 részben leírt berende­
zéssel. E célra a két csíkot úgy állít­
ami az eredő út egyenlete. juk be, hogy egymáshoz képest de­
Az 5.77. ábra vastag görbéi ezen egyenlet ábrái különböző ő - a - a rékszögben rezegjenek, és a forgó
x 2

fáziskülönbségek esetén. Azokat a különleges eseteket kivéve, amikor tükröt kivesszük. Ekkor az egyik
csík vízszintes rezgést továbbít
egyenesekké fajulnak, a görbék mind ellipszisek.
a fényponthoz, a másik pedig függő­
Az, hogy a ő - Jt/2 és ő - 3JV/2 esetek (bár ugyanazt az utat adják) fizi­
legest. Amikor egyszerre hozzuk
kailag különbözőek, olyan grafikus szerkesztésekkel látható be, mint ami­ mozgásba mindkettőt, a pont egy el­
lyenek az 5.12. ábrán láthatók. lipszist rajzol. Ez változatlan marad,
Előállítható olyan fény, amelynek rezgésformája tetszőleges excentrici- ha a két csíkot pontosan ugyanarra a
tású ellipszis. Az ún. síkpolarizált fény egy síkban - mondjuk az 5.13. áb­ frekvenciára hangoltuk. Ha csak egy
ra xy síkjában - fekvő szinuszhullámhoz közelít, és y irányú lineáris el­ kicsit is különböznek, az ábra felve­
mozdulások jönnek létre. Ha összegzünk egy ilyen fénysugarat egy má­ szi a fáziskülönbség minden lehetsé­
sikkal, amelyik az xz síkban fekvő, síkpolarizált hullámokból áll (szag­ ges értékének megfelelő formákat,
gatott vonalú görbe), és fázisa egy konstanssal különbözik az elsőétől, az sorrendben végigmenve egy soro­
eredő mozgás x bármely értékénél egy bizonyos fajta ellipszis lesz az yz zaton, mint amilyen az 5.77. ábrán
síkban. Az ilyen fényt elliptikusan polarizáltnak nevezzük, és sokféle esz- is látható.
146 HULLÁMOPTIKA

Az ábra mindkét részében az y irá­


nyú mozgás ugyanabban a fázisban
van, mivel a pont a rezgés 1/8-ad ré­
szét tette meg szélső pozitív elmoz­
dulásán túl. A z mozgás az (a) rész­
ben a rezgés 1/8-ad részére, míg a
(b) részben 5/8-ad részre van attól,
hogy elérje ezt a szélső helyzetet.
Ha megnézzük az egyes mozgások
és eredőik irányait, akkor látszik,
hogy az utóbbi megfelel a görbült
nyilak irányának. Ebben a két
esetben az ellipszist ellentétes irány­
ban járjuk körbe. 5.12. ábra.
Mozgások grafikus képzése,
ahol y (a) 1/4-nyi és (b) 3/4-nyi periódusra van z előtt

közzel könnyen előállítható. Különleges eset, amikor a két hullám a és a


x 2

amplitúdója egyenlő, és a fáziskülönbség 7t/2 páratlan számú többszöröse.


A rezgésalak ekkor egy kör, és a fényt cirkulárisan polarizáltnak nevez­
zük. Ha a fény mozgásával ellentétes irányba tekintve a forgás az óramu­
tató járásával megegyező irányú (ő = TT/2, 5n/2, ...), a fényt jobbra
cirkulárisan polarizáltnak, ha a forgás az óramutató járásával ellentétes
irányú (ö - 3TT/2, ln!2,...), akkor balra cirkulárisan polarizáltnak hívjuk.

5.13. ábra.
Két derékszögű szinuszhullám összegzése
H U L L Á M O K SZUPERPOZÍCIÓJA 147

Gyakorló feladatok

5.1. Két hullám, az yi = 5 sin (cot + nIT) és az y = 7 sin (wt + JC/3), egy egyenes
2

mentén halad. Számítsa ki (a) az eredő amplitúdót, (b) az eredő kezdeti


fázisszögét, és (c) a mozgás eredő egyenletét!
Megoldás: (a) 11,60, (b) 72,4°, (c) y = 11,60 sin (cot + 72,4°)
5.2. Két hullámot, melyek egy egyenes mentén mozognak, az alábbi egyenletek
fejeznek ki:
V! = 25 sin (cot - JI/4) ésy = 15 sin (cot - jt/6).
2

Számítsa ki (a) az eredő amplitúdót, (b) az eredő kezdeti fázisszögét, és (c)


a két mozgás összegének eredő egyenletét!
53. Három egyszerű harmonikus mozgást az y\ = 2 sin (cot - 30°), az y = 2

= 5 sin (cot + 30°) és az y = 4 sin (cot + 90°) egyenletek adnak meg. Adja
3

össze őket, majd számítsa ki (a) az eredő amplitúdót, (b) az eredő kezdeti
fázisszögét, és (c) a mozgás eredő egyenletét!
5.4. Hat azonos amplitúdójú és periódusú, de egymástól +16°-kal eltérő egysze­
rű harmonikus mozgást adunk össze vektoriálisan, amint azt az 5.2. ábra
mutatja. Számítsa ki (a) az eredő amplitúdót, (b) az eredő kezdeti fázisszö­
gét az elsőhöz viszonyítva, ha mindegyik amplitúdója 5,0 cm!
Megoldás: (a) 23,09 cm, (b) 48,0°
SJS. Két azonos frekvenciájú, 5 és 8 egység amplitúdójú hullám találkozik a tér
egy pontjában. Számítsa ki az eredő intenzitást a két külön intenzitás össze­
géhez képest, ha 5?r/8 rad fáziskülönbséggel találkoznak!
SJ6. Számítsa ki hat egyenlő, 5 egységnyi amplitúdójú és 0°, 36°, 72°, 108°,
144°, és 180°-os kezdő fázisszögű hullám szuperpozíciójából keletkező rez­
gési energiát! Növekszik-e vagy csökken az eredő energia, ha az első és a
hatodik hullámot kivesszük?
5.7. Adjon össze grafikusan két hullámot, melyek hullámhosszainak aránya 3:2,
amplitúdóinak aránya pedig 1:2, feltéve, hogy egy fázissal indulnak!
54J. Adjon össze grafikusan két hullámot, melyek hullámhosszainak aránya 4:3,
amplitúdóinak aránya pedig 2:3, feltéve, hogy azonos fázissal indulnak!
5.9. Két rezgő forrás, melyek egyenletei az y = 4 sin 27tt és az y = 3 sin 2nt,
x 2

hullámokat bocsát ki minden irányba 2,40 m/s sebességgel. Számítsa ki egy


részecske mozgásának sebességét, amely 5 m-re van az első forrástól, és
3 m-re a másodiktól! Támpont: co = 2JI rad/s.
Megoldás: y = 6,08 sin (2JU - 25,3°)
5.10. Két, ellentétes irányba mozgó hullám,

y\ = 7sin 2n és y = 7 sin 2JV


2

szuperpozíciója állóhullámot hoz létre. Számítsa ki (a) az amplitúdót, (b) a


A hullámhosszt, (c) egy „hurok" hosszát, (d) a hullámok sebességét és (é) a
periódusidőt!
5.11. Számítsa ki az előhívott filmen lévő, egymást követő fekete sávok közti tá­
volságot, ha Wiener kísérletét sárga fénnyel (A = 5800 x 10~ cm) végezzük
5

el, és a fényérzékeny filmet a tükörhöz képest 0,250°-kal döntjük meg.


5.12. Négy hasonló forrás bocsát ki azonos frekvenciájú és amplitúdójú hullámo­
kat, amelyek fázisainak különbsége 0 vagy n rad. Mutassa meg, hogy az át-
148 HULLÁMOPTIKA

lagos intenzitás csak négyszerese bármelyik hulláménak, feltéve, hogy


mindegyik lehetséges fáziskombináciő egyenlő valószínűségű (16 darab
van)! Vegye figyelembe, hogy az egyes kombinációk okozta intenzitást az
eredő amplitúdó négyzete adja meg!
Megoldás: + + + + (16), (16), + (4), + + + - (4), — + - (4),
+ + - + (4),- + - - ( 4 ) , + - + + (4),+ ( 4 ) , - + + + (4),
— + + (0), + + — (0), - + + - (0), + — + (0), - + - + (0),
+ - + - (0); összeg = 64; átlag = 4
5.13. Bizonyítsa be, hogy a gravitáció által meghatározott vízhullámoknál a cso­
portsebesség egyenlő a hullámsebesség felével!
5.14. Számítsa ki a vízhullámok hullám- és csoportsebességét, ha (a) A =2 cm,
(b) X = 8 cm, és (c) X = 20 cm!
Rövid hullámok sebességét, mint amilyenek ezek is, a

képlet adja meg, ahol A a hullámhossz méterben, T a felületi feszültség


N/m-ben, amely szobahőmérsékleten 0,073 N/m, g a gravitációs gyorsulás,
amely 9,80 m/s , és d a folyadék sűrűsége kg/m -ben.
2 3

5.15. Hullámok fázissebességét adott közegben a v = C\ + CxX adja meg, ahol a


C-k konstansok. Mekkora a csoportsebesség értéke?
Megoldás: u = Cj
5.16. Két, derékszögű egyszerű harmonikus mozgást az y = 3 sin 2jtt és a z =
= 5 sin (2jtt - 3JT/4) egyenletek fejeznek ki. Számítsa ki az eredő út egyen­
letét, és rajzolja fel ezt az utat az 5.12. ábrán bemutatott módszerrel! Iga­
zolja, hogy legalább két pont ezen az úton található, az eredő egyenletbe
való behelyettesítéssel!
5.17. Hogyan kell az 5.16. feladat y mozgásának egyenletét módosítani, hogy
olyan ellipszist kapjunk, melynek főtengelye egybeesik z-vel, és a forgás az
óramutató járásával ellentétes irányú?
5.18. Számítsa ki (a) azon hullámhossz pontos értékét, melynél a hullám- és cso­
portsebességek egyenlők lesznek és {b) sebességüket az 5.14-es feladatnál
leírt hullámfajtákhoz! Ábrázolja v-t A függvényében 0-tól 8,0 cm-ig!
Két fénysugár 6. fejezet
interferenciája

Az előző fejezet elején elmondtuk, hogy két fénysugarat keresztezhetünk


egymással anélkül, hogy bármelyikük módosítaná a másikat, miután el­
hagyta a keresztezés helyét. Ilyen értelemben a két fénysugár nem ütközik
egymással. A keresztezés helyén azonban, ahol a két hullám egyszerre A fény rövid hullámhossza miatt
hat, az előző fejezet megfigyelései alapján arra számítunk, hogy az eredő egyszerű esetekben meglehetősen
nehéz megfigyelni a jelenséget, és
amplitúdó és intenzitás nagyon eltérő lehet az egyes hullámok amplitúdó­
1800 előtt nem is ismerték fel, amíg
inak és intenzitásainak összegeitől. A két vagy több hullám szuperpozíci­ a fény részecskeelmélete volt az
ója által előidézett intenzitásváltozást interferenciának nevezzük. Ha az uralkodó. Thomas Young volt az
eredő intenzitás nulla, vagy általában kisebb, mint amit az egyes intenzitá­ első, aki sikeresen kimutatta a fény
sok alapján várunk, akkor gyengítő interferenciáról beszélünk, míg ha na­ interferenciáját, és így megalapozta
gyobb, akkor erősítőről. a hullámelméletet.
Ahhoz, hogy megérthessük Young 1801-ben végzett döntő fontosságú
kísérletét, először meg kell vizsgálnunk egy fénnyel kapcsolatos kérdést,
amely bármely fajta hullámmozgásra igaz.
A Huygens által elképzelt „hullá­
mok" nem folyamatosak voltak, ha­
6 . 1 . A Huygens-elv nem véletlen impulzusok sorozatai.
Ráadásul úgy gondolta, hogy a má­
Amikor egy nyíláson keresztül vagy egy akadály széle mentén haladnak el sodlagos hullámok csak közös bur­
hullámok, mindig szétszóródnak bizonyos mértékben azon a területen is, kológörbéjük érintőpontjában hat­
amely nincs közvetlenül kitéve a beérkező hullámoknak. Ezt a jelenséget nak, s így tagadta a diffrakció lehe­
diffrakciónak nevezzük. E fényelhajlás magyarázataként Huygens közel tőségét. Az elv helyes alkalmazása
három évszázaddal ezelőtt azt javasolta, hogy tekintsük egy hullámfront Fresnel nevéhez fűződik, aki több
mint egy évszázaddal később korri­
mondén pontját új hullámok forrásának.
gálta azt.
A 6.1. ábrán síkhullámok egy halmaza közeledik balról az AB akadály­
hoz, és az akadályon egy, a hullámhossznál valamivel kisebb szélességű S
Ezt az elvet nagyon sok területen
nyílás van. S kivételével a hullámok minden pontban vagy visszaverőd­
alkalmazzák, és később a fény dif­
nek, vagy elnyelődnek, de S miatt zavar keletkezik a képernyő mögött. frakciójának bemutatásakor használ­
Kísérletileg bizonyított, hogy a fenti elvvel összhangban a hullámok 5-ből ni fogjuk, de itt csak egy nagyon
félkör alakban szóródnak szét. egyszerű bizonyítását közöljük.
150 HULLÁMOPTIKA

Amint az & 6.1. ábrán látható,


a Huygens-elv nagyon jól szemlél­
tethető vízhullámokkal. Ha egy
földre helyezett ívlámpára egy
üvegaljú tálcát vagy tartályt teszünk,
a fehér mennyezetre kivetíti a hullá­ D
mok árnyékát. Egy alacsony frek­
venciájú hangvilla egyik ágához
erősített rezgő fémcsík vagy drót
lesz a hullámforrás a tálca egyik
végén. Ha elektromos hangvillát
használunk, a hullámok látszólag B
megállíthatók, ha az ívlámpa elé 6.1. ábra.
a motor tengelyére egy nyílással Szűk nyíláson áthaladó hullámok diffrakciója
ellátott lemezt helyezünk. A lemezt
a hangvilláéval megegyező frekven­ Ha a 6.1. ábrán látható kísérletet fénnyel mutatjuk be. Természetesen
ciával forgásba hozzuk, hogy stro- azt várnánk, hogy csak egy keskeny fénycsík jelenik meg a D pontban,
boszkopikus hatást kapjunk.
mivel a fény általában egyenes vonalban terjed. Ha azonban a nyílás elég
szűk, megfigyelhető ezen folt szélesedése, amely növekszik, ahogy a nyí­
lást tovább szűkítjük. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a fény nem
mindig egyenes vonalban terjed, és hogy egy szűk résen áthaladó hullá­
mok folyamatos legyező alakban terjednek szét. Ha a CE képernyőt egy
fényérzékeny lemezre cseréljük, a 6.2. ábrához hasonló képet kapunk. A
fény egyenes irányban a legerősebb, de a szög növekedésével intenzitása
lassan csökken. Ha a rés a fény hullámhosszához képest kicsi, az intenzi­
tás akkor sem lesz nulla, ha a megfigyelés szöge 90° lesz. Bár a Huygens-
elv e rövid bemutatása elég ahhoz, hogy megértsük a most következő in­
terferenciajelenségeket, a 8. és 11. fejezetben még visszatérünk az egy-
réses diffrakció részletesebb vizsgálatára.

6.2. ábra.
A fény diffrakciójának fényképe 0,001 mm széles nyílás esetén
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 151

6 . 2 . Young kísérlete
Young eredeti kísérletének vázlatos képe a 6.3. ábrán látható. A napfény
először az 5 lyukon halad át, majd az 5-től jelentős távolságban lévő S\ és
Sí lyukakon. A két lyukból érkező gömbhullámok két halmaza úgy inter-
ferált egymással, hogy az AC képernyőn egy változó intenzitású szimmet­
rikus mintát hozott létre. Ezt a korai kísérletet kényelmesebb lyukak he­
lyett résekkel végezni, és forrásként monokromatikus - azaz egy hullám­
hosszú - fényt használni. A gömbhullámok helyett most hengeres hullá­
mokat kapunk, melyeket ugyanolyan jól bemutat két dimenzióban a 6.3.
ábra. Ha a körkörös vonalak hullámhegyeket ábrázolnak, akkor bármely

Young kísérletét nagyon egyszerűen


bemutathatjuk egy laborban vagy
egy előadóteremben, ha a helyiség
előterében felállítunk egy egyetlen
izzószálas L lámpát (6.5. ábra).
A függőleges egyenes S izzószál
forrásként és első nyílásként szolgál.
C Kettős nyílást mindenki könnyen
készíthet 6-12 cm területű fényér­
2

63. ábra.
zékeny lemezekből. A fényérzékeny
Kísérleti elrendezés Young kettős nyílású kísérletéhez
emulzióba nyílást vághatunk végig­
húzva egy zsebkést egy egyenes
mentén. A lemezeket nem kell elő­
hívni vagy befeketíteni, hanem
használhatók úgy, ahogy vannak.
A D kettős nyílást az E szemhez
közel tartjuk, és így nézzük a lámpa
izzószálát. Ha a nyílások közel
vannak egymáshoz, pl. 0,2 mm-re,
6.4. ábra. akkor széles csíkokat, ha pedig tá­
Kettős nyílás okozta interferenciacsíkok a 6.3. ábrán látható elrendezés volabb vannak, pl. 1,0 mm-re, akkor
felhasználásával keskeny csíkokat kapunk. Ha a lám­
pa előtt egy darab piros üveget he­
lyezünk egy másik zöld üveg mellé,
illetve elé, akkor láthatjuk, hogy
a vörös hullámok szélesebb csíkokat
eredményeznek, mint a zöldek, ami
nagyobb hullámhosszuknak
köszönhető.
Pontosabb kísérletekhez mono­
63. ábra. kromatikus (lézer) fényt kell hasz­
Egyszerű módszer az interferenciacsíkok megfigyelésére nálni.
152 HULLÁMOPTIKA

két vonal metszéspontja két azonos, vagy 2n többszörösével különböző


fázisú hullám érkezésének felel meg ezekben a pontokban. Az ilyen pon­
tok tehát a maximális zavar vagy fényesség pontjai.
A képernyőn lévő fény tüzetes vizsgálata olyan, egyenlő távolságokban
elhelyezkedő világos és sötét sávokat vagy csíkokat fed fel, mint amilye­
nek a 6.4. ábrán láthatók. Ilyen fényképeket úgy kaphatunk, ha a 6.3. áb­
ra AC képernyőjét egy fényérzékeny lemezre cseréljük.

6.3. Interferenciacsíkok kettős forrásból


Most meghatározzuk az intenzitás egyenletét az ernyő egy tetszőleges P
pontjában (6.6. ábra), és megvizsgáljuk az interferenciacsíkok elhelyezke­
dését. Két hullám érkezik P-be, amelyek különböző S P és S P távolsá­
2 X

gokat jártak be. Ennélfogva az alábbi fáziskülönbséggel szuperponáljuk


őket:

(6.1.)
ó =
T A =
T ( v >
"* l P )

Az intenzitást az (5.7.) egyenlet az alábbiak szerint adta meg:

a az egyes hullámok amplitúdója, A I ~ A = 4a c o s - (6.2.)


2 2 2

pedig eredőjük amplitúdója.

Most már csak az van hátra, hogy kifejezzük a fáziskülönbséget az er­


Young kísérletét általában úgy mu­
nyőn P középponttól számított x távolság, a két nyílás közötti d távolság
tatják be, hogy D néhány ezerszer 0

nagyobb, mint d vagy x. Emiatt a 8 és a nyílások és az ernyő közötti D távolság segítségével. A megfelelő út-
és 8' szögek nagyon kicsik, és gya­ különbség a 6.6. ábrán látható S A távolság, ahol behúztuk az S A szagga­
2 r

korlatilag egyenlők. Ilyen feltételek tott vonalat úgy, hogy S és A egyenlő távolságra legyen P-től.
t

mellett S]AS -\ derékszögű három­


2 Közelítéssel a szög szinuszát egyenlővé tehetjük a tangenssel úgy, hogy
szögnek tekinthetjük, és az útkü- sin 6 « x/D. Ezen feltételezésekkel azt kapjuk, hogy:
lönbség d sin 8' = d sin (9-val lesz
egyenlő.
A = dsind = d- (6.3.)
D

Ez annak az útkülönbségnek az értéke, amelyet a (6.1.) egyenletbe be­


helyettesítve megkapjuk a d fáziskülönbséget. Az intenzitást kifejező
(6.2.) egyenlet maximális értéke egyenlő 4a -tel, ha ő In egész számú
2

többszöröse, és a (6.1.) egyenletnek megfelelően ez akkor következik be,


ha az útkülönbségA egész számú többszöröse. így azt kapjuk, hogy:

— = 0, A,2A, 3A,.. =mX


D
KÉT F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 153

Feltesszük, hogy a hullámok S b ő l


r

és S2-bői azonos fázissal indulnak


el, mert ezeket a nyílásokat az S for­
rásnyílástól egyenlő távolságra vet­
tük fel. Ráadásul az amplitúdók gya­
korlatilag egyenlők, ha (mint az ál­
talában lenni szokott) Sj és S egy­
2

forma szélesek, és nagyon közel


vannak egymáshoz. Ezért a P-beli
eredő intenzitás kiszámítása az 5.1.
részben leírt feladatra egyszerűsö­
dik, ahol két azonos frekvenciájú és
amplitúdójú, de ö fáziskülönbségű
egyszerű harmonikus rezgés össze­
adásáról volt szó.
6.6. ábra.
Útkülönbség Young kísérletében

Ezen egyenletek alapján a képer­


vagy
nyőn lévő két egymást követő csík
közötti távolság, amelyet úgy ka­
D
x — mX Világos csíkok (6.4.) punk, hogy m-et eggyel megváltoz­
tatjuk vagy a (6.4.), vagy a (6.5.)
egyenletben, konstans, és egyenlő
Az intenzitás minimális értéke nulla, és ez akkor fordul elő, ha <5 = n, XD/d-ve\. Egy interferenciakép mé­
3n, 5n, .... Ezeknél a pontoknál rése (pl. a 6.4. ábrán) nemcsak ezt a
csíktávolságra vonatkozó egyenlő­
xd_ X 3A 5A
= = f m + l) A
séget bizonyítja, hanem kísérletileg
azt is találjuk, hogy a csíktávolság
D 2 ' 2 ' 2 ""
_
r 2)
egyenesen arányos a nyílás és a
képernyő D távolságával, fordítot­
vagy tan arányos a nyílások távolságával,
és egyenesen arányos a X hullám­
hosszal. A csíkok távolsága - az is­
JC = m + — A— Sötét csíkok (6.5.) mert mennyiségek segítségével -
l 2 á
közvetlenül meghatározza A-t.

Az w egész számot, amely egy világos csíkot jellemez, az interferencia


rendjének nevezzük. így az m = 0, 1, 2, ... csíkokat nulladik, első, má­
sodik, stb. rendeknek hívjuk. Mivel a hiperbola pontjainak két
rögzített ponttól mért távolságainak
Az intenzitás ezen maximumai és minimumai a nyílások mögötti tér
a különbsége konstans, így nyilván
egészében jelen vannak. Nem kell lencse a létrehozásukhoz, habár általá­ megfelel egy adott csíkra vonatkozó
ban olyan aprók, hogy csak nagyítóval vagy okulárral láthatók. Pontos feltételnek, nevezetesen annak, hogy
mérések megmutatnák, hogy a (6.3.) egyenlet levezetése közben használt az útkülönbség konstans. Bár a line-
közelítések miatt a csíkok elhelyezése eltér a (6.4.) egyenlet által megkö­ aritástól való ezen eltérés fontossá
vetelt egyszerű lineáris kapcsolattól, különösen a nyílások körüli terüle­ válhat hang- vagy egyéb hullámok­
ten. A 6.3. ábra síkjában lévő csíkrendszer egy része valójában hiperbolák kal, általában elhanyagolható, ha
halmaza, ahelyett, hogy a nyílások közti középpontból kiinduló egyenesek a hullámhossz olyan rövid, mint
rendszere lenne. a fény esetén.
154 HULLÁMOPTIKA

6.4. Intenzitáseloszlás a csíkrendszerben


Ahhoz, hogy kiszámítsuk az intenzitást a képernyőn a maximumok közti
pontokban, alkalmazhatjuk az amplitúdók összegzésének vektormódsze­
rét, amelyet az 5.2. részben mutattunk be, s amelyet a mostani esethez a
6.7. ábra illusztrál.
A maximumoknál a ő szög nulla, az
<j] és a alkotó amplitúdók pedig
2

párhuzamosak, így ha egyenlők, az


eredő A = 2a. A minimumoknál a x

és a ellentétes irányú, és A = 0.
2

Általában ő bármely értékére A a


háromszög átfogója. A értékét,
2

amely az intenzitás mérőszáma, ek­ 6.7. ábra.


kor a (6.2.) egyenlet adja meg, és a Két azonos frekvenciájú és amplitúdójú, de különböző fázisú hullám összegzése
cos (<5/2)-nek megfelelően változik.
2

A 6.8. ábra vastag görbéje az intenzitást ábrázolja a fáziskülönbség


függvényében.
E csíkok vizsgálata után egy alapvető fontosságú kérdést kell átgondol­
ni. Ha két fénysugár a képernyő egy pontjára ellentétes fázissal érkezik,
akkor gyengítő interferencia lép fel köztük, és az eredő intenzitás nulla
lesz. Jogosan kérdezhetnénk, hogy mi lesz a két fénysugár energiájával,
hiszen az energiamegmaradás törvénye szerint energia nem semmisíthető
meg. A válasz erre a kérdésre az, hogy az energia, amely látszólag eltűnik
a minimumoknál, valójában jelen van a maximumoknál, ahol az intenzitás
nagyobb, mint amit a két fénysugár külön-külön hozna létre. Más szóval
az energia nem vész el, csak az interferenciaképben újra elosztódik. Az át­
lagos intenzitás a képernyőn pontosan akkora, mint amekkora az interfe­
rencia hiányában lenne. Ezért az intenzitás az interferenciaképben 4 a és 2

nulla között változik, amint a 6.8. ábra is mutatja. Minden egyes sugár
külön-külön a -t hozna létre, és így interferencia nélkül az egységes inten­
2

zitás 2 a lenne, amit a szaggatott vonal jelez. Ahhoz, hogy n csík esetén
2

megkapjuk az átlagos intenzitást a képernyőn, megjegyezzük, hogy a ko­


szinusz négyzetének átlagértéke 1/2. A (6.2.) egyenlet alapján ebből
/ = 2a , ami igazolja a fenti állítást, és megmutatja, hogy az interferencia
2

jelensége nem sérti meg az energiamegmaradás törvényét.

/ = 4 a cos y
z z

ő -6tt -5TÍ -4JI -3JI -2TÍ 2n 3?r 4jt Sn (m


6.8. ábra.
Két azonos frekvenciájú hullámból származó interferenciacsík intenzitáseloszlása
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 155

6 . 5 . A Fresnel-féle kettős prizma


Nem sokkal azután, hogy Young elvégezte kétréses kísérletét, azt a kifo­ Augustin Fresnel (1788-1827).
gást emelték ellene, hogy az általa megfigyelt világos csíkok valószínűleg A fényelmélet igen jelentős francia
nem az igazi interferenciának köszönhetők, hanem a fény nyílások szélei­ művelője. Mérnöki tanulmányai be­
fejeztével a fény iránt kezdett érdek­
nél bekövetkező bonyolult változásának. Vagyis a fény hullámelméletét
lődni, és 1814-1815-ben újra felfe­
még mindig megkérdőjelezték. Nem sok év telt el azonban, és Fresnel
dezte Young interferenciaelvét, és
számos új kísérlettel állt elő, amelyekben két fénysugár interferenciáját kiterjesztette bonyolult diffrakciós
oly módon bizonyította, hogy a fenti érvelések sem támadhatták meg. esetekre. Matematikai vizsgálatai
Ezek egyikét, a Fresnel-féle kettős prizmás kísérletet mutatjuk be kicsit biztos alapot adtak a hullámelmélet­
részletesebben. nek.

A kettős prizmás kísérlet sematikus


rajza a 6.9. ábrán látható. A vékony
P kettős prizma az S résforrásokból
érkező fényt két, egymást átfedő ac
és be nyalábra töri. Ha az M és /V
ernyőket az ábrának megfelelően
helyezzük el, interferenciacsíkokat
csak a bc területen figyelhetünk
meg.

é.9. ábra.
Fresnel kettős prizmás kísérletének ábrája

Ha az ae ernyőt egy fényérzékeny lemezre cseréljük, a 6.10. ábra felső


képéhez hasonló képet kapunk. A fénykép közepén látható egymáshoz kö-
xefa csíkokat az interferencia hozta létre, míg a kép szélén lévő széles csí­
kok a diffrakciónak köszönhetőek. Ezeket a széles csíkokat a két prizma
csúcsai hozták létre, amelyek, mint egy vonalzó, kialakítanak egy képet,
amelyet részletesen a 11. fejezetben tárgyalunk.
Ha az M és N ernyőt kivesszük a
fény útjából, a két nyaláb az egész
ae tartományt lefedi. A 6.10. ábra
alsó fényképe erre az esetre mutatja
az egyenlő távolságra lévő interfe­
renciacsíkokat, amelyek egy széles
nyílás diffrakciós képére szuperpo-
nálódtak. (A fenti, de interferen­
ciacsíkok nélküli diffrakciós képet 1.
a 11.21. ábra alján.) Ilyen kísérlettel
Fresnel tudott interferenciát létre­
4JÖ ábra. hozni anélkül, hogy a diffrakcióra
erencia- és diffrakciós csíkok előállítása a Fresnel-féle kellett volna támaszkodnia az inter-
i prizmás kísérletben feráló nyalábok egyesítéséhez.
156 HULLÁMOPTIKA

Csakúgy, mint Young kétréses kísérleténél, a fény hullámhosszát meg­


határozhatjuk a kettős prizma által létrehozott interferenciacsíkok mérésé­
vel. Ha a forrás és a P prizma távolsága B, a képernyő és a P prizma tá­
volsága C, az 5j és S látszólagos képek közötti távolság d, és a képernyőn
2

egymást követő csíkok közötti távolság At, a fény hullámhosszát a (6.4.)


egyenlet adja meg az alábbi formában:

Axd
(6.6)
B+C

Ezért az S és S látszólagos képek úgy viselkednek, mint Young kísér­


x 2

letének két résforrása.


Fresnel kettős prizmája könnyen Ahhoz, hogy kiszámítsuk d-t, a látszólagos források lineáris távolságát,
elkészíthető egy darab üvegből, pl. megmérhetjük 6 szögtávolságukat egy spektrométerrel, és elég nagy pon­
egy mikroszkóplemez feléből úgy, tossággal feltehetjük, hogy d - B6. Ha a kollimátorból érkező párhuzamos
hogy körülbelül 0,3-0,6 cm-nyit
fény a kettős prizma mindkét felét lefedi, akkor a nyílásnak két képe jön
ferdítünk az egyik oldalukon. Ez
nagyon kevés csiszolást és políro- létre, és a köztük lévő 6 szög távcsővel könnyen megmérhető. Még egy­
zást igényel közönséges csiszolóesz­ szerűbben úgy mérhetjük meg ezt a szöget, ha a prizmát közel tartjuk a
közökkel és -porral, mivel a kívánt szemünkhöz, és egy kerek tejüveges izzót nézünk. A fénytől bizonyos tá­
szög mindössze körülbelül 1°. volságra a két képet elvihetjük egy pontig, ahol belső széleik éppen érint­
keznek. Ekkor az izzó átmérője osztva az izzó és a prizma távolságával
közvetlenül megadja 0-t.

6.6. A hullámfront megosztásán alapuló


berendezések
Interferencia létrehozására két nyalábot másképpen is ütköztethetünk. A
Fresnel-tükrokként ismert berendezésben egy nyílásból érkező fényt két,
egymáshoz képest kissé ferdén lévő sík tükör ver vissza. A tükrök a 6.11.

A Fresnel-féle kettős tükrös kísérle­


tet általában egy optikai padon mu­
tatják be, ahol a fényt közel súrlódá­
si szöggel verik vissza a tükrök. Két,
körülbelül 10 cm -es tükörüvegda­
2

rab alkalmas kettős tükörnek. Az


egyiken kell egy szabályozó csavar­
nak lennie, hogy a 6 szöget változ­
tatni lehessen, a másikon pedig egy c -c — — ~
1

B
olyan csavarnak, amivel a tükrök
széleit párhuzamosra lehet állítani.

6.11. ábra.
A Fresnel-tükrök geometriája
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 157

M A Lloyd-tükör könnyen felállítható


bemutatási célokra az alábbiak sze­
rint. Egy szénív, egy előtte lévő szí­
nes üvegszűrő és egy keskeny nyílás
szolgálnak forrásként. Egy közönsé­
ges, 2,5-5 cm széles és 30 cm vagy
hosszabb tükörüvegcsík kiválóan
alkalmas tükörnek. A tükör távolab­
bi végére fókuszált nagyítólencse
segítségével megfigyelhetők a 6.13.
6-12. ábra. ábrán látható csíkok. A tükör végei­
Uoyd-tükör nek kifényesítésével vagy az egyik
üvegfelület durva porral való csiszo­
lásával lehetővé válik, hogy a fény
ábrának, megfelelően két látszólagos képet hoznak létre a nyílásról. Ezek áthatoljon az üvegen, s így belső
minden szempontból úgy viselkednek, mint a kettős prizma által létreho­ csíkok figyelhetők meg.
zott képek, és interferenciacsíkokat figyelhetünk meg a bc tartományban,
ahol a visszavert sugarak átfedik egymást. Ezen ábra jelölései megfelel­
nek a 6.9. ábra jelöléseinek, és a (6.6.) egyenlet újra alkalmazható. Meg­
jegyezzük, hogy az M metszéspontban a két forrás által bezárt 26 szög
kétszer akkora, mint a tükrök közötti szög.
Még egyszerűbb eszköz látható a 6.12. ábrán, amely interferenciát hoz
létre egy hosszú tükörből visszaverődő fény és a forrásból közvetlenül,
visszaverődés nélkül érkező fény között. Ebben a berendezésben, amit
Uoyd-tükörnek nevezünk, a mennyiségi kapcsolatok hasonlóak az előző
esetekhez, ahol a nyílás és látszólagos képe jelenti a kettős forrást. A
Uoyd-tükrös kísérlet egy fontos jellemzője abban a tényben rejlik, hogy
ha a képernyőt közvetlenül a tükör végéhez helyezzük (MN helyzetbe a
6-12. ábrán), akkor a tükröző felület O széle egy sötét csík közepébe ke­
lült a várt világos csík helyett. Ez azt jelenti, hogy a két nyaláb egyike n
özisváltozáson ment keresztül. Mivel a közvetlen fénysugár nem változ­
athatott fázist, ez a kísérleti megfigyelés úgy értelmezhető, hogy a visz-
szavert fény változtatott fázist a visszaverődéskor. A Lloyd-tükrök csík­
jainak ily módon készített két fényképének reprodukciója a 6.13. ábrán
látható; az egyik látható fénnyel készült, a másik röntgensugarakkal.

é.13. ábra.
Uoyd-tükör keltette interferenciacsíkok, (a) Látható fénnyel, A = 4358 Á, és (b)
mmgensugarakkal, A = 8,33 Á készítve
158 HULLÁMOPTIKA

Ha a 6.72. ábrán az S b ő l érkező fény beléphet a felemelt tükörlemez


r

végébe, és belsőleg visszatükröződhet a felső üvegfelszínről, az OP inter­


vallumban a csíkok ismét megfigyelhetők, egy sötét csíkkal az O pontban.
Ez azt jelenti, hogy a visszatükröződéskor ismét van egy n fázisváltozás.
Amint majd a 17. fejezetben meg­ Ebben a példában a fény a teljes visszaverődéshez szükséges kritikus
mutatjuk, ez nincs ellentmondásban szögnél nagyobb szögben érkezik. !

a fázisváltozás leírásával a 7.1. Más módok is vannak arra, hogy a hullámfrontot két szegmensre osz-
részben. szuk, és utána ezeket kis szögben újra egyesítsük. Például, kettévághatunk
egy lencsét kétfelé a tengelyén átmenő sík mentén egy síkon, és kissé
szétválaszthatjuk a két darabot, hogy a nyílásról két, egymás melletti va­
lós képet alkossanak. Az ún. Billet-féle hasított lencsés berendezésben ke­
letkezett képek Young kísérletének két réséhez hasonlóan viselkednek.
Egy lencse és egy előtte lévő kettős lemez (két plánparallel lemez nagyon
kis szögben) ugyanahhoz az eredményhez vezet.

6.7. Koherens források


A koherens fényforrások létrehozá­ Észrevehető, hogy az interferencia bemutatására eddig tárgyalt különféle
sához célszerűen lézerek szüksége­ módszereknek van egy fontos közös jellemzőjük: a két interferáló nyaláb
sek, ám a mikrohullámokéhoz, ame­ mindig egy fényforrásból származott. Kísérletek alapján azt találjuk, hogy
lyek néhány centiméter hullámhosz- lehetetlen interferenciacsíkokat előállítani két külön forrásból, mint pl. két
szú rádióhullámok, nem. Ezeket egy egymás mellé helyezett izzólámpából. Ennek az az oka, hogy egyik for­
oszcillátor hozza létre, amely folya­
rásból érkező fény sem folytonos hullám. Ellenkezőleg, hirtelen fázisvál­
matos hullámot bocsát ki, melynek
tozások következnek be nagyon rövid (10~ s nagyságrendű) időinterval­
8

fázisa a megfigyelés idejéhez képest


hosszú ideig konstans marad. Két lumokban. Ezt már a 4.1. és az 5.6 részben is megemlítettük. így bár az
független, azonos frekvenciájú mik­ interferenciacsíkok ilyen rövid ideig ott lehetnek a képernyőn, minden fá­
rohullámforrás tehát koherens, és zisváltozáskor megváltoztatják helyzetüket, aminek az lesz az eredménye,
felhasználható az interferencia be­ hogy a csíkok egyáltalán nem látszanak. Young kísérletében, a Fresnel-
mutatására. A mikrohullámokat sok tükröknél és a kettős prizmáknál az 5] és S források fázisa mindig pontról
2

egyszerű optikai interferencia-, és pontra megfelelt egymásnak, mivel mindkettő ugyanabból a forrásból
diffrakciós hatás szemléltetésére származik. Ha az S egy pontjából jövő fény fázisa hirtelen eltolódik, az
x

használják hullámhosszuk kedvező' S megfelelő pontjából jövő fény fázisa is azonnal eltolódik. Ennek az az
2

nagysága miatt. eredménye, hogy a két forrás bármely pontpárja közötti fáziskülönbség
mindig konstans marad, s így az interferenciacsíkok állandóak. Bármely
fénnyel végzett interferenciakísérlet jellemzője, hogy a források fázisai­
nak pontról pontra meg kell felelniük egymásnak. Az ilyen forrásokat ko­
herensforrásoknak nevezzük.
Ha Young kísérletében az S forrásrést (6.3. ábra) túl szélesre vesszük,
vagy a belőle kilépő sugarak közötti szöget túl nagyra választjuk, a kettős
nyílás többé nem lesz két koherens forrás, és az interferenciacsíkok eltűn­
nek. Ezt az témát részletesebben tárgyaljuk a 9. fejezetben.
KÉT F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 159

6 3 . Amplitúdóosztás. Michelson-interferométer
Az mterferenciaberendezéseknek két osztálya van: a hullámfrontosztáson A. A. Michelson (1852-1931).
é t az amplitúdóosztáson alapuló eszközök. Az eddigi példák mind az első Amerikai fizikus. Fénnyel kapcsola-
•sziátyba tartoznak, amelyeknél a hullámfrontot oldalirányban tükrökkel tos munkájáért 1907-ben Nobel-dí-
«agy diafragmákkal szegmensekre osztottuk. Fel lehet osztani a hullámot jat kapott,
tfszleges tükrözéssel is, ekkor a két eredő hullámfront megtartja eredeti
aélességét, de csökken az amplitúdójuk. A Michelson-interferométer jó
példája a második osztálynak. Itt az amplitúdóosztással kapott két nyaláb
márt m i irányban halad a sík tükrök felé, ahonnan újra egyesülve
r

i—ifi II ni i ii fl ni il hoznak létre. A berendezés sematikus képe a 6.14.


éWráa látható.
A G lemeznek, amit kompenzátor lemeznek hívunk, az a célja, hogy a
2

h á sugár útját az üvegben egyenlővé tegye. Ez nem szükséges, ha egy-


wám fényben hozunk létre csíkokat, de elengedhetetlen, ha fehér fényt
kasználunk (6.11. rész). Az M tükör a C kocsira van felszerelve, és a jól
x

•egmunkált T úton vagy síneken mozgatható. Ezt a lassú és pontosan


•íayílott mozgást a V csavar segítségével érhetjük el, amely úgy van
bfibrálva, hogy a tükör által megtett távolságot pontosan mutassa. Ah-
knz. hogy csíkokat kapjunk, az M és M tükröket pontosan derékszögbe
x 2

mM állítani az M tükrön látható csavarok segítségével.


2

Ifichelson-interferométerrel használható kiterjedt forrás számos módon


j ö h e t ő . Lézer helyett megfelelő nagyságú nátriumláng vagy higanyív is
hiuiiílli Un a 6.14. ábrán látható ernyő nélkül. Ha a forrás kicsi, egy ho-
• á t y o s üvegű képernyő vagy egy lencse az L pontban kiterjeszti a látóme-
aőL A G, tükrön keresztülnézve, az egész M tükör fénnyel telinek látszik.
x

Ahhoz, hogy csíkokat kapjunk, a következő lépés az, hogy hozzávetőleg


•rgmérjük egy vonalzóval M és M Gj hátsó felszínétől való távolságait,
x 2

2. A fő optikai részek két finoman po­


lírozott síktiikörből (M\ és M ) és
2

két plánparallel üveglapból (G, és


G ) állnak. Néha a G lemez hátlap­
2 x

ját vékonyan bevonják ezüsttel (ezt


a vastag vonal mutatja az ábrán),
hogy az S forrásból érkező fény egy
(1) visszavert (1) és egy áteresztett (2)
nyalábra essen szét, és ezek egyenlő
intenzitásúak legyenek. Az M\ tü­
körből normálisan visszaverődő
fény harmadszor is áthalad a G e nr

és az ábrának megfelelően jut el a


szemig. Az M által visszavert fény
2

másodszor is áthalad G -n, vissza­


2

6.J4. ábra. verődik a Gj felszínéről, és eljut a


M iCchebon-interferométer rajza szemig.
160 HULLÁMOPTIKA

és addig mozgatjuk M e t , amíg e távolságok már csak egy-két millimé­


r

terrel különböznek. Most beállítjuk az M tükröt Mj-re merőlegesen úgy,


2

hogy megfigyeljük egy közönséges tű vagy bármilyen hegyes pont képét,


amelyet a forrás és G közé helyezünk. Két pár képet láthatunk: az egyik
x

G elülső, a másik pedig a hátulsó felszínéről érkezik. Ha M -t megdöntő


x 2

csavarokat addig igazítjuk, amíg az egyik képpár pontosan fedi a másikat,


megjelennek az interferenciacsíkok. Amikor először megjelennek, addig
nem lesznek élesek, amíg a szem nem fókuszál rá a hátsó M tükörre vagy
x

annak közelébe, ezért a megfigyelőnek folyamatosan erre a tükörre kell


néznie, amikor a csíkokat keresi.
Amikor megtaláljuk őket, a szabályozó csavarokon úgy kell állítani,
hogy folyamatosan növeljék a csíkok szélességét, míg végül koncentrikus
körcsíkok halmazát kapjuk. Ekkor M pontosan merőleges M r e , ha az
2 r

utóbbi 45°-os szöget zár be G g y e l .


r

Még ha a fenti beállításokat el is végeztük, nem láthatunk csíkokat, ha


két fontos követelmény nem teljesül. Először is, a fénynek egy kiterjedt
forrásból kell érkeznie. Az eddig bemutatott módszerekben használt pont­
forrás vagy nyílásforrás ebben az esetben nem fogja létrehozni a kívánt
csíkrendszert. Ennek okáról akkor lesz szó, amikor majd a csíkok kelet­
kezését tárgyaljuk. Másodszor a fénynek általában egyszínűnek vagy eh­
hez közelinek kell lennie. Ez különösen akkor igaz, ha az M és M távol­
x 2

ságai G t ő l észrevehetően különböznek.


r

6.9. Körkörös csíkok


Az igazi interferométerben lévő
számos tükröződés miatt azt gondol- A körkörös csíkokat egyszínű fény hozza létre, ha a tükröket pontosan ál­
hatjuk, hogy a kiterjedt forrás jL-ben. lítottuk be, és ezeket használják a legtöbb interferométeres méréskor. Ere­
a megfigyelő mögött van, és hogy detüket a 6.15. ábra alapján érthetjük meg. Itt a valódi M tükröt M ' lát­
2 2

két látszólagos kép (L és Lj) ke­


x
szólagos képével helyettesítettük. Ezt a G tükrözése hozza létre. M ek­
x 2

letkezik Mpben és A^'-ben. Ezek kor párhuzamos Af gyel.


r
a látszólagos források koherensek
olyan értelemben, hogy megfelelő
pontjaik pontosan ugyanabban a fá­
zisban vannak minden pillanatban.
Ha d az M M távolság, akkor
X 2

a látszólagos források távolsága 2d


lesz. Ha d pontosan a hullámhosz-
szak felének az egész számú több­
szöröse, azaz a 2d útkülönbség
egyenlő a teljes hullámhosszak egy
egész számú többszörösével, akkor
minden, a tükrökre merőlegesen
visszavert fénysugár fázisban lesz.
A valamilyen szög alatt visszavert
hullámok azonban általában nem 6.15. ábra.
lesznek fázisban. Körkörös csíkok keletkezése a Michelson-interferométerben
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 161

A megfelelő P' és P" pontokból a szemhez érkező két hullám közötti


útkülönbség 2d cos 6, amint az ábrán látható. A 8 szög szükségképpen
mindkét sugárnál ugyanaz, ha M párhuzamos M '-vel úgy, hogy a fénysu­
x 2

garak is párhuzamosak. így, amikor a szem párhuzamos sugarak befoga­


dására fókuszál (egy kisebb távcső itt megfelelőbb, különösen nagy d ér-
lékeknél), a sugarak felerősítik egymást, hogy maximumokat hozzanak
létre az alábbi egyenletet kielégítő 6 szögekre:

2d cos 8 = ml (6.7.)

Mivel adott m, Xésd mellett a 8 szög konstans, a maximumok kör alak­


ban helyezkednek el a szem és a tükrök közti merőleges alsó részénél. A
koszinuszértékének növelésével megmutatható a (6.7.) egyenletből, hogy
a gyűrűk sugarai arányosak az egész számok négyzetgyökével, ahogy a
Newton-gyűrűk esetében is (7.5. rész). Az intenzitáseloszlás a gyűrűkben
a (6.2.) egyenletet követi, ahol a fáziskülönbséget az alábbi kifejezés adja
meg:

2,31
ó =—2dcos8.
Az ilyen fajta csíkokat, ahol párhuzamos nyalábokat interferáltatunk a 8
beesési szög által meghatározott fáziskülönbséggel, gyakran hívják egyen­
lő beesésű csíkoknak. A következő részben bemutatott típussal szemben
ez a típusú csík nagyon nagy útkülönbség esetén is látható marad. Az út-
kölönbség tényleges határát a 6.12. részben mutatjuk be.
A 6.16. ábra felső része azt mutatja, hogyan néznek ki a körkörös csí­
kok különböző körülmények között. Ha M néhány cm-re van M ' mö­
x 2

gött, a csíkrendszer általános megjelenése az (a)-nak megfelelő, ahol a Amint M\ közelít M '-höz, a gyűrűk
2

között a távolság nő, amint a 6.16.


(fl) (*) (c) (d) (e) (b) ábrán látszik, míg végül elérünk
egy kritikus helyzetet, ahol a köz­
ponti csík kiterjed, és betölti a teljes
látómezőt, amit az ábra (c) része
mutat. Ez akkor következik be, ami­
kor M\ és M ' pontosan egybeesnek,
2

mivel egyértelmű, hogy ilyen körül­


mények mellett az útkülönbség min­
den beesési szög esetén zérus. Ha a
tükröt még tovább mozgatjuk, akkor
elhagyja M '-t, és új, egymástól tá­
2

vol lévő csíkok jelennek meg a kö­


(/) (g) (A) (0 (/) zéppontból kifelé növekedve. Ezek
6.16. ábra. fokozatosan egyre közelebb kerül­
A Michelson-interferométerben megfigyelt különböző típusú csíkok megjelenése. nek egymáshoz, mert az útkülönb­
Felső sor: körkörös csíkok. Alsó sor: lokalizált csíkok. ség növekszik, ezt az ábra (d) és (e)
Az mkülönbség a középponttól kifelé növekszik mindkét irányban része mutatja.
HULLÁMOPTIKA

gyűrűk nagyon szorosan helyezkednek el. Ha A^-et most lassan M felé 2

mozgatjuk úgy, hogy d csökken, a (6.7.) egyenlet alapján egy adott gyűrű­
nek, amelyet az m rend adott értéke jellemez, csökken a sugara, mert a
2d cos 6 szorzatnak konstansnak kell maradnia. Ezért a gyűrűk összemen­
nek a középpontban, és minden alkalommal eltűnik egy gyűrű, amikor a
2d A-val, vagy d A/2-vei csökken. Ez abból következik, hogy a középpont­
ban cos 9 =1, így a (6.7.) egyenlet az alábbira változik:

2d-mX (6.8.)

Ahhoz, hogy m eggyel megváltozzon, d-nek A/2-vei kell megváltoznia.

6.10. Lokalizált csíkok


Akkor is láthatunk csíkokat egyszínű fénnyel, ha az M ' és M tükrök nem
2 x

pontosan párhuzamosak. Ebben az esetben a tükrök közötti tér ék alakú,


amit a.6.17. ábra mutat. A két sugár, amely a forrás egy P pontjából érke­
Amikor a „sugár" szót használjuk az
interferencia jelenségének bemutatá­ zik a szemhez, többé már nem párhuzamos, és úgy tűnik, hogy egy tükör­
sában, akkor ez csak egy hullám­ höz közeli P' ponttól tartanak szét. A kiterjedt forráson lévő P különböző
frontra merőleges egyenes irányát helyzeteinél megmutatható, hogy a két sugár közötti útkülönbség változat­
jelöli, és semmiképp nem jelent egy lan marad, de P' és a tükrök távolsága megváltozik. Ha azonban a tükrök
végtelenül vékony fénynyalábot. közötti szög nem túl kicsi, az utóbbi távolság sosem lesz nagy, és így,
hogy tisztán láthassuk a csíkokat, a szemnek a hátsó M tükörre vagy an­
x

nak közelébe kell fókuszálnia. A lokalizált csíkok gyakorlatilag egyene­


sek, mert az útkülönbség a látómezőben most elsősorban a tükrök közötti
„légréteg" vastagságától függ. Egy ék alakú rétegnél az egyenlő vastagsá­
gú helyek az ék szélével párhuzamos egyenesen vannak.
A csíkok azonban elég nagy d esetén nem pontosan egyenesek, mert az
útkülönbség a szögtől is függ. Általában görbülnek, és mindig konvexek

8 h

6.17. ábra.
Csíkok létrehozása ferde helyzetű tükrökkel a Michelson-interferomérterben
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 163

ax ék vékony széle felé. így d egy adott értékénél a 6.16. (g) ábrán látható M ekkor olyan helyzetben lenne,
x

csíkokhoz hasonlókat figyelhetünk meg. mint ga6.17. ábrán.


Ha a tükrök közötti távolságot csökkentjük, a csíkok balra mozognak a
nézőben, és egy új csík halad át a középpontban minden alkalommal,
amikor d A/2-vei változik. Amint az útkülönbség nullához közelít, a csí­
kok egyenesebbekké válnak, míg el nem érjük ezt a pontot, ahol M tény­ x

legesen metszi M '-t, amikor is tökéletesen egyenesek, mint az 6.76. ábra


2

(ft) részében. E ponton túl az ellenkező irányba kezdenek görbülni, mint


az ábra (i) részében látható. Az ábra (/) és (j) üres mezői azt jelzik, hogy
•agy útkülönbségeknél ez a fajta csík nem figyelhető meg. Mivel az
ü f i l ö n b s é g fő változása d szélességének változásából következik, ezeket
a csíkokat azonos szélességű csíkoknak nevezzük.

í t l l . Fehérfény csíkok
Eb fehérfényforrást használunk, egyáltalán nem látunk csíkokat, kivéve a
kis. néhány hullámhosszt meg nem haladó útkülönbségeknél. Ezen csíkok
•egfigyelésekor a tükröket kissé megdöntjük, mint a lokalizált csíkok
esetén, és M ott helyezkedik el, ahol keresztezi M' -t. Fehér fényben egy
x 2

központi sötét csík figyelhető meg, amelyet minden oldalról 8 vagy 10


»csík határol. Ezt a helyzetet gyakran elég nehéz megtalálni, ha csak
• fényt használunk. Előzetesen a legjobban úgy mérhetjük be, ha meg­
keressük azt a helyet, ahol a lokalizált csíkok egyszínű fényben egyenessé
okiak. Fehér fényt használva e csíkokat láthatóvá tehetjük, ha A / e t las- r
Azt állítottuk, hogy a fehérfény­
mm mozgatjuk e területen keresztül. rendszerben a központi csík -
vagyis amelyik a nulla útkülönbség-
Az a tény, hogy fehér fénynél csak néhány csíkot figyelhetünk meg, nek felel meg - fekete a Michelson-
köaayen megmagyarázható, ha visszaemlékezünk arra, hogy az ilyen fény interferométerben. Ezt a csíkot az
400 és 750 nm között minden hullámhosszt tartalmaz. Egy adott színnél a eddigiek alapján fehérnek gondol­
csatok annál távolabb vannak egymástól, minél nagyobb a hullámhossz. nánk, mivel a két fénysugárnak e
ígf a különböző színű csíkok csak akkor esnek egybe, ha a d = 0, amint a pontban bármely hullámhossz ese­
ábra mutatja. A vastag görbe a csíkok intenzitáseloszlását mutatja tén fázisban kell lennie egymással,
fény esetén, a szaggatott vonalú görbe ugyanezt vörös fény esetén. és más berendezéseknél, mint pl. a
kettős prizmával létrehozott csíkok
esetén valóban ez a helyzet. Jelen
esetben azonban a 6.14. ábrára utal­
va láthatjuk, hogy míg az 7. sugár
keresztülmegy egy belső tükrözésen
a Gj lemezben, a 2. sugár egy külső
visszatükrözésen megy keresztül,
aminek következtében megváltozik
a fázis [1. a (7.4.) egyenletet]. így a
központi csík fekete, ha a Gj felszín
hátsó felülete nem ezüstözött. Ha
ÚJH ábra. ezüstözött, a feltételek különbözőek,
fehérfény csíkok keletkezése egy sötét csíkkal a középpontba és a központi csíkok fehérek lesznek.
164 HULLÁMOPTIKA

Nyilván csak a központi csíkok lesznek színtelenek, és a különböző színű


csíkok mindkét oldalon azonnal elkezdenek elkülönülni, ezzel különböző
kevert színeket előállítva, amelyek nem a telített színkép színei. 8 vagy 10
csík után egy adott pontban olyan sok szín lesz jelen, hogy az eredő szín
nyilvánvalóan a fehér lesz. Itt azonban még mindig megjelenik az interfe­
rencia, mert a spektroszkóp egy folytonos színképet mutat sötét sávokkal
azon hullámhosszaknál, amelyekre a gyengítő interferencia feltételei telje­
sülnek. Fehérfény csíkok megfigyelhetők a többi, interferenciát előidéző,
fent leírt módszernél, ha az egyszínű fényt fehér fénnyel helyettesítjük.
Ezek különösen fontosak a Michelson-interferométerben, ahol felhasznál­
hatók a nulla útkülönbség helyzetének meghatározásához, amint majd a
6.13. részben látni fogjuk.

6.12. A csíkok láthatósága


Az interferométerrel végezhető mérések három fő fajtája: ( ' ) színképvo­
nalak szélességének és finomszerkezetének mérése, (2) hossz vagy elmoz­
dulás mérése a fény hullámhosszának segítségével, és (3) törésmutatók
mérése. Az előző részben elmondottaknak megfelelően, ha a hullámhossz
egy bizonyos szórása jelen van a fényforrásban, a csíkok az útkülönbség
növelésével elmosódottá válnak, és végül eltűnnek. Fehér fénynél láthatat­
lanná válnak, ha d csak néhány hullámhossznyi, míg a monokromatikus
fénnyel nyert körkörös csíkok még akkor is láthatók, amikor a tükröt több
cm-re elmozdítottuk. Mivel azonban egy vonal sem tökéletesen éles, a kü­
lönböző alkotó hullámhosszak különböző helyzetű csíkokat eredményez­
nek, és így még ebben az esetben is korlátozott a használható útkülönbség.
A későbbiekben leírt hosszmérésekhez Michelson különféle forrásokból
származó vonalakat vizsgált meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a
kadmium színképének egy bizonyos vörös fénye volt a legmegfelelőbb.
Megmérte az alábbi képlettel definiált láthatóságot:

y _ Anax Anin (6 9 1
I +1
'max 1
'min

A vörös kadmiumvonallal V— 0,5-re ahol Imax es Imin ^


csíkkép maximumainak és minimumainak intenzitásai,
esett vissza körülbelül 10 cm útkü- Minél lassabban csökken V növekvő útkülönbség mellett, annál élesebb a
lönbségnél, vagy d = 5 cm-nél. vonal
Bizonyos vonalaknál a láthatóság nem egységesen csökken, hanem
több-kevesebb rendszerességgel ingadozik. Ez a viselkedés arra utal, hogy
a vonal finom szerkezetű, és két vagy több, egymáshoz nagyon közeli vo­
nalból áll. Nátriumfény esetén pl. a csíkok váltakozva élesek és diffúzak,
amint a két D vonaltól származó csíkok egybeesnek vagy szétválnak. A
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 165

Az eredeti P hullámcsomag amplitú­


dója felosztódik Gpben úgy, hogy
két hasonló csomag keletkezik: P , t

amely Afj felé, és P , amely M felé


2 2

halad. Amikor a két sugár újra egye­


sül, P 2d távolságra van P mögött.
2 x

Nyilvánvalóan e korlátozó útkülönb­


ség megmérése közvetlenül megha­
tározza a hullámcsomagok hosszát.
Az interferencia megszűnésének
ezen értelmezése első pillantásra
ellentétes a fenti elmélettel. Ha
azonban figyelembe vesszük
a Fourier-analízis elvét, akkor
látjuk, hogy matematikailag a kettő
teljesen ekvivalens, és csupán
ugyanazon jelenség bemutatásának
éU9. ábra. két különböző módjáról van szó.
Aktdiámcsomagok hossza által meghatározott korlát az útkülönbségre

t egymást követő maximális láthatósági hely közötti csíkok száma kö- Mivel a vonalszerkezetek meghatá­
1000, ami azt jelenti, hogy az alkotók hullámhosszai körülbelül rozásának ezen módszerét közvetle­
IflOOO részben különböznek egymástól. Bonyolultabb esetekben az alko- nebb módszerek váltották fel, ame­
WÍk egymástól való távolságait és intenzitásait a láthatósági görbe Fourier- lyekről a következő fejezetben lesz
szó, ezt itt részleteiben nem
aaaazisével határozhatjuk meg.
tárgyaljuk.
Az interferencia nagy útkülönbség esetén történő folyamatos eltűnésé-
Ma: van egy másik értelmezése is, amelyet tanulságos megvizsgálni. Az
ü l részben utaltunk rá, hogy a hullámhosszak véges szórása korlátos
aasszúságú hullámcsomagoknak felel meg, és ez a hossz csökken, amint a
s a v a s növekszik. Ezért amikor a két sugár az interferométerben olyan tá-
aaaágokat jár be, amelyek az egyes csomagok hosszánál nagyobb mér-
i különböznek, ezek többé nem fedhetik át egymást, és interferencia
i lehetséges. A csíkok teljes eltűnésének sematikus képe a 6.79. ábrán

6 1 3 . Interferométeres hosszmérés
Hkhelson interferométerének legfőbb előnye a korábbi interferenciakeltő
aaSdszerekkel szemben abban áll, hogy itt a két sugár távol van egymás-
B a l és az útkülönbség tetszés szerint változtatható a tükör mozgatásával,
aagy egy tükröző anyagnak az egyik sugár útjába történő közbeiktatásá­
v a l Az optikai út megváltoztatásának e két módszerének megfelelően az
a f iifi niméternek két másik fontos alkalmazása van. A fény hullámhosz-
saaaak segítségével történő pontos távolságmérésekről ebben a részben
fesz szó, míg a törésmutatók interferometrikus meghatározását a 6.15.
•Észben ismertetjük.
166 HULLÁMOPTIKA

Amikor a 6.14. ábrán látható M tükröt az egyik helyzetből lassan a


x

másikba mozgatjuk, egyszínű fény esetén a látómező közepén áthaladó


sávok száma megadja annak a távolságnak a nagyságát, amennyit a tükör
haladt A-ban kifejezve, mivel a (6.8.) egyenlet alapján az m, rendű fényes
csíknak megfelelő d helyzetre azt kapjuk, hogy:
x

Természetesen a lemért távolságnak 2d x -m\X


nem kell a hullámhosszak felének
egész számú többszörösének lennie. és az m rendű fényes csík d helyére, hogy:
2 2

Egy teljes csíkeltolódás tört részét


könnyen becsülhetjük a csík 1/10 20*2 — /TI2A
része, sőt akár 1/50 része pontosság­
gal. Az utóbbi adat ekkor a hullám­ Kivonva egymásból ezt a két egyenletet, azt kapjuk, hogy:
hossz 1/100 része pontossággal,
vagy zöld fény esetén 5 x 10~ cm-
7
A
rel megadja a távolságot. d -d = (m -m )-
x 2 l 2 (6.10.)
így a megtett távolság egyenlő a csíkok számával, szorozva a hullám­
hossz felével.
Kisebb Michelson-interferométereket, amelyek az M e t hordozó kocsi­
r

hoz egy mikroszkóp van erősítve, gyakran használnak laboratóriumban a


fény hullámhosszának meghatározására. A mikroszkóp egy finom üveg-
skálára van fókuszálva, és az m -m számú csíkok, amelyek a d és d
x 2 x 2

skálapontok között keresztezik a tükröt, a (6.10.) egyenlet alapján A-t ad­


nak. Egy gerenda, vagy akár kézzel nyomott téglafal elhajlását is látha­
tóvá és mérhetővé tehetjük, ha Af et közvetlenül a gerendához vagy a fal­
r

hoz rögzítjük.
Az interferométerrel végzett legfontosabb mérést Michelson és Benőit
végezték: összehasonlították a párizsi standard métert a kadmium intenzív
vörös, zöld és kék vonalainak hullámhosszával. Az előző részben bemuta­
tott indokok miatt lehetetlen volna közvetlenül összeszámolni a csíkok
számát a mozgatható tükörnek a standard méter egyik végéből a másikba
történő elmozdulása esetén.
Ehelyett kilenc közbenső standard (etalont) használtak a 6.20. ábrán
látható formában, amelyek mindegyike körülbelül kétszer olyan hosszú
volt, mint a másik.
A két legrövidebb etalont először ráerősítették egy különleges tervezésű
interferométerre (6.20. ábra), amelyben mind a négy tükör (M , M , M{,
x 2

M{) a látómezőben volt. Amint az ábrán is látható, a fehérfény csíkok se­


gítségével az M, M és M{ és a szem közötti távolságokat kiegyenlítették.
x

Ezután az egyik kadmiumvonal fényét behelyettesítették a fehérfény he­


lyébe, majd M-t lassan A-ból B-be mozgatták, miközben számolták a szál­
kereszten áthaladó csíkokat. A számolást addig folytatták, amíg M el nem
érte a B helyzetet, ami pontosan egy síkban volt M -vel, amire a rövidebb
2

etalon felső tükrében megjelenő fehérfény csíkokból következtettek. Meg­


határozták az ennek a helyzetnek az eléréséhez szükséges kadmiumcsík
egész számon felüli töredékét, az M M távolságot adta hullámhosszban
X 2
KÉT F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 167

Al20. ábra.
A kilenc etalon egyike, amelyet Michelson használt, amikor pontosan
mszehasonlította a fény hullámhosszát a standard méterrel

••fejezve. A rövidebb etalont ekkor saját útja mentén mozgatták, anélkül,


hogy a csíkokat számolták volna, amíg csak újra meg nem jelentek a
fehérfény csíkok az M tükörben. Végül M-et elmozdították C-be, amikor
x

a fehérfény csíkok megjelentek mind M^-ben, mind M -ben. A további 2

chBozdulást, amely ahhoz kellett, hogy M-et M -vel azonos síkba hozzák,
2

a kadmiumcsíkok segítségével mérték, így adva meg a hosszabb eta-


haaban lévő hullámhosszak pontos számát. Ezt pedig ugyanazzal a mód-
sKxrel, egy harmadik etalon hosszával hasonlították össze, melynek hosz-
sza körülbelül kétszerese volt a másodikénak.
A legnagyobb etalon hossza körülbelül 10,0 cm volt. Ezt végül össze-
hasonlították a méter prototípusával úgy, hogy a fehérfénycsíkokat fel-
í j k v a összpontosították a felső és alsó tükreire minden alkalommal, ami-
i n r az etalon végighaladt saját útja mentén. Tíz ilyen lépés után az etalon
168 HULLÁMOPTIKA

Nemcsak a standard métert határoz­ oldalán lévő jelzés majdnem egybeesett a méteren lévő második meghatá­
ták meg a fény hullámhosszának rozó jellel, és a kis különbséget a kadmiumcsíkok megszámolásával be­
segítségével (amiről most azt gon­ csülték meg. A 10 lépés tartalmaz egy halmozódó hibát - mely nem jele­
doljuk, hogy változatlan egység), nik meg az etalonok összehasonlításánál - mindazonáltal kisebb volt, mint
hanem abszolút módon meghatároz­ a bizonytalanság a határjelek kijelölésekor.
ták három színképvonal hullámhosz-
A három kadmiumvonal esetében a végeredmények az alábbiak voltak:
szát, többek között a vörös vonalét
is, amely jelenleg az elsődleges
standard a spektroszkópiában. Leg­ Vörös vonal 1 m = 1 553 163,5 X vagy X = 6438,4722 Á
újabban a kriptonszínkép narancs­ Zöld vonal 1 m = 1 966 249,7 X vagy X = 5085,8240 Á
sárga vonalával végeztek méréseket Kék vonal 1 m = 2 083 372,1 X vagy X = 4799,9107 Á
(lásd a 7.11. részt). Most már nem­
zetközi megegyezés, hogy száraz Ez az a hullámhossz, amit az Általános Súly- és Mérésügyi Konferencia
atmoszferikus levegőben, 15 °C-on, használt, amikor 1960. október 14-én elfogadta, mint törvényes nemzet­
760 Hgmm-es nyomáson a kripton közi hosszúságegységet, a standard méter alábbi definícióját:
narancssárga vonalának hullám­
hossza: A = 6057,80211 Á
0
1 méter = 1 650 763,73 hullámhossz (a kripton narancssárga fénye)

6.14. Twyman-Green-interferométer
Ha egy Michelson-interferométert szigorúan párhuzamos, egyszínű fény­
nyel világítunk meg, amit egy jól korrigált lencse első fókuszában lévő
pontforrás állít elő, akkor kiválóan használható optikai elemek, pl. priz­
mák és lencsék tökéletességének tesztelésére. A tesztelendő darabot az
egyik fénysugár útjába helyezzük, és a mögötte lévő tükröt úgy választjuk
ki, hogy a visszavert hullámok, miután a tesztdarabhoz másodszor is elju­
tottak, ismét síkhullámokká váljanak. Ekkor ezeket a hullámokat interfe-
ráltatjuk az interferométer másik karjából érkező síkhullámokkal, egy má­
sik lencsének abban a fókuszában, ahol a szem van. Ha a prizma vagy a
lencse optikailag tökéletes, s így a visszatérő hullámok szigorúan síkhullá­
mok, a mezőt egységesen világítják meg. Az optikai út bármely helyi vál­
toztatása azonban csíkokat hoz létre a mező megfelelő részein, amelyek
lényegében a torzított hullámfront körvonalai. Még ha a tesztelendő darab
felszíne pontosan van is kiképezve, az üveg tartalmazhat sűrűbb vagy rit­
kább részeket. A Twyman-Green-interferométerrel ezeket kiszűrhetjük,
és kijavíthatjuk a felszín polírozásával.

6.15. Törésmutató-mérés
interferenciamódszerekkel
Ha egy t szélességű, n törésmutatójú anyagot beillesztünk az interferomé-
terben az egyik interferáló sugár útjába, növekszik az optikai úthossz,
mert a fény lassabban halad az anyagban, és következésképp kisebb a hul­
lámhossza. Az optikai úthossz nt a közegen át, míg a megfelelő vastagsá-
K É T F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 169

gú levegőben (n=l) ez gyakorlatilag t volt. így az optikai útnak az anyag A Michelson-interferométerben,


beiktatása miatt bekövetkező növekedése (n-l)í. Ez (n-l)í/A többlet hul­ ahol a sugár kétszer járja be az
lámot eredményez az egyik sugár útjában; így ha Am azon csíkok száma, anyagot oda- és visszafelé, t a
amennyivel az anyag beillesztésével a csíkrendszer eltolódik, akkor azt tényleges sebesség kétszerese.
kapjuk, hogy:

(n-\)t={Am)k (6.11.)

Elvben tehát Am, t és A megmérésével meghatározhatjuk n-t.


A gyakorlatban egy üveglemez beillesztése az egyik sugár útjába a
csíkok szakaszos eltolódását eredményezi, így Aw-et nem lehet megszá­
molni. Egyszínű csíkok esetén lehetetlen megmondani, hogy az elmozdult
halmazból melyik csík melyiknek felel meg az eredeti halmazban. Fehér
fény esetén a különböző színű csíkok elmozdulása nagyon különböző,
mert n a hullámhosszal együtt változik, és a csíkok teljesen eltűnnek. Ez
mutatja a G kompenzációs lemez szükségességét a Michelson-interfero­
2

méterben, ha fehérfénycsíkokat akarunk megfigyelni. Ha az üveglemez


nagyon vékony, ezek a sávok még mindig láthatók lehetnek, és ez lehető­
vé teszi n mérését nagyon vékony rétegek esetén. Vastagabb darabok ese­
tén megfelelő módszer, ha két azonos szélességű lemezt használunk
(mindegyik sugár útjába egyet-egyet téve), és az egyiket fokozatosan el­
forgatjuk függőleges tengelye mentén, miközben számoljuk az egyszínű
csíkokat adott forgásszög mellett. Ekkor ez a szög megfelel a tényleges
szélesség ismert növekedésének.
A gázokat törésmutatójuk mérésekor úgy vezethetjük be fokozatosan a
fény útjába, hogy a gázt egy vákuumcsőbe engedjük; ekkor az interferen­ H. A. Lorentz (1853-1928). Sokáig
ciamódszer a leghasznosabb. Sok fajta refraktométert fejlesztettek ki ki­ a matematikai fizika professzora a
mondottan erre a célra, amelyek közül itt hármat, a Jamin-, a Mach- Leydeni Egyetemen, Hollandiában.
Zehnder- és a Rayleigh-refraktométert mutatuk be. A fény, a mágnesesség és az anyag
kapcsolatával foglalkozó munkájáért
Kísérletileg úgy találták, hogy egy adott hőmérsékleten n-l értéke
Nobel-díjjal tüntették ki (1902), és a
egyenesen arányos a nyomással. Ez a Lorenz-Lorentz-törvény egy speciá­ fizika más területein is jelentőset al­
lis esete, amely alapján: kotott. Furcsa egybeesés, hogy L.
Lorenz Koppenhágában csak né­
n--l , „ n+l hány hónappal azelőtt vezette le a
= (n — 1 ) — — - = const x p (6.12.) fenti törvényt a rugalmasságtani el­
n +2
2
n +2 2

méletből, mielőtt Lorentz levezette


volna az elektromágneses elmé­
Itt p a gáz sűrűsége. Ha n közel egységnyi, akkor az (n + l)/(n + 2) té­
2
letből.
nyező közel állandó, amint azt a fenti kísérleti megfigyelés megköveteli.
A Mach és Zehnder által kifejlesztett interferométerben, amint a 6.22.
(b) ábra mutatja, hasonló a fényutak elrendezése, de egymástól távolabb
lehetnek. A Jamin szerkezetében lévő két üvegblokk szerepét itt két pár
tükör veszi át: az M és M pár G k é n t működik, M és M pár pedig G -
x 2 r 3 4 2

ként. M első felszínét és M második felszínét félig bevonták ezüsttel.


x 4

Jamin refraktométerének sematikus képe a 6.22. (a) ábrán látható.


170 HULLÁMOPTIKA

Széles S forrásból érkező egyszínű 5


fény két párhuzamos sugárra (1. és Ttliltll HllllfC

2.) törik a széles G] üveglemez két


párhuzamos felületén való vissza-
tükrözéskor. Ez a két sugár áthalad
egy másik ugyanolyan G üvegle­
2
(1)
mezhez, hogy a tükrözés után egye­ (a)
sülve létrehozzák a Brewster-féle
interferenciacsíkokat (lásd a 7.11. (2)
részt). Ha a lemezek párhuzamosak,
a fénysugarak útjai azonosak lesz­
nek. Tegyük fel, hogy kísérletkép­
pen meg akarjuk mérni egy bizo­ S
nyos gáz törésmutatóját különböző ^iiiiiiii iniiifr
hőmérsékletek és nyomások esetén.
Két hasonló, azonos hosszúságú T x

és T vákuumcsövet helyezünk a két


2

párhuzamos sugár útjába. A gázt


lassan beengedjük a T csőbe. Ha
2

számoljuk Am-et, vagyis a mezőn


áthaladó csíkok számát, amíg a gáz (b)
eléri a kívánt nyomást és hőmérsék­
letet, akkor n értékét a (6.11.) egyen­
let alkalmazásával kaphatjuk meg.

6.22. ábra.
(a) A Jamin- és (b) a Mach-Zender-interferométer

A Mach-Zender-interferométert bonyolultabb beállítani, és csak arra


alkalmas, hogy a törésmutató nagy területen bekövetkező' kis változásait
tanulmányozzuk, pl. az áramlási képek szélcsatornákban történő mérése­
kor használják (1. még a 20.14 részt). A Michelson-interferométerrel el­
lentétben a fény csak egy irányba jár be egy olyan területet, mint az ábrán
látható T terület, ami leegyszerűsíti az optikai út helyi változásainak tanul­
mányozását e területen.
A Cj és C kompenzációs lemezek célja a 6.22. (a) és 6.23. ábrákon az,
2

hogy a törésmutató mérését felgyorsítsák. Amint a két azonos vastagságú

Lord Rayleigh (1842-1919). A fizi­


ka professzora a Cambridge-i Egye­
temen és a Nagy-Britanniai Királyi
Intézetben (Royal Institution of
Great Britain). A hanggal és a fény
szóródásával (14.9. rész) kapcsola­
tos munkái a legismertebbek. 1904- 6.23. ábra.
ben Nobel-díjat kapott. Rayle igh-refraktométer
KÉT F É N Y S U G Á R INTERFERENCIÁJA 171

lemezt együtt elforgatjuk a D tárcsához erősített gombbal, az egyik fényút


csökken, a másik pedig megnő. így a berendezéssel kiegyenlíthetjük a két
csőben lévő útkülönbséget. Ha a tárcsát előzőleg a csíkok megszámolá-
sával kalibráltuk, akkor közvetlenül leolvasható vele a törésmutató. A be-
•Dsdezés érzékenysége tetszés szerint változtatható; nagyfokú érzékenysé­
get akkor kapunk, ha a két lemez által bezárt szög kicsi, alacsony érzé­
kenységet pedig akkor, ha a szög nagy. Rayleigh refraktométerében (6.23.
ábra) egy lineáris S forrásból érkező egyszínű fényt az L, lencse párhuza-
• n s s á alakít, és egy viszonylag széles, kettős nyílás két sugárra bont szét.
Mflitan áthaladnak két pontosan azonos csövön és a kompenzációs leme­
zeken, az Lx lencse interferáltatja őket. Ezt a fajta refraktométert gyakran
fcasználják folyadékok és oldatok törésmutatói között lévő kis különbsé­
gek mérésére.

Gyakorló feladatok

xtX. Young kísérletét egy kriptonív narancssárga fényével mutatjuk be. Ha a


csíkokat egy mikrométeres szemlencsével mérjük meg 100 cm-re a kettó's
nyílástól, azt kapjuk, hogy közülük 25 a középpontok között 12,87 mm-es
távolságot foglal el. Számítsa ki a két nyílás középpontja közötti távolságot!
Megoldás: 1,1297 mm
4 J - Egy kettó's nyílást, melynek középpontjai 0,250 mm-re vannak egymástól,
megvilágítunk egy kadmium ívlámpa zöld fényével. Milyen messzire kell a
nyílások mögé mennünk, hogy megmérhessük a csíkok közötti távolságot,
és hogy ez utóbbi 0,8 mm legyen a két középpont között?
63. Ha egy vékony, átlátszó műanyagréteget helyezünk az egyik nyílásra Young
kétréses kísérletében, a fehérfénycsíkrendszer központi fényes csíkja 4,50
csíkkal tolódik el. Az anyag törésmutatója 1,480, és a fény tényleges hul­
lámhossza 5500Á. (Ű) Mennyivel növeli a réteg az optikai utat? (b) Milyen
vastag a réteg? (c) Valószínűleg mit látnánk, ha egy 1,0 mm vastag anyagot
használnánk? (d) Miért?
6A. A Lloyd-tükrös kísérletet könnyedén bemutathatjuk mikrohullámokkal, ha
reflektorként egy asztalra fektetett fémlemezt használunk. Számítsa ki az
első két, a forrástól 3,0 m-re lévő maximum magasságát a felszín fölött, ha
a forrás frekvenciája 12 000 Mhz, és a forrás 10 cm-re van a fémlemez fel­
színe fölött! Tükrözés esetén n fázisváltozás
Megoldás: (a) 18,750 cm, (b) 56,25 cm következik be; 1. a 6.6. részt.
ÉV5L Egy Fresnel-féle kettős prizmát akarunk készíteni, amelyet optikai padon
használunk, s melynek nyílása 180 cm-re van a megfigyelő-képernyőtől. A
kettős prizma 60,0 cm-re van a nyílástól. Számítsa ki a két fénytörő kettős
prizma felszíne közötti szöget, ha az üveg törésmutatója n = 1,520, sárga
nátriumfényt használunk, és a csíkok 1,0 mm-re vannak egymástól!
AuÍl Egy 1,7320 mutatójú és 0,850° csúcsszögű Fresnel-féle kettó's prizmával in­
terferenciacsíkokat hozunk létre. Számítsa ki 6563A hullámhosszú vörös
fény esetén a csíkok közti távolságot, ha a nyílás és a prizma közötti távol­
ság 25,0 cm, a prizma és a képernyő közötti távolság pedig 75,0 cm!
172 HULLÁMOPTIKA

6.7. Mekkorának kell lennie a szögnek a két Fresnel-tükör között, hogy egy­
mástól 1,0 mm-re lévó' nátriumfénycsfkok keletkezzenek, ha a rés 40,0 cm-
re van a tükrök metszéspontjától, az ernyő pedig 150,0 cm-re a réstől? Te­
gyük fel, hogy A = 5,893 x 10~ cm!
5

Megoldás: 0,06331°
6.8. Milyen messzire kell elmozdítani a Michelson-interferométer mozgatható
tükrét, hogy a vörös kadmiumvonal 2500 csíkja keresztezze a látómező kö­
zéppontját?
6.9. Hány kék kadmiumvonal keresztezi a látómezőt, ha a Michelson-interfero­
méter tükrét 1,0 mm-rel mozdítjuk el?
6.10. Számítsa ki a Michelson-interferométer tizedik fényes csíkjának szögsuga­
rát, ha a központi út különbsége (2d) (á) 1,50 mm és (b) 1,5 cm! Tegyük
fel, hogy egy kriptonív narancssárga fényét használjuk, és hogy az interfe-
rométert minden egyes alkalommal beállítjuk, így az első fényes csík maxi­
mumot hoz létre a kép közepén!
Megoldás: (a) 4,885°, (b) 1,542°
Interferencia 7. fejezet
bbszörös
* szaverődés esetén

crencia egyik legszebb esete az, amikor egy vékony, átlátszó ré-
fetfiletéről a fény többszörösen verődik vissza. E jelenség előállítá-
vagy megfigyeléséhez nem szükséges bonyolult berendezés, és
ismeri már, aki megfigyelte a víz felszínén úszó olajfilm, egy
ék, vagy éppen egy üvegdarabon levő repedés által keltett
Az interferencia e fajtájával kapcsolatos fejtegetésünket egy
esettel kezdjük, amikor egy határfelületen - amely két optikai közé­
éi egymástól - a fény idealizáltan verődik vissza, illetve törik
. A 7.1. (a) ábrán egy fénysugár a levegőből vagy vákuumból érkezve
adatszó sík felülettel, pl. vízzel találkozik, amit a-val jelöltünk. A
illetve megtört sugarakat ar-rel és aí-vel jelöltük.
A fizikai optika szemszögéből különösen az a kérdés érdekes, hogy
a hirtelen fázisváltozásuk a határfelületről visszavert fényhullá-
Amint látni fogjuk, egy adott felületnél az eredmény attól is
. hogy a hullámok a nagyobb sebesség, vagy a kisebb sebesség olda-
Isözelednek a felülethez. Jelölje a 7.1. (a) ábra bal oldalán a a felüle-
hoJJámok amplitúdóját (nem az intenzitást), az ar jelentse az ampli-
részét, amely visszaverődött, at pedig azt, amely áthaladt a felü-
Most. követve Stokes levezetését, képzeljük el, hogy a két csoport
irányban mozog, ahogy azt az ábra (b) része mutatja.

Sir George Stokes (1819-1903),


sokoldalú matematikus és fizikus.
Levegő
A Cambridge-i Pembroke College
úttörő kutatója, aki a fény és a vele
kölcsönhatásban levő anyagok kap­
csolatát tanulmányozta. A fluoresz-
kálási törvényeiről (14.6. rész) és a
viszkózus folyadékokba merülő
gömbök sebességének meghatározá­
Bfmjtix i j werődés Stokes-féle levezetése sáról ismert.
174 HULLÁMOPTIKA

Ha nincs elnyelődés miatti energiacsökkenés, akkor a hullámmozgás tö­


kéletesen megfordítható jelenség. Ekkor meg kell felelnie a megfordítha-
tóság elvének nevezett mechanikai törvénynek, ami kimondja, hogy egy
dinamikus rendszer összes sebességének pillanatszerű megfordítása azt
eredményezi, hogy a rendszer korábbi útját járja be újra. Ennek megfele­
lően a két megfordított, ar és at amplitúdójú hullámsornak a felület érin­
tése után egy olyan levegőbeli, a amplitúdóval mozgó hullámot kellene
eredményeznie, ami megfelel az (a) részben látható hullámnak, csak el­
lentétes irányban mozog. Az ar amplitúdójú hullám egy arr amplitúdójú
visszavert, és egy art amplitúdójú megtört hullámot eredményez. Ha azon
amplitúdórészeit, amelyeket a felületet alulról érő megfordított hullám
hoz létre, r'-vel és r'-vel jelöljük, akkor az így visszavert hullám amplitú­
dója űrr'-vel, a megtört hullám amplitúdója pedig afr'-vel lesz egyenlő.
Ám mivel a végeredmény csak egy, a levegőben a amplitúdóval terjedő
hullám lehet, így azt kapjuk, hogy:

att' + arr - a (7.1.)

Az egyenletből következik, hogy es


a két beeső hullám eredője nem fog
art + atr' = 0 (7.2.)
zavart okozni a felület víz felöli
oldalán.
A (7.1.) egyenletből adódik:

tt' = 1 - r 2
(7.3.)

A (7.2.) egyenletből pedig:

(7.4.)

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a (7.3.) egyenlet tovább írható azzal,
hogy felhasználjuk azt a tényt, hogy az intenzitás az amplitúdó négyzeté­
vel arányos, és az energia megmaradásával felírható, hogy r + t = 1. Ez
2 2

rögtön azt eredményezné, hogy t = t'. Ez az eredmény azonban nem he­


lyes, két okból kifolyólag: (7) bár az intenzitás és az amplitúdó négyzeté­
nek arányossága érvényes egyetlen egy közegben terjedő fény esetén, egy
másik közegbe való behatolásnál az intenzitásban egy további tényező lép
fel, a törésmutató; (2) a megmaradás törvényét nem az intenzitásokra, ha­
nem a nyalábok összenergiájára kell alkalmazni. Amikor a sugár szélessé­
ge változik, mint pl. a visszaverődésnél is, ezt szintén számításba kell venni.
A második Stokes-féle összefüggés, azaz a (7.4.) egyenlet azt mutatja,
hogy a reflektancia, vagyis az intenzitás visszavert hányada a határoló fe­
lület bármelyik oldaláról érkező hullám esetében ugyanekkora, mivel a
negatív előjel eltűnik az amplitúdó négyzetre emelésekor. Meg kell azon­
ban jegyeznünk, hogy a hullámoknak olyan szögben kell érkezniük, hogy
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 175

az megfelefő legyen a beeséshez és visszaverődéshez. Az amplitúdók kö­ Ugyanilyen típusú fázisváltozással


zötti előjelkülönbség a (7.4.) egyenletben azt jelzi, hogy a két eset között találkozunk egyszerű mechanikai
jf fáziskülönbség van, mivel az előjel megváltozása ellentétes irányú el­ hullámok visszaverődésénél is, pl.
mozdulást jelent. Hogyha a felülről való visszaverődésnél nem történik fá­ egy kötélben levő transzverzális hul­
lámok esetében. A fázisváltozással
zisváltozás, akkor alulról kell, hogy legyen egy n nagyságú változás; illet­
járó visszatükröződés, ahol a határ­
ve ha alulról tükröződve nem változik a fázis, akkor felülről szükséges
felület keresztezése sebességcsökke­
egy Jt fázisváltozás. nést eredményez, vonatkozik egy
A fényhullámokra alkalmazott megfordíthatósági elv gyakran hasznos kötél rögzített végénél lejátszódó
optikai problémáknál, pl. azonnal igazolja egy tárgynak és képének köl­ hullámvisszaverődésre is. Itt a kötél
csönös felcserélhetőségét. A fázisváltozással kapcsolatos fenti megállapí­ fix végének rugalmas reakciója
tás nem függ ezen elv alkalmazhatóságától - vagyis az elnyelődés hiányá­ azonnal egy olyan visszavert hullá­
tól - így bármely visszaverődésre érvényes. Az csak a gyakorlati megfi­ mot hoz létre, ami ellentétes fázissal
gyelés miatt van, hogy a fenti körülmények között történő visszaverődés mozog visszafelé a kötél mentén. Az
során a n fázisváltozás akkor következik be, amikor a fény a nagyobb se­ az eset, amikor a sebesség megnő a
határfelület keresztezésekor, megfe­
bességű oldal felől éri el a felületet, így ekkor az előbb említett esetek kö­
lel a kötél szabad végénél történő
zöl a második a megfelelő.
visszaverődésnek. A kötél vége egy
olyan elmozduláson megy keresztül,
amely kétszer akkora, mintha a kötél
7.1. Visszaverődés plánparallel rétegről folytonos lenne, és azonnal egy el­
lentétes irányú hullámot indít el a
beeső hullámmal megegyező fázissal.
Essék az S forrásból induló fénysugár egy ilyen rétegre az A pontban (7.2.
ábra). Ennek egy része visszaverődik, mint az 1. sugár, másik része pedig
AF irányba megtörik. Megérkezve az F-be, a sugár egy része ismét visz-
szaverődik B irányába, míg a másik rész H felé megtörik. A B pontban az
FB sugár ismét kettéválik. E jelenség folytatódik, és két, egymással pár­
huzamos sugárcsoportot hoz létre a réteg mindkét oldalán. Természetesen
az intenzitás mindkét csoportnál gyorsan csökken egyik sugártól a mási-

H
7_2L ábra.
ISbbszörós visszaverődés plánparallel fűmről
176 HULLÁMOPTIKA

A 7.3. ábrán legyen d a réteg vas­


tagsága, n a törésmutatója, A a fény
hullámhossza, <p és <p' pedig a be­

w
esési és visszaverődési szögek. Ha
BD merőleges az 1. sugárra, akkor
6-től és O-től a lencse fókuszáig
megtett optikai utak egyenlők lesz­
nek.
Ugyanez érvényes a többi sugár­
párra is, így megállapíthatjuk, hogy 2d
bár ezen körülmények között az 1.
és 2. sugarak nincsenek fázisban
w
1/
egymással, a 2., 3., 4.,... sugarak —•f G
viszont igen. 7.5. áfcra.
íTcí egymást követő sugár optikai útjának különbsége többszörös visszaverődés
esetén (1.7.1. ábra)

kig. Ha most a visszavert sugarak párhuzamos csoportját egy lencsével


öszszegyűjtjük, és a P pontba fókuszáljuk, akkor mindegyik sugár külön­
böző távolságot fut be, és a fázisviszonyok olyanok lesznek, hogy vagy
gyengítő vagy erősítő interferenciát hoznak létre abban a pontban. Ilyen
interferencia hozza létre egy vékony réteg színeit, amikor szabad szemmel
nézzük őket. Ilyenkor L a szemlencse, a P pont pedig a retinán található.
A sugarak közötti fáziskülönbségek kiszámításához először két egymást
követő sugár, pl. az 1. és a 2. által befutott optikai út különbségét kell
meghatároznunk.
Az A pontból kiindulva a 2. sugár az AFB utat járja be a rétegben, az 1.
pedig az AD utat a levegőben. Ezen optikai utak különbsége:

A = n(AFB)-AD

Ha BF vonalát meghosszabbítjuk, hogy messe az AE merőlegest G


pontban, AF egyenlő lesz GF-fel, mivel a beesési szög is egyenlő a visz-
szaverődési szöggel az alsó felületen. így a következőt kapjuk:

A = n(GB) -AD = n(GC +CB) - AD.

Most húzzunk egy AC merőlegest az FB-re, így a szaggatott vonalú AC


és DB vonalak két egymást követő helyzetét jelenítik meg egy hullám­
frontnak, amely az alsó felületről visszaverődött. Két hullámfront között
bármely hullám optikai útjai egyenlőek, így felírható, hogy:

n(CB)=AD.

Emiatt az utak különbsége egyszerűbben felírható:

A = n(GC) = n ( 2 t í c o s 0 ' ) (7.5.)


INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETEN 177

2arfcos <p' = ml (7.6.)

feketéi a gyengítő interferencia feltétele lesz, ha csak az 1. és 2. sugarakat


•abstjük. Mint korábban is, m = 0,1,2,... az interferencia rendje.
A következőkben megvizsgáljuk a többi (3.,4.,5.,...) sugár fázisát. Mi­
vel a geometria megegyezik, a 2. és 3. sugár közötti útkülönbséget szintén
a. 17.5.) egyenlet fogja megadni, ám mivel itt csak belső visszaverődések-
afl van szó, így ha a (7.6.) egyenlet teljesül, akkor a 3. sugár a 2. sugárral
• K g e g y e z ő fázisú lesz.
Másrészről, ha a feltételek a következők:

2*4cos <p' -(m+ —)1 maximumok (7.7.)


2

akkor a 2. sugár fázisban lesz ugyan az 7.-vel, de a 3., 5., 7., ... nem lesz A , .
z i n t e n z i t á s m i n i m u m o k n á a 2

atesban a 2., 4., 6 sugárral. Mivel a 2. sugár nagyobb intenzitású, á r nincs fázisban az 7.-vel, de
s u g

a a a t a 3., a 4. sugár nagyobb intenzitású, mint az 5., és így tovább, ezek a utóbbinak jóval nagyobb az
pírok nem tudják kioltani egymást, és mivel az erősebb sorozat kombiná- amplitúdója, így ez a kettő nem
kaak az 7.-vel, amelyik a legerősebb az összes közül, így itt maximális az fogja teljesen kioltani egymást,
iaaamtás.
Bebizonyítható, hogy a 3., 4., 5., ... sugarak hozzáadásával, amelyek
a á a d fázisban vannak a 2.-kai, ez az amplitúdókülönbség eltűnik, s így
atajcs sötétség áll elő a minimumoknál. Jelöljük a Stokes-féle levezetéshez
kasonlóan a beeső fénysugár amplitúdóját a-val, a visszavert részt r-rel, a

14. Ara.
fürimzamos sugarak amplitúdói többszörös visszaverődésnél
178 HULLÁMOPTIKA

ritkább közegből sűrűbbe hatoló részt f-vel, a sűrűbből ritkábba hatolót


pedig í'-vel. Ekkor megszerkeszthetjük a 7.4. ábrán látható amplitúdókat.
A (7.4.) egyenletnek megfelelően a belülről és kívülről visszatükrözött
részt egyenlőnek vettük. Összeadva az összes felső részről visszavert
fénysugár amplitúdóját, az elsőt kivéve, megkapjuk az eredő amplitúdót:

A = atrt' + atr t' + atr t' + atft' + ... - atrt' {\+r + t + r > + ...)
3 5 1 A (

Mivel r szükségszerűen kisebb, mint 1, a zárójelen belüli geometriai so­


rozatnak véges összege van [l/(l-r )], és így:
2

, 1
A = arrt' r-.
1-r 2

Ám a Stokes-féle levezetésből, azaz a (7.3.) egyenletből tudjuk, hogy


tt' = 1 - r , így végeredményül a következő alakot kapjuk:
0

A = ar (7.8.)

Ez pontosan egyenlő az első visszavert sugár amplitúdójával, így arra


következtethetünk, hogy a (7.6.) egyenlet feltételei esetén teljesen kioltó
interferencia áll elő.

7.2. Azonos beesésű csíkok


Ha megvizsgáljuk egy kiterjedt forrás képének plánparallel rétegről törté­
nő visszaverődését, akkor a rétegen határozott interferenciacsík-rendszert
A kiterjedt forrás használatának látunk, feltéve, hogy a forrás egyszínű fényt bocsát ki magából, és hogy a
szükségessége azonnal világossá réteg eléggé vékony. Mindegyik fényes csík egy bizonyos útkülönbségnek
válik, ha megnézzük a 7.2. ábrát. felel meg, amihez a (7.7.) egyenletben egész m tartozik. Egy-egy csíkra ct>
Ha nagyon távoli S forrást haszná­
értéke rögzített, így a csík alakja egy körív, amelynek a középpontja a
lunk, a párhuzamos sugarak szük­
szemtől a film síkjára húzott merőleges talppontja. Most nyilvánvalóan
ségszerűen azonos (a visszaverődés
törvénye által megszabott) szögben azonos beesésű csíkokkal foglalkozunk, és az útkülönbségre vonatkozó
érik a szemet, és egy P pontban fó- egyenlet alakja megegyezik a Michelson-féle interferométernél látott kör­
kuszálódnak. így mindössze egy körös csíkok egyenleteinek alakjával (lásd 6.9.).
pontot fogunk látni, ami vagy fé­ Figyeljük meg, hogy ha m a beeső fény interferenciájának a rendje, és
nyes lesz, vagy sötét, az adott szög (p = 0°, akkor a (7.6.) egyenlet a következőt adja:
fáziskülönbségétől függően. Az
igaz, hogy ha a fényforrás nincs túl Ind
messze, akkor a retinán megjelenő
képe egy kicsit elmosódott lesz,
mivel a szemet párhuzamos suga­
rakhoz kell fókuszálnunk, hogy az ami egy sötét csík lenne. Mivel az első, második, harmadik, stb. fényes csí­
interferenciát érzékelhessük. A meg­ kokra vonatkozó útkülönbségek egyre nagyobb <f> és <p' szögeknél adódnak
világított terület azonban kicsi, és ((7.7.) egyenlet), így az egymás utáni útkülönbségek (2nd cos eb') egyre
INTERFERENCIA T Ö B B S Z Ö R Ö S V I S S Z A V E R Ő D É S E S E T É N 179

Mscbbek lesznek, és a fényes sávok szögeinél a Ind cos (j)' menynyiség az ahhoz, hogy egy kiterjedt csíkrend­
§jm - 1/2)A, (m - 3/2)A, (m - 5/2) A, stb. értékekkel lesz egyenlő. szert láthassunk, nyílván sok 5 pont­
Ezeket a csíkokat csak akkor látjuk, ha a film nagyon vékony, kivéve, ra van szükségünk, amelyek egy
ka a fény gyakorlatilag merőlegesen verődik vissza a rétegre. Más szögek széles forrásban helyezkednek el
úgy, hogy a fény különböző irá­
cselén - mivel a szem pupillája kis nyílású - a film vastagságának növelé­
nyokból érje a szemet.
se azt eredményezi, hogy a visszavert sugarak olyan távol kerülnek egy-
aalstól. hogy egyszerre csak egy éri el a szemet. Nyilvánvaló, hogy ilyen
kornlmények között nem lép fel interferencia. Nagy nyílású távcsövet
kii i n 11 i elegendő sugarat tudunk befogni ahhoz, hogy a csíkokat vastag
kaaezeken láthatóvá tegyük, ám hacsak nem nézünk közel merőlegesen a W. K. von Haidinger (1795-1871).
ksaezekre, annyira finoman oszlanak el, hogy gyakorlatilag láthatatlanok. Osztrák ásványtudós és geológus,
A vastag lemezekkel megfigyelhető közel merőleges beesésű csíkokat, 17 éven át a Császári Geológiai In­
gjakran Haidinger-csíkoknak nevezzük. tézet igazgatója Bécsben.

7 3 . Interferencia átmenő fényben


A réteg alsó részén kilépő sugarakat, amelyeket a 7.2. és a 7.4. ábrán lát-
kaamk. szintén összegyűjthetjük egy lencsével, és interferenciát idézhe-
aaat: elő. Itt azonban egyik sugárnál sincs fázisváltozás a tükrözésnél, s
qgj olyan összefüggéseket kapunk, hogy a (7.6.) egyenlet lesz a maximu-
•akhoz, a (7.7.) egyenlet pedig a minimumokhoz szükséges feltétel. A
•Bttimumok esetén a 7.2. ábra u, v, w, ... sugarai mind fázisban vannak
egymással, míg a minimumoknál v, x, ... mind ellenkező fázisú az u, w, ...
•agarakkal. Amikor az r reflektivitás kicsi, mint pl. a be nem ezüstözött
2

• s e g felszínénél, az u sugár amplitúdója messze a legnagyobb a sorozat-

100%

85,21%

0%
ő fázisszög
13. Ara.
•rt és áteresztett csíkok intenzitáskontúrjai 4%-os
í értékű réteg esetén
180 HULLÁMOPTIKA

ban, és a minimumok semmiképpen sem feketék. A 7.5. ábra számszerű


görbéket mutat az áthaladt I , és a visszavert I intenzitásokra, amelyeket
T R

ebben az esetben r = 0,2 értéknél ábrázoltunk a (7.14.) és (7.15.) egyenle­


teknek megfelelően. Az ennek megfelelő 4%-os reflektivitás közel van az
üvegéhez, merőleges beesés esetén. Az ábra ő abszcisszái az egymást kö­
Megállapítható, hogy az I görbéje
R vető sugarak közötti fáziskülönbséget ábrázolják az áteresztett csoportnál,
nagyon hasonlít ahhoz a cos görbé­
2
illetve az első pár kivételével a visszavert csoportnál, ami a (7.3.) egyenlet
hez, amit a két nyaláb interferenciá­ alapján:
jából nyertünk. Azonban mégsem
ugyanolyan, és a hasonlóság is csak
2JI 4TT
kis reflektivitásértékeknél igaz. ö = kA = — A = — n d c o s é ' (7.9.)
Ilyenkor az első két visszavert nya­ X X
láb annyival erősebb a többinél,
hogy az utóbbiaknak már nincs sok A reflektivitás nagyobb értékénél bekövetkező fontos változásokat a
hatásuk. 7.7. részben tárgyaljuk majd.

7.4. Azonos vastagságú csíkok

Vékony rétegen kialakult csíkokat Ha a réteg nem plánparallel, azaz a felületek egy bizonyos szöget zárnak
könnyen bemutathatunk laborató­ be egymással, amint azt a 7.6. (a) ábra is mutatja, az interferáló sugarak
riumban vagy előadóteremben két nem egymással párhuzamosan érik el a szemet, hanem úgy tűnik, mintha
közönséges síküvegdarab segítségé­ egy a réteghez közeli ponttól széttartanának. Az így kapott csíkok hasonlí­
vel. Ha egymásra fektetjük őket tanak a Michelson-interferométerben lokalizáltakhoz, és úgy tűnik, mint­
úgy, hogy az egyik élük mentén vé­ ha magán a rétegen alakulnának ki. Ha mindkét felület sík - vagyis a réteg
kony papírlapot teszünk közéjük, ék
ék alakú - a csíkok gyakorlatilag egyenesek, és az egyenlő vastagságok
alakú levegőréteget kapunk az üveg­
lapok között. Amikor a 7.6. ábrához vonalait követik. Ilyenkor egy adott sugárpár esetén az útkülönbséget gya­
hasonlóan nátriumlángot vagy -ívet korlatilag a (7.5.) egyenlet adja meg. Feltéve, hogy az észlelések a rétegre
nézünk, a sárga csíkok világosan közel merőlegesen történnek, a cos <b' tényező l-nek tekinthető, és a fé­
láthatók. Ha lézert vagy szénívet és nyes csíkokra vonatkozó feltétel a következő alakú lesz:
színszűrőt használunk, a csíkok egy
lencsével még ki is vetíthetők egy
ernyőre. Egy monokromatikus for­ 2nd
= m + -\X (7.10.)
rás visszavert képét szemlélve kitű­ 2>
nik, hogy többé-kevésbé egyenes
csíkok keresztezik, ahogy az a 7.6. Egyik csíktól a másikig m 1-gyel növekszik, és ez a réteg nd optikai
(b) ábrán is látható. vastagságának A/2-vel történő növekedését követeli meg.
Az ilyen típusú csíkoknak nagy gyakorlati haszna van az optikai felüle­
tek egyenletességének tesztelésénél. Ha egy levegőéket hozunk létre két
felület között, ahol az egyik tökéletesen sík, a másik pedig nem, a csíkok
szabálytalan alakúak lesznek. Minden csíkot a (7.10.) egyenletben szerep­
lő m értéke jellemez, s így a csík a réteg azon részeit követi, ahol a d
konstans. Azaz a csíkok a kontúrvonalak megfelelőit rajzolják ki az egye­
netlen felszínre. A körvonalak távolsága A/2, mivel a levegő esetében n = 1,
és két csík között ez megfelel egy d nagyságú növekedésnek. Az optikai­
lag sík felületek készítésének hagyományos módszere során ismételt vizs-
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 181

Nátrium ív

(a) (b)

szélességű csíkok: (a) vizuális megfigyelési módszer; (b) a lemezekre


fényképezőgéppel készített kép

végeznek az optikailag sík és a megmunkálandó felületek között


csíkokkal, és a polírozást addig folytatják, amíg a csíkok egye­
iesznek. A 7.6. (b) ábrán látható, hogy a kép alsó részén az
lemezen számottevő torzulás van.

Newton-gyűrűk
•agyfókuszú lencse konvex felszíne és egy üvegdarab síklapja közöt- Sir Isaac Newton (1642-1727).
r fc«cgóiétegben keletkezett azonos vastagságú csíkok körvonalai kör A mechanika tudományos alap­
lesznek. Az így előálló gyűrű alakú csíkokat részletesen először jainak lerakása mellett Newton
számottevő időt töltött a fény tanul­
tanulmányozta, bár ő még nem tudott helyes magyarázatot adni
mányozásával, eredményeit pedig
sükre. A mérési célú megfigyeléseket merőlegeses beesési szög- híres „Opticks" c. könyvében publi­
[7.7. ábrán láthatóhoz hasonló berendezéssel végzik, ahol a G üveg- kálta. Furcsának tűnhet, hogy a fény
i tükrözi le a fényt a lemezekre. A visszatükrözés után a fény áthalad interferenciájának egyik leglátvá­
s a kis nagyítású T mikroszkópban figyelhető meg. Ilyen körülmé- nyosabb példája, a Newton-gyűrűk,
; között a maximumokat a (7.10.) egyenlet adja, ahol d a levegőréteg éppen a fény részecskeelméletének
Ha most az A lemez görbületi sugarát /í-rel jelöljük, és feltesz- fő védelmezője nevéhez fűződik.
Newton ragaszkodása a részecske­
elmélethez nem volt olyan meg nem
alkuvó, mint azt általában állítják.
Ez bárki számára nyilvánvaló, aki
eredeti írásait megvizsgálja.
A Newton-gyűrűk eredeti felfedezé­
sét manapság Róbert Hooke-nak tu­
lajdonítják.

berendezés a Newton-gyűrűk megfigyelésére és mérésére


182 HULLÁMOPTIKA

A kísérlet egy érdekes változatában,


amelyet Thomas Young fejlesztett
ki, az alsó lemez törésmutatója na­
gyobb, mint a lencséé, és a közöttük
levő rés közepes törésmutatójú olaj­
jal van kitöltve. így mindkét vissza­
verődés egy „ritkábból sűrűbbe" tí­
pusú felületről történik, és nem kö­
vetkezik be fázisváltozás, a vissza­
vert csíkrendszer központi csíkja pe­
dig világos lesz. Ez a kísérlet nem
adja meg, hogy a fázisváltozás me­
lyik felületen történik, ma már azon­
ban kétség nélkül tudjuk (17.4.
rész), hogy az alsó („levegőből
üvegre" típusú) felületen.

7.8. ábra.
Newton-gyűrűk

szük, hogy az A és a fi lemez csak a középpontban érintkeznek egymással,


akkor bármely r sugarú gyűrűnél d értéke a körív magasságával egyenlő,
és közelítőleg a következő képlettel adható meg:

Ezt az értéket a (7.10.) egyenletbe behelyettesítve megkapjuk a gyűrűk


sugarai és a fény hullámhossza közötti összefüggést. A gyakorlatban nem
tételezhetjük fel, hogy a lemezek éppen hogy csak érintik egymást, mivel
szinte mindig előfordul valamilyen szennyeződés vagy nyomás miatti tor­
zulás. Ám ezek a zavarok csak egy kis értékű tagot adnak hozzá a (7.11.)
egyenlethez, és hatásukat könnyen kiküszöbölhetjük legalább két gyűrű
átmérőjének megmérésével.
Mivel a gyűrűátmérők a hullámhossztól függnek, a fehér fény mindösz-
sze néhány színes gyűrűt hoz létre az érintkezési pont környékén. Egyszí­
nű fénynél azonban egy, a 7.8. ábrán láthatóhoz hasonló, kiterjedt csík­
rendszert figyelhetünk meg. Amikor az érintkezés tökéletes, a középpont
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 183

fekete. Ez közvetlen bizonyítéka annak, hogy a 7.1. részben említett kétfé­ Egy gyűrűrendszer a Newton-gyű­
l e aikröződés (levegőből üvegre és fordítva) között n nagyságú relatív fá- rűs lemezek által áteresztett fényben
aaafilönbság van. Ha ez nem így lenne, akkor a két felületről visszavert is megfigyelhető. Ezek a gyűrűk
scgarak azonos fázisban lennének, és egy világos pont lenne középen. pontosan a visszavert gyűrűrendszer
komplementerei, így a középpont itt
fényes. A fényes és sötét gyűrűk kö­
zötti kontraszt kicsi, a 7.3. részben
7 j í . Nemtükröző rétegek már tárgyalt okok miatt.

A vékony rétegekben kialakuló interferencia elvének egy egyszerű és na-


i fontos alkalmazása a bevont felületek gyártása. Ha egy rí törésmu-
fényáteresztő anyagot viszünk fel egy nagyobb n törésmutatójú
teaserre úgy, hogy a réteg vastagsága a fény hullámhosszának egynegye­
de, vagyis:

4n

r a merőlegesen visszavert fényt szinte teljesen kioltja az interferencia.


Ez megfelel a (7.7) egyenlet m = 0 feltételének, ami itt a minimumok
fefeétele lesz, mivel a tükröződések mindkét felületről „ritkábból sűrűbbe"
•pásnak. Az alsó felületről visszavert hullámok útja egy fél hullámhossz-
•fival hosszabb, mint a felső felületről visszaverteké, és így a kettő, a
•aWszörös visszaverődésből származó gyengébb hullámokkal együtt egy-
mta. gyengítőén interferál. Ahhoz azonban, hogy teljesen kioltsák egy-
• b b l a visszavert amplitúdóhányad mindkét felületnél azonos kell, hogy
, hisz a (7.8.) egyenlet bizonyításánál ez volt a kikötés. Ez csak ak-
lesz igaz egy nagyobb törésmutatójú közeggel kapcsolatban lévő ré-
, ha a réteg törésmutatója kielégíti a következő feltételt:

Ez bebizonyítható, ha a 17. fejezetben lévő (17.5.) egyenletben a felső


; törésmutatóját n'-vel, az alsó felületét pedig n/n'-vel helyettesítjük, Természetesen a fény nem semmisül
tló megfontolások alapján kimutatható, hogy egy ilyen réteg zérus meg a nemtükröző rétegben, hanem
iverődést eredményez, mind az üveg, mind a levegő felöli oldalon. egy újraelosztás megy végbe úgy,
Ezeknek a rétegeknek az a gyakorlati jelentősége, hogy használatukkal hogy a visszaverődés csökkenésével
jdeatősen csökkenthető az a fényveszteség, amely egy lencse- vagy priz- párhuzamosan nő a fényáteresztés.
aaaeodszer különböző felületeiről való visszaverődés miatt lép fel. A
aaszaverődés miatti szórt fénysugarak zavaró hatása is csökkenthető, ami
afcaatraszt növekedését eredményezi.
Ma már szinte minden jó minőségű optikai eszközt bevonnak, hogy a
Ezen a téren számottevő fejlődés
visszaverődést csökkentsék. A bevonatokat kezdetben több szerves anya- érhető el két vagy több egymásra
( # monomolekuláris réteg üveglemezre való felvitelével alakították ki. helyezett réteg használatával, az
t>b élettartamú bevonatot kapunk, ha vákuumban kalcium- vagy ilyen rétegek képesek a korábbi
ium-fluoridot párologtatunk a felületre, vagy egy savas kémiai érték egytizedére csökkenteni
184 HULLÁM0PT1KA

a visszavert fény értékét. Ez termé­ eljárással vékony szilícium-dioxid réteggel vonjuk be az üveg felületét. A
szetesen a felületre merőlegesen szakszerűen bevont lencsék lilás színárnyalatú fényt vernek vissza. Ez ab­
beeső fény esetén igaz. Egyéb szö­ ból következik, hogy a gyengítő interferencia feltétele csak egy hullám­
geknél az útkülönbség megváltozik hosszra teljesülhet, ami általában a látható spektrum közepéhez esik közel.
a (7.5.) egyenletben szereplő cos (j)' A visszavert vörös és ibolya szín hullámhossza ennél valamivel nagyobb.
tényező miatt. Mivel azonban a ko­
Ráadásul a megfelelő élettartamú bevonóanyagok törésmutatója túl magas
szinusz nem változik gyorsan 0°
ahhoz, hogy a fenti feltételt kielégítsék.
környékén, a tükröződés a merőle­
ges közelében viszonylag nagy A többszörös rétegek pl. nyalábosztó tükrökként, vagyis egy fénynya­
tartományban alacsony marad. láb adott intenzitásarányban történő szétválasztására használhatók. Ekkor
A többszörös rétegek - amiket mul- a szétválasztás úgy valósítható meg, hogy nem következik be elnyelődés
tirétegeknek is nevezünk - megfele­ miatti energiacsökkenés, ami egy vékony fémrétegnél az áthaladás és
lő vastagsággal ellentétes célokra is visszaverődés természetes velejárója.
használhatók, nevezetesen a reflekti­
vitás növelésére.
7.7. A csíkok élessége
Ahogy a felületek reflexióját növeljük, akár a fenti módszerrel, akár a fe­
lületek finom ezüstözésével, a többszörös visszaverődésnek köszönhető
csíkok egyre keskenyebbek lesznek. A bekövetkező feltűnő változásokat a
7.9. ábra mutatja, ami r = 0,04, 0,50,0,80 értékeknél ábrázolja a csíkokat
2

a később levezetendő egyenletek szerint.


Ahhoz, hogy megértsük, miért csökken az áteresztett csíkok szélessége,
ha a reflektivitás nagy, felhasználjuk az amplitúdók összegzésének grafi­
kus módszerét, amit az 5.2. és a 6.4. részekben tárgyaltunk. Újra megnéz­
ve a 7.4. ábrát, megfigyelhetjük, hogy az áteresztett sugarak amplitúdóit
az att', att'r , att'r , ... kifejezések adják meg, vagy általánosabban az
1 4

w-edik sugárra: att'r ™. így végtelen sok amplitúdó eredőjét kell megtalál­
2

nunk, amely amplitúdók nagysága annál gyorsabban csökken, minél ki­


sebb az r tört.
A 7.70. (a) ábrán az első 10 áteresztett sugár amplitúdójának nagyságát
tüntettük fel a 7.9. ábra 50 és 80%-os eseteire, azaz lényegében r = 0,7-
hez és 0,9-hez.

100%
A 4%-os jelzésű görbe a nem ezüs­
tözött üvegre vonatkozik, amit a 7.5.
ábra is mutat. Mivel elnyelődés hiá­
nyában az intenzitás áteresztett része
ki kell, hogy egészítse a visszavert
részt, ugyanaz a vonal ábrázolja
mindkettőt. Az egyik a másikból
egyszerűen megkapható, ha az ábrát
100%
fejjel lefelé fordítjuk, vagy ha a füg­ 2jt An 6JT
gőleges tengely irányát megfordít­ 7.9. ábra.
juk, ahogy azt a 7.9. ábra jobb olda­ Csíkok intenzitásának görbéi többszörös tükrözésnél
lán a lefelé irányuló nyíl mutatja. az élesség reflektivitásfüggésének bemutatásához
INTERFERENCIA T Ö B B S Z Ö R Ö S V I S S Z A V E R Ő D É S E S E T É N 185

r = 0,7 r = 0,9 Egy főmaximumnál, ő = 2stm-né\


kezdve az egyes amplitúdók fázis­
ban lesznek egymással, így a vekto­
rok egymással párhuzamosan felraj­
zolva adják meg a két eredőt, ame­
lyeket egyenlővé tettünk a két eset­
ben. Ha most ezt a maximumtól egy
kicsit eltérő értékre nézzük meg, az
egymást követő hullámoknál fellépő
fáziskülönbség TT/10 lesz, és így a
vektorok mindegyikét az előzővel
jt/\0 radiánt bezáróan kell felrajzol­
nunk. Ekkor az eredő vektort az első
vektor kezdőpontjából az utolsó
vektor végpontjába húzva kapjuk
meg, ahogy azt az ábra (b) része is
7.10. ábra. mutatja. Látni fogjuk, hogy r = 0,9
Az első 10 többszörösen visszavert sugár amplitúdóinak grafikus összeadása esetén, amikor az egyes amplitúdók
két különböző visszavert rész. esetében szinte teljesen egyenlők egymással,
az R eredő sokkal kisebb lesz, mint
Egy teljesen helyes ábrának persze végtelen számú vektort kellene áb­ a másik esetben. Az ábra (c) részén,
rázolnia, ám mivel a további amplitúdók nagysága jelentéktelen, így ak­ ahol a fázis jr/5-tel változott, ez a
hatás még inkább nyilvánvaló; a
kor is az első 10 vektoréhoz hasonló ábrát kapnánk.
jobb oldalon látható eredő sokkal
Ezeket a nem számszerű megfontolásokat precízebbé tehetjük az inten­
kisebb lett.
zitás egyenletének pontos levezetésével. Ahhoz, hogy ezt megtehessük,
meg kell találnunk az A eredő amplitúdó képletét, aminek a négyzete hatá­
rozza meg az intenzitást. Most A egy végtelen csökkenő amplitúdójú
wektorsor összegvektora, ahol a ő fáziskülönbséget a (7.9.) egyenlet adja
meg. Itt alkalmazhatjuk a vektorok összeadásának hagyományos mód­
szerét, melynek során először a vízszintes komponensek összegét keres­
sük meg, majd a függőlegesekét, végül mindkettőt négyzetre emelve és
összeadva megkapjuk A értékét. A számítás során azonban az 5.1. rész
2

•rigonometrikus függvényeinek használata elég nehézkessé válik. így a


későbbiekben a rezgések összeadásának egy másik módszerét fogjuk
használni, amely komplikáltabb esetekben is egyszerűbb matematikailag.

7 . 8 . A komplex amplitúdók módszere


Egy egyszerű harmonikus mozgást szinusz- vagy koszinuszfüggvények
helyett leírhatunk exponenciális függvénnyel is:

j=ae "~
i(a kx)
= ae 'er ,
ku ii

A o l S = fcc és a tér egy adott pontjában állandó. Az i = -J—l jelenléte az


tgyenletben a mennyiségeket komplexszé teszi. Mindazonáltal használ-
hatjnk ezt a formát, legfeljebb a probléma megoldása a kapott kifejezés-
186 HULLÁMOPTIKA

y (képzetes tengely)

x
(valós tengely)
7.11. ábra.
Egy vektor ábrázolása a komplex síkban

nek vagy a valós része (koszinusz), vagy a képzetes része (szinusz) lesz.
Az időtől függő tényezőnek (exp {icot)) nincs jelentősége azonos frekven­
ciájú hullámok összeadásánál, mivel az amplitúdók és a relatív fázisok
nem függnek az időtől. A másik tényezőt (a exp (-iö)) komplex amplitú­
dónak nevezzük. Ez egy komplex szám, aminek az abszolút értéke a,
vagyis az igazi amplitúdó, a kitevőben szereplő á pedig a fázisnak egy
standard fázishoz való viszonyát fejezi ki. A negatív előjel csak azt jelzi,
hogy a fázis a standard fázis mögött van. Általában egy a vektort a követ­
kező kifejezéssel adhatunk meg:

a - ae' = x + iy = a(cos <5 + i sin ő).


d

Ekkor látható, hogy:

A komplex amplitúdók használatá­ így ha a-t a 7.11. ábrához hasonlóan ábrázoljuk, vagyis vízszintesen a
nak nagy eló'nye abban van, hogy valós részt, függőlegesen pedig a képzetest, akkor a nagyságú lesz, az x
algebrai összeadásuk megfelel a va­ tengellyel pedig ő szöget fog bezárni, ahogy azt vektorok összeadásánál
lós amplitúdók vektori összeadásá­ megkívánjuk.
nak.
Két ilyen mennyiségnél:

Aé e
= a e i + a e' 2.
1
i á
2
á

így ha

x
\ + x
2 - \ a c o s
°\ + l a
COS Ő = X
2

és

y\ + y = a cos ő + a cos ő = Y
2 x x 2 2
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 187

azt találjuk, hogy az (5.4.) és (5.5.) egyenlet alapján:

-T-+Y2
tgö = (7.12.)

%y ahhoz, hogy egy vektorösszeget megkapjunk, csak a komplex amp-


valós részének X - 2k„ illetve képzetes részének Y = Ey, algebrai
kell kiszámítanunk. A valós amplitúdó négyzetével arányos in-
kiszámításához először megszorozzuk az eredő komplex amplitú-
i komplex konjugáltjával, amely ugyanolyan alakú kifejezés, csak az
aütt -i-vel kell helyettesítenünk. Az eljárás igazolása a követke-
ésekből adódik:

i¥)(X-iY) = X 2
+ Y =A
1 2

l*e* = A 2
(7.13.)

. Az intenzitásfüggvény levezetése
áaláseresztett fény által kialakított csíkrendszernél a komplex amplitúdók
: (lásd 7.4. ábra):

*=aa' + att'r ^ + att'^é + ... = a(\ - r )^ + r c' + r V


2 26 2 2 s 2 á
+ ...) ahol tt'-l az 1 - r kifejezéssel he­
2

lyettesítettük a (7.3.) egyenletben


A sorozat összeadásával a következő alakot kapjuk: szereplő Stokes-féle összefüggésnek
megfelelően. A második zárójelen
belüli végtelen geometriai sor tagja­
iban az r exp iő tényező közös, és
2

1-rV 5
így a sorozat összege véges, mivel
r < 1.
2

A<7.13.) egyenlet alapján az intenzitás ezen mennyiség és konjugáltja­


ik szorzata, vagyis:

a(\-r )a{\-r )
2 2
\l-r ) 2 2
_
'(l-r e )(l-r e- ) ~ \ - r { é
í i a 2 i 4 2 ö
+ ^) + r iő 4

I (e* + e~' )/2 = cos ő és a ~/I (a beeső sugár intenzitása), valós


5 ó 2
0

•Bflaayiségek esetén a következő eredményt kapjuk:

O-r ) 2 2
In
(7.14.)
1 - 2r cos ő + r2 4
1 + [4r I (1 - r f]ún (ő 12)
2 2 l

A 7.9. ábrán látható intenzitásgörbék fő jellemzői ebből az egyenletből


istaatBaók ki. így a maximumoknál, ahol ő = 2nm, a sin (<5/2) = 0ésI = I 2
T 0
188 HULLÁMOPTIKA

A visszavert csíkokra nem szüksé- kifejezéseket kapjunk. Ahol az r visszavert rész nagy, megközelítve az
2

ges elvégeznünk az összeadást, mi- egységet, a 4rV(l - r ) mennyiség szintén nagy lesz, és a d értékének kis
2 2

vei az energiamegmaradás törvényé- megváltozása is az intenzitás gyors esését vonja maga után.
bői tudjuk, hogy ha elnyelődés miatt
nem veszik el energia, akkor: I + I —1
T (7 15)

Amikor a felületeket fémmel bevon­ A visszavert csíkok az áteresztettek komplementerei, és nagy reflektivi-
juk, egy kis eltérés lép fel t és t' kö­ tásnál keskeny sötét csíkok lesznek. Ha a felületen való áthaladáskor je­
zött, valamint egy kis fázisváltozás a lentős elnyelődés lép fel, mint pl. a finoman ezüstözött felületeknél, többé
tükrözésnél. Azonban az áteresztett már nem tekinthetjük érvényesnek a Stokes-féle összefüggést vagy a
csíkokat mégis kifejezhetjük a (7.15.) egyenletet. Visszatérve a (7.14.) egyenlet levezetésére, úgy talál­
(7.14.) egyenlettel, ha az intenzitást juk, hogy ebben az esetben az /7-re vonatkozó kifejezést meg kell szoroz­
átfogóan csökkentjük, és ő-t korri­
nunk (rí') /(l - r ^ - t e l . Itt tt' és r nyilván az intenzitás áteresztett, illetve
2 2

gáljuk, ami csak kis mértékben vál­


visszavert részei egyetlen felület esetén.
toztatja meg a lemez hatékony vas­
tagságát.

7.10. Fabry-Perot-féle interferométer


Ez az eszköz a többszörös visszaverődés után áteresztett fényben lévő csí­
kokat használja, amelyek a belső felületükön finoman ezüstözött síkleme­
zek közötti légrétegben keletkeznek (7.12. ábra). Mivel a tükröző felüle­
tek közötti d távolság általában elég nagy (0,1 cm-től 10 cm-ig terjed), és
a megfigyeléseket közel merőlegesen végzik, a csíkok az azonos beesésű
csíkok osztályába fognak tartozni (7.2. rész). A csíkok megfigyeléséhez
egy kiterjedt forrásból (S S ) származó egyszínű fényt bocsátunk az inter­
x 2

ferométer E E lemezeire. Mivel az első ezüstözött felületre beeső bár­


X 2

mely sugár egy sor párhuzamos áteresztett sugárra bomlik a tükrözés mi­
att, feltétlenül szükséges egy L lencse - amely a szemlencse is lehet - ah­
hoz, hogy az interferencia létrehozásához ezeket a párhuzamos sugarakat
összegyűjtse.
A 7.12. ábrán a forrás P pontjából származó sugár 9 szöggel esik be,
x

és egy sor azonos szögű párhuzamos sugarat hoz létre, amelyeket a P 2

7.12. ábra.
Az EjF^ Fabry-Perot-féle interferométer elrendezése a többszörös tükrözésből
származó körkörös interferenciacsíkok bemutatásához
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 189

pástban hozunk össze az AB képernyőn. Meg kell jegyezni, hogy P nem 2

mPi képe! Az áteresztett sugarak erősítésének feltételét a (7.6.) egyenlet


asjja meg, levegő esetén n = 1 és 0 ' = 6, így:

lá cos 8 = rnX maximumok (7.16.)

Ezt a feltételt egy olyan kör pontjai elégítik ki, amely áthalad P -n és
2

••Képpontja O, vagyis a lencsék tengelyének és az AB képernyőnek a Amikor a 6 szög csökken, a koszi­


••aszéspontja. nusz értéke növekedni fog egészen
Ilivel a (7.16.) egyenlet megegyezik a Michelson-interferométernél ka­ addig, amíg egy újabb maximumot
s s á (6.7.) egyenlettel, így a gyűrűk közötti távolság megegyezik a készü- el nem érünk. Itt m értéke egy egész­
keletkezett körkörös csíkok távolságával, és azonos módon is vál- szel nagyobb, s így a maximumok
; d távolság változásával. A mostani interferométerben az egyik le- miatt a képernyőn O középpontú
: fix, míg a másikat egy mozgó kocsira helyezve közelebb vagy távo- koncentrikus körök sorozata fog lát­
i mozgathatjuk egy finombeállító csavar segítségével. szani.

7 J 1 . Brewster-csíkok
Fabry-Perot-féle interferométerben nem szoktunk fehér fényű Sir Dávid Brewster (1781-1868).
megfigyelni, mivel a zérus útkülönbség feltétele csak akkor telje- A fizika professzora a St. Andrew's-
L ha a két ezüstözött felület egymáshoz ér. Két egymás utáni interfero- ban, majd az Edinburghi Egyetem
b k t használatával azonban lehetséges fehér fényben interferenciát létre- rektora. Egyházi pályára készült, a
• s í . és a kapott csíkoknak fontos alkalmazási lehetőségei vannak. fény iránt Newton diffrakciós kísér­
A Brewster-csíkok azért hasznosak, mert akkor jelennek meg, amikor a leteinek megismétlésével kezdett el
erométerben levő távolságok aránya pontosan egész szám. így a érdeklődni. Fontos felfedezéseket
tett a kettős törés és a színképelem­
lyos egy méternyi hossz újradefiniálásakor a vörös kadmiumvonal
zés területén. Furcsa módon ellenez­
te a fény hullámelméletét, annak el­
lenére, hogy pont az ő korában tör­
tént nagy előrehaladás az elméletben.

A két plánparallel „léglemezt" vagy


teljesen azonos vastagságúra, vagy
az egyik vastagságát a másik több­
szörösére, a két interferométert pe­
dig egymáshoz viszonyítva 1-2°
hajlásúra kell beállítani. Ekkor a le­
mezek felé haladó, és a normálisok
által bezárt szöget megfelező sugár
két részre osztható, amelyek két
vagy több tükröződés után ugyanazt
ZHáfcra. az utat futották be. A 7.13. ábrán
: útjai a Brewster-csíkok kialakulásánál, (a) Két azonos vastagságú ezt a két utat külön-külön rajzoltuk
. fb) Egy normál és egy kétszeres vastagságú lemeznél. Az ábrázolt fel a láthatóság kedvéért, bár valójá­
kajlása torzított ban a két interferáló nyaláb ugyan-
190 HULLÁMOPTIKA

abból a beeső sugárból keletkezik, hullámhosszát használták, mégpedig egy sor interferométer alkalmazásá­
és a rendszer elhagyásakor szuper- val. Az interferométerekben lévő lemeztávolság az előzőnek mindig a
ponálódnak. Felhívjuk az Olvasó duplája volt, és ezeket a Brewster-csíkok segítségével hasonlították össze
figyelmét a 6.22. ábrára, ahol a egymással. Ezzel a módszerrel a legnagyobb távolságon, amely körülbelül
Jamin-féle interferométerben, két 1 m hosszú volt, a hullámhosszak számát néhány órán belül megtalálták.
vastag üveglemez között keletkezett
Végül hangsúlyozni kell, hogy az ilyen típusú csíkokat csak két sugár in­
Brewster-csíkok láthatók. Egy a fen­
terferenciája hozhatja létre, és így nem lehetséges keskeny csíkok előállí­
tiektől eltérő szögben beeső sugár
olyan útkülönbséget fog eredmé­ tása, mint a többszörös visszaverődésnél.
nyezni a két keletkező sugár között,
amely a szöggel együtt nő, s így
egyenes csíkokból álló rendszer jön 7.12. Színbontóképesség
létre.

A Fabry-Perot-féle interferométer nagy előnye a Michelson-interferomé-


terrel szemben az, hogy a csíkok élesek. így képes közvetlenül megjelení­
teni a finomszerkezetek és vonalvastagságok azon részleteit, amelyekre
korábban csak következtetni tudtunk a láthatósági görbékből. A két esz­
köznél a csíkok megjelenésének különbségeit a 7.14. ábra illusztrálja,
ahol egyetlen színképvonal által keltett csíkokat hasonlítunk össze. Ha
egy második vonal is lenne, akkor csak a láthatóság romlana az (a) rész­
nél, illetve egy különálló csíkcsoport jelenne meg a (fc)-nél. Amint azt ké­
sőbb látni fogjuk, az egyetlen színképvonal a hullámhosszak pontosabb
összehasonlítását is lehetővé teszi.
Fontos tudnunk, hogy két hullámhossz mennyire lehet közel egymás­
hoz, hogy még meg lehessen különböztetni őket, mint különálló gyűrűket.
Minden spektroszkóptípus hullámhossz-megkülönböztető képességét a
A/AA arány fejezi ki, ahol A egy éppen felbontott pár közepes hullámhosz-
sza, AA pedig a két komponens hullámhosszainak különbsége. Ezt az

(a) (b)
7.14.ábra.
Csíktípusok összehasonlítása: (a) Michelson-interferométerrel, (b) Fabry-Perot-
féle interferométerrel létrehozott csíkok 0,8 reflektivitású felületeknél
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETÉN 191

jrinyt a készülék adott hullámhosszú színbontóképességének nevezzük.


Jelen esetben azt mondhatjuk, hogy a A és a A + AA által kialakult csíkok
j f t k o r bontódnak fel, amikor az intenzitásuk körvonalai meghatározott
• • r e n d b e n a 7.15. (a) ábrán látható helyzetet veszik fel. Ha a A0 különb­
s é g pont akkora, hogy a görbék az intenzitás felezőpontjánál találkoznak,
ataz 1 - 0,5/ , akkor az összeggörbén egy 17%-os központi bemélyedés
T 0 A szem könnyen felismeri a két
a l a k u l ki, amint azt az ábra (b) része mutatja. vonal jelenlétét.
Az elkülönülésnek megfelelő AA kiszámításához megjegyezzük elő-
JBÖT, hogy a maximumtól a felezőpontig bármelyik kép fáziskülönbségé-
B e k annyival kell megváltoznia, hogy a (7.14.) nevezőjében a második tag
egységnyi legyen. Ez azt igényli, hogy:

•—
ó= d-r )
4r'
2 2

Ha a csíkok elég élesek, a ó/2-nek a n többszörösétől való megváltozá-


i kicsi lesz. Ekkor a szög szinuszát a szöggel egyenlőnek vehetjük, és ha
r egyik maximumtól a másikig bekövetkező változást Aá-nak feleltetjük
r g . akkor a következőt kapjuk:

^lj|A<Sj_AÓ 1-r 2

(7.17.)
2r

A AB szögváltozás és a Aő fázisváltozás közötti összefüggést a (7.9.)


differenciálásával kaphatjuk meg, a <j>' - 6 és n = 1 behelyettesí-

4nd
sin 6 Ad (7.18.)

e e+Ad 6 0+A6
192 HULLÁMOPTIKA

Továbbá, ha a A + AA-ra vonatkozó maximum ugyanennél a A6 szögkü­


lönbségnél áll elő, akkor a (7.16.) alapján:

2d sin 6 A6 = mAA (7.19.)

A (7.17.) és a (7.19.) egyenletek kombinációja a színbontóképességre a


következő eredményt adja:
Például r = 0,9-nél a (7.20.) egyen­
2

let második tagja 30 lesz, és d = 1 A 7tr


—r = m (7.20.)
cm-es lemeztávolságnál a felbontó­ AA l-r z

képesség A = 5000-nél 1,20 x 10 6

lesz. Egy mindössze 0,0042 Á szé­ Ez tehát két mennyiségtől függ: az m rendtől, amit 2dA-ndk vehetünk,
lességű kettős színképvonal kompo­ és a felületek r visszaverőképességétől. Ha ez utóbbi közel egységnyi,
2

nensei külön-külön láthatók. nagyon nagy felbontóképességet kapunk.

7.13. Hullámhosszak összehasonlítása


interferométerrel
Két egymáshoz nem túl közel lévő vonal (pl. a sárga higanyvonalak) hul­
lámhosszainak arányát laboratóriumban néha olyan interferométerrel
mérik, amelyben a tükör mozgatható. A módszer a két hullámhossz keltet­
te csíkok egybeesésének és eltérésének megfigyelésén alapul, ahogy azt a
6.12. részben már ismertettük.
Amikor a két tükör majdnem érintkezik egymással, a két hullámhossz
keltette gyűrűrendszer gyakorlatilag egybeesik. Ahogy d növekszik, foko­
zatosan különválnak, és a maximális eltérés akkor adódik, amikor az
egyik csoport gyűrűi a másik gyűrűi között félúton vannak. Ha figyelmün­
ket a középen lévő gyűrűkre (cos 6 =1) korlátozzuk, a (7.16.) egyenlet
alapján felírhatjuk, hogy:

Természetesen, A > A'. 2d = m X = ^m


x x x (7.21.)

Ebből:

, ( 1 - 1 ) . f ( 1 - i ) . f 4 1 - f . £ . i

ha a A és A' közötti különbség kicsi. A tükröt még távolabb mozgatva, a


gyűrűk egy pillanatra egybeesnek, majd ismét különválnak. A következő
eltérésnél:

2d = mjA = í m + - | U '
2 2 (7.22.)
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETEN 193

*s

ZJÍL ábra.
Jjnr Fabry-Perot-féle etalon mechanikai részletei: a távtartó gyűrű,
ttétitócsavarok, és a rugók

Kivonva a (7.21.) egyenletet a (7.22.) egyenletből, a következőt kapjuk: A legpontosabb munkáknál a fenti
módszer helyett egy olyat használ­
H á j - í i , ) = (m -m[)A = ( m - m ! ) A ' + A',
2 2 nak, ahol a vonalak csíkrendszerét
egyidejűleg fényképezik le a leme­
>ől, ha A közel egyenlő A'-vei, a következő adódik: zek fix d távolsága mellett. Ehhez a
lemezeket szilárdan rögzítik kvarc
A
2
vagy invar tartókkal. Egy ilyen mó­
(7.23.)
2(d -d )
2 x
don rögzített Fabry-Perot-féle le­
mezpárt nevezünk etalonnak (7.16.
A d - d különbséget vagy közvetlenül a skáláról leolvasva, vagy a
2 x
ábra). Az etalonnal több színképvo­
fjékfiket két eltérés közötti megszámolva határozhatjuk meg a A hullám- nal relatív hullámhossza határozható
meg egyetlen expozícióval.
Ibcsz ismeretében.
Ha az etalont egy lencsével kapcsoljuk össze, amint az a 7.12. ábrán is
S, a sok hullámhosszt tartalmazó fény által létrehozott gyűrűrendsze-
; az O pont körül koncentrikusan helyezkednek el, és egymást zavarják.

L, E, E2

7.77. ófcra.
ftéry-Perot-féle etalon és prizma elrendezése különböző színképvonalak keltette
aját»n ndszerek elkülönítésére
194 HULLÁMOPTIKA

4358 A5461 5770-90

Kék Zöld Sárga


7.18. ábra.
A látható higanyspektrum interferenciagyűrűi, a 7.16. ábrán látható
Fabry-Perot-féle etalonnal készítve

Az etalon és az L lencse közé egy prizmát behelyezve elkülöníthetők. A


kísérleti elrendezés tehát hasonló a 7.77. ábrán bemutatotthoz. A higany
látható színképének egy ilyen módon készített fotója látható a 7.18. ábra
felső részén.
Láthatjuk, hogy a zöld és sárga vo­ Amikor az interferométert párhuzamos fénysugarakkal világítjuk meg -
nalak csíkjai még mindig átfedik ahogy esetünkben is - a kiterjedt forrás minden pontja megfelel a gyű-
egymást. Ezt nagyon egyszerűen rűrendszer egy adott pontjának. így csak a gyűrűrendszer függőleges
kiküszöbölhetjük, ha egy megfelelő szegmenseit kapjuk meg (lásd a 7.7& ábra alsó részét), amelyek már nem
szélességű, megvilágított rést (az fedik át egymást. Amikor a színkép vonalai nagyon sűrűn helyezkednek
MN a 7.17. ábrán) használunk el, mint pl. a 7.79. ábrán, a forrásrést szűkebbre kell vennünk. Ezen a ké­
forrásként.
pen a csíkrendszer felső részének is csak néhány részlete jelenik meg. A
gyűrűk sugarainak megmérése ilyen típusú fényképeken a hullámhosszak
nagyon pontos összehasonlítását teszi lehetővé.
Az m és d pontos értékeinek megha­
tározása a különböző rendszerekben Ezzel a módszerrel a vas több száz vonalának hullámhosszát mérték
meglehetősen bonyolult folyamat, meg a vörös kadmiumvonalhoz viszonyítva, néhány tízezrednyi angström
amit most nem részletezünk. pontossággal!

A A A AA XX C A X
7.19. ábra.
A lantán színképének interferenciaképei, Fabry-Perot-féle etalonnal készítve;
d = 5 mm
INTERFERENCIA TÖBBSZÖRÖS VISSZAVERŐDÉS ESETEN 195

7 J 4 . Vonalak alakjainak
é f hiperílnom szerkezetének vizsgálata

Az atommagok viselkedésében játszott nagy szerepük miatt a hiperfinom


•••kezetek Fabry-Perot-féle interferométerben történő vizsgálata a mo-
J e n kutatás fontos témája lett. Időnként azt találjuk, hogy a közönséges
•jokuroszkópban élesnek és egyedülállónak tűnő vonal két vagy több cso-
• a a n ó l álló gyűrűrendszerrel rendelkezik. Példákat a lantán színképében,
•KX-szel jelölt vonalaknál találunk (7.79. ábra). A C-vel jelölthöz hason-
Kwoaalak kiszélesedtek, de nem bomlottak fel alkotóikra. Az A-val jelölt
Ha d elegendően nagy, akkor ezek
többé-kevésbé élesek. Ezek a többszörös gyűrűrendszerek abból elkülönülnek egymástól, így minden
hogy egy vonalat valójában egy vonalcsoport alkot, amelynek m rendre gyakorlatilag egy nagyon
sszai nagyon közel esnek egymáshoz, talán mindössze néhány erős felbontású rövid színképet
I angströmnyire térnek el egymástól, kapunk.
en adott Aj hullámhosszú csík olyan szögnél alakult ki, amelyre

Sf cos 0\ — mX\ (7.24.)

Eggyel kijjebb lévő, ugyanekkora hullámhosszú csíkra:

ü c o s e = (m-l)A
2 1 (7.25.)

Tegyük fel, hogy A n e k van egy A h e z nagyon közeli A alkotó vonala,


r r 2

. felírhatjuk, hogyA = A[ - A A. Azt is tegyük fel, hogy AA akkora,


2

r ez az m rendű alkotó vonal beleesik a A, m - 1 rendjébe. Ekkor:

H a » d = m(A - A A)
2 1 (7.26.)

A (7.25.) és (7.26.) egyenletek jobb oldalait egyenlővé téve:

4 = «AA

A (7.24.) egyenletben szereplő m értékét behelyettesítve és AA-ra meg-

ha 6 közel nulla. A AA különbséget


1= ^ (7.27.) spektrális sávnak nevezzük, és a
2</cos0, 2d hullámhossz azon megváltozását
jelenti, ami a gyűrűrendszer két
A rendek távolságát megadó egyenlet még egyszerűbbé válik, ha a egymást követő rend közötti távol­
sággal történő elmozdulásához
fasrcncia függvényében írjuk fel. Mivel a fényfrekvenciák kényelmefle-
szükséges. Tudjuk, hogy ez a távol­
mm nagy számok, a spektroszkópusok rendszeresen használják a hullám-
ság állandó, az m-től független. Ha
: nevezett ekvivalens mennyiséget. Ez a vákuumban egy centimé- d-t és A-t ismerjük, akkor e kis sá­
•e eső hullámhosszak száma, és durván 15 000-től 25 000 l/cm-ig ter- von belül lévő alkotóvonalak hul­
Ifa vöröstől az ibolyáig). A hullámszámot a-val jelölve: lámhosszkülönbségei kiszámíthatók.
196 HULLÁMOPTIKA

k
2n

Ahhoz, hogy kiszárníthassuk a (7.27.) egyenletben lévő AA-nak megfe­


lelő Aa hullámszámkülönbséget, differenciálnunk kell a fenti egyenletet
így:

AX
Aa = -

Behelyettesítve a (7.27.) egyenletbe a következőt kapjuk:

Aa = - (7.28.)
2d

Az etalon egyik oldalán fényforrást, így, ha d cm-ben van kifejezve, M2d megadja a hullámszámkülönbsé­
például egy higanyívet állítunk fel get, ami (6 változásának elhanyagolásával) független a rendtől és a hul­
egy C homályos üveggel együtt, lámhossztól is.
majd a másik oldalról (az E pont
Az egyes színképvonalak szélességének és alakjának vizsgálata nagy
felől) nézünk. A szemet a végtelenre
fontosságú, még ha nincs is hiperfinom szerkezetük, mivel sok informá­
fókuszálva egy gyűrűrendszert
fogunk látni, a szem pupillájának ciót szolgáltat a fényforrás hőmérsékleti, nyomás-, stb. viszonyairól. Ha
tükrözött képével a közepén. Amint az interferométer nagy színbontóképességgel rendelkezik, a csíkok körvo­
a szemünket fel-le vagy jobbról nalai a vonalaknak megfelelőek lesznek. A készüléknek tulajdonítható kis
balra mozgatjuk, a gyűrűrendszer vonalkiszélesedést nagyon kis etalon távtartóval történő megfigyelésekkel
szintén mozogni fog a szem képével lehet meghatározni, és a megfelelő korrekciókat megtenni.
együtt. Ha a felfelé mozgó A Fabry-Perot-féle interferométer beállításának nehézsége az ezüstö­
gyűrűk méretükben kiterjednek, zött felületek tökéletesen párhuzamosra állításában van. Ezt a műveletet
akkor a lemezek a tetejüknél távo­
általában csavarok és rugók segítségével végzik, amelyek a lemezeket a
labb vannak egymástól, mint az
aljuknál. A felső csavar meghúzásá­ távtartógyűrűnek feszítik, amint azt a 7.16. ábra mutatja. Egy A rézgyűrű
val összenyomhatjuk a megfelelő és három kvarc- vagy invar tű alkotja a távtartót.
távtartó tűt, hogy az igényelt beállí­ Néha megfelelőbb az etalont a spektrográf nyílása elé helyezni, mint a
tásváltozás megtörténhessen. Ha a prizma elé. Ilyen esetben az etalonra beeső fénynek nem kell párhuzamos­
lemezeket pontosan állítottuk be, és nak lennie. Ekkor azonban egy lencse kell, hogy kövesse az etalont, amit
tökéletesen síkok, akkor a gyűrűk mindig úgy kell beállítani, hogy a rés legyen a gyújtósíkja. Ezek a lencsék
végig azonos méretűek maradnak, kiválasztják az etalonról érkező párhuzamos sugarakat, és az interferen­
ahogy a szemet a látómező bármely ciagyűrűket a nyílásra fókuszálják. Mindkét módszert használják a gya­
pontjába irányítjuk.
korlatban.

7.15. Egyéb interferenciaspektroszkópok


Amikor a fény teljesen vagy közel egyszínű, akkor nem szükségszerű,
hogy a jól tükröző felületek között lévő anyag levegő legyen. Egy egysze­
rű, megfelelően plánparallel, finoman ezüstözött felületű üveglemez telje-
INTERFERENCIA T Ö B B S Z Ö R Ö S V I S S Z A V E R Ő D É S E S E T É N 197

m megfelel Fabry-Perot-féle etalonnak. Két ilyen típusú lemez használa-


i— ha a vastagságuk aránya egész szám - azt eredményezi, hogy a vasta-
lemezen keletkezett maximumok némelyike megszűnik, mivel bár-
• s d y fény, amely a rendszert egy bizonyos szögben keresztezi, ki kell,
' elégítse a (7.16.) egyenletet mindkét lemezre. Ez a berendezés, ame-
t összetett interferométernek nevezünk, megadja a vastagabb lemez fel-
áképességét, és a vékonyabb szabad hullámhossztartományát ((7.30.)
egyenlet).
Az azonos beesésű csíkok közötti távolság rendkívül kicsivé válik, arni-
knr 0 nagyon eltér 0°-tól. Azonban ismét naggyá válik, ha a beesés szöge
•súrlódási szöghöz közel van. A Lummer-Gehrcke-féle lemez az első né-
Mmy maximumot használja fel 6 = 90° közelében. Ahhoz, hogy a lemezt Rugalmassága miatt a Fabry-Perot-
elegendő fény érje, szükséges, hogy a fényt a lemez egyik végéhez ragasz- féle interferométer a kutatási terüle­
t a n totálreflexiós prizmán vezessük be. Ekkor a fény többszörös belső ten szinte teljesen kiszorította a fix
•jfcöződésen megy keresztül, nagyon közel a kritikus szöghöz, és a súrló- távolságú lemezekkel rendelkező
éasi szöggel kilépő sugarakat egy lencse összegyűjti, hogy interferáljanak. berendezéseket. Speciális célokra
azonban továbbra is jól használha­
így czüstözetlen felületeknél is nagy reflektivitást és felbontóképességet
tók.
lapunk.

7 . 1 6 . Sávos színképek. Interferenciaszűrők


A Fabry-Perot-féle interferométer tárgyalásánál elsősorban az intenzitás
é s a lemeztávolság kapcsolatával, valamint egy egyetlen, vagy esetleg né-
szorosan együttlevő hullámhossz szögeivel foglalkoztak. Ha a ké­
ket fehér fény párhuzamos sugarainak útjába helyezzük, akkor a fény ahol m egész szám. Ha a d távolság
; egyszínű komponense interferálni fog, de ez nem fog addig látsza­ csak néhány milliméternyi, nagyon
ss, amíg az áteresztett sugár szét nem szóródik egy kiegészítő spektro- keskeny csíkokat kapunk (ha d = 5
mm, akkor több, mint 12 000 csíkot
szkópban. Ekkor egy sor fényes csíkot figyelhetünk meg a spektrumban,
csak a látható spektrumban!), és
s a e t y e k mindegyikét egy, a szomszédjától különböző hullámhossz hozta
nagyfokú diszperzió szükséges ah­
• k e . A maximumok a (7.16.) egyenletnek megfelelően a következő hul- hoz, hogy szétválaszthassuk őket.
lisshosszaknál fordulnak elő: Az ilyen csíkokra, mint sávos
színképre, vagy Edser-Butler-sá-
2*/cos6> vokra utalunk, és spektroszkópok
(7.29.) infravörös kalibrálására, valamint a
nap színképében lévő abszorpciós
vonalak hullámhosszának pontos
Egymástól nagy távolságra fekvő maximumok esetén az m-nek kis megmérésére használták őket.
kell lennie. Ez csak úgy érhető el, ha a tükröző felületeket egy-
nagyon közel helyezzük el. H a m = 2 értéknél és adott k hullám­
esetén keressük a maximumot, a fémrétegeknek X távolságra kell
E csíkoknak van egy nagy gyakorla­
egymástól. Ugyanakkor, ha m = 1, a maximum 2A-nyi hullám­
ti jelentőségű alkalmazása: azon
adódik. Azonban ilyen parányi elválasztásokat csak egy modern helyzetek, amikor d rendkívül ki­
ógiával, a vákuumban történő párologtatással érhetünk el. Először csiny, s így mindössze egy-két
fcKg átlátszó fémréteget párologtatunk egy üveglemezre. Ezután vé- maximum fordul elő a hullámhosz
198 HULLÁMOPTIKA

szak látható tartományában. Ekkor kony rétegben valamilyen dielektromos anyagot, pl. kriolitot (3NaF •
fehér beeső fénynél a hullámhossz­ A1F ) párologtatunk ennek tetejére, majd ezt a dielektromos réteget egy
3

nak csak néhány keskeny sávja ha­ újabb fémréteggel vonjuk be. Végül még egy üveglemezt helyezünk a ré­
lad át a rétegen, a fény nagy része tegekre mechanikai védelem céljából. Az így elkészült szűrő keresztmet­
visszaverődik. Egy pár féligáteresz­
szetét sematikusan a 7.20. ábra mutatja, ahol a rétegek vastagságát az
tő fémes réteg ekkor szűrőként
üveglemezekhez képest felnagyítva ábrázoltuk.
viselkedik, és közel egyszínű fényt
bocsát ki. Az áteresztett energia
Gőzölt
hullámhossz függvényében ábrázolt
fémrétegek
görbéi nagyon hasonlítanak a 7.9.
ábrán láthatókhoz, a ö
fáziskülönbség fordítottan arányos a
hullámhosszal adott d távolság
esetén.

Ha két maximum fordul elő a lát­


ható spektrumban, akkor az egyiket
könnyen kiküszöbölhetjük, ha a vé­
dő fedőlemez anyagául színes üve­ í
get használunk. Az interferenciaszű­ Átlátszó anyagó
rők ma már úgy készülnek, hogy (a gőzölt réteg
féligáteresztők) csak egy 15 A szé­ 7.20. ábra.
lességű sávban engedik át a hullám­ Egy interferenciaszűrő keresztmetszete
hosszakat úgy, hogy a maximum
bármely kívánt hullámhosszra eshet.
A maximumnál az áteresztés akár Mivel az útkülönbség most az n törésmutatójú dielektrikumban alakul
45%-os is lehet. Nagyon nehéz ki, merőleges beesésnél a maximális transzmisszióhoz tartozó hullám­
olyan színes üveg- vagy zselatinszű­ hosszt a következő képlet adja meg:
rő-kombinációt találni, amely
ugyanezt nyújtaná. Továbbá, mivel
az interferenciaszűrő inkább vissza­
veri, mint elnyeli a nem kívánt hul­
lámhosszukat, a túlhevüléssel sincs
probléma.
Gyakorló feladatok

7.1. Egy átlátszó réteg 0,003 250 cm vastag, törésmutatója pedig 1,4000. Szá­
mítsa ki (a) az interferencia m rendjét, ha 6 = 0°, és (b) az első négy szöget,
amelynél egy 6500 Á hullámhosszú vörös fény világos fényű csíkokat fog
eredményezni!
Megoldások: (a) m = 100, (b) 5,73°, 9,94°, 12,84° és 15,20°.
7.2. Egy vékony rétegnek 0,046 50 cm a vastagsága, és 1,5230 a törésmutatója.
Számítsa ki azt a <j> szöget, amelynél az 122,5-ös sötét csíkot megfigyelhet­
jük, ha 6560 Á-ös egyszínű fényt használunk kiterjedt forrásként!
7.3. Egy a Newton-gyűrűkkel foglalkozó kísérletben a sárga nátriumfény for­
málta ötödik és a tizenötödik gyűrűk átmérőit 2,303, illetve 4,134 mm-es­
nek mértük. Számítsa ki a konvex üvegfelület görbületének sugarát!
INTERFERENCIA T Ö B B S Z Ö R Ö S V I S S Z A V E R Ő D É S E S E T É N 199

74. Három konvex üveg-gömbfelületnek 200,0, 300,0, illetve 400,0 cm-es nagy
sugara van. Páronként egymás mellé helyezzük őket úgy, hogy érintkezze­
nek, és 6500 Á hullámhosszú vörös fényt használunk kiterjedt forrásként.
Számítsa ki (a) a d útkülönbséget, és (b) a huszadik gyűrű r sugarát mind­
három esetben! Lásd az ábrát.

Megoldások: (a) d = 6,338 x 10~ mm, (b) r, = 3,900 mm, r = 4,111 mm,
3
2

r = 4,661 mm
3

7.5. Három ismeretlen sugarú üveggömbfelületet helyezünk érintkezve egymás


mellé, mindegyiket Newton-gyűrűk létrehozására használva. A huszonötö­
dik fényes csík átmérői a három lehetséges esetben a következők lesznek:
8,696, 9,444, illetve 10,268 mm. Számítsa ki (ÍJ) a d útkülönbséget, és (b) a
három üvegfelület sugarát; feltéve, hogy 5461 Á hullámhosszú zöld hi­
ganyfényt használtunk a kísérletben! Lásd a 7.4. feladat ábráját.
UL Egy 1,5630 törésmutatójú üveglencsének mindkét felületén nem tükröző­
nek kell lennie. Mekkora legyen (a) a felület bevonó anyagának törésmuta­
tója, és (b) vastagsága 5500 Á hullámhosszú zöld fény esetén, ha 0%-os
visszaverőképességet akarunk elérni?
X7. Vektordiagramok használatával számítsa ki egy 80,0%-os visszaverőképes-
ségű Fabry-Perot-féle interferométer interferencaképének eredő amplitú­
dóját és intenzitását, ha az egymást követő sugarak közötti fáziskülönbség
(a) 0°, (b) 15,0°, és (c) 30,0° (1. 7.4. és 7.10. ábráksA). Csak az első hat su­
garat vegye számításba! Az első áteresztett sugár amplitúdója legyen egy­
ségnyi. Készítsen vázlatot!
Megoldások: (a) A = 2,587, A = 6,693, (b) A = 2,403, A = 5,776, (c) A =
2 2

= 1.948, A = 3,793; lásd a 7.9. feladat ábráját.


2

XI. Egy Fabry-Perot-féle interferométer lemezeinek reflektivitása r = 0,90.


Számítsa ki a minimális (a) felbontóképességet, (b) lemeztávolságot ahhoz,
hogy a hidrogén színképének H -vonalát (amely egy 0,1360 Á távolságú
a

sngárpár) két komponensére felbonthassuk.


'V. A Fabry-Perot-féle gyűrűk egybeesésének módszerét felhasználva két hul­
lámhosszt hasonlítunk össze, amelyek közül az egyik 5460,740 Á, a másik
200 HULLÁMOPTIKA

valamivel rövidebb. Számítsa ki (a) a hullámhossz-különbséget, és (b) a X'


hullámhosszat, ha az egybeesések 0,652, 1,827 és 3,002 mm-nél fordulnak
elő!

A = 2,587

1,00
A 7.9. feladat amplitúdóinak grafikus összeadása

7.10. Egy Fabry-Perot-féle kép készítésénél 5460,740 Á hullámhosszú higany­


fényt használtak, a lemezek távolsága 6,280 mm volt. Ha egy 120,0 cm fó­
kusztávolságú lencsét használunk, akkor számítsa ki (a) a középpont inter­
ferenciájának rendjét, és (b) a központtól számított hatodik gyűrűnek a
rendjét! (c) Mi az egyes rendek hullámhossztávolsága, és (d) a hatodik gyű­
rű lineáris átmérője?
Megoldások: (a) 23 000,5, (b) 22 994,5, (c) 0,237 418 Á, (aj 5,5029 cm
Egyetlen 8. fejezet
rés Fraunhofer
diffrakciója

egy fénynyaláb áthalad egy keskeny résen, a geometriailag leár-


»lt terület egy részén szétszóródik. Ezt a jelenséget a 6. fejezet elején
•"ismertettük; a 6.2. ábrán a diffrakció egyik legegyszerűbb esete látha-
, vagyis az, hogy a fény nem egyenes vonalú mozgást végez. Ezt a fény
atermészetével kielégítően meg lehet magyarázni, és ebben a feje-
számszerűen is megvizsgáljuk a diffrakciós képet, vagyis a fény
itásának a nyílás mögötti eloszlását, felhasználva a hullámmozgás
fenbban tárgyalt elveit.

«U. Fresnel- és Fraunhofer-diffrakció


A diffrakciós jelenségek kézenfekvő módon két alapvető osztályba sorol- A Fraunhofer-diffrakciót sokkal
t (1) azokra, amelyeknél a fényforrás és a képet megjelenítő képer- egyszerűbb elméletileg kezelni. Ez a
6 a diffrakciót okozó nyílástól gyakorlatilag végtelen távolságra találha- gyakorlatban is könnyen megfigyel­
hető, ha egy forrás fényét egy len­
. és (2) azokra, amelyeknél vagy a forrás, vagy a képernyő, vagy mind-
csével párhuzamossá tesszük, és egy
i véges távolságra van a nyílástól. Az (1) osztályba tartozó jelensége­
nyílás mögé helyezett másik lencse
i m történelmi okokból Fraunhofer-diffrakciónak, a (2) osztályba tartozó- segítségével egy ernyőre fókuszál­
l a t pedig Fresnel-diffrakciónak nevezzük. juk. Ez az elrendezés a forrást és az
A Fiesnel-diffrakció megfigyeléséhez ugyan nincs szükség lencsékre, ám ernyőt gyakorlatilag a végtelenbe tá­
•tahnllámfrontok nem síkok, hanem széttartóak, és így az elméleti meg- volítja.
mnríílfs is sokkal bonyolultabb. Ebben a fejezetben csak a Fraunhofer-dif-
•afcaóval foglalkozunk, a Fresnel-diffrakciót a 11. fejezetben tárgyaljuk.

SL2. Egyetlen rés diffrakciója


A lés olyan téglalap alakú nyílás, amelynek hosszúsága jóval nagyobb szé­
lességénél. Tekintsük egy a 8.1. ábrán láthatóhoz hasonló S rést, amely-
• c k hosszanti oldala merőleges a lap síkjára.
202 HULLÁMOPTIKA

A rést egy keskeny S' résen át érke­


ző, az L\ lencse által fókuszált pár­
huzamos egyszínű fénnyel világítjuk
meg. A fényt az lencse fókuszálja
a P fő fókuszpontba helyezett er­
nyőre vagy fotólemezre, ahol kiala­
kul a diffrakciós kép, amint azt se­ Forrás
matikusan ábrázoltuk.

Ernyő

8. 1. ábra.
Kísérleti elrendezés egyetlen rés diffrakciós képének meghatározására;
Az 5'L] távolság 25,0 cm, az LjP Fraunhofer-diffrakció
pedig 100 cm volt. Az S rés széles­
sége 0,090 mm, az 5"-é 0,10 mm A 8.2. ábra (b) és (c) része két különböző expozíciós idővel készült
volt. Ha S'-t több, mint 0,3 mm-rel diffrakciós képet mutat, melyeknél 4358 Á hullámhosszú ibolyaszínű
szélesebbre vettük, a diffrakciós kép fényt használtak.
részletei kezdtek eltűnni. Az eredeti Az egyetlen rés keltette diffrakciós kép magyarázata a Huygens-féle
lemezen a középen lévő maximum d
másodlagos hullámok interferenciájában rejlik, amelyeket úgy képzelhe­
félszélessége 4,84 mm volt. Fontos
tünk el, mintha a rés síkjába érkező hullám minden pontjából egy másod­
megjegyezni, hogy a középen lévő
maximum szélessége kétszerese lagos hullám indulna el.
a halványabb mellékmaximumok Első megközelítésben ezeket a másodlagos hullámokat egységes gömb­
szélességének. Az, hogy ez a jelen­ hullámoknak tekinthetjük, amelyek kibocsátása a rés szélén hirtelen abba­
ség a korábbi definícióink szerinti marad. Bár az így kapott eredmények elég jól megközelítik a valóságot, a
diffrakció, abból látszik, hogy a 8.2. szigorúbb elmélet fényében bizonyos módosításokra szorulnak.
(a) ábrán látható csík az 5" rés A 8.3. ábra egy b szélességű rés metszetét ábrázolja, amit balról párhu­
geometriai képének a szélessége, zamos fénnyel világítunk meg.
vagyis gyakorlatilag az, amit a má­
sodik rés elhagyásával és a lencse
teljes nyílásának kihasználásával
kapnánk. Ez a kép könnyen megfi­
gyelhető, ha egy átlátszó vonalat
húzunk egy fotólemezre, és a 6.2.
részben ismertetett módon a sze­
münk előtt tartva használjuk (1. 6.5.
ábra).

8.2. ábra.
Az egyetlen rés keltette diffrakciós kép fényképei
EGYETLEN RÉS FRAUNHOFER-DIFFRAKCIÓJA 203

Mi. ábra.
Camietriai szerkesztés egyetlen rés keltette diffrakciós kép
•ásónak vizsgálatára

Legyen a rés síkjában lévő hullámfront ds szélességű elemi része s tá-


L az O középponttól. A másodlagos hullámok azon részei, amelyek
és síkjára merőlegesen mozognak, P -ban fókuszálódnak, míg a többi-
0

. m e l y e k tetszőleges 6 szög alatt mozognak, P-be érkeznek. Elsőként


•Saatsük az origóban levő ds elemi rész által kibocsátott másodlagos hul-
melynek amplitúdója egyenesen arányos a ds hosszal, és fordítot-
i aranyos az x távolsággal. A hullám P-ben egy végtelenül kis elmozdu-
t hoz létre, amit gömbhullámok esetén a következő kifejezéssel lehet
•cgadni:

ads
,= sin(cuí — kx).
x

Ahogy ds helyzete változik, az általa létrehozott elmozdulás fázisa szín­


ia változni fog a F-ig tartó különböző úthosszak miatt. Amikor s távol­
iéra van az origó alatt, járuléka:

ads ads
•- sin[tüí - k(x + A)] = sin(<wf — kx — kssind) (8.1.)
X x
Összegezzük az összes elemi rész hatását a rés egyik szélétől a másikig.
A komplex amplitúdók módszere
• a (8.1.) egyenlet s =-£/2-től £>/2-ig történő integrálásával tehetjük
cg. A legegyszerűbb módszer a szimmetrikusan elhelyezkedő í-ben és (7.8. rész) az (ab/ x)f exp(xsin6)ds
kapott járulékok páronként való integrálása, ahol az egyes járulé- kifejezéssel kezdődik, és komplex
értékei: konjugáltjával való szorzás után a
valós amplitúdó adja meg végered­
ményül. Ezért e módszer használata
—éy^ + dy = -^-[sin(cüf — kx — kssind) + sin(tot -kx + fcssinö)]
s
itt nem jelent egyszerűsödést.
204 HULLÁMOPTIKA

Mivel sin a + sin R = 2 cos ^(a - 8) sin ~ ( + /?)> így a következőt


a

kapjuk:

^•y = p os(fcy sin 6) sin(tuí — kx)]


C

amit s = 0-tól fo/2-ig kell integrálnunk. Az amplitúdóra való hatására néz­


ve az x-et konstansnak tekinthetjük, így:

2a
la r
y = —sin(cüí — kx) I cos(kssm8)ds =
x J

2a sin(KJSinö)
sin(wí — kx) =
x kúnd

siní—Jfcfesinő
ab \2
= ^ '- sin(ö>f - kx) (8.2.)
x
—kbsind
2

Az eredő rezgés így egyszerű harmonikus lesz, aminek az amplitúdója


P helyzetével változik, mivel az utóbbit 6 határozza meg. Az amplitúdóját
a következő módon fejezhetjük ki:
(} = — kb sin 8 = (jib sin 6)lk és
2 sin/3
AQ = ablx. A/j mennyiség egy alkal- " "o—
* (8.3.)
mas változó, amely a rés ellentétes
széleinél kapott eredmények felét
fejezi ki ^ képernyőn lévő intenzitás ekkor:

.2 . 2 sin 2

7
~ A
" ^ o - ^ - (8-4-)
P

Ha a fény ahelyett, hogy a rés síkjára merőlegesen esne, egy i szöget


bezárva érkezik, akkor könnyen belátható, hogy a fenti kifejezésben csak
a B-t kell kicserélni egy általánosabb alakra:

P=- ^ ~ , ~ (8.5.)
EGYETLEN RÉS FRAUNH0FER-DIFFRAKC1ÓJA 205

9 3 . Egyetlen rés diffrakciós képének


i w á b b i vizsgálata

A 8.4. (a) ábrán a görbék az amplitúdó (8.3.) egyenletét (szaggatott


vasal), és az intenzitás (8.4.) egyenletét ábrázolják, az A állandót minden
0

a a b e n egységnyinek véve. Az intenzitásgörbe alakja megegyezik azzal,


amk a 8.2. ábra gyakorlati értéke alapján vártunk. A fényes központi sáv
• i i i i n i l i intenzitása a 8.3. ábra P pontjában található, ahová nyilvánva-
0

a a a az összes másodlagos hullám egy fázisban érkezik, mivel a A útkü-


Babség zérus. Ennél a pontnál B = 0, és bár a (sin 6)IB tört B = 0-ra hatá-
—rariíinní válik, emlékezzünk arra, hogy kis szögek esetén a sin 8 értéke
£ * o z közelít, és ha 8 eltűnik, akkor egyenlők lesznek. így 8 = 0 esetén
fáa/Fy/? = 1. Most már láthatjuk az A konstans jelentését. Mivel 8 = 0,
0

%v A = A , ami akkor fejezi ki az amplitúdót, ha a másodlagos hullámok


0

• e j fázisban érkeznek. A^ ekkor a maximális intenzitás értéke a diffrak­


ciós kép közepén. Erről a főmaximumról az intenzitás 6 = ±rr-nél nullára
csm; vissza, majd számos másodlagos maximumon megy keresztül, ame-
kfek között egyenlő távolságokban, B = ±jt, ±2n, ±3n, vagy általáno­
s á b a n : B = rrm-nél az intenzitás nulla. A másodlagos maximumok nem
B i t ó n vannak ezen pontok között, hanem elmozdulnak a kép középpont-

AB azon értékei, amelyek kielégítik


ezt a feltételt, könnyen megtalálha­
tók grafikusan, az y = tg B görbe és
azy = 3 egyenes metszéspontjaiban.
A 8.4. (b) ábrán ezek a metszéspon­
tok közvetlenül a megfelelő másod­
lagos maximumok alatt találhatók.

M.4. ábra.
Egfetlen rés Fraunhofer-diffrakciójának amplitúdó- és intenzitásgörbéi,
mmaximumok és minimumok helyzeteivel
206 HULLAMOPT1KA

8.1. táblázat.
A központi maximumra vonatkozó értékek egyetlen rés Fraunhofer-diffrakciója
esetén

Bfok rad sin/3 A 2


Bfok rad sin B A 2

0 0 0 1 105 1,8326 0,9659 0,2778


15 0,2618 0,2588 0,9774 120 2,0944 0,8660 0,1710
30 0,5236 0,5000 0,9119 135 2,3562 0,7071 0,0901
45 0,7854 0,7071 0,8106 150 2,6180 0,5000 0,0365
60 1,0472 0,8660 0,6839 165 2,8798 0,2588 0,0081
75 1,3090 0,9659 0,5445 180 3,1416 0 0
90 1,5708 1,0000 0,4053 195 3,4034 0,2588 0,0058

ja felé egy értékkel, amely m növekedésével csökken. Ezen maximumokra


a/5 pontos értékét a (8.3.) egyenlet B szerinti differenciálásával és nullára
rendezésével kaphatjuk meg. Ez a következőt eredményezi:

tg/J = /3

Az első másodlagos maximum in­ A másodlagos maximumok intenzitásai jól közelíthetők a (sin /?)//? 2 2

tenzitása mindössze 4,72 százaléka értékek kiszámításával, amikor azok félúton, azaz /j = 3TT/2, 5TC/2, ITXII, ...
a központi maximum intenzitásának, helyzetben vannak. Ezek a főmaximum intenzitásának a 4/9TT , 4/25JT , 2 2

míg a második csak 1,65, a harma­ 4/49?r ,.... vagy 1/22,2, 1/61,7, 1/121, ...-szeresét adják.
2

dik pedig 0,83 százaléka. A 8.1. táblázat tartalmazza az intenzitás pontos értékeit a központi
maximum minden 15°-nyi intervallumára. Ezek az értékek nagyon hasz­
nosak görbék megrajzolásánál.
Az egyréses.diffrakciós kép keletkezésére érthető elméletet kapunk a
következő egyszerű meggondolással. Tekintsük azt a fénysugarat, amely a
8.5. ábrán a résből az ernyő Fj pontjába érkezik, amely pont csupán egy
hullámhossznyi távolsággal van messzebb a rés felső szélétől, mint az
alsótól.

Intenzitás

8.5. ábra.
Az első minimum szöge egyetlen rés diffrakciós képénél
E G Y E T L E N RÉS F R A U N H 0 F E R - D I F F R A K C 1 Ó J A 207

A res felső szélével határos pontból a másodlagos hullám körülbelül E módszer, bár tanulságos, de nem
el nagyobb távolságot fog megtenni, mint a középpontból induló, így pontos, ha a képernyő véges távol­
M fáziskülönbségű rezgéseket fognak létrehozni, és zérus eredő el- ságra van a réstől. Ahogy a 8.5. áb­
ást eredményeznek P ben. Ehhez hasonlóan a következő felső ra is mutatja, a rövidebb szaggatott
r
vonal jelöli ki a sugarak útján a P -
51 induló másodlagos hullám kioltja a középpont alatti pontból indu- x

től való egyenlő távolságot. Látni


• f tollam hatását, és mivel ezt a párosítást a hullámfront minden pontjára
fogjuk, hogy a felső széltől, illetve a
etjük, a végső eredő elmozdulás P b e n nulla lesz. P -ban az útkü-
r 3
középről induló fénysugár útkülönb-
2A, és ha a rést felosztjuk négy részre, a pontok párosítása ismét sége P\-ig valamivel nagyobb lesz
; eredőt ad, mivel az egyes részek páronként kioltják egymást. Ám a A./2-nél, a középről, illetve az alsó
f\ pont esetén az útkülönbség 3A/2, ekkor a rést csak harmadolhatjuk, s széltől induló fénysugáré pedig va­
k*» két rész „eltűnése" után a megmaradó harmadik határozza meg az in- lamivel kisebb. így az eredő intenzi­
tBKDtást ebben a pontban. Természetesen / V b e n az eredő amplitúdó még tás P ben és P -ban nem lesz nulla,
r 3

: megközelítően sem harmada P -belinek, mivel a harmadik rész má-


0
bár minél távolabb van a rés a kép­
os hullámainak fázisai semmiképpen sem azonosak. ernyőtől, illetve minél keskenyebb a
Nyilván, látva az ábra relatív méreteit, a rés geometriai árnyéka jelentő- rés, annál közelebb lesz hozzá. Ez
megfelel a Fresnel-diffrakcióból
• kiszélesíti a központi maximumot. Ahogy azt már Young kísérleténél
Fraunhofer-diffrakcióba történő
itfaittok (6.3. pont), ha a képernyő a végtelenben található, az összefüggé­
átmenetnek.
sek egyszerűbbé válnak. Ekkor a 8.5. ábra 6 és Q szögei pontosan
X x

egyenlők lesznek, vagyis a két szaggatott vonal merőleges lesz egymásra,


n8 = 7r-nek megfelelő első maximumnál A = b sin 6 lesz. Emiatt: X

A A gyakorlatban öj általában nagyon


(8.6.) kis szög, így szinuszát a szöggel
b
egyenlőnek vehetjük.
A
(8.7.
b
A diffrakciós kép szélessége a hul­
Ez az összefüggés azonnal megmutatja, hogy a kép méretei hogyan lámhosszal arányosan nő, így vörös
vftoznak A-val és b-vel. A diffrakciós kép lineáris szélessége a képernyőn fény esetén durván kétszer akkora,
atlnyos lesz a rés-képernyő távolsággal, ami a rés közelébe helyezett len­ mint ibolya fénynél, ha a résszéles­
ség és a többi paraméter azonos. Ha
cse fókusztávolságával egyezik meg. így a 6 = Xlb szögtávolságnak meg­
X
fehér fényt használunk, a központi
felelő egymás melletti minimumok közötti d lineáris távolság:
maximum középen fehér lesz, de ki­
felé haladva vörösessé válik, a szé­
/A leinél pedig már bíborba és egyéb
kevert színekbe hajlik.

A diffrakciós kép szögnagysága egy adott hullámhossznál fordítottan A 8.2. ábra fényképezésénél, ha az
aranyos a b résszélességgel, így ha b-t megnöveljük, a kép gyorsan össze- S rést 9,0 mm szélesre vettük, az öt
aagorodik. maximum teljes látható képe
Ez a tény (azaz, hogy ha a rés szélessége a hullámhosszhoz viszonyítva 0,24 mm széles lett a lemezen, az
eredeti 2,4 cm helyett.
•agy. akkor a diffrakció gyakorlatilag elhanyagolható) eredményezte azt,
hogy a korai kutatók úgy gondolták: a fény egyenes vonalak mentén ter­
jed, és nem lehet hullámmozgás. A hanghullámok azonban nagy méretű
•jflason, pl. egy nyitott ablakon való áthaladáskor is nagy szögben elhaj-
208 HULLÁMOPTIKA

8.4. Az amplitúdók grafikus kezelése.


A rezgési görbe
Az összes másodlagos hullámból származó amplitúdójárulékok összeadá­
sa könnyen kivitelezhető a 5.2. részben már ismertetett grafikus módszer­
rel, amely az amplitúdók vektorként való összeadásán alapul. Érdemes en­
nek a módszernek néhány részletét megvizsgálni, mivel a későbbi fejeze­
tekben tárgyalandó komplikáltabb esetekben is előnyösen használható lesz
majd, és a diffrakciós kép keletkezéséről is nagyon világos fizikai képet
ad. Osszuk fel a rés szélességét elég nagy számú egyenlő részre, mondjuk
kilencre. Az ernyőn bármelyik szakasz által kialakuló r amplitúdó ugyan­
olyan lesz, mivel a szakaszok egyenlő hosszúak. Azonban az amplitúdók
fázisai minden pontban különbözni fognak, kivéve a tengely, azaz a rés
közepébe (P a 8.5. ábrán) húzott merőleges pontjait. Egy, a tengelyen kí­
0

vüli pontnál a kilenc szegmens mindegyike különböző fázisú rezgést fog


kelteni. Továbbá a szomszédos szegmensek amplitúdójárulékainak ő fá­
ziskülönbségei konstansok lesznek, mivel átlagban minden elem ugyan­
annyival van távolabb (vagy közelebb) a szomszédjánál.

Ahogy a diffrakciós kép közepe fe­


lől kifelé tartunk, az ív hossza végig
konstans A marad, de görbültsége
0 A
növekszik a nagyobb ö fáziskülönb­
ségnek megfelelően, amely a végte­
lenül kicsi a vektorok között van. B = Jt/4
így a rezgési görbe feltekeredik,

revesszük, hogy a másodlagos maxi­


mumok aszimmetriája a kör össze­ 8 = nl2 B = 3n/4 B=n
zsugorodásából következik, aminek (c) (d) (e)
B növekedése az oka. így A maxi­
mális hosszát valamivel a 8.6. (g)
résznél megjelenő állapot előtt éri el. A=0

8 = 5nJ4 8 = 3nl2 8 = InlA 8 = 2n


(/) (g) (») (0
8.6. ábra.
Amplitúdók grafikus kezelése egyetlen rés difi
diffrakciójánál
EGYETLEN RÉS FRAUNHOFER-DIFFRAKCIÖJA 209

'va azt, hogy az eredő amplitúdót és fázist olyan amplitúdók


összeadásával kaphatjuk meg, amelyek egymással a fáziskülönb-
• c g e g y e z ő szöget zárnak be, a 8.6. (b) ábrán láthatóhoz hasonló
not rajzolhatunk fel. A kilenc azonos a amplitúdó mindegyi-
; zár be a megelőzővel, és az A vektori összegük a keresett ere-
3. Most tételezzük fel, hogy a rést nem kilenc, hanem sok
i . végtelen számú egyenlő részre osztjuk.
i vektorok egyre kisebbek lesznek, és velük együtt a ő értéke is azo-
anayban csökken, így végül a vektordiagram alakja egy körívhez kö-
aaogy a (b') résznél is láthatjuk. Az eredő amplitúdó ugyanaz ma­
iegyenlő lesz az ív húrjával. Az ilyen folytonos görbét, amely vég-
' sok amplitúdó összeadásából jön létre, rezgési görbének nevezzük.
• fáziskülönbség megjelenése az alkotók között nem változtatja meg Ahhoz, hogy megmutassuk, hogy ez
amplitúdókat vagy az algebrai összegüket. így a képernyő a módszer megegyezik korábbi
pontjában az eredő A amplitúdó és a tengelyen lévő A aránya 0
eredményeinkkel, megjegyezzük,
a körív húrjának és ívhosszának arányával. Mivel 3 a rés hogy az ív hossza pontosan egyenlő'
: szélei közötti fáziskülönbség felét jelenti, az ív által bezárt szög az A amplitúdóval, amelyet akkor
0

mert az első és utolsó a vektorok között 26 a fáziskülönbség. A nyerünk, ha az összes alkotó rezgés
ijm'l ábrán a körív sugarát q-val jelöltük, és az A húr középpontjára egy fázisban van, amint az ábra (a)
részén.
st állítottunk. Az ábra geometriájából azt kapjuk, hogy:

A/2
A = 2q sin B

húrhossz _ 2qúr\3 _ sin/i


ívhossz ~ qXlB ~ B

.) egyenletnek megfelelően.

Téglalap alakú nyílás


J nt dő z ő részekben egy rés intenzitásfüggvényét olyan másodlagos gomb­
ák hatásának összegzéséből nyertük, amelyek egy, a rés hosszára
ges síkban (azaz a 8.3. ábra síkjában) lévő hullámfront lineáris ré-
1 eredtek. Semmit sem mondtunk viszont a hullámfront azon részei-
; hatásáról, amelyek e síkon kívül vannak. Egy átfogóbb matematikai
vactgálat azonban, mely a hullámfront mindkét dimenziója menti kettős
•aegrálást is magába foglalja, megmutatja, hogy a fenti eredmény csak
pontos, ha a rés hosszúsága a szélességéhez képest nagyon nagy.
É g ; b szélességű és / hosszú rés teljes elemzése az intenzitásra a követ-
í kifejezést adja:
210 HULLÁMOPTIKA

8 = (Ttb sin 9)/X, ahogy korábban is, r i n /?rin y


és y = {nl sin Q)/A. A 6 és £2 szö-
2 2
(8.8.)
geket a nyílás közepéből húzott me­ (32
Y 2

rőlegestől mérjük, azokban a síkok­


ban, amelyek normálisai párhuza­ A (8.8.) egyenlet által megadott diffrakciós képet, ha b és / egymással
mosak a b, illetve / oldalakkal. összemérhetőek, a 8.7. ábra illusztrálja. A nyílás méreteit az ábra bal alsó
részén látható fehér téglalap mutatja. Az intenzitás a képben elsősorban a
nyílás oldalaival megegyező két irányban koncentrálódik, és mindkét
irányban megfelel egy olyan rés keltette egyszerű képnek, amely egyenlő
a nyílás adott irányú méretével. A résszélesség és a kép mérete közötti
fordított arányosság miatt a csíkok szorosabban helyezkednek el a nyílás
hosszabbik oldalának irányában. Ezen diffrakciós mintázatok mellett
számos más halvány maximum is előfordul, ahogy az ábra is mutatja. Ezt
a diffrakciós képet könnyen megfigyelhetjük, ha egy kis téglalap alakú
nyílást egy pontszerű forrásból származó egyszínű fénnyel világítunk
meg. A lencsék elrendezése, valamint a forrás és a képernyő távolsága ek­
kor hasonló ahhoz, amit a 8.2. részben ismertetett réskép megfigyelésénél
használtunk.
Egy nagyon nagy / értékű résnél a (8.8.) egyenletben szereplő (sin y)l y
2 2

tényező zérus lesz Q minden értéke esetén, a rendkívül kicsiket kivéve.


Ez azt jelenti, hogy a diffrakciós kép a képernyőn mindössze egy, a résre
merőleges vonal lesz, ami hasonlít a 8.7. ábra fényes pontok alkotta víz­
szintes vonalának központi részére. Általában a rés okozta diffrakciónál
nem ilyen vonalképet érzékelünk, mivel ehhez pontforrás használata kel­
Diffrakciós jelenség a mindennapok lene. A 8.1. ábrán az elsődleges forrás az S' rés volt, amelynek a hosszab­
során is gyakran megfigyelhető, bik mérete merőleges a lapra. Ebben az esetben a résforrás minden pontja
amikor pl. világos utcai fényt szö­ egy vonalképet alkot, de ezek szorosan egymás mellett vannak a képer­
veten keresztül nézünk. nyőn, és a 8.2. ábrán láthatóhoz hasonló képet adnak. Ha a 8.7. ábra tég­
lalap alakú nyílását használtuk volna résforrásként (az / oldalt a réssel pár-

8.7. ábra.
Téglalap alakú nyílás diffrakciós képe
E G Y E T L E N RÉS F R A U N H O F E R - D I F F R A K C I Ó M 211

Imzamosan), akkor az eredmény számos ilyen kép egymásra halmozása


kané. s a 8.2. ábrának megfelelő képet kapnánk.
. Ezen megfontolásokat könnyen kiterjeszthetjük az elsődleges rés széle-
ssésének hatására is. Egy véges szélességű résnél minden vonalelem,
aaery párhuzamos a rés hosszával, a 8.2. ábrán láthatóhoz hasonló képet
aá. Az eredő kép megfelel egy sor egymás mellé helyezett ilyen képnek.
Ha a rés túl széles, az egyetlen réshez tartozó kép elveszik. Addig azon-
kaa nincs túl nagy változás, amíg a rés két széléről érkező képek közötti
tfaolság legfeljebb egynegyede a központi maximum és az első minimum
•Érolságának. Ez a feltétel teljesül, ha az elsődleges rés látószöge az első

fcmcsétől — (XI b), amint az a 8.8. ábrán is látható.


4

9 j 6 . Felbontóképesség téglalap alakú nyílás esetén


Egy optikai eszköz felbontóképességén azt értjük, hogy az eszköz meny-
•yire képes egymáshoz nagyon közeli tárgyak képét szétválasztani. A
geometriai optika törvényeit felhasználva tervezhetünk olyan távcsövet
asgy mikroszkópot, amely képes bármilyen kicsi pontforrás képét megje-
karíteni. Végső soron azonban a diffrakciós kép az, ami a felbontóképes-
dEgnek felső határt szab.
Láttuk, hogy amikor párhuzamos fény halad keresztül egy nyíláson, ak­
kor azt nem lehet egy pontba fókuszálni, hanem egy diffrakciós képet fo-
gaak kapni, amelyben a központi maximum szélessége fordítottan ará-
•yos a nyílás szélességével. Két tárgy képe nyilván nem válik szét, ha a
•frolságuk sokkal kisebb a központi diffrakciós maximum szélességénél.
A keskeny S és S résforrások,
Az említett nyílások általában a távcsövek vagy mikroszkópok objektív- x 2

amelyek merőlegesek az ábra sík­


kscséit jelentik, így kör alakúak. A kör alakú nyílások diffrakciójával
jára, az Si' és az .SV valós képeket
•Bjd a 8.8. részben foglalkozunk, itt a téglalap alakú nyílás valamivel hozzák létre az ernyőn. Mindkét kép
egyszerűbb esetét tárgyaljuk. egyetlen rés diffrakciós képe, inten­
A 8.8. ábra két síkdomború lencsét ábrázol (amelyek megfelelnek zitáseloszlásaikat a függőleges
egyetlen bikonvex lencsének), amelyek között egy b függőleges méretű irányban ábrázoltuk. A központi
•égialap alakú nyílás van. maximumok a szögtávolsága meg­
egyezik a források szögtávolságá­
val, és az ábrán látható értékeknél
alkalmas két különálló kép megjele­
nítésére.
a b
a

Intenzitás

&&. ábra.
£jT* téglalap alakú nyílás alkotta kettó's résforrás diffrakciós képei
212 HULLÁMOPTIKA

Az ábrázolt állapotban mindegyik főmaximum pontosan a szomszédos


kép második minimumára esik. Ez a lehető legkisebb a érték, amelynél az
eredő képen a két nagy maximum közötti intenzitás zérus. A központtól a
második minimumig terjedő szögtávolság így mindkét képnél B = 2n-nék
(1. 8.4. ábra), vagy sin 8 « 6 = 2A/fc = 2 0 n e k felel meg. Ahogy a értéke
r

csökken, és a két kép egyre közelebb kerül egymáshoz, a maximumok kö­


zötti intenzitás egyre nagyobb lesz, míg végül nem lesz minimum a kö­
zéppontban. Ezt a folyamatot a 8.9. ábra illusztrálja, ahol négy különböző
a értéknél láthatjuk az eredő görbét (vastag vonal). Mindegyik esetben az
eredő görbét egyszerűen az egyes képek intenzitásgörbéinek (szaggatott
és vékony vonalak) összeadásával nyertük, amint a Fabry-Perot-csíkok
esetében is (7.12. rész).
Ahhoz, hogy kiszámítsuk a öpgyel elválasztott diffrakciós csíkok eredő
minimumának középen lévő intenzitását, megjegyezzük, hogy a görbék
mindkét képnél /? = ix/2-né\ keresztezik egymást, és hogy bármelyikük in­
tenzitása a maximumhoz képest:

így a részeredmények összege 0,8106 lesz, ami azt mutatja, hogy az


Ezt a meglehetősen önkényes vá­ eredő kép intenzitása a maximális értéknek körülbelül a négyötödére esett
lasztást azóta is Rayleigh-kritérium-
vissza. Ez még szemmel is jól látható, de ennél jóval kisebb változásokat is
nak nevezzük. A 6] szöget néha a b
megfigyelhetünk, vagy legalábbis észlelhetünk, érzékeny intenzitásmérő
nyílás felbontóképességének is ne­
vezik, ámbár a felbontóképesség ak­ készülékkel, pl. mikrofotométerrel. Ebben a tartományban azonban a mi­
kor nő, ha f?[ csökken. A 6 ponto­
X
nimum mélysége nagyon gyorsan változik, ezért az összefüggések egysze­
sabb elnevezése: minimális felbon­ rűsítése érdekében Rayleigh úgy határozott, hogy két diffrakciós kép felbon­
tási szög. tásának kritériumaként a távolságot önkényesen rögzíti a = 6 = X/b-nél.l

Az ábrát megvizsgálva láthatjuk,


hogy ha a maximumok közelebb
vannak, mint a = 0] (ami megfelel
B = jr-nek), akkor lehetetlen a két
képet különválasztani. Ennél a tá­
volságnál az egyik kép maximuma
pontosan a másik első minimumára
esik, így az eredő kép maximumai­
nak intenzitása megegyezik az
egyes képek maximumaival. Ezért a a = 6, a = 1/20,
számítások egyszerűbbek, mint a
Fabry-Perot-csíkok esetében, ahol 8.9. ábra.
valójában az intenzitás egyetlen Két résforrás diffrakciós képei: (a) és (b) jól elkülönült képek; (c) alig elkülönült
pontban sem volt nulla. képek; (d) nem elkülönült képek
EGYETLEN RÉS FRAUNH0FER-D1FFRAKC1ÓJA 213

1.7. Prizma színfelbontó-képessége


E k h kritérium felhasználását téglalap alakú nyílás felbontóképességének
•eghatározására megtaláljuk a prizmás spektroszkópnál, feltételezve azt,
hogy a prizma felülete a megtört fénysugarakat egy téglalap alakú részre
Koriátozza. így a 8.10. ábrán a két párhuzamos sugár közötti minimális
éd szögre, ami a képek felbontási határa miatt adódik, azt kapjuk, hogy
AJ = 0, = X/b, ahol b a keletkező fénynyaláb szélessége.
A képeket létrehozó két nyaláb egy kis AA növekménnyel tér el egy-
•Hstól, ami igazából negatív, mivel a kisebb hullámhosszak térnek el na­
gyobb szögekkel. A hullámhossz-növekmény hasznosabb a szögnövek-
•éaynél, mivel ez az a mennyiség, ami a színfelbontó-képesség XIAX kép-
kaében szerepel (7.12. rész). Hogy ezt a prizmára is megkapjuk, először is
•szögezzük, hogy mivel egy hullámfront két egymás utáni bésb' helyze­
t e között bármely optikai út egyenlő, így felírható:
n a prizma törésmutatója A hullám­
c + c ' = nB (8.9.) hossz esetén, B pedig a prizma alap­
lapjának hossza.
Ha most a hullámhosszt AA-val csökkentjük, az optikai út a prizma
alapján keresztül (n + An)B lesz, és a keletkező hullámfrontnak AÓ = X/b
angben kell elfordulnia ahhoz, hogy az általa létrehozott kép éppen fel-
laatásra kerüljön. Mivel az ábrából: Aő = (Ac)/b, ez a fordulat a felső sugár
kasszát Ac = A-val növeli meg. Az mellékes, hogy Ac-t a A vagy a A + AA
•agarak mentén mérjük, mivel csak másodrendű különbség jöhet számí-
máu. Ekkor a következőt kapjuk:

c + c ' + A = (n + An)B,

aaaiből kivonva a (8.9.) egyenletet:

Í=BAn.

MM. ábra.
fMsau felbontóképessége
214 HULLÁMOPTIKA

A kívánt eredményt a AA-val történő osztással, és a dnldX derivált kis


növekmények arányának helyére történő behelyettesítésével kapjuk meg.
A (8.10.) egyenlet akkor is alkal­
mazható, ha a nyaláb nem tölti ki a X _ dn
prizmát, csak ebben az esetben B a (8.10.)
prizmát keresztező' szélső utak kü­ A/f" ~dX
lönbsége lesz. Ha pedig két vagy
több prizmát kapcsolunk össze, Nem nehéz megmutatni, hogy ez a kifejezés egyenlő a szögdiszperzió
akkor B az alaphosszak összege. és a kilépő nyaláb b szélességének szorzatával is.

8.8. Kör alakú nyílás


A pontforrásból származó, és kör alakú nyíláson áthaladó síkhullámok
keltette diffrakciós képek nagyon fontosak a távcsövek és egyéb optikai
eszközök felbontóképességének meghatározásánál. Kiszámításuk azonban
sajnos elég nehéz, mert a nyílás felületén kettős integrálást kell végez­
Sir George Airy (1801-1892) nünk, ahogy a téglalap alakú nyílásnál is a 8.5. részben. A problémát elő­
Anglia királyi csillagásza 1835-től ször Airy oldotta meg 1835-ben, és a megoldást az elsőrendű Bessel-függ-
1881-ig. A fény elhajlásáról szóló vénnyel fejezte ki. Ezt sorbafejtéssel kell meghatároznunk, és az eredmé­
munkájáról híres (12.11. rész). nyek ábrázolásának legkézenfekvőbb módja, ha a kapott adatokat táblá­
zatba foglalva közöljük (8.2. táblázat).
A 8.11. (a) ábrán illusztrált diffrakciós kép egy fényes központi ko­
rongból (az ún. Airy-korongból), és a körülötte lévő halványabb gyűrűk­
ből áll. Sem a korongnak, sem a gyűrűknek nincsenek éles határaik, ha­
nem fokozatosan halványulnak el a széleiknél, és zérus intenzitású körök
választják el őket egymástól. Az intenzitáseloszlás nagyjából ugyanolyan.

8.11. ábra.
Pontforrások kör alakú nyílással felvett diffrakciós képei: (a) egy forrásnál; (b)
két alig elkülönült forrásnál; (c) két teljesen elkülönült forrásnál
EGYETLEN RÉS FRAUNH0FER-D1FFRAKCIÓJA 215

M2. táblázat Az l feliratú oszlopban szerepel­


max

nek a maximumok relatív intenzitá­


Körkörös nyílás Rés sai, míg az I i jelűben a gyűrű tel­
lola

Gyűrűk 'totál m jes fénymennyisége, a központi ko­


rongéhoz képest. Összehasonlításul
Központi maximum 0 0 közöltük a rés képéhez egyenes sá-
Hső sötét 1,220 1,000
Második világos 1.635 0,017 50 0,084 1,430 0,0472
Második sötét 2,233 2,000
Harmadik világos 2.679 0,004 16 0,033 2,459 0,0165
Harmadik sötét 3,238 3,000
Negyedik világos 3,699 0,001 60 0,018 3,471 0,0083
Negyedik sötét 4,241 4,000
Otodik világos 4,710 0,000 78 0,011 4,477 0,0050
Olödik sötét 5,243 5,000

nt amilyet akkor kapnánk, ha a 8.5. ábrán látható, egyetlen réstől szár­


rá képet a fény irányával párhuzamos és a főmaximumon átmenő ten­
gely körül megforgatnánk. A kép méretei azonban észrevehetően külön­
böznek a rés képének méreteitől, még akkor is, ha a rés szélessége meg­
egyezik a környílás átmérőjével. A rés képében a minimumok és a köz­
pont közötti 6 szögtávolságot a 8.3. rész szerint sin 6 « 6 = mklb, adja
• e g . ahol m pozitív egész szám. Egy kör alakú nyílásból származó képen
a világos csíkokat különválasztó sötét köröket hasonló kifejezéssel lehet
Eadni, ha 6 alatt a kör fél szögátmérőjét értjük, ám ekkor m nem egész
i lesz. Számszerű értéküket, a 8.2. táblázat tartalmazza, ahol a világos
gyűrűk maximumainak m értékeit és intenzitásaik adatait is megtalálhatjuk.

8 . 9 . Távcső felbontóképessége
Ahhoz, hogy elképzelhessük a fenti diffrakciós kép lineáris méreteit,
d ő b b számítsuk ki egy közönséges távcső fókuszsíkjában keletkező kép
első sötét gyűrűjének sugarát. Az objektív átmérője 4,0 cm, fókusztávol­
sága pedig 30,0 cm. A fehér fény effektív hullámhossza 5,6 x 10" cm, így 5

a gyűrű szögsugara 6 = 1,22(5,6 x 10" )/4 = 1,71 x 10"~ rad.


5 5

A lineáris sugár a szög és a fókusztávolság szorzata lesz, vagyis


30 x 1,71 x 10" = 0,000 512 cm, azaz körülbelül 0,005 mm. E távcső
5

központi korongja tehát 0,01 mm átmérőjű, ha a forrás pontszerű, tehát pl.


egy csillag esetén.
Kiterjesztve a diffrakciós képek felbontásának Rayleigh-kritériumát
(8.6. rész) a kör alakú nyílásokra is, azt mondhatjuk, hogy két kép akkor
különül el, amikor az egyik központi maximuma a másik első sötét gyűrű-
216 HULLÁMOPTIKA

jére esik. Az ekkor keletkező eredő képet a 8.11. (b) ábra mutatja. így egy
távcső minimális felbontási szöge:
ahol D annak a kör alakú nyílásnak
az átmérője, amely behatárolja az \
elsődleges képet alkotó nyalábot, ^1 =

azaz általában az objektíve.


A fenti példánál kiszámolt szög pont ez a behatároló szög, így egy ket­
tős csillag ezzel a távcsővel elméletileg még éppen felbontható legkisebb
szögtávolsága: 1,71 x 10~ rad vagy 3,52 ívmásodperc.
5

Mivel a minimális szög fordítottan arányos D-vel, látjuk, hogy két for­
rás 1 másodpercnyi felbontásához 3,52-szer nagyobb nyílás kell, mint a
példában, vagy másképpen: minimális felbontási szög másodpercekben

14,1
(8.12.)
D
Ma (1997-ben) a legnagyobb távcső
a Hawaii Mauna Kea csúcson talál­
ható. A Keck Observatory két tükrös ahol D az objektív nyílása centiméterekben.
távcsövének az átmérője: D = 10 m. Hasonlítsuk össze a Yerkes Obsevatory-ban található távcsövet
(D = 100 cm, 6 = 14 másodperc) a szem minimális felbontási szögével,
X

ami a pupilla körülbelül 3,0 mm átmérőjéből 6 = 47 ívmásodpercnek


X
Valójában egy átlagos ember szeme
adódik.
nem képes 1 percnél közelebb lévő
tárgyakat elkülöníteni, és így a ha­ A távcső egy adott objektívénéi a szem által látott kép szögméreteit az
tárt a szem optikai hibái és a retina okulár nagyítása határozza meg. Ha azonban az okulár nagyításának növe­
szerkezete szabja meg. lésével nagyítjuk fel a kép méreteit, a látható részletek mennyisége nem
nő, mivel lehetetlen olyan részleteket felnagyítani, amelyek eredetileg
nem voltak rajta az elsődleges képen. Egy tárgy minden pontja egy kis kör
alakú diffrakciós kép vagy korong lesz a képén, így egy nagyon erős oku­
lár esetén sem látunk több részletet, csak a kép mosódik el. így az objek­
tív diffrakciója az a tényező, amely egy távcső felbontóképességét behatá­
rolja.
Egy kör alakú nyílás diffrakciós képe, valamint a távcső felbontóképes­
sége is jól bemutatható egy olyan kísérleti elrendezéssel, mint amilyen a
8.8. ábrán is látható. Az S és S pontforrások nátrium- vagy higanyívből
x 2

és egy egymástól 2,0 és 10,0 mm közötti távolságokra lévő, 0,35 mm


átmérőjű tűlyukakat tartalmazó ernyőből állnak. Ezeket a három 1,0, 2,0
és 4,0 mm átmérőjű lyuk egyikén át figyelhetjük meg, amelyeket az ob­
jektívlencse előtt rögzítünk, hogy bemutassuk, miként befolyásolja a fel­
bontást a nyílás növelése. Ilyen körülmények között az intenzitás csak
arra lesz elég, hogy a központi korongok megjelenjenek. Ahhoz, hogy a
másodlagos diffrakciós gyűrűket is megfigyelhessük, a legjobb forrás egy
koncentrált pontszerű ívlámpa vagy egy lézer lehet.
Egy távcső elméleti felbontóképességét csak akkor használhatjuk ki, ha
a lencsék geometriailag tökéletesek vagyis aberrációmentesek.
EGYETLEN RÉS FRAUNHOFER-DIFFRAKCIÓJA 217

8.10. A mikroszkóp felbontóképessége


Ebben az esetben is az eddigi elvek alkalmazhatók. A körülmények azon­ Itt elsősorban arra vagyunk kíván­
ban különböznek a távcsőétől, ahol elsősorban a legkisebb megengedhető csiak, hogy mekkora az a legkisebb
szögtávolságot kerestük két olyan tárgy esetén, amelyek nagy (általában távolság az O és O' tárgypontok kö­
ismeretlen) távolságokra vannak. A mikroszkópnál a tárgy nagyon közel zött, amikor / és /' képeik éppen el­
válnak egymástól.
van a objektívhez, ami egy nagy 2i szöget zár be a tárgysíknál, ahogy az a
8.12. ábrán is látható.
Mindegyik kép egy korongból és egy gyúrűrendszerből áll, ahogy már
fentebb részleteztük, és két korong szögelválasztása elkülönülésük határán
a = 0, = 1.22A/D. Ha ez a feltétel, az O'-ből /-be elhajlított hullám inten­
zitása zérus (első sötét gyűrű), és a szélső O'BI és O'AI sugarak útjai
1,221-val különböznek egymástól. A 8.12. ábrából láthatjuk, hogy O'B
ún i-nél hosszabb, mint OB vagy OA, illetve, hogy O'A ugyanennyivel rö­
videbb. A szélső sugarak útkülönbsége O'-ből ezek szerint 2s sin i, s ha
ezt egyenlővé tesszük l,22A-val, akkor a következőt kapjuk:

A levezetés során feltételeztük, hogy az O és O' pontok önvilágító tár­ Ezt a problémát Abbe vizsgálta
gyak, mégpedig olyanok, hogy az egyik által kibocsátott fénynek nem ál­ részletesen, és arra a következtetésre
landó a fáziskülönbsége a másik által kibocsátotthoz képest. Valójában a jutott, hogy a (8.13.) egyenlet egy
mikroszkópban használt tárgyak nem önvilágítók, hanem egy kondenzor jól működő szabályt ad a felbontó­
képesség számítására, ha az 1,22-es
fÉnyével világítjuk meg őket. Ekkor azonban lehetetlen, hogy a két pont­
tényezőt elhagyjuk.
ból szóródó fény a tárgyon teljesen független fázisú legyen. Ez nagy mér­
tékben bonyolítja a feladatot, mivel úgy találták, hogy a felbontóképesség
a tárgy megvilágítási módjától is függ.

^ - 1

9.12. ábra.
A mükroszkóp felbontóképessége
218 HULLÁMOPTIKA

Erős nagyítású mikroszkópokban a tárgy és az objektív közötti részt


olajjal töltik ki. Ez, amellett, hogy csökkenti a tükrözés miatti fényveszte­
séget, növeli a felbontóképességet is, mert amikor a fedőüveg visszatükrö-
zését kizárjuk, az objektív nagyobb kúpon belül kapja a fényt a konden-
zorról. így a (8.13.) egyenletet módosítanunk kell azzal, hogy az optikai
útkülönbség helyére 2n sin i-t helyettesítünk be, ahol n az olaj törésmuta­
tója. A két változtatás eredményeként a következőt kapjuk:

s=- (8.14.)
2nsini

Az n sin i mennyiség az adott objektívet jellemzi, és Abbe után numeri­


kus apertúrának nevezzük.
A gyakorlatban elérhető legnagyobb Az egyik legfontosabb lépés a mikroszkópok felbontásának növelésé­
numerikus apertúra értéke 1,6. ben az elektronmikroszkóp kifejlesztése volt. Amint arról majd a 27.4.
A (8.14.) egyenlet alapján részben szó lesz, az elektronok úgy viselkednek, mint a hullámok, ame­
5,6 x 10" cm effektív hullámhosz-
5

lyek hullámhossza a gyorsító feszültségtől függ. 100 és 10 000 V között a


szúságú fehér fénynél
A 0,122 és 0,0122 nm között változik, azaz egy angström törtrészét teszi ki
s = 1,8 x 10" cm. A kisebb A-jú
5

csupán. Ez több, mint ezerszer kisebb a látható fény hullámhosszánál. Elekt­


ultraibolya fény használatával
nemrég még tovább növelték a fel­ romos és mágneses terekkel lehetséges a tárgy különböző részein kibocsá­
bontóképességet. Ám ez már foto­ tott vagy áteresztett elektronok fókuszálása, és így az elektronhullámhosz-
grafikus módszerek használatát szaknál nem sokkal nagyobb részletek is lefényképezhetők. Az elektron­
igényli a kép vizsgálatakor. mikroszkópok numerikus apertúrája még mindig sokkal kisebb az optikai
eszközökénél, de az elektronoptika nagy és gyorsan növekvő területén
még további fejlődés várható.

8.11. Hang- és mikrohullámokkal létrehozott


diffrakciós képek
A fénydiffrakció résekre, valamint téglalap és kör alakú nyílásokra alkal­
mazott alapelvei érvényesek a hang- és mikrohullámokra is. Egy kör ala­
kú rádióhangszóró pl. az átmérőjétől és a kibocsátott frekvenciáktól függő
diffrakciós képeket hoz létre, és jelentős hangminőség-változásokat ered­
ményez egy zárt szoba vagy szabad tér különböző pontjaiban. Egy másik
példa a 8.13. ábrán látható mikrohullámok esete, amelyeket egy paraboli­
kus tükör úgy sugároz ki, mintha egy egyetlen maximummal rendelkező
diffrakciós képből származnának
Hang- és mikrohullámoknál szokás a sugárzási diffrakciós képeket po-
lárkoordinátákkal ábrázolni a fényhullámoknál megszokott derékszögű
koordinátarendszer helyett. Egy forrásból minden irányba kiáramló inten­
zitás polárisán felrajzolt diagramját lebenydiagramnak nevezzük. Egy 8
szögű vektor hossza az abba az irányba kiáramló relatív intenzitással ará­
nyos lesz. A lebenyek tehát ezen vektorok végpontjainak burkolói.
EGYETLEN RÉS FRAUNHOFER-DIFFRAKCIÓJA 219

Minél rövidebb a hullámhossz és


nagyobb a hullámforrás nyílása,
annál keskenyebb a lebeny. Egy
adott parabolikus tükör fókuszában '
lévő pontforrásból származó rövid
hullámok nagyon keskeny központi
lebenyt eredményezhetnek, amint a
8.13. (a) ábrán is látható, míg a hosz-
szabb hullámok arányosan szélesebb
nyalábokat fognak létrehozni, ahogy
az ábra (b) és (c) részei mutatják.

S.J3. ábra.
Ugyanabból a parabolikus tükörből származó, de különböző hullámhosszú
• W f i í n i i ' ' diffrakciós képeinek poláris diagramjai

Meglehetősen gyakori ma már, hogy nagy hallgatóság számára olyan


hangszóró-elrendezéseket készítenek, amelyek a hangokat meghatározott
irányokba bocsátják ki. Egy ilyen elrendezést mutat a 8.14. ábra is, ahol
az egyes hangszórók úgy vannak elektronikusan összekötve, hogy együtt
iczegjenek, s úgy működnek, mintha az egész téglalap alakú nyílás előre
haladó síkhullámokat bocsátana ki. A háromdimenziós diffrakciós kép
oiyan, hogy a központi lebeny függőlegesen keskeny, míg vízszintesen
széles, és így a hangenergiát a széles közönség felé irányítja.

Hasonlítsuk össze a téglalap alakú


forrást és a központi nyalábot a 8. 7.
ábrán. A vízszintesen széles és füg­
gőlegesen keskeny mikrohullámú
képeket létrehozó parabolikus tük­
rök olyan központi nyalábokat bo­
csátanak ki, amelyek vízszintesen
keskenyek és függőlegesen széle­
sek, s így a távoli tárgyakról vissza­
vert sugarak helyét vízszintesen
precízen, míg függőlegesen kevésbé
pontosan határozzák meg.

B.I4. ábra.
Hangszóróelrendezés, amellyel a hangot a diffrakció felhasználásával irányítják
a hallgatóságra
220 HULLAMOPTIKA

Gyakorló feladatok

8.1. 6563 Á hullámhosszú párhuzamos fény esik be egy 0,3850 mm széles résre
merőlegesen. Egy 50,0 cm fókusztávolságú lencsét helyezünk közvetlenül
a rés mögé, hogy a diffrakciós képet a fehér képernyőre fókuszálja. Számít­
sa ki a főmaximum középpontjától (a) az első minimum, (b) az ötödik mi­
nimum távolságát!
Megoldás: (a) 0,852 mm, (£>) 4,261 mm
8.2. Kék fényű síkhullámok (A = 4340 Á) esnek egy résre, majd áthaladnak egy
85,0 cm fókusztávolságú lencsén. Számítsa ki a rés szélességét, ha a dif­
frakciós kép központi sávja a képernyőn 2,450 mm szélességű!
Megoldás: 0,3011 mm
8.3. Egy 0,320 mm széles résre párhuzamos fehér fénysugarak esnek merőlege­
sen, 1 m-re a rés mögött pedig egy kis spektroszkópot helyezünk el, az el­
hajlított fény vizsgálatára. Mondja meg előre, hogy mit fogunk látni a spekt­
roszkópban, ha a rést a diffrakciós résre merőlegesen, a tengelytől mérve
1,250 cm-rel elmozdítjuk!
8.4. Rajzolja fel egy rés Fraunhofer-diffrakciós képének intenzitásgörbéjét a
második másodlagos maximum tartományában, B = 2ít-tőlB = 3;t-ig! Hatá­
rozza meg a görbéből a 8.1. táblázatban szereplő, a maximum helyzetére és
intenzitására vonatkozó adatokat!
8.5. Számítsa ki a közelítő intenzitását annak (a) az első és (b) a második hal­
vány maximumnak, amely a = Vb átló mentén tűnik fel egy b szélessé­
gű és / magasságú téglalap alakú nyílás Fraunhofer-diffrakciós képén!
Megoldás: (d) I/I 0,2227%, (b) I/I 0,027 16%
0 0

A problémát legkönnyebben grafi­ 8.6. Feltéve, hogy két nem egyenlő intenzitású diffrakciós kép különválásának
kusan lehet megoldani, két görbét az a kritériuma, hogy a két maximum között a kisebbik 20%-ának megfele­
használva, amelyeket tetszőleges el­ lő csökkenés van, számítsa ki a kívánt szögtávolságot, ha az intenzitások
mozdulásnál szuperponálhatunk. aránya 3:1! Eredményét a B függvényében fejezze ki, ami a kívánt szög
egyenlő intenzitások esetén!
8.7. A 8.2. táblázatban megadott boroszilikát koronaüveg törésmutatói alapján
számítsa ki egy ilyen anyagból készült 70°-os prizma színbontóképességét,
ha az oldalak szélessége 5,0 cm! A számítást (a) 5338 Á és (b) 4861 Á
hullámhosszakra végezze el!
Megoldás: (a) 3,16 x 10 , (b) 4,13 x 10
3 3

8.8. Egy színképvonal 3034 Á hullámhossznál zárt kettős vonal. A két kompo­
nens közötti hullámhossz-különbség 0,0860 Á nagyságú. Egy kristályos
kvarcprizma spektrográfot használunk a kettős vonal lefényképezésére.
Egy ilyen prizmát majdnem mindig úgy készítenek, hogy törésmutatója a
18.1. táblázat /IQ törésmutatójának értékével legyen egyenlő. Számítsa ki
(a) a kvarcprizma diszperzióját A = 3034,4 Á-nél, és (b) a prizma alapjának
minimális hosszát, ha az éppen felbontja a két vonalat! Határozza meg a
diszperziót a A függvényében felrajzolt n görbéből a 3034,4 Á tarto­
mányban!
8.9. A (8.3.) egyenlet differenciálásával bizonyítsa be, hogy at%B = B feltétel a
maximumokra vonatkozik (1. 8.3. rész)!
EGYETLEN RÉS FRAUNH0FER-DIFFRAKC1ÓM 221

110. Számítsa ki egy tükrös távcső fókuszsíkjában lévő Airy-korong átmérőjét,


ha az objektív fókusztávolsága 1,0 m, átmérője pedig 10,0 cm! Az effektív
hullámhossz 5,50 x 10" cm. 5

Megoldás: 0,013 42 mm
MAI. Mekkora a maximális megengedhető szélessége egy résforrásnak a 8.5.
részben megállapított kritérium szerint, ha a körülmények a következők: a
forrás-diffrakciós réstávolság = 30,0 cm, a diffrakciós rés szélessége =
= 0,40 mm, a fény hullámhossza 5,0 x 10" cm?
5

MA2. Egy távcső objektívje 12,0 cm átmérőjű. Milyen messze van két, egymástól
30,0 cm-re lévő kis zöld tárgy, ha a távcsőben éppen különválnak, feltéve,
hogy a felbontást csak az objektív diffrakciója korlátozza?
Legyen A = 5,40 x 10" cm.
5

MA3. Egy forrásnak, amely víz alatti hanghullámokat bocsát ki tengeralattjárók


felderítése céljából, 60,0 cm átmérőjű, kör alakú nyílása van, a kibocsátott
hullámok 40,0 kHz frekvenciájúak. A forrástól bizonyos távolságra az in­
tenzitás képe egy kör alakú nyílásból származó Fraunhofer-diffrakciós kép­
hez hasonlít, (a) Számítsa ki a központi lebenygörbe szögszórását! (b) Szá­
mítsa ki a szögszórást, ha a frekvencia 4,0 kHz-re változik! A hangsebesség
legyen 1,50 km/s!
Megoldás: (a) 8,74°, (b) 99,4°
114. Egy 6,50 m átmérőjű parabolikus radar reflektor 6.0 x 10 Hz frekvenciájú
10

mikrohullámokat bocsát ki. A forrástól bizonyos távolságra a lebeny képe


megfelel a Fraunhofer-diffrakcióénak. Számítsa ki a központi lebeny szög­
szélességét, ha a hullámsebesség 3,0 x 10 cm/s!
10

MAS. Egy nagy közönség számára tervezett hangszórórendszer hat darab, egyen­
ként 25,0 cm átmérőjű, kör alakú hangszóróból áll, a 8.14. ábrához hasonló
elrendezésben. Az őket befogadó doboz belső méretei: 25,0 cm x 150,0 cm.
Fraunhofer-diffrakciót feltételezve, számítsuk ki a központi lebenykép
vízszintes és függőleges szórását hanghullámok esetén, ha a frekvencia
(a) 5 kHz, (b) 1 kHz, és (c) 200 Hz! A hangsebesség legyen 300 m/s!
9. fejezet A kettős rés

Már beszéltünk két egymáshoz közeli, keskeny résből érkező fény


renciájáról, amelyet Young mutatott ki először, mint két fénynyaláb
ferenciájának egyszerű példáját. Leírásunkban feltételeztük, hogy a *
a fény hullámhosszánál nem sokkal szélesebbek, s így az egyes r í
létrejövő központi maximum a diffrakciós képen elég széles volt
hogy a képernyő mögött elegendően nagy szöget foglaljon el (9.1. és
ábra). Fontos megérteni az interferenciakép azon változásait, melyek
kor következnek be, amikor az egyes rések szélességét addig nö"
amíg összehasonlíthatóvá válnak a köztük lévő távolsággal. Ez
megfelel azoknak a valós körülményeknek, amelyek közt a kísérletet
Iában végzik. Ebben a fejezetben a kétréses Fraunhofer-diffrakciót, és
hány alkalmazását mutatjuk be.

9.1. A kép minőségi jellemzői


A 9.1. ábra (b) és (c) részeiben látható fényképeken olyan képek 1'
melyeket két olyan réspárból kaptunk, amelyekben az egyes rések
sége egyenlő volt egy páron belül, de a két pár különböző volt. A 9.2.
ra mutatja azt a kísérleti elrendezést, amivel ezeket a képeket készítenék;

a rések b szélessége nagyobb volt a


9.1. (c) esetben, mint a 9.2. (b)
esetben, de a középpontok közötti
d = b + c távolság, vagyis a rések
távolsága mindkét esetben ugyanaz
volt.
9.1. ábra.
Diffrakciós képek (a) egy keskeny résből, (b) két keskeny résből,
(c) két szélesebb résből, (d) egy szélesebb résből
A KETTŐS RÉS 223

9.2. (b) ábra középső részén néhány egységes intenzitású interferen-


aximum látható, amelyek a 6. fejezetben leírt, és a 6.4. ábrán bemu-
interferenciacsíkokra emlékeztetnek. Ezeknek a maximumoknak
_
ban az intenzitásai nem állandók, hanem mindkét oldalon lassan nul-
csökkenek, majd alacsony intenzitással kétszer-háromszor újra meg-
ek, mígnem annyira elhalványulnak, hogy csak nehezen lesznek lát-
'k. Ugyanezeket a változásokat láthatjuk sokkal gyorsabban lejátszód-
16.1. (c) ábrán, amely valamivel nagyobb b résszélességgel készült.

12. Az intenzitásegyenlet levezetése


anazt az eljárást követve, amit a 8.2. fejezetben használtunk az egyet-
réshez, csak a integrálás határait kell megváltoztatni a (8.2.) egyenlet-
ahhoz, hogy a kettős rés által áteresztett hullámfront két részét is be-
ítsuk.
így ha, a 9.2. ábrának megfelelően, két egyenlő, b szélességű résünk van, E levezetés eredménye nyilván az N
"eket egy átlátszatlan, c szélességű tér választ el, a kiindulópontot vá- számú résre vonatkozó általános
atjuk a c középpontjába, és az integrálást kiterjeszthetjük s = d/2 - b/2- képlet egy speciális esete, amelyet a
következő fejezetben a komplex
15 = d/2 + b/2-ig. Ez alapján
amplitúdók módszerével kapunk
meg.
2a
sin k{d + b)ún6 — sin — k(d-b)únO i[sin(<üí-fct)]
xksinO

A kapcsos zárójelben lévő mennyiség a sin (A + B) - sin (A B) alak-


• van felírva, és ha kifejezzük, azt kapjuk, hogy:

2ba sin B . , .
y= cosysin(»r — kx), (9.1.)
x B

BVnás

Kettős rés
Ernyő

92. ábra.
lYliiii Fraunhofer-diffrakció megfigyelésére szolgáló készülék.
: ábrán 2b = c, azaz d = 3b
224 HULLÁMOPTIKA

ahol, mint korábban:

B = -kbsmd = ^-bsm6

és ahol:

y = —k(b + c)sin0 = y d s i n 0 . (9.2.)

A (sin /?)//? tényező ebben az


2 2
Az intenzitás arányos a (9.1.) egyenlet amplitúdójának négyzetével, így
egyenletben ugyanaz, mint amit az ha ba/x-et A -lal helyettesítjük, azt kapjuk, hogy:
0

előző fejezetben [(8.4.) egyenlet]


levezettünk a b szélességű réshez.
A cos y második tényező a két
2 sin ff 2

/ = 4A; cos y. (9.3.)


egyenlő intenzitású és ő fáziskü­
lönbségű sugár által keltett interfe­
renciakép jellemzője, amint azt a
A 9.3. ábrából látszik, hogy a B és y változók nem függetlenek. Mnt
6.6. rész (6.2.) egyenlete is mutatta.
Ott az eredő intenzitás a cos (<5/2)-
2 látható, egy adott rés két szélétől az ernyőig való távolság b sin 6. A
vel volt arányos, így a kifejezések megfelelő fáziskülönbség a (8.3.) egyenlet alapján (2n/X)b sin 0, ami 2/1-
megfelelnek egymásnak, ha y = <5/2. val egyenlő. Amint az ábrán is látható, a rések alsó szélénél lévő két pont­
Az eredő intenzitás zérus lesz, ha a nál, a két rés két megfelelő pontja közötti útkülönbség d sin 0, a fáziskü­
két tényező közül bármelyik nulla. lönbség pedig ő = {2nlX)d sin 0 = 2y. Ennélfogva a rések méreteivel ki­
Az első tényezőnél ez akkor fejezve:
következik be, ha 3 = n, 2n, 3n
a másodiknál pedig akkor, ha ő _ y _d
y = JT/2, 3KI2, 5^/2 (9.4.)
~2B~~~&~~1>

9.3. ábra.
Kettős résből érkező párhuzamos sugarak útkülönbsége
A KETTŐS RÉS 225

Az egyréses és a kétréses képek


hasonlítása
gos összehasonlítani a kétréses képet egy olyan egyréses képpel,
a rés szélessége egyenlő a két rés egyikének szélességével. Ez meg-
annak, hogy azt a 9.2. ábrán látható berendezés két résével kapott ha-
hasonlítjuk össze azzal, amelyiket az egyik rés teljes lefedésével kap-
Ha ezt megtesszük, megfigyelhetjük a megfelelő egyréses diffrak-
képeket, és ezek úgy viszonyulnak a kétréses képekhez, amint azt a
(a) és (d) ábra mutatja. Látni fogjuk, hogy a kétréses képen az in-
crenciacsíkok intenzitásai minden pontban megfelelnek az egyréses
K p intenzitásának. Ha az egyik vagy másik rés le van takarva, egy ponto-
i ugyanolyan egyréses képet kapunk ugyanabban a helyzetben, míg ha
rés sincs letakarva, a kép vékony maximumokra és minimumokra,
L interferenciacsíkokra esik szét, ahelyett, hogy egy kétszeres intenzitá-
i egyrésű kép lenne. E csíkok maximumánál az intenzitás 4-szerese az
: egyréses kép intenzitásának, a minimuma pedig nulla (lásd a 6.14.
t).

9 A . Az interferencia és a diffrakció
•megkülönböztetése

i fenti eredményeket indokolt úgy magyarázni, hogy a két résből érkező Ugyanúgy hívhatjuk azonban dif­
• y interferencián megy keresztül, és így olyan csíkok keletkeznek, ame- frakciós képnek is, mivel (amint az
ugyan két nyalábbal kaptunk, de a csíkok intenzitását az ernyő intenzitásfüggvény levezetésekor
: pontjába érkező fény mennyisége korlátozza, ezt pedig az egyes ré- láttuk a 9.2. részben) úgy kapjuk
meg, hogy közvetlenül összeadjuk a
bekövetkező diffrakció határozza meg. A (9.3.) egyenlet alapján
hullámfront összes áteresztett ele­
Dtt relatív intenzitások ugyanolyanok, mint amiket a két, végtelenül
mének a hatását.
ay, egymástól d távolságra lévő rés és egyetlen b szélességű rés
itásfüggvényének az összeszorzásával kapunk [(8.4.) egyenlet]. így
t eredményt az interferencia és a diffrakció együttes következményének
•Btattbetjük: a két rés megfelelő pontjaiból érkező sugarak interferálnak,
, a diffrakció határozza meg az adott szög mellett az egyes résekből
i fény mennyiségét. Ám a diffrakció csupán a másodlagos hullámok
ferenciájának eredménye, amelyek a hullámfront különböző elemei-
I származnak. Ezért az egész képre is mondhatjuk, hogy interferencia-

Ha az interferencia kifejezést azokra az esetekre használjuk, amikor vé-


s (általában kis) számú sugár szuperpozíciója amplitúdóváltozást okoz,
a diffrakció kifejezést azokra, amikor az amplitúdót a hullámfront vég­
kicsi elemeinek integrálásával határozzuk meg, akkor a kétréses
az interferencia és a diffrakció kombinációjának következménye. A
226 HULLÁMOPTIKA

két résből érkező nyaláb interferenciája a cos y tényező által megadom


2

keskeny maximumokat és minimumokat eredményezi, a (sin B)/B-\al j e ­


2

lölt diffrakció pedig ezen interferenciacsíkok intenzitásait változtatja meg,

9.5. A maximumok és minimumok helyzete.


Hiányzó rendek
Amint a 9.2. részben láttuk, az intenzitás zérus lesz, ha y = nl2, 3X12,
5JCI2, ... és akkor is, ha B = n, 2n, In, .... Az első halmaz elemei az inler-
ferenciakép minimumai, és mivel a definíció alapján y = (nlX)d sin
olyan 9 szögeknél fordul elő, ahol

í z s n 0 = - , — , — , . . . = ] m + — \X Minimumok (9.51
2 2 2 { 2

A maximumok pontos helyzetét és m tetszőleges egész szám (a nullát is ideértve). A minimumok másotflc
nem lehet egy egyszerű összefüggés­ sorozata a diffrakciós képhez tartozik, és mivel fí = (nlX)a. sin 6, így ott
sel megadni, de körülbelüli helyze­ fordul elő, ahol:
tüket megkaphatjuk, ha a (sin /3)//?
2

tényező változását elhanyagoljuk. b sin 9 = X, 2X, 3X,... = pX Minimumok (9.6L|


Ezt csak akkor tehetjük meg, ha a
rések nagyon keskenyek és ha csak ahol p legkisebb értéke 1.
a kép középpontjához közel lévő A maximumok helyzetét egyedül a cos y tényező határozza meg,
2

maximumokat tekintjük [9.1. (b)


amely y = 0, n, 2n,... esetén lesz maximális, azaz akkor, ha:
ábra].

d sin 9 = 0, X, 2X, 3X,... = mX Maximumok (9.7-1

Az m egész szám fizikailag a két rés A 9.4. (a) ábra a cos y tényezőt mutatja, és itt a y = (5/2 fél fáziske-
2

megfelelő pontjaiból számított lönbség és az útkülönbség rendjének értékeit a különböző maximumoknál


útkülönbségben lévő hullámok tüntettük fel.
számát jelenti (9.3. ábra), és az Az eredmény a B és y abszcisszák relatív mértékétől függ, amelyet az
interferencia rendjét fejezi ki.
ábrán úgy választottunk meg, hogy y = 3/3. Ám adott 9 szög mellett a & és
a y közötti kapcsolatot (a (9.4.) egyenlet alapján) a rés szélessége és a ré­
sek közötti távolságok aránya határozza meg. így ha d = 3b, az (a) és (frf
görbéket ugyanazon a 9 skálán ábrázoljuk. Abban a különleges esetbea.
amikor a két b szélességű rést egy átlátszatlan c= 2b szélességű tér vá­
lasztja el, az (a) és a (b) görbe szorzataként létrejövő (c) görbe adja meg a
keletkező képet. A maximumok helyzete e görbén kissé különbözik az (o)
görbe maximumainak helyzetétől, kivéve a központi maximumot (m = 0)u
mert ha az (a) görbe egyik maximumának közelében az ordinátákat meg­
szorozzuk egy olyan tényezővel, amely csökken vagy növekszik, akkor a
maximum egyik, illetve másik oldalán lévő ordináták különböző mérték­
ben változnak, és ez kissé elmozdítja az eredő maximumot abba az irány­
ba, amerre a tényező növekszik. Ezért a maximumok helyzetei az (a) gör-
A KETTŐS R E S 227

Intenzitásaik egyenlők és ugyanak­


kora távolságra vannak a d sin 6
skálán, ami gyakorlatilag a 6 skálá­
ja, mivel ha 6 kicsi, akkor sin 9 — 6,
és 6 = 0, XVd, 2Á/d,... szögek esetén
kapunk maximumokat. Véges b rés­
szélesség esetén a (sin /?)//? ténye­
2 2

ző változását is figyelembe kell ven­


ni. Ez a tényező önmagában csak az
előző fejezetben megismert egyréses
képet hozza létre, amely a 9.4. (b)
ábrán látható. A teljes kétréses kép,
amit a (9.3.) egyenlet ad meg, e két
tényező szorzata, és ezért úgy kap­
hatjuk meg, hogy a (á) görbe ordi­
náták megszorozzuk a (b) görbe
ordinátáival és a 4Áfc konstanssal.
Ez a kép a 9.4. (c) ábrán látható.

ft*. ábra.
tmenzitásgörbék kettős rés esetén, had= 3b

t e a nem pontosan azonosak a (9.7.) egyenlet által megadottakkal, de a


legtöbb esetben nagyon közel lesznek hozzájuk.
Térjünk most vissza a 9.7. ábra (b) és (c) képei közötti különbségek
•magyarázatához, azonos d réstávolsággal, de eltérő b résszélességgel. A
§r) képet d = 3b-vel vettük fel, és láthatóan egyezik a fenti leírással. A (b)
t é p esetén a rések közötti d távolság ugyanaz volt, amely azonos távolsá­
got eredményezett az interferenciacsíkok között, de a b résszélesség ki-
sebb volt, mégpedig annyival, hogy d = 6b. A 6.4. ábrán d = \4b, amely
Igencsak kiszélesíti az egyréses képet az interferenciaképhez képest, s így
sok interferenciamaximum a diffrakciós kép központi maximumára fog
cssd. így állandó d melletti b csökkentésének hatása csupán annyi lesz,
hogy az egyréses kép kiszélesedik, és az interferenciakép burkológörbéje-
l e s t viselkedik, amint azt a 9.4. (c) ábra szaggatott vonala mutatja.
Ha a b résszélességet tartjuk állandónak, és a rések közötti d távolságot
OBBoztatjuk, az interferenciakép mérete változik, de a diffrakciós kép mé-
aeae ugyanaz marad. A 9.5 ábrán látható fényképsorozat ezt illusztrálja.
228 HULLÁMOPTIKA

2b = d I

\ 3
5X
\6 = -3X/b -VJb -klb 0 Xlb 2Xlb 3i»
0

3í> = rf

•12

Minden képhez három különböző


expozíció tartozik, hogy a kép hal­
vány és fényes részeinek részletei is
jól láthatók legyenek. A görbék
maximumait az m rend jelöli, és a
felső görbe alatt a 6 szögek helyze­
teinek beosztása található.

6b = d

9.5. ábra.
Kétréses diffrakciós kép fényképe és intenzitásgörbéje
A KETTŐS RÉS 229

Ezen ábrák tanulmányozásából kiderül, hogy bizonyos rendek vagy


űnyoznak, vagy legalábbis két, nagyon alacsony intenzitású maximumra
taökkentek. A hiányzó rendek ott fordulnak elő, ahol a maximális interfe-
tmcia feltételét [(9.7.) egyenlet], és a minimális diffrakció feltételét
•9-6.) egyenlet] 6 ugyanazon értéke elégíti ki, azaz:

'sin 6=mX és b sin 6 = pX

Mivel mésp egész számok, dlb-nek


m két egész szám arányának kell len­
(9.8.) nie, hogy hiányzó rendeket kapjunk.
P
Ez az arány határozza meg a hiány­
zó rendeket oly módon, hogy ha
A hiányzó rendek okának fizikai képe a következő. Ha pl. a 9.4 (c) dlb = 2, akkor a 2, 4, 6,... rendek
hiányzó m = +3 rendjét vesszük, ez a pont a képernyőn csak három hiányoznak; ha dlb = 3, akkor a 3, 6,
••flámhosszal van távolabb az egyik rés középpontjától, mint a másikétól, 9,... rendek hiányoznak stb. Ha
•••elfogva azt várhatnánk, hogy a két résből érkező hullámok közös fa­ dlb = 1, akkor a két rés pontosan il­
n b a n érkeznek, és maximumot hoznak létre. Ugyanekkor azonban ez a leszkedik, és az összes rend hiány­
pont egy hullámhosszal messzebb van az egyik rés egyik szélétől, mint a zik. Azonban azok a halvány maxi­
•ásíktól. Az egyik résből érkező másodlagos hullámok összeadása ilyen mumok, amikre az egyes rendek fel­
Innilmények mellett zérus intenzitást eredményez. Ez igaz mindkét résre, bomlanak, ekkor pontosan megfe­
ezért bár összeadhatjuk a két rés hatását, mindkettő nulla lesz, és így ere­ lelnek egy 2b szélességű, egyréses
kép másodlagos maximumainak.
dőjük is zérus.

9j6. A rezgési görbe


Ugyanaz a módszer, amit a 8.4. részben az eredő amplitúdó grafikus ki-
saámítására alkalmaztunk egy rés esetén, a jelenlegi feladatnál is alkal-
•sazható. Szemléltetésül vegyünk egy kettős rést, amelyben mindkét rés
Hjékssége egyenlő a köztük lévő átlátszatlan rész szélességével, azaz d =
= 2b. Erről a képről a 9.5. ábra felső részén láthatunk fényképet. Az egyik
•és amplitúdójárulékainak vektordiagramja a korábbiakhoz hasonlóan egy
körívet ad, ahol a körív két végéhez húzott érintők meredeksége közötti
különbség a rés két szélétől érkező járulékok közötti 26 fáziskülönbség,
• y e n körívet kell most rajzolni mind a két réshez, és a két ív között olyan
kapcsolatnak kell lennie, hogy a fázisok (az érintők meredekségei) a két
•és megfelelő pontjainál 2y-val vagy á-val különbözzenek. A jelen eset­
kén, mivel d-2b,y - 2/3-nak vagy ő = 4/J-nak kell fennállnia. így a 9.6.
tb> ábrán, ami a rezgési görbét mutatja 3 - 2b esetén, mindkét ív ^r/4
t= 26) szöget zár be, ami az egyes rések két szélének fáziskülönbsége
lesz. és az ívek TT/4 távolságra vannak egymástól, így a két ív megfelelő
pontjai nl2 (= ó)-val különböznek egymástól. A két rés járulékainak eredő
látásait amplitúdó és fázis szempontjából így ezen két ív húrjai, azaz A x

és A jelentik.
2
230 HULLÁMOPTIKA

a b c d
e f g h i
tt 3tt 5n 1K
ó=0 2
71
2 2 ^ n
2 ^ n

a _ n, tt__ tt_ 3tt tt 5tt 3tt Itt


P
8 4 8 2 8 4 8 ^

A
- A
2 (e) 0 ^
• * A
A
Az ábra (a) és (í) közötti része az
intenzitásgörbén hasonlóan jelölt
pontok esetén mutatja be a szerkesz­
tést. Jegyezzük meg, hogy az inten­
zitás az eredó' A amplitúdó négyzete,
ami pedig az A és A vektorösszege.
X 2

9.6. ábra
Kettős rés intenzitásgörbéjének ábrázolása az amplitúdók grafikus összegzésével
A KETTŐS RÉS 231

A választott példában a rések viszonylag szélesek a köztük lévő távol­


sághoz képest, és amint a fáziskülönbség növekszik, a rezgési görbe egyes
köríveinek görbülete is gyorsan növekszik, s így az A és A vektorok hósz­
x 2

í n gyorsan csökken. Keskenyebb rések esetén nagyobb számú interferen­


ciacsíkot kapunk a központi diffrakciós maximumban, mert az ívek hosz-
sza kisebb a kör görbületének sugaránál. Ekkor növekvő fí mellett Aj és
A* hossza lassabban csökken, és a maximumok intenzitásai sem csökken-
aek olyan gyorsan. A határ közelében, ahol az a résszélesség közelít nul-
lakoz. A, és A konstans marad, és az eredő intenzitás változása csak a
2

kőztük lévő fázisszög változásának köszönhető.

Í.7. A forrásrés véges szélességének hatása


Az egyszerűsítés, amelyet a fenti elemzés során tettünk, és amely teljesen
sosem igaz a gyakorlatban, az a feltevés, hogy a forrásrés (S' a 9.2. ábrán)
saéfcssége elhanyagolható. Ez ahhoz szükséges, hogy a lencse a kettős
Béshez érkező síkhullámok egyetlen sorát hozza létre. Egyébként különbö-
wá hullámcsoportok érkeznek majd kissé eltérő szögben, a forrásrés kü-
Inaböző pontjaiból kiindulva. Olyan csíkcsoportokat hoznak létre, ame­
lyek egymáshoz képest kissé el vannak csúszva, amint a 9.7. (a) ábra is
•adatja.
Legyen P és P' két, forrásként szolgáló keskeny vonal. Ez lehet két
keskeny rés, vagy még jobb két izzószál, mivel feltételezzük, hogy nincs

Az ábrán az interferenciamaximu­
(«) mokat csak az egyszerűség kedvéért
rajzoltuk egységes intenzitással,
elhanyagolva a diffrakció hatásait.

Pl P' Forrás

Komponensek
AAAA Y M V M XMXXXX
S.7. ábra.
Kettős fényforrás és egy nem pontszerű fényforrás hatása
m kettős résű interferenciagyűrűkre
232 HULLÁMOPTIKA

A (c) és (d) görbék a PP' távolság köztük koherencia. Ha az ezek által keltett interferenciakép központi
növelésének hatását mutatják. A (d) maximumainak helyzete Q és Q', akkor a csík QQ' elmozdulása ugyanak­
esetében a csíkok teljesen ellentétes kora a szöget zár be a kettős résnél, mint maguk a forrásrések. Ha ez a
fázisúak, és az eredő' intenzitás egy­ szög bármelyik képben az egymást követő csíkok A/d szögtávolságának
általán nem mutat ingadozást.
egy tört része, az eredő intenzitáseloszlás még mindig egy igazi cos y 2

görbére fog emlékeztetni, habár az intenzitás nem lesz nulla a minimum­


ban. A két kép relatív helyzete és összegük e pontban a 9.7. ábra (b) gör­
béinél látható.
Ekkor egy olyan pontban mint Q, az egyik kép maximuma egybeesik a
másik pont következő minimumával, és így az útkülönbségre P'AQ-PAQ -
= A/2 lesz. Más szóval P' éppen fél hullámhosszal van távolabb A-tól,
mint P. Ha a csíkok egy csoportjának intenzitását a 4A cos (Ó72) vagy a
2 2

2A (1 + cos ő) adja meg, akkor a másik intenzitás az alábbi összefüggés­


2

ből nyerhető:

2A [1 + cos (<5 + nj\ = 2A\\ - cos ó).


2

Az összeg tehát állandó és egyenlő 4A -tel, így a csíkok teljesen eltűn­


2

nek. A csíkok eltűnésének feltétele az, hogy a - k/2d. Ha PP'-t tovább


növeljük, a csíkok újra megjelennek, és élessé válnak, ha a egyenlő lesz a
kid csíktávolsággal, majd újra eltűnnek stb. Általánosságban eltűnésük
feltétele a következő:

k_ 3A 5A
a=- Csíkok eltűnése kettős forrásnál, (9.9.)
2d'2d'2d'

ahol a a két kettős résforrás által bezárt szög.


Most pedig nézzük meg annak a hatását, amikor a forrás nem két külön
forrásból áll, hanem egy egységesen fényes, PP' szélességű résből. E rés
minden vonala létrehozza saját interferenciacsík-csoportját, és az eredő
kép nagy számú ilyen csík összege lesz, amelyek egymáshoz képest vég­
telenül kis mennyiségekkel mozdultak el. A 9.7. (e) ábra ezt mutatja
a = k!2d esetén, azaz egy olyan szélességű résnél, ahol az egyedül ható
szélső pontok a csíkok teljes eltűnését okoznák, amint az ábra (d) részé­
ben is látható. Az eredő görbe erősen hullámzik, és a rést tovább kell szé­
lesíteni, hogy az intenzitás egységes legyen. Az első teljes eltűnés csak
akkor következik be, amikor az alkotó csíkok fedte távolság egy egész
csíkszélesség hosszúságú lesz, ahelyett, hogy fél hosszúságú lenne, mint a
fenti esetben. Ezt az esetet mutatja a 9.7. (f) ábra, olyan résszélességnél,
amely a = k!2d szöget zár be. Még tovább szélesítve a rést, a csíkok újra
megjelennek, bár többé már sosem lesznek tökéletesen különállóak,
amikor a csíkok közti intenzitás nem lesz nulla. Ha a = kid, akkor újra tel­
jesen eltűnnek, és az általános feltétel az alábbi lesz:
A KETTŐS RÉS 233

_A 2A 3A
Csíkok eltűnése résforrás esetén. (9.10)
d' d' d'

Kétréses csíkok kísérleti megfigyelésénél nagy gyakorlati jelentősége A pontos érték attól függ, mit ve­
van annak, hogy milyen széles forrásréssel kapunk intenzív csíkokat anél­ szünk a tiszta csíkok kritériumának,
kül, hogy komolyabban csorbítanánk a csíkok definiáltságát. de jól használható szabály, ha a csí­
Ha / ' az első lencse gyújtótávolsága, akkor ez megfelel a forrásrés kok maximális eltéréseit az első el­
tűnés értékének egynegyedére vesz-
imális megengedhető szélességének, amely:
szük fel.

(9.11.)
4d

9.8. Michelson csillagászati interferométere


Mint a 8.9. részben láttuk, a legkisebb szögtávolság, amely két pontforrást
elválaszthat annak érdekében, hogy egy távcső gyújtósíkjában különállók­
ként felismerhető képek jöjjenek létre, az a = 6\ = 1.22A/D. Ebben az
egyenletben [(8.11.) egyenlet] D a távcső objektívjének átmérője. Tegyük
•cL hogy a lencsét egy ernyő takarja, két olyan párhuzamos réssel, ame­
lyek közt a távolság majdnem egyenlő az objektív átmérőjével. A d =
= £>/l,22 távolság megfelelő érték lehet. Ha a távcsövet egy kettős
csillagra irányozzuk, és a réseket úgy állítjuk be, hogy merőlegesek legye­
t e k a két csillagot összekötő egyenesre, a kettős résnek köszönhetően ál­
talában interferenciacsíkokat figyelhetünk meg. Ha azonban a két csillag
SBögtávolsága éppen a = Xlld, ami az első eltűnés feltétele, a (9.9.)

X/b Xlld

(a) (b)
9JL ábra.
Fnumhofer-kép (a) egy téglalap alakú résből és (b) egy olyan kettős résből,
amelyben a rések közt a távolság egyenlő az (a)-ban szereplő rés
szélességével. A (b)-ben látható a négy kiegészítő tükör, amelyeket az igazi
csillagászati interferométerben használnak.
234 HULLÁMOPTIKA

Két adott, egymáshoz közeli kettős egyenlet alapján nem láthatunk majd csíkokat. Az egyik csillagnak megfe­
csillag közti távolság tényleges mé­ lelő csíkok teljesen elfedik a másiknak megfelelőket. így ha a csíkok nem
réséhez a rések közti d távolságot jelennek meg, akkor arra következtethetünk, hogy a csillag egy olyan ket­
állíthatóvá teszik. A távolságot ad­ tős csillag, amelynek szögtávolsága Xl2d vagy annak többszöröse. (A
dig növelik, amíg a csíkok először
többszörös szögtávolságok kiküszöbölhetők a kettős rés nélküli közvetlen
eltűnnek; ezután d megmérésével a
megfigyeléssel.) Ám ez a távolság csak feleakkora, mint a teljes 1,22X1D
szögtávolság a = A/2í/-nek adódik.
A csillagfény effektív X hullám­ lencse felbontóképességének minimumszöge, amely ez esetben X/d-vd
hosszát természetesen szintén meg egyenlő. Ezzel kapcsolatban tanulságos összehasonlítani (pl. a 9.8. ábrán)
kell becsülni vagy mérni. A kettős a téglalap alakú, b szélességű rés keltette diffrakciós kép méreteit a két
csillagok távolságát nem túl gyakran keskeny, d - b távolságú rés keltette interferenciaképpel. A központi
határozzák meg ezzel a módszerrel, maximum csak fele olyan széles a második esetben. így azt szokták
mivel a Doppler-effektuson alapuló mondani, hogy a távcső felbontóképessége kétszeresére növelhető, ha egy
megfigyelések (4.10. rész) érzéke­ kettős rést helyezünk a lencse elé. Ezt a kijelentést azonban kétféleképpen
nyebb felismerési és mérési mód­
is pontosítani kell. (1) A csillagok nincsenek „felbontva" abban az érte­
szert szolgáltatnak. Másrészről a
lemben, hogy különálló képeket hoznának létre, létükre csupán a csíkok
kétréses interferencia módszere
napjainkig az egyetlen módja volt viselkedéséből következtetünk. (2) A/2űí-nél jóval kisebb távolságok ese­
egy önálló csillag átmérőjének tén a csíkok elmosódása figyelhető meg (teljes eltűnésük nélkül), bizo­
megmérésére, és 1920-ban nyítva a két csillag létezését, és ebből a szempontból a minimális felbont­
Michelson sikeresen alkalmazta e ható elkülönülés jelentősen kisebb, mint amit a fenti kijelentés alapján
célra ezt a módszert. várnánk. A valóságban körülbelül egytizede annak.
Az előző részben leírtakból látható, hogy ha egy forrás, mint pl. egy
csillag korongja véges szöget zár be, a csíkok eltűnését ezzel az okkal ma­
gyarázzuk, ha a távcső kettős résének távolsága elég nagy. Michelson elő­
Ha megbecsüljük az ismert távolsá­
gú, közelebbi állócsillagok szögát­ ször úgy mutatta be ezen módszer gyakorlati hasznát, hogy megmérte a
mérőjét, feltételezve, hogy ugyan­ Jupiter holdjainak átmérőjét, amelyek körülbelül 1 másodperces szöget
olyan méretűek, mint a nap. 0,01 zárnak be. Ebben az esetben az első eltűnéskor d csak néhány centiméter,
másodpercnél kisebb szögeket és a mérés elvégezhető egy változtatható távolságú kettős réssel egy táv­
kapunk. Az ilyen méretű korongok cső lencséje előtt. Mivel a forrás téglalap helyett kör alakú, a résforrásra
felismeréséhez szükséges kettős vonatkozó a = Xld egyenletet korrigálni kell. Ezt a korrekciót ugyanazzal
rések távolsága 6 m-től 12 m-ig a módszerrel számíthatjuk ki, mint amit a kör alakú rés felbontóképessé­
terjed. Nyilván semmilyen létező
gének kiszámításakor használtunk, és ugyanazt a tényezőt is adja. Úgy ta­
távcsövet nem használhatnánk a fent
láljuk, hogy kör alakú forrás esetén, a = 1,22X/d-nél következik be az első
leírt módon csillagok átmérőjének
mérésére. Egy másik hátrány, hogy eltűnés.
a csíkok olyan finomak lennének, Mivel a csíkok elmosódása a forrás számos pontjából a két réshez ér­
hogy nehéz lenne elválasztani őket. kező fénysugarak közötti fáziskülönbség változásainak az eredménye,
Michelson rájött, hogy fel lehet nagyítani ezt a fáziskülönbséget d növelé­
se nélkül is.
Ezt úgy csinálta, hogy két síktükörrel (M és M') felfogta egy csillag fé­
nyét [9.8. (b) ábra], és ezekkel, valamint két másik tükörrel visszatükrözte
a résekbe. Ezután a beérkező sugarak közötti a szög változása La útkü-
lönbséget eredményezett a két résnél, ahol L az MM' távolság a két külső
tükör között. A csíkok akkor tűnnek el, amikor ez az útkülönbség egyenlő
lesz 1,221-val, és így az érzékenység L/d arányban fog megnőni.
A tényleges méréskor M és M' két, olyan 15 cm-es tükör volt, amelye­
ket a 2,5 m-es Wilson-hegyi távcső előtt lévő mestergerendára erősítettek.
A KETTŐS RÉS 235

iogy szimmetrikusan mozgathassák őket. Például az Arcturus csillag ese-


Kben a csíkok először L = 7,2 m-nél tűntek el, ami mindössze 0,02 másod­
perces a = 1,22A/L szögátmérőt jelent. Az Arcturus ismert távolságából
kiszámítható, hogy tényleges átmérője 27-szerese a Nap átmérőjének.

93. Korrelációs interferométer


A csillagátmérők meghatározásának egy másik módszere az, hogy meg-
•Krnek egy, a beeső fény fázisával kapcsolatos paramétert. Vegyünk egy
tivoli forrásból érkező fénysugarat, amely a Michelson-interferométer egy
•ésébe érkezik. Mivel az intenzitás egy adott fénymező területén minden
pillanatban véges számú véletlen hullámsorból vagy fotonból tevődik ösz-
sze. a fázis, az intenzitás és a polarizáció ingadozása várható. Az intenzi­
tás hirtelen változása a résnél lévő fotonmező felépítésének hirtelen meg­
változásával lenne kapcsolatban, amely viszont könnyen okozhatna hirte­
len változást a eredő fázisban. Hasonlóan, az intenzitás ingadozásának át­
meneti megszűnése egy változatlan fázissal lenne kapcsolatos. így azt vár-
Bánk, hogy a fázis ingadozása az intenzitás ingadozásával van kapcsolat­
ban. Ráadásul a ingadozások a fény frekvenciájánál sokkal alacsonyabb
frekvencián következnek be.
A fény intenzitása és a fázisa közötti korrelációt Hanbury-Brown- Kísérleteik idején az alapvető prob­
Twiss-effektusnak nevezzük, és a névadó tudósok kísérletek során fedez­ léma egy olyan módszer kifejleszté­
ték fel 1956-ban. Az alkalmazott technika végül is egy olyan csillagászati se volt, amellyel mérhető az intenzi­
interferométert eredményezett, amely Michelson interferométerét messze tásingadozás korrelációja olyan idő­
beli felbontással, amely elég kicsi
felülmúlja véges szögnagyságú távoli források felbontásában. Legna­
ahhoz, hogy felismerje az ingado­
gyobb előnye, hogy az intenzitáskorreláció nem érzékeny az optikai ele­
zást.
mek elmozdulásának kis változásaira.
A megoldás két olyan elkülönített parabolikus távcső használata volt,
Hanbury-Brown és Twiss a Sirius
amelyeket fotoelektronsokszorozó csövekre fókuszáltak (1. a 9.9. ábrát).
csillagot tanulmányozták közönsé­
ges lámpatükröket használva a csil­
lagfény fotosokszorozó csövekre
Egy csillagból érkező fény történő fókuszálásakor, és szögát­
mérőjét 0,0069 ívmásodpercnek ta­
lálták.
Parabolikus tükör Parabolikus tükör
Azóta építettek egy 188 m alap-
vonalú korrelációs interferométert
az ausztráliai Narrabriban, ahol akár
0,0005 ívmásodperces szögátmérő­
ket is tudnak mérni. Ez messze
Erősítő Erősítő |—Késleltető vonal felülmúlja a Michelson-féle csilla­
gászati interferométer eredményeit.
Integrátor Sokszorozó
9.9. ábra.
Fényelektromos detektorok és elektromos áramkör hosszú bázisvonalú
torrelációs interferométerhez
236 HULLÁMOPTIKA

A jeleket olyan elektronikus áramkörbe vezették, amely a két bemenő jel


szorzatával arányos kimenő jelet hozott létre, az utóbbit pedig egy integ­
ráló (vagy átlagoló) áramkörre bocsátották. Az így kapott jel nagysága a
detektorok távolságának függvényében az ún. másodrendű interferencia­
függvény, és a Michelson-interferométerhez (elsőrendű interferencia) ha­
sonló interferenciaképet hoz létre. Ezzel a módszerrel a detektorok távol­
sága nagymértékben növelhető anélkül, hogy a tükrök helyzetének kis
változásai tönkretennék az interferenciaképet.

9.10. Nagyszögű interferencia


Semmit sem mondtunk még a két interferálódó nyaláb közti szög határá­
ról, amikor a forrást elhagyják. Nézzük pl. a kétréses berendezést a 9.70.
(a) ábrán. Az S forrás lehetne egy keskeny rés is, de annak biztosításához,
hogy ne legyen koherencia a rés különböző pontjaiból induló fénysugarak
között, tegyük fel, hogy ez egy világító tárgy. Kísérletileg azt kaptuk,
hogy a <p szöget elég nagynak vehetjük az interferenciacsíkok eltörlése
nélkül, ha a forrás szélessége is ennek megfelelően kicsi. Hogy pontosan
mekkorának kell lennie, abból kapható meg, hogy az útkülönbségnek a
forrás legszélső részétől a képernyő bármelyik adott pontjáig, pl. P-ig,
A/4-nél kevesebbnek kell lennie. Ha a forrás szélességét í-sel jelöljük, a
8.10. részben leírtakból látszik, hogy ez az útkülönbség 2s sin (<p/2) lesz.
így 60"-os eltérésnél J nem halad- Ha a szélesség ennél nagyobb, a csíkok teljesen eltűnnek, A útkülönb-
hatja meg a hullámhossz 1/4-ét, azaz ségnél újra megjelennek, majd 2A-nál újra eltűnnek stb., pontosan úgy,
1,3 x 10 cm-t zöld fény esetén.
5
ahogy a csillagászati interferométerben. Nagyon vékony izzószálat hasz­
nálva forrásként, Schrödinger még 57°-os qb szögeltérésnél is észlelt bizo­
nyos interferenciát.
Ezzel ekvivalens kísérletet végzett Selényi 1911-ben, aki nagyobb
szögeltéréseket is megengedett (egészen 180°-ig). A 9.70. (b) ábrán látha­
tó berendezésének lényege egy 1/20 hullámhossz vastagságnyi fluoreszká­
ló folyadékréteg volt, ami egy vékony csillámpalalemez és egy sík üveg­
felület között helyezkedett el. Amikor a réteget erősen megvilágítják, má-

(á) (b)

9.10. ábra
Két módszer a nagyszögű interferencia vizsgálatára
A KETTŐS RÉS 237

sodlagos fényforrássá válik, valamivel nagyobb hullámhosszal, mint a be­


eső fényé (14.6. rész). Ekkor egy adott irányban interferencia figyelhető
meg a filmről közvetlenül érkező és a csillámpala külső felszínéről vissza­
vert fény között. A sugárzó atomok tulajdonságaival kapcsolatban, főként
arról, hogy dipólusként, kvadrupólusként stb. sugároznak-e, érdekes kö­
vetkeztetéseket lehet levonni egy bizonyos szöget bezáró csíkok láthatósá­
gának változását mutató adatokból.

Gyakorló feladatok

91. Egy kettős rés mindkét rése 0,140 mm széles, a középpontjuk közti távol­
ság 0,840 mm. (a) Milyen rendek hiányoznak, és (b) mennyi a körülbelüli
intenzitása az m = 0, 1, 2 , 6 rendeknek?
Megoldás: (a) 6, 12, 18, 24 (b) m = 0,100%; m = 1, 91,2%; m = 2,
68,4%;
m = 3, 40,5%; m = 4, 17,1%; m = 5, 3,65%; m = 6, 0%.
92. A 9.1. feladatban szereplő kettős rést megvilágítjuk egy 5000 Á hullámhosz-
szú párhuzamos fénynyalábbal, és a képet egy 50,0 cm gyújtótávolságú len­
csével az ernyőre fókuszáljuk. Rajzolja le az ernyőn lévő intenzitáseloszlást
a 9.4. (c) ábrához hasonlóan, az ernyőn milliméterben megadott távolságo­
kat használva abszcisszaként! Foglalja bele a központi maximum egyik ol­
dalán lévő 12 rendet!
93. (a) Rajzolja fel a megfelelő rezgési görbét a kétréses Fraunhofer-féle dif­
frakciós kép egy pontjához, ahol a fáziskülönbség <5 = ;tt/3! A két rés kö­
zötti átlátszatlan tér a résszélesség kétszerese, (b) Mi a 6 értéke ebben a
pontban? (c) Számítsa ki az intenzitás értékét a kérdéses pontban a közpon­
ti maximum intenzitásához képest!
•-4. Egy kettős résben két 0,650 mm széles rés van, melyek középpontjai között a
távolság 2,340 cm. Fényforrásul egy higanyívet, illetve annak A = 5460,74
Á hullámhosszú zöld fényét használunk a rések mögött 100 cm-re lévő
Fraunhofer-féle diffrakciós kép megfigyeléséhez, (a) Feltéve, hogy a szem
1 ívperc nagyságú szöget bezáró csíkokat képes felbontani, mekkora nagyí­
tás kell ahhoz, hogy éppen felbontsa a csíkokat? (b) Hány csík látható a köz­
ponti maximum alatt? (c) Hány csík látható az első oldali maximum alatt?
Megoldás: (a) 3,1-szeres, (b) 71 csík, (c) 35 csík.
9S. Két kettős rést helyezünk egy optikai padra. Az egyiket, melynek réstávol­
sága d\ = 0,250 mm, egy higanyív A = 5460,74 Á hullámhosszú zöld fé­
nyével világítjuk meg, és kettős forrásként használjuk. A szorosan a máso­
dik kettős rés mögött elhelyezkedő szem (melyre d\ = 0,750) tiszta kétréses
csíkokat lát, ha a pad távolabbi végéről néz. Ha a második kettős rést a
kettős résforrás felé mozgatjuk, a csíkok egy adott pontban teljesen eltűn­
nek, majd megjelennek, majd újra eltűnnek, stb. (a) Számítsa ki azt a legna­
gyobb távolságot, ahol a csíkok eltűnnek! (b) Számítsa ki az ezután követ­
kező legnagyobb távolságot, ahol a csíkok újra megjelennek, és (c) ahol az­
tán újra eltűnnek!
9J6. Egy kettős rés, melynél b = 0,150 mm és d = 0,950 mm, a 9.7. (a) ábrának
megfelelően két lencse között helyezkedik el. A lencsék fókusztávolsága
238 HULLÁMOPTIKA

70 cm. Egy állítható rést használunk fényforrásként PP'-ben, amit zöld.


A = 5461 A hullámhosszú higany vonal világít meg. A tiszta csíkok általá­
nos kritériuma alapján, milyen szélesre kell a forrásrést kialakítani, hogy a
legjobb intenzitást kapjuk anélkül, hogy a tisztaság jelentősen csökkenne?
9.7. Mivel két egyenlő rés, ahol d = b, egyetlen olyan rést jelent, aminek széles­
sége kétszerese bármelyik rés szélességének, bizonyítsa be, hogy a (9.3.)
egyenlet átalakítható a 2b szélességű egyetlen rés intenzitáseloszlásának
egyenletévé!
Megoldás: A (9.3.) egyenletből kiindulva használjuk fel a 2 sin /S cos 8 =
= sin 2/3 trigonometrikus egyenlőséget! Behelyettesítve azt kapjuk, hogy
/=4A (sin 2/S)/4/3 .
0
2 2 2

9.8. Határozza meg Fraunhofer-féle diffrakció esetén, hogy a diffrakciós burko­


lógörbe változása miatt pontosan mennyivel tolódik el a harmadrendű maxi­
mum a (9.7.) egyenlet által megadott helyzetből, ha a kettős résnél d = 5b'.
A feladatot legjobban a várható maximum körül felrajzolt pontos intenzitá­
sokkal lehet megoldani. Fejezze ki az eredményt á rendek közti távolsággal!
9.9. Egy volframlámpával (amiben egy egyenes izzószál a forrás) és egy 6,20
cm gyújtótávolságú kollimáló lencsével a kettős rés előtt különböző kettős­
rés-távolságokat próbálunk ki, addig növelve a d távolságot, amíg a csíkok
el nem tűnnek. Számítsa ki az izzószál átmérőjét, ha ez d = 0,350 mm-nél
következik be! Tegyük fel, hogy A = 5800 Á!
9.10. írjon fel egy olyan képletet a d távolság és a b résszélesség segítségével,
amely azoknak az interferenciamaximumoknak a számát adja meg, ame­
lyek a kettős rés képének központi diffrakciós maximuma alatt következ­
nek be!
Megoldás: N = 2d/b - 1
A diffrakciós rács 10. fejezet

Bármely elrendezést, amely hatásában egyenértékű egy sor egyenlő távol­


ságban lévő, azonos szélességű réssel, diffrakciós rácsnak nevezünk. Mi­
vel a rács a színképek tanulmányozásának hatékony eszköze, meglehető­
sen nagy részletességgel fogjuk tanulmányozni az általa keltett diffrakciós
•épeket. Látni fogjuk, hogy a képek általában eléggé összetettek, de a leg-
•sóbbi fejezetben tárgyalt kettős réssel egy sor közös tulajdonságuk van.
Valójában a kettős rés egy kezdetleges rácsnak is tekinthető, amin két nyí­
lás van. Ám nem alkalmazható spektroszkópként, mivel egy gyakorlatban
használt rácsban általában több ezer nagyon finom rés található. Ennek
oka rögtön nyilvánvaló lesz, amikor megvizsgáljuk, hogy mi a különbség
egy két rés, és sok rés keltette diffrakciós kép között.

1 0 . 1 . A résszám növelésének hatása


Amikor az egy, kettő, három vagy több azonos szélességű rés hatására ke­
letkezett intenzitásképeket lefényképezzük, olyan fotósorozatot kapunk,

A fényforrás, rés, lencsék, rögzítőle­


mez elrendezése a fényképezés so­
rán hasonló volt az előző fejezetek­
ben leírtakhoz, a használt fény pedig
egy higanyív kék fénye volt.

(</)5rés (e)6rés (/)20rés


10.1. ábra.
Különböző résszámú rácsok Fraunhofer-diffrakciós képei
240 HULLÁMOPTIKA

Igazából Fraunhofer eredeti, 1819- mint ami a 10.1. ábra (a)... (f) képein is látható. Ezek a képek is Fraunho-
es rácsos kísérletei miatt, amelyek­ fer-féle diffrakció által keletkeztek.
ben párhuzamos fény diffrakciójával A 10.1. ábra készítésénél használt rácsok egy fotólemezen lévó' zse­
foglalkozott, nevezték el az ő nevé­ latinemulzióba vágott vékony, átlátszó vonalak voltak, a 6.2. részben rész­
ről ezt a fajta diffrakciót. Fraunhofer letezettek szerint.
első rácsai két párhuzamos csavarra
A legszembetűnőbb változás, ami a résszám növelésénél bekövetkezik,
csévélt finom fémszálak voltak.
az interferenciamaximumok elkeskenyedése. Két résnél ezek kiterjedtek,
és a legutóbbi fejezetben bemutatott intenzitással rendelkeznek, amely
alapvetően a koszinusz négyzetével arányosan változik. Több résnél ezek­
Valójában mindegyik maximum in­ nek a főmaximumoknak az élessége gyorsan növekszik, és az ábra (/) ré­
tenzitását egy olyan egyedülálló rés szénél már vékony vonalakként tűnnek fel. Egy másik - kisebb jelentősé­
diffrakciós képe határozza meg, gű - változás az, amit az ábra (c), (d) és (e) részei mutatnak vagyis, hogy
amelynek szélessége megegyezik az a főmaximumok között gyenge másodlagos maximumok jelennek meg,
alkalmazott rések bármelyikének amelyek száma a rések számával együtt növekszik. Három résnél mind­
szélességével. Az intenzitás-burko­ össze egy másodlagos maximum jelenik meg, aminek az intenzitása a fő-
lógörbék szélességei akkor lennének
maximum intenzitásának 11,1 százaléka lesz. Erre az esetre a 10.2. ábra
azonosak a 10.1. ábra különböző
képein, ha a rések szélessége min­ mutatja az intenzitásgörbét, amelyet a következő pontban ismertetett
den alkalommal ugyanakkora lett (10.2.) elméleti egyenlet alapján rajzoltunk fel. Itt a különálló réseket na­
volna. Néhány képhez azonban né­ gyon keskenynek tételeztük fel.
mileg eltérő réseket használtunk.

sin 6 —»-
10.2. ábra.
Fő- és másodlagos maximumok három résű rács esetén

10.2. Intenzitáseloszlás ideális rács esetén


A 8.2. és 9.2. részekben egyszeres és kettős résekre használt eljárást itt is
alkalmazhatnánk, integrálást végezve a rések tiszta nyílásánál, de ez itt
egy kissé nehézkes lenne. Ehelyett használjuk a komplex amplitúdók
összeadásának módszerét (7.8. rész)! A helyzet egyszerűbb, mint a több­
szörös tükrözés esetében, mivel a rácsnál az egyes rések keltette amplitú­
dók mind azonos nagyságúak. Ezt a nagyságot a-val, a rések számát pedig
N-nel jelöljük. A fázis egyenlő <5 mennyiséggel változik egyik réstől a má­
sikig; így az eredő komplex amplitúdó a következő sorozat összege:

l-e i M 5

A&6 = a(l+ e -t-e


iá i2d
+e i 3 á
+ ... + e'^-'* ) = a
5
r-. (10.1.)
l-e" 5
A DIFFRAKCIÓS R Á C S 241

Az intenzitás kiszámításához ezt a kifejezést meg kell szorozni a komp-


x konjugáltjával, ahogy a (7.13.) egyenletben is, ami alapján:

,
A~- —
= a„
2 (l-e^Xl-e-' ) — a l - c o s M 5 W

(l-e'^l-e " ) - 3
l-cosó

Felhasználva az 1 - cos a = 2 sin (a/2) trigonometrikus azonosságot, 2

fdarható, hogy:

, sin (/Vő/2)
2
2
2 sin Ny
2
ahol, amint a kettős nyílásnál is,
A~ = a r = a r —
(10.2.) y=a/2 = (na sin 6)IX.
shr(<5/2) sin y

Az a tényező az egyetlen rés által keltett intenzitást jelenti, és átírva


2

értékét a (8.4.) egyenletből végül megkapjuk az ideális rács Fraunhofer-


: képének intenzitását:

„2_ ,2 s i n 2
ft síri Ny 2

' ~ A _ A )
S 2
sin y ' 2

(10.3.)

Ha N = 2 értéket helyettesítünk be ebbe a képletbe, akkor a kettős rés


193.) egyenletéhez jutunk el.

103. Főmaximumok

Az új (sin 7vy)/(sin y) tényező N rés interferenciáját írja le. Maximális N


2 2 2

értékét a következő helyeken veszi fel: y = 0, n, 2n, .... Bár a hányados


ezekben a pontokban határozatlanná válik, az előbbi eredményt a követke-
JD kifejezésekből kaptuk:

sin/vy NcosNy
hm '-= hm - = ±N .
»—«.T siny y-*mn cosy

Ezek a maximumok helyüket tekintve megfelelnek a kettős rés maxi-


mnmainak, mivel y fenti értékeinél:

rfsin 0 = 0, A, 21, 3A,... = mA Főmaximumok (10.4.)

Itt azonban nagyobb az értékük, a rések számának négyzetével arányo­


san. A különböző m rendek relatív intenzitásait minden esetben az egyré­
ses diffrakciós burkológörbe (sin B/B ) határozza meg. így a B és y 2 2
242 HULLÁMOPTIKA

közötti összefüggés a résszélességet és réselkülönülést [(9.4.) egyenlet]


illetően nem változott, ahogy a hiányzó rendekre vonatkozó feltételek sem
[(9.8.) egyenlet].

10.4. Minimumok és másodlagos maximumok


A (sin Ny)/(sin y) függvény minimumainak kiszámításához megjegyez­
2 2

zük, hogy a számláló gyakrabban válik zérussá, mint a nevező, és ez az


Ny = 0, TI, 2TC, ... , általánosabban pn értékeknél következik be. Speciális
esetekben, amikor p-0,N, 2N, akkor y - 0, TV, 2TT, ... lesz, így ilyen­
kor a nevező is eltűnik, és a fenti főmaximumokat kapjuk, p egyéb értékei
zérus intenzitást eredményeznek, hisz ilyenkor a nevező nem lesz nulla,
így a minimumok feltétele: y = pnlN, kivéve azokat a p értékeket, amikor
p - mN, ahol m a rend értéke, y ezen értékei a következő útkülönbsé-
geknek felelnek meg:
Két szomszédos főmaximum között
így /V- 1 számú zérus intenzitású „ X 2l 3A (N-\)X (N + l)X
asinö = — , — , — , Minimumok (10.5.)
pont lesz. A főmaximum két oldalán N N N N N
található minimumok közti távolság
kétszerese lesz a többi minimum kö­ kihagyva a 0, NXIN, 2NXIN, ... értékeket, melyeknél d sin 6 - mX, s így a
zött lévőknek. (10.4.) egyenletnek megfelelően főmaximumok jelennek meg.

A
ÍAAAAAAAAAAAAAA
1,0
sin ^
2

(a) Ny = 0 TI 2JX 3TC 4TÍ 5TI 6TC


n ITT^TIATI 5TT

A másodlagos maximumok ezen


jellemzői nagyon hasonlítanak az
egyréses kép másodlagos maximu­
mainak tulajdonságaihoz. A 10.3.
(dj intenzitáskép középrészét össze­
hasonlítva a 8.4. egyetlen résű ábrá­
val még szembetűnőbb a hasonló­
ság. Ahogy a rések száma nő, a má­
sodlagos maximumok száma is nő, p = 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
mivel az N - 2-vel egyenlő. Ugyan­ sinö = 0 5A_A_W 11A2A13A
ekkor bármely főmaximum és a 6a 6d d 6d 6d d 6d
mellette lévő másodlagos maximum,
10.3. ábra.
valamint az egyréses kép közötti
Hat nagyon keskeny résből álló rács Fraunhofer-diffrakciója,
hasonlóság is egyre nő.
az intenzitáskép részletei
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 243

Ebben az esetben 18 másodlagos


maximum helyezkedik el mindegyik
főmaximumpár között, de csak a fő-
IN =201 maximumokhoz közelieknek van
számottevő intenzitásuk, és még
ezek sem elég erősek ahhoz, hogy a
fotón megjelenjenek.

— - y T 3 K " P7«Y\ "/7$\—TP^T


Ny = 7tln'i7i l&r 19w 21tt 22tt 38w 39w 4br 42jt 58jt 59tt 61w 62w
J0.4. ábra.
munzitáskép 20 keskeny résnél
A többi minimum között az intenzitás újra megnő, ám az így keletkező
•másodlagos maximumok sokkal kisebb intenzitásúak, mint a főmaximum.
A 10.3. ábra hat rés görbéjét mutatja különböző sin Ny és sin y mennyi­
2 2
A szimmetria hiánya annál a másod­
ségek esetén. Ez utóbbiak hányadosa is látható, ami az intenzitáseloszlást lagos maximumnál a legnagyobb,
adja meg az intenzitásképben. A főmaximum intenzitása N vagy 36, így
2 amely közvetlenül a főmaximum
mellett található, és úgy nyilvánul
az alsó görbét kisebb méretben ábrázoltuk. A másodlagos maximumok in­
meg, hogy a másodlagos maximum
tenzitását szintén feltüntettük. Ezek a másodlagos maximumok nem azo­ egy kicsit a főmaximum felé tolódik.
nos, hanem csökkenő intenzitásúak, ahogy bármelyik főmaximumtól tá­
volodunk. De még a távolságuk sem egyenlő, ami annak köszönhető,
hogy a maximumok nem teljesen szimmetrikusak.
A 10.4. ábrán azN = 20-ra vonatkozó interferenciagörbe látható, amely
aaegfelel a 10.1. ábra utolsó fényképének.
A kép itt gyakorlatilag teljesen megegyezik az egyréses képpel. Ennek
magyarázata a 10.10. részben található, ahol majd azt is látni fogjuk, hogy
a kép méretei megfelelnek egy olyan „rés" képének, amelynek a résszéles­
sége megegyezik a teljes rács szélességével. A másodlagos maximumok
•aenzitásait akkor is ilyen egyréses képek összeadásával számíthatjuk ki,
lendenként egy képet véve, amikor a rések száma kicsi.

1 0 . 5 . Rács keltette színképek keletkezése


üagy számú résnél az előző részben tárgyalt másodlagos maximumoknak
csekély jelentőségük van a színkép kialakításában. A 10.3. részben sze-
•eplő főmaximumokat színképvonalaknak nevezzük, mert amikor a fény
elsődleges forrása egy keskeny rés, a főmaximumok éles, világos vona­
lakkéntjelennek meg a képernyőn.
Ezek a vonalak párhuzamosak lesznek a rács vonalaival, ha a rés szin-
lén párhuzamos velük. Egy X hullámhosszú, egyszínű fénynél azokat a 6
szögeket, amelyeknél ezek a vonalak megjelennek, a (10.4.) egyenlet adja
•aeg, azaz a d sin 6 = mX közönséges rácsegyenlet, ami gyakran szerepel
alapfokú tankönyvekben. Az egyenlet egy általánosabb formája tartalmaz-
244 HULLÁMOPTIKA

za egy bármely i szögű fénybeesés lehetőségét is. Ekkor a következő ala­


kot kapjuk:
mivel, ahogy majd a 10.5. ábrából
látni fogjuk, ez kót szomszédos ré­ aXsin i + sin 9)=mX Rácsegyenlet (10.6.)
sen keresztülhaladó fénysugár útkü-
lönbsége. A központi képre a (10.6.) egyenlet a következőt adja meg: sin 0 - -sin i,
vagy 0 = - í . A negatív előjel abból adódik, hogy í'-t és 0-t akkor tekintjük
pozitívnak, ha a merőleges ugyanazon oldalán mérjük őket; azaz amikor a
sugarak keresztezik a rácsra merőleges vonalat, 0-t negatívnak vesszük. A
vonalkázott intenzitásmaximumok mutatják a Aj hullámhossz egyes rend­
jeit. A negyedik rend esetében, pl. a jelzett útkülönbségek olyanok, hogy
d(sin i + sin 0) = 4A]. A főmaximumok intenzitásait az egyetlen résnek
megfelelő diffrakciós kép határolja le (szaggatott vonal), és a kép első
minimumánál, amely itt egybeesik a ötödik renddel, az intenzitás zérussá
válik. A hiányzó rendek a rajzon: m = 5, 1 0 , a h o g y azt ad = 5b alapján
várjuk is.
Ha most a forrás egy A n é l valamivel nagyobb A hullámhosszú fényt is
r 2

sugároz, akkor e hullámhossz m rendjének megfelelő maximumok a


(10.10.) egyenlet szerint nagyobb 0 szögeknél fordulnak elő. Mivel a szín­
képvonalak keskenyek, ezek a maximumok általában mindegyik rendben
teljesen különállóak a Aj megfelelő maximumaitól, és rendenként két vo­
Az ábra az m = 0 rendű maximumo­ nal alkotja a vonalszínképet. A központi képnél azonban a hullámhosszak
kat (azaz a központi képet) és az
m = 4 rendet kialakító fény útját mu­
tatja A i hullámhosszú fényben.
m=0

m=2

m=3

m=4

10.5. ábra.
A főmaximumok helyzete és intenzitása olyan rácsnál, ahol a két hullámhosszból
álló fény i szögben esik be, és különböző ff szögekben szóródik szét
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 245

Ezeket a színképeket zárójelekkel


-A -3 -2 -1 Cl 1 jelöltük az ábrán.
ábra.
Eéi hullámhossz rácsos színképe: (a) A, = 4000 Á; (b)X = 5000Á;
2

i c i i , és X együtt
2

egybeesnek, mivel itt az útkülönbség minden hullámhossznál zérus. Egy


hasonló színképcsoport található a központi kép másik oldalán is. Mind­
egyik rendnek a központi kép irányába esik a rövidebb hullámhossza. A
W.6. ábrán a 10.5. ábrának megfelelő rácsos színképek fényképei látha­
tók. Ha a forrás fehér fényt ad, a központi kép szintén fehér lesz, de a ren­
Ebből a szempontból az itteni ered­
deknél folyamatos színkép alakul ki, amelyeket a rés végtelen számú egy-
mény teljesen különbözik a kettős
a n s melletti képei hoznak létre, a jelenlévő különböző hullámhosszok fé­
résnél kapottnál, ahol a képek széle­
nyében. Egy ilyen folyamatos színkép bármely pontjában a fény közel sek voltak, és a színkép színei nem
egyszínű lesz, a rács és a lencse alkotta résképek keskeny volta miatt. különültek el egymástól.

1 0 . 6 . Diszperzió
Két szín távolsága, például A é és A -é a 10.5. és 10.6. ábrákon, a rend
r 2

számával növekszik. Ezen elkülönülés kifejezésére gyakran használják a


szögdiszperziónak nevezett mennyiséget, amit a szögváltozás és a hullám-
bosszváltozás arányaként definiálunk. A mennyiségre vonatkozó kifeje­
zést a (10.6.) egyenlet A-szerinti differenciálásával kapjuk meg, tudva azt,
bogy az i állandó a hullámhossztól független. A deriváltat a véges növek­
mények arányával helyettesítve be, azt kapjuk, hogy:

A0 m
Szögdiszperzió (10.7.)
AA dcosd

Az egyenlet először is azt mutatja meg, hogy egy adott kis AA hullám­ Ha 6 nem válik naggyá, cos 6 nem
hosszkülönbség esetén a Aö szögtávolság egyenesen arányos az m rend- nagyon fog különbözni egytől, és
246 HULLÁMOPTIKA

így e tényező kis jelentőségű lesz. del. Ennélfogva a második rendű spektrum kétszer olyan széles, mint az
Ha elhanyagoljuk a hatását, akkor első rendű, a harmadik háromszor olyan széles, mint az első, és így to­
egy rend különböző színképvonalai vább. Másodszor: Af? fordítottan arányos a d réstávolsággal, amit általá­
közötti szögtávolság egyenesen ará­ ban rácsállandónak nevezünk. Minél kisebb a rácsállandó, annál széleseb­
nyos a hullámhosszukban mért kü­
ben szóródik a színkép. Harmadszor: a cos 6 jelenléte a nevezőben azt jel­
lönbséggel. Egy ilyen színképet nor­
zi, hogy egy adott m rendnél a diszperzió a normálisnál (ahol 6 = 0) a leg­
mális színképnek nevezünk, és a rá­
csok egyik legnagyobb előnye a kisebb, és lassan növekszik, ahogy eltérünk attól.
prizmakészülékekkel szemben pont Egy távcső vagy kameralencse fókuszsíkjában a lineáris diszperzió
ez az egyszerű lineáris hullámhossz­ A//AA, ahol / a sík mentén mért távolság. Értékét általában a (10.7.) kife­
lépték a színképükben. jezés és a lencse fókusztávolságának szorzataként kapjuk meg. Néhány
berendezésben azonban a fotólemezt elfordítják, hogy azt a fény ne merő­
legesen érje, és ennek megfelelően a lineáris diszperzió is növekszik.
Spektrográfok diszperziójának meghatározásánál elterjedt a „lemezténye­
ző" használata, amely a fenti mennyiség reciproka, és ángström per milli­
méterben fejezzük ki.

10.7. Rendek átfedése


Ha a hullámhosszak tartománya nagy, pl. ha az egész 4 0 0 0 és 7 2 0 0 Á kö­
zötti látható spektrumot vizsgáljuk, akkor a magasabb rendekben jelentő­
sek az átfedések. Tegyük fel, pl., hogy a harmadik rendben egy 7 0 0 0 Á
hullámhosszú vörös vonal figyelhető meg. E vonal diffrakciós szögét
megkapjuk, ha a következő kifejezést ö-ra megoldjuk:

d angströmben van kifejezve. J(sin Í + sin 6) = 3 x 7 0 0 0

De ugyanennél a 6 szögnél egy 5 2 5 0 Á hullámhosszú zöld vonal is ta­


lálható a negyedik rendben, mivel:

4 x 5250 = 3 x 7000

Ugyanezen a helyen egy 4200 Á hullámhosszú ibolya vonal is előfordul


az ötödik rendnél. így a különböző hullámhosszakra vonatkozó általános
feltétel, amely egy adott 6 szögnél előfordulhat:
Aj, A stb. az első, második stb.
2

rendek hullámhosszai. d(sin i + sin 6) = X\ = 2A = 3A


2 3 (10.8.)

Látható fénynél nincs átfedés az első és a második rendek között, mivel


Pl. egy darab vörös üveg, amely csak
Aj = 7 2 0 0 Á és A = 4 0 0 0 Á esetén az első rend vörös vége pont a második
a 6000 A-nél hosszabb hullámokat 2

engedi át, jól használható arra, hogy rend ibolya vége elé esik. Fotográfiai megfigyeléseknél azonban ezek a
a magasabb rendű, rövid hullám­ rendek egészen 2 0 0 0 Á-ig terjednek, így az első két rend is átfedi egy­
hosszakat, amelyek a 7000 Á köze­ mást. Ez a nehézség általában kiküszöbölhető alkalmas színszűrők hasz­
lében levő vonalak megfigyelésénél nálatával, amelyek a beeső fényből azokat a hullámhosszakat szűrik ki,
zavarnának be, kiküszöböljük. amelyek a tanulmányozott tartományban átfedést okoznának.
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 247

1 0 . 8 . A főmaximumok szélessége
A 10.4. rész elején már megmutattuk, hogy egy főmaximum bármelyik
oldalán lévő első minimumok ott fordulnak elő, ahol Ny = mNn ± TC, vagy
ahol y = rmx ± (nIN). Amikor y = mn, akkor amiatt kapunk főmaximumot,
hogy a szomszédos rések megfelelő pontjaiból származó d vagy 2y fázis­
különbséget a 2nm kifejezés adja meg, vagyis a teljes rezgések egész szá-
wmá többszöröse. Azonban, ha a szöget annyival megváltoztatjuk, hogy a
fíziskülönbség 27t/N-ne.\ változik, többé nem fordul elő erősítés, hanem a
különböző résekből származó fénysugarak zérus intenzitást eredményezve
•Berferálnak. A maximum és az első minimum közötti 2n/N fáziskülönb­
ség X1N útkülönbségnek felel meg.
Annak megértéséhez, hogy ez az útkülönbség miért okoz zérus intenzi­
tást, tekintsük a 10.7. (a) ábrát, ahol a rácsot 6 szögben elhagyó sugarak
az m rend főmaximumát hozzák létre. Itt a két szomszédos résből szárma­
zó sugarak útkülönbsége mX, így az összes érkező hullám fázisban van. A
szélső sugarak útkülönbsége tehát NmX, ahol N a gyakorlatban mindig na­
gyon nagy szám. Most változtassuk meg a diffrakció szögét egy kis AÖ ér-
lékkel úgy, hogy a szélső útkülönbség egy hullámhosszal növekedjen, és
NmX + A legyen (szaggatott vonalú sugarak). Ennek meg kell felelnie a zé-
ras intenzitás feltételének, mert a két szomszédos résre vonatkozó útkü­
lönbség X/N-nel nőtt.
Látni fogjuk, hogy a rács tetejéről származó sugár most a középpontból Kis számú rés esetén szükséges,
származóval ellentétes fázisú lesz, és így hatásukban kioltják egymást. hogy a valódi (TV - \)mX értéket
Ehhez hasonlóan a középpont alatti pontból származó semlegesíti a tető­ használjuk, és a gondolatmenetet is
pont alatti pontból származót stb. Az eljárás folytatása zérust ad az egész kicsit módosítani kell, de végered­
ményként ugyanazt fogjuk kapni
[(10.9.) egyenlet].

(a)

10.7. ábra.
Két, diffrakciós rács által éppen felbontott színképvonal szögtávolsága
248 HULLÁMOPTIKA

Tanulságos megfigyelni, hogy ez rács intenzitására, az egyréses képpel kapcsolatban a 9.3. részben elemzett
éppen az 1/iV-szerese a szomszédos hasonló eljárás teljes analógiájaként.
rendek távolságának, mivel ez utób­ így minden főmaximum mindkét oldalán az első zérus érték a kis Ad
bit ugyanezzel a kifejezéssel lehet szögnél van. Az ábrából látható, hogy:
leírni, ha a számlálóban a A-t az Nk
útkülönbségre cseréljük.
A A
AO = — = Főmaximum félszélessége. (10.9.)
B Ndcosd

10.9. Felbontóképesség

Amikor a rések N száma több ezer, ahogy bármelyik használható diffrak­


ciós rácsban, a maximumok nagyon keskenyek. A A/AA színfelbontó-ké­
pesség ennek megfelelően nagy. Kiszámításához először azt említjük
meg, hogy mivel az intenzitás kontúrja szükségszerűen egy téglalap alakú
nyílás diffrakciós képe, így a Rayleigh-kritérium (8.6. rész) alkalmazható.
Két alig felbontott hullámhosszban keletkező képek távolságának a (10.9.)
egyenletben szereplő A9 szögnek kell lennie. Ennélfogva a A + AA hul­
lámhosszú fény m rendű főmaximumainak ugyanannál a szögnél kell ki­
alakulniuk, mint a A hullámhosszú fény m rendű első minimumainak
[10.7. (b) ábra]. így a szélső útkülönbséget a két esetben egyenlővé téve:

mNX+X = mN(X + AA)

amiből azonnal következik, hogy:

(10.10.)

Az, hogy a felbontóképesség arányos az m renddel, rögtön látszik ab­


ból, hogy amíg a (10.9.) egyenletből megkapott főmaximum-szélesség a
keletkező nyalábok B szélességétől függ, de nem sokat változik a renddel,
addig a két különböző hullámhossz maximumainak távolsága a diszperzi­
óval együtt nő, ami pedig a (10.7.) egyenletnek megfelelően a renddel kö­
zel arányosan növekszik. Ahogy a prizma esetében is (8.7. rész), a követ­
kezőt kapjuk:

színfelbontó-képesség = szögdiszperzió x a keletkező nyaláb szélessége,

mivel jelen esetben:

m
X Ndcosd = mN.
dcosO
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 249

Egy adott rendben a (10.10.) egyenlet által megadott felbontóképesség


aranyos az N résszámmal, de független a rések d távolságától. Egy adott
szögű beesésnél és diffrakciónál azonban még az /V-től is független, amit
könnyen beláthatunk, ha a (10.10.) egyenletbe behelyettesítjük az m-et a
(10.6.) egyenletből:

X _ c/(sin( + sinö) _ Vv (sini + sinö)


,

Itt W = Nd a rács teljes szélessége.


(10.11.)
AA~ X X Ennélfogva adott 0 és i esetén a fel­
bontóképesség független a W távol­
A módszert mindazonáltal sikeresen használják a később ismertetendő ságon lévő vonalak számától. Ezek­
ón. „fűrészfog" rácsokban. Elméletileg bármely rácsnál a maximális elér­ nél az adott szögeknél azonban egy
hető felbontóképességet i = 6 = 90°-nál kapjuk, és az a (10.11.) egyenlet kevesebb vonalú rács magasabb ren­
det és - ebből következően - na­
alapján egyenlő lesz 2W7A-val, vagyis a kétszeres rácsszélesség és a hul­
gyobb átfedést ad, a rendek szétvá­
lámhossz hányadosával. A gyakorlatban azonban az ilyen súrlódó szögek
lasztásához a Fabry-Perot-interfero-
nem használhatók a fény jelentéktelen mennyisége miatt. A kísérletek so­ méterhez hasonlóan további disz­
rán az elméleti maximumnak csak körülbelül a kétharmadát érhetjük el. perzió szükséges.

10.10. A rezgési görbe

Most alkalmazzuk az amplitúdók vektoriális összeadásának módszerét,


amit a 9.6. részben két résnél, a 8.4. részben pedig egy résnél használtunk.
Az egyetlen rés különböző, végtelenül kicsi elemeinek hozzájárulásaiból
származó rezgési görbe ismét körív alakú lesz, de most egy sor ilyen ív
van a görbében, a rács réseinek megfelelően. A 10.8. ábrán az intenzitás­
görbe ábrái láthatók az (a)-tól (/)-ig lévő pontoknak megfelelően, hat rés
esetén.
A központi maximumnál az összes rés összes pontjából származó fény
fázisban van egymással, és A eredő amplitúdót adnak, amely N-szer na­
gyobb, mint az egyetlen résből származó amplitúdó, ahogy az ábra (a) ré­
sze is mutatja. Az első minimum felé félúton lévő körülményeket a (b)
lész ábrázolja. Ennél a pontnál y = TT/12, így a szomszédos rések megfele­
lő pontjaiból eredő ő fáziskülönbség egyenlő jr/6-tal (1. 10.3. ábrát).
Ugyanez lesz a szög két szomszédos vektor között a hat eredő sorozatában
is ( A t ő l A -ig), ahol az egyes vektorok hat egyenlő ív húrjait alkotják.
r 6

Ahogy a kettős rés esetében is, a végső A eredőt ezek vektori összeadá­
sával kapjuk meg, az intenzitást pedig az A -ből. Növekvő szögnél az
2

eredők valamivel kisebbek lesznek, ahogy 8 nő, mivel nem a húr-, hanem
az ív hossza az, ami állandó. Ám itt a különbségük kicsi, még az (f) pont­
sai is.
A rács általános intenzitásfüggvényét [(10.2.) egyenlet] egyszerűen le­
vezethetjük egy geometriai módszerrel. A 10.9. ábrán a 10.8. ábra hat
vektora látható, a (b) résznél valamivel kisebb fáziskülönbséggel. Mind­
egyiknek ugyanakkora a nagysága:
250 HULLÁMOPTIKA

10.8. ábra.
Az intenzitásgörbe megszerkesztése az amplitúdók grafikus összeadásával
sokréses rács esetén

ez egy 2B szöget bezáró A hosszú­


0

ságú ív húrját jelenti (1. 8.6. ábra). (10.12.)

Mindegyik vektor <5 = 2y szögben hajlik a rá következőhöz képest, és


így a hat vektor egy szabályos sokszöget alkot. Az ábrán mindegyik vek­
tor végéből egy szaggatott vonalat húzunk a poligon O középpontjába.
Ezek a vonalak szintén konstans 2y szöget zárnak be egymással.
így a középpontnál bezárt teljes szög:

cp = Nd=Nx2y.
A DIFFRAKCIÓS R Á C S 251

M9. ábra.
Egy rács intenzitásfüggvényének geometriai levezetése

Most már megkaphatjuk az A eredő amplitúdó és a (10.12.) egyenlet


áhal megadott egyes A amplitúdók közötti összefüggést. Az OBC három-
n

szöget kétfelé osztva egy 0-ból húzott, A-ra merőleges vonallal, azt lat­
j á t hogy:

A = 2rsin r Ofl-nek vagy OC-nek felel meg.

Ehhez hasonlóan, az OBD háromszögből, amelyet egy A r e merőleges


r

vonallal hasítunk ketté:

A = A =2r siny.
W X

Az előző egyenletet ezzel elosztva a következő eredményt kapjuk:

A _ 2 r s i n ( 0 / 2 ) _ siniVy
A, 2rsiny siny

Amikor pedig a (10.12.) egyenletből behelyettesítjük A„ értékét, akkor


E amplitúdóra a következő kifejezést kapjuk:

Ennek a négyzete, ami az intenzitást


sin 8 sin Ny
A = A 0
is megadja, megegyezik a (10.3.)
B siny egyenlettel.

A különböző számú réseknél használt rezgési görbe segítségével az


•tenzitásképek számos tulajdonságát megérthetjük. Például, van egy fon­
tos kérdés a főmaximum keskenységével kapcsolatban. Valamelyik olda­
Megjegyezzük, hogy ha a 10.8. ábra
lon a szomszédos minimumot akkor érjük el, amikor a vektorok először diagramjait tovább rajzolnánk, az
alkotnak zárt poligont, mint a 70.8. ábra (c) részén is. Egyértelmű, hogy első rendű főmaximum akkor jelen­
cz akkor fordul elő kisebb ö értékeknél, ha nagyobb a rések száma, ami ne meg, amikor az egyes d interval­
azt jelenti, hogy a maximumok élesebbek lesznek. Az ábráról azt is rögtön lumokat képviselő ív egy teljes kört
lehet látni, hogy ennél a minimumnál ő = 2TX/N, vagy y = JI/N, ami a 10.8. alkotna. Ilyen körülmények között a
252 HULLÁMOPTIKA

húrok mind azonos irányú párhuza­ rész elején rögzített feltétel. Továbbá, ahogy a rések száma megnő, a vek-
mos vonalak lennének, az (a) rész­ torpoligon gyorsan megközelíti egy körív alakját, és így az egyetlen nyílás
hez hasonlóan, csak kisebb hosszal. keltette kép, illetve az azonos szélességű rács keltette kép közötti analógia
A második fó'maximum akkor for­ igazolódott. A 10.8. ábra és az egyetlen résre vonatkozó 8.6. ábra össze­
dulna elő, amikor az ív másodszor is hasonlítása megmutatja, hogy nagy N esetén a rácsra kapott ábrák meg
kört alkotna, s az eredő húrok ismét
fognak egyezni az egyetlen résre kapott ábrákkal, ha Nö/2-t, vagy Ny-t B-
egy egyenesbe esnének. Ezeknek a
maximumoknak nincs megfelelőjük ra cseréljük. Mivel Ny a rács szélső réseinek fél fáziskülönbsége és B egy
az egyréses képnél. nyitott nyílás szélső pontjai közötti fél fáziskülönbség, láthatjuk a 10.4.
részben említett analógia fizikai okát.

10.11. Karcolt rácsok előállítása


Eddig a pontig az ideális rács jellemzőivel foglalkoztunk, amely azonos
szélességű és egyenletes kiosztású résekből, illetve átlátszatlan résközök­
ből állt. A színképelemzésben jelenleg használt rácsok vagy transzmisszi­
ós rácsok, ekkor egy gyémánttűvel sík üvegfelületre barázdákat karcol­
nak, vagy reflexiós rácsok, ekkor pedig polírozott fémtükör felületet hasz­
nálnak. A transzmissziós rácsok a mi idealizált képünkhöz hasonlót ad­
nak, mivel a barázdák szétszórják a fényt, s így gyakorlatilag átlátszatla­
nok, míg az eredeti felületdarabok szabályosan eresztik át a fényt, s így
Ugyanez igaz a reflexiós rácsokra is, résekként viselkednek.
kivéve, hogy ezeknél a karcolatlan A 10.10. ábrán két különböző reflexiós rács karcolt felületeinek mikro-
részek tükrözik szabályosan vissza a fotóit láthatjuk. Az (a) részen látható rács csak könnyedén lett megkarcol­
fényt, s így a rácsegyenlet (10.6.) va, s így a barázdák nem eléggé mélyek ahhoz, hogy maximális fényessé­
erre az esetre is az i-re és ő-ra tett
get érjünk el. A (b) részen viszont egy jó minőségű rács látható, amelyben
megállapításokkal alkalmazható.
közel 6000 vonal van centiméterenként. Egy-két függőleges keresztbaráz­
dát is rákarcoltak, hogy jobban látszódjon a karcolt felület kontúrja.

(á) (b)
10.10. ábra.
Reflexiós rácsok karcolatainak mikrofotói: (a) könnyed karcolat,
(b) mély karcolat
A DIFFRAKCIÓS R Á C S 253

Napjainkig a legtöbb rácsot olyan fémtükörre karcolták, aminek az


anyaga vörösréz és ón nagyon kemény ötvözete volt. A modern gyakorlat­
ban azonban a puhább alumíniumot párologtatják a felületre. így nem
csak nagyobb tükrözést érhetünk el az ultraibolya tartományban, hanem a
gyémánttű kopása is kisebb. Egy jó ráccsal szembeni legfőbb követel­
mény az, hogy a vonalak az egész felületen annyira egyenletes kiosztású-
ak legyenek, amennyire csak lehetséges (a teljes felület szélessége az
egyes rácsoknál 10-25 cm között változik). Ezt a követelményt nehéz ki­
elégíteni, s a világon csak kevés helyen van olyan precíziós karcoló beren­
dezés, amely képes ilyen finom rácsokat előállítani. Miután az egyes ba-
cízdákat bekarcolták, a gép felemeli a gyémánttűt, és a rácsot hordozó ko­
csit egy kicsit elmozdítja az állító csavar elfordításával. Ahhoz, hogy a rá­
H. A. Rowland (1848-1901). A fi­
csok között állandó távolságot kapjunk, a csavarmenetnek nagyon egyen­ zika professzora a Baltimore-i Johns
letesnek kell lennie. Amíg Rowland 1882-ben ki nem alakította az első Hopkins University-n. A mozgó töl­
közel tökéletes csavart, a megfelelően karcolt nagy rácsok problémája tés mágneses hatásának bemutatásá­
•em volt megoldott. ról, a hő mechanikai egyenértékének
Ha a karcolt rácsokat olyan segédeszközök nélkül használjuk, amelyek megméréséről, valamint a konkáv
az egyes rendeket elválasztanák egymástól, akkor azok átfedése miatt nem rács feltalálásáról (10.15. rész) híres.
célszerű 4 és 5 feletti m értékek használata. így ahhoz, hogy megfelelő
diszperziót és felbontóképességet kapjunk, a rácsállandónak nagyon kicsi­
nek kell lennie, és nagy számú vonalat kell bekarcolnunk. Rowland gépe
5684 vonalat volt képes bekarcolni centiméterenként, ami megfelel
á= 1,693 x 10" cm-nek, és közel 15 cm széles rácsokat tudott előállítani.
4

Ez a rácsállandó a sárga fény hullámhosszának körülbelül a háromszoro­


sa, és így merőleges beesés mellett a harmadik rend az, amit még meg le-
bet figyelni ennél a fénynél. Ennek megfelelően rövidebb hullámhosz-
szaknál magasabb rendeket is megfigyelhetünk. Ám egy ilyen rács adta
diszperzió még az első rend esetében is messze felülmúlja a prizmáét. A
rácsegyenletből kiszámítható, hogy a látható spektrum több, mint 12°-os
szöget zár be. Ha egy 3,0 m fókusztávolságú lencsével kivetítenénk, a
spektrum körülbelül 60,0 cm-es hosszt foglalna el a fotólemezen. A máso­
Egy 15 cm-es Rowland-rács az első
dik rendnél ez több, mint 1,0 m lenne.
rendnél A/AA = 6 x 14 438 = 86 600
A rács igazi előnye azonban a prizmával szemben nem a nagy diszper­ értéket ad. Ekkor a narancssárga tar­
zió, hanem az általa nyújtott nagy felbontóképesség. A lineáris diszperziót tományban két, egymástól mind­
egyre hosszabb fókusztávolságú kameralencsékkel folyamatosan növel­ össze 0,08 Á távolságra lévő vonalat
hetjük, ám egy bizonyos távolságon túl a fotólemez szemcséssége miatt a már fel lehetne bontani, és a fenti
részletek eltűnnek. Elégséges diszperzió esetén a korlátozó tényező a szín­ diszperziónál mindkét vonal
felbontó-képesség lesz. 0,015 mm széles lenne. Ez a távol­
ság mindössze 1/8-a a sárga nátrium
Először Thorp mutatta meg, hogy elég jó transzmissziós rácsok készít­
kettős vonalának. Egy üvegpriz­
hetők, ha a karcolt felület lenyomatát valamilyen átlátszó anyaggal készí­
mának, még ha a meglehetősen
tik. Az ilyen lenyomatokat replikarácsoknak nevezzük, és elégséges ered­
nagy dnldt = 1200 cm" értékkel
1

ményt kaphatunk velük, ha nem a legnagyobb felbontóképesség a követel­ rendelkezik is, a (8.8.) egyenlet
mény. Megfelelően hígított kollódiumot vagy cellulóz-acetátot öntünk a alapján 64 cm hosszú alapra lenne
rács felületére, majd kiszárítjuk, hogy egy vékony, kemény réteget kap­ szüksége, hogy ugyanezt az ered­
junk, amely víz alatt könnyen elválasztható az eredeti rácstól. Ezután már ményt produkálja.
254 HULLÁMOPTIKA

fel lehet erősíteni egy sík üveglemezre vagy egy konkáv tükörre. Némi el-
ferdülés és zsugorodás előállhat a folyamat során, így a másolat ritkán
működik olyan jól, mint az eredeti példány. A műanyag-technológiák fej­
lődésével azonban ma már jó minőségű másolatok is előállíthatók.

10.12. Szellemképek
Egy valódi rácsnál a karcolt vonalak bizonyos mértékben mindenképpen
eltérnek az ideális egyenletes kiosztástól. Ennek számos hatása van, a kar­
colás hibájától függően. Három típusú hibát különböztetünk meg. (7) A
hiba nagysága és iránya teljesen véletlenszerű. Ebben az esetben a rács
egyetlen szórt fényt ad a főmaximumok alatt, még egyszínű fény alkalma­
zásánál is. (2) A hiba egy bizonyos irányban folyamatosan nő. Ez köny-
nyen kimutathatóan „fókuszaiévá" teszi a rácsot, azaz a párhuzamosan be­
eső fény a diffrakció után enyhén szét- vagy összetart. (5) A hiba a rács
felületén periodikus. Ez a legáltalánosabb eset, mivel leggyakrabban a
karcoló berendezés mozgató mechanizmusának hibáiból származik. Ez a
hiba eredményezi a szellemképeket, vagyis azokat a hamis vonalakat,
amelyek az ideális rács főmaximumait kísérik. Amikor a hibának csak
egyetlen periódusa van, ezek a vonalak azonos intenzitással, szimmetriku­
san helyezkednek el a főmaximumok körül. Az ilyen szellemképeket
Theodore Lyman (1874-1954) Sok Rowland-szellemképeknek nevezik. Problémásabbak a ritkábban előfor-
éven át a Harvard University Fizikai duló Lyman-szellemképek. Ezek akkor jelennek meg, amikor a hibák két.
Laboratóriumainak az igazgatója. egymással össze nem mérhető periódussal rendelkeznek, vagy amikor egy
A távoli ultraibolya színkép kutatá- hiba periódusa nagyon rövid. A Lyman-szellemképek az azonos hullám-
sának úttörője. hosszú főmaximumtól távol is előfordulhatnak.
Az elmúlt években tökéletesebb karcolatú rácsok készültek George R.
Harrison és George W. Stroke munkájaként. Az általuk használt karcoló be­
rendezéseknél a barázdák egyenletes kiosztását olyan szervomechanizmus
végezte, amelyet interferenciacsíkok automatikus számlálásával irányítottak.

10.13. A rendek közötti intenzitáseloszlás


szabályozása
Egy karcolt rács különböző rendjeinek relatív intenzitásai nem illeszked­
nek a (sin /?)//? taghoz, amit az ideális esetre vezettünk le (10.3.) egyen­
2 2

let). Nyilvánvaló, hogy a barázdák oldalai által visszatükrözött (vagy


megtört) fény jelentős változásokat fog okozni. Általában nem lesznek hi­
ányzó rendek. A színképvonalak helyzete azonban bármely d rácsállandó­
jú rácsnál változatlan marad.
Valójában az egyetlen lényeges kívánalom egy ráccsal szemben az,
hogy a diffraktált fény amplitúdójában vagy fázisában valamilyen periodi-
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 255

kas változást hozzon létre. így a különböző rendek relatív intenzitását egy
4 szélességű elemi rész által diffraktált fény szögeloszlása határozza meg
a rács felületén. Az ideális rácsnál ez megfelel egyetlen rés diffrakció­
jának. A karcolt rácsokban általában egy komplex tényező lesz, amit a
karcolási technológiák korai szakaszában nem nagyon tudtak befolyásol­
ni. R. W. Wood készített olyan rácsokat, amelyek egy bizonyos hullám­
hosszú fény 90%-át is képesek egyetlen rendbe koncentrálni egy oldalon,
így a rácsok egyik fő hátrányát a prizmákkal szemben - nevezetesen a
többszörös, kis intenzitású színképek jelenlétét - sikerült kiküszöbölni.
Wood első rácsos kísérleteit az infravörös tartományban végezte olyan Történelmileg a fény egy bizonyos
rácsokkal, amelyekben a vonalak távolsága nagy volt, és így a barázdák rendű koncentrálásának elvét elő-
alakját könnyen ellenőrizhette. Ezekben az ún. echeletterácsokban a ba­ ször Michelson alkalmazta lépcsős
rázdák optikailag sík felületei egy olyan <j> szöget zártak be a vízszintessel, rácsában (10.11. (b) ábra). Ez az
hogy az infravörös sugárzás nagy részét egy kiválasztott fényes rend felé eszköz 20-30 plánparallel lemezből
állt, amelyeket egy konstans 1,0 mm
továbbították (10.11. (a) ábra). Természetesen egy ilyen felületről szár­
körüli b magassággal toltak el egy­
mazó fény meglehetősen nagy szögben fog diffraktálódni, amelyet a hul­
más mellett. A t vastagság általában
lámhossz és a felület b szélességének hányadosával mérünk. Amikor az 1,0 cm volt, így nagyon nagy rácsál­
atanünium anyagú karcolt rácsok megjelentek, lehetővé vált a látható és landó adódott, és a koncentráció
az ultraibolya fényhez szükséges finomabb barázdák alakjának ellenőr­ rendkívül magas rendeknél fordult
zése is. A gyémánttű megfelelő alak- és iránykialakításával ma már olyan elő. A Michelson által használt
rácsokat is készíthetünk, amelyek bármely szögben ragyogó fényt adnak. lépcsős rácsok transzmissziós esz­
A diffrakciós maximum alatt egy adott hullámhossznak legfeljebb két közök voltak, de nagyobb útkülönb-
rendje jelenik meg. Ezeknek olyan nagy m értékük van (körülbelül 2tlX a ségeket és magasabb rendeket lehe­
tett elemi a reflexiós típussal, ame­
reflexiós, és (n - 1 )t/X a transzmissziós típusnál), hogy az mN felbontóké­
lyet először Williams készített.
pességük nagyon magas, még a lemezek viszonylag kis /V számánál is.
A fény mindkét esetben a lépcsők
Ebből a szempontból a készülék olyan, mint az interferométer, és a tanul­ síkjára merőlegesen
mányozott vonalak elkülönítése is másodlagos diszperziót igényel. Mivel koncentrálódott.
a Lummer-Gehrcke-lemezhez hasonlóan itt is nagy probléma a rugalmas­
ság hiánya, a lépcsős rácsot ma már nem nagyon használják.

(a) (b)

10.11. ábra.
A fény koncentrációja egy bizonyos irányban (a) egy echelette, vagy
fSrészfográcsnál és (b) egy reflexiós lépcsős rácsnál
256 HULLÁMOPTIKA

A rácsok egy fontosabb típusát echelle-nek nevezzük, amely átmenet az


echelette és a lépcsős rács között. Ennél meglehetősen durva a barázdák
kiosztása, körülbelül 80 esik egy centiméterre. Ezek ugyanolyan alakúak,
mint a 10.11 (a) ábrán láthatók, de hajlásúk meredekebb. A koncentrációt
mutató rendszám néhány száz körüli, míg ugyanez a lépcsős rácsnál több
tízezer is lehet. Az echelle-rácsot egy másik diszperziós készülékkel (álta­
lában egy prizmás spektrográffal) összekapcsolva kell használni ahhoz,
hogy az egyes rendeket elkülöníthessük. Ha az echelle diszperziója a priz­
ma diszperziójára merőleges irányú, egy kiterjedt színkép látható, amely­
ben a rövid csíkok sorozata a szomszédos rendeket jeleníti meg, ahogy a
10.12. ábrán is látható.
Ez egy még kiterjedtebb spektrogramnak a része, ami egy nagy hullám­
hossztartományt fed le, s mindössze 0,5 Á/mm a lemeztényezője. Mind­
egyik rend körülbelül 14 Á-nyi szakaszát foglalja el a spektrumnak,
vagyis akkora részt, amekkorát egy barázda diffrakciós burkológörbéje le­
fed. Ez a tartomány elegendő arra, hogy bizonyos mennyiségű ismétlést
eredményezzen egyik rendtől a másikig. így a 10.12. ábrán a zöld higany-
vonal, amelyet mint referencia-hullámhosszként szuperponáltunk, a 405.
rendnél jelenik meg, illetve a 404. rend bal szélén is. Az echelle-rács fel­
bontóképessége csak a rács teljes szélességétől függ (10.11.) egyenlet, és
akár 50-szer nagyobb is lehet, mint a másodlagos spektrográfé. Itt elegen­
dő a zöld vonal hiperfinom szerkezetének felbontásához is. Nagy felbon­
tása és diszperziója mellett az echelle-nek az az előnye is megvan, hogy
fényes színképeket ad, illetve a színképeket nagyon tömör formában jele­
níti meg.

A5461
A 10.12. ábrán látható kép készíté­
sekor a rendek elkülönítését nem
prizmával, hanem egy közönséges
ráccsal végezték. Ez a magyarázata
a jelölt rendek közötti halványabb
színképek jelenlétének. Ezek a má­
sodik rendben fordulnak elő, és két­
szer akkora echelle-rendjük van.

397
10.12. ábra.
A tórium színképének echelle-ábrája
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 257

10.14. Hullámhossz mérése ráccsal


A 2 és 5 cm közötti szélességű kis rácsokat általában egy kis spektrométer Például, a (10.8.) egyenletnek meg­
prizmaasztalára erősítik a kollimátorral és a távcsővel együtt. A beesési felelően, egy 5890 Á hullámhosszú,
szög és a diffrakció megmérésével egy színképvonal hullámhosszát a harmadik rendű nátriumvonal egybe
fog esni egy másik, A = 3/4 x 5890 =
rácsegyenletből [(10.6.) egyenlet] számíthatjuk ki. Ehhez ismernünk kell a
= 4417 Á hullámhosszú, negyedik
d rácsállandót, amit általában megadnak a ráccsal együtt. Az első pontos
rendű vonallal. Természetesen ilyen
hullámhosszakat ezzel a módszerrel határozták meg, a rácsállandó méré­ módon egyik vonal sem eshet töké­
séhez pedig állítható mikroszkópban megszámolták egy adott távolságon letesen egybe a másikkal, de elég
a vonalak számát. Ha egyszer egy vonal pontos hullámhossza már ismert, közel kerülhetnek ahhoz, hogy a
a többit már hozzá viszonyítva megkaphatjuk a rendek átfedésének fel­ köztük lévő kis különbséget elha­
használásával. nyagoljuk.
A hullámhosszak összehasonlításának ezen módszere a fenti berende­
zésnél nem pontos, mivel a távcső lencséje soha nem akromatikus, és a
két vonal sem teljesen ugyanabba a síkba lesz fókuszálva. E problémák
kiküszöbölésére Rowland olyan konkáv rácsot szerkesztett, ahol a fóku­
szálást egy karcolt rácsú konkáv tükör végzi.

10.15. Konkáv rács


Ha a rácsot nem sík felületre, hanem egy konkáv szférikus fémtükörre
karcolják, akkor az egy időben diffraktálja és fókuszálja is a fényt, és így
szükségtelenné teszi a lencsék használatát. Amellett, hogy ezzel kiküszö­
bölhetjük a fent említett színhibákat, még az az előnye is megvan, hogy a
rácsot olyan spektrumtartományban is használhatjuk, amit az üveglencsék
aem eresztenek át, mint pl. az ultraibolyát. A konkáv rácsok működésének
•atematikai leírására e helyen nem térünk ki, de egy-két fontosabb ered­
ményt megemlítünk. Úgy találták, hogy ha R a rács gömbfelületének su­
gara, akkor a rács középpontjára érintőlegesen egy olyan R átmérőjű
(tehát r = R/2 sugarú) kör rajzolható, amely meghatározza azon pontok
helyeit, ahol a színkép fókuszban van, feltéve, hogy a forrás rése szintén
ezen a körön található. Ezt a kört Rowland-körnek nevezzük, és a fókusz­
viszonyokat gyakorlatilag minden konkáv rácsot használó berendezésben
•yen módon alakítják ki. Lásd 10.14. (a) ábra.

10.16. Rácsos spektrográfok


A 10.13. ábra a nagy konkáv rácsok elrendezésének egy gyakori példáját
• • l a t j a , amit Paschen-féle elrendezésnek nevezünk. Az első három rendet
lefedő látható színképtartományt a 10.13. ábrán láthatjuk, a fent említett
lácsállandóértéknél. Egy adott rendnél a (10.7.) egyenlet megmutatja,
hogy a minimális diszperzió a rácsra merőlegesen adódik (6 = 0), ettől
258 HULLÁMOPTIKA

A rés a Rowland-körön helyezkedik


el, és a rács az ebből származó fényt
diffraktálja különböző rendű színké­
pekre. Ezek a színképek a körön fó-
kuszálódnak, és a fotólemezek olyan
lemeztartókba vannak befogva,
amelyek a kör görbületének megfe­
lelően hajlítják meg őket.

Központi kép

10.13. ábra.
Egy konkáv rács Paschen-féle elrendezése

mindkét irányban növekszik. A merőlegeshez közel azonban egy számot­


tevő tartományban gyakorlatilag állandó, a koszinusz lassú változása mi­
att. Az R egyik általánosan használt értéke a 21 láb (=» 640 cm), az ilyen
görbületi sugarú rácsokat 21 lábnyi rácsoknak nevezzük.
Két másik, gyakran használt konkáv rácsú elrendezés a Rowland-féle,
és az Eagle-féle elrendezés, amelyeket a 10.14. ábra illusztrál.
Ennél az elrendezésnél a színkép azon részét, amely eléri a lemezt, a
gerenda egyik vagy másik irányú csúsztatásával, vagyis az i szög változta­
tásával szabályozhatjuk. Látni fogjuk, hogy ez gyakorlatilag a Rowland-
kör körül mozgatja az S rést. Bármely állásban a színkép P-ben lesz fóku­
szálva, és közel normális színkép lesz (10.6. rész), mivel 6 « 0. Az SP
sínpár általában hullámhossz szerint van beosztva, mivel - ahogy az a
rácsegyenletből is látható - egy adott rendű P-be érkező hullámhossz ará­
nyos az SP távolsággal.
A Eagle-féle elrendezés tömörsége és rugalmassága miatt nagy mérték­
ben kiszorította a Rowland- és Paschen-féle kialakításokat. Itt a színkép
azon részeit figyelhetjük meg, amelyek a beesési szöggel közel egyenlő
szögben diffraktálódnak. Az S rés a lemeztartó egyik végén van elhelyez­
ve, amely mint egy kapu forog 5-nél. A színkép különböző részeinek
megfigyeléséhez a rácsot egy, az ábrára merőleges tengely körül fordítják
meg. Ezután vízszintes irányban kell mozgatni addig, amíg a lemeztartót
Egy tükörfém anyagú rácsnál kimu­
megfordítva P és S újra a Rowland-körre nem esik. A készüléket egy
tatható, hogy egy 0,1 °C nagyságú
hőmérsékletváltozás egy 5000 A hosszú dobozba vagy szobába kell helyezni, ahol állandó hőmérsékletet
hullámhosszú vonalat 0,013 Á-mel tudunk biztosítani. A hőmérséklet ingadozásai elmozdítják a színképvona­
mozdít el. lakat a rács kitágulása vagy összehúzódása miatt.
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 259

Rowland-foglalat Eagle-foglalat A Rowland-féle elrendezésben,


amely inkább csak történelmi érde­
kesség ma már, a G rács és a P le­
meztartó egy R hosszúságú merev
gerenda ellentétes végeire vannak
felerősítve. A gerenda végei olyan
forgózsámolyokon nyugszanak,
amelyek két, egymásra merőleges
sínpáron szabadon mozoghatnak.
Az 5 rés a két sínpár keresztezése
felett helyezkedik el.

10.14. ábra.
A konkáv rácsú spektrográfok (a) egyik legkorábbi és (b) egyik legáltalánosabb
kialakítása, (c) Sík reflexiós rács elrendezése

Az Eagle-féle elrendezést gyakran használják vákuum spektrográfok­


ban az ultraibolya spektrumok tanulmányozására a 2000 Á alatti tarto­
mányban. Mivel a levegő elnyeli ezeket a hullámhosszokat, ezért azt a
spektrográfból ki kell szivattyúzni, amire ez a tömör elrendezés nagyon al­
kalmas. A Paschen-féle elrendezést szintén gyakran használják olyan vá­
kuum spektrográfokban, amelyekben a rácsra gyakorlatilag súrlódó szög­
gel esik be a fény. A 10.14. ábrán szintén látható Littrow-féle elrendezés
az egyetlen általánosan használt módszer nagy sík reflexiós rácsok esetén.
Elvében nagyon hasonlít az Eagle-féle elrendezésre, a fő különbség közöt­
tük az, hogy itt a nagy akromatikus lencse egyrészt párhuzamossá teszi a
fényt, másrészt a diffraktált fényt P-be fókuszálja, tehát egyszerre viselke­
dik kollimátorként és távcsőlencseként.
A konkáv rácsok fenti elrendezéseinek egyik fő hátránya az erős asztig­ Ezek közül a Wadsworth-féle elren­
matizmus. Ez az Eagle-féle elrendezésben a legkisebb mértékű. A képnek dezés a legismertebb, amelyben a
ez a hibája mindig előfordul, amikor a konkáv tükröt a tengelyén kívül konkáv rácsot párhuzamos fénnyel
használjuk. Itt ennek az a következménye, hogy a rés minden egyes pontja világítjuk meg. A résből kibocsátott
fényt egy nagy konkáv tükör rendezi
két vonalra képződik le, az egyik a Rowland-körön van, és merőleges an­
párhuzamossá, a színkép pedig kö­
nak síkjára, a másik pedig a kör síkjában fekszik, de valamivel a kör mö­
rülbelül a rács fél görbületi sugará­
gött. Ha a rés tökéletesen merőleges a síkra, a színképvonalak élességét nak megfelelő távolságnál fókuszá-
nem csökkenti komolyan az asztigmatizmus. A vonalak megnövekedett lódik.
hossza miatt azonban némi intenzitásveszteség előfordul. Ám súlyosabb
probléma az, hogy lehetetlen egy forrás különböző részeinek színképét ta­
nulmányozni, illetve a Fabry-Perot-gyűrűket elkülöníteni a képnek a
spektrográf résén való vetítésével. Erre a célra fejlesztették ki az anasztig-
matikus elrendezéseket.
260 HULLÁMOPTIKA

Gyakorló feladatok

10.1. Készítsen vázlatot öt, egymástól azonos távolságra lévő rés intenzitásképé­
re, ha a dlb arány 4! Jelöljön ki több pontot az x-tengelyen a hozzá tartozó
6 és y értékekkel együtt!
Megoldás: Lásd a /0.15. ábrát

100%

\ 81%

40,5%

3/ \9,0%
0%
y = -4JT -3TZ ~2n -Jt +7t + 2JI +3TC +4TZ
6 =-TI 71

10.15. ábra.
Egy finom résű diffrakciós rács intenzitás görbéje d/b = 4 esetén.
Lásd a 10.1. feladatot

10.2. Készítsen vázlatot hét, egymástól azonos távolságra lévő rés intenzitáské­
pére, ha a dlb arány 3! Jelöljön ki több pontot az ^-tengelyen a hozzá tarto­
zó d és y értékekkel együtt!
10.3. Kilenc koherens forrás egyfázisú, 2,50 cm hullámhosszú mikrohullámokat
bocsát ki. A források egyvonalban vannak elhelyezve, tengelyeik távolsága
10,0 cm. Számítsa ki (á) a központi maximum szögének nagyságát, vala­
mint (b) a főmaximum és (c) a másodlagos maximum szögtávolságát!
10.4. Két hullámhosszú (A = 5600 Á és A = 5650 Á) fény esik merőlegesen egy
sík transzmissziós rácsra, amelyben 2500 vonal van centiméterenként. A
keletkező párhuzamos fényt egy 120 cm fókusztávolságú lencsével egy la­
pos síkernyőre fókuszáljuk. Számítsa ki az ernyőn lévő két színképvonal
közötti távolságot (centiméterekben) (a) az első rendben, (b) a második
rendben!
10.5. Két színképvonalnak A = 6200 Á-nél 0,652 Á a távolsága. Számítsa ki egy
diffrakciós rács minimális vonalszámát, ami ahhoz kell, hogy ezt a kettős
vonalat éppen felbontsa a második rendű spektrumban!
10.6. Egy 8,0 cm-es diffrakciós rácsra 100 000 vonalat karcoltak. A ráccsal egy
A = 4230 Á-ű színképvonal szerkezetét vizsgálták az első rendben. Milyen
lesz a rács színfelbontó-képessége egy 60,0°-os üvegprizmáéhoz viszo-
A DIFFRAKCIÓS RÁCS 261

nyitva, amelynek 8,0 cm-es alapja van, törésmutatója pedig A = 4010 Á-


nél 1,5608, A = 4450 Á-nél 1,5462?
Megoldás: Rács színfelbontó-képesség = 100 000; prizma színfelbontó­
képesség = 26 550
10.7. Számítsa ki a diszperziót (a) angström per fokban, (b) fok per ángström-
ben, (c) angström per milliméterben egy olyan rácsnál, amely 3000 vonal­
ból áll centiméterenként, ha a harmadik rendű színképet egy 200 cm fó­
kusztávolságú lencse fókuszálja a képernyőre!
10.8. Egy színképvonal-csoportot kell tanulmányoznunk az 5200 A tartomány­
ban egy 15,0 cm széles síkrács alkalmazásával, amelyben 6000 vonal ta­
lálható centiméterként, és amelyet egy Littrow-rendszerben helyezünk el.
Számítsa ki (a) a legmagasabb alkalmazható rendet, (b) a megfigyeléshez
szükséges beesési szöget, (c) a legkisebb felbontott hullámhossz-interval­
lumot és (d) a lemeztényezőt, ha a lencse fókuszhossza 2,50 m!
10.9. Egy diffrakciós rácsot, amely 5000 vonalat tartalmaz centiméterenként,
4000 Á hullámhosszú fénnyel világítunk meg, különböző beesési szögek­
nél. Rajzolja fel az első rendbe diffraktált nyalábnak a beeső fénytől való
elhajlását, az x tengelyen a beesés szögét 0°-tól 90°-ig feltüntetve!
10.10. Számítsa ki (a) a rendszámát, (b) a felbontóképességét egy olyan reflexiós
lépcsős rácsnak, amely 35, egyenként 9,0 mm vastag lemezt tartalmaz, ha
a A = 5085,82 Á vonal tanulmányozására kadmium ívet használunk!
Megoldás: (a) 3,5392 x 10 , (b) 1,2387 x 10
4 6

10.11. Egy echelette-rács 450 vonalat tartalmaz centiméterenként, és második


rendű, 5,0 fim hullámhosszú infravörös fény koncentrálására alakították
ki. Számítsa ki (a) a rács karcolt felületeinek vízszintessel bezárt szögét,
(b) a szögdiszperziót ugyanennél a hullámhossznál, merőleges beesést
feltételezve! Ha ezt a rácsot egy héliumlámpa vörös fényével világítjuk
meg, akkor (c) A = 6678 Á-nál milyen rend vagy rendek figyelhetők meg?
10.12. Igazolja, hogy egy echelle-rács színfelbontó-képességét

A/AA = (2Ő/A)[r /(1 + r )}


2 2 112

Megjegyzés: használja azt az elvet,


alakban lehet kifejezni, ahol B a rács szélessége, azr = t/b hányados pedig hogy a felbontóképesség megegye­
a lépcsők magasságának aránya szélességükhöz képest! Feltételezzük, zik a rács ellentétes széleiről szár­
hogy a fény a lépcsők b szélességű felületére merőlegesen esik be és dif- mazó sugarak közötti útkülönbség-
fraktálódik. ben lévő hullámhosszok számával!
11. fejezet Fresnel-diffrakció

Azok a diffrakciós jelenségek, amelyeknél a fényforrás vagy a megfigyelő'


ernyő, vagy mindkettő véges távolságra van a diffrakciós nyílástól vagy
akadálytól, a Fresnel-diffrakció kategóriájába tartoznak. Ezeket a jelensé­
geket a legkönnyebb kísérletileg megfigyelni: a szükséges felszerelés egy
kis fényforrás, a diffrakciós akadály, és egy ernyő a megfigyeléshez. A
Fraunhofer-jelenségek során - amelyeket az előző fejezetben ismertettünk
- lencsékre volt szükség a fénysugarak párhuzamosításához és a képer­
nyőre vetítésükhöz. Most azonban a széttartó fény sokkal általánosabb
esetével foglalkozunk, amelyet nem befolyásolunk lencsékkel. Mivel a
Fresnel-diffrakciót a legkönnyebb megfigyelni, történelmileg ezt az első­
nek kialakult típust vizsgálták először, habár a magyarázata bonyolultabb
matematikai elméletet igényel, mint amire a Fraunhofer-diffrakció síkhullá­
mainak kezeléséhez szükségünk volt. Ebben a fejezetben a Fresnel-dif­
frakció néhány egyszerűbb esetével foglalkozunk, amelyet közvetlen ma­
tematikai és grafikus módszerekkel könnyebben megközelíthetünk.

A fény részecskeelméletének idején


Grimaldi és Newton megkísérelte 11.1. Árnyékok
ezeket az apró hatásokat azon ré­
szecskék elhajlásának tulajdonítani,
amelyek a tárgy széléhez közel ha­ A fény hullámelméletének korai fejlődésekor az egyik legnagyobb nehéz­
ladnak el. A helyes magyarázatot a ség az volt, hogy hogyan magyarázzák a fény látszólag egyenes vonalú
hullámelmélet keretein belül Fresnel terjedését. Ha egy átlátszatlan tárgyat helyezünk egy pontforrásból szár­
ragyogó munkásságának köszönhet­ mazó fény útjába, akkor egy viszonylag éles körvonalú és a tárgy alakjá­
jük. 1815-ben nem csak azt mutatta
nak megfelelő árnyékot kapunk.
ki, hogy a fény közelítően egyenes
vonalú mozgása értelmezhető azt Az is igaz, hogy az árnyék széle nem lesz teljesen éles, és amikor kö­
feltételezve is, hogy a fény hullám­ zelről is megvizsgáljuk, akkor egy sötét és világos csíkokból álló rend­
mozgás, hanem azt is, hogy így a szert figyelhetünk meg a szél közvetlen környezetében.
diffrakciós csíkok keletkezése rész­ Ahhoz, hogy bemutassuk az árnyékok hullámképpel való magyarázatá­
leteiben megmagyarázható. nak nehézségét, először figyeljük meg a képernyőn a széttartó fény áthala-
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 263

11.1. ábra.
A Huygens-elv alkalmazása keskeny nyílásból származó másodlagos hullámokra

dását egy nyíláson keresztül. A 11.1. ábrán a fény egy kis H lyukból szár­
mazik, és a széttartó hullámfrontnak csak egy bizonyos MN része haladhat
át a nyíláson. Huygens elvének megfelelően a hullámfront mindegyik
pontja egy másodlagos hullám forrásának tekinthető. Ezek burkológörbéje
egy későbbi pillanatban egy H központú széttartó hullám lesz, amelyet a
HE és HF vonalak határolnak. E hullám előrehaladásakor a képernyő EF
részét erősen megvilágítja. Ám mivel minden másodlagos hullám egy ré­
sze az LM és NO mögötti részbe is behatol, így várható, hogy némi fény a
geometriai árnyék E és F közötti területén kívül is megjelenik. A gya­
korlati megfigyelések azt mutatják, hogy a valóságban a képernyő ezen
részei nem fognak megvilágosodni, az E és F közvetlen környezetét
kivéve. Fresnel szerint ez azzal magyarázható, hogy a geometriai árnyé­
kon jóval túl eső területeken a másodlagos hullámok egymást kioltó fázisvi­
szonyokkal érkeznek, és így gyakorlatilag teljes sötétséget produkálnak.
A másodlagos hullámoknak nem lehet minden irányban egységes amp­
litúdójuk, hiszen ha így lenne, akkor hátrafelé is ugyanolyan erős hullá­
mot kellene eredményezniük. A 11.1. ábrán az ernyő bal oldalán lévő
burkológörbe egy ellentétes irányú hullámot jelenít meg, amely H felé ha-

Derékszögeknél (az ábrán P és Q


irányában), az amplitúdó maximális
értékének felére esik vissza, az in­
tenzitás pedig a negyedére.

11.2. ábra.
A ferdeségi tényező Huygens másodlagos hullámainál
264 HULLÁMOPTIKA

Huygens elvének pontosabb kifeje- lad. Nyilvánvaló, hogy ez a hullám nem létezik fizikailag, és igy azt kell fel-
zése alátámasztja ezt a feltételezést, tételeznünk, hogy a másodlagos hullám hátsó részének amplitúdója zérus,
só't számszerűen is megadja az amp- f^ ferdeségi tényező, amit a 11.2. ábra illusztrál, az amplitúdó érté-
z u n

litúdó iránytól függő változásait. I Q összeggel adja meg, ahol 6 a haladás irányával bezárt szög.
k é t +COS

Egy másik tulajdonság, aminek feltételezése szükséges ahhoz, hogy


korrekt eredményt kapjunk, hogy a másodlagos hullámoknak egy negyed
periódusnyi fáziselőnnyel kell rendelkezniük az őket kibocsátó hullámok­
hoz képest. E két nem várt sajátosság következményeit és a módot, aho­
gyan levezetésre kerültek, később fogjuk részletezni.

11.2. Fresnel félperiódusú zónái


Annak példájaként, hogy Fresnel hogyan közelítette meg a diffrakciós
problémákat, először nézzük meg módszerét egy kissé széttartó gömbhul­
lám maga előtt keltett hatásának kiszámítására. A 11.3. ábrán legyen
BCDE egy jobbra tartó egyszínű fény gömb alakú hullámfrontja. E felület
minden pontját egy másodlagos hullám forrásának tekinthetjük, és most
ezek eredő hatását akarjuk megtalálni a P pontban. Ehhez a hullámfrontot
zónákra osztjuk az következők szerint. Az O pont körül, ami a P-ből hú­
zott merőleges talppontja, egy sor kört jelölünk ki, amelyek távolsága O-tól
(a felületen mérve) s sz, s ,
h 3 s mégpedig úgy, hogy mindegyik kör
m

egy fél hullámhosszal van távolabb P-től. Ha az OP távolság egyenlő b-vel,


a körök b + A/2, b + 2A/2, b + 3X12, ...,b + mX/2 távolságra lesznek P-tól
A zónák, vagyis a szomszédos A zónák széleinél ennek A/2 egész számú többszörösének kell lennie. A
körök közötti gyűrűk S területei
m levezetéshez először azt jegyeznénk meg, hogy az összes optikai problé­
gyakorlatilag egyenlők. Ennek mában az s távolság sokkal kisebb, mint az a vagy a b sugár. így í-t te­
bizonyításaként a 11.4. ábrára kinthetjük a Q tengelytől való függőleges távolságnak, és A-t egyenlővé
utalunk, ahol egy a sugarú, H-bó\
tehetjük az OQ és az OR ívek magasságainak összegével. Az ívmagasság
kiterjedő hullám részlete látható.
képlete alapján:

„2
s~
S . S„2
s~ a+b 2

A= — + — = s (11.1.)
2a 2b 2ab

b + 3X12
b + 2X/2
+ XI2

D
11.3. ábra.
A félperiódusú zónák elhelyezkedése egy gömb alakú hullámfronton
FRESNEL-D1FFRAKCIÓ 265

Ha egy b sugarú, P középpontú kört


rajzolunk (szaggatott vonal), amely
a hullámfrontot az 0 „csúcspontban"
\0
érinti, a HOP út egy A-val jelölt
szakasszal lesz hosszabb a HOP
útnál.

11.4. ábra.

A útkülönbség egy gömbhullám „csúcspontjától" s távolságra

A Fresnel-zónák s sugarai olyanok, hogy:


m

A fl + fr
m— = s„
2
(11.2.)
2 2ab '

és így bármely zóna területe:


A figyelembe vett közelítés miatt
A 2ab 5 -et állandónak, azaz m-től függet-
nbk. m

2 a + b a + b (11.3.) lennek tekintjük. Egy pontosabb le­


vezetés megmutatná, hogy a terület
Huygens elve alapján most a hullám minden pontját olyan forrásnak m-mel lassan növekszik,
tekintjük, amely azonos fázisú másodlagos hullámokat bocsát ki. Ezek
különböző fázisban érik el P-t, mivel mindegyik más és más utat fut be.
Egy adott zónából származó másodlagos hullámok fázisai nem fognak jr-nél
nagyobb értékkel különbözni egymástól, és mivel mindegyik zóna átla­
gosan A/2-vel van távolabb P-től, világos, hogy a szomszédos zónák ere­
dői P-ben ;r-vel fognak különbözni egymástól. Ezt az állítást a 11.6. rész­
ben fogjuk részletesen is megvizsgálni. Az egymás melletti zónákból szár­
mazó rezgések közötti fél periódusnyi különbség az eredete a félperiódusú
zóna elnevezésnek. Ha az m-ik zónából származó fény eredő amplitúdóját
A -el jelöljük, az egymás utáni A értékeknek váltakozó előjelük lesz, mi­
m m

vel a fázis n nagyságú változása az amplitudóvektor irányának megfordí­


tását jelenti. Ha az összes hullám eredő amplitúdóját A-val jelöljük, akkor
az felírható a következő sorozat összegeként:

A = A -A + A3-A4+ ... + ( - l )
x z
m _ 1
A m (11.4.)

Ebben a sorozatban az egymás utáni tagok értékét három tényező hatá­


rozza meg: (1) mivel az egyes zónák területe meghatározza a kibocsátott
másodlagos hullámok számát, a tagoknak közel egyenlőknek kell lenniük,
de lassan növekedniük is kell; (2) mivel az amplitúdó a zóna P-től való át­
lagos távolságával fordítottan csökken, a tagok értéke egy m-mel növekvő
értékkel csökken; és (3) a növekvő ferdeség miatt is csökkennie kell ér­
téküknek, így az m-ik zóna amplitúdóját a következő alakban fejezhetjük ki:

d az átlagos távolság P-ig, 6 pedig


m

A = konst - ^ ( 1 + cosö)
m (11.5.) az a szög, amivel a fény elhagyja a
m zónát.
d
266 HULLÁMOPTIKA

Az amplitúdó képlete az előző részben feltételezett ferdeségi tényező


miatt lett ilyen. Ám az 5 -ek pontos kiszámításával kimutatható, hogy a
m

(11.3.) egyenlet b tényezőjét b + A-ra kell cserélni, ahol A a zóna közepé­


re vonatkozó útkülönbség. Mivel ugyanekkor d = b + A, látjuk, hogy az m

SJd arány állandó, az m-től független. így mindössze az 1 + cos 9 ferde­


m

ségi tényező hatása maradt meg, amik a (11.4.) egyenlet tagjainak nagyon
lassú csökkenését okozza. A csökkenés az elején a leggyorsabb, mivel a 9
az m-mel együtt változik, de az amplitúdók gyorsan közel egyenlővé válnak.
Most, hogy tudjuk, hogy a tagok értékei hogyan változnak, a sorozat
összegét a tagok kétféle csoportosításával is kifejezhetjük. Feltéve, hogy
m páratlan:

Mivel az A[, A ,... amplitúdók nem A =^-+ --A +-


2
2 2
2 4

azonos ütemben csökkennek, így


mindegyik kisebb az őt megelőző,
vagy az őt követő amplitúdó szám­ A
m-1
tani közepénél. = A ~ 1
•A +-
3 — A,+- +Am (11.6.)

A fenti egyenletben a zárójelben szereplő mennyiségek mind pozitívak


lesznek, és fenn kell állniuk az alábbi egyenlőtlenségeknek:

< A < A, :
- + A„
2 2

Mivel az amplitúdók bármely két szomszédos zónánál szinte teljesen


egyenlők egymással, lehetséges az A e t egyenlővé tenni A -vel, és A - e t
r 2 m]

A -mel. Az eredmény:
m

A = A+ i»L (11.7.)
2 2
A váltakozó előjelű Aj, A , A , ...
2 3

amplitúdók vektorösszegét általában


Ha m-et párosnak vesszük, ugyanezzel a módszerrel azt kapjuk, hogy:
úgy kapjuk meg, hogy az amplitú­
dókat egy vonal mentén rajzoljuk
fel, de most az érthetőség kedvéért
i A3 A
vízszintesen elválasztva ábrázoltuk 5

őket. Az egyes vektorok végpontját


az előttük lévő vektorok kezdőpont­
jával egy magasságba helyeztük.
Ekkor bármely adott számú zóna
eredő A amplitúdója az utolsó nyíl­ él A^ A = A
2 2
A
2
hegy magassága lesz a vízszintes ^-A -6- 4

alapvonal felett. Az ábrán 12 zóná­


ra, illetve nagy számú zónára mutat­ 11.5. ábra.
tuk meg ezt. A félperiódusú zónák amplitúdóinak összeadása
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 267

így arra következtethetünk, hogy az m számú zóna eredő amplitúdója


P-ben az első és utolsó zóna amplitúdói összegének a fele, vagy ugyan­
ezen amplitúdók különbségének a fele. Ha m elég nagy ahhoz, hogy az
egész szferikus hullámot zónákra oszthassuk, 6 megközelíti a 180°-ot az
utolsó zónánál. így a ferdeségi tényező A -et elhanyagolhatóvá teszi, és
m A 11.5. ábrán látható, hogy ezek az
az egész hullámnak köszönhető amplitúdó éppen fele lesz az első zóna eredmények hogyan értelmezhetők
amplitúdójának. grafikus szerkesztéssel.

11.3. Diffrakció kör alakú nyílás esetén


Vizsgáljuk meg egy olyan a fény útjába helyezett ernyő P-ben lévő inten­
zitásra (HJ.ábra) gyakorolt hatását, amelyet középen kilyukasztottunk,
és így a 11.6. ábrán látható kör alakú nyílást kaptuk. Ha a lyuk r = OR su­
garát egyenlővé tesszük az első félperiódusú zóna külső széléig terjedő s tá­
x

volsággal, akkor az A, amplitúdó kétszerese lesz a ernyő behelyezése előt­


ti amplitúdónak. így a P-beli intenzitás négyszer lesz nagyobb, mint a er­
nyő nélkül. Amikor a lyuk sugarát addig növeljük, amíg már tartalmazza
az első két zónát, az amplitúdó A, - A lesz, azaz gyakorlatilag nulla. Az
2

intenzitás szintén közel zérus lesz a lyuk növekedése miatt. Az r további


növelése azt eredményezi, hogy az intenzitás maximumokon és minimu­
mokon fog keresztülmenni, ahogy a zónák száma páratlan vagy páros.
Ugyanez a hatás áll elő, ha a megfigyelési P pontot folyamatosan moz­ Itt feltételeztük, hogy a képernyőt
gatjuk a nyílás felé, vagy attól el a merőleges mentén. Ez a zónák méretét is elérő hullám görbületi sugara nagy,
változtatja, így ha P kezdetben olyan helyzetben volt, hogy a PR - PO tá­ s így a húr mentén mért távolságok
volság a 11.6. ábrán A/2 (egy zónát tartalmaz), akkor P mozgatása az ernyő egyenlőnek vehetők az ív mentén
mértekkel.
felé megnöveli ezt az útkülönbséget 2A/2-re (két zóna), 3X/2 (három zóna)
stb. így maximumokat és minimumokat kapunk a nyílás tengelyében.

Diffrakciós ernyő Megfigyelési ernyő

11.6. ábra.
Egy kör alakú nyíláson keresztülhaladó fény geometriája
268 HULLÁMOPTIKA

Az előző fejtegetések nem adnak semmi információt a tengelyen kívüli


pontok intenzitásáról. Matematikai megközelítéssel, amelyet most komp­
lexitása miatt nem ismertetünk, megmutatható, hogy P-t egy kör alakú
diffrakciós csíkrendszer veszi körül.
A 11.7. ábrán több fénykép látható ezekről a csíkokról.
A fényképeket úgy készítették, hogy
egy-egy fotólemezt helyeztek bizo­
nyos távolságra különböző méretű
lyukak mögé, majd egy távoli pont­
forrásból egyszínű fénnyel világí­
tották meg őket. Az ábra bal felső
sarkától kezdve a lyukak egy, kettő,
három, stb. zónát világítottak meg.
A kép közepének fényesről sötétre
változása az előző eredményeket il­
lusztrálja. A jobb oldali nagy kép
egy olyan nyílással készült, amely
71 zónát tartalmazott.
11.7. ábra
Fény diffrakciója kis, kör alakú nyílásnál

11.4. Diffrakció kör alakú akadályon


Amikor a lyukat egy kör alakú koronggal helyettesítjük, a Fresnel-mód-
szer arra a meglepő eredményre vezet, hogy az árnyék közepén egy fé­
nyes pontnak kellene lennie. Ennek levezetéséhez először szerkesszük
meg a tárcsa szélénél a zónákat. Ha PR = d (lásd 11.6. ábrát) akkor az
első zóna külső széle d + A/2 távolságra lesz f-től, a másodiké 2A/2-re,
stb. Ebben az esetben, ahogy korábban is, az összes zóna amplitúdóját
megadó sor összege az első megvilágított zóna amplitúdójának a fele lesz.
Ezt a 11.5. ábrán az első néhány vektor elhagyásával kaphatnánk meg.
Ennélfogva a P-ben lévő intenzitás egyenlő azzal, amit a korlátozatlan
hullám eredményez. Azonban ez csak a tengelyen lévő pontokra érvényes,
attól távolabb az intenzitás kicsi, és csak halvány koncentrikus gyűrűk je-

• • n
(a) (b) (c)
11.8. ábra.
Diffrakció kör alakú nyílás esetén: (aj és (b) pontforrás;
(c) Woodrow Wilson negatív ja, mint forrás
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 269

lennek meg. A 11.8.(a) és (b) ábrán, amiken a fényes pont fényképeit lát­
hatjuk, ezeket a gyűrűket túlexponálással szándékosan felerősítettük a kö­
zépponthoz képest. Az ábra (c) részénél a forrás nem pontjellegű volt, ha­
nem Woodrow Wilson portréjának egy átlátszó lemezen lévő fotónegatív-
ját használtuk erre a célra, amit hátulról világítottunk meg. A képformálás
során a korong úgy viselkedik, mint egy meglehetősen durva lencse, mi­
vel a tárgy minden pontjának van egy megfelelője a képen.
A középen lévő fényes pontot egy pénzérme ívfény keltette árnyékában A kör alakú akadály miatti diffrak­
is megfigyelhetjük, ha a néhány méterre lévő árnyékot és környékét na­ ció teljes vizsgálata megmutatja,
gyítóval megvizsgáljuk. Ebben az esetben a pont nagyon kicsi, így elég hogy az árnyékban lévő fényes pon­
nehéz megtalálni. Ha egy kisebb tárgyat, pl. csapágygolyót használunk, ton és a halvány gyűrűkön kívül
még fényes körkörös csíkokat is
könnyebben észrevehető lesz.
találunk az árnyékon kívül. Ezek
eredetüket tekintve hasonlók a késéi
11.5. Zónalemez keltette diffrakciós csíkokhoz,
amiket majd a 11.11. részben
Ez egy speciális ernyő, amit arra terveztek, hogy minden második félperi­ vizsgálunk meg.
ódusú zóna fényét elzárja. Ennek eredménye az lesz, hogy a (11.4.) egyen­
letből vagy a pozitív, vagy a negatív tagok eltűnnek. A P-ben lévő ampli­
túdó (11.3. ábra) értéke mindkét esetben az eredeti értékének sokszorosa
lesz. A gyakorlatban is könnyen készíthetünk zónalemezt, ha fehér papírra
koncentrikus köröket rajzolunk, amelyek sugarai az egész számok négy­
zetgyökeivel arányosak (lásd 11.9. ábrát), majd minden második zónát
befeketítünk, és az eredményt csökkentett méretben lefényképezzük. Ha a
negatívot, egy távoli pontforrás fényének útjába rakjuk, akkor tengelyének
egy pontján nagy intenzitást hoz létre, mégpedig a zónák méretének és az
alkalmazott fény hullámhosszának megfelelő távolságban.
Az ezen mennyiségek közötti összefüggést a (11.2.) egyenlet tartalmaz­
za, amelyet a jelenlegi célra a következő alakban írhatunk fel:

Láthatjuk, hogy adott a, b és A ese­


(11.8.) tén a zónákra s = -Jm -nek kell
m

2 2 la b teljesülnie.

A zónalemez keltette fényes pont annyira erős, hogy a lemez nagyjából


úgy viselkedik, mint egy lencse. így feltételezzük, hogy az első 10 párat-

(a) (b)
11.9.ábra.
Zónalemezek
270 HULLÁMOPTIKA

lan zónát világítjuk meg, ahogy a 11.9.(a) ábrán látható zónalemeznél is.
Ez az A\, A , A , A amplitúdókat hagyja meg (11.5 ábra), amelyek
3 5 ig

összege az A n e k körülbelül a tízszerese. Az egész hullámfront l / 2 A e t


r r

ad, így csak a megvilágított zónákat használva P-ben olyan amplitúdót ka­
Ha a páratlan zónák vannak lefedve, punk, amely 20-szor nagyobb, mintha a lemezt eltávolítanánk. így az in­
az A , A , A , ... amplitúdók ugyan­
2 4 6
tenzitás 400-szor akkora lesz. A tárgy és képe közötti távolság a közönsé­
ezt a hatást eredményezik. ges lencseszabályt követi, vagyis a (11.8.) egyenletből:

I 1
_ _1_
a +
b ~ S J

ha a = oo, a z / e g y e n l ő lesz b-\el:

f—" m
= 1
(11.9.)
A zónalemez feltalálása kétségtele­
mX X
nül Lord Rayleigh nevéhez kötődik,
aminek bizonyítéka a jegyzetfüzeté­
ben talált 1871. április 11-i feljegy­ Halványabb képek szintén előfordulnak azf/3,f/5,f/7, ... fókusztávolsá­
zés: „A páratlan Huygens-zónák ki­ goknak megfelelően, mert ezeknél a távolságoknál a lemez mindegyik zó­
zárásának és a központi fény növelé­ nája 3, 5, 7, ... Fresnel-zónát tartalmaz. Például amikor három van benne,
sének kísérlete nagyon jól sikerült..." akkor kettő hatása kioltódik, de a harmadiké megmarad.

11.6. Rezgési görbe a hullámfront körkörös


felosztása esetén
Az egyréses Fraunhofer-diffrakció rezgési görbéjével kapcsolatos fejtege­
téseink (8.4. rész) azon alapultak, hogy a hullámfrontot végtelenül kicsi
területű részekre osztottuk, amelyek valójában a diffrakciós rés hosszával
párhuzamos, végtelenül keskeny sávok voltak. Az ezen elemek amplitú­
dóinak eloszlását ábrázoló vektorok egy körívet alkotnak.
A hullámfrontnak ez az ún. sávos felosztása akkor megfelelő, ha a
fényforrás egy keskeny rés, és a diffrakciós nyílás téglalap alakú. Egy
ilyen forrásból származó széttartó hullámfront sávos felosztását később
tárgyaljuk (11.8. rész). Egy pontforrásból származó gömbhullámot a kör
alakú nyílások vagy akadályok diffrakciójának tárgyalásához végtelenül
kicsi körkörös zónákra célszerű felosztani.
Először tekintsük azt az amplitúdódiagramot, amelyhez az első félpe-
riódusú zónát nyolc zónarészre osztjuk, mindegyiket a félperiódusú zó­
nákhoz hasonlóan hozva létre. Ezeknél is köröket rajzolunk a hullámfront­
ra (/1.3. ábra), amelyek P-től való távolsága:

, 1 X , 2X , X
b+ , b+ , b + -
82 8 2 2
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 271

A különböző' pontokból P-be érkező fény fázisai az első zónarészben


nem fognak Jt/8-ná\ nagyobb mértékben különbözni egymástól. Ezek ere­
dőjét a 11.10 (a) ábra a, vektorával ábrázolhatjuk. Ehhez hozzáadhatjuk
űi-t, a második zónarész eredő amplitúdóját, aztán a harmadik zónának
köszönhető a -at, és így tovább. A vektorok nagysága nagyon lassan csök­
3

kenni fog a ferdeségi tényező miatt. Az egymás mellettiek <5 fáziskülönb­


sége konstans n/% lesz. Mind a nyolc vektor összeadásával megkapjuk az
AB vektort, mint az első félperiódusú zóna eredő amplitúdóját. Folytatva
az eljárást megkapjuk CD-t, ami a második félperiódusú zóna eredője
lesz, és AD-t is, mint az első két zóna eredőjének összegét. Ezek a vekto­
rok megfelelnek a 11.5. ábra vektorainak. Amint láttuk, a többi félperió­
dusú zóna megadja az ábra fennmaradó részét is.
A 11.9.(b) ábra rezgési görbéjére való átmenetet úgy kapjuk, hogy egy Mindegyik fordulat nagyjából egy
adott félperiódusú zóna zónarészeinek számát végtelenül nagyra növeljük. kör, de az egyes amplitúdók nagysá­
Ekkor a görbe egy rezgési spirál, amely végül megközelíti Z pontot, ami­ gának lassú csökkenése miatt a kö­
kor a félperiódusú zónák lefedik az egész szferikus hullámot. rök nem zárulnak be.
A váltakozó előjelű csökkenő amplitúdók sorozatának jelentősége,
amelyet a 11.2. részben használtunk, azonnal érthető lesz, ha megnézzük a
11.10 (b) ábrát, melynek az a további előnye is megvan, hogy lehetővé
teszi számunkra bármely törtszámú zóna eredő amplitúdójának közvetlen
meghatározását. Azt is meg kell említenünk, hogy az eredő AZ amplitúdó­
ról - ami éppen a fele az első félperiódusú zónának köszönhető amplitú­
dónak - e levezetés során az derült ki, hogy 90°-os fázissal van a zóna­
rendszer közepéből származó fény mögött. Ez nem lehet igaz, mivel lehe­
tetlen egy hullám eredő fázisát megváltoztatni csupán azzal, hogy zónákra
osztjuk, majd azok hatását kombináljuk. A Fresnel-elméletnek ez az el­
lentmondása az általa használt közelítésekből adódik, a sokkal szigorúbb
matematikai levezetések során nem fordul elő.

CB C B

(a) (b)
11.10 ábra.
Egy kör alakú nyílás Fresnel-féle félperiódusú zónáinak rezgési spirálja
272 HULLÁMOPTIKA

11.7. Egyenes szélű nyílások és akadályok

Az igaz, hogy egy rés különböző Ha a diffrakciós ernyő elrendezése nem körszimmetriájú, hanem egyenes
pontjai által kibocsátott Huygens- szélű, mint pl. egy rés vagy szita esetében, akkor lehetséges rést használni
féle másodlagos hullámoknak csak forrásként a pont helyett. A rést ezekkel az élekkel párhuzamosan kell el­
akkor lesz hengeres a burkolófelüle­ helyezni, így a hossza menti elemek által keltett diffrakciós csíkok felso­
te, ha azok koherensek, ami a gya­
rakoznak a megfigyelő ernyőn. E módszerrel elég nagy intenzitást nyerhe­
korlatban ritkán valósul meg. Mind­
azonáltal amikor az intenzitásokat tünk. Az ehhez hasonló esetek vizsgálatánál a hullámfrontot hengeresnek
adjuk össze, ami az inkoherens tekinthetjük, ahogy a. 11.11. ábrán is látható.
kibocsátásnál szükséges, a keletke­ A következő egyenes szélekkel foglalkozó feladatok levezetésénél az­
zett kép ugyanolyan, mint amit egy zal az egyszerűsítéssel fogunk élni, hogy a rést párhuzamos egyszínű fény­
koherens hengeres hullám hozna nyel világítjuk meg, és így az valódi hengeres hullámot bocsát ki.
létre.

11.8. A hullámfront sávos felosztása


A körökkel való felosztással kapott A megfelelő módszer félperiódusú elemek létrehozásához egy hengeres
Fresnel-zónák területe nagyjából hullámfronton az, ha az utóbbit sávokra osztjuk, amelyeknek egymás
egyenlő volt. A jelenlegi felosztás­ utáni szélei mindig fél hullámhosszal vannak távolabb a P ponttól (11.11.
nál ez már nem igaz. A félperiódusú ábra). így a hengeres hullám körmetszetén lévő MQ, M M , ... pontok
LT 2
sávok területe arányos szélességük­
távolsága P-től: b, b+X/2, b + 2X12, stb. M az SP egyenesen található. Az
kel, és ez bizony gyorsan csökken,
0

ahogy a hullám mentén M -tól kife­ MQM , MiM , ... félperiódusú sávok a hullámfronton a réssel párhuzamo­
x 2
0

lé haladunk. Mivel ez a hatás sokkal san fekszenek. Ezt az eljárást hívhatjuk a hullámfront sávos felosztásának.
markánsabb, mint a ferdeségi ténye­ A 11.12(a) ábra amplitúdódiagramját úgy kaptuk, hogy a sávokat sáv­
ző változása, így ez utóbbi hatását részekre osztottuk a 11.6. rész kör alakú zónáihoz hasonló módszerrel. Az
elhanyagolhatjuk. M feletti első sávot kilenc részre osztva azt kapjuk, hogy a kilenc sáv­
0

részből származó vektorok O-tól fi-ig terjednek és Aj = OB eredőt adnak


az első félperiódusú sávra. A második félperiódusú sávnál ehhez hasonlóan
a B és C közöttiek A = BC eredőt adnak. Mivel most az amplitúdók gyor-
2

11.11. ábra.
Koherens fénnyel megvilágított résből származó hengerhullám.
A hullámfronton feltüntettük a félperiódusú sávokat
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 273

B B

11.12. ábra.
Amplitúdódiagramok a Cornu-féle spirális kialakításához

san csökkennek, A jelentősen kisebb, mint A fáziskülönbségük pedig jó­


2 b

val nagyobb, mint n. Megismételve az eljárást, azaz a hullám felső részén


lévő egymás utáni sávokat további részekre osztva megkapjuk a 11.12(b)
ábra teljesebb diagramját. Ennél a vektorok spirálalakban közelítenek
Z-hez, így az M pólus feletti összes félperiódusú sáv eredője OZ lesz.
0

11.9. A rezgési görbe sávos felosztás esetén. M. A. Cornu (1841-1902). A kísér­


Cornu-féle spirális leti fizika professzora a párizsi
École Polytechnique-ben.
Amikor végtelenül kis szélességű sávokra térünk át a rezgési görbe egy
folyamatos spirálba megy át, aminek egy részlete a 11.13. ábrán látható.
Az egész hullámfrontot megjelenítő teljes görbe még sok további fordula­
tot tesz, míg eléri a Z és Z' végpontot. Az előbbiek során csak az OZ sza­
kasszal foglalkoztunk. Az alsó Z'O rész az MO alatti félperiódusú sávok
hozzájárulásából alakul ki. Erre a görbére - amit Cornu-féle spirálisnak
nevezünk - az jellemző, hogy az x tengellyel bezárt ő szöge arányos a
görbe mentén az origótól mért v távolság négyzetével.
Emlékezzünk arra, hogy egy rezgési görbében a d a hullámfront eleme­
iből származó fény fáziskésését jelenti, s így a görbére a következő definí­
ciót kapjuk az útkülönbségre vonatkozó (11.1.) egyenlet felhasználásával:

A Cornu-féle spirális felrajzolásához bevezettünk egy új változót, még­


pedig: A definíció szerint ez a mennyiség
dimenzió nélküli, így ugyanaz a
görbe bármely problémánál felhasz­
nálható, az a, bésÁ adott értékeitől
függetlenül.
274 HULLÁMOPTIKA

11.10. Fresnel-integrálok
A Cornu-féle spirális x és y koordinátáit számszerűen két integrállal tud­
juk kifejezni, amelyek ismerete pontos számításokat és ábrázolást tesz le­
hetővé. A legegyszerűbben a következők szerint lehet levezetni őket. Mi­
vel a 6 fáziskülönbség az a szög, amely bármely pontban meghatározza a
görbe meredekségét (11.13. ábra), a koordináták változásait egy adott dv
kis elmozdulásnál a spirális mentén a következő képletek adják meg:

2 2
a ő értékét a (11.10.) egyenletből ctc = dv cos d = cos —-— dv dy = dvsinő = sm^—dv,
vettük át. 2 2

így a Cornu-féle spirális bármelyik pontjának koordinátái (x,y):

Habár a tényleges számítás túl bo­


nyolult ahhoz, hogy itt közöljük,
mellékelünk egy táblázatot, amely
=! cos nv ,
dv (11.12.)

az integrálok számszerű értékeit tar­


talmazza (11.1. táblázat). A diffrak­
ciós képek pontos számításaihoz va­
y = jfsin^ dv (11.13.)
ló felhasználásuk módját a 11.14.
részben ismertetjük majd.

11.13. ábra
A Cornu-féle spirális, ha a pólus mindkét oldalán öt félperiódusú zóna található
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 275

Ezeket Fresnel-integráloknak nevezzük. Nem integrálhatók zárt alak­


ban, hanem végtelen sorokat adnak, amelyek többféleképpen is kiszámít­
hatók.
Először vizsgáljuk meg a 11.14. ábrán látható számszerű Cornu-féle
spirális néhány tulajdonságát, amelyet a két Fresnel-integrál alapján raj­
zoltunk fel. A görbe bármely pontjának koordinátaértékeit a (11.12.) és
(11.13.) egyenletekben szereplő v egy bizonyos felső határértékére kap­
hatjuk meg.
A v értékeit a görbe mentén, azonos osztáskörrel rajzoltuk be. Különö­ Ahogy bármelyik rezgési görbénél,
sen hasznos a görbén a v = 1, -Jl és 2 pontok helyzetére emlékezni. Ezek a hullámfront bármelyik részéből
egy fél, egy egész, illetve két egész félperiódusú sávnak felelnek meg. származó amplitúdót a megfelelő
amit a (11.10.) egyenlet megfelelő ő értékeinek kiszámításával igazolha­ görberész húrhosszának kiszámítá­
sával kaphatjuk meg.
tunk. Azonban még fontosabbak a Z' és Z végpontok koordinátái. Ezek a
(-1/2, -1/2), illetve az (1/2, 1/2) párok.

//./. táblázat.
A Fresnel-integrálok táblázata

v x y v x y v x y
0.00 0,0000 0,0000 3,00 0,6058 0,4963 5,50 0,4784 0,5537
0.10 0,1000 0,0005 3,10 0,5616 0,5818 5,55 0,4456 0,5181
0.20 0,1999 0,0042 3,20 0,4664 0,5933 5,60 0,4517 0,4700
0,30 0,2994 0,0141 3,30 0,4058 0,5192 5,65 0,4926 0,4441
0.40 0,3975 0,0334 3,40 0,4385 0,4296 5,70 0,5385 0,4595
0.50 0,4923 0,0647 3,50 0,5326 0.4152 5,75 0,5551 0,5049
0.60 0,5811 0,1105 3,60 0,5880 0,4923 5,80 0,5298 0,5461
0.70 0,6597 0,1721 3,70 0,5420 0,5750 5,85 0,4819 0,5513
0.80 0,7230 0,2493 3.80 0,4481 0,5656 5,90 0,4486 0,5163
0,90 0,7648 0,3398 3,90 0,4223 0,4752 5,95 0,4566 0,4688
1.00 0,7799 0,4383 4,00 0,4984 0,4204 6,00 0,4995 0,4470
1,10 0,7638 0,5365 4,10 0,5738 0,4758 6,05 0,5424 0,4689
1.20 0,7154 0,6234 4,20 0,5418 0,5633 6,10 0,5495 0,5165
1.30 0,6386 0,6863 4,30 0,4494 0,5540 6,15 0,5146 0,5496
1.40 0,5431 0,7135 4,40 0,4383 0,4622 6,20 0,4676 0,5398
1,50 0,4453 0,6975 4,50 0,5261 0,4342 6,25 0,4493 0,4954
1.60 0,3655 0,6389 4,60 0,5673 0,5162 6,30 0,4760 0,4555
1,70 0,3238 0,5492 4,70 0,4914 0,5672 6,35 0,5240 0,4560
1.80 0,3336 0,4508 4,80 0,4338 0,4968 6,40 0,5496 0,4965
1.90 0.3944 0,3734 4,90 0,5002 0,4350 6,45 0,5292 0,5398
2,00 0,4882 0,3434 5,00 0,5637 0,4992 6,50 0,4816 0,5454
2.10 0,5815 0,3743 5,05 0,5450 0,5442 6,55 0,4520 0,5078
2.20 0,6363 0,4557 5,10 0,4998 0,5624 6,60 0,4690 0,4631
2.30 0,6266 0,5531 5,15 0,4553 0,5427 6,65 0,5161 0,4549
2.40 0,5550 0,6197 5,20 0,4389 0,4969 6,70 0,5467 0,4915
2,50 0,4574 0,6192 5,25 0,4610 0,4536 6,75 0,5302 0,5362
2,60 0,3890 0,5500 5,30 0,5078 0,4405 6,80 0,4831 0,5436
2,70 0,3925 0,4529 5,35 0,5490 0,4662 6,85 0,4539 0,5060
2.80 0,4675 0.3915 5,40 0,5573 0,5140 6,90 0,4732 0,4624
2.90 0.5624 0,4101 5,45 0,5269 0,5519 6,95 0,5207 0,4591
276 HULLÁMOPTIKA

11.14. ábra.
Cornu-féle spirális a Fresnel-integrálok alapján felrajzolva

E hossz négyzete adja meg az intenzitást. így a 11.14. ábra Comu-féle


spirálisa felhasználható diffrakciós feladatok grafikus megoldására, ahogy
később látni is fogjuk. Azonban már most, az indulásnál meg kell jegyez­
nünk, hogy az ilyen módon számított numerikus intenzitásértékek rela­
tívak a zavartalan hullám 2-es értékéhez viszonyítva. így ha az A a görbé­
ből kapott bármely amplitúdót, I pedig az intenzitást jelenti, és ez utóbbit
annak az 7 intenzitásnak a függvényében fejezzük ki, amelyet akkor kap­
0

nánk, ha nem lenne jelen az ernyő, akkor:

(11.14.)
Megjegyezzük, hogy az eredő hul­
lám fázisa 45°-kal, azaz 1/8 perió­ Ezt igazolandó megjegyezzük, hogy a 11.8. rész fejtegetéseinek megfe­
dussal van a zónarendszer közép­ lelően egy O-ból Z-be húzott vektor a hullám felső részéből származó
pontjából érkező hullám mögött
amplitúdót adja. Ehhez hasonlóan a Z'-ből O-ba húzott pedig az alsó rész­
(ami az Af -ból P-be tartó Huygens-
0
ből származót. Mindkettőnek 1/-J2 lesz az értéke, így amikor összeadjuk,
féle hullám a. 11.11. ábrán). Hason­
ló hiba adódott a fázisra (csak 1/4 majd négyzetre emeljük őket, hogy meghatározzuk az egész hullámból
perióduskülönbséggel) a körkörös származó intenzitást, akkor azt kapjuk, hogy a koordináták hagyományos
zónák levezetésénél a 11.6. részben. beosztásánál (amit a 11.14. ábrán is használtunk) 7 = 2.0
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 277

11.11. Az egyenes él
Az egyetlen éllel határolt ernyő okozta diffrakció vizsgálata a Cornu-féle
spirálisnak talán a legegyszerűbb alkalmazása. A 11.15.(a) ábra egy ilyen
ernyő részletét ábrázolja, amelynek az éle párhuzamos az S réssel. Az
ábrán a geometriai árnyék szélénél elhelyezkedő P pontnak megfelelő
félperiódusú csíkok ki lettek jelölve a hullámfronton. A P-beli intenzitás
kiszámításához megjegyezzük, hogy mivel csak a hullám felső része fejti
ki hatását, az amplitúdó az O és Z pontokat (11.16. ábra) összekötő 1/ -Jl
hosszúságú egyenes szakasz lesz. Ennek 1/2 a négyzete, így az árnyék
szélén lévő intenzitás éppen az egynegyede annak, amit a zavartalan
hullámnál kaptunk. Konkrétabban fogalmazva P' legyen
A következő lépésben nézzük meg az intenzitást a P felett l távolságra az SMi egyenesen, ahol M] az első
l é v ő / ' ' pontban 11.15. (a) ábra. félperiódusú zóna felső széle. Ennél
a pontnál a félperiódusú sávok M
Ha a geometriai árnyék szélén lévő P megfigyelési ponttól kezdve
0

középpontja az 5-t P'-vel összekötő


(11.15. ábra), ahol az amplitúdót az OZ szakasz adja meg, folyamatosan egyenes vonalon fekszik, és az
felfelé haladunk, az amplitúdóvektor kezdőpontja a spirális mentén balra ábrát a 11.15. (b) résznek meg­
fog mozogni, míg a végpontja fixen marad Z-ben. Az amplitúdó első felelően újra kell szerkeszteni. Az él
maximumát nyilván 2/-ben fogja elérni, első minimumát c'-ben, második most már az M ' pontban található,
x

maximumát a"-ben, és így tovább, míg végül megközelíti a zavartalan így nem csak az M feletti
0

hullám Z'Z értékét. Ha P-től lefelé haladunk a geometriai árnyékban, a félperiódusú sávok lesznek megvilá­
vektor kezdőpontja O-tól jobbra mozog, az amplitúdó pedig folyamatosan gítva, hanem az Af alatti első sáv is.
0

csökkeni fog, és zérushoz közelít. Az eredő A amplitúdót tehát a 11.16.


ábra spirálisának B'Z vonala fogja
Ahhoz, hogy a Cornu-féle spirálisból az intenzitás számszerű értékeit
megjeleníteni. Ez az amplitúdó több,
megkapjuk, mindössze az A hosszát kell megmérnünk különböző v érté­ mint kétszerese a P-belinek, az A 2

kek esetén. Az A négyzete máris megadja az intenzitást. Az amplitúdó és intenzitás pedig több, mint
az intenzitás v függvényében ábrázolt görbéit a 11.17.ábra (a) és (b) ré­ négyszerese.
szén láthatjuk. Azt is látni fogjuk, hogy az O pontnál, ami a geometriai ár­
nyék szélének felel meg, az intenzitás az egynegyedére esik vissza a nagy
negatív v értékeknél mértekhez képest, ahol megközelítette a zavartalan
hullám intenzitását. A többi betű megfelel a spirálison hasonlóan jelölt
pontoknak: a B', C, D', ... pontok az M alatti első, második, harmadik,
0

11.15. ábra.
A félperiódusú zónák két különböző' helyzete az N élhez viszonyítva
278 HULLÁMOPTIKA

11.16. ábra.
Cornu-féle spirális, amely egy él diffrakciós képének eredőit mutatja

stb. félperiódusú zóna megvilágítását jelzik. A diffrakciós csíkok maxi­


mumai és minimumai valamivel e pontok elérése előtt vannak. Például az
első maximumot fo'-ben akkor kapjuk, amikor az A amplitúdó vektor a
11.16. ábrán látható helyzetben van. Egy él diffrakciós képeinek fényké­
peit láthatjuk a 11.18. (a) és (b) ábrán.
Egy él diffrakciós képének talán a leggyakoribb - és eléggé meglepő -
megfigyelése akkor következik be, amikor egy távoli utcalámpa fényét

11.17.ábra.
(a) Az amplitúdó és (b) az intenzitás körvonalai egy él Fresnel-dijfrakciójánál
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 279

Az (a) kép egy higanyív látható


11 fényével készült, míg a (b) kép
X = 8,33 A hullámhosszú röntgensu­
garakkal. A 11.18. (c) ábra a köz­
vetlenül felette lévó' (a) kép sűrűség-
(a) görbéje, amit egy mikrofotométerrel
készítettek.
A

11.18. ábra.
Él diffrakciós képei (a) 4300 Á hullámhosszú, látható fénnyel és (b) 8,33 Á hul­
lámhosszú röntgensugarakkal készítve, (c) Az (a) kép mikrofotométeres görbéje.

esőcseppes szemüvegen keresztül nézzük. A szemüvegen mindegyik eső-


csepp széle prizmaként viselkedik, és olyan sugarakat irányít vissza a pu­
pillába, amelyek különben nem érnék el azt. A szélen túl ezért a látómező
sötét, de a csepp durva körvonalát mint egy erős a 11.18.ábrán bemutatot­
takhoz hasonló diffrakciós csíkokkal szegélyezett világos foltot látjuk. A
csíkok nagyon tiszták, és meglepően nagy számban láthatók, feltételezhe­
tően a fénytörés akromatizáló hatása miatt.

11.12. A fény egyenes vonalú terjedése


Amikor megvizsgáljuk a fenti kép méreteit egy adott esetre, a fény közel
egyenes vonalú terjedésének oka világossá válik. Tegyük fel, hogy egy bi­
zonyos esetben a = b = 100 cm és A = 5000 Á. A (11.11.) egyenletből azt
kapjuk, hogy:

Ez a hullámfront mentén mért


távolság 11.15. (a) ábra.

Hogy ezt a ernyőn lévő / távolságokra válthassuk, az ábráról leolvasva:

(11.15.)

így a választott esetben:

/ = 2 s = 0,0708vcm
280 HULLÁMOPTIKA

A ]].17.(b) ábrán az intenzitás a v = +2 pontban 0,025 vagyis a nyolca­


da annak, amit akkor kapnánk, ha az él nem lenne jelen. Ennél a pontnál
l = 0,142 cm, és így mindössze 1,42 mm-re fekszik a geometriai árnyékon
belül. Az ernyő e vonal alatti része szinte teljes sötétségben lesz, és ez a
hullám felső részéből érkező másodlagos hullámok kioltó interferenciájá­
nak köszönhető.

11.13. Egyetlen rés


A következőkben egy keskeny S résforrással párhuzamos rés (11.19. (a)
A 11.11. részben már láttuk, hogy
egy él esetén hogyan kell megvizs­ ábra). Fresnel-diffrakciójával fogunk foglalkozni. A Cornu-féle spirális
gálni a képet, és az ott alkalmazott használatával a fény eloszlását akarjuk meghatározni a P P ' képernyőn. A
módszert könnyen kiterjeszthetjük a rés ábrán látható elhelyezésével mindkét oldala késélként viselkedik, és
jelen esetre is. leárnyékolja a hullámfront külső végeit.
Ha a rés a 11.19.(a) ábrán látható módon középen helyezkedik el,
akkor a P-be érkező fény csak a As = MN intervallumú hullámfrontból
származhat. A Cornu-féle spirális segítségével most azt kell meghatároz­
nunk, hogy milyen Av hossz felel meg a As résszélességnek. Ezt a 11.11.
egyenlet segítségével fogjuk megtenni, v helyett Av-t, s helyett pedig As-t
használva. Legyen a = 100 cm, b = 400 cm, A = 4000 Á = 0,000 04 cm, a
résszélesség pedig AÍ = 0,02 cm. Behelyettesítve a (11.11.) egyenletbe,
azt kapjuk, hogy Av = 0,5. A P-beli eredő amplitúdót a spirál egy olyan
húrja adja meg, amelyhez a Av = 0,5. Mivel a P megfigyelési pont köz­
pontosán helyezkedik el, ez az ív v = -0,25-ben kezdődik, és v = +0,25-ig
tart. Az A =• 0,5 amplitúdó négyzete pedig az intenzitást adja meg.
Ha most P'-ben keressük az intenzitást 11.19.(b) ábra, a képet át kell
alakítanunk a hullámfront újraosztásával, ahogy az ábrán is látható. A P '
megfigyelési pontnál a megvilágított hullámfront ugyanolyan hosszú
(As = 0,02 cm) és így a spirálnak is ugyanolyan hosszú szakasza (Av = 0,5)
játszik szerepet. A hullámfront alsó felének azonban egy szakasza meg fog
felelni egy új helyzetű ívnek a spirál alsó részén. Tegyük fel, hogy ez a

p'
P
M
s P S p
a b a

J A
11.19. ábra.
Egyetlen résű Fresnel-diffrakció hullámfrontjának felosztása
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 281

Speciális problémák megoldásakor


az Olvasó használjon egy egyenes
skálát, amelyen v tizedrésze az egy­
ség, és ezzel egy megfelelő görbén
(mint amilyen a 11.14. ábrán látha­
tó) a spirálon állandó Av ívhosszo-
kat felmérve, megkapja az egyes hú­
rokat.

11.20. ábra.
Cornu-féle spirális, amely az egyenlő v hosszúságú ívek húrjait mutatja

11.19. ábrán látható jk ívet jelenti. Az eredő amplitúdó arányos az A húr­


ral, aminek a négyzete adja meg a relatív intenzitást. így ahhoz, hogy meg­
kapjuk az intenzitás változását a 11.19. ábra ernyője mentén, a spirál egy
konstans Av = 0,5 hosszú darabját különböző helyzetekbe csúsztatjuk, és
megmérjük a hozzá tartozó húrokat, s így megkapjuk az amplitúdókat.
Ezután az eredményeket három oszlopba kell rendezni, amelyek v-t, A-t
és A -t tartalmazzák. A v értékét annak az ívnek a középpontja adja meg,
2

amelynek az A húrját megmértük.


Egy sor különböző szélességű rés Fresnel-féle diffrakciós képe látható Például ha az intervallumot v = 0,9-
a 11.21. ábrán, alattuk a megfelelő intenzitásgörbékkel. Ezeket a görbéket től v = 1,4-ig mérjük (11.20. ábra),
a Cornu-féle spirális segítségével rajzolták meg. a v = 1,15 átlagértéket kell az
A = 0,43 mellé beírni.
Egy nagyon keskeny résnél, mint amilyen ezek közül az első (Av = 0,5), a
diffrakciós kép nagyon hasonlít arra, amit egyetlen rés Fraunhofer-féle
diffrakciójánál kaptunk. A kettő közötti alapvető különbség (8.4. ábra) az,
hogy itt a minimumok egészen zérus értékűek, csak a végtelenül nagy v
értékeknél. A felső kisméretű, egyréses kép 8,33 Á hullámhosszú röntgen­
sugarakkal készült, míg a többi 4358 Á hullámhosszú látható fénnyel.
282 HULLÁMOPTIKA

Érdekes megfigyelni az ábrákon a


rések geometriai árnyékainak
széleit, amelyeket a v-tengelyen
jelöltünk be. Nagyon kevés fény
esik ezeken a pontokon kívül.

11.21. ábra.
Látható fény Fresnel-diffrakciója különböző szélességű egyszeres réseknél

Ahogy a rés kiszélesedik, a csíkok nagyon gyors változásokon mennek


keresztül, és egy széles résnél már megközelítik a két szemben levő él dif­
frakciós képét. Az utolsó ábra külső szélein látható széles csíkok sok kis,
sűrűn álló csík szuperpozíciói, ami világosan látszik az eredeti képen, és a
reprodukción is megfigyelhető.

11.14. Fresnel-integrálok használata diffrakciós


feladatok megoldásában

A 11.1. táblázatban szereplő Fresnel-integrálok táblázatos értékeit na­


gyobb pontossággal alkalmazhatjuk, mint amelyeket a felrajzolt spirálból
kaphatunk. Egy Av = 0,5 intervallumnál, pl. az intervallum két végén lévő
x értékeket egymásból kivonva kapjuk a Ax különbséget (azaz a amplitú­
dó vízszintes komponensét). Az ezeknek megfelelő két y értéket szintén
kivonva megkapjuk Ay-t (a függőleges komponenst). A relatív intenzitást
így ezen mennyiségek négyzeteinek összegeként kapjuk meg, mivel:
A módszer pontos, de unalmas
lehet, főleg ha A 11.1. táblázat / ~ A = (Ax) + (Ay)
2 2 2
(11.16.)
bizonyos részei között megfelelő
pontossággal interpolálnunk kell.
Néhány feladatot, mint amilyenek az élhez kötődők is, leegyszerűsíthe­
tünk azzal, hogy az intervallum egyik végén lévő zónák száma nincs kor-
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 283

Av = 0,5
+5

Í112. ábra.
fwwsnel-diffrakció egyetlen átlátszatlan sáv esetén

•áfozva. Ennél a pontnál mind az x, mind az y értéke 1/2 lesz. Egy másik
hasonló típusú példát is megvizsgálunk a következőkben.

11.15. Átlátszatlan csík diffrakciója Ezen két szakasz eredő amplitúdóját


úgy kapjuk meg, hogy a megfelelő
amplitúdóikat vektorként összead­
Egy párhuzamos oldalú keskeny tárgy, pl. egy drótszál keltette árnyékot
juk. Az alsó rész egy olyan amplitú­
szintén tanulmányozhatunk a Cornu-féle spirális segítségével. A 11.13. dót ad, amelyet a Z'-ből /-be húzott
részben vizsgált egyetlen rés eseténél megmutattuk, hogy az eredő dif­ egyenes vonal jelenít meg, melynek
frakciós kép hogyan kapható meg egy fix távolság (Av = konst) csúsztatá­ nyílhegye y'-be mutat. A felső rész
sával a spirális mentén, és a végpontok közötti húr hosszának megmérése­ amplitúdóját pedig egy fc-ból Z-be
méi. A spirális végtelenbe, azaz Z-be és Z'-be tartó maradék része a kérdé­ mutató vektor ábrázolja. Ezek vek-
ses elem mindkét oldalán hiányzott a rés két oldalának árnyékolása miatt. tori összege adja meg az A eredő
Ha most a 11.19.(a) ábrán látható rés nyílását egy ugyanolyan méretű amplitúdót, az A pedig aj és k kö­
2

tárggyal helyettesítjük, magát a réskeretet pedig eltávolítjuk, akkor a spi­ zött félúton lévő v pont intenzitását.
rális két részével kell foglalkoznunk. Tegyük fel, hogy az akadály olyan A 11.22. ábrán három kis drótszál
keltette diffrakciós képet láthatunk,
méretű, hogy a spirális Av = 0,5 intervallumát fedi le (11.20. ábra). A
a megfelelő elméleti görbékkel
képernyő jk helyzetébe érkező fény a spirális Z'-től y-ig és fc-tól Z-ig ter­
együtt.
jedő szakaszának köszönhető.
284 HULLÁMOPTIKA

Gyakorló feladatok

11.1. Egy zónalemez legbelső zónája 0,425 mm átmérőjű, (a) Számítsa ki a le­
mez fókusztávolságát, amikor egy héliumlámpa 4471 Á hullámhosszú
párhuzamos fényénél használjuk, (b) Számítsa ki az első másodlagos fó­
kusztávolságot is!
Megoldás: (a) 40,40 cm, (b) 13,47 cm
11.2. Egy zónalemezt kell felerősítenünk egy optikai padra, ahol nagyító len­
cseként fogjuk használni. Legbelső zónájának 0,2250 mm átmérőjűnek
kell lennie, és egy kadmiumív 4800 Á hullámhosszú kékeszöld fényét
használjuk. Ha a nagyításnak nyolcszorosnak kell lennie az átmérő men­
tén, akkor számítsa ki (a) a zónalemez fókusztávolságát, (b) a tárgytávol­
ságot és (c) a képtávolságot.
11.3. 1,50 cm hullámhosszú, párhuzamos mikrohullámnyaláb halad keresztül
egy állítható fényrekesz-diafragmán. A tengelyen e mögött 2,50 m-rel
helyezkedik el a detektor, a nyílás átmérőjét pedig fokozatosan növeljük.
Milyen átmérőnél éri el a detektált érték (a) az első maximumát, (b) a
második maximumát és (c) a harmadik maximumát? (áj Az utóbbi sugár­
nál adja meg a maximumok és minimumok tengely menti helyzetének
egyenletét!
11.4. A Cornu-féle spirálist használva rajzolja fel egy 0,80 mm szélességű rés
diffrakciós képét, feltéve, hogy a = 40,0 cm, b = 50,0 cm, és a fény 6400
Á hullámhosszú vörös fény. (a) Számítsa ki a spirálison használandó Av
értékét, és (b) rajzolja fel a görbét Av = +0,10 intervallumok esetén v =
= -0,10-től v = 3,0-ig.
11.5. Egy optikai pad egyik végére egy rést helyezünk, majd 5000 Á hullám­
hosszú zöld fénnyel világítjuk meg. A réstől 50,0 cm-re egy 1,60 mm át­
mérőjű függőleges rudat erősítünk fel. A tárgy körüli diffrakció megfi­
gyeléséhez egy fotoelektromos cellát és egy keskeny rést szerelünk
50,0 cm-rel a rúd mögé. Mekkora (a) használt Av érték, felel meg ennek
az átlátszatlan tárgynak a Cornu-féle spirálison, (b) a pontos intenzitás a
geometriai árnyék szélénél a zavartalan intenzitáshoz viszonyítva, és (c)
a relatív intenzitás az árnyék közepén?
Megoldás: (á) 6,4, (b) 0,2282 /Q, ( C ) 0,019 67 7
0

11.6. Egy optikai pad egyik végére egy rést helyezünk, majd 5000 Á hullám­
hosszú zöld fénnyel világítjuk meg. Egy függőleges egyenes élet erősí­
tünk fel 50,0 cm-re a réssel párhuzamosan. Az él keltette diffrakciós képet
50,0 cm-rel utána figyeljük meg. Mekkora az intenzitás (á) 0,40 mm-rel
az él geometriai árnyékának szélén belül a megfigyelés síkjában, és (b)
0,40 mm-rel a szélen kívül?
11.7. Egy optikai pad egyik végére egy rést helyezünk, majd 5000 Á hullám­
hosszú zöld fénnyel világítjuk meg. Egy 0,40 mm átmérőjű függőleges
drótszálat erősítünk fel 50,0 cm-rel odébb. A diffrakciós képet 50,0 cm-
rel a dróton túl figyeljük meg (á) Milyen Av értéket kell használnunk a
Cornu-féle spirálisnál, az elméleti diffrakciós kép kiszámításához. Mek­
kora a zavartalan intenzitáshoz viszonyított relatív intenzitás (b) 0,40 mm-
re a kép közepétől, és (c) 0,80 mm-re a közepétől?
Megoldás: (a) 1,60, (b) 26,75%, (c) 2,609%
FRESNEL-DIFFRAKCIÓ 285

ILL (a) Vizsgálja meg a Cornu-féle spirális segítségével hogy egy átlátszatlan
sáv diffrakciós képének a közepén szükségszerűen maximum van-e,
ahogy a 11.22. ábra három esetében! (b) Mi a magyarázata a geometriai
árnyékon kívül észlelt „lebegésnek", a 11.22. ábrán látható v = 0,50 ese­
tén?
IL9. A Cornu-féle spirális használatával határozza meg egy kettős rés diffrak­
ciós képét. Feltételezze, hogy: a = 40,0 cm, b = 50,0 cm, X = 5625 Á, a ré­
sek 0,1250 cm szélesek, a közöttük lévő átlátszatlan rész pedig 0,50 mm.
Számítsa ki Av-t (a) a résszélességekhez, és (b) a nem átlátszó interval­
lumhoz, (c) A 11.1. táblázatban megadott értékek használatával számítsa
ki az eredő A intenzitást a Av = 0,20 intervallumokra a kép közepétől
2

v = 1,80-ig. Rajzolja fel az A görbéjét a v függvényében mindkét irány­


2

ban v = 1,80-ra a középponttól. A görbéről olvassa le a v értékét (d) az


első minimumnál, (e) az első maximumnál, (/) a második minimumnál,
és (g) a második maximumnál.
KLIO. A Fresnel-integrálok táblázatából számítsa ki a pontos intenzitást egy él
diffrakciós képének következő pontjaiban: (a) v = +1,50, (b) v = -1,70 és
(c)v = -l,30.
Megoldások: (a) 0,0210 7 , (b) 0,890 7 , (c) 1,352 7
0 0 0
12. fejezet A fény sebessége

Az első fejezetben láttuk, hogy a fény sebessége véges. Úgy találtuk, hogy
a fény sebessége vákuumban a legnagyobb, és az általánosan elfogadott
értéke:

c = 299 792,5 km/s = 2,997 925 x 10 m/s.


8

Most visszatérünk a fénysebesség témájához, bemutatva rövid történe­


tét, és megvizsgálva, milyen összefüggések vannak a legújabb kísérletek
és a relativitás elmélete között.

12.1. A Römer-módszer
A fény sebességén a skaláris sebes­ A fény nagyon nagy sebessége miatt természetes, hogy értékének első si­
séget, mint a vektoriális sebesség keres mérése egy csillagászati mérés volt, mert itt nagy távolságokat jár
nagyságát értjük. be a fény. 1676-ban Römer a Jupiter holdjainak fogyatkozási idejét tanul­
mányozta. A 72.7. (a) ábra a Föld (Ej és a Jupiter (J) Nap (S) körüli, vala­
mint az egyik egyik M hold Jupiter körüli pályáját mutatja.
Olaf Römer (1644-1710). Dán csil­ A belső hold átlagos keringési ideje 7" = 42 h 28 min 16 s, amit a boly­
0

lagász. A Jupiter holdjaival kapcso­ gó árnyékába való két belépés közötti átlagos időből határoznak meg.
latos munkáit Párizsban végezte, Römer valójában az árnyékból való kilépések időpontjait mérte meg, de a
később Dán Királyi Csillagásszá ne­ hold árnyékából származó kis fekete foltnak a bolygó korongján való át­
vezték ki. haladásának ideje pontosabban mérhető.
Az első hold fogyatkozásásának sokszori megfigyelése lehetővé tette az
átlagos T idő pontos meghatározását. Römer úgy találta, hogy holdfo­
0

gyatkozás figyelhető meg, amikor a Föld E helyzetben van (72.7. (a)


x

ábra) a J\ Jupiterhez képest, és a következő holdfogyatkozás idejét az át­


lagos időt felhasználva jósolta meg, akkor az általában nem pontosan az
előre jelzett időben következett be. Konkrétabban, ha a fogyatkozást 3
hónappal későbbre jósolta, amikor a Föld és a Jupiter E és J helyzetben
2 2
A FÉNY SEBESSÉGE 287

voltak, akkor valamivel több, mint 10 perces késést észlelt. Ennek meg­
magyarázásához feltételezte, hogy a fény véges sebességgel érkezik a Ju­
pitertől a Földre, és mivel a Föld E -ben messzebb van a Jupitertől, a
2

megfigyelt késés az az idő, ami a fénynek a többlet út megtételéhez szük­


séges. Mérései alapján 11 percre becsülte az időt, ami alatt a fény a Föld
pályájának sugarával megegyező távolságot megteszi. Ma már tudjuk,
hogy 8 perc 18 másodperc a pontosabb adat, és ha ehhez még hozzávesz-
szük a Naptól való közepes távolságot (1,48 x 10 km), akkor körülbelül
6

3,0 x 10 km/s sebességet kapunk.


5

Tanulságos megvizsgálni, hogy hogyan változik az év során a hold lát­ Tekinthetjük az egymás utáni hold­
szólagos periódusa, azaz a két egymást követő holdfogyatkozás közötti fogyatkozásokat olyan fényjeleknek
idő. Ha ezt az időt megfelelő pontossággal meg tudnánk figyelni, a 12.1. is, amelyek szabályos 42 h 28 min
{b) ábra görbéjét kapnánk. 16 s-os időközönként érkeznek a
Jupitertől.
Az E és E pontokat kivéve a Föld pályájának minden pontján többé
K 3

vagy kevésbé gyorsan változtatja a Jupitertől való távolságát. Ha a távol­


ság növekszik, ahogy az E pontban is, minden jel nagyobb távolságot jár
2

be, mint az előző, és a közöttük megfigyelt idő is növekszik. Ehhez ha­


sonlóan az £ pontnál csökkenni fog. Az átlagos időtől való maximális el­
4

térés körülbelül 15 s, ez az idő ahhoz kell, hogy a fény megtegye a két


holdfogyatkozás között a Föld által megtett 4,48 km-nyi távolságot. Bár­
mely adott helyzetben a holdfogyatkozás Römer által megfigyelt teljes ké­
sését úgy kapjuk meg, ha összeadjuk a T- T időket [72.7. (a) ábra], me­
0

lyekkel az egyes látszólagos periódusok hosszabbak az átlagosná. Például


az E pontban a holdfogyatkozás késése, amelyet az E b e l i fogyatkozás­
2 r

ból, az átlagos időt felhasználva határoztunk meg az E és E közötti ösz-


x 2

szes holdfogyatkozáshoz tartozó T-T mennyiségek összege lesz.


0

(a) (b)
12.1. ábra.
A fénysebesség Rómer-féle csillagászati meghatározásának elve,
amely a Jupiter holdjainak megfigyelésén alapul
288 HULLÁMOPTIKA

12.2. Bradley módszere. A fény aberrácója


Römer értelmezését a Jupiter holdjainak fogyatkozási idejének változásá­
ról azonban nem fogadták el addig, amíg 1727-ben egy Bradley nevű an­
gol csillagász tőle teljesen függetlenül meg nem határozta a fény sebessé­
gét. Bradley felfedezett egy látszólagos csillagmozgást, amelyet ő a Föld
saját pályáján való mozgásának tulajdonított. Ez a hatás az aberráció,
amely eléggé különbözik a közelebbi csillagok jól ismert elmozdulásától,
a parallaxistól. A parallaxis miatt úgy tűnik, hogy ezek a csillagok kissé
eltolódnak a távoli csillagok hátteréhez képest, amikor a Föld pályájának
különböző pontjairól nézzük őket, és ezekből az eltolódásokból számítják
ki az egyes csillagok távolságát. Mivel a csillag látható elmozdulása 90°-
kal a Föld elmozdulása előtt van, a parallaxis hatása a megfigyelt csillagot
arra készteti, hogy a Föld pályájának síkjára merőleges irányban kis kör­
ben mozogjon, JC/2 fáziskülönbséggel a Föld mozgásához képest. Ezen
körök szögátmérője nagyon kicsi, a legközelebbi csillagok esetén alig
több, mint 1 ívmásodperc. Az aberráció, amely a Föld sebességétől függ,
ugyancsak azt eredményezi, hogy látszólag a megfigyelt csillag az előző­
vel azonos irányban körben forog. Itt azonban a körök szögátmérője kö­
rülbelül 41 ívmásodperc, és ez mind a közeli, mind a távoli csillagok ese­
tében így van.
James Bradley (1693-1762). A csil­ Bradley magyarázata erre a hatásra az volt, hogy a Földet érő csillag­
lagászat professzora Oxfordban. Az fény látható iránya megváltozik a Föld pályamenti mozgása miatt. A meg-
aberrációra véletlenül, a Temzén ha­
józva jött rá. amikor a szél látható
irányváltozásait figyelte. A megfigyelő
Naprendszer
távcső

A 12.2. (b) ábrán legyen a v vektor


a távcső sebessége a naprendszerben
rögzített koordinátarendszerhez ké­
pest, c pedig a fény sebessége a nap­
rendszerhez képest. Ezeket a moz­
gásokat egymásra merőlegesen raj­
zoltuk fel, ami megfelel annak az
esetnek, amikor a csillag a 72.2. (a)
ábrán bemutatott irányban mozog.
Ekkor a fény sebessége a Földhöz
képest c' irányú, ami c és v vekto-
rális különbsége. Ez az az irány,
amire a távcsövet be kell állítani, 12.2. ábra.
hogy a csillag képét a berendezés A csillagászati aberráció eredete, amikor a csillagot a Föld pályájának síkjára
tengelyében figyelhessük meg. merőlegesen figyeljük meg
A FÉNY SEBESSÉGE 289

figyelő és távcsöve a Földdel együtt körülbelül 29,6 km/s-os sebességgel


mozog, és ha ez a mozgás merőleges a csillag irányára, a távcsövet eny­
hén meg kell dönteni a mozgás irányába abból a helyzetből, amelyben a
Föld nyugalmi helyzetében lenne. Ennek oka nagyon hasonló ahhoz, ami­
kor egy esőben sétáló embernek előre kell döntenie az esernyőjét, hogy a
lábára ne essen az eső.
Látjuk, hogy ha a Föld az £ , helyzetben van, az S csillag az Sj látszó-
lagos helyzetben lesz, ha viszont E -ben, akkor a látszólagos helyzet S
2 2

lesz stb. Ha az S nem a Föld pályájának síkjára merőleges irányban lenne,


akkor a látható mozgás inkább ellipszis lenne, mint kör, de az ellipszis
főtengelye egyenlő lenne a fenti esetben szereplő kör átmérőjével.
Az ábrából látható, hogy az a szöget, amely a látszólagos körmozgás
szögsugara vagy az elliptikus mozgás főtengelye, az alábbi kifejezés adja
meg:

v
a =—. (12.1.)
c

Az elhajlási szög legfrissebb mérései az a = 20,479" ± 0,008 középérté­


ket adják meg a látszólagos körpálya szögsugaraként. Ha ezt és a Föld is­
mert v pályasebességét felhasználjuk, 299 714 km/s-ot kapunk. Ez az ér­
ték a kísérleti hibahatáron belül megegyezik azokkal a pontosabb eredmé­
nyekkel, amelyeket a fény sebességének legújabb, közvetlen módszerek­
kel végzett méréseivel kaptak. Ezeknek az elvét mutatjuk be most.

12.3. Michelson kísérletei


A fény sebességének meghatározására tett első sikeres kísérleteket földi
körülmények között Fizeau és Foucault végezte 1849-ben. Módszereiket
és berendezésüket 80 év alatt Cornu, Young, Forbes és Michelson fejlesz- Az S Sperry-ívból érkező fény átha-
tették tovább. E legújabb munkák közül a Michelson és munkatársai által lad egy vékony résen, és visszaverő-
végzettet tekintik messze a legpontosabbnak. Habár ma már a Michelson dik az R nyolcszögű forgótükör
által kapott legjobb értékek pontosságát is felülmúlták a rádiófrekvenciás e
g y oldaláról. Ezután visszaverő­
Í K

dik a b és c rögzített kis tükrökről a


r—, nagy M\ konkáv tükörre (10 m-es
fókusz, 60 cm-es nyílás). Ez olyan
párhuzamos fénysugarat eredmé­
nyez, amelyik 35 km-t tesz meg a
Wilson-hegyen lévő megfigyelő
állomástól egy az M h e z hasonló
r

San Antonio-hegy 35 km M tükörig a San Antonio-hegy


2

csúcsán. Az M egy kis /síktükörre


2

fókuszálja a fényt, ami aztán visz-


szatér M h e z , és c'-ről, fc'-ről, a'-ről
r

12.3. ábra. és p-TÓl visszaverődve az L megfi­


Michelson elrendezése a fénysebesség meghatározására (1926) gyelő okulárhoz ér.
290 HULLÁMOPTIKA

technikán alapuló új módszerekkel kapott értékek, tanulságos lesz meg­


vizsgálni - ha csak röviden is - azokat a klasszikus méréssorozatokat, ame­
lyeket a Wilson-hegyi Obszervatóriumban végzett 1926-tól kezdődően.
A Michelson által felhasznált berendezés rajza a 12.3. ábrán látható.
A forgás pontos sebességét ezután Különböző, 8, 12 és 16 oldalú tükröket használtak, és a tükröt minden
egy átlagos elektromos hangvillával esetben légbefúvás működtette olyan sebességgel, hogy az alatt az idő
való stroboszkópos összehasonlítás­ alatt, amíg a fény az M tükörig és visszaért (0,000 23 s), a tükör olyan
2

sal számították ki, a hangvillát pedig szögben fordult el, hogy a következő felület az a' pontban jelent meg. Egy
a U. S. Coast and Geodetic Survey
nyolcoldalú tükör esetén a megfelelő forgási sebesség körülbelül 528
(Egyesült Államok Tengerparti és
ford/s volt. Ezt a sebességet egy ellenirányú fúvókával állították be, amíg
Geodéziai Felmérése) által biztosí­
tott invar ingával kalibrálták. a rés képe ugyanabba a helyzetbe nem került, mint amikor R nyugalom­
ban volt.
Ez a felmérés az M\ és M tükrök közötti távolságot is megmérte há­
2

romszögeléssel. A háromszügeléshez használt alapvonal hosszát 1/11 mil­


Michelson később még végzett né­ liomod pontossággal, vagyis 3 mm-es hibával állapították meg.
hány mérést egy 130 km-re lévó' Az 1926-ban publikált mérési eredmények nyolc féle fénysebességérté­
hegy tetején lévő távoli tükörrel, de ket tartalmaztak, amelyek mindegyike nagyjából 200, adott forgótükörrel
a rossz légköri viszonyok miatt ezek végzett, önálló mérés átlaga. Ezek a 299 756 és a 299 803 km/s-os szélső
nem voltak eléggé megbízhatóak értékek között szóródtak, és 299 796 ± 4 km/s-os átlagértéket adtak.
ahhoz, hogy közölni lehessen őket.

12.4. Mérések vákuumban


Az előző leírásban feltételeztük, hogy a levegőben mért sebesség egyenlő
a vákuumban mért sebességgel. Ez nem teljesen igaz, mivel az n = c/v tö­
résmutató kicsit nagyobb, mint egy egység. Fehér fényt használva n
tényleges értéke levegő esetén, a Michelson-kísérlet körülményei között
1,000 225. így ac = nv sebesség vákuumban 67 km/s-mal nagyobb, mint
a levegőben mért v érték. Ezt a helyesbítést figyelembe vették a fent idé­
zett eredménynél. A fény útjában lévő levegő hőmérsékleti és nyomási vi­
szonyainak bizonytalansága olyan probléma, amely fontossá válik a
Michelson-féle kísérlethez hasonló pontosságú méréseknél. Mivel n ezek­
től az adatoktól függ, a vákuumra való korrekció értéke is valamelyest bi­
zonytalanná válik.
Ezt a bonyolult kísérletet csak Michelson 1929-ben elvégzett egy sebességmérést egy vákuumcsőben,
Michelson 193l-es halála után fe­ hogy kizárja ezt a hibaforrást. Az optikai elrendezés a fent leírtakhoz
jezték be, de az előzetes eredménye­ hasonló volt, megfelelő változtatásokkal ahhoz, hogy a fény útját a csőben
ket már egy évvel később közétették lehessen tartani. Ez utóbbi 1,6 km hosszú volt, és a cső két végére rögzí­
munkatársai. tett tükrökről való visszaverődésekkel a fény által bejárt teljes távolság
körülbelül 16 km volt, mielőtt visszatért volna a forgó tükrökhöz. Akár
1/2 Hgmm-es vákuumot is fenn lehetett tartani.
A közel 3000 önálló mérés középértéke 299 744 km/s volt. Bizonyos
tisztázatlan változások miatt ennek az eredménynek a pontosságát nehéz
megbecsülni. Biztosan nem akkora, mint amekkorát a számított valószínű
hiba jelez, nemrégiben ±11 km/s-ra becsülték.
A FÉNY SEBESSÉGE 291

12.5. A Kerr-cella módszer


Az ezzel a módszerrel történt meghatározások legalább olyan pontosak
voltak, mint amelyeket forgó tükörrel végeztek. 1925-ben Gaviola tovább­
fejlesztette Fizeau fogazott kerekes berendezését. Alapja az ún. elektroop­
tikai zár használata. Ez a berendezés több százszor gyorsabban képes egy
fénynyalábot szaggatni, mint a fogaskerék. Ezért ennél sokkal kisebb
alapvonal használható, és az egész berendezés egy épületben tárolható,
így a légköri viszonyok pontosan ismertek. A 12.4. (a) ábrán látható az
elektrooptikai zár, amely a két (N és N ) keresztezett Nicol-prizma közöt­
x 2

ti K Kerr-cellából áll.
Az ezen az elven működő első méréseknél két zárat használtak, egyet a
kimenő, egyet pedig a visszatérő fényhez. A kisebb távolságokat kivéve, a
módszer közeli hasonlóságot mutat Fizeau módszerével. Az egymást kö­
vető fejlesztések a 12.4. (b) ábrán látható berendezéshez vezettek, ame­
lyet W. C. Anderson használt 1941-ben. Ő csak egy zárat használt, és a to­
vábbított fényimpulzusokat két nyalábra osztotta a félig beezüstözött M\
tükör segítségével, hogy elkerülje a két Kerr-cella illesztésének problémá­
j á t Az egyik sugár az Af -höz vezető rövidebb utat járta be, majd vissza­
2

érkezett az M n keresztül a P detektorba. A másik a hosszabb úton Aí -ba Mivel a rekesz minden feszültség­
r 6

érkezett, miután M -ról, Aí -ről és M -ről visszaverődött, majd visszaérke­ csúcsnál továbbít, akár pozitív, akár
negatív, azt várhatnánk, hogy itt
3 4 5

zett A / b e , amely ezt is P-be tükrözte. Ez a P detektor egy fotosokszorozó


r
1/27-t használt. Valójában Anderson
cső volt, amely a fényhullámok szinuszos modulációjára reagált. A fény-
dc eltérést használt a cellánál, így
bnllámokra mint a hordozó hullámokra gondolhatunk, amiknek az ampli­ minden ciklus feszültségmaximumot
túdói a Kerr-cellákat meghajtó oszcillátor frekvenciájával változnak. A eredményezett.
moduláció / hullámhosszának és az oszcillátor T periódusának hányadosa
így megadja a fény sebességét.

K egy kis, rögzített elektródokkal


ellátott üvegtartály, amelyet tiszta
nitro-benzollal töltöttek fel. Mivel a
rekesz működése a később (26. feje­
zet) tárgyalandó polarizált fény bi­
zonyos tulajdonságaitól függ, itt
csak anyit kell tudni a módszer meg­
értéséhez, hogy a rendszer nem to­
vábbít fényt addig, amíg K elektród­
jaira nem kötnek magasfeszültséget,
így egy elektromos oszcillátor hasz­
nálatával, amely rádiófrekvenciás
12.4. ábra. feszültséget ad, a fénysugár másod­
Anderson módszere a fénysebesség mérésére: (a) elektrooptikai rekesz, percenként több milliószor megsza­
és (bt a fény útjai kítható.
292 HULLÁMOPTIKA

Az / pontos mérése a következő elven alapszik. Ha a hosszabb út az /


fél egész számú többszörösével haladja meg a rövidebb utat, akkor a P-be
érkező két modulált hullám összege állandó intenzitást ad. A fotocellához
kapcsolt erősítőt úgy állították be, hogy ilyen körülmények között egyálta­
lán ne reagáljon. A beállítást az M tükör kis Ay elmozdításával végzik.
2

Az Aí -en túl lévő út ekkor kihagyható, ha behelyezünk egy újabb M '


4 4

tükröt, amely közvetlenül M -ba tükrözi vissza a fényt.


3

Ha a többletút (A/ -től Af -ig és vissza) pontosan / egész számú többszö­


4 6

röse, akkor kihagyásával a fotocella válaszában nem figyelhetünk meg


változást. A berendezésben ez közelítőleg így volt, mert a többletút körül­
belül 11 / volt. Megmérve a Ay elmozdulást, amely a zérus válasz helyre­
állításához kell, és alkalmazva az M ' behelyettesítésével kapcsolatos As
4

kiigazítást, a lemért távolság 11 /-tői való eltérését pontosan meghatároz­


hatjuk. A tipikus eredmények az alábbiak:
Az Olvasó láthatja a hasonlóságot
az Anderson-féle berendezés és Teljes útkülönbség = 171,8642 m
Michelson rádióhullámos interfero-
métere között, mivel a fényimpulzu­ Törésmutató, levegő = 1,000 286 8
sok hossza lényegében egyenlő a
Aí = 2,4770 cm n= 11,0
Kerr-cellás oszcillátor által meg­
adott rádióhullámok hullámhosszá­ / = 19,20 x 10 Hz 6

val. Azonban nem teljesen egyenlő,


mert a kísérlettel kapcsolatos sebes­ c = 299 778 km/s
ség a fény csoportsebessége a leve­
gőben, és nem a rádióhullámok Végső vizsgálatában Anderson összesen 2895 megfigyelést végzett, és
sebessége. az eredő l/T sebesség (a vákuumra korrigálva) 299 776 ± 6 km/s átlagot
adott. A hibák főleg abból a problémából származtak, hogy biztosítani
kellett, hogy mindkét nyaláb ugyanakkora fényelektromos felületet hasz­
náljon. A fénypont helyzetének változása befolyásolja az elektronok átha­
ladási idejét az elektródák és a sokszorosítócső között. Az ezzel kapcsola­
tos bizonytalanság nagyobb volt, mint a hosszmérések bármely más hibá-

12.1, táblázat.
A fénysebesség pontos méréseikor kapott eredményei

Ev Kutatók Módszer Eredmény km/s-ban


Ellentmond Anderson, valamint
Michelson, Pease és Pearson egybe­ 1926 Michelson Forgó tükör 299 796 ± 4
hangzó értékeinek, és úgy tűnik,
1935 Michelson, Pease
mintha azt bizonyítaná, hogy
és Pearson Forgó tükör vákuumban 299 774 ± 11
Michelson 1926-os értéke volt a leg­
pontosabb. Nehéz megérteni, ho­ 1940 Hüttel Kerr-cella 299 768 ± 10
gyan lehetett az 1930-1940-es idő­ 1941 Anderson Kerr-cella 299 776 ± 6
szak nagyon alapos munkája ennyi­ 1950 Bol Üregrezonátor 299 789,3 ± 0,4
re hibás, de napjaink eredményei, 1950 Essen Üregrezonátor 299 792,5 ± 3,0
amelyekről a következőkben lesz 1951 Bergstrand Kerr-cella 299 793,1 +0,2
szó, a magasabb c érték mellett szol­ 1951 Alakson Radar 299 792,2 ± 1,9
gáltatnak bizonyítékot. 1951 Froome Mikrohullámú interferométer 299 792,6 ± 0,7
A FÉNY SEBESSÉGE 293

ja, és ha az oszcillátor frekvenciáját pontosabban ismerték volna, a végső


eredmény bizonytalansága 1 milliomodnál is kevesebb lett volna.
Az 195l-es Bergstrand-féle Kerr-cellás meghatározás során (lásd a
12.1. táblázatot) az utoljára említett problémát azzal kerülték ki, hogy
csak egy nyalábot használtak, és a maximumokat és minimumokat a for­
rással szinkronban modulált detektorral határozták meg. Az eredmény
több mint 10-szer pontosabbnak tűnik, mint bármelyik korábbi, amelyet
optikai módszerrel kaptak.

12.6. A rádióhullámok sebessége


A modern radartechnika fejlődése, és főleg a navigációs eszközként való
alkalmazása iránti érdeklődés ahhoz vezetett, hogy megpróbálták a fény­
sebességgel kapcsolatos ismereteinket bővíteni. Ez a sebesség természete­
sen ugyanakkora, mint a rádióhullámok sebessége, ha mindkettőt váku­
umban mérjük. Három módszer létezik a mikrohullámok sebességének
pontos mérésére, amelyek közül az egyik könnyen elvégezhető vákuum­
ban. Ez a módszer egy üres fémhenger, vagy üregrezonátor hosszának és
rezonancia frekvenciájának a meghatározásán alapul. Hasonló a hangse­
besség mérésének közönséges laboratóriumi módszeréhez. Ilyen típusú
méréseket végzett egymástól függetlenül Essen és Gordon-Smith Angliá­
ban, és Bol Amerikában. Mint a 12.1. táblázatból látható, az eredmények
megegyeznek egymással és Bergstrand pontos optikai értékével.
A többi rádióhullámmal kapcsolatos módszer táblázatunk két utolsó
adatsorában jelenik meg, és összehasonlítható pontosságra fejlesztették ki
őket. A radarmódszernél közvetlenül megmérjük egy jelnek a nyílt tér is­ A rádiós módszerek részletei igen
mert távolsága feletti áthaladási idejét. A mikrohullámú interferométer a érdekesek és fontosak, de itt nem
rádióhullámokra alkalmazott Michelson-interferométer. A sebességet egy térünk ki rájuk, mivel nem tartoznak
tükör mozgásából mért hullámhossz segítségével számítják ki. közvetlenül az optika tárgykörébe.

12.7. Az elektromos egységek aránya


Amint azt az elektromágneses elmélettel (13. fejezet) kapcsolatos vizsgá­
lódásaink során tapasztalni fogjuk, a c az elektromágneses és elektroszta­
tikai rendszerben bizonyos egységek nagyságának arányából számítható
kL Ezt az arányt kétszer is gondosan megmérték, és többé-kevésbé a fent
ismertetett felső és alsó értékek közé eső eredmények adódtak. Mivel az
ijgy elért pontosság jelentősen kisebb, mint más módszereknél, ezek a kí­
sérletek, bár az elméleti érték igazolására szolgáltak, nem segítettek a
fénysebességgel kapcsolatos ismereteink gyarapításában.
294 HULLÁMOPTIKA

12.8. A fény sebessége nyugvó anyagban


Foucault 1850-es korai kísérleteiben a nyugvó anyagban kialakuló fényse­
bességgel foglalkozott.
Sokkal pontosabb méréseket végzett Michelson 1885-ben. Fehér fényt
használva azt az eredményt kapta, hogy a levegőben a fény 1,330-szor
gyorsabban terjed, mint vízben.
Egy sűrűbb közegre (szén-diszulfid) ez az érték 1,758 lett. Az utóbbi
esetben Michelson azt vette észre, hogy a rés végső képe egy rövid szín­
képbe szóródott ki, amely azzal magyarázható, hogy a vörös fény gyor­
sabban terjed a közegben, mint a kék fény. A zöldeskék és a vöröses-na­
rancssárga fény közötti sebességkülönbség 1 vagy 2 százalék volt.
A fény hullámelmélete alapján egy közeg törésmutatója egyenlő a vá­
kuumban és a közegben mért fénysebességek arányával. Ha összehasonlít­
juk a fenti adatokat a fehér fény megfelelő törésmutatóival (vízben 1,334,
szén-diszulfidban 1,635), akkor azt kapjuk, hogy míg a víz esetén az elté­
rés a kísérleti hibahatáron belül van, addig a közvetlenül mért érték jelen­
tősen nagyobb a szén-diszulfid törésmutatójánál.
Ez az eltérés könnyen megmagyarázható azzal, hogy a törésmutató a vá­
kuumban és a közegben mért hulláinsebességek arányát jelenti (n = elv),
míg a közvetlen mérések a csoportsebességet adják meg. Vákuumban a
két sebesség azonossá válik (5.7. rész), és c-vel lesz egyenlő, így ha a kö­
Ennél a pontnál hangsúlyozni kell, zegben mért csoportsebességet w-nak nevezzük, akkor a Michelson által
hogy a fénysebesség összes közvet­ meghatározott arányokat c/u-val kell jelölnünk elv helyett. Az « és v se­
len mérési módszere, amiró'l eddig bességek között az alábbi általános egyenlet (5.16.) érvényes:
beszéltünk, az u csoportsebességet,
és nem a v hullámsebességet adja
meg eredményként. Bár az aberráci-
ós kísérletekben nem magától érte­
tődő', hogy a hullám csoportokra
A v változását A-val úgy határozhatjuk meg, ha tanulmányozzuk a tö­
oszlik, az nyilvánvaló, hogy minden
résmutató változását különböző színek esetén (15.2. rész); v nagyobb hul­
további aprózás vagy változtatás
érdektelen, mivel minden természe­ lámhosszaknál nagyobb, így dvldk pozitív. Ezért K-nak kisebbnek kell len­
tes fény véges hosszúságú hullám­ nie, mint v-nek, és ez pontosan az az eredmény, amit fenn kaptunk. Ész­
csomagokból áll. A levegőben az u szerű A és dvIdX értékeket használva fehér fénynél, szén-diszulfid esetén a
és a v közötti különbség kicsi, de két érték közötti különbség a kísérleti pontosságon belül megegyezik az
azért eléri a 2,2 km/s-ot. Michelson elmélettel. Víz esetén a dv/dX jelentősen kisebb, de a c/u mért értékének itt
láthatóan nem használta ezt a kiiga­ is 1,5%-kal nagyobbnak kel lennie a elv értéknél. Hogy ez nem így van,
zítást 1926-os értékénél, ami ezért azt Michelson munkájának egy jelentős hibája mutatja. A fény vízben va­
299 798 + 4 km/s-ként kellett volna,
ló sebességével kapcsolatos legújabb munka értékei nemcsak a csoportse­
hogy szerepeljen.
besség nagyságával egyeztek meg, hanem a hullámhosszfüggéssel is.
A FÉNY SEBESSÉGE 295

12.9. A fény sebessége mozgó anyagban


1859-ben Fizeau egy fontos kísérletet végzett annak meghatározására,
hogy a fény sebességét anyagi közegben befolyásolja-e az anyag mozgása
a forráshoz és a megfigyelőhöz képest. A 12.5. ábrán az 5-ből érkező
fény két nyalábra esik szét a Rayleigh-refraktométerhez hasonlóan (6.15.
rész).

12.5. ábra.
Fizeau kísérlete a fénysebesség mérésére mozgó anyagban

A nyalábok ezután áthaladnak az A és B csöveken, amelyek ellentétes


irányban sebesen folyó vizet tartalmaznak. Az Af-ről visszatükröződve a
nyalábok helyet cserélnek, így amikor L h e z érnek, az egyik A-t is és ő-t
r

is a víz folyásirányával megegyező irányban járja be, míg a másik a fo­


lyással szemben járja be mindkettőt. Az L lencse összegyűjti a sugarakat,
x
Ezt a kísérletet később Michelson
hogy S' -ben interferenciacsíkokat hozzanak létre. egy továbbfejlesztett berendezéssel
Ha a fény az egyik úton lassabban mozog, mint a másikon, akkor az op­ megismételte, mely lényegében saját
tikai útja ténylegesen megnövekedik, és a csíkok elmozdulnak. 150 cm interferométerének erre a mérésre
való alkalmazása. Olyan eltolódást
hosszú csöveket és 700 cm/s-os vízsebességet használva Fizeau 0,46 csík-
figyelt meg, amelyik megfelelt a
nyi eltolódást mért, amikor a folyás irányát megcserélte. Ez megfelelt a fénysebesség a víz sebességének
fénysebesség növekedésének az egyik csőben, és csökkenésének a másik­ 0,434-szeresével való megváltozá­
ban, ahol mindkét mennyiség nagyjából a víz sebességének a fele volt. sának.

12.10. A Fresnel-tényezó'
A fenti eredményeket összehasonlították egy Fresnel által 1818-ban leve­
zetett képlettel, amelyben az éter rugalmas test elméletét használta. Azt
feltételezve, hogy az éter sűrűsége n -tel arányosan nagyobb egy közeg­
2

ben, mint a vákuumban, bebizonyította, hogy a közeg gyakorlatilag ma­ ahol v a közeg sebessége, n pedig a
törésmutatója. Víz esetén, amelynél
gával húzza az étert az alábbi sebességgel:
nátriumfényt használva n = 1,333,
ez az összefüggés v' = 0,437v-t ad,
1
v'= v 1 - (12.2.) ami elfogadható mértékben egyezik
az előző bekezdésben idézett
Michelson-féle értékkel, fehér fény
Az 1 - 1 / n tört részt Fresnel-tényezőnek hívják.
2
esetén.
296 HULLÁMOPTIKA

12.11. Airy kísérlete


Egy egészen más kísérleti bizonyíték mutatja, hogy a Fresnel-egyenletnek
majdnem egészen pontosnak kell lennie. Egy vízzel teli távcsövet használ­
va 1872-ben Airy újra lemérte a fény aberrációs szögét (12.2. rész). Látni
fogjuk, hogy ha a fény sebessége a Naprendszerhez képest lecsökken az­
zal, hogy belép a vízbe, azt várnánk, hogy az aberrációs szög megnő. Va­
lójában azonban a legpontosabb mérések ugyanazt az aberrációs szöget
eredményezték egy vízzel teli távcsőnél, mint egy üresnél.
A negatív eredmény annak feltételezésével magyarázható, hogy a fényt
a távcsőben lévő víz a (12.2.) egyenlet által megadott sebességgel viszi
magával.
Ha valaki a közönséges a aberrációs szöget akarja megfigyelni, ehhez a
sebességhez hozzá kell adni a v' plusz komponenst, ami azt a sebességet
jelöli, amellyel a víz magával rántja a fényt. Ezen ábra geometriájából
bebizonyítható, hogy v'-nek ki kell elégítenie a (12.2.) egyenletet. A bizo­
nyítást azonban itt nem adjuk meg, mivel egy más és egyszerűbb magya­
rázatot fogadunk el, ami a relativitáselméleten alapszik (12.15. rész).

A 12.6. ábrán, ahol a szögek termé­


szetesen nagymértékben el vannak
túlozva, a sebesség most c/n lesz, és
iránya a fénytörés miatt kissé meg­
változik.

12.6. ábra.
Aberrációs szög vízzel töltött távcsőnél

12.12. A megfigyelő mozgásának hatása


Láttuk, hogy az aberráció jelenségében a megfigyelőt érő fény látszólagos
iránya változott, ha a megfigyelő mozgott. Ezért azt várhatnánk, hogy
kiszámíthatjuk egy ilyen mozgásnak a fény megfigyelt sebességének
A FÉNY SEBESSÉGE 297

nagyságára való hatását. Visszatekintve a 12.2. (b) ábrára látjuk, hogy a Fontos észrevenni, hogy a 12.7.
c' = v/(sin a) látszólagos sebesség kicsivel nagyobb, mint a c = v/(tg a) ábra rajzolásánál feltételeztük, hogy
valós sebesség. Az a azonban nagyon kis szög, így a szinusz és a tangens a fény sebességét nem befolyásolja
az a tény, hogy a forrás mozgásban
közötti különbség sokkal kisebb, mint az a mérési hibája. Egy kicsit más,
volt, amikor a hullámokat kibocsá­
ugyanezt az elvet megtestesítő kísérletet is kifejlesztettek, melynek elég
totta. Ezt olyan hullámnál lehet fel­
érzékenynek kell lennie ahhoz, hogy a látszólagos sebesség e kis változá­ tételezni, amely mozdulatlan közeg­
sát is észlelje, feltéve, hogy az létezik. Mielőtt azonban bemutatnánk ezt a ben jött létre, pl. egy hanghullámnál
kísérletet, tekintsük részletesebben át a megfigyelő mozgásának hatását a a levegőben. A fényt szállító
fény látható sebességére. feltételezett közeg az éter, és ha v az
Mozogjon a 12.7. ábrán az O megfigyelő v sebességgel B felé. Küld­ éterhez viszonyított sebesség, akkor
jünk egy hirtelen fényimpulzust O felé. Ekkor a hullám kör alakban terjed ugyanaz az eredmény várható. Egy
szét, O-val a középpontjában, és 1 s múlva a kör sugara számszerűleg levegőben elvégzett kísérletnél a
egyenlő lesz c-vel, a fény sebességével. De ez idő alatt a megfigyelő v tá­ Fresnel-féle tényező (1 - 1/n ) olyan
2

közel van a nullához, hogy elhanya­


volságot tett meg O-tól O'-ig. így ha a megfigyelő valamiképpen követni
golható. Ezért ha a megfigyelő a
tudná a hullám haladását, olyan látszólagos sebességet tapasztalna, ame­
Föld v sebességével mozog, ezen
lyik a megfigyelés irányával változna. Az O'B (előre mutató) irányban ez megfontolásokból a fény látható
c - v, az O'A (hátrafelé mutató) irányban c + v lenne. Derékszögben, az sebességének fent leírt változásait
várhatjuk. Gyakorlatilag az éternek
O'P irányban Vc — v lenne a sebesség.
2 2

v sebességgel a Föld mellett kellene


haladnia, és ha a fény sebességén
bármilyen hatást észlelnénk, azt
mondhatnánk, hogy az az éterszél,
vagy éteráramlás következménye.
Nem lenne meglepő, ha ez az
áramlás nem felelne meg a Föld
sebességének, hiszen tudjuk, hogy
az egész Naprendszer 19 km/s-mal
halad a Herkules csillagkép felé, és
ésszerűbb azt feltételezni, hogy az
éter az állócsillagok rendszeréhez, s
nem pedig a mi naprendszerünkhöz
képest van nyugalomban.

12.7. ábra
Mozgó forrás által kibocsátott fény sebesége

12.13. A Michelson-Morley-kísérlet

Ezt a kísérletet, amely minden fénnyel kapcsolatos kísérlet közül talán a


leghíresebb, 1881-ben végezték azért, hogy megvizsgálják az éteráramlás
esetleges létezését. Alapvetően csak abból állt, hogy megfigyelték, léte­
zik-e bármilyen csíkeltolódás a Michelson-interferométerben, ha a szer­
kezetet 90°-kal elfordítják.
Állítsuk be az M és M tükröket párhuzamos fényre, és legyen 0M -
x 2 X

= 0M - d. Az O-t előre elhagyó fény visszaverődik, amikor a tükör M -


2 2
298 HULLÁMOPTIKA

Tegyük fel, hogy a Föld az éterhez


képest v sebességgel OM irányba
2

viszi az interferométert.
v

M 2 M 2

72.S. a'fcra.
Michelson-interferométer az éteráramlás kimutatásához

ben van, és akkor tér vissza, amikor a félig beezüstözött G tükör 0 " - b e
került. Az előző részben levezetett sebességképleteket felhasználva az
OM '0" út megtételéhez szükséges idő:
2

' i
C + V C - V c 2 —v 2 '

az OM\0" megtételéhez szükséges idő pedig:

Mindkét kifejezés sorbafejthető, ami az alábbi kifejezést adja:

és

így az interferométer mozgásának eredménye az lett, hogy kismérték­


ben mindkét út megnövekedett, és a növekmény kétszer olyan nagy volt a
mozgás irányában. Az időkülönbség, amely álló interferométer esetén nul­
la lenne, ebben az esetben:
A FÉNY SEBESSÉGE 299

Ahhoz, hogy ebből megkapjuk az útkülönbséget, meg kell szoroznunk


c-vel, s így az alábbi kifejezést kapjuk:

v 2

A = d—. (12.3.)
c

Ha most az interferométert 90°-kal elfordítjuk, v iránya változatlan


marad, de a két út az interferométerben felcserélődik. Ez a korábbival
ellentétes értelmű A útkülönbséget jelent. Ezért olyan eltolódást várunk,
amely 2dv /c útváltozásnak felel meg.
2 2

Michelson és Morley úgy növelték meg a d távolságot, hogy a fényt 16


tükör között oda-vissza tükrözték, amint azt a 12.9. ábra mutatja.
Ez a negatív eredmény, amely az éteráramlás hiányára utalt, annyira A szerkezetet egy nagy betontömbre
meglepő volt, hogy a kísérletet - bizonyos változtatásokkal - azóta szá­ erősítették, amely higanyban úszott,
mos különböző kutató elvégezte. Mindannyian megerősítették Michelson és így elkerülték az esetleges defor­
és Morley eredményét, megmutatva, hogy ha a csíkok valós elmozdulása mációk miatti torzulásokat, a megfi­
gyeléseket pedig úgy végezték,
létezik, akkor is legfeljebb csak a számított érték tört része. A mérések
hogy az egészet lassan és folyama­
legkiterjedtebb sorozatát D. C. Miller végezte.
tosan elforgatták a függőleges ten­
gely körül. Az egyik kísérletben
C
d = 11 m volt, így ha v = 29,9 km/s
és c = 300 000 km/s, akkor az útkü-
lönbségre 2,2 x 10~ cm-t kapunk.
5

6 x 10~ m hullámhosszú fény ese­


5

tén ez négytized hullámhossznyi


változást jelent, így a csíkok öttized
csíkkal mozdulnak el. A pontos
megfigyelések szerint a jósolt érték
10%-át sem érték el az eltolódások.

Berendezése lényegében a
Michelson és Morley-féle szerkezet
(12.9. ábra) volt, de nagyobb méret­
ben. 64 m-es fényutat használva
Miller úgy gondolta, hogy bizonyí­
tékot szerzett egy egyharmincad
csíknyi kis eltolódáshoz, amely pe­
riodikusan változott a csillagászati
idővel. Miller adatainak legújabb
elemzése azonban valószínűvé teszi,
hogy ezt a csekély eredményt az in­
terferométerben lévő kis hőmérsék-
letgrádiens okozta.
300 HULLÁMOPTIKA

12.14. A relativitás elve


A Michelson és Morley, valamint a Ez az elmélet az alábbi két alapvető posztulátumra támaszkodik:
kísérletüket megismétlők által ka­ 1. Az egyenletes mozgásra vonatkozó relativitási elv. A fizika törvényei
pott negatív eredmény része az ugyanazok minden egymáshoz képest egyenesvonalú egyenletes mozgást
Einstein által 1905-ben felállított végző rendszerben. Ennek következményeként egy megfigyelő sem észlel­
speciális relativitáselmélet hátte­ heti a rendszer mozgását a rendszeren belüli megfigyelés segítségével.
rének.
2. A fénysebesség állandóságának elve. A fény sebessége bármely vo­
natkoztatási rendszerben független a forrás sebességétől. Az 1. elvvel
együtt ez azt jelenti, hogy a fény sebessége független a forrás és a megfi­
gyelő relatív sebességétől.
Visszatérve illusztrációnkhoz (72.7. ábra), amely egy olyan megfigye­
lőt ábrázol, aki O-ban villant egyet, miközben v sebességgel mozog, a fen­
ti posztulátumok azt követelnék meg, hogy a megfigyelő által O'-ben vég­
zett bármilyen mérés azt bizonyítsa, hogy ő a szferikus hullámok közép­
pontja. De egy, az O pontban nyugalomban lévő megfigyelő úgy találná,
Albert Einstein (1879-1955). Ko­ hogy ő is a hullámok középpontjában van. E két, látszólag egymásnak el­
rábban a berlini Kaiser Wilhelm lentmondó állítás feloldása abban áll, hogy a mozgó rendszer tér- és idő­
Institut igazgatója, majd 1935-ben a skálája különbözik az álló rendszerétől. Az olyan térben elkülönülő ese­
princetoni Institute for Advanced mények, amelyek egyidejüek egy nyugalomban lévő megfigyelő szerint lát­
Study-ba kerül. Korunk egyik leg­
szanak egyidejúeknek a rendszerrel együtt mozgó megfigyelő számára.
zseniálisabb elméje, aki a relativitá­
son kívül a fizika számos területén A Michelson-Morley-kísérletek negatív eredményének első magyará­
alkotott nagyot. Híres törvénye a fo- zata az volt, hogy az interferométer karjának, amelyet a Föld mozgásával
toelektromos hatásról elsődleges párhuzamosan állítottak be, lecsökkent a hossza e mozgás miatt. Az ún.
fontosságú. 1921-ben Nobel-díjat Fitzgerald-Lorentz-féle összehúzódás követelte meg azt, hogy ha / egy 0

kapott. nyugalomban lévő tárgy hossza, akkor az Z -lal párhuzamos, v sebességű


0

mozgás az alábbi új hosszt eredményezze:

(12.4.)

Ez a törvény kielégíti azt a feltételt, hogy az éteráramlásnak köszönhető


útkülönbség egyszerűen kiesik. Természetesen a hosszváltozást nem mér­
hetnénk meg egy mérőrúddal, mivel az utóbbi ugyanilyen arányban men­
ne össze.
Ilyen típusú összehúzódás azonban más fizikai tulajdonságokban is
változásokat okozna. Számos kísérletet tettek ennek bizonyítására, ered­
ménytelenül. A relativitás első posztulátumának megfelelően az ilyen kí­
sérletek kudarcra vannak ítélve. Az éteráramlás nem létezik, és nincs sem­
miféle összehúzódás az interferométerrel együtt mozgó megfigyelő ese­
tén.
A speciális elmélet alapvető posztulátumaiból kiindulva bebizonyítha­
tó, hogy egy, a megfigyelőhöz képest mozgó vonatkoztatási rendszerben a
megfigyelt hossznak, tömegnek és időnek változnia kellene. Egy részecs­
ke tömege:
A FÉNY SEBESSÉGE 301

.2\
a megfigyelőhöz képest
ttiQ
•mn 1-- (12.5.)
nyugalomban lévő tömeget jelöli.

Ha a fényt, amire v = c, részecskékből álló anyagnak tekintjük (26.


fejezet), akkor a részecskék nyugalmi tömegüknek zérusnak kell lennie,
mivel máskülönben m végtelen lesz. Kísérleti mérések során, amelyeket
főleg nagysebességű elektronokkal végeztek, számtanilag igazolták a
(12.5.) egyenletet. A relativitáselméletnek más megfigyelhető következ­
ményei is vannak, amelyek közül a leginkább meglepőbbeket akkor kap­
juk, amikor az elméletet kiterjesztjük a gyorsuló rendszerekre és az
Nagyon sűrű csillagok (fehér
egyenletes mozgású rendszerekre. Az így adódó általános relativitáselmé­ törpék) színképének és csillagok
letből következtetéseket vonhatunk le a Naphoz közel haladó fénysugarak látszólagos helyzetének pontos
elhajlásáról, és az erős gravitációs mezőben lévő atomok által kisugárzott megmérése teljes napfogyatkozás­
fény frekvenciájának csökkenéséről. kor igazolták e két optikai hatást.
Az elmélet ezen kísérleti bizonyítékai elég meggyőzőek voltak, hogy az
általános relativitáselmélet helyességét általánosan is elfogadják. Az el­
mélet közvetlenül nem tagadja a Fresnel által megkövetelt éter létezését,
azt azonban határozottan állítja, hogy nem tudunk olyan kísérletet végez­
ni, amely bebizonyítaná a létezését. Ha ugyanis meghatározhatnánk egy
test mozgását az éterhez képest, akkor az étert rögzített koordinátarend­
szernek tekinthetnénk, amihez minden mozgást viszonyíthatnánk. De a re­
lativitás egyik következménye éppen az, hogy minden koordinátarendszer
ekvivalens, és egyik sem tekinthető kitüntetettnek. így, mivel a rögzített
éter nyilvánvalóan nem figyelhető meg, nincs okunk megtartani az elmé­
letét. Tagadhatatlan azonban, hogy történelmileg fontos, és a legfontosabb
előrelépések a fény tanulmányozásában az anyagi éter feltételezésén ala­
pultak.

12.15. A három elsőrendű relativisztikus hatás


Három optikai hatás létezik, amelyek nagysága a v/c első hatványától
függ. Ezek az alábbiak:

1. A Doppler-effektus
2. A fény aberráció
3. A Fresnel-féle tényező

Ezen hatások egyenleteit a 4.10., 12.2. és 12.10. részekben szereplő


klasszikus elmélet alapján vezették le. A relativitáselmélet tulajdonsága,
hogy az elsőrendű hatásokra ugyanazt az eredményt adja, mint a klasz-
szikus elmélet. Csak másodrendű hatások esetén, amelyek a v /c -től 2 2

függnek, különböznek a két elmélet előrejelzései. A Michelson-Morley-


302 HULLÁMOPTIKA

kísérletek ebbe az osztályba tartoznak. A két elmélet eredményei kis mér­


tékben még a fent felsorolt elsőrendű hatásoknál is különböznek a v/c má­
sodik és magasabb hatványai esetén. A relativitáselméletben ezeket az
egyenleteket a Lorentz-transzformáció alkalmazásával kaphatjuk meg. Ez
egy olyan eljárás, amellyel egy mozgás egyik koordinátarendszerben adón
jellemzőit egy másik, az elsőhöz képest egyenletesen mozgó koordiná­
tarendszerhez viszonyított adatokká alakítjuk. Habár nem túl célszerű in
leírni ennek az eljárásnak a matematikai részét, a legfőbb eredményeket
közöljük, és röviden meg is tárgyaljuk őket.
Amikor egy v frekvenciájú, periodikus hullám egyenletét újraírjuk a
megfigyelő vonatkoztatási rendszerének koordinátáival, a frekvencia új
értéke:
Ha összehasonlítjuk a sorfejtést
korábbi (4.26.) egyenletünkkel,
akkor látható, hogy a relativitásel­
mélet feltevései csak a második és
magasabb hatványokban különböz­
nek a klasszikus elmélet előrejelzé­ Ez a Doppler-effektus, amikor a forrás és a megfigyelő v sebességgel
seitől. közeledik egymáshoz az őket összekötő egyenes mentén.
Elméletileg ezek abból adódnak, hogy egy mozgó óra lassabban jár.
mint egy álló. íves elegánsan demonstrálta ezt a tényt, amikor összehason­
Ez a kísérlet úgy is igazolja a relati­ lította egy nagysebességű sugárban lévő hidrogénatom által kibocsátott
vitáselméletet, hogy egy másodren­ sugárzás frekvenciáit, először amikor a sugár a spektroszkóp felé közele­
dű hatás is megfigyelhető, amely a
dett, azután amikor távolodott tőle. A vonal nagy elsőrendű eltolódásai
klasszikus elmélet szerint nem léte­
mellett a magasabb, illetve alacsonyabb frekvenciák felé a két esetben,
zik. Az is megemlíthető, hogy a re­
lativitás egy másodrendű Doppler­ még kisebb eltolódást is megfigyelt és mért, amely mindkét esetben a na­
effektust is előre jelez, még arra az gyobb frekvencia irányában történt. Mivel a kérdéses kifejezés a sebesség
esetre is, amikor a forrás merőlege­ négyzetét tartalmazza, ugyanaz lesz bármilyen előjelű v esetén.
sen mozog a látómezőhöz képest. A fényaberráció és Airy kísérletének értelmezése egyszerűbb a relati-
visztikus nézőpontból. A második posztulátum alapján a fény sebessége
minden megfigyelő számára c, annak mozgásától függetlenül. így a 72.2.
(b) ábrára utalva, a megfigyelt c'-vel jelölt sebességet most már c-vel kell
jelölnünk. Az aberrációs szög képlete most már nem tg a = v/c, hanem:

v
sina = — (12.7.)
c

Jól ismert, hogy a szinusz és a tangens csak a harmadik és magasabb


hatványú kifejezésekben különbözik. Itt a szög annyira kicsi, hogy a kü­
lönbséget minden valószínűség szerint nem lehet észlelni. Airy kísérleté­
ben az a várakozás, hogy a szög növekedése figyelhető meg, ha a távcsö­
vet vízzel töltik meg, abból a feltételezésből eredt, hogy a víz csökkenti a
fény sebességét az éterben nyugvónak gondolt Naprendszerhez képest. De
a relativitás nézőpontja szerint a fény egyetlen „igazi" sebessége a meg­
figyelő koordinátarendszerében mért sebesség, és ez a (12.7.) egyenlet
A FÉNY SEBESSÉGE 303

ásul megadott a szöget zár be. Emiatt ha a sebesség nagyságát úgy


csökkentjük, hogy a fényt vízbe vezetjük, akkor az nyilvánvalóan nem vál­
asztatja meg az irányát.
A Fresnel-féle „éterhúzásnak" megfelelő pozitív hatás megfigyelhető,
amikor a közeg a megfigyelőhöz képest mozog (12.10. rész), de a relativi­
táselmélettel való értelmezése egészen más. A Lorenz-transzformáció
egyik eredménye az, hogy két, egymáshoz képest mozgó koordinátarend­
szerben megadott sebesség, nem a klasszikus mechanika módszerei alap­
ján adódik össze. Például két egy vonalban lévő sebesség eredője nem a
számtani összegük lesz. Legyen V fény sebessége egy mozgó közeg
0
a

koordinátarendszerében, és v ezen közeg sebessége a megfigyelő koor-


líiiáiarendszerében. Ekkor a fény eredő V sebessége a megfigyelőhöz ké­
pest nem egyszerűen V* + l > hanem:
0
v esz

Az Olvasó könnyen igazolhatja azt a


tényt, hogy ez az egyenlet ugyanazt
a V sebességet adja bármilyen v se­
bességgel mozgó megfigyelő esetén,
feltéve, hogy V = -
0
c
vákuum­
a z a z

ban.
A Fresnel-féle tényező kifejezése egyből következik a (12.8.) egyenlet­
ből, ha a másodrendű tagokat elhagyjuk. Ekkor a binomiális sort felhasz­
nálva az alábbi kifejezést kapjuk:

Az utolsó tag megint csak egy másodrendű mennyiség, és így elhagy­


ható. Ekkor a c/V helyébe n-t helyettesítve azt kapjuk, hogy:
0

(12.9.)
n \ n )

A megfigyelő által észlelt sebesség az 1 - l/n -szeresével változik,


2

amely pontosan a (12.2) egyenlet által megkövetelt érték. A relativisztikus


érvelésben nem szerepel semmiféle „húzás", az éternek pedig még a léte­
zését sem tettük fel.
304 HULLAMOPTIKA

Gyakorló feladatok

12.1. Számítsa ki (a) a Föld pályájának kerületét, és (b) a Föld keringési idejá
másodpercben, feltéve, hogy a fénysebesség 299 793 km/s, és a Föld Nap
körüli pályájának átlagos sugara 1,496 70 x 10 km! Számítsa ki (c) a Föld
8

átlagos pályasebességét km/s-ban, és egy csillag maximális aberrációs szö­


gét (aj szögben és (é) ívmásodpercben! Feltételezzük, hogy a Föld keringé­
si ideje 365,241 közepes naprendszerbeli nap.
Megoldás: (a) 9,404 04 x 10 km, (b) 3,155 682 x 10 s, (c) 29,800 34
8 7

km/s, (aj 0,005 695 38°, (é) 20,34 ívmásodperc


12.2. Jelenleg valószínűleg pontosabb a csillagászati aberrációs méréseket a Föld
sebessége meghatározásának tekinteni, mint a fény sebességének. Számítsa
ki a Föld pályasebességét öt tizedes jegyig (a) km/s-ban, és (b) m/s-ban. a
12.2. részben megadott aberrációs szög értékét és Michelson 1926-os c ér­
tékét használva!
12.3. Amikor Michelson egy 12 oldalú tükröt használt a fénysebességgel kapcso­
latos kísérletében, a kép szomszédos felületekről tükröződött vissza eredeti
helyzetébe. Számítsa ki a két hegycsúcson (Wilson-hegy és San Antonio-
hegy) lévő két jelzés közötti távolságot, ha a forgási sebesség pontosan 352
ford/s volt! Tegyük fel, hogy a fény sebességének legvalószínűbb értéke
299 792,5 km/s!
12.4. A fénysebesség-kísérletben Michelson, Pease és Pearson egy hosszú váku­
umcsövet és egy 32 oldalú forgó tükörprizmát használt. Számítsa ki a tü­
körprizma forgási sebességét, hogy megkapja az első mozdulatlan képet,
feltéve, hogy a fény által megtett teljes út 13,2870 km volt, és a fénysebes­
ség 299 793 km/s!
Megoldás: 705,090 ford/s
12.5. Számítsa ki (a) az egyik hullámcsoport / hosszát, ha Anderson Kerr-cellás
berendezése úgy volt beállítva, hogy a teljes útkülönbség 171,6985 m volt
és 11 hullámcsoportot tartalmazott! Ha a számított sebességet az szorzat
adja meg, számítsa ki (b) a ci ö sebességet, (c) a c fénysebességet vá­
eveg

kuumban, és (aj a C[ és a c közötti korrekciót km/s-ban! Tegyük fel,


evegS

hogy a levegő törésmutatója az adott időpontban 1,000 286 8 volt, az


oszcillátor frekvenciája pedig 19,20 MHz.
12.6. Igazolja a 12.9. részben leírt kijelentést, miszerint Fizeau kísérletében egy
0,460-os csíkeltolódás a fénysebesség olyan mértékű változásának felel
meg, amely egyenlő a víz sebességének felével! Feltéve, hogy a fény effek­
tív hullámhossza 5500 Á, és a víz törésmutatója 1,3330, számítsa ki, mek­
kora arányt eredményez ez!
12.7. A szén-diszulfid törésmutatója np = 1,629 50, és diszperziója dnldk = -1820
cm ezen a hullámhosszon. Számítsa ki (á) a vákuumbeli fénysebesség és
-1

a szén-diszulfidban lévő csoportsebesség arányát, és (b) a Fresnel-féle té­


nyező pontos értékét ebben az anyagban. A (12.2.) egyenletet meg kell vál­
toztatni, mert a mozgó vízmolekulák tényleges frekvenciája a Doppler-ef­
fektus miatt kissé megváltozik. Bizonyítsa be, hogy (c) ezt úgy is figyelem­
be lehet venni, hogy a Fresnel-féle tényező kifejezéséhez hozzáadjuk a
-{dnldk)l(Xln) tagot! Itt A a vákuumbeli hullámhossz. Útmutatás: a törésmu­
tató változzon lineárisan a frekvenciával, és helyettesítse be a Doppler-ef-
A FÉNY SEBESSÉGE 305

fektus által megváltoztatott új törésmutatót abba az egyenletbe, amely a


fény sebességét fejezi ki a mozgó közegben!
Megoldás: (a) 1,7367, (b) 0,6892
12.8. Tegyük fel, hogy egy méterrúd hosszanti irányban halad el egy megfigyelő
mellett a fény sebességének 30%-ával. Számítsa ki a látszólagos hoszszát
centiméterben!
12.9. Számítsa ki egy megfigyelő mellett a fény sebességének egyharmadával
elhaladó elektron látszólagos tömegét! Tételezzük fel, hogy az elektron
nyugalmi tömege 9,1096 x 10~ kg!
31

12.10. Egy 6,250 x 10 kg tömegű és 35,20 m hosszú űrhajó a fény sebességé­


6

nek 25%-ával halad el a Föld mellett. Számítsa ki (a) látszólagos tömegét,


és (b) látszólagos hosszát!
Megoldás: (a) 6,455 x 10 kg , (b) 34,082 m
6
13. fejezet A fény
elektromágneses
természete

A fény tulajdonságainak eddigi tanulmányozása arra vezetett bennünket,


hogy a fény hullámmozgás, amely rendkívül nagy sebességgel terjed. Az
interferencia és a diffrakció magyarázata során nem volt arra szükség,
hogy a hullámegyenletekben feltűnő y elmozdulás természetével kapcso­
latban bármilyen feltevéssel éljünk, mivel eddigi témáink során csak a
fényhullámok egymás közötti kölcsönhatásaival foglalkozunk. A követ­
kező fejezetekben azonban a fény és anyag közötti kölcsönhatásokat fog­
juk vizsgálni, és itt már szükségessé válik az általában „fényvektornak"
nevezett y mennyiség fizikai természetének meghatározása. Fresnel - aki
Ezt a rugalmastest-elméletet elég jól 1814-ben elsőként magyarázta meg kielégítő módon az interferenciát és a
lehetett használni optikai jelenségek diffrakciót a hullámelmélettel - úgy képzelte, hogy a fényvektor az éter
magyarázatához, és sok vezető" kuta­ anyagának tényleges elmozdulását jeleníti meg. Magáról az éterről azt
tó támogatta, mint pl. Lord Kelvin, hitték, hogy egy mindent átható, nagyon kis sűrűségű és nagy merevségű
még 1880-ban is. szubsztancia.

13.1. A fényrezgések transzverzális természete

A rugalmastest-elmélettel szembeni fő kifogás az, hogy a fény teljesen


transzverzális hullámmozgásként viselkedik, vagyis a rezgések mindig
merőlegesek a hullámmozgás irányára. Hosszirányú fényhullámokat soha
nem észleltek. Ennek kísérleti bizonyítéka a fénypolarizáció vizsgálatából
adódik (16. fejezet), és annyira egyértelmű, hogy itt megalapozott tény­
ként kezelhetjük. Minden általunk ismert rugalmas test képes mind longi­
tudinális, mind transzverzális hullámokat továbbítani; valójában bizonyos
körülmények között nem is lehet úgy létrehozni transzverzális hullámot
hogy vele egy időben ne keletkezzék longitudinális hullám. E nehézség
áthidalására sok elmélet született, de valamennyi nagyon mesterkélt volL
Továbbá magának az éternek, mint anyagnak az elmélete is meglehetősen
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 307

tűnt, amennyiben legfontosabb tulajdonságait sem sikerült


i mechanikai kísérletekkel észlelni.
Igf megérett az idő arra, hogy Maxwell egy olyan elmélettel álljon elő, James Clerk Maxwell (1831-1879)
• K K nem csak azt követelte meg, hogy a fény rezgéseinek szigorúan a kísérleti fizika professzora az ang­
•i—in in 11 íli n il kell lenniük, hanem a fény és az elektromosság között is liai Cambridge University-n. Már 15
: kapcsolatot teremtett. „Az elektromágneses mező dinamikai el- évesen eljuttatta egy dolgozatát a
Royal Society-hez. Az elektromág-
' c. írásában, amelyet a Royal Society előtt 1864-ben olvasott fel,
nesesség területén végzett kutatásai
elméleti kutatásainak eredményeit négy alapvető egyenlet for- egy zseni kézjegyét viselik magu­
i lette közzé, amelyeket ma mint a híres Maxwell-egyenleteket is- kon. A gázok kinetikai elméletét is
Ezek Oersted, Faraday és Joseph Henry korábbi, az elektromos­ Maxwell helyezte biztos matemati­
mágnesesség kapcsolatával foglalkozó kísérleti eredményein ala- kai alapokra. Neki tulajdonítják
Az egyenletek ezeket a kapcsolatokat tömör matematikai formá- a molekuláris sebességek eloszlásá­
i összegzik, és kiindulási pontot biztosítanak az összes elektromágneses nak jól ismert törvényét is.
; kutatásához. A következő fejezetekben meg fogjuk mutatni, hogy
i magyarázhatók meg velük a transzverzális fényhullámok.

I3L2. Maxwell egyenletei vákuumra

az egyenleteknek a levezetését itt nem közöljük, mivel az elekt-


és mágneses törvények meglehetősen széleskörű áttekintését igé-
. Ehelyett ebben a fejezetben csak a legegyszerűbb alakjukban, vá-
alkalmazva adjuk meg az egyenleteket, majd ezután bebizonyít-
jpk. hogy olyan hullámok létezését vetítik előre, amelyek tulajdonságai
aaegegyeznek a fényhullámokéval. A különböző típusú közegeknél alkal-
i módosításokkal a következő fejezetek megfelelő helyein foglal-

üaxwell egyenletei négy vektoregyenlet formájában írhatók fel, de


jónk számára, akik nem annyira járatosak a vektori jelölésekben, differen-
oalegyenletek formájában közöljük őket. Ekkor az első két egyenletet
••Bt két, háromtagú egyenletcsoportot kell kifejeznünk. Vákuum esetén,
jsMHodrású koordinátarendszert használva:

1«£.
C ét 17 dz

1 dH z
dH,
(13.1.) (13.2.)
€ ét dz dx

1 9E. dH v
dH^
c ét dx dy
308 HULLÁMOPTIKA

A másik két egyenlet a következő alakban írható fel:


A (13.3.) egyenlet csupán azt fejezi
ki, hogy vákuumban nem létezik dEr dE Y dE 7 dHx dH dH, n

szabad elektromos töltés. A (13.4.) -+- -+- -0 (13.3.) —^ + — -+—í- =


y
0 (13.4.)
egyenlet pedig abból az a feltétele­ dx dy dz dx dy dz
zésből származik, hogy vákuumban
szabad mágneses pólus sem létezik. Ezek a parciális differenciálegyenletek megadják az E vektor (az elekt­
romos térerősség) és a H vektor (a mágneses térerősség) közötti térbeli és
időbeli összefüggéseket. E , E és E az E három derékszögűtengely-
x y z

irányú komponense, H , H és H pedig H komponensei. Az elektromos


x y z

mezőt elektrosztatikus, a mágneses mezőt elektromágneses egységekben


mérjük. Azt a rendszert, amely az elektromos mennyiségeknél elektroszta­
tikus, mágneses mezőknél pedig elektromágneses mértékegységeket hasz­
nál, Gauss-féle mértékegységrendszerként ismerjük. Gyakorlati számítá­
sokra ugyan nem ez a legalkalmasabb, itt mégis megfelelő, és a további­
akban is ezt fogjuk alkalmazni. A (13.1.) és (13.2.) egyenletekben lévő
fontos c állandó jelenléte természetesen a mi mértékegység-választásunk­
tól függ. Ez az állandó az áram elektromágneses és elektrosztatikus
egységeinek hányadosa.
A (13.2.) egyenletek Faraday indukált elektromotoros erőre vonatkozó
törvényét fejezik ki. így az ezen egyenletek bal oldalán található mennyi­
ségek a mágneses mező időbeli változásának sebességeivel arányosak,
míg az eredő elektromos mezők térbeli eloszlása a jobb oldalon látható.
Ezek az egyenletek nem adják meg közvetlenül az elektromotoros erő
(e.m.e.) nagyságát, hanem csak az elektromos mező változásainak ütemét
a három tengely mentén. Speciális feladatoknál az egyenletek integrálása
szükséges ahhoz, hogy magát az e.m.e.-X megkapjuk.

13.3. Eltolási áram

Maxwell legfontosabb új hozzájárulása ezekhez az egyenletekhez a


(13.1.) egyenlet állítása volt. Ez az elektromos áram keltette mágneses
mezőre vonatkozó Ampere-törvény kiterjesztéséből adódott. A jobb oldali
tagok a H mágneses mező térbeli eloszlását adják meg, de a bal oldali
mennyiségeknek - első látásra - nem sok közük van az elektromos áram­
hoz. Mégis az elektromos mező időbeli változását jelentik. Maxwell erre
mint egy áramnak megfelelő mennyiségre, az eltolási áramra utalt, amely
addig folyik, amíg az elektromos mező változik, és ami ugyanolyan mág­
neses jelenségeket idéz elő, mint a közönséges vezetési áram.
dE
Az egyik illusztrálási módja annak, hogy a — mennyiség megfelel az
dt
elektromos áramnak, a 13.1. ábrán látható. Ahogy az i áram egy pillanatig
folyik, a lemezeken elektromos töltés akkumulálódik, amíg a kondenzátor
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 309

Képzeljünk el egy C elektromos


kondenzátort, ami villamos
vezetékkel a B elemhez van kötve,
és az egész berendezés vákuumban
van, még a kondenzátor lemezei
között is vákuum található.

ELI. ábra.
Meámolási áram fogalma

a c d e m feszültségére fel nem töltődik. A zárt S felületen ezalatt a pillanat-


• f i idő alatt egy bizonyos áram folyik, de látszólag semmi sem lép ki ab­
béi. Folytonossági meggondolásokból Maxwell arra a következtetésre ju-
M . hogy annyi áramnak kell kifolynia egy ilyen felületen, mint amennyi
lefolyik. Hagyományos értelemben viszont semmiféle áram nem folyik a
laadenzátor lemezei között. A folytonosság elve csak akkor teljesül, ha
mm feltételezzük, hogy a tér ezen részén az elektromos mező változása egy
dE
f h i á u áramnak felel meg, vagyis a j áramsűrűségnek, ami vei arányos
dt
•eaayiség. A mi mértékegységrendszerünkben ezt az áramot a j = 1/4 n
dE
é s a — szorzata adja meg. Megjegyezzük, hogy az eltolási áram vákuum-
dt
mm Jofyik", de azonnal megáll, ha az E állandóvá válik.
Fontos megjegyezni, hogy a (13.1.)
A (13.1.) és (13.2.) egyenletek közötti hasonlóság azonnal látszik. A
és a (13.2.) egyenletek felírhatok a j
C112.) egyenlet alapján egy változó mágneses mező e.m.e.-t produkál. Ezt 1 dE
Faraday észlelte először, és nagyon egyszerű kísérletileg igazolni. A eltolási árammal is, a í-
113.1.) egyenlet alapján egy változó elektromos mezőnek egy mágneses c dt
•Kzőt kellene eredményeznie (magnetomotoros erő). Ez a gondolat sok­ kifejezés 4?ij -szel való helyettesíté­
x

kal kevésbé ismerős, és semmilyen egyszerű kísérlettel nem lehet bemu- sével, illetve a másik két tag hasonló
mmL E különbségnek az az oka, hogy egyetlen anyag sem vezeti úgy a átalakításával.
•égnesességet, mint ahogy egy fémdrót az elektromos áramot. Az a saját­
ság, hogy némely anyag vezeti az elektromosságot, volt az egyetlen oka
, hogy a (13.2.) egyenletet előbb fedezték fel, mint a (13.1.) egyen-
Ez utóbbi helyessége azzal bizonyítható, hogy a Maxwell-egyenle-
: sikeresen magyarázzák a természeti jelenségeket.
310 HULLÁMOPTIKA

13.4. Az elektromágneses síkhullámok egyenletei


Vegyük az x irányba mozgó síkhullámok esetét, amelyeknél a hullámfront
síkja párhuzamos az yz síkkal. Ha a rezgések E és H változásait jelenti,
akkor azt látjuk, hogy bármelyik hullámfrontnál az egész síkban bármely
pillanatban állandóknak, y és z szerinti parciális deriváltjaiknak pedig zé­
rusnak kell lenniük. Ennél fogva a (13.1.) és (13.2.) egyenletek alakja a
következő lesz:

A (13.5.) és (13.7.) egyenleteket


együtt megvizsgálva feltűnik, hogy = 0
C dt
az E longitudinális komponens
x

mind térben, mind időben állandó.


Ehhez hasonlóan a (13.6.) egyenlet 1 dE _ _ dH y z

(13.5.) = -—+- (13.6.)


első sorából és a (13.8.)-ból látható, c dt dx
hogy H szintén konstans. így ezek­
x

nek a komponenseknek semmi kö­


1 dE, dH
zük nincs a hullámmozgáshoz, ha­ v

nem a hullámrendszerre szuperpo- c dt dx


nált állandó mezőket jelenítik meg.
dE r
= 0 (13.7.) (13.8.)
dx

így magukra a hullámokra felírható:

E =0x H =0
x

Ez természetesen azt jelenti, hogy a hullámok transzverzálisak, ahogy


előbb állítottuk.
A négy megmaradó egyenletnél látjuk, hogy a (13.5.) második és a
(13.6.) harmadik egyenletében E és H szerepel, míg a (13.5.) egyenlet y z

harmadik és (13.6.) második egyenletében E és H . Tegyük fel pl., hogy z y

az E jelenti a fényvektort, így egy síkban poláros hullámmal kell foglal­


y

koznunk, amelynek a rezgései y irányúak. Ekkor E = H = 0 lesz, a mara­ z y

dék két egyenlet pedig:

1 dE y dH z 1 dH z

(13.9.)
C dt dx c dt dx

Most deriváljuk az első egyenletet t szerint, a másodikat pedig x szerint.


Ekkor:

1 dE 2
y dH 2
z 1 d H. _d E
z 2
y

c dt 1
dxdt C dtdx dx
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 311

Ha H deriváltjait kiküszöböljük, akkor azt kapjuk, hogy:


7

dE 2
y
(13.10.)
dt 2

Hasonló módon a (13.9.) első egyenletét x szerint, a másodikat pedig t


szerint deriválva:

(13.11.)
dt '
2
' dx 2

Ekkor a (13.10.) és (13.11.) egyenletek alakja megegyezik a síkhullá-


így láthatjuk, hogy a (13.5.) és
mok hullámegyenletével, ahol E , ill. H tölti be az y irányú elmozdulások
y z
(13.6.) négy egyenlete közül kettő
szerepét. A hullámegyenlettel való összehasonlítás mindkét egyenletnél előre jelzi az elektromos mező vek­
azt mutatja, hogy a sebesség: torának xy síkban polarizált hullá­
mának létezését, valamint a mágne­
v = c. (13.12.) ses mező vektorának xz síkban
polarizált kísérő hullámát is.
A (4.1.) egyenlet alakjában a következő módon jeleníthetők meg:

E =j\x±ct)
y H =f(x±ct).
z (13.13.) A két hullám kölcsönösen függ egy­
mástól, egyik sem létezhet a másik
Ha a (13.5.) és (13.6.) másik két egyenletével kezdjük a levezetést, nélkül. Mindketten transzverzális
hullámok, amelyek vákuumban c se­
akkor egy másik hullámpárt kapunk, amelyek az xz síkban az elektromos
bességgel terjednek, ami az elektro­
mező vektorával síkban polárisak. Ez a hullámpár teljesen független az mos egységek aránya (13.2. rész).
előzőtől, és külön is létezhet. Az egymásra merőlegesen rezgő két hullám
keverékéből polarizálatlan fény jön létre, ha E és E között nincs állandó
y z

fáziskapcsolat.

13.5. Az elektromágneses hullám képi


megjelenítése
Az elektromágneses hullám legegyszerűbb típusa az, amelynél a (13.1.)
egyenletben szereplő / függvény a szinusz vagy a koszinusz. Ez a síkban
poláros monokromatikus síkhullám. Az E és a H vektorok három kompo­
nense ekkor a következő alakban írható fel:

£ =0
x E = A sin (cot-kx)
y E =0
z

H =0
x H =0
y H = A sin (mt-kx).
z (13.14.)

Ha ezen mennyiségek deriváltjait behelyettesítjük a (13.1.) - (13.4.)


egyenletekbe, akkor könnyen igazolható, hogy megoldásai a Maxwell-
egyenleteknek.
312 HULLÁMOPTIKA

A 13.2. ábra az E és H x tengely


y z

menti értékeinek görbéjét mutatja, a


(13.14.) egyenleteiknek megfelelő­
en. A síkhullámok egy csoportjában
az E és H értékeit x bármely érté­
y z

kénél azonosak az x = konst. síkban;


így ez az ábra mindössze egy bizo­
nyos y-hoz és z-hez tartozó helyzetet
mutat.
13.2. ábra.
Az elektromos és a mágneses térerősségvektorok elhelyezkedése síkban polarizált
monokromatikus hullám esetén

A 13.2. ábrával kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyeznünk.


Először is: a hullám elektromos és mágneses alkotói fázisban vannak egy­
mással, azaz ha E maximális értékű, H szintén az lesz. E két vektor rela­
y z

tív irányai, - ahogy az ábrán is látható - megfelelnek a (13.14.) egyenlet­


nek. Másodszor: az elektromos és a mágneses mező vektorainak amplitú­
dói egyenlők. Hogy az itt használt mértékegységrendszerben ezek az amp­
litúdók tényleg számszerűen megegyeznek, az is mutatja, hogy a (13.14.)
egyenletben mindegyik hullám amplitúdója A.

13.6. Fény vektor elektromágneses hullámban


Kettős természeten itt az elektromos Az elektromágneses hullám kettős természete felveti azt a kérdést, hogy
ill. mágneses természet értendő, vajon az elektromos vagy a mágneses mező vektora-e a fényvektor. En­
nem pedig a később tárgyalandó - nek a kérdésnek nincs sok értelme, mivel mindkettőről feltételezhetjük,
és általánosan használt - részecske­ hogy az előző fejezetekben használt „elmozdulásoknak" felelnek meg.
hullám természet.
Bármely interferencia-, vagy diffrakciós jelenség során az elektromos hul­
lámok ugyanúgy adódnak össze, mint a mágneses hullámok. Egy szem­
pontból azonban az elektromos komponensek a dominánsak. A 17.12.
részben be fogjuk bizonyítani, hogy az elektromos mező vektora az,
Feltételezhetően a szem retináját is amely a fényérzékeny lemezre hat, és fluoreszkáló hatásokat okoz. Ebben
az elektromos mező vektora befo­ az értelemben tehát az elektromos hullám az, amely igazi fényt hoz létre,
lyásolja. míg a mágneses hullám - bár ugyanúgy létezik - kevésbé fontos.

13.7. Az elektromágneses hullám energiája


és intenzitása
A mechanikai hullámok intenzitására a 4.3. részben már megmutattuk,
hogy arányosak az amplitúdó négyzetével. Az elektromágneses egyenle­
tek ugyanerre az eredményre vezetnek. Vákuumban az elektromágneses
mező energiasűrűségét a következő kifejezés adja meg:
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 313

E +H
2 2 EésHa mező pillanatnyi értékei,
Egységnyi térfogatban lévő energia = (13.15.) amik itt egyenlők. Az energia egyik
8;t fele az elektromos mező vektorához,
a másik fele pedig a mágneses mező
Ezen vektorok nagysága bármely hullámban pontról pontra változik; vektorához köthető.
így ahhoz, hogy egy véges tartomány energiáját megkapjuk, E (vagy H )
2 2

átlagát kell kiértékelni. A (13.14.) egyenlet síkhullámára kiszámítható,


hogy E = 1/2 A , ahol az 1/2 tényező a szinuszfüggvény négyzetének az
2 2

összes szögre vett átlaga. Emiatt egy elektromágneses hullám energiasű- Az Olvasót emlékeztetnünk kell ar­
ra, hogy a fenti állítások csak váku­
rfísége A /8;r lesz, ahol A vagy az elektromos, vagy a mágneses kompo­
2

umban terjedő hullámra érvényesek.


nens amplitúdója.
Egy anyagban nem csak a sebesség
A hullám intenzitása egyszerűen az előbbi kifejezés és a c szorzata lesz, lesz más, ásEésH nagysága sem
mivel ez az egységnyi területen másodpercenként áthaladó energia. így lesz többé egyenlő. Az arányossági
azt kapjuk, hogy: tényezőtől eltekintve azonban az in­
tenzitást továbbra is valamelyik hul­
lám amplitúdójának négyzete fogja
1 = ^ A 2
. (13.16.) megadni (15.9. rész).
8rc

13.8. Gyorsított töltés sugárzása


Egy elektromos vagy mágneses mező ábrázolásának kényelmes módszere Ezeket mindenki ismeri, aki leg­
az erővonalak alkalmazása. alább alapszinten tanult az elektro­
Vegyünk egy nyugalomban lévő kis elektromos töltést az A pontban mosságról és mágnesességről. Min­
den erővonal a mező irányát mutatja
[13.3.(a) ábra]. Az erővonalak a töltésből minden irányba mutató egyene­
a vonal minden pontjában, mégpe­
sek, amelyek egyenletesen oszlanak el a térben. Ugyanez lenne a helyzet,
dig úgy, hogy az erővonal bármely
ha a töltés állandó sebességgel mozogna AB irányba, feltéve, hogy ez a se­ pontjához húzott érintő az adott
besség nem túl nagy. E két esetben (a nyugalomban lévő és egyenletesen pontra helyezett kis töltésre vagy
mozgó töltés esetén) nincs elektromágneses sugárzás. pólusra ható erő irányát adja meg.
Az elektromágneses sugárzás létrehozásához a töltés gyorsítására van Tehát ez az érintő az adott pontban
szükség. Egy különösen egyszerű esetet mutat a 13.3.{b) ábra. az elektromos vagy mágneses mező
Láthatjuk, ahhoz, hogy folytonos erővonalakat kapjunk, össze kell őket irányát adja meg.
kötnünk az RR' és a QQ' közötti területen, nagyjából úgy, mint az ábrán.
Ez minden vonalban egy jól látható ugrást eredményez. Az ugrás pontos
formája az A és B közötti gyorsulás módjátóll függ, vagyis, hogy egyenle­
tes vagy valamilyen nem egyenletes gyorsulásról van-e szó.
Mi a jelentősége egy ilyen ugrásnak az erővonalban? Ha kiválasztunk a
hurkon egy P pontot [J3.3.(c) ábra], a P pontban a vonalhoz húzott E érintő
vektor megadja az adott pontban a mező pillanatnyi irányát. Ezt tekint­
hetjük a nyugalomban lévő töltés által létrehozott E és egy transzverzális
0

E, eredőjének. Az E, vektor jelenti az elektromágneses hullám elektromos


mezejének vektorát, amelyről az előzőekben szó esett. Ha az ugrás több
pontjánál elvégezzük ezt a szerkesztést, megkapjuk a 13.3.(d) által bemu­
tatott változásokat. Ez nyilván nem periodikus hullámforma, hanem csak
egy impulzus. Az E,-re merőleges H vektornál hasonló impulzus lép fel.
314 HULLÁMOPTIKA

Gyorsítsuk az eredetileg az A pont­


ban nyugalomban lévő töltést AC
irányba. A gyorsítás csak addig tart,
amíg a töltés eléri a B pontot, ettől
kezdve állandó sebességgel mozog.
Ebben az esetben információt nyer­
hetünk a töltésből kiinduló erővona­
lak későbbi alakjáról. Legyen a
gyorsulási idő A-ból fi-be Aí, és
legyen az egyenletes mozgás ideje
B-ből C-be t. Amikor a töltés C-be
ért, t + Ar-vel az indulása után, az
eredeti erővonalaknak az RR' íven
(amelyet A körül c(t + At) sugárral
rajzoltuk be) kívül fekvő részei sem­
milyen módon nem torozulhatnak.
Ez abból következik, hogy minden
elektromágneses zavar c sebesség­
gel terjed. A C pontban a sebesség 13.3. ábra.
egyenletes, és az erővonalaknak Elektromágneses impulzus kibocsátása egy gyorsított töltésből
egészen az QQ' körívig (amelyet B
körül ct sugárral rajzoltunk be) Ez a példa az elektromágneses sugárzás létrehozásának több fontos
egyenletesnek és egyenesnek kell jellemzőjét is megmutatja. A legfontosabb az a tény, hogy E, csak akkor
lenniük, mivel a töltésnek a f idő létezik, ha a töltés gyorsul. Nem keletkezik sugárzás, ha a töltés nem
alatt egyenletes volt a sebessége. gyorsul, és megfordítva, egy gyorsuló töltés kisebb-nagyobb mértékben
mindig sugároz. A példa azt is bemutatja, hogyan lehet a sugárzás elektro­
mos mezője merőleges a terjedés irányára. Az E, vektor nagyságát a
13.3.(d) ábra megszerkesztésével kapjuk, azaz a hullám amplitúdója nyil­
Elméletileg megmutatható, hogy a
vánvalóan függ az ugrás meredekségétől, ezt pedig az határozza meg,
gyorsuló töltés energiasugárzásának
mértéke a gyorsulás négyzetével hogy a töltés milyen hirtelen gyorsult A-ból B-be.
arányos. Végül pedig a sugárzás amplitúdója a szöggel oly módon változik,
hogy az AC vonalra merőleges irányban maximális, és az A C-re merőle­
ges mindkét irányban nullára csökken. Könnyen belátható, hogy az ampli­
túdó arányos az AC és az aktuális irány közötti szög szinuszával.

13.9. Periodikus mozgást végző


töltés sugárzása
Ha a 13.3. ábra töltése periodikus mozgást végez ahelyett, hogy egyszerű
gyorsuláson menne keresztül, a sugárzás nem egyetlen impulzus, henem
folyamatos hullámok formájában jelentkezik. Minden periodikus mozgás
gyorsulással jár, és ezért sugárzásra kényszeríti a töltést. Mi itt csak két
különösen egyszerű esetet vizsgálunk meg: a lineáris periodikus mozgásét
és az egyenletes körmozgásét.
Az ábra (Jb) részében a pozitív töltés az óramutató járásával ellentétes
irányban forog körbe a (perspektivikusan) bemutatott yz síkban. Ugyanez
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 315

Ha a 13.4.(a) ábra pozitív töltése


egyszerű harmonikus mozgással
halad az A és B határok között,
akkor minden erővonal szinuszgör­
be alakúvá válik. Legyen a I3.4.(a)
Et E
ábra felső görbéje egy ilyen vonal,
pl. amelyik AB-re merőlegesen ha­
i ' •
E

lad. A bemutatott pillanatban az E


dISL
T (a)
—W W elektromos erő iránya megegyezik a
vonal különböző pontjaiban az
ezekhez húzott érintők irányával.
Felbontva ezeket a zavar nélküli E
hullám kibocsátása egy periodikus mozgást végző töltésből
n

mezőre és a keresztirányú E, kom­


ponensre, a különböző E, értékeket
most olyan E, értékeket ad meg, amelyek állandó nagyságú- közvetlenül alattuk láthatjuk. Ezek
: irányuk a hullám mentén haladva változik. A nyilak hegyei az erő- szintén szinuszgörbe alakúak, és az
: hasonló spirálon vannak, de negyed hullámhossznyira elmozdul­ elektromos mező vektorának válto­
t a •erjedési irányba, ami itt az x tengely. A vektorok ilyen csavarszerű zását jelentik a hullám mentén. Ez
a cirkulárisan polarizált hullámok tulajdonsága. Itt érdemes egy síkban polarizált hullám.
hogy ha megvizsgálnánk az y vagy a z tengely menti sugár-
WmX, azt kapnánk, hogy az az yz síkban polarizált. E két eset tényleges
nnagfigyelése a Zeeman-hatásnál lehetséges (26.1. rész)

1 3 J 0 . Az elektromágneses hullámok létezésének


• r r t z - f é l e igazolása

Laaak. hogy egy egyenletrendszerrel kezdve az elektromágnesesség je-


haaéeének kezelését, Maxwell be tudta bizonyítani az elektromágneses
'Inflánuk lehetségességét, és határozott kijelentéseket tett a hullámok ke-
•tnnszéséről, valamint tulajdonságáról.
Bármilyen gyorsított töltés létrehozza őket, keresztirányú hullámok, és
szabad térben c sebességgel mozognak. A Maxwell által megjósolt hullá­
s o k kísérleti létrehozása és észlelése Hertznek sikerült. 1887-ben jelentős
tÉi'ili l ni II ilni kezdett, amely a rádióhullámokkal, azaz nagy hullám-
hasszn elektromágneses hullámokkal kapcsolatos első fontos kísérleteket
jrleasette. Hertz módszerének lényeges elemeit a 13.5. ábra mutatja be.
E hullámzások frekvenciája az áramkör indukciójától és kapacitásától
mfg. Hertz oszcillátoránál ezek nagyon kicsik voltak, a frekvencia pedig
ennek megfelelően nagy; néhány kísérletében elérte a 10 Hz-et. így na­
9

gyon sebesen gyorsuló elektromos töltésről van szó, amelynek elektro-


aaígneses hullámokat kell sugároznia.
Hertz kísérletében az elektromágneses hullámok jelenlétét egy, az osz-
caaatortól nem messze lévő rezgőkör észlelte, amely egy állítható távol­
ságú, egy nagyon vékony kisülési hézaggal megszakított kör alakú veze-
Kkből állt. A hullám változó mágneses ereje egy váltakozó e.m.e-l indu-
316 HULLÁMOPTIKA

Két sík sárgaréz lemez van össze­


kötve egy kisülési hézaggal, és egy
A Forrás

o
indukciós tekerccsel nagy feszült­
ségre töltve a lemezek közt szikrák Detektor
keletkeznek. Ismert, hogy a lemezek
Az indukciós ,Kisülési
,
kisülése oszcilláló. Amikor a réscsú­ tekercshez JJÍT
m

8
h é z a

csok közti potenciálkülönbség eléri


azt a pontot, hogy a köztük lévő le­
vegő vezetővé válik, egy szikra ke­
letkezik. Ez az elektronok hirtelen V
áramaként jelentkezik a résben, és a
két lemez töltéseinek előjelei felcse­ 13.5. ábra.
rélődnek. De mivel a levegő még Hertz elektromágneses hullámforrása és detektora
mindig vezető, ez ellenáramot hoz
létre, azaz egy újabb előjelcserét, és kált a körvezetékben, amelynek méretei olyanok voltak, hogy sajátrezgé­
a folyamat addig ismétlődik, amfg a seinek frekvenciája megegyezett a forrás frekvenciájával. így indukált
rés ellenállása el nem nyeli hőként rezgés keletkezett a rezonáló detektorban, és ez végül szikrákat keltett a
az energiát. résben.
Egyszerií dolog volt bebizonyítani, hogy a hullámok síkban polarizáltak
Hertz sok más kísérletet végzett voltak, E-vel y irányban és H-val z irányban. Ha a hurkot 90°-kal elfor­
ezekkel a hullámokkal; megmutatta
gatták úgy, hogy az xz síkba került, a szikrák megszűntek.
többek között, hogy a hullámok
visszatükrözhetők és fókuszálhatók
egy hajlított fémreflektorral, és hogy
meg is törhetők, miközben egy nagy
30°-os prizmán haladnak át. E tekin­
13.11. Elektromágneses hullámok sebessége
tetben tehát ugyanúgy viselkedtek, szabad térben
mint a fényhullámok.
A Hertz-féle elektromágneses hullámok létezésének legmeggyőzőbb bizo­
nyítéka annak bemutatása, hogy a sebességük megegyezik az elméleti
egyenlet (13.12.) által meghatározott sebességgel. A sebességet nem köz­
vetlenül, hanem közvetve határozták meg a hullámhossz megmérésével.
Ekkor a rezgés ismert frekvenciájából a sebességet a v = A összefüggéssel
Mercier későbbi munkája, amelyet számíthatjuk ki. A hullámhossz megmérésére a közvetlen hullámok és a
vákuumcsöves oszcillátorral keltett sík fémreflektorról visszavert hullámok interferenciájával állóhullámokat
csillapítatlan hullámokkal végzett, a hoztak létre. A csomók helyzete abból határozható meg, hogy a detektor
2,9978 x 10 m/s-os eredményhez
8
ezekben a pontokban nem szikrázott. Az 5,5 x 10 Hz-es frekvencia mel­
7

vezetett. lett A-t körülbelül 5,4 m-nek találták, amely v-re 3 x 10 m/s-hoz nagyon
8

közeli értéket ad. A meghatározás nem lehetett pontos, mert a rezgések


nagy mértékben csillapodtak (csak 3-4 keletkezett minden szikra után),
ezért a hullámhosszt nem tudták pontosan meghatározni.
A 12.6. részben már láttuk, hogy az üregrezonátorral nyert megnöveke­
dett precizitás hogyan adott egy újabb értékes jegyet a fény sebességében.
A (13.12.) egyenlet alapján a megfigyelt sebességnek egyenlőnek kell
lennie c-vel, azaz az áram elektromágneses és elektrosztatikus egységének
arányával. Mint már említettük (19.7. rész), ezt az arányt különböző mód­
szerekkel pontosan megmérték, a legújabb érték 2,997 81 x 10 m/s. Ez
8
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 317

az elektromágneses hullámok mért sebessége, és pontosan


a Michelson és mások által végzett legújabb fénysebesség-
CL a 12.1. táblázatot). A levegő és más légköri nyomáson lévő
az egyenletek kis változtatására van szükség (15. fejezet), de
sebesség is csak kis mértékben különbözik a vákuumban mért A fényhullámoknak mint elektro­
mágneses jelenségnek a magyaráza­
arra kell következtetnünk, hogy a fény rendkívül rövid ta, amely Maxwellnél csak egy
elektromágneses hullámokból áll. A polarizáció bizonyíté- elegáns elmélet, azóta valósággá
. - a m e l y megmutatja, hogy a fényhullámok keresztirányú hullá- vált, és a fény és anyag egymásraha­
oÉfc—sok más hasonló bizonyíték van még. A spektroszkópia bebizonyí- tásának vizsgálatakor felhasználjuk
azt a tényt, hogy a fény a hullámok
Wtmx hogy az atomok elektronokat tartalmaznak, és hogy (feltételezve
terjedési irányára merőleges elektro­
• B cfcknoook gyorsulását, amint az atommag körül mozognak) ezzel mos mező, valamint a terjedési
aiBg^aaázhaió a színképvonalak polarizációja és intenzitása. Ráadásul a irányra és az elektromos térerősség­
4UC ábrán bemutatott rádióhullámok, amelyek nyilván elektromágneses re egyaránt merőleges mágneses
folytonosan mennek át az infravörös fényhullámok tarto- mező rezgése.

n 17. Cserenkov-sugárzás
A OLS. részben azt mondtuk, hogy az egyenletes sebességgel mozgó töl-
ajtaesn sugároz energiát, hanem egyszerűen magával viszi az elektromág-
a n e s aaezejét Ez mindaddig igaz, amíg a töltés vákuumban halad. Ha
asjjsbaai anyagi közegen halad át, pl. amikor egy nagysebességű elektron
mgf proton behatol egy darab üvegbe, sugározhat kis mennyiségű ener-
gpáL még ha állandó is a sebessége. Ennek feltétele az, hogy a töltött ré-
—•«*»» sebessége nagyobb legyen, mint a fény c/n hullámsebessége a
híKgben. Ekkor egy olyan hullámot hoz létre, mint az a lökéshullám,
aasetyet egy a hangsebességnél gyorsabban mozgó lövedék kelt.

13-6. ábra.
A Cserenkov-sugárzáskor keletkező kúphullámok keresztmetszete
318 HULLÁMOPTIKA

Ugyanolyan tulajdonságú, mint egy E hullámok keletkezése a Huygens-elv (11.1. rész) alkalmazásának
csónak által keltett hullám, amely nagyszerű példája. Legyen a 13.6. ábrán egy olyan elektron, amely egy
akkor keletkezik, amikor a csónak 1,50-es törésmutatójú üvegen halad át a fénysebesség kilenctized részével.
gyorsabban halad, mint a vízhullá­ (Ehhez nagyjából 661 kV potenciálkülönbséggel kellene felgyorsítani.)
mok. Azokat a zavarokat, amelyeket az elektron sorban az O, O' és O" helyze­
tekben keltett, azok a másodlagos hullámok jelölik, amelyeknek a sugarai
OA, OA' és OA", az eltelt idővel és a c/n sebességükkel arányosan. Az
eredő hullámfront az ezekhez húzott közös érintő, és egy fél nyílásszögű
kúp alakját veszi fel. Mivel OA merőleges a hullámfrontra, az ábrából lát­
ható, hogy 6-t az alábbi kifejezés adja meg:

sin0 = — = — - , (13.17.)
nv np

Ráadásul n legnagyobb értékénél ahol v a feltöltött részecske sebessége és 3 =v/c. Ha3 = 0,9, mint a pél­
(kék fény) a kúp keskenyebb, és a dánkban is, 6 körülbelül 48°. A sugárzás jelentős része látható fény, és
fénysugarak kúpjának külső széle szemmel vagy fényérzékeny lemezzel is észlelhető. A diszperzió, vagyis n
kék lesz, míg a belső széle piros. színfüggése (13.17.) egyenlet nem tökéletesen pontos.
Ez a fajta sugárzás ma már egyszerűen megfigyelhető a nukleáris
fizikában használt nagysebességű részecskéknél. A kúp szögének megmé­
résével meghatározható a részecskék sebessége és energiája.
Az egyetlen részecske áthaladásából keletkező fényt fotosokszorozó
csővel észlelhetjük. Ez a nukleáris fizikusok által használt Cserenkov-
számláló alapelve.

Gyakorló feladatok

13.1. Egy rádióadó hullámainak frekvenciája 32,56 MHz, és merőlegesen érkez­


nek egy fémlemez lapos felületére. Á visszavert és beeső nyalábok állóhul­
lámokat keltenek, amelyekben a csomók 460,3 cm-re vannak egymástól.
Milyen eredményt ad ez a hullám sebességére, ha a levegő törésmutatóját
elhanyagoljuk?
Megoldás: 299 747 km/s
13.2. Bizonyítsa be, hogy az alábbi megoldás kielégíti a Maxwell-egyenleteket!
E = A sin (<ot +ky) E = 0 E = 0
X y z

H =0
x H =Q
y H = A ún (M+ky)
z

(a) Melyik síkban polarizált a hullám, és (b) milyen irányban halad? (c) írja
le az egyenleteket!
13.3. Módosítsa a (13.14.) egyenleteket úgy, hogy (a) egy síkban polarizált hul­
lámot írjanak le az xy síkbeli E rezgéssel, de 30°-os szöget zárva be az x
tengellyel, és (b) egy olyan hullámot írjanak le, melynek rezgései ellipszi­
sek az xy síkban (elliptikusan polarizált hullám)!
A FÉNY ELEKTROMÁGNESES TERMÉSZETE 319

DA Az alábbi egyenletekből kiindulva (a) készítsen listát a (13.1.) egyenle­


tektől a (13.4.) egyenletekig előforduló parciális deriváltakról!

E = A sin (wt -ky)


x H =0
x

£, = 0 H =0
y

E- = 0 H = A sin (cot -ky)


z

(b) Mutassa meg közvetlen behelyettesítéssel, hogy ezek a deriváltak


kielégítik az alábbi egyenleteket!

1dE 1 dE
- = — u>Acos(<ot-ky) = 0 — - = -kA cos((uí - ky) = 0
c dt c dy

1 dH, 1 d£.
-= wAcos(a)t-ky) = 0 — - = -kA cos(cor - ky) = 0
c dí c dy

115. (a) Bizonyítsa be, hogy a 13.3. (bj ábrán aQésR közötti erővonalszakasz
egyenes, ha a töltés gyorsulása egyenletes! (b) Mutassa meg e szakasz
meredekségéből, hogy az EQ/E, arány 1/r-szerint csökken, és emiatt bár- Megjegyzés: az £ -t a Coulomb-
0

mely jelentős távolságban a transzverzális komponens lesz túlsúlyban! törvény adja meg!
IU. Egy vákuumban, elektromos és mágneses mezőben mozgó e töltésre ható
teljes F erőt az alábbi összefüggés adja meg:

ahol feltesszük, hogy a v sebesség merőleges a H mezőre. Számítsa ki egy


olyan elektronra ható elektromos és mágneses erők arányát, amely a
hidrogénatom első Bohr-pályáján van, és amelyre E = H =0,0242 (Gauss-
féle egység)!
13.7. Számítsa ki egy napsugár elektromos térerősségének amplitúdóját, ha in­
tenzitása 1,20 kW/m ! 2

13JL Mutassa meg, hogy egy gyorsított töltés elektromágneses hullámának


amplitúdója sin 6-val változik, ahol 6 a megfigyelés iránya és a gyorsítás
iránya közti szög! (b) Rajzolja le a sugárzás intenzitásának poláris képét a
szög függvényében!
1X3. Bizonyítsa be, hogy egy elektrosztatikus egységben mért töltés, és egy
ugyanolyan, elektromágneses egységben mért töltés arányának dimenzió­
ja megegyezik a sebességével! Megjegyzés: mindkét esetben a Coulomb-
törvényből induljon ki!
1 3 . 1 0 . A Poynting-tétel azt mondja ki, hogy egy elektromágneses hullám energia­
áramát az alábbi kifejezés adja meg:
S a Poynting-vektor, és a zárójelben
S = — (E X H), lévő kifejezés a vektorszorzatot
4 n
jelenti.
Bizonyítsa be, hogy a 13.5. és a 13.7. részek következtetései meg­
egyeznek a Poynting-tételel, különös tekintettel az áram irányának és
nagyságának az E és H irányához és nagyságához való viszonyára!
320 HULLÁMOPTIKA

13.11. Vezessen le egy kifejezést a nyomásra, amelyet a sugárzás egy tökélete­


sen elnyelő felületre gyakorol, figyelembe véve az impulzusát, ha feltéte­
lezzük az Einstein-féle tömeg és energia közti kapcsolatot, és ha figye­
lembe vesszük egy c sebességgel mozgó elektromágneses hullámtömegét!
13.12. Egy 560 MeV energiájú protonnyaláb áthalad egy különlegesen sűrű
kvarcüveglapon, ahol n = 1,750. (a) Számítsa ki a Cserenkov-sugárzás és
a protonsugár üvegen belüli iránya közti szöget! (b) Mi a fi értéke e proto­
nok esetén?
Fényelnyelés 14. fejezet
és fényszórás

Amikor szilárd, folyékony vagy gáz-halmazállapotú anyagon fénynyaláb


halad át, a fény terjedését két fontos hatás befolyásolja: (7) ahogy a fény
egyre beljebb hatol a közegbe, úgy csökken - kisebb-nagyobb mértékben
- az intenzitása, valamint (2) a haladási sebesség a közegben kisebb lesz,
mint szabad térben. Az intenzitásveszteség főleg az abszorpciónak kö­ A fényelnyelés kifejezés - ahogy azt
szönhető, jóllehet egyes körülmények között a szórás is jelentős szerepet ebben a fejezetben használjuk -
tölthet be. Ebben a fejezetben az fényelnyelés és a fényszórás következ­ a fény intenzitásának csökkenésére
ményeit tárgyaljuk, míg a közegnek a fény sebességére gyakorolt hatását, utal, amint az anyagon áthalad.
amely a diszperzióval függ össze, a következő fejezetben elemezzük. (4.9. rész)

14.1 Általános és szelektív fényelnyelés


Akkor mondjuk, hogy egy anyag általános fényelnyelést mutat, ha minden
hullámhosszúságú fény intenzitását közel azonos mértékben csökkenti.
Látható fény esetén ez azt jelenti, hogy az áteresztett fényben a szem nem
lát feltűnő színt. Csupán a fehér fény teljes intenzitásának csökkenése kö­
vetkezik be, ezért az ilyen anyagok szürkének látszanak. Egyetlen olyan
anyagot sem ismerünk, amely minden hullámhosszúságú fényt egyenlő­
képpen nyel el, ám léteznek anyagok, mint pl. bizonyos szuszpenziók és a
vékony féligáteresztő platinarétegek, amelyek ezt a kikötést elég széles
tartományban megközelítik.
Szelektív fényelnyelés esetén az anyag a fény bizonyos hosszúságú hul­
lámait nagyobb mértékben nyeli el, mint más hullámhosszokat. Gyakorla­
tilag minden színes anyag a színét a látható spektrum egy, vagy több ré­
szén mutatkozó szelektív fényelnyelésnek köszönheti. Ebből következik,
hogy egy zöld üvegdarab tökéletesen elnyeli a spektrum piros és kék szé­
leit, az áteresztett fény fennmaradó része pedig a szem számára zöld érze-
let eredményez. A legtöbb természetes tárgy, úgymint festékek, virágok,
stb. színei a szelektív fényelnyelés következtében jönnek létre. Azt mond-
322 HULLÁMOPTIKA

Egy vékony aranyfólia pl., fény­ juk, hogy ezek a tárgyak pigment- vagy testszínt mutatnak, a felületi szín­
visszaverés esetén sárgának látszik, től eltérően, minthogy színüket az anyagba bizonyos mélységben behatoló
fényáteresztésnél pedig kékeszöld­ fény eredményezi. A behatoló fény aztán szórás, illetve visszaverődés so­
nek. Ezen anyagok fényelnyelése rán eltérítődik, és elszakad a felszíntől, de csak miután bizonyos vastagsá­
nagyon nagy. Ez magas visszaverő-
gú közegen áthaladt, és a szelektíven elnyelt színeit elvesztette. Az ilyen
dési együtthatót, ugyanakkor ennek
esetekben a test által elnyelt fény a test valódi abszorpciójával arányos, és
megfeleló'en alacsony abszorpciós
együtthatót eredményez. ugyanúgy függ a hullámhossztól is. A felületi színek ezzel szemben a fel­
színen bekövetkező visszaverődés folyamatából erednek (14.7. rész).
Egyes anyagoknak, főleg az olyan fémeknek, mint az arany vagy a réz, bi­
zonyos színeknél nagyobb a visszaverőképességük, mint más színeknél,
és ezért a róluk visszavert fény színes. Az átmenő fény itt a kiegészítő
színben látszik, míg testszínnek ugyanazt a színt látjuk az átmenő és a
visszavert fénynél egyaránt.

14.2. A fényelnyelés
és fényszórás közti különbség
A 14.1. ábrán I intenzitású fény lép be egy hosszú, füsttel töltött üveg­
0

hengerbe. A henger másik végén kilépő fénynyaláb I intenzitása kisebb,


mint I . Adott füstsűrűség esetén a kísérletek azt mutatják, hogy / a füst­
0

oszlop d hosszúságától a 4.9. részben megállapított exponenciális törvény


szerint függ:
Itt a-t általában abszorpciós együtt­
hatónak nevezik, mivel a közvetlen 7 = / e -ad
0 (14.1.)
fénynyalábból elveszített fény ará­
nyára jellemző érték.
Jelen esetben viszont I intenzitáscsökkenése túlnyomórészt nem a fény
valóságos eltűnésének tudható be, hanem abból következik, hogy a füstré­
szecskék némi fényt oldalra szórtak, és ezzel a közvetlen fényből eltávolí­
tottak. Még nagyon ritka füstnél is, a csövet elsötétített szobában oldalról
figyelve könnyedén felfedezhető egy jelentős I intenzitású szórt fény. Az
s

ablakon át a szobát átszelő napsugarakat a levegőben lebegő finom por­


szemek teszik láthatóvá.
A valódi fényelnyelés a fény tényleges eltűnését jelenti, azt az energiát,
amely az elnyelő anyag molekuláiban hőmozgássá alakul. Ez a fenti kísér­
letben csak kis mértékben fog bekövetkezni, így ebben az esetben a-ra az

14.1. ábra.
Finoman elkülönülő részecskék fényszórása, pl. füstben
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 323

együttható" elnevezés nem megfelelő, a-t többnyire két Sok esetben a vagy a a másikhoz
a s

áBónak tekinthetjük: a valódi abszorpciónak köszönhető a - b ó l ,a


viszonyítva elhanyagolható, ellen­
a szóródást jellemző a -ből áll. így a (14.1.) egyenlet a követke-
s
ben fontos, hogy e két különböző'
alakul: folyamat meglétét felismerjük, to­
vábbá azt is, hogy sokszor mindkét
tényező megjelenik.
(14.2.)

Szilárd anyagok és folyadékok fényelnyelése


átlátszó tartályba zárt szilárd vagy folyékony anyag bizo-
rastagságán egyszínű fény hatol keresztül, előfordul, hogy a fényei-
következtében az átmenő fény intenzitása a beeső fény intenzitása-
sokkal kisebb lesz. Ha a beeső fény hullámhossza változik, az ab-
nagysága is kisebb vagy nagyobb mértékben módosul. Annak
módját, ahogy a fényelnyelés mértéke széles hullámhossztarto-
egyidejűleg vizsgálható, a 14.2. ábra szemlélteti.
Ha M üveghez vagy v í z h e z hasonló „átlátszó" anyag, a színkép F-n
•aegelenő, látható hullámhosszakat képviselő része tökéletesen folytonos
• B E E . m i n t h a M nem is lenne jelen. Ha M színes, a spektrum egy, az M

mmú eltávolított hullámhosszaknak megfelelő része eltűnik, ezt abszorpci-


mt javnak nevezzük. Szilárd anyagok és folyadékok esetén ezek a sávok
j S e g ö k e t tekintve csaknem mindig folytonosak, végeiken fokozatosan el­
t e l i Mivulva.
Még a látható tartományban átlátszónak bizonyult anyagnál is észlelünk
BHCD szelektív fényelnyelést, ha a megfigyeléseket az infravörös vagy az
• • ö i b o l y a tartományban elég távolra kiterjesztjük. Prizmás spektrográf
•Bsználatánál az ilyen kiterjesztés jelentős kísérleti nehézséggel jár, mivel
• B e á n a k a prizmáknak és lencséknek az anyaga (általában üveg) erős sze­
lektív fényelnyelést idézhet elő e tartományokban. Emiatt az infravörös-
BMtományban 25 000 Á (vagy 2,5^ím), illetve az ultraibolya tartományban
körülbelül 3800 Á értékeken felül szilícium-dioxid anyagú üveg nem

S\ egy fényforrás, amely hullám­


hosszak folytonos tartományát bo­
csátja ki, mint például egy közön­
séges volfrám izzószálas lámpa.
A fényforrásból érkező fényt az Lj
lencse teszi párhuzamossá, majd a
fény az M elnyelő közeg bizonyos
vastagságán halad át. Ezután a
14.2. ábra. fényt egy prizmás spektrográf résére
Kísérleti elrendezés szilárd anyagok, folyadékok, valamint gázok fókuszálja, és a színképről a P leme­
fényelnyelésének megfigyelésére zen készül felvétel.
324 HULLÁMOPTIKA

14.1. táblázat
Néhány optikai anyag alkalmazhatóságának határhullámhossza

Az áteresztés határai, Á

Anyag Ultraibolya Infravörös


Koronaüveg 3500 20 000
Flintüveg 3800 25 000
Kvarc (Si0 )
2 1800 40 000
Fluorit (CaF ) 2 1250 95 000
Kősó (NaCl) 1750 145 000
Káliumklorid (KC1) 1800 130 000
Lítium-fluorid 1100 70 000

használható. A kvarc az infravörös tartományban valamivel tovább, az


ultraibolyában pedig sokkal tovább használható. A 14.1. táblázat azoknak
a tartományoknak a határait mutatja, melyekben a különféle prizmákhoz
használt átlátszó anyagok észlelhető fénymennyiséget eresztenek át.
A fényképlemezek érzékenységét Az infravörös megfigyelésekhez való prizmák általában kősóból ké­
növelő módszerek révén manapság szülnek, míg ultraibolyához a kvarc a legelterjedtebb. Ultraibolya-spekt­
az infravörös tartományban egészen rográfban semmiféle előnyt nem jelent, ha fluoritot használunk, hacsak a
13 000 A értékig fényképezhetünk.
fény útjából a levegőt tökéletesen el nem távolítjuk, mivel a levegő 1850 Á
Ezen túl általában a keletkezett hő
alatt erős fényelnyelést mutat. Ugyanígy, e hullámhossz alatt különleges
mérésén alapuló eszközt, pl. hő-
elemoszlopot alkalmaznak, bár módon készített fényképlemezeket kell alkalmazni, mivel az emulzió zse­
6 ,am-ig a megvilágításból adódó latinjának fényelnyelése a hagyományos lemezeket körülbelül 2300 Á
elektromos ellenállás-változást hasz­ alatt érzéketlenné teszi.
nosító fotovezető elem nagyobb ér­ Az abszorpciós méréseket a teljes elektromágneses színképre kiterjeszt­
zékenységet ad. ve azt találjuk, hogy egyetlen olyan anyag sem létezik, amely valamilyen
hullámhossznál erős fényelnyelést ne mutatna. A fémek általános fényel­
nyelést tanúsítanak, ez az esetek többségében nagyon csekély mértékben
A látható fénynél átlátszatlan ezüst­
fólia e hullámhossz ultraibolya fé­ függ a hullámhossztól. Ez alól vannak azonban kivételek, mint az ezüst
nyénél csaknem teljesen átlátszó le­ esetében, ami 3160 Á közelében kimondott „áteresztő sávval" rendelkezik
het. A dielektrikumok, melyek a vil­ (1. a 17.14. ábrát).
lamosságot gyengén vezetik, kifeje­ Általában véve azt mondhatjuk, az ilyen anyagok röntgen- és y-suga-
zetten szelektív fényelnyelést mutat­ raknál, azaz a kb. 10 Á alatti hullámhosszú fényhullámoknál többé-kevés­
nak, ami legkönnyebben akkor ta­ bé átlátszóak. Hosszabb fényhullámok felé haladva, az ultraibolya legtá­
nulmányozható, ha a szórás elkerü­ volabbi részén egy nagyon erős fényelnyelést mutató tartományra bukka­
léséhez homogén, pl. egy kristály, nunk, mely néhány esetben a látható tartományra, vagy azon túl is kiter­
folyékony vagy amorf szilárd
jedhet, ugyanakkor más esetekben megállhat a közeli ultraibolyában (1. a
állapotban állnak rendelkezésre.
14.1. táblázatot).
Az infravörös tartományban további abszorpciós sávokkal találkozunk,
ezek azonban végső soron a rádióhullámok tartományában csaknem teljes
áteresztőképességet mutatnak.
Ebből következik, hogy a szigetelő anyagoknál általában három kiter­
jedt fényáteresztési tartomány megjelenésére számíthatunk, egy a legrövi-
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 325

mü> hullámhosszak, egy másik a közepes, (esetleg a látható részt is ma­


f l a foglaló) hullámhosszak, egy pedig a nagyon nagy hullámhosszak
• a a e t é n . E tartományok határai különböző anyagokban nagyon változa-
• o k lehetnek, és egyes anyagok, mint pl. a víz, a látható tartomány hullá-
ssai számára átlátszóak, a közeli infravörösnek pedig átlátszatlanok lehet­
lek, míg mások, mint pl. a gumi, a látható tartományban érkező hullá­
sakban átlátszatlannak, az infravörösben pedig átlátszónak bizonyulhat-

1 4 4 . Gázok fényelnyelése
• s n o s é g e s nyomáson minden gáz elnyelési színképe keskeny, sötét csí- Ha a gáz két- vagy többatomos mo­
áll. Egyes esetekben az is lehetséges, hogy folytonos abszorpciós lekulákból áll, az éles színképvona­
nyokat találunk (29. rész), de a gáz halmazállapotú anyagok szín- lak a molekulákra jellemző abszorp­
a fent említett éles vonalak jellemzők. Ha egyatomos gázt, mint ciós sávok rotációs szerkezeti alak­
ját öltik fel.
pl héliumot vagy higanygőzt vizsgálunk, az eredmény valódi vonalas
•pa 11111111 lesz, gyakran világosan, elhatárolódó vonalsorozatokkal. Az el-
színképben a vonalak száma mindig kevesebb, mint a kibocsátási
en. Az alkálifémek gőzeiben pl., közönséges körülmények között
kizárólag a fősorozat színképvonalai figyelhetők meg. Ennélfogva az el­
l i l ű i színkép egyszerűbb, mint a kibocsátási színkép.
h l ismét az elnyelési színkép az egyszerűbb, és ugyanannál a gáznál ke­
vesebb sáv figyelhető meg elnyelés, mint kibocsátás esetén.

1 4 5 . Gázok rezonanciája és fluoreszkálása


Gondoljuk végig, mi történik a beeső fény gáz által elvont energiájával.
Ha valódi fényelnyelés lép fel, a 14.2. rész definíciója szerint ez az ener­
gia mind hővé alakul, és a gáz valamelyest felmelegszik. Ha nem túl ala-
•y a nyomás, általában ez következik be. Miután egy atom vagy mole-
. a fénynyalábból energiát vett fel, egy másik részecskének ütközhet,
és az ilyen ütközések a részecskék átlagos sebességének növekedését
eredményezik.
Az az időtartam, amíg egy atom, ütközés előtt nagyobb energiájú,
gerjesztett" állapotban létezhet, csak körülbelül 10~ vagy 1 0 s, és ha
7 -8

eaaryi időn belül nem ütközik, az atom sugárzás útján szabadul meg az
energiától. Kis nyomáson, mikor az ütközések közötti idő viszonylag
R. W. Wood (1868-1955). Kísérleti
• a g y . gáz másodlagos sugárzásforrássá alakul, és nem megy végbe való­
a

fizika professzor a John Hopkins


di abszorpció. Az újra kibocsátott fény hullámhossza ez esetben általában University-n. A fizikai optika sok
asegegyezik a beeső fény hullámhosszával, ekkor ezt rezonanciasugárzás­ területén úttörő munkát végzett, az
mik, nevezik. Ezt a sugárzást R. W. Wood fedezte fel, és tanulmányozta amerikai fizika egyik legszínesebb
Behatóan. alakja volt.
326 HULLÁMOPTIKA

A fényforrás egy hosszú, vízszintes


A ív, melyet egy, a tetején hosszú,
A spektrográfhoz
az ívvel párhuzamosan kivágott résű
dobozban helyezünk el. Közvetlen e
fölött található egy B vízzel teli
üvegcső. A cső hengeres lencseként
működik, a vákuumban jódgőzt tar­
talmazó C cső tengelye mentén kon­
centrálja a fényt. A gőz fluoreszkáló
fényét a C cső végén levő síkablakra
irányított spektroszkóppal figyeljük
meg. A cső másik vége kúpos és fe­
ketére festett, nehogy visszavert
fény jusson a spektroszkópba, amit
az ablakhoz közel elhelyezett, kerek
14.3. ábra.
lyukkal ellátott ernyő is segít. A C
Kísérleti elrendezés egyszínű fénnyel gerjesztett jódgőz fluoreszkálásának
fölé helyezett csiszolt R tükröző fe­
megfigyelésére
lület növeli a megvilágítás intenzi­
tását. Ha B kálium-dikromát és neo-
dímium-szulfát oldatot tartalmaz, Az elnevezés eredete világos, hiszen a jelenség a már említett hangvilla
akkor kizárólag a higany zöld A5461 rezgésével rokon. Bizonyos körülmények között a újra kibocsátott fény a
fényét ereszti át. beeső fénynél nagyobb hullámhosszúságú lehet. Ezt a jelenséget fluoresz-
kálásridk nevezik.
Használatos a „fluoreszcencia" kife­
A rezonanciánál és a fluoreszkálásnál egyaránt a közeg némi fényt tá­
jezés is.
volít el a közvetlen sugárnyalábból, és az átmenő fény spektrumában sötét

A közönséges higanyspektrum vo­ Fluoreszkálás


nalain (az ábra szaggatott vonalain)
kívül, melyek közönséges tükrözés
vagy Rayleigh-féle szórás eredmé­
nyeként vannak jelen (1. a 14.10.
részt), egy sorozat csaknem azonos
térközökkel elválasztott, a vöröstől a
zöldig terjedő színképvonal figyel­
hető meg. Ezek a módosult hullám­
hosszúságú fluoreszkáló fényt kép­ Raman-hatás
2536 Á
viselik.

J I II I I I L

4047 Á 4358 Á 5461 Á


14.4. ábra.
Fényképfelvételek: (a) higanyív spektruma; (b) fluoreszkáló jód spektruma;
(c) a (b) kinagyított része; (d) hidrogén Raman-spektruma; (e) folyékony szén-
tetraklorid Raman-spektruma; (f) higanyív
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 327

vonalak keletkeznek. A rezonancia és fluoreszkálás egyike sem sorolható Egy gáz rezonanciasugárzása köny-
a fényszóráshoz tartozó jelenségek közé. A különbséget a 14.12. részben nyen bemutatható egy nátriumlámpa
•esszük majd világossá. segítségével. Egy vákuumpumpához
csatlakoztatott üveggömbben kis da­
Egy gáz fluoreszkálása legkönnyebben jódgőzzel mutatható be, mely
rab fémnátriumot helyezünk el.
kétatomos I -molekulákból áll. A szénív fehér fénye - ha szobahőmérsék­
2
A nátrium a Bunsen-égó' melegítésé­
leten vákuumban jódgőzt tartalmazó izzóban fókuszáljuk - zöldes színű nek hatására a gömb egyik részébó'l
•Ínycsóvát hoz létre. A 14.3. ábrán bemutatottak szerint higanyív egyszí- a másikba párolog, felszabadítva
an fényét felhasználva még ennél is érdekesebb kísérlet végezhető. ezzel az e fémben mindig hatalmas
A 14.4. ábra (b) és (d) részeit ily módon készített spektrogramból rep- mennyiségben megtalálható hidro­
•adokálták, bár a B csőbe vizet töltöttek. gént. Elég nagy vákuum elérése
után a gömböt lezárjuk, és az ív fé­
nyét egy lencsével az izzóra fóku­
száljuk. Az izzót természetesen ol­
1 4 . 6 . Szilárd anyagok dalról kell megfigyelni egy sötét
é s folyadékok fluoreszkálása szobában. A nátriumot a lánggal fi­
noman melegítve a beeső' fény útját
mutató sárga fénykéve látható. Ma­
Ha szilárd anyagot vagy folyadékot - olyan fénnyel, amit képes elnyelni -
gasabb hőmérsékleteken az izzó
eiósen megvilágítunk, az anyag fluoreszkáló fényt bocsáthat ki. Stokes fénykéve egyre rövidebb lesz, végül
szabálya szerint a fluoreszkáló fény hullámhossza mindig nagyobb lesz, az üveg belső felületén csupán vé­
nánt az elnyelt fény hullámhossza. A fluoreszcein vizes oldata a fehér kony fénylő hártyának fog látszani.
fény kék részét elnyeli, és zöldes színárnyalatú fénnyel fluoreszkál. Ennek
következtében az oldaton áthatoló fehér fénynyaláb oldalról figyelve zöld
fény kibocsátásával válik láthatóvá, de az edény végéről megnézve vörö­
ses színű lesz. Egyes oldatoknál az újra kibocsátott fény jelenléte tartósabb
emiatt a világítás a beeső fény kikapcsolása után több másodpercig
nagy akár percig is tart. Ezt foszforeszkálásnak nevezzük.
Az ultraibolya fénnyel megvilágított fogak természetellenesen fényes­ Higanyív ultraibolya fényével kü­
nek tűnnek, a műfogak viszont tökéletesen feketének látszanak. Egy má­ lönféle tárgyakat megvilágítva na­
sik példa a rubin drágakő tündöklő piros színe, ami szintén a fluoreszká- gyon meglepő fluoreszkáló hatáso­
kat hozhatunk létre. Beszerezhető
tásnak tulajdonítható. Lásd a 24. fejezetet.
különleges nikkel-oxid üveg, mely a
látható fény tartománya számára
csaknem teljesen átlátszatlan, ellen­
1 4 . 7 Szelektív tükrözés. Reziduális sugarak ben a k 3650-hez közeli erős hi­
ganyvonalak csoportját szabadon át­
Akkor mondjuk, hogy egy anyag szelektíven tükröz, ha egyes hullám­ ereszti. Ha az üvegen az ívnek csak
ez a fénye hatol át, sok szerves és
hosszakat a többinél sokkal erősebben ver vissza. Ez általában azoknál a
szervetlen anyag majdnem kizárólag
hullámhosszaknál következik be, amelyeknél a közeg nagyon erős ab­
fluoreszkáló fénye révén válik látha­
szorpcióval rendelkezik. Most dielektrikumokról beszélünk, vagyis olyan tóvá.
anyagokról, amelyek nem vezetik az elektromosságot. A fémek esete
meglehetősen eltérő, azzal a 17. fejezetben foglalkozunk majd. Az, hogy a
szelektív tükrözés, a fényelnyelés és rezonanciasugárzás között szoros
összefüggés áll fenn, R. W. Wood higanygőzön végzett érdekes megfi­
gyeléséből érthető meg. Egy higanymilliméter kis töredékének nyomásá­
nál a higanygőz - ha higanyív A 2536 fényével világítjuk meg - rezonan­
ciasugárzást bocsát ki magából. Ahogy a gőz nyomása növekszik, a
328 HULLÁMOPTIKA

A négy kvarclemezen (öi-től Ő4~ig)


való visszaverődés után a sugárzást
egy G drótrács és egy T termooszlop
segítségével elemezve azt találjuk,
hogy a sugárzás csaknem teljesen
8,5 /ím hosszúságú hullámokból áll.

14.5. ábra.
Kísérleti elrendezés szelektív tükrözés során keletkezett reziduális sugarak
megfigyelésére

Néhány, a látható tartományban erős rezonanciasugárzás mindinkább a gőznek arra a felületére, amelynél kon­
abszorpciós sávokkal rendelkező centrálódik, a beeső sugárzás belép, vagyis a tároló edény belső fala felé.
szilárd anyag szelektív tükrözést is Elég magas nyomást elérve végül a másodlagos sugárzás többé már nem
mutat. Ennek egyik példája a fuk- látható, kivéve, ha azt a visszaverődés törvényének megfelelő szögből
szinfesték. Az ilyen anyagoknak jel­ nézzük. Ebben a szögben a beeső fény teljes 25%-a a megszokott módon
legzetesen fémes csillogó, erős szí­
visszaverődik, miután a fennmaradó fény elnyelődött, és az atomok üt­
nük van. Ez egy bizonyos hullám­
közése következtében hővé alakult. Ez a nagy tükrözés azonban - mely e
hosszúságú fény nagyon nagy tükrö­
zésének köszönhető, mely olyan tartományban a fémekéhez hasonló - egyedül a A 2536 hullámhossznál lé­
nagy, hogy gyakran „fémes" tükrö­ tezik. Más hullámhosszak szabadon áthaladnak. Ebben a kísérletben fo­
zésnek is nevezik. Ez a fajta tükrö­ lyamatos átmenet tapasztalható a rezonanciasugárzásból a szelektív tükrö­
zés okozza az anyagok felületi szí­ zésbe.
nét (14.1. rész). A szelektív tükrözés legfontosabb alkalmazása a távoli infravörös tarto­
mányban található abszorpciós sávok helyének meghatározása.
Felfedezték pl., hogy a kvarc a kö­ A hullámhosszak keskeny sávjának elkülönítésére használt reziduális
rülbelül 8,5 fim vagy 85 000 Á hul­ sugarak módszere ezen a tényen alapul. A 14.5. ábrán S a hőmérsékleti
lámhosszúságú sugárzások 80-90 sugárzás forrása, mely folytonos spektrumot ad.
százalékát visszaveri. Ha feltételezzük, hogy ez a hullámhossz mindegyik kvarcfelületen 90%-
ban, más hullámhosszak pedig 4%-ban verődtek vissza, négy visszaverő­
dés után az előbbi hullámhossznak (0,9) = 0,66-od része marad meg, míg
4

az utóbbinak mindössze (00,4) = 0,000 002 6-od része. Sok anyag rezi­
4

duális sugarainak hullámhosszát mérték meg már ezzel a módszerrel.


A mért leghosszabb hullámok között szerepel a nátrium-klorid 52, a
kálium-klorid 63, valamint a rubídium-klorid 74 //m-es hullámhossza.

14.8. A fényelnyelés
és a tükrözés közötti kapcsolat
A rezonanciasugárzás keletkezésének elektromágneses elméletében felté­
telezik, hogy a fényhullámok olyan anyaghoz érkeznek, ami a közölt hul­
láméval megegyező sajátfrekvencián való rezgéshez képes kötött töltése­
ket tartalmaz. Mivel egy e töltésre az E elektromos mező eE erővel hat,
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 329

i E olyan frekvenciával változik, mely pontosan illeszkedik a


részecske „normális"rezgéseinek frekvenciájához, nagy amplitúdó
• eL Ennek eredményeként a töltött részecske ugyanolyan frekven-
dektromos hullámot fog másodlagos sugárzással kibocsátani. Kis
i gázban, ahol az atomok egymástól viszonylag távol helyezked-
• n t cl. az elnyelhető frekvencia élesen elhatárolódik, és nincs szisztema-
• B B B összefüggés a különböző részecskék által újra kibocsátott fény fázi­
sai közön. Az N részecskénél megfigyelhető intenzitás ekkor az egyetlen
•HOKskétől származó intenzitásnak épp /V-szerese lesz (5.4. rész). Ez tör-
• B B K a lezonanciasugárzásnál.

Másrészt, ha a részecskék egymáshoz közel helyezkednek el, és erős


•ffcsönbaiásban vannak egymással, amiként folyékony vagy szilárd anyag­
iamis, a fényelnyelés nem korlátozódik egy élesen elhatárolt frekvenciára,
i elég tekintélyes tartományt ölel fel. Ennek következtében a szom-
részecskék által újra kibocsátott sugarak fázisa meg fog egyezni.
: szabályos visszaverődést teremt, mivel a felületi atomok másodlagos
ntjainak együttese a beesési szöggel megegyező szögben távo-
visszavert hullámot alakít ki. A Huygens-elv tulajdonképpen pon-
i ezt az elképzelést használja a visszaverődés törvényének bizonyl­
at Ebből eredően a szelektív tükrözés egyben rezonanciajelenség is,
t anyagban lévő kötött töltések sajátfrekvenciáihoz közeli hullámhosz-
i jelenik meg erőteljesen. Az anyag ezeket a hullámhosszakat nem Amennyiben a fényelnyelés teljesen
át, hanem erőteljesen visszaveri. Valódi fényelnyelés, illetve a hiányozna, a kérdéses hullámhosz-
ja hővé alakulása az itt érintett rezgő töltések nagy amplitúdója szaknál a tükrözőképesség 100%-os
: kisebb-nagyobb mértékben ugyancsak bekövetkezhet. lenne.

14.9. Kis részecskék fényszórása


A finoman lebegő anyag felhőjében fénynyaláb áthaladásakor fellépő ol-
•a&rányú szórást a 14.2. részben említettük. Az, hogy ez a jelenség mind
a •sörözéssel, mind a fényelhajlással szorosan összefügg, a 14.6. ábra ta-

Az ábra (b) részén a fényvisszaverő


felület a hullámhossznál jóval ki­
sebb, és itt a szórás olyan nagy,
hogy a visszavert hullámok az
egyenletes gömbhullámoktól na­
gyon kis mértékben térnek csak el.
Ez esetben azt mondjuk, hogy a kez­
deti fénynyalábból elvett fény in­
kább szóródott, mint visszaverődött,
mivel itt a visszaverődés törvénye
14.6. ábra. nem alkalmazható. Emiatt a szóró­
A fény hullámhosszához hasonló méretű tárgyak keltette dás a fényelhajlás egy különleges
fényvisszaverődés és elhajlás esete. A fény hullámhosszánál sok-
330 HULLÁMOPTIKA

kai kisebb méretű tárgyról szóródott nulmányozása során látható. Az (a) rész egy síkhullámokból álló párhuza­
hullám gömb alakú lesz, tekintet mos fénynyalábot ábrázol, mely jobb felé halad, és egy kis tükröző síkfe­
nélkül arra, hogy vajon a tárgy a lületnek ütközik. A lerajzolt, egymást követő hullámfrontok egy hullám­
14.6. (b) ábrán feltételezett sík for­ hossz távolságra vannak, így ez esetben a fényvisszaverő felület mérete
májú-e. E tényből az következik,
egy hullámhossznál valamivel nagyobb. A reflektor felületéről elszakadó
hogy a szóró részecske felületén
fényt a felület elektromos töltéseinek egy meghatározott fáziskapcsolat­
levő számos pont által kibocsátott
másodlagos hullámok között interfe­ ban történő rezgése okozza, és ezen rezgések keltette másodlagos gömb­
rencia nem léphet fel, minthogy a hullámok együttes működése által síkhullámfrontok rövid szegmensei ke­
végpontokat a hullámhossznál letkeznek. Ezeket széleiken nem korlátozzák élesen a tükör széleiről visz-
sokkal kisebb távolság választja el. szavert sugarak (szaggatott vonalak), hanem a fényelhajlás következtében
valamelyest szétszóródnak. A ferde szögben visszavert fény intenzitásá­
nak eloszlása valójában pontosan az, amit a 8.2. részben egyetlen résen át­
menő fényre vezettünk le. A rés szélességének itt a fényvisszaverő felület
szélessége felel meg, így minél kisebb a tükröző felület hullámhosszhoz
viszonyított szélessége, annál nagyobb szórást érünk el.
Mint az várható volt, úgy találták, A kis részecskék fényszórásának törvényeit számszerűen először Ray-
hogy a szórt intenzitás a beeső in­ leigh tanulmányozta 1871-ben, ezért az ilyen szórást gyakran Rayleigh-
tenzitással, valamint a szóró ré­ féle fényszórásnak is nevezik. A probléma matematikai vizsgálata meg­
szecske térfogatának négyzetével adta a szórt fény intenzitására általánosan érvényes törvényt, amely bár­
arányos. A legérdekesebb eredmény
mely a környező közegtől eltérő törésmutatójú részecskére alkalmazható.
azonban a szóródás hullámhossztól
való függése. Az egyetlen korlátozás az, hogy a részecskék lineáris kiterjedése jelen­
tősen kisebb legyen a hullámhossznál.
Adott méretű részecskéknél arra számíthatunk, hogy a hosszú hullámo­
kat kevésbé hatásosan szórják, mint a rövid hullámokat, mivel a részecs­
kék a nagy hullámoknál a hullámhosszhoz viszonyítva kisebb akadályokat

14.7. ábra.
A szóródás intenzitása a hullámhossz függvényében Rayleigh törvénye szerint
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 331

mint a rövid hullámoknál. Amint azt a 14.13. részben be-


majd, az intenzitás valójában l/A -nel arányos:
4

a vörös fény 720 nm-es hullámhossza az ibolyaszínű fény


bnllámhosszánál 1,8-szer nagyobb, a törvény mindkét szín
sokkal kisebb részecskéknél (l,8) -szer vagy 10-szer
4

•értékű szóródást jósol ibolyaszín esetén. A 14.7. ábra megadja


számszerű grafikonját.
fényt elég finom részecskék szórják szét (pl. cigarettafüst-ré- John Tyndall (1820-1893). Brit
a szórt fény mindig kékes színű. Amennyiben a részecskék mé- fizikus, 1867-et követően a Royal
tg növeljük, amíg méretük a hullámhosszhoz viszonyítva többé Institution igazgatója és Faraday
tekinthető kicsinek, a fény fehér színűvé válik, a részecskék fe- munkatársa.
történő közönséges diffúz visszaverődés következtében. A na-
részecskék esetében látható kék fényt, valamint ennek a részecs-
való függését kísérleti úton elsőként Tyndall tanulmányoz-
gyakran társítják a jelenséggel. A szivacsból a szénív fénynya-
átszálló krétapor nagyon hatásosan szemlélteti a nagy részecskék
fiayszórását.

lClft. Molekuláris fényszórás


• i o n napfény sugár tiszta folyadékon hatol át, melyet gondos előkészí-
altanrán minden lebegő porszemtől, és egyéb szennyeződéstől megtisztí-
. egy sötét szobában való megfigyelés során azt tapasztaljuk, hogy
lói kis mennyiségű kékes fény oldalra szóródik. Jóllehet e fény
: a még mindig lebegő mikroszkopikus részecskéknek köszönhe-
l— amiket úgy tűnik, csaknem képtelenség teljesen kiküszöbölni - , egy
mennyiség a folyadék egyes molekulái szórásának tulajdonít-
. Látszólag meglepő a tapasztalat, hogy a molekulák nagy koncentrá-
képest a folyadékok ilyen gyengén szórnak. Valójában sokkal
mint ugyanennyi gázmolekula tenné. Az utóbbinál a mole-
: a térben véletlenszerűen oszlanak el, és a különböző molekulák szó-
hnllámai bármely irányban tökéletesen véletlenszerű fázisokat
fel, kivéve előre. Ebből következik, hogy N molekula esetén az
intenzitás bármely egyedi részecske szórt intenzitásának pontosan
lesz (1. az 5.4. részt). Folyadékban - szilárd anyagban még in-
• — a molekulák térbeli eloszlása bizonyos mértékig szabályos. Ráadá­
sai a molekulák közötti erők a fázisok függetlenségének megszüntetésére
••ekednek (14.8. rész). A következmény az, hogy a folyadékok és a szi­
lfai anyagok, az előre irányuló fényszórást leszámítva, minden irányba
anjjirni gyengén szórnak. Az előre szórt hullámok erősek és lényegében
332 HULLÁMOPTIKA

A gázok oldalirányú szórása ugyan­ ezek határozzák meg a közegben a fénysebeséget, miként azt a következő
csak gyenge, itt azonban ez a szórási fejezetben látni fogjuk.
központok viszonylag alacsonyabb Rayleigh megmérte az égbolt fényében a különböző hullámhosszúságú
számának tudható be. Ellenben, ha a fényhullámok relatív mennyiségét, és az l/A -es törvénnyel elég szoros
4

gáz vastagsága nagy - ahogy a Föld


egyezést talált. Ugyanez a jelenség felelős a Nap és a lemenő Nap körüli
légkörében is - a szórt fény könnye­
dén megfigyelhető. Rayleigh kimu­ ég vörös színéért. Ez esetben a szórás a közvetlen nyalábból a kék sugara­
tatta, hogy gyakorlatilag minden kat hatékonyabban távolítja el, mint a vöröseket, és az atmoszféra nagyon
fény, amit a tiszta égbolton látunk, nagy vastagsága, melyen a fény áthaladt, adja az átmenő fény élénkvörös
a levegő molekuláinak szórása színárnyalatát. Az ég kék, illetve a lemenő Nap vörös színét demonstráló
folytán jut el hozzánk. Ha légkö­ kísérlet leírása a 16.15. és a 16.16. pontoknál olvasható.
rünknél ez nem így volna, az ég tö­
kéletesen fekete lenne. Valójában
a molekuláris fényszórás okozza azt, 14.11. A Raman-effektus
hogy a közvetlen napfény irányával
szöget bezáró irányokból érkező
tekintélyes mennyiségű fény jut el a Ez egy fluoreszkáláshoz valamennyire hasonló hullámhosszváltozással já­
megfigyelőhöz, és így az égbolt ró fényszórás. A fluoreszkálástól azonban két fontos szempontban külön­
fényesnek látszik. Kék színét a rövid bözik. Mindenekelőtt a szóró anyagra eső fény olyan hullámhosszú kell,
hullámok nagyobb fényszórása adja. hogy legyen, amely az anyag egyetlen abszorpciós színképvonalával vagy
sávjával sem egyezik meg. Különben a 14.15. rész kísérletéhez hasonlóan,
mely során a higany zöld színképvonalait a jódgőz elnyeli, fluoreszkálást
C. V. Raman (1888-1971). A Uni- hoznánk létre. Másrészt a Raman-effektus során keletkező szórt fény in­
versity of Calcutta professzora. tenzitása sokkal kevésbé erős, mint a legtöbb fluoreszkáló fényé. Emiatt a
A szórás terén végzett munkájáért, Raman-effektus észlelése elég nehéz, és a megfigyelésekhez általában
valamint az ő nevét viselő effektus
fényképfelvételeket kell készíteni.
felfedezéséért 1930-ban Nobel-díjat
kapott. A 14.3. ábrán szemléltetett berendezés jól használható a Raman-effek­
tus megfigyeléséhez. Ehhez a C csőben a beeső fény számára átlátszó fo­
Azt tapasztaljuk, hogy minden lyadékot vagy gázt kell használni. A B csövet célszerű nátrium-nitrit telí­
egyes erős higanyszínképvonal a tett oldatával megtölteni, mivel az a higanyív ultraibolya színképvonalait
Raman-féle szórási vonalak egyfor­ ugyan elnyeli, de a 435,8 nm-es kékesibolya vonalait nagy intenzitással
ma mintázatát gerjeszti. A 14.4.(d) a átereszti. A 14.4.(e) ábrán a CC1 Raman-spektruma látható.
4

gáz halmazállapotú hidrogén Raman- Olykor a fluoreszkálás esetében is megfigyelhető. Miután ezeknél a
spektrumát mutatja be, melyben a
színképvonalaknál a módosult fény hullámhossza a beeső fény hullám­
gerjesztési vonal, ez esetben
hosszánál rövidebb, így megsértik a Stokes-szabályt (14.6. rész), ezért
253,6 nm-es vörös felöli szélén két
vonalcsoport található. Elvétve az aníí'-Sío&es-vonalaknak nevezzük őket.
ibolya oldalon is megjelennek hal­
ványabb vonalak, (aj-n ezek közül
kettő, (e)-n pedig három látható. 14.12. A fényszórás elmélete
Mikor egy kis rugalmasan kötött, töltött részecske mellett elektromágne­
ses hullám halad el, a részecskét az E elektromos mező mozgásba hozza.
A 14.8. részben azzal az esettel foglalkoztunk, ahol a hullám frekvenciája
megegyezett a részecske saját rezgésének frekvenciájával. Bizonyos felté­
telek mellett rezonanciát és fluoreszkálást, más körülmények között pedig
szelektív tükrözést kapunk. Mindegyik esetben tekintélyes mértékű fény­
elnyelés léphet fel. A fényszórás ezzel szemben a részecskék sajátfrekven-
FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 333

caBjatól eltérő frekvenciákon történik. Ekkor a részecskék eredő mozgása


mmasxrrezgés eredménye lesz. Amennyiben a részecskét egy, a Hooke-
amnőyt követő erő köti, az a hullámban jelen levő elektromos térerősség­
e d azonos frekvencián és irányban fog rezegni. A rezgés amplitúdója
•vesoen sokkal kisebb lesz, mint amit a rezonancia hozott volna létre.
Bfeői következik, hogy a szórt hullám amplitúdója sokkal kisebb értéket
ár eL és erre vezethető vissza a molekuláris fényszórás viszonylag halvány
ÉBne. A kényszerrezgés fázisa a beeső hullám fázisától különbözik majd,
é s ez a tény okozza a fény közegben, illetve a légüres térben elért sebessé-
•eaaek különbözőségét. A diszperzió alapját ebből eredően a fényszórás
aaVarja. aminek tárgyalására a következő fejezetben kerül sor.
A Raman-effektus és fluoreszkálás során bekövetkező hullámhosszvál-
— iiiiliiil az elektromágneses elmélet is tud (nem számszerű) képet nyúj-
•aaL Ha a töltött oszcillátort egy a Hooke-törvénynél bonyolultabb tör-
wsayt követő erő korlátozza, akkor az oszcillátor nem csupán a közölt
•cfciencia, hanem ennek a frekvenciának és az oszcillátor alap- és felhar-
Bsaaakns frekvenciáinak összeadódásakor keletkezett számos kombináció
apa kisugárzására is képes. E jelenségek teljes magyarázatára a (klasszi­
ka*) elektromágneses elmélet egyedül nem képes. Sem a frekvenciaválto-
Ezek a tulajdonságok általános
aÉsok lényleges nagyságára, sem arra a tényre nem ad magyarázatot, hogy
egyezést mutatnak az elektromágne­
esek túlnyomórészt alacsonyabb frekvenciák felé jelentkeznek. Ehhez a ses elmélet által megadottakkal.
kiaauiiiii.lmélet szükséges. Addig azonban nem taglaljuk őket,
A Rayleigh-féle fényszórás a kezdeti sugárnyaláb irányától eltérő ká­ amíg a polarizáció tárgyára rá nem
sásakban jellegzetes intenzitáseloszlást mutat. A szórt fény erősen polarizált. tértünk (1. a 16.17. részt).

14.13. A fényszórás és a törésmutató


Az. hogy egy anyagban a fénysebesség más, mint vákuumban, a fényszó­
sás következménye. Az egyes molekulák a rájuk eső fény bizonyos részét
szórják, az eredő szórt hullámok pedig a kezdeti hullámmal interféráinak,
és így a terjedési sebesség módosulását jelentő fázisváltozást hoznak létre.
E a a folyamatot a következő fejezetben részletesebben tárgyaljuk, itt azon­
osa néhány egyszerűsített meggondolást felhasználhatunk a fényszórás és
a törésmutató közti viszony bemutatására.

14A. ábra.
Yőumy réteg fényszórásának geometriája
334 HULLÁMOPTIKA

Legyen a beeső hullám elektromos A 14.8. ábrán átlátszó anyag végtelenül széles fóliájának ütköző síkhul­
térerősségvektora ez esetben egy­ lámok láthatók, az anyag vastagsága a hullámhosszhoz viszonyítva kicsi.
ségnyi amplitúdójú, hogy az expo­ Amennyiben a szórt hullám gyenge, a P-t meghatározott időben elérő
nenciális jelöléssel (7.8. rész) E = e '
1

zavar alapjában véve az eredeti hullám, plusz a vékony lemez atomjai ál­
adja meg azt egy adott időpontban.
tal szórt fényből származó kis járulék lesz. Az utóbbi meghatározásához
megjegyezzük, hogy a szórt fény intenzitása a (14.2.) egyenlet a együtt­
s

hatójával arányos. Ez a fény kis t vastagságon való áthaladása során a


fényszórás okozta részleges intenzitáscsökkenést méri, mellyel a szórt in­
tenzitásnak arányosnak kell lennie. így felírható, hogy:

(14.3.)

Mivel a lemez egységnyi területén Nt atom helyezkedik el, egyetlen


atom szórt intenzitása

az amplitúdó pedig

Ezen összefüggések akkor érvényesek, ha a különböző központok szórt


hullámai nem koherensek, miként az a 14.2. részben taglalt füstrészecs­
kékre igaz. A Rayleigh-féle szórás mostani esetét viszont koherensnek.
kell tekinteni, mivel a szóró közeget minden hullám egymással fázisban
hagyja el. Ekkor intenzitások helyett amplitúdókkal kell számolnunk, így
a teljes szórt amplitúdó:

A P-né\ keletkező komplex amplitúdót úgy kapjuk meg, hogy e meny-


nyiséget a lemez felületére integráljuk, majd hozzáadjuk az első hullám
amplitúdójához. Az eredmény ekkor a következő:

2nr dr
E + E =e «+tJö~N\ikR
»
R
s

ahol az \/R tényező az inverz négyzetes törvény miatt lép be. Mivel
esetünkben R = R + r , az egyenletben rdr = RdR szerepel, az integrált
2
0
2 2

pedig a következő módon írhatjuk fel:


FÉNYELNYELÉS ÉS FÉNYSZÓRÁS 335

Mivel a hullámsorozatok hossza


mindig véges, ahogy / ? - » » , a szó­
rás semmilyen módon sem jelenik
meg a koherens hullámban.
alsó határértékét behelyettesítve, ezt kapjuk:

feltevésünk szerint a zárójelben levő második kifejezés értéke


képest kicsi. Ezekben az e^'^"^ hatványsorának első két tag-
: majd fel, itt pedig egyenlővé tehetjük őket:

exp ikR 0 exp (iXt^Ja N)=


s exp [i(kR +Xtyja N)].
0 s

következik, hogy a F-t elérő hullám fázisa XtJa N S értékével


Tudjuk viszont (6.15. rész), hogy egy í vastagságú lemez jelen­
ít törésmutató (2jtlX)(n-\) fáziskésést hoz létre. így:

1 = —Jb~N (14.4.)
2n s s

Ez a fontos összefüggés tartalmazza Rayleigh fényszórási törvényét Levezetésünk folyamán semmilyen


t%é3. rész). Mivel a (14.3.) egyenlet szerint I a -sel arányos, ez a szórt
s s mértékű abszorpciót nem vettünk
aacazitás l/A szerint változik, feltételezve, hogy n nem függ a hullám-
4
figyelembe, ezért az egyenlet kizá-
Bossztól. rólag az abszorpciós sávoktól jóval
A következő fejezetben látni fogjuk, miként viselkedik a törésmutató, távolabb eső hullámhosszokra érve­
lőt a hullámhossz az abszorpciós sávot megközelíti. '
n y e s

Gyakorló feladatok

M J . Egy 3,50 m hosszú csőben normál légköri nyomású gáz van. Határozza
meg az áteresztett fény relatív intenzitását, ha a gáz abszorpciós együttható­
ja az adott körülmények között 0,1650 m ! -1

Megoldás: 0,561, azaz 56,1%


336 HULLÁMOPTIKA

14.2. Egy 35,0 cm hosszú, végein ablakkal ellátott üvegcsőben Rayleigh-féle


fényszórást okozó apró füstrészecskék vannak. A füst az adott körülmé­
nyek között a fény 65,0%-át engedi át. A füstrészecskék leülepedése után a
cső a fény 88,0%-át engedi át. Számítsa ki (a) a szórási együtthatót és (b)
az abszorpciós együtthatót!
14.3. Egy 60,0 cm hosszú műanyagrúd az egyik végén belépő fény 85,0%-át en­
gedi át. Ha erős sugárnyalábnak tesszük ki, apró részecskék keletkeznek
benne, melyek Rayleigh-féle fényszórást keltenek. A rúd a módosított felté­
telek esetén a fény 55,0%-át engedi át. Számítsa ki (a) az abszorpciós
együtthatót és (b) a szórási együtthatót!
14.4. Egy 40,0 cm hosszú műanyagból készült rúd abszorpciós együtthatója
0,004 29 c m . A rúd az egyik végén belépő fény 50,0%-át engedi át. Hatá­
-1

rozza meg (a) szórási együtthatót és (b) a kioldási, vagy exinkciós együtt­
hatót!
Megoldás; (a) 0,013 04 cm" , (jb) 0,017 33 cm-'
1

14.5. A fejezet adatai alapján átereszti-e (a) a kősó a rubídium-klorid (b) a kvarc
a nátrium-klorid (NaCl) maradék sugarait?
14.6. Adott típusú kristályról ötszöri visszaverődés után a reziduális sugarak
4,25 x 10 -szor nagyobb intenzitásúak, mint a szomszédos hullámhosszak
6

sugarai. Az utóbbi hullámhosszak esetén 4,250%-os visszaverődési ténye­


zőt feltételezve, mennyinek kell lennie a visszaverődési tényezőnek az ab­
szorpciós sáv központjában?
14.7. Számítsa ki a következő két higanyvonal Rayleigh-féle fényszórásakor ke­
letkező intenzitásainak arányát: A = 2536 Á a spektrum ultraibolya tartomá­
nyában és A = 4916 Á a látható tartomány kékeszöld részében.
Megoldás; 14,123
14.8. A fotósok tudják, hogy a narancs szűrő eltünteti a szórt fény kékes homá­
lyát és tájfelvételek készítésekor jobb kontrasztot ad. A 14.7. ábra spektrá-
lis összetételét feltételezve, az 5500 Á alatti fényt elnyelő szűrő a szórt fény
milyen hányadát távolítja el? A fényképezőgép lencséjének áteresztőképes­
sége és a film érzékenysége a gép normális színképtartományát a 3900 és
6200 Á közötti tartományra korlátozza.
izperzio 15. fejezet

i kérdésköre a közegekben terjedő fény sebességével és annak


öggésével van kapcsolatban. Mivel a sebesség c/n, az n
értékében bekövetkezett minden változás ennek megfelelő
ozást idéz elő. Az 1.1.2. részben láttuk, hogy a két különböző
•ág; hatirán keletkező színszórás annak közvetlen bizonyítéka, hogy n
• j a h n ü á m h o s s z t ó i . Több spektrumvonal prizmás eltérítésének a méré-
: •Éajdonképpen a törésmutató, és így a hullámhossz függvényében
•aeghatározásának legpontosabb módja.

Prizma diszperziója
Mmm\ar prizmán a 75.1. ábrán látottak szerint sugár halad át, a különböző
• • • • • • h o s s z a k 6 kilépési szöge spektrométerrel mérhető. A változás ará-
• m r . JB/dX-U a prizma szögdiszperziójának nevezik. Egyszerűen felírható
•Él téavező szorzataként: Az első tényező egyedül geometriai
szempontok alapján számítható ki,
M_dBdn míg a második a prizma anyagának
(15.1.) jellemzője, melyre általában egysze­
M~dndX
rűen a prizma diszperziójaként
utalnak.

£5.1. ábra.
Fnjmu fénytörése legkisebb eltérítés esetén
338 HULLÁMOPTIKA

Számítsuk ki egy prizma dd/dn geometriai tényezőjét a legkisebb eltérí­


tés speciális esetében.
A prizma második lapján adott beesési szögnél a Snellius-Descartes tö­
rési törvény szerinti n = sin 0/sin 0-nek a differenciálásával, sin (p-t kons­
tansnak tekintve az alábbit kapjuk:

d9_ sin (p
dn cos 9

Ez még nem a (15.1.) egyenletben álló derivált, ugyanis ott v-nak az n


szerinti deriváltja az első lapra állandó irányból érkező sugaraknál ve­
endő. A legkisebb eltérítés esetén tapasztalható szimmetria miatt nyilván­
való, mindkét lapon egyenlő eltérítés történik, ezért v teljes változási se­
bessége a fenti értéknek pontosan a kétszerese lesz. Egyenletünk ekkor a
következő:

d9 _ 2 sin <p _ 2 sin ( « / 2)


a a prizma töroszöge.
dn cos 9 cos 9

Az eredmény még egyszerűbb lesz, ha szögek helyett hosszban fejez­


zük ki. A 15.1. ábrán látható hosszakat j-sel, fi-vel és b-vei jelölve felír­
ható, hogy:

d9 _ 2s sin (a / 2) _ B
(15.2.)
dn s cos 9 b

Ebből következik, hogy a keresett geometriai tényező pontosan a priz­


ma alapjának és a kilépő sugárnyaláb szélességének hányadosa, ez a meny-
nyiség az egységnyitől nem sokkal tér el. A szögdiszperzió tehát a követ­
Ezzel az egyenlettel kapcsolatban kezőképpen alakul:
meg kell jegyezni, hogy d6 helyére
Xlb-t helyettesítve nagyon egyszerű­
en következik belőle a színfelbontó­ dB_ B_dn
(15.3.)
képesség (8.10.) egyenlete. dX ' ~b~á%

15.2. Normális diszperzió


A (15.1.) egyenlet második tényezőjét vizsgálva először elevenítsünk fel
azzal kapcsolatban néhány ismert tényt, hogy n hogyan függ A-tól. Egyes
tipikus üvegfajtákon végzett mérések a 75.7. és 75.2. táblázatokba foglalt
eredményeket adták. Ha n bármely értékhalmazát a hullámhossz függvé­
nyében ábrázoljuk, a 75.2. ábrán láthatóakhoz hasonló görbéket kapunk.
A különböző optikai anyagokból készült prizmáknál felrajzolható görbék
DISZPERZIÓ 339

iS.1. táblázat.
ny átlátszó anyag törésmutatója

A fény A hullámhossza, Á

Ibolya Kék Zöld Sárga Narancs Vörös


Anyag 4100 4700 5500 5800 6100 6600
Borooauveg 1,5380 1,5310 1,5260 1,5525 1,5216 1,5200
nyű flint 1,6040 1,5960 1,5910 1,5875 1,5867 1,5850
:flint 1,6980 1,6836 1,6738 1,6670 1,6650 1,6620
Kvarc 1,5570 1,5510 1,5468 1,5438 1,5432 1,5420
G*ónánl 2,4580 2,4439 2,4260 2,4172 2,4150 2,4100
1,3170 1,3136 1,3110 1,3087 1,3080 1,3060
STíOj 2,6310 2,5106 2,4360 2,4170 2,3977 2,3740
3,3408 3,1031 2,9529 2,9180 2,8894 2,8535

a részletek tekintetében különbözni fognak ugyan, de mind ugyanazt az


áBManos formát veszik majd fel. Ezek a görbék normális diszperziót ábrá-
, ezzel kapcsolatban a következő fontos tényeket kell megjegyezni: Az első tény egyezik azzal az általá­
nos megfigyeléssel, amely szerint
1. A hullámhossz csökkenésével a törésmutató növekszik. átlátszó anyag fénytöréskor az ibo­
2. Rövidebb hullámhosszaknál a növekedés nagyobb mértékű. lya színű hullámokat jobban eltéríti,
3. A különböző' anyagok görbéi adott hullámhosszon általában annál mint a vöröset. A második tényt úgy
meredekebbek, minél nagyobb a törésmutató. is kifejezhetnénk, hogy a hullám­
4. Általában véve egyetlen anyag görbéjét sem lehet felrajzolni egy má- hossz csökkenésével növekszik a
mk. anyag görbéjéből az ordináták léptékének puszta megváltoztatásával. diszperzió. Ebből ez azért követke­
zik, mert a görbe meredeksége a
A diszperzió e viselkedésének egyik fontos következménye az, hogy drűdk diszperzió (negatív előjelét
tgf prizma által létrehozott színképben a szélső ibolya sokkal nagyobb általában nem veszik figyelembe),
•Kitekben szóródik szét, mint a szélső vörös. Ebből eredően a spektrum ami kisebb A felé egyenletesen
••essze nem azonos egy normális spektrum képével (10.6. rész). Ez vilá- növekszik.

15-2. táblázat.
Xémmy gyakori optikai üvegtípus törésmutatói és diszperziói.
Adazperzió mértékegysége 1/Á x 10~ 5

Távcsőkorona Boroszilikát Bárium flint Üvegkvarc


korona

dn_ dn_ dn dn
ti. Á dk dk dk
C6363 1,524 41 0,35 1.508 83 0,31 1,588 48 0,38 1,456 40 0,27
6439 1,524 90 0,36 1.509 17 0,32 1,588 96 0,39 1,456 74 0,28
D5890 1,527 04 0,43 1,511 24 0,41 1,591 44 0,50 1,458 45 0,35
5338 1,529 89 0,58 1,513 86 0,55 1,594 63 0,68 1.460 67 0,45
5086 1,531 46 0,66 1.515 34 0,63 1,596 44 0,78 1.461 91 0,52
F486I 1.533 03 0,78 1.516 90 0,72 1,598 25 0,89 1,463 18 0,60
C" 4340 1,537 90 1,12 1,521 36 1,00 1,603 67 1,23 1,466 90 0,84
H39S8 1,542 45 1,39 1,525 46 1,26 1,608 70 1,72 1,470 30 1,12
340 HULLÁMOPTIKA

A 15.2. ábrán a flintüveg görbéje a


szélső ibolyánál, a szélső vöröshöz
viszonyítva nagyobb meredekségű,
mint a koronaüveg görbéje. Külön­
böző anyagok diszperzióját ebből
eredően irracionálisnak mondják,
mivel a különböző görbék között
nincs egyszerű összefüggés.

10 000 Á
Hullámhossz X
15.2. ábra.
Lencsék és prizmák alapanyagaként használt anyagok diszperziós görbéi

gosan látható a hélium spektrumát vázlatosan ábrázoló 15.3. ábrából, ahol


a flint- és koronaüveg-prizmákkal, valamint egy normális spektrumot adó
ráccsal előállított vonalsorozatot tüntettünk fel. A normális spektrum
egyenletes skálájával összehasonlítva látható, hogy a prizmák spektrumá­
ban a szélső vörös felé összesűrűsödik a hullámhosszskála.
A fentebb állított harmadik tény megköveteli, hogy nagyobb törésmuta­
tójú anyagnál a dn/dX diszperzió is nagyobb legyen. így a 15.3. ábrán (a)
és (b) összevetése azt mutatja, hogy a flintüveg törésmutatója magasabb,
és azért ad hosszabb spektrumot, mert a diszperziója is nagyobb. Azért,
hogy a (b) ábra spektrumvonalainak relatív eloszlását az (a)-n láthatókkal
összehasonlíthassuk, a koronaüveg spektrumát a (c)-n kinagyítottuk, hogy
a két 388,8 és 667,8 Á-ös spektrumvonal között a teljes hossz megegyez­
Általában véve minél nagyobb az
anyag sűrűsége, annál nagyobb a zen. Elkészítésekor azt látjuk, az ábra néni mutat teljes egyezést az (a)
törésmutatója és a diszperziója. spektrumvonalaival. Különböző anyagú prizmák spektruma a spektrum­
A flintüveg sűrűsége pl. körülbelül vonalak relatív eloszlásában valójában tökéletesen soha nem fog egyezni.
2,8, jelentősen nagyobb, mint a kö­ Ez a fent említett negyedik tényből következik, mely szerint a diszperziós
zönséges koronaüvegé. görbe alakja minden anyagnál különböző.
Minden színtelen, átlátszó anyag normális diszperziót mutat a látható
tartományban. Különféle anyagokban a törésmutató nagysága eléggé elté-
DISZPERZIÓ 341

Flintüveg Levegő esetében a vörös fényre


n = 1,000 276 (Fraunhofer C vona­
4000 5000 6000 7000 la), ez kék fénynél (F vonal) mind­
össze 1,000 279-re emelkedik. Ez a
Koronaüveg sűrűséget a törésmutatóval össze­
függésbe hozó szabály nem szám­
4000 5000 7000! szerű, ez alól sok kivételt ismerünk.
Az éter törésmutatója pl. magasabb,
Koronaüveg
lel mint a vízé (a víz 1,33 értékéhez ké­
(felnagyítva)
pest 1,36), mégis kevésbé sűrű, amit
4000 5000 6000 7000 az a tény is mutat, hogy az éter
Normális úszik a víz felszínén.
színkép
(felnagyítva)
4000 5000 6000 7000
A (A)
Hullámhossz
153. ábra.
Flintüveg és koronaüveg prizmás spektográfokkal a hélium spektrumáról készített
fttvételek a normális spektrummal összehasonlítva

lő lehet, a hullámhossztól való függése viszonyított változása azonban


műidig a fentebb leírt jellemzőket mutatja.
A víz n és dn/dX jellemzői ennél kisebbek, míg a levegőhöz hasonló na­
gyon könnyű anyagokban n gyakorlatilag egységnyi, dn/dX pedig zérus­
hoz nagyon közeli érték.
Hasonlóképpen a magas diszperzió és törésmutató közti korreláció is
csak nagyjából áll fenn, és a fentebb felsorolt harmadik szabály alól is
vannak kivételek. A gyémánt sűrűsége 3,52, törésmutatója az egyik ismert
legmagasabb, mely a C vonalnál lévő 2,4100-tól az F vonalnál lévő
2,4354-ig változik. Ezekben az értékekben tapasztalható eltérés - mely a
diszperzió mértéke - mindössze 0,0254, míg egy nehéz flintüvegre ugyan­
ez a mennyiség akár 0,05 is lehet.

15.3. Cauchy egyenlete


A normális diszperziós görbe egyenlettel való leírására az első sikeres kí­
sérletet Cauchy tette 1836-ban. Egyenlete a következőképp írható fel:
A három konstans értékének megál­
Á B C lapításához három különböző A-ra
vonatkozó n ismerete szükséges.
Ekkor három egyenletet állíthatunk
fel, amik szimultán egyenletrend-
ahol A, B, és C az anyagra jellemző konstansok. Ez az egyenlet a látható szerként megoldva megadják A-t, B-t
tartományban írja le a 15.2. ábrán is láthatóhoz hasonló görbéket, mégpe- és C-t.
dig jelentős pontossággal.
342 HULLÁMOPTIKA

Egyes célokra az első két tag figyelembevétele is elegendő pontosságot


ad, és a két konstans csupán két A-n mért n értékből is meghatározható. A
két-konstansos Cauchy-egyenlet ekkor:

B
n = A +- , (15.4.)
Ez azt mutatja, a diszperzió megkö­ A 2
T

zelítőleg fordítottan arányos a hul­


lámhossz köbével. 4000 Á-nél kö­
amiből deriválás útján a diszperzió:
rülbelül 8-szor akkora lesz, mint
8000 Á esetén. A negatív előjel a
diszperziós görbe szokásos negatív dn _ 2B
(15.5.)
meredekségének felel meg. dX~ A 3

Az elméleti érvelés, amire Cauchy egyenletét alapozta, később hamis­


nak bizonyult, ezért elsősorban tapasztalati egyenletnek tekintik. Mind­
amellett nagyon kielégítő mértékben vonatkozik a normális diszperzió
eseteire, gyakorlati szempontból pedig hasznos egyenlet. A későbbiek fo­
lyamán bemutatjuk, hogy ez egy teljesebb, szilárd elméleti alappal rendel­
kező egyenlet speciális esete.

15.4. Rendellenes diszperzió


Ha egy kvarchoz hasonló, átlátszó anyag törésmutatóját meghatározó
méréseket kiterjesztjük a spektrum infravörös tartományára, a diszperziós
görbe a Cauchy-egyenlettől két feltűnő eltérést kezd mutatni. Az eltérés
mindig a 15.4. ábrán szemléltetett típusú, ahol az R pontról kiindulva a

15.4. ábra.
Kvarchoz hasonló adatszó anyag rendellenes diszperziója
az infravörös tartományban
DISZPERZIÓ 343

meredekebben esik, mint ahogy azt a Cauchy-egyenlet előír-


' n látható fényre vonatkozó (P és Q közti) értékeit egész pontosan
S. Ez az egyenlet nagy X értékeknél n-t illetően nagyon enyhe
t jósol (szaggatott görbe), miszerint ahogy X tart a végtelen felé,
• i B Ű m o t a t ó az A határértékhez közelít [(15.4.) egyenlet]. Ezzel szemben
[ értéke először egyre meredekebben csökken, majd egy olyan infra-
i tartomány következik, ahol a fényáteresztés megszűnik. Ez egy ab-
sáv (15.3. rész), vagyis a szelektív abszorpció egy tartománya,
: az anyagra jellemző. Az abszorpciós sávon belül n általában nem
tő, mivel az anyag ilyen hullámhosszú sugárzást nem ereszt át. Az
aftszotpciós sáv hosszúhullámú oldalán a törésmutatót nagyon magasnak
majd a sávtól távolodva először meredeken, majd lassabban
a. Az 5-től T-ig terjedő tartományban a Cauchy-egyenlet ismét jól
• j a le az adatokat, azonban más konstansokkal. Különösen az A konstans
A diszperzió azért rendellenes, mert
fcxz nagyobb.
ennek szomszédságában a nagyobb
A diszperziós görbének az abszorpciós sávba eső nagy szakadása rend- hullámhosszaknál n nagyobb értéke­
* 1 T vagy anomális diszperziót idéz elő. ket vesz fel, és azokat jobban meg­
A jelenséget bizonyos anyagoknál, mint pl. fukszinfesték és jódgőz ese­ töri, mint a rövidebb hullámokat.
tiben fedezték fel, melyek abszorpciós sávjai a látható tartományba esnek.
Egy ilyen anyagból készült prizma a vörös sugarakat jobban eltéríti, mint
az ibolyát, normális diszperziójú anyag spektrumától nagyban eltérő
spektrumot adva. Amikor később felfedezték, hogy az üveghez és kvarc­
hoz hasonló átlátszó anyagok az infravörös és az ultraibolya tartományban
szelektív abszorpciós sávokkal rendelkeznek, és ezért ezekben rendellenes
Aszperziót mutatnak, a „rendellenes" kifejezést nem találták megfelelő­ Egy végein vízhűtéses üvegablakok­
nek- Egyetlen olyan anyag sem létezik, aminél valamilyen hullámhosszon kal, valamint a víz áramoltatásához
szelektív abszorpció ne lépne fel, ebből következik, hogy a jelenség mesz- szükséges kivezetésekkel ellátott
vascső' alja mentén sok fémnátrium­
sze nem rendellenes, inkább tökéletesen általános. Az ún. normális disz­
darabkát helyeznek el. Az S\ kes­
perziót csak akkor tapasztaljuk, ha az anyag viselkedését két abszorpciós
keny vízszintes résen átmenő fehér
sáv között, azoktól elég távol elhelyezkedő hullámhosszaknál figyeljük fényt az Lj lencse párhuzamossá
meg. Az „rendellenes diszperzó" kifejezést mégis megtartották, jóllehet teszi, majd a fény, miután a csövön
ma már csak történelmi jelentősége van. áthaladt, egy közönséges prizmás
1904-ben R. W. Wood nátriumgőz sárga D vonalainak szomszédságá­ spektroszkóp S függőleges résén
3

ban tapasztalható rendellenes diszperzió bemutatására nagyon meglepő S' j vízszintes képet ad. Amikor a
kísérletet tervezett. Ezeknél a vonalaknál, melyek az 5890 és 5896 Á hul- nátriumcső hideg, S' a spektro­
x

szkóp résének egy pontját megvilá­


gító, élesen körvonalazott, fehér kép
Zöld Fehér lesz, és a spektroszkóp kamerájának
. • Vízhűtés
fókuszsíkján keskeny vízszintes
folytonos spektrumot adva oszlik
szét. Ha a csövet körülbelül 2 cm-es
nyomásmagasságra légtelenítik, a
^ Spektroszkóp gázégők sora pedig a nátriumot he­
Nátrium víti, akkor az a csőben képződött
maradékgázon át felfelé szétterjedve
15.5. ábra.
Kísérleti elrendezés a nátrium rendellenes diszperziójának megfigyelésére lassan elgőzölög.
344 HULLÁMOPTIKA

lámhosszúságú kettős vonalat alkotják, a nátriumgőzön áthaladó fehér


fény erős szelektív abszorpciót szenved. Ezektől az értékektől nagyon
távoli hullámhosszakon a törésmutató egységnyinél alig nagyobb, ahogy
egy gáznál várható. Értékelhető sűrűségű nátriumgőznél a törésmutató a D
vonalak szomszédságában, a 15.4. ábrán ábrázolt típusú rendellenes disz­
perzió tartományán halad keresztül (pontosabban szólva, két nagyon kö­
zeli tartományon). A D vonalakat a rövidebb hullámhosszak felől megkö­
zelítve n meredeken csökken, azokhoz nagyon közel érve egységnyinél
sokkal kisebb értékeket vesz fel. A másik oldalon pedig n először nagyon
magas, X tovább növelésével pedig meredeken zuhan az egységnyi felé.
Ennek közvetlen módon való bemutatásához Wood azt használta fel,
hogy egy alulról hevített, részben légtelenített csőben nátriumot elgőzö-
lögtetve nátriumgőzből készült prizmával egyenértékű elrendezést hozha­
tunk létre, amely kísérleti elrendezés a 75.5. ábrán látható.
Sűrűségi gradiens alakul ki, a gőz a cső alján lesz a legsűrűbb, a tetején
pedig a legritkább. Ez egy gőzprizmának felel meg, ahol a prizma törőéle
A kísérlet gyakorlati megvalósításá­
nál számos finomítás kívánatos, az merőleges az ábra síkjára, vastagsága lefelé nő. Ez a prizma 5 -on rendel­
3

egyik fontosabb ezek közül egy S 2


lenes spektrumot ad, melyben a sárgánál rövidebb, vagyis a zöld oldalon
segédnyílás bevezetése a gőz azon levő hullámhosszak, miután n-jük 1-nél kisebb, felfelé térítődtek el, a na­
részének kiválasztására, ahol a sűrű­ gyobb (a narancs oldalon található) hullámhosszak pedig lefelé. Ennek
ségi gradiens a legegyenletesebb. eredményeképpen a spektroszkópon annak megfigyelésére számíthatunk,
hogy a spektrum a D vonalak zöld oldalán felfelé, a vörös oldalon lefelé té-
y

15.6. ábra.
Nátriumgőz rendellenes diszperziója három különböző gázsűrűségnél
DISZPERZIÓ 345

;cL (Az irányok valójában fordítottak, mert a spektroszkóp a rés ké-


f^aacgfordítja.) A 75.6. ábrán három, az így kapott spektrumokról kü-
• S É B Í B D gőzsűrűségeknél készült felvétel látható. A fent említett megfordu-

•fccBcdményeként, a 15.4. ábrához hasonlóan, a felvételek minőségileg a


: a hullámhossz függvényében felvett grafikonját alkotják.

Sellmeier egyenlete
. hogy a rendellenes diszperzió tartományaiban a Cauchy-egyenlet
képes leírni a diszperziós görbét. Egy általánosabban alkalmazható
kvezetésében az első sikert azzal érték el, hogy posztuláltak egy
•echanizmust, amellyel a közegek befolyásolhatják a fényhullám sebes-
Feltételezték, hogy a közeg rugalmassági erők által kötött részecs-
: tartalmaz, amiből eredően azok egy meghatározott v frekvenciával
0

fc^p**^ rezegni. Ez az ún. sajátfrekvencia, vagyis amivel periodikus erők


faányában a részecskék rezegnek, ez pedig azonos a 14.8. részben az ab-
ióval és a szelektív reflexióval kapcsolatban említett sajátfrekven-
. A fényhullámok áthaladása a közegen ekkor a részecskékre a felte-
; szerint periodikus erőt gyakorol, ami rezgésre készteti őket.
Ha a fényhullám v frekvenciája v -lal nem egyezik, a rezgések viszony­
0

lag kis amplitúdójú, v frekvenciájú kényszerrezgések lesznek. Ahogy a


fény frekvenciája v -hoz közelít, úgy lesz egyre nagyobb a részecskék re-
0

jixíója. továbbá amikor pontosan v = v , rezonancia folytán nagyon nagy


0

jaaplitúdó épül fel. Ezek a rezgések pedig válaszul hatást gyakorolnak a


fényhullámra, és módosítják a sebességét. E mechanizmus matematikai
vizsgálatát 1871-ben Sellmeier végezte el, aki az alábbi egyenletet kapta:
Az egyenlet két konstanst tartalmaz,
A-t és Arj-t, ahol az utóbbi a vnl = c
0

*- = 1 + (15.6) egyenlet alapján a részecskék saját-


A" An frekvenciájától függ. Ebből eredően
XQ a VQ-nak megfelelő hullámhossz
Több különböző sajátfrekvencia esetén az egyenlet tagok sorozatával vákuumban.
írható fel:
melyben A , Aj,... a lehetséges saját-
0

A,.A 2 frekvenciákat képviseli. Az A; kons­


tans az e frekvenciákon való rezgésre
A "~* AQ A AJ • A "~ A;
(15.7.) képes oszcillátorok számával arányos.

A 75.7. ábra n-nek A függvényében a (15.7.) egyenlet szerint felvett


grafikonja, két sajátfrekvenciát feltételezve. Ahogy A A -hoz vagy Aphez
0 Sellmeier egyenlete Cauchy egyen­
közelít, n úgy tart a rövid- vagy a hosszúhullámú oldalon a - ° ° illetve a letéhez képest nagy fejlődést jelent,
+oo-hez, mivel ezen esetekben a (15.7.) egyenletben szereplő egyik tag és valójában megegyezik azzal, amit
nevezője zérushoz tart. bizonyos egyszerűsítő feltételezések
346 HULLÁMOPTIKA

mellett az elektromágneses elmélet­ A görbe további említésre méltó fontos jellemzői: ahogy A eléri zérust,
ből vezettünk le [1. (15.9.) egyenlet].
úgy n egységnyi értékű lesz, valamint A = oo-nél az n az 1 + ^ A
2
érté-
Ez nem csupán a rendellenes disz­ t

perziót veszi figyelembe, hanem az


abszorpciós sávoktól messze eső tar­ ket veszi fel.
tományokban azonos számú kons­ Az, hogy Cauchy egyenlete Sellmeier egyenletének közelítése világo­
tans esetén n-t a Cauchy-egyenletnél san látható, ha a (15.6.) egyenletet az alábbi formában írjuk fel:
pontosabban írja le.

n2
=\+-
A diszperziót szemléltető tanulságos
-(4 IX )
2

kísérlet végezhető egy egyszerű in­


ga segítségével, aminek súlyához A binominális sorfejtéssel a következőt kapjuk:
könnyű gumigyűrű van erősítve.
A gumigyűrű végét kézbe fogva és
előre-hátra mozgatva az ingára egy n =1 + A
2

periodikus erő hat, amely hasonló


ahhoz, amivel a fényhullám a közeg
egy oszcillátorára gyakorol hatást.
Ha a kéz frekvenciája az inga sa­ A diszperziós görbe azon részén, ahol A jelentős mértékben nagyobb,
játfrekvenciájánál sokkal magasabb, mint A , A Q / A , magasabb hatványai kicsik lesznek, és el lehet őket hanya­
0

az inga súlya gyakorlatilag mozdu­ golni. Ekkor ezt kapjuk:


latlan marad. Ez egy nagyfrek­
venciájú és kis hullámhosszú hul­
lámnak felel meg, melynek sebessé­ n =\ + A + A ^ - .
2

A
gére az oszcillátorok jelenléte
gyakorlatilag nincs hatással. A 15.7.
ábrán látható, hogy ha A zérushoz 1 + A helyére M-et, AA helyére pedig ZV-et írva egyenletünk a követke­
0

tart, n egységnyi lesz, és ezáltal a ző lesz:


sebesség ugyanakkora, mint üres
térben. n = (M + NX- ) . 2 m

Ha most a kéz az inga frekvenciá­


jánál csak alig nagyobb frekvenciá­
val mozog, azt tapasztaljuk, hogy az
inga a kézhez képest 180°-kal eltolt
fázisban leng. Ezeknél a feltételek­
nél, amikor a kéz és az ingasúly ki­
térése ellentétes irányú, a gumigyű­
rűjelentős mértékben megnyúlik, és
így maximális erőt gyakorol a kézre,
igyekezve azt középponti helyzetbe
visszahúzni. Ez egy, a hullámot to­
vábbító „éterre" gyakorolt megnö­
vekedett visszatérítő erőnek, és így a
hullámsebesség növelésének, felel
meg. Ebből következik, hogy a 15.7.
ábrán Ao-nál alig kisebb huilámhosz- 15.7. ábra.
szon n 1-nél jelentősen kisebb lesz. Két sajátfrekvenciával rendelkező köteg Sellmeier-egyenlete által megadott
Végül, ha a kéz mozgatásának frek- elméleti diszperziós görbéi
DISZPERZIÓ 347

ismét kifejtve: venciája a sajátfrekvenciánál kisebb,


az inga a kéz mozgását gyakorlati­
lag azzal fázisban követi. Ez esetben
N N
-+- +..., a gumigyűrű mindössze kis erőkkel
2AÍ A ,/2
2 8M 3/2
A 4
hat a kézre, mivel az inga kilengése
azzal egyező irányba történik. Az
erők kisebbek, mint ha az inga nyu­
k IŰL magasabb hatványait elhanyagolva elérkezünk a:

E
galomban lenne, így ez az „éterre"
gyakorolt csökkent visszatérítő erő­
_ Q R nek felel meg. Emiatt a hullám se­
A A bessége csökken, n pedig Ao hosszú­
hullámú oldalán 1-nél nagyobb.
z. Ez Cauchy 15.3. részben megadott egyenlete. Ily módon a diszperziós görbében
An-nál tapasztalható nagy szakadás
az oszcillátor fázisában a közölt rez­
géshez képest 180°-kal bekövetke­
1 5 . 6 . A fényelnyelés hatása a diszperzióra zett, hirtelen változás következmé­
nye, amint az utóbbi rezonancia­
Bár Sellmeier egyenlete az abszorpciós sávokhoz nem túl közeli tartomá- frekvencián halad át. Ezt a hatást
•fokban nagyon sikeresen jeleníti meg a diszperziós görbét, azoknál a közvetlenül egy egyik végén rögzí­
tett vízszintes rúdról lelógó, három
•••amhosszaknál teljesen kudarcot vall, ahol a közegben észlelhető ab­
egymás mellé felfüggesztett ingával
szorpció történik. Ez közvetlenül abból a tényből látható be, hogy a 15.7.
mutathatjuk be. A központi inga sú­
i görbéje minden egyes Aj mindkét oldalán a végtelenhez tart. Ez nem lyos, és az éterhullámnak felel meg,
míg a másik kettő nagyon könnyű,
•t
(c)
az egyik kissé hosszabb, a másik pe­
dig kissé rövidebb, mint a súlyos in­
1,5 ga. Ha a központi ingát mozgásba
hozzuk, a két könnyebbik ellentétes
fázisban leng, akkor, amikor a rövi­
1,0
debb mozgása fázisát tekintve meg­
egyezik a közölt rezgéssel.

(c)
2,0 •

1,5 •

1,0

15.8. ábra.
Oszcillátor ideális diszperziós görbéi különböző mértékű súrlódás és abszorpció
esetén: fa) erős abszorpció, erős súrlódás; (b) erős abszorpció, gyenge súrlódás;
fej gyenge abszorpció, erős súrlódás; (d) gyenge abszorpció, gyenge súrlódás
348 HULLÁMOPTIKA

csupán fizikai képtelenség lenne, hanem a A,-hez közeli görbe alakja sem
áll összhangban a kísérlettel. Diszperziós görbét mérni lehetséges pont
egy abszorpciós sávon áthaladva, bár nehéz feladat, mivel gyakorlatilag
az összes fény elnyelődik. Nagyon kis törőszögű prizmák vagy az anyag
vékony rétegeinek Michelson-féle interferométerben (6.15. rész) való
használatával néhány festék, pl. a látható tartományban abszorpciós sáv­
val rendelkező cianin, törésmutatóját megmérték. A kapott görbe a 15.8.
ábrán látható vastag, folytonos vonallal ábrázolt görbére hasonlít. A,
szomszédságában látható, hogy a görbe valódi alakja a Sellmeier-egyenlet
által előírttól nagy mértékben eltér.
H. L. F. Helmholtz (1821-1894). Ezt az ellentmondást először Helmholtz mutatta ki, aki szerint ez abból
Német fizikus, aki a tudomány származik, hogy Sellmeier egyenlete a hullám energiájának elnyelődését
majdnem minden területéhez tevé­ egyáltalán nem veszi figyelembe. A fenti okfejtésben, valamint a javasolt
kenyen hozzájárult. Egyedül a fizi­ mechanikai hasonlatban feltételeztük, hogy az oszcillátor semmiféle, rez­
ológiai optika vagy a hangtan terén
gésére ható súrlódási ellenállásba nem ütközik. Ilyen ellenállás figyelem­
végzett munkája is híressé tette vol­
na. Az energiamegmaradás törvénye bevétele pedig szükséges, ha már az oszcillátornak folyamatosan energiát
egyik felfedezőjének tartják. kell felvennie a hullámból. Helmholtz feltételezett egy közvetlenül az osz­
cillátor sebességével arányos súrlódási erőt, és ezáltal a törésmutatóra egy
olyan egyenletet vezetett le, ami figyelembe veszi az abszorpciót. Az ab­
szorpció erősségének mértékeként használhatnánk a (4.30.) egyenletben
definiált a abszorpciós együtthatót, de az egyenletek egyszerűbbek, ha
egy K konstans tényezőjével fejezzük ki, mely a-val az alábbi módon
0

függ össze:
A itt a vákuumban mért hullám­
hossz. KQ fizikai jelentését legjobban
az fejezi ki, hogy az intenzitás A tá­
volság közegen át való megtétele
során kezdeti értékének 1/e^i-ad
részére esik. A Helmholtz e tisztán mechanikai elméletéből eredő diszperziós
egyenletek a következőképpen írhatók fel:

A gj konstans a súrlódási erő erőssé­


gének mértéke.

Ezeknek az egyenleteknek most minden hullámhosszra érvényeseknek


kellene lenniük, az abszorpciós sávon belüli hullámhosszakat is beleértve.
Az abszorpciós sávoktól távoli tartományokban úgy K , mint g„ zérus, és
0

az első egyenlet Sellmeier egyenletére egyszerűsödik (15.7.). A 15.8. (a)


ábra n nK függvényében ábrázolt grafikonja, ahol az utóbbi a (15.8.)
0

egyenlet alapján az a abszorpciós együttható mértéke, nagy súrlódás


esetére (g = 1,96 x 10~ ). Mennyiségileg bemutatja a diszperziós és ab-
3
DISZPERZIÓ 349

snorpciós görbék menetét az abszorpciós tartományban, ahol az utóbbinak


Jt = 0,1732 fim-nél maximuma van. Látható, hogy n többé már nem tart a
végtelenhez, mint a 15.7. ábrán, hanem A =A,-nél véges értéken marad. A
15.8. ábra többi görbéi annak bemutatására készültek, milyen hatás ta­
pasztalható, amikor az abszorpció erőssége, és a súrlódási csillapodás vál­
ások. Az előbbit az abszorpciót okozó oszcillátorok teljes száma hatá-
mzza meg, míg az utóbbi a spektrumvonalak szélességéért felelős számos
hatás nagyságától függ. (b) és (d) esetében meg kell jegyeznünk, hogy a
törésmutató görbék maximuma és minimuma pontosan azokon a ponto­
kon lesz, ahol az abszorpció maximális értékének felét veszi fel.
A leírt ingakísérletek módosíthatók oly módon, hogy a súrlódási csilla­
podás hatását is figyelembe vegyék, és némi betekintést nyújtsanak a disz­
perziós görbe alakjában bekövetkezett eredő változás fizikai okaiba. Kö­
vetkezésképp ha egy kisebb, az oszcillátort képviselő ingához egy vízbe
wagy olajba lógó vékony kötelet erősítenek, megvan a kívánt feltétel. Ek­
kor az inga által a kényszerítő rezgésre adott válaszban két fontos változás
•alható. Először is az, hogy amikor a mozgató frekvencia az inga saját-
frekvenciájával pontosan megegyezik, az amplitúdó közel sem lesz olyan
nagy. Súrlódás nélkül, a rezonancia által keltett amplitúdó elméletileg vég­
telenül nagy (a végső egyensúlyi állapotban), valamint « ennek megfelelő
értéke is a végtelenhez tart. A súrlódás hatása azonban ezt a maximális
amplitúdót korlátozza, és ez magyarázza, hogy n-et illetően valójában csu­
pán mérsékelt változások figyelhetők meg. Másrészt, az inga és a kényszerí­
tő rezgés relatív fázisának változása - amikor az utóbbi a sajátfrekvencián
Indád át - többé már nem hirtelen változás, hanem többé-kevésbé fokoza­
tosan következik be. Ez magyarázza azt, hogy nincs már éles szakadás a
étaperziós görbében, az folytonos görbévé kerekedik. A súrlódás növelé­
sével - pl. a kötelet mélyebben a vízbe mártva vagy még viszkózusabb fo­
lyadék használatával - a fázisváltozás egyre fokozatosabb lesz.

1 5 . 7 . Hullám- és csoportsebesség a közegben


A 15.7. és 15.8. ábrákon látható görbék abszcisszái a A = c/u vákuumban
• é r t hullámhosszak, ordinátái pedig a közönséges n = elv törésmutatók,
ahol v a közegben elért hullámsebesség. A görbe azon részein, ahol n < 1,
a hullámsebesség nagyobb, mint a fény vákuumbeli c sebessége. Ez első
pillantásra ellentmond a relativitáselmélet egyik alapvető eredményének,
amely szerint a legmagasabb elérhető sebesség c. Itt viszont valójában
nincs semmiféle ellentmondás, mivel a relativitás arra a sebességre vonat­
kozik, amivel energiát (optikai jelet) közvetítünk, ez pedig c-nél mindig
kisebb. Felidézve, hogy az energia mindig az u csoportsebességgel terjed,
a clu hányadosnak kell egységnyinél nagyobbnak lennie, nem a elv arány­
nak, így most u és v a (5.16.) egyenlet szerint függ össze, amit az alábbi
formára (1. 15.8. rész) alakíthatunk:
350 HULLÁMOPTIKA

ahol A a hullámhossz vákuumban. n


^ . (15.10.)
u dk

Ebből eredően az 5.8. rész geometriai szerkesztése törésmutatókra is


alkalmazható. Ha a 75.5. (a) ábrán a diszperziós görbéhez érintőt rajzo­
lunk, az az n tengelyt a Q pontban metszi, aminek ordinátája clu. Vagyis
míg P ordinátája n, vagy elv, Q ordinátája clu ugyanazon a hullámhossz­
hoz tartozó értéke lesz.
Ez a geometriai szerkesztés tehát azt mutatja, hogy a görbe bármely,
jobb felé leszálló szakaszának pontjaira clu egységnyinél nagyobb, még
ha n maga egységnyinél kisebb is. A csoportsebesség tehát kisebb, mint c,
és nem sérti a relativitás elvét. Ezen állítás alól kivételnek tűnik az ab­
szorpciós sávon belül az a tartomány, ahol a görbe meredeken emelkedik
jobbra felfelé. Ebben a tartományban azonban az abszorpció erős, úgy­
hogy a hullám amplitúdója egy hullámhossz törtrésze alatt gyakorlatilag
zérus értékre zuhan. Ez esetben nincs értelme hullámsebességről valamint
csoportsebességről beszélni, de más tényezők azt mutatják, a relativitás
követelménye is teljesül.

15.8. Egy anyag teljes diszperziós görbéje

Jóllehet a törésmutató hullámhossz függvényében felvett görbéje minden


anyagnál eltérő, minden optikai közeg - vagyis a látható tartományban
többé-kevésbé átlátszó anyag - görbéje bizonyos általános jellemzőket
hordoz. Ennek szemléltetésére tekintsük meg a 75.9. ábra vázlatos görbé­
jét, mely egy ideális anyag esetén n változását ábrázolja A = 0-tól több ki­
lométeres hullámhosszakig. A A = 0 értékről indulva a törésmutató egy­
ségnyi, ahogy azt a 15.5. részben megállapítottuk. Nagyon rövid hullá­
Kari Manne Georg Siegbahn moknál (y és kemény röntgensugárzásnál) a törésmutató 1-nél alig keve­
(1886-1978). A stockholmi svéd sebb. Siegbahn ezt a tényt kísérleti úton röntgensugarak prizmás törésével
Nobel Intézet igazgatója, egyszers­ bizonyította. Megállapítást nyert, hogy a sugárnyaláb nagyon kis mérték­
mind 1924-ben a Nobel-díj nyertese. ben elhajlott a prizma alapjától, mintha a hullámok a prizmában gyorsab­
A röntgensugarak hullámhosszára ban haladnának, mint a levegőben. Azt is bemutatta, hogy röntgensugarak
kidolgozott finom kísérleti mérési
szilárd anyagról teljesen visszaverhetők, ha érintőleges beesést alkalmaz­
módszereiről híres.
nak oly módon, hogy a röntgensugarak a kritikus szögnél nagyobb szög­
ben érjék a felszínt. A röntgensugarak e tulajdonságát használták fel A. H.
Arthur H. Compton (1892-1962). Compton és mások a röntgensugarak hullámhosszának megmérésére úgy,
A University of Chicago fizika pro­ hogy közönséges karcolt rácsra érintőlegesen beeső sugarak elhajlását
fesszora, azt követően pedig a st.
vizsgálták.
louisi Washington University rekto­
ra. 1927-ben kapott Nobel-díjat, el­ A röntgensugarak tartományában, az első abszorpcióval az anyag leg­
sősorban a röntgensugaraknál ta­ súlyosabb elemének atomsúlyától függő hullámhossznál találkozunk. Szi­
pasztalható Compton-effektus felfe­ likon esetén ez a 6,731 Á-nél, uránium esetén pedig 0,1075 Á értéknél éri
dezéséért. el maximumát. Ez az abszorpció gyorsan maximumra emelkedik, majd az
DISZPERZIÓ 351

A görbe a röntgensugarak tartomá-


nyából a nagyobb hullámhosszak
felé még meredekebben süllyed,
végül az ultraibolya tartományban
eléri az erős abszorpció és rendelle­
nes diszperzió széles Aj tartományát
(14.3. rész). A legtöbb anyagnál ez
tökéletesen lefedi a lágy röntgensu­
garak és a közeli ultraibolya közti
tartományt. A görbe normális disz­
perzióra jellemző csökkenése a lát­
ható tartományban úgy látszik,
összefügg ezen ultraibolya tarto-
JSft ábra. mánybeli abszorpció megjelenésével.
i spektrum számára átlátszó anyag teljes diszperziós görbéjének vázlata

m K-abszorpciós határán meredeken zuhan. Erős rendellenes diszper-


• viszonylag szűk tartományát idézi elő, amit a 15.9. ábrán K-vz\ jelöl-
É L Ezen túl helyezkednek el ennek az elemnek további, L, M,... hatá-
nevezett abszorpciós szakadásai, csakúgy mint a többi jelenlevő
etem K, L. M,... határai. így bármely valódi optikai közegnél sok ilyen
éves szakadék fog jelentkezni. Az ábrán az egyszerűség kedvéért mind-
aasze bárom látható.
Általában véve a görbe a látható tartományban meredekebb lesz, ezért
• • • é l nagyobb a dnldX diszperzió, ez az abszorpciós sáv a látható tarto-
a n a y b o z annál közelebb helyezkedik el. így a látható fény tartományában
• fluorit diszperziója nagyon kicsi, a kvarcé valamivel nagyobb, az üvegé
: még ennél is nagyobb (1. 15.2. ábra és 14.1. táblázat). A legmaga-
i diszperziót adó nehéz flintüveg gyakran sárgás színű, aminek az az
•ka, hogy az abszorpciós sáv kissé a látható tartomány szélső ibolya tarto-
• n a y á b a is átnyúlik.
Valahol a közeli infravörös tartományban a görbe még meredekebben
kezd süllyedni, és A -nél egy újabb abszorpciós sávba ér. A sáv közép­
2
Ezen a tényen alapszik egy nagyon
kvarcnál 8,5 fan, de az abszorpció 4 vagy 5 //m-nél kezd erőssé hosszú hullámok sugárzásának
Ezen az első abszorpciós sávon túl általában még egy vagy több izolálására szolgáló érdekes mód­
is megtalálható. Minden egyes sávon való áthaladás közben a törés- szer, melyet fókuszos izolációnak
i növekszik. így a törésmutató bizonyos infravörös hullámhosszak- neveznek. Az n magas értékének
I magasabb értékeket vesz fel, mint a látható tartomány bármely részén, köszönhetően egy domború lencse
pl. a kvarc esetében a A = 51-től 61 //m-ig terjedő tartományban gyújtótávolsága ezeknél a hullám-
2.40 és 2,14 között változó n értékeket mért. hoszszaknál sokkal kisebb lesz, mint
a rövidebb hullámoknál, az utóbbi
Valamennyi infravörös sávon túli hullámhosszon - így a rádióhullámok pedig megfelelő nyílással
••rtományán át - a törésmutató enyhén és többé-kevésbé egyenletesen elkülöníthető. Nichols és Tear így
csökken, a végtelenül hosszú hullámoknál egy bizonyos határértéket érve izolálta a valaha mért leghosszabb
cL A rádiófrekvenciákon van ugyan néhány szűk abszorpciós tartomány, infravörös sugarakat (4.10. rész).
ezek azonban mind gyengék. A következő fejezetben bemutatjuk, hogy a
latárérték a közeg közönséges dielektromos állandójának, £-nak a négy-
aagyóke
352 HULLÁMOPTIKA

15.9. Átlátszó közegekre vonatkozó


elektromágneses egyenletek
A 13. részben üres térre vonatkozóan felírtuk a Maxwell-egyenleteket,
továbbá bemutattuk, hogyan vetítik előre c sebességű elektromágneses
hullámok megjelenését. Érdekes lesz megvizsgálni az ilyen hullámok tu­
lajdonságait és jellemzőit anyagi közegekben. Jelen esetben kizárólag szi­
getelő közeget veszünk figyelembe, és a vezető anyagok ennél bonyolul­
tabb esetére később, a 17. részben térünk rá. Amikor szigetelő dielektri­
kumra állandó villamos erőtér hat, az atomokban levő kötött töltések kissé
eltolódnak; azt mondjuk, hogy polarizálódnak. A töltések nem végeznek
egyirányú folyamatos mozgást, ahogy vezető anyag töltései tennék, ha­
nem csupán apró távolságokra mozdulnak el, majd egy rúgó megnyújtásá­
hoz hasonlóan, ismét nyugalomba kerülnek. Ennek a dielektromos eltolás­
nak mértékeként a D vektormennyiséget használjuk, és miután ez izotróp
közegben az E elektromos térerősséggel arányos, felírhatjuk, hogy:

e itt a dielektromos állandó. D = EE (15.11.)

A Maxwell-egyenletek ilyen közegre való alkalmazásához, azokban az


A „levezetés" és az egyenletek eb­ egyenletekben, amelyekben az üres térre vonatkozó E szerepel [(13.1.) és
ben a formában csak homogén kö­
(13.3.) egyenlet], azt most D-vel kell helyettesíteni. így egy szigetelő izo­
zeg esetén érvényesek.
tróp közegre a Maxwell-egyenleteket az alábbi módon írhatjuk fel:

dH, dH,, dEz


dE y

c dt dy dz c dt dy dz
f SE. dH, 1 BH _ dE dE
y _ y x z

(15.12.) (15.13.)
c dt dz dz c dt dz dx
£ dE z _ dH y dH, 1 dH, dE v

c dt dx dy c dt dx dy

dE r dE v dE, dH r dH v dH,
-+- •+- = 0 (15.14.) • + -dz = 0 (15.15.)
dx dy dz dx dy

Ha az egyenleteket a 13.4. részben leírthoz hasonlóan síkhullámokra


vezetjük le, a (15.12.) és (15.13.) egyenletekből kiindulva azt kapjuk,
hogy:
Az eredményt az általános hullám-
egyenlettel (4.2.) összehasonlítva d'H,
z __
c2
d H,
2
d E.
2

y —'
d'E„
es
látható, az új sebesség c I -Je lesz. dt' dx' dt' £ dx'
DISZPERZIÓ 353

A törésmutató a következőképpen alakul:

(15.16.)

A (15.12.)-től (15.15.) egyenletek síkhullámokra való megoldása, a


CH.14.) egyenlethez hasonlóan, jelen esetben így írható fel:

£ =A sin (wt — kx)


z H = -JeA sin (wt — kx)

az elektromos és mágneses mező vektorainak nagysága bármely D maga a kötött töltések elmozdulá-
ian: sának valójában nem közvetlen mér­
téke. A közeg polarizációját általá­
ban P-vel jelölik, D pedig a követke­
zőképpen függ P-től: D = E + 4TCP.
A szigetelő anyagokban elektromágneses hullámok által hordozott
cacndát a 13.7. rész elveinek alkalmazásával állapíthatjuk meg, az egyet-
Iba változtatás mindössze az, hogy E helyére D-t helyettesítünk. A fenti
f ü a m o s , ill. mágneses hullámok pillanatnyi energiasűrűsége eE /&n, ill.
y
2

•JeEH.
H.-V&r lesz, tehát ezek ismét egyenlők egymással. Összegük —

aek írható, és ezt, hogy az intenzitást megkapjuk, a (15.16.) egyenletből


»-vel megszorozva:

/ = - (15.17.)
£ 4n 4JI Y
%TX

Akárcsak korábban, E ebben az egyenletben is az elektromos vektor


y

•égyzetes középértékét jelöli, mivel az energiaáramlásnak a periódushoz


képest hosszú időre vonatkozó középértékét vettük. Az eredmény J. H. Poynting (1852-1914). Az
angliai University of Birmingham
CEJHJAK
fizikaprofesszora. A gravitációs
állandó mérése terén végzett alapos
alakban is írható. Ebben a formában az elektromágnesesség Poynting-féle
munkájáról ismert.
energiatételként ismert általános törvényét fejezi ki, mely szerint az ener­
giaáramlás irányát és nagyságát a Poynting-vektor

tcAfcr) [E x H]

adja meg; a zárójeles mennyiség itt a vektoriális szorzat.


A (15.16.) egyenlet gázok esetén n-re valóshoz nagyon közeli értékeket
ad. amikor azonban megpróbáljuk sűrűbb közegre alkalmazni, hatalmas
eltéréseket tapasztalunk. így a víz dielektromos állandója - melyet a vizet
egy állandó potenciálra feltöltött kondenzátor két fegyverzete közé he­
lyezve mérhetünk - 81, a törésmutatóra 9-es értéket ad. Nátriumfénynél
pedig a víz mért törésmutatója 1,33. e többféle üveg esetében 4-től 9-ig
354 HULLÁMOPTIKA

változó értékeket vesz fel, ami n-re 2 és 3 közti változást írna elő. Ez is­
mét magasabb, mint a látható fénynél megfigyelt értékek.
A szóban forgó eltérés okát nem kell messze keresni. Ez abban a tény­
ben rejlik, hogy egy fényhullám elektromos mezője nem állandó, hanem
gyorsan változik. Sárga fénynél a frekvencia 5 x 1 0 s . Ha egy anyag
14 _1

dielektromos állandóját a fegyverzeteken állandó helyett változó potenci­


ált használva mérjük, azt tapasztaljuk, hogy az eredmény a frekvenciával
együtt változik. Ebből látjuk, hogy a törésmutatónak is a frekvenciával,
illetve a hullámhosszal együtt kell változnia. Ahogy a hullámhossz na­
gyon nagy értékeket vesz fel, és a végtelenhez közelít, úgy a frekvencia
zérushoz tart. Az állandó elektromos mező határesete tehát zérus frekven­
ciának felel meg, ebből pedig arra a következtetésre jutunk, hogy állandó
mezők esetén a törésmutató a dielektromos állandó négyzetgyökéhez kö­
zelít. Az, hogy ez tényleg így van, a víz törésmutatójának a 15.3. táblázat­
ban megjelölt elektromágneses hullámoknál végzett mérései tanúsítják.
A diszperzió magyarázatának kulcsa a kötött töltések kényszerrezgése­
kor gerjesztett másodlagos hullámokban rejlik. Ezek megegyeznek a mo­
lekuláris szóródást okozó hullámokkal (14.10. rész), mint az ég kék színé­
nek magyarázatában. Amikor átlátszó folyadékon vagy szilárd anyagon
fénynyaláb hatol át, az oldalra szóródott fény mennyisége annak ellenére
rendkívül csekély, hogy a szóró központok koncentrációja sokkal na­
gyobb, mint az égbolt fényét adó levegőben. Ez abból adódik, hogy a nya­
lábból oldalra elmozduló szórt hullámocskák fázisa olyan elrendezésű,
hogy gyakorlatilag teljes kioltás történik. Az eredeti nyalábbal azonos
irányban haladó másodlagos hullámok viszont nem semmisülnek meg,
hanem a kezdeti hullámokkal párhuzamosan haladó hullámsorozatokká
egyesülnek. Ekkor a szuperpozíció elvét alkalmazva a másodlagos hullá­
mokat hozzá kell adni az elsődleges hullámokhoz, és az eredmény a két
sorozat közti fáziskülönbségtől függően alakul majd. Ez az interferencia
módosítja az elsődleges hullámok fázisát, így a hullámsebességben bekö-

Az állandó elektromos mezőnél 15.3. táblázat.


mert értéket összehasonlítás n változása k függvényében a víz esetén
céljából tüntettük fel. Világosan lát­
ható, hogy n értéke pontosan a vég­ Hullámhossz, cm Frekvencia, Hz n
telenül hosszú hullámoknál előre jó­
5,89 x l O "
5
5,1 xlO 1 4
1,333
solt értékhez közelít.
12,56 x ÍO" 5
2,9 xlO 1 4
1,3210
258 x 10~5
0,116 x 10 14
1,41
800 x 10~5
0,0375 x 10 14
1,41
0,40 750 x 10 8
5,3
1,75 171 x 10 8
7,82
8,1 37 x 10 8
8,10
65 4,6 x 10 8
8,88
0 xlO 8
(9,03= VT)
DISZPERZIÓ 355

vetkezett változással egyenértékű. Azaz mivel a hullámsebesség pusztán


aanak a mértéke, amivel egy állandó fázisú felület a közegben terjed, a fá­
zis interferencia során történt módosulása megváltoztatja a hullámsebes-
séget Láttuk, hogy az oszcillátorok, és ebből eredően a másodlagos hullá­
i n k fázisa a gerjesztő frekvenciától függ, úgyhogy világossá válik, hogy
a közegben elért sebesség a fény frekvenciájától függően változik. Ez a
átaperzió legvázlatosabban kifejezett fizikai értelmezése.

15.10. A diszperzió elmélete


Ahhoz, hogy n (és ebből eredően -Je) A függvényében való változását az
elektromágneses elmélettel magyarázni tudjuk, figyelembe kell venni az
anyag molekuláris szerkezetét. Amikor egy atomra vagy molekulára elekt­
anmágneses hullám hat, a hullám periodikusan változó elektromos térerős­
sége a kötött töltést a hulláméval azonos frekvenciájú rezgőmozgásba
hozza. E mozgásnak a külső elektromos térerőhöz viszonyított fázisa a
haOám frekvenciájától függ, és egyben a közölt frekvencia és a kötött
töltés sajátfrekvenciája közti különbségtől függően, a 15.5. és 15.6. ré­
szekben taglalt módon változik. Ahogy a hullám a molekulák közti lég-
nres térben halad, sebessége természetesen c nagyságú lesz, és most azt
kell megvizsgálnunk, hogyan lehetséges, hogy a molekulákban kötött rez­
gő töltések végeredményben módosítják a sebességet, amellyel a hullám a
közegen áthalad.
A diszperzió matematikai kezelésének alapjai Rayleigh nevéhez fűződ­
nek, aki a mechanikai hullámok esetét vette figyelembe, az elméletet ké­
sőbb Planck, Schuster és mások terjesztették ki az elektromágneses hullá-
amkra is. Itt nem próbáljuk meg ezt a fejlődést bemutatni. Eredményeként
a Helmholtzéhoz hasonló diszperziós képletekhez [(15.9.) egyenlet] jut­
nánk. A jelenség elektromágneses és mechanikus képe között valójában
végig szoros hasonlóságok állnak fenn. A kötött töltések rezgéseit súrló­
dási erő által csillapított rezgéseknek kell tekinteni, csakúgy mint a Helm-
holtz-elméletében szereplő részecskék esetében. Az elektromágneses el­
méletben alapul vett súrlódási erők természetével a 15.11. részben röviden
foglalkozunk.
A beérkező hullám, az oszcillátor, valamint a másodlagos hullám rela­
tív amplitúdóinak és fázisainak bemutatásához a 15.10. ábra grafikonjait
vesszük szemügyre.
Az elmélet azt mutatja továbbá, hogy a szóródott hullámok fázisa - és
canek következtében a másodlagos hullámoké is - az oszcillátorhoz ké­
pest 90°-ot késik. Ennek oka az, hogy az elektromágneses sugárzás az
áram változási sebességével, illetve egy töltés gyorsulásával arányos (1.
13JJ. rész és 13.4. (a) ábra). Maga az áram vagy a töltés sebességének fá­
zisa az, amit az oszcillátornak tulajdonítunk. Ebből következik, hogy mi-
atán egy egyszerű harmonikus rezgőmozgásnál a gyorsulás a sebességhez
356 HULLÁMOPTIKA

Az (a)-n látható elsó' görbe egy VQ Oszcillátor


sajátfrekvencián rezgő' csillapított Szórt hullám
oszcillátor v frekvenciájú kényszerí­
tő rezgésre adott reakcióját tünteti Másodlagos hullám
fel, az amplitúdó v = v esetén éri el
0

maximumát. A szaggatott görbe az (a)


oszcillátor által kisugárzott, vagyis a
szóródott hullám amplitúdóját ábrá­ 6
zolja. Rayleigh törvényének megfe­ "3
lelően - mely kimondja, hogy a rö­ SS
videbb hullámok hatásosabban szó­ ooo
ródnak - nagyobb v-knél ez a görbe CS
magasabb, alacsony frekvenciákon o
ezzel szemben zérus értékre esik.
A harmadik görbe a szóródott hullá-
mocskákból felépülő másodlagos
hullámok amplitúdóját adja meg.
Közvetlen
A (b) görbe, az ordináták bal oldali l Másodlagos
skálájával együtt az oszcillátor és a Eredő
kényszerítő hullám közti fáziskü­
lönbséget mutatja. Ahogy arra a
15.6. részben rámutattunk, ez a sa­
játfrekvencián áthaladva 0°-tól 180°-
ig - a csillapítás miatt azonban nem
hirtelen - változik. v értéken a kö­
0
(d)
zölt hullámhoz képest 90°-ot késik.

15.10. ábra.
A diszperzió értelmezése egy másodlagos hullám közvetlen hullámmal való
interferálásának eredményeként

képest egynegyed periódust késik, a kibocsátott hullámok fázisát a rezgés


forrásához képest ugyanennyi késleltetés éri. Ezt a további késleltetést is
figyelembe véve azt tapasztaljuk majd, hogy a 15.10. (b) ábrán látható
jobb oldali ordinátaskála a másodlagos hullámoknak a kényszerítő hullá­
mokhoz viszonyított fáziselmaradására vonatkozik.
A (c) ábrán most elvégezzük a közvetlen és a másodlagos hullámok
amplitúdójának vektoriális összegzését, v frekvencián a másodlagos hullá­
mok amplitúdója kicsi [(a) görbe], és fázisát tekintve a közvetlen hullá­
mokhoz képest közel 270°-ot késik [(b) görbe]. A (c)-n fent látható vek­
torábra mutatja, hogy az eredő amplitúdó nagysága közel változatlan, fá­
zisa ellenben kissé siet, a vektor óramutató járása szerinti elforgatásának
megfelelően. A fázis sietése sebességbeli növekedést jelent. (Emlékez­
zünk rá, hogy ahogy egy hullám mentén visszafelé haladunk, úgy növek­
szik a fázis!) így a (d) diszperziós görbén a v-nél tapasztalható törésmu­
tató valamivel kisebb, mint 1. A második, v' esetén készült vektorábra na­
gyobb fázissietést, és jelentősen csökkent eredő amplitúdót ad. v = v -nál0
DISZPERZIÓ 357

fázis- vagy sebességváltozás nem keletkezik, csupán az inten-


csőkken. Az előrehaladó eredő hullámból eltávolított energia más
megjelenik rezonanciasugárzásként. v -on túl fázissietés he-
0

késleltetés tapasztalható, és a hullámsebesség csökkent. így tehát lát-


előbb leírt mechanizmusból számszerűleg hogyan következik a
amely a rendellenes diszperzió alakját mutatja.

15L11. A rezgő részecskék és a súrlódási erők

I r ö v i d e n megvizsgálhatjuk, miféle töltött részecskék és súrlódá-


: játszanak szerepet egy, a 15.9. ábrán ábrázolt tipikus diszperziós
fjiBBC különféle szakadásainak kialakulásában. A röntgensugár-abszorp-
cínkat az atomok legbelső elektronjainak tulajdonítják, melyek a K, L, M
mm. „ h é j a k o n " , csökkenő energiaszintek sorrendjében, a magtól növekvő
•fMHságra helyezkednek el. Mivel mélyen az atomban foglalnak helyet,
esek az elektronok az ütközések hatásaitól, valamint a szomszédos ato-
aaak keltette elektromos mezőktől védve vannak. A spektrumvonalak vo-
i i l n í l i í j / m 1~ e két okozója a röntgensugarak szempontjából nem fon-
• J K . C S az abszorpciós szakadások élesek, még szilárd anyagoknál is. A su-

fjfaási csillapodás egyedül ebben a tartományban működik közre értékel­


hető módon a vonalak szélességének meghatározásában.
A szélső ultraibolya tartományban található nagyon széles abszorpciót
ar. anyag atomjaiban és molekuláiban levő külső elektronok okozzák. Eze-
aet nem védi semmi, és ezért szilárd anyagokban és folyadékokban folya-
— * ~ abszorpció kiterjedt tartományát hozzák létre. Molekuláris gázok­
nál a sávokat különálló, elég élesen kirajzolt rotációs vonalak alkothatják,
nuk azonban olyan nagy, hogy általában nem bonthatóak fel. Az ütkö-
miatt létrejött csillapodás ebben a tartományban kezd fontosabbá
válni, mint a sugárzásból eredő, és messzebb, nagyobb hullámhosszaknál
áatalában ez a meghatározó. A közeli infravörös tartományban megfigyel­
hető abszorpciós sávok egész atomok, vagy akár a molekulák különböző
sajátfrekvenciáinak felelnek meg. Miután ezek az oszcillátorok az elektro­
noknál sokkal nehezebbek, érthető, miért rendelkeznek alacsonyabb rez­
gésszámmal. A távoli infravörös tartományban további alacsonyabb frek­
venciájú molekuláris rezgések működnek közre. Itt egész molekulák rotá­
ciós frekvenciái is szerepet játszhatnak, különösen gázok esetében.

Gyakorló feladatok

15.1. Egy optikai üvegnek a higanyspektrum A = 4358 Á kék és A = 5461 Á


zöld vonalaira vonatkozó törésmutatója 1,652 50 és 1,624 50. A kétkons-
tansos Cauchy-egyenletet felhasználva számítsa ki (Ű) A és B értékét,
358 HULLÁMOPTIKA

(b) a nátrium sárga vonalainak törésmutatóját A = 5893 Á-nél, valamint


(c) ugyanennél a hullámhossznál a diszperziót!
Megoldás: (a) A = 1,575 40 és B = 1,464 31 x 10 Á , (b) n = 1,617 57,
6 2

(c) 1,431 04 x 10- Á-'


5

15.2. A 15.2. táblázatban boroszilikát-koronaüvegre megadott törésmutatók se­


gítségével (a) határozza meg a pontosan a 4340, 5338, valamint 6439 Á
hullámhosszakhoz tartozó három Cauchy-konstans értékét! (b) A kapott
eredményeket felhasználva számítsa ki további öt, a táblázatban megadott
hullámhossz törésmutatóját! (c) Hasonlítsa össze a megfigyelt és a kiszá­
mított értékeket!
15.3. A teleszkóp-koronaüveg 15.2. táblázatban megadott mért törésmutató ér­
tékeit felhasználva számítsa ki a 6563, 5086, valamint 3988 Á hullám­
hosszaknál pontosan illeszkedő háromtényezős Cauchy-egyenlet konstan­
sainak értékét! (b) Számított értékeit hasonlítsa össze a 15.2. táblázat öt
további hullámhosszán mért értékekkel!
15.4. Egy 50°-os üvegprizma konstansai a kéttényezős Cauchy-egyenletben
A = 1,539 74 és B = 4,6528 x 10 Á . Határozza meg a szögdiszperziót
5 2

radián per angströmben, ha a prizma 5500 Á hullámhossznál legkisebb el­


térítésre van beállítva!
Megoldás: dn/dX =-5,5932 x lO" Á" , ddldn = 1,121 45,
6 1

deidX = 6,2725 x 10" rad/Á


6

15.5. Hartmann kidolgozott egy tapasztalati diszperziós képletet, mely szerint


n = n + bl{X - A Q ) . (a) A 15.2. táblázatban teleszkóp-koronaüvegre meg­
0

adott értékek alapján határozza meg a három konstans, n , b, és A azon


0 0

értékeit, amelyekkel a képlet a 6563, 5086, valamint 3988 Á hullámhosz-


szaknál pontos! (b) A számított értékeket hasonlítsa össze a táblázatban
megadott öt más hullámhosszon megfigyelt értékekkel! (c) Ezeket az érté­
keket hasonlítsa össze a háromtényezős Cauchy-egyenlettel kiszámolt ér­
tékekkel! (aj Melyik egyenlet írja le legjobban a mért adatokat (1. a 15.3.
részt)?
15.6. Egy a spektrum zöld részén rendellenes diszperzióval rendelkező prizma
spektrumát hasonlítsa össze egy hasonló prizma alakú közönséges üveg
által adott spektrummal! Normális diszperzió során keletkezett spektrum­
hoz viszonyítva tüntesse fel minden szín relatív elhelyezkedését!
15.7. A 15.2. táblázatban megadott törésmutató-értékek alapján határozza meg
(a) a csoportsebesség értékét és (b) boroszilikát koronaüvegben a
A = 3988 Á ibolyaszínű fény hullámsebességét!
Megoldás: (a) 190 259 km/s, (b) 196 526 km/s
15.8. A csoportsebesség és hullámsebesség közti összefüggést leíró (5.16.)
egyenletből kiindulva vezesse le a (15.10.) egyenlet által megadott cso­
port-törésmutató kifejezését!
15.9. A második Helmholtz-féle egyenletből (15.9.) határozza meg az abszorp­
ciós csúcs szélessége és a g, súrlódási konstans közti összefüggést! (Szé­
lességnek azon két A különbségét tekintjük, amelyeknél nK a maximális
0

érték felére csökken.)


15.10. Egy bizonyos üveg törésmutatója 0,70 Á hosszúságú röntgensugaraknál
egységnyinél 1,600 x 10~ -nal kisebb. A felszínhez képest milyen maxi-
6
DISZPERZIÓ 359

szögben kell röntgensugárnyalábnak az üveget érni, hogy teljes


wszaveródés történjen?
Megoidás: 0,1025"
Az elektromágneses elmélet szerint A, értéke a következő módon számít- a köbcentiméterenként található
tld: oszcillátorok számát, e; és m pedig
;

egy oszcillátor töltését és tömegét


jelöli, az oszcillátor frekvenciája c/A,-
7ic m. vagy v.

A levegő törésmutatóját 1,000 279-nek véve, ugyanakkor az ultraibolya


nrtományban mindössze egy abszorpciós sávot feltételezve, számítsa ki
efmi levegőre vonatkoztatott értékét. Hasonlítsa össze az elektron e/m ér-
•acével!
ÍA) A boroszilikát-koronaüveg 15.2. táblázatban 6563 és 4861 Á hullám­
hosszakra megadott megfelelő törésmutatóihoz illeszkedő kéttényezős
CoDchy-egyenlet segítségével határozza meg, milyen törésmutató várható
a A = 5893 Á hosszúságú nátrium vonalaknál! (b) Úgyszintén számítsa ki
í = 5893 Á hullámhossznál radián/angströmben egy 60°-os prizma disz-
perziójának értékét!
16. fejezet A fény polarizációja

Ez a fejezet - bevezetve a polarizáció tárgyába - rövid áttekintést ad a


síkban polarizált fény közönséges, polarizálatlan fényből való előállításá­
nak legfontosabb módjairól. A legtöbb jelenséget a későbbi fejezetekben
részletesebben is megbeszéljük. Ez az áttekintés viszont segíteni fog a kí­
sérleti eljárások megismerésében, s átfogó képet ad arról, hogy a polarizá­
ciós eszközök hogyan bontják fel a fényt polarizált komponenseire. A po­
láros fény előállításának és a polarizáció demonstrálásának módszereit a
következő címszavak alatt csoportosíthatjuk: (7) fényvisszaverődés, (2)
transzmisszió réteges szerkezetekben, (5) dikroikus jelenségek, (4) kettős­
törés, (5) fényszóródás.

16.1. Tükrözéses polarizáció


A beesés szögét általában 0-vel, a A fény polarizálásának talán a legegyszerűbb módja az, amit Malus fe­
kritikus értéket pedig <p -vei jelöl­ dezett fel 1808-ban. Ha egy fehér fénysugár bizonyos szögben esik egy
jük. Az utóbbi a polarizáció szöge, csiszolt üvegfelületre, akkor a visszavert fény síkban polarizált. Azon,
mely üvegfajtánként változik.
D
C

. N . N

A A
16.1. ábra.
Polarizáció üvegfelületekről való fényvisszaverődéssel
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 361

gj síkban polarizált, azt értjük, hogy a fény a nyaláb tengelyére fekte-


t SAKKAL párhuzamosan rezeg. S bár a visszavert fény szabad szemmel
• kölönböztethető meg a beeső fénytől, a polarizáció és az aszimmetria
i megmutatható egy második üveglemezről való tükrözéssel a kö-
módon. Egy polarizálatlan fénysugár (AB a 16.1. ábrán) beesési
••BBC körülbelül 57° az első B üvegen. A visszavert fénysugarat pedig a
k«l oldali ábra mintájára újra tükrözzük 57° alatt, egy második, az elsővel
• • • • z a m o s C üvegfelülettel. Ha a felső üveglapot elkezdjük forgatni a
MC tengely körül, akkor a C-ről visszavert fénysugár erőssége csökkenni
t a g . egészen a 90°-os elforgatásig, amikor a fény teljesen megszűnik. A
legjobban feketére festett üveg hátsó felületével hajtható végre,
AZ elsőként visszavert BC nyaláb C'-nél eltűnik. A felső üveg Ha a beesés szöge vagy az alsó vagy
a felső üvegnél nem 57°, akkor a
•jaáDbforgatásával pedig a CD fénysugár újra megjelenik, s erőssége
kétszeresen visszavert fény
: növekszik egészen a 180°-os elforgatásig. 270°-nál az intenzitás újra
maximum- és minimum értékeken
BTA k s z , 360°-nál pedig újra maximális. megy keresztül, de nem szűnik meg.
Mielőtt belefognánk a kísérletek elemzésébe érdemes egy kicsit jobban Vagyis a fény mindig visszaverődik
re venni a polarizálatlan fény természetét. C -ről.

;. Fényhullámok ábrázolása

Az elektromágneses elmélet szerint a fény minden fajtája transzverzális A kérdést, hogy az elektromos és a
••Hámokból áll, amelyekben az elektromos és mágneses vektorok a rezgő mágneses vektorok közül melyiket
nevezzük rezgésnek, később vizs­
Tegyük fel, hogy a 16.2. ábrán feltüntetett +z tengely mentén halad a gáljuk.
fcay a megfigyelő felé, s az elektromos vektor egy adott pillanatban a je-
fifc irányban, a jelölt amplitúdóval rezeg. Ha ez a rezgés változatlanul
Mytatódik, akkor azt mondjuk, hogy a sugár síkban polarizált, mert a rez-
: a z tengelyt tartalmazó síkra vannak korlátozva és 8 irányúak. Más-

(a) (b)
3
t

A
/
/
/
1
1

y
1
i
* 1 X

16.2. ábra.
Polarizálatlan fény rezgései hátsó nézetből (az tengely a papírlap síkjára
merőleges) (a) Valamennyi sík egyformán valószínű, (b) Mindegyik felbontható x
és y irányú komponensekre
362 HULLÁMOPTIKA

részről, ha a fény polarizálatlan - mint általában a természetes fény - ak­


kor a 6 szögben hirtelen véletlenszerű változások következnek be körülbe­
lül 10" s-os intervallumonként. Az A mindegyik iránya egyenlő valószí­
8

nűségűnek tekintendő, és az átlagos hatás teljesen szimmetrikus a terjedés


irányára, amit a 16.2. ábrán a folytonos körrel érzékeltetünk.
Ez egy lehetséges képe a polarizálatlan fénynek, azonban túlegyszerűsí­
tett, mert az irányváltozásokkal a rezgés amplitúdói is változnak. Ráadá­
sul a lineáris rezgés speciális esete az elliptikus rezgésnek, s nincs semmi
okunk pont ezt az esetet feltételezni. Ezért a valós kép egy olyan elliptikus
rezgés, mely gyakran változik, méretben, irányban, excentricitásban, de
csak az XY síkon belül. Ez az összetettség azonban kevés nehézséget
jelent, mert minden azimut ekvivalnes, és ezért az egyszerűbb ábrázolású,
állandó amplitúdójú, irányukat gyorsan változtató rezgések szintén jól le­
írják a valóságot. Mivel az ellipszismenti mozgás felbontható két, egy­
másra merőleges lineáris mozgásra, a két leírás matematikailag azonos.
Hasznos lehet a fény másfajta ábrázolása is. Ha a 16.2. (b) ábrán levő
rezgést felbontjuk A = A cos 6 és A = A sin 0 komponensekre, amelyek
x y

általában nem egyenlők (1. a 16.5. ábrát), s hagyjuk, hogy a 6 értéke vélet­
lenszerűen változzon, akkor lesz két egyenlő amplitúdójú, egymásra me­
rőleges lineáris rezgésünk, amelyeknek a fázisai között nincs összefüggés.
Az egyes rezgések igen sok véletlen fázisú rezgés eredői (1. az 5.4. részt),
s ez a véletlenszerűség a koherencia teljes hiányát eredményezi.
A 16.3. ábra egy szokásos ábrázolá­
sa ezeknek a rezgéseknek, ahol az (a) (áj
(á) és (b) részek jelentik a két sík­
ban polarizált komponenst, míg
1 1 1 1 1 1 11 1 1 1 ' 1
(c) a kettőt együtt egy polarizálatlan
(b) (e)
fényben. A pontok jelentik a lineáris
rezgések „hátsó" nézetét, a kettős
végű nyilak pedig azt mutatják, (c) (/)
hogy a rezgés síkja a papír síkja. így
a (aj, (e), (f) ábrák mutatják az (a), i i i i i m m
(b), (c)-beli rezgésirányt, ha a sugár 16.3. ábra.
irányába nézünk. Az eredeti és a síkban polarizált fény képi megjelenítése oldal- és hátsó nézetből

16.3. A polarizációs szög és Brewster törvénye


Vegyünk szemügyre egy dielektrikumra, pl. üvegre 6 szögben beeső pola­
rizálatlan fénysugarat, mint ahogy ezt a 16.4. ábrán látjuk. Egy visszavert
OR és egy megtört OT sugarunk mindig lesz. A kísérletek, mint pl. a 16.1.
részben leírt és a 16.1. ábrán bemutatott kísérlet, megmutatják, hogy a
visszavert OR sugár részben síkpolarizált, s csak egy bizonyos szögben -
ami körülbelül 57° - válik teljesen síkpolarizálttá. Brewster volt az első,
aki felfedezte, hogy ekkora (f> polarizációs szögnél a visszavert, és a
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 363

Nem nehéz megérteni annak a fizi­


4* kai okát, hogy a Brewster-törvény
»+ ^So -57° -57° szerint miért nem verődik vissza a
beesési síkban rezgő fény. A beeső
fénysugár az anyag atomjaiban levő
>""""""" elektronokat rezgésbe hozza, és az
ihcg 0 0 \ J ° 90
általuk újra kibocsátott sugárzás
hozza létre a visszavert sugarat. Ha
az utóbbit a beeső fénysugárral 90°-
(a)
^ T -33° \ ot bezáró irányból figyeljük meg,
akkor csak a beesési síkra merőleges
4* rezgések járulékát észlelhetjük.
Latra. A beesés síkjába eső rezgések nem
fJÉ.fWrm'afci'ó fénytörésnél és fényvisszaverődésnél, (b) Brewster törvénye rendelkeznek a 90°-os irányra
dós szögnél transzverzásli komponenssel, így
ebben az irányban nem sugároznak.
Ugyanez az oka annak is, hogy a
fénysugár pontosan 90"-ot zár be. Ez a figyelemre méltó feliedé­
vízszintes rádióadó-antennákból
ivé tette a polarizáció kifejezését a törésmutatóval:
származó sugárzás erőssége a veze­
ték irányában nullára esik. Ha meg­
(16.1.) jegyezzük ezt a képet (16.4.), s azt,
= n
hogy a fényhullámok transzverzáli­
sak, később nem lesz gondunk az­
zal, hogy a teljes polarizáció szögé­
# beesésnél az ROT szög 90°-kal egyenlő, ezért sin <f>' =cos <p, nél visszavert fény melyik kompo­
nenst is tartalmazza.

(16.2.)

a Brewster-törvény, amely szerint a maximális polarizáció szöge


i törésmutatótól függ. így változik a hullámhosszal is, de egy átlagos
olyan a diszperzió, hogy a látható tartományon belül a 0 polari-
szög nem sokat változik. Ezt azonnal belátjuk, ha néhány hullám­
kiszámoljuk a <p szöget, felhasználva a 75.2. táblázat n értékeit,
ahogy ezt a fejezet végén a 16.1. feladatnál kell tennünk.

Polarizáció üveglemez-sorozattal
fény polarizációjának vizsgálatakor (16.4. (a) ábra) azt tapasz-
hogy az részlegesen valamennyi szögnél polarizált, teljesen azon-
A fényvisszaverő felületek hatása a következőképpen írható
egy átlagos fényt. Tekintsük a közönsésges fényt két egymás-
364 HULLÁMOPTIKA

I
16.5. ábra.
Fény polarizálása üveglemez-sorozattal

ra merőleges komponensből állónak, mint a 16.2. részben. A beesés síkjá­


ban, vagyis a lap síkjában rezgő sugarak részben visszaverődnek, részben
pedig megtörnek. Kivételt jelent a <j) polarizációs szöggel beeső sugár

Meg fogjuk mutatni (1. 17.1. és 17.1. esete, mikor a teljes fény megtört fény lesz. A beesés síkjára merőlegesen
(a) ábra), hogy egy egyszeres üveg­ rezgő sugarak energiájának egy része visszaverődik, maradék része pedig
felületen, melynek n = 1,5 a törés­ bármilyen szög esetén megtörik. így a megtört fénysugár mindig tartal­
mutatója, a polarizációs szög esetén, mazza mind a két polarizációt.
a beesés síkjával párhuzamos rezgé­ Ha egy polarizációs szögben beeső sugár üveglemez-sorozaton halad
seknek a 100%-a áthalad, míg a be­ keresztül, mint a 16.5. ábrán, akkor a beesési síkra merőleges rezgések
esés síkjára merőleges sugaraknak egy része visszaverődik, míg az azzal párhuzamos komponensek teljes
csak körülbelül 85%-a, mert a többi
mértékben áthaladnak. Ennek az a végső következménye, hogy a vissza­
15% visszaverődik. Egy egyszeres
felületnél a megtört fény polarizá­ vert sugarak teljesen (síkban) polarizáltak, míg a megtörtek egyre és egyre
ciójának foka nyilván kicsi. többet veszítve merőleges rezgéseikből, részben síkpolarizálttá válnak.
Minél nagyobb a felületek száma, annál nagyobb mértékben polarizált az
átmenő nyaláb. Ezt ábrázoltuk a 16.5. ábra bal oldalán. Részletezve a
fényvisszaverődés és fénytörés általi polarizációt (1. 17. fejezet), a belső
visszaverődés polarizációs szöge ugyanaz lesz, mint a fénytörés <p' szöge

a 16.4. (b) ábrán. Ez azt jelenti, hogy a <j>' szög alatt belülről visszavert
sugár szintén síkpolarizált lesz.
Az átbocsátott fény P polarizációs foka kiszámítható a párhuzamos és
merőleges komponensek intenzitásainak összegzésével. Ha ezeket az in­
tenzitásokat Tp-vel és /s-el jelöljük, akkor megmutatható, hogy:
m az üveglemezek száma, így 2m az
üvegfelületeké, n pedig azok
törésmutatója.
Ip + ?s m+
A F É N Y POLARIZÁCIÓJA 365

A 16.6. ábra kétfajta lemezsorozatot


N mutat beesési síkjukkal párhuzamo­
1 I I I I I I I I I I san, (a) az polarizátort és (b) a anali­
-H-+
zátort. Az N pontnál megjelenő fény
Polarízátor Analizátor már közel teljesen síkpolarizált,
amelyet az analizátor szabadon
(a) (b)
átenged. Az analizátornak az NM
vonal, mint tengely körüli 90°-os
<p polarizációs szögben felállítva elforgatásával az áthaladó fény szin­
te teljesen megszűnik, mert a rezgés
É az egyenlet azt mutatja, hogy kellő számú lemezzel majdnem elér- most már merőleges az analizátor
i a Sebes vagy = 100%-os polarizáció. Széles polarizált nyalábok elő- beesési síkjára, s teljesen vissza fog
: jobb módszereit a későbbiekben fogjuk bemutatni. A lemezso- verődni. A további 90°-os elforgatás
•aa aandenesetre jól használható a polarizált fény szokásos előállítása­ visszaállítja a fényt, a teljes forgás
i t és elemzésének illusztrálására. során pedig két maximumunk és két
minimumunk lesz.
A polarizátor és az analizátor bármilyen egymás utáni elrendezését po-
: nevezzük, és számos alkalmazási lehetősége van.

Malus törvénye
E t a törvény azt mondja ki, hogy hogyan változik az analizátoron átbocsá- Etienne Louis Malus (1775-1812).
a a l sagár erőssége az átbocsátás síkja és a polarizátor által bezárt szög Francia hadmérnök. A fényvisszave­
•fcgtényében. Két üveglemez-sorozat esetén az átbocsátás síkja a beesés rődés általi polarizációt véletlenül
a l f a . és Malus törvényének érvényességéhez az átbocsátott fénysugarat fedezte fel, mikor egy kalcitkristá­
lyon keresztülnézve a fény véletle­
aajjes mértékben síkpolarizáltnak kell tekintenünk. Jobb illusztráció a
nül visszaverődött a Luxembourg­
M L ! , részben bemutatott kettős fényvisszaverődés esete, vagy két Poláro­
palota ablakáról.
sának vagy két Nicol-prizmának a kombinációja, ahol teljes a polarizáció.
A Malus-törvény azt mondja ki, hogy a sugár intenzitása a két átbocsátási
A ábal bezárt szög koszinuszának a négyzetétől függ.
A törvény bizonyítása azon az egyszerű tényeken alapszik, hogy bár-
aaeh/ síkpolarizált rezgés, mondjuk a polarizátorunk által előállított, fel-

A polarizátor
síkja

Az analizátor
\ s / síkja

16.7. ábra.
Sűcpolarizált fény amplitúdójának felbontása komponenseire
366 HULLÁMOPTIKA

bontható két komponensre, amelyek közül az egyik párhuzamos az anali­


zátor átbocsátási síkjával, a másik pedig merőleges rá. Csak a párhuzamos
komponens fog keresztüljutni. A 16.7. ábrán A jelentse a polarizátoron
átbocsátott amplitúdót, amikor a polarizátor átbocsátási síkja az ábra síkját
a függőleges szaggatott vonalban metszi. Amikor ez a fénysugár eléri a 0
szöggel elfordított analizátort, akkor a beeső fény amplitúdója felbontható
az A] és Ai komponensekre, amelyekből az utóbbit az analizátor teljesen
megszünteti. A lemezsorozat ezt oldalirányban veri vissza. Az analizáto­
ron keresztülhaladó fény amplitúdója:

A,=Acos0 (16.4.)

és intenzitása:

A = A c o s 0 = /rjcos g
2 2 2
(16.5.)

Itt /p, a beeső polarizált fény intenzi­ Lesznek veszteségek az analizátoron is. Polaroidoknál és Nicol-priz-
tását jelenti, ami természetesen csak máknál a fény egy része visszaverődik a felületről. Bár ezeket a hatásokat
az egyik fele a polarizátorra beeső nem vesszük figyelembe a (16.5.) egyenletben, észrevehetjük, hogy az
polarízálatlan fény intenzitásának, említett zavaró hatások csak az egyenlet állandóját befolyásolják, és nem
ha figyelmen kívül hagyjuk az ab­
szüntetik meg a relatív intenzitás a cos szerinti függést. így Malus törvé­
2

szorpciós veszteséget.
nye pontosan igaz és érvényes pl. a 16.1. részben leírt kettős fényvissza­
verődés intenzitására, bár ott a maximális intenzitás csak töredék része az
eredeti intenzitásnak. Ilyen esetekben 7 , az analizátorral párhuzamos po­
0

larizátor által áteresztett intenzitás.

16.6. Polarizáció dikroikus kristályokkal


Ezen kristályok jellemző tulajdonsága, hogy az eredeti fény két kompo­
nensét szelektíven abszorbeálják. Számos ásvány és néhány szerves ve­
gyület mutat dikroizmust. Talán legismertebb ezen ásványi kristályok kö-

Párhuzamos

\ 7 V 7
Turmalin Polaroid filmek
Keresztezett

X kitti H i i i i H i iq i i
\ 7
16.8. ábra.
Dikroikus kristályok és polarizáló filmek párhuzamos és keresztezett helyzetben
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 367

aafl a turmalin. Ha fénynyalábot bocsátunk keresztül egy vékony turmalin- Ezen filmek vékony nitrocellulóz-
KASON. mint a 16.8. ábra 7yén, akkor az átbocsátott fény polarizálódik. Ez lemezek, amelyek párhuzamos opti­
igazolható egy második T kristállyal. Ha a
2 és T párhuzamos egymás­
2
kai tengelyű, ultramikroszkopikus
s a l akkor a fény a T n és T -n is áthalad. De ha a második kristályt 90°- polarizáló kristályokat tartalmaznak.
r 2
Újabb fejlesztésekben a párhuzamo-
KSL elforgatjuk, akkor azon már nem jut fény keresztül. A megfigyelt ef­
sítási eljárás a következő: a poIi(vi-
fektusnak az az oka, hogy a turmalin abszorbeálja azokat a sugarakat, nil-alkohol)-filmeket elnyújtják,
aaaetyek egy kitüntetett síkban rezegnek, és átereszti az erre merőlegesen hogy komplex molekulákat hozza­
•tagokét. (Ezek lesznek az tárgyalás sorrendje szerint az O és az E rezgé­ nak létre, majd ezeket jóddal imp­
SEK.) így, az ábra szerint csak a kristály hosszú éleivel párhuzamos E rez- regnálják. Ezen diktroikus filmek
aések haladnak tovább, a keresztezett kristályokon pedig nem jut át fény. röntgen diffrakciós elemzéséből
A turmalint azonban színezettsége miatt optikai eszközökben nem hasz- látható, hogy a jód polimer formá­
•ahak polarizáló- vagy analizálóeszközként. banjelenik meg, azaz atomjai hosz-
szú független láncokat alkotnak
1852-ben Herapath számos kísérletet tett nagy nyílású polarizáló kristá­
a rostszálakkal párhuzamos irány­
LYOK előállítására. Sikerült is előállítania megfelelő, de csak kis méretű ban, 3,10 Á periodicitással. Az így
kristályokat kinin-jódszulfátból (amit ma herapatitnak nevezünk), ame- elkészített filmet H-Polaroidnak
Ijck teljesen abszorbeálták a polarizáció egyik komponensét, míg a mási­ nevezzük. Land és Rogers később
kat kis veszteséggel átengedték. A Polaroid egyik változata ezen anyag azt találták, hogy ha egy orientált
kristályait tartalmazza. A Polaroidot 1932-ben találta fel Land, és azóta is átlátszó poli(vinil-alkohol)-filmet
számos alkalmazása létezik. melegítenek aktív dehidratáló kata­
lizátor (pl. hidrogén-klorid) jelenlé­
tében, akkor a film egy kicsit elsöté­
tül, és diktroikussá válik. Ez a film
16.7. Kettős fénytörés (kettőstörés) nagyon stabil, nincs festékanyaga,
és ezért nem fehéredik ki erős
A polarizált fény bemutatása és tanulmányozása a Polaroidokhoz képest fényhatásra sem. Ez az ún. K-Pola-
egy jóval szélesebb hullámhossztartományon lehetséges a kalcit- és kvarc- roid nagyon alkalmas polarizátor, pl.
kristályok kettőstörésének felhasználásával. Mindkét kristály a látható és autók fényszórójánál vagy szélvédő­
az ultraibolya sugárzás számára egyaránt átlátszó. jénél. A polarizáló filmet általában
két vékony optikai üvegréteg közé
szorítják.

A kristály minden oldala paralelo­


gramma, melynek szögei 78°5' és
101°55'. így ha egy éles eszközzel
ráütünk egy kalcitkristályra, az
olyan kristályokra törik vagy hasad
szét, amelyeknek az oldalai mindig
paralelogrammák a 16.10. ábrán
bemutatott szögekkel.
368 HULLÁMOPTIKA

A kalcit, amely kémiailag kalcium-karbonát ( C a C 0 ) , számos kristály­


3

formában megtalálható a természetben (a hexagonális rendszer romboéde-


res osztályában), de leginkább a 16.9. ábrán mutatott romboéder formára
hasadva fordulnak elő.
A kvarc tulajdonképpen tiszta szi­ Másrészt a kvarckristályok szintén nagyon sok formában megtalálhatók
lícium-dioxid (SÍO2). További rész­ a természetben, s ezek közül az egyik bonyolultabb formát láthatjuk a
leteket még ebben, illetve a követke­ 76.9. ábra jobb oldalán. A kvarckristályok a kalcittal ellentétben ütés ha­
ző fejezetben közlünk a kristályok­ tására nem a kristálysíkok mentén hasadnak, hanem szabálytalan darabok­
ról. ra törnek.
Amikor polarizálatlan fény esik egy kalcit- vagy kvarckristályra, akkor
a visszavert sugáron kívül - pl. üvegnél - a megszokott, megtört sugár he­
lyett kettő figyelhető meg. Ezt a jelenséget, amelyet a. 16.10. ábrán muta­
tunk be kalcit esetén, kettőstörésnek nevezzük. Megmérve a törési szöge­
ket különböző beeséseknél, azt tapasztaljuk, hogy az egyik sugár eleget
tesz a Snellius-Descartes-féle törési törvénynek:

sin</>
-=n (16.6.)
ún<p>'

míg a másik nem.


Azt a sugarat, amely teljesíti a fény­ Mivel a kalcitkristálynak a szemben levő oldalai mindig párhuzamosak,
törés törvényét, közönséges (ordiná- ezért a két megtört sugár a beeső fénnyel, s így egymással is párhuzamo­
rius) vagy O sugárnak, a másikat san hagyja el a kristályt. Az O sugár mindig a beesés síkjában található.
pedig különleges (extraordináris) Ez a különleges sugárról csak ritkán mondható el. Ha a beeső fénysugár
vagy E sugárnak nevezzük.
merőleges a felszínre, akkor az E sugár valamilyen szögben megtörik, s a
beeső fénysugárral párhuzamosan hagyja el a kristályt, míg az O sugár
egyenesen, eltérés nélkül fog továbbhaladni. A kristály O sugár körüli el­
forgatása ebben az esetben azt eredményezi, hogy az E sugár a rögzített O
tengely körül forog körbe.

16.10. ábra.
A kalcitkristály kettős fénytörésének oldal- és hátulnézete, (a) A fősik
keresztmetszete, (b) Hátulnézet
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 369

Az optikai tengely

i kakit és a kvarc egyaránt anizotrop kristály. Ráadásul a két választott Valójában minden kristály anizotrop,
: az egytengelyű anizotrópiának egyszerű esetei. Ezen kristályokon legfeljebb optikai tulajdonságai
létezik egy kiválasztott irány, az optikai tengely, amely a kristály (vagyis a rácsállandónál sokkal
etriatengelye, mind a kristály alakját, mind az atomjainak elrende- hosszabb hullámokra gyakorolt
hatásaik) lehetnek izotrópok.
jÉaét tekintve. Ha bármely tulajdonságot, pl. a hővezetést vizsgáljuk, azt
aatatztaljuk, hogy az az optikai tengelyre merőleges irányokban végig
•aaiii illan. Más irányokban viszont a vizsgált értékek változnak, és maxi-
aaanuk és minimumuk van az optikai tengely irányánál.
A kettőstörés az egytengelyű kristályok esetén megszűnik, ha a fény az
tengely mentén halad. Ilyenkor nincs E és O sugárra való elkülö-
és. Ez a tengelyre merőleges irányban is igaz, bár ott az E és az O su-
egy kevésbé nyilvánvaló szempontból, nevezetesen a sebességet te-
e, különbözőképpen viselkedik. Ezen utóbbi különbség következmé-
aweh a 19. fejezetben fogjuk vizsgálni.
A kalcit optikai tengelyének irányát egy olyan, a tompa sarkokon ke-
aesztül rajzolt xx' vonal határozza meg, amely valamennyi oldallal egyen­
l ő szöget zár be. A tompa sarok egy olyan hely, ahol három tompaszög ta-
KKozik. Ilyen csak kettő van a kalcit esetén. A kvarc optikai tengelye az
jw" vonal, amely a kristály hosszában fut végig, s amelynek iránya a hat
aUallappal párhuzamos. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az optikai
•EBgely nem a kristályon áthaladó különleges vonal, hanem egy irány. Az­
az a kristály bármely adott pontjához húzható egy optikai tengely, amely
párhuzamos lesz bármely más ponthoz húzott tengellyel.

1 6 . 9 . Főmetszetek és fősíkok

A kristályok helyzetének, valamint a sugarak és rezgések irányának meg- A kalcit egy pontjához 3 fó'metszet
határozásakor kényelmes a főmetszetet használni. A fó'metszet olyan sík, tartozik, egy-egy minden ellentétes
mnely tartalmazza az optikai tengelyt, és merőleges valamelyik hasadási kristályfelületpárhoz.
felületre. A főmetszet mindig paralelogrammákat vág ki a kalcitkristály
felületéből, amelynek szögei 71° és 109°, mint ahogy a 76.9. ábrán is lát­
juk. A főmetszet hátsó nézete az AB vonallal párhuzamos vonalban metszi
a felszínt, amit szaggatott vonallal jelöltünk a jobb oldali ábrán. Minden
más, a kristályon áthaladó sík, amely párhuzamos az AJ?-vel jelölt síkkal,
Bgyancsak főmetszet. Ezeket jelöli a többi szaggatott vonal.
A főmetszet azonban - ahogy definiáltuk - nem mindig elegendő a rez­
gés irányának jellemzésére. Ezért használni fogunk másik két síkot, a kö­
zönséges sugár fősíkját mely az optikai tengelyt és az közönséges sugarat
tartalmazza, valamint a különleges sugár fősík)éx, amely az optikai ten­
gelyt és a különleges sugarat tartalmazza. A közönséges sugár mindig a
beesési síkban fekszik. Ez a különleges sugárra már általában nem igaz.
370 HULLÁMOPTIKA

Speciális eset, amikor a beesés síkja egy főmetszet, mint ahogy a 16.10.
ábrán látjuk. Ilyen körülmények között a beesés síkja, a főmetszet, vala­
mint az E és O sugarak fősíkjai egybeesnek.

16.10. Polarizáció kettőstöréssel


A kettőstöréssel való polarizációt Huygens fedezte fel 1678-ban. Keresz­
tülbocsátott egy sugarat két kristályon, mint ahogy a 16.11. felső ábráján
látjuk. Ha a főmetszetek párhuzamosak, akkor az O' és E' sugár eltolódá­
sa egyenlő az egyes kristályokban lévő eltolódások összegével. A máso­
dik kristály elforgatása mind az O, mind az E sugarat újabb két sugárra

16.11. ábra.
Kettőstörés és polarizáció két kalcitkristályban, melyek fametszete i különböző szögeket zárnak be
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 371

bontja, s így összesen már négy sugár alakul ki, amint az ábra (b) részé-
Bea lévő hátulnézeten látható. A 90°-os helyzetben az eredeti O' és E' su­
garak elhalványodtak, eltűntek, míg az O" és E' sugarak elérik intenzitá­
s á t maximumát. További elforgatással az eredeti fény újra megjelenik, s
ka a kristályok egyenlő vastagságúak, akkor a sugarak egyetlen nyalábbá
villóznak a lent bemutatott 180°-os helyzet középpontjában, az O" és E"
sagarak pedig most már eltűntek.
így Huygens mindössze két természetes kalcitkristállyal képes volt be-
aaatatni a fénypolarizációt. A fénysugarak mozgásának oka egyszerűen a
asaytörés miatti elhajlás volt, ami könnyen megérthető. A fénysugarak in-
aamtásának változása azonban már az első kristályt elhagyó két sugár
folarizációjával kapcsolatos. A magyarázat röviden a következő. Az első
kristályba belépő közönséges fény két sugárra bomlik. Az O sugárra,
amely (most a főmetszettel egybeeső) a fősíkra merőlegesen rezeg, és az
E sugárra, ami pedig a főmetszetben rezeg. Más szóval a fény két kompo-
aeusre bomlik azáltal, hogy az egyik fajta rezgés az egyik, a másik pedig
egy másik útvonalon halad.
Nézzük most részletesebben, hogy mi is történik az első kristály egyik Ugyanez történik az első kristályból
síkpolarizált fénysugarával, amikor áthalad a tetszőleges 8 szögben álló kilépő O sugárral, amely O' és E"
második kristályba. A 16.12. ábrán lévő A jelentse az első kristály főmet- komponensekre bomlik szét.
szelével párhuzamosan rezgő E sugár amplitúdóját, amikor az a második
kristályba ütközik. A második kristály, akár az első, a főmetszetében rez­
gő fényt az egyik út mentén és a rá merőlegesen rezgőt egy másik út men­
tén engedi át. Ezért az E sugár egy E', A cos 6 amplitúdójú sugárra, és egy
O", A sin 6 amplitúdójú sugárra bomlik szét. így az átbocsátott sugarak
intenzitása A cos 6 és A sin 8 lesz. 90°-os elforgatásnál az E' eltűnik,
2 2 2 2

az O" pedig eléri A értékű maximális intenzitását. Valamennyi esetben a


2

két komponens összege A cos 8 + A sin 8 = A lesz, ami egyenlő a be­


2 2 2 2 2

eső fény intenzitásával.

16.12. ábra.
Polarizált fény kettőstöréssel való felbontása két komponensre
372 HULLÁMOPTIKA

16.11. Nicol-prizma
William Nicol (1768-1851). Skót Ez a nagyon hasznos polarizációs eszköz kalcitkristályból készül, s nevét
fizikus, aki nagyon gyakorlott volt feltalálójáról kapta. A Nicol-prizma úgy működik, hogy a két megtört
kristályok és drágakövek vágásában, sugárból az egyiket teljes visszaverődéssel eltávolítja, amint a 16.13. áb­
csiszolásában. 1828-ban állította elő rán is látható. A Nicol-prizmának több fajtája létezik, de mi csak a legel­
prizmáját, de a beszámolók szerint terjedtebb formáját mutatjuk be. Először egy kristály végét, ami körülbe­
igazán ő maga sem értette, hogy az
lül háromszor olyan hosszú, mint amilyen széles, lecsiszolják a főmetszet-
hogyan is működik.
ben 71°-ról 68°-ra. Ezután a kristályt elvágják az A'D' sík mentén, merő­
legesen a két főmetszetre és a végfelületekre. A két vágási felületet opti­
Nátriumfénynél: kailag simára csiszolják és polírozzák, majd kanadabalzsammal összera­
gasztják. Azért használnak kanadabalzsamot, mert ez egy teljesen átlátszó
törésmutató
anyag, amelynek fénytörési mutatója az O és az E sugár törésmutatója kö­
O sugár no = 1,658 36 zé esik.
kanadabalzsam ng=l,55
Az O sugár teljes visszaverődésének kritikus szöge az első kalcit és a
£ sugár n = 1,486 41
balzsam felülete között körülbelül 69°, ami megfelel az SMS korlátozó
E
0

Optikailag a balzsam sűrűbb, mint a szögnek a 16.13. ábrán, ami körülbelül 14°. Ennél nagyobb beesési szög­
kalcit az E sugár számára, és ritkább, nél az O sugár egy része áthalad. Ez azt jelenti, hogy a Nicol-prizma nem
mint az O sugár számára. Ezért az E használható erős konvergens vagy divergens fénynél.
sugár megtörik, és belép a balzsam­ A Nicol-prizmában az E sugár számára is létezik egy határ, amelyen túl
ba, majd továbbhalad a kristályon,
a sugár a balzsamról teljesen visszaverődik. Ez annak köszönhető, hogy a
ellenben az O sugár nagy beesési
kalcit törésmutatója a kristályban különböző irányokban eltérő. A követ­
szögnél teljesen visszaverődik.
kező fejezetben látni fogjuk, hogy az előbbi n - 1,486 törésmutató,
E

ahogy általában megadják, csak az optikai tengelyre merőlegesen haladó


fénysugárra érvényes. Az optikai tengely mentén az O és az E sugár
ugyanazzal a sebességgel halad, ezért az E sugárnak is ugyanaz lesz a tö­
résmutatója, n = 1,658. Közbenső szögeknél pedig a tényleges törésmu­
tató az 1,486 és az 1,658 közé eső érték lesz. Ezért lesz egy maximális
SMS szögünk, amelyen túl a balzsam a kalcitnál optikailag ritkább kö­
E

zegként viselkedik, s így az E sugár teljesen visszaverődik. A prizmát ezért


úgy alakítják ki, hogy a totális visszaverődéshez tartozó szög is körülbelül
14° legyen. így a beeső fény irányát a Nicol-prizmán korlátozzák, egy-

R X D'~D
16.13. ábra.
Kalcitkristályból készített Nicol-prizma részletes rajza
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 373

•észt az O sugár átbocsátásának megakadályozására, másrészt pedig az E


Mftjes visszaverődésének elkerülésére. A gyakorlatban nagyon fontos ezt a
l i l í m i I szem előtt tartani. A prizmák másik típusánál a balzsa­
mot egy vékony levegőréteggel
A polarizációs prizmák végei gyakran az oldalakra merőlegesen vannak
helyettesítik. Ez az eszköz
kialakítva, s így a be- és kilépő sugarak merőlegesek a felszínre. A leg-
a Foucault-prizma, amely átereszti
aépszerűbb ilyen prizma a Glan-Thomson-prizma, amelynek a szögtűrése az ultraibolya sugarakat. A beeső
wagy nyílása megközelíti a 40°-ot, amely jóval nagyobb, mint a Nicol- szög nyílása azonban mindössze
pnzmánál. Ezen prizmánál azonban a végfelületeket az optikai tengellyel körülbelül 8°, és némi nehézséget je­
párhuzamosan kell levágni, ami a nagyméretű, drága és nehezen beszerez- lent a légrétegben megjelenő interfe-
»kalcitkristályok pazarlását jelenti.

16.12. Párhuzamos és keresztezett polarizátorok


Aanikor két Nicol-prizmát felsorakoztatunk egymás mögé (16.14. ábra),
akkor egy polariszkópot alkotnak (16.4. rész). Az (a) és a (c) elrendezést
aárhuzamos polarizátoroknak nevezzük, és ezeken az E sugár áthalad. A
beeső fény körülbelül 10%-os vesztesége a prizma felületeinek fényvisz-
szaverése, valamint a balzsamban való elnyelődés miatt következik be, s
így a Nicol-prizma általában a polarizálatlan fény körülbelül 40%-át enge-
m át. Itt az első prizma E sugara a második Nicol-prizma számára O su­
gárrá válik, s teljesen visszaverődik. Közbenső szögeknél az első Nicol-
prizmán áthaladó E rezgés a 16.12. ábrán mutatott két komponensre bom-
fik fel, ahol a 6 szög a két prizma főmetszete által bezárt szög. A második
prizma az E' komponenst A cos 6 intenzitással bocsátja át, míg az 0"-t
2 2

icijesen visszaveri. A 16.8. ábrán párhuzamos és keresztezett Polaroid


szűrőket láthatunk.

Polarizátor Analizátor

16.14. ábra.
Két polarizátorként és analizátorként használt Nicol-prizma
374 HULLÁMOPTIKA

16.13. Kalcitprizmák fénytörése


A kalcitprizmákat gyakran úgy vágják ki, hogy rajtuk egyszerre mutathas­
sák be a kettó's fénytörést, a diszperziót és az egyszeri fénytörést az opti­
kai tengely mentén. Két szabályos kalcitprizmát mutat a 16.15. ábra. Az
első prizmánál az optikai tengely az A törési éllel párhuzamos, míg a má­
sodiknál a tengely az alaplappal párhuzamos, és merőleges a törőélre.
Habár a Nicol-prizmák adják az ál­ Az első prizmánál valamennyi hullámhossznál keletkezik kettőstörés, s
talánosan használt laboratóriumi az így síkpolarizált fény két teljes spektruma jelenik meg is, ahol az egyik
eszközök közül a legteljesebb pola­ spektrum elektromos térerősségvektora párhuzamos a beesés síkjával, a
rizációt, Polaroid filmek vagy a másiké pedig merőleges rá. E polarizáció érdekes bemutatása, amikor po­
16.6. ábrának megfeleló'en elrende­
larizátort helyezünk a beeső vagy a visszavert fény sugarába. Ezen polari­
zett üveglemezrendszer is megfelel
szinte minden kísérleti bemutatóhoz. zátor elforgatásakor először az egyik, aztán a másik komponens fog eltűnni.
A második prizmánál [1. 16.15. (b)] az üveghez hasonlóan csak egyet­
len spektrum figyelhető meg. Itt ugyanis a fény az optikai tengely mentén,
vagy ahhoz nagyon közel halad, s ezért a két tartomány szuperponálódik.
Ebben az esetben a polarizátor forgása nem változtatja meg a fény in­
tenzitását, mint ahogy ezt az első prizmánál tette. A kettős fénytörés rész­
letesebb elemzése a 18. fejezetben majd tisztázza ezeket a kísérleti megfi­
gyeléseket.

^ V

16.15. ábra.
Fehér fény kettó's és egyszeres törése különböző szögekben
kivágott kalcitkristály-prizmákban

16.14. Rochon- és Wollaston-prizma


Gyakran kell a fénysugarat felbontani két, síkpolarizált komponensre úgy,
hogy a későbbi összehasonlítás végett mindkettő megőrizze eredeti inten­
zitását. Erre a célra már az eddigiektől eltérő prizmákat használnak, ame­
lyek közül legmegfelelőbb a Rochon- és a Wollaston-prizma. Ezeket az
optikai eszközöket gyakran kettős képű prizmáknak is nevezik, és kvarc­
ból vagy kalcitból készülnek, a megfelelő szögben kivágva, és glicerinnel
vagy ricinusolajjal összeragasztva.
A Rochon-prizmában [16.16.(a) ábra] a fény a felszínre merőlegesen
belépve végighalad az első prizma optikai tengelye mentén, majd a máso-
A F É N Y POLARIZÁCIÓJA 375

A Wollaston-prizmában pedig
[16.16. (b) ábra] a felszínre merő­
legesen belépő sugarak az optikai
tengelyre is merőlegesen haladnak
egészen a második prizmáig, amely
a kettős fénytörés helye. A két priz­
ma közötti alapvető különbséget a
két megtört fénysugár iránya mutat­
(a) (b)
ja az ábrán.
M.I6. ábra.
Mmrcból készült (a) Rochon- és (b) Wollaston-prizmák ábrái

m\ prizma határán kettősen megtörik. A második prizma optikai tengelye


•eróTeges a lap síkjára, amit pontokkal jelöltünk.
A Rochon-prizma az O sugarakat elhajlás nélkül továbbítja, és ez a su­
gár akromatikus. Optikai eszközöknél, ahol csak egy síkpolarizált sugárra
van szükség, ez gyakran fontos. Az E kromatikus sugár pedig a prizmától
•egfelelően nagy távolságban egyszerűen kitakarható.
A Wollaston-prizma mindkét sugarat eltéríti, és ezért konzekvensen
•okkal jobban elkülöníti egymástól ezt a két enyhén kromatikus sugarat.
Az intenzitás mérésére általában ezt használják. Polarizálatlan fény esetén
a két intenzitás természetesen egyenlő lesz, de polarizált sugárnál már
aem. Meg kell jegyeznünk, hogy a Rochon-prizmánál a sugárnak mindig
Iából kell érkeznie, mert csak így halad az ábra szerinti optikai tengely
•amién. Ha a sugár más irányból érkezik, a különböző hullámhosszak
kilépéskor különböző síkokban fognak rezegni, a forgatási diszperzióként
ismert jelenség miatt (1. a 20.2. részt). Ezt a jelenséget, és a kvarcban
kettősen megtört sugarak irányait a következő fejezetben tárgyaljuk rész­
letesen.

1 6 . 1 5 . A fényszóródás és a kék ég
A természet néhány nagyon szép jelenségét a kis anyagi részecskék fény­
szórásával magyarázzuk. A kék ég és a vörös napfény egyaránt a fényszó­
ródásnak köszönhető. Ahogy a napfény keresztülhalad az atmoszférán, a
molekulák a sugarak nagy részét elnyelik, s azonnal valamilyen új irány­
ban sugározzák ki (1. a 14.9. részt).
Azt már régóta tudjuk, hogy a rövid hullámok sokkal jobban szóródnak,
mint a nagyobb hullámhosszú sugarak. Pontosabban szólva kísérletekkel
bizonyították, hogy a szóródás mértéke arányos a frekvencia negyedik
hatványával, vagy (ami ugyanaz) fordítottan arányos a hullámhossz ne­
gyedik hatványával:

Szórás ~ v 4
Szórás — \ r .
376 HULLÁM0PT1KA

A fényszóródás jelensége hasonló a


vízhullámoknak az úszó testhez való
ütközéséhez. Amikor egy követ egy
tóba dobunk, akkor a közelben lebe­
gő parafadugó föl-le fog mozogni a
tovahaladó hullámok frekvenciájá­
val. Hasonlóan képzelhető el a fény­
hullámok hatása a finom porból és
füstrészecskékből álló levegőmole­
kulákra. A tovahaladó sugár egyszer
csak rezgésbe hozza a levegőmole­ Szóródás
kulát, majd a molekula továbbítja a
16.17. ábra.
rezgést egy véletlenszerű irányban.
Fényhullámok szóródása levegőmolekulákon
Ezt mutatja vázlatosan a 16.17.
ábra. A fénysugarak minden irány­
ban szóródnak. Ezt általában negyedikhatvány-törvény vagy reciprok negyedikhatvány­
törvény néven emlegetik. Ezen összefüggések szerint a rövid hullámhosz-
szú ibolyasugár körülbelül 10-szer jobban szóródik, mint a hosszú hullámú
Vörös 1
Narancssárga 2 vörös fény. A hat tiszta szín közül az ibolya és a kék szóródik a legjobban,
Sárga 2,5 majd sorrendben a zöld, sárga, narancs és vörös. Tehát minden szétszóródó
Zöld 3 vörös hullámra (A = 700 nm) 10 szórt ibolyahullám (A = 400 nm) jut.
Kék 6 Amikor a nap tiszta időben nagyon erősen süt, akkor az ég világoskék.
Ibolya 10 Ez a szín majdnem kizárólag a levegőmolekulák által szórt tiszta színek
keveréke. Be lehet mutatni, hogy a színeket a fenti arányban keverve az ég
világoskék színét kapjuk. A legjobb illusztráció a következő részben tár­
gyalt naplemente-kísérlet.

16.18. ábra.
Sematikus ábra, mely a fény szóródását mutatja a levegőmolekulákon
a Föld légkörében

16.16. A vörös naplemente


A naplemente tiszta időben sohasem túl színes. A színpompás naplemen­
téhez a levegőben apró por- és füstrészecskéknek kell lenniük. Hogy ez
miért szükséges, ezt a 16.19. ábrán látjuk, ahol a por- vagy füstréteg 1-2 km
vastagságban, egyenletesen terül el a Föld felszínén. Egyenesen fölfelé
A F É N Y POLARIZÁCIÓJA 377

Napnyugta előtt a megfigyelő a C


irányból látja a napsugarakat, ame­
lyek a horizonttal már jelentős szö­
Porréteg get zárnak be. Mivel a délihez ké­
pest hosszabb utat tesznek meg, az
ibolya és a kék sugarak szétszóród­
Napfény
nak, a többi szín, a vörös, a narancs,
a sárga és a zöld együttesen világos­
sárga színként jutnak el a megfigye­
lőhöz.
Felső atmoszféra Pontosan napnyugta előtt, mikor
16.19. ábra. a megfigyelő a D pontban található,
A porréteg fényszórása a Nap színét napnyugtakor a földfelszín közelében és a napsugarak akár 10-től 100 ki­
fehérből (A) sárgán és (B) narancson (C) át vörössé változtatja lométerig terjedő porrétegen halad­
nak át, akkor a vörös sugarat kivéve
nézve a megfigyelő csak a kék eget fogja látni. A napfény ekkor a viszony­ valamennyi fénysugár szétszóródik.
Ekkor a napkorong vörös színű,
lag vékony, 1-2 km vastag rétegen halad keresztül. Mivel a színek csak
közvetlen környezete pedig vörös
kis mértékben szóródnak, a napkorongot fehérnek, körülötte az eget pedig
vagy narancssárga. Az ég magasab­
kéknek látjuk. Ahogy elmúlik a délután, s közeledik az alkonyat, a napsu­ ban és egyenesen fölötte világoskék.
garak egyre vastagabb füst- és porrétegen haladnak keresztül. Ha pedig a porréteg túl vastag, ak­
A fény szóródásának egyik legszebb demonstrációja, amikor a fénysu­ kor a vörös fény is el fog nyelődni, s
garat vízzel készített kénszuszpenzión bocsátják át (1. a 16.20. ábrát). az egyre mélyvörösebb nap eltűnik,
A mikroszkopikus kénmolekulák körülbelül 2 percen belül kialakulnak, mielőtt elérné a horizontot.
s a fény világoskék sugárral halad át a tartályon, majd 2-3 perc múlva a

Egy szénívből kibocsátott, párhuza­


mos, fehér fénysugarat L\ lencsén
vezetünk át, majd pedig egy üveg
akváriumon engedjük át. Ezután a
sugár áthalad egy írisz diafragmán,
amelyet Lx lencsével egy nagymére­
tű ernyőre vetítünk.
Ahhoz, hogy a szóródáshoz minél
megfelelőbb kénrészecskéket állít­
sunk elő, körülbelül 40 g fixírt (nát­
rium-szulfátot) oldunk fel 7,5 1 desz­
tillált vízben. Ha már mindezekkel
elkészültünk a demonstrációhoz, ak­
kor még 1-2 ml kénsavat (előzőleg
100 ml desztillált vízben feloldva)
kell az akváriumba tölteni, majd
alaposan elkeverni. Ha több víz
szükséges, használjuk a fentiekben
megadott nátrium-szulfát arányt!
16.20. ábra. A legjobb eredmény eléréséhez a
Naplemente-kísérlet: az apró részecskék fényszórásának szükséges nátrium-szulfát mennyi­
és polarizációjának bemutatása séget kísérlettel határozhatjuk meg.
378 HULLÁMOPTIKA

sugár határvonala is megszűnik, s az egész tartály világoskék színűvé vá­


lik. A központi sugárból a fény újra és újra szétszóródik mielőtt elhagyná
a tartályt. Ez a többszörös fényszóródás.
A kísérlet elején a nap - melyet a nagy ernyőre leképezett fénykör jel­
képez - először sárga színű lesz. Később pedig, ahogy a szóródás egyre
nagyobb lesz, a fénysugár fokozatosan ibolya, kék, zöld majd narancssár­
ga színűvé válik, jelképes napunk pedig világossárgából gyönyörű pirosra
színeződik.

16.17. Fényszóródás általi polarizáció


Ha egy polarizáló lemezt, mondjuk egy Polaroidot használunk a kék ég
fényének vizsgálatára, akkor látjuk, hogy a vizsgált fény részben síkpola­
rizált. Kis ügyességgel megmutatható, hogy a maximális polarizáció a
bejövő napsugár irányával 90°-ot bezáró szögben következik be, 180°-nál
pedig a polarizáció értéke nullává válik, rögtön azután, hogy a nap lement
Szürkületkor, egy tiszta napon, mikor a nap éppen eltűnik, megállapítható
a zérus polarizáció iránya, ebből pedig a nap pozíciója.
Fényszóródás okozta polarizáció vizsgálatára használhatjuk az előző
16.16. részben leírt akváriumkísérletet. A kénszuszpenzió kialakulásának
korai szakaszában tartsunk egy polarizátort a szemünk elé, és a fénysuga­
rat merőlegesen nézve forgassuk el a lemezt; ekkor közel 100%-ban sík­
polarizáltnak találjuk a szórt fényt. Természetesen a polarizátort a beeső
sugárba is állíthatjuk, mint ahogy ezt 16.21. ábrán is látjuk. Forgassuk el
a polarizátort, s figyeljük meg a fénysugarat a tükörben ugyanúgy, mint az
akváriumban. Először a tükörben tűnik el, majd az akváriumban, majd

mentén fog rezegni. A kibocsátás itt


is minden irányban lehetséges a z
tengely kivételével. Az ábráról jól x
látható tehát, hogy miért látja az O
pontbeli megfigyelő, a napsugarakra
90°-os szögben nézve a kék fényt
síkpolarizáltnak. P-ben a részecske y
semmiképp nem rezeghet az x ten­ Megfigyelő
gely mentén, mert az ellentmondana O
annak, hogy a fénynek nincs longi­ 16.21. ábra.
tudinális komponense. Fény polarizációja finom részecskékben való szóródáskor
A F É N Y POLARIZÁCIÓJA 379

megint a tükörben stb. Ezek a tapasztalatok is nyilvánvaló bizonyítékát


adják annak, hogy a fény transzverzális. A hang longitudinális hullám, s a
lenti jelenségek egyikét sem mutatja.
Tekintsük a fény egy, a 76.27. ábrán mutatott P levegőmolekulán való
laóródását. Feltételezzük, hogy balról egy közönséges, két síkpolarizált
komponenst tartalmazó, polarizálatlan sugár érkezik. Ha a beeső kompo­
nens az xy síkban rezeg és abszorbeálódik, akkor y irányban rezgésbe hoz­
za a részecskéket. Ennek az energiának a leadásával ugyanezen hullámot
Bocsáthatja ki a részecske, az y tengely kivételével tetszőleges irányban.
Az y irányú kibocsátáshoz ugyanis a fénynek longitudinálisnak kellene
lennie, márpedig ez nem lehetséges.
A fény elektromágneses jellege, és az, hogy emiatt két komponensből
ÜL jól ismert. Egy hullám rendelkezik egy síkban rezgő elektromos kom­
ponenssel, s egy arra merőleges síkban rezgő mágneses komponenssel
%I3.2. ábra). Számos laboratóriumi kísérlet megmutatta, hogy valamennyi
optikai jelenségért az elektromos komponens a felelős.

1 6 . 1 8 . A drágakövek optikai tulajdonságai


Már egészen régen, Kína és India nagy uralkodói, Oroszország cárjai, Per­ Az évszázadok alatt szintetikus elő-
zsia sahjai, Arábia sejkjei, az európai királyok és királynők is óriási cso­ állításukra számos próbálkozás tör­
dálattal adóztak a drágaköveknek. Smaragdok, rubinok, zafírok és gyé­ tént, azonban ezek az álmok csak
napjainkra váltak valóra. A labora­
mántok a legértékesebb drágakövek, melyeket a gazdagok előszeretettel
tóriumok azonban nemcsak a termé­
ajándékoztak egymásnak. szetet reprodukálták, hanem a Föl­
Az ipari laboratóriumoknak már sikerült drágakőmásolatokat készíte­ dön nem előforduló drágaköveket és
niük, s szintetikusan rubin és zafír ékköveket előállítaniuk. Ezen szinteti- kristályokat is előállítottak. A szin­
tetikus kövek ugyanolyan kémiai és
fizikai tulajdonságúak, mint termé­
szetes párjaik, s számos esetben
kristályformájuk tökéletesebb is,
mint természetes párjaiké. A jól vá­
gott drágakövek becsességét főként
méretük, hibátlanságuk, tüzük és
fényességük jelenti.
Az első fontos, szintetikusan
előállított drágakövek a korundkö-
vek közé tartoznak. A korund a alu­
míniumokból (AI2O3) álló hexago-
nális kristály. Ezek közül a nagy
tisztaságúak átlátszóak, vízfehér
16.22. ábra. színűek, s ezért fehér zafírnak neve­
A General Eletric ceruzákban is használt grafitanyagból előállított négy híres zik őket. Ha egy kis százalékban
gyémántja. A kristályok eredetileg körülbelül 1 karát súlyúak voltak. Vágás króm-oxidot (Cr 0 ) adunk a nö­
2 3

és polírozás után J/3 karátosak lettek. Az egyik átlátszó, a másik világoskék, vekvő kristályhoz, akkor gyönyörű
a harmadik élénk sárga. Az alsó, sötét kristály sötétkék rubinvörös, rózsaszín vagy vörös
380 HULLÁMOPTIKA

kristályt kapunk. Ha más fémoxidot,


mint pl. vasat vagy titánt adagolunk
a kristályhoz, akkor az még több
színt nyer.
A legértékesebb drágakövek
egyike a természetes csillagzafír és
a csillagrubin. Ezen ékkövek annyi­
ban különböznek a többi zafírtól és
rubintól, hogy kis mennyiségű titán­
oxidot (TÍO2 ) tartalmaznak, mely a
kristályon belül szimmetrikus rácsot
alkotó mikroszkopikus tűk formájá­ {a) 0>)
ban van jelen. Ezeket a köveket álta­ 16.23. ábra.
lában „en cabochon" (sík alapú, ku­ Drágakövek csillagmintáinak megfigyelésére kialakított, drótokkal körbetekert
pola formájúra) vágják. A kristály átlátszó műanyaglemezek (a) csillagzafírnál és csillagrubinnál,
pontforrással megvilágítva (a tűkről valamint (b) a tigris- és macskaszemnél
való visszaverődés miatt) hatsugaras
csillagot mutat.
kus drágakövek ugyanazon mikroszkopikus összetevőket tartalmazzák,
ugyanolyan optikai tulajdonságokkal rendelkeznek, s így mutatják a hatsu­
garas hatást is. Hasonló kő a tigrisszem és a macskaszem parányi, egyet­
len irány mentén sorakozó kristálytűikkel és csőszerű üregeikkel.
Smaragdokat már 1931 óta, kisebb gyémántokat pedig már 1961 óta
előállítanak. Az utóbbiakból napjainkban már rengeteget készítetnek, s
számos speciális szerszámgépben használják őket.
Manapság a General Electric Research Laboratories egyre több tiszta
fehér, világoskék, világossárga, akár 1 karátos méretű gyémántot gyárt (1.
a 76.22. ábrát). Ezeket a köveket grafitból állítják elő nagy hőmérsékle­
ten, s magas nyomáson. A mesterséges kövek közül legalább kettőnek erő-
sebb a diszperziója, tüze és csillogása, mint a megfelelően vágott termé­
szetes párjaiknak. Az egyik stroncium-titanát, a másik rutil. E két átlátszó
kristálynak és a gyémántnak a törésmutatóját tartalmazza a 76.7. táblázat.
A rutil ( T i 0 ) más hullámhosszakhoz tartozó törésmutatója kiszámolható
2

a Cauchy-egyenletben [(18.5.) egyenlet] megadott konstansok segítsé­


gével.

16.1. táblázat.
Három drágakő törésmutatója

Hullámhossz A, Á

Drágakövek 4100 4700 5500 5800 6100 6600

Gyémánt 2,458 2,444 2,426 2,417 2,415 2,410


SrTi0 3 2,613 2,524 2,440 2,417 2,398 2,371
Rutil, O 2,975 2,765 2,650 2,621 2,597 2,569
Rutil, E 3,330 3,095 2,953 2,917 2,889 2,530
A FÉNY POLARIZÁCIÓJA 381

Az aszteriált vagy csillag mintázatú rubin optikai tulajdonságai jól bemu-


•smatók egy vékony drótszállal körbetekert, hatszög alakú múanyagleme-
jcn (1. a 16.23. ábrát), egy négyzet alakú műanyaglemez egyirányú körbe-
•ekercselése pedig a tigris és a macskaszem kétsugarú csillagalakzatát hoz­
za létre. Itt a huzalok átfedésének kicsi a hatása a vizsgált mintára.
Manapság az amerikai és más laboratóriumok 10-20 cm-es átmérőjű és
a 4000 karátot meghaladó méretű drágaköveket állítanak elő. Ezeket a
köveket tonnaszámra növesztik, és számos módon felhasználják. Az 1-2
cm-es átmérőjű rózsaszín rubinrudakat lézerekben használják, ezek pedig
számos különleges minőségű műszerben alkalmazhatók.

Gyakorló feladatok

MVL. Számítsa ki a polarizációs szögek változását a 4000 Á-től 7200 Á-ig terje­
dő, látható tartományban a 15.2. táblázatban megadott báriumflintüveg ér­
tékeire! Először használja a kétváltozós Cauchy-egyenletet, és a A = 6563 Á
és A = 3988 Á törésmutatóit az A és B értékének a kiszámítására, és csak a
szélső korlátokra számítsa ki a szögeket! Adja meg a kiszámított két szög
különbségét is!
Megoldás: A = 1,576 64, B = 5,0983 x 10 Á , (p = 57,7757°,
5 2
x

fa =58,1310°, A 0 =0,3553° = 21'19"


LIVZ. Egy fénysugár a polarizációs szögben verődik vissza egy sima vízfelületről.
Határozza meg a beesés és a fénytörés szögét! írja le, hogy mit látna, ha a
visszavert fénysugár útjában egy kalcitkristály lenne, s azt a visszavert su­
gár iránya körül forgatnánk!
M 3 . Egy fényforrás tényleges intenzitását egy analizátor és egy polarizátor se­
gítségével állítjuk, a főmetszeteik által bezárt 6 szöget változtatva. Mekkora
pontossággal kell ismernünk a 6 szöget ahhoz, hogy az átengedett fény
maximális intenzitásának 10%-át 2%-os pontossággal tudjuk beállítani?
144. Egy polarizációs szögben beeső, fehér fénynyaláb egy üveglemezen átha­
ladva részben polarizálódik. Feltételezve, hogy a rezgés intenzitásának
15%-a minden egyes felületen visszaverődik, számítsa ki a polarizáció mér­
tékét, (Ö) ha a lemezen belüli többszörös fényvisszaverődést figyelmen kí­
vül hagyjuk, illetve (b) azt számításba vesszük! (c) Számítsa ki a polarizá­
ció fokát 12 db lemez esetén is ! Legyen n =1,5000!
Megoldások: (a) 16,11%, (b) 14,79%, (c) 67,57%
145. Egy közönséges fénysugarat három diokroikus polarizátoron bocsátunk át
úgy, hogy az első és harmadik polarizátor 50°-ot, az első és a második pe­
dig 25°-ot zár be ugyanazon irányban. A beeső polarizálatlan fény mekkora
része jut át a rendszeren, (a) ha a fény hat felületről való visszaverődését fi­
gyelmen kívül hagyjuk, illetve (b) minden egyes felületen 4,0%-os vissza­
verődést feltételezünk?
146. Számítsa ki a 16.11. ábrán bemutatott kétkristályos kísérletben az (a) O' és
£', valamint a (b) 0"és E" képek relatív intenzitásait, ha a főmetszetek által
bezárt szög 60°!
382 HULLÁMOPTIKA

16.7. Egy kristályt helyezünk egy polariszkópba, melyben a polarizátor és az


analizátor párhuzamosak egymással. A kristály főmetszete 35°-os szöget
zár be a polarizátor és az analizátor transzmissziós síkjával. Számítsa ki az
E és O sugarak intenzitásának arányát (a) amint a sugarak elhagyják a kris­
tályt, és (b) miután elhagyták az analizátort!
Megoldás: (a) 2,040, (b) 4,160
16.8. (a) Határozza meg a Rayleigh-szóródás miatt bekövetkező fénypolarizáció
mértékét az eredeti sugártól 70°-os irányban! (b) Határozza meg ezen sugár
intenzitását az egyenesen visszafelé szóródó sugárhoz képest!
16.9. Egy kvarc Wollaston-prizmában a fénytörési szög 30°. (a) Mekkora távol­
ságra lesznek a színek egymástól a középponttól mindkét oldalon? Hasz­
nálja Fraunhofer C-től F-ig tartó vonalait! (b) Mekkora a D fény távolsága
a két polarizált sugárban? (c) Mekkora az (á) és (b) aránya? A törésmutató­
kat lásd a 18.1. táblázatba.
Tükrözés 17. fejezet

Az előző fejezetben érintett témák közül az első - amit részletesebben


•egvizsgálunk - azokkal a részekkel lesz kapcsolatban, amelyek a tükrö-
zéses és transzmissziós polarizációval foglalkoznak. Ezeket egy bizonyos
Beesési szög hatásainak tulajdonítottuk, amelyet polarizációs szögnek
•ívunk. Túllépve ezen a speciális eseten, megvizsgáljuk a visszavert és to-
wábbhaladó fény jellemzőit, és azt, hogy hogyan függnek a hullámhossz­
tól, a polarizációtól és a beesési szögtől. Feltesszük, hogy a felületek opti­
kailag síkok, ami azt jelenti, hogy szabálytalanságai a hullámhosszhoz ké­
pest kicsik. A tükröző anyag tulajdonságai lényeges szerepet játszanak, s
ezek közül az abszorpció az egyik fontos jellemző. Általában a fémek a
legjobb tükrözők, ami elektromos vezetőképességükkel, illetve az ebből
következő magas abszorpcióval van kapcsolatban. Mi azonban a nemve­
zető dielektrikumok (pl. az üveg) egyszerűbb esetével kezdjük.

17.1. Visszaverődés dielektrikumokról

Egy üvegfelület tükrözésének lényeges jellemzőiről lesz szó a követke­


zőkben. Merőleges beeséskor a polarizálatlan látható fénysugár intenzitá­
sának körülbelül 4%-át tükrözi vissza, a többi 96% továbbhalad. Más be­
esési szögeknél a tükrözési teljesítmény a szöggel együtt nő, eleinte las­
san, aztán egyre gyorsabban, s 90°-nál - azaz súrlódó beesésnél - az ösz-
szes fény visszaverődik.
Az előző fejezet elején bemutattuk, hogy van egy beesési szög, amely­
nél a visszavert fény teljesen síkpolarizált, és elektromos mezejének vek­
tora merőleges a beesési síkra. Ettől eltérő szögeknél a fény csak részben
polarizált. Ebben az esetben az összefüggések legkönnyebben a beeső
polarizálatlan fény két síkpolarizált komponensének tükrözésével írhatók
Ve, amelyek rezgései párhuzamosak és merőlegesek a beesési síkra. Labo-
384 HULLÁMOPTIKA

17.1. ábra.
A tükrözött fény felbontása két síkpolarizált komponensre

ratóriumban ezt általában a visszavert fény vizsgálatának segítségével


végzik, amely egy Nicol-prizmán vagy más polarizátoron (1. a 17.1. ábrái)
halad át. Ha a polarizátor főmetszete párhuzamos a beesési síkkal, akkor a
p, azaz a beesési síkkal párhuzamos rezgések megmérhetők. Ha a polari­
(s a német senkrecht, vagyis merőle­ zátort 90°-kal elforgatjuk, akkor a beesési síkra merőleges s rezgések is
ges rövidítése). megmérhetők
Egy ilyen kísérlet eredményeit ábrázolja a 77.2. (a) ábra, ahol a két
vastag görbét a <p beesési szög függvényében rajzoltuk fel.
A 17.2. ábra görbéit nagyon pontosan adják meg az elméleti egyenle­
tek, amelyeket először Fresnel vezetett le a rugalmas test elméletből, és
ezért Fresnel-féle tükrözési törvényeknek nevezzük. Most csak felírjuk
őket, és megmutatjuk, hogyan alkalmazzák őket a dielektrikumok fő jel­
lemzőire. A törvények az alábbi alakban írhatók fel:

Itt az E, R és E' szimbólumok a be­


R _ sin(0-0') R _tg(«W)
eső, visszavert és megtört fény s
p
(17.1-)
elektromos térerősségvektorának E~ s siiH> + aV) E tg(</> + <p')
p

amplitúdóját jelentik ebben a sor­


rendben, ahol az indexben lévő be­
tűk a két rezgési síkot jelölik. A <p és E' 2 sin (p' cos <p
s E' 2 sin <p' cos <p
p

(17.2)
<j>' szögek a szokásos jelölésünknek E ~ sin{<p+ (/>')
s Ep sin((p + (p')cos(<p — <p')
megfelelően a beesési és megtört
szögek.
A (17.1.) és (17.2.) egyenletek által leírt részleges amplitúdókat a
beesési szög függvényében rajzoltuk fel a 77.2. (b) ábrán, ahol az 1,50-es
törésmutatónak megfelelő<f> és a 0' értékeket használtuk az egyenletekben.
A reflektanciák az alábbi kifejezésekkel adhatók meg:

R R
es (17.3.)

és ezek az ábra (á) részében lévő görbék. Merőleges beesésnél (<p = 0) a


visszavert párhuzamos és merőleges komponenseknek egyenlőknek kell
TÜKRÖZÉS 385

2 2
Az ordináták az RplE , a beeső p
p

fény visszavert része, R JE , amely


2 2

az s fény megfelelő része. Ezeket az


arányokat a/» és s fényre vonatkozó
reflektivitásoknak hívják. Az ábra
(b) része az amplitúdókat mutatja, és
a következőkben lesz róla szó.
A vastag görbék jelölik mind a
pozitív, mind a negatív amplitúdó­
kat, ahogy az egyenletekből kapjuk
őket, míg a visszavert komponensek
abszolút nagyságát a szaggatott vo­
nalak jelentik. A negatív előjelek n
fázisváltozást jelentenek, amiről az
alábbiakban lesz szó. Ez azonban
lényegtelen az intenzitások szem­
pontjából, mivel ez utóbbiak az
lenniük, mert itt a beesés síkja nincs meghatározva, és a két komponens amplitúdó négyzetétől függnek.
nem különböztethető meg. Növekvő (j> mellett RplE csökken, R JE pedig
2
p
2 2
S

növekszik, egészen addig, amíg a polarizációs szögnél értékük nulla és


15% lesz. Súrlódó beesésnél mindkét komponens teljesen visszaverődik.
Még egy be nem ezüstözött üvegfelület is majdnem tökéletes tükör, ha a
fényforrást a tükröző felszínhez nagyon közel nézzük. Könnyen belátható,
hogy e könyv egy lapja is erősen tükröző súrlódó szög esetén.
A reflektivitás értéke merőleges beesés esetén nem következik rögtön a
(17.1.) egyenletből, ha (j> = 0, mivel ez a behelyettesítés határozatlan ered­
ményt ad. A következőképpen azonban kiértékelhető: mivel <f> és <j>' a me­
rőleges beeséshez közel kicsi, a tangenseket egyenlővé tehetjük a szinu­
szokkal, amiből azt kapjuk, hogy:

R _ p R _ s i n ( 0 - 0 ' ) _ sin0cos 0 ' - c o s ^ s i n 0 '


s

E p Es sin(0 + 0') sin0cos0' + cos0sin0'

Ha e kifejezés számlálóját és nevezőjét elosztjuk sin <p'-vt\, és sin


«»/(sin <p')-t kicseréljük n-nel, akkor a kifejezés leegyszerűsödik:

R _ ncostp' — costp _ n — 1
(17.4.)
E neosep' + cos(p n+l

A közelítő egyenlőség pontossá válik a határértéknél, ahol a szögek


nullára csökkenek. így a reflektivitás merőleges beesés esetén:

-E = \n( —
2
+ l))
386 HULLÁMOPTIKA

Ez a nagyon hasznos egyenlet megadja a reflektivitás értékét <p = 0-nál,


bármely tiszta felszínű dielektrikum esetén. így ha egy n - 1,50 törésmu­
tatójú üvegnél R IE = 0,04, vagyis 4%, ahogy a 17.2. (a) ábrán látható.
2 2

17.2. Az átmenő fény intenzitása


Az ember azt várhatná, hogy az áteresztett intenzitások kiegészítik a visz-
szavert intenzitásokat, s így a kettő kiadja a beeső intenzitást, de ez nem
így van. Az intenzitás az egységnyi területen másodpercenként áthaladó
energiát jelenti, és a megtört nyaláb keresztmetszeti területe különbözik a
beeső és a visszavert nyalábok keresztmetszeti területététől, kivéve a me­
rőleges beesést. A nyalábok teljes energiái azok, amik kiegészítik egy­
mást. Vannak azonban egyszerű összefüggések a beeső, a visszavert és az
áteresztett amplitúdók között, amelyek az elektromágneses elmélet határ­
feltételeiből következnek, amint azt majd később látni fogjuk. Ezek a kö­
vetkezők:

E's 1 - E p Rp

— -=l es n— - = l. (17.6.)

A 17.2. (b) ábrából látható, hogy az E' és R görbéi párhuzamosaks s

egymással. Az E' és R görbéi nem párhuzamosak, de azzá tehetők, ha az


p p

előbbi görbe ordinátáit megszorozzuk n-nel. Mivel a (17.6.) egyenletek


egyszerűbbek, mint a (17.2.) Fresnel-egyenletek, elég csak az előbbiekre
emlékezni a (17.1.) egyenletek mellett az áteresztett amplitúdókkal és
intenzitásokkal kapcsolatos feladatok megoldásához.
Amikor a fény belép egy n törésmutatójú dielektrikumba, a beeső inten­
zitás áteresztett részét nem közvetlenül a relatív amplitúdó négyzete adja
meg. A (15.7.) egyenlet alapján a közegbeli intenzitás is tartalmaz egy n
tényezőt, s így az áteresztett rész n(E'/E) lesz. Mint fent említettük, en­
2

nek és az (RIE) visszavert résznek az összege nem egyenlő az egységgel,


2

amint azt a (17.11.) és (17.2.) egyenletek segítségével könnyen bizonyít­


hatjuk. A megtört nyaláb teljes energiaárama egyenlő az intenzitás és a
keresztmetszeti terület szorzatával, és az utóbbi a beeső vagy visszavert
fénysugár keresztmetszetétől (cos (p')l(cos (j>) arányban különbözik. Az
energiamegmaradás ekkor az alábbi összefüggéssel fejezhető ki:
Ez mind az s, mind a p fényre
alkalmazható.
TÜKRÖZÉS 387

17.3. Belső visszaverődés


Az előbbi leírás során feltételeztük, hogy a fény az optikailag kevésbé sű-
m közeg (általában a levegő) oldaláról érkezik a határhoz, s így az ún. rit-
kából-sűrűbe való, vagy külső visszaverődésről van szó. A Fresnel-tör-
wény érvényes a sűrűből-ritkába történő, vagy belső visszaverődésre is. Ha
ugyanazt az n értéket akarjuk megtartani a sűrű közeg esetén, az utóbbi
esetben csupán a (p-t és a 0 - t kell kicserélni az egyenletekben. Az eredő
görbék a 17.3. ábrán vannak felrajzolva, a reflektanciák az (a), az ampli­
túdók a (b) résznél. A<p = 41°-os kritikus szögig ezek a külső visszatük­
c

rözés görbéire emlékeztetnek, R /E = 4% kezdő értékkel merőleges be­


2 2

esés esetén, és egészen addig széttartanak, amíg csak el nem érjük a $


polarizációs szöget. Ez a 33°-os szög megfelel a törési szögnek a polarizá­
ciós szögnél a külső visszaverődés esetén, mivel a ritkább közegbeli szög­
nek (57°) akkorának kell lennie, hogy a megtört és a visszavert sugarakat
egymásra merőlegessé tegye.
A kritikus szögnél a megtört sugár súrlódási szöggel halad tovább, és a
belső reflektancia 100% lesz, pontosan úgy, mint külső visszaverődésnél
súrlódó beesés esetén. Ha <p túllépi a kritikus szöget, a Fresnel-egyenletek
képzetes mennyiségeket is fognak tartalmazni, de mint látni fogjuk, még
mindig alkalmazhatók lesznek. Azt kapjuk, hogy a visszaverődés teljes
marad, de lesz egy folyamatosan változó fáziseltolódás.

100%

50% - s

(j> 0 C 60' p 4> 60°


e

Beesési szög Beesési szög

17.3. ábra.
A belső tükrözés intenzitás és amplitúdó görbéi egy dielektrikum határánál,
ahol n = 1,54

1 1 A . Fázisváltozások visszaverődéskor
Visszatérve egy pillanatra a külső visszaverődésre, ahol <f> ><p' az egész
szögtartományban, úgy találjuk a (17.1.) egyenlet alapján, hogy RJE elő­ S

jele mindig negatív. Ez azt jelenti, hogy egy 180°-os, hirtelen fázisvál-
388 HULLÁMOPTIKA

30°-0—60° 90° 30° 60° 90°


Beesési szög Beesési szög
(a) (b)
17.4. ábra.
Dielektrikumon külsőleg tükröződő síkpolarizált fény
elektromos-térerő vektorának fázisváltozása

tozás van a tükrözés folyamatában. Ezt a ó = jr-vel fejezhetjük ki. A p


s

fény esetén az előjel kis <f> szögeknél pozitív, ami azt mutatja, hogy nincs
fázisváltozás, amikor azonban elérjük a <p + <p' = 90°-os feltételt, a neve­
zőben lévő tangens végtelen lesz, és előjelet vált. így ő hirtelen változik
p

0-ról 7T-re a polarizációs szögben. Nincs azonban igazi szakadás, mert e


szögnél a p fény amplitúdója áthalad a nullán [17.1. (b) ábra]. A d és ő p s

rajzai <f> teljes tartományára a 17.4. ábrán láthatók.


Sajnos ez a megállapodás merőleges Az elektromos térerősség vektorának tükrözés előtti és utáni térbeli irá­
beesésénél csak az s fény esetén nya a 77.5. ábrán látható. Látjuk, hogy az (a) esetben, ahol <5 -t 0-nak vet­
p

okoz fázisváltozást, a p fény esetén tük, a beeső és visszavert vektorok egymással közel ellentétes irányúak.
nem, mert <t> = 0-nál az 5 és a p kö­ Ez a látszólagos ellentmondás abból a megállapodásból származik, hogy
zötti megkülönböztetés eltűnik. Az
egy elmozdulást minden esetben aszerint tekintünk pozitívnak vagy nega­
ellentétes megállapodás viszont p-re
tívnak, ahogyan azt a fénnyel szembenézve látjuk. Ha a megfigyelő elfor­
vezetne ugyanilyen súlyos inkon­
zisztenciához az ábra (c) részében. dul, és a beeső nyaláb helyett a visszavert sugarat kezdi nézni, és ez az el-

Ritka
Sűrű

Ő=JI

W)
77.5. ábra.
Az elektromos térerősség vektorának térbeli helyzete röviddel a dielektrikumon
való külső visszaverődés előtt és után
TÜKRÖZÉS 389

A ó görbe meredekebben emel­


p

kedik, mint ö , és(p = 45°-nál a


s

(17.7.) egyenletek alapján pontosan


kétszer olyan nagy. Mivel a görbék
<p = 90°-nál találkoznak újra, ő kü­
lönbségük elér egy maximumot,
majd nullára csökken. A Fresnel-ha-
sáb elve (17.6. rész) ezen a tényen
alapszik.
Beesési szög

17.6. ábra.
Az elektromos térerősség vektorának fázisváltozása egy dielektrikumon való belső
nsszaverődésnél, ahol n = 1,51

fordulás a beesés síkjában történik, úgy találja, hogy a két nyíl hozzá ké­
pest ugyanabba az irányba mutat.
A belső visszaverődésnél előálló fázisváltozások a kritikus szögig
pontosan ellentétei a külső visszaverődés megfelelő szögei fázisváltozá­
sainak. Ez a Stokes-féle (7.4.) egyenlet szükségszerű következménye,
amely szerint a két eset között n fáziskülönbségnek kell lennie. A <p -n c

ml, a teljes visszaverődés tartományában a (17.1.) egyenletek az alábbi


kifejezést adják a fázisváltozás felének tangensére:

d s _ sin sin <p-l


2 2
ő
p ^n s i n (p — l
2 2

t g = n (17.7.)
COS0
T
2 ncos0

A 77.6. ábrán d , ő , valamint ő = ő -ő különbségük görbéje látható.


p s p s

17.5. Síkpolarizált fény visszaverődése


dielektrikumokról
Most már meg tudjuk mondani, milyen a visszavert fény, amikor síkpola­ Azért szokták a rp-t így mérni, mert
rizált fény érkezik a felületre tetszőleges szögben. Essen a fény egy üveg­ a polarizációs síkot eredetileg derék­
lemezre & 17.7. ábrának megfelelően úgy, hogy a rezgési sík \p = 45°-os szögűnek vették azzal, amit ma rez­
szöget zárjon be a beesési sík merőlegesével. Ezt a szöget azimutszögnek gési síknak hívunk.
hívjuk, akár a beeső, akár a visszavert, akár a megtört fény rezgésére utal.
Az E amplitúdójú beeső fény ekkor felbontható két egyenlő, E és E p s

komponensre, és ezek egymástól külön kezelhetők.


Nézzük először azt az esetet, amikor a <$> beesési szög kicsi, mint a 17.7.
ábra (a) részében. A 77.2. (b) ábrára utalva látható, hogy a két visszavert
komponens amplitúdóját kicsinek és egymással közel egyenlőnek találtuk.
Ezen kívül fáziskülönbségük 180°. Ha a <t> szög körülbelül 10°, akkor az
R komponens nagyon kicsivel nagyobb, mint R . Ha vesszük a visszavert
s p
390 HULLÁMOPTIKA

0=50° 0=80°
17.7. ábra.
Síkpolarizált fény azimutjai és amplitúdói, ha külsőleg tükrözzük különböző
beesési szögek alatt egy üvegfelületről

komponensek vektorösszegét, akkor R az ábrázolt irányban lesz. A (b)


esetben a beeső fény azimutja újra 45°, de a beesési szög körülbelül 50°.
R most elég kicsi, és £ -vel egy fázisban van, míg R nagyobb, mint ko-
p p s

rábban, és még mindig 180°-os fáziskülönbsége van E -se\. A visszavert s

sugár továbbra is síkpolarizált, de a rezgési sík messzebb fordult a beesés


síkjától. Ha 0 = <p > mint (c)-ben, akkor R = 0, míg R még mindig na-
p s

gyobb, és ugyanabban a fázisban van. Az eredő amplitúdó tovább növeke­


dett, és most merőleges a beesés síkjára. A (d) rajzon, ahol a <t> szög meg­
közelíti a 90°-ot (súrlódó beesés), a visszavert komponensek számotte-

+45° 445°
Teljes visszaverődés
t +30°
•3-
I +15°
\ /
^ / N.
\ /

10° 20° 3o/ 4( 60° 70° 80°
mivel a xp azimut az R és R közötti
s
-15° h
szög. Ez a szög a 17.8. ábrán azt az
j&7
esetet ábrázolja, amikor a beeső -30°
fény azimutja 45°, s ebből E = E .
p s Be\GX>^-^
A vastagon húzott görbék a külső ^15°
visszaverődést, míg a vékony gör­ <P' <P C <P'

bék a belső visszaverődést ábrázol­ Beesési szög — 0 -»-


ják, amiről a következő részben lesz 17.8. ábra.
szó. Dielektrikumról visszatükrözött síkpolarizált fény azimutszöge
TÜKRÖZÉS 391

wrjen megnőttek, nagyságukban megközelítik a beeső fény megfelelő


komponenseit. A komponensek mindkét fajtája 180°-os fázisváltozáson
ment keresztül, így a visszavert fény intenzitása a 100%-hoz, a rezgési sík
pedig a beeső fény síkjához közelít.
A visszavert fény rezgési síkjának változásait megadó egyenlet a beesés
szögével könnyen levezethető, ha a (17.1.) egyenleteket elosztjuk egy­
mással:

E cos(4>+ <?>')
p

(17.8.)
E cos(</>-0')
s

Ez a V szög tangense, azaz

(17.9.)

17.6. Elliptikusan polarizált fény belső


visszaverődésnél
A 77.6. (b) ábra segítségével, amely egy üvegfelületről belsőleg tükrözött
fény fázisváltozását adja meg, belátható, hogy közel 50°-os beesési szög­
nél kicsivel több mint 50°-os fáziskülönbség van a két komponens között.
Pontosabban, a fáziskülönbség n = 1,51 esetén 45°56' maximumot ér el
<p = 51°20'-nél, és éppen 45°, ha (j> = 48°37' vagy <j> = 54°37'. A fáziskü­
lönbség e viselkedését először Fresnel mutatta ki, aki & 17.9. ábrán látha­
tóhoz hasonló üveghasábot készített.
Már láttuk az 5.9. részben, hogy két merőleges lineáris rezgés összegzé­
sének eredménye általában elliptikus rezgés, ahol az ellipszis alakja a két
amplitúdótól és a ő fáziskülönbségüktől függ. Csak akkor lesz az eredő
lineáris, és a fény síkpolarizált, ha ő ;t-nek egészszámú többszöröse. Ez a
helyzet a külső visszaverődés minden esetében, és a belső visszaverődés-

A hasáb rövidebb felületére merőle­


gesen olyan síkpolarizált fény érke­
zik, hogy rezgési síkja 45°-ot zár be
a papír síkjával. Ezután érkezik az
első átlós felszínhez 54°37'-os belső
beesési szögben. Itt teljesen vissza­
verődik, és a két komponens között
45°-os fáziskülönbség lesz.
392 HULLÁMOPTIKA

A beeső és visszavert fény, valamint *- ' 0

komponenseinek elektromos tér- E s *E


erősségének vektoramplitúdóját a R ip]ft</
17.7. ábrán szereplő külső visszave- ^ '\LA45" p

rődésnek megfelelően jelöltük. IttItt '/ \^


p
* '
azonban úgy láthatók, ahogy az a / j , _ i n o

megfigyelő látná őket, aki minden


egyes nyaláb irányával szembenéz­
ne, és ahol a beesési sík egy víz­
szintes vonalban metszené a papír
síkját. Ha a 17.3., 17.6. és 17.8.
ábrákkai együtt tanulmányozzuk
ezeket a rajzokat, főbb jellegzetessé­
geik világossá válnak.

17.10. ábra.
Egy üvegnél különböző beesési szögeknél belsőleg tükrözött fényrezgési módusok

nél is a kritikus szögig. Teljes visszaverődésnél azonban <p > (p esetén el­
c

liptikusan polarizált fényt kapunk az egyes belső tükrözések eredménye­


ként. Az elliptikus és körkörös polarizáció rendszeres tanulmányozására a
19.5. részben kerül sor.
Körkörösen polarizált fény csak akkor keletkezik, ha a két amplitúdó
egyenlő, és a fáziskülönbség 90°. A Fresnel-hasábban további 45°-os fá­
ziskülönbség is keletkezik a második belső visszaverődés miatt, így kilé­
péskor a p komponens fázisban 90°-kal előbbre lesz. A szerkezet tehát a
körkörösen polarizált fény létrehozásánál és elemzésénél hasznos, de mint
látni fogjuk, vannak más, valamivel egyszerűbb módszerek is erre.
A visszavert nyaláb polarizációja a 17.10. ábrán látható, amikor síkpo­
larizált fény egyszeri belső tükrözésen megy keresztül különböző beesési
szögeknél.
A <p = 0°-tól (j> = <p -ig tartó intervallumban a visszavert fény síkpolari­
c

zált marad, de azimutja folytonosan változik, és nő az intenzitása. A <p -n c

túl a rezgés egy ellipszissé nyílik ki, amelynek maximális szélessége


<j) = 51°-nál van, majd újra lineáris rezgéssé szűkül 90°-nál.

17.7. Behatolás a ritkább közegbe


Abból, hogy a belső visszaverődés a kritikus szögön túl teljes, arra követ­
keztethetnénk, hogy a tükröző felületnél a fény amplitúdója hirtelen nullá­
ra csökken. Az elektromágneses elmélet határfeltételei alapján azonban ez
nem lehetséges, és ráadásul kísérletileg bizonyított, hogy fény létrehozá­
sára alkalmas zavar van kis távolságra a felületen túl. Tegyük fel, hogy
TÜKRÖZÉS 393

Ha a két prizma éppen csak érintke­


zik a C pontban, és a beesés szöge
meghaladja a kritikus szöget, a teljes
visszaverődés az összes fényt a (b)
irányba továbbítaná. Valójában azt
kapjuk, hogy a visszavert fényben
van egy sötét folt C körül, és egy
ennek megfelelő világos folt a to­
vábbított fényben. Erről készült
fényképek láthatók az ábrán.

17.11. ábra.
Hall kísérlete a teljes visszaverődés esetén bekövetkező behatolás mérésére

egy adott felszín teljesen visszatükröz egy intenzív fénynyalábot, és valaki


nagyon közel viszi egy borotvapenge szélét a felszínhez, vagy apró ré­
szecskéket szór szét rajta. Ha mikroszkóppal megfigyeljük a penge szélét
vagy a részecskéket, látható, hogy másodlagos fényforrások. Ilyen idegen
anyag hiányában az elektromágneses elmélet olyan zavart jelez, amely a
felszínen túl exponenciálisan elhal, de ez nem jár eredő energiaátvitellel.
Az energia egyszerűen ki-be oszcillál a felszínen át. A zavar a felszínnel
párhuzamos irányban periodikus, de rá merőlegesen nem, és így nem ne­
vezhető fényhullámnak. Amikor azonban az elektromágneses mezőt eltor­
zítja egy, a felszínhez elég közel lévő sűrűbb anyag, energia vezethető el
fény formájában.
E behatolás illusztrálására végzett tanulságos kísérletet Hall, aki ezt a
behatolási távolság számszerű mérésére használta. A 17.11. ábrán bemu­
tatott berendezés két totálreflekciós prizmából áll, amelyek közül az egyik­
nek kissé konvex a felszíne.
Amint a beesési szöget 0 -nél nagyobbra vesszük, a folt összehúzódik,
c

ami azt mutatja, hogy a behatolás távolsága csökken. Ha a beesési szög


éppen kisebb a kritikus szögnél (a szaggatott vonallal jelölt sugarak), a
Newton-gyűrűk teljes halmaza megjelenik a tükrözéskor és a továbbítás­
kor, amint a gyűrűképek is mutatják az ábra bal és jobb oldalán. Hall ezen
gyűrűk átmérőinek méréseit használta fel arra, hogy megmérje a fent em­
lített különböző megfigyelt foltátmérőknek megfelelő légrétegek vastag­
ságát, így pontosan megmérte a behatolási távolságot. Mind az elmélet,

mind a kísérlet alapján az energia körülbelül ^ ^ - - n y i r a csökken egy hul­


lámhossznyi távolságon, h a 0 = 45°, és n = 1,51. H a 0 = 60°, akkor ugyan­
azon a távolságon 1/40 000-nyire csökken.
394 HULLÁMOPTIKA

17.8. Fémes tükrözés


Általában az erősen polírozott fémfelületeknek nagyobb a reflektivitásuk,
mint a dielektrikumoknak. Normális beesés esetén pl. az ezüst és az alu­
mínium a látható fény több mint 90%-át visszaveri. Kísérletek azt mutat­
ják, hogy a reflektivitás nemcsak a fém fajtájától függ, hanem a felszín
előkészítésétől, a beeső fény hullámhosszától és irányától is. Ha síkpolari­
zált fény verődik vissza egy fémről a merőleges beesésen (17.12. ábra)
kívül bármilyen formában, a beeső elektromos mező vektorának p és s
komponensei fáziskülönbséggel tükröződnek vissza, és ez elliptikus pola­
rizációt hoz létre. Általános megfigyelés minden fém esetén, hogy a sík­
polarizált fény nem síkpolarizált fényként verődik vissza, hacsak nem a
beesés síkjában, vagy arra merőlegesen rezeg.

17.12. ábra.
Síkpolarizált fény visszaverődése egy fémfelületről
elliptikusan polarizált fény létrehozásához

A fémek reflektivitásának tárgyalásakor szokás (ugyanúgy, mint a di­


elektrikumoknál) a beeső E fényvektort E és E komponensekre bontani.
p s

A két reflektivitás görbéje a beesési szög függvényében a 17.13. ábrán


látható.

Ezek olyan kísérleti görbék, amelye­


ket egy volfrámlámpa fehér fényé­
vel kaptunk. Ha összehasonlítjuk q[ I I I I I I » ! I I
0 30° , 60° 90°
ezeket egy dielektrikum megfelelő -<(>-*•
görbéivel [17.2. (a) ábra], akkor ha­ Beesési szög
sonlóságokat, és ugyanakkor megle­ 17.13. ábra.
pő különbségeket tapasztalunk. Arany- és ezüsttükörből érkező síkpolarizált fehér fény reflektivitása
TÜKRÖZÉS 395

Ag

AlyS^J
80%
^ Au

60%
Acél

.2 40%

zc

20%

\l Ag

2000 3000 4000 5000 6000 7000 8000 A


Hullámhossz A *•
17.14. ábra.
Alumínium, ezüst, arany, réz és acél reflektivitása merőleges beesés esetén

A fémek és a dielektrikumok annyiban hasonlók, hogy a p és az s kom­


ponensek értékei együtt indulnak merőleges beesés esetén, ezután külön­
válnak, majd újra összekerülnek a súrlódó beeséskor. A lényegi különb­
ségek a sokkal nagyobb fémreflektanciák merőleges beeséskor, és a vi­
szonylag nagy minimum <$> -ben. Ezt a minimális visszavert 7-yhez tarto­
zó szöget beesési főszögndk nevezzük.
Egy fém reflektivitása általában nagymértékben változik a hullámhosz- A lemezen át látott tárgyak hal­
szal. A 17.14. ábrán ez a változás látható néhány tipikus fém esetén. A ványkéknek vagy zöldnek tűnnek,
rövid hullámhosszon előforduló szabálytalanságok ellenére minden fém de a szem könnyedén alkalmazko­
nagyon jól tükröz a vörös és az infravörös tartományban. Az űrhajósok dik ehhez a színhez, amely rövid idő
által a Holdon viselt Apolló űrruhák sisaklemezeit vékony aranyréteggel múltán gyakorlatilag fehérnek tűnik.
vonták be. A bevonat a napfénynek legalább 70%-át visszaverte.
Ezeket a sisaklemezeket úgy tervezték, hogy csökkentsék a hőtterhelést
az űrruha hűtőrendszerén úgy, hogy erősen visszaverjék a napból érkező
infravörös sugárzást, de elég látható fényt engedjenek át. Ugyancsak
emiatt találunk a sötétítőként használt műanyaglapok felszínére felvitt
aranyréteget számos ház és irodaépület napos oldalán.
Az ezüst és az alumínium különlegesen fontosak az általános gyakorlat­
ban, mert az egész látható spektrumban megtartják nagy reflektivitásukat.
Azon módszerek fejlődése miatt, amelyekkel a réteget vákuumban gőzö­
léssel viszik fel, az alumínium lett a legmegfelelőbb anyag az optikai esz­
közök tükreinél. Ez elsősorban két dolognak köszönhető: (1) az alumíni-
396 HULLÁMOPTIKA

Ma már bevett gyakorlat, hogy a um megtartja nagy reflektanciáját mind az ultraibolyához közeli, mind a
nagy tükrös távcsövek, mint pl. a látható tartományban, és (2) a felszín nem homályosodik el könnyen még
Palomar-hegyi 500 cm-es berende­ sok évnyi használat után sem.
zés tükreit gőzölt alumíniummal Az ezüst különlegessége a 3200 Á közelében lévő nagyon alacsony
vonják be. Egy új ezüsttükörnek
reflektivitású szűk tartomány. E hullámhossznak az a fénye, amelyik nem
igazából kicsit nagyobb reflektivi-
tása van a látható tartományban, de tükröződik vissza, legjobban akkor továbbítható, ha az ezüstréteg elég
hamar elhomályosodik, és gyengébb vékony. Ilyen transzmissziós sávval az alkálifémek is rendelkeznek még
minőségű lesz, mint az alumínium. rövidebb hullámhossznál. Egy nátriumréteg pl. ultraibolya szűrőként is
A Fabry-Perot-etalon tükröző felü­ használható, mert minden hullámhossznál átlátszatlan, kivéve az 1950 Á
leteinél azonban szívesebben hasz­ körüli hullámhosszakat.
nálják az ezüstöt látható és infravö­
rös fény esetén. Ultraibolya fénynél
az alumínium vagy az alumínium­
magnézium keverék a jobb. 17.9. Fémek optikai állandói
Egy dielektrikum optikai tulajdonságait adott hullámhossz esetén tökéle­
tesen leírja egy konstans, az adott hullámhosszhoz tartozó n törésmutató.
Fémek esetén azonban egy másik állandót is meg kell adni, amely a fény­
elnyelés erősségét méri, amikor a fény a fémhez ér. Mivel a fémek szabad
elektronokat tartalmaznak, ezért nagyon nagy az abszorpciós képességük,
és az intenzitás gyakorlatilag nullára csökken a hullámhossz egy kis részé­
ben.
A fémek optikájával kapcsolatos fontos mennyiség a K abszorpciós in­
dex, amelyet a K abszorpciós együttható és a (15.6. rész) segítségével az
Q

alábbi módon definiálunk:

_ K 0 _ ok
n Ann

Az n meghatározása dielektromos anyag esetén általában törési méré­


sekkel történik, de végrehajtható a visszavert fény segítségével is, ha meg­
keressük a polarizációs szöget, és alkalmazzuk a Brewster-törvényt. A fé­
meknél az abszorpció olyan erős, hogy a méréseket nehéz végrehajtani át­
eresztett fénnyel. Nagyon vékony mintákkal dolgozva meg lehet mérni n
és K hozzávetőleges értékeit, de a pontatlanságon túl az eredmények nem
feltétlenül alkalmazhatók közvetlenül a tömbalakú fémre. így a fémek op­
tikai állandóinak pontos értékeit a visszavert fény vizsgálatával határoz­
zák meg.
Mivel két konstanst kell megtalálni, n-t és /c-t, két mérést is kell végez­
ni. A dielektrikumoknál mért Brewster-szöghöz hasonlóan ezek egyike
lehet a fentebb definiált <p fő beesési szög, a másik pedig az ennek meg­
felelő azimut, amit fő azimutnak hívunk. Annak tudatában, hogy a fémek­
ről visszavert fény elliptikusan polarizált, nem egyértelmű azonnal, mit is
értünk az azimutján. A definíciót úgy alkotjuk meg, hogy nem vesszük
figyelembe a p és s közötti fáziskülönbséget, ami valójában 90°, ha 0 -vei
TÜKRÖZÉS 397

esik be a fény, és az azimutot ugyanúgy határozzuk meg, mint a dielektri-


knmoknál, nevezetesen az alábbi egyenlettel:

(17.11.)
R,

Az elméletből belátható, hogy jó közelítéssel a két konstans kiszámítha-


>az alábbi összefüggésekkel:

\ + K' = sin <p tg <p (17.12.)


A <p és xp mérési módszerét ké­
r=tg2V , sőbb röviden ismertetjük, miután
megnéztük a visszavert fény tulaj­
donságainak változását a beesési
Az irodalomban található optikai konstansértékek jelentős szórást mu­
szöggel.
tatnak, a felületek különböző előkészítése, a minták tisztasága, a használt
egyenletek pontossága miatt. A 17.1. táblázatban felsorolunk néhány ti­
pikus értéket, beleértve az utolsó oszlopban a reflektivitásokat normális
beesés esetén. Láthatjuk, hogy a fémek között na­
gyon különböző n értékek vannak, a
17.1. táblázat. jó vezetőknél pl. n jóval kisebb az
Fémek optikai állandói nátriumfény (X = 5893 Á) esetén egységnél. Ezek a törésmutatók nem
értelmezhetők úgy, mint a dielektri­
Fém xp r, % kumoknál, mivel itt igen erősen csil­
lapított hullámokról van szó (1. a
Acél 77°9' 27°45' 2,485 1,381 3,433 58,4 15.6. részt). A K értéke réz esetén
0

Kobalt 78°5' 31°40' 2,120 1,900 4,040 67,5 pl. akkora, hogy a behatoló fény­
Réz 71°34' 39°5' 0,617 4,258 2,630 74,1 intenzitás már a vákuumbeli hullám­
Ezüst 75°35' 43°47' 0,177 20,554 3,638 95,0 hossz 1/33-nyi részének megfelelő
41-39' mélységben 1/e-szeresére csökken.
Arany 72°18' 0,37 7,62 2,82 85,1
Nátrium 71°19' 44°58' 0,005 522,0 2,61 99,7

17.10. Fémről visszavert fény leírása


Ha a fémről síkpolarizált fény tükröződik vissza, az elliptikus rezgés alak­
ja és iránya a visszavert fényben a beeső rezgés irányától, a visszavert p és
s komponensek nagyságától, és a köztük lévő fáziskülönbségtől függ. Az
utóbbi tényezőt eddig még nem vizsgáltuk meg, és számszerű elemzése ki­
terjedtebb matematikai elemzést követelne meg, mint amit itt hasznos len­
ne bemutatni. Megvizsgálhatjuk azonban a fő eredményt, a ő (= ő - ő ) p s

viselkedését a <p függvényeként.


A 17.15. ábrán az elméleti egyenletek rajzai láthatók három különböző
fém (b, c és d) fáziskülönbsége esetén növekvő K abszorpciós indexnek
megfelelően.
398 HULLÁMOPTIKA

Ugyancsak látható egy dielektrikum­ 180°


hoz tartozó rajz (szaggatott vonal),
amire K = 0. Látjuk, hogy ő ugrás­ Dielektrikumok
szerű átmenete Jr-ből 0-ba, ami di­
elektrikumoknál (j> -ben következik
be, a fémeknél többé-kevésbé fo­
lyamatos változásként jelentkezik.
Ugyancsak látható, hogy a fő beesé­
si szögnél ő értéke mindig pontosan
90°.

30°_ , _^6O°0
Tegyük fel, hogy a 17.16. ábrán a
beeső síkpolarizált fényben az elekt­ 17.15. ábra.
romos mező vektora 45°-os szöget Aő -ő fáziskülönbség rajza egy dielektrikum (a) és három fém (b, c és d)
p s

zár be a beesés síkjával, s így E = esetén növekvő K abszorpciós index mellett


p

= E . A tükröző fémet acélnak vettük,


s

amelynek a reflektanciája a 17.14. Ha ismerjük RjJE , RJE és ö értékeit, akkor megjósolható az egyes
p S

ábrának megfelelően R /E = 0,58


2 2
beesési szögeknél visszatükrözött elliptikus rezgések alakja.
merőleges beesésű nátriumfény ese­ Az \p azimutszög jelentése legjobban a 77.76. ábrából érthető meg. Ez
tén, így közel merőleges beeséskor az a szög, amelyet a téglalap átlója az R -szl bezár. Az ábráról látjuk, hogy
s

[a 17.16. ábra (a) esete] a visszavert <p = 0°-tól <p =90°-ig <p először csökken, aztán újra növekedni kezd. A mi­
amplitúdókat szerkesztjük meg, nimumérték <p -ben van, de nem nulla ennél a szögnél, mint a dielektrikum-
amelyekre 0,76 = ,/0,58 miatt
R = R = 0J6E = 0,16E .
p s p S

A 17.15. ábrán bemutatott JI fázis­


változás miatt a visszavert fényben
lévő p rezgést 180°-kal az s rezgés
elé kell tolnunk, és az eredmény egy
R amplitúdójú lineáris rezgés a be­
mutatott irányban. Ez az irány való­
jában ellentétes az E irányával [1. a 0=40°
17.7. (a) ábrát]. Amint a beesési V=40°
szög nullától kezdve nő, a fáziskü­
lönbség folyamatos változása ellip­
szissé nyitja a rezgést, amely egy (/) R. £„
2R és 2Rj oldalú téglalapban he­
p

lyezkedik el. Amikor eléri a <p szö­


get, mint az ábra (d) részében, akkor
egy tengelyszimmetrikus ellipszist
kapunk, amelynek a legkisebb az
excentricitása. Ettől kezdve az ellip­
szis egyre vékonyabb lesz, míg vé­
gül súrlódó beeséskor [az ábra (f) <P =1T 9' 0=85° 0=90°
része] a beeső fénnyel azonos amp­ $"=29° 45' t/>=40° t//=45°
litúdójú lineáris rezgést kapunk, 17.16. ábra.
amely azonban pontosan ellentétes Acéltükörről különböző<p szögekben visszaverődő
fázisú vele. elliptikusan polarizált fény (X5893)
TÜKRÖZÉS 399

45°

V T
15° 30° 45° 60° <t> 75° 90°
- 0 —
17.17. ábra.
A v azimutszög egy a dielektrikum, és b, c, d fémek esetén

nál. Nagyobb K értékű fémeknél e minimum mélysége kisebb lesz. Ezt a


hatást láthatjuk a 17.17. ábrán, ahol az a, b, c, d betűknek ugyanaz a je­
lentése, mint a 17.15. ábrán. Az ábrán bejelöltük a ^ fő azimutszög érté­
két c fém esetén.

17.11. A fő beesési- és azimutszögek mérése


Ezen mennyiségek meghatározása az elliptikusan polarizált fényelemzés
speciális esete, amely feladat néhány részletével majd a 19. fejezetben
foglalkozunk. Nem nehéz azonban észrevenni a 17.18. ábra segítségével a
17.16. (d) ábrával kapcsolatban, hogyan mérhetjük meg <f> -t és íjj -t.
Legyen a 17.18. ábra N\ Nicol-prizmája olyan irányú, hogy a beeső rez­
gések 45°-ot zárjanak be a beesés síkjával. A visszavert sugár útjába
valamilyen C kompenzátort helyezünk, amely negyed periódussal, vagy
90°-kal visszatartja a p rezgéseket az s rezgésekhez képest. Ez lehetne egy
Fresnel-hasáb is (17.6. rész), de inkább egy negyedhullámú lemezt, vagy
egy Soleil-kompenzátort (19.3. és 19.4. részek) szoktak használni. Most ő
értéke minden, a <p -tői eltérő beesési szögnél különbözik 90°-tól, így a
fáziskülönbséget nem teljesen küszöböli ki a kompenzátor. A C által to­
vábbított fény továbbra is elliptikusan polarizált marad, és nem oltható ki
az N analizátor forgatásával. Különböző beesési szögeket kell kipróbálni,
2

amíg a teljes kioltás lehetségessé válik. A fény <p szögben érkezik.

Fémtükör
17.18. ábra.
Berendezés a fő beesési szög és a fő azimut meghatározására egy fém esetén
400 HULLÁMOPTIKA

Az a tény, hogy egy Nicol-prizmával teljes kioltást hozhatunk létre, azt


jelenti, hogy a kompenzátor az elliptikusan polarizált visszavert fényt
síkpolarizálttá változtatta. A 77.76. (d) ábrán az ellipszist a négyzet
mentén lineáris mozgássá alakítjuk azáltal, hogy megszüntetjük a p és s
komponensek között lévő 90°-os fáziskülönbséget. Ekkor látható lesz,
hogy ha a kioltás feltételét megtaláltuk, az analizátor áteresztési síkja
szöget zár be 7? -vel, nevezetesen a beesés síkjával.
p

17.12. Wiener kísérletei


Fémek esetén merőleges beeséskor a Az 5.3. részben bemutattunk egy klasszikus kísérletet, amelyben Wiener
d és ő értékei nem pontosan 0° és
p s bemutatta a fény állóhullámainak keletkezését ezüsttükörrel való tükrö­
180°, bár különbségük ennyi. Ennek zéssel. A kísérlet célja nemcsak az volt, hogy bemutassa az állóhullámo­
azonban egyetlen hatása az, hogy a kat, hanem az is, hogy kiderítsék, az elektromos vagy a mágneses mező
csomók helyzete eltolódik, így azok
vektora az, amelyik a megfigyelt hatásokat létrehozza, és így „fényvektor­
nem pontosan a felszínen alakulnak
nak" nevezhető. Az elektromágneses elmélet szerint a beeső és visszave­
ki. Például ezüst esetén a csomó
0,043A-val a felszín alatt helyezke­ rődő elektromos vektorok merőleges beesésű külső visszaverődés esetén
dik el. ellentétes irányúak. Dielektrikumok esetén a visszavert hullámoknak sok­
kal kisebb az amplitúdójuk, mint a beeső hullámoknak, így a gyengítő in­
terferencia nem teljes. Fémek esetén azonban az elektromos térerősség
vektorának „csomóját" kellene kapnunk a felszínen. Ami a mágneses tér­
erősség vektorait illeti, relatív irányuk a beeső és visszavert fényben abból
számítható ki, hogy E, H és a terjedés iránya között a jobbkézszabálynak
megfelelő összefüggés van. Az eredmény a 77.79. ábrán látható. Ha a be­
esési szög nullához tart, azt láthatjuk, hogy H" és H vektorok minden po­
larizációnál ugyanahhoz az irányhoz tartanak. Szuperpozíciójuk az álló­
hullámok „ellencsomóját" kell, hogy keltse a felszínen. Mint már koráb­
ban említettük, Wiener ott figyelt meg csomót, ahol a detektorlemez hoz­
záért a felszínhez. Ez azt jelentette, hogy az elektromos térerősség vektora
Az (a) részben az elektromos mező volt a fontos, legalábbis fényképészeti eljárásnál.
vektora merőleges az ábra síkjára, Azt várhatnánk az elméletből, hogy a megfigyelt fényhatások létreho­
amely feltételt úgy érhetjük el, hogy
zásában az elektromos mező vektora fontosabb, mint a mágneses mezőé.
előzőleg egy üveglemezről tükrö­
zünk a Brewster-szögben, és interfe­
rencia léphet fel a pontokkal jelölt
vízszintes síkokban. Ezek a síkok
1 / -s/2 -szer olyan távol vannak egy­
mástól, mint normális beesés esetén.
Az ábrán a tükrözéskor bekövetkező
TI fázisváltozást a folytonos vonal
szaggatottá válása (és megfordítva)
jelzi. A megfelelő mágneses mező
vektorainál, amint az ábra (b) részén 7 7 . 7 9 . ábra.

látható, nincs fázisváltozás a tükrö­ A beeső és a visszavert E és H vektorok térbeli elhelyezkedése: (aj p
zéskor. polarizációnál, és (b) s polarizációnál. A beesés szögét $ -nél kisebbnek vettük
TÜKRÖZÉS 401

(b)

17.20. ábra.
Wiener kísérlete 45"-os beesésnél. Az elektromos térerősség vektoránál
mlerferencia figyelhető meg, ha az (a)-nak megfelelő irányú, míg a megfelelő
mágneses térerősségvektor (b) nem mutat ilyet

Ahol a fény elektronokra gyakorolt hatása az érdekes, a hullám elektro­ Wiener munkája után 2 évvel Drude
mos mezője nagyobb erővel hat, mint a mágneses mező. és Nernst valóban kimutatta, hogy
Egy még meggyőzőbb bemutatót tartott Wiener, ami nem függött a fá­ ugyanez lesz az eredmény, ha fény­
képezés helyett fluoreszkáló anya­
zisváltozásoktól vagy a fényérzékeny lemez végének a tükörhöz való tö­
got használnak az észleléshez. Ké­
kéletes illesztésétől. Síkpolarizált fényt tükröztek vissza pontosan 45°-os
sőbb íves a fényelektromos hatást
beesési szögben. Ekkor a beeső és a visszavert fénysugarak derékszöget felhasználva igazolta ezt. Feltétele­
zárnak be, és a vektorok iránya a térben megegyezik a 17.19. ábrán látha­ zik, hogy az elektromos térerősség
tó iránnyal. Látjuk, hogy 5 polarizáció esetén az elektromos mező E és R s s vektora felelős a látásért is.
vektorai ugyanazon vonal mentén rezegnek, és interferálhatnak egymás­
sal. Másrészt viszont E és R merőlegesek egymásra, és interferencia
p p

nem lehetséges. Pontosan az ellenkezője igaz a H vektorokra. A kísérlet


sematikus rajza a 17.20. ábrán látható.
A felszín A pontjában az eredő lineáris rezgés merőleges a felszínre.
Ettől felfelé a rezgés elliptikussá, aztán körkörössé válik, mint a-ban, vé­
gül ismét lineáris lesz fí-ben, vízszintes rezgésekkel. Az ellentétes folya­
matot C pontig követtük, ahol az A, B és C pontok között A/2 távolság van
a sugár mentén. Az ezekhez a rezgési formákhoz kapcsolt energia azonos
(20. rész), és így, ha a mágneses mező vektora lenne az aktív, a tesztlemez
egyenletesen befeketedne. Wiener valóban megtalálta az interferenciasá-
vokat a bemutatott esetnél, és az egyenletes elfeketedés is bekövetkezett,
amikor a beeső fényben lévő rezgést 90°-kal elforgatták.

Gyakorló feladatok

17.1. Rajzolja le a külső tükrözési intenzitásgörbéket, ha vörös fény esik egy


átlátszó gyémántkristályra! Használja a 15.1. táblázatban megadott törés­
mutatót!
17.2. Rajzolja le a belső reflektivitásgörbéket egy gyémántban lévő vörös fény
esetén! Használja a 15.1. táblázatban megadott törésmutatót!
17.3. Számítsa ki a reflektanciát merőleges beesés esetén az alábbi anyagokra:
(a) gyémánt, n = 2,426; (b) kvarc, n = 1,547; (c) rutil, n = 2,946;
(d) koronaüveg, n = 1,526; (e) fémezüst, n = 0,177, K = 3,638; (/) acél,
0

n = 2,485, K = 3,433!
0
402 HULLÁMOPTIKA

Megoldás:
(a) 17,32%, (b) 4,61%, (c) 24,32%, (dj 4,34%, (e) 95,16%, (/) 58,46%
17.4. (a) Vezessen le egy egyenletet egy dielektrikumban lévő visszavert fény
azimutjára! Feltéve, hogy n = 1,50, (b) rajzolja fel ezt a ^'szöget a <P'
függvényében, & 17.8. ábrán lévő visszavert fényhez hasonlóan!
17.5. Síkpolarizált fény <t> - 70°-ban esik egy üvegfelületre, az elektromos tér­
erősség vektora a beesés síkjával 30°-ban rezeg. Feltéve, hogy n = 1,750.
számítsa ki (a) a polarizációs szöget, (b) a kritikus szöget, (c) E relatív
p

nagyságát £j-hez, (d) R relatív nagyságát R -htz, és (e) a xp azimut szö-


p s

get!
17.6. Síkpolarizált fény <p = 45°-ban belső tükrözéssel visszaverődik egy 1,650
mutatójú üvegből készült, totálreflekciós prizma legnagyobb oldaláról.
Számítsa ki (a) p és s komponensek fázisváltozását, és (b) a p és Í kompo­
nensek közötti fáziskülönbséget, ha a beeső fény azimut szöge 45°!
(c) Rajzolja le arányosan az elliptikus rezgési formákat, ahogyan a 17.10.
ábrán látható!
17.7. Polarizálatlan fény érkezik egy sima üvegfelületre 35°-os szögben. Te­
gyük fel, hogy az üveg 1,750-es mutatójú. Számítsa ki (a) az amplitúdó­
kat és (b) a visszavert p és s komponensek intenzitásait! (c) Számítsa ki a
megtört fény polarizációs fokát (1. a 16.4. részt)!
Megoldás:
(a) amplitúdók, 0,2055 és 0,3374, (b) reflektivitások, 0,042 23 és
0,113 84, (c) polarizáció 3,884%
17.8. (a) Rajzolja le a fázisváltozásokat belső tükrözéskor egy 1,825-ös mutató­
jú üvegnél, de csak a kritikus szög és a súrlódó beesés közötti szögek ese­
tén! (b) Használja a ő = ő - ő különbséget, és számítsa ki, melyik két
p s

szög lenne használható ezen üvegből készült Fresnel-hasábjának megter­


vezésekor?
17.9. Magyarázza meg, miért előnyösebb az 54°37'-es szöget választani, mint a
másikat (48°37'), amely szintén ő = 45°-os fáziskülönbséget ad a 17.6.
részben leírt Fresnel-hasáb készítésekor!
17.10. Egy adott polírozott fémfelület optikai állandói n = 2,340, és K = 1,176
zöld fény esetén. Számítsa ki (a) reflektivitását merőleges beesés esetén,
(b) fő beesési szögét, és (c) fő azimutját!
Megoldás:
(a) 50,0%, (b) 75,0°, (c) 24,81°
17.11. Adott polírozott fémfelület esetén a fő beesési szög 65,5°-nak adódott, a
fő azimut pedig 38,4°-nak. Határozza meg (a) e fém optikai állandóit, és
(t>) reflektivitását normális beesés esetén!
Kettőstörés 18. fejezet

A fizikai optika szempontjából a kettőstörő kristályok vagy egytengelyűek


vagy kéttengelyűek lehetnek. Láttuk, hogy egytengelyű kristályban az O
és E hullámok törésmutatói, és így sebességei is, egyenlők lesznek egy
speciális irányban, amit optikai tengelynek nevezünk. A kéttengelyű kris­
tályokban azonban két olyan irány van, amelyben a síkhullámok sebessé­
ge független a beeső rezgések irányától. Ez a két optikai tengely egy bizo­
nyos szöget zár be egymással, ami a kristályra jellemző érték, és bizonyos
mértékig a hullámhossztól függ. Az egytengelyű kristályok a kéttengelyű
kristályok speciális esetének tekinthetők, ahol a tengelyek közötti szög
zérus.

18.1. Hullámfelületek egytengelyű


kristályok esetén
Az egytengelyű kristályokat két osztályra oszthatjuk: negatívokra és pozi­ A pozitív és negatív kristályokban
tívokra. Egy negatív kristálynál, amilyen a kalcit is, a különleges törésmu­ terjedő fény általános tanulmányo­
tató kisebb, mint a közönséges törésmutató. A kvarcban azonban, ami po­ zása rendszerint a hullámfelületek
zitív kristály, a különleges sugár törésmutatója nagyobb, mint a közönsé­ segítségével történik, s így szinte
adja magát a Huygens-féle szer­
ges sugáré.
kesztés.
A hullámfelület egy hullámfront (vagy egy hullámfrontpár), amely tel­
jesen körülveszi az egyszínű fény pontforrását. így ha a 18.1. ábra egyik
kristályában a forrás P-ben van, a körülötte lévő kör és ellipszis a hullám-
frontok nyomvonalát jelentik, amelyek a P-ből kijövő hullámok azonos
fázisú pontjaiból állnak. Ha ezek a kristályok izotróp anyagok lennének,
mint pl. az üveg, csak egyetlen hullámfelület alakulna ki, amely gömb ala­
kú lenne, azt mutatva, hogy a hullám sebessége minden irányban azonos.
A legtöbb kristályos anyagban azonban két hullámfelület alakul ki, az
egyiket közönséges, a másikat különleges hullámfelületnek hívjuk. Mind
404 HULLÁMOPTIKA

A tengelyeket - később ismertetendő z


okok miatt - xx'-vel és zz'-vel je­ Kalcit , Kvarc
löltük.

18,1. ábra.
Hullámfelület-diagramok kalcit- és kvarckristályokban

a kalcitban, mind a kvarcban a közönséges hullámfelület egy gömb, a kü­


lönleges pedig forgási ellipszoid. Magukat a háromdimenziós felületeket a
18.1. ábra keresztmetszeti görbéinek az optikai tengelyek körüli megfor-
gatásával kaptuk.
A kör egy gömböt hoz létre, az ellipszis pedig egy forgási ellipszoidot.
Ezeknek a felületeknek a keresztmetszeteit & 18.2. ábrán láthatjuk. Az el­
liptikus részek excentricitása ezeken az ábrákon el van túlozva a nagy- és
kistengelyek különbsége a kalcitnál 11%, a kvarcnál pedig mindössze 0,6%.
Rá kell arra mutatni, hogy az egyes közegek diszperziója miatt a bemu­
tatott hullámfelületek egy hullámhosszhoz tartoznak. Egyéb hullámhosz-
szakra megfelelően kisebb vagy nagyobb felületek rajzolhatok fel. Továb­
bá fontos arra visszaemlékeznünk, hogy a P-ből húzott sugarak a fázisse­
bességgel arányosak, és így nem mérik az energia terjedésének sebessé­
gét. A csoportsebességek, amelyek diszperzív közegben kisebbek a fázis­
sebességeknél (15.7. rész) arányosan kisebb felületekkel jeleníthetők meg.
Csak ideális, egyszínű fénynél lehetne őket azonos felületekkel ábrázolni.
A kalcit ellipszoidja két pontban
érinti a befoglalt gömböt, mégpedig
ott, ahol a P-ből induló optikai ten­
gely keresztülhatol a felületen.
A kvarc gömbje és a befoglalt ellip­
szoid nem teljesen érinti egymást a
P-n keresztül húzott optikai tengely­
nél. Az a tény, hogy nem érintkez­
nek, egy új jelenséget idéz elő, amit
optikai aktivitásnak nevezünk. x
s amellyel a 20. fejezetben fogunk
foglalkozni. A két felület távolsága
azonban az optikai tengely mentén
olyan kicsi, hogy ebben a fejezetben
úgy vesszük, mintha érintenék egy­
mást, ahogy más pozitív kristályok­
ban (pl. titán-dioxid, cink-oxid, jég, 18.2. ábra.
stb.) valóban teszik is. Kalcit- és kvarckristály hullámfelületeinek keresztmetszetei
KETTŐSTŐRÉS 405

A 18.1. ábrán, a két felületen a lapra merőleges rezgések irányát ± jel­


lel jelöltük, míg a lap síkjában lévő rezgéseket 11 jellel. Ezeket jobban
részletezni fogjuk, miután megvizsgáltuk, hogy mire alkalmazhatók a hul­
lámfelületek.

1 8 . 2 . Síkhullámok terjedése egytengelyű


kristályokban
A kristályfelületeken bekövetkező kettős fénytörés eredete könnyen meg­
magyarázható az előbb leírt hullámfelületek segítségével, amihez a
Hoygens-elvben szereplő másodlagos hullámokat is felhasználjuk. Ve­
gyünk pl. egy párhuzamos fénynyalábot, ami merőlegesen esik be egy
kristály (például kalcit) felületére, aminek az optikai tengelye tetszőleges
szöget zár be a kristály felületével (1. a 18.3. ábrát).
Huygens elvének megfelelően most a hullámfront bármely pontját kivá­
laszthatjuk, mint egy új pontszerű fényforrást. Az ábrán az A, B és C pon­
tokat választottuk ki a hullám- és a kristályfelület találkozásánál. Egy rö­
vid időintervallum után azoknak a Huygens-féle másodlagos hullámok­
nak, amelyek ezeken a pontokon lépnek be a kristályba, az ábrán látható
alakjuk lesz.
Ha ezután ezeknek a másodlagos hullámoknak a közös érintőjét kíván­
juk meghatározni, az 18.3. ábrán OO'-vel és EE'-vei jelölt síkhullámokat
kapjuk eredményül. Mivel az első a másodlagos gömbhullámokra érintő­
leges, úgy viselkedik, mint egy izotróp anyagban mozgó hullám, azaz me­
rőlegesen mozog a felületre, az AA', BB', CC távolságokkal arányos se­
bességgel. Az előző fejezetben láttuk, hogy ebben az O hullámban a rez­
gések merőlegesek a főmetszetre. Az E sugarak, amelyek a másodlagos
hullámok origóit kötik össze az érintési pontokkal, eltérnek az O sugarak­
tól, és többé már nem merőlegesek a hullámfrontra. Azt az irányt jelenítik
meg, amiben a fény keskeny sugara megtörik, s amiben az E rezgések

Az optikai tengely irányát szaggatott


vonallal jelöltük.

18.3. ábra.
Huygens szerkesztése egy kalcitkristályra merőlegesen beeső síkhullámokra
406 HULLÁMOPTIKA

18.4. ábra.
Egytengelyű kristályok hullámfelületei és normális sebességfelületei

energiája is halad. Sebességük arányos az Aa, Bb vagy Cc távolságokkal,


és sugársebességnek nevezzük. Ez a mennyiség nagyobb, mint a normális
sebesség, ami az Aa', Bb' vagy Cc' távolságokkal arányos, és amivel a
hullám a saját síkjára merőleges irányban halad a kristályban.
Ha az Aa' normális sebességet az optikai tengely és az E hullám normá­
lisa által bezárt szög függvényében, polárkoordinátákkal ábrázoljuk, a
18.4. ábra szaggatott oválisait kapjuk meg. Ezek az oválisok természete­
sen háromdimenziós felületek (ovaloidok), amelyek az optikai tengelyre
szimmetrikusak. Most már beláthatjuk, hogy hullámfelületünk, azaz a for­
gási ellipszoid, valóban egy sugársebesség-felület. Közönséges rezgések­
nél a normális sebesség és a sugársebesség felületét ugyanaz a kör vagy
gömb írja le. A továbbiakban a forgási ellipszoidra mint az E hullám hul-

(c)

x
A 18.5. ábra illusztrálja Huygens
szerkesztéseit ezekre a fontos ese­
tekre, (/) ahol a kristály az optikai
II
tengellyel párhuzamosan van el­ O
metszve, ahogy (a)-ban és (b)-ben, 18.5. ábra.
és (2) ahol az optikai tengelyre Merőlegesen beeső síkhullámok terjedése kalcitkristályokban, az optikai
merőlegesen, ahogy (c)-ben. tengellyel párhuzamos és arra merőleges metszetekben
KETTŐSTÖRÉS 407

ímfelületére, a forgási ovaloidra pedig mint az E hullám normális sebes­


ségének felületére fogunk utalni.
A 18.3. ábra szerkesztésekor az optikai tengelyt a lap síkjában lévőnek
ztük fel. Abban az esetben, ha a tengely nem a lap síkjában van, az
ellipszoid alakú másodlagos hullámok érintősíkja vagy a lap síkja előtt
a lap síkja mögött érinti a pontokat. Ha az optikai tengely azonban
párhuzamos a kristály felületével vagy merőleges arra, a helyzet nagyon
egyszerű.
Mindegyik esetben a sugársebességek egyenlők a normális sebességek­
kel, és nem alakul ki kettőstörés. Az (/) esetben azonban az E hullám
gyorsabban halad, mint az O hullám. Amikor a sebességek közötti kü­
lönbség megjelenik, interferenciajelenség áll elő polarizált fényben, ami­
ről a következő fejezetben lesz szó.
A különböző irányokban rezgő fény sebességének meglehetősen komp­ A rugalmastcst-clmélet alapján ezt
likált, a hullámfelület által leírt viselkedésének megértéséhez segítséget úgy magyarázták, hogy két különbö­
adnak a következő tények. Az 0 hullámnak, amely mindenhol az optikai ző rugalmassági együtthatót tételez­
tek fel az optikai tengellyel párhuza­
tengelyre merőlegesen rezeg, minden irányban azonos a sebessége. Az E
mos, illetve az arra merőleges rezgé­
hullám rezgései azonban az egyes f-bó'l húzott sugarak esetén más és más seknél. A kalcitban pl. a visszatérítő
szöget zárnak be a tengellyel (18.4. ábra). Az optikai tengely mentén hú­ erőt nagyobbra kell vennünk az E
zott sugár esetén, amelynek a rezgései merőlegesek a tengelyre, a sebes­ sugár esetében, amely az optikai
ség meg fog egyezni az O sugár sebességével, amely szintén a tengelyre tengelyre merőlegesen mozog (tehát
merőlegesen rezeg. Ezek a tények azt sugallják, hogy a fény sebessége bi­ a rezgések párhuzamosak a tengely-
zonyos okokból kifolyólag függ a rezgések iránya és az optikai tengely ál­ lyel), mint az ugyanilyen irányú O
sugár esetében (ahol a rezgések me­
tal bezárt szögtől.
rőlegesek a tengelyre). Ennélfogva
az E hullám gyorsabban mozog eb­
ben az irányban.
18.3. Síkhullámok ferde beesésnél
Folytatva az egytengelyű kristályokban kialakuló kettős fénytörés vizsgá­
latát, nézzük meg azt az esetet, amikor a párhuzamos fénynyaláb egy olyan
kristály felületét éri el, amelynek az optikai tengelye a beesés síkjában Az A pontban, ahol a fény először
éri el a felület határát, az O hullám­
felülelet olyan sugárral rajzoltuk,
hogy a CB/AD arány egyenlő az O
sugár törésmutatójával. így az ellip­
szoid hullámfelület a kört az xx' op­
tikai tengely által kimetszett met­
széspontban érinti. A D és F ponto­
kat, valamint az új DB és FB hul­
lámfrontokat a közös B pontból a
körhöz és az ellipszishez húzott
érintőkkel határoztuk meg. Amíg a
fény a levegőben C-ből B-be mozog,
addig az O rezgések A-ból D-be ha­
18.6. ábra.
ladnak a kristályban, az £ rezgések
Huygens szerkesztése, ha egy kalcitkristály optikai tengelye
pedig /1-ból F-be.
a beesési síkban található
408 HULLÁMOPTIKA

Az (a) és (c) résznél az optikai


tengely, a beesés síkja, valamint az
E és O fősíkjai egybeesnek a lap
síkjával. A (£>) résznél a tengely
merőleges a beesés síkjára, és az
/4-ból származó hullámfelületek
keresztmetszetei két kört fognak
ábrázolni. Ez az eset, amikor az O
és E sugarak rezgéseinek irányát
meghatározó két fősík (16.9. rész)
egymástól és a főmetszettől is
különbözik.

18.7. ábra.
Az optikai tengellyel párhuzamos és arra merőleges síkok mentén elmetszett
kristályok kettőstörése

található és ugyanakkor tetszőleges szöget zár be a kristály felületével (1. a


18.6. ábrái).
Egy általánosabb esetben, ahol az optikai tengely nem a beesés síkjában
található, a megtört fénysugár sem ugyanabban a síkban lesz. Ezek az ese­
tek háromdimenziós ábrákat igényelnek, így nem lehet egyszerűen bemu­
tatni őket.
A 18.7. ábrán a Huygens-szerkesztést három speciális esetre alkal­
maztuk.
A 75.7. (a) ábra speciális esetének geometriájából, ahol az optikai ten­
gely a beesési síkkal együtt a lap síkjában van, kimutatható, hogy a meg­
tört sugarak irányát a következő kifejezés adja meg:

Itt <p és <j) ' a törési szögek, n és


E 0 E n _ tg <p'
E E

no pedig a fő törésmutatók. n tg é'


n

18.4. A rezgések iránya


Az E rezgései azonban (vagyis az A kristályokban létrejövő „rezgések" fizikai természetét pontosabban meg
elektromos térerősség vektorának
kell határoznunk, mint hogy egyszerűen az elektromos (vagy mágneses)
rezgései - ne keverjük össze a kü­
mező vektorának oszcillációjaként kezeljük őket, ahogy eddig tettük. Az
lönleges hullámot jelölő E-vel!) me­
rőlegesek a sugárra, és így ferdék a alábbiakban tárgyalt okok miatt a D elektromos eltolás iránya (15.9. rész)
hullámfronthoz képest. Ennélfogva általában nem ugyanaz, mint az E elektromos térerősségé. A Maxwell-
a különleges hullám transzverzális egyenletek a későbbi, a 18.9. részben körvonalazott alkalmazása anizotrop
hullám lesz a 7?-re, de az E-re nem. anyagokra megmutatja, hogy a hullámfrontban lévő rezgések D rezgései.
KETTŐSTÖRÉS 409

A 18.3. és 18.4., valamint a következő ábrákon a rezgések irányát a D


elektromos eltolás rezgéseinek irányaként jelöltük.
Egytengelyű kristályokban az O és E sugarak rezgéseinek irányai a
16.9. részben ezekre a sugarakra definiált fősíkok segítségével határozha­
tók meg. Az O rezgései merőlegesek az O sugár fősíkjára, ami ezt a suga­
rat és az optikai tengelyt tartalmazza. Ezek az O hullámfelületére szintén
érintőlegesek. Az E rezgései az E sugár fősíkjában fekszenek, és érintőle­
gesek az E hullámfelületére. A definíciók feleslegesen komplikáltnak tűn­
nek a 18.3. ábra esetében, ahol a főmetszet és a két fősík mind egybees­
nek az ábra síkjával, de nélkülözhetetlenek az általanosabb esetekben,
amikor mind a három sík különböző. A továbbiakban a rezgési irányok
meghatározásának egy másik módját ismertetjük, ami minden esetben al­
kalmazható, a kéttengelyű kristályokat is beleértve. Az egy sugárhoz (egy­
tengelyű kristályokban az E sugárhoz) köthető elektromos eltolások a su­
gárnak a saját hullámfrontjára való vetületének irányában vannak. Azok,
amelyek a másik sugárhoz kötődnek, az alapján kereshetők meg, hogy egy
adott irányú hullámnormális esetén lehetséges két D egymásra és a nor­
málisra is merőleges. Az ábrák vizsgálata ezekkel a szabályokkal meg­
egyező eredményt ad az általunk tárgyalt egyszerű esetekben.

18.5. Egytengelyű kristályok törésmutatói


A törésmutatót általában a vákuumban és a kérdéses közegben mért fény­
sebességek hányadosaként definiáljuk. Az egytengelyű kristályoknak két
törésmutatójuk van, az egyik az E hullám sebességét fejezi ki, amikor az
optikai tengelyre merőlegesen mozog, a másik pedig az O hullám sebessé­
gét. Ezek a 18.2. pontban említett két rugalmassági együtthatóval kapcso­
latosak. Negatív kristályokban, pl. kalcitban, a különleges hullám fő törés­
mutatóját a fény vákuumbeli sebességének és a kristályban mért maximá­
lis sebességéek hányadosaként definiáljuk.
Megjegyezzük, hogy a maximális
sebesség vákuumban normális sebesség egyenlő a
az E hullám maximális sebessége (18.1.) maximális sugársebességgel.

A közönséges törésmutató definíciója:

_ sebesség vákuumban
9
az O hullám maximális sebessége (18.2.)

Pozitív egytengelyű kristályokban a különleges hullám fő törésmutató­


ját az alábbiak szerint definiáljuk:

sebesség vákuumban
az E hullám minimális sebessége (18.3.)
410 HULLÁMOPTIKA

A kalcit és a kvarc fő törésmutatóit a 18.1. táblázat adja meg a látható,


az ultraibolya és az infravörös tartomány több hullámhosszára.
Az egytengelyű kristályok fő törésmutatói könnyen meghatározhatók
kísérletileg, ha a fényt ismert szögű prizmával törjük meg. Ha & 18.8. ábra
prizmáinak egyikét egy spektrométerasztalra helyezzük, két színképet lá­
tunk. Bármely adott hullámhossz esetén két színképvonalat, és két mini­
mális eltérülési szöget kapunk. Az O és E törésmutatóit így a szokásos
módon, az alábbi kifejezéssel számíthatjuk ki:
ő a minimális eltérülési szöge, a
m

pedig a prizma szöge. _ sinl / 2(q + <3 ) m


(18.4.)
sin 1 / 2a

Egy ellipszis derékszögű koordinátarendszerben ábrázolt pontjainak ki­


számításához nagyon hasznosak a következő összefüggések:

x v
1 2
x = acosó
\ 2 =
+ l 1
ü l ' < ' ->
18 5

a 2
b 2
y = fosin0
Az egyik igen érdekes egytengelyű kristály a rutil, ami szintetikus T i 0 2

(titán-dioxid), vízfehér kristály, amit olyan drágakövek készítésére hasz-

18.1. táblázat.
A kalcit és a kvarc fő törésmutatói (18 °C-on.)
Mivel az E hullám felülete az O hul­ Kalcit Kvarc
lám felületét az optikai tengelynél Forrás- Hullám- Olvadt
érinti, az n közönséges törésmutató
0
elem hossz, Á kvarc
"O
az E hullám sebességét is megadja a "o n E

tengely mentén. így egy adott hul­ Au 2000,60 1,90302 1,57663 1,64927 1,66227
lámhossznál mindegyik HQ és n ér­
E Cd 2265.03 1,81300 1,54914 1,61818 1,62992 1,52308
tékpár meghatározza a különleges Cd 2573.04 1,76048 1,53013 1,59622 1,60714 1,50379
hullámfelület nagy- és kistengelyé­ Cd 2748,67 1,74147 1,52267 1,58752 1,59813 1,49617
nek arányát. Sn 3034,12 1,71956 1,51366 1,57695 1,58720 1,48594
Cd 3403.65 1,70080 1,50561 1,56747 1,57738 1,47867
Hg 4046,56 1,68134 1,49694 1,55716 1,56671 1,46968
H a
4340,47 1,67552 1,49552 1,55396 1,56340 1,46690
H ő
4861,33 1,66785 1,49076 1,54968 1,55898 1,46318
Hg 5460,72 1,66168 1,48792 1,54617 1,55535 1,46013
Hg 5790.66 1,65906 1,48674 1,54467 1,55379
Na 5892,90 1,65836 1,48641 1,54425 1,55336 1,45845
H« 6562,78 1,65438 1,48641 1,54190 1,55093 1,45640
He 7065,20, 1,65207 1,48359 1,54049 1,54947 1,45517
K 7664,94 1,53907 1,54800
7947,63 1,53848 1,54739 1,45340
Rb 8007,00 1,64867 1,48212
8446,70 1,53752 1,54640
O 9047,0 1,64579 1,48095
10140,6 1,53483 1,54360
Hg 10417,0 1,64276 1,47982
KETTŐSTÖRÉS 411

Minimális eltérülésnél az (a) priz­


mában az E sugár lényegében az op­
tikai tengelyre merőlegesen mozog,
ami az n fő törésmutató megméré­
E

sének feltétele. A (b) prizmánál meg


kell jegyeznünk, hogy a hullámfelü­
let keresztmetszete két kört ad. Ez
azt jelenti, hogy az E sugár sebessé­
18.8. ábra. ge, ahogy az O sugáré is, független
Negatív egytengelyű kristályból kivágott prizmák kettőstörése az iránytól az ábra síkjában, és a
Snell-féle törési szabály érvényes rá.
nálnak, amik hatszor tüzesebbek a gyémántnál. A törésmutatókat a 18.2.
táblázat tartalmazza, kiszámításukhoz a módosított kéttagú Cauchy-
egyenleteket használtuk

18.2. táblázat.
A TiOi (rutil) törésmutatói a legfontosabb Fraunhofer-vonalak esetén

Elnevezés A, Á n az O sugárnál:
0

2,441X10
n 2 = 5,913+
7
S O I I - L
6561 2,5710 2,8560 0

D (Na) 5890 2,6131 2,9089 A — 0,803 x 10


2 7

E (Fe) 5270 2,6738 2,9857 az E sugárnál:


F(H ) 4861 2,7346 3,0631
Ő

G'(Hv) 4340 2,8587 3,2232


4=7,197+- 3
> 3 2 2 X L
° 7
(18.6)
A -0,843 x l O
2 7

H(Ca ) +
3968 3,0128 3,4261

18.6. Hullámfelületek kéttengelyű


kristályok esetén
A természetben eló'forduló legtöbb kristály kéttengelyű, két optikai tengel­
lyel rendelkezik, vagyis két olyan normális iránnyal, amelyekhez egyetlen
sebesség tartozik. Az ilyen kristályok kettőstörése, ahogy a kalcitnál és a
kvarcnál is, a legkönnyebben hullámfelület-diagramokkal és Huygens
elvével írható le. A 18.9. ábrán kéttengelyű kristályok hullámfelületeinek
három keresztmetszete látható.
A három keresztmetszet közül a középső (vagyis az xz síkú) a legérde­
kesebb, mivel ez tartalmazza azt a négy szinguláris pontot, ahol a külső
hullámfelület (vékony vonal) érinti a belső felületet (vastag vonal). Ahogy
a 18.10. (a) ábrán újra látható, az ORy és OR sugarak azokat az irányokat
2

ábrázolják, ahol csak egy hullámsebesség van.


A 18.9. ábrából látható, hogy a hullámfelületek alakját a három fő
törésmutató megadásával határozhatjuk meg. Ezeket az alapján kereshet­
jük meg, hogy az x, y, illetve z-tengellyel párhuzamos rezgésekhez három
egyedi sebesség tartozik. A rugalmastest-elmélet három különböző rugal-
412 HULLÁMOPTIKA

Ahogy korábban is, a rezgések irá­


nyát pontozással és vonalkázással
jelöltük. A két felület keresztmet­
szetei mindenhol egy kört és egy el­
lipszist adnak, amik azonban eltérő
nagyságúak a három metszetnél.
Az ábrák azokra az esetekre vannak
felrajzolva, amikor a hullámfelüle­
tek és a koordinátasíkok metsze­
teinek féltengelyei az ábrán látható
módon: ű = 3, £> = 2 é s c = 1. (Ilyen 18.9. ábra.
nagy különbség az a, b és c között a Egy kéttengelyű kristály hullámfelületeinek keresztmetszetei
természetben sehol sem fordul elő.)
massági együtthatót adott meg erre a három rezgéstípusra, emiatt lépett fel
a három különböző sebesség. Ha a hullámfelületek az O pontból való in­
dulásuk után 1 s-mal ábrázolják a hullámfrontokat, a törésmutatókat az aláb­
bi kifejezések adják meg:
V a fény által 1 s alatt vákuumban
megtett távolság, a,bésc pedig a V V V
n =— b=-7
n
n= — , (18.7.)
hullámfront elliptikus metszetei a
a b
c
c
féltengelyei. A 18.3. táblázatban n ,a

n és n értékeit számos kristályra


b c A pozitív és negatív kristályok megkülönböztetése az alapján történt,
közöljük. hogy a 18.10. (a) ábrán az a szög kisebb vagy nagyobb, mint 45°.
Ezt az a szöget egy kör és egy ellipszis geometriájából lehet kiszámol­
ni, a következő összefüggés alapján:

cos a = (18.8.)

Az ábrából látható, hogy ahogy a közeledik b-hcz, a úgy közeledik


zérushoz, a felület pedig a pozitív egytengelyű kristály alakját veszi fel

18.3. táblázat.
Kéttengelyű kristályok fő törésmutatói (nátriumfénynél)

Kristály és képlete na n b nc
S z ö g a
'
fok
Negatív kristályok
Csillámpala [KH A1 (S0 )3] 2 3 4 1,5601 1,5936 1,5977 71,0
Aragonit [CaO(CO) ] 2 1,5310 1,6820 1,6860 81,4
Litargit (PbO) 2,5120 2,6100 2,7100 46,3
Sztibnit (Sb S )(A7620)
2 3 3,1940 4,0460 4,3030 80,7
Pozitív kristályok
Anhidrát (CaS0 ) 4 1,5690 1,5750 1,6130 22,1
Kén(S) 1,9500 2,0430 2,2400 37,3
Topáz [(2A10)FSi0 ] 2 1,6190 1,6200 1,6270 20,8
Türkiz (Cu0 • A1 0 • 2 P 0 • 9H 0)
3 2 3 2 5 2 1,5200 1,5230 1,5300 33,3
KETTÓSTÖRES 413

Ezek nem az optikai tengelyek.


Az optikai tengelyeket az AjM] és
A M érintősíkok berajzolásával
2 2

határozhatjuk meg. Elég nehéz meg­


mutatni két dimenzióban, hogy ezek
az érintősíkok A jM\ és A M átmé­
2 2

rőjű körök mentén érintik a külső


háromdimenziós felületet, de ez a
helyzet. Mivel az egyik felület ke­
resztmetszete egy kör, az OA j és
OA vonalak merőlegesek az érin­
2

tősíkokra, így ugyanazt a normális


sebességet adják mind az ellipszis,
mind a kör esetében, tehát OA) és
OA az O pontból induló optikai
2

tengelyek.
18.10. ábra.
Hullámfelület-diagram fa) egy kéttengelyű kristálynál, fb) és (c) az egytengelyű
kristályok határeseteinél

(18.10. (b) ábra). Másrészt pedig, amikor a = 90° lesz, akkor b = c, és a Meg kell jegyeznünk a 18.9. ábrá­
felület egy negatív egytengelyű kristály felülete lesz, ahogy a 18.10. ábra val kapcsolatban, hogy mindegyik
(c) részén látható. A határesetek a törésmutatókkal kifejezve a következők: koordinátasík a hullámfelület egy
kör alakú keresztmetszetét tartal­
n ~n < n
a b c Pozitív egytengelyű kristály, mazza. Ez azt jelenti, hogy a kris­
tályban e síkok mentén megtört két
ahol n = n vagy n , n = n
0 a b E c sugár közül az egyik ki fogja elégí­
teni a Snell-féle szabályt. így kristá­
n <n = n
a b c Negatív egytengelyű kristály, lyokból úgy vághatunk ki prizmá­
kat, hogy a fő törésmutatók megha­
ahol n = n vagy n , n = n .
0 b c E a tározásánál felhasználjuk ezt a tényt.

A külső lap csak négy helyen érinti


a belsőt, ahol „gödröket" alkot.
Ezek a pontok (pl. az R ) ott találha­
2

tók, ahol a sugártengelyek a felületet


metszik. Az x, y és z tengelyek men­
tén a sugársebesség megegyezik a
normális sebességgel. Látni fogjuk,
hogy a rezgések - valahányszor a
hullámfelület metszete kör alakú -
merőlegesek a koordinátasíkra, mi­
18.11. ábra. vel csak ebben az esetben tudnak ál­
Egy kéttengelyű kristály nyolcadkeresztmetszetei. A szaggatott vonalak a normális landó szöget bezárni az optikai ten­
sebességfelületet ábrázolják. Az elektromos elmozdulás irányát nyilak jelzik gelyekkel.
414 HULLÁMOPTIKA

Egy kéttengelyű kristály egynyolcadát rajzoltuk meg a 18.11. ábrán a


D elektromos eltolás irányainak (azaz a hullámfrontba eső rezgése) il­
lusztrálására, illetve a normális sebességfelület bemutatására (szaggatott
vonal).

18.7. Belső kúpos fénytörés


A kéttengelyű kristályokban lejátszódó törések vizsgálata az előző részek
egytengelyű kristályokra vonatkozó vizsgálatainak vonalát követi. Az xz
síkú törés levezetéséhez pl. Huygens szerkesztését fogjuk alkalmazni,
amely a 18.10. ábrán látható másodlagos hullámokat használja fel. Általá­
ban két síkpolarizált tört sugarat fogunk kapni, így itt is kettőstöréssel ta­
lálkozunk. Van két speciális eset azonban, ahol a kéttengelyű kristály kü­
lönbözik az egyszerűbb egytengelyű típustól. Ezek megfelelnek annak a
szinguláris esetnek, amikor a fény egy egytengelyű kristály optikai tenge­
lye mentén terjed. Ezek egyikét, a belső kúpos törést akkor észleljük, ami­
kor a sugár a kristályban az egyik optikai tengely mentén halad. A mási­
kat, a külső kúpos törést pedig akkor, ha a sugár az egyik sugártengely
mentén halad.
A belső kúpos törés az alábbiak szerint következik be. Már említettük,
hogy az A M érintősík [18.10. (a) és 18.12. (a) ábrák] a háromdimenziós
2 2

hullámfelülettel egy A M átmérőjű kör mentén érintkezik. Tegyük fel,


2 2

hogy egy olyan plánparallel lemezt vágunk ki egy kristályból, amelynek a


felületei merőlegesek az optikai tengelyre, a kristály pedig a 18.12. (a) áb­
rán látható OA vastagságú. Most az O pontban essen be egy polarizálat­
2

lan fénynyaláb merőlegesen az első felületre. A merőleges rezgések az


OA optikai tengely mentén fognak mozogni, majd elterülés nélkül átha­
2

ladnak. A párhuzamos rezgések az OM mentén terjednek, és egy második


2

törés után fognak csak kilépni, az OA -vel megegyező irányban. A beeső


2

polarizálatlan fény különböző, a sugáron átmenő síkba eső rezgéseket tar-

Ha ezt az üreges fénynyalábot az


egyik vége felől nézzük, a rezgési
síkok a 18.12. (b) ábrán láthatók
lesznek.

18.12. ábra.
(a) A belső kúpos törés geometriája, (b) Belső kúposán tört fény vég felőli nézete,
a rezgési irányokat is megmutatva
KETTŐSTÖRÉS 415

Egy fénynyalábot két mozgatható


tűlyukkal, Spgyel és 52-vel keskeny
sugárkévévé szűkítünk, amely olyan
szöggel esik be, hogy a beesési síkra
merőlegesen rezgő fény az optikai
tengely mentén törik meg. Ha az S 2

lyukat úgy mozgatjuk, hogy a


77\ beesés szöge folyamatosan

5&
változzon, csak két tört sugarat
kapunk, amíg a belső kúpos törés­
hez megfelelő irányt el nem érjük.
AJ,
Amikor ez megtörténik, a két pont­
/S./5. ábra.
ból kiterjedő fény A -höz és Aí -höz
Belső kúpos törés egy kéttengelyű kristálylemezben 2 2

közel egy gyűrűt alkot.


talmaz (16.2. rész), és minden egyes rezgési síkhoz található egy-egy
irány, amely mentén a hullám terjedni fog, ugyanazzal a normális sebes­
séggel, mint amellyel bármely más sugár mentén terjedne. Három dimen­
zióban ezek a sugarak egy fénykúpot alkotnak, amelynek csúcsa O-ban
van. Ezek egyszerre érik el az A M második felületet, ahol párhuzamos
2 2

irányokba törnek meg, s így egy körhengerpalástot formálnak.


A belső kúpos törés jelenségére Sir William Hamilton figyelt fel, elmé­
letét kísérletileg először Lloyd igazolta 1833-ban. A megfigyeléseket ma­
napság általában a 18.13. ábrán látható párhuzamos kristálylemezekkel
végzik.

18.8. Külső kúpos törés


Kéttengelyű kristályokban a külső kúpos törés egy üres külső fénykúp
keskeny fénykévévé vagy fénysugárrá való belső törését jelenti a kristály­
Tegyük fel, hogy egy egyszínű
ban (18.14. ábra és 18.15. ábrák).
fénysugár mozog a kristályban az
OR optikai tengely mentén.
2

A 18.14. ábra alapján az R met­


2

széspontban két érintő húzható, egy


az ellipszishez, egy pedig a körhöz.
A háromdimenziós hullámfelületek­
ben az R pont egy gödörhöz hason­
2

lít, és végtelen számú hullámfront


burkolja a tompaszögű kúpot. Ezek­
nek a hullámfrontoknak megfelelő­
en végtelen számú hullámnormálist
találunk, mindegyiket saját rezgés­
iránnyal [18.14. (b) ábra], amik egy
hegyesszögű kúpot alkotnak. Ami­
kor ezek a hullámfrontok - ame­
18.14. ábra. lyeknek az energiája a sugár tenge­
A külső kúpos törés geometriája lye mentén terjed - megérkeznek
416 HULLÁMOPTIKA

a kristály felületéhez, egy sugárkúp­


ként lépnek ki, mivel mindegyik
belső hullám megfelel egy külső
megtört sugárnak. így egy belső és
egy külső hullámnormális kúp is
kialakul. A fénysugarak megfordít-
hatóságának elve alapján a kristá­
lyon kívüli üres polarizált fénysu­
gárkúpnak egyetlen, a sugártengely
mentén haladó sugárrá kell alakulnia. jg j$ ábra
A külső kúpos törés megfigyelésének módszere

Egy kísérlet során az összetartó polarizálatlan fénysugarak tömör kúpja,


amely valamivel nagyobb a szükségesnél, egy kristálylemezre esik, ame­
lyet a 18.15. ábra alapján vágtunk ki. A sugártengely helye a S\ és S tű- 2

lyukak egyikének mozgatásával határozható meg. A beeső fényből a kris­


tály kiválasztja azon sugarak kúpját, amelyek megfelelő síkokban rezeg­
nek, hogy azokat egyesítve egy sugarat hozzon létre. A többi sugár külön­
böző irányokban mozog a kristályban, majd az S ernyő állítja meg őket. 2

Miután a második kristályfelületen is megtörik, a polarizált fény alkotta


kúp az S -nél lép ki. A 75.75. ábrán látható kúp nem azonos a 18.14. (b)
2

ábrán láthatóval, hanem az utóbbi törése által keletkezett.

18.9. A kettőstörés elmélete

Maxwell egyenleteinek kristályos közegre vonatkozó alakja megegyezik a


Izotróp anyagok (pl. üveg) esetén 15.9. részben az átlátszó közegre megadott általános alakkal, azaz:
azonban megengedhető, hogy
az elektromos elmozdulásra felírjuk:
\dD JH M Ö£ _Ö7£
D = eE, ahogy a 15.9. résznél is x z y L I

tettük. Anizotrop kristályokban úgy c dt dy dz c dt dy dz


találták, hogy az £ dielektromos ál-
landó mért értékei az optikai ten-
dD dD dD dH dH dH
gelynek vagy tengelyeknek az E x

—^+— -+—- = 0 y
z n r

-+-
v

-+-
T

= 0 (18.9.)
elektromos térerősséghez viszonyí­ dx dy dz dx dy dz
tott irányával változnak. A szigetelő
anyagok elektronelméletében a di­ Egy adott atomban létrehozott nyomaték az atom elektromos mezőjétől
elektromos állandó az atomok elekt­ függ, amit pedig részben a közvetlen környezetében lévő többi polarizált
romos mező hatására bekövetkező
atom mezője határoz meg. Ha ezek az atomok egy sajátos rendben helyez­
polarizációjától függ. Ezt a tényt
a diszperzió tárgyalásakor már meg­ kednek el, a polarizációnak és az effektív dielektromos állandónak a hul­
említettük. Az elektromos mező ha­ lámok elektromos mezőjének vektorirányától kell függniük. A kalcitban
tására a pozitív és a negatív töltések pl. a C0 -csoport oxigénjei polarizálhatok a legkönnyebben, és nagy ha­
3

egymáshoz képest kicsit elmozdul­ tással vannak egymásra. Ez alatt a hatás alatt sokkal könnyebben polarizá­
nak, így az atom elektromos nyoma­ lódnak egy, a csoporttal párhuzamos elektromos mező hatására, mint egy
tékra tesz szert. arra merőleges mezőére. Eredményül azt kapjuk, hogy a legnagyobb tö-
KETTŐSTÖRÉS 417

résmutató annál a fénynél lép fel, amelynél az elektromos mező vektora


merőleges a trigonális tengelyre.
Az elektromágneses elmélet alapján megmutatható, hogy E irányfüggé­
se kettőstörésre vezet. A D iránya különbözik az E irányától, a három
szinguláris irányt kivéve, amelyek kölcsönösen merőlegesek egymásra.
Az £ értéke maximális e három tengely egyike mentén, minimális a másik
mentén, és köztes értékű a harmadik mentén. Ha jr-szel, y-nal és z-vel je­
löljük őket, azt fogjuk kapni, hogy a Maxwelle-egyenletekben D kompo­
nenseire a következőket kell írnunk:

Dy SyEy (18.10.)

Amikor ezeket az értékeket behelyettesítjük a (18.9.) egyenletekbe, és


az egyenletet síkhullámokra levezetjük, azt kapjuk, hogy a hullámfront
bármely irányához a D vektornak két egymásra merőleges iránya a lehet­
séges, és a különböző ö-irányokban (általában) különböző hullámsebessé­
gek tartoznak. Ez a kettős törés alapvető aspektusa.
Az elektromágneses elmélet eredményeit legtömörebben az ún. dielekt­
romos ellipszoid használatával ábrázolhatjuk. Ezt az ellipszoidot a követ­
kező egyenlet írja le:
Az e , e és £ a (18.10.) egyenletben
x y z

fő dielektromos állandók. Az ellip­


szoid féltengelyei a 18.16. ábrán
látható Js^, JEJ , JiZ mennyisé­
gek, ahol E < s < E .
X y Z

Az ellipszoidból a két sebességet és a megfelelő rezgések irányait egy a


kristályban tetszőleges irányban mozgó hullámnál az alábbiak szerint
kapjuk meg. Ezt a fajta megjelenítési módot Fresnel alkalmazta először a

18.16. ábra.
Egy kéttengelyű kristály dielektromos ellipszoidja
418 HULLÁMOPTIKA

fény rugalmastest-elmélete alapján. Mivel a régebbi elméletben a sebesség


az éter rugalmasságától és sűrűségétől függött, a Fresnel-ellipszoid egy­
aránt lehet „rugalmassági ellipszoid" és „tehetetlenségi ellipszoid". Ami­
kor egy dielektromos ellipszoiddal helyettesítjük, Fresnel eredményeit
közvetlenül lefordíthatjuk az elektromágneses elmélet nyelvére.
Tegyük fel most, hogy minden síkban rezgő közönséges fényhullámok
haladnak át a kristály O pontján minden irányban, és hogy meg kívánjuk
határozni az előző részekben bemutatott kettős hullámfelületeket. A (15.16.)
egyenletben a fény sebességét a következő képlet adja meg:

, c
c a vákuumban mért sebesség. így a v = —p= , (18.12.)
következő' összefüggéseket kapjuk: V £

•J^x fiy -fez

v >v >v .
a b c n = 7^7
a H = -Jh n
c 4*~z '
=

Itt v az x tengelyre merőlegesen mozgó hullámok sebességét jelenti,


a

amelyek elektromos elmozdulásai x-szel párhuzamosak. így sebességüket


az e határozza meg. Ennek a megállapításnak más rezgési irányokra és
x

terjedési sebességekre való alkalmazását a három koordinátatengely men­


tén a 18.17. ábrán láthatjuk.
Most nézzük meg, hogy hogyan határozhatunk meg két sebességet tet­
szőleges irányban a dielektromos ellipszoid alkalmazásával. Először is
megjegyezzük, hogy bármelyik koordinátatengely mentén a kétsebesség
fordítottan arányos az ellipszoid és a tengelyre merőleges sík elliptikus
metszetének nagy- és kistengelyével. Ehhez hasonlóan, bármely egyéb

18.17. ábra.
A hullámok sebességei és a rezgési irányai közötti összefüggés a három fő
dielektromos állandó irányában haladó hullámokra
KETTŐSTÖRÉS 419

A hullám normálisára az OM és ON
távolságokat az OA-val és 05-vel
fordítottan arányosnak mértük fel.

18.18. ábra.
A normális sebességfelület szerkesztése

irányú terjedésnél egy a hullámsíkkal párhuzamos síkot fektethetünk az O


pontra. Ez az ellipszoidot egy OA nagy- és egy OB kistengelyű ellipszis­
ben metszi [1. a 18.18. (a) ábrát].
A kezdő síkkal párhuzamos M és N síkok az ellipszis tengelyeivel pár­
huzamosan rezgő hullámok későbbi helyzetét jelentik. Ha megnézünk az
AOB síkban egy önálló rezgést, amely 0 szöget zár be OA-val, az elektro­
mos térerősség OP vektora két komponensre bontható: OP cos 6-ra és
OP sin ö-ra. Ezek a nagy- és kistengelyekkel párhuzamos komponensek
különböző sebességekkel terjednek. Ha az AOB síkot az O pont körül min­
den lehetséges irányban megforgatjuk, az M és Af pontok a 18.11. (b) ábrán
szaggatott vonallal jelölt normális sebességfelületeket fogják kijelölni.
Minden három eltérő tengellyel rendelkező ellipszoidnál csak két olyan
síkot találunk, amelynél a keresztmetszet kör lesz. Ennél a két síknál a
18.18. (a) ábra OA és OB vonalai egyenlő hosszúak lesznek, és az M és N
síkok egybe fognak esni. A dielektromos ellipszoid e két körkeresztmet­
szetre merőleges egyenesek irányai a kristály optikai tengelyeit jelölik ki,
vagyis az azonos normális sebesség irányait minden rezgési sík esetén. Az
összes síkhullám burkolója abban a pillanatban, hogy elérik a normális se­
bességfelületet, a már ismertetett hullámfelület lesz. Ez a burkolófelület,
amely egy elliptikus metszetű felületet ad, a 18.18. (b) ábrán látható.
A kettősen törő kristályok optikai tulajdonságai teljesen meghatározot­
tak, ha ismerjük a három fő törésmutató értékét és legalább két főtengely
irányát. Ahogy már említettük, ezeket az értékeket úgy mérhetjük meg,
hogy a kristályból különböző irányultságú prizmákat vágunk ki. Léteznek
azonban hatékonyabb és kényelmesebb módszerek, amelyek a két polari­
zált komponens sebességkülönbségéből adódó interferenciajelenségeken
alapulnak, s amikről a következő fejezetben lesz szó.
420 HULLÁMOPTIKA

Gyakorló feladatok

18.1. Egy fénysugár súrlódó beeséssel éri el egy jégkristály felületét, mégpedig
az optikai tengelyre merőleges beesési síkban. A kristály úgy lett kimetsz­
ve, hogy tengelye párhuzamos felületével. Számítsa ki az O és E sugarak
távolságát a kristály átellenes felületén. A kristály egy 4,20 mm vastag
plánparallel lemez! Tegyük fel, hogy n = 1,3090 és n = 1,3104, nát­
0 E

riumfény esetén.
Megoldás:
0,012 71 mm
18.2. Határozza meg grafikus szerkesztéssel, hogy milyen vastagnak kell lennie
egy természetes kalcitkristálynak ahhoz, hogy az egyik hasítási felületen
merőlegesen beeső nátriumfény sugara a másik oldalon mint két, egy­
mástól 2,50 mm lineáris távolsággal elválasztott sugár lépjen ki! A kalcit
főmetszetében az optikai tengely normálissal bezárt szögét 45°-ra vehet­
jük fel.
18.3. Polarizálatlan fénysugár esik be egy kalcitkristályra, aminek az optikai
tengelye párhuzamos a felülettel. A beesési szög 32°-os, és a beesési sík
egybeesik a kristály főmetszetével. Számítsa ki az O és E sugarak törési
szögét a zöld higanyvonalra (1. a 18.1. táblázatot és a 18.3. rész jegyze­
tét)!
18.4. Egy 50°-os prizmát ammónium-foszfátból készítünk, amire HQ = 1,5250
és n = 1,4790. Ha a prizmát úgy vágtuk ki, hogy optikai tengelyei párhu­
E

zamosak a törőéllel, számítsa ki (a) a minimális elhajlás szögeit és (b)


azok különbségét!
Megoldás:
(a) <5 = 30,26°, ő = 27,37°, (b) 2,89°
0 E

18.5. Rajzolja fel méretarányosan a rutil (TÍO2) hullámfelületének két kereszt­


metszetét (á) az optikai tengellyel párhuzamos és (b) a tengelyre merőle­
ges síkban! A rezgések irányát mindegyik ábrán tüntesse fel! (c) A rutil
pozitív vagy negatív kristály? Tegyük fel, hogy a fény a A = 4861 Á hul­
lámhosszú Fraunhofer-vonalhoz (F) tartozik.
18.6. Egy kéttengelyű kristály optikai tengelyei közötti la szöget a 18.7. egyenlet
adja meg. Két ismeretlen kristály fő törésmutatóit megmértük és a követ­
kező eredményeket kaptuk: (a) az elsőnél n = 1,6842, n = 1,6935,
a b

n = 1,7126 és (b) a másodiknál n = 2,1547, n = 2,3282, n = 2.4034.


c a b c

Számítsa ki az a szöget mindkét kristály esetén, és határozza meg, hogy


pozitívak-e vagy negatívok!
Megoldás:
(a) 35,24° pozitív, (b) 58,77° negatív
18.7. Rajzolja fel méretarányosan egy kéttengelyű kénkristály hullámfelüle­
teinek keresztmetszeteit a három koordinátasíkban! A törésmutatók a
18.3. táblázatban találhatók.
18.8. Szerkessze meg egy antimonitkristály elliptikus hullámfelülete xz metsze­
tének egynegyedét! Ez alapján szerkessze meg grafikusan a megfelelő
normális sebességfelületet ugyanebben a síkban [1. a 18.18. (b) ábrát]]
Ábrázolja az optikai tengelyeket is!
KETTŐSTÖRÉS 421

18.9. Egy antimonitkristályból 20°-os prizmát vágunk ki, amelynek törőéle me­
rőleges az optikai tengelyt tartalmazó síkra. Megmérjük egy, a törőéllel
párhuzamosan rezgő nátriumfénysugár minimális elhajlási szögét. Milyen
érték várható a 18.3. táblázatban megadott törésmutatók alapján?
Megoldás:
ő = 69,3°
18.10. Egy kéttengelyű kristály sugársebesség tengelye fi szöget zár be a z ten­
gellyel, aminek a koszinusza a/fc-szer nagyobb, mint a cos a. Számítsa ki
a belső kúpos törés kúpjának csúcsszögét egy antimonitkristályban, a
18.3. táblázatban megadott törésmutatókat használva!
19. fejezet A polarizált fény
interferenciája

A polarizált fény interferenciájának első vizsgálatait Arago végezte 1811-


ben. Az ég kék fényét kalcitkristállyal vizsgálva azt figyelte meg, hogy
amikor egy vékony, tiszta csillámkőlapot helyezünk a kristály elé, a kö­
zönséges és a különleges sugarak nagyon színesekké válnak. Ezt a színha­
tást majdnem minden kristály mutatja, és legtöbb esetben a polarizált fény
interferenciájának - viszonylag kevés esetben pedig az optikai aktivitás­
nak - tulajdonítható. Az utóbbi témát részletesen majd a következő feje­
zetben tárgyaljuk, az interferencia okozta jelenségekkel pedig most foglal­
kozunk.

19.1. Elliptikusan és körkörösen polarizált fény


Tegyük fel, hogy egy síkpolarizált fény az N\ Nicol-prizmáról, & 19.1. áb­
rán látható módon, merőlegesen esik egy C vékony kalcitlemezre, mely
az optikai tengellyel párhuzamosan van elmetszve. Felhasználva a hul­
lámfelület-diagramokat és a Huygens-féle szerkesztést, [1. a 18.5. (a) áb­
rát], minőségileg meg tudjuk határozni a kalcitlemezből kilépő fény ter­
mészetét. A kristályba a P pontban belépve, a fény a felszínre merőleges,
de a rezgései szöget zárnak be az optikai tengellyel, és a fény két kompo­
nensre, /i-re és O-ra, bontódik (19.3. ábra). Ahogy a 19.2. ábrán is látha-

19.1. ábra.
Síkpolarizált fény merőlegesen esik egy, az optikai tengellyel párhuzamosan
elmetszett kristálylemezre
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 423

p Optikai tengely

19.2. ábra.
Az O hullám előtt haladó E hullám negatív kristálylemezben

tó, az optikai tengellyel párhuzamos rezgésű E hullám gyorsabban halad,


mint az O hullám, de ugyanazon út mentén.
Ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyivel előzik meg az E rezgések az O
rezgéseket, mire áthaladnak a kristály d vastagságán, először az optikai
utak különbségét vesszük, majd ezt átalakítjuk fáziskülönbséggé. Az O
sugár optikai útja az rípd, az E sugáré pedig n^d. Az útkülönbség tehát:

A = d (n - n ).
0 E (19.1.)

A megfelelő fáziskülönbség, a (4.1.) egyenlet alapján, az útkülönbség


27r/A-val való szorzásával adódik:
Itt d az adott kristályba való beható­
ö = ^j-d(n -n ).
0 E
éi 9 2 ) lás mélységét is jelenti, és látható,
hogy a ő fáziskülönbség a távolság­
gal arányosan, egyenletesen nő.

Lassú

Gyors

19.3. ábra.
A 19.1. ábra szerint beeső, síkpolarizált fény felbontódása a kristályban
424 HULLÁMOPTIKA

A fénysugarat hátulról szemlélve (1. a 19.3. ábrái), érintsék az N első


x

Nicol-prizmáról jövő, síkpolarizált fényrezgések az első kristályfelületet


úgy, hogy a főmetszettel 6 szöget zárjanak be. A fény A amplitúdója két
komponensre bomlik, E = A cos 0-ra, amely a nagyobbik, v sebességgel
E

halad és az O = A sin ö-ra, amely a kisebbik, v sebességgel halad. A kris­


0

tályt elhagyva az O és az E sugarak ugyanazon egyenes vonalban halad­


nak tovább, és rezgéseik merőlegesek egymásra.
A kristályon belül bármely adott pontban két, egymásra merőleges rez­
gés van, melyek fáziskülönbsége ő. Frekvenciáik megegyeznek egymással
és a kristályon kívüli fényével is. Az ilyen rezgések összegzésének problé­
máját már megvizsgáltuk az 5.9. részben, ahol megmutattuk, hogy az ere­
dő mozgás az ugyanolyan frekvenciájú, különböző elliptikus alakok egyi­
ke (5.77. ábra). A rezgés tehát vagy egy ellipszis vagy egy egyenes sza­
kasz vagy egy kör. Valójában a kristályon keresztül a P pontból Q-ba ha­
ladva az egyenletesen növekvő távolságokban (79.2. ábra), a rezgési ala­
kok egy egész sor alakon mennek keresztül, mint az 5.11. ábrán láthatók
is, és rendszerint ezek a sorozatok sokszor ismétlődnek. A rezgés típusát
azonban csak akkor lehet könnyen megvizsgálni, amikor a fény kilép a
kristályból. A kristály vastagságától és a 19.2. (b) egyenletben álló többi
mennyiségtől függően, ez egy 2A cos 6 és 2A sin 6 oldalhosszúságú tégla­
lapba zárt alakzat lesz. A ő = 0, 2n, 4TT, ... értékeknél a beeső lineáris rez­
gés változás nélkül lép ki, míg 6 = n, 3JZ, 5H, ... értékeknél egy másik li­
neáris rezgéssé alakul, mely az eredeti iránnyal 26 szöget zár be. Minden
köztes d értéknél a mozgás egy ellipszis, melynek alakját a konkrét 6 és d
segítségével határozzuk meg, az 5.9. részben kifejtett alapelvek szerint.
Az ilyen fényt elliptikusan polarizált fénynek nevezzük, melynek nyilván­
valóan speciális esetei a lineárisan polarizált, illetve a körkörösen polari­
zált fény.
A síkban polarizált és a lineáriasan Egy pillanatra gondoljuk csak el, mit is jelent az az állítás, hogy egy
polarizált kifejezések gyakran fel- fénysugárban a rezgések elliptikusak. Mivel a „rezgés" valójában az elekt­
cserélhetők egymással. Az utóbbit
romos mező periodikus változása a térben, ez azt jelenti, hogy egy ellipti­
szívesebben használjuk, amikor az
kusan polarizált sugár bármely adott pontjában az elektromos térerősség
elliptikusan polarizált fénnyel ha­
sonlítjuk össze. vektorának végpontja ellipszist ír le, a fény terjedési irányára merőleges
síkban. A vektor így mind irányában, mind nagyságában folyamatosan
változik, és a hullám frekvenciájának megfelelően visszatér az eredeti ér­
tékekre. A hullám más pontjaiban a mozgás hasonló, de különböző fázisú,
tehát a vektor az ellipszis egy másik részén van. Ha a hullámról „pillanat­
felvételt" készítenénk, az elektromos térerősség vektorainak csavarszerű
elrendezését figyelhetnénk meg, mint amilyen a 13.4. (b) ábrán látható.
Két feltételnek kell teljesülnie egy kristályban a körkörösen polarizált
fény előállításához. Először, az O és az E sugarak amplitúdóinak egyenlő­
nek kell lenniük. Teljesülnie kell tehát sin 6 = cos 0-nak vagy 6 = 45°-nak.
Másodszor, a fáziskülönbségnek vagy 7r/2-nek vagy 3;t/2-nek kell lennie.
(Ha ezekhez a 27T többszöröseit adnánk hozzá, az nem járna következmé­
nyekkel.) A két eset között a különbség a kör forgásának irányában van,
A POLARIZÁLT FÉNY INTERFERENCIÁJA 425

ahogy azt az 5.9. részben, az 5.12. ábrával kapcsolatosan tárgyaltuk.


Hogy melyik ő érték ad jobb irányú körkörös polarizációt és melyik bal
irányút, az attól függ, hogy a lemez pozitív vagy negatív kristályból ké­
szült-e. Kalcitnál például az E hullám halad gyorsabban, és ha ő = n/2,
akkor, a fény irányával szembenézve, bal irányú forgás jön létre. Negatív
kristályban az optikai tengellyel párhuzamos és az arra merőleges irányo- Pozitív kristályban természetesen
kat gyakran a lemez gyors, illetve lassú tengelyeinek nevezik (1. a 19.3. ezek a tengelyekre vonatkozó elne-
ábráx). vezések felcserélődnek.

19.2. Negyed- és félhullámú lemezek

A körkörösen polarizált fény előállítására és kimutatására szolgáló leg­ Szigorúan véve a csillámkő egy ne­
egyszerűbb eszköz negyedhullámú lemezként vagy A/4 lemezként isme­ gatív kéttengelyű kristály, melynek
retes. Az ilyen lemezek rendszerint vékony, vágott csillámkőlapokból ké­ sok különböző formája van. Az op­
szülnek, de lehetnek az optikai tengellyel párhuzamosan vágott kvarcból tikai tengelyek közötti szög 0°-tól
42°-ig szinte bármi lehet a kémiai
is. A vastagságot úgy állítják be, hogy 90°-os fázisváltozást hozzon létre
összetételtől és a kristályszerkezettől
az O és az E rezgések között. Az ilyen lemezek megfelelő vastagságát függően. A leggyakoribb csillámkő, a
egytengelyű kristályok esetén a (19.2.) egyenlet segítségével lehet kiszá­ muszkovit (ami világosbarna színű)
molni. Mivel a d fáziskülönbség a hullámhossztól függ, rendszerint a nát­ optikai tengelyei közötti szög 42°-os
riumfény (A = 5893) fő törésmutatóit használjuk egy negyedhullámú le­ (= 180° - 2a) (1. a 18.3. táblázatot).
mez szükséges vastagságának kiszámításához. Mikor egy negyedhullámú A hasadási sík, amely mentén a leg­
lemezt a beeső fény síkjával 45°-os szöget bezáróan helyezünk el, a kilépő könnyebben hasítható, a 18.9. és
fény körkörösen polarizált lesz. Eléggé jó lemezeket lehet készíteni, hajó, 18.10. ábrákon látható yz sík. Az x
tiszta csillámkövet nagyon vékony, körülbelül 0,035 mm vastagságú la­ tengely mentén ezért nagyon kicsi a
sebességek közötti különbség. Ez
pokra vágunk. Ezt tollkéssel vagy tűvel is el lehet végezni, a vastagság el­
előnyös, mivel a lemezeket nem kell
lenőrzéséhez pedig mikrométeres tolómérőt használhatunk. túlságosan vékonyra és törékenyre
Gyakran használnak olyan lemezeket, amelyek 180°-os fáziskülönbsé­ készíteni. A kvarcnak nincsenek ter­
get hoznak létre a komponensek között, és amelyeket ezért félhullámú le­ mészetes hasadási síkjai, így met­
mezeknek nevezünk. Ahogy az előző részben említettük, az ilyen fajta le­ szeni kell, felületeit pedig optikailag
mez hatása csupán az, hogy megváltoztatja a síkban polarizált fény rezgé­ síkra kell polírozni. Negyedhullámú
si irányát 20-val, ahol 0 a beeső rezgések és a főmetszet közötti szög. lemezeket nagy műanyaglapokból is
Bizonyos műszerekben, ahol két, egymás mellett lévő fénymezőt akarnak lehet készíteni, melyeket préseléssel
összehasonlítani, melyeket egymással bizonyos szöget bezáróan polarizál­ alakítanak ki. Ezek a lemezek kettős
törést mutatnak, és a vastagság
tak, a mező felét félhullámú lemezzel takarják le.
gondos ellenőrzésével el lehet őket
úgy készíteni, hogy n/2 rad vagy
bármilyen más értékű fázis­
különbséget hozzanak létre.
19.3. Kristálylemezek
keresztezett polarizátorok között
A 16.12. részben tárgyaltak szerint, amikor a polarizátort és az analizátort
egymásra merőlegesen helyezzük el, ez az elrendezés nem enged át sem­
mi fényt. Tegyük fel, hogy az optikai tengellyel párhuzamosan vágott
426 HULLÁMOPTIKA

Az (a) esetben a síkbeli rezgés lát­


ható, ahogy A amplitúdóval és 6
szöget bezárva az optikai tengellyel,
a kristálylemezhez érkezik. Ez az
amplitúdó két komponensre bontó-
dik, E = A cos 0 az optikai tengely
mentén, és O = A sin 0 arra merőle­
gesen. E komponensek egyike gyor­
sabban halad a kristályban, és kilép­
ve a másikat fázisban megelőzi.
A (c) esetben e két komponens
látható, ahogy az N analizátorhoz
2

érkezik, ahol csak az N M főmet-


2 2

szetekkel párhuzamos E rezgések


haladnak át.

19.4. ábra.
Keresztezett analizátor és polarizátor után interferáló komponensek keletkezése

kristálylemezt helyezünk keresztezett polarizátorok közé a 19.4. ábrán


látható módon. A megfigyelt eredmény az, hogy most fény jut át az anali­
zátoron. Az eredmény egyik magyarázata úgy hangzik, hogy az a pontban
belépő, síkpolarizált fény elliptikusan polarizált fényként lép ki a b pon­
ton, és így olyan komponens jött létre, amely párhuzamos az analizátor
fényáteresztő síkjával. Ez a nézet helyes és nagyon egyszerű: csak a 19.5.
ábrán látható A] komponens halad át az analizátoron, és a megfelelő in­
tenzitás arányos A -el. Számításokhoz azonban a jelenséget úgy lehet te­
2

kinteni, mint a két lemezből kilépő, az analizátor által részben átengedett


komponens interferenciáját. A 19.4. ábrán a négy alsó rajz a fényt az
egyik végéről mutatja (a fénysugár irányával szemben), a felső négy,
megfelelő betűvel jelölt pontjaiban.

Polarizátor

Analizátor

19.5. ábra.
Egy kristálylemezen (19.4. ábra), majd egy polarizátorral keresztezett
analizátoron átjutott elliptikusan polarizált fény komponense
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 427

Csak az E' és E" komponensek jutnak át, és most azok ugyanabban a


síkban rezegnek. Nagyságuk:

E' = E sin 6 = A cos 6 sin 6 (19.3.)

és E" = 0 cos 6 - A sin 6 cosö . (19.4.)

Ez az eredmény azt mutatja, hogy függetlenül a 6 szögtől, az analizá­


toron átjutott mindkét komponens (£" és E") egyenlő nagyságú, amikor a
polarizátorokat keresztezzük.
Ez a két komponens most ugyanabban a síkban rezeg, a (19.2.) egyenlet
Ahhoz, hogy megállapítsuk az átjutó
által megadott fáziskülönbséggel. Ha a lemez vastagsága olyan, hogy
fény amplitúdóját és intenzitását, a
ő = 0 , 2n, 4JÍ,..., a kettő kioltó módon interferál. (Vegyük észre, hogy zé­ két komponenst az 5.1. ábrán látha­
rus vastagságnál d = 0, ő - 0, és az E' és E" komponensek ellentétes irá­ tó módon összegezzük. Az ezen
nyúak, és így semlegesítik egymást.) Minden más fázisszögre a két rezgés mennyiségekre vonatkozó egyenle­
eredője áthalad a lemezen. teket a 19.6. részben vezetjük le.
Megjegyezzük, hogy a kioltó interferencia nem az analizátor előtt jön
létre, csak azután, miután a két komponens egy síkba kerül. Ezt az elvet
legjobban a Fresnel-Arago-törvények fejezik ki, amelyek közül a két leg­
jelentősebb:
1. Két, egymásra merőlegesen polarizált sugár nem interferál.
2. Két, egymásra merőlegesen polarizált sugár (melyeket ugyanazon
síkban polarizált sugárból nyertünk) csak akkor fog ugyanúgy interferál-
ni, mint a közönséges fény, ha azonos síkba hozzuk őket.

19.4. Babinet-kompenzátor
Az optikai jelenségek tanulmányozásánál gyakran változó vastagságú kris­
tálylemezt használnak elliptikusan polarizált fény előállítására és elem­
zésére. Egy ilyen, az optikai tengelyre merőlegesen vágott lapú lemezt
először Babinet készített, és így Babinet-kompenzátornak nevezzük. Ez
két ék alakú kvarcprizmából áll, melyeket nagyon kis szögben metszettek
el, a 19.6. (a) ábrán látható módon. Az optikai tengelyek párhuzamosak,

(a) (b)
19.6. ábra.
(a) A Babinet-kompenzátor és (b) a Soleil-kompenzátor rajzai
428 HULLÁMOPTIKA

A Babinet-kompenzátor fő hátránya, ill. merőlegesek a két törőélre. Ha síkpolarizált fény esik a kompenzátorra
hogy egy előírt lemezvastagság merőlegesen a rezgési síkra, és a rezgési sík az optikai tengelylyel tetsző­
vagy egy bizonyos kívánt késleltetés leges 6 szöget zár be, a sugár két komponensre fog felbontódni. Az E
a lemez egy keskeny, a prizma törő- komponens, mely párhuzamos az optikai tengellyel az első kristályban,
éleivel párhuzamos sávjára van kor­
lassabban halad (mivel a kompenzátor kvarcból készült), mint az O kom­
látozva. Egy módosítás, amely lehe­
ponens, amíg el nem éri a második kristályt.
tővé teszi a nagy területen állandó
vastagság változtatását, két vágott Ezen a ponton az E rezgés O rezgéssé válik, mivel ez lesz merőleges a
ékből áll, tengelyeikkel a 19.6. (b) tengelyre. Ugyanakkor az első kristály O rezgése E rezgéssé válik a máso­
ábrán látható módon összeillesztve. dikban. Más szóval a két rezgés sebességei felcserélődnek az egyik priz­
A tényleges vastagságot állítócsa- mából a másikba való jutás során. A hatás olyan lesz, hogy az egyik priz­
varral lehet változtatni, mely a felső ma részben semlegesíti a másik hatását. A C középvonal mentén, ahol
prizmát csúsztatja a másikon. A priz­ mindkét út egyenlő, a semlegesítés teljes, és a zérus vastagságú lemez ha­
ma szögét nagyon kicsire állítva egy tása áll elő. A hatás tehát egy olyan lemezéhez hasonló, melynek a vastag­
XIA vagy A/2 lemezvastagság bármi­
sága a középvonal mentén zérus, és ettől a vonaltól mindkét irányban line­
lyen színű fényre való gondos beál­
árisan változik.
lítása könnyedén elvégezhető. Ezt
az elrendezést Soleil-kompenzátor- A Babinet-kompenzátor jellemzőit jól illusztrálja a következő kísérlet.
nak nevezzük. Egy szén ívlámpa fényét egy A^j Nicol-prizma polarizálja a 19.7. (a) áb­
rán látható módon. A C kompenzátor körülbelül 45°-os szögben helyezke­
dik el AT,-hez képest, és egy L2 lencse fókuszálja a képét az MM ernyőre.
A kompenzátor mentén ténylegesen változó vastagság miatt, a fény az er­
nyőn (N nélkül) a 19.7. (b) ábra szerint fog polarizálódni (1. még a 19.1.
2

részt és az 5.11. ábrát). Ha egy második, N Nicol-prizmát helyezünk el,


2

és egy sor síkpolarizációs területre merőlegesen irányítjuk, vagyis az áb­


rán 1, 2, 3 számokkal jelöltekre, ezeket a pontokon a fény nem fog átha­
ladni. Az ernyőt így egy sor párhuzamos, egymástól egyenlő távolságra
lévő sötét sáv fogja keresztezni. Fehér fénnyel a sávok színessé tehetők, és
úgy néznek ki, mint Young kétréses csíkjai, de a középső sáv fekete ma­
rad. A legjobb eredményeket egyszínű fénnyel lehet elérni. Természetesen
csőben összeillesztett üveglapok vagy polaroid filmek is használhatók az
N és N Nicol-prizmák helyett.
t 2

(b) /^0^\'*0«5'/í!'0 5i\^0^0


,

1 2 3

19.7. ábra.
Keresztezett Nicol-prizmák közötti Babinet-kompenzátorral előállított
polarizáció és fény sávok
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 429

19.5. A polarizált fény analízise


Ha van egy fénynyalábunk, amely teljesen polarizált, akár lineárisan, akár
elliptikusan vagy körkörösen, a szem nem érzékel különbséget a termé­ Sok célra megfelelő egy negyedhul­
szetes polarizálatlan fényhez képest. Egyszerű segédeszköz használatával lámú lemez, és kompenzátort csak
azonban jellemzői és rezgési formái könnyen meghatározhatók. Ehhez ott kell használni, ahol az elliptikus
egy Nicol-prizmát vagy Polaroid analizátort használunk egy negyedhullá­ polarizáció pontos méréseire van
mú lemezzel vagy valamilyen fajta kompenzátorral együtt. szükség.
A negyedhullámú lemez használatának bemutatásához tegyük fel, p l ,
hogy az körkörösen polarizált fénynyalábba van helyezve. Az optikai ten­
gely irányától függetlenül, a körrezgés egyenértékű két lineáris és egy­
másra kölcsönösen merőleges rezgéssel a lassú és a gyors tengelyek men-

19.1. táblázat.
A polarizált fény elemzése

A. Nincs intenzitásváltozás csak analizátorral

I. Ha egy A/4 lemez van LT. Ha egy A/4 lemezzel az analizátor előtt maximum
az analizátor előtt lép fel és

1. Nem tapasztalunk in- 2. Ha az analizátor egyik 3. Ha az analizátor egyik


tenzitásváltozás, akkor helyzete zérus intenzi­ helyzete sem ad zérus
természetes polarizálatlan tást eredményez, akkor intenzitást, akkor körkö­
fényt kapunk körkörösen polarizált rösen polarizált és polari­
fényt kapunk zálatlan fény keverékét
kapjuk

B. Intenzitásváltozás csak analizátorral

I. Ha az analizátor II. Ha az analizátor egyik helyzete sem ad zérus intenzitást


egyik helyzete

1. Zérus intenzi­ 2. Helyezzünk egy A/4 lemezt az analizátor elé a maximális


tást ad, akkor intenzitás helyzetével párhuzamos optikai tengellyel
síkpolarizált
fényt kapunk a) Ha az analizá­ b) Ha az analizátor nem zérus
tor zérus inten­ intenzitást ad,
zitást ad, akkor
de ugyanaz az de egy másik
elliptikusan pola­
analizátor az analizátor az előző­
rizált fényt
előzőhöt hasonló höz hasonló el­
kapunk
elhelyezéssel helyezéssel maxi­
maximális inten­ mális intenzitást
zitást eredmé­ eredményez, akkor
nyez, akkor sík­ elliptikusan és sík­
polarizált és pola­ ban polarizált fény
rizálatlan fény keverékét kapjuk
keverékét kapjuk
430 HULLÁMOPTIKA

tén, egymáshoz képest 90°-os fáziskülönbséggel. A lemezből kilépve e két


rezgés fázisban van, és újra összeáll síkban polarizált fénnyé, mely a lemez
síkjaihoz képest 45°-os szögben rezeg. A lehetséges esetek mindegyiké­
ben az analizátor teljesen kiolthatja a rezgést. Ha a vizsgált fény elliptiku­
san polarizált, az csak akkor fog átalakulni két síkban polarizált fénnyé,
hogyha a negyedhullámú lemez gyorstengelye egybeesik az ellipszis
nagy- vagy kistengelyével. E tengelyek arányait az analizátor átbocsátási
síkja és a gyors tengely által bezárt szög tangenseként kapjuk a kioltáskor.
Ha a fény nem teljesen polarizált, Ugyanazt az eredményt nagyobb pontossággal kapjuk egy Babinet-
hanem tartalmaz polarizálatlan fényt kompenzátor segítségével, melynek további előnye, hogy bármilyen hul­
is, még akkor is van lehetőség arra, lámhossz esetén használható. Láttuk, hogy amikor a beeső fény síkpolari­
hogy egy negyedhullámú lemez és zált, és 45°-ban hajlik az egyik ék főmetszetéhez, egy sötét sáv jön létre
egy analizátor felhasználásával,
középen. Ha bármely más fajta fényre a sötét sáv eltolódik ebből a hely­
hiánytalanul meghatározzuk a jel­
zetből, akkor fáziskülönbségnek kell lennie a fény két merőleges kompo­
lemzőit, a 19.1. táblázatban vázolt,
rendszerezett módon. A fényt elő­ nense között, ami azt jelenti, hogy a fény kisebb vagy nagyobb mértékben
ször egyedül az analizátorral vizs­ elliptikus. Mivel egy teljes sáv In fáziskülönbségnek felel meg, a tényle­
gáljuk. Ha a forgatásakor az intenzi­ ges különbséget a részleges sáveltolódásból lehet megállapítani. A mérést
tásban nincs változás, a táblázat A úgy végezzük, hogy a mozgató csavarral addig tartjuk az egyik éket a má­
részében vázolt eljárást kell követni. sikon, amíg a sötét sáv középre tér vissza, így a fáziskülönbséget kompen­
Ha változás van az intenzitásban, záltuk. A kompenzátor részletes használatához az Olvasónak magasabb
akkor a B részt kell követni. A hét szintű tankönyveket ajánlunk.
fényfajta, amelyeket ily módon lehet
Ahhoz, hogy számszerűen meghatározzuk a fénysugár polarizációjának
azonosítani, a polarizáció összes le­
hetséges állapotát bemutatja. Más, állapotát, négy szám elegendőnek bizonyult. Ezek az ún. Stokes-paramé­
bonyolultabb keverékek kimutatha­ terek megfelelően választott mérésekből meghatározhatók. Egyikük ma­
tóan egyenértékűek ezek egyikével gába foglalja a teljes intenzitást, egy másik valamilyen fáziseltolásos esz­
vagy másikával. közt kíván, mint pl. egy negyedhullámú lemezt analizátorral. A maradék
kettő egyedül analizátorral elvégezhető.

19.6. Interferencia fehér fény esetén


Ez a tény indokolja azt a sokszínű­ A (19.2.) egyenletből látható, hogy a fáziskülönbség az E és az O sugarak
séget, melyet rendszeresen megfi­ között a hullámhossztól és a lemez vastagságától függ. A törésmutatók kü­
gyelhetünk vékony csillámkő-, lönbségére (n - n ) vonatkozóan, a 18.1. táblázatban megadott értékek azt
E 0
kvarc-, kalcit- stb. lemezekben, ha
mutatják, hogy a látható tartományon kicsi a változás. Ahogy a kristály­
azokat tengellyel párhuzamosan
lemez vastagsága növekszik, a <5 fáziskülönbség az O és E sugarak között,
vágjuk el, és keresztezett Nicol-priz-
mák közé helyezzük. A színességét ibolya fény esetén (A 4000), majdnem kétszer olyan gyorsan nő, mint a
az indokolja, hogy a folytonos látha­ vörös fény (A 6500) esetén, mivel A a ő kifejezésének nevezőjében van.
tó spektrum egy vagy több részét a Tegyük fel, hogy egy vékony csillámkőlapot, mely 2n rad fázisválto­
második Nicol-prizma lezárja. zást okoz a sárga fényben, vagyis egy teljeshullámú lemezt, keresztezett
Nicol-prizmák közé helyezünk, 8 = 45°-os irányban. A narancssárga és
vörös hullámhosszak 2^-nél kisebb, míg a zöld, kék és ibolya színek 2n-
nél nagyobb fázisváltozáson mennek keresztül. A sárga fény kivételével
tehát minden szín komponensei átjutnak a második Nicol-prizmán. A sár-
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 431

ga nélküli eredő szín a piros, narancs, zöld, kék és ibolya színek keveréke
lesz, mely bíbor színárnyalatot ad.
Ha az előbbi, csillámkőlapot felhasználó kísérletben az analizáló Nicol-
prizmát vastag, természetes kalcitkristályra cseréljük, akkor egyrészt O'
és O" közönséges rezgéseket kapunk, másrészt különleges rezgéseket is
(19.8. ábra), de különböző helyzetekben. Ez az O sugár szintén színes, és
az E és E' komponenseket tartalmazó E sugár komplementere. Ha ezt a
két sugarat fedésbe hozzuk, fehér fényt kapunk, mivel ami hiányzik az
egyik sugárban, az a másikban megvan. A csillámkőlemez vastagságának
kis növelése vagy csökkentése megváltoztatja a kioltóan interferáló fény
hullámhosszát vagy színét, és így minden átbocsátott sugár színét megvál­
toztatja.
Ahhoz, hogy bebizonyítsuk, a két szín komplementer, ki kell mutatni,
hogy a két sugár összege az eredeti A intenzitást adja. Az E sugár esetén
2

az E' és az E" komponenseket kell összegezni a megfelelő fázisszög-kü-


lönbségeikkel.
6 a (19.2.) egyenlettel adott fázis-
A 2
= E' + E' + 2E'E' cos (ö+n) =
2 2
szög-különbség, és n-t azért adtuk
hozzá, mert E' és E" iránya ellenté­
= (A sin 8 cos 6) + (A sin 8 cos 0) + 2A sin 6 cos 8 cos (á + n) =
2 2 2 2 2
tes, amikor a lemezvastagság d = 0
(19.8. ábra).
= 2A sin 8 cos 8 ( 1 - cos ö) =
2 2 2

= AA sin 8 cos 8 sin —.


2 2 2 2

Hasonlóan, az O sugár esetén az O' és az O" komponenseket kell össze­


gezni.

19.8. ábra.
Egy vékony, kettősen törő lemez és egy analizáló kristály által átbocsátott, síkban
polarizált fény komponensei. Az N és N vonalak az OésazE rezgések irányait
t 2

jelölik a kalcitban
432 HULLÁMOPTIKA

A\ = O' + O" + 20'O" cos ő =


1 1

= (A cos 6) + (A sin 0 ) + 2A sin 0 cos 0 cos ó


2 2 2 2 2 2 2

sin 0 + c o s 0 + 2 s i n 0 c o s öl 1 - 2 s i n -
4 4 2 2 2

(sin ö + c o s 0 ) - 4 s i n 0 c o s 0 s i n -
2 2 2 2 2 2

= A Á
•4A sin 0cos 0sin
2 2 2 2

Ha ezeket összeadjuk, a két intenzitás az eredetit adja, mert:

Af+Al = A.
2

Mivel a ő a hullámhosszal gyorsan változik, ha olyan lemezt helyezünk


a Nicol-prizmák közé, amely néhányszor vastagabb, mint a fenti esetben,
a látható spektrum néhány keskeny sávja hiányozni fog az átjutó fényből.
Ez kísérletileg is bemutatható, tengellyel párhuzamosan vágott kristályle­
mezzel, a következőképpen. Egy 0,01-0,03 mm vastag kalcitlemezt vagy
egy 0,2-1,0 mm vastag kvarclemezt síkpolarizált fénysugárba helyezünk,
mögötte pedig egy prizmás spektroszkópot helyezünk el a 19.9. ábrán lát­
ható módon.
Vastag lemezekkel a spektrum összetett fénye fehérként jelenik meg,
mivel az a teljes spektrumból eltávolított nagy számú, igen vékony sáv, a
szem számára csak az intenzitást csökkenteni. Ha a fenti kísérletben a rög­
Az S forrás ívlámpája segítségével, zített lemez helyett egy Soleil-kompenzátort használunk, bármilyen számú
az MM képernyőn egy folytonos sötét sávot megjeleníthetünk a spektrumon. A vastagság lassú, folytonos
spektrum jelenik meg. Ha a kristály­
változtatása a sávok oldalirányú elmozdulását okozza a spektrumon, és
lemez tengelyének iránya 8 = 45°-os,
ugyanakkor számuk lassú növekedését vagy csökkenését is.
a fény az ábrán vázolt módon pola­
rizálódik. E polarizáció vizsgálatára
egy második Nicol-prizmát helye­
zünk el C és S\ közé. Mikor ez ke­
resztezve van a polarizátorral, az
intenzitás szinuszosan fog változni
a spektrum mentén, és zérus lesz M
azokra a hullámhosszakra, melyekre
a C-n áthaladó fény síkban polari­
zált, és a fény rezgései a második
Nicol-prizma átbocsátási síkjára Ibolya Kék Zöld Sárga Narancs Vörös
merőlegesek. Minél vastagabb a le­ 19.9. ábra.
mez, annál nagyobb a sötét sávok Fehér fény keresztezett polarizátorok közötti kristálylemezzel
száma a spektrumon. előállított interferenciája
A POLARIZÁLT FÉNY INTERFERENCIÁJA 433

19.7. Polarizáló egyszínű szűrő


A spektrumban a fent leírt módon létrehozott sötét sávokat Lyot használta Egy polarizáló szűreiben Lyot hat
fel szellemes módon, és „fényszűrőt" készített, amely átengedi a hullám­ kvarclemezt használt 2,221-71,080
hossz egy vagy több, igen keskeny sávját. Az egyetlen kristály által létre­ mm-ig változó vastagságban, min­
hozott sávok közötti távolság a spektrumon fordítottan arányos a kristály den pár között Polaroiddal. Minden
lemez optikai tengelye merőleges
vastagságával. Vagyis ha egy vastag kristályt használunk, melyet egy pon­
volt a fénysugárra, és egymással
tosan fele olyan vastag követ, minden második maximumérték, melyet a
párhuzamosak voltak, míg a polaroi­
vastag okozott, el lesz nyomva, mert a vékonyabb okozta minimumérték­ dok 45°-ot zártak be az optikai ten­
kel fog egybeesni. Még egy kristályt alkalmazva, mely negyedakkora, gellyel. A szűrő 13, mindössze 2 Á
mint az első, az első kettő által átengedett maximumok közül minden má­ szélességű keskeny sávot engedett
sodik kioltódik. Látható tehát, hogy egy sor kvarclemezt egymásra helyez­ át. Az ilyen típusú szűrők nagyon
ve, melyek vastagságai geometriai sorozat szerint növekedve 1:2:4:8 ... értékesek voltak az csillagászoknak,
arányban változnak, nagyon keskeny hullámhosszsávok izolálása lehetsé­ mivel teljes napfogyatkozáson kívül
ges. Azután a nem kívántak közönséges színszűrővel kivághatok. is lehetővé teszik a napkorona és
a protulberanciák tanulmányozását.
A lemezek hőtágulásának és a törés­
mutatónak a hőmérséklettel való
19.8. Az interferencia alkalmazásai csökkenése miatt a szűrő hőmérsék­
letének változtatásával lehetséges az
párhuzamos fényben átbocsátott sávok hullámhosszainak
eltolása a kívánt értékre.
Ha a forrás elég erős, nagyon kis mértékű kettőstörés is észlelhető a fény
helyreállításával, mikor a mintát keresztpolarizátorok közé helyezzük. Ha
egy átlátszó, izotróp anyagot, pl. üveget, mechanikai feszültségnek vetünk
alá, a kettőstörés gyenge lesz, és az optikai tengely a feszültség irányában
áll. Az üvegfújók polariszkópban vizsgálják a kész munkájukat, hogy el­
lenőrizzék a helyes hőkezelést. A mérnökök átlátszó műanyagból készíte­
nek szerkezetmodelleket, hogy tanulmányozzák a terhelés okozta feszült­ Sok közönséges, átlátszó anyag,
ségeloszlást. A feszültségeket a fény eloszlása mutatja, amikor a modellt mint a selyemrostszál, fehér szőr,
halpikkely stb. bír némi anizotrópiá­
keresztezett polaroidok közé helyezik. Egyszerű példaként a 19.10. ábra
val, amely polarizált fényben való
az interferenciacsíkokat mutatja, melyek egy téglalap alakú gerendában vizsgálattal észlelhető. Az ilyen
keletkeznek, amikor azt két ponton kis görgők terhelik. A fotoelaszticitás anyagok polariszkópban nézve
ezen területének nyilvánvalóan nagy gyakorlati jelentősége van. gyakran nagyon színesek. Ezt a
tényt hasznosítják a mikroszkopikus
kristálynövekedés tanulmányozásá­
ban, ahol a szín kontrasztot hoz lét­
re, amely lehetővé teszi az egyéb­
ként átlátszó kristályok könnyű
megfigyelését.
Ezeket az alkalmazásokat csupán
példákként soroltuk fel a polarizált
fény interferenciájának sok gyakor­
lati felhasználására. Egy másikat a
következő részben tárgyalunk, és
19.10. ábra. még továbbiak találhatók a 26.. feje­
Fotoelasztikus jelenség két pontban terhelt műanyaggerendában zetben.
434 HULLÁMOPTIKA

19.9. Interferencia erősen konvergens fényben


A polarizált fény interferenciájának tárgyalásában eddig csak egytengelyű
kristályokkal foglalkoztunk, párhuzamos nyalábokban. A 19.4. részben az
interferencia olyan körülményeit írtuk le, melyek között a kristály vastag­
sága folyamatosan változhatott, így bármilyen kívánt mértékben megvál­
toztathattuk a fáziskülönbséget az O és az E sugarak között.
Hasonló eredményt érhetünk el, ha állandó vastagságú lemezen külön­
böző szögekben fényt bocsátunk át. Ebben az esetben egyetlen plánparalel
lemezt vágnak, melynek két lapja merőleges az optikai tengelyre. A kí­
sérletekben az ilyen lemezt keresztezett analizátor és polarizátor közé he­
lyezik a 19.11. ábrán látható módon.

A polarizátorról jövő" fehér fényt


L N C Lj N L
erősen konvergenssé teszi egy vagy x x 2 4

több kis fókusztávolságú lencse Lj-


nél. A C kristályon keresztülhalad­
va, a fényt újra párhuzamossá teszi
egy hasonló, L lencse. Az N anali­
3 2

zátoron túl egy másik L lencse az


4 M
összes C-t elhagyó párhuzamos su­
19.11. ábra.
garat az MM ernyőre fókuszálja. Ez
Segédeszköz „gyűrűk éspamacsok" vetítésére, melyeket erősen konvergens
a lencse tehát az L második fókusz-
3
polarizált fény interferenciájával nyerünk kettősen törő anyagokban
síkját az MM-re képezi le.

Egy egytengelyű kristályon keresztülhaladó, konvergens fény részletes


rajzát a 19.12. (a) ábra mutatja. Az optikai tengellyel párhuzamos közép­
ső sugár nem szenved fázisváltozást, mivel az O, és az E komponensek
ugyanolyan sebességgel haladnak, és valójában nincs köztük különbség.
Más sugarak, mint a P és a Q, azonban nagyobb távolságot tesznek meg a

(a) (2>)
19.12. ábra.
Az O és azE komponensek felbontása erősen konvergens polarizált fény
interferenciájához kettősen törő anyagokban
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 435

kristályban, és mivel szöget zárnak be az optikai tengellyel, kettősen tör­


nek. Ahogy különböző sebességgel haladnak, fáziskülönbség lép fel az O
és E sugarak között, amely a beesési szög növekedésével együtt nő.
A 19.12. (b) ábra hátulnézetén, a kör P, H, Q, G pontjain belépő minden
sugár a kristály ugyanazon vastagságán megy keresztül, és ugyanazt a fá­
ziskülönbséget mutatja kilépéskor. A függőleges N vonal az első Nicol-
x

prizmáról beeső fény rezgési síkját jelöli, az N pedig a második által át­
2

engedett rezgési síkját.


Vegyük a 19.12. (b) ábra bármelyik pontját, mondjuk az S pontot, ahol Ha a lemez néhány mm vastag, szá­
a fény nem merőleges a kristályfelszínre. Ez a fény két komponensre mos, egymástól egyenlő távolságra
bomlik, O-ra és £-re. Mivel a beesési sík tartalmazza az optikai tengelyt, a lévő koncentrikus, sötét kör keletke­
megtört sugarak szintén ebben a síkban lesznek. Az E rezgések A sin 8 zik, ahol a fáziskülönbség 2JI vala-
amplitúdóval a beesési síkban lesznek, az O sugár rezgései pedig A cos 8 hányszorosa, így kioltó interferencia
jön létre. így az átjutó fény interfe-
amplitúdóval erre merőlegesek, amint az ábrán látható. Az N második
renciagyúrűket hoz létre, a 19.13.
2

Nicol-prizmára érkezve az E' és E" komponensek áthaladnak, és kioltóan


(a) ábrán látható módon. Ha fehér
vagy a kilépő fázisviszonyoktól függően interferálnak. Amilyenek a fázis­ fényt használunk, ezek a sávok igen
viszonyok az S pontban, olyanok lesznek ugyanazon kör minden más színesek lesznek, a különböző hul­
pontjában is. Valamely más kör pontjaira vonatkozóan a fázis különböző lámhosszak jelenléte miatt.
lesz.
Az ezeken a mintákon megjelenő sötét keresztet általában „pamacsok-
nak" hívjuk, és ismét a 19.12. (b) ábra segítségével magyarázzuk meg.
Ahogy az S pont közeledik G vagy H felé, az E' és E" komponensek el­

te) (b) (c) (d)


19.13. ábra.
Interferenciaképek erősen konvergens fénybe helyezett kristályokból. Felső fotók:
keresztezett polarizátorok; alsó fotók: párhuzamos polarizátorok, (a) Az optikai
tengelyre merőlegesen vágott kalcit, (b) Merőlegesen vágott kvarc,
(c) Párhuzamosan vágott kvarc, (d) A két optikai tengely felezővonalára
merőlegesen vágott aragonit
436 HULLÁMOPTIKA

tűnnek. Ezeken a pontokon a rezgések a kristályon tisztán O rezgésekként


haladnak át. így ezek nem mennek át változáson, és az analizátor állítja
meg őket. Hasonlóképp, a P és a Q pontokba érő fény E rezgésekként ter­
jed tovább. Tehát a két Nicol-prizma síkjainak megfelelő az N és N irá­
] 2

nyok mentén az intenzitás zérus. Minden egyes fényes csíkban az intenzi­


tás egyenletesen nő, és ezen irányokkal 45°-os szöget bezárva éri el a
maximumot.
Lehetséges a pamacsok kiküszöbö­ Ha a második Nicol-prizma párhuzamos az elsővel, az interferenciakép
lése akkor, ha negyedhullámú le­ minden tekintetben épp a fent leírt komplementere lesz. Ez a kép az
mezt helyezünk közvetlenül a kris­ 19.13. (a) ábra alsó részén látható. Beláthatjuk, hogy ennek így kell len­
tály elé és utána. Az utóbbin átha­ nie, tudva azt, hogy egy keresztezett Nicol-prizma által akadályozott bár­
ladó fény körkörösen polarizált lesz,
milyen fény áthalad a párhuzamoson, és viszont.
és mivel nincs kitüntetett irány, így
Abban az esetben, amikor a kristályt nem az optikai tengelyre merőle­
nem lesznek pamacsok. Az úgyne­
vezett optikaigyűrű-látványt így gesen, hanem vele párhuzamosan vágjuk el, a csíkok körkörös helyett hi­
készítik, Polaroidokat használva perbolikussá válnak. Az ábra (c) része ilyen csíkokat mutat. Mivel ebben
polarizáló elemekként. Keresztül­ az esetben a fáziskülönbség nem kicsi a mezőben, ezért fehér fénynyel
nézve egy ilyen együttesen, a fehér nem lehet megfigyelni ezeket a sávokat. A kéttengelyű kristályok által lét­
fény interferenciagyűrűi láthatók, rehozott interferenciaábrák, mint amilyen pl. a (d) ábrán látható, magya­
amelynek közepe pontosan a szem­ rázata sokkal bonyolultabb, de ugyanazok az általános elvek alkalmazha­
től húzott merőleges talppontjánál tók rájuk is. A két „szem" az optikai tengelyek metszési pontjait mutatja a
van. így ezt nagy pontosságú és ké­
kristályfelszínnel. Az ilyen ábrák fontosak az ásványi minták azonosítá­
nyelmes Iövegirányzékként lehet
sában, és az ásványtudós polarizáló tartozékokkal felszerelt mikroszkóp­
használni.
ból nyeri azokat. Az egytengelyű kvarckristállyal megfigyelt gyűrűrend­
szer fényes, középső részét [(b) fotók] a következő fejezetben magyaráz­
zuk meg.

Gyakorló feladatok

19.1. Egy lapjával az optikai tengellyel párhuzamosan vágott kalcitlemezt ke­


resztezett Nicol-prizmák közé helyezünk, és a főmetszete 35°-ot zár be a
polarizátorral. Számítsa ki a kalcitot elhagyó O és E rezgések (a) amplitú­
dóit és (b) intenzitásait! Számítsa ki az analizátort elhagyó (c) relatív
amplitúdókat és (aj intenzitásokat is!
Megoldás:
(á) 0,819 és 0,574, (b) 0,671 és 0,329, (c) mindkettő egyenlő 0,470,
(dj mindkettő egyenlő 0,221
19.2. Egy 0,850 mm vastag kvarclemezt merőlegesen beeső, 5461 Á hullám­
hosszú zöld fény világít meg (1. 18.1. táblázat). Az optikai tengely párhu­
zamos a felszínnel. Számítsa ki (a) a lemezen áthaladó két sugár optikai
útjait és (b) a kettő közötti fáziskülönbséget fokokban!
19.3. Félhullámú lemezt szeretnénk készíteni egy kéttengelyű topázkristályból.
A 18.1. táblázatban megadott törésmutatókból határozza meg, (a) melyik
síkban kell a kristályt elvágni ahhoz, hogy a lemez legkevésbé legyen vé­
kony és törékeny! (b) Számítsa ki e résznek a szükséges vastagságát!
A P O L A R I Z Á L T F É N Y INTERFERENCIÁJA 437

19.4. Negyedhullámú lemezt készítünk kvarcból. A 18.1. táblázatban megadott


törésmutatókat felhasználva kék fényre, A = 4340 Á, számítsa ki a szüksé­
ges vastagságot!
Megoldás:
0,011 49 mm
19.5. Nátriumfényt (A = 5893 Á) bocsátunk át egy Polaroidon és aztán egy ko-
rundlemezen ( n = 1,768, n = 1,760). melynek optikai tengelye 35"-ot
0 E

zár be az óramutató járásával ellentétesen a beeső fény elektromos vekto­


rával. Mennyi (a) az O és az E rezgések nagysága? Ha a lemez 0,160 mm
vastag, (b) számítsa ki a fáziskülönbséget az O és az E komponensek kö­
zött a lemezen áthaladva, és (c) készítsen rajzot a 19.5. ábrához hasonló­
an, mely az áthaladó fény rezgési alakját mutatja! Rajzolja a rezgést ará­
nyosan, és mutassa meg az irányát!
19.6. Két, egymás mellett lévő félhullámú lemezt illesztünk keresztezett Pola-
roidokkal egy polariszkópba, melyek tengelyei kis, a szöget zárnak be
egymással. A mezők egyenlő intenzitásúak, amikor a beeső rezgések irá­
nya felezi a szöget. Számítsa ki az intenzitások arányát, amikor az anali­
zátort T-kal elfordítjuk, ha az a értéke (a) 30°, (b) 10°, (c) 5°, és (d) 2°!
19.7. Egy kvarcból készült Babinet-kompenzátor ékszögei 2,75°. Mekkora a
nátriumfénysávok közötti távolsága, ha ezt az eszközt egy polariszkóp ke­
resztezett Nicol-prizmái közé helyezzük
Megoldás:
0,674 mm
19.8. Amikor egy ismeretlen polarizációjú fénysugarat Nicol-prizmán keresztül
nézünk, intenzitása a prizma forgatásával változik, de semmilyen helyzet­
ben nem lesz zérus. Egy negyedhullámú lemezt helyezünk az analizátor
elé, amikor az intenzitás maximális, és a gyors tengelyt párhuzamosba
fordítjuk az analizátor átbocsátási síkjával. Az analizátor az óramutató já­
rásának megfelelő 60°-os forgatásával teljesen kioltjuk a fényt, (a) Milyen
típusú a polarizáció? (b) írja le a rezgés hullámalakját számszerűen!
Megoldás:
(a) elliptikusan polarizált fény, (b) óramutató járásával megegyező ellipti­
kus rezgés, a nagy- és kistengely aránya 1,732
19.9. Szeretnénk meghatározni a rezgés irányát egy körkörösen polarizált fény­
sugárban. Amikor egy negyedhullámú lemezt helyezünk az analizátor elé,
és az utóbbit kioltási helyzetbe állítjuk, a negyedhullámú lemez gyorsten­
gelye olyan helyzetben áll, hogy 45°-al kell elforgatni az óramutató járá­
sával megegyező irányban, hogy a tengelyt az analizátor átbocsátási vo­
nalába hozzuk, (a) Készítsen rajzot! (b) A fénynek jobb- vagy bal irányú
körpolarizációja van?
19.10. Találjon ki olyan elrendezést, amely olyan elliptikusan polarizált fény elő­
állítására alkalmas, amelyben az ellipszis nagytengelye vízszintes, a nagy-
és kistengely aránya 3:2, és a forgás iránya az óramutató járásával meg­
egyező! Készítsen arányos rajzot! Gondosan tüntesse fel a segédeszköz
minden részét és irányítottságát!
20. fejezet Optikai aktivitás
és a modern
hullámoptika

Az előző fejezetekben - ahol a polarizált fény viselkedéséről volt szó a


kristályokban - láttuk, hogy amikor a fény az optikai tengely mentén ter­
jed, nincs kettős fénytörés. Ebben a különleges irányban azt várjuk, hogy
bármilyen fajta fény változás nélkül terjed. Mégis, már 1811-ben Arago
kivételeket fedezett fel ez alól az egyszerű szabály alól. Azt találta, hogy
bizonyos anyagok, nevezetesen a kristályos kvarc, helyreállítja a fényt,
mikor azt keresztezett Nicol-prizmák közé helyezik, jóllehet az optikai
tengely párhuzamos a fény irányával. E jelenség egy példáját a 19.13. (b)
ábrán láthatjuk.

20.1. A polarizációs sík forgatása

Egyes kvarckristályok és cukorolda­ Mikor egy síkpolarizált fénynyalábot a kvarc optikai tengelye mentén
tok a rezgési síkot jobbra forgatják, vezetünk, a polarizáció síkja a sugárnyaláb iránya körül, a 20.1. ábrán
mások pedig balra. Azokat az anya­ látható módon, folyamatosan elfordul, és egy másik síkban rezegve lép ki,
gokat, amelyek jobbra forgatják mint amelyiken belépett. Ennek az elfordulásnak a mértékére kísérletileg
jobbkezesnek vagy jobbra forgató­ azt találták, hogy az a közegben megtett távolságtól és a fény hullámhosz-
nak, azokat, amelyek balra forgatják
balkezesnek vagy balra forgatónak
nevezzük. A jobbra forgatás azt je­
Optikai tengely
lenti, hogy a közeledő fénnyel
szembenézve a rezgési sík az óra­
mutató járásával megegyező irány­
ban fordul el. A balra forgató anya­
gok a fényt az óramutató járásával
ellentétes irányban forgatják el.
•ffifffiirP
Bár az itt használt megállapodás
tűnik a legelterjedtebbnek, mégis
sok könyvben az ellenkezőjét 20.1. ábra.
találjuk. A rezgési sík elfordulása optikailag aktív anyagban
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 439

szától függ. Az előbbi tény azt mutatja, hogy a hatás nem a felszínen, ha­
nem a közegen belül lép fel. A rezgési sík elfordulásának ezt a jelenségét
rendszerint optikai aktivitásnak nevezik, és ma már sok anyagot ismerünk,
amely ezt a jelenséget mutatja. Néhány közülük: a cinóber, nátrium-klorit,
terpentin, cukorkristályok, cukoroldat és a sztrichin-szulfát.

20.2. A forgatóképesség diszperziója


Meglepő tulajdonsága az optikai aktivitásnak, hogy a különböző színek A jelenség első pontos méréseit Biot
elfordulása igen különböző mértékű. Ezt a hatást kvarc esetére illusztrálja végezte, aki azt találta, hogy az el­
a 20.2. (a) ábra. Essék a síkpolarizált fehér fény merőlegesen egy kvarc­ fordulás nagyon közel fordítottan
lapra, és jelöljük a rezgésének irányát AA-val. A kristály 1 mm vastagsá­ arányos a hullámhossz négyzetével.
gán keresztülhaladva, az ibolyaszínű fény körülbelül 50°-kal fordul el, a Más szóval a forgatóképességnek
vörös körülbelül 15°-kal, a többi szín pedig a köztes értékekkel. Ponto­ diszperziója van, amely miatt az
sabb értékek a látható és az ultraibolya fény spektrumának 15 hullámhosz- ibolyaszínű fény közel négyszer
szára a 20.7. táblázaban találhatók. annyira fordul el, mint a vörös fény.
Ezt az elfordulást 1 mm-es lap esetére, melyet a 20.2. (b) ábra vázol,
fajlagos elfordulásnak nevezzük. Kvarcon és más anyagokon végzett gon-

20.1. táblázat.
Síkpolarizált fény p fajlagos elfordulása kvarcban

Hullámhossz F o k / m m Hullámhossz F o k / m m Hullámhossz F o k /

A A Á

2265,03 201,9 4358,34 41,548 5892,90 21,724


2503,29 153,9 4678,15 35,601 6438,47 18,023
3034,12 95,02 4861,33 32,761 6707,86 16,535
3403,65 72,45 5085,82 29,728 7281,35 13,924
4046,56 48,945 5460,72 25,535 7947,63 11,589

80 c
Az 5 pontból induló, egyszínű fény­
\ forrásból a fény egy része az ana­
60 c V lizátoron keresztül az MM ernyőre
\V jut, mivel a kvarc optikai tengelye
40 c
\ B mentén áthaladva a rezgés síkja el­
\ fordult. Ezt grafikusan a 20.4. (a)
Y R ábra mutatja. Miután a rezgés AP
20 c

síkja az AjT síkba fordul, egy bizo­


5

nyos EP = A P sin 6 komponense


X

keresztüljut az N analizátoron. Ha
2

(a) (b) az analizátort párhuzamossá tesszük


20.2. ábra. az A\P-vei, akkor az összes fényt
(aj 1 mm vastag kvarclemez forgatása különböző színeknél; (b) fajlagos átbocsátja, míg ha merőleges az
elfordulási görbe AjP-re, akkor nem bocsát át semmit.
440 HULLÁMOPTIKA

Polarizátor Analizátor
20.3. ábra.
Kísérleti elrendezés az optikailag aktív C lemez okozta elfordulás
tanulmányozására

dos kísérletek az mutatják, hogy Biot inverz-négyzetes szabálya csak kö­


zelítőleg igaz. Valójában az optikai aktivitás diszperziója eléggé logiku­
san következik a közönséges diszperzió elméletének törésmutatókra vo­
natkozó természetes diszperziós képleteiből, ha azokat a forgatásra alkal­
mazzuk. Cauchy egyenletét (15.3. rész) pl. felhasználhatjuk a fajlagos el­
fordulás kifejezésére kvarc esetén, a látható fény tartományában. így a kö­
vetkezőt kapjuk:

„ B
A és B a meghatározandó állandók. P = A + J (20.1.)

Kísérletileg a forgatás diszperziójának jelenségét úgy szemléltethetjük,


hogy egy kvarclapot teszünk keresztezett analizátor és polarizátor közé (1.
a 20.3. ábrát).
Tegyük fel, hogy az egyszínű fény helyett fehér fényt használunk, hogy
a kristályon való áthaladáskor a különböző színek különböző mértékben
forduljanak el, ahogy azt a 20.4. (b) ábrán látjuk. A rezgés új síkjai: RP a
vörös fényre és VP az ibolyára. Az A/ -be érkezve az E P-től E P-\g terje-
2 R v

• • A • R G '
Y

/ B

N, ; E". . N 2 N 2
•". •".
P
EEEEE
R Y G B V .

(a) (b) N,
'1 • • 'M

20.4. ábra.
A fehér fény elfordulása, és egy keresztezett analizátor által átbocsátott
különböző színek
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 441

dő vízszintes összetevők jutnak tovább. Mivel több ibolya fény bocsátódik


át, mint vörös, az ernyőn a kép színes lesz. Az történt ugyanis, hogy a má­
sodik Nicol-prizmában a vörös fényből több nyelődött el. Ez a kísérlet
most következő módosításából látható.
Helyettesítsük a 20.3. ábrán az analizátort egy kalcitkristállyal. Ez egy
nyalábban átbocsátja az E rezgéseket, melyek csak az analizátorból jön­ Egy másik igen érdekes bemutatása
nek, és egy különálló nyalábban az O rezgéseket. Az E sugár tartalmazza az optikai aktivitásnak és a forgatás
diszperziójának úgy történik, hogy
E P-tő\ E P-\g az összetevőket (1. a 20.5. ábrái), az O sugár pedig ORP-
R V
síkban polarizált fényt függőlegesen
től O P-\g az összetevőket. Vagyis, amit az E sugár nem tartalmaz, azt az
vezetünk egy nagy üvegcsőben levő
V

O sugár tartalmazza. Az MM képernyőn megjelenő két kép tehát két tiszta nádcukoroldatba. Ha oldalról
komplementer szín, és ha részben fedésbe hozzuk őket, az átfedett terület Nicol-prizmával vizsgáljuk a csövet,
fehér lesz. Ez kitűnő módja egy sor komplementer szín bemutatásának, a színek „borbélytányérszerű" igen
mivel ha a kalcitot lassan elfordítjuk, a különböző színekből változó meny- finom, spirális elrendezését láthat­
nyiség kerül az O és a E sugárnyalábokba. juk.

20.5. ábra.
Kvarclemez egy N; polarizátor és egy E kalcitkristály-analizátor között

20.3. A forgás Fresnel-féle magyarázata


Fresnel javaslata a kvarchoz hasonló kristályokban fellépő forgás magya­
rázatára azon a feltevésen alapul, hogy a körkörösen polarizált fény az op­
tikai tengely mentén változás nélkül terjed. Ez a magyarázat, bár nem egy
olyan elmélet, amely a jelenség alapvető okára ad választ, mégis a tények
pontos leírását tartalmazza. Azon az elemi mechanikai elven alapul, hogy
Az optikai aktivitás elektromágne­
bármilyen egyenes vonalú, egyszerű harmonikus mozgást le lehet írni két
ses elmélete valójában a Fresnel-féle
ellentétes körmozgás eredőjeként.
magyarázatot támasztja alá, ugyanis
Fresnel első feltevése az volt, hogy egy kristályba az optikai tengely aktív közegben csak cirkulárisan po­
mentén belépő, síkpolarizált fény felbontható két körkörösen polarizált larizált síkhullámok léteznek. (1. pl.
rezgéssé, melyek ellenkező irányban, ugyanazzal a frekvenciával forog­ Landau-Lifsic: Elméleti fizika VIÜ.
nak. Az olyan kristályokban, mint a kalcit - amely optikailag inaktív - ez kötet, 103-104. §; Tankönyvkiadó,
a két körmozgás, R és L, ugyanolyan sebességgel halad, ahogy a 20.6. (a) 1986.)
442 HULLÁMOPTIKA

Jelöljük a beeső rezgés amplitúdóját Kalcit Kvarc (c)


és síkját AP-vel [20.6. (aj ábra].
A rezgés jobb oldali R körrezgés "P "P
v
komponense érkezik először a Q ao
e
pontba, és ahogy a hullám tovább­ B
halad, az elfordulás 6 szöget ír le, •a L R
mielőtt az L bal oldali komponens D. Ifíl Q
megérkezik. Ebben a pillanatban a o
két ugyanolyan frekvenciájú kör­
mozgás ellentétes értelemű, és az
egyik az R, a másik az L pontban
kezdődik. Az eredmény az, hogy a
B' pont a rögzített BQ vonal mentén
rezeg, ugyanazzal az amplitúdóval
és frekvenciával, mint az eredeti AP
rezgés, és ez alkotja a fény rezgési
alakját a Q pontban. így a kristály
felszíni P pontjától a Q pontba ha­ 20.6. ábra.
ladva a rezgés síkja 612 szöggel A síkban polarizált fény felbontása körkörösen polarizált komponensekre
elfordult. Következésképpen vilá­
gos, hogy a rezgés síkja, ezen felté­
telezések mellett, folyamatosan ábrán látjuk. Mivel mindkét rezgés egyidejűleg érkezik pályájuk bármely
elfordul, ahogy a fény egyre mé­ adott pontjába, az eredőjük egyszerű harmonikus mozgás lesz az eredeti
lyebben hatol a kristályba, és hogy rezgés síkjában, amit a (b) ábra jelöl. így, a kalcitban, a síkban polarizált
az elfordulás szöge arányos a vas­ hullám rezgései a tengely mentén mindig ugyanabban a síkban terjednek
tagsággal. tovább.
Optikailag aktív kristályban a két körrezgés igén kis sebességkülönbség­
gel halad előre. A jobbra forgató kvarcban, a jobbkezes vagy az óramutató
járásával megegyező irányú mozgás (a fénnyel szembe nézve) gyorsabban
halad, a balra forgató kvarcban pedig a balkezes vagy az óramutató járásá­
val ellentétes irányú mozgás halad gyorsabban.
Vegyünk egy tetszőleges Q pontot egy jobbra forgató kristályban egy
síkban polarizált beeső sugár pályája mentén [20.6. (c) ábra.].

20.4. Kettőstörés optikailag aktív kristályokban


Mivel a polarizációs sík elforgatásának képessége olyan speciális tulaj­
donság, amellyel sok anizotrop kristály nem rendelkezik, felvetődik a kér­
dés, hogy ennek milyen a viszonya az előző fejezetekben tárgyalt közön­
séges kettőstöréssel. Optikai aktivitást csak bizonyos típusú kristályok
mutatnak, de az ilyen kristályok a kettőstörést is mutatják, ha a fényt a
tengelytől valamely eltérő irányban továbbítjuk. Tehát az egyik jelenség­
nek folyamatosan a másikba kell átmennie, ahogy a szög változik. Ennek
megértéséhez fel kell ismernünk, hogy Fresnel kétfajta sebessége a jobb-,
illetve balkezes körmozgást végző fény esetén valójában azok a sebessé­
gek, amelyeket a 18. fejezetben bemutatott hullámfelületek érzékeltettek
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 443

Az ekvatoriális síkban, az optikai


tengelyre merőleges, illetve párhu­
zamos lineáris rezgések, O és E,
különböző sebességgel, de változat­
lan alakban terjednek. A z.z tengely
mentén, az R és L, jobb- és balkezes
körrezgések kicsit eltérő sebesség­
gel terjednek. A köztes irányok
mentén, mint a (b) és (c) esetben,
csak meghatározott formájú ellipti­
kus rezgések haladhatnak változat­
lanul.

20.7. ábra.
Egy jobbra forgató kvarckristály hullámfelület-ábrája a két rezgéssel,
mely a hullám normálisának két különböző irányához tartozik

(18.2. ábra). Kiemeltük, hogy a hullámfelület két oldala a kvarcban nem


érintkezik az optikai tengelynél, mint a kalcit esetében. A 20.7. ábra a
kvarc esetére mutatja a hullámfelületeket. Az (a) esetben a kristályba belépő
Kalcitban az elliptikus hullámfelület megadta a síkban polarizált fény lineáris rezgések két különböző se­
sebességének nagyságát a különböző irányokban, és a felület pontjainak bességgel haladó körrezgéssé bom­
lanak fel. E kettő eredője csupán
helyvektora által kifejezett sebesség változása azon szög változásának tu­
egy síkrezgést hoz létre, amely vala­
lajdonítható, melyet a rezgések zárnak be az optikai tengellyel. Kvarcban milyen mértékben elfordul, a kris­
vagy bármilyen más optikailag aktív kristályban, a felület egyik, illetve tály vastagságától és a hullámhossz­
tól függően. A (b) esetben a beeső
rezgések megint csak lineárisak, de
itt párhuzamosak az optikai tengely-
lyel, így a fény E sugárként terjed
tovább, melynek sebességét a hul­
lámfelület belső köpenye határozza
meg. Ha a rezgések merőlegesek
lennének a tengelyre, akkor az O su­
gár nagyobb sebességével haladná­
nak tovább. Mindkét esetben a rez­
gés alakja és iránya változatlan ma­
radna. Más beesési szögű rezgések­
nél két lineáris komponens jönne
létre, melyek különböző sebességgel
haladnának, és ezek elliptikusan po­
larizált fényt hoznának létre. Tehát
az optikai tengelyre merőlegesen
haladó fény esetén, a kvarc ponto­
san ugyanúgy viselkedik, mint más
egytengelyű kristályok, és az utolsó
20.8. ábra.
fejezetben leírt interferenciajelensé­
Három különböző síkban elvágott kvarckristályon áthaladó,
geket mutatja.
síkpolarizált fényre ható hatások
444 HULLÁMOPTIKA

másik köpenye más-más módon polarizált fények sebességét adja meg a


terjedés irányától függően. A tengellyel párhuzamos irányban a külső fe­
lület a jobbra körkörösen polarizált fény (jobbra forgató kvarc) sebessé­
gét, a belső felület a balra körkörösen polarizált fény sebességét adja meg.
A tengellyel szöget bezáró irányokban a sebesség a két, elliptikusan pola­
rizált komponens sebessége. A két ellipszis nagytengelyei merőlegesek
egymásra, és az ellipszisek a tengellyel bezárt szög növelésével keske­
nyednek, derékszögnél pedig vonallá fajulnak (síkpolarizált fény).
A hullámfelület fenti jellemzőiből könnyű megérteni a síkpolarizált
fény viselkedését, akár az optikai tengellyel párhuzamosan, akár arra me­
rőlegesen lép be a kristályba [20.8. ábra (a) és (b) része].
Amikor a tengely nem merőleges a sugárra, az optikai aktivitás hatásai
kisebb vagy nagyobb mértékben jelentkeznek, és akkor lesznek a legna­
gyobbak, amikor a sugár a tengellyel párhuzamosan mozog. A 20.8. (c)
ábrán, ahol a beeső rezgések a főmetszetben vannak, a kristályba belépve
két különböző méretű ellipszissé (L és R ) bontódnak fel. A főtengelyek
E 0

merőlegesek egymásra, a forgások értelme pedig ellentétes. Az inaktív


kristályokkal ellentétben egy, a főmetszettel párhuzamosan rezgő beeső
sugár nem egyetlen E sugárként halad tovább, hanem két különböző in­
tenzitású sugárként. A következő részekben látni fogjuk, hogy, eltekintve
attól, amikor a tengely és a sugár által bezárt szög nagyon kicsi, az R jelű
0

sugár intenzitása nagyon alacsony, és L nagyon vékony ellipszis. Azt is


E

látni fogjuk, hogy az O hullámfelület nem pontosan gömb alakú, így R 0

még merőleges beesésnél is enyhén eltérül.


Ismeretes, hogy néhány kéttengelyű kristály optikai aktivitást mutat.
Általában a jelenséget kettőstörés kíséri, és bemutatni is meglehetősen ne­
héz. Az ilyen kristályok hullámfelületei ugyanolyan általános megjelené­
sűek, mint a 18. fejezetben tárgyaltaké, azzal a különbséggel, hogy a belső
és a külső köpenyek a sugár tengelyeknél, vagyis a külső köpeny mélye­
désénél nem érintkeznek.

20.5. A hullámfelületek alakja kvarcban


Valójában a körkörösen polarizált A fény kvarckristályokon való keresztülhaladásakor megfigyelt polarizá­
fényből a majdnem síkpolarizált ciós jelenségek magyarázatához, hogy az inaktív kristályoknál szokásos
fénybe való átmenet az optikai ten­ gömb és ellipszoid alakú felületeket nagyon enyhén torzítottnak kell felté­
gelytől mért nagyon kis szögön be­
telezni az optikai tengely környezetében. A külső köpeny kidudorodik, a
lül történik, tehát nagyon kis szögek
kivételével a kvarc lényegében úgy belső pedig behorpad, amint azt a 20.7. ábra alsó részén, torzítva látjuk. A
viselkedik, mint egy közönséges szaggatott vonalak valódi kört és ellipszist ábrázolnak, míg a folytonos
egytengelyű kristály. Ez annak tulaj­ vonal a tényleges hullámfelületet jelöli. A pontos alakja ennek a két fel­
donítható, hogy az optikai tengellyel színnek azonban optikailag nem olyan fontos, mint a kettő közötti távolság.
párhuzamosan haladó két körkörö­ Az optikai tengely mentén a két felület távolsága, a gömbfelület sugará­
sen polarizált sugár {R és L) sebes­ hoz viszonyítva, vörös fény esetén 1:26 000, ibolya esetén 1:14 000.
ségének különbsége (vagy a törés- A tengelyre merőlegesen az arányok 1:170, illetve 1:160.
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 445

20.2. táblázat. mutatók különbsége) kicsi, a merő­


A kvarc törésmutatói legesen haladó O és E sugarak se­
bességkülönbségéhez képest. Ezt
Hullámhossz, legjobban a 20.2. táblázatban meg­
Á adott vörös és ibolya színű fényekre
vonatkozó adatokból láthatjuk.
3968 1,567 71 1,558 15 1,558 10 1,558 21
7620 1,548 11 1,539 17 1,539 14 1,539 20

Mivel körrezgés esetén kétfajta sebesség van az optikai tengely mentén,


a síkpolarizált fény elfordulási szöge kiszámítható a törésmutatókból. A
két, egymástól adott távolságra lévő hullám közötti ő fáziskülönbséget a
d a közegben megtett út, X a fény
(19.2.) egyenlet adja meg
hullámhossza, és n -n a törés­
L R

mutatók különbsége. Ha az R kör­


o = —d(n -n ),
L R (20.2.) mozgás ö radiánnal megelőzi L-t, a
rezgés síkja ó/2-vel elfordul [1. a
20.6. (aj ábrát].
Például, 1 mm vastagságú kvarclemeznél, a (20.2.) egyenletbe történő
behelyettesítéssel a következőt kapjuk: Ez vörös fény (A = 7600 Á) esetén
az elfordulásra körülbelül 14°-ot ad
2n [1. a 20.2. (b) ábrát]. Meg kell je­
(0,1 cm)(0,000 06) = 0,5rad
0,000 076 cm gyeznünk azonban, hogy az n - nL R

különbség pontos értékét gyakorlat­


ban a megfigyelt elfordulásból szá­
20.6. Fresnel többszörös prizmája mítják ki.

Fresnel végezte a kettős fénytörés első kísérleti bemutatását két körkörö­


sen polarizált sugárral. Úgy vélte, hogy ha két körkörös komponens kü­
lönböző sebességgel halad a kvarc optikai tengelye mentén, egy kristály­
felületről a levegőbe ferdén kilépve, különböző szögekben kell megtör­
niük. Mivel egyetlen kvarcprizma segítségével nem tudta megfigyelni a
jelenséget, Fresnel egy sor jobbra és balra forgató prizmát készített, me­
lyeket egymáshoz illesztett a 20.9. ábrán látható módon. Ezzel a prizma­
sorral két, körkörösen polarizált sugarat figyelt meg, amelyek közül az
egyik jobbra, a másik balra forgó volt.
Az, hogy a két sugár minden ferde felületnél egyre távolabb került egy­
mástól a következőképpen magyarázható. Az első kristályfelületre merő­
legesen beeső fénynél a két körrezgéskomponens az optikai tengely men­
tén különböző sebességgel halad. Az első ferde határvonalon keresztülha-
Ha a kísérletező számára elérhető
egy ilyen prizma, Fresnel vizsgálatai
megismételhetők, ha azt egy kis la­
boratóriumi spektrométer asztalára
helyezzük. Ha egy Nicol-prizmával,
vagy más analizátorral tanulmá­
20.9. ábra. nyozzuk az okulár által adott két
Fresnel többszörös prizmája a két körkörösen polarizált komponens bemutatására képet, akkor azok az analizátor for-
446 HULLÁMOPTIKA

gátasakor is változatlannak látsza­ ladva, az R mozgás, amely gyorsabb volt az első prizmában, lassabb lesz a
nak. Ha egy negyedhullám vastagsá­ másodikban. Az L mozgásra éppen az ellenkezője igaz. A fénytörés álta­
gú lemezt helyezünk a Nicol-prizma lános törvénye alapján ezután az egyik sugár a merőlegestől a törőfelület
elé, a két körrezgés egymásra merő­ irányába, a másik pedig a törőfelülettől a normális felé törik meg. A má­
leges sfkpolarizált rezgéssé válik.
sodik határfelületnél a sebességek újra felcserélődnek, vagyis az a sugár,
A képek ekkor felváltva, a Nicol-
amelyik az első ferde határfelületnél a normális felé hajlott, most attól el­
prizma minden 90°-os elforgatá­
sakor eltűnnek. hajlik. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a két sugár szögeltérése
minden egymást követő fénytöréssel nő.

20.7. Cornu prizmája


A kettős fénytörés a körkörösen polarizált fénynél még egyetlen kvarc­
prizmával is észrevehető, melyet az optikai tengellyel párhuzamos alapúra
vágunk [20.10. (a) ábra]. Nátriumfény és 60°-os prizma esetén, a szögel­
fordulás csak 27 ívmásodperc, vagyis az ábrán igen torzítva látjuk. Ami­
kor kvarcprizmákat használnak spektrográfokban, a színkép vonalainak
Kvarcüvegprizmákat és -lencséket még ez a kis kettőződése sem engedhető meg, különösen a nagy diszper-
néha használnak optikai műszerekben
ziójú műszerekben. E hatás kiküszöbölésére Cornu tervezett egy 60°-os,
is, de nem ott, ahol a legmagasab­
jobbra és balra forgató kvarcokból álló prizmát [20.10. (b) ábra]. A sebes­
bak a követelmények. Bár a kvarc­
üveg átlátszó, és nincs kettőstörése, ségek váltakozása miatt a fény kettőstörés nélkül haladhat, ha a prizmát
a gyártási eljárások még nem állítot­ úgy állítjuk be, hogy az eltérítése minimális legyen. A gyakorlatban min­
tak elő olyan precíziós munkákra den spektrográfban használt, 60°-os prizma ilyen típusú.
használható nagy mintákat, amelyek A Littrow-spektrográfokban csak egy fél Cornu-prizmát használnak,
elegendően homogének lennének. ami átveszi a 10.14. ábrán látható rács szerepét.

Ebben az esetben az R prizma hátsó


AB felületét [20.10. (b) ábra] tükör­
ré alakítják úgy, hogy a felületre
ezüstöt vagy alumíniumot visznek.
A fény visszatükrözésével a fél
prizmát újra felhasználjuk, amely
így ugyanazt a diszperzióját adja,
mint a Cornu-prizma. A tükör felé 20.10. ábra.
közeledő R rezgések a tükrözés után (a) Egyszerű kvarckristályprizma, (b) Cornu-prizma
L rezgésekké változnak, így kikü­
szöböltük a kettős fénytörést.
20.8. Rezgési alakok
és intenzitások aktív kristályokban
A 28.4 részben a kvarcban az optikai tengelyhez képest különböző irá­
nyokban terjedő fényt a hullámfelület segítségével tanulmányoztuk. A
jobbra forgató kvarcban pl. a hullámfelület külső köpenye jeleníti meg az
optikai tengely mentén haladó, jobbra forgó körrezgés sebességét, és egy
vele szöget bezáró elliptikus rezgés, valamint egy az ekvatoriális síkban
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 447

20.11. ábra.
Optikailag aktív kristályon áthaladó fény rezgései az optikai tengellyel különböző
szögeket bezáró terjedési irányok esetén

lévő lineáris rezgés sebességét. A 20.7. ábra (a), (b), (c) és (d) helyzetei­
ből szembenézve a fénnyel, a rezgések & 20.11. ábra szerintieknek látsza­
nak. Mindegyik rezgés a hullámfelület érintő síkjában van, és a külső kö­
penyen mindegyik ellipszis nagytengelye merőleges az optikai tengelyre,
a belső köpenyen viszont az ellipszisek kistengelyei merőlegesek az opti­
kai tengelyre. Balra forgató kvarcban a rezgések iránya felcserélődik, de
az ábrák változatlanok maradnak.
Ahogy említettük, a körkörösen polarizált fényből a lényegében lineári­
san polarizált fénybe való átmenet valójában néhány fokkal az optikai ten­
gelyen belül valósul meg. Például, kvarcban az elliptikus rezgések tengelye­
inek (a nagytengelynek a kistengelyhez való) aránya 2,37 lesz az optikai
tengelyhez 5°-kal beeső nátriumfény esetén. 10°-nál az arány 7,8-ra növek­
szik. Ezeket az arányokat használtuk a 20.11. (b) és (c) ábra rajzainál.

t A

Ahhoz ugyanis, hogy a vízszintes


komponensek kiessenek, B - AQ = 0
E

szükséges. Továbbá, mivel a függő­


leges komponenseknek a kezdeti li­
neáris rezgés értékét kell kiadniuk,
A + BQ = A, amiből következik,
E

hogy A /B = A /BQ, és az ellip­


E E 0

szisek ugyanolyan alakúak. A meg­


felelő intenzitások aránya mindkét
A 7B értéktől függeni fog, és az opti­
kai tengely irányához tartozó egység
20.12. ábra. és az arra merőleges irányhoz tarto­
Egy harmonikus, lineáris rezgés felbontása két hasonló elliptikus rezgéssé zó zérus között fog változni.
448 HULLÁMOPTIKA

Amikor egy tengelyre merőlegesen vágott kvarclapot erősen konver­


gens fénybe helyezünk egy analizátor és egy polarizátor közé, úgy, hogy a
fény a kristályon a tengelyhez különböző hajlású szögekben halad át, az
interferenciaképek (1. a 19.13. ábrát) nagyjából azonosak a kalcithoz ha­
sonló inaktív kristályoknál kapottakkal. A lényegi különbség az, hogy a
mintázat közepe - még keresztezett analizátor és polarizátor esetén is -
majdnem mindig fényes, és nem sötét. A rezgési sík forgatásának az az
eredménye, hogy egy kevés fény átjut a különben sötét sugárnyalábok
közepén. A jelenség a 19.13. (b) ábra mindkét fotóján látható.
Egy beeső, polarizálatlan sugárból keletkező két elliptikusan polarizált
sugár intenzitása mindig egyenlő lesz. A két ellipszis, mint a 20.11. ábra
(b) részén látható, állásukat kivéve egyforma. Felhasználva, hogy egy el­
liptikus rezgés úgy tekinthető, mint két egymásra merőleges és 90°-os fá-
ziseltolású lineáris rezgés együttese, a megfelelő intenzitás a fél nagy- és
kistengelyek, A és B segítségével kifejezve:

I ~ A + B 2 2
(20.3.)

Ha mindegyik sugárnak ugyanazt az A körkörösen polarizált fény szélső esetén, mivel a sugár B = A,
intenzitást kell hordoznia, függetle­
nül az excentricitástól, a lineáris rez­ I~2A 2
(20.4.)
gés amplitúdójának -Jl -szőr akko­
rának kellene lennie, mint a megfe­ és lineárisan polarizált fénynél (B = 0) a szokásos összefüggés
lelő körrezgés sugarának.
/»A 2
(20.5.)

Ha a beeső fény síkpolarizált - ahogy a 20.8. (c) ábra példájában - a


két ellipszis különböző méretű. Azért, hogy ezek az eredeti lineáris rezgés
komponenseit jelenthessék, a nagy ellipszis kistengelyének egyenlőnek
kell lennie a kisebbik ellipszis nagytengelyével, ahogy azt a 20.12. ábra
mutatja.
Polarizálatlan fény esetén, amely egyenértékű két merőleges, egymástól
független lineáris rezgéssel, ezek mindegyike két, ellentétesen forgó, kü­
lönböző méretű ellipszist hoz létre. Amikor a két balra forgatót összegez­
zük egy másik balra forgó ellipszist kapunk, a két jobbra forgatóból pedig
egy újabb jobbra forgó ellipszist, és az eredő ellipszisek ugyanolyan mé­
retűek. Ezeket láthatjuk a 20.11. ábrán.

20.9. Az optikai aktivitás elmélete

Reusch kísérlete tehát azt sugallja, A síkban polarizált fény elmélete optikailag aktív anyagokban, Reusch
hogy az optikailag aktív kristályok egy korai kísérlethez kapcsolódik. Ő azt találta, hogy amikor a síkpolari­
olyan atomi méretű rétegekből épül­ zált fény egymásra tett vékony, tengellyel párhuzamosan vágott csillám-
nek fel, amelyek egymáshoz képest kőlemezekre merőlegesen esik be, és mindegyik lemezt a megelőzőhöz
enyhén el vannak fordulva. A jobbra képest egy kis szöggel jobbra fordítjuk, a rezgés síkja jobbra fog elfordul-
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 449

forgató kristályokban a rétegek az


óramutató járásával megegyezően
épülnek fel az optikai tengely körül,
a balra forgató kristályok pedig
azzal ellentétesen. Az ismert szerke­
zetű kristályos kvarc, amely kémiai­
lag SÍO2, szintén ezt erősíti meg.

20.13. ábra.
A szilícium- és oxigénatomok spirális elhelyezkedése az optikai tengely mentén
kvarckristályokban

ni. Minél kisebb a szög az egymást követő lemezek között, a lemezköteg


annál jobban utánozza a kvarc tengely körüli forgatását.
A kvarckristály modelljének tengelyén végignézve szilícium- és oxi­
génatomok spirálisan felépülő oszlopait láthatjuk (20.13. ábra). Ezek az ato­
mi spirálok síkokat alkotnak, amelyek a forgás jelenségét idézik elő az opti­
kai tengely mentén. A 20.14. ábra jobbra, illetve balra forgató kristályain
erre a csavart szerkezetre a kisebb kristálylapok elrendezése emlékeztet.
Az optikai aktivitás elektromágneses elméletét főleg Bornnak és mun­ Born korai elméleti tárgyalását
katársainak tulajdonítjuk, amit Condon foglalt össze. Egy közönséges szi­ Hylleraas alkalmazta kvarcra, és
úgy találta, hogy tökéletesen egye­
getelő anyagban létrehozott elektromos tér a töltések szétválását okozza,
zik a megfigyelésekkel. Azóta
és a közeg polarizációját eredményezi az E irányban (15.9. rész).
Condon és mások megmutatták,
Egy optikailag aktív anyagban úgy képzeljük, hogy a töltések csavarvo­ hogy a csatolt oszcillátorok nem
nalú mozgásra kényszerülnek, így a közönséges polarizációt okozó előre­ szükségesek, és a kívánt eredmé­
haladó mozgáson túl van egy körkörös mozgása is a töltésnek, amely nyek egyoszcillátoros modellel is
mágneses jelenségeket idéz elő. Drude megmutatta, hogy ezt figyelembe elérhetők.
lehet venni, úgy, hogy egy további tagot vezetünk be az egyik szigetelők­
re vonatkozó Maxwell-egyenletbe [a (15.12.) egyenlet bal oldali tagjánál].

Az egyik kristály mind nagyban,


mind atomi szerkezetében tükörképe
a másiknak. A fenti analógiát a le­
mezkötegre nem értelmezhetjük
úgy, hogy a rezgés síkja ugyanolyan
20.14. ábra. gyorsan fordul el, mint az atomi
A kristálysíkok ábrája jobbra, illetve balra forgató kvarckristályoknál. Mindegyik rétegek, mivel ez eleve kizárná
tükörképe a másiknak a forgatás bármiféle diszperzióját.
450 HULLÁMOPTIKA

Az egyenlet megoldása ezután az optikai aktivitás jelenségét adja. Born


feltételezte, hogy minden molekula- vagy kristályegység oszcillátorok so­
kaságából áll, melyeket elektromos erők kapcsolnak egymáshoz. Szerinte
a legegyszerűbb ilyen egység szükségszerűen tartalmaz legalább négy
oszcillátort, melyek elrendezése nem szimmetrikus. Egy tetraédernek pl.
vannak szimmetriatulajdonságai, tehát semmilyen kristály, ami ilyen szer­
kezetű, nem mutathat optikai aktivitást. Ha azonban a tetraéder egy kicsit
csavarodik, az optikai aktivitás természetesen következik.

20.10. Forgatás folyadékokban


Minden folyadékmolekulát úgy kép­ A rezgési sík folyadékokkal való forgatását véletlenül fedezte fel Biot
zelhetünk el, mint egy kis kristályt 1811-ben. Azt találta, hogy a terpentin úgy viselkedett, mint a kvarc, és
egy optikai tengellyel, amely men­ olyan elfordulást hoz létre, amely arányos a fény által az anyagban meg­
tén a síkban polarizált fény elfordul.
tett úttal, és igen közel arányos a hullámhossz négyzetének reciprokával.
Mivel a folyadékban a molekulák
véletlenszerűen irányítódnak, Ilyen esetekben a forgatás magának a molekula szerkezetének tulajdonít­
a megfigyelt forgás az összes mole­ ható. Valójában a legtöbb folyadék, amely forgatást mutat, szerves vegyü­
kula átlagos hatása, és így ugyan­ let, amely összetett molekulákat tartalmaz.
olyan bármilyen irányban a folya­ Optikailag aktív anyagból és inaktív oldószerből álló folyadékoknál a
dékban. Első látásra azt gondolhat­ keletkező forgás igen közel arányos a jelen levő aktív anyag mennyiségé­
nánk, hogy a molekulák véletlen­ vel. Ez a polarizált fény igen széleskörű ipari felhasználásához vezetett,
szerű iránya a forgási jelenséget mint a cukor mennyiségének pontos meghatározásához alkalmas eszköz,
teljesen kiküszöbölheti. De minden hiszen a cukor optikailag aktív anyag, inaktív szennyeződések jelenlété­
molekulának csavarszerű atomi el­
ben. A fajlagos elfordulást vagy forgatási erősséget úgy definiálták, mint
rendezése van, és a jobbra forgató
csavar mindig jobbra forgat, függet­ az oldat minden köbcentiméterében 1 g aktív anyagot tartalmazó 10 cm-es
lenül attól, hogy melyik végéről folyadékoszlop által létrehozott forgatást. Ezt egyenletként is felírhatjuk:
nézzük.
r 1 1 0 0

(20.6.)
[p] a fajlagos forgatóképesség, d az
aktív anyag köbcentiméterenkénti
tömege gramm ban, / a fény által
megtett út cm-ben, és 6 a forgatási Általában a forgatás folyadékokban jóval kisebb, mint kristályokban.
szög. Például 10,0 cm terpentin a nátriumfényt -37°-al forgatja el. (A negatív
előjel balra forgatást vagy óramutató járásával ellentétes forgatást jelent, a
terjedés irányával szembenézve.) Az ugyanilyen vastag kvarc, ugyanak­
kor a nátriumfényt 2172°-al forgatja el. Ez az oka annak, hogy a fajlagos
elfordulás kristályoknál az 1 mm-es úthoz rendelt szögérték.
Az optikailag aktív anyagok forgatási erősségének gondos meghatáro­
zása különböző inaktív oldószerekben, enyhén eltérő eredményeket adott.
Nemcsak az oldószerek, hanem az aktív anyag koncentrációjának külön­
bözősége is eltérést okoz. A kísérletekből a forgatási erősséget kielégítően
leírja a következő egyenlet:
L, M, és N állandók, és d az aktív
anyag mennyisége az oldatban. p = L + Md + NeP (20.7.)
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 451

Ahogy a kristályoknál, az oldatban levő aktív anyagoknál is fellép a


forgatás diszperziója, hasonló módon, mint ahogy azt a 20.2. (b) ábra
kvarc esetén mutatja. Ugyanúgy, ahogy a normális diszperzió speciális
esete az anomáliás diszperziónak, amelyet közönséges, inaktív anyagok­
ban az elnyelési sávok környezetében lehet megfigyelni, úgy a normális
forgatási diszperzió is speciális esete az anomáliás forgatási diszperzió­
nak, mely az elnyelési sávoknál jön létre optikailag aktív anyagokban.

20.11. Modern hullámoptika


A főbb felfedezések, melyek a fény hullámszerűségének tulajdoníthatók, a Az évek során ezek az elvek a mik­
fényszóródás, az interferencia és a polarizáció, már 100 évvel ezelőtt roszkópok, távcsövek, periszkópok,
mind ismeretesek voltak. A huszadik század elejéig majdnem minden op­ teleszkópok, interferométerek stb.
tikai jelenséget tanulmányozott Fresnel, Fraunhofer, Huygens, Abbe, továbbfejlesztésének voltak az alap­
Airy, Foucault, Young és mások. A hullámelmélet, Fresnelnek köszönhe­ jai (1. a 10. részt). A diffrakció jelen­
ségének részletes tanulmányozása
tőén, a legaprólékosabban ad számot a megfigyeléseikről.
az elmúlt években nagyszámú, hasz­
Tekintsük a 20.15. ábrán vázolt rácsos elhajlási kísérletet. nos optikai eszköz kifejlesztésére
Ha a rácsállandó a 20.15. ábrán a fény hullámhosszának nagyságrend­ vezetett. Jóllehet az alapelvük ma­
jébe esik, csak a középső vagy az akörüli foltok képei jelennek meg F'- gyarázata elég összetett, legjobban
nél, mivel a magasabbrendű interferenciarendek elkerülik az lencsét, és a fény hullámképének felhasználá­
sával lehet őket leírni. A kvantumel­
mélet és a kvantumoptika felhaszná­
lásával magyarázható felfedezéseket
Tárgysík Képsík a 23-27. fejezetekben foglaljuk

Szűrő q |
Tűlyuk *» 1 Lézersugárból (1. 30. rész) vagy egy
erős S fényforrásból jövő párhuza­
mos egyszínű hullámok egy P tűlyu-
kon, egy F szűrőn és egy Lj lencsén
keresztül merőlegesen esnek egy
tárgysíkra az ábrán látható módon.
Ezekből a hullámokból a GyG el­ 2

hajlási rács és az lencse éles, jól


körülhatárolható Fraunhofer-féle el­
Fraunhofer-diffrakciós kép hajlási képet hoz létre a diffrakciós
1 képsíkon. Ez az L2 lencse hátsó fó­
kuszsíkja, amit néha Fourier-síknak
nevezünk. Minden rácsnyílásból jö­
vő párhuzamos nyaláb itt fókuszáló-
dik. A rácsnyílásokból, mint pl. a
G]-ből kiindulva széttartó sugarak
20.15. ábra. azonban az /' konjugált síkban fóku-
Fraunhofer-elhajlás egy G G rácsból. Az S^SQS^ elhajlási kép az F' síkban,
X 2
szálódnak, ahol magának az elhajlá­
a rács P\P képe pedig az V képsíkban van
2
si rácsnak a valódi képe létrejön.
452 HULLÁMOPTIKA

így elvesznek. Ha a rácsállandó a fényhullámhossz nagyságrendjének tíz­


vagy többszöröse, az elhajlított sugarak a különböző diffrakciós rendek­
ben egyesülnek [1. a (b) rajzot]. Ezek a rendek, amelyeket

m = 0, ± 1 , ± 2 , ±3, ±4,... (20.8.)

ad meg, megfelelnek a növekvő térbeli frekvenciáknak (periódusok vagy


vonalak centiméterenként) a kép- vagy tárgysíkon.
A Fourier-komponensekkel kifejezve: az m = 0 egyenletes megvilágí-
tottságot eredményez a képsíkon; m = ±1 szinuszosan modulálja ezt a
megvilágítottságot egy alap térbeli frekvencián, amit első harmonikusnak
nevezünk, és amelyet a rács vonalak közötti távolság határoz meg. Az
m = ±2 a második harmonikusnak felel meg, kétszeres térbeli frekvenciá­
val a képsíkon; m = ±3 a harmadik harmonikusnak stb. Minden magasabb
Fourier-komponens hozzáadása a kép élesítését szolgálja (1. a 10.1.-10.3.
részeket), közelítve az eredeti tárgy részleteit.
Ha az S , S Í , S , S ,... pontokat úgy tekintjük, mintha azok kis Huygens-
0 2 3

hullámok pontforrásai lennének, a P\P diffrakciós képük a képsíkon a


2

G\G elhajlási rács valódi képe lesz. Másképp nézve, az L lencséről jövő
2 x

hullámokat először a rács hajlítja el,, majd az lencsén újra elhajlanak,


mert ha nem lenne ott, a képsíkon egy Fresnel-féle elhajlási kép alakul­
na ki, a végtelenben pedig egy Fraunhofer-minta képződne.
Korábban azt gondolták, hogy mivel
Ezeket az alapelveket először Abbe vizsgálta a mikroszkóp elméletével
a fénynyaláb a tárgylemez alól
a tárgylencse középső részén halad kapcsolatban (1. 8.10. rész). Az lencse a mikroszkóp tárgylencséjét jel­
keresztül, a nyalábon kívüli, de még képezi, az elhajlási rács pedig a tárgylemezt, melyet az L lencsén keresz­
x

a mikroszkóp tubusán belüli sötét tül az S fényforrás világít meg. Abbe ezen tanulmányának fontos eleme az
tér nincs felhasználva, és egy kis a felfedezés volt, hogy egy nagy nyílású mikroszkóp-tárgylencse nagyobb
tárgylencse elegendő kell, hogy felbontást hoz létre, mint egy kicsi, mivel az magasabb rendű diffraktált
legyen. fényt gyűjt össze a mintadarab kicsiny tárgyairól.

20.12. Térbeli szűrés


A felsőbb matematika szempontjá­ Tekintsünk egy optikai rendszert, mely két ugyanolyan, egymástól kétsze­
ból, az elhajlási kép egy kétdimenzi­ res fókusztávolságra levő lencséből áll (1. a 20.76". ábrát).
ós tárgy kétdimenziós Fourier- A 20.16. elrendezést optikai komputernek hívják. A tárgy képét a
transzformáltja, a valódi kép pedig
rendszer első fele elhajlítja (kódolja), a második fele pedig újra elhajlítja
az elhajlási kép Fourier-transzfor-
máltja. Elhanyagolva a súlyozási (elemeire bontja). Készen állunk tehát, hogy a Fourier-síkban az elhajlási
tényezőket, a Fourier-transzformált képre maszkot helyezzünk, és a tárgy különböző alakzatait kitakarjuk,
az eredeti függvény lesz. A Fourier- meggátolva ezáltal, hogy azok a végső képsíkot elérjék. Ezt az eljárást
analízist az 5.6. részben tárgyaltuk. térbeli szűrésnek nevezzük.
Illusztrációként vegyük a 20.77. ábrán látható laboratóriumi kísérletet,
melyben lézersugarat vagy pontforrást, illetve két kiváló minőségű, egyen­
ként körülbelül 1 m fókusztávolságú lencsét használunk. Négyzet alakú
dróternyőt vagy fémhálót alkalmazva tárgyként, az elhajlási kép a leképe-
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 453

Tárgysík Fourier-sík Képsík Mivel mindkét lencsének elsődleges


és másodlagos fókuszsíkja van, ez a
rendszert öt egyenlő távolságú rész­
re osztja, melyek a következők:
az F\ tárgysík, az L\ lencse, az F^F 2

Fourier- sík, az Li lencse és az vég­


ső F képsík. A lézerből jövő párhu­
2

zamos sugarak balról érkeznek.


A ö i . 02 és Ő3 tárgypontokból szét­
ágazó sugárnyalábok az Lj-től pár­
huzamosan haladnak, az í^-höz pár­
huzamos nyalábokként érkeznek, és
az í^-n keresztüljutva a megfelelő
/ / / / ö i ' . Ö2' és Ö3' valódi képpontokba
tartanak. Ha a öi> Ő2 és Ö3 pontokat
20.76. ábra.
egy elhajlási rács nyílásainak tekint­
Szimmetrikus, jól korrigált lencsék olyan optikai rendszert alkotnak, amely
jük (1. 20.15. ábra), a rácsból kiin­
lehetővé teszi a térbeli szűrést. Ezt az elrendezést optikai komputernek nevezzük
duló párhuzamos sugárnyalábok egy
Fraunhofer-féle elhajlási képet al­
kotnak az Fi' másodlagos fókuszsí­
Higanyív Drótháló tárgy
kon (1.10.3. ábra).

Tűlyuk
Diffraktált fény a
vízszintes nyílásokból

A drótháló valódi képe


Diffraktált fény a ^2
függőleges nyílásokból

Szem

20.77. ábra.
Laboratóriumi kísérlet térbeli szűrésre. Optikai komputer, melyben a tárgy egy drótháló
454 HULLÁMOPTIKA

(a) (b)
y
B C

• ••••• •
•••••••••
D

A Q A' • • • • • • *
•••••••••
2

D' • ••••• •
B'

Tárgy vagy képsík Fourier-sfk


20.18. ábra.
Korrelációs ábra a tárgy és a képernyő között. A leképzési síkot
a 20.17. ábra mutatja

zési síkon egy kétdimenziós, egyenlő távolságokban levő fényfoltokból


álló minta lesz, míg a valódi kép a képsíkon az ernyő fordított képe (1. a
20.18. ábrát).
Helyezzünk el egy rést a leképzési síkon, forgassuk el a rendszer köze­
pe körül, amíg a függőleges fényfoltoszlopot át nem engedi. A megfigyelő
a háló vízszintes drótjait látja, a függőleges drótoknak viszont a nyomait
sem. Úgy forgatva a rést, hogy csak a vízszintes fényfoltsor jusson rajta
keresztül, csak a függőleges drótok válnak láthatóvá. A rés 45°-os vagy
más szögű elforgatásai, amelyek más-más fényfoltsorokat engednek át, a
kísérlethez tartoznak, és érdemes őket megszemlélni.
Ha egy közepén kis kerek lyukkal ellátott maszkot helyezünk a lekép­
zési síkra, úgy, hogy csak a középső fényfolt jusson rajta keresztül, a kép­
ernyő csak egy egyenletesen megvilágított mezőt mutat. Ha több maszkot
készítünk, rajtuk kis lyukakkal, hogy bizonyos szimmetrikusan elhelyez­
kedő fényfoltokat átengedjen, másokat pedig eltakarjon, néhány igen ér­
A modern optika tudománya fel­ dekes és tanulságos jelenség figyelhető meg a képernyőn. Például a kö­
használja ezeket a magasrendű eljá­ zépponton vízszintesen átmenő rés esetén, a két m = ±1 fényfolt takarva
rásokat, úgy, hogy eltakarják egy van, és a megfigyelt minta függőleges, egymástól a rendes távolság felére
tárgy elhajlási képének részeit, hogy levő drótok sorává változik. Ezek a kísérletek a sorok, illetve a tárgyban
megváltoztassák a kép jellemzőit. levő nyílások és a Fourier-síkban a Fourier-komponensek kapcsolatát il­
lusztrálják, és azt, hogy mi látszik a végső képsíkon.
A térbeli szűrés egy kitűnő példáját látjuk a 20.79. ábrán.
Két keskeny maszkot, melyet a (d) fotón feketén látunk, gondosan
feltettek a Fourier-síkra, hogy eltakarja és eltávolítsa a fényfolt mintát, így
megakadályozva minden magasabb rendet, hogy elérje az F végső képet2

a fotólemezen. A maszkokon túljutó fénysugarak elérték a végső kép


összes pontját, így egy olyan teljes képet hoztak létre, melyen az eredeti
montázs vízszintes vonalai alig látszanak.
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 455

A valódi, 20.19. ábrán látható fotókat Pasadenaban, a Jet Propulsion


Laboratory-ban készítették. Az optikai komputer fényforrását egy 20x-os
mikroszkóp tárgylencséje állította eló', egy 10 /ím-es tűlyuk segítségével,
melyet arra használtak, hogy kiszűrje a térbeli zajokat a 6328 Á hullám­
hosszú fényt kibocsátó lézersugárból (1. 25.79. ábra). Egy légréssel ellá­
tott kettó's lencse a széttartó nyalábot 15 cm átmérőjű párhuzamos sugárrá
kollimálja 1/10 A-ra sík hullámfronttal. Az L, leképző lencse a 20.76. áb­
rán, valamint a visszatranszformáló lencse ugyanolyanok, és a leképző

Itt a holdfelszín egy fotómontázsát


látjuk, amely több, egymáshoz il­
lesztett vízszintes filmsávot tartal­
maz. A filmcsíkokat a Lunar Orbi­
ter 1 közvetítette a Földre, ahogy
a Hold körül keringett. Ezt a fotót
a 20.16. ábra tárgysíkjára helyezték,
egy fotólemezt pedig a Fourier-síkra
tettek. Amikor a lemezt exponálták
és kinyomtatták, a (b) rajzon látható
fotót nyerték. A Hold mint egész ad­
ta a foltos elhajlási képet, és az egy­
más mellett elhelyezkedő' sávok kö­
zötti, közel szabályos közű vonalak
okozták az alig észrevehető függőle­
ges pontmintát.

20.19. ábra.
(a) A Lunar Orbiter montázs fotója a Hold felszínéről, (b) Az (a) montázs
Fraunhofer-féle elhajlási képe az optikai komputer Fourier-síkjában készült,
(d) A (b)-beli függőleges pontminta kiszűrésére szolgáló maszk alakja,
(c) A képsíkban készült fotó. A Fourier-síkba tett (d) szűrővel majdnem
kiküszöbölték a montázs vízszintes vonalait. Figyeljük meg a hegyek koncentrikus
gyűrűmintáját az (a) és (d) ábrán, mely egy óriási meteor becsapódását sejteti
a Hold korai történelmében. (Forrás: Dávid Norris and Thomas Bicknell, Jet
Propulsion Laboratory, California Institute of Technology.)
456 HULLÁMOPTIKA

sík két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Konfokális párt alkotva


egy 1 0 x 1 0 cm-es területet képeznek le az Lj tárgysíkról az L képsíkra,
2

100 vonalpáros milliméterenkénti felbontással. Ezt a két, kiváló minőségű


lencsét 6328 Á-ös fényre tervezték, és arra, hogy sík, torzításmentes képet
adjon. Mindegyik lencsének öt, légréssel ellátott eleme van egy 28 cm
átmérőjű foglalatban, 63 cm hosszúságban, 115 kg-os súllyal.

20.13. A fáziskontraszt-mikroszkóp
F. Zernike (1888-1966). A fizika A szem könnyedén észreveszi az intenzitásváltozás okozta amplitúdókü­
professzora volt a hollandiai lönbségeket, de nem látja közvetlenül a fázis változását. így, amíg a mik­
Groningen Egyetemen. 1953-ban roszkóp tárgyasztalán a tárgy színes, átlátszatlan vagy fényelnyelő, az a
Nobel-díjat kapott a fáziskontraszt képen látható. Ha azonban a tárgy átlátszó, és törésmutatóban vagy vas­
elvének felfedezéséért.
tagságban kevéssé különbözik a környezetétől, általános esetben nem lát­
ható. Mégis lehetséges, hogy az ilyen tárgyak okozta fázisváltozást ampli­
túdóváltozássá alakítsuk a végső képen. Az ún. fáziskontraszt-mikrosz­
kóp, melyet Zernike tervezett 1935-ben, ezen a módon működik.
Ha nem okozna a tárgyasztalon levő tárgy fényelhajlást, ezt a fényt az
O tárgylencse első két lencséje újra fókuszálná, hogy a P fázislemezen egy
D képet hozzon létre.

A 20.20. ábra mutatja a műszer fel­


építését. Az (a) ábra mutatja a mik­
roszkóp két fontos kiegészítését: a P
fázislemezt és a D gyűrűrekeszt. Az
utóbbit a C tárgylemez alatti kon-
denzor fókuszsíkja elé helyezik, és a
fényforrás képét az M homorú tükör
a D-re fókuszálja. Az S tárgylapon
levó' tárgyat így egy párhuzamos 20.20. ábra.
üreges fénykúp világítja meg. A fáziskontraszt-mikroszkóp optikai részei
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 457

ModuAáAtVvuAtóm, Fázis
(a) Diffraktált hullám
Zavartalan hullám A n

Amplitúdók
Fényes kontraszt

(c) Amplitúdók
Sötét kontraszt

2 0 . 2 7 . ábra.
Hullámok vektorábrái a tárgylencse Fourier-síkjánál egy fáziskontraszt­
mikroszkópban: (a) A fázislemezre érkező hullámok relatív fázisai, (b) fényes
kontraszt, illetve (c) sötét kontraszt megvilágításnál

Ez a fázislemez a tárgy transzformáltját tartalmazó síkon látható. Jel­


lemzően egy üveglapból áll, amelyre egy gyűrű alakú, átlátszó anyagból
készült réteget gőzölnek fel olyan vastagon, hogy az a zöld fény hullám­
hosszának egynegyedével növelje meg a fény útját. Ennek a késleltető
gyűrűnek a mérete D képéhez illeszkedik.
Tegyük fel, hogy egy kis, átlátszó tárgy a tárgylemezen egy kis d szög­
gel késlelteti a rajta áthaladó fényt, a tárgylemez akadálymentes részén át­
haladó fény fázisához képest [1. 20.21. (a) ábra]. Könnyen bebizonyítható,
hogy egy ilyenfajta fáziseltolás modulált hullámot hoz létre, amelyet a za­
vartalan hullám, és az új, kb. nl2-vú késleltetett fázisú elhajlított hullám
összege ad meg. Ezt a késleltetett hullámot általában változó térbeli szer­
kezet jellemzi, és így viszonylag széles és összetett elhajlási képet hoz lét­
re a P Fourier-síkon. Az egyszerűség kedvéért ezt egy egyréses elhajlási
képen láthatjuk a 20.20. (b) ábrán. A fény nagy része ebben az elhajlított
hullámban így elkerüli a gyűrűt. A zavartalan hullám nem hajlik el, és csak
a vastagabb, gyűrű alakú rétegen halad keresztül, ahol a szórt fényhez
képest 7r/2-es fáziskésésen megy át. így a fázislemez a kettőt fázisba hoz­
za, és a végső kép megfelelő pontjainál intenzitásnövekedést eredményez
[1. 20.27. (b) ábra]. A diffraktálható tárgy képét aztán a negatív vagy fé­
nyes kontraszttal tesszük láthatóvá.
Nyilvánvaló tehát, hogy fázisválto­
A pozitív vagy sötét kontrasztnál a gyűrű alakú fázislemezt vékonyabb­
zást hozva létre a Fourier-síkon,
ra készítik, hogy a közvetlen fény fázisban előbbre legyen az elhajlított
vagyis a tárgylencse hátsó fókusz­
fénnyel. Az interferencia a képen így gyengítő, a tárgy pedig sötét [1. síkján, egy, az áthatoló sugarának
20.27. (c) ábra). Az eredmény javítása érdekében általában egy fémfilmet csak az optikai útját befolyásoló
helyeznek a fázislemez gyűrű alakú részére, hogy azt fényelnyelővé te­ tárgyat láthatóvá tehetünk, feltéve
gye, mivel másképpen a zavartalan fény túl erős lenne az elhajlított fény­ természetesen, hogy egy ilyen tárgy
hez képest, és a kioltó interferencia nem lenne eléggé teljes. elhajlási képet hoz létre.
458 HULLÁMOPTIKA

20.14. Schlieren-optika
Eredetileg ezt a módszert arra fejlesztették ki, hogy megfigyelhessék azo­
kat a lökéshullámokat, amelyek a ballisztikában a lövedékek, sugárhajtású
repülőgépeknél pedig a szárnymetszet körül jönnek létre, amikor ezen tár­
gyak szuperszonikus sebességgel repülnek.
Vegyünk egy szimmetrikus lencserendszert az egyréses elhajlási kép ta­
nulmányozásához (1. 20.22. ábra).
Az 5 réssel párhuzamosan egy K késélt helyezünk el ebben a diffrak­
ciós képsíkban, és azt egy mikrométercsavarral lassan emeljük. Ahogy a
A tükrös rendszerű schlieren-szerke- késéi keresztezi az elhajlási kép középső, fényes részét [1. (b) rajz], a min­
zetben nagy, tengelyen kívüli, pre­ ta alsó fele eltűnik a kamera vagy a megfigyelő szeme elől. Épp a közép­
cíziós módon előállított parabolikus ső, maximum (a nullád rendű fény) kioltása előtt, a látómező viszonylag
tükröket alkalmaznak, és a párhuza­ sötétté válik (ezt néha sötétháttér-állapotnak is hívják), és a lökéshullámok
mos sugarú fény az üveglemezre láthatóvá válnak. A fázisváltozások az egyik oldalon levő magasabb rendű
merőlegesen halad át a szélcsator­
interferenciák között, melyeket a (b) rajzon szaggatott vonallal jelöltünk,
nán. Ezek a lemezek egy hullám­
erősítő és gyengítő interferenciamintákat hoznak létre (1. 20.23. ábra).
hossznyi tűréssel vannak síkra csi­
szolva, és a végső képet alig rontják. A 20.22. ábrán látható schlieren-szerkezetben a lencséknek és a szél­
Széles spektrumú fényforrások lehe­ csatornaablakoknak az elérhető legkiválóbb minőségűeknek kell lenniük,
tővé teszik, hogy színes filmet alkal­ mivel az üveg felszínében vagy az üvegsűrűségben levő minden tökélet­
mazzunk a fényképezőgépben, így lenség tisztán látható lesz a látómezőben. Bár a lencsék kromatikus hibáját
már sok színes schlieren-rendszert javítani lehet, a másodrendű hatások zavaróak, így az elmúlt években
készítettek. ezüstözött tükröket alkalmaztak (1. 20.24. ábra).

Konjugált síkok
A rés előtt egyszínű fényt alkalmaz­
va, a P konjugált síkon egy Fraun­
hofer-féle elhajlási kép figyelhető
meg (1. 8.4. ábra). A két egyforma
lencse közé szélcsatornát, annak
közepébe pedig egy rögzített, dif-
fraktáló tárgyat helyezünk, mint pl.
egy puskagolyót vagy egy sugárhaj­
tású repülőgép modelljének fémle­
mezét. Ahogy a szuperszonikus lég­
áram elhagyja a tárgyat, lökéshullá­
mok alakulnak ki körülötte, meg­
változtatva a levegő törésmutatóját
a különböző területek nyomáskü­
lönbségének megfelelően. A törés- 20.22. ábra.
mutató változásai elhajlási képeket Schlieren-optika a ballisztikához és az ultraszonikus szélcsatorna­
hoznak létre, melyeket az L vetít a
2 tanulmányokhoz; (a) szimmetrikus lencserendszer; (b) Fraunhofer-féle elhajlási
P síkra. kép egyetlen rés esetén
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 459

20.23. ábra.
Egy schlieren-fotó szuperszonikus lökéshullámokról egy repülő alakja körül

Parabolikus

reflektor
20.24. ábra.
Homorú, parabolikus tükröket használó schlieren-optika
460 HULLÁMOPTIKA

Gyakorló feladatok

20.1. Az optikai tengelyre merőlegesen elvágott kvarclemezt használunk sík­


ban polarizált fény 90°-os elforgatására. Mennyi a vastagsága a lemez­
nek, ha a felhasznált fény 5461 Á hullámhosszú zöld fény?
Megoldás:
3,524 mm
20.2. (a) Milyen vastag az a kvarclemez, amelyet az optikai tengelyre merőle­
gesen vágtak el és 720"-os forgatást végez a A = 5086 Á hullámhosszú
síkpolarizált fényen? (b) Rajzolja fel egy teljes milliméterpapírra a kvarc
fajlagos forgatatását a 4000-7000 Á közötti tartományon (1. 20.2. (b) áb­
ra) , (c) A rajz segítségével állapítsa meg, mely hullámhosszak hiányoz­
1

nak, ha síkban polarizált fényt bocsátunk át a kristályon, és a fényt spekt­


roszkóppal vizsgáljuk! A polarizátor párhuzamos az analizátorral.
20.3. Számítsa ki A és B értékét a forgás diszperziójára vonatkozó Cauchy-
egyenletben, felhasználva a 20.1. táblázat értékeit A = 5086 Á és 5893 A-
re!
20.4. Egy 3968 Á hullámhosszú ibolya fény megtörik egy 60°-os kvarcpriz­
mán, amely úgy van metszve, hogy az optikai tengely az alappal párhu­
zamos. Mekkora a szög a jobbra, illetve balra forgó, körkörösen
polarizált sugarak között, ha azok a minimális eltérülésnél vagy ahhoz
közel törnek meg (1. a 18.1. és a 20.1. táblázatokat)!
Megoldás:
32 ívmásodperc vagy 0,0101°
20.5. Egy 5,639 cm hosszú, kristályból kivágott kvarcrúd végei az optikai ten­
gelyre merőlegesen vannak lecsiszolva. A rudat polariszkópba helyezzük
keresztezett polarizátorral és analizátorral, és a rendszeren fehér fényt
bocsátunk át. A terjedő fényt spektroszkópban vizsgáljuk, (á) Egy teljes
méretű (21,59 cm x 27,94 cm) milliméterpapír segítségével rajzolja fel
az elfordulási görbét a 4000-7000 Á hullámhossztartományra vonatko­
zóan! (b) A rajz alapján állapítsa meg, hogy milyen hullámhosszak hiá­
nyoznak a spektrográfban! Mi a (c) legkisebb és a iá) legnagyobb elfordu­
lás a hiányzó hullámhosszak esetén?
20.6. Síkpolarizált fény esik merőlegesen egy síkpárhuzamos kvarclemezre,
mely az optikai tengelyre merőleges iránytól 5°-os szöget bezáróan van
elvágva a 20.8. (c) ábrán látható módon, (a) A 20.8. részben megadott
tengelyarányokat felhasználva rajzolja fel a két megtört sugár, L és L
0 R

rezgési alakjait! (b) Szerkessze meg a kilépő fény eredő rezgési alakját,
ha a lemez olyan vastag, hogy ezen sugarak között 90°-os fáziskülönb­
séget hoz létre!
20.7. Cukoroldatok okozta elfordulás mérésénél az elérhető pontosság, egy
analizátor szokásos kioltópontját használva, nem elegendő. Az eredmé­
nyek javíthatók, ha a polarizátor változtatásával létrehozott két szomszé­
dos mező intenzitásait igazítjuk egymáshoz. Ekkor két, egymással egy
kis a szöget bezáró, lineárisan polarizált sugarat hozunk létre. Vizsgálja
a szerkezet működését úgy, hogy felrajzolja a két mező intenzitásait az
analizátor egy teljes elforgatására! Legyen a = 10°!
OPTIKAI A K T I V I T Á S ÉS A M O D E R N H U L L Á M O P T I K A 461

20.8. Mekkorának kell lennie az a szögnek a 7. feladatban, hogy 1 ívperc mér­


tékű elfordulást tudjunk mérni, feltéve, hogy a szem 2%-os intenzitáskü­
lönbséget tud érzékelni a két mező között?
Megoldás:
6,659° (1. 20.25. ábrát)

0,008

0,007

-5 -4 -3 -2 - 1 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
-a-

20.9. Egy ismeretlen oldatról feltételezzük, hogy 1-glükózt tartalmaz, és sem­


milyen más optikailag aktív anyagot nem. Mekkora az 1-glükóz koncent­
rációja, ha az oldat 15 cm hosszúságú része a nátriumfényt 25,6°-al
forgatja el [p\ = -51.4° I-glükóz esetén?
Megoldás:
33,20 g/l
20.10. 14,50 g szacharózt vízben oldunk, az oldat térfogata 60 cm . Ha ezt egy 3

15 cm hosszú polarimétercsőbe helyezzük, a nátriumfény polarizációs


síkját 16,8°-al jobbra forgatja. Mennyi szennyeződés van a mintában
[p] = 66,5° szacharóz esetén?
20.11. Egy optikai komputer tárgysíkján durva hálójú rácsozás helyezkedik el,
40 nyílás centiméterenkénti sűrűséggel. Mindkét lencse fókusztávolsága
100,0 cm. Mekkora a fényfoltok távolsága a Fourier-síkon, ha 6943 Á
hullámhosszú lézerfényt alkalmazunk?
Megoldás:
2,777 mm
20.12. 30 drót per centiméter sűrűséggel négyzet alakú rács vagy szövetháló he­
lyezkedik el egy optikai komputer tárgysíkján. Mekkora a fényfoltok tá­
volsága a Fourier-síkon, ha a lencsék fókusztávolsága 90,0 cm, és az al­
kalmazott lézerfény hullámhossza 6328 Á?
Megoldás:
1,709 mm
462 HULLÁMOPTIKA

20.13. A 60°-os csúcsszögű Cornu-prizmát jobbra, illetve balra forgató kvarc­


kristályokból készítették. Lásd a 20.10. ábrái. A bal felületre 3968 Á
hullámhosszú párhuzamos fény esik, és a felső, megtört sugár a prizmá­
ban pontosan a tengelyek mentén halad. Tegyük fel, hogy a törésmutatók
a 20.2. táblázatban adottak. Határozza meg (á) a polarizálatlan sugár
beesési szögét az AC felületen, és (b) a felső sugár törési szögét, ahogy
az elhagyja a prizmát az AD felületen! Határozza meg (c) az alsó sugár
törési szögét, ahogy az elhagyja az AC felületet, (d) az alsó sugár beesési
szögét az AB felületen, és (f) az alsó sugár törési szögét az AD felületen!
Használjon kilenc vagy tíz számjegyű számológépet!
Színtan 21. fejezet

Az ember a külvilágról érzékszerveivel vesz tudomást. Öt érzékszervünk


közül (látó-, halló-, tapintó-, ízlelő- és szaglószerv) a legfontosabb a látás
szerve, a szemünk. Az összes információ több mint 90%-át ez továbbítja
számunkra a környezetünkből.
Szemünk a nappali fényben színesen látja a világot. Bár az emberi szem
alapvetően a látható spektrumnak csak három tartományát: a vöröset, a
zöldet és a kéket tudja megkülönböztetni, ebből a három színélményből a
látási információt feldolgozó emberi agy több milliónyi színárnyalatot va­
rázsol elénk.
A színek több szempontból is fontosak számunkra. Hangulatunkat be­
folyásoló hatásukat pl. belsőépítészek tudatosan fel is használják. A vörös
szín pl. élénkít, a zöld nyugtat, míg a kék segíti a logikus gondolkodást. A
fény és a színek hiánya valósággal búskomorrá teszi a sarkkörön túl
élőket a hosszú tél folyamán, de még a mi rövidebb teleink után is bámu­
latosan jó hatásúak az első tavaszi fények és színek. Modern korunkban
termékeink színét a minőség egyik fontos jellemzőjének tartjuk. Nemcsak
a nyomdai, kozmetikai, textilipari termékek, de az élelmiszerek, konzer­
vek, gyümölcsök, húsok színétől is elvárjuk, hogy pont a megfelelő le­
gyen; s ha nem olyan, nem lesz eladható az igényes külföldi piacokon. A
színek fontos információkat is hordozhatnak. A közlekedésben a piros a
tiltás, a zöld a szabad haladás jele, míg a sárga színnek figyelemfelkeltő
szerepe van. Európában a fekete szín a gyászt, a fehér az ártatlanságot jel­
képezi. A színszimbolika különösen fontos a népművészetben. A színek­
nek különböző kultúrákban eltérő jelentése van.
Mindaz, ami a színekkel kapcsolatban igaz egy ép színlátó számára,
egészen másként igaz egy színtévesztő, vagy egy színvak számára, aki a
színeket nem olyan szemmel nézi, mint az ép színlátó. Minthogy a színté­
vesztők száma jelentős (Magyarországon kb. 400 000 színtévesztő ember
él), érdemes azzal is foglalkozni, hogyan látják ők a színeket.
464 HULLÁMOPTIKA

21.1. Történeti áttekintés


Hogy milyen fontosak életünkben a színek, az is mutatja, hogy hány és
hány tudós, fizikus, orvos, matematikus, festő, fiziológus, költő és filozó­
fus kutatta az elmúlt évszázadok során a színek, a színes látás titkait.

21.1,1> A színtan kutatói

Leonardo da Vinci, a híres reneszánsz festő és tudós, a 15-16. század for­


dulóján talán az első volt, aki tudományos alapossággal, a jelenségek gon­
dos megfigyelésével kereste a színek, a fények és az árnyékok törvénysze­
rűségeit. Az volt a terve, hogy könyvet ír a művészetről, és ebben egy
színelméleti fejezetet is szándékozott írni.
Isaac Newtont, a 17-18. század fordulóján egészen más szempontból
érdekelték a színek. Fizikusként üvegprizmával kísérletezve felfedezte,
hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható, majd ismét fehér fénnyé
Színkörében 7 szín szerepel: vörös, egyesíthető. Newton a szivárvány színeit kiegészítette az abban nem talál-
narancs, sárga, zöld, indigó, kék és ható, de a festőanyagok között akkor már létező bíbor (vagy lila) színnel,
ibolya. és a színeket egy kör mentén helyezte el.
Le Blond frankfurti rézmetsző a 18. század közepén rájött, hogy három
színnel, a sárga, vörös és kék színek egymásra nyomásával a színkör min­
den színét, sőt azok finom átmeneteit is meg tudja valósítani. O tekinthető
tehát a háromszín-nyomás feltalálójának, bár vele egyidőben hasonló
megoldásra jött rá egy vetélytársa, a párizsi Gautier is.
Mayer Tóbiás, a kiváló göttingai matematikus a 18. század közepén a
színárnyalatok rendszerbe foglalásában ért el jelentős eredményt. A há­
rom alapszínt, a vöröset, a sárgát és a kéket egy háromszög egy-egy sar­
kába állította. A háromszög oldalain a mellette fekvő csúcsokon ábrázolt
színek keverékeit helyezte el, míg a háromszög belsejébe a mindhárom
alapszínt felhasználó keverékszíneket.
Róla nevezik a színvakságot dalto- A színvakság első pontos leírását a kémikus Dalion hagyta ránk, aki sa-
nizmusnak. ját magán végezte megfigyeléseit a 18. század végén.
A „költőfejedelem", Goethe a 18-19. század fordulóján igen elmélyült
színtani kutatást folytatott. Főleg a színek fiziológiai-lélektani vonatkozá­
sai érdekelték. A kiegészítő színekkel, a színes utóképekkel, a színek
pszichológiai hatásaival kapcsolatos megfigyelései és megállapításai ma is
helytállóak. „Mindazt, amit költőként alkottam, nem sokra tartom. Kiváló
költők éltek koromban, még kiválóbbak előttem, s hasonlóan kiválóak
fognak élni utánam. De hogy századomban a színtan bonyolult tudomá­
nyában én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat, erre büszke vagyok." -
írja Színtan című művében. Tanítványát, Schopenhauert, maga Goethe
oktatta színelméletre. Schopenhauer volt az első, aki szerint a színérzet
létrejöttében az agyműködésnek igen jelentős szerepe van.
SZÍNTAN 465

Helmholtz a 19. században a spektrum hullámhosszainak és az általuk


kiváltott színérzet kapcsolatát vizsgálta. A mai színelmélet alapját a Young-
Helmholtz-féle háromszínelmélet képezi. Lényege, hogy az emberi szem a
színeket három különböző típusú receptorral értékeli, a vörösre érzékenyt
protossal, a zöldre érzékenyt deuterossal és kékre érzékenyt tritossal.
A 19. századi tudós optikus, Maxwell, az elektromágneses fény elmélet
megalkotója, a színtant is fontos felfedezésekkel gazdagította. Elsőnek
dolgozott ki egy színmérő eljárást, amelyhez forgó színtárcsát alkalmazott.
A német fiziológus, Hering a 19. században a színlátás pszichofizikai
feltételeinek kutatásával és a színérzékelő pigmentek működésének vizs­
gálatával járult hozzá a színfan fejlődéséhez.
A színvakság és a színtévesztés mérésére lord Rayleigh dolgozott ki
először egy módszert a 19. század végén. Ezt a módszert és az általa
tervezett műszert, az anomaloszkópot napjainkban is használják.
A 20. században felgyorsult a színekkel kapcsolatos ismeretek bővü­
lése. A három színérzékelő receptor spektrális érzékenységének mérésére
parányi intenzitású fényt vetítettek az élő emberi szembe, és a visszavert,
még csekélyebb intenzitású fény spektrumát bravúros méréstechnikával Az első méréseket Wald végezte
detektálták. A mérések egyre finomodtak, de a mérési eredmények az 1945-ben, majdCrawford 1949-ben,
Rushton 1959-ben, Marks, Dobelle
egyes szerzőknél jelentős különbségeket mutatnak. Ennek oka feltehető­
és MacNichol 1964-ben, végül
leg az, hogy a vizsgált emberek színérzékenysége sem volt azonos, de
Estevez 1979-ben.
még inkább az, hogy a mérési körülmények is eltérőek voltak. Különösen
nagy nehézséget okozott az, hogy a három receptor spektrális érzékenysé­
gi tartománya a spektrum jelentős részében átfedi egymást.
Walvaren és Bouman 1966-ban úgy találta, hogy a három receptor érzé­ Feltevésük szerint az érzékenységek
kenysége nemcsak spektrálisan tér el, hanem nagyságuk sem azonos. Sze­ aránya a következő:
rintük legérzékenyebb a protos, legkevésbé érzékeny a tritos. protos : deuteros: tritos =
= 4 0 : 2 0 : 1 (21.1. ábra)
A 20. században megfogalmazódott az igény a színek számszerűsíté­
sére, mérésére is. 1905-ben Munsel amerikai festőművész egy mintegy
4000 tagból álló közel egyenközű színmintagyűjteményt és egy színrend­
szerezést dolgozott ki. Ezt a színrendszert igen elterjedten alkalmazzák
ma is. A másik fontos színrendszert és színmintagyűjteményt a német ké­
mikus-fizikus Ostwald hozta léte 1939-ben. Ez a rendszer a színharmóni­ Ezeken kívül még számtalan szín-
ákon alapul. mintagyűjtemény és színrendszer
Az építészek számára dolgozta ki a Coloroid színrendszert és színmin­ ismeretes, szinte minden szakma ki­
tákat a magyar Nemcsics professzor 1980-ban. Ez a színrendszer a szín­ dolgozta a maga színmérési rendsze­
preferencián alapul. rét.

21.1.2. A színekkel foglalkozó szervezetek

A Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság 1931-ben kezdte meg a szí- Commission Internationale de


nekkel kapcsolatos terminológia és a színmérés szabványosítását. l'Eclairage; CLE
1964-ben egy „kiegészítő" színmérőrendszert is bevezettek. Ezek a MSz9620
nemzetközi szabványok a magyar szabványokban is helyet kaptak.
466 HULLÁMOPTIKA

A CIE az egész világra kiterjedő nonprofit szervezet. Minden 4. évben


nemzetközi konferenciát, és azt követően szekciótalálkozókat tart.
Association Internationale de la A másik nagy nemzetközi színbizottság az AIC. Ennek is van magyar
Couleur nemzeti bizottsága. Míg a CIE elsősorban a világítással kapcsolatos mé­
réstechnikai kérdésekkel foglalkozik és ezen belül a színek méréstechni­
kájával, addig az AIC fő célja a színekkel kapcsolatos tudományos, művé­
szeti és oktatási munka koordinálása. Az AIC is 4 évenként tartja nemzet­
közi konferenciáját, de a CIE-hez képest 2 év eltolással.
Magyarország a színekkel kapcsolatos kutatásban élen jár. A CIE és az
AIC magyar szekcióin kívül a MTESZ-ben a Kémikusok Egyesületének
is van egy jól működő Kolorisztikai Bizottsága, amely 2 évenként nem­
zetközi részvételű Kolorisztikai Szimpóziumot szervez.

21.2. Mit nevezünk színnek?

A Magyar Szabvány (MSz 9620) Színesnek nevezzük a fényforrásokat, ha különböző hullámhosszúságon,


definíciója szerint a szín „A látható eltérő intenzitással sugároznak. Színesnek nevezzük a felületeket, ha kü­
sugárzásnak az a jellemzője, lönböző hullámhosszakon más-más mértékben verik vissza a fényt. Szí­
amelynek alapján a megfigyelő a nesnek mondjuk az átlátszó anyagokat is, ha különböző hullámhosszakon
látótér két azonos méretű, alakú és más-más mértékben bocsátják át a fényt. Azt mondhatjuk tehát, hogy a
szerkezetű, egymáshoz csatlakozó szín a szemünkbe érkező fénynek azon tulajdonsága, hogy különböző hul­
része között különbséget tud tenni, lámhosszúságú összetevői nem azonos intenzitásúak.
és ezt a különbséget a megfigyelt
A fény színességét nemcsak az ember képes érzékelni, hanem más álla­
sugárzások spektrális eloszlásának
eltérése okozhatja". tok is, pl. a kutyák, a macskák és a lepkék, a rovarok és a madarak. Mind­
egyik kicsit másképpen, a saját spektrális érzékenységének megfelelően.
Köznapi értelemben ezek az állatok is mind színesen látnak.
A színtan tudományterületén azonban a szín fogalmát teljesen az em­
beri színlátáshoz kapcsoljuk. Színnek csak azt a spektrális élményt nevez­
zük, amelyet az emberből (méghozzá az átlagos, ép színlátású emberből)
vált ki a színes fény.
Színmérésről is csak akkor beszélünk, ha olyan mérőműszert, illetve
mérési eljárást sikerül alkalmaznunk, amely modellezi az ember színlátá­
sát, és számokkal is azt írja le, amit az ember érzékel.
Hogyan látja hát az ember a színeket? Erről szól a következő fejezet.

21.3. A színes látás


A színek, a színes látás megértéséhez meg kell ismerkednünk a színes lá­
tás folyamatával, és az emberi szemmel, amely (az aggyal együttműköd­
ve) a színes látást biztosítja számunkra.
SZÍNTAN 467

2 1 3 . 1 . Az emberi szem szerkezete

A 21.1. ábra a jobb oldali emberi szem egyszerűsített vízszintes metszetét


ábrázolja. Szemünk golyó alakú, kb. 25 mm átmérőjű szerv. Falát három,
egymástól különálló, de egymásra simuló réteg alkotja. A legkülső a ru­
galmas rostos szövetű 2 ínhártya. Elülső része a 3 szaruhártyába megy át.
A 4 középső réteg hátsó kétharmadát az erekkel dúsan átszőtt 5 érhártya
alkotja. Első egyharmadát a 6 sugártest képezi, és az alkalmazkodáshoz
szükséges 7 izomban végződik. Legbelső, megvékonyodott, kerek része a
8 szivárványhártya, amelyet egyénenként különböző színűnek látunk. Az
iris közepén találjuk a kör keresztmetszetű 9 látólyukat (pupilla).
A szivárványhártya és a szaruhártya közötti üreget, az elülső csarnokot A tárgyakról alkotott éles kép látá­
a 10 csarnokvíz tölti ki. A belső réteget a természet különleges alkotása, a sához szemgolyónkat úgy forgatjuk,
11 ideghártya (retina) alkotja. Az ideghártya vastagsága csak néhány szá­ hogy a kép a látógödör területére
zad milliméter. A pupillával szemben fekvő ellipszis alakú 12 sárga folt essék.
közepén a 13 kis mélyedés a látógödör (fovea centralis), a legélesebb látás
helye.
A látógödörtől az orr felé mintegy négy milliméter távolságban találjuk A vakfolt területe 1,5-2,1 mm kö­
2

a 14 látóideg belépései helyét, a 15 vakfoltot, ahol idegvégződésekkel zött ingadozik.


nem találkozunk, tehát ezzel a résszel nem látunk.
A 16 üvegtestet kocsonyás, átlátszó anyag alkotja. Ez biztosítja a szem­ A szemlencse keresztmetszete nem
golyó csaknem tökéletes gömb alakját, amely egy hasonlóan tökéletes homogén, hanem egymást burkoló,
gömb alakú üregben foglal helyet. a hagyma keresztmetszetére emlé­
keztető rétegekből áll. Ezeket egy
külső rugalmas tok fogja körül.

6
16 17
11

21.1. ábra.
Az emberi szem vázlatos vízszintes metszete (jobb szem)
468 HULLÁMOPTIKA

A 17 szemlencse átlátszó, színtelen, kétszer domború rugalmas test.


Hátsó görbülete erősebb.
Végtelenbe néző szem esetén a A szemlencsét rostos szövetű, 7 gyűrű alakú izom veszi körül. Nyugal­
szemgolyók tengelyei párhuzamo­ mi állapotban ez az izom el van ernyedve. A lencse hátsó fősíkjára merő­
sak, míg a végtelennél közelebb álló leges és a csomópontokon átmenő egyenes, a 18 fénytani vagy optikai
tárgyak figyelésénél az irányvonalak tengely nem megy át az éleslátás területén. Az éleslátás helyét a csomó­
összetartok. Ezt a szemgolyókat mű­ ponttal összekötő 19 egyenes, a szem irányvonalával, a fénytani tengellyel
ködtető izmok biztosítják, és ezen kb. a = 5°-ot zár be.
alapul - bár csak kisebb távolságok­ Az 1 jelű tárgyról a szem képalkotó rendszere a retina síkjában létre­
ra - a tapasztalatok alapján nyert tá­
hozza a 20 jelű, fordított állású, kicsinyített, reális, éles képet. A legfonto­
volságbecslési készség.
sabb képalkotó elemek: a 3 szaruhártya és a 17 szemlencse.

21.3.2. Az ideghártya (a retina)

Az ideghártya (a retina) a szem legfontosabb és legérdekesebb része. Itt


találjuk az agyban székelő látási központba vezető idegvégkészüléket. A
néhány század milliméter vastag hártya vázlatos keresztmetszetét a 21.2.
ábrán látjuk.
A több rétegből felépített hártya legbelső részében találjuk a henger
alakú 0,063-0,081 mm hosszú és 0,0018 mm vastag pálcikákat és a vasta­
gabb, 0,0045 - 0,0065 mm átmérőjű, de rövidebb csapokat. Ezek végeik­
kel a pigmentrétegbe nyúlnak.
A látóidegvégződések (pálcikák és csapok) a retinarétegben keverten
helyezkednek el. A sárgafolton és annak környékén a legsűrűbbek, a reti­
na széle felé erősen ritkulnak. A sárgafolt területén kizárólag színekre ér­
zékeny, egymáshoz simuló csapokat találunk. Számuk a retina széle felé
A csapok vége az éleslátás helyén fokozatosan csökken. Itt már csak a fényerősség-különbségre érzékeny
sokkal keskenyebb, mint másutt. pálcikákat találjuk.
Közéjük pigmentes testek nyúlnak
be, és az idegeket fényhatás ellen és
egymástól elszigetelik. Az idegszá­
lak keresztmetszete többeres kábel­ pálcikák (a)
vezetékre emlékeztet. és csapok (b)

A ganglion sejtek az agyba to­ horizontális sejtek


vábbítják a pálcikák, í 11. a csapok
által felvett látási információt.
Ugyanakkor a horizontális sejtek bipolár sejtek
közvetlen, keresztirányú kapcsolato­
kat létesítenek a csapok, illetve a
pálcikák között, és ezzel valószínű­ amacrine sejtek
leg elkezdődik a látási információ
feldolgozása. További keresztirányú ganglion sejtek
kapcsolatokat hoznak létre a bipolá­
ris sejtek másik végén az amacrine 21.2. ábra.
sejtek. A retina vázlatos metszete
SZÍNTAN 469

Pálcikákat a sárgafolt területén nem találunk, viszont a szem széle felé


fokozatosan sűrűsödnek, így a retinának ezen a részén 20 pálcikára már
csak egy csap jut. A pálcikák száma közel 130 millió, míg a csapok száma
7 millió. A 21.2. ábrán látható, hogy az a ill. b jelű pálcikák és csapok
különböző utakon a bipoláris sejteken keresztül csatlakoznak a ganglion
sejtekhez. A retina belső felületét, a szemfeneket idegek és vérerek gaz­
dag hálózata borítja.
A kereken 1°20' szögnagyságú látógödör (fovea centralis) területének
nagysága mintegy 0,4 mm átmérőjű, ahol kb. 3400 csapot találunk. Ennek
egy jelentős része, kb. 2500 csap egy mindössze 0,1 mm átmérőjű = 20
ívperc látószög alatt fekvő területen, a foveolán oszlik szét, és csak ezek
állnak egyenként a kapcsoló sejtrendszeren keresztül egy-egy látóideg­
rosttal összeköttetésben. Ez a terület az általunk „legélesebb" látásnak ne­
vezett hely. A látógödörtől az ideghártya széle felé haladva a csapok foko­
zatosan vastagodnak, és mindinkább növekedő csoporttal csatlakoznak
egy látóidegrosthoz, és majdnem kivétel nélkül pálcikákkal vannak össze­
keverve. A csoportos elosztás a pálcikák és a csapok között a retinaszélek
felé, a csapok hátrányára történik. Azonban a retina legkülső részén is ta­
lálunk csapot, nem úgy mint a látógödörben, ahol csapokon kívül pálcikák
egyáltalában nincsenek.
A pálcikák belsejében található festékanyag - a retinabíbor - fényhatás­
ra elhalványul, elsárgul, míg sötétben rövid idő múlva ismét visszanyeri
eredeti színét. A vizsgálatot a gyorsan bomló festőanyag pusztulása, vala­
mint a halott szem egyéb elváltozása megnehezíti. A retina belső részét, a
fovea centralist „sárgafolt"-nak szokás nevezni.
A csapok között nem találunk retinabíbort, ellenben a pálcikák ebbe Ha erős világításból sötét helyiségbe
vannak ágyazva. A retinabíbor a sötét látásnál (adaptáció) játszik szerepet. lépünk, az első pillanatban semmit
A szem fényérzékenysége rendkívül nagy. Sötétben 10 km távolságban sem látunk, mert a pálcikák a gyen­
álló gyertyaláng fényét is észrevesszük. Wilien kísérletei szerint a még ér­ ge fényre még nem elég érzékenyek.
zékelhető fényenergia másodpercenként 4 • 10~ erg. Ez átlagérték, mert a
8
Idővel a bíbor újra képződik, a pál­
retina különböző részeinek érzékenysége különböző. A széleken az inger­ cikák érzékenysége lassan növeke­
kiváltáshoz 15-ször kevesebb fénymennyiség szükséges, mint az éleslátás dik, végül huzamosabb idő múlva
környékén. sötétben is látjuk a tárgyakat.

21.3.3. A szem látómezeje

A pálcikák száma az „éleslátás" helyétől kiindulva a csapok rovására nö­ Az éleslátás helyét a figyelt pontra
vekedik, de a retina széle felé minden irányban rohamosan csökken, ezért irányítjuk. A szemgolyó forgatásá­
az éleslátást észrevehetően befolyásolja. Élesen csak a nézési irányba eső val az egész teret végigtapogatjuk.
tárgyakat látjuk. Környéke már életlen. Ezt a hátrányt a szemgolyó forga­ A sorozatosan felvett képekből mo­
tásával kiküszöböljük. (21.3. ábra) zaikszerűen összerakjuk a tárgytér
képét.
Mozdulatlan szem vízszintes látómezeje kereken 180°, sőt esetenként
nagyobb. A függőleges látómező kb. 130°. A teljes látómező az arc felépí­
tésétől, a szemgolyók fekvésétől stb. is függ.
470 HULLÁMOPTIKA

IUU
Látásélesség [%]
90

80
70
60

50
40

30
Vakfolt Halánték
\

(
1

70° 60° 50° 40° 30° 20° 10° 0° 10° 20° 30° 40° 50"
21.3 ábra.
A látásélesség a látószög függvényében

21.4. ábra.
A színérzékeny elemek a jobb szem látóterében
SZÍNTAN 471

A látómező meghatározása fontos, mert alakja orvosi szempontból sok-


mindenre enged következtetni. A színes látómezők egyénileg egymástól
eltérők. (21.4. ábra)
A 21.4. ábra a jobb szem látómezejét mutatja. Az orr felőli oldalon a
látómező terjedelme kisebb, mint a halánték felőli oldalon. A mérések azt
mutatják, hogy a zöld színre kb. 30°-os, a vörösre 40-50°-os, a kékre 50-
80°-os látómezőben vagyunk érzékenyek. Ezen kívül már színeket nem
látunk - viszont a mozgásokra rendkívül érzékenyek vagyunk.

21.3.4. A színérzékelő receptorok

A retinán elhelyezkedő érzékelő elemek egy része - a nappali látást bizto­


sító csapok - spektrális érzékenységük alapján háromfélék. A protosnak Az érzékenységi tartományok jelen­
nevezett csapok főleg a spektrum hosszú hullámú (vörös) részére érzéke­ tős részben átfedik egymást. Az ér­
nyek. A deuteros a középhullámú (zöld), a tritos a rövidhullámú (kék) zékelő elemek spektrális érzékeny­
ségi függvényei nagy egyéni eltéré­
spektrumtartományban érzékeny a fényre.
seket mutatnak.
Spektrális érzékenységük megmérése nem egyszerű: pl. az élő ember sze­
mébe bevetített parányi intenzitású monokromatikus fény segítségével tör­
ténik. A bevetített és a visszavert fény intenzitását megmérik, és a kettő kü­
lönbségét úgy tekintik, hogy az nyelődött el a szemben, tehát az hasznosult a
látás számára. A mérést 10 vagy 20 nm-enként elvégzik az egész látható tar­
tományban, és így alakulnak ki a spektrális abszorpciós görbék, amelye-

445 535 570

- A[nm]
I | I | I | I | I | I | I | I | I | I | I | I | C | I |

400 500 600


21.5. ábra.
A csapok spektrális érzékenysége Marks, Dobelle és McNichols
mérései alapján (1964)
472 HULLÁMOPTIKA

ket azonosnak tekintenek a spektrális érzékenységi görbékkel. Az átfedő


spektrumtartományok a szelektív mérést lehetetlenné teszik, ezért a mé­
réseket színvakokon végezték. Az 21.5. ábra Marks, Dobelle és McNichol
1964-ben publikált mérési eredményeit mutatja az eredeti formában, míg
a 27.6. ábra a Marks által kiértékelt mérési eredményeket tartalmazza.
A csapok működése három, egymástól független fényérzékelő detektor
működéséhez hasonló. Minden egyes csap saját spektrális érzékenységé­
nek megfelelően ad egy-egy kimenőjelet, az őt ért megvilágítás hatására:
Itt a P, D, 7" a protos, deuteros illet­
ve tritos típusú csapok kimenőjele; P = k \<p(k)p(k)dX
P

(p(X) a csapokat megvilágító fény


spektrális teljesítményeloszlása;
D = k \<p{k)d(X)dl
p(k); d(k); t(k) a protos, deuteros
D

illetve tritos típusú csapok spektrális


T = k \<p{X)t(X)dk
érzékenysége; A a fény hullámhosz- (21.1.)
T

sza és kp, k , ky az ingerek nagy­


D

ságát befolyásoló erősítési tényező. A csapok az őket érő fényt spektrális érzékenységüknek megfelelő mér­
tékben elnyelik, és az elnyelt energia a csapok fényérzékeny pigmentjét
lebontja. A bomlástermékek a csapokhoz csatlakozó idegvégződéseket
Minthogy mindhárom érzékelő (más
ingerlik; az inger frekvenciakódolással továbbítódik az agyba.
néven receptor) kb. 100-120 vilá­
gosságfokozat megkülönböztetésére A P, D, T ingerek egymáshoz viszonyított értékei alapján alakul ki a
képes, a megkülönböztethető szín­ színérzet, amely a színárnyalatok szinte végtelen sorát jelenti a harsány,
árnyalatok száma mintegy rikító színektől a halvány, finom árnyalatokig; a sötét, tompa színektől a
100 -120 , azaz 1-2 millió!
3 3
világos, csillogó színekig.
SZÍNTAN 473

A csapok fényérzékeny pigmentanyaga azonban nemcsak bomlik, ha­


nem folyamatosan újra is termelődik.
A bomlás és az újratermelődés a megvilágítás szintjétől függő egyen­
súlyi állapot kialakulásához vezet, ezt nevezik adaptációnak.

21.3.5. A világosságra és a sötétre történő adaptáció

Szemünk hihetetlen nagymérvű adaptációs képessége teszi lehetővé azt,


hogy éjszaka, néhány csillag fénye mellett (ÍCH-IO" cd/m megvilágítás­
6 2

nál) és a déli nap verőfényében ( 1 0 - 1 0 cd/m mellett) is használni tud­


5 10 2

juk szemünket.
Ezt a hatalmas adaptációs tartományt a természet több adaptációs me­
chanizmus együttes alkalmazásával oldotta meg.
Ezek közül legfontosabb az éjszakai receptorok (pálcikák) és a nappali
receptorok (csapok) átváltása. A csak sötétség-világosság észlelésére al­
kalmas pálcikák érzékenysége mintegy 1000-szer nagyobb, mint a nappali
(színes) látást biztosító csapoké.
A két receptorrendszer spektrális érzékenysége sajátosan alkalmazko­
dott az éjszakai, illetve a nappali megvilágításhoz. A világosságra vonat­
kozó átlagos érzékenységi függvényt, vagy másképpen spektrális fényha­
tásfok függvényt a szakirodalom V(X) (vagy V~x) függvénynek nevezi.
A másik fontos alkalmazkodási mechanizmus a pupillanyílás szűkü­
lése-tágulása. Ez a képesség az életkor előrehaladásával fokozatosan csök­
ken. Míg 10 éves korban 10 mm átmérőjűre is ki tud tágulni a pupilla, 60
éves korban már sötétben is csak maximum 4 mm-re tud kinyílni. (21.8.

507 nm 555 nm A nappali látás V(X) függvényének


1 maximuma 555 nm-en van; ez meg­
V{X)/
'TV A
egyezik a Nap (központi égitestünk)
V
\ spektrális sugárzási teljesítményé­
nek maximumhelyével! Ugyanakkor
az esti látás V'(X) függvényének
maximuma 507 nm-nél található és
ez az éjszakai hold- és csillagfények
kékesebb teljesítményeloszlásának
felel meg. (21.7. ábra)

A nappali látásról az esti látásra


történő átváltás szép kísérőjelensége
a Purkinje-jelenség - a franciák által
400 500 600 700 „kék órá-"nak nevezett tünemény.
A[nm] Ez alkonyattájt következik be; ilyen­
Hullámhossz kor hirtelen mindent különösen kék­
21.7. ábra. nek érzünk, míg a sötétség beálltával
A relatív fényhatásfok függvény (V(X): nappali látás, V'(X): éjszakai látás) a színlátás teljesen meg nem szűnik.
474 HULLÁMOPTIKA

0,1 1,0 10 100 1000 10 000 100 000


Megvilágítás £[lux]
21.8. ábra.
A pupilla tágulásának mértéke az életkor függvényében
A pupilla reflexszerű összehúzódá­
sával szokták vizsgálni, hogy beállt-e ábra). A legkisebb nyílás (0 2 mm átmérő) csak igen nagy megvilágítás
a halál. Ha valaki halottnak próbálja hatására alakul ki. A pupilla tágulása-szűkülése igen gyors, (néhány tized
tetetni magát, a pupillareflex bizto­ sec) így az erős fényfelvillanások elleni védő hatása nagyon fontos.
san elárulja. Éppen így árulkodik a Az adaptáció talán leghatékonyabb mechanizmusát mutatja a recepto­
pupilla az érzelmeinkről is: pozitív
rok pigmentanyagának folyamatos bomlása és újratermelődése. Ez a két
érzelmek hatására kitágul, míg a ne­
(egymás ellen ható) folyamat teszi lehetővé, hogy mindig éppen annyi
gatív érzelmek jeleként összeszűkül.
pigment álljon a receptorban készenlétben, amennyi az optimális látási
Ez a mechanizmus lassú; a fény nö­ körülményekhez szükséges. Ha kevés a fény, azaz kevés foton érkezik a
vekedéséhez való alkalmazkodásnak receptorokra, a fényérzékeny pigmentek mennyisége megnövekszik, és
(a pigmentek lebomlásának) az ideje ezzel megnő a valószínűsége annak, hogy el tudják nyelni az összes beér­
percekben, míg a sötéthez való al­ kező fotont. Ha sok a fény, a pigmentek mennyisége csökken, és így a fo­
kalmazkodásnak (a pigmentek újra­ tonok elnyelésének valószínűsége relatíve szintén csökken.
termelődésének) az ideje 10 perc A pálcikák regenerációs folyamata az alábbi differenciálegyenlettel
nagyságrendben mérhető.
írható le:
p az él nem bomlott rhodop-
sin relatív mennyisége
áp = (l-p)
(Pmox = 1) dtIt N
N '• < >
212

(l-p) az elbomlott rhodopsin


relatív mennyisége
t az idő sec-ban A fenti differenciálegyenlet megoldása:
N = 400 tapasztalati konstans; az az
idő sec-ban mérve, amely i_
alatt a teljes rhodopsin- p = l-e °° 4
(21.3.)
mennyiség fel tudna épülni,
ha előzőleg a teljes meny- A regenerációs folyamat lezajlása a 21.9. ábrán látható.
nyiség lebomlott volna.
SZÍNTAN 475

íjsec]

21.9. ábra.
A pigmentek regenerációja, azaz az érzékenység növekedése az időfüggvényében,
megvilágítatian retina esetén

A bomlást hasonló differenciálegyenlet írja le:

I P
(21.4.) most is az el nem bomlott rho-
dt 400
dopsin mennyisége
A (21.4.) differenciálegyenlet megoldása a bomlást kiváltó fény intenzi­
tása
azon fény intenzitása, amely
p =e » / 4 0 0
. (21.5.) a pigmentek 1/400-ad részét
képes lebontani másodpercen­
ként, így 400 IQ éppen a teljes
A bomlási folyamat a 21.10. ábrán látható. A bomlás viszonylag gyors
rhodopsinmennyiséget bontaná
(100-200 sec alatt lezajló) folyamat, míg a termelődés viszonylag lassú
le 1 sec alatt.
(20-30 percet is igénybe vevő) folyamat.
Minthogy a bomlás és a regeneráció állandóan, egyidejűleg működik, a
teljes folyamatot a (21.2.) és (21.4.) alapján írhatjuk le:

dp _ 1 - p _ I p
(21.6.)
~dt~ 400 ~ 7 Ö 4ÖÖ'

H 1 h
100 200 300 í[sec]
21.10. ábra.
A pigmentek bomlása, azaz az érzékenység csökkenése az időfüggvényében,
megvilágított retina esetén
476 HULLÁMOPTIKA

Amikor beállt egy adaptációs állapot, a lebomló pigmentek mennyisége


éppen megegyezik az újratermelődő pigmentek mennyiségével.

Ilyenkor ^j- = 0. A (21.6.) egyenlet alapján:

P= (21.7.)
I + I>0

illetve:

A (21.8.) egyenletben (1-p) az el­


bomlott pigment relatív mennyisé­
gétjelenti, és mint az összefüggés­
ből látható, ez a bomlást kiváltó Lényeges érték az a fényintenzitás, amely a pigmentek felének elbom-
fény I intenzitásától függ. lásához szükséges. Ha l - p = p = 0,5, akkor 1 = I . A 21.11. ábrán látható,
Q

Az összefüggés grafikusan hogy ez az intenzitás, a „félig-elvakító konstans" 4,3 log Troland-érték.


a 21.11. ábrán látható. Az ábra víz­ A 21.11. ábrán látható, hogy kb. 2,3 l g T d alatti retinamegvilágítás
szintes tengelyén a szem pupilláján esetén a látás az ingerküszöb környékén van; növekvő megvilágítások alig
át jutó, a retinát megvilágító fény váltanak ki növekvő pigmentbomlást. Az ingerküszöb csapok esetén a
intenzitását mértük fel. Ezt Troland-
mérések szerint kb. 6 Td pupillamegvilágításnál jelentkezik. A 4,3 lg Td
ban szokták megadni. A vízszintes
körüli tartomány közel lineáris kapcsolatot mutat a retina megvilágítása és
tengelyen logaritmikus léptéket
alkalmaztunk, a függőleges tenge­ a pigmentek bomlása között; ez a látás számára ideális tartomány. A 6,2
lyen az elbomlott pigment (1-p) lg Td-érték a működési tartomány másik végét jelenti: a pigmentek 99%-
relatív mennyiségét mértük fel. ban lebomlottak, a növekvő retinamegvilágítás már nem tud további jelentős
Amikor a szembe viszonylag kevés pigmentbomlást kiváltani, a bomlási folyamat „telítésbe ment". Ez az erős
fény jut, a (21.8.) egyenlet nevező­ megvilágítási szint szinte fájdalomérzetet vált ki, erős káprázást okoz.
jében / elhanyagolható 7 -hoz ké­
0

pest. Ilyenkor közel lineáris az


összefüggés / és (1-p), azaz a szem­
be jutó fény intenzitása és a lebomló
pigment mennyisége között. Nagy
intenzitásoknál viszont IQ hanyagol­
ható el I-hez képest. Ilyenkor (l-p)
/-tői már nem függ, hanem felvesz
egy közel 1,0 maximális értéket.

0 1 22 11 33 44 5 6 7
2,3
2,3 4
4,3
V
A retina megvilágítása
[lg Troland]
21.11. ábra.
A lebomlott pigment mennyisége a retinamegvilágítás függvényében
(statikus állapotban).
SZÍNTAN 477

213.6. A színadaptáció

Az adaptációs mechanizmus a protos, deuteros és tritos típusú csapokon Ha pl. esti, lámpafényes megvilágí­
egymástól függetlenül, külön-külön is működik, a pálcikaadaptációhoz tás mellett a fény sok hosszúhul­
hasonló módon. Ez teszi lehetó'vé a különböző' színhőmérsékletű megvilá­ lámú (vörös), és kevés rövidhullámú
(kék) összetevőt tartalmaz, a protos
gításokhoz (pl. mesterséges fény; nappali fény; fény csővilágítás stb.) való
érzékenysége relatíve csökken a tri-
alkalmazkodást, és azt, hogy a színeket a legkülönbözőbb megvilágítások
toséhoz képest, egészen addig, míg
mellett is közel azonosnak tudjuk látni („színkonstancia"). kompenzálni tudja a megvilágítás
A csapok bomlási és regenerációs folyamatát a pálcikákhoz hasonló vörösességét, és a szem a fehér pa­
differenciálegyenlettel írhatjuk le: pírlapot pl. ismét fehérnek nem lát­
ja. Ugyanígy erősen kékes fényben
dp _\ — p I p a tritos érzékenysége csökken a pro-
(21.9.) toséhoz képest mindaddig, míg újra
~dt~ 120 ~7Ö~ 120
beáll az egyensúly, és a fehér papír­
lapot ismét fehérnek fogjuk látni.
A (21.9.) egyenlet a protosra és deuterosra egyaránt érvényes, a tritos-
ról azonban ma még keveset tudunk.
A pálcikák 1000 Trolandnál teljesen lebomlanak, azaz a pálcikalátás A csapok adaptációs egyensúlyát le­
„telítettségbe megy", és megszűnik működni. író (21.9.) összefüggés csupán a ta­
A csaplátás azonban a tapasztalat szerint nem kerül telítésbe még igen pasztalati konstansban tér el a pálci­
magas megvilágítási szinteken sem. kák egyensúlyát leíró (21.6.) össze­
függéstől. A csapok esetében az az
idő, amely alatt a teljes csappig­
21.3.7. A színlátás határai mentmennyiség újra tudna terme­
lődni, 120 sec. Az újratermelődés­
A színes látás, mint a 21.3.5. és 21.3.6. fejezetben megismertük, a megvi­ hez szükséges idő a csapoknál is kb.
egy nagyságrenddel nagyobb, mint
lágítás közepes tartományában (kb. 1000 Trolandtól 1 000 000 Trolandig)
a bomlási idő. Az / értéke kb.
működik ideálisan. Itt a három receptor (a protos, a deuteros és a tritos)
0

20 000 Troland. (Ez körülbelül meg­


lineáris detektorként működik, azaz az őket ért megvilágítással arányos egyezik a pálcikákra vonatkozó
jeleket küldenek az agy felé. Közepes fénysűrűségű (kb. 30 ... 3000 can­ 4,3 lg Td-értékkel).
dela/m ) felületre nézve mintegy 160 színárnyalatot tud egy jó színlátású
2

ember megkülönböztetni a látható spektrum monokromatikus színeit szem­


lélve. Igen alacsony és igen magas megvilágítási szinten azonban megszű­
nik a linearitás, és a tapasztalat szerint nem is egyszerre. Bekövetkezik a
Bezold-Brücke-jelenség (alacsony megvilágítás esetén), illetve a Bezold-
Abney-jelenség (magas megvilágítás esetén).
A Bezold-Brücke-jelenség akkor következik be, ha a megvilágítás
fénysűrűségét fokozatosan csökkentjük. Ekkor a megkülönböztethető
színárnyalatok száma egyre csökken: végül már kék és sárga színeket nem
is látunk, csak vöröseket és zöldeket. Ekkor tehát kétszínlátókká, dikro-
mátokká válunk. A megvilágítás szintjét tovább csökkentve, a zöld színe­
ket „világos"-nak, a vöröseket „sötét"-nek látjuk, de a színüket már nem
tudjuk felismerni: a színes látás helyett monokromázia alakul ki.
A Bezold-Abney-jelenség a megvilágítás fénysűrűségének 3000 cd/m 2

fölötti értékeinél következik be. A megkülönböztethető színárnyalatok


száma ismét csökkenni kezd. A fény vakítóvá válik, a vörös és zöld színek
478 HULLÁMOPTIKA

egybefolyva sárgának látszanak, és ismét dikromázia alakul ki, de most


csak sárga és kék színeket látnak. Tovább növelve a megvilágítást, ismét
monokromázia alakul ki, már csak erősen vakító fehér és sötétszürke, fe­
kete színeket érzékelünk.

21.4. A színek jellemzői


A színek matematikai leírásához két, egymástól eltérő módszert alkalmaz­
hatunk. Az egyik a spektrális módszer, ha ezt alkalmazzuk, a színingert, a
szembe bejutó színes fényt kell fizikai jellemzőjével, spektrális energia­
vagy teljesítményeloszlásával leírni. A másik módszer pszichofizikai; a
szem három alapérzetét, a vörös-, a zöld- és a kékérzetet, vagy másképpen
színösszetevőt adjuk meg, és ezzel, illetve ezek additív keverékeivel jelle­
mezzük a színérzetet. Ezt a színleírási módot tristimulusos színjellemzés­
nek nevezzük.

21.4.1. A szubtraktív színkeverés

A (21.10.) egyenletben a szemünkbe bejutó színes fény spektrális teljesít­


ményeloszlását #>(A)-val jelöltük. Ez a fény úgy jön létre, hogy egy színes
<p(X) spektrális teljesítményeloszlású fényforrás fénye színes r(A) spektrá-
Szubtraktív alapszínek

~i 1 r- 0,0
350 450 550 650 750 350 450 550 650 750 350 450 550 650 750
A [nm] A [nm] «- A [nm]
Szubtraktív színkeverékek
1,0-

-i r
350 450 550 650 750 350 450 550 650 750 350 450 550 650 750
A [nm] »- A [nm] A [nm]
21.12. ábra.
Szubtraktív színkeverékek ( a) türkiz * sárga = zöld, b) sárga * lila = vörös; c) türkiz * lila = kék )
SZÍNTAN 479

lis transzmissziójú közegeken halad át, amelyek megváltoztatják spektrá­ A képletben a fényt spektrálisan
lis jellemzőit; majd ezután színes, p(A) spektrális reflexiójú felületről visz- módosító r(A) és p(A) függvény
szaverődve ismét színváltozáson esik át. A változásokat a (21.10.) össze­ szorzatkapcsolatban áll a fényforrást
függés írja le: jellemző 0(A)-val. A szorzótényezők
sorrendje tetszés szerinti éppen úgy,
mint ahogy mindegy az is, hogy a
<p(A) = <j>(X)x(X)p(X). (21.10.)
színszűrő van előbb, vagy a színes
felület. Természetesen a képlet a
A színt a fényforrás, a fény útjába helyezett színszűrők és a fényt visz- körülményeknek megfelelően
szaverő színes felületek együttesen hozzák létre. bővíthető (ha több színszűrő vagy
A színes fény színezete attól függ, hogy melyik spektrumtartomány jut reflektáló felület vesz részt a szín
túlsúlyba a fény relatív teljesítményeloszlásában. kialakulásában), illetve szűkíthető, ha
A szubtraktív színkeverés alapszíne a sárga, a türkiz és a lila. Ha ezeket pl. nincs színszűrő a sugármenetben.
szubtraktívan akarjuk keverni, pl. úgy járhatunk el, hogy különböző sötét-
ségű sárga, türkiz és lila színszűrőket veszünk, és ezeket egymás mögé he­
lyezzük. Az egymás mögé helyezett szűrőkön a fénynek csak az a része A 21.12.a. ábrán látható, hogy
a sárga és a türkiz szín szubtraktív
jut át, amelyet mindegyik szűrő átereszt. (21.12. ábra) Ez a szubtraktív
keveréke zöld, mert csak a spektrum
színkeverék.
zöldtartománya jut át mindkét szű­
rőn. Hasonlóképpen a sárga és lila
szín szubtraktív keveréke vörös,
21.4.2. Az additív színkeverés a türkiz és lila szín szubtraktív keve­
réke pedig kék (21.12. b. és 21.12.
Az additív színkeverés az emberi szemben játszódik le. Többféleképpen is c. ábra). Ha mindhárom színszűrőt
létrehozhatunk additív színkeverést: egymás mögé helyezzük, semmi
- egyidejűleg egy reflexiós felületre (pl. vetítővászonra) többszínű fény nem jut át rajtuk; fekete színt
kapunk. (21.1. színes tábla a hátsó
fényt vetítünk;
előzéken.)
- a szembe gyors egymásutánban (50 Hz-nél nagyobb frekvenciával)
vetítjük be az összekeverendő színeket. Például így működik a
Az additív színkeverés szabályait
Maxwell-féle színkeverő: a legyezőszerűen elrendezett, különböző
Grassmann törvényei foglalják
színű színmintákat olyan fordulatszámmal forgatjuk meg, hogy a
össze:
színminták színe összeolvadni látszik;
1. Az additív színkeverék csak az
- az összekeverendő színeket olyan kicsi pontok formájában helyez­ alapszínek színösszetevőitől
zük el sűrűn egymás mellett, hogy a szem ne tudja felbontani. Példá­ függ, azok spektrális jellemzői­
ul így működik a színes tv, amelynek minden elemi pontja egy piros, től nem.
egy zöld és egy kék pontból áll. Ezek intenzitásának arányától függ, 2. Egy szín additív kikeveréséhez
hogy az elemi pontot pirosnak, zöldnek, kéknek vagy éppen fehér­ 3 független alapszín szükséges
nek látjuk. és elegendő.
Az additív színkeverésnél tehát elvileg három alapszínt alkalmazunk. 3. Az additív színkeverés folytonos.
Ez lehet egy élénk, telített vörös, zöld és kék; ezekből elméletileg minden
színárnyalat kikeverhető. Gyakorlatban szokás még fehér és fekete színt is
alkalmazni a három alapszínen kívül; ezekkel lehet egyszerűen beállítani
a keverékszín világosságát és telítettségét.
Az additív színkeverést egy háromszögben szokták ábrázolni. (21.13.
ábra) A háromszög csúcspontjain a három alapszínt, a vörös (R), a zöld
(G) és a kék (B) alapszínt helyezzük el. A vörös és zöld szín additív keve­
réke a sárga (Y) az (R) és (G) pontot összekötő vonalra kerül. A vörös és
480 HULLÁMOPTIKA

Ha igen finom lépésekben akarjuk a B (kék)


színkeverést elvégezni, a kikeveren­
dő színtől csak kismértékben eltérő
színeket alkalmazunk alapszínként.
Például paradicsompüré színének
kikeveréséhez sötétpirosat, narancs­
sárgát és feketét választunk. P (lila) T (türkiz)

R (vörös) Y (sárga) G (zöld)


21.13. ábra.
Az additív színkeverés

kék additív keverékét, a lilát (P), ill. a kék és zöld additív keverékét, a tür-
kizt (7) hasonlóképpen, a megfelelő pontokat összekötő vonalakon helyez­
zük el. A háromszög belsejében, középen található a fehér szín (W).
Az additív színkeverés segítségével bármely színpont (színárnyalat) he­
lye megadható a 21.13. ábra színháromszögében. A színpont helyét az R,
G, B alappontokhoz való közelséggel jellemezzük. A Q színpont helyét pl.
az alábbi módon adhatjuk meg:

Q = rR + gG + bB (21.11.)

Mivel pedig

r + g + b=l, (21.12.)

ahonnan r - 1 - g - b.

Ezért

Q = (l-g-b)R + gG + bB. (21.13.)

Az additív színkeverés alapszínei és keverékszínei a 21.2. színes táblán


(lásd a hátsó előzéken) láthatók.

21.4.3. A színek köznapi jellemzése


és spektrális összetétele közötti összefüggés

Az emberiség a színeket háromdimenziós mennyiségként érzékeli. Min­


den nyelvben három jellemzője van a színeknek: a világosság, a telítettség
és a színezet.
SZÍNTAN 481

650 750 350 450 550 650 750


A [nm] • A [nm]
1,0
d) fehér szín
A <p(k) spektrális teljesítményelosz­
'5b
lással jellemzett fényt pirosnak lát­
0,5 szürke szín
juk, ha nagyrészt a spektrum vörös
tartományát tartalmazza (21.14.a.
fekete szín ábra), hasonlóképpen zöldnek vagy
0,0 — i — kéknek, ha nagyrészt a spektrum
650 750 350 450 550 650 750 zöld, vagy kék tartományát tartal­
A \nm] • A [nm] mazza (21.14.b.c. ábra). Az egyenlő
energiájú spektrumú fényt fehérnek,
21.14. ábra.
szürkének vagy feketének látjuk
Vörös, zöld, kék és szürke színek spektruma
(21.14.b.d. ábra).

A szín világossága a színes fény relatív intenzitásától függ. A 21.15.


ábrán azonos zöldes színárnyalatú, különböző világosságú színek relatív
spektrális teljesítményeloszlása látható.
A szín telítettsége attól függ, hogy sok vagy kevés fehér, ill. szürke
színt tartalmaz. A fehér, ill. szürke szín jelenléte ugyanis telítetlenséget
okoz. (21.16. ábra)
A színezetet Helmholtz annak a spektrálisan tiszta (monokromatikus)
fénynek a hullámhosszával jellemezte, amely azonos színűnek látszik az
adott színnel. Ezt a hullámhosszat Jellemző hullámhossz"-nak nevezzük.
Szokták még a színeket természeti jelenségekkel vagy hasonlítással is jel­
lemezni: cseresznyepiros, borostyánsárga, tengerkék stb.

Világoszöld szín
Középzöld szín
Sötétzöld szín

350 450 550 650 750


- A [nm]
21.15. ábra.
Sötét és világos színek spektruma
482 HULLÁMOPTIKA

21.4.4. A színek tristimulusos jellemzése

Az additív színkeverés törvényszerűségei lehetővé teszik, hogy bármely


tetszés szerinti színnel azonos színt keverjünk ki három alapszínből. Ha
vörös (R), zöld (G) és kék (B) alapszínt (stimulust) használunk, a (21.11.)
értelmében a Q színt így jellemezhetjük:

Q = rR + gG + bB.

Ezt az összefüggést a 21.17. ábra szerint ábrázolhatjuk.


A 21.17. ábrán látható szín egy zöl­
. i,o-
des árnyalatú szín, mivel a G (zöld)
mennyisége a legnagyobb benne. Je­
lentős mennyiségű R (vörös) és va­ a
"&
lamivel kevesebb B (kék) is látható c
a színben. <L>

Ugyanezt a színt úgy is előállít­ cd


hatjuk, hogy a B-vel azonos meny- aí
nyiségű szürkéhez adunk (R-B)
mennyiségű vöröset, és (G-B) meny-
nyiségű zöldet, a. 21.18. ábrának 21.17. ábra.
megfelelően. Vörös, zöld és kék alapszín additív keveréke
A 21.18. ábra meggyőzően bizo­
nyítja, hogy az R, G és B alapszínek
közül az, amelyik a legkisebb meny-
nyiségben van jelen, döntően meg­ 5
'5b
határozza az additív színkeverék S-
u
telítettségét; azt a szürke színmeny- C
1)
nyiséget, amelyet a szín tartalmaz.
A másik két alapszínnek a szürke J3
feletti mennyisége, (G-b) mennyi­ 05
ségű G (zöld) és (R-b) mennyiségű
R (vörös) határozza meg az additív 21.18. ábra.
színkeverék színérzetét. Ez adott Kék, zöld és szürke szín additív keveréke
esetben sárgászöld színt jelent. (ez a szín azonos a 17. ábrán bemutatott színnel)
SZÍNTAN 483

A színek additív jellemzésénél nincs fogalmunk a spektrális összetétel­


ről, hiszen az additív színkeverés független az alapszínek spektrális jel­
lemzőitől.

21.4.5. A kiegészítő színek

A kiegészítő színek (színpárok) olyan színek, melyeknek additív keveréke A kettéválasztást pl. prizma által
fehér színérzetet eredményez. szétbontott spektrumon végezhetjük
Létrehozhatjuk úgy is a kiegészítő színeket, hogy a fehér érzetet kiváltó el, tükörrel két nyalábra választva a
spektrumot tetszés szerinti arányban kettéválasztjuk. (27.79. ábra) fényt. De kiegészítő szín lehet két
tetszés szerinti monokromatikus
fény is, amelyek additív keveréke
fehér színérzetet vált ki.

350 450 550 650 750


X [nm] -
21.19. ábra.
Kiegészítő színek

21.4.6. A metaméria

Mint láttuk, spektrálisan eltérő színek azonos színérzetet válthatnak ki.


Ennek feltétele mindössze az, hogy a protos P, a deuteros D és a tritos T
ingere azonos legyen. Ez pedig a (21.10.) értelmében végtelen sokféle
<p(X) színinger esetében megvalósulhat.
Azokat a <P\(X) és <piQ.) színpárokat, amelyek bizonyos körülmények
között azonosnak látszanak, metamer színpároknak nevezzük. A látszóla­
gos azonosság az ilyen színpároknál megszűnik, amint a körülmények (pl.
megvilágítás) megváltoznak.

21.5. A színmérő rendszerek


21.5.1. A CIE-féle színmérő rendszer

A színek egyértelmű, objektív leírására és meghatározására a Nemzetközi


Világítástechnikai Bizottság (Commission Internationale de L'Éclairage,
C.I.E.) 1931-ben elfogadta az additív színkeverésen alapuló trikromatikus
484 HULLÁMOPTIKA

A CIE-szíhrendszer minden színhez színmérő rendszert. Azóta ezt a színmeghatározási rendszert mindenütt
egy-egy számhármast rendel. A meg­ elfogadták, és alkalmazása egyre nagyobb teret nyer.
figyelések ugyanis azt mutatják, A CIE additív színkeverési kísérletek alapján meghatározott függvé­
hogy a szín háromdimenziós nyek segítségével írja le a színeket.
mennyiség. Ez minden bizonnyal
A tapasztalat azt mutatta, hogy három független alapszínből bármely
azért van, mert a szemünk három
receptorral: a vörösre érzékeny pro- szín additív módon kikeverhető. A három alapszín tetszőlegesen választ­
tossal, a zöldre érzékeny deuteros- ható, csak függetlenek legyenek, vagyis egyiket se lehessen a másik kettő­
sal és a kékre érzékeny tritossal ér­ ből kikeverni.
zékeli a színeket, amint erről már
korábban szó volt.
21.5.1.1. Az RGB-színrendszer
A leghelyesebb (véleményünk
szerint) az lenne, ha a színeket a pro-
A CIE által választott alapszínek a 700 nm hullámhosszúságú vörös (R),
tosra, a deuterosra és a tritosra ható
fény által kiváltott ingerek erősségé­ az 546,1 nm-es zöld (G) és a 435,8 nm-es kék (B) spektrumszínek.
vel jellemeznénk. Erre azonban Egyenlő energiájú (W) fényforrásnak azt a fényforrást nevezzük, amely­
1931-ben még nem volt mód, mert nek spektrális teljesítményeloszlása állandó. Másképpen: 380-tól 780 nm-
nem volt ismeretes a receptorok ig egyenlő hullámhossztartományokban a kisugárzott teljesítmény ugyan­
spektrális érzékenysége. akkora.
Kísérletekkel megállapították, hogy ha a választott piros, zöld és kék
alapszíneket rendre

1 : 4,5907 : 0,0601

arányban keverik, akkor az a fehér szín adódik, amely azonos az egyenlő


energiájú fényforrás színével.
Ezeket tekintjük az alapszínek egységnyi (R), (G), (B) mennyiségének.
Az alapszínek egységei:

(R) = 0,176 97 lm, (G) = 0,812 40 lm, (B) = 0,010 63 lm.


Ilyen megállapodással: 1 egységnyi
Ezek a számok éppen az előbbi arányban állnak egymással, és összegük
piros + 1 egységnyi zöld + 1 egy­
éppen 1.
ségnyi kék keveréke 1 lm fehér.
Általában pedig, ha egy szín kikeveréséhez R, G, ill. B egységnyi kell
az alapszínekből, akkor a kapott szín világossága:
Az itt szereplő R, G és B együttha­
tók a kapott L világosságú szín tri- L = R(R) + G(G) + B(B) (21.14.)
kromatikus összetevői.
Miután ismertek az alapszínek egységei, kísérletileg meg lehet határoz­
ni, hogy ezekből milyen arányban lehet kikeverni a spektrumszíneket. A
grafikonon a spektrum minden hullámhosszához három érték tartozik: r, g
és b. Ilyen arányban kell az (R), (G), (B) alapszínegységeket keverni,
hogy a A hullámhosszú spektrumszínt kapjuk.
A spektrumszínek ábráját úgy szerkesztették meg, hogy az r, g, b
arányszámok összege minden hullámhosszra 1 legyen.
Bármely szín olyan trikromatikus komponenseit, amelyek összege 1,
színkoordinátáknak nevezzük (21.20. ábra).
SZÍNTAN 485

Az ábrán ugyan nem jól látható, de


A* a három koordináta valamelyike
r minden spektrumszínre negatív
b A előjelű. Negatív fénymennyiséget
nem lehet egy másik fényhez hozzá­
^ X keverni; ennek más az értelme. Ez
0
azt jelenti, hogy egyetlen spektrum­
400 >v500/ 600 700 nm
színt sem lehet az alapszínekül vá­
lasztott három spektrumszínből
- 1
additív módon közvetlenül kike­
verni.
21.20. ábra. Más színek is vannak, nemcsak
A spektrumszínek r, g, b trikromatikus koordinátái az RGB-rendszerben spektrumszínek, amelyeket a három
alapszínből csak úgy lehet kikever­
A színkoordináták segítségével a színeket egy kétdimenziós koordiná­ ni, hogy valamelyik negatív együtt­
tarendszer egyes pontjaival ábrázolhatjuk. (21.21. ábra.) A koordináta­ hatóval szerepel. Minden ilyen eset­
rendszer egyik tengelyén az r-et, másikon a g-t ábrázoltuk. A harmadik ben a keresett szín és a negatív
koordinátát, b-t nem kell ábrázolni, mivel együtthatójú alapszín keveréke
ugyanazt a színt adja, mint a másik
két alapszín keveréke.
b= 1 (21.15.)

A valóságban eló'forduló színeket ábrázoló pontok a koordinátarend­


szerben a spektrumvonal és a bíborvonal által körülzárt területre esnek. E
pontok mindegyike végtelen sok, különböző világosságú, de azonos színe­
zetű és telítettségű színt képvisel. Az r; g; b koordinátájú színek világos­
sága:

L = k(rR + gG + bB), (21.16.) k valamilyen pozitív szám.

A koordinátarendszer síkjának azok a pontjai, amelyek egyenlő vilá­


gosságú színeket jelentenek, az

rR + gG + bB = állandó (21.17.)

egyenesen vannak.

21.5.1.2. Az XYZ-színrendszer

Számítástechnikai szempontból a CIE célszerűnek találta, hogy az (R),


(G) és (B) alapszínek helyett minden valóságos színre kizárólag pozitív
koordinátákat adó alapszíneket válasszanak. Az r, g, b koordináta­
rendszerben mindhárom koordinátája csak azoknak a színeknek pozitív,
amelyek az alapszínek által alkotott egyenes vonalú háromszög belsejébe
esnek. A valóságos színek ezen túl is vannak, kitöltik a spektrumvonal
belsejét. Az új (X), (Y), (Z) alapszíneket tehát úgy kellett megválasztani,
486 HULLÁMOPTIKA

A piros alapszínt ábrázoló pont az


r tengely egységpontjába, a zöldet
ábrázoló pont a g tengely egység­
pontjába esik. A kék alapszínt a ko­
ordinátarendszer kezdőpontja jelen­
ti. A spektrumszínek egy görbe vo­
nalon fekszenek, ez a spektrumvo­
nal. A 400 nm-es és 700 nm-es vég­
pontokat összekötő egyenesen, a bí­
borvonalon fekszenek a telített bí­
borszínek. Az egyenlő energiájú fe­
hér a W pont, ennek koordinátái:
1/3; 1/3; 1/3.

4^-0,5

21.21. ábra.
Az RGB színkoordináta-rendszer és transzformációja az XYZ-rendszerbe

hogy az általuk alkotott háromszög teljesen körülzárja a spektrumvonalat


és a bíborvonalat. így az r, g, b rendszerhez hasonlóan alkotott x, y, z ko­
ordinátarendszerben minden valóságos szín koordinátái pozitívak lesznek
(27.27. ábra).
Ilyen befoglaló háromszöget sokféleképpen lehet választani. Ezért még
az alábbi követelményeket állították fel:

a) Az egyenlő energiájú fehér W szín X, Y és Z színösszetevője legyen


egymással egyenlő.
b) Minden szín Y színösszetevője adja meg a szín világosságát.
c) Az X, Y, Z alappontok essenek minél közelebb a spektrumvonalhoz.
d) Az egymástól minimálisan, de szemmel észrevehetően különböző
színeket ábrázoló pontok távolsága az egész színtartományban lehe­
tőleg egyforma legyen.
e) Azok a pontok, amelyek az r, g, b koordinátarendszerben egy egye­
nes mentén fekszenek, az x, y, z rendszerben is egy egyenesre essenek.

Az alapszíneket ábrázoló pontok a A c) követelményt ugy elégítjük ki, hogy a háromszög másik két olda­
koordinátatengelyeken vannak, ezért lául a spektrumvonal egy-egy érintőjét vesszük. A spektrumvonal vörös
minden alapszín két koordinátája 0. része majdnem egyenes, ezért a végén, a 700 nm-es pontban rajzolt érintőt
Pl. az XZ alapszínnek az y és z választották. A spektrumvonal másik oldalán D. B. Judd javaslatára a d)
koordinátája 0 (a z koordináta nem követelmény minél jobb megközelítéséhez azt az érintőt választották,
látszik). amely az 504 nm-es pontban érinti a spektrumvonalat. Az így kapott há­
romszög csúcspontjai az X, Y, Z alappontok. Ezeknek az RGB rendszerbe­
li koordinátáit a CIE a következőkben állapította meg:
SZÍNTAN 487

Megjegyezzük, hogy a fenti értékek­


r= 1,2750 g = -0,2778 0,0028
ből számított YZ egyenes nem szi­
x x

gorúan érinti a spektrumvonalat


r = -1,7392 g = 2,7671 b = -0,0279
y y y
504 nm-nél, de hozzá nagyon közel
halad el.
r = -0,7431
7 g = z 0,1409 fe = 1,6022.
z

Az A", K, Z alapszínek a spektrumvonal területén kívülre esnek. Ezek


tehát nem valóságos színek, hanem képzetesek. Belőlük ténylegesen nem
lehet színeket kikeverni. Ha azonban az R, G, B alapszínekből kikever­
tünk egy színt, amelynek komponensei R, G és B, akkor egy transzformá­
ciós egyenletrendszerrel kiszámíthatjuk ennek a színnek az X, Y és Z
összetevőit, illetve x, y és z színkoordinátáit.
Ennek a transzformációnak az e) követelmény szerint lineárisnak, tehát
ilyen alakúnak kell lennie.

X = aR + a G + a B
u [2 i3

Y= a R + a G + a ^B
2x 22 2 (21.18.)

Z = a R + aG + aB
3X i2 3i

Mivel minden szín világosságát az

L = R(R) + G(G) + B(B) (21.19.)

kifejezés adja és a b) követelmény szerint Y=L, ezért

a = (R) = 0,176 97; a = (G) = 0,812 40; a = (B) = 0,010 63; (21.20)
2] 22 2X
A mondottak szerint
(1 egységnyi R) + (1 egységnyi C) +
Ezen egyenletekből egyértelműen kiszámíthatók X és Z kifejezésének + (1 egységnyi B) éppen 1 lm
együtthatói. így a transzformációs formulák a következők lesznek: egyenlő energiájú fehéret ad, tehát
Y = 1, ha R = G = B = 1. Az a)
w

X = 0,490 00R + 0,310 00G + 0,200 00/i követelménynek is teljesülnie kell,


ezért
Y= 0,176 97R + 0,812 40G + 0,010 63B (21.23.) Xw =l;Z =l;
w (21.21.)

Z= 0,010 00G + 0,990 00/3. Továbbá az alappontokra


vonatkozóan:
Az X, Y, Z színösszetevőkből az x, y, z színkoordinátákat az X =0;X =0;Z =0Z =0.
Y z x Y (21.22.)

X Y Z
y = X+Y+Z' z = X+Y+Z (21.24.)
X+Y+Z'

képletek adják. A spektrumszínek színkoordinátáit az XYZ rendszerben a


21.22. ábra szemlélteti.
488 HULLÁMOPTIKA

400 500 600 700


Hullámhosszúság [nm]
21.22. ábra.
A CIE-féle színmegfeleltetőfüggvények

A megadott transzformáció fordított irányban is alkalmazható: ha egy


színnek ismerjük az X, Y és Z színösszetevőit, akkor kiszámíthatjuk, hogy
milyen R, G, B komponensekből lehet kikeverni ezt a színt. Ehhez az
előbbi transzformációs egyenletrendszert R, G, B-re meg kell oldani:

R = + 2,364 60 X - 0,896 53 Y-0,468 07 Z,


A 21.23. ábrán látható xyY színhá­
romszög (népszerű nevén „papucs­ G = - 0 , 5 1 5 15 X+ 1,426 40 Y+ 0,088 75 Z, (21.25.)
diagram") határoló vonalán a
780 nm-es vöröstől a 380 nm-es B = + 0,005 20 X- 0,014 41 Y+ 1,009 21 Z.
ibolyáig a spektrumszínek találha­
tók. A vörös és a kék határpontot A színek jellemzésére és mérésére ma nemzetközileg elfogadottnak te­
összekötő egyenesen a bíbor-lila kinthetjük az XFZ-rendszert. Valamely szín helyét a koordinátarendszer­
színek találhatók. Az x = 0,33,
ben az x, y színkoordinátákkal, világosságát az Y színösszetevővel adják
y = 0,33 pontban van a fehér szín.
meg.
A fehér szín pontján átfektetett
egyenesek végpontjain helyezked­ A CIE szerinti színmérőszámokat - a színösszetevőket - a már koráb­
nek el a kiegészítő színek. (Lásd ban definiált <p(X) színingerfüggvény ismeretében az alábbi (21.26.) össze­
a 21.3. színes táblát is a hátsó függések szerint határozhatjuk meg:
előzéken).
X = k\<p{X)x{X)dX
Az x . y, z mennyiségeketa
spektrumszínek CIE színmegfelelte­
tő függvényeinek hívjuk (21.22. Y = k\<p{X)y{X)dX
(21.26.)
ábra).
Z = kj<p(X)z{X)dX
SZÍNTAN 489

Bíbor színű kék Kékesbíbor


21.23. ábra.
AzxyY színháromszög
490 HULLÁMOPTIKA

0 0,1 0,2 0,3 0,4 0,5 0,6 0,7 x


21.24. ábra.
A CIE xyY színháromszög a fekete test vonalával
és a szabványos megvilágítások pontjaival (A, B, C)

Hullámhosszúság [nm]
21.25. ábra.
Az A és C, valamint az egyenlő energiájú W fényforrás spektrális
teljesítményeloszlása

A CIE xyY színháromszögben meg szokták rajzolni a fekete sugárzó


vonalát, és be szokták jelölni a szabványos megvilágítások színpontjait
(A,B,Q is. (21.24., 21.25. ábra)
SZÍNTAN 491

21.5.1.3. A CIE szabványos fényforrások

Világítsuk meg a <Pc(X) teljesítményeloszlású C fényforrással egy p(X)


spektrális visszaverési tényezőjű felületet. A fényforrások színére vonat­
kozó előbbi meggondolás alkalmazásával kapjuk, hogy a megvilágított fe­
lület színének színösszetevői
Átvilágított testek esetében ap(A)
helyébe r(A) spektrális áteresztési té­
X = k\<p (X)p(X)x(X)d(X)
c
nyező lép.
A k állandót úgy választjuk meg,
Y = kj<p (X)p(X)y(X)d(X)
c
(21.27.) hogy Y értéke egyenlő legyen a felü­
let r teljes visszaverési tényezőjével,
Z = kj<p (X)p(X)z(X)d(X)
c
ill. a test t teljes áteresztési tényező­
jével.

21.5.1.4. A színmérés

Egy tristimulusos színmérő műszerrel a C fényforrással (vagy A fényfor­


rással) megvilágított, p(X) spektrális visszaverési tényezőjű tárgyak X, Y
és Z színösszetevőit mérik.
A mérendő tárgy legyen pl. egy fényvisszaverő felület, amelynek p(X) a
spektrális visszaverési tényezője. Ezt egy <p(X) spektrális teljesítményel­
oszlású fényforrás egy t(A) spektrális áteresztési tényezőjű színszűrőn ke­
resztül merőlegesen megvilágítja. A felületről 45°-ban visszaverődő fény
gyűrű alakú fényelemre esik, amelynek spektrális érzékenységeloszlása
S(X). Ekkor a fényelem által adott feszültség

U = k'\(p{X)r{X)p{k)S{X)dX.
(21.28.)

Három színszűrőt készítettek. Ezeknek a r , r , r spektrális áteresztési


x y z

tényezője rendre eleget tesz a következő egyenlőségeknek:

<p(X)r S(X)dX = hp (X)x(X)dX,


x c

(p(X)r S{X)dX = k<p {X)y(X)dX,


y c
(21.29.)

(p(X)z S(X)dX = hp {X)z{X)dX.


z c

Vagyis a fényelem feszültsége ará­


Egymás után megvilágítjuk a három színszűrőn keresztül a mérendő fe­ nyos a felület színének színösszete­
lületet. vőivel. Az arányossági tényezőt is­
mert visszaverési tényezőjű etalon­
A fényelem feszültsége rendre U \ U \ U . A (27), (28) és (29) össze­
nal állítják be úgy, hogy Y a felület
x Y z

függésekből következik, hogy


teljes visszaverési tényezőjét adja.
Átvilágított testek esetében Y a tel­
U = k"X;
x U = k"Y:
Y U = k"Z;
z
jes áteresztési tényezőt jelenti.
492 HULLÁMOPTIKA

Az 3c(A) görbének két maximuma van. Ezt egyetlen szűrővel nehéz


volna megvalósítani. Ezért két részre bontják az X színösszetevő mérését.
Egy borostyánszínű szűrőkombináció által adott X érték és egy kékszínű
x

szűrővel mért X érték összege adja az X színösszetevőt.


2

A spektrális mérőműszerek spektrofotométerével mért r(A) vagy p{X)


adataiból számítástechnikai úton határozzuk meg az X, Y, Z színösszetevőt.

21.5.2. A Munsell-féle színmintaatlasz és színrendszer

Albert H. Munsell (1859-1918) Albert H. Munsell egy többezer színmintából álló gyűjteményt hozott létre.
amerikai festőművész volt, rajzot, A színmintákat kézzel festették, és kézzel ragasztották kartonlapokra. Ezt
művészi kompozíciót és anatómiát az utóbbi műveletet mind a mai napig kézzel végzik.
tanított a Massachusetts Normál Art A Munsell-féle színmintaatlasz színérzékleteken alapul - bizonyos meg­
School-on.
szorításokkal - , így a három színjellemző a Munsell-világosság, Munsell-
színezet és a Munsell-króma, ez utóbbi a telítettség megfelelője.
Általában nem minden szürke tel­ A Munsell-világosság a felületszín fényvisszaverő-képessége olyan ská­
jesen neutrális, vagyis Munsell-kró- lán, amely 0-tól 10-ig terjed. A tökéletesen elnyelő (ideális fekete) felület
mája nem mindig 0.0. Ha egy szín­ Munsell-világossága 0, a tökéletesen szórtan visszaverő fehér felület
minta Munsell-krómája kisebb 0,5- Munsell-világossága 10. A két szélső érték közötti skála vizuálisan kb. egy­
nél, akkor N szürke besorolást kap, forma osztásúnak látszik. Jele az angol value szóból V. Az akromatikus
de jelzésében a / jel után zárójelbe szürke színeket N betűvel jelölik, a Munsell-világossági skála közepén
írják a 0,0-tól eltérő Munsell-króma
levő akromatikus színminta jele N 5,0/.
értékét. Például N 8,7/ (Y0,3) vagy
A Munsel-színezet a színminta színérzékelésében a színezetnek megfe­
iV6,0/(B0,l)
lelő tulajdonságot jellemzi. Jele az angol hue szóból H.
A Munsell-króma a felületszín jellemzője, és az ugyanolyan Munsell-
A Munsell-színezeti skálán öt világosságú akromatikus (0 krómájú) színtől mért távolság olyan skálán,
alapszín van, ezeket és a köztük
lévő keverékszíneket a Fehér
következőképpen jelölik:
R piros (red)
YR sárgáspiros (yellow-red)
Y sárga (yellow)
GY zöldessárga (green-yellow)
G zöld (green)
BG kékeszöld (blue-green)
B kék (blue)
PB liláskék (purple-blue)
P lila P, bíbor
(purple)
RP pirosaslila (red-purple)

V, sárga

21.26. ábra.
A Munsell-színjellemzők hengerkoordináta-rendszere
SZÍNTAN 493

A megvalósítható legnagyobb
Munsell-krómájú értékek a Munsell-
világosságtól és a Munsell-színe­
zettől függően 20 és 38 közé esnek.

21.27. ábra.
Az 1-100 osztásos Munsell-színezeti skála jelölései és számozása

amelynek osztása (a Munsell-színezettől függetlenül) érzékelés szerint kö­


zel egyenletes. Jele az angol chroma szóból C. A Munsell-króma bizonyos
mértékben a telítettséggel korrelációban van. A telítettség legnagyobb ér­
téke mindig 100%. A Munsell-króma maximuma függ a színezettől is.

10 Y

21.28. ábra.
A Munsell-színjellemzők háromdimenziós ábrázolása Wyszecki nyomán (G.
Wyszecki, 1960)
494 HULLÁMOPTIKA

A Munsell-króma a színminta A három Munsell-színjellemzó't egy hengerkoordináta-rendszerben he­


Munsell-színezetétől és a Munsell- lyezik el úgy, hogy a függőleges tengely mentén vannak a Munsell-vilá-
világosságától függ, tehát a színmin­ gossági értékek, minden erre merőleges körön következnek a Munsell-szí-
ták eloszlása Munsell-színezeten- nezetek, és a tengelytői kifelé a Munsell-króma szerint különböznek egy­
ként változik.
mástól a színminták. Ezt a felépítést a 27.26. ábra szemlélteti.
A Munsell-színezeti skála száz osztásból áll a 27.27. ábrának megfele­
lően.
A Munsell-rendszer színteste nem szimmetrikus, alakját a 21.28. ábra
szemlélteti. A szabálytalan határoknál a meg nem valósítható felületszí­
nek korlátozzák a színtestet.

21.5.3. A COLOROro-színrendszer

Nemcsics Antal (1927-) a Budapesti A Coloroid-színrendszert a magyar Nemcsics Antal fejlesztette ki, első­
Műszaki Egyetem professzora sorban építészeti alkalmazásra.
A Coloroid-színrendszer az additív színkeverésen alapul. A színeket a
határszínből, valamint fehérből és feketéből kevertként kezeli, és ezekből
az összetevőkből, illetve azok arányából számíthatók a színt a Coloroid-
színrendszerben jelölő pont koordinátái.
A Coloroid-színrendszer a színérzetek háromdimenziós sokaságát, az
érzet szerinti jellemzésen felépülő színrendszerek elvének megfelelően,
egy egyenes körhenger belsejében úgy helyezi el, hogy a színezet változá­
sa a henger kerülete mentén, a telítettség változása a sugár, a világosság
változása pedig a tengely irányában történik. (21.29. ábra)
A Coloroid-színtér a térnek az a körülhatárolt darabja, amely az összes
érzékelhető színt a Coloroid-érzet szerinti jellemzőinek megfelelő elren­
dezésben magában foglalja. A Coloroid-színtérben a színtelen tengelyt az
abszolút fehértől az abszolút feketéig, valamint a színtelen tengelyre me­
rőleges, a határszíneket magában foglaló hengerpalástig tartó sugarakat
100 egyenlő részre osztották (21.32. ábra)

A henger palástján, megközelítően


egy ferde síkmetszet ellipszisvonala 21.29. ábra.
mentén helyezkednek el a spektrum­ A Coloroid-színrendszer dimenziói: színérzet (A), telítettség (T), világosság (V).
színek és a bíborok, amelyek a Co- További jelzések: Wfehér, S fekete, G sárga, O narancs, R vörös, 1 ibolya, B kék,
loroid határszínei. KG hidegzöld, WG melegzöld
SZÍNTAN 495

21.30. ábra.
A Coloroid 48, egymástól esztétikailag egyenlő távolságban lévő határszíne. A Coloroid-színrendszer határszínei
Az alapszíneket 10, 20, 30 stb. jelöli, ezek nem egyenletesen helyezkednek el a közül egész számokkal jellemzett,
színkörön. A kiegészítő (komplementer) színek a színkörön 180°-ban találhatók egymástól esztétikailag megköze­
Az alapszínek jelei 10 sárga, 20 narancs, 30 vörös, 40 bíbor, 50 viola, 60 kék, 70 lítően egyenletes távolságra fekvő
hidegzöld, 80 melegzöld. 48 db szín mint Coloroid-alapszín
került rögzítésre. (21.30. ábra)

21.31. ábra.
A Coloroid-rendszerben a semleges színek a színtelen tengelyen (Ax), az azonos A színtelen (akromatikus) - tengely
telítettségű színek koaxiális hengerfelületeken (TT), az azonos világosságú színek egyik végpontján az abszolút fehér,
a színtelen tengelyre merőleges síkon (W), az azonos színezetű színek a színtelen a másikon az abszolút fekete helyez­
tengelyen átmenőfélsíkokon (AA) fekszenek. kedik el. (21.31. ábra)
496 HULLÁMOPTIKA

21.6. A PDT-színrendszer
A PDT-színrendszer a CIE-színrendszer korszerűsített, módosított válto­
zatának tekinthető. Más színrendszerekkel szemben a PDT-színrendszer
Alkalmazását Dr. Wenzel Klára alapszínekként magukat az emberi receptorokat választja egységül, ezért
ajánlotta 1991-ben. természetes színrendszernek is tekinthetjük.

21.6.1. Miért van szükség a CIE-színrendszer módosítására?

A CIE-féle színmérő rendszer minden lehetséges színárnyalathoz hozzá­


rendel egy, és csakis egy színmérőszám-kombinációt, tehát kielégíti a mé­
rési módszerekkel szemben támasztható legfontosabb követelményt. Emel­
lett azonban van néhány hibája, amelyeket idáig mint szükségszerűséget
elfogadtak, illetve egyetlen eddigi próbálkozás eredményeképpen sem
tudtak teljes mértékben kiküszöbölni. Ezek közül a legfontosabbak a kö­
vetkezők:
- Vizuálisan nem egyenletes (azaz azonos színérzetkülönbségnek kü­
lönböző színmérőszám-különbség felel meg más-más színeknél). Az
egyenletességre való törekvés bonyolult transzformációs formulák
Pl. CIE L * a * b * CIE L * u * v * alkalmazását teszi szükségessé, ennek ellenére, ezen transzformációk
színtér. után sem kellően egyenletes.
színtan 497

- Nem modellezi jól az emberi színlátást, mivel nem az átlagos emberi


szem színérzékenységi függvényei alapján, hanem színkeverési ará­
nyokból kiindulva határozza meg az X, Y, Z színösszetevőt. Követ­
kezésképpen egy, az érzékelő metameriájához hasonló jelenség ta­
pasztalható a valóságos színlátás és a színmérőszámok közt.
- A CIE-színrendszer alapján képezett. x(X),y(X\z(k) függvények
közül az x(k) két maximumhellyel rendelkezik, azaz egy x (k) és x

egy x (h), egyenként egymaximumú részből áll; ráadásul az egyik


2

maximum csaknem egybeesik a z(K). függvény maximumával. Az Ez a körülmény az információk ke­


x (k)és a z(k) függvény igen hasonló; kapcsolatuk a 360 ... 504
2 veredését okozza, valamint az X és
nm tartományban r - 0,9836 korrelációs tényezővel jellemezhető, Z színösszetevő erős korrelációját
illetve z(K) = 4 , 9 7 J(A,)+0,1 alakban közelíthető. egyes színtartományokban.
Mindezek miatt célszerűnek tűnik a CIE-színrendszer módosítása, illet­
ve olyan új színmérő rendszer bevezetése, melynek alapját a protos, deu­
teros és tritos színérzékelő receptok spektrális érzékenységi függvényei
képezik. Ez az egyetlen lehetőség, amelynek segítségével a fenti hátrá­
nyos jelenségek teljes mértékben kiküszöbölhetők.

21.6.2. A módosítási javaslat kidolgozásának alapelvei

A CIE-féle színmérőrendszert az egész világon elfogadták, és a színmé­


rési szabványokban lerögzítették. Bár, mint láttuk, egyidejűleg világszerte
egyéb színmérő rendszereket is alkalmaznak (pl. a MUNSELL-féle, az
OSTWALD-féle és a SZINOID-színrendszert), a CIE jelenleg a legáltalá­
nosabban elfogadott színrendszer. Ezért csak olyan módosítások bevezeté­
se tűnik célszerűnek, amelyek nem érintik a CIE-színrendszer alapelveit,
alkalmazási módszereit és lehetőségeit. Ennek érdekében az alábbi gondo­
latokat kell szem előtt tartani:
- A módosított színrendszer szerkezete formailag hasonló legyen a
jelenleg érvényes CIE-színrendszerhez. így megismerése és beveze­
tése egyszerű lehet. Továbbá a meglévő számítási algoritmusok rész­
ben használhatók, a meglévő színmérőműszerek kisebb átalakítással
- szoftvercserével, színszűrőcserével - az új színrendszerben is al­
kalmazhatók lesznek.
- A lehető legjobban illeszkedjen az emberi színlátás törvényszerűsé­
geihez.
- Tegye lehetővé az információk lehető leghatékonyabb feldolgozását
(pl. a színjellemző számok a lehető legnagyobb mértékben függetle­
nek legyenek egymástól).
- Vizuálisan egyenletes (vagy egyszerű transzformáció alkalmazásával
egyenletessé tehető) legyen.
498 hullámoptika

21.6.3. A PDT-színrendszer alapja

A PDT-színrendszer a színes látás matematikai modelljén alapul. A színes


látás matematikai modellje a protos (P), deuteros (D) és tritos (7) színér­
zékelő receptor spektrális érzékenységi függvénye [ p(X),d(X), t(X) ] ma­
tematikailag zárt alakban. A függvények a CIE-színrendszer R, G, B mé­
rési adatain alapulnak (1. 21.5.11. pontot), és így minimális hibával elé­
gítik ki a CIE alapját is képező színkeverési egyenleteket:

p(X) = 5J2- 1 0 - - ( 7 8 0 - A ) - - e x p [ - l , 3 2 - 1 0 - ( 7 8 0 - A ) ' ]


14 5 78 16 6 78
(21.30.)

d(\) = 2,02- 1 0 - - ( 7 0 0 - A ) ' - e x p [ - l , 2 1 • 1 0 ~ ( 7 0 0 - A ) ' ]


9 3 85 n 4 85
(21.31.)

í(A.)=2,20- 1 0 - 15
( 6 6 0 - A ) - e x p [ - 2 , 1 9 - 10- (660-A ) - ]
5 70 ,6 6 70
(21.32.)

A függvények egymaximumú, enyhén asszimetrikus görbével írhatók le


(21.33. ábra).
Ha hullámhosszról hullámhosszra összeadjuk a p(X),d(X) és t(X)
A kisebb eltérések a három függ­ függvényt, a V(A) függvényt kapjuk meg (21.34. ábra):
vény összege és a V(A) függvény
között feltehetőleg a két mérési p(X) + d(X) + t(X)=V(X) (21.34.)
módszer eltéréséből ered, amellyel a
p(X), d(X), í(X) függvényt, ill. a
A p(k), d(X), t(X) függvényeket saját maximumaikra normáivá olyan
V(A) függvényt mérték. (Az előzők
színkeverési adatokra támaszkod­ változathoz jutunk, amelyen a görbék alakja jobban megítélhető (21.35.
nak, az utóbbit flickermódszerrel ábra).
határozták meg.)
100

80
-Pm „=0,7313

5" 60
A görbék maximumainak aránya
a következő: c 40
protos : deuteros : tritos = u =0,35:! 0 \
= 64,0:34,5:1,5 (21.33.) K d(X) y(A)
Más szerzők ettől és egymástól is -a 20
eltérő értékekben adják meg az >
érzékenységi görbék maximumai­
nak helyeit és értékeit. (A szerk.
400 500
megjegyzése.) 448,0 530,0 564,5 600 700
Hullámhossz [nm]
21.33. ábra.
A színes látás matematikai modellje: a p(X),d(X) és t(X) függvény
SZÍNTAN 499

Az ábrán szaggatott vonallal beraj­


A*>7 \>
f

\ i \ \ p a)
0 zoltuk W. A. H. Rushton mikro-
\\ \ \ \ spektrofotometriai módszerrel köz­
* //
íi II vetlen úton mért adatait. Látható,
i \ \ \
II \\ hogy az eltérés a maximumok köze­
i 1 \\ V \
ii 1 1 \ \ lében igen kicsi, a kisebb mérési ér­
li VA 1
1 I
\\
\\ \ \
\ \
tékeknél (ahol a mérési pontosság
\\ erősen romlik), valamivel nagyobb,

''A'
rl\
\\ \ > de ezt ismét az eltérő mérési mód­
\\ \ szerek, és a különöbző kísérleti sze­
'7- \ mélyek okozhatják.

/
400 500 700
o o m
oo Hullámhossz [nm]
vo
A szem relatív érzékenységi görbéi számításaink alapján
A szem relatív abszorbciós görbéi W. A. H. Rushton mérései alapján
21.35. ábra.
A számítási eredmények összehasonlítása a közvetlen mérési eredményekkel

21.6.4. A PDT-színrendszerbeli színösszetevők (P, D, T)

A PDT-féle színmérő rendszerben javasolt színöszetevők a CIE-beli X, Y,


Z-hez hasonlók:

P = kJ' <p(X)p(X)d(A) (21.35.)


500 HULLÁMOPTIKA

p(k),d(K) és t(k) a szem szín­


érzékenységi függvényei D = kfcp(X)d(X)d(X) (21.36.)
<p(A) és k megegyezik a CIE-ben
alkalmazott <p(X) -val és fc-val
T = kf <p(X)t(X)d(X) (21.37.)

A <p(X) színigerfüggvény a PDT-színrendszerben is tartalmazza a fény­


forrás 5(A) relatív spektrális energiaeloszlását, éppen úgy, mint a CIE-
színrendszer X, Y, Z színösszetevője esetén. A PDT-színrendszerben ezért
szintén javasolható a CIE szabványos fényforrásainak egyikét (CIE A, B,
C vagy D megvilágítást) alkalmazni. Az alkalmazott megvilágítást, illetve
az attól való esetleges eltérést a PDT-színrendszerben is be kell kalkulálni
a színösszetevők értékébe:
A javasolt P, D, T színösszetevő 100
csupán annyiban különbözik a CIE k=- (21.38.)
szerinti X, Y, Z színösszetevőtől, \S(X)V(X)dX
hogy az 3c(A),y(A),z(A) szín­
összetevő függvények helyett a
p(X),d(X) J(k) színérzékenységi AP,D,T színösszetevő ezért éppen a protos, deuteros, ill. tritos fényér­
zékelő receptor által az adott <p(X) relatív spektrális teljesítményelosztással
függvények alapján határozható
jellemezhető színinger hatására érzékelt mennyiséggel arányos.
meg.
Ez azonban lényeges, alapvető A P, D, T színösszetevő számszerű értéke természetesen eltért az X, Y,
különbséget jelent, mert míg az Z számszerű értékétől. Ideális fehér szín esetén pl. [amelynél <p(X) = 1],
x(A),j>(A),z(A) függvényt az ríX), egyenlő energiájú spektrumú sugárzó alkalmazása mellett X = 100, Y = 100,
g(A), b(X) színegyeztető függvény Z = 100 adódik, míg a színösszetevők értéke P = a = 64,0, D = a = 34,5
p d

lineáris transzformációjával állítot­ és T- a, = 1,5 lesz. Ezen értékek nagyfokú eltérései viszont teljesen meg­
ták elő, és így egy színkeverési felelnek annak a tapasztalatnak, hogy azonos intenzitású kék, zöld, ill. vö­
„receptkönyv" adataira támasz­ rös színek közül általában a kéket lényegesen sötétebbnek, míg a vöröset
kodik, addig a p(K),d(K) ,í(K) valamivel világosabbnak ítéljük meg a zöldnél.
a szem protos, deuteros és tritos
tényleges színérzékenységi függ­
vénye. 21.6.5. A színek viszonylagos világossága ( Q a PDT-színrendszerben

A megfigyelések szerint az emberi szem, miközben az egyenlő energiájú


spektrum különböző hullámhosszúságú fényeit más-más színűnek látja,
ezekhez a színekhez hozzárendel egy változó nagyságú viszonylagos vilá­
gosságérzetet is. Ezen viszonylagos világosságérzetet a V(A) spektrális
fényhatásfokfüggvény írja le.
A CIE szerinti x(A), y(X), z(X) színösszetevő függvényt úgy határoz­
ták meg, hogy közülük az y(A) megegyezik a V(A) függvénnyel: y(A) =
= V(A) így Y jellemző a viszonylagos világosságra.
A szem színérzékenységi függvényeire vonatkozóan viszont feltételez­
hető, hogy a viszonylagos világosságérzetet a három receptor által érzé­
kelt fénymennyiség együttesen hozza létre.
SZÍNTAN 501

Az ajánlott összefüggés tehát:

V(A) = p(X) + d(X) + t(X) (21.39.)

Beszorozva minden tagot y?(A)-val, és integrálva A szerint:


oo

/ <p(X)V(X)d(X) =
0
(21.40.)
oo oo K
= / (p(X)p(X)d(X) + f <p(X)d(X)d(X) + f<p(X)t(X)d(X)
0 0 0

Jelöljük a <p(X) színfügvény által kiváltott viszonylagos világosság érze­


tet C-vel, és nevezzük C-t viszonylagos világossági számnak:
00

C= kf(p(X)V(X)d(X). (21.41.)
o

A (21.40.) és (21.41.) szerint

C = °j<n(X)p(X)d(X) + °jy(X)d'X)d(X) + j\>(X)t(X)d(X). (21.42.)


0 0 0
Ezekből pedig

C=P+D+T (21.43.)

A PDT-színtérben tehát a C viszonylagos világossági szám a színössze­


tevők összegeként határozható meg.
A C viszonylagos világossági szám megfogalmazása a PDT-féle szín­
mérő rendszerben láthatóan alapvetően eltér a CIE-színrendszerbelitől. A
viszonylagos világossági szám és az Y színösszetevő között ugyanakkor
az eddigiek alapján fennáll:

Y=C (22.44.)

összefüggés.

21.6.6. A PDT-színösszetevők kiegyenlítése (P , D , T )


0 0 0

A CIE-színrendszerhez hasonló, számszerű színösszetevő értékekhez jut­


hatunk a színösszetevők kiegyenlítésével. Ezalatt a fehér színt egyenlő
energiájú sugárzóval történő megvilágítás esetén a PDT-színrendszerben
is 100,100,100 érték jellemzi.
502 HULLÁMOPTIKA

A kiegyenlített színösszetevők tehát Legyen ezért:


a protos, deuteros és tritos receptor
által érzékelt fény menny iséggel to- p _ 100 . p (2145)
vábbra is arányos számok, melyek 0
a p

azonban a világosságérzettől függet­


lenek, így a szín színezetének és te- 100
lítettségének a világosságérzettől A) =
~ @ 1.46.)
független jellemzésére alkalmasak. d

T =—-T
0 (21.47.)

21.6.7. A PDT-színrendszer színkordinátái

A CIE-hez hasonló módon a PDT-színmérőrendszerben is definiálni lehet


a színkoordinátákat. A kiegyenlített színösszetevőkből képepzve a szín­
koordinátákat, a CIE-színkoordinátákhoz hasonló jellemzők képezhetők.
Legyen

Az akromatikus színek (fekete, (21.48.)


P +D +T
fehér, szürke) színkoordinátája 0 0 0

p = d = / = 1/3, függetlenül a vilá­


gosság értékétől (C-től). d=- (21.49.)
P 0 + D +T 0 0

t=- (21.50.)
P +D +T
0 0 0

A színkoordináták tehát a színárnyalatokra (színezetre) jellemző, a


világosságtól független számok.

21.6.8. A PDT-színrendszer színháromszöge

A CIE-színrendszerben az x, y színkoordinátákat diagramban szokták áb­


rázolni („színháromszög", „színdiagram"). A színdiagramban minden szín­
árnyalatnak egy pont felel meg. A PDT-színrendszerben is alkalmazható
hasonló ábrázolásmód.
A t színkoordináta ábrázolása a A CIE-színrendszerhez hasonlóan az x, y (vörös, zöld) színkoordináták-
PDT-színrendszerben is fölösleges, nak megfeleltethető p, d (vörös, zöld) színkoordinátákat egy síkbeli koordi-
éppen úgy, mint a CIE-rendszerben nátarendszerben célszerű' ábrázolni. A CiE-számrendszerben x + y + z = l ; a
a z színkoordiánat ábrázolása. PDT-színmérőrendszerben ehhez hasonlóan p + d + t=\.
A színháromszög jellegzetes alakját a spektrumszínek (A hullámhosz-
szúságú, spektrálisan tiszta színek) vonala adja.
A spektrumszínek vonala a p, d színkoordináták síkjában az ábrán lát­
ható.
SZÍNTAN 503

Ap,d,t színkoordináta a színek


színárnyalatára jellemző. Ap = 1/3,
d = 1/3. t = 1/3 érték az akromatikus
színt jellemzi. (Ez egyúttal a legtelí-
tetlenebb színárnyalatot is jelenti.)
A 21.36. ábrán ez az akromatikus
szín az .E-vel jelölt pontban találha­
tó. Az E-től távolodva egyre telítet­
tebb színárnyalatok következnek.
A legtelítettebb színek a spektrum­
színek vonalán helyezkednek el.

21.36. ábra.
A színháromszög a PDT-színrenászerben.
(E az egyenlő energiájú spektrum, azaz a fehér szín színpontja)

21.6.9. Az átlagtól eltérő színlátók színdiagramja

A színes látás matematikai modellje alapján viszonylag egyszerűen létre­


hozható a színtévesztés matematikai modellje. Piantanida és McNichol
igazolta, hogy a színtévesztők színérzékelő receptorainak spektrális érzé­
kenységi tartománya eltér a normál színlátókétól. Egyszerű modellt épít­
hetünk fel, ha az esetleges alakváltozásokat elhanyagoljuk, és csak spekt­
rális eltolódásokat tételezünk fel. A protosnál ±AA/?-vel, a deuterosnál
±AXd -vei, a tritosnál ±AAF -vei jelölve az eltolódás mértékét, a követke­
ző modellt írhatjuk fel:

p(k)= 5,12- 1 0 - - ( 7 8 0 - A ) . . e x p [ - l , 3 2 - 10-> (780-A± A A ) ' ]


1 4 5 7 8 6
p
6 78

AA a protos, AAj a deuteros,


p

d(X) = 2,02 • l O ' • ( 7 0 0 - A ) ' • exp[-l,21 • 1 0 - ( 7 0 0 - A ± A A ) - ]


9 3 85 U
?
4 85
AAj a tritos érzékenységének elto­
lódása
t(k) = 2,20 • 1 0 - • (660 - A ) - • exp[-2,19 • 10- (660 - A ± AA,- ) ' ] ,
15 5 70 ,6 6 7 0
504 HULLÁMOPTIKA

7(A±AA)

\V
^\ /
A // \ v

' I / \\// /// A^ A x \ \

' r• \ V /1 v \ \

11 i
\\
' /1 1
áa±AA)U,V/
\ y \ \

f If
i
i i
/1 \\\\
/// /

400 500 600 700


A [nm]
21.37. ábra.
A színtévesztés matematikai modellje. Mindhárom receptor érzékenysége
eltolódhat a hullámhossz mentén.

A AAp, AAj, AA függvény lehetséges eltolódásait a 21.37. ábra mu­


f

tatja be.
A színtévesztés modelljének alkalmazása egyedülálló lehetőséget bizto­
sít az átlagtól eltérő színlátók színdiagramjának ábrázolására a PDT-szín-
rendszerben.
100

} nm, /Ug=-1 0 nm
d[%]
Egy színtévesztőnél pl. a protos 20
nm-rel a hosszú, a deuteros pedig 10
510 FÉJ \ N.
500,
V
^530

510X 520V
/ A^=0, AA^O [normál]
1 1
.C) AA =-l 3 nm, / ) nm
nm-rel a rövidebb hullámhosszak \\
\
?

felé tolódott el. Tehát a protos és a


\ J 500 N
. ,510^ •v530^
deuteros egymástól összesen 30 nm- 490,!
L / \
rel távolodott el. Az ilyen színlátó 50
színdiagramja a normál színlátóhoz &90 S^5( 0 520
480 530
képest megnagyobbodik (a görbe), /*
mivel a vörös és zöld színek között 1 * / ^70
több színárnyalatot tud megkülön­ 480
böztetni, mint a normál színlátó (b *i //
görbe). A c) görbe olyan színlátót \J
0
mutat, akinek protosa 10 nm-rel f 4f ^30
a rövidebb, deuterosa 10 nm-rel
a hosszabb hullámhosszak felé
tolódott el, tehát a két színérzékeny­
ségi görbe összesen 20 nm-rel köze­
0 50 100
lebb van egymáshoz, mint a normál p[%]
színlátóknál. Az ilyen színlátás ese­ 21.38. ábra.
tén a színdiagram területe csökken. A színtévesztők színdiagramjai
SZÍNTAN 505

A 21.38. ábrán két gyakori színlátási rendellenességgel jellemezhető


színlátó színdiagramja látható.
A normáltól eltérő színlátók színdiagramjában lehetőség nyílik arra,
hogy a színlátás egyedi sajátságait modellezzük. Például éppen úgy ábrá­
zolni lehet a kiegészítő színeket a normáltól eltérő színlátók esetén, mint
az a CIE x, y színdiagramban szokás normál színlátók esetén. A 21.38. áb­
rán látható, hogy a normáltól eltérő színlátók esetén is a neutrális E pon­
ton mennek keresztül a kiegészítő színeket összekötő egyenesek, de a ki­
egészítő színek eltérőek, mint a normál színlátóknál.

21.6.10. A CIE- és a PDT-színrendszer összehasonlítása

A CIE- és a PDT-színrendszer összefüggését a 21.1. táblázat mutatja be.

21.1. táblázat.
A CIE- és a PDT-színrendszer összehasonlítása

CIE PDT

Alapja: a színinger-megfeleltető Alapja: a spektrális érzékenységi


függvények függvények
x(X)jaiza) p(A),d(A),f(A)

A színinger-összetevők: A színinger-összetevők:
X = kJ <p{k)x(k)dk P = kJ <p{k)p{k)dk

r= kJ<p(k)y(k)dk D = kjip(k)d(k)dk

Z = kjip(k)z(k)dk T= kJ <p{k)t(k)dk

Összefüggés a K(A)-val: Összefüggés a K(A)-val:


V(k) s y(A) V(A) = p(A) + d(A) + í(A)

A k konstans: A k konstans:
k= 100/S{k)y(k)dk k= 100 J S{k)V(k)dk

A színinger-koordináták: A színinger-koordináták:
X 100 ^
P Pn =
X+ Y+Z P +D +T
0 0 0 64,0'
Y D 100 „
y=X+Y+Z d =
n

P +D +T
0 0 0
r 0
34,5
z
100,
X+Y+Z z=- T =
P +D +T j 1,5 '
0
0 0 0

A világosság: A világosság:
Y Y=P+D+T
22. fejezet Feszültségoptika

Neumann 1841-ben, Maxwell pedig 1816-ban Sir Dávid Brewster fedezte fel azt a jelenséget, hogy átlátszó,
1853-ban publikálta egymástól amorf anyagok mechanikai feszültség hatására átmenetileg kettőstörővé
függetlenül eredményeit. válnak. A jelenséget magyarázó, Maxwell és Neumann nevéhez fűződő
feszültségoptikai törvény már az 1800-as évek közepén megszületett.
A törvény kimondja, hogy rugalmasságilag lineárisan viselkedő anya­
gok a feszültségi állapotnak megfelelően lineárisan változtatják meg tö­
résmutatójukat. Az egyértelmű összefüggés alapján lehetővé vált különbö­
ző szerkezeti elemek feszültségi állapotának modellezés segítségével tör­
ténő kísérleti vizsgálata.
Azóta számtalan, ezen az alapelven nyugvó mérési módszert dolgoztak
ki, melyek egyidejűleg gyakran más analitikai vagy numerikus módszere­
ket is felhasználnak. Az epoxigyanták, mint modellanyagok piaci megje­
lenése elősegítette, hogy ma már gyakorlatilag bármely mechanikai rend­
szer modellezhető, illetve mérhető. A nagyteljesítményű számítógépek és
a numerikus módszerek fejlődése (pl. végeselemes módszer) több alkal­
mazás tekintetében háttérbe szorította ugyan a hagyományos feszültség­
optikai eljárásokat, eközben azonban más hatékony optikai vizsgálati
módszerek (pl. moire-technika, interferometria) ötvözésével olyan kísérle­
ti eljárás jött létre, mely más módszerekkel nem megoldható mechanikai
problémák vizsgálatát tette lehetővé. A mechanikai hatásokon túlmenően
a fotoelasztikus módszereket ma már az elektromágneses, mágneses, illet­
ve elektrosztatikus terek hatásának, valamint kristályok belső szerkeze­
tének vizsgálatára is alkalmazzák.
A továbbiakban a leggyakrabban alkalmazott átmenő megvilágítás és
síkbeli feszültségi állapot esetén mutatjuk be a feszültségoptika alapjait.
FESZÜLTSÉGOPTIKA 507

22.1. A feszültségoptika alapjai


Az átvilágítással történő feszültségoptikai vizsgálat az 22.1. ábra szerinti
elrendezést követi.
Az így kapott feszültségoptikai képet kiértékeljük a modellre vonatko­
zóan, majd a kapott eredményeket a modelltörvények felhasználásával át­ Lényege, hogy e vizsgálandó tárgy­
számoljuk az eredeti testre. ról először egy modellt készítünk
olyan anyagból, amely érzékelhe­
Polarizátorirány tően mutatja a terhelés hatására ben­
ne kialakuló kettőstörést, azaz opti­
kailag aktív. A terhelés alatt lévő
modellt ezután polarizált fénnyel
megvilágítjuk, és a rajta áthaladt
fényt egy analizátornak nevezett
második polarizációs szűrőn vezet­
jük át, majd az így létrejövő polari­
zált fényt egy érzékelőn (ernyőn)
felfogjuk.

22.1. ábra.
Az optikai feszültségvizsgálat elve

22.1.1. Az optikai feszültségvizsgálat optikai alapjai

Az optikai feszültségvizsgálat alapja az a jelenség, hogy minden átlátszó


szilárd anyag míg mechanikailag terheletlen állapotban nem mutat kettős­
törést, addig terhelés hatására kettőstörővé válik. Ez azt eredményezi,

Polarizátorirány Az elliptikusan polározott fény egy


elliptikus vetületű csavarvonallal
ábrázolható, ha a fény vektorok
összegzését az idő függvényében
elvégezzük. Benne tehát minden
rezgési irány megtalálható, ezért
bármilyen szögállás esetén is jut át
fény az analizátoron.

22.2. ábra.
A kettőstörés
508 HULLÁMOPTIKA

hogy a polarizátorból kilépő síkban poláros fény a kettőstörő anyagba be­


lépve a test kettőstörési főirányainak megfelelően két összetevőre bomlik.
Mivel a két összetevőre vonatkozó törésmutató az anyag belsejében kü­
lönböző, az összetevők egymástól eltérő terjedési sebességgel haladnak át
az anyagon, így az abból való kilépéskor az összetevők között fáziskü­
lönbség figyelhető meg. A kilépés után az egyes összetevők rezgési síkjá­
ra és amplitúdójára jellemző ún. fényvektorok vektoriálisan összegződ­
nek, ami elliptikusan polározott fényt eredményez (22.2. ábra). Ez a fény
az analizátoron áthaladva újfent síkban poláros lesz az analizátor állásá­
nak megfelelően.
A kettőstörés főirányai megegyeznek a feszültségi állapot főirányaival,
miközben a kettőstörő testből kilépő fény két összetevője közötti fáziskü­
lönbség nagysága a síkbeli feszültségi állapot főfeszültségeinek különbsé­
gével arányos.
A rendszeren átbocsátott fény intenzitása a fázisban eltérő rezgések
szuperpozíciója alapján számítható. A polarizátorból kilépő / intenzitású
rezgés optimális esetben
IQP = a rezgés amplitúdója
/ = a rezgés frekvenciája 7 = I • cos 2fm
0P (22.1.)
t = az idő.
alakban írható fel,
Ez a rezgés a kettőstörő testbe belépve annak törési főirányaival a illet­
ve 90°-a szöget zár be. A két összetevő:

hbe ~ I' c o s
ct = hf cos a • cos 2 ftji (22.2.)

hbe = I • sin a = I 0P • sin a • cos 2 ftn (22.3.)

Kilépéskor a két össztevő között 2mn fáziskülönbség alakul ki:

hu - hp' cos a • cos 2 n(ft - m) {22 A.)

hki = kp • sin a • cos 2ftn (22.5.)

Keresztezett analizátorállás mellett ennek csak az 7 />-re merőleges 0

komponense haladhat át:

h = lm • sin a + 1^ • cos a (22.6.)

A trigonometriai átalakításokat elvégezve, metőleges polarizátorállás


mellett:

I = I • sin a • sin rrm • sin 2m ft— m


Am QP
(22.7.),
FESZÜLTSÉGOPTIKA 509

melynek amplitúdója: Ezek alapján a kettőstörő test ott fog


sötétnek látszani keresztezett polari-
I0Am - I p • sin 2a • sin mn.
0
(22.8.) zátorállás mellett, ahol I = 0. Ez a
Am

következő esetekben fordulhat elő:


A polarizátor és analizátor párhuzamos állása mellett az analizátoron d) sin 2a = 0, azaz a a — egész
áthaladó fény intenzitása hasonlóan: 2
számú többszöröse. Ilyenkor a
h = hki • cos a + íjjá • sin a = I
P QAp • cos 2n(ft - <5) (22.9.), kettőstörés főirányai és a polari­
zátor, illetve analizátor polarizá­
ahol ciós irányai megegyeznek.
b) sin mn = 0, azaz m egész szám.
Ilyenkor a kettőstörő anyagból
I 0Ap = I - v l — sin 2a • sin mn
QP
2 2

(22.10.) kilépő összetevők, azaz a fény


optikai úthossza közötti eltérés
a rezgés amplitúdója, valamint ö a fáziseltolás: a hullámhossz egész számú
többszöröse. Abban az esetben,
ha m = 0, a főfeszültségek kü­
cos a-sin2»CT
2

lönbsége zérus, így nem lép fel


tg 2nő -
sin a + cos a • cos 2mn
2 2
(22.11.) kettőstörés.

Tehát párhuzamos polarizátorállás mellett ott lesznek láthatóak sötét

helyek, ahol I 0Ap = 0, azaz sin 2a • sin mn = 0. Ez ott lép fel, ahol a a —

páratlan számú többszöröse, és m az ^- páratlan számú többszöröse.

A kettőstörő testben a két fényösszetevő c és c sebességgel halad, x 2

azaz különböző számú hullámot ír le. A kettő különbsége adja a fáziselté­


rést:

l 1_
m = M|— M 2
=
d- f • (22 12 ) ^ kettőstörő anyag vastagsága a
a

V 2 C c
2 fény terjedési irányának megfelelően.

így a fáziskülönbség:

j r i c - c
i ~ 'Jt
u
\ " / \
c
l 2 c
C A ^0
0
(22.13.)

fordítottan arányos a fény hullámhosszával. Ebből következően kereszte­ Fehér fénnyel történő megvilágítás
zett polarizátorállás mellett a kioltás feltétele a hullámhossz függvényében esetén, ha a kioltás egy adott hul­
más és más. lámhosszra teljesül is, ennek el­
Addig, amíg a fáziseltérés nem elég nagy, a látható spektrum legkisebb lenére a kioltás helyén nem sötét
hullámhosszúságú összetevőjének kioltásához a vizsgált test sárgásfe­ rész lesz látható, hanem a kioltott
hérnek fog látszani. A fáziseltérés növekedésével párhuzamosan jelennek szín kiegészítő színe.
meg az egyes kiegészítő színek. A kettőstörés során létrejövő fáziskülönb­
ség az optikai úthosszak különbségét is jelenti, melyet a relatív retardá-
510 HULLÁMOPTIKA

dóval jellemezhetünk. A relatív retardáció függvényében megjelenő, illet­


ve kioltott színek összefoglalása a 22.1. táblázatban található.
Látható, hogy a színek kioltása periodikusan ismétlődik annak megfele­
lően, hogy a relatív retardáció

R=Xm (22.14.)

a hullámhossz hányszoros egész számú többszöröse. Ennek megfelelően


definiáljuk a kioltott, illetve megjelenő szín m rendszámát. A különböző
rendszámú színek árnyalatai egymástól jelentősen eltérnek, illetve a rend­
szám növekedésével egyre kevesebb szín jelenik meg. A 22.3. ábra és a
22.2. táblázat alapján látható, hogy a relatív retardáció növekedésével

22.1. táblázat.
A megjelenő és kioltott színek a relatív retardáció függvényében fehér fénnyel
történő átvilágításkor

Relatív Kioltott szín Megjelenő szín


retardáció

[nm] neve rendszám rendszám


0 minden fekete
140 szürke
260 fehér
330 ibolya halványsárga
460 kék narancs
520 zöld halványpiros
580 sárga ibolya
620 narancs kék
700 piros türkiz
830 piros zöldessárga
ibolya 2
960 kék 2 narancs
1050 zöld 2 rózsaszín
1150 sárga 2 lila
1350 piros 2 zöld
ibolya 3
1450 mélypiros 2 sárgászöld
kék 3
1550 zöld 3 rózsaszín
1800 kék 4 zöld
sárga 3
2100 mélypiros 3 rózsaszín
zöld 4
ibolya 5
2400 sárga 4 zöld
kék 5
ibolya 6
FESZÜLTSÉGOPTIKA 511

o o o o o o
o o o o o o o o
in o o >/
•> </
>
- 8

m=2

m=3
m=4
m=5
m=6

22. J. ábra.
A kioltott színek tartományai a rendszám függvényében

egyre több szín oltódik ki egyidejűleg, mivel egyszerre több rendszám is Ennek következtében a növekvő
jelen van. retardációval a harmadik rendszám­
tól már csak halványpiros, illetve
22.2. táblázat. zöld szín jelenik meg, melyek telí­
tettsége a rendszám növelésével
Rendszám Kioltási tartomány [nm] csökken. A nyolcadik rendszámtól
a színek már nem különíthetőek el,
370- 780 a kettőstörő test egyenletesen fehér­
740-1560 nek látszik.
1110-2340
1480-3120
1850-3900
2220-4680
2590-5460
2960-6240

22.1.2. A kettőstörés és a feszültségi állapot kapcsolata

A 22.13. egyenlet alapján látható, hogy a fáziskülönbség és így a relatív


retardáció is a fényösszetevők sebességének különbségétől függ. A síkjára
merőlegesen megvilágított síkbeli feszültségi állapotban lévő test esetén a
fényösszetevők sebessége (ej és c )n illetve a főfeszültségek síkjába eső
2

megnyúlás (e és £ ) között
x 2

c, = c + ae, + be
0 2 (22.15.)

2 - Co + b£\ + as
C
2 (22.16.)

alakú összefüggés adható meg, ahol a és b anyagjellemzők. így:

ci-c x = (b-á) • (£, -£ )


2
(22.17.)
512 HULLÁMOPTIKA

A Hooke-törvényt követő anyagok esetén


ffj és a a főfeszültségek (ff) > a )
2 2

u az anyag Poisson-tényezője, \-^=—f-\P\-o ) 2


(22.18.)
E az anyag rugalmassági modulusa.
Ily módon a relatív retardáció a főfeszültségek függvényében a követ­
kező alakban írható fel:

d{b-a){\ + n) _ (
R = mX = -—= (o-i-o- )
2 (22.19.)

ami az anyagfüggő állandókat (a, b, E, fi) összevonva

R = Cd(P]-o ) 2 (22.20.) alakú.

Az így kapott anyagjellemző C állandót feszültségoptikai állandónak, a


22.20. egyenletet pedig a feszültségoptika alapegyenletének nevezzük.
A mérések kiértékelése során célszerű a fény hullámhosszát a feszült­
ségoptikai állandóba foglalni, ezért az egyenlet
Mivel 5 (neve szintén feszültségop­
tikai állandó) értéke függ a hullám­ ™ = ^r(ü|-o- ) (22.21.)
2
hossztól, megadásakor A értékét is
közölni kell. (Kisebb S érték esetén
alakja terjedt el.
az anyag optikailag aktívabb.)
A fáziseltérést szokás még a fajlagos nyúlásra is vonatkoztatni a D nyú­
lásoptikai tényező segítségével. Kapcsolata a feszültségoptikai állandóval
és a rugalmassági modulussal:

D=- (22.22.)

Az eddig bemutatott összefüggések addig érvényesek, amíg a fényösz-


szetevők sebessége, valamint a főnyúlások között lineáris az összefüggés,
az anyag követi a Hooke-törvényt, illetve a megvilágítás merőleges a fe­
szültségi állapot síkjára. Ezen korlátozó tényezők közül az elsővel kapcso­
latban kijelenthető, hogy az észlelt kismértékű kettőstörés határain belül a
fényösszetevők sebessége és a nyúlások közötti összefüggés tekinthető li­
neárisnak. A második megszorítás azt jelenti, hogy a vizsgálat során a mé­
Olyan általános, háromdimenziós
rendő test ne szenvedjen maradó alakváltozást. A harmadik korlátozás
esetben, mikor pontról pontra mind­
esetén pedig, ha eltérünk a merőleges átvilágítástól, akkor a relatív retar­
három főfeszültség változik, mind
nagyságát mind irányát tekintve, dáció számításához figyelembe kell venni a másodlagos főfeszültségeket,
alapvetően szükséges a fényút men­ mivel ferde megvilágítás esetén megváltozik az optikai úthossz. így ha cr,
tén ható másodlagos főfeszültségek és o* főfeszültségekkel a fény hullámfrontja a illetve /? szöget zár be, az
2

ismerete (mindhárom főfeszültséget átvilágítás irányára merőleges szekunder főfeszültségek különbsége:


figyelembe véve). A relatív retardá­
ció ebben az esetben a másodlagos a\ - o' = Oi cos a - o cos B
2
2
2
2
(22.23.)
főfeszültségek különbségeinek
integráljaként fejezhető ki.
FESZÜLTSÉGOPTIKA 513

22.2. A feszültségoptikai képen megjelenő sávok


A kettőstörő anyag fehér fénnyel történő megvilágításakor színes sávokat
figyelhetünk meg, melyek színe a 22.1.1 pontban leírtaknak megfelelően
változnak. Mivel a mechanikai terhelésnek kitett testen belül a feszültségi
állapot csak folytonosan változhat, a megfelelő színű sávok minden eset­
ben a megfelelő 22.1. táblázat szerinti sorrendben követik egymást, mi­
közben az azonos színű sávok azokat a helyeket kötik össze, ahol a főfe­
szültségek különbsége állandó. Ezeket a sávokat színsávoknak vagy izo-
kromátáknak nevezzük (22.1. színes tábla a hátsó előzéken).
Ha a vizsgált testet monokromatikus fénnyel világítjuk meg, akkor a
színes sávok sötét sávok formájában jelentkeznek ott, ahol a megvilágítás
jellemző hullámhosszára a kioltás megtörtént. (22.4. ábra).

A monokromatikus megvilágítás
könnyebb kiértékelhetőséget és
nagyobb pontosságot tesz lehetővé

22.4. ábra.
Feszültségoptikai kép monokróm megvilágítás esetén

A testnek fehér fénnyel történő átvilágításakor keresztezett polarizátor­


állás esetén mindig találhatók sötét foltok. Ezek egyrészt ott jelentkeznek,
ahol a főfeszültségek különbsége zérus, azaz a z m = 0 rendszámú színsáv
mindig sötét. Ezeken kívül sötétnek látszanak azok a helyek, ahol a főfe­
szültségi irányok egybeesnek a polarizációs szűrők irányaival. Ezeket a
sötét sávokat iránysávoknak vagy izoklináknak nevezzük.

22.2.1. Iránysávok

Az iránysávok jellemzője, hogy a keresztezett állású polarizátor és anali­


zátor egyidejű elforgatása esetén elvándorolnak, míg a terhelés megvál­
toztatása esetén nem változnak, mindaddig, míg a test maradó alakválto­
zást nem szenved.
514 HULLÁMOPTIKA

22.2.1.1. Az irány sávábrák felvétele

Alapvető problémát jelent az, hogy a színsávok, illetve az iránysávok együt­


tesen jelentkeznek mind fehér mind monokromatikus megvilágítás esetén.
Az iránysávok kétféle módon különíthetőek el a színsávoktól:
a) Olyan kis terhelést kell alkalmazni a vizsgált modellnél, hogy azon a
Mivel a nagyon kis terhelések alkal­
színsávok még ne jelenjenek meg.
mazása jelentősen növeli a mérés
pontatlanságát, ehelyett a vizsgált b) Ha a feszültségoptikai képről fehér megvilágítás mellett pankromati­
modellt készítjük el optikailag ke­ kus filmre készítünk felvételt vagy ahhoz hasonló karakterisztikájú elekt­
vésbé aktív anyagból. ronikus detektort alkalmazunk, a színsávok halványszürke képe mellett
egyértelműen kiemelkednek a sötét iránysávok. Az m = 0 rendszámú szín­
sáv (mely szintén sötét) úgy különíthető el a színsávoktól, hogy a 0-ad
rendű színsávon - másnéven szinguláris helyen - az iránysávok bármilyen
A feszültségoptikában igen gyakran
polarizátorállás esetén átmennek. Mérés során az iránysávokat a keresz­
az újfok, más néven grad szögegy­
tezett polarizációs szűrők egyidejű elforgatása mellett több helyzetben is
ség használatos. A derékszög: 90° =
felvesszük. A felvétel sűrűségét az alkalmazás szabja meg, általános azon­
= —rad = 100 gradnak felel meg. ban a 10 gradonkénti felvétel.
2
Az így felvett iránysávábrákat ezután egy közös ábrába foglaljuk (raj­
zoljuk) össze, feltüntetve az egyes iránysávokhoz tartozó szögértékeket.

22.2.2. Színsávábrák

A színsávok jellemzője, hogy a modell terhelésének megváltoztatásakor


elvándorolnak, azonban a polarizációs szűrők egyidejű elforgatásakor he­
lyüket nem változtatják.

22.2.2.1. A színsávábrák felvétele

A színsávokat rendszerint monokromatikus megvilágítás mellett szokás


felvenni, miközben itt is fennáll a már említett probléma, miszerint a szín-,
illetve iránysávok együtt jelentkeznek. A színsávoknak iránysávoktól tör­
ténő elválasztására is kínálkoznak megoldások:
a) Ha a keresztezett állású polarizációs szűrőket együtt elforgatjuk 45°-
kal, illetve az eredeti és az elforgatás utáni képet egymásra (ugyanarra a
negatívra) fogjuk fel vagy szuperponáljuk, akkor a 22.6. egyenlet és a
Az egymáshoz képest 45°-kal (50
grad) elforgatott helyzetű iránysáv­ 22.2.1. fejezetben leírtak alapján belátható, hogy az iránysávok nem fog­
ábrák ugyanis egymás negatívjai, nak megjelenni. Ezt az eljárást a kettős expozíció módszerének nevezik.
így azokat szuperponálva kioltják b) Szabad szemmel közvetlenül is megfigyelhető, iránysávoktól mentes
egymást. színsávábra hozható létre negyedhullámlemezek (1. 27.2. fejezet) között
történő átvilágítással. Ha a vizsgálandó testet a két negyedhullámlemez
közé helyezzük, akkor az analizátoron felfogható fényintenzitás kereszte­
zett polarizátorállásnál

hm = hp • sin (22.24.)
FESZOLTS É G 0 P T 1 KA 515

Párhuzamos polarizátorállásnál

h - IQP • cos rmi


P (22.25.)

Tehát az iránysávokat meghatározó a szög (1. 22.6. egyenlet) kiesik, az­


az a feszültségoptikai kép mentes lesz az irány sávoktól.
Az iránysávok kiszűrése után lehetővé válik a színsávok párhuzamos p iarizátorállás esetén
P á r h u z a m o s 0

polanzátorállás mellett történő felvétele is . a kjszűretlen iránysávok a színsávo-


Igy megjeleníthetőek tehát az m = 0,5; 1,5; stb., úgynevezett törtrend- kat lefedik,
számokhoz tartozó sávok is. A keresztezett, illetve párhuzamos polarizá­
torállások között felvett egész-, és félrendszámokat tartalmazó színsáváb­
rákat ezután célszerű egy ábrába összefoglalni (összerajzolni).

22.2.2.2. Kompenzáció

Előfordulhat, hogy a modellt nem tudjuk elég erősen terhelni, bizonyos te­
rületei mind keresztezett mind párhuzamos polarizátorállás esetén világo­
sak maradnak, így azokról információt nyerni nem tudunk. Ilyen esetek­
ben szükség van a törtszínsávértékek meghatározására, melyet kompenzá­
lással valósíthatunk meg.

Tardy-féle kompenzáció

A tört színsávok meghatározásához két A/4 hullámlemezre van szükség, és


a következő lépéseket kell végrehajtani:
a) A modellt negyedhullámlemezek nélküli feszültségvizsgáló berende­
zésbe helyezve a keresztezett állású polarizációs szűrőket úgy forgatjuk,
hogy a modell vizsgálandó helyére iránysáv vándoroljon.
b) Behelyezzük a negyedhullámlemezeket a modell két oldalára úgy,
hogy a polarizációs szűrőkkel 45°-45°-os szöget zárjanak be. így az irány­
sáv eltűnik.
d) Ezután az analizátort elfordítjuk mindaddig, míg a vizsgált helyre
színsáv nem vándorol. Ekkor a keresztezett álláshoz képest a polarizátor
és az analizátor között y szögeltérés lesz. A rendszám:

n annak az egész rendszámú szín­


m = n± L sávnak a rendszáma, amelyik az
71 (22.26.)
analizátor elforgatásával a vizsgált
A módszer pontossága ±— rendszám. helyre vándorolt.

Sénarmont-féle kompenzáció

Alkalmazásakor egy A/4 hullámlemezt használunk a következő módon:


a) A keresztezett állású polarizációs szűrőket úgy forgatjuk, hogy a ke­
resett pontba iránysáv vándoroljon.
516 HULLÁMOPTIKA

b) Mindkét polarizációs szűrőt együttesen 45°-kal elforgatjuk, ezáltal


mintegy helyettesítve a Tardy-kompenzáció egyik A/4 hullámlemezét.
c) A A/4 hullámlemezt behelyezzük a vizsgált test és az analizátor közé,
az analizátor állásával megegyező irányban.
d) Az analizátort addig forgatjuk el, míg a vizsgált helyre színsáv nem
vándorol. A törtszínsáv rendszámának meghatározása, illetve az eljárás
pontossága megegyezik a Tardy-kompenzációnál leírtakkal.

Babinet-kompenzáció

Az említetteken kívül több más A Babinet-kompenzátor (19.4. fejezet) alkalmazása igen pontos ered-
kompenzációs eljárás is ismeretes, ményt adhat a kompenzátor ékszögétől függően, azonban ritkán használa-
költségességük vagy pontatlanságuk tos, mert az eljárás drága,
miatt azonban kevéssé terjedtek el.

22.3. A feszültségi állapot kiértékelése


22.3.1. Színsávábrák kiértékelése

22.3.1.1. A színsávok rendjének meghatározása

A színsávábrák kiértékelésekor először a kapott sötét sávok rendszámát


kell meghatározni, amihez elsőnek a 0-dik rendszámú színsávot kell azo­
nosítani. A szinguláris helyek felismerése viszonylag könnyű, mivel fehér
fényben átvilágítva is sötétek, a vizsgált test terhelésének változtatásakor
is helyben maradnak, az iránysávok bármilyen polarizátorállás mellett át­
haladnak rajtuk, illetve a többi színsávtól eltérően mindig zárt görbék
vagy különálló sötét foltok, vonaldarabok formájában jelentkeznek.
A 0-ad rendű után a többi színsáv rendszámának sorrendjében követke­
zik.

22.3.1.2. A feszültségoptikai állandó meghatározása

Ahhoz, hogy a színsávoknak megfelelő feszültségkülönbség értékét meg­


határozzuk, ismerni kell a 22.20., illetve 22.21. egyenletek szerinti fe­
szültségoptikai állandó értékét. Mivel ez anyag- és egyidejűleg hullám­
hosszfüggőjellemző, értékét kísérletileg határozzuk meg oly módon, hogy
a modell anyagából egyszerű próbatestet készítünk, amit egyszerű, köny-
nyen megvalósítható terheléssel terhelünk. Ilyen esetben a modellben éb­
redő feszültségeket számítással is meg tudjuk határozni, és a számított ér­
téket ezután megfeleltetjük az egyszerű próbatesten látható színsávérté­
kekkel. Több, gyakrabban alkalmazott próbatestet és a feszültségoptikai
állandó meghatározására szolgáló összefüggést tartalmaz a 22.2. táblázat.
FESZÜLTSÉGOPTIKA 517

22.2. táblázat.
A feszültségoptikai állandó meghatározására szolgáló összefüggések

A feszültségoptikai ... .. , ,
c ,~
A terhelés módja meghatározó
á l l a n d ó t
A Z
^ f ü g g é s b e n szereplő
. , mennyisegek
összefüggés

Húzott rúd ^_ F F: húzó- vagy nyomóerő


h: a próbatest szélessége
Nyomott rúd h m
°
(a húzás vagy nyomás
irányára merőleges méret)
m:
0 a próbatest középső
részén elhelyezkedő színsáv
rendszáma

Végtelen nyomott _ 2F F: nyomóerő


félsík Dm Ji 0
D: mélység
m : félsík szélétől D mély­
0

ségben található színsáv


rendszáma

Átméröirányban _ 8F F: nyomóerő
nyomott henger Dm^rt D: a henger átmérője
m : a körkeresztmetszet
0

középpontján átmenő
színsáv rendszáma

22.3.2. A teljes feszültségi állapot megadása

Abban az esetben, ha a modellkísérlet célja a feszültséggyűjtő helyek meg­


határozása, a szilárdságtani számítások természetesen elhagyhatók, hiszen
a színsávok sűrűsödési helyei könnyen felismerhetők.
A főfeszültségek különbségének (színsávok) és irányának (iránysávok) Gyakran előfordul azonban, hogy
ismeretében a fellépő csúsztatófeszültség kiszámítható (22.5. ábra): egy test adott pontjában vagy
keresztmetszetében kell meg­
határozni a feszültségállapotot.

22.5. ábra.
A főfeszültségek és az x-y koordinátarendszer irányába mutató
feszültségösszetevők
518 HULLÁMOPTIKA

= 1 2
-srn2y> (22.27.)

A teljes feszültségállapot meghatározásához összesen három - tehát


még egy további - független adat ismerete szükséges, melyet különböző
kísérleti vagy elméleti módszerek alkalmazásával kaphatunk meg.
Több módszer is a modellvastagság változásának mérésén alapul, mivel
a Aíf vastagságváltozás:
u : a Poisson-tényező
E: rugalmassági modulus
d: a modell vastagsága terheletlen (22.28.)
állapotban.
A modell vastagságának megváltozásai feszültségoptikai vizsgálatok
Használatos a ferde átvilágítás mód­
során igen kis mértékűek, a /um nagyságrendjébe esnek, így mérésükhöz
szere is, mely az 22.1.1 fejezetben
leírtakon alapul. speciális készülékeket, pl. ún. laterál-extenzométereket alkalmaznak.
Míg merőleges átvilágítás esetén a főfeszültségek a, - CT különbsége
2

okozza a színsávok megjelenését, addig ferde átvilágításnál a fény terjedé­


si irányára merőleges főfeszültségek (o - a • cos /?) különbsége ered­
x 2
2

ményezi a színsávokat, miközben a kettőstörő anyagban a fény optikai út­


hossza is megnő a merőlegessel bezárt /3 szög cosinusával fordított arány­
ban (22.6. ábra):

(22.29.)
m
/ =
5^3(°' " ' '
l 0 2 C O s 2

A törési törvénynek megfelelően:


n: a modell anyagának törésmutatója
d: a fény beesési szöge a modell
n • sin B = sin ö (22.30.)
felületére
(a levegó' törésmutatója «; = 1).
Mindezek alapján rrif és m ismeretében o és a értéke külön-külön ki­
x 2

számítható.

22.6. ábra.
A ferde átvilágítás hatása
FESZÜLTSÉGOPTIKA 519

A teljes feszültségi állapot megadására többek között olyan szilárdság­


tani elméleti módszereket alkalmaznak, mint pl. az egyensúlyi egyenletek
lépésenkénti numerikus integrálása (Froch-módszer) vagy a síkbeli fe­
szültségi állapot összeférhetőségi egyenletének integrálása (Filon-féle gra­
fikus módszer).

22.4. Térbeli feszültségi állapot vizsgálata


Az eddigiekben olyan esetekró'l volt szó, melyeknél a vizsgált testben sík­
beli feszültségi állapot jött létre, illetve azt vizsgáltuk. Ennek megfelelően
a vizsgált modell egyenvastagságú - lemezszerű kellett, hogy legyen. Sok
esetben azonban a vizsgálat tárgyául kiszemelt szerkezeti elem térbeli
alakja nem teszi lehetővé az egyszerűsített kétdimenziós modell alkalma­
zását. A bonyolult, háromdimenziós problémák vizsgálatára több mód­
szert is kidolgoztak már. Ilyen pl. a szendvicstechnika, melynél az opti­
kailag érzékeny anyag szendvicsszerűen helyezkedik el a modell többi ré­
szein alkalmazott érzéketlen rétegek között. A szórtfényes módszer esetén
a modell egy síkja által okozott fény szóródást és polarizációt vizsgáljuk
fotoelasztikus úton. A vizsgált test kettőstörő réteggel történő bevonása
nagyon jól használható el nem mozdítható szerkezeti elemek vizsgálatára.
A legaprólékosabb mechanikai elemzésre a feszültségbefagyasztás mód­
szere ad lehetőséget.

22.4.1. Feszültségbefagyasztás módszere

E módszer onnan kapta nevét, hogy alkalmazásakor a testről oly módon Ilyen jelenség játszódik le bizonyos
készítünk modellt, hogy a modellanyagot lágyulási hőmérséklete fölé me­ műanyagtárgyak készítése során is
legítjük, majd megfelelő öntőformában lassan úgy hagyjuk kihűlni, hogy a technológiából adódóan. A 22.2.
közben a vizsgálatnak megfelelő terhelést adjuk rá. A megszilárdulás után és 22.3. színes táblán (lásd a hátsó
a terhelést levesszük, de a hatására kialakult belső feszültségi állapot „be­ előzéken) jól megfigyelhető, hogy
fagyasztva" megmarad. egy műanyag vonalzó repedései
miként követik a benne megszilár­
Ezután a kapott modell lemezszerű darabokra felszeletelhető, és az
dult feszültséggyűjtő helyek elhe­
eddigiekben ismertetett módszerekkel rétegenként elemezhető.
lyezkedését.
A térbeli feszültségi állapot vizsgálata azonban némileg bonyolultabb
feladat, mert a síkbeli feszültségi állapothoz képest itt egy harmadik össze­
tevő is megjelenik, melynek iránya és nagysága is tetszőleges lehet. A ki­
értékeléshez a 22.3.2 fejezetben a ferde átvilágításról leírtakat használhat­
juk. Az áttekintéshez a 22.7. ábra ad segítséget a szilárdságtanból vett kis-
kockamodell alkalmazásával.
520 HULLÁMOPTIKA

Síkbeli feszültségállapot: Síkbeli feszültségállapot:


<r = 0 3
CT = 0 3

m
m =jWl- 2)
A m
/ résy( '- 2
=
<7 <T cos2/3
)

Térbeli feszültségállapot: Térbeli feszültségállapot:


a *0 3 ű t * 0
3

m
' =
S-ctsft ' ^ C O s 2
^ °
+ 2 S i n 2
^~

22.7. á b r a .
Sík-, illetve térbeli feszültségállapot a) merőleges b) ferde átvilágítása

22.4.2. Reflexiós feszültségoptika

Ha fémalkatrészeket műanyagréteggel vonunk be, a felrakott réteg követ­


ni kényszerül a fémtest alakváltozását. Az alakváltozás miatt kettőstörés
lép fel, amit reflexiós úton érzékelhetünk (22.8. ábra).

Rétegbevonat
Fényforrás
Polarizátor

Analizátor
Érzékelő
Vizsgált test
22.8. ábra.
A reflexiós feszültségoptika elvi vázlata
FESZÜLTSÉGOPTIKA 521

A műanyagréteget cseppfolyós állapotban vagy vékony fólia felragasz­


tásával vihetjük fel a fém felületére. Reflexiós vizsgálatoknál a feszültség­
optikai állandót a u a réteg anyagának Poisson-ténye-
zője
g = (\+u)flE (22.31.)
fa megvilágító fény frekvenciája
E a réteg anyagának rugalmassági
alakban definiáljuk. modulusa
Ennek felhasználásával a műanyagréteg deformációja:

m-g (22.32.) m a rendszám


d a réteg vastagsága (A réteg
2d
vastagsága kétszer szerepel, mert
így a feszültségoptika alapegyenletének reflexiós méréseknél alkalma­ a beeső' és a visszavert fénysugár is
zott formája: áthalad rajta).

r a réteg-,/pedig a fém anyagára


•o ) • ( £ ,- £ 2 ) = - ^ £ ^ = " - / - y i +
^ (22.33.) vonatkozó állandókat jelöli.
2 t

(Használatos a feszültségoptikai
állandó
D
(22.34.)
K
~'l + u
22.5. Időben lefutó jelenségek vizsgálata hullámhosszfüggő, illetve

Időben változó (dinamikus) terhelések (mint pl. az ütésszerű terhelés) (22.35.)


(i+/0
vizsgálata is lehetővé vált már a feszültségoptika alkalmazásával. Ilyen
hullámhosszfüggetlen alakja is, ahol
esetekben a feszültségoptikai törvénynek egy dinamikus formáját használ­ D a réteg anyagára jellemző nyúlás­
juk, mely az 22.1.2. fejezetben foglaltakhoz hasonlóan a rétegbevonat optikai tényező, u a réteg anyagára
r

anyagának lináris rugalmassági viselkedését tételezi fel azzal a módosítás­ vonatkozó Poisson-tényező.)
sal, hogy a statikus helyett a dinamikus anyagjellemzők szerepelnek az
összefüggésben.
Ily módon
n\ és «2 kettőstörő anyag optikai
a

h HPi-Qi) főirányaiban kialakuló törésmutató,


:
(",-« ) = (22.36.), h az optikai úthossz a kettőstörő
2 I 2 f

anyagban,
f* a dinamikus feszültségoptikai
A feszültségállapot meghatározása a 22.3.2 fejezetben leírtakhoz ha­
állandó adott hullámhossz esetén.
sonlóan:

2m-f
o ~o =-
x y h
cos 2<p (22.37.)
<p a a, és az x tengely iránya által
bezárt szög.
r„=—r—sm2<p (22.38.)

Más kiegészítő módszer (pl. Moire-technika) alkalmazásával így a


teljes feszültségállapot megadható.
522 HULLÁMOPTIKA

A normál feszültségkülönbség és a nyírófeszültség időfüggése:

f (t) az időfüggő feszültségoptikai ax - oy = j ] f a ( - *)


t
^r[("i - >h) • c o s 2
<p] dT

(22.39.)
a

anyagállandó, o
ip az optikai- és az x tengely között
bezárt szög.

o (22.40.),

A dinamikus időfüggő feszültségoptikai állandó kísérletileg határozan­


dó meg.
A vizsgálatok során az alapvető problémát a tranziens izokróm ábrák
felvétele, rögzítése jelenti. A modellanyagtól és a terheléstől függően ezek
a tranziensek 50-2500 m/s sebességgel futnak le, melyek felvételéhez
nagysebességű módszerekre van szükség.
á) Régebben villanófénnyel történő fényképezést alkalmaztak akkor, ha
a modell terhelése periodikusan és reverzibilis módon ismételhető volt.
b) Filmfelvevő használata vagy videofelvétel készítése alkalmazhatható
ott, ahol a lefutási sebesség az alacsony tartományban mozog.
c) Mára a képelkapó kártyával felszerelt, és számítógéppel összekap­
csolt digitális kamerák alkalmazása terjedt el, mivel nemcsak az időegy­
ség alatti igen nagyszámú mintavétel lehetőségét biztosítják, hanem a fel­
vett kép útja is megrövidül, mert közvetlenül fel is dolgozható, analizálha­
tó a felvétel. A képfeldolgozó eljárásoknak köszönhetően ma már a fél­
rendszámok követése sem okoz gondot.
A teljes feszültségállapot kiértékelése is számítógépes úton történik,
melynek alapját különféle szilárdságtani elméletek adják, valamint jól
használható itt is a ferde átvilágítás módszere.

22.6. A feszültségoptikában alkalmazott anyagok

A feszültségoptikában alkalmazott anyagokkal szemben támasztott leg­


fontosabb követelményünk az, hogy adott feszültségi állapot esetén minél
nagyobb mértékű kettőstörést mutassanak, azaz optikailag minél aktívab­
bak legyenek. Az optikai aktivitást a feszültségoptikai állandóval jelle­
mezzük: minél kisebb a feszültségoptikai állandó értéke, annál nagyobb
N/cm 2

az illető anyag optikai aktivitása. Jól használhatóak a 150 -nél


rdsz/cm
N/cm 2

kisebb, de használatosak még a 150-300 közötti feszültségopti-


rdsz/cm
FESZÜLTSÉGOPTIKA 523

kai állandóval rendelkező anyagok. Néhány anyag feszültségoptikai állan-


N/cm 2

dója látható tájékoztató jelleggel a 22.3. táblázatban — — — egységben.


rdsz/cm
Ezen túlmenően a kísérletekhez használt anyagokkal szemben termé­
szetesen mechanikai elvárásaink is vannak. Elsődlegesen az, hogy a ho­
mogén modellanyagban fellépő fajlagos nyúlások megegyezzenek a tény­
legesen vizsgált szerkezeti elemben fellépő fajlagos nyúlásokkal. Mivel a A beton rugalmassági modulusa
két anyag rugalmassági modulusa nagyságrendekkel eltér, ezt az elvárást egy-, a fémeké két nagyságranddel
teljesen nem lehet kielégíteni. Az ideális állapot annál jobban közelíthető, nagyobb, mint a feszültségoptikában
minél nagyobb a modell anyagának Young-modulusa, azaz minél na­ használatos műanyagoké.
gyobb a modellanyag rugalmassági tulajdonságaira jellemző nyúlásoptikai
tényező értéke. Néhány anyag rugalmassági jellemzői látható a 22.4. táb­
lázatban.
Mint a táblázatokból is látszik, modellanyagként általában különböző
műanyagokat használunk. Ezen anyagok egyik jellegzetes tulajdonsága,
hogy kúsznak, azaz terhelés hatására a bennük végbemenő mikroszerkeze-
ti változások miatt alakváltozásuk és kettőstörésük időben változik. Ennek
kiküszöbölésére a modellt feszültségmentesítjük, majd a szín-, illetve
iránysávábrák felvételét a terhelés felrakása után mindig ugyanannyi
idővel végezzük el. Befagyasztott feszültségállapot esetén szintén történik
kúszás, mivel az anyag homogén, feszülségmentes struktúra elérésére tö­
rekszik. Ez a visszarendeződés azonban éveket vesz igénybe, így a gya­
korlati méréseknél hatása elhanyagolható.

22.3. táblázat.
Anyagok feszültségoptikai állandói 589,3 nm-es nátriumgőzlámpával történő
megvilágítás esetén.

Anyag 5

Poli(metil-metakrilát) 1300
Poliészter-gyanta 235-255
Poli(benzil-metakrilát) 120-130
Epoxigyanták 100-150
Allyl 140-150
Fenol-gyanták 120-140
Zselatin 0,2-0,3
Természetes gumi - puha 3
-kemény 17
Polikarbonát 105
Polisztirén 550
Cellulóz-nitrát 430
Boroszilikát-üveg 1540
Flintüveg 4235
Gyémánt 2100-2530
524 HULLAMOPTIKA

Az üveg nehéz megmunkálhatósága A modellanyagokkal szemben fontos követelmény még a könnyű meg-
és ridegsége miatt szorult ki a munkálhatóság.
használatból. Mérésnél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a megmunkálás során
fejlődött hő a modellben belső feszültségeket okoz, amik a kísérlet során
A térbeli feszültségállapotok vizsgá­ színsávok formájában jelentkezhetnek, így a mérést meghamisíthatják.
latakor többnyire epoxi-gyantákat Fontos figyelembeveendő tulajdonság még sok műanyagféleség eseté­
használunk, mind a feszültségbefa­ ben az elfeszülési jelenség, mely az anyag felületének nedvességfelvétele
gyasztás, mind a rétegbevonatos miatt jöhet létre. Ilyenkor a modell térfogata megváltozik, és ez belső fe­
eljárás esetén. Ennek oka az epoxi­ szültségek kialakulását eredményezi.
gyanták könnyű kezelhetősége és A dinamikus jellemzők vizsgálatakor további fontos jellemző a pilla­
kis megszilárdulási térfogatcsök­
natnyi terheléshullám lefutásának sebessége, melyet néhány alkalmazott
kenése.
anyagra vonatkozóan a 22.5. táblázat tartalmaz.

22.4. táblázat.
Anyagok rugalmassági jellemzői

Nyúlásoptikai Rugalmassági Maximális


Anyag tényező, D modulus, E terhelhetőség
rdsz N N'
•10' 10* 10'
m

Poli(metil-metakrilát) 0,13-0,28 28-30 2000


Poli(benzil-metakrilát) 250 29-31 1500
Poliészter 130-170 32-42 2000-2500
Epoxigyanta 170-350 26-44 4000
Allyl 120-160 17-22 2000
Fenolgyanta 240-310 25-38 4000
Zselatin -20,7 0,000 75
Cellulóz-nitrát 394 24 2750
Üveg 2070 689 6000
Természetes gumi puha 23 - -

22.5. táblázat.
Tranziens hullámok lefutási sebessége különböző anyagokban

Anyag Hullámlefutás sebessége [m/s] Sűrűség [kg/m ] 3

Poliésztergyanta 1650-2490 1146-1230


Poli(metil-metakrilát) 2310 1178
Cellulóz-acetát 1520 1157
Urethangumi 137 1135
FESZÜLTSÉGOPTIKA 525

22.7. Az optikai feszültségvizsgálat eszközei


Az optikai feszültségvizsgálathoz szükséges eszközöket (fényforrások,
polarizációs szurok, A/4 hullámlemezek stb.) együttesen tartalmazzák az
optikai feszültségvizsgáló berendezések ún. polariszkópok. Felépítésük egy­
szerű, házilag is elkészíthetőek. A nagyméretű fóliás polarizációs szurok
alkalmazása óta két alapvető' típusuk különböztethető meg:
a) Szórt fényű (diffúziós) polariszkóp
b) Lencsés polariszkóp
Ez utóbbinál a lencse a fénysugarak párhuzamosítását szolgálja.
Ezen kívül létezik még a speciális kialakítású, rétegbevonatos eljárásnál
alkalmazott
c) Reflexpolariszkóp

22.7.1. Diffúziós polariszkóp

A diffúziós polariszkóp kialakításának vázlata látható a 22.9. ábrán.

- Rekesz
r Polarizátor r Analizátor
p Felvevő belépő pupillája
. Objektívlencse

E polariszkóp megvalósítható
fénycső és matt üveglemez helyett
pontszerű fényforrás és egy
kondenzorlencse alkalmazásával is,
ilyenkor azonban a lencse hibái
Modell (színhiba) befolyásolhatják a mérést,
(+terhelőkeret) ezért ez a megoldás nem terjedt el.
-A/4 hullámlemez
'"Matt üveglemez
• Fényforrás
(fénycső)
22.9. ábra.
Diffúziós polariszkóp elvi vázlata

A diffúz polariszkóp jellemzője az egyszerűség, valamint hogy benne a


fény nem párhuzamosan terjed, hanem a kameraobjektív felé konvergál,
ezáltal a sík érzékelőn a modell első és hátsó éleinek képe nem esik egy­
be. Ez a leképezési hiba meghamisíthatja a mérés eredményeit, ami első­
sorban feszültségtorlódási helyeken okozhat jelentős hibát. A 22.70. áb­
rán látható, hogy az optikai tengelyen kívül haladó (paraxiálisnak nem te­
kinthető) fénysugarak a modellen nem merőlegesen, hanem ferdén halad­
nak át, így nem az optikai tengelytől y távolságban lévő hely feszültségi
526 HULLÁMOPTIKA

objektívlencse érzékelő
d (film)

modell

22.10. ábra.
Diffúziós polariszkóp leképezési hibája

állapota képződik le, hanem a h tartományon belüli feszültségi állapot át-


laga:

n a modellanyag törésmutatója,
d-y
/•objektív fókusztávolsága, h (22.41.)
/3 nagyítás

Ez az átlagképzés leginkább a feszültséggyűjtő helyeken okoz gondot,


mert kisebb feszültségcsúcs-eredményeket okozhat. A jelenség ellen reke­
szeléssel védekezhetünk. Mivel az emberi szem pupillája viszonylag kicsi
(erős megvilágítás esetén kb. 2 mm átmérőjű) a szabad szemmel történő
megfigyelés pontosabb eredménnyel szolgálhat, mint a kamera segítségé­
vel készített kép kiértékelése.

22.7.2. Lencsés polariszkóp

A lencsés polariszkóp két változata látható a 22.1 l.(á) és 22.1 l.(b) ábrán.
Mint látható, itt az objektív párhuzamos sugarakat képez le, így a diffúz
polariszkópnál említett leképezési probléma nem merül fel. Ez a módszer
ajánlott olyan esetekben, amikor a kiértékelés a felvett kép alapján törté­
nik, mert nagyméretű, fényerős kép nyerhető.
A berendezésnek ennek ellenére több hátránya is van, melyek a drága
és bonyolult szerkezettel függnek össze. Pontszerű fényforrás alkalmazása
szükséges, valamint a kondenzor- és képalkotó lencsék precíz párhuzamos
beállítása, ami finom beállítószerkezetek építését követeli meg. Az objek­
tívlencse méretétől függően változik a képmező mérete, azonban az
objektívek átmérővel emelkedő ára miatt az objektívlencse átmérőjét
FESZÜLTSÉGOPTIKA 527

22.11. ábra.
Lencsés polariszkóp

10-15 cm fölé nem érdemes emelni. További hátránya az, hogy a berende­ Annak érdekében, hogy nagyméretű
zés igen érzékeny a modell esetleges vastagságváltozásaira, ezért csak na­ modelleket is lehessen vizsgálni, a
gyon pontosan, körültekintően megmunkált modellek vizsgálatára alkal­ terhelőkeretnek az optikai rendszer­
mazzák. hez képest síkban mozgathatónak
kell lennie, ami szintén nagyszámú
Az említett okok miatt ez a típus gyakorlatilag csak laboratóriumi kö­
finompozícionálót igényel.
rülmények között és elsősorban éles feszültségcsúcsok vizsgálatára hasz­
nálatos.

22.7.3. A diffúziós és a lencsés polariszkóp összehasonlítása

A két különböző típusú polariszkóp összehasonlítását több szempont alap­


ján végezhetjük el:
a) A kép élessége diffúziós polariszkópnál csak egy tartományban jó,
míg a lencsés esetében csaknem az egész tartományban, bár ez utóbbi
függ a kialakítástól és a nagyítástól.
b) A modellnek az optikai rendszerhez képest történő laterális elmozdí­
tása a diffúziós készüléknél jóval egyszerűbb elemekkel megvalósítható,
mint a lencsés eszköznél, mely precíz finompozícionálásokat igényel.
c) A kialakuló feszültségoptikai kép fényintenzitása lencsés polariszkóp Lencsés polariszkóp esetén sec, dif-
esetén sokkal jobb, mint a diffúziós berendezésnél, ezért ez utóbbi rögzí- fúziós polariszkóp esetén min nagy-
tése nagyobb expozíciós időt követel. ságrendű az expozíciós idó'.
d) A feszültségoptikai kép kontrasztja a lencsés polariszkóp esetén
azonban némileg gyengébb, mint diffúziós esetben.
528 HULLÁMOPTIKA

e) A kép méretének növelése a diffúziós polariszkóp esetében csak


megfeleló'en nagy gyújtótávolságú objektív (teleobjektív) alkalmazásával
végezhető el, míg a párhuzamos megvilágítás esetén a képméret szabadon
változtatható, így demonstrációs célokra igen alkalmas.
f) A diffúziós eszköz kis helyigényű, kompakt szerkezetben megvaló­
sítható, bár az érzékelőkamerához további hely szükséges. A lencsés pola­
riszkóp hosszú elrendezést követel meg nagy átmérőjű optikai elemekkel.
g) A diffúziós eszköz kezelése jóval egyszerűbb, mert a lencsés beren­
dezés a precíz beállításon túl az optikai elemek tisztaságára, illetve állapo­
tára is jobban érzékeny.
h) A lencsés polariszkóp jóval drágább, mint a diffúziós.

22.7.4. Reflexiós polariszkóp

A fémtárgyak vizsgálatára használt rétegbevonatos eljáráshoz csak a pola­


riszkóp speciális kialakítása alkalmazható, mivel a fémfelület által reflek­
tált fény eredményezi a feszültségoptikai képet.
Felületes, kvalitatív jellegű megfigyelésre elegendő, ha a 22.72. ábra
szerinti egy polarizációs szűrőn és egy A/4 hullámlemezen keresztül néz­
zük a kettőstörő réteget természetes fénynél, mivel így tulajdonképpen
egy keresztezett állású cirkuláris polariszkóp jön létre.
A reflexiós polariszkópok másik egyszerű megvalósítása látható a 22.75.
ábrán. Mivel mind a beeső, mind a visszavert fény ugyanazon a po­
larizációs szűrőn, illetve A/4 hullámlemezen halad keresztül, a műszer le­
hetőségei behatároltak, pl. a Tardy-kompenzáció nem végezhető el.
A 22.74. ábrán látható a legelterjedtebb reflexpolariszkóp elvi felépíté­
se, melynél a poalrizációs szűrők és A/4 hullámlemezek külön-külön meg­
találhatóak, és egymástól függetlenül elforgathatóak. Ezáltal mind a
Tardy- mind a Sénarmont-kompenzáció elvégezhető.

Mesterséges fényforrás esetén már a


beeső és a visszaverődő fény szétvá­
lasztása szükséges, ami ferde be­
esési illetve visszaverődési szög
alkalmazásával érhető el.

22.12. ábra.
Reflexiós polariszkóp I.
FESZÜLTSÉOOPTIKA 529

Polarizációs szűrő Féligáteresztő tükör


A/4

Rétegbevonat

22.13. ábra.
Reflexiós polariszkóp II.

Rétegbevonat

22.14. ábra.
Reflexiós polariszkóp III.

22.7.5. A feszültségvizsgáló berendezésekben alkalmazott fényforrások

A feszültségvizsgáló berendezéseket mind fehér, mind monokróm fény­


forrással fel kell szerelni. A fehér fény a 0-ad rendű színsáv és az izokli-
nák meghatározásához, míg az egyszínű fényforrás az izokromáták vizs­
gálatához szükséges.
Fehér fényforrásként gyakorlatilag bármilyen közönséges izzólámpa Pontszerű fehér fényforrásként
vagy fénycső megfelel, ha a teljesítménye elegendő. 300 W körüli diavetítő-izzókat vagy
Monokromatikus fényforrásként elsősorban a nátriumgőzlámpa haszná­ 250 W körüli teljesítményű Xe
latos a diffúziós polariszkópokban, mivel két fő sugárzási hullámhossza töltésű izzókat alkalmaznak.
(99%-ot 589 és 589,6 nm-en emittál) igen közel esik egymáshoz.
Lencsés polariszkópoknál a nátriumgőzlámpa alacsony intenzitása mi­
att inkább higanygőzlámpát alkalmaznak, melynek sugárzási hullámhosz-
szait a 22.6. táblázat tartalmazza.
530 HULLÁMOPTIKA

Dinamikus jelenségek vizsgálatakor speciális, villogó fényforrásokat cél­


szerű felhasználni, mint pl. a Xe villanólámpa vagy az x impulzus lézerek.
Néhány fényforrás összehasonlító adatai láthatóak a 22.7. táblázatban.

22.6. táblázat.
A higanygőzlámpa emissziós hullámhosszai
Látható, hogy jól kiemelkedik a Szín Hullámhossz [nm] Intenzitás [W/sr]
zöldtartomány, így megfelelő
színszűrő alkalmazásával UV 365,0 1,1
nagyteljesítményű monokróm 404,6
kék 0,75
fényforrás nyerhető.
kék 435,8 1,15
zöld 546,1 1,4
sárga 577,0-579,0 1,25

22.7. táblázat.
Természetesen a lézerek is egyre Fényforrások összehasonlító adatai
inkább terjednek. Mivel sávszélessé­
gük kicsi a sugárzási hullámhosz- Intenzitás Sávszélesség Hullámhossz Emisszió
Fényforrás
szon, intenzitásuk felülmúlja a hi­ [W/cm ]2
[nm] [nm] jellege
ganygőzlámpáét. Azonban maga
a berendezés, illetve a vékony kohe­ higanygőz 250W 0,12 100 546,1 folyamatos
rens nyaláb megnövelésére alkalma­ He-Ne lézer 0,1 0,01 632,8 folyamatos
zott nyalábtágító jelentősen megnö­ Xe villanólámpa 34 100 - pulzáló 1 /ísec
veli a berendezés költségeit.
Villogó rubinlézer 12 000 0,1 694,3 pulzáló 0,1 //sec

Gyakorló feladatok

22.1 A 22.15. ábrán látható tartót a jelölt módon terheljük. A feszültségop­


tikai képet a 22.2. fejezetben ismertetett módon vettük fel, majd a kapott
szín-, illetve iránysávokat egy ábrába rajzoltuk (22.79. és 22.20. ábra). A
modell anyaga poli(metil-metakrilát) volt, melynek feszültségoptikai

X = 589.3 nm-en,

22.15. ábra.
A terhelt modell
FESZÜLTSÉGOPTIKA 531

Poisson-tényezője pedig fi = 0,36. A modell vastagsága 10 mm terhelet­


len állapotban, és terhelés hatására 0,0012 cm vastagságváltozás mérhető.
Adjuk meg az ábrákon kijelölt pontban a modell feszültségállapotát!

22.2. Vegyük fel a főfeszültségek irányának eloszlását az adott pontot tartal­


mazó keresztmetszetben a 22.16. ábrán látható módon.

0 50 100
<P [grad]
22.16. ábra.
A modell iránysávjai

22.3. Hasonlóképpen vegyük fel az ugyanerre a keresztmetszetre vonatkozó


rendszámeloszlást is {22.17. ábra).

0,5 V -

Rendszámok

130 260 380


o - o [N/cm ]
{ 2
2

22.17. ábra.
A modell színsávjai

22.4. A rendszámeloszlás görbéjét skálázzuk át a főfeszültségek különbségé­


nek értékeire felhasználva a 22.21. összefüggést.

N/cm2
1 N/cm 2

ff, -ff, = — r — = m-130 = m-130


rdsz/cm 1 cm rdsz/cm

N/cm 2

Tehát minden rendszám 130 -nek felel meg.


rdsz/cm
532 HULLÁMOPTIKA

22.5. Olvassuk le a keresztmetszetek adott pontjához tartozó <p, illetve (aj - ff ) 2

értéket!
<p = 22 grad,
ff! - <7 = 1.7 • 130 = 221 N/cm
2
2

22.6. Számítsuk ki az adott pontban a csúsztatófeszültség értékét a 22.27.


összefüggés alapján.

ffi —(Ti 221 i


r x y = 1 2
• sin 2^> = — • sin 44 grad = 70,435 N / cm 2

22.7. A modell vastagságváltozása alapján adjuk meg a főfeszültségek össze­


gét! (22.28. egyenlet)

—ÁdE 1,2-10" cm-2,9-10 N/cm


3
, 5 2

ff, + ff, = -j- = - r-rr-j = 966,67 N/cm 2


1 1
u-d 0,36-lem

22.8. A 4. és 6. pont eredményei alapján számítsuk ki ff és ff értékét! t 2

966,67 + 286 „„„ ,


ffj = ^ = 593,835 N/cm
r o r x T 2 2

ff! = 593,835 -286 = 372,835 N/cm 2

22.9. Adjuk meg 22.9. ábra alapján o és a értékét! x y

a = ff] • cos <p + o~2 - cos (100 - <p) =


x

= 593,835 • cos 22 grad + 372,835 • cos 78 grad = 685,02 N/cm 2

o = ff] • sin (p-o - sin ( 1 0 0 - =


y 2

= 593,835 • sin 22 grad - 372,835 • sin 78 grad = -149,64 N/cm 2


III. rész
Kvantumoptika
¥

i
Fénykvantumok 23. fejezet
és eredetük

A legfontosabb mesterséges fényforrások a magas hőmérsékletre hevített


szilárd anyagok és gázok. Napunk fénye jelenti a természetes fényforrást
számunkra. Az a tény, hogy a legfényesebb csillagok ugyanazt a spektru­
mot bocsátják ki, mint amit mi a laboratóriumainkban észlelünk, közvet­
len bizonyítéka annak, hogy a világmindenség minden részéből érkező
fény ugyanazon vegyi elemekből származik, mint amelyeket itt a Földön
találunk.
A gázmolekulák, folyadékok és szilárd anyagok belsejéből származó fény
sok tekintetben hasonló ahhoz, ami az egyedi atomokból származik. Bár a
folyamatok elég jól megérthetők, mégis több közülük meglehetősen
összetett. Ebben a fejezetben most arra szentelünk időt és teret, hogy az
atomokból származó fény eredetével kapcsolatos jelenlegi fogalmakat rö­
viden ismertetjük, a következő fejezetben pedig ezeket az elméleteket fel­
használva a lézerek főbb tulajdonságait mutatjuk be.

23.1. A Bohr-féle atommodell


Történelmileg szinte az összes ismert vegyi elem molekuláris szerkezetét
a huszadik század első három évtizedében állapították meg. Ezek a szer­
kezetek a kvantumelmélet megalapozása és az általuk kibocsátott fényhul­
lám-frekvenciák közötti különböző összefüggések felfedezése által váltak
ismertté. A hidrogénatom Bohr-féle modellje
logikus kiindulópontja az atomszer­
Bohr szerint a hidrogénatom egyetlen m tömegű és -e töltésű elektron­
kezet bármelyik szisztematikus be­
ból áll, mely, mint egy bolygó, körpályán kering egy M tömegű és +Ze
mutatásának, mivel a Bohr-elmélet­
pozitív töltésű mag körül (1. a 23.1. ábrát). A 2 atomszám hidrogénre ben kifejtett energiaviszonyok
egységnyi. Az elektrodinamika klasszikus törvényei értelmében az elekt­ ismerete feltétlenül szükséges a
ron mozgását a következő egyenlet határozza meg: kvantumelmélet megértéséhez.
536 KVANTUMOPTIKA

m- (23.1.)
Centripetális erő = elektrosztatikus

Bohr ezt az összefüggést fogadta el első feltevésként, és utána vezette


be a kvantumelméletet. Második feltétele azt mondja ki, hogy az elektron
m az elektron tömege, h a hatás mvr impulzusmomentumának mindig egyenlőnek kell lennie a h/2n egész
Planck-állandója (h osztva 27T-vel), számú többszörösével:
amit Max Planck vezetett be 1905-
ben a hősugárzás törvényének leve­
mvr = nh (23.2.)
zetéséhez, n pedig egy egész szám,
amit főkvantumszámnak nevezünk;
Ez azt jelenti, hogy az elektron nem mozoghat tetszőleges pályán, mint
n = 9,109 56 x 10" kg 31

e =-1,602 192 x 10-' C 9 a klasszikus mechanikában egy bolygó, hanem csak bizonyos kvantált pá­
h = 6,626 20 x 10~ Js 34 lyákon. Ha kombináljuk a (23.3.) és (23.2.) egyenleteket, majd megoldjuk
h = -1,054 592 x 10~ Js 34
a pálya sugarára, akkor azt kapjuk, hogy:
k = 8,987 55 x 10 Nm /C
9 2 2

Z = 1 = hidrogén atomszáma
h
n = l , 2 , 3,4, ... r = n —;— = n (0,529 177 X 1 0 " ) m
2 2 1 0
(23.3.)
me Zk

ha pedig a v pályasebességre oldjuk meg, akkor:

1 e 7k
í
1 fi
v= = - ( 2 , 1 8 7 68 X l O ) m/s
6
(23.4.)
n Ti n

Az első öt kör alakú pálya relatív méreteit a 23.2. ábra mutatja be. Bohr
legelső sikere annak tulajdonítható, hogy n = 1 vagy 2 esetén a (23.3.)
egyenlet egy olyan elméleti méretet ad meg, ami megegyezik az előzőleg
ismert értékekkel, a (23.4) egyenlet pedig egy olyan pályafrekvenciát
eredményez, mely közelítőleg egyenlő a látható fényével.
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 537

23.2. ábra.
Bohr körkörös hidrogénpályáinak léptékhelyes rajza

Bohr utolsó feltételezése a hidrogénatomot illetően a fénykibocsátásra


vonatkozik. Azt posztulálta, hogy a fényt az elektron nem akkor bocsátja
ki, amikor az egyik megengedett pályáján mozog - ahogy azt klassziku­
san egy gyorsított elektromos töltéstől várnánk - hanem amikor az egyik
pályáról a másikra ugrik át, amint az vázlatosan a 23.3. ábrán látható.
A kibocsátott fény frekvenciáját sem az kezdő, sem a végső pálya frek­
venciája nem adja meg, hanem a kettőnek egyfajta átlaga, amit a követ­
E az összenergia a kezdő pályán,
t
kező egyszerű összefüggéssel írhatunk le:
Ef az összenergia a végső pályában,
h ismét a Planck-féle állandó,
hv = Ei - Ef, (23.5.) v pedig a kibocsátott fény frekven­
ciája.

23.3. ábra.
Bohr kvantumelmélete egy hidrogénatomból származó fénysugárzásra
538 KVANTUMOPTIKA

Magyarázatként E , E , E , E ... jelentse az elektron összenergiáját, ha


x 2 3 4

az a megfelelő n n , n-$, n ... pályákon tartózkodik. Ha az elektron az


h 2 4

n = 3 pályán van, ahol energiája E , és átugrik az n = 2 pályára, ahol ener­


3

giája E , akkor az E - E energiakülönbség kibocsátódik az atomból egy


2 3 2

hv energiájú fényhullám alakjában, amit fotonnak nevezünk. Ez az eredete


az atomokból származó fényhullámoknak (1. a 23.3. ábrát).
A három egyenletet, (23.1.)-t, (23.2.)-t és (23.5.)-t kombinálva, és az
atomi állandók ismert értékeit behelyettesítve Bohr a következő egyenle­
tet kapta a szabad hidrogénatomok által kibocsátott fény frekvenciáira:

n, és rif a kezdő és végső pályák


(23.6.)
főkvantumszámai.

Ha bevezetjük a következő hullámegyenletet:

c = vX (23.7.)

és v-t c/X-\al helyettesítjük, akkor a fény hullámhosszára a következőt


A mozgó elektronok tömegének kapjuk:
relativisztikus növekedése, valamint
az elektron és a proton közös
tömegközéppontjuk körüli forgása nf X nj
X = 911,503 ~ T k (23.8.)
miatt, a (23.8.) egyenletből kapott i: -n
f

911,267-es értéket egy kis korrek­


ciós tényezővel (1,000 259-ceI)
megszoroztuk, hogy 911,503-at
kapjunk.

Behelyettesítve az ny= 1 és n, = 2, 3,
4, 5,... értékeket Bohr előre kiszá­
molt egy vonalsorozatot a színkép
szélső ultraibolya tartományában.
Ezeket a vonalakat először T.
UV Ibolya Kék Kék-zöld Vörös
Lyman fényképezte le a Harvard H.
H
tH e

Egyetemen, és a talált hullám­


hosszak pontosan megfeleltek a szá­ Szélső ultraibolya
mítottaknak. Ezt a sorozatot, amit
Lyman-sorozatnak nevezzük,
és csak vákuumspektrográfban fény­
képezhető le, a 23.4. ábra mutatja.
Figyeljük meg, hogy
a Lyman-sorozat akkor jön létre, ha
az elektron bármelyik külső pályáról
közvetlenül a legbelső pályára, 23.4. ábra.
vagyis alapállapotba ugrik. A hidrogénatom színképe: (a) a Balmer-sorozat és (b) a Lyman-sorozat
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 539

n=5 n=6 n=7

23.5. ábra.
Később az nf= 3, ny= 4, ny= 5,...
A hidrogén Bohr-féle körpályái az átmenetekkel, amelyek a kibocsátott
fényhullámokat, fotonokat vagy a különböző frekvenciákat eredményezik pályákra történő elektronugrásnak
megfelelő sorozatokat is pontosan
az előre megadott helyeken találták
Bohr úgy találta, hogy ha n = 2 és n, = 3, 4, 5, 6,
f akkor ez az a hidrogén színképének infravörös
egyenlet nagy pontossággal adja meg a hidrogén Balmer-sorozatának tartományában (1. a 23.5. ábrát).
összes hullámhosszát (1. a 23.4. ábrát).

23.1. Energiaszintek
A Bohr-pályák mindegyikében az elektron összenergiája (E, ) Bohr elsőot

két posztulátumából, a (23.1.) és (23.2.) egyenletekből kapható meg.


Klasszikusan, az E , potenciális energia elektromos eredetű, és a követ­
po

kező módon számítható ki:

Ze L

F =—k

A kinetikus energia pedig mechanikai jellegű, és a következő kifejezés


adja meg:

r 1
: = k
Ze 1

2r A mínusz jel várakozásunkkal meg­


egyezően azt jelzi, hogy munkát kell
Ha ezt a két energiát összeadjuk, akkor kiküszöbölhetjük r-t és v-t, és végezni ahhoz, hogy az elektront az
megkapjuk az összenergia képletét: atomról eltávolítsuk. Az elektron
kötődik az atomhoz, és minél köze­
me Z k
4 2 2
lebb van az atommaghoz, annál na­
E , o , = - (23.9.) gyobb energia szükséges ahhoz,
2n h 2 2

hogy az atomból kiszakítsuk.


540 KVANTUMOPTIKA

Az n főkvantumszám kivételével, a (23.9.) egyenlet összes mennyisége


a hidrogén atomi állandója, és így felírható, hogy:

E
tot - ~ R
~ T (23.10.)
n

ahol R értéke:
A mozgó elektronok tömegének re-
lativisztikus növekedése, valamint me Z k 4 2 2

az elektron és a proton közös tö­ R=- = 2,179 3 5 0 x l 0 ~ J


1 8
(23.11.)
2h-
megközéppontjuk körüli forgása
miatt, a (23.8.) egyenletből kapott A (23.10.) egyenlet fontos egyenlet az atomi szerkezetek témakörében:
911,267-es értéket egy kis korrekci­
ez adja meg a hidrogénatom energiáját, amikor az valamelyik megenge­
ós tényezővel (1,000 259-cel) meg­
dett állapotában tartózkodik. Ahelyett, hogy a 23.5. ábrán látható méret­
szorozva, hogy 911,503-at kapjunk.
arányos pályákat rajzolnánk fel, az energiaszinteket vízszintes vonalakkal

Sorozathatár
n = oo-
n=5 •
n=4- 3 E = 1/16 R
4

n=3- E = 1/9 R
3
Paschen

1/4/?
Balmer

Az ilyen típusú ábrák két okból fon­


tosak: (1) függetlenül a bemutatott
atomi modelltől, ami lehet pályás
modell, kvantummechanikai hul-
lámmodell, vagy bármely más,
a jövőben kifejlesztendő modell,
az ábra nagy pontossággal adja meg
a hidrogén stacionárius energiaálla­
potait, és (2) megjeleníti a megala­
pozott energiamegmaradás törvé­
nyét, amint azt Bohr harmadik posz-
tulátuma (23.5. egyenlet) szerint Alapszint
1 •R
alkalmazzuk, vagyis, hogy az egyes Lyman
kisugárzott fotonok hv energiája 23.6. ábra.
egyenlő két energiaszint között lévő A hidrogénatom energiaszint-ábrája. A függőleges nyilak jelentik az
energiakülönbséggel. elektronugrásokat
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 541

szokásos jelölni, ahogy az a 23.6. ábrán is látható. Ezt energiaszint-ábrá­ A Balmer-sorozat első vonala,
nak nevezzük. A pályák közötti különböző ugrásokat függőleges nyilak­ a X = 6561 Á hullámhosszú piros
kal jelöljük a szintek között. vonal a 23.4. (a) ábrán megfelel az
n = 3-ból n = 2-be mutató rövid
nyílnak. Ugyanennek a sorozatnak a
1 második vonala, a X = 4861 Á hul­
- E , = - r ± (23.12.)
n, lámhosszú kékeszöld vonal megfelel
az n = 4-ből n = 2-be mutató, kissé
hosszabb nyílnak stb.

23.3. Az atomok felépítésének


Bohr-Stoner-elmélete
Bohr és Stoner azt javasolta, hogy a hidrogén pályamodelljét bővítsék ki
úgy, hogy az összes vegyi elemet magába foglalja. Amint azt a 23.7. ábra
példáinál is láttuk, minden egyes atom egy pozitív töltésű atommagból, és
a körülötte lévő számos elektronból áll.
Bár az atommag viszonylag kis méretű részecske, amelynek átmérője Egy Z = 2 atomszámú héliumatom
kisebb, mint 10~ m, az atomnak szinte a teljes tömegét tartalmazza, azt a
14
magja kétszeresen pozitív töltésű,
tömeget, ami atomi tömegegységekben az atomsúllyal egyenlő. A pozitív így pályáin két elektron helyezkedik
el. A Z = 3 atomszámú lítiumatom
töltés, amit a atommag hordoz, számszerűen egyenlő az atomszámmal, és
magja háromszorosan pozitív tölté­
meghatározza a pályákon elhelyezkedő elektronok számát is.
sű, pályáin három elektron található.
A pályák, amikhez az elektronok kötöttek, az n = 1, 2, 3, 4, ... jelű Egy Z = 80 atomszámú higanyatom
Bohr-féle hidrogénpályák, és elektronhéjaknak nevezzük őket. Ahogy a magja pedig 80-szorosan pozitív
töltésű, és 80 elektronnal rendel­
kezik.

Hidrogén Hélium
Z=l Z=2

80+

10+

Neon Nátrium Magnézium Alumínium Higany


Z=10 Z=ll Z=12 Z=13 Z=80
23.7. ábra.
Bohr-Stoner-pályamodellek az elemek periódusos rendszerének
könnyű és nehéz atomjaihoz
542 KVANTUMOPTIKA

hidrogéntől kiindulva az atomtáblázat egyik eleméről a másikra haladunk,


újabb és újabb elektronok adódnak a meglévőkhöz, egymás után töltve fel
a héjakat. Egy héj csak akkor van feltöltve, ha 2n számú elektront tartal­
2

maz.
Ennek megvilágítására: az n =1 első
héj akkor van feltöltve, ha a két Kvantumszám (n) 1 3 4
elektronja van, az n = 2 második héj Elektronok száma 2 18 32
akkor, ha 8 elektronja van, az n =3
harmadik akkor, ha 18 elektronja
A nehezebb elemek között több eltérés van a héjak feltöltődésének
van és így tovább, mivel 2 x l = 2,
2

2 x 2 = 8, 2 x 3 = 18 stb.
2 2 sorrendjétől, pl. a higanyatomnál. Az n = 1, 2, 3, 4 négy legbelső héj
teljesen fel van töltve 2, 8, 18 és 32 elektronnal, míg az ötödik héj csak 18
elektront tartalmaz, a hatodik pedig 2 elektront. Az ilyen eltérések okait
sikerült megérteni, és ma már tudjuk, hogy egy másik szabályt követnek.
Fontos megjegyezni, hogy ahogy a nukleáris töltés növekszik, és továb­
bi elektronok adódnak a külső héjakra, a belső héjak, az atommag erős
vonzása miatt, méretükben zsugorodnak. A zsugorodás eredménye az,
hogy a periódusos rendszerben a legnehezebb elemek átmérője nem sok­
kal nagyobb, mint a könnyebb elemeké. A 23.7. ábra sematikus diagram­
jait közel azonos méretaránnyal rajzolták.
Az egyes héjakon lévő elektronok legnagyobb lehetséges számára ma
már mint a természet legalapvetőbb elveinek egyikére tekintenek. Az ato­
mi szerkezet ezen elvének alapos elméleti magyarázatát először W. Pauli
írta le 1925-ben, amire általában úgy hivatkoznak, mint a Pauli-féle kizá­
rási elvre.

23.4. Elliptikus pályák


Mindössze pár hónappal azután, hogy Bohr (Dániában) bejelentette azt a
fantasztikus eredményt, hogy sikerült értelmeznie a hidrogén színképét a
kvantált kör alakú pályákkal, Sommerfeld (Németországban) kiterjesztette
az elméletet, hogy az a kvantált elliptikus pályákat is magába foglalja. Mi­
vel ezek a pályák igen fontos szerepet játszanak az atomi szerkezet későb­
bi kifejtésénél, megérdemelnek némi figyelmet.
Sommerfeld elméletének eredményei megmutatják, hogy egy hidrogén­
atom megengedett energiaszintjeinek bármelyikén lévő elektron egy sor
pálya bármelyikén mozoghat. Az egyes n = 1, n = 2, n = 3, ... energiaszin­
tekhez, amint a 23.5. ábrán is látható, n lehetséges pálya tartozik (1. a
23.8. ábrát).
Általános gyakorlat, hogy az egyes l kvantumszámokhoz egy betűt ren­
delünk a következők szerint:

/=0 1=1 1= 2 1= 3 1 = 4.
s p d f g...
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 543

Például az n = 4-hez négy pálya lé­


tezik, / = 3, / = 2, / = 1 és / = 0 elne­
vezéssel. A Bohr-elmélet által meg­
adott kör alakú pálya átmérője ép­
pen egyenlő a három elliptikus pá­
lya főtengelyével. A kisebb tenge­
lyek hossza egynegyede, kétnegye-
de, és háromnegyede a főtengely
hosszának.

23.8. ábra.
Léptékmodell a hidrogénatomhoz, amely bemutatja a legbelső pályacsaládokat,
illetve a Bohr-Sommerfeld-elmélet szerinti elnevezéseket

Az összes pálya, melynek ugyanazon n értéke van, azonos összenergiá- E rendszer szerint n =3 és / = 2 ese­
val rendelkezik, mégpedig a kör alakú pályákra vonatkozó Bohr-egyenlet tén a kör alakú pályát 3d-nek nevez­
szerinti energiával (23.12. egyenlet). zük, míg n - 2 és / = 0 esetén az el­
liptikus pályát 2s-nek, és így tovább.
Az n a főkvantumszám, az / pedig a
23.1. táblázat. pálya kvantumszáma.
Elektronpálya-elnevezések

Alhéj
Héjn

ls
2s 2p
3s 3p 3d
4s 4p 4d 4f
5s 5p 5d 5f 5g
544 KVANTUMOPTIKA

A hidrogénatom Bohr-Sommerfeld-modelljének mindegyik megenge­


dett pályája egy alhéj lesz, amibe elektronok épülhetnek be, hogy felépít­
sék a Bohr-Stoner elrendezésű periódusos rendszer elemeit. Ezeket az al-
héjakat a 23.1. táblázatban adjuk meg.
Az elektronok maximális száma egy alhéjban a következő kifejezéssel
adható meg:

2(2/+1)

Ezt nevezik a Pauli-féle kizárási elvnek, vagyis minden alhéj akkor töl­
tődik fel, amikor a következő számú elektront tartalmazza:

Alhéj (/) 0 1 2 3 4
Elnevezés s p d f g
Elektronok száma 2 6 10 14 18

Egy argonatom (atomszám = 1 8 ) modellje látható a méretarányos 23.9.


ábrán.
Ha argonatomokat gerjesztünk, hogy fényt bocsássanak ki, pl. elektro­
mos kisüléssel egy argongázt tartalmazó csőben, a külső elektronok egyi-

3p

Az atommag 18 protont tartalmaz,


és 18 elektron mozog a kör alakú és
elliptikus pályákon. Két-két elektron
van az ls, 2s és 3s pályákon és hat­
hat elektron a 2p és 3p pályákon.
Ezek az elektronok együtt a követ­
kező alakban ábrázolhatók:
l s 2s 2 p 3 s 3p
2 2 6 2 6

melyet az atom teljes elektronkonfi­


gurációjának nevezünk.

3p
ls 2s 2p 3s 3p
2 2 6 2 6

23.9. ábra.
Pályadiagram argonatomhoz, Z = 18
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 545

Az ábra alján az elektronkonfigurá­


ció megmutatja, hogy 54 elektron
tölti fel a zárt alhéjakat, az 55-ik,
vagy vegyértékelektron pedig egye­
dül van a 6s alhéjon. Amikor cézi­
umatomokat gerjesztünk egy elekt­
romos kisülési csőben, ez a külső
vegyértékelektron az, ami fotonki­
bocsátás közben átugrik az egyik
pályáról a másikra.

Az elektronkonfiguráció: ls 2s 2p 3s 3p 3d 4s 4p 4d 5s 5p 6s
2 2 6 2 6 10 2 6 10 2 6

Ha egyre nagyobb atomszámú ato­


23.10. ábra.
mokhoz rajzolunk ilyen diagramo­
Az 55-ös céziumatom elektronhéjainak és alhéjainak sematikus diagramja
kat, a dolog nagyon unalmassá vá­
lik, ezért gyakran a 23.10. ábrán lát­
ke (3p vagy 3s) gerjesztődik külső virtuális pályára. Kisebb energiájú álla­
ható cézium elrendezéséhez hason­
potba visszakerülve az atom egy vagy több fotont bocsát ki. lót rajzolnak fel.

23.5. Hullámmechanika
1924-ben a francia fizikus, Louis de Broglie levezetett egy egyenletet,
amely azt jósolta, hogy minden mozgó részecskéhez tartozik egy hullám­
hossz. Egy elektronnyaláb pl., megfelelő kísérleti feltételek mellett, fény­
hullámok sorozataként vagy fotonnyalábként viselkedik.
Ezeknek a részecskehullámoknak a hullámhossza a részecskék tömegé­
től és sebességétől függ, a következő egyenlet szerint:

Ezt a kifejezést úgy ismerjük, mint a de Broglie-féle hullámegyenletet


[1. 23.11. (a) ábrát]. Egy elektronnál, amely nagy sebességgel mozog,
mint ahogyan a hidrogén első Bohr-féle körpályáján, a mv nevező nagy,
és a hullámhossz pontosan egyenlő a pálya kerületével [1. a 23.11. (b)
ábrát].
546 KVANTUMOPTIKA

(a)

l,/ = 0

23,11. ábra.
De Broglie elektronhullámának sematikus rajza, (a) egyenes vonalban mozogva
és (b) mint állóhullám a hidrogén első Bohr-féle pályáján

A mátrixmechanika Heisenberg által (1925) és a hullámmechanika


Schrödinger által történt kifejlesztésével (1926) az atomi pályák képét
felcserélték a de Broglie-féle hullámok képével. Schrödinger meghatáro­
zása szerint a hidrogénatom elektronjának energiaállapota háromdimen­
ziós állóhullámokkal is leírható, amelyeket szférikus harmonikusoknak
nevezünk.
Schrödinger hullámegyenlete olyan energiaállapotokat ad meg, ame­
lyek értékei megegyeznek a Bohr-elmélet értékeivel, kivéve, hogy mind
az n, mind az / kvantumszámok az alapegyenlet természetes megoldásai­
ként adódnak:
V a potenciális energia, W az össz­
energia (a kinetikus és a potenciális
energiák összege), *P-t pedig VW2
+ ^(W-V)W = 0 (23.14.)
az elektron hullámfüggvényének
nevezik.
Ezt úgy is lehet értelmezni, mint az elektronhullám amplitúdóját, és
összefüggésben van az atomon belüli pontok valószínűségsűrűségével. Ez
Schrödinger hullámegyenlete.
Bár az egyenlet megoldásait most nem adjuk meg, a hidrogénatom hat
állapotát bemutató képet a 23.12. ábrán közöljük, az ls, 2s, 2p, 2p, 3d és
4f pályákra.
1928-ban Dirac belevette az elektron spinjét a Schrödinger-féle hullám­
egyenletbe, és a hidrogénre hasonló valószínűségi sűrűségeloszlást talált,
ám a kis n-ű, alacsonyabb állapotok szögeloszlásaiban észrevehető eltéré­
seket talált.
A atomi szerkezetek Bohr-Stoner-féle elrendezésében a töltéssűrűség
sugárirányú eloszlásai oly módon jelennek meg, hogy a zárt héjak és alhé-
jak gömbszimmetriát alakítanak ki az atommag körül, míg a vegyérték­
elektronok a telítetlen alhéj akban az elektronpályákéhoz hasonló szögel­
oszlásban rendeződnek el. Mivel háromdimenziós valószínűségi sűrűség-
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 547

Ha ezeket a képeket azonos méret­


arányban ábrázolnánk, méretüket
n -tel arányosan fel kellene nagyí­
2

tani, hogy összehasonlítható méretű­


ek legyenek a Bohr-pályás párjaik­
kal, amiket ugyanilyen méretarány­
nyal ábrázoltunk a 23.8. ábrán.

2p 3d 4f
23.12. ábra.
A hidrogénatom hat különböző állapotának hullámmechanika-képei
(a Schrödinger-egyenlet szerint).

ábrákat elég nehéz rajzolni, általános gyakorlat, hogy az elektronállapoto­


kat pályagörbékkel ábrázolják.

23.6. A nátrium színképe


A periódusos rendszer első két oszlopában lévő elemek kivételével az
összes elem színképe meglehetősen összetett [1. a 23.8. (a) és (b) ábrákat].
Habár ezeket a színképeket mind kielemezték és lefordították az atom­
szerkezet nyelvére, a folyamat meglehetősen hosszú időt vett igénybe.
Az alkálifémek (Li, Na, Mg, Ca, Sr, Ba és Ra) színképei viszonylag
egyszerűek, azokkal az elemekkel összehasonlítva, amelyek a periódusos
rendszer közepének közelében vannak.
A nátrium energiaszint-diagramja a 23.14. ábrán a 3 S normál, vagy
2

alapállapotot mutatja be, illetve az egymás utáni 3 P, 4 S , 3 D, 4 P, stb.


2 2 2 2

gerjesztett állapotokat.
A két 3 P szintből a 3 S alapállapotba történő átmenetek okozzák a leg­
2 2

feltűnőbb vonalak, a sárga D vonalak megjelenését a nátrium elsődleges


sorozatában. Ez a két különleges, ún. rezonanciavonal eredményezi a nát­
riumlámpák sárga színét. Ezeknek és a többi sorozatnak a vonalait nyilak­
kal jelöltük.
548 KVANTUMOPTIKA

Hogy más példát is vegyünk, mint


a hidrogénatom, vizsgáljuk meg
a nátriumatom szerkezetét, energia­
szintjeit és megfigyelt színképét.
Mint a periódusos rendszer tizen­
egyedik eleme, az 1 kémiai vegyér­
tékű nátriumatom atommagja 11
protont tartalmaz, a kvantált pályá­
kon pedig 11 elektron található (1.
23.13. ábrái). Az ls és 2s alhéj két-
két elektronja, valamint a 2p alhéj 6
elektronja miatt mind a három alhéj
telített. Zárt alhéjakként a teljes im­
pulzusmomentumuk zérus, és spin­
jeik páronként semlegesítik egy­
mást, pályamomentumukhoz hason­
lóan.
Ami a 10 elektronú belső rész
elektromos mezőjét illeti, ez leár­
23.13. ábra.
nyékolja vagy semlegesíti 10 nukle­
A nátriumatom modellje, Z = II. Az összes elektron azonos
áris töltés hatását, a tizenegyedik, a
impulzusmomentummal, l/2(h/2jr)-velforog
vegyértékelektron pedig egy olyan
mezőben mozog, ami nagyon ha­
sonlít a hidrogénéhez. így nem meg­ Sorozathatár
lepő, hogy a nátrium színképvona­
lainak négy ismert sorozata, amit ez 6P2
6p
az elektron állít elő azzal, hogy pá­ 6S 2
6s
lyáról pályára ugrik, nem nagyon 5P2
5p
különbözik a hidrogénétől frekven­ 5S 2
5s
ciájában és hullámhosszában.
4P2
4p
3D2
3d
4S
2
4s

3P2
3p
Éles sorozat Diffúz sorozat

Ezek a szintelnevezések megfelel­


nek a 3s, 3p, 4s, 3d, 4p, stb. pálya­
neveknek. A 2-es szám azt jelzi, Alapállapot
hogy az összes szint, az S állapotok 3S
2
3s
Fősorozat
kivételével, kettős. Ez a kettőződés
az elektron forgásából adódik, ami 23.14. ábra.
az összes sorozat valamennyi vona­ A nátriumatom Z = 11 energiaszint-diagramja, amely bemutatja az éles, az
lának kettőződését eredményezi. elsődleges és a diffúz sorozatok első tagjaihoz tartozó átmeneteket
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 549

Viszonylag alacsony hőmérsékleten gyakorlatilag az összes nátrium­


atom alapállapotban van. Ahogy a hőmérsékletet növeljük, több és gyor­
sabb ütközés jön létre az atomok között, egyre több vegyértékelektron ke­
rül gerjesztett állapotba, ami az atomok fénykibocsátását eredményezi.

23.7. Rezonanciasugárzás
A rezonancia egyik érzékletes bemutatása hanghullámokkal történik, két
hangvilla alkalmazásával, amelyeknek pontosan egyenlő természetes frek­
venciája van, azaz ugyanolyan hangmagasságúak. Az A villát egy pilla­
natra rezgésbe hozzuk, majd leállítjuk. A B villa, amely legalább 10 m-re
található A-tól, rezgésbejön.
Minden hangimpulzus, mely az A villából érkező hullámmal keletkezik,
pontosan a megfelelő frekvenciával érkezik a B villa ágaihoz, és azokat
rezgésbe hozza. Ha most B villát leállítjuk, akkor újra az A villa jön rez­
gésbe, amit a B villából érkező hullámok idéznek elő. Ilyen rezonancia­
abszorpció nem jön létre, ha frekvenciaeltérés van a második villa és az
elhaladó hullámok között.
A 23.15. ábrán a rezonanciaabszorpció ehhez hasonló bemutatását lát­
hatjuk látható fénnyel.
A rezonanciaabszorpció atomi folyamata, mely ebben a kísérletben
végbemegy, a 23.16. ábrán látható.
Ha a 23.15. ábrán látható nátriumlámpát felcseréljük egy termikusan
sugárzó fehér fényű forrásra, akkor az 5890 és 5896 Á-ös rezonanciavo­
nalaknak megfelelő frekvenciák és a nátrium teljes elsődleges sorozata el­
nyelődik a lángban. Az elnyelődést spektrográfban folyamatos fényes hát­
téren megjelenő sötét vonalakként figyelhetjük meg [1. a 23.8. (i) és (/)
ábrát]. Ezért a 23.14. ábrán látható összes nyílnak, amelyek lefelé, vagyis

A nátriumlámpából származó fény,


egy Bunsen-égő nátriumlángján át­
haladva, kifejezetten sötét árnyékot
vet egy közeli ernyőre. Ha kis darab
azbesztpapírt közönséges asztali
sóval (NaCl) itatunk át, majd hagyo­
mányos gázlángba helyezzük, akkor
23.15. ábra. szabad nátriumatomok tömegét tud­
A nátriumfény rezonanciaabszorpcióját bemutató kísérlet juk előállítani.
550 KVANTUMOPTIKA

A nátriumlámpában egy gerjesztett A Atom B Atom


atom egy X = 5890 Á-ös hullámot
bocsát ki, a két 3 P gerjesztett szint
2

magasabban lévő vonaláról az 3 S 2

alapállapotba történő átmenet miatt.


Ha a hullám egy normál nátrium­ vo o vo
atom közelébe ér a lángban, ez oo OO

a hullám elnyelődik, és az egyetlen


vegyértékelektront felemeli a meg­
felelő 3 P szintre. Ez a második
2

atom viszont ugyanazt a frekvenciát


bocsátja ki ismét, amit aztán vagy
újra elnyel a tűz egy másik atomja, 23.16. ábra.
vagy véletlenszerű irányba távozik a Energiaszint-diagram, amely két nátriumatom között mutatja be a fénykibocsátást
lángból. Mivel ez a kisugárzás tet­ és a rezonanciaabszorpciót
szőleges irányú, ami ritkán esik egy­
be az eredeti iránnyal, a láng árnyé- az alapállapotba irányuló átmeneteket jeleznek, a másik végén is lehet
kot fog vetni. Ugyanez a magyará- nyílhegy, a rezonanciaabszorpcióra utalva. Az összes abszorpciós vonal
zat érvényes X = 5896 Á-nél is. a z alapállapotból indul.

23.8. Metastabil állapotok


Olyan gázokban, mint amelyeket egy Bunsen-égőben vagy egy látható
fényt kisugárzó elektromos töltésű csőben találunk, a legtöbb atom vegy­
értékelektronja alapállapotban van. Amikor egy másik részecskével vagy
atommal való ütközéskor a vegyértékelektron gerjesztett állapotba kerül,
akkor ott körülbelül 1,6 x 10~ s-ig marad, mielőtt egy foton kibocsátásá­
8

val alacsonyabb szintre ugrik.


A gerjesztett atomok alacsonyabb állapotba történő átmenete jól meg­
alapozott kiválasztási szabályok alapján megy végbe úgy, hogy nem az
összes átmenet megengedett. Az egy vegyértékelektronnal rendelkező ato­
moknál a kiválasztási szabályok meglehetősen egyszerűek:

An = 0, ± 1 , ± 2 , ±3, ±4,...

A/ = ±l (23.15.)

Új szabályok vonatkoznak a kiválasztási szabály olyan atomokra való


kiterjesztésére, melyeknek több mint egy vegyértékelektronjuk van, mint
pl. az alkáliföldfémeknek (Be, Mg, Ca, Sr, Ba és Ra). Ha két elektron
vesz részt a különböző energiaszintek előállításában, az átmenetek csak
úgy következhetnek be, hogy vagy egy elektron ugrik pályáról pályára,
vagy két elektron ugrik egyszerre, egyetlen sugárzási frekvenciát bocsátva
ki. A kiválasztási szabályok kételektronos rendszerre általánosságban így
írhatók le:

A/t = ±1 és A/ = 0, ±2.
2 (23.16.)
FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 551

Ha csak egyetlen elektron ugrik át, akkor / értéke 1-gyel változik, míg a
másiké változatlan marad. Ha két elektron ugrik egyszerre, az egyik / érté­
ke 1-gyel változik, a másiké pedig vagy 0-val vagy 2-vel. Egyik elektron
n főkvantumszáma sincs korlátozva. A kalciumnál pl. a kételektronos át­
menet (3d-ről 4p-re, illetve 4s-ról 3d-re) három vonalcsoportot ad, amiket
többszörös színképvonalaknak (multipletteknek) nevezünk. Közülük né­
hány a látható spektrum legerősebb vonalait alkotja.
Ha megvizsgáljuk a 23.14. ábrában a nátrium energiaszint-diagramját,
azt látjuk, hogy bizonyos átmenetek tilosak, mint pl. a 3 D-ről 3 S-re való
2 2

átmenet. A 3 D-ből az alapállapotba való érkezéshez egy elektron nem


2

tud közvetlenül 3 S-re ugrani, mivel ez egy A / = 2-es változást vonna


2

Sorozathatár

Ha egyszer egy elektron 3 D ál­


2

lapotban találja magát, a kiválasztási


szabályok nem engedik meg, hogy
egy foton kibocsátásával térjen
vissza az alapállapotba, és így meg­
határozatlan ideig ott marad. Azon­
ban, ha egy másik atommal való
ütközés során gerjesztési energiáját
:4 P2

a másik atom veszi át, akkor


Éles visszatérhet az alapállapotba. Az
ilyen típusú ütközéseket másodren­
dű ütközéseknek nevezzük. Mind a
:3 D
2

Metastabil állapotok metastabil állapotok, mind az ütkö­


zések során az egyik metastabil álla­
potban levő atom által a másiknak
átadott energia jelentőségét a léze­
•4 S2

reknél fogjuk látni.


Fó' Alapállapot

23.17. ábra.
Ionizált kalcium energiaszint-diagramja, bemutatva a metastabil
állapotok létezését
552 KVANTUMOPTIKA

magával. Az elektron egy foton kibocsátásával 3 D-ről csak 3 P-re tud


2 2

ugrani, majd egy eltérő frekvenciájú második fonton kibocsátásával 3 P- 2

ről 3 S-re. Mindkét átmenet egy A/ = - l - e s változással jár.


2

Néhány atomnál nem lehetséges, hogy egy elektron fény kibocsátásával


térjen vissza az alapállapotba. Ilyen a helyzet pl. az ionizált kalciumban,
ahol az atom egyetlen vegyértékelektronja felelős a megfigyelt spektru­
mért (1. a 23.17. ábrát).

23.9. Optikai pumpálás


A szilárd anyagok, folyadékok vagy gázok közel összes atomja alapálla­
potban van az abszolút zérus pontnál. Ahogy a hőmérséklet valamilyen
energiaközlés miatt emelkedik, egyre több és több elektron lökődik
gerjesztett állapotba. A magasabb energiaszinteken levő elektronok popu­
lációja azoknak a kárára növekszik, melyek az alapszinten vannak.
5000 K-nél az elektronok száma az összes gerjesztett állapotban megle­
hetősen megnövekedett, a magasabb energiaállapotokban kisebb értékkel,
mint a mélyebben fekvőknél. Ám minden állandó hőmérsékletnél egyen­
súlyi állapot jön létre, azaz pontosan annyi elektron fog átugrani bárme­
lyik szintre, mint amennyi arról a szintről elugrik.
Ha létezik egy metastabil állapot, más lesz a helyzet. Ahogy az atomok
magasabb szintre gerjesztődnek, egyre többet és többet fog be közülük a
metastabil szint, és eltekintve a más atomokkal történő mechanikai ütkö­
zésektől, viszonylag kevés kerül ki onnan. Itt is kialakulhat azonban egy
állandó állapot, azaz a másodpercenkénti távozások száma megegyezhet
az érkezésekével. Az atomok átlagos populációja a metastabil szinteken
ezerszerese, sőt milliószorosa lehet a többi szinteken lévőknek, kivéve az
alapállapotot. Ha meghaladják az alapállapot elektronjainak számát, akkor
ezt populációinverziónak nevezzük.
Ha egy olyan fényt sugárzunk, amelynek hv energiája nagyobb, mint
ami egy elektron alapállapotból metastabil szintre való gerjesztéséhez
Amíg egy elektron átlagos élettar­
tama a legtöbb gerjesztett állapotban szükséges, akkor fényabszorpció révén az atomokat be lehet pumpálni a
10" s-os nagyságrendű, egy meta­
8 metastabil állapotba. Minél erősebb a fényforrás, annál nagyobb számú
stabil szint átlagélettartama több elektron jut a felsőbb szintekbe, majd hull vissza a csapdába. Ezt a folya­
milliószor hosszabb lehet. matot nevezzük optikai pumpálásnak.

Gyakorló feladatok

23.1. Számítsa ki egy elektron pályafrekvenciáját (a) az első, (b) a második és


(c) a harmadik Bohr-féle körpályán! (d) Hány angströmnyi hullámhosz-
szakhoz tartoznak ezek a frekvenciák?
Megoldás: (a) 6,760 x 10 Hz, (b) 4,112 x 10 Hz, (c) 8,123 x 10 Hz
15 14 13

(d) 443,5,7290 és 36,907 A


FÉNYKVANTUMOK ÉS EREDETÜK 553

23.2. Bizonyítsa be, hogy a (23.3.) egyenlet a (23.1.) és (23.2.) egyenletekből


származik!
23.3. Bizonyítsa be, hogy a (23.4.) egyenlet is a (23.1.) és (23.2.) egyenletek­
ből származik!
23.4. Számítsa ki az átmérőjét a hidrogénatom (a) tizedik, (b) huszonötödik és
(c) századik körpályájának, Bohr elméletének megfelelően!
Megoldás: (a) 1,0584 x 10~ m, (b) 6,615 x \0r m, (c) 1,0584 x IQ-* m
8 s

23.5. Számítsa ki a hidrogén Balmer-sorozat (a) ötödik, (b) tizedik és (c) ötve­
nedik vonalának hullámhosszát! (aj Keresse meg sorozat határának hul­
lámhosszát (amikor n,- -» oo)!
23.6. Számítsa ki a hidrogén Paschen-sorozat (a) első és (b) ötödik vonalának
hullámhosszát (1. a 23.4. ábrát)\ (c) Keresse meg a sorozat határát (ami­
kor rii -» oo)!
23.7. Számítsa ki a hidrogén Lyman-sorozat (a) negyedik, (b) tizedik és (c) hu­
szadik vonalának hullámhosszát, (aj Keresse meg a sorozat határának
hullámhosszát (amikor n,- -» oo)t
Megoldás: (a) 949,48 Á, (b) 919,10 Á, (c) 913,57 Á, (d) 911,50 Á.
23.8. (a) Készítse el a Bohr-Stoner-elmélet szerint egy cinkatom diagramját,
atomszáma 30, bemutatva az összes alhéjat, mint köröket! (b) írja le a
teljes elektronkonfigurációt!
23.9. Mennyi lenne egy 1,00 m átmérőjű hidrogénpálya körülbelüli n kvan­
tumszáma?
23.10. A 23.2. fejezet első két egyenletéből kiindulva vezesse le a (23.9.)
egyenletet!
23.11. Mutassa meg, hogy egy Bohr-féle körpálya 1/2 mv kinetikus energiájá­
2

nak nagysága pontosan fele a potenciális energia nagyságának!


24. fejezet Lézerek

A lézer elnevezés egy betűszó (Light Amplification by Stimulated Emis-


sion of Radiation), magyarul: fényerősítés indukált emisszióval. A lézer
olyan eszköz, amely intenzív, koncentrált, párhuzamos és koherens fény­
nyalábot állít elő. Egy 10 cm átmérőjű, látható fényt kibocsátó lézer nya­
lábja annyira párhuzamos, hogy a 384 000 km-re lévő Hold felszínén a
sugár nem lenne 5 km-nél szélesebb.
Történelmileg a lézer egy hasonló eszközből, a mézerből nőtt ki, mely
rádió mikrohullámokat használ látható fényhullámok helyett. Az első si­
keres mézért C. H. Townes és kollégái építették a Columbia Egyetemen
Charles H. Townes (1915- ),
Greenville-ben (South Carolina) 1951 és 1954 között. A rákövetkező 7 évben nagy lépéseket tettek meg a
született. Ph. D. fokozatát 1939-ben mézeitechnológia területén.
szerezte a California Institute of 1958-ban A. H. Schawlow és C. H. Townes közzétették az optikai mé-
Technology-ben, most a University zer vagy lézer elveit. Az első sikeres lézert, amely ezekre az elvekre épült,
of California professzora. A méze­ T. H. Maiman készítette a Hughes Aircraft Company Laboratories-ben,
rek és lézerek fejlesztésének terüle­ 1960 nyarán. Azóta kiterjedt lézerfejlesztési kutatás ment végbe. Mivel
tén végzett kiemelkedő munkájáról ezeket az eszközöket a kutatás és fejlesztés sok területén széleskörűen
nevezetes, amelyért 1964-ben fizikai
használják, az alábbiakban röviden összefoglaljuk a velük kapcsolatos
Nobel-díjat kapott.
alapelveket.

24.1. Indukált emisszió


A legtöbb lézer működésében legalább 10 alapfogalom, illetve jelenség
játszik szerepet:

1. Metastabil állapotok 6. Indukált emisszió


2. Optikai pumpálás 7. Koherencia
3. Fluoreszkálás 8. Polarizáció
4. Populációinverzió 9. Fabry-Perot-interferometria
5. Rezonancia 10. Üregrezgések
LÉZEREK 555

Elsődleges hullám

Gerjesztett hullám

24.1. ábra.
Egy atom indukált fényemissziójának elve. Mindkét hullámnak azonos
a X hullámhossza, egy fázisban vannak és párhuzamos síkokban rezegnek

Míg ezen fogalmak közül sok már régóta ismert a tudomány előtt, az
indukált emisszióval társuló koherencia alapelve volt a kulcs a mézerek és
lézerek működésének megvalósításához.
Tekintsünk egy szabad atomokból álló edénybe zárt gázt, és tegyük fel,
hogy az atomok számos energiaszintje közül legalább egy metastabil. Ha
ebbe a gázba fehér fényt engedünk, akkor a rezonancia miatt sok atom ug­
rik fel alapállapotból gerjesztett állapotokba. Ahogy az elektronok vissza­
esnek, a metastabil állapot sokat befog közülük. Ha a pumpáló fény elég
intenzív, akkor populációinverziót kapunk, azaz több elektron lesz a me­
tastabil állapotban, mint alapállapotban.
Ha ezen metastabil állapotok egyikében lévő elektron magától alapálla­
potba ugrik, az ugrás közben egy hv energiájú fotont bocsát ki. Ezt neve­ Eléggé meglepő módon ennek az
zik fluoreszkáló vagy foszforeszkáló sugárzásnak. Ahogy a foton elhalad indukált fotonnak pontosan ugyanaz
egy másik, közeli atom mellett, amely ugyanabban a metastabil állapotban lesz a frekvenciája, iránya és polari­
van, a rezonancia elve alapján azonnal arra fogja késztetni azt az atomot, zációja, mint az elsődleges fotonnak
hogy egy azonos frekvenciájú fotont sugározzon ki, és térjen vissza alap­ (térbeli koherencia), sőt fázisa és
állapotába (1. a 24.1. ábrát). sebessége is (időbeli koherencia).
Most már mindkét fotonra úgy tekinthetünk, mint elsődleges hullámok­
ra, és amikor közel haladnak el más metastabil állapotú atomok mellett,
akkor az utóbbiakban ugyanolyan irányú és fázisú emissziót indukálnak.
Ugyanakkor az alapállapotból gerjesztett állapotba történő átmenetek is
gerjeszthetők az elsődleges hullám abszorbeálásával. Az indukált emisszi­
óhoz populációinverzió szükséges, azaz több atom metastabil, mint alap­
állapotú, így ha a gázban lévő körülmények megfelelők, láncreakció ala­
kulhat ki, ami nagy intenzitású koherens sugárzást eredményez.

24.2. Lézertervezés
Ahhoz, hogy lézert állítsunk elő, párhuzamosítanunk kell az indukált
emisszióval keletkezett sugárzást, amit egy megfelelően tervezett üreggel
érhetünk el, melyben a hullámokat újra és újra felhasználhatjuk. Az opti­
kában a Fabry-Perot-interferométer elveit alkalmazzuk. (1. a 7.10. és 7.13.
fejezeteket). Tételezzük fel, hogy megtartjuk az etalon két végén lévő tük­
rök nagy visszaverőképességét, és növeljük a köztük lévő távolságot. Az
üregbe ezután egy megfelelő szilárd anyagot, folyadékot vagy gázt helye-
556 KVANTUMOPTIKA

Kiszabaduló foton
Erősen visszaverő végek

Gerjesztett emisszió

24.2. óira.
Egy nagy visszaverőképességű végekkel rendelkező lézerüreg, bemutatva a fény
indukált kibocsátását és néhány elsődleges foton kiszökését az oldalfalakon át

zünk, amelynek atomjai vagy molekulái rendelkeznek metastabil állapot­


tal (1. a 24.2. ábrát).
Most valamilyen módon elektronokat gerjesztünk ezekben az atomok­
ban vagy molekulákban, és populációinverziót idézünk elő. Ha egy vagy
több atom metastabil állapotban magától sugároz, azok a fotonok, melyek
az üreg vagy a cső falaival elég nagy szöget bezárva mozognak, kiszök­
nek és elvesznek. Azok, melyeket a tengelyre párhuzamosan haladnak,
oda-vissza verődnek, egyik végtől a másikig.
Ezeknek a fotonoknak az újabb indukált emisszióra való esélye most
attól függ, hogy a végtükröknek elég nagy-e a visszaverőképességük, és
hogy a metastabil atomok populációsűrűsége elég nagy-e az üregben. Ha
mindkét feltétel teljesül, az üregben oda-vissza áramló fotonok keletkezé­
se önfenntartóvá válhat, és a rendszer oszcillálni kezd, vagyis lézerként
működik.

24.3. A rubinlézer
A rubin alapvetően egy átlátszó
korundkristály (AI2O3), amiben Az első sikeres lézert Maiman fejlesztette ki 1960-ban, üregrezonátorként
körülbelül 0,05%-nyi három vegy­ egy szintetikus rózsaszínű rubinkristályt alkalmazva.
értékű krómion is található G2O3 A laboratóriumi növesztéskor hengeres alakú rubinkristályt kaptak.
alakjában, ez utóbbi adja a kristály Körülbelül 10 cm hosszúra vágták, a végeit pedig simára és párhuzamosra
rózsaszín színét. A korund alumíni­ csiszolták.
um- és oxigénatomjai inaktívak; Egy szokványos rubinlézerben az egyik vég nagy visszaverőképességű
a krómionok az aktív alkotórészek. (kb. 96%-os), a másik pedig félig ezüstözött (kb. 50%-ban).
Ha fehér fény lép be egy kristályba, a krómionok miatt erős abszorpció
Később a Brewster-féle szögben lép fel a spektrum kék-zöld részében (1. a 24.3. ábrát). A kristályt körül­
ferdére vágták; 1. a 24.11. ábrát. vevő intenzív forrásból származó fény ezért sok elektront fog felemelni
LÉZEREK 557

Szélessávú
energiaszintek

Metastabil
állapotok
E

Alapállapot

24.3. ábra.
Egy rubinkristály energiaszint-diagramja

egy széles sáv szintjeire, amint a bal oldali „fel" nyíl is mutatja. Ezek az
elektronok gyorsan visszahullanak, sok közülük alapállapotba tér vissza.
Néhány elektron azonban csak a közbülső szintekre hull le, nem fotonok
kibocsátása révén, hanem a kristályrácsot alkotó atomok rezgési energiá­ Ez a fluoreszkáló sugárzás erősíti a
rubin rózsaszín vagy piros színét, és
jának átalakulása miatt. A közbülső szinteken az elektronok néhány milli-
ez teszi csillogóvá is.
szekundumig maradnak (vagyis kb. 10 000-szer hosszabb ideig, mint a
legtöbb gerjesztett állapotban), és véletlenszerűen ugranak vissza az alap­
szintre, látható, piros fény kibocsátása mellett.
A metastabil szintekben lévő elektronpopulációk nagyfokú növeléséhez
igen intenzív fényforrásokat és fény gyűjtőrendszereket fejlesztettek ki. A
Maiman által használt elrendezés a 24.4. ábrán látható.

Villanófény

Egy nagy intenzitású, spirális villa­


nólámpa biztosítja a megfelelő pum­
páló fényt a rubin körül, hogy popu­
lációinverziót idézzen elő.

i O O

Nagyfeszültség
24.4. ábra.
Rubinlézer, amely az optikai pumpáláshoz, spirális villanólámpát használ
558 KVANTUMOPTIKA

Ha egy erős impulzusszerű fényfor­


rást helyezünk egy elliptikus ke­
resztmetszetű, hengeres reflektor
egyik fókuszába, egy rubinrudat pe­
dig a másikba, nagy hatékonyságot
tudunk elérni. A lámpán keresztül
egy sor kondenzátort lehet kisütni a
nagy intenzitású impulzusüzemhez.

Intenzív fényforrás Rubinlézer pálca

24.5. ábra.
Elliptikus reflektor egy S forrásból érkezőfény L lézerre való koncentrálásához

Egy másik hatékony elrendezés látható a 24.5. ábrán.


Számos más pumpáló energia-fényforrást fejlesztettek ki, és használtak
sikeresen; többek között vegyi reakciókat és koncentrált napfényt is.
Ha erős külső fényforrásból pumpálunk, a tárolt energia nagy része ko­
herens nyalábbá alakul át. A rubinkristályban ellentétes irányba haladó
koherens hullámok állóhullámokat hoznak létre, amelyek a üregrezonáto­
rokban lévő mikrohullámokhoz hasonlíthatók. Mivel a visszaverődés az
egyik végen nem teljes, a belső fény egy része kilép (1. a 24.5. ábrái). Né­
hány rezonátornál mindkét végtükör teljesen ezüstözött, és csak az egyi­
ken hagynak meg középen egy átlátszó foltot, hogy a fény egy részét kes­
keny kilépő nyalábként áteressze.

24. 4. A hélium-neon gázlézer

Az első sikeres gázlézert 1961-ben helyezte üzembe Javán, Bennett és


Harriott. Azóta már sok, különböző gázlézert fejlesztettek ki, amelyek
sokféle gázt és keveréket használnak. A He-Ne lézert széles körben alkal­
mazzák az optikai és fizikai laboratóriumokban az egész világon, mivel
olcsó, általában stabil és folyamatosan sugároz.
LÉZEREK 559

/
Teljesen
ezüstözött

24.6. ábra.
Fényhullámok koherens gerjesztése egy szilárdtest- (pl. rubinkristály) lézerben.
A végtükrökről bekövetkező visszaverődés állóhullámokat és rezonanciát hoz létre

A 24.7. ábrán a He-Ne lézernek egy korai változatát láthatjuk. Egy kö­
zel 1 m hosszú üvegcsőből áll, amely körülbelül 1 torr nyomású héliumot, (1 torr = 1 Hgmm nyomás.)
és körülbelül 1/10 torr nyomású neont tartalmaz.
A két végnél lévő nagy visszaverőképességű" tükrök precíziós beállítá-
súak, és nagyfokú pontossággal párhuzamosították őket.
A nagyfeszültséget, amelyet feszültségfokozó transzformátorok állíta­
nak elő, beforrasztott elektródákhoz, illetve a vég- és középrész körüli
fémszalagokhoz vezetjük.
Bár egy ilyen keverékben tízszer annyi hélium-, mint neonatom van, a
gázkisülés narancs fénye a neonatomokra jellemző. A hélium látható
spektruma ugyanis erős piros, sárga, zöld és kék színű vonalakat tartal­
maz, így a kisülés fehér fényként jelentkezik. A neon spektruma ezzel
A neon spektruma egy sor
szemben olyan sok erős narancs és piros színű vonalat tartalmaz, és olyan
infravöröshöz közeli vonalat is
kevés zöld, kék, illetve ibolya színűt, hogy gázkisülése narancs-piros szí­
tartalmaz.
nűnek tűnik.
A hélium és neon összes alsó energiaszintje a 24.1. táblázatban látható,
a 24.8. ábrán pedig egy energiaszint-diagram látható ugyanezen állapo­
tokra.

Teljesen Részben
ezüstözött ezüstözött

Nagyfeszültség —E
24.7. ábra.
Egy He-Ne gázlézer egyszerű alkotórészei. A mikrométeres szabályozócsavarok,
melyek a tükörlemezeket nagy pontossággal párhuzamosítják, nincsenek
ábrázolva
560 KVANTUMOPTIKA

A hélium normál állapota egy ' S szint, ami az ls pályákon lévő két
0

vegyértékelektronból keletkezik. Ezen elektronok egyikének a 2s pályára


való gerjesztése az atomot vagy az ' S , vagy a S) állapotba viszi
0
3

(mindkettő eléggé metastabil), mivel a normál állapotba való átmenetek a


kiválasztási szabályok által tiltottak [1. a (23.15.) egyenletet].
Egy olyan alhéj, mint pl. a 2p , ahol
5
A neon, amelynél Z = 10, normál állapotában 10 elektronnal rendel­
csak egy elektron hiányzik a zárt al- kezik, az l s 2 s 2 p konfigurációval írhatunk le. Ha a hat 2p elektronból
2 2 6

héjhoz, úgy viselkedik mint az az al­ az egyik a 3s, 3p, 3d, 4s, 4p, 4d, 4f, 5f, stb. pályára gerjesztődik,
héj, mely egy 2p elektront tartalmaz. háromszoros és egyszeres energiaszintek keletkeznek.
A keletkezett szintek száma és meg­
nevezése ezért ugyanaz, mint két
elektronnál, mindegyik háromszoros 24.1. táblázat.
és egyszeres szintnél. A hélium és neon alsó energiaszintjel, azok hullámszámértékel és elnevezései

Elektron- Energia,
Elem Szintelnevezés
konfiguráció cm

He ls 2
o 0
3
S1 159 843
He ls2s *S 166 265
0

Ne 2P 6
'So 0
P 3
2
134 042
Ne 2p 3s
5

P,3 134 460


3
Po 134 820
'P. 135 889
H\) 148 258
7(3) 149 658
Ne 2p 3p
5

3(2) 149 825


4(1) 150 122
5(2) 150 316
6(0) 150 918
7(1) 150 773
Ne 2p 3p
5

8(2) 150 856


9(0) 151 039
10(0) 152 971
Ne 2p 4s
5

% 158 605
3
P. 158 797
3
Po 159 381
'P. 159 534
3
P 2
165 829
Ne 2p 5s
5

*1 165 913
3
Po 166 607
'Pl 166 659
LÉZEREK 561

Mivel a villamos kisülés közben szabad elektronok ütköznek össze héli­


umatomokkal, a két kötött elektron egyike gerjeszthető 2s pályára, azaz
3
S] vagy ' S állapotba. Ám mivel a lefelé irányuló átmenetek tilosak a su­
0

gárzási kiválasztási szabályok értelmében, ezek metastabil állapotok lesz­


nek, és a gerjesztett atomok száma növekszik. Ezért itt optikai pumpálás
lép fel, az ' S alapállapotból a Si és ' S metastabil állapotokba.
0
3
0

Ha egy metastabil héliumatom összeütközik egy alapállapotban lévő ne­


onatommal, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a gerjesztési energia A kis fölös energia átalakul az ütkö-
átadódik a neonra, és azt a 2p 5s ' P , , P , P , vagy P szintjére emeli.
5 3
0
3 3
2 kinetikus energiájává.
z őa t o m o k

Ebben a folyamatban minden héliumatom visszatér alapállapotába, mi­


közben minden ütköző neonatom a megfelelő energiájú felsőbb szintre

0 — 'S ls 2 lc
2P 6 0
o
24.8. ábra.
A hélium- és neonatomok He-Ne gázézerekben felhasznált energiaszint-diagramja
562 KVANTUMOPTIKA

24.9. ábra.
Egy He-Ne gázlézer fényképe

Mivel a kiválasztási szabályok enge­ gerjesztődik. Annak valószínűsége, hogy az ütközés révén egy neonatom
délyezik e szintekből a lefelé történő a 2p 3s vagy 2p 3p szintekre gerjesztődjön, igen kicsi, mivel sok az össze
5 5

átmeneteket a 2p 3p tíz szintjére, és


5
nem illő energiaátadás. Ezért az ütközések szelektíven növelik a neon fel­
ezek viszont a 2p 3s négy szintjére,
5

ső szintjeinek populációit.
az indukált emisszió felgyorsíthatja A lézeren belül kibocsátott 6328, 11 177 és 11 523 Á hullámhosszú
a lézerműködés folyamatát. Ehhez
fényhullámok néha párhuzamosak lesznek a cső tengelyével. A végtük­
csak az kell, hogy a neon 4s és 5s
rökről oda-vissza verődve ezek a hullámok ugyanennek a frekvenciának a
szintjei sűrűbben legyenek benépe­
sítve, mint a 3p szinteken. Mivel a kibocsátására fogják stimulálni a többi gerjesztett neonatomot is, és a kez­
3p szintek csak gyéren vannak be­ dőhullám a gerjesztett hullámmal együtt a tengellyel párhuzamosan fog
töltve, a lézert meg lehet indítani mozogni. A He-Ne gázlézer végein kilépő erősített sugárzás nagyobb ré­
anélkül, hogy az atomok nagyobb sze a spektrum közeli infravörös tartományában található, 10 000 és
részét kipumpálnánk az alapálla­ 35 000 Á között, a látható színkép legfényesebb erősített hullámhossza a
potból. 6328 Á-ű vörös vonal. Egy egyszerű laboratóriumi He-Ne gázlézertípus
fényképe látható a 24.9. ábrán. Az ilyen lézerek egyetlen hullámhosszon
való működtetését a 24.7. részben írjuk majd le.

24.5. Konkáv tükrök és Brewster-féle ablakok


A lézertechnológia területén számos fejlesztés történt. Ezek egyike a kon­
káv tükrök használata az üregrezonátornak vagy az egyik vagy mindkét
végén, ami kisebb beállítási érzékenységet eredményezett. Ezek a tükrök
gyakran el vannak különítve a plazmától, mert így egyszerűbb a beállítás,
és lehetővé válik egy sor optikai alkotórész behelyezése az állóhullám­
tartományba.
Négy általánosan használt elrendezést láthatunk a 24.10. ábrán.
Egy olyan lézernél, amelynek véglemezei merőlegesek a tengelyre, a
visszaverődési veszteség körülbelül 4%-os az egyes határfelületeken, ami
károsan hat a koherenciára. Ha ezeket a lemezeket megdöntjük vagy egy
szilárdtestlézer végeit <J> polarizáló szöggel ferdén levágjuk, az ablakok
LÉZEREK 563

vagy végek fényáteresztése 100%-os lesz, olyan fény esetén, ahol az elekt­
romos térerősség vektora párhuzamos a beesési síkkal (1. a 24.11. ábrát)
A merőleges komponens a lézeren való minden áthaladás alkalmával rész­
ben visszaverődik az egyes határfelületeken. Ezáltal a lézernyaláb polari­
zált lesz, ahogy egy lemezsor esetén is (1. a 16.4., 16.5., 16.6. és 17.2. áb­
rákat).

Teljesen ezüstözött Részben ezüstözött


A középen lévő, félgömb alakú el­
rendezésnél csak az egyik végen van
konkáv tükör, melynek görbületi
középpontja a síktükör visszaverő
felületének középpontjában van.
A gömbszerű tükörelrendezés két
görbületi középpontja egybeesik az
alakzat C középpontjával. A konfo­
kális elrendezésnek két középpontja
van az egymással szemben lévő tü­
körfelületek közepén. Az egyik tü­
kör általában teljesen ezüstözött, míg
a másik vagy részben, vagy terjesen
(de az utóbbi esetben egy ezüstözet-
len foltot hagynak a közepén).

24.10. ábra.
A lézereknél leggyakrabban használt végtükrök négy típusa.
(A tükrök görbültsége túlhangsúlyozott)

24.11. ábra.
A Brewster-féle polarizáló szögben levágott végek kiküszöbölik a káros
tükrözéseket és ugyanakkor polarizálják a fényt a beesés síkjában: (a) gázlézer,
(b) szilárdtestlézer (pl. egy n törésmutatójú rubinkristály)
564 KVANTUMOPTIKA

n a közeg törésmutatója. Egy 1,50 A polarizáló szöget a következő képlet adja meg:
törésmutatójú üvegnél <p = 57°, és
ennél a beesési szögnél egy ritka kö­ tg <t> = n (24.1.)
zegben a merőleges komponensnek
körülbelül 15%-a verődik vissza az Mint azt az előzőekben már megállapítottuk, egy indukált foton polari­
egyes határfelületek keresztezése zációs síkja teljesen megegyezik a gerjesztő fotonéval.
során.

24.6. A szén-dioxid-lézer
A nagyteljesítményű molekuláris gázlézer egyik típusa szén-dioxi gázmo­
Az infravörös sugarakat felhasznál­
lekulák segítségével működik. Ez az optikai eszköz folyamatos lézernya­
ják az optikai kommunikációs rend­
szerekben, optikai radarként is, és lábot bocsát ki akár több kilowattos teljesítményű kimenettel, ugyanakkor
igen alkalmasak mind a földi, mind viszonylag nagyfokú homogenitást és koherenciát is ad.
a földön kívüli rendszerekben való Az ilyen lézerteljesítmény jelentősége azzal a kísérleti ténnyel jelle­
alkalmazásra, mivel az atmoszféra mezhető, hogy egy fókuszált nyaláb másodpercek alatt átvághat egy gyé­
csak gyengén szórja szét vagy ab­ mántot vagy néhány cm vastag acéllemezt! Ráadásul az ilyen lézerek az
szorbeálja az infravörös fényt. infravörös frekvenciák széles tartományát állítják elő, és egy sor hullám­
(A szóródás v -nel arányos.)
4

hosszra hangolhatok.
A molekuláris gázok színképei sokkal komplikáltabbak, mint sok atomi
gázé. A szabad atom elektronjainak energiaszintjei mellett egy molekulá­
nak olyan szintjei is lehetnek, amelyek maguknak az atomoknak a kvan-
tált rezgéseiből és forgásaiból keletkeznek. így egy molekula adott elekt­
ronkonfigurációjánál számos közel egyenletesen elosztott rezgési szint ta­
lálható, és minden egyes rezgési szinthez számos forgási szint tartozik.
A 24.12. ábra különálló diagramokon mutatja be ezeket a molekuláris
módusokat.
Az alapállapot elektronkonfigurációjának energiaszintjei a 24.13. ábrán
láthatók.

Figyeljük meg, hogy amíg a mole­


kula az (a) pont három kvantum­
állapotának egyikével rezeg, közben
a (b) kvantált forgási állapotok bár­
melyikét felveheti!

Hajlítási módus

ce-^o-co
—. »-—
. »—
..
Aszimmetrikus módus
Forgási módus

(fl) (b)
24.12. ábra.
A COz-molekula kvantált rezgési és isi módusait bemutató diagramok
LÉZEREK 565

Nitrogéngáz (N ) adagolása a lézer rezonátorába a C0 -molekulák kí­


2 2

vánt lézerszintre való szelektív gerjesztését eredményezi. Ez hasonlít ah­


hoz, ami a He-Ne lézerben a gerjesztett energia héliumatomokról a neon­
atomokra történő átadásánál történik (1. a 24.8. ábrát).
A C0 -lézer nagy hatásfoka annak a ténynek tulajdonítható, hogy az
2

alacsonyan fekvő rezgési és forgási állapotok gerjesztése kevés energiát


igényel, és ennek az energiának a nagy része átadódik a lézernyalábra.
Amíg egy héliumatom első metastabil állapotára való gerjesztéséhez kb.
20 eV energia szükséges, addig egy C0 -molekula alsó rezgési és forgási
2

szintjére való gerjesztéséhez mindössze 1/3 eV kell (1. a fejezet végén lé­
vő 24.11. és 24.12. feladatokat):

1 V = 8065 cm- 1
(24.2.)

1 cm" = 1,2399 x 10~ V


1 4
(24.3.)

- 0,35

Lézerkibocsátás - 0,30

0,25 A számok, amikkel az egyes szintek


jelölve vannak, az impulzusmomen­
tumot adják meg h egységeikben.
0,20 A különböző rezgési szintekhez tar­
tozó forgási szintek közötti megen­
gedett infravörös átmenetekből ket­
tőt ábrázoltunk. (Lásd még a 24.14.
0,15 ábra egyszerűsített energiaszint­
diagramját.)

0,10

0,05

0 0
Alapállapot
24.13. ábra.
Egy COj-molekula energiaszint-diagramja, szemléltetve a három rezgési
állapotot, egyenként kilenc forgási állapottal
566 KVANTUMOPTIKA

cm
2500 Rezgési energiaátadás
(001) 0,30

10,6 fim
2000 - 0,25
9,6 fim

0,20
1500
(100)
(020)
0,15
1000

0,10
(010)
500
0,05

0 v=0 (000) -I o
Alapállapot Alapállapot
24.14. ábra.
N és C0 összehasonlítására szolgáló energiaszint-diagramok.
2 2

A nitrogén gerjesztése av = 0 alapállapotból, azv = 1 első gerjesztett


rezgési állapotig, és az energia átadása a C0 -molekulára
2

A 24.15. ábrán a C0 -lézer egyik típusát láthatjuk. Mivel a felső rez­


2

gési szintek élettartama viszonylag hosszú, egy gázkisülési csőben közel


egy milliszekundumig úgy lehet energiát tarolni, hogy a rezonáló üregben
elzárjuk a fény útját, s ezzel megakadályozzuk, hogy a lézer oszcillálni
kezdjen.

Vízbe Víz ki
Egy forgótükör, amely a 24.15.
ábrán látható helyzetben van, t
Brewster-ablak fl
minden alkalommal egy 10,6/ím-es
infravörös fényimpulzust hoz létre, Lézer­
amikor egy vonalba kerül a szemben nyaláb
lévó' tükörrel. Egy 100 W-os CW
lézer 100 kW-os pulzáló Q kapcsoló
teljesítményt ad, másodpercenként tükör
körülbelül 400 darab, 150 ns hosszú
impulzus formájában.
24.15. ábra.
Szén-dioxid-lézer vizes hűtőköpennyel, Brewster-ablakkal és forgótükörrel
(a kimenő lézersugár pulzálásához)
LÉZEREK 567

Ha az akadályt hirtelen eltávolítjuk, a lézer egy impulzust bocsát ki,


amelynek csúcsteljesítménye legalább ezerszer nagyobb, mint az átlagos
CW (folytonos) teljesítmény. Ezt Q-kapcsolásnak vagy „Q-rontásnak"
nevezzük, és egy sor különféle elem bármelyikének az üregbe történő
behelyezésével előidézhető, pl. mechanikus szaggatóval, forgótükörrel,
Kerr-cellával, Pockels-cellával, stb. (1. a 27. fejezetet).

24.7. Üregrezonátorok
Egy lézerrezonátor különböző rezgési módusban működhet, a hullámve­
zetőhöz hasonlóan. Ahogy a hullámok oda-vissza haladnak a d távolságra
lévő végtükrök között, állóhullámok jönnek létre, ha:

A/2
(24.4.) m egy nagy egész szam.

A v oszcilláció frekvenciáját a következő kifejezés adja meg:


m

v =- (24.5.)
2d

ahol v a hullámok sebessége a rezonátor közegében.


A módusok közötti frekvenciakülönbség pedig:

ami az oda-visszahaladás idejének


Av = — (24.6.)
2d reciproka. Egy 1 m hosszú gázlézer­
nél Av = 150 MHz.
Egy színképben gazdag forrásban az egyes oszcilláláshoz szükséges
hullámhosszakat egy ezüstözött prizma egyik tükörhöz való behelyezésé­
vel lehet kiválasztani, amint az a 24.16. ábrán látható. A prizma diszper­
ziója révén az optikai utat rá lehet „hangolni" arra, hogy a kívánt hullám­
hosszal legyen egy vonalban. Ez a technika felhasználja a Littrow-féle
spektrográfot, ahol vagy egy prizmát vagy egy diffrakciós rácsot haszná­
lunk diszperziós elemként [1. a 10.14. (c) ábrát].

Brewster-ablak Brewster-ablak

Littrow-prizma, Részben
teljesen ezüstözött ezüstözött
24.16. ábra.
Egy lézer egyik végén a teljesen ezüstözött prizma úgy szórja szét a fényt, hogy
csak egy színképvonal lesz egy vonalban a lézer tengelyével, és állóhullámok
keletkezése révén csak ez erősödik fel
568 KVANTUMOPTIKA

24.17. ábra.
A fényintenzitás Gauss-f éle eloszlása egy sugár keresztmetszeténél, olyan lézer
esetén, amely TEM n módusban oszcillál
0

Az m és n alsó indexek a kilépő su­ Az oszcilláció longitudinális módusai mellett egyidejűleg transzverzális
gár transzverzális csomópontvona­ módusokat is fenn lehet tartani. Mivel a gázon belüli mezők közel merőle­
lainak számát határozzák meg. Más gesek az üreg tengelyére, ezeket mint transzverzális elektromos és mágne­
szóval, a sugár keresztmetszete ré­ ses módusokat ( T E M ) ismerjük.
mn

tegekre oszlik.

*o A—~
6058 Á
24.18. ábra.
A kripton (^Kr) spektrum narancssárga vonalának
intenzitás-hullámhossz-grafikonja, X = 6058 Á. A AA jelű vonal nagymértékben
a Doppler-effektus miatti kiszélesedés következménye
LÉZEREK 569

(a) (b)

24.19. ábra.
Egy CW gázlézer két üzemelési konfigurációjához tartozó lézermódusok,
bemutatva a Gauss-f éle burkológörbét és (a) kilenc rezonanciafrekvenciát
etalonvezérlés nélkül és (b) az. egyetlen frekvenciát etalonvezérléssel (l. a 24.20.
ábrát)

A legegyszerűbb módust (TEMQO) használják a leggyakrabban, amely­


ben az fluxus sűrűsége a sugár keresztmetszetében megközelítően Gauss-
eloszlású (1. a 24.17. ábrát). Itt nincsenek fázisváltozások a nyaláb ke­
resztmetszetében, mint egyéb módusoknál, így a sugár térbelileg kohe­
rens. A kilépő nyaláb szögbeli kiterjedésétt a kilépő nyílásnál fellépő dif­
frakció szabja meg, és első közelítésben (a sugár D átmérőjű keresztmet­
szetében egyenletes intenzitást feltételezve) az egyetlen rés diffrakciós ké­
pének (8.11.) egyenletével adhatjuk meg:

X
0 = 2,44— (24.7.) 0 = 20i. Lásd a 24.6. ábrát.

Egy lézerüreg rezgési módusai sokkal keskenyebb frekvenciájúak, mint


a közönséges spontán atomi átmenet sávszélessége. Egy kisülési cső által
kibocsátott színképvonalak legtöbbjének sávszélessége a Doppler-effektus
okozta kiszélesedésnek köszönhető (1. a 24.18. ábrát). Csak a (24.4.)
egyenletet kielégítő módusok tarthatók fenn egy üregben. Egy atomon
vagy molekulán belüli sugárzási átmenet olyan frekvenciasávot állít elő,
amiből az üreg csak bizonyos keskeny sávokat fog kiválasztani. Ezeknek
a keskeny sávoknak a száma a A hullámhossztól és a lézer két vége közötti
D távolságtól függ [1. a 24.19. (a) ábrát].
Egy keskeny sáv kiválasztásának egyik módszerét a 24.20. ábra mutatja be. Egy a lézernél sokkal rövidebb
etalon finoman ezüstözött lemezeit
helyezzük be a lézerüregbe, majd
Etalon azokat finoman megdöntve az eta­
Brewster-ablak Brewster-ablak
lont „behangoljuk", hogy a kiválasz­
tott frekvenciával, v -la\ rezonáljon.
0

A VQ melletti oldalsáv-frekvenciák
mindkét oldalon túl széles szögben
Teljesen Nagyfeszültség Részben fognak érkezni ahhoz, hogy belépje­
ezüstözött ezüstözött nek, és a hosszabb üreg felerősítse
24.20. ábra. őket. Ebből következően csak a v 0

Etalonvezérlés elrendezése egyetlen lézer oszcillációs mód esetén marad fenn ebben az elrendezésben.
570 KVANTUMOPTIKA

24.8. Koherenciahossz
Vegyünk egy pontszerű fényforrást, amely végtelen hosszú, monokroma­
tikus hullámokat bocsát ki, amelyeknek szférikus vagy sík hullámfrontjai
vannak (1. a 24.21. ábrát). Ilyen ideális feltételek között az X\ és x tetsző­
2

leges távolságú fix pontok közötti Atp fáziskülönbség független lesz az


időtől. Ezzel megegyezően a tér egy adott pontjában, egy Aí fix időtartam
kezdeténél és végénél mért fáziskülönbség nem változik a t idővel. Ez a
tökéletes időbeli koherencia megfogalmazása.
Hasonlóan, bármely két fix pont fáziskülönbsége egy sugárirányra me­
rőleges síkban független az időtől. Ez a tökéletes térbeli vagy laterális
koherencia megfogalmazása.
Mivel a valós fényforrások véges hosszúságú hullámokat bocsátanak ki,
és ez a hossz mindenfajta interferenciajelenség előállításánál fontos, hatá­
rozzuk meg a koherenciahossz gyakorlati értékeit! Egy atom átlagos élet­
Akár csillapítottak ezek a hullámok,
tartama sugárzó állapotban közelítőleg 1,6 x 10~ s. Fénysebességgel ha­
8

akár állandó amplitúdójúak, Fourier-


ladva minden hullámsor körülbelül 3 m hosszú.
analízisük egy olyan frekvenciael­
oszláshoz vezet, amit egy színkép­ A termikus fényforrások olyan atomokból állnak, melyek véletlensze­
vonal természetes szélességének ne­ rűen bocsátanak ki hullámsorokat magukból, és ezek frekvenciáit hőmoz-
vezünk [1. a 24.22. (a) ábrát]. gások, valamint helyi elektromos és mágneses mezők alakítják. E hatások
összessége nagymértékben kiszélesíti az egyes színképvonalakat, és a kö­
vetkező sávszélességet eredményezi:

At a koherenciaidő.

A legtöbb színképvonal kiszélesedése a Doppler-effektus következmé­


nye, és így Doppler-kiszélesedéseknek nevezzük őket.

24.21. ábra.
Egy lézerből származó sík, monokromatikus és polarizált
koherens hullámok diagramja
LÉZEREK 571

max

Frekvencia
24.22. ábra.
Egy színképvonal természetes szélességének összehasonlítása
Doppler-szélességével

Azt a távolságot, amelyet a fény Aí idő alatt tesz meg, koherenciahossz-


nak nevezzük:
Példa:
A kripton (Kr ) narancssárga vona­
86

L = cAt = - (24.9.) lának AA Doppler-szélessége


Av A = 6058 Á -nél 0,005 50 Á. Számít­
suk ki
Ennélfogva a koherenciahosszt a színképvonalak szélességével mérjük, (a) a vonal v frekvenciáját,
és fordítottan lesz arányos egy színképvonal sávszélességével. (b) a Av sávszélességet Hertzben és
A koherenciahossz pontosabb egyenlete számba veszi a tényleges vonal- (c) a koherenciahosszt centiméterben.
kiszélesedési hatásokat is, és közelítőleg a következő kifejezésekkel adha­
Megoldás:
tó meg:
(a) A vonalfrekvenciát a c = vA-ből
kaphatjuk meg:
:V21n2
L = = 0 , 3 2 — alacsony nyomású kisülésekre (24.10.) 3,0xlQ cm/s
10

TTAV Av -=4,95xlO Hz l4

6,058 x K T cm 5

cln2 (b) A jól ismert Av/v = AA/A


L = = 0 , 1 1 — magas nyomású kisülésekre (24.11.) összefüggést felhasználva azt
2nAv Av
kapjuk, hogy:

A hőmérsékleti forrásokból származó színképvonalak koherenciahossza AA . 0,0055 Á


néhány millimétertől több tíz centiméterig terjed. Ezzel szemben egy lézer Av = v — = 4,95X10' ,
A 6058Á
több kilométer hosszúságú koherenciahosszal is rendelkezhet. A nem lé­
zerből származó vonalak közül az egyik legkoherensebb a kripton na­ = 4,50 X 1 0 Hz8

rancssárga vonala, amelynél A = 6057 Á (1. a 24.18. ábrát). (c) A (24.10.) egyenlet alapján a
Egy lézer egyetlen-frekvenciás üzeme, amit eddig ismertettünk, majd­ koherenciahossz:
nem korlátlan koherenciahosszt nyújt, és ez ideálissá teszi a módszert a
holográfia művészete számára. Hogy sikeres hologramokat készítsünk, a =21,3 cm
L=0,32—=0,32-
fényforrásból jövő bármely két optikai út különbségének a rögzítő közeg Av 4,5x10"
572 KVANTUMOPTIKA

bármely pontjáig kisebbnek kell lennie, a koherenciahossznál (1. a 25.


fejezetet). Néhány egyidejűen rezgő módus nagy mértékben csökkentheti
a koherenciahosszt, emiatt az pár centiméterre korlátozódik.

Ezeknek a jelenségeknek a klasszi­ 24.9. Frekvenciakettőzés


kus magyarázata azoknak a lazán
kötött vegyértékelektronoknak az A lézerek kifejlesztésével 1960-ban tudósok először kaptak elég intenzív
ionizációjára épül, amelyeken sok
fénysugarakat ahhoz, hogy fényhullámok felharmonikusait hozzák létre.
kristályban több atom osztozik
Az ilyen jelenségeket az elektronikában és hangtechnikában már régóta
a szerkezet kötéseinek kialakítása­
kor. Egy atom, amely egy elektront ismerték, ahol az összeg- és különbségi frekvenciák fontos szerepet tölte­
lead a szomszédjának, egyszeres po­ nek be az elektronikus áramkörökben, a zenében és a hallásban.
zitív töltéssel fog rendelkezni, míg a 1961-ben a University of Michigan négy fizikusa egy rubinlézerből -
szomszédos atom a többletelektron­ amely 3 kW-os impulzusokban bocsátott ki 6943 Á hullámhosszú vörös
jával egyszeresen negatív töltésű fényt - egy kvarckristályba fókuszált egy nyalábot, amivel észlelhető
lesz. Ahogy a fényhullámok elha­ mennyiségű félhullámhosszú, vagyis 3471,5 Á-ös fotont állítottak elő (1. a
ladnak mellettük, ezek az ionok úgy 24.3. ábrát). Ez az új hullámhossz, amely a színkép ultraibolya tarto­
reagálnak a társuló elektromos és
mányban található, pontosan fele a vörös fényű lézer hullámhosszának.
mágneses mezó'kre, hogy a forrás
frekvenciájával kezdenek rezegni. Annak a lehetősége, hogy ez fluoreszkáló fény lenne, kizárt, mivel a fény­
Ha a beeső fény intenzitása a lézer­ sugarat nagy pontossággal irányítva lépett ki, a beeső fénnyel párhuzamo­
sugárhoz hasonlóan nagyon nagy, az san.
indukált atomi rezgések nem lineári­ Sok fejlesztés követte ezt az első felfedezést, és hamarosan nagyobb ha­
san reagálnak, és magasabb felhar- tékonyságot tudtak elérni a lézerfény felharmonikus frekvenciákká történő
monikusok keletkeznek, mint pl. az alakításával. Más kísérletekben két különböző hullámhosszt hoztak köl­
erős hangok esetében. A második csönhatásba anyaggal, és frekvencia összeg- és különbségi frekvenciákat
felharmonikus sokkal intenzívebb, állítottak elő az ultraibolya - illetve az infravörös - tartományban.
mint a magasabb módusok.

A kémiai lézer egyik típusa energiá­


24.10. Egyéb lézerek
ját a trifluor-jód-metán (CF3I) fény­
nyel való szétbontásából nyeri. Mi­ Több száz különböző típusú lézert készítettek már, sok különböző anyag­
kor ez a komplex molekula szét- ból, amelyek széles hullámhossztartományban bocsátanak ki sugarakat a
bomlik, a szén-jód kötés felszakad, színkép egyik végén lévő ultraibolyától kezdve a másik végén lévő mikro­
és egy gerjesztett jódatom bocsátó- hullámokig. Sok gáznemű elemről tudjuk, hogy lézerként működhet, és
dik ki. Az alapállapotba való vissza­ ugyanez igaz sok két- és háromatomos molekulára és fémre is.
térése során a jódatom egy 13,150 Á
Ha egy lézert az oszcilláció kezdete előtt teljesen felpumpálunk, az első
hullámhosszú fotont bocsát ki.
impulzus számottevően nagyobb teljesítményű lesz, mint folyamatos
Egy másik típusú lézer félvezető­
üzemben. Egy ilyen pulzáló forrásból kibocsátott rövid időtartamú impul­
ket használ fel pn átmenetek alakjá­
ban. Az ilyen lézerek igen kicsi­ zus felerősíthető, ha a sugarat újabb lézereken, ún. erősítőkön vezetjük át.
nyek, csak kis feszültséget igényel­ Például egy rubinlézer-oszcillátort egy sor rubinlézer-erősítő követhet,
nek, és könnyen szabályozhatók. A amelyek egy-egy rubin rúdból állnak, melyek végei Brewster-szögben
legáltalánosabban használt anyag a vannak levágva, és nem ezüstözöttek. Egy ilyen sorozat még egy mikro-
cinkkel adalékolt gallium-arzenid szekundum tört részéig tartó impulzust is sok joule-nyi energiára tud
(GaAs). felerősíteni.
LÉZEREK 573

24.11. Lézerbiztonság
A lézerfény intenzitása az olcsó He-Ne gázlézerek néhány tized milliwatt-
jától a C 0 lézer sok kilowattjáig terjedhet. Lézer okozta sérülések ritkán
2

fordulnak elő, veszélyességük ugyanakkor nem vitatható. A legnagyobb


veszélyt az jelenti, ha véletlenül lézersugár közvetlenül a szembe kerül.
Egy 1/2 mW-os folyamatos He-Ne lézer gyenge sugara valószínűleg
csak kis veszélyt jelent, mivel a szemhéjak hirtelen megvilágításnál lezá­
ródhatnak. A sokkal intenzívebb nyalábok azonban - és főleg az impulzu­
sok - komoly sérülést okozhatnak, elsősorban amiatt, hogy a szem a pár­
huzamos sugarat a retina kis területére fókuszálja.
A nagyteljesítményű lézereknél a jó biztonságtechnikai gyakorlathoz
hozzátartoznak a szűrőszemüvegek és -pajzsok, és annak a figyelembe vé­
tele, hogy a beeső lézersugarat egy tükrözően visszaverő felület változat­
lan intenzitással irányíthatja máshová.

24.12. A szemcseképhatás
Ha megfigyelünk egy diffúz felületre érkező lézersugarat, akkor szemcsés Eléggé meglepő módon ezek a
jelenséget fogunk észlelni. Ha hunyorítva vagy hátramozdulva nézzük, a szemcsék nem a visszavert képen lé­
teznek, hanem magában a szemben
szemcsék nagyobbak lesznek. Mindegy, hova fókuszáljuk a szemünket, a
keletkeznek. A diffúz felületről
szemcséket élesen fogjuk látni. Oldalirányba elmozdulva a szemcsék visszavert lézerfény a szembe be­
elmozdulnak. lépve interferenciát hoz létre. Az
Ha fejünket oldalirányba mozgatjuk, egy távollátó személynél a szem­ ilyen interferenciamaximumok a lé­
csék ugyanabban az irányban mozdulnak el, mint ahogy egy nyitott ablak zerfény helyi konvergenciájához
túloldalán megfigyelt tárgy tenné. Ezzel szemben egy rövidlátó személy a köthetők, legyen az valós vagy virtu­
szemcséket ellenkező irányban látja mozogni. Jó látás nem okoz észlelhe­ ális, a megfigyelt terület környékén.
tő elmozdulást.

24.13. Lézeralkalmazások
A lézer megjelenése óta számos felhasználási terület keletkezett. A kom­
munikációban modulált lézernyalábokat használnak. Lézert használnak az
orvosi szakmákban, a sebészetben is, vagy a szemészetben, ahol retina­
szövetet melegítenek lézerrel, hogy a levált retinát visszahegesszék.
Használják a lézert geodéták kritikus kitűzéseknél, akárcsak távmérésre
a metrológiában, pl. a Hold távolságának meghatározására. A lézersuga­
rak csillapodását és szóródását használják fel az atmoszférakutatásban.
Nagyteljesítményű lézereket használnak gyémánt- és acéllemez vágására,
valamint termonukleáris reakciók beindítására. Az egyik legjelentősebb
lézeralkalmazási terület a hologramok előállítása és kutatása, ami a követ­
kező fejezet tárgya lesz.
574 KVANTUMOPTIKA

A Michelson-Morley-kísérlet egyik
változatát alakították ki az éterszél
finom érzékeléséhez. A két, kissé el­
térő frekvenciájú infravörös lézersu­
garat egy nyalábosztóval egyesítet­
ték, és a keletkezett lebegési frek­
venciát egy fotoelektron-sokszorozó
eszközzel és rögzítő elektronikus
áramkörökkel észlelik (1. a 24.23.
ábrát). A lebegési frekvencia ugyan­
úgy, mint a hanghullámoknál, a két
lézersugár frekvenciáinak különb­ 1. lézer
ségével lesz egyenlő: Av = Vj - v .
2

Fotósokszorozó

Mérőelektronika
24.23. ábra.
A Michelson-Morley-kísérlet változata, amit két, kissé eltérő frekvenciájú lézerrel
hajtanak végre

Az egyes lézerek üzemelésének pontos frekvenciáit az egyes rezonáló


üregek hossza, illetve az üregbeli fénysebesség szabályozza. Ha mindkét
lézert, amelyek kb. 3 x 1 0 Hz-en működnek, 90°-kal elforgatjuk, az éter
14

mozgásának befolyásolnia kellene a fény sebességét az üregekben, és emiatt


változna a frekvenciakülönbség. Az éterszél-hipotézisből, a Föld keringési
sebességének köszönhetően Av = 3 Mhz-es relatív változás lett volna vár­
ható. A lebegési frekvenciában azonban nem észleltek változást.
A radarhoz hasonlóan lézereket használnak nagyobb és kisebb távolsá­
gok megmérésére. Az Apolló-11 Hold-expedíció során 1969. július 20-án
Armstrong és Aldrin egy előzetesen megszerkesztett sarokprizmasort állí­
tott fel, hogy a Földről érkező fényt visszaverjék a forrás felé. 100 darab
ilyen 4 cm átmérőjű prizmát helyeztek el négyszög alakban, a leszállás
helyén (Nyugalom Tengere), a holdkomptól körülbelül 20 m-re. Az első
visszatérő fénysugarat a Földön a Santa Cruz-i Lick Obszervatóriumban
(University of California) észlelte egy tudóscsoport 1969. augusztus 1-én.
LÉZEREK 575

24.2. táblázat.
Néhány általános lézertípus

Spektrum­ Típus Közeg Hullámhossz, Sugárzás


tartomány nm

Ultraibolya He-Cd Gáz 325,0 CW


N2 Gáz 337,1 impulzus
Kr Gáz 350,7, 356,4 CW
Ar Gáz 351,1,363,8 CW, impulzus
Látható He-Cd Gáz 441,6, 537,8 CW
Ar Gáz 457,9,514,5 CW, impulzus
Kr Gáz 461,9, 676,4 CW, impulzus
Xe Gáz 460,3, 627,1 CW
Ar-Kr Gáz 467,5, 676,4 CW
He-Ne Gáz 632,8 CW
Rubin Gáz 694,3 impulzus
Cr A103+
3 Szilárdtest
Infravörös Kr Gáz 0,753,0,799 CW
GaAlAs Szilárdtest (dióda) 0,850 CW
GaAs Szilárdtest (dióda) 0,904 CW
Nd Szilárdtest (üveg) 1,060 impulzus
Nd Szilárdtest (YAG)) 1,060 CW, impulzus
He-Ne Gáz 1,15,3,39 CW
C0 2 Gáz 10,6 CW, impulzus
H 02 Gáz 118,0 CW, impulzus
HCN Gáz 337,0 CW, impulzus

A 120 inch (kb. 305 cm) átmérőjű" távcsőben rubinlézerrel egy 4 m átmé­
rőjű pulzáló fényt céloztak a Holdra. A visszatérő fényimpulzusok körül­ Röviddel ezután, egy másik csoport
a Texas-i McDonald Obszervató­
belül 2,58 s-mal később érkeztek meg, és 0,1 ,us-on belüli pontossággal
riumban egy másik, Holdról
mérték meg őket. Az időmérés pontossága a reflektorok távolságát 6 m-en
visszavert sugarat fogott be, és az
belüli pontossággal határozta meg. időt 2 ns-on belüli pontossággal
Rá kell arra mutatni, hogy a Hold és a lézeradó relatív elmozdulása mi­ tudták megmérni. Ez a távolságot 30
att a visszatérő sugár közepe néhány mérföld távolsággal áthelyeződik cm-en belüli pontossággal határozta
(sebességaberráció). A 4 cm átmérőjű hármas prizmák diffrakciója miatt a meg.
fény közel 15 km-re terjed ki, mire eléri a Földet. Emiatt lehet a visszatérő
sugarat felfogni az adónál.
A Holdról és a Földről további értékes információt lehet meghatározni
a két csillagászati test távolságának változásából, és a jövőben új felfede­
zések bejelentését várhatjuk.
576 KVANTUMOPTIKA

Gyakorló feladatok

24.1. Egy egész ív milliméterpapírt felhasználva rajzoljon egy minél nagyobb


energiaszint-diagramot (a 24.8. ábra felsőrészén láthatóhoz hasonlóan) a
130 000-170 000 cm" tartományban! Használja az alábbiakban felsorolt
1

energiaszinteket, melyeket hullámszámokban adunk meg, és a szinteket


az itt megadottak szerint jelölje! Számítsa ki a szintek közötti különbsé­
geket, hogy meg lehessen állapítani, melyek szerepelnek a vonalakban a
következő hullámhosszaknál: (a) 6328 Á, (b) 11 523 Á és (c) 11 177 A.
Megoldás: (a) Aff = 15 803 cm" , 2p 5s, Pj ugrik 2p 3p-re, 8(2),
1 5 1 5

(b) Aa = 8678,2 cm" , 2p 4s, P ugrik 2p 3p-re, 2(3),


1 5 3
2
5

(c) Aff = 8946,9 cm" , 'P, ugrik 2p 3p-re, 8(2); 1. a 24.8. ábrát.
1 5

24.3. táblázat.
He ls 2
'S =0 o 6(0)= 150 918
3
S 1 5 9 843
1 = 7(1)= 150 773
He ls2s ' 8 0 = 166 265 Ne 2p 3p
5
8(2) = 150 856
Ne 2p 6
'S =0 0 9(1)= 151 039
3
P = 134 042
2 70(0) = 152 971
Ne 2p 3s
5 3
P , = 134 460 Ne 2p 4s
5 3
P = 158 605
2

3
P = 134 820
0
3
P , = 158 797
3
P , = 135 889 3
P = 159 381
0

1(1) = 148 258


l
P , = 159 534
7(3) = 149 658 3
P = 165 829
2

Ne 2p 3p
5
5(2) = 149 825 Ne 2p 5s
5 3
P ! = 165 913
4(1) = 150 122 3
P = 166 607
0

5(2)= 150 316 'P] = 166 659

24.2. Az előző feladatban megadott energiaszint-értékekből határozza meg,


hogy (a) melyik a hélium metastabil szintjeinek legkisebb energiakü­
lönbsége a neon szintjeihez képest? (b) Ezeknek az értékeknek hány
%-os a különbsége?
24.3. Az első feladatban megadott energiaszint-értékekből határozza meg a há­
rom átmenetet, amelyeket a 24.8. ábrán nem jelöltünk, és számítsa ki frek­
venciáikat hullámszámokban, hullámhosszaikat pedig angströmökben!
24.4. Egy 6943 Á vörös fényt kibocsátó rubinlézer nyalábját egy sugárosztóval
arra használjuk, hogy két koherens nyalábot képezzen. Mindkét nyalábot
síktükrök verik vissza, majd egy vékony fényképészeti emulzióra vetít­
jük őket. Ha a két interferáló nyaláb közötti a szög 10°, és a lemezre me­
rőleges egyenes felezi ezt a szöget, keresse meg az interferenciacsíkok
távolságát a lemezen!
Megoldás: 0,003 98 mm
24.5. A következő átmenetek erős vonalakat hoznak létre a neon spektrumá­
ban. Az első feladatban megadott energiaszint-értékek alapján számítsa
ki hullámhosszaikat angströmben!
LÉZEREK 577

(a) 2p 3p, 9(l)-ból 2p 3s, P -be, (b) 2p 3p, 4(l)-ből 2p 3s, ' P b e , (c)
5 5 3
2
5 5
r

2p 3p, 2(3)-ból 2p 3s, P -be, (d) 2p 3p, 3(2)-bó'l 2p 3s, 'Ppbe.


5 5 3
2
5 5

24.6. Az első feladatban megadott energiaszint-értékekből a neonnál az alábbi


erős vonalak keletkeznek a 2p 3p elektronkonfigurációnál kezdődő és a
5

2p 3s konfigurációnál végződő szinteknél. Keresse meg hullámhossza­


5

ikat angströmben! (a) 6(0)-ból P,-be, (b) 4(l)-ből P -be, (c) 3(2)-ből
3 3
2
3
P,-be, (d) l(l)-ből P -be.
3
2

24.7. A következő hullámhosszak erős vonalak a neonspektrumban: 6144,7,


6335,0, 6403,6 és 7034,3 Á. Ezek mind a 2p 3s elektronkonfiguráció 5

legalacsonyabb szintjén végződnek, (a) Számítsa ki frekvenciáikat hul­


lámszámokban, és (b) az első feladat energiaszint-értékeit felhasználva
azonosítsa a kezdeti energiaszinteket!
Megoldás: (a) 16 274, 15 785, 15 616 és 14 216 cm" , (b) 5(2), 3(2), 2(3)
1

és 1(1)
24.8. Egy pontosan 25,0 cm hosszú He-Ne lézer T E M Q módussal rezeg. 0

(a) Mennyi a duzzadóhelyek száma az állóhullámképben, ha A = 6328,0


A, és (b) mennyi a frekvenciakülönbség az egyes módusok között?
24.9. A A = 6438 Á vörös kadmiumvonal, amelyet egy alacsony nyomású kisü­
lés hoz létre, 0,000 30 Á-ös Doppler-szélességgel rendelkezik. Számítsa
ki (a) a fény frekvenciáját, (b) a vonalszélességet hertzben, és (c) a kohe­
renciahosszt!
24.10. A A = 5890 Á nátriumvonal, amelyet egy alacsony nyomású kisülés hoz
létre, 0,0194 Á-ös Doppler-szélességgel rendelkezik. Számítsa ki (a) a
fény frekvenciáját, (b) a vonalszélességet hertzben, és (c) a koherencia­
hosszt centiméterben!
Megoldás: (a) 5,0934 x 10 Hz, (b) 1,678 x 10 Hz, (c) 5,72 cm
14 9

24.11. Számítsa ki a héliumatomok ls2s, 'Sn állapotba történő gerjesztéséhez


szükséges energiát, (a) voltban és (b) hullámszámban! Mekkora energia
sugárzik ki A = 6328 Á kibocsátásakor (c) voltban, (d) hullámszámok­
ban? (e) Mekkora az elméleti hatásfok?
24.12. Számítsa ki a nitrogénmolekula gerjesztési energiáját a 24.15. ábrán
látható C 0 lézerben (1. még a 24.14. ábrát), (a) voltban és (b) hullám­
2

számban! Ha a lézer A = 10,6 um-t bocsát ki, mekkora lesz a kisugárzott


energia (c) voltban és (d) hullámszámban? (e) Mekkora ennek a lézernek
az elméleti hatásfoka?
25. fejezet Holográfia

A holográfia kifejezés a görög nyelvből származik, és azt jelenti, hogy tel­


A holográfia alapelveit először
Gábor Dénes (Imperial College of jes írás. Egy két lépcsős eljárás, amely során (1) egy tárgyat koherens fény­
Science and Technology, University nyel világítunk meg, hogy az interferenciacsíkokat hozzon létre egy fény­
of London) ismertette. Gábor érzékeny közegen (pl. fényképészeti emulzión), és (2) a kialakult interfe­
találmánya az elektronmikroszkóp­ renciaképet ugyanolyan hullámhosszú fénnyel újra megvilágítva létrehoz­
pal kapott képek felbontásának javí­ zuk az eredeti tárgy háromdimenziós képét. Az eljárás végén látható kép
tására szolgáló módszer volt, és el­ az eredeti tárggyal megegyezőnek tűnik, beleértve a megfigyelő helyzeté­
képzeléseit 1948-ban publikálta. nek változásából eredő perspektívakülönbségeket is, és egy teljes három­
Munkájával akkor még nem igazán
dimenziós kép lesz.
foglalkoztak, és a lézer 1960-as ki­
fejlesztéséig alapvető ötletei csak la­
boratóriumi kuriózumoknak számí­
tottak. Ám végül 1971-ben három­ 25.1. A holográfia alapelvei
dimenziós, lencse nélküli fotográfiai
módszeréért (holográfia) fizikai Gábor eljárásában eredetileg egy koherens fényhullám szóródik egy tárgy­
Nobel-díjat kapott. ról, és a szórt hullám mellett egy akadálytalanul terjedő koherens nyaláb

A jobb oldali HH' fotólemez síkjá­


ban világos és sötét koncentrikus
körök alakulnak ki az erősítő és
gyengítő interferencia miatt, ami
a szórt fény és a közvetlen referen­
ciasugár között alakul ki. Várakozá­
sunknak megfelelően előhívás után
a lemezen részlegesen abszorbeáló
világos és sötét csíkokat látunk.
Ezt a mintát Gábor-féle zónale­
meznek nevezzük, és hasonlít a
Fresnel-féle zónalemezhez, amivel
a 11. fejezetben foglalkoztunk, kivé­ 25.1. ábra.
ve azt, hogy a világos és sötét csí­ Egy pontforrásból szétszóródó koherens síkhullámok interferenciája hologramot
kok folytonosan tűnnek át egymásba. állít elő egy Gábor-féle zónalemez formájában
HOLOGRÁFIA 579

(1. a 11.9. ábrát). A gyűrűs mintázat


nagyjából ugyanolyan, mint
a Michelson-interferométerrel előál­
lított körkörös csíkoké [1. a 6.16. (a)
és (b) ábrákat].

25.2. ábra.
A Ar csíktávolság geometriája egy Gábor-féle zónalemezen. P jelzi az erősítő
interferencia pontjait, melyek fekete csíkokként jönnek elő egy hologramon

is jelen van. A két hullámcsoport a tárgy elé helyezett fotólemezen talál­


kozik, és interferenciacsíkokat hoz létre.
Nézzük most meg, hogy a balról a pontszerű szórócentrumra beeső, ko­
herens, egyszínű síkhullámok milyen interferenciaképet hoznak létre (1. a
25.1. ábrát)\
Mivel a referencianyalábról feltételezzük, hogy a hologram síkjának fe­ A gyűrűk sugarának kiszámításához
lületén állandó a fázisa, az interferenciacsíkok közötti Ar távolság egy tet­ a 25.2. ábra geometriáját használ­
szőleges p pontnál megfelel az S-t mért utak közötti X fényhullámhossz tuk. Ad = R-D útkülönbség a kö­
nagyságú különbségnek (1. a 25.2. ábrát): vetkező' lesz: d = nX = r l(2R - D).
1

Lásd a Newton-gyűrűket (7.11.


egyenlet).
X = Arsinö (25.1.)

* -Ar

Látszólagos Valódi kép


kép

•H'
25.3. ábra.
Valós és virtuális pontképek, amelyeket síkbeli koherens fény alakít ki, amikor a
Gábor-féle zónalemez hologramra vetődik. A virtuális képet szabad szemmel
S-nél láthatjuk, a valós kép pedig egy S' ernyőn alakítható ki
580 KVANTUMOPTIKA

Ezt a lemezt ezután koherens síkhullámokkal világítjuk meg, ahogy az


előállításkor is, de a szórópont nélkül. A világos és sötét sávok közötti in­
terferencia által kialakított fény most elsőrendű interferenciamaximumot
fog létrehozni a 6 szögnél, amint azt a (25.1.) egyenlet megadja (1. a 25.3.
ábrát). Ez a fény ezért 5-ből széttartónak tűnik. Mivel a hologram összes
pontja 5-sel egyvonalban terjedő diffraktált fényt hoz létre, egy virtuális
kép keletkezik, és ez látható a hologram jobb oldala felől.
Most tételezzük fel, hogy két szóróközpont volt eredetileg jelen a bal
oldalon. Mindkettő Gábor-féle zónalemezt hoz létre. Továbbá, az egyes
zónalemezek modulációs intenzitása arányos lesz a szórt fény intenzitásá­
val, feltéve, hogy a fotográfiai válasz lineáris. A rekonstrukció ezért
mindkét szóróközpontról létrehoz egy-egy virtuális képet, mindegyiket a
maga arányos intenzitásával.
Bár a Gábor-féle tengelyre eső („on- Az érvelésünket most kiterjeszthetjük egy elosztott szóróforrásra.
axis") hologram alapelvei elég egy­ Ekkor a hologram szuperponált zónalemezek összessége lesz (1. a 25.4.
szerűek, ezeknek az elveknek az al­
ábrát). A rekonstrukció során az elosztott virtuális kép pontosan ugyan­
kalmazása sok technikai nehézségbe
ütközött, amik közül a legjelentő­ olyan lesz, mint az eredeti tárgy a hologram jobb oldala felől nézve.
sebb az megfelelően koherens fény­ Azonban egy második nehézség is jelentkezett egy olyan valós kép for­
forrás hiánya volt. A lézer megjele­ májában, amelyet az ellenkező irányba szórt fény okozott. Ez a kép általá­
nésével a holográfia perspektívái ban az első kép előtt jelent meg, és emiatt útban volt, amikor a virtuális
drámaian megváltoztak. képet szemlélték (1. a 25.4. ábrát).
A következő, nagyobb áttörést Leith és Upatnieks érte el 1962-ben,
Ez az egyszerű változat nemcsak amikor kidolgozták a tengelyen kívüli (off-axis) hologram ötletét. Ez a
elválasztotta a valós képet a virtuális Gábor-féle hologram egyszerű kiterjesztése, amely a holografikus lemez
kép látómezőjétől, de azt is lehetővé egyik tengelyen kívüli részét használja fel. Ezt a változást a lézersugár ko­
tette, hogy a referencia- és a szórt herenciahosszának megnövelésével tudták elérni.
sugarakat külön kezeljük. így a
tárgy bármely oldalról vagy több
oldalról is meg lehet világítva.
Továbbá, nem szükséges, hogy a
referencianyaláb merőlegesen beeső
síkhullámokból álljon. Elég, ha egy
pontforrásnak megfelelő forrás
állította elő, és a rekonstruáló nyaláb
pontosan ugyanolyan.

25.4. ábra.
Egy S-ben lévő tárgy és egy referencianyaláb a Gábor-féle zónalemezek
komplikált sorozatát alakítják ki a HH'-n, amelyet előhíváskor ugyanazzal a
referencianyalábbal világítanak meg. A szem ekkor egy virtuális képet lát S-ben
és egy valós képet S'-ben. Egy S' -ben lévő ernyő vagy fotólemez ezt a valós képet
fogja rögzíteni
HOLOGRÁFIA 581

Lézernyaláb

F o t ó l e m e z t Hologram
25.5. ábra.
Egyszínű, koherens lézerfényt vetítünk változtatás nélkül egy fotólemezre.
A nyaláb egy része megváltozik egy tárgyról a lemezre való visszaverődése során.
Az előhíváskor a lemez interferenciacsíkokat fog feltárni; ezeket hologramnak
nevezzük.)

Egy ilyen hologram előállításának egyik módszere a 25.5. ábrán látha­


A szórt fény és a referencianyaláb
tó, ahol a beeső lézernyalábot két nyalábra osztják, az egyik irányt változ­
közötti /? szög fogja meghatározni
tat, ahogy beleütközik a síktükörbe, a másik pedig a tárgyon szóródik. A a csíkok sűrűségét, vagyis a térbeli
fotólemezen a két sugár nagyon szabálytalan interferenciaképet hoz létre, frekvenciát. Ha a szög kicsi, a térbe­
amint a 25.4. ábra is mutatja. li frekvencia alacsony lesz (a csíkok
messze lesznek egymástól), de a va­
lós kép nagyon zavaró lehet. Továb­
bá, egy foltos hátteret lehet látni,
amit intermodulációs zajnak neve­
zünk, és a tárgy különböző' részeiről
érkező fény interferenciája által
keletkezett csíkoknak köszönhető.

25.6. ábra.
Egy sík hologram felnagyított része, A = 6328 Á (He-Ne gázlézerből)
582 KVANTUMOPTIKA

Nagyobb szögek alkalmazásával ezek a hatások kiküszöbölhetők, de a


keletkező nagy térbeli sűrűség nagyfelbontású filmet igényel, és különle­
ges gondossággal kell eljárni, hogy elkerüljük az optikai alkotórészek re­
latív elmozdulását a megvilágítás során (1. a 25.6. ábrát).

25.2. Hologram megfigyelése


Hogy egy hologram készítésekor lássuk a rekonstruált tárgyat, az interfe­
renciacsíkokat tartalmazó fotólemezt, a kép készítésénél is használt lézer
Egy a fenti módon elkészített holo­ egyszínű nyalábjába kell helyeznünk, ugyanolyan beállítás mellett. A dif-
gramot negatívként is felfoghatnánk. fraktált hullámok széttartanak, mintha a virtuális képről érkeznének. A
Azonban minden hologram egy szemlencse fókuszálja ezeket a hullámokat a retinán, ahol valós kép kép­
pozitív másolat. Ha egy hologramot ződik (1. a 25.7. ábrát).
közvetlenül másolunk, s ezáltal a fe­ Ha a rekonstruáló nyaláb geometriailag nem ugyanolyan, mint az ere­
ketét fehérre, a fehéret pedig feketé­ deti referencianyaláb, a kép torzult lesz. Az eredetitől eltérő hullámhosszú
re cseréljük, ugyanazt a képet fog­ fénnyel történő megvilágítás a kép méretében és elhelyezésében is válto­
juk előállítani, és nem az inverzét.
zásokat idéz elő. A színképeloszlással való megvilágítás színes csíkokat
Ez hasonlít a Fresnel-zónalemezhez,
okoz. A fotográfiai emulzió normál zsugorodása az előhívás alatt elégsé­
ahol a kiegészítő zónák ugyanazok­
ban a fókuszokban hozzák létre a fé­ ges arra, hogy kisebb torzulást idézzen elő, hasonlót ahhoz, amit a refe­
nyes foltokat. A kiegészítő zónale­ rencianyaláb hullámhosszának növekedése okoz.
mezeket illetően lásd a 11.9. ábrát. Ha a hologramot apró darabokra törjük, minden egyes darab a teljes
tárgy hologramja lesz. Ennek megfelelően azonban a perspektíva korláto­
zott lesz, és a felbontásban is veszteségek állhatnak elő.

Szem

Az interferenciacsíkokat előállító Első rend


eredeti hullámok és a képet rekonst­
ruáló hullámok minden optikai
Lézer nyaláb
szempontból azonosak lesznek.
A kép nemcsak háromdimenziós Zérus rend
lesz, hanem perspektivikus is, és a
szemlélő fejmozgásával együtt fog
változni. Ahogy a megfigyelő szeme
különböző helyzetekbe mozdul,
a pupillákhoz érkező fénysugarak
— (JJ) Első rend
a hologram csíkképének kicsi, eltérő
részein mennek keresztül, és így
a szemlélő különböző perspektívák­
Látszólagos kép
ból látja a tárgyat. Ha egy olyat tárgy­ Valódi kép
ra lel, amely egy másik mögött van
25.7. ábra.
elrejtve, a fejét elmozdítva, és
a közeli akadály mellett elnézve Egyszínű, koherens lézersugár esik be egy hologramra, ahol modulálva két
látni fogja az elrejtett tárgyat. diffraktált hullámot állít elő, mindkét oldalon az első rendben. Az közvetlen sugár
maradéka alakítja ki a változatlan zérusrendet.
HOLOGRÁFIA 583

Ha egy hologram emulziója a normál fényképészeti folyamatok során Egy hologramból a valós kép egy
kifakul, miután fixáltuk azt, a megsötétedett ezüstszemcséket egy eltérő ernyőn megjeleníthető, és egy fotó­
lörésmutatójú átlátszó közeg fogja felváltani. Ilyen feltételek mellett a lemezt odatéve azt valós képként
film egyenletesen áttetszőnek fog tűnni. Ez az abszorpciós hologramot lehet előhívni. Ugyanezt a képet
lehet megfigyelni, ha a szem a valós
fázishologrammá változtatja, megnövelve annak világosságát.
kép mögött helyezkedik el. ahol fel
A torzulatlan valós képnek van néhány olyan vizuális jellemzője, amely tudja fogni azokat a hullámokat,
idegen a gyakorlott érzékszervek számára. Amint a 25.7. ábrán látható, a melyek metszéspontjaikból széttar­
lámpa képe az elülső felületen van megvilágítva, és a valós kép ezt az tanak a háromdimenziós képben.
oldalt mutatja, bár térbelileg a másik felület mögött van, és el kellene A szemnek eléggé hátul kell elhe­
takarnia azt. Egy átlátszatlan tárggyal készült hologram pszeudoszkopikus lyezkednie, legalább az éles látás
képet állít elő, amely ellentmondásos vizuális jeleket ad. Látványukat nem távolságára, hogy a tárgyat élesen
helyettesítheti szóbeli leírás. Az eredményként kapott valós kép ezért nem lehessen látni.
túl használható.

25.3. A vastag- vagy térfogati hologram


A fentiek során tárgyalt hologramoknál feltételeztük, hogy vastagságuk
elhanyagolható, ezért síkhologramoknak hívjuk őket Ha a rögzítő közeg
vastag a térbeli frekvenciához képest, az interferenciacsíkok szalagsoro­
zatként jelennek meg, nagyjából egy redőnyhöz hasonlóan. A rekonstru­
áló nyaláb általában több ilyen csíkcsoporton áthalad. Ez a harmadik di­
menzió egy további korlátozást eredményez a diffrakciós képen, amely a
röntgensugarak kristályokról való Bragg-diffrakciójához hasonlóan kelet­
kezett.
A Bragg-féle szóródási kísérletekben, amelyet sokszor használtak a
röntgensugarakkal, a kristályban lévő szabályos térközű atomok részlege­
sen tükröző síkokként viselkednek, a hullámokat meghatározott irányokba

53,1°

Röntgensugár

25.8. ábra.
Röntgensugarak visszaverődése különböző atomi síkokról egy köbös
kristályrácsban
584 KVANTUMOPTIKA

25.9. ábra.
Bragg szabályának geometriai illusztrációja, röntgensugarak visszaverődésére
egy köbös kristály síkjairól

szórják szét (1. a 25.8. ábrát). Ezekben a preferált irányokban az egymás


melletti síkokról visszavert hullámok pontosan egy hullámhosszal külön­
böznek egymástól, és mivel egymással fázisban vannak, erősítő interfe­
renciát eredményeznek. A Bragg-féle szóródási összefüggés ezekre az irá­
d a tükröző felületek közötti távol­ nyokra:
ság, A a hullámok hullámhossza, 0
pedig a 25.9. ábrán bemutatott visz- X = 2dúnd (25.2.)
szaverődési szög.
Az itt bemutatott, egyszerű geomet­ A Bragg-féle visszaverődés ezen elve képezi egy különösen egyszerű
riai modell a vastag hologramokra geometriai modell alapját, melyet a vastag hologram legtöbb formájánál
T. H. Jeong-nak köszönhető. használhatunk.
A 25.10., 25.11. és 25.12. ábrákon
Először nézzünk két pontforrást (Q és Q'), amelyek A hullámhosszú ko­
megrajzolt hiberboloidokat számító­
herens fényhullámokat bocsátanak ki, és egymástól D távolságra helyez­
gép generálta.
kednek el, amint a 25.70. ábrán látható. Az MM' középsíkban minden
pont, ami felezi a forrásokat összekötő egyenest, egyenlő távol lesz a for­
rásoktól, és így erősítő interferenciapontja lesz. Egyéb erősítő interferen­
ciafelületeket is lehet találni, mindegyikük megfelel egy olyan, a források­
tól mért útkülönbségnek, amely a hullámhossz egész számú többszöröse.
Ezek a felületek kimutathatóan hiperboloidok, melyek a forrásokat össze­
kötő vonal mentén mérve A/2 távolságra vannak egymástól.
Képzeljük el most, hogy ezeknek a felületeknek mindegyike az előhí­
vott emulzióban egy részlegesen visszaverő felület és a Q pont mint kohe­
rens fényforrás viselkedik. A középső sík síktükörként működik, Q'-ben
virtuális képet hoz létre {25.11. ábra). Továbbá, a hiperbolikus felületek
kis részeiről reflektált fényre teljesül a visszaverődés törvénye, és a kilépő
fény olyan, mintha Q'-ből divergálna. Az interferenciafelületeket tartal­
mazó térrészből reflektált mintázat virtuális képet hoz létre Q'-nél.
HOLOGRÁFIA 585

M'
25.10. ábra.
Q és Q' pontforrások egyszínű koherens hullámokat bocsátanak ki, melyek
hiperboloid felületek mentén erősítőén interferálnak

M'
25.11. ábra.
Bármelyik Q forrásból származó sugár visszaverhető a hiperboloid tükrök
bármelyikével, olyan irányban, hogy az összes sugár Q'-ból jövőnek tűnjön
586 KVANTUMOPTIKA

25.12. ábra.
Vastaghologram-modell, amely feltételezi, hogy a két egyszínű koherens
pontforrás közötti interferenciacsík-kép a rögzítő közeg belsejében egy sorozat
részben visszaverő, elnyelő és áteresztő hiperbolikus felületet hoz. létre

Tegyük most fel, hogy a 25.12. ábrán Q egy elsődleges forrás, pl. egy
lézer. A Q' pont egy koherens másodlagos forrás, egy szóróközpont, ami
az elsődleges lézersugárnak van kitéve. Most egy vastag „off-axis" hely­
zetű HH' fotoemulziót világítunk meg az interferáló fénnyel.
Valójában a csíkok bármilyen anyag­ Az előhívott film elsötétedett sávokat fog tartalmazni, amelyek az erő­
ból állhatnak, sőt egyszerűen a tö­ sítő interferencia hiperbolikus felületeinek részei. Az előhívott képet
résmutató változása is elégséges le­ ezüstszemcsék alkotják.
het, mint a kifehérített („bleached") Ha ezt a hologramot a Q pontból világítjuk meg, és oldalról nézzük,
emulzióban is. egy virtuális kép fog S'-nél feltűnni (1. a 25.13. ábrát).

25.13. ábra.
Q' virtuális képe, amely a vastag hologram Q pontforrásból való megvilágítása
által jön létre
HOLOGRÁFIA 587

Akárcsak a sík hologramnál, az ér­


Ö' velést kiterjeszthetjük olyan holo­
gramok kialakulására is, amelyek
kiterjedt tárgy virtuális képét állítják
elő (1. a 25.14. ábrát). Egy ilyen ho­
logram végtelen sok hiperbolikus
tükrökből álló rendszer szuperpozí­
ciójának fogható fel. A hologram
szemlélése során minden egyes
rendszer fényt ver vissza a referen­
cianyalábból, és egy pont képét ala­
kítja ki a tárgyon.

25.14. ábra.
Háromdimenziós tárgyat több felületrendszerről érkező fény szuperpozíciójaként
láthatunk a vastag hologramban, a referencianyaláb és a tárgy pontjairól
származó fény interferenciája által

25.4. Többszörös hologramok


A vastag hologram egyik figyelemre méltó jellegzetessége az a képesség,
hogy ugyanazon fotoemulzióból többszörös látványt állít elő. Ha a csíkok
közötti távolság kisebb, mint az emulzió vastagsága, a rekonstruáló fény
minden egyes sugara, amely a referencianyaláb irányából ered, több, rész­
legesen tükröző síkon halad át (1. a 25.75. ábrát).

Az e síkokról visszavert sugarak


egész számú hullámhosszal külön­
böznek egymástól. Ha a rekonstruá­
ló nyaláb a referencianyalábtól je­
lentősen különböző irányú, a szom­
szédos síkokról visszavert fény már
nem lesz fázisban, és a virtuális kép
többé nem lesz látható.

25.15. ábra.
A Bragg-féle visszaverődési szabály következtében az egymás után visszavert
hullámok akkor lesznek fázisban és akkor fogják erősíteni egymást, ha
a hologramot az eredeti Q referencianyaláb 8 irányából és vele azonos
hullámhosszú fénnyel világítják meg.
588 KVANTUMOPTIKA

Ezért lehetséges, hogy sok hologramot készítsünk ugyanabban a fény­


érzékeny közegben, mindegyiket különböző szögű referencianyalábbal.
Ha később szemléljük ezeket a képeket, akkor a referencianyaláb szögét
változtatva mindegyikük külön nézhető. Ezt a technikát használták arra,
hogy képek százait tárolják egyetlen lítium-niobát kristályban. Az eljárás
alkalmas közegben egy egész könyvet tud tárolni azáltal, hogy minden
egyes exponálásnál kis mértékben megváltoztatja a referencianyaláb irá­
nyát. Ha a kész hologramot nézzük, a rekonstrukciós nyaláb mozgatásával
egyszerűen „lapozni tudunk".
Ha pedig egy többszörös hologramot a referencianyaláb szögének meg­
felelő időbeli változtatásával állítunk elő, akkor holografikus mozgóképet
hozunk létre.

25.5. Fehérfény-hologramok
A gyakorlatban a referenciaintenzi­ Az egyik fehérfény-hologram előállítására alkalmas elrendezésben fényér­
tás olyan nagy a szórt intenzitáshoz zékeny filmet helyezünk a referencianyaláb és a tárgy közé (1. a 25.16.
képest, hogy a technika csak a rög­ ábrát). Ilyenkor a hologram egyszerűen a tárgy fényérzékeny közegen át
zítő' közeg közelében elhelyezkedő történő megvilágításával jön létre, így elkerülhetjük a sugárosztókat, tük­
fényes tárgyaknál használható.
röket stb.
A tárgy- és a referencianyalábok
Mivel a referencianyaláb és a tárgyról érkező sugarak egymással szem­
elválasztásával jobb reflexiós ho­
logramokat lehet készíteni. ben haladnak, a térbeli frekvencia különösen nagy. Ezáltal nagyszámú
tükröző sík jön létre, amelyek körülbelül fél fényhullámhossznyi távolság-

Tárgy
Q

Forrás

25.16. ábra.
Egyetlen forrással és egy átlátszó emulzióval készített tükrözéses hologram
HOLOGRÁFIA 589

ra vannak egymástól. Ennek eredményeként a rekonstruáló fénynek ugyan­ A technika különösen azért hasznos,
olyan hullámhosszúnak kell lennie, vagy a szomszédos síkokról visszavert mert nincs szükség lézerre a megfi­
sugarak nem lesznek fázisban az erősítő interferenciához. Ellenben, ha a gyeléshez. Továbbá, ha a hologram
megvilágítása olyan lézerekkel tör­
hologramot fehér fényben nézzük (a napfény kiváló forrás ehhez), a meg­
tént, amelyek a három alapszínt
felelő hullámhossz kiválasztódik, hogy előállítsa a visszavert képet. Kö­
(piros, zöld és kék) eredményezik, a
zönséges fotográfiai emulziók csak korlátozottan használhatók, mivel haj­ kapott hologram teljes színű lesz, ha
lamosak a zsugorodásra előhívás közben. fehér fényben nézzük.

25.6. Egyéb hologramok


Speciális hatások eléréséhez a hologramok széles választékát lehet előállí­
tani. Ebben benne van a lencsék és tükrök használata, valamint más holo­
grafikus képek tárgyként való alkalmazása is.
Az egyik leghatásosabb holografikus képet egy 360°-os körkörös film­
mel hozzák létre. A technikát T. H. Jeong fejlesztette ki, egy hengerre erő­
sített fotográfiai emulziót használva, ami teljesen körülveszi a tárgyat (1. a
25.17. ábrát). A megvilágítás legegyszerűbb, de nem szükségszerűen leg­
jobb módszere az, hogy felülről egy széttartó nyalábbal világítjuk meg az
egész emulziót és a tárgyat. Az újabb megvilágításkor a virtuális képet a
henger közepén észleljük, és minden oldalról megfigyelhetjük. Ha egy
impulzusüzemű lézer nagy intenzitású nyalábját használjuk, akkor a rez­
gésmentességről sem kell gondolkodnunk.

25.17. ábra.
Egy 360°-os körkörös hologram előállítása, amit minden oldalról lehet szemlélni
590 KVANTUMOPTIKA

A fényképezés művészete fejlődésé­


nekjelenlegi pontján meg kell emlí­
tenünk, és röviden össze kell hason­
lítanunk a lencsés fényképezést a
lencse nélküli fényképezéssel és dif­
frakciós csíkokkal készült fényké­
pekkel. Mindkét technikának meg­
vannak az előnyei és hátrányai, attól
függően, hogy milyen célra használ­
juk őket. Az emulzióban tárolt infor­
máció menynyisége egyedül az elő­
hívott anyag szemcséinek méretétől
függ. Végső határként a tároló kö­
zeg atomjainak és molekuláinak mé­
retét határozhatjuk meg. (Lásd a
25.18. ábrát.) 25.18. ábra.
(a) Egy 16 mm-es dobókocka közvetlenül készített fényképe, melyet Exacta
kamerával 35 mm-es Plus X fdmre vettek fel. (A. D. White szívességéből) (b)
Ugyanennek a kockának a 360°-os hengeres hologramjáról készült fényképe a
25.17. ábrán látható elrendezéssel felvéve (Metrologic Instruments Inc.,
Bellmawr, N. J.)

Úgy tűnik, hogy a mikroszkopikus képek egymás melletti tárolását ki­


válthatjuk interferenciacsíkok szuperponált csoportjainak tárolásával egy
vastag hologramban. Másrészről, a háromdimenziós képek teljes színben
megfigyelhető és jó minőségű lencsével vagy konkáv tükörrel létrehozott
finom részleteit kell, hogy összehasonlítsuk azokkal a háromdimenziós
képekkel, amelyeket egy hologramban tárolhatunk, és később felhasznál­
hatunk.

25.7. Diáklaboratóriumi holográfia


A holográfia témája akkora érdeklődésre tart számot, hogy a laborató­
riumban sok hallgató szeretné saját hologramjait előállítani és megfigyel­
ni. Röviden leírunk itt egy olcsó kísérleti elrendezést, amelynek minimális
tér- és készülékigénye van. Mivel egy hologramban az interferenciamaxi­
mumok körülbelül másfél hullámhosszra vannak egymástól, nagyon fi­
nomszemcsés emulziót kell használni, és különös gondossággal kell elke­
rülni, hogy az optikai alkatrészek rezegjenek a felvétel alatt.
Az összes alkotórész és funkcióik rajza a 25.19. ábrán látható. M M u 2

és M az elülső oldalukon ezüstözött tükrök; MO pedig egy a nyaláb szó­


3

rására szolgáló mikroszkópobjektív. A mikroszkópobjektív fókuszpontjá­


ban elhelyezett tűlyuk átengedi az el nem térített lézersugarat, de kizárja a
lézerben keletkezett szórt fény, valamint a por és az előző optikai alko­
tórészek miatt előálló diffrakciós fényt. A tűlyuk mérete kb. 25 /ím egy 10-
szeres objektívhez és kb. 1 jum egy 60-szoros objektívhez.
HOLOGRÁFIA 591

A rezgés lehetó'ségének csökkenté­


sére az összes alkotórészt, beleértve
a lézert is, egy rezgésmentes asztalra
vagy egy nehéz lemezre kell felerő-
síteni. Erre a célra egy 70-90 cm -
2

es, 1-2 cm vastag acéllemezt kell


kifúrni, majd a mozaikszerűen elhe­
lyezkedő lukakba menetet kell vágni
az alkotórészek masszív felerősíté­
séhez. Ha minden készen áll a fény­
képezéshez, ezt a lemezt be kell
vinni sötétszobába, és egy felfújt
autógumi-belsőre kell helyezni.
A gyors felfúváshoz és beszabályo­
záshoz egy szelepszár szükséges
a tömlő külső szélén.
Egy viszonylag népszerű elrende­
25.19. ábra. zésnél veszünk egy homokládát, fel­
Hologramok készítéséhez szükséges felszerelés és alkotórészek. Az alkotórészek töltjük száraz homokkal, és több gu­
mereven lettek felszerelve egy körülbelül 90 cm -es acéllemezre, vagy egy
2
mibelsőre szereljük fel. Az optikai
homokláda homokjába dugott fakarókra, amely a rezgés csökkentése érdekében alkotórészek mindegyike egy körül­
egy felfújt gumibelsőn nyugszik belül 4 cm vastag és 30 cm hosszú
keményfa- vagy műanyagrúd végére
Bár egy ilyen térbeli szűrővel egyenletesebb hologramot lehet előállíta­ van felszerelve, amelyek alsó része
ni, nem szükséges és nem is érdemes belebonyolódni a tűnyi lyuk beállítá­ ki van hegyezve. Ezeket a rudakat
sába. B egy sugárosztó, mely akkor megfelelő, ha a fénynek legalább belenyomva a homokba, ahogy
a kerti karókat szokás, rezgésmentes
75%-át visszaveri. Az a szög 15° és 25° között legyen.
elrendezést kapunk.
Gondoskodni kell arról, hogy közel egyenlővé tegyük a két úthosszát
abban az esetben, ha a lézernyaláb koherenciahossza a többmódusú rezgés
Nagy probléma lép fel akkor, ha a
miatt csökkent. A rezgésre való érzékenységet úgy kell ellenőrizni mielőtt
tárgyról visszavert, módosított fény
a különböző alkotórészeket felszerelnénk az asztalra, hogy egy Michel- viszonylag gyenge. Mivel a tárgy
a fényt minden irányba szétszórja,
Fal annak csak egy kis része éri el a fo­
tólemezt. A hologramon a maximá­
lis csíkkontrasztot elméletileg akkor
Sugárosztó kapjuk, ha az egyes nyalábokból
származó fénymennyiségek közel
\ ' egyenlők (1. a 6.4. fejezetet). Azon­
Lézer ban a gyakorlatban a szórt sugárnak
3 - 10-szer gyengébbnek kell lennie
a referencianyalábnál, hogy a lemez
intermodulációs zaj miatti ködösö-
i 1
dését csökkentsük.
h
h
25.20. ábra.
Michelson-féle interferométer elrendezése az asztalt befolyásoló rezgésforrások
behatárolására, amelyet hologramok készítésére állítottak fel egy főiskolai fizikai
laboratóriumban
592 KVANTUMOPTIKA

son-féle interferométert állítunk elő, és a csíkokat egy közeli falra vetítjük


ki (1. a 25.20. ábra). Egy másfél csík nagyságú eltolódás az expozíciós idő
alatt már azt eredményezi, hogy a csíkoknak semmilyen képe nem jelenik
meg, de már egy kisebb eltolódás is elég arra, hogy a kép minőségét jelen­
tősen rontsa. Egy ilyen teszt jelezheti, hogy az alkotórészek elcsúsznak,
hogy ki vannak téve léghuzatnak, vagy hogy a rendszer beremeg lift, gé­
pészeti berendezés vagy a közeli helységben járkáló emberek miatt. Ekkor
megfelelő ellenintézkedéseket lehet tenni. Nagy felbontóképességű filmet
kell használni, és több próbafelvételt készítése szükséges, mielőtt kielégí­
tő hologramokat kapnánk.

Gyakorló feladatok

25.1. Koherens síkhullámok és a pontforrásból szétszórt hullámok együtt es­


nek a 25.1. ábrán látható fotólemezre. Ha a fény hullámhossza 6563 A, a
pontforrás és az emulzió közötti merőleges távolság pedig 5,0 cm, akkor
számítsa ki (a) az előhívott kép közepétől számított tizedik világos csík
sugarát! (b) Mekkora a távolság a tizedik és tizenegyedik fényes csík kö­
zött? Tételezzük fel, hogy a kép közepénél a hullámok fázisban vannak,
és az előhívott filmen feketék.
Megoldás: (a) 0,830 16 mm, (b) 0,074 33 mm
25.2. Egy rubinlézer nyalábjából (6943 A hullámhosszú vörös fény) sugárosz­
tóval két koherens nyalábot hozunk létre. Mindkettő visszaverődik sík­
tükrökről, majd ugyanazon a fotólemezen találkoznak újra. Ha e két in-
terferáló sugár között a szög 10°-os, és a lemez normálisa felezi ezt a
szöget, számítsa ki az interferenciacsíkok távolságát a lemezen!
25.3. Két koherens, pontszerű fényforrás, Q és Q egymástól 25,0 cm-re he­
lyezkedik el, ahogy az a 25.10. (a) ábrán látható, (a) Keresse meg a csík­
távolságot a QQ' középvonal mentén, ha a fény hullámhossza 5461 Á.
(b) Hány csík található milliméterenként?
25.4. Egy vastag hologram egyik részén egymással párhuzamosan szalagszerű
csíkok sokasága helyezkedik el, 3,750 x 10" mm-re egymástól. Mek­
14

kora szöget bezáróan fog ezekkel a szalagokkal a fény visszaverődni az


első rendben, ha hullámhossza 6563 Á?
Megoldás: 61,053°
Magnetooptika 26. fejezet
és elektrooptika

Már láttuk a 13. fejezetben, és a 15.9., 18.9., 20.9. részekben, hogy az


elektromágneses elmélet meg tudja magyarázni a fény szabad téren és
anyagon át való terjedésének fő jellemzőit. A fény elektromágneses jelle­
gének további alátámasztására egy sor optikai kísérlet áll rendelkezésre,
mely a fény és anyag közötti kölcsönhatást mutatja be, ha az utóbbit erős
külső mágneses vagy elektromos mező hatásának tesszük ki. A kísérletek
ezen csoportjába azokat, amelyek működésükben az alkalmazott mágne­
ses mezőtől függnek, a magnetooptikához, azokat, amelyek az elektromos
mezőtől, az elektrooptikához soroljuk. Ebben a fejezetben a következő is­
mert fénytani hatásokat fogjuk röviden tárgyalni:

Magnetooptika: Elektrooptika:
Zeeman-hatás Stark-hatás
Inverz Zeeman-hatás Inverz Stark-hatás
Voigt-hatás Elektromos kettőstörés
Cotton-Mouton-hatás Kerr-féle elektrooptikai hatás
Faraday-hatás
Kerr-féle elektromágneses fénytani hatás

A négy elektrooptikai hatás itt az első négy magnetooptikai hatás analo-


gonja (a felsorolás sorrendjében).

26.1. Zeeman-hatás
1896-ban Zeeman felfedezte, hogy ha egy nátriumlángot helyez egy erős p Zeeman (1865-1943). Nobel-dí-
elektromágnes pólusai közé, a két sárga vonal jóval szélesebb lesz. Rövid- j s holland fizikus (1902). Elsősor-
a

del ezután Lorentz egy egyszerű, az anyag elektronelméletén alapuló ma- ban a spektrumvonalak mágneses
gyarázatot adott ezekre a megfigyelésekre, és megjósolta, hogy ilyen me- térben való felhasadásával kapcsola-
zőben minden egyes spektrumvonal két komponensre hasad, ha a mezővel tos munkájáról ismert.
594 KVANTUMOPTIKA

A „longitudinális" jelző itt a mágne­ párhuzamosan nézzük [26.1. (a) ábra], és három komponensre, ha a
ses térerősséggel párhuzamos irány­ mezőre merőlegesen nézzük [26.7. (b) ábra]. Továbbá azt is megjósolta,
ban terjedő fényre, a „transzverzá­ hogy longitudinális (ű) irányban ezen vonalaknak körkörösen polarizál­
lis" jelző a mágneses térerősségre taknak, (b) a transzverzális irányban síkpolarizáltaknak kell lenniük. Jobb
merőlegesen terjedő fényre utal.
kísérleti feltételek mellett ezeket a kijelentéseket később Zeeman, Preston
és mások igazolták néhány spektrumvonal esetén.
A Lorentz-elmélet feltételezi, hogy az anyagban elektronok felelősek a
fényhullámok eredetéért, és hogy azok olyan töltött részecskék, melyek
mozgását egy külső mágneses mező módosítja. Abban a különleges eset­
ben, amikor egy elektron a B mágneses indukcióvektorra merőleges sík­
ban körkörös pályán mozog, az elektronnak a B mágneses indukcióval
arányosan fel kell gyorsulnia vagy le kell lassulnia. E probléma klasszikus
kezelése megmutatja, hogy ha v jelenti az elektronpálya frekvenciáját egy
0

mezőmentes térben, a frekvencia egy mező jelenlétében v ± Av, ahol


0

e az elektron töltése coulombban, m


eB
az elektron tömege kg-ban, és fi a Av = = 1,399 61 l x l 0 7 3 í
1 0
(26.1.)
mágneses indukció tesla-ban. Egy 4nm
tesla = 1T = 1 Wb/m = 10 000 G.
2

A spektrumvonalak tanulmányozásakor ezt a Av frekvenciakülönbséget


legkényelmesebben hullámszámokban fejezhetjük ki (lásd a 7.14. részt) a
cm/s-ban megadott fénysebességgel elosztva; c = 2,997 925 x 1 0 cm/s:
10

Av
Acr = — = 0,466 86 B e m " 1 (26.2.)

A hullámhossz és a hertzben vagy hullámszámban megadott frekvencia


között egy hasznos összefüggés adódik a c = vX hullámegyenletből:

AA A-val összehasonlítva kicsi, Av AA _ Av _ Aa


v-vel összehasonlítva kicsi, Aa
A v a
pedig <T-val összehasonlítva kicsi.

Spektroszkóp
Elektromágnes rés fi(ki)
O O
fffffff\s ff T 7 f Ü f l
4 AJ c
v u U U U U*

Transzverzális
— Spektroszkóp rés

Üt
26.1. ábra.
Kísérleti elrendezés a Zeeman-hatás megfigyelésére
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 595

A Zeeman-hatás klasszikus elméletében atomok olyan együttesével


foglalkozunk, amelyben az elektronok véletlenszerűen irányított, körkörös
vagy elliptikus pályákon keringenek. Most megmutatjuk, hogy ez a hely­
zet ekvivalens azzal, hogy az elektronok egyharmada egyenes vonalban
rezeg a mágneses mező iránya mentén, és kétharmada körkörös pályán
kering a mezőre merőleges síkban. Az utóbbiak fele az egyik irányban, a
másik fele a másik irányban kering. Pályáik sugara a lineáris rezgések
amplitúdójának l/->/2~ -szerese. Ezen megállapítások bizonyítására válasz-
szuk ki bármelyik elektront, és bontsuk fel elliptikus mozgását három köl­
csönösen merőleges, lineáris mozgásra, amint az a 26.2. (a) ábrán látható.
Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az elektron rugalmasan kötött,
és a következő törvénynek engedelmeskedik:

F = — kr (26.3.) '
a n o
elmozdulás az egyensúlyi
r a z

helyzettől.
E feltétel mellett a három komponens egyszerű harmonikus mozgás, de
egy tetszőlegesen kiszemelt elektron esetén amplitúdói és fázisaik nem
egyenlőek.
Ha a mágneses mező z-vel párhuzamos, a rezgés z komponensére nem
lesz hatással, mivel az ekvivalens az erővonalak mentén folyó árammal.
Azonban az x és y rezgések mindegyike módosul, mivel egy mágneses
mezőn áthaladó elektronra az alábbi erő hat:
F = Bev
B (26.4.) amely merőleges a mezőre, és
merőleges a mozgására is.

(a) {b) y (c)

26.2. ábra.
Egy pálya felbontása a klasszikus Zeeman-hatás magyarázatára
596 KVANTUMOPTIKA

Ennek az erőnek a hatása kényszeríti az x és y komponenseket rozetta


jellegű mozgásba, mint amilyen a 26.2. (b) ábrán is látható az y kompo­
nens esetén. Ezeket előnyösebb körkörös komponensek kifejezéséivel le­
írni, y mozgására y -t és y - t , x mozgására x -t és xr-t használva [az ábra
+ +

(c) része]. Mező jelenléte esetén mindkét pozitív körkörös komponensnek


nagyobb frekvenciája van, mint a negatívoknak, így kombinálhatjuk az x +

és y mozgásokat, hogy pozitív körkörös eredő mozgást kapjunk, amint az


+

ábra (d) részében látható, és az xr és y mozgásokat, hogy negatív körkö­


rös eredő mozgást kapjunk, mint (e) ábrarészben látható.
így az eredeti elliptikus pálya, ha mágneses mező hatásának tesszük ki,
ekvivalens lesz egy, a mezővel párhuzamos, változatlan frekvenciájú line­
áris mozgással, plusz két, a mezőre merőleges síkban lévő körmozgással,
amelyek közül az egyik nagyobb, a másik kisebb frekvenciájú.
A mező iránya mentén csak a körkörös komponensek fognak fényt ki­
bocsátani, és ezek körkörösen polarizált fényt bocsátanak ki két különbö­
ző frekvenciával. E két komponens intenzitásának egyenlőnek kell lennie,
amikor az egész atomcsoportot vesszük figyelembe, mivel ahogy a mező
nullára csökken, a fény nem polarizált. Ha a fényt a mezőre merőlegesen
figyeljük meg, a körkörös komponenseket az élük felől látjuk úgy, hogy
ezek a síkpolarizált fény két különböző frekvenciáját adják, amiben a
rezgések merőlegesek a mező irányára. Mindkettő intenzitása a fent emlí­
tett körkörösen polarizált sugarak intenzitásának a fele. Ráadásul a line­
áris z mozgások keresztirányban bocsátanak ki fényt. E fény frekvenciája
egyenlő az eredeti v -lal, a mezővel párhuzamosan rezeg, és intenzitása
0

egyenlő a két másik intenzitás összegével. A z komponensek átlagos amp­


litúdója ezért az összes atom esetén -Jl -szer nagyobb, mint az x vagy y
komponenseké. Most számítsuk ki a körkörös komponenseknél várható
frekvenciaváltozást. Mező hiányában a körpályán mozgó elektronra ható
centripetális erőt a rugalmas erő adja, így a (26.3.) egyenletből azt kapjuk,
hogy:

ahol m az elektron tömege és o>o a p__£ __r " ^26 5 )


szögsebessége.
A mező lekapcsolása után új szögsebesség alakul ki, és az új centripe­
tális erőnek a rugalmas erő és a mező által keltett erő összegének kell len­
nie [(26.4.) egyenlet]. így

F' = - mco r = F ± F = - kr± Bev


2
B

A pozitív előjel az óramutató járásával megegyező irányú forgást jelent


Ekkor a forgásirány a +z irányba
az xy síkban, a negatív előjel pedig az óramutató járásával ellenkező irá­
mozgó jobbcsavaréval azonos.
nyút.
Ha behelyettesítjük - kr értékét a (26.5.) egyenletből, akkor azt kapjuk,
hogy
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 597

—mtí) r = — /no) , ± Bev


2 2 Ebben a levezetésben hallgatólago­
san feltételeztük, hogy a körkörös
vagy, mivel vlr = u>, mozgás sugara változatlan marad
a mágneses tér bekapcsolása után is.
Az elektron csak akkor gyorsul fel
Bev Bev
7
•W
7

n =: (26.6.) vagy lassul le pályáján, mikor a me­


m ző megváltozik A gyorsulást a pálya
által határolt felületet metsző erővo­
Ahhoz, hogy a frekvencia változására egyszerű kifejezést kapjunk, azt nalak számának megváltozása okoz­
fel kell tételeznünk, hogy a a>-k eltérései bármelyik co-val Összehasonlítva za. Faraday indukciós törvénye ér­
kis mértékűek. Ezt a gyakorlat mindig igazolja, mivel azt jelenti, hogy a telmében ez a változás egy elektro­
Zeeman-eltolódások kicsik a vonalak frekvenciájához képest. Ekkor igaz motoros erőt hoz létre úgy, ahogy
az, hogy egy körkörös huzalhurokban kelet­
kezne. Az ebből eredő sebességnö­
vekedés vagy -csökkenés megvál­
(w + (Ü )(OJ — o ) ) ~ 2OJ(Ü) — <o )
toztathatja a sugarat, de ekkor a
0 0 0

centripetális erőben egy ennek


és a (26.6) egyenletből, megfelelő változás lép fel, mely
éppen elég ahhoz, hogy a sugár
Beco Be állandó maradjon. A többleterőt a
(D-OJ 0 = ± = ± (26.4.) egyenlet adja meg, mely
m2a> 2m
ugyanolyan eredetű, mint egy mág­
neses mezőben levő vezetőre ható
Mivel v = w 12n , a frekvencia változása merőleges erő.

Be
Av = ± - (26.7.)
Anni

lesz, a (26.1.) egyenlettel összhangban.


Most pedig összegezzük, hogy mi a mágneses mező várható hatása egy A jobbkéz-szabályt alkalmazva,
spektrumvonalra! Az eredmény függ a mágneses mező irányától, és attól, ahol a hüvelykujj a mező irányába
hogy a forrást milyen irányban nézzük. Ha a forrást a mező irányában mutat, az ujjak a + forgásirányba
mutatnak, amelyeknek V\ -gyei jelölt
nézzük a z-tengely mentén, akkor az ún. longitudinális Zeeman-hatást
nagyobb frekvenciájuk van. Az el­
kapjuk meg. Ebből az irányból csak a v + Av és v - Av frekvenciák fog­
0 0
lenkező irány adja a - forgásokat a
nak megjelenni, és ez a fény jobbra vagy balra, körkörösen polarizált fény kisebb v frekvenciával. Ha a fény­
2

lesz [26.3. (a) ábra]. nyel szembe nézünk, az óramutató


járásával megegyező forgások jobb­
Bal B(ki) Jobb ra polarizált fényt, az óramutató já­

0 0
rásával ellentétes forgások pedig
a balra polarizált fényt keltenek.
1
II 1
Ezek a definíciók összhangban van­
-Av—- k-Av- -Av- nak azokkal, amelyeket az optikai­
lag aktív anyagok leírásában hasz­
-o "2
nálnak.
-v— P s
(a) ib)

26.3. ábra.
A fény polarizációját is mutató Zeeman-minták normál triplet esetén
598 KVANTUMOPTIKA

Mivel a fény transzverzális hullámmozgás, a z rezgések nem bocsáta­


nak ki v frekvenciájú fényt z irányban.
0

Ha a mezőre merőlegesen nézünk, a z mozgások síkpolarizált fényt


eredményeznek a mezővel párhuzamos elektromos vektorral (p kompo­
nensek), a körkörös mozgások pedig, amelyeket élükről nézünk, a mezőre
merőleges elektromos vektorú síkpolarizált fényt adnak (s komponensek).
Egy spektrumvonal, amit /i-re merőlegesen nézünk, ezért három síkpolari­
zált komponenst [26.3. (b) ábra] tartalmaz - egy központi, el nem tolódott
vonalat, és két másikat, amelyek az ábra szerint szimmetrikusan helyez­
kednek el. Ezt normál tripletnek hívják, és néhány spektrumvonal esetén
megfigyelhető, de a többségükre nem jellemző.
Mivel a körkörösen polarizált fény forgásának iránya attól függ, hogy
pozitív vagy negatív töltéseket tételezünk-e fel a fény kibocsátóiként, e
két lehetőséget úgy különböztethetjük meg, hogy egy negyedhullámú le­
mezt és Nicol-prizmát használunk. A 26.3. (a) ábrán a pozitív forgásnak
van nagyobb frekvenciája, és úgy rajzoltuk fel, hogy negatív elektronokat
vettünk kibocsátónak.
Zeeman korai vizsgálataiban nem tudott felbontani semmilyen spekt­
rumvonalat dubletekre vagy tripletekre, de azt megfigyelte, hogy a vo­
nalak szélesebbek lettek, és hogy a külső szélek polarizálódtak, amint azt
Lorentz megjósolta. A polarizáció negatív részecskék sugárzásának felelt
meg. Később le tudta fényképezni a vonalak két külső összetevőjét, me­
lyek a cink, réz, kadmium és ón elemekből keletkeztek, úgy, hogy egy
Nicol-prizmával kivágta a p komponenseket.

Cink egyszeres Nátrium fő kettős


színképvonala színképvonala

(«) xAs (b)


Gyenge mezővel

Normál triplet Anomális minták


Cink éles hármas színképvonala

^^B^^H ^^H^^H ^H^H Mező

•IlillH •HÍM —
^Hllli^l H U H U fl^^fli G
y™ge mezővel
Anomális minták
26.4. ábra.
A normális és anomális Zeeman-hatás
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPT1KA 599

Preston nagyobb diszperziót és felbontást használva nemcsak azt tudta Igen erős mágneses mezőben azon­
megmutatni, hogy bizonyos vonalak a mezőre merőlegesen nézve triple­ ban sok Zeeman-képben aszimmet­
tekre hasadtak, hanem azt is, hogy a többi akár négy, öt vagy még több ria figyelhető meg. Ezt a jelenséget
négyzetes Zeeman-hatásnak hívják,
komponensre bomlott. Az ilyen vonalképeket, melyek a 26.4. ábrán látha­
bár lehet egy átmenet kezdete is,
tók, anomális Zeeman-képeknek, a jelenséget pedig anomális Zeeman-ha-
amit Paschen-Back-hatásnak neve­
tásnak nevezik. zünk, ami szerint a nagyon erős me­
A klasszikus elméletből kapott normális 2Av triplettávolságot a képek zők határesetében az összes szabály­
alatti kapcsok mutatják. talan kép normális triplet lesz.
A (26.1.) egyenletből látható, hogy a külső komponensvonalak mind­
egyike kitolódik a mező erősségével arányos mértékben, így a kép szim­
metrikus marad.
Csak a normál triplet magyarázható meg a klasszikus elmélettel. Ma
már a bonyolultabb képeket is értelmezni tudjuk, és ezek tökéletesen meg­
egyeznek az atomszerkezet és sugárzás kvantumelméletével. Egy szabály­
talan kép mindegyik vonalát síkpolarizáltnak találjuk, ha a mágneses me­
zőre merőlegesen nézzük. Általában egy kép középvonalai p komponen­
sek a B mezővel párhuzamos rezgésekkel, amelyek pedig a két oldalon
szimmetrikusan helyezkednek el, azok s komponensek a mezőre merőle­
ges rezgésekkel. A longitudinális hatásban csak az s komponenseknek meg­
felelő frekvenciák figyelhetők meg, és ezek körkörösen'polarizáltak.
A kvantumelmélet oly mértékben fejlődött, hogy most már tetszőleges
erősségű mezőben lévő bármely azonosított spektrumvonalra nagy bizton­
sággal meghatározható a teljes Zeeman-kép. Ennek megfelelően e képek ta­
nulmányozása potenciális eszköz lett a komplex spektrumok elemzésében.

26.2. Inverz Zeeman-hatás


Azt a Zeeman-hatást, amit abszorpcióban nyerünk, inverz Zeeman-hatás- Ha merőlegesen nézzük a mezőt
nak nevezzük. A jelenséget úgy figyelhetjük meg, hogy fehér fénysugarat [26.5. ib) ábra], ap és s komponen­
küldünk egy abszorbeáló gőzön át, amikor az homogén mágneses mező­ sek a megfelelő emissziós kompo­
nek van kitéve. A longitudinális hatást figyelve, a 26.3. (a) ábrához ha­ nensekre merőlegesen polarizáltak.
sonlóan, a tetszőleges frekvenciájú polarizálatlan fény úgy képzelhető el, v esetén a beeső fény összes rezgé­
0

sének párhuzamos összetevői ab-


szorbeálódnak, a merőleges kompo­
Jobb fl(ki) Bal nensek pedig továbbhaladnak. V\
esetén az összes párhuzamos kom­
ponens továbbhalad. A mezőn átha­
ladó merőleges komponenseket csak
az oszcillátorok fele abszorbeálja
(amelyeknek pozitív forgásuk és Vj
frekvenciájuk van), és csak félig
olyan intenzív abszorpciós vonalat
adnak, mint v -ban. Az eredmény
0

26.5. ábra. részlegesen polarizált fény a B me­


Intenzitás görbék az. inverz Zeeman-hatáshoz. Normális triplet abszorpcióban zővel párhuzamos rezgések esetén
600 KVANTUMOPTIKA

maximális intenzitással. Ugyanez mint amelyik jobbra és balra körkörösen polarizált összetevőkből áll az
igaz a v komponensrészre is. A pár­
2 összes lehetséges fáziskapcsolattal. Ha most v a gőz egy természetes
0

huzamos komponens abszorpciója rezonanciafrekvenciáját jelenti a mező nélkül, a Vj frekvencia pozitív kör­
v esetén hasonló a kristályok, mint
0
körös komponensei erősen abszorbeálódnak a mező jelenlétében. A v,
például a turmalin szelektív abszorp­
frekvencia megfelelő negatív körkörös komponenseinek intenzitása ke­
ciójához (16.6. rész), ahol az egyik
véssé csökken, mivel ahhoz, hogy ezek abszorbeálódjanak, v frekvenciá­
komponens rezgése teljesen abszor- 2

beálódik, a másik pedig továbbha­ ra van szükség. Ezért Vj frekvenciánál, a 26.3. (a) ábrának megfelelően a
lad. Az inverz Zeeman-hatáskor meg­ mező irányával szembe nézve, jobbra körkörösen polarizált fény halad to­
figyelt vonalak frekvenciáit is a vább, és egy vastag abszorbeáló réteg esetén ez csak fele olyan intenzív,
(26.1.) és (26.2.) egyenletek adják mint a folyamatos fény háttere [26.5. (a) ábra]. Hasonló érvelés adható
meg. v -re is.
2

A mező iránya menti abszorpcióban kapott spektrumvonalak Zeeman-


összetevői ezért nem nyelődnek el teljesen, és az átmenő fény az emisszi­
óban nyert megfelelő komponensekkel ellenkező irányban körkörösen
polarizált lesz. Ezt kísérletek bizonyították még sok komponensű anomá­
lis képek esetén is.

26.3. Faraday-hatás
Michael Faraday 1845-ben felfedezte, hogy ha egy üvegtömböt erős mág­
neses mező hatásának teszünk ki, az optikailag aktívvá válik. Ha síkpo­
larizált fény halad át egy üvegen az alkalmazott mágneses mező irányával
párhuzamosan, a rezgés síkja elfordul. Faraday korai felfedezése óta a je­
lenséget sok szilárd, folyékony és légnemű anyagban megfigyelték már. A
kísérletek során úgy találták, hogy a megfigyelt elfordulás mértéke min­
den anyag esetén a B indukcióval és a fény által a közegben megtett tá­
volsággal arányos. Ez az elfordulás az alábbi összefüggéssel fejezhető ki:
B a mágneses indukció tesla-ban, / a
vastagság méterben, 8 az elfordulási 6=VBl (26.8.)
szög percben, V pedig az egyes
anyagokra vonatkozó állandó. Ez a
Gázok esetén a sűrűséget is meg kell adni. A Verdet-állandó néhány
konstans (Verdet-állandó), nem
értékét a 26.1. táblázat mutatja.
más, mint az egységnyi útra egység­
nyi indukcióra eső elfordulás. A Faraday-hatás annyira közel áll az előző két részben bemutatott köz­
vetlen és inverz Zeeman-hatásokhoz, hogy magyarázata közvetlenül az ott
leírt elvekből adódik. Mivel a jelenséget legjobban az abszorpciós vonal­
hoz közeli hullámhosszon lévő gőzökben figyelhetjük meg, az itt leírt
magyarázat gáz halmazállapotú anyagokra korlátozódik. Nézzük meg a
fény áthaladását egy gázon (például nátrium) át, ahol mező hiányában bi­
zonyos v rezonanciafrekvenciák vannak, amelyek mindegyikében ab­
0

szorpció jön létre. A mágneses mező bekapcsolása után a Zeeman-hatás


klasszikus elmélete szerint minden egyes v -hoz két rezonanciafrekvencia
0

jön létre: v a balra, v pedig a jobbra körkörösen polarizált fényhez, amely a


x 2

mező mentén halad.


MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 601

26.1. táblázat.
A Verdét-állandó értékei, ívperc per tesla per méterben X5893 esetén

Anyag t, °C V

Víz 20 1,31 x 10 4

Üveg (foszfát korona) 18 1,61 x 10 4

Üveg (könnyű flint) 18 3,17 x 10 4

Karbon-diszulfid (CS )
2 20 4,23 x 10"
Foszfor, P 33 13,26 x 10 4

Kvarc (merőleges a tengelyre) 20 1,66 x 10 4

Aceton 15 1,109 x 10 4

Só (NaCl) 16 3,585 x 10 4

Etilalkohol 25 1,112 x 10 4

Ezen forgásirányok mindegyikéhez egy abszorpciós és egy diszperziós


görbét lehet rajzolni, amint az a 26.6. ábra (a) és (b) részén látható.
A 26.6. (b) ábrára tekintve megfigyelhető, hogy a v,-től v -ig tartó te­
2
Meg kell jegyezni, hogy amikor
rületen kívül n~ értéke nagyobb, mint n -é. Ezért a pozitív irányú forgá­
+
a mező iránya megfordul, a beeső
sok gyorsabbak, mint a negatívok, és a beeső polarizált fény síkja pozitív fény rezgési síkjának forgási iránya
irányba fordul el (1. 20.3. részt). A 26.6. (c) ábrán látható két diszperziós is megfordul. Tehát a forgás irányát
a mező irányához viszonyítva hatá­
görbe közötti különbség megmutatja, hogy a v év v közötti frekvenciák
x 2
rozták meg, ahol a pozitív forgás
esetén a forgás negatív irányú. olyan, mint a mező irányába haladó
Ha síkpolarizált fényt tükrözünk oda-vissza ugyanazon a mágnesesen jobbmenetes csavaré, vagy egy
aktivált gőzön át, a rezgés síkja tovább forog minden egyes tükrözésnél. olyan pozitív áram iránya a tekercs­
Természetesen ez nem fordul elő olyan optikailag aktív anyagoknál, mint ben, amely a mezőt állítja elő.
a kvarc, ahol egy visszaverődés után a fény ugyanabban a síkban fog re­
zegni, amelyben belépett.

26.6. ábra.
A Faraday-hatás magyarázatában felhasznált abszorpciós és diszperziós görbék.
Ezek a görbék egy abszorpciós vonal mágneses felhasadására utalnak
602 KVANTUMOPTIKA

A jobb- és balkezes kvarcprizmák Kvarc­


vagy a gőz nélkül a polarizátorral Polarizátor Gőz mágneses prizmák Analizátor Lencse Rés
mezőben
az ábrának megfelelően keresztezett R A \
analizátor nem ereszti át a fényt. (a)
A kettős kvarcprizma behelyezésé­
vel a fényrezgések elfordulása attól
függ, hogy útjuk mekkora hányadát
tették meg az egyik, illetve a másik
prizmában. így változó mennyiségű (b)
fény halad át az analizátor különbö­
ző részein.
Rés Fotográfiai lemez
"1"2
26.7. ábra.
Kísérleti elrendezés a Faraday-hatás megfigyeléséhez

A Faraday-hatásban az elfordulást a (26.8.) egyenlettel adtuk meg,


amely megmutatja, hogy az elfordulási szög arányos a mező erősségével.
Ez a Zeeman-hatásra vonatkozó (26.1.) egyenletből következik. Amint a
két diszperziós görbe növekvő mező mellett szétválik, a törésmsutató-kü-
lönbségek (alsó görbe) első közelítésben egy, a Av-vel, és emiatt fi-vel is
arányos mennyiséggel növekednek. Azon frekvenciákra igaz ez a legpon-

Na

25896 15890

A5896 A5890

Li

A6707
26.8. ábra.
(a) A Faraday-hatás a Dj és D nátrium-rezonanciavonalak közelében, (b)a Voigt-
2

hatás nátriumvonalak esetén, (c) a Voigt-hatás a 6707 Á lítiumvonal közelében


MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 603

tosabban, amelyek távol vannak v t ő l vagy v -től, ahol egy rövid frekven­
r 2

ciaintervallumon a diszperziós görbéket egyenes vonalaknak tekinthetjük.


Az egyik legérdekesebb a Faraday-hatás megfigyelésére kifejlesztett
módszer a 26.7. ábrán látható.
Ha ezt a fényt egy spektroszkóp résére fókuszáljuk, váltakozóan sötét
és világos sávok alakulnak ki, amint a 26.7. (b) ábrán látható. Ha fehér
fényt használunk forrásként a polarizátor előtt, a spektroszkópban megfi­
gyelt spektrumot számos, megközelítően vízszintes, sötét és világos sáv
keresztezi. Ha most gőzt engedünk a fény útjába, abszorpciós vonalakat
figyelhetünk meg az összes v rezonanciafrekvenciánál. Ha a mágneses
0

mezőt bekapcsoljuk, a gőzben a 26.6. (c) ábra szerint forgatás lép fel,
aminek megfelelően a fényes sávok eltolódnak. Az abszorpciós vonalak­
Megjegyezzük, hogy mindkét nát­
hoz közel nagy a forgatás, ami nagyobb sáveltolódásokat okoz. Mivel ez a riumvonal anomális Zeeman-mintá-
forgatás 2-tól folyamatosan függ, megfigyelhető, hogy a sávok felfelé kat ad [26.4. (b) ábra]. A 5896 Á
vagy lefelé görbülnek, miközben ugyanazt az általános alakot veszik fel, longitudinális hatása (D ) azonbanx

mint ami a 26.6. (c) ábra elméleti görbéjén látható. A 26.8. (a) ábra ezek­ egy dublet, amely ugyanolyan gör­
nek a sávoknak a fényképe a nátrium D vonala esetén, amelyet nagy disz­ béket eredményez, mint amiket nor­
perzió és felbontóképesség mellett készítettek. Nemcsak a pozitív forgatás mál triplet esetén fentebb bemutat­
gyors növekedést mutatják az abszorpciós frekvenciák oldalain, hanem a tunk. A £> vonal elméleti görbéit -
2

kettő közötti ellenkező forgatást is. gyakorlatként - az Olvasóra bízzuk.

26.4. Voigt-hatás, vagy mágneses kettőstörés


1902-ben Voigt felfedezte, hogy ha erős mágneses mezőbe helyezzük a
gőzt, amelyen fény a mezőre merőlegesen halad át, kettőstörés következik
Tekintsünk egy v rezonanciafrek­
0
be. Ezt a jelenséget Voigt-hatásnak, vagy mágneses kettőstörésnek hívják, venciájú gőzt, amely egy külső me­
és rokon a transzverzális Zeeman-hatással, pontosan úgy, ahogy a Faraday- zőjelenlétében egy normál Zeeman-
tripletre hasad szét [1. a 26.3. (b)
ábrát]. Ha fehér fény halad át ezen
Abszorpció a gőzön, a v frekvenciájú fényrez­
0

gések rezonálnak a gőz elektronjai­


val, melyeknek v a frekvenciája, és
0

így abszorbeálódnak. Ezt a 26.9.


Diszperzió
ábra (a) és (b) részén lévő középső
abszorpciós és diszperziós görbe
ábrázolja. Más, a mezőre merőleges
fényrezgések v gyel és v -vel rezo­
r 2

nálnak. Ezeket a ± abszorpciós és


diszperziós görbék ábrázolják. Ha
polarizálatlan fény esik a gőzre, n
szórása V\ és v közelében fele ak­
2

kora, mint v -nál, éppúgy, mint


0

ahogy az abszorpciós együtthatók is


26.9. ábra. csak fele akkorák v n é l és v -nél,
r 2

Abszorpciós és diszperziós görbék a Voigt-hatás magyarázatához mint v -nál.


0
604 KVANTUMOPTIKA

hatás rokon a longitudinális Zeeman-hatással. E hasonlóság figyelembe­


vételével a jelenség könnyen megmagyarázható az abszorpciós és diszper­
ziós görbékből ugyanúgy, mint a Faraday-hatás az előző részben.
A 26.9. (b) ábra diszperziós görbéi azt mutatják, hogy ha tetszőleges v
frekvenciájú síkpolarizált fény esik a gőzre, az két komponensre bomlik
fel: az egyik merőleges Z?-re, a másik pedig párhuzamos 73-vel. Mivel ezen
komponenseknek különböző törésmutatói (s ezért különböző sebességeik)
vannak, az egyik komponens fázisa megelőzi a másikét, és elliptikusan
polarizált fény jön létre. E fáziskülönbség relatív nagysága a hullámhosz-
szal változik, amint azt a 26.9. (c) ábra különbséggörbéje is mutatja.
A Voigt-hatás megfigyelésére olyan kísérletet állíthattunk össze, mint a
Faraday-hatáshoz a 26.7. ábrán. A mezőt az abszorpciós csőre merőlege­
sen kell beállítani, és a kettős kvarcprizmát egy Babinet-kompenzátorral
kell kicserélni (79.6. ábra). Az abszorpciós cső nélkül a spektroszkóprés
és a fényérzékeny lemez párhuzamos világos és sötét sávokkal keresztező­
dik. Ha a gőzt bevezetjük, v -nál abszorpció figyelhető meg. Ha a mezőt
0

bekapcsoljuk, a v -hoz, v h e z és v -höz közeli erős kettőstörés a sávokat


0 r 2

felfelé vagy lefele görbíti, amint a 26.8. ábra (b) és (c) részeinek fény­
képein látható. A (c)-beli kép egy normális triplet, amit a lítiumspektrum
Zeeman-hatásában figyelhetünk meg.
A 6702 Á lítiumvonal valójában A Voigt-hatást olyan anomális Zeeman-képek esetén, mint amilyenek a
egy dublet, amelynek mindegyik 26.8. (b) ábrán vannak, Zeeman, Geest, Voigt, Landenberg, Hansen és
komponense anomális Zeeman- mások is tanulmányozták. Ezek az eredmények könnyen megjósolhatok
képet ad gyenge mágneses mező- olyan diszperziós görbék felrajzolásával, mint amilyenek a 26.9. ábrán
ben. Erös mezőben, amiben a Voigt- vannak. Bármely Zeeman-képen az s komponens egy folyamatos diszper­
hatást megfigyelik, a kettő egyesül
ziós görbét hoz létre, a p komponens pedig egy másikat. Különbségük a
(Paschen-Back-hatás), és egy nor­
kettőstörés grafikonját adja a frekvencia függvényében. Nagysága arányos
mális tripletet hoz létre, amelyre
a fentebb leírtak utalnak. a B indukció négyzetével.

26.5. Cotton-Mouton-hatás
Ez a hatás, amit 1907-ben Cotton és Mouton fedezett fel, a transzverzális
mágneses mezőbe helyezett folyadékokban fellépő kettőstöréssel kapcso­
latos. Tiszta folyadékokban, mint pl. nitrobenzol, igen erős kettőstörés
észlelhető, és a hatás az utóbbi részben tárgyalt Voigt-hatásnak néhány
ezerszerese. Ezt a kettőstörést a mágnesesen és optikailag anizotrop mo­
lekulák felsorakozásának tulajdonítják az alkalmazott mezőirányban.
Ez a felsorakozás akkor várható, ha a molekulák mágneses dipólmo­
mentumai állandóak, és akkor is, ha a mező indukálta őket. Ez a hatás az
elmélet szerint, és kísérletileg az indukció négyzetével arányos. A hatás
függ a hőmérséklettől, és a hőmérséklet emelkedésével gyorsan csökken.
A Cotton-Mouton-hatás az elektrooptikai, a 26.10. részben tárgyalt Kerr-
hatás mágneses analógiája, és nincs kapcsolatban a Zeeman-hatással.
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 605

26.6. Kerr-féle magnetooptikai hatás


1888-ban Kerr felfedezte, hogy ha síkpolarizált fény merőleges beeséssel John Kerr [ejtsd: Kár] (1824-1907),
visszatükröződik egy elektromágnes polírozott csúcsáról, akkor kis mér­ skót fizikus, az elektromosság és
tékben elliptikusan polarizált lesz, s az ellipszis főtengelye a beeső rezgé­ mágnesesség vizsgálatára William
sekhez képest elfordul. Más beesési szögeknél a hatás akkor figyelhető Thomsonnal (Lord Kelvin) való
meg, ha elkerüljük a síkpolarizált fény fémekről való visszaverődése miatt kapcsolata inspirálta.
(p = 0-nál fellépő elliptikus polarizációt. Ehhez a beeső fény elektromos
térerősségvektorát vagy a beesési síkkal párhuzamos, vagy rá merőleges
irányba állítjuk. Ilyen körülmények mellett (és a mező nélkül) a visszavert
sugarat ki lehet oltani egy Nicol-prizmával. A mágneses mező bekapcso­
lására a fény rögtön megjelenik, és nem lehet kioltani a Nicol-prizma for­
gatásával. Egy megfelelően orientált negyed hullámú lemez lehetővé te­
szi, hogy a fényt újra kioltsuk, ezzel bizonyítva, hogy a visszavert fény el­
liptikusan polarizált. A mágneses mező tehát egy rezgési komponenst ho­
zott létre, amit Kerr-komponensnek hívnak, s ami merőleges a beeső fény
rezgésére. Ez a Kerr-féle magnetooptikai hatás, és meg kell különböztetni
a Kerr-féle elektrooptikai hatástól, amiről a 26.10 részben volt szó.

26.7. Stark-hatás
Miután Zeeman felfedezte a színképvonalak felhasadását mágneses mező­
ben, több kísérletet is végrehajtottak, hogy egy külső elektromos mező
analóg hatását megfigyeljék. 1913-ban Stark figyelte meg, hogy ha a hid­
rogénspektrumot egy erős 100 kV/cm-es elektromos mezőben gerjesztik,
mindegyik vonal szimmetrikus képre esik szét. A 26.70. ábrán annak a

Számított

pppssspp

Megfigyelt

26.70. ábra.
H Stark-hatásának fényképe, 6563 Á hidrogénben
a
606 KVANTUMOPTIKA

26.11. ábra.
A Stark-hatás héliumban

hatásnak a fényképe látható, amely a hidrogén Balmer-sorozatának első'


vonalában jelentkezett. Az elektromos mezőre merőlegesen szemlélve, a
vonalképek egyes komponensei az elektromos térerősséggel párhuzamo­
san síkpolarizáltak (p komponensek), a többiek pedig a mezőre merőle-
A Stark-hatás elméletét csak a kvan- gesen (Í komponensek). Ez a transzverzális Stark-hatás. Ha a mezővel
tumelmélet segítségével fejlesztették párhuzamosan nézzük, csak az s komponensek jelennek meg, de mint kö-
ki, és ezért itt nem foglalkozunk vele. zönséges, polarizálatlan fény. Ez a longitudinális Stark-hatás.
A módszer, amit a fényforrás körüli 100 kV/cm vagy erősebb elektro­
mos mező előállítására használnak, a közönséges, alacsony nyomású gáz­
kisülések tulajdonságain alapszik. A két elektróda közti potenciálcsökke­
nés nagy része egy, a katód közelében lévő viszonylag sötét tartományban
megy végbe. Egy különleges tervezésű kisülési cső ezen része (egy spekt­
rográf résére fókuszálva) alkalmas a 26.11. ábrán látható fényképek ké­
szítésére. Mivel a Stark-hatás arányos az F mezővel, a 3819 Á képet úgy
is értelmezhetjük, hogy a térerősséget mutatja, amely felül kicsi, a kátéd­
hoz közelebb, az alsó rész felé pedig növekszik.
A legszélesebb Stark-képeket a hidrogén és hélium spektrumában lehet
megfigyelni. Az összes többi spektrum esetében ritkán észlelhetünk mást,
mint enyhe vonaleltolódást, általában a nagyobb hullámhosszak irányába.
Ezt négyzetes Stark-hatásnak hívják, hogy megkülönböztessék a hidro­
génben és héliumban észlelt lineáris hatástól. Az előbbi esetben az eltoló­
dások az elektromos térerősség négyzetével arányosak, míg az utóbbi eset­
ben, a felhasadás az elektromos térerősség első hatványától függ. A Stark-
hatás jellemzője, amint a 26.11. ábrán látható héliumszínkép esetén, hogy
erős mezőben új színképvonalak jelennek meg (kereszttel jelöltük).
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 607

26.8. Inverz Stark-hatás


Azt a Stark-hatást, ahol a vonalak abszorpcióban jelennek meg, inverz Ez az eltolódás, bár nagysága csak
Stark-hatásnak hívjuk. A jelenséget Grotrian és Ramsauer vizsgálta, egy néhány század angström volt, ará­
hosszú csövet használva, amelybe káliumgőzt engedtek kis nyomással, va­ nyos a mező erősségének négyzeté­
lamint két hosszú, párhuzamos fémlemezt, mindössze 1,5 mm-re egymás­ vel. Ezért ez a négyzetes Stark-hatás
egy esete.
tól. A lemezeken 14 kV-os potenciállal úgy találták, hogy a 4044 Á, 4047 Á
és 3447 Á abszorpciós vonalak a mezőmentes helyzetből a hosszabb hul­
lámhosszak felé tolódtak.

26.9. Elektromos kettőstörés


Az elektromos kettőstörés a transzverzális Stark-hatással van kapcsolat­
ban, és hasonlít a mágneses kettőstöréshez, vagy a Voigt-hatáshoz, amit a
26.4. részben tárgyaltunk. 1924-ben Ladenberg a nátrium rezonanciavona­
lainak abszorbcióját vizsgálta a gőzre ható erős transzverzális elektromos
mezőben és anélkül. Bár a négyzetes Stark-hatással kiszámított vonal­
eltolódás még igen nagy felbontóképesség mellett is túl kicsi volt ahhoz,
hogy megfigyeljék, az abszorpciós vonalakhoz közeli frekvenciáknál ket­
tőstörést tapasztaltak. Ez a kettőstörés az elektromos erővonalakkal párhu­
zamosan, illetve rájuk merőlegesen polarizált abszorpciós vonalak frek­
venciái közötti igen kis különbségnek tulajdonítható. A magyarázat éppen
ezért hasonló ahhoz, amit a mágneses mezőknél adtunk a 26.4. részben (1.
a 26.9. ábrát).

26.10. Kerr-féle elektrooptikai hatás


1875-ben Kerr felfedezte, hogy ha egy üveglemezt erős elektromos mező
hatásának teszünk ki, akkor az kettőstörő lesz. Azt, hogy ez a hatás nem
annak a feszültségnek a következménye, amelyet ilyen mező állít elő az
üvegben, az bizonyítja, hogy a jelenség sok folyadékban is előfordul, sőt
még gázokban is megfigyelhető. Ha folyadékot helyezünk egy elektromos
mezőbe, optikailag úgy viselkedik, mint egy egytengelyű kristály, amely­
nek az optikai tengelye párhuzamos a mező irányával, és ha merőleges Kísérletileg könnyű megfigyelni ezt
irányból nézzük, akkor előidézi a 19. fejezetben tárgyalt összes interferen­ a hatást, ha fényt engedünk két pár­
ciajelenséget. huzamos, ellentétes töltésű lemez
közé, amelyek a folyadékkal teli
A két rezgés fázisváltozása egy Kerr-cellában az úthosszal arányos,
üvegcellába vannak behelyezve. Az
azaz az / elektródák hosszával, és az E téreősség négyzetével. A hatás
ilyen eszközt Kerr-cellának nevezik,
nagyságát a K Kerr-állandó határozza meg az alábbi kifejezés alapján: és a 26.12. ábra közepén látható. Ha
egy ilyen cellát helyezünk a keresz­
IE X
1
tezett polarizátor és analizátor közé,
A = K- (26.9.) igen hasznos optikai berendezést
608 KVANTUMOPTIKA

kapunk, amit elektrooptikai zárnak Polarizátor Kerr-cella Analizátor


neveznek. Ennek egyik alkalmazá­ i+
sát a 12.5. részben ismertettük. Ha
az elektromos mező ki van kapcsol­ 0 0 0 0
va, az analizátor nem ereszt át. Ha
be van kapcsolva, a folyadék kettős-
törővé válik, és a fény újra látható.
Ha a cellát 45°-ban helyezzük el, a
polarizátorból beeső síkrezgések két
egyenlő, a mezővel párhuzamos és
rá merőleges komponensre bomla­
nak, amint a 26.12. ábra alján látha­
tó. Ezek különböző sebességgel ha­
ladnak, ezért fáziskülönbség kelet­ 26.12. ábra.
kezik, és a fény elliptikusan polari­ Elrendezés a Kerr-hatás alapján működő elektrooptikai zárhoz
záltán lép ki. A rezgések vízszintes
összetevőjét az analizátor átereszti.
Mivel a két komponens közötti ó fáziskülönbséget a A útkülönbség
2jr/A-szorosa adja meg, ezért azt kapjuk, hogy:

ahol ö radiánban van megadva, / és


d méterben, E voltban, K méter per 2nlEl

Ó=K (26.10)
négyzetvoltban, A pedig a közegbeli
hullámhossz.

A nitrobenzol egyike azon anyagoknak, amelyek igen alkalmasak, hogy


Kerr-cellában használják, mivel viszonylag nagy a Kerr-állandója. Ezt bi­
zonyítja a 26.2. táblázat is, ahol megadtuk néhány folyadék K-állandóját.
Hangsúlyozzuk, hogy az előző részben tárgyalt elektromos kettőstörés
gázok esetén, és a Kerr-féle elektrooptikai hatás nem ugyanaz a jelenség.
A gázokban az atom belsejében bekövetkezett változások következménye
a hatás (Stark-hatás). A Kerr-hatásban ez a molekula természetes vagy
indukált anizotrópiájának, és az ilyen molekulák mezőbeli felsorakozásá-
Valójában a Kerr-féle elektrooptikai nak a következménye. Ez a rendeződés a közeget egészében teszi anizo­
hatás a mágneses hatás tökéletes troppá. Mint a Cotton-Mouton-hatásnál (26.5. rész), a Kerr-hatás is függ a
elektromos megfelelője. hőmérséklettől.

26.2. táblázat.
A Kerr-állandó értékei A = 5893 Á esetén

Anyag K

Benzin 0,67 x 10" 14

Karbon-diszulfid 3,56 x 10" 14

Víz 5,10 x 10" 14

Nitrotoluol 1,37 x 10" 12

Nitrobenzol 2,44 x 10" 12


MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 609

26.11. A Pockels-féle elektrooptikai hatás


Számos olyan egytengelyű kristályt találtak, amelyben az indukált kettős­ A legújabb kutatások az elektroopti­
törés lineárisan változik az alkalmazott elektromos mezővel. Ezt a hatást kai kristályok számos változatát
F. Pockelsről nevezték el, aki 1893-ban tanulmányozta. fejlesztették ki, mint pl. az ammo-
nia-dihidrogén-foszfát (NH H P0 )
4 2 4

(ADP) és a kálium-dihidrogén-fosz-
fát (KH P0 ) (KDP) amely jókora
2 4

Pockels-féle kettőstörést idéz elő


viszonylagos alacsony feszültség
mellett (1. a 26.13. ábrát).

• =

SHIJ ****

26.13. ábra.
Laboratóriumban növesztett ammónia-dihidrogén-foszfát (NH4H2PO4) kristály,
vagy ADP, Pockels-cellában való használatra

Egy Pockels-cella, amelyet gyors fénymodulátorként vagy zárként lehet


használni, általában tartalmaz egy kristályt, amelyet úgy rögzítenek, hogy
az optikai tengelye és az alkalmazott mező a sugáriránnyal párhuzamos
legyen (1. a 26.14. ábrát). Ha a cellát keresztezett polarizátorok közé he­
lyezzük, az áteresztés 1 0 Hz-nél jóval magasabb frekvenciával modulál-
10

Átlátszó elektróda ADP kristály

Polarizátor Polarizátor
Moduláló feszültség
26.14. ábra.
A Pockels-cella komponensei egy fénysugár nagyfrekvenciájú modulációjához
610 KVANTUMOPTIKA

ható, és zárként a cella 1 ns-nál rövidebb válaszidővel működik. Mivel a


sugár áthalad az elektródákon, ezek gyakran olyan átlátszó fémoxidokból
készülnek, mint pl. CdO, SnO vagy InO, vagy vékony fémgyűrűkből vagy
fémrácsokból.
A Pockels-cellákat, csakúgy, mint a Kerr-cellákat nagyon sokfajta elekt­
rooptikai rendszernél használják, többek közt Q-kapcsolókként, amelyek
ultrarövid lézerimpulzusokat hoznak létre (1. a 24.6. részt). Javasolták,
hogy földi felhasználásukon túl ezeket a rendszereket széles sávú, lézersu­
garas kommunikációs rendszerekben használják a bolygóközi térben.

Gyakorló feladatok

26.1. Határozza meg a Aa Zeeman-felhasadást a cink spektrumában lévő vo­


nalnál, ahol a hullámhossz 4700 Á. Fejezze ki a felhasadást angström-
ben, ha az indukció 2,520 T!
Megoldás : AA = 0,260 Á
26.2. A normál Zeeman-hatás fényképe látható a 25.4. (á) ábrán, amely az ere­
deti negatív 20-szoros nagyítása. A spektrográf lemeztényezője 2,30 A/mm
a 4700 Á-ös vonal hullámhosszánál. Mekkora a mágneses indukció értéke?
26.3. A hidrogén Paschen-sorozatának első vonala esetén a hullámhossz
18 746 Á. Számítsa ki a Zeeman-eltolódásokat egy normális Zeeman-trip-
letre, ha a mágneses indukció 1,650 T!
26.4. Egy diffrakciós rácson 50 000 vonalbeosztás van. Milyen erősségű mág­
neses mezőt kell alkalmazni a fényforráshoz, hogy a rács fel tudjon bon­
tani egy normál Zeeman-tripletet (a) az ibolya tartományban 4500 Á-nél
és (b) a vörös tartományban 6500 Á-nél? Tegyük fel. hogy elsőrendű
spektrumot használunk!
Megoldás: (a) 0,952 T, (b) 0,659 T
26.5. A Faraday-hatásban 0,64 T-s mágneses mezőt használunk egy 10,50 cm
hosszú, könnyű flintüvegnél. Számítsa ki a forgatást fokokban!
26.6. A Faraday-hatást egy 20,0 cm hosszú üvegcsőben lévő folyadékban mu­
tatjuk be. Számítsa ki a Verdet-állandó értékét, ha az alkalmazott mágne­
ses indukció 0,820 T, és a fény polarizciós síkjának elfordulására 65,46°!
26.7. A Faraday-hatás egy 5,0 cm vastag foszfát koronaüvegben jön létre. Ezt
az üveget Polaroidok közé helyezzük, ahol a főmetszetek 45°-osak egy­
máshoz képest, (a) Mekkora mágneses indukciót kell használni az
üvegnél, hogy a polarizációs sík 45°-ban elforduljon, és a továbbított fény
maximális intenzitással haladjon át? (b) Ha közönséges fényt küldünk át
a rendszeren az ellenkező irányba, mekkora lesz a továbbított fény intenzi­
tása? (c) Lehet-e ez egyutas optikai rendszer? (aj Készítsünk rajzot!
26.8. Nagytisztaságú nitrobenzolt használunk egy Kerr-cellában, a lemezeire
pedig 20 kV-os energiaforrást kapcsolunk. Számítsa ki (aj a cellából ki­
lépő komponensek fáziskülönbségét, ha a cella lemezei 2,5 cm hosszúak,
és 0,75 cm-re vannak egymástól. Mekkora (b) a cellára beeső fény
síkpolarizált amplitúdója, (c) az analizátorból kilépő fény amplitúdója, és
(aj a kilépő fény intenzitása, ha nem polarizált fény esik a polarizálóra?
Megoldás: (a) 156,44°, (b) 0,7071 A , (c) 0,6920 A , (aj 0,4790 I
0 0 0
MAGNETOOPTIKA ÉS ELEKTROOPTIKA 611

26.9. Mekkora feszültséget kell használni egy Kerr-cellához, hogy a cellából


kilépő' polarizált fényt hozzon létre? Az elektródák 3,0 cm hosszúak és
5,0 mm-re vannak egymástól, a cella nitrotoluollal van megtöltve.
26.10. Egy Kerr-cellában igen tiszta nitrobenzol van, lemezei 2,80 cm hosszúak,
és 0,60 cm távolságra vannak egymástól, (a) Mekkora feszültséget kell a
lemezeknél használni, hogy az átadott intenzitás maximális legyen? (b)
Ekkora mezőerősség mellett a beeső polarizálatlan fény mekkora hánya­
da halad át a rendszeren? A visszaverődés és abszorpció veszteségei el­
hanyagolhatók.
27. fejezet A fény kettős
természete

E fejezetben röviden összefoglaljuk, hogyan egyeztetették össze a fény


részecske tulajdonságait a hullámelmélettel. Azokat a lépéseket, amelyek
a fény természetének jelenlegi ismeretéhez vezettek semmilyen rendsze­
rességgel nem lehet részletesen előadni, vagy szélesebb körben tárgyalni.
Ez a téma fontos részét képezi az atomos vagy modern fizikatudomány
egészének. Ráadásul, e terület egy részének tárgyalása a kvantumelmélet
lényegében matematikai jellege miatt is nehézségekkel jár, ugyanis ezt
először formális egyenletek rendszerével fogalmazták meg, és csak ké­
sőbb fejezték ki a szemléletes fizikai fogalmak segítségével.
Azzal a reménnyel írtuk e fejezetet, akármilyen rövid és nem is teljes,
hogy legalább részben kielégítjük az Olvasó kíváncsiságát a fény kettős
természetét, a hullámokat és részecskéket illetően.

27.1. A hullámelmélet hiányosságai


Ezek közül sokban nem csupán a Amíg a fény és fény közötti kölcsönhatással foglalkozunk, mint ami az in­
kísérlet és elmélet közötti kis elté­ terferenciában és diffrakcióban jelentkezik, az elektromágneses elmélet,
résről van szó, amit csak számszerű és igazából bármely hullámelmélet, tökéletesen megmagyarázza a té­
mérésekkel lehet észrevenni; ellen­ nyeket. Ha azonban megkíséreljük a fény és az anyag kölcsönhatását vizs­
kezőleg, az elmélet olyan eredmé­ gálni, mint a fényemisszióban és az abszorpcióban, a fényelektromos ha­
nyeketjósol, melyek radikálisan el­
tásban és a diszperzióban, rögtön komoly nehézségek merülnek fel.
térnek a megfigyeltektől.
Történelmileg az első ilyen eset akkor fordult elő, amikor megkísérel­
ték megmagyarázni az energia eloszlását egy fekete test színképében (1.9.
rész). Az elektromágneses elméletet alkalmazták az energia egyenlő el­
oszlásának klasszikus elvével, az ekvipartícióval, mely annyira sikeres
volt a gázok fajhőjének magyarázatakor. Az előre felírt görbe majdnem
pontos volt a nagy hullámhosszaknál, de a rövidebb hullámhosszak felé,
ahelyett, hogy egy maximumot elérve zérusra csökkent volna, tovább nőtt
a végtelenbe. Planck 1900-ban csak azzal a feltételezéssel tudta levezetni
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 613

a pontos sugárzási képletet, hogy a sugárzó forrás oszcillátorai nem lehet­


nek tetszőleges amplitúdójú és energiájú állapotokban, hanem csak olya­
nokban, amelyekben az energia egy meghatározott mennyiség (kvantum)
egész számú többszöröse.
A régi elmélet más hiányossági hamarosan nyilvánvalóvá váltak. A
fényelektromos hatásnál, a fény által egy fém felületéről kibocsátott foto-
elektronok mért energiája látható ellentmondásban volt az elektromágne­
ses elmélet következtetéseivel (lásd a következő részt). A hullámok azon
energiamennyisége, amely egy atomra esik gyenge megvilágítás esetén,
sokkal kisebb volt, mint amit a fotoelektronnál mértek, és ez késztette
Einsteint 1905-ben arra, hogy feltételezze a fotonok létezését. A hidrogén­
atom spektrumában megfigyelt vonalsorozatok magyarázatnál Bohr 1913-
ban azt kellett, hogy feltételezze, hogy az elektron stabil pályán mozog
anélkül, hogy sugározna, holott egy erős centripetális gyorsulású töltés, az Ez csak néhány azok közül az egy­
elektromágneses elmélet szerint a sugárzással gyorsan energiát veszít szerűbb jelenségek közül, ahol
(13.8. rész). Ez a frekvencia gyors változásaival járna, és lehetetlenné ten­ a hullámelmélet teljesen csődöt
né az éles spektrumvonalak létezését. A röntgensugarak magyarázata az mondott. Az anyag és a sugárzás
közötti komplexebb kölcsönhatá­
elektromágneses elmélet alapján, vagyis hogy ezek a sugárzás igen rövid
sokban, bár a hozzávetőleges jel­
impulzusai, amit az elektronok hirtelen lelassulása idéz elő, amikor a cél­
lemzőket helyesen adta meg, az el­
ba csapódnak, összeegyeztethetetlen volt a megfigyelt röntgensugár foly­ mélet áthidalhatatlan nehézségekbe
tonos spektrumával. Amint Duane és Hunt 1917-ben bebizonyította, ezen ütközött, amikor a tények teljes
a spektrumon éles levágás van a rövid hullámhosszú oldalon, jóllehet egy számszerű bemutatására tettek
impulzus Fourier-spektruma folyamatos, és simán cseng le (5.6. rész). A kísérletet.
Compton-effektus 1922-es felfedezése, vagyis a szórt, egyszínű röntgen­
sugarak alacsonyabb frekvencia felé való eltolódása, a hullámelmélet elég­
telenségének megrázó bemutatása volt, mivel a magyarázatához fel kell té­ Másokat is idézhetnénk, de a lista
telezni, hogy fotonok ütköznek az elektronokkal az atomokban, és rugal­ olyan hosszú, hogy már nem hul­
mas biliárdgolyókként pattannak vissza (lásd lentebb). lámelméleti finomításoktól függ,
hogy a kísérletekkel egyező eredmé­
A legkorábbi jelenségek egyike ebben a kategóriában az anomális nyekre jutunk-e. A kvantumelmélet,
Zeeman-hatás volt (26.1. rész), és a legutóbbiak egyike a Raman-hatás aminek a hullámelmélet most már
(14.11. rész). lényeges része, ilyen hatások esetén
nélkülözhetetlen.

27.2. A fénykvantumok bizonyítéka


Ahhoz, hogy következtetéseket vonhassunk le egy jelenség, mint például
a fény természetéről, az általa létrehozott hatások megfigyelésére kell tá­
maszkodnunk. A fény egy hulláma vagy részecskéje nem látható, és nem
is lehet lefényképezni, szemben a nagyméretű hullámokkal és anyagré­
szecskékkel. Azonban az interferencia és diffrakciós képek tanulmányozá­
sa, a sebesség, a Doppler-hatás, stb. alapján bizonyosan állíthatjuk, hogy a
fénynek hullámjellege van. Legalább ennyire meggyőző bizonyíték léte­
zik arra, hogy a fény kis energiacsomagokból áll, amelyek nagymértékben
lokalizáltak, és bármelyikük át tudja adni egy atomnak vagy egy moleku­
lának az összes energiáját. A 23. fejezetben már láttuk, hogy ezeket a hv
614 KVANTUMOPTIKA

energiájú részecskéket fénykvantumoknak vagy fotonoknak nevezik. Ér­


demes röviden megvizsgálni három ilyen kísérleti bizonyítékot. Ezeket úgy
választottuk ki, hogy a téma további tárgyalásában hasznosak lesznek.
Afotoelektromos hatásban (27.1. ábra) a fény a W kvarcablakon át lép
be, és a C katódra csapódik be, amely egy tiszta fémlemez. A G galvano­
méterrel negatív töltésű áram figyelhető meg, amely C-ből a C-hez képest
pozitív töltésű P lemez felé folyik a kiürített csőben. Ez azt bizonyítja,
hogy -e töltésű elektronok lökődnek le a fémkatód felszínéről. Sebessé­
gük és energiájuk a felület elhagyásakor, a lemezre ható V feszültség vál­
toztatásával tanulmányozható. Úgy találjuk, hogy az energia független a
fényintenzitástól, és a fény frekvenciája határozza meg az Einstein-féle
fotoelektromos egyenlet alapján:

E=hv -k fotoelektronok energiája (27.1.)

Itt h ismét az univerzális 6,6262 x 10~ J/s állandó, amit Planck-féle


27

állandónak nevezünk, v a cTX frekvencia, és k egy állandó, ami a katódban


lévő fém fajtájára jellemző. A legtöbb fémre k elég nagy ahhoz, hogy
viszonylag nagy frekvenciájú fényt igényeljen (ultraibolya fény) a foto­
elektronok előállítása. A fény kvantumjellege ebben a kísérletben úgy je­
lentkezik, hogy minden elektron nyilvánvalóan azonos hv mennyiségű
energiát vesz fel, és azzal az energiakülönbséggel lép ki, amely e között és
a felszínen való átjutáshoz szükséges k mennyiség között van. (A k érték
ezen értelmezését más módszerek is igazolják, nevezetesen a termikus
emisszió is.) Ezen kívül még egy igen halvány fénysugár is azonnal fény­
elektronokat vált ki, és ezeknek megvan a teljes energiájuk. Ilyen körül-

Fény

Ammmimmmmt^ l R
IrlH
27.1. ábra.
Kísérleti elrendezés a fotoelektromos hatás tanulmányozásához
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 615

menyek között nyilvánvaló, hogy nagyon kevés foton van a sugárban, és


mindegyik hv energiájú. A hullámelmélet szerint az elektromágneses
energia kis mennyisége az egész felületen szóródik szét, és az egyes elekt­
ronok rendelkezésére álló mennyiség nem elég arra, hogy a hatást létre­
hozza.
A Compton-effektus olyan röntgensugarakban észlelhető, amelyek 8
szöggel szóródnak egy könnyű elemből, például szénből levő S szórókö­
zegből [lásd a 27.2.(a) ábrát]. Egy keskeny sugarat két ólomrés határoz
meg, és egy C kristályra esik. Ez a P fényérzékeny lemezhez téríti a rönt­
gensugarakat, és a kristályt az ábra síkjára merőleges tengely körül meg­
felelően elforgatva egy színképet lehet lefényképezni. Az eredeti röntgen­
sugarakban lévő minden egyes egyszínű vonal esetén a szórt sugarak
spektruma egy, a nagyobb hullámhosszak felé eltolódott vonalat mutat,
ahol az eltolódás a 0 szóródási szöggel együtt növekszik a következő
egyenletnek megfelelően:

h m az elektron nyugalmi tömege, és


0
AA = - •(1-COS0) Compton-eltolás (27.1.)
mcn h/m c a Compton-hullámhossz.
0

Ez az egyenlet könnyen levezethető, ha alkalmazzuk az energia és az


impulzus megmaradásának törvényeit egy fény és egy elektron ütközésére
[27.2.(b) ábra]. A kérdéses elektron a szóró közeg egy atomjából lökődik
ki, és mozgási energiáját az ábrabeli relativisztikus képlettel kell kiszámí­
tani.
Hasonlóan az elektron és a foton impulzusát is a relativisztikus egyen­
letek segítségével kell kifejezni, ahogy azt továbbiakban a 27.3. részben
tárgyaljuk. De az itt bemutatott kép a részecskék rugalmas ütközéséről
idegen bármilyen fényhullámmodelltől. Még az elmélet által megjelölt két
irányban szórt fotont is sikerült észlelni, és a visszaverődött elektront kü­
lönböző detektorokkal, például a Wilson-féle ködkamrával és a fényérzé­
keny emulzióval.
A fény korpuszkuláris viselkedésére harmadik példaként megemlíthet­
jük a szcintillációs számlálót, amely egy igen értékes műszer kemény rönt-

Röntgen-
sugarak

27.2. ábra.
A Compton-effektus: (a) megfigyelési módszer; (b) a beeső foton, a szóródó foton
és a visszapattanó elektron energiái
616 KVANTUMOPTIKA

Ahogy a 27.3. ábrán is látható, egy


y sugárnyaláb fotonjai egy fluoresz­
káló kristály tetejébe lépnek be, és a
spektrum kék vagy ibolya tartomá­
nyában látható fotonokat keltenek.
Gyakran alkalmazott fluoreszkáló
anyagok a nátrium-jodid (NaI) és
a cézium-jodid (CsI) kristályai.
A kristály belsejében keletkező' apró
villanások az egyes y-sugár fotonok
áthaladásának a következményei.
Ezek a fotonok egy fotosokszorozó
csó' fotokatódjának ütköznek, és
a nyolc vagy több dinóda nagymér­
tékben felerősíti őket. A keletkező
elektromos impulzusok valamilyen
számláló eszközt aktiválnak. Ebben
az eszközben ugyanolyan közvetle­
nül észlelhető az egyes fotonok
hatása, mint az anyag atomi részecs­
kéinél, és ez nem hagy kétséget:
a fény részecskeként viselkedik, ha
ilyen feltételek mellett figyelik meg. 27.3. ábra.
Szcintillációs detektor gamma sugarakhoz, amely egy fluoreszkáló blokkot
és egy fotósokszorozó csövet tartalmaz.

gen- és gamma sugarak mérésekor. A készülék elve hasonló ahhoz a szcin­


tillációs módszerhez, amit az a részecskék számlálásakor alkalmaztunk
korábbi radioaktivitási tanulmányainkban.

27.3. Fotonok energiája, impulzusa és sebessége


Az összes, a fotonok létezését megmutató kísérletben, különösen a fény­
elektromos hatásnál, úgy találjuk, hogy a fotonok energiáját egyedül a v
frekvencia határozza meg. Az utóbbi mennyiséget természetesen függetle­
nül kell mérni az interferencia megfigyelésével, ami egy tipikus hullámtu­
lajdonság. Láttuk, hogy az energia és frekvencia közötti arányossági állandó
a h Planck-féle állandó, így a kísérlet eredményéül azt kaptuk, hogy:

E=hv Egy foton energiája (27.3.)

Az impulzus kifejezéséhez a tömeg és az energia ekvialenciájára vonat­


kozó Einstein-féle egyenletet használtuk fel, ami szerint:

E = mc 2
{21 A)
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 617

Ezt az egyenletet kísérleti úton már sokszor bizonyították anyagi kö­


zegre a nukleáris bomlás tanulmányozásakor, és megmutatták, hogy a su­
gárzás anyaggá alakulásakor is igaz, amely akkor fordul elő, amikor elekt­
ron-pozitron párok keletkeznek y-sugarakból. A (27.3.) és (27.4.) egyenle­
teket felhasználva azt kapjuk, hogy:

c o
hv = h— = mc
X

s mivel a p impulzus a tömeg és a sebesség szorzata,


Einstein általános relativitáselmélete
hv kimondja, hogy a foton impulzusa
p — mc- Egy foton nyomatéka (27.5.) és tömege megnő, ha egy erős gravi­
tációs mezőn halad át, mint amilyen
a Naphoz közel is található.
Az eredményt szilárdan alátámasztja az a kísérleti bizonyíték, hogy a
Compton-effektus (27.2.) egyenletének levezetéséhez a fotonok impulzu­
sát hv/c-nek kell vennünk.
A (27.5.) egyenletben feltettük, hogy a fotonok mindig c sebességgel
mozognak, és ez valóban kivétel nélkül igaz, azaz

A foton sebessége = c (27.6.)

E tekintetben a fotonok különböznek az anyagi részecskéktől, amelyek


bármilyen c-nél kisebb sebességgel mozoghatnak. Első ránézésre úgy tű­
nik, hogy a (27.6.) egyenlet ellentmondásban van azzal a megfigyelt tény­
nyel, hogy az anyagban mért fénysebesség kisebb, mint c. De ez egy hul­
lámcsoport sebessége (12.8. rész), nem pedig egy fotoné.
Amint a diszperzióról szóló fejezetben már beláttuk, az anyagban köz­
lekedő fényhullámokat fázisuknak a szórt hullámokkal való interferencia
miatt fellépő megváltozása késlelteti. Fotonok esetén, legalábbis olyan rit­
ka anyagokban, mint például egy gáz, úgy is elképzelhetjük a fotonokat,
hogy c sebességgel haladnak egy üres térben a molekulák között, de hala­
dásuk átlagos sebességét késlelteti az abszorpcióhoz és újrakisugárzáshoz
szükséges véges idő, amikor a molekulákkal találkoznak. Bármilyen kí­ Az egyetlen lelassulás, ami egy fo­
sérletben, ahol egy elektron várhatóan lelassul, például amikor egy elekt­ tont érhet, az saját megsemmisülése,
ronnal találkozik a Compton-effektus esetén, úgy találták, hogy az energia amint az a fotoelektromos hatásban
és a frekvencia csökkent, de a sebesség nem. is történik.

27.4. A kvantummechanika fejlődése


A fény anyagi és hullámképei között lévő látszólag kibékíthetetlen ellent­
mondás egy új mechanikai rendszernek segítségével tisztázódott, amit
Heisenberg és Schrödinger 1926-ban vezetett be (lásd 23. fejezet). Ez a
618 KVANTUMOPTIKA

kvantummechanika, amely minden atomi folyamat tárgyalásához nélkülöz­


hetetlen. Érvényes közönséges nagyléptékű folyamatok esetén is, bár eb­
ben az esetben a newtoni mechanikától való eltérések elhanyagolhatóak.
A kvantummechanikában az elektronok viselkedését (például egy atom­
ban) a hullámelmélet segítségével számítják ki, és a hullámegyenletek
megoldásai adják a megengedett energiaállapotokat. Minden anyagi ré­
szecskéhez tartozik egy hullámcsoport, és szabad részecske esetén hul­
lámhossza fordítottan arányos a részecske p impulzusával. Ez a híres
de Broglie-egyenlet, amit a 23. fejezetben már tárgyaltunk, s amely a
(27.5.) egyenlet anyagi közegre való kiterjesztése:

Bebizonyították, hogy előállítható


olyan elektronsugár, ami diffrakciót Egy szabad részecske hullámhossza (27.7.)
mv p
mutat, és hogy a kép megfelel an­
nak, amit röntgensugarakból kris­
tályrácsba rendezett atomok hoznak Ezt az egyenletet az USA-ban Davisson és Germer, Angliában G. P.
létre. Thomson igazolta kísérleti úton.
Atom- és molekulanyalábok diffrakcióját ezután Stern mutatta be. Az
Ha félretesszük egy pillanatra azt a elektronok és a fény azonos viselkedése legszebben elektronmikroszkóp­
kérdést, hogy a hullám- vagy az pal mutatható be (8.10. rész). A kétfajta viselkedés elektromágneses su­
anyagmodell a valódi, és a kvan­ gárzásként (hullámok) és anyagként (részecskék) való létezése volt. A
tummechanikai elmélet eredményeit kvantummechanika segítségével értelmezett legjelentősebb tény az volt,
nézzük, akkor ezek kiterjedt hálóza­ hogy az anyag és az elektromágneses sugárzás egyaránt rendelkezik mind
tát láthatjuk, amelyek maradéktala­
részecske mind pedig hullámtulajdonásgokkal.
nul bizonyítják az elmélet alapvető
feltételezéseinek helyességét. Nem­ Az egy adott anyagi részecskéhez tartozó hullámok fizikai jelentése az,
csak az atom- és molekulaspektru­ hogy amplitúdójuk négyzete a tér bármely pontjában azt a valószínűséget
mok komplex jellegzetességei ma- adja meg, amellyel a részecske abban a pontban megtalálható. Az elmélet
gyarázatóak meg részletesen, hanem ezért a részecskék statisztikai eloszlását adja meg, és amint látni fogjuk,
bármilyen más folyamat is, amely tagadja annak lehetőségét, hogy ennél többet lehetne mondani. A fényhez
a magon kívüli elektronok, és az hasonlóan a hullámelmélet a fotonok statisztikai vagy átlagos eloszlását az
elektromágneses sugárzás kölcsön­ elektromágneses hullámok amplitúdójának négyzeteként adja meg.
hatásával függ össze. Csak akkor
kapunk olyan jelzéseket, hogy az
elmélet csődöt mond, ha olyan he­
lyeken próbáljuk meg alkalmazni, 27.5. A határozatlansági elv
amelyek olyan kicsik, mint az atom­
magok, vagy általánosságban kiseb­ Annak lehetősége, hogy a fényt úgy jellemezzük, mint az energia egyes
bek, mint az elektron klasszikus csomagjait, amelyeket fotonoknak nevezünk, úgy tűnik, azon alapszik,
e /m c sugara.
2
0
2

hogy meg tudjuk-e határozni egy adott foton helyzetét és impulzusát,


amellyel egy adott pillanatban rendelkezik. Ezeket általában egy anyagi
részecske mérhető tulajdonságainak gondolnánk. Heisenberg azonban
bebizonyította, hogy az atomi méretű részecskék helyét és impulzusát el­
vileg lehetetlen meghatározni egyszerre tökéletes pontossággal. Ha egy
kísérlettel az egyiket pontosan meg tudnánk mérni, a másik teljesen bi­
zonytalan lesz, és megfordítva. Egy kísérlettel is megmérhető mindkettő,
de csak a pontosság bizonyos határain belül. Ezeket a határokat adja meg
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 619

a határozatlanság elve (gyakran nevezik bizonytalansági e/vnek is), amely Itt Ay és Ap egy részecske egy ko­
y

szerint: ordinátájának, illetve a megfelelő


impulzuskomponensének a szórását
jelöli, ami akkor várható, ha mind­
(27.8.)
kettőt egyszerre próbáljuk megmér­
ni Ay illetve Ap tehát y illetve p
y y

A törvény ilyen, csak „félig kvantitatív" megfogalmazásának az oka bizonytalansága. A > jel azt jelenti,
nyilvánvalóvá válik a következő részben bemutatott példából. hogy „ekkora nagyságrendű, vagy
A határozatlanság elve a fotonokra és az összes anyagi részecskére al­ ennél nagyobb".
kalmazható, az elektronoktól egészen a nagy méretű testekig, amelyekkel
a közönséges mechanikában foglalkozunk. Utóbbiak esetén h igen kis
értéke miatt Ap , és Ay teljesen elhanyagolhatóvá válik, ha összehasonlít­
y

juk őket a közönséges kísérleti hibákkal, amelyekkel a nagy p -ok és a y

hozzájuk tartozó y-ok mérésekor találkozunk. Ha azonban p nagyon y

kicsi, mint egy elektron vagy foton esetén, a bizonytalanság magának az


impulzusnak jelentős hányada lesz, vagy pedig a helyzet bizonytalanságá­
nak kell viszonylag nagynak lennie.

27.6. Diffrakció résen


Tegyük fel, hogy egy foton helyzetét úgy akarjuk meghatározni, hogy egy
szűk résen bocsátjuk át. Ez a rés szélességével egyenlő Ay bizonytalan­
sággal határozza meg az y koordinátát az ernyő síkjában (27.4. ábra). Ek­
kor az y irányú impulzus, amely eredetileg zérus volt ebben a kísérletben,
a (27.8.) egyenletből adódó Ap mértékben bizonytalanná válik, amint
y

most látni fogjuk.


A résen áthaladó fény egy diffrakciós képet hoz létre az ernyőn. Te­
gyük fel, hogy az ernyő a rés szélességéhez képest elég messze van ahhoz,
hogy Fraunhofer-diffrakció jöjjön létre.

27.4. ábra.
A bizonytalansági elv alkalmazása egy foton impulzusára,
amikor azt egy rés diffraktálja
620 KVANTUMOPTIKA

Majdnem az összes foton a kép első zérushelyének megfelelően 6 szö­l

gön belül lesz. Láttuk a (8.6.) egyenletben, hogy ezt a szöget az alábbi ki­
fejezés adja meg:

sinö,=— (27.9.)
Ay

Az impulzus ennek megfelelő bizonytalansága:

A/w>sin0,=-^ (27.10.)
' Ay

Behelyettesítve a de Broglie-féle egyenlet p impulzusra adott értékét


[(27.5.) egyenlet], azt kapjuk, hogy

h l h
(27.11.)
Nem kétséges, hogy ez a levezetés
AP
> =
AA7 ^ =

az Olvasóban fontos kérdéseket vet


fel. Hogyan kapja a foton az oldal­ Ez Ap Ay = h-t ad, de látni fogjuk, hogy mivel annak valószínűsége a
y
irányú nyomatékát? Hogyan lehetsé­
legnagyobb, hogy a foton a kép közepére csapódik, a í y b e l i bizonytalan­
ges, hogy a rés szélessége hat egy
ság nem olyan nagy, mint ahogy a (27.11.) egyenlet jelzi, és emiatt az
fotonra, amely a rés egy pontján ha­
lad keresztül? E kérdések megoldá­ eredményünk megfelel a (27.8.) szerinti határozatlansági elvnek:
sait későbbre halasztjuk, amíg újra
meg nem vizsgáljuk a határozatlan­
Ap Ay >
sági elv következményeit. y
2JI

27.7. Komplementaritás
Heisenberg elvének magyarázatát Bohrnak köszönhetjük, aki tisztázta a
mérési pontosság alapvető korlátait, és ennek következményeit a fény és
az anyag természetére vonatkozó nézeteinkben. A komplementaritás elvé­
nek megfelelően, amit Bohr 1928-ban mondott ki, a hullám- és a részecs­
kekép pusztán egymást kiegészítő módszerek ugyanazon jelenség megra­
gadására. Azaz ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, mindkét tulajdonságra
szükség van, de a határozatlansági elvből eredően lehetetlen végrehajtani
egy olyan kísérletet, amely mindkettőt részletesen és egyidőben bemutat­
ja. Bármely kísérlet vagy a hullámos, vagy az anyagi jelleget illető részle­
teket fedi fel, attól függően, hogy mire irányul a kísérlet.
Úgy tűnik továbbá, hogy ha megkíséreljük a mérés pontosságát abba a
pontba kitolni, ahol a kísérlet várhatóan mindkét szempontot bemutatja,
akkor elkerülhetetlen kölcsönhatás van a mérőműszer és a mért dolog kö­
zött, mely meghiúsítja a kísérletet. Ez akkor is megtörténik, ha egy elmé-
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 621

leti kísérletet végzünk, amiről feltesszük, hogy egy végtelen ügyességgel


és forrásokkal rendelkező kísérletező végez el. Ezért nem a nagyméretű
mérőműszer okozta szokványos zavarokról van szó; ezek kiszámíthatóak
és figyelembe vehetők. Azon bizonytalanságokat, amelyek minket érde- Ha ez nem így lenne, akkor áthág-
kelnek, természetüknél fogva lehetetlen megbecsülni anélkül, hogy a kí- hatnánk azokat a határokat, amelye-
sérletet valamilyen más módon el ne rontanánk. ket a komplementaritás elve ír elő.
Ahhoz, hogy lássuk, miként jönnek létre ezek a kölcsönhatások, bemu­
tatunk most két nevezetes kísérletet, amelyeket technikai okokból so­
hasem hajtottak végre pontosan úgy, ahogyan itt le vannak írva, de ame­
lyek eredményeit biztonsággal meg lehet jósolni más valós kísérletek
alapján, amelyek nem egészen ilyen egyszerűek.

27.8. Kettős rés


Young kísérletében (6.3. rész) az interferenciacsíkok a fény hullámjelle­
gének egyik legegyszerűbb bemutatását jelentették. A fotonok jelenlétét
megpróbálhatnánk a kísérlet megfelelő módosításával felfedezni. Ilyen
módosítás lenne, hogy a megfigyelő ernyőt kicseréljük egy fényelektro­
mos felülettel, amelynek a felosztása lehetővé teszi a felületről érkező
egyes fotóelektronok megszámlálását. Ha ezt tennénk, a fotonok legna­
gyobb koncentrációját az interferenciamaximumnál találnánk, a mini­
mumban egyet sem. Elképzelhetetlen, hogy a két résen át haladó különbö­
ző fotonok közötti interferencia lenne felelős egy ilyen képért, Még nehe­
zebb megérteni, hogyan kényszeríthető egy foton arra, hogy megkeresse a
maximumot, és elkerülje a minimumot, mivel feltételezhetően csak a ré­
sek egyikén haladt keresztül. A másik résnek nem lenne szabad számíta­
nia, habár ténylegesen ez teszi lehetővé az interferenciaképet, és helyzete

27.5. ábra.
Young kétréses kísérletének azon változata, amely a fény hullám- és anyagi
tulajdonságait egyaránt bemutatná
622 KVANTUMOPTIKA

meghatározza ennek a képnek a méreteit. Azonban a kvantummechanika


szerint az utóbbi magyarázat a helyes. A csíkokat egyes fotonok hozhatták
létre, amint egyesével áthaladtak a réseken. Tudjuk, hogy a fény intenzitá­
sának csökkentése nem teszi tönkre az interferenciát. A kép ezért minden
egyes foton sajátos jellemzője, és azt a valószínűséget jelenti, amivel az
ernyő különböző pontjaira érkezik. Ezt a valószínűséget azonban a hul­
lámelmélettel kell kiszámítani, és az amplitúdó négyzetével mérjük. A kí­
sérletet úgy tervezték, hogy a hullámok tulajdonságait mutassa be.
Most próbáljuk meg finomítani ezt a kísérletet azzal a céllal, hogy kita­
láljuk, melyik résen át haladt a foton. Ezt úgy végezzük el, hogy két szcin­
tillációs számlálót (C] és C ) helyezünk el a rések elé vagy mögé, amint a
2

27.5. ábrán látható. Elég nagy frekvenciájú fénynél ezek minden egyes
fotont regisztrálnak, amint az egyik vagy a másik résen áthaladnak. De ha
így teszünk, elrontjuk az interferenciaképet, mert a szintillciót létrehozó
fotonok eltérülnek. A tisztán látható csíkokhoz az szükséges, hogy ezek az
eltérések kisebbek legyenek a csíkszélesség 1/4-énél a 9.7. részben emlí­
tett kritériumnak megfelelően. így:

0] az egymás melletti csíkok szögtá- Ap y 0 X X


volsáea, és d a rések távolsága. <
~ ~7~7
=
(27.12.)
p A Ad

Mivel a számlálók megmutatják, hogy melyik résen haladt át a foton,


az y koordinátát legfeljebb d/2 távolságnyi pontossággal határozzák meg.
így ebben a koordinátában a bizonytalanságot úgy írhatjuk, hogy

Ay = | (27.13.)

A (27.12.) és (27.13.) egyenleteket kombinálva azt kapjuk, hogy

. . pX d pX
ApAy < — =— (27 14.)
'> Ad 2 8 V ;

Ha behelyettesítjük a de Broglie-féle X értéket, annak a feltétele, hogy


az kiterferenciaminta ne romoljon el

Ez azt jelentené, hogy egyszerre kel­ Ap Ay<


y
:
(27.15.)
lene meghatároznunk a helyzetet és
az impulzust. Ezekből csak egyet le­
het pontosan mégméri, aszerint, hogy Ez sérti a határozatlanság elvét, ami szerint Ap Ay > hl2n. Ebből lát­
y

a kísérlet a fotonokra vagy a hullá­ hatjuk, hogy lehetetlen lokalizálni egyes fotonokat, és ugyanakkor meg­
mokra irányul. mérni a hullámhosszukat.
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 623

27.9. Helyzet meghatározása mikroszkóppal


Egy másik idealizált kísérletre, amivel először Heisenberg foglalkozott,
általában mint gamma-sugár mikroszkópra utalnak. Ha egy részecske
helyzetét a lehető legpontosabban kívánjuk meghatározni, a részecskét a
lehető legkisebb hullámhosszú fénnyel kell megvilágítani, mivel a felbon­
tóképességet a (8.12.) egyenlet alapján a következő kifejezés adja meg:

s =—-— (27.16.)
2nsini

Elképzelhetünk, elvben legalábbis, egy olyan mikroszkópot, mely gam­


ma-sugarakat használ, s mely különösen kis Ax ~ s bizonytalansággal
képes a részecske helyzetét kimutatni. Ha a részecske nyugalomban van,
p impulzusa pontosan zérus, ám helyzetének és impulzusának egy idő­
x

pontban való ismerete úgy tűnik, mintha megsértené a határozatlansági el­


vet. Egy tényezőt azonban elhanyagoltunk, nevezetesen a részecske
visszaverődését, amikor egy nagy energiájú és impulzusú fotonnal ütkö­
zik, amit a Compton-effektus mutat be. Ez a visszaverődés viszonylag
nagy bizonytalanságot kelt az impulzusban, ahogy az elv is kimondja.
A bizonytalanság nagyságának megtalálásához megjegyezzük, hogy
a 27.6. ábrán a szórt foton impulzusának x összetevője bárhol lehet
+h/X sin Í és -h/X sin i között, mivel az objektív bármelyik részén belép­
hetett. A visszaverődő részecske x komponense ugyanilyen mértékben bi­
zonytalannak tekinthető, mivel az impulzus megmaradt az ütközés során, Ez jó példa a határozatlanság elvé­
nek alkalmazására egy anyagi ré­
és a beeső fotonok impulzusa pontosan kiszámítható a hullámhosszból,
szecske esetén. A komplementaritást
így a részecskére: jól mutatja a kísérletben az a tény,
2h . . hogy amikor igen rövid hullám­
Ap x ~— siní (27.17.) hosszt alkalmazunk, ;c-et nagy pon­
tossággal találjuk meg, de Ap nagy
x

Megszorozva a (27.16.) egyenletből jövő Ajc-szel, a kívánt eredményt lesz, míg egy hosszabb hullámhossz
kapjuk: használata p pontosabb ismeretét
x

teszi lehetővé a helymeghatározás Ax


Ap Ax ~ h
x (27.18.) pontosságának rovására.

' i

Beeső fotonok
Részecske-visszapattanás

27.6. ábra.
Helyzet meghatározása mikroszkóppal
624 KVANTUMOPTIKA

27.10. Zárszerkezet használata


Szintén tanulságos, hogy megfontoljuk annak az eredményét, hogy egy
foton lokalizálását egy nagyon gyorsan működő, pl. a Kerr-féle elektroop­
tikai hatást kihasználó zárszerkezeten (26.10.) átbocsátott fényben kísérel­
jük meg. A 27.7.(a) ábrán S egy ilyen zárszerkezet sematikus rajza, amely
csak annyi időre van megnyitva, hogy egy N darab azonos amplitúdójú,
hullámból álló sorozatot átengedjen. A kísérletet olyan gyenge fénnyel
hajtjuk végre, hogy ez idő alatt mindössze egy foton halad csak át. Ez a
foton valahol az TV hullámú hullámcsomagban van (4.11. rész), és annak
valószínűsége, hogy megtaláljuk valahol a csomagban, az amplitúdó
négyzetével mérhető. Ez mindenhol azonos a következő hosszon:

Ax = NX N •N- (27.19.)

Egy azonos amplitúdójú, véges N számú hullámból álló sorozat Fourier-


integrál analízise egy bizonyos frekvenciaelosztást ad, és ha a különböző
frekvenciák intenzitását grafikonon ábrázoljuk, mint a 27.7. (b) ábrán, az
eredményül kapott görbe nagyon hasonlít ahhoz a görbéhez, amit az
egyetlen rés Fraunhofer-diffrakciós képére kaptunk. A központi maximum
félszélessége pontosan VQIN. Most ez a frekvenciaszórás a (27.19.) és
(27.20.) egyenletek alapján a foton impulzusbizonytalanságának felel
meg, ami:

h _ hAv _ h(v 1N)


0

(27.20.)
P x
~ AX~ c c

A foton Ax távolságon belül való meghatározása tehát az impulzust


határozatlanná teszi, és várakozásunknak megfelelően, a (27.19.) és
(27.20.) egyenletek alapján, a két tényező szorzata ismét

Ap Ax = h (27.21.)

Meg kell jegyezni, hogy a hullám­


csomag nem a foton, és magáról a
fotonról sem beszélhetünk úgy,
mintha bármilyen mérete lenne.
A csomag csupán ábrázolása annak
a valószínűségnek, hogy a fotont
adott helyen megtaláljuk. Ha egy
hullámsor hosszát Michelson-inter-
ferométerrel megmérjük (6.13. rész),
a foton hosszát nem találjuk meg, (a) (b)
csak annak a területnek a hosszát, 27.7. ábra.
amelyen valahol a fotonnak lennie (a) Idealizált zárszerkezet-kísérlet, (b) Egy N hullámú sor Fourier-analízisének
kell. eredménye
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 625

27.11. A fény kettős természetének értelmezése


Ha a határozatlanság és komplementaritás ezen elveiről feltesszük, hogy
Gyermekkorunk óta minden tapasz­
igazak, akkor mit tudunk mondani a fény természetéről? Először is fontos talatunk azt sugallja, hogy lehetsé­
megérteni, hogy a fény (ahogy az anyag elemi részecskéi, az elektronok, ges azt mondani, hogy „a fény
protonok stb. is) szükségszerűen egyszerűbb és nehezebben megfogható, olyan, mint amikor golyók repülnek
mint azok a mechanikai jelenségek, amiket nagy méretekben megfigyel­ ki egy gépfegyverből", vagy „a fény
hetünk. A fotonra vonatkozó összes információ csak közvetett módon olyan, mint a vízhullámok láncola­
nyerhető. Ezért fennáll annak a lehetősége, hogy nem célravezető a fényt ta". De ilyen specifikus megállapí­
olyan fogalmakkal leírni, mint amiket a mindennapos dolgok leírásakor tást nem tehetünk a fényre vonatko­
szoktunk használni. zóan, sőt, a komplementaritás elve
az jelzi, hogy erre sohasem leszünk
A kétrészes kísérlet által felvetett és az ahhoz hasonló dilemmákat a
képesek. Azt tudjuk mondani, hogy
kvantummechanika szerint egyszerűen úgy magyarázzuk, hogy egy önálló „ebben a kísérletben a fény úgy
foton mozgásának klasszikus leírása csak a határozatlanság elve által viselkedik, mintha fotonokból áll­
meghúzott határok között értelmes. Az interferenciakép figyelése közben na", vagy, hogy „abban a kísérlet­
nincs jelentősége annak, hogy a foton ezen a résen haladt át vagy a mási­ ben meg úgy viselkedik, mintha
kon, vagyis a helyzetére vonatkozó megállapításnak. Ha megszámoljuk a hullám lenne". Mivel a komplemen­
felvillanásokat, akkor meghatározhatjuk helyzetét, de ekkor meg az im­ taritás lehetetlenné tesz minden
pulzus értelme veszik el. Az utóbbi mennyiség a hullámhossztól függ, olyan kísérletet, mely során egyszer­
aminek meghatározásához viszont a most nem létező interferenciaképre re mindkét tulajdonságot meg tud­
lenne szükség. Ehhez hasonlóan, az egyetlen résen volt diffrakció során nánk mérni, kikerülhetetlen az a kö­
vetkeztetés, hogy a foton- és hul­
nem tudjuk meghatározni egy önálló foton impulzusát, hacsak a kísérletet
lámkoncepció egyaránt igazolható,
nem változtatjuk meg úgy, hogy az impulzus mérését is tartalmazza. Az
és mindkettő alkalmazható a saját
impulzus megmaradása ekkor igazolható, de amíg a diffrakciós kép fenn­ érvényességi területén.
áll, ezt az elvet csak statisztikailag lehet alkalmazni a foton átlagos visel­
kedésének leírására.

27.12. A hullám- és fotonkoncepció


alkalmazhatóságának területei
A hangsúly, amit ebben a könyvben a fény hullámtulajdonságaira helyez­
tünk, igazolható, ha a fény jelentését nem kívánjuk úgy kiterjeszteni, hogy
magába foglalja az igen rövid hullámhosszú röntgensugár- és gammasu­
gár-tartományokat. A hullám- és részecsketulajdonságok egymáshoz vi­
szonyított fontossága folyamatosan változik az utóbbi javára, ahogy az
elektromágneses spektrumon át a növekvő frekvencia irányába haladunk,
így a rádióhullámok minden fontos szempontból klasszikus elektromág­
neses sugárzásként viselkednek. Ez ahhoz a tényhez köthető, hogy a foto­
nok rendkívül kicsiny hv energiájúak, és ezért általában nagy számúak.
Ezért a közönséges intenzitású látható fény olyan sok fotont tartalmaz,
hogy azok átlagos viselkedése pontosan leírható a hullámelmélettel, félté- g
E z z e l m a y a r á z h a t 0 a z a t é n y ) h o g y

ve, hogy az önálló anyagi atomokkal való kölcsönhatásaikban nem játsza- f é részecsketulajdonságai annyi
a n y

nak szerepet az atomok kvantált energiaállapotai. éven át rejtve maradtak.


626 KVANTUMOPTIKA

A fény (vagy az anyag) hullám- és kvantumjellemzői közöt a Planck-


állandó (ti) teremt kapcsolatot. Amint az Bohr hangsúlyozta, a h két
változó szorzata, az egyik hullámot jellemez, a másik pedig részecskét,
így ha a periódusidőt T-vel jelöljük, ami a v frekvencia reciproka, a kvan­
tumösszefüggés a következő szimmetrikus alakot ölti:

Ha például az előzőek nagysága h = ET = pA (27.22.)


nagy, az utóbbiaknak ennek megfe­
lelően kicsiknek kell lenniük. Ebből Itt Eéspa részecskék jellemzői, míg T és X a hullámoké.
eredően a röntgen- és gammasuga­ Azt a frekvenciatartományt, ahol a részecsketulajdonságok kezdenek
rak a legtöbb szempontból fotonok­ előtérbe kerülni, természetesen a h nagysága határozza meg, aminek a
ként viselkednek, és hullámjellegü­ tényleges értéke (6,6262 x 10~ Js) olyan kicsi, hogy nagyon nagy frek­
34

ket elég nehéz bemutatni.


venciákra van szükség, hogy a hullámjelleg háttérbe szoruljon. A látható
fény jóval ez alatt a tartomány alatt van, és hullámtulajdonságai ezért
mondhatók fontosabbak. Ha h értéke sokkal kisebb volna, a kvantumel­
méletre soha sem lett volna szükség, és a klasszikus elektromágneses el­
mélet az összes kísérlet során elégséges magyarázatot adna. Érdekes egy­
beesés, hogy a h tényleges értéke, amely természetesen még magyarázatra
szorul, akkora, hogy a fény természete „befutja" az egész skálát, az elekt­
romágneses spektrum megfigyelt tartományának egyik végén található
egyértelmű hullámoktól a másik végén lévő egyértelmű fotonokig.

Gyakorló feladatok

27.1. A (23.3.) és (23.4.) egyenleteket felhasználva, számítsa ki a Bohr-féle


körpálya (a) sebességét és (b) sugarát, ha n = 4! (c) Keresse meg ezen a
pályán az elektron de Broglie-féle hullámhosszát! (aj Hány ilyen hullám­
hossz helyezkedik el a pálya kerületén?
Megoldás: (a) 5,469 x 10 m/s, (b) 8,4668 x ÍCT m,
5 10

(c) 1,329 97 x 1 0 - m , ( í / ) 4,00.


9

27.2. A de Broglie-féle összefüggést használva, számítsa ki a következő ré­


szecskék hullámhosszát: (a) egy 1/2 fénysebességgel mozgó elektronét,
(b) egy 480 m/s termikus átlagsebességgel mozgó oxigénmolekuláét és
(c) egy 550 m/s sebességgel mozgó 5 g-os puskalövedékét!
27.3. Számítsa ki a fotonok számát köbcentiméterenként egy egyszínű sugár­
zásban, amelynek intenzitása 3 x 10~ W/cm ! A hullámhossz legyen
5 2

(a) 0,20 Á és (b) 5000 Á.


27.4. Számítsa ki 5000 Á hullámhosszú fény esetén a négy mennyiség nagysá­
gát, amelyek Bohr komplementaritási összefüggésében [(27.22.) egyen­
let] jelennek meg!
Megoldás: E = 3,9730 x 10~ J, T = 1,6678 x 10"' s,
19 5

p = 1,3252 x 10~ kg m/s, A = 5,0 x 10' m.


27 7

27.5. 0,4650 Á hullámhosszú röntgensugarak szóródnak egy széntömbről a be­


eső sugárral 75°-os szöget lezáró irányba. Számítsa ki a Compton-effek-
tusnak köszönhető hullámhosszváltozást!
A FÉNY KETTŐS TERMÉSZETE 627

27.6. Egy távoli csillagból származó sugárzási fluxus 2,50 x 10~ W/m . Fel­
17 2

tételezve, hogy a csillagfény effektív hullámhossza 5500 Á, számítsa ki,


hogy ilyen feltételek esetén hány foton lép be másodpercenként a szem
pupillájába, ha annak átmérője 6,0 mm!
27.7. Ha egy 500 V-os elektron egy 0,0180 mm átmérőjű tűlyukon halad át,
akkor (a) mekkora bizonytalanság van a kilépési szögben? (b) Végezzen
hasonló számítást egy 250 g-os baseball-labdára, amelyet 25 m/s sebes­
séggel hajítunk át egy 16,0 cm átmérőjű lyukon! A Ve = 1/2 mv össze­
2

függést lehet felhasználni, hogy kiszámítsuk az elektron sebességét méter


per szekundumban, a V feszültség voltban, az e töltés coulombban, az m
tömeg pedig kg-ban adott értékeiből.
Megoldás: (a) 1,257 ívmásodperc, (b) 2,197 x 10~ ívmásodperc
29

27.8. Egy 1,4 numerikus apertúrájú mikroszkóp egy 0,0050 mg tömegű ré­
szecskére van fókuszálva. Ha a megvilágító fény hullámhossza 4800 Á,
akkor mekkorák a Heisenberg-féle határozatlansági elv által megadott
Ap és Ax értékek?
x
28. fejezet Radiometria
fotometria

Jelölések

A hullámhossz [nm]
<p, szög [rad]
Q térszög [sd]
S felület [m ]
2

R sugár [m]
W e sugárzási energia [Ws]
W v fényenergia [lms]
® e sugárzási teljesítmény [W]
d> v fényáram [lm]
LE sugársűrűség [W-m^-sr ] 1

LV fénysűrűség [lm. n r ^ s r ] 1

E e besugárzott tejesítmény [W-m ] -2

E v megvilágítás [lm-m ]2

Ie sugárerősség [W-sr ]1

I
v fényerősség [sd]
D denzitás
T áteresztési tényező
p visszaverési tényező
a elnyelési tényező

28.1. Optikai sugárzás

Az optikai sugárzás a kb. 1 nm hullámhosszúságú röntgensugárzás és a


A CIE fénymérő észlelő egy olyan kb. 1 mm hullámhosszúságú rádiósugárzás hullámtartománya közé eső
sugárzást érzékelő eszköz, amely­
elektromágneses sugárzás. Amennyiben e sugárzás teljes sugárzási energi­
nek relatív spektrális érzékenységi
ája szerint értékelő mennyiségeket vizsgáljuk radiometriai mennyiségek­
görbéje a V(A) vagy V'(A) látható­
sági függvénnyel megegyezik, tehát ről beszélünk, ha azonban a CIE fénymérő észlelő szerint értékelő meny-
az emberi szem spektrális érzékeny- nyiségeket vizsgáljuk, akkor fotometriai mennyiségekről beszélünk.
R A D I 0 M E T R 1 A - FOTOMETRIA 629

ségére vonatkoztatott fotometriai


mennyiségek és a radiometriai
mennyiségek között számszerűen
kifejezhető összefüggések vannak.
Tehát a radiometriai illetve a foto­
metriai mennyiségek között a kap­
csolatot az emberi szem spektrális
érzékenysége teremti meg.

28.1. ábra.
A szem érzékenységi görbéi

Más szóval ez azt jelenti, ha a fényforrások által kisugárzott fényben


megjelenő energia terjedésének törvényeit vizsgáljuk, akkor azt a radio-
metria eszközeivel tesszük. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az emberi
szem a különböző spektrális összetételű, de azonos teljesítményű fényfor­
rásokat másképpen érzékeli, akkor a jelenségeket a fotometria fogalmai­
val írjuk le, tehát a fotometriában a fény energetikai jellemzőinek megha­
tározásakor tekintetbe vesszük az emberi szem spektrális érzékenységét is,
és a méréseket etalon fényforrásra vezetjük vissza.

28.1. A térszög
A geometria eszköztárában a szög fogalma két egymást metsző egyenes
egymástól való elhajlását jelenti. E két egyenes metszéspontja körül behú­
zott egységnyi sugarú kör kerületén a két egyenes által kimetszett / hosz-

28.2. ábra.
A térszög fogalma
630 KVANTUMOPTIKA

szúságú ívdarabbal, azaz ívmértekkel magát a szöget jellemezzük. Nem


egységnyi, hanem R sugarú kör esetén a szög

<P = rad. (28.1.)

Az Sí-rendszer szerint tehát a síkszög egysége a radián.


Ha az előzőek analógiájára értelmezzük egy R sugarú gömbből kimet­
szett S felület és egy gömb sugara négyzetének arányát, akkor eljutunk a
térszög fogalmához, melynek mértékegysége a szteradián.

Egységnyi sugarú gömb esetén a


lehetséges legnagyobb, az egész sr. (28.2.)
teret befogó térszög mértéke AJC sr. R 2

28.3. Radiometriai és fotometriai mennyiségek


és egységek
A „fény" szót használják a látható Tapasztalati tények alapján állítható, hogy a fénynyalábban energia áram­
tartományon kívül található optikai lik, és ezen energia áramlásának irányát a fénysugarak iránya adja meg. A
sugárzás megnevezésére is, azonban fényforrások által kisugárzott fény a látható összetevő mellett láthatatlan
szigorú értelemben a fény a CIE sugárzást is tartalmaz, így a teljes sugárzási energiának csak egy része a
fénymérő észlelő szerint súlyozott l á t h a t 0 fény fényenergia.
á l t a l s z á l l í t o t t

sugárzás. pi i a l y főnyaláb adott metszetén dt idő alatt dW sugárzási ener­


v a a m e e

gia, illetve dW fényenergia áramlik át, akkor a teljesítmény jellegű


v

dW.
(28.3.)
dt

sugárzási teljesítményt (energiaáramot), illetve a

A sugárzási teljesítmény mértékegy­ dW„


(28.4.)
sége a watt, a fényáramé a lumen. dt

fényáramot tudjuk definiálni.


A sugárerősség a sugárforrást elhagyó, az adott irányt tartalmazó dQ
térszögben terjedő d$> sugárzott teljesítmény és a dQ térszög hányadosa:
e

Egysége a Wsr (28.5.)


dQ

Fotometriai értelemben ezzel analóg mennyiség a fényerősség, amely a


fényforrást elhagyó, az adott irányt tartalmazó dQ térszögben terjedő d<E> v

fényáram és a dQ térszög hányadosa:


RADIOMETRIA - FOTOMETRIA 631

d<í>„
(28.6.) Egysége a candela=lumen • sr~'.
dQ A candela (cd) az Sí-rendszer
alapmértékegysége, és definíció
A sugársűrűség adott irányban az I sugárerősségnek és a dS felület­
e
szerint olyan fényforrás fényerőssé­
elem látszólagos nagyságának, a dScos ű vetületnek a hányadosa és mér­ ge adott irányban, amely 540-10 12

tékegysége W - n r s r ' .
2

Hz frekvenciájú monokromatikus
fényt bocsát ki, és sugárerőssége
(28.7.) ebben az irányban 1/683 watt/sztera-
dS cosű dián, azaz a fekete sugárzó
1/600 000 cm -nyi felületének
2

A fénysűrűség, a fényforrás felületi fényessége vagy világossága adott fényerőssége a felületre merőleges
irányban, az /„ fényerősségnek és a dS felületelem látszólagos nagyságá­ irányban, a platina dermedési hő­
nak, a dScosű vetületének a hányadosa. mérsékletén, 101 325 Pa nyomáson.

L =• (28.8.)
dS cos ű Mértékegysége a cd.nr . Használa­
2

tos még a stilb (sb) egység is, amely


A besugárzott teljesítmény a felület egy adott pontján az oda beeső d& e
1 cd/cm , s ebben a gyertya fénysű­
2

sugárzási teljesítmény és a felületelem dS területének a hányadosa rűsége kb. 1 sb, a Napé derűs időben
kb. 10 sb.
5

d®„
E = - (28.9.) Egysége a W-m
dS

A megvilágítás a felület egy adott pontján az oda beeső dQ> fényáramv

és a felületelem dS területének a hányadosa

d<S>„
E = - (28.10.) . , , _
dS
v c
Egysege a lux = lm-m . 2

28.1. táblázat.
A fontosabb radiometriai és fotometriai mennyiségek

Név Jel Mértékegység

Radiometriai mennységek
Sugárzási teljesítmény <E> e W
Sugárzott energia W e Ws
Besugárzott teljesítmény E e
W-m" 2

Sugárerősség Ie
W-sH
Sugársú'rűség L e

Fotometriai mennyiségek
Fényáram 4> v lm
Fényenergia W v lm-s
Megvilágítás E v
lm-m = lux
-2

Fényerősség Iv
cd (lm-sr )-1

Fénysűrűség Ly
632 KVANTUMOPTIKA

28.5. A távolságtörvény
Azt a fény- vagy sugárforrást, melynek méretei a forrás és az érzékelő kö­
zötti távolsághoz képest kicsik, pontszerű forrásnak nevezzük. Az ilyen
források fényét a geometriai optika egyenesekkel, a fénysugarakkal jel­
lemzi.
Ilyen forrásnak tekinthető a Nap, az A pontszerű fényforrás által keltett árnyékok kontúrvonala éles, ke-
ívfény, a fény szóródását biztosító, mény. Pontszerű fényforrások alkalmazása esetén a fényforrás és a felület
bura nélküli izzó. megvilágítási viszonyaira a távolságtörvény a jellemző, mely szerint
pontszerű fényforrás esetén a fényforrás megvilágítása a felülettől való
távolság négyzetével arányosan csökken.

(28.11.)

28.6. A Lambert-féle koszinusztörvény


A pontszerű sugárzók kemény fényével ellentétben definiálhatók olyan
források, amelyek lágy fényt sugároznak. Az ilyen típusú sugárzást nevez­
zük szórt vagy diffúz fénynek. Tulajdonsága, hogy az árnyékhatás jelen­
téktelen. Nem érvényesek rá a pontszerű fényforrások törvényszerűségei.
Az ideálisan diffúz felületet az ún. Lambert-féle felület, amit a Lambert-
féle koszinusztörvény jellemez.
E törvény kimondja, hogy a vissza­
verő felület fényerőssége a felület :
7 COS£
0 (28.12.)
normálisával bezárt szög koszinu­
szával arányos. A 28.3. ábra alapján könnyen belátható, hogy a fénysűrűség azért
állandó bármely irányból tekintve, mert a csökkentett intenzitást egy szin­
tén a szög koszinuszával arányosan csökkenőnek látszó felület sugározza ki.

/ = /
m a x C O S £

28.3. ábra.
A Lambert-féle koszinusztörvény
RADIOMETRIA - FOTOMETRIA 633

28.7. Fotometriai és radiometriai


mennyiségek mérése
A fotometria legfontosabb feladata különböző fotometriai mennyiségek: a
fénysűrűég, a megvilágítás, a fényáram és a fényerősség mérése. Ha a mé­
rést a szemünkkel végezzük, akkor vizuális vagy szubjektív fotometriáról,
ha azonban valamilyen fényre érzékeny eszközzel, akkor fizikai vagy ob­
jektív fotometriáról beszélünk.

28.8. A vizuális fotometria


Az emberi szem a fényerősség mértékének abszolút meghatározására al­ Egy derékszögű és szimmetrikus
kalmatlan, azonban két szomszédos felület fényerősségének összehasonlí­ gipszprizmát egyik oldalról egy is­
tását nagy biztonsággal tudja elvégezni. A vizuális fotométerek egy tipi­ mert fényerősségű forrás világít meg
adott távolságról. A prizma másik
kus példája a Ritchie-féle fotométer.
oldalán elhelyezkedő, ismeretelen
fényerősségű forrásprizmától mért
távolságát addig változtatjuk, míg
28.9. Objektív fotometria a prizma két oldalát vizuálisan
egyenlő világosnak nem találjuk.
Objektív fotometriáról akkor beszélünk, ha a szem helyett a sugárzásmé­ Ilyenkor a prizma éle gyakorlatilag
láthatatlanná válik. Ha a források
rést egy érzékelő-mérőeszközre bízzuk, és az álatla szolgáltatott jelet érté­
méreteikhez képest nagy távolság­
keljük. Mivel ezek az érzékelő eszközök az elektromágneses spektrum lát­
ban helyezkednek el, akkor a távol­
ható, infravörös és ultraibolya részében is érzékenyek, ezért itt fotometria ságtörvény alapján az ismeretlen
helyett optikai sugárzásmérésről beszélhetünk. fényerősség meghatározható.
A sugárzásmérő eszközök (detektorok) a fizikai működés szempontjá­
ból három fő csoportra oszthatók - hő-, fényelektromos és fotográfiai ha­
táson alapulókra.

28.10. A hőhatás elvén működő sugárzásmérés


Ha a sugárzás időben állandó és kellően intenzív, akkor teljesülnek a kalo­
rimetrikus sugárzásmérési módszer feltételei.
A termoelemes sugárzásmérés esetén a termoelem forrasztási pontjára
ható sugárzás eredményeként keletkező termofeszültség - mely galvano­
méterrel mérhető - arányos a sugárzási teljesítménnyel.
Egy fekete fémlapba termoelemes hőmérő illetve elekromos izzítást le­
hetővé tevő izzószál van beépítve. A fekete fémlap a rá eső sugárzás hatá­
sára melegedni kezd. Adott idő után a sugárzás hatására felvett, illetve a
hőveszteség által leadott hő egyensúlyba kerül, a fémlap állandó hőmér­
sékletet vesz fel. A mérendő sugárzás kiiktatása után a fémlapot a benne
elhelyezett fűtőszál segítségével az egyensúlyi hőmérsékletre hevítjük fel.
A bevezetett elektromos teljesítmény egyenlő a felvett sugárzási teljesít-
634 KVANTUMOPTIKA

A termoelem helyett elterjedtebben ménnyel. így a fűtó'szálba bevezetett elektromos áram erősségéből, illetve
alkalmazzák a termooszlopokat. a feszültségből meghatározható a sugárzási teljesítmény abszolút mértéke.
A termooszlop tulajdonképpen több, A platina- vagy félvezetőlemezkék, melyek a sugárzás hatására létrejö­
sorbakapcsolt termoelem, így a ter- vő felmelegedés miatt megváltoztatják vezetőképességüket a bolométeres
moelemeken megjelenő' feszültségek
sugárzásmérési teszik lehetővé.
összege mérhető.
Mivel a bolométerek a mérőáramkörökben mint ellenállások működ­
nek, külön figyelmet kell szentelni a feszültség-áram-karakterisztikájuk-
nak. A kis áramok tartományában a jelleggörbéjük közel lineáris, közel
Az érzékelő lemezeket általában ohmos terhelést képviselnek. Az áram növekedésével azonban a keletkező
kiegyenlíthető hídba kapcsolva hő visszhat az elemre, fokozatosan eltér a lineáris karakterisztikától, majd
alkalmazzák. A gyakorlatban három egy maximumérték után az áram növekedését csökkenő feszültség kíséri,
fő típusukat különböztetik meg, a ezt negatív ellenállású tartománynak nevezzük. A bolométereket mérési
fém bolométereket, a félvezető célokra általában a lineáris tartományban használják.
bolométereket, illetve a A Golay-cella alkalmazása esetén, a sugárzás hatására felmelegedő
szupravezető bolométereket.
cella a hőjét egy gáznak átadva, közvetve a gáz hőtágulása révén memb­
rándeformációt hoz létre, mely mérhető.
Gyakran nevezik pneumatikus su­ A Golay-cellák a legérzékenyebb sugárzásdetektorok közé tartoznak.
gárzásdetektornak, mivel a gázhő­
mérővel azonos elven működik.
A gyakorlatban a Golay-detektorok
egy kis hővezető-képességű, gázzal 28.11. Sugárzásmérés a fényelektromos
töltött cellából állnk. A cella egyik hatás elvén
oldalán egy alkalmasan megválasz­
tott abszorpciójú filmréteg van, A fényelektromos hatás elvén működő sugárzásmérők alapeszközei a
a túloldalán pedig az úgynevezett
fényelemek, afotoellenállások, fotodiódák és a fotocellák.
membrántükör helyezkedik el.
A cellában elhelyezett gáz a sugár­ A fényelemek tulajdonképpen pn-átmenetet tartalmazó fotodetektorok.
zás hatására megváltoztatja térfoga­ A megvilágított pn-átmenet áramforrásként szerepel, energiáját a gerjesz­
tát, és a tükröt elmozdítja. A detek­ tett töltéshordozópárok szétválasztásából és felhalmozódásából kapja.
tor részét képezi egy optikai rend­ A fotoellenállás működésének alapja az, hogy a sugárzás hatására több-
szer is. A fényforrásból kilépő fényt let-töltéshordozók keletkeznek, amelyek hatással vannak a kristály veze­
egy kondenzor egy rácson keresztül tőképességére. A CdS, illetve a CdSe fotoellenállások nagy előnye, hogy
a tükörre juttatja. A rács és a tükör érzékenységi görbéjük nagyon jól megközelíti a szem érzékenységi görbé­
között elhelyezkedő optika a fényt
jét. Emellett azonban rendelkeznek hátrányos tulajdonságokkal is. Ezek
úgy fókuszálja, hogy a rács egyik
közé tartozik a nagy időállandó és az úgynevezett drift.
felének a képe fedje a másik felének
a képét, ha nincs membrándeformá­ A fotodiódák és a fényelemek szerkezeti kialakításukat tekintve szinte
ció. A deformáció bekövetkezte megegyezők. Alapvető különbség az üzemeltetés módjában van. A záró-
után a rács elmozdul, ez a konden­ feszültséges, fotodióda üzemmódban a pn-átmenet ellenállása nagy lesz.
zor túlodalán elhelyezkedő fotocel­ Ebben az esetben mérhető a megvilágítás hatására fellépő fotóáram. A fo­
lán fényváltozást eredményez. todióda-üzemre a viszonylag gyors működés a jellemző.
A gáztöltésű fotocellákat szintén széles körben alkalmazzák sugárzás­
mérésre. A fotóáram arányos a katódra eső sugárzás teljesítményével. Az
egyszerű fotocella helyett a gyakorlatban úgynevezett elektronsokszorozó
fotocellákat alakalmaznak. A mérendő sugárzás hatására a katódból kilé­
pő elektronok a pozitív feszültségű elektródból másodlagos elektronokat
váltanak ki.
R A D 1 0 M E T R I A - FOTOMETRIA 635

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az elektromos válaszjel elcsúszik a


megvilágítás intenzitásának függvényében, illetve annak függvényéban,
hogy a cella a mérést megelőzően mennyi ideg volt megvilágítva. Ha ezt
több fokozaton keresztül végezzük, akkor az anódra jutó elektronok száma
elérheti az elsődlegesek számának 10 szorosát is.
8

28.12. A fotográfiai hatáson alapuló


sugárzásmérés
A fotográfiai hatáson alapuló sugárzásmérés alapgondolata az, hogy egy Az expozíció a megvilágítás és az
fotográfiai réteg expozíciója és az előhívott kép optikai denzitása között expozíciós idő szorzata.
jól definiálható összefüggés van.
Ha egy optikai közegre fényt bocsátunk, annak egy része a közegen át­
hatol, egy másik része elnyelődik, a maradék pedig visszaverődik. Ennek
megfelelően értelmezni tudunk egy transzmissziós vagy áteresztési ténye­
zőt, amely az áteresztett és a beeső sugárzott teljesítmények vagy fényára­
mok aránya. Ebből származtatott mennyiség a denzitás vagy feketeség,
amely az áteresztési tényező reciprok értékének 10-es alapú logaritmusa.

D = \g~ (28.13.) r az áteresztési tényező.


x

Az áteresztési tényező analógiájára definiálni tudunk visszaverési (p) és


elnyelési (a) tényezőt is. E három tényezőre érvényes, hogy
A jellegörbe függőleges tengelyén
a+p+x= 1 (28.14.) az optikai denzitás látható, míg
a vízszintes tengelyen az expozíció
logaritmusa. A görbén rendre a kö­
A fotográfiai réteg jelleggörbéje a 28.4. ábrán látható.
vetkező szakaszok különböztethetők
meg. Az alapfátyol a nyersanyagon
az elérhető legkisebb denzitást
telítés jelöli. A lineáris szakasz alatt talál­
ható az alsó könyök, felette pedig a
szolarízáció felső könyök. A felső könyök után a
görbe eléri a maximumát, ami azt
a denzitást jelöli, amely a nyers­
anyaggal maximálisan elérhető. In­
nen az expozícó növelésével a den­
zitás csökken, ez a szolarízáció sza­
kasza. A görbének egy jellemző
paramétere a lineáris szakasz mere­
deksége, a gamma-érték.
Egy ezüsthalogén alapú fekete­
28.4. ábra. fehér nyersanyag kidolgozása a hí­
A fotográfiai réteg jelleggörbéje vásból és a rögzítésből áll.
636 KVANTUMOPTIKA

Ha a beexponált és kidolgozott fotografikus nyersanyag egy adott pont­


jára fénynyalábot bocsátunk, megmérjük a bebocsátott illetve az áteresz­
tett fényáramokat, ezekből kiszámíthatjuk a denzitást.
Mivel a nyersanyag feketedése számos tényezőtől függ, ezért abszolút
intenzitásmérésre nem alkalmas, azonban ha két azonos fénynyaláb ugyan­
azon a fotográfiai nyersanyagon, azonos expozíciós idők mellett azonos
feketedést eredményez, akkor a két nyaláb intenzitása azonos.

28.13. Denzitometrálás
A denzitométerek segítségével lehet az áteresztési tényezőt illetve a denzi­
tást meghatározni. A gyakorlatban alkalmazott denzitométerek működési
elv szempontjából két csoportba oszthatók. A közvetlen leolvasásúak ese­
tében a vizsgálandó lemezen áthaladó fény az elektromos érzékelő jelét
megváltoztatja, s így a változást közvetlenül leolvashatjuk. Az összeha­
sonlító elven működők kétsugaras berendezéseken. A mérendő és az
összehasonlító mintán átfolyó fényáram összehasonlításából lehet követ­
keztetni az ismeretlen minta denzitására.
Fényforrások 29. fejezet

Optikai rendszerek tervezésekor alapos vizsgálat alá kell venni a rendszer­


ben alkalmazott fényforrásokat is, hiszen az optikai rendszer többi elemé­
nek tervezése nagymértékben függ az alkalmazott elektromágneses sugár­
zás hullámhosszától és intenzitásától. A fény keletkezését, elektromágne­
ses hullám lévén, várakozásaink szerint az elektromos töltések sebesség­
változása okozza. A mindennapi életben fellelhető fényforrások nagyob­
bik részénél több-kevesebb pontossággal alkalmazhatók is az elektronok
rezgésére és keringésére vonatkozó elméletek, azonban a fénykibocsátás
leírásának pontosabb elméleteinél figyelembe kell vennünk a fény ré­
szecsketermészetét és a kvantummechanika törvényszerűségeit is.
A leggyakrabban előforduló fényforrások általában az alábbi két nagy
csoport egyikébe sorolhatók, bár a csoportok között nincs éles határvonal:
- Termikus fényforrások esetében a fénykibocsátás a magas hőmérsék­
let eredménye.
- Elektromos kisülés gáztéren keresztül, amikor a fénykibocsátás a fe­
szültség hatására létrejövő ionizációk és ütközések eredménye.
A fényforrások egy speciális típusával, a lézerrel a 24. fejezet foglalkozik.

29.1. A fényforrások hatásfoka

A fényforrásaink jelentős részénél a kisugárzott energiának csak kis része A fénykibocsátás gazdaságosságá­
esik a látható fény tartományába. A nagyobbik rész a világítás szempont­ nak megítélésekor figyelembe kell
jából elvész, így a hatásfok alacsony marad. A fotometriával, illetve ra- venni az emberi szem spektrális
diometriával foglalkozó, 28. fejezetben megismert összefüggések alapján érzékenységét is.
a szem legnagyobb érzékenységének megfelelő 555 nm-es zöld színnél
azt találjuk, hogy a fény teljesítményegyenértéke 680 lumen /watt. Vagyis
A valós helyzet ennél sokkal rosz-
ennyi lenne az elérhető legnagyobb fényhasznosítás, ha a forrás csak ezen
szabb, például egy 30 wattos izzó
az egy hullámhosszon sugározna.
fényhasznosítása csak kb. 2%.
638 KVANTUMOPTIKA

A világítástechnika fejlődésében a fentiek alapján a nagyobb hatásfok


elérése érdekében egyre nagyobb hőmérsékletű termikus sugárzókat hasz­
nálnak. A hatásfok javításának másik módja, hogy olyan sugárzókat hasz­
náljunk, amelyek energiájuk jelentős részét a látható tartományban bocsát­
ják ki. Ezek többnyire gázkisüléseken, illetve lumineszcencián alapulnak.

29.2. Az abszolút fekete test sugárzása


Abszolút fekete test a valóságban A folyamatos spektrális eloszlású fényforrások legáltalánosabb példája a
természetesen nem létezik. magas hőmérsékleten izzó szilárd test. Tapasztalataink azt mutatják, hogy
Gyakorlati megvalósításakor, egy a a sugárzás erőssége a növekvő hőmérséklettel szintén nő, és a sugárzás
sugárzást át nem eresztő, belül intenzitásának maximuma, spektrálisan a hőmérséklet növekedésével a rö­
kormozott falú edényen kis lyukat
videbb hullámhosszak felé tolódik el. A termikus fényforrások vizsgálata
fúrnak. A lyukon át behatoló
sugárzás az alacsony reflexiójú során általánosan használt modell az abszolút fekete test, amely minden
falakon való többszörös diffúz hullámhosszon minden sugárzást egyformán elnyel. A különböző hőmér­
visszaverődések következtében sékletű abszolút fekete testek sugárzási görbéit a 29.1. ábra mutatja.
gyakorlatilag abszorbeálódik, A fekete testek sugárzására több törvényszerűséget is találtak. Az első
mielőtt a lyukból kijutna. az úgynevezett Stefan-Boltzmann-törvény, miszerint a teljes sugárzási
energia a hőmérséklet negyedik hatványával arányos:
A a konstans a mérések szerint
' teljes = 01*. (29.1.)
5,673 lO" J / m s K , és
8 2 4

teljes = / E^dX, A második fontos törvényszerűség W. Wien nevéhez fűződik, aki 1893-
ban elméleti úton kimutatta, hogy az abszolút fekete test maximális
ahol E,i a spektrális energiasűrűség.

0 5000 10 000 15 000 20 000 A (A)


29.1. ábra.
Különböző hőmérsékletű abszolút fekete test sugárzási görbéi
FÉNYFORRÁSOK 639

emissziójához tartozó hullámhossz ( A ^ ) az abszolút hőmérséklettel for­


dítottan arányos, vagyis:

XT = const = 2,897 • 1(H m K. (29.2.)

A sugárzás maximuma tehát növekvő hőmérséklet esetén a rövid hullá­ A sugárzás maximuma a látható
mok irányába tolódik el. fény tartományát 3800 K-nél éri el,
míg az ultraibolyát 7600 K-nél.
Magának az alaptörvénynek a megalkotása Planck nevéhez fűződik: (1.
29.1. ábra)
h = 6,6262 • 10" Js a Planck-féle
34

állandó,
2c h
3
* = 1.3805 • 10" J/K aBoltzman-
23

E,dX = - -dX
állandó
1)
c = 2,9979 • 10 m/s a fény
8

sebessége
A Planck féle sugárzási törvény elméleti megalapozásakor érdemes
megemlíteni, hogyan képzelték a termikus fényforrások keletkezését. A
molekulák rendezetlen hőmozgásának energiája bizonyos mértékben az
elektronoknak illetve az atomoknak adódik át, és ezeket rendszertelen rez­
gésekre gerjeszti. A rezgő töltések elektromágneses hullámokat bocsáta­
nak ki, ami mindenféle frekvenciát tartalmaz. Megfordítva, a beeső sugár­
zás hatására, a részecskék rezgésbe jönnek, tehát a sugárzásból energiát
nyelnek el, amely vagy kibocsátódik, vagy az ütközések miatt hővé ala­
kul. A törvény megalkotásakor Planck arra, a klasszikus fizika által meg­
oldatlan, problémára igyekezett választ adni, hogy az adott frekvenciával
rezgő elemi oszcillátorok nem vehetnek fel tetszőleges, folytonosan válto­
zó értéket, hanem csak egy legkisebb energiakvantumnak, az egész számú
többszöröseit.

29.3. A Nap sugárzása


A hőmérsékleti sugárzók legalapvetőbb példája központi csillagunk,
a Nap. Sugárzásának döntő többségét felületének egy viszonylag vékony
rétege, a fotoszféra bocsátja ki. Sugárzásienergia-eloszlása a 6000 K
hőmérsékletű feketetest sugárzásához hasonlít a legjobban. A Nap folyto­
nos spektrális eloszlású színképében diszkrét helyeken sötét, úgynevezett
Fraunhoffer-féle vonalak figyelhetők meg. Ennek oka a Nap légkörében
keresendő: a napkorona, vagy kromoszféra lényegesen alacsonyabb hő­
mérsékletű gázokból áll, mint a fotoszféra, és így elnyeli azoknak a hul­
lámhosszaknak egy részét amelyek megegyeznek a gázok gerjesztési
energiaszint-különbségeivel.
A Föld légköre szintén elnyel a sugárzásból bizonyos hullámhosszakat,
és bizonyos tartományokban jelentős szóródást is okoz. így a Nap sugár­
zásának spektrális eloszlása jelentős mértékben eltér a Föld felszínén és a
légkörön kívül (1. 29.2. ábra).
640 KVANTUMOPTIKA

A csillagok színképét az alábbiak


szerint osztályozzák:
Q Újonnan fellángolt csillagok,
szupernóvák
W Rendkívül forró, 50 000 K
felszíni hőmérsékletű csillagok
35 000 K felszíni hőmérsékletű
csillagok
B 20 000 K felszíni hőmérsékletű
ún. héliumcsillagok
A Kb. 10 000 K felszíni hőmér­
sékletű ún. hidrogéncsillagok, a
színképben már megjelennek a
fém- és hidrogénvonalak
F 6000-8000 K felszíni hőmér­
sékletű csillagok, a színképben ,9 A (am)
egyre több fémvonallal
G 6000 K hőmérsékletű csillagok 29.2. ábra.
nagyszámú sötét abszorpciós A Nap sugárzásának spektrális eloszlása, m = 0 a légkörön kívül; m = 1 a Föld
vonallal, ilyen a Nap is felszínén, a merőleges beesésnél; m = 2 Nap állása 60°; m = 3 Nap állása 70°
K A színképet a fémek sötét ab­
szorpciós vonalai jellemzik, A Naphoz hasonlóan keletkezik a többi csillag fénye is, így fénykibo­
megjelennek a molekulák csátásuk spektrális eloszlása elsó'sorban az adott égitest felületi hőmérsék­
vonalai is, a hőmérséklet kb. letétől függ, ami általában a 3500-50 000 K tartományba esik.
4500 K
M 3500 K hőmérsékletű vöröses
csillagok, molekulaabszorpciós
sávokkal
29.4. Izzólámpák
RN Hidegebb ún. széncsillagok
A mesterséges hőmérsékleti sugárzók leggyakoribb típusát a különféle
S Ritkán előforduló hideg csilla­
gok színképtípusa izzólámpák alkotják. Ezekben villamos árammal 1000-3000 K környéké­
re felmelegített áramvezető izzószál atomjai világítanak folytonos spekt­
rális eloszlással. Az izzószál általában spirál, vagy dupla spirál alakúra hú­
zott volfrámszál, amelyet üveg- vagy kvarcburában helyeznek el. A volf­
rámszál méretei (hossz, keresztmetszet) az izzó teljesítményét határozzák
meg, míg hőmérséklete és felületének nagysága a kisugárzott energiát.
A lámpa élettartamát a volframszálnak a magas hőmérséklet miatti, pá­
rolgása határozza meg. A párolgás hatása kettős: egyrészt a szál átmérőjét
csökkentve végül is meghibásodáshoz vezet, másrészt a burán lecsapódó
anyag a lámpa hatásfokát csökkenti. Ez a fényáramcsökkenés a lámpa
élettartama során elérheti a 20%-ot is. A párolgás csökkentésére a burát
semleges gázzal (pl. nitrogén vagy argon) töltik fel, ez azonban a hőveze­
tés miatt veszteséget is okoz. Ha az izzószálas lámpán a feszültséget nö­
veljük, a fényáram jelentősen növelhető, viszont az élettartam ugrásszerű­
en csökken. Hasonló módon az alulfűtött izzók élettartama jelentősen nö­
velhető.
FÉNYFORRÁSOK 641

A (>im)
1,6 2,0 2,63,0
29.3. ábra.
Különböző hőmérsékletű volfrámszálak kibocsátóképessége

0,004
0,003
0,002

0,001
0,4 0,5 0,6 0,7 A(wm)
29.4. ábra.
Különböző hőmérsékletű volfrámszálak spektrális felületi fénysűrűsége
642 KVANTUMOPTIKA

A burában így kialakuló ciklus, je­ Az izzólámpák egy speciális csoportját alkotják a halogénizzók. Itt az
lentősen megnöveli az élettartamot, élettartam növelése céljából a lámpát halogénelem-tartalmú gázzal töltik
és a lámpa fényáramcsökkenését is fel. A halogén anyaggal az elpárolgó volfrámrészecskék reakcióba lépnek,
megakadályozza, egyúttal lehetővé a burára kicsapódó fémhalogén visszadiffundál az izzószálba.
teszi a magasabb izzószál-hőmér­
Az izzószál az abszolút fekete test sugárzásával szemben úgynevezett
sékletek elérését, és így a nagyobb
szürke testnek tekinthető. Ennek sugárzási eloszlása a látható tartomány­
fényhasznosítást és fényáramot.
ban megközelítőleg olyan, mint a hasonló hőmérsékletű fekete testé, de a
kisugárzott összes intenzitás kevesebb. A volfrámszál emisszióképességét
különböző hőmérsékleteken a 29.3. ábra, míg spektrális energiaeloszlásu­
kat a 29.4. ábra mutatja.

29.5. Elektromos kisülés gázokban


Ha egy semleges részecskéket tartalmazó gáztérre feszültséget kapcso­
lunk, alaphelyzetben nem jön létre megfigyelhető változás. Ha azonban a
térben szabad elektronok is jelen vannak, ezek a feszültség hatására fel­
gyorsulva, és az atomokkal illetve molekulákkal ütközve, gerjesztett álla­
potot hoznak létre, és sugárzást bocsátanak ki. Ez az alapelve a gázkisülé­
ses lámpáknak.
A gázcsőben a hőmozgás és a külső sugárzás hatására létrejövő szabad
töltések száma viszonylag kevés, így a szabad elektronok forrása elsősor­
ban a katód, ahonnan az alábbi jelenségek hatására léphetnek ki a töltések:
- hő hatására létrejövő emisszió a katód fűtésének segítségével
- megfelelően nagy térerő hatására létrejövő emisszió
- másodlagos emisszió, amit a katódba becsapódó pozitív ionok hoznak
létre.
Ha a gáztérben a feszültség nagyobb, mint az első gerjesztett állapothoz
tartozó minimális gerjesztési feszültség, monokromatikus fénykibocsátás
jön létre co frekvenciával.

h a Planck féle állandó, és e az _ 2neU


elektron töltése. a}
~ h

A feszültséget növelve magasabb gerjesztési állapotok is létrejönnek, és


további hullámhosszakon is energia sugárzódik ki. Amikor a feszültség
nagyobb mint az ionizációs potenciál, a részecskék ionizálódnak az ütkö­
zések következtében, és az így keletkező pozitív és negatív töltések az
anód és a katód felé gyorsulva tovább növelik az áramot. Alacsony nyo­
máson az elektronok és az ionok rekombinációjának valószínűsége kicsi,
és a katódba csapódó ionok további elektronok kiválását okozzák. Amikor
ez a másodlagos emisszió elegendően nagy a kisülési áram fenntartásá­
hoz, parázs kisülésről, vagy más néven glimmkisülésről beszélünk.
FÉNYFORRÁSOK 643

A parázskisülést állandó áramsűrűség jellemzi. Ha növekszik az áram,


növekszik a kisülési keresztmetszet, míg a feszültség állandó marad.
Ha feszültséget tovább növeljük, a glimmkisülés átmegy ívkisülésbe,
ami hirtelen feszültségcsökkenéssel jár, jelezve egy másfajta elektron­
emissziós jelenség kialakulását. Ivkisülés esetén a katódba csapódó pozi­
tív ionok annyira felhevítik az elektródát, hogy a hő hatására kilépő elekt­
ronok tartják fenn a folyamatos kisülést. Az energiát egyrészt a nagy hő­
mérsékletű elektródok, másrészt az ív 4000-8000 K hőmérsékletű plaz­
mája sugározza ki.

29.6. Gázkisülő lámpa


A gázkisülő lámpák, vagy közismert nevükön a neoncsövek, alacsony
nyomású gázzal töltött, hideg elektródás fényforrások. A neontöltésű cső
piros, a héliumtöltésű narancsos fénnyel világít. Higany hozzáadásával a
neon fénye kékesfehérré tehető. Színes üvegcsövet alkalmazva, szinte
tetszőleges színű fény hozható létre.
A csőben a gáz nyomása 0,5 és 10 Hgmm között van. A gyújtási fe­
szültség 3000 V környékén van, az üzemi feszültség kb. 1000 V.

29.7. Nagyintenzitású ívlámpák


A folyamatos fényű mesterséges fényforrások közül az ívlámpák szolgál­ A nagynyomású higanyívlámpák zárt
tatják a legnagyobb fényteljesítményt. A szén-, és a nagynyomású higany­ térben hozzák létre a kisülést,
os xenonív fénye megközelíti, illetve néha meg is haladhatja a Nap fé­ rendkívül nagy fényerőt biztosítva. A
nyességét (1500 cd/mm ). 2 nagy teljesítmény miatt folyamatos
hűtést igényelnek. További
hátrányuk, hogy robbanásveszé­
lyesek, így csak megfelelő mechani­
kai foglalással, védőházban használ­
hatóak. Spektrális eloszlásuk erősen
vonalas karakterisztikájú (1. 29.7.
ábra.)
600
600 700
1000 800
1400 1000
1470 1200
1600
2000

29.5. ábra.
2,5 kW teljesítményű higany-xenon ív fényességeloszlása
644 KVANTUMOPTIKA

T 1 1 1 1 I 1 1 1 1 T

fHt*-

1012,2/.7/1014,0

0,300 0,400 0,500 0,600 0,700 0,800 0,900 1,000 1,100


Hullámhossz (ju)

29.6. ábra.
Nagynyomású higanyívlámpa spektrális eloszlása

A nagy intenzitású ívfénylámpák legrégebben használt típusa szén­


elektródával működött. Vetítőgépekben, színpad megvilágításnál, légvé­
delmi reflektorokban alkalmazták. Az ívet szabad térben, levegőn hozták
létre. Az elektródák fogyása miatt a szénrudakat folyamatos előtolással
mozgatni kellett, hogy az elektródatávolság állandó maradjon.
A higanyív vonalas spektrumának javítására jó eredménnyel használ­
hatók bizonyos semleges gázok. Ezek alapján fejlesztették ki a nagynyo­
mású gázívlámpák családját, amelyek a látható tartományban egyenletes­
nek tűnő spektrális eloszlást mutatnak.

You might also like