K ISEB B SÉGI S A J T ÓF ÓK U SZ

2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ
BOÉR KRISZTINA boerkriszta@gmail.com admin@cecid.net sajtofigyelo@eokik.hu

Kiemelt hírek
Tiberiu Sabauból ismét Szabó Tibor lehet – „A könnyített honosítást kérelmezőktől közepes magyarnyelv-tudást kérnek. Akcentus, tört beszéd nem akadály” – mondja lapunknak Wetzel Tamás kormánybiztos – Szűk belvárosi irodájának egyedüli dísze a magyar Szent Korona országait ábrázoló 1914-es térkép. A poszter azonban nem eredeti, hanem a közeli kartográfiai boltban vásárolt utánnyomat. Wetzel Tamás „birodalma” egyáltalán nem úgy fest, mint egy irányítóközpont, ahonnan a több mint kétezer anyakönyvipolgármesteri hivatalt, kilencven külképviseletet, minisztériumokat, a nemzetbiztonsági szerveket megmozgató könynyített honosítást koordinálják. „A pénz a számítógépes rendszerre, a köztisztviselők, konzulátusi alkalmazottak képzésére ment” – mondja a 34 éves jogász, aki Semjén Zsolt KDNP-elnök, egyben a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felkérésére tavaly egy hét alatt írta meg és egyeztette a törvényt (Nsz)

EU-elnökség
EU-elnökség: minden rendben – Martonyi: Megfelelő a szakmaiság – „Magyarország lelkiismeretesen, megfelelő szakmai színvonalon látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét” – értékelte az elnökségi félév első harmadát hétfőn Martonyi János külügyminiszter – A külügyminiszter a magyar érdekek képviselete kapcsán arról beszélt, hogy az Európai Unióban olyan témák vannak napirenden, amelyek Magyarország számára is fontosak; ezek között említette a kohéziós, az agrár- és az energiapolitikát. A magyar diplomácia vezetője a Külügyminisztériumban rendezett sajtóreggelin elmondta, hogy az elnökség eredeti célkitűzései világosak és változatlanok. Kijelentette, hogy az alapvető célkitűzés az integráció ügyének előrevitele, a jelszó: erős Európa emberi dimenzióval. „Az elnökség eredményességét azon lehet majd lemérni, ha az integráció júliusra „egy kicsit előbbre jut” – mondta Martonyi János (MNO)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

2

Várható
Az új alkotmány előkészítéséről szavaznak a Házban – A képviselők az Országgyűlés ma 13 órakor kezdődő ülésnapján szavaznak az új alkotmány előkészítéséről és a semmisségi törvényjavaslatról, emellett elfogadhatják a médiatörvény és médiaalkotmány Európai Bizottság által kezdeményezett módosítását. Eredményes választás esetén délután esküt tehet a monetáris tanács négy új tagja (MNO) Neves szakemberek cserélnek véleményt a kisebbségekről – „Etnikai és nyelvi kisebbségek Európában – gazdaság és tapasztalatok” címmel kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek csütörtöktől a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban működő Európai Kulturális Találkozó Központban. „A rendezvényen a téma neves hazai és külföldi ismerői, kutatói mutatják be, hogyan lehet figyelembe venni a kisebbségek kulturális igényeit, s regionális példák bemutatásán keresztül javaslatokat tesznek a kisebbségek és a többség értékeit egyaránt gazdagító lehetőségekre” – mondta a program egyik szervezője, Károlyi Angelica (MNO)

Magyarország
Máris módosulhat a Széll Kálmán Terv – „Nem megszorítás a reformcsomag” – mondta a miniszterelnök. Ezzel Rogán Antal is egyetért, de egyes ügyekben van különvéleménye. A belvárosi polgármester nem feltétlen híve az iskolák államosításának vagy a teljes centralizációnak. Javasolja azt is, hogy ne indulhassanak közbeszerzési eljárásokon azok a vállalkozások, amelyek nem teljesítik a 4–6 százalékos béremelést (Nsz) Veszélyben az alapítványi iskolák – Az egyházi iskolák kiegészítő normatívája jócskán megnövekedett, az alapítványi iskolák kárára. A zárt keretösszeg miatt a nekik jutó pénz ugyanannyival csökken (Nsz) Médiatörvény-szavazás – A parlamenti kormánytöbbség ma várhatóan megszavazza a hazai és európai szakmai körökben, illetve politikai színtéren is nagy vihart kavart médiatörvények módosítását. A médiaalkotmány és a médiatörvény várhatóan azon a négy ponton – a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozása, a véleménynyilvánítás korlátozása, az online tartalmak regisztrációja, a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók – változik, amelyekről a magyar kormány megállapodott az Európai Bizottsággal (Nsz) Az LMP-vezetés új arcai – Kétnapos kongresszust tartott a hétvégén a Lehet Más a Politika, a tisztújítás során új delegáltakat választottak a választmányi és az országos politikai testületbe is. Előbbiben szinte csak új arcok kaptak helyet – Tisztújítást tartott az LMP a hétvégén, az összes vezető testületbe új tagokat választottak. Az egyik legizgalmasabbnak a párt választmányának megújítása ígérkezett, miután korábban számos probléma, olykor személyeskedésig fajuló konfliktus volt a testület környékén. A szervezetbe most új rendszer szerint választották meg a tagokat: míg korábban a tizenhárom legtöbb voksot kapó jelölt jutott be, most hat regionális, hat funkcionárius tagot választottak, egy helyet pedig a frakcióvezető kapott meg. Az „ismertebb” arcok közül így a választmányba Schiffer András és egyik helyettese, Karácsony Gergely került, a titkári címet pedig a szintén országgyűlési képviselő Dorosz Dávid kapta (Nsz) Tiberiu Sabauból ismét Szabó Tibor lehet A könnyített honosítást kérelmezőktől közepes magyarnyelv-tudást kérnek. Akcentus, tört beszéd nem akadály – mondja lapunknak Wetzel Tamás kormánybiztos.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

3

'Lejárt az átverések időszaka, veszít a Fidesz' – Az MSZP szerint a vasárnapi időközi választások a pártok támogatottságában bekövetkezett trendfordulóról árulkodnak, ugyanis az MSZP növelni tudta szavazótáborát, míg a Fidesz kevesebb voksot szerzett (Nsz) Mesterházy: az MSZP feladata az egyenlőtlenség ellen küzdeni – „Az MSZP egyik fő feladata, hogy az ellen az esélyegyenlőtlenség ellen küzdjön, amely a nőket is érinti” - mondta Mesterházy Attila pártelnök az MSZP nőtagozatának nőnapi ünnepségén vasárnap Budapesten – Az MSZP nőnapi ünnepségén a nőtagozat által alapított közéleti díjat Garas Dezső színművész és Heller Ágnes filozófus vette át (mszp.hu) Kovács Kati nem kér az MSZP díjából – Kovács Kati nem kíván olyan díjat átvenni, amely kapcsolódik a politikához. Az énekesnő közleményében azt hangoztatta, szeretne énekes maradni, "aki a zene pártján áll" (FigyelőNet) Nyitna a vidék felé az LMP – Megújította választmányát az ellenzéki párt – Az LMP hét végi, kétnapos kongresszusának döntése alapján a párt tizenhárom tagú új választmányába hat regionális küldött, hat funkciókra választott tag és a parlamenti frakcióvezető került be. LMP-s forrásaink szerint viszonylag kiegyensúlyozott arányban választottak be a testületbe fővárosi és vidéki tagokat. Vágó Gábor szóvivő szerint az új struktúra a demokratikusabb és hatékonyabb működést segíti majd elő. Elmondta, a regionális delegáltak a párt alsó és középszintjeivel folyamatosan tudják majd tartani a kapcsolatot, a hatékonyságot pedig segítik a szakterületekre választott tagok, mert így világos lesz, hogy melyik területért ki felel (MH) Szanyi: támadja a Fidesz az európai értékeket – „Frontális támadást indított az európai értékek ellen a miniszterelnök” - jelentette ki az MSZP munkástagozatának ülésén Szanyi Tibor. A párt elnökségi tagja úgy fogalmazott: Orbán Viktor "ájtatoskodó, bizánci gondolkodásmódba forduló", a gazdaságot ellehetetlenítő, és az "országot szétrabló kormányzási manőverbe fogott" (Nszv) Dunaújvárosban az MSZP jelöltje győzött – Dunaújvárosban a 9-es választókörzetben tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson alacsony részvétel mellett a választásra jogosultak 19,29 százaléka voksolt (Nszv) Elemzők: nincs még trendforduló az MSZP-nél – „Egyelőre nem lehet trendfordulóról beszélni a Magyar Szocialista Párt esetében, ehhez még szükség van arra, hogy a párt további időközi választásokon is jól szerepeljen és lehetőleg nem hagyományosan baloldali városokban” - vélik elemzők, akiket a Független Hírügynökség kérdezett meg (Nszv) Az LMP-vezetés új arcai – A Lehet Más a Politika (LMP) valamennyi vezető testülete megújult a hétvégi tisztújításon. A párt választmányába hat regionális és hat funkcionárius tag került be, valamint a frakcióvezető, Schiffer András (Nszv) Gyurcsány "nincs jobb" alapon térne vissza az MSZP élvonalába – Ötlettelenség, fásultság, nemtörődömség - ez jellemzi MSZP-s káderek szerint a sorvadó, adósságokkal terhelt pártjukat. Míg az öregek dolgoznának, de hiteltelenek, a fiatalok attól félnek, hogy elkopnak a válságos időszakban, ezért inkább a 2012-es tisztújításra várnak. A párt fokozatos szétesése Gyurcsány Ferenc malmára hajthatja a vizet, aki az elnökség eredménytelen stratégiáját bírálva térhet vissza az élvonalba (Hírszerző) Magyarország felelőssége, ha bukjuk a Norvég Alapot – Sikeresnek ítélte lapunknak adott email interjújában a Norvég Alapból megvalósuló projekteket a norvég nagykövetasszony. Siri Ellen Sletner elmondta, rendszeresen egyeztet politikusokkal, de a projekt felelőssége a magyar hatóságoké és a projektgazdáké (FigyelőNet) Lecserélnék a budapesti Szabadság-szobrot – Egy katolikus alapítvány kezdeményezte Schmitt Pál köztársasági elnöknél, hogy "a megújulás és a múlt lezárása jegyében" távolítsák el
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

4

a budapesti Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot, és a helyére Nagyboldogasszony szobrát állítsák (FigyelőNet) A magyar-szlovák közös feladatokról tanácskoztak Szécsényben – A magyar-szlovák határon átívelő kormányközi vegyes bizottság szerdán és csütörtökön Szécsényben tartotta 14. ülését közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). A szlovák tagozat elnökeként Maros Zilinka, a belügyminisztérium államtitkára vett részt a tanácskozáson. A bizottság magyar tagozatának társelnöke Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, alelnöke pedig Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt. A közlemény szerint az ülésen szó volt Szécsény testvérvárosi együttműködéseiről, a határon átnyúló közösségi közlekedés fejlesztéséről, a határon átívelő infrastruktúra kérdéseiről, a határ menti turisztikai együttműködésről, valamint a bizottság munkáját segítő új, határ menti munkacsoportok létrehozásáról (Felvidék.ma)

Románia
Világörökségi faluvá válhat Torockó – „A hagyományairól jól ismert Fehér megyei település a magyarországi Hollókő mellett kaphat helyet az UNESCO Világörökségi Listáján” – nyilatkozta Kelemen Hunor. A tárcavezető elmondta: az erre vonatkozó tárgyalások már elkezdődtek. Torockó így a magyarországi világörökségi falu mellett kerülne fel a listára (Erdély.ma) Ahol mérget kevernek az RMDSZ-nek, ott nincs miért keresni a párbeszédet – Jövő év végéig szóló koalíciós megállapodást kötött. Ez volt Kelemen Hunor első hivatalos aktusa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első embereként. Noha a ceremónia két nappal megválasztása utánra esett, szó sincs ölbe hullott ajándékról, hiszen az új elnök régóta tagja az RMDSZ csúcsvezetésének. Igaz, ehhez – és a várakozásokhoz – képest sok változtatást sejtet a vele készített interjúnkban (NOL/Erdély.ma) Székelyföld fejlesztési stratégiája uniós forrásokból – A Székelyföld európai uniós forrásokra alapozott fejlesztése a témája annak a tanulmánynak, amelyet Csutak István régiófejlesztési szakértő készített a közelmúltban. Felméréseken és adatokon alapuló tudományos munka, amely egy átfogó stratégia kidolgozásának az alapja is lehet, annál is inkább, mivel a statisztikák szerint a térség a 2007-2013-as EU-s pénzügyi tervezések időszakában rendelkezésre álló pénzösszeg mindössze 2 százalékát hívta le. A rendelkezésre álló idő felén pedig régen túl vagyunk. A tanulmány ugyanakkor átfogó képet nyújt Székelyföld helyzetéről (Erdély.ma) Társadalmi vita Romániában a verespataki aranybánya-beruházásról – A román környezetvédelmi minisztérium társadalmi vitára bocsátja márciusban az erdélyi Verespatakon (Rosia Montana) tervezett aranybánya-beruházás tervét, miután a vállalkozó újabb, kiegészítő technikai dokumentumokat terjesztett be a szaktárcához (Erdon.ro) Tőkés sajtópere: végjáték Váradon – A végéhez közeledik az a sajtóper, amelyet Tőkés László indított Florin Budea nagyváradi újságíró cikke nyomán. A Ghimpele de Bihor titkosszolgálati kapcsolatokkal vádolta Tőkést. Március 11-én lesz az ítélethirdetés Nagyváradon, a Tőkés László által indított sajtóperben. A felperes 70.000 lejnyi kártérítést kér, erkölcsi károkozás címén. Ma délután is volt tárgyalása az ügynek a váradi bíróságon, ahol tanúként meghallgatták Aurel Căprariu volt Securitate-tisztet (Erdon.ro) RMDSZ: marad a Markó-vonal – „Az RMDSZ a Markó Béla képviselte vonal továbbvitelét akarta a kongresszuson” – így összegzett Lakatos Péter, a tömörülés Bihar megyei képviselője. A kettős kötődésről is szólt (Erdon.ro)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

5

Új főtanfelügyelő-helyettes Bihar megyében – A Bihar megyei Tanfelügyelőségen tegnap hivatalba iktatták Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettest. A nemrég elhunyt Ákos Zoltán munkáját veszi át (Erdon.ro) Bizonytalan Boc helyzete? – Újra felerősödtek a kormánypártban az Emil Boc leváltását kérő hangok, az RMDSZ-kongresszus előtt még bizonyosnak tűnő — a kormányfői és pártvezetői tisztségek szétválasztása okán felmerült — csere ismét napirendre került. Ezúttal Sulfina Barbu, a Demokrata-Liberális Párt képviselője jelentette ki, Bocot egy technokrata kormányfővel kellene váltani, illetve új kabinetre is szükség volna (Háromszék) Kelemen: Legkésőbb áprilisban adnak választ a verespataki dossziéra – Kelemen Hunor művelődési miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a minisztérium március–áprilisban befejezi a Roşia Montana Gold Corporation által benyújtott, az aranykitermelésről szóló dosszié tanulmányozását, és olyan választ ad, amelyben figyelembe veszik „a kulturális örökség védelmét” (Székelyhon.ro) Szociál-Liberális Szövetség: az RMDSZ a csatlakozásáról most döntsön – Emil Radu Moldovan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: szerinte az RMDSZ-nek nincs már sok ideje, hogy eldöntse, csatlakozik-e a Szociál-Liberális Szövetséghez (US-L). „Túl sok reményt nem fűztem az RMDSZ kongresszusához, tudván, hogy milyen lelki kapcsolat fűzi őket a Demokrata-Liberális Párthoz (PD-L). Azt hiszem, nem a PSDnek vagy az US-L-nek kell rávennie az RMDSZ-t arra, hogy döntsön. Mi nem tudjuk azt ajánlani az RMDSZ-nek, amit a térdre kényszerített PD-L, azaz mindent, csak azért, hogy kormányon maradjanak. Tárgyalhatunk a magyar nemzetiségű román állampolgároknak szóló projektekről, de semmiképpen sem adhatunk oda mindent csak azért, hogy az RMDSZ elhagyja a PD-L-t, és hozzánk csatlakozzék” – fejtette ki Moldovan (Székelyhon.ro) Grama: nincs szükség az RMDSZ-re – A Szociálliberális Uniónak inkább a Dan Diaconescu nevével fémjelzett Nép Pártjával és a Nagy-Románia Párttal (PRM) kellene együttműködnie, véli Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke, aki szerint az újonnan létrejött ellenzéki szövetségnek nincs szüksége az RMDSZ partnerségére (Krónika) Zsigmond Barna az új csíki főkonzul – A jogász végzettségű Zsigmond Barna Pál 1972-ben született Marosvásárhelyen, a Magyar Kisebbség folyóirat alapítója, korábban a kolozsvári Krónika napilap kiadójának igazgatótanácsi tagja és az Újpesti TE jégkorong-szakosztályának elnöke volt (ÚMSZ) Vosganian: nem kisebbség a székelyföldi románság – „Nem vagyok hajlandó a Hargita és Kovászna megyei románokat úgy kezelni, mint egy kisebbséget, és a román államnak segítenie kellene nekik abban, hogy ők se érezzék magukat annak” – mondta a hétvégén Csíkszeredában Varujan Vosganian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora (ÚMSZ) Üzlet, nemzet, politika – Gazdasági válság, román–magyar kereskedelmi kapcsolatok, ökopolitika és versenyképesség a kelet-európai térségben, Románia gazdasági kilátásai 2011-ben – mindezek a témák és mások is szerepeltek a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) hétvégi bukaresti konferenciájának programjában. A rendezvényen Pánczél Zoltán, az RMÜE elnöke közölte, az egyesület levélben fordul a magyar kormányhoz, amelyben az RMÜE felhívja Budapest figyelmét a magyarországi cégek romániai piacra lépésének továbbra is kiaknázatlan lehetőségeire, arra, hogy a magyar gazdasági jelenlét Romániában a lehetőségekhez képest szerény, és a lemaradást pótolni kellene. Az egyesület levelében – amelyet az RMÜE alapító tagjaként Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója olvasott fel, és a bukaresti konferencián a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumot képviselő Szakáli István Loránd
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

6

főosztályvezetőnek adtak át ünnepélyesen – hangsúlyozza, a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatok élénkítése „nemcsak üzleti, hanem nemzetpolitikai célokat is szolgálna” (ÚMSZ) Ponta: „Véglegesítettük a bizalmatlansági indítványt” – „A Munkatörvénykönyv felelősségvállalással történő elfogadása kapcsán benyújtandó bizalmatlansági indítvány szövegét véglegesítették, az USL vezetősége hétfőn elfogadja, és kedden benyújtjuk azt a parlamentben” – közölte vasárnap Victor Ponta PSD-elnök (Nyugati Jelen) Csíkszeredai a pedagógusok elnökjelöltje – Öt városban szervez kerekasztal-megbeszélést az oktatási törvény kapcsán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Az új tanügyi törvény: „Reform és/vagy lehetőség?” címmel. Kolozsváron a vitára szombaton került sor, a Báthory-líceum dísztermében. A rendezvényeken iskolaigazgatók, a pedagógusszövetség helyi és regionális vezetői, oktatásügyi politikusok és szakértők vettek részt. Szombaton bemutatkoztak a tisztújítás előtt álló RMPSZ elnök- és alelnök-jelöltjei. Megtudtuk: a pedagógusszövetség országos elnöksége Burus-Siklódi Botond főtitkárt jelöli elnöknek a leköszönő Lászlófy Pál helyett. A közép-erdélyi régiót a szintén leköszönő Szőcs Judit helyett Virág Erzsébet, a S. Toduţă Zenelíceum magyartanára vezetheti a decemberi tisztújító RMPSZkongresszust követően (Szabadság) Verespatak, Peleş-kastély világörökség listán? – A nemzeti kulturális értékek megőrzésén túl az ott lakók sorsa és a nemzeti érdekek is számítanak a Roşia Montana Gold Corporation által benyújtott iratcsomó tanulmányozását követő döntés során, mondta Kelemen Hunor művelődési miniszter szombaton Torockón. Az aranykitermelésről szóló okiratcsomót illetően döntés április-májusra várható, tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A miniszter azt is elmondta, egyelőre nem született határozat arról, Verespatak felkerüljön-e az UNESCO-hoz benyújtandó kísérleti jegyzékre (Szabadság) Nem hisz a hatalomnak az ország – Nőnapra, vagyis kedden, március 8-án olvassák fel a parlamentben a munka törvénykönyvének tervezetét, amelyért felelősséget vállalt a kormány. Az eljárás kiküszöböli a törvényhozási vitát a jogszabályról, viszont a végrehajtó hatalom azt kockáztatja, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene, és ha ez elnyeri a képviselők és szenátorok többségének támogatását, megbukik a kabinet. Ha ez nem következik be – amire most az RMDSZ és a Demokrata–Liberális Párt koalíciós egyezményének megújítása nyomán számítani lehet –, akkor a törvénytervezet elfogadottnak tekintendő (http://www.reggeliujsag.ro/) Fiatal vállalkozók támogatása – feltételekkel – Állami támogatásra pályázhatnak azon 35 év alatti fiatalok, akik szeretnének vállalkozást indítani, és eddig nem voltak egyetlen cégben se társak, vagy tulajdonosok. Nagyváradon a Ruhama Alapítvány Karrierközpontjában nyújtanak segítséget, tanácsadást azoknak, akik igényelnék a maximum tízezer eurós cégindítási segélyt (mely maximum a cégindításhoz szükséges összeg fele lehet, a fele önrész). Ramona Tăciuleţ, a Karrierközpont tanácsadójától tudtunk meg részleteket, milyen a vállalkozói kedv Nagyváradon. Nagyjából harmincan keresték fel őket eddig, a feltételekről érdeklődve. A Karrierközpontban ingyenes kurzust szerveztek – azoknak, akiknek nincs munkaviszonyuk és nem is tanulnak–, amelyen vállalkozói ismereteket sajátíthatnak el, így könnyítve meg az üzleti terv elkészítését és az állami támogatásra való jelentkezést. Akik alkalmazva vannak, vagy még egyetemisták, azoknak 600 lejbe kerül a 24 órás képzés (http://www.reggeliujsag.ro/)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

7

Szerbia
Megállapodtak a kormány átalakításában – Vasárnap este a kormány épületében megállapodás született a kormány átalakításáról. Az új kabinetnek – az előzetes bejelentéseknek megfelelően – 17 minisztériuma és összesen 21 tagja lesz (Magyar Szó) Szélsőjobbos tiltakozás a B92 előtt – A Naši 1389 szerint a médium nem megfelelően tájékoztat – A szervezet négy tagját tegnap tizenöt nap börtönbüntetésre ítélték – A B92 újbelgrádi székháza előtt tiltakozott szombaton, késő délután a Naši 1389 szélsőjobboldali szervezet mintegy húsz szimpatizánsa. Mint azt a szervezet már előtte közölte, azért gyűltek össze a B92 előtt, mert véleményük szerint az nem megfelelően, nem korrekt módon tájékoztat. A tiltakozó csoport a városi autóbuszról szállt le, majd egy náci jelképet ábrázoló transzparenssel vonultak a székház elé. Miután a rendőrség figyelmeztette őket, hogy a tiltakozó megmozdulást nem engedélyezték, 17 szimpatizánst előállítottak, mert azok nem engedelmeskedtek a rendőröknek (Magyar Szó) Panasz hátán panasz – A tartományi ombudsman-helyettes Palicson tartott fogadóórát – Csütörtökön a palicsi helyi közösségben járt a tartományi ombudsman-helyettes és a szabadkai iroda szakmunkatársa, hogy egy fogadóóra keretében meghallgassák a polgárokat és jogi tanáccsal lássák el őket. Mintegy harminc polgár használta ki a lehetőséget, hogy problémáik megoldására tanácsot kérjenek (Magyar Szó) Nem mások ellen, magunkért – A falvak sikeresebbek az összefogás által, mint anélkül – Maurer Oszkár: Az összefogást itt annyira bátortalanul kezeljük, hogy abból nehezen születnek eredmények – „Nem mondom, hogy a területi autonómiát tudnánk vele helyettesíteni, de mégiscsak egyfajta legitim módon az itteni magyar településeknek lenne egy intézményes rendszerük” – Az Észak-bácskai Homokháti Kistérség Településfejlesztési Egyesületet tíz évvel ezelőtt alapította meg öt település, Királyhalom, Hajdújárás, Ludas, Kispiac és Nosza. Ennek a kistérségnek, az Európai Unióban legkisebb együttműködési formaként ismert szerveződésnek a létrehozása Maurer Oszkár ötlete volt, aki elmondta, ha több ilyen kistérség lenne Vajdaságban, valamilyen formában a területi autonómia valósulhatna meg az együttműködésük által (Magyar Szó) A magyarok kiirtására uszító feliratok Temerinben – Február utolsó napjaiban újabb magyarellenes feliratok jelentek meg Temerinben (Vajdaságma.info)

Szlovákia
'Az EU tiszta szocialista' – Richard Sulík szlovák házelnök szerint éppen ezért néha világosan nemet kell neki mondani. A politikus ezzel magyarázta, miért nem nyújtott Szlovákia kölcsönt Görögország számára – „Lehet, hogy kissé rontotta a Szlovákiáról alkotott képet, de eurómilliókat spóroltunk meg. Senki sem mondta, hogy ha belépünk az unióba, mindennel egyet kell értenünk és fizetnünk kell a görögök nyugdíját. Az EU a színtiszta szocializmust képviseli" vélekedett Richard Sulík, a szlovák parlament elnöke a Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában. Vitapartnere, Pavol Paska (Smer) viszont kritizálta a szlovák lépést, véleménye szerint a szolidaritás az unió egyik alapeleme és Szlovákia ennyi erővel akár ki is léphetne a szervezetből. „Az unióba való belépés nem az önök egyéni döntésén múlott, hanem egy általános politikai megegyezés eredménye volt, az unió alapelvei alapján. A szolidaritás egy ilyen elem" idézte a politikust a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál (Nsz)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

8

Szili szerint konszenzus kell a határon túliak szavazójogához – „Nemzeti egyetértéssel kell megadni a magyar állampolgársághoz a szavazati jogot a honosítottaknak; a teljes egyetértés azért kell, hogy a 2004. december 5-i kettős állampolgársági szavazáskor tapasztalt szembenállás még egyszer ne fordulhasson elő” - jelentette ki Szili Katalin a Csemadok búcsi konferenciáján. Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke részt vett és felszólalt a Csemadok, a szlovákiai magyarok kulturális szervezete galántai járási szervezetének területi választmányi ülésén, amelyet a járáson kívül, Búcs községben tartottak meg. Az állampolgársághoz járó szavazati jogról elmondta, hogy amikor 2010-ben a politikusok a parlamenti szavazáson elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, egyúttal a szavazati jogot is támogatták, mert "az mindenhol hozzátartozik az állampolgársághoz". A KDH-t továbbra is zavarja a tizenöt százalékos küszöb – „A KDH továbbra is a nyelvhasználati küszöb csökkenése ellen foglal állást és a párton belül vitázik a javaslatról, a Szlovák Nemzeti Párt pedig fájlalja, hogy az "irredentizmussal" foglalkoznak érdemi munka helyett” - derült ki Pavol Abrhan és Rafael Rafaj televíziós vitájából (Bumm.sk) A közösségépítés szolgálatában – Rég nem látott létszámban (a legkülönbözőbb korosztályt képviselve) jelentek meg a tagok a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének évzáróján, amelyet a Fekete Sas étteremben rendeztek meg. Az évzáróra elfogadta a meghívást Rigó László alpolgármester, Bán Zoltán megyei képviselő és Ľubomír Šárik, a Városi Művelődési Központ igazgatója is. Az ülés első részében Cerovsky Gyula elnök értékelte az eltelt esztendőt. Megtudhattuk, hogy az alapszervezetnek jelenleg 516 tagja van, köztük találhatóak az ún. tizedesek, akik a napi kapcsolatot tartják a tagsággal. Cerovsky röviden felvázolta a tavalyi év történéseit, s kiemelte a farsangi bált, a havi rendszerességgel megvalósuló játszóházat, a Fonóka tábort, a tavaly első alkalommal megvalósult Gömöri Kórustalálkozót, s szólt az óévbúcsúztató bálról is. Az alapszervezet hatékonyan támogatta a területi választmány munkáját, s annak országos rendezvényeit is (Felvidék.ma) A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület megalakulásának 100. évfordulója – Megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte meg 2011. március 5-én 16 órai kezdettel a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület. A Kultúrpalota zsúfolásig telt dísztermében megtartott ünnepi emlékest díszvendége volt Koltai Gábor film- és színházrendező, író Budapestről (Felvidék.ma) Népszámlálás és asszimiláció: Miért kell magyarságunkat vállalni? – Március 5-én Népszámlálás és asszimiláció címmel zajlott konferencia Érsekújvárott, melyen a helyi MKP és a Most-Híd, valamint a magyar civil szervezetek neves előadók közreműködésével taglalták, miért is kell vállalni magyarságunkat a májusi népszámláláson. A tanácskozás résztvevői Felhívásban fordultak a felvidéki magyarokhoz (Felvidék.ma) Az MKP dunaszerdahelyi alapszervezetének elnökségi nyilatkozata – A Magyar Koalíció Pártja dunaszerdahelyi alapszervezetének elnöksége kategorikusan visszautasítja az anyanyelvi oktatás fontosságát megkérdőjelező burkolt és álságos támadást, amely a Dunaszerdahelyi Városi Televízió (DSTV) februári utolsó adásában hangzott el PaedDr. Peter Gajdoš, a Jilemnický utcai Alapiskola igazgatójának szájából (Felvidék.ma) Sulík: Hiába a Smer előnye, ha koalíciós potenciálja a nullával egyenlő – Richard Sulík a Markíza vitaműsorában kijelentette, hogy a koalíció nem esik szét. Véleménye szerint, bár elvesztettek két képviselőt, de azok attól még nem az ellenzékhez tartoznak (Paraméter.sk) Az intézet is kimehet az emberek közé – A labilis szlovák–magyar kapcsolatok fő oka szerinte az egymásról való kölcsönös nemtudás, a tájékozatlanság, ezért ezen a téren szeretne segíteni. A

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

9

héten a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi igazgatói posztját elnyerő Kollai Istvánt terveiről kérdeztük (Új Szó) Szili Katalin Búcson beszélt a kettős állampolgárságról – „Nemzeti egyetértéssel kell megadni a magyar állampolgársághoz a szavazati jogot a honosítottaknak; a teljes egyetértés azért kell, hogy a 2004. december 5-i kettős állampolgársági szavazáskor tapasztalt szembenállás még egyszer ne fordulhasson elő” - jelentette ki Szili Katalin egy dél-szlovákiai konferencián (Új Szó)

Ukrajna
Az európai vízumokat igénylő ukrajnaiaknak csupán a 3 százaléka nem kapott beutazási engedélyt – Mind több ukrajnai állampolgár jut európai vízumokhoz. 2010-ben az igényléseknek csak a 3 százalékát utasították el — közölte az Európai Unió ukrajnai képviseletének sajtószolgálata. A jelentés szerint az elmúlt évben több mint egymillió vízumot adtak ki számukra, s ennek egyharmadát térítésmentesen (www.umdsz.uz.ua /TSN.ua/2011.03.04.) Tabacsnik: állami megrendelés alapján tanul az idén a diákok több mint 40 százaléka – 2011ben állami finanszírozás mellett tanul majd az egyetemekre és főiskolákra felvett diákok több mint 40 százaléka. Közölte a Legfelsőbb Tanács ülésén Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter (www.umdsz.uz.ua /RBK-Ukrajina/2011.03.04.)

A régió hírei

Világtükör

Négy EP-mandátumot veszíthet Magyarország – Huszonkettőről 18-ra csökkenne Magyarország képviselői helyeinek száma a következő választások után az Európai Parlamentben a választási rendszer 2014 utáni reformjáról szóló jelentés tervezete szerint (BruxInfo) Kész a médiatörvény elleni EP-határozat – A magyarországi sajtószabadság helyreállítására szólítja fel a kormányt az az európai parlamenti határozattervezet, amelyet négy EP-frakció fogalmazott meg, és amelyről várhatóan jövő csütörtökön szavaznak a képviselők Strasbourgban (BruxInfo)

Vélemény, publicisztika, interjú
Szlovák kritika a Matolcsy-csomagról – „Nem kívánt gyermek” cím alatt közöl kommentárt a Széll Kálmán Tervről a Sme napilap. "Mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar kormány stabilizációs csomagja inkább a megszorításokról, semmint a reformokról szól, hogy azt nem maga Orbán Viktor közölte a néppel, hanem két miniszteri tisztségű segéde" - állítja a cikk szerzője, Peter Morvay. Egy blogger ezt egy olyan helyzethez hasonlította, mintha Churchill híres hadba hívó beszédét nem saját maga mondta volna el, hanem csak arról szólt volna néhány mondatot, hogy milyen jó lesz a háború után, majd átadta volna a mikrofont miniszterének, aki beszélt volna a vérről és a könnyekről. "Nagyjából ez a különbség egy államférfi és egy populista politikus között" - tette hozzá Morvay (Felvidék.ma) Mint a lenyelt sündisznó… – „…úgy akadt meg a szerb politika torkán a Vajdaság. Az 1918– 1920-as történések óta láthatóan nem tud mit kezdeni a tartománnyal, amely csak addig jó, addig hasznos a számára, amíg kisajátíthatja termékeit, vagyonát, anyagi és szellemi kincseit,
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

10

amíg az itt termő gabonával, gyümölccsel és a termőföld áldásaival betömheti a fogyasztói társadalma egészén támadt gazdasági repedéseket, pótolhatja az improduktivitása nyomán támadt hiányait – és most csak a történelem békés szakaszairól beszélek. Azokról a korokról, amikor akár a józan megfontolás, a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása is diktálhatná Szerbia és a Vajdaság kapcsolatát” Mák Ferenc (Magyar Szó) Átrendeződés – „Talán örök talány marad, hogy van-e előre meghatározott célja, iránya a történelemnek; tény, hogy ha nem is „fejlődésnek”, reformoknak, de lényeges átrendeződésnek vagyunk kortársai és tanúi. Elsősorban természetesen az arab világban végbemenő rendszerváltó megmozdulásokra gondolunk, amelyek – meglehet, rövidesen – eldöntenek legalább két rendkívül lényeges kérdést. Az első: lehetséges-e más eszközökkel, mint – „világi” vagy katonai – diktatúrával biztosítani ezekben az országokban a stabilitást, elkerülni a fundamentalista vallási diktatúrát; más szóval: megoldás lehet-e, egyáltalán gyökeret verhet-e történelmi léptékben rövid idő alatt a demokrácia a teljesen eltérő kultúrák, hagyományok és mentalitások világában?” Ágoston Hugó (ÚMSZ) Együttműködésre – „Ha nem is araszol, valamelyest moccan az autonómia ügye. Itthon például a kisebbségek számára megannyi kedvezményt tartalmazó új tanügyi törvény révén, Brüsszelben pedig a Tőkés László szervezésben tartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) fóruma által” Sike Lajos (ÚMSZ) Matovič zsarol és élvezi – „Egyre nyilvánvalóbb, hogy minden látszatintézkedés és nyilatkozat ellenére Matovič a mérleg nyelve. Illetve ő és társai. Gátlástalanul bratyizik bárkivel, aki a népszerűségi listán feljebb képes őt taszajtgatni. És gátlástalanul ölre megy bárkivel, aki őt ezzel a népszerűségi listán feljebb képes taszajtgatni” Ardamica Zorán (Paraméter.sk) Egy kongresszusi küldött felszólalása – Az RMDSZ tizedik kongresszusán Nagyváradon számos területi küldött szólalt fel, többek között Körösfő alpolgármestere, Péntek László. A Kolozs megyei településen azonban utólag vita alakult ki arról, hogy küldöttként valóban úgy képviselte- a közösséget, ahogyan azt elképzelték vagy szerették volna. Mint mondta, az elmúlt napokban egyre több üzenetet kapott azoktól, akik szavazatukkal beválasztották a megyei küldöttek csoportjába, hogy bizalmuk nem arra irányult, hogy egyike legyen a „fejbólogató Jánosoknak”, akik csakis pozitív dolgokat látnak a csúcsvezetés munkájában, és euforikusan végigtapsolták a kongresszust. Elvárták azt, hogy bátran fogalmazzon meg olyan építő kritikát, amely a szövetség megújulásához vezet, és amelyet mindhárom elnökjelölt vállalt a kampánya során. Az alpolgármester a lap nyilvánosságának segítségével szeretné a kialakult helyzetet tisztázni (Szabadság) Magyargyanús ügyek – „Mozgalmas időszak vár a szlovák kormánykoalícióra és a szlovákiai magyar kisebbségre. Két olyan tervezet borzolja a politikai kedélyeket, amely a szlovákiai magyarok szempontjából rendkívül fontos. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a hangulat a parlamentben és azon kívül akkor hág a csúcsra, ha a probléma valamilyen szinten érinti a magyarokat” Molnár Norbert (Új Szó) Az ország történelméről beszélnek, de tulajdon önzésük történetét értik alatta... – Szlovákia értelme – „Nem tudom, önök hogy vannak vele, én néha eltöprengek azon, mi értelme annak, hogy van Szlovákia. Mivel gazdagítja ez az állam, ez a mi országunk a világot, mennyiben érdekes és egyedi Szlovákia, s mi az igazi oka annak, hogy az önálló Szlovák Köztársaság létezik. A válasz nem könnyű. El tudom képzelni, hogy ha fönnmaradt volna Csehszlovákia, az is hasznos volna a világnak. Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy ha máig fönnmaradt volna a történelmi

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

11

Magyarország, úgy is jó volna. Mi tehát az értelme annak az államnak, melynek része vagyok? Nem tudom” Štefan Hríb1 (Új Szó) A bosszú nép-e? – „Negyven fölött az ember már képes megszeretni egy fogyatékos politikusokkal és elmeroggyant lakossággal megvert, behálózott és szegélyezett hazát. Néha odaszól, de tulajdonképpen pontosan tisztában van azzal, hogy teljesen feleslegesen. De azért megteszi, ezt követeli tőle a becsület. Kutatja a hülyeséget, mert a hülyeség érdekes. Nekem van egy elgondolásom, miszerint igazából a hülyeség mozgatja a világot. Amióta az evolúciót kiiktattuk” Para-Kovács Imre (Hírszerző)

Elemzés, háttér
Ismét megérintette a világot az energiaválság szele – Marat Terterov brüsszeli szakértő szerint a líbiai polgárháború még nem rengeti meg a piacokat – Két és fél éves csúcson az olajár, ami egyáltalán nem segíti a kilábalást a globális válságból. Bár az olajlétesítményekben egyelőre nem esett komolyabb kár, a vendégmunkások elutazása miatt napi 1,6 millió hordós a kiesés. Ez ugyan csupán a globális felhozatalnak mindössze egy százalékát jelenti, a félelem és a szabad kapacitások szűkössége máris érezteti hatását. A térséggel és energetikai kérdésekkel foglalkozó szakértő, Marat Terterov szerint a helyzet komoly, azonban ez még nem válság, s világ 12. legnagyobb kőolajexportőrének számító Líbiában zajló polgárháború egyelőre nem rengeti meg annyira a piacokat. A brüsszeli The European Geopolitical Forum igazgatója szerint Európa déli országainak energiabiztonságát valójában az fenyegetné, ha a gázellátás szempontjából fontos Algériában is zavargások törnének ki (MNO)

Cikkek
Szili szerint konszenzus kell a határon túliak szavazójogához
Bumm.sk • 2011. 03. 06 Nemzeti egyetértéssel kell megadni a magyar állampolgársághoz a szavazati jogot a honosítottaknak; a teljes egyetértés azért kell, hogy a 2004. december 5-i kettős állampolgársági szavazáskor tapasztalt szembenállás még egyszer ne fordulhasson elő - jelentette ki Szili Katalin a Csemadok búcsi konferenciáján. Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke részt vett és felszólalt a Csemadok, a szlovákiai magyarok kulturális szervezete galántai járási szervezetének területi választmányi ülésén, amelyet a járáson kívül, Búcs községben tartottak meg. Az állampolgársághoz járó szavazati jogról elmondta, hogy amikor 2010-ben a politikusok a parlamenti szavazáson elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, egyúttal a szavazati jogot is támogatták, mert "az mindenhol hozzátartozik az állampolgársághoz". Arról, hogy a Magyarországon kívül élő magyar állampolgárok pontosan hogyan gyakorolják szavazati jogukat, Szili Katalin azt mondta, hogy "párbeszédet kell kezdeni, amelynek végén konszenzusos álláspontra jutnak a magyarországi pártok és a határon túli magyarok képviseletei". A teljes egységre azért van szükség, hogy "még egyszer ne fordulhasson elő" 2004. december 5-e - mondta a politikus. A Magyarok Világszövetségének sikeres aláírásgyűjtése után kiírt kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában eltérő álláspontot képviseltek az akkori kormánypártok és az ellenzék. Szili Katalin, aki akkor az Országgyűlés elnöke volt, a kormánypártoktól eltérően az állampolgárság megadása mellett állt ki.

1

a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője
EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

12
A galántai a Csemadok egyik legnagyobb tagságú és nagy közösségi, valamint kulturális életet szervező és fenntartó járási szervezete. A területi választmányi ülésen a galántai járási szervezet tavalyi tevékenységét és idei terveit tekintették át. A galántai járási Csemadok következő nagy eseményei a március 15-i megemlékezések lesznek, valamint szervezik a május végén Galántán megrendezésre kerülő XX. Kodály-napokat, a Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Fesztiválját, amelyre magyarországi kórusokat is várnak. vissza

RMDSZAhol mérget kevernek az RMDSZ-nek, ott nincs miért keresni a párbeszédet
Erdély.ma • [ 2011. március 06., 18:05 ] [488] Jövő év végéig szóló koalíciós megállapodást kötött. Ez volt Kelemen Hunor első hivatalos aktusa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első embereként. Noha a ceremónia két nappal megválasztása utánra esett, szó sincs ölbe hullott ajándékról, hiszen az új elnök régóta tagja az RMDSZ csúcsvezetésének. Igaz, ehhez – és a várakozásokhoz – képest sok változtatást sejtet a vele készített interjúnkban. Az első benyomás a megválasztása után az volt, hogy rendkívül tettre kész. Mihez fogott először? Az első feladat az volt, hogy véglegesítsük a Demokrata-liberális Párttal a 2011. és a 2012. évre szóló együttműködési megállapodásunkat. Persze ezen túl a szövetség a fontosabb. Elkezdtünk dolgozni azon, hogy az új alapszabályzat szerint minél hamarabb meg tudjuk alakítani az új elnökséget. Föl kell készülnünk a Szövetségi Képviselők Tanácsára, amelyen főtitkárt és alelnököt választ a szövetség. A gazdasági tanácsot is szeretném március folyamán megalakítani, hisz ha van égető problémája a romániai magyarságnak, és így nyilván az RMDSZ-nek is, az a gazdaság. - A gazdaság fellendítése nem éppen új feladat, tavaly ősz óta készül egy intézkedéscsomag. - A kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a Világbankkal és az Európai Unióval kötött megállapodások miatt kényszerpályán van. A szerződés április végén jár le. Ebben az időszakban nekünk az volt a fontos, hogy megteremtsük a költségvetési egyensúlyt, elindítsuk a nagy ágazatok reformját, és hogy egészséges alapokra helyezzük – egészen 2016-ig – azt a költségvetési politikát, amely 2009 végén teljesen felborulni látszott.

- És látszik a kényszerpálya vége? - A stabilizáció jelen pillanatban lezárultnak tekinthető. Viszont a gazdaságélénkítő csomagot csak akkor lehet elővenni, ha van tartalék. Nagyon komolyan gondolkodunk azon, hogy még idén csökkentsük a munkáltatói adóterhet. Az első hónapokban biztosan kisebbek lesznek a bevételek, és a kiesést valahonnan pótolni kell. Korábban is mindig az volt a kérdés, hogy az átmeneti időszakot hogyan vészeljük át. Úgy látom, a most készülő, újabb valutaalapi egyezmény biztosítani tudja ehhez a tartalékot. - Az egyensúlyteremtés része a munkatörvénykönyv elfogadása is? Miért erőlteti a kormány ezt a népszerűtlen intézkedést? - Nem tudom, mennyire népszerűtlen, hiszen a szakszervezetek alig tudnak összegyűjteni ezerötszáz embert tüntetni. A mostani munkatörvénykönyv a legmerevebb Európában, rugalmasabbá kell tenni, ellenkező esetben lemaradunk. Természetesen, aki hozzászokott ahhoz, hogy elkötelezi a szakszervezeteket és a munkaadói oldalt négy-tíz évre, az zavartan nézi a tevékenykedésünket. Másfelől a munkáltatói oldalon azt látom, hogy ennek a módosításnak igenis örvendenek. - Azért nem mindenki: a nagyvállalatok például a szakszervezetek oldalára álltak. - Teljesen elégedett nem lehet mindenki. Ha a munkaadói és a munkavállalói oldalon egyaránt van elégedetlenség, az azt jelenti, hogy egyiknek sem kedvezel túlságosan, megtaláltad a helyes középutat, ami egy társadalomban az egyensúlyt jelenti. Nem szabad a munkavállalót sem kiszolgáltatni, sőt védeni kell, de a munkaadót sem kell olyan helyzetbe hozni, hogy akarja, nem akarja, meg kell tartania a munkást. Legalább ennyire fontos, hogy a feketén dolgozókat vissza kell hozni a reálgazdaságba.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ 2011-03-07.

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

13
- A gazdaság az azonnali kihívás, hosszabb távon az RDMSZ a társadalomépítésre összpontosít. Hogyan teszi ezt? - Az erdélyi magyarság igényli, hogy azokon a területeken, amelyek az identitásunkhoz kapcsolódnak – az oktatás és a kultúra egyes területein – társadalomépítéssel is foglalkozzunk. Ez számunkra nem újdonság, de sok minden megváltozott húsz év alatt. Ezért tartom fontosnak, hogy egy kicsit újragondolva ismét belevágjunk. Ez nem azt jelenti, hogy az alapítványi, egyesületi szférát ellenőrizni akarja bárki. Ahol viszont kezdeményező szerepet kell vállalni, ott kezdeményező szerepet vállalunk, ahol csupán partneri viszonyra van szükség, ott partneri viszonyt alakítunk ki. - Ez az a bizonyos kinyújtott kéz, amiről megválasztása után beszélt? - Ami a magyarságot illeti, inkább nyitott kapuról beszélnék: befogadóbbá tesszük az RMDSZ-t. A kinyújtott kézzel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) gondoltam, mindazokra, akikkel 2009-ben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében kialakítottuk a Magyar Összefogást. És természetesen mindazokra a politikai partnereinkre, akikkel határon belül, határon kívül együttműködni kívánunk. - Markó Béla leköszönő elnök a kongresszuson azt mondta, „újra kell kötni a szövetséget". Elég lesz ehhez tágra nyitni a kaput? - A szervezetben minden magyar embernek meg lehet találni a helyet, amelyet tudása, tapasztalata szerint el tud foglalni. Ugyanakkor tudatosítani kell minden egyes politikusban: nagyon fontos megismerni az emberek problémáit, de ugyanolyan fontos ezekre megvalósítható válaszokat adni. Ha hitelesek tudunk maradni egyenként, akkor a befogadó szervezet, a sokszínűséget értékelő és erősítő szervezet – a nyitott kapu, amiről beszéltem – megvalósulhat. Készül egy erdélyi konzultáció, nagyon pontos képet szeretnénk kapni a közösség elvárásairól. De a konzultáció arra is jó, hogy az emberek lássák, a szövetség velük foglalkozik, az ő problémáik a fontosak. Ezt időről-időre meg is kell majd ismételni. Azt a bizonyos szövetséget mindig újra kell kötni. Tévedés, hogy az egyszer megkötött szövetség elegendő egy egész életre. - Érvényes ez a bukaresti partnerekre is? - Más logika szerint, de érvényes. Az RDMSZ egyik erőssége az, hogy nyitott tud maradni – tárgyalóképes. Másfelől az ellenzéknek meg kell értenie, hogy az RMDSZ, amely most a másik oldalon áll, később ugyanolyan szavatartó lesz, ha átalakulnak a belpolitikai viszonyok és szövetségek. - Kormány vagy ellenzék, mindkettőhöz parlamenti képviselet kell. Ha budapesti hátszéllel megalakul az Erdélyi Magyar Néppárt, az RMDSZ a parlamenti küszöb alá szorulhat. Az EMNT nem zárkózik el az összefogástól, ellenkezőleg. Megtörtént a kapcsolatfelvétel? - Ahogy ígértem, a kongresszus után kapcsolatba léptem mindazokkal, akik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban jelen voltak. Tőkés Lászlóval már a megválasztásom másnapján beszéltem. Abban állapodtunk meg, hogy folytatjuk a beszélgetéseinket. - A Magyar Polgári Párttal keresik a kapcsolatot? - Ahogy ők viselkednek velünk és az EMNT-vel, nem hiszem, hogy ott kellene keresnünk a párbeszéd csíráit. Ahol mérget kevernek az RMDSZ-nek, ott nincs miért keresni a párbeszédet. - A nagyváradi kongresszus egyik meghatározó pillanata volt a Fidesz képviselőjének sokak szerint fenyegető beszéde. Ehhez képest a kongresszus végén ön békülékeny hangot ütött meg. - Nem hiszem, hogy nekünk egy új fejezetet hadüzenettel kell megnyitni. - Gratuláltak önnek a Fidesz részéről? - Többen is felhívtak, illetve küldtek üzenetet. - Rendezhető a nem éppen felhőtlen viszony? - Türelemmel, bölcsességgel, nyitottsággal igen. Közös érdekeink, de elsősorban közös értékeink vannak. Mind a Fidesznek, mind az RMDSZ-nek érdeke, hogy ez a viszony szoros és partneri legyen. Ez a magyar-magyar és a magyar-román kapcsolatokat is erősíti. Ebben a térségben nagyon fontos, hogy ezek a kérdések megnyugtatóan rendezve legyenek, és azt gondolom, hogy ilyen szempontból is új fejezetet kezdünk. Természetesen türelem is kell hozzá, mert mi tagadás, lehetett érezni, hogy van egyfajta bizalmatlanság mindkét irányból.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

14
- Bizalmatlanság vagy érdekütközés? - Utóbbi is lehet, de nem akarok belemenni. Egyfajta bizalmatlanság érezhető volt az elmúlt években. Márpedig a bizalom minden partneri viszonyban nagyon fontos. - Marad akkor az egyenlő közelség keresése? - Nem fogalmaztam így. - Markó Béla elnökségének ez volt az egyik vezérelve. - Nyilván ezt a kérdést vele kell megbeszélni, nem velem. - Mi lesz az, amin még változtat elődje politikájához képest? - Az értékeket illetően semmiben, hiszen ezek az erdélyi magyarság értékei. Az út, amelyen elindultunk, a parlamentáris politika marad, nem keresünk más politikai eszközöket. Az alapvető célok – autonómia, kollektív jogok – tekintetében nem történik változás. Ilyen szempontból folytonosságra van szükség. A munkamódszereket illetően lesznek változások. Minden ember magával hoz egyfajta szemléletet, minden vezető másként közelíti meg a döntéshozatalt. Szemléletváltásról is lehet beszélni, nemzedékváltásról is. A lényeg az, hogy ne ott változtassunk, ahol nincs rá szükség, és az értékeket, célokat illetően nincs szükség változtatásra. - Ha a fontos célkitűzéseket nézzük, a mínuszok közé kell sorolni az autonómiát és az önálló állami egyetemet. Milyen időtávlatban látja ezeket megvalósíthatónak? - Nem szabad pontos napot és órát adni. Ha parlamentáris eszközökben gondolkodunk, a hét százalékunkhoz mindig kell 43 százalékot találni, hogy valamit el tudjunk érni. Ehhez folyamatos párbeszédre van szükség, de a mentalitásnak is változnia kell. 1990-ben egy magyar felirat miatt borult lángba Marosvásárhely, ma a magyar feliratokat a társadalom nagy többsége elfogadja. A dél-tiroliaktól megtanultuk, hogy újabb és újabb határidők kitűzésénél sokkal fontosabb a következetes politizálás, a partnerkeresés. - Mintha az állami egyetem már nem volna annyira fontos. - Kérdés, hogy az egyetemalapítást önmagában értéknek tekintjük, vagy nem. Szerintem csak akkor lehet értéknek tekinteni, ha ezzel minőségi oktatást is tudsz biztosítani, és a meglévő intézményes kereteket nem vered szét. Az egyetem nem népdalcsoport, nem lehet alapítani egyet egyik napról a másikra, és főleg nem az oktatók ellenében. Amíg nincs egyetértés a magyar oktatók között, a politikusok nem tehetnek mást, minthogy megpróbáljanak nyitottak lenni, érvelni, konszenzust teremteni. vissza Szőcs Levente nol.hu

A közösségépítés szolgálatában
Felvidék.ma • 2011. március 06. Rég nem látott létszámban (a legkülönbözőbb korosztályt képviselve) jelentek meg a tagok a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének évzáróján, amelyet a Feketes Sas étteremben rendeztek meg. Az évzáróra elfogadta a meghívást Rigó László alpolgármester, Bán Zoltán megyei képviselő és Ľubomír Šárik, a Városi Művelődési Központ igazgatója is. Az ülés első részében Cerovsky Gyula elnök értékelte az eltelt esztendőt. Megtudhattuk, hogy az alapszervezetnek jelenleg 516 tagja van, köztük találhatóak az ún. tizedesek, akik a napi kapcsolatot tartják a tagsággal. Cerovsky röviden felvázolta a tavalyi év történéseit, s kiemelte a farsangi bált, a havi rendszerességgel megvalósuló játszóházat, a Fonóka tábort, a tavaly első alkalommal megvalósult Gömöri Kórustalálkozót, s szólt az óévbúcsúztató bálról is. Az alapszervezet hatékonyan támogatta a területi választmány munkáját, s annak országos rendezvényeit is. Az alapszervezetnek két csoportja működik a Városi Művelődési Központ hathatós támogatásával, a Blaha Lujza Vegyeskar és az Új Gömör Néptánccsoport, amelynek vezetői szintén szóltak a tavaly megvalósult rendezvényeikről és fellépéseikről. Tóthné Mede Zsófia kiemelte a Józsa Mónika közreműködésével megvalósult összpontosítást, s mint hangsúlyozta, idei legfontosabb tervük a Kodály Napokon
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ 2011-03-07.

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

15
való részvétel, ahol szeretnék megőrizni az ezüstkoszorús minősítésüket. Az Új Gömör nevében Gányovics Attila az egyre riasztóbb pénzhiányról tett említést, s ehhez kapcsolódott Bán Zoltán felajánlása, aki két csizmát „tett le” a tánccsoport asztalára. A tánccsoport közös júniusi bemutatóra készül a Füleki Táncműhellyel. Cerovsky jelezte, hogy szeretnék az idén is megvalósítani a már hagyományos akcióikat, de Gaál Gabriella tiszteletére emlékestet is szerveznek. A vendégek közül Rigó László alpolgármester átadta Jozef Šimko polgármester üdvözletét, míg Ľubomír Šárik arról szólt, hogy amíg ilyen eredményesen és önzetlenül tevékenykedő civil szervezetek működnek, mint a Csemadok, addig a magyar-szlovák együttélés sincs veszélyben. Šárik egyúttal maximális támogatást ígért a szervezet tagjainak, s kiemelte, hogy csak közös erővel érhetjük el a céljainkat. Bán Zoltán meglepetését fejezte ki a fölött, hogy a város vezetői a művelődési központ jogalanyiságának megszüntetésével akarták elkezdeni a takarékosságot, és arra biztatta a jelenlévőket, nyugodtan forduljanak a megyéhez segítségért. Sebők Valéria, a területi választmány elnöke beszámolt a galántai országos ünnepségről, amelyen Danis Tamás életműdíjat vehetett át. Cziprusz Zoltán arra kérte a Csemadok vezetését, hogy a lehetőségeikhez mérten nyissanak a fiatalok felé, s ezt erősítette meg felszólalásában Danis Tamás (felvételünkön) is, aki egyúttal köszönetet mondott, hogy őt javasolták az életműdíjra, amelyet azon sorstársainak is ajánlott, akik már nem élhették meg ezt a szép napot. Többen szót ejtettek az előttünk álló népszámlálásról, az ezzel kapcsolatos feladatokról is. Bán Zoltán szerint nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk el magyar anyanyelvű cigány polgártársainkról sem. Szőke István juniális megszervezését javasolta, amelyet a résztvevők egyhangúlag támogattak. Csúsz László olvasta fel a határozati javaslatot, amely a betervezett rendezvények mellett a szervezet közösségépítő szerepét hangsúlyozza, hiszen a rendezvények is ezt a célt kell, hogy segítsék. A kellemes hangulatú est vacsorával és a Nosztalgia Duó (Rák Magda, Jozef Mikulec) fellépésével zárult. vissza

főkonzul Zsigmond Barna az új csíki f konzul
ÚMSZ • 2011-03-06 23:03:55 „Félhivatalosan” már ismert az új csíkszeredai magyar főkonzul neve: a tavaly, mandátuma lejártával távozó Szabó Béla helyére hamarosan Zsigmond Barna Pál (képünkön) érkezik. Az új főkonzul már ebben a minőségében vett részt a hétvégén Bukarestben megtartott üzleti konferencián; információink szerint Zsigmondot a román fővárosban, a külügyminisztériumban is fogadták. A jogász végzettségű Zsigmond Barna Pál 1972-ben született Marosvásárhelyen, a Magyar Kisebbség folyóirat alapítója, korábban a kolozsvári Krónika napilap kiadójának igazgatótanácsi tagja és az Újpesti TE jégkorong-szakosztályának elnöke volt. vissza

Üzlet, nemzet, politika
ÚMSZ | 2011-03-06 23:37:25 Gazdasági válság, román–magyar kereskedelmi kapcsolatok, ökopolitika és versenyképesség a kelet-európai térségben, Románia gazdasági kilátásai 2011-ben – mindezek a témák és mások is szerepeltek a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) hétvégi bukaresti konferenciájának programjában. Gazdasági válság, román–magyar kereskedelmi kapcsolatok, ökopolitika és versenyképesség a kelet-európai térségben, Románia gazdasági kilátásai 2011-ben – mindezek a témák és mások is szerepeltek a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) hétvégi bukaresti konferenciájának programjában. A rendezvényen Pánczél Zoltán, az RMÜE elnöke közölte, az egyesület levélben fordul a magyar kormányhoz, amelyben az RMÜE felhívja Budapest figyelmét a magyarországi cégek romániai piacra lépésének továbbra is kiaknázatlan lehetőségeire, arra, hogy a magyar gazdasági jelenlét Romániában a lehetőségekhez képest szerény, és a lemaradást pótolni kellene. Az egyesület levelében – amelyet az RMÜE alapító tagjaként Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója olvasott fel, és a bukaresti konferencián a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumot képviselő

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

16
Szakáli István Loránd főosztályvezetőnek adtak át ünnepélyesen – hangsúlyozza, a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatok élénkítése „nemcsak üzleti, hanem nemzetpolitikai célokat is szolgálna”. „Példátlan” zuhanás Éppen a román–magyar kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatokról tájékoztatott a bukaresti konferencia két előadója: Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség, illetve Imre István, a budapesti román külképviselet gazdasági tanácsosa. Mint Bogár Ferenc tájékoztatott, Romániában valamivel több, mint tízezer magyarországi tulajdonú cég van bejegyezve, összesen 650 millió eurós jegyzett tőkével, ami – az újrabefektetett tőkét is számolva – egymilliárd euró feletti magyar tőkét jelent. Ezzel Magyarország a tizedik hely körül tanyázik a Romániában befektető országok listáján, ami elmarad a lehetőségektől – állapította meg Bogár. A gazdasági tanácsos szerint Románia jelenleg nem tartozik a vonzó célországok közé befektetői szempontból, már csak azért sem, mert egyetlen év alatt (2008 és 2009 között) mínusz 14 százalékos gazdasági növekedést produkált (7 százalék fölötti növekedésről 7 százalék alatti csökkenésre), ami Európában példátlan. Salamon Márton László: két év alatt egynegyedére csökkent a hazai sajtó reklámbevétele Kötelező optimizmus? Optimista hangvételű bemutatót tartott Borbély Károly, a román gazdasági mimisztérium államtitkára, aki szerint Románia a jó úton halad a gazdasági válságból való kilábalásban, miután a kormánynak nehéz intézkedéseket kellett meghoznia. „Az elmúlt időszakban harmincmilliárd euróval csökkent a román államháztartás, a 2008-as évi 132 milliárdról az idei alig több, mint százmilliárdra. Ebből a csökkenésből húszmilliárdot tesz ki a GDP-csökkenés, a fennmaradó tízmilliárdon pedig a külföldi befektetések csökkenése, illetve a vendégmunkások által hazaküldött évi summa csökkenése osztozik” – ismertette a makrogazdasági adatokat Borbély. Az államtitkár derűlátónak mutatkozott a jövőt tekintve, szerinte már látszik „a fény az alagút végén”. Az államkassza bevételeinek növelését Borbély Károly a közszféra költségeinek további csökkentésében, illetve a privatizációk felgyorsításában látja. Válságban a sajtó A gazdasági államtitkár „kötelező optimizmusát” ellensúlyozta Salamon Márton László, az Új Magyar Szó főszerkesztőjének Válságban a sajtó: hogyan tovább? című előadása. Mint Salamon elmondta, a sajtót az átlagosnál is jóval súlyosabban érintette a gazdasági válság, és az Új Magyar Szót sem kerülték el annak következményei. Mint az előadásból kiderült, az európai átlagot sokszorosan meghaladó arányban csökkent a romániai – elsősorban a nyomtatott – sajtó reklámbevétele: 2010-ben a 2008-as szint 25 százalékára. Ami az ÚMSZ-t illeti, a válság 2009 első hónapjaitól kezdte éreztetni hatását. „Az első válságkezelő intézkedéseink természetszerűleg a költségcsökkentések voltak: létszámleépítés, bércsökkentés, járulékos kiadások csökkentése” – ismertette Salamon a lap kiadójának lépéseit. Mint elmondta, az első sokk átvészelése után az ÚMSZ jelenleg a fejlődés lehetőségeit keresi, reklám- és lapértékesítési filozófiaváltás révén. vissza

igénylő Az európai vízumokat igényl ukrajnaiaknak csupán a 3 százaléka nem kapott beutazási engedélyt
www.umdsz.uz.ua /TSN.ua/2011.03.04. Mind több ukrajnai állampolgár jut európai vízumokhoz. 2010-ben az igényléseknek csak a 3 százalékát utasították el — közölte az Európai Unió ukrajnai képviseletének sajtószolgálata. A jelentés szerint az elmúlt évben több mint egymillió vízumot adtak ki számukra, s ennek egyharmadát térítésmentesen.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ 2011-03-07.

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

17
A közleményben rámutatnak, hogy folyamatosan nő az ukrajnaiaknak kiadott schengeni és nemzeti vízumok száma, ezen belül azoké, amelyek hosszú távra szólnak. Az Európai Unió ukrajnai képviselete arról tájékoztat, hogy a schengeni övezethez tartozó országok komoly hányada regionális központokban fogadja be a kérelmeket. Emellett az Uniós Vízumkódexre támaszkodva tovább egyszerűsítik a vízumhoz jutást, javítják a feltételeket az igénylők számára. Csak emlékeztetőül: az EU és Ukrajna 2010. november 22-én megállapodott arról a cselekvési tervről, amit ez utóbbi országnak teljesítenie kell a rövid időtartamú utazásokhoz való vízummentesség bevezetéséhez. Viktor Janukovics azon véleményének adott hangot, hogy az EU a 2012-es labdarúgó Eb-ig eltörli a vízumkényszert Ukrajna vonatkozásában. vissza

Tabacsnik: állami megrendelés alapján tanul az idén a diákok több mint 40 százaléka
Forrás: www.umdsz.uz.ua /RBK-Ukrajina/2011.03.04. 2011-ben állami finanszírozás mellett tanul majd az egyetemekre és főiskolákra felvett diákok több mint 40 százaléka. Közölte a Legfelsőbb Tanács ülésén Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter. A tárcavezető elmondása szerint tavaly 39,3 százalékot tett ki az állami megrendelés alapján felvett fiatalok aránya. Ugyanakkor szólt arról is, hogy minisztériumuk tervei szerint csökkentik majd az államilag finanszírozott formában továbbtanulók számát. „Nagyobb állami megrendelés lesz műszaki és mérnöki szakokra, miközben kevesebb közgazdászra és jogászra tartunk igényt. Csökkentjük az állami megrendelés volumenét azok szakok esetében, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt” — húzta alá Dmitro Tabacsnik. vissza

Szabó Tiberiu Sabauból ismét Szabó Tibor lehet
A könnyített honosítást kérelmezőktől közepes magyarnyelv-tudást kérnek. Akcentus, tört beszéd nem akadály – mondja lapunknak Wetzel Tamás kormánybiztos. Dési András| Népszabadság| 2011. március 5. | Szűk belvárosi irodájának egyedüli dísze a magyar Szent Korona országait ábrázoló 1914-es térkép. A poszter azonban nem eredeti, hanem a közeli kartográfiai boltban vásárolt utánnyomat. Wetzel Tamás „birodalma” egyáltalán nem úgy fest, mint egy irányítóközpont, ahonnan a több mint kétezer anyakönyvipolgármesteri hivatalt, kilencven külképviseletet, minisztériumokat, a nemzetbiztonsági szerveket megmozgató könynyített honosítást koordinálják. – A pénz a számítógépes rendszerre, a köztisztviselők, konzulátusi alkalmazottak képzésére ment – mondja a 34 éves jogász, aki Semjén Zsolt KDNP-elnök, egyben a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felkérésére tavaly egy hét alatt írta meg és egyeztette a törvényt. Semjén a magát köztisztviselőként a pártpolitikától távol tartó Wetzelre még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen figyelt fel. A budapesti születésű, szabadidejében történelmihadtörténeti könyveket olvasó fiatalember a Pázmányon diplomázott 2001-ben, majd ugyanitt szerzett PhD-t – témája a Magyarországra irányuló bevándorlás volt. A külföldi újságíróknak jó angolsággal nyilatkozó kormánybiztosnak nincsenek határon túli gyökerei. Erdélyben először 1991-ben járt, Székelyföldön mellbe vágó élmény volt számára az ott látott szegénység, elmaradottság. A könynyített honosítás felelőseként az utóbbi hónapokban gyakran megfordul arrafelé. Látja a fejlődést, azt, hogy egyes romániai régiók már leelőzik a kelet-magyarországi területeket. Wetzel pályafutását szavai szerint a „frontvonalban”, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban kezdte. Állampolgársági és bevándorlási kérelmeket vett át, bírált el. Életre szóló tapasztalatot szerzett a kínai cégek – sokszor alaposan kozmetikázott – üzleti mérlegeinek vizsgálatával.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

18
– A korábbi honosítási törvény roppant bürokratikus volt. Pont azoknak, a határon túli magyaroknak okozott nehézséget, akiknek kedveznie kellett volna – fejtegette. Szerinte empátia alig létezett, az aktát nézték, nem az embert. Így például Kijevbe akarták küldeni pecsétes anyakönyvi kivonatért azt a nyolcvan feletti kárpátaljai magyar származású hölgyet, aki több évtizede Magyarországon élt, de a Szovjetunió megszűnése miatt hontalanná vált. A január óta benyújtott több mint 30 ezer magyar állampolgársági kérelem tendenciájában megfelel annak a tavaly elkészített hatástanulmánynak, amely 2011-re legkevesebb 250 ezer beadványt prognosztizált. A kérelmek jó negyedét Szabadkán, Kolozsvárott és Csíkszeredán regisztrálták; március 15-én e három városban, valamint a budai Várban rendeznek családias hangulatú, helyszínenként húszharminc fős esküt. A nyugati országokban élők hasonló – szintén a Himnusszal, a Szózattal és koccintással kísért – rendezvényekre áprilistól számíthatnak. Az új állampolgárok a köztársasági elnök által aláírt honosítási okiratot kapnak, útlevelet és személyi igazolványt külön kell kérelmezniük. Míg arról gondolkodnak, hogy a lakcímkártyához hasonlatos hatósági igazolványt is adjanak, Wetzel siet leszögezni: ingyenes egészségügyi ellátás, gyermekek utáni támogatás nem jár automatikusan az állampolgársággal. A szociális juttatások állandó lakhelyhez, társadalombiztosítotti jogviszonyhoz kötöttek. A kormánypárti politikusok által gyakran felröppentett szavazati jogról a biztos határozottan kijelenti, hogy ez parlamenti kérdés – munkaadójánál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban jelenleg ilyesmin nem dolgoznak. A magyarigazolványokat viszont csak akkor kell leadni, ha az érintettek áttelepülnek Magyarországra: a határon túl élők változatlanul élvezhetik a kedvezményeket. Wetzel benyomásai szerint a határon túli fórumokon leginkább azt tudakolják, milyen dokumentumokkal lehet igazolni a magyar felmenőket. Elfogadnak-e katonakönyveket, világháborús dögcédulákat vagy a plébános által kiadott nyilatkozatot? Bár Szlovákiát az ottani állampolgársági törvény miatt a fórumokkal elkerülik, a Felvidékre is eljut az információ: nem elég azt igazolni, hogy a dédszülők az egykori Magyar Királyság területén éltek, a nagyszülők és a szülők anyakönyvi kivonatainak másolatai is szükségesek. Kivételt a csángók képeznek. A Wetzel által a törvénybe beépített csángóklauzula értelmében a magyar nyelvtudás, a származási hely és a katolikus keresztlevél alapján kikövetkeztethető, hogy az illető honnan származik. Arra is van lehetőség, hogy az elrománosított név helyett az egykori magyar szerepeljen a magyarországi okiratokban, például Tiberiu Sabau már ismét Szabó Tiborként kérhet útlevelet. Elsősorban az ukrajnai levéltáraknak okoznak többletmunkát azok, akik – nem utolsósorban egy schengeni útlevél reményében – szeretnék felkutatni magyar felmenőiket. Észak-Amerikában és Izraelben utazási-biztonsági okokból is vonzó a magyar állampolgárság. Dél-Amerikában, főleg Venezuelában a belpolitika feszültségek miatt érdekelhet sokakat az EU területén szabad mozgást biztosító állampolgárság és útiokmány. A könnyített honosítás több budapesti nyugati nagykövetség figyelmét is felkeltette –azért, hogy kell-e majd elsősorban kelet felől migrációs hullámokkal számolniuk. Az állampolgársághoz feltételként szabottmagyarnyelv-tudásról Wetzel azt mondja: nem Kazinczyszavalóversenyt rendeznek, közepes szintet várnak el. – Az sem probléma, ha valaki törve vagy akcentussal beszél. A lényeg, hogy megértse, miről szól az eljárás – hangoztatja, hozzátéve, az ügyintézőknek nem adtak ki semmilyen nyelvvizsga-kézikönyvet vagy kitöltendő teszteket. Az sem gond, ha valaki úgy adja be kérelmét, hogy még életében nem járt Magyarországon. A lényeg, hogy megfeleljen a törvényes feltételeknek. A kémkedésnek ugyan sokkal modernebb formái is léteznek, a kormánybiztos elismeri: nem lehet kizárni, hogy külföldi titkosszolgálatok esetleg „alvó ügynököket” próbálnak Magyarországra telepíteni. A könynyített eljárás azonban nem jelenti a kérelmezők köz- és nemzetbiztonsági ellenőrzésének felpuhulását. Éppen ellenkezőleg, e frontokon is nagyon komoly fejlesztések történtek. A kormánybiztos és a terepen dolgozók az elmúlt hetekben számos megindító történettel találkoztak. Székelyföldön egy 99 éves hölgy életében immár harmadszorra akar magyar állampolgár lenni. A kérelmezők korelnöke egy New Yorkban élő, Munkácsról elszármazott 104 éves úr. Wetzel szerint sok ember számára az állampolgársági kérelem benyújtása is katartikus élményt jelent, s – mint hozzáfűzte – hol vagyunk még az ünnepélyes eskütételtől. vissza
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu 2011-03-07.

19
Készítette: Boér Krisztina

1 a Figyelőben előforduló rövidítések:

- Nsz = - MN = - MH = - Nszv = - MaNcs = - ÉS = - VH = - Vg = - Ng = - FH = - MR = - ÚMSZ = - KISZo = - ÚMKÚ = SZÚonline=

Népszabadság Magyar Nemzet Magyar Hírlap Népszava Magyar Narancs Élet és Irodalom Vasárnap Reggel Világgazdaság Napi Gazdaság Független Hírügynökség Magyar Rádió Új Magyar Szó (Bukarest) Kárpáti Igaz Szó Új Magyar Képes Újság (Eszék) Szabad Újság Online (Pozsony)

Románia

Szlovákia Szerbia Horvátország Szlovénia Ukrajna Ausztria

A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Bihari Napló, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Új Magyar Szó, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek, Kárpátalja.ma Bécsi Napló

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2011-03-07.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful