BERNHARD SCHLINK

A felolvasó

HELIKON KIADÓ

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Bernhard Schlink: Der Vorleser Copyright © 1995 Diogenes Verlag AG Zürich

Fordította: RÁTKAI FERENC

A fordítást az eredetivel egybevetette és szerkesztette KAJTÁR MÁRIA

Hungarian translation © Rátkai Ferenc, 2000 © Helikon Kiadó, 2000

ELSŐ RÉSZ

1.
Tizenöt éves koromban sárgaságot kaptam. A betegség ősszel tört rám, és tavaszra szűnt meg. Minél hidegebb lett az idő, és minél rövidebbek lettek a napok az óesztendőben, annál inkább legyengültem. Állapotomban csak az új év hozott javulást. Enyhe volt a január, és anyám az erkélyen ágyazott meg számomra. Néztem az eget, a napot, a felhőket, és hallgattam az udvarban játszadozó gyerekek zsivaj át. Az egyik februári estén feketerigó füttyét is hallottam. Első utam a Blumenstrasséról, ahol egy századfordulón épült, hatalmas ház második emeletén laktunk, a Bahnhofstrasséra vezetett. Októberben, az egyik hétfői napon, az iskolából hazafelé menet itt kezdtem el hányni. Már napok óta gyenge voltam, annyira gyenge, mint még soha életemben. Minden lépés nagy erőfeszítésembe került. Odahaza vagy az iskolában valahányszor lépcsőn kellett fölmennem, alig bírt el a lábam. Enni sem tudtam. Ha éhesen ültem is asztalhoz, hamarosan émelygés fogott el. Reggelente kiszáradt szájjal ébredtem, s olyan érzésem volt, hogy belső szerveim elnehezülten és rosszul helyezkednek el a testemben. Szégyelltem, hogy ennyire gyenge vagyok. Különösen röstelkedtem a hányás miatt. Ilyesmi

Teli lett a szám. s annak tartalmát is a járdára loccsantotta. Az udvarban fát tároltak. fűrészpor szállongott. – Fiúcska – mondta csodálkozva –. Én a másikat eresztettem teli vízzel. szinte durván bánt velem. és a ház sötét kapualján át az udvarba vezetett. tenyerem a számra szorítottam. lábam előtt láttam a hányadékot. A nő kinyitotta a csapot. megmosta a kezem. aki segítségemre sietett. és nem tudtam. – Fogd a másikat! – A vízcsap előtt két vödör állt. a nő felkapta az egyiket. Az udvarra nyíló ajtó mellett vízcsap volt. verítékének frissessége. egymáshoz préseltem az ajkaimat. és megtöltötte. – Magához húzott. . A házfalnak támaszkodtam.sem fordult elő velem soha életemben. Zsebkendővel törülköztem meg. A nő. de hiába: a hányás az ujjaim között lövellt ki a számból. fiúcska. megpróbáltam nyelni. Alig voltam magasabb nála. mitévő legyek a karommal. hogy sírok. és a folyosón a nő után indultam. Ő a vizet nagy lendülettel a járdára zúdította. aztán a tenyerébe engedett vízzel megpaskolta az arcomat. és fehér nyálat öklendeztem. Kivette kezemből a vödröt. és a hányás eltűnt a lefolyóban. Karon ragadott. mellemen éreztem a keblét. egy nyitott ajtajú műhelyben fűrész sivított. Fölegyenesedett és látta. az ölelés szorosságában megcsapott leheletem rossz szaga. Odafent az ablaktól ablakig kifeszített zsinegeken fehérnemű száradt. Abbahagytam a sírást.

Valamikor megemlítettem anyámnak azt a nőt. Nem gondoltam. erkélyei. hogy a házban sok a kis apartman. hogy meg is fogom látogatni. mutatkozzam be. amelyekbe. hogy nem jártam szülővárosomban. 2. és olyan határozottan. majd visszaadnák. mintha egy autót bérelnének. aki megállapította. hogy nem esett nehezemre lépést tartani vele. Anyám azonban természetesnek gondolta. Nem tudom. öt szintje és beépített tetőtere van. Az új háznak. A házunk előtt elköszönt tőlem. a másikkal a karomat fogva lépkedett mellettem. zsebpénzemből vegyek neki egy csokor virágot. és hazakísért. mikor és miért bontották le. vakolata sima és világos színű. amit a hetvenes vagy nyolcvanas években húztak fel. A Bahnhofstrasse nincs messze a Blumenstrassétól. Egyik kezében az iskolatáskám. hogy mihelyt tudok.és kiköltöznek a lakók. illetve amelyekből be. illetve balkonjai nincsenek. A nő szaporán lépkedett. Anyám még aznap kihívta az orvost.Megkérdezte. letette a vödröt a folyosón. hogy sárgaságom van. A földszinten jelenleg számítógépüzlet . éppúgy. Sok éve. és mondjak köszönetet neki. Ma már nincs meg az a ház a Bahnhofstrassén. Február végén így mentem el a Bahnhofstrasséra. hol lakom. Bejáratánál a sok csengő arra utal.

Arra gondoltam. Hasonló álmok voltak ezek. élelmiszerbolt és videokölcsönző volt. tükrökkel díszített lépcsőházat képzeltem magam elé. hogy ha még tovább terebélyesedne. balkonjait.működik. egy másik pedig le. Egy stukkókkal. úri lakóit is komorabbnak képzeltem. A ház kapuját oszlopok díszítették. Évek múltán is újra és újra álmodtam a házról. különös tulajdonságokkal: talán süketek vagy némák. és látom a házat. a többi háznak félre kellene húzódnia. Idegen városban járok. amelyet kétoldalt mellvéd szegélyezett. hogy az úri házban úriemberek is laknak. púposak vagy sánták lettek. Már kiskoromban felfigyeltem erre a házra. Az ugyanilyen magasságú régi háznak négy emelete volt: csiszolt homokkő kváderekből rakott földszintje és három vörös téglás emelete. rajta vaskorlát. annak alsó része csigaformában végződött. De mivel a ház az évektől és a mozdonyok füstjétől egyre sötétebb lett. a mellékbejárata volt. és az architráv sarkáról egy oroszlán tekintett fel a Bahnhofstrasséra. hogy helyet csináljanak neki. ami régebben drogéria. amelyen a nő bevezetett az udvarba a vízcsaphoz. A háznak az a bejárata. egyetlen álom és téma változatai. A földszintre és a lépcsőházba fölfelé elkeskenyedő néhány lépcsőn lehetett feljutni. Ez uralta az egész házsort. Egy ismeretlen . ablakait homokkő foglalatok keretezték. Úgy hittem. amelyben a keleti mintázatú futószőnyeget csillogóan fényes rézrudak rögzítik a lépcsőfokokhoz.

Ha tovább tart az álom. csak annyit jelent számomra. hanem egy másik városra vagy másik országra. megfordulok és visszahajtok. és még sebesebben hajtok. Ilyenkor nem a szülővárosombeli Bahnhofstrasséra gondolok. Autóban utazom. Megnyugtat ez az álombeli emlékezés. először csak az zavar. akkor vidéken látom a házat.vagy szőlőtáblák Pfalzban. mert csak a házat ismerem. Aztán meglátom a házat. süt a nap. Mezők veszik körül: repce-. ettől a ház leha- . hogy a házat már láttam. és továbbhajtok. mint idegen helyen egy véletlen találkozás egy régi baráttal. Jobbkézről látom a házat. Be akarok menni. legfeljebb enyhén dimbes-dombos. Fák nincsenek. hogy a házat más környezetben látom viszont. és még inkább megzavarodom. Félek. Megyek tovább zavartan. Ha rájövök. vagy ébredés után jobban emlékszem a részletekre. amely nyilvánvalóan egy városi utcához tartozik. Aztán eszembe jut. Körös-körül látszanak a ház tűzfalai. Az álombeli utca mindig néptelen. A vidék sík. hogy elkésem. és felmegyek a lépcsőn. visszamegyek a házhoz.városrészben áll egy házsorban. Fényes nappal van. és emlékszem. Álmomban például Rómában vagyok. hogy hol találkoztam vele. itt látom a házat. Lenyomom a kilincset. csikorgó gumikkal fordulhatok. levendulamezők Provence-ban. hogy már láttam valahol ezt a házat. de a városrészt nem. hogy egy ház. fénylik az útburkolat a hőségben. Megfordulok. Aztán eszembe jut. a szabad mezőn áll. rozs. vibrál a levegő. hogy már Bernben is láttam. és nagy sebességgel hajthatok vissza.

és lenyomom a kilincset. Nem látni senkit. Régen a múlté volt már a lépcsőháznak a homlokzat pompájához nem is hasonlítható. kopott volt a lépcső . még a függönyök se igen láthatók.tárolt és időtlen. Megállok az út szélén. Halott a világ. eredetileg is szerény szépsége. egy távoli motor. Ablakait azonban vastag porréteg borítja. A tűzfalak bármely ház tűzfalai lehetnének. madárfütty sem. Fölébredek és csak annyit tudok. hogy már volt hasonló álmom. Az ajtót azonban nem nyitom ki. se futószőnyeg. és az úttesten át a bejárathoz megyek. megkérdezte. nem hallatszik semmi. Se tükör. Vak ez a ház. Kezemben a virágcsokorral tétován álldogáltam a kapu és a csengő előtt. 3. Ekkor azonban egy férfi jött ki a házból. majd Frau Schmitzhez irányított a harmadik emeletre. se stukkódísz. szélzúgás. Aztán eszembe jut az egész álom és az is. kit keresek. Nem tudtam a nő nevét. s emiatt nem látni be a helyiségekbe. mint a bahnhofstrassei. Fölmegyek a lépcsőn. A ház nem komorabb. hogy megfogtam és lenyomtam a kilincset. Legszívesebben visszafordultam volna. A lépcsőfokok vörös festése középen lekopott.

fürdőkád és fürdőkályha. A pamlagot vörös bársonytakaró borította. ha tárva volt az ajtaja. üvegezett ajtón át kapott. csak ezeket a szagokat. és mindig ugyanaz a tisztítószerszag. és valószínűleg ezeket mondtam fel. A lakásnak volt még egy szűk kis lakószobája is. benne egy pohárszék. négy szék. Lehet. Tűzhely és mosogató. egy asztal és két szék. asztal. nyomott mintázatú zöld linóleum is. egy ruhásszekrény és egy pamlag állt benne. és a lépcsőkorlát hiányzó rúdjait kifeszített zsinórok pótolták. némelykor káposzta vagy bab. egy konyhaszekrény. ugyanaz a tisztaság. a lábtörlő rácsokat a lakásajtók előtt és a névtáblákat a csengőgombok alatt. Nem emlékszem. és érezni lehetett a fa illatát. a segítségéről és a köszönetemről. Mint ahogy arra sem emlékszem. Mindig ugyanaz a kopottság. hogyan üdvözöltem Frau Schmitzet. A konyhának nem volt ablaka.mentén vállmagasságban falra ragasztott. hogy mindezt csak később vettem észre. sült hús vagy nagymosás szagával keveredve. Frau Schmitz bevezetett a konyhába. hogy a lépcsőházban valaha is találkoztam volna más lakóval. Fényt a balkoma nyíló. egy karosszék és . Nem sokat: csak akkor volt világos a helyiségben. A ház többi lakójából soha nem ismertem meg senkit. Tisztítószer szaga terjengett. Rémlik. hogy kigondoltam kéthárom mondatot a betegségemről. Ilyenkor felhallatszott a fűrész sivítása az udvari asztalosműhelyből. Ez volt a lakás legtágasabb helyisége.

Arra sem emlékszem már. mindig arc nélkül látom. . amelyen már lerakták az új bírósági épület és a közigazgatási központ alapjait. Széles. A másikon én ültem. Ha büdös volt a vécében. szigorú női arc. A lakáshoz tartozott végül egy ablaktalan vécé is. telt. Vállig érő. miről beszélgettünk a konyhában. Frau Schmitz ujjatlan. kiugró pofacsontok. erős áll. gyapjútakarót és lepedőt terített az asztalra. Lassú és összeszedett kézmozdulatokkal vette fel a vasalót. Valahányszor felidézem egykori lényét. halványpiros virágok díszítettek. Magas homlok. és a vasalt ruhákat is lassan. s kinézve rajta az egykori pályaudvar jócskán feltúrt területe látszott. kék kötényruhát viselt. összehajtogatta és az egyik székre rakta őket. megfontoltan hajtogatta össze és rakta le. de képtelen voltam elfordítani a tekintetemet. amelyet apró. Az asszony vasalta saját alsóneműit is. szabályos vonalú ajkak. tologatta ide-oda és tette le. világoskék szemek.egy kályha. Ablaka a Bahnhofstrasséra nyílt. Frau Schmitz vasalt. Ezt a szobát telente szinte soha nem fűtötték. Tudom. Rekonstruálnom kell az arcát. Akkori arcát elfedik emlékezetemben későbbi arcai. bűzlött az előszoba is. és én nem akartam odanézni. kivasalta. és mozgása – ahogyan lehajolt. hamvasszőke haját csat fogta össze a tarkóján. hogy annak idején tetszett nekem ez az arc. Szépségét azonban ma már nem tudom magam elé idézni. Csupasz karja fehér volt. és nyáron is alig használták. és egymás után szedte ki a fehérneműket a kosárból. majd felegyenesedett – szintén lassú és fegyelmezett volt.

Néhány pillanatig égő arccal álltam. és a másik harisnya után nyúlt. amikor sarkát a másik térdének feszítette. lábujjhegyét a székre tette. és a székre tette. Fölegyenesedett. A konyhában öltözött át. Mozdulata. kérdő. s ott áll világoszöld kombinéban. kebléről. Az előszobában vártam. megértő. Fogta az egyiket. oldalt hajolt. és a szemembe nézett. a feltekert harisnyát lábujjhegyére húzta. és szaporán rolniba szedte. aztán selymesen csillogott a harisnyában. elakadt. egy darabig veled tartok. Nem tudtam levenni a tekintetemet róla. A szék támláján két harisnya lógott. levette lábát a székről. – Várj még – mondta. amikor felálltam és indulni akartam –. Megérezte tekintetemet. s láttam. mint elrejtett. a combjára. felhúzta a harisnyát a vádlijára.4. amellyel a másik harisnyáért nyúlt. Nyakáról és válláról. Már nem tudom. rosszalló? Elvörösödtem. amint kibújik kötényruhájából. amely előbb csupasz és halvány volt. a térdére. az ajtó felé fordult. lábáról. amit a kombiné inkább csak eltakart. amelyen megfeszült a bugyi. felemelt lábának a sarkát térdmagasságban a másik lábához támasztotta. aztán nem bírtam to- . Fél lábon egyensúlyozott. és a harisnyakötővel megfogta a harisnyát. előrehajolt. Résnyíre nyitva volt az ajtó. fenekéről. nekem is mennem kell. milyen volt a tekintete: csodálkozó.

az aszfaltozott és sóderrel borított részek váltakozásait. és a magas téglakerítést. Minden ismerős volt errefelé. amelynek fája annyira megszürkült és elkorhadt. Miért nem tudtam levenni a tekintetemet . amelyeknek rúdjain gyerekkoromban nagy zörgéssel egy pálcát szoktam végighúzni.és eperágyások unalmas sorát. amelyet minden évben frissen mázoltak. hogyan kellett volna „felnőtt módon” reagálnom. Bosszús voltam. A másik rejtély maga a találkozás volt a konyha és az előszoba között. Az persze rejtély maradt előttem. lerohantam a lépcsőn. ahelyett hogy olyan felnőtt módon reagáltam volna. Elfutottam. és azt is. zöldség. Később már lassan mentem. kiléptem a lakásból. valamint a járdalapok. és nem égett az arcom sem. akár egy gyerek. és kiszaladtam a házból. míg egyszer sikerült felkapaszkodnom rá. Bahnhofstrasse. minden kertet és minden kerítést. Nem kilenc-. akkor már nem vert szaporábban a szívem. Ismertem minden házat. Blumenstrasse. tizenöt éves voltam már.vább. amely mögé csodálatos és rémséges dolgokat képzeltem. ahogy elvártam magamtól. hogy puszta kézzel el tudtam törni. Évek óta erre vezetett az utam az iskolába és onnan haza. Sok idő telt el a konyhai és előszobai találkozás óta. ismertem a vaskerítéseket. és megláttam az elhanyagolt virág-. Ismertem az utcán a macskaköves és aszfaltburkolatú szakaszokat és a járdán a hullámvonalban lerakott bazaltkockák. azt. Hausserstrasse.

nem kacérkodott. kacérkodó pózban tették. Az én tekintetemet azonban nem ez kötötte le. akik tetszettek nekem. hogy tekintetemet nem egyszerűen az alakja. és ha teljesítették. Úgy emlékszem. Inkább úgy látszott. Nem attól. visszahúzódik saját testének bensőjébe. hogy ha az uszodában látom. Több mint harminc? A nálunk idősebb életkorát mindig nehezebben becsüljük meg. hogy annyira súlyos lett volna. teltebb. Ekkor azonban nem volt nehézkes.róla? Nagyon erős és nagyon nőies teste volt. testtartása miatt nem tudtam levenni róla. . tartása. akikről álmodni szoktam. mint azoké a lányoké. Így aztán kérésemet holmi harisnyatartók és csipkék iránti vágynak. Biztos voltam benne. Nem mutatkozott pucérabban sem. hogy miért kérem ezt. Ugyanez a világról való elfeledkezés tükröződött tartásában és mozdulataiban is. Ráadásul sokkal idősebb is volt. Évek múlva jöttem rá. hogy teste. hanem könynyed. és akik után meg szoktam fordulni. föl se figyelek rá. Frau Schmitz nem pózolt. És nem emlékszem rá. hanem mozdulatai. s megfeledkezik a külvilágról. mint az uszodai lányok és asszonyok. amikor felhúzta a harisnyáját. kecses és csábító – a csábítást azonban nem a keblek. erotikus különcségnek tartották. nem számolhattam be a konyha és az előszoba közötti találkozás rejtélyéről. mint azok a lányok. mozgása időnként nehézkesnek tűnt. de nem magyaráztam meg. nyugodt ritmusának. Megkértem a barátnőimet. hogy húzzanak harisnyát a szemem láttára. átengedi magát annak és belső világa rációtól nem zavart. hogy valaha is így viselkedett volna.

hogy látogatásaik egyre rövidebbek lettek. az olvasás hónapjai után ráuntam a könyvekre. hónapjai varázslatos időszakok az ember életében. hanem a felszólítás: a test bensőjében feledjük el a külvilágot. és megszűnt a távolság. és ez nemcsak belemagyarázás. Mindazonáltal a gyermek. a kerté vagy az utcáé csak tompa . Hogy megoldjam a rejtélyt. A külvilág zajai. De miközben akkoriban azon töprengtem. 5. de nem volt semmi. amit azzal teremtettem magamnak. mindennap egy kicsivel többet. Pedig kellett volna a megerőltetés. de oly régóta voltam már beteg. hogy rejtéllyé minősítettem.és fiatalkori betegségek hetei. ami lekötötte vagy elterelte volna a gondolataimat. Az orvos még nem engedett iskolába járni. és újra lebilincselte a tekintetemet. újra emlékezetembe idéztem a találkozást. Egy hétig megpróbáltam nem gondolni rá. barátaim időnként benéztek ugyan hozzám. Sétálnom kellett. Újra megjelent előttem minden.a fenék és a lábak jelentették. mi izgatott fel annyira. újra elfogott az izgalom. Akkoriban nem tudtam ezt. erőltetés nélkül. az udvaré. és többé nem verhettek hidat hétköznapjaink közé. Egy hét múlva megint az ajtaja előtt álltam. Most tudom.

amely lerontja az érzékelést.zajként hatoltak be a betegszobába. akinek már láza sincs. amelyekben minden lehetséges. amikről. eltéved a labirintusban. A hosszú éjszakai órákon a toronyóra ütései. illetve akikről a beteg olvasott. mint a rossz. nem szidnának meg ezekért. újszerű. épületekké vagy hajókká tornyozódnak a székek. akkor a betegszoba átitatódik. Vannak alvás nélküli. nem a hiány. Az álmomban megjelent képek és jelenetek nem voltak illendőek. szorongások. akivel megosztottam gyermekkorom titkait. aki konfirmálandóként oktatott. hegyekké. némelykor átnedvesedett vagy foltos pizsamanadrágban. és a lábadozó. és felnőtt nővérem. egyszerre Ismerős és idegen helyiséggé változtatja a betegszobát. A láz. hogy anyám. gondos- . ha a beteg jobban érzi magát. Inkább figyelmeztetnének szeretetteljes. hanem a teljesség órái. Tudtam. amelyben elvész és eligazodik és megint elvész a beteg. a lelkész. a néha-néha elhaladó autók zúgása és fényszóróiknak a falakon megjelenő visszfénye jut el a beteghez. egyszerre elérhető közelségben és nagy messzeségben. örömök rendeződnek labirintussá. emlékek. és megélénkíti a képzeletet. Mindez alábbhagy. Minden reggel rossz lelkiismerettel ébredtem. Vágyak. és akit tiszteltem. az asztalok. Vannak órák. a polcok és a szekrény. torz ábrázatú szörnyek rajzolódnak ki a függöny és a tapéta mintáiból. De ha a betegség elég sokáig tart. de nem álmatlan órák. a jó éppúgy. Odabent azoknak a történeteknek és szereplőknek a világa burjánzik.

az a veszély fenyegetett. hogy a képeket és a jeleneteket nemcsak álmomban. hogy elmenjek Frau Schmitzhez.kodó módon. aztán barátságosan elköszönne. hogy nem tudok megszabadulni képzelgéseimtől. Más megfontolás is vezetett. Ezért kívántam a bűnös cselekedetet is. ami rosszabb. Valójában azonban lehetetlen volt. hogy nem tudok szabadulni a bűnös gondolatoktól. hanem ébren is előhívta a képzeletem. Frau Schmitz csodálkozva üdvözölne. Odamenni kockázatos lehetett. Normálisan viselkedik. mint a szidás. Az egyik bátorítást az jelentette. meghallgatná szabadkozásomat furcsa viselkedésem miatt. mint a vágy kielégítése. Így okoskodtam akkoriban. Vagyis akkor cselekszem helyesen. valamint az általam . Netán visszájára fordult volna valamelyest az erkölcsi nevelés? Ha a vágyakozó pillantás olyan rossz volt. ha az aktív képzelgés éppoly rossz. hogy meglátogassam Frau Schmitzet. passzívan. hogy anyám. mint az elképzelt aktus – akkor miért nem az a kielégülés és az aktus? Napról napra tapasztaltam. honnan merítettem bátorságot. Nem tudom. ha elmegyek hozzá. én is normálisan viselkedem. vágyamból valamiféle sajátságos erkölcsi számítás tételét megvonva és rossz lelkiismeretemet elhallgattatva. és újra normális lesz minden. Különösen helytelen volt. hogy a kockázat realizálódjék. De a bátorságot. Kockázatosabb volt nem elmenni hozzá. nem ez kölcsönözte.

ami akkor történt. és ahogy a döntésem az én döntésem. Ám abban. miért tettem. amely szerint gondolkodásom és cselekedetem egész életem során igazodtak vagy nem igazodtak egymáshoz. menjek el hozzá. az eredményt egy elhatározásban ragadom meg. hogy abbahagyom. egyszer csak felhagyok a dohányzással. Életem során elég gyakran tettem még olyasmit. amit elhatároztam. miután beláttam. Ilyesmi mindig előfordulhat. hogy dohányzó vagyok. és akkor azt tapasztalom. és éppúgy sajátos módon a cselekvésem. hogy a gondolat és az elhatározás nincs hatással a cselekvésre. Azt gondolom. Nem hiszem. mint ahogy a gondolatom az én gondolatom. Annak is megvan a saját forrása. emiatt mondok ellent a főnöknek. De valóban elmenni hozzá.tisztelt lelkész és felnőtt nővérem nem tartottak vissza. viszont sokszor nem tettem meg. amit nem határoztam el előre. eljutok valami eredményre. ahogyan előzetesen elgondoltuk és elhatároztuk. Nem tudom. hogy a tett önmagáért való dolog. holott már elhatároztam. ezért dohányzom tovább. és követheti ugyan az elhatározást. akit többé nem akarok látni. . A cselekvés azonban nem pusztán úgy megy végbe. ez vezet el a nőhöz. akivel vérre menően tárgyalok. de nem kell feltétlenül követnie. és az is maradok. az valami egészen más dolog volt. felismerem a mintát. hanem éppen arra buzdítottak.

mit csinálok itt? A lépések azonban nem szűntek meg a másodikon. Nem éreztem azt a fajta megkönnyebbülést. majd miután megtette. fölmentem a lépcsőn. Csalódott sem voltam. ráadásul a következményeket is megúszta. és megvárom. Megpróbáltam követni a halk ketyegést és számolni a két óraütés közötti 900 másodpercet. Ha meglátna. . Az előszobában az óra negyedkor. amit elhatározott. és tart a következményektől. Frau Schmitz nem volt otthon. de valami mindig elterelte a figyelmemet. Leültem a lépcsőre. hogy látni akarom. az egyik lakásból zeneszó vagy beszéd szűrődött ki. Az óra ketyegését is hallhattam. beláttam az üvegezett bejárati ajtón. ajtó csapódott valahol. mit mondanék. nehéz léptekkel jön fel a lépcsőn. becsöngettem és vártam. örül. Újra csengettem. Elhatároztam. és az előszobában jól kivehettem a tükröt. lassú. amit akkor érez az ember. ha valamely elhatározásakor bizonytalan érzése van. Felálltam. A ház kapuja csupán be volt támasztva. Aztán meghallottam. Közeledtek. félkor és egész órakor ütött. Az udvarban sivított az asztalos fűrésze. hogy valaki egyenletes. Azt kívántam.6. és vártam. bárcsak a második emeleten lakjon. a ruhásszekrényt és az órát. A lakásban tárva-nyitva voltak az ajtók. míg megérkezik.

csodálkozva és gúnyosan – nem látszott rajta semmi olyan. A pincelejárat ajtaja nyitva volt. Csak akkor vett észre. mit csináltam rosszul. Fölszedtem és odaadtam neki. amelynek csak be volt támasztva az ajtaja. Leszáguldottam a lépcsőn. amikor a lépcsőfordulóhoz ért. Az első edényt sikerült rendesen megtöltenem. a pincébe vezető hosszú lépcső végénél deszkafalba ütköztem. Fáradtnak látszott. hogy villamoskalauz. a felhalmozott koksz elérte a födém alatti pinceablak magasságát. Nem nézett rám bosszúsan. Föntről előbb kisebb-nagyobb darabok gurultak lefelé. és a nyitott lakat a riglin lógott. amelyen belapátolták a kokszot az utcáról. Nem tudom. és a szétguruló kokszdarabok beterítet- . aprópénz csörrent a földön. Egyik kezében egy adag kokszot. A helyiség tágas volt. a másikban brikettet hozott. zubbonyt és szoknyát. Az ajtó mellett az egyik oldalon a gondosan felhalmozott brikett. megindult a hegy. és soha nem volt semmi baj. odalent égett a lámpa. Egyenruhát viselt. és merni akartam a kokszot a földről. amitől féltem. a másik oldalon a szenesedények. és rájöttem. Teliraknád és felhoznád őket? Az ajtó nyitva van. Otthon is szoktam szenet fölvinni a pincéből. – Lenn a pincében van még két szenesedény. lent megcsúszott a halom. Amikor letette a szenet. és zubbonya zsebében a kulcsot kereste. Otthon persze nem állt ilyen magas halomban a szén. Amikor azonban megfogtam a másik edény fogantyúját.Frau Schmitz asszony volt.

– Óvatosan bújj ki a ruhádból. amellyel visszasöpörtem a pince folyosójára kigurult kokszdarabokat a deszkafal mögé. – Hogy nézel ki. Ujjával felém bökött. Rám nézett. nem nézek oda. és hamarosan bokáig álltam benne. és vele nevettem én is. potyogott rám a szén. kiléptem a kokszból. kerestem egy seprűt. blúzának felső gombját kigombolva. Ijedten álltam. Fekete por gomolygott. egy pohár tej mellett ült a konyhaasztalnál. Gőzölögve zubogott a víz a kádba. levetettem a pulóvert és az inget. már majdnem teli volt a kád.ték a földet. – A kádhoz lépett és kinyitotta a csapot. – Cipőben és nadrágban akarsz fürdeni? Fiúcska. aztán tele torokból kacagott. Húzódoztam. bezártam az ajtót. előbb visszafojtottan kuncogott. megraktam a másik edényt is. A víz gyorsan emelkedett. hát hogy nézel ki? Aztán én is megláttam szénporos arcomat a mosogató fölötti tükörben. és felvittem a két edényt. nem szeretem a szénport a konyhában. Frau Schmitz már zubbony nélkül. . Amikor megszűnt a „hegyomlás”. fiúcska. kioldott nyakkendővel. másik kezével az asztalt csapkodta. Eresztek neked fürdővizet és kiporolom a ruhádat. – Így nem mehetsz haza. haboztam újra.

– Itt a sampon. amikor a kád előtt állt. Nem néztem fel. és belemerültem a vízbe. hallgattam a fürdőkályha duruzsolását. mosd meg a hajad is. Mindjárt hozom a törülközőt. amely a résnyire nyitott konyhaajtón áramlott be. beléptem a kádba. Ekkor hagyta földre esni a lepedőt. Aztán csak feküdtem. és az asszony nevetett. friss vizet engedtem. éreztem az arcomon a friss levegőt. Izgató élvezet volt ez. és az alsónadrágot is levetettem.De mikor elzártam a csapot. Hátulról tetőtől talpig belebugyolált a fürdőlepedőbe. – Elővett valamit a ruhásszekrényből. és megmerevedett a hímvesszőm. Csupán futó pillantást vetett rám. ki rázza a nadrágom és a pulóverem. Nem mertem moccanni sem. és szárazra törült. Visszajött a konyhába. Lemosakodtam. Elvörösödtem. lentről valaki visszakiabált. hogy összeveri a cipőm talpát. nyugodtan szemügyre vett. Kiterjesztett karral egy nagy fürdőlepedőt tartott maga előtt. ruháimat a székre tette. Frau Schmitz már az erkélyen volt a holmimmal. Hallottam. és a vízsugárral tisztára öblítettem a hajam és az arcom. hogy éreztem . amikor az asszony bejött a konyhába. Amikor kidugtam a fejem. csak akkor. Lekiáltott valamit a szénporról és a fűrészporról. – Gyere! Háttal felé álltam fel és léptem ki a kádból. Piszkos lett a víz a kádban. és kiment a konyhából. Olyan közel lépett hozzám. testemen a víz melegét. Jól éreztem magam.

az érintkezéstől. testének melegét és erejét. és karját a nyakam köré fonta. az ajkak találkozása. Sem azt. Magához ölelt. de aztán olyan hangosan kiáltottam. és végül fölöttem. fiúcska. és szorosan behunytam a szemem és előbb megpróbáltam uralkodni magamon. Én is magamhoz öleltem. – Hát ezért jöttél! – Én… – Nem tudtam. hogy nem tetszem neki. egyik kezét a mellemre. fenekemen a hasát. Testének megismerése kézzel és szájjal. mígnem elérkezett a pillanat. . minden természetessé vált. és hogy nem lesz megelégedve velem. és én éreztem az illatát.hátamon a keblét. attól. hogy kiáltásomat szájamra szorított kezével fojtotta el. Nem sokat láttam belőle. Engem azonban lenyűgözött meztelen testének jelenléte. Túlságosan közel álltunk egymáshoz. Féltem. sem azt. – Milyen szép vagy! – Ó. a csóktól. Ő is meztelen volt. hogy igen. szemtől szembe. mit kellene mondanom. Megfordultam. mit beszélsz! – Nevetett. hogy nem. a másikat merev hímvesszőmre tette. De miután egy ideig így álltunk.

Azért szerettem belé. hogy a párnát vagy a takarót szorítom. Nem aludtam mélyen. amelyben akkortájt aludtam. ezért éjszakánként és reggelente gyakran nagyon hideg volt. mindig felötlött bennem a kérdés: miért kényeztetett . majd öltöztetett. vágyódtam utána. négyéves koromból. Az elkövetkező éjszakán beléje szerettem. Vele akartam lenni. Emlékezetemben megjelenik a meleg konyha és a forró tűzhely. Anyám egy széket tolt a tűzhely elé. miközben mosdatott. ha valaki egy kampós piszkavassal félrehúzta a tűzhelykarikát a platnin. amellyel szemben állok. és amelyen egy edényben mindig ott gőzölgött a meleg víz. És arra is emlékszem. A csókoktól fájt a szájam széle. hogy a nő elkényeztetett. kissé már halványodó kisgyermekkori emlékem egy téli reggel. amelyben látni lehetett a tüzet. Soha nem akartam már élni vele. de nem akartam az önkielégítéshez folyamodni. álmodtam róla. őt érzem.7. egy súlyos vasalkalmatosság. Emlékszem a meleg jóleső érzésére és az élvezetére. és ezért törlesztenivalóm van az illető nőnek. és törlesztenivalóm van a világnak is. miközben mégis megpróbálom őt szeretni. amit ez a melegben való mosdás és öltözés okozott számomra. azt hittem. hogy valahányszor eszembe jutott ez a helyzet. nem fűtötték. mert lefeküdt velem? Máig az az érzésem egy-egy nővel eltöltött éjszaka után. de aztán rájöttem. Egyik. Újra és újra meredezett a hímvesszőm. A szobát. én ezen álltam.

– Hol maradtál ilyen sokáig? Anyád már aggódott érted. másnap megint elkezdtem iskolába járni. és végül Nußlochba értem. eltévedtem. És érzékeltetni akartam megszerzett férfiasságomat is. akinek gondolataimban neve se volt. mert az asszony. szüleim és testvéreim már vacsoránál ültek. hogy a dísztemetőn át a Molkenkurhoz sétálok. mint aggodalmas volt. és azt akartam. Azt mondtam. ha otthon kell maradnom. – Nem volt pénzem. ami a nap hátralévő részében várt rám? Azért is. hogy iskolatársaim és tanítóim vegyék észre ezt az erőt és főlényt. úgy terveztem. Nem mintha hencegni akartam volna vele. – Apám hangja inkább bosszús. hogy villamoskalauzként gyakran dolgozik esténként és éjszakába nyúlóan is. . és csak lábadozó sétáimra indulhatok? Mikor hazaértem tőle.ennyire az anyám? Beteg voltam? Kaptak valamit a testvéreim. és Nußlochból gyalog kellett hazajönnöm. Frau Schmitzcel ugyan nem beszéltem róla. de sokáig nem találtam. nehéz dolgot. Viszont erősnek és fölényben lévőnek éreztem magam. délután annyira elkapatott. de elképzeltem. Hogyan láthatnám mindennap. amit én nem kaptam meg? Hogy elviseljek valami kellemetlen.

– Ha a dísztemetőn át Nußlochba és onnan haza tud gyalogolni. az orvos annyit mondott. Hallgatott és elgondolkodva nézett maga elé. és a nap kel… Anyám közbevágott: – Még három hét. – A húgom időnként elcsavargott. – Neked mi a véleményed? – fordult anyám apámhoz. ha anyám a gyerekek vagy a háztartás miatt fordult hozzá. mint mindig. – Holnap újra megyek iskolába. sütnivalója nincs. – Akkor jól figyelj a földrajzra. Van az észak és a dél. aminek nem örültek a szüleink. akkor iskolába is mehet. most is fölme- . Nagyobbik nővérem fürkészve nézett rám. Ő letette a kést és a villát a tányérra. Bátyám megvetően fortyant fel: – Molkenkur és Nußloch – teljesen más irányban vannak. hátradőlt. és öszszekulcsolta kezét az ölében.– El is csavaroghattál volna. később örökösen vitatkoztunk. Mint mindig. és hagytam. hogy harci kedve elenyésszen a semmibe. Attól kezdve csak piszkálódott. amit kapok tőle. Ereje van. Három évvel volt idősebb. Kiskoromban állandóan püföltük egymást a bátyámmal. és mindenben fölényben volt velem szemben. hogy visszaadjam. Egyszer aztán meguntam.

A bátyámat. Miért ne akadékoskodott volna? Apámat. amellyel sétálni megyünk. Közös szobánk volt. a családja csak annyit jelentünk neki. mint nekem. Miért nekünk. a családja jelentettük volna az életet. Mert az élet másutt van. ha nem ilyen piszkálódó a bátyám. hogy valóban anyám kérdésén gondolkodik-e. át kellett engednie a szobát. az írás és a tanítás. sőt bizonyos szempontból igényli is. Mint a kutya. ezenkívül mióta beteg voltam. vagy saját munkáján. Némelykor örültem volna. Örültem volna. és nem ennyire szemtelen a kishúgom. képtelen volt mással foglalkozni. és a gondolkodás volt az élete. de van. hogy ő is megpróbált elgondolkodni anyám kérdés én. eltakarítsa a macskapiszkot. Néhányszor az az érzésem támadt. de ha egyszer elmerült a gondolataiban. ami neki biztosan nagyobb problémát okozott. ha apámnak mi. mint a háziállatok. A kishúgomat. akinek tulajdonképpen már az is nehezére esik. és némi szemtelenség híján nem tudott volna helytállni. Ezen az estén azonban hirtelen mindenkit rettenetesen szerettem. Filozófiatanár volt. Valószínűleg nem volt egyszerű dolog négy testvér közül a legkisebbnek lennie. és a nappaliban lévő pamlagon kellett aludnia. és a macska. amely odagömbölyödik az ölünkbe. amellyel játszunk.rült bennem a kérdés. a gondolkodás és az olvasás. és dorombolva tűri simogatásunkat – mindez sok embernek kedvére való lehet. és elmenjen az állatorvoshoz. hogy mi. mint a munkájával. Lehet. gyerekeknek kellett volna az életét jelente- . hogy megvegye a macskaeledelt.

és arra vágytam. Ha fárasztó lesz. Még itt voltam. éppenséggel megint itthon maradsz. Bólintott. bárcsak annál az asszonynál lennék. Örültem. Egyszerre úgy éreztem. – Feltűnt tehát neki. Apám rám nézett. magamnak sem tettem fel a kérdést. apám. hogy nem kérdeztem meg őt és anyámat. most történt meg a búcsúzás. és kirepültünk a házból. mintha utoljára ülnénk körül a kerek asztalt az ötkarú. . mintha utoljára beszélgetnénk ilyen bizalmasan.nünk? Fölcseperedtünk. – Holnap újra iskolába megyek – így mondtad. hogy vajon kell-e már újra iskolába járnom. ötégős sárgaréz csillár alatt. Olyan érzésem volt. Honvágyat éreztem anyám. de már eltávoztam. testvéreim iránt. hamarosan felnőttek lettünk. ugye? – Igen. – Mehetsz az iskolába. mintha utoljára ennénk a peremükön zöld inda díszítésű régi tányérokból. A búcsúzás hangulatát éreztem.

8. Természetes módon vett birtokba szeretkezés közben is. a birtokbavétel alaposságával. és én napról napra ellógtam az utolsó óráról. Fél kettőkor volt az ebéd. beszappanozott testét is. De ezt saját maga játékos élvezetére tette. mert velem szerzett magának Örömet. amíg csak a tetőpontra nem jutott. és megtanított. hanem természetes módon. hogy a lakása előtti lépcsőfordulón várjam. örültem. hogy elvegyem belőle a magam részét. Nem mintha ő nem lett volna gyengéd. hogy ne szégyenkezve tegyem ezt. és én is szívesen szappanoztam öt. ha szappanozott engem. szerelmeskedtünk. és ne okozott volna élvezetet nekem. Tizenkettőkor jött haza. Zuhanyoztunk. reggelente zuhanyozott és én szerettem a parfümből. Frau Schmitz kínosan tiszta volt. s végül én is megtanultam. Az elkövetkező napokon reggeli műszakban dolgozott az a nő. De szerettem vizes. Ajka birtokba vette az enyémet. hol és hogyan fogjam meg őt. és amikor lovaglóülésben nehezedett rám. . csak azért voltam ott a számára. nyelve játszadozott az enyémmel. Vasárnap kettőkor ebédeltünk. megmondta. de Frau Schmitz reggeli műszakja is később kezdődött és végződött. friss verítékből és a munkából magával hozott villamosszagból álló illatát. és nem sokkal fél kettő előtt gyorsan felöltöztem és elrohantam. A zuhanyozást inkább elhagytam volna.

hasát. amely a köldök felett mély ráncot vetett. Hallottam a fűrész sivítását az udvarban és a fűrésszel dolgozó mesterek kiabálását. Amikor felhangzott a Játszadozó gyerekek zsivaja. Fiatal voltam. madáreledelt szórt szét a balkonján. és csuklásszerű. – Hogyan? – Mi a neved? . Felült. és egy óra múlt. tegezzem-e vagy magázzam. mint a bal oldali. Sokáig nem is hiányzott ez nekem. hogy megjöttek az iskolából. gyengén hallatszott a konyhába a bahnhofstrassei forgalom zaja. – Hogy hívnak? – kérdeztem az asszonyt a hatodik vagy a hetedik napon. szívesen fogadtam. arcát. felkapta a fejét. a Jobb oldali egy parányival nagyobb volt. ha magáévá tett. Gyakran rajtam aludt el. Kezével a mellemre támaszkodott. és amit később mohón vártam. ami első alkalommal megrémített. tudtam. és burukkoltak. gurgulázó. megérkeztek a galambok. hangtalan kiáltást hallatott. keblét. nem tudtam. miközben rajtam volt.Ez azonban később történt. és soha nem tanultam meg teljesen. Utána kimerülten feküdtünk. Akkor is rajtam aludt el és éppen felébredt. Valahányszor elnémult a fűrész. és az utolsó pillanatban fölegyenesedett. A szomszéd. nyitott száját. és ha utána lassan újra magamhoz tértem. Addig nem szólítottam meg. Néztem őt. gyorsan tetőpontra jutottam. aki délben járt haza.

és amikor nála voltam. amelyekből tanultam. hanem a hónom alatt hordtam. tudja. Michael. Iskolai felszerelésemet az akkori divat szerint nem táskában. de nem ismerem a keresztnevedet. nem hagyta abba. Mi van abban… Nevetett. – Félig még aludtam. a konyhaasztalra tettem. Hanna a nevem. Azt is szeretném tudni. – Te és én… tudom a vezetéknevedet. mennyi. – Michael. .– Minek akarod tudni? – Gyanakvóan nézett rám. – Michael Bergnek hívnak. tizenhét? Büszke voltam a tőle kapott két év többletre és bólintottam. Michael – próbálgatta a nevemet. – Nevetett tovább. nevetése rám is átragadt. egyetemista… – Tanuló. A füzeteken és az erős papírba kötött könyveken. – Olyan furcsán néztél. Téged hogy hívnak? Azt hittem. Hanna azonban ezt nem vette észre. fiúcska. – …Tanuló. egy rájuk ragasztott címkén olvasható volt a könyv címe és a nevem. semmi hamisság nincs benne. – Fiúcskámnak Michael a neve. – Semmi.

– Hát igen. lehúzott két jegyet. híres… – tétovázott. és kalauznőt játszott. – Kifelé! – Visszahajtotta a dunyhát. hogy fontosabb számomra. és ha nagy lesz. meglendítette jobbját. Bal kézzel felütötte a menetjegytömböt. mit jelent a villamosjegyet eladni és lyukasztgatni? – Felállt. ugyanennek a kezének a hüvelykujjával.– … tizenhét éves. mint a tanulás és az iskola. felkattintotta a hasán lévő pénzestáskát. mi akarok lenni. Hogy szívesen lennék gyakrabban nála. – Hol fogsz te megbukni? Fölegyenesedett. – Azt mondtam neki. meztelenül állt a konyhában. – Nem tudom. – Kifelé az ágyamból! És ne lássalak többé. amelyen gumigyűrű volt.” Elengedte a lyukasztót. Ha le akarnám még tenni a vizsgát. hülyére kellene tanulni magam. Az utóbbi hónapokban túl sokat mulasztottam a betegségem miatt. – De szorgalmasan tanulsz. Ezt volt az első igazi beszélgetésünk. Hülyeség a munkád? Hülyeség? Tudod te. hogy iskolakerülő vagyok. „Kétszer Rohrbach. előrenyújtotta a kezét. átvett egy bankjegyet. – Bevallottam. Most is az iskolában kellene lennem. ha nem csinálod a dolgod. és az . hogy elkaphassa a csuklóján lógó lyukasztó fogantyúját. és kétszer lyukasztott. – A hetedikes vizsgán. – Úgyis megbukok a vizsgán.

sikerül-e. Nem értettem a helyzetet. biztosan neki van igaza. akkor képtelen leszek rá. Ő azonban hallgatott. – Hülyeség? Neked fogalmad sincs. El fogom végezni a munkámat. Mi- . Fél hattól… aztán jövök haza. – Hanna tétovázott – Holnaptól nappali műszakban vagyok. Meztelenül álltunk egymás előtt. akkor az övé igazán az – ez sértette? Én azonban egyáltalán nem azt mondtam. De ha többé nem láthatlak.oldalára szerelt aprópénztartóból visszaadott. Vagy csak nem akart csalódni a kedvesében? De vajon én voltam a kedvese? Mit jelentettem neki? Öltözni kezdtem. hogy mi a hülyeség. Ahhoz azonban nincs joga. Talán neki van igaza. Megpróbálom. Én… Először azt akartam mondani: szeretlek. húztam az időt. – Sajnálom. Kábán ültem az ágy szélén. hogy találkozunk-e. s abban bíztam. – Én… én nem találkozhatom veled. De aztán mégse mondtam. és te is jöhetsz. Ha előtte elvégezted a munkádat. mond még valamit. Énmiattam viselkedett így? Vagy maga miatt? Ha az én munkám hülyeség. hat hét múlva vége a tanévnek. hogy a saját munkám vagy az övé hülyeség. – Menned kell. és ettől tegye függővé. Nem tudom. de az egyenruhájában sem tudott volna elutasítóbb lenni. hogy megkövetelje: többet tegyek a tanulásért. Fél kettőt ütött az óra az előszobában.

fel nem ismert fájdalom? Visszagondolva azokra az időkre. magam előtt látom önmagamat. és levizsgáztam az osztály anyagából. ami fájdalmas volt. nem viszonozta az ölelésem. Viseltem az elegáns öltönyöket. Nem tudom. mintha ezenkívül semmi sem számítana a világon. miért vagyok annyira szomorú. azáltal válik töredezetté az is. és azt is. tudattalanul és fel nem ismerten? De mi is az a tudattalan. mert a befejezés fájdalmas volt. hogy elkerülhetetlen volt. és amikor búcsúzóul átkaroltam. és úgy szerettük egymást. még mindig meztelenül állt. mert ilyen helyzetben nem lehet boldog az ember? De hát boldog volt! Némelykor azért nem megbízható az emlékezés a boldogságra. hogy visszatekintve a múltba. amikor tényleg hülyére dolgoztam magam. hogy a másik félnek egész idő alatt szeretője volt? Azért. Az elmúlt boldogság utáni vágy lenne? Az elkövetkező hetekben. 9. Miért? Mitől van. nagyon boldog voltam. ami azután következett. Mert a boldogság csak akkor igazi.kor felöltőztem. ha az akkori időkre gondolok. ha kiderül. ami szép volt. hogy csúnya tények takarják el? Miért keseríti meg a boldog házas évekre való visszaemlékezést. ha örökké tart? Mert fájdalmasan csak az végződhet. amelyek egy . De most már tudom mindazt.

mint ahogy az osztály hangadó diákjai sem. és nagyon hittem. és milyen nagy várakozással tekintettem az új emberekkel és helyzetekkel való találkozások elé. Vajon ettől vagyok szomorú? Akkori igyekezetem és hitem és az élet ígérete. finom. a fekete és barna. azt hiszem. mint ahogy akkor is elkezdtem Hannának szólítani –. hanem a mozgásom koordinálásához. mint amikor önmagamra emlékezem vissza. nem az öltönyökhöz. amikor visszatekintve darabokra törnek a szép emlékek. ahogy kinéztem. borzas mopszlifrizurát viseltem. se rossz. Túlságosan hosszú volt a lábam és a karom. és azt csináltam. filléres modell volt a szemüvegem. Olcsó. hanem egy be nem tartott ígéretből merített? Ő – el kell kezdenem Hannának neveznem.gazdag nagybácsi hagyatékából származtak és nekem jutottak. nem tetszett. De rengeteg energia szorult belém. Az iskolában nem voltam se jó. amely soha. Nem szerettem. amelyeket anyám rám igazított. hogy egy napon majd szép és okos. és ugyanazt a szomorúságot érzem. mert a felidéződött boldogság nem csupán a helyzetből. sok tanár észre se vett igazán. fekete és fehér betétes. de soha nem teljesedett be? Némelykor ugyanezt az igyekezetet és hitet látom gyerekek és tizenévesek arcán. és hordtam hozzájuk a cipőket. ő persze . Vajon ez a szomorúság lenne éppenséggel maga a szomorúság? Ez fog el bennünket. ahogy öltözködtem és mozogtam. amit csináltam és amennyit értem. amit akartam. tekintélyes és irigyelt ember leszek. vadbőrből készült cipőket.

hanem a helyzetből és csak abból merített. Mindezt úgy adta elő. vacsoránál arról a vitáról mesélt. én a család elképedésére elszántan védtem e kapcsolat létezését. fiúcska!” Éppígy volt a jövővel is. volt-e nővére. és huszonegy éves korában a katonasághoz került. Amikor nővérem. Egyébként nem szerette ezt a foglalkozást. hogyan alakul majd viszonyunk öt . mit csinált a katonaságnál. munkásnő lett a Siemensnél. tizenhét éves korában Berlinbe került. hogyan élt Berlinben. amit néhány éve csinál. megtetszett neki az egyenruha és a mozgás. mint a lányéban. hanem másvalaki életéről mesélne. hogy volt-e szerelmi viszonya Herr von Goethének és Frau von Steinnel. Házasságról. Elképzeltem. és azt sem értette. mint kapcsolata Mathilde de la Mole-lal. úgy keresi a választ. Családja nincs. A villamoskalauzságban. aki germanisztikát tanult. Felix Krullt a regény végén szívesebben láttam az anya karjában. Erdélyben nőtt fel. hogy mi lett a szüleivel. és nem is érdekli igazán. „Hogy te mi mindent akarsz tudni. miért érdekel. családról természetesen nem kovácsoltam terveket. amit pontosabban meg akartam ismerni. A háború vége óta minden lehetséges munkával megpróbálkozott. gyakran nem is tudott többet. Múltjáról kérdeztem. a képek váltakozása és lába alatt a kerekek kattogása. és úgy éreztem.nem egy ígéretből. mintha egy porlepte ládában kotorászna. mintha nem is a saját. Arról. harminchat éves. Julien Sorelnek madame de Rénalhoz fűződő viszonya azonban jobban érdekelt. akit nem ismer jól.

Ha együtt mentünk valahova. hogy a többiek anyámasszony katonájának tartanak majd. mekkora biztonságot kölcsönzött nekem Hanna. Jól éreztem magam a bőrömben. Büszkévé tett. amikor is közös kerékpártúrára szándékoztunk indulni. egymásba úsztatja a beszélgetésünk és az iskolaév vége közötti heteket. hogy én az ő fia vagyok. Csodálkozom. Kérdeztem Hannát.vagy tíz év múlva. De hogy Hannával mutatkozzam együtt. és elismerésük biztonságérzetet adott. ő hogyan képzeli. amely pontosan és élesen őrzi az első találkozásokat Hannával. Ha anyámmal utazom együtt. Ennek egyik oka találkozásaink. akikkel találkoztam. Az emlékezet. Furcsa. akkor kiharcoltam volna. és ha egy tizenöt éves fiút látok. ha egy utazásról térek haza. akár anyám is lehetett volna. attól féltem. netán értem jöjjön. hogy saját szobám legyen. hogy már nem félek tőlük. így tudunk közös szobát kivenni és egész éjszaka együtt lenni. Mai szemmel nézve egy 36 éves nőt fiatalnak tartok. aki jóllehet tíz évvel fiatalabb volt anyámnál. hogy nem éreztem kínosnak az ötletet. Az én koromban már nem éreztem illendőnek. nem okozott számomra problémát. hogy anyám elkísérjen az orvoshoz vagy új kabátot venni. Észrevették és jó néven vették a lányok is. Ő azonban legfeljebb húsvétig látta előre. Sikerem az iskolában fölkeltette tanáraim figyelmét is. illetve azok lebonyolódásának szabálysze- . Azt mondjuk majd. azt gyereknek találom. és útközben iskolatársakkal találkoztunk.

– Németül is tanulsz? . mit tanultam az iskolában. amíg meg nem tanultam minden idegen szót. Beszélgetésünk óta mindig délutánonként került sor rájuk. Visszagondolva az azokban a hetekben végzett munkámra. mintha állandóan az íróasztalnál ültem volna. Emlékeimben egyetlen hosszú találkozássá folynak össze találkozásaink is. és én elkezdtem ürügyeket keresni és kihagyni a vacsorákat. akkor három és fél öt. A felolvasások miatt volt az egész. Meséltem neki Homérosz eposzairól. amíg be nem pótoltam a sárgaság miatt bekövetkezett összes mulasztásomat. el nem olvastam minden szöveget. Fél hétkor volt a vacsora. hogy pontosan érjek haza. A beszélgetésünket követő napon Hanna tudni akarta. és meg nem értettem minden kémiai kötést. A másik ok: annak előtte soha nem voltak annyira zsúfoltak a napjaim. ha a késői műszakra ment Hanna.rűsége. A Weimari Köztársaságról és a Harmadik Birodalomról már a betegágyban olvastam. le nem vezettem minden matematikai bizonyítást. Hallani akart görög és latin szövegeket. úgy tűnik fel. és mindaddig föl se keltem onnan. Egy idő múltán azonban nem értük be a másfél órával. és Hanna eleinte sürgetett. Cicero beszédeiről és Hemingway öreg halászának a hallal és a tengerrel vívott küzdelméről. mire felolvastam neki az Odüsszeiából és a Catilina elleni beszédekből. máskülönben három és fél hat között. soha nem volt annyira sűrű és sebes folyású az életem.

eltolt magától. majd elhozom a szöveget. A felolvasás hatására elment a kedvem. hogy a különböző szereplők bizonyos fokig megkülönböztethetők és életszerűek legye- . Félóráig az Emilia Galottit kellett olvasnom neki. és csak azután engedett zuhanyozni. Egy színdarab felolvasása úgy. fiúcska. – Előbb olvass fel! Komolyan gondolta. Most én is örültem a zuhanyozásnak. majd az ágyba. – Olyan szép hangod van. amit meg is tettem. és meg akartam csókolni. ezért újra el kellett olvasnom a darabokat. inkább téged hallgatlak. nem is tudom. amikor megérkeztem. fáradt is voltam. – Ó. és másnap már nem emlékeztem az olvasottakra.– Hogy érted? – Csak idegen nyelveket tanulsz. Ekkor már túlságosan késő volt. amikor minden egyéb feladatomat elvégeztem. Mindkét darabot el kellett tehát olvasnom nekem is. mint magam olvassak. – Olvass fel nekem! – Olvass te. Másnap azonban. – Amíg beteg voltam. az osztály elolvasta az Emilia Galottit és az Ármány és szerelem című művet és rövidesen dolgozatot kellett Imi róluk. vagy van még tanulnivalód saját nyelvünkről is? – Szövegeket olvasunk. amivel ideérkeztem.

A türelmetlenség. . hogy az esztelenségnek végül mégiscsak meg kell szűnnie. abból a reményből fakadt. zuhanyozás. hogy feszülten követi a cselekményt. amellyel néha továbbolvasásra nógatott. Felolvasás. és a konyhában a tárgyak színéből már csak a világosabb és sötétebb színárnyalatok maradtak. Amikor elaludt rajtam. Figyelmes hallgató volt. majd egy kis heverészés még egymás mellett – találkozásainknak ez lett a rituáléja. ahogy mondta. tökéletesen boldog voltam. gyakran üres a villamos. szeretkezés. megkövetel némi koncentrációt. megvető felsziszszenései. felháborodást vagy tetszést kifejező felkiáltásai kétségtelenné tették.nek. buta kislánynak tekinti. Odafelé. fütyült a feketerigó. Nevetése. Kerékpárral negyed ötre ment a villamosremízbe. Zuhanyozás közben újra megjött a kedvem. Hannának korai műszakja volt. mint Lujzát. és hogy Emiliát. „Hát ez nem lehet igaz!” Némelykor magam is sürgettem a továbbolvasást. 10. és az udvarban elhallgatott a fűrész. Csak a visszaúton telik meg. hogy alkonyat felé az ágyban lehessek vele. A húsvéti szünet első napján négykor keltem. hosszabbodtak a felolvasások is. Ahogy hosszabbodtak a napok. csakúgy.

Az ígért nyugalmat. Bizonytalankodtam. egy sóderrel borított töltésen húzódtak. dolgoznak és szeretnek. és felszálltam. A kocsi gyorsabban futott. A villamos egymás után haladt át a megállókon. hogy a megállóban várok. aztán tovább beszélgetett a vezetővel. Tudtam. amelyben emberek laknak. hanem az út mellett. Egy idő múlva megfordult. s akár egy vasúti szerelvény. Mintha egy cél . Még nem kelt fel a nap. Be voltam zárva a lassan haladó kocsiba. Megérezhette rászegeződő tekintetemet. Közben haladtunk tovább. és most el kellett húzni a menetidőt. és onnan próbáltam lesni Hannát. A második kocsi üres volt. egyenletesen kattogott. Senki sem várakozott. De Hanna ott maradt a vezető mellett. az elsőben állt Hanna a vezető mellett. parkoló autók. Mindezt jól láthattam. a menetrendet valószínűleg a menet. végül a hátsó mellett döntöttem. egy csókot. Én azonban úgy éreztem. tréfálkoztak.és várakozási időkkel kalkulálták. és a világos ég alatt sápadt volt minden a sápadt fényben: házak. és futólag rám pillantott. aztán odaálltam a kocsi elülső peronjára. Hanna azonban nem jött.A második megállóban szálltam fel. beszélgettek. Ezért állt meg a villamos. taszítva egy normális világból. Eleinte ültem. Eppelheim után a sínek már nem az úttesten. egy ölelést. mert a várakozási idő kiesett. Néptelenek voltak az utcák. ki vagyok zárva. hogy az első vagy a hátsó kocsiba szálljak. Látnia kellett. A szerelvény lassan haladt. hogy a sínek további helységeken át Schwetzingenbe vezetnek. a gáztartály és távolban a hegyek. üdén zöldellő fák és virágzó bokrok.

Hazafelé indultam. A hegyek fölött rózsaszínben játszott a sápadt ég. Ha az utójátékot nem őrizte volna meg oly élesen az emlékezetem. Ekkor megpillantottam egy megállót. Ott álltam a töltés és az út között. távolabb pedig egy kertészet.nélküli. végtelen utazásra lennék kárhoztatva az üres kocsiban. Sem Hanna. sőt a riasztó valósággal is találkozhatunk álmunkban. . Az utazás a villamoson olyan volt. Ebben azonban nem voltam biztos. A rossz álomból való ébredés azonban nem feltétlenül megkönnyebbülés. és csak akkor hagytam abba a sírást. sem a vezető nem nézett felém a hangjelzésre. hogy valósággá is válhat a szörnyűség. mint egy rossz álom. egy várófülkét a szabad mezőn. hogy indulhat vagy megállhat. amit megálmodtunk. Lehet. majd egy domb mögött. A levegő üde volt. gyümölcsfák. Megrántottam a kötelet. mindketten mosolyogva néznek felém. megpróbálnám tényleg rossz álomként számon tartani ezt az utat. Madárcsicsergés töltötte be mindenfelől. A megállóban állva. A villamos megállt. körös-körül mezők. Mikor kiszálltam. amivel a kalauz jelzi a vezetőnek. amikor Eppelheimbe értem. Azután elindult a szerelvény. üvegházakkal. és én addig bámultam utána. folytak a könnyeim. úgy éreztem. amíg el nem tűnt először egy mélyedésben. a madarakat hallgatva és a napfölkeltét nézve amolyan ébredésfélét éltem át.

Gyalog mentem hazáig. pedig láttad. Tele volt. Hannát nem láttam. – Honnan tudjam. Beszálltál a második kocsiba. hogy ironikus lett volna. – Minek kellett ma reggel történnie? – Miért tettél úgy. A fele utat megtettem már. miért nem akarsz meg- . – Te nem akartál engem megismerni. Mi történt ma reggel? Kinyitotta az ajtót. de nem sikerült. és hidegen nézett az arcomba. amikor elcsörömpölt mellettem a villamos. örülni fogsz. – Soha nem tapasztaltam. miért utazol Schwetzingenbe? Honnan tudjam. – Megint lógsz az iskolából? – Szünidő van. mintha nem ismernél? Én azt akartam… – Én tettem úgy. hogy az elsőben vagyok. – Miért utaznék Schwetzingenbe hajnali fél ötkor az iskolai szünet első napján? Csak azért. és én bementem utána a lakásba. a konyhába. te szegény gyerek! Már fél ötkor fenn voltál. mintha nem ismernélek? – Felém fordult. méghozzá szünidőben. hogy meglepjelek. aggódva és dühösen. mert azt hittem. Néhányszor megpróbáltam egy-egy autót lestoppolni. A második kocsiban… – Ó. Tizenkettőkor ott vártam a lakása előtt a lépcsőfordulóban – szomorúan.

de úgy látszik… – Úgy látszik? Azt hiszed. hagyj békén! Megmondtam már. Nem akartalak megsérteni. nem objektíve. és sürgeti a távozásomat. . Kezdtem elbizonytalanodni. hogy neki van igaza. de szubjektíve? Félreérthetett vagy félre kellett értenie? Megbántottam. – Úgy helyezkedett el.ismerni? A te dolgod. hogy megsértettél? Te nem tudsz megsérteni engem. – Ez nem fair. pihenni akarok. tudnod kellett. Minden félresikerült. betolakodónak tekint. egyáltalán nem villamos azok veled. nem az enyém. Akkor hogyan hiheted. hogy csupán miattad utazom arra. tekintete. Leültem a díványra. hogy nem akartalak megismerni? Ha nem akartalak volna megismerni. Tudtad. fürödni. És indulsz már végre? Dolgoztam. mennyire fel voltam háborodva. Rosszul bánt velem. De egyáltalán nem jutottam hozzá. nem az enyém. akarva vagy akaratlanul. Ehelyett ő támadott engem. de mégis megbántottam? – Sajnálom. az a te ügyed. Hanna. te nem. Lehet. és kérdőre akartam vonni. Hanna. – Ugyan. úgy látszik. hangja és gesztusai azt érzékeltették. hogy a konyhaasztal éppen köztünk volt. És most lennél szíves elmenni? Elmondani nem tudom. hogy amit teszel.

amikor rám hagyta. vizet eresztett a kádba. hogy én bántottam meg őt. hogy nem sértődött meg. Nem volt tehát ő sem olyan érintetlen. hogy nem állok fel. örökre. Meggondolatlanul. Megértettem. Látva. hogy miért a második és nem az első kocsiba szálltam. hogy nem felejtem el. Beengedett. és levetkőzött. mert vele egyszerűen nem lehet így viselkedni. hogy visszajövök? Azért vetkőzött le. megfürdetlek. ridegen és kíméletlenül cselekedtem. és én elmeséltem. – Megbocsátasz? Bólintott. hogy nem sérthettem meg. – Szeretsz? Újra bólintott. közömbös. Félóra múlva azonban újra a lakása előtt álltam. és hogy a látvány is visszahoz? Miután már szeretkeztünk. és egymás mellett feküdtünk. – Még teli a fürdőkád. és én mindent magamra vállaltam. hogy megbántódott. mert tudta.Sürgetően nézett rám. évődött velem: . megfordult. mert tudta. Gyere. Azt gondoltam. Végül már örültem. Megértettem. Ekkor fölálltam és elmentem. vállat vont. mint amilyennek mutatta magát. mert nem tudtam őt megsérteni. Később fölmerült bennem a kérdés: azért hagyta-e a vizet a kádban. Megértettem.

maga is szenved saját ridegségétől. Az elkövetkező hetekben többször is nagyon rövid ideig küzdöttem. Mintha vágyódna mentegetőzéseim. rövid küzdelem után megadtam magam. Akár így volt. nem volt más választásom. Nemcsak ebben a viszályban maradtam alul. amelyek soha eszembe se jutottak. Következménye azonban jelentős volt. merevségétől. szándékokat. amelyeket el se követtem.– Még a villamoson is szerelmeskedni akarsz velem? Fiúcska. azonnal feltétel nélkül kapituláltam. visszakérdezett: „Már megint kezded?” . fogadkozásaim és esküdözéseim melegségére. bocsásson meg. Mindent beismertem. hogy szakít velem. Beszélgetéseink a veszekedésekről csak további vitákat eredményeztek. Ha rideg és kemény volt velem. Egy vagy két alkalommal hosszú levelet írtam neki. csak győzedelmeskedni akar felettem. akár nem. Némelykor úgy éreztem. Ezekre azonban nem válaszolt. Valahányszor fenyegetőzött. fiúcska! – Ekkor úgy tűnt föl. Hibákat. és mikor az okát kérdeztem. Nem tudtam vele beszélni ezekről a dolgokról. szeressen. könyörögtem: legyen újra jó hozzám. Időnként azt hittem. hogy veszekedésünknek tulajdonképpen nincs jelentősége. Amikor megfenyegetett.

Eladásra kínáltam tehát a bélyeggyűjteményemet a Szentlélek-templomnál lévő bélyegüzletnek. Amorbachba és Miltenbergbe. amit a felolvasás. Hát nem sikeresen levizsgáztam az osztályanyagából is. a zuhanyozás. amelyek feltártak mindent. Ez azonban arra nem futotta volna. a szeretkezés és az egymás mellett heverészés jelentett. Ez az első veszekedésünk és általában civakodásaink. anyámnak nincs oka az aggodalomra. elvileg semmit nem tudott felhozni ez ellen. hogy Hanna költségeit is én álljam. hogy nem akartam őt megismerni. Ha vele akartam mutatkozni. Nem emlékszem már. hogy Hanna és én a húsvéti szünet első napja után ne lettünk volna boldogok. jót tettek nekünk. és apám – mint mindig – úgy vélte. amelynek az ajtajára ki volt . hogy nem akarok együtt mutatkozni vele – de nem mondtam. Mindez nem jelenti azt. amit senki sem feltételezett rólam? Betegségem ideje alatt megspóroltam a zsebpénzemet.11. mit mondtam a szüleimnek. Ez volt az egyetlen üzlet. Így aztán a húsvét utáni héten négynapos kerékpártúrára indultunk Wimpfenbe. Soha nem voltunk boldogabbak. Hogy Matthias barátommal vágok neki az útnak? Csoporttal? Hogy egy régi iskolatársamat látogatom meg? Anyám – mint mindig – valószínűleg aggodalmaskodott. mint ezekben az áprilisi hetekben. Szerette volna. ha azt mondom neki. Azonkívül szaván fogták Hannát azzal a szemrehányásával kapcsolatban.

és 60 márkát kínált érte. kékeszöld. Sütött a nap. talán jobban kellene vigyáznom rá. Az eladó vállat vont. élénkzöld. amelyeket én vettem neki. Rád bízok mindent. és négy napig sütött egyfolytában. Hol ezt. palackzöld. fiúcska – mondta. Akkor már csak 30 márkát ad a gyűjteményért. amelynek a katalógus szerint 400 márka volt az ára. Ha a piramisos bélyeg nem értékes. vágott egyiptomi bélyegre. látni. Az eladó átnézte az albumomat. hol azt gondolta magával hozni. Egyáltalán: szabad eladnom a gyűjteményt? Mit szólnak a szüleim? Próbáltam alkudni. egy piramist ábrázoló. de nem törődtem vele. Ha ennyire szeretem a gyűjteményemet. – Én most nagyon izgatott vagyok. Az erdőket zöld szőnyeg borította. Végül kaptam 70 márkát. A piramisos bélyeg tehát mégiscsak értékes. s többször is átcsomagolta a nyeregtáskát és a hátizsákot. Felhívtam a figyelmét gyűjteményem díszpéldányára. A Rajna men- . nem volt túl meleg a kerékpározáshoz. Amikor meg akartam mutatni a térképen. semmit sem akart hallani. sötétzöld pamacsokkal és foltokkal. milyen útvonalat képzelek. de a piknikezéshez igen. akkor egyszerűen megtartom. Becsapottnak éreztem magam. Nemcsak nekem volt utazási lázam. napközben fölmelegedett az idő. hogy gyűjteményeket vásárol. Reggelente kicsit hűvös volt. sárgászöld. Meglepetésemre Hanna is nyugtalan volt már napokkal az utazás előtt.írva. Húsvét hétfőjén keltünk útra.

Valahányszor irányt változtattunk. elalszunk. A többi éjszakát átaludtuk. vagy én őutána. Hanna kék ruhát viselt. a nyitott amerikai országúti cirkálókat. jobb oldali hajtókarja és fogaskereke fedett volt. fáradtan a kerékpározástól. nekem kellett előrehajtanom. Ezután már örültem. fölébredünk. megint szerelmeskedünk és így tovább. vagy ő hajtott mögöttem. megcsókoltam. föléje hajoltam. hogy szerelmeskedünk. és le fog zuhanni a kerékpárról. amikor már nem féltem. Kerékpárjának hátsó kereke. és a karjában tartott. fiúcskám!” Aztán elaludtam rajta. Gyakran egymás mellett hajthattunk. a naptól és a széltől. Az Odenwaldban éppen kinyílt az aranyeső. Én kerestem vendégfogadókat is. És mennyire örültem az éjszakáknak! Úgy képzeltem. Hanna nem akart foglalkozni irányokkal és utakkal. a hajót a folyón. vagy másik útra tértünk. mire hanyatt fordult. amelyekben . a horgászt. Éjszakáról éjszakára. ha magam előtt láttam. „Fiúcskám. melynek bő szoknyája lobogott a szélben. a libasorban haladó családot a folyóparton. Hanna nemcsak az utak és útirányok kiválasztását bízta rám. Reggelente szerelmeskedtünk. hogy szoknyáját elkapja a hátsó kerék küllője vagy a fogaskerék. Hanna háttal feküdt nekem. Eltartott egy ideig.tén a síkságon már virágoztak az első gyümölcsfák. a sátrat. Ilyenkor mutogattuk egymásnak a látnivalókat: a várat. magára húzott. De csak az első éjszakán ébredtem föl. ha a forgalom túlságosan nagy volt. Egyébként.

éjszakáztunk. Felhasadt az ajkam. mindjárt jövök!” – vagy valami hasonló szöveggel. Soha nem láttam még sírni. és azt is meg akartam nézni. és magamhoz akartam ölelni. és kisurrantam a szobából. Az éjjeliszekrényen egy kis cédulát hagytam neki: „Jó reggelt! Reggelit hozok. Egyetlen veszekedésünkre Amorbachban került sor. Teljesen elformátlanodott az arca. – Hogy tudsz ilyen egyszerűen elmenni?! Letettem a tálcát a reggelivel és a rózsát. csöndben felöltöztem. Fel akartam hozni a reggelit. van-e már nyitva virágüzlet. Tágra nyílt szem. Rettenetesen megijedtem. Lehanyatlott a karja. „Hanna…” – Ne érj hozzám! – hátralépett. Krákogásra emlékeztető to- . Korán felébredtem. és a kezében tartott keskeny bőrövvel. nyitott száj. amelyeket ő csak aláírt. és én választottam ki az ételeket az étlapon nemcsak magamnak. hogy vigyek egy szál rózsát Hannának. sápadt volt az arca. elejtette az övet. hanem neki is. félig felöltözve állt a szobában. én töltöttem ki – anya és fiaként – a bejelentkezési lapokat. De nem fájt. amellyel a ruháját szokta a derekára szorítani. – Most nem szeretnék semmivel sem törődni – mondta. Amikor visszaértem. De nem ütött újra. az arcomba vágott. és éreztem a vér izét. és sírva fakadt. reszketett a dühtől. Megint ütésre lendült a keze. az első könnycseppek után megduzzadt szemhéjak. vörös foltok az arcon és a nyakon.

mellemre vetette magát. és szerettük egymást. sem kézzel s kivált nem bőrszíjjal. de nem tudtam. oly kielégülten és megelégedetten. aztán maga is levetkőzött. – És az inged is csupa vér. Mi otthon megbeszéltük a dolgokat. homlokát a mellemhez verdeste. majd a nadrágot. De most mit kellene mondanom? Két lépéssel hozzám lépett. nálunk nem szokott sírni így senki sem. – Mi történt tulajdonképpen? Miért voltál olyan dühös? Egymás mellett feküdtünk. Magamhoz akartam szorítani. és megtörülte a szám szélét meg az állam. fiúcska. – Mi történt. olyasféléket.rokhangokat hallatott. mint szeretkezéseinkkor a hangtalan kiáltások. és nézett rám a könnyein át. – De hát hagytam neked cédulát… . ököllel vágott rám. aztán belém kapaszkodott. hogy nézel ki! – Megnedvesített törülközőt hozott. hogy azt hittem. És nem ütött meg senki. és magához szorította a karomat. mi történt… Hogy te mindig milyen butaságokat kérdezel. Nem mehetsz el csak úgy ukmukfukk. Fogalmam sem volt. Most tarthattam a karomban. – Istenem. mit tegyek. – Reggelizzünk? – Eltolt magától. Vállai rángatóztak. Aztán mélyet sóhajtott. – Lehúzta rólam az inget. Odahaza. Csak állt ott. most minden kiderül.

Szerette az álruhákat. Nem vitatkoztunk tovább. az ő fájdalmas arca. és ott folytattam. ahová a cédulát tettem az éjjeliszekrényre. nem volt semmi. Írtam neked egy cédulát. de cédulát nem látok. hogy reggelit hozok. hogy a hős semmi- . – Cédulát? Én nem látok semmiféle cédulát. sehova a cetlit? Az ő dühe. kutatva Hanna dühének és saját gyámoltalanságomnak az okát? – Olvass fel valamit. a tévedéseket. Szélroham keletkezett. Hanna most is feszült érdeklődéssel követte a felolvasást. Ugyanakkor nehezményezte. mindjárt visszajövök. kerestem a cédulát az éjjeliszekrény mellett és alatt. Ezt könnyű volt felolvasni. és elsodorta valahova. az én gyámoltalanságom – mindez félreértés volt? Tovább kellett volna keresnem a cédulát. fiúcska! – Hozzám simult. az ágyban. mire elővettem Eichendorff Egy mihaszna élete című művét. Ott. az én felhasadt ajkam. – Nem értem. Szerette a történetbe beleszőtt költeményeket. a bonyodalmakat és üldözéseket. Felálltam.– Cédulát? Felültem. az ágy alatt. mint az Emilia Galottit és az Ármány és szerelmet. amelyekbe a főhős Itáliában belekeveredik. könnyebb. – Nem hiszel nekem? – Szívesen hinnék. Nem találtam. ahol legutóbb abbahagytam.

Újra és újra megvizsgálta és gyengéden megérintette fölhasadt ajkamat. milyen közel álltunk akkor egymáshoz. a mű: Kitárulkozva te nekem. hogy szólnom kell boldogságunkról is. aki semmit sem csinál. Sokáig teljesen rábíztam magamat. mámorosodva te bennem és benned én. . Költeménynek nem jó. Rilkéért. Hol itt. és nem is akar tudni semmit se. amit eddig nem ismertem. – Vámszedő. Bennért lelkesedtem akkortájt. és a felolvasás után órák múlva is voltak kérdései. Túránkon és túránk után már nem csupán birtokba vettük egymást. Láttam őt sírni. Kezdett bemutatkozni gyengédebb oldaláról is. amit akkoriban írtam. amíg az meg nem gyógyult. Ettől kezdve másként szerettük egymást. hogy birtokba vegyen. egymásba hullva te belém én tebeléd. hol ott szakított félbe. Van egy versem. mint az a Hanna. Íme. és most látom.rekellő. ugye? A veszekedésünktől szóló beszámoló megint oly részletesre sikerült. A veszekedés bensőségesebbé tette kapcsolatunkat. Aztán megtanultam én is magamévá tenni őt. hogy mindkettőjük buzgó követője voltam. akkor vagyok én én és vagy te te. De az is kiderül a versből. aki csak erős volt. én tenéked. hagytam. semmit sem tud. és a síró Hanna közelebb volt hozzám. az jó foglalkozás volt.

Nem emlékszem már. hogy milyen önálló lettem. hogy mivel meggyógyultam. Mehetett egyik barátnőjének családjához. és ebből azt a következtetést vonták le. Azonkívül a négy gyerek már valóságos csapat. Visszaemlékezve a dologra. de mivel én otthon voltam. hogy bár hónapokig beteg voltam. hogy szüleim – tizenöt éves korom ellenére – hajlandóak voltak egy hétre egyedül hagyni otthon. Tehát nekem is el kellett volna mennem egyik barátom családjához. mit hazudtam a szüleimnek a kerékpártúráról Hannával. hogy szüleim. ami a Hannával való találkozás hatására fejlődött ki bennem? Vagy csupán megállapították. furcsállom. mégis sikeresen levizsgáztam az osztályanyagából. mint amilyennek korábban ismertek. akivel éppen gond van. hogy az akkoriban Hannával töltött órák miatt kérdőre vontak volna. s együtt töltjük el a szabadidőnket is. nyilván együtt tanulunk. sokat vagyok együtt a barátaimmal. a szülők figyelme nem egyformán oszlik meg közöttük. Már arra sem emlékszem. inkább arra összpontosul. Észrevették. Szüleim nyilván úgy vélték. hogy a szünidő utolsó hetében egyedül maradhassak otthon. Elég sokáig én okoztam a gondo- . A problémát a kishúgom okozta. megbízhatóbb lettem. viszont nagyon jól emlékszem arra. ő is otthon akart maradni. hogy milyen árat kellett fizetnem azért. hogy felelősebb.12. Szüleim azonban nem akarták ezt. Arra sem emlékszem. a bátyám és a nővéreim hova utaztak el.

vagyis egy bársonypulóvert óhajtott. határozott léptekkel keresztülmentem a divatosztályon. Másnap sietős. Mint ahogyan nekem a nagybátyám holmijait kellett viselnem. mígnem rátaláltunk a nekünk való standra és pulóverre. és a következő osztályba léptem. Amikor megkérdeztem a húgomat: mit szeretne kapni azért. megragadtam a pulóvert. Meglepően egyszerű volt. Pulóvert a Kaufhof nevű áruházból loptam. A farmer akkoriban még valami különlegességnek. Megértettem őt. Különböző farmereket próbáltam fel. a zakóm alá rejtettem. ráadásul segítségükkel meg lehetett szabadulni a halszálkás öltönyöktől vagy a nagy virágmintás ruháktól. hogy újra egészséges vagyok. a húgom méretéből is magammal vittem néhányat a próbafülkébe. és már kint is voltam a Kaufhofból. a Kaufhof detektívje meglátott. ő elmegy a barátnőjéhez. a szüleim megkönnyebbültek. és egy „nickit”. Másnap Hannának loptam egy selyem hálóinget.kat. Egyik napon a húgommal a divatosztály standjai közőrt bóklásztunk. amire akkoriban azt mondtuk: „Blue jeans” vagy „szegecselt nadrág”. – Akkor lopjál! – mondta a húgom. és derékban is jó bő öltönyöm nadrágja alatt kicsempésztem az üzletből. Nekem azonban nem volt pénzem. farmernadrágot kért. kishúgomnak a nővérünk kinőtt ruháit kellett hordania. és közönyösen nézett rám. nagyon divatos dolognak számított. hogy amíg otthon vagyok. .

Egyheti egyedüllét otthon hét éjszakát jelentett Hannával. Csöndesen nekitámaszkodtam az ajtófélfának. Kíváncsian nézegetett körül. A szünidei túrázás közösen eltöltött éjszakái óta minden éjszaka arra vágytam. A konyhában álldogált. és apám dolgozószobájában állt. kezemet mellére tegyem.rohantam. a képeket. hogy elkészítsem az utóételt. visszatérve már nem találtam az asztalnál. a régi állóórát. és arcomat a vállához nyomjam. a könyvespolcokat. Tekintete végigpásztázott mindent. jobb keze mutatóujját lassan végighúzta a mellmagasságban sorakozó könyvek . miközben én befejeztem a vacsora főzését. Aztán odalépett az egyik polchoz. Az étkező és a nappali közötti nyitott szárnyas ajtóban állt. a zongorát. és főztem neki. az edényt és az evőeszközt az asztalon. Vacsoránál aztán apám helyén ült a kerek ebédlőasztalnál. mintha valamilyen szöveget olvasna. a biedermeier bútorokat. Egyik estére meghívtam. és nagy üggyelbajjal sikerült is elmenekülnöm. hogy éjszaka fölébredve őt keresse és találja meg a karom. hogy hozzásimuljak. Ezután évekig nem léptem be a Kaufhofba. amíg tálaltam. hasamat fenekéhez. Amikor magára hagytam. mintha az életemért futnék. hogy magam mellett érezzem őt. Szobáról szobára ment. mellemet hátához szorítsam. egyik lábamat az ő lábára helyezzem. és figyeltem őt. Tekintetét úgy hordozta végig a falakat bontó könyvespolcokon.

nézegethetem őket. és könyvgerincről könyvgerincre futtatta tovább az ujjár. A másik az a Hanna. elevenek. és nézte az ablaküvegben visszatükröződő könyvespolcokat és önmaga tükörképét. hogy a szoknya egy rövid pillanatra meglibbenjen a lába körül. és megmutattam neki. bármikor kivetíthetem őket belső vetítővásznamra. ma is frissek. hogy sokáig nem gondolok rájuk. Az egyik az a Hanna. ezeket előkerestem. . Aztán felém fordul.gerincén. – Ezeket a könyveket csak olvasta vagy írta is az apád? Apámnak egy Kantról és egy Hegelről írt könyvéről tudtam. Előfordul. semmit sem változtak. és széttárt karokkal tart egy frottírtörülközőt. kinézett a sötétbe. és az ablakot nézi. majd a következő polchoz ment. hogy egymás után többször is meg kell jelenítenem. aki a fürdőkád előtt áll. Egy akkoriban ingruhának nevezett. Fáradt a tekintete. De mindig újra és újra felidéződnek bennem. A kerékpározó Hanna szoknyáját lobogtatja a szél. Megállt az ablaknál. Ez is egyike a Hannáról megőrzött emlékeimnek. aki a konyhában harisnyát húz. Ezeket a képeket elraktároztam magamban. Ujját végigfuttatja a könyvek gerincén. kék-fehér csíkos ruhát visel. Nagyon fiatalnak látszik benne. Aztán az apám dolgozószobájában álló Hanna képe vetül elém. mígnem végigjárta az egész szobát. és ilyenkor megesik. néznem kell őket azon a belső vetítővásznon. elég gyorsan ahhoz. hogy aztán újra rendesen álljon rajta.

mi az. vagy nem jönne rá. – Színdarabokat fogsz írni? – Nem tudom. Ezután megettük az utóételt. és ahogy az asztalnál ült. s bokáig ért. nevetett. Betolakodónak érezte magát nálunk. – Egyszer majd te is ilyen könyveket írsz? Megráztam a fejem. és mi az. ahogyan a konyhában vagy a nyitott szárnyas ajtóban álldogált. de ő nem akarta. Hanna. . és felolvastam neki belőle egy passzust az analitikáról és a dialektikáról. sem ő nem értettünk. – Elég volt belőle? Úgy nézett rám. keskeny vállpánttal.– Olvass fel egy kicsit belőlük. hanem azzal. Szívesen aludtam volna vele a saját ágyamban. Bólintott. amikor ettünk. Fogtam apám Kantkönyvét. A selyem hálóinget neki ajándékoztam. fiúcska? – Én… – Nem volt kedvem a felolvasáshoz. és elmentünk őhozzá. ahogy szobáról szobára ment. mintha mindent megértett volna. ami csupaszon hagyta a vállát és a karjait. Ezt nem szavakkal fejezte ki. Hanna ragyogott a boldogságtól. Fényesen csillogott. amit ért. Végignézett magán. Nem akarsz. de szerettem volna teljesíteni a kívánságát. – Másmilyen könyveket írsz majd? – Nem tudom. Padlizsánszínű volt. amit nem. ahogy elhaladt apám könyvei előtt. amit sem én.

Amikor már fölvettek lányokat is. és táncolt tovább.megfordult. hogy nem tudták egyenletesen elosztani őket a párhuzamos osztályokba. Elég sok tanulónak nem sikerült átlépnie az alsó és felső tagozat közötti küszöböt. röpke pillantást vetett a tükörképére. hanem csak az egyikbe kerültek. és így négy kis osztályt három nagyba vontak össze. és a három párhuzamos osztályba osztották el. Így aztán az én évjáratomban sem volt sok leány. 13. amikor az alsó tagozatból a felső tagozatba kerültem át. Különösen nagy változást jelentett. s nem lettünk egy másik külön osztály. azok eleinte oly kevesen voltak. Az igazgató berendelt bennünket egy osztályte- . majd mind a három osztályba is jutottak. amelybe jártam. amely kizárólag fiúkból állt. Osztályomat megszüntették. Ezt a képet is őrzöm Hannáról. mígnem a mindenkori osztályok létszámának harmadát tették ki. A gimnázium. A tanévkezdést mindig fordulópontként éltem át. néhány tánclépést tett. sokáig csak fiúkat vett föl. Ezért is oszlattak fel és szórtak szét bennünket. megnézte magát a tükörben. de később két. Minderről csak az új iskolaév kezdetén szereztünk tudomást. Mi voltunk a negyedik párhuzamos osztály.

Mindenki így van ezzel? Amikor fiatal voltam. akivel a régi osztályban jószerivel észre se vettük egymást. A lányok ezt szerették. vagy körülrajongták őket. Balról az egyik régi osztálytársam. egy nehézsúlyú. s közölte. hogy ki hova kerül. Három padsor volt egymás mellett. és ezáltal sikerem lett a fiúknál is. Magam a középső oszlopban ültem. csúnyának és semmirevalónak hittem magam. Barna hajú. mindig vagy túlságosan magabiztosnak. vagy túlságosan bizonytalannak éreztem magam. a padsorok közötti folyosó másik oldalán ültek a lányok. a padok mindegyikben kétszemélyesek voltak. Visszamosolyogtam.rembe. Az új osztályban elboldogultam velük. itt azonban hamarosan jó barátok lettünk. felvágtak előttük. . rám mosolygott. Rudolf Bargen ült. meztelen karján aranyszínű szőrpihékkel. nyáriasan napbarnított. Amikor leültem és körülnéztem. megbízható sakk. örültem a lányoknak is. Hat iskolatársammal együtt a néptelen folyosón át bementem az új osztályterembe. Az üresen maradt helyeket kaptuk meg. barna szemű. Az alsó tagozaton megfigyeltem fiú iskolatársaimat: féltek a lányoktól. Jobb kézről. és tudtam könynyed és bajtársias lenni velük. nyugodt. akár nem. Az én szomszédom Sophie volt.és hokijátékos. kerülték őket. Vagy teljesen tehetségtelennek. Jól éreztem magam. én a második sorba kerültem. akár voltak az osztályban. Én már ismertem a nőket.

vagy azt gondoltam. nem volt szekrény ott felejtett könyvekkel és füzetekkel vagy színes krétával. a folyóra és a túlparti rétekre. és amennyi elismerésre vágyakoztam másoktól. növények. és ha a szünetekben az ablakoknál álltunk. Biztonságom visszaszerzése soha nem a siker eredménye volt. amelyeken keresztül a Heiligenberg látszik. leküzdöttem a legnagyobb nehézségeket is. és a mennyezeten két lámpa tejüveg gömbje függött. Hannával – veszekedéseink ellenére – heteken át rendben voltak a dolgaim. és hogy egyáltalán érzékeltem-e ezt a szánalmasságot vagy inkább büszkévé tett a siker. felesleges ülőhelyek. Így tehát a nyár is jól kezdődött az új osztályban. én pedig mindig újra megalázkodtam. és mindennek sikerülnie is kell. leláttunk az utcára. A falakat fejmagasságig sárga olajfestékkel festették be. ruhafogasokkal. amit elvártam önmagamtól teljesítményben. az attól függött. feljebb fehérre. Ma is magam előtt látom az osztálytermet: jobbra. De a legkisebb kudarc is alkalmas volt rá. hogy éppen hogy voltam. hogy nekem minden sikerül. ugyanazon az oldalon a falon falécek. jóllehet Hanna mindig újra és újra viszszautasított. baloldalon az ablakok. hogy meggyőzzön arról. Az elkalandozó tekintet az ablakra vagy lopva a szomszédos lányokra és . A teremben nem volt semmi felesleges dolog: nem voltak képek. elöl az ajtó. az szánalmasan elmaradt a siker mögött. a dobogón a katedra és a szék. szemben a térképek és szemléltető ábrák állványa. Ha volt önbizalmam. valóban nem vagyok jó semmire.

szerettem és ma is szeretem. más miatt hebegtem. Fordítson! Az Odüsszeiát fordítottuk. csupán néhány másodpercre volt szükségem. hogy kettejük közül valamelyiket. amit én németül olvastam. Halkabb ugyan valamivel. hogy aztán a leszállási kísérletnél zúzódjanak szét. Ha egy repülőgépnek leáll a motorja. Amikor a tanár Sophie-val ugratott. mert a „Sophia” görög név. ez még nem ok arra. Ha leállnak a motorok. termetre és kinézetre a hozzájuk hasonló. Valahányszor sorra kerültem. a repülés akkor is ugyanolyannak tűnik. halhatatlan Nauszikaa helyére? Biztos. mintha működnének a hajtóművek. s máris kiigazodtam a szövegben. hogy vége a repülésnek. és az osztály abbahagyta a nevetést. az még nem jelenti azt. de nem sokkal: a törzsön és a szárnyakon megtörő menetszél . 14. A repülőgépek nem kődarabként zuhannak le az égről. Talán Hannát vagy Sophie-t képzeltem magam elé a szűzies és fehér karú. hogy görögórán a szomszédnőjét tanulmányozza. óriás utasszállítók fél-háromnegyed óra hoszszáig is.fiúkra irányult. hogy őt nézem. Az utasok semmit nem vesznek észre. felém fordult és rám mosolygott. és fordítottam. – Berg. Valahányszor Sophie észrevette. azért. Siklanak tovább a több hajtóműves.

zuhanyozás. nagy emberekről. Most már nem csak „fiúcskának” hívott. egymás mellett heverészés szertartásár továbbra is betartottuk. szerelmeskedés. vagy ahogy egy kastélyba lépünk be. Tolsztojnak a történelemről.harsogása hangosabb. Oroszországról. Andrejt és Pierre-t nem tette saját világának részévé. Az ablakon át egyszer csak fenyegetően közelinek látszik a föld vagy a tenger. ahogy egy távoli utazás során tesszük álmodozva. kavicsnak és rózsának. A Háború és béke nekem is új volt. szerelemről és házasságról szóló összes fejtegetésével egyetemben. Beceneveket találtunk ki egymásnak. Vagy pereg a film. A távoli utazást együtt tettük meg. ahová be szabad menni. Amit eddig olvastam fel Hannának. Vagy sokkal inkább az én Hanna iránti szerelmemnek. mint idáig. a nyár volt a siklórepülése. A mi szerelmünknek. véleményét magába fojtotta. és ahol el lehet időzni. amit ismerünk. irántam érzett szerelméről semmit sem tudok. kölyökkutyának. Hanna ezúttal is feszülten követte a folytatásokat. jóllehet félénkségünket nem tudjuk teljesen leküzdeni. hanem békának vagy kis békának. mint a motorok zúgása. A Háború és békét olvastam fel. és az új . hogy az utasok különösen kellemesnek érzik a kissé halkabb repülést. Natasát. Lehet. A felolvasás. miként Luisével és Emiliával tette. Most azonban nem úgy. azt én már ismertem korábban is. ami legalább negyven-ötven óráig tartott. és az utaskísérők már lehúzták az ablakredőnyöket. hanem belépett világukba.

amikor a karodban tartasz. Valahányszor a lábikrájára tévedt a kezem. mert olyan jó tapintású vagy. és állatokra gondolsz? Behunytam a szemem. Ő is a vádlija izomjátékát nézegette. – Ló… – csóválta a fejét – nem is tudom… . sima és lágy. Én megmaradtam a Hannánál. felült és rám nézett. és állatokra gondoltam. erősnek és biztonságosnak a testét. Simogattam széles hátát. érezhettem a meg-megránduló izmok állandó játékát. nyakam a mellén. – Nem tetszik? Azért a ló jut eszembe. jobb kezem a hátán. Megdöbbentnek látszott. – Egy ló? – Elhúzódott tőlem. – Elmeséltem neki az asszociációmat. hogy a lovak bőrük rándulásával igyekeznek elriasztani magukról a legyeket. kemény combját. bal kezem pedig a fenekén. és nyakamon meg a mellemen éreztem a keblét és a hasát is. Simának és lágynak éreztem a bőrét. Egymáshoz simulva feküdtünk.megszólításokat különböző jelzőkkel és kicsinyítő képzőkkel is ellátta. lehunyod a szemed. – Egy ló – mondtam. mire egyszer megkérdezte: – Milyen állat jut eszedbe. feszes fenekét. És mert a lábikrád meg-megrándul. fejem a nyakán. és alatta erős és feszes. amiről az jutott eszembe.

Ugyanakkor tudtam. vagy más szavakat használsz a ló helyett. mint a ló. hogy mit gondolhatnak az emberek rólunk mint párról. ami egyáltalán nem tetszik neked. hogy ha kell. hogy hidegen hagy ez a dolog. hogy olyan vagyok. Büszke voltam rá. megvádolom magamat. Hanyatt dőlt. Most azonban megpróbáltam összebékíteni a lóval. nem zablára meg a ló fejére vagy olyasmire gondolok. Ijedt tekintetét látva már-már hajlottam rá. mint a pezsgőt a szünetben. Karomat a derekára fontam és nem törődtem vele. ha azt mondod nekem. Hanna akkor volt először színházban. Ha lóról van szó. hát mindent visszavonok. valami rossz.Ez nem volt jellemző rá. Pillantása különös jóságot sugárzott. melegre. cicuska vagy nőstény tigris vagy – ezekben van valami. Üres tekintettel meredt maga elé. Kis idő múlva felém fordította az arcát. mind az ellenvetést illetően teljesen egyértelmű szokott lenni. az előadást csakúgy. hogy szülővárosom . Te nem nyulacska. – Nevezhetnélek pacinak vagy lovacskának vagy franciásan chevalnak. szeretem. Egyszer színházban voltunk a szomszédos városban. karja a feje alatt. erősre. és az Ármány és szerelmet néztük meg. hanem valami jóra. lágyra. és bocsánatát kérem. Most én egyenesedtem föl és néztem rá. ami benned nincs. – Hát jó. Mind az egyetértést. és élvezett mindent.

és egy fáradt. mint máskor. hogy éppen születésnapom van. Tudtam azt is. vagy korábban mentem el. Vajon ő is tudta? Tisztában volt vele. ott oldottak meg közösen iskolai feladatokat. hogy éppen akkor történik valami – a csoda tudja hogy mi –. Mindennek tudatában is voltam. azt mondta. Ott zajlott az osztály társadalmi élete. hogy szívesebben vagyok-e az uszodában. ahonnan csak sajnálkozva engedtek el. és magamban visszakívánkoztam az uszodába az osztálytársnőimhez. tréfálkozásaink. Az. hogy jelen legyek. röplabdáztak. és mégis gyakran volt olyan érzésem. mint Hannánál. hogy Hanna miatt mindig később érkeztem. Amikor megkérdeztem az övét. sőt érdekesebbé tett. hogy késő délutánonként az uszodából mentem hozzá. és részt vegyek a dolgokban.színházában nem lenne közömbös számomra. De a születésnapomat júliusban az uszodában ünnepeltük. Sokáig meg sem mertem kérdezni magamtól. Ott szoktak találkozni az osztálytársak. Nem tudta. Egyre gyakoribb volt. barátok. ha fáradt volt. Most sem volt rosszabb kedvében. amikor nem vagyok ott. Engem azonban bosszantott a rosszkedve. hogy nyáron nemcsak őkörülötte és az iskola meg a tanulás körül forog az életem. hiányzott beszélgetéseink. mint a többiek. kártyáztak és udvarolgattak. rosszkedvű Hanna fogadott. és nekem nagyon sokat jelentett. október 21-én született. nem ártott a tekintélyemnek. fociztak. osztálytársaimhoz. játékaink és udvarolgatásaink köny- . az enyém után azonban nem érdeklődött. hogy semmit sem mulasztok.

De aki megtagad valakit. Tudom. És amikor megtagadunk valakit. kínos ügyektől és boszszúságoktól tartózkodik. mit tesz. amíg csak magához nem szorított. az éppúgy megrontja a kapcsolatot. Aztán kezdtem elárulni őt. mint az árulás látványos változatai. Megtagadtam őt. amit el kellett hallgatnom. tekintetbe vesz valamit. engem újra elfogott a félelem. a történelem és irodalom iránt érdeklődött. Padszomszédomon kívül. Kívülről nem is látni. amit el kellett volna mondanom. Én azonban haragudtam. 15. mintha levegő volnék. Elhallgattam. aki éppúgy. Nem mintha titkokat árultam volna el. vagy Hannát kompromittáltam volna. mint én. és megalázkodtam. Hanna úgy bánt velem. Semmit sem mondtam el. Az uszodában eltöltött nyári délutánok pajtásságaiból barátságok fejlődtek ki. hogy valaki elhallgat valamit. Amikor én is rosszkedvűen reagáltam. mentegetőztem. az pontosan tudja. az új osztályban különösen kedveltem Holger Schlütert. mint valakit láthatatlanul elárulni. veszekedni kezdtünk.nyed légköre. Nem tudom már. hogy elveszítem őt. hogy megtagadni annyit tesz. mikor tagadtam meg először Hannát. és kapcsolatunk . akit még a régi osztályból ismertem. vagy csak diszkrét.

gyorsan bizalmassá lett. Hamarosan barátságba keveredtem Sophie-val is, aki alig néhány utcányira lakott tőlünk, és akivel együtt szoktuk megtenni az uszodába vezető utat. Eleinte úgy gondoltam, hogy a barátaimhoz fűződő kapcsolat ahhoz még nem elég szoros, hogy Hannáról is meséljek nekik. Aztán soha nem találtam meg a megfelelő alkalmat, a megfelelő időpontot, a helyes kifejezést. Végül is túlságosan késő volt már Hannáról mesélni, a többi ifjúkori titokkal együtt őt is bevallani. Bebeszéltem magamnak, hogy ha ilyen késve mesélnék róla, annak biztosan olyan hamis látszata lenne, hogy azért hallgattam ilyen sokáig, mert nem igazi a kapcsolatunk, és rossz a lelkiismeretem. De magamat is csak ámítottam: tudtam, hogy elárulom Hannát, amikor mindarról tájékoztatom barátaimat, ami fontos az életemben, Hannáról viszont hallgatok. Nem javított a helyzeten az sem, hogy észrevették: nem vagyok teljesen őszinte velük. Egyik este Sophieval hazafelé menet zivatar kapott el bennünket, és a Neuenheimer Felden, ahol akkor még nem álltak az egyetem épületei, hanem üres telkek és kertek sorakoztak, behúzódtunk egy kerti ház eresze alá. Dörgött, villámlott, viharos szél fújt, és nagy cseppekben zuhogott az eső. Jó öt fokkal csökkent a hőmérséklet is. Fáztunk, és átkaroltam Sophie-t. – Te, figyelj csak! – Nem nézett rám, hanem az esőbe meredt.

– Igen? – Hiszen te sokáig betegeskedtél, sárgaságod volt. Igaz, hogy most is kezelnek? Félsz, hogy soha nem gyógyulsz meg teljesen? Mondtak valamit az orvosok? Tényleg mindennap a klinikára kell menned vércserére vagy infúzióra? Tehát Hanna a betegségem. Szégyelltem magam. Hannáról azonban még mindig nem tudtam beszélni. – Nem, Sophie. Nem vagyok már beteg. Normális a májfunkcióm, sőt ha akarnék, egy év múlva már alkoholt is ihatnék, de nem akarok. Ami pedig…– Nem akartam megmondani, hogy Hannáról van szó; ez az, ami lefoglal. – Más oka van annak, hogy később jövök, vagy korábban megyek. – Nem szeretnél róla beszélni, vagy tulajdonképpen szeretnél, de nem tudod, hogyan? Nem szerettem volna, vagy nem tudtam hogyan? Fogalmam sem volt róla. De ahogy ott álltunk fagyoskodva a villámlásban és a mennydörgésben, a zuhogó esőben, kissé melegítve egymást, úgy éreztem, hogy mégiscsak beszélnem kellene neki Hannáról, éppen neki kellene beszélnem. – Egyszer talán majd elmondhatom. De erre soha nem került sor.

16.
Soha nem tudtam, hogy mit csinál Hanna olyankor, amikor nincs a munkahelyén, és velem sem találkozik. Kérdezgettem erről, de elhárította a kérdéseimet. Nem volt közös sem az életünk, sem a világunk, ő csak oda engedett be az életébe, ahova be akart engedni. Nekem ennyi elég is volt. Ha többet akartam és többet is tudtam volna, az már vakmerőség lett volna. Amikor különösen boldog volt az együttlétünk, és olyan érzésem támadt, hogy most minden lehetséges és megengedett, és kérdezgetni kezdtem, akkor előfordult, hogy nem utasította vissza a kérdésemet, hanem kitérő választ adott. „Mi mindent akarsz tudni, fiúcska!” Vagy megfogta a kezem, és a hasára tette: „Lyukat szerétnél beszélni a hasamba?” Vagy az ujjait számolva sorolta: „Mosnom kell, vasalnom kell, söpörnöm kell, törölgetnem kell, vásárolnom kell, főznöm kell, le kell ráznom a szilvát, föl kell szednem, hazavinnem és gyorsan befőznöm, mert különben megeszi az iciri-piciri – bal kezének kisujj át jobbjának hüvelyk- és mutatóujja közé fogta –, különben egymaga megeszik mindent!” Véletlenül sem találkoztam vele soha az utcán vagy egy üzletben vagy moziban, ahová – mint mondta szívesen és gyakran járt, és ahová az első hónapokban újra és újra vele akartam menni, de ő nem akarta. Néha elbeszélgettünk filmekről, amelyeket mindketten láttunk. Tulajdonképpen válogatás nélkül járt moziba, és megnézett mindent, a német háborús- és természetfilmektől kezdve a

vadnyugati filmeken át az új hullám alkotásaiig, és én is szerettem, ami Hollywoodból jött, akár az ókori Rómában, akár a vadnyugaton játszódott. Az egyik westernfilmet különösen szerettük mindketten; Richard Widmark sheriffet játszik benne, akinek másnap reggel párbajoznia kell, és csak veszíthet rajta, és este bekopog Dorothy Malone-hoz, aki hiába tanácsolta neki, hogy meneküljön. Malone ajtót nyit: „Most mit akarsz? Egész életedet egyetlen éjszakán?” Megesett, hogy Hanna évődött velem, mikor a vágytól hajtva megjelentem nála: „Most mit akarsz? Egész életedet egyetlen órán?” Véletlenszerűen csak egyszer láttam Hannát. Július vége vagy augusztus eleje lehetett, néhány nappal a nyári szünidő előtt. Hanna napokig különös hangulatban volt: rosszkedvű és parancsoló, ugyanakkor érezhetően nyomasztotta valami, ami nagyon kínozta, és érzékennyé, sebezhetővé tette. Nagyon összeszedte és nagyon tartotta magát, mintha meg kellene akadályoznia, hogy összeroppanjon a nyomás alatt. Amikor megkérdeztem, hogy mi bántja, barátságtalanul reagált. Nem tudtam eligazodni rajta. Mindazonáltal nemcsak azt éreztem, hogy engem elutasít, hanem azt is, hogy ő milyen esendő, és megpróbáltam közelebb kerülni hozzá s egyúttal megnyugtatni. Egy napon aztán megszűnt a nyomás. Először azt hittem, újra a régi Hannát látom. A Háború és béke végére érve nem kezdtünk mindjárt új könyvet olvasni, megígértem, hogy újabb könyvről én gondoskodom. Több könyvet is elvittem hoz-

a meleg. minden eddigi élvezetén túli élvezetig akar eljuttatni. Halványkék. Lebuktam a klórozott. amely a konyhába lépve nehéz szövetként hullott rám. semmitmondónak találtam. – Hagyd. mintha velem együtt akarna megfulladni. házi feladatokkal. Nagyon felizgatott. és lefürdetett. és legszívesebben lent is maradtam volna. Hanna begyújtott a fürdőkályhába.zá. Szerelmeskedés közben úgy éreztem. Az uszodában úgy éreztem. normális délután lett az uszodában. és beszélgetésüket nevetségesnek. Egyszerre aztán elröppent ez a hangulat. nagyon messziről hallom a játszadozó. néhány csepp levendulát öntött hozzá. tartózkodását soha nem adta fel. Állt a hőség a házak között. amely alatt nem viselt fehérneműt. virágos kötényruhája. egészen addig. fiúcska! Nem volt az a fülledt nyári hőség. Valójában úgy jártam-keltem a világban. Vizet engedett. a mezőkön és a kertekben. mintha semmi közöm nem lenne hozzá és annak sem énhozzám. tejszerű vízbe. Ő azonban nem akart választani. hogy válasszon közülük. és vibrált az aszfalt fölött. párás levegőben rátapadt verítékező testére. Nem tartózkodás nélküli. hallgattam őket. pancsoló gyerekek zsivaját. és én elmentem. Most azonban olyan volt. – És most eridj a barátaidhoz! – Elbúcsúzott tőlem. hogy már el se tudjam viselni. Odaadása is páratlan volt. röplabdázás- . Kábult voltam. hogy megfürdesselek. Hevertem a többiekkel.

és megláttam őt. elment. amíg levettem róla a tekintetemet.sal. amikor felnéztem. hogy soha nem találkoztunk még véletlenül. 17. Beláttam az üvegezett ajtón. A sortot és derékban megcsomózott blúzt viselő Hanna. és hogy velem lássák. Én visszanéztem rá. és hogy most mitévő legyek. Másnap eltűnt. és engem nézett. pedig soha nem kísértem el. Húsz-. sort és derékban megkötött. akarom-e. hallottam az óra tiktakolását. hogy éppen mivel foglalkoztam. nyitott blúz volt rajta. minden a szokott helyén. Átfutott az agyamon. fecsegéssel és flörtöléssel. Abban a kurta pillanatban. de nem tudok olvasni az arcából – ez is egy kép. harminc méternyire állt. Megint leültem a lépcsőre. melyik vonalon van szolgálatban. Nem ugrottam fel. aki felém fordul. és nem is próbáltam elébe menni. A távolság miatt nem tudtam kivenni az arckifejezését. miért jött el az uszodába: azt akarja-e. Egy idő . hogy együtt lássanak vele. Nem emlékszem már. átfutott az agyamon. hogy lássam. amit őrzök róla. Az első hónapokban mindig tudtam. hogy odaszaladjak hozzá. Aztán felálltam. A szokásos órában érkeztem és csengettem.

még időben. – Ma reggel telefonált. hogy kiképezzük villamosvezetőnek. becsapta az ablakot. A Villamos. hogy megoldhattuk a helyettesítését. A Wilhelmsplatzon lévő telefonfülkéből felhívtam a Villamos. és felajánlottam neki. és közölte: nem jön többet.múltán aztán már nem is kérdeztem erről.és Hegyivasút Társaságot. Mindez csak most tűnt fel nekem. Az illetékes barátságos és aggodalmaskodó volt. aki az ajtó üvegablakán át társalgott velem. nem érdekelt többé a dolog. – És a bútorai? – Azok nem az ő bútorai. és erre most mindent itthagy. – Két hete ugyanitt ült. – Mióta lakott a lakásban? – Mi köze hozzá? Azzal a nő.és Hegyivasút Társaság igazgatóságán kérdezősködve eljutottam a személyzeti osztályra. . mire megtudtam. Soha többé! – A nő megcsóválta a fejét. Visszamentem a Bahnhofstrasséra. hogy Hanna Schmitz ma nem ment be dolgozni. – Frau Schmitz? Ma reggel elköltözött. és az udvari asztalosműhelyben a ház tulajdonosa iránt tudakozódtam: nevet és egy kirchheimi címet mondtak. néhányszor továbbkapcsoltak. Odautaztam. ugyanezen a széken.

ettem egy keveset velük. ahol senki sem keresett. Miért nem pattantam fel rögtön. hogy ő volt. Hogyan is tudhatnám biztosan. Elmentem az iskolába és az uszodába. Büntetésből ment el. hogy hozzá fussak. Ő állt ott. . Az asztalnál beszélgettem kicsit. amely miatt megtagadtam. nem kellett volna-e felismernem az arcvonásait? Nem lehetek tehát biztos benne. Arra vigyáztam. de a pontos címét nem adta meg. hogy elmenjek a lakásbejelentő hivatalba. hogy a szüleim és testvéreim semmit se vegyenek észre. és ha hányingerem támadt. Némelykor megpróbáltam bebeszélni magamnak. és nézett – de már túlságosan késő volt. hogy ő volt ott. hogy nem is őt láttam akkor. Én azonban tudtam.Csak napok múlva jutott eszembe. A testi vágynál is rosszabb volt azonban a bűntudat érzése. amikor ott állt! Számomra ehhez az egyetlen kis szituációhoz kötődött az utolsó hónapok felemássága. elárultam őt. Hamburgba jelentkezett át. kimentem a WC-re. amikor nem is láttam tisztán az arcát? Ha ő volt. Napokig nem találtam a helyem. hogy ő volt. a délutánokat ott egy félreeső helyen töltöttem. Egész testem kívánta Hannát.

csak őrá gondoltam. Kerültem a házát. Nehézségek nélkül teltek el. hogy álmomban „Hanná”-t kiáltottam. Elmaradt.MÁSODIK RÉSZ 1. és egy fél év múlva másik városrészbe költözött a családom. és megszoktam. ne azt kérdezzem magamban: alkalmasak lennének-e felolvasásra? Eltartott egy ideig. Megszűnt a bűntudat. amely az első hetekben kínozott. Ott van valahol mögöttünk. és amíg a könyvekre nézve és felütve azokat. Viszont alig van mondanivalóm róluk. más utakat választottam. mire nem őt kerestem mindenütt. amíg a testem már nem utána vágyakozott. ahogy egy város is elmarad a tovarobogó vonat mögött. hogy a délutánokból eltűnt az alakja. De egy idő után elhalványult az emléke. Nem mintha elfelejtettem volna Hannát. hogy álmomban a karom és a lábam őutána tapogatózik. De ugyan miért tennénk? Az utolsó középiskolai és az első egyetemi évek boldog időszakként élnek az emlékezetemben. nem esett nehezemre az érettségi és a jogtudomány zava- . jó időbe telt. nem maradt mindig velem. Emlékszem iskolai órákra is. odautazhatnánk és birtokba vehetnénk. amelyeken csak róla álmodoztam. és bátyám többször is kikottyantotta az asztalnál. Miután Hanna elhagyta a várost. néha magam is észrevettem.

de határozottan éreztem. semmi sem rendit meg és hoz zavarba. hogy nem igazán fontos a számomra. Három évet töltött szanatóriumban. és nem éreztem bűntudatot. Emlékszem Sophie-ra is. Miután együtt aludtunk. mindezt szóvá tette. Sophie-nál tuberkulózist állapítottak meg. Talán ezért oly kicsi az emlékezéscsomag is. és tudom. elég szégyenletes és fájdalmas helyzetek jutnak az eszembe. szerelmek és szakítások. kereste a kapcsolatot a régi barátokkal. mint akit semmi sem hat meg. és könnyek között mondogatta: „Mi van veled. semmi sem esett nehezemre. észrevette. fölényes viselkedést vettem fel. nem okoztak gondot barátságok. Kérkedő. Magányosnak érezte magát. Minden könnyed volt. amikor egyetemista lettem. Em- . Nem sokkal azután. és én arrogáns módon elbántam vele. és emlékszem az egyik tanárunkra. tényleg helytálló ez a boldog emlékezés? Alaposabban végiggondolva.rodottságból választott stúdiuma sem. Hanna után soha többé nem engedtem magam megalázni és nem alázkodtam meg. mi van veled?”. hogy Hanna elment a városból. hogy elvesztése fájjon – akkoriban nem gondoltam mindezt ilyen világosan végig. soha nem hibáztattam magam. és éppen akkor jött haza. Nem ereszkedtem le senkihez. de nem győztem le magamban. Vagy csak én érzem kicsinek? Én is kételkedem néha. hogy elbúcsúztam ugyan a Hannára való emlékezéstől. hogy annyira szeressek valakit. aki átlátva rajtam. úgy tettem. minden súlytalan volt. s nem volt nehéz belopni magam a szívébe. soha többé nem engedtem meg magamnak.

mire közöltem vele. hogy tanítványai segítségével a per egész folyamatát követheti és feldolgozhatja. nem hiszek az efféle dolgokban. szemináriumi témának választotta.lékszem a nagyapámra. hogy a szeretet legkisebb megnyilvánulása láttán gombócot éreztem a torkomban. hogy a szemináriumon a visszamenőleges büntetés tilalmáról vitatkoztunk. vagy azon múlik a dolog. Ma már elképzelni is nehezen tudom. hogy mit akart ellenőrizni. mert azt remélte. akik akkoriban a náci múlttal és a vele kapcsolatos bírósági ügyekkel foglalkoztak. hogy nekem szólt vagy másoknak. aki halála előtti egyik utolsó látogatásomkor meg akart áldani. hogy a koncentrációs táborok őreinek és fogdmegjeinek elítélését megalapozó paragrafus már cselekedetük időszakában is föllelhető volt a törvénykönyvben. Hannát a bírósági tárgyalóteremben láttam viszont. 2. és nem is a nagyok közül való. és nem tulajdonítok fontosságot nekik. hogy ez a viselkedés akkoriban jó érzéssel töltött el. Nem ez volt az első koncentrációstábor-per. Elégséges-e. A ridegségnek és az érzékenységnek ez az egymásmellettisége saját magamnak is gyanús volt. A professzor. Emlékszem. Azt már nem tudom. egyike a keveseknek. igazolni vagy megcáfolni. Arra is emlékszem. függetlenül attól. hogy tetteik idején hogyan értelmezték és alkalmazták . Némelykor elég volt egy filmbeli jelenet.

és hosszú hetekig tartott.ezt a paragrafust. Gondoskodtunk róla. A szeminárium télen kezdődött. aki valóban azt gondolja. és hogy akkoriban őrájuk nem vonatkozott-e? Mi a jog? Amit a törvénykönyv rögzít. hogy az emberek lélegezni és látni tudjanak. egy emigrációból hazatért idős úr. amit – akár rögzítenek törvénykönyvek. a bírósági tárgyalás tavasszal. Felrántottuk az ablakokat. hogy akkoriban szabad volt gyilkolnia. vagy ami a társadalomban valóságosan érvényesül és elfogadtatik? Vagy az a jog. a szeminárium hallgatói úgy tekintettünk önmagunkra. ha nincs rajta semmi kivetnivaló? A professzor. mint a feldolgozás élcsapatára. Erre a négy napra a professzor mindig kijelölt egy csoport hallgatót. Feldolgozás! A múlt feldolgozása! Mi. roppant felkészülten és annak az embernek a távolságtartásával vett részt ezekben a vitákban. ekkor dolgoztuk fel az elmúlt hét eseményeit. hétfőtől csütörtökig. amely végül felkavarta a port. beengedtük a levegőt. Péntekenként szemináriumi nap volt. ami a társadalom hanyagságából belepte a múlt szörnyűségeit. – Nézzék csak a vádlottakat! Egyetlenegyet sem találnak közöttük. aki egy probléma megoldását már nem a tudománytól reméli. a szelet. akár nem – el kell fogadni és érvényesíteni. aki a német jogtudományban azonban kívülálló maradt. akik szó szerinti jegyzőkönyvet vezettek. Szilárd . Mi sem törődtünk a jogtudománnyal.

A mi szemünkben az a nemzedék állt bíróság előtt. néhányan az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban futottak be karriert. csak azért tehettük. közülük kettő vagy három a Wehrmacht tisztje. és egy turistatérképek és -könyvek megjelentetésével foglalkozó kiadó lektoraként vészelte át a háborút. Valamennyien szégyenre ítéltük szüleinket. és ha vádolhattuk őket. amikor 1945 után ezt megtehette volna. nagyon különböző válaszokat adtak volna. hogy elmarasztaló ítéleteket kell hozni. vagy amely nem akadályozta meg működésüket. és ők felelnek. Sokunk apja részt vett a háborúban. egyikünk nagybátyja pedig magas rangú hivatalnokként dolgozott a birodalmi belügyminiszter mellett. egyikük a Waffen-SS tisztje volt. hogy amennyiben megkérdeztük volna őket. Bizonyos vagyok benne. . Meggyőződésünk volt az is. Én azonban tudtam.meggyőződésünk volt. és mi ezt a nemzedéket ítéltük szégyenre a feldolgozás és a tisztázás keretében. amelyből az őrök és fogdmegek kerültek ki. hogy egyik vagy másik koncentrációs táborbeli őr és fogdmeg elítélése csupán a felszínt érinti. Apám nem akart önmagáról beszélni. mert 1945 után eltűrték maguk között a tetteseket. és nem közösítette ki őket. hogy egy Spinozáról meghirdetett egyetemi előadása miatt elveszítette docensi állását a filozófia tanszéken. szüleink között voltak tanárok és orvosok. Szüleink lényegesen eltérő szerepet játszottak a Harmadik Birodalomban. Milyen jogon ítélhettem őt szégyenre? Én azonban ezt tettem.

és nem is a szeminárium hallgatóira jellemző buzgalom alól. és tisztában va- . amellyel a szörnyűségeket tudomásul vettük. Nézzétek csak! Magam puszta kíváncsiságból jelentkeztem a szemináriumra. hogy csupán a tudományos vagy a politikai és morális buzgalomnak akarok részese lenni. Ám a tél folyamán egyre kevésbé tudtam kivonni magamat – nem az olvasott és hallott események hatása alól. és mások tudomására akartuk hozni. Minél szörnyűbb eseményekről olvastunk és hallottunk. arrogáns alaknak tarthattak. Megszokott fölényes. hogy közéjük tartozom. nem kereskedelmi jog és tettesség és bűnrészesség. Én azonban többet akartam: meg akartam osztani a buzgalmat. „Mi. A többiek még mindig különc. magamnak a téli hónapokban megvolt az a jó érzésem. Amit csináltunk. valóban visszataszító volt. de mi magunk is így hívtuk magunkat. nem érdekelte a többieket. nem a szász jogtükör és nem ásatag jogfilozófia. a koncentrációs szemináriumból” – hamarosan így emlegetett bennünket a többi hallgató.Szemináriumunk hallgatóiban erős csoportidentitás fejlődött ki. Valami más volt. sokan viszolyogtak tőle. Eleinte azzal áltattam magamat. Akkor is győztesen mutattuk fel az eseményeket. nagyképű viselkedésemet a szemináriumra is magammal vittem. Mai ésszel úgy gondolom. hogy a buzgalom. néhányan kifejezetten visszataszítónak találták. ha elállt tőlük a lélegzetünk. annál biztosabbak voltunk feltáró és vádolói tevékenységünkben. Nekem.

Az első három tárgyalási nap a védők elfogultsági indítványaival telt el. emelkedett hangulatban voltunk.gyok önmagammal és azzal. Csütörtöki nap volt. Ott nőtt fel. Virágzó gyümölcsfák alatt autóztunk végig a Bergstrassén. A megfigyelés. Az esküdtszék ülésezésére szolgáló terem baloldalán nagy ablakok sora- . 3. autón alig egyórányira. és ismerte a várost. végre bizonyságot tehettünk felkészültségünkről. amely a vádlottak személyes kihallgatásával a tárgyalás igazi kezdetén is jelen lehetett. amely nélkülözte a korabeli bírósági épületekre oly gyakran jellemző pompát és komorságot. akikkel együtt teszem. a meghallgatás és a jegyzőkönyvvezetés volt a mi hozzájárulásunk a feldolgozáshoz. A bírósági tárgyalás egy másik városban volt. Az egyik diáktársam vezetett. A bíróság egy századfordulón emelt épületben működön. Nem csupán nézőknek. Egyébként soha nem akadt még dolgom ott. Lelkes. Mi voltunk a negyedik csoport. hallgatóknak és jegyzőkönyvvezetőknek éreztük magunkat. és azokkal. amit teszek. A bírósági tárgyalás hétfőn kezdődött.

állva akar beszélni. a három fekete taláros bíró és a hat ülnök a terem elején helyezkedett el. a fejére. míg jobb oldalon volt a vádlottak padja és a védők helye. Megismertem őt. Aztán ráismertem az alakjára. melyen csak a kontyba kötött haj tűnt idegennek. de bőségesen átengedték a fényt. széles hátára és erős karjára. szilárdan állt. . Hannának is csak a hátát láttam. Igen. Berlinben a Siemensnél dolgozott. nyakszirtjére. felállt és előrelépett. amelyeknek tejüvegén nem lehetett kilátni. és 1943 őszén került az SShez. napsütéses tavaszi és nyári napokon csak a körvonalaik voltak felismerhetők. Semmit sem éreztem. Karját lazán leengedte. A bíróság. 1922. – Önként ment az SS-hez? – Igen. a vádlottak és a védők nagy száma miatt egészen a terem közepéig. A nevére – Hanna Schmitz – természetesen azonnal ráismertem. Az ablakok előtt ültek az ügyészek. de semmit sem éreztem iránta. amikor szólították. és most 43 éves. Igen. október 21-én született Nagyszeben mellett.koztak. – Miért? Hanna nem válaszolt. Egyenes tartással. a közönség sorai elé pótszékeket és asztalokat állítottak be. Rövid ujjú szürke ruhát viselt. Csak akkor ismertem meg. Igen. Néhány vádlott és védő háttal ült nekünk.

a többiek idősek. és ő is ekkor jelentkezett s került alkalmazásra. hogy az egyik ülnök megkérdezte Hannát.– Igaz. hogy egy nő inkább a Siemensnél szeretne előmunkás lenni. hogy az elnök méltatlankodva nézett. Azzal leült. Heves buzgalma azonban éppúgy kárára volt megbízójának. Nyolc évig . 1944/45 teléig pedig egy Krakkó melletti kis táborban volt szolgálatban. Azt ugyan elérte. és hogy a foglyokkal nyugat felé indult. holott élt. mint kollégái nemzetiszocialista tirádái saját megbízóiknak. mire Hanna elmondta. hogy a háború vége Kasselben érte. hogy a Siemensnél előmunkásnői helyet ajánlottak önnek? – Mit jelent itt az „annak ellenére”? – pattant fel Hanna védője. és nem erőltették tovább a kérdést. néhányan – mint hamarosan kiderült – régi nácik voltak. Az elnök megerősíttette Hannával. – Mit jelentsen az a célzás. ahová meg is érkezett. milyen munkát várt az SS-től. Hanna védője mellőzte zsargonjuk és téziseik használatát. de más üzemekben is őrszolgálatra toborzott nőket. de azt a benyomást. hogy Hanna miért állt be az SS-hez. Semmit sem változtatott ezen a negatív benyomáson az sem. hogy megfontoltan és nem kényszerűségből tette ezt. hogy az SS a Siemensnél. semmint hogy az SS-hez menjen? Megbízóm döntése nem képezheti egy ilyen kérdés tárgyát. nem sikerült eloszlatnia. és azóta hol itt. Ő volt az egyedüli fiatal védő. hogy annak ellenére az SS-hez ment. hogy 1944 tavaszáig Auschwitzban.

akkor találkoznom kellett volna Hannával. hogy Hanna letartóztatását természetesnek és helyénvalónak éreztem. az én életemből került a cellába. amivel a pikáns történeteket szokták előadni. És én nem láttam. a terhére rótt cselekmény súlya és a gyanú ereje miatt. amit ködösíthetne. hogy csupán emlék maradhasson. ez volt a leghosszabb időszak. és tisztáznom kellett volna magamban. amiről én még semmi közelebbit nem tudtam. hanem mert Ő az én világomból. még a náci időkből származik. – Az ügyvéd azzal a kajánkodó élvezettel beszélt.lakott szülővárosomban. annyira elérhetetlen.és bejelentkezett a rendőrségen. és bukásuk után törölték el ismét. Megrémültem. Nem a vád. a nácik vezették be. úgyszintén a közfelháborodás veszélyére. miért kísérelné meg a szökést most? . miért is ne érhetne el sikert. – A gyakori lakóhely-változtatás jelezné a szökés veszélyét? – Az ügyvéd nem leplezte iróniáját. nem tűnt-e elviselhetetlennek az őrizetbe vételt elrendelő bírónak megbízóm szabadlábon hagyása? Ez az indok. tisztelt bíróság. Ma már nem érvényes. hogy akarok-e egyáltalán találkozni vele. olyan. Semmi sem utal szökésre. semmi sincs. amit egyazon helyen töltött el. – Megbízóm minden lakóhely-változtatáskor ki. Rájöttem. hogy távol legyen tőlem. Amennyiben Hanna eddig nem próbált elszökni. kell-e találkoznom vele. Azt akartam. amilyenné az eltelt években lett számomra. Tekintettel a felrótt cselekmény súlyára. Ha a védő sikerrel dolgozott volna.

és kezdtem rájönni. Valahányszor egy-egy megnyilvánulást obstruktívnak és bosszantónak tartott. levette szemüvegét. rövidlátó. – Ön tehát úgy gondolja. hogy a vádlott nem reagált az értesítésre és az idézésre. . bizonytalan tekintetét végighordozta a megszólalón. összeráncolta homlokát. hogy az őrizetbe vételt elrendelő bíró tévesen értelmezte azt a körülményt. A többi hallgató csodálkozott is. és a bíróság elutasította az indítványt. vagy „Ön tehát azt gondolja”. A professzor örült. A bírósági tárgyalás egyetlen napját sem szalasztottam el. nem jelent meg a rendőrségen. az ügyésznél és a bíró előtt? A letartóztatási parancs felfüggesztését óhajtja javasolni? Az ügyvéd ezt javasolta. esetleg „Ön tehát azt akarja mondani” indítással oly módon ismételte meg a kijelentést. és hogy nincs értelme őt erre kényszeríteni.És milyen takargatnivalója lehetne? Az őrizetbe vételnek akkoriban nem volt más indoka. Az elnök megint bosszúsnak látszott. 4. hogy ne hagyjon kétséget aziránt: esze ágában sem volt foglalkozni vele. és vagy átsiklott a kijelentésen. hogy ez a trükkje.

Ha igazságtalanul bántak vele. semhogy egy vállrándítás vagy egy fejcsóválás könnyedségét megengedte volna magának. amikor meglátták azokat a közönség soraiban. mintha jéggé dermedt volna. ha gyanúsítást vagy támadást érzett. és reggelente is. Fájhatott így ülni. és elfoglalta a helyét. nyakáról. miután valamelyik felügyelőnő bevezette. vagy választ akartak kicsikarni belőle. hogy fejét félrehajtsa. És azt sem engedte meg magának. válláról próbáltam olvasni. minél tovább tartott a tárgyalás. Fejéről. A többi vádlott persze annál kevesebbet beszélgetett egymással. Hanna a tárgyalás szüneteiben sem hagyta el a helyét. vállát. Mindez a gőgösség látszatát keltette. lehorgassza vagy felvesse.hogy egyikünk gondoskodik arról. és a fejét sem csóválta sosem. Ahhoz túlságosan feszült volt. Így aztán én is csak hátulról láttam öt. Valahányszor ő került szóba. odaszóltak és integettek nekik. A fejét. a nyakát. Vállat soha nem vont. A tárgyalási szünetekben rokonok és barátok körében voltak. a bírákon időzött tekintete. Úgy ült. különösen magasra tartotta a fejét. mint ahogy az is. és rendszerint leeresztette a vállát is. a nyaka megvastagodott. hogy a soron következő csoport értesüljön róla. Hanna csak egyszer nézett a közönségre és rám. mit látott és hallott az előző. . erősebben kidudorodtak izomkötegei. A válaszok rendszerint rosszul sikerültek. hogy nem állt szóba a többi vádlottal és az ügyvédjével is alig. előregörbítette a vállát. Egyébiránt minden tárgyalási napon.

melynek elég nagy volt a kivágása ahhoz. lecsüngtek a nyakára. és első pillanatban az agy nem különbözteti meg a két érzetet. és hogyan csókoltam ezt a nyakat és ezt az anyajegyet.Némelykor hajfürtök szabadultak ki a szoros kontyból. Nem éreztem semmit sem. hogy Hanna olyan ruhát viselt. Némelykor provokáltam magamat: amennyire csak tudtam. De aztán újra visszatér a vér. Lehet. mert érzéstelenítés nélkül nem bírtam volna ki? Az érzéstelenítés nemcsak a tárgyalóteremben és nemcsak annyiban hatott. a kéz érzékeli a kar megcsípését. A másodikban azonban pontosan szétválasztja már. mint amikor megcsípjük az injekciótól érzéketlen karunkat. hogy látni lehessen bal válla felső részén az anyajegyet. Olyan volt. mint valaki más. Az emlékezés azonban csak ténymegállapítás volt. hanem mint valamely más személy láttam. hogy a kéz megcsípte. . és a huzatban enyhén cirógatták. és újra színt kap a csípés helye. Az érzékelés azonban ettől még nem tér vissza. előkunkorodtak. Előfordult. hogy Hannát nem én. valósággal megbénultak az érzéseim. A kar nem érzékeli. oly világosan elképzeltem Hannát a neki felrótt helyzetekben és azokban a helyzetekben is. Ki adta be nekem az injekciót? Én magam. Nem éreztem semmit a tárgyalás hetei alatt sem. hogy bizonyos időre kifehéredik a csípés helye. amelyekre a nyaka és a vállán lévő anyajegy emlékeztetett. aki szerette és kívánta őt. valaki. Ilyenkor eszembe jutott. hogyan fújtam félre a hajfürtöket erről a nyakról. hogy olyan erős a kéz csípése.

Így voltam minden más dologgal. mert a tárgyalás témái és eredményei túlságosan elborzasztották őket. miként előző napon. először is azért nem. Éjszakánként azonban újra feltöltődtek. de aki nem én voltam. A legerősebben a bírákon és az ülnökökön érződött a hatás. így éreztem a szüleimmel és a testvéreimmel. szőrszálhasogató élesség vagy lármás. és másnap megint éppúgy hangoskodtak és sustorogtak. efféle kábulat másoknál is megfigyelhető. és így néztem magamra az egyetemen. máskor elcsukló hangon. és napról napra ugyanazt a harcias szellemet tanúsították. kíméletlen arcátlanság jellemzett. vagy felfújták magukat. Egy idő után úgy gondoltam. amelyeket némelykor könnyek között. ha valamelyik tanú elkalandozott a tárgytól.akit jól ismertem. belsőleg azonban nem azonosultam. Nekik azonban nem sikerült ez. A tárgyalás kimerítette ugyan őket. vagy árnyalatnyi türelmetlenséget is tanúsítottak. zaklatottan vagy zavartan adtak elő az érintettek. Később aztán rendeződtek az arckifejezések. a barátaimmal kapcsolatban is. és a bírói pulpituson ülők egy-egy mosolytól kísért megjegyzést is odasúgtak egymásnak. Nem az ügyvédeknél. estére fáradtak vagy még harsányabbak lettek. aztán pedig azért nem. mert hatni kezdett a bódulat. A tárgyalás első heteiben látható megrendüléssel vagy erőltetett önuralommal vették tudomásul a szörnyűségeket. Amikor a tárgyalás folya- . akaratos izgágaság. akiket az egész tárgyalás ideje alatt – személyes és politikai természetüktől függően – ugyanaz a pattogó. Az ügyészek igyekeztek lépést tartani velük.

s részvétlenségük és kíméletlenségük. mint a bódulat vagy a részegség állapota. bizonyos távolságtartással figyeltem reagálásaikat. Én. hogy az érzéketlenség nemcsak tettesekre és áldozatokra terjed ki. ügyészként .mán egy izraeli utazást is megbeszéltek. Már akkor sem éreztem jól magam – és most sem érzem jól magam –. Ugyanazzal az érzéketlenséggel. A vádlottakat olyannak láttam. mintha mindörökké az érzéketlenségnek ebben az állapotában lennének. mintegy megkövesedve benne. hanem ránk is. amikor ez a mindenkire kiterjedő érzéketlenség foglalkoztatott. és mindig újra és újra bekövetkezett: a borzalmak betörtek a hétköznapokba. A többi egyetemista mindig újra és újra elborzadt. eltompultságuk olyan. akiknek később bíróként vagy ülnökként. Akár egy koncentrációs tábor foglya. ahol egy női tanút kellett kihallgatni. és az is. az elgázosítás és az elégetés. kitört az utazási láz. amely alatt redukálódnak az életfunkciók. aki napról napra jelen voltam a tárgyaláson. mint amellyel maga is tudomásul veszi a gyilkosságot és a halált. köznapi esemény lesz a részvétlen és kíméletlen magatartás. s közönyösen regisztrálja az újonnan érkezettek rémületét. A túlélők minden irodalma beszámol erről az érzéketlenségről. maguk a tettesek kevés funkcióra redukálódottan tűnnek fel. A tettesek szűkszavú megnyilvánulásaikban is szokványos környezetként emlegetik a gázkamrákat és az égetőkemencéket. aki hónapról hónapra átélte és megszokta a borzalmakat. Minden héten csak egyszer vettek részt a tárgyaláson.

nem . De meglepetésbe és felháborodásba ütköztem mindig. mindig hangsúlyoztam ugyan. amelyekről csak elborzadva. holtakat. és amikor én is tetteseket. nem mindegy. túlélőket és életben maradottakat hasonlítottam össze egymással. Szabade ilyen összehasonlításokat tenni? Valahányszor egy-egy beszélgetés során fölvetettem az efféle összehasonlítás lehetőségeit. amellyel részt vettem a szemináriumon. ami összehasonlíthatatlan. nem győztem hangsúlyozni. nem szabad kérdezősködnünk. és hogy inkább a különbség a legnagyobb. és a bűntudattól kell elnémulnunk? Mi végre? Persze a feldolgozás és a feltárás buzgalma. mert a kérdezősködő. szégyenkezve és bűntudatosan érezve elnémulhat. nem hasonlíthatjuk össze. hanem még azelőtt. ha mindezeket nem csupán mások ellenvetéseivel szemben fejtettem ki. hogy felfogható a felfoghatatlan.vagy jegyzőként lett közünk az ügyhöz. Ugyanakkor megkérdem és már akkor megkérdeztem magamtól: tulajdonképpen az én későbbi nemzedékemnek mit kellene vagy kell kezdenie a zsidók megsemmisítésének rémségeiről szóló információkkal? Nem hihetjük. hogy mások bármit kifogásolhattak. a szégyentől. még ha nem is kérdőjelezi meg a szörnyűségeket. hogy szenvedett-e valaki. áldozatokat. és nem olyan valaminek fogja fel őket. élőket. hogy az egybevetés nem teszi viszonylagossá az abból adódó különbséget. a mindent eldöntő fontosságú. mégis a beszélgetés tárgyává teszi. Csak az iszonyattól. vagy szenvedést okozott-e. hogy valakit belekényszerítettek-e vagy önként mente a koncentrációs táborok világába.

veszett el egyszerűen a tárgyalás során. a következő nemzedék az iszonyattól. vagy önmagában is mellékes volt? Egyszerűen tűrhetetlennek látszott. hogy valakit. megbüntetnek. Auschwitzból helyezték oda őket 1944 tavaszán azoknak a felügyelőnőknek a pótlására. Az öt vádlott felügyelőnő volt egy Krakkó melletti kis lágerben. A második héten ismertették a vádat. és hogy mi. amikor felrobbant a gyár a női lágerben. A vádirat felolvasása másfél napig tartott – másfél nap feltételes módban. csak a többi nőre? Nem volt olyan fontos. De hogy alig néhány embert elítélnek. a szégyentől és a bűntudattól elnémuljon – valóban így kell ennek lennie? 5. ami azonban háttérbe szorult a többi vádpont mögött. Ezt a vádpontot már egyáltalán nem értem. továbbá ezt és a másik tényállást… törvényellenesen és bűnösen is cselekedett. Auschwitz egyik külső lágerében. aki Auschwitzban . Auschwitzi magatartásuk volt az egyik vádpont. Hanna volt a negyedrendű vádlott. Az elsőrendű vádlott valószínűleg elkövette… valószínűleg elkövette ezenkívül… feltehetőleg elkövette továbbá… ezáltal kimeritette az ilyen és ilyen számú paragrafusok tényállását. Hannára ez már nem vonatkozott. mint a többi vádpont. akik meghaltak vagy megsebesültek.

volt. A rendőrség és az ügyészség nemcsak az öt vádlottra. akik abban a faluban éltek. ne az ottani magatartása miatt vádoljanak. azokat küldték vissza. az ügyészek és a védők. aki már a menet nyugatra indulása előtt kereket oldott. Ez volt a tárgyalás egyetlen olyan szakasza. Az egyik fő vádpontot a lágerben végrehajtott szelektálások képezték. Két túlélő azonban maradt: egy anya és a lánya. Volt annak parancsnoka. aki Németországba jött. és éppúgy eltűntek. amely a nyugat felé vonuló foglyok menetét érte. Az őrök és a felügyelőnők többsége nem élre túl azt az éjszakai bombázást. és az anya. aki Izraelben maradt. hanem néhány tanúra is rábukkant. őrszemélyzete és több más felügyelőnője. amelyen nem vettem részt. mint a parancsnok. és akinek hatalmában voltak mások. hogy Auschwitzban megölik a nőket. A legfontosabb tanú a lány volt. A foglyok közül gyakorlatilag senki sem maradhatott volna életben a bombázás éjszakája után. Auschwitzból minden hónapban kereken hatvan új nőt küldtek át a másik lágerbe. és a lány könyvet írt a lágerről és a nyugat felé vonulásról. Az anya kihallgatására Izraelbe utaztak a bírák. és ugyanannyit irányítottak vissza Auschwitzba is – leszámítva az időközben meghaltakat. amelyben a bombázás következtében elpusztult a foglyok menete. Néhányan közülük ugyanezen az éjszakán megléptek. A lágert természetesen nem az öt vádlott vezette. A könyvet aztán Amerikában kiadták. akik már . Mindenki tudta.

a másik a templomra. A súlyos ajtók ellenálltak. de nem tették. A vádlottak kinyithatták volna őket.nem tudtak dolgozni az üzemben. hanem építkezniök kellett. Az egyik bomba a paplakra zuhant. Előbb a templomtorony. amikor minden elpusztult. az elnöklő bíró indignáltan rendreutasította. Az őrség és a felügyelőnők bezárták a foglyokat – több száz nőt – egy falusi templomba. 6. a nőkkel azonban alig-alig végeztették az igazi munkát. mert megmaradtak egy nagyobb város bombázása után. mivel a tavaszi robbanás nagy károkat okozott. Mindössze néhány bomba zuhant le. esetleg csak vaktában dobtak le. A másik fő vádpont a bombázás éjszakájára vonatkozott. és tüzet fogtak a padsorok is. majd a lángoló gerendázat beszakadt a főhajóba. a főeljárás kezdete előtt elég sokáig tanulmá- . aztán a tető égett. A vád felolvasása után jelentkezett. a legtöbb helybéli ekkorra már elmenekült a faluból. Lőszergyár volt ez. Már a személyes kihallgatáskor sem tett jó hatást a bíróságra. mert helytelenített valamit. ezért a templomba zárt nők bent égtek. amelyben a tulajdonképpeni munka nem volt nehéz. amit talán egy közeli vasútvonalnak vagy egy üzemnek szántak. Hanna számára nem is lehetett volna kedvezőtlenebb a tárgyalás.

miközben – ahogy megállapíthattam – láthatólag és hallhatólag zavartan és tanácstalanul viselkedett. nem javított a helyzetén. Nem hangoskodva és akaratosan. az elnöklő bíró irritált tekintetétől kisérve egyetértését kellett nyilvánítania. Hanna ügyvédje felpattant és kifakadt. azonban másként állt. hogy egy korábbi bírói kihallgatás során elismerte: a templom kulcsa nála volt. hanem több kulcs volt több ajtóhoz. buzgón és hevesen. és mikor azt mondta. A bírósági kihallgatásáról készült jegyzőkönyvben. hogy egy német kiadó már előkészítette megjelentetését – minden érintett számára hozzáférhető. Azt sem akarta elfogadni. és a bizonyítási eljárás során kiderül. senkinél sem volt a kulcs. . mivel a szöveg – lévén. és megteheti észrevételeit. és hogy ő megkérdezte. Pedig ő nem is akarta. és élesen reagált. most a főtárgyaláson vannak.nyozhatja a vádat. Amikor a bizonyítási eljárás kezdetén az elnöklő bíró indítványozta. amit elolvasott és aláírt. Az elnöklő bíró azonban így értelmezte a kijelentést. hogy valamit a nyakába akarnak varrni. miért akarnak valamit rákenni. hogy egyetért-e megbízója szemrehányásával. hogy ne olvassák fel a lány könyvének német nyelvű fordítását. és nem is egyetlen kulcs volt a templomhoz. és azokat kívülről is bedughatták volna a zárba. Nem volt nála a kulcs. hogy mi helytálló és mi nem helytálló a vádban. Hannának – ügyvédje rábeszélésére. ezt nem szemrehányásként említette az igazságszolgáltatás felé. de állhatatosan kérdezett. mire megkérdezték tőle. mire újra leült.

amelyeket egyébként nem vitathatott. tiltakozott. Vagy Hannának nem lett volna szabad annyira megnehezítenie a dolgát. Ügyvédjének. elítélése és fölmentése. hogy engedjen olyan dolgokban. tovább kell faggatnia. láthatólag megtagadta tőle a bizalmát. Emlékszem a lágerbeli szelekciókról tartott kihallgatására. Amikor úgy vélte. De nem vette észre. készségesen elismerte azt. hogy állhatatossága bosszantja az elnöklő bírót. a formulákat. amelyek szerint elszámoltattak a kijelentései és a többiek bűnössége és ártatlansága. akit az elnök rendelt ki. hogy az elnöklő bíró úgy gondolta. de nem is az ő bizalmából lett az ügyvédje. Nem érzékelte az összefüggéseket. igazságtalanok vele szemben. mintha az elismeréssel jogot formálhatna az ellentmondásra. több tapasztalatának és nagyobb biztonságának kellett volna lennie.Hanna tisztességgel akarta végigcsinálni ezt az egészet. hogy kiegyenlítse védence hiányzó érzékét a helyzettel kapcsolatban. Kötelező védelmet ellátó védő volt az ügyvédje. Hannának néha-néha bizonyos sikere is volt. vagy egyszerűen jobb ügyvédnek. Hanna oly készségesen elismerte részvételét – nem egyedüliként. – Hogyan történtek a szelektálások? . hogy ezzel kapcsolatban bármilyen tennivalója lett volna. a játékszabályokat. de ha úgy érezte. A többi vádlott tagadta. okkal rónak valamit a terhére. vagy az ellentmondással magára venné annak a kötelességét. hanem mint a többiek és velük együtt –.

– Én… én azt hiszem… De hát ön mit tett volna? Hanna nagyon komolyan gondolta ezt a kérdést. azaz mindig tízet. – Egyikük sem vonta ki magát. csakhogy jöttek az újak. önök valamennyien közösen cselekedtek? – Igen. és mindenki várta a bíró vá- . és hogy végül a szolgálatban lévő felügyelőnők közösen döntötték el. és a régieknek helyet kellett adniok. – Nem tudta. hogy ezek a számok azonban.Hanna elmondta. Elmondta azt is. Most azonban elhangzott a kérdés. Egy pillanatra néma csend lett. vagy hogyan lehetett volna másként cselekednie. vagyis összesen hatvanat. hogy a foglyokat a halálba küldi? – De igen. és megölnek. hogy ő mit tett volna. hogy a felügyelőnők megegyeztek. ha nem volt elegendő beteg. akkor az egyik vagy a másik illetékességi területen eltérhettek. mivel helyet akart csinálni. azt mondta: te és te és te visszamész. hogyan kellett volna. mit akar kérdezni ezzel az elnök. kit kell visszaküldeni. – Ön tehát. Nem tudta. Hanna nem értette. hogy hat azonos nagyságú illetékességi területükről ugyanakkora szelektálandó fogolyszámot jelentenek. ezért a mindentudónak látszó elnöktől akarta hallani. A német büntető eljárásban a vádlott nem tehet föl kérdéseket a bíráknak.

Mindenki így gondolta. Talán elég lett volna ennyit mondania. E mögé rejtőzve nyerhetett egy kis időt a válasz kigondolására. amelyekbe nem szabad belekeveredni. – Vannak ügyek. maga a bíró is. önmagát kérdezte tétovázva. nem engedhette el füle mellett a kérdést. és amelyektől. annál jobb választ kellett adnia.laszát. annál nagyobb lett a feszültség és a várakozás. hogy vannak ügyek. hogy az ő helyzetében mit kellett volna tennie. minél tovább tétovázott. Ő azt akarta tudni. miért élt a méltatlankodó arckifejezés trükkjével. Arról beszélni. el kell határolódni. és ekkor megértettem. Gyámoltalannak. szánalmasnak hatott a bíró válasza. – Vagyis… nem kellett volna… Nekem tehát nem lett volna szabad jelentkeznem a Siemensnél? Ez a kérdés már nem a bírónak szólt. nem intézhette el egy helytelenítő megjegyzéssel vagy egy visszautasító ellenkérdéssel. De nem sokat. Ő azonban továbbra is gondolataiba mélyedt. és csodálkozva néztek Hannára. Hanna szinte magában beszélt. hacsak nem követelik meg az ember életét és vérét. s nem azt. amelyekbe egyszerűen nem szabad belekeveredni. aki bizonyos tekintetben nyertese lett a szóváltásnak. de ekkor egyúttal Hannáról vagy önmagáról is beszélt volna. hogy mit kell és mit nem szabad. Felelnie kellett. Mindenki így érezte. mert eddig . és minek mi az ára. nem volt méltó Hanna kérdésének komolyságához. A jelenlévők csalódott morajjal fogadták. Ezt tette saját álarcává.

Anya és lánya be volt zárva a templomba. a lánya és ez utóbbi könyvének tanúságát tekintették bizonyítéknak. A bizonyíthatóság szempontjából a vádlottak voltaképpen kedvező helyzetben voltak. mégiscsak volt egy parancsnok. és arról. és nem is lehettek pontosak. nem tanúskodhattak. őrség. A többi vádlottat legalább annyira bosszantotta. ez-e a helyes kérdés. ami odakint történt. hogy Hanna készségesen vallott. hihetően kétségbe vonhatta volna. Egy jó védelem. A többiek védelme. Ezeknek a ta- . hogy a szelektálást éppen a vádlottak végezték. Hasonló volt a helyzet a második vádponttal is. és mi a válasz rá. hogy nem voltak a helyszínen. más felügyelőnők és egy feladat. mint az elnöklő bírót makacs vitatkozása. A vádlottak nem állíthatták ugyan. és amit ennek megfelelően csak részben láthattak át. anélkül hogy az anya és lánya vallomásának lényegét támadná. 7. Ennyiben a tanúvallomások nem voltak pontosak. Az első fő vádpontot illetően kizárólag az életben maradt anya. aki akkor a faluban élt. és maga sem tudta.még nem tette föl magának ezt a kérdést. de Hanna saját védelme szempontjából is végzetes volt ez a készségesség. Emlékezett rájuk és beszélgetett velük a többi tanú. amivel a foglyok csak részlegesen szembesültek.és parancshierarchia.

hogy a foglyokat a halálba küldi – ez csak önre vonatkozik. miszerint a vádlottak. „én egyedül”. nehogy elmarasztalják őket. akkor a falu lakói miért nem tették ártalmatlanná azt a néhány nőt. mint azt. hogy önnek. de végül is nem ítélheti meg. tudta. hogy „én”. Ha csak a vádlottak voltak jelen. csakúgy. vagy amelyről a vádlottak azt feltételezték.núknak azonban vigyázniuk kellett. Legfeljebb csak sejtheti. mint a tanúk is. hogy a sebesülteket kórházba vigye. A védők szakmailag tárgyilagosan. amely kihasználva Hanna vallomásait. olyan stratégiához folyamodtak. „mi valamennyien” ezt mondani egyszerűbb. hogy csak rövid időre tűnt el. hogy ez a stratégia meghiúsul Hanna készséges vallomásai miatt. és hamarosan visszatér. ugyebár? Hannát egy másik vádlott védője faggatta. kizárólag önnek védencei voltak a lágerben. esetleg. A többi vádlott felháborodott közbeszólásokkal szekundált. hogy kolléganői mit tudtak. nemde? Azt nem tudhatja. – De mi valamennyien tudtuk… – „Mi”. bizonyos távolságtartással tették ezt. hiszen maguk is megmenthették volna a foglyokat. amely még nem szökött meg. nemde? Igaz az. és miért nem nyitották ki maguk a templom kapuit? Nem erősítették volna-e ők is a védelmet. Hannára nézve terhelő és ezáltal a többi vádlottra nézvést kedvező volt. min- . kényszer hatására cselekedtek? Az őrség akaratából vagy parancsára. Amikor a többi vádlott védői észrevették. – Azt mondta.

nemde? Nem akarja már beismerni. esetleg hihet valamit. egy ideig egy ilyen. kizárólag csak neked! – Egy másik vádlott. hogy kihívják a hallgatóság soraiból. és akkor mondja. a nézők között ült. láthatólag izgalomba jött. hogy minden védence. Felállt. olyasmi mögé akarja rejteni. hogy amikor ön „tudom”-ot mond. amit mindannyian csináltak. nem akarja-e kiegészíteni iménti kijelentését. arcát kezébe temette. aki miután kihallgatták. személyes szelektálása. Istenem! – A lány. és gyűlölködő.dig fiatal lányok. akár egy kotlóstyúk. De… – Ó. egy ideig egy olyan lány? Hanna tétovázott. amikor egyszerűen kitalál valamit? – Az ügyvéd a fejét csóválta. akinek… – Te ocsmány hazudozó! Neked voltak kedvenceid. – Azt hiszem. – Igaz az is. egy otromba asszony. miután feleslegessé vált önnek. – Ez volt az ön speciális. – Hogy felejthettem el! Az elnöklő bíró megkérdezte. – Lehet. slampos. mintha Hanna igenlő válaszát szomorúan venné tudomásul. és beszélni kezdett a helyén: . hogy „azt hiszem”. nem én voltam az egyedüli. A lány meg se várta. az első transzporttal Auschwitzba került? Hanna nem válaszolt.

elfordult. ami annak idején még nem volt meg. Csak nézett rám. hogy a lányok estéről estére felolvastak neki. hogy esténként mit csinált velük. és megtudtuk. mennyire feszült és kimerült. Tekintete azonnal rám szegeződött. hogy ott vagyok.– Igen. azt hiszem. kér- . mindig a fiatalok. De egyáltalán nem így volt. Semmiféle kérés. biztatás vagy ígéret nem volt az arcára írva. Hanna megfordult és rám nézett. most sem volt. gondoskodott róla. és így rögtön észrevettem. hogy a Hannát faggató ügyvédnek van-e még kérdése a vádlotthoz. hogy ezekkel ő… mert ezek is mind a transzportba kerültek. Csak nézett. Amikor elvörösödtem a tekintetétől. „Kérdezd meg – gondoltam –. hogy jobb volt. Szeme alatt karikák sötétlettek. Hanna ügyvédjétől akarta hallani. különben nem felejthettem volna el. és ő oltalmazta őket. De valóban jobb volt? Azzal leült. ők is sorra kerültek. és mi azt gondoltuk. törékenyek közül. és egy napon az egyik mégis beszélt. szája körül függőleges ránc húzódott. mint ha… jobb volt. jobb elhelyezést biztosított nekik. voltak kedvencei. de már sebhelyre emlékeztetett. még mély. És a lányok nem mondhatták el. mint ha halálra dolgozták volna magukat az építkezésen. és újra a bírákra nézett. Az elnöklő bíró tudni akarta. hogy ne kelljen dolgozniuk. amikor kiszórakozta magát velük. Láttam. gyengék. egész idő alatt tudta. jobban ellátta és élelmezte és esténként magához rendelte őket. Ez jobb volt.

” Az ügyvéd azonban nem kérdezte Hannát. és mert elviselhetővé akarta tenni utolsó hónapjukat. csak a per után jelent meg. és ő sem mondott semmit. Idegen maradt. és mégsem sikerült igazán birtokba vennie. akár a nyelv is. mert az építkezésen végzett munkát amúgy sem bírták. mert a következő transzporttal amúgy is Auschwitzba kerültek. hogy magát a könyvet is távolságtartás jellemzi. ez is közelség és távolság különös. Nekem angolul kellett elolvasnom. közös meglétét hozta magával.dezd meg. amit a lánya lágerben eltöltött időszakról írt. de csak a perben érintettek férhettek hozzá. Nem ösztökél azonosításra. semmi más nem lehetett. ami akkoriban számomra szokatlan és fáradságos munka volt. És miként az idegen nyelvek általában. Évek múlva újra elolvastam. amelyeket nem tudunk jól. hogy azért választott-e gyenge és törékeny lányokat. Hogy semmi más ok nem volt. sem . 8. Annak a könyvnek a német fordítása. Hogy ezért választotta a gyengéket és törékenyeket. Kézirata már a tárgyalás idején készen volt ugyan. Az ember roppant alapossággal dolgozta fel a könyvet. és amelyekkel küszködnünk kell. senkit sem tüntet fel rokonszenvesnek. és felfedeztem.

de nem voltam biztos benne. De más felügyelőnők is voltak. A könyvben a barakkok parancsnokai. Látva a többi vádlottat. koravén és – ha muszáj – ravasz viselkedéséről. sem a lányát és azokat sem. sem az önteltségtől. csakis Hanna lehetett a szóban forgó felügyelőnő. és nem csupán megbirkózott a lágerbeli évekkel. aki ugyancsak szép és fiatal. a felügyelőnők és az őrök nem öltenek olyan arculatot és alakot. Némelykor azt hittem. hogy arra a . Árad belőle a bódulat. amelyet már megpróbáltam leírni. És nem engedte megvesztegetni magát sem az önsajnálattól. mint bármi másról. Mások is tettek ilyen összehasonlítást? Vajon tudta-e Hanna. A regisztrálás. illetve azonosíthatóan nem jelenik meg a könyvben. A lány könyve bemutat egy másik lágerbeli. hogy az egyik fiatalnak.az anyát. hanem irodalmilag is feldolgozta azokat. Hanna sem név szerint említve. majd végül Auschwitzban és Krakkó mellett voltak sorstársaik. „Kanca” gúnynevű felügyelőnőt. A lányt őrá emlékeztette a lágerbeli felügyelőnő. Ugyanazzal a józansággal ír önmagáról. hogy jó vagy rossz embernek tekintsük őket. talpraesett. az elemzés képességétől azonban a bódulat sem fosztotta meg a lányt. de kegyetlen és fékezhetetlen volt. hogy ő életben maradt. szépnek és feladatai teljesítésében lelkiismeretlenül lelkiismeretesnek ábrázolt felügyelőnőben őrá ismerek. hogy állásfoglalásra késztetnének arra nézve. pubertáskori. akik a különböző lágerekben. ami nála érezhetően abból fakadt. sem pedig felismerhetően.

és a foglyok ruházata. fagyban. halálfutás. amelyben a gyárban fagyoskodtak. akinek csak átlagos ereje volt. hogy hat nő aludt egy helyiségben. amikor lóhoz hasonlítottam? Az anya és a lány számára a Krakkó melletti láger volt az utolsó állomás Auschwitz felé. hogy álldogálás és járás közben kitartott valahogy. most már végképp nem ért semmit. A nők nemcsak meneteltek. és nem száz a barakkban. de könnyebb. futniuk kellett. „Halálmenet?” – kérdezi a lánya könyvben. halálvágta. gyakran csak rongy és újságpapír. mint Auschwitzban. havazott. és magukkal vihették. de nem bírta ki a hosszú meneteléseket hóban. Tél volt. Még gyatrább volt a lábbelijük. hajszolták őket.felügyelőnőre emlékeztet. hogy az átlagosnál erősebbnek bizonyulnak. a munka kemény volt. hogy a háború már nem tart húsz hónapig. ám a nők általában abban reménykedtek.” Sokan útközben rogytak össze. és azért érezte magát találva. A nyomorúság a láger feloszlatásával és a foglyok nyugatra irányításával kezdődött. de ez sem volt annyira reménytelen. mások nem keltek föl egy csűrben vagy csak egy fal . Ezenkívül várhatták azt is. A szelektálásoktól itt is félni kellett. Minden hónapban hatvan nőt küldtek vissza. húsz hónapnyi túlélési esélyt kapott. és a lágerben úgy-ahogy kibírták benne. és válaszol is: „Nem. Ez már fejlődést jelentett. jobb volt az élelmezés. hatvanat a kereken 1200-ból. a gyárból a láger felé menet az úton fát gyűjthettek a nők. és jobb volt az is. ami úgy volt összeeszkábálva. És melegebb volt.

a lakóépületeket az őrszemélyzet és a felügyelőnők foglalták le maguknak. és hogy a faluban még meleg ételhez is jutottak. de a lángokat nem látták. ahol eddig meghúzták magukat. és hogy nem nyitják ki az ajtókat. mi történt. még mindig percekbe telt. Itt. A templom jobb szállás volt. Egy ideig csak különös. ha együttes erővel azonnal nekifognak az egyik ajtó feltörésének. Egy hét alatt meghalt a foglyoknak közel a fele. az úgyszólván teljesen néptelen faluban igénybe vehették a paplakot. A lány szerint a nők megmenekülhettek volna. mi történhetik. félelmetes zajt hal- . hamarosan leszakadt a hajóba a tetőzet. azt a csalóka érzést keltette az asszonyokban. és azokban éjszakáztak. Most már lángoló fadarabok is hullottak. és rászakadt a fedélszékre. mire a tűz fénye is láthatóvá vált. már túl késő volt. A foglyok ebben a reményben aludtak el. a templomban csupán hallották a tűz ropogását. Sötét éjszaka volt. amikor felriadtak a bombák becsapódására. és a foglyoknak is még mindig több jutott. Valahányszor elhagyott majorok mellett vonultak el. hogy talán hamarosan vége lesz szenvedéseiknek. és lobogva lángolt minden. a lezuhanó. Nem sokkal később lezuhantak a bombák. mint egy csűr vagy egy falnak a töve. Amíg csak a torony égett. Amikor a torony csúcsa ledőlt. ruhák kaptak lángra. De mire észrevették.tövében eltöltött éjszaka után. Hogy így történt. mint a csűrők és a falak töve. égő gerendáktól tűzet fogtak a padsorok és a szószék.

átizzította. verték és kiabáltak. A karzat keskeny volt. kiabáltak rémületükben. hogy ott közelebb van a lángokhoz. Anya és lánya a falhoz tapadva állt. Másnap éjszaka attól féltek.lottak a toronyból. hogy az ablakokon át a tűz fölerősödött. majd elhalványuló fényét látják. hanem megégtek a fényesen lobogó tűzben. nem bírta tovább. megrohanták az ajtókat. találkoztak néhány falubelivel. hallották a tűz tombolását. kiabáltak segítségért. A foglyok csak akkor fogták fel. A legtöbb fogoly halálát nem fulladás okozta. és elnémultak. Fölmenekült a karzatra. rángatták. hogy alig tudták megóvni magukat az égő gerendázattól. Anya és lánya életben maradt. az oldalhajó fölötti árkádos részbe. és megérthessék az okát. Amikor kitört a pánik a foglyok között. hogy a tűz a toronytól átterjedt a tetőzetre. mert az anya ösztönösen is helyesen cselekedett. Másnap se merészkedtek le a helyükről. Megértették és kiabálni kezdtek. ide-oda rohanó. annyira keskeny. Nem érdekelte. Ez azonban csak órák múlva következett be. A második napon. hogy tűz ropogását hallják. égő társaitól. Amikor az égő tetőzet lezuhant a hajóba. A tűz végül még a vasveretes templomkapukat is átégette. és fejük felett a robaj azt jelenti. amikor a hajnali szürkületben kimentek a templomból. és látták. hogy jobban hallják. akik rémül- . a csupasz falak között az úgynevezett kéményhatás tovább szította a tüzet. ő csak minél messzebb akart lenni a kiáltozó. amikor a gerendázat láthatóan égett már. hogy a sötétségben eltévesztik a lépcsőfokokat és az utat.

– Miért nem nyitották ki? Az elnöklő bíró sorra ugyanezt a kérdést tette föl a vádlottaknak. Vagy: a bombázás után a sebesült őrökkel és a többi felügyelőnővel törődtek. 9. Vagy: sokkolta őt a bombák becsapódása – mondta a másik. De az igaz. mondta az egyik. és a kiabálást sem hallották. nem voltak a közelében. Eszükbe sem jutott a templom. megsebesült. de ruhát és ennivalót adtak nekik. A bíróság elnöke egymás után ugyanazt a szemrehányást tette minden vádlottnak. nem vették észre a tüzet a templomban. hogy a jelentésben. és útjukra engedték őket. mentették őket a romok alól. A jelentés másképp értelmezhető. Miért? Amikor a bombák becsapódtak a paplakba. Azt óvatos körültekintéssel fogalmazták. akik rendre ugyanazt a választ adták: nem tudták kinyitni. A jelentés név szerint felsorolta. más állt. ki vitte kórházba a sebesülteket egy teherautón. hogy a felügyelőnők vissza- . amelyet az SS iratai között találtak. ki halt meg és ki sebesült meg a paplakban. Helytelen volna azt állítani. bekötözték. ellátták őket. Megemlítette. hogy másképp értelmezhető.ten és némán meredtek rájuk. és hogy a terepjáró autón ki kísérte a transzportot.

hogy a jelentés szerint a helyszínen maradt felügyelőnők feladata a tűz terjedésének megakadályozása lett volna. míg elhamvad a tűz. akkor már nem lehetett menekülni. És ez már abból is kiderül. amelyeket a tűz okozta zűrzavarban próbáltak volna meg. hogy a felügyelőnők a faluban maradtak a menekülési kísérletek megakadályozására. hogy bevárják. Nem. . És ezek között a felügyelőnők között voltak a vádlottak is. hogy a foglyok kitörjenek. Hogyan teljesíthették volna ezt a feladatot? Badarság.maradtak. amit véghezvittek és szenvedtek azon az éjszakán. a jelentés teljesen meghamisítja mindazt. amit tettek. hagyták tombolni a tüzet a templomban. A vádlottak neve nem szerepelt a felsoroltak között. A jelentés utalt a foglyok halálára. A helyszínen maradt felügyelőnők. és a tűz oltalmában megpróbáljanak elmenekülni. tagadták sorra a vádlottak. Nem. hogy a vádlottak a helyszínen maradt felügyelőnők között voltak. vagyis megakadályozni azokat az esetleges menekülési kísérleteket. mint ahogy ostobaság a másik feladat. hogy a sebesültek kimentésével a paplakból és kórházba szállításával még nem zárult le minden. hanem törődhettek volna a többiekkel. azt jelentette. ez arra utalt. Menekülési kísérletek? Amikor már nemcsak saját magukkal kellett volna törődniük. a foglyokkal. megakadályozzák. Az viszont. A jelentés hamisít. nem így történt. miként a jelentésből kiderül. Hogyan készülhetett egy ennyire hamis jelentés? A vádlottak ezt sem tudták. és nem nyitották ki a templom kapuit.

Nem tudom. a többiek kereket oldottak. és amúgy sem… amúgy sem fűlött hozzá a foguk. hová mentek. és a jelentéssel azt akarta eltussolni és minket is bemártani. de mi nem tudtunk bánni . kórházba viszik a sebesülteket. és a férfiak és az autók még ott voltak. Mindenben Ő a bűnös. hogy ilyen sok nőt cipeljenek magukkal. – Ő írta a jelentést. és hirtelen magunkra maradtunk a templomban lévő nőkkel. Mi is velük mentünk volna. Valamilyen fegyvereket hagytak ott. Az első kérdése így hangzott: – Miért nem volt őszinte? – Mi ott… nekünk… – keresgélte Hanna a választ. – Önök mit csináltak? – Nem tudtuk. Lehet. Ő tudta. hogy nem is a kórházba mentek. Azt mondták. és a paplak égett és a templomtorony. és visszajönnek. – Nem tudtak másként segíteni önmagukon? – Néhányan közülünk halottak voltak. aztán eltűntek. mitévők legyünk. kizárólag ő. de tudták. a sebesülteknek kell a hely. Minden olyan hirtelen történt. – Nem tudtunk másként segíteni magunkon. – Kérdezze őt! – ujjal mutatott Hannára. hogy nem jönnek vissza.A slampos-gyűlölködő vádlott kivételével. és mi is tudtuk. Az elnök Hannához fordult. hiszen a sebesültek nem voltak annyira súlyos állapotban. de azt mondták.

és egyre rosszabb lett. és hogy nem szöktek el. amivel nem tudunk megbirkózni. ha összefogják. hogy menekülés esetén önöket lefogják. és mindenki kirohan… Az elnök várt néhány pillanatig. – Attól féltek. azok is oly gyengék voltak… . agyonlövik? – De mi nem engedhettük csak úgy egyszerűen menekülni őket! Mi voltunk felelősek azért. a lágerben és a transzportban. hogy… Azt gondolom. elítélik. Olyan sokan meghaltak már. hogy a következő napokat hányan élik túl. Ezért nem tudtuk. mi azért őriztük őket egész idő alatt. hogy a foglyok lerohanják önöket? – Hogy a foglyok bennünket… nem. hogy őriztük őket. de Hanna nem fejezte be a mondatot.velük. néhány nőn? Hogyan kellett volna őriznünk a sok nőt? Egy ilyen menet nagyon hosszan elnyúlik. – Aztán elkezdődött a kiáltozás. – Féltek? Féltek. Azt sem tudtuk. és akik még éltek. hiszen ez volt az értelme. és ha tudtunk volna is. még akkor is. Ha akkor kinyitottuk volna a kapukat. mit kellene csinálnunk. És ha megpróbáltak volna menekülni… Az elnök megint várt egy kicsit. mit segített volna rajtunk. – Hanna szünetet tartott. és egy hosszú szakasz őrzésére nem elég néhány ember. de hogyan tudtuk volna újrarendezni őket? Olyan zűrzavar keletkezett volna.

amikor mindkettő megérdemli. személyi sérülésekkel és totálkárral járó autószerencsétlenségről lenne szó. hogy mindazzal. hogy beleszóljunk? Lehetett volna így értelmezni. És mert ekkor valóban összezavarodott. mintha egy hideg téli éjszakán egy néptelen országúton bekövetkezett. amelynél senki sem tudja. amit Hanna elmondott. nem tett jó szolgálatot saját ügyének. jobban írja le és magyarázza meg a dolgokat. a fogoly nők sikoltozása a templomban. a tűz.Hanna észrevette. mindazok eltűnése. de nem akarták elképzelni. amit elmondott. Csak annyit próbálhatott. Az elnök szótlanul csóválta a fejét. De minél többet mondott. újra az elnökhöz fordult. Az éjszaka. Senki sem várt feleletet. hogy nem kap választ. Nem mintha elképzelhetetlen lett volna a tanácstalanság és a tehetetlenség. mit tegyen? Avagy két olyan kötelesség közötti konfliktusról. amit a vádlottak tettek vagy nem tettek meg? Olyan-e ez. De nem mondhatott mást. a hideg. – Ön írta a jelentést? . hogy a helyzet nehéz volt. hogy jobban fejezze ki magát. – De hát ön mit tett volna? De ezúttal már maga is tudta. amit Hanna leírt. a hó. akik parancsoltak a felügyelőnőknek. Nem várt választ. annál rosszabbul állt a saját ügye. viszonylagossá tehette-e az elszörnyedést amiatt. és kisérték őket – hogyan lehetett volna egyszerű a helyzet? De vajon ha belátják.

– Közösen mérlegeltük. s egyre nyugtalanabb lett. – Az én írásomat? Az én írásom akarják?. közösen fontolták meg a dolgot. Nem akartunk semmit azokra kenni. Hanna figyelt. akik olajra léptek. hogy bármit helytelenül cselekedtünk volna.. hogy mit kellene írnunk. és hogy felismerhető-e ez a sajátosság. hogy ki írta? Az egyik ügyész indítványozta. Fontos. Az elnök. . hogy én írtam a jelentést. nem én írtam. Elismerem. hogy írásszakértővel hasonlíttassák össze a jelentés szövegét és Schmitz vádlott írását. az ügyész és Hanna védője azon vitatkozott. hogy egy írás megőrzi-e sajátosságát több mint tizenöt éven át. De olyan látszatot sem akartunk kelteni. és néhányszor mondani. kérdezni akart valamit. Majd azt mondta: – Ne hívjanak írásszakértőt. – Nem. 83 – Ön tehát azt mondja. Ki írta le? – Te! – A másik vádlott megint ujjal mutatott Hannára.

Brazíliába kényszerítettem magam. és ami megtetszett – egy ideig úgy gondoltam. de aztán . Elég változatosságot jelentett számomra. Miről beszélgettünk? Mit akartunk megtudni? Mire tanított bennünket a professzor? Emlékszem viszont a vasárnapokra. mint a legutóbbi. a következő üdülés legyen ott. Vasárnaponként kocogni indultam. Egyébként sem igénylem és nem is keresem a nagy változatosságot. A következő utazás csak egy kicsit legyen messzebb. A bíróságon eltöltött napok újra és újra éhséget ébresztettek bennem a természet színei és illatai iránt. Filozófusok útja. Mihály-bazilika. a föld és a tavalyi falevelek korhadó szagát. Heiligenberg. és Ceylon szigetére. Hiába idézem fel a bírósági tárgyalást is. hogy sikerült lépést tartanom a gyakorlatokban. Pénteken és szombaton mindenesetre annyira pótoltam a hét többi napján mulasztottakat a tanulásban. folyópart – csak alig változtattam a szokásos vasárnapi útvonalat. Egyiptomba. merészebbnek kell lennem. hogy hétről hétre hol párás hőségben. hol pedig viharfelhők alatt láttam a buja növényzetet és a Rajna menti lapályt.10. amit legutóbb fedeztem fel. napsütésben éreztem az erdei gyümölcsök és virágok illatát. hogy mit dolgoztunk fel tudományosan. hol esőfüggönyön át. és mikor esett. A pénteki szemináriumokról nincsenek emlékeim. és teljesítettem a félévi kötelezettségeket is. nem jut eszembe. Bismarck-torony.

és ezért lett magánkívül a szállodában. vagy ott bizonyosan. Bennük többet látok meg. mert azt gondolta. ami nem kívülről szakad rá valakire. ahol feltárult előttem Hanna titka. kiderült volna . hétről hétre ugyanazon az útvonalon körözve. Az erdőben ismét megtaláltam azt a helyet. hogy én azt hiszem. Hannáról gondolkodva. nem kínált szokatlan kilátást a városra és a síkságra. és akkoriban sem volt: nem akadt ott furcsán nőtt fa vagy furcsa alakú szikla. elhaladt egy kút mellett. bárhol megtörténhetett volna. és végül meghozta saját eredményét. majd ritkás kiserdőn vezetett át.újra a már ismert tájakat tettem önmagam számára még meghittebbé. hogy tudomásul vegyük. hanem belül növekszik. és először magas. elfogadjuk a meglepőt. Ennek a helynek nincs semmi különlegessége. sötét lombú fák alatt. Ez történt egy úton. keresztezett egy kocsiutat. akkor bekövetkezett. amikor azon a reggelen megtalálta cédulámat. Kerékpártúránk alkalmával ezért hárította rám az írás és olvasás feladatát. ahol a környezet és a körülmények meghittsége lehetővé teszi. és félt a megszégyenüléstől. amely önálló útra tért. Ezért olvastatott fel magának. Hanna nem tudott írni és olvasni. ami meglepő asszociációkat keltene. vén. Emiatt hárította el az előléptetést a villamosvasútnál: ha villamosvezetővé képezték volna ki. ismeri a cédula tartalmát. nem volt ott semmi. Amikor ez bekövetkezett. megszületett egy gondolat. amely meredeken kapaszkodott fel a hegyre.

Ezért beszélt oly furcsán a per folyamán? Mert nem olvasta a lány könyvét. mert sem írni. mert el akarta kerülni a szembesítést a szakértővel. s lett belőle felügyelőnő. amit kalauznőként sikeresen el tudott titkolni. hogy szégyellte magát. mint ahogy a vádiratot sem. ugyanakkor sebezhető viselkedés alapját magam is ismertem.gyengéje. nem látta védekezésének lehetőségeit. semhogy nevetségessé váljék. A szégyenkezést mint a kitérő. rejtőzködő és színlelő. hogy szégyellte írni-olvasni nem tudását. védekező. hogy inkább bűnözővé lett. Azért vallott úgy. és inkább engem vadított el magától. sem olvasni nem tudott? Az analfabéta és a bűnöző félelme a lelepleződéstől? Az analfabéta félelme a lelepleződéstől a bűntett miatt? Akkor és azóta is milyen sokszor föltettem magamnak ezeket a kérdéseket! Amennyiben Hannát a lelepleződéstől való félelem motiválta. hogy ő írta a jelentést. Ezért tért ki az előléptetés elől a Siemensnél. és nem tudott megfelelően felkészülni? Ezért küldte Auschwitzba a védenceit? Hogy örökre elnémítsa őket? És ezért választotta a gyengéket védenceinek? Ezért? Megértettem. hogy megúszhatja bárminemű lelepleződés nélkül? Egyszerűen buta volt? És volt olyan hiú és gonosz. De vajon Hanna viselkedésének az oka a per során és a lágerben valóban az volt. analfabetizmusának ártalmatlan lelepleződése helyett miért választotta a bűnöző szörnyű lelepleződését? Vagy úgy gondolta. csak ne leplezzék le? .

És nem. A Siemensnél nem vállalta az előléptetést. Nem. Küzdött és küzdött ő mindig. Nem kalkulált. a per folyamán Hanna nem mérlegelt aközött. és nem taktikázott. hogy felelősségre vonják. Nem az érdekei vezették. hanem azért választotta ki őket felolvasónak. hogy mint analfabétát leplezik-e le vagy mint bűnözőt. és felügyelőnőként belesodródott ebbe a tevékenységbe. Nemcsak a per folyamán küzdött. amit nem tud. hanem hogy eltitkolja. Furcsán érintett az a kettősség. csak nem akart ezen túlmenően is megszégyenülni. mert elviselhetővé akarta tenni utolsó hónapjukat. mert egy kicsit mindig színlelnie kellett. És nem. Valószínű. soha nem lehetett egészen önmaga. mondtam magamnak. amelynek felívelései energikus meghátrálásokból és amelynek győzelmei eltitkolt vereségekből állanak. Bizonyos voltam benne. a gyengéket és gyámoltalanokat nem azért küldte Auschwitzba a transzporttal. mielőtt amúgy is Auschwitzba kellett szállítani őket. ami aközött állt fenn. és aközött. Hanna nem tudatosan vállalta a bűnözést. amit akkoriban elképzeltem és kiszíneztem magamban. ami Hannát szülővárosom elhagyásakor minden bizonynyal foglalkoztatta. mert soha nem lehetett teljesen őszinte. nem csupán azért. Elfogadta. de mégis az ő igazsága volt ez. Szánalmasan silány igazság volt ez. . hogy megmutassa.Akkoriban és azóta is újra és újra elvetem ezt a lehetőséget. hanem a maga igazságáért harcolt. hogy teljesen kimerült. és az érte vívott küzdelem is a sajátja volt. mert felolvastak neki. mit tud. Egy élet.

Azon persze. kényszerítette a többieket. Másnap reggel találkoztak az egyenruhás nőkkel.hogy Hannát én űztem el. Hanna volt az. sem cáfolni nem tudták ezeket az állításokat. 11. hogy az égő templomot több egyenruhás nő őrzi. és hogy egyáltalán volt-e hangadó a vádlottak között. A tanúskodásra megidézett falubeliek sem megerősíteni. mert egy bűnözőt szerettem. mert egy bűnöző elárulása nem lehet bűn. mégis bűnös voltam. fenyegette. ő határozott. Látták. nem tudták megmondani. ezért ők sem merték kinyitni azokat. De hogy a reggeli találkozáskor melyik vádlott volt a hangadó. és most felismerték a vádlottakat. Vagyis bűnös maradtam. Mivel Hanna azt vallotta. nehogy megszégyenüljön. hogy elárultam. aki – bár nem egymagában cselekedett – sürgette. . semmit sem változtatott az. a többi vádlottnak könnyű dolga volt. És ha nem voltam bűnös. Ő ragadta magához a parancsnoklást. ő volt a hangadó. amikor azok útra keltek. hogy ő írta a jelentést. hogy nem én űztem el. pedig egyszerűen csak azért menekült el. és nem nyitja ki a kapukat. mert elárultam és megtagadtam.

már nem ez. kurtán. Már csak akkor szólalt meg. de már beszédmódjának intenzitásával megütközést keltett a bíróságban. Egyre kétségbeesettebb hevességgel vitatkozott. Beismerte. és vitatta. ha kérdezték. Hanna tovább küzdött. Összehasonlítva a többi vádlottal. Az elnöklő bíró aki a tárgyalás kezdetén többször is jelezte: nem kell felállnia. hogy ez a vádlott – mutatott Hannára egy másik vádlott ügyvédje – hozta a döntéseket? Nem tudták. hogyan is tudhatták volna. megfáradt. nyugodtan ülhet. szűkszavúan. ami helytálló volt. beijedt és megkeseredett többi vádlottat látva. Nem emelte fel a hangját. némelykor zavarosan válaszolt a kérdésekre. ami nem volt igaz. Hogy láthatóvá tegye: feladta a küzdelmet. ezt is megütközve vette tudomásul. Hanna volt a vezér. és a láthatóan megöregedett. mint egy megzavarodott nőkből álló csoportnál. most már ülve felelt a bírák kérdéseire. nem is akarták tudni. a múlt hosszú hetei után ismét a jelen problémái foglalkoztatják. hogy a bíróságnak elege van az ügyből. le akarja zárni végre. Végül aztán feladta. . A tárgyalás vége felé némelykor olyan benyomásom támadt. hanem valami más.– De azt elképzelhetőnek tartják. Azonkívül egy vezér léte fölmentést jelentett a falubeliek számára: a segítségnyújtás elmulasztása egy kemény kézzel vezetett egységnél indokolhatóbb volt.

de enyhébb büntetést kap. és bár Hannát megbüntetik. Hogy nem ő a főszereplő és a főbűnös.Elegem lett nekem is belőle. hanem a vád. mint a látszat mutatja. de akár akartam. de nem annyira. De gondolkodásra. Néző voltam. Odamehettem az elnöklő bíróhoz. és megmondhattam neki: Hanna analfabéta. Meg kellett volna mondanom. Az én számomra nem fejeződött be. akár nem. Hogy bűnös. akár teljes passzivitást tanúsítottam. Végül kiderül majd. hogy a siker ára analfabetizmusának lelepleződése legyen. de hamarabb szabadulhatott volna – hát nem ezért küzdött? Igen. hanem elkezdődött a tárgyalás. hogy nem tudtam volna meggyőzni az elnököt. azt azonban nem akarta. ezért küzdött. amivé a többiek tették. közreműködő és az ítélkezésben is részes lettem. Valamit tenni – csak egyetlen dolgot jelentett. Börtönbüntetést kapott volna. én azonban nem tudtam túllépni rajta. hogy Hanna jelentősen akadályoztatva volt a védekezésben. és hirtelen résztvevő. Nem én kerestem és nem én választottam ezt az új szerepet. a beismerés elleni tiltakozás vagy arcátlanság jele.és az emlékirat kéziratának hiányos ismeretéből és bizonyára mindennemű stratégiai vagy taktikai érzék hiányából is fakad. akár tettem valamit. hogy igazam volt. Lehet. rám szállt ez a szerep. Hogy a tárgyalás alatt tanúsított magatartása nem a különös konokság. utánjárásra késztettem volna. És nem akarta volna azt sem. hogy néhány börtönév fejében .

és mint meleg nem követhetett el bizonyos tettet. ha nem ismeri be. amelyekkel nem fér össze az altatás. hogy valaki szándékosan a vesztébe rohan. akít megbüntetnek. Annak idején megpróbáltam megbeszélni a problémát a barátaimmal. Képzeld el. mint a börtönévek. hogy homoszexuális. hogy a vádlott szégyenli magát. amely megbilincselte. aki olyan drogokat szed. mi a helyzet? Képzeld el. de nem kötött. hogy nem tudott megszabadulni ettől a hazug önarcképtől. amelylyel élete hazugságát óvta. Ilyen üzletet ő maga is köthetett volna. De valóban fontosabb volt-e? Mi okozta. Nem arról van szó. de szégyenli balkezességét – megmondanád a bírónak.áruba bocsássam önmagáról őrzött képét. és ezért egy jobb kézzel elkövetett tettet nem követhetett el. hogy kábítószeres. már régen megtanulhatott volna írni és olvasni. hogy az embernek szégyellnie kell-e sutaságát vagy buziságát – egyszerűen képzeld el. de szégyenli. ám szégyenli. következésképp nem akarta ezt. hogy balkezes. és te megmentheted – megmented? Képzelj el egy műtétet és egy pácienst. és nem akarja bevallani az aneszteziológusnak – te elmondanád ezt az aneszteziológusnak? Képzelj el egy bírósági tárgyalást és egy vádlottat. Önmagáról kialakított képe fontosabb volt számára. hogy homokos. . megbénította? Azzal az energiával.

Apám abban a helyzetben is volt. beszélek az apámmal. Azzal a filozófussal igyekeztem beszélgetni. A kollégák és a hallgatók. és várták. de mivel érzelmeit soha nem juttatta kifejezésre. azok az évek során elsorvadtak. ismét mások a . akik az előszobában támasztották a falat. ha beszélni akartak vele. Emlékszem a sorban álló hallgatókra. mert annyira közel álltunk egymáshoz. éppúgy. és csak előadásai és szemináriumai megtartására járt be az egyetemre. mások az előszoba falán függő városképeket nézegették. Otthon dolgozott. akikről tudtam. és velünk. mint tanítványainak az egyetemen. és – eltérően a barátaimtól – nem példáim hiányosságainál időzzék el. Elhatároztam. aki Kantról és Hegelről írt. hogy a zárkózottság mögött megállapodott értékek gazdagsága rejlik. némelyek olvastak. gyerekek beszélni akartunk apánkkal. időpontot adott számunkra. de nem tudott mit kezdeni azokkal az érzelmekkel sem. Apám zárkózott volt. hogy érzelmileg gazdag fiú és fiatal ember volt. Valahányszor mi. Sokáig azt hittem.12. amelyekkel mi közeledtünk hozzá. Később azonban fölvetődött bennem a kérdés: valóban erről van-e szó? Lehet. míg sorra kerülnek. kihaltak. odahaza keresték fel. nálunk. gyerekekkel nem tudta megosztani érzelmeit. hogy problémámat absztrakt módon taglalhatta. hogy morális kérdésekkel foglalkoztak. De éppen a köztünk lévő távolság miatt kerestem a beszélgetés lehetőségét vele. Nem azért.

Az ablakok egyik lakásban sem tágították ki a teret kifelé a világra. amikorra időpontot kaptunk apánktól. Aztán csak üldö- . papírok. nem akar kifaggatni. Élményeim apám két dolgozószobájáról voltak. Az elsőnek az ablakai – amelyikben Hanna végighúzta az ujját a könyveken – utcákra és házakra nyíltak. amit nem mondtam el magamtól. Apám dolgozószobája amolyan szelence volt. A megadott időben azonban mi is kopogtunk dolgozószobája ajtaján. egyéni. a város fölé magasodó domboldalon állt. – A perrel kapcsolatos. Mindez egyszerre volt ismerős és idegen a számomra.meg a cigarettafüst különös. a külvilág hasonló jelenségeitől elütő körülményeket teremtettek. gyerekek átmentünk az előszobán. valamennyien szótlanok voltak.semmibe meredtek. amelyben a könyvek. ugye? De csóválta a fejét. hanem a világot – mint valamiféle képeket – függesztették be a szobába. amelybe a hatvanas évek elején költöztünk be. legfeljebb egy-egy zavart köszönésfélét hallattak. A ház. és bebocsátást nyertünk. semmi olyant nem akar tudni. példákkal illusztrálva. amikor mi. A másiké a Rajna síkságára néztek. és odaköszöntünk nekik. Apám előadatta velem a problémámat – elvont formában. hogy mi megnőttünk. hogy jelezze: nem vár választ a kérdésére. Mi persze nem az előszobában várakoztunk. és amelyből szüleink azután sem költöztek el. gondolatok és a pipa.

szabadságról és méltóságról. hogy kiskorodban menynyire fel tudott háborítani. hogy a gyerekek esetében meddig szabad ezen a téren elmenni. nem csak hébe-hóba. Átengedte őket a pedagógiának. ha később boldogok lesznek általa? Apám a fejét csóválta. A filozófia megfeledkezett a gyermekekről – mondta. a filozófia azonban nem törődik a gyermekekkel. kezét a szék karfáján pihentetve. most is. hogy azt. amit jónak tartanak önmaguk számára. és rám mosolygott –. Én közben figyeltem őt. ahol rossz kezekben vannak. Vártam. – Akkor sem. és gondolkodott. fölébe helyezzék annak. rosszul borotvált arcát. . az emberről mint szubjektumról. – Nem emlékszel már rá. Kioktatott személyiségről. hogy az embert nem szabadna objektumként kezelni. mint mindig. Nagy feneket kerített a mondanivalójának. amit egy másik személy jónak tart számukra. amikor a mama jobban tudta. – De… – De a felnőtteknél megítélésem szerint az égvilágon semmi sem igazolja. mint én tirólatok. és arról. Nem nézett rám. ősz haját. mint te. megfeledkezett végérvényesen. a két szeme között és az orrcimpájától a szája sarkáig húzódó mély ráncokat.gélt. hogy mi a jó neked? Valódi probléma. Filozófiai probléma. fejét félrehajtva.

és boldogan tűnődtem el rajta. szóval… Nem tudtam. mit mondjak. Megfeledkeztem róla. hogy cselekedni kell. találkozásokat és tapasztalatokat. elámultan. hanem méltóságról és szabadságról beszélünk. Annak idején eleinte megzavart. és egyáltalán nem tett boldoggá.– Nem boldogságról. egyáltalán nem szabad beszélnem vele. és az emlékek mélyén csak a halála után kezdtem keresgélni a vele kapcsolatos szép élményeket. ahogy apám keverte az elvontságot és a szemléletességet. de nem mondhattam. És ettől megkönnyebbültem. nem tudtam. hogy az általam vázolt szituációban kell-e cselekednie az embernek. és ha most egyáltalán nem szabad cselekedni – ezt én. Az. . sem felelősségteljesen. erkölcsösen és felelősen hangzik. Megkönnyebbülést okoz? Megnyugtat? Kellemes? Ez nem hangzott sem erkölcsösen. Már kiskorodban megismerted a különbséget. – Ennyire tetszik neked a filozófia? – Hát igen. Végül is azonban megfejtettem mondanivalóját: nem kell beszélnem a bíróval. hogy jó. Apám észre is vette ezt rajtam. Nem vigasztalt. Rábukkanva erre az emlékre. – Kellemes? – vetette föl apám. mint ami csak megkönnyebbülést okoz. hogy jónak tartom és többnek. Manapság szívesen gondolok vissza az apámmal folytatott beszélgetésre. hogy mindig a mamának volt igaza.

és hogyan mondjak bármit is. valamennyit vagy keveset. és hogyan mondjam meg: nagyon helyes. de az behunyja a szemét ez előtt. Természetesen cselekedni kell. az ő életének rövid.Bólintottam. Ha tudjuk. sokat. a te problémádnak nincs kellemes megoldása.és középtávú perspektíváját börtönnek nevezik. de – mit kezdjen vele? Megfoszthatom-e élete hazugságától. hogy mi jó másvalakinek. hogy azután még sok mindent kezdhessen az életével? Voltaképpen mit? Mindegy. nem a háta mögött másokkal. Fogalmam sem volt. hogyan álljak oda elébe. meg kell próbálnunk kinyitni a szemét. hogy azok után. Megkérdeztem az apámat: – És mi a teendő. Nem tudtam. ameddig szükséges. miközben nem adok távlatot az életének? Nem tudtam semmiféle hosszú távú életprogramot kínálni neki. hogy csak annyi ideig kerüljön börtönbe. és azt sem tudtam. A döntést azonban rá kell bízni. Hannával beszélni? Mit kellene mondanom neki? Hogy átláttam élete nagy hazugságát? Hogy éppen most akarja feláldozni az életét egy ostoba hazugság kedvéért? Hogy a hazugság nem éri meg az áldozatot? Hogy azért kellene küzdenie. ha az általad leírt helyzet egy átvállalt vagy összetett felelősség szituációja. ha képtelenek vagyunk beszélni az illetővel? . és vele kell beszélni. hogyan álljak elébe. és vállat vontam. amit tett. hogyan kellene elébe állnom. – Nem.

s olyan érzésem támadt. és hogyan segíthetett volna többet. azonban semmit sem tudtam mondani neki. ha azt tapasztalom. . – Apám felállt. Úgy értem. – Nem tudtam segíteni rajtad. Nem hittem neki és bólintottam. de nem folytatta. tudtam. kezét a veséjére szorítva. hogy nem tudok segíteni rajtad. Így vagy úgy. Mint apa már-már elviselhetetlennek érzem. hogy nincs helye a további moralizálásnak: döntenem kell. hogy apám is zavarba jött. Vártam még. csak a hátam fájdult meg. és én is. – Hát akkor… – Bármikor jöhetsz – mondta apám. mikor törődhetett volna többet velünk. talán maga is tudja. és valóban nehezen viseli ennek a terhét. sajnálom.Tűnődve nézett rám. hogy nem tudok segíteni a gyerekeimnek. – Görnyedten állt. és magam is tudtam. – Nem mondhatom. Aztán azt gondoltam. nem kell menned. Úgy éreztem. és csak nézett rám. – Nem. filozófusként. megkönnyíti magának a dolgot. hogy a kérdés mellékes. Zavarba jöttem. mint akit kérdeztél.

fekete egyenruhában és lovaglókorbáccsal. Láttam. keskeny száj. Úgy terveztem. Nem tudtam a tanulásra.13. Mindeközben ugyanaz a kemény arc. Mindössze néhány napos ügy volt az ottani kihallgatás. De nem úgy történt. és a foglyok nyakukat behúzva . Láttam Hannát. és felügyeli az építkezést. Gondolataim újra és újra elkalandoztak és képekbe torlódtak. Amikor a felolvasásra szánt óra eltelik. Figyelmesen hallgat. üdülési és költségszempontból bizonyosan rendjén volt a dolog. belép a foglyok barakkjába. hideg tekintet. rövidlátó. ahogy elképzeltem és elhatároztam. Láttam Hannát az égő templomnál – kemény arcvonásokkal. a professzorokra és a könyvekre összpontosítani. A lovaglóostorral köröket rajzolt a hóba. hogy a két hetet teljes egészében a tanulásnak szentelem. és kihurcolják a felolvasót. nem kérdez. Júniusban a bíróság két hétre Izraelbe repült. de a bíró és az ügyészek turistáskodással – Jeruzsálem és Tel Aviv. és csizmája szárát ütögette. és nem tesz megjegyzéseket. közli a felolvasóval. hogy a másnapi transzporttal Auschwitzba megy. Negev és a Vörös-tenger – kapcsolták össze a bíráskodást. amint végigmegy a tábor útjain. Szolgálatilag. maguk is csíkos rabruhát viselő foglyok. vézna nő – sírva fakad. A felolvasó – kopaszra nyírt. öszszeszorított. mindazonáltal én bizarrnak éreztem. Hanna megkopogtatja a válaszfalat. mire két nő lép be. amint felolvastatott magának.

falhoz lapulnak. amelyekben a kemény. Nem voltak igazságosak azzal a Hannával. nevet rám. amint beszél hozzám. és Hanna ott áll középen. és parancsszavakat kiabál. Hannát. És láttam a másnap reggelre kiégett templomot.munkájuk fölé hajolnak. amint figyel rám. és akit épp most ismerek meg. némán hallgatja felolvasásomat. Némelykor foglyok csapata közelít. és szikrákat szórni. a tükör előtt táncol. hogy a képzeletemben megjelent képek csupán szegényes klisék. ha a képek összezavarodtak. el akarnak tűnni a falban. aki beszél hozzám. s lovaglóostorral nyomatékosítja parancsait. hajtja a kerékpárt. keskenyre szorított szájjal szeretkezik velem. kegyetlen Hanna szexuálisan izgatott fel. üvölt. s közben torz pofává változik az arca. vagy menetel. lepillant rám az uszodában. És szorongva: ki is vagyok én tulajdonképpen? Tudtam. Láttam berogyni a templomtornyot. frottírtörülközőt tart a fürdőkád előtt. szégyenkezve és felháborodottan ébredtem fel. vagy ide-oda szaladgál. akit egykor megismertem. vagy sorakozik. Hannát. beleolvadnak a falba. aki hideg tekintettel. De láttam más képeket is. szeret engem. Rossz volt. és végül kezével a válaszfalra csap. parancsoló. és közben arcát torz vonások csúfítják el. és hallottam a fogoly nők kétségbeesett sikoltozását. apám dolgozószobájában áll. Hanna. és lobog a szoknyája. és amelyekből vágyakozva. A legrosszabbak azok az álmok voltak. amint harisnyát húz a konyhában. Mindazonáltal nagyon erőteljesnek bizonyul- .

hogy a lágerek világa része a közösen bemutatott világnak. . a briliánsokat és bőröndöket. Megismertük néhány egykori fogoly beszámolóját. ha az akkori évekre gondolok. amely nem csupán érzékeli. Akkoriban alig mozdult meg a képzelet. amelyek a szövetségesek fotóinak és egykori foglyok beszámolóínak voltak köszönhetők. Bergen-Belsenből a hullahegyeket. Újra és újra azt a néhány képet néztük. Manapság. Ismertük Auschwitz bejáratát a felirattal. valamint az olyan játékfilmek. és sorra lefényképeztek. amely a közös valóságot kiegészíti. és a Holocaust című tévésorozat. nem alkalmas a képzelet megmozgatására. majd ismét csak a nyolcvanas években jelent meg. amelyet a lágerek világa okozott. mígnem ezek is klisévé merevedtek. de sok ilyen beszámoló közvetlenül a háború után. Ma olyan sok a könyv és a film. ismertük Birkenau tornyos bejárati építményét az oldalszárnyakkal és a vonatok számára kialakított átjáróval. hogy tulajdonképpen milyen kevés szó és milyen kevés kép idézi fel az életet és a gyilkolást a lágerekben. mint a Sophie választása és különösen a Schindler listája.tak. hogy az a megrendülés. olyan vélemény uralkodott. és összekeveredtek a fejemben őrzött lágerképekkel. meg is indítják a képzeletet. amelyeket a láger felszabadításakor a szövetségesek találtak. hanem kiegészíti és ki is színezi azt. Szétrombolták az emlékképeket Hannáról. az emberi hajból összegyűjtött kupacokat. közben azonban nem szerepeltek a kiadói programokban. A képzelet kiismeri magát ebben a világban. feltűnik. a többemeletes deszkapriccseket.

akár holnap is megtehetem. egy Struthofhoz közeli kisváros felé tartott. akkurátusan elválasztott frizurája volt. jobb halántékán sötétvörös anyajegy vagy égési heg látszott. hogy elutazom. Középkorú. Itt volt a legközelebbi koncentrációs tábor. Autóstoppal mentem. egy soktornyú. nyerstégla falazatú. de nem tudtam leolvasni az arcáról. Kétoldalt vegyes erdő borította a lejtőt.14. Ha ma Auschwitzba akarok menni. s göndör. nagy villát láttunk a magas fák kö- . hogy pontosan hova igyekszem. Soha nem láttam még ilyent. az egyik útszakaszt teherautón tettem meg. elhallgatott. melynek vezetője egymás után itta ki a sörösüvegeket. Amikor a vezetőnek elmondtam. Strassburgot elhagyva szerencsém volt: egy kocsi Schirmeckbe. Akkoriban azonban hetekig tartott a vízum beszerzése. Ránéztem. egy Mercedes vezetője pedig fehér kesztyűs kézzel markolta a volánt. sovány ábrázatú férfi volt. Elhatároztam. Szőlőhegyeken mentünk át. enyhén emelkedő völgybe jutottunk. Meredten figyelte az utat. hogy egy élénk beszélgetés kellős közepén miért némult el oly hirtelen. egy régi szanatóriumot. és egy szélesre táruló. imitt-amott egy-egy kőfejtőt. A valósággal szembesülve akartam megszüntetni a kliséket. Emlékszem. Előttünk a Vogézek dombokká szelídültek. Ezért aztán az elszászbeli Struthofba utaztam. bordázott tetőzetű üzemcsarnokot.

Amit mondott. Hol jobb. A vezető később újra beszélni kezdett. hogy nem tudok véleményt formálni. hogy vannak. – Kissé ironikusan hangzott. hogy csak a nyelvjárás hanglejtésétől kapott ilyen színezetet. mert folytatta: – Tulajdonképpen mit akar megérteni? Hogy vannak. az már nem. de ahogy mondta. – Aha. akik azért ölnek. netán a becsületért vagy bosszúból. valóban nem követtek el semmit gyilkosaikkal szemben? Ezt akarja mondani? Azt akarja mondani. – Igen. maga tehát meg akarja érteni. szerelemből vagy gyűlöletből. Nem tudtam válaszolni. rendben volt. hol baloldalon kísért bennünket egy vasútvonal. de… – De azok. miért megyek Struthofba. de az is lehet. akiket megöltek a lágerekben. – Azt is megérti.zött. mire beszéltem neki a bírósági tárgyalásról és arról. hogy emberek hogyan követhettek el olyan szörnyűségeket. érti? Bólintottam. Megkérdezte. . hogy gazdagok vagy hatalmasok legyenek? Hogy háborúban vagy egy forradalomban ölnek? Bólintottam. akik szenvedélyből gyilkolnak. és nem volt háború? Nem akartam újra bólintani. amit mondott. hogy nem volt alapja a gyűlöletnek.

nem gyűlöli.– Igaza van. hogy nem lehetünk ennyire közönyösek embertársaink iránt. többen egy gödör szélén állnak. akit kivégez. Mindez egy kőbányában történik. mégis megteszi. nem azért öli meg. netán rátámad. Nem így tanulta? Szolidaritás mindenkivel. és nem volt alapja a gyűlöletnek. és beléfojthatom a szót. mert az útjában áll vagy fenyegeti. megöli-e vagy sem. Teszi a dolgát. Mert megparancsolták neki? Maga most azt gondolja. mondja azt. A képen a zsidók hosszú sorban várakoznak meztelenül. De a hóhér sem gyűlöli. akinek emberi arca van? Emberi méltóság? Az élet tisztelete? Felháborodást és tehetetlenséget éreztem. Rám nézett. hogy a parancsról és a fegyelemről és arról beszélek. és hogy engedelmeskednie kellett? – Megvetően felnevetett. egyetlen mondatot keresgéltem magamban. A hóhér nem parancsot teljesít. és a zsidók meg a katonák fölött egy sziklapárkányon egy . ami zsidók agyonlövetését ábrázolta Oroszországban. nem parancsról és engedelmességről beszélek. nem áll bosszút rajta. és a zsidók tarkójára lőnek. Egyetlen szót. mögöttük katonák puskával. amivel közömbösíthetem a mondottakat. nem volt háború. Annyira közömbös. hogy a lágerekben a személyzet parancsot teljesített. Az ő számára teljesen közömbös a kivégzendő személy. – Nincs „de”? Gyerünk. hogy mindegy neki. – Láttam egyszer – folytatta – egy fényképet. – Nem. akit kivégez.

Hallottam a madarakat. cigarettázó tiszt ül. Aztán csend lett. Nem előzött meg autó. Nem gyűlöli a zsidókat. hideg. Halálsápadt volt. talán mert úgy véli. hogy félre kellett ugranom. De valami megelégedettség. Hegynek föl vezetett az út. tiszta téli nap. Negyedóra múlva a koncentrációs táborhoz értem. és szembe sem jött egy sem.lábát lógató. nem elég gyorsan történik a dolog. – Kifelé! Kiszálltam. Kissé kedvetlennek látszik. fehér hó borította a fákat és a földet. sőt derű is tükröződik az arcán. a fákkal neszező szelet és némelykor egy patak csobogását. Hamarosan újra odautaztam. homlokán valósággal világított az anyajegy. Az éles napsütésben fehérlett a . Tél volt. 15. Schirmeck után be volt havazva az erdő. és hamarosan vége a munkaidőnek. A következő kanyarból még elhallatszott hozzám a kocsi zúgása. talán mert mégiscsak folyik a napi munka. Felszabadultan lélegeztem. Ő nem… – Maga volt az? Maga ült azon a sziklapárkányon és… Megállította a kocsit. Úgy kanyarodott.

behunytam a szemem. és ahová mindjárt behívják őket süteményre. első látogatásomkor lementem a lebontott barakkok alapjai. között vezető lépcsőn. Jól áttekinthettem az egész terepet. A még megmaradt barakkok között a föld.és háromemeletes őrtornyok. barátságos barakkokban téli szünetüket töltik a gyerekek. Eszembe jutott akkori hiábavaló próbálkozásom. hogy konkrétan is elképzeljek egy működő lágert foglyokkal és őrökkel és a szenvedéssel. és átnedvesedett a cipőm. Bizonyosan itt volt a dróthálós kapu. amelyeket akkor egy barakkban mutogattak. A két. Emlékeztem a krematórium hamvasztókemencéire.koncentrációs tábor területe. rámeredtem egy barakkra. valamint az egyemeletes barakkok szürkéskékre mázolt faanyaga kellemes kontrasztban állt a hóval. amelyen annak idején további. és arra. szorosan egymás mellé épített barakkok sorakoztak. rajta a „Struthof-Natzweiler Koncentrációs Tábor” felirat és a lágert övező dupla szögesdrót kerítés. a prospektus alapján kiszámítottam a befogadóképes- . hogy annak idején. hogy egy másik barakk volt a fogda. és sorra megjelentek előttem a barakkok. Gyerekeknek kialakított szánkópálya is lehetett volna. hosszúkás terepszakasz. A tábor be volt zárva. a csillogó hótakaró alatt semmit sem árult el a lágerről. és emlékeztem rá. a hangulatos. Valóban megpróbáltam. forró csokoládéra. ahol az osztott üvegű ablakok mögött. A hóban gázolva körbejártam. egy lejtős teraszon elnyúló. amelytől pompás kilátás nyílt a Vogézekre. Megállapítottam az egyik barakk nagyságát.

és nézelődtem. Megtudtam. De minden hiábavaló volt. és úgy éreztem. Ez a ház is zárva volt. Ezen eltűnődtem. képzeletben emberi hátak sokaságával népesítettem be őket. Asztalomnál ülve kiláttam a lapályra. De nem érzelmi alapon viszolyogtam. esetleg cselédház lehetett. Nagy ürességet éreztem magamban.és ablaknyílásait homokkő foglalat szegélyezte. eredetileg csűr vagy pajta. hogy hogyan is kellene viselkednie az embernek egy koncentrációs láger megtekintése után. ami a láger felső részén áll. megszégyenítő kudarcot vallottam. ahol megebédelhetnék. hogy hazafelé az elzászi falvakon át kanyarogjak. az egyik faluban ráakadtam az „Au petit garcon”nevű vendéglőre. aztán vállat vontam. ajtó. és a Vogézek lejtőin. és alulról fölfelé. Visszafelé jövet. hanem mert mérlegeltem. „Fiúcska” – így szólított Hanna. Egy darabig üldögéltem a járó motorú kocsiban. lent a lépcső aljában. és nem emlékeztem. a láger vége felé tekintve. mintha a látogatás után nemcsak idekint. hogy amikor itt jártam. szánalmas. és vendéglőt keressek. Eleinte viszolyogtam tőle. hanem magamban is ku- . egy kis házat találtam. Nem szálltam ki. Első látogatásomkor egészen zárásig jártam a koncentrációs tábor területét.ségét. Fehérre volt meszelve. hogy a barakkok között a lépcsők egyúttal gyülekezőhelyül szolgáltak. Utána letelepedtem az emlékműnél. és néztem az alattam elterülő tájat. voltam-e benne. amit annak idején gázkamrának használtak. Aztán továbbhajtottam. és elképzeltem a zsúfoltságát. szemben egy vendéglővel.

el is találva a célt. és reccsenve az asztalra vágta. – Hagyják abba! Reszkettem a felháborodástól. belenyúltak a hamutartóba. Háttal állt a szomszéd asztalnak. Egy falusi vendégfogadóban találtam egy olcsó szobát. A kártyások lerakták a lapokat. Én már nem bírtam tovább. Fogatlan szája mindeközben vihogó nevetést hallatott. egyik lába fából volt. Hirtelen kitárult az ajtó. Senki nem szólt semmit. A csapos elérakta a sört. kivették a csikkeket. és a szomszéd asztalhoz léptem. sör- . felugrottam. a vendéglőben ettem egy vékony szelet húst sült krumplival és zöldborsóval. Egy órányit kellett várakoznom. vele nevettek a többiek is. csapkodni kezdett kezével a tarkója körül. viharzó. majd hirtelen két kézre fogta. és elvitt a legközelebbi faluig. mintha legyeket akarna elhessegetni. és dobálózni kezdtek velük. és köszönés nélkül egy alacsony. és meg kellett állapítanom. ahol is lemondtam róla. aztán lezökkent az üresen álló székre. hogy táncoltak a poharak és a hamutartó. Ekkor a férfi botladozva közelebb ugrált. idős férfi jött be. A söntésnél sört kért.tattam volna. Túlságosan is nagy kopasz feje volt. hogy még aznap haza autóstopozzak. mire egy kis nyitott teherautó fölvett a platójára. A söntésnél álló férfi. hogy semmi sem található bennem. Aztán besötétedett. Rövidnadrágot viselt. Az egyik szomszédos asztalnál négy hangoskodó férfi kártyázott. babrált valamit a falábán.

Hanna bűnét egyszerre akartam megérteni és elítélni. és egy napon majd hogyan lesz hivatásom. az volt az érzésem. s nem tudtam. Ezzel a dologgal képtelen voltam zöld ágra vergődni. hogyan autóstopozok haza. és újra féltem. hogy másnap reggel hogyan kelek föl. Belülről azonban egyre nyugtalanabb lettem. Ehhez azonban túlságosan is borzasztó volt az ő vétke. az ablak előtt álló fa recsegése és egy időnként be-becsapódó ablaktábla csattanása sem volt annyira hangos. Csak feküdtem. és a szél sivítása. Mindazonáltal én meg akartam érteni Hannát. „Hagyják abba!” – ismételgették nevetve. A kettő azonban egyszerre nem ment. hallgattam a szél zúgását. ha nem értem meg. nem maradt tere a megértésnek. megkönnyebbültem. aztán láthatóan is reszketni kezdtem egész testemben. ahogy megérdemli. valójában újra elárulom. nem ítélhető el olyan mértékben. Nem fáztam. Mindkettővel meg akartam birkózni: meg is akartam érteni és el is akartam ítélni. feleségem és gyermekem. Ha úgy ítéltem el.től részeg nevetéssel. Féltem. rám mutogatva. Ha megpróbáltam megérteni. . és nem azért. mert valami rossz bekövetkeztét vártam. hogyan tanulok tovább. – „Hagyják abba!” Éjszaka viharos szél ostromolta a házat. amennyire voltaképpen el kellene ítélnem. amikor elcsendesedett. hanem mert fizikailag éreztem gyengének magam. ha fölerősödött. hogy attól ne tudtam volna aludni. elgyengült.

Gondoskodnom kell róla. és néhány óra alatt haza is értem. De hogy ne tegyek semmit. Arra már nem tudtam elszánni magam. nem az volt. akivel elszórakozott? Engem is gázkamrába küldött volna. akit kihasznált. és velük együtt merevedtek ki. Stoposként könnyen boldogultam. hogy Hannához is elmenjek. Úgy jöttem-mentem a városban. az igazság. megtévesztett. úgymond. hogy ne tegyek semmit? Meg kell akadályoznom egy téves ítéletet – mondtam magamban. Az én számomra . akinek láttam. mintha hosszú ideje távol lettem volna tőle. azt nem bírtam ki. Hannáért és Hanna ellenében. ha nem hagyhat el. Aztán mégiscsak elmentem a bíróság elnökéhez. Ettől azonban a koncentrációs táborok idegenek világa nem került közelebb hozzám.Másnap újra pompás nyári napra virradtunk. Struthofi élményeim társultak azzal a néhány képpel. a házak és az emberek. 16. a kis ágyastárs. hogy Hanna életének hazugsága ellenére is győzzön az igazság. És ki voltam én az ő számára? A kis felolvasó fiú. amelyek Auschwitzről. Miért nem tudtam Hannával beszélni? Elhagyott. idegenek voltak az utcák. Birkenauról és Bergen-Belsenről már éltek bennem. de meg akart volna szabadulni tőlem? Miért nem bírtam ki. vagy akinek elképzeltem.

És hogy semmiképpen se késsek le a vizsgára való jelentkezésről – mondta még. Látszott rajta. és hol erről. Mindent helyesen csinált. hogy az egyik tárgyalás után szívesen lát beszélgetésre. valamiféle befolyással vagy hatással kellett lennem rá. Levetette feszült arckifejezését is. Hogyan vélekedik szemináriumi csoportunk a tárgyalásról. és mikor akarok vizsgázni. Örül. Nem hagyhattam Hannát akkori helyzetében vagy abban a helyzetben. amely mögé a tárgyalás alatt elbástyázta magát. hányadik szemesztert hallgatjuk. és meg is van elégedve vele. mint aki már bevégezte aznapi munkáját. és így kellemes. hogy jogász és bíró lehet. ha nem közvetlen. hadd csússzon le a padlóra. hogy lazít. miért tanulok jogot. hol arról kérdezett. mit mesél tanulmányairól és vizsgáiról. hanyadéves vagyok. intelligens. Törődnöm kellett vele. A bíróság elnöke ismerte szemináriumi csoportunkat. s jelezte. jámbor hivatalnok arcát mutatta. üdvözölt. ráült a talárra. és ha még . Talárja a szék háttámláján és karfáján lógott. aztán hagyta. amit el akart érni. akkor közvetett módon. és leültetett az íróasztal előtti székre. Ingujjban üldögélt az íróasztalnál. A megfelelő időben és megfelelő eredménnyel teljesítette az előírt gyakorlatokat és szemináriumokat és végül a vizsgát. professzorunknak mi a szándéka a jegyzőkönyvekkel. behívott. Válaszoltam minden kérdésre. aztán meghallgattam. Bekopogtam a szobája ajtaján.azonban valójában nem az igazságról volt szó. Könnyedén csevegett.

Vagy ha tanácsra lenne szükségem a tanulmányaimmal kapcsolatban. várak és kőfejtők látszottak. Ünnep előestéje volt. én kénytelen voltam vonattal menni. megállt minden állomáson. körülöttem mindig változó útitársak. ha további kérdéseim lennének. Odakint házak. egy szitkot. amely a tárgyaláson feltárult borzalmak alatt üldözött. az ablaknál ültem. Többé nem kellett foglalkoznom vele. Nyitva volt az ablak. autók. Tudomásul vettem mindent. Most már nem bántott.egyszer végig kellene csinálnia. hogyan jutok el a pályaudvarra. azok közvetlenül a tárgyalás után elmentek az autójukkal. utasok szálltak le-föl. Átsétáltam az üres parkolón. ugyanúgy csinálná. Aztán játszadozó gyerekek lármáztak a megüresedett parkolóhelyen. hogy Hanna elhagyott. Megkérdeztem egy nagyobb fiút. fák vonultak el. másmás beszélgetések és szagok. Akikkel eddig együtt utaztam. A parkoló felől időnként autók ajtajának csapódása és motorzúgás hallatszott. Éreztem. mígnem zúgásukat elnyelte a forgalom moraja. hogy a kábulat. hogyan telepedett rá az . egy kiáltást. És hogy majd tudassam vele szemináriumi csoportom értékelését a tárgyalásról. Némelykor világosan ki lehetett venni egyegy szót: egy nevet. és a távolban hegyek. mint eddig. becsapott és kihasznált. utak. és nem éreztem semmit. Bármikor viszszajöhetek. ezért különvonatot is indítottak. amit eddig csinált. A bíróság elnöke felállt és elköszönt. Figyeltem a kocsikat.

Hanna életfogytiglant kapott. . csak erős túlzással lett volna állítható. és éljem a megszokott életemet. szintén elcsendesedtek. zsúfolásig telve volt. Először azok csendesedtek el. De úgy éreztem. így volt helyes. hogy visszatérjek hétköznapjaimba. akiknek elöl. Bírósági alkalmazottak. egy iskolai osztály. a helyi egyetem és saját egyetemem hallgatói. A tárgyalóterem. Június végén hirdettek ítéletet.utóbbi hetek gondolataira és érzéseire. hátrafordultak. később azonban elnémultak a jelenlévők. Hogy ennek fölöttébb örültem volna. és hátrafordultak a mögöttük ülőkhöz: „Nézd csak” – sutyorogták. ők is oldalba bökték szomszédjukat. Amikor bevezették a vádlottakat. mint a tárgyalás kezdetén. eleinte senki sem figyelt rájuk. 17. Végül már néma csend uralkodott a teremben. akik mindig megtöltik a bírósági tárgyalótermeket. Meglökték szomszédjaikat. Mert ez tette számomra lehetővé. éppúgy. Nagy volt a zajongás. és akiknek szóltak. A többiekre hosszabb-rövidebb ideig tartó szabadságvesztést róttak ki. a vádlottak közelében volt a helyük. ők is elsuttogták a maguk „nézd csak”-ját. belés külföldi újságírók és azok.

Senkit és semmit nem akart látni. a kosztüm szabása és a blúzhoz illő nyakkendő olyan megjelenést kölcsönzött neki. Hanna vigyázzállásban. én még vártam. aki ebben az egyenruhában az SS-nek dolgozott. Fekete kosztüm és fehér blúz volt rajta. amivel Hannát vádolták. ahol máskor is szoktam. de azt hittem. azt az egyenruhát és azt a nőt. amíg a bíróság be nem vonult a terembe. . ki nem hirdette az ítéletet. és elvezették az elítélteket. Nem vettem le tekintetemet fejéről és tarkójáról. vagy talán maga is ilyennek akart látszani. Az ítélet indoklásának felolvasását ülve hallgatta végig. mozdulatlanul figyelt. A hallgatóság újra sutyorogni kezdett. Ő azonban előreszegezett tekintettel keresztülnézett mindenen. Hanna csúfot űz a tárgyalásból. sebzett.Nem tudom. aki mindazt elkövette. és néhányan a véleményüket is odakiáltották Hannának. A felolvasás másfél óráig tartott. amit minden jelenlévő is hitt. és az elnök. mintha egyenruhát viselne. hogy most azt látjuk. Mindez addig tartott. tétova és végtelenül fáradt volt a tekintete. Egyre hangosabbak lettek. milyen benyomást kelt a külseje. Ugyanott ültem. Soha nem láttam még női SS-egyenruhát. hátha rám néz Hanna. Gőgös. Úgy érezték. akik az ítélethirdetésre jöttek ide. az ítéletből és belőlük is. Hanna sejtette-e. Hallható volt. hogy sokan fel vannak háborodva. miután méltatlankodó pillantást vetett Hannára. Amikor befejeződött a tárgyalás.

így nem maradtam le a jó síelőktől. hogy karácsonyra nem akarok-e fölmenni egy síházba egy egyetemistacsoporttal. akikkel az olvasóteremben találkoztam vagy ha néha-néha moziba mentem. Noha a nehezebb lesiklásoknál még azt is megkockáztattam. Elköltöztem otthonról. Csodálkoztam.HARMADIK RÉSZ 1. és szobát béreltem. . hogy felbuktam. A tárgyalás után az egész nyarat az egyetemi könyvtár olvasó termében töltöttem. Az olvasóterem nyitásakor érkeztem. és sebesen siklottam. S ez a kockáztatás rám nézve rosszul végződött. Elhanyagoltam a kapcsolataimat. csakhogy ezt észre se vettem. Majdnem ugyanígy viselkedtem a téli szemeszter idején is. Kockáztattam még mást is. Nem voltam jó síelő. De ezt tudatosan tettem. de beleegyeztem a dologba. de szerettem síelni. amelyeket a tárgyalás megbénított bennem. hogy azok az érzések és gondolatok. Hétvégeken otthon tanultam. Elhárítottam magamtól azt a néhány ismerőst is. nem elevenedtek fel. Ennek ellenére megkérdezték. és esetleg eltörik valamim. zárásakor távoztam. Annyira megszállottan és csak a tananyagra összpontosítva tanultam.

mondom. hiszen az egyetem és az egyetemi reform végül is éppoly közömbös volt számomra. minden szörnyűség és fájdalom. és kórházba vittek. Lebegtem. én egy szál ingben. Csóválták is a fejüket emiatt. és ügyet sem vetettem aggodalmaskodó figyelmeztetéseikre. ha valaki nem fázik. az érzéki benyomások jótékonyan eltompultak. Kikerülve onnan megszűnt a kábulat is. Aztán felszökött a lázam. . hogy mindenből kapjak valamit. Az én saját diagnózisom szerint a kábulat testileg valószínűleg még azt megelőzően eluralkodott rajtam. Amíg a többiek pulóverben és síruhában síztek. Mert én tényleg nem fáztam. Amikor köhögni kezdtem. Újra feltört bennem és állandósult is minden kérdés. amikor fáznia kellene. Gyenge.Én soha nem fáztam. Útravalót kaptam. vattaszerűek. Amikor kezdtem belázasodni. az osztrák cigarettát okoltam. szorongás. s mint gyakornok épp eleget voltam még benn az egyetemen. és nem részt vevője voltam a dolgoknak. teltek lettek. és amit azon nyomban elnyomtam. Amikor befejeztem tanulmányaimat. vád és önvád. A történelem és a szociológia iránt érdeklődtem. a nemzetiszocialista múlttal való szembenézést illeti. Nem tudom. egyszersmind könnyű voltam. s megkezdtem a gyakornokoskodást. beköszöntött a diákmozgalmak nyara. mint a Vietkong és az amerikaiak. mi az orvosok diagnózisa. ami a tárgyalás alatt felszínre tört. én meg csak bosszankodtam. hogy elereszthetett vagy én elereszthettem volna. Ami a diákmozgalom harmadik és tulajdonképpeni témáját. élveztem ezt az állapotot.

hanem maga volt a tulajdonképpeni probléma. netán szemet hunytak fölöttük. Az ő számukra a nemzetiszocialista múlttal való szembenézés nem nemzedéki konfliktusként jelentkezett. Némelykor arra gondolok. hogy a nemzetiszocialista múlttal való szembenézés nem az oka. A szülők elvárásai – amelyektől minden nemzedék amúgy is szabadulni akar – azáltal. Az én egyetemi korosztályom számára megélt realitás volt. akik semmit sem tudtak vagy akartak szüleik szemére vetni. hanem csupán kifejeződése volt a nemzedéki konfliktusnak. egyszerűen elintéződtek. amely a diákmozgalom hajtóerejeként volt érzékelhető. vagy 1945 után megtűrték maguk között. a közigazgatásban és az egyetemeken oly sok régi náci csinált . Még ha rá is mutathattunk a tettesekre. akik e bűnöket elkövették. hogy a szülők a Harmadik Birodalomban vagy legkésőbb annak bukása után csődöt mondtak. hogy a kollektív felelősség jegyében jogilag és morálisan mit szabad és mit nem szabad magára vállalnia. Másfelől azonban a nemzetiszocialista múlt téma volt azoknak a gyermekeknek. hogy horogkereszteket mázoltak zsidó sírkövekre. valamennyien szégyenkeztünk azért. Mert hogyan mondhatnának bármit is gyermekeiknek azok a szülők. akik elkövették a nemzetiszocialista bűnöket. hogy nem akartam velük együtt agitálni és tüntetni.annyira távolinak éreztem magamtól a többi egyetemistát. sőt elfogadták azokat. És ez nem csupán a Harmadik Birodalomban történtekre vonatkozott. vagy tanúi voltak azoknak. hogy a bíróságokon.

mint az alkalmazkodásban leélt életet. Az az aufklärista buzgalom. semmit sem tudtam viselt dolgairól. sokkal kisebb bűn volt annál. Megpróbáltam bebeszélni magamnak. Szüleimre már csak azért sem. amit Hanna követett el. amellyel annak idején a koncentrációs lágerekkel foglalkozó szeminárium résztvevőjeként szégyenre ítéltem az apámat. A szégyen miatti passzív szenvedést energiává. A szülők iránti szerétet azonban az egyetlen szeretet. Nekem tulajdonképpen Hannára kellett volna ujjal mutogatnom. És a szembenézés a bűnös szülőkkel különösen energiaigényes. mert semmit sem vethettem a szemükre. választottam is őt. akik elhatárolódtak szüleiktől s ezáltal a tettesek. hogy a Szövetségi Köztársaság nem ismerte el Izrael Államot. amelyért nem vagyunk felelősek. Hogy ujjal mutogatunk a bűnösökre. aktivitássá és agreszszióvá változtatta. De ez az ujjal mutogatás saját magam ellen fordult volna. De lehet. kínossá vált számomra. Annak idején irigyeltem a többi diákot. Megpróbáltam bebeszélni magamnak. az még nem mentesít a szégyentől. Az viszont. mint a gyermekek. amit mások követtek el körülöttem. Én senkire sem tudtam ujjal mutogatni. Nemcsak szerettem. Én szerettem őt. amely azonban legyőzte a szenvedélyt. hogy mégis felelősek vagyunk a szüleink iránti szeretetért. hogy az emigrációt és az ellenállást kevésbé értékelték. hogy olyan ártatlan voltam.karriert. és amitől bűnösökké lettek. amikor gyanútlanul szeretik a szüleiket. elmúlt már. hogy amikor Hannát választottam. a szem- .

És később sem jelentettek vigaszt. ha egyszersmind beképzelt lehet. s egyszer- . ha szégyenüket nem is. Ő is jogász volt. amit a Hanna iránti szerelmem miatt éreztem. De honnan az a fölényeskedő beképzeltség. Gertruddal síelés közben ismerkedtünk meg. amely oly gyakran tapasztalható volt köreikben? Hogyan érezheti magát valaki bűnösnek. csak én nem tudtam magam úgy kivonni belőle. és elfogadók egész nemzedékétől. ha nemzedékemhez tartozónak érezhetem magam. hogy hazavihessen. mint mások. együtt vizsgáztunk. Hogyan is lehetne vigasztaló. bizonyos értelemben az én nemzedékem sorsa volt. hangoskodás volt ez az elhatárolódás a szülőktől. és hogyan szégyenkezhet. hogy a fájdalom. a német sors. Mindazonáltal annak idején jólesett volna. de a szégyen miatti fájdalmukat leküzdötték. oly mértékben legyőzni. és ily módon. és amikor a vakáció végén a többiek visszautaztak. visszavonhatatlanul belekeveredtek az ő bűneikbe. ő még megvárta.tanúk és a szemet hunyók. hogy a szülők iránti szeretet azt jelenti. Joggyakornok koromban megházasodtam. feltűnési vágy. amelynek túl kellett harsognia. Mindezek azonban már csak később fordultak meg a fejemben. hogy csupán retorika. míg elbocsátanak a kórházból. az eltűrök. együtt tanultunk. 2.

Szabadulni akartam Hannától. és lojálisak maradtunk egymás iránt. Hannáról semmit sem mondtam el neki. és ha az lett volna az életünk. hogy valami feszültség van közöttünk. újra és újra az az érzésem támadt. és mímeli az élvezetet. hogy Gertruddal nincs rendben a dolog. talpraesett és lojális volt. a kislányunk. Julia és Gertrud meg az én joggyakornoki munkám. A mi életünket azonban egy háromszobás lakás jelentette egy elővárosi új házban. Kit érdekelnek a másik korábbi kapcsolatai – gondoltam –. Ha Gertrud és én kedvesek és bizalmasak voltunk egymással. hogy együttléteinket Gertruddal össze ne hasonlítsam egykori együttléteimmel Hannával. . elváltunk. teljes és boldog lett volna az életünk. Amikor Julia ötéves lett. Azt gondoltam. mint hal a vízben. Azt reméltem. hogy Gertrud gyermeket vár. sok gyermekkel. Elemében volt. hogy hamis az ölelése. Julia úgy érezte magát. összeházasodtunk. és valahányszor egymás karjában voltunk Gertruddal. De soha nem múlt el az érzés. el fog múlni. Amikor kiderült. a simogatás a. hogy parasztgazdaságot vezessünk sok cseléddel és szolgálóval. ha neki semmi köze azokhoz? Gertrud okos. hogy valami nincs rendben. Képtelen voltam felhagyni azzal a szokásommal. amire nagyon igényt tartott. hogy Juliát megfosztottuk a védettségtől. hogy időnk lett volna egymásra. majd elmúlik. hogy valami nincs rendben. hogy hamis az illata. Fájt.re lettünk gyakornokok. Keserűség nélkül váltunk el. Egyikünk sem bírta már tovább. Ha azonban észrevette. sok munkával és anélkül.

egy kicsit olyan illatának kell lennie. A nők azonban nem akartak sokat megtudni. s szomorú tekintetétől kisérve beszálltam az autóba. és ha látogatóba mentem hozzájuk. mint Hannának. nemcsak az volt. Sokáig nem értette. Emlékszem Helenre. mint neki. hogy számomra egy nőnek egy kicsit úgy kell ölelnie és simogatnia. és hogy ő is szeret bennünket. aki – miközben meséltem – szótlanul és megnyugtatóan simogatta a hátamat. Gesina pszichoanalitikus volt. attól még nem feleződött meg a vétek. Szeretett volna kistestvért. Végre bevallottam magamnak. És meséltem nekik Hannáról. kisfiút. mit jelent a válás. amikor abbahagytam a mesélést. és ő az ablakból utánam nézett. és úgy gondolta. hogy fel kell dolgoznom az anyámhoz fűződő kapcsola- . és erősítgette: szeretjük egymást. hogy elváltunk. és hogy közösen tettük ezt. az ő jogát csorbítottuk. Valahányszor elmentem tőlük. hogy viselkedésemből és hangulataimból mit fogadnak el. és úgy kell élveznie. majd megszakadt a szívem. azt akarta. hogy Gertrud is jöjjön. Azzal. hogy jó legyen az együttlétünk. s ennek alapján maguk dönthették el. és ha ő látogatott meg engem. mint Gertrudnak. maradjak. Későbbi kapcsolataimba igyekeztem jobban belemélyedni. akkor azt. És az volt az érzésem. amit szeretett volna. hogy amitől megfosztottuk. Magamról is többet mondtam el a többi nőnek. és éppoly szótlanul és megnyugtatóan cirógatott tovább. és mit nem. hanem az is. de bizonyosan örült volna több lánytestvérnek is. amihez joga volt.egyikünktől a másikunkhoz futott. egy amerikai irodalomtudósra.

hogy anyám alig fordul elő a történetemben? – kérdezte. úgy éreztem. Így aztán feladtam. és csütörtök meg péntek délelőtt kellett a zárthelyiket megírnom. amit nem szalaszthatok el.tomat. Nem akartam. Egy csütörtöki nap délutánján volt a temetés. egy fogorvosnő újra és újra csak a találkozásunk előtti időkről faggatott. Halálhírére Gertrud bukkant rá az újságban. aki a koncentrációs táborokról szóló szemináriumot tartotta. mintha a múlttal lenne találkozóm. Nem akarok-e részt venni a temetésen? – kérdezte Gertrud. Hilke. Mert szavaink igazságának fedezetét a tetteink jelentik. Ekkor azonban már túlságosan késő volt. A hegyi temetőben hantolták el. Nekem nem tűnik föl. Második írásbeli vizsgámon dolgoztam. Nem is voltunk különösebben közelebbi kapcsolatban a professzorral. de egykettőre elfelejtette. mit meséltem el neki. 3. Felébredtek az emlékek. amikor kijöttem a zárthelyiről. És nem szerettem a temetéseket. hogy bármit is elmeséljek. . a beszédet akár mellőzhetjük is. és csütörtökön. amikor meghalt a professzor. És nem szívesen emlékeztem vissza a bírósági tárgyalásra sem.

Amit egyébként soha nem tettem, most villamoson utaztam. Már ez is találkozást jelentett a múlttal, olyan, mint egy visszatérés valamilyen ismerős, korábban meghitt helyre, aminek azonban megváltozott az arculata. Abban az időben, amikor Hanna a villamosvasútnál dolgozott, a szerelvények két vagy három kocsival közlekedtek, elöl és hátul peronjuk volt a kocsiknak, a peronokra lépcsőkön lehetett feljutni, amelyekre fel is ugorhatott az ember, ha a szerelvény már elindult, és bent a kocsikban egy zsinór futott végig, amellyel a kalauz jelezhette az indulást. Nyáron a villamos kocsijai nyitott peronnal közlekedtek. A kalauz árusította, lyukasztotta és ellenőrizte a menetjegyeket, bemondta a megállókat, jelezte az indulást, szemmel tartotta a peronon tolongó gyerekeket, veszekedett a föl-le ugráló utasokkal, és ha teli volt a kocsi, megtiltotta a felszállást. Voltak vidám, tréfálkozó, komoly, mogorva és goromba kalauzok, és a kocsikban gyakran a kalauz természetétől vagy hangulatától függően alakult a légkör is. Milyen ostobaság, hogy a schwerzingeni villamosozáskor ért kellemetlen meglepetés után elmulasztottam Hannát kilesni, amint kalauzként dolgozik. Felszálltam a kalauz nélküli villamosra, és elvillamosoztam a hegyi temetőig. Hideg őszi nap volt, felhőtlen ég, ködös levegő, a nap sárgán világított, ilyenkor már nem melegít, és bele is lehet nézni, mert nem fájdítja meg a szemet. Kis ideig keresgélnem kellett, mire megtaláltam a sírgödröt, ahol a temetési szertartás is zajlott. Magas, kopár fák alatt, régi sírkövek között mentem. Néha egy-egy

temetőkertésszel vagy öntözőkannával, metszőollóval ballagó öregasszonnyal találkoztam. Néma csend volt, és már messziről hallottam az egyházi éneket, amelyet a profeszszor sírjánál énekeltek. Félrehúzódva álltam, és onnan néztem a gyászolók kis csoportját. A gyászolók némelyike láthatólag magányos, különc ember volt. A professzor életéről és munkásságáról szóló beszédben elhangzott, hogy kivonta magát a társadalom kényszerei alól, emiatt el is veszítette a kapcsolatát vele, önálló maradt, s közben különc ember lett belőle. Megismertem a koncentrációs táborról tartott szeminárium egyik hajdani résztvevőjét; előttem vizsgázott, előbb ügyvédeskedett, aztán nagy korhely lett, és most hosszú, vörös kabátban jelent meg. Ő szólított meg, amikor befejeződött a szertartás, és már a temető kijárata felé ballagtunk. – Együtt voltunk a szemináriumon, nem emlékszel már? – De igen – s kezet nyújtottunk egymásnak. – Én mindig szerdánként voltam jelen a tárgyaláson, s néhányszor hazavittelek a kocsimon. – Nevetett. – Te mindennap ott voltál, mindennap és minden héten. Mondd már meg, miért? Jóindulatúan, kutatva nézett rám, s emlékeztem, hogy már a szemináriumon feltűnt nekem ez a tekintet.

– Különösen érdekelt a tárgyalás. – Különösen érdekelt a tárgyalás? – Megint nevetett. – A tárgyalás vagy az egyik vádlott, akit folyton bámultál? Az egyikre, aki egészen tűrhetően nézett ki? Valamennyien azt kérdeztük magunkban, mi közötök lehet egymáshoz, de téged egyikünk se mert megkérdezni. Akkoriban szörnyen tapintatosak és megértők voltunk. Tudod, már… Egy másik szemináriumi társunkra emlékeztetett, aki dadogott vagy selypített, sok butaságot beszélt, és mi úgy hallgattunk, mintha minden szava színaranyból volna. A piros kabátos más szemináriumi résztvevőket is említett: mit csináltak akkor, és mivel foglalkoznak manapság. De sejtettem, a végén még egyszer megkérdezi majd: „Hát veled meg azzal a vádlottal mi történt?” Nem tudtam, mit válaszoljak, mit tagadjak le, mit ismerjek be, mi elől térjek ki. A temető kijáratához értünk, amikor feltette a kérdést. A megállóból éppen akkor indult ki a villamos, és én egy „Na, szervusz”-t kiáltva elrohantam, mintha még fel tudnék ugrani a kocsi lépcsőjére; futottam a szerelvény mellett, tenyérrel vertem az ajtaját, és megtörtént, amit nem hittem, amit egyáltalán nem is reméltem: a villamos ismét megállt, kinyílt az ajtaja, és én felszálltam.

és megkönnyebbültem. hogy ez menekülés. milyen foglalkozást válasszak. és igaza volt. mint a védelem. és a leegyszerűsítések között az ítélkezés volt a leggroteszkebb. amilyent azok a jogászok töltöttek be. A vád éppoly groteszk leegyszerűsítésnek tűnt föl előttem. hogy én otthon maradok. és törődhetek Juliával. szagát és alkalmazottait szürkének. elég fiatal vagyok még hozzá. sterilnek és sivárnak éreztem. Nem tudtam elképzelni magam közigazgatási tisztviselőnek sem. hogy néhány évi jogtörténészkedés után bármilyen igazi jogászi feladatot ellássak. Még halogattam a döntést.4. Egyetlen olyan szerepben sem képzeltem el magamat. és nem tudom. Nem volt könnyű feladat. Gertrud azt mondta. menekülés az élet felelőssége és kihívása elől. hogy dolgozzak nála. Gertrud rögtön bírónőként kezdett dolgozni. gyakornokként a járási hivatalban dolgoztam. A gyakornokoskodás végeztével el kellett döntenem. és örültünk. az első . Jogászként nem is volt túl sok lehetőségem a szakosodásra. folyosóit. ha egy jogtörténettel foglalkozó professzor nem ajánlja fel. Julia pedig óvodába került. hogy megfutamodhatok. mondtam neki és magamnak. Amikor Gertrud túljutott a kezdeti nehézségeken. és annak szobáit. De nem volt visszaút. mihez kezdtem volna. rengeteg munkája volt. akik a Hanna elleni perben részt vettek. Megfutamodtam. Végtére is nem örökre szóló döntés. nem halaszthattam tovább a döntést.

hogy múlt és jelen miként szervesül az élet egyetlen valóságává. midőn lemerültem azokba a múltakba. ahol kerestem és találtam is egy zugot. amikor az egyetemről egy kutatóintézetbe kerültem. Ezek abban a hitben fogantak. amelyeknek a jelenre nézve kisebb a jelentőségük. mint a jelen. Itt nem az jelenti a menekülést. hogy hidat vetünk a múlt és a jelen közé. ahová jogtörténészként megérkeztem. következésképp a világ is jó rendbe rendezhető. amikor felvilágosodás kori törvényeket és törvényjavaslatokat dolgoztam fel. Foglalkozni a történelemmel azt jelenti. „A jog a Harmadik Birodalomban” lett az egyik kutatási területem. és mindkét partot figyelemmel kísérjük. Mindezzel nem azt akarom mondani. és amellyel együtt kell élnünk. hanem éppen az eltökélt összpontosítás a jelenre és a jövőre. és ahol szabadon hódolhattam jogtörténeti érdeklődésemnek. amely süket és vak a múlt öröksége iránt. nem volt kevésbé eleven. . és itt különösen szembeötlő. hanem megérkezést is jelentett. Akkor éreztem ezt először. hogy a múlttal foglalkozunk. A szökés azonban nem csupán megfutamodást. miként a kívül álló talán szeretné hinni.szökést újabb követte. Boldoggá tett. amely örökség azonban meghatároz bennünket. mikor láttam. Az sem helytálló. hogy a múlt elevenségének csak megfigyelői. ahol senkinek nem volt rám szüksége. mindkettőn tevékenykedünk. míg a jelenének részesei vagyunk. és senki nem zavart. hogy a világ rendje jó. hogy nem nyugodtam meg. És a múlt.

Amióta világos lett előttem. eredményes és hiábavaló. hogy nem léphetnek kétszer ugyanabba a folyóba? Odüsszeusz nem azért tér haza. visszaesések ellenére több szépséget és igazságot. hogyan jönnek létre paragrafusok és hogyan rendeződnek törvényekké. az maga a kezdet. amit az iskolában olvastam először. és a nagy hanyatlások. ésszerűséget és humanitást hoz magával. mintegy a jó rend tiszteletre méltó őrzőiként. és ahonnan. Célirányos ez is. alighogy megérkezett. de a cél. a jogtörténet menetének másik képével játszadozom el. Az Odüsszeia azonban nem egy hazatérés története. Akkoriban ismét elolvastam az Odüsszeiát. Hogyan hihettek a görögök a hazatérésben. újra ki kell indulnia. mint naiv látomás. amely felé mindenféle megrázkódtatás. hanem hogy ismét útra keljen. hogy mindez haladást jelent a jog történetében. amely egyszerre céltudatos és céltalan. és szépségükkel is bizonyítani hivatottak igazságukat. amelyek szépek. Mi más lenne a jog története? . ahonnan elindult.hogy ebből a hitből. és úgy emlékeztem rá. Az Odüszszeia egy mozgás története. tévelygés és elvakultság után megérkezik. amikor tudták. hogy maradjon. Sokáig azt hittem. mint egy hazatérés történetére. hogy ez a hit nem egyéb.

ismét éber lettem. amely Hannát elítélte. s könyvet vettem a kezembe. Azt olvastam. kínzó körforgásban kavargó. és magnóra mondtam azt is. amikor Gertruddal elváltunk. És mert az életemről. és a bírósághoz folyamodtam. és eloltottam a lámpát. . egy magnetofont és a számozott kazettákat Csehov. Akkor fölvetődött bennem a kérdés. Éjszakákon át alig aludtam valamit. míg az egész Odüsszeiát felvettem. ébren feküdtem. majd ha letettem a könyvet. hol tölti büntetését. félig éber gondolataimban újra és újra Hanna uralkodott. elég érdekesnek találja-e Hanna az Odüsszeiát. és megszületett az ítélet. Schnitzler elbeszéléseivel és az Odüszszeiával. Végül mindent összehoztam: Hanna címét abban a börtönben. Először nem akartam a részleteket elküldeni. amely annak a városnak a közelében volt. rögtön leragadt a szemem. mire elküldtem a kazettákat. Csehov és Schnitzler elbeszéléseit. Magnetofonra olvastam fel Hannának. Aztán elszántam magam. s kiderítettem. Hónapokba telt. házasságomról és kislányomról kialakult zavaros. amit az Odüsszeia után olvastam. ahol a bírósági tárgyalás lezajlott. emlékekkel és álmokkal átszőtt. Végül elküldtem a csomagot a magnetofonnal és a kazettákkal. Hannának olvastam. Így nem csukódott le a szemem. Hangosan kezdtem olvasni. Az Odüsszeiával kezdtem. ezért megvártam.5. és valahányszor lámpát gyújtottam.

és egész sor felolvasott verset megtanultam kívülről. évben adtak helyt. hogy felolvasás közben úgy összpontosítsak a felvételre. Az első tizenkét címet láthatólag azonos időpontban jegyeztem be. amit éppen olvasni volt kedvem. mindent összevéve. később azonban nagy kedvteléssel tettem azt is. Némelyik akkori olvasmányomra ma is különösen tisztán emlékszem. egyfajta szolid polgári értékrend iránti igényt jeleznek. Később belejöttem. Ezeket még ma is fújom. De felolvastam olyan műveket is. A később beírt címek mellett hol van. hogy a felolvasás időben tovább tartott. Fontanét. Versek felolvasására sokáig nem mertem vállalkozni. Heinét és Mörikét hallgathatott meg Hanna. Változatlanul hátrányt jelentett. . amit olvasott. hogy jegyzetek nélkül nem tudom fejben tartani. amelyben annak idején felsoroltam. Hannának felolvastam mindent. Nem emlékszem. amelyeket már ismertem és szerettem. A füzetbeli címek. eleinte bizonyosan vaktában olvastam. az utolsót pedig tizennyolcadik esztendejében juttattam el Hannának. Az Odüsszeiánál eleinte nehezemre esett. mintha önmagamnak olvasnék. hol nincs dátum. hogy az évek során mit vettem magnóra Hannának. aztán rájöttem. hogy az első küldeményt börtönbüntetésének nyolcadik. Így azonban a felolvasó jobban megjegyezte. mit olvastam már el. Kegyelmi kérvényének a 18. Így például sok Kellert.Nemrégiben megtaláltam azt a füzetet. de az időpontok feltüntetése nélkül is tudom.

Felolvasáskor arra figyeltem. amíg kéziratos szövegemet lediktáltam. és a szereplők egyikét sem szeretem. Kivártam. hogy Kafkát. Ezután elküldhettem a kéziratot a kiadónak. Amikor a szöveg végére értem. A felolvasással be akartam fejezni a dolgot. a szerző nevét és a szöveget. Johnsont. a kézírásost átdolgoztam. és megnyomtam a „Stop” billentyűt. Számomra magától értetődő volt. amelyekben képtelen vagyok rájönni a történetre. minden alkotókészségemet. újra átdolgozhattam mindent. . sem nekem volt szűkségem. nem kérdeztem semmit Hannától. De ezt nem szívesen csináltam. teljes kritikai fantáziámat. a kísérleti irodalom olyan műveit is fel kellene olvasnom. és végre úgy érezhettem. Bachmant és Lenzet meghaladva. hogy a kísérletező irodalom az olvasóval kísérletezik. A kazettákon semmiféle személyes megjegyzést nem tettem. saját írásaimat is felolvastam neki. Amikor magam is írni kezdtem. magamról se mondtam semmit. Frischt.hogy valaha is fölvetődött volna bennem. megmarad-e ez az érzés. és erre sem Hannának. Felolvastam a mű címét. hogy most már készen van a munka. amely számára még egyszer összeszedtem minden erőmet. Hanna lett az a fórum. becsuktam a könyvet. és új felvételt készíthettem a régi helyett. Ha nem. vártam egy pillanatig.

amelynek egyenesre vágták az oldalát. Is- . a betűk szavakká rendeződtek.” Egy vonalas irkából kitépett papírlap volt. az egyik ferdén. Kék. Hanna jól megnyomhatta a tollat. ami az analfabetizmusról föllelhető volt. „Tud írni. Az üdvözlet egészen fent. És minden betű újabb küzdelem eredménye volt. Szavakban gazdag. a másik egyenesen állt. hol arra akar kalandozni. kényszeríteni kellett az előrehaladásra. Első látásra azt gondolta volna az ember. hogy egy gyerek írta. maszatoló golyóstollal íródott.6. az öröm és a diadal érzése töltött el. a betűk átnyomódtak a papír hátoldalára is. A föl. Köszönöm. A gyerekkéz hol erre.és lemenő vonalaknál. tud írni!” Ezekben az években elolvastam mindent. az itt erőszakos volt. Arról árulkodott. és meg kell tartani az írás pályáján. Olvasva az üdvözletet. és három sort foglalt el. Hanna. a papírlap tetején állott. s gyakran nem megfelelő volt a szélességűk vagy a magasságuk. szótlan kapcsolatunk negyedik esztendejében üdvözlet érkezett: „Fiúcska. ami a gyerekek írásában ügyetlen és esetlen. hogy Hannának nagy erőfeszítésébe került. mire a vonalak betűkké. a legutóbbi történet különösen szép volt. Nagy erővel írta a címet is: a középütt összehajtott papírlap alsó és felső felén egyaránt olvasható volt a lenyomat. Hanna keze nem akart semerre kitérni. az íveknél és a hurkoknál mindig újrakezdődtek a betűket formázó vonalak.

olvasni nem tudó ember fordít arra. a felvilágosultság felé vezető lépést. egy ételt kiválasztani az étteremben.mertem a mindennapi életben megnyilvánuló tehetetlenséget. láttam. Azt gondoltam. hogy mennyi erejébe és küzdelmébe került az írás. szomorú az ő megkésett és elhibázott élete miatt. mint a „soha”? Nem tudom. Azzal. még akkor is. ha végül energikusan vágunk bele. megtette a lépést a kiskorúságból a nagykorúság felé. Az analfabetizmus kiskorúságot jelent. amelyet az írni. ha elszalasztjuk az alkalmas időpontot. Mindig néhány sorosak voltak: egy köszönet. Büszke voltam rá. Ugyanakkor szomorú is voltam miatta. és a „késő” mindig jobb. azt az erőfeszítést. hogy „túlságosan késő”. csak „késő” van. általában pedig szomorú voltam az élet késedelmei és elhibázott lépései miatt. az mindig túl későn jön. hogy eltitkolja ezt a hiányosságot. Miközben Hanna írását nézegettem. s mely erőfeszítés után nem marad már energia az igazi életre. egy kérés. amikor egy-egy utcát vagy címet kellett megtalálni. Vagy nem létezik olyan. egy-egy megjegyzés egy szerzőről vagy egy versről vagy egy történetről vagy egy regénybeli sze- . és örömmel fogadjuk. amelylyel az analfabéta követi a kínálkozó mintákat és a bevált gyakorlatot. ettől a szerzőtől még mást is vagy már semmit sem szeretne hallgatni. ha túlságosan sokáig elmulasztunk valamit. hogy Hanna bátorságot merített az írás és olvasás megtanulásához. Az első üdvözlet után folyamatosan érkeztek az újabbak. a félénkséget. ha valaki túl sokáig nem kap meg valamit.

” Mivel a szerzőkről semmit sem tudott. Azonkívül szerettem . vagy: „Goethe költeményei szépen bekeretezett. hosszú ideig eltarthatott. megtörtént. „Schnitzler ugat. kortársaknak hitte őket. megfigyelés a fogházból. hogy valójában mennyi régebbi irodalmi művet olvasnak mai alkotásként. Ha szabadságon voltam. Írni soha nem írtam Hannának. kis képekre hasonlítanak”. Eszembe sem jutott. könnyen lehet. Én sokszor csak Hanna közléseiből szereztem tudomást az aranyesőről. Elképedtem. hogy csak három vagy négy hét múlva küldtem a következő kazettákat. és aki semmit sem tud a történelemről. de előfordult. vagy: „Az ablakból látom. vagy: „Lenz bizonyosan írógépen ír. vagy: „Jó.mélyről. de egyre csak folytattam számára a felolvasást. mire elkészült az újabb kazetta. Megjegyzései az irodalomról sokszor bámulatosan pontosak voltak. hogy gyülekeznek a délre költöző madarak”. hogy hetente vagy kéthetente. hogy régebbi korok életkörülményeiben egyszerűen távoli vidékek életkörülményeit látja. talán már nincs is szüksége a kazettáimra. a nyári zivatarokról vagy a madárrajokról. amíg egyértelműen ki nem derült az ellenkezője. hogy Hannának. „Az udvaron már virágzik az aranyeső”. vagy: „Kellernek nőre van szüksége”. nem volt pontos időrendem. vagy különösen sok munkám akadt. Amikor egy évig Amerikában éltem. miután maga is megtanult olvasni. Stefan Zweig egy döglött kutya”. onnan is küldtem neki a kazettákat. hogy ezen a nyáron ilyen sok zivatar van”.

hogy örökre fenntarthatónak éreztem ezt az állapotot. Akkoriban eszembe sem jutott. ezért fordulok Önhöz. Az üdvözletek és kazetták cseréje annyira természetes és meghitt módon történt. Aztán levelet kaptam a börtön igazgatónőjétől. Hanna minden üdvözlő céduláját megőriztem. mennyire szoros ez a kapcsolat. Miután ezt elérte. Folyamatossá soha nem vált. Frau Schmitznek ez az egyetlen külső kapcsolata. Mindazonáltal nyert valamit abból a feszes szépségből. 7. és Hanna oly magától értetődően volt egyszerre közel hozzám és távol tőlem. akik keveset írtak életükben. és hogy Ön rokon vagy barát-e. amely az olyan öreg emberek írását jellemzi. hogy Hannát egy napon majd szabadon bocsátják. kényelmes és önző álláspont volt ez. Az írás változik. írása könnyedebb és biztosabb lehetett. A felolvasás olyan volt számomra. mintha beszélgetnek vele.felolvasni. „Frau Schmitz és Ön évek óta levelező kapcsolatban állanak egymással. jóllehet nem tudom. és a megfelelő nagyságba kényszerítette őket. Eleinte ugyanarra döntötte a betűket. Tudom. .

Ebben az esetben – tizennyolc évi fogház után – rövidesen szabadul majd. Észrevettem. beszélgessünk el. hanem egyik látogatása alkalmával arra kérném. jobb lenne. a népfőiskola. figyelnének rá. és az első hetekben. hogy tizennyolc évi fogság után odakint milyen magányos és tehetetlen tud lenni az ember. hogy nem látogatja Frau Schmitzet. És nem könnyű tizennyolc évi fogház után először bemenni a városba. csak ha elbocsátása előtt még meglátogatja őt. és feltételezem.Frau Schmitz jövőre újra kegyelmi kérvényt fog benyújtani. Elégséges lenne. és egyedül is elboldogul. hogy mi foglalkozzunk mindezzel. ajánlatairól értesüljön. bevásárolni. illetve megkísérelhetünk gondoskodni számára lakásról és munkáról. és varrodánkban nagy ügyességről tett tanúságot. Kísérővel mindez könnyebb. ha Ön egy kis lakást és munkát találna számára. Nos. munkát szerezni az ő korában nem lesz könnyű. Ön el sem tudja képzelni. hogy a kérés a börtön igazgatónőjének a . bemenni egy étterembe. noha még tökéletesen egészséges. hanem arra utalt. és támogatnák. Ahelyett azonban. ez másként már nem lehetséges. hogy az egyházközség. hogy a kegyelmi bizottság helyt ad a kérésnek. és gondoskodna róla. hónapokban hébehóba meglátogatna. Kérem. ha rokonok vagy barátok törődnének vele.” A levél szívélyes üdvözlettel zárult. ez alkalommal nézzen be hozzám is. a családi iskola stb. Ha látogatná. ami nem rám. nem írnék Önnek. Természetesen gondoskodhatunk. és ha a szabadlábra helyezett a közelükben lehetne. meghívhatná őt. felkeresni a hatóságokat. Frau Schmitz meglehetősen jól tud segíteni magán.

akivel közösen tartották fenn a szabóságot. és én nem mentem el a börtönbe. ami közöttünk történt? Így múlt el az esztendő. nem akartam őt meglátogatni. Barátok. A görög szabó. és ezt meg is tettem. visszament Görögországba. Az azonban nem tetszett. ami rám vonatkozott belőle. Tetszett a levele. hogy Hanna úgy. Hallottam már róla. hogy Hanna bármit is kezdhetett volna ezekkel. Féltem. Éppen azért. mert annyira természetes módon volt egyszerre közel hozzám és távol tőlem. intézményének jó híre volt. akivel alkalomadtán ruhát szoktam igazíttatni. némi bérleti díj fejében hajlandóak voltak kiadni Hannának. hogy az üdvözletek és kazetták kicsiny. és a büntetés-végrehajtás reformjával kapcsolatos kérdésekben adtak a szavára. Egyházi és világi intézmények szociális és képzési ajánlataival már azelőtt is foglalkoztam. levelemre. hajlandó volt Hannának munkát adni. Hogyan tudnánk személyesen is találkozni anélkül. akik nem használták és bérbe sem adták a házukban lévő garzonlakást. A börtön igazgatónőjéről sokáig nem hallottam semmit.szívügye volt. semhogy kibírná a valóságos közelségét. De a látogatást Hannánál húztam-halasztottam. nővére. amelyben beszámoltam a Hannára vá- . Az volt az érzésem. csak a valóságos távolságban létezhet. hogy föl ne szakadjon mindaz. ahogy a számomra volt –. A munkával és a lakással természetesen foglalkoznom kellett. finom és óvott világa túlságosan művi és túlságosan törékeny.

és bent nyitva álltak az ajtók. Ekkor jártam először börtönben. Túlságosan szűk. A felügyelőnő. hanem el is hárítottam. Az épület azonban új és világos volt. és az igazgatónő felhívott. Az igazgatónő nyilván arra számított. Végül azonban megszületett a döntés. hogy Hanna kegyelmet kap. a homlokán. Kezét az ölében nyugtatta. és befelé menet több kapu nyílt ki előttem. A bejáratnál ellenőriztek. világoskék ruhát viselt. és szabadon bocsátják.ró lakásról és munkalehetőségről. 8. Kutatva néztem körül. és könyv volt nála. ahol fák és padok álltak. elnehezült test. szabadon mozoghattak a fogoly nők. Nem tudhatta. egy kis füves térségre. az arcán és a szája körül függőleges. a hasán és a combján megfeszülő. az egyik gesztenyefa árnyékában álló közeli padra mutatott. Nem olvasott. amikor meglátogatom Hannát. A folyosó végén egy ajtó nyílt a szabadba. hogy beszélni fog velem. a mellén. nem kaptam választ. és zárult be mögöttem. Olvasó félszemüvegének széle felett egy asszonyt nézett. mély barázdák. aki idáig vezetett. . ő lenne Hanna? Ősz haj. A következő vasárnapon voltam nála. hogy a látogatást nemcsak húztam-halasztottam. Hanna? Ez az asszonya padon. Hogy most tudnék-e menni? Hanna egy hét múlva szabadul.

Némelykor parfümöt használt. Láttam arcán a várakozást. láttam rajta felragyogni az örömet. sötét. és annak az illata is inkább friss volt. Hátának és karjának nem volt különös illata. derekán és hasán szinte tisztán megtaláltam azt a bizonyos súlyos. tenyere a . amikor megismert. két keble között beszívtam a friss veríték szagát. friss verítékszagot árasztó térdhajlatot és a szappan. és mégis az ő illatát éreztem itt is. nem tudom. Aztán észrevette. láttam szemében a keresést. ahogy kialszik az arca. a kérdést. Mindig friss illata volt: a friss mosakodásé vagy a friss fehérneműé vagy a friss verítéké vagy a friss szeretkezésé. hogy valaki figyeli. láttam. E friss illatok között érződött egy másik. amikor közelebb értem. akár egy kíváncsi állat: kezdtem a nyakánál és a vállánál. amelynek mindig mosdás utáni friss illata volt.aki kenyérdarabkákat hajigált néhány verébnek. és felém fordult. a lábfejét. Valamikor különösen szerettem a szagát. egy súlyos. sötét illatot. Amikor odaléptem hozzá.vagy bőrvagy fáradtságszagú lábát. fanyar szag is. amelyen már nem érződött a súlyos illat. a bizonytalanságot és a sebezhetőséget. Leültem melléje. fiúcska. amely a hónaljban más szagokkal keveredett. és láttam. fáradtan rám mosolygott. megszagoltam a lábát. és megfogtam a kezét. – Megnőttél. és a lába között annak egy sajátos árnyalatát. újra a könnyű. a combját. hogy tekintete végigtapogatja az arcomat. Gyakran végigszaglásztam őt. amely mindig felizgatott. barátságosan. milyent.

vagy odaégett olajról. mosólúgról vagy tüzes vasalóról. és átokként lebeg az öregotthonok szobáiban és folyosóin. hogy az imént csalódást okoztam neki. – Örülök. Hanna azonban túlságosan fiatal volt ehhez a szaghoz. Elmondtam. a jegylyukasztó vasáról. a hazatérésnek és az otthonlétnek az illatává. hagymáról vagy halról. egy ideig semmi sem érződött mindebből. Közelebb húzódtam hozzá. Észrevettem.napi tennivalókról és a munkáról üzent: a menetjegyek fekete nyomdafestékéről. amelyek egy idő múltán újra ott voltak halványan. a nap és a munka befejeződésének. és egy öregasszony szagát éreztem. és most jóvá akartam tenni a dolgot. hogy a közelemben leszel. Ültem Hanna mellett. hogy kiszabadulsz. – Sokat olvasol? . egyetlen halvány napi és munkaillattá egyesülve. A szappan azonban csak elfedte az illatokat. amit nagymamákon és öreg néniken szoktam érezni. és beszéltem városnegyedünk szociális ajánlatairól meg a városi könyvtárról. az estének. Ha kezet mosott. – Tényleg? – Tényleg. milyen lakást és munkát találtam neki. és örülök. mitől van ez a szag. Nem tudom.

amikor együtt voltunk. sem hogy találkozom vele. hogy csak egy kis zugra redukáltam Hannát. ami fontos volt számomra. ha még arra sem voltam képes. ha senki sem ért meg. de az életemben nem biztosítottam számára helyet. hogy válaszoljak neki. akkor senki sem kérhet tőled számon semmit. mennyire szegényes. amibe az olvasás és írás került Hannának. csodáltam őt. beszéljek vele. igen. ugye? – Miért lenne vége? – De nem láttam magam előtt. hogy úgysem ért meg senki. milyen csekély az én csodálatom és örömem ahhoz mérten. – Nagyon örültem és csodáltalak. Nyújtottam Hannának egy kis zugot. – Annak most már vége. hogy megtanultál olvasni. De felolvasást hallgatni jobb – mondta. – Mindig az volt az érzésem. és annak is. De miért kellett volna helyet biztosítanom neki az életemben? Fellázadtam a rossz lelkiismeretem ellen. hogy meglátogassam. ami attól támadt fel bennem. és mi juttatott ide vagy oda. hogy írt nekem. és rám nézett. ami a perben szóba került? Úgy értem. egy zugot. és felolvasok.– Igen. és örültem neki. hogy a neki szánt kazettára rábeszélek. soha nem gondoltál rá. Ehhez a bíróság- . Éreztem azonban. és tettem érte valamit. amitől kaptam valamit. És tudod. hogy olvasott. hogy senki se tudja. amikor felolvastam neked? – Nagyon foglalkoztat ez téged? – De Hanna nem várt feleletet. – A per előtt valójában soha nem gondoltál arra. ki vagyok. És milyen szép leveleket írtál! Ez igaz volt.

hátha mond vagy kérdez valamit. Várta. – Megházasodtál? – Igen. De hallgatott. – Most én vártam. De Gertrud és én már rég elváltunk. akár nem. a börtönben sokan voltak nálam. és a lányunk internátusban van. ha jönni akartak.nak sem volt joga. hogy én nem hessenthetek el semmit. Ez azonban nem volt igaz. zeneszó és pezsgő nélkül. ha egy kis zugba állítjuk be. A tárgyalás előtt még el tudtam hessenteni őket. a többi nő már bement az épületbe. vagy lehet egy kicsit hangosabban és vidámabban? – Egészen csendesen. mondok-e valamit az elhangzottakról. Ehhez egyáltalán nem kell jelen lenniük. Jöttek minden éjszaka. Felálltam. akár akartam. Csak a halottaknak. Ők megértenek. de ha megjelennek. – Egészen csöndben. – Jövő héten érted jövök. Itt. különösen jól megértenek. úgy is elkergethetünk valakit. Hanna te- . egészen csendesen viszlek el. hanem hozzám költözik. remélem. nekem azonban nem jutott eszembe semmi. hogy az utolsó iskolaéveket nem ott tölti majd. ő is felállt. Kétszer csengettek. jó? – Jó. Először azt akartam mondani. Néztünk egymásra. – Jó.

ott egymás után ütköztem véletlenszerűségekbe. Nem tudom már. vagy lekezelni. Így búcsúztunk el. – Minden jót. ha késő este lefeküdtem. 9. hogy ebbe belenyugodtam volna. Furcsa nyugtalanság fogott el. eltúlozni. kutattam tovább. vagy csak a munka és a siker hajszolásának nyomása alá kerültem. amellyel nekiláttam az előadás kidolgozásának. fölkelek és tovább olvasok vagy tovább írok. Nem ért semmit az elképzelés. hogy elhatároztam. Ahelyett. fiúcska! – Neked is. A következő hét igencsak szorgos munkában telt el. . hajszoltam makacsul. és hajlamos voltam a tényállást elferdíteni. de alig néhány óra múlva már annyira éber voltam. mintha a valóságról alkotott elképzelésemmel maga a valóság is utat tévesztene. de az ölelés valahogy nem volt igazi. ahol értelmet és rendszerességet vártam. hogy éppen készülő előadásom miatt sürgetett-e az idő. mielőtt bent a házban el kellett válnunk egymástól. Amikor elkezdtem megint átolvasni. Elaludtam ugyan. aggályosan.kintete újra végigtapogatta az arcomat. Magamhoz öleltem.

Csak néha kerítettek hatalmukba az ezzel kapcsolatos gondolatok. . amit kellett az elbocsátással kapcsolatban. aki rendbe tette a lakószoba előtti teraszt körülvevő kis kertet. és begyűjtöttem a legfrissebb információkat a szociális és képzési ajánlatokról. Ezt is ugyanolyan furcsán. hogy ne kelljen gondolnom a látogatásra Hannánál. én önmagamra gondoltam. tájékoztattam a görög szabót Hannáról. Kertészt fogadtam. hajszoltan és makacsul csináltam. láttam az uszodában. hogy elárultam őt. és vétkeztem ellene. És újra lázadoztam ez ellen az érzés ellen. és túlságosan is egyszerű megoldásnak találtam. Csak a halottaknak engedni. és képeket akasztottam a falra. és megvádoltam őt. Ikea-bútorokkal és néhány régi darabbal berendeztem Hanna lakását. hogy számon kérjenek. ahogy felém fordul. mielőtt el kellett hoznom őt. és szabadultak el az emlékek: vagy fáradtan az íróasztalnál ültem. felhívtam a börtönt. és megint azt éreztem. a rossz alvásra és rossz álmokra redukálni a bűnt és bűnhődést – de mi lesz akkor az élőkkel? Én azonban nem törődtem az élőkkel. ahogy kilopakodott a saját bűnéből. könyveket raktam a könyvespolcra. vagy feküdtem az ágyban. Arra azonban éppen jó volt. túl sok volt nekem ez az egész. ahogy tekintetét rám szegzi. vagy Hanna lakásában voltam. Élelmiszerkészletet vásároltam össze. Előbb a parancsnokkal beszéltem. És én nem vonhatom felelősségre őt? Hol maradok én? Délután.Közben intéztem azt is. Láttam őt a padon.

Holnap nem lesz könnyű dolga. – Gondold végig. Hannát a padon öregasszonyként láttam viszont. Te még mindig nagy tervező vagy. Bosszantott. és a szaga is egy öregasszony szaga volt. vagy előbb az erdőbe és a folyóhoz. amíg előzőleg nem volt kint néhány órát vagy napot. . Olyan volt. nem akartalak bántani. fiúcska. normális körülmények között ilyen hosszú fogság után senkit sem bocsátunk szabadon.– Kicsit ideges vagyok. túlságosan is az eszemre s nem az ösztöneimre hagyatkozom. akár egy öregasszony. Hangjára oda se figyeltem. A hangja egészen fiatal maradt. Kapcsolták Hannát. – Meggondolom. hogy nem vagyok elég spontán. Döntsd el. – Ne bosszankodj. és elnevette magát. rögtön haza akarsz-e menni. Frau Schmitz azonban erre nem volt hajlandó. ugye? Mérges lettem. Tudja. valahányszor azt mondták a barátnőim. mit csinálunk holnap. Kiérezte hallgatásomból a bosszúságot.

– Tudta. Sírás szorongatta a torkomat. amelyen elítélték őt. Amíg meg nem szólalt. – Hogyhogy kazettákat küldött Frau Schmitznek? Hallgattam. ám aztán erővel és melegséggel beszélt. ennél többet kell mondanom. Sejtettem-e valamit. mi köze van a kettőnk történetéhez. Nem értettem. ugye? Honnan tudta? Vállat vontam. megismerkedtünk és összebarátkoztunk. Másnap reggel Hanna halott volt. – Az asszony vizsgálódva nézett rám. Az utolsó esti telefonbeszélgetésről és az egy hete lezajlott találkozásunkról kérdezett. Aztán mint egyetemista ott voltam a tárgyaláson. és éreztem. amiről nem akartam tudomást venni. mindjárt a parancsnokhoz vittek. vékony. hogy analfabéta volt. Még csak nem is sejtettem és nem is tartottam semmi olyantól.10. szigorú tekintettel és erőteljes kézmozdulatokkal. – Honnan ismeri öt? – Közel laktunk egymáshoz. Hajnalban felakasztotta magát. szemüveges asszony volt. sötétszőke. nyeltem a . Először találkoztam vele személyesen: alacsony. nem. Amikor megérkeztem. – Közel laktunk egymáshoz. tartottam-e valamitől? Azt mondtam. jelentéktelennek tűnt.

Közelebb léptem a polchoz. hogy elmondjon vagy megmagyarázzon valamit. Ágy. egy játék maci. Ablak helyett üvegtégla. az ajtó mögött a sarokban mosdókagyló és WC. a magnetofon és két alsó rekeszben a felolvasásaimat tartalmazó kazetták. s attól féltem. két pohár. hogy a könyvtári állomány selejtezését jobban csinálják. szekrény. Jean Améry – az áldozatok irodalma mellett Rudolf Höss önéletrajzi feljegyzései. A polcon könyvek. megmutatom önnek Frau Schmitz celláját. – Nincs itt mind. amelyben Hanna is dolgozott. egy ébresztőóra. itt van a varroda. Tadeusz Borowski. Itt követtek el egy terrorista merényletet. Hannah . Primo Levi.könnyeimet. az asztal fölött a falon egy polc. – Frau Schmitz nem csomagolt össze. – Frau Schmitz néhány kazettát mindig kölcsönadott a büntetésüket töltő vak elítéltek segélyszolgálatának. nem tudok megszólalni. A cellát úgy látja. A cella előtt megállt. erre kell menni a könyvtárba. Elie Wiesel. – A parancsnok követte a tekintetemet. de mindig hátrafordult. Az asztal üres volt. ahogyan élt benne. – Jöjjön velem. Ő ment elöl. milyen állapotban vagyok. Hanna itt tartott egyszer ülősztrájkot. kávépor. asztal és szék. Nem akartam előtte sírni. Nyilván észrevette. teásdobozok.

a fiatalabbikban. ételreceptek is. újságokból és folyóiratokból vágott ki. amelyeket Hanna másolt le. a kis képeken tavaszi erdő.Arendt beszámolója Eichmannról a jeruzsálemi per során és tudományos művek a koncentrációs táborokról. magamra ismertem. őszi lombok és magányos fák. egy ősziesen sárgában és narancsszínben pompázó gesztenyefa. aki meghajolt az idősebb előtt. Miután Frau Schmitz megtanult olvasni. Egy újságból kivágott kép egy sötét öltönyt viselő idősebb és egy fiatalabb férfit ábrázolt. ahonnan kaptunk egy megfelelő. és az érettségi ünnepségen díjat kaptam az . mondjak neki olyan könyveket. hogy be kellett szereznem számára egy általános bibliográfiát a koncentrációs táborokról. virágos rétek. a versek természetszeretetet és természet utáni vágyat sugároztak. „A levegőben újra lobogtatja kék szalagját a tavasz”. egy érett. speciális bibliográfiát. nyomban elkezdett olvasni a koncentrációs táborokról. Idézetek. Az ágy fölött sok kis kép és cédula lógott a falon. Írtam a Történettudományi Intézetnek. – Hanna ezeket olvasta? – Mindenesetre mindig körültekintően rendelte meg a könyveket. piros gyümölcsökkel teli cseresznyefa. Jó néhány éve már. kishírek. egy patakparti fűzfa. amelyek koncentrációs táborokban lévő nőkről – rabokról és őreikről – szólnak. versek. „Felhők árnyéka suhan át a mezőkön”. aztán egy vagy két éve arra kért. vagy mint a képeket. amint éppen kezet fognak. Épp akkor érettségiztem.

A könyvtárból kikölcsönözte azokat a könyveket. és egy kézírást utánzó betűkkel írt könyvet kért. Vajon ő. amelyben a fénykép megjelent? Mindenesetre nem csekély erőfeszítésébe kerülhetett. azt mondta: – Nagyon várta. nem próbálta tovább titkolni. nem a kis csomagra . Postát csak magától kapott. és mert ehhez engedélyre volt szükség. és amikor kiosztották a küldeményeket és megkérdezte: „Levelet nem kaptam?”. – Önnel tanult meg olvasni. járatta a helyi lapot. újra és újra elromlott.és visszatekercselés miatt nem bírta sokáig a magnetofon.és kikapcsolás. és szóról szóra. aki akkoriban még olvasni sem tudott. és meg akarta osztani az örömét. mivel foglalkozik. A sok be. hogy mit csinál Frau Schmitz. amelyeket ön mondott kazettára. állandóan javíttatni kellett. és leültem az ágyra. az előre. azután. hogy Hanna eltűnt a városból. Mialatt beszélt. hogy megtanult írni. s könnyeimmel küszködtem. Egy ideig nem akarta elmondani. És vajon a tárgyalás idején is megvolt és nála volt a kép? Újra sírás szorongatta a torkomat. tekintetem egyre csak a falon lévő képekre és cédulákra szegeződött. Régen történt. Egyszerűen büszke is volt rá. de amikor írni is kezdett. mire tudomást szerzett a fotóról és hozzájutott.igazgatótól. hogy írjon neki. Amikor megfordultam. végül megtudtam. mondatról mondatra követte a hallottakat.

gondolt. Felolvasom a magát érintő részt. csak dadogni és sírni. hogy üdvözlöm. és kosztümje zsebéből összehajtogatott papírlapot vett elő. Nem tudtam volna beszélni.” Nekem tehát nem hagyott üzenetet. ha valami- . hogy csak a legszükségesebbeket tudta megtenni és leírni? – Hogy viselkedett itt az évek során. afféle végrendeletet. – Széthajtogatta a papírlapot. – Levelet írt nekem. A többi nő körében. akikkel barátságos. Döntse el a lány. aki az anyjával együtt túlélte a tűzvészt a templomban. mintha a némiképpen monoton munka egyfajta meditáció lenne. aki a takarékban lévő 7. mi történjék a pénzzel.000 márkával együtt adja oda annak a lánynak. Miért nem írt neki soha? Megint csak hallgattam. hogy folytatni tudjam – hogyan viselkedett az utolsó napokban? – Hosszú évekig úgy élt itt. Adja át Michael Bergnek. És mondja meg Michael Bergnek. amiben a kazetták érkeztek. de távolságtartó volt. levett egy teásdobozt. Mintha önként vonult volna vissza ide. mellém ült. Odalépett a könyvespolchoz. Sőt tekintélye volt. különös megbecsülést élvezett. mint egy kolostorban. Bántani akart? Büntetni! Vagy már annyira fáradt volt lélekben. – „A lila teásdobozban van még pénz. mintha önként vetette volna alá magát az itteni rendnek. és – várnom kellett.

ahol már nincs jelentősége a külsőnek. Néhány éve azonban feladta. hogy Frau Schmitz öngyilkos lett azt a napot megelőző éjszakán. Tulajdonképpen olyan benyomást keltett. ami neki megfelelt. az öltözéknek és a szagnak sem. ezért még inkább vissza kell vonulnia egy magányos cellába. elfogadták a döntését. egy bizonyos módon. kínosan tiszta és ápolt. kikérték a tanácsát. Azelőtt mindig törődött magával. mint máskor. amikor maga el . Nem. ahol többé senki se látja. – Láthatom őt? Bólintott. és ami talán oda vezetett. amikor azt állítottam. Mindazonáltal nem látszott boldogtalannak vagy elégedetlennek. semhogy a kolostorból. nem jól mondtam. És maga sem mondja el. Újra meghatározta a helyzetét. mintha már nem elégítené ki a visszavonulás a kolostorba. meghízott. Akkoriban azonban elkezdett sokat enni.lyen probléma adódott. erős testalkata ellenére is karcsú volt. – Frau Schmitz nem írta meg. hogy feladta. de ülve maradt. mintha még magát a kolostort is túlságosan társaságinak. a remeteségből visszatérjen a világba? – Felém fordult. – Valóban olyan elviselhetetlen lesz a világ a magányosság éveiben? Inkább megöli magát az ember. és ha egy-egy vitás esetben közbelépett. – És az utolsó napok? – Úgy viselkedett. ritkán mosakodott. mi történt kettőjük között. miért lett öngyilkos. fecsegőnek találná. és nem volt jó szaga. de a többi nőre már nem volt hatással.

a feleség számára az öreg férjben megőrződött a fiatal férfi. ő pedig újra letakarta Hanna arcát a terítővel. – Tudja. lesimította a szoknyáját. hogy a hullamerevség beálltáig megtartsa az állát. és a férj szeme az öreg asszonyban is látja a fiatalkori szépséget és bájt. Az igazgatónő visszahajtotta a terítőt. de most szótlanul. Ősz lett. Amikor az igazgatónő egy idő múltán kérdőn rám nézett. bánt engem a halála. sem különösen elgyötört. és pillanatnyilag dühös vagyok rá és magára. bólintottam. és én egy bostoni konferenciát használ- . Ahogy sokáig elnéztem. Na de menjünk. gondoltam. a halott arcon átsejlett az eleven. Megint ő ment elöl.akarta őt vinni. A lány New Yorkban élt. – Összehajtogatta a papírlapot. eltette. Merev és halott volt. Hanna feje kendővel volt átkötve. Éppen csak elfértünk a fal és a hordágy között. Öreg házaspárok lehetnek így. felállt. Miért nem vettem észre egy hete ezeket a vonásokat? Már nem kellett sírnom. mire teljesítettem Hanna megbízását. egy kis fülkében feküdt. Arca nem volt sem különösen békés. az öregen fiatal arc. 11. Hanna teteme a gyengélkedőn.

Elszunnyadtam a kerekek kattogásától és a kocsi ringatózásától.tam ki arra. hogy semmi köze a valóságos Hannához és az én valódi életemhez. hogy rá vonatkozna. anélkül. jogtörténészként mutatkoztam be. Tudtam azt is. Bostonból vonaton utaztam New Yorkba. Meghívott teára. ahol a vonat robogott velem. és így idősebben még lazább mozgású. itt az őszi színekben tobzódó dombok között. és újra tudatosult bennem. valódi életkorunkhoz és körülményeinkhez. Azok az őszi képek jutottak az eszembe. láttam. hogy szinte már fájt. . lerakja a zacskókat. Védekeztem a vágy ellen. hogy elvigyem neki a pénzt: egy csekket a takarékkönyvi betétről és a teásdobozt a készpénzzel. ahogy a kerten át bemegy a házba. sárgában. és a pert is említettem. hogy a vágy hozzá kötődik. mint régen volt. Olyan erősen vágyakoztam Hanna után. hogy Hannával itt élünk egy kis házban. Láttam. idősebb. teste még meghittebb. Ez a Hanna idősebb volt. s azt hoztam föl ellene. Ez a hazatérés utáni vágy volt. szebb. amelyeket Hanna cellájában láttam. és azt álmodtam. ha beszélhetnék vele. Hálás lennék. és fölmegy előttem a lépcsőn. és fiatalabb. Barnában. barnásvörösben. Hogyan élhetne Hanna Amerikában. hogy Hanna halott. ahogy kiszállt az autóból. és lángolóan piroslottak a juharfák. vörösbarnában és narancsszínben pompáztak az erdők. Felébredtem. amikor nem is beszélt angolul? És autót sem tudott vezetni. mint én. mint akit megismertem. Írtam neki. mint amikor viszontláttam. és megfogja a bevásárlózacskókat.

A sokat szenvedett emberek arca szokott ilyen lenni. régi sorházak szegélyezték. egymást követő házak. régi fájdalmak merevedtek rá. és a lány. aki angolul üdvözölt. Ettől komor lett az utca képe. hogy a per idején milyen volt ez az arc. kevergettük. Az utcát mindkét oldalon sötét homokkőből épített. Minden tárgyias volt rajta. satnya ágaikon kevéske sárguló levéllel. – Miért én? – Gyanítom.A lány New York egyik kis utcájában. máskor meg csak lomokkal telerakott kis kertekre lehetett látni. Az arca sajátosan kortalan volt. néha zöldellő és tarkálló. csak nemrégiben ültetett. átváltott németre. A lány a teát nagy ablakok előtt szervírozta. Mihelyt leültünk. ahonnan a házak négyszögébe zárt. hiába próbáltam felidézni magamnak. mert ön az egyetlen túlélő. amelyek első szintjére ugyanolyan sötét színű homokkő lépcsők vezettek föl. egymástól szabályos távolságra álló fák. hangja rendkívül tárgyilagos volt. kitöltötte a teát. sem barátságtalan. a kézmozdulatai. a ruhája. Elmondtam neki Hanna halálát és a megbízatást. lépcső lépcső hátán. – Mi a teendőm? . a tartása. majdnem egyforma homlokzatok. – Miért jött hozzám? Kérdése nem volt sem barátságos. a Central Park közelében lakott. azért. De az is lehet. beletettük a cukrot.

lefeküdtek egymással? – Igen. Hanna maga akart értelmet adni nekik. – És ön miért tette mindezt? – Tizenöt éves koromban viszonyunk volt. A raboskodás évei nemcsak a kirótt bűnhődést jelentették. amikor börtönben ült. hogy az értelmezésemet utasítja-e el. csak a börtönben tanult meg írni és olvasni. – Tulajdonképpen milyen viszonyban voltak egymással? Néhány pillanatig tétováztam. – Én voltam a felolvasója. – Feloldozás nélkül sem tudja megadni az elismerést neki? – Szeretné. amit ésszerűnek tart. vagy Hanna elismerését akarja megtagadni. Nem tudtam. . ugye? – Nevetett. Frau Schmitz majdnem egész életében analfabéta volt. A lány azonban a fejét csóválta. Ezt elmondtam. – Ezt hogyan… – Kazettákat küldtem neki. és akkor is folytatódott.– Bármi. – Azt akarja mondani. hogy ismerjék el az értelmét. Tizenöt éves koromban kezdődött. Először tiltakozni akartam. – És ezzel feloldozni Frau Schmitzet. de Hanna valóban sokat követelt. és azt akarta.

ön újra elkezdte neki a felolvasást. mennyit ártott magának? Vállat vontam. – Ezrével vannak ilyen esetek. . – És a házassága rövid és boldogtalan volt.– Milyen brutális volt ez a nő. internátusban él. hogy az asszony tudta. Ezt nemcsak elmondta nekem. hanem az utóbbi években intenzíven ezzel foglalkozott a börtönben is. Elmondtam a lánynak. – És mennyi pénzről van szó? Az előszobaszekrényhez léptem. hogy mit mesélt a börtön igazgatónője. hogy mit ártott másoknak a lágerben és a menetben. ilyesmihez nincs szükség Frau Schmitzre. és hoztam a csekket meg a teásdobozt. A lány felállt. hogy amikor az asszony börtönben volt. amikor az utóbbi években kapcsolatban volt vele. Megbirkózott maga azzal. – Tessék. ahol letettem a táskámat. hogy tizenöt évesen… Nem. és nagy léptekkel kezdett fel-alá járkálni a szobában. Megházasodott maga valaha? Bólintottam. és a gyerek. – Érezte-e valaha. ha van. és nem házasodott újra. – Azt mindenesetre tudta. hiszen maga mondta.

Megnézte a csekket, és letette az asztalra. Kinyitotta a dobozt, kiürítette, újra becsukta, és tekintetét mereven rászegezve a kezében tartotta. – Kislányként egy teásdobozban őriztem a kincseimet. Nem ilyen volt, mint ez, jóllehet már akkor is voltak efféle teásdobozok, hanem cirill betűs felirat volt rajta, tetejét nem rányomni, hanem ráhajtani kellett. Magammal vittem a lágerbe is, egy napon ott lopták el tőlem. – Mi volt benne? – Csupa érték. Egy fürt a pudlim szőréből, belépőjegyek az Operába, ahová apámmal szoktam járni, egy gyűrű, valahol nyertem, vagy egy csomagban találtam; nem a tartalma miatt lopták el tőlem a dobozt. A lágerben magának a doboznak volt nagy értéke, és annak, amire használható volt. – A dobozt rátette a csekkre. – Van valami ötlete, mire fordítsuk a pénzt? Ha a holocausttal kapcsolatban használnám fel, akkor valóban úgy tűnne, hogy feloldozást adtam, amit nem tudok, de nem is akarok megadni. – Analfabétáknak kellene adni, akik meg akarnak tanulni írni és olvasni. Bizonyára vannak ilyen közhasznú alapítványok, egyesületek, társaságok, amelyeknek oda lehetne adni a pénzt. – Biztosan vannak – mondta a lány elgondolkodva. – Vannak ilyen zsidó egyesületek is?

– Bizonyos lehet benne, ha van valamilyen célra egyesület, akkor annak zsidó megfelelője is akad. Az analfabetizmus persze nem éppen zsidó probléma. Odatolta elém a csekket és a pénzt. – Tegyük ezt. Derítse ki, milyen megfelelő zsidó intézmények vannak, itt vagy Németországban, és a pénzt annak az intézménynek a számlájára utalja át, amelyet a legalkalmasabbnak tart. Megteheti, igen – nevetett –, ha nagyon fontos az elismerés, hogy a pénzt Hanna Schmitz nevében utalja át. – Újra kézbe vette a dobozt. – A dobozt megtartom magamnak.

12.
Időközben tíz esztendő telt el. Hanna halála után az első években a régi kérdések gyötörtek: megtagadtam-e, elárultam-e őt, adósa maradtam-e valamiben, adósa lettem-e, miközben szerettem őt, és vajon én szakítottam-e vele, és hogyan kellett volna elválnunk. Némelykor az a kérdés is fölvetődött bennem, felelős vagyok-e a haláláért. És néha dühös voltam rá és arra is, amit tett velem. Mígnem a harag erőtlenné és a kérdések jelentéktelenné váltak. Mindaz, amit tettem és nem tettem, és amit velem tett – nos, része lett az életemnek.

A szándék, hogy megírjam a kettőnk történetét, nem sokkal Hanna halála után fogalmazódott meg bennem. Magamban azóta sokszor megírtam a történetünket, mindig kicsit másként, mindig új képekkel, cselekmény- és gondolatfoszlányokkal. Ezért aztán a leírt változat mellett számos más változat is van. Hogy a megírt változat a helyes, annak az a biztosítéka, hogy ezt írtam meg és nem a többieket. A megírt változat meg akart íródni, a többi nem. Először azért akartam megírni a történetünket, hogy megszabaduljak tőle. E célból azonban nem jelentkeztek az emlékek. Aztán észrevettem, hogyan siklik ki a kezemből a történet, és ezt a leírással akartam visszatartani, de az emlékeket így sem siketült előcsalogatnom. Néhány év óta nem hánytorgatom a történetünket. Megkötöttem vele a magam békéjét. És visszatért, részletről részletre, kerek, lezárt, megformált módon, és így már nem szomorít el. Micsoda szomorú történet, gondoltam sokáig. Most sem gondolnám boldognak, de azt hiszem, hiteles, azonkívül annak a kérdésnek, hogy szomorú vagy boldog-e, nincs semmi jelentősége. Mindenesetre így gondolom, ha egyszerűen rágondolok. Ha mégis sebzett leszek, ha újra felszínre törnek az akkor elszenvedett sérelmek, ha bűnösnek érzem magam, s újra elfog az akkori bűntudat, és a mai vágyakozásban, a mai honvágyban az akkori vágyat és honvágyat élem át. Életünk rétegei oly szorosan rakódnak egymásra, hogy a későbbiben mindig a korábbira bukkanunk, nem olyanra, mint ami már elmúlt és elintéződött, hanem mint ami még

mégis. Ez volt az első és egyetlen alkalom. Hanna Schmitznek az adományt. az ő nevében átutaltam a Jewish League Against Illiteracy számlájára. Értem én ezt. Hanna pénzét közvetlenül azután.létezik és élő és eleven. néha nagyon nehezen viselem el. még ha nem is tudok. rövid választ kaptam. . hogy a sírjánál álltam. A levéllel a zsebemben kimentem a temetőbe Hanna sírjához. Talán mégis azért írtam meg a történetünket. hogy New Yorkból hazajöttem. amelyben a Jewish League megköszönte Ms. mert meg akarok szabadulni tőle. Számítógépen írott.

Megjelent 7. Művészeti vezető Zigány Edit. A kiadásért felel a Helikon Kiadó igazgatója.. 2000-ben. Felelős vezető Vadász József igazgató.Kiadja a Helikon Kiadó Kft. Nyomta és kötötte a Szekszárdi Nyomda Kft. Műszaki vezető Kováts Imre. A bontót tervezte Faragó István. HE 715 ISBN 963 208 620 1 .46 (A/5) ív terjedelemben. A tördelés a Helikon Kiadó fényszedő rendszerén készült.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful