Egyetemes történelem (1640-1789)

I. A korszak főbb tendenciáinak elemzése

1. Általános jellemzők; gazdaság
A korszak határait két esemény jelöli ki: az angol polgári forradalom (1640), mely elsősorban a
gazdasági-társadalmi viszonyokat alakította át, ill. a nagy francia forradalom (1789), amely
elsődlegesen politikai forradalom. Európa kevésbé fejlett középső és keleti részén egyértelműen tartják
magukat a feudális gazdasági-társadalmi viszonyok, s csak a korszak második felében kerül sor felülről
irányított reformokra néhány felvilágosult abszolútista uralkodó kezdeményezésével. Jellegzetesen
átmeneti korszak, különösen két tekintetben:
- átmenet a feudalizmusból a kapitalizmusba, a bomló feudális viszonyokból a korai tőkés
viszonyokba. Nyugat-Európa fejlődése előbbre jár, míg Kelet-Európa a fejlődésben megkésett,
- átmenet a rendi monarchia viszonyaiból az abszolút monarchiába (kivéve Lengyelországot, ahol nem
erősítik, ill. centralizálják a hatalmat, hanem az ariszokrácia kiváltságait tengenek túl, s ennek
következménye végsősoron az önálló Lengyelország megszünése és háromszori felosztása (1772, 1793,
1795) lesz).
Az átmenetiség megmutatkozik abban is, hogy a korszak kezdetén egész Európa gazdasága
agrárjellegű (beleértve Németalföld és Anglia gazdaságát is), azonban Európa nyugati térségeiben már
megkezdődik az eredeti tőkefelhalmozódás (korai polgárosodás, kereskedelmi kapitalizmus kora), míg
Közép-, és Kelet-Európa (az Elbától keletre eső területek) a második jobbágyság (zweite
Leibeigenschaft) övezete lesz, annak minden hátulütőjével együtt. A XVI-XVII. században az utóbbi
területeken a nyugat-európaitól eltérő folyamatok erősödnek fel (röghözkötés, a robotnapok számának
növelése). Ez összefügg az Európán belüli munkamegosztással, mely jellegzetesen ipari-agrár jellegű: a
közép-, és kelet-európai nemeseknek érdekében áll a mezőgazdasági termékek kereskedelmébe való
bekapcsolódás (annál is inkább, mivel nem kell pl. külkereskedelmi vámot fizetniük), ami viszont
lassítja, sőt néhány helyen vissza is veti a pogárosodást, a manufaktúrák kialakulását, s konzerválja a
céhes kereteket.
A nyugat-, és kelet-európai gazdasági fejlődés lényeges különbségeket mutat. A fejlődési pályák
elkanyarodása (ld. Pach Zsigmond Pál fejlődési elhajlás elméletét) a XVI-XVII. századtól figyelhető
meg. A XV. századtól Kelet-Európa a gyorsított ütemű, tömörített fejlődés útját járta, ezáltal sokat
ledolgozva kezdeti hátrányából. A század végéig még ugyanazon nyugatias fejlődés útját járja
Magyarország, Lengyelország és a térség többi állama is, mégha a nyugati területektől kissé lemaradva
is. A nagy földrajzi felfedezések Európára gyakorolt hatása miatt azonban a hangsúly főleg az Atlanti
partvidékre tevődik, Közép-, és Kelet-Európa jelentősége leértékelődik, rögzülnek az agrárstruktúrák, a
régió más fejlődési pályára áll át: a bomló feudalizmus és a korai polgárosodás helyett a kései
feudalizmus mintegy 300 éves időszaka következik, amely tkp. a XIX. század első feléig, ill. közepéig
tart. A bomló feudalizmus és a korai polgárosodás korszakát Nyugat-Európában a polgári kapitalizmus
korszaka követi, míg Magyarországon pl. csak a reformkorral kezdődik meg a bomló feudalizmus
mindössze néhány évtizedes korszaka, melyet a kiegyezés után a polgári kapitalizmus kora követ.
Egy másik modell szerint a XVI-XVII. század a világméretű munkamegosztás kialakulásának
első/korai szakasza. Hárompólusú rendszer jön létre: Európa nyugati területei (Franciaország, Anglia,
Németalföld, ill. Észak-Itália) centrumországokká válnak, igényeik, elvárásaik, gazdasági-pénzügyi
érdekeltségeik meghatározó szerepet játszanak abban, hogy a tőlük függő helyzetbe kerülő kelet-
európai államok gazdasági strukrtúrája hogyan alakul. Ez a fejlett tőkés centrum - nagyrészt átvéve a
spanyol-portugál gyarmatokat is - kiépíti saját gyarmatrendszerét: előbb Hollandia, majd 1640 után
Anglia (amely a XVIII. századra már magáénak tudhatja a holland gyarmatok túlnyomó részét is)
szervezi meg gyarmatbirodalmát. A centrumországok erősödő függésbe vonják a formálódó gyarmati-
félgyarmati térséget, gazdasági és egyéb életüket is a gyarmtosítók érdekeinek megfelelően alakítják át
(monokultúrás mezőgazdaság (tea, cukornád, banán, szarvasmarha, stb.)); ezáltal a gyarmatokon szinte
perverz módon torz, függő helyzetű gazdasági-termelési mód formálódik ki, a gyarmatok függő
fejlődési útra állnak. A cetrumországok interkontinentális kereskedelmi kapcsolatot alakítak ki
gyarmataikkal. Nyugat-Európa centrumországai a XVI-XVII. századtól egyre szorosabb kapcsolatba
kerülnek Kelet-Európa félperiférikus (meghatárotzóan agrárjellegű) államaival is (intrakontinentális
munkamegosztás, ipari-agrár munkamegosztás).
2. A királyság, az állam és a társadalom harca, a harc eredménye
- Anglia: a XVII. század első felében, I. Jakab és I. Károly sikertlen kísérletet tesz az abszolút
monarchia konzerválására, a forradalom győzelme után pedig - 1689-től napjainkig - rögzül az
alkotmányos monarchia. A parlament a törvényhozás legfőbb szerve, az uralkodó a parlementnek
alárendelt ("uralkodik, de nem kormányoz"), szrepe inkább csak szimbolikus jelllegű. Az uralkodó és a
társadalom harcából a társadalom kerül ki győztesen, s előbb Angliában, később a világon is ún.
középosztályos (middle class) társadalom alakul ki: a középosztály a társadalom legszélsőbb, legtöbb
adót fizető rétege,
- Franciaország a társadalom és az uralkodó harcának végeredményeként a XVII-XVIII. században a
királyi hatalom erősödik meg (XIV-XVI. Lajos), maga alá gyűrve a társadalmat (nemesi-rendi
társadalom). A nemeseket - bezárva a Versailles-i "Aranykalitkába" - fizetett állami alkalmazottakká
teszi, s ez a szerep egyre inkább imponálni kezd a nemességnek (noblesse oblige): a nemesek nem
űznek/űzhetnek polgári foglalkozást, stb. A francia minta elterjed Közép-, és Kelet-Európa országaiban
is. Az abszolút monarchia intézménye tkp. túléli önmagát, ezzel növekvő társadalmi feszültségeket
szülve, melyeket csak a forradalom szüntet(het) meg,
- Oroszország és Poroszország: katonai-bürokratikus rendszer épül ki. II. Frigyes és (III. ill. IV. Iván
nyomán) Nagy Péter és Nagy Katalin alatt a hatalom totálisan és teljesen alárendeli a társadalmat,
- Német-római Császárság: az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke mintegy 300 kisebb-nagyobb
fejedelemségre osztja. Sajátos kettősség jellemző: a mindenkori császár hatalma gyenge, a kisállamok
szintjén viszont erős centralizációs törekvések figyelhetők meg,
- Habsburg Birodalom: sokszínű és laza szerkezetű birodalom. Bár vannak kísérletek az abszolútizmus
kiépítésére (Lipót és utódai, Mária Terézia, II. József), ezek azonban eredményeik mellett legalább
ugyanennyi kudarccal is járnak. A monarchia még a XIX. században is megosztott, mind gazdasági,
mind politikai, vallási, stb. tekintetben,
- Itália: a politikai megosztottság és decentralizáció állandósul,
- Lengyelország: a nemesi-rendi erők hatalmának megerősödése, válság, gyengülés, bukás,
- Balkán: a balkáni népek török fennhatóság alá kerülnek, ami nem európai jellegű uralmat jelent. Az
1300-1400-as évektől mintegy ötszáz éven át megmaradó török uralom szinte kikapcsolja a térséget az
európai fejlődésből.
Európában a politikai-hatalmi téren a rendi monarchiáról az abszolút monarchiára való áttérés a fő
szempont. A rendi monarchia még jellegzetesen osztott - duális - hatalom (rendi gyűlés - király), az
egész országot érintő kérdésekben a két fél kompromisszumára van szükség (ünnepélyes leirat -
alázatos felirat - elfogadás és kihírdetés vagy elutasítás). Az abszolút monarchia a rendi gyűlés
megkérdezése nélkül kormányoz. Az uralkodó nem a néptől kapja a hatalmat, az "Isten kegyelméből
való", s ezáltal a király csak Istennek tartozik felelősséggel.
3. Az abszolút monarchia kialakulásának okai
a. Nyugat-Európában
- a nagy földrajzi felfedezések európai következményei (agrártermékek árforradalma, stb.),
- állandósult háborúk (területszerző, dinasztikus, örökösödési és vallásháborúk, ill. az új típusú ún.
kereskedelmi-gyarmati háborúk (pl. Anglia és Hollandia között)),
- a "kis jégkorszak" (a XVII. század elején beköszöntő hidegebb és csapadékosabb periódus) miatt
rosszabb termésátlagok és a kitörő járványok társadalmi feszültségeket okoznak, megsokszorozódik az
élemiszerek ára
- növekvő létszámú hadseregre és egyre több pénzre volt szükség, állandósult a deficit. A
zsoldosseregek létszáma megsokszorozódik (XIV. Lajos hadserege pl. a kezdeti 70 ezer fős létszámról
450 ezresre duzzad). A hadseregfenntartás költségei békeidőben az állami jövedelmek 50-60, míg
háborúban a 80-85%-át is elérik. Denis Richet francia történész szerint "az abszolút monarchia az
állandó háborúskodás és az adóztatás kényszerszülötte volt".
b. Kelet-Európában
- külső tényező: katonai kihívás, ellenséges fenyegetettség (Svédország (Perry Anderson: Az
abszolutista állam című könyvében "Kelet pörölyének" nevezi a svédeket) törekvései 1620-1720 között
a Balti-tengeri svéd impérium kiépítésére),
- belső tényező: a paraszti elégedetlenség különböző megnyilvánulásai (adó-, és robotmegtagadás,
elszökdösés (pl. a doni kozákság is szökött jobbágyokból jött létre), ill. jobbágyfelkelések (pl. Jemeljan
Pugacsov felkelése, melyet csak 1775-re vernek le).
4. Intézményi újítások az abszolút monarchiákban
- állandó zsoldoshadsereg,
- korszerűsített hivatelszervezet (szakképzet, polgári származású hivatalnokokkal),
- adóztatási rendszer korszerűsítése (XIV. Lajos, Colbert),
- merkantilizms: a merkantilizmus (mercatura ~ kereskedelem) a XVI-XVII. század meghatározó
gazdaságpolitikája a bevételeik fokozására törekvő abszolút monarchiákban. A profitot termelő
húzóágazatként a külkereskedelmet jelölik meg. A korai merkantilizmus típusai a bullionizmus és a
monetarizmus (bulla, moneta ~ nemesfémtartalmú pénzdarab), a gazdasági cél a kincstár megtöltése.
Az érett merkantilizmus célja az aktív külkereskedelmi mérleg biztosítása (a kivitel mindig haladja
meg a behozatalt, azt a terméket lehet kivinni, ami van vagy azt, amelyik eladható). A fejlesztést az
állam vállalja magára, ún. protekcionista gazdaságpolitikát folytatva kereskedőtársaságokat alapít,
monopoljogokat biztosít (bizonyos termékek előállításának, kereskedelmének kizárólagos joga). A
merkantilizmusnak Európa-szerte több fajtája alakul ki, pl. a francia Colbert-izmus, ill. a német
kameralizmus. Az európai országok közül a merkantilizmust először Anglia vezeti be, még VIII.
Henrik és I. Erzsébet uralkodása idején. A merkantilizmust a XVIII. század közepétől a fiziokratizmus
váltja fel,
- a modern diplomáciai testületek megjelenése (az ország számára fontos királyok udvarában
szakképzett diplomatákat állomásoztatnak, akik kiválóan ismerik az udvari erővisazonyokat).

II. Anglia a forradalom előtt (gazdaság , társadalmi élet)

a. gazdaság
1603-ban I. Erzsébet halálával kihal a Tudor-dinasztia, a trónon a Stuartok következnek: I Jakab (1603-
1625) és I. Károly (1625-1649). I. Jakab és I. Károly is folytatja a merkantilista gazdaságpolitikát. I.
Erzsébet uralkodása alatt a gazaság még rászorult az állam gyámkodására, amit azonban ekkorra már
egyre inkább tehernek éreztek. A Stuartok gazdaságpolitikája ambivalens: egyrészt gyanakvóan
viszonyulnak a gyors, radikális változásokhoz, fékezni és kézben tartani igyekeznek a kereskedelem
fejlődését; másrészt viszont támogatják azokat az ágazatokat és társaságokat, melyeknek
monopoljogokat adtak. A monopoljogok árúsítása társadalmi és politikai feszültségekhez vezet. I.
Károly 1629-ben feloszlatja a parlamentet és 1649-ig nem is hívja össze. Mivel az adómegajánlás a
parlament joga volt, ezért I. Károly arra kényszerült, hogy újabb monopóliumok árúsításával, ill. régi
feudális pénzforrások felújításával próbáljon pénzhez jutni. 1635-ben bevezetik a hajópénzt (Ship
Money), melyet John Hampden alsóházi képviselő bírósági úton megtámad, s bár a pert elveszti, de így
is hozzájárul az 1630-as évek végére kifejlődő hajópénzmegtagadási mozgalom kialakulásához.
A gazdaság meghatározó ágazata ekkor még a mezőgazdaság, amely összességében elmaradott, de
fejlődő és polgárosodó tendenciákat mutat. Nő a művelés alá volt mezőgazdasági területek aránya
(mocsárlecsapolás, erdőirtás, birtokátszervezések), hitelek és új technikák felhasználása segíti a
termelést, új állatfajokat tenyésztenek, alkalmazzák a vetésforgót, csökkentik az ugar területét,
gumósnövények meghonosítása, bekerítések (enclosure) folytatódása és fellendülése (a bekerítések
több hullámban zajlottak le, s a XVI. századtól egészen a XIX. századig tartottak).
Az iparban ez már a manufaktúraipar korszaka, céhekkel már csak elvétve találkozhatunk. A termékek
iránt állandó keresletet jelent a növekvő lakosság, ill. a formálódó angol gyarmatbirodalom.
b. társadalom
- nemesség: az arisztokrácia (peer-ek) kis része tud és akar is polgárosodni (piacra termelés,
bekerítések, vállalkozások), míg a nemesség többsége a tradicionális, hagyományos gazdálkodást
folytaja (közülük sokan elkótyavetyélik ősbirtokukat), utóbbiak alkotják a királyi hatalom bázisát. A
kis-, és középbirtokos nemesek (gentryk) bekapcsolódnak a vállalkozásokba. A nemesség Angliában
nem adómentes,
- parasztság: saját, életképes birtokukon gazdálkodó birtokos parasztok (husbandman), szabad bérlők
(freeholder), copyholder-ek (egykori jobbágyok, akik megőrizték a bérleti szerződés kópiáját),
leaseholder-ek, földnélküli bérmunkások,
- polgárság: Anglia leginkább polgárosodó része a Londont (City), ill. Délkelet-Angliát magába foglaló
terület.
c. politika: a társadalom belső feszültségeti még a parlamenti viták vezetik le. A megszerveződő
alsóházi ellenzék áll a polgári törekvések élére. Az állam még rászorul az egyház támogatására, ami
állam és egyház szoros összefonódását eredményezi, ez is döntő szerepet játszik majd a
puritánüldözésekben. A puritánok az egyház megtisztítására törekednek a katolikus tanok maradékától.
Tagadják az episzkopális (püspöki) egyházszervezetet, melynek élén a canterbury érsek áll, s
demokratikus egyházszervezetet javasolnak. A hitéletet illeően csökkenteni igyekeznek a katolikus
ünnepek számát, ellenzik a díszes templombelsőt, stb. A puritánokon belül a presbiteriánusok irányzata
mérsékeltebb politikát folytatva később a hosszú parlament idején is a királlyal való megegyezés
lehetőségeit keresi. Az episzkopális egyház helyett a kálvini minta alapján szerveződő, választot
presbiterek testülete (presbitérium) által vezetett egyházat kívánnak megvalósítani. Az independensek
irányzata mind a püspöki, mind a presbiteriánus egyházszervezeti elképzelést támadta, teljesen
független, önálló egyházi egységekben gondolkodtak. Politikai törekvéseik hadseregpártiak, a
polgárháborút a kiráy elleni végső győzelemig kívánták folytatni. A két csoport nézetei között sok
átfedést is találhatunk.

III. I. Károly és a parlamenti ellenzék harca

Stuart Mária fia, I. Jakab (1603-1625) rokonházasságból, degeneráltan született. A homoszexuális
hajlamú uralkodó egyik kegyence Buckingham herceg volt. Jakab fia, I. Károly (1625-1649) 1628-ban
bekövetkezett haláláig jó kapcsolatban áll Buckingham herceggel. Károly uralkodása alat formálódik
politikai erővé a parlamenti ellenzék, melynek vezérei: Thomas Wentworth (1629-ben átpártol a
királyhoz, s megkapja a Strafford grófja címet), Sir Edward Coke (kiváló jogász) és John Pym. Céljuk
a királyi hatalom alárendelése a parlamentnek. 1628. januárjában átfogó programként az uralkodó elé
terjesztik és elfogadtatják a Jogok Kérvényét (Petition of Rights), a későbbi Jogok Törvénye (Bill of
Rights) elődjét, melyben leszögezik, hogy:
- adókivetés csak a parlament hozzájárulásával történhet,
- letaróztatás csak bíró i végzéssel eszközölhető,
- békeidőben nem használhatóak a háborús törvények (tkp. királyellenes támadás, hisz I. Károly a
hódító normannok leszármazottja),
- a katonai beszállásolások megtiltása.
A Hármas Határozat a "Kik a haza és a parlament ellenségei?" kérdésre a következő pontokkal
válaszol:
- vallási újítók (a parlament hozzájárulása nélkül),
- aki adót szed (a király),
- aki adót fizet (polgári engedetlenség).
Lordok ellenzéke: kegyencek (Lord Canterbury)
A király 1629-ben feloszlatja a parlamentet, s 11 éven át nem is hívja össze. 1633-ban I. Károlyt skót
királlyá koronázzák. A koronázás az anglikán egyház szertartása szerint zajlik, ami sérti a
presbiteriánus skótokat. 1638-ban a skótok fegyveres szövetséget (National Covenant) hoznak létre, s
1640. tavaszán megtámadják Angliát. A király összehívja az ún. rövid parlamentet (1640. április 13 -
május 5.), amely csak a jogok törvényének elfogadásával lenne hajlandó adót megszavazni, ezért
Károly feloszlatja. A parlament a skót támadás folytatódása miat 1640. november 3-án újra összeül, s
egészen 1653-ig ülésezik (hosszú parlament).

IV. Az angol polgári forradalom kezdete (1640-1642)

A parlamenti szakasz (1640. november 3. - 1642. január 10.)
A parlament John Hundler és John Pym vezetésével nyílik meg, akik később elesnek a harcokban. 204
pontos követelést - tkp. a királyság elleni vádiratot - fogalmaznak meg, jelentősebb pontjai:
- kegyencek felelősségre vonása, Strafford kivégzése,
- az adóztatás joga a parlamenté, a parlamentnek három évente kötelezően üléseznie kell, s csak a saját
hozzájárulásával oszlatható fel,
- a király támaszát jelentő gyűlölt intézmények (Magas Tanács, Csillagkamara, Skót Tanács)
megszüntetése.
Ennek hatására két politikai irányzat alakul ki:
- gavallérok (királypártiak),
- kerekfejűek (kefefrizurájukról elnevezet parlamenti tagok).
1642. január 4-én a király fegyveresei élén bevonul a parlamentbe és öt ellenzéki vezetőt - köztük
Pymet és Hampdent - letartóztat. Január 10-én London elhagyására kényszerül, s az észak-angliai
York-ban és Nottingham-ben gyűjt csapatokat, s 1642. május 23-án innen üzen hadat a mérsékelt
parlamenti erők főparancsnokának, Essex grófnak.

V. Az angol polgári forradalom első szakasza (1642-1646)

Az angol polgári forradalom első periódusa az 1642-1646 közötti években zajlik le. A parlamenti
sereg kb. 18 ezer főt számlál, ezzel szemben áll a mindössze 6000 gyalogosból és 2000 lovasból álló,
ám szervezett és fegyelmezett, kiváló katonai parancsnokokkal - pl. a harmincéves háborúban is részt
vevő Rupert herceg - rendelkező királypárti haderő. Az első összecsapás 1642. október 23-án, Edge
Hill mellett zajlik le, s a királypárti sereg elsöprő győzelmével végződik. A király serege London felé
vonul, s csupán a londoni polgárokból szerveződő milícia tudja feltartóztatni a város alatt. Ezt követően
mindkét sereg visszavonul téli pihenőre.
1643-1644 folyamán Oliver Cromwell azt a tanulságot vonja le a vereségből, hogy radikálisan át kell
alakítani a parlamenti haderőt. Cromwell nemes, a hosszú parlament tagja, az egyik legradikálisabb
independens csoport, a Gyökér és ág (~ az anglikán egyházból gyökerestül-ágastól ki kell írtani a
katoliukus maradványokat) vezetője; Isten kiválasztottjának tartotta magát. Saját költségén új mintájú,
a XVI-XVII. század fordulóján, Orániai Móric által bevezetett újításokra (tisztképzés, uniformis, stb.),
ill. a svéd hadseregszervezésre alapuló hadsereget szervez (New Model Army, Ironside
(Vasbordájúak)). A sereg tagjai fanatikus puritánok, soraiban nemeseket, kézműveseket, falusi
parasztokat és nincsteleneket egyaránt találunk. Zsoldossereg, a lovasságot és a lovakat vezényszavakra
tanították, egységesítették a kiképzést, s a svédektől átvett minta alapján a könnyűlovasság
alapaktikájává az ellenséges gyalogság soraiba való benyomulást és a harcrend megbontását tették az
addigi caracole-írozás helyett (a könnyűlovasság oldalról támad az ellenséges gyalogságra, majd
tűzfegyvereikből célzatlan lövést adnak le rájuk, ezt követően - többnyire eredménytelenül -
visszavonulnak) helyett. A gyalogságot a svédektől vett tűzfegyverekkel látja el (kanócos helyett kovás
puska), így megnövekszik a tűzgyorsaság. A korábbi 6-10 soros hadrend rövidül, s már nemcsak az
első, hanem az első két sor ad le lövéseket (össztűz). Jelszavuk: "Bízzál Istenben és tartsd szárazon a
puskaport!" A parlamenti sereget 1643-1644 során a skótok is támogatják, annak fejében, hogy az
angolok áttérnek az anglikánról a presbiteriánus vallásra (ezt taktikai okból meg is teszik), s megígérik,
hogy fedezik a skót hadjárat költségeit.
1644. július 2-án Marston Moore mellett a parlamenti sereg első ízben arat jelentős győzelmet a
királypárti erők felett, s ezt követően már az egész hadsereget a New Model Army mintájára szervezik
át. 1644-1645 fordulóján heves politikai csatározások zajlanak a presbiteriánus és independens
parlamenti erők között.
1644. december 9-én a parlament elfogadja az önkéntes lemondási nyilatkozatot, melynek
értelmében egy személy nem tölthet be egyszerre két tisztséget. A határozatot követve a
prebiteriánusok inkább katonai, míg az independensek inkább politikai tissztségeikről mondanak le
(Cromwell mind politikai, mind katonai posztját megtartja). Deklarálják, hogy a hadsereg nem játszhat
politikai szerepet. Ezt követően a New Model Army tisztjei már szinte kivétel nélkül Cromwellhez hű
puritánok, Essex helyett a szintén Cromwell-t támogató Fairfax lesz a parlamenti sereg vezetője.
1645. június 14-én Naseby mellett újabb győzelmet aratnak a parlamenti erők, kb. 5000 royalista
foglyot ejtenek, megszerzik a királypártiak teljes tűzérségét, s lefoglalják I. Károly politikai levelezését
is, melyben külföldi katonai segítséget sürgető leveleket is találnak. I. Károly észak felé, Skóciába
menekül, de a skótok elfogják, s végül 1647. februárjában 400 ezer angol font ellenében (mivel kb.
ekkora öszegre becsülik az 1643-1644-es skót hadjárat költségeit) átadják saját törvényes uralkodójukat
(!) az angoloknak.

VI. Az independens és presbiteriánus ellentét elmélyülése, a polgárháború befejezése

A parlamenten belül - tkp. az utolsó jelentős politikai átrendeződésként - szakadás következik be a
presbiteriánusok és independensek között. A presbiteriánusok lefoglalják a királypárti és püspöki
birtokokat, amely hatalmas spekulációkhoz (és a presbiteriánusok meggazdagodásához) vezet. Eltörlik
a feudális földtulajdont, a polgári földtulajdon szabadon adhatóvá-vehetővé teszi a birtokokat. 1646.
nyarán döntenek arról, hogy az államvallás a presbitérium, s - tömeges elégedetlenkedést okozva -
folyik az independensek üldözése. Az egyszerű földművelők közül főleg a copyholderek helyzete válik
bizonytalanná, tízezrével kerülnek teljes létbizonytalanságba, nem is beszélve a nagybirtokok
szomszédságában élő kis-, és középbirtokos parasztokról. Mivel ezek a rétegek alkotják a hadsereg
bázisát, így a hadsereg szemlélete is radikalizálódik, s az independenseken belül - John Lilburne és
Overton vezetésével - megjelennek a még náluk is radikálisabb levellerek. Mind az independensek,
mind a levellerek számára kedvezőtlen a parlament határozata a háború befejezéséről és a hadsereg
lefegyverzéséről, melyet az uralkodóval folytatott tárgyalások után hoznak meg. Úgy döntenek, hogy a
hadsereget rabló hadjáratra küldik Írországba. A presbiteriánusok ekkor már el tudnának képzelni olyan
kompromisszumot, amely tkp. korlátozott monarchiát jelentene (az uralkodó bizonyos jogairól lemond
a parlament javára). Az independensek válaszút előtt állnak: meggyőződésük, hogy a végső győzelemig
kell harcolni, s ellenzik a hadsereg felszámolását is. A levellerek agitátorhálózatot építenek ki,
uszítanak a presbiteriánusok és az independensek ellen is. Cromwell végül összefog a levellerekkel a
presbiteriánusok ellen, megalakítják a hadsereg tisztikarából és leveller agitátorokból álló
Hadseregtanácsot, amely tkp. ellenpólusa lesz a presbiteriánus többségű parlamentnek. Kiáltványt
fogalmaznak meg, melynek értelmében a hadsereg nem oszlik fel, a parlementet meg kell tisztítani az
ingadozóktól, s ezzel együtt új választásokat kell kiírni. Ezzel - 1647. nyarától - kezdetét veszi az ún.
"második forradalom".
1647. augusztus 6-án a hadsereg bevonul Londonba, körülzárja és megszállja a parlamentet, s 11
presbiteriánus képviselőt letartóztatnak, majd vádat emelnek ellenük és elítélik őket.
1647. október 15. és november 1. között a London melletti Putney-ban üléseznek a Hadseregtanács
independens és leveller tagjai, hogy kialakítsák és egyeztessék a következő évekre vonatkozó kül - , és
belpolitikai terveiket. Két alkotmánytervezetet alakítanak ki:
a. "A hadsereg ügye": az independens tisztikar (grandok) tervezete,
b. "A nép szerződése": a Lilburne vezette levellerek politikai és egyéb törekvéseinek részletes
megfogalmazása (általános választójog minden felnőtt férfi számára (jogi és politikai egyenlőség
ember és ember között), burkolt formában a királyság köztársasággal való felváltásának gondolata
(legyen-e Felsőház és Alsóház, vagy csak egykamarás, Alsóházból álló parlament működjön)).
Rendkívül kemény vita alakul ki három kérdésben:
- kapjanak-e választójogot a vagyontalanok? Ireton, a radikális szemléletű kiváló katona szeretné
megszüntetni a vagyoni cenzust, de ezt az independens katonai vezetők ellenzik,
- legyen-e vétójoga az uralkodónak a parlament döntéseivel szemben? A levellerek korlátozott hatalmú
befolyásoló tényezőként tekintenek a király személyére, s sokan az independensek közül is hasonlóan
vélekednek,
- legyen-e Felsőház? Burkoltan a köztársasági államforma megfogalmazása.
Cromwell ügyesen taktikázik (tkp. többnyire hallgat), majd három hét múlva erőszakosan feloszlatja a
Hadseregtanács ülését. Ezt követően Robert Lilburne - John Lilburne egyik testvére - vezetésével a
hadsereg több ezredében lázadás tör ki, melyet Cromwell a vezetők kivégzésével letör.
1647. november 15-én a király rejtélyes körülmények között megszökik a hadsereg fogságából - ma
már tudjuk, hogy valószínűleg maga Cromwell szorgalmazta a szökést, látván, hogy ezzel
helyreállíthatja a bomlófélben levő independens-leveller együttműködést, ráadásul a szök(tet)éssel tkp.
megmenti a király életét -, s Cromwell egyik közvetlen rokona, a Wight-szigeti kormányzó foglya lesz.
Az independens-leveller egység hamarosan helyreáll, köszönhetően annak is, hogy hírt kapnak arról,
hogy I. Károly megnyerte a skótok támogatását.
1648. áprilisa és októbere között zajlik az ún. "második polgárháború".
1648. augusztus 17-én Prestonnál döntő ütközetre kerül sor, melyet Cromwellék nyernek meg. A
király maga is fogságba esik, a presbiteriánusok próbálják meggyőzni, s alá is írnak egy - egyik fél által
sem betartott - egyezményt. A győzelmet követően Cromwell csapatai elfoglalják Edinburgh-ot, a
skótok kapitulálnak. A főerők Közép-Anglia felé indulnak, s 1648. december 2-án Cromwell serege
bevonul Londonba, december 6-án Pride behatol a parlamentbe, ahonnan szinte kidobnak 140-150
ingadozó presbiteriánus képviselőt, akiket később elfognak és bírói eljárás kretében elítélnek. A hosszú
parlament ezt követően már csonka parlamentként működik. 1648. decembere és 1649. januárja során
szinte naponta hoznak nagy horderejű döntéseket:
- a királyi hatalom eltörlése, a hatalom egyedüli forrása a nép, gyakorlója a népképviseleti parlament
(Alsóháza),
- megszüntetik a Lordok Házát,
- bíróság elé állítják I. Károlyt, s nagy vitát követően, csekély többséggel megszülető döntéssel elítélik
és 1649. január 30-án (vagy január 31-én) kivégzik.

VII. Az independens köztársaság

1. Az independens köztársaság megalakulása
1649. tavaszán (kb. március 17. és május 19. között, a dátum bizonytalan) kikiáltják az independens
köztársaságot (Commonwealth and Free State), amely tkp. 1653. végéig áll fenn.
Legfontosabb szervei az egykamarás parlament, ill. az Államtanács (évente választott 41 tagú
szervezet, a tagok 2/3-a a hadseregből, 1/3-a parlamentből kerül ki). 1649. folyamán több
levellerlázadásra kerül sor a hadseregben, Lilburne követői egyre inkább számon kérik a parlamenten a
korábbi ígéreteket; a társadalom nagy részét kitevő szegények nem érzik a rendszerváltás hatásait. A
levellerek követeléseit nem teljesítik, a lázadásokat leverik és megtorolják. Lilburne-t letartóztatják - a
börtönben írja meg Anglia új láncai című művét -, ami újabb lázadásokhoz vezet. 1649. nyarán
Bullford mellett fontos győzelmet aratnak a leveller sereg felett.
Megjelenik a még a levellereknél is radikálisabb, belőlük kialakult diggerek (~ ásók) kommuniztikus,
vagyoni egyenlőséget szorgalmazó társulása Gerrard Winstanley vezetésével.
Meghírdetik a magántulajdon eltörlését, a közös tulajdon bevezetését. Mivel minden ember Isten
teremtménye, ezért mindenki egyenlő, s legyen egyforma (egyformán szegény) is. Közösen dolgoznak,
a megtermelt javakat közös raktárakban tárolják és közösen osztják el. Általános munkakötelezettséget
vezetnek be, kezdettől a köztársasági államformát támogatják (mozgalmuk tkp. folytatása John Ball és
Wat Tyler törekvéseinek). A diggerek főereje (kb. 40 fő) a Saint George's Hill körüli pusztán rendezi
be "főhadiszállását", de a helyi sherif embereivel hamarosan szétkergeti őket. Winstanley börtönben
írja meg A szabadság törvényeinek tervezete című munkáját.
2. Külpolitika
Az aktív, hódító angol külpolitika jegyében 1649-1652 között sor kerül Írország meghódítására, az
íreket Drogheda és Wexford mellett is legyőzik. Az ír földek kb. 2/3-át elveszik eredeti
tulajdonosaiktól, Írország lakosságának kb. felét megölik, elűzik, át-, vagy kitelepítik (Észak-Amerika),
vagy egyszerűen eladják rabszolgának.
1650-1651 között lezajlik Skócia lerohanása is - mivel I. Károly fiát skót királlyá koronázták -,
1650. szeptember 3-án Dunbar, 1651. szeptemberében Worchester mellett verik meg a skót
főerőket (ekkor a hadsereget már nem Cromwell, hanem Monck tábornok vezeti). A következmények
az írországiakhoz hasonlatosak.
1649-1651 között indul meg a hajóépítési prgram, s rövid időn belül több mint 40, a holland hajóknál
korszerűbb hajót építnek.
1651-ben adják ki a hajózási törvényt (Act of Navigation), amely egyértelműen hollandellenes, a
"tenger fuvarosainak" tengeri-gyarmati fölényét igyekszik megtörni. A törvény értelmében idegen hajó
angol kikötőbe csak saját országa áruit szállíthatja törvényesen, tettenérés estén pedig a hajót és
rakományát is elkobozzák, s 50-50%-ban megosztják a feljelentő és az állam között. Mind emiatt
1652-1654 között kitör és lezajlik az I. angol-holland kereskedelmi háború, mely - Tromp és de
Ruyter erőfeszítései ellenére - az angolok győzelmével zárul, s Hollandia is kénytelen elismerni a
hajózási törvény rendelkezéseit. Anglia és Hollandia 1665-1667, ill. 1672-1674 között újabb két
kereskedelmi háborút vív; 1654-1659 között Spanyolországot és Portugáliát (szabad kereskedelem a
spanyol és portugál gyarmatokkal), ill. Dániát (vámmentes átjárás a Sundon) is legyőzik és a legyőzött
felek számára hátrányos szerződések megkötésére kényszerítik. Tkp. az angol-holland háború az újkor
első igazi háborúja, melyet már nem két dinasztikus, hanem két polgári hatalom visel, s tétje a világ
kereskedelmi kapcsolatai feletti ellenőrzés birtoklása.
Londonban növekszik a feszültség a parlamenten belül, a mérsékeltek a háborúskodás befejezését, s a
költséges hadsereg megszüntetését, ill. belső fejlesztéseket szorgalmaznak. Cromwell hívei szerint
viszont új háborúra van szükség, erősíteni kell a hadsereget (főleg a flottát). A hatalom jellegére
vonatkozóan (dinasztikus vagy alkotmányos legyen) is megoszlanak a vélemények.
Cromwell 1653. április 23-án feloszlatja a hosszú/csonka parlamentet, s nyit a quintomonarchisták
(messiansztikus nézeteket valló, Krisztus közelgő ötödik birodalmának megteremtését hírdető szekta,
burkoltan átvették a levellerek programjának jó néhány elemét) felé.
Az új választásokat követően 1653. június 4-én megalakul a szentek parlamentje (Barebones
Parliament), melynek képviselői jórészt quintomonarchisták. A szentek parlamentje a leveller
programpontok betartását szorgalmazza (törvény előtti egyenlőség, törvényes ítélkezés, a copyholderek
helyzetének rendezése, a földpanamák kivizsgálása, progresszív adózás, stb.).
VIII. Cromwell protektorátusa

Cromwell 1653. december 12-én feloszlatja a szentek parlamentjét, s decembr 16-án

Lordprotector-ként (Anglia, Skócia és Írország fővédnöke) magához ragadja a hatalmat.
Az 1653-1658/59 közötti időszak Cromwell protektorátusának ideje.
Új alkotmányt fogadnak el (A kormányzás eszköze), melyet a Tisztek Tanácsa dolgoz ki, s ami egyben
Anglia első és egyetlen írott alkotmánya, s amely csupán néhány hónapig van érvényben (a jelenlegi
angol alkotmány tkp. a szokásjogból áll, pl. 1707-től - amikor Anna királynő megvétózta a parlament
határozatát, majd vétóját visszavonta - "nem szokás", hogy az uralkodó vétójogával éljen a parlamenti
határozatokkal szemben). A hatalom jellegzetesen hárompólusú, egyik pólusán a 18 leghűségesebb
tábornokból álló Államtanács, a másikon a parlament, s harmadik pólusán - tkp. csúcsán - a
Lordprotector áll, utóbbi egyben az Államtanács feje is.
Cromwell 1654. szeptember 4-én összehívja az első egykamarás, 400 angol, ill. 30-30 skót és ír
képviselőből álló parlamentet, mely Cromwell számára teljesíthetetlen követeléseket támaszt (a háború
befejezése, a hadsereg létszámának 57 ezerről 32 ezerre csökkentése), ezért a Lordprotector 1655.
január 22-én feloszlatja.
1655. január 22 - 1656. szeptembere között tkp. nyílt katonai diktatúráról beszélhetünk.
A hagyományos polgári közigazgatás megszünik.
11 katonai körzetet alakítanak ki, melyek élére az Államtanács - saját körzetükben teljhatalommal
rendelkező - 11 tagja kerül. Mindez nagy elégedetlenséget okoz a gentry-k és yeoman-ek között is.
1656. szeptemberében Cromwell újra összehívja a parlamentet, ami - erősen kompromisszumos
jellegű - új alkotmánytervezetet dolgoz ki (Alázatos kérelem és tanács). A tervezet értelmében a
katonai diktatúra felszámolandó, de mégis maradjon meg - alkotmányos rendszerű parlament mellett -
az erős központi hatalom. Visszaállítják a Felsőházat, amely vétójoggal rendelkezik. Adót csak a
parlament szavazhat meg, a hadsereg külföldre csak parlamenti hozzájárulással küldhető. Cromwellnek
utódmegajánlási jogot biztosítanak. A parlament felajánlja Cromwellnek a koronát, ő azonban nem
fogadja el.
1658. február 4-én szétkergeti a parlamentet, s utódjául Richard nevű fiát jelöli ki.
Cromwell 1658. szeptember 3-án meghal, Richard ("Dick, "Tönkrement hit") követi a hatalomban, de
helyette/nevében a tisztek kormányoznak, s 1659. május 25-én el is mozdítják posztjáról, s ezzel tkp.
véget ér a Protektorátus időszaka.

IX. A Stuartok restaurációja

1. II. Károly trónra kerülése
Richard elmozdításakor Monck már titkos tárgyalásokat folytat a Stuartokkal.
1659. áprilisában ismét összehívják a parlamentet és új választásokat írnak ki. A választásokat
követő parlament - melyben már a royalisták és a mérsékelt presbiteriánus képviselők vannak
többségben - dönt a leendő uralkodó, II. Károly (1660-1685) visszahívásáról.
II. Károly az 1660. május 14-én kelt Bredai Nyilatkozatban elfogadja a felkérést, s itt kiadott, a
parlament által becikkelyezett nyilatkozatában kijelenti:
- tiszteletben tartja a forradalom óta bekövetkezett változásokat
- amnesztiát hirdet (a királygyilkosokat kivéve)
- biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot
- megígéri a hadsereg követeléseinek teljesítését is)
- ezzel kezdetét veszi a Stuart-restauráció (1660-1688), melynek első meghatározó személyisége II.
Károly.
2. II. Károly intézkedései
Kancellárja, a bredai nyilakozat megszövegezésében is segítő Clarendon segítségével dolgozzák ki a
Code Clarendont (Clarendon Törvénykönyve), melynek fókuszában a puritanizmus gyengítése, az
anglikán egyház erősítése, ill. az uralkodói hatalom megszilárdítása áll. A Code Clarendon puritánok
elleni törvényei:
- 1661: önkormányzati törvény (Corporation Act): csak anglikánok lehetnek a városi önkormáyzatok
tagjai,
- 1662: egyöntetűségi törvény (Act of Uniformity): a szabadegyházak (nonkomformisták) ellen
irányul, mindenkinek esküt kell tenni az Álalános Imakönyvre (Book of Prayer), ezáltal több mint
1200, az esküt megtagadó puritán lelkész veszti el állását,
- 1665: ötmérföldes törvény (Five Mile Act): az Act of Uniformity miatt lakóhelyükről elűzöt
puritánok nem léphetnek be korábbi lakóhelyük ötmétföldes körzetébe (az elűzött puritán lelkészek
ellen irányul),
- 1665: vallásfelekezeti törvény: csak anglikán istentiszteletet engedélyez, minden más nyilvános
istentiszteletet tilt,
- 1665: a CABAL (tagjainak - Clifford, Arlington, Buckingham, Ashley, Lauderdale - kezdőbetűiről
elnevezett testület) nyit a puritánok felé,
- 1667: engedékenységi törvény: számos pontban engedményeket tesz a Károlyhoz hű
puritánoknak(?),
- 1672-1673: körvonalazódik a két alapvető politikai társdulás:
whig-ek (~ károlyellenes skót marhahajcsár; a későbbi liberálisok elődei, a "tőke pártja". A gyarapodó
polgári társadalom pártja)
tory-k (~ katolikus ír bandita; a "föld pártja", a földbirtokosok, nemesek, ariszokraták pártja),
- 1673: Test Act: a tanúságtételről szóló törvény, polgári vagy katonai hivatalt csak az anglikán
hittételek mellett tanúságot tevő vállalhat, ezzel kizárják a hatalomból a katolikusokat és a puritánokat
is,
- 1679: Habeas Corpus Act: törvény az önkényes letartóztatások ellen. Letartóztatás csak elfogató
parancs és bírói végzés megléte esetén lehetséges, a letartóztatottal 24 órán belül közölni kell a vádat
vagy szabadon kell bocsátani. A szabadlábon való védekezés jogát óvadék vagy kezesség ellenében is
biztosítani kell. Mindenki ártatlannak tekintendő, amíg bűnössége be nem bizonyosodik.
1681-1685 között II. Károly nem hívja össze a parlamentet, tkp. diktatórikusan kormányoz. Erősödik a
katolikus franciák és spanyolok támogatása/befolyása Angliában (II. Károly halálos ágyán katolikus
paptól veszi fel az utolsó kenetet, fia, II. Jakab (1685-1688) katolikusként keresztelkedik meg).

X. A "dicsőséges forradalom"; az angol fejlődés az 1700-as évek végéig

A toryk és a whig-ek összefognak, s megkezdődik a tárgyalás arról, hogy az uralkodó eltávolítása után
kit hívjanak meg a trónra (a whig-ek több összeesküvést is szőnek a király ellen). II. Jakab már nyíltan
katolikus, nagyon erős francia kapcsolatokkal rendelkezik, eltörli a Habeas Corpus Act-et és a Test
Act-et.
1687-1688-ban türelmi rendeletet ad ki, ezzel a katolikuok számára szabaddá válik az út a
hivatalviselés előtt. A tory-k és whig-ek megállapodása értelmében az angol trónra Orániai III.
Vilmost (1689-1702) (Németalföld helytartója, felesége II. Jakab lánya, hithű protestáns) hívják meg.
Orániai Vilmos korszerűen kiképzett hadsereggel rendelkezik, partraszállásakor II. Jakab híveivel
együtt elmenekül (egy éjjel, álruhában a Csatornán hajózik a francia partok felé, de egy angol
halászhajó legénysége elfogja és visszaviszik Angliába). A kivégzést elkerülendő maga Orániai Vilmos
szökteti apósát a francia udvarba.
Oróniai Vilmos és felesége, II. Mária (1689-1694) társuralkodókként uralkodnak. 1689. februárjában a
Declaration of Rights (Jognyilatkozat) kiadásával befejeződik a Dicsőséges Forradalom, s
megkezdődik az addig nagyrészt szembenálló polgárosodó és nemesi erők kompromisszumos
együttműködése, amely Angliát a tartós fejlődés útjára állítja. A Bill of Rights értelmében az "uralkodó
uralkodik, de nem kormányoz". Anglia ettől kezdve alkotmányos monarchia, a legfőbb törvényhozó
testület a parlament, melynek felelős a kormány (Cabinet); érlelődik a kétpárti kabinetrendszerű
kormányzás ("kétpárti váltógazdaság") rendszere.
Anna (1702-1714): Vilmosnak és Máriának nem született utóda, ezért az 1701-es Act of Settlement
értelmében a Stuart-nőág kerül trónra. Uralkodása alatt - a külpolitikát nagyban meghatározó -
Marlborough herceg vezetésével Anglia is bekapcsolódik a spanyol örökösödési háborúba. Az 1703-as
Methuen-szerződés Portugáliát - egész gyamatbirodalmával együtt - Anglia vazalusállamává süllyeszti.
I. György (1714-1727) személyével kerül Anglia trónjára - ismétcsak az Act of Settlement
rendelkezéseit követve - a Hannover (Coburg/Windsor)-ház. Az állam tényleges irányítója, a
miniszterelnök Sir Robert Walpole, ill. a Privy Council-ból (Királyi Tanács) kivált Cabinet Council
(Minisztertanács). 1715-ben sikerrel veri le a jakobiták (Jakab Edward hívei) lázadását.
II. György (1727-1760): Walpole 1742-ig miniszterelnök (az 1739-ben kitört spanyol-angol háború -
Jenkins füle - kudarcai miatt kénytelen lemondani), amely az osztrák örökösödési háborúba is
belesodorja Angliát Ausztria oldalán. 1745-1746 folyamán újabb jakobita lázadás tör ki - ezúttal
Károly Edwardot támogatva -, de II. György seregei a cullodeni ütközertben (1746. április) legyőzik a
lázadókat. A hétéves háborúban (1756-1763), immár William Pitt külügyminisztersége alatt Anglia a
poroszokat támogatja, s a háború végén megkapja Kanadát a Mária Terézia oldalára álló
Franciaországtól, ill. bebiztosítja magának Indiát. Ekkoriban lesz az angol diplomácia vezérelve a
splendid isolation, melynek lényege, hogy Anglia számára előnyös, ha a kontinens nagyhatalmai
egymás ellen folytatott háborúkban fecsérlik erejüket, úgy, hogy végül egyikük se kerüljön hegemón
helyzetbe.
III. György (1760-1820): 1761-ben lemondatja Pitt-et, s a következő évben meneszti a whig kormányt
is. 1773-ban a Regulating Act (szabályozó törvény) a brit parlament ellenőrzése alá helyezi a Kelt-
indiai Társaságot. Megkezdődik a brit uralom kiterjesztése egész Indiára. 1775-ben kirobbant a
függetlenségi háború, melynek végére, 1783-ra megalakul az Angliától független Amerikai Egyesült
Államok.

XI. A francia abszolutizmus megingása, a Fronde-mozgalmak

Ahogy Angliában, úgy Franciaországban is megindul - bár gyengébb formában - az eredeti
tőkefelhalmozás (bizonyos tőkéscsoportok kezén felhalmozódó tőke). Szintén találkozhatunk
bekerítésekkel, de az angliainál jóval kisebb mértékben, hisz ez az uralkodónak sem igazán érdeke. IV.
Bourbon Henrik uralkodásától kezdve törvények védik a parasztokat a földesurak túlkapásaitól. A
bekerítések hatására megjelenik a bérmunkások csoportja, akik az alakuló manufaktúrákban
helyezkednek el alacsony képzettségű bérmunkásként. A manufaktúrák szervezte kezdetben szétszórt,
laza, központosítás nélküli; jóideig érvényesül a céhek túlsúlya. A manufaktúrák jobbára állami
tulajdonúak, állami megrendelésre - a Versailles-i palota igényeinek kielégítésére - állítanak elő
luxuscikkeket (tükör, selyem, brokát). Kezelésük túlszabályozott, így tkp. gúzsba kötik őket (Angliában
ekkorra már polgárosodott nagybirtokrendszer működik).
1688 után a polgárság már tud és akar is korszerűsíteni, piacképes gazdagágokat kialaktani. Tkp.
Franciaországban is megszűnik a feudális nagybirtokrendszer, viszont a francia nemesség több
történelmi hibát is elkövet ("A nemesi rang kötelez"), nem foglalkozhatnak kereskedelemmel,
pénzügyekkel, mert ezestben elvesztnék adómentességüket, s így tkp. nemesi rangjukat is. A nemesség
felhalmozott tőkéjét nem forgatja vissza a gazdaságba, hanem általában földet vásárol belőle, s ezáltal
tkp. álló tőkévé teszi, vagy pazarló módon luxuscikkek vásárlására költi.
Paulette-rendszer: kilenc esztendei, megvásárolható taláros nemsei cím. A királyi kincstárba vándorló
pénzből az uralkodó hatalmas összegeket fordít a hadseregre, háborúskodásra, ami tkp. az ország
földrajzi helyzetéből is adódik: Anglia szigetországként védettebb helyzetben van, kis létszámú
szárazföldi haderő is elég a megvédéséhez, így itt a flotta fejlesztésére koncentrálnak, hisz a flotta
egyaránt felhasználható védelmi, támadó, hódító és kereskedelmi célra.
A harmincéves háború idején már Richelieu bíboros és XIII. Lajos megkezdi a béketárgyalásokat, de
azok haláluk miatt megszakadnak. A trónt XIII. Lajos fia, az akkor ötéves XIV. Lajos (1643-1715)
örökli, aki mellett régensként az olasz származású, Lajos anyjához, Ausztriai Annához gyengéd
szálakkal kötődő Mazarin bíboros gyakorolja a hatalmat. Franciaországban a harmincévs háború
végére "robban a bomba", az elégedetlenség a Fronde-mozgalmakban csúcsosodik ki:
- 1648-1649: parlamenti Fronde: 1614-1789 között nem hívják össze az országgyűlést. A francia -
főként taláros nemesekből álló - parlament a főhatalom megszerzésére törekszik (Angliában ekkor
zajlik a forradalom, a hírek Franciaországba is gyorsan eljutnak). Határozatot hoznak az önkényes
letartóztatások ellen, megtiltják az adóterhek növelését, kimondják a rendi gyűlés illetékességét a
legfontosabb állami ügyekben, korlátozni igyekeznek az uralkodónak a rendi gyűléssel szembeni
túlhatalmát. 1648-ban népfelkelés tör ki a fővárosban, s az udvar kétszer is menekülni kényszerül
Párizsból: Mazain, Ausztriai Anna és XIV. Lajos előbb Rueilbe, majd - miután kiegyettek a parlamenti
vezetőkkel és visszatértek Párizsba, ahol Mazarin ismét keménykezű politizálásba kezd - Saint
Germain-be menekül. XIV. Lajos - Mazarin tanácsára - ekkor tanulja meg, hogy egy életen át
bizalmatlan legyen mindenkivel szemben (az uralkodó ettől kezdve szinte irtózik a "plebs" által lakott
Párizstól, s tkp. ezért építteti fel Versailles-ban a királyi palotát). A megrettent parlament rövidesen
kibékül a kormánnyal,
- 1650-1653: a hercegek Fronde-ja: tkp. a IV. Henrik és XIII. Lajos által a hatalomból kiszorított
főpapok, nemesek mozgalma, úgyszintén az uralkodó hatalmának csökkentése érdekében. Mazarin
letartóztaja a hecegek lergtekintélyesebb hangadóit, Condét, Contit és Longueville-t. Condé, a spanyol
háború hőse polgárháborút robbant ki, 1552-ben spanyol segítséggel megszállja Párizst, de végül az
udvari párt diadalmaskodik, s 1653-ban az ellenállás utolsó tűzfészke, Bordeaux is elesik.

XII. XIV. Lajos bel-, és külpolitikája

1. Belpolitika
Lajos 1655 táján megjelenik a párizsi parlament előtt, a hagyomány szerint lovaglóruhában,
vadászcsizmában, s közli a parlamenttel, hogy hiába hitték azt, hogy övék a hatalom, valójában "Az
állam én vagyok". XIV. Lajos Isten kegyelméből uralkodó királynak tartja magát; Bossuet főpap
vezetésével kidolgozzák az abszolút uralkodó isteni eredetének elméletét, amit kapcsolatba hoznak az
egyiptomi történelemmel is (IV. Amenhotep (Ekhnaton) - XIV. Lajos; Tell el Amarna - Versailles),
ezzel megalkotva a Napkirály kultuszát (1662-ben pl. napjelmzben jelenik meg egy jelmezbálon).
XIV. Lajos 1658-1659 folyamán - éltében először és utoljára - őszintén szerelmes lesz Mazarin hugába,
Marie Mancinibe de Mazarin dinasztikus érdekre hivatkozva meggátolja a házasságot. Lajos végül IV.
Fülöp spanyol király lányát, Mária Terézia infánsnőt veszi feleségül, s hat gyermeke születik tőle.
Gyermekei közül csak az első, Lajos marad életben, de ő, s a trónutódlás szempontjából számbavehető
minden rokon is meghal a XIV. Lajos uralkodásának utolsó éveiben kitörő himlőjárványban.
1661-ben meghal Mazarin, aki politikai végrendeletében azt javasolja az uralkodónak, hogy halála után
ne töltse be az első miniszteri posztot (Lajos meg is fogadja a tanácsot, s ettől kezdve ő maga az első
miniszter). Lajos kiváló szakembereket örököl Mazarintől:
pl. a hadügyminiszter Le Tellier és fia, Luvois márki (Michel le Tellier), Lionne, Vauban (a
hadmérnökök főfelügyelője, a szurony feltalálója), Turenne marsall, ill. pénzügyminisztere, Nicolas
Fouquet, akit később riválisa, Jean Baptiste Colbert vált fel (Colbert azzal vádolta meg Fouquet-t,
hogy kastélyát állami pénzből építteti, ezért az uralkodó Fouquet-t 17 évi börtönre, családját pedig
teljes vagyonvesztésre ítélte). A legfelsőbb irányítószerv funkcióját tkp. a heti rendszerességgel ülésező
királyi tanács (magas tanács, főtanács) tölti be, melynek a 4-5 államminiszteren kívül maga Lajos is
tagja, s természetesen övé a döntő szó is. Kancellár, államtitkárok (4). A legfontosabb tisztség tkp. a
pénzügyi főellenőré, akinek feladata az egyre növekvő költségek fedezetének előteremtése, s döntő
befolyással bír a pénz-, had-, és belügyekre. A középszintű igazgatást az intendatúra látja el. A
parasztság szerepe tkp. csak az adófizetésre és a katonaadásra korlátozódik.
XIV. Lajos több szeretőt is tart: de La Valliere (1661-1668 között az uralkodó szeretője, kapcsolatuk
kezdetekor még csak 17 éves, négy törvénytelen gyermeket szül az uralkodónak), Madame Montespan
(1668-1683, kapcsolaltuk elején 26 éves, nyolc törvénytelen gyermekkel ajándékozza meg Lajost),
Mademoiselle Fontanges ill. Madame de Maintenon (1683-1715, kezdetben Lajos törvénytelen
gyermekinek nevelője, de ügyesen politizálva közelférkőzik az uralkodóhoz, aki titokban feleségül is
veszi).
A gallikán egyház kiépítését politikai ügyként kezelte.
1685-ben visszavonja a nantes-i ediktumot és megkezdi a protestánsok üldözését. A hugenották
jórészt Hollandiába és német területekre vándorolnak ki, ezzel súlyos csapás éri a Colbert által
fellendített gazdasági életet.
XIV. Lajos uralkodása kezdetétől fontosnak tartotta az államszervezet központosítását, az
államminiszterek, államtitkárok és központi tanácsok feladatainak pontos meghatározását.
Főmunkatársainak a pénz-, had-, és külügyekkel foglalkozó államminisztereket tekintette, e három
miniszter vett részt a legfontosabb tanácsadó szerv, a Főtanács ülésein, ahol elsősorban külpolitikai
kérdésekkel foglalkoztak. A Kiadványok Tanácsa intézte a belügyeket, a Pénzügyi Tanács
költségvetési-, és adóügyekkel foglalkozott, a Kereskedelmi Tanács pedig leginkább az egyes tárcák
közti munkát egyeztette. 1687-ben létrehozták a párizsi rendőrkapitányságot, polgári
törvénykönyvnek megfelelő rendeleteket, ill. Büntető Törvénykönyvet és Kereskedelmi Kódexet adtak
ki. 1702-ben tör ki a camisardok parasztfelkelése.
2. Külpolitika
Az 1659-ben, XIV. Lajos házasságkötésekor megkötött pireneusi béke lezárja az 1635 óta tartó
francia-spanyol háborút. A franciáké lesz Roussillon és Artois, a spanyol hadsereg többé már nem
katonai tényező Európában. A béke rögzíti, hogy Lajos felesége és utódai a spanyol trón iránti minden
igényről lemondanak, ha Spanyolország másfél év alatt kifizeti nekik a másfélmillió arany összegű
jegyajándékot. Mivel a spanyol kincstár ekkoriban kong az ürességtől, a francia igény továbbra is
megmarad a spanyol trón iránt, s végső soron hozzájárul a spanyol örökösödési háború kitöréséhez.

XIV. Lajos első hódító háborúját, az örökösödési (devolúciós) háborút 1667. májusa és augusztusa
között vívja, célja Spanyol-Németalföld elfoglalása a spanyoloktól. Szembekerül az angol-holland
koalícióval, s az 1668-as aacheni békében be kell érnie Lille birtokával.
1672-ben angol szövetségben megtámadja Hollandiát, s bár nem tud komoly eredményeket elérni, de
az 1678-as nymwegeni békében megszerzi Franche-Comté-t a spanyoloktól. Ugyanebben az évben
megszállja Lotaringiát.
1681-ben a reuniós kamarák (az egykori francia hűbérbirtokok kinyomozására létrehozot testületek)
ítélete alapján megszerzi a Német-római Birodalom birtokában levő Strassburgot és Elzász jelentős
részét.
Harmadik hódító háborújában (1688-1697) hadai teljesen elpusztítják Pfalzot.
1692-ben a La Hogue-foknál az angol-holland flotta döntő csapást mér a franciára, akik ettől kezdve
nem számítanak tengeri hatalomnak.
Az 1697-ben megkötött rijswijki békében kénytelen visszaadni Lotaringiát.
1700-ban meghal II. Károly spanyol király, halála előtt XIV. Lajos unokájára, Bourbon Fülöpre (a
későbbi V. Fülöp) hagyja a spanyol trónt.
1701-1714 között zajlik a spanyol örökösödési háború, melyben a nagy francia hadvezérek, Villars és
Vendome kezdeti sikereik ellenére sem tudják megakadályozni az ellenséges csapatok fölénybe
kerülését.
1704-ben Savoyai Jenő és Marlborough hercegek Höchstädtnál győzelmet aratnak a franciák felett.
Az angolok 1704-ben elfoglalják Gibraltárt, Spanyolországban polgárháború tör ki V. Fülöp és III.
Károly hívei közöt, mely végül 1709-ben Fülöp győzelmével ér véget. A szövetségesek több jelentős
győzelmet is aratnak (Marlborough 1706-ban Rami1liesnél, Jenő Torinónál, majd egyesülve 1708-ban
Oudenardénál), 1709-re elérik a francia határokat, s a franciák csak a súlyos véráldozatokat kívánó
malplaquet-i ütközetben tudják megállítani őket. Tovább nehezíti a franciák helyzetét az 1711-es
szatmári béke is. XIV. Lajost cak I. József császár 1711-ben bekövetkező halála, ill. az angol politika
megváltozása menti meg.
Az 1713-ban Anglia, Hollandia, Savoya, Poroszország, ill. Franciaország között megkötött utrechti
béke elismeri V. Fülöp hatalmát, de kikötik, hogy Spanyolország és Franciaország uralkodója sosem
lehet közös.
VI. Károly császár az 1714-es rastatti egyezményben ratifikálja a békét.

XIII. Colbert munkásságának, elméletének elemző értékelése

A posztókereskedő családból származó Jean Baptiste Colbert 1661-1683 között irányítja a
pénzügyeket (a pénzügyi főellenőri cím 1665-ben születik meg), de hozzá tartozik az építés, a
flottafejlesztés, a hajó-, és kikötőépítés, a királyi erdők, az utak karbantartása és fejlesztése is.
Colbert és Lajos kölcsönösen utálta egymást (természetesen nem nyíltan), de egyúttal egymásra is
voltak utalva. A savanyú modora miatt sokak által csak "Le Nord" néven emlegetett Colbert alatt a
francia kincstár folyamatos aktívummal rendelkezik, halála után viszont állandósul a deficit, s a helyzet
csak 1730 után javul.
Tulajdonképpen elődei politikáját folytatva nem forradalmi változásokra, hanem a meglévő rendszer
ésszerűsítésére törekedett. Országosan összegyűjtötte a rendeleteket és a szokásjogokat, s bár csak
töredéküket tudta feldolgozni, mégis alatta született meg a kereskedelmi és a tengerészeti jog kódexe.
Szabályozta a gyarmati kolóniák működését, s egységes szabályzatot dolgozott ki a francia városok
számára is, melyben meghatározta pl. a polgármesterek feladatkörét.
Pénzügyi tevékenységét 1661-1672 között a visszaélések csökkentésére, a fiktív államadósság (olyan
adósságlevéllel igazolt adósság, mely mögött nincs tényleges hitelügylet) megszüntetésére irányuló
törekvések jellemzik. 1635-ig visszamenőleg kivizsgáltatta a törvénytelennek nyilvánított pénzügyi
manővereket és mintegy 120 millió livre bünetéspénzt söpört be az államkasszába. Tökéletesíti az
adófajtákat: négyszeresére emeli a közvetett adókat (bor-, só-, fogyasztási adó), ill. 20%-kal csökkenti
a közvetlen adókat (taille).
Az egységesítésre alapult a nevével fémjelzett colbertizmus, azaz a merkantilizmus sajátosan francia
változata is, melyet ipari merkantilizmusnak is nevezünk, mivel Colbert - kiszámíthatatlansága miatt -
nem helyezett hangsúlyt a meőgazdaságra.
-Konkrét célja az államkincstár megtöltése.
-A minőség és versenyképesség alapján államilag szabályozta a munkafolyamatokat, az eszközök
minőségét.
-A termelést központi ellenőrök felügyelték, akik akár meg is büntethették a szabályszegőket.
- A szakmán belüli hatósági felügyelet ellátására korporációkat hozott létre.
- Mindennek eredményeként a francia gazdaság általánosságban behozta lemaradását, sőt, néhány
iparágban (fegyvergyártás, luxusipar, posztó-tömegtermelés) Európa vezető hatalma lett.
- Az állami beavatkozásra jellemző a királyi manufaktúrák nagy száma is. Törekedett az utak,
kikötők fejlesztésére is, hivatali ideje alatt került sor a Canal du Midi, az Atlanti Óceánt és a
Földközi-tengert összekötő csatorna kiépítésére.
- Colbert szabályozni kívánta a kereskedelmet is, s bár nem sikerült eltörölnie a nagy belső
vámhatárok rendszerét (csak a belső vámokat tudta csökkenteni), az országhatár egységes
vámvonallá alakítása az ő irányításával valósult meg. Hozzájárult a Francia Kelet-indiai Társaság
megalapításához.
- Szigorú pénzügyi fegyelmet követelt meg, elrendelte a kettős könyvvitelt, a pénzügyi alapok
 nyilvántartását, a várható és tényleges kiadások összehasonlítását, s mindezzel a modern állami
költségvetés és számvitel alapjait teremtette meg. 1679-től kegyvesztett, de megtűrt hivatalnok.

XIV. A francia abszolutizmus válsága; XV. Lajos bel-, és külpolitikája

XV. Lajos (1715-1774), a Napkirály dédunokája öt évesen kerül trónra, nagykorúságáig (1723)
nagybátyja, Orleansi Fülöp herceg, ill. Dubois bíboros gyakorolja a hatalmat
Fülöp 1716-ban John Law skót bankár segítségével bankot alapít, s bár a bankügyletek végül
kisbefektetők tömegét teszik tönkre, az államadósság jelentős részét rendezni tudják.
Fülöp 1723-ban bekövetkezett halálakor XV. Lajos maga veszi kézbe a hatalmat, de a tevékeny
kormányzást Fleury bíborosra (1726-1743) bízza, akinek vezetése alatt sikerül valamelyest enyhíteni
az állam gondjain.
Noha Fleury békés külpolitikára törekedett, mégse tudta megakadályozni, hogy az ország
belesodródjék az osztrák örökösödési háborúba (1740-1748), ami végül tkp. kudarccal végződik
Franciaország számára. 1725-ben feleségül veszi Maria Leszczynskát, Leszczynski Szaniszló egykori
lengyel király lányát. Leszczynski Szaniszló II. Ágost halála után - bízva a franciák támogatásában -
trónkövetelőként lép fel III. Ágostal szemben, de végül nem tudja megartani a lengyel trónt.
A hétéves háború (1756-1763) alatt a Habsburgok szövetségében próbálnak a gyarmatokat fenyegető
angolok ellen védekezni, tkp. sikertelenül: Franciaország elveszti gyarmatai többségét.
Lajos trónörökös 1770-ben házasságot köt Mária Terézia lányával, Mária Antóniával, az "osztrák
nő" azonban rövid idő alatt népszerűtlenné válik a francia udvarban.
Machault d'Arnouville (1745-1754) pénzügyi főellenőrsége alatt az adózást a nemességre is
kiterjesztik.
A neves fiziokrata, Turgot (1774-1776), pénzügyi főellenőrként a gabonakereskedelem
felszabadításával, a belső vámok körének szűkítésével, a parasztok állami útépítési robotjának
megszüntetésével, ill. néhány monopolizált céh és kereskedőtársaság felszámolásával igyekezett a
gazdasági helyzeten javítani. A közvélemény formálói különösen kegyencnői (Pompadour, du Barry)
miatt ostorozták a királyt, őket téve felelőssé a kormányzat szinte minden hibájáért.

XV. Az észak-amerikai gyarmatok a függetlenségi háború előtt

Az Újvilág első angol gyarmata a Sir Walter Raleigh által 1584-ben alapított Virginia, ahol 1607-ben
alapul az első település, Jamestown.
Másodikként a Mayflower puritánjai - a "zarándok atyák" - által 1620-ban alapított Plymouth városát -
kp. Massachusetts államot -, ill. később Rhode Island-et szervezik meg.
1681-ben William Penn kvéker közössége megalapítja Pennsylvaniát.
Az 1667-es westminsteri egyezményben Anglia Hollandiától szerez területeket, beleértve New York
és New Jersey államok későbbi vidékét. A Delaware folyó mentén elterülő Delaware és Maryland
állam területét a svédektől hódítják el a restauráció éveiben.
Marylandet és a két Carolinát angol nemesek utazási ügynökei szerzik meg a letelepedők részére.
Legvégül az európai protestáns emigránsok által 1732-ben alapított Georgia jön létre.
A hétéves háborút (1756-1763) lezáró párizsi békével Anglia megkapja Kanadát a Mária Terézia
oldalára álló Franciaországtól, s megszerzik Luisiana egy részét, ill. Floridát is.
-Az északi négy állam (Connecticut, Rhode Island, New Hampshire, Massachusets) alkotta New
England lakossága főleg fakitermeléssel, hajóépítéssel és halászattal, ill. a Nyugat-Indiákkal való
kereskedelemmel foglalkozott.
-A középső gyarmatok (New York, Pennsylvania, Delaware, New Jersey) vágóállattal és
kenyérgabonával látták el Nyugat-Indiát és Angliát.
-A déli kolóniák (Észak-, és Dél-Karolna, Maryland, Virginia, Georgia) gazdasága a rabszolgamunkát
használó, exportra termelő monokultúrás mezőgazdaságra (dohány, rizs, indigó) épült.
Az egyes gyarmatokat egymástól függetlenül irányította a gyarmati tanács, élükre Londonból neveztek
ki kormányzót. Az angol kormány a gyarmatokkal szemben merkantilista gazdaságpolitikát folytatott:
nyersanyagaikat felhasználták, területüket az angol áruk piacának tekintették, de iparosodásukat és
Anglián kívüli kereskedelmüket korlátozták. A gyarmatok lakói szeretnének parlamenti képviselethez
jutni, ennek hiányában megtagadják az adózást. Az uralkodó sajátos belpolitikai tömörülést szervez "a
kiráy barátai" néven, s a belőlük alakuló kabinet élén álló Lord North-szal együtt igyekszik
"megleckéztetni" az engedetlen gyarmatlakókat, akik azonban hatásos támogatásra lelnek a parlamenti
whig el1enzék tagjaiban. 1763-ban királyi proklamáció tiltja meg az Alleghany-hegységen túlra való
települést.
Az 1765-ben kiadott bélyegtörvényt (Stamp Act) - amely illetéket írt elő jogi ügyletekre, nyomdai
termékekre és szerencsejátékokra - az uralkodó még ugyanabban az évben visszavonja.
Az angol csapatok és a gyarmatlakók között egyre feszültebbé váló hangulat az 1773. december 16-ai
"bostoni teadélutánon" szakításhoz vezet.

XVI. Az USA megalakulása; politikai, társadalmi berendezkedése

1. A függetlenségi háború
1774. szeptember 5-én Philadelphiában a 13 észak-amerikai angol gyarmat (Virginia, New York-
Plymouth-Maine, New Hampshire, Massachusetts, Maryland, Connecticut, Rhode Island-New Haven,
Delaware, Észak-Karolina, Dél-Karolina, New Jersey, Pennsylvania és Georgia) küldötteinek
részvételével összeül az első amerikai Kontinentális Kongresszus, ahol emberi jognak nyilvánítják a
fegyveres önvédelmet és kimondják az angol áruk bojkottját.
Állást foglalnak amellett, hogy a gyarmatok csak saját hozzájárulásukkal adóztathatók, bekövetkezik a
nyílt szakítás Angliával. A mozgalom vezérei Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, S. Adams, ill.
George Washington, akit 1775-ben a felkelők hadseregének élére állítanak.
1775-ben megkezdődik az amerikai függetlenségi háború; a Washington vezette felkelők
1775. április 19-én Lexingtonnál, ill. 1775. június 17-én Bunker Hill-nél is legyőzik az angol
csapatokat.
A Második Kontinentális Kongresszuson 1776. július 4-én közzéteszik a Jefferson szerkesztette
Függetlenségi Nyilatkozatot.
Londonban a Parlament lehetetlenné teszi a "király barátai" számára a hatékony katonai beavatkozást.
Az Amerikai Egyesült Államok államformája kezdetben - Tom Paine és Samuel Adams elgondolásait
megvalósítva - az 1777. november 15-én elfogadott Konföderációs Cikkelyek (Articles of
Confederation and Perpetual Union) alapján konföderáció, azaz csupán szuverén államok társulása.
A hadi események kezdetben angol sikereket hoznak (Quebec, Trenton), de 1776 karácsonyán - a
Delaware-folyón való átkelés után - már Washington nyer csatát, s 1777. januárjában Priceton-nál újra
legyőzi az angol csapatokatt.
1777. okóber 17-én Saratogánál bekerítik és fegyverletételre kényszerítik Burgoyne tábornok csapait.
A sikeres Saratoga-hadjáratot követően 1778-tól a franciák hivatalosan is bekapcsolódnak a háborúba.
A francia-spanyol-holland-amerikai összefogás eredményeként az angol csapatokat 1781. október 19-
én Yorktown melett bekerítik, mire Lord Cornwallis főparancsnok leteszi a fegyvert.
A háborút az 1783-ban megkötött párizsi (versaillesi) béke zárja le:
- a 13 volt angol gyarmat megkapja Angliától az Appalache-hegység és a Mississippi közötti
területet, ahol 1792-1848 között 9 új tagállam alakul ((részben Minnesota), Wisconsin, Michigan,
Ohio, Illinois, Indiana, Kentucky, Tennesse, Mississippi és Alabama).
-
2. A konföderáció felbomlása, az unió megalakulása
A konföderáció azonban működésképtelennek bizonyult, s Alexander Hamilton és James Madison
vezetésével már alapjaiban igyekeznek megváltoztatni a Konföderációs Cikkeléyeket.
Az 1787. május 25-ére Philadelphiába összehívott általános konvención (kongresszuson) az "alapító
atyák" hosszas tanácskozás után szeptember végére elfogadják az Edmund Randolph által benyújtott
Virginia Plan-t, ami immár föderalista keretekben határozza meg az államformát.
1788 végére a 13 egykori gyarmat közül már 11 tagja az uniónak, a régi konföderációs kongresszus
kiírja az új választásokat, melyeket követően 1789. március 4-én összeül az új kongresszus, s április
30-án leteszi az esküt az USA első elnöke, George Washington. Utolsóként, 1790. májusában Rhode
Island is ratifikálja az alkotmányt.
3. Az alkotmány
a. preambulum: felsorolja az alkotmányozás alapelveit. Az alkotmány célja:
- a tökéletesebb unió megalkotása (a konföderáció helyett),
- az igazságosság megteremtése,
- a tagállamok biztonságának és nyugodt működésének garantálása,
- az államok közös védelmének biztosítása,
- a közjó, az általános jólét előmozdítása,
- a "szabadság áldásainak" szavatolása mind az akkori lakosság, mind az utókor számára.
b. törzsszöveg
- a IV. cikkely 1. paragrafusa tartalmazza a tagállamok jogállására vonatkozó alapvető rendelkezéseket,
- a IV. cikkely 2. paragrafusa értelmében az állampolgárok azonos jogokkal rendelkeznek,
- a IV. cikkely 3. paragrafusa rendezte az új államok problematikáját,
- V. cikkely foglalkozik az alkotmány integritásának és módosíthatóságának kérdésével (az alkotmány
nem módosítható, de kiegészíthető),
- a VI. cikkely kimondja, hogy az USA törvényei (az alkotmány, a szövetségi kongresszus által hozott
törvények, ill. az alkotmányos eljárás alapján ratifikált nemzetközi szerződések) az unió jogszabályi
hierarchiája csúcsán állnak.
c. az első tíz alkotmány kiegészítés (1791, Bill of Rights)
- megtiltják a kongresszus számára a vallásszabadság, a szólás-, és sajtószabadság, a békés gyülekezés
joga, ill. a panaszjog csorbítását,
- fegyvertartás és fegyverviselés joga,
- békeidőben civil lakos nem kényszeríthető katonák beszállásolására,
- a 4-8. kiegészítés a büntető és bírói eljárásra vonatkozó biztosítékokat sorol fel,
- a 9. kiegészítés kimondja, hogy nem csupán a kiegészítések által felsorolt szabadságjogok élveznek
védelmet (ld. privacy),
- a 10. kiegészítés kimondja, hogy azon jogok, melyeket az alkotmány nem kizárólag az USA
hatásköreként tüntet fel, az egyes államokat, ill. azok állampolgárait illetik.
4. A törvényhozó hatalom
- az 1787. július 16-án kiadott Great (Connecticut) Compromise határozza meg a kétévente választott
kongresszus (alsóház), ill. a hatévente választott szenátus (felsőház) szavazati rendjét,
- Three-Fifths Compromise,
- szavazati jog szabályozása.
5. A végrehajtó hatalom (az alkotmány II. cikkelye)
- elnökválasztás (elektorok),
- elnök: min. 35 éves, legalább 14 éve az USA-ban élő natural born citizen,
- alelnök,
- impeachment.
6. A bírói hatalom (az alkotmány III. cikkelye)
- 1789. szeptemberében fogadják el az első bírói törvényt,
- district court (kerületi bíróság),
- circuit court (1911-ig fennálló szervezet, funkcióját ma az 1891-ben létrehozott court of appeals
(szövetségi fellebviteli bíróság) látja el),
- Supreme Court (Supreme Tribunal, Legfelsőbb Bíróság): 8 tag, 1 elnök (Chief Justice).

XVII. Spanyolország története a XVII. század második felében és a XVIII. században

IV. Fülöp (1621-1665) bekapcsolódott a harmincéves háborúba annak érdekében, hogy megszerezze
Hollandiát, de tervei nem vezettek eredményre. Az 1640-1642-ig tartó katalán felkelés idején erősen
hanyatlik a gazdaság. A tényleges hatalom tkp. kegyence, Olivarez herceg kezében van.
II. Károly (1665-1700) az utolsó spanyolországi Habsburg uralkodó. Halála előtt XIV. Lajos unokájára,
Bourbon Fülöpre (a későbbi V. Fülöp) hagyja a spanyol trónt, amelyre korábban már mind XIV. Lajos
(anyja III. Fülöp lánya, Anna; felesége IV. Fülöp lánya, Mária Terézia), mind I. Lipót (anyja III. Fülöp
lánya, Mária Anna; felesége IV. Fülöp lánya, Margit Terézia) bejelentette igényét (utóbbi fia, III.
Károly részére). Hogy megakadályozzák Spanyolország és Franciaország egyesülését, Anglia
összekovácsolja a franciaellenes Nagy Szövetséget (Anglia, Ausztria és Portugália szövetsége), s Lipót
oldalán sorakozik fel a királyi címmel kitüntetett porosz fejedelem, a választófejedelemmé emelt
hannoveri fejedelem, ill. Savolya és Hollandia is. A francia király szövetségesei a bajor
választófejedelem és II. Rákóczi Ferenc lesznek. Az 1701-1714 között zajló háború a francia-bajor
sereg váratlan előrenyomulásával kezdődik, 1704-ben azonban Savoyai Jenő és Marlborough hercegek
Höchstadtnál győzelmet aratnak a franciák felett. Az angolok 1704-ben elfoglalják Gibraltárt,
Spanyolországban polgárháború tör ki V. Fülöp és III. Károly hívei közöt, mely végül 1709-ben Fülöp
győzelmével ér véget. A szövetségesek öbb jelentős győzelmet is aratnak (Marlborrough 1706-ban
Rami1liesnél, Jenő Torinónál, majd egyesülve 1708-ban Oudenardénál), 1709-re elérik a francia
határokat, s a franciák csak a súlyos véráldozatokat kívánó malplaquet-i ütközetben tudják megállítani
őket. Tovább nehezíti a franciák helyzetét az 1711-es szatmári béke is. XIV. Lajost cak I. József
császár 1711-ben bekövetkező halála, ill. az angol politika megváltozása menti meg. Az 1713-ban
Anglia, Hollandia, Savoya, Poroszország, ill. Franciaország között megkötött utrechti béke elismeri V.
Fülöp hatalmát, de kikötik, hogy Spanyolország és Franciaország uralkodója sosem lehet közös. VI.
Károly császár az 1714-es rastatti egyezményben ratifikálja a békét.
V. Fülöp (1700-1724, 1724-1746) gyenge uralkodó, helyete felesége, Farnese Erzsébet és minisztere,
Alberoni bíboros kormányoz. Az 1733-as francia-osztrák háborúban a franciák mellé állva megszállták
Nápolyt és Szicíliát, s az 1735-ös béketárgyalásokon elérték, hogy a nápolyi trónt Erzsébet fia, Don
Carlos szerezhesse meg, aki III. Károlyként 1735-1759 között ült a nápolyi trónon.
I. Lajos (1724)
VI. Ferdinánd (1746-1759) erejét a tartományi önkormányzatok, ill. az egyházi hatalom elleni
küzdelem és az ország pénzügyi helyzetének javítása köötte le. 1754-ben konkordátumot köt a pápával,
melynek értelmében tkp. az uralkodó kezébe kerül az egyházi kinevezések joga. Megnyirbálja az
inkvizíció jogait is.
III. Károly (1759-1788) - azaz a nápolyi trónt 1759-ig birtokló Don Carlos - uralkodása a felvilágosult
abszolutizmus virágkora Spanyolországban. Fellépett a nemesi tradíciók ellen, s államminisztere,
Aranda gróf, ill. miniszterei, Campomanes és Florida Blanca segítségével szigorú rendőri hálózatot
hozott létre. 1767-ben dekrétumot hoznak a jezsuiták kiűzéséről. Fiziokrata elveket követett,
miniszterei megkísérelték az ipar fellendítését is. Sikeresen avatkozott be a hétéves háborúba és az
amerikai függetlenségi háborúba is.
IV. Károly (1788-1820).

XVIII. A felvilágosodás és fő képviselőinek nézetei

1. Előzmények, kialakulás
A felvilágosodás (les lumiéres) filozófiájának közvetlen előzményei a korábbi évszázadokra nyúlnak
vissza. Az eszmerendszer kialakulásához hozzájárultak Kopernikusz (heliocentrikus világkép),
Galilei (a csillagok mozgása), Kepler (bolygómozgás) és Newton (egységes fizikai világkép) kutatásai,
felismerései, ill a földrajzi felfedezések, a Föld körülhajózása, stb. következtében megváltozó világkép.
A felvilágosult filozófia először angol filozófusok, John Locke (szenzualizmus (nincsenek veleszületett
eszméink, érzékelés, tapasztalat és nevelés útján teszünk szert rájuk), természetjogon alapuló szabadság
és állameszmény (társadalmi szerződés)) és David Hume (szkepticizmus) munkáiban jelentkezik.
Megemlítendő Baruch Spinoza és Wilhelm Leibniz, filozófiája is.
Tömegével alakulnak a "szabadság-egyenlőség-testvériség" eszméjét hírdető szabadkőműves
páholyok (pl. az 1770-es évekre már közel 700 páholyt tömörítő párizsi Grand Orient nagypáholy), s a
filozófia hamarosan a főúri szalonok kedvelt témájává válik.
2. A felvilágosult filozófia kialakulásának szakaszai:
- a XVII. század utolsó éveitől az 1740-es évekig: előkészítő szakasz, a társadalmi-politikai kérdések
kerülnek előtérbe, a hangsúly a megelőző korszakkal való szakításon van,
- az 1740-es évektől az 1760-as évek közepéig: a felvilágosul filozófia fénykora, jellemző az új
ismeretek összefoglalására, rendezésére való törekvés. 1751-ben jelenik meg az angol mintát
(Chambers Cyclopaediáját) követő nagy francia Enciklopédia első kötete (melyet 1772-ig összesen
28 kötetben jelentetnek meg),
- az 1760-as évek közepétől a XIX. század elejéig: felszínre kerülnek a filozófia belső ellentmondásai,
a filozófusok megosztottsága.
3. A felvilágosult filozófia jelentősebb képviselői:
- Charles -Louis Secondat de Montesquieu: 1721-ben megjelent Perzsa levelek című munkája
szemléletesen mutatja be XIV. Lajos korának visszásságait.
- 1748-ban jelenik meg A törvények szelleméről című műve, ami tkp. a francia felvilágosodás első
nagy hatású alkotása. Művében a szabadság biztosítékául a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói
hatalom szétválasztását jelölte meg, s a francia államrendszer elé az angol polgári berendezkedést
állította követhető példaként. Nézetei nagy hatással voltak a Függetlenségi Nyilatkozat és az
Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata kidolgozóira is,
- Julien Offray La Mettrie: materialista filozófus, az embert a géphez hasonlította,
- Paul Henri Holbach: materialista filozófus, ateista; a vallást a félelem termékének tulajdonította,
- d'Alembert: enciklopédista
- Descartes:racionalizms,
- Voltaire: a deizmus képviselője, nem nemesi származású filozófus. Az 1734-ben megjelent Filozófiai
levelekben támadja a katolikus egyházat, követésre méltóbbnak tartja az anglikán egyházat (e művével
megteremti a filozófiai elbeszélés műfaját),
- Denis Diderot: nem nemesi származású filozófus, enciklopédista,
- Jean-Jacques Rousseau: nem nemesi származású filozófus, az Emile és a Társadalmi szerződés
(1762) szerzője, a népfelség elvének hírdetője. Elmélete szerint - ellenben a korábbi, hasonló
gondolatokat valló filozófusokkal - nem alattvaló és uralkodó, hanem egyén és köz szerződik
egymással,
- Antoine Caritat Condorcet: radikális filozófus, az Enciklopédia természettudományos cikkeinek
szerzője,
- Johan Jakob Moser: állam-, jog és társadalomfilozófia,
- Friedrich Karl Moser: állam-, jog és társadalomfilozófia,
- Christian Wolf,
- Helvetius,
- La Fayette,
- Benjamin Franklin.
XIX. Az oszmán birodalom a XVII. század második felében és a XVIII. században
A török szultánok a XVII. század elejétől a háremben nevelkednek, kormányzásra képtelenek. I.
Ahmed (1603-1617) 13 évesen került a tróna, helyette a hárem uralkodott. I. Musztafa (1617-1618,
1622-1623) gyengeelméjűsége ellenére kétszer is a szultáni trónra került. II. Oszmánt (1618-1622) a
janicsárok gyilkolták meg, amikor újjá akarta szervezni őket. IV. Murád (1623-1640) még az oszmán
történelemben is példátlan kegetlenséggel próbálta újjászervezni a birodalmat. A pszichopata Ibrahim
(1640-1648) egy palotaforradalomnak esett áldozatul. Mindezek után keült trónra IV. Mehmed (1648-
1687), aki a török flotta 1656. júniusi, a velencei hajóhadtól a Dardanellákon elszenvedett súlyos
veresége után Mehmed Köprülüt (1656-1661) nevezi ki nagyvezírré. A nagyvezír átmenetileg újra
ütőképessé teszi az oszmán birodalmat a korrupció megfékezésével és a hadsereg fegyelmének
helyreállításával. Mehmed és fia, Fázil Ahmed Köprülü (1661-1676) kormányzása az oszmánok utolsó
katonai sikereinek időszaka, Magyarországon a török hódoltság eléri végső határait (1660: Nagyvárad,
1664: Érsekújvár), s II. Rákóczi György lengyel kalandja után Erdély önállósága is megszünik. 1669-
ben 24 évi háború után elhódíják Velencétől Krétát, 1672-ben pedig Lengyelországtól szerzik meg
Podóliát és Ukrajna egy részét. Fázil Ahmed utóda, Kara Musztafa már nem tudta pontosan felméri a
nemzetközi helyzetet, s Bécs sikertelen ostroma (1683) után a birodalom magyarországi területeit is
elvesztette (1686: Buda elfoglalása). A negyedik Köprülü, az 1689-ben nagyvezírré kinevezett Köprülü
Musztafa még sikeresen foglal vissza korábban elvesztett területeket, de az 1691-es szalánkemei csata
kezdetekor maga is elesik. Az 1699-es karlócai és az 1718-as pozsareváci békével Magyarország
végleg felszabadul a török uralom alól. A birodalom keleten keresett kárpótlást, s Nagy Péter
Oroszországával konkurálva igyekezett a Szefevida-dinasztia kihalálsa után megrendült Perzsiától
minél agyobb területeket elhódítani, az 1724-1736 közötti háború azonban nem hozott területi
nyeregéget, s az 1737-es békében Perzsia új ura, Nadír sah visszavette Azerbajdzsánt, ill. Grúzia és
Örményország keleti részét is. Az 1739-es belgrádi békében az osztrákoktól sikerült visszaszerezni a
pozsareváci békében elveztett területek többségét, de Oroszország megtarthatta Azovot. Az 1760-as
évek végén az újabb orosz-török háborút lezárú kücsük-kajnardzsi békével az Oszmán Birodalom
véglegesen elvesztette nagyhatalmi helyzetét. A központi hatalom gyengülésével párhuzamosan egyre
nagyobb hatalmat kaptak a helyi hataslmasságok, akiknek hatalma a mostanra már örökölhetővé vált
birtokaikra alapult. Az 1787-1791-es orosz-török háborút lezáró 1792-es jasy-i békét Törökország
viszoylag csekély területi veszteséggel úszta meg. A Török Birodalom - Európa "beteg embere" - ügye
a század végére nemzetközi kérdéssé vált.

XX. Művelődési viszonyok a XVII-XVIII. században

1. Természetudományok
- William Harvey: vérkeringés (A szív és vér mozgásáról, 1628),
- Isaac Newton (1643-1727): fényelmélet, differenciálszámítás, tömegvonzás (egységes fizikai
világkép),
- Malpighi, Hook, Leeuwenhoek: mikroszkópos kutatások,
- Otto von Guerick: légszivattyú, vákuum (magdeburgi féltekék),
- Robert Boyle és Edmé Mariotte: gáztörvény,
- Fahrenheit, de Reaumur, Celsius: hőmérők,
- Edmond Halley: üstökösök pályavizsgálata,
- William Herschell: tükrös teleszkóp, Uránusz és holdjai, a Szaturnuszkét új holdja,
- Pierre Simon Laplace, Immanuel Kant: a Föld keletkezése,
- Georges Louis Buffon: geológia,
- Abel Tasman, James Cook: Ausztrália,
- Richmann: elektrométer,
- Coulomb: elektrosztatika,
- Carl Linné: rendszertan
- Euler: differenciál-, és integrálszámítás.
2. Társadalomtudományok
- Adam Smith, David Ricardo: a modern közgazdaságtan alapjai (a Quesnay és Turgot nevével
fémjelzett fiziokratizmust (Laissez faire, laissez passer) fejlesztik tovább),
- Giambattista Vico: történeti körforgás elmélete (ősállapotok - arisztokratikus államalapítás, a
szabadság kora - visszatérés az ősállapotokhoz)
- Cesare Beccaria: a bűn súlyosságához igazított büntetőtörvények,
- Gaetasno Filangieri: enciklopedikus műben igyekezett összefoglalni a felvilágosodás jogrendszerrel
szemben támasztott követelményeit.
3. Művészet
- a barokkot és a rokokót az antik művésdzethez visszanyúló klasszicizmus váltja fel (1732-ben a
párizsi Saint Sulpice templom homlokzata már a klasszicizmus jegyeit mutatja),
- Jean Antoine Houdon, Antonio Canova, Bertel Thorvaldsen: szobrászat,
- Antoine Watteau, Simeon Chardin, Jean Marc Nattier, Francois Boucher, Quentin de La Tour, Jan
Antoine Houdon, Francisco Goya, Jacques Louis David: festészet,
- Christoph Willibald Gluck, Wolfgang Amadeus Mozart, Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven: zene
(bécsi klasszikusok),
- Corneille, Moliére, Swift, Goethe: irodalom (szigorúan betarott drámai hármas egység.
4. Művelődés
- kalandor érelmiség - értelmiségi kalandorok,
- a felviágosult abszolutizmus országaiban ösztönzik a népiskolák felállítását; Poroszországban 1717-
ben elrendelik az általános tankötelezetséget,
- az állami adminisztráció egyre több képzett szakembert igényel, növekszik a főiskolák és egyetemek
száma,
- jelentősen csökken az analfabetizmus (a férfiak és nők körében egyaránt),
- növekszik a filozófiai-tudományos könyvek példányszáma,
- rendszeresen megjelenő folyóiratok,
- művészeti akadémiák,
- Royal Society, Academie des Sciences
- Observatoire Royal (Párizs, 1672), Royal Obserrvtory (Greenwich, 1675).

XXI. Az Európán kívüli világ a XVII-XVIII. században

1. Irán
A szefevida állam fénykora a XVI-XVII. század fordulójára, I. Abbasz (1586-1628) uralkodásának
idejére esik, a XVII. század közepétől már a hanyatlás jelei észlelhetők. Az állami birtokok jelenős
része a szolgáló hűbérbirtrokosdok kezére került, felerősödtek a határvidéki hűbérurak elszakadási
törekvései, ill. a hivatalnokok önkényeskedései is. Az állam már pénzben is követel adókat, ami az
önellátó gazdálkodás keretei között élő parasztokat az uzsorások kezére juttatja. A kereskedelmi
útvonalak elnéptelenedése - a Kína felé vezető közvetlen tengeri út feltárása - miatt kieső bevételeket
az állam az adóterhek növelésével próbálja pótolni, s az adóprés működésénk következményeként
elvándorolnak a kereskedők, ill. növekszik az általános elégedetlenség. 1722-ben szunnita nomád
afgánok döntik meg az utolsó Szefevida, Szultán Husszein sah (1694-1722) uralmát, s hamarosan az
Oszmán Birodalom is kísérletet tesz a terület meghódítására. A hódítók elleni küzdelem élére álló
Nadír kán hamasrosan letaszítja trónjáról az utolsó Szefevidát és sahként uralkodik 1736-1747 között.
Az utolsó sikeres ázsiai hódító, birodalmának gazdasági alapja is a zsákmány. Sikeres hadjáratokat
folytat Közép-Ázsia, Afganisztán és India ellen, még Delhit is sikerül elfoglalnia (1739). A szunnita
irányzat visszaállítására tett kísérlete ellene fordította a síita papságot és magukat a perzsákat is, s
1747-ben meggyilkolják. A halála után káoszba merülő és kánságokra (pl. az afgán törzsek Ahmed Sah
Duráni (1747-1773) által megalapítot első függelen állama) bomló birodalmat Aga Mohamed (1794-
1797) szervezi újjá, régi nagysága azonban már sohasem áll helyre.
2. India
A XVII. század elején virágkorát éli a mogul (~ meghal (~ mongol)) hatalom. Sáh Dzsáhán (1628-
1658) uralkodása alatt épül fel pl.a Tádzs Mahal. Utóda, a testvérgyilkos háborúban hatalomra jutó
Aurangzeb (1658-1707) alatt a mogul birodalom eléri legnagyobb kiterjedését, halála után azonban
független birodalmakra bomlik (rádzsput fejedelmek, hindu marathák (Nyugat-Dekkán), szikhek
(Pandzsáb), hindu dzsátok).
India gazdasági életének ellenőrzzését a kereskedőtárasaágok - az 1600-ban alapult angol, az 1602-ben
alapított holland, ill. az 1664-ben Colbert kezdeményezésére létrejött francia Kelet-indiai Társaság -
kaparintják meg. A XVIII. századra már az angoloké a leggazdagabb társaság Indiában, amely kezében
tartja Bengália gyapotszövet-, növényiolaj, olvasztottvaj, selyem-, cukor-, ópium-, és rizskerskedelmét.
A hétéves háború gyarmati hacaiban Robert Clive 1757-ben Plassey-nál (Palász) legyőzi a franciákat
támogató bengáli fejedelmet (navab (~ nábob)), s Bengália erőforrásaira támaszkodva a gyarmati
háborút is megnyerik, majd a párizsi béke (1763) után hozzálátnak India módszeres kifosztásához.
3. Kína
A Ming-ház bukása (1644) után hatalomra jutó mandzsu eredetű Csing-dinasztia első jelentős császára,
Kang Hszi (1662-1722), 1683-ra Tajvan meghódításával befejezi az ország konszolidációját, s 1697-
ben elfoglalják Mongóliát is. Jung Csiang (1723-1735) uralkodása alatt, 1731-ben Tibetet és Nepált
hódítják meg, majd - immár Csien-lung (1736-1795) uralkodása alatt - 1757-58 folyamán Közép-Ázsia
keleti felének mongol és török törzseire is kiterjesztik hatalmukat. A gazdasági és politikai életre egyre
inkább az elzárkózás, a befelé fordulás lesz jellemző, Kína külkereskedelmét (porcelán, selyemszövet,
selyemszál, tea, rizs) egyetlen kantoni cég bonyolítja, amely az árúkért cserébe - mivel a nyugati
termékeket feleslegesnek és alkalmatlannak találják - csak ezüstöt fogad el. A XVIII. század végétől az
angol Kelet-indiai Társaság tömegesen csepész ópiumot Kínába, s ezzel megkezdődik a hosszú évek
alatt Kínába áramlott ezüst kiszivattyúzása az országból.
4. Japán
A XVI. század végén Nobunaga és Hidejosi egykori harcostársa, Tokugava Iejaszu szerezte meg a
Toyotomi családtól a hatalmat, s miután uralmát az 1600-as szekigaharai csatában - köszönhetően az
európaiaktól átvett tűzfegyverekkel felszerelt modern gyalogságnak - kétségbevonhatatlanná tette,
1603-ban Edóban (Tokió) sógunátust alapított. A császár (tennó) legfontosabb feladataként a "régi
dolgok tanulmányozását" jelölve meg, a hatalmat saját kezébe összpontosította. A sógunátus
rendelkezett az ország jövedelmeinek egynegyedével, a tőle függő szamurájok száma meghaladta a 22
ezret, akik összesen - birtokaik arányában - mintegy 60 ezer katonát állítottak ki. Az Edó-korszakban a
daimjó-családok (rokoni, fudai (örökletes) és todzama (külső) daimjók) száma 265 körül állandósult.
Tokugava Iejaszu elődjével, Hidejosival szemben a békés kereskedelmi expanziót részesítette
előnyben, jó viszonyt alakított ki Koreával, Annannal (Vietnam), Kambodzsával, Sziámmal (Thaiföld)
és Luzonnal (Fülöp-szigetek), s ezüstért, vörösrézért és kénért cserébe bőrt, fűszereket, cukrot és
gyógyszereket hozott Japánba. 1613-ban az angolok is kereskedelmi állomást alapítanak Japánban, s
ezzel már négy európai hatalom - Anglia, Hollandia, Spanyolország és Portugália - verseng a Japánnal
folytatott kereskedelem ellenőrzéséért. Mindezzel párhuzamosan megkezdődött a keresztény hit
terjesztése is. A hívők száma már meghaladta a 750 ezret, amikor Iejaszu 1613-ban megtiltotta a
keresztény hit gyakorlását, s 1616-tól a keresztényekre nehezedő nyomás már az elzárkózás
politikájává terebélyesedett. 1635-ben rendeletileg tiltották meg, hogy japánok elhagyják az országot,
ill. az addig kitelepültek visszatérjenek. Az 1637-es parasztfrelkelést követően, melyben jelentős
számban vettek részt keresztény parasztok és gazdátlan szamurályok, 1639-ben a portugáloknak is
távozniuk kellett, s így - mivel az angolok már 1623-ban lemondtak a Japánnal való kereskedelemről, a
spanyolokat pedig 1624-ben elűzték - végül csak a hollandoknak engedélyezik, hogy szigorú feltételek
mellett kereskedjenek Japánnal. A sógunátus a XVII-XVIII. század fordulóján élte virágkorát, s a
XVIII. században - Josimune (1716-1745), a nyolcadik sógun mélyreható reformjai ellenére -
hanyatlásnak indult, mind gyakrabban következtek be éhínségek, parasztfelkelések. Japánra a XVIII-
XIX. század fordulóján egyre erősebb nemzetközi nyomás nehezedett, hogy határait megnyissa.

XXII. Svédország felemelkedése, a svéd katonai nagyhatalom összeomlása

1. Svédország a XVI. században
Svédország mezőgazdasági művelésre alkalmas területekkel gyakorlatilag nem rendelkező, jellemzően
fakitermelést, ill. prémvadászatot folytató, a XVI. században alig egymillió lakossal bíró,
szomszédainál gyengébb országból vált a térség államait rettegésben tartó nagyhatalommá, "Kelet
Pörölyévé". Felemelkedésében szerepet játszott a kedvező külpolitikai helyzet is, hisz Oroszország a
XVI-XVII. század fordulóján viszonylag gyenge (a Romanovok 1613-as hatalomra kerülésével kezd
csak újra megerősödni), Lengyelország már hanyatlik, a Német-római Császzárságot pedig a
harmincéves háború, ill. az azt lezáró vesztfáliai béke szabdalja mintegy 300 fejedelemségre és taszítja
kb. 100 évig tartó recesszióba. Svédorság célja tkp. a Balti-tenger medencéjének elfoglalása, svéd
beltengerré változtatása lesz.
2. A svéd terjeszkedés társadalmi-politikai feltételei
a. rendiség
- államtanács (Riksrad): arisztokrraták, a XVII. században növekszik a létszámuk,
- rendi gíűlés (Riksdag): a főnemesség határozza meg a döntéseket.
b. a rendi gíűlés felépítése
- az adót nem fizetők rendje: a nemesség,
- az adót fizetők rendje: papság, polgárság, parasztság.
c. a parasztság differenciálódása
- skattosok: állami földeken élő szabad parasztok, csak az uralkodótól függenek, önkormányzattal
rendelkeznek,
- frälsesek: magánföldesúri földeken élő szabad parasztok, hosszú időre kötnek szerződést a
földesúrral,
- tarpare: birtokát elvesztő, földdel nem rendelkező parasztok (cselédek, szolgák), az elfoglalt balti
területeken röghöz kötöttek,
-az 1600-as évek második felében rosszabbodik a parasztság helyzete.
3., A svéd terjeszkedés gazdasági-pénzügyi alapjai
- bányászat: réz és vas kitermelése, exportja. Királyi monopólium (ródvas, svéd ágyú, réz), a bányászat
is hozzájárul a svéd haditechnika korszerűsítéséhez (könnyű svéd ágyú, tüzérség önálló fegyvernemmé
válása). A svéd hadiipar Louis de Geer irányításával korszerűsödik. Az ércexportra vonatkozó királyi
monopólium révén a hadikiadások kb. 1/3-át sikerül fedezni,
- adók: a Balti terület adóinak 1/3-át katonai kiadásokra fordítják,
- fa, hal, prémexport.
4. Svédország uralkodói
A Wasa-ház tagja, II. Gusztáv Adolf (1611-1632) katonai sikerei révén Európa-szerte ismertté teszi
országát. Kitűnően képzett és felszerelt hadserege a korban szokatlan módon nem zsoldossereg, hanem
a svéd szabadparasztság soraiból toborzott nemzeti sereg.
Az 1611-1613-as kalmari háború tkp. döntetlenül zárul, de a svéd hajók számára biztosítják a szabad
átkelést a Sundon, ha svéd árút szállítanak.
Az 1617-es svéd-orosz háborút lezáró sztolborói béke kb. száz évre teljesen elvágja Oroszországot a
Balti-tengertől; a svédeké lesz Karélia, a Ladoga-tó vidéke, Ingermanland, Esztónia.
1619-ben megalapítja Göteborgot.
Az 1621-1629 között zajló, Lengyelország és a Kelet-Porosz Hercegség ellen viselt háború
eredményeként megszerzi Lívlandot Lengyelországtól.
1630-ban bekapcsolódik a harmincéves háborúba, s bár maga is a csatatéren hal meg, Svédország
meg tudja szerezni Pomerániát.
Krisztina (1632-1654) uralkodása alatt az országot tkp. Axel Oxenstierna kancellár irányítja.
Az 1643-1644-es svéd-dán háborút lezáró brönsebrói békével 1645-ben megszerzik a dán
fennhatóság alatt álló Ösel (Sareema)-szigeteket, Gotlandot és Dagöt.
Az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke Svédországnak adja Nyugat-Pomnerániát Stettinnel, Rügen
szigetét és egyes északnyugat-németországi területeket. Svédország ezzel tkp. a Német-római
Császárság hűbérese is lesz, ami által lehetősége adódik a német belügyekbe való beavatkozásra is. A
Balti-tenger svéd beltengerré válik. A királynő 1654-ben lemond a trónról és áttér a katolikus hitre.
X. Károly Gusztáv (1654-1660) személyében a Pfalzi-dinasztia kerül trónra.
Az 1655-1660-as lengyel-orosz háborúban a lengyeleket támadva megerősíti pozícióit a Baltikumban.
Az 1658-ban megkötött roskildei békével megszerzi a dánoktól a mai Svédország déli tartományait,
az oroszokkal szemben pedig megvédi Livóniát. Háborúit a halála után megkötött 1660-as oliviai (a
lengyelekkel) és koppenhágai (a dánokkal), ill. az 1661-es kardisi (a cárral) béke zárja le, biztosítva
Svédország baltikumi hegemóniáját.
XI. Károly (1660-1697) kiskorúsága idején az arisztokrácia és a rendek kormányoznak. 1672-ben veszi
át az irányítást, s a jelentékeny szabad parasztság támogatásával abszolút hatalomra tesz szert, a
főnemesség birtokait a korona javára csökkenti (redukció) és újjászervezi a hadsereget. Frigyes Vilmos
porosz fejedelem 1675-ben Fehrbellinnél legyőzi a svédeket, s megkezdi a porosz birtokok baltikumi
kiterjesztését.
XII. Károly (1697-1718) arra törekedett, hogy visszaállítsa a harmincéves háborúban kivívott, majd
utána elvesztett baltikumi svéd tekintélyt. II. Erős Ágost szász választó és lengyel király dán
szövetségben kísérletet tett arra, hogy a svédek fölényét megtörje, amiben Nagy Péter is támogatta,
1700-ra így svédellenes hatalmi tömb jött létre.
XII. Károly 1700-ban angol és holland hadihajók segítségével váratlanul partraszállt Dániában, s
királyát gyors hadjáratban a travendali béke megkötésére kényszerítette, majd az oroszok ellen fordulva
1700-ban Narvánál tönkreverte Nagy Péter ötszörös számbeli fölényben lévő csapatait.
1702-ben XII. Károly svéd király legyőzi a lengyel-szász csapatokat, s 1704-ig szinte egész
Lengyelországot, sőt - a menekülő Erős Ágostot követve - Szászországot is megszállta, a lengyel trónra
pedig saját jelöltjét, Leszczynski Szaniszlót ülteti. Nagy Péter eközben számos katonai reformot életbe
léptetve átszervezte hadseregét, s hódításai eredményeként 1703-ban megalapította új fővárosát,
Szentpétervárat.
XII. Károly az 1706-os altranstädti békében békét köt az oroszokkal, majd felismerve az oroszok által
jelentett veszélyt Nagy Péter ellen fordult, de az 1709-es poltavai csatában súlyos vereséget
szenvedett a cár csapataitól. A Törökországba menekült svéd uralkodó a törökök segítségét kérte, akik
1711-ben a Prut folyónál be is kerítették a cár hadait, azonban megelégedtek azzal, hogy
megakadályozták az oroszok kijutását a Fekete-tengerre. Mindezek után 1713-ban a svéd királynak
távoznia kellett Törökországból, s 1718-ban egy norvégiai dán erőd ostromakor halálos lövés érte. Az
1719-ben meginduló béketárgyalások eredményeként az 1721-ben megkötött nystad-i békében
Svédország elvesztette baltikumi birtokait, melyeket - megszerezve a rég áhított Balti-tengerpart
jelentős részét - Oroszország, ill. - az 1719-es stockholmi béke értelmében - Poroszország kapott meg.
Az 1720-as fredriksborgi béke Dániának adja Schlesviget.
I. Frigyes (1720-1751) uralkodása alatt az arisztokrácia hatalma erősödik meg a királyi hatalom
rovására (a Franciaország által támogatott "sapkások", ill. az Oroszország támogatását élvező
"kalaposok" csoportjai).
III. Gusztáv (1771-1792) nevéhez fűződik a felvilágosult intézkedések bevezetése Svédországban. A
frissen trónra lépő uralkodó 1772-ben puccsot hajtott végre, megszüntetve a parlament megosztottságát
(a "sapkások" és a "kalaposok" szembenállását), majd új alkotmányt adott ki, melyben korlátozta a
parlament jogait, kezébe vette a kinevezéseket, ellenőrizte a pénzügyeket és a hadsereget. Merkantilista
gazdaságpolitikát vezetett be, de - ellentétben kortársaival - hatalmával nem élt korlátlanul Korlátozta a
cenzúrát, vallásszabadságot adott a katolikusoknak, s a parasztságnak lehetővé tette a szabad
birtokszerzést.1788-ban orosz háború tört ki, s a svéd nemesség Nagy Katalin bujtogatására fellázadt
uralkodója ellen, aki azonban leverte lázadásukat (később viszont egy nemesi összeesküvés keretében
halálos merényletet követtek el ellene egy álarcosbálon).

XXIII. A Német-római Császárság 1648 után. Brandenburg-Poroszország története (1640-1740)

A Német-római Császárságot az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke mintegy 300 kisebb-nagyobb
fejedelemségre osztja. Sajátos kettősséget figyelhetünk meg: a mindenkori császár hatalma gyenge, a
kisállamok szintjén viszont erős centralizációs törekvések mutatkoznak. A XVIII. század közepére
többé-kevésbé sikerül rendbe hozni a háború okozta pusztítást, sőt, bizonyos területeken
(pamutszövetek gyártása, meisseni porcelán) vezető szerepre is szert tesznek. 1657 előtt tkp. külön kell
beszélnünk Brandenburgról, ill. a Kelet-porosz Hercegségről (Hercegi Poroszország).
A Hohenzollern-dinasztia 1415-ben került uralomra Brandenburgban, melynek akkori területe 20-23
ezer km2. A Német Lovagrend 1466-os kettészakadásával a Királyi Proszország beleolvadt
Lengyelorrszágba, Kelet-Poroszország pedig lengyel hűbéri függésbe került, mely csak tovább
erősödött az 1525-ös szekularizációval (világi fejedelemséggé alakítás). A Hohenzollern-dinasztia a
család mellékágainak kihalásával jelentősen növelni tudja az uralma alatt álló területeket: az 1614-es
xanteni szerződéssel az Alsó-Rajna mentén elhelyezkedő Mark Kleve és Ravenstein grófságok, 1618-
ban a porosz hercegség kerül a család birtokába.
György Vilmos (1620-1640) uralkodása alatt 1626-tól az ország hadszíntérré vált, s 1627-től a
Habsburgok, majd 1631-től a svédek uralták.
Frigyes Vilmos (1640-1688) választófejedelem (a "nagy választó") uralkodása alatt az 1648-as
vesztfáliai béke a családnak adja Hátsó-Pomerániát, az ország tengerparthoz jut.
A kül-, és belpolitikát svéd mintára szervezi meg, az állandó zsoldossereg fenntartására korszerű adó-,
és közigazgatási rendszert vezet be.
Az 1653-as Landtag-on (rendi gyűlés) elfogadtatja az új adórendszert és röghöz köti az addig szabad
parasztokat. 1657-ben elismerteti a porosz hercegség függetlenségét addigi hűbérurától, a lengyel
királytól, s megkezdi a fejedelmi abszolutizmus kiépítését. A hivatalnokok teljesen a fejdelem hatalma
alatt állnak, bármikor áthelyezhetők, leválthatók, stb. A központi kormányszervek vezetői a háború
alatti katonai biztosokból kerülnek ki. Poroszország tkp. katonaállammá válik, hisz az uralkodó
másik legfontosabb támasza a hihetetlenül fegyelmezett hadsereg.
Az 1655-1660-as első balti háborút lezáró 1660-as olivai béke deklarálja Pomeránia függetlenségét a
lengyel koronától. 1661-1663 között Königsberg lakói megpróbálnak elszakadni Brandenburgtól, de
Frigyes katonai erővel megfélemlíti a lakosságot. Hasonlóképp jár el Mark Kleve, ill. 1674-ben Kelet-
Poroszország esetében is. 1672-1678 között a hollandokat támogatja a svédek által támogatott
franciákkal szemben. 1674-ben megválasztják a franciaellenes német erők főparancsnokának, s 1675-
ben Fehrbellinnél legyőzi a svédeket, majd megkezdi a porosz birtokok baltikumi kiterjesztését.
1674-ben von Grumbkow vezetésével hozzák létre a Generalkriegskommisariat-ot (Általános
Hadbiztosság), a had-, kül-, és belügyek irányításával foglalkozó csúcsintézményt. 1680-ban a
magdeburgi hercegség jut a család birtokába. Gazdasági erőforrásait jelentősen növeli a francia
hugenották 1685-ös betelepítésével.
III. Frigyes (1688-1713) uralkodása alatt a tényleges hatalom tkp. a kegyencek (1688-1697 között a
Danckelmann fivérek, ill. 1697-1710 között Wartenberg, Wartensleben és Wittgenstein (a "3 W"))
kezében volt. Még brandenbugi választófejedelemként segíti I. Lipót (1657-1705) császárt - 8000
katonával - a spanyol örökösödési háborúban, viszonzásul a császár 1701-ben királysággá emeli
Poroszországot, s III. Frigyes ettől kezdve I. Frigyes néven porosz királyként uralkodik. Az északi
háború biztos győzelemmel kecsegtető második szakaszába bekapcsolódva jelentős baltikumi
területeket szerez Svédországtól. 1710-ben megalapítja Berlint (öt különálló település összevonásával),
az állam súlypontja egyenlőre Berlinben van, s csak később tevődik át a poroszországi Königsbergbe
(Kalinyingrád). 1696-1697 között megalapítja a Szépművészeti Akadémiát, 1700-ban a Tudományos
Akadémiát (első elnöke Leibniz).
I. Frigyes Vilmos (1713-1740), a "káplárkirály" apja aktív külpolitikájával szakítva erőforrásait
leginkább a hadsereg fejlesztésére fordítja, s uralkodása végére az akkor mindössze 2,5 milliós
lakossággal rendelkező Poroszország már 83 ezer fős hadsereggel bír. Merkantilista gazdaságpolitikát
folytat, a manufaktúrákat katonai felügyelet alá helyezi (a katonák adják a munkaerő egy részét is).
1723-ban a polgári és katonai igazgatás egyesítésével felállítják a General Direktoriumot, melynek
osztályai (department) már szakigazgatási funkciókat látnak el. Az 1733-as kantonális reformmal
meghatározott nagyságú területeket (kantonokat) jelöl ki a hadsereg egy-egy ezredének ellátására.
Ugyancsak 1733-ban adja ki a toborzási törvényt.

XXIV. A Habsburg-abszolutizmus kiépülésének nehézségei (XVII. század közepe - 1740), Mária

Terézia uralkodása
A hatalmas, gazdag és sokszínű Habsburg-birodalom hatalmi tényezőnek számít Európa közepén.
Uralkodói a sokszínű, heterogén birodalmat Bécs központtal egységes, modern állammá kívánták tenni,
de törekvéseik összességében nem vezettek eredményre (pl. hiába hoz II. József több mint 6000
rendeletet, kettő kivételével mindet visszavonja halálos ágyán. A kiegyezés utáni Osztrák-magyar
Monarchia is csak laza szerkezetű, heterogén birodalom). Az egységesítést gátló tényezők:
- külső minták átvételének elmaradása, ill. megvalósíthatatlansága: sem XIV. Lajos abszolutizmusa
(amely XV. Lajos uralkodása alatt válságba, XVI. Lajos uralma alatt pedig forradalomba torkollik),
sem II. Frigyes uralma nem adoptálható a Habsburg-birodalom viszonyaira,
- heterogén etnikai bázis: szemben pl. Franciaországgal (ahol - bár a népesség 1/4-e nem tud franciául -
az etnikai kérdések nem kerülnek előtérbe, s a francia állampolgárok egyben a francia nemzet tagjai is
lesznek), a Habsburgok birodalmában a XVIII. századtól kezdve egyre inkább előtérbe kerülnek az
etnikai, ill. nacionalista jellegű feszültségek. A bécsi vezetés ugyan próbálkozik a birodalom
etnikumainak egységbe gyúrásával, hogy azok ne cseheknek, morváknak, magyaroknak, stb., hanem
nemzteti érdekeiket a birodalmi érdekeknek alárendelve egy nemzetek feletti összbirodalom
alattvalóinak tekintsék magukat, törekvéseiket azonban nem koronázza siker,
- elmaradott termelési viszonyok: a jobbágy-földesúr viszony sokkal merevebb, zártabb mint Nyugat-
Európában, a jobbágyparasztság feudális terhei sokkal jelentősebbek,
- a birodalom siralmas anyagi-pénzügyi helyzete: 1658-ban a birodalom bevétele 6 millió Ft, amiből 1
milliót az udvartartás költségeinek fedezése emészt fel. Az 1660-as évek elején átfogó reformokat
vezetnek be, felállítják a Hof Commers Collegiumot, melynek vezetői, Becher, Schröder és Hörnigh a
kameralizmus szellemében 1680-ra már mintegy 20 millió Ft-ra tudják emelni az állami bevételeket.
Megalakulnak az első kereskedőtársaságok, külföldi vállalkozók (apparátorok) telepednek le a
birodalomban, akik gyakran szereznek monopoljogokat is (ld. pl. a Weltheimer-Oppenheimer zsidó
családok versengése a hadsereg ellátásáért). A hadsereg egyenruhát kap, kaszárnyákban szállásolják el
őket. Megjelennek az első manufaktúrák (többnyire állami tulajdonban vagy az arisztokrácia kezén).
Megkezdődik az infrastruktúra, az úthálózat kiépítése (pl. a Brenner-hágón át az Adriáig vezető út, ill.
Trieszt kiépítése). Ezzel párhuzamosan azonban nőnek a kiadások is (1683: Bécs ostroma,
magyarországi felszabadító harcok, 1701-1714: spanyol örökösödési háború, 1703-1711 Rákóczi-
szabadságharc), melynek eredményeként az államadósság 60.5 millió Ft-ra emelkedik. Tovább növelik
az államadósságot a Pragmatica Sanctio elfogadtatására fordított kiadások, melynek eredményeként
1740-re Mária Terézia már 101 milliós adósságot örököl,
- a birodalom tartományainak eltérő fejlettségi szintje: a legfejlettebb tartományoknak Tirol és
Voralberg számít, a 2. kategóriába tartozik Felső-Ausztria, a sváb tartományok, Stájerország, Karintia
és Krajna: itt a kisbirtokos parasztság járulékot fizet a földesuraknak. A 3-4. kategóriát alkotja Szilézia,
Csehország, Magyarország, ahol a röghözkötött jobbágyi állapot, ill. a majországi gazdálkodás marad
jellemző,
- az arisztokrácia és a nemesség viszonya az uralkodóhoz: kötődésük felszínesebb, gyengébb, az
udvarhű arisztokráciát kivéve nem feltétlenül szolidárisak a birodalom iránt ) különösen pl. a cseh
nemesség esetében, akiket különösen súlyt az 1620-as fehérhegyi vereséget követő erőszakos
germanizálás és ellenreformáció),
- polgárság: a germaizáció és az ellenreformáció őket is hátrányosan érinti, a cseh nemzeti nyelvet pl.
az 1820-as évekre szinte már csak a parasztság beszéli, s Frantisek Palackynak és 14 nemes értelmiségi
társának köszönhetően maradt fenn,
- a jezsuiták tevékenysége: a Habsburg-birodalom uralkodói jellemzően bigott katolikusok. A
jezsuitáknak 1773-as feloszlatásukig döntő (bár a század közepétől gyengülő) befolyása volt az udvari
ügyekre, s intoleráns tevékenységük következtében mintegy 300 ezer ember menekül el a
birodalomból.
III. Ferdinánd (1637-1657)
I. Lipót (1657-1705) bekapcsolódik a spanyol örökösödési háborúba, amely a dinasztia katonai sikereit
hozza. Kara Musztafa 1683-as Bécs elleni támadása után nemzetközi szövetség (Szent Liga) alakul
Magyarország felszabadítására (tkp. gyarmatosítására). A Buda 1686-oss visszafoglalása után tartott
1687-es "hálaországgyűlésen" a magyar rendek lemondanak az Aranybulla ellenállási záradékáról és
elismerik a Habsburgok fiúági örökösödését. 1703. szeptember 12-én családi szerződést köt fiaival,
Józseffel és Károllyal, melynek értelmében a fiúági örökösödés alapján előbb József fiai, ill. ha ilyenek
nem lennének, akkor Károly és fiú utódai öröklik a trónt. A szerződés biztosítja a leányági örökösödés
lehetőségét is.
I. József (1705-1711) uralkodása alatt folyatódik az I. Lipót uralma idején megkezdődött spanyol
örökösödési háború (1701-1714) és a Rákóczi szabadságharc (1703-1711).
VI. Károly (1711-1740) az utrechi béke értelmében ugyan nem szerezheti meg a spanyol trónt,
kárpótlásul azonban megkapja Spanyol-Németalföldet (ettől kezdve Osztrák-Németalföld), Nápolyt,
Milánót és Szardíniát, s a következő két évtizedben a spanyol Bourbonokkal vívott harcok
eredményeként meg is tudja tartani az észak-itáliai területeket, viszont elveszit Nápolyt és Szicíliát.
Lánya, Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc 1736-os házasságával a birodalomhoz kerül Toscana. A
Rákóczi-szabadságharc befejezése után (1711) stabilizálódott a dinasztia magyarországi helyzete, s az
ezt követő török háborúban a császári csapatok elfoglalták Belgrádot (1718, pozsareváci béke), amit
az 1735-1739 között zajló orosz-török háborút lezáró 1739-es belgrádi béke értelmében ismét
elvesztenek (de a század végére sikerül visszaszerezni). 1711-ben végrendeletet készít, melyben saját
lánya számára biztosít elsőbbséget a trónöröklésben József lányaival szemben, akik időközben a bajor
és szász választófejedelem feleségei lettek. 1713-1732 között minden európai hatalommal sikerül
elfogadtatnia a leánya örökösödését biztosító Pragmatica Sanctiot (1713. április 11-én Bécsben, 1722.
június 27-én Pozsonyban, stb.).
Mária Terézia (1740-1780) trónra lépésekor tör ki az osztrák örökösödési háború (1740-1748).
Nagy Frigyes megtámadja és elfoglalja Sziléziát, melyről Ausztria a berlini békében (1742)
ideiglenesen lemond; a bajor VII. Károly (1742-1745) pedig megszerzi a császári trónt. A poroszok
által veszélyeztetet Hannover, s vele Anglia is Ausztria oldalára áll, a magyarok támogatásával a
francia-bajor csapatok ellen fordulnak, s 1743. június 27-én Dettingennél le is győzik őket.
Poroszország szorongatott szövetségesei segítségére sietve 1744-1745 között ismét támad, s Ausztria
az 1745-ös drezdai különbékében kénytelen véglegesen lemondani Sziléziáról, cserébe viszont a
poroszok is elismerik a Pragmatica Sanctio és Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet koronázzák
császárrá (1745-1765). A háború harmadik szakaszában (1745-1748) a francia-spanyol szövetség áll
szemben a tengeri hatalmakkal, ill. Ausztriával és Szardíniával. Franciaország megszerzi Osztrák-
Németalföldet (1745). A háborút lezáró aacheni békében Ausztria lemond Sziléziáról II. Frigyes porosz
király javára.
Az aacheni béke határozataival visszaállítottnak látszó egyensúly azonban nem tartott sokáig, s az
angol-francia gyarmati vetélkedés, ill. a Szilézia miatti osztrák-porosz ellentét a gyarmatokon és
Európában is zajló hétéves háború (1756-1763) kitöréséhez vezetett. Kaunitz erőfeszítéseinek hála
Ausztria oldalán sorakozott fel Franciaország (köszönhetően annak, hogy Pompadour márkiné meg
tudta győzni XV. Lajost), a német fejedelmek többsége, III. Ágost lengyel király, ill. Erzsébet orosz
cárnő és a svédek is; az európai erőegyensúlyon őrködő, Hannover miatt aggódó Anglia viszont
Poroszország oldalára állt. 1756. augusztus 29-én a porosz seregek megtámadták Szászországot és
elfoglalták Derzdát, majd Csehország felé folytatták az előrenyomulást, miközben az angol flotta
blokád alatt tartotta Franciaország partjait. Az orosz-osztrák haderő 1759. augusztus 12-én Kunersdorf-
nál szétverte Frigyes hadait, s Hadik András huszárkapitány csapatai már Berlint sarcolták. Frigyes
átmeneileg talpraáll és győzelmekett ara (1760. augusztus 15.: Liegnitz, november 3.: Torgau), de
1761-re országa nagy részét megszállják, s tkp. csak az menti meg az összeomlástól, hogy 1762-ben
meghal Erzsébet cárné, s utódai, III. Péter, ill. Nagy Katalin már nem vesznek részt a háborúban. A
háborút lezáró hubertsburgi béke nem hozott területi változásokat, továbbra is Poroszország kezén
hagyja Sziléziát, amelynek véglegessé vált nagyhatalmi státusa. Ausztria és Poroszország között 1778-
1779 folyamán rövid háború robbant ki a bajor örökség miatt (a Habsburgok 1777-ben megszerezték a
megürült bajor trónt), de általában - ha kelletlenül is - sikerült együttműködniük, mint pl.
Lengyelország felosztásainál (1772-1773, 1793, 1795).
Mária Terézia az addigi állami hivatalok (pl. Birodalmi Udvari Kancellária, Birodalmi Udvari Tanács,
Titkos Tanács, Osztrák Udvari Kancellária (és Magyar Kancellária), Titkos Konferencia, Udvari
Kamara, Udvari Haditanács) a külügyek intézésére 1742-ben felállítja az Udvari és Államkancelláriát,
melynek élén 1753-tól Kaunitz áll. A pénzügyek ellenőrzésére hozza létre az Udvari Számvevőszéket,
a gazdasági ügyek ellátására pedig a Gazdasági Igazgatóságot. A központi szervek irányítására 1761-
ben megalapítja az Államtanácsot. A hivatalnokképzés színvonalának emelésére alapítja meg 1746-ban
a Theresianumot, s több főiskolát, ill. egyetemet is szervez.
1749-ben megalapítja a legfelsőbb bíróságot.
1765-ben feloszlatja a rendi gyűlést Magyarországom, s haláláig (ill. II. József 1790-ig) rendeleti úton
kormányoz. 1773-ban feloszlatja a jezsuita rendet, s vagyonukból tanulmányi alapot létesít.
Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis a birodalom területén kötelezővé tette az elemi iskolák
elvégzését.
1754-ben vámrendelettel szabályozta a kereskedelmet, 1755-1778 között urbáriumokat adott ki a
földesúr-jobbágy viszony rendezésére. A felvilágosult abszolutizmus férje halálától (1765) jellemző
uralkodására.

XXV. A lengyel "nemesi köztársaság" válsága

A lengyel fejlődés több tekintetben is egyedülálló az európai államok körében: a gyenge királyi
hatalmat nem fejlesztik tovább és nem térnek át az abszolút monarchiára (hadseregfejlesztés, központi
hatalom erősítése), Lengyelországban tkp. épp ellenkezőleg forog a történelem kereke: a királyi
hatalom megerősödés helyett tovább gyengül, centralizáció helyett decentralizálódásról beszélhetünk: a
királyi hatalom helyett a különböző nemesi csoportosulások hatalma erősödik meg. Mindezek nyomán
mélyül az anarchia, egyre gyakoribbá válik a külföldi hatalmak beavatkozása az ország belügyeibe, s
végül 1772-ben, majd 1793-ban és 1795-ben is felosztják Lengyelországot, ami tkp. 1918-ig nem is
nyeri vissza önállóságát.
A kontinentális Európában Lengyelország - Oroszország után - területileg és népességileg is a második
legnagyobb hatalomnak számított (1 millió km2 (az 1667-es andruszovói béke után már csak 733 ezer
km2) terület, 16 millió lakos). Az 1655-1660 között zajló első balti háborúban a svédek özönvízként
árasztják el Lengyelországot, s maguk is meglepődnek azon, hogy mennyire könnyű győzelmeket
aratnak (Varsó, Krakkó elfoglalása, stb.), ekkor merül fel elsőként Lengyelország felosztásának
gondolata. A XVII. században még több a gazdasági aktívummal záruló év, 1618-ban a Nyugat-
Európába irányuló lengyel gabonakivitel 100 ezer last-tal (1 last ~ 2200 kg) eléri csúcsát. A
városfejlődés még nem rekedt meg, a kultúra virágzik, a gaboatermelés, a robotoltató majorsági
gazdálkodással együtt fejlődésben van. Az 1655-1660-as évekkel kezdődik a fordulat, a lengyel
történelem aranykorát (XV. század vége - XVI. század eleje) és ezüstkorát (XVI. század vége - XVII.
század első fele) a hosszú és súlyos hanyatlás kora váltja fel. A lengyel történészek közül sokan
hajlamosak pusztán egy tényezőre leszűkíteni a válság kialakulásának okait, valójában azonban az
alább felsoroltak együttesen járultak hozzá a hanyatláshoz:
- a második jobbágyság kialakulása, a kései feudalizmus korába való belépés, a jobbágyi robotterhek
extrém módon (heti 11-12 napra) való emelkedése. Mindez sem a jobbágynak, sem a földesúrnak, s
végső soron az államnak sem használt. A hanyatlást tükrözi az is, hogy a XVII. század elejéig még az
elavult kétnyomásos rendszer ellenére is 8-9 q/ha termésátlagot tudtak elérni a kitűnő lengyel
termőföldeken, ettől kezdve azonban folyamatosan csökkennek a termésátlagok, s a XVII. század eleji
szintre csak a XIX. században érnek el ismét. Ellenvetés: a második jobbágyság nem tehető egyedül
felelőssé a válság kialakulásáért, hisz az Elbától keletre tkp. minden európai országban megfigyelhető,
s ezekben az országokban mégsem alakult ki válság,
- sokak szerint Lengyelország etnikai sokszínűsége okolható a válságért, ami különösen az 1569-es
lublini unió (reálunió Lengyelország és Litvánia között) után vált érezhetővé (lengyelek, litvánok,
beloruszok, gorálok, ukránok, zsidók, stb.). Ellenvetés: Európa legtöbb országa ekkoriban szintén
soknemzetiségű, mégsem mutat a lengyelhez hasonló válságjeleket,
- vallási megosztottság: Lengyelország a keleti-ortodox pravoszláv vallás nyugati, ill. a római
katolikus vallás keleti irányú terjeszkedésének ütközőzónájában fekszik, a lengyelek egyre inkább
érzékelik a vallási nyomást. Emiatt kerül sor az 1596-os breszti vallási unió megkötésére, ahol tkp.
létrehozták az unitus (görögkatolikus) vallást, melynek liturgiája pravoszláv, egyházszervezete
katolikus. Ellenvetés: Európa államaiban ugyancsak megfigyelhető a vallási sokszínűség, mégsem
vezet a lengyelhez hasonló válsághoz,
- a lengyel uralkodók idegen dinasztiákból kerültek ki: az 1386-1572 között uralkodó Jagelló-
dinasztia után 1576-1668 között a svéd Wasa-dinasztia, 1697-1773 között a Wettin-dinasztia uralkodik
(lengyel-szász perszonálunió). Ellenvetés: Európában általános, hogy az uralkodók nem nemzeti
dinasztiából kerülnek a trónra, mindez azonban mégsem okoz olyan súlyos válságot, mint ami
Lengyelországban kibontakozik,
- a lengyel társadalom deformáltsága: Lengyelországban 10% a nemesség aránya a társadalom
egészéhez képest (az 1789-es francia forradalom idején a francia nemesség (az első és második rend)
kb. 3%-át teszi ki a társadalomnak, s még ez is sok a francia történészek szerint (Európában átlagosan
2-2.5% a nemesség aránya)). A mágnások hatalmának megerősödése az 1569-es lublini unióra
vezethető vissza. A csatlakozó, gyérebben lakott Litvánia bővelkedik szabad földterületekben, s 1569
után valóságos "földszerző őrület bontakozik ki a lengyel nemesség körében. Délkelet-Lengyelország
és Ukrajna területén hatalmas latifundiumok jönnek létre, s ezekre támaszkodva a lengyel mágnások
egyre sikeresebben helyezkednek szembe az uralkodói hatalommal is. A kialakuló kiskirályságok az
önálló állami lét tkp. minden elemével rendelkeznek, s ez a tőle erősebb ellenfelekkel is konfliktusba
sodorja Lengyelországot. 1648-1654 között Oroszországgal kerülnek összetűzésbe az Ukrajnában
Bogdan Hmelnyickij vezetéséverl kirobbant lengylellenes kozákfelkelés miatt, melynek eredményeként
Ukrajna 1654-ben kimondja csatlakozását Oroszországhoz. A földszerző őrület a Krími Tatár Kánság,
ill. a Török Birodalom érdekeit is sértette, sőt Svédország és az erősödő Brandenburg is konfliktusba
kerül Lengyelországgal. Jelentősebb nemesi családok: Zamoyskiak (80 mezőváros, 800 falu),
Wisniowieczkiek (10-12 ezer km2 és 230-250 ezer lakos fölött uralkodnak Kelet-Ukrajnában),
Ostrogorskiak (100 mezőváros, 1300 falu),Potockiak, Radziwillok , stb.,
- gazdasági okok: a kitűnő termőtalaj az elavult és hanyagul folytatott kétnyomásos gazdálkodás
ellenére is 5-7-szeres termést hoz, ami nem ösztönzi fejlesztésre a földesurakat. 1657-ben lemondanak
Kelet-Poroszországról Brandenburg javára, ezzel stratégiailag és kereskedelmi szempontból is fontos
kikötőket veszítenek, ezáltal lengyel kereskedők helyett idegen kereskedők kezére jut pl. a
gabonakivitel ellenőrzése,
- a Liberum Veto gyakorlata: 1652-től már végképp ellehetetleníti az országgyűlések munkáját, hisz
egy ellenszavazat már nemcsak az adott törvény elfogadását teszi lehetetlenné, hanem az adott
országgyűlés által addig elfogadott összes törvényt negligálja. A döntésképtelenség nemcsak a Szejm-
et, hanem a sejmik-eket (tartományi gyűlések) is jellemzi, s Lengyelország - Perry Anderson szerint -
tkp, már ebben az időben sem saját erejének, hanem szomszédai gyengeségének köszönhetően tudja
csak elkerülni a felosztást. Időnként sikerül egy-egy fontosabb törvény meghozását nemesi
konföderációk alakítása segítségével keresztülvinni, de az is előfordul, hogy az alakuló
konföderációval szemben ellenkonföderáció alakul és megakadályozza az adott törvény elfogadását.
Minden mágnást érintő összefogásra (generálkonföderáció) csak elvétve akad példa.
A XVIII. századi rendi anarchiába süllyedő Lengyelország már csak árnyéka volt a XVI. században
Báthori István által irányított nagyhatalomnak. A harmincéves háború után a térségben svéd, porosz,
orosz, török-tatár hódítók jelentek meg. A III. Wasa Zsigmond (1587-1632) és IV. Ulászló (1632-1648)
után a Wasa-dinasztia harmadik tagjaként uralkodó II. János Kázmér (1648-1668) az 1660-as olivai
békében kénytelen elismerni a porosz hercegség függetlenségét. Megtámadja Oroszországot Ukrajna
birtoklása miatt, de az 1667-es andruszkovói fegyverszünetben Oroszországhoz kerül Szmolenszk,
Kijev és a bal parti Ukrajna. 1668-ban önként lemond a trónról és Franciaországba megy.
Sobieski János (1674-1696) átmenetileg meg tudja szilárdítani a királyi hatalmat, s a nemesi
Lengyelországot még utoljára jelentős szerephez juttatja.
II. Erős Ágost (1697-1733) XII. Károly 1704-ben elűzi, s helyébe Leszczynski Szaniszlót ülteti, I.
Péter segítségével (1709, Poltava) azonban megerősíti pozícióját a lengyel trónon.
III. Ágost (1733-1763) Leszczynski Szaniszló II. Ágost halála után - bízva a franciák támogatásában -
trónkövetelőként lép fel III. Ágostal szemben, de végül nem tudja megtartani a lengyel trónt, Ágost az
1733-1735 között zajló lengyel örökösödési háborúban sikerrel védi meg trónját.
Poniatowski Szaniszló (1763-1795) uralkodása alatt Lengyelországot - melyet addigra a lengyel
nemesség sikeresen tönkretett - 1772-ben felosztják Poroszország, a Habsburg birodalom és
Oroszország között. Az oroszok Dnyeper vonaláig jutottak, a poroszok Nyugat-Poroszországot,
Ausztria pedig Galícia túlnyomó részét szerezte meg. A lengyelek Tadeus Kosciuszko vezetésével
kétségbeesett reformokkal (pl. örökös királyság, modern országgyűlések) próbáltak a helyzeten
javítani. 1793-ban a poroszok és az oroszok újra osztozkodtak. A megalázott lengyelek Kosciuszko
vezetésével fegyvert fogtak, ám átmeneti sikerek után 1794-ben döntő vereséget szenvedtek a Szuvorov
vezette orosz hadaktól, s 1795-ben harmadszor - és teljesen - felosztották Lengyelországot, ami
egészen 1920-ig nem nyerte vissza önállóságát.

XXVI. I. Péter bel-, és külpolitikája. Az északi háború

1. Belpolitikája

I. Nagy Péter (1689-1725) már 1682-ben, gyermekként trónra kerül, de kezdetben gyengeelméjű
mostohabátyjával kell osztoznia a trónon, majd mostohanővérét, Zsófiát emelik föléjük. Nővérét 1689-
ben zárdába küldi és országát immár egyeduralkodóként kormányozza. Oroszország európai
orientációjának kezdeményezője. Kialakult koncepció nélkül, de hihetetlen szívóssággal, "ázsiai
módszerekkel" fogott a birodalom modernizálásához. A társadalom minden ellenállását igyekezett
csírájában elfojtani, az 1698-ban ellene lázadó sztrelecek közül többet pl. saját kezűleg fejezett le.
Iskolákat alapított, elrendelte, hogy a nemesifjak 10-15 éves koruk között iskolába járjanak, hogy
alkalmasak legyenek az állami hivatalok viselésére, ugyanakkor a polgárifjaknak megtiltotta, hogy 15
éves koruk után tanulmányokat folytassanak.
A nemességet állami szolgálatra kötelezte, s a tisztviselőket rangosztályokba (csin) sorolta. A születési
nemesség így átalakult az államtól függő hivatalnok (csinovnyik) osztállyá. Rendeletileg írta elő a
szalonéletet, az ellenkező bojárok szakállát gyakran saját kezűleg vágta le. A birodalmat 50 kerületre és
121 kormányzóságra osztotta, jól szervezett belső kémrendszert épített ki. A feudális eredetű prikázok
helyett szakminisztériumokon (kollégiumok) keresztül kormányzott.
1721-ben megszüntette a patriarchátus, s a Szent Szinódus felállításával az egyházat is állami
ellenőrzés alá vonta.
A reformok fedezetére 1724-ben bevezette a jobbágyok fejenkénti adózását. Igyekezett európai
szakembereket országába csábítani, s európai útjain maga is törekedett egyes szakmák - pl a hajóépítés
- elsajátítására.
Gazdaságpolitikájával szorgalmazta a len-, és kendertermelést, a merinójuhok tenyésztését. Főként a
hadsereg igényeinek kielégítésére állami manufaktúrákat létesített, melyek munkaerejét ún. "hozzáírt"
jobbágyok adták. 1714-ben örökletessé tette a szolgáló nemesek birtokait,
1722-ben bevezeti a rangtáblázat alkalmazását a hadseregben.
2. Külpolitikája
1695-ben többszöri ostrom után elfoglalja az addig török kézen lévő Azovot, ezzel kijut az Azovi-
tengerre. Külpolitikájában legnagyobb álma, a Baltikumba való kijutás megvalósítására törekedett,
melyre az északi háború alatt (1700-1721) került sor. Az északi háborúval párhuzamosan folyt a
szibériai előretörés is.
3. Az északi háború (1700-1721)
XII. Károly svéd király arra törekedett, hogy visszaállítsa a harmincéves háborúban kivívott, majd
utána elvesztett baltikumi svéd tekintélyt. II. Erős Ágost szász választó és lengyel király dán
szövetségben kísérletet tett arra, hogy a svédek fölényét megtörje, amiben Nagy Péter is támogatta,
1700-ra így svédellenes hatalmi tömb jött létre. XII. Károly 1700-ban angol és holland hadihajók
segítségével váratlanul partraszállt Dániában, s királyát gyors hadjáratban békére kényszerítette, majd
az oroszok ellen fordulva Narvánál tönkreverte Nagy Péter ötszörös számbeli fölényben lévő csapatait.
1702-ben XII. Károly svéd király legyőzi a lengyel-szász csapatokat, s 1704-ig szinte egész
Lengyelországot, sőt - a menekülő Erős Ágostot követve - Szászországot is megszállta, a lengyel trónra
pedig saját jelöltjét, Leszczynski Szaniszlót ülteti. Nagy Péter eközben számos katonai reformot életbe
léptetve átszervezte hadseregét, s hódításai eredményeként 1703-ban megalapította új fővárosát,
Szentpétervárat. XII. Károly az 1706-os altranstädti békében békét köt az oroszokkal, majd
felismerve az oroszok által jelentett veszélyt Nagy Péter ellen fordult, de az 1709-es poltavai csatában
súlyos vereséget szenvedett a cár csapataitól. A Törökországba menekült svéd uralkodó a törökök
segítségét kérte, akik 1711-ben a Prut folyónál be is kerítették a cár hadait, azonban megelégedtek
azzal, hogy megakadályozták az oroszok kijutását a Fekete-tengerre (az 1696-ban elfoglalt Azov
visszaadásával a szultánnak). Mindezek után 1713-ban a svéd királynak távoznia kellett
Törökországból, s 1718-ban egy norvégiai dán erőd ostromakor halálos lövés érte. Az 1719-ben
meginduló béketárgyalások eredményeként az 1721-ben megkötött nystad-i békében Svédország
elvesztette baltikumi birtokait, melyeket - megszerezve a rég áhított Balti-tengerpart jelentős részét -
Oroszország, ill. - az 1719-es stockholmi béke értelmében - Poroszország kapott meg. Az 1720-as
fredriksborgi béke Dániának adja Schleswiget..

XXVII. A felvilágosult abszuolutizmus sajátosságai Közép-, és Kelet-Európában

Felvilágosult abszolutizmuson tkp. a XVIII. századi Európa nagy részén létrejött kormányzati-uralmi
formát értjük, amely - korlátozott alkotmányos hatalom létrehozásával - átmenetet képez az abszolút
monarchia és az angol mintájú alkotmányos monarchia között. A felvilágosult abszolutizmus tkp. az
európai félperiféria országainak (Svédország, Norvégia, Dánia, Német-római Császárság,
Lengyeloszág (túl későn), Oroszország, a Habsburg Monarchia (II. József), ill. Itália, Portugália és
Spanyolország) kísérlete volt az állam szervezetének modernizálására, hisz a fejlettebb területeken
(Anglia, Németalföld) nem volt szükség állami beavatkozással véghezvitt reformokra, ill.
Franciaországban XIV. Lajos nem engedélyezett ilyen reformokat ("Utánam a vízözön").
A felvilágosult abszolutizmus definíciója Kosáry Domokos szerint: az euróai modell peremzónáin
elhelyezkedő államok külön, sajátos kísérlete erőik összpontosítására, korszerűbbé és hatékonyabbá
válásra és a fejlettebb nyugat-európai térséghez való felzárkózásra. Tkp. felvilágosult despotizmusról is
beszélhetünk. A felvilágosult uralkodók és as felvilágosodás eszméi között nincs mindig közvetln
kapcsolat:
- XV. Lajos, XVI. Lajos és II. Katalin közvetlenül ismerte a felvilágosodás eszméit,
- II. Frigyes és II. József csak közvetve, tanítóikon, követőiken keresztül ismerkedett meg a a
felvilágosodással, s mégis felvilágosult reformpolitikát folytattak,
- Mária Terézia és Nagy Péter nem ismerte a felvilágosodás eszméit (hisz az csak ekkoiban kezdett
kialakulni), mégis hasonló szellempenpolitizáltak.

XXVIII. II. Frigyes felvilágosult abszolutizmusa

II. Nagy Frigyes (1740-1786) még 18 évesen konfliktusba kerül apjával, s barátjával és katonatársával,
Katte hadnaggyal szökést tervez. A szökés nem sikerül, elfogják őket, társait kivégzik, s apja őt is ki
akarja végeztetni, de végül megkegyelmez neki. 1739-ben megírja Antimacchiavelli című művét.
Uralkodása alatt ér tetőpontjára a porosz állam. Országának elmaradottságát felismerve vállalja a
polgári színezetű reformokat. Az államszerverzet struktúráján ugyan nem változtatott, de rendeletei
útján maga kormányzott, miniszterei csak végrehajtották rendelkezéseit. Az 1748-ban kibocsátott jogi
kódex áttekinthetőbbé teszi a bíráskodást. Samuel Cocceji báró segyítségével egységes, háromlépcsős
bírósági szervezetet dolgoz ki, s nyomatékosan hangsúlyozza annak függetlenségét az államhatalomtól.
1779-ben új peres eljárásrendet dolgoznak ki.
Mária Terézia (1740-1780) trónralépésekor tör ki az osztrák örökösödési háború (1740-1748). Nagy
Frigyes megtámadja és elfoglalja Sziléziát, melyről Ausztria a berlini békében (1742) ideiglenesen
lemond; a bajor VII. Károly (1742-1745) pedig megszerzi a császári trónt. A poroszok által
veszélyeztetet Hannover, s vele Anglia is Ausztria oldalára áll, a magyarok támogatásával a francia-
bajor csapatok ellen fordulnak, s 1743. június 27-én Dettingennél le is győzik őket. Poroszország
szorongatott szövetségesei segítségére sietve 1744-1745 között ismét támad, s Ausztria az 1745-ös
drezdai különbékében kénytelen véglegsen lemondani Sziléziáról, cserébe viszont a poroszok is
elismerik a Pragmatica Sanctio és Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet koronázzák császárrá
(1745-1765). A háború harmadik szakaszában (1745-1748) a francia-spanyol szövetség áll szemben a
tengeri hatalmakkal, ill. Ausztriával és Szardíniával. Franciaország megszerzi Osztrák-Németalföldet
(1745). A háborút lezáró aacheni békében Ausztria lemond Sziléziáról II. Frigyes porosz király javára.
Az aacheni béke határozataival visszaállítottnak látszó egyensúly azonban nem tartott sokáig, s az
angol-francia gyarmati vetélkedés, ill. a Szilézia miatti osztrák-porosz ellentét a gyarmatokon és
Európában is zajló hétéves háború (1756-1763) kitöréséhez vezetett. Kaunitz erőfeszítéseinek hála
Ausztria oldalán sorakozott fel Franciaország (köszönhetően annak, hogy Pompadour márkiné meg
tudta győzni XV. Lajost), a német fejedelmek többsége, III. Ágost lengyel király, ill. Erzsébet orosz
cárnő és a svédek is; az európai erőegyensúlyon őrködő, Hannover miatt aggódó Anglia viszont
Poroszország oldalára állt. 1756. augusztus 29-én a porosz seregek megtámadták Szászországot és
elfoglalták Derzdát, majd Csehország felé folytatták az előrenyomulást, miközben az angol flotta
blokád alatt tartotta Franciaország partjait. Az orosz-osztrák haderő 1759. augusztus 12-én Kunersdorf-
nál szétverte Frigyes hadait, s Hadik András huszárkapitány csapatai már Berlint sarcolták. Frigyes
átmeneileg talpraáll és győzelmekett ara (1760. augusztus 15.: Liegnitz, november 3.: Torgau), de
1761-re országa nagy részét megszállják, s tkp. csak az menti meg az összeomlástól, hogy 1762-ben
meghal Erzsébet cárné, s utódai, III. Péter, ill. Nagy Katalin már nem vesznek részt a háborúban. A
háborút lezáró hubertsburgi béke nem hozott területi változásokat, továbbra is Poroszország kezén
hagyja Sziléziát, amelynek véglegessé vált nagyhatalmi státusa. Ausztria és Poroszország között 1778-
1779 folyamán rövid háború robbant ki a bajor örökség miatt (a Habsburgok 1777-ben megszerezték a
megürült bajor trónt), de általában - ha kelletlenül is - sikerült együttműködniük, mint pl.
Lengyelország felosztásainál (1772-1773, 1793, 1795).

XXIX. A felvilágosult abszolutizmus jozefinista időszaka

II. József (1780-1790) meglehetősen puritán volt, a pompa, az udvari ceremóniák rendszere
kifejezetten taszította. Jóval türelmetlenebb volt, mint Mária Terézia, s anyja halála után nagy léptekkel
látott hozzá egy korszerű birodalom kiépítéséhez. A magyar koronát a bécsi kincstárba vitette;
Magyarországon meg se koronáztatta magát, ezért kalapos királynak is nevezték. A nép jólétét, az
állam modernizálását tűzte ki célul. Uralkodásának évei - a jozefinizmus időszakában - az egységes
állam megteremtését tűzte ki céljául, abszolutisztikus eszközökkel. Magát az állam első szolgájának
tekintve akár napi 14-16 órát is dolgozott, s uralkodásának tíz éve alatt mintegy 6000 rendeletet hozott.
Kétszer nősült, mindkétszer dinasztikus érdekből. Első felesége a párrmai Izabella hercegnő a
gyermekszülésbe halt bele. Józseffel szemben oly rideg volt, hogy az uralkodó csak anyja unszolására
volt hajlandó újból megnősülni. a két jelölt - Mária Jozefa bajor és Kunigunda szász hercegnő - közül a
kevésbé csúnyát, Mária Jozefát választotta, de nem éltek házaséletet, József még hálószobájuk közös
ajtaját is befalaztatta.
1781-ben - szakítva a Habsburg-ellenreformációval - türelmi rendeletet adott ki, melyben megengedte
a protestánsok vallásgyakorlatát és hivatalviselését. Bizonyos feltételek mellett új iskolák és
templomok építését is lehetővé tette a protestánsok számára. Intézkedéseivel a katolikus egyházat az
állam alá akarta rendelni. Hiába utazott VI. Pius pápa Bécsbe (fordított Canossa-járás), elhatározásában
nem tudta megingatni.
- Uralkodói engedélyhez kötötte a pápai bullák kihirdetését.
- Azokat a szerzetesrendeket, amelyek nem végeztek valamilyen hasznos munkát, feloszlatta.
- A cenzúrát kivette az egyház kezéből. A falusi papokat viszont támogatta, a plébániák száma 10 év
alatt mintegy 1200-zal nőtt.
- 1784-ben a német nyelvet tette hivatalossá.
1784-ben parasztfelkelés tört ki Erdélyben, melyben Horia és Closca vezetésével kb. 30 ezer román
paraszt vett részt.
- 1785-ben kiadott jobbágyrendelet révén megszűnt az örökös jobbágyi állapot.
-A közigazgatás átszervezésével csökkentette a megyék jelentőségét, s ezzel ismét rendi érdekeket
sértett.
- Megyei szinten elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól, az úriszék pedig csak a jobbágyok
egymás közti pereire szolgált.
- Meg akarta adóztatni a nemesi birtokokat, de ez csak terv maradt. Rendeleteivel a papság mellett a
nemességet is hamar elidegenítette. A felvilágosodás magyar hívei II. József mögött álltak;
támogatói között nem kevés olyan akadt, aki a konzervatív abszolutizmus híve volt. A király nem
törekedett arra, hogy tömegtámogatást szerezzen., fő támasza a részben plebejus származású
értelmiség, akik az államigazgatás kulcspozícióiba is bejutottak.
A belső bajokhoz külpolitikai bonyodalmak járultak.
1788-ban Oroszországgal szövetségben háborút indított Törökország ellen a Balkán birtoklásáért. A
háború nagy emberveszteséget, kudarcot, a parasztság számára nélkülözést hozott. A francia
forradalom megfosztotta szövetségesétől - és húgának férjétől -, XVI. Lajostól. Belgiumban felkelés
tört ki, a gazdag tartomány elveszett. A porosz hadsereg a határon állt, a magyar rendek a porosz
királlyal tárgyaltak a Habsburg-ház trónfosztásáról. II. József 1789-ben a táborban vérhast kapott,
halálos ágyán, 1790. február 20-án Bécsben, a türelmi és jobbágyrendelet kivételével minden
intézkedését visszavonta (nevezetes tollvonás). A központi kormányhivatalok az uralkodó halála után
megbénultak, a végrehajtó hatalom a köznemesség uralta megyék kezébe került.

XXX. II. Katalin bel-, és külpolitikája

II. Nagy Katalin (1762-1796), a meggyilkolt III. Péter cár feleségeként került a trónra. Rokonszenvez a
felvilágosodás eszméivel, de belpolitikájával valójában az orosz társadalom rendi alapon történő
újjászervezésére törekszik. 1767-ben az ország minden részéből összehívott képviselőkből
Törvénykönyvszerkesztő Bizottságot hoz létre, melynek feladata egy egységes törvénykönyv, ill.
reformprogram kidolgozása lett volna (a munka irányelvéül szolgáló Nakazt (Tervezet) maga a cárnő
fogalmazza meg), ami azonban eredménytelennek bizonyult, s ezt követően Katalin is rendeletekkel
kormányzott.
Gazdaságpolitikájában a fiziokratizmust követte, igyekezett a mezőgazdaságot fejleszteni, s szabaddá
tette a munkavállalást a manufaktúrákban.
A városok lakosságát hat rendbe osztotta és engedélyezte nekik az önkormányzat megválasztását, ez
azonban sosem jelentett nyugati értelemben vett autonómiát.
1773-1775 között zajlik a Jemeljan Pugacsov vezette parasztfelkelés a Volga vidékén, melyet a cári
csapatok véresen elfojtanak.
1765-ben eltörli a kozák autonómiát és a hetmani intézményt.
1775-ben újjászervezi a közigazgatást, az 50 kormányzóságot (gubernyija) 360 kerületre osztja,
melyeket egységes szervezetben irányítanak. Az 1785-ben a nemesség számára kiadott kegyelemlevél
szenesíti a földesurak korlátlan hatalmát a jobbágyok felett. Viharos magánéletet élt, legalább húsz
szeretőjét ismerjük név szerint. A kormányzásra nagy hatással voltak a cárnő kegyencei: a két Orlov,
Bibikov és Patyomkin.
Külpolitikájában a hagyományos utat követte (török háborúk, nyugati terjeszkedési kísérletek), török
háborúiban (1768-1774, 1787-1791) Rumjancev, Kutuzov és Szuvorov hadai megszállták a Krímet
(1783), elérték a Dunát és megjelentek a Földközi-tengeren, ezzel megrémítve az addig jó
szövetségesnek számító Ausztriát, s erlőrevetítve a későbbi orosz-osztrák balkáni konfliktusok
lehetőségét.
A nyugati irányú terjeszkedés keretében került sor Lengyelország felosztásaira (1772, 1793, 1795).
Oroszország tekintélyét bizonyítja az is, hogy az 1778-1779-es bajor örökösödési háborút lezáró
tescheni béke egyik garantálójaként lépett fel, 1780-ban pedig - az amerikai függetlenségi háború alatt -
a tengeri fegyveres semlegesség elvét deklarálta.

XXXI. A balkáni népek helyzete a XVII-XVIII. században

1. A balkáni népek élete a török uralom alatt
A mintegy fél évezredes balkáni török uralom alatt tovább nőtt a félsziget etnikai tarkasága, hisz a
törökök a harcok során elnéptelenedett területekre törököket vagy más mohamedán vallású népeket
telepítettek be. A törökösödés különösen a városokra volt jellemző, ahová a helyi, őslakos népesség
csak a XIX. század elejétől kezdett betelepülni. A vallási hovatartozásal szemben a nemzetiségi
hovatartozás tkp. nem számított az egyes emberek megítélésénél, kivételezett helyzetben voltak viszont
a görögök. A konstantinápolyi pátriárkátus hatásköre az 1760-as évektől (a bulgár (orhidi) és szerb
(ipeki) patriárkátus felszámolása után) az egész félszigetre kiterjedt. Ugyancsak kiemelt szerepe volt a
Konstantinápoly egyik városrészéről elnevezett görög fanariótáknak, akik a törökökkel együttműködve
gyakran jutottak jelentős politikai tisztségekhez (pl. fejedelmi tiszt, külpolitikai tolmácsi feladat
(dragománok)). A nem muzulmán népesség (ráják) feladata tkp. az államrendszer eltartása volt. Szinte
teljesen jogfosztottak voltak, s már öltözködésükben is kötelező jelleggel különböztek a
muzulmánoktól. Az adószedést a muzulmánok általában rábízták a helyi előkelőkre (a bulgároknál a
csorbadzsikra, a szerbeknél a kenézeke, utóbbiak közül a Karapandsik fejedelmi tekintéllyel
rendelkeztek).
2. Gazdasági viszonyok
A Balkánon a mezőgazdaságot tekintve mindig az állattartást illette elsőbbség: a románok lovat,
szarvasmarhát és juhot tenyésztettek, míg a többi etnikum általában sertést, juhot és kecskét tatott. A
gabonafélék közül a rozsot termelték emberi fogyasztásra, ezt azonban hamarosan felváltotta a
törökbúzának is nevezett kukorica. A görög területeken szőlőt és olajbogyót termeltek, melyből
exportra is jutott. A délszláv területeken kevert birtokrendszer alakult ki: részben megmaradtak az
őslakos nemesség birtokai, ill. természetesen kialakult az oszmán birtokrendszer (khász-, ziámet-, és
tímárbirtokok) is. A városok tkp. elszigetelt gócoknak számítottak az alapvetően paraszti jellegű
balkáni társadalomban. A kézműipar irányítását a céhekhez hasonló aszafánok ellenőrizték. Azt egyes
tájegységek elzártságát a kereskedelem lazította fel, melyben fontos szerepet kaptak az idegen
kereskedők, a XVIII. századra azonban megerősödtek a helyi üzletemberek pozíciói is.
3. A felszabadító küzdelmek
A XVIII. századtól kezdve a balkáni népek egyre növekvő gyűlölettel tekintettek elnyomóikra, számos
felkelés tört ki a török uralom ellen. A balkáni népek szabadságharcához nagy lendületett adott az is ,
hogy a Szent Liga csapatai 1688-ban az Al-Dunához étek. 1688-ban felkelés robbant ki a Bulgária
északi részén fekvő Csiprovciban, amelyet azonban hamarosan levertek, mivel az osztrák hadsereg nem
vette fel a kapcsolatot a felkelőkkel. 1690-ben - az osztrák seregek súlyos vereségsorozatát követően -
mintegy 40 ezer szerb család települt Ó-Szerbiából Csernajevics Arzén ipeki pátriárka veztetésével a
magyar területekre. Az 1716-1718-as osztrák-török háborúban a Temesi bánság, Szerbia északi része és
Olténia került Habsbug fennhatóság alá, utóbbiról azonban az 1739-es belgrádi békében le kellett
mondaniuk. A II. Katalin által 1768-ban indított, s az 1774-es Kücsük-Kajnardzs-i békével zárult
orosz-török háborúnak kiemelkedő szerepe volt a balkáni népek felszabadító harcaiban: bár Moldva és
Havasalföld a Portához került, a cárnő azonban jogot kapott arra, hogy a fejedelemségek és a görög
egyház érdekeit képviselje a Portánál. A hosszú török uralom alatt többségében muzulmán vallásúvá
lett Boszniában tkp. nem voltak felkelések, Montenegróban (Crna Gora) viszont a XVII. századra már
kialakulóban voltak az önálló álam csíái a törökellenes harcok következtében. 1709-ben Danilo
Petrovic cetinjei püspök vezetésével a törzsekbe tömörült lakosság kiírtotta a függetlenségi töekvéseket
gátló törzsi vezetőket, s az ezt követő hosszú és véres háborúban a tényleges függetlenséget is sikerült
elismertetniük. A független Görögországot csak 1822-ben kiáltották ki Epidauroszban, Bulgáriát pedig
csak az 1877-1878-as orosz-török háborúnban szabadították fel az 500 éves török uralom alól.
4. Kulturális ébredés, a nemzeti megújulás kezdetei
A hosszú török uralom alatt a hagyományőrzés fontos központjai voltak a pravoszláv kolostorok. A
XVI-XVII. század fordulóján jön létre az újbolgár nyelv és indul útjára az újbolgár irodalom. A
nemzeti nyelv jelentkezése a román kulturális életnek is döntő fontosságú jelensége (Erdélyben pl. I.
Rákóczi György alapít román nyomdát 1639-ben, ahol 1648-ban Csulai György református püspök
költségén megjelenik a román nyelvű Újtestamentum). A XVII. század második harmadától már
jelentkezik a román nyelvű történeti irodalom is (Ureche, Miron Costin, Constantin Contacuzino),
amelyben megjelenik a román nép római származásának gondolata. 1679-ben román liturga, 1688-ban
teljes román Biblia jelenik meg. Cantemir 1716-os krónikája jelenti a román krónikairodalom csúcsá.
A bulgár Paiszij atya Szláv-bolgár történelem című munkája 1762-ben jelenik meg. A délszlávok
közművelődési mozgalma először Magyarországon bontakozik ki, kiemelkedő alakja a felvilágsodás
nézeteit is ismerő Dositej Obredovics.