Elemzés

Dr. Lisa Fischer Pope: Az idő, a rituális és a poszt-szocializmus változása Magyarországon c. műve alapján

2010. január 22.

1

Az elemzésre kapott idegen nyelvű szöveg megfelelését vizsgálom az antropológiai módszertani ismérveknek az elemzésben. A szövegvilágot végig követve részletesen elemzem a szerző kultúrához való feltételezett viszonyát, a szöveg-koherenciát és az olvashatóság mibenlétét saját fordításom nyomán. A kísérőszövegekből, ajánlókból kiderül az is, a szerző, Dr. Lisa Fischer Pope az antropológia adjunktusa a New York-i City College of Technology-ben. Kutatása középpontjában a magyar és az amerikai kultúra áll . Ennek hitelességét, a „munkásság” mibenlétét is vizsgálom az elemzésben. Az antropológus behívja az elméleteket a tér és idő sajátos építésére, célja megérteni a társadalom hatását a személyes tapasztalatra esszéjében. Hipotézise szerint az idő, a társadalmi szerkezet és a rituális szimbolikus kollektív állítása az, hogy az idő tükrözi a társadalmi-gazdasági változásokat, a térbeli és időbeli konstrukciót. A múlt szerepet játszik mind hivatalosan és nem hivatalosan, hogy létrehozzon egy új képet az olvasói horizonton, bár a hermeneutikai látásmódot a szöveg nem támogatja direkt utalásrendszerrel. A szerzőnő alapfeltevése, hogy ha bizonyos egyének visszaigényelnek korábbi hagyományokat - például ilyenek a fesztiválok, gasztronómia, zene – az aktus maga még nem biztosíték számukra a mai értékeket illetően. Azonban a visszanyert emlékezés a kulturális gyakorlatot megerősíti, hogy a magyar identitást a szovjetrendszer megszüntette . Úgy tűnik, hogy belülről „erodál” a mai aggasztó helyzetben a poszt-szocialista társadalom, a memória és az átszervezett idő olyan eszköz, amely rekonstruálja annak történetét és a kulturális szimbólumok megteremtését feltételezi. A szerző azt állítja, az (ön)kifejezés a rituális egyik módja annak, hogy feltárja az épített és társadalmi jellegű időt. „Ha megvizsgáljuk a magyar termést, a rituális szemlélteti a szociális építési idő jelentős hibrid jellegű változásait, a bizonytalan múlt és jelen tükrözi a bonyodalmakat, a társadalom átalakulóban van” (saját fordításomban, K.Cs) – olvashatjuk Lisa Pope véleményét. A politikával átszőtt hétköznapok anomáliái talán fel sem tűnnek a máig itt élőknek, itt dolgozóknak, a szocializmus emlékezetét némileg eltérő közhelyekben éljük meg – akár idehaza, akár külhonban élünk. A társadalmi-gazdasági keretet a saját társadalom alakítja, a használat és a tapasztalatok hatnak az emberek hétköznapi életére. Ezért amikor a társadalom változásait figyeljük, akkor megváltozhat az emberek felfogása, tapasztalata és használata az időben. Lisa Pope úgy véli, hogy a poszt-szocialista Magyarország bemutatja a hibrid fluiditását, „szociális alakítását” az időnek: átmenetként a szocialista társadalom felé egy kapitalista formából. S bár az inverz történelmiség kissé meghökkentő az első olvasatra, vegyük figyelembe, hogy a „socialist” kifejezés talán elcsépeltté vált a gyakorlatban: lehet a közösségi társadalom, akár egy-egy szubkultúra kifejeződése is. A korlátozások szerint a szocialista idő eltér a kapitalista időtől, ezt ösztönzik az ügynökségek, az emberek hétköznapi gyakorlatai és a memória, a társadalmi
1 3 2 1

Ld. „Biography” rovat részletei. Forrás 2010. 01.22 státusz szerint: http://omertaa.org/index.php?option=com_content&task=view&id=69&Itemid=91 i.m. lapszám nélkül: „Individuals reclaim past traditions (such as festivals, food, and music) yet fuse them with present day values. Memory recovers cultural practices that reassert a Hungarian identity that the soviet system had suppressed”. 3 i.m. lapszám nélkül: . „Looking at a Hungarian harvest ritual illustrates the social construction of time which significantly shows a hybrid nature of change yet also the ambiguous disconnectedness with the past and present reflective of the complications of a society in transition”.
2

2

kapcsolatok, valamint a személyazonosság. Ezek közvetítik az egyre növekvő különbséget az emberek között. A politikum hasonítása az idő ontológiai szempontból megfoghatatlan kiterjedéséhez mégis alapvető csapdaként szolgál az olvasó számára: olyan terminusok szolgálják az esszé mérföldköveit, amelyek nem mellérendelhetők, logikailag inkoherens vitát generálnak. A szerző mégis úgy véli, vannak felismerhető minták és ezek a minták, vagy egyezmények betöltik a hiátusokat a változásban, egyre nagyobb különbségeket téve az emberek között. Ezek, mint írja, „hozzájárulnak a nyugtalanság érzéséhez” , bár az írásból nem derül ki, e „szorongás” egzisztenciális, pszichés vagy éppen metafizikus távlatokba helyezi-e annak elszenvedőit? A szerző azt ígéri az olvasóknak, hogy feltárja a társadalmi „építési idő” tükrében a sajátos „szertartást”, a cselekvés mintázatait. A műben utal arra is, hogy a folyamatban lévő kutatással Budapesten 1993 óta jelen van résztvevő megfigyelőként. Sajnos elemzésében nem tér ki arra, a kutatást milyen szegmensek megfigyelésével végezte, nem derül ki, mi alapján válogatott, és hogy terepnaplói, a feldolgozás dokumentációja elérhetők-e? A közel tíz év távlatával kecsegtető tanulmány összegző munkaként érvel a poszt-kommunista társadalom vissza-visszatérésével, mégsem határozza meg terminusait, nem olvashatunk kifejtést a „kommunizmus”, „szocializmus”, „poszt-szocializmus” mibenlétére. S bár az esszé olvasása előfeltételez némi hajlandóságot a politikumra az olvasó részéről, a rituálék olyan szerkezetváltást sejtetnek a vizsgáltak attitűdjében, amit később egy országnyi lakosságra is bátran rávetítenek. A későbbiekben a szöveghelyek utalnak arra, csupán két házaspár és két-három esemény volt az, melyet antropológusként a külföldiek „megfigyeltek”, ezért sem hiteles az általánosításra, teoretizálásra hajló kritikai hangnem az írásműben. Kevés szöveghelyen fellelhető hivatkozásaiból úgy tűnik, a szerző lelkes olvasója a kortárs elméletírók műveinek, ezt támogatja a hermeneutikai látásmód, nyelvhasználat és szakzsargon is az alapműben. Alfred Gell 1996-os művére utalva ír arról, hogy az időt lehet társadalmilag és kulturálisan is gyártani, mindez kapcsolódik a közgazdaságtan, a földrajz, a szimbolizmus területéhez, beleértve a diskurzust és a megismerést. Az idézett teóriák nagyon is sejtetik, hogy az időfelfogás kognitív aktusa filozófiai alapvetéseken nyugszik, mégsem olvasunk az idő-konstrukciók elvéről, a kezdetekről, vagy éppen a paradigmaváltók véleményéről. Talán hogy a keresztreferenciáktól olvasóit megkímélje, Lisa Pope sem idéz az antikvitás szerzőitől és az ókortudományokból, meglehet, a ritka lábjegyzetek teret adnának az elmélyültebb idő- és térfogalom-alakulás kifejtésére. A szövevényes, körkörös időszemlélet különbséget tesz a „gyakorlati” és „világi” szimbolikus konstrukciók közt, a szerző arról ír, elemezni szeretné a szertartások kapcsolatát a változásokat követően a kommunizmushoz is. Miután röviden ismerteti a változásokat, előtérbe kerül a „szocialista perspektíva az időben”, amelyben azt taglalja, hogy egy kapitalista konstrukció az idő. Ezt a cikkben hosszasan és homályos érveléssel megvitatja, és feltárja, hogy a szüreti fesztivál ünneplése a külvárosban - ahogyan a i.m. lapszám nélkül: „Furthermore there are recognizable patterns, and these patterns or conventions show an amalgam of change, and growing differences between people that contribute to feelings of uneasiness”.
4 4

3

budapesti kínálatot „mestere”, Gell sugallja – „különleges rendeltetésű kommentárok a világban” . Lisa Pope innen származó térbeli-időbeli feltevéseit – melyek nyilvánvalóan nem gyökereznek mélyebb terminológiai szaktudásban – hirtelen fordulattal a rendszerváltás utáni „szocialista társadalom” szimbolikus aktusaiban szeretné vizsgálni. „Hasonlóan az revitalizáció mozgásához, a változáshoz a társadalomban az emberek keresnek stabilitást felé fordulva a múltnak” – fejtegeti helyesen nézeteit Pope, azt javasolva, hogy az értelmező a tér-idő körkörös mozgása mentén haladjon a „széleskörű, folyamatos ábrázolások közötti kölcsönhatások szisztémás tényezőivel” az olvasásban. Az értelmező számára mindez csaknem lehetetlen vállalkozás, hiszen a „revitalizáció mozgása” a szövegben való mozgásteret is átláthatatlan káoszban tartja: az esszé végére nem tudjuk, mi volt a cél és mi lett végül az okfejtés igazolása. A szocialista átmenetből a kapitalizmus idejére, írja Pope, „az embereknek meg kell hozni annak megértését, hogy kik ők, és hogyan tartsuk be a szabályaikat”, bár nem ad alternatívákat arra nézve, hogyan válik szemlélőként ő maga is aktív részévé a nemzeti identitásválságnak ill. az abból való kilábalásnak . A „Változások a felfogás és az időhasználat között” c. fejezetben a szerző kifejti nézeteit a „szocialista idő” mibenlétéről. Mint írja, „nem minden szocialista társadalom tapasztalata a kommunizmus, ugyanúgy történelmi, politikai és etnikai tényezők miatt is, de az alapvető keretet egy szocialista társadalom is befolyásolja, hogyan érzékeli és használja egy időben” . Ez a hipotézis azonban általánosságokban definiálja a sajátos terminust, ami egyedi „névjegye” lehetne az esszének. A szocializmus ismertetőjegyeként egy forrását idézve megemlíti, hogy a hatóságok az elnyomás idején kísérletet tettek az emberek privát ideje feletti ellenőrzésre, ezt „ellenőrzik a rituálék, naptárak és munkarendek”. Nem tudni pontosan, miért éppen a Szent István napi hagyomány kerül figyelme előterébe, a Bazilika környéki körmenetben az informális vallási gyakorlatot látja meg. Ezután rögtön a Pokol Angyali szerinte elhíresült és valós nyomást gyakorló motoros klub tagjait idézi, akik interjúban számoltak be neki a ’70-es évekbeli rendőri zaklatásokról. Úgy tűnik, a nem magyar ajkú, a nemzeti identitáshoz kevés szálon, távoli rokonok révén kötődő szerző „eltéveszti” a rendszerváltás előtti és utáni korszakokat, hiszen a közbeszédben nem vált hagyománnyá, hogy a ’70-es évek relatív szegénységében ilyesfajta „motorizált” szubkultúra működött volna . Inkább a ’80as, ’90-es évek divatja az idézett atrocitás oka, bár a hosszú hajú férfiak rendőri zaklatása, igazoltatása a magyar családok emlékeiben is valós tény maradt. Az ügynökhálózat említése és az átírt történelem jogos felvetése a szerzőnek, az ’56-os forradalom „rehabilitálását” – amit e kontextusban a kutatók korszakváltónak tekintenek – mégis csupán az említés szintjén, közhelyekbe ágyazva említi meg esszéjében.
8 7 6

5

i.m. lapszám nélkül: „Ritual representations of time do not provide a „worldview‟ but a series of special purpose commentaries on the world which cannot be defined in advance or once and or all, which have to be understood practically, not metaphysically”. 6 „ i.m. lapszám nélkül: Much like revitalization movements, with the change in society people look for stability by turning to the past”. 7 „ i.m. lapszám nélkül: Not all Socialist societies experience communism in the same way due to historical, political and ethnic factors, however, the basic framework of a Socialist society affects how one uses and perceives time”. 8 i.m. lapszám nélkül: „In the early 1970s Buda was a notorious Hell's Angels bike club member with long hair, tattoos, and black leather. He describes police harassment in Hungary”.
5

4

A kapitalista idő lineáris; percek és órák mérésére szolgál, hogy az emberek által befizetett adóból mennyi időt dolgoznak le az emberek. Minél gyorsabban dolgozik valaki, a nagyobb nyereség reményében tudja e tevékenységeket művelni. Mivel „az idő pénz”; értékes, és nem szabad elherdálni. A szocialista idő lineáris is, mégis van egy végső cél elérése érdekében remélt kommunista egyenlőség. Mivel a kapitalista időben mérni lehet a profitot, a szocialista időben mérni kell, hogy képes-e azt kontrollálni. Alkalmanként a munkahelyen nem hoz nyereséget, ezért mindaddig, amíg a rendszer megfelel az állami kvóta-rendszernek, senkit sem érdekel, ha „hulladék idő” van a munkában” – írja az elméletíró Verderyt idézve . Az időfelfogás a szocialista KMK-korszak munkamorálját sejteti, mégis kevés a forrás, amiből merít, ráadásul azt is egy külhoni elméletíró fejtegetései szerint teszi. Szerintem helyes az a meglátása, hogy a szocializmus a közösségépítésre támaszkodik a történelem, a környezetvédelem, a hivatal és az önazonosság jegyében. Úgy véli, „egy közösség akkor képződik, ha kiderül, milyen képet alkotnak róla a bennfentesek és a kívülállók” . Az esszében említett szüreti fesztivál példaként idézése érthetetlen számomra, ráadásul hibásan a szocializmusból ránk maradt szokásként említi meg: a népi kultúra genealógiája úgy tűnik ismeretlen a szerzőnek. Mégis értékes tudásbázist meríthetne a jelek és szimbólumok hozzájárulásából egy lokális közösséghez, az élményszintű befogadás és a forráskritika szolgai idézése sajnos elveti ezt a lehetőséget a tézis kifejtésében. Arról ír, hogy „a kommunizmus elfojtott vallási gyakorlatokat szül”, a fókuszálás hiánya miatt – tipikus szövegszervező attitűdként – e fontos megjegyzést is a szüreti leírás közé rejti. Az adatfelvétel sajnos nem mutatja jegyeit a tudományosságnak, az útinaplókat idéző recenzori stílus „Katikát” és „Viktort” emlegeti, mint legfőbb adatközlőként szolgáló itthoni házastársakat a terepen. A Budapest határában élő adatközlőkről felszínes információt ad: szószátyár lesz a család megélhetési forrásait, házukat, fiaik pénzszerzési stratégiáit taglalva. A furcsa kutatói attitűd sajnos begyűrűzik a további fejezetek „terepnaplójába”, a „Mai elmélkedés- Szocialista Múlt” leírásba és a „Pre-szovjet múlthoz” kötődő rituális kapocs leírásában. Az ellenállás kapcsán figyelme később fókuszál a „parasztok” bemutatására: akik „parasztként kezelik a jelenlegi változásokat, amelyek dicsőítették az egyszerűbb múltat és visszaállítását remélték a magyar identitásnak” . A kollektív emlékezet nyomait véli felfedezni a régi dalokban, amiket az esküvőkön, ünnepségeken énekelnek, de sajnos ezekből egy sort sem idéz, nem jegyzi le a címeket és a forrásokat, zenei feldolgozásokat. Újabb adatközlői „Júlia” és férje, „Péti”, akik népviseletben vesznek részt a szüreti játékban. Meglátását helyesnek tartom, miszerint a múltbeli hagyományokban való részvétel segíti újjáépíteni a személyiséget, mégsem kapunk idézet párbeszédet, interjút a függelékben, amiből ez a fajta önfejlődés tetten érhető lenne. „Kolonializációként” említi a külföldi gyárak – sőt a Burger King,
11 10 9

i.m. lapszám nélkül: „Because “time is money” it is valuable and should not be squandered. Socialist time is linear as well, yet it has an end goal to attain Communist equality (Verdery 122-123). Whereas Capitalist time is measured by profit, Socialist time is measured by its ability to control. Time in the workplace does not create profit therefore as long as you meet the state quota system, no one cares if you “waste time” on the job (Verdery 47)”. 10 i.m. lapszám nélkül: „ In other words, a community consists of perception by insiders and outsiders.”. 11 i.m. lapszám nélkül: „Memory recovers cultural practices that reassert a Hungarian identity that the soviet system had suppressed”.
9

5

McDonalds – itteni terjeszkedését , az újkori gyarmatosítás valóban helyes meglátása volt az országról a globalizáció küszöbén. Adatainak pontatlansága nem alapszik a trendek statisztikáin, nem közöl számokat, mivel nincsenek valós reprezentatív mérései. „A munkanélküliség növekvő probléma” , „a pornográfiai ipar gyarapodik” és „az infláció folyamatosan növekszik” marad a tények helyett az esszé összegzéseként. Verdery állításával érvel – anélkül, hogy annak bármiféle kritikai olvasatát adná – miszerint a politikai átalakulás sokkal összetettebb a magyaroknál, mint a mozgó piacgazdaság hatása, ehhez kell a „szimbolikus tőke”. A szabályok keretet adnak az egyén életének, a világra hatást véli megoldásként a „kozmikus elrendezés” lehetőségében. A szüret-teóriához visszatérve alaptézisként állítja: a mulatság a passzív ellenállás formájaként mutatkozik ebben az időben. Meglehet, a szüretelést nem tiltották sem a ’45 utáni, sem a rendszerváltás előtti években. „A paraszti fesztivál kép a múltból, mert visszaszerzi az ennek emléke előtti szocializmus magyar identitását”: mint egy kulturális emlékezet, megerősített hatáskörrel. Adatközlői révén és téves következtetésekből magyarázza ennek jelentőségét, nem látva meg a lényeget, hogy a rituális mulatság miért lett a kezdetektől hagyományépítő? Másodlagos forrásfelhasználásai során még a francia teoretikust, Michel Foucault is idézi egy inadekvát szövegrésznél, e szerint „diskurzussal mérjük az identitást építő, azt megőrző rendszerek teljesítményét” .
13

12

Később

néhány

gondolat

erejéig

Pierre

Bordieu
14

társadalomképét,

rendszerfogalmát idézi meg, aki szerint „az egyéni része a kollektív gyakorlat” . Az ad hoc jelleggel megidézett iskolák képviselői mellett mégis érdeme a műnek, hogy egy instabil társadalom önmagáról alkotott képéhez tart tükröt az olvasóknak, külföldiként érdekesek – bár nem kifejtettek – meglátásai, amivel ellenpéldája a fals nemzettudatnak. A mentalitás vizsgálatának alapjait teremthetné meg, ha nem csak résztvevő megfigyeléssel, de a hazai krónikák beszámolójával, újságcikkekkel, filmekkel is gazdagítaná a sajátos emléktárat a szöveg kísérő jegyzékében. Hasznos volna, ha a magyar identitás mibenlétét nem csupán egy-két szokásban és albumokból ellesett viseletből tanulmányozná ilyen aprólékos – bár olykor modoros – meglátások sorában. A magyar származás jó okot, erős lelki bázist adhat a „halfies” attitűd kialakítására. Másrészt a téma gazdag merítést - és a teoretizáltságon túl – némi humort, nemzetkarakterológiát is kínálhatna illusztrációkkal, némi „költői” bon-mottal a magyar olvasóknak.

i.m. lapszám nélkül: „What is known is Hungary is in a state of transition. Western capitalism seems to be colonializing the country with McDonalds, Burger Kings, and foreign capital. Foreign factories can take advantage of cheap Hungarian labor”. 13 i.m. lapszám nélkül: „ Discourse informs the construction of identity to maintain systems of power (Foucault 1980). People construct identities within the dominant discourse, yet what happens when soviet society suppresses Hungarian identity?”. 14 i.m. lapszám nélkül: „Each individual system of dispositions may be seen as a structural variant of all the other group or class habitus, expressing the difference between trajectories and positions inside or outside the class" (1977:86)”.
12

6

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful