You are on page 1of 34

K ISEB B SÉGI S A J T ÓF ÓK U SZ

BOÉR KRISZTINA
boerkriszta@gmail.com
2011. ÁPRILIS 27-30., SZERDA-SZOMBAT admin@cecid.net
sajtofigyelo@eokik.hu

Magyarország
Ü Nyárig megszülethet a választási törvény módosítása – Kövér László szerint elkerülhetetlen
volt, hogy az új alaptörvény megszületését viták övezzék és övezik is a mai napig. Az
Országgyűlés elnöke kedden adott interjújában ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy maximum
"szépészeti és esztétikai szempontból" tartja a vitákat jogosnak és elfogadhatónak. Mint mondta:
lehet, hogy célszerűbb és hasznosabb lett volna egyeztetni bizonyos ügyekben. Kövér László
nem tartja kizártnak, hogy a parlamenti nyári szünet előtt megszületik még a választási törvény
módosítása (MTI)
Ü Ősznél előbb nincs döntés a médiatörvényekről – Az európai szinten is jókora botrányt kavart
médiaalkotmányt és médiatörvényt eddig huszonhárom magánszemély, politikai párt, szakmai és
jogvédő szervezet támadta meg (Nsz)
Ü Kiegyensúlyozatlan Az Este – Az Este kiegyensúlyozatlansága miatt figyelmeztette a Nemzeti
Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az MTV-t. "A Médiatanács a „ figyelmeztetés”
szankciót alkalmazta az MTV Az Este című műsorával szemben, mivel az nem teljesítette az
átfogó és elfogulatlan tájékoztatás törvényi követelményét" - olvasható a dokumentumban. A
közlemény szerint a médiatanács azért döntött a figyelmeztetés mellett, mert a vizsgált
időszakban – 2010. június 14. és 20. között - nem jelentek meg a műsorban a kormányzati
véleménytől eltérő álláspontot képviselő szereplők, ezért nem volt lehetőség egy adott téma több
oldalról való megvitatására, az eltérő álláspontok bemutatására (MTI/Új Szó)
Ü Farkas Flórián bizniszt sejt a gyöngyöspatai feszültségek mögött – A kisebbségi vezető szerint
a romákat hozzászoktatták ahhoz, hogy a politizálás botránykeltés (Nsz)
Ü A kisebbségi ombudsman azonnali találkozót kezdeményezett Orbánnal – A kisebbségi
ombudsman azonnali személyes találkozót kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a
kedd éjszaka "Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események miatt". Kállai Ernő véleménye
szerint az államnak kell normalizálnia a körülményeket Gyöngyöspatán. A kisebbségi
ombudsman szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy közvetlenül megkereste a belügyi tárcát is,
és Kontrát Károly parlamenti államtitkár azt ígérte, minden szükséges intézkedést megtesznek
a közrend és közbiztonság megőrzése érdekében. „A települést rendőri erőkkel lezárják, és nem

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • ( +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu 2011-04-27-30.
minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

2
engedik be azokat a nem helyi lakosokat, akikről feltételezhető, hogy a további rendbontás
szándékával közelítenek” - tette hozzá (MTI)
Ü Már több mint 70 ezren kérték a magyar állampolgárságot – „Több mint hetvenezren kérték
péntekig a magyar állampolgárságot; hetente több mint négyezer kérelem érkezik, ami megfelel
az előzetesen prognosztizált adatoknak” - közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos adatai alapján
a nemzetpolitikai államtitkárság. „Eddig közel ezren lettek magyar állampolgárok az
egyszerűsített honosítási eljárás révén. Az államtitkárság tájékoztatása szerint péntekig 67.275
egyszerűsített honosítási kérelem érkezett már meg Budapestre, míg további 3.584 kérelem van
feldolgozás alatt a külképviseleteken, így 70.859-en nyújtottak be magyar állampolgárság iránti
igényt. Hetente több mint 4 ezer kérelmet adnak be a határon túli magyarok, amely megfelel az
előzetes hatástanulmány által prognosztizált adatoknak” – írták (MTI)
Ü Gyurcsányék pártszavazási kezdeményezéséről is tárgyal az MSZP választmánya – A
Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform pártszavazási kezdeményezéséről
is tárgyal az MSZP választmánya, miután Simon Gábor elnök a napirend kiegészítését javasolta
a testület szombati ülésének a kezdetén. A platform terve arra irányul, hogy az MSZP a hatályos
törvényekben megköveteltnél nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve, hogy
a választott pártvezetők bevallott vagyoni helyzetét összevethessék a valósággal, saját és
családtagjaik életvitelével. Emellett gátat vetnének a pártfunkciók halmozásának, és javasolják:
minden pártvezetőt közvetlenül a tagság válasszon meg. A kezdeményezést a szocialisták több
vezető politikusa is bírálta korábban (MTI)
Ü A kormány a célját el sem érheti, hiszen amit csinál, az ellene működik – Pataky Péter szerint
az értelmiségnek is éreznie kell, hogy a munkavállalók sorsa az ő ügyük is – „Már nem csak a
kormány áll szemben a szakszervezetekkel, hanem a kabinet mögött álló vállalkozók és kamarák
is. A munkavállalók kiszolgáltatottságának erősítésében ők mindahányan tettestársak” - mondta
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a vasárnapi interjúban. „Tévedésben vannak azok a
vállalkozók, akik szerint a munkavállalóknak örülniük kell annak, hogy van munkahelyük” -
hangsúlyozza Pataky (Nsz)
Ü A cigányok beláthatják, hogy őket is felelősség terheli – A Süddeutsche Zeitung interjút
készített Balog Zoltánnal – „Az előítéletek spirálja” címmel a magyarországi romák helyzetéről
közölt terjedelmes írást szombati számában a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap
Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítójának, Michael Franknak nyilatkozott Balog
Zoltán, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős
államtitkára is. A cikk bevezetőjében Michael Frank arról írt, hogy az államtitkár hivatalának
folyosóján egy roma családot ábrázoló kép fogadta, és ezt az államtitkár szóvivője, a cigány
Káli-Horváth Kálmán készítette. A szóvivő maga hangsúlyozta, hogy Magyarországon a
romák magukat cigányoknak nevezik. Az integráció – mint a cikkíró fogalmazott – „a németül
kiválóan beszélő, református lelkész” Balog államtitkár számára túl nagy szó. Az államtitkár
szerint inkább arról van szó, hogy biztosítsák a különböző népcsoportok békés együttélését
(MNO)
Ü Zavarban a Fidesz: mi lesz a rendpárti ígéretekkel? – Rendpárti ígéreteket tett a Fidesz a
választások előtt, így a gyöngyöspatai események semmiképpen sem kedveznek a kabinetnek -
vélik elemzők. Feltehetően a Jobbik sem jár majd jól - hiába kedvez nekik a téma -, miután a párt
csak fut az események után (Nszv)
Ü Az Orbán-csomag a leggyöngébbeket sújtja – „A kormány munkavállalókat sújtó intézkedései
azt a célt szolgálják, hogy amikor az emberek szembesülnek a valósággal, már ne legyen
lehetőségük megszervezni magukat, és erővel odaállni a társadalmi ellenzék mellé” - állítja Kiss

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • ( +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu 2011-04-27-30.
minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

3
Péter. A szocialista politikus szerint a munka világában ugyanaz a jogfosztás történik, ami
történt az alkotmányban, illetve a média világában (Nszv)
Ü Az MSZP-választmány kiállt Gyurcsány mellett – „A Fidesz maga alá gyűri az
igazságszolgáltatást és adminisztratív eszközöket felhasználva akar "leszámolni" politikai
ellenfeleivel” - áll az MSZP Országos Választmányának szombati állásfoglalásában. A testület
egyhangúlag kiállt a volt pártelnök Gyurcsány Ferenc mellett, akit az ügyészség a sukorói
kaszinóberuházás miatt hivatali visszaéléssel gyanúsít. Elnapolta viszont a vitát a választmány a
volt kormányfő vezette platform pártszavazást kezdeményező javaslatáról (Nszv)
Ü Jóri: Már most EU-s jogot sért az állam – „Lázár János fideszes politikus személyes bosszúja
állhat az adatvédelmi biztos posztjának tervezett megszüntetése mögött?” - teszi fel kérdésként
az Index.hu hírportál cikke. Az új alkotmány megszüntetné az adatvédelmi biztos intézményét,
Lázár János ezzel kapcsolatos, az Indexen megjelent nyilatkozatát olvasva kereste meg Jóri
András is a hírportált (Nszv)
Ü Semjén Gyöngyöspatáról: többirányú provokáció – „Többirányú provokációról van szó
Gyöngyöspatával kapcsolatban” - mondta Semjén Zsolt kérdésre válaszolva egy szombati
budapesti tájékoztatón. A miniszterelnök-helyettes szerint vannak olyan külföldi érdekcsoportok,
amelyek úgy akarják beállítani a gyöngyöspatai eseményeket, mintha polgárháborús helyzet
alakult volna ki Magyarországon, ahonnan fasiszta csoportok miatt a romáknak menekülniük
kell (Nszv)
Ü Semjén: indul a Határtalanul tanulmányi kirándulási program – „Megjelent a Határtalanul
tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása; az idei évben a közoktatási intézmények
határon túli magyar kirándulásainak támogatására 500 millió forint áll rendelkezésre” -
jelentette be Semjén Zsolt szombati budapesti sajtótájékoztatón. A nemzetpolitikáért felelős
miniszterelnök-helyettes felidézte: az Országgyűlés tavaly októberben fogadott el határozatot,
amelynek célja, hogy a magyarországi iskolások intézményes formában, állami támogatással
jussanak el határon túli magyar közösségekhez. „Távlati cél, annak segítése, hogy a határon túli
magyar iskolákba járó diákok intézményes és támogatott formában eljöhessenek
Magyarországra” - tette hozzá. Kiemelte: a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni
kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az állami támogatás most
az utaknak mintegy 80 százalékát finanszírozza majd” - jegyezte meg. Semjén Zsolt úgy
fogalmazott: egyfajta katalizátorként működnének közre a programon keresztül
(MTI/Vajdaságma.info)
Ü Toroczkai László új helyi fizetőeszközt vezetne be, a Torontált – „A dél-alföldi térség
gazdaságának fejlődését segíthetné, s a szomszédos romániai megyékben, valamint a
Vajdaságban élők regionális identitását is erősíthetné egy helyi pénz, a Torontál bevezetése” –
közölte Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője szombaton,
Szegeden (Vajdaságma.info)
Ü Alkotmányozás, magyarság, kereszténység – Sajtótájékoztatón köszönte meg április 27-én
budapesti irodájában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az
Európai Parlament alelnöke az alkotmányozóknak, hogy az új Alaptörvényben a magyar állam
határain túl élő nemzetrészekről is gondoskodtak. Az erdélyi politikus méltatta az új magyar
Alkotmány megszövegezését, és szólt az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikákról is,
amelyet hisztériakeltésnek nevezett. Tőkés László külön üdvözölte, hogy míg a korábbi
alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szól, az új alaptörvény azt
tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását és
fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését,

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest, Pf. 362. • ( +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu 2011-04-27-30.
minor@eokik.hu, sajtofigyelo@eokik.hu

hu. hogy gyűjtöttek könyveket a könyvtáraikból. hogy Magyarország új alkotmányából (Alaptörvényéből) törlik a horvátokat. sőt… – Az elmúlt napokban néhány horvát napilapban.hu 2011-04-27-30. annak esetenként hibásan fordított. a magyarnak megmaradás intézményfüggő. nemrég újabb cikk látott napvilágot „A horvátokból magyarok lettek” címmel. a kisebbségeket. • ( +36 1 2167292. mert eddig sem voltak benne. hogy a vajdasági magyar diákok a központosított belgrádi tankönyvkiadó révén többnyire szerb nyelven kiadott. hogy a jogokat részleteiben egy sarkalatos törvény (ehhez. Érzékelték ezt a problémát. Két hónappal ezelőtt indult ugyanis egy félmillió euró értékű. sőt. Losonczi Tóth József. hogy nyelvük másodrendű. hogy ismeretes számukra. iskolái és egyesületei. meg ezzel segítettek korábban is. minor@eokik. amelyben a Glas Slavonije ismételten azt állítja. „Az új alkotmány (Magyarország Alaptörvénye) a jövő év január elsejével lép életbe . kiegészíti azzal. a romániai magyar sajtóban már több ízben megszellőztetett ügyre világítottak rá. nem lehet megőrizni” – hangsúlyozta (Krónika) Ü Nem törölték az új magyar alkotmányból a kisebbségeket. Fax: +36 1 2167696 • www.info) Románia Ü Hogyan lehet 86 ezer euróért meggyalázni a magyar nyelvet? – Galaktikon Gála-díjra javasolják Bokor Ágotát az EMI-sek – „Ismét nagyot alakított a magyar nyelv meggyalázásában és a történelmi adatok meghamisításában az RMDSZ Bihar megyei szervezetének magyar nyelvet ápoló kommandója” – jelentette ki Csomortányi István. Bodó Barna politológus szerint ugyanakkor az identitás. hogy a magyarországi horvátoknak csorbultak a jogaik. hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. mint ahogyan egyetlen kisebbség sem volt nevén nevezve a jelenleg is még érvényben levő alkotmányban (Magyar Köztársaság Alkotmánya). az alkotmányerejű törvény kifejezés áll a legközelebb) fogja közelebbről meghatározni” (ÚMKÚ) Ü Könyvadomány a szórványnak – Kortárs szépirodalmi műveket és általános iskolás tankönyveket tartalmazó ajándékcsomagokat vehettek át ma Újvidéken a VMSZ irodában a bánáti és szerémségi szórvány települések könyvtárai. hogy már csak azért sem törölhették a horvátokat az alkotmányból. a mi szóhasználatunkban. 4 közösségi önkormányzataik létrehozását. megszüntetik jogaikat. Jakab Sándor.folytatta Jakab -. Az EMI-sek egy.fejtette ki Jakab Sándor -. 362. sajtofigyelo@eokik.hu . és elsősorban azzal tudnak segíteni. „nemzeti és etnikai kisebbségek” megnevezéssel szerepelnek”. európai uniós támogatású projekt Hajdú-Bihar és KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Pf. intézményei fogyatkozóban vannak” – mutatott rá a Szórványtanács elnöke a „Kettős kisebbségben – előretolt vagy visszamaradt „helyőrségek”? címmel szerdán. Budapesten rendezett fórumon. hanem közösen. „Ha nem tudatosan viszonyulnak a nyelvhez. ne érezzék a kisebbségben élők.eokik. az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi vezetője egy tegnapi sajtótájékoztatón. iskoláikból (Vajdaságma. Annak ellenére. „A félreértések elkerülése végett el kell mondani . A könyveket a magyarországi Csongrád Megye Közgyűlése által felkért intézmények és a zentai Ci-Fi központ gyűjtötte össze és ajánlotta fel. illetve a szülőföldön való boldogulásukat (Reggeli Újság) Ü Szórványhelyzet: zsugorodó nemzethatárok – „Demográfiailag és gazdaságilag mára a szórvány meggyengült. változatát vehetik kézbe évről évre. és még világosabban felsorolja mindazon jogokat. A kolozsvári Sapientia-egyetem tanára kiemelte: vissza kell hozni a nyelv státusát. Csongrád Megye Közgyűlésének ifjúsági referense ez alkalomból kijelentette. de mindenekelőtt a Glas Slavonije-ban arról cikkeztek. Hepp Mihály is cáfolta a valótlan állításokat. amelyeket a Magyarországon élő nemzetiségek számára a jelen alkotmány is biztosított. valamint a magyarországi Országos Horvát Önkormányzat elnöke.

Megválaszolta. Fodor Pál turkológus-történész.ro/) Ü Egységes fellépés kell az emlékhelyek védelmére – A váradi RMDSZ elégedetlen azzal. A szép. mely tegnap zárult Nagyváradon (Bihari Napló) Ü Rákóczi-emlékév: A szatmári békére emlékeztek – Csütörtök délután dr. fényes papirosra nyomtatott négynyelvű katalógusok azonban tartalmukat tekintve igencsak sok kívánnivalót hagynak maguk után. térségi szintű szervezetek felkészítése értékteremtő gazdaság. pénteken este 6 órától Ferdinandy György. Ennek keretében tematikus prospektusokat gyártatott a váradi önkormányzat. Ferdinandy György 1935- ben született Budapesten.reggeliujsag.reggeliujsag. A Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári béke és annak következményei címmel. 5 Bihar megye idegenforgalmának népszerűsítésére. Magyarországon a nyolcvanas évekig nem közölhetett. A rendszerváltás előtt Franciaországban.hu . ugyanis a „magyar” részt gyalázatos magyarsággal. határon átnyúló. szorosabb együttműködésre – A megbeszélésen részt vett Gyetvai Árpád. az MTA tudományos tanácsadója tartott előadást Nagyváradon. az Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője is: „A magyar kormány egységes Kárpát-medencei oktatási térben gondolkodik. nyugdíjazásáig ezekben az országokban irodalmat tanított (http://www. ezért lépéseket tenne ez ügyben. Puerto Ricóban élő magyar író lesz a Várad folyóirat vendége az Ady Endre Líceum könyvtárában. illetve különféle tudományos képzéseket a Műszaki és Társadalomtudományi Kar végzősei számára a jövőben a csíkszeredai Sapientia – EMTE – ennek érdekében tegnap együttműködési megállapodást írt alá az egyetem vezetősége a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság. 1957-ben emigrált. Biztosítaná a mesterképzést.és Társadalomtudományi Karával.hu. • ( +36 1 2167292.eokik.reggeliujsag.és társadalomfejlesztési programok és együttműködések megvalósítására elnevezésű projekt zárókonferenciájára került sor tegnap Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében (http://www. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Települési. sajtofigyelo@eokik. azaz magyartalansággal írták meg a szerzők (http://www. A Sapientia szakmai akkreditációs feladatainak teljesítését követően kölcsönösen úgy ítélte meg a két egyetem vezetősége. minor@eokik. a térségi innovációt ösztönző szakmai programokra is – hangzott el az eseményen. Fax: +36 1 2167696 • www. Pf. miért volt szükség a kiegyezésre (Bihari Napló) Ü „Hogy minden magyar anyanyelvén tanulhasson a szülőföldjén” – Mesterképzések indulhatnak a Sapientián – Együttműködési megállapodást írtak alá a csíkszeredai Sapientia– EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának és a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának vezetői. Francia nyelven írt regényével díjat is nyert.ro/) Ü Közösséghálózat építése – A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közös.ro/) Ü Törzsasztal Ferdinandy Györggyel – Folytatódik a Törzsasztal-estek sorozata. Az együttműködés a mesteri szakok beindítása mellett kiterjed a tananyagfejlesztésre. hogy van alap és lehetőség a mesterképzések elindítását célzó. ahogyan az önkormányzat a városban levő emlékhelyek karbantartásával törődik.és társadalomfejlesztés – A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület együttműködésével valósulhatott meg az a közösséghálózati projekt. a Karib-tengeri szigetországban.hu 2011-04-27-30. derült ki a tegnapi tájékoztatón (Bihari Napló) Ü Előadás: Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus – Szerdán az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozata keretében Gerő András Széchenyi- díjas történész. 362. a Habsburg Történeti Intézet igazgatója értekezett a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében (Bihari Napló) Ü Konferencia: közösség. egy ideig Párizsban élt. Puerto Ricóban és Los Angelesben élt. a kutatásra.

eokik. hogy szándékszik-e a magyar kormány anyagi segítséget nyújtani a mesterképzések elindításához. minor@eokik. „Az RMDSZ nem tűnik el. akár külön pénzalapokat is rendelnek a „jó ügy”. politikusok igényelték az önkormányzati tanácsokat. mivel a különböző térségeknek különböző problémáik vannak. „Lehet. elemzők szerint a minden előzmény nélküli. hogy egy székelyföldi polgármesternek nincs sok mondanivalója egy bihari elöljárónak. • ( +36 1 2167292. hogy a felek kölcsönös megállapodásából válnak el útjaik. A Sapientia és egy magyar egyetem között létrejövő megállapodásra volt már precedens: a Sapientia egyetem Gazdaság. a fejlesztések. hogy minden magyar az anyanyelvén tanulhasson a szülőföldjén” – ismertette a hivatalos magyar álláspontot. cél segíteni azt. azaz a mesterképzések beindításának szolgálatába. Arra a kérdésre. 362. miszerint az RMDSZ jelenlegi formájában tíz-tizenöt éven belül eltűnik. az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását. Kolozsvár összetartó ereje megmaradjon és növekedjen. „A szövetségi elnök szerint a három regionális testületnek május végéig kell létrejönnie. partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanács megalakulásáról döntött csütörtökön az RMDSZ elnöksége” – jelentette be Kelemen Hunor. május elsejétől érvénybe lépő elbocsátás aligha vonatkoztatható el Lăzăroiu néhány nappal korábbi kijelentésétől. a Partium a maga problémáival és sajátosságaival nagyobb súlyt kapjon.hu. főleg a székelyföldi és partiumi helyi elöljárók. miután a Szövetségi Elnökség elfogadta azt a határozatot. Bár a hivatalos indoklás úgy szól. amely a megalakuláshoz szükséges eljárási módszerekre vonatkozik (Háromszék) Ü Borul a kormánykoalíció? – „A székelyföldi. hiszen a két ország között nagyon jók a kapcsolatok. Pf. Szerinte ez a struktúra lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását. ezek elnöksége pedig tagja lesz az érdekvédelmi szervezet állandó tanácsának is” – tette közzé a Krónika. mások a prioritások. sajtofigyelo@eokik. a cél ugyanis az elnök szerint az. partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok megalakulásának menetrendjéről döntöttek tegnap az RMDSZ szövetségi elnökségi ülésén. Nagy a távolság. mert a romániai magyarságnak szüksége van a szövetségre" – reagált tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök Sebastian Lăzăroiu egy nappal korábbi véleményére (Háromszék) Ü Regionális tanácsokat alakítanak – Székelyföldi. 6 függetlenül az országhatároktól.ma) Ü Băsescunak is fontos az RMDSZ – Traian Băsescu tegnap menesztette államelnöki tanácsosi tisztségéből Sebastian Lăzăroiut. Május végéig megalakulnak a regionális önkormányzati tanácsok. majd számottevő összegekkel támogatta a Sapientia egyetemet. a közösség elvárásai” – példázta a regionális szervezetek szükségességét Kelemen. hogy a Székelyföld identitásában megerősödjön. a támogatási szándék továbbra is megvan. Bukarest és Budapest között zavartalan a párbeszéd a magyarországi alaptörvényről is” – mondta az Evenimentul Zileinek adott nyilatkozatában Teodor Baconschi külügyminiszter. A miniszter erre vonatkozó válaszában kifejti: jelen pillanatban nagyon jó a román-magyar viszony. Egy kérdés arra utal: Szlovákia aggodalmát fejezte ki amiatt.és Humántudományok Kara a budapesti Corvinus Egyetemmel tavaly indított együttműködésének köszönhetően Csíkszeredában 2010 őszén beindult a Vezetés és szervezés mesteri képzés (Hargita Népe) Ü Baconschi az új magyar alkotmányról – „Az új magyar alkotmánnyal kapcsolatosan helytelen lenne e pillanatban bármiféle „nacionalista pánikkeltés" román részről. a szükségletek. Gyetvai rámutatott: a magyar állam előbb létrehozta. mint a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó európai normák tiszteletben tartását (Erdély. ezt Bukarest ugyanolyan fontosnak tartja. hogy a megszavazott új magyar alkotmány a magyar nemzet egységét hangsúlyozza. Fax: +36 1 2167696 • www. a szórvány pedig magyarságában KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Mint hangsúlyozta.hu 2011-04-27-30.hu . A román diplomácia vezetőjével a bukaresti napilapban jelent meg interjú.

a magyar közösség bebizonyította. az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. • ( +36 1 2167292. Fax: +36 1 2167696 • www. hogy idővel megszűnik. partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanács megalakulásáról döntött csütörtökön az RMDSZ elnöksége” – jelentette be Kelemen Hunor. hogy Románia 2013–2014-ben léphet be az ERM-2 árfolyamrendszerbe. Országos szinten 261 népszámlálási körzetet hoznak létre. az új tervezetben csak annyi olvasható. hogy Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsos korábban az RMDSZ megszűnéséről beszélt. Kolozs megyében pedig négyet. Kolozs. sajtofigyelo@eokik. amelyet eredetileg 2015-re tűztek ki” – derül ki a kormány konvergenciaprogramjának tervezetéből. A hatóságok korábban 2012-re tűzték ki az ERM-2 árfolyamrendszerbe való belépést. hogy Lăzăroiu szociológusként vagy politológusként beszélt az RMDSZ-ről.ma) Ü Euróövezet: majd egyszer – „Románia lemondhat az euróövezeti csatlakozás céldátumáról. ezek elnöksége pedig tagja lesz az érdekvédelmi szervezet állandó tanácsának is (Krónika) Ü Kivonultak a Kovászna Megyei Tanács üléséről a polgári párti képviselők – Kivonultak a Kovászna Megyei Tanács csütörtöki üléséről a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői. Sebastian Lăzăroiu államelnöki tanácsos a hét elején egy interjúban kijelentette: az RMDSZ jelenlegi formájában megtűrt alakulat. január 1-jéről. három éve folyamatosan kérik a magyar nyelvű anyagokat.hu. ennek az igénynek azonban ritkán tesz eleget a megyevezetés (Krónika) Ü Máté: gyengül a koalíció – „Egyre nehezebben tudja érvényesíteni akaratát a parlamentben a kormánykoalíció” – ismerte el tegnap lapunknak Máté András. hogy szeptember végéig megalakul a Kulturális Autonómia Tanács. minor@eokik. 362.eokik. A szövetségi elnök szerint a három regionális testületnek május végéig kell létrejönnie. a csatlakozás időpontja viszont nem szerepel. Kelemen Hunor szerint nem mindegy. az érintett települések: Kolozsvár. a szövetségben meglévő ideológiai irányvonalakat fölszívják a román pártok. Nádaskóród és Méra (Paprika Rádió) Ü Kelemen Hunor: tévedés az RMDSZ eltűnéséről beszélni – „Nem fog eltűnni az RMDSZ. a központi bank és az elnöki hivatal szakértői egyeztetéseket folytatnak a végleges szövegről (Háromszék) Ü Főpróba a népszámlálás előtt – Az őszi romániai népszámlálás előtt főpróbát tartanak az ország valamennyi megyéjében. addig a kormány. Emil Boc miniszterelnök kijelentette: a konvergenciaprogram tervezetét április végéig véglegesítik. Kulcsár Terza József frakcióvezető. A 17.hu .hu 2011-04-27-30. Az RMDSZ arról is döntött. illetve 15 személyből álló csapatok ezúttal Szilágysomlyón. amelyben helyet kapnak a civil és társadalmi szervezetek is (Erdély. hogy szüksége van a politikai képviseletre” – jelentette ki Kelemen Hunor. 7 megmaradjon és erősödjön. amelyet egy nappal korábban a szenátus elutasított (ÚMSZ) Ü Folytatódik a vezetőképző – Elkezdődött tegnap az Építjük Erdélyt országos képzéssorozat partiumi és szórvány közösségi vezetőképzőjének második hete. valamint Medgyesen találkoznak a közel egyhetes intenzív tanulás és közös munka céljából (ÚMSZ) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. A dokumentum szerint az Európai Bizottságnak elküldendő konvergenciaprogram tervezete már nem tesz említést 2015. A politikust arról kérdeztük: mi az esélye annak. vagy pedig elnöki tanácsosi minőségében (Krónika) Ü Regionális tanácsok alakulnak az RMDSZ-ben – „A székelyföldi. a szövetség elnöke annak kapcsán. mert a határozattervezeteket nem kapták meg magyar nyelven. Közölték: nem hajlandók részt venni a tanácsülésen. hogy az alsóház megszavazza a polgármesterek egyfordulós megválasztásáról szóló törvénymódosító indítványt. a polgári párt Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta. Pf. többek között Kolozs megyében is. és elképzelhető.

vagy nem lesz koalíció” – jelentette ki Kelemen Hunor. amely eredetileg 2015-re volt kitűzve” – derül ki a kormány konvergencia- programjának tervezetéből (Szabadság) Szerbia Ü Kisebbségpolitika az unión túl – Szerbia európai uniós csatlakozásának a nemzeti kisebbségeket érintő vonatkozásairól. akik azt feltételezik. Május végén újabb külföldi szakértőket kell fogadnia a kormánynak. Băsescu bízik abban. és cáfolta. 8 Ü Kisebbségi törvény vagy a koalíció – Beszélgetés Kelemen Hunor művelődési miniszterrel. az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség. Pf. 362. hogy Traian Băsescu államfő tegnap május elsejei hatállyal megvált legtöbbet szereplő tanácsosától. valamint a reformok folytatásáról tárgyal. sajtofigyelo@eokik. hogy Romániát Görögországhoz hasonló vádak érték volna. amelyeket Szerbia az uniós tagjelölt-státus megszerzése érdekében a kisebbségek helyzetére utaló EU-s kérdésekre adott.hu 2011-04-27-30. de csak Románia és Bulgária csatlakozása után” – jelentette ki Traian Băsescu államfő. minor@eokik. hogy „nagyon pozitív” viszonyulással figyeli a schengeni övezet szabályainak Franciaország és Olaszország által kezdeményezett felülvizsgálata nyomán indult tárgyalásokat. azon belül is a vajdasági magyarokat érintő kérdésekről tartottak tegnap tanácskozást az újvidéki községi képviselő-testület Kék termében. hogy Románia hazudott volna az Eurostatnak a tavalyi költségvetési hiány adatairól. Sebastian Lăzăroiutól. vajdasági magyar civil szervezetek és politikai pártok képviselőinek részvételével.hu . Az államfő megtartaná az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát (Szabadság) Ü Ismét jönnek a nemzetközi hitelezők – Újabb kéthetes látogatásra érkezett hazánkba szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF). hogy kozmetikázott adatokat küldött Brüsszelbe a tavalyi költségvetési hiányról. valamint a szövetség vezetőinek vehemens reakciója is hozzájárult ahhoz. az RMDSZ elnökével – „A tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény.hu. és becslése szerint szeptemberben kaphatunk újabb csatlakozási időpontot. a parlament kisebbségi frakciójának vezetője is (Magyar Szó) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. a Szerbiai Képviselőház Integrációs Bizottságának elnöke tartott bevezető előadást azokról a válaszokról. évi alapjából magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. amely a Romániának nyújtott újabb hitelegyezmény részleteiről. • ( +36 1 2167292. Az ország első embere a közszolgálati televíziónak adott interjúban kifejtette. az RMDSZ szövetségi elnöke a bukaresti tévé magyar adásának Sajtóban című legutóbbi műsorába (ÚMSZ) Ü Băsescu „kirúgta” Lăzăroiut – Vélhetően az RMDSZ-re vonatkozó kijelentései.eokik. és a szabályok szigorítására. A civil szervezetek és pártok meghívására Varga László. Băsescu szerint szó sincs arról. Az RMDSZ a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg (Szabadság) Ü Halasztott csatlakozás – „Románia lemondhat az euróövezethez való csatlakozás céldátumáról. A szövetség volt és jelenlegi elnöke is „rendreutasította” tegnap az államelnöki tanácsost. A pénzügyminiszter közben kiküldte a szaktárca ellenőrző testületét a Termoelectricához és a Román Állami Vasutak infrastruktúrát kezelő vállalatához (Szabadság) Ü Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. A tanácskozáson jelen volt Pásztor Bálint. hogy már az idén részévé válunk a schengeni övezetnek. hiszen ekkor jönnek az Eurostat statisztikai intézet szakértői. aki egy-két nappal ezelőtti nyilatkozatában megtűrt alakulatnak nevezte az RMDSZ-t és előrevetítette tíz-tizenöt éven belüli eltűnését a politikai színtérről (ÚMSZ) Ü Băsescu még bízik az idei schengeni csatlakozásban – „Szükség van a schengeni övezet reformjára. Fax: +36 1 2167696 • www.

A hosszas egyeztetéssel előkészített program értelmében június 1-től 7 dinárral – 95 dinárról 102 dinárra – növelik a minimális órabért. 9 Ü Szabadkán átadták a 10 000. amelynek értelmében az előkészítési folyamatot követően május folyamán megkezdik az ehhez szükséges kutatás elvégzését is. illetve csaknem fele. valamint Ljubisav Orbović az önálló és Branislav Čanak független szakszervezeti elnök írta alá (Magyar Szó) Ü Az újságírók csaknem fele cenzúrának van kitéve vagy öncenzúrát gyakorol – Egy közvélemény-kutatásban részt vett szerbiai újságíróknak több mint negyven százaléka. így megkezdődött az aktív munka folyamata is” (Vajdaságma.hu . hogy az Európai Unió KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. mert a közérdekű információk biztosa megtiltotta a személyes adatok további feldolgozását (Vajdaságma.hu 2011-04-27-30. közigazgatási. A megállapodást Mirko Cvetković kormányfő.info) Ü Adatvédelmi aggályok miatt leállítva vajdasági iskolák központi adatbázisa – A Blic szerint a WDV Soft úgy nyert a pályázaton.info) Ü MNT: Megkezdődött az ifjúságstratégia kidolgozásának folyamata – A Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Bizottsága tegnap esti ülésén. aminek egyes feladatköreinek kidolgozására munkacsoportokat állítottak fel. és hogy eleget tesz Rodoljub Šabić. Pf. hogy munkája közben vagy cenzúrának van kitéve. most pedig a részletes ütemtervet is elfogadtuk. Ismertette. vagy öncenzúrát gyakorol (Vajdaságma. Tervezetként már az elmúlt év végén elfogadtuk a programot. elfogadta a vajdasági magyar ifjúsági stratégia kidolgozásának ütemtervét.eokik. a Munkaadók Uniójának elnöke. Nebojša Atanaković. „A Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Bizottsága az idei évre vonatkozó fő célkitűzéseként a vajdasági magyar ifjúsági stratégia kidolgozását határozta meg. pénteken dél előtt pár perccel Korsós Tamás főkonzul és Babity János vezető konzul átvette a tízezredik honosítási igénylést.000 személyről. Előzőleg a tartományi titkárság közölte. a Magyar Házban tartottak meg. a Munkaadók Uniója és az illetékes szakszervezetek a szociális megállapodást. „A találkozón áttekintették az alakulófélben levő igazgatóság és a nemzeti tanács együttműködésének néhány sarkalatos pontját. a szerbiai parlament integrációs bizottsága elnökének előadása Újvidéken – „Szerbia európai uniós csatlakozását nem igazán lehet függővé tenni attól. 362. hogy megszakítja a Központosított iskolai adatbázis és szülőknek a diákok tanulmányi eredményéről való tájékoztatása elnevezésű projektum megvalósítását. akik szerepelnek az oktatási intézmények központosított adatbázisában. minor@eokik.info) Ü Kisebbségi jogi szempontból nehezen lenne fékezhető Szerbia EU-s csatlakozása – Varga Lászlónak. hogy az országban miként érvényesülnek a kisebbségi jogok” . Elsősorban az MNT finanszírozása és a törvényekben szavatolt jogosítványainak hatékony gyakorlása képezte a megbeszélések tárgyát” (Magyar Szó) Ü Aláírták a szociális megállapodást – A munkaadók uniója elfogadta a szerb kormány szociális programját. Fax: +36 1 2167696 • www. amelyet Szabadkán. aki az EU-s kérdőívek kisebbségi jogi szempontjairól tartott előadást. igénylést – Szabadkán. • ( +36 1 2167292. a Magyar Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön Belgrádban találkozott Nenad Đurđevićtyel. hogy 10 napon belül kitörlik az összes adatot a mintegy 200. A fiatal ügyfélnek a főkonzulátus vezetői egy Budapest albumot és egy EU-elnökségi ajándékcsomagot adtak át ez alkalomból (Magyar Szó) Ü Korhecz–Đurđević találkozó – Dr.hu. a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnöke. pontosan 48 százalék véli úgy – mondhatni: vallotta be -. amely szerint a júniusi minimálbér 16 530 dinár helyett 17 748 dinárt tesz majd ki. Korhecz Tamás. sajtofigyelo@eokik. amelynek értelmében 17 748 dinár lesz a minimálbér – Aláírta pénteken a szerb kormány. az újonnan alakult emberi jogi és kisebbségügyi igazgatóság vezetőjével – közölte az MNT sajtószolgálata. hogy még be sem volt jegyezve! A vajdasági jogalkotási.mondta az újvidéki civil szervezetek által kezdeményezett összejövetelen Varga László. a közérdekű információk biztosa javaslatainak. nemzeti kisebbségügyi és oktatási titkárság közölte.

hogy a HMDK értékelmélete szerint a szórványban élő magyar ember szavazata nem egyenlő értékű a tömbben élő magyar ember voksával. ugyanannyit ér mondjuk annak a nuštari vagy Grubišno polje-i embernek a voksa.rendre leszavazták Ružica Bilkić elöljáró asszony előterjesztéseit.hr/hirek) Ü Köpönyegforgatásból jeles! – A mai világban az internet nagy úr. azonban minden ingázás a települések között határátlépésnek számít (http://www. A Tudományos és Felsőoktatási Tanintézmények Független Szakszervezete által készített kutatásban 318 egyetemi oktató vett részt. 362. a HSP és a HMDK képviselői egy független képviselő támogatásával . s arra szolgál bizonyítékul.hr/hirek) Ü Bellyei járás: Tokai István leváltását kérik – A Bellyei Járási Tanács tíz tagja múlt héten írásban kérte Tokai István tanácselnök lemondást. Fax: +36 1 2167696 • www. minor@eokik.hr/hirek) Ü Népszámlálás Kengyiján – A Duna baloldalán. Ezek között azonban mindössze csak 40 olyan kérdés szerepelt. szervezetek többsége. köztük a laskói kultúrotthonnal kapcsolatosakat is (http://www. hogy nincsenek (ÚMKÚ) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. ülésének (ha figyelembe vesszük a március 28-án félbeszakadt testületi ülést is) első néhány napirendi pontja után világossá vált.smu-mesz. aki magyarságáról csak annyit tud mondani.hu. amit március 28-án napoltak el.néhány szakszolgálati jelentést leszámítva . vagyis a szerbiai oldalon. amire sokan már nem is emlékeznek. „Ami pedig a magyar szavazatok összességét illeti. néhány nappal a parlamenti választások második köre előtt. eltévelyedetten hogyan is lennének képesek arra. mint például egy vörösmarti vagy várdaróci nemzettársunké!” Az idézet az úgynevezett Képes Újság hasábjain 2007. ám Horvátország felségterületen található Kengyija település. hogy a középiskolából kikerülő diákok fel vannak-e készítve a felsőoktatásra. csütörtöki sajtótájékoztatón is bejelentett a testületet alkotó pártok. miután több tanácsnok is elhagyta az ülést. ez derült ki egy nemrég készített felmérésből. hogy bárhol és bármikor képviselhessék a horvátországi magyarságot?! (http://www. hogy az ellenzékiek kerültek többségbe a tanácsban.smu-mesz. 76%-uk válaszolta azt. Kengyija hivatalosan Kiskőszeghez tartozik. • ( +36 1 2167292. Pf. Arra a kérdésre. 10 Szerbiához intézett kérdőíve összesen 2483 kérdést tartalmazott.eokik. Az ott lakó emberek – igaz. az SDP. Egyedi helyzetük számos gondot okoz. sajtofigyelo@eokik. amely kisebbségi jogi területet érint (Vajdaságma. amire választ kellett adnia a belgrádi kormánynak.info) Horvátország Ü A HMDK mindenkit becsap(ott) – A Jakab és Jankovics vezette társaság elérte kitűzött célját: leáll a laskói kultúrotthon építése – A Bellyei Járási Tanács sorrendben 24.hu . december 6-án látott napvilágot. hiszen a HDSSB. de csak útlevéllel léphetnek (a kontinentális) Horvátország területére. amit az április 21-ei. nincsenek sokan – horvát állampolgárok ugyan. hogy „ja sam Mađar“. A sajtótájékoztatót követően pedig sort került annak az ülésnek a folytatására.smu- mesz. A világhálónak köszönhetően sok olyan dolog feleleveníthető.hu 2011-04-27-30. és így döntésképtelenné vált a testület (ÚMKÚ) Ü Romlott az oktatás színvonala – Országos szinten romlott az oktatás színvonala. Ilyen hitehagyottan.

hu. hogy hasonló jogszabályok vannak például Görögországban. megítélése szerint. de tény. A kiegyensúlyozott küzdelemhez szükségünk van Magyarország támogatására” .hu . az őt eredetileg kinevező SNS a visszahívását fogja javasolni (Bumm.ma) Ü Berényi: Szembe akarnak állítani bennünket Magyarországgal – „Szlovákiában 21 évvel a rendszerváltás után azt látjuk. a nemzeti és etnikai kisebbségek bizottsága egy-egy érintett közösséget képviselő tagjainak megválasztására. Berényi szerint a magyar nemzethez való tartozásunkat nem állítható szembe ahhoz az országhoz való hozzáállásunkkal. tehát legkésőbb május 10-én a kormányhivatalban kell lennie a regisztrációs ívnek (Felvidék. hogy miért van ez így. amelyben élünk: „Ez a két dolog párhuzamosan vállalható. sajtofigyelo@eokik. hogy éljünk ezzel a jogunkkal és lehetőséggel. nagyon fontos. Bár az Európai Unió igyekszik távol tartani magát az ilyen vitáktól.eokik. • ( +36 1 2167292. Ma Szlovákiában a helyzetünk nehezebb és bonyolultabb. A kormányprogramban megfogalmazott ígéretek sajnos nem valósultak meg. Lehetünk úgy lojális állampolgárai Szlovákiának. hogy nem szakadunk el a magyar nemzettől. a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának ügyvivője megkeresésünkre elmondta.mondta a Duna TV ma reggeli adásában Berényi József. Mint arról korábban hírt adtunk. de még Romániában is" – mondta (Felvidék. Amennyiben valóban új pártot alapít és elhagyja a frakciót. Tudomásunk szerint a magyarok lakta településekre is csak szlovák nyelvű szórólapot küldtek… Tóth Károly. a Szlovák Statisztikai Hivatal ezekben a napokban minden háztartásba kézbesít egy szórólapot a népszámlálással kapcsolatos tudnivalókról. A választáson a nemzeti és etnikai kisebbségek identitás-megőrzésében és kultúrájának ápolásában-fejlesztésében aktívan tevékenykedő szervezetek vehetnek részt abban az esetben. Húsz éven át képesek voltunk ezt a gondolatiságot őrizni. hogy az anyanyelvünkön tölthessük ki az adatlapokat. hiszen mind a két ország az Európai Unió és a NATO tagja.a Jog és Igazságosság (Právo a spravodlivosť. 11 Szlovákia Ü Újabb szlovákiai párt alakult Igazságot az embereknek – Újabb szlovákiai párt alakulását jelentették be ma . nagyon fontos kérdésről van szó. hogy a nemzeti közösségek megmaradása feltételeinek biztosítása helyett a szlovák nacionalizmus és a nemzetállam építése egyre erőteljesebben jelentkezik. ha 2011.sk) Ü Népszámláskor kérjünk magyar nyelvű kérdőívet! – „A kérdezőbiztostól nekünk kell kérnünk a magyar nyelvű népszámlálási kérdőívet és kitöltési útmutatót. PAS) az egyik kulcsfeladatának az adócsökkentést és a "közelgő államcsőd elkerülését" tartja (Bumm. Ez egy rendkívül veszélyes folyamat. május 10-én éjfélig regisztráltatják magukat. Ezzel szemben a félmilliós szlovákiai magyarság aránytalan küzdelemben van. Fax: +36 1 2167696 • www.hu 2011-04-27-30. Most megpróbálnak minket szembefordítani Magyarországgal.ma) Ü Regisztrációs felhívás: Májusban választják meg a kisebbségi bizottság tagjait – Rudolf Chmel.ma) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Szinte felfoghatatlan. tehát Szlovákiát semmilyen veszély nem fenyegetheti.sk) Ü Belousovová nem távozik az emberi jogi bizottság éléről – Anna Belousovová nem hajlandó önként lemondani tisztségéről a parlament emberi jogi bizottságában. A döntő a kormányhivatal iktatójának pecsétjén látható idő. a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. mint az erdélyi vagy a vajdasági magyarok helyzete. hogy elveszítsük a szlovákot. nem a postai bélyegző. Továbbra sem vehetjük anélkül fel a magyar állampolgárságot. 362. a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi alelnöke – mint a kormány kisebbségi bizottságának elnöke – választási nagygyűlést hirdetett meg május 16 – 19-ére. Pf. amit a népszámlálásra vonatkozó szlovák törvény is megnyugtatóan rendez. és ehhez minden információt az anyanyelvünkön is megkapjunk” (Felvidék. minor@eokik. Írországban. Olaszországban.

hogy nincsenek ütközőpontok a két ország között (Felvidék. Ján Slota. • ( +36 1 2167292. amelyekkel közösségként a kisebbség nem élhet. A javaslatot a Most-Híd ma nyújtotta át az OKS-nek. hogy amennyiben egyes kérdésekben különvéleményt fogalmaznak meg. A tárca által kidolgozott összefoglaló felölelte a szlovák diplomácia éves tevékenységét.eokik. s az egész megbízatási időszakra vonatkozna. Bugár szerint a szerződéshez további javaslatokat fűzhet a Peter Zajac vezette képviselőcsoport (Felvidék. Magyarországgal kapcsolatban a hangnemváltást emeli ki. a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. úgy kell módosítani. a kormánypártok ellene! – Robert Kaliňák. cikkelyét. kizárólag egyéni alapon. ha a szavazásban résztvevő képviselők nem szavaznak és kiviszik szavazólapjaikat a szavazóhelységből (Paraméter. Belousovovát az új pártba az SNS volt elnökségi tagjai közül Rudolf Pučík és Jozef Ďuračka is követi. 12 Ü Szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozója Udvardon – Udvard Község Önkormányzata. 362. s lesz annyi bátor ember a soraiban. hogy hatékony védelmet állítson Magyarország területi revizionista törekvéseivel szemben (Felvidék.ma) Ü Fico módosítaná a szlovák alkotmányt – Marek Maďarič.ma) Ü Belousovová új pártot alapít – A Szlovák Nemzeti Pártból (SNS) kizárt Anna Belousovová új pártot alapít. mely a kisebbségek jogait garantálja. mint emberi jogot ismeri el a kisebbségi jogokat. Mindez persze nem jelenti. Fax: +36 1 2167696 • www. s nem kerülte meg szomszédsági vitákat sem. az SNS elnöke sok sikert kívánt neki. a Csemadok Országos Tanácsa és a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya szervezésében került sor a szlovákiai magyar helytörténészek tizenötödik országos találkozójára április 29-30-án az udvardi művelődési házban (Felvidék.ma) Ü Különvélemény esetén az OKS is részt vehet a koalíciós tanács ülésén – Bugár Béla. a külügyi kutatóintézet és a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciája Pozsonyban. s ilyen szellemben zajlottak a legfelsőbb szintű találkozók is. Belousovová szerint nemzeti értékrendet képviselő konzervatív párt lesz (Felvidék. hogy a koalíció belátja: nem politikai nyilatkozatokra van szükség. A párt neve egyelőre még nem ismert. fogalmazott a külügyminiszter. sajtofigyelo@eokik. Mikuláš Dzurinda. a Most- Híd elnöke a jövő héten megállapodást ír alá frakciója négy OKS-es képviselőjével.sk) Ü Fico a szólásszabadságról tartott előadást a jövő újságíróinak – "Szlovákiában vannak jó újságírók" . hanem törvényre. hogy titkosnak minősíthető a főügyészválasztás. Ősszel megkezdődtek a sokoldalú együttműködést javító megbeszélés-sorozatok.ma) Ü „Elégedett” külpolitikai fórum – Szlovákia 2010-es külpolitikáját értékelte a külügyminisztérium.hu. minor@eokik.sk) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. amely egy improduktív és konfrontatív korszak után a szlovák-magyar kapcsolatot a jószomszédi szerződés szellemében alakítja. A Smer szerint Magyarország támogatni fogja új alaptörvénye szerint a külföldön élő magyar kisebbségek kollektív jogait.ilyeneket mondott Fico a szólásszabadságról tartott előadásán a zsurnalisztikát hallgatóknak (Paraméter. és egyben abszolút sikertelenséget jósol a leendő szlovák pártnak.ma) Ü Kaliňákék a volt főügyész. a somorjai Bibliotheca Hungarica.hu 2011-04-27-30. Fontos gazdasági-stratégia szerződések aláírására is sor került. Marek Maďarič bízik abban. A pártalapításhoz szükséges aláírásgyűjtést május elején kezdik. a Pro Patria Honismereti Szövetség. hogy Szlovákia kizárólag. ezért a hatályos szlovák alkotmány 34. válaszul Magyarország új alaptörvényére. ők is részt vehessenek a koalíciós tanács ülésein. Trnka pártján. az ellenzéki Smer-SD alelnöke kételkedik abban. Pf. a Smer-SD alelnöke sajtótájékoztatón jelentette be: a parlament májusi ülésére pártja alkotmánymódosítást nyújt be.hu .

hogy a magyar jogokat a szomszédos országokra is kiterjesztik” . jelentette be szerdán Marek Maďarič a Smer alelnöke (Paraméter. helyére a közgyűlés Világi Oszkárt választotta igazgatósági taggá. Visszaigényelhetnék továbbá a szlovák állampolgárságukat azok. májustól az EU teljes értékű tagjaivá válunk.nyilatkozta a politikus a Duna Televízió KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nemrég újraválasztott elnöke. de a vitatott kérdések egyike sem nyert megoldást. Pozsonyban. • ( +36 1 2167292. hogy déli szomszédunk csak a múltjába tekint. Emlékeztetett: ez a konferencia tavaly felszólította a magyarországi választásokon győztes Fideszt.sk) Ü Gašparovič nem érzi a drámai változást a szlovák külpolitikában – Ivan Gašparovič nem érzi. amit egy éve kívántak Magyarországnak (Új Szó) Ü Berényi továbbra is Szlovákiában kíván politizálni – Nem érti Berényi József. lakhely) köt.eokik. őszig vár a törvénnyel. a Smer. Pontosan olyan tagállammá. mint jelenleg (Új Szó) Ü A szlovák-magyar problémák egyike sem oldódott meg az elmúlt évben – Ivan Gašparovič szlovák államfő szerint a szlovák-magyar viszonyban fennálló problémák közül Iveta Radičová kormányának első éve alatt egyet sem sikerült megoldani. ugyanakkor örvend annak. vállalkozás. hogy Szlovákia kizárólag egyéni kisebbségi jogokat ismer el. pontosan milyen választójogot ad az Orbán-kormány a határon túli magyaroknak. mint az alapító tagok (Új Szó) Ü Matovič visszaadná az elvett állampolgárságot – A parlament májusi ülésszakán ismét téma lesz a kettős állampolgárság. „hiszen mindkét állam az EU-nak és a NATO-nak is tagja.hu 2011-04-27-30. Ha az ő javaslatát elfogadná a parlament. Fax: +36 1 2167696 • www. és nem érdeklik őt. A köztársasági elnök szerint a kialakult tendencia ellentétes azzal. miért nem vehetik fel a magyar állampolgárságot a szlovákiai magyarok anélkül. minor@eokik. a szlovák külügyminisztérium évértékelő konferenciáján. a légkör kissé megnyugodott. A kormánykoalíció korábban jelezte.hu. hogy egyben elveszítenék a szlovák állampolgárságukat. amíg kiderül. sajtofigyelo@eokik. Ausztria és Németország is megnyitja előttünk munkaerőpiacát. hogy a tavalyi kormányváltást követően drámai változás következett volna be a szlovák külpolitikában. Matovič szerint felelőtlenség őszig várni. hogy Pozsony és Budapest előfeltétel nélkül kezdjen jószomszédi párbeszédet a fennálló problémák megoldásáról. A többi kettős állampolgár ugyanúgy elvesztené szlovák állampolgárságát. Igor Matovič független képviselő saját javaslatot terjeszt elő.jelentette ki Gašparovič csütörtökön. 362. de rendelkeznek ilyen egy éves kötődéssel.mondta Ivan Gašparovič. akiket az adott országhoz legalább egy éves tevékenység (tanulmányok. Csak a véleménycsere sajtónyilvánossága szorult korlátok közé" .sk) Ü Az új magyar alkotmány miatt módosítanák a szlovák alkotmányt Ficóék – A szlovák alkotmányt módosítaná Robert Fico pártja. Pf. akinek mandátuma 5 évre szól (Paraméter. akkor büntetés nélkül vehetnék fel más ország állampolgárságát azok. Ezzel megszűnik az utolsó érdemi korlátozás.sk) Ü Május elsején Ausztria és Németország is megnyitja előttünk a munkaerőpiacát – hét év után – Végre az unió teljes értékű tagjai vagyunk – Holnaptól az utolsó két régi uniós tagállam.hu . hogy alapvető kérdésekben egyfajta kontinuitás mutatkozik (Paraméter. így az ügy Szlovákiára nézve semmilyen kockázattal nem jár” . "A politikai párbeszéd folytatódott. akik a Fico-féle törvény miatt elvesztették. a kétoldalú együttműködés folytatódik. 13 Ü Világi Oszkár a MOL igazgatótanácsába kerül – Lemondott a MOL Igazgatóságának tagjai közül Mosonyi György. szándékuk szerint az alkotmányban kell rögzíteni. kollektív jogokat pedig nem. de a felhívásnak egyelőre nincs eredménye (Új Szó) Ü Gašparovič: Magyarország a múltba réved – „Az új magyar Alkotmány szelleme és néhány kitétele azt jelzi.

27) Ü Beregszászon tájékozódott a parlament nemzeti összetartozás bizottsága – Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága szerdán Beregszászon tartotta első kihelyezett ülését. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében megtartott tanácskozáson részt vettek az ukrajnai magyar szervezetek vezetői. 362. valamint a beregszászi magyar főkonzul. a történelmi egyházak képviselői és az ungvári. Májusban kampányt indít a párt azért. a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnöke. mint a középső régiókban élők. amelyen a testület a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott. hanem elkezdődött átültetése a gyakorlatba.ua /RBK-Ukrajina/2011. A kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításának jelenlegi koncepcióját viszont támogatja az MKP. Mint hangsúlyozta.04.véli Iveta Radičová. hogy a nemzeti összetartozás eszméje "nem ragadt le" a törvények szintjén. Jelképesnek mondta. Pf.hu . hogy ha Magyarországon levél rezdül. minor@eokik.eokik. akkor arra nekünk az Alkotmány megváltoztatásával kellene reagálni” . 14 reggeli műsorában szerdán a szlovákiai magyar politikus. Fax: +36 1 2167696 • www. A II. sajtofigyelo@eokik. a magyar nemzethez való tartozásunkat nem lehet szembeállítani azzal. egyházi vezetők tájékoztatása alapján sikerült feltérképezni a helyi magyar közösséget foglalkoztató legégetőbb gondokat. hogy lojálisak vagyunk-e Szlovákiához vagy sem. Lehetünk úgy lojális állampolgárai Szlovákiának. Az erről szóló rendeletet (ennek teljes.umdsz.ua/2011. bár érdemben nem szavazhat róla.27. amelyek meghatározó jelentőséggel bírhatnak a kárpátaljai magyar közösség problémáinak megoldásában. • ( +36 1 2167292. Szili Katalin szerint az első kérdés az anyanyelvű oktatás és a nemzeti kultúra finanszírozásának kiszámíthatóvá tétele a létrehozott új alapnak köszönhetően. hiszen jelenleg nem tagja a szlovák törvényhozásnak.) Ü A kelet-ukrajnaiak inkább vágynak az EU-ba. hogy az anyaország döntéshozói első kézből tájékozódjanak a kárpátaljai magyarság gondjairól. Második kérdésként a szülőföldön KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. a beregszászi kihelyezett ülés kiváló alkalom arra. „A Szlovák Köztársaság Alkotmányát megváltoztatni a magyar Alkotmány változása miatt a gyengeség jele lenne. a főiskola elnöke rendkívül pozitívnak nevezte. mint a kijeviek – Az Ukrajna keleti régióiban élők közül többen támogatják az ország csatlakozását az Európai Unióhoz.uz.html) az államfő hivatalos honlapján tették közé (www. Nem gondolom.uz.president. A jövőbeni együttműködést illetően három olyan kérdéskör vetődött fel. hogy nem szakadunk el a magyar nemzet kulturális szempontból tekintett egészéből” – nyilatkozta az MKP elnöke a Reggel a Dunán stúdiójában (Új Szó) Ü Radičová nem módosítaná az Alkotmányt – „Az új magyar Alkotmányra Szlovákiának nem kellene alkotmánymódosítással reagálnia” . Erről tanúskodnak a Rejting szociológiai csoport által végzett közvéleménykutatás eredményei (www.04.ua /TSN.umdsz. hogy a testület első kihelyezett tanácskozását az egyik legnehezebb helyzetben lévő határon túli magyar közösséggel kapcsolatos problémák megismerésének szentelte. hogy magyar nemzetiségük bevallására buzdítsa a szlovákiai magyarokat a közelgő szlovákiai népszámlálás kapcsán. s a kisebbség vezetői egyúttal javaslatokat is tehetnek a problémák orvoslására – A beregszászi kihelyezett ülést értékelve Szili Katalin. „Nem állíthatja senki szembe az országhoz és a nemzethez való hozzáállásunkat.hu.mondta a miniszterelnök (Új Szó) Ukrajna Ü Janukovics jóváhagyta a gazdasági reformcsomag idei cselekvési tervét – Viktor Janukovics államfő jóváhagyta a gazdasági reformok 2010—2014-es évekre szóló programjához kapcsolódó idei cselekvési tervet.ua/documents/13492. a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke elmondta: a tanácskozáson a kárpátaljai magyar szervezetek.gov. ukrán nyelvű szövege itt olvasható: http://www.hu 2011-04-27-30. A kihelyezett ülést megnyitó beszédében Orosz Ildikó.

ua /MTI/2011. • ( +36 1 2167292. „A bizottság létrehozásának szimbolikus jelentősége van. a II.) Ü Azarov: Oroszország hallgat Ukrajnára – Mikola Azarov ukrán miniszterelnök szerint jó esélyei vannak annak.umdsz. hogy kihelyezett üléseket tartunk a magyarok által lakott Kárpát-medencei régiókban. Tóth István beregszászi főkonzul a megjelenteket köszöntve annak jelentőségére hívta fel a figyelmet.04. akik múlt csütörtökön állampolgársági esküt tettek az ungvári magyar főkonzulátuson” . továbbá a Magyar Köztársaság kárpátaljai külképviseleteinek diplomatái. akkor a szavazópolgárok 18.uz. a II. Bár az ünnepélyes esemény időpontját és helyszínét nem hozták nyilvánosságra.04.hu internetes portál és a webradio.04.28. Legközelebbi riválisa Julija Timosenko lenne. 15 való maradás programszerű elősegítését említette. hogy az elsőre Kárpátalján kerül sor. a beregszászi külképviselet főkonzulja.uz. határon túli.29.hu 2011-04-27-30. aki a voksok 13.) Ü Megfigyelték az állampolgársági esküt tevő magyarokat – „Rejtett kamerával figyelték meg Ungváron az állítólag állampolgársági esküt tevő kárpátaljai magyarokat. Ismeretlenek rejtett kamerás felvételt helyeztek el a Youtube internetes videomegosztó portálon azokról a kárpátaljai magyarokról.28. a Szociális Monitoring Központtal és a Rejting-csoporttal közösen végzett közvélemény-kutatás eredményeiből. hanem a történelmi egyházak vezetőivel is találkoztunk” (KISZO) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest.ua /UNIAN/2011. hozzátéve. Az ülésen a bizottság tagjai. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta első kihelyezett.umdsz. amiben a nemzeti összetartozás bizottságának kezdeményező szerepe lehet. Az ezt követő sajtótájékoztatón részt vett Potápi Árpád. hogy felülvizsgálják az Oroszországgal kötött gázmegállapodásokat. valamint Bacskai József. minor@eokik. a nemzeti összetartozással kapcsolatos kérdésekben illetékes bizottsága első ízben ülésezik Magyarország határain kívül (Kárpátalja) Ü A megkerült válasz – Első kihelyezett ülését tartotta Beregszászban. dr.1 százalékát szerezné meg (www. „A harmadik kérdéskörbe az oktatás területén felmerülő problémák sorolhatók. a testület elnöke. „Amikor ez év január 1-jén megkezdtük tevékenységünket. Oroszország figyelembe vette ezeket.hu a Független Hírügynökségre hivatkozva.eokik. egyöntetűen amellett foglaltunk állást.ua /Ukrajinszka Pravda/Ukrajinszki Novini/2011. az ungvári és Tóth István. az erről szóló adatok már órákkal korábban napvilágot láttak. Pf.7 százaléka Viktor Janukovics regnáló államelnökre szavazna” — derül ki a szociális és marketing-kutatásokkal foglalkozó SZOCISZ Központ által a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézettel (KMISZ). Fax: +36 1 2167696 • www.hu. ha most lenne az elnökválasztás – „Amennyiben most vasárnap tartanák az ukrajnai elnökválasztás első fordulóját. amelyek orvoslásához mindenképpen az anyaország támogatására és e kérdéseknek a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokban való folyamatos napirenden tartására van szükség” – fogalmazott Szili Katalin (www. amelyre a bizottság szinte valamennyi tagja eljött.hu .uz. nagyon komoly érveket tettünk le az asztalra. s ennélfogva történelmi jelentőségű ülését a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága szerdán. hiszen az elmúlt 90 esztendőben ilyen nem működött az országgyűlésben” – fejtette ki Potápi Árpád. emeli ki mindkét forrás (Kárpátalja) Ü Az összetartozás jegyében – Beregszászban. sajtofigyelo@eokik.jelentette a kitekinto. ezért jók a felülvizsgálat esélyei” — hangsúlyozta a kormányfő. Beregszászban nemcsak a magyar pártok képviselőivel. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága. hogy a magyar törvényhozásnak a határon túli magyarsággal. Abban is egyetértettünk. 362.umdsz. azaz a Magyar Országgyűlés képviselői mellett jelen voltak a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak delegáltjai. Kovács Ferenc alelnök. „Normális tárgyalásokat kezdtünk az Orosz Föderációval. Szili Katalin és dr.) Ü Janukovics kapná a legtöbb voksot. hogy természetesen minkét fél maximálisan el szeretné érni saját céljait (www.

mert kétséges. Szándékunk szerint rendszeres időközönként meghívunk szerkesztőségünkbe egy-egy felelős beosztású személyt. A David Vondráček rendezte filmet csütörtökön este fő műsoridőben mutatta be a cseh közszolgálati televízió második csatornája. A nyilatkozat aláírói aggodalmukat fejezik ki a szélsőséges nacionalista körök képviselői által elkövetett emlékmű-rombolás. A 29 aláíró között több magyar érdekvédelmi szervezet képviselőjét is felfedezni. hogy számoltak-e bizonyos állami vállalatok veszteségeinek a költségvetési hiányra gyakorolt hatásával”. a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetőjét invitáltuk meg. a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának képviseletében pedig annak vezetője. A pápa latinul mondta el az ilyenkor szokásos formulát. aki válaszol az önök kérdéseire. • ( +36 1 2167292. 362. 16 Ü „Nem” a nacionalizmusra – A magyar civil szervezetek vezetőinek javaslatára a megyénkben működő kisebbségi szerveződések közös nyilatkozatban ítélték el a szélsőséges megnyilvánulások térhódítását. Magyarán: Brüsszelben attól tartanak. minor@eokik. Az újságírókat tömörítő Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége (MÚKSZ) részéről Kőszeghy Elemér elnök. János Pált az e célból vasárnap a vatikáni Szent Péter téren tartott szentmisén. a néhai II. Benedek pápa elődjét. Előzőleg Agostino Vallini bíboros. hogy a deficit még „beleférjen a keretbe”. Fax: +36 1 2167696 • www. A szabadon választott tantárgy lehet a magyar is! Ezúttal Mihajlo Motilcsakot. az idei emelt szintű érettségi. Kincs Gábor látta el kézjegyével a tiltakozó jegyzéket. János Pál életrajzát és kérte boldoggá avatását. hogy nem hiszi el a Romániából származó adatokat a tavalyi államháztartási deficitről. Kételkednek továbbá bizonyos bevételek és kiadások elkönyvelésének helyességében. tartalmasabbá tegye a Kárpáti Igaz Szót az olvasók számára. valamint azon nyilatkozataik kapcsán.címmel készített a cseh közszolgálati televízió dokumentumfilmet. amelyek azon kívül. sajtofigyelo@eokik.ro/) Ü Cseh film a háború utáni németellenes bűncselekményekről – „Mondd. Az EU Bizottságának statisztikával foglalkozó irodájának jelentésében az áll. hogy az intézmény „fenntartással él a romániai adatok minőségét illetően.hu. az év végi kibocsátó.hu .hu 2011-04-27-30. Ennek megtörténtét követően leleplezték II. a napokban elfogadott nemzeti alaptanterv. illetve egyetemi felvételi vizsgák. János Pált – Boldoggá avatta XVI. hogy még érdekesebbé. Hivatalos becslések szerint mintegy egymillió zarándok érkezett Rómába a néhai pápa boldoggá avatásának alkalmából (MTI) Ü Ferde szemmel nézi az Eurostat a romániai adatokat – Diplomáciai nyelven azt közölte Bukaresttel az Európai Unió statisztikai intézete. hol vannak a halottak?” .eokik. a végéhez közeledő tanév.reggeliujsag. amelyet a Szent Péter bazilika főbejárata fölött helyeztek el. továbbá a belső tárcaközi pénzügyi tranzakciók korrekt lejelentésében (http://www. a pápa római helynöke ismertette II. hogy megkérdezzük. a fiatal pedagógusok elhelyezkedése és az iskolák műszaki bázisának javítása terén (KISZO) A régió hírei  Világtükör Ü A pápa boldoggá avatta II. Pf. milyen változások várhatók az oktatási reform. Vondráceknek nem ez az első filmje ebben a témában. A néhány éve bemutatott „Gyilkosság KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. hogy a hatalmas adósságokat évek óta maguk előtt görgető állami cégek tartozásait egyszerűen letagadták a hazai adatszolgáltatók. hogy szembenállást gerjesztenek Kárpátalja különböző nemzetiségeinek képviselői között. János Pál hivatalos ábrázolását. negatív hatással vannak az Ukrajna és Magyarország közötti kapcsolatok egészére is (KISZO) Ü Az óvodai neveléstől a magyar nyelvi vizsgadolgozatig – Lapunk maroknyi alkotó gárdája folyamatosan arra törekszik. amelyben megpróbálja feltárni és bemutatni a második világháború befejezése utáni időszakban a német civilek ellen Csehországban elkövetett bűncselekményeket.

az MSZP és a magukat Milla néven emlegető civilek. Az egyezség egy 56 éves vita végére tehet pontot (Szabadság) Vélemény. • ( +36 1 2167292. gróf Esterházy Jánosra Olmützben és Mírovban (Felvidék. próbálom az indulataimat visszafogni. Hogy a mezőgazdaságból vett hasonlattal éljek: a magot ők vetették el hajdanán. minor@eokik. Ez a szám mintegy kétszerese annak. hányszor dobják még be az ellenség kriminalizálásának forgatókönyvét. A kettő szorosan összefügg. hogy a köztársaság minden híve együtt tüntessen a ’89-es alkotmány mellett. Fax: +36 1 2167696 • www. s várható. hogy a korábbi eredményes együttműködést újra lehet éleszteni.hu . sajtofigyelo@eokik. a megfelelő kifejezéseket. a Fideszé ellen. hiszen meghiúsult az a szándék. de bevallom: egyre nehezebb. Mostanra azonban oda érett a helyzet. Tegnapi sajtóértesülések szerint a berlini kormány azon a nézeten van. se Gorbacsov. Egyre nehezebb. évfordulójáról emlékezik a magyarság szerte a világon. interjú Ü Se Brandt. A Cseh-és Morvaországi Magyarok Szövetsége szervezésében május 21-én emlékeznek a felvidéki mártírpolitikusra. mint ahány település jelenleg kétnyelvű táblával rendelkezik. ámde helytállónak kell tekintenünk” Debreczeni József (Nsz) Ü A hazugság diadalai – „Keresem a jelzőket. Tüntetésekét. se Walesa. Kíméletesen fogalmazva: mindkettő a leépítés terve” Tamás Gáspár Miklós (Nsz) Ü A gordiuszi csomó – „Európa szégyene.eokik. publicisztika. akiknek belépése a politikai térbe nagy reményekkel tölthet el minden demokratát” Bauer Tamás (Nsz) Ü Orbánékat csak forradalom döntheti meg – „Egyszerre keletkezett Magyarország alaptörvénye (az új alkotmány) és a konvergenciaprogram. hogy az észak-afrikai menekülthullám nyomán a schengeni megállapodás módosítására van szükség (ÚMSZ) Ü A karintiai „helységnévtábla-vita” története – 165 dél-karintiai településen kell német– szlovén kétnyelvű helységnévtáblákat használni az osztrák szövetségi és a karintiai tartományi kormány. valamint a szlovén kisebbségi szervezetek keddi megállapodása értelmében. az új alkotmány megszületése alkalmából. hányszor verik még át a nagyközönséget. hogy most bemutatott alkotása sem marad visszhang nélkül (Bumm. kiteljesedésével egy időben szükségtelenné vált a távoktatás korábbi formája.sk) Ü Esterházy Jánosra emlékeznek Olmützben és Mírovban – Esterházy János születésének 110. 362.hu 2011-04-27-30. az LMP. amit (az elhangzottak értelmét és az elhangzás helyét tekintve) mérhetetlenül súlyosnak. az esti híradóban. 17 cseh módra” nagy vihart kavart. az elkötelezett gödöllői szakemberek egy új oktatási dimenzió meghonosításában lehetnek élenjárók. a véleményemet udvarias formába önteni. hiába az emberben dolgozik a tehetetlen düh: hányszor lehet még újra eljátszani ugyanazt a színjátékot. se Obama – „Tüntetések sorát láthattuk-hallhattuk a Fidesz alkotmányozása ellen.hu. Pf. Megállapodás született arról is.ma) Ü Berlin is szigorítana Schengenen – Franciaország és Olaszország álláspontjához közelítve Németország is a schengeni rendszer reformját javasolja. „Ez az állam már nem tartozik ebben az értelemben az EU-hoz” – szólt a verdikt. Hányszor hazudnak még következmények nélkül…” Németh Péter (Nszv) Ü Régi-új kapcsolat – „…A Sapientia – EMTE fejlődésével. Ezzel a megnevezéssel illette Orbán Viktor Magyarországát a német közszolgálati ARD televízió kommentátora húsvéthétfőn. Külön tüntetett a Demokratikus Charta. hogy mely településeken kell a kisebbségi nyelvet is hivatalos nyelvként használni. most rájuk vár a virág beporzásának KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest.

hogy posztkommunista Alkotmányát . És mindez azért.hu 2011-04-27-30. Azért. minor@eokik. Vállalva. mint fordítva…” Király Zsolt (Felvidék. és arra kapott mandátumot – mármint az RMDSZ – a romániai összmagyar közösségtől. • ( +36 1 2167292. akik támogatták szavazatukkal. illetve a más pártokra szavazó magyar tömegeket szeretnék közösségszolgáló cselekvésre serkenteni…” Murvai Miklós (Nyugati Jelen) Ü A nagykorúság határán – „Így van ez. az RMDSZ gyengítése. az ok–okozat helyes értelmezésén alapuló helyzetmegoldó javaslatokkal rukkoljon elő. A cseh hírtelevízió CT24 Historie. akik nem… Az ilyen magas polcra felsegített politikustól elvárható lenne.. amikor az ország szavazópolgárainak több mint kétharmada adott bizalmat a jobbközép FIDESZ-KDNP pártszövetségnek… Mi. hogy megláttam. hogy a teljes romániai magyar közösséget képviseli. Ezért nem az RMDSZ-hívők átcsábítására törekszenek. Amiért az OKS eddig hiába könyörgött. Egy olyan választások után. hogy ez egy szomszédos ország belügye. ha történészek beszélgetését a cseh-német viszonyról. hogy parlamentáris eszközökkel valósítsa meg célkitűzéseit. ha az ember késő este televíziót néz. történelmileg is egy baráti ország) alkotmányának kritikáját. mint az Európai Unió. megosztása. hogy az érdekképviselők '90 óta több mint 650 000 szavazatot vesztettek el. egy olyan képlékeny formációban is. hogy a hazai magyar szavazótábor véges. és mellőzze az érdekképviselni szándékozott magyarság félretájékoztatását. Ráébresztették őt ugyanis. azokat is. amúgy államformája köztársaság) nagyjából húsz év után jutott el odáig.eokik.ma) Ü A Híd és ami mögötte van – „Fordult a kocka. sajtofigyelo@eokik.hu. hogy a Most-Hídnak nagyobb szüksége van Dostálékra. amely végül is Európát megteremtette.értsd: felvidéki) magyarok itt akár abba is hagyhatnánk egy szomszédos (és remélem. mert nem enged a független politizálásból (igen. és azon kívül. igen! – az RMDSZ nem enged!). főleg azután. a műsorvezető a Károly Egyetem két tanárát és a Cseh Tudományos Akadémia egy történészét kérte föl beszélgetésre…” Csáky Pál (Felvidék.amelyet nem a választók hagytak jóvá az akkori parlamenti választásokban elért eredmények alapján – megújíthassa.hu . de azt is.cs című. az annyi – „A napokban Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája erdélyi magyar közösségünk félrevezetésére irányuló. hogy a közös munka gyümölcsét mindannyian élvezhessük…” Sarány István (Hargita Népe) Ü Mennyi. a felföldi (. Winkler Gyula szerint a szövetség az elmúlt 21 évben bebizonyította. Bugár Béla most előzékenyen megadná. igen. sőt a kitelepítéseken és a deportációkon keresztül az 50-es évek előtti jogfosztottságot diplomatikusan nem is említve .. mert ugye. Főleg.azt illik mondanunk. Fax: +36 1 2167696 • www. hanem az önmagukat összmagyar érdekképviselőknek kikiáltottak politikájától megcsömörlött passzív. amelyek egyetlen célja. országos szinten pedig az erdélyi magyar nemzeti közösség parlamenti képviseletének felszámolásán ügyködnek. hogy valós tényeken alapuló. beleértve az Árpád-kori történésektől Trianonig. 362.ma) Ü Megszólalt a lelkiismeret – „A Magyar Köztársaság (újabban: Magyarország. azok tulajdonképpen azon dolgoznak. Az ellenségképet tovább színesítve kijelenti. 18 feladata. de nem feledve a történelem csavaros fintorait. pánikhangulatú közleményben abbéli aggodalmát fejezte ki az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kapcsán. amely összhangban van az általánosan elvárható zsidó- keresztény kultúrkörrel. hogy akik az új párt létrehozását kezdeményezik. Az EMNP kezdeményezői és szimpatizánsai tudják. minden ország szuverén joga megalkotni saját országa alaptörvényét. azokat is. A márciusi szlovákiai Esterházy-hőbörgés tapasztalatai után rosszat sejtettem. hogy az EMNP az egy húron pendülő bukaresti és budapesti RMDSZ-ellenes sötét erők eszköze. hogy az RMDSZ-t eltávolítsák a megyék politikai palettájáról. hogy szüleink és KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Pf. április 11-e estéjén sugárzott műsoráról beszélek.a folytonos meghunyászkodás árnyékában élve a mai napokig .

Kovács András (Háromszék) Ü Jobb volt a kommunizmusban!? – „A romániai diákok harmincnyolc százalékának jó a véleménye a kommunizmusról – derül ki a Soros Alapítvány legújabb felmérésének eredményéből. Igen érdekes. mondhatni. az elvi újdonságok alkalmazásán múlik majd. Amennyire érthető a kisebbségi közvélemény alkotmánypártisága. A közép-európai népek és nemzetek történelmét. Pf. az idősebb nemzedékhez tartozó egyén sirámát. 362. minor@eokik. Úgy véli: a viták alapja. a súlyos helyzetből való kilábalás érdekében eddig meghozott intézkedéseket” Balogh Levente (Krónika) Ü Kultúrharc – „Kulturkampf van! – harsog a demokráciaféltésben és főállású rettegésben professzionálissá vált sajtósok és közéleti szereplők serege az új alaptörvény és egyes magyarországi kormánypárti politikusok közterület-átnevezési kezdeményezései nyomán. hogy e népcsoportok mikor.ma) Ü Érdekek. viszonyrendszerét kevesen ismerik olyan alaposan. és az is megállapítható. Csaba a közép-európai viszonyrendszerről – „A visegrádi országoknak az eddigieknél is erőteljesebben és határozottabban kellene megfogalmazniuk a közép-európai érdekeket” – véli Kiss Gy. Az elvek próbája persze a gyakorlat. Tény. esszéiben és cikkeiben elemezte a magyar-szlovák kapcsolattörténetet is. 19 nagyszüleink ennek az országnak a polgárai is voltak(!). mivel az számukra a korábbinál jóval többet. hogy ma egy európai országban fölmerülhet: a szabad választások veszélyeztethetik az állam stabilitását.. félelmek és aggodalmak határozzák meg az egymásról való gondolkodást. hogy a jelenlegi gazdasági és szociális helyzetben nem feltétlenül az a legfontosabb a mindennapi megélhetési gondokkal küzdő polgár számára.Kiss Gy.eokik. János Pál pápa nevet viseli valamely köztér. az anyaországi támogatás megléte nélkül végezték eddig számításaikat” B. • ( +36 1 2167292. hogy a voksolást megelőző politikai kampány lenullázza a mély gazdasági és szociális válságba süllyedt ország kormánya által. hogy a két ország elitje és közvéleménye más-más látószögből nézi a kapcsolatokat.hu . Politológiai szempontból (normális körülmények között az Európai Unió polgáraiként) nem kellene ezzel különösképpen foglalkoznunk. Márpedig Románia kapcsán most pontosan ez a helyzet: egy évvel a választások előtt a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének tagjai amiatt aggódnak. mit éltünk át akkor. vagy egyenesen azt. a kezdeményezésekben fölfedezhető némi kultúrharcos igyekezet. hogy jobb volt Ceauşescu idejében. Csaba. Ugyanakkor hiányoznak a hosszú távú stratégiák. művelődéstörténész. hogy a konkrét életszínvonal-fellendítő intézkedések helyett olyan szimbolikus KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Mi is hallottuk néhány. olyannyira fogas kérdés lehet viszont a dolog ama nemzetiségi érdekcsoportok számára.. melyek a korábbi viszonyok közt szocializálódva.és kelet-európai térség neves kutatója. ami tény. Csaba irodalomtörténész. és ezzel azoknak kedvez a kisebbségi politikusok és erők közt is. közíró.hu 2011-04-27-30. sajtofigyelo@eokik. A húsvéti alkotmány mindenképp egyfajta nemzeti reintegrációt hirdet meg. mítoszok . Bizonyára számukra” Szekeres Attila (Háromszék) Ü Instabilitás – „Furcsa lehet azzal szembesülni. így nem is tapasztalhatták. milyen fokozatokon át és milyen formában lelhetnek támaszra az új alaptörvényben. az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének tanára. Viszont az ilyen akciók kiválóan alkalmasak arra. Igen! De. a közép. sérelmek. Leginkább szüleiktől értesülhettek a letűnt állapotokról. lényegesen mást nyújt. Több kötetében és számos tanulmányában.ma) Ü Újrafonni elszakadt szálakat – „A határon túli nemzetrészek tagadhatatlan nyertesei lehetnek az új magyar alkotmánynak. hogy a Köztársaság vagy a II.hu. politikailag ma ehhez semmi közünk. melyek épp ebben érdekeltek. Fax: +36 1 2167696 • www. mint Kiss Gy. miszerint jobb volt a kommunizmusban. amelyek – többek közt egymás megismerésével – segítenének lebontani a meglévő bizalmatlanságot (Felvidék.!” Agárdy Gábor (Felvidék. hisz a mai diákok nem is éltek abban a korszakban. egyúttal a Magyar-Szlovák és a Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottság tagja.

16:04 Kövér László szerint elkerülhetetlen volt. Na. század eleji ösztönök munkálnának ezekben az újságírókban. ám a régi módszerekkel ismét ködöt árusít díszdobozban. január elsején életbe lépő alkotmányt. mivel már nem miniszter. és egy ultrakonzervatív alkotmányról beszél. hogy maximum "szépészeti és esztétikai szempontból" tartja a vitákat jogosnak és elfogadhatónak. hogy célszerűbb és hasznosabb lett volna egyeztetni bizonyos ügyekben. A határon túli magyar közösségek üdvözölték a 2010. magyarság. A horvát sajtó egy része újra átvette . A horvát alkotmány sok mindenben még mindig erőteljesebben fogalmazza meg a nemzeti érdekeket. Čeda Jovanović böjti időszakban kannibáloknak nevezi az afrikaiakat. noha az összes határidőt rég túlléptük. Mint mondta: lehet. • ( +36 1 2167292. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek kedden adott interjújában ugyanakkor úgy fogalmazott. nem sok ellenzéki. Minket. 20 gesztusként funkcionáljanak. miközben új pártnévvel.érezhetően kárörvendve . Ha az új médiatörvény olyan lenne. hiszen az alkotmányozási folyamatba őket is bevonták. Vuk Drašković. és a HMDK egyedüli horvátországi magyar szervezetként el is küldte. akik képtelenek megérteni azt. miközben olyannyira elhiszi saját szavait a megtisztított Szerbiáról. mivel a jelek szerint sok a szabadideje. mert már jó néhány hete nem okozott nemzetközi botrányt. Vuk Jeremić frusztrált. január 1-jétől az ország hivatalos neve Magyarország . Mrkonjić továbbra is kitart azon álláspontja mellett. határon túlra került nemzetrészekről szól…” Andócsi János (ÚMKÚ) Cikkek & Nyárig megszülethet a választási törvény módosítása MTI Ÿ 2011.hu .azt az új alaptörvényt. Velja Ilić is követte volna. sajtofigyelo@eokik.a magyar és az európai szocialista/liberális pártok és holdudvaruk érvelését. amelyekről a média rendre be is számolt. hogy Magyarországnak ugyanúgy jogában áll egy karakteresebb. minor@eokik. miszerint a tízes közlekedési folyosó a határidő lejárta előtt elkészül. hogy a parlamenti nyári szünet előtt megszületik még a választási törvény módosítása. az országot járja. Koštunica pedig hosszú álomból ébredve. Fax: +36 1 2167696 • www. Boris Tadić pedig új tavaszi- nyári kollekciójában gyakorolja az optimizmus sugárzását a tükör előtt…” Bajtai Kornél (Magyar Szó) Ü Magyarország. április 26. 362. de lássuk az Alaptörvény D. amilyennek az ellenzék beállította. ráadásul rosszindulatú kritika hangozhatott volna el az új alkotmánnyal kapcsolatban. amiről a magyar jobboldal csakis elismerően nyilatkozik. Mintha 19. ha az orvosa nem tiltotta volna meg neki határozottan (szerintem van is ilyen orvosi javallat: a beteg óvakodjon az éhségsztrájktól). Mlađan Dinkić. kialvatlan szemekkel az alkotmány egyik példányát szorongatja és a többiek lépéseit nagyon határozottan ellenzi. amelyet az Országgyűlés néhány nappal korábban elfogadott. hogy az új alaptörvény megszületését viták övezzék és övezik is a mai napig. horvátországi magyarság – „Hétfőn írta alá a Magyar Köztársaság elnöke . hogy a kezdeményezőket nemzeti elkötelezettségű hazafiakként tüntessék fel…” Balogh Levente (Krónika) Ü Teljes politikai fordulat – „Toma Nikolić napokon át éhségsztrájkot folytatott.hu. Draža Mihailović földi maradványai után kutat. cikkelyét. század végi – 20.hu 2011-04-27-30. horvátországi magyarokat is megkérdeztek. amely rólunk. mint ahogy ezt tették a horvátok is a függetlenség kivívása után. meg is fogalmazta különböző fórumokon a javaslatait. amelyek célja. Pf.eokik. nemzetben „gondolkodó” alkotmányt megalkotnia. Persze a hatalom sem tétlenkedik: Oliver Dulić új szemétdombot avat. De elhangozhatott. hogy pluszmunka gyanánt a vasutasokat gyógyítja heti egy alkalommal. Kövér László nem tartja kizártnak.2012. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. amely múltba révedő és túlságosan „magyarkodó”.

s amelyek mentén végre érdemben elkezdődhetett a határok fölötti nemzetegyesítés. mellyel a magyar szabadságharc leverésére behívta az országba a szovjet csapatokat. nemzetiség beleszólhasson a törvényhozás munkájába.hu. újból feladnák Magyarország szuverenitását”. Közölte. ez egyébként szerepel is abban a tervezetben. Az Országgyűlés elnöke elmondta. vagy maradnának inkább mégiscsak a kétfordulós rendszernél" - fogalmazott a politikus. ha jól emlékszem. hogy nem tudnak olyan választójogi törvénymódosítást a Ház elé terjeszteni. minor@eokik. hogy legyen teljesen arányos. már csak azért is. „Ebbe a jelenségkörbe tartozik az 1956-os forradalmat eláruló Kádár János azon kárhozatos cselekedete. az Európai Parlament alelnöke az alkotmányozóknak.” – fogalmazott a politikus.hu . hogy „azok. hogy a magyar baloldal időnként ráront nemzetére. hogy lehetőség szerint valamilyen formában mind a 13. amit legutoljára képviseltek. hogy egyfordulós rendszer legyen. ami például az MSZP-nek megfelelne. 362. támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket. Az EP alelnöke nemzetstratégiai szempontból meghatározónak tartja. hogy részletes ütemezés ebben az ügyen a kormány részéről a jövő hétre várható.eokik. Fax: +36 1 2167696 • www. amelyet hisztériakeltésnek nevezett. "Azt. az elmúlt 20 évben vallott álláspontját veszi majd elő" . amíg alapvető emberi jogokat nem sértenek. illetve a nemzeti együvé tartozásról tavaly alkotott törvények a nemzeti rendszerváltozás alapjait és pilléreit képezik. hogy a pártoknak és a magyarországi kisebbségeknek minél több idejük legyen majd a választási felkészülésre. Kiemelte: arra kérte a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. akik ezt a kampányt folytatják – a kommunista utódpárt képviselőiként –. hogy gondolják végig. illetve a szülőföldön való boldogulásukat. vagy azt. A törvényjavaslatok között a választójogi törvény módosításán kívül szerepel a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításra. listás a rendszer. hogy a kormány következő időszakra vonatkozó jogalkotási programja szerint a benyújtás előtt álló 27 törvényjavaslat döntő többsége a Széll Kálmán Tervvel függ össze.mint mondta . És itt nyilvánvalóan nem csak azt kell biztosítani. "Kíváncsian várom. közösségi önkormányzataik létrehozását. Az EP alelnöke hozzátette: az Európai Unió alapelve. az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért. és szólt az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikákról is. megjegyezve. hanem azt is. vagy azt mondjuk. jelentette ki az EP magyar alelnöke. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. hogy a választójogi törvényről szóló egyeztetések részben már zajlanak. Magyarországon törvény alapján létező kisebbség. hogy míg a korábbi alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szól. Tőkés László külön üdvözölte.húzta alá. amit még leánykori nevén MSZMP-ként képviselt. hogy a 20 éves adósság törlesztéseként a magyarországi nemzetiségekkel is egyeztetni kell a parlamenti részvétel lehetőségéről. Ûvissza & Alkotmányozás. de a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló indítvány és a közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat is. márpedig az új magyar Alaptörvény korszerű és európai. hogy Orbán Viktor nem ok nélkül jelentette ki korábban Tusnádfürdőn.tette hozzá. Kádár és Apró utódpártja és az ennek holdudvarához tartozó nemzetidegen erők hasonlóképpen létek-lépnek fel a magyar médiatörvénnyel és a magyar alkotmánnyal szemben. hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről. Szerinte egyébként célszerű ezeket a kérdéseket minél gyorsabban lezárni. az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Azt mondta. kereszténység Reggeli Újság Ÿ 2011-04-28 Sajtótájékoztatón köszönte meg április 27-én budapesti irodájában Tőkés László. Az erdélyi politikus méltatta az új magyar Alkotmány megszövegezését. Hangsúlyozta. Kövér Lászlónak . szinte biztosnak ítéli. Tőkés László az új Alkotmányt illető nemzetközi támadásokról szólva kifejtette. • ( +36 1 2167292.nincsen "illúziója". amelyet a kormány állított össze a parlament nyári szünete előtt benyújtandó törvényjavaslatok kapcsán. Pf. hogy az MSZP éppen melyik. az egészségügyi tárgyú törvények módosítására vonatkozó javaslat. vagyis hogy csak egyéni képviselők legyenek a magyar Országgyűlésben. magyarság. milyen koncepció lenne optimális a Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára a választásokon való részvétel kapcsán. hogy a tagállamok belső ügyeibe – és hangsúlyozottan ilyen az alkotmányozás – nem avatkozik be mindaddig. hogy az új Alaptörvényben a magyar állam határain túl élő nemzetrészekről is gondoskodtak. jogaik érvényesítését.hu 2011-04-27-30. elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését. sajtofigyelo@eokik. 21 Mint mondta. hogy a képviselet arányos legyen .

Ûvissza & Janukovics jóváhagyta a gazdasági reformcsomag idei cselekvési tervét www. Az államfői rendelet teljesítésének ellenőrzésével az államelnöki adminisztrációt bízta meg Viktor Janukovics. mint a középső régiókban élők. mely rosszul felfogott politikai „értéksemlegesség” jegyében „a keresztény Európa” megtartó örökségét megtagadta. valamint közösségi önkormányzatok létrehozásához való jogát elismeri és támogatja” – hangsúlyozta az EMNT elnöke. A dokumentum tételesen. de hiányolta. „Saját kisebbségi sorsunk összefüggésében – hasonlóképpen – nagy fontosságú előrelépésnek tartjuk. A felmérés eredményei arról tanúskodnak. kivel fogna össze országuk.2 százalékot. ukrán nyelvű szövege itt olvasható: http://www. „Azt gondolta az EMNT. de reméljük. hogy a nemzeti közakarat egyértelmű támogatásának birtokában volt bátorságuk szakítani a XX. 22 Tőkés László meglepőnek nevezte az európai baloldal és a liberálisok viselkedését. és ettől még otthonosabban érezzük magunkat a nemzet közösségében” – zárta sajtótájékoztatóját Tőkés László. Erről tanúskodnak a Rejting szociológiai csoport által végzett közvélemény-kutatás eredményei. Az EMNT elnöke külön üdvözölte az alkotmányozók bátorságát. március 30. egyházakkal kapcsolatos sarkalatos törvényben megidézik a tordai vallásszabadságot is.hu .ua/documents/13492. Ûvissza KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest.president.umdsz. határidőket megszabva sorolja fel a különböző minisztériumok. hogy minél idősebb a megkérdezett személy.04. Viktor Janukovics államfő jóváhagyta a gazdasági reformok 2010—2014-es évekre szóló programjához kapcsolódó idei cselekvési tervet. akik nem veszik figyelembe. Fax: +36 1 2167696 • www. Szűkkeblűség volt. annál inkább támogatja a szövetséget Oroszországgal.hu 2011-04-27-30.eokik. A közvélemény-kutatásra 2011. szemben az Európai Unióval is. mind a határon túl élő magyarok egyéni és közösségi jogait. A nemzedékek váltakozásával megváltozik az integrációhoz való viszony is” — közölte Olekszij Antipovics. „Ez arról tanúskodik. Az Ukrajna keleti régióiban élők közül többen támogatják az ország csatlakozását az Európai Unióhoz. mint a kijeviek www. „Megengedhetetlen. hogy Magyarország »államalkotó tényezőknek« ismeri el területén élő nemzetiségeket” – idézett az Alaptörvényből az erdélyi képviselő. Ûvissza & A kelet- kelet-ukrajnaiak inkább vágynak az EU- EU-ba. Pf.html) az államfő hivatalos honlapján tették közé. Eközben a fiatalok 60 százaléka az EU-integráció mellett áll ki. „Érdekes. amelyről az EP-alelnök sajtóirodája számolt be egy tegnapi közleményben. s ennek megfelelően javasoltuk e világraszóló békének a beiktatását a nemzeti hitvallásba. • ( +36 1 2167292.27. Ennek során 2 000 embert kérdeztek meg Ukrajnai különböző régióiban. hogy az ukrajnaiak többsége számára mindegy. egyharmada pedig ellenzi azt. és volt bátorságuk felvállalni a világ előtt magyar múltunkat és keresztény gyökereinket. hogy a keleti régiókban élők közül többen támogatják ezt a középső régiókban élőknél” — tette hozzá a Rejting vezetője.hu.umdsz. Tőkés László örömmel tapasztalta. hogy magyar posztkommunistákat támogassanak a rendszerváltó pártokkal szemben Európában” – mondta az EMNT elnöke. hogy az 1568-as tordai vallásbékére való utalás mégsem tartozik ezek közé.ua/2011. Olekszij Antipovics elmondása szerint Ukrajna lakosságának fele támogatja az ország EU-tagságát.gov. Az erről szóló rendeletet (ennek teljes. minor@eokik. hogy az EMNT több javaslata bekerült az új alkotmányba. Az emberek saját életük javításának prizmáján tekintenek minderre” — hangsúlyozta a szakember. kormánytisztviselők idei feladatait. hogy ez most nem fért bele.uz. hogy az Oroszországgal való egyesülés híveinek 40 százaléka egyben az EU-csatlakozást is támogatja. századot éppen lezáró. között került sor. mint a reformáció. 362.27. sajtofigyelo@eokik. hogy a tordai vallásbéke olyan módon illik bele a magyar vallástörténetbe. hogy a majdani.ua /TSN. hogy a Magyar Szocialista Párt utódkommunista alakulat.04. hogy a magyar Alaptörvény mind a hazai.ua /RBK-Ukrajina/2011. „Az idősek 60 százaléka száll síkra az Oroszországgal való szövetség mellett. Hibahatára nem haladja meg a 2. toldozott-foldozott posztkommunista alkotmánnyal.uz. és április 9. „Ezekkel együtt nemzetközi viszonylatban is példamutatónak ítéljük. Elmondása szerint még érdekesebb.

a beregszászi kihelyezett ülés kiváló alkalom arra. a főiskola elnöke rendkívül pozitívnak nevezte.1 százalékát szerezné meg. hogy kárpátaljai magyarság gondjainak ismeretében minél hatékonyabban tudjuk majd segíteni ezt a közösséget. A jövőbeni együttműködést illetően három olyan kérdéskör vetődött fel.7 százaléka pedig el sem menne el voksolni. Anatolij Gricenko (1. Amennyiben most vasárnap tartanák az ukrajnai elnökválasztás első fordulóját. 23 & Beregszászon tájékozódott a parlament parlament nemzeti összetartozás bizottsága www.7 %). 362.8 %). Kiemelte: a személyes jelenlét fontos feltétele annak.umdsz.5 százaléka Arszenyij Jacenyukot. az országgyűlési bizottság fideszes elnöke az MTI-nek elmondta: a tavalyi kormányváltást követően radikális változás történt a nemzetpolitikában a megelőző nyolc évhez képest. • ( +36 1 2167292. "Nagyon fontosnak tartjuk.ua /UNIAN/2011. hiszen a beregszászi főiskola.uz.9 százaléka más jelöltre szavazna. A kihelyezett ülést megnyitó beszédében Orosz Ildikó. amelyek meghatározó jelentőséggel bírhatnak a kárpátaljai magyar közösség problémáinak megoldásában. Jelképesnek mondta.9 százaléka Vitalij Klicskót. 13. hanem elkezdődött átültetése a gyakorlatba. Ûvissza & Janukovics kapná a legtöbb voksot.04. hogy a kihelyezett ülés helyszínének a megválasztása is jelképes értékű. A felmérés szerint a megkérdezettek 7. amelyen a testület a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott. illetve Viktor Juscsenko ex-államfő (0. minor@eokik. aki a voksok 13. hogy az anyaország döntéshozói első kézből tájékozódjanak a kárpátaljai magyarság gondjairól. a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a tanácskozáson a kárpátaljai magyar szervezetek. A beregszászi kihelyezett ülést értékelve Szili Katalin. ahol Lengyel Zoltán polgármester kalauzolásával megtekintették a város nevezetességeit és a magyar történelemben egykor fontos szerepet játszott várat. s ez a nemzeti összetartozás bizottságának a létrejöttében és munkájában is megmutatkozik. 4. a történelmi egyházak képviselői és az ungvári.28.hu .8 százaléka Szerhij Tihipkót. s a kisebbség vezetői egyúttal javaslatokat is tehetnek a problémák orvoslására. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében megtartott tanácskozáson részt vettek az ukrajnai magyar szervezetek vezetői.2 százalékuk nem tudott pontos választ adni a feltett kérdésre. 3.umdsz. Potápi Árpád. a Szociális Monitoring Központtal és a Rejting-csoportttal közösen végzett közvélemény-kutatás eredményeiből. Mint hangsúlyozta. 16. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest.uz. akkor a szavazópolgárok 18. A harmadik kérdéskörbe az oktatás területén felmerülő problémák sorolhatók.7 százaléka Viktor Janukovics regnáló államelnökre szavazna — derül ki a szociális és marketing-kutatásokkal foglalkozó SZOCISZ Központ által a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézettel (KMISZ).hu 2011-04-27-30. Második kérdésként a szülőföldön való maradás programszerű elősegítését említette. amelyek orvoslásához mindenképpen az anyaország támogatására és e kérdéseknek a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokban való folyamatos napirenden tartására van szükség – fogalmazott Szili Katalin. ha most lenne az elnökválasztás Forrás: www. hanem – a minél alaposabb tájékozódás érdekében – az adott helyszíneken is" – tette hozzá.9 százaléka Petro Szimonenkót. Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága szerdán Beregszászon tartotta első kihelyezett ülését.7 %) támogatottsága nem érné el a 2 százalékot sem.3 százaléka szavazna mindenki ellen. valamint a beregszászi magyar főkonzul. a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnöke. A nemzeti összetartozás bizottságának tagjai délután Munkácsra látogattak. amiben a nemzeti összetartozás bizottságának kezdeményező szerepe lehet. egyházi vezetők tájékoztatása alapján sikerült feltérképezni a helyi magyar közösséget foglalkoztató legégetőbb gondokat.04. sajtofigyelo@eokik. A II.ua /MTI/2011. Potápi azt is elmondta. 10.7 százaléka pedig Oleg Tyahnibokot támogatná. hogy a nemzeti összetartozás eszméje "nem ragadt le" a törvények szintjén. s ezáltal a közösség megmaradásában. amelyet többször fenyegetett a megszűnés veszélye. 2. hogy a határon túli magyarságot érintő kérdésekkel ne csak a parlament épületében foglalkozzunk. Szili Katalin szerint az első kérdés az anyanyelvű oktatás és a nemzeti kultúra finanszírozásának kiszámíthatóvá tétele a létrehozott új alapnak köszönhetően. A válaszadók 2. kulcsfontosságú szerepet játszik a kárpátaljai magyarság anyanyelvű oktatásában. Legközelebbi riválisa Julija Timosenko lenne.eokik. Volodimir Litvin (0. Fax: +36 1 2167696 • www. 2. hogy a testület első kihelyezett tanácskozását az egyik legnehezebb helyzetben lévő határon túli magyar közösséggel kapcsolatos problémák megismerésének szentelte.hu. Pf.28.

március 31. április 28. a térségi innovációt ösztönző szakmai programokra is – hangzott el az eseményen.hu 2011-04-27-30. Ennek során 26 ezer. 12:50 ] [365] Együttműködési emgállapodást írtak alá a csíkszeredai Sapientia– EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának és a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaságés Társadalomtudományi Karának vezetői. a Sapientia – EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja. – A gödöllői karon tucatnyi akkreditált mesterszak működik. „Normális tárgyalásokat kezdtünk az Orosz Föderációval. hozzátéve. – A kétlépcsős egyetemi oktatás alapszintű képzésében már rendelkezik a megfelelő oktatókkal az egyetem. Az elvi megállapodást a közeljövőben a mesterképzések gyakorlati megvalósítási lehetőségeinek keresése követi. Fax: +36 1 2167696 • www. 18 évnél idősebb embert kérdeztek meg országszerte.eokik. Hibahatára nem haladja meg a 0.umdsz. Oroszország figyelembe vette ezeket. Biró A. Biztosítaná a mesterképzést. Ûvissza & Azarov: Oroszország hallgat Ukrajnára www.hu. hiszen humánerőforrás nélkül egyelőre nem lehetne megvalósítani a mesterképzést. hogy van előrelépés a tárgyalásokon. Zoltán. 24 A közvélemény-kutatásra 2011. hogy felülvizsgálják az Oroszországgal kötött gázmegállapodásokat. ezért jók a felülvizsgálat esélyei” — hangsúlyozta a kormányfő.. A gödöllői Szent István Egyetem az 1990-es évek elejétől másfél évtizeden keresztül vállalt kezdeményező és meghatározó szerepet a székelyföldi térség felsőfokú szakemberképzésében. Az együttműködés a mesteri szakok beindítása mellett kiterjed a tananyagfejlesztésre. szorosabb együttműködésre. így szükség van a Szent István Egyetem mint tutoriális intézmény közreműködésére – emelte ki dr.uz. A Sapientia szakmai akkreditációs feladatainak teljesítését követően kölcsönösen úgy ítélte meg a két egyetem vezetősége. hogy van alap és lehetőség a mesterképzések elindítását célzó.hu . között került sor.ua /Ukrajinszka Pravda/Ukrajinszki Novini/2011. A Miniszteri Kabinet vezetője ismét aláhúzta. és április 11. Pf.és Társadalomtudományi Karával. a kutatásra. mi pedig azon vagyunk. hogy minél kevesebb dolog változzon. hozzátéve. sőt még az ellenzék is meggyőződött erről” — mondta. melyek beindítására lenne szükség Csíkszeredában. minor@eokik. illetve különféle tudományos képzéseket a Műszaki és Társadalomtudományi Kar végzősei számára a jövőben a csíkszeredai Sapientia – EMTE – ennek érdekében tegnap együttműködési megállapodást írt alá az egyetem vezetősége a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság. nagyon komoly érveket tettünk le az asztalra. Ûvissza & Mesterképzések indulhatnak a Sapientián Erdély. sajtofigyelo@eokik.04. Mikola Azarov ukrán miniszterelnök szerint jó esélyei vannak annak. Ezért mérvadó a gödöllői segítség. 362. és akár levelező tagozati formában is elkezdődhet a mesterképzés – vetítette elő a terveket dr. „Ezért szeretné Oroszország.ma Ÿ [ 2011. • ( +36 1 2167292. hogy normális.9 százalékot. hogy Ukrajna számára roppant kedvezőtlenek a gázmegállapodások feltételei. Európa-szerte elfogadott árképzés szerepeljen bennük” — mutatott rá Mikola Azarov. hogy teljes egészében felülvizsgáljuk ezeket (a gázmegállapodásokat). Villányi László dékán. így egyelőre felmérnék a szakemberek. hogy természetesen minkét fél maximálisan el szeretné érni saját céljait. „Az egész ország.29. Több száz térségi fiatal szerzett KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. ám a mesterképzéshez szükséges a docensi fokozattal rendelkező tanárok közreműködése.

A Smer szerint Magyarország támogatni fogja új alaptörvénye szerint a külföldön élő magyar kisebbségek kollektív jogait. hogy Szlovákia kizárólag mint emberi jogot ismeri el a kisebbségi jogokat. Alulr-ól jövő kezdeményezésként minden megye megválasztja a saját küldöttjeit. figyelembe véve a mai térségi modernizációs társadalmi igényeket. ahol erre igény van. a nemzeti identitás megőrzésével foglalkozó intézmény-rendszer működtetésében. A megbeszélésen részt vett Gyetvai Árpád. Gyetvai rámutatott: a magyar állam előbb létrehozta. A Sapientia és egy magyar egyetem között létrejövő megállapodásra volt már precedens: a Sapientia egyetem Gazdaság. a Smer-SD alelnöke sajtótájékoztatón jelentette be: a parlament májusi ülésére pártja alkotmánymódosítást nyújt be. Marek Maďarič. és Székely-földön vagy ott. ezzel is megadva azt a súlyt mindhárom régiónak.ma Ÿ 2011. amelynek tag-jai lesznek a tanácsok elnökei. tanácsosokat meg-hívnak. majd számottevő összegekkel támogatta a Sapientia egyetemet. Május végéig megalakulnak a regionális önkormányzati tanácsok. Május végéig megalakulnak a Re-gi-onális Önkor-mányzati Taná-csok. cél segíteni azt.eokik. amelyek vállalják. hogy a szövetség partnerei lesznek a társadalomszervezésben. • ( +36 1 2167292. partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok megalakulásának menetrendjéről döntöttek tegnap az RMDSZ szövetségi elnökségi ülésén.ma Ÿ [ 2011. valamint a kibontakozó nemzeti integráció kínálta lehetőségeket. polgármestereket. Ezt az irányvonalat szándékoznak folytatni a jövőben is. Zoltán dékán. így ezek után megalakul a Szövetségi Állandó Tanács. Ennek érdekében a SZIE a csíkszeredai intézményi bázisát is tovább kívánja fejleszteni – áll a kerekasztal-beszélgetést követően kiadott sajtóközleményben.hu . megválasztják vezetőiket is.hu.hu 2011-04-27-30. ami megilleti őket. minor@eokik. A SZIE a felsőfokú képzési szerepvállalásának folytatását tervezi csíkszeredai székhellyel. jövőtől már be is indulhatnak a mesterképzések – bizakodott Biró A. 362. Ûvissza Hompoth Loránd & Regionális tanácsokat alakítanak Erdély. az egyetem jelszava sem változott: Tudással a vidék felemelkedéséért! – Most is az egyik egykori tanítványom biztosított szálláshelyet számunkra panziójában. Eb-ben helyet kapnak azok a civil. – Reményeink szerint hamarosan konkretizálódik az együttműködés mikéntje. cikkelyét. 25 egyetemi képesítést a gödöllői intézmény által szervezett székelyföldi képzési programokban. hogy minden magyar az anyanyelvén tanulhasson a szülőföldjén – ismertette a hivatalos magyar álláspontot. hogy a tervezett szakmai együttműködés messze túlmutat a személyi alapú együttműködésen. hozzátéve. miután a Szövetségi Elnökség elfogadta azt a határozatot. Arra a kérdésre. ÁPRILIS 27.. április 29.és Humántudományok Kara a budapesti Corvinus Egyetemmel tavaly indított együttműködésének köszönhetően Csíkszeredában 2010 őszén beindult a Vezetés és szervezés mesteri képzés. amelyre minden egyes önkormányzati képviselőt. az Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője is: – A magyar kormány egységes Kárpát-medencei oktatási térben gondolkodik. amely a megalakuláshoz szükséges eljárási módszerekre vonatkozik. sajtofigyelo@eokik. kizárólag egyéni alapon. elsősorban a mesteri képzés. a támogatási szándék továbbra is megvan. társadalmi szervezetek. mely a kisebbségek jogait garantálja. válaszul Magyarország új alaptörvényére. hogy a Kulturális Autonómia Tanácsnak szep-tember végéig kell megalakulnia. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. azaz a mesterképzések beindításának szolgálatába. önkormányzati nagygyűléséket szerveznek. a politikai. úgy kell módosítani. függetlenül az országhatároktól. akár külön pénzalapokat is rendelnek a „jó ügy”. stratégiai döntések előkészítésében. aki Gödöllőn szerzett egyetemi diplomát – mesélte Villányi. elsősorban a térségi intézményekkel való többszintű együttműködés révén. Pf. hogy szándékszik.e a magyar kormány anyagi segítséget nyújtani a mesterképzések elindításához. A Szövetségi Elnökség arról is döntött. Fax: +36 1 2167696 • www. illetve a felnőttképzés területén. Ûvissza & Fico módosítaná a szlovák alkotmányt Felvidék. 07:24 ] [305] Székelyföldi. A gödöllői intézmény továbbra is a székelyföldi térségbe irányuló tudástranszfert kívánja elősegíteni. ezért a hatályos szlovák alkotmány 34.

nekünk az alaptörvényünket. „Csak a nézeteltérések sajtónyilvánossága korlátozódott” – jelentette ki. hogy nincsenek ütközőpontok a két ország között. s hozzátette azt is: nincs olyan megállapodás sem a koalícióban. s nincs tekintettel a szomszédai kifogásaira és félelmeire. Fax: +36 1 2167696 • www. Azt mondta. hogy egy éve. Minek patetikusan visszatérni a történelembe. 362. Magyarországgal kapcsolatban a hangnemváltást emeli ki. még annak végszavazása előtt. főleg az új magyar alaptörvény és a magyar állampolgársági törvény miatt aggódik. Gašparovič szerint Európa azt mondja: a polgárnak kell szabadnak lennie. hogy a magyar alaptörvény miatt akarná módosítani a szlovák alkotmányt Fico. mondta. személy szerint Iveta Radičová miniszterelnököt és Mikuláš Dzurinda külügyminisztert. miért akarja kitartóan átültetni a térségben Magyarország elképzeléseit a kollektív kisebbségi jogokról. az alkotmányunkat kell megváltoztatnunk“.hu. ha mind azt mondjuk. a légkör nyugodtabb. amit csinál. ÁPRILIS 28. de hozzátette: ez sem ok arra. sajnálja Robert Ficót. Marek Maďarič bízik abban. A tárca által kidolgozott összefoglaló felölelte a szlovák diplomácia éves tevékenységét. az együttműködés folytatódik. Ezeket a kérdéseket Gašparovič legitimnek nevezte akkor is. az már nevetséges. sőt hallgatnak.hu 2011-04-27-30. ahogyan Budapest fütyül. Iveta Radičová ezeket a vádakat cáfolta. minor@eokik. hogy bár Orbán Viktor első külföldi útja Lengyelországba vezetett – KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Ivan Gašparovič beszélt. „Más irányt vett a magyar politika. nem kell kollektív jogokról beszélni. mondta.kérdezte. s nem kerülte meg szomszédsági vitákat sem. Ártatlanokat büntetünk vele. Nyilatkozatban reagált a Smer vádjaira az SDKÚ-DS is. Ő és Orbán abban állapodtak meg. Akkor sem.eokik. hogy a szlovák alkotmány jelenleg sem ismeri el kollektív jogokat. hogy ne a történelemtől és politikától elszigetelve nézze a dolgokat. elnöke nevében.hu . hogy a parlament vagy a kormány nem foglal állást a kérdésben. a magyar választások első fordulója után ez a fórum tisztességes párbeszédet sürgetett. Tomáš Strážay külügyi elemző. Radičová nemkívánatosnak tartja még. Emlékeztetett. ha Szlovákia fiatal ország. „Ez a gyengeség jele lenne“.ma Ÿ 2011. Pozitív szerinte a gazdasági együttműködés. mint egy éve reméltük”. hanem törvényre. Meggyőződése. A politikai dialógus folytatódott. Pf. Dzurinda megalázónak tartaná. a kisebbségek vonatkozásában is. hogy egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele miatt a szlovák állampolgár elveszíti a szlovákot. mondta. hogy megígérték Orbánnak. szintén kitért a szlovák- magyar kapcsolatokra. hogy a koalíció belátja: nem politikai nyilatkozatokra van szükség. A hirtelen válasz oda vezet. hogy nem fognak a médián át üzengetni egymásnak. ha a szlovák kormány úgy tánconla. Szlovákia alkotmány a polgári és egyetemes emberi jogokon és szabadságjogokon alapul. szögezte le válaszul a Smer vádjaira. A szlovák félelmekről és aggodalmakról a tanácskozáson először a köztársasági elnök. szomszédi. Iveta Radičová kormányfő elismerte. mondta. Ősszel megkezdődtek a sokoldalú együttműködést javító megbeszélés-sorozatok. jelentette ki. Dzurinda azt is figyelmébe ajánlotta a Smernek. • ( +36 1 2167292. hogy ha Magyarországon megzizzen egy falevél. aki a regionális együttműködés eredményeit összegezte. hogy semmit nem tesznek. hogy Magyarország a saját nemzetpolitikájával van elfoglalva. amelyet az emberiség történelmének két legnagyobb háborúja már teljesen felülírt? Miért igyekeznek a magyar belpolitikát a szomszédos országokba exportálni?”. Radičovának nem tetszik. a külügyi kutatóintézet és a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciája Pozsonyban. „S nem hiszem. amikor az szerinte ellenkezik az európai törekvésekkel. áll az állásfoglalásban. „Ez pedig arra tanítja. hogy felejtsük el a múltat. Ezt az utóbbi már kétszer megtette. s lesz annyi bátor ember a soraiban. sajtofigyelo@eokik. Hazugságnak nevezte. Számára külön öröm. amely egy improduktív és konfrontatív korszak után a szlovák-magyar kapcsolatot a jószomszédi szerződés szellemében alakítja. Mindez persze nem jelenti. Kifogásolta. mondta. vannak a szlovák-magyar viszonynak nyugtalanító mozzanatai is. A szlovák politika nem érti. s ilyen szellemben zajlottak a legfelsőbb szintű találkozók is. 26 amelyekkel közösségként a kisebbség nem élhet. ezért ezt is meg kell változtatni. mert így is évszázadokra visszanyúló emlékezete és tapasztalatai vannak. Ûvissza & „Elégedett” külpolitikai fórum Felvidék. nem fognak kommentárt fűzni az új magyar alkotmányhoz. fogalmazott a külügyminiszter. hogy a külügyminiszter nem tolmácsolta kifogásait a magyar alaptörvény miatt. szövetségesi párbeszédet. Fontos gazdasági-stratégia szerződések aláírására is sor került. Ha a polgár szabad. Marek Maďarič bírálta a kormányt. nézzünk együtt a jövőbe” – elmélkedett. de semmilyen vitás kérdés nem oldódott meg. Szlovákia 2010-es külpolitikáját értékelte a külügyminisztérium. kizárólag egyéni emberi jogokat ismer. hogy hatékony védelmet állítson Magyarország területi revizionista törekvéseivel szemben. hogy Szlovákia alkotmányt módosítson. ahová a szlovák állampolgársági jogszabály megváltoztatása vezetett. negatívumokat a demokrácia pilléreiben lát. Mikuláš Dzurinda.

ami dicséretes. A székelyföldi. vagy nem lesz koalíció” – hangsúlyozta Kelemen. Értékelte a fórum a védelmi és biztonságpolitikát. a koalíció egyre nehezebben tudja érvényesíteni akaratát a parlamentben. ha a többséggel ellentétes véleményeket fogalmazott meg. • ( +36 1 2167292. Szerinte ez a struktúra lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását. az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is szóvá tette. főleg a székelyföldi és partiumi helyi elöljárók. végül az EU külpolitikai szolgálatának működésével. mellyel alakította a közösség politikáját akkor is.hu 2011-04-27-30. s reményét fejezte ki. a cél ugyanis az elnök szerint az. Ûvissza & Regionális tanácsok alakulnak az RMDSZ- RMDSZ-ben Krónika Ÿ 2011. A szövetségi elnök szerint a három regionális testületnek május végéig kell létrejönnie. A visegrádi együttműködés hozott eredményeket. Mint hangsúlyozta. „A tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény. A kormánykoalícióban jelentkező gondokat Máté András. így nincs esély a honatyák minősített többségének szavazatát igénylő úgynevezett sarkalatos törvények elfogadására. Hangsúlyozta. az RMDSZ jelenleg a vita előkészítésén dolgozik. A résztvevők szerint ez a beleszólás fokozatosan erősödik. a közösség elvárásai” – példázta a regionális szervezetek szükségességét Kelemen.hu. a bővítés kérdéseivel.hu . Kolozsvár összetartó ereje megmaradjon és növekedjen. Fax: +36 1 2167696 • www. a szükségletek.eokik. A Kolozs megyei képviselő az Új Magyar Szónak úgy nyilatkozott. Ûvissza Szerző(k): Krónika & Szórványhelyzet: zsugorodó nemzethatárok Krónika Ÿ 2011. hogy egy székelyföldi polgármesternek nincs sok mondanivalója egy bihari elöljárónak. a fejlesztések. Így nincs értelme a koalíciós egyezségnek sem” – jelentette ki Máté András. ami szerinte elsősorban a koalíciós partnerek fegyelmezetlenségének tulajdonítható. felbomlik a koalíció. partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanács megalakulásáról döntött csütörtökön az RMDSZ elnöksége – jelentette be Kelemen Hunor. április 29. hogy a kormány felelősségvállalással fogadja el a jogszabályt. „Lehet. április 29. mivel a különböző térségeknek különböző problémáik vannak. Ez azonban elég ingatagnak tűnik. A szövetségi elnök arról is beszámolt. vagy döntéseket hozott. szatmári és bihari – is fenntartja a korábban a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött helyi koalíciókat. „Nem látom. nem sikerült neki a saját oldalára állítani Lengyelországot. Ugyanis a PDL és a Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) képviselői nem jelennek meg kellő számban az ülésteremben. Kelemen Hunor a napokban a közszolgálati televízió magyar adásának úgy nyilatkozott: amennyiben a tavaszi ülésszak végéig nem születik meg a kisebbségi törvény. hogy a kisebbségi törvényt vagy a koalíciós egyezségben foglalt más jogszabályokat hogyan tudjuk majd ilyen körülmények között megszavaztatni. a Partium a maga problémáival és sajátosságaival nagyobb súlyt kapjon. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. hogy ez így is marad. de az érdekek jobb összehangolásával többet érhetne el az EU-ban is. amelyben helyet kapnak a civil és társadalmi szervezetek is. minor@eokik. politikusok igényelték az önkormányzati tanácsokat. Demográfiailag és gazdaságilag mára a szórvány meggyengült. de ha erre mégsem kerülhet sor. 27 mondta -. Foglalkozott a tanácskozás az EU és a tagállamok viszonyával. az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását. Pf. a szórvány pedig magyarságában megmaradjon és erősödjön. azonban szerinte ezek nem befolyásolják a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) fennálló központi együttműködést. a parlamenti pártok külpolitikai tevékenységét is. Az RMDSZ arról is döntött. mások a prioritások. a Nyugat-Balkánnal. hogy az RMDSZ több területi szervezete – a nagybányai. mondta. sajtofigyelo@eokik. hogy szeptember végéig megalakul a Kulturális Autonómia Tanács. ezek elnöksége pedig tagja lesz az érdekvédelmi szervezet állandó tanácsának is. a Keleti Partnerséggel. 362. Szlovákia aktív európai politikájával is. ragaszkodnak ahhoz. Nagy a távolság. intézményei fogyatkozóban vannak – mutatott rá a Szórványtanács elnöke a Kettős kisebbségben – előretolt vagy visszamaradt „helyőrségek”? címmel szerdán Budapesten rendezett fórumon. hogy a Székelyföld identitásában megerősödjön.

december 5-i népszavazást. a demokratikus keretek között tartotta”. a határon túliakkal és a külhoniakkal.eokik. mivel hitelesek vagyunk. mivel a szövetség „stabilitási tényező. sokszor intoleránsak vagyunk a nem budapestiekkel. mint a német vagy az angol. és több ízben is figyelmet kapott. és elképzelhető. és ha nem tekintik annak. tekintsünk magyarnak – szólított fel. hogy Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsos korábban az RMDSZ megszűnéséről beszélt. Fax: +36 1 2167696 • www. ez azonban nem jelenti. hogy akkor ismerjük meg saját magunkat. Huszonegy év alatt minden alkalommal bebizonyítottuk. Ûvissza & Kelemen Kelemen Hunor: tévedés az RMDSZ eltűnésér elt néséről nésér l beszélni Krónika Ÿ 2011. a szövetségben meglévő ideológiai ideológiai irányvonalakat fölszívják a román pártok. mivel a román pártok soha nem álltak elő olyan politikai programmal. Ha nem tudatosan viszonyulnak a nyelvhez. mondta a szövetségi elnök. vagy pedig elnöki tanácsosi minőségében. hogy valaki megőrzi magyarságát. hogy képesek vagyunk a magyar közösség támogatásának megszerzésére. a romániai magyar közösség bebizonyította. hogy közép. amely az RMDSZ eltűnésével kapcsolatos. április 28. hogy a társadalom jelentős része nem nagyon akarja befogadni a határon túliakat. ne csak magunkat nézzük. • ( +36 1 2167292. nem lehet megőrizni – hangsúlyozta. mert kisebb nemzet. félnek a másságtól – vélekedett. Úgy véli. a magyar közösség bebizonyította. „Tévedés minden olyan spekuláció. Nem fog eltűnni az RMDSZ. ne érezzék a kisebbségben élők. A kolozsvári Sapientia-egyetem tanára kiemelte: vissza kell hozni a nyelv státusát. hogy kit tartanak magyarnak. Ûvissza Szerző(k): Hírösszefoglaló KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. a CDU-CSU parlamenti frakciójának brüsszeli munkatársa arról a lehetőségről beszélt. Az RMDSZ 20 vagy 25 év múlva is létezni fog. hogy a valóság rácáfol az elméletekre. Kitért arra. A magyarok azért. és a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikát a parlamenti eszközök szférájában. hogy nyelvük másodrendű. Összetett politikai alakulat vagyunk. akkor először azt a kérdést kell megfogalmazni. Pf. és politikai lehetőségeink függvényében mindig képesek voltunk lépésről lépésre megvalósítani célkitűzéseinket” – fejtette ki Kelemen Hunor. azt mondta. Felidézve a 2004.és hosszútávon eltűnünk a romániai politikai színtérről” – fogalmazott Kelemen Hunor. Udvarhelyi Zsófia. hogy szüksége van az RMDSZ-re. „Ennek a továbbiakban is így kell lennie. ha az eszmefuttatás egy elnöki tanácsostól származik” – fogalmazott az RMDSZ-elnök. „Szavazóbázisunk. a magyarnak megmaradás intézményfüggő. sajtofigyelo@eokik. hogy idővel megszűnik. 362. akkor a nemzet folyamatosan zsugorodik.hu. Kelemen emlékeztetett. és nem támogatják megmaradásában. hanem más szórványokat is – fogalmazott. aki magát magyarnak vallja. de minden alkalommal bebizonyosodott. hogy a nem politikai pártnak. hogy Lăzăroiu szociológusként vagy politológusként beszélt az RMDSZ- ről. különféle ideológiai doktrínákkal. amely által egy másik kultúra szépségét fel lehet ismerni amellett. ha szembenézünk saját sokszínűségünkkel. Kelemen Hunor szerint nem mindegy.hu 2011-04-27-30. Hozzátette: továbbra is szükség lesz az RMDSZ-re. illetve mi az identitástudat és a magyarságtudat – mondta. Ha meg akarjuk érteni. minor@eokik. 28 Bodó Barna politológus szerint ugyanakkor az identitás. szüksége van a politikai képviseletre. a szövetség elnöke annak kapcsán. Schöpflin György politológus arról beszélt. hanem kulturális szövetségnek tekintett RMDSZ eltűnésének elmélete még az 1990-es évek elején megjelent. az anyanyelv és kultúra megtartásával kapcsolatban. hogy ha nemzetpolitikában akarnak gondolkodni. Sebastian Lăzăroiu államelnöki tanácsos a hét elején egy interjúban kijelentette: az RMDSZ jelenlegi formájában megtűrt alakulat.hu . amely figyelembe veszi a magyar közösség célkitűzéseit a nemzeti identitás. Még hangsúlyosabb ez a tévedés. Értelmezése szerint a szórvány a nemzet határa. mi a szórvány. Mindenkit. hogy szüksége van a politikai képviseletre – jelentette ki Kelemen Hunor.

• ( +36 1 2167292. aki pert nyert. Ez méltánytalan helyzetet teremtett. aki nem. s elhangzott a nyilvánosság előtt is: ha Hargita. Az RMDSZ képviselőházi frakciója már felvetette a miniszterelnöknek egy parlamenti találkozón: a kisebbségi törvény vitája akadozik. Eszerint jelenlegi formájában nem támogatják a törvényt.. az RMDSZ támogatásával. Fax: +36 1 2167696 • www. Kovászna és Maros megye egy régióba kerülne. hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadhasson el bizonyos törvényeket. Miért volt erre szükség? – A pedagógusok fizetésének történetében nyakig benne van minden parlamenti párt. hogy világos legyen. Az ülésszak már rég elkezdődött. az RMDSZ elnökével ÚMSZ Ÿ Cseke Péter Tamás. mert úgymond etnikai határok mentén rajzolná meg az ország régióit. hogy nincs fedezete – mintegy 500 millió euróra van szükség – a tanárok béremelésére. s olyan igazságszolgáltatási döntések születtek. Pf. Információink szerint Emil Boc a felvetésre nem válaszolt. hanem koalíciós szinten szoktuk megbeszélni. Az RMDSZ által szorgalmazott másik törvényről. 362. – Ezeket a dolgokat nem parlamenti találkozókon.hu 2011-04-27-30. A parlament a Tăriceanu- kormány idején szavazta meg a tanárok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt. A nagyobbik koalíciós partner már többször kérte az RMDSZ segítségét abban. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. pontosabban elkerülte a választ. s a béremelést újra hatályon kívül kellett helyezniük. az RMDSZ szövetségi elnöke a bukaresti tévé magyar adásának Sajtóban című legutóbbi műsorában. A törvényről most már csak egyetlen bizottságnak kell jelentést készítenie. Ilyen alapon elmondhatnánk. A három megyében magyarok élnek. s van. Utána jött a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata- Liberális Párt kormánya.hu. nem azt jelentené. hogy ez a módszer nem működik. vagy nem lesz koalíció. sajtofigyelo@eokik. 29 & Kisebbségi törvény vagy a koalíció – Beszélgetés Kelemen Hunor művel m velődési vel dési miniszterrel. akkor a jogszabályt el lehet fogadni parlamenti vitával.hu . Ha parlamenti úton próbálta volna elfogadni a jogszabályt. vagy nem lesz koalíció – jelentette ki Kelemen Hunor. minor@eokik. ezt az akkori miniszterelnök sürgősségi kormányrendelettel hatályon kívül helyezte. Mi jelenleg a parlamenti vitát próbáljuk előkészíteni.. hogy a parlamentnek az ülésszak végéig el kell fogadnia a kisebbségi törvényt. És koalíciós szinten felmerült-e ez a lehetőség? – A koalícióban arról beszéltünk. amelyek különböző szintekre helyezték a béreiket: van. A PSD–PD-L-kormány rendeletét is elutasította az Alkotmánybíróság. hogy a Vrancea és a környező megyék alkotta régió határait is etnikai szempontok szerint húztuk meg. ezért felelősségvállalás módszerével kellene elfogadtatni. ugyanabba az irányba ment: tudta. Ferencz Judit | 2011-04-27 23:16:00 A tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény. Azért mondom ennyire részletesen. Megtörténhet-e. ám a törvény vitája még egy tapodtat sem mozdult előre. amely a fizetéseket „helyére teszi”. a regionális átszervezésről szóló jogszabályról is hangzottak el különböző nyilatkozatok a nagyobbik koalíciós párt politikusai részéről. felelősségvállalással fogadjuk el a jogszabályt. Legutóbb a tanári béreknek felső határt szabó jogszabályt fogadták el ezzel a módszerrel. amit már mondtam: ha nem halad a törvény vitája.. hogy az RMDSZ által szorgalmazott jogszabályokat – például a kisebbségi törvényt – is hasonló módszerrel fogadtatja el a kormány? – Koalíciós szinten az az egyezség született. s ezért döntött úgy a kormány. valamennyi párt. s ha van rá többség. – Megnyugtatom önöket: a tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény. amikor kormányra került. van rá politikai akarat. Ha úgy látjuk. mert ott meg románok élnek. akkor élni kívánunk majd a parlamenti felelősségvállalás lehetőségével a tavaszi ülésszak végéig. – Már többször mondtam a kormányzati partnereinknek. mert időközben az Alkotmánybíróság a Tăriceanu-féle sürgősségi rendeletet elutasította. A beszélgetés kivonatolt szövegét interjú formájában közöljük. Időközben azonban a tanárok a törvényre hivatkozva a bíróságokon keresték igazukat. hónapokig elhúzódott volna a vita. hogy olyan bérezési rácsot fogad el.eokik. E. hogy etnikai alapon húztuk meg a határait.

A szlovák-magyar viszonyról Gašparovič beszélt a szlovák-magyar viszony jelenlegi helyzetéről is. mivel semmilyen más kidolgozott mechanizmus nem volt erre az esetre. "El tudom képzelni. "Ennek a hektikus küzdelemnek a döntőjéhez pedig csak Szlovákia nem csatlakozott. Úgy vélekedett. Azt azonban jónak tartom. amit eddig is kértünk: többek között a nemzetállami kategória törlését. amely történelmi. 362. minor@eokik. hogy elkészült az alkotmánymódosítás tervezete. Gašparovič problémamentesnek ítéli az együttműködését a szlovák diplomáciával. hogy egy igazságosabb kulcsot szeretne kiharcolni Szlovákia számára az Európai Stabilitási Mechanizmusban.hu 2011-04-27-30.jelentette ki. még ha a politikai párbeszéd folytatódott is és az atmoszféra kissé megnyugodott. • ( +36 1 2167292. hogy az előző görög kormányok és a nagy nyugati bankok is óriási hibákat követtek el Görögországban. majd ezután szakmai bizottságok által meghozni a gazdaságilag indokolt és általánosan elfogadható intézkedéseket. akkor kérni fogjuk mindazt.így Gašparovič. addig az akut problémákra kell megoldást találni. nem pedig a tárcák egyenként alkotják a külpolitikát" . sajtofigyelo@eokik. Ûvissza & Gašparovič Gašparovi nem érzi a drámai változást a szlovák külpolitikában külpolitikában Paraméter. Másrészt pedig. amelyek érintettek a külkapcsolatokban és európai ügyekben. ugyanis a kormány együtt az államfővel. hogy szorosabban együttműködöm további közjogi méltóságokkal és tárcákkal. Az RMDSZ álláspontja szerint egyébként nincs parlamenti többség az alkotmány módosításához. de lehet másképp is. hogy egy fejlesztési régióba kívánjuk tenni azt a három székelyföldi kisrégiót. hogy amíg nincsenek a hasonló helyzetekre kialakított válságmechanizmusok. "Mindannyian tudtuk.hangsúlyozta. gazdasági és kulturális hagyományai szerint együvé tartozik. A köztársasági elnök ma is meg van róla győződve. ha az alaptörvénybe bekerül egy vagy két erős cikkely a régiókról. Egyébként ennek a törvénynek a vitáját a következő parlamenti ülésszakban szeretnénk elkezdeni. és nem figyelne oda a szomszédos államok kifogásaira. Pf.fogalmazott Gašparovič. hogy alapvető kérdésekben egyfajta kontinuitás mutatkozik. ezt törvénynek kell majd szabályoznia. hogy egyetlen vitatott pontban sem sikerült megoldásra jutni az előző kormány ténykedése óta. A stabilitási mechanizmusról Kritikusan állt Szlovákia hozzáállásához a görög közadósság kapcsán. a másik oldalon viszont értékelte Ivan Mikloš igyekezetét. ugyanakkor örvend annak. Az államfő nemrég bejelentette. Szót ejtett az új magyar alkotmányról is: szerinte mintha Magyarország csak a saját nemzetpolitikáját tartaná szem előtt. Hogy ott magyarok élnek? Lehet ezt nézni etnikai perspektívából is. Nem látom. Külpolitikai Értékelő Konferencián Pozsonyban. hogy az eurozóna érdeke a gyors cselekvés volt. április 28 . ha megnyitjuk az alkotmánymódosítás kapuit. megfeledkezve az eurozónával szembeni kötelességekről" . morális hazárdjátékra és a szlovák lakossága szembeni kötelezettségeikre hivatkozva. 30 Itt egyszerűen arról van szó.hu.12:14 Ivan Gašparovič nem érzi.hu . Ám nyilván az alkotmányban nem szerepel majd részletesen a régiók leírása. Hozzátette. hogyan lehetne jelenleg a bizottságban. "Mindösszesen az eszmecserék meializációja korlátozódott" . újragondolását és az őshonos kisebbségek elismerését államalkotó tényezőként. amelyekre kiterjednek bizonyos jogok. ideértve akár az államcsődöt.jegyezte meg a köztársasági elnök a XII. majd később a plénumban kétharmados többséget összeszedni. ezért egyelőre erről nem is tudok véleményt mondani.eokik. hogy a tavalyi kormányváltást követően drámai változás következett volna be a szlovák külpolitikában. hogy az új szlovák kormány elutasító magatartása növelte volna Szlovákia megbízhatóságát külföldön" . "Nem szívesen állapítom meg. Fax: +36 1 2167696 • www. és akkor nincsen semmi probléma.sk Ÿ 2011. Ûvissza KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. Milyen javaslatokat készít elő az RMDSZ ehhez a tervezethez? – Nem ismerjük még az alkotmánymódosítás tervezetét. amelyben szerepel majd a régió fogalma is. ez pedig az Európai Unió hatástalan ellenőrzéseinek is a következménye" .

eokik. kollektív jogokat pedig nem. "Az európai jog nem ismeri a kollektív jogokat.15:55 A szlovák alkotmányt módosítaná Robert Fico pártja. Ûvissza Ûvissza KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. hogy a szlovák kormánykörök helytelenül viszonyulnak a magyarországi politikai történésekhez. "Mikuláš Dzurinda külügyminiszter és Iveta Radičová kormányfő bizonyára megígérték magyar partnereiknek. Az ellenzéknek azonban mindössze 71 szavazata van. A politikus szerint ez a hatékony válaszlépés a magyar köztársasági elnök. A vonatkozó alkotmánymódosítási javaslaton egyelőre dolgoznak.hu. április 29-én adják azt le a parlamentben. Schmitt Pál által húsvéthétfőn szignált új magyar alkotmányra. hogy a május 17-én kezdődő parlamenti ülésszakon napirendre tűzhessék. minor@eokik.húzta alá Maďarič. sajtofigyelo@eokik. • ( +36 1 2167292. Pf. hogy nem kommentálják az új magyar alkotmányt.sk Ÿ 2011. holott épp a szomszéd állam a leghivatottabb arra. szándékuk szerint az alkotmányban kell rögzíteni. a magyar alkotmányban pedig tárgyalja azokat" . 362. hogy Szlovákia kizárólag egyéni kisebbségi jogokat ismer el. hogy figyelmeztessen" . a Smer. A szlovák alkotmány módosításához a 150 tagú szlovák parlamentben háromötödös többség szükséges.hu 2011-04-27-30. jelentette be szerdán Marek Maďarič a Smer alelnöke.hu . 31 & Az új magyar alkotmány miatt módosítanák a szlovák alkotmányt Ficóék Paraméter.így Marek Maďarič. aki egyszersmind csalódottságának is hangot adott amiatt. április 27 . Fax: +36 1 2167696 • www.

32 Ûvissza Ûvissza KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. sajtofigyelo@eokik.hu.hu 2011-04-27-30. Fax: +36 1 2167696 • www. 362. Pf.eokik.hu . minor@eokik. • ( +36 1 2167292.

minor@eokik. sajtofigyelo@eokik.eokik. • ( +36 1 2167292.hu.hu 2011-04-27-30. Pf. 33 Ûvissza Ûvissza Készítette: Boér Krisztina KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. 362.hu . Fax: +36 1 2167696 • www.

Szabadság.ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) .ma. 362. minor@eokik. Paraméter.Ng = Napi Gazdaság .MH = Magyar Hírlap . Vajdaság.hu . Pf.Nsz = Népszabadság előforduló rövidítések: .hu 2011-04-27-30. Kárpátalja. Magyar Egyesületek Szövetsége Szlovénia Népújság (Lendva).sk. Krónika. Szabad Újság.ma Ausztria Bécsi Napló KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H-1461 Budapest. • ( +36 1 2167292.ÉS = Élet és Irodalom .MaNcs = Magyar Narancs . KárpátInfo. Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség . Hargita Népe.MN = Magyar Nemzet . Háromszék.ma Horvátország Új Magyar Képes Újság.Hírek. Beregi Hírlap.ÚMKÚ = Új Magyar Képes Újság (Eszék) SZÚonline= Szabad Újság Online (Pozsony) A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Románia Bihari Napló.MR = Magyar Rádió . Erdélyi Napló. 34 1 a Figyelőben . Felvidék.ma. Fax: +36 1 2167696 • www.KISZo = Kárpáti Igaz Szó . Kárpátalja. Muravidéki Magyar Rádió Ukrajna Kárpáti Igaz Szó.VH = Vasárnap Reggel .Vg = Világgazdaság . sajtofigyelo@eokik.ro. Bumm.Nszv = Népszava . Erdon. Nyugati Jelen. Manna. Erdély. Reggeli Újság. Szabad Újság Online.sk.FH = Független Hírügynökség .hu. Új Magyar Szó.eokik. Hét Nap. Komáromi Lapok Szerbia Magyar Szó. Erdélyi Riport Szlovákia Új Szó. Pannon RTV. Transindex.ro.