You are on page 1of 84

Ismertető a Fiumei úti Kerepesi temető

Munkásmozgalmi Panteonjáról
Ismertető a Fiumei úti Kerepesi temető
Munkásmozgalmi Panteonjáról

2010
A kiadvány újbóli megjelentetésében közreműködtek:
Előszó
Évek óta fennálló igényt elégítünk ki most, amikor a Fiumei (volt Mező Imre) úti kiemelt temető Munkásmozgalmi Panteonját
ismertető kiadványunkat a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom nagyjainak tiszteletétől áthatva a temető látogatói számára
közreadjuk. Kiadványunk nagymértékben támaszkodik az 1977-ben megjelentetett piros színű zsebkönyvre, úgy is mondhatnánk,
annak közvetlen reprodukciója. Mégis, ahol szükségét éreztük, megtettük a szükséges változtatásokat, bízva abban, hogy az
olvasóközönség igényeit kielégítjük. Elöljáróban azonban leszögeznénk: az adatok 1977-esek, az ezt követő 12 évben beállott
változásokat sajnos nem állt módunkban rögzíteni.

A Kerepesi temetőt a Fővárosi Tanács a 976/1952. (IX. 11.) sz. határozatával lezáratta, a 722/1956. (X. 4.) sz. határozatával pedig
kiemeltté tette és elrendelte, hogy a temető ezután a politikai és közéleti kiválóságaink temetkezési helye legyen. E kiemelt temető a
főváros legrégibb, félig zárt temetőjeként országosan egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba menő különlegesség,
amely nagy hazai és nemzetközi elismerésnek és látogatottságnak örvend. Nyugvóhelye a nemzet sok nagyságának - a szellemi,
munkásmozgalmi, tudományos, művészeti életünk kiválóságainak - vagyis két évszázadnyi magyar történelmi múlt van itt együtt,
egymás mellett, töményen és néha ellentmondásosan markáns módon.

A temetőben található a Munkásmozgalmi Panteon, a hazai munkásmozgalom nagyjainak sírhelyeivel, illetve a Magyar Kommunista
Munkáspárt védnöksége alatt található mártírsírok, melyek elhunyt szellemi elődeink emléke előtt adóznak. Reméljük, hogy a
kiadvány segítséget nyújt ahhoz, hogy őket is jobban megismerhessük.

Frontoldal szerkesztőség, 2010. június
A temető rövid története
Ezt a könyvecskét a Fővárosi Temetkezési Intézet annak idején azzal a szándékkal készítette el és adta közre, hogy a Kerepesi
temető látogatói rövid áttekintést nyerjenek e temető történetéről, s alaposabb ismereteket szerezhessenek a temetőben levő
Munkásmozgalmi Panteonról.

Célunk mindenekelőtt az volt, hogy mindazok, akik — tisztelettel adóznak a magyar és nemzetközi forradalmi munkásmozgalom
kiemelkedő személyiségeinek és felkeresik a Munkásmozgalmi Panteont, tájékoztatást kapjanak arról, hogy kik azok, akiket
az MSZMP Központi Bizottsága és a Fővárosi Tanács méltónak tartott arra, hogy emléküket a Munkásmozgalmi Panteonban
örökítsék meg, s rövid összefoglaló képet adjunk ezek forradalmi tevékenységéről. A szöveges részeket emellett jól szemléltetik
azok a fényképfelvételek, amelyek a Munkásmozgalmi Panteon alkotórészeit, valamint a magyar és nemzetközi forradalom
munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeinek mauzóleumát, sírhelyét, a pilonokon levő emléktábláit mutatják be.

A Kerepesi úti temető kb. 140 katasztrális hold területen — fővárosunk központjában — helyezkedik el. Noha már 1847. június 15-
én megnyitották, temetésekre itt valójában csak 1849 áprilisától került sor. A Kerepesi úti temető az első időszakában magánkézben
volt és csak 1861-tól lett városi köztemető. A temető több mint százéves fennállása alatt csaknem félmillió halottat temettek
itt el, főleg a budapesti polgári családok tagjait. Ugyanakkor ide temették a nemzet elhunyt nagyjainak, valamint a legkiválóbb
tudósoknak, íróknak, költőknek, színművészeknek és képzőművészeknek jelentős részét is.

Ezért van az, hogy a Kerepesi úti temető számos síremlékéről a magyar történelem, tudomány, irodalom, művészet és
munkásmozgalom-történet szól az ide látogatóhoz. Ha e könyvecske mindenekelőtt nem a Munkásmozgalmi Panteonról, hanem az
egész temetőről tájékoztatna, akkor méltán sorolhatnánk fel itta XIX. és XX. század magyar társadalmi, politikai és szellemi életének
kiválóságai közül százak és százak emlékezetes nevét, azokét, akiknek a hamvai ebben a temetőben találtak örök nyugvóhelyet. Az
említettekről azonban más kiadványok, más helyütt részletesebben szólnak.

A magyar forradalmi munkásmozgalom bátor harcosai közül az elmúlt évszázad során ezrek és ezrek áldozták életüket, a
magyarországi és a nemzetközi osztályharc különböző frontszakaszain. E forradalmár elődök közül sokuknak a sírja sajnos nem
maradt fenn sem itthon, sem külföldön. A többiek sírhelyei fellelhetők hazánk fővárosi és vidéki temetőiben, továbbá a világ
sok országában, mindenekelőtt a volt Szovjetunió területén. Valamennyien a magyar munkásosztály, a magyar nép jólétéért,
felszabadulásáért, a fasizmus ellen, a békéért és a szocializmusért, a proletár internacionalizmus szellemében folytatták áldozatos
küzdelmüket, áldozták életüket.

A Munkáspárt méltán megillető tisztelettel őrzi e forradalmár elődök emlékét. Elődpártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi
Bizottsága és az akkori Fővárosi Tanács 1958 elején a temetőben Munkásmozgalmi Panteont létesített. Ennek rendeltetése nem
az volt, hogy a fővárosi és vidéki temetőkből ide helyezzék át a magyar forradalmi munkásmozgalom minden elhunyt kiemelkedő
személyiségének sírját. Figyelembe véve azonban azt, hogy a kormányzatok évszázadok óta ebbe a köztemetőbe temettették
vagy helyeztették át más temetőkből a nemzet nagyjait és a felszabadulás után — különösen 1956 decembere óta — pedig a
munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeinek legtöbbjét; továbbá, hogy e temetőt a Fővárosi Tanács 1956 közepén olyan zárt
temetővé nyilvánította, ahová ettől kezdve csak a magyar nép kiemelkedő személyiségeinek temetését engedélyezték — azzal
a céllal, hogy később a temetőt Nemzeti Panteonná alakítsák át —‚ így ez a temető vált a legalkalmasabbá a Munkásmozgalmi
Panteon létrehozására.

A temető 1958-ban még túl zsúfolt volt, és nem lehetett olyan megoldást találni, hogy a Munkásmozgalmi Panteont egyetlen
összefüggő területi egységként valósíthassák meg. Később azonban több nagy parcella felszabadult, s így ma már a Munkásmozgalmi
Panteon egyetlen nagy összefüggő területi egységet alkot.

1976-tól kezdődően, egészen ritka kivételektől eltekintve, az MSZMP KB nevében csakis ide temették a magyar forradalmi
munkásmozgalom elhunyt kiemelkedő személyiségeit.

A Munkásmozgalmi Panteon a Fiumei úti temető egyik legszebb, legméltóbb részét foglalja el. E panteon a következő részegységeket
foglalja magában:

1. A Munkásmozgalmi Mauzóleum. Itt helyezték el a párt- és a munkásmozgalom elhunyt legkiemelkedőbb és kiemelkedő
személyiségeinek hamvait tartalmazó urnákat.
2. A pilonok. Az itt elhelyezett emléktáblákon örökítették meg a párt- és a munkásmozgalom azon legkiemelkedőbb és kiemelkedő
személyiségeinek neveit, születésük és elhalálozásuk évszámát, akiknek a sírja, illetőleg hamvait tartalmazó urnája nem található
meg a Munkásmozgalmi Panteon területén, de akiket a KB érdemesnek tartott arra, hogy emléküket a Panteonban örökítesse meg.
3. A sírsétány. Ahol a párt- és a munkásmozgalom elhunyt, legnevesebb személyiségeit hantolják el.
4. A két oldalparcella. Ebben a párt- és munkásmozgalom elhunyt, kiemelkedő személyiségeit hantolták, illetve hantolják el.
A temetőben — a Munkásmozgalmi Panteonhoz tartozókon kívül — több olyan parcella van még, ahova a magyar és a nemzetközi
forradalmi munkásmozgalom több kiemelkedő személyiségét temették.
Ezek:
• a nagy munkásmozgalmi parcella (a Kossuth Mauzóleum mellett)
• a miniszteri parcella (a Kossuth Mauzóleum mögötti térségben)
• a művészek és tudósok parcellája (a dísz- ravatalozó közelében)
• a mártír-parcella (a Munkásmozgalmi Mauzóleum mögött)
• az 1919—20-ban kivégzett karhatalmisták (,‚Lenin fiúk”) parcellája
• az 1956. évi ellenforradalmi lázadók által kivégzett, illetőleg az ellenük folyó küzdelem során elesett harcosok parcellája (a
temető bejáratának közelében).

Az e parcellákban nyugvó kiemelkedő forradalmi munkásmozgalmi személyiségek neveinek csak kisebb részét örökítették meg a
Munkásmozgalmi Panteonban levő pilonokon.

A temető különböző parcelláiban fellelhetők még 1945 előtt eltemetett munkásmozgalmi vezető személyiségeknek, valamint
nemzeti történelmünk több kiválóságának sírhelyei. Ezekben a parcellákban található pl. Kossuth Lajosnak, a kiváló államférfinak
a mauzóleuma; Táncsics Mihálynak, a magyar forradalmi demokratizmus kiváló képviselőjének sírhelye; Károlyi Mihálynak,
első köztársasági elnökünknek a mauzóleuma. Ugyancsak e temetőben van azoknak a szovjet hősöknek a sírja, akik hazánk
felszabadításában elévülhetetlen érdemeket szereztek és a felszabadító harcokban estek el.
A Munkásmozgalmi Mauzóleum
A Munkásmozgalmi Mauzóleum Körner József Ybl- és Kossuth-díjas építész tervei alapján készült. A mauzóleum előtt levő hármas
mártírszobor-csoport, a pilonok elülső oldalát borító domborművek, és a mauzóleum alsó termeit díszítő bronz domborművek
Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművész alkotásai. Ezek a domborművek a magyar forradalmi munkásmozgalom főbb eseményeit örökítik
meg.

A Munkásmozgalmi Mauzóleum homlokzatán jelmondat hirdeti, hogy a Munkásmozgalmi Panteonban nyugvók „A kommunizmusért,
a népért éltek.”

A mauzóleum bal oldali bejáratán olvashatók a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom azon legkiemelkedőbb
személyiségeinek neve, akiknek a hamvait tartalmazó urnákat a földszinti teremben helyezték el. A mauzóleum jobb oldali bejáratán
olvashatók azoknak a kiemelkedő személyiségeknek a nevei, akiknek a hamvait tartalmazó urnák az alsó teremben találhatók.
A Munkásmozgalmi Mauzóleum földszinti termében találhatók a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom
legkiemelkedőbb elhunyt személyiségeinek hamvait tartalmazó urnák.

a) A magyar szocialista munkásmozgalom úttörőinek, Frankel Leónak (1844—1896), és Szabó Ervinnek (1877—1918) az urnája.

b) A Magyar Tanácsköztársaság neves személyiségeinek, Nyisztor Györgynek (1869—1956), a mártírhalált halt Korvin Ottónak
(1894—1919) és dr. László Jenőnek (1878—1919) az urnája. Rudas Lászlónak (1885—1950), a KMP alapító tagjának és első Központi
Bizottsága tagjának urnája, aki a felszabadulás után a Központi Pártiskola igazgatója, neves filozófus volt.

c) A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége megalapítójának és első vezetőjének, Lékai Jánosnak (1896—1925) az
urnája.

d) A Kommunisták Magyarországi Pártja 25 éves illegalitásban folytatott harca vezetőinek és mártírjainak, Sallai Imrének (1897—
1932), Farat Sándornak (1903—1932), Hámán Katónak (1884-1936), Rózsa Ferencnek (1906—1942), Schönherz Zoltánnak (1905—
1942), Ságvári Endrének (1913—1944), Szántó Bélának (1881—1951) és Révai Józsefnek (1898—1959) az urnája.
e) Kimagasló kommunista művészeknek: Derkovits Gyulának (1894—1934), Dési Huber Istvánnak (1895—1944) és Komját
Aladárnak (1891—1937) az urnája.

f) Az 1945-öt követő időszakban is tevékenykedő, pártunk és kormányunk vezetőinek, Szakasits Árpádnak (1882—1965), Rónai
Sándornak (1892—1965), dr. Münnich Ferencnek (1886—1967), Dobi Istvánnak (1898—1968) és Szirmai Istvánnak (1906—1969)
az urnája.

g) A spanyol polgárháború egyik legendás hírű parancsnokának, Szalvay Mihálynak (1899—1955) az urnája.

A Munkásmozgalmi Mauzóleum alsó termeiben találhatók a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom elhunyt
kiemelkedő személyiségeinek hamvait tartalmazó urnák.

a) Pártunk és a Magyar Tanácsköztársaság mártírjainak, Gombos Ferencnek (1876—1919), Kerekes Árpádnak (1696—1919),
Krammer Sándornak (1898—1920) és Lévai Oszkárnak (1890—1920) az urnája.

b) A Kommunisták Magyarországi Pártja, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és az ellenállási mozgalom
mártírjának, Hoffmann Ottónak (1902—1934), Richtmann Sándornak (1910—1944), Kreutz Róbertnek (1923—1944), Pesti
Barnabásnak (1020—1944), Bán Tibornak (1918—194), Braun Évának (1917—1945) és Rónai Ferencnek (1923—1945) az urnája.

c) A fasiszták elleni harcban hősi halált halt partizánnak, Szőnyi Mártonnak (1918—1941) az urnája.

d) Az orosz polgárháború egyik kiemelkedő magyar internacionalista parancsnokának, Varga Gyula Andrásnak (1890—1959) az
urnája.

e) A kommunista mozgalom olyan harcosainak az urnája, akik nemcsak a felszabadulás előtti, hanem az azt követő időszakban Is
kiemelkedő forradalmi tevékenységet fejtettek ki. Szaton Rezsőnek (1887—1957), Házi Károlynak (1905—1957), Sollner Józsefnek
(1896— 1957), Kenyeres Júliának (1895—1958), Leitner Saroltának (1899—1959), Sebes Imrének (1910—1964), Birkás Imrének
(1908—1964) Safrankó Emánuelnek (1890—1965), Sebes Istvánnak (1906—1966), Bárd Andrásnak (1900—1967), Gács Lászlónak
(1903—1968), Palotás Imrének (1894—1968), Betlen Oszkárnak (1909—1969), Kruzslák Bélának (1900—1970), Házi Árpádnak
(1908—1970), Tömpe Andrásnak (1913—1971) Gárdos Mariskának (1885—1973), Papp Lajosnak (1906—1973), Lándor Bélának
(1899—1973), Ilku Pálnak (1912—1973), Kahána Mózesnek (1897—1974), Vértes Györgynek (1902—1976), Maróti Károlynak
(1900—1976), Szántó Zoltánnak (1893—1977), urnája és végül Somoskői Gábornak (1926—1971) az urnája, aki a felszabadulás
után volt a Magyar Kommunista Párt és munkásmozgalom kiemelkedő személyisége.

A pilonok
A Munkásmozgalmi Mauzóleum előtti térségen 6 pilon helyezkedik el. A pilonok Fiumei út felőli részén levő domborművek a magyar
forradalmi munkásmozgalom főbb eseményeit ábrázolják. A domborműveket Olcsai-Kiss Zoltán alkotta. A pilonok mauzóleum felőli
oldalán 28—28 gránittáblán örökítették meg a magyar és nemzetközi forradalmi munkásmozgalom azon legkiemelkedőbb, illetve
kiemelkedő személyiségeinek nevét, születési és halálozási évszámait, akiknek az emléke nincs megörökítve a Munkásmozgalmi
Mauzóleumban, a Sírsétányon, vagy az oldalparcellákban levő síremlékeken. (E kiemelkedő forradalmárok nagy részének sírja
itthon vagy külföldön már nem lelhető fel, s többeké főleg vidéki temetőkben, vagy a Kerepesi temetőnek a nagy munkásmozgalmi
parcellájában, illetőleg e temető olyan parcelláiban van, amelyek nem tartoznak a Munkásmozgalmi Panteonhoz.)

Az első öt pilonon a legkiemelkedőbb, illetve kiemelkedő személyiségek nevei az elhalálozás sorrendjében találhatók. A hatodik
pilon utolsó két sorában megszakad ez a kronológiai sorrend, mivel ide később (1972) pótlólag vésték fel néhány kiemelkedő
személyiség nevét.

a) Az első pilonon a magyarországi munkásmozgalom úttörői, első vezetői közül Szalay Andrásnak (1857—1884), Ihrlinger Antalnak
(1842—1890), Essel Andrásnak (1834—1910), Farkas Károlynak (1842—1907), Szántó Kovács Jánosnak (1852—1908), dr. Csillag
Zsigmondnak (1844—1910), Láng Kálmánnak (1881—1915), Teszársz Károlynak (1855—1916), l.igeImann Pálnak (1854—1916),
Várkonyi Istvánnak (1852—1918), és Politzer Zsigmondnak (1853—1924) az emléktáblája látható.

Ezt, követik azoknak a magyar forradalmároknak az emléktáblái, akik a hős internacionalisták soraiban áldozták életüket az orosz
fehérgárdisták elleni — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért —‚ illetve a szovjethatalom védelmezése közben vívott
harcokban: Jaross Bélának (1884—1918), Reiner Károlynak, (1889—1918), Wienermann Lajosnak(1888—1918), Ember Lajosnak
(1894—1919), Dukesz Artúrnak (1892—1919), Ligeti Károlynak (1890—1919) az emléktáblája. Majd Róthzigel Leónak (1892—
1919) az emléktáblája következik, aki osztrák kommunista vezetőként 1200 osztrák munkásból önkéntes alakulatot szervezett, részt
vett a Magyar Tanácsköztársaság védelméért folyó küzdelemben és hősi halált halt. Ezt követi a Tanácsköztársaság vérbefojtása
idején kivégzett mártíroknak; Szamuely Tibornak (1890— 1919), Latinca Sándornak (1886—1919), Kellner Sándornak (1887—
1919), Somogyi Bélának (1868—1920), Vadas Mártonnak (1900—1920), Vadas Andornak (1901—1920) és Mészáros Gábornak
(1895—1920) az emléktáblája.

Az első pilon három utolsó emléktábláján a KMP és a Tanácsköztársaság három vezető egyéniségének neve található: Mosolygó
Antalé (1891—1927), Vántus Károlyé (1879— 1927) és dr. Landler Jenőé (1875—1928).

b) A második pilonon látható Kürschner Jakabnak (1852—1929), a magyar munkásmozgalom egyik úttörőjének, Wallisch Kálmánnak
(1889—1934), a magyar és az osztrák munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének az emléktáblája, aki az osztrák munkások
1934. évi felkelésének egyik vezetője és mártírja volt. A Magyar Tanácsköztársaság kiemelkedő harcosainak: Bogár Ignácnak
(1876—1933), dr. Hamrurger Jenőnek (1883—1936), Biermann Istvánnak (1891— 1937), Szabados Sándornak (1874—1938) és
Seidler Ernőnek (1886—1940) az emléktáblája.

A KMP újjászervezését követő illegális pártmunka évtizedeiben a párt vezetőinek: Gőgös Ignácnak (1893—1929), Humhál Lászlónak
(1905—1936), Poll Sándornak (1898—1937), Házi Ferencnek (1902—1938). Kocsis Jánosnak (1899—1938), Schönmann Lászlónak
(1902—1938), Martos Flórának (1897—1938), Solymosi Ignácnak (1898—1938), és Huszti Ferencnek (1903—1938) az emléktáblája.
A spanyol polgárháborúban hősi halált halt magyar Internacionalista parancsnokoknak és harcosoknak: Fried Dezsőnek (1895—
1936), Brünner Andornak (1912—1937), Tarr Imrének (1900—1937), Hevesi Ákosnak (1884—1937), Klauber Józsefnek (1894—
1937), Zalka Máténak (1896—1937), Gáll Jánosnak (1893—1938), Nagy Pálnak (1896—1938), Sebes Györgynek (1913—1938),
Stechmayer Istvánnak (1903—1938), Tőke Lászlónak (1913—1938) és Weiszbrunn Györgynek (1904—1938) az emléktáblája.

c) A harmadik pilonon levő második tábla Zsinkó Vilmosnak (1911—1938) állít emléket, aki a KIMSZ tevékenységében tűnt ki
bátorságával, később pedig a spanyol polgárháború résztvevőjeként halt hősi halált.

Ezen a pilonon vannak a KMP és a Tanácsköztársaság kiemelkedő vezető személyiségeinek, közöttük Kun Bélának (1886—1939), a
KMIP ás a Tanácsköztársaság legkiemelkedőbb vezetőjének emléktáblája, továbbá Kelen Józsefnek (1892—1938), Pogány Józsefnek
(1886—1938), Székely Bélának (1889—1939), Fiedler Rezsőnek (1861—1939), Pór Ernőnek (11189—1943), Vágó Bélának (1881—
1939), Chlepkó Edének (1883—1939), Bokányi Dezsőnek (1871—1940), Magyar Lajosnak (1891— 1040), Rabinovics Józsefnek
(1884—1940), Lengyel Gyulának (1888—1941), Karikás Frigyesnek (1891—1942), Kilián Györgynek (1907-1943) és Rózsa
Richárdnak (1904—1943) az emléktáblája.

A pilonon találhatók még az illegális KMP vezető funkcionáriusainak és más kiemelkedő harcosainak: Sebes Pálnak (1899—1939),
Polányi Máténak (1901—1940), Kakuk Józsefnek (1893—1940), Vágj Istvánnak (1883—1940), Krieszl Jánosnak (1903—1940), Tisza
Antalnak (1895—1941), Fehérvári Miklósnak (1903—1941), Berger Aladárnak (1894—1942) és Gosztola Istvánnak (1896—1943) az
emléktáblája; Czabán Samunak (1878—1942), a magyar tanítók egyik kiemelkedő személyiségének, Gavró Lajosnak (1894—1941),
az oroszországi magyar internacionalisták egyik kiemelkedő parancsnokának és a mártírhalált halt baloldali Szociáldemokrata
Vezető személyiségnek, dr. Braun Somának (1890—1943) az emléktáblája.

d) A negyedik pilonon van a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom több kiemelkedő személyiségének, pártunk
mártírjának, Antal Jánosnak (1907—1943), Földes Ferencnek (1910-1943), dr. Madzsar Józsefnek (1876—1944), Alpári Gyulának
(1882—1944), Golub Rudolfnak (1901—1944), Háy Mihálynak (1895—1944), H. Kovács Jánosnak (1898—1944), Honti Lajosnak
(1900—1944), Tóth Bucsoki Istvánnak (1889—1944), Németh Ferencnek (1911—1944), Weinberger (Szir) Dezsőnek (1926—
1944), dr. Jáhn Ferencnek (1902—1945), Kulich Gyulának (1914—1945), Bugyács Imrének (1915—1945), Goldmann Györgynek
(1904—1945), Kondor Györgynek (1921—1945), Nedermann Ferencnek (1896— 1945), Orlai Fürst Károlynak (1900—1945), Rákosi
Endrének (1924—1945), dr. Schönstein Sándornak (1898—1945), Simon Ferencnek (1907—1945) és Tótfalusi Sándornak (1909—
1945), valamint a magyar nőmunkásmozgalom egyik úttörőjének — a Szovjetunióban elhunyt Csorba Máriának (1874—1944) — az
emléktáblája.

Itt található a francia ellenállási mozgalom Párizsban kivégzett magyar kommunista hőseinek: Békés Glass Imrének (1902—1944),
és Elek Tamásnak (1924—1944); a hősi halált halt antifasiszta partizánnak, Ihász Kovács Sándornak (1918—1944) és Ősz Szabó
Jánosnak (1920-1944) az emléktáblája.

e) Az ötödik pilonon van a kommunista párt és a Magyar Tanácsköztársaság kiemelkedő személyiségeinek, Jancsik Ferencnek
(1882—1944), Bajáki Ferencnek (1883—1946), dr. Czóbel Ernőnek (1886—1953), Bólyai Ernőnek (1889—1959), Jakab Rudolfnak
(1891—1968), Hikádé Aladárnak (1888—1970) és dr. Szántó Rezsőnek (1892—1970) az emléktáblája.
Az illegális KMP régi kiemelkedő harcosainak és a kommunista párt felszabadulás utáni küzdelme ismert személyiségeinek, Őri
Károlynak (1898—1946), Orosz Nándornak (1886—1966), Komor Imrének (1902—1966), Szilágyi Dezsőnek (1897—1967) az
emléktáblája.

Az 1956-os ellenforradalom elleni fegyveres harcban hősi halált halt Biksza Miklósnak (1024—1956) az emléktáblája.

A párt régi harcosai közül a törvénytelenség áldozatául esett Sólyom Lászlónak (1908— 1950), dr. Ries Istvánnak (1885—1950) és
Zöld Sándornak (1913—1951) az emléktáblája.

A párt mártírjának, Vámos Ilonának (1806—1945) és más régi kiemelkedő harcosainak: dr. Antos Istvánnak (1908—1960), Kassai
Gézának (1894—1961), Major Frigyesnek (1000—1963), dr. Vajda Imrének (1900—1969), Badari Lászlónak (1897—1970), Nőhrer
Árpád— mik (1902—1970) és Török Júliának (1910— 1971) az emléktáblája.

A kommunista íróknak, Gábor Andornak (1884—1953) és dr. Gyetvai Jánosnak (1889— 1907); a kommunista festőművésznek, Pór
Bertalannak (1880—1964); a kommunista tudósoknak, dr. Halász Árpádnak (1896—1967), dr. Sándor Pálnak (1901—1972) és dr.
Hajdú Gyulának (1886—1973) az emléktáblája.

f) A hatodik pilonon van a magyar munkásmozgalom régi kiemelkedő harcosainak, Bresztovszky Ernőnek (1882—1922), Buchinger
Manónak (1884—1953) és dr. Hébelt Edének (1879—1961) az emléktáblája.

A szociáldemokrata és kommunista grafikusoknak, valamint festőművészeknek, Bíró Mihálynak (1886—1948) és Ék Sándornak
(1902— 1974); a világhírű kommunista közgazdásznak, Varga Jenőnek (1879—1964); a kommunista írónak, Lengyel Józsefnek
(1896—1975); a Spanyol polgárháborúban hősi halált halt Hedrich Károlynak (1899—1936); Kronovitz Mátyásnak (1909—1938);
a spanyolországi nemzetközi brigád egyik magyar parancsnokának (akit később a német fasiszták végeztek ki); Basch Endrének
(1890—1943), a francia ellenállási mozgalom egyik magyar vezetőjének, a Párizsban kivégzett Boczor Wolf Ferencnek (1906—
1944); az egyik partizáncsoport kivégzett parancsnokának, Pataki Ferencnek (1892—1944); a magyar nőmunkásmozgalom
kiemelkedő harcosának, Knurr Pálné sz. Kovács Annának (1889—1945); a párt mártírjának, Sebes Lászlónak (1905—1945) és
kiemelkedő személyiségének, Fodor Gyulának (1901—1975) az emléktáblája.
A sírsétány
A sírsétányon levő sírokban a párt mártírjainak, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom elhunyt kiemelkedő és
legkiemelkedőbb személyiségeinek koporsóit hantolták el.

a) A sírsétány jobb oldalán van
• az 1956-os ellenforradalmi lázadás áldozatainak, pártunk mártírjainak, Kalamár Józsefnek (1895-1956), Mező Imrének (1905—
1956), Szántó Miklósné sz. Kállai Évának (1917—1957), Sziklai Sándornak (1895—1956), és Asztalos Jánosnak (1918—1956)
a sírja.
• a párt régi harcosainak, vezető egyéniségeinek, dr. Weil Emilnek (1897—1954), Horváth Imrének (1901—1958), dr. Rákos
Ferencnek (1893—1963), Bebrits Lajosnak (1891— 1963), Prieszol Józsefnek (1906—1965), Garasin Rudolfnak (1895—1969),
Kiss Árpádnak (1918—1970), dr. Lukács Györgynek (1885-1971), dr. Fogarasi Bélának (1891—1959), Kisházi Ödönnek (1900—
1975) és a KMP alapítója özvegyének, Kun Bélánénak (1890—1974) a sírja.

b) A sírsétány bal oldalán van
• József Attilának (1905—1937); pártunk mártírjainak, Lőwy Sándornak (1906—1929), Rezi Károlynak (1909—1942) és Pataki
Istvánnak (1914— 1944) a sírja.
• A törvénytelenség áldozatainak, a mozgalom kiemelkedő személyiségeinek, Rajk Lászlónak (1900—1949), Szalai Andrásnak
(1917—1949), Pálffy Györgynek (1909—1949) és dr. Szőnyi Tibornak (1903—1949) a sírja.
• A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege volt vezérkari főnökének, Stromfeld Aurélnak (1878—1927) a sírja.

A mozgalom régi, kiemelkedő harcosainak, akik a felszabadulás után is vezető funkciókat töltöttek be, Kossa Istvánnak (1904—
1965), dr. Molnár Eriknek (1894—1966), Hevesi Gyulának (1890—1970), Nógrádi Sándornak (1894— 11)71), Komócsin Zoltánnak
(1923—1974), Háy Lászlónak (1891—1975), Révész Gézának (1002—1977) a sírja, továbbá a felszabadulás utáni időszakban
tevékenykedett kiemelkedő, vezető személyiségnek, a tragikus balesetet szenvedett Vályi Péternek (1919— 1973) a sírja.
Az oldalparcellák
Itt találhatók
• a magyar és az osztrák kommunista párt kiemelkedő személyiségének
• a neves tudósnak, dr. Benedikt Ottónak (1897—1975) és
• Mózes Viktornak (1895—1975) a sírja.

A nagy munkásmozgalmi parcellában, azoknak a sírjain kívül, akiknek a nevét a Munkásmozgalmi Panteonban levő pilonokon
örökítették meg, a magyar munkásmozgalom alábbi kiemelkedő személyiségeinek a sírjai találhatók:

Simon Mózesnek (1890—1957), Gábor Andornénak sz. Halpern Olgának (1887—1967), Dömötör Ferencnek (1901—1954), Venéczi
Jánosnak (1896—1957), Nyisztor Györgynének (1876—1951), Vántus Károlynénak (1896— 1960), dr. Bólyai Ernőné sz. Sarkadi
Vilmának (1889—1964), dr Novobátzky Károlynak (1884—1967), dr. Czóbel Ernőné sz. Lányi Saroltának (1891—1975), Komor
Imrénének (1902—1973), Czett Józsefnek (1906—1965), Herceg Ferencnek (1907—1960), dr. Sós Györgynek (1909—1972), Bárd
Imrének (1884—1958), Koncsek Ferencnek (1889—1959), Szántó Béláné sz. Krammer Máriának (1883—1949), Polonyi Ferencnek
(1898—1956), Keresztes Sándornak (1895—1960), Csatár Györgynek (1923—1957), Papp Jánosnak (1896—1960), Villám Jánosnak
(1886—1957), Orovecz Istvánnak (1925—1960), Pásztor Bélának (1888—1955), Harustyák Józsefnek (1894—1970), Erdélyi
Károlynak (1928—1971), Szamuely Tiborné sz. Szilágyi Jolánnak (1895—1971), Hirossik Jánosnak (1887—1950), Landler Jenőnének
(1885—1952), Schiff Rezsőnek (1872—1951), dr. Kunfi Zsigmondnak (1879—1929), Mód Aladárnak (1908—1973), Rácz Gyulának
(1900—1974), Spiesz Józsefnek (1892-1974), Kaszás Ferencnek (1922—1974), Endreiter Józsefnek (1897—1975), Galló Ernőnek
(1899—1975), Földes Pálnak (1900—1975) és az MSZDP régi baloldali pártfunkcionáriusának, Riesz Józsefnek (1876—1943) a sírja.

A Munkásmozgalmi Panteon bal oldalánál található Kádár Jánosnak (1912-1989) a sírja is.
Az itt nyugvó mozgalmárok rövid életrajza
Alpári Gyula (1882. jan. 18.—1944. júl. 17.) újságíró; 1901-től az MSZDP tagja, 1902-től a Népszava munkatársa. 1906-tól az
ifjúmunkás-mozgalom egyik vezetője. Az SZKP alakuló kongresszusán ő képviselte a magyar ifjúmunkásokat Hazatérve, 1908-tól
egyik vezéralakja az MSZDP baloldalának. 1910-ben kizárták a pártból. A KMP-hez 1919 elején csatlakozott. A TK alatt külügyi
népbiztos-helyettes, tagja a Vörös Újság szerkesztőségének. A TK után emigrált. Csehszlovákiában segítette a kommunista párt
megalakítását. 1921-ben Lenin javaslatára főszerkesztője lett a KI sajtóorgánumának, az Inprekorrnak. A lapot, illetve ennek
utódját, a Rundschaut 19 éven át szerkesztette. Eközben 1925—1929 között a KMP KB tagjaként sok segítséget nyújtott az illegális
KMP-nek is. Részt vett a nemzetközi proletariátus harcaiban, tanulmányokat irt a marxizmus—leninizmus kérdéseiről. 1940-ben
Párizsban a német megszállók elfogták, bebörtönözték, majd a német fasiszták koncentrációs táborban agyonlőtték. (Bal IV. pilon)

Antal János (1907. okt. 17.—1943. dec.) író, újságíró. 1929-től kapcsolódott be a KMP munkájába, cikkei megjelentek a kommunista
folyóiratokban. Az Inprekorr magyarországi tudósítója volt. Szerkesztette a szakszervezeti ellenzék több újságját, később a KMP
hivatalos lapját, a Kommunistát. Hatévi börtönre ítélték, büntetőszázaddal a frontra vitték, ahol életét vesztette. (Bal IV. pilon)

Antos István (1908. jún. 25.—1960. jan. 5.) közgazdász; 1945 elejétől MKP-tag, a felszabadulás után az Országos Gazdasági Tanács
főtitkára és pénzügyminisztériumi államtitkár. Jelentős része volt a pénzügyi stabilizáció megteremtésében. 1955—1956-ban
az MDP KV terv- és pénzügyi osztályának vezetője, 1957-től pénzügyminiszter, 1959-től az MSZMP KB tagja. (Bal V. pilon, 31/2.
parcella)

Asztalos János (1918. ápr. 6.—1956. okt. 30.) aranyműves; 1935-ben bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, később mint
szakszervezeti vezetőségi tag vett részt az illegális KMP harcaiban. A felszabadulás után hivatásos pártmunkás, később katonatiszt.
A budapesti pártbizottság székházának védelmében hősi halált halt. (Sírsétány bal.)

Bacsó Béla (1891. jan. 7.—1920. febr. 17.) író, újságíró; a szociáldemokrata pártlapokban rámutatott a szociális igazságtalanságokra,
1919-ben a fehérterror rémtetteire. Fehérterrorista különítményesek Somogyi Bélával együtt meggyilkolták. (Mártírparcella, 20-as
Sziget)
Badari László (1897. jan. 11—1970. okt. 19.) földmunkás; 1918-ban egyik szervezője a jászberényi földmunkáscsoportnak, majd a
KMP helyi szervezetének. A harmincas években is a földmunkások mozgalmának szervezője és egyik vezetője. A felszabadulástól
haláláig a földmunkások országos szövetségének, illetve a mezőgazdasági dolgozók szakszervezetének vezető tisztségviselője volt.
1951—1956 között az MDP KV tagja. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Bajáki Ferenc (1883. máj. 6—1946. febr. 26.) műlakatos; 1899-ben a Műlakatos Egyletben ismerte meg a vasmunkásmozgalmat.
Előbb a csepeli WM-művek főbizalmija, később a vasas szakszervezet vezető funkcionáriusa lett. A proletárdiktatúra idején a
szociális termelés népbiztosa. Életfogytiglani fegyházbüntetéséből fogolycserével szabadult. A Szovjetunióban az új szocialista
nagyipari termelő munka megszervezésében vett részt. (Bal V. pilon)

Balázs Béla (1884. aug. 4—1949. máj. 17.) költő, író, filmesztéta; költői pályáját az L világháború előtt kezdte. 1918 októberében
bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Tanács munkájába. A TK alatt az írói és színházi direktórium egyik vezetője, a magyar VH
harcosa. A tanácshatalom után emigrált. Bécsben, majd Berlinben élt. Belépett a német kommunista pártba. A húszas években
kibontakozott filmelméleti tudományos munkásságát 1931-től a Szovjetunióban folytatta. 1945-től itthon vett részt a kulturális élet
újjászervezésében és a szocialista filmművészet fellendítésében. (Alsó terem)

Bán Tibor (1918—1945. jan. 10.) pékmunkás; fiatalon részt vett a szakszervezeti munkában. A II. világháború idején csatlakozott az
antifasiszta ellenállási mozgalomhoz. Az újpesti partizánok soraiban harcolt és hősi halált halt. (Alsó terem.)

Bárd András (1900. febr. 16—1967. jan. 2.) tisztviselő; a TK idején vöröskatona volt. Az 1920-as évek végétől Újpesten a
munkásmozgalom egyik szervezője és irányítója. 1914—1945-ben tagja volt az újpesti partizáncsoportnak. A felszabadulás után
hazánk állami életében és a pártapparátusban vezető beosztásokban tevékenykedett. 1946—1953-ig az MKP, illetve az MDP KEB
titkára, 1957—1961 között az MSZMP KB Régi Párttagok Bizottságának a titkára volt. (Alsó terem)

Bárd Imre (1884. nov. 12.—1958. júl. 11.) ügyvéd; a Szocialista Diákok Szövetségének egyik alapítója. Munkatársa volt a TK Külügyi
Népbiztosságának. A Horthy-korszakban a kommunisták védője. A felszabadulás után mint MKP tag, jogügyi szervezeteink egyik
irányítója volt. (30/2. parc.)

Basch Endre (1890. nov. 16.—1943) mérnök; a tízes évek elején a Galilei Körnek vezetőségi tagja volt. 1919 őszén Jugoszláviában
bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. Belgiumi emigrációjában is aktív pártmunkás volt. 1936-tól részt vett a spanyol nép
szabadságharcában. Német koncentrációs táborban vesztette életét. (Bal. VI. pilon)

Bebrits Lajos (1891. dec. 14.—1963. aug. 9.) vasúti tiszt, politikai és gazdasági vezető; aktív harcosa volt a vasutas-szakszervezetnek.
Munkásmozgalmi tevékenységet folytatott Romániában, az USA-ban és a Szovjetunióban töltött emigrációja idején is. A felszabadulás
után közlekedési és postaügyi miniszter, később követ. (Sírsétány jobb)

Békés-Glass Imre (1902. júl. 14.—1944. febr. 21.) lakatos, majd tisztviselő; 1925-ben lett aktív harcosa a munkásmozgalomnak.
1927-től a KMP egyik szervezője és propagandistája. 1929-ben kétévi börtönbüntetésre ítélték. Ennek letöltése után Franciaországba
emigrált és bekapcsolódott a Francia Kommunista Párt munkájába. A fegyveres ellenállási mozgalomban való részvétele miatt a
német megszállók kivégezték. (Bal IV. pilon)

Benedikt Ottó (1897. máj. 18.—1975. nov. 25.) villamosmérnök; a TK utolsó időszakában Kun Béla titkára volt. Bécsbe emigrált,
vezető tisztségeket töltött be Ausztria Kommunista Pártjában. Ezt követően a Szovjetunióban végzett jelentős tudományos munkát.
Hazatérte után egyetemi tanár, Kossuth-díjas akadémikus. (12-es old. parc.)

Berger Aladár (1894. dec. 20—1942.) géplakatos, a vasasszakszervezetben kezdte a mozgalmi munkát. A TK idején a KMP újpesti
szervezetének titkára volt. Romániába emigrált. Beválasztották a Román Kommunista Párt Központi Bizottságába. Kiutasítása
folytán később az Ukrán Kommunista Pártban tevékenykedett. 1934-től ismét itthon dolgozott, a szakszervezeti ellenzéki mozgalom
egyik vezetője volt. Büntetőszázadban, a fronton gyilkolták meg. (Jobb III. pilon)

Betlen Oszkár (1909. szept. 13.—1969. jan. 20.) villanyszerelő munkás, újságíró; 1931-ben tagja volt a KIMSZ KB Titkárságának,
később aktív harcosa a csehszlovákiai kommunista mozgalomnak. 1946 után Budapesten újságíró, a Szabad Nép főszerkesztő-
helyettese. 1951-től 1956-ig az MDP KV póttagja. 1957-től az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének munkatársa volt, történészként
a nemzetközi munkásmozgalom-történet kérdéseivel foglalkozott. (Alsó terem)

Biermaun István (1891. júl. 1l.—1937. aug. 16.) banktisztviselő; a szakszervezetben, majd a szociáldemokrata pártban végzett
értékes munkát. Részt vett a KMP megalakításának előkészítésében. Helyet kapott a TK vezető testületében. A TK után elítélték.
Fogolycsere révén a Szovjetunióban élt. Lenin-renddel kitüntetett kiemelkedő gazdasági vezető volt. (Jobb II. pilon)
Biksza Miklós (1924. ápr. 26.—1956. dec. 10.) villanyszerelő; a felszabadulás után bekapcsolódott az Ifjúsági mozgalomba, 1947-től
pedig az MKP munkájába. 1950-től központi pártiskolai tanár, 1955-től a dabasi járási pártbizottság első titkára lett. Pártmunkájának
végzése közben ellenforradalmárok áldozatául esett. (Bal V. pilon)

Birkás Imre (1908. nov. 16.—1964. okt. 3.) kőművesmunkás; a legaktívabbak között volt az építőmunkás-sztrájkok, bérharcok
szervezésében, irányításában. Részt vett az ESZE munkájában. 1934—1935-ben tagja lett a KMP északi kerületi bizottságának. A
felszabadulás után párt- és állami vezető tisztségeket töltött be. 1957-től haláláig tagja volt MSZMP KB-nek. (Alsó terem)

Bíró Mihály (1886. nov. 30—1948. okt. 6) festő, grafikus; a politikai, a néphatalom szolgálatában álló plakátművészetünk megterem
tője és egyik legkiemelkedőbb képviselői volt. A TK megdöntése után külföldön dolgozott. 1947-ben tért haza, de betegsége mini
már nem folytathatta alkotó munkáját. (VI. pilon. 33/2. parc.)

Boczor József (WoIf Frene) (1906. jan. 31 - 1944. febr. 21.) gépészmérnök; 1927-ben Romániában a kommunista ifjúsági szövetség
szervezője, később kommunista pártmunkás. 1937-ben Spanyolországban a Nemzetközi Brigád soraiban harcolt, Franciaországba
internálták. A német megszállás után csatlakozott a partizánokhoz, részt vett az ellenállási mozgalomban. Elfogták és kivégezték.
(Bal VI. pilon)

Bogár Ignác (1876. máj. 27—1933. január) nyomdász; a század elejétől vezető egyénisége volt a szervezett nyomdászmunkásoknak.
A Tanácsköztársaság idején a Budapesti Munkástanács elnökségi tagja. A Horthy-rendszer börtönéből fogolycsere révén szabadult.
Moszkvában nyomdaigazgatóként dolgozott. (Jobb II. pilon)

Bokányi Dezső (1871. febr. 11.—1940.) kőfaragó munkás; kezdetben a kőfaragók szakegyletének tagja, az építőmunkás-mozgalom
és a tömegsztrájkok szervezője. 1907-ben a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár aligazgatója. 1904-1919-ig tagja volt az
MSZDP vezetőségének. A munkásmozgalmi vezetők között a tömeggyűlések legkiválóbb éslegnépszerűbb szónoka. 1896-ban sajtó
alá rendezte az első, teljes magyar nyelvű „Kommunista Kiáltvány”-t. Jelentős szerepe volt a MMOSZ alapításában és vezetésében,
1918 őszén tagja a Nemzeti Tanácsnak. 1919-ben a két munkáspárt egyesülésének híve. A Tanácsköztársaság alatt munkaügyi
népbiztos, a munkásvédelem szervezője, a Vörös Hadsereg egyik hadtestparancsnoka. A proletárhatalom leverése után halálra
ítélték. Fogolycsere útján Moszkvába került, ott a munkásbiztosítás megszervezésén munkálkodott, dolgozott a Nemzetközi Vörös
Segélyben és részt vett a magyar klub politikai munkájában. (Jobb III. pilon)
Bólyai Ernő (1889. máj. 30—1959. febr. 18.) jogász; 1918 őszén a Zemplén megyei munkásmozgalom vezetője volt. Döntő
szerepe volt a KMP megyei szervezésében és vezetésében. 1919-től részt vett Ausztria Kommunista Pártjának irányításában.
1927-ben Moszkvába ment, tisztségeket viselt a VSZI-ben és szovjet szervekben. 1948-tól itthon az Állami Ellenőrzési Központ
megszervezésében vett részt, majd a Szikra Könyvkiadó egyik szerkesztője volt. (Bal V. pilon 30/2. parc.)

Bólyai Ernőné sz. Sarkadi Vilma (1889. máj. 11—1964. okt. 30.) tanár; 1918-tól vett részt a munkásmozgalomban. A Tanácsköztársaság
idején a gödöllői munkástanácsban viselt tisztséget. 1919-1921-ig börtönben volt, ezt követően emigrált Ausztriába, később a
Szovjetunió kommunista pártjában tevékenykedett. Hazatérte után pedagógusként dolgozott. (30/2. parc.)

Bölöni György (1882. okt. 30.—1959. szep. 11.) író, publicista; polgári radikális gondolkodóból lett harcos demokrata — Ady
barátja és küzdőtársa —‚majd kommunista, 1919-ben a Tanácsköztársaság svájci diplomatája. A Tanácsköztársaság leverése után
Bécsbe emigrált. Szerkesztette a Bécsi Magyar Újságot, irányította a baloldali emigráció könyvkiadását. 1923-tól Párizsban élt,
jelentős irodalmi és publicisztikai munkát folytatott A német megszállás alatt a franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalom
egyik vezetője volt. A felszabadulás után hazatért, belépett a MKP-ba. Hollandiai követ, majd az Irodalmi Alap igazgatója lett.
1956 után részt vett az irodalmi élet újjászervezésében. 1957-től haláláig az Élet és Irodalom főszerkesztője, mint Pen Club intéző
bizottságának elnöke, a magyar irodalomnak nemzetközi tekintélyt szerzett. (319-es csontfülke)

Braun Éva (1917. okt. 10—1945. jan. 26.) tisztviselő; 1939-től az OIB-ban, majd 1940-től a KMP-ben kiváló szervező és propaganda-
tevékenységet folytatott. Hazánk német megszállása után a fegyveres ellenállást szervező munkában vett részt. A nyilasok elfogták
és kivégezték. (Alsó terem)

Braun Soma (1890. febr. 13.—1942. szept. 2.)tanár, publicista, műfordító; baloldali szociáldemokrata. A Tanácsköztársaság idején a
ceglédi direktórium tagja. A proletárdiktatúra után börtönben ült. Munkatársa volt a Népszavának és a Szocializmusnak. Az SZDP-
ben irányította a pártoktatást. A II. világháború idején a fronton munkásszázadban agyonlőtték. (Jobb III. pilon)

Bresztovszky Ernő (1882. nov. 7.—1922. febr. II.) író, újságíró; szociáldemokrata vezető személyiség. 1904-től a Népszava belső
főmunkatársa. Társadalomtudományi, szépirodalmi cikkek Írója. Tőle származik az Internacionálé ma is énekelt szövege. 1918-tól
haláláig szemben állt pártjának megalkuvó irányvonalával. Élete utolsó éveit a Népszava tudósítójaként külföldön töltötte. (Bal VI.
pilon)
Brünner Andor (1912. febr. 5.—1937. jún. 12.) vasmunkás; Belgiumban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Antwerpenben a
helyt kommunista pártvezetőség tagja volt. A Spanyol Köztársaság védelmében szervezte a belga és a magyar kommunistákat. Mint
századpolitikai biztos, a spanyol fronton hősi halált halt. (Jobb II. pilon)

Buchinger Manó (1875. máj. 15.—1953. aug. Ill.) könyvkötőmunkás; a kilencvenes évek elejétől a könyvkötők szakszervezeti
mozgalmának egyik vezetője volt. A Szakszervezeti Tanács I. kongresszusán VB-taggá választották. Az MSZDP-nek 1904-től
vezetőségi tagja, 1905—1919-ig központi titkára, a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom ismert személyisége volt. 1919-ben
a pártegyesülést és a proletárdiktatúra megvalósítását ellenezte, funkcióiról lemondott. 1919—1929 között Bécsben az osztrák
SZDP aktivistája, 1925-től a Népszava bécsi tudósítója. 1929-től itthon ismét tagja az MSZDP vezetőségének, 1931-1938 között
az SZMI VB-jének. 1944-ben a német megszállók deportálták. A felszabadulás után SZDP, illetve MOP tag, a munkásegység híve,
nemzetgyűlési, majd haláláig országgyűlési képviselő. (Bal VI. pilon, sírja a Farkasréti temető munkásmozgalmi parcellájában van)

Bugyács Imre (1915. febr. 20.—1945.) bányamunkás; 1935-től vett részt a KMP munkájaban. Kezdettől fogva aktív tagja volt a
Központi Bányászbizottságának. Hazánk német megszállása után egyik szervezője a tatai szénmedence bányász-ellenállási
mozgalmának. Elfogták, német koncentrációs táborba hurcolták és kivégezték. (Bal IV. pilon)

Chlepkó Ede (1883. jún. 5—1939.) vasesztergályos; vezetőségi tagja volt a vasas szakszervezetnek. 1918-ban antimilitarista. A
KM egyik alapító tagja és az első KB tagja. A Tanácsköztársaság Vörös Örségének országos politikai megbízottja volt. A fehérterror
elől emigrált, aktív pártmunkás volt Csehszlovákiában, Ausztriában, Németországban. 1923-tól a Szovjetunióban élt, gazdasági és
párttisztségeket töltött be (Jobb III. pilon)

Czabán Samu (1878. febr. 17.—1942. dec. 16.) tanító; a század eleji haladó tanítómozgalom egyik szervezője és vezetője volt. A
Tanácsköztársaság alatt Budapesten kerületi munkástanács-elnök: a Közoktatásügyi Népbiztosság osztályvezetője. Az ellenforradalmi
bíróság elítélte. Csehszlovákiába menekült, kultúrpolitikai munkát végzett és részt vett a kommunista mozgalomban. Elfogták és
halálra kínozták. (Jobb III. piIon)

Czett József (1906. jún. 4.—1965. nov. 14.] szabósegéd; 1924-től tagja volt a pártnak, részt vett a szabók szakszervezetének
mozgalmi életében. A felszabadulás után megyei szakszervezeti titkár, később gazdasági vezető. 1951-1954 között az MDP KV-jának
póttagja, 1959-től az MSZMP Központi Revíziós Bizottságának tagja. (30/2. parc.)
Czóbel Ernő (1886. okt. 16.—1953. júl. 17.) tanár; 1917-ben a VAOSZ egyik alapítója, majd elnöke. 1918-t61 az MSZDP tagja,
annak baloldalához tartozott és marxista szellemű cikkeket publikált. A Tanácsköztársaság tisztségviselője, vöröskatonája, majd
bécsi követe. A Tanácsköztársaság után bebörtönözték, fogolycsere révén a Szovjetunióba került. Tagja lett az SZKP-nak. 1922-
1946-ig munkásmozgalom-történeti tudományos munkásságot folytatott. 1947-től itthon a Szikra Könyvkiadó vezető munkatársa
volt. Nagy érdemeket szerzett a marxista klasszikusok műveinek magyar nyelvű kiadásában. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Czóbel Ernőné sz. Lányi Sarolta (1891. jún. 8.—l975. nov. 10.) pedagógus, költő; az 1918-1919. évi forradalmi időszakban lelkesítő,
művészi erejű verseket irt. 1922-től a Szovjetunióban magyar emigránslapok, majd a Kossuth Rádió munkatársa volt. A felszabadulás
után hazatért, az Irodalmi Újságnál dolgozott, elismert költő és kiváló műfordító volt. (30/2. parc.)

Csatár György (1923. febr. 9—1957. okt. 24.) tanár; 1945-től MKP tag volt, az ifjúsági szervezetekben végzett pártmunkát. Gazdasági
vezető tisztségeket töltött be. 1950-től a párt központi apparátusában, majd a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott. Haláláig
tagja volt a Népszabadság szerkesztő bizottságának. (30/2. parc.)

Cséby Lajos (1889. aug. 17.—1976. szept. 13.) famunkás; 1918-ban belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében
századparancsnok volt. A fehérterror idején emigrált. A Spanyol Köztársaság védelmében mint zászlóaljparancsnok vett részt.
Harcolt a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújában, 1946-ban a Magyar Partizán Szövetség titkára lett. Hazánk nagyköveteként
hosszú időt töltött külügyi szolgálatban. (20. sziget)

Csillag Zsigmond (1844 —1910. febr. 3.) orvos; betegpénztári orvosi tapasztalatai a szocialista mozgalomhoz vezették. Széles
szociálpolitikai tevékenységet folytatott, kiváló szónoka volt a munkásmozgalomnak. Harcolt a marxista alapon álló tömegpárt
létrehozásáért. Egyik alapítója és vezetője lett a Magyarországi Általános Munkáspártnak (Jobb I. pilon)

Csorba Mária (1874. szept. 10.—1944.) agrárproletár; 1894-től a munkásmozgalom aktivistája volt. A TK idején Munkástanács tag,
a magyar Vörös Hadsereg politikai megbízottja. 1922-ben bebörtönözték. Fogolycsere révén 1925-től a Szovjetunióban a magyar
és külföldi kommunista lapok tudósítója, a Nemzetközi Vörös Segély munkatársa, a magyar emigránsok klubjának vezetőségi tagja
volt. (Bal IV. pilon)

Darvas József (1922. febr. 10.—1973. dec. 3.) író; a népi írók mozgalmának egyik legjelentősebb, marxista szemléletű résztvevője.
1936-1937-ben szerkesztőségi tagja a KMP irodalmi folyóiratának, a Gondolatnak, 1937-ben egyik alapítója a Márciusi Frontnak.
Az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpártnak egyik baloldali vezetője volt. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság
munkájában. 1945 után miniszter, főszerkesztő, írószövetségi elnök és más társadalmi tisztségek viselője. Irodalmi tevékenysége
elválaszthatatlan a szocialista eszmeiségtől, a magyar próza legjobb realista hagyományaitól. Kommunista párttagságát az MSZMP
1932-től ismerte el. (34/2. művészparcella)

Derkovits Gyula (1894. ápr. 13.—1934. jún. 18.) festőművész, grafikus; az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság nagy hatással
volt forradalmi művészetének kialakulására. A húszas évek elején külföldön tanult, kapcsolatba került a munkásmozgalommal,
1923-ban belépett Ausztria Kommunista Pártjába. 1926-ban hazatért, aktívan részt vett a kommunista mozgalomban. Témáit
is a proletárok életéből merítette, művészetét az elnyomás elleni harc szolgálatába állította. A szocialista realizmus világszintű
képviselőjévé vált. Kiemelkedő alkotása a Dózsa-sorozat, amely elemi erővel ábrázolja a parasztháború eseményeit. Életművét
halála után Kossuth-díjjal ismerték el. (Földszinti terem)

Dési-Huber István (1895. febr. 6—1944. febr. 25.) festőművész, grafikus; 1924-1927 között festészeti tanulmányokat folytatott
Milánóban. Itthon kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal. Baloldali lapokban publikált képzőművészeti
tanulmányai a szocialista művészelméletét dokumentálják. A Vörös Segélyben való részvétele miatt letartóztatták. Egyik alapító
tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Szocialista realizmust képviselő művéért halála után Kossuth-díjat kapott.
(Földszinti terem)

Dobi István (1898. dec. 31.—1968. nov. 24.) földmunkás; a TK alatt vöröskatona volt. 1920-tól részt vett a földmunkás szövetség
és az MSZDP munkájában. 1936-ban belépett a Független Kisgazdapártba, és agrárpolitikai szárnyának vezetője lett. 1943-tól a
Parasztszövetség szervező titkára, a földmunkás szakosztály elnöke. Aktívan részt vett a háborúellenes antifasiszta mozgalomban.
A felszabadulás után a kisgazdapárti baloldal vezetője, 1947-ben a párt elnöke lett. Miniszteri tisztségeket viselt, később
miniszterelnök, 1952-1957-ig az Elnöki Tanács elnöke volt. 1959-ben belépett az MSZMP-be, KB-taggá választották. Lenin-békedíjas
volt. (Földszinti terem)

Dömötör Ferenc (1901. aug. 30.—1954. máj. 8.) festő és mázoló; 1921-1935 között aktívan részt vett a csehszlovák kommunista
párt munkájában. Moszkvában Lenin-iskolát végzett. 1939-től itthon a kommunista párt egyik szervezője és propagandistája volt,
amiért bebörtönözték. A felszabadulás után MKP funkcionárius, majd helsinki követ. (30/2. parcella)
Dukesz Artúr (1892—1919. aug. 1.) jogász, tagja, majd vezetője lett a Galilei Körnek. 1914-ben az orosz fronton fogságba esett.
Részt vett a krasznojarszki hadifoglyok szocialista-antimilitarista mozgalmában. 1919-ben már egyik vezetője a tábor kommunista
csoportjának. Kolcsakisták oltották ki életét. (Jobb I. pilon)

Ék Sándor (1902. aug. 27.—1975. jan. 15.) festőművész, grafikus; 1918-tól KMP tag, a Tanácsköztársaság idején vöröskatona, majd
a Proletár Képzőművészeti Tanműhely propagandistája, 1920-tól részt vett az illegális kommunista ifjúsági mozgalomban. 1922-től
nyugat-európai országokban, majd a Szovjetunióban élt. Mint a Vörös Hadsereg tisztje, harcolt hazánk felszabadításáért, azután
főiskolai tanár. Mozgósító, pártos, antifasiszta plakátjai, festményei, rajzai nemzetközileg is megbecsült képzőművészeti alkotások.
(Bal VI. pilon, 34/2. művész parcella)

Elek Tamás (1924. dec. 7.—1944. febr. 21.) diák; gyermekkorában családjával együtt Franciaországba emigrált. A német megszállás
után bekapcsolódott az antifasiszta ellenállási mozgalomba. Részt vett a francia partizánakciókban. A német hadbíróság ítélete
alapján kivégezték. (Bal IV. pilon)

Ember Lajos (1894. okt. 6.—1919.) műegyetemi hallgató; diák korában csatlakozott a Galilel Körhöz. 1915-ben orosz hadifogságba
karolt, és 1917 végétől a szocialista—internacionalista hadifoglyok mozgalmát és vörös gárdáját szervezte. Tagja lett a Szibéria
Külföldi Munkásainak Kommunista Pártja VB-jének, szerkesztője a Világforradalom című lapnak. A fehérgárdisták ellen vívott
harcokban esett el. (Jobb I. pilon)

Endrejter József (1897. jan. 14.—1975. febr. 24.) géplakatos; a KMP-nek megalakulásától tagja volt. 1919-ben a magyar Vörös
Hadsereg politikai megbízottja, századparancsnok. A fehérterroristák halálra ítélték. Fogolycserével a Szovjetunióba került és a
szakmájában dolgozott. 1951-től itthon gazdasági vezető volt. (30/2. parc.)

Engelmann Pál (1854—1916. dec. 9.) bádogos; az 1870—1880-as években a német és az osztrák munkásmozgalomban vett
részt. 1884-től a Magyarországi Általános Munkáspárt tagja, 1886-tól baloldali ellenzékének irányítója, 1889-ben a párt vezetője.
Harcot indított a szociáldemokrata tömegpárt megteremtéséért; kezdeményezésére hívták össze az MSZDP I. kongresszusát. Ő
teremtett kapcsolatot Engelsszel, érdemeket szerzett a modern szakszervezeti mozgalom megteremtésében, az agrárproletárok
szervezésében. Osztályharcos vonalvezetése miatt szembekerült a párt reformista szárnyával; 1892-ben kizárták az MSZDP-ből.
Az aktív politikai működéstől visszavonult és publicisztikai tevékenységet folytatott. A századforduló után az MSZDP baloldali
ellenzékét támogatta. (Jobb I. pilon)

Erdélyi Károly (1928. jan. 29.—1971. márc. 19,) pedagógus; a szovjet pedagógiai főiskola elvégzése után a Külügyminisztérium
munkatársa és pártbizottságának tagja lett. 1957-1961 között a KB Titkársága munkatársa. 1962-1970-ig külügyminiszter-helyettes.
1970-től az MSZMP KB külügyi osztályát vezette. 1966-tól haláláig tagja volt a pár Központi Bizottságának. (30/2 parc.)

Essl András (1834—1890. márc. 2.) szabó; a szocialista munkásmozgalom úttörőjeként egyik alapítója és vezetője lett az Általános
Munkásegyletnek. Tevékeny részese volt a pártegységért folytatott küzdelemnek, a Magyarországi Általános Munkáspárt
megteremtésének. (Jobb L pilon)

Esztergályos János (1873. dec. 5—1941. máj 4.) vasmunkás; 1905-ben kezdte mozgalmi munkáját, később szakszervezeti vezető
lett. 1919 elején az MSZDP vidéki titkára. Később a Népszavánál dolgozott, a lapnak szerkesztője és kiadója lett. Az MSZDP KV tagja
és országgyűlési képviselő volt. (47. parc.)

Faragó Dezső (1880. júl. 26.—1958. aug. 8) lakatosmunkás; szabadszervezeti, majd szakegyleti vezető, szaklapszerkesztő. 1915-be
részt vett az oroszországi hadifogoly-mozgalomban, küzdött a polgárháborúban. 1925-től vidéki MSZDP titkár, majd a Népszava
munkatársa volt. A felszabadulás után nyugdíjas pártmunkás volt. (17/2. parc.)

Farkas Antal (1875. szept. 13.—1940. szept 28.) tanító, újságíró, költő; szocialista szépirodalmi művek szerkesztője. Riportjai,
költeményel köszöntötték az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot. Bécsi emigrációjában magyar lapok munkatársa, a
Népszava tudósítója volt. 1928-tól haláláig a Népszavánál dolgozott. (42. parc.)

Farkas Károly (1842. aug. 12.—1907. feb. 16.) gépszerelő; munkásmozgalmi tevékenységét Temesvárott kezdte. 1869-ben a
fővárosban az I. Internacionálé főmegbízottjaként Marx és Engels eszméit terjesztette. Kezdeményezésére alakult meg az első
szociális munkásintézmény, a Betegpénztár. A szocialista eszmék terjesztése miatt társaival együtt letartóztatták; az 1872-es
hűtlenségi per fővádlottja volt. Kiszabadulása után részt vett az I Internacionálé hágai kongresszusán, a magyar és német nyelvű
Munkás Heti Krónika megindításában és 1873-ban a Magyarországi Munkáspárt létrehozásában. Az 1870-es évek közepétől a
szakszervezeti mozgalom és a Betegpénztár továbbfejlesztése érdekében tevékenykedett. (Jobb I. pilon)
Fehérvári Miklós (1903. jan. 1—1941. okt. 29.) címfestő; 1918-ban részt vett az antimilitarista mozgalomban. A Tanácsköztársaság
alatt és azt követően is ifjúmunkás-mozgalmi vezető. Fegyházbüntetéséből fogolycsere révén a Szovjetunióba került. A moszkvai
légierő tisztje lett ezredparancsnoki beosztásban. A II. világháború idején hősi halált halt. (Jobb III. pilon)

Fiedler Rezső (1881. jún. 14.—1939.) vasmunkás; 1900-tól a szakszervezeti mozgalom egyik harcosa volt. Részt vett a KMP
megalapításában, az első KB tagja volt. A Tanácsköztársaság idején munkaügyi népbiztoshelyettes, majd hadügyi népbiztos
volt. Emigrált, Csehszlovákiában tagja lett a kommunista párt vezetőségének. Franciaországi, németországi emigrációja után a
Szovjetunióban élt és végzett pártmunkát. (Jobb III. pilon)

Fodor Gyula (1901. szept. 10—1975. ápr. 3.) kőműves; 1918-tól vezetőségi tagja volt az Ifjúmunkások Országos Szövetségének.
Később bekapcsol6dott az építőmunkások mozgalmába, 1931-től a MÉMOSZ alelnöke. 1935-től tagja a KMP-nek, a szakszervezeti
ellenzéki mozgalom egyik kiemelkedő harcosa. A felszabadulás után állami tisztségeket viselt, 1962-1975 között tagja volt az
MSZMP KB-nak. (Bal VI. pilon, 30/2. parc.)

Fogarasi Béla (1891. júl. 25.—1959. ápr. 28) tanár, filozófus; fiatalon részt vett a Galilei Kör munkájában, a Tanácsköztársaság
idején a felsőoktatás átszervezésében. Emigrációja alatt a marxista-leninista filozófiát és közgazdaságtudományt népszerűsítette. A
felszabadulás után egyetemi tanár, akadémikus. 1957-től MSZMP KB tag. Főszerkesztője volt a Társadalmi Szemlének, majd alapító
főszerkesztője a Filozófiai Szemlének. (Sírsétány jobb oldal.)

Földes Ferenc (1910. már. 16. - 1943. jan.) tanár, filozófus, publicista; 1932-ben bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba. A
harmincas években a KMP népfrontpolitikájának propagandistája. 1941 után jelentős érdemeket szerzett a párt függetlenségi
politikájának népszerűsítésében. Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezésében és munkájában. Büntetőszázadban,
a fronton halt meg. (Bal IV. pilon)

Földes Pál (1900. jún. 4.—1975. júl. 26.) textilmérnök; a Tanácsköztársaság alatt megyei politikai bízott volt. 1926-tól a KMP
tagja. 1930-tól a Csepeli Posztógyárban műszaki igazgató, 1929-től a párt technikai apparátusának munkatársa, 1930-ban
budapesti vezetője. Csaknem nyolc évig volt börtönben. 1940-ben a Szovjetunióba emigrált és a Nagy Honvédő Háború idején
partizánparancsnok volt. 1946-től itthon állami és gazdasági vezető tisztségeket töltött be. (30/2. parc.)
Frankel Leó (1844. febr. 28.—1896. márc. 29.) ötvösmunkás; bekapcsolódott a korai német, majd francia munkásmozgalomba. Az L
Internacionálé párizsi német szekciójának vezetője volt. 1871-ben a Párizsi Kommün tagja, munka- és kereskedelemügyi minisztere.
Harcolt a Kommün védelmében, s a vereség után Londonba menekült. Az I. Internacionálé Főtanácsának tagjává választották. Marx
és Engels munkatársa lett. 1876-tól a magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő szervezője és irányítója volt A szerkesztésében
megjelent Munkás Heti Krónika a marxista nézetek tolmácsolója lett. Vezetésével alakult meg a Nemválasztók Pártja. Alapító tagja
volt a Magyarországi Általános Munkáspártnak. Másfél évi fogházbüntetés után Bécsbe távozott és az osztrák munkásmozgalomban
vett részt. 1889-től Párizsban élt. A II. Internacionálé előkészítői közé tartozott, elnökölt az alakuló kongresszuson. Az 1890-es
években mint marxista lapszerkesztő, szocialista újságíró dolgozott. (Földszinti terem)

Fried Dezső (1895. nov. 11.—1936. okt.) tisztviselő; 1915-ben az orosz fronton fogságba került és szervezte a szocialista
hadifogolymozgalmat. 1918-tól az OK(b)P tagja, vörösgárdista. Mint a Bajkálon túli front helyettes parancsnoka, majd a Bajkáli Flottilla
parancsnoka vett részt az orosz polgárháborúban. 1921-től a KI VB egyik alosztályának vezetője, majd a VB munkatársa. Két évig
Csehszlovákiában végzett pártmunkát. A Katonai Akadémia elvégzése után 1933-tól a Vörös hadsereg szibériai ezredparancsnoka.
1936-ban a spanyol szabadságharc segítségére sietett, Madrid védelmében hősi halált halt. (Jobb II. pilon)

Fürst Sándor (1903. nov. 27.—1932. júl. 29.) tisztviselő; az MSZDP balszárnyához tartozott, részt vett a Rendező Gárda vezetésében.
Baloldali szervező munkát végzett a magántisztviselők szakszervezetében és az eszperantisták egyesületében. 1926-tó1 KMP
tag, 1928-ban kooptálták a KB-ba. 1929 tavaszától a Titkárság tagja, a KIMSZ irányítója. Még ez évben börtönbe zárták, részt
vett a politikai foglyok országos éhségsztrájkjában. 1931-ben kiszabadulva ismét tagja lett a KMP KB Titkárságának — irányítója
a kommunista ifjúmunkások mozgalmának és az ESZE munkájának. 1932 júliusában őt is letartóztatták, és Sallai Imrével együtt
kivégezték. (Földszinti terem)

Gábor Andor (1884. jan. 24.—1953. jan. 21.) újságíró, író, költő; az I. világháború idején antimilitarista, a Tanácsköztársaság
alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársa, az egyesült párt tagja. A Tanácsköztársaság után bebörtönözték. 1920-ban
Bécsbe emigrált, forradalmi publikációival harcolt a hazai fehérterror ellen. 1925-1933-ig Berlinben a Nemzetközi Vörös Segély
sajtóirodájának munkatársa, 1927-től a Pravda berlini tudósítója, a német kommunista mozgalom résztvevője. 1933-1944-ig a
Szovjetunióban élt, szerkesztője volt a magyar kommunista emigráns- és hadifogoly lapoknak, munkatársa a moszkvai Kossuth
Rádiónak. A felszabadulás után itthon sokat tett a magyar kommunista sajtó kialakításáért. Alapítója és szerkesztője volt a Ludas
Matyi című szatirikus hetilapnak. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)
Gábor Andorné sz. Halpern Olga (1887. márc. 24—1967. ápr. 3.) író, műfordító; Gábor Andor kommunista publicista harcostársa.
Fordításai a húszas évektől utat nyitottak a szovjet irodalmi művek megismeréséhez. 1926-töl kommunista párttag. Berlinben
szervező titkára a Proletár Forradalmi Írók Szövetségének. Moszkvában tagja a Szovjet Írók Szövetségének. A felszabadulás óta
itthon élt. (30/2. parcella)

Gács László (1903. okt. 15—1968. júl. 10.) textilmunkás; 1928-ban a KIMSZ-ben kezdte mozgalmi munkáját. A harmincas években
mint a textilszakszervezet újpesti vezetője vett részt a bérharcokban, sztrájkokban. 1930 végén tagja lett a KMP Budapesti Területi
Bizottságának, 1941-1943 között a KMP KB-nak. A felszabadulás után szakszervezeti vezető tisztségeket töltött be, volt újságíró és
lapszerkesztő, 1956 végétől a Magyar Rádió és Televízió elnöke, 1962-től haláláig az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója; tagja
az MSZMP Központi Revíziós Bizottságának, majd a Központi Ellenőrző Bizottságnak (Alsó terem)

Gáll János (1893-1938) földmunkás; az I. világháború Idején orosz hadifogolytáborban vált forradalmárrá. Mint a Vörös Hadsereg
hivatásos tisztje harcolt a NOSZF idején és a polgárháborúban. Részt vett a spanyol nép szabadságharcában. A köztársasági hadsereg
tábornoka, majd hadosztályparancsnoka volt. 1937 végén visszatért a Szovjetunióba. (Jobb II. pilon)

Galló Ernő (1899. jan. 26.—1975. ápr. 15.) nyomdászmunkás; 1922-től tagja volt az MSZDP-nek. A felszabadulás előtt és azt
követően is szerkesztette a nyomdász-szakszervezet lapját, a Tipográfiát. 1948-1956 között a nyomdász-szakszervezet főtitkára,
1948 elejétől az SZDP KV tagja, 1948-1951 között az MDP KEB póttagja, 1951-1956 között a KV tagja. 1958-tól nyugdíjazásáig
lapkiadó vállalati igazgató volt. (30/2. parcella)

Garami Ernő (1876. dec. 13—1935. máj. 28.) műszerész; 1898-tól az MSZDP vezetőségi tagja, tizenhárom évig a Népszava felelős
szerkesztője, a századfordulótól az MSZDP ismert vezetője. Jelentős érdemei voltak a szocialista tömegmozgalom kialakításában. Az
őszirózsás forradalmat támogatta, de a forradalom szocialista továbbfejlesztése ellen szállt síkra. Az ellenforradalom felülkerekedése
után bírálta az MSZDP jobboldali, peyerista vezetését. Emigrációs írásaiban élesen támadta a Horthy-rendszert, a fasizmust, a
kommunistákkal való együttműködés útját azonban nem találta meg. (46. parc.)

Garasin Rudolf (1895. márc. 27.—1969. aug. 15.) nyomdász; 1915-ben orosz hadifogságba került, részt vett az internacionalista
hadifoglyok mozgalmában, 1919-ben internacionális ezredparancsnok lett. A II. világháború idején partizánosztag-szervező és
kiképző volt. Részt vett hazánk felszabadításában. Itthon az Igazságügyi, majd a Belügyminisztériumban dolgozott, később nagykövet
volt. (Sírsétány jobb.)

Gárdos Mária (1885. máj. 1.—1973. jan. 23.) író, újságíró; a kilencszázas évektől a magyar nőmunkásmozgalom előharcosa és
egyik vezetője volt. Alapítója a munkásnő-egyesületnek, első szerkesztője a Nőmunkás című lapnak. Az 1918-1919-es forradalmi
korszakban az egyik legismertebb nőszervező, agitátor, a Tanácsköztársaság idején vezető tisztségeket töltött be. A tanácshatalom
után emigrált. 1932-ben hazatért, s egyik vezetője lett a baloldali szociáldemokrata ellenzéknek. Többször bebörtönözték,
internálták. 1945-ben az MKP tagjaként vett az MNDSZ létrehozásában, melynek első alelnöke volt. Sokoldalú publicisztikai
munkásságának eredménye több száz cikk, novella és visszaemlékezés-gyűjtemény. (Alsó terem)

Gavró Lajos (1894. dec. 28—1941.) bányász 1916-ban az orosz fronton fogságba esett. 1917-től a bolsevik párt tagjaként
szervezte az internacionalisták kommunista csoportjait és katonai egységeit. 1918-1919-ben internacionalista zászlóalj, majd
ezredparancsnok. 1920-ban dandárparancsnok. A NOSZF és az oroszországi polgárháború legkiemelkedőbb — a Vörös Zászló
Renddel kétszer kitüntetett — magyar katonai vezetője. A polgárháború után tábornoki rangban felelős katonai vezető, illegális
pártmunkás külföldön, szovjet főkonzul Kínában, majd a Vörös Hadsereg lövészhadosztály-parancsnoka, a moszkvai magyar
kommunista emigráció egyik vezetője. (Jobb III. pilon)

Goldmann György (1904. dec. 21.—1945. jan.) szobrászművész; 1932-ben bekapcsolódott a kommunista művészsejt munkájába.
Egyik alapítója és irányítója volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Jelentős szerepet játszott az antifasiszta képzőművészet
kialakításában. Sok száz kommunistával együtt elfogták, koncentrációs táborban halt meg. (Bal IV. pilon)

Golub Rudolf (1901. okt. 24.—1944.) bányász; 1917-től vett részt a munkásmozgalomban. 1923-ban kivándorolt Franciaországba, ott
a magyar kommunista bányászmozgalom egyik vezetője, a Francia Kommunista Párt aktivistája lett. 1932-1938-ig a Szovjetunióban
sztahanovista bányász, SZKP tag. Hazatérve részt vett az antifasiszta ellenállás szervezésében. Elfogták, koncentrációs táborban
vesztette életét. (Bal IV. pilon)

Gombos Ferenc (1877. ápr.—1919. dec. 29.) vasmunkás; részese volt a csepeli munkások osztályharcos mozgalmainak. Az I.
világháború alatt antimilitarista. Alapító tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején forradalmi törvényszéki tanácselnök,
később karhatalmi egység parancsnoka. Az ellenforradalmi vésztörvényszék kivégeztette. (Alsó terem)
Gosztola István (1896. aug. 29.—1943. aug.) földmunkás; az I. világháborúban orosz hadifogságba esett. 1918-ban tagja lett az
OK(b)P-nek. Hazatérve mint a KMP tagja, főleg a parasztság körében végzett propaganda- és szervező munkát. Emiatt négy évet
töltött börtönben. Kiszabadulva a Szovjetunióba emigrált, s ott mint szanatóriumi igazgató dolgozott. (Jobb III. pilon)

Gőgös Ignác (1893. máj. 22.—1929. júl. 30.) asztalosmunkás; 1913-tól a Famunkás Szövetség tagja. Az I. világháború idején
orosz hadifogságba esett. Három éven át vörösgárdistaként harcolt a NOSZF védelmében. 1921-től itthon részt vett a KMP
újjászervezésében. Egyik vezetője lett a Famunkás Szövetség baloldali ellenzékének. 1925-ben egyik alapítója és vezetője az
MSZMP-nek. A KMP I. bécsi kongresszusán beválasztották a KB-ba. Tagja volt a KB Titkárságának is. Kommunista tevékenysége
miatt fogházba zárták, az ott szerzett betegségébe belehalt. (Jobb II. pilon, Tamási)

Gyetvai János (1889. ápr. 8—1967. máj. 14.) újságíró; az I. világháború előtt csatlakozott a munkásmozgalomhoz. A Tanácsköztársaság
alatt a Vörös Katona szerkesztője. Az emigrációban is folytatta pártmunkáját. Az USA-ban szerkesztette a magyar nyelvű kommunista
lapokat. Hazatérve állami tisztségeket viselt és Írói munkásságot folytatott. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Haász Árpád (1896. aug. 16.—1967. ápr. 1.) jogász, közgazdász; 1918 végétől részt vett a KMP munkájában. A Tanácsköztársaság
idején a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott. Emigrált vezető funkciót töltött be az osztrák kommunista mozgalomban,
Prágában propagandista, Moszkvában Lenin-iskolai tanár, Párizsban tagja az ellenállási mozgalomnak. Több mint három évet töltött
fasiszta börtönökben, illetve internálótáborban. Itthon a közgazdaságtudomány tanára volt. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Hajdú Gyula (1886. máj. 8—1973. aug. 21.) jogász; az 1920-as évek közepétől a pécsi munkásmozgalom résztvevője, 1910-
től tagja a helyi MSZDP VB-jének, 1911-től a város törvényhatósági bizottságának. 1918 őszén a Pécsi Nemzeti Tanács titkára,
a Tanácsköztársaság idején Baranya megye kormányzótanácsi biztosa, dandárpolitikai megbízott. A Tanácsköztársaság leverése
után emigrált. Élt Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban. 1921-ben tagja lett az illegális KMP-nek, 1935-ben a Francia
Kommunista Pártnak. 1945-ben hazatért. Előbb az MKP Baranya megyei funkcionáriusa, 1946-1950-ig országgyűlési képviselő és
igazságügyi államtitkár, 1951-től az ELTE nemzetközi jogi tanszékének vezető professzora volt, több politikai-, nemzetközi-, jogi- és
munkásmozgalmi témájú könyvet publikált. (Bal V. pilon, Pécs)

Hámán Kató (1884. dec. 2.—1936. aug. 31.) tisztviselő; 1918-tól a vasutas-szakszervezet és a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején
beválasztották a Budapesti Munkástanácsba. A proletárdiktatúra után a vegyipari szakszervezet titkára lett. 1925-ben alapító tagja
volt az MSZMP-nek. A KMP I. kongresszusán a KB tagjává választották, és a KB Titkárság tagjaként tevékenykedett. A Magyarországi
Vörös Segélynek szervezője, 1928-ban titkára lett. Pártszervező és propagandista tevékenysége miatt többször letartóztatták,
börtönbe zárták. A kínzások következtében szerzett betegsége halálát okozta. (Földszinti terem)

Hamburger Jenő (1883. máj. 31.—1936. dec. 14.) orvos; már az I. világháború előtt és alatt antimilitarista baloldali szociáldemokrata.
Az MSZDP-nek előbb helyi, később egyik országos vezetője volt. 1919 tavaszán érdemeket szerzett az első termelőszövetkezetek
megszervezésében. A Tanácsköztársaság idején népbiztos, majd hadtestparancsnok. Az emigrációban a KMP újjáalakításán
munkálkodott. 1922-től a Szovjetunióban élt, egészségügyi vonalon dolgozott. Zalaszentgróton van eltemetve. (Jobb II. pilon)

Harustyák József (1894. szept. 17—1970. dec. 14.) gyári munkás; 1921-ben a vegyipari szakszervezet kőbányai titkára, a harmincas
évek közepén kerületi MSZDP titkár, 1938-ban a vegyészeti szakszervezet elnöke. A felszabadulástól 1948 júniusáig a Vegyipari
Dolgozók Szakszervezetének titkára. 1948-1953 között a SZOT elnöke és az MDP KV tagja. 1955-től a SZOT Számvizsgáló Bizottságának
elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának tagja. (30/2. parc.)

Háy László (1891. aug. 31—1975. jan. 27.) orvos, közgazdász; a TK idején katonaorvos volt a Vörös Hadseregben. Emigrációba
kényszerült, Ausztriában, Csehszlovákiában, Németországban, majd a Szovjetunióban dolgozott és fontos közgazdasági
tevékenységet fejtett ki. A felszabadulás után a hazai gazdasági élet egyik vezető tisztségviselője, külkereskedelmi miniszter, később
egyetemi tanár, rektor, állami díjas akadémikus. 1959-től haláláig az MSZMP KB tagja volt. (Sírsétány bal)

Háy Mihály (1895. dec. 20.—1944. dec.) újságíró; 1918-tól tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona. A
tanácshatalom után Bécsben, Berlinben végzett pártmunkát. 1929-ben tagja lett a KMP KÜB-nek. 1929 júliusában rövid Ideig a KB
Titkárság vezetője volt Budapesten, de letartóztatták ás bebörtönözték. Kiszabadulása után ismét bekapcsolódott a pártmunkába
ás az ellenállási mozgalomba. A nyilasok elfogták és megölték. (Bal IV. pilon)

Házi Árpád (1908. szept. 20.—1970. nov. 13.) szabómunkás; mozgalmi munkáját a szabók szakszervezetében kezdte, később a Vörös
Segélyben is tevékenykedett. 1930-tól a KMP kerületi funkcionáriusa, 1935-ben az ESZE vezetőségi tagja volt. A felszabadulás után
Pest megye párt- és állami életének szervezője és vezetője. Ezt követően vezető állami tisztségviselő, egy ideig belügyminiszter.
1946-1956 között az MKP, illetve az MDP KV tagja volt. (Alsó terem)
Házi Ferenc (1902. dec. 8.—1938) géplakatos; az MSZMP-nek 1925-től tagja, kispesti titkára lett. 1926-tól KMP tag. 1927-ben két
év és négy hónapra börtönbe zárták. Kiszabadulása után, 1929 végétől rövid ideig a KMP KB budapesti titkárságát vezette. 1930
januárjában ismét bebörtönözték. Szabadulása után — öt év múlva — az Egyesült Szakszervezeti Ellenzékben tevékenykedett, majd
Prágában bekapcsolódott a KMP ott működő KB-jának munkájába. 1938-tól itthon a párt szervezeti újjáépítésén és hazai egységes
irányító szervének létrehozásán dolgozott. Feladatát teljesítve visszatért Prágába, ahol haláláig főleg ideológiai tevékenységet
folytatott. (Jobb II. pilon)

Házi Károly (1905. dec. 5.—1957. máj. 24.) szabómunkás; mozgalmi tevékenységét a szabók szakszervezetében kezdte. 1927-
től a KMP tagként részt vett a Vörös Segély tevékenységében, később annak vezetésében. 1930 elején tagja volt a KMP KB ún.
Póttitkárságának. Szervezője az 1930. január 26-i munkanélküliek utcai tüntetésének. Lenin-iskolát végzett Moszkvában. A
Szovjetunióból 1954-ben betegen tért haza, itthon mint nyugdíjas társadalmi munkát végzett. (Alsó terem)

Hébelt Ede (1879. febr. 16.—1961. júl. 3.) jogász; a Tanácsköztársaság alatt a Marx Károly Munkásegyetemen tanított. 1919 őszén
belépett az MSZDP-be és elvállalta a párt jogvédő irodájának vezetését. 1922-1926 között nemzetgyűlési képviselő. 1920-1930
között a KMP bécsi vezetőivel és a Vörös Segély hazai képviselőivel együttműködve sokat tett a politikai üldözöttek védelméért,
megmentéséért. A felszabadulás után a munkásegység híve volt. 1954-1956 között az MDP KV tagja. Betegsége miatt 1957-ben
visszavonult a közéletből. (Bal VI. pilon, hamvai a Farkasréti temetőben vannak)

Hedrich Károly (1899. júl. 31.—1936. nov. 4.) vasmunkás; a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében politikai biztos volt. 1922-ben
emigrált. Jugoszláviában kommunista ifjúsági vezető és szakszervezeti aktivista, Franciaországban kommunista pártmunkás volt. A
Spanyol Köztársaság védelmében hősi halált halt. (Bal VI. pilon)

Herczeg Ferenc (1906. nov. 4.— 1960. febr. 12.) lakatosmunkás; 1925-től a vasas-szakszervezetben tevékenykedett. 1944-ben tagja
lett a kommunista pártnak, részt vett az üzemi munkások ellenállási mozgalmában. A felszabadulás után szerepe volt a kohó- és
gépipar fejlesztésében, gazdasági vezető tisztségeket töltött be. (30/2. parc.)

Hevesi Ákos (1884. júl. 9—1937. jún. 12.) mezőgazdász; 1919 tavaszán mint KMP tag részt vett a termelőszövetkezetek
szervezésében. A Tanácsköztársaság alatt a földművelés irányítója, később katonai parancsnok. Fogolycsere révén a Szovjetunióba
került, a földkérdésekkel kapcsolatos nemzetközi szintű tudománypolitikai munkát végzett. Éveken át alelnöke volt a Paraszt
Internacionálénak. A Spanyol Köztársaság védelmében hőst halált halt. (Jobb II. pilon)

Hevesi Gyula (1890. nov. 21.—1970. febr. 25.) vegyészmérnök; mint kutató az izzólámpagyártásban szerzett érdemeket. 1917-től
antimilitarista. Kezdeményezője volt az ún. Gyárközi Bizottság létrehozásának. Egyik alapítója a szocialista mérnök szakszervezetnek.
1918-ban belépett a KMP-be, tagja lett a KB-nak és szerkesztője az Internacionálénak. A Tanácsköztársaság idején a szociális termelés
népbiztosa, a magyar Vörös Hadsereg harcosa. A proletárhatalom megdöntése után emigrált. A Szovjetunióban nagy jelentőségű
iparszervezési, műszaki feladatokat oldott meg. 1948-tól ismét itthon: az Országos Találmányi Hivatal alelnöke, akadémikus, az MTA
osztályvezetője, 1960-tól alelnöke, 1959-től haláláig az MSZMP KB tagja volt. (Sírsétány bal.)

Hikádé Aladár (1888. jan. 29.—1970. júl. 13.) villanyszerelő; 1905-től a vasmunkások között végzett szervező munkát. Egyik alapító
tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság alatt a kispesti munkástanács tagja és a Budapesti Forradalmi Törvényszék politikai
vádbiztosságának vezetője. Fogolycserével a Szovjetunióba került, a bolsevik párt központi apparátusában dolgozott. 1955-ös
hazatérése után párt- és társadalmi munkás volt. (Bal V. pilon 30/2. parc.)

Hirossik János (1887. már. 24—1950. febr. 3.) tetőfedőmunkás; ifjú korától a MÉMOSZ tagja, 1908-tól baloldali szaklapok szerkesztője,
a szociáldemokrata ellenzék egyik vezetője. A KMP-nek alapító tagja és egyik titkára. Beválasztották a Tanácsköztársaság vezető
testületébe, az egyesült párt egyik titkára lett, majd a Szlovák Tanácsköztársaságnak belügyi népbiztosa. 1920-1925-ig Bécsben
élt, részt vett az illegális KMP újjászervezésében. 1925-ben hazatért, és az illegális pártmunka egyik irányítója lett. 1926-1933-ig
Berlinben a Német Kommunista Párt tagja volt, gazdasági tevékenységet fejtett ki, emellett munkatársa volt az Inprekorrnak és
külföldi magyar pártlapoknak. 1933-tól Prágában élt. 1942-ben tért haza és bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. (30/2. parc.)

Hoffmann Ottó (1902. máj. 2.—1934. okt. 31.) géplakatos; 1929-től az illegális KMP sajtójának terjesztésében vett részt, majd a
párt nyomdájában dolgozott. A horthysta politikai rendőrség vallatás közben meggyilkolta. (Alsó terem)

Honti Lajos (1900. febr. 25.—1944) szobafestő; 1917-ben már szervezett munkás volt. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona. 1932-
től a KMP tagja, egyik élharcosa a szakszervezeti ellenzéknek. Az építőmunkások kommunista frakciójához tartozott. Bekapcsolódott
a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájába, az ellenállási mozgalom szervezésébe. Elítélték, német koncentrációs táborban
halt meg. (Bal IV. pilon)
Horváth Imre (1901. nov. 19.—1958. febr. 2.) mérnök; a kommunista ifjúmunkás-mozgalom egyik szervezője, 1918-tál a KMP tagja,
majd a Tanácsköztársaság aktív harcosa. Fogolycserével a Szovjetunióba került. 1933-ban illegális pártmunkára hazatért, 1934-ben
letartóztatták, tíz éven át volt börtönben, majd deportálták. A felszabadulás után diplomáciai munkakörben dolgozott, különböző
államokban követ, Illetve nagykövet, 1956 után külügyminiszter. 1956 júliusától haláláig tagja volt a párt KV-jának, majd KB-jának.
(Sírsétány jobb.)

Humhál László (1905. szept. 17.—1936. nov.) cipészmunkás; 1927-től jelentős részt vállalt a KIMSZ illegális munkájából. A moszkvai
Lenin-iskola elvégzése után ismét itthon végzett pártmunkát. A Spanyol Köztársaság védelmében fegyvert fogott és hősi halált halt.
(Jobb II. pilon)

Huszti Ferenc (1893. nov. 9—1938) jogász; egyetemi hallgatóként kapcsolódott be a munkásmozgalomba. A Tanácsköztársaság
idején Zala megyében vádbiztos, járási pártvezetőségi tag volt. Bécsi emigrációja alatt a KMP KÜB apparátusában tevékenykedett.
1923-tól a Szovjetunióban bírósági elnök, majd KB-instruktor volt. 1931-1936 között a KMP KB tagja és a KÜB vezetője volt. (Jobb
II. pilon)

Ihász Miklós (1913. ápr. 26.—1946. aug. 13.) géplakatos; már tizenöt éves korában vasas ifjúmunkás volt, 1937-től az MSZDP
tagja. 1943-ban a keleti fronton szovjet fogságba esett, antifasiszta iskolát végzett. Mint ejtőernyős partizán részt vett hazánk
felszabadításában. 1945 után a politikai rendőrségen dolgozott, tagja volt az MKP-nak. (34. parc.)

Ihász-Kovács Sándor (1918. már. 18—1944. aug. 21.) napszámos; a II. világháború idején szovjet hadifogságba esett. Antifasiszta
iskolát végzett. 1944-ben jelentkezett partizánnak és a német fasisztákkal vívott tűzharcban hősi halált halt. (Bal IV. pilon)

Ihrlinger Antal (1842. ápr. 12.—1890. okt. 30.) nyomdász; nagy érdemeket szerzett a korai szocialista munkásszervezetek
megteremtésében. Nevéhez fűződött az első magyar munkásnyomda működése, szocialista hetilapok kiadása. A Magyarországi
Munkáspárt első elnöke volt. Részt vett a Magyarországi Általános Munkáspárt létrehozásában és vezetésében. (Jobb I. pilon)

Ilku Pál (1912. okt. 8.—1973. júl. 13.) tanító; részt vett a szlovák kommunista ifjúsági mozgalomban. 1939-ben bekapcsolódott a
Magyar Kommunista Párt illegális munkájába és antifasiszta harcába. 1945 után a pártapparátusban és a néphadseregben töltött
be felelős tisztségeket. 1958-tól az MSZMP KB tagja volt, 1981-től haláláig művelődésügyi miniszter. (Alsó terem)
Illés Béla (1895. márc. 22.—1974. jan. 5.) író; 1919-től tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején az újpesti intéző
bizottságban a kulturális ügyeket irányította. 1923-tól a Szovjetunióban élt, szocialista-realista írói munkásságot folytatott és a
Szovjet Írószövetség egyik titkára volt. Bekapcsolódott a Proletár Írók Világszövetségének munkájába. Mint szovjet tiszt részt
vett hazánk felszabadításában 1945 után érdemeket szerzett a hazai irodalmi élet újjászervezésében. Művei a magyar forradalmi
mozgalom hősiességét ábrázolják. (34/2. művészparcella)

Jáhn Ferenc (1902. febr. 7.—1945. máj. 5.) orvos; 1929-ben egyik alapítója, majd titkára a szocialista orvos-szakszervezetnek 1931-
ben részt vett a Szocialista Orvosinternacionálé megalakításában és vezetésében. A harmincas évek elejétől KMP tag. 1936-ban
tagja lett a kispesti képviselőtestületnek Orvosi munkája mellett publicista és a modern városszociográfia úttörője volt. 1937-től
a kispesti MSZDP Szervezet vezetőségi tagja. 1939-ben bekapcsolódott a KMP újjászervezésébe, később az antifasiszta ellenállási
mozgalomba. Német koncentrációs táborban vesztette életét. (Bal IV. pilon)

Jakab Rudolf (1891. szept. 20—1968. dec. 1.) vasesztergályos; 1917-1918-ban a kispesti munkások szervezője, majd a helyi Vörös
Gárda parancsnokhelyettese volt. Részt vett a KMP kispesti szervezetének megalapításában. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös
Őrségben viselt tisztséget. A fehérterror börtönéből fogolycserével szabadult, 1955-ig a Szovjetunióban dolgozott. Hazatérve
nyugdíjas, párt- és társadalmi munkás volt. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Jancsik Ferenc (1882. febr.18.—1944. júl. 25.) vasesztergályos; 1917-ben orosz hadifogolytáborban lett vörösgárdista, és tagja
az OK(b)P magyar csoportjának. 1918-ban itthon a KMP egyik alapítója és az első KB tagja. A Tanácsköztársaság idején vezető
tisztségeket töltött be. A proletárhatalom utáni fegyházbüntetésből fogolycserével a Szovjetunióba került. Ott gazdasági vezetőként
dolgozott és pártmegbízatásokat teljesített. (Bal IV. pilon)

Jaross Béla (1881—1918. nov.) joghallgató; 1915-ben orosz hadifogságba került. A tomszki hadifogolytáborban tagja lett az
antimilitarista-szocialista csoportnak. Mint a bolsevik párt tagja, nemzetközi osztagok élén harcolt a NOSZF győzelméért, és részt
vett a polgárháborúban. 1918 őszén zászlóalj-, majd ezredparancsnok. A fehérgárdisták elfogták és meggyilkolták. (Jobb I. pilon)

József Attila (1905. ápr. 11—1937. dec. 3.) költő: versei miatt már diákéveiben perbe fogták, az egyetemről eltanácsolták. Bécsbe
ment, ideológiai és esztétikai hatással voltak rá az ottani haladó magyar írók. Párizsban kapcsolatba került a munkásmozgalommal.
1930-ban tagja lett a KMP-nek. Szemináriumokat vezetett, politikai előadásokat tartott, tüntetéseken vett részt. Legértékesebb
pártmunkája forradalmi költészete volt. Haladó és pártlapokban publikált versei visszhangra találtak a munkások, értelmiségiek,
diákok között. A harmincas években szerkesztőként és irodalomszervezőként is bekapcsolódott az antifasiszta küzdelembe. A
legnagyobb magyar proletár költő volt. A huszadik század világirodalmában a szocializmus eszméinek egyik leglíraibb kifejezője.
(Sírsétány bal)

Kahána Mózes (1891. nov. 26.—1974. ápr. 11.) író; részt vett az antimilitarista mozgalomban, 1919-ben pedig a Tanácsköztársaság
harcaiban és kulturális életében. Emigráci6ja során aktív pártmunkás volt Romániában. A Szovjetunióban irodalmi munkássága
fellendült. Magyarországi írói alkotásai a munkásmozgalom hősi küzdelmeinek állítottak emléket. (Alsó terem)

Kakuk József (1893. már. 17.—1940. már. 15.) bányász; 1913-ban kapcsolódott a mozgalomba. A KMP megbízásából a húszas
években a salgótarjáni szénmedencében végzett szervező munkát. Később a nógrádi iparvidék kerületi párttitkára. 1925-ben az
MSZMP szervezője, majd a Nógrád megyei szervezet vezetőségének tagja. Pártmunkája miatt többször börtönbe zárták. A sorozatos
kínzások következtében halt meg. (Jobb III. pilon)

Kalamár József (1895. okt. 16.—1956. okt. 26.) asztalos; a KMP csepeli szervezetének egyik alapítója, a TK csepeli direktóriumának
tagja, majd vöröskatona; a húszas években üzemi sztrájkok irányítója, 1944 őszén a csepeli fegyveres ellenállás szervezője és
vezetője volt. A felszabadulás után Csepel főbírája, majd tanácselnöke, 1954-től az MDP KEB tagja. Ellenforradalmárok oltották ki
életét. (Sírsétány jobb)

Karikás Frigyes (1891. nov. 4.—1942) lakatosmunkás; 1908-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Az I. világháború alatt
orosz hadifogságba esett. 1917-ben tagja lett a bolsevik pártnak, 1918-ban az OK(b)P magyar csoportjának. Harcolt a NOSZF és a
polgárháború idején. 1918 őszén itthon részt vett a KMP megalakításában és szervezeteinek kiépítésében. A Tanácsköztársaság alatt
a magyar Vörös Hadsereg 39. dandárjának legendás hírű politikai biztosa volt. A proletárhatalom vérbefojtása után emigrált. Több
közép-európai országban végzett pártmunkát. 1922-ben Moszkvában telepedett le. Gazdasági vezető tisztsége mellett jelentős
irodalmi munkásságot folytatott. 1929-1932 között a Francia Kommunista Párt magyar csoportját vezette. 1932-ben hazatért és
részt vett a KMP KB munkájában. A Titkárság több tagjával együtt még ez évben letartóztatták. 1935-ben, háromévi börtön után a
Szovjetunióba tért vissza, ahol fontos gazdasági beosztásokban dolgozott. (Jobb III. pilon)

Kassai Géza (1894. máj. 31.—1961. ápr. 12.) újságíró; 1916-ban bekapcsolódott az oroszországi hadifogoly-mozgalomba. Tagja lett
az OK(b)P-nek. Hosszú ideig a Csehszlovák Kommunista Párt munkájában vett részt. A Szovjetunióban a KI munkatársa volt. A II.
világháború alatt katonatiszt, a Vörös Hadsereg magyar nyelvű lapjainak szerkesztője. 1949-től itthon vezető szerepe volt az állami
és pártoktatásban. (Bal V. pilon, szovjet sírkert)

Kaszás Ferenc (1922. dec. 10.—1974. aug. 8.) vasesztergályos; 1945-ben lett tagja az MKP-nak. Az újjáépítés éveiben a szakmájában
dolgozott. 1952-től a pártközpont munkatársa, 1957-től a KB osztályvezető-helyettese, majd osztályvezetője. 1961-től honvédelmi
miniszterhelyettes, vezérőrnagy. 1966-tól tagja volt az MSZMP KEB-nek. (30/2. parc.)

Kelen József (1892. jan. 12—1938) elektromérnök; 1916-ban bekapcsolódott a műszaki értelmiség szocialista szervezésébe, majd
1917-ben az antimilitarista mozgalomba. Részt vett az Ipari és Közlekedési Tisztviselők Országos Szövetségének, majd az Alkalmazott
Mérnökök Országos Szövetségének alapításában és vezetésében. A KMP-nek megalakulásától tagja volt. A Tanácsköztársaság idején
a szociális termelés egyik népbiztosa, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság és a Budapesti Munkástanács tagja. A tanácshatalom
után bebörtönözték. Fogolycsere útján szabadult, 1926-ig a Szovjetunióban dolgozott, majd öt éven át a berlini szovjet kereskedelmi
képviselet osztályvezetője volt. 1931-től ismét a Szovjetunióban élt és gazdasági vezető beosztást töltött be. (Jobb III. pilon)

Kellner Sándor (1887. szept. 3—1919. okt. 6.) nyomdászmunkás; 1904-ben kezdte munkásmozgalmi tevékenységét. 1915-ben
az orosz hadifogolytáborban agitátorcsoport vezető. Szaratovi vörösgárdista parancsnokként harcolt az orosz polgárháborúban.
Hazatérve részt vett a KMP megalapításában. A Tanácsköztársaság idején Sopron megye politikai biztosa volt. Ellenforradalmárok
ölték meg. (Jobb I. pilon)

Kenyeres Júlia (1895. dec. 11.—1958. dec. 30.) újságíró; tagja volt a Galilei Körnek. 1918 végétől a KMP tagja. A Tanácsköztársaság
idején a filmügyeket irányította. Az emigrációban is kiváló pártpropagandista volt. Részt vett a Spanyol Köztársaság védelmében.
A II.világháború idején a Szovjetunióban a Kossuth Rádió munkatársa. A felszabadulás után itthon jelentős újságírói és pedagógiai
tevékenységet folytatott. (Alsó terem)

Kerekes Árpád (1896. nov. 20.—1919. dec. 29.) vasesztergályos; a cattarói matrózfelkelés idején mint tengerész, a lázadók mellé
állt. Kényszermunkára ítélték, ahonnan a polgári demokratikus forradalom szabadította ki. 1918 végén tagja lett a KMP-nek. A
Tanácsköztársaság idején a Lenin-fiúk közé tartozott. A proletárdiktatúra megdöntése után kivégezték. (Alsó terem)
Keresztes Sándor (1895. aug. 9—1960. febr. 7.) húsipari munkás; az I. világháború idején orosz hadifogságba esett 1917-ben
csatlakozott a Vörös Hadsereghez, mint parancsnok harcolt a polgárháborúban. 1918-ban tagja lett a bolsevik pártnak. 1925-ben
hazatért. Részt vett a Vörös Segély munkájában, később a KMP egyik kerületi titkára volt. A felszabadulás után fontos állami és
társadalmi tisztségeket töltött be. (30/2. parc.)

Killián György (1907. márc. 12—1943. jún.) lakatos; 1928-ban tagja lett a KIMSZ-nek, 1930-ban a KIMSZ északi kerületi bizottságának
titkára. 1930—1931-ben Moszkvában Lenin—iskolát végzett. Hazatért és 1932 elejétől a KIMSZ titkára, az Ifjú Proletár szerkesztője
lett. 1932 júliusában elfogták, bebörtönözték, 1935-ben szabadult. Utána pártmegbízatással Párizsban dolgozott, ahonnan
visszatérve, ismét letartóztatták, két évet töltött vizsgálati fogságban. 1939-ben a Szovjetunióba emigrált. A II. világháború idején
a Vörös Hadsereg soraiban harcolt, és felvilágosító munkát végzett a hadifoglyok kőzött. 1943-bari pártmunkára hazaindult. Varsó
közelében ejtőernyővel földet ért, és ott nyoma veszett. (Jobb III. pilon)

Kisházi Ödön (1900. jún. 24.—1975. ápr. 22.) szerszámesztergályos; 1916-tól szervezett vasmunkás. A felszabadulás után hosszú
időt töltött a szakszervezetek központi apparátusának élén, majd munkaügyi miniszter. 1948-ig az SZDP KV tagja, 1962-től haláláig
az MSZMP KB tagja, 1963-tál az Elnöki Tanács elnökhelyettese volt. (Sírsétány jobb)

Kiss Árpád (1918. aug. 18.—1970. júl. 11.) konstruktőr; a Ganz gyári mérnökcsoportban végzett mozgalmi munkát. A felszabadulás
után tudományos szinten foglalkozott a műszaki fejlesztéssel. Vezető tisztségeket töltött be: miniszter, az Országos Tervhivatal
elnöke, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, az Országos Atomenergia Bizottság elnöke, 1954-től haláláig a párt KV,
illetve KB tagja volt. (Sírsétány jobb)

Klauber József (1894. aug. 29—1937. júl. 15.) sütőmunkás; 1913-tól szervezett munkás volt. A Tanácsköztársaság idején mint
zászlóaljparancsnok harcolt. Emigrációja során Ausztriában, Olaszországban, majd a Szovjetunióban is részt vett a kommunista
szervezetek munkájában. A spanyolországi Nemzetközi Brigád soraiban, a köztársaság védelmében elesett. (Jobb II. pilon)

Knurr Pálné sz. Kovács Anna (1889. szept. 28.—l 945.) vasmunkás; 1911-től szakszervezeti tisztségviselő. 1923-ban az Országos
Nőszervező Bizottság titkára. Nyolc éven át a fővárosi törvényhatósági bizottságának tagja, szociáldemokrata lapok munkatársa
volt. A német megszáll6k haláltáborában vesztette életét. (Bal VI. pilon)
Kocsis János (1899. febr. 28.—1938.) földmunkás; részt vett a Tanácsköztársaság fegyveres védelmében és sebesülten fogságba
esett. Kiszabadulva egy ideig itthon dolgozott, később Bécsbe emigrált. Párttanfolyamokat végzett, képzett forradalmárrá vált.
1925-ben illegális pártmunkára hazatért. 1926-tól az 1927. évi bebörtönzéséig tagja volt a KMP KB Titkárságának. Szabadulása után
a Szovjetunióba ment. Jelentős szerepe volt a kommunista emigráció mozgalmi életében. (Jobb II. pilon)

Komját Aladár (1891. feb. 11—1937. jan. 3.) költő; 1913-tól tagja volt az antimilitarista, baloldali értelmiségi csoportnak. A Tett és a
Ma című folyóirat köréhez tartozott. A NOSZF hatására a proletariátus költőjévé vált. 1918 végén belépett a KMP-be, egyik alapítója
lett az Internacionálé című folyóiratnak. A TK alatt tagja volt az írói direktóriumnak. A proletárdiktatúra megdöntését követően
az emigrációban az olasz, osztrák, majd a német kommunista mozgalom harcosa. Részt vett a KI folyóiratának, az Inprekorrnak a
szerkesztésében. Segítette a KMP illegális tevékenységét. 1933-tól Svájcban, később Párizsban az Inprekorr. utódát: a Rundschaut
szerkesztette és a népfrontpolitika érvényesítéséért küzdött. (Földszinti terem)

Komócsin Zoltán (1923. ápr. 18—1974. máj. 28.) kereskedelmi alkalmazott, újságíró; tizenöt éves korától vett részt a kommunista
mozgalomban, ifjúmunkás szervező volt. A felszabadult Szegeden részt vett a KISZ megalaki tásában, 1945 januárjától a MADISZ
déli kerületének titkára lett. Ezt követően a pártapparátus munkatársa. Előbb Szegeden MKP városi titkár, 1948-tól a párt KV-jának
munkatársa, Vas megyei titkár, illetve Hajdú-Bihar megyei első titkár. 1956 után részt vett a KISZ szervezésében, a KISZ KB első
titkára lett. 1957-ben beválasztották az MSZMP KB-ba, majd a PB-be. Főszerkesztője volt a Népszabadságnak. 1965-1974-ig az
MSZMP KB titkára. Életének utolsó hónapjaiban a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezető teendőit látta el. (Sírsétány bal)

Komor Imre (1902. ápr. 2.—1966. dec. 30.) újságíró; 1918-tól KMP tag. A Tanácsköztársaság alatt az ifjúmunkás-művelődés
propagandistája. A Tanácsköztársaság után egy ideig még itthon végzett illegális szervező munkát, 1920-ban Bécsbe emigrált. 1922-
ben visszatért, tagja lett a KIMSZ KB-nak, szerkesztője az Ifjú Proletárnak. Még ez évben tizenkét évi fegyházra ítélték, büntetéséből
1924-ben cserefogolyként szabadult. A Moszkvában részt vett a KI és a KII munkájában és német nyelvű pártlapot szerkesztett.
1925-1927-ben, valamint 1933—1936 között tagja volt a KMP KB-nak és a KÜB-nek. Időnként itthon is végzett illegális pártmunkát.
A Szovjetunióból 1948-ban hazatért és központi pártlapok szerkesztőjeként dolgozott. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Komor Imréné sz. Rosner Gerta (1902. jún. 27—1973. febr. 2.) közgazdász; 1919-ben a KOMSZOMOL-nak, 1920-ban a Szovjetunió
Kommunista Pártjának agitátora volt. Fegyverrel harcolt az orosz polgárháborúban. 1949-től Magyarországon élt, irodalmi munkát
végzett. (30/2. parc.)
Koncsek Ferenc (1889. nov. 14.—1959. ápr.) vasmunkás; 1918-tól tagja és szervezője volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság Vörös
Hadseregében politikai megbízott. A tanácshatalom után a gyűjtőfogházból megszökött. Jugoszláviába, majd Ausztriába emigrált.
1923-tól a Szovjetunióban gazdasági és pártmunkát végzett. 1947-től itthon gazdasági vezető volt. (30/2. parc.)

Kondor György (1921. jan. 5.—1945. jan. 10.) grafikus művész; bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba. 1939-ben tagja lett az SZDP-
nek és az OIB-nak. 1942-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának titkára, majd a művészeket szervező kommunista bizottság
tagja. Háborúellenes, antifasiszta művészi munkája miatt elítélték, a dachaui haláltáborban fejezte be életét. (Bal IV. pilon)

Kónyi Gyula (1923. aug. 27—1976. ápr. 6.) vasesztergályos 1945-től tagja volt a KMP-nek, a szakmájában dolgozott. 1951-1970-ig
az angyalföldi pártbizottság munkatársa, nyolc éven át annak első titkára volt. Az 1956-os ellenforradalom idején fegyverrel védte
a néphatalmat, részt vett a párt újjászervezésében. 1970-től haláláig belügyminiszter-helyettes és az MSZMP KB tagja volt. (31.
miniszteri parcella)

Korach Mór (1888. febr. 8.—1975. nov. 27.) vegyészmérnök, kémikus; ifjú korától részt vett a haladó mozgalmakban. 1908-1911
között a Galilei Kör alelnöke. A Tanácsköztársaság leverése után Olaszországba emigrált, egyetemi tanár lett. 1952-ben hazatért,
kutatóintézetek élén, szilikátipari technológiai kutatásokkal foglalkozott. 1956 után egyetemi tanár, akadémikus. (34/2. parc.)

Korvin Ottó (1894. már. 24.—1919. dec. 29.) magántisztviselő, 1917-ben bekapcsolódott a pénzintézeti tisztviselők baloldali
csoportjának munkájába. Tagja lett a Galilei Körnek, később vezetője a forradalmi szocialisták antimilitarista csoportjának. Az
őszirózsás forradalom után egyik Irányítója a forradalom továbbvitelét követelő megmozdulásoknak. A KMP-ben — melynek
egyik alapító és első KB-jának tagja — főleg a pártszervezést irányította. A Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság
osztályvezetője, a tanácsállam védelmi apparátusának kiváló szervezője és vezetője. A proletárdiktatúra megdöntése után önként
vállalta az itthoni illegális KMP megszervezését. Hamarosan elfogták, hetekig tartó kínvallatás után halálra ítélték és kivégezték.
(Földszinti terem)

Kossa István (1904. márc. 3l.—1965. ápr. 9.) villamoskalauz; 1923-4an az MSZDP-ben és a szakszervezetben kezdte mozgalmi
munkáját. Később bekapcsolódott az ESZE tevékenységébe. 1933-ban a Villamosalkalmazottak Szövetségének főtitkára, a
Szakszervezeti Tanács tagja. 1942-ben büntetőszázaddal a frontra vitték, átszökött a szovjet hadsereghez. Antifasiszta iskolát végzett
és 1944-ben pártmegbízatással tért haza. 1945-1948-ig a Szakszervezeti Tanács főtitkára, az SZVSZ VB-jének tagja. A későbbiek
során kohó- és gépipari, pénzügy-, majd közlekedés- és postaügyi miniszter volt. A felszabadulástól haláláig tagja volt a párt KB-
jának. (Sirsétány bal)

H. Kovács János (1898. szept. 11.—1944.) fűtésszerelő; 1924-től vett részt a munkásmozgalomban. 1930-ban a KMP egyik kerületi
bizottságának tagja, 1932-ben a monori kerület titkára lett. Aktívan részt vett a szakszervezeti munkában és a Vörös Segély akcióiban.
Többször letartóztatták, elítélték. A Pestvidéki fogházból más foglyokkal együtt Nyugatra hurcolták, útközben érte a halál. (Bal IV.
pilon)

Krammer Sándor (1898. már. 20.—1920. máj. 19.) nyomdász; alapító tagja volt az Ifjúmunkások Országos Szövetségének. A
Tanácsköztársaság idején a Budapesti Forradalmi Törvényszék vádbiztosa, majd a magyar Vörös Hadsereg politikai megbízottja. A
proletárdiktatúra megdöntése után az ellenforradalmi bíróság kivégeztette. (Alsó terem)

Kreutz Róbert (1923. jan. 3.—1944. dec. 24.) vasmunkás; mint vasas ifjúmunkás 1939-től szervező munkát végzett a szakszervezetben.
Később részt vett a KMP vezette antifasiszta megmozdulásokban. 1944 őszén a fegyveres ellenállási mozgalom harcosainak sorában
őt is elfogták és kivégezték. (Alsó terem)

Krieszl János (1903. szept. l3.—1940.) kéményseprő; 1919-ben a KIMSZ aktivistája volt. Emigrált, részt vett a Szlovák KISZ
vezetőségének munkájában. 1924-től itthon a KIMSZ KB Titkárságának tagja, 1925 végén és 1926 elején a KIMSZ Titkárságának és
az MSZMP fiatalmunkás alosztályának vezetője lett. Négyévi börtön után Moszkvában Lenin- iskolát végzett, és a Szovjetunióban
tevékenykedett. (Jobb III. pilon)

Kronovitz Mátyás (1909. nov. 1.—1938. dec. 26.) pékmunkás; 1930-tól a szervezett sütőmunkások propagandistája, sztrájkharcaik
egyik irányítója, 1933-tól a KMP tagja, a szakszervezet kommunista csoportjának vezetője, később az élelmezési munkások
szakszervezete szervező bizottságának titkára. 1937-ben a nemzetközi fasizmus ellen harcolt Spanyolországban és ott is hunyt el.
(Bal VI. pilon)

Kruzslák Béla (1900. jún. 20.—1970. febr. 9.) vasesztergályos; 1917-től mint szervezett vasmunkás végzett mozgalmi munkát. A
Tanácsköztársaság alatt vöröskatona volt. Azt követően is több irányú, jelentős pártmunkát végzett. 1925-ben egyik alapító tagja
volt az MSZMP-nek. Később hosszú időt töltött börtönben. A felszabadulás után vezető párt- és állami funkciókat töltött be. 1966-
ban az MSZMP KEB tagjává választották. (Alsó terem)

Kulich Gyula (1914. jan. 20.—1945) szabómunkás; 1935-től tagja volt a szabómunkások szakszervezetének, 1936-től az MSZDP-
nek. Párttevékenységét a Budapest VIII. kerületi ifjúsági csoportban kezdte, melynek 1937-ben titkára lett. 1938-ban az OIB
titkárává választották, bevonták a KMP munkájába és hazai vezetőségébe. Sokat tett a fiatalok marxista neveléséért, a munkás-
paraszt ifjúság egységéért. Az 1938-1939. évi budapesti munkás-paraszt ifjúsági találkozók egyik szervezője volt. 1940-ben nyolcévi
börtönre ítélték, 1944-ben német koncentrációs táborba vitték, ahol elpusztult. (Bal IV. pilon)

Kun Béla (1886. febr. 20.—1939. nov. 29.) újságíró; 1902-től MSZDP tag, 1908-1914-ig az erdélyi munkásmozgalom egyik vezetője.
Az I. világháború alatt orosz fogságba esett és a forradalmi hadifogoly-mozgalom egyik szervezője lett. Az 1917. évi februári
forradalmat követően kapcsolatba lépett a tomszki bolsevikokkal, segítette a helyi pártszervezetek munkáját. A NOSZF győzelme
után hadifogoly forradalmi, kommunista lapok szerkesztője. 1918-ban fegyverrel védte a szovjethatalmat. Elnöke lett az OK(b)P
magyar csoportjának, majd a külföldi kommunista csoportok föderációjának. Munkatársa volt a Pravdának és az Izvesztyijának.
1918 novemberében hazatért, kezdeményező, vezető szerepe volt a KMP megalakításában, melynek elnökévé választották. 1919
februárjában letartóztatták. A fogházban kidolgozta a két munkáspárt egyesülésének alapelveit, amely 1919. március 21-én a
proletárhatalom megteremtésének alapokmányává lett. A Tanácsköztársaságnak irányító egyénisége, külügyi és hadügyi népbiztosa
volt. A fehérterror elől Ausztriába emigrált, bekapcsolódott a KMP újjászervezésébe. Mind 1919-ben, mind 1920-ban az újjáalakult
ideiglenes KB tagja volt. 1920-tól a Szovjetunióban élt, a Krími Forradalmi Bizottság elnökeként részt vett az ellenforradalom
felszámolásában. A húszas, harmincas években jelentős feladatokat látott el a Szovjetunió kommunista pártjában és a KI-ban, tagja
a KI VB-jének és elnökségének. Fontos szerepe volt a KMP illegális kongresszusain (1925, 1930), ahol beválasztották a KB-ba. 1936-
ban tisztségeiből visszahívták és egy könyvkiadó igazgatójává nevezték ki. (Jobb III. pilon)

Kun Béláné sz. Gál Irén (1890. dec. 14.— 1974. szept. 17.) zongoratanárnő; Kun Béla harcostársa, vele tartott az emigrációba. A
Szovjetunióban a Marx-Engels Intézetben tudományos kutatómunkát végzett. Időnként segített férjének a KMP illegális technikai
munkájának lebonyolításában. (Sírsétány jobb)

Kunfi Zsigmond (1879. ápr. 28.—1929. nov. 18.) tanár; 1907-1918 között a Népszava belső munkatársa, illetve a Szocializmus
szerkesztője. 1909-1919-ig tagja volt az MSZDP vezetőségének. Mint publicista, nagy figyelmet fordított Magyarország
demokratizálására, az agrár- és nemzetiségi kérdésre. Szerepe volt az őszirózsás forradalom előkészítésében, részt vett a Nemzeti
Tanács megalakításában, tagja volt a polgári demokratikus forradalom kormányainak. 1919. március 21-én az MSZDP részéről
egyik aláírója a KMP és az MSZDP egyesüléséről szóló Egységokmánynak. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos,
1919. június 24-ig tagja volt a kormányzótanácsnak és az egyesült párt vezetőségének. A Tanácsköztársaság megdöntése után
Bécsbe emigrált. A szociáldemokrata Világosság csoportnak egyik alapítója és vezetője, lapjának szerkesztője lett. Részt vett az un.
Kétésfeles Internacionálé megalapításában majd az SZMI munkájában. Az Internacionálé fórumain az MSZDP jobboldali vezetőinek
megalkuvását bírálta. (30/2. parc.)

Kürschner Jakab (1852. márc. 27—1929. szept. 28.) szabómunkás; 1872-től az Általános Munkás Betegsegélyző és Rokkantpénztár
tisztviselője, kiváló szociálpolitikus. A Magyarországi Általános Munkáspárt egyik alapítója és vezetője volt. Szerkesztette a
Népszavát. Támogatta a marxista tömegpárt létrehozását és a Tanácsköztársaságot. (Jobb II. pilon)

Landler Jenő (1875. nov. 23.—1928. febr. 25.) ügyvéd; az 1904-es vasutassztrájk szervezőinek védőügyvédje volt. Bekapcsolódott
a vasutasmozgalomba. 1906-ban már a villamosvasutak sztrájkbizottságának elnöke. 1908-ban tagja lett az MSZDP-nek, később
annak balszárnyához csatlakozott. Szervezte és vezette az 1918. júniusi általános politikai sztrájkot. Jelentős szerepe volt az októberi
polgárt demokratikus forradalom győzelmében. 1919 márciusában a két munkáspárt egyesülésének előharcosa, az Egységokmány
aláírója. A proletárdiktatúra idején belügyi, majd kereskedelemügyi népbiztos, tagja a Forradalmi Kormányzó Tanácsnak, a Vörös
Hadsereg hadtestparancsnoka, majd főparancsnoka, a MAV elnöke. A tanácshatalom megdöntése után Ausztriába emigrált.
Életének további éveiben a kommunista mozgalom kimagasló vezetője. Jelentős elméleti tevékenységet folytatott. Részt vett a
KMP újjászervezésében. Mind az ideiglenes, mind az 1925-ben választott KB tagja. Irányította a pártépítést, szerkesztette a párt
elméleti lapjait. Kezdeményezője volt az MSZMP 1925. évi létrehozásának. A KI megbízottjaként részt vett Ausztria Kommunista
Pártjának munkájában. Súlyos betegségben Cannes-ban hunyt el. A hamvait tartalmazó urnát a Kreml falában helyezték el. (Jobb
I. pilon)

Lándor Béla (1899. okt. 4—1973. máj. 8.) publicista, történész; a Tanácsköztársaság idején az ifjúsági mozgalmat szervezte és
harcolt a proletárhatalom védelmében. Ausztriai és szovjetunióbeli emigrációja alatt publicista és tudományos kutató. 1926—
1927-ben részt vett a KMP illegális munkájának irányításában. 1926-ban kooptálták a KMP KB-jába. Több évre bebörtönözték. A
felszabadulás után itthon a Szikra Könyvkiadó munkatársa volt, és történettudományi tanulmányokat írt. (Alsó terem)

Láng Kálmán (1881.—1915. okt.) vasesztergályos; a szociáldemokrata mozgalom szervezője, majd üzemi szakszervezeti
funkcionárius. Jelentős szerepe volt a munkások érdekképviseletében és az üzemi sztrájkokban. Büntetőszázadban, az olasz fronton
esett el. (Jobb I. pilon)

László Jenő (1878. márc. 5.—1919. dec. 29.) ügyvéd; bíróság elé állított munkások védőügyvédje lett. Részt vett a KMP
megalapításában, tagja volt az első KB-nak. A Tanácsköztársaság alatt a Budapesti Forradalmi Törvényszék politikai biztosa. A
proletárdiktatúra megdöntése után forradalmár társaival együtt kivégezték. (Földszinti terem)

Latinca Sándor (1886. ápr. 5.—1919. szept. 17:) lakatos, műszaki tisztviselő; 1912-ben belépett a vas- és fémmunkások
szövetségébe és az MSZDP-be. Részt vett az antimilitarista mozgalomban. 1918 októberében a Katonatanács tagja. Az őszirózsás
forradalom után a Földmunkások Szövetségének szervező titkára. Nevéhez fűződik a Somogy megyei földfoglaló mozgalom és az
első termelőszövetkezet megalakítása. 1919. március elejétől a Somogy megyei direktórium vezetője, a Tanácsköztársaság alatt
megyei biztos, a területi Népgazdasági Tanács megszervezője. Karhatalmi százada részt vett a magyar Vörös Hadsereg harcaiban. A
tanácshatalom megdöntése után fehérterroristák meggyilkolták. (Jobb I. pilon)

Leitner Sarolta (1899. júl. 25.—1959. aug. 11.) tisztviselő; aktív résztvevője volt a kommunista ifjúmunkások forradalmi
szervezkedéseinek. külföldön is tevékenyen részt vett a kommunista mozgalomban. 1927-1938-ig ismét itthon vett részt a KMP
illegális munkájában. A II. világháború idején részese a párizsi ellenállási mozgalomnak. Hazatérve hosszas betegség után elhunyt.
(Alsó terem)

Lékai János (1895. jún. 17.—1925. júl. 17.) tisztviselő; tagja volt a Galilei Körnek, részt vett a forradalmi szocialisták antimilitarista
csoportjának munkájában. 1918-ban a KMP és az Ifjúmunkások Országos Szövetsége alapító tagja, az utóbbinak titkára, az Ifjú
Proletárnak egyik szerkesztője volt. A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbizottság vezető munkatársa. 1919-ben a KIMSZ
egyik elnöke, majd KV-jának tagja. A későbbiekben külföldön a nemzetközi kommunista ifjúsági mozgalom szervezésében vett részt.
1922-től az USA-ban élő magyar kommunisták mozgalmát irányította és irodalmi munkásságot folytatott. (Földszinti terem)

Lengyel Gyula (1888. okt. 8—1941.) tanár, közgazdász; 1905-től MSZDP tag. 1918-ban részt vett a pedagógusok szakszervezeti
mozgalmában, 1919 januárjában belépett a KMP-be, a pedagógusok szakszervezete kommunista frakciójának egyik vezetője
lett. A Tanácsköztársaság alatt pénzügyi népbiztos, az Osztrák-Magyar Bank kormányzója, a Népgazdasági Tanács alelnöke. A
proletárhatalom megdöntése után Ausztriában bekapcsolódott a KMP újjászervezésébe, munkatársa lett a KMP és a KI folyóiratainak.
1922-től Berlinben a szovjet külkereskedelmi képviselet osztályvezetője. 1930 őszétől a Szovjetunióban élt. A Külkereskedelmi
Népbiztosság vezető munkatársa lett, tanított a Külkereskedelmi Főiskolán és jelentős szakirodalmi munkásságot folytatott. (Jobb
III. pilon)

Lengyel József (1896. aug. 4.—1975. júl. 12.) újságíró; 1918-tól antimilitarista, a KMP-nek megalakulásától tagja, a Vörös
Újságnak megjelenésétől munkatársa volt. A Tanácsköztársaság alatt is széles körű publicisztikai, kritikai munkásságot folytatott. A
Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsben, majd Berlinben forradalmi lapok cikkírója, 1930-tól író, újságíró a Szovjetunióban.
1955 után hazatért és bekapcsolódott a magyar irodalmi életbe. (Bal VI. pilon, Farkasréti temető)

Lévai Oszkár (1890. jan. 1.—1920. szept. 9.) tisztviselő; 1918-ben a Közalkalmazottak Országos Szövetségének titkára. A
Tanácsköztársaság alatt katona-politikai megbízott, majd több helyütt városparancsnok. A proletárhatalom megdöntése után is
illegális pártmunkás volt. Az ellenforradalmi bíróság kivégeztette. (Alsó terem)

Ligeti Károly (1890. dec. 8.—1919. jún. 2.) vasmunkás; a vasas szakszervezetben kezdte a mozgalmi munkát. Külső munkatársa volt a
Népszavának. 1917-ben az omszki hadifogolytáborban tagja lett a bolsevik pártnak, élére állt a foglyok forradalmi szervezkedésének.
Szerkesztette a Forradalom című hadifogoly-lapot. 1918 nyarán internacionalista osztag parancsnokaként harcolt a fehérgárdisták
ellen. Elfogták és kivégezték. (Jobb I. pilon)

Lőwy Sándor (1906. febr. 12.—1929. okt. 27.) sütőmunkás; 1922-től volt a csehszlovák kommunista ifjúsági szövetség tagja,
később a kassai kerület titkára. 1926 tavaszán jött Magyarországra, hamarosan az MSZMP fiatalmunkás-alosztályának vezetője ás
a KIMSZ KB első titkára lett, egyidejűleg a KMP KB tagja. A pártnak kiváló propagandistája és szervezője volt. 1927 februárjában a
kommunisták üldözése során őt is letartóztatták és három és fél évre ítélték. A politikai foglyok 1929 évi országos éhségsztrájkja
idején „mesterséges táplálás” ürügyén halálra kínozták. (Sírsétány bal)

Lukács György (1885. ápr. 13.—1971. jún. 4.) filozófus, esztéta; 1918 októberében a Magyar Nemzeti Tanács tagjaként a polgári
demokratikus forradalom továbbfejlesztése mellett foglalt állást, az év végén tagja lett a KMP-nek, majd a párt vezetőinek
letartóztatása után újjászervezett KB-nak. A Tanácsköztársaság alatt közoktatásügyi népbiztos, a magyar Vörös Hadseregben
hadosztály politikai biztos volt. 1919 végétől 1929-ig Bécsben élt. Ez idő alatt kooptálták a KB-ba, tagja lett a KÜB-nek. 1929-ben
időnként Budapesten a KMP KB Titkárságát vezette. A KI és a KMP II. kongresszusának határozata értelmében a későbbi években
nem vehetett részt a párt munkájában. Berlinben a német kommunista írócsoport vezetője lett. A fasizmus elől a Szovjetunióba
emigrált. 1938-tól részt vett a magyar kommunista emigránsok munkájában. A felszabadulás után itthon egyetemi tanár, Kossuth-
díjas akadémikus, a Béke Világtanács tagja. 1956-1967-ig nem, 1967-től ismét párttag. Életműve az irodalomtörténet, a marxista
filozófia és esztétika, a kommunista stratégia és taktika alapvető kérdéseit fogja át. (Sírsétány jobb)

Madzsar József (1876. már. 12.—1944) orvos, társadalomtudós; polgári radikális, a munkásmozgalomhoz társadalom-orvostani
kutatásai vezették el. Részt vett Marx-Engels válogatott műveinek első hazai kiadásában. Az 1910-es években a könyvtárügy és
az anya- és csecsemővédelem szolgálatában állt. 1919 februárjában közegészségügyi államtitkár, a Tanácsköztársaság alatt a
Népjóléti Népbiztosság munkatársa, a Vörös Hadsereg egészségügyi felügyelője. 1919 őszén tagja lett az MSZDP-nek. 1921-1924-
ig emigrációban volt, majd hazatért és egyik vezetője lett az MSZDP baloldali ellenzékének. 1927-től a KMP tagja. Sokat tett a
munkásművelődésért, ő szerkesztette a marxista szemléletű Társadalmi Lexikont, 1931-1933-ig a Társadalmi Szemlét. A hatósági
zaklatások elöl Csehszlovákiába, majd a Szovjetunióba emigrált. (Bal IV. pilon)

Magyar Lajos (1891. nov. 25.—1940. júl. 17.) újságíró; az I. világháborúban haditudósító, a Tanácsköztársaság idején a szervezett
újságírók direktóriumának vezetője. A proletárdiktatúra után elítélték. Fogolycsere útján a Szovjetunió szabadította ki, ahol mint
író, újságíró, egyetemi tanár tevékenykedett. 1926-ban a kínai szovjet konzulátus sajtófőnöke volt. 1929-tól a KI Keleti Titkárságának
osztályvezetője. A későbbiekben a KI megbízásából Berlinben, Párizsban is dolgozott. (Jobb III. pilon)

Major Frigyes (1900. máj. 20.— 1963. nov. 23) tisztviselő; a Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg századparancsnoka volt.
A proletárdiktatúra után emigrált. A francia, belga és osztrák munkásmozgalomban tevékenykedett. Részt vett a spanyol nép
szabadságharcában. Olasz partizánok között is harcolt a fasizmus ellen. 1946-ban tért haza, 1949-ig a Szabad Nép Lapkiadó Vállalat
igazgatóhelyettese, 1956 októberétől haláláig az IBUSZ egyik vezetője volt. (Bal V. pilon, 20. sziget)

Maróti Károly (1900. febr. 8.—1976. okt. 12.) villamosvasúti alkalmazott; a harmincas évek elején bekapcsolódott a
munkásmozgalomba, 1932-ben tagja lett a KMP-nek. 1936-tól a Villamos és HÉV Alkalmazottak Országos Szövetsége KV-jának,
1938-tól elnökségének tagja, 1941-től a Szövetség elnöke volt. 1942-ben a függetlenségi mozgalomban való részvétele miatt
bebörtönözték. 1945-1948-ig tagja volt a SZOT-nak. 1946-1962 között a párt KEB tagja. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók
Szakszervezetének elnöki tisztét haláláig betöltötte. (Alsó terem)
Martos Flóra (1897. szept. 28.—1938. dec. 30.) vegyésztechnikus; 1918-tól szervezett munkás, s tagja az MSZMP-nek. A
Tanácsköztársaság alatt a gyermek- és szociális ügyekkel foglalkozott. Az 1920-as években szakszervezeti aktivista. 1927-ben
belépett a KMP-be. A Magyarországi Vörös Segély egyik szervezője, majd vezetője lett. Többször bebörtönözték, a fogságban
szerzett betegségében halt meg. (Jobb II. pilon)

Mészáros Gábor (1896—1920. febr. 19.) húsipari munkás; a tomszki hadifogolytáborban vált kommunistává. 1918 tavaszától részt
vett az OK(b)P magyar csoportjának munkájában. A Tanácsköztársaság alatt hadtest-politikai megbízott. A tanácshatalom leverése
után illegális pártmunkát végzett. A fehérterroristák megölték. (Jobb I. pilon)

Mező Imre (1905. dec. 13.—1956. nov. 1.) szabómunkás; 1929-ben Belgiumban kapcsolódott be a munkásmozgalomba, az antwerpeni
magyar kommunista csoport vezetője lett. 1936-tól a Nemzetközi Brigád tagjaként részt vett a spanyol nép szabadságharcában.
1939-től francia internálótáborban tartották. 1941-től bekapcsolódott a francia antifasiszta ellenállási mozgalomba, aktívan
tevékenykedett a Francia Kommunista Pártban. 1945-ben tért haza. Különböző párt- és szakszervezeti funkciókat töltött be. l950—
l953. között a Budapesti Pártbizottság titkára volt. 1956 júliusától az MDP KV tagja. Az 1956. évi ellenforradalom idején a budapesti
pártszékház védelmében hősi halált halt. Korábban róla nevezték el a Fiumei utat, amely közvetlenül a Kerepesi temető mellett
található. (Sírsétány jobb)

Mód Aladár (1908. aug. 20—1973. nov. 22.) történész; 1928-tól tagja volt a KMP-nek. Baloldali lapokban megjelent publikációi a
párt népfrontpolitikájának elméleti megalapozását segítették. 1941-től a függetlenségi mozgalom kiszélesítéséért küzdött, később
partizáncsoport-összekötő volt. Felszabadulás után a párt központi apparátusának munkatársa; 1946-1953 között a Társadalmi
Szemle felelős szerkesztője; 1954-1961 között a TIT főtitkára; tudományos-történeti munkák szerzője, tanszékvezető egyetemi
tanár. (30/2. parc.)

Molnár Erik (1894. dec. 16.—1966. aug. 8.) jogász, történész; 1928-ban belépett a KMP-be. Az akkor megjelent Társadalmi Lexikon
szerzői gárdájához tartozott. Marxista szellemű tanulmányokat írt a történettudomány, közgazdaság, filozófia, politika témaköréből.
A felszabadulás után mint az MKP képviselője, tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. Később különböző tárcáknál miniszteri
tisztséget töltött be. Igazgatója lett az MTA Történettudományi Intézetének. Tudományos munkája nagyban hozzájárult a hazai
marxista történettudomány fejlődéséhez, eszmei-elvi problémáinak tisztázásához. 1948-1956-ig MDP KV tag. Volt tanszékvezető
egyetemi tanár, Kossuth-díjas akadémikus. (Sírsétány bal)
Mosolygó Antal (1891. jan. 25—1927. márc. 7.) kocsifényező; a szakszervezetben kezdte mozgalmi munkáját. 1914-től terjesztette
az antimilitarista, internacionalista eszméket. Egyik alapító tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság alatt fontos tisztségeket
viselt. Fogolycsere útján Moszkvába került, ott is aktív pártmunkás volt. (Jobb I. pilon)

Mózes Viktor (1895. júl. 8—1975. dec. 16.) szabómunkás; 1914-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1919 elejétől tagja volt
a KMP-nek, a Tanácsköztársaság alatt a magyar Vörös Hadseregben harcolt. A Tanácsköztársaság megdőlte után is aktív pártmunkás
volt, 1925-ben részt vett az MSZMP megalapításában. 1926-1927-ben a KMP KB budapesti titkárságának tagjaként tevékenykedett.
1927 őszén a Szovjetunióba emigrált, ahol gazdasági tisztségeket töltött be. 1954-től itthon a textilipar vezető beosztású dolgozója,
1957-től 1966-ig az MSZMP KEB tagja volt. (12. oldalparcella)

Münnich Ferenc (1886. nov. 16.— 1967. nov. 29.) jogász; 1915-ben orosz fogságban egyik vezetője az antimilitarista-szocialista
tisztek csoportjának. 1917-ben belépett az OK(b)P-be. 1918-ban mint ezredparancsnok szervezte az internacionalista-
vörösgárdista hadifoglyok részvételét a NOSZF-ban, és a polgárháborúban. Még ez évben itthon részt vett a KMP megalapításában.
A Tanácsköztársaság alatt a Hadügyi Népbiztosság osztályvezetője, majd hadosztály-politikai megbízott. 1920-ban emigrált. A
Szovjetunióban aktívan vett részt a gazdasági építő munkában és a magyar kommunista emigráció politikai életében. 1936-tól
a Spanyol Köztársaság védelmében hadosztály vezérkari főnök, majd nemzetközi brigádparancsnok. Mint szovjet tiszt harcolt a
II. világháborúban. 1945-ben hazatért.1946-1949-ig fővárosi rendőrfőkapitány, 1950-től nagykövet. 1956 novemberétől mint
az MSZMP KB és PB tagja részt vett a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány munkájában, az ellenforradalom következményeit
felszámoló konszolidációban. Volt első miniszterelnök-helyettes, kormányelnök, utóbb államminiszter. Kétszer tüntették ki Lenin-
renddel. (Földszinti terem)

Nagy Miklós (1932. jún. 8.—1974. ápr. 29.) gépészmérnök; egyetemi éveiben az ifjúsági mozgalom egyik vezetője volt. A miskolci
Nehézipari Műszaki Egyetem oktatója lett, emellett felelős pártfunkciókban is dolgozott. Később munkatársa, majd osztályvezetője
az MSZMP KB-nak. 1973-tól művelődésügyi miniszter volt. (31-es miniszteri parcella)

Nagy Pál (1896. szept. 26—1938. febr. 16.) bányász; a tatabányai bányászok között kezdte mozgalmi munkáját, egy idő múlva
szakszervezeti vezető. A húszas években bekapcsolódott a KMP munkájába. Küldött volt a párt II. kongresszusán, ahol beválasztották
a KB-ba. Kommunista szervező munkája miatt bebörtönözték. 1937-ben a spanyol szabadságharcosok segítségére sietett,
tűzharcban esett el. (Jobb II. pilon)
Nédermann Ferenc (18s6. aug. 31—1945. febr. 3.) bányász; a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt. A fehérterror elől emigrált,
Irányította az észak-franciaországi magyar bányászmozgalmakat. 1936-1938 között Spanyolországban Nemzetközi Brigádokban
harcolt. 1940-ben tért haza és a párt Központi Bányászbizottságában végzett jelentős munkát. Elfogták, és német koncentrációs
táborban meggyilkolták. (Bal IV. pilon)

Németh Ferenc (1911-1944) az antifasiszta ellenállási mozgalom harcosa volt. A Szovjetunióban partizániskolát végzett. A II.
világháború idején mint az egyik szovjet partizáncsoport tagja, ejtőernyővel Magyarországon ereszkedett le, a fasisztákkal vívott
tűzharcban esett el. (Bal IV. pilon)

Nógrádi Sándor (1894. máj. 14.— 1971. jan. 1.) vasmunkás; 1918-tól részt vett a kommunista mozgalomban. Harcolt a
Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében. A húszas években Csehszlovákiában a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik vezetője.
Később más országokban végzett pártmunkát a KII és a KI megbízásából. 1944-ben Moszkvában a KMP KÜB Kossuth Rádiójának egyik
szerkesztője. Még ez évben megbízták a magyar partizánmozgalom szervezésével. Mint parancsnok vett részt a partizánharcokban.
A felszabadulás után az MKP észak-magyarországi területi titkára, később a párt- és állami élet vezető tisztségviselője. Volt
vezérezredes, honvédelmi miniszterhelyettes, később nagykövet. 1945-től — rövid megszakításokkal — haláláig tagja volt a párt
KV-jának, Illetve KB-jának. (Sírsétány bal)

Novobátzky Károly (1884. márc. 3.—1967 dec. 20.) tanár; 1954-től az ELTE elméleti fizikai tanszékének professzoraként vett részt
a magyar tudományos és kulturális élet szocialista formálásában. Marxista meggyőződésű tudós volt, Kossuth-díjas akadémikus,
1959-től haláláig tagja az MSZMP KB-nak. (302. parc.)

Nőhrer Árpád (1902. szept. 4—1970. febr. 24.) sütőmunkás; 1921-ben az élelmezési munkások között végzett szervező munkát.
1931-től tagja volt a KMP-nek. 1932-ben szakszervezeti- és párttisztségeket viselt, 1934-1936 között a KMP Budapesti Bizottságának
tagja. A felszabadulás után állami funkciókat töltött be, 1949-1951-ig az Élelmezési Munkások Szakszervezetének főtitkára, 1963-tól
elnöke. Az MSZMP VII. és VIII. kongresszusa a Központi Revíziós Bizottság tagjává, a IX. kongresszus a KEB tagjává választotta. (Bal
V. pilon, 30/2. parc.)

Nyisztor György (1869. dec. 22—1956. jan. 7.) napszámos; kezdetben a szociáldemokrata párt egyik szervezője, később az országos
föld- munkásmozgalom egyik vezetője volt. 1906 után a Földmunkások Országos Szövetségének titkára. A szociáldemokrata
baloldalhoz tartozott, A Tanácsköztársaság idején földművelésügyi népbiztos az egyesült párt vezetőségi tagja. A proletárdiktatúra
megdöntése után fogolycserével a Szovjetunióba került. Tagja lett az OK(b)P-nek, vezetőségi tagja a moszkvai magyar klubnak. A
felszabadulás után itthon, mint nyugdíjas végzett pártmunkát. (Földszinti terem)

Nyisztor Györgyné (1876-1951) Nyisztor Györgynek, a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosának felesége és harcostársa
volt. (30/2. parc.)

Orovecz István (1925. ápr. 20—1969. júl. 15.) mezőgazdasági munkás; 1945-ben belépett a néphadseregbe, tagja lett a KMP-nek.
Egy ideig a Szovjetunióban tanult. Az 1956. évi ellenforradalom után részt vett a karhatalom megszervezésében. 1967-től a Magyar
Néphadsereg vezérőrnagya volt. (30/2. parc.)

Orlay-Fürst Károly (1900 ok. 16—1945. aug. 8.) kereskedősegéd; 1918-tól vett részt a munkásmozgalomban. 1927-től a
KMP tagjaként a Vörös Segélyben és szakszervezeti vonalon végzett jelentős munkát. A felszabadulás után az MKP VI. kerületi
szervezetének megalapítója és vezetője volt, ezt követően a Budapesti Területi Bizottság közigazgatási osztályát irányította. (Bal IV.
pilon 30/2 parc.)

Orosz Nándor (1886. okt. 25.—1966 ápr. 4.) bronzműves; az I. világháborúban fogságba esett, bekapcsolódott, a szibériai magyar
hadifogoly-mozgalomba. Hazatérve illegális pártmunkás, 1928-tól a KMP KB, 1929 első felében a KÜB, illetőleg a KB Titkárságának
tagja. Tizenegy évig volt börtönben. 1940-től a Szovjetunióban élt. 1949-ben végleg hazatért, s párttisztségeket töltött be. 1954-
1957-ig az MDP KV, illetve MSZMP KB osztályvezetője, 1960-1961-ben a KB Párttörténeti Intézetének Igazgatója volt. (Bal V. pavilon,
30/2. parc.)

Őri Károly (1898. márc. 3—1946. febr. 2.) asztalos; a Tanácsköztársaság alatt mint vöröskatona harcolt. A proletárhatalom
megdöntése után fogságba került, majd Bécsbe emigrált. 1921-ben belépett a KMP-be. 1923-ban hazatért, tagja lett a Famunkások
Országos Szövetségének, s ezen belül a baloldali ellenzék vezetője volt. Részt vett az MSZDP ellenzéki mozgalmának irányításában
is. 1924-től a KMP KB Titkárságának tagja. 1925-ben jelentős szerepe volt az MSZMP megalakításában. A KMP I. kongresszusán a
KB és a budapesti Titkárság tagjává választották. 1925 őszén négyévi fegyházra ítélték, melynek letöltése után a Szovjetunióban
dolgozott. (Bal V. pilon)
Ősz Szabó János (1920. május 8,—1944.) kubikos; a II. világháború idején részt vett a délvidéki antifasiszta ellenállási mozgalomban.
Büntetőszázaddal a keleti frontra vitték. A fogolytáborban partizánnak jelentkezett. A Szőnyi-csoport politikai biztosa lett.
Partizántevékenység közben hősi halált halt. (Bal IV. pilon)

Pálffy György (1909. szept. 16.—1949 szept. 24.) hivatásos katonatiszt; antifasiszta, németellenes politikai nézetei a függetlenségi
mozgalomhoz és a párthoz vezették. 1942-ben vezető szerepet vállalt a Magyar Front munkájában. 1944 őszétől a párt Katonai
Bizottságának vezetője. A felszabadulás után katonapolitikus, a néphadsereg szervezője, altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes.
1948-túl az MDP KV tagja volt. Törvénysértés áldozata lett. (Sírsétány bal)

Palotás Imre (1894. okt. 12.—1968. okt. 15.) kőműves; kiemelkedő résztvevője volt az osztályharcos építőmunkás mozgalomnak.
1921-ben belépett az MSZDP-be, 1930-ban tagja lett a KMP-nek. Munkatársa, illetve szerkesztője volt a legális és illegális
munkáslapoknak. Egyik vezetője az 1933. évi nagy építőmunkássztrájknak. Üldöztetése miatt emigrált, részt vett a francia ellenállási
harcokban. A felszabadulás után szakszervezeti, majd gazdasági vezető volt, és munkásmozgalmi témájú publikációs tevékenységet
folytatott. (Alsó terem)

Papp János (1896. nov. 4—1960. jan. 27.) festő-mázoló; 1922-ben lett szervezett munkás. A húszas évek végén bekapcsolódott a
szakszervezeti ellenzéki mozgalomba. 1929-től KMP tag, a harmincas évektől tagja volt a MÉMOSZ vezetőségériek. A felszabadulás
után társadalmi szervezetek munkatársa. Haláláig tagja volt az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének és
Elnökségének. (30/2. parc.)

Papp Lajos (1906. már. 8—1973. márc. 30.) kőfaragómunkás; fiatalon tisztséget viselt a KIMSZ-ben. 1927-től volt a KMP tagja. 1933-
tál fontos pártmegbízásokat teljesített. Egy ideig vezetője volt az ESZE-nek. Éveken át a KMP Külföldi Bizottságában végzett felelős
pártmunkát. Később Párizsban részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. A felszabadulás után párt- és állami tisztségeket
töltött be. 1945-1946-ban tagja volt az MKP KV-nak, 1957-től pedig az MSZMP KEB-nek. (Alsó terem)

Pataki Ferenc (1892. dec. 1.—1944. nov. 4.) tanító; 1915-ben orosz hadifogságban tagja lett a foglyok forradalmi szervezeteinek,
l918-ban a bolsevik pártnak. A polgárháború idején internacionalista katonai egységek egyik szervezője. A cseremhovói
partizánosztagok parancsnokaként is jelentős érdemeket szerzett. 1923-tól vezető állami-, párt- és gazdasági tisztségeket töltött
be a Szovjetunióban. 1943-tól itthon, mint az egyik partizáncsoport vezetője vett részt az antifasiszta ellenállási mozgalomban.
Elfogták és kivégezték. (Bal VI. pilon)

Pataky István (1914. szept. 21—1944. dec. 24.) vésnök, esztergályos; 1935-től a vasas ifjúsági csoport vezetője. 1944-ben a
kommunista vasas ifik illegális munkájának résztvevője, a csepeli fegyveres ellenállási mozgalom egyik szervezője volt. A fasiszta
haditörvényszék ítélete alapján kivégezték. (Sírsétány bal)

Pesti Barnabás (1920. okt. 4—1944. dec. 24.) vegyészmérnök; Franciaországban 1939-ben kapcsolódott be az antifasiszta ellenállási
mozgalomba és a párt munkájába. 1943-ban hazatért és az illegális párt megbízatásait teljesítette. A német megszállás után az
ellenállás fegyverszerző csoportjait irányította. A katonai különbíróság halálra ítélte. (Alsó terem)

Pogány József (1886. nov. 8—1938.) tanár, újságíró; 1905-től MSZDP tag, 1910-től a Népszava és a Szocializmus munkatársa. Több
háborúellenes mű Írása fűződik nevéhez. 1918 őszén mint az MSZDP baloldalának tagja, az őszirózsás forradalom egyik irányítója,
a Katonatanács elnöke. A Tanácsköztársaság idején hadügyi, külügyi, majd oktatásügyi népbiztos, a magyar Vörös Hadsereg egyik
hadtestparancsnoka. A Tanácsköztársaság után Bécsben a Proletár című lap munkatársa. 1920-ban a Szovjetunióban mint politikai
biztos védte a proletárhatalmat. 1921-ben tagja lett a KMP vezetőségének. Még ez évben részt vett a német proletárfelkelésben.
1922-1925 között John Pepper álnéven az USA-ban kommunista újságíró, az USA kommunista pártjának VB tagja. 1925-től a
Szovjetunióban a KI munkatársa, a nemzetközi kommunista mozgalom egyik szervezője. 1928-1929-ben ismét az USA Kommunista
Pártjában KB titkárként dolgozott. 1930-tól a Szovjetunióban gazdaságtörténeti és újságírói munkásságot folytatott.(Jobb III. pilon)

Polányi Máté (1901. szept. 18.—1940. nov.) kubikos; a húszas években kapcsolódott a KMP munkájába. 1921-ben tagja lett az
endrődi földmunkás-szakszervezeti csoportnak. Szervezte az arató- és kubikos sztrájkokat. A KMP II. kongresszusán beválasztották
a KB-ba, a KB parasztbizottságának vezetője volt. Politikai tevékenysége miatt többször bebörtönözték. Büntetőszázadban vesztette
életét. (Jobb III. pilon)

Politzer Zsigmond (1852. márc. 27.—1924.) publicista; a magyar munkássajtó egyik úttörője. A korai szocialista munkáslapok
cikkírója, szerkesztője volt. Az első nagy szocialistaellenes eljárás, a hűtlenségi per egyik fővádlottja volt. A per vádlottjait
felmentették, őt azonban külön vád alapján, felségsértés címén hat hónapi börtönre ítélték. (Jobb I. pilon)

Poll Sándor (1898. aug. 12.—1937. aug. 6.) könyvkereskedő-segéd; 1916-ban belépett a Galilei Körbe, tagja lett a magántisztviselők
szakszervezetének. A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársa volt. A proletárdiktatúra leverése
után emigrált. 1923-ban hazatért, részt vett az MSZDP baloldali ellenzékének és a magántisztviselők harcaiban. Az MSZMP-nek
1925-ben szervezője, majd egyik vezetője lett. 1926 elejétől tagja volt a KMP KB Titkárságának is. 1927-ben bebörtönözték.
Kezdeményezésére a sopronkőhidai kommunista foglyok csatlakoztak az 1929-es országos éhségsztrájkhoz. Kiszabadulva Bécsben,
Berlinben, Moszkvában, majd ismét itthon dolgozott, mint a KÜB, illetve a Titkárság tagja, a KI VB-ben a KMP képviselője. Ismételt
bebörtönzése után a KI-beli feladatait már nem teljesíthette. Börtönben szerzett betegségébe belehalt. Moszkvában temették el.
(Jobb II. pilon.)

Polonyi Ferenc (1898.—1956. okt. 23.) műszerész. az I. világháború idején aktív tagja volt az antimilitarista mozgalomnak; a
Tanácsköztársaság alatt részt vett a budapesti katonatanács munkájában, amiért elítélték. Büntetéséből 1921-ben cserefogolyként
szabadult és a Szovjetunióba került. 1954-ben hazatért, a szakmájában dolgozott, és mint üzemi pártvezetőségi tag végzett
mozgalmi munkát. 1956-ban ellenforradalmárok áldozata lett. (30/2. parc.)

Pór Bertalan (1880. nov. 4—1964. aug. 29.) festőművész; a Tanácsköztársaság idején részt vett a Művészeti Direktórium munkájában,
forradalmi plakátjai híressé váltak. A proletárdiktatúra megdöntése után emigrált. Párizsban antifasiszta röplapjaival támogatta az
ellenállási mozgalmat. Hazatérése után főiskolai tanár, a művészeti szakszervezetek elnöke volt. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Pór Ernő (1889. jan. 4.— 1943.) tisztviselő; 1915-ben az orosz hadifogoly-mozgalom egyik szervezője volt. 1918-ban a bolsevik párt
magyar csoportjának titkára. Hazatért, a KMP-nek alapító és az első KB tagja lett. A Tanácsköztársaság alatt a párt Titkárságának
tagja, külügyi népbiztos-helyettes. A tanácshatalom megdöntése után emigrált. Ausztriában, Csehszlovákiában végzett pártmunkát,
később a Szovjetunióban élt, külkereskedelmi vonalon dolgozott. (Jobb III. pilon)

Prieszol József (1906. szept. 13—1965. márc. 31.) kőművesmunkás; az 1935. évi építőmunkássztrájk egyik szervezője és irányítója.
1941-től tagja volt a MÉMOSZ KV-nak és a KMP-nek. Jelentős szerepet vállalt a párt pesterzsébeti szervezetének munkájában.
A felszabadulás után vezető párt- és állami tisztségeket viselt. 1949—1956—ig, majd 1962-től haláláig közlekedés- és postaügyi
miniszterhelyettes volt. 1945—1950-ig, majd 1956 végétől haláláig a párt KV, illetve KB tagja. (Sírsétány jobb)

Rabinovics József (1884. nov. 21.—1940. szept. 30.) aranyműves; 1901-től az MSZDP tagja. Szakszervezetének 1906-ban titkára,
1911-ben elnöke lett. 1914-ben az orosz fronton fogságba esett. 1917-től a bolsevik párt tagjaként részt vett a hadifoglyok
forradalmi szervezkedésében, Tomszkban, majd Omszkban a szovjet-hatalom megteremtésében. 1918 őszén hazatért, részt vett
a KMP megalakításában, az első KB egyik titkára lett. A Tanácsköztársaság idején az egyesült párt egyik titkára, belügyi népbiztos
helyettes. A proletárhatalom levetése után tizenöt évi fegyházra ítélték, fogolycsere-akció révén a Szovjetunióba került. 1922-től
ott dolgozott a Nemzetközi Vörös Segélyben, a VSZI-ben és a magyar kommunista emigráció körében. (Jobb III. pilon)

Rácz Gyula (1900 máj. 10.—1974. márc. 21.) földmunkás; fiatal korában részt vett az agrárszocialista mozgalomban. A
Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg szervezője, a Vörös Újság terjesztője. Az 1920-1930-as években tagja, majd egyik
titkára volt az illegális Román Kommunista Párt KB-jának. Kommunista tevékenysége miatt többször bebörtönözték. 1942-ben
büntetőszázaddal a frontra vitték. Mint hadifogoly bekapcsolódott a partizánmozgalomba. 1945-ben hazatért. Előbb a Földmunkások
és Kubikosok Országos Szövetsége, majd a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége főtitkári teendőit látta el.
1957-től tagja volt a SZŐVOSZ elnökségének és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának. (30/2. parc.)

Radnóti Miklós (1909. máj. 5.—1944. nov. eleje) költő; antifasiszta líránk legkiemelkedőbb képviselője volt. 1929-ben
bekapcsolódott a munkásművelődési mozgalomba. A harmincas évek elején, a kommunista népfrontpolitika kibontakozása idején
került szorosabb kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1932-ben tagja lett a szegedi SZDP ifjúsági csoportjának. Tanulmányai,
kritikái, az OIB keretében tartott előadásai bizonyították, hogy közel került a KMP-hez. Rész vett az 1941. nov. 1-i és 1942. március
15ii KMP szervezte antifasiszta tüntetéseken. Költészete a negyvenes években emelkedett a legmagasabb politikai és művészeti
szintre. 1944 májusában a bori munkatáborba hurcolták, később a német fasiszták megölték. Versei a proletár internacionalizmus,
az európai ellenállás költészetének világirodalmi szintű alkotásai. (41 parc.)

Rajk László (1909. már. 8.—1949. okt. 15.) tanár; 1931-ben tagja lett a KIMSZ-nek és a KMP-nek. Egy ideig mint a KIMSZ egyik
kerületi titkára végzett pártmunkát. Később bekapcsolódott az építőmunkások forradalmi mozgalmába. A MÉMOSZ kommunista
frakciójának és a nagy sztrájkoknak egyik vezetője lett. 1936-ban Csehszlovákiába emigrált, onnan Spanyolországba ment. A
nemzetközi brigádok magyar zászlóaljának magyar párttitkára, politikai biztosaként vett részt a spanyol nép szabadságharcában. Az
internálótáborból megszökött és 1941-ben hazatért. Itthon letartóztatták, internálták. 1944-ben szabadult. Titkára lett az illegális
kommunista pártnak, részt vett a Magyar Front munkájában. Közreműködésével készült a kommunista párt és a szociáldemokrata
párt együttműködési megállapodása. Ismét letartóztatták, Németországba hurcolták. Hazatérte után 1945-1949-ig tagja volt a
párt KV-jának, PB-jének. 1945-1946-ban a budapesti pártbizottság első titkára, majd a párt főtitkár helyettese, belügy- később
külügyminiszter volt. Törvénysértés áldozata lett. (Sírsétány bal)
Rákos Ferenc (1893. már. 4—1963. ápr. 24) jogász; fiatalon részese a Galilei Kör munkájának. 1918 végén a kispesti munkástanács
elnöke, 1919 februárjától a KMP KB tagja. A Tanácsköztársaság idején Budapesten a Forradalmi Törvényszék elnöke. A TK után
emigrációba kényszerült. A Szovjetunióból 1948-ban tért haza. Állami vonalon vezető beosztásokban dolgozott, emellett
jogtudományi tanulmányokat is publikált. (Sírsétány jobb)

Rákosi Endre (1924. szept. 1.—1945. márc.) nyomdász; a nyomdász-szakszervezet ifjúsági csoportjának aktív tagjából lett illegális
kommunista pártmunkás. A negyvenes évek elején jelentős érdemeket szerzett a párt nyomdájának vezetésével, illegális pártsajtó
előállításával. A nyilasok elfogták, német koncentrációs táborban ölték meg. (Bal IV. pilon)

Reiner Károly (1888 - 1918. nov.) jogász; az I. világháború idején az orosz frontról a tomszki hadifogolytáborba került. Vezető
szerepe volt a szocialista-internacionalista szervezet megalakításában. Tagja lett a bolsevik pártnak. Szerkesztette a Népszava című
magyar hadifogoly lapot. Szervezte az internacionalista osztagokat, s velük együtt harcolt a polgárháborúban. A fehérgárdisták
végezték ki. (Jobb I. pilon)

Révai József (1898. okt. l2.—1959. aug. 4.) tisztviselő; 1917-től tagja volt a Galilei Körnek, a forradalmi szocialisták antimilitarista
csoportjának, munkatársa a haladó irodalmi lapoknak. 1918-ban részt vett a KMP alapításában, a Vörös Újság szerkesztésében. A
Tanácsköztársaság idején tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak. A munkáshatalom leverése után
Bécsbe emigrált. Magyar és más kommunista lapoknak írt cikkeket, részt vett az illegális kommunista mozgalom újjászervezésében,
a KMP I. és II. kongresszusának munkájában. 1928-ban tagja lett a KB KÜB-jének, illetve Titkárságának. Mozgalmi munkája miatt
1930. december 31-én Budapesten letartóztatták, börtönbüntetésre ítélték. 1934 januárjában kiszabadult, a Szovjetunióba ment,
a KI VB-ben dolgozott és történelmi jelentőségű marxista műveket írt 1937-ben Prágában a KMP ideiglenes KB-jának munkatársa.
1939-től ismét a Szovjetunióban élt. Részt vett az antifasiszta mozgalomban, szerkesztette a Kossuth Rádió adásait. A felszabadulás
után az MKP, majd az MDP KV és PB tagja, vezető állami tisztségviselő. Irányította az ideológiai életet, a párt kultúrpolitikáját.
Alkotásai a magyar marxista történettudomány és irodalom jelentős értékei. 1957 júniusában, az MSZMP Országos Értekezletén
beválasztották a KB-ba. (Földszinti terem)

Révész Géza (1902. aug. 31.—1977. jan. 22.) fémmunkás; l9l6-ban kapcsolódott be az ifjúmunkás-mozgalomba, 1916-ban már az
IOSZ ás a KIMSZ egyik alapítója, a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején mint vöröskatona harcolt. A tanácshatalom megdöntése
után Ausztriába majd Csehszlovákiába emigrált. 1921 őszén illegális pártmunkára hazatért. 1922-ben letartóztatták és tíz évi
fegyházbüntetésre ítélték. 1924-ben fogolycsere-akcióval jutott a Szovjetunióba. Műegyetemet és katonai akadémiát végzett,
hadmérnökként dolgozott. 1944-ben a magyar partizánmozgalom egyik szervezője, a kijevi partizániskola parancsnoka. A Vörös
Hadsereg tagjaként részt vett a Nagy Honvédő Háborúban és hazánk felszabadításában. 1945-től itthon különböző vezető pártás
állami tisztségeket töltött be 1957-1960 között honvédelmi miniszter, 1960-1963-ig moszkvai nagykövet, hosszú ideig az MSZBT
alelnöke, 1957-től az MSZMP KB tagja volt. (Sírsétány bal)

Rezi Károly (1909. dec. 10—1942. máj. 4.) szövőmunkás; az 1930-as évek közepétől az újpesti munkásmozgalom egyik kiemelkedő
vezetője volt. A II. világháború kitörése után részt vett a párt függetlenségi, antifasiszta megmozdulásaiban. Emiatt letartóztatták
és a vallatások során halálra kínozták. (Sírsétány bal)

Richtmann Sándor (1910. szept. 24.—1944. nov. 4.) bőrdíszműves; 1928-tól a KIMSZ, 1929-töl a KMP tagja. 1934-36 között a KMP
budapesti északi kerületi bizottságának titkára, majd a szakszervezeti baloldal egyik vezetője. 1944 tavaszától a párt egyik illegális
nyomdájában dolgozott. A nyilasokkal folytatott tűzharcban esett el. (Alsó terem)

Ries István (1885. nov. 14—1950. szept. 15.) ügyvéd; a Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársa, majd
vöröskatona. 1924-től aktív résztvevője volt a munkásmozgalomnak, az MSZDP-ben a baloldaliakhoz tartozott. A felszabadulás után
az SZDP funkcionáriusa, az államhatalmi testület tagja. 1945-tál igazságügyi miniszter, 1948-tál az MDP KV tagja volt. Törvénysértés
áldozata lett. (Bal V. pilon, 20. sziget)

Riesz József (1876. dec. 24.— 1943. júl. 12.) kőfaragó munkás; a kilencvenes években a kőfaragók országos szövetségében kezdte
a mozgalmi munkát. 1907-ben a MÉMOSZ kőfaragó szakosztályának elnöke lett. 1910-1934 között pénztárosi, titkári, ügyvezető
elnöki tisztségeket töltött be a MÉMOSZ-ban. 1912-tól az Építőmunkás című lap szerkesztőségének munkatársa. 1925-től éveken
át a szociáldemokrata pártot képviselte a fővárosi törvényhatósági bizottságban. (30/2. parc.)

Rónai Ferenc (1925. febr. 3—1945. jan. 26.) újságíró; az MSZDP ifjúsági csoportjában kezdte munkásmozgalmi tevékenységét. 1944
őszén mint a Vörös Brigád ellenállási csoport egyik vezetője fegyverrel harcolt a fasiszták ellen. A nyilasok elfogták és kivégezték.
(Alsó terem)

Rónai Sándor (1892. okt. 6—1965. szept. 28.) kőműves; 1910-töl részt vett a munkásmozgalomban. A Tanácsköztársaság alatt
a miskolci munkástanács tagja. A húszas években az MSZDP miskolci titkára, a MÉMOSZ helyi vezetője volt. 1936-1939 között a
MÉMOSZ KV tagja. A felszabadulás után különböző tárcák minisztere. Az SZDP KV-ban a szociáldemokrata baloldalhoz tartozott.
1950-1963 között előbb az Elnöki Tanács, majd az országgyűlés elnöke. Az MDP KV és PB, illetőleg az MSZMP KB és PB tagja volt.
(Földszinti terem)

Rothziegel Leó (1892. dec. 5.—1919. ápr. 22.) osztrák nyomdász; Bécsben vett részt a munkásmozgalomban és az antimilitarista
mozgalomban. Alapító tagja volt Ausztria Kommunista Pártjának. 1919-ben a Tanácsköztársaság megsegítésére önkéntes alakulatot
szervezett és annak élén jött Budapestre. Mint a nemzetközi vörös ezred zászlóaljparancsnoka vett részt a debreceni ellenforradalmi
megmozdulások leverésében, majd a fronton harcolt az intervenciós csapatok ellen. A TK védelmében hősi halált halt. (Jobb I.
pilon)

Rózsa Ferenc (1905. dec. 4—1942. jún. 13.) építészmérnök; 1924-ben Németországban, majd 1932-ben itthon kapcsolódott be a
kommunista mozgalomba. Szerkesztette a Kommunistát, tagja lett a KMP Területi Bizottságának. Nevéhez fűződött a KIMSZ és az
OIB között 1935-ben létrehozott akcióegység. A harmincas évek második felében a kommunista pártszervezetek újjászervezésének
egyik vezetője. 1939 nyarán a KMP hazai politikai irányító szervének létrehozója. Az 1941 januárjában megalakult KB tagja, majd
titkára. Vezette a KMP és az SZDP baloldala közötti egységtárgyalásokat. Előkészítette és megszervezte a pártsajtó kiadását. Az
1942-ben megjelent illegális Szabad Nép szerkesztője volt. A Horthy-rendőrség elfogta ás halálra kínozta. (Földszinti terem)

Rózsa Richárd (1904. júl. 12.—l943. jún. 2.) vegyészmérnök; 1928-ban tagja lett a KIMSZ KB-nak Szerkesztette az Ifjú Proletár című
lapot. 1932-ben vezetője lett a KMP Parasztbizottságának. Összesen hét évet töltött börtönben. 1939-től a Szovjetunióban élt. A
II. világháború idején a Vörös Hadsereg soraiban harcolt. Hazatérőben, ejtőernyős partizánakció során vesztette életét. (Jobb III.
pilon)

Rudas László (1885. febr. 21—1950. ápr. 29.) újságíró, filozófus; az I. világháború éveiben az MSZDP baloldalának egyik vezetője.
Részt vett a KMP alapításában, tagja volt az első KB-nak. Szerkesztette a Vörös Újságot. Helyett kapott a TK vezető szerveiben. A
tanácshatalom megdöntése után emigrált. 1922-től a Szovjetunióban kiemelkedő tudományos és oktatói munkát végzett, egyebek
között rektorhelyettese volt a KI pártfőiskolájának, a Lenin-iskolának. A felszabadulás után itthon fontos szerepe volt a politikai és
tudományos életben. Előbb a Központi Pártiskola igazgatója, később egyetemi rektor, a pártsajtó munkatársa. 1949-től Kossuth-
díjas akadémikus. Tudományos elméleti munkássága jelentősen hozzájárult a magyar marxista-leninista filozófia fejlődéséhez.
(Földszinti terem)
Safrankó Emánuel (1890. jún. 5—1965. júl. 19.) molnár; 1908-tól részt vett a munkásmozgalomban. Felelős munkát végzett a
Tanácsköztársaság alatt. A proletárhatalom megdöntése után Csehszlovákiába emigrált, részt vett Csehszlovákia Kommunista
Pártjának munkájában, 1924-1929-ig tagja volt a KB-nak. 1930-tól a Szovjetunióban tanult, dolgozott, majd harcolt a II.
világháborúban. 1945 után itthon, főleg külügyi területen a párt- és állami élet szolgálatában állott. (Alsó terem)

Ságvári Endre (1913. nov. 4.—1944. júl. 27.) jogász, tisztviselő; kezdetben az MSZDP kerületi ifjúsági csoportjának propagandistája,
majd az OIB munkatársa volt. 1937-től már a KMP tagjaként szervezte és vezette az ifjúmunkások antifasiszta ellenállási akcióit.
Propagandatevékenysége miatt fogházbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után is kiemelkedő szerepet vállalt a KMP által irányított
háborúellenes nemzeti függetlenségi mozgalomban. 1940-től az OIB titkára volt. 1943-ban létrehozta a pártnyomdát, szerkesztette
a Békepárt Béke és Szabadság című lapját. Illegális mozgalmi munkája során az őt letartóztatni akaró detektívekkel vívott tűzharcban
esett el. (Földszinti terem)

Sallai Imre (1897. dec. 17—1932. júl. 29.) tisztviselő; tagja volt a Galilei Körnek, majd a forradalmi szocialisták csoportjának.
1918 őszén részt vett a KMP megalakításában, A TK alatt a Belügyi Népbiztosság osztályvezető-helyettese. A proletárhatalom
megdöntése után Bécsben részt vett a KMP emigrációs szervezeteinek létrehozásában. Megbízták a KIMSZ újjászervezésével is.
1924-től Moszkvában a Marx-Engels kéziratok tudományos feldolgozásával foglalkozott. 1928-ban itthon megszervezte a párt
sajtóapparátusát, 1929 júliusáig szerkesztette a Kommunistát. Ezt követően egy ideig hivatásos pártmunkás a Szovjetunióban,
majd 1931 tavaszától haláláig a KMP KÜB, illetőleg a Titkárság tagjaként dolgozott. Statáriális bírósági ítélet alapján Fürst Sándorral
együtt kivégezték. (Földszinti terem.)

Sándor Pál (1901. ápr. 1—1972. febr. 21.) filozófus; a TK idején a KIMSZ szolnoki vezetője. Bécsi emigrációja idején is feladatot
vállalt a KMP bécsi szerveinek tevékenységében. Hazatérte után a KMP folyóiratainak munkatársa, szerkesztője, filozófiai művek
alkotója. A felszabadulás után pártfunkcionárius, majd tanszékvezető egyetemi tanár volt. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)
Schiff Rezső (1873. aug. 4—1951. szept 10.) szabómunkás; egyik alapítója volt a szabók szakegyletének. 1909-1914 között
Kecskeméten az MSZDP titkára. A TK idején a magyar Vörös Hadsereg politikai biztosa. Két és fél évig börtönben ült, majd Bécsbe
emigrált, ahol a Világosság csoport munkájában vett részt. 1925-ben hazatért és az MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott.
1948-tól az MDP propagandistája volt. (30/2. parc.)

Schönherz Zoltán (1905. júl. 25.—1942. okt. 9.) elektromérnök; 1922-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Csehszlovákia
Kommunista Pártjában hivatásos pártmunkásként dolgozott. 1934-től a Szlovák Ifjúsági Szövetség magyar csoportjának titkára,
a szlovák és magyar fiatalok antifasiszta szövetségének egyik vezetője volt. 1938 végétől a dél-szlovákiai, majd a kárpát-ukrajnai
illegális kommunista mozgalmat szervezte. 1939-ben bekapcsolódott a KMP munkájába. Közreműködésével megjelent Kassán a
Dolgozók Lapja. Tagja lett a KMP 1940-ben létrehozott Titkárságának, és az 1941-ben megalakult KB-nak. Irányította a függetlenségi
front szervezését, majd a féllegális Függetlenségi Bizottságot. A vezérkari főnök különbírósága halálra ítélte és kivégeztette.
(Földszinti terem)

Schönmann László (1902. már. 6.—1939) tisztviselő; a TK idején bekapcsolódott a munkásmozgalomba; a KIMSZ-ben tevékenykedett.
A tanácshatalom megdöntése után bebörtönözték, internálták. Kiszabadulva a forradalmi ifjúmunkás- és diákcsoport munkáját
támogatta. 1925-ben az MSZMP egyik kerületi vezetője, később a KMP Pest környéki bizottságának titkára, 1929-ben a budapesti
pártbizottság tagja volt. 1932-től a Szovjetunióban élt. (Jobb II. pilon)

Schönstein Sándor (1898. aug. 5—1945. ápr.) orvos; 1926-tól a baloldali munkásmozgalom résztvevője, 1928-tól a KMP tagja volt.
Vezetője a szocialista orvoscsoport küzdelmeinek. Politikai és egészségügyi publikációi a párt kulturális és propaganda tevékenységét
erősítették. A „marxizmus-füzetek” fordítójaként is érdemeket szerzett. Német haláltáborban lőtték agyon. (Bal IV. pilon)

Sebes György (1913. febr. 4—1938. ápr. 4.) tisztviselő; 1931-ben kapcsolódott be a kommunista ifjúsági mozgalomba. Mint a KIMSZ
budapesti vezetőségének tagja fontos pártmegbízatásokat teljesített, csaknem három évre börtönbe zárták. Kiszabadulása után
Spanyolországba ment. A spanyol fronton századparancsnok-helyettesként tűzharcban esett el. (Jobb II. pilon)

Sebes Imre (1910. febr. 19.—1964. jan. 25.) textilszövő; 1930-tól a KIMSZ angyalföldi kerületének egyik szervezője, 1931-től
vezetője, majd a budapesti bizottságának titkára. 1931-től a KMP tagja, 1935-1936-ban a KMP egyik kerületi titkára volt. Részt vett
a spanyol szabadságharcban. 1943-ban Franciaországban magyar pártcsoport titkáraként az ellenállást szervezte. A felszabadulás
után a párt Pest megyei, később Fejér megyei titkára. Ezt követően 1957-től a Belügyminisztériumban dolgozott. (Alsó terem)

Sebes István (1906. dec. 15.—1966. dec.) kárpitos; 1926-tól a forradalmi ifjúsági mozgalom résztvevője, később a KIMSZ titkára
volt. 1926-tól a KMP tagja. 1935-36-ban a KMP Budapesti Bizottságának titkára. Pártépítő munkáját több évi börtönbüntetés
szakította meg. A felszabadulás után vezető párt- és állami tisztségeket töltött be. 1957-től külügyminiszter-helyettes, majd haláláig
bécsi nagykövet volt. (Alsó terem)
Sebes László (1905. máj. 9.—1945) műszerész; mint vasas ifjúmunkás kezdte a mozgalmi munkát. 1926-tól a KIMSZ-ben és a
KMP-ben tevékenykedett és vezető tisztségeket töltött be. 1930-ban a budapesti pártbizottság tagja volt. A moszkvai Lenin-iskola
elvégzése után hazatért, ismét tagja lett a KMP budapesti bizottságának. 1944-ben a német fasiszták elfogták, koncentrációs
táborban halt meg. (Bal VI. pilon)

Sebes Pál (1899. máj. 4.—1939.) magántisztviselő; 1919-ben a Tanácsköztársaság vöröskatonája volt. A szakszervezetében a
baloldali ellenzéket szervezte. 1 929-ben a KMP budapesti bizottságának tagja, később a KB technikai apparátusának vezetője
volt. A II. kongresszuson beválasztották a KB-ba ‚1930 végén, 1931 elején a KB Titkárságának tagja. 1931-1932-ben a KI VB-ben
képviselte a KMP-t. 1933-1936 között mint KB tag a KÜB-ben dolgozott. (Jobb VI. pilon)

Seidler Ernő (1836. márt 18—1940.) tisztviselő; egyik alapítója volt a Galilei Körnek. 1910-től tagja az MSZDP-nek és a
Társadalomtudományi Társaságnak. 1915-ben Tomszkban szervezte az orosz hadifoglyok forradalmi mozgalmát. 1918-ban egyik
alapítója és első központi bizottsági tagja a KMP-nek. A Tanácsköztársaság alatt Vörös Őrség parancsnok, müncheni követ, a
Vörös Hadsereg ezredparancsnoka. A proletárdiktatúra után Bécsbe emigrált. 1921-1925 között vezető szerepe volt a csehszlovák
kommunista mozgalomban. 1930-tól gazdasági tisztségeket töltött be a Szovjetunióban. (Jobb II. pilon)

Simon Ferenc (1907. jan. 26.—.1945.) cipészmunkás; a húszas évek végétől szakszervezetének aktivistája, 1935-ben már a KMP
funkcionáriusa, a szakszervezeti ellenzék egyik irányítója volt. Később a bőrös szakszervezet egyik alelnöke lett. Részt vett a párt
által vezetett függetlenségi mozgalomban. 1942-ben hét évi fegyházra ítélték, haláltáborban ölték meg. (Bal IV. pilon)

Simon Mózes (1890. nov. 19.—1957. jan. 25.) ügyvéd; 1918 végétől tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején direktóriumi
tag, majd vörösdandár politikai megbízott. A proletárdiktatúra után emigrált. 1942-től aktív tagja volt az USA kommunista pártjának
és a magyar emigráció politikai életének. 1947-től itthon jogtanácsosként dolgozott. (30/2. parc.)

Sollner József (1896. jan. 2.—1957. nov. 25.) aranyműves; aktív politikai tevékenységét az őszirózsás forradalom idején kezdte.
A TK alatt a magyar Vörös Hadsereg egyik politikai megbízottja. Az MSZMP legális és a KMP illegális tevékenységében egyaránt
fáradhatatlanul vett részt. Összesen tizenhárom évet töltött börtönben, illetőleg internálótáborban. A felszabadulás után párt- és
szakszervezeti tisztségeket töltött be. (Alsó terem)
Solymosi Ignác (1898. aug. 20—1938. jan.21) földmunkás; a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt. 1924-ben bekapcsolódott
a munkásmozgalomba. 1926-ban belépett az MSZMP-be. 1927-től mint a KMP tagja, a kommunista földmunkásmozgalom egyik
szervezője lett. 1930-tól a párt parasztbizottságának egyik vezetője. Többször bebörtönözték. Szabadulása után a Szovjetunióba
emigrált. A magyar börtönökben szerzett tüdőbajban halt meg. (Jobb II. pilon)

Sólyom László (1908. dec. 17.—1950. aug. 19.) katonatiszt; 1942-ben kapcsolódott be a kommunista mozgalomba, s két év múlva
már tagja lett az illegális KMP katonai bizottságának. A Magyar Front Felszabadítási Bizottságában szervezte a fegyveres ellenállást.
1945-ben Budapest rendőrfőkapitánya, később katonai csoportfőnök, 1949-től altábornagyi rangban a Honvéd Vezérkar főnöke
volt. Törvénysértés áldozata lett. (Bal V. pilon)

Somogyi Béla (1868. máj. 16—1920. febr. 17) pedagógus; a szocialista tanítómozgalom egyik szervezője és vezetője volt.
Munkatársa, később szerkesztője lett a Népszavának. 1918-ban a tanítók szakszervezetének alapító tagja és elnöke. A Károlyi-
kormányban közoktatásügyi államtitkár. A Tanácsköztársaság megdöntése után a fehérterrort bíráló cikkei miatt az ellenforradalmi
különítményesek meggyilkolták. (Jobb I. pilon, 20. sziget)

Somoskői Gábor (1926. júl. 2—1971. dec. 1.) kőbányász; a felszabadulásig a szakmájában dolgozott. Azt követően fontos párt- és
állami tisztségeket töltött be. Az 1956. évi ellenforradalom után részt vett a SZOT, azon belül a párt- és az építők szakszervezete
munkájának beindításában. 1966-tól haláláig a SZOT titkára és az MSZMP KB tagja volt. (Alsó terem)

Sós György (1909. aug. 9—1972. jan. 26.) kárpitos; 1927-ben lett szervezett munkás. Az MSZDP balszárnyához tartozott. 1933-
tól mint KMP tag részt vett a szakszervezeti ellenzék munkájában. A felszabadulás után az MKP tagjaként a Belügyminisztérium
szolgálatába állt. 1957-től vezérőrnagy, Pest megyei, majd budapesti rendőrfőkapitány, az MSZMP Budapesti Bizottságának tagja.
(30/2. parc.)

Spiesz József (1892. máj. 8.—1974. júl. 13.) vasmunkás; 1909-től vett részt a munkásmozgalomban. 1919-ben tagja lett a KMP-nek.
A Tanácsköztársaság idején az államigazgatási szerveknél dolgozott. A tanácshatalom után a börtönből fogolycserével szabadult.
A Szovjetunióban párt- és állami tisztségeket töltött be. 1954. évi hazatérése után nyugdíjas, az MSZMP KB Iroda társadalmi
munkatársa volt. (30/2. parc.)
Stechmayer István (1903. dec. 12.—1938. febr. 16.) bányász; a harmincas évek munkanélkülisége miatt Franciaországban telepedett
le és részt vett a Francia Kommunista Párt munkájában. Az elsők közt sietett a spanyolországi szabadságharcosok megsegítésére.
Mint századparancsnok esett el az estremadurai fronton. (Jobb II. pilon)

Stollár Béla (1917. okt. 27.—1944. dec. 25.) újságíró, a II. világháború idején részt vett a fegyveres antifasiszta, függetlenségi
mozgalomban, az általa szervezett ellenállási csoport szabotázsakcióiban, és politikai üldözöttek megmentésében. A nyilasokkal
folytatott tűzharcban hősi halált halt. (11. parc.)

Stromfeid Aurél (1878. szept. 19.—1927. okt. 10.) katonatiszt; az őszirózsás forradalom után a Ludovika Akadémia parancsnoka
volt, még az év végétől MSZDP tag. 1919 januárjában mint a polgári demokratikus kormány hadügyi államtitkára szervezte az új
hadsereget. 1919. március 21-én a proletárhatalom mellett foglalt állást. Amikor a román csapatok megtámadták a TK-t, előbb a Keleti
Hadsereg, később az egész Vörös Hadsereg vezérkari főnökeként irányította a győzelmes hadműveleteket. A Clemenceau-jegyzék
elfogadását ellenezte, annak elfogadásakor lemondott. Az ellenforradalmárok elfogták, a honvédtörvényszék börtönbüntetésre
ítélte. Kiszabadulva az MSZDP baloldali ellenzékének egyik vezetője lett. Kapcsolatba került az illegális KMP-vel, és 1925-től annak
soraiba lépett. 1927-ben megbízták az MSZDP Rendező Gárdájának szervezésével és vezetésével. Alkotó munkájának teljében halt
meg. (Sírsétány bal)

Szabados Sándor (1874. jan. 14—1938.) újságíró; Bécsben és Lipcsében tagja volt a Munkásképző Egyletnek. 1893-tól a Népszava
munkatársa. Az MSZDP balszárnyához tartozott. Fordította, terjesztette Marx és Engels műveit. A TK alatt közoktatásügyi népbiztos
volt, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Fogolycserével szabadult. A Szovjetunióban kulturális területen dolgozott. (Jobb II.
pilon)

Szabó Ervin (1877. aug. 23.—1918. szept. 30.) jogász, könyvtáros, társadalomtudós; 1899-től a Népszava munkatársa, majd
szerkesztőségi tagja. Társadalomtudományi munkásságának fóruma 1903-tól a Társadalomtudományi Társaság és annak folyóirata
a Huszadik Század. Történelmi materializmus alapján álló, marxista ismeretterjesztő munkát folytatott és harcolt a szociáldemokrata
mozgalomban fellelt tévedések, hiányosságok ellen. 1904-től az MSZDP ellenzékének tagja. Szerkesztésében jelent meg Marx-Engels
Válogatott Műveinek első hazai két kötetes kiadása. 1911-től haláláig a — később róla elnevezett — Fővárosi Könyvtár igazgatója.
Modern könyvtárkultúra és egy gazdag társadalomtudományi gyűjtemény fűződik nevéhez. Az 1917. évi orosz forradalmak hatására
írói és politikai tevékenysége fellendült, antimilitarista csoportok szellemi irányítója, a Galilei Kör egyik legnépszerűbb előadója lett.
A moszkvai Szocialista Akadémia tagjává választották. (Földszintii terem)

Szabó Ferenc (1902. dec. 27.—1969. nov. 4.) zeneszerző; a húszas évek végén kapcsolódott be a KMP illegális tevékenységébe.
Berlinbe, majd a Szovjetunióba emigrált. 1945-ben szovjet tisztként tért haza. Zenepedagógus lett. Főiskolai igazgató, a
zeneművészek szövetségének párttitkára, majd elnöke. Kétszeres Kossuth-díjas. Haladó kultúrát szolgáló művei: tömegdalok,
kórusművek, szonáták. (34/2. művész parc.)

Szabó István (1906. nov. 17.—1974. júl. 31.) vasesztergályos; 1928-tól részt vett a kommunista mozgalomban. Csehszlovákia
kommunista ifjúsági szövetségének, majd pártjának volt vezetőségi tagja. A felszabadulás után hazánk állami és társadalmi
szerveiben vezető tisztségeket töltött be. Altábornagyi rangban hosszú időn át honvédelmi miniszterhelyettes, 1951-1956 között az
MDP KV tagja volt. (31. miniszteri parc.)

Szakasits Árpád (1888. dec. 6—1965. máj. 3.) kőfaragó, újságíró; 1909-től az Építőmunkás szerkesztője, a Népszava munkatársa.
1918 novemberében a Budapesti Munkástanács tagja. A Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosság osztályvezetője. 1925-
1938 között a MÉMOSZ alelnöke, Illetve elnöke. 1927-1928-ban az MSZDP ügyvezető titkára, 1938 végén főtitkára. 1940 elejétől
a Népszava főszerkesztője, a nemzeti függetlenség, antifasiszta ellenállás ás népfrontpolitika propagandistája. A Magyar Front
Intéző Bizottságának elnöke lett. 1944 októberében Kállai Gyulával aláírta a két munkáspárt egységokmányát. A felszabadulás
után az SZDP főtitkára. Jelentős szerepe volt a munkásegység létrejöttében. 1948-ban az MDP elnöke lett. 1948-1950 között az
ország államfője. 1956 után az MSZMP politikájának megvalósításáért küzdött. Tagja volt az MSZMP KB-nak ás az Elnöki Tanácsnak
(Földszinti terem)

Szalai András (1917. febr. 6—1949. okt. 15.) vasesztergályos; a KIMSZ-ben, a Vörös Segélyben és az OIB-ban végzett mozgalmi
munkát. Aktívan részt vett a KMP által irányított függetlenségi mozgalomban. A felszabadulás után az MKP, majd az MDP központi
apparátusának munkatársa volt. Törvénysértés áldozata lett. (Sírsétány bal)
Szalay András (1857. nov. 10—1884. máj. 2.) cipészmunkás; a múlt század végi radikális szocialista mozgalom egyik szervezője és
mártírja volt. A forradalmi osztályharc és a proletárinternacionalizmus eszméit hirdette. Hosszas betegség után börtönben hunyt
el. (Jobb I. pilon)

Szalvay Mihály (1899. aug. 23—1955. nov. 21.) kőművesmunkás; 1917-től mozgalmi munkát végzett az MSZDP-ben. Kezdettől
tagja volt a KMP-nek. A TK alatt a magyar Vörös Hadseregben harcolt. A proletárhatalom leverése után elítélték, de megszökött.
Emigrációs éveiben a csehszlovák, osztrák, német, belga és francia kommunista párt munkájában vett részt. A Spanyol Köztársaság
védelmében a Nemzetközi Brigád századparancsnoka, majd zászlóaljparancsnoka volt. 1943-tól a Szovjetunióban élt, részt vett a
Nagy Honvédő Háborúban és a jugoszláviai partizánharcokban. Hazatérése után 1945-ben bekapcsolódott a magyar nép- hadsereg
szervezésébe. Altábornagyi rangban különböző vezető katonai tisztségeket töltött be. (Földszinti terem)

Szamuely Tibor (1890. dec. 27—1919. aug. 2.) Újságíró; az I. világháború előtt az MSZDP tagja, radikális baloldali lapok, majd a
Népszava munkatársa. 1915-ben az orosz fronton fogolytáborba került, bekapcsolódott a kommunista hadifogoly-mozgalomba.
1918-ban egyik alapítója és szervezője volt az OK(b)P magyar csoportjának, szerkesztője a Szociális Forradalomnak. 1919
januárjában hazatért, beválasztották a KMP KB-ba, szerkesztette a Vörös Újságot. A Tanácsköztársaság alatt népbiztos, az
ellenforradalmi lázadások leverésének vezetője, a Frontmögötti Bizottság elnöke. A fronton át Moszkvába repült, személyesen
hozta Lenin üzenetét; mindvégig következetes kommunista álláspontot képviselt. A tanácshatalom leverése után illegálisan átlépte
a határt, de elfogták. Osztrák területen érte a halál. (Jobb I. pilon)

Szamuely Tiborné sz. Szilágyi Jolán (1895. jún. 15—1971. júl. 7) képzőművész; a Grafikus Művészek Szakszervezetének egyik
alapítója. 1919-től a KMP tagja. A Tanácsköztársaság alatt népbiztossági titkár, toborzó plakátok alkotója volt. Bécsi, berlini
emigrációjában pártmunkás, antifasiszta rajzok, plakátok készítője. 1933-tól a Szovjetunióban alkotott. 1948 után itthon is politikai
grafikus és tájképfestő. (3012. parc.)

Szántó Béla (1881. febr. 1—1951. jún. 1.) magántisztviselő; 1906-ban már aktív tagja az MSZDP baloldali ellenzékének. Egyik
alapítója és vezetője a Magyarországi Magántisztviselők Egyesületének. Az őszirózsás forradalomban a Katonatanács egyik
vezetője, majd kormánybiztos. A KMP-nek egyik alapítója és az első központi bizottság tagja volt. A Tanácsköztársaság idején
hadügyi népbiztos. A proletárhatalom leverése után bécsi, berlini, majd a szovjetunióbeli emigrációja alatt is jelentős Szerepet
vállalt a nemzetközi munkásmozgalomban. 1926-1929 között tagja volt a KMP KB-nak, időnként a KGB-nek. 1928-ban rövid ideig
itthon vezette a KB Titkárságot. 1929-1931-ben elnökségi tagja volt a VSZI-nek. Később gazdasági vonalon dolgozott és történetírói
munkásságot folytatott. 1945-ben hazatért, s a szövetkezeti mozgalom egyik irányítója lett. 1948-tól haláláig hazánk varsói követ;
Illetve nagykövete. (Földszinti terem)

Szántó Béláné sz. Krammer Mária (1883. szept. 13.—1949. ápr. 5.) pedagógus; a szocialista diákmozgalom tagjaként egyik
szervezője volt az 1912. évi vérvörös csütörtöki tüntetésnek. Egyik alapító tagja a VAOSZ tanítói szakosztályának. 1918 végétől KMP
tag. Tisztségeket töltött be a Tanácsköztársaság idején. Emigrált, Bécsben, Berlinben, majd a Szovjetunióban végzett pártmunkát.
1945-ben tért haza. (30/2. parc.)

Szántó Kovács János (1852. ápr. 27—1908. jún. 9.) földmunkás; a múlt század végén a viharsarki szocialista agrármozgalom és a
hódmezővásárhelyi zendülés kiemelkedő vezetője volt. 1900-ban a földmunkások kongresszusán az Országos Bizottság tagjává
választották. (Jobb I. pilon)

Szántó Miklósné sz. Kállai Éva (1917. már. 31.--1957. ápr. 14.) tisztviselő; kezdetben a vasas ifjúsági csoport aktivistája, 1940-
től az OIB kiváló szervezője volt. 1942-ben mozgalmi tevékenysége miatt fegyházbüntetés ítélték. Kiszabadulását követően, 1944
tavaszától volt a Kommunista Párt tagja. A felszabadulás után az MKP, majd az MDP kerületi bizottságának vezető munkatársa volt.
Az 1956. évi ellenforradalom áldozata lett. (Sírsétány jobb)

Szántó Rezső (1892. jan. 4—1970. aug. 21.) jogász; a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében hadosztály-politikai megbízott volt. A
proletárhatalom után fogolycserével a Szovjetunióba került, ahol pártmegbízatásokat teljesített. A spanyol nép szabadságharcában
mint ütegparancsnok vett részt. 1941 után Moszkvában a Kossuth Rádió kommentátora. Hazatérve állami-, társadalmi és
párttisztségeket töltött be. (Bal V. pilon, 30/2 parc.)

Szántó Zoltán (1893. dec. 17.—1977. márc. 26.) magántisztviselő; 1918 őszétől a KMP-nek tagja, majd aktív szervezője lett. A
Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadsereg ezredparancsnoka, hadosztály politikai megbízottja volt. A proletárdiktatúra
megdöntése után Ausztriába emigrált. 1920-1926 között a KMP KÜB apparátusának munkájában vett részt. 1926-ban a KGB illegális
pártmunkára hazaküldte, 1926 nyarától 1927. február végéig a KB Budapesti Titkárságának vezetőjeként tevékenykedett. 1927-ben
nyolc és fél évi fegyházbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után a Szovjetunióba ment. Megbízták a KMP Ideiglenes Titkárságának
vezetésével, szerkesztette a Dolgozók Lapját, később a KI VB munkatársa lett. A felszabadulás után itthon az Ideiglenes Nemzetgyűlés
tagja, majd az MKP észak-dunántúli Területi Bizottságának titkára. 1947-től több európai országban követi, nagyköveti minőségben
külügyi szolgálatot teljesített. 1954-1956 között tagja volt az MDP KV-jának. (Alsó terem)

Szaton Rezső (1888. jan. 31—1957. ápr. 9.) vasesztergályos; aktívan harcolt a munkásmozgalomban. A KMP-nek egyik alapítója
és az első KB tagja volt. A Tanácsköztársaság vezető testületében is helyet kapott. Emigrációs éveiben a Szovjetunióban is felelős
pártmunkás volt. A felszabadulás után itthon a légiközlekedésnél mint igazgató dolgozott. (Alsó terem)

Székely Béla (1889. júl. 17.—1938.) tisztviselő; az MSZDP-ben és a szakszervezetben kezdte mozgalmi munkáját. Alapító tagja
volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején népbiztos. Ausztriai emigrációja idején részt vett a Vörös Segély Szervezet bécsi
tevékenységében 1929-ben ennek vezetője és a KÜB tagja volt. Később Berlinben a Német Kommunista Párt munkáját segítette. A
Szovjetunióban külkereskedelmi vonalon dolgozott. (Jobb III. pilon)

Sziklai Sándor (1895. dec. 27.—1956 okt. 26.) földmunkás; részt vett a NOSZF-ban és a polgárháborúban. 1919-ben tagja lett
a bolsevik pártnak. A húszas években Moszkvában egyetemi tanár. 1936-tál harcolt a Spanyol Köztársaság védelmében. 1943
után a szovjet hadsereg tisztje. Részt vett hazánk felszabadításában. Itthon a pártapparátus, később a Honvédelmi Minisztérium
munkatársa volt, 1953-tál a Hadtörténeti Intézet parancsnoka. 1956-ban az ellenforradalmárok meggyilkolták. (Sírsétány, jobb)

Szilágyi Dezső (1897. dec. 23—1967. jan. 26.) szabómunkás; részt vett a polgári demokratikus forradalomban majd a KMP VI.
kerületi szervezetének megalapításában A proletárhatalom idején tisztséget viselt a tanácsszervekben és a magyar Vörös
Hadseregben. A Tanácsköztársaság után emigrált 1923-tál aktív pártmunkás volt a Szovjetunióban. 1955-ben ismét itthon dolgozott
felelős beosztásokban 1957-től az MSZMP KB külügyi osztályát vezette és a Magyar Partizán Szövetség alelnöki tisztét is betöltötte.
1959-től tagja volt a KB-nak, 1966-tól pedig a KEB-nek. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Szirmai István (1906. ápr. 13.—1969. szept. 29.) újságíró; 1929-től a Román Kommunista Párt tagja, majd funkcionáriusa. 1941-től
részt vett a magyar kommunista mozgalomban. 1943-ban a KMP KB, illetve a Békepárt Titkárságának tagja. A felszabadulás után
az MKP területi titkára, a Dél-Magyarország szerkesztője. 1946-tál a KV osztályvezetője, 1947-1949-ig a párt Országos Szervező
Bizottságának titkára, később a Magyar Rádió vezetője. 1949-1953 között a KV póttagja. Volt közéleti tisztségviselő, később az Esti
Budapest szerkesztője. Az 1956-os ellenforradalom leverését követően az MSZMP KB tagja. 1959 végén a PB póttagja, 1962-ben a
PB tagja lett. 1959-1965 között KB titkár. A IX. kongresszus után továbbra is a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának vezetője
volt. (Földszinti terem)

Szőnyi Márton (1918. dec. 8—1944. szept. 6.) hivatásos katonatiszt; a II. világháború idején, szovjet hadifogságban kapcsolódott
be az antifasiszta mozgalomba. Mint partizáncsoport-parancsnok 1944 őszén a Bükk hegységben ereszkedett le ejtőernyővel. A
csendőrök elfogták és megölték. (Alsó terem)
Szőnyi Tibor (1903. dec. 30—1949. okt. 15.) orvos; bécsi egyetemi évei alatt kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1930-
ban Magyarországra visszatérve tagja lett a KMP-nek. Illegális pártmunkája hamarosan ismét Bécsbe szólította. 1936 után
Csehszlovákiába, majd Svájcba emigrált. 1942-ben a svájci magyar pártcsoport egyik megalakítója, majd a Magyar Nemzeti
Függetlenségi Front svájci csoportjának egyik szervezője. A felszabadulás után a párt központi apparátusának vezető munkatársa,
1947-től káderosztályának vezetője, a Pártmunkás című folyóirat létrehívója volt. Törvénysértés áldozata lett. (Sírsétány bal)

Táncsics Mihály (1799. ápr. 21—1884. jún. 28.) tanító, politikus; a magyar forradalmi demokratizmus kimagasló képviselője. 1847-
ben sajtóvétség címén elítélték, börtönéből az 1848. március 15-i forradalom szabadította ki. Az 1848-1849. évi forradalom és
szabadságharc idején a jobbágyság és a munkásság érdekeinek legradikálisabb védelmezője. 1848 áprilisában megjelent lapját,
a Munkások Újságát, radikális követelései miatt 1849-ben betiltották. Még ez évben halálra ítélték, elfogni nem tudták, nyolc
évig elrejtőzve folytatta Irodalmi tevékenységét. 1857-ben kegyelmet kapott, 1860-ban függetlenségi tüntetés szervezése miatt
tizenöt évi börtönre ítélték. 1867-ben amnesztiával szabadult ki. Mint országgyűlési képviselő kapcsolódott be a politikai életbe.
1869-ben megindította az Arany Trombita című hetilapot, az újság a szocialista eszméket is népszerűsítette. 1869 júliusában az
Általános Munkásegylet elnökévé választották, azonban a szocialista célkitűzéseket nem tudta vállalni, így az Egylet vezetősége
e tisztéről lemondatta. 1872-ben a közélettől is visszavonult, de megjelent a munkásgyűléseken és cikkeiben a Magyarországi
Általános Munkáspárt mellett foglalt állást. (34/1. művész parc.)

Tarr Imre (1900. nov. 20—1937. jún. 12.) tisztviselő; 1919-ben a magyar Vörös Hadseregben harcolt. 1920-ban Baranya megyében
vezető tagja volt a szocialista ifjúmunkás-mozgalomnak. 1921-1923 között a KMP illegális győri szervezetének titkára. Emigrációja
során a Francia Kommunista Párt magyar csoportjának vezetőségi tagja lett. A Spanyol Köztársaság védelmében hősi halált halt.
(Jobb II. pilon)

Teszársz Károly (1855. okt. 22,—l916. máj. 18.) vasöntő; egyik megteremtője és vezetője volt az első vasöntő szervezetnek. A
korszerű, centralizált szakszervezeti mozgalom megteremtéséért küzdött. 1898-tól a Szakszervezeti Tanács elnöke, 1903-1910
között a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének első elnöke, 1894-től haláláig az MSZDP KV tagja volt. (20/1. parc.)

Tisza Antal (1895. jún. 11.—1941.) kubikos; 1919-től KMP tag. A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadseregben mint
politikai biztos szolgált. 1922-ben az agrárproletár-mozgalom aktív harcosa, nem sokkal később a földmunkások országos
szövetségének vezetőségi tagja lett. Az 1925-ben alakult MSZMP KV tagjaként részt vett a párt agrárprogramjának kidolgozásában.
Egyik kiemelkedő harcosa volt az agrárproletárok mozgalmainak. A KMP II. kongresszusán beválasztották a KB-ba. 1931-ben a
Párt Országos Parasztbizottságának vezetője. Többször letartóztatták, bebörtönözték. 1932-ben a Szovjetunióba emigrált. (Jobb III.
pilon)

Tóth-Bucsoki István (1889. ápr. 17—1944. dec. 8.) bányász; a szakszervezetben kezdte mozgalmi munkáját. 1919-ben egyik agitátora
lett a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején ezredpolitikai biztos. A tanácshatalom után szervezte a tatai szénmedence bányászainak
mozgalmát. 1925-től az MSZMP megyei szervezetének vezetője volt. 1943 végétől a párt Központi Bányászbizottságának tagja.
Letartóztatták és vallatás közben halálra kínozták. (Bal IV. pilon)

Tótfalusi Sándor (1909. ápr. 14.—1945. jún. 24.) villanyszerelő; 1929-től vett részt a munkásmozgalomban. Az eszperantó csoportban
ismerte meg a kommunista eszméket a debreceni ifjúmunkások között végzett agitációs és szervező munkát. Megalakította az OIB
helyi csoportját. Letartóztatták, elítélték, a fegyházból megszökött, de súlyos betegségéből mát nem épült fel. (Bal IV. pilon)

Tőke László (1913. okt. 4—1938. ápr. 3.) faszobrász; 1930-ban kapcsolódott be a KIMSZ és a KMP munkájába. 1931-ben már helyet
kapott a KIMSZ KB-jában. Mint kommunista párttag, majd kerületi titkár számos bérharcot, sztrájkot szervezett. 1937-ben a spanyol
szabadságharcosok segítségére sietett, a harcokban hősi halált halt. (Jobb II. pilon)

Tömpe András (1913. nov. 14—1971. dec. 15) gépészmérnök, 1931-től a forradalmi Ifjúsági, később a magyar és a nemzetközi
kommunista mozgalom aktív harcosa volt. Részt vett a spanyol polgárháborúban. A II. világháború idején partizánegység politikai
biztos. A felszabadulás után belügyi, diplomáciai, párt és kulturális vonalon dolgozott vezető beosztásokban. (Alsó terem)

Török Júlia (1910. febr. 27.—1971. nov. 10.) varrónő; 1931-től vett részt a munkásmozgalomban. A szociáldemokrata párt kerületi
vezetőségi tagja, nőtitkára, az ifjúsági csoport propagandistája volt. Támogatta az illegalitásban élőket. A felszabadulás után az
SZDP, majd az MDP vezette nőmozgalom vezetője, országgyűlési képviselő és újságíró volt. (Bal V. pilon)

Tuba Károly (1879. aug. 13—1958. aug. 10.) cukrászmunkás, tanító; a Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosságon
dolgozott. A proletárhatalom megdöntése után bebörtönözték. Kiszabadulva a Népszava külső munkatársa lett. Népies, szocialista
verseket irt. A felszabadulás után nyugdíjas, társadalmi tisztségviselő volt. (34/2. művész parc.)
Uitz Béla (1888. márc. 8.—1972. jan. 26.) vasmunkás, festőművész, grafikus; 1915-től antimilitarista lapok társszerzője, illusztrátora
volt. A Tanácsköztársaság alatt részt vett a művészeti szervezetek vezetésében, plakátjaival segítette a Vörös hadsereg szervezését.
1920-ban Bécsbe emigrált. 1921-ben felvették a KMP-be. 1923-1926-ig Párizsban élt, vezetőségi tagja volt a Francia Kommunista Párt
magyar csoportjának. 1926-ban Moszkvában telepedett le és a képzőművészetek professzora, a nemzetközi művészeti szövetségek
vezetőségi tagja lett. Emigrációjában forradalmi rézkarc-sorozatot, a Szovjetunió honvédő harcait megörökítő freskókat alkotott.
1956-ban a hazai ellenforradalom leküzdését örökítette meg, 1968-tól itthon élt és alkotott. (34/2. művész parc.)

Vadas Andor (1901. dec. 26.—1920. febr. 20.) diák; bátyja, Márton vonta be az ifjúmunkás-mozgalomba. A Tanácsköztársaság
idején a KIMSZ agitátora volt. A tanácshatalom megdöntése után Bécsbe emigrált, ahonnan bátyjával együtt illegális munkára tért
haza, elfogták és az ellenforradalmi különítményesek meggyilkolták. (Jobb I. pilon)

Vadas Márton (1900. febr. 4. - 1920. febr. 20.) tisztviselő; részt vett a Galilei Kör munkájában. 1918-ban tagja lett a KMP-nek. A
Tanácsköztársaság alatt a KIMSZ egyik szervezője, majd vöröskatona volt. A bécsi emigrációból pártmegbízatással tért haza. A
fehérterroristák halálra kínozták. (Jobb I. pilon)

Vági István (1883. júl. 24—1940) ácssegéd; 1902-től szervezett munkás és MSZDP-tag. 1918 őszén építőmunkás-mozgalmi vezető.
1919 februárjában beválasztották a MÉMOSZ központi végrehajtó tanácsába. A proletárhatalom idején a MÉMOSZ zászlóalj politikai
biztosa volt. 1921-1922-ben az MSZDP győri, majd pécsi szervezetének titkára. 1922—1924 között a budapesti ácsszakosztály
elnöke, tagja a MÉMOSZ KV-nak és az MSZDP országos választmányának. Az MSZDP és a MÉMOSZ baloldali ellenzéki mozgalmainak
egyik kezdeményezője és vezetője volt. Emiatt 1924-ben kizárták az MSZDP-ből. 1925-ben — a KMP-vel együttműködve — egyik
megalapítója, majd elnöke lett az MSZMP-nek. A KMP I. kongresszusán KB taggá választották. Többször letartóztatták, összesen hét
évet ült börtönben. 1932-ben a Szovjetunióba emigrált. Részt vett a VSZI Központi Tanácsának munkájában. 1935-ben a moszkvai
városi tanács képviselőjévé választották. (Jobb III. pilon)

Vágó Béla (1881. aug. 9.—1939.) magántisztviselő, újságíró; 1900-tól MSZDP és szakszervezeti tag. A századforduló éveiben
a Népszava munkatársa. Baloldali ellenzéki, 1906-tól az MSZDP debreceni, majd kecskeméti titkára. Az I. világháború idején a
magántisztviselők szervezetének egyik vezetője, a háborúellenes mozgalom szervezője. 1918 őszén a Budapesti Munkástanács
kommunista frakcióját vezette. A KMP-nek egyik alapítója és az első KB tagja. A Tanácsköztársaság belügyi népbiztosa, később a
magyar Vörös Hadsereg hadtestparancsnoka. A proletárhatalom leverése után Ausztriában, Németországban, majd a Szovjetunióban
vett részt a kommunista mozgalomban, politikai lapok szerkesztésében és a Nemzetközi Vörös Segély munkájában. (Jobb III. pilon)

Vajda Imre (1900. júl. 24.—l969. aug. 30.) közgazdász; a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében századparancsnok. A
proletárdiktatúra után Bécsbe emigrált részt vett a szociáldemokrata Világosság Csoport tevékenységében. A harmincas évek
végétől itthon az MSZDP-ben dolgozott. A felszabadulás után jelentős állami tisztségeket töltött be. Az SZDP KV tagja és egyik
titkára volt. A baloldaliak közé tartozott. 1948—1950-ben az MDP PB tagja, egyidejűleg az Országos Tervhivatal elnöke. Később
haláláig tanszékvezető egyetemi tanár. (Bal V. pilon, 30/2. parc.)

Vályi Péter (1919. dec. 25—1973. szept. 18.) vegyészmérnök; a felszabadulás utáni magyar állami élet kiváló gazdaságpolitikusa volt.
Vezető tisztségeket töltött be a bőriparban, gyógyszeriparban, az Országos Tervhivatalban. Részt vett a párt központi apparátusának
munkájában is. 1971-től haláláig az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese és hazánk képviselője volt a KGST-ben.
Tisztázatlan körülmények között, az akkori Lenin Kohászati Művekben (Miskolc) vesztette életét. (Sírsétány bal)

Vámos Ilona (1896. aug. 31—1945. ápr.) hímzőnő; 1919-ben lett szervezett munkás. 1925-től részt vett az MSZMP és az illegális
KMP munkájában. A Magyarországi Vörös Segély egyik szervezője és vezetője volt. Többször letartóztatták, börtönbe, később
német koncentrációs táborba zárták. Legyengülten, betegen, a tábor borzalmait már nem élte túl. (Bal V. pilon)

Vándor Sándor (1901. júl. 28—1945. jan. 14.) karmester, zeneszerző; részt vett a hazai munkásművelődési mozgalom szervezésében,
a munkásmozgalmi énekkultúra kialakításában. A kommunista mozgalommal szimpatizáló, művészi és mozgalmi munkájában a
KMP irányelveit követő karmester volt. Megzenésítette József Attila verseit. Létrehozta a később róla elnevezett munkáskórust. A
fasizmus áldozata lett. (24/1. parc.)

Vántus Károly (1879. febr. 20—1927) ácsmunkás; a századfordulótól a szervezett munkások egyik vezetője. 1914-ben orosz
hadifogságban vált kommunistává. 1918-ban titkára lett az OK(b)P magyar Csoportjának. Hazatérve a KMP egyik alapítója és első
KB-jának tagja volt. A Tanácsköztársaság alatt vezető tisztségeket töltött be. A proletárhatalom megdöntése után halálra ítélték.
Cserefogolyként Moszkvába került és ott dolgozott haláláig. (Jobb I. pilon)

Vántus Károlyné sz. Stern Berta (1885. szept. 14.—1959. ápr. 17.) tisztviselő; 1919-ben tagja lett a KMP-nek. Munkatársa volt a
Népszavának, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Újságnak. Részt vett a Vörös Segély tevékenységében. 1923-tól a Szovjetunióban
élt. Mint az SZK(b)P tagja, aVörös Segély egyik szervezője volt. A felszabadulás után itthon a pártapparátusban dolgozott. (30/2.
parc.)

Varga Gyula András (1890. márc. 24.—1959. aug. 25.) hivatásos katonatiszt; orosz hadifogságban kapcsolódott be a bolsevik párt
tevékenységébe. 1917-ben vörösgárdista egysége élén részt vett a NOSZF-ban. Az orosz polgárháborúban Internacionalista csapat-
majd ezredparancsnok. Sebesülése után a moszkvai magyar emigráció életének tevékeny részese volt. Hazatérve altábornagyi
rendfokozatban hadtörténetírói munkásságot folytatott. (Alsó terem)

Varga Jenő (1879. nov. 6.—1964. okt. 7.) közgazdász; 1906-ban lépett be az MSZDP-be. 1907-től a Népszava munkatársa, majd
közgazdasági rovatának vezetője. Az őszirózsás forradalom után az MSZDP vezetőségi tagja, a budapesti tudományegyetem
professzora. 1919 elejétől a szociáldemokrata baloldal egyik vezetője. A Tanácsköztársaság idején az egyesült párt tagja, pénzügyi
népbiztos, majd a szociális termelés egyik népbiztosa, később a Népgazdasági Tanács elnöke. 1920-tól a Szovjetunióban élt,
tagja volt az OK(b)P-nek. Részt vett a KI munkájában, 1928-tól a KI VB-jének póttagja, elismert gazdasági szakértője. 1927-1947-
ig a moszkvai Világgazdasági és Világpolitikai Intézet vezetője, akadémikus. Gazdasági elemző tanulmányai világhírűek voltak. A
felszabadulás után több ízben járt itthon. 1946-ban gazdasági szakértőként segítséget nyújtott a stabilizáció megteremtéséhez, a
tervgazdálkodásra való áttéréshez. 1955-ben tiszteletbeli tagja lett az MTA-nak. Munkásságáért kétszer tüntették ki Lenin-renddel.
(Bal VI. pilon)

Várkonyi István (1852. júl. 12.—l918. máj. 19.) mezőgazdasági munkás; a forradalmi agrármozgalomnak egész életén át kiemelkedő
harcosa volt. Kiadta a Földművelő című hetilapot. Megalakította az erőteljesebb parasztpolitikát és a földosztást követelő
Független Szocialista Pártot. A kormányszervek 1898-tól haláláig üldözték, lapját betiltották, sajtóvétségért, izgatásért többször
börtönbüntetésre ítélték. (Jobb I. pilon)

Venéczi János (1896. már. 28—1957. szept. 3.) vasesztergályos; 1918-ban kapcsolódott a munkásmozgalomba. Az MSZMP-nek
megalakulásától tagja, majd legfontosabb, angyalföldi szervezetének elnöke volt. 1926-tól részt vett a KMP munkájában, amiért
fogházbüntetésre ítélték. Azt követően is pártmunkás, kerületi titkár, 1929-ben rövid ideig a KB ún. póttitkárságának tagja. 1929-
től a Francia Kommunista Párt magyar csoportjában dolgozott. A felszabadulás után hazatérve üzemi munkás, majd gyárigazgató.
(30/2. parc.)
Vértes György (1902. dec. 21.—1976. febr. 9.) mérnök; 1918-tól részt vett a szocialista ifjúsági mozgalomban, 1929-től a KMP tagja
volt. Egyik alapítója a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. 1936-1937-ben a KMP folyóiratát, a Gondolatot szerkesztette. Négy
évet töltött börtönben. A felszabadulás után munkásmozgalmi irodalomtudománnyal foglalkozott. Mint az Országgyűlési Könyvtár
igazgatója vonult nyugállományba. (Alsó terem)

Villám János (1886. dec. l2.—1957. dec. 9.) fagépmunkás; a kilencszázas évek elején egyik alapítója, majd vezetője a fagépmunkások
szakosztályának. 1925-től tagja volt az MSZDP-nek. A Famunkások Országos Szövetségének 1927-ben alelnöke, később titkára. A
felszabadulás után vezető tisztségviselője volt a szakszervezetek központi apparátusának, 1950-től haláláig alelnöke az Építő-, Fa-
és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének. (30/2. parc.)

Wallisch Kálmán (1889. febr. 28.—1934. febr. 19.) kőművessegéd; aktív résztvevője volt az építőmunkás-mozgalomnak. Az
őszirózsás forradalom napjaitól a Tanácsköztársaság megdöntéséig vezető tisztségeket töltött be Szegeden. A fehérterror elől
emigrált. Egyik szervezője és irányítója lett az osztrák munkásmozgalomnak, továbbá egyik vezetője a stájerországi Schutzbund
felkelésnek. Elfogták és kivégezték. (Jobb II. pilon)

Weil Emil (1897. febr. 19—1954. nov. 2.) orvos; 1929-ben tagja lett az MSZDP-nek. Részt vett a szocialista orvos-mozgalomban.
1934-1936 között a KMP hazai illegális apparátusának egyik vezetője volt. Tízévi fegyházbüntetésre ítélték. Mint börtönorvos sokat
tett az elítéltek megmentéséért, egészségük védelméért. A felszabadulás után megszervezte a főváros egészségügyi ellátását.
Főtitkára lett az orvos-egészségügyi szakszervezetnek, később más állami és társadalmi tisztségeket töltött be. 1953-tól haláláig
egyetemi tanár volt. (Sírsétány jobb)

Weinberger Dezső (Szir) (1926. okt. 28.—1944. dec.) mint ifjúmunkás bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, 1943-ban az
illegális KMP munkájába. 1944-ben vezetője lett az antifasiszta fegyveres ellenállás egyik partizáncsoportjának és több jelentős
akciót hajtott végre. Ismeretlen körülmények között vesztette életét. (Bal IV. pilon)

Weiszbrunn György (1904. febr. 21.—1938. ápr. 2.) fűtésszerelő; 1925-ben a franciaországi magyar vasmunkások között végzett
szakszervezeti és kultúrmunkát. Tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. 1936-ban Spanyolországba ment, hogy a köztársaságért
küzdjön. A fronton kapott fejlövés ontotta ki életét. (Jobb II. pilon)
Wienermann Jenő Lajos (1888—1918. okt. 14.) bádogossegéd; 1914-ben az orosz fronton hadifogságba esett. A NOSZF hatására
belépett a Vörös Gárdába. Egy év múlva már tagja az OK(b)P magyar csoportjának. A nemzetközi ezredek szervezője lett. Mint az
első internacionalista zászlóalj parancsnoka vett részt a polgárháborúban. A fehérkozákok elleni harcban esett el. (Jobb I. pilon)

Zaka Lajos (1851—1919. márc. 18.) nyomdász; mozgalmi munkáját a múlt század hetvenes éveiben, a nyomdászok segélyező
egyletében kezdte. 1884-től a Tipográfia szerkesztője, 1887-től pedig függetlenített szakszervezeti funkcionárius volt. Kiemelkedő
szerepet vállalt a nyomdászok szakszervezetének országossá fejlesztésében, a nyomdász bérmozgalmak szervezésében. 1890-től
mint MSZDP tag a nyomdász szervezet szociáldemokrata szakszervezetté alakításáért küzdött. A munkásmozgalom korai történetírói
közé tartozott. (38 parc.)

Zalka Máté (1896. ápr. 23.—1937. jún. 12.) író; 1916-ban orosz hadifogolytáborban a marxista forradalmárok hatására lett
bolsevik, vörösgárdista, internacionalista. A NOSZF győzelme után, előbb mint vöröspartizán, majd a III. internacionalista ezred
zászlóaljparancsnoka harcolt a szovjet hatalom védelmében. 1920-tól az OK(b)P tagja. A polgárháborút követően Moszkvában
telepedett le. A szovjet állami és gazdasági élet különböző területein tevékenykedett. Emellett élénk irodalmi munkásságot
folytatott. Tagja volt a Szovjet Írók Szövetsége Nemzetközi Szervezetének. 1936-ban a Spanyol Köztársaság védelmére sietett.
Lukács tábornok néven Nemzetközi Brigád parancsnok, majd a 45. hadosztály parancsnoka lett. Sok győzelmes csata után a fronton
hősi halált halt. (Jobb II. pilon)

Zöld Sándor (1913. máj. 19.—1951. ápr. 20.) orvos; a harmincas évek első felétől a debreceni orvostudományi egyetemen a baloldali
diákmozgalom egyik vezetője, 1932-ben az illegális KMP tagja lett. 1937-ben Debrecenben a Márciusi Front megalakításának egyik
kezdeményezője és vezetője, 1938-ban Tovább című lapjának egyik szerkesztője volt. Politikai tevékenysége miatt 1940-ben perbe
fogták, majd 1944-ben bíróság elé állították. A felszabadulás után az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyi államtitkára, 1945-ben az
MKP KV osztályvezetője, 1946-1948 között az MKP nagy-szegedi titkára. 1948-1950-ig az MDP KV póttagja, illetve tagja, 1950-ben
PB tag és belügyminiszter volt. Törvénytelenség áldozata lett. (Bal V. pilon, 20-as sziget)

Zsinkó Vilmos (1911. febr. 2—1938. aug.) lakatos; 1928-tól mint KIMSZ tag vett részt a munkásmozgalomban. 1930-ban
egyik szervezője és irányítója volt a Watt-gyári tanoncsztrájknak. Ugyanez évben a november 7-i tüntetésen elfogták, egy évi
börtönbüntetéssel sújtották. Kiszabadulása után a Szovjetunióban Lenin-iskolát végzett. 1932-ben a KIMSZ küldötteként részt
vett a KII VB-jének ülésén. 1933-tól itthon végzett illegális pártmunkát. A spanyolországi eseményekről értesülve 1938-ban a
szabadságharcosok segítségére sietett és a köztársaság védelmében, a fronton hősi halált halt. (Jobb III. pilon)
Fontosabb rövidítések
ESZE: Egyesült Szakszervezeti Ellenzék SZDP: Szociáldemokrata Párt
Inprekorr: Internationale Presse-Korrespondenz SZII: Szocialista Ifjúsági Internacionálé
IOSZ: Ifjúmunkások Országos Szövetsége SZK(b)P: Szovjetunió Kommunista (bolsevik) pártja
KB: Központi Bizottság SZMI: Szocialista Munkásinternacionálé
KEB: Központi Ellenőrző Bizottság SZOT: Szakszervezetek Országos Tanácsa
KGST: Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa SZÖVOSZ: Szövetkezetek Országos Szövetsége
KI: Kommunista Internacionálé SZVSZ: Szakszervezeti Világszövetség
KII: Kommunista Ifjúsági Internacionálé TIT: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
KIMSZ: Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége TK: Tanácsköztársaság
KISZ: Kommunista Ifjúsági Szövetség VAOSZ: Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége
KMP: Kommunisták Magyarországi Pártja VB: Végrehajtó Bizottság
KÜB: Külföldi Bizottság VH: Vörös Hadsereg
KV: Központi Vezetőség VSZI: Vörös Szakszervezeti Internacionálé
MADISZ: Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség
MDP: Magyar Dolgozók Pártja
MÉMOSZ: Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége
MKP: Magyar Kommunista Párt
MNDSZ: Magyar Nők Demokratikus Szövetsége
MSZBT: Magyar-Szovjet Baráti Társaság
MSZDP: Magyarországi Szociáldemokrata Párt
MSZMP: Magyarországi Szocialista Munkáspárt (1925-1928)
Magyar Szocialista Munkáspárt (1956-1993)
NOSZF: Nagy Októberi Szocialista Forradalom
OIB: országos Ifjúsági Bizottság
OK(b)P: Oroszországi Kommunista (bolsevik) párt
PB: Politikai Bizottság
Ismertető a Fiumei úti Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjáról

A Frontoldal szerkesztőségének legújabb újrakiadása ez a zsebkönyv, amely elkalauzol minket abba a sírkertbe, ahol a Munkáspárt-
szimpatizánsok évente egyszer biztosan összefutnak a Kádár-megemlékezések alkalmából. Mivel úgy éreztük, hogy kevesen ismerik
a magyar munkásmozgalom főbb alakjait, ezért időszerűnek láttuk, hogy egy régi, jól elkészített kézikönyvet bocsássunk a látogatók
újbóli rendelkezésére. Bízunk benne, hogy kiadványunk eléri a célját, és a Panteon (vagy a sírkert) látogatásakor is előszeretettel
felhasznált mű lesz - hiszen mindig érdemes tájékozottnak lennünk.