You are on page 1of 5

Bezárkózás, vagy felzárkózás?

„Egy személy, egy cég, vagy egy egész társadalom, csak azon hatásokra és változtatási
törekvésekre képes pozitívan reagálni, - pl. új társadalmi intézkedésekre, legális
lépésekre, stb. - melyek egybeesnek azzal a fejlődési lépéssel, amire képes a rendszer.”
(Clare W. Graves, a new yorki Union College professzora)

Amikor elkezdtük szervezni a Banat Triplex Confinium Egtc-t, minden szereplő olyan
lehetőséget látott az európai területi együttműködési csoportosulás formában, melytől
azt remélték, reméltük, hogy áttöri térségeink egyik alapvető nyavalyáját, - a
szubszidiaritástól való idegenkedést.

Ma – 2 év után – elmondhatjuk, hihetetlen energiákat kellett ahhoz működtetni, hogy ez
a kezdeményezés, mely innen indult, ebből a régióból, eljusson a bejegyzésig és
elinduljon a tényleges munka, az egtc biztosította lehetőségek hasznosítása.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Nyugat-Európához képest nemcsak később indultunk, de a
továbbiakban is olyan akadályokkal kell újra és újra megküzdeni, amit ezen térség
országai önmaguk állítanak önmaguknak.

Nézzük meg milyen szándékok és akadályok merülnek fel az egtc működése kapcsán?

Itt, ebben a térségben elmondható, hogy az EU azon változtatási törekvésére, miszerint
a határmenti térségek együttműködésére létrehozta az egtc intézményét, - mint jogi
lehetőséget – az itt jelenlévők pozitívan reagáltak. Ám meg kell állapítanunk, hogy ezen
szándékokra és a lehetőségek kihasználására a résztvevő térségek kormányai jóval
ellentmondásosabban viselkedtek.

Magyarországon, pl. kormánypárti és ellenzéki képviselők, sőt maguk a kormányzati
szereplők is folyamatosan a szubszidiaritás elvéről beszélnek és - kérik számon azt a
szomszédos országokon, ám nem önmagukon.

Ugyancsak közismert tény az is, hogy a térség valamennyi országára jellemző a kemény
centralizáltság, s a különböző bizalmatlanságok okán minden szereplő ennek az elvnek a
lebontása ellenében dolgozik, különböző kicsinyes, önző érdekeik alapján, de mindig jól
megideologizálva. Vigyáznak arra, hogy valódi döntési jogkörök, kompetenciák, eszközök
véletlenül se kerüljenek ki a központi döntéshozók kezéből. Az egtc bejegyzéséhez
vezető úton a zsombolyai polgármester a megmondhatója, hányszor kellett Bukarestbe
mennie, s ha kidobták az egyik ajtón, hogyan ment be a másik ablakon újra meg újra. Ő
ismerte a lehetőséget, amit az egtc jelent. A minisztériumok bürokratái csak az
asztalukat s a széküket. Tulajdonképpen nem ismerték még saját kompetenciáikat sem,
így mindig másra tolták a döntést. Folyt az aktatologatás, a bizalmatlanság a még soha
nem látottal kapcsolatban.

De nem volt ez másként Magyarországon sem. 2009 tavaszán az egtc lehetőségeit
bizonygattam az egyik magasrangú szereplőnek, mikor egyszer csak azt kérdezte tőlem:
„Tulajdonképp mennyi pénz van ebben az egtc-ben?” Próbáltam meggyőzni, hogy ebbe
az egtc-be először be kell fektetni, de aztán nagy lehetőség van benne a közgazdaságilag
kimutatható profiton túl is. Nem véletlenül élnek ezzel a lehetőséggel a belga-francia-
holland, vagy a francia-német határon is. Holott közismert, hogy a szegénységnek,
infrastrukturális állapotoknak nem azzal a szintjével küszködnek, mint errefelé.

Még annak a felismerése sem járta át kompetens szereplőinket, hogy az integrálás és
együttműködés generálása különösen a határmenti térségekben nem lehetséges a
fővárosokban működő központokból, s ha így folytatjuk, önként szorulunk ki annak
lehetőségéből, hogy az eu-csatlakozás után éljünk a verseny és együttműködés eme
lehetőségeivel. Valójában ezen országok politikai osztályai a legkevésbé látják be, hogy
vége a bezárkózó autarchiáknak, a kis feudumoknak, tárcasovinizmusnak, a politikai
muszályherkuleseknek, illetve ez a bezárkózáshoz, az meg a semmibe vezet.

Míg Nyugat-Európa ezeket a lehetőségeket is gyorsan a maga javára fordítja, mi itt
vergődünk saját bürokráciáink fogságában, s toljuk magunk előtt a szegénységet, a rossz
infrastruktúrát, a versenyképtelenséget, a kooperációs kultúra hiányából következő
bénultságot.

Itt maradunk a szinte tudatosan generált hatalmas munkanélküliséggel, elöregedő
társadalmainkkal, történelmi sérelmeinkkel, rendszerszerűvé vált korrupciós világunkkal,
ahova nemcsak a tőke érkezik egyre vontatottabban, vagy éppen vonul ki, de ahonnan
globalizálódó világunkban minden valamire való, konvertálható tudással rendelkező fiatal
igyekszik elmenni. Ha pártjaink és kormányaink nem váltanak, nehéz elképzelni, hogy
akaratunk ellenére bárki majd kihúz bennünket ebből a helyzetből.

A történelem adta lehetőséggel élni és nem visszaélni kell. A 2008-as világgazdasági
válság nagyon világosan megmutatta, hogy milyen törékenyek és talán csak átmenetiek
azok a lehetőségek, amik e térség országainak uniós csatlakozásával, ill. annak
lehetőségével előálltak. Ugyanakkor a válságból tanulni is lehet. Jó volna, ha ez az egtc,
és az ehhez hasonló alulról jövő kezdeményezések, nem küszködnének azokkal az
anomáliákkal, melyek már a megalakítás során is nagy energia- és időveszteséget
okoztak, és sajnos jól ismertek voltak az egtc-k létrejöttét megelőzően, pl. a Duna-Körös
Tisza Eurorégió működése kapcsán.

Mire kell tehát ügyelni?

A Banat Triplex Confinium egtc - a Kelet-közép-európai térség kitörési lehetőségének
egyikeként, – a határmenti együttműködésekben rejlő esélyeknek a letéteményese,
ugyanúgy, mint a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, aminek a Fejlesztési Ügynöksége
számtalan tapasztalatát is be kell építeni a továbbiakban a magyar-román-szerb
hármashatár menti egtc vonatkozásában, és nemcsak a tapasztalatokért.
A Nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a különböző együttműködési formációk
hálózatba rendezése az igazi lehetőség a megújulásra, a válság meghaladására.

A továbblépés előfeltételei:

• el kell érni, hogy a politikai választások után bekövetkező változások ne akasszák
meg az eurorégiós együttműködést;
• törekedni kell, hogy a döntési kompetenciák a központokból a régiókba kerüljenek

Nyugat-Európában több esetben, de még a német-lengyel határon is van arra példa,
hogy egy eurorégió végzi a határ menti együttműködési programok irányítását. Mivel a
helyi intézményeket az ott élők ismerik legjobban, szerencsétlen dolog, hogy
Budapesten, Bukarestben és Belgrádban van az irányító hatóság. Ez azt jelenti, hogy a
három fővárosban döntenek arról, hogy milyen intézkedések keretében lehet pályázni,
anélkül, hogy ismernék a helyi viszonyokat.

Ezzel szemben, pl. a belga-francia határ mentén, ami ugyancsak többnemzetiségű térség
olyan fejlesztési stratégiát dolgoztak ki a települési társulások a megyékkel, régiókkal
együtt, ami közös kormányzati struktúrát is generált. Nem a bezárkózást választották,
hanem a válságra új struktúrák, együttműködések jöttek létre, megfelelő
kompetenciákkal. Így lehetséges, hogy bár hónapok óta nincs belga kormány, ez nem
látszik meg a gazdaság működésében ill. a társadalom életében.
A határmenti együttműködési szervezetek hálózatba szervezése arra törekszik, hogy
közvetlenül kapcsolódhassanak uniós intézményekhez – ily módon nagyobb szerepet
vállaljanak az EU kohéziós politikájában. Ebben óriási lehetőség rejlik. Ez olyan példa,
aminek a realizálására térségünkbe nekünk is törekedni kell.

Különösen fontos világossá tenni, hogy a határon átnyúló együttműködések sohasem
etnikai, hanem területi együttműködések, s ha ezek működnek, akkor az jó a magyar, a
román, a szerb, a cigány stb. nemzetiségűeknek is. Ha épül egy út, azt mindenki
használni fogja, nemzetiségétől függetlenül.

***

Néhány hasznos tapasztalat egy francia-belga-holland határok mentén működő egtc-től,
ahol egy kollégám Majoros András – járt tavaly.

A térségben az első jelentős mérföldkövet a „COPIT” (Conférence Permanente
Intercommunale Transfrontalière) nevű fórum 1991-ben történt létrehozása
jelentette. Az 1990-es évek végére elkészült a határtérség közös fejlesztési
stratégiája. A projekt 1998-ban kezdődött, és 2002-ben ért véget a TERRA program
keretében… Holland és francia nyelven készült el a közös fejlesztési dokumentum,
amely több száz javaslatot fogalmazott meg a közös „akciókat” illetően. Majd 2002-
ben a két ország államközi megállapodást kötött a határon átnyúló
együttműködésekről. Ez a megállapodás 2005-ben lépett hatályba… 2005 végén
pedig a két kormány létrehozott egy közös parlamenti munkacsoportot, melynek
tagjait azzal bízták meg, hogy vizsgálják meg a határon átnyúló együttműködések
erősítésének lehetőségeit, valamint a lehetőségek kihasználása útjában álló jogi
akadályokat.

A belgiumi „települési társulások” hasonló kompetenciákkal rendelkeznek, mint a lille-i
„nagyvárosi közösség” (métropole communauté urbaine). A lille-i sokkal nagyobb…, míg
a belgiumi települési társulások kisebbek, és jóval kevesebb funkcióval és forrással
rendelkeznek… Ennek ellenére együtt tudnak működni. Az EGTC belgiumi területe jóval
nagyobb, mint a franciaországi rész. Belgiumban a 4 települési társulás együtt képvisel
ugyanakkora (1 milliónyi) lakosságot, mint Lille egymaga.

Az EGTC „többszintű”, vagyis a régiók és a két állam is tagja a szervezetnek

A „Polgármesterek Konferenciája” elnevezésű szerv első összejövetelre 2009
októberében került sor… „Arra törekszünk, hogy a terület valamennyi polgármesterét
bevonjuk az együttműködésbe, a kis- és a nagytelepülések polgármestereit egyaránt… A
polgármesterek nem tagjai a Közgyűlésnek, vagyis a döntéshozatalban nem vesznek
részt…, de lehetőséget biztosítunk számukra, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg az
EGTC Közgyűlése számára… Októberben például egy olyan projektről született döntés,
melynek alapvető célja az Eurometropolisz belgiumi és franciaországi polgármesterei
közötti különböző együttműködések kialakítása.”

Az EGTC keretében munkacsoportokat hoztak létre:

A „Mobilitás” munkacsoport tagjai elsősorban a vasúti összeköttetés javítása érdekében
dolgoznak közösen. A munkacsoport például már elérte azt, hogy a Lille és Kortrijk
közötti vonatjegy ára jelentősen csökkenjen. Az elkülönített költségvetések miatt
korábban az ár sokkal magasabb volt. A másik fő eredmény, hogy ma már közvetlen
vasúti kapcsolat van a flamand Kortrijk és a vallón Tournai városok között.
A munkacsoportok tagjai az adott terület szakértői, és politikai delegáltak

A „Gazdaságfejlesztés” munkacsoport 2010-ben tartott rendezvényére meghívták a
belgiumi és a franciaországi „innovációs centrumok” képviselőit… Abból indultak ki, hogy
London, Párizs és Brüsszel között elhelyezkedve külön-külön túlságosan „kicsik”, a három
határrégió csak együtt tudja a versenyképességi pozícióit erősíteni… A másik fő
kezdeményezésük az „Eurometropolisz Foglalkoztatási Fóruma” nevű rendezvény volt,
amely tavaly októberben már harmadik alkalommal került megrendezésre. Flandriában
bizonyos területeken munkaerőhiány van, míg a vallón és a franciaországi határrégióban
több a munkanélküli, és ezt a problémát ilyen típusú rendezvényekkel is próbálják
orvosolni.

Azt is próbálják elérni, hogy az eurometropolisz egy egységes gazdasági területként
legyen definiálva.

A „Turizmus” munkacsoport munkájának eredményeként folyamatban van egy olyan
projektnek a megvalósítása, melynek végeredménye egy interaktív turisztikai térkép
létrehozása lesz…

A „Lakossági szolgáltatások” munkacsoport egyik fő kezdeményezése az idős emberek
ellátásának hatékonyabb megszervezése. A vallóniai nyugdíjas-otthonokban sok az üres
hely, így tudnák fogadni a franciaországi időseket. De még problémát jelent az, hogy a
belgiumi hatóságok nem hajlandóak finanszírozni a Franciaországból érkező nyugdíjasok
szociális ellátását… Próbálják ösztönözni az egyetemek közötti együttműködéseket is,
elsősorban a kétnyelvű oktatási programok kialakítása érdekében… Ez nem túl könnyű. A
flamandok többsége beszél franciául is…, de a holland nyelv nem túl népszerű a francia
anyanyelvűek körében. Pedig egyre több franciaországi vállalat keres hollandul is beszélő
munkaerőt…

A környezetvédelem területén is próbálunk együttműködni. Például a szélenergia
kiaknázása érdekében. (E téren is jelentősek az eltérések. Például a lakóházak és a
szélerőművek között nagyobb távolságnak kell lennie Vallóniában, és ott az emberek is
„tartózkodóbbak” az ilyen módon történő energiatermeléssel szemben).

A „Területi stratégia” munkacsoport pedig egy új fejlesztési stratégiát („fehér könyvet”)
dolgozott ki.

„Végrehajtó ügynökség”

Az EGTC 2008 januárjában került bejegyzésre, de az operatív feladatokat végző
személyzet kialakítására csak jóval később, 2009 júniusában került sor. Ez a Végrehajtó
Ügynökség. Heten dolgoznak benne, de mindenki csak részmunkaidőben. Főállásban
mindenki az egyes „települési társulásoknál” dolgozik Egy ember felel az EGTC
adminisztrációjáért és pénzügyeiért…, egy ember a kommunikációért…, egy ember a
munkacsoportok szervezéséért, míg a többiek a projektekért… 2009 szeptemberében
nevezték ki az ügynökség vezetőjét, aki egyben az EGTC Igazgatója is.

Az EGTC szervezeti felépítésében hangsúlyos elem a „kettős paritás” elvének
érvényesítése, ami azt jelenti, hogy minden dokumentum két nyelven készül el… Az
Elnök pozíciót pedig évente cserélve töltik be a belgiumi és a franciaországi partnerek
vezetői

Egyelőre csak a tagok által befizetett összegekből gazdálkodnak.
Tervezik, hogy például megkeresnek olyan helyi vállalatokat, amelyek különösen
érdekeltek a határ menti kapcsolatok fejlesztésében, hogy adományaikkal járuljanak
hozzá az EGTC működéséhez, de ehhez először az ismertségünket kell jobban növelni.

***

Az EU szándékaival ellentétben

Térjünk vissza a mi világunkba. Megállapíthatjuk, hogy pl. míg az EGTC-k létrehozása
esetében az EU célja az volt, hogy kiküszöbölje, hogy minden, a határtérséget érintő
fejlesztéshez államközi megállapodásra legyen szükség, a mi határtérségeink esetében,
ha a partnerek ágazati jellegű, azaz egészségügyi, oktatási, közlekedési
együttműködéseket terveznek, államközi megállapodásokra van szükség. Jelenleg pedig
éppen a bilaterális szerződések jelentik az akadályt. (A nemzetközi jog és az EU jog nincs
szinkronizálva). Szerbiában is hasonló a helyzet. Kiderül tehát, hogy hiába adott a
lehetőség (az európai területi együttműködési csoportosulás lehetősége,) az új
jogintézmény, az egtc által, - melynek létrejöttét az 1082/2006 EK rendelet teremtette
meg - az adott országok rendkívül nehézkesen élnek ezzel. A határokon átnyúló
fejlesztési, együttműködési lehetőségeket a keményen centralizált államok központjai
nem engedik kibontakozni kisszerű önös érdekeik, félelmeik, a központ és periféria
érdekellentéte miatt, és a lehetőségek fel nem ismerése okán. Tehát az EU keretein belül
vagyunk ugyan, de a határokon a falak, elsősorban immár a bennünk keményen létező
mentális falak lebontása igen lassú. Lehet, úgy van ez, ahogy a kis vakondoknak mondja
az anyja, amikor az megkérdezi: „miért nem megyünk ki a föld alól a napfényre?” „Fiam
ez itt bent kicsi, büdös, de ez a mi hazánk!”
Ezzel a mentalitással ma már minden a világon szembe megy. A Föld a mi hazánk. A
szűkös elosztási lehetőségek, a javak végessége nem bezárkózásra, a szegénység
pazarlására, értelmetlen párhuzamos struktúrák működtetésére ösztönzi a népeket
Európa gazdagabb tájain, hanem közös gazdasági térképben gondolkodnak, ahol a
lokalitásnak és együttműködésnek kialakult rugalmas rendszere biztosija a megújulást.
Számunkra pedig a felzárkózás lehetőségét jelenti. Ehhez a BTC egtc kitűnő kitörési pont,
de a munka épp csak elkezdődött, a java még előttünk van.

Az Európai Bizottság 2011. augusztus 1-ig tesz javaslatot az Európai Parlamentnek és
Tanácsnak a módosításokra. Lehet jelzéseket küldeni!

Törzsök Erika
Zsombolya, 2011. 05.06.