You are on page 1of 83

Sümegi Tamás

:

Az Isten kútja
Annak figyelmébe ajánlom, akiről nem tudok semmi bizonyosat.

Nézd az anyát Nézd az anyát, ahogy siratja szent fiát, akinek nem hitték el az ő szent igazát. Dicséretet zengjetek a megváltóról, aki megtörten nézett rátok a keresztfáról, aki elmondta az isteni igazat, akinek halála miatt felhők mögé bújt a Nap. Az ég is siratja e nagy veszteséget, és még mi volt az, amit az anya érzett, hogy elárulták azt, aki szívéből tanított a jóról, a szépről, a szeretetről. Aki elárulta, átkozott legyen az a név, és átkozott az a bűnös nép! Akik mint egy cirkuszban várták, és nézték végig dicstelen halálát. Miért hiszitek, hogy a megváltás volt, amikor a legszentebb meglakolt, akkor foszlottak csak szét a remények, s az emberi szívek továbbra is kőkemények. Azóta bűnnel teli, amire az ember kezét teszi, azóta bűnös a madárdal, amit az ember meghall. Bűnben hömpölyög minden folyó, bűnben hajladoznak a fák. Az ő halálával elveszett a jó, és azóta is bűnös a világ.

A legvégén Hunyd le a szemed, Hisz nincs már miért Ébernek lenned, Az időnk végetért. Ne nyisd ki soha, Hisz nincs már hova Fordulnod, A nap leáldozott. Gondolj vissza, S lásd mit tettél, Most a könnyed issza Az örök sötét S a véredet kívánja, Epedve várja, Hogy feladd már, Gond nélkül vár, Mert múlnod kell, S ami miattad elmúlt, Kísért nemegyszer, Csak a te léted a múlt. Sír az idő, az örök sötét, Siratja az ártatlanokat, Siratja minden gyermekét, S örömmel nézi a halálodat. Megfojt a sötét, Az idő megfoghatatlan. Összeroppan a gyönge lét, S rájön, nem halhatatlan, Volt bár élet-halál ura, Mégis ugyanaz lett sora, Kénytelen lett megölni az, Amit észrevenni nem akart. A nála nagyobb hatalom, Mit soha meg nem értett, Amit elhagyott egykoron, Mert túl nagyokat lépett.

Hiszek, Istenem Hiszem az álmokat. Hiszem az Istent. Hiszem, hogy támogat mindenkit itt lent ezen a Földön. Hiszem az igaz szeretetet, hiszem a szebb jövőt, hiszem a lélek erejét, hiszem és mondom a boldogságot, sőt nektek keresem. Hiszem magyar népemnek az örök napvilágot. Halottaink sírjára kívánok szál virágot. Édesanyánk, apánk szemébe lángot, mit a tiszta szeretet éget, a gyermekeik szívébe tisztaságot, hiszem, hogy igaz hittel élnek. Hiszek tiszteletet az idősebbnek. Segítséget a koldusnak. Azoknak jutalmat a mennyben, kik a jóért dolgoznak. Hiszem a barátságot, az önzetlen szerelmet, azoknak istápot, kik a földön hevernek. Hiszem a kiutat minden rosszból, a remény öröklétét és vágyaink beteljesülését; hiszem, hogy Isten meghallgatja kérését a segítő kézért könyörgőknek, hiszem, hogy véget vet a háborúknak s a sátáni gőgnek, hiszem a fajtánk megtérését végezetéig az időknek.

Egy fegyverünk van: szeretetet adni. az kap tőlünk. amíg egy szép nap már nem kell többé semmitől félnünk. aki lábainknál térdepel. csak melegségünknek van átütő ereje. . tíz körömmel kaparjuk omlásig a falakat. Csak kifogyhatatlan hitünk kovácsolhat erős páncélt. akiben már nem bízunk. mi segíthet átélnünk minden nehézséget. ez a szép feladat ránk marad. az a testvérünk. akiben hiszünk. amit ő is érdemel. Mielőtt túl késő. abban is belül bízva-bízunk. de szeretetet adjunk. Nem tagadjuk meg mástól. azután vagy bánattal.Bús szÍvvel elZárkózva. resZketeg várjUnk? istenNel győzünK A jégarcú világban meg lehet fagyni. aki kér. vagy örömmel éljünk. felemeljük magunkhoz. Mert ütéstől nem törik a szívek jege.

az ember gyarló.Apokalipszis Széthulló sziklák. a Földre száműzte a poklot. pusztuló világrengeteg. nem hagyja el Istent. Benntrekedt sikoly. sorsa kezdet. Apokalipszis lesz-e az ember sorsa? A válasz fönt van. tanulság az ember. hajló fák. Pusztul a pusztulást hozó. s alázattal nézne örök-nyitott égre. de ez most bezárult. fordulj oda! . várna. mert látta ám. mely szebbnek teszi jövendőjét. bánná bűnét végre. halálra. Nem tévedés volt. örökre megromlott. mely példa lesz majd egyszer egy másiknak. tomboló fergeteg. s teszi teendőét. tomboló erők. vérre bontakoznak virágok a végzetéből álszent gonoszoknak.

Tudod. mondd. és csak ment. kik utat keresnek feléd. Olyanná tesz mindent. hogy az ember embernek megmarad. ott felejtette. mik csorbítják emberségünk gyönyörűségét: a rosszat és a rossznak minden kísértését. nem vadász csillagot. s nem tápláljuk tovább félelmeinket. hol lerakta egy kőre. emberi támaszt ad. hogy látunk szebb időket. az ember igen nagy lett hirtelen. hogy majd mind elvetjük őket. a fájdalmaknak vége? Mikor lesz érdemes a jövőnket kivárni? Mikor lesz valami. De nem ment vele esze. mikor lesz itt bármi? De bízom benne. csendben él. nem hajszol vagyont. csak masíroz előre. S nem tipor magának utat önszeretettel. Sok balga úgy hiszi. mit ott hagyott. És vannak. hogy mind megáll egyszer. mondd mikor lesz béke? Mikor lesz a harcnak. De hiszem. s ilyesmiket mond: mi túlléptünk az Istenen! Lépni lépett az ember. amilyenné kell. mert megértjük majdan szent akaratod. téged már elért. Hiszem. Bízom abban. s eszébe jut minden. Békében. de melyikünk kezdi el? . Hiszem. nem ment vele lelke sem. nagyokat és peckesen. Ott maradt az út szélén. hogy értésünkre adod s megmutatod: nem hagytál s nem dobtál el minket.A remény dala Istenem. Reméljük hát mindezt.

. ő akkor is látott. Hiszek a reggel nyíló szirmok ártatlanságában. lángjában a lángban.Én Istenben hiszek Én Istenben hiszek. de hitem napról napra fogy. Én Istenben hiszek. hiszem. Isten szolgája vagyok. s még tudok hinni benned. hogy Isten élteti a virágot. Én hiszek magamban. hogy az égben jó Istent rejt a felleg. hogy az ember nincs soha egymagában. a bűn miatt zokog. Én Istenben hiszek. vallásban. fényében a fényben. nem a szentbeszédben és nem a Bibliában. mert hiszem. én Istenben hiszek. Én Istenben hiszek. s hogy mikor én nem hittem. s könnyével ereje apadni fog. Az ő szolgái pedig szabadok. nem rabok. míg hiszem. az ő keze munkáját látom minden lényben. nem egyházban. én megérzem jelenlétét a hitetlen szavában.

híd lennék. Felvirágoztatnék holt mezőket. Ember vagyok. de nem szakadék. De halnom kell. búsan hát. mert eleget vesztett el. vén kézbe gyermekkor simaságát s adnám fának letört ágát. s dolgaitok rendben igazítja.Szeretem a gebém Nem vagyok Isten. szomorkodó ember. ki ad. Megtört szívek halk dobbanása. mely itt világok óta lakik. csak gyatra mása. hitetek maga tanítja. mielőtt dúlnék. Nem vagyok áldott. Vézna lovag beteg lovon. Bízva bennük álmokat álmodom. anyává váltnék csalfa nőket. Mutatnék nektek csöndes valamit. így céltalan poroszkál a legény. . de szeretem a gebém. ámde áldanék. csatába indulnék. Gebén ülök.

visszamegyek. s ily munkát a test rosszul bír. ha ina puszta csontot zörget. Vájni kell a kemény földet. bár fájón égnek tagjaim. Körmömbe sötétje került. ha elfognak. hűs tömlöcömbe fogvacogva. Nem török meg. immár nem munkálnak letűnt korok. Hisz enyém a végső feladat. De gödröm lassacskán mélyül. hogy legyen sír.Örök sírját ásom Őrület lesz úrrá rajtam s a szent földet túrom féktelen. én utolsó pap leszek s Isten temeti világom. börtönömet messze hagytam s most szabadságom képzelem. míg rab tébolyult vagyok csak. . bőröm koromszínbe tart. hitem konok. Meg nem halok. Az emberi nem nagybeteg. mert ásni kell. hol gyermektiszta lélekkel majd én is megnyugodok. a széthulló elme foglya. csak isteni s egy emberi akarat. Élnem kell. zord árnya szívemre ült. Örök sírját ásom. biz muszáj nekem kívül lennem ama zárka falain. míg a föld méhéig jutok. Kaparom tovább a talajt.

csak az Atya tekint le szomorún a földre. hasad a szív! S fájó dobbanása. keménysége. s mint szikla. Hát legyen nagy munkája mészárszék talán? Az ilyen aljas gyilkost én mind elpusztítanám! . De a lélek szája nem mosolyg! Az nem beszél szelíd. mint ki jászolában maga volt az angyal! Nincs már ott a világ. karjaiba fonja. A Szűz érzi. hogy csak teste holt. a két szem patakjai gyermekarcra futnak. gyermeki szavakkal. búja töri össze kétségébe esve. felszögezték tiszta. hová kínja után visszaszállt a lélek. sziklaszilárdan áll.Csak az Atya tekint rátok Áll még a kereszt. Alant meggyászolja halottját a halál: neki élni kellett volna! Éljen hát örökké! S nem hiszi: e test már örökre az övé. S áll még a kereszt. S az Anya fogja Jézust. reszkető pilláit könny esője mossa. Árnyékát veti fellegverte égre. csak Mária s szülötte. szeplőtelen lelke Isten gyermekének. Holtig gyötört asszony kire nézne másra? Néz a szikrájától elhagyatott testre. szent fiát az Úrnak! Ó.

Az Úr helyében én megtörném hitetek. mit elszór cikázó villám az Úr nevében. hol a jó is lődörgő tébláb az Úr nevében. Az Úr helyében én nem adnék jövőt s leverném a zendülőt . így vezekelj halott gyermekének az Úr nevében. Az Úr helyében én megmutatnám haragom. ijesszen sötét árnyék az Úr nevében. bosszút hirdetnék igazak földjén az Úr nevében. Az Úr helyében én hű szolgává tenném boldogságára vezetvén az Úr nevében. Az Úr helyében én égből ide szállnék. hogy szeressetek itt nagyon az Úr nevében. ki testvért s barátot megvert az Úr nevében.Az Úr helyében Az Úr helyében én a gonoszt megölném. Az Úr helyében én megvetném e planétát. Az Úr helyében én szemeteket nyitnám. mely sátánnak illeget az Úr nevében. Az Úr helyében én siratnám az embert. Az Úr helyében én megfeszítenélek. legyen.

Az Úr helyében én adnék még egy napot.az Úr nevében. Megölném magam hirtelen az Úr nevében. . s visszavenném. mit eleddig kapott az Úr nevében. Az Úr helyében én nem állnám meg helyem.

Örök tusát fed el gőgös emberarc.Uram! Uram! Hozd vissza nekünk a békét s vidd el a haragot más bolygók közé. mely mint a mezőkön. legyekként gyűljenek köré. maguk szült bajukat más fajok tetézzék s fegyverben. az álnok ellenséggel. Itt már trónusod felé ordít föl a harc. Uram! De mind a békével gondol. s Uram! Békével várj reánk a parton! . Uram! Csitítsd a szeleket lelkünk dörgő tengerén el! Egymásnak két víznek habja ne csapjon! Küzdjünk haragunkkal. úgy lelkekben tombol.

. a hunyorgó csillagot. rejtett aggodalmat. bár küzdenie kell. mert ő még jobban szeret. szeretem a titkolt. a vándor szerencsét. ki nekem itt megteremtetett. de mégis csak hallgat. és a magyar költőket és lángoló álmaik. mit tudtunkra dalban ad. hogy ember s hogy becsület. szeretem Istent. szeretem az apát. s ha álom várja már. . ki kisdedét szereti. szeretem a bú után csillanó szemet.. szeretem az anyát. s a harmattal betakart. miljom szál füvet. szeretem a folyókat s ringó hullámaik. együtt leülő családot. a leányt. szeretem a hajnalpírt köszöntő madarat. szeretem imáját. s visz haza mindig. ki felém is ballagott. szeretem a Napot s a Holdat. melyek földjéből sarjadnak neki a világnak.Én szeretem. szeretem az égre felnyújtózó fákat. ki a kenyérért felel. mit érzünk egymásért. ha békében ki-ki az ételhez látott. Én szeretem a hazám s benne minden tájat. szeretem a szavakat. szeretem csípős szeleink s a haragvó eget. énekel neki. szeretem a csodákat. mert igenis vannak. a közös asztalnál.

ki szolgáival együtt építi az újat. számtalan fortélyát. mert vezérük az élet. az apró gyermeket. ki beszélni tanul. szeretem a csöndes. . és az olyan embert. szeretem. és a verítéktől gyöngyöző homlokot. s tőlük ott az ördög némaságba retten. ha beszéd jó szándékból hallik. mely éjidőben lobog. melynek gazdája talált a küzdésre okot. s csak azt a világot. mint húsba vágó horog.s ha egyet én benned találtam magamnak. mely mindnyájunk világa. szeretem feszülő. ki másnak boldogsága. szeretem a rügyeket. szeretem. ha lángját körülülik csendben. s az emberlét cseleit. mert minden mondott szavuk lelkükből sugallik. hogy vele virágokká érnek. szunnyadó utcát. szeretem a tüzet. szeretem. nem sejtve. a zenészt. örök lüktetését. s e ravaszkodás mögött jóhiszemre példát. majd mennyit gubbaszt szótlanul. s a sötétségbe kap. ki zenélve hazáig haladt. nyugtát s rohanását. s én szeretem az élet minden moccanását. dús izmát az úrnak. rajt' a léptek halkan megpendülő húrját. a zenélő köveket a cipőtalp alatt.

ha porba térdepelt! Mondom. Akár én. de hamarost elfutok. úgy néz ki máma. Uram! Majd megnyugszik a lelkem. újra mosolyogva kezet rázni. aztán megnyugodva száll rá. küszköd. de minek? Dolgodat tudod. veled búslakodni s hahotázni! Sok-sok rengeteget tanulni még. Add. Pedig beh jó volna megint látni. lelkem. mint nekem? A tömeget. elhagyott a remény! S téged is vittek a hatalmasok. nyájadnak tekintsd s jobb útra tereld! Végy lelket fel. de aztán az balga. kitartást kételyjárt életemhez. No hát. életben tanácsod s misén igéd. meg hát rossz is. bajom van: nem lelek örömet! Hozz magaddal majd mifelénk jövet! Meg ki szeretett. ha látja képébe förmed. a beszédet borral megcifrázni.Zoltán atyához Kedves Zoltán! Hogy s mint vagy Barcikán? Gondolom. rosszá válok majd. gondolja: ha könnyebb. mint ki gyűlöl s úgy. Hamarost nem leszek bizakodó. nem maradok jó. te Zoltán! Találkozunk még! Neked is minden jót adjon meg az Ég! . Más meg bizony emeli komává. mintha utálna. sejted: hiányolunk ám! Ej. De valahogy nem fér belém a bűn. húzza bár szebben élet-hegedűn. Magányomban senki nem néz felém! Elhagytak ők. Úgy-e. szerezni erőt a türelemhez. amaz emberekkel játszó papok. annyit adsz másnak. úgy hát jobb is. kit nyomorgás terem. legyen a vállnak százszorta könnyebb.

hogy virágozzék s felnőjék. Ha nem kíván borút. hiába adta ő mindenét ingyen. hogy sírva is segítsen. ha tagadjuk. s föld és víz teremtményeit uralmunk alá hiába hajtotta. mert . de azoknak igazi. hát kedve támad megint. s az ember pártolt törpe bár. hogy egyenlők velünk kezdet óta. mert hiszen a víz sem királyibb a fénynél.miképpen most is csak nevettünk a kárán. hiába váltott minket meg fia szenvedése árán. hogy felhővizet hintsen. hogy hiába könnyez. melyeket ajkunkra nem veszünk. mint a levegő. ha egy szavát sem hisszük. azt nem tudják itt lenn. hiába adott tiszta józan észt. mert ugyan a tűz sem nemesb. Hiába rendelt ide életet. öröm-írmag sem maradt szíveinkben.Hiába adott az Isten Hiába adott szeretetet nekünk. mert ő megtér a hitben. . ha az élet elburjánzott s kinőtte már erkölcsét. da az is hiába volt. s hiába kaptuk tőle meg a mennyországnak kulcsát. a természet gigászi erő. hogyan zúzott s tarolt. mely önző. ha a jobb idők feledtetik. S hiába adott fényes napokat. s azt is hiába tette égi szeretetből. mi gyűjtünk felhőket az égen. hogy nyitni megtanulják. ha ő nem csinál. Ha egy érzés eluralkodik. mert az önzés. s több ízben mutatta félelmes haragját. pedig lelkeinkben visszük. hogy legyen szeretni mivel. ránk miért tekintsen? De van napvilág. a tudatra hoz vészt. ha már vétek itt tudni. nincsenek inasok. Istené az eső. fájó könnyük nincsen. hogy kalászunk megérjen. hogy azzal szeretni kell.

éppen zokog az Isten. s ha eső jön. mert hibája örök: hogy hiába minden! . míg gondoljuk: eső lesz. ha gomolyfelhő libben.Így szülői bánatot old fel földi vízben.

s ne várd azt viszont. s rólad felordít a gyász: ti éltek? Ti holt szívű. hová útra kelsz. De nyisd szemeid. kerüld a völgyben dúló póri háborút. hogy te is járj! . Mindig szeress utadon. te egyre csak jársz. s mondaszárnyat bont. s járj: amíg erdők rejtenek s nem látnak szemek. amíg nem találhatnak s így el se hagynak a hűtelen emberek. kelj. mert míg ők megtorpantak. gyilkos. mögötted marad a nyom. dicstelen lények! Megérdemlitek földverő ostorát az égnek! Bennetek fogan meg az éhező halál! Kelj fel végre.Járj! Járj! Át a havas hegyeken vezessen az út. s bennük oly mélyen hallgat. ha jársz s meg nem állni mersz! Jókra hisz csak ott találsz.

Megcsodált pedig sok embert: cifrázottakat és egyszerűt. olyankor nem néz a múltba. rengeteg bús embert látott. melyen kövessék az ő nyomát. Elhantolták kopár földbe. melyhez hűnek lenni szép dolog. a szellő hozott rá zöld füvet. ha mosolyog. őket a baj ne vesse szét. Összetette értük kezét. őket mindig boldognak lássa. álma pedig mindörökre a világba vésni: becsület! . hogy segíthessen. nevették tervét az ostobák. ha már oly szomorú világa. s minden hitet abba vessen. s ne tegye azért azt hiába. hanem nagy ritkán lelt boldogot. de lepte őket bódulat. hogy mindenki szép.Választott magának álmot Választott magának álmot. Keresett másoknak utat. szelíd pírba ült. Hamarosan megtanulta. akkor szíve fel másnak dobog. s arca hálás. Azon volt. ha bármelyik örömet nyert. hogy őket Isten keze áldja.

melyen megcsillan a Nap. S nem ember van itt. erényből s fából.Isten háza Egy torony . mely a falon szüntelen világol. míg a kondulást a szél röpíti szárnyain az ég széleinél. hanem emberek vannak. . egy kereszt ott legfelül.a mi kis templomunkban igaz fény ragyog. hogy eljött egy halál. a feszület szemközt. Egy mécses. . egymásért tenni még hajlandók. kik külön-külön pusztán a félelem maradnak.a környező házaknál alig magasabb. Megenyhül a világ. bátorsággal ébresztik a hitet. a vasárnaponként megtelő padok. hírül adatik az. melyen áthatol a fény. mikor ének hangja száll. a kialvót. . Krisztusunk képe.a mi kis templomunkban tiszta a remény. de akik együtt. s mikor harangszó jelzi.

azt hinném: a sok bűn tőlem minden hitet megvon. mely sok ezredik mása a golgotai fának. mely vége és éke a mi templomunk tornyának. ha úgy. Tán a Gondviselés nem hagyott. a dél.Egy gondolat a templomról Mennyiben más lenne a reggel. Üresebb lenne életem s a tiétek is talán. földi jelként nem volna e templom. mint égi. így végignézek mindig azon a megváltó kereszten. aki már nem talált mást. hogy vesszem. mint a régi papok egykor. ha én nem az Isten szállása mellé kaptam volna. vagy mint segítségre vágyó. . reménytelen gondok száza szakadna rám. önmagamnak szállást. a Nap útja az alkonyba.

megbicsaklik bennem minden csillagfogat. én bűnös vagyok. vak gazdagságot. Istenem. hagyj el. mert megöl. süketté leszek az ördögmuzsikától! Dajka. majd mi kegyelmet kérünk. E bájosság nekem nem nyújthat örömet. hallgass el. parazsat szítok a vad. az ír hoz rám égni gyúló gyötrelmeket. hamis és hazug. Törüld meg homlokom. mint fa hagyta tuskó! A hangot. ha engem megölel. ki felejti elhullajtott vérünk! Köpök az életre. Istenem. bűnös. a dalt. mert elhullva dögök. . reszketeg nyugalma! Hagyj el. hogy mi. mert annyi torok a tökélybe rikácsol. ki e posványban mint gép keres önvigaszt. mert gyöngyözik rajta a világ romlása. s megpofoz a gyáva! Undorral fordulok a szerelemtől el. mert a kenyérből ő karéjokat vágott. a dalt se értem! Nem fújok nótát ily fülsértő zenében. Hideg utálattal tekintek csak rájuk. tetemek fölé dől. Az enyh rajtam sérti a hegedő sebet. nyugton szenvedek én. Megvetem a fényűző. mint a törvény. több mesét nekem ne mondj. s ne akarjon gyógyítni semmi kuruzsló. s ha én szemem vetem egy árva morzsára. Irtózom a dicsőség bűvös körétől. álnok! Én iszonyattal látom mosolyogni azt. mert a való lét selyme kosz szennyezte rongy. a szót. maradnom kell állva. attól. szolgasorsra jut. majd síromra hengerít követ. háborús tűzhöz! Én az ördöggel csend alatt cimborálok. én álnok vagyok.A sorsüldözött balladája Gyűlölettel oltom ki a csillagokat. mert hervad virága. s a múlandó pillanat. Halandónál halandóbb. Ijeszt. ki várja. sosem tétetik rám sugárkoronájuk. mi örök. ha nincs kin uralkodni. köpök a halálra! Mégis. már fenyeget ökle.

s míg hajcsáraim vannak. S anyám méhében már ordítva ébredtem. mert világ koldusa .szegény magyar lettem! . bolyongtam s elvesztem e kietlen földön. nem vagyok szabad! Sóhaj és sírás közt nyomorult tengődöm.

a szándékkal kirótt gyötrő szenvedések. S nem én voltam az. mely a sivatagban fakad. melyet felszínre hajt a gyilkos akarat. Csillámszóró szemeknek kialudt világa. a kiállt kínt nem bocsátni meg. hogy a gyűlölet fog győzni. mely rohan. de eljön az idő. A sziklaszirteken tünedező árnylény. mit egyként rettegnek a ködhomály s a fény. ki gyűlölt először. Indák tömkelege. Meddő még a harc. mert a gyűlölet a Földre gyűlöletet szül. A forrás. A kehelybe lopva.Gyűlölet Pokloknak bűzös lángját okádó hideg. melyek kúszva körülfonnak. titkon kevert méreg. . Sötétlő igéi egyszer volt papoknak. mi a hazug szeretetet önmagába rántja. a küzdelem bár ősi.

mutatva. mert falai közt segítség van. s Isten ott fent felvidulva néz meg minket. a szeretet e boldog zugban s szíveinkben mienk marad. s nem lesz. A mi kedves templomunkban emberséget tanítanak. . hogy Isten. ember lelke együtt égve fényes. A mi kedves templomunkban mesék fognak gyökerezni. embereket. A mi kedves templomunkban sosem veszhet el a gyenge. mert megfogjuk majd Isten kezét. hogy láthatatlan fölemelje. aki elereszti. nem a szélnek heve fújja. A mi kedves templomunkban imádságok kelnek útra.A mi kedves templomunkban A mi kedves templomunkban ha vasárnap zeng az ének. A mi kedves templomunkban reménykedők kapnak helyet. hívek ajka rebeg hálát kegyelmes. jó Istenének. A mi kedves templomunkban világít az örökmécses. szárnyuk nő a fellegekig.

Az ég lobbanjon fel Szent föld végtelen oltalma alatt állok, mert méhében fogantam s rögein léptem. Nyelvétől e földet megfosztja egy átok, hogy annyi szentjéről soha ne beszéljen. S ha mesélni tudná, sem hinnének neki, bár szavai tisztábbak, mint a csermelyek. S gonoszok bűbája hangjait elveszi, nem adatnak hírül e szeplőtelenek. Egy világban lakom az igaz Istennel, némaságra ítélt, szenvedő szent földön. Gyermekeit ismerem: nem élnek nyelvvel, ők lármátlan várják, hogy közéjük jöjjön. Rút éjszakák, nyavalyák járnak most felénk, de névtelen szentjeim angyalin tűrnek. Rögvest küldjetek fel a messzi mennybe fényt, az ég lobbanjon fel szent becsületüknek!

Betlehemi történet Szent József immár eljegyezte Máriát, s nem soká a Szűz már hordta szent fiát, pedig akkoriban ők még egybe nem keltek, de Szentlélektől fogant meg az isteni gyermek. József pedig igaz volt, ács a mestersége, tudta, hogy az anyát nem hozhatja hírbe, határozni kellett, határozott hát: el fogja bocsátni kedves asszonyát. Kétségben rágódott e dolgon szívében, s az Úr angyala eljött hozzá álomképben, beragyogott mindent égi fényessége, Józsefre tekintett, s emígyen beszéle: „József, Dávid fia! Magadhoz bátran vedd, ki feleséged és szerelmes hitvesed, mert gyönyörűséges, ki benne fogantatott, az Úrtól küldött ő, a Szentlélektől adott. Fiút szül Mária, annak Jézus lesz a neve, nagy erők jönnek le a Földre vele, óriás lesz, s a világ Megváltónak hívja, mert népét bűneitől megszabadítja.” Így szólt az Úr teljesült szavával, mely kimondatott már a próféta által. Távozott eztán, visszatért a mennybe, s az éj József álmát újra karba vette. József aztán fölkelt kora pirkadattal, úgy cselekedett, ahogy parancsolt az angyal, önmagához vette ifjú feleségét, nem vitathatta el senki tisztességét. Midőn mindez történt, Heródes volt király, az ő kényét szolgálta a júdeai táj, melynek ölén fogant a nagy sorsú gyermek, mely tájon sziklák s olajfák termettek. Egy nap bölcsek jöttek Jeruzsálembe, nyomaik mutattak gazdag Napkeletre, mélyen hajoltak meg a heródesi trónnak, a büszke királyhoz ekképpen szóltak: „Hol van, kinek az ég hódolja magát, s mutatja hármunknak felkelő csillagát? Merre leledz a születendő király?

A pásztor, kivel boldog lesz a nyáj? A zsidóknak urát mondd, merre leljük? Király, adj szállást! Porunkat leverjük, hogy elindulhassunk köszönteni őt, kit az ég is megjelölt szemeink előtt.” Miután elmondták mindezt, Heródes hallgatott. Felállt a trónszékről, meg nem maradott. Körbe-körbe vitte lábaival jártát, figyelték a bölcsek, s ő nem nyitotta száját. Nyugtalanság fogta el, nem hitte a szót, megfogta fejét, gyönge pillanata volt, bizonytalanságban tekintett előre, mégis nyugodt hangja jött elő belőle: „Kelet királyai! Én sem tudok többet, mint mit elmondtatok nekem előzőleg. Sőt, ha el nem jöttök szerény otthonomba, e dicső királyfiról nem is tudtam volna. Ezért hát járjátok körül hajlékomat, tudtok itt, ha kívántok, pihenni sokat. Jó keleti bölcsek, három lakosztályom pompájával vár, puha, finom ágyon. Én most elindulok, elszólít a dolgom, itt van minden szolgám, hogy méltón gondoskodjon, ahogy illik, messzi jövevényeimről, míg el nem szabadulok ténykedéseimtől.” Elment tehát Heródes, s összehívta népét, illetve csak annak legfőbb tekintélyét, egybehívta főpapjait s tudóit az írásnak, kik Heródes lakában egy nagy terembe szálltak. Öreg este volt már, midőn mindük megérkezett, s az utoljára jövők foglaltak még helyet, de ekkor már egy más táj örömzsoltárt hirdet: ekkor született a betlehemi kisded. Mert eljött az idő, s a fiú világra jött, minden földi hívság ragyogása mögött, mint az angyal mondta, Jézus nevet kapott, Isten dicsőségén téve új alapot. Szállása nem volt fényes királyi lak, nem volt puha párna kicsiny feje alatt, barlangistállóban hált, városnak szélén,

tiszta asszony: Mária ringatta el térdén. S hogy elaludt a gyermek, pólyába takarta, sima kezeitől még melegedni hagyta, aztán jászolba fektette, egyszerű szalmára, hogy majd emígy vigyáz édes nyugalmára. Dűlőre jutottak már Heródes termében, miután a dolgot megfontolták szépen, a király a tanácsot híven megfogadta, annak értelmében a bölcseket hívatta. Megkérdezte tőlük, a csillag mikor tűnt fel, s mondta: ők lesznek, kiket Betlehembe küld el, mert megtudta népétől, hogy a Krisztus ott van, s ott tudakozódjanak, s őt értesítsék nyomban. Így elindultak azok, ahogy csillaguk haladt, követték, míg meg nem állt, a hosszú út alatt. Barlangistállónál, ahol történt mindez, áhítattal kaptak rögvest szíveikhez. Becsmegszállt ámulatban találták fel őket: az ég küldöttjét s az őt körülvevőket. Máriától Jézus akkor lágyan ringattatott, s mint imént a jászolban, édesdeden aludt. Keletföldi bölcsek a földre leborultak, úgy hódoltak Fiának s magának az Úrnak. A szeplőtlen Szűzanya lemosolygott rájuk, úgy fogadta némán boldog bókolásuk. Majd e jó emberek kincseik nyújtották, hogy a szent családnak legyen az boldogság, arany, tömjén, mirha színe és illata vagyont vitt, bőséget a szerény kis lakba. Soká beszélgettek, s hallottak újságot, mégpedig, hogy nemrég néhány pásztor járt ott, kiknek angyal jelent, kiket tartott az a vidék, s feladatuk lett, hogy Krisztus hírét vigyék. Ők is hozták, mire tellett, s egyszerű magukat, lelkeikben fölébredt a gyönyörséges tudat, mely annak lesz sajátja, kit kiválaszt az ég, s imádták ők is a megváltás hercegét. Majd nyugovóra tértek a betlehemi éjben, szegények s királyok egy, közös szentélyben, védhálót szőve-fonva érkezett az álom:

hisz míg Isten van.diadalmuk lesz a bűnös. A reggel aztán elindultak távoli honukba. ahogy a pásztorok. az betlehemi történet. . az örökké tart. hogy a szellemült éj után megváltozott minden. s az Isten. ki a dicsfényt elborítja. mind látta aludván az óvó angyalarcot. a drága család s hármuk tudva tudta. hogy ne menjenek vissza Heródeshez. látni véljük őket látó szemünk előtt. rút világon! A három vendég aztán mind intelmet hallott. mely sugalmazta azt. koruk nem ér véget. S évezredek múltán még bennünk léteznek ők. az angyalok.

Istenem. ha utoljára. Tovább hinni akarok benned. bármily rengeteg gondtól szabadítana is meg a kőszívű halál! Akkoron vigaszt ő ki másban talál? Akkoron ki emberfia tartja fel könnyeit? Mi lesz majd vele. ne átkozott porom emlékeztesse őt. Istenem. És most téged kérlek kérve.élni érte! . tengeráraktól se félek. ne tégy félre! Én még élni akarok . többé nem rendíthetnek a vészek. és érte imára kulcsolni kezem.Én még élni akarok Hallgass meg. hozzád fohászkodom! Fossz meg engemet az orv démonoktól! Én itt akarok lenni. ha nem lehetek itt? Marassz az életben.

hogy meguntam az egész mindenséget? És ki meri mondani. a hideg csönd. hogy eldobjam terhemet. melyeket tudnának érteni. hogy vedd el eszméim Istenem. mi van. Hát csoda. sohase. de nem nekem. hinni. mindet elveszíti! Mit tengetem én. a napokat? Remegő kézzel kéregetem az apró darabokat abból a nagy-nagy boldogságból. s én most megátkozlak érte. hogy szenvednem s félnem kell. hogy ilyen szegényként valahogy nem leszek szegény. miből jut mindenkinek. Hogy e világ meghal. S hiába küzdöttem annyiszor. édes Istenem! . hiába kulcsoltam imára annyiszor kezemet. imádni. mi végtelen. Istenem! Hallott a néma szoba.csak ennyi vár. s vele meghal az ember? Hová mehetnék üldöző gondolataim elől? Miattuk forgattatik szívemben régen tőr. és nincs reménysugár?! Mert engem sehol. bármit is mondanék. S nincs torkomnak ereje. ha pár szavam volna még. mindet.Az Isten adománya Ki volnék én. Gügyögő gyermekként a jövőt nem ismertem én. s Te nem. Pedig hegyeket rengetnék. mint koldus. jaj. mert Te akkor már sorsot adtál nekem. ha megszakadok már. hogy ordítnom vétek. senki . És beszédem nem hiszik.

ős idők igéjét hordva a világon. a betlehemi csillag ragyogjon fel benned.A Karácsony szent ünnepe... szép regéje szálljon. boldogságod emelje az Áldott Este fényét. s halld a másokénak halkan vallott dalát! Áldja meg az Isten álmunk reménységét. hallgasd meg a szíved elaltatott szavát. A Karácsony szent ünnepe hozzon nekünk békét! .. A Karácsony szent ünnepe vigyen hozzád békét. s csillag tündököljön le az embereknek! Múlt idők szárnyaló..

de csapdákat állítunk másoknak.. hogy szép gondolattól hajtva tenni is tudjunk..Vigyázz ránk! Nem vesszük észre. Atyám! Vétkek bocsánatáért esedezünk hozzád. mindnyájunk érdekében szeretnék szólni: gyámoltalan gyermekeid kísérd. de a bűnösök mi vagyunk. sikolt lelkünk. ott a vasfogak közt vonaglik testünk. de magunkra kell vessünk. nem mehetünk tovább. se szív. S beléjük lépünk. testvér! Veszéllyel végigszórt utadra nézz! El kell itt pusztulni. ahogy lépre ment madárnak. magunknak. Aztán eltűnnek a nyomok. se kéz. az életnek. vigyázz ránk! . mint ködben a part. a baj okozói. míg meg nem fognak. Mintha vakok volnánk. már csak martalékok vagyunk. szét nem szélednek. ott vérzünk mi el. mert előttünk tátognak. mintha semmi érzék nem adatott volna nekünk.

Náderdő Náderdő előttem. A két part nádja összeolvad mind. mi görgettük vagy szórtuk még a nyáron. hogyan vész messzeség falába. s csak itt alant. tisztelettudón folydogál árkában. . mint különben másutt. de a Jóistent is látja. figyelem. egymásba akad. S mögöttem már nyugodtabb. mert át kell futnia a szedett-vedett gáton. amerre jöttem. Szalagjának színe testvére az égnek. A legkisebb széltől is susog. S itt hangosabb is. mintha tudná: oly sok év vizeinek nyomát nem követni nagy bűn e világban! S a rozsdaette gyaloghídról én utána nézek. a híd körül látszik a patak. náderdő mögöttem. amire a követ. s az ember halványan bár. mi hánytuk. fát s mi akadt még. Halkan indul tovább.

későre jár már. A magasság népe egyre több lelket számlál. s én csak nézek fölfele. megérintené! Kiismerhetetlen ez a csillagmiriád. Az ember úgy odaszállna. . másik világ felé.A magasban Fények gyulladoznak az égen . hol teljessé válik vagy eltűnik imád.

legyőzni tudni azt.lásd csupán magad! Szívedben pisla láng. hogy itt szeretni kell. minden ember mécs. ki enni kért. Van. az ő titka. mint bárki az ég alatt. szemedben gyenge fény. senkinél se jobb . Az ő szentélyéhez még nem nőttünk mi fel. s ha ellobban. nyújtsd hát a kezed. amit a sors kiszab. hogy nincs falat annak.A világra ébredni Erre a világra születni küldetés. Isten ad vagy nem ad. Ugyanaz vagyok. de azt parancsolja ő. miért. s én nyújtom az enyém. Erre a világra ébredni feladat. elvész. .

haragudnék rátok. az utakat adóban. hogy e földön hon legyen! Követelem. hisz sorsotok. áll még az a kereszt. a soromra hát várok. s engem elvontok onnan. én érzem: új. . Feszítsetek engem Krisztus keresztjére! Meg kívánok halni a népemért! Nem hozhatok szégyent őseink fejére... hogy mostan szögezzetek fel. Ha máshonnan volnátok.Még áll. kik érettünk ontottak tengernyi tiszta vért! Saját testüket áldozák. igaz kezdet az a hely! Még áll a kereszt. De hiszek én az Istenben. jövőtök viselem keblemen.

tombolni mikor fog e rettenet. védhelyünkhöz. a magasság morajlik. A fene száda födetlen. Útra kél a napunk felől megannyi láng. majd győz a Szeretet. .Az Isten kútja Megindul a szürke felleg s ellepi az égboltot. félni milyen kár. Aztán nekikezd az eső. Az Isten lezúzta kútját. teszi a bolondot. már felettünk kullog a vihar. hol is most komorság tenyész. Ömlik. s bár most arat a halál. zuhogó vize üldöz házainkhoz. Előbújnak az emberek. Egyszer aztán kitisztul. elsötétül a vidék. hogy meg nem értenénk. fenyeget. hogy félni nem lehet. függönyöz. most mirajtunk nevet. rémítő homálya. langy sugár. locsog. az Isten kútja földre néz. ijesztget s nem tudjuk.

amazzal szemben? Nem ismerem önmagam.Nem ismerem önmagam Víz a tükrére fest engem. Árnyék rajzol földön újjá. az az ember hontalan. Fényképeken látnak engem. Nem ismerem önmagam. az az ember halva van. Dalos madár ül az ágon. . hol a lelkem? Nem ismerem önmagam. Nap sugara se fordul rá. ismeri tán Istenem. Hol a testem. Mit szeressek a világon? Magamat se ismerem. az az ember hangtalan. Hát ez itt.

trónusodhoz szállnék. vádló árnyék. s te hagyod. de szívem meg nem dobban. Elfordultál tőlünk. ki néma rózsát ojtogat. emlékezz a halálra! . hol miazmát lehel a talaj! Kár. s minden szentség. Süket kertész vagy tán. mit magasztalsz: nem igaz. mily nagy a baj. hant! Ha volna nékem szárnyam. oly magasan van az ég. s nem hallja a fojtó konkoly megkacagta jajokat? S földönfutó népem oly jól tudja. s lennék ott a gond sötétje. Ahogy mi emlékezünk rád. gyönge az! Vízbe fúlok bizony: bűnök tengerébe. amit sóhajtozunk feléd.. s ily erőtlen voltom miatt téged porrá tettelek. Hontalan leszek én a te országodban. korhadó kopja. hogy nem érted már. örök. s átkaink sem érnek el. látom én: ki megteremtett. s mi egymást elveszejtjük alant. Uram! Porból gyúrtál engemet. hadd pusztuljon. ismerem igéd. sikolt pedig hozzád kereszt. vigyázni rám gyáva. Káromollak téged..Istenkáromlás Templomod támaszom? Mint tengeri furdancs rontotta cölöp.

s az út porába ír ujjam. mennyit menjek. gyenge és hunyász. merre van hazád! Botot ragadok s tarisznyám megrakom. s olykor az ég felé tárom ki karom. hiszen rejtőzködj csak! Meglellek én téged. hol találok reád? Gyenge vagyok már. és csak neked ír. mert azt tanították. áldj meg engem s adok dicsőséget: halott fiad mellé .űzött magyarságom! . hogy ott a Hatalom. fent a csillagokat rendre szertehányom. míg lábam vinni bír. merre jársz. Küldj csillagot s mutasd. hogy felgyűlik szívemben a gyász. baktatok.Üzenet Súgd meg nekem. s érzem. Istenem. Idelent ha soha el nem érlek.

se hallottam. hogy nem tudtam. Módosak mentek pedig a boltba. Éhen halni odébbálltam. Fáradt voltam. panaszkodott bolond módon. Tudom én azt bizton itten: a boltos volt a cudar Isten. mitévő legyek. Akkor megkordult a gyomrom.A koldus Koldultam az üzlet előtt. pillám aztán fölpattogott. Mi a fityfenét egyek? Nem szórták a forintokat. . mentek hetykén társalogva. összegyűrtem kalapomat. mellettem ásított kalapom. a nyitás óta árnyékom nőtt. se nem láttam. s néztem sunyin a porondot. elbólintottam a napon. Vállamra döntöttem fejem egy kis időre önkéntelen.

neked idegen. Beteg vagyok. boldogok. hiába sóhajtok hozzá esedezve fel. mert az Isten elhagyott. hallgass hát örökre. hajcsárunk. kacagj érted halt szenteken! Ha néma vagy. szavam kiáltón. vagyok egy halott. tanulva tőled . a gyönge. gyámoltalan Úr! Fényes templomaid földig rombolom. . hangtalan. te tél-szívű Atya! Légy átkozott a mennyekben. verj a sorssal s átkozd lelkem el! Ne kegyelmezz! A te kegyelmedet nem vágyom én. istentelenül.irgalmatlanul. suttogón.Istentelenül Az Isten nem hall engem. mint mindenki idelent. te nagynak hazudott. hajszolóm. megtörök belül. Pusztulj innen. nem is siratott. Nem is vett búcsút. Reszketek belül. s köztetek. népeket lázítok én. nélküled sem lesz az ég már üresebb! Bűnhődj. Maradj magadnak s nyájadnak. de lesz: legelső sebed! Írom ezt betegen. ítélj balul az igazak felett.

Csak azt a tollat. kiknek a pokolban mutattál helyet. mert azt hiszed: nem értették. feleseltél nálad bölcsebbekkel. Mi a világnak egy versednek sora? Minek kísérted Istent ily gazul? Féreg vagy te. rémeket szőttél az álmaikba. mint az üldözött emberek. düh. ünnep lesz a Földön. messzebb. ha bűn volna is: költő vagyok! . mit vágysz és akarsz! Bátor vagy ugyan. az Isten tőled undorodva ment el. Messze. azt vennék el tőled! Kincsedet. mert az romlott s gyötörni kell. amint sírsz: föladtad! Légy átkozott.Bűn Tollat hoztál te békesség helyett. rejtező erődet! Nem lenne több görcs. az bosszúból van! Halld: bennem az ember halott. míg más csak örül. ölni! Meggondoltad-e? Vagy ez él benned mélyen? Nyomort nevelni az óriás szegénységben? Mindened a küzdelem. kedvesed. álnok. Kigúnyoltál mindent. te hamishitű. ami földi. Aki mosolygott rád. de töretlen ostoba. nincs s nem is lesz nyughatásod! Ne legyen hát. bőröd adom börtönödül. Szíveket rettent tövises fegyvered. könny miattad. a könyörtelen harc. gonosz. bolond voltál s nem volt boldogságod. nem nevetted vissza. de a tollam nem hagyom. Bolonddá tetted a körül-világot. úgyis te maradsz alul.

tűnődésem kiszínezik kis pacsirtamadarak. Susogó nád dülöngél. táncol fürge. szirmaikon ujjaim oly tétovázva futnak át. lenge szél. csak egy legyen az élet járta földeken! . Érzem újra születő nyár-virágok illatát.Virág várása Izgő-mozgó tarka rétre álmosan süt még a Nap. harangoznak valahol. a bogas kórókra hajol. Vajon melyik virág az. vajon melyik nyílt nekem? Istenem.

az ott a tiszta. a Régiek között már magunk is ott leszünk mint Valaha Voltak . örökkön tündöklő világ. Odafent fény van és dalok. mi barázdát szántottak emberélet-ujjak. hogy szülne melankóliát. andalgó csillagok. krétaszín melódiák. lábuk a felhőkbe süpped s rendre az Úr-ragyogás közelébe ülnek. oda nem hord a szél édes virágillatot. mikor hagyjuk ide halandó gyász-hitünket és járulunk elejbe. Hol pora szállong messzi évmiriádoknak s a hangokon át ősi titkok vándorolnak. szép fehér dalok. járnak ott sokan. odafent kibukkan a jövendő hegyfoka.. de ott bánat sincs. mikor megyünk oda. amikor meghalok! . arról biztosan tudják.és többé nem szenvedünk.. nagyanyámnak ráncai megint kisimulnak.Odafent Odafent fény van és dalok. ott gyönyörű fény van és fenséges szép dalok! Vigyetek majd oda. csendes kis dalok. ki jutalmaz s büntet.

annak maradunk. nem sújtanál porba! A rútság mégis tested-lelked rég. várd. aminek szánt ott messze fellegekben Ő: nem tűrt szépnek! . csak várd nyugton egy szent nép halálát! Szép magyarnak lenni. nem szidalmaznál. mi. akik mindig szerettük a szépet. a falánk! s nékünk lakoma a morzsa! Pedig magyarnak lenni szép nagyon.A szépek Ha tudnád. irigy volnál. hogy magyarnak lenni szép. ha látnád! Tiéd persze gazdagság s hatalom. mohó vágyú. kell hát várnod.

őérte csak egy percet feláldozni. jó lenne a szívem igaz szívvé varázsolni. jó lenne méltósággal búcsúzni.Jó lenne Jó lenne szétvetett lábakkal ülni a padon. jó lenne kilesni a Jónás-féle cethalat. jó lenne a lázároknak egészséget mérni. azon a szent helyen. jó lenne a szép szavakat megtestesíteni. boldogan. jó lenne a víztükörben víg képmásra lelni. jó lenne az altatókat eldalolni újra. ha nem akarom. amit más halandó vállal. ha sötét-félő vagyok. jó lenne a csillagtábor alatt szunyókálni. hálával fogadni. jó lenne bíbor szegélyű felhők közül nézni. rossz magamnak csak keveset remélni. megsegíteni. ahogy az alkony életünk kíséri. ha hatalmas eskü kötné halhatatlan hittel bízni mindörökké! . jó lenne majd egyszer az Istenért imádkozni. e vén világot végül megszeretni. jó lenne a sorsot dühödt sorsommal veretni. jó lenne el tébolyodott vadként szabadulni. nem bántani senkit. csak gondolatban szilajul szökellni. jó lenne a nyíres mögé lesüllyedő Napot marasztani. hogy álmodjon a sok árva fiúcska. elmúlni otthon. tikkadni nyáron a zelnice alatt s jó lenne fajtámnak. a szabadokat hagyni elvadulni. nagy haragomnak kit se korbácsolni. egy seregnyit egy lánynak verbuválni. kín-könnytelen. aki szükséget lát. jó lenne Héraklész-dicsőn.

.Istenhez Nem áll bosszút az egy Megfeszített. szolgálni akarlak. pedig csalódásod régi. sem a Megváltóért meghalt annyi kisded. hűen s mindörökre. Haragod a bűnös képmásnép nem érzi. szolgálni jól. ami láthatatlan. vízben. Uram. s afelé kapkodok mindegyre vakabban. Isten. Minden utad kifürkészhetetlen s ott vagy tűzben. porszemekben. hatalmas vagy. kezed nyújtod felénk. mint a gazdát mit sem sejtő ökre. Nem értelek téged. parancsolj hát velem.

de a halál járt a földeken. álljak ott szoborként. míg el nem enyészhetek. ha egyszer megérdemlem! Ádáz vérű voltam világéletemben. a roppant keservek rakodómunkása.A halál járt a földeken Felhők pettyegette kék égen. az alkony verje a port vesztőhelyem felett! Hervadás lehelete lett volna a csókja. árnyat ne érjek menekedve se. Szeretnék én jobb lenni. hadd bánjam. hogy a szívem ilyen fekete! Hadd kínlódom én. Istenem! . Istenem. én azt az egy virágot eltiportam volna. mozdulni se bírjak fényes bosszújában. de ne bújtassanak engem a bozótok. élni fekete szívtelen. hadd emésszen hát az ég haragvó lángja! Ne rejtsen az erdő. magasságosan a Nap el akar perzselni. tövis szúrja lábam.

És ezernyi árnyék leng és bolyong körülöttem. ahol örömtüzek gyúlnak. mert emberek szülötte.Vágyaink Körös-körül a világban vágyaim lakoznak: hol a holdfény pihen. Ahol szeretett sárguló könyveim hevernek. ahol danolásznak. békességet. ahol gyászolnak és ahol híre sincs a gyásznak. balsorsom az üllőn hideg fémekből ütöttem. hol királyok mulatnak s hol trónok ingadoznak s szívemben is millióknak vágyai lakoznak. . hol virágok illatoznak. Istent s minden igazt kirekesztett. hol égig magasztalják a puhány illedelmet. kit vágyai vezetnek.

mely ölel. félve. mert egyebem sincsen! Úgy csókol ő. Álmot lát az ember: megannyit. ha bort lelek. vágyom magamba szívni a hitet. nem remegve. segél. s a káoszban oszlopként állna a nedű. nem kell a csalóka! Én. mit ördögök csúfolnak meg. S barangol az árnyékvilágban: megszakad.Bor vízzel Szikvíz meg dunai cuvée: édes. egy egész bájital. Hoztuk ezt is. öreganyám halott. fele bor. mégse bolondos kobold. akár a szerelem. rólad dicshimnuszt zengenek dalnokok. mely megmar végül. a világmindenség gőgös parányival. és ezt szebb napokat remélve inni meg! . mely csipked. vörös. fűt. de minden korty a szívre boruló árnyék. csörömpölne. Méreg ez és elixír. a sok csésze. tegnap a szobában igen dideregtem. No de mit búsongok? Karnyújtásra tőlem ott van az orvosság. hogy többet se ostromold! Tudom én. jaj. meg a szekrényt is a házból. mint az Isten! Hanem okos dolog lesz bámulni tovább.. nem is kelek vele birokra. Fényes. pohárlakó dzsinn. növekedj hát rajta. nem mohón lenyelni. mi sebesen hevít. ha megosztoznak rajtad valahol! Úgy vágyom bátran szeretni. nem tenné tarisznyába. mint a zarándokhelyiek. igéző mélybíbor rózsabimbók bokra! Óh. Ha ízlelhetné. fele víz. akkor pillantottam meg vala először. Minden cseppje mámor. mintha volna hegedű. be finom meleg is lett abban a percben! Biz az ajtó nyikorogna. könnyet ereszt. mint a kedves. ha őrülnék. mi feldobog. Én kvietálnék! Öreganyám lakkos fekete asztalán szép fehér terítő. nagy eszméket csiholtat ki velünk.. Zamatod a virány. s velem szemben ezt a Mária-alakot. jó lenne nem remegni a szeretettől. mímel múzsát. hogy legyőzőmre találok. mert a tarisznyáját kibontani gyáva. Csodatévő. színeset. melletted a munkás is költő lesz: dalol! És annyi agyongyötört szív.

hogyan hervadnak. fújtatva nekilát emelni ő Bábelénél átkozottabb tornyokat. Jézuskának adhatnátok valamit: nem egyet. gyermekszemek. ragyogjatok. ezredévek tanulságát zengi megnyílt ajkatok. Ha ez esendőket magadtól nem lököd el. szelíd szelek lágy ölébe szórják a fenyők az illatot! . Szentlélek. de sokkal több bűntelen napot! Isten látja lelkeink s hogy levirágzott a világ. csak a jászol körül hallatja hangját a hit. jöjj a magasból. mint a messzi csillagok! Szökjön fény a tél ködébe. látja. És az ember dühöng s hörögve. Csend van. szívünkhöz közel! Kémény fújja füst ezüstjét éji égnek köntösére. szelíd szelek lágy ölébe szórják a fenyők az illatot. kik bontogatnak szirmokat. gyermekszemek ragyognak most: betlehemi csillagok. És ha tudtok. Fény szökött a tél ködébe.A fenyők illatában Kémény fújja szürke füstjét éji égnek köntösére.

ujjam szaladna tovább. kezem kócolja hajam. De a melódia régi. játszanék és sírnátok. arról hogy gondoltam szépet! Adnál erőt. csak adjatok egy zongorát! . Én vagyok a zongorista. Oda. s hallgatom egy félbehagyott szívszakadt mű dallamát. óh. tébolyom pokolbéli. Istenem. minden könnyem érezzétek. ahol van az ágy. hogy az élet milyen sivár. de még sosem tette meg. lelkem gúnyáját tépi. Futó ujjam reszketeg esne másik billentyűre. Meg szeretném mutatni már.A képzelt zongorista Elképzelek egy zongorát.

vizek folyását vándoroltam végig és imádtam Uramat. huncutforma kis mosoly. vagabundusként földi sok csodáját. vadcsapásokat tapostam tovább. szótlan mendegél a kóbor. hányszor görgető szívtelen a szél? Nem marasztja ház-zaj. s mint a lomb. hogy a világnak csavargó gyermeke leszek. Nem jártam pedig messze. mit az ember hamarost bevall. ha most hal is. Hányszor sárgult holttá milliom levél. Lesz tavasz. unottan s elzörögtek mellettem a holttá sárgult levelek. majd visszatér.Csavargó Szél uraság ásítozott részvétlenül. csak sáros földutakat. lesz játszadozó. . Bennem zörömbölt a szív s e zsibbadt zsivajban megnyugodtam abban. ha most minden jó télbe hal.

s hogy jobbról-balról megdöfi a fal. Telve voltam mécsvilággal. Mert hullott a hó vad szívemre s a pelyhek megolvadtanak. Legyen sötét. hadd álmodja. Éjszaka van. jaj. de télig átok ért.e szív ifjúságaként! . Anyám mondta: apám is írt verseket. jer vissza s fölneszelek. ingó-ringó tünemény. az íróasztal tartja csontos könyököm. izgága fiatal.Mécsvilág Egy árny lenne csak. Az Isten suttog szent malaszttal. elmúlt advent és mindegyre lepett el a nagy latyak. A távolba fújom el e sárga fényt. táncol. bugyután azt nyökögöm. Költő vagyok. hogy a tiéd határolja . S most itt ülök. hogy én nagy ember leszek! Föl kell szöknöd a szelekre. Hah! Pont így mulattam mint szilaj. de nem léssz teljestül enyém. s felejtettem égni lánggal s futni délibábokért. mozdulatlan.

Ha meghalok. ne halljak éneket. abban az égben elveszett engemet. kik szívükben hordják az elveszett eget. túlnan innen tündöklőbb vagyok. Ha meghalok. ki mer még és andalog! Ha meghalok. hisz úntátok a szerzeményeket. ha innen elmegyek. élek majd Én. száműzött angyalok űzzék őt. hát ne sirassatok. ne legyen requiem. majd intő szózatom . hogy túlról majd ál-vigaszt harsogok. ég alatt s innen Halikarnasszon nemzzék az első boldog gyermeket! . ha testem elpihen. mert láng leszek. vezekeljetek! Ha meghalok.A korhely végakarata Ha meghalok. Ha meghalok.mert megparancsolom. hantomból sarjadzzon egy hős férfi s egy szerető asszony. Ha meghalok. Ha meghalok. várják a lantosok. mint fényt szeressetek. nekik meghagyom fújják az egész világon szelek: emberi férgek.

küldött az Úr mételyt méltó megtorlásul. hallgattak mélyen a bátrak. Egy szava hivatott a mennyek felé szállni: „Éli. s hallgattak. s milyen vágyak voltak? Mily torz csábalakok! Misszióm emberként: vétkek fia vagyok. Éli. Talán túl sok vaskos rácson a magam hű társait meglelem. ezredévek után sem bánta meg az ember. leányok elhervadnak . szennyünktől piszok a por. bűntől. az ifjak kedélye jobbára elfásul. Vannak csudadolgok. „Hálátlan” a nevem.Karácsonyi sirám Különös álmot láttam az éjjel: lelkem testemet idehagyta volt. holtakat. úgy nézett a küszöbömről széjjel. Virgács a klérusnak! Nekünk szenvedés. Dicsőség Jézusnak! Nektek megvetés. és utálom magam s fajtámat szégyenlem. szívem állt. miből vétettünk. Nem vagyok boldog. Istenem. hogy mindenről hallgassak. Nálunk nem szent a Karácsony. Én elhiszem. Ne adjatok több megfojtandó liliomot a gaznak! Már ahhoz vakmerőség kéne. mivé lettünk. fényes katedrálisoktól útféli feszületig ábrázolhatjátok mívesen. A gyávák az égre fölkiabáltak. . haljon miérettünk. bolond nem vagyok. miért hagytál el engem?” Hát kutyákért kell veszni a kereszten? Zokszót sóhajtott a drága Megfeszített. ágyamon feküdt a holt. mit az írások mondanak: hogy eljön ítélni élőket. hogy tűrjön és szenvedjen. többé nem születik. mert éltem s az örökség nem hagyott éltetnem. hiszen csak mi magunk nem látjuk. lámmá sábáktáni. hogy vándor lelke hajdan vágyakért veszett el. Egy kissé zaklatott.sok szép rózsaszál! A halál közöttünk folyvást rendet kaszál. nem tisztultak semmit a rút földi szívek. Istenem. e leprától átkozott testünk. Nem büszkék rám.

.Isten sincs velem. legalább együtt rúghattok egyet beteg lelkemen. ti is ellenem.

álmom. amire a múló pára kövér könnyet hullatott. minket meg a rengeteg. fenyők száz levéllel simogatták az eget. Tölgyek. s megtorpantak lábunk előtt: nézték. nász-dalok. Fürge barna pókok futtak köröttünk az avaron. minket meg a rengeteg. teveled. trillák. ölelvén egy ablakot. Csilingelő madár-nóták. mind álom volt csak. s lágy fuvallat kötényébe fehér szirmokat szedett. sűrű erdő közepében szerte nyargalásztatok! Néztük kicsiny házikómat. Isten. mi az a halom? Repkény folyt a vályogfalon. .Remetelak Néztük kicsiny házikómat. A kút mellett labdarózsa hajtott virág-díszeket. füttyök. Álom mind.

A Mindent. ám ha küzdök is. kirajzott fénypacák. úgy imádlak! hanem gyűlölöm is az Istent. lesz a leghidegebb. szerelmet. ha végigsimítja köd-kezed. mi égett. csillag-papiros. hol a nap hál. karmazsinpiros. hüvelykemen a halál remeg. a mély Kozmosz bejárja méhesét.Mert imádok s gyűlölök Homlokomra ráncot húz egy tövis. . Homlokomra ráncot húz egy tövis. hitem tűz és láng. Már fordul felettünk a színes ég. életet.

követed-e titkos Sorsod? Avagy gyáván futsz előle?! .Tudsz-e bízni? Élet súlyát nyögve hordod. Gondolsz-e a Teremtőre.

minden emberen. csak nevess. . mert rálehel a ború . gyermekem. annak csak remegni lehet.Nevess . hagyd reám a bánatot. aki boldog. Nem reszkettet komorsága. nekem ő tanítómesterem. megbírom. nyárfalevél. mindég gyakorlom. Csak nevess.míg nevethetsz! Hagyd reám a bánatot. hidd el. könnyű már nekem. tőle csínját-bínját a múlásnak ellesem. míg nevethetsz. mint szél-sóhaj a nyár-levelet.és lehull. Tőle tanulok bűnbocsánatot.

A világ végeig elmegyek gyalog. Mindnyájunk homlokán ott izzik egy halott. Sík utat csinálok cifra nyomoromból. telt gyomorról. rongy vigasz azt fogja mondani: lássátok.dal. Isten elé kerültek földi dolgai. tarisznyámban van elég . s tán a célnál megkésett ember-vigasz ragyog. prófunt-reménységünk utolsó morzsáit korgó parittyába kőnek szedte Dávid. Úgy lesz. s gyémánt-szívemen vertek ketten egy ablakot.. nekik már rég-idők óta jobb! . s a messzi..Világ-végi vigasz Azért rágós húsunkból Góliát jóllakott.

s arról pereg alá az irgalom? Vagy dühös az Isten és toporog? S vádkiáltása dörögve dobbant a kemény.jobban érezhessem Őt.Mammutfenyő Nagyra szeretnék nőni. mint a mammutfenyők. s ha az égben villámlás van. vagy végigsimít öreg szakállán. s ökölbe szorul reszkető keze. hogy az alacsony nyüzsgést lássam. melyen roppant bűnössé lettek emberek s korok? S a villám nem a menny fái törzse-e.néha megleshessem őt. az Urat . . s ha az égben villámlás van. míg leszakadnak.s megszaggat? Hosszúra nyúlnak. Nagyra szeretnék nőni. Hogy olyankor aluszik-e vajon viharfelhők fodrozódó ágyán. amit haragjában ki. az Urat . vad földön. mint a mammutfenyők. hogy az alacsony nyüzsgést lássam.

Eltűnésem áhítása Körülvesznek tolvajok. ebül szerzett száz nyeremény. . csak bennem reszket a remény. hogy maholnap meghalok.

hol halkan mondtad s tündökölvén: „Isten vett magához.” . rejtett ösvény vezetett a mához.Ösvény Valami titkos.

parányi a lét. intése itt süket fülekre lel. és elébed állok s megölellek. s nagy szégyen ma már. tisztátalan tömeg tiporj el. Az övével rokon az én lelkem. szeretlek. rozzant alkotását karjaiknak: kín fölhúzta várát e csúf népségnek. s temetőit feledett fejfákkal. igen. mert mélyeimben üvöltő rab vagy. mi lesz. kigúnyolt szegény! Hajdanában a csont is érezett. de siratlak. önnön rossz műve bőszítette fel. emberiség. hogy emberré lettem! Lettem volna óceán hulláma. volt még dajkamese is a pokol. és az éj hideg. s feketén hullottam. Én volnék csak méltó haragodra. gyűlöllek. Utállak. mi lesz így veletek? Vigyázzatok: a Nap ragyog . s az éjben kiáltani hasztalan. s holtan feküdnek majd szemünk előtt. melyet reményed meghagyni akart! Óh. s abban fog megnyugodni az enyém. Isten Nagy haragot okkal tart az Isten. s az éjben a gyilkost se látni meg. elsöpörtem volna mindent mára! Minden gyönge. gyászos semmiség.ma már. s amint élhettek. a bányákat. de gyötör az aggalom: mi lesz. a sok bús gyárat. hóna alatt gyermekekkel lohol az ördög . s mind egy szálig e beképzelteket! De ölnöm nem. adj hívednek pusztító erőt. Tehát vigyázzatok. ki szerződést kötött a halállal. ha a szív szeret. nem számít.s lemegy! És az éj sötét.Szeretlek. mert én töröltem volna el a fajt. én is. azért fáj úgy. csillag voltam. csak a Jó marad: gyalázott lelked. csak gyűlölnöm lehet. Isten. és jó étvágya van. néma az éj. és az ember könyörögve kérte: pusztítsam el vagy pusztuljak érte! . s öltsd fel tiszta bőrömet! Tizennyolc éve átkaid kapom. hol éhbérért fárad. ki trónodon ülsz megcsalva s -lopva. meg nem hallják dörgő szavait sem.

Te levelek közt kacarászó. hogy beléd nem dermed a dal! Nap.Puha föld Április fülledt délutánja. az betakar. . Föld kell fölém. melegítsd föl a szivemet! Mert én nem állhatom már tovább e gyűlöletes hideget. én fényedben nagyon fázom. aki kihűlt szívvel itt mendegél! Te szabad s boldog madársereg. könnyű futású tünde szél! Sohse nevess a költőn.

. Sírni. viszályok. érthetők a bűnök. hogy e kín elviselhetőbb legyen?! A nihil ez. A holt elhagy. S ha egyszer azt érezném: maradnék még.. a holtat is elfödik. kiömlött a jóság. Ezt is talán nekem fel nem róhatják. én nem tudhatom. poshadnak bennetek a piszkos tócsák. S titeket én valahogy megszoktalak. meghunyorodik a fű az udvaron. az elmét bontó semmi. nem volt kit óvnom. Szeretem úgy. lakatlan ég alatt. amit vethetek beléd. nehéz szívvel válnék meg tőletek. az élőt is elhagyják. Üres a világ. az nem egyéb. hogy gyűlölöm szeretni. Nem jó itt nekem. nem volt kit szeretnem. az élő is elhagy. Voltam. jobb volna nekem mások örömeként. nem tudom.Cum corde difficili Mily mély a tenger. de majd nem lehet. zokogni akartam tegnap. Megkövesednek köröttem a napok. szenvtelen szobában. S úgy feküdtem: nincs egy könnyem. És félek. Éppúgy fáj bennem: nem szólhatok szebben. minden dolgom rosszul csináltam. mint szúró törmelék. önmagam porában. kiért és ki vagyok. szavak. Hát alkalom már sírni se terem. s nem akarok baj lenni megént. A világban mint eleven bú jártam.. miért. minden. mozdulatlanul és csöndben.

megteremtettem őt. hogy benne egyesülnek az erők! Elesett voltam. Hisz annyi mindent nem értettem én. ki őriz. segél. és csak bújtam. mert azelőtt riadt volt a szívem. és bajomban nem hagy ott.Teremtés Van Isten. el nem fogadhatom! Hinnem kell: van nálamnál nagyobb. és csak féltem én. mert lenni kényszerítem. nekem hinnem kell. s hogy gyámolítson. . Hogy hitvány fajtám fölött nincs más hatalom. mert megőrjítene.

nyugalmat talál ott.Egy Mindenség sírja Benned is hallgat a világegyetem. melyben megfagyott a szerelem. A bűn kitölti az eget súlyosan. A szeretetet elástad. akár a többi. hol minden szép szó csönd marad. hogy némává legyen. öklömnyi. . hogy csodás vagy! Nagy az a világ s sajátod. Tán bizony hagytad. Üstökös rohan: fekete. Ez az a világegyetem. és még remélnéd. Te is egy Mindenség sírja vagy. Hideg köveken csillagok tapadnak. léted ugyanolyan. magát komoran új semmibe lökni. mely belül. kérges sziveden bús planéta ballag.

Fölfedező óhajtottál te lenni: ismerni kívántad az életet. nevelte elmúlásunk.. de az élet előled elveszett. . mint a madarak. szemem vizében megmosdattalak. hogy vágytuk. hogy minden távolt lássunk! És ezer vágyunk táplálta. A messzeség a tied mindörökre.Elmégy Hogy akartuk. most elhagysz minket.. Hogy tisztán mehess. hogy titok ne maradjon. Ismertél minket.

Békém várom. nyugalmad add nekem egy pillanatra. levélzizegésben rezzen. míg lombokat becézel. fuvalom. tiszta ég. Békén várom. . békémnek hogy felvirradjon napja. nyugovásom. s pergetem a porló időt meleg-szagú kézzel. mocorog szívem is életre itélten.Add nekem egy pillanatra Békém várom.

vigyázzatok! Közel az idő. tétlenek. Megtöressetek. Fölírattak a bűnök. Közel az idő. Végy magadhoz epét. Óh. . Megcsúnyuljatok. elhallgassatok. Hitetlenek.Készüljetek és várakozzatok Szaggasd meg ruhádat. fejed most leszegd! Rátartiak. Közel az idő. Látva volt az ember. Hivalkodók. Ti nagyok. te büszke. most meggörnyedjetek! Készüljetek és várakozzatok. Közel az idő. Nem lesz megbocsájtás. Közel az idő. boruljatok a földre. megvettessetek. leroskadjatok. ti hiúk! Kimondatott. Éles nyelvűek. mohó álmodók! Kéjelgők. Könnyeket sírjatok. emlékezzetek: másodszor küldi el a Fiút. megundorodjatok. Fájó lesz a csend. Kevélyek.

elhagyottan.. mindig hinne. Ordítsd: nincs számomra oltalom! Nem tudom. . de őket ha majd megolvasom. igazat! Isten. hinne még az ember. vigasztalást ne adj! Ne erősíts boldog sejtelemmel. igazat szólj nekem! Kétségek közt ne hagyj. sírva is. Csak mondd keserűn: tűröm. jajos szívvel kell eltűnnöm.Isten.. ha mindig is rossz voltam. mennyi a bűnöm. nem álltam meg itt a helyem.

aki úgy nyer bebocsátást. Boldog. Aki oda könnyűséget vihet. de aki belőle kihullott. fénytelen már az s árva. s féltőn kikre odabenn vigyáznak. Áldott. figyelve. drága. ki odahordja titokban mindenét.Boldogok hajléka Boldog. kétszer árva! . aki benne meghúzódhat. hogy előbb száz helyen hiába kopog. varázsos hatalma van annak. Hű az. aki belekúszik. óh. ki oda belép. ott bújhat csacsogva. S ki a melegséget belefújja. aki ott akar maradni. abban sokan s édes-forrón fuvallnak. nagyon szeretnek azok és boldogok. várva. aki oda belopódzik.

.. itt örökös gyászban élnek.Ritkásan lakják. Mert hálátlannak itt nincs helye! Akik szívem fűtetlenül hagyják. Alig-alig látogatja Isten. Itt. Ha engem viszontszeretnének. hogy akkor több maradna itt. havonta búcsúztatnak valakit. .. Ritkásan lakják a szívemet. temetője a legnépesebb. kevésnek van menedéke itten. s jön-jön az ideje. hogy észrevegyem: már sehogy se lakják.. tudom. elvesznek.

elég lesz kettőnknek. . itt szívesen látnak. régóta vagy már úton? Bolyongtál sok álmos vidéken? Pincémben a villanyt gyújtom. szükséget nem szenvedsz semmiben. amennyit adhattál. Tán koldussá épp most lettél. mi keveset rejt a kamra. úgyis ritkán akad vendégem. íme házam. ha elfáradtál. eleség. Idegennek és barátnak jut nálam ágy. mert adtál. úgy hiszem. kenyeret és sót hoztam eléd. Jó bort teszek az asztalra. ital. Mondd. Jöjj be.Kenyér és só Talán bizony megpihennél.

de egyre csak születtenek. átkok.Egymás után az emberek Egymás után jöttenek a kemény. szomorú telek s egymás után jöttenek a nyarak s velük a meleg. voltak bolondok s bölcsek s egymás után egyre jönnek. Illetetlen az élet fája. Egymás után hulltanak. s amikor arról ejéndel. voltak ijedők s vakmerők. jöttek új harag. meg leszel az Istentől áldva örök kínnal s szenvedéllyel. hadak. rettenet. Egymás után tettek ők. szerelmek. .