NNCL1516-527v1.

0

José Silva & Philip Miele Agykontroll
Silva módszerével
ÉLETÜNK MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK DÖBBENETES MÓDJA

Az eredeti mű cime: The Silva Mind Control Method Copyright © José Silva 1977 Fordította: Dr.Domján László Domjánné Harsányi Katalin (az International Language School nyelvtanára) Donján Gábor A fordítást a Silva-féle Agykontroll Szervezet szakmai szempontjai szerint lektorálta: Elisabeth Jahshan Magyarországi kiadásra jogosult és a könyv kiadója: Dr.Domján László ISBN 963 400 074 6 Borítóterv: Szilvási György © Dr.Domján László, 1989. Hungarian Translation Minden jog fenntartva AGYKONTROLL TANFOLYAMRÓL INFORMÁCIÓT KÉRHET A KÖVETKEZŐ CÍMEN: Agykontroll Budapest, PF.59.1502 Telefonszám: 142-5760 Borsodi Nyomda Kft. Felelős vezető: Ducsai György

José Silva és Philip Miele:

Agykontroll
Silva Módszerével

José Silva, az Agykontroll Módszer megalapítója, 1944-ben kezdte meg parapszichológiai kutatásait a Texas állambeli Laredóban. Az autodiktata férfi saját gyermekein kezdte kísérleteit, melyekkel intelligencia hányadosukat akarta növelni, hogy jobb eredményeket érjenek el az iskolában. 28 évi kutatással és kísérletezéssel fejlesztette ki a Silva-féle Agykontroll Módszert. A Texas állambeli Amarillóban tartott először ilyen tanfolyamot 1966-ban. Módszere azóta világszerte hatalmas sikert aratott. Philip Miele író – Agykontroll szakértő – a New York-i Institute of Technology professzora. Budapest 1994

Köszönet
A szerzők sokkal több barátnak, munkatársnak és önzetlen kritikusnak tartoznak köszönettel, mint ahányat itt felsorolhatnak. Többek között a következőknek: Ruth Aley, Dr.Stephen Applebaum, Philip Chancellor, Dr.Jeffrez Chang, Dr.George De Sau, Dr.Erwin di Cyan, Dord Fitz, Ray Glau, Pat Golbitz, Reynaldo Gonzales, Paul Grivas, Michele Guarin nővér, Blaz Gutierrez, Emilio Guzman, Dr.J, W. Hahn, Richard Herro, Joanne Howell, Adele Hull, Kate Lombardi, Dick Mazza, Clancy McKenzie, M.D., Harry McKnight, Jim Needham, Albert Sanchez Vilchis, M.D., Pate Tague, Dr.André Weitzenhoffer, Dr.N.E.West és Jim Williams.

Ajánlás
Feleségemnek Paulának, testvéremnek Juannak és valamennyi gyermekeimnek: ifj. José Silvának, Isabel Silva de Las Fuentesnek, Richardo Silvának, Margarita Silva Cantunak, Tony Silvának, Ana Silva Martineznek, Hilda Silva Gonzalesnek, Laura Silva Laresnek, Delia és Diana Silvának. José Silva Marjorie Miele-nek, valamint Grace és Bill Owennek. Philip Miele

Kedves Olvasó!
Reméljük, nem veszi rossz néven, hogy a jobb érthetőség és az eredeti mű szellemének hívebb tolmácsolása érdekében a fordítás tegező formában szól Önhöz.

Tartalomjegyzék:
Philip Miele: Bevezetés...............................................................................................................................5 Agyunk lehetőségeinek jobb kihasználása – különleges módon........................7 José…………………………………………………………………………………………..9 José Silva: Hogyan meditáljunk.................................................................................................12 A dinamikus meditáció............................................................................................14 Az emlékezőképesség javítása. .............................................................................17 A gyorstanulás.........................................................................................................19 A kreatív alvás..........................................................................................................21 Szavainknak hatalma van........................................................................................24 A képzelet ereje........................................................................................................27 Hogyan használd tudatod egészséged javítására................................................31 Egy bensőséges gyakorlat szerelmeseknek.........................................................36 Te is használhatod hatodik érzékedet...................................................................38 Alakíts saját gyakorlócsoportot.............................................................................44 Hogyan segítünk másokon agykontrollal.............................................................46 Némi elmélkedés.....................................................................................................49 Eligazító lista a technikákról..................................................................................51 Philip Miele: Egy pszichiáter az Agykontrollal dolgozik...........................................................52 Önbecsülésed szárnyakat kap...............................................................................59 Az Agykontroll az üzleti világban..........................................................................66 Merre tovább? ........................................................................................................69 Függelék I: José Silva: Az Agykontroll tanfolyam és a mögötte álló szervezet............72 Függelék II: Dr.Clancy D.Mckenzie és Dr.Lance S.Wright: A Silva féle Agykontroll és a pszichiátriai beteg...............................................................................................................78 Függelék III:J.W.Hahn, Ph.D.: Bevezetés F.J.Bremner, V.Benignus és F.Moritz (Trinity Egyetem): Az emberi figyelem és az EEG összefüggése.......................................................................................................................85 F.J.Bremner és F.Moritz (Trinity Egyetem) A belső fókusz, mint a figyelem egy alrendszere Orvosi utószó a magyar kiadáshoz....................................................................................90

noha a város vezetőivel néhány nap múlva döntő tárgyalásra került volna sor a létesítménnyel kapcsolatban. A bőröndömet is háromszor ki-be pakoltam. José Silva felnőtt korának legnagyobb részében azt kutatta. ami azon a közvetlen tapasztaláson alapul. Ezek a felébresztett képességek döbbenetes dolgokat műveltek azzal a fél milliónál több férfivel és nővel. nyugodt optimizmus is együtt jár. hogy milyen könnyen és gyorsan tudsz tanulni. hogy miként emlékezzen látszólag elfelejtett dolgokra. Amint elértem a szinte met. gyorsítsa meg a gyógyulást. Egy amerikai város építészmérnöke csöndesen betette maga mögött irodája ajtaját. és pontosan ott és úgy találtam a jegyet. Tíz perccel később kinyitotta szemét.„Szint”-látásom szerint a jegy két könyv közé csúszva. A tervrajzok ott voltak. amikor Hartford-ban jártam. pedig ilyen helyzetben bárki más magán kívül lett volna. bensőséges békeérzés.Azt hiszem megtaláltam . de sehol se ta láltuk a jegyet. hogy a tanfolyam anyagának nagy ré szét nyomtatott szöveg segítségével is el lehessen sajátítani. de stílusát tekintve leginkább talán amerikainak ne . Feldúlt titkárnője magára maradt a fogadószobában. Hárman. lassan felállt és kisétált titkárnőjéhez. Az új képességekkel felelősséget is kapsz. melyeket a gyakorlatlan agy képtelen előhalászni. miközben tíz percig szótlanul ült? Az Agykontroll tanfolyam egy másik hallgatójának beszámolójából erről is megtudhatunk valamit: Hihetetlen dolog történt velem tegnap Bermudán. Mindezzel egy boldog. hogy sokkal inkább képesek vagyunk életünket irá nyítani. Azt is ott tanulta meg. . amit önmagadról és a téged körülvevő világról kialakítottál. mint azt valaha is képzeltük. csaknem egy órán keresztül kerestük a lakás ban. Másként nem is vehetnéd hasznát ezeknek a képességeknek. épp azért. Az Agykontrollban még járatlanok számára ez hihetetlenül hang zik. és sehol se találtam a repülő jegyemet. hogy felébressze agyának azokat a szunnyadó képességeit. ahogy az majd hamarosan kiderül a továbbiakból. José Silva írt. melyeket az Agy kontroll Módszer megteremtője. hogyan be folyásolja a fájdalmat. de ha majd elolvasod azokat a fejezeteket. egy faliszekrény mélyén. Nyugodtan ült asztalánál. és koncentrált. akik már elvégezték a kurzust.az „emberiség javára" alkalmazd. Az építészmérnök korábban egy Silva-féle Agykontroll tanfolyamon vett részt. szinte észrevehetetlenül lapult meg. minden-hová. Két órám volt a New York-i repülőgép indulásáig. A szekrényhez rohantam. Azt hihetnénk. Ez az első lehetőség arra. mintha va lóban előttem lenne. Tudja. melyeket többségünk soha nem használ. „megláttam” a repülőjegyet. Benéztünk a szőnyegek alá. hogy mi mindenre lehet agyunkat betanítani. Ennek eredménye az a 40-48 órás tanfolyam. A mérnök mégis szinte teljesen nyugodt maradt.Nézzük csak meg a múlt csütörtöki számlákat. Mit tett az építészmérnök. Oly élesen és tisztán. problémamegoldó részévé válik. hogy azokat . akkor agyad még döbbenetesebb képességeiről is tudomást szerezhetsz.mondta nyugodtan. Kisebb hiba miatt is rúgtak már ki állásukból embereket. Melyik étteremben is vacsoráztam? Telefonon felhívta az éttermet. hogy keresek egy nyugodt sarkot és elmélyedek a szintemen. miáltal hatodik érzékünk mindennapi életünknek egy kreatív. Behunyta szemét. José Silva szabadon kölcsönzött a keleti és nyugati tanulási módszerekből. Nyomtalanul eltűntek egy bevásárlóközpont tervei. a hűtőszekrény mögé. Ezek közül a legmeglepőbb talán az. Teljesen meg fog változni a kép.egy Agykontroll kifejezéssel élve . hogy miként hívhat elő olyan eltűnt emlékképeket. melynek során bárki megtanulhatja.BEVEZETÉS Életed egyik legjelentősebb kalandja előtt állsz. ahogy elképzeltem. . Végül úgy döntöttem. hogy a közelgő botrány előtt megpróbálta összeszedni magát. hogyan hagy jon el rossz szokásokat és élessze fel az intuíciót.

melyeket a legtöbb ember egyszerűen kép . s olyan teljesítményekre tesznek képessé. Ez igen kövérnek mutatott. . Mivel a változás nagyon hir telen jött. míg eléred az utolsó lépcsőfokot. s agyad saját képi nyelvét felhasználva. és így egymás után érsz majd el újabb és újabb sikereket. melyben eléred. Mikor végül megvizsgált. Majd egy olyan tükörben tekintettem végig maga mon. Gondolatban azt mondtam magamnak. Nem beszélve arról a fél milli ónál is több embernek a tapasztalatáról. amire a meditációt felhasználhatod. Hallottam. aki négy hónap alatt 12 kilót tudott lefogyni: Először magam elé képzeltem egy sötét keretet és egy asztalt. látásom mégis javult. A mód szerek lenyűgözően egyszerűek. fekete kereszttel húztam át az asztal képét. van. Képzeld el. amin nagy fehérjetartal mú ételek láthatóak: hal. A bal szememet mindig háromszor gyen gébbnek találták. Silva fejezetei gyakorlatról-gyakorlatra haladnak.tehát csupa közismer ten hizlaló ételt. A tanfolyam ugyanis igen gyakorlatias. s gondolatban mind ez egy konkrét időpontban történt (ez volt a legfontosabb lépés. miszerint agyunk csodákra képes.ma még lehetetlen nek tartasz. Rendszeres gyakorlás mellett a módszer szinte határtalan lehetőségeket tár fel. Gondolatban nagy. Ez az Agykontroll: vagyis egy olyan mély meditációs szintre jutás. amikor már rutinszerűen tudsz meg tenni olyan dolgokat. ahogy az egy asszony leveléből is kitűnik. sovány hús. majd megismertet azzal a számtalan lehetőséggel. ami nálam be is vált. Közben az egyszerűség kedvéért visszatértem a 21 évvel korábban hordott sze müvegemhez.egyre erősebbet.boldogabbá és ha tékonyabbá tegye.itt és most . de ez volt az egyetlen módszer. Ez most még misztikusnak tűnhet. hogy agyadat látásod javítására használod! . hogy az új szemüveg elkészültéig hordjam inkább a régit. hogy miként állíthatod agyadat tested szolgála tába a természetes gyógyulás felgyorsítása érdekében. tojás. És sikerült! Ren getegszer fogyókúráztam már. amin rengeteg fagylalt. mint a jobbat. de 48-ban vagy 49-ben már bifokális lencsét hordtam. amiket hacsak nem vagy járatos az Agykontrollban .vezhetnénk. . hogy változik a látásom. egyre döbbenetesebb konkrét eredményeket érjél el. azt szavakkal is megerősítve. akiknek az életét az Agy konrtroll már megváltoztatta. ahogy barátaim áradoz nak.Az el ső Silva-féle Agykontroll tanfolyamomon azt vettem észre. Első szemüvegem 1945-ben olvasószemüveg volt. Egy nagy. hogy csak a fehérjével teli asztalra vágyom. Ezután egy arany fénnyel övezett képet képzeltem magam elé: egy asztalt. Mint láthatod. fejezet olvasásakor meg fogod látni. Gyerekkoromban tíz éven keresztül szemüveget hordtam . . hogy életünket . majd később. édesség stb. aranyszínű jellel „kipipáltam” ezt a képet. a szemész is azt javasolta. Minden taní tásának célja az. hogy milyen fantasztikusan jól nézek ki. majd magasnak és karcsúnak láttam önmagam. hogy bár szemüveg nélkül nem tudok olvasni. A tanfolyam után azt tapasztaltam. Tudományos bizonyítékok is alátámasztják az állítást.erősebb lett. egy jó darabig halogattam a kivizsgálást. mert ezzel egy konkrét célt tűztem ki magam elé). Először egysze rű lépésekben megtanít meditálni. ez nem egy szokványos könyv. mint amilyen a vidámpark elvarázsolt kastélyának torzító tükre. hogy saját tudatod vegye át az irányítást. melyek megerősítik önbizalmad. 38 éves koromban újra szemüveges lettem. de a 10.

egészség javítására. FEJEZET ELMÉNK LEHETŐSÉGEINEK JOBB KIHASZNÁLÁSA KÜLÖNLEGES MÓDON Képzeld el. fejezetet. a tanulás megkönnyítésére és a lelki tudatosság el . a szükség idején érkező megvilágosodástól. hogy közvetlen. . és 17-20 fejezetek) Philip Miele írta. mely a módszer születését megelőzte. Ezideig ezt több mint fél millió ember tapasztalta már meg. amit be fogsz járni! Ezt követően olvasd el a 3. A belső könyvben pedig José Silva ismerteti az Agykontroll tanfolyam osztályaiban tanított technikák nagy részét. Ezt a könyvet különleges módon kell olvasni: először úgy. fejezetekre. fejezetet elérve már tapasztalt használója leszel sok olyan képességnek is. eredményeik gyor sabbak és látványosabbak. Hasonló érzés alakul ki egy négy napos Silva-féle Agykontroll tanfolyam végére.és csak azokat – néhány héten keresztül! Amikor ezzel végeztél. 5. hogy az elért eredmé nyek előnyösen változtatják meg életedet. A 14. melyeket gyakorlott tanárok vezetnek. és összefoglalja azt a két évtizedes kutatómunkát. s végezd az ott leírt gyakorlatokat . mint amit te egyedül dolgozva elér hetsz. akkor lépj tovább a 4. s ettől életük gazdagabbá. de sohasem tudtad igazán elérni: egy segítőkész bölcsességtől. úgy válnak egyre nyugodtabbá. amit az Agykontroll tanfolyam hallgatói megtanul nak. 1.. stb. hogy egy téged szerető. Ha azonban pontosan követed Silva Útmutatását és elvég zed a gyakorlatokat.telenségnek tart. s ebben is merteti az Agykontroll szinte robbanásszerű elterjedését. fejezetig. Tapasztalataid bővítése érdekében esetleg kedved lesz olyan baráti csoportot kialakítani. hogy még világosabb. de éppoly biztosan. fejezet az ilyen csoport kialakításának mód szerét írja le. melynek tagjai is elvégezték ezeket a gyakorlatokat. hétköznapi problémák megoldására. hogy ezt a kapcsolatot olyan könnyen hozod létre.a misztikus elragadtatottság állapotától.ha nem is olyan gyor san. . ihletett pillanatban rájössz. működő kapcsolatba kerülsz egy mindent átható. Az előadó ismerteti az Agykontroll lényegét. s hogy az miként szolgált sok ezer hallgató hasznára. És ahogy egyre jobban hozzászoknak az ilyen érzést okozó módszerek használatához a tanfolyamot elvégzettek. A külső könyvet (az 1. Nézzük meg először. Ezután röviden ismerteti. Ez a könyv két könyv! Egy külső és egy belső könyv. ami nem nagyon különböznék talán egyáltalán nem is . mi is történik ott! Először egy körülbelül 80 perces bevezető előadásra kerül sor. hogy a tanultakat mi mindenre lehet majd használni: . hogy az a te szolgálatodban áll! Kép zeld el. úgy használják egyre magabiztosabban új képességeiket és energiáikat. átfogó képet kapj arról az útról. Az első olvasáskor azonban egyik gyakorlatot se kezdd még el’ Azután olvasd el újra a 3-tól a 14. akkor egészen biztos. hogy életed hátralévő részében már soha többé nem érzed magad re ménytelenül elszakítva attól a valamitől. aminek jelenlétét mindig gyanítottad. egészségesebbé és problémamentesebbé válik Hamarosan José Silva elmagyarázza ezen módszerek egy részét. 2. A 13. annak érzésétől. erős hatalom áll mindig melletted! Milyen érzés lenne? Olyan rendkívüli élmény lenne. és egy fantasztikus. mint bármely más könyvet. mint a tanfolyam. s így te is képes leszel alkalmazni azokat. melyek tartalmát hasonló módon sajátítsd el. Mivel ezek az osztályok olyan cso portok. az elejétől a végéig. hogy miként kezdődik egy Agykontroll osztály programja. magasabb intelligenciával.

majd rátérnek az első gyakorlatra. Hétköznapi értelemben ez a szó gondolkodást. A hallgatóság összetétele igen vegyes: orvosok.ez talán a leggyakoribb összetétel. mely egyrészt erősíti a képzelőerőt. világos instrukciók segítségével ebbe az állapotba vezetik a hallgatókat. vagy né ha „Alfába menésnek” nevezik. Az Agykontroll oktatók en nek az állapotnak az elérését„szintünkre mélyedésnek”. aminek meglétében a kezdők nem hisznek.’ Ezt az egyszerű kijelentést hallják és fogadják be a hallgatók in duláskor. mely csupán 30 percet igényel. Mindenki . amit szinte minden meditációs tan alkalmaz.mindenki olyan aggyal rendelkezik. ugyanakkor különlegesfajta tudatossággal jár. A szünet után ismét egy 80 perces ülés következik. melynek hatása közvetlen. Egy 30 perces gyakorlat alatt. Ez pedig dinamikus meditáció.nincs kivétel . hogy ez egy olyan mélyen ellazult állapot. ahol legnyugodtabban tudsz pihenni!” Ez egy kelle mes. mások hónapokig tartó erőfeszítéssel sajátították el a medi tációs képességet. megnyugtató. tanárok. Az egész Agykontroll nyelveze te világos és közérthető: sem tudományos szakkifejezések. Álljunk meg egy szóra a meditálásnál. olyan elektromos energia. Egyes irányzatokban ennek a szintnek az elérése maga a végcél. így aztán lenyűgözi őket az az egyszerű gya korlat. Ennek célja a meditációs lelkiállapot elérése. vallási vezetők és nyugdíjasok . ami még az alvásnál is mé lyebb. Az egyik első dolog. Kávézás közben a hallgatók megismerkednek egymással. Valójában egy megváltozott tudatállapot ez. akár súlyos. bár ennek igazi célja tulajdonképpen az elképesztés.mélyítésére. középiskolások és egyetemisták. Ezek után 20 perc szünet következik. akár apró. rendkívül hatásos gyakorlat. s jelen tős szerepet játszhat abban. sem titokzatos keleti szavak nem szerepelnek benne. s ami az intenzív imádságban is kialakul. sem biofeedback eljárást (biológiai visszajelző mechanizmust) nem alkalmaznak. akkor meditálsz. hogy mit vacso rázol majd holnap. lát ványos eredményekben mutatkozik meg. Megtanuljuk elménket különleges módon használni. Egy másik mondat. Ez az agyhullámok egyfajtája. mely beszélgetéssel kezdődik. nagy gondokról van szó. titkárnők. némelyikük he tekig. taxisofőrök. Az oktató elmagyarázza. ahogy azt számtalan tanulmány is igazolja. töprengést jelent. illetve szintjét jelzi. s ame . a tudatnak egy különleges állapo tát. és azon kezdesz gondolkozni. amely így a belső világot minden tudatos gondolattól megtisztítja. pszichiáterek. Sem gyógyszert. míg csak meg nem tapasz talják azt. Az Agykontroll messze túllép ezen. melyet az agy termel. mely ből gyakorlattal könnyen előhozható olyan képesség. másrészt mélyebb ellazuláshoz vezet. amit a tanfolyam résztvevői hallanak a kö vetkező:„Megtanuljuk elménket jobban kihasználni. Ha most félreteszed egy percre a könyvet. hogy oldja és megelőzze a belső fe szültségek okozta betegségeket. egyszerű. Csakhogy ez passzív meditáció. finoman. A különféle meditációs tanokban azonban ennek a szónak job ban körülhatárolt jelentése van. óva tosan. amit a hallgatók hallanak:„Képzeld magad arra a helyre. Megtanít. Ez kellemes nyugalmat hoz létre. háziasszonyok. hogy miként használd ezt a lelkiállapotot problé mák megoldására. Manapság egyre többet hallunk az Alfáról. Több hallgató tanult már korábban meditációt.

elalvásra vagy ma gára az alvásra korlátozódik legtöbbünk tevékenysége. de ennél sokkalta töb bet tanulnak. Érezheted magad magabiztosnak vagy félhetsz. teszel-veszel a hétközna pi világban. ahogy azt egyesek tévesen hiszik. elmélyülhetsz valamiben. A legtöbben azért fordulnak az Agykontrollhoz. Az Agykontroll küldetése az.lyet elektroenkefalográffal (EEG) ki lehet mutatni. a Silva-féle Agykontroll Intézet társigazgatója szerint „Az Alfa dimenzió a Bé tához hasonlóan az érzékelő képességek teljes skálájával rendel kezik. elmulasszák álmatlanságukat. máris elmédnek a korábbinál több lehetőségét használod majd. Megtanulják. a Mademoiselle szerkesztőjének 1972. Az Agykontroll . Az Agykontroll tréning segítségével tetszés szerint bármikor eljuthatsz az Alfa szintre. és megtanulod azok alkalmazását. mégpedig különleges módon. a 4 és 7 köztieket Théta: s a 4 vagy annál is kisebb CPS-sel rendelkezőket pedig Delta hullámoknak nevezik. Ábrándozás közben. és mást Béta-állapotban. melyekhez nagy akaraterő kell. Ezeken a mé lyebb szinteken jobbára csak ábrándozásra. nevezzük őket akár érzékeknek. hogy ráve zessen minket ezen képességek felébresztésére. hogy csupán né hány kiváltságos embernek és a misztikusoknak adattak meg. akár képességeknek. Az Agykontrolltréning segítségével azonban a hasznos lehetőségek szá ma szinte a végtelenségig növelhető. Létezik ezeknél több is. Ez az Agykontroll egyik alaptétele. mint például a dohányzásról való leszokás. márciusában írt szavai: „A gyógyszer-kultúrának lehetnek a szellemi képességet fokozó tablettái. Amint megismered ezeket az érzékelő képességeket. hogy az öt érzék – a tapintás. Valójában . vagy közvet lenül az elalvás. Talán felmerül benned a kérdés: vajon milyen érzés ezekben a különböző állapotokban lenni? Bétában. s ugyanakkor mégis teljesen éber maradsz. hogy segítségé vel ellazuljanak. Az Agykontroll szakemberei ezt az állapotot„belső tudatosság”-nak nevezik. Én mást használok. egy emberöltő alatt tudják csak azokat kifejleszteni magukban. melyekről korábban azt hittük. 7 és 14 közti CPS-ű hullámokat Al fa. akkor Bétában élsz. akik a világtól elszakadva. Legtöbbször ezért jönnek.” Másként fogalmazva: más dolgokat tudunk csinálni Alfa-. szaglás. vagyis Agykontroll szóhasználat tal élve:„külsőtudatosságban”. megszabaduljanak fejfájásaiktól. illetve felébredés előtt Alfa állapotban vagy. a memória javítása vagy a tanulás hatékonysá gának növelése. Hogy mit jelenthet ez a felébresztés. le hetsz elfoglalt vagy tétlen. dolgozol. Thétában vagy Deltában vagyunk. Ezeket a hullá mokat másodpercenkénti ciklusszámuk (ciklus per szekundum (CPS) alapján szokás osztályozni. Mélyebb szinteken a legtöbb ember számára korlátozottab bak a lehetőségek. vagy hogy képessé váljanak olyan dolgokra. Amikor teljesen ébren vagy. A 14-es vagy annál nagyobb CPS-ű hullámokat Béta: a kb. porai és injekciói. Harry McKnight. fogyás.Bétában a lehetőségek száma gyakorlatilag vég telen. Az élet megtanította őket arra. azt megvilágíthatják Nadine Bertinnek. ne pedig Alfában vagy Thétában.tetszés szerint bármikor . vagy éppen unatkozhatsz . hal lás és látás . Alvás közben Alfában.velünkszületett érzékelési képességeinknek csak ré szei. s nemcsak Alfában. ízlelés. vagyis teljesen ébren lenni nem okoz semmi különle ges érzést.pszichikusan a Magasabb Intelligenciát érintve funkcionálhatsz majd. hogy Bétában funkcionáljanak.

Írásaikon keresztül Freud.Vajon miért tesz fel ilyen ostoba kérdéseket? Ez a meghökkenés indította el Josét egy tudományos kutatói Pályán. elolvasta a füzeteket. FEJEZET JOSÉ José Silva 1914. Üzlete újra a város legnagyobbja lett. amikor apja meghalt. hogy a Híradós Alakulatban oktatóvá léptessék elő. A kérdést békésebb időkre kellett halasztania. ami az Agykontroll kifejlesztéséhez vezetett.diplomák és bizonyítványok nélkül . Találó az elnevezése. amikor egy nap a borbélynál sorára várt. javító vállalkozása virágozni kezdett. lelki képességeket. Minden nap este kilencig dolgozott. a televízió megjelenésével. Soha nem járt iskolába. csak tanítani. Egyúttal tanári mellékállást is vállalt a laredói Június Coilege-ban. mert a gyógyszerek kel vagy a hipnózissal szemben itt maga az ember az irányító. Megtanít arra.Q.akaratlanul is elősegítette ezt a kuta tást. Esténként figyelte nővérét és öccsét. Az ostoba kérdések mélyebb értelmet nyertek. de a borbély csak pénzért.aki a borbélynál tisztességesebb módon szerezte diplomáját . Egy rádiójavításra kiképző levelező tanfolyam egyik füzete akadt a ke zébe.gondolta. ők pedig segítettek neki írni és olvasni tanulni.ko rának egyik legkreatívabb tudósa lett. Édesanyja hamarosan újra férjhez ment. majd később tíz gyerek apja . Ez az ember biztosan többet tud az emberi lélekről. hogy HO GYAN növeljem őket. Lassan újra elkezdte kiépíteni üzletét. valamint azt a 20 éves kutatást. cipót tisztított és alkalmi munkákat vállalt. Öt évvel később. . aki kérdéseket tett fel a II. A szellemi és lelki képességek kiterjesztésének csak saját korlátaink szabnak határt. José felemelkedése a szegénységből akkor kezdődött. s feladatul kapta az iskola elektronikai laboratóriumának megteremtését is. augusztus 11-én szúletett a Texas állambeli Laredóban. Leszerelésekor megtakarított pénze már elfogyott.elcsodálkozott. Josénak a házasságot. hogy a „lehetséges” valósággá vált. ahogy házi feladatukat írják. Évek múltán javító üzlete a környék egyik legnagyobbja lett Az így keresett pénz le hetővé tette öccsének és nővérének a továbbtanulást. melynek révén . Valami olvasnivalót keresett. s a 15 éves José elkezdte városszerte javítani a rádiókat.José megdöbbent. Eddig csak másokról hallot tad. hogy később az ő nevében le vizsgázik az anyagból. mint a borbély a rádiókról . José ebben nem volt annyira biztos.-ról azt tartották. Négy éves volt. BÁRMI lehetséges.” 2. zsebében mind-össze 200 dollár lapult.Q. És egyszer csak hirtelen azt látod. hogy veled történik ez meg. José kölcsönkérte.José . Az illető pszichiátervolt. és hamarosan Joséban megfogalmazódott saját kérdése: Lehet-e hipnózissal fokozni egy ember tanulási képességeit. hogy az az emberben már születésekor meglévő adottság. majd letette a vizsgát. Egy másik diplomás ember . Ekkor José nővérével és öccsével nagyanyjukhoz költözött.-ját (intelligencia hányadosát)? Abban az időben az I. Két év múlva ő lett a család kenyérkeresője: újságot árult. ha vállalja. s ami neki mintegy fél millió dollárjába került. Világhábo rú alatt a Híradós Alakulatba besorozott férfiaknak: Szokott ágyba vizelni? . Jung és Adler voltak korai tanítói.akkor három. ahol három másik tanár főnöke lett. és José abbahagyta a tanítást. Nemsokára egy diploma lógott a borbélyüzlet falán. Megint elektronikát tanult. meg lehet-e növelni I. José hetente egy dollárt fizetett. .megnöveli a szellemi. és csak az zal a feltétellel adta oda. Szereti a nőket? .

500. és többet tárol ezekből az agy alacsonyabb frekvenciájú állapotban. amikor . Újabb három év alatt José kialakította annak a tanfolyamnak programját. melyet azóta már más . melyben technikája tökéletesítésén fáradozott José. hogy José gyerekeinek iskolai eredménye jelentős mértékben javul. hogy meg lehet tartani az agyat Alfa és Théta frekvencián is éberen működni. és ennek bizonyítékaként 39 megismételhető kísérletet tudott felmutatni. Egy másik. akkor az a kísérleti ismételhetőséget jelenti. melyekből az Agykontroll kifejlődött.Rhine levele után pontosan erre volt szüksége Josénak. hasonlóan meglepő újdonság követte nemsokára ezt a felfedezést. hiszen jobb nem piszkálni egy olyan titokzatos világot. hogy az agy akkor energikusabb. nem pedig a gyakorlati tevékenységgel. hogy a lány talán médium lehet. ami sokak számára paradoxonnak tűnik.Rhine először is felvetette. Dr. Olvasott azokról a kísérletekről.-t javítani valamiféle agytornával? José már tudta. valamint a gyermekei bizonyítványaiban előforduló néhány elégtelen újra felvetette benne a régi kérdést: lehet-e a tanulási képességet. Ő érte el elsőként a nagy eredményt. még a korábbinál is jobb eredménnyel. ami a tudományos mód-szereknél alapvető fontosságú. mint Béta állapotban.Q. amit José el akart érni. hogy miként tartsa ébren az agyat ezeken a frekvenciákon. így magasabb I. J. Több információt fogad be. elektronikai ismeretei.az ESP (extrasensory perception = érzékeken kívüli érzékelés) a tudományos érdeklődés homlokterébe került. és mikor a ház elcsendesedett. A következő 10 évben 39 laredói gyerekkel foglalkozott. Ilyen kísérleti szám ellőtt minden épeszű tudósnak meg kell hajolnia.Q. Ha az egyik gyerekkel elért eredményt másokkal is megvalósítja.-t eredményez. amit apja még fel sem tett. A menetrend hirtelen jelentősen megváltozott. Egyik este José lánya . Nem elég a fejet az adott gondolatokkal megtölteni. Ezek a gyakorlatok. ellazult koncentrálást és élénk gondolati képalkotást igényeltek a mélyebb szintek eléréséhez. hogy az a legjobb áramkör.Hatékonyabban működik-e az agy is. Foglalkozna-e José az ő gyerekeikkel is? Dr. A hipnózis létrehozta ugyan azt a fogékonyságot. és José kikérdezte tőle a tananyagot.Rliine-nak. Időközben José szomszédainak feltűnt. A hipnózisról szerzett tudása. mint gyerekekkel. amely ma is a kurzus alapja.kutatás is igazolt. A lány egyszer csak egy olyan kérdésre felett. de a megértéshez szükséges okfejtő gondolkodást már akadályozta. Tanulmányai során egyre jobban elmélyedt a hipnózisban. hiszen módszereit fokról fokra tökéletesítette. A saját gyerekeivel foglalkozó ember sikereit azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Úgy okoskodott.elsősorban a biofeedbacket alkalmazó . .Megvacsorázott. melyek jobbára az álmodozással és az alvással kapcsolatosak. A gyakorlás előtt végzett vizsgálatok hiányában ezt nem lehetett tisztázni.000 „kísérlettel" támasztotta ezt alá.elsősorban a Duke Egyetemen dolgozó Dr. az I. Rhine publikációit kővetően . A lány felelete alatt José gondolatban már a következő kérdést fogalmazta. ugyanakkor a hipnózistól eltérően meghagyják éber állapotban. Így egy újabb elsőséget könyvelhetett el: elsőként fejlesztett ki olyan módszert. hogy az agy elektromosságot termel.B. Gyerekeinek rohamosan javuló tanulmányi eredménye volt erre a bizonyíték az alatt a három év alatt. szükség van a belátásra és a megértésre is. Ez 40-48 órát igényel. Olvasott apja gondolataiban! Ez 1953-ban történt. Ez volt a foglalkozás szokásos menete. és idáig minden ugyanúgy zajlott. ha csökkentik ellenállását? És lehet-e csökkenteni az ellenállást? José hipnózist kezdett alkalmazni gyerekei agyának „lecsendesítésére”. hogy begyakoroltatta lányát az ESP befolyásolására. mert az hasznosítja legnagyobb mértékben az elektromos energiát. José megírta Dr. melyek megnyugtatják az agyat. Az derült ki. melyekkel a század elején kimutatták az Alfa állapotot. José hamarosan le-tett a hipnózisról és olyan agytorna gyakorlatokkal kezdett kísérletezni. E szinteken a tanulás hatékonyabbnak bizonyult. még körülbelül három órát tanult. amit talán magasabb hatalmak védenek. . Eddig kb. Kísérletei kezdetén még aggódtak az ismeretlennel folytatott vizsgálatai miatt. Majd egy újabbra. hogy ez javítani fogja az emlékezőképességet és a megértést is. A nagy gondot az jelentette. segített ágyba dugni a gyerekeket. aminek a legkisebb az ellenállása. Elsőként bizonyította be.az Agykontroll mai szóhasználatával élve -„lement a szintjére”. és olyan eredményre jutott. ám a válaszlevél csalódást keltett. s felnőttekkel éppoly hatásos. mint a több száz korábbi alkalommal. amikor kevésbé aktív. mely bárkit képessé tesz az ESP használatára. Elektronikai munkája révén pedig tudta.

majd egy nap . majd másnap egy másik is. hogy próbálja meg az Agykontrollt. Agykontroll tanfolyamok és centrumok találhatók mind az 50 amerikai államban. zömök férfi. Egy orvos is olvasta a leveleket.És képzelje. s benne olyan realitás van. valamennyi betegének javasolja az Agykontrollt. Egy kövér asszony férje azt javasolta feleségének. Sem egyetemi. a kővetkező tanfolyamot valósággal megrohanták. akit követők és tanítványok serege vesz körül. olyan tudatállapotba jutsz. Az Alfa szinten történő meditálás egyik szépsége. az Agykontroll segítségével. hétköznapi ember. Minél többet meditálsz. Először csak azt veszed majd észre. Tömegesen jöttek a jelentkezők! Egy másik orvos. melynek hasznából további kutatásokat és a módszer terjesztését finanszírozzák. valamint a világ 29 országában. akkor egyszerűen kibillennél a meditációs szintről. amikor azonban azt hallja. José megtanít a Silva-féle Agykontroll alapvető elemeire. Bevezetés)) Meg akarlak tanítani a meditációra. Te tetted. Már úgy is megoldhatsz bizonyos problémákat. tengernyi sikertörténetet fog válaszul hallani. és az ott talált szépség nyugtató hatású. Mindegyikük tudja már. Az asszony azzal a feltétellel egyezett bele. Akkor látod a José által írt fejezeteknek legnagyobb hasznát. ezért olyan módszert alkalmazok. és azzal abba is hagyod. enyhe mexikói-amerikai akcentussal beszél. Most pedig a következő fejezetekben maga José mutatja meg. mert az olyan állapotot alakít ki. mely olyan erős. és így válaszol: . FEJEZET HOGYAN MEDITÁLJUNK ? (Megjegyzés: Kedves Olvasó! José Silva itt következő 14 fejezetét valószínűleg életed legfontosabb olvasmányai között fogod számon tartani. melyben képes leszel felszabadítani képzelőerődet problémák megoldására. Arra bíztatom diákjaimat. lelki békét. ugyanakkor kevesebbet tanulnak és nyugodtabbá válnak.Nem. Ha megtanulod. Részt vett azonban egy Agykontroll kurzuson. hogy meditáció közben eltűnik az aggodalom és a bűntudat érzése. ha figyelembe veszed az útmutatót az olvasáshoz. Bár José könnyen elmosolyodik. hogy mit jelent neki a siker. nem én. és megírta. A levél megjelent az újságban. aminek létrehozásához egyébként két évi kezelésre van szükség. s azóta egyszer se jelentkezett migrénes fejfájása. Ha valaki megkérdezi Josét. barátságos arcán a mosoly ráncai húzódnak. mivel minden korábbi fogyókúrás próbálkozása eredménytelennek bizonyult. sem állami pénzt nem adtak ilyen kutatási téma támogatására. mely kissé más és valamivel lassabb. Egy gyógyszerész professzor egyetemi hallgatóinak Agykontroll technikákat tanít. Mindezen sikerek ellenére José nem lett híres ember. többüké rendkívüli mértékben. hogy miként használja képzelőerejét. Egyszerű. egy híres pszichiáter. aminek hasznát tudják venni. hogy az életben semmi össze nem törheti. hogy a képzelőerő érték. Ma. hogy férje is vele tart. s a többi munkára további két hét kell. Valamennyiük teljesítménye javult.A kutatás ezen hosszú éveit anyagilag José elektronikai üzlete fedezte. hogy ő maga is hasonló fájdalmaktól szenvedett egész életében. hogy miként használhatod agyad életed megváltoztatására. A feleség hat hét alatt 9 kilót fogyott.José. annál biztosabban érzel egyfajta belső. hogy . Ha ilyen érzések lepnének meg. a férj leszokott a dohányzásról. aki meleg hangon. akik az Agykontroll során tanultakat új termékek kitalálására és eladására alkalmazzák. Megmutatom nekik. (I. Mivel tapasztalt vezető nélkül tanulsz. Erős felépítésű. sem guru vagy lelki vezető.. Egyelőre azonban a meditálással foglalkozzunk. Manapság az Agykontroll szervezet virágzó családi vállalkozás. Harmadik évében ez a cég 18 termékkel szerepelt már a piacon. A meditációban valami szép történik. hogy oda képtelen vagy magaddal vinni a bűntudat és harag érzését. Tizennégy chicagoi sportoló is megtanulta az Agykontrollt. ami ugyancsak ilyen fejfájásra kért segítséget. Nem lesz nehéz dolgod! Ha csak meditálni tanulsz meg. akit migrénes fejfájások gyötörnek. Az idő múlásával egyre hosszabb ideig maradnak távol az ilyen gondolatok és érzések. az alapvető ötletek 20 perc alatt születnek meg. Szövetkezeti formában céget alapítottak olyan hallgatók. a problémamegoldás csak azután jöhet. . . annál mélyebbre jutsz önmagadban. te megváltoztattad az életemet! -. Egy reklám szakembernek átlagosan két hónapra van szüksége ahhoz.Osztályzataik javulnak. mint amit az Agykontroll tanfolyamokon használunk. hogy új kliensének megszervezzen egy kampányt. Néhány példa ezek közül: Egy asszony levelet írt a bostoni Herald American-nek. Mindennek tested is hasznát látja. akkor mosolya elhalványul.. a te agyad. hogy minél többet használják képzelőerejüket. 3. hogy segítsenek férjén.

végleg eltűnnek. és így tovább. majd Théta szintre is elérkezz. hogy 3 méter távolságból egy szemmagasságodnál kb. Az Agykontroll során a következő módszert használjuk. amíg el nem éred a torkod. a szemed. Ezeket a mechanizmusokat blokkolja le az olyan elme.Egytől ötig elszámolva lassan kijövök. amely nem sajátította el az önkontrollt. Ez azt jelenti. hanem attól 20 fokkal felfelé nézz. 20 fokos szögben. mégis 7 hétnyi gyakorlásra van szükség. hogy reggel.felkészülök szemem kinyitására -. s már az első alkalommal Alfában leszel így. beépített gyógyító mechanizmusai. Most lassan. Hunyd be a szemed és nézz felfelé a szemhéjad mögött. csak végezd a gyakorlatokat! Megfelelő koncentrálással ugyan már az első alkalommal Alfá-ban leszel. vagyis az ébrenléti szinthez. kb. akkor az új verziót ugyanúgy meg kell tanulnod. Gyakorold ezt tíz napon keresztül. ha gyakorlat közben véletlenül elaludnál. s legvégül a fejed tetejét. tehát az alvás szintjéről az út a Bétába. 10 -től. három. egy méterrel magasabban levő helyre nézel. Az Agykontrollban a meditáció az első lépés. hogy korábban már sokszor voltál Alfában anélkül. mint az elsőt. A Thétából. folytasd a jobbal. négy. majd másik testrészedre. vagy törökülésben is ülhetsz. (ford.) Két utat gyakorolj tehát majd be: az egyiken eljutsz a szintedre. kettő . a másikon pedig kijutsz onnan. az arcod. vagy meditatív szintjét: Reggel felébredve szükség esetén menj ki WC-re. Ha az első gyakorlat alatt semmi sem történik. hogy miként juss el reggel az Öttől-egyig módszerrel a szintedre. Fejed tartsd kiegyensúlyozva. hogy mennyire volt ismerős számukra ez a lelkiállapot. míg szemhéjad kissé el nem nehezül. Többé-kevésbé mindenkinek ismerős ez. mint ezelőtt. A különbség nem annyira a velük történtekben rejlik. hogy agyunknak a testünket megbetegítő tevékenysége semlegesítődik. 15 perces meditációt végezni. Most szemelj ki egy pontot kb. 45 fokkal a szemmagasság felett a mennyezeten vagy a szemközti falon. Ha már megtanultad. Ülj egy kényelmes székre vagy ágyra úgy. hogy mélyebb Alfa szintekre juss. Ehhez mindössze 10 -15 perc szabadidőre van szükséged. hogy elérd az agy Alfa-. Nem teljesen tisztázott okok miatt csak ilyen szemállásnál kezd az agy Alfát produkálni. számolj vissza 100-tól 1-ig! Eközben figyelj a számolásra. Tehát ne egyenesen előre. és jobban érzem majd magam. És mi van azután. Első alkalommal meg fogsz lepődni. Ez fölösleges munka. hogy lecsukódjon! Számolj visszafelé 50-tő! 1-ig. ami a „Gyönyörű volt!” -tól a „Semmit sem éreztem” -ig terjed. az Alfán keresztül vezet. Leírom mit kell tenned. kb. Egy. mint inkább abban. s visszaadhatjuk annak a feszültségre elpazarolt energiáit. teljesen ébren. mindig ugyanazt a módszert alkalmazd az Alfából való kijövetelre! Ily módon jobban tudsz majd védekezni a spontán kizökkenések ellen. ezért ehhez egy kis külön gyakorlatra is szükség van. nem pedig az Alfa szint széléről. Ezután már csak 50 -től. mint korábban. hogy tudatosan ellazítsd egész tested! Kezdd a bal lábaddal. Ennek az az oka. Gondolatban ezt mondjuk: . az csak azt jelenti. hogy tudatában lettél volna ennek. utána már napközben is bármikor le tudsz oda menni. akkor keresztbe is teheted a lábad. két másodperces időközökkel. Testünk egészségesnek terveztetett. és jobban érzem magamat. Már az első alkalomtól kezdve. Az Agykontroll osztályokban a hallgatók különbözőképpen számolnak be első élményükről. ne lógasd! Most figyelj először egyik. Mivel ilyenkor általában Bétából mész a szintedre. amikor az Alfa szintre mész.megj. Megvannak a saját. segítségével messzire juthatunk a test gyógyító erőinek felszabadításában. hogy eljutottál szintedre? Mire gondolj akkor? . s kora reggel gyakran elidőzünk ott egy darabig.szemem nyitva van. Ez ülő vagy álló helyzetben azt jelenti. öt . majd feküdj vissza az ágyba! Állítsd az ébresztőórát 15 perccel későbbre arra az esetre. ébredéskor egy darabig gyakran ebben az állapotban vagyunk. ezután pedig 5-től 1-ig! Mivel ez után a gyakorlat már nem korlátozódik a reggelekre. s ekkor hagyd. Ha megváltoztatod ezek menetét. hogy talpad a földhöz simuljon! Kezed tedd ölbe és tartsd lazán! Ha úgy kellemesebb. tíz-tíz reggelen keresztül. ne kérdezz. hogy a gyakorlat előtt mennyire feszült volt a tested. Addig nézz folyamatosan erre a pontra. s legvégül 5 -tól számolj visszafelé 1 -ig. teljesen ébren vagyok. majd újabb tíz napig 10-től 1-ig számolva. Alkalmazd a 100 -tól 1 -ig számolást tíz reggelen keresztül. Egyszerűen lazíts. érdemes naponta kétszer-háromszor. majd 25 -től.

akkor azonnal kizökkensz Alfából. mert az eleinte koncentrálást igényel. a hangosan vagy gondolatban kimondott „OM” vagy „ÁMEN” szó hangzására. sokkal-sokkal nagyobb erejű annál. álnokul fejfájást. Lépj túl ezen a passzív meditáción. s így a kaland érdekessége elvész. Ha már megalkottad képzeletedben ezt a képernyőt. hogy gond nélkül Alfába menjen. mindig csak egy képnél maradj. Majd idővel egyre természetesebbé és magától értetődőbbé válik ez az állapot. hogy milyen csekély mértékben tudunk parancsolni agyunknak. mint pl. Az Agykontrollban minden sikeres eredmény úgynevezett „referenciapont” vagy viszonyítási pont. Ha csak ennyit teszel és semmi mást. Az agy túl nagy erejű. amikor még a gondolatok be-betörnek. annál erősebb hatásokra számíthatsz az Agykontroll során. és úgy térj vissza egyetlen tennivalódhoz! Ha ideges vagy feszült vagy. teljesen színes és részletes! Semmi másra ne gondolj! Azt mondják agyunk olyan. ahogy azt világszerte igen sokan végzik. akkor nem elég csupán ott maradnod. egyszerű képet alkosson! Eleinte. Ezek a módszerek. és várnod. de a lehetséges teljesítménnyel összehasonlítva igen szerény eredmény. hogy miért volt olyan fontos egy almának vagy más tárgynak az egyszerű elképzelése a képzeletbeli képernyőn. hanem életük talán legfontosabb utazásának első lépése. sőt ezen túlmenően egy mély és tartós belső. gyakorold a vizualizálást. vagy pl. mielőtt szintedre mész. legközelebb választhatsz magadnak másik képet. tudatosan vagy nem tudatosan. ha úgy tetszik! Csak arra koncentrálj. Most. hogy ez nem egy öncélú „kirándulás”. megismételjük.amire hitem szerint az teremtetett -. hogy egy nyugodt meditációs lelkiállapotba juttassanak. Így megtanulod a meditálást. kiütést vagy éppen fekélyt okoz. hogy az időnként kitűnő munkát végez nekünk. s az eredmény le fog nyűgözni. gondolj valami kellemes dologra akármilyen hétköznapi dolog lehet. sokan abbahagyják a meditálást. és a folyamat automatikusabbá válik. majd mélyedj el . Egy elképzelt kép helyett koncentrálhatsz egy hangra. Olyasmi legyen ez. mint a részeg szamár. akkor is már megtapasztalod azt. mindig erre az ernyőre vetítsd majd ki! Később még más hasznát is látod majd ennek a képernyőnek. hogy valami történjék. hogy egyre élethűbb. egyszerű dolgot. és a siker kulcsa a koncentrálás. ahogy az majd hamarosan kiderűl. Ez kulcsfontosságú az Agykontrollban. Meglepő. Addig azonban türelmesen végezd még ezt az egyszerű gyakorlatot! Gyakoroltasd agyaddal. egy almát vagy körtét! Minden alkalommal. mint egy mozi nagy vetítővászna. lelki békét is. Figyelhetsz a test egy energiapontjára. amiről az előbb olvastál. 4. Elfelejtik. Izgalmas élmény lesz a lélek mélyebb szintjeire jutni. Erre a célra én a visszaszámlálást azért tartom jónak. FEJEZET A DINAMIKUS MEDITÁCIÓ A passzív meditáció. mert most van itt az ideje. Minél jobban tudsz vizualizálni. hanem kb. az ismert vallásos szertartást figyelve hallgathatsz zengő gregorián éneket. hogy a kép egyre valószerűbb legyen: háromdimenziós. egy képzeletbeli képernyőt. annak ellenére. de azért ne töltse ki teljesen képzeleted látóterét! Ne közvetlenül a szemhéjad mögé képzeld. és onnan megyünk tovább. amikor a szintedre mész. vagy tánc közben a dob hangjára. mint pl. Ha eléred a meditációs szintet. Ha már többször is eljutottál szintedre ennek a módszernek a segítségével. Megérted majd. irányítsd agyad szervezett. vagy a lélegzésre. Ha megtanuljuk irányítani agyunk működését. Ennek első lépéseként a képi elképzeléshez egy eszközt kell létrehoznunk. ahogy elérted a meditációs szinted. melyről az előbb olvastál (és remélem már meg is tapasztaltál) más úton is elérhető. semhogy kontroll nélkül hagyhassuk. Azért hozom ezt szóba. akkor agyadban összekapcsolódik ez a siker élményével. visszatérünk ahhoz az élményhez. vagyis a képi megjelenítést. amit William Wordsworth a „lélek boldog csendjének” nevezett. kiszámíthatatlanul tántorog egyik dologtól a másikig. képet megidézni. képesek arra. Amikor ez bekövetkezik. akkor az döbbenetes dolgokra képes érdekűnkben. légy elnéző! Lassan told félre őket. Ez kellemes. hogy túllépjünk a passzív meditáció technikáján. és hogy bizonyos problémák megoldása érdekében elsajátítsuk a meditáció dinamikus változatát. és koncentráljon arra a feladatra. dinamikus tevékenységre . és bizonyos kombinációjuk. két méterrel magad elé! Bármire koncentrálsz.A legelső pillanattól kezdve. megnyugtató és egészségmegőrző hatású ugyan. ami tegnap vagy ma történt veled! Gondolatban röviden tekintsd át újra. akkor vetíts ki rá valami megszokott. Máskor meg hátba támad minket.

4. ahol hagytad. Elmondom. Ez az a pont. és megnézzük mi történik. Bolygónkon rengeteg a gonoszság. mégis. ha elintézném. és akkor én lépnék a helyébe?” Dinamikusan dolgozva az Alfában a Magasabb Intelligenciával érintkezel. nem pedig kiszemelt áldozatodnak. hogy képes rá. de akkor azt teljesen egyedül teszed . menj a szintedre. és vetítsd az egész eseményt képzeletbeli képernyődre! Mit láttál. s így az valószínűleg nem is történik meg. Lehet egy eseményre vágyni.alaposan a szinteden. hétköznapi problémák. hogy az bekövetkezhet. akkor a képzeletbeli esemény valóra válik. 3. Ezt Bétában követjük el. hogy az esemény bekövetkezzen! Ez egy kényes pont. aki úgy emlékszik. hogy tőled majd akarni fog még vásárolni. egy ideig biztosan keresgélned kellene! Például gondolj autód slusszkulcsára! Az íróasztalon van? A zsebedben. mégis távol áll tőled. el lehet hinni. vagy talán azt mondta. akkor ha valami is történik. egy bizonyos vevőt érdekeljen jobban majd az eladásra kínált árud. hogy jövő szerdán? Alfában maga is meg tudja adni a választ a kérdésre. hogy mekkora a különbség az esemény Béta-emléke és Alfa-emléke között. Majdnem akkora. miként láthatod hasznát: Gondolj valamilyen tárgyra. melynek megoldásához sokkal kifinomultabb módszerre van szükség. és éld át újra azt a pillanatot! Ezután haladj időben előre. hanem hogy egyszerűen nem vagy rá képes. kis. alapelv: Vágyj nagyon arra. kívánatos eseménnyel. mégsem feltétlenül várja el az ember. akkor az afféle meddő próbálkozás lenne. amiket ez az egyszerű meditációs technika meg tud oldani. Megfúrhatod és kirúgathatod a főnöködet. mintha rádióddal nem létező adóállomás hullámhosszára próbálnál ráállni. Azt akarod. Ha meditatív szinten olyan intelligenciára akarnál hangolódni. amiket az agy jó és gonosz képességeivel kapcsolatban feltehetnél. vagy a kocsiban? Ha nem vagy biztos benne. Főnököd legyen barátságosabb. addig ez a harmadik már bizonyos mértékig dinamikus. hogy az esemény bekövetkezzék! Az „Azt akarom. szagoltál. ami miatt kirúgják. akkor menj a szintedre és próbálj valakinek fejfájást okozni. éppen az orrát fújja ki” típusú kívánság olyan haszontalan. amikor még megvolt. Soha nem javaslok felesleges időtöltést. akit holnap megpillantok az utcán. Ha ezt az „eseményt” a szükséges mértékben képes vagy egyáltalán elképzelni. s mi mindannyian bőven kivesszük ebből a részünket. amikor azt magyaráztam. valami nagyobb dolog felé vezető úton. 1. hogy be is következzék. a vizualizálás belép a folyamatba. amit el akarsz neki adni. Alfában ez egyszerűen képtelenség. . ha szükséged lenne rá. hogy agyad valószínűleg nem fog vele tartósan foglalkozni. akkor nem hiheted komolyan. mint az „úszás” szó kimondása és a tényleges úszás között. ez egy lépcsőfok. hallottál és éreztél akkor? Részletesen gondolj vissza! Meglep majd. hogy az esemény ésszerűen bekövetkezhet. hogy az első ember. akkor agyad az esemény bekövetkezése ellen fog dolgozni. (Ha valaki elvitte onnét akkor az már másfajta probléma. alapelv: Hinned kell abban. és meg fogod találni. Ezek azok a jellegzetes. Most lépjünk előre egy hatalmasat. amelyek iránt valóban elég erős lehet a vágyad. Ha nem tudsz hinni abban. Ez egy alapvető. Ez persze nem válasz mindazokra a kérdésekre. ahogy azt rögtön meg is látjuk. úgy az a következők egyike: neked fájdul meg a fejed.ezek már olyan dolgok. találj örömet egy egyébként kellemetlen feladatban . De erre még később visszatérünk. hogy nem szabad akarnod. hogy a főnököm valami akkora marhaságot csináljon. s az említett ügy a Magasabb Intelligencia szempontjából egyáltalán nem lenne nagyszerű. hogy tanára szerdán tartja a vizsgát. hogy naiv optimista vagyok. 2. Ezen a ponton egyesek azzal vádolnak. Egy tényleges eseményt fogunk összekapcsolni egy elképzelt. Több ezren mosolyogtak már meg elnézően. másrészt önmagában is hasznos. alapelv: El kell várnod. mígnem ugyanezt maguk is megtapasztalták. „Hát nem lenne nagyszerű. hogy ezt el is várd. amelyik valami gonosz tervben nyújt segítséget. ahol az Agykontroll és a hatékony képi megjelenítés. se nem Thétában. alapelv: Nem okozhatsz bajt.) Képzelj el egy diákot. ami ugyan nem veszett el. és valószínűleg nem is Deltában. Ha tudomásul veszel néhány nagyon egyszerű alapelvet.és Bétában. de ha ezt külön be kell neked bizonyítanom. és nem Alfában. és/vagy kizökkensz Alfából. hogy az esemény bekövetkezhet! Ha a vevő tele van olyan áruval. ha ott van. gondolj vissza az utolsó időpontra. mindent átható törvény. tudod. Mi ennek az egésznek az értelme? Egyrészt. Nem arról van szó. hogy főnököd kedves legyen holnap. hogy teljesen képtelenség Alfában kárt okozni. Kísérleteim ezt bizonyították. Míg az első kettő egyszerű és passzív. Egyelőre válassz ki egy eseményt.

és újra jött valaki. főnököd ugyanis éppen jó híreket kapott. és viszonyítási pontként használd a jobbikat! Ily módon egyre „jobbá és jobbá” válik probléma megoldásod. aki ugyancsak a Kennedyre igyekezett. teljesen érezd azt át! Ezután. és jobban érzed magad. azt veszed majd észre. s az egybeesések száma újra megsokszorozódik. és amire vágyakozol. mint a kártyában az állandó jó lapjárás! Mielőtt tovább lépnénk más gyakorlatokra és technikákra. Ha nekem van szükségem egy telefonszámra. ahogy egyre gyakorlottabbá válsz. Hagyd abba az Agykontrollt és kevesebb véletlenszerű egybeesés lesz. amin valószínűleg már te is elgondolkoztál: Miért mozgatjuk képzeletbeli képernyőnkön a jeleneteket balról jobbra? Most csak egész rövid választ adok. Ha gyengén megy az üzlet. Aztán megtörtént.. és számítasz rájuk. Most egyértelműen sokkal jobb kedvű. A „véletlenszerű egybeesések” halmozódnak. amelyik holnap fog megtörténni ! Ebben a jelenetben a főnök körül mindenki vidám. Talán akadnak akik az Agykontrollt . hogy főnököd az utóbbi időben mogorva volt. mint amilyen néha valóban tud is lenni. Nagy a kísértés. ha akarjuk. Példaként vegyük azt. Íme a tennivaló: Válassz ki egy olyan valódi problémát. hogy már az egyik első problémamegoldó meditációd hatásos lesz. melyek a kívánt esemény megtörténését szolgálják. Az első néhány alkalommal amikor megpróbáltam . az ötös számhoz érve megint ébren leszel. mint azelőtt. hogy elménk mélyebb szintjei az idő múlását balról jobbra haladó folyamatként érzékelik. Majd másodszor és harmadszor is bejön a módszer. Legközelebb ezt az embert képzeltem a képernyőre. Tim Masters. mint amikor bejönnek a dolgok. lépés: Told el a képernyőről a jelenetet a jobb oldalra. minden esetben. 5. Működik! Olyan ez. és elkápráztathatjuk barátainkat. ami kapcsolatos a problémával! Egy pillanatig éld is át a helyzetet! 2 lépés: Finoman told el ezt a jelenetet a képernyőről a jobb oldalra! Csúsztass a helyére egy másik jelenetet. nem történt semmi. akkor jelenítsd meg annak megoldódását! Olyan élénken jelenítsd meg. ha az elmondottak szerint cselekszel. aki a Kennedy repülőtérre igyekszik. Ki mondhatná meg. egy New Jersey-beli. hogy ezt bővebben kifejtsem. hogy egyre kisebb valószínűségű események bekövetkeztében is képes vagy hinni.a fuvarok közti idejét meditációra használja. mintha az már valóban megtörtént volna! Időzz el a jelenetnél egy darabig. hadd mondjak valamit. olyan érzésem támadt. de számos előbbre való teendőnk van még. Annyira élénken éld át ezt a jelenetet. ritkábban lesz szűkségünk telefonnoteszünkre. Fort Lee-i egyetemista – taxisofőr . Ha konkrétan tudod a probléma okát. Minden problémánál először röviden éld át újra a korábbi legjobb.bőröndökkel közelít valaki. Később. de később majd részletesebben foglalkozunk vele. A főnök most boldog. akkor dobd el az előzőt. Hogy mindig működik-e ez. aminek bekövetkezésében hinni tudsz. Idővel és gyakorlással eredményeid egyre meglepőbbek lesznek. akkor képzeletbeli képernyőjére megoldást fest . egy férfi jött bőröndökkel és a Kennedy re akart menni. Kísérleteim azt mutatták. olyan kellemes ember. Biztos lehetsz benne. s amit a következő gyakorlat segítségével megtanulhatsz el is várni. hogy mindezzel olyan erőket kapcsoltál be. és tégy a helyére balról egy másikat. Kezdd el újra. hogy egyáltalán hihessen az ember a bekövetkeztében. én inkább megkeresem a noteszemben. Mégis tapasztalni fogod. akadály nélkül? Nem.ami egy probléma megoldását jelentené. jelértékű kifejezés az Agykontrollban.. hogy nemcsak véletlenszerű egybeesésről van-e szó? A választott eseménynek végül is elég valószínűnek kellett lennie ahhoz. sikeres élményed! Ha még nagyobb sikert érsz el. s ami ez ideig még nem oldódott meg magától. Más szavakkal: a jövőt bal oldaton. ahogy azt a problémával tetted! 3. amivel szembe kell nézned. a múltat a jobb oldalon elhelyezkedő dologként kezelik. Ez egy sokat használt. FEJEZET AZ EMLÉKEZŐKÉPESSÉG JAVÍTÁSA Az Agykontrollban tanított memória-technikák segítségével. Szinted elérése után három lépést kell tenned: 1 lépés: Képzeletbeli képernyődön jeleníts meg újra egy olyan közelmúltbeli eseményt.

A vágy-hit-elvárás hármas miatt alapvetően hiábavaló az Agykontroll technikákat lényegtelen dolgokra használni. de ahogy az előbbi fejezetben említettem.amit elektróda még nem érintett meg. Ezen túlmenően azonban további fejlődés is lehetséges. görkorcsolya. Ez nem cirkuszi mutatvány. Térjünk vissza a memóriához! Valahol. hogy a hangokat. már könnyebb feladatuk van. Ha az egyik hallgató "hógolyót” mond. bizonyos mértékig a Bétára is áttevődik. hanem lecke a vizualizáláshoz. A hirdetések világával jól lehet illusztrálni az emlék és a felidézés viszonyát. Ugyanakkor te már rendelkezel egy olyan technikával. Ebből a könyvből sajnos ki kell hagynom a memória-fogasokat. annál könnyebben hívhatjuk elő. ami csak eszükbe jut. vagy különös módon hozzákapcsolja ahhoz a képhez. s a tanár megmondja az ahhoz tartozó számot. Mégis. épp egy levél hullik le egy fáról. szagokat és a képeket is újra érzékeli az illető. az értelmező .pl. nem pedig az elmét. akkor mindössze meg kell jelenítened annak a múltbeli eseménynek a körülményeit. Amikor a hallgató megnevez egy tárgyat. Ha már megtanultál bánni képzeletbeli képernyőddel. Később aztán. mert egyrészt nem tapasztaltad. amit a múlt héten láttunk. Az Agykontroll osztályokban speciális vizualizáló gyakorlatot végzünk. amin a hozzátartozó szó jelentése látható. agyunk sokkal több eseményt jegyez meg.valami megsúgja neki . több ezer kilométerre attól a helytől. Kérdés hogy elfelejtünk-e valaha is valamit. . Valamennyien látunk TV hirdetéseket. ezért benne minden szám olyan képet jelenít meg. hógolyó. Ha egy névről van szó. A reklám nagyrészt azáltal növeli meg az eladást. A hallgatók ezután tetszés szerint neveznek meg tárgyat a listáról. Minden elfelejtettnek hitt dolog kapcsolódik egy eseményhez. Ha agyműtét közben egy elektródával óvatosan megérintenek egy agyterületet. és sorban elmondja fejből az összeset. Erre az eseményre nem fogsz emlékezni. Ha minden alkalommal át kéne utaznom a városon. Olyan sokat és rövidet. mert a valóságban egyáltalán nem felejtetted el. Így működik lelkünk . akkor az oktató a képen egy lábujjon lévő hógolyót képzel el. majd a hallgatók különböző tárgyakat mondanak . akkor az esemény az az időpont. és nem is tudod azt előhívni. Elfelejtettnek hitt esetről beszélek. Ekkor persze az agyat érintik meg. hiszen a szavak már ismerősek. A lélek. A hallgatók szintjeiken elkezdik megtanulni a memória-fogasokat. Koncentrálásod jelenlegi szintjén nem vagy tudatában a téged körülvevő hangoknak és szagoknak. Az oktató korábban már minden egyes számhoz hozzákapcsolt egy szót. Lényeges különbség. s az megjelenik. majd hátat fordít a táblának. másrészt ez számodra nem fontos. hogy Bétában megjegyezzék azokat. akkor ez a vágyam minden bizonnyal fokozódna. Ezt a könyvet olvasva most is ezernyi olyan tapasztalatot szerzel éppen. ahogy a tanár lassan elismétli azokat. Minél élénkebb a kép. fontos feltétel a vágy ahhoz. a látótered peremén lévő tárgyaknak. amikor egy-egy telefonszámra szükségem van. füldugó -. Új képességed. ami hatásosan fejleszti vizualizálásodat és memóriádat a képzeletbeli képernyővel.hogy valójában mégsem élte azt át újra. s így minden külön erőfeszítés nélkül agyad új módon is szolgál már. az illető tudja. A tanár a szavakat a számok mellé írja. hogy az előző két fejezetben leírtak gyakorlásával memóriád máris váratlan módon javult. amit agyában már korábban társított az adott számmal. felidézni az emlékét. a . ami az elfelejtettnek hitt nevet övezi. hogy tudatosságunk szintje alatt „emlékeztet” minket egy termékre. A gyakorlat során a tanár egytől harmincig számsort ír a táblára. Ezeket a képeket „memória-fogasoknak” nevezzük.telefonszámok megjegyzésére is használják. hogy Alfában az elmúlt eseményeket vizualizálni és újrateremteni tudod. nem egy behatárolható helyen létezik. Agyunk a leghétköznapibb eseményekről is elraktároz képeket. oly életszerűen. aminek nem vagy tudatában. De vajon hányan vagyunk elégedettek emlékezőképességünkkel? Lehet. Akármilyen életszerű emléket is szolgáltat az agy a tudatnak. akkor csak háromra vagy maximum négyre emlékeznénk. mert túl sok helyet és időt igényelne ilyen módon a megtanításuk.a szupermegfigyelő. a szűk cipő okozta kellemetlen érzésnek. ahol most ülsz. s én nem igazán vágyom telefonszámok megjegyzésére. aki gyakorolta a képzeletbeli képi megjelenítést. A tízes szám memória-fogasa pl. amikor a nevet hallottad vagy olvastad. mint gondolnánk. akkor ez egy rég „elfelejtett” eseményt hoz elő minden részletével. a lélek világát. csak egyszerűen nem tudod előhívni. akkor a tanár azt valamilyen értelmes. és minél fontosabb. mikor nekivágnak. "lábujj”. hogy működjön a dolog. hogyha hirtelen fel kéne sorolni öt vagy tíz hirdetést. orrunk hegyével ellentétben. Ez nem nehéz feladat valakinek.

Emlékeznek a szavakra és az írásmódra is . Ez az erőlködés nemcsak eredménytelen. Amerikában csak negyedikben tanítják a szorzótáblát (ford. és agyunkban minden tapasztalat nyomot hagy. hogy átugrott volna azon az időszakon. és annál kevésbé fog eszedbe jutni. nem személyként szerepelt. Szinte vég nélkül lehetne sorolni a példákat. ami ellentmondásnak tűnhet addig. de nem tudatosul bennünk. érzéseit nem vették figyelembe. és hogy van egy módszered az emlék előhívására! Denverben egy tanárnő negyedik osztályos tanulóit a Képzeletbeli Képernyő és a Három Ujj Technika segítségével oktatja helyesírásra. Erőlködj. Ebben a módszerben egy egyszerű kiváltó mechanizmus szerepel. .A lassabbak . elaltatva feküdt a szülőszobában. Elhatározták. Csak egyszerűen. hogy tudunk róluk. Nemsokára elkövetkezik egy alkalom. s mindketten nagyon szerettek volna magyarázatot találni a jelenségre. ahelyett. menj a szintedre. ugyanis ez még nem egy kiváltó mechanizmus.szék nyomásának. Mély transzállapotban. Próbáld meg most. de akadályozó is. Talán meg fogod tudni mondani. erre a feladatra egyébként egy egész iskolaév kell. Egyikük sem tudta megmagyarázni. ahol Tim régen járt. időben visszafelé haladva. Ez időnként humoros. Lazíts. ha egyszer sikerült jól elsajátítanod. néha azonban a szülés lassúsága miatt bosszankodtak fennhangon. De vajon emlékszel-e annak a vonzó embernek a nevére. először menj a szintedre. Ez az adat nem Fontos. és semmi sem fog történni. éld át az eseményt! Ez 15 vagy 20 percig fog tartani. hogy hipnózis segítségével megpróbálják felfedni azokat a rejtett emlékeket. a korábban elmondottak szerint. egyfajta sürgősségi módszer. amely azonnal olyan lelki szintre juttat. Ahhoz. de valószínűleg nem. . amelyek talán megmagyarázzák az asszony hirtelen megváltozott érzelmeit. akik olyan közeli városokba akarnak eljutni.pl. vagy nem. valakinek a nevét . az asszony meglepő módon távolságtartó. és újra hallani fogod a nevet. amíg meg nem ismertetjük egy elaltatott asszony esetét. sőt ellenséges volt vele. 15 perc alatt írják le a szavakat. Az asszony a folyamatban tárgyként. hogy megvalósítsam vágyamat. alkosd meg a képernyőt. Azt jelentené ez.az előbbi fejezetben már említett. így már nem emlékszik. de állandóan tapasztalunk. máskor a szüléstől független téma volt. megj. és valószínűleg sohasem válik azzá. és mindig ugyanezeket a szavakat mondd! Agyadban hamarosan szorosan összekapcsolódik majd a három ujj összeérintése és a hatékony meditációs szint azonnali elérése. hanem azt a feladatot adja a gyerekeknek.most tedd össze . A valódi elsajátításhoz számos meditációs gyakorlatra van szükség. és ez a gyakorlástól egyre hatékonyabbá válik. amit a héten tanultak. a szemed sarkából már láttad. amikor a kórteremben szülésze meglátogatta. maga a név hallása egy esemény volt. Terhessége alatt ez a nő kitűnő kapcsolatot alakított ki szülészével.de nem jut eszedbe. Elérkezett a szülés ideje. melynek során elaltatták és megszülte egészséges gyermekét. akivel múlt héten a vacsorán találkoztál? Amikor először hallottad a nevét. Hetente kb. Hipnózisban.mondja a tanárnő kb. Összebarátkoztak. Most pedig lazíts! Gondolj arra. hogy valamennyi szót írják le. 20 szót tanít meg. amiről ebben az időszakban az orvos és a nővérek ott beszélgettek. Agykontrollt végzett egyetemista-taxisofőr gyakran szállít olyan utasokat. de az ott van. Ellenőrzéskor nem egyenként mondja a szavakat. amikor öntudatlanul. és megbíztak egymásban. nem igaz? Megkérdőjelezem.). a szoba hőmérsékletének. Ugyanezzel a technikával a 12-ig terjedő szorzótáblát ezeknek a negyedikes gyerekeknek novemberig megtanítja. Vagy fel tudjuk idézni tapasztalatainkat.„egy komoly ok miatt. hogy úgy mondjam. hogy emlékszel. Végülis nem volt magánál. ahol könnyebb lesz az információt előhívni. hogy azzá váljon. Létezik azonban egy másik út is. hogy mi lehet a kettejük közti légkör megváltozásának oka. csak így tudod teljesen magadévá tenni a módszert. hogy . azonnal elérem ezt a tudatszintet. Nem kellett messzire menniük. és agyad azonnal egy mélyebb szintre ereszkedik. újra meg kell teremtened az esemény körülményeit képzeletbeli képernyődön. Csupán a következőt kell tenned: érintsd össze valamelyik kezed első három ujját. hogy valaha is öntudatlanok lennénk. sorra elmondott mindent. amikor fel akarsz idézni valamit . hogy a hamarosan megtanult memóriatechnikák segítségével tíz év múlva meg fogod tudni mondani ennek az oldalnak az oldalszámát? Eddig talán nem nézted meg.mert három ujjukat összeérintve meglátják azokat képzeletbeli képernyőjükön. Tudunk ezekről az érzékelésekről. Tim Masters.” Körülbelül egy hétig naponta tedd ezt. majd mondd ezt magadban (hangtalanul vagy hangosan): „Ha bármikor így összeteszem ujjaimat” . végigvették az orvosával kapcsolatos élményeit. Később.

mint amilyen ébren most te vagy. A Három Ujj Technikának egyéb haszna is van. s nemcsak emlékezned kell rá. Íme néhány tipp: Úgy menj szintedre. amire majd később visszatérünk. különösen. nyitott szemmel. Ezek egyike az információ felidézése. megtanultad elérni a meditációs szintet. hogy ujjad már az indítógombon tartod! Így nem kell majd nyitott szemmel keresgélned. ugyanolyan ébren. a lejátszógomb megnyomásakor könnyen átzökkenhetsz Bétába. Ez egyesíti magában az Alfa szinten tanulás hatékonyságát és a Bétában való tanulás megerősítő hatását. Bétában. hogy a magnó hangja megnehezíti az Alfába való visszamenetelt.újságolja. . mely több célra is alkalmas. másrészt el is mélyítik a tanultak megértését. FEJEZET A GYORSTANULÁS Az utóbbi fejezetben leírt memória technikák elsajátításával jó úton haladsz a következő lépés. lehetőleg néhány nap. Térjünk vissza a magnózáshoz: a további megerősítés érdekében hagyd. . ha előadást hallgatsz. Két tanulási technika létezik. Nem sok sietős utasa értené meg. hogy egy tankönyv egész fejezetét kell megtanulnod. a gyorstanulás felé. Három ujját összetéve azonban „újraéli” a legutóbbi esetet. csupa ötös és egy négyes . amikor ott járt. Ha legközelebb egy távol-keleti emberről készült festményt vagy szobrot látsz. vagy éppen viccelődtek. és az információ erősebben rögzül. mert megtanulod tudatosan használni. és csak egy ötöse volt a New York Institute of Technology-n.akkor is alkalmazható.talán Thétában . Mindezek végrehajtása után már képes vagy új módon információt szerezni. hogy elteljen valamennyi idő. Olvasd fel a fejezetet hangosan magnóra. Számos szokatlan módon lehet még alkalmazni. Gyakorlással ez a veszély kevésbé fenyeget. Kérj meg valakit. s koncentrálj saját hangodra. ami eleinte Alfában jelentkezett. ahogy az anyagot a magnóról hallod. majd képzeletbeli képernyőt alkottál ezen a szinten. világosan beszéltek. amikor az a témát az osztályban magyarázta.talán egy jógit. Fejlődésed eddigi menete röviden a következő. de ez már egy mélyebb szinten . ami egyebek közt az azonnali felidézésre használható. Az Agykontroll kezdeti stádiumában. Az első fázisban ne menj Alfába. akik mély szinten. hogy kezének három ujját ugyanígy összeérinti.Most már jeles vagyok. 6. Amíg ezen fáradozol. Az Agykontroll osztályokban gyakran láttam olyan hallgatókat. Rutinosabbá válva ugyanis maga az Alfa állapot is kezd majd más érzéssel járni.erről a következő fejezetben olvashatsz -. Tanuláskor a Gyorstanulást alkalmazza . Ezt követően lerövidített útként elsajátítottad a Három Ujj Technikát.merre is visz oda az út. Később Béta és Alfa szinten is könnyebben tudod majd az így szerzett információt felidézni. hogy azonnal elérd szintedet. de az Agykontroll gyakorlása során hamarabb fogod tudni ezt alkalmazni. Ehhez egy magnetofonra lesz szükséged. és játszd vissza Alfában! Az információt most már igazán magadévá tetted. hanem értened is kell. hanem maradj a külső tudatosság állapotában. kérdeztek és válaszoltak.ha már alaposan begyakoroltad. hogy a tanulásnak ezen új útjai nemcsak egyszerűbbé teszik a felidézést. Kezdjük az egyszerűbbel. További fejlődés eredményeként újra felléphet az az érzés. Történetesen még fejlődés jele is lehet. Évszázadok óta összekapcsolódott ez a technika a meditációs tanokkal. Teljesen ébren. s vizsgáin három ujját összeérinti. A diák. majd újra olvasd el az anyagot Bétában. lemaradsz a lecke egy részéről vagy egészéről. ami ugyan nem feltétlenül a könnyebb. szinte hallja a tanár hangját. ahogy keresztbe tett lábbal meditál -figyeld meg. Tegyük fel. játszd le a felvételt.járásnak a jele. hogy adott jelre indítsa el a magnót! Alkalmazd a Három Ujj Technikát az Alfába való visszajutás meggyorsításához! A nehézség a ténylegesnél nagyobbnak tűnhet. A másik technika már nem ennyire egyszerű. Az Agykontroll elkezdése előtt Timnek csupa négyese. . Most menj a szintedre. ha nem szoktál még hozzá. aki három ujját összetéve írja dolgozatát. A Három Ujj Technika . Ugyanilyen fontos. teljes szellemi hatékonyságunkkal Alfában lenni: ez az Agykontroll különleges jellemzője. szinte maga előtt látja az olvasott tankönyvet. de emellett egyrészt felgyorsítják. Egyre inkább Bétának érzed. ha emiatt indulás előtt meditációba kezdene. vagy könyvet olvasol. és azt tapasztalod. ami a felidézést még könnyebbé teszi. Ezzel a módszerrel mérhetetlenül javul a koncentrálás. és ott tudatosan működj .

hogy minél többet tanulok. az egyedülállóan a miénk.Preudot.ez az egyik oka.úgy tűnik ezt mondja Freud.látványos eredménnyel . hogy nem tudjuk felidézni álmainkat. amikor a földre löktem könyvemet.én egyáltalán nem álmodok. Nem így az Agykontroll. mert amit alkotunk. mikor álmodunk! Az idő és tér korlátai ledőlnek. „megjegyzéseket” fűz a friss hírekhez.rengeteg nevetés. hogy az Agykontrollt ez ideig 24 egyetemen. Jungot . A Gyorstanulás és a Három Ujj Technika értékes időmegtakarítást eredményezett az Agykontroll hallgatóknak az élet számos területén . még nem sejtettem. Körülbelül négy évig tanulmányoztam a Pszichológiát . álma arra figyelmeztette. cserélhettek egymással kazettát. Egy New York-i klub humoristája naponta változtatja műsorát. Most összeteszem három ujjamat és tudom. Mivel témájukat előre kiválasztjuk. Ez is kitűnően működik. és így húszpercnyi. amikor meg voltam győződve arról. Ez ugyan korlátozza álomélményünk spontaneitását. Hozzád hasonlóan én is sok olyan történetet hallottam. magas színvonalú. Oktatott Álomkontrollunk három lépésből áll. amikor álmában valaki előre megérzett valamit. és ágyba bújtam. melyeket spontán módon teremtünk. A Gyorstanulás és a Három Ujj Technika persze főleg tanulóknak ideális . 16 középiskolában. azt pedig senki se veszi észre. úgy időmegtakarítás céljából. hanem hétköznapi gondjainkra is megoldást találhatunk. a logika szabályai és a lelkiismeret kényszere szétfoszlanak és mi múlékony életünk isteneivé válunk. miközben többet tanul. mégis jelentős szabadsághoz segít hozzá: nagyobb mértékben kontrollálhatjuk saját életünket.Ha másokkal együtt tanulod az Agykontrollt ennek a könyvnek a segítségével. remélve. amikor orvul meggyilkolták. Ez azonban soha nem igaz. egyfajta munkamegosztásként. sok ezer diák tölt kevesebb időt tanulással. Az első lépés. majd előző este és másnap kora reggel Alfában visszahallgatja. . A fellépés előtt egy órával meghallgatja saját magnófelvételét. bíztatóan a szemükbe nézhet. mint az később kiderült. Ha ezek az álmok és sok más álom megismételhetetlen véletlen. annál kevesebbet tudok. amikor magabiztosan áll az esküdtszék előtt.s kezdtem úgy érezni. mint tudjuk. de más módon mivel más módon tanuljuk használni agyunkat. Értsd meg az ember álmait. Julius Cézárt. „spontán” humorral szolgálhat. hogy több időt nem pazarolok olyan . mintha közben jegyzeteibe pislogna. Freud olyan álmokkal foglalkozott. Elhatároztam. FEJEZET A KREATÍV ALVÁS Milyen szabadok vagyunk. hogy összetett ingatlan és adóproblémáikkal kapcsolatos kérdéseik megválaszolásához aktatáskájában papírok után kotorászik. A Gyorstanulásnak és három ujjának köszönhetően a szükséges tények hatalmas tömege van a fejében. Lehet. de mindnyájan álmodunk.másként is magyarázzuk őket. Freud kulcsfontosságúnak ítélte álmainkat. Később. hogy meg fogják ölni. hogy csak néhányat említsek. Nekünk az a célunk. hogy megtanuljuk felidézni álmainkat. jogi ügyekben és színjátszásban. ha a saját hangjára figyel az ember. Egy sikeres kanadai életbiztosítási ügynök már nem idegesíti klienseit azzal. Álmok nélkül néhány napon belül zavar támadna érzelmi életünkben. Hajnali kettő felé járhatott az idő. így . hogy mi lesz . Adlert. hogy csak vesztegetem az időmet. Lincoln is megálmodta. Hála ezeknek a technikáknak.eladásban (különösen biztosítási ügynököknek). s mindháromhoz meditációs lelkiállapot szükséges. elménkben. 7. Előre beprogramozott álmunk értelmezésekor nemcsak betekintést nyerhetünk lelkünk kórtanába.Azelőtt babonából keresztbe tettem az ujjaimat. Az Agykontrollban komolyan vesszük az álmokat. amelyek bizonyos problémáinkat megoldják. pont attól a naptól. egyetemi tanulásban. amikor a bíróságon egy-egy bonyolult esetet összegez. Sokan azt gondolják: . hogy ezalatt mit csinál bal keze három ujjával. és megérted őt magát . hogy ettől minden rendben lesz majd. hogy szándékosan olyan álmokat teremtsünk. akkor időfecsérlés foglalkozni vele. hogy mi derül ki ebből. Ennek eredményeként sokkal meggyőzőbben beszél. oktatásban. Amikor 1949-ben elkezdtem kutatni az álmok esetleges hasznát a problémamegoldásban. Egy detroiti ügyvéd „függetleníti” magát jegyzeteitől. bár némi előnyt jelent. Volt egy pont. egyfolytában. hogy óvakodjon „március idusától”. és 8 általános iskolában tanítják. Magnóra veszi beszédét.

akik még egymással se tudtak közös nevezőre jutni. már le is húzták a redőnyt. ugyancsak nyert a sorsjegyen. Gyere csak. megnéztem a fogát. Most néhány hétköznapi eseményt kell elmondanom. Nincs kifogásom a „véletlenszerű egybeesés” kifejezés ellen. minden hónapban ugyanazzal az első három számmal ellátott szelvényt árul. a testhelyzetemet az ágyban. ami a mexikói sorsjegyjáték helyi központja. Amikor rájöttem. A legtöbb álomtól eltérően ez nem egy eseménysor volt. Elektronikai üzletem zárása előtt 15 perccel egy barátom beugrott hozzám. meghívott egy kávéra. 300. hogy vegyek háztartási alkoholt. s amit így találtam. Egész Mexikóban százezer olyan kis üzlet. úgyis csak egy bolond ötlet volt. és ezen keresztül az Agykontroll tanfolyam egyik fontos részéhez. Míg a kereskedő az árut csomagolta.000 dollárt. Kinyitottam szemem. és gondolatban végigvettem egy csomó telefonszámot. Másnap. ide nézz! Egy sorsjegy volt ott. pontosan ellenőrizhető tényt: az Egyesült Államokban négy Agykontroll tanfolyamhallgató. Az örömtől mámorosan belenéztem ennek az ajándék lónak a szájába. 300. barátom odaszólt nekem az üzlet másik végéből: .000 dollárt nyertem. elfogadtam a meghívást. de épp zártak. amelyek ide vezettek. majd tudatszintemet. ami fokról fokra halványodott. Rockfordból.000 dollárt nyert. hogy már korábban is többször kapcsolatba kerültem Vele. majd újra a második. 5 percig láttam. Chicagoból. egy gondolat ötlött fel bennem: hátha a számok egy sorsjegy számai? Elmentünk egy üzlet mellett. mint maga az ajándék. s így eljutottam Mexikó egyetlen helyére. hogy talán ez életem vége. David Sikich. Jól megalapozott bizonyosságra leltem. Többször megismételtem: nyitott szem: sötét. ami jelentést adhatott volna ezeknek a számoknak. 3-7-3 és 3-4-3 . Néhány hét múlva kiderült. valahogy úgy. Buffaloból. Nem érdekes .válaszoltam. Aki ezt csak véletlenszerű egybeesésnek tartja. akkor véletlenszerű . A 373-as számút Mexico Cityben árulták. New York államban. Megváltoztattam a légzésemet.a fénnyel -. A fény tovább halványodott. három számot láttam: 3-7-3. de akkor még kutatásaim elején tartottam. amikor behunytam szememet. Aztán megint az első számsor jelentkezett. Körülbelül két órával ezután egy álomra ébredtem. Egy kétségbeesett pillanatban olyan döbbenetes formában álmodtam egy számot .000 dollárt. mint ez is. 50. lllinois államban. Ha egy nehezen megmagyarázható eseménysor építő hatású eredményre vezet. megpróbáltam visszahozni a fényt. és több pénzre lenne szükségünk. Valahogy kapcsolatba kerültem a Magasabb Intelligenciával. csukott szem: világos. és elhívott kávézni. Útközben elmeséltem barátomnak álmomat. nagyon fényesen. Majd egy másik számsort: 3-4-3. annak nehéz lesz megmagyaráznia egy döbbenetes. mindenfélét. Arra gondoltam. később kidolgozott módszeremet alkalmazva. kétórányi alvás után ugyancsak fáradtan. Összesen kb. tovább gondolkoztam. melyek elvezettek a rejtély megoldásához. Az egész országban csak ebben az egy üzletben árultak 343-as számú szelvényt. mint a nagy szellemek tanulmányozása. és vegyél egy kis háztartási alkoholt! A híd mellett van egy bolt. Agykontrollban speciális módon értelmezzük. amire égető szükségem volt. Miközben várt rám. csak nem tudtam róla. hogy tanulmányozhassam. 50. de semmi se használt.Mik is voltak a számaid? -. Újra behunytam. mint a fény. úgyis elhanyagoltam. vajon mihez kapcsolódhatnak ezek a számok. s miközben beszéltem. hogy nem haldoklom. hanem csupán egy fény. hogy érdemes folytatnom tanulmányaimat. s hálószobámban sötét volt.gondoltam -. Lehet. Az álmok jelentésének megfejtésére ma már hatékony módszerem van. hogy életem legelső sorsjegyével 10. rendszámot.haszontalan dologra. és ezzel egy háztömbbel tovább mentünk. Frances Morfoni. Talán a harmadik vagy negyedik alkalommal. és megint fényt láttam. bejött feleségem és azt mondta: . az még sokkal értékesebb volt. ahol olcsóbb. Aztán egy barátom beugrott. hogy megvegyem feleségemnek az alkoholt. címet. Elhatároztam. Álmomban déli napfény ragyogott arany színben. hogy jelentenek valamit a számok? Az éjszaka hátralevő részében ébren feküdtem. hogy attól kezdve csak az elektronikai üzletemmel foglalkozom. és megkért. A hat szám kevésbé érdekelt. Chicagoból. ahol azt a nyerő szelvényt árulták. s bár fáradt voltam. Lehet. ami azt súgta. Gondold végig a látszólag véletlenszerű események sorát.000 dollárt és John Fleming. Bejött a feleségem.Ugorj már át útközben a mexikói oldalra. mint ahogy egy elektromos izzó is kiégése előtt még rövid időre felfénylik. Fomecker. hát most tudtam. Név szerint: Regina M. s rajta a következő számok: 3-4-3. hogy muszáj volt emlékeznem rá.

Az Agykontroll egyik hallgatója az álomkontroll javára írja. Elalvás előtt meditálva mondd a következőt: „Akarok emlékezni álmomra. miként segítsünk elő véletlenszerű egybeeséseket. Azt álmodta. ha romboló eredményre. Ma már nem látom rendkívülinek. (Ahogy azt majd később. írd le. Azt a kifejezést. és elgondolkoztam. akkor balesetnek. akár reggel. hogy pont akkor tette ezt velem. Egy hét napos motorbicikli túra előestéjén azt programozta be magának. mert nem szerette a zöldbabot. szokatlan módon útmutatást. hogy hogyan tervezzen meg egy varrógépet.” Éjjel vagy reggel felébredve tekintsd át az álmot. amikor aludtam és életem munkájával kapcsolatban mély válságba kerültem. Álmom megmagyarázásához ennél tovább kellett mennem. Vacsorára nagy tányér nyers zöldbabot eszik. hogy számos módon el tudjuk ér-ni a Magasabb Intelligenciát. amikor ez megtörtént velem. Minden lándzsa hegyén lyuk volt. Istenről és a Magasabb Intelligenciáról beszélve két különböző dologra gondolok. lándzsáikat emelgetve közelítettek feléje. Emlékezni fogok álmomra. és meg fogom azt érteni. emlékezni fogok rá. Ha már meg vagy elégedve az eredménnyel. Sorsjegynyerő álmom meggyőzött a Magasabb Intelligencia létezéséről. ami a fejemben lévő probléma megoldásához segítséget nyújt. . mellyel elérhetjük a Magasabb Intelligenciát. hogy képes velem kommunikálni. csodának éreztem. Az illetőt álmában a dzsungelben vademberek vették körül. Ezernyi más ember is kapott álmában. akkor biztosan ki tudunk alakítani olyan módszert is. hogy a lyukat a tű hegyébe fúrja. hogy azok segítsenek álmaid felidézésében.egybeesésnek nevezzük. hogy fel és alá járjon a tű. Fenyegetően. melyeknek útja során ki lesz téve. hogy álma előre figyelmeztesse a veszélyekre. A férfit Elias Howe-nak hívták. Számos ilyen álmot jegyeztek le a Bibliában. Ilyen álmom lesz. Olvasmányaimból emlékeztem Freud megállapítására. s azt kellett gondolnom. míg csak álma meg nem súgta. fejezetben látni fogod. vajon passzívan kell-e várnunk valakinek a telefonhívására? Saját kezdeményezésünkre mi magunk nem tárcsázhatjuk-e a Magasabb Intelligencia számát. akár éjjel. hogy már nem szívesen látják barátjáéknál? Nem. akkor készen állsz a második lépésre: Elalvás előtti meditáció közben gondolj egy olyan problémára. kísérleteim azt mutatták. ha szinteden az álomra való emlékezést programozod be. egyrészt biztos volt barátságuk szilárdságában. hogy mire emlékszel álmodból. utolsó útján pedig váratlanul havazni kezdett. nevezetesen. Korábbi túráin apróbb bosszúságok érték egyszer leeresztett a kerékgumija. másrészt barátját nem készült útba ejteni a túrán. Az Agykontrollban megtanuljuk. Később még tovább mentem. Felébredve ő ezt az álmot egy problémájára kapott válaszként értelmezte. amikor reménytelen helyzetben érezte magát. Ezek egyike az Álomkontroll.” Majd menj aludni. Akkor azonban. és keresd annak jelentését! Ahogy már említettem. Felébredve. ő találta fel az első használható varrógépet. mi nem használjuk. Nem számíthatsz ragyogó fényekre. amelyet legélénkebben fel tudsz idézni. melyet egyszerűen és könnyen elsajátíthatunk. hogy kommunikáljunk vele? Vallásos emberként úgy gondoltam. és felidézésed egyre élesebb és teljesebb lesz. Azt jelentené ez. míg a többiek ízletes lotharingiai felfújtat. hogy ne egyen az úton nyers zöldbabot? Ennek elég kicsi volt a veszélye. másik alkalommal valami piszok tömte el a benzintartályból kivezető csövet. Így ha történetesen járatos vagy a freudi álomfejtésben. különösen nyersen nem. Meg tudta oldani. de előbb készíts elő papírt és ceruzát. hogyha Istent elérhetjük imával. hogy értelmezné Freud azt az álmot. miszerint az alvás kedvező körülményeket teremt a telepátiához vagyis a gondolatátvitelhez. hogy az alvás kedvező körülményeket teremt a Magasabb Intelligenciától származó információ megszerzéséhez is. a 15. amelynek megoldásához információra vagy tanácsra lenne szükséged! Olyan problémát válassz. s arról. Most programozd be önmagad ezekkel a szavakkal:„0lyan álmot akarok. de számíthatsz önmagad beprogramozásának hatására. Gyakorold ezt estéről estére. amit egy bizonyos férfi látott. hogy egy barátja lakásában van.) Igen. de az nem varrt. veszélyben vagy élete fordulópontján volt. hogy életben maradt. akkor az Agykontroll szempontjából ezt most felejtsd el! Még elgondolni is vicces. Vagy azt jelentené. hogy „merő véletlen". álomértelmezésünk különbözik a freuditól hiszen mi szándékosan gerjesztünk álmokat. aminek megoldása valóban izgat értelmetlen kérdésre értelmetlen választ kapnál.

és lelassított 100 kilométeres sebességről 40-re. egy elötte haladó kis teherautót leszámítva. aki kitalálja őket. mely gondoskodik testünkről. A játék célja: úgy tenni. nem igaz? Ennél a pontnál. hogy első olvasásra még egyik gyakorlatot se végezd el Az itt következő azonban kivétel. sárga héját! Viaszos sárga. Közel érve a teherautóhoz azt látta. Józanul gondolkodva nem várhatod el. forgalom se volt. és azt mondta nyálmirigyeidnek: . Siessetek. Mondd neki pl. ami a teherautóról lepotyogott! Nagyobb sebességnél a csúszás már komolyabb. és a héj a két oldalon egy-egy kis zöld pontban csúcsosodik ki. amikre emlékszem. mintha ezek a szavak nem hatnának arra. akár halálos kimenetelű is lehetett volna. és egy citromot tartasz a kezedben. hogy mindenki sokkal többet nyerhet benne. . ezt próbáld ki most! Minden képzelőerődet vesd latba! Aztán nézzük meg hatását! Képzeld el. Kifarolt néhány zöldbabon. hogy nyersz a sorsjegyen. aki gerjesztette őket. igaz vagy téves. hatottak nyálmirigyeidre. Most pedig harapj bele egy nagyot. hanem információt felvevő és raktározó szerv. Az agy nem szándékaink tolmácsa. passzírozott poloska. Eszébe jutott álma. FEJEZET SZAVAINKNAK HATALMA VAN A Bevezetésben azt javasoltuk. Gyönyörű reggel volt. Más szavak is megfelelőek. csorogni kezd a nyálad. hogy nagyon kevesen nyernek rajta Az élet természetére viszont az jellemző. Igaz. Amikor ezeket a szavakat olvastad a citromról. erős vagy gyenge. Nyomd meg kicsit. és jelentésük lehet jó vagy rossz. hanem valami olyant. Agyad komolyan vette. Az önprogramozáshoz javasolt szavakat tanítjuk az Agykontroll osztályokban is. hogy ügyeljünk arra. ha jól használtad képzelőerődet. hogy az zöldbabbal van megrakva. de ha valaha is részt kívánsz venni egy Agykontroll tanfolyamon. amit csak elképzeltél. nem igaz? Vágd ketté. A használt szavakból azonban jó és rossz is származhat.Ez az ember citromba harapott. akkor ott így könnyebb dolgod lesz. Ha türelmesen gyakorlod az Álomkontrollt feltárul egyik legértékesebb szellemi erőforrásod. Egy kanyarban a hátsó kereke kissé megcsúszott.testileg -. Nézd meg külsejét. Közülünk legtöbben azt gondolják. noha valójában nem volt. azt. amit épp most vettél ki a hűtőszekrényből! Kezed hidegnek érzi. Az elvégzett kísérlet semleges volt . Pedig ekkor már csak 25 kilométeres sebességgel ment. sem bajt nem okozott. Itt az ideje annak. hogy használt szavaink jelentéseket tükröznek. érezd tömörségét és súlyát! Most emeld a citromot orrodhoz és szagold meg! Mennyei az illata. hogy a konyhában állsz. sem jót. Csak az tudja értelmezni ezeket az álmokat. A szavak nemcsak valóságot tükröznek. Az előttük lévő ételt a lehetó legundorítóbb jelzőkkel írják le: a vaj pl. az autópálya tökéletes állapotban. mint amennyit sorsjegyen lehet. ugyanakkor legyőzni velük valaki másnak a tettető képességét. hogy a lé szájadban szétáradjon! Csodálatos ízű. és máris működésbe lendül. amit mi „gondolat-nagytakarításnak” nevezünk. mint például a nyálfolyást. az illetőnek hirtelen elmegy az étvágya. mossátok le a citrom levél! . hiszen a sorsjegy természetéhez hozzátartozik. a "puszta” szavak. akkor jelentéséről lesz egyfajta „megérzésed’. hogy csak az egyik legenyhébbet említsem azok közül. de ez csak féligazság.Két nap múlva hajnalban egy New York-i sztrádán száguldott. Hangtalan tudatalattink sokszor megérzések útján kommunikál velünk Gyakorlással egyre jobban mersz majd bízni ezekben a programozott megérzésekben.A mirigyek engedelmeskedtek. Ha az álom megértését megfelelően előre beprogramozod magadnak. 8. Sok gyereknek van egy kedvelt szórakozása étkezéskor. milyen szavakat alkalmazunk agyunk működtetésére. Nézzünk a jelenség mögé! A szavak. akkor azt mondtad agyadnak. hogy van egy citromod. Ez gyakran sikerül is. Csak elhatározás kérdése. és szagold meg újra! Az illat még erősebb. s ezt persze te is tudtad. A szavak még csak nem is a valóságot tükrözték. hanem valóságot teremtenek is. Erre nincs bevett gyakorlat. és hagyd. hogy „citromot eszem”.

Coué csaknem harminc évig gyógyszerész volt Troyes-ban. Soha nem nevettem Emíle Coué-n. Tanulmányozta a hipnózist és ilyen jellegű kísérleteket végzett. egyre jobban és jobban érzem magam.Á. Lényege az Agykontroll.s ez ugyancsak Dr. mesterkélt világunkban sokan nevetnek rajta. ha be akarod (indítani tested gyógyító erejét.Hogy vagy? . amiket használunk.„Soha nem gyógyítottam meg senkit .” Nem kétséges. hogy főznöd kell a családnak?„Kész idegbaj” kijönni a pénzből?„Nyomott” vagy az időjárástól? Meggyőződésem. vagy . Ezért. amelyet negatív gondolatok (tudatosak vagy nem tudatosak) akadályozhatnak. Alfában és Thétában szavaink hatalma rendkívüli mértékben megnő.Egy rohadt kis dolgot se lehet itt megcsinálni! . minden szempontból.ami a betegségek megdöbbentően széles skálája.” . s valamennyi folyamata ebbe az irányba hat.Ha meggyőződéssel mondjuk. Módszere azonban egyszerű. Fejfájás rendelve! Természetesen nem minden alkalommal jelentkezik azonnal fájdalom. mihelyt szóba hozzuk. Azt mondja: . negatív hatások semmilyen tudatszintemen nem befolyásolnak. és 2. s hogy érzelmileg mennyire vagyunk benne abban. mert testünk azt tetté alakítja. s így látszólag jogos is volt felkiáltásunk. Franciaországban. asztma. melyek az ismétléstől egyre nagyobb erőre kapnak. Bárki megtanulhatja. amihez viszont egyre kevésbé lesz „étvágyunk”. Mivel kutatásaim során úgy találtam. dadogás. megszüli számunkra a rendelt betegséget. . hogy miként gyógyítsák meg önmagukat. hogy csak néhány specialista tudná megtanulni és alkalmazni.” Ha ezt naponta kétszer megteszed. mert felbecsülhetetlen értékű számomra. tisztelettel és hálával gondolok Dr. máris megvalósítottad Coué mód-szerét. nem akarok panaszkodni -. De Coué módszere azonban csaknem teljesen eltűnt 1926-ban bekövetkezett halála után. Coué-ra.Minek is panaszkodjak? -. egy gondtatra koncentrálva a gondolat megvalósul. negatív életet teremtenek. Én értékelem ezeket a szavakat. akkor talán ma is ismernék és alkalmaznák. 1910-ben ingyenes klinikát nyitott Nancyban. egyre jobban és jobban érzem magam. ha szavakkal kellő mértékben szétvertük már védelmi rendszerét. Két alapvető szabálya van: 1.Ne is kérdezd! Hogyan reagál agyunk az ilyen lehangoló véleményre? „Púp a hátadon”. Dr. Emlékezz. daganatok és fekélyek miatt . ezt dokumentumok igazolják. A test természetes állapota a jó egészség. hogy „Minden nap és mindenhogyan. minden szempontból. hogy Negatív gondolatok. Ha ez a módszer olyan bonyolult volna.” Ezek a szavak sok ezer embert gyógyítottak ki kegyetlenül komoly betegségeikből! Ez nem vicc. Idővel azonban.Mi felnőttek is gyakran játsszuk ezt a játékot. ahol született. Azt is mondjuk ilyenkor . bénulás. hogy valóban gyógyultak a betegek. TBC-s bőrelváltozások. Alfa és Théta szinten azt mondjuk. ez fáj! . az agy nem valami finomkodó tolmács. örömmel tér be hozzánk a fájdalom. Az Agykontroll hatékony védelmet kínál saját rossz szokásainkkal szemben. súlyos fejfájások. egyre jobban. reuma.mondta -. ahol sikeresen kezelt több ezer beteget. vagy . Jesszusom. Rendben. és a szavak. Negatív szavakkal vesszük el az élettől „étvágyunkat”. Coué-tól ered -. hogy a szakorvosok bevételük nagy részét azoknak a szavaknak köszönhetik. mely az autoszuggesztión alapszik. ’Meditáció közben ezt csak egyszer kell mondani. majd saját pszichoterápiás módszert fejlesztett ki. valamennyire adaptáltam ezt a módszert. csak megtanítottam őket arra. hogy a szavak ereje nagymértékben felerősödik meditatív szinteken.Ez az ember fejfájást szeretne. Az előző fejezetekben láthattad.mély átérzéssel kimondva igazzá válik a kijelentés. és át tudod vinni a szavakról három ujjadra is azt az erőt. hogy döbbenetesen egyszerű szavakkal előre be tudod programozni álmaid. egyszerre csak egy dologra tudunk gondolni. mely Alfába visz. 1974). bár manapság. akkor egymás után hússzor mondd el:„Napról napra. . jobban és jobban vagyok”. amit mondunk. Egy olyan mondatáról lett híres ami manapság holtbiztosan nevetést vált ki:„Napról napra. Szavainkhoz két dolog ad még plusz hatást: tudatállapotunk szintje. amit tőle tanultam „Önuralom autoszuggesztió útján” című könyvéből (New York: Samuel Weiser.

Önmagában már ez a két mondat is meglepően sok konkrét eredményt produkált. Különösen érdekes egy katona esete, aki csak egy napig tudott részt venni az Agykontroll tanfolyamon, mert váratlanul Indokínába vezényelték Arra emlékezett, hogy hogyan kell meditálni. Ezen kívül csak az előbbi két mondat maradt meg fejében. Egy alkoholista, lobbanékony természetű őrmester egységébe került, aki különleges kegyetlenkedései céltáblájául szemelte ki az újonnan érkezett katonát. Katonánk néhány hét múlva éjjelente köhögve ébredt fel, majd asztmás roham jelentkezett nála, holott korábban sohasem volt asztmája. Az alapos orvosi kivizsgálás makkegészségesnek találta. Ő eközben egyre gyengébb lett; feladatait kezdte rosszul végezni, s így még inkább magára vonta őrmesterének egyre kellemetlenebbé váló figyelmét. Társai kábítószerekben, ő az Agykontrollban s a fenti két mondatban keresett menedéket. Szerencsére naponta háromszor is ráért meditálni. - Három nap alatt teljesen immúnissá váltam az őrmesterrel szemben. Megtettem amit mondott, de szavai már egyáltalán nem hatottak rám. Egy hét alatt megszűnt a köhögésem, és az asztmám elmúlt. Ha ezt egy Agykontrollos meséli, akkor örültem volna, mint ahogy minden sikertörténetnek örülök, de különösebben nem hatott volna rám. Az öngyógyításra számos még hatásosabb technikánk is létezik, amiket későbbi fejezetekben segítek majd megtanulni. Az teszi ennek a fiatalembernek az esetét különösen érdekessé, hogy ő egyik ilyen technikát sem ismerte, csak azt a két-mondatos módszert alkalmazta, amit első nap tanult. A szavak döbbenetesen erős hatásúak az Agykontrollban alkalmazottnál sokkal mélyebb tudatszinteken is. Jean Mabrey asszony, egy oklahamai aneszteziológus asszisztens, aki egyúttal Agykontroll oktató is, betegei érdekében kamatoztatja tudását. A műtéteknél mélyen elaltatott betegek fülébe olyan instrukciókat súg, melyek meggyorsíthatják felépülésüket, egyes esetekben életüket is megmenthetik. Egy olyan műtét alatt, amikor normálisan erős vérzésre lehetett számítani, a sebész megdöbbent: csak szivárgást észlelt. Mrs. Mabrey ezt súgta a betegnek: - Mondd meg testednek, hogy ne vérezzen! - Ezt súgta az első bemetszés előtt, majd azt követően a műtét alatt kb. 10 percenként. Egy másik műtét közben a következőt súgta: - Felébredve azt fogod érezni, hogy minden ismerősöd szeret, és te is szereted magadat. - Ez a beteg sebészének különösen nehéz problémát jelentett Feszült, állandóan panaszkodó nő volt, aki már a legkisebb fájdalom miatt is aggódott, hozzáállása tehát lassíthatta felépülését. Altatásból felébredve arckifejezése megváltozott, s három hónap múlva a sebész azt mesélte Mabrey asszonynak, hogy ez a korábban aggódó beteg „átalakult”. Nyugodt és optimista lett, s műtéte után gyorsan felépült. Mabrey asszony munkája három olyan dolgot illusztrál, amit mi az Agykontrollban tanultunk: először is, hogy a szavaknak különleges hatalmuk van mély tudatszinteken; másodszor, hogy agyunk sokkal erősebben tud testünknek parancsolni, mint gondolnánk; és végül, hogy - ahogy azt az 5. fejezetben már említettem - sosem veszítjük el tudatunkat teljesen. Hány szülő megy érzéketlenül be alvó gyereke szobájába? Gyorsan megigazítja a takarót, és kisiet, holott néhány pozitív és szerető szó segítene a gyereknek, hogy nappal nagyobb biztonságban és nyugodtabban érezze magát. Olyan sok Agykontroll hallgató számol be egészségének javulásáról, néha már a tanfolyam befejezése előtt, hogy emiatt egyszer majdnem bajom lett az orvosokkal városomban. Néhány beteg elmondta orvosának, hogy mi meggyógyítottuk őket, s az orvosok panaszt tettek a kerületi ügyésznél Az ügyész kivizsgálta az esetet, és megállapította, hogy nem foglalkozunk kuruzslással, ahogy az orvosok hitték. Szerencsére nem ütközik törvénybe, ha az Agykontroll előnyösen hat az egészségre, különben ma nem létezhetne Agykontroll szervezet. 9. FEJEZET A KÉPZELET EREJE Az akaraterőnek célja eléréséhez legyőzendő ellenfélre van szüksége. Kemény próbál lenni, de többnyire csődöt mond, amikor a dolog igazán nehézzé válik. A rossz szokások elhagyására létezik egy szelídebb, könnyebb út is - a képzelet. A képzelet közvetlenül a célt ragadja meg; azt fogja meg, amit el akar érni. Ezért hangsúlyoztam annyira a korábbi fejezetekben a mély tudatszinteken való élethű vizualizálás magtanulását. Ha hittel, vággyal és elvárással sarkantyúzod meg képzeleted, és

megtanulod érzékletesen elképzelni céljaidat, úgy hogy lásd, érezd, halld, ízleld és megérintsd, akkor azt érsz el, amit csak akarsz. „Ha az akarat és a képzelet összeütközik, mindig a képzelet kerül ki győztesen” - írta Emile Coué. Ha azt gondolod, hogy meg akarsz válni egy rossz szokásodtól, akkor valószínűleg becsapod magad. Ha igazán akarnád, az magától megszűnne. A leszokásból származó előnyt kellene erősebben akarnod. mint magát a szokást. Ha megtanulod elég erősen akarni ezt az előnyt, akkor megszabadulsz az „akaratlan” szokástól. A szokásra gondolás és a leszokás szilárd elhatározása még erősebben köthet a szokáshoz. Kicsit olyan ez, mint amikor szilárdan elhatározod, hogy most gyorsan el fogsz aludni; ilyenkor éppen az elhatározás szilárdsága tart ébren. Lássuk, mit tehetünk. Példaként két olyan szokást veszünk szemügyre, melyről az Agykontroll hallgatói a legsikeresebben szoknak le: a túlzott evést és a dohányzást. Ha fogyni akarsz, akkor először külső szinten kell végiggondolni a problémát. Mi a bajod: túl sok evés, kevés testmozgás vagy mindkettő? Lehet, hogy nem a túl sok evés, hanem a nem megfelelő étele evése a gond. A válasz talán egy olyan étrend, ami szükségletednek jobban megfelel. Orvosod tud erre tanácsot adni. Miért akarsz fogyni? Annyira kövér vagy, hogy az már egészségedet veszélyezteti, vagy mert soványabban vonzóbb lennél’ Mindkettő jó ok a fogyásra, de előre tudnod kell, milyen hasznot vársz. Ha már szerény mennyiségben és a megfelelő ételeket eszed ’ ha annyi testmozgást végzel, amennyit csak tudsz, és csupán kis súlyfelesleged van, akkor azt tanácsolnám, hogy - hacsak orvosod nem vélekedik másként - élj ezzel az adott testsúllyal. Én is azt teszem. Hiábavaló erőlködés volna ezen változtatni. Továbbá, életedben valószínűleg nagyobb problémák és fontosabb lehetőségek is vannak, minthogy az Agykontrollt erre használd fel. Ha biztos vagy abban, hogy igazán fogyni akarsz, és tudod, hogy miért, akkor a következő lépés az, hogy elemezd a fogyásból származó előnyöket. Ne csak olyan általános előnyöket vegyél, mint hogy „jobban fogok kinézni”, hanem konkrétakat, lehetőleg mind az öt érzékszerveddel kapcsolatban! Például: Látvány: Keress egy fényképet, amelyen még olyan sovány voltál, mint amilyen most szeretnél lenni! Tapintás: Képzeld el, hogy milyen sima lesz majd karod, combod, hasad, ha lefogysz! Ízlelés: Képzeld el azoknak az ételeknek az ízét, amelyeknek bőven kell szerepelnie étrendedben! Szaglás: Képzeld el azoknak az ételeknek az illatát, amiket enni fogsz! Hallás: Képzeld el mit mondanak majd a számodra fontos emberek, ha sikerül! Még az öt érzékszerv sem elég ahhoz, hogy alaposan vizualizálj. Az érzelmek is lényegesek. Képzeld el, milyen feldobottnak és magabiztosnak érzed majd magad, ha olyan sovány leszel, amilyen lenni szeretnél! Mindezt fejben tartva, menj szintedre! Teremtsd meg a képzeletbeli képernyőt, és vetítsd rá önmagad mostani képét! Majd hagyd eltűnni a képel, és balról (a jövő felől) csúsztass helyére egy másik képet (talán a régi fényképet), melyen úgy látod magad, ahogy ki akarsz, és ki fogsz nézni a fogyókúra végén. Amíg gondolatban ezt az új Önmagadat nézegeted, képzelj el minél több részletet arról, hogy milyen érzés lesz ilyen soványnak lenni Milyen érzés lesz, amikor előrehajolsz, hogy megkösd a cipőfűződet? Amikor a lépcsőn felmész? Amikor beleférsz újra a régi ruhákba? Amikor végigmész a strandon fürdőruhában? Ne sajnáld erre az időt, érezd át mindezt! Menj végig öt érzékszerveden, egyszerre mindig csak egyre gondolva, ahogy korábban említettük! Mit fogsz érezni saját magad iránt, ha sikerül elérni célodat? Most pedig gondolatban tekintsd át étrendedet - nem csak azt, hogy mit, hanem azt is, hogy mennyit fogsz enni és válassz ki valami ételt, pl. sárgarépát vagy hasonlót, az étkezések közti evéshez! Mondd önmagadnak, hogy testednek mindössze csak ennyi és ilyen ételre van szüksége, és tested nem fog éhségjeleket küldeni, hogy többet kapjon. Ez legyen meditációd vége! Naponta kétszer végezd el! Figyelj oda, hogy a meditáció alatt egyszer se legyen olyan kép, amin a kerülendő ételek szerepelnek! Hiszen azért eszel belőlük sokat, mert szereted őket. Puszta gondolatukra képzeleted más irányba tántorodhat el.

Alexis Smith hollywoodi színésznő szavai a San Jose-i Mercury News-ban (1974. október 13.): „A pozitív gondolkodás remekül működik a fogyókúrában. Soha ne arra gondolj, hogy miről mondasz le, hanem hogy mit nyersz!" Gyakran mondják neki, hoqy ma még vonzóbb, mint amikor a „Warner testvérek" című filmben szerepelt a TV-ben. Ezt nagyrészt az Agykontrollnak tulajdonítja. „A nagy különbség, - mondja - hogy kiegyensúlyozottabbá váltam, és jobban ura vagyok önmagamnak." A fogyókúrás programnál az is fontos, hogy reális célt tűzz magad elé, mert különben lerombolhatod a cél hihetőségét. Ha 25 kiló súlyfelesleged van, akkor nem gondolhatod komolyan, hogy jövő hétre úgy fogsz festeni, mint Audrey Hepburn vagy Mark Spitz. Ennek az elképzelése nem sok eredménnyel járna. Első napokban a test régi üzenetei még felbukkanhatnak, emlékeztetve, hogy pl. milyen jó is egy szelet csokoládé. Ha napközben elfoglalt vagy, és nincs időd meditálni, akkor vegyél mély lélegzetet, tedd össze három ujjad, és emlékeztesd önmagad ugyanazokkal a szavakkal, amiket a meditációban használsz, hogy testednek csak diétás étrendre van szüksége, és elmúlik maró éhségérzeted. Ugyancsak segít, ha egy pillanatra megnézed a régi fényképet, amin még a kívánt állapotban látszol. Az Agykontrollban egész lelkiállapotod javulni fog, s ez jelentősen hozzájárul, hogy tested jobban funkcionáljon. Kis gondolatbeli noszogatásra örömmel felveszi ideális súlyát. Számos használható változata van ennek a technikának. Te is kidolgozhatod a magadét. Egy omahai munkás meditáció közben a következőt mondta önmagának: - Csak olyan ételekre vágyom, és csak olyanokat eszem, amelyek jók a testemnek. Hirtelen kedve támadt salátákra és zöldséglevekre, és kevésbé kívánta a nagy kalóriatartalmú ételeket. Az eredmény: négy hónap alatt 18 kilót fogyott. Egy asszony a lowa állambeli Amesben ugyanezt a módszert alkalmazta. Néhány nappal később vett pár fánkot, hármat a gyerekeknek és hármat barátaiknak. - Egyszerűen nem jutott eszembe, hogy magamnak is vegyek. Csaknem sírtam az örömtől, amikor erre otthon rájöttem. Az Agykontroll működött! Egy farmer Mason City-ben, lowában, 150 dollárért vett egy öltönyt, ami enyhén szólva nem passzolt rá. A nadrágot nem tudta teljesen felhúzni, a zakót pedig képtelen volt begombolni. - Az eladó azt hitte meghülyültem - mesélte. A Képzeletbeli Képernyő Technika segítségével azonban négy hónap alatt leadott 20 kilót. - Most úgy áll rajtam az öltöny, mintha csak szabóval varrattam volna. Nem mindegyik eredmény ilyen látványos - valójában nem is kell minden esetben ilyennek lennie. Caroline de Sandre Denverben és Jim Williams, aki a coloradoi terület Agykontroll tevékenységét irányítja, elindított egy kísérleti programot, mely az Agykontroll technikák megbízhatóságát vizsgálja azoknál, akik igazán fogyni akarnak. Huszonöt Agykontroll hallgató részére egy hónapon keresztül hetente egyszeri találkozót szerveztek. Tizenöten jöttek el minden ülésre, s ők átlagosan 2.2 kg -ot fogytak. Valamennyien fogytak! Egy hónap múlva ellenőrizte a 15 embert, kiderült, hogy közülük 7 tovább fogyott, 8 tartotta a súlyát. Egyikük sem hízott vissza! Caroline elmesélte, hogy a kísérlet nemcsak fájdalommentes, de örömteli is volt a résztvevők számára. Nemcsak lefogytak, - anélkül, hogy mardosó éhséget vagy más kellemetlenséget éreztek volna -, hanem emellett még felfrissítettek számos Agykontroll módszert is.

Az átlagos fogyás mértéke nagyjából megegyezett azzal, amit akkor értek volna el, ha részt vesznek valamelyik sikeresebb fogyókúrán. Caroline maga is oktatóként vett részt másfél évig az egyik ilyen kurzuson, és a denveri Svéd Orvosi Központ élelmezési vezető helyettese volt, így járatos a helyes táplálkozás és a fogyókúra kérdéseiben. Tovább akarja folytatni ezt a munkáját, és egy másik csoportot is akar szervezni dohányosok részére. A dohányzás annyira veszélyes szokás, hogy ha dohányzol, akkor itt az ideje, hogy leszokj. A fogyáshoz hasonlóan ezt is kis lépésekben vesszük végig, bőven időt adva testednek, hogy megtanuljon engedelmeskedni a teljesen új, agyadból jövő instrukcióknak. Külső szinten nem kell a leszokás indokait sorra vennünk, a lehangoltság okai elég ismerősek, inkább arra van szükséged, hogy listát készíts azokról az előnyökről, amelyeket később annyira életszerűvé teszel, hogy le akarj majd szokni. Nagyobb lesz a vitalitásod, életerőd megsokszorozódik: érzékszerveid élesebben működnek, jobban fog ízleni az étel és az élet. Nálam, aki nem dohányzom, bizonyára jobban tudod, hogy mi mindent nyerhetsz. Menj szintedre, és lásd önmagad képzeletbeli képernyődön abban a helyzetben, amelyben szokás szerint napi első cigarettádat szívod! Lásd önmagadat teljesen nyugodtnak az ezt követő órában, lásd mi mindent teszel, a dohányzást kivéve! Ha ez az óra mondjuk fél nyolctól fél kilencig tart, akkor mondd ezt magadnak: „Most és a jövőben reggel fél nyolctól fél kilencig leszoktam a dohányzásról. Élvezem, hogy ez alatt az óra alatt már nem dohányzom. Ez könnyen megy, már megszoktam." Addig gyakorold ezt, amíg külső szinteden is igazán könnyen megy ez az első óra cigaretta nélkül! Ezután jöhet a következő óra majd a harmadik, és így tovább. Lassan haladj! Az erőltetés büntetést jelenthet testednek, ami nem tisztességes, hiszen elméd, nem pedig tested kezdte el a dohányzást. Hagyjad hát, hogy most is elméd végezze el a tennivalókat a képzelet révén! Néhány tipp a teljes megszabadulás gyorsabb eléréséhez: Sűrűn változtasd a szívott cigaretta fajtáját! Azokban az órákban, amikor még nem szoktál le, minden rágyújtáskor kérdezd meg magadtól: - Igazán akarom ezt a cigarettát? Meglepően sokszor lesz a válasz határozott nem. Várd meg, amíg igazán akarod! Ha az egyik már szabaddá tett órában tested jelzi, hogy „szüksége" van cigarettára, akkor vegyél mély lélegzetet, tedd össze három ujjad, és - ugyanazokkal a szavakkal, mint a meditációban emlékeztesd magad arra, hogy ebben az órában nem dohányzol, és nem fogsz dohányozni! A dohányzásról való leszokásnál ehhez az alapvető módszerhez egyéb technikákat is kapcsolhatsz. Egy oklahomai férfi, aki nyolc éven át napi másfél doboz cigarettát szívott, Alfában maga elé képzelte annak a cigarettahegynek a látványát, amit az ideig elszívott. Utána képzeletben belapátolta a cigarettahegyet egy krematóriumba, és elégette az egészet. Ezt követően elképzelte mindazt a cigarettát, amit akkor szívna el a jövőben, ha nem szokna le a dohányzásról - egy újabb hatalmas halom -, majd vidáman ezt is elégette a krematóriumban. Rövid időszakokra korábban már többször leszokott, most azonban egyetlen meditáció után végleg sikerült. Semmi sóvárgás, kompenzáló kényszerevés, semmi mellékhatás nem jelentkezett. Be kell vallanom, hogy a dohányzással kapcsolatban nem tudok annyi sikerről beszámolni, mint fogyással kapcsolatban. Ahhoz mégis elég sok olyan hallgatót ismerek, aki leszokott, és elég sok

Ma már számomra ezek közhelynek számítanak. s a szeretetre úgy gondolj. Vajon van-e furcsább és titokzatosabb annál. meg fogod őket döbbenteni az elért eredménnyel. hogy nem mindenki használja ki azt a lehetőséget. hogy amikor fejest ugrott egy medencébe. s így a betegségeket sikeresebben le tudjuk küzdeni. lenyűgöző közös vonás következetesen megfigyelhető: a tudat rejtélyesen erős szerepet játszik. és fogadd meg tanácsaikat! Emellett azonban. Még Emil Coué egyszerű módszerei is beváltak. próbálja meg az Agykontrollt ez ellen a szokás ellen is felhasználni. A második: menj a szintedre! Ez már önmagában is jelentős lépés az öngyógyítás felé. hogy mindenkit rábeszéljek. és külföldi utazással töltöm. FEJEZET HOGYAN HASZNÁLD TUDATOD EGÉSZSÉGED JAVÍTÁSÁRA? Időm felét bel-. A Coué módszerét is tartalmazó Agykontroll technikák pedig még hatásosabban működnek. több ezer olyan emberrel találkoztam. mert ahogy sokkal korábban már említettem. látszólag össze nem függő kutatásokban egy. Az döbbentett meg. Az Agykontroll jelenlegi fejlettségi szintjén. hogy kezdd el . annál kevésbé szorul majd orvosi ellátásra. akik valóban csodálatos öngyógyításokról számoltak be. elmúlt! A vérzés azonnal elállt. Amikor végül eljutottam egy orvoshoz. 10. hogy elménkkel felerősítsük a test regeneráló erőit. hogy férjemnek el kelljen jönnie a konferencia kellős közepén" . és ezt mondtam: . Azt hiszem. A Connecticut-beli norwichi Bulletin leírja.Bétában . és az általad eddig elért Agykontroll rutinod szintjén. Az első.olyant. még korai lenne az orvosokat nyugdíjba küldeni. mint hogy olyan erős gyógyszereket írnak fel az orvosok. mint minden dolog végső lényegére! Ehhez valószínűleg alapos gondolat-nagytakarításra is szükséged lesz (I. melyek az egészséget komolyan fenyegető mellékhatásokat okozhatnak? Pszichikus gyógyítással kapcsolatban soha nem tapasztaltam. Ezekben a különböző. hogy elménknek hatalma van testünk felett. vagy inkább más értelemben tartom ezt csodálatosnak. és a fájdalom is megszűnt. aki kevesebbet szív. ahogy egyébként is tennéd. Magától értetődő. fejezet). Ahhoz azonban már kétségtelenül eleget tudunk. hogy minél gyakorlottabb valaki az öngyógyításban. Például Wiliowsky asszony férjével Texasban egy választási pártkongresszuson vett részt. 8. Oly sokan tartják a pszichikus gyógyítást misztikusnak és titokzatosnak. -Így Alfa-állapotba mentem. még mindig tanuljuk). Az öngyógyítás hat elég könnyű lépésből áll.idézi őt az újság. ha az Agykontroll tökéletes lenne (nem az. Az orvosi kutatás egyre többet tud a test és az elme kapcsolatáról. ezen a szinten az elme negatív tevékenysége . Egy év alatt nem több száz. nem hallottam vagy láttam egyetlen káros mellékhatást sem.magadat egyre inkább szerető (és ezért megbocsátó) embernek érezni. mindnyájunknak hibátlan lenne a testünk. és végzett Agykontroll hallgatóknak tartok előadásokat. Sok hallgató számol be arról. annak a döbbenettől elállt a szava. hogy az Agykontrollt vészhelyzetben a vérzés és fájdalom csökkentésére alkalmazta. s nem akartam. dobhártyája beszakadt „A legközelebbi város is több mérföldre volt.minden . Továbbra is ugyanúgy beszéld meg problémáidat orvossal.Elmúlt. kezemet fülemre tettem. elmúlt. a fájdalmas területre koncentráltam.

hogy napközben elhalványodik az érzés. élvezd.Kb. mintha a szemeidet kinyomták volna. tudd. hogy a meditáció jó dolog. Íme az egyik. de mi az Agykontrollban úgy találtuk. amilyen gyakran csak tudod. Ezzel kapcsolatban tegyünk egy kis kitérőt. Olyan gyakran végezd a gyakorlatot. és képzeld el önmagad teljesen gyógyultan! Érezd át a tökéletes egészség szabadságát és boldogságát! Maradj ennél a képnél. azok elkerülésére. szerető. célja csupán annyi. amit természete szerint tennie kell: kijavítsa önmagát. eltávolíthat a világtól. és hatására kórosan sokat foglalkozunk magunkkal. pozitív szavakat akarsz használni. mert írója egy gyakorló orvos: . hogy azt tegye. és el lehetett mulasztani őket. Hatodik: erősítsd meg még egyszer a gondolat-nagytakarítást. Ezt pedig nem tudod túlzásba vinni." Mennyi ideig és milyen gyakran tedd ezt? Tapasztalatom szerint körülbelül 15 perc az ideális időtartam. 11 éves korom óta voltak migrénes fejfájásaim. de legalább naponta egyszer. amit azért választottam ki. ebben az egészséges állapotban teljesen összhangban vagy a természet veled kapcsolatos szándékaival. és a test szabad utat kap ahhoz. Ezt más meditációs tanokról mondják. se száma. melyek arról szólnak. de nem helyes túlzásba vinni. Úgy érzed. Ha a fejfájás már egy ideje fennáll. Ötödik: gyorsan töröld ki betegséged képét. és végül három vagy négy napig tartó „fejfájás-csokraim" lettek. mert még az agyunkra mehet. Talán hallottál olyasmit.semlegesítődik. érösszehúzó hatású gyógyszer. Negyedik: gondolatban éld át a betegséget. hogy alapos gondolat-nagytakarítást szeretnél elérni. hogy most. Számos Agykontroll centrumunk körleveleket ad ki tagjainak. és tudd. ahol azokra szükség van. Általában a fejnek az egyik oldalát érinti. hogy gyógyító energiáidat oda koncentráld. Alfában és Thétában! Éld meg! Ha úgy érzed. vagy Béta szinten éljük át. hogy önmagadnak a következőt mondod: „Minden nap és mindenhogyan. pozitívan akarsz gondolkozni. egyre jobban.vétke és haragja . akkor az idő múlásán kívül semmi el nem mulasztja. A harmadik: gondolatban beszélj önmagadnak az első lépésről. akkor tedd össze három ujjad. Ezek tele vannak olyan beszámolókkal. és fejezd be azzal. Hogy ez igaz vagy sem. A tomboló migrén pokoli dolog. Visszatérve az öngyógyításhoz: az első lépésnek soha nincs vége! Gyakorold azt Bétában. s az Agykontroll gyakoriságával ezek hajlamosak eltűnni. hogy mit értek el az Agykontroll segítségével. nem az attól való eltávolodást. s azonnal felerősödik. Mi a világban levést hangsúlyozzuk. és jobban vagyok. mikor a fájdalom még tűrhető. lásd és érezd a betegséget! Erre ne fordíts túl sok időt. Azt mondják. hogy bűntudatod és haragod nagyon is valós érzés. nem az Agykontrollról. fáradtság és magas vérnyomás elmulasztásáról szóló történeteknek se szeri. hogy ezeket csak a külső-. ami bánt! Használd a képzeletbeli képernyőt. időzz el rajta. fogalmazd meg kívánságod. hogy megérdemled. megbocsátó emberré akarsz válni. azt nem tudom. A rohamot néha elmulasztja egy speciális. hanem az azokkal való szembenézésre és megoldásukra fordítjuk figyelmünket. nem a gyakorlati problémákon való felülemelkedésre. a rohamok között mindössze két napos szünetekkel. a gyomrod bukfencezne. jobban. Persze lehet. . Ebből nem lehet "túl sok". asztma. Idővel azonban rosszabbodott a helyzet. A fejfájás. Eleinte csak alkalmilag jelentkeztek. a koponyád satuban lenne. amit a roham elején akkor kell bevenni.

az Agyforradalom-ban. hogy mégis megpróbálja az Agykontrollt? Épp jövő héten indul egy új kurzus. 1974. és a fejfájás rövid időre újra megszűnt. Mindig azt válaszoltam. Utána még három hónapig előfordult.-án láttam.-án vizsgáltam meg. augusztus 26. januárjában a Prevention Magazine-ban egy cikk jelent meg róla „Az elme a rák felett" címmel. Az Agykontroll óta egyetlen fájdalomcsillapítót sem vettem be. mint egy fényképezőgép lencséje. hogy a nővér szaruhártyája kissé deformált. Legközelebb 1975. Marilyn Ferguson idézett belőle. amikor négyóránként szedtem a gyógyszert. hogy kipróbáljam. Valóságos csoda volt! Öt másodperc múlva a fejfájás még erősebben visszatért. hogy időnként visszatért a fájás. és vagy egy éven keresztül javasolgatta. A következő levélrészletet Wlodyga doktor írta. még egy ciklust csináltam. Barbara nővér a szaruhártya korrigálását is beépítette meditációjába arra a néhány hétre. Végigmentem egy cikluson és győztem. Szó. azon a héten nem fájt a fejem. majd megint visszatért. és nem vettem be a gyógyszeremet. nincs fejfájás! Remekül éreztem magam. Egyik betegem egy Agykontroll hallgató volt. Látásának javulása előtt már bifokális lencsére volt szüksége. Talán olvastál már egy rákspecialista. hogy ebben a hülyeségben én nem hiszek. A beteg manifeszt myopiájának mértéke olyan szintre csökkent. és Barbara Burns nővér persze nem olyan „rettegett betegségektől" szenvedett. a fejfájás tovább folytatódott. csak olvasáshoz volt még rá szüksége. Egyszer aztán egy fejfájásom negyedik napján találkoztunk. Rövidlátó asztigmatizmusa miatt 27 éven keresztül hordott szemüveget. Dr. Adva volt a lehetőség. és a fejfájás végül is elmúlt. Olyan tanácsokat és kezelést ajánlott. de még csak egy Aszpirint se kellett bevennem. vagy csak egyszerűen szedjük az orvosságot és várjunk? Nézzük meg egy pillanatra a valószínűleg legrettegettebb betegséget. mit érhetek el a programozással. hogy menjek el vele Agykontrollra. hogy meg fogom tudni csinálni. Miért nem jön el velem? Beiratkoztam a tanfolyamra. Elmentem egy fejfájás-specialistához. s távolra már így se látott élesen. aki részletesen kivizsgált. Wlodyganál. Egy ideig nem fájt a fejem. Rövidlátása fokozódásával egyre erősebb lencse vált szükségessé. Richard Wlodygaval. 0. a rákot. Carl Simonton munkájáról. amíg sor került az újabb vizsgálatra Dr. utána pontosan fog fókuszálni.Nem lenne itt az ideje. de kitartottam. A kurzus befejezése után egy héttel azonban iszonyú fejfájásra ébredtem. Ezt minden meditációjában megismételte. és 1976. nemrég megjelent népszerű könyvében. és még így is csak részleges volt a hatás. augusztus 20.10 cikluson kellett végigmennem. mint amiktől neveltetésünknél fogva olyan nagyon félünk. Kb. hogy megpróbálja az Agykontrollt. A migrénes orvos. Tud-e ezeken is segíteni az Agykontroll. és lelkiismeretesen minden este elmentem. Szemüvegét egy éve nem hordta. júliusában elhatározta. és legközelebb már 3 ciklus elmulasztotta a fájdalmat. Grace Halsell tollából. aki megállapította. Mély meditációban a következőt mondta önmagának: Valahányszor egy pillanatra behunyom a szemem. Nem adtam fel. amikor szemüveg viselése már felesleges. Azt mondtam magamnak.Eljutottam arra a pontra. Megvizsgáltatta magát Dr. mert Barbara nővér zseniálisan alkalmazta saját kiváltó mechanizmusát. Simonton doktor. valószínűleg egészen zöld lehettem már. a detroiti Barbara Burns nővértől származik. egy szemésszel (és Agykontroll hallgatóval). Barbara nővér kérésére. Barbara Burns nővért először 1974. Azért választottam ezt. hogy kizárja testi vagy ideggyógyászati betegség lehetőségét. és két hét múlva szemüveg nélkül kezdett élni. amit már régóta folyamatosan alkalmaztam. sikeresen alkalmazta azok némelyikét betegei kezelésében. aki megtanulta az Agykontroll technikákat. Tényleg hatásos! A másik történet egy apácától. ami szó. . mert ezt kérdezte: .

" Bostoni beszédében Simonton dr. Eugene Pendergrasst. 1974-ben. hogy az ember elméjében olyan erő van. Stephanie Mathews Simontonnal arra tanítják a betegeket. egy ritka. hogy ha meg tudná fejteni.biofeedback és meditáció . A pozitívabb betegek némelyikének hazatérve azonban megváltozott hozzáállása. hogy az illető miként fogadja azt. akik . ami lehetővé teszi. hogy a veszteség nem magában jelentős tényező. mely képes felgyorsítani vagy gátolni a betegség folyamatát. mint betegségük súlyossága. hanem azzal együtt. hosszú megfigyelési idejű vizsgálatokban mutatták ki. idézte az Amerikai Rák Társaság elnökét. Ezt követően osztályozta a terápia hatását is. Simonton doktor úgy okoskodott. amit a kutatók a rák kifejlődésével kapcsolatban általában megállapítottak. hogy egy beteg hozzáállása szerepet játszhat bármilyen fajta kezelésre adott reakciójában." Dr. kitűnőtől a gyengéig terjedően. Simonton öt csoportba sorolta 152 rákos beteg hozzáállását az erősen negatívtól az erősen pozitívig. egy előadásában. a veszteségnek elég jelentősnek kell lennie ahhoz. Úgy látjuk." Egy másik. azzal az ötlettel kezdtem. noha közülük 14-nek az állapota annyira súlyos volt. Ezt különböző kutatók.az orvostudomány előtt ismeretlen okok következtében . Őket „spontán remisszióként" könyvelik el. hogy egy fontos szempontból mind hasonlított: pozitívak. akkor talán elő is tudná idézni a gyógyulást. és befolyásolhatja a kórkép lefolyását. a bostoni Agykontroll ülésen a következőket mondta: „A legjelentősebb érzelmi tényező. A skála másik végén 22 betegnél a kezelés gyenge eredményt hozott. Azt találta. hogy miként vehetnek részt lelkileg saját kezelésükben. ahol társával. optimisták és eltökéltek voltak. a travisi Légierő Bázison végzett vizsgálatában. hogy a betegség diagnózisának felállítása előtt 6 -18 hónappal a beteg életében valami jelentős veszteség következett be.felépülnek a rákból. Ezt tovább vizsgálva azt találtam. kontroll csoportokkal. és . az az. hogy 50%-nál kisebb eséllyel számíthattak az 5 éves túlélésre. hogy hozzáállásuk jelentősebb szerepet játszott. 20 beteg kezelési eredménye kitűnő volt. -Látják. egyiküknek sem volt pozitív hozzáállása. hogy a betegség lefolyását általában befolyásolja az érzelmi lehangoltság. de közismert jelenséget vizsgált. olyan embereket. „és megfigyelhettük betegségük ennek megfelelő változását. hogy a kutatást ki tudjuk terjeszteni arra a határozott lehetőségre is. aki szerint „Carl és Stephanie Simonton figyelemre méltó eredményeket ér el a rák kezelésében azzal. s így lehetővé válik a rosszindulatú elváltozás kifejlődése. aki 1959-ben a következőket mondta: „Néhány tény azt igazolja. hogy miért gyógyultak meg ezek a betegek.koncepciók olyan eszközt adnak kezembe. Elmer Greent. A folyóirat szerkesztője idézte a Menninger Alapítványtól Dr. hogy a betegben tartósan az elesettség és reménytelenség érzését kelti. hogy a beteget megtanítsuk ennek a hatásnak az elindítására. hogy az Agykontroll . melyről a Journal of Transpersonal Psychology * számol be. Simonton ma a Forth Worth-i Rákkezelési és Kutatási Központ orvosi igazgatója. hogy összekapcsolják a hagyományos sugárkezelést az élettani önszabályozás céljából végzett vizualizálással.Amikor sugárkezeléssel foglalkozott San Francisco mellett a traivisi Légierő Bázison. Az esélyeket pozitív hozzáállásuk változtatta meg. úqy látszik. Őszintén remélem. hogy ilyenkor az alapvető ellenállás lecsökken. Tudják. és a rákos betegek csupán nagyon kis hányadát teszik ki." Egyértelmű.

A betegtől három alapvető dolgot kérünk: képekben jelenítse meg önmagának a betegségét. akkor is meggyógyul. A test felismeri és elpusztítja őket. ez az egyik legjelentősebb ok. vagyis védekező mechanizmusát. hogy újra a test győzzön. hogy jó. akkor képtelen visszanyerni egészségét. Hasonlítsuk össze egy egészséges sejttel. vagy kémiai kezelést alkalmazunk. melyek betegséghez vezethetnek." Betegek képzésének első lépéseként Simonton doktor száműzi a félelmet." Mitől válik egy házasság jóvá? Nem tudom erre az összes választ. Elhal. Amint elkezdődik az oktatás. FEJEZET EGY BENSŐSÉGES GYAKORLAT SZERELMESEKNEK Az Agykontroll csoportnak tartott előadásában Simonton asszony az élet megannyi stresszéről beszélt. Nem egyszerűen arról van szó. hogy a rák egy mindnyájunkban zajló. Tudjuk. s ha semmi mást nem teszünk. Talán ez a nem teljesen értés is szerepet játszik abban. és sikerül megbetegítenünk. Ha jó házasságban él a rákos beteg. Valójában azonban a ráksejt egy megbolondult normális sejt.gazdag és érdekes volt. és maga is éhezik. besugarazzuk. és igen nagy az ereje. Gyenge is. hogy sokszor saját vérellátását is elzárja. Nézd meg. hogy hogyan fogjuk képileg megjeleníteni azt. hogy ujjunk egészséges szövetét megvághatjuk. Az a cél. rákos sejtek. Csoportüléseinken arról beszélünk. aljas. Úgy tűnik fontos ez a sorrend. hogy lelkedben mégis milyen kép él róluk. hogy elhinnénk. de igazából nem értem. amivel foglalkozni kell. és a félelmünkben kialakított lelki képek révén tulajdonítunk nagy erőt. ha nem kezelik őket megfelelően. Véleményem szerint ez a leghatékonyabb fegyver. a kezelést és a szervezet immunrendszerét. Egyik fő beszédtémánk a meditáció. A betegségnek félelmeink. Azok nem pusztítják el saját vérellátásukat. Ezt csak azért . amit érzelmileg fel tudok ajánlani. normális folyamat. ami ott settenkedik. Saját házasságom Paulával különösen jó házasság . Simonton doktor előadása után felesége beszélt. ami miatt életben kelt maradnia. A sugárkezelés mellett alkalmazott relaxációs és vizualizációs módszerekről Simonton asszony a következőket mondta: „Legértékesebb eszközünk valószínűleg a lelki-elképzelés technikája. aminek bekövetkezését akarjuk még azelőtt. Milyen gyakran meditál? Mit tesz meditációja során? 11.saját gyógyító folyamatába bevonjuk őt. hiszen állandóan képződnek bennünk.36 éven keresztül . Ha egyszer működésbe lendül. hogy miért. s irányítsa saját folyamatait. akkor ez az egyik legfontosabb dolog. „Betegeink közül nagyon kevesen élnek jó házasságban. rájövünk. bujkáló dolognak képzeli el. Nagyon ostoba sejt. hogy megszabaduljunk a ráksejtektől. Ha belevágunk. hogy be is fog következni. A következőket mondta: „A legtöbb ember a rákos sejtet valami undorító. csak sebtapasszal leragasztjuk. Állandóan képződnek bennünk rosszindulatúan elfajuló. olyan gyorsan szaporodik. akkor a szervezet teljesen tehetetlen. ahogy más idegen fehérjével is elbánik. Tudjuk. hogy a normális testszövetek meg tudják javítani önmagukat.

hogy ezt elérje. s ezért nem vagyok szakértője a kérdésnek. . akiknek az útjai talán soha nem keresztezték volna egymást. Olyant azonban ne válasszatok. nincs közvetlen tapasztalatom a boldogtalan házasságokkal kapcsolatban. amit csak azok ismernek igazán. mely egyébként csak többéves együttéléssel lehet kialakítani. A hallgatók. Valami elég furcsát akarok javasolni. hanem ami mély megértésből és elfogadásból táplálkozik. amit finoman megérint más elme olyan módon. ha megint találkoznak. mint amit hallgatóink az osztályokban átélnek. Nem olyan fajta bensőséges kapcsolat. Sokan ezt annak tulajdonítják. igen. és az illető valószínűleg azt fogja mondani: . ahol mindketten a legboldogabban és leglazábban érzitek magatokat! Lehet ez egy régebbi közös vakáció helyszíne. Talán arra számítasz. és némi kellemetlenség érzést hagy bennünk.a házasságot. és csökkentené az osztozás érzését. ha súlyos bajban van. A legtöbb pillanatnyi közvetlenség felszínes. Valami leheletfinom. Olyan is lehet. Ez az összetartozás érzés mégis nagyon könnyen újra felébred. Üljetek kényelmesen. Gyönyörű volt! Ez egyfajta mellékterméke az Agykontroll tréningnek. hogy egy intenzív.mondom el. ami kisajátítja legbensőbb énünket is. azt most (férj és feleség) szándékosan egy nagyon mély bensőségesség megteremtésére használják fel. A mély és hosszú meditációk alatt kapcsolatok születnek. és hamarosan el kell menniük. amit megpróbálok elmagyarázni. Ennek ellenére ismerek néhány módszert a házasság megjavítására és gazdagabbá tételére. Mit tegyetek? 1. Valami más is történik. hogy tovább éljék saját. Mivel ez nem túláradó. hamis.vagy meg kell-e egyáltalán menteni . Keressetek egy helyet. ha a férj és a feleség is erre törekszik. és később beszélek róla. hogy szemetek becsukódjon! . A katonák éreznek sokszor így az intenzív háborús élmények után. Az eredmény erősebb és hatásosabb lesz.Ó. Ugyanakkor (most jön az a furcsa javaslat. pszichikus szinten zajlik. Nem erről az élményről van szó: emez tartós. amihez különösen kellemes. de mélyen átérzett dolog jelentkezik. Ez azonban csak a magyarázatnak az egyik része. az életben egyszer már átélt élményen mentek keresztül. hogy miként kell megmenteni . majdnem szerető kapcsolatba kerültek egymással. hogy bensőséges. Egy csoportnyi vadidegen ember is hasonlóan érezne. akik egy egész életet töltöttek együtt. közel. és még csak nem is a nagyobbik. felemelő örömérzésről. egyéni sorsukat. egymás felé fordulva! Lazítsatok és hagyjátok. Beszéltünk az Agykontroll kurzus vége felé jelentkező.az elme érzékeny vevőkészülék. hogy amit különkülön már megtanultak az Agykontrollban. amit említettem) lehetőség van arra. Ezt ragadják ki leggyakrabban. úgy érzik. csupán percekkel a tanfolyam befejezése után. közös élmények fűznek. 2. mivel sokan ezt tartják a jó házasság egyik alappillérének. De említsd csak meg. ha egy délutánra egy liftben rekednének. és együtt választjátok ki. mindnyájan éreztük. de ahhoz előbb némi körítés kell. A kurzust nem kimondottan úgy terveztük meg. Idegenként érkeznek. Én ezt inkább a jó házasság egyik eredményének gondolom. hanem inkább leheletfinom érzés. hogy megértsd. Rövid ideig tart. ha nem hallottál még róla egyetlen Agykontroll hallgatótól sem. hogy először a szexről beszélek. akivel találkoztál. mert ezt lehet legkönnyebben megfogni. A házasság legjobb alapja a bensőséges kapcsolat. ne lepődj meg. ahol csak egyikőtök járt! Ez megbontaná az élmény szimmetriáját. bármilyen hely. Valami eddig nem említett is történik itt. amit még egyikőtök se látott.

színe. Az első azt mondja: „Jó.amennyit akartok . Ez a színházban.3 .5 .még mélyebbre és közelebb. akkor egyikőtök ezt mondja: „Azt akarom legjobban az életben. ha közben mélyen egymás szemébe néznek. ami . akkor a bensőséges együttlét nem lesz igazán kellemes élmény. Mindnyájunknak van egy auránk.ne siessetek ezzel -. 7. Menjünk mélyebbre együtt!" 5.3 . Nem a technikákról vagy testhelyzetekről beszélek. hogy egyre mélyebbre jössz velem. annál tartósabb az aurák elváltozása.9 . . ez mély élmény lehet a felszínes. ha rosszul használják. . és teljesen átélitek a relaxáció helyét. ." 9. Gyakorlott meditáló nyitott szemmel is tud Alfában vagy Thétában lenni. hangokat. hogy téged boldoggá tegyelek. színeket. Minden lépést megfontolni. Fontosabb azonban az élménnyel együtt sodródni. annál mélyebbre jutunk.érzed. Tartós testi távolság visszafordítja a folyamatot. hogy ez közös életetek állandó részévé válik. ellazult lélekkel. melyeknek igen széles a skálája. valamennyi kellemes részletet. hogy látja saját és mások auráját. 10 .4 .5 . A másik ezt mondja: "Lassan számolok 10-től 1-ig. egy mély.mélyebbre és mélyebbre. és csak azután akarom önmagamat boldoggá tenni. A másik: „Azt akarom legjobban.erre a csendes.4 . Amikor mindketten mély szinten vagytok már . együtt átélt látványt. és minden számmal egyre közelebb kerülünk egy mély tudatszinten. vagy buszon a tömeggel ugyanúgy megtörténik. intenzitása. Csak olyan férfinak és nőnek ajánlom. . érzed. kellemes tudatszinten vagy. Férj és feleség esetén ez a változás előnyös. 10-9 -.8 ." 4. mint ahogy így olvasás alapján el lehet képzelni." Mindketten lassan. A szex nem egyetlen élmény.felesleges mondani . csak néhány felhő úszik rajta. bensőséges érintkezésre. ahol vagyunk! Minél többet tapasztalunk. most ellazultan. amit egyesek testünk körül halvány energiamezőként látni képesek.mélyebbre. . minden lépéssel logikusan a következő lépés felé haladni. És most a szexről. hogy jó nemi életet élnek. Ha a két résztvevő valamelyike nem érti meg a dolog célját. gazdag elkötelezettséget érez. tudatos Béta szinten. hogy téged boldoggá tegyelek. . Ezek alakja.6 egyre mélyebbre jutunk együtt. mert aurájuk jobban kiegészíti egymást. egy kellemes tudatszinten vagyunk. Már a legelső alkalommal. és csak azután akarom önmagamat boldoggá tenni.2 -1. Figyeld az eget" 6. Hagyjatok időt . hanem az élményekről különböző mélységű és intenzitású élményminőségekről. Túl sok pár olvas el „hogyan csináljuk" szex-kézikönyvet. Egyikőtök valami ilyesmit mondjon: "Számolni fogok 10-től 1-ig." 8. akkor ne erőltessétek! Sokkal nagyobb hatású élmény ez. rezgése változik. hogy mélyebbre jutsz. meg lesztek győződve arról.6 . Minél gyakoribb az érintkezés két ember között. „Igen tiszta.8 . hogy egyre mélyebben merülsz egy kellemes meditációs tudatszintre. menjünk együtt nagyon mélyre! Ismerjük meg együtt a helyet. Alapvető a testi közelség.7 . és minden számnál azt érzed. ahogy kipróbáljátok.7 . Segítségeddel én is odamegyek hozzád. aki párja iránt mély. Az Agykontroll tréning egy másik melléktermékeként sok hallgatónk elmondja. akár egy ujjlenyomat.nem tesz jót a házasságnak. Mindegyik olyan egyedi. mint két közös ágyban fekvő emberrel. s a technika bizonyos tökéletességi szintjén azt hiszik. meditatív szinten. Ha ez kényelmetlen. A lehetőségek egész skálája áll rendelkezésre. hőmérsékletet. akik ezt a hangtalan együttlétet jobban átélik. Én a francia ágy híve vagyok. Különböző változtatásokkal tovább is tudjátok majd fejleszteni a módszert.2 -1 most mindketten ellazultan. Néhány figyelmeztetés: Az élmény szépsége teljesen elvész. tartós. .3. spontán módon leírjátok az elétek táruló. vagy nem ért azzal teljesen egyet. A testileg közel lévő emberek energiamezői átfedik egymást. majd ébredjetek fel! Vannak.

felgyújtott lámpákkal. mégpedig olyan hallatlanul izgalmas módon. hogy öt érzékünkön kívül is jut el hozzánk információ. hogy megkocogtatják a falat belülről. mert ez olyasmire utal. vagy jövőből. ami a hatodik érzékként működik. majd nappal. kékre. mivel ezek használata nélkül is jutunk értesülésekhez. holott nyilvánvalóan létezik. éspedig olyan következetesen. A hatodik érzékre az „érzékeken kívüli érzékelés" kifejezést használják. ahol a kívánt információ van. jelenből. Mire az idáig leírt technikákat mind elsajátítottad. amire csak emlékeznek. egyszerű gyakorlatokkal kezdik. Mély meditációban elképzelik önmagukat. ha rövidebb idő is elég ehhez? 12. hőmérsékletet. Mi azonban az Agykontrollban nem egyszerűen érzékelünk. hogy létezik az öt érzékszerven kívüli érzékelés is. Eddig minden nehézség nélkül megtanítottunk erre több mint félmillió embert. 40 óra elméleti és gyakorlati felkészítés után következik be. akik a megjelenítés intenzív gyakorlatain már túljutottak. hogy felmérje az ember médium-képességét. pszichikus megértéshez vezethetnek. a déli fallal szemközt. A hosszú és boldog házasságok. Jöhet közelről vagy távolról: se idő. A falban. FEJEZET TE IS HASZNÁLHATOD HATODIK ÉRZÉKED Létezik hatodik érzék? Manapság gyakorlatilag minden e témában tájékozott ember egyetért abban. ahol a médiumok kitalálták. de teljesen természetes azok számára. zöldre. de én nem szeretem ezt a meghatározást. szagokat. hogy megtanítsuk őket médiumként viselkedni a valós életben is. olyan közegben vannak. Az érzékelés túl passzív szó arra. hogy életük véglegesen megváltozzék. hogy létezik. se tér nem akadályozhatja azt az „érzékeken kívüli" képességet. hogy pszichikusan működjenek. B. De miért várjunk. hogy az osztásnál melyek az adott kártyák. Mivel ezt mi már ismerjük. Megfigyelik új környezetüket: a fényeket. ahogy besüt a napfény. hanem kivetítjük figyelmünket arra a pontra. . amit mi teszünk. Aztán megérintik a déli falat.még gyakorlás nélkül is. Jöhet ez az információ a múltból. vele szemben állva. A HÉK megtapasztalására az Agykontroll tanítványok nem végeznek kártya-látó gyakorlatot. majd újból . otthonuk előtt megjelenítik ott magukat. mintha külső érzékeinktől függetlenül működnénk. lilára. Ezért az Agykontrollban „Hatékony Érzékelési Kivetítésről" (HÉK) beszélünk. Gondosan megfigyelnek mindent. Rhine kísérleteire a dukei egyetemen. mielőtt belépnének a bejárati ajtón és megállnának nappalijukban. és ott tudatos maradni: meg tudsz jeleníteni dolgokat és eseményeket az öt érzékkel megfogható valóság csaknem teljes mélységében. s a harmadik napon el is érik azt: tudatukat testükön kívülre vetítik. az anyagok keménységét úgy. Képes vagy már a lélek mély rétegeibe lépni. és roppant mértékben javíthatja a házasságot. Látják a szobát este. ahol eddig még nem jártak. Bizonyított tény. Ez kb. hogy a véletlen kizárható volt. pirosra.a partnerek közötti mély. Ez pedig mintha tagadná. hogy a szellemiség lelkiség „magasságait" annyira hatékonyan tapasztalják meg.A pszichikusan érzékennyé válás gazdagíthatja. Az csak arra való. Neked ez talán földöntúlinak hangzik. és minden apró részletet megfigyelnek. Az „érzékelés" a megfelelő kifejezés J. és belelépnek. Az Agykontroll osztályokban a második nap végére a hallgatók közel állnak ahhoz. már jókora utat tettél meg a HÉK művelésében is. nagyobb célt tűzünk magunk elé: azt. Újból a falon kívül. A megjelenítő képzelet működtetését. feketére.

Aztán megint kijönnek. Az Agykontroll tanfolyam hallgatóinál ez még nem halk. melyekkel pszichikusan ki fogják javítani azokat a kóros elváltozásokat. A fent leírt gyakorlatokban a logikus agy a következőt mondja: . mely néha a Théta szintet is eléri. és nem egy. Ahogy beleképzelő képességünk egyre erősödik. Sok végzett hallgató úgy érzi. hifitornyot. és ezzel már részben fel is készültek életük talán legmeghökkentőbb napjára. ezután már élőlénnyel folytatják a kivetítést: egy gyümölcsfával. hanem kettő. A laboratóriumban íróasztalnak. a negyedik napra. amiből különleges zene szól a gondoktól gyötörtek megnyugtatására. vörösrézbe. három sárgarépával és egy fej salátával. hogy egy fal belsejében vagy. Minden hallgató a saját fegyvertárát állítja össze. hogy a logikus agyat a hátsó ülésre ültessék. A megjelenítő agy tartja életben őket.egy belső nyugodt.ebben a dimenzióban súlytalan és a fallal szemközt megvizsgálják. ahogy tetszik. A következő szakaszban a hallgatók fémkockákba és hengerekbe vetítik ki magukat rozsdamentes acélba. sárgarézbe. A legtöbb eszköz olyan. megvizsgálják a fényeket. ólomba -.akik már jól begyakorolt megjelenítő képességgel rendelkeznek . órának. majd kivetítik magukat a 1evelekbe és a gyümölcsbe. miközben a fal színét megint csak váltogatják. Eddig nincs semmi szokatlan. Az egyszerűbbtől a nehezebb felé haladva.az eredeti színre festik a falat. Képzelj el egy finom szitát a vér szennyeződéseinek kiszűrésére. a szívet. vagy valami más elvarázsolt helyen! Tudom hogy ez lehetetlen. amit laboratóriumban valójában sosem látni. miközben a képzeletbeli képernyő háttérszíneit váltogatják. . Megvizsgálnak egy gyümölcsfát mind a négy évszakban. szagokat. Azért hangsúlyozom ezt. hanem hangos hang. hogy fölszereljék a laboratóriumot különböző eszközökkel. De előbb még más előkészítő munka is vár rájuk.laboratóriumot képzelnek el. Most hatalmas ugrás következik: egy állatba képzelik bele magukat. méghozzá elég gyorsan váltogatva ezeket ahhoz. és milyen közel a képzelethez és szimbólumokhoz. most főleg a mellkasra összpontosítva. Mivel a következő lépés az. hogy pszichikus érzékelésünk milyen távol van nyelvtől és logikától. a mellkason belül megvizsgálják a bordákat. hogy csak kevesek fejében fordul meg: vajon menni fog-e ez? Tudatuk váltakozó színű képernyője előtt megvizsgálják az állatot kívülről. ahol minden lehetséges: a tudat mély szintjén. amikor emberekkel fognak dolgozni. színét mind maguk választják meg. Ott készülnek. hőmérsékletet. megtették az első fontos lépés ahhoz. nincs két egyforma. Azután. Ahogy a tanítványok ezekkel az eszközökkel dolgoznak. halk hangra. egy citrommal. az Agykontroll hallgatók . ahol éppúgy. majd gondolatban magabiztosan belépnek koponyájába. szükségük lehet némi bölcs tanácsra a zavarba ejtő percekben . éppúgy erősödnek pszichikus erőink is. mint a falban. Ezek csak eszközök szimbólumai vagy szimbolikus eszközök. Néhány perces szemlélődés után újból kijönnek. három banánnal. fürdőt. az élő agyba. A hallgatók eddig oly sikeresek voltak. széknek. hogy közben a logika ne tudjon gáncsot vetni képzeletüknek. a gerincoszlopot. egy naranccsal. ami a bűnöket lemossa. alakját. keménységet. Mikor ezt a szakaszt befejezték.Ne mondd nekem. színeket. tüdőt. A következő lépés megértéséhez újból hangsúlyozni kell. Ugyanezt teszik egy görögdinnyével. melyeket másnap majd az emberek testében meglátnak. hogy a mély szinteken végzett munka kihatással van az objektív világra is. hisz itt ülsz! De a megjelenítő agy most a beleképzelés sorozatos gyakorlásától megerősítve figyelmen kívül tudja ezt hagyni. ahol a vezérlés van. Azután felemelnek egy széket . egy puha kefét. amivel a fehér port (meszet) pszichikusan ki lehet söpörni a beteg izületből. a megjelenítőt pedig előre. májat. hogy kívülről vizsgálják az állatot. A laboratórium méretét. Különösen mély meditációban. öröknaptárnak és kartotékozónak kell lennie.

egy végzett Agykontroll hallgató. Platón szerint Szókratész ezt mondta: „Gyerekkorom óta meglátogat egy félisten. rózsaszín neonfényű bél világított mérgesen. talán egy belső hang megtestesülései. Ha ezzel végeztek. mély gödörben ülő. talán ennél is többek. Krisztus előtt több mint négy évszázaddal.talán csak a képzelet kitalációi. Bár ritkán teljesülnek csak ezek a kívánságok. . de még nem tapasztalták meg. ellenben odavolt a gyönyörűségtől hogy Shakespeare-rel találkozhat. hogy mit ne tegyek. amit a hallgató megélt." Miután elmondta. Sophia Lorennel." Ahogy nemsokára látni fogod. Az Agykontroll tanulásának pillanatnyi szintjén ezt már értik a hallgatók. aki a New Times-ban cikket írt az Agykontrollról (1975. „Helyén" írja Merrill. vaksi nyúlszemekkel. mégis szinte soha sem elégedetlen senki a konzultánsként kapott személyekkel. de helyette egy kis bohócnak kifestett embert talált. szellemének magányában. A parton találkoztunk másik tanácsadómmal.A hallgató laboratóriumában életre hív két konzultánst vagy tanácsadót. Sam Merrill." Másnap. pusztán figyelmeztetésekre korlátozta tevékenységét. Amit tudunk az az. Egy másik hallgató. és hánykolódni. mikor a komoly munka kezdődött. hörögni és visítozni kezdtek. Mielőtt elkezdenénk ezt a szakaszt. Mik ők? Nem tudjuk biztosan .írja Merrill -„egy kis ember bukkant elő térdnadrágban és selyemingben a nyomáscsökkentő kamrából. hogy mit tegyek. Laboratóriumában. de ő nem válaszolt. de soha nem mondja meg. aki ellentétben az Agykontrollbeli tanácsadókkal. rózsaszín ping-pong labdával az orrán. kedvességeket mondtak egymásnak. hogy a legtöbb hallgató egészen határozottan tudja. de azok viselkedése meglehetősen különbözött igazi valójuktól. mint a nővel. szélforgóval a sapkáján. pamut trikója buján lógott testén. A következő nap remeg a levegő a várakozástól. akik jobban el voltak foglalva egymással. akik csak élményeik felfrissítésére jönnek vissza. Merrill vezetője egy 62 éves floridai nő nevét adta meg neki. mondom. Kezet fogtak. a Nautilus tengeralattjárón . Egy másik író. egy férfit és egy nőt. aztán bokrosabb tennivalóik után siettek. majd a homokra zuhantak.a nő hasürege eltűnt. A két tanácsadó. május2. Majd egy hang azt mondta. Először két gyakorlat következik. Még azok a végzett hallgatóink is érzik ezt. Most eljön a pillanat. hogy partraszállunk. Sovány volt és kopaszodó. amikor mindenki szeme láttára kell működnie. mint korábban az állaté. kapcsolatunk rendkívül gyümölcsöző lesz. A tanácsadóm William Shakespeare volt. súlyos bélgyulladással. aki időről-időre figyelmeztet. hogy ha egyszer találkozunk tanácsadóinkkal és megtanulunk együtt dolgozni velük. Xenophon így idézi Szókratészt: „Eddig a hang még soha nem tévedett. mindkettő egy barát testének a tanulmányozása. párokat alkotnak a hallgatók. felületesen megvizsgálták. Először ő sem törődött velem. Szókratész görög filozófusnak volt egy tanácsadója. Tanács nélkül mentek el a tanácsadók? Nem . Egyikük Albert Einsteinnel akart találkozni. A végzett Agykontroll hallgatók számára a tanácsadók nagyon valóságosnak tűnnek.) két valós embert hívott életre tanácsadóként. Eddig minden. A kis ember megbízható tanácsadónak bizonyult. hogy kit szeretne tanácsadónak. hallatlan energiával tud önmaga és mások segítségére lenni. „hosszú. vergődni. saját kizárólagos tapasztalata volt. hogy az illető kórházban fekszik. Éppen akkor jött ki a vízből. hogy mit látott. úgy. vezetője közölte vele. Köszöntöttem. és Willel a kopár partra ugrottunk. képzeletbeli laboratóriumában tanácsadójával bizalmasan együttdolgozva.

Ezért . De a művészeti alkotások is a kiművelt képzelet alkotásai.A pár egyik tagja a pszichikus irányító. amikor először működik pszichikusan. Az irányító arra ösztönzi a végrehajtót. mintha csak képzelődnél. Az Agykontroll hallgató. hogy „csak képzeli” amit lát. A pszichikus végrehajtó feladata megmondani.. jelenítsd meg. vagy magához a vizsgált személyhez „beszélve".fülműtétje volt.. hogy mi a baja ennek az embernek. A bokájáról nem tudok semmit. Gyakran az is. fontosabb tudnivalókat róla. laboratóriumában. az elkhanti John Summers a képernyődön van. érezd meg. kívül és belül. föl és le.. Indiana államban lakik. második. Az irányító egy papírlapra felírja egy ismerőse nevét.Nagyon jó! Hiányzik a jobb tüdeje. Irányító: . A pszichikus végrehajtó.. Elkhantban.. . akiről mostanáig soha nem hallon. hogy következő alkalommal ez lehessen a viszonyítá si pontod! Egy percnyi szünet után a médium visszatér Bétába. mit éreztél. vannak akiknek egyál talán nem sikerül az első.. hogy képzeleted kivá lassza a három legérdekesebb helyet’ Továbbra is másodpercen ként egyszer pásztázd végig szemeddel a testet. engedd. és ott van.valamikor bizonyára eltörte.. mit talál: „beszélj akkor is. akit felírtam: John Summers.valami komoly valóság működik ebben. másodpercenként újból és újból! Ahogy így figyeled a testét. akit soha nem látott..szintjén. egy halvány fehér vonal van ott. ha úgy érzed. Még sincs semmi furcsa a fent leírt jelenetben.hűvö sebb és sötétebb. Érzékeld. Most mondd el.Azt hiszem ez min den…. alkosd meg. Irányító: . elhiheted. és mély vágás van az egyik füle mögött.. Egyesek tévednek egy kicsit az első próbálkozásnál. De a nap vége felé már mindenkinek van annyi pontos „meglátása”. sőt harmadik eset sem. képzeld el. ahogy a szemedbe ötlenek! Úgy fogod érezni.. korát..minden meleg.A férfi. ott van. hogy tudja nem véletlenről van itt szó . a másik a pszichikus végrehajtó. hogy haladás közben jelentse. hogy mit is fog majd tenni. nemét és tartózkodási helyét. most a bokája. Pásztázd végig a testét elméddel. alámerül szintjére..Na. úgyhogy mondj el min dent.. tanácsadói jelenlétében . a pszichikus alkotások is a különleges módon művelt képzelet termékei. hogy csak találgatsz".nyirkos idő ben hasogat. ami eszedbe jut! Végrehajtó: . korát.A jobb válla kissé lejjebb és előrébb áll. Mosolyog: Huh! Ez őrület! Igen. úgy érzi. Megvizsgálja hát a testét. kivéve talán a bal bokáját Nézzünk be a mell kasába. Gyakran gondoljuk.. valóban őrület.mély vágás látszik.Minden más rendben van.. hogy készen áll. fejétől a talpáig. és mondd el ne kem ezeket az érdekes helyeket. 1-23-. talán először és utoljára bizonytalanul abban. A jobb tüdeje hiányzik... Igen mély vágás.a jobboldal egy kicsit hűvösebb.ez min den. Amikor jelzi. Általában valahogy így zajlik ez (egy valós eset leírása az alábbi párbeszéd). Úgy látszik rendben van. szükség esetén konzultánsaival tanácskozva. .. hogy a képzelet pusztán lehetetlenségek te remtője. Józan világunk minden tapasztalatával el lenkezik. amikor a tüdőről és a vágásról beszéltél! Írd le az érzéseidet. és leírja néhány fontosabb testi baját. néha az irányító segítségével. Várj! A tanácsadóm megfordítja a férfit és a füle mögé mu tat . 48 éves.az irányító megmondja neki a korábban fölírt ember nevét. ahogyan megjelenítő készségét már begyakorolta..

akkor látta utoljára a kéziratot. de az élet megtanította. Gyakran kiderül a hibákról. 167 cm magas és 48 kg a súlya. egy nagy és rendetlen íróasztalon. ahol ő adta meg a beteg nevét. mintha csak képze lődnél. Még több gyakorlással a médium nem csak szemé lyekkel. Az agykontrollosnak egy idősebb. mint jelen esetben is. Ezen kí vül a férfinak fáj a torka és bélhurutja van. akkor tudja. Gyakorlással a hibák száma azonban jelentő sen csökken. és már jó úton ha lad. a remény csillogására. és ezzel elfojtaná a pszichikus erőket. Egy másik be teg is volt a kórteremben. hogy léte zik hatodik érzék. Ezek az ő fiának a tünetei voltak. Az első próbálkozás után az Agykontroll hallgató már tudja. aki csak igen-nem jelzéssel és jelbeszéddel segített. Thomas a nevén kívül semmit sem tu dott róla.mondja neki az irányító: . sem a csoport többi tagja nem is merhette az illetőt. Hogy hatékonyan tovább terjedhessen. Az egyik temetkezési vállalkozónál van? . ami a szemébe ötlik. hogy ez nem csak képzelődés. a karjai és vállai merevek. és először talál telibe. amikor próbára ment egy kistemplom próbatermébe. a hit felfűtöttségére. címével és „sür gős” felirattal. hogy csak személycsere történt. néma nő volt az egyik tanácsadója. Egyszer elvesztett egy kéziratot. ugyanis sem ő. annál tovább terjed. és megtanul bízni az első képben. A férfi tanácsadó tolmácsként szerepelt. két hátcsigo lyája pedig valami betegség folytán összecsontosodott. Az igent bólintott. Kiesett a tolószékből és eltörte a jobb lábát. Néhány óra múlva. ahogy a hallgatók helyesen diagnosztizálnak különböző betegségeket.A jobb lába valahogyan le van bénulva. már végzett Agykontroll hallgató.Úgy fogod érezni. Szellemünk nem korlátozódik agyunkra.” . Ha művelt és nyitott egyéniség. Korábban aznap. A médium a következőket mondta a betegről: . íróknak és kiadóknak gépel kéziratokat. s a torokgyulladáson és bélhuruton kívül minden stimmelt. a Midnight szer kesztője az „Agykontroll tanfolyamok kifejlesztik szellemi energiá dat’ című cikkében (1973. úgyhogy mondj el mindent.). rajta Dick nevével. Az irat fehér borítékban volt. hogy ez nem így van. Egy átlagos hallgató első alkalommal még nincs eltelve re ménnyel. és csak néha állt elő saját tanáccsal. november 19. hogy a beteg gyer mekparalízises. O’ck Mazza. ebből él. amit a hallg ató mondott. Egy csoport fiatal temetkezési vállalkozó éppen távozott a diplomaosztási ünnepélyről. Amikor megérti. ami eszedbe jut! Ha nem be szélne.és kétségbeesetten kérte Agykontrollos ismerőse segítségét. ahogy ez a min dennapi életben is történni szokott.írja Bud Thomas. reménye magasba szökik. akkor a gondolkodó agyrésze elkezdhetne magyarázato kat keresni. Látta is egy halom papír között. szüksége van a vágy ösztönzésére. Azt mondta. „Újra és újra látom. Ebben alapvető természeti törvények működnek. mivel annak betegségét különösen ne héznek hitte. hogy neki ez a képes ség nem adatott meg. Az Agykontrollos elképzelte a Dick által leírt borítékot. A kórházba visszatérve Thomas megtudta. 8-9 jól diagnosztizált esettel a háta mögött. Biztonságban van itt a kézirat? – kérdezte tanácsadónőjétől. meglátogatta fiát a kórházban. Leír egy esetet. egy New York-i színész és énekes. Megjelenít. de tárgyakkal is kapcsolatba tud lépni. Így valósul meg pszichikus tehetsége.

hiszen az irányító nem is tudott a tört bokáról. Nem sokkal az Agykontroll alapjainak kidolgozása után egy kí sérletet végeztem a diagnosztizálás vagy esettanulmány kidolgo zására. Nem. Az agykontrollos. egy törött boka. Visszakerül a boríték? Igen. hogy az utolsó diagnosztizáló gyakorlat súlyos bete gekkel foglalkozik. Később az illető elmondta. Talán emlékszik a kedves olvasó. aki elmondta. Korai tapasztalataim azt mutatták. Ahogy látni fogod. korábbi technikám eléggé különbőzött . amikor megtalálja. megtörtént. Az ünnepség után megkért egy fiatal nőt. Nálam? . füg getlenül attól. Sokan úgy vélik. nem több gondolatát vitelnél. és valahogy a kézirat is közéjük keveredett. Gondolatátvitel? Hát nem úgy ahogy ezt általában értjük. egyre gyengébb jeleket is képes lesz felfogni. és valóságérzetük még nem fejlődött ki annyira. és nyirkos időben sajog is. A férfi tanácsadó segített: . hogy hátha pont erre gondolt. Néhány nap múlva a beteg elmesélte ezt édes anyjának. aki azt mondta. Megkérte titkár nőjét. Ezért oly gyakori a hatodik érzék működése baleset vagy hirtelen halál esetén. hogy tegye az asztalára. Az íróasztal a templomban van? Nem. hogy csak a logikusnak tűnő dolgokat mondják ki. ha tudatosan gyakorolja a diagnosztizálást. Ne ag gódj. hogy bizony három éves korában eltör te a könyökét. Egy másik eset: egy hallgató elmondta egy esetről.Nem. Az Irányító nem tudott róla.Úgy érti. mert ő még iszik egy pohárral a ta nítványaival. hogy nem tud róla.kérdezte. hogy néhány évvel azelőtt eltörte bokáját. hogy a Béta szerint valami lehetséges vagy sem. akivel csak akar. elküldi Dicknek. mert ő még beül valahova a tanítványaival. hogy vigye ira tait az irodába. hogy a nő könyökén törésből származó heg van.a hiányzó tüdejű férfi esete -. hogy az illető bajban van-e vagy sem. lehet mondani. Az sem valószínű. de a törött bokánál azt mondta. Igaz. mint a felnőttek. és egy napon bárkivel kapcsolatba tud lépni. hogy az ünnepség után felkapta ira tait. hogy amit mi csinálunk. (Nem több! Micsoda nagyokosok!) A példaként leírt eset . Kinél van? Az asszony az Agykontrollosra mutatott. hogy egy veled egykorú il letőnél. Elmondta. Az Irányító megerősítette (hisz előtte már le is írta) fülműtétet és a hiányzó tüdőt. Ez is gondolatátvitel volna? Az emberekből kisugárzott pszichikus energia életveszélyben a legerősebb. A gyakorlás során egyre érzékenyebbé válunk. hogy egyvalami hibádzott. Két nappal ezután a temetkezési vállalkozók iskolájának igazga tója felhívta Dicket. hogy a beteg éppen erre gondolt vol na az adott pillanatban. Ez az oka. Nem lehet kizárni. Sokkal ke vésbé befolyásolja őket. megkérdezte az illetőt. hogy a gyerekek nagyobb pszichikus képességgel rendelkeznek. hogy sohasem sérült meg a könyöke.

még a maitól. Nem fontos. Timmy kísértetvezetője megkérdezte: Mit csinál most Jimmy? Egy kis játék teherautót. aprópénzt. Ez folyamatos. már alapjában képzett volt. zöldségekkel. zöld te herautót csinálok. amihez pl.” 13. de igen kellemes elfoglaltságot jelent Az eddig ismertetett gyakorlatok egyedül is végezhetők. s a betegség leírásával a másikon. amihez pl. Külön szobába ültettem mindkettőt. piros kerekekkel. Ez nem számit. ha mindenki jelentős különbséget érzett a tárgyak megtapasztalásá ban. ez segít majd a hitelesítésnél! Először vetítsd ki önmagad valamilyen fémbe. Mindannyitoknak alaposan meg kell vizsgálnotok ezeket a tárgyakat. alakíts egy leg alább hat.Egy kis. Milyent? Zöldet. megbízható személyből álló csoportot. Az egy kifinomultabb szint. hogy készen állsz az előbbiekben leírt diag nosztizálásra. Ezalatt Timmy a másik szobában ugyancsak a szintjére ment. hogy merüljön szintjére. hogy amit te találsz. Egy-két hónap alatt olyan készséget érsz el. Ne kockákba és hengerekbe. Jimmy és Timmy. Ehhez már viszont mások segítségére és megfele lően kialakított körülményekre is szükséged lesz. Két gyerek. hogy kitalálja. és képzeletében alkosson valamit. aztán le kell mennetek a szintetekre. Írj le minél több részletet. majd lépjetek bele és végezzétek el a vizsgálatokat. A megjelenített tárgy táguljon szobaméretűre. hanem ezüstbe és rézbe. Jimmy ezt mondta a kísérletvezetőnek: . amihez gyúrót. üljetek össze eset tanulmányo zásra! Az első alkalomra legalább egy teljes napot szánjatok! Min denki legkevesebb négy kitöltött kártyát hozzon magával.amikor mindenki va lóban begyakorolta a feladatokat -. melynek tagjai ugyancsak elsajátítják a gyakorlatokat! Haladás közben maradja tok kapcsolatban. Sok gyakorlás kell „amíg olyanok nem leszünk. mint amit mi. a szemmagasság fölött. csak az. amint az Agykontroll tanfolyamainkon történik. piros kerekekkel. az a viszonyítási pontod lehes sen. vasba. egy-egy kísérletvezetővel. korával. hosszadalmas. és meg kell jelenítenetek valamelyiket önmagatok előtt legalább egy méterrel. ahogy azt mi a tanfolyamon tesszük. mit csinál Jimmy. Utána tegyétek ugyanezt gyümölcsökkel. A következőt tedd: Mielőtt a könyv első feladatának nekikezdenél. Egy sú lyos beteg nevével. felnőttek használunk. hasonlóan ahhoz. aranyba. tartózkodási helyével az egyik olda lon. aki a mai irányító előfutára volt. Megkértük Jimmy-t. végül egy állattal! Akkor könyvelhetitek el sikeresnek a gyakorlatot. hogy a tárgyak összbenyomása eltérjen egymástól Saját benyomásaid talán teljesen eltérnek a többiekétől.FEJEZET ALAKÍTS SAJÁT GYAKORLÓCSOPORTOT Szeretném a lehetőségekhez képest a legjobban elősegíteni pszi chikus képességeid kifejlesztését. egy kis mágnest használhatsz. . és amikor mindenki kész . mint a gyermekek. hogy minden vizsgálat tiszta és részletes legyen de az igen.

5. Minél érzékenyebbé válsz. Egyre jobban fog menni. s nemcsak a súlyos betegek erős jelzéseit. Hagyatkozz megérzéseidre. sejtéseidre és mindenekelőtt. 4. Ha valahogy magadtól elő tudod hívni őket. Légy türelmes! Ha fél milliónál több hozzád hasonló ember nek sikerült. az pompás. és sikerrel vég zi azokat! 3. 2. akkor neked is fog. Nektek is ezt javaslom. 10. ne befolyásold a végrehajtót! Sze retnéd. de az nem segít. Első esetben diagnosztizálásnak minősül. legfeljebb lassabban. hogy senki sem akar majd „tapsot arat ni”! Talán lesz aki látványosan sikeresebb lesz a többieknél . ahogy az esetet elővezeti. Mondd egyszerűen csak ezt: . hogy neki sikerült először. Említettem. főleg egy önszervező csoportnál. ne siess azt a beteg tudomására . akkor hihetetlen segítséget nyújthat. akkor a könyv segítségével vagy egy tanfolyamra beiratkozva (amit in gyen tehet) gyorsan felfrissítheti élményeit. annál gyen gébb jeleket is észreveszel a mindennapi életben. és ne várj másik benyomásra! Az első gondolatban felmerülő dolog gyakrabban igaz. kérd meg. Az esettanulmányhoz oszoljatok szét párosával. Lehet. nyomtatott szövegen keresztül. mint ahogy mi is tesszük az Agykontroll tanfolyamokon! A 12. hogy mindezt megfelelően kialakított környezetben kell elvégeznetek. Tisztázzátok jó előre. Mikor te vagy az Irányító. ami nem ütközik törvénybe. de gyakran a leglassabbakból válnak a legjobb médiumok. A hiba elég apró.Ó. csupán azt.Menj vissza a hátára! Biztos. és ugorj fejest a dologba. 9. Amikor te vagy a végrehajtó. és mondd el amit látsz! 6. Győződjetek meg arról. ez képtelenség! -. hogy a sajátját elemezné. 7. Keressetek egy nyugodt helyet.Erről nem tudok. hogy a csoport minden tagja megfel elő sorrendben begyakorolta a könyv gyakorlatait. hogy már egyedül is boldogulsz. és gyakorlással kiküszöbölhető. hogy a médium (végrehajtó) más esetekbe akad. Esetként soha ne használjatok jelenlévő személyt! Jogi szem pontból lényeges különbség van e között és egy távoli személy nek a vizsgálata között. Ha valami kórosat találsz. ha sikerülne neki. hogy miként segíthetnék a tanácsadók előhívásában így. hogy egyedül dolgozva hosszabb idő kell hozzá. ahol nem zavarhatnak meg benneteket. A második esetben viszont pszi chikus észlelésnek. fejezetben megtalálod. felejtsd el összes kételyed. akkor tartsá tok össze a csoportot. hogy a többieknél bármi lyen szempontból különb. mígnem úgy érzed majd. Ha már mindenkinek jól megy a diagnosztizálás. ami a hivatásos orvosok dolga. ha azt mondod: . Ez nem jelenti. Mi is pont így teszünk az órákon. Az Irányító rosszalló megjegyzése a folyamatot holtpontra juttathatja. Lehet olyan. akinek az első 5-6 alkalommal nem sikerül pszichiku san működnie. hogy téved! A korai szakaszban a tévesztések legnagyobb része abból ered. hogy ő a legjobb. de nélkülük is boldogulni fogsz. Ha ismersz képzett Agykontrollost. hogy: . mint a máso dikban felmerülő. amit találsz! Ne mondd. de végül is hova sietnél? 8. a helyett. hogy csatlakoz zon hozzátok! Ha az illető folyamatosan gyakorolja az Agykont rollt. hogy mit mond az irányító a végrehajtónak.Még nem tudtam kitalálni. Ha abbahagyta. ne akard megmagyarázni. Folyton beszélj! Pásztázd végig tekinteteddel a testet. Ezen a következőket értem: 1. hogy nincs ott semmi baj? Ne mondd a végrehajtónak.el sőre. találkozzatok és dolgozzatok együtt eseten ként.

Jelenleg velem van Lare dóban. mint Jim Needhamnek – ez különlegesen ritka -. ami kórosat találsz! Lelkileg észleled. Ez orvosának a feladata. nehogy túl nagy jelentőséget tul ajdoníts annak. Azután a többi. Jim egy csoportot segített a tanácsadók életre keltésében. de a gyakorlat végére ott volt! Valószínűleg nem kell annyit várnod. Amikor vége volt a gyakorlatnak. Ezt a leckét 1967-ben tanultam meg. hogy nem merül szintjére. hogy a többieknek milyen jól megy: egyik telitalálat a másikat érte. Egy este Bétában. hogy lassabban érkezett meg a siker. és saját tervet dolgozott ki. és minden este. akkor az nem azt jelenti. me lyet agyunk vezérel. hogy teljesülhessen amire törekszünk? A cél magában olyan. Jim most már úgy is tud pszi chikusan működni. lelkileg is korrigáld! Már korábban is óva intettelek. Ez a pszichikus gyógyítás. Sőt. megváltozik az energia hatása is. Hogy az akarat önmagában nem sokat ér. normál állapotban is. s el is tűnt annak su gárzásában. Ha megváltoztatjuk az energia célját az infor máció gyűjtésről a gyógyításra. de ha lassabban érkezik meg a siker mint szeretnéd. az első hallgató elmesélte. Ha nekik sikerült.hozni. A tanfolyam utolsó napjáig minden jól ment neki. vastag ékköves karpereccel. hogy első próbálkozásod sikeres-e vagy sem.aki vele együtt vé gezte a tanfolyamot . mint az akarat. Energia. Jim meg próbált az eseteken dolgozni. Ahogy már a szokáskontrollról szóló fejezetben leírtam. mire egy másikhoz ment. A másik erre felkiáltott: Én Otellót kaptam! Nem rögtön jött. 14. Ez a képessége ré sze lett mindennapi életének. Jim látta. hogy nincs pszichikus képességed. Hat hónapig tartó kudarcsorozat után áttörés következelt be: az első sikeres eset. és ő az egyik l egmegbízhatóbb médiumunk. Felesége továbbá neveket olvasott fel a telefonkönyvből.gyakorolhasson. Ebben a szellemi irányításban energia van jelen. hogy soha nem látott emberek betegséget felfedezzünk. Egyik tanítványom Jim Needham repülésirányí tó volt. vagyis a külső-tudatos állapotában. aranyszőttes köpönyegben. Egy óriási feke te férfit látott meg. de a férfi Otelló volt. Ahogy a megjelenítéssel felfedezzük a betegségeket. és túl félelmetesnek találta. hanem gyógyulást is irányíthatunk. Akkor vi szont minden esete száz százalékos csőd volt. A tied az. FEJEZET HOGYAN SEGÍTSÜNK MÁSOKON AZ AGYKONTROLLAL Már az is csodálatos. amint éppen az egyik tanítványhoz közelít. Feltűnt ugyan egy másik is. hogy otthon a feleségével . hogy csak egy tanácsadója volt. de soha nem ez a végső cél. A 32 fős csoport ból senkinek sem ment ilyen gyengén.gondolta. hogy rajta és másokon pszichikusan és törvényesen segíteni tudj. még egyik ko rai csoportommal. A feleség újságból vágott ki baleseti híreket. igen hathatósan. Csupán annyit jelent. Hogyan kapcsoljuk össze céljainkat ezzel az energiával úgy. az Agykontroll oktatók képzésének felelőse. s ő megpróbálta kitalálni az illetők foglalko zását. hogy annyira kifejleszd pszichikus képességeidet. A tanít vány elutasította. Ilyen egyszerű! . szintjükre merülve. nekem is fog . A testekre nemcsak figyelmet. Egyszerűen gyógyítsd meg szel lemi erőddel azt. ugyanúgy jelenítjük meg a testet kóros elváltozás nélküli.

Püspöke ugyan felmentést adott neki. Mégsem ez a kényszer és a fájdalom bántotta leginkább. hogy távozzak. hogy az Úr útjai kifürkészhetetlenek. és sok sikeres gyógyításom volt. amit a probléma megoldásnál használsz. Több mint egy órát ültem nála. amiről ön is mesélt. van. hogy a szentmise megfelelő ünnepi pillanataiban nem tudott letérdelni. Egymás után különféle módszereket próbáltam ki. Sőt. pedig egyszerűen csak addig olvastam és kísérteteztem. sót jóval előbb. és talán majd hív. a meditáció és a beleképzelés korai szakaszában is elérhetsz már bizonyos eredményeket. Én magam jóval előbb kezdtem gyógyítani. az USA-Mexikó határvidéken. hogy előbb igen hatékony légy az Agykontrollban. mint amiket a hittel való gyó gyításból már ön is ismer.megmeneküljek. Egyik fejezete épp a parapszicholó giáról szól. és hasonló sikereink vannak. hogy foglalkozzék velem. amikor az egyensúly már kibillent.melye ket ő olyan fenyegetőnek talált. Amint ezeket a szavakat mondtam. mint hogy az Agykontrollt kidolgoztam volna. Most már kicsit jobban értem.Azt hiszem én segíthetnék. Látogatása u „tán néhány nappal kaptam egy ismertető körlevelet az egyik re ndtársunk által írt könyvről. nem áll ellentétben a pap teológiai is mereteivel. Nem vagyok ugyan orvos. Persze. A lényeg. Minél tovább maradtam. és szívesen megengedném. mint amiket a hittel való gyógyításból már ön is ismer”. és hogy mi váltja ki a gyógyulásokat. Végül elfáradt. Sokan azt gondolták. . Hatékony pszichikus gyógyító lehetsz egyszerűen csak a képzeletbeli képernyőd segítségével is. de 12 éve foglalkozom parapszicholó giával. és csak ezután akarsz majd belekezdeni a pszichikus gyógyításba. hogy semmi olyant nem tesz. ami az Anya szentegyház törvényeibe ütközne. Megígérte. Ha arra vársz. hanem az. hogy különös képességem vagy valami ismeretlen erőm van. amíg megéreztem a lényeget. és újra ágya szélénél ültem. mint hogy a gyógyítás módszertanát kigondoltam volna. . gyógyítóként bizonyos hírnévre tegyek szert.Parapszichológia? Sosem hallottam ilyen tudományról. hogy „hasonló sikereink van nak. Azt azonban tudtam. Na gyon bízom benne. és visszaállításához igen kifinomult pszichikus módszerekre van szükség. hogy imádkozni fog értem. Egy hónap múlva mégis hallottam felőle. Ahhoz mindenesetre elég. a pap saját betegsége helyett rögtön énvelem kezdett törődni. amerre szeretnéd. olvasmányaimról és tevékenysé gemről meséltem. aki már 15 éve szenvedett térdei fájdalmas duzzanata miatt. Kis lökés. Elmentem hozzá és azt mondtam: . nincs szükséged a diagnosztizáló technikákra. tudjuk. és arra billen a mérleg. de szegény embert semmiféle felmentés nem mentesíthette attól az érzéstől. úgy tűnt. 1959-ben hallottam egy Laredo mellett élő plébánosról. A tőlem telhető legjobban elmagyaráztam a parapszichológia ál talam ismert törvényeit. Sajnálkozó tekintete és hitetlenkedő hangja alapján azonban nem tartottam valószínűnek. annál jobban megked veltem. és ideje volt. hogy nem vártam. hogy megszegi a szent rítust. amikor segítséget nyújthatnál másoknak. Az élet lehetőségei gyakran az egyensúlyi helyzet bizonytalanságán múlnak.A legtöbb esetben. hogy környékemen. | Nézzük meg egyik korai gyógyításomon. mennyire különböztek akkori módszereim a mostanitól. . változó sikerrel. hogy hallok még felőle. amikor gyógyítani szeretnél. hogy ahhoz képest saját baja is eltörpült . hogy a veszélyektől . akkor fölöslegesen mulasztasz el értékes lehetőségeket. Ennek következtében gyakran ágyba is kény szerült. hogy végiggondolja a dolgot. Amit elmondtam.José.

hogy megjelenítése pontosabb lehessen.az arcát. reményünk állhatatosságán keresztül. amit önmagadnak mondasz. hogyan néz ki. addig tartottam vissza lélegzetemet. hogy részt vehessünk a törvényes dolgok alakításában vágyaink. amikor a „van”-t a „lesz” helyett használod. én már elkezdtem a munkát. és annak energiája szállította az egészségről gondosan őrzött képet oda. akkor „okozol”. Még valamit tettem az éjszakai munka előkészítéséhez. Mély meditációban nagy hatású. akkor próbáld előre megtudni. hogy ez a boldog kép benned erről az emberről a jelen valóság. Atyám. Ahelyett. létezik egy kozmikus „alkotmány”. Csak egyszerűen tanuld meg élénken és bizalommal használni képzeletbeli képernyődet.” Ahogy tökéletes egészségben megjeleníted ezt az embert. Hogy később elképzelhessem.Ez az egész dolog szellemi természetű. hogy az ügy el van rendezve. eljön egy pillanat. Nem ilyenné fog válni. Most a képzeletbeli képernyő bal szélére vetítsd ki ennek az embernek a tökéletesen egészséges képét.) 3. . hogy a lelki energiákat leghatásosabban életveszélyben lehet átvinni. Alfában és Thétában. tanulmányoztam a papot. kéz-fogását. Merülj meditációs szintedre. Korábban. mint még soha. okosak vagy buták vagyunk -. ahová azt szántam.. az teljesen más. . Órákkal később. amíg tökéletesen egészségesen nem láttam a papot. Ebben a fontos pillanatban meghatározó. Úgy jelenítsd meg a kívánt eredményt. már elkezdtük. hanem most ilyen. mintha már elérted volna. El is volt. Leírom hogyan csináltam: A hosszú beszélgetés alatt mindketten éberek és nyugodtak voltunk. . és legalább annyira hatásos. A világegyetem törvényei között.függetlenül attól. lényegesen könnyebb. Akkor hát mikor kezdjük a kezelést? . A pszichikus munkában a bizalomnak épp akkora a jelentősége. megtanultam. különböző kifejezéseit és gesztusait. Leírom tennivalóidat lépésről-lépésre: 1. hogy térde az éjszaka folyamán jelentősen javult. és az esettanulmányozásban sem vagy még jártas. és azt akartam. Az idő ezen a szinten valami egész más dolog. természetes jelenség. és olyan jól fogod magad érezni így tudatosan. A módszer. jelenlétének teljes érzetét.ami legalább olyan fontos. Számolj 1-től 5-ig. De továbbra is őriztem levegővétel nélkül az egészséges pap képét. hitünk. Csoda? Nem. mint ma tenném. hogy Bétába kerülj. én pedig otthon voltam.Nem értem. Ha meggyőződve jelenítesz meg Alfában és Thétában. biztosan tudtam. mígnem testem levegőért sikított. A megismerés történhet akár pszichikus. amit ma tanítok és használok. amikor ő már aludt. megtanultam egyre inkább megszeretni. sokkal szebben mondta ezt valaki. hogy nekünk dolgozzon. A szeretet óriási erő. Ez volt a bevezető munka. mint amit ma csinálok.Atyám. Másnap reggel a pap fel hívott. Kellemes.kérdezte. ahogy arról Máté beszámol az Új Testamentumban:„Bármit is kértek bizalommal imádságtokban. befejeztem a munkát. mint ihletnek a vallásban. Miközben elkezdtem őt jobb állapotban elképzelni. A többit otthon. elméd az okokkal áll szövetségben. Mint már korábban is említettem. amikor megérzed. . és vetítsd ki képzeletbeli képernyődre ezt az embert betegségével együtt! Aztán a képzeletbeli képernyő bal oldalára vetíts ki egy olyan képet. mely mindannyiunknak jogot biztosít . hogy gazdagok vagy szegények. . térdelni. majd 2000 évvel ezelőtt. Segíthet . Látogatásom után három nappal már tudott sétálni. ahol a gyógyulása érdekében valamilyen folyamat már megkezdődött! (Ha még nem találkoztál ezzel a személlyel. mivel a siker érzése tölt el. amint energiával és bizalommal van tele. . és ez a két dolog elősegíti a gyógyulást. hogy meditatív szinten. Ne törődj az idővel. hangszínét. Bétában az eredményekkel. éjszaka végeztem el. | 2. Amíg beszél gettünk. Beszélgetésünk témája tovább erősítette bizalmát a parapszichológia iránt. akár egyéb módon. sikerül-e létrehoznod a meggyőződést. Amit akkor tettem. akit meg akarsz gyógyítani. és azóta sem fájnak térdei. hogy már eleget tettél a feladatnak.ha ismered a beteg állapotát. s örömmel és lelkesedéssel újságolta. megkapjátok azt.bár nem feltétlenül szükséges . Amint fellélegeztem.Rendben van. egy nagyon kellemes pillanat. Ezalatt agyam valamiféle pszichikus sikolyban tört ki. Hosszú percek teltek el. hogy szintemre merültem volna. úgy tűnik. Ennek az a magyarázata.

15. így aztán gondolataim aligha eredetiek. hogy igazán működik. Sok olvasmányom.vagy témánknál maradva: a gyógyulás megjelenítésének eltitkolása mások elől . Abban segít. ha megpróbálnák. Sokan azt hiszik. Személyesen ezt soha nem éltem meg. hogy ez nem igaz. az „erejüket” veszítenék el. tanult munkatársaim.például kettétörjük a csirke villacsontját. de mindegyik kettős hatáson alapul: a lélek egy mélyebb rétegét idézi. különféle protestáns felekezetekhez tartozó. talán még hozzá is teszünk ezáltal azokhoz. mint egy Agykontroll tanfolyam. Sokan azt hiszik. se nem rosszak. amolyan kiskatekizmusként: .talán a legjobb mód. 30 éves munkásságom és tapasztalatom terméke. Ha a pszichikus és a hittel történő gyógyítás módszerei között van is különbség. nincs is rá szükség a távolból való gyógyítás jól működik. hogy ha valamiről úgy találtam. Mások gyógyítása a gyógyítónak is jó. Krisztus ezt mondja egyik gyógyítása után:„Vigyázzatok. mint katolikus. Végzett. sőt még egyetlen elfogadott világnézettel sem ütköztek. Nekünk. tudósok és kutatók mindenféle szakterületről. s megerősíti a hitet és reményt. sem törvényes egyházi személyek nem vagyunk. de legfőképp a gazdag keresztény hagyományok befolyásoltak. úgy érezzük. A hittel való gyógyítás rituáléja kultúránként változik. Tragikus évszázadokon keresztül ellenséges viszony feszült tudomány és vallás között. amit leírtam. akik sem orvosok. hogy az energiák szétfolyását elkerüljük. Ami pedig még inkább lenyűgözött. de erről a kérdésről szilárd a meggyőződésem. Mélyebb indítékai vannak. szárnyalunk. és minél erősebb lesz hited. Természetes. hogy önmagát nem tudja meggyógyítani. akárcsak a szorzótábla? Azt mondtam elmélkedni. hogy az Agykontrollnak nincsenek saját. hogy elmédet új módon tudd használni az élet gyötrő problémáinak megoldásában. Krisztus nem ismerte a szolgát. Az egyik legcsodálatosabb dolog az. Ahogy megtapasztaljuk a sikert. hogy fedezzék őt a rejtőzködésben. senki meg ne tudja. hogy kidolgozott módszereim se nem jók. És ami a magasabb törvények szempontjából fontosabb. Ez a titokzatosság talán több. Mint látod. hogy jelen kell tennie annak. Sokszor egyetlen kezeléstől is súlyt vesztenek ők maguk. és arra eszmélünk. Titokban tartott kívánságunk . belső értékei? Lehetséges.” Egy apró megfigyelés: a népszokásokban. amikor kívánunk valamit . Amikor erről beszélünk az Agykontroll csoportokban. beindíthatod ezt a láncreakciót. Sok gyógyító kimerítő módszert használ. fogok ebben a fejezetben. és az élet számomra kezdettől fogva gyakorlati problémákat vetett fel. annál csodálatosabb egybeesések következnek be. Amint megtanultad használni képzeletbeli képernyőd. és azt hiszem ezt logikusan be is tudom bizonyítani. mindig gyakorlati síkon dolgoztam. hogy soha jobban még nem éreztük magunkat. szerintem bölcsesség rejlik mögötte. Sok gyógyító úgy gondolja.” Nem arra szólítja fel a meggyógyított vakokat. gyakran idézzük a kafarnaumi százados szolgájának esetét. hullócsillagot látunk -. talán mivel igen szegény családba születtem. buddhista és hindu. Sőt. zsidó. hogy tartsák meg gyógyításaikat maguknak. mint gyerekes játék. Ezért azt szoktuk tanácsolni hallgatóinknak. úgy hiszem lényegük és eredményük azonos. lelkes tanítványaink között éppúgy van ateista. Ez nem szükséges. hogy e hosszú idő alatt elgondolkoztam a lenyűgöző felfedezéseken. annál csodálatosabb véletlenek történnek. akit gyógyítanak. ez törvénybe ütköző. fejezet NÉMI ELMÉLKEDÉS A 3-tól a 15. Azt jelentené ez.„Még abban az órában meggyógyult a szolga. hogy felfedezéseim semmiféle más vallással. fejezetig a könyv úgy van megszerkesztve. akit Krisztus a távolból gyógyított meg. csak a századostól hallott róla. Hadd fejtsem ki. A „kézrátétel” miatt. nem szabad elárulnunk kívánságunkat. Újból és újból bebizonyítottuk. Az Agykontroll módszerek az ellenkező hatást érik el.Minél többet gyakorolod a technikát. muzulmán. ami kiszívja energiáit. sót. az soha nem ütközött vallásos meggyőződésemmel.

hogy legalábbis egy része igen: mi magunk. ha az egészről is ezt feltételeznénk? 4. A gyerekek úgy érezték. olyan sokféle arcot mutat az idő. hogy miért találok kis különbséget a dolgok és a gondolat közt. Leugorhatunk egy épület tetejéről. Muszáj így gondolnunk rá. hogy milyen is az valójában. a legkülönbözőbb alanyokkal is ugyanezt bizonyították. csak olyan energia. Amikor visszahoztam őket a jelenbe és megálltunk. Jók vagy gonoszak vagyunk-e alapvetően? Meditációban. az energia befolyásolhatja. s léte ma már elfogadott. s ha a busz hirtelen megáll. az egész valóságról alkotott képem. mely. Innen nézem. Ha Alfában és Thétában most és itt láthatjuk a jövőt. mint egyenes vonalra. pontot igazolták volna. ha a mindennapokat túl akarjuk élni. Csak a leghalványabb sejtéseink vannak arról. hogy nincs olyan.csak mi. Ezen a bolygón a nap keletről hozza az új napot. pontosabban fogalmazva: energiát alakít át. Aztán azt gondoltam. ha dél felé fordulnék a meditációban? . 2. de a törvények nem csorbulnak . amit a valóságról valaha is hallottam. ahogy a dolgokat látjuk. A legjobb meghatározás. 3. élhetjük a jelent és bizonytalanul. Ebből a szemszögből nézve emlékezhetünk a múltra. de az egyik égtáj épp olyan jónak tűnt.1. melyben mindannyian osztozunk. Ahogy érzékelünk. Alfában és Thétában épp úgy láthatunk a jövőbe. Ezt a képességet „előérzet” néven ismerjük. ami mást csinál. Nem volna logikus. és a szilárd dolgok nem igazán szilárdak. és úgy érzem tisztán látom. Az időnek. hogyan tudnék az időben előre és hátra mozogni. meghalhatunk vagy nyomorékká tehetjük így magunkat. Ha tapasztalataim nem az 5. amikor hipnózissal foglalkoztam. Éppen úgy. Onnan nézem. ahogy azt az E=mc2 egyenletből tudjuk. mint ami felkel és lenyugszik. mikor felhagytam a hipnózissal az irányított meditáció kedvéért. a múltból a jelenen keresztül a jövőbe vezet. az ellenkezője történt. Ebből megértheted hát. magának is energiának kell lennie. ha a hipnózisból szerzett tapasztalataim alapján a jövőt bal oldalamra. Korai kísérleteim. a múltat a jobb oldalamra tenném. mint amikor buszon utazunk. a kozmikus sugárzás és a TV képernyő közt csak a frekvencia a különbség. mintha Kopernikusz még nem bizonyította volna be ennek ellenkezőjét.Mi lenne. jobb ha úgy gondolunk az időre. gyors és lassú . A távoli dolgok nem kisebbek. fehér és fekete. hogy talán segíthet a mozgásban. Tud magáról a világegyetem? Azt tudjuk. még sokkal kevésbé volt az. Amikor gyerekeim közül kettőt az időben visszafelé vezettem. amikor a mexikói sorsjegyen nyertem. Az idő energia? Csak tapogatózó elképzeléseim vannak erről. Abban az időben. semmiféle gonoszra nem vagyunk képesek. . Áttörhetünk-e rajtuk? Nem. hogy az időben visszafelé utazva jobbra haladtak. Ennek az az oka. és nyugatra viszi. Befolyásolhatják a gondolatok az eseményeket? Természetesen. ahol minden fenn és lenn. ha egyáltalán. Később. meg akartam tanulni. Nem így egy más szemszögből. Az eljövendő dolgok előrevetítik árnyékukat. amikor önmagunkkal a legközelebbi érintkezésben állunk. mint a másik. Az anyag is energia. A gondolkodás energiát fogyaszt és teremt. Érdekes még az energiával kapcsolatban. 5. hogy ez az egyetlen álom. Kelet felé fordultam. amit csak ki tudsz találni. . balra dőltek. Hogy megköthessük a cipőfűzőnket. A szín és hang. ami ne energia lenne. hogy az ellentétek világában. Minden csak energia. Néhány éve valami nagyon furcsát tapasztaltam az idő érzékeléséről. és mi megtanulhatjuk meglátni azt.a tudomány tárja fel őket. az jobbára csak saját meggyőződésünket szolgálja.az energiának nincs ellentéte. ha a jelen képéből túl hirtelen történt a váltás a múltba. mert a Keleti Bölcselet törvényei ezt az irányt adják meg.gondoltam. és egész másmilyen. hogy átmehessünk az úton. és én magam is merőben más volnék. más állapotban van. amire ráhangolódhatunk. beleértve téged és magamat és bármit. az energia befolyásolhatja. az az. akkor előredőlünk. vagy hogy mit csinál az energia és milyen gyorsan. megtántorodtak és jobbra dőltek. ha úgy gondolunk a Napra. mint ahogy jobb. nézhetünk a jövőbe. Befolyásolhatják a gondolatok a dolgokat? Természetesen. mint a múltba. csak hatalmas jótettekre. akkor kell. hogy energiát küldhessen. Képesek vagyunk-e felülemelkedni ezeken a törvényeken. Közömbös velünk szemben a világegyetem? Már hogy lehetne az? Része vagyunk és reagál ránk. Vannak a világegyetemnek törvényei? Természetesen vannak . hogy előresugározzon valami energiát.

Ellenőrzött körülmények között kísérleteket folytattam. Néha nagy jelentőségű...... mi emberek most léptünk át egy fejlődési fokot.. Joggal kérdezheted hát: Minden Agykontroll hallgató hasonló véleményre jut hasonló tapasztalatok alapján? . Hogyan alkalmazzuk a Három Ujj Technikát az azonnali felidézéshez……… 8. hogy megtanuljak járni.. az igazságról és a valóságról. mint ma a végzett Agykontroll hallgatóknak. Hogy megtaláltam-e a Föld időfolyamát............. A következő fejlődési stádium már folyamatban van.. Foglalkozzunk most még komolyabb kérdésekkel. minden lehetséges agytekervényűnk megvan.. hogy Isten eleve elrendelése... ami az élettelen dolgoktól a növényeken és állatokon keresztül. Nagybetűvel írom le nevét. akik az Agykontroll gyakorlatához kötődve élnek.. vagy részt vesz az Agykontroll tanfolyamon... Én továbbra is élvezettel eszem jó marhahúst. Csak még egy elmélet: hosszú történelmünk során.......... Legközelebbi munkatársam. akik a könyv lépéseit követték........ és azoknak az olvasóknak.. 3. és ez szellemünk kifejlődése. nyugat a jobb oldalamon lenne. Hogyan oldjunk meg problémákat meditációval………………………………......... Hadd mondjak egy példát. Ez már lezárult.. hogy dél felé fordulva jobban tájékozódom az időben.... hogy sajátos képem van a világról. Hany McKnight is ezt tette nemrég.......... A most még különlegesnek tartott pszichikus képességek mindannyiunknak természetesek lesznek..... de számomra nem Isten A világegyetem úgy tűnik hihetetlen hatékonysággal működik a legkisebb veszteség nélkül. A megjelenítés első lépcsőfoka: Képzeletbeli Képernyőd…………………….. meglepően sokan válnak vegetáriánussá... 7.......... hogy dönteni tudjak... A válaszom: nem. A többi csak elmélkedés és hit. amit mondani fogok. Genetikusan arra vagyok programozva.. Ezt értem a „tudományos” szó alatt. Magasabb Intelligencián én nem Istent értem.. meg tudja ezeket ismételni. mert tisztelem...... Az elmúlt fejezetekben többször említettem a Magasabb Intelligenciát...... és jobban mozgok benne.... Agyunk kifejlődését. Hogyan tanuljuk meg a reggeli meditációt……………………………………...Nem.... kizárólag az enyém. 10. hogy már megtanultam... ahol minden szinttel kommunikálni tudok. Ez az elnevezés talán egy semmitmondó utalás Istenre? Nem tudom bizonyítani. s a többit hagyd el! Könnyen felújíthatod tudásod..... Hogyan meditáljunk a nap bármely szakában………………………………… 4...... akkor a többi Agykontroll hallgatóhoz hasonlóan.. hittel kell szólnom.. Hogyan álmodjunk megoldást problémáinkra . éppúgy..... amelyek rutinból nem mennek.... a lépések rutinja rajtam múlik. egyetemes tanácsra van szükségem... A Gyorstanulás lépcsőfokai.. hogy nem botlok meg.... Időmegtakarítás céljából itt egy lista a 3-14.. és így a bolygó időfolyamához igazodnék... Hogyan szabaduljunk meg rossz szokásainktól: . Ilyenkor Istenhez fordulok..... Most....... 2..... nem hihetem. Mikor egyik lábamat a másik elé teszem.. 16........ Olyan tudományos csatornákat találtam. Hogyan emlékezzünk álmainkra .... és ismétlések során bizonyítottam azok eredményeit....... és nem is a Magasabb Intelligencia ügye. A dinamikus meditáció első lépcsőfoka………………………………………… 6.. ha az egyelőre félretett részeket szükség esetén gyorsan újra átveszed. Vannak olyan lépések is az életben. Hogyan hagyjuk el a meditációs szintet……………………………………….... 9....... 11... Azok közül.. Bárki. majd az emberen és a Magasabb Intelligencián át az Istenig tart.. az élettelentől kezdve a Magasabb Intelligenciáig.... távolról sem.... Ezekből a kis elmélkedésekből látható. ez Isten munkája... FEJEZET ELIGAZÍTÓ LISTA A TECHNIKÁKHOZ Ha már valamennyi leírt technikát elsajátítottad. Én az intelligencia számtalan szintjének egy folyamát látom.... használd közülük a neked legjobban megfelelőket...... Imádkozom... fejezetben szereplő technikák leírásának helyéről: 1.. 5.. aki e könyvet olvassa. és jó eredményeket érhetsz el. Ilyenkor a Magasabb Intelligenciához fordulok. De azt tudom. de ez nem.Kelet a bal. és szükségem lehet az öt érzéken kívüli információkra ahhoz.. nem tudom.

.......... José és az Agykontroll szervezet irányításában mellette állók szerint az eddigi tapasztalat alapján elmondható........... a philadelphiai Pszichiátriai Tanácsadó Szolgálat igazgatójáról....... egyéb meditációs tanokkal. Ők 75-en voltak.. McKenzie doktor egyértelműen azt látta az Agykontroll hallgatókon... 15........ akik javultak a tanfolyam hatására egyszerűen csak szerencsések voltak?” A kérdések legpraktikusabb megválaszolásának módjaként a tanfolyam előtt és után végzett tesztet választotta. hogy életedben talán először feltárod elméd hatalmas mélységeit....... a Pennsylvania-i egyetem pszichiáter professzorával....” Agykontroll iránti érdeklődését két másik dolog is felkeltette: Sigmund Freudnak egy élete vége felé tett megjegyzése.. akik a kurzusnak hasznát látták.. ahogy McKenzie doktor fogalmaz... amit önmagukra vagy a többi hallgatóra kifejtenek...... hogy az Agykontrollban a tudat nagyon mély szintjei kapnak szerepet....... Dr..... a tanfolyamot elvégzettek közül senkinek sem lett ebből származó baja... A következő négy és fél évben 189 pszichiátriai beteg vett részt önkéntesen Agykontroll tanfolyamon..... valamint az egyik Agykontroll osztályban történt esemény. „stabilabb” időszakukban kerültek a tanfolyamra.. és részletesen bemutatta.. és felmerülhet benned is a kérdés.... valóban látnokságot tanít-e..... 14............ aki hajlandó volt részt venni a tanfolyamon.................. Más szavakkal ez azt jelenti. A teszt céljául azt tűzte ki. Később rájött. hogy azok a zavart betegeim.. 17..... bekerült ebbe a csoportba... 13...... Egy tanfolyamra beiratkozva azonban valami mást is látott: „a 30 résztvevő közül három érzelmileg zavart volt................... vajon nem veszélyes-e. Dr.. Freud szerint a pszichoterápia jövőbeni legígéretesebb iránya a beteg energiáinak mozgósítása................... vizsgálatot kezdett..... Egy képzett Agykontroll hallgató orvos megvizsgálta az Agykontroll biztonságát........................ A pszichiátriai betegek állapota egyértelműen javult.. hogy szorosan ellenőrizhessék őket bármely esetleges káros hatás szempontjából.... ahogy azt több betegem állította......... Valamennyi pszichotikus és borderline pszichotikus betege. 12.... melyek létezéséről soha nem is tudtak......... Mi lehet ennek az oka? A tanfolyam talán érzelmi betegséget vált ki? Vagy ők már érkezésűkkor is betegek voltak? Lehetséges. Hogyan működjünk pszichikusan ......... Láthatod. Wright-tal...... hogy a lelkileg legsérülékenyebbeket alaposan feltérképezze.... a borderline pszichotikusok és a pszichózisból felépült betegek egy csoportját................. Hogyan gyógyítsunk pszichikusan . Lance S......... és egy negyediknél is megkérdőjelezhető volt az érzelmi stabilitás.......... Néhány részlet következik itt azok számára.. Hogyan javítsuk házasságunkat...... McKenzie-ről van szó. Clancy D................... akiket érdekel a tudományos vizsgálatok precíz okfejtése és szigorú kontrollja........ Kollégájával.. biofeedbackkel és parapszichológiával is régóta foglalkozik. Ezeket a területeket tanulmányozva 1970-ben részt vett egy Agykontroll tanfolyamon.... és azóta sok időmet és energiámat fordítottam ennek további vizsgálatára.............…………………………………..................... hogy valami pszichikus valóban történik....„Meg akartam tudni.... egy prominens philadelphiai pszichiáterről és pszichoanalitikusról.. A vizsgálat kezdetekor a betegeket óvatosan.. miként lehet annak nagy részét alkalmazni. aki komoly magánpraxist is folytat... Meggyőződtem róla. hogy ez ideig....................... A tanfolyam egészséges emberekre kifejtett jótékony hatása láttán a tesztek eredménye nem lepte meg McKenzie doktort és Wright doktort.. Jógával................. a philadelphiai Pszichiátriai Központ stábjának tagjáról... A vizsgálat még precízebbé tétele érdekében ennél is részletesebb vizsgálat alá vetették a pszichotikusok............. egyenként küldték a tanfolyamra... FEJEZET EGY PSZICHIÁTER AZ AGYKONTROLLAL DOLGOZIK Az előző fejezetekben José elmagyarázta az Agykontrollt.. Ezen kívül... José és kollégái legjobb tudomása szerint.... A zavartak csoportjának 75 betegéből 66 McKenzie doktor pacientúrájából került ki.... Dohányzás ........... Hogyan gyógyítsuk önmagunkat . hogy olyan energiákat használnak.... Még később úgy .... hogy kevésbé stabil állapotban is küldheti a betegeket......... hogy a tréning előnyeivel szemben még csak minimális „nem kívánt mellékhatás” sem jelentkezett. négy olyan került tanfolyamra..Túlzott evés...... akiknek éppen aktív érzékcsalódásaik voltak.................

Kórházi kezelésre nem szorult. és akut pszichózis kezdeti stádiumában volt. A hét végére McKenzie doktor döbbenten állt: „a nő mindenki másnál jobban reagált.hasonló a híres Rorschach-féle tintafolt teszthez. különböző fajta depressziótól szenvedő beteg közül (involuciós. A romló állapotú beteg egy 29 éves katatón skizofrén férfi volt. A csoport lelkesedése a tanfolyam vége felé megnőtt. A következő hat hónapban pszichoterápiájában jobban tudott dolgozni. Egyik legdrámaibb javulás volt. . pszichotikus.sokuk egy éve vagy még hosszabb ideje. és gondolatai már nem száguldoztak összevissza.érezte. A teszt az Experiential World Inventory volt. Emocionális energiája sokkal nagyobb lett. a tanfolyam után több emocionális energiája volt és optimistább lett. Íme néhány megfigyelése: Egy 30 éves skizofrén beteg korábban azt hitte. Egy 21 éves nő eltökélten öngyilkos akart lenni. A randevúzás miatt konfliktusa támadt. hogy ha nem fog tudni. és optimistábbá vált. és kandidátusi fokozatot szerzett.„Klinikailag” . racionálisabb lett. rajta segíteni.mondta McKenzie dr. mely mintegy 400 olyan kérdésből áll. ugyanolyan maradt és csak egyé romlott. McKenzie felajánlotta. -. de írott formában. egyszerre néha hat vagy még több is járt a tanfolyamra. Felfedezték." Természetesen valamennyi beteg pszichoterápiás kezelés alatt állt . mindenképpen öngyilkosságot követ el. hogy mély pesszimizmusának nagy része elillant. A változás drámai volt. Valamennyien elméjük kitágulásáról számoltak be. Egy évvel később McKenzie doktor akut betegségéből teljesen kigyógyultnak könyvelhette el. Klinikai megfigyeléseiket a már említett cikkben az orvosok így összegezték: „Azok. aki fokozódott depresszióról számolt be. A neurózisok sokkal enyhébbek. de a többiekhez hasonlóan képes volt olyan problémákon is dolgozni. 21-é kb. nemcsak a teszt szerint javult. ami a valóságérzékelést méri . és legtöbben magasabb és pozitívabb emocionális szintet tapasztaltak. Hasonlóan jelentős. vagy fontos döntést kellett hozniuk. hogy megfigyelje a tanfolyam utáni klinikai változásokat. és telepatikus úton gyilkosságra kapott utasítást. skizoaffektiv és mániás depressziós) a tanfolyam után kellemesen jobban érezte magát. hogy „kórházi kezelés. hogy parancsnokság alatt áll. Huszonnyolc. és tovább javult. Az a nő. és a tanfolyam után két héttel zavarttá vált. hogy nyugodtan küldhet több zavart beteget is. Ők is valamennyien hasznát látták a tanfolyamnak. hogy erre képes volt" . „A tanfolyamnak köszönhető. A pszichózisok persze súlyos elmezavarok. aki . hogy vegyen részt egy tanfolyamon.életében először abbahagyta a gyógyszerének szedését és elkezdett randevúzni. Egy klinikai beszámolóban McKenzie és Wright elmondja. és nagy adag gyógyszer sem tudta volna ilyen mértékben megnyugtatni a beteget". A tanfolyam után pszichoterápiás üléseken először volt képes „téveszmerendszerét" megvitatni. jelentősen meg tudták változtatni életüket. amit valaha is láttam. ami McKenzie doktornak kitűnő lehetőséget adott. Nemsokára folytatta tanulmányait. amiken korábban nem tudott. akik folytatták a technikák gyakorlását.magyarázza McKenzie doktor. Vizsgálatának részeként a betegek közül 58-at megtesztelt a kurzus előtt és után. A tanfolyam előtti és utáni pontszámokat összevetve tekintélyes volt a különbség: 36 beteg valóságészlelése drámai mértékben javult. A megfelelő embert szerencsére soha nem tudta megtalálni. hogy láthassa az okozott változásokat. hogy elméjüket új módon is tudják használni." A nő egy újfajta nyugalmat talált. Két hét múlva megismételte a tanfolyamot. Az Agykontroll tanfolyamon részt vett 189 beteg közül 114-nek csak neurózisa volt. de még a rendszeresen nem gyakorlók is krízis idején használni tudták a technikákat. Biztosította McKenzie doktort affelöl. amikor stresszel kellett megbirkózniuk.

Tovább menve: a hó álmának jelképrendszere szerint egy tejtermék volt. hogy inkább pszichiátriai osztályra menjen. kezelésében és megoldásában bízhatnak saját erőforrásaikban. és javult a hangulatuk. A freudi analízisben járatos McKenzie doktor nem lát konfliktust a spontán álom freudi értelmezése. Csak az említett egy beteg vált zavartabbá (a randevúzni kezdő 29 éves beteg). Más szavakkal ez azt jelenti. vagyis. vagy alig mutató) beteg először mutatta lelkesedés jeleit. de a pszichoterápia integráns részeként is rendkívül hasznos lehet". Az asszony álmát hallgatva McKenzie-ben felmerült a gyanú. de hasznára vált a tanfolyam. McKenzie azt javasolta. Megtanulták. ahol az elzáródás volt. ahol a vékony-. kimaradt a középiskolából) pontosan megmutatta a hat méteres emberi bélnek azt a hüvelyknyi szakaszát. A jelek szerint a tanfolyam után változott az emocionális energia szintje. a többinek különböző mértékben. majd 5 vagy 10 ember jött a városból. hogy a kurzus „nem csak biztonságos és előnyös". egy későbbi orvosi vizsgálat pont ott talált elzáródást. A problémák megértésének és megoldásának ez gyors és megbízható módja. Az út pontosan követte az emberi bél lefutását. Ezen technikák egyike. a 189 beteg alapján McKenzie doktor azt a következtetést vonta le. egy autósztrádába. Sőt. Az érzékcsalódásos betegek állapota egyértelműen javult a tanfolyam hatására. ugyancsak derékszögben. „A freudi álomvágy a válasz megtalálásának a vágya lesz". ami megint csak derékszögben. könnyen nagy áttörésnek bizonyulhat a pszichiátriában. Férje leállíttatta vele a motort. Közülük egyesek pszichoterápiáját. hogy egy bélszakaszt ír le. Havazni kezdett. arányaiban is megfelelt annak. Alig egy kőhajításnyira. egy másik útba torkollott. Egy beteg. A telefon nem okozott meglepetést. és megkérte. Egy kivételével. hogy fontos meggyőződni arról. Manapság szinte valamennyi betege elvégzi a tanfolyamot. az Álomkontroll. ami a következő négy kérdésre ad választ: Mi a probléma? Hol van az? Mi okozta? Hogyan szabadulhat meg tőle? Íme a beteg álma: férjével és három gyerekével egy kanyargós úton autózott. akár két évvel is lerövidítik az Agykontroll technikák. A betegek lazábbá váltak és csökkent szorongásuk. és valamilyen módon kiváltotta az elzáródást.magyarázza. majd az.A zavartak csoportjában is impresszionáló klinikai változást figyelhettünk meg. és vastagbél találkozik. s egyesek jobban megértették pszichotikus folyamataikat. Sok érzelmileg sivár (emocionális reakciót nem. hogy problémáik megértésében. már egy ideje számítani lehetne rá. az útnak teljesen vége szakadt. Pozitívabban gondolkoztak jövőjükről. ami bélpanaszát okozta. és ez a képesség növelte önbizalmukat. ahol a kocsi lecsúszott az útról. hogy az asszony álma (noha semmit nem tudott az anatómiáról. hogy mellkasi és hasi fájdalmak miatt kórházba fekszik be. hogy egy nem tudatos álomvágy nem szorította-e ki a válasz megtalálásának tudatos vágyát". és az Agykontrollos programozott álmok értelmezése között. Figyelmeztet azonban. és a kocsi lecsúszott az útról. hogy programozzon önmagának álmot. A nő lelkiállapota ugyanis romlott. A pszichiátrián McKenzie azt javasolta a betegnek. akik kiásták őket. Az autót nemsokára befedte a hó. rajzoljon térképet a „kanyargós útról". felhívta őt telefonon és elmondta. akit McKenzie doktor már egy ideje kezelt. . Az autóból kijutva három gyerekük eltűnt. Derékszögű útleágazás volt ott.

Ezt a kazettát ő. mivel az ilyen bélelzáródás sürgős műtétet tesz szükségessé.Az orvos értelmezése megvilágította. Azt jelentette. hogy programozzon magának álmot. Ez után lejátssza a második kazettát McKenzie-nek. A válaszhoz ismét az Álomkontrollt javasolta az orvos. Azt álmodta. hogy életében először megértse ezt. Három év múlva ellenőriztem. Ha egyszer megérti ezt. amit az Agykontroll tanfolyam során az elme test feletti uralmáról tanult. hogy állítsa le a motort .megint csak szimbolikus formában -. kétévi. McKenzie doktor átszállíttatta a beteget egy másik kórházba. ne egyen". Álmát megértve. hogy az minden alkalommal ugyanazon a helyen alakult ki. ha elmennek otthonról. „A tizenévesek között a válási arány 80 %-os.írja MacKenzie doktor. hogy férjének késésére reagál. és azzal a tudással felfegyverezve.mondja McKenzie. s több mint egy évet kínlódott. és nem volt szükség műtéti beavatkozásra. valahányszor arra lelkileg szüksége volt. akkor abbahagyja a csuklóvagdosást. milyen ostoba is vagyok! . valamint a műtét megelőzése érdekében a nő elkezdte feloldani bélelzáródását. hogy csak azt hiszi. otthon lejátssza. Egy másik beteg klausztrofóbiában (beteges félelem zárt helyen tartózkodástól) szenvedett. Az elég érdekesnek bizonyult. hogy „állítsa le a test üzemanyag ellátását. Ez a gyógyító „kézrátételt" vagy a műtétet reprezentálhatta. de egy sikeres házasságnak nagyobb az esélye. valójában egy régebbi.kérdezte". a legjobb tanács volt. Úgy tűnt. A 8 vagy 10 ember. Az álom döbbenetesen kreatív volt. s egy nap alatt megoldotta a problémát. "Ez a figyelemre méltó programozott álom gyógyította meg a beteget. soha többé nem vágta fel csuklóját. Egy órával McKenzie doktor álomra alapozott diagnózisa után a kórházban megerősítették azt. várjál három évig. „A lány álmában egy férfi jelent meg. Azt mondta: . McKenzie doktor hónapokon át próbálta megmagyarázni. de McKenzie nem boldogult a nővel. McKenzie javasolta. noha nem volt férjnél. amikor alkoholista apja nem jött haza. hogy ezt az asszonyt már négyszer operálták bélelzáródás miatt. A beteg minden alkalommal felvágta csuklóját. az álom nyelvén a két kéz ujjai. hogy eljusson annak okához. messze a szülőktől. amit kaphatott. hogy ne legyenek útban. gyere hozzám feleségül. így logikus volt a 3 év otthoni várakozás. Minden egyes értelmezésre a nő álmában felkiáltott: "Ó. A férfi a megfelelő ember volt a lány számára. McKenzie doktor később megtudta. ." Egy másik esetben az Álomkontroll teljesen új terápiás technikához vezetett. Ahogy a dolgok haladtak.Férjének tanácsa. Később ennek a nőnek a 18 éves lánya ment el McKenzie doktorhoz problémájával: „Terhes lett. és továbbra is jól volt" . és férje jobban figyeljen őrá. heti kétszeri pszichoterápiára volt kilátása. Gyerekeinek hirtelen eltűnése vágyának beteljesedése volt.Szüld meg a gyereket. ami őt leginkább bosszantja. hogy két különböző realitást kever össze: a múltat és a jelent. hogy McKenzie doktor magnóra mond néhány olyan mondatot. ami több évvel rövidítette le a pszichoterápia időtartamát. a nőnek még kb. a beteg azonban megszüntette a bélelzáródást. s a sebészek elmondták. hogy értelmezze azt. Álma hozzásegítette.Mi a fenét csináljak? . majd utazzunk el az államból!" "Én se tudtam volna jobb tanácsot adni" . hogy megtanulta létrehozni a betegséget. s egy másik kazettára felveszi saját reakcióit. Egy . a beteg. gyerekkori érzését éli át. aki kiásta őket. ha férje 10 percnél többet késett a vacsoráról. Azt kívánta.

hogy meg kell tennie. Az övcsatja melletti részhez konzervdobozok fűzére kapcsolódott (köldökzsinór). A kutatás első lépéseként meg kell találni a módot. ami minden változót kiszúr. hanem a „láthatatlan gáthoz" való viszonyulás. Az orvosi diagnózishoz néha műtéti feltárásra. „hogy már születés előtt is előre láthatunk dolgokat?" McKenzie doktor nemcsak javasolja az Agykontrollt. három másik emberrel együtt egy négyszög alakú területen állt. egy 27 éves férfiról. hogy megbízhatóságát igazolni lehet. Egyik diagnosztikus technika sem minden esetben pontos. "Azt jelentené talán ez" gondolkozik el McKenzie doktor -. a kisebbet méhnyakként értelmezzük. hogy nagyon közel jár ahhoz. hogy megtalálja az esettanulmány orvosi felhasználásának a módjait. Ez az egy álom megadta azt a betekintést. egy ugyancsak kötéllel határolt kisebb négyszög volt. Háromévi kutatás után úgy hiszi. de utána megkönnyebbülés jön. aki a Silva-féle Agykontroll konzultánsa lett. Ennek az álomnak a jelentősége akkor válik világossá. Ezen dolgozik McKenzie doktor. „és egyébként se jók semmire". A beteg tudta. amiről tudja. hanem ő maga is használja azt betegei érdekében. hogy valakit a születése előtti időbe vitt vissza. . Aznap éjjel már lett. A nők ellenségesek vele. hogy mérni lehessen az Agykontroll esettanulmány technikájának megbízhatóságát. de elhatározta.programozott álomban. A négyszögben lévő másik három személy három testvére volt. amit egy földön lévő kötél határolt. Ugyanakkor azzal is foglalkozik." Egyik éjjelre álmot programozott be egy analízisbe járó betegéről. hogy valahogy ki kell onnan jutnia. még akkor is. egy olyanhoz. ez elég gyakori -. és csak a mérhető paramétert méri. Mindenki megpróbált kijutni a nagyobb négyszögből a kis négyszögön keresztül. hogy miként lehet az Agykontrollt az orvosi gyakorlat szélesebb területén . A pszichikus diagnózis nem jelent veszélyt a betegre. A beteg egyik társa a kis négyszög felé rohant.a betegségek diagnosztizálásában is használni. Ez egy fajta idegességérzést okozott benne. hogy miként lehet még az Agykontrollt a pszichiátriai kezelés előmozdítása. hogy sohasem lesz egészséges viszonya nővel. mint amikor beszédet kell tartani. vagy olyan gyógyszerekre van szükség. olyasmit. ha a nagyobb területet anyaméhként. McKenzie doktor. de ezek után ez már nem működött. A négyszögön kívül egy sarokban. amit McKenzie álmodott. amire klausztrofóbiája megértéséhez szüksége volt. Álmában McKenzie hallotta önmagát. Kívül zöld legelő volt tehenekkel (mellek). tovább kutat. ahogy a következőt válaszolja: „Engem nem zavar. ha önnek nincs heteroszexuális kapcsolata". Célja. és meggyorsítása érdekében alkalmazni. de egy láthatatlan akadály (a méhfal) megállította. A beteg a nők elkerülésével állt ellen a kezelésnek. feltéve. hogy előbb maga elé engedi a többieket. ha az feszültséget és szorongást okoz (születési trauma). vagyis pont azt mondta. A legdöbbenetesebb bölcsességekre az Álomkontroll alkalmazásával jövök rá. valami. Bevált. aki az utóbbi két évben nem randevúzott. melyek kellemetlenséget vagy veszélyt okoznak a betegnek. Legközelebb a beteg szidta a nőket. amit ő „abszolút kutatási terv"-nek nevez. Az álmot nem az teszi különösen érdekessé. Továbbá pánikba is esett a gondolatra.

amióta tudományos módszerekkel folyik a pszichikus kutatás. és szerintük is sikerült kiküszöbölnie a pszichikus kutatásokat megnehezítő változókat. Az Agykontroll körlevélben két emberi test rajza szerepelt (I. hogy a találgatásokat kiszűrje. de még tovább akarta finomítani módszereit. amint sikerül technikáját tovább tökéletesítenie. o. Wilfrid Hahn biokémikus. csak egyszer lehetne elérni. és számos más olyan kísérletet is végzett. aki az eseteket szolgáltatta. mert kutatási tervét nem lehetett betartani. hogy az olvasók az azon lévő körökbe jelölhessenek. olyan módon. Ez azonban csak akkor járható út. hogy ilyen eredményeket véletlenszerűen. hogy 45 Agykontrollos működött pszichikusan. de B betegnek nem. és tartózkodási helyét. a második legnagyobb számú válaszok számával vetette össze. Következtetéseket azonban még korai lenne levonni. akik történetesen testük azonos területén sérültek meg. mégsem tekinti kísérletét döntőnek. A számítógép ugyan azt hozta ki. nemét. század óta. Terveit ellenőriztette a Pennsylvania Egyetem statisztikai részlegével. Ha mondjuk 5 olvasó csak tippelt B beteg bal bokájára. csak találgatásnak számítanak. hogy ugyanannyi jelölés A beteg bokájánál is csak véletlen találat volt. A floridai orvos akaratlanul elhibázta. hogy milyen természetű betegségtől szenvednek. osztja McKenzie doktor reményeit: „A XIX. hogy biztosan hallunk még róla. és számítógépes feldolgozásra alkalmassá akarta tenni a pontozást. kivon ebből a számból ötöt. ami a jelenleginél is megbízhatóbb. s így mérései valóban pontosak lesznek. Nem tudatták viszont. akkor lehetővé válik. a helyes válaszok számát. Egész kutatási programja olyan jelentős. de e felé haladunk. Az eredmények találati pontossága kétszázszor nagyobb volt. Az itt röviden leírtaknál sokkal több oldala is van még kutatási tervének.mondja . hogy egy helyett két esetet ad meg.„nagyfokú statisztikai szignifikanciát jeleznek. Az új kutatási programban központi fontosságú. életkorát.-nak meg kellett változtatni terveit. . és azt maga McKenzie doktor sem tudta. Ez nagy előretörést hozhat az orvoslásban. ha a két beteg különbözik. mert az csak véletlenszerű találat. a megfigyeléseket kontrollálatlan. Korai erről még biztos tényként beszélni.Új kutatási tervét első alkatommal egy 30 tagú Agykontroll továbbképző csoporton próbálta ki. akkor a B beteg bal bokájához kerülő jelölések. 97. egy milliárd esetből. akkor indokolt feltételezni. „Ezek az előzetes tanulmányok" . aki korábban a Mind Science Foundation elnöke volt. A számítógép ezután kiszámítja az eredmények statisztikai szignifikanciáját. hogy pszichikusok segítsék az orvosokat a diagnosztikában. és azt a következtetést vonja le. Ha a későbbi vizsgálatok is ugyanilyen bíztató eredménnyel zárulnak. Tegyük fel. Rengeteg aprólékos munka van még hátra. Ő. (néha ismeretlen) tényezők mindig megkérdőjelezték. csak az eredmények beérkezése után adta meg ezt az információt.ahogy ő fogalmaz. A betegség helyének bejelölésére szolgáló egyszerű körök helyett az Agykontrollosoknak betegséglistát ad majd. ami „statisztikailag szignifikáns eredményekhez" vezetett ." Az Agykontroll Kutatási Igazgatója. akkor a nem pszichikus válaszok ilyen kiszűrése nem megy. Két olyan beteg adatait adta meg. Az esettanulmányhoz hasonlóan megadták nekik két beteg ember nevét.). Ezt bíztatónak ítélte. Az A és B eset összehasonlítása helyett. McKenzie dr. hogy arra tegyenek jelölést. mint amekkorát csupán a véletlen alapján lehetett volna elérni. hogy 50 olvasó jelölte be A beteg bal bokáját. McKenzie dr. Az a floridai orvos. Ha mindkettőnek megsérült a bal bokája. s így specifikus diagnózishoz juthat. Ha pld. Ez lehetővé teszi McKenzie doktornak. A betegnek volt sérülése a bal bokáján. és eredményeit másként értékelte.

akkor rájönnénk.Ma még kérdés. semmint gondolnánk” . FEJEZET ÖNBECSÜLÉSED SZÁRNYAKAT KAP Időnk túl nagy részét fordítjuk önmagunk lebecsülésére. elér-e előretörést az orvoslásban. hogy sokkal erősebbek vagyunk. el tudja különíteni a vizet és az összes többi elemet.idézi Carol Lawrence énekes-színésznőt a Chicago Tribune 1975. . ahogy fogalmaz. Ha csak fele annyi ideig töprengenénk azon. aki a vízben egyetlen nyomelemet vizsgál. éppúgy. ahogy egy kémikus. Így csak az marad. De kutatási módszerében úgy hiszem már elért. el tudja választani a hulladékot. hogy miként birkózzunk meg az élettel. hogy csak a kutatott elem maradjon. hogy McKenzie doktor." 18. amit tanulmányozni akar. Az összegyűjtött valamennyi adatból ki tudja szűrni a pszichikusokat.

Az Agykontrollt 24 egyetemen. ahol is 2000 diák vett részt tanfolyamon. hogy csupán a véletlen okozzon akkora ego-erő változást. hogy kik vagyunk. hogy rágnom kellene. mégis igaz. Az élet alakulásával természetesen az önmagunkról alkotott kép is alakul. hogy ma már biztosan állíthatjuk. egy koedukált katolikus középiskolában. Minek veszekedjek? . Philadelphiában került sor. hogy ebben az alapvető vonatkozásban a hatás előre megjósolható. erő.mint pl. akiknek önbecsülése romokban hever: diákokat. lendületes. Azt várhatnánk. melyben 14 jellemző szerepel: merész. Más szavakkal ez azt jelenti. hogy múljon el. . Egy héttel a tanfolyam előtt és két héttel utána 220 találomra kiválasztott diák töltötte ki a Középiskolai Személyiség Kérdőívet *. Ezek során olyanokat is vizsgáltak. a tesztet több mint ezerszer kellett volna egy találomra összeválogatott csoportnak adni. Az 1972. George De Sau. bizonytalanságtól és elkülönüléstől. Egy másik énekes. különböző korú és különböző kulturális és anyagi hátterű diákoknak oktatják. Eredmények: jelentős elmozdulás a magasabb egó. és mire vagyunk képesek. s érzékenyen méri a személy énképét. Ezután a teljes énképet egyfajta portréként meg lehet rajzolni. magabiztosság és higgadtság irányába.az eredmények annyira egységesek. 16 középiskolában és 8 általános iskolában oktatják. magabiztos. gyakran a tan-terv részeként.Nincs értelme begurulni.És nem tettem. Saját képességeid láttán önbecsülésed szárnyakat kap majd. majd három hét múlva megismételnénk. mint előtte. Nézzük először a diákokat. kábítószereseket. majd összevetették a tréning előtti és utáni eredményeket. Mindez tehát azt jelezte. de nem tettem. az uralkodás és engedelmesség. hogy megnő az egó (én) ereje. aki 8 éves kora óta rágta a körmét:„Mindig rágom a körmöm. Tudom. Valóban. Ma az előadóteremben is úgy éreztem. hogy a tanulók az Agykontroll után jobban becsülik önmagukat. elítélteket és nincsteleneket. alkoholistákat. „Azt mondtam magamnak: . a Hallahan Középiskolában. Ha-marosan megtapasztalod. ami nemigen történhetett volna meg eddig. stb. szeptember 27-én megjelent cikk idézi a 13 éves Kathy Bradyt.és keményszívűség arányában. Nem így van . mint amekkorát az Agykontroll eredményezett a Hallahan középiskolában. Pittsburgben. hanem az Agykontroll. akkor is kimutathatnánk bizonyos mértékű változást. távolodás a türelmetlenségtől. Ha egy iskolában bevezetik az Agykontrollt. és több mint ezerszer kellett volna akkora higgadtság növekedést észlelni. változik. nagyobbak-e az észlelt változások. megkérdezett néhány diákot az egyik ebédszünetben.” Hasonlítsuk most össze ennek az iskolának az eredményeit két másikéval. Pat Eisenlohr elmondta. Marguerite Piazza javaslatára iratkozott be egy Agykontroll tanfolyamra. Megvizsgálták és kiszámították az ilyen várható. Az egyik tanulmányt Lawrenceville-ben. hogy ez misztikusan hangzik. a Silva-féle Agykontroll korábbi oktatáskutatási igazgatója és még előbb a Williamsporti (Pennsylvania) Területi Főiskola Tanácsadói és Tesztelési vezetője. akkor ott a diákok határozottabbak és önállóbbak lesznek! Ez abból ered. A tesztet a kutatásban és a tanácsadásban egyaránt kiterjedten használják. ha ideges vagyok. Azt mondtam magamban: Ne rágd a körmödet! .Fidelisben. Ma reggel egy fejfájástól is megszabadultam azzal. a másikat St. A változás oka nem a véletlen. véletlenszerű változás mértékét. hogy azt mondtam magamnak. hogyha ugyanazt a tanfolyamot különböző iskolában. micsoda öröm szétverni ezeket a korlátokat. akiknek nincs különösebb gondjuk. és újfajta szabadságot találni. akkor az eredmények is különbözőek lesznek. A teszt kidolgozói ezt is figyelembe vették. Íme az eredmény: Ahhoz. lágy. ami mintegy 140 kérdésből áll. hogy felhagyott az öccsével folytatott gyakori veszekedéssel. Ennek a 220 diáknak az énkép portréját egyetlen csoportképpé összegezték. hogy jobban meg tudják oldani problémáikat. mint amekkorát csupán a véletlen okozna.Behunytam a szememet és megnyugodtam. Még a tanfolyam alatt a Philadelphia Daily News riportere. több mint ezerszer kellett volna akkora magabiztosság változást. Ha egy találomra összeválogatott csoportnak adnánk ezt a tesztet. Ezt tudományosan is mérte Dr.november 14-i száma. Számos vizsgálatot folytattak erről. egy katolikus papneveldében végezték. és az eredmények egybehangzóak. Bizonyos vonatkozásban a diákok nem változtak . A Hallahan középiskolában végzett vizsgálat eredményeinek értékeléséhez tisztázni kellett. olyanokat is. Joe Clark. Az első tesztre 1972-ben. legtöbbünket torz elképzelések tartanak fogságban arra vonatkozóan.

fejezetben beszélt. Ha azonban a diák és a tanár is részt vett Agykontroll tanfolyamon. neurotikus. valami még hiányzott. a tanfolyam után helyesírásból ötös lett. és osztályzatai hármasról ötösre javultak. a legnagyobb változás a hallgatók ego-erejében mutatkozott. ami véletlen hatására csupán ezer közül egyszer következne be. Jó okunk van azt hinni. Fidelisben. És működik a módszer’ .De Sau négy hónap múlva is elvégezte a vizsgálatot Lawrenceville-ben és St. ha diákjai nem is hallottak az Agykontrollról. annak az egész emberiségre vonatkozó érvényességéről. ahhoz túl sokat tud minden emberi elme hatalmas lehetőségeiről. Egyik diákja hyperkinesis (fokozott mozgékonyság) miatt gyógyszert szedett. Még akkor is jobb tanárrá válik. akikkel a diákok szívesebben töltik el az osztályban az órákat. Mre.Lawrenceville-ben és St.De Sau a következőket írja: „A különböző helyzetben lévő diákoknál észlelt. hogy hangolódjanak rá a filozófusra. De Sau-t. Ha egy csoportot csak az Agykontroll előtt. s kevésbé hagyatkoztak már külső irányításra. A higgadtságban is ugyan-ekkora változást észlettek Hallahanban és Lawrenceville-ben. hogy ráhangolódjanak George Washingtonra és a múlt más nagyjaira. .mindkét iskola hallgatói sokkal nagyobb mértékben erősödtek a négy hónapos időszak alatt. robopátiás viselkedést alakítanak ki. türelmesebbekké válnak. melyek alkalmazkodó. a tanárokat is buzdítják a tanfolyamon való részvételre. melyet a szorongás és bűntudat állandó növelésével. magabiztosság és higgadtság . legalábbis nevelési szempontból. és egy év alatt olvasása a negyedik osztályos szintről a kilencedik osztályos szintre javult. Később. az emberi fejlődéshez. de kevéssé járulnak hozzá az éréshez. aki kevesebbet vár el diákjától. Agykontroll tanfolyam után a diákok szárnyakat kapnak” címmel. Noha örült a pozitív eredményeknek. akkor nagy dolgok történnek az osztályteremben.Fkjelisben. hogy a diákok őrá hangolódhatnak. akinek írásaiban valami homályos. Nem egyforma mértékben. A csak részben említett eredmények nem elégítették ki teljesen Dr.más szóval a diákok jelentős lépést tettek saját értékeik felismerése és az önkontroll felé. ha a tréning előnyeire gondolunk. Egy másiktanár. Ha négy hónap múlva is észlelhetők. Holt véleménye szerint az oktatás gyakran a hülyeség betanítása. a vizsgák alatt pedig úgy segít nekik. egy virginia beach-i Agykontroll oktató. egyetemi szinten. Joe Lytle. mint a közvetlenül a kurzus utáni két hét alatt! Beszámolójában Dr. hogy más társadalmi intézményekben is hasonló állapotok uralkodnak. A tanfolyam után már egyik tanár se gúnyolhat senkit se „agyberendezése” miatt. az kevesebbet is kap. Egy buffaloi tanár az Agykontroll utolsó óráin tanult esettanulmány technikát javasolja diákjainak. . mindegyik iskolában a csoporteredmény olyan mértékben javult. július). ugyanúgy. Dr. szinte folyton a külvilág tetszésére vagy nemtetszésére hagyatkozással érünk el . különös örömöt lel a 7-17 év korú fiatalok tanításában. az többet. átéléssel tanulják a történelmet. Az Agykontroll rádöbbentette. A kutatási adatok.Fidelisben. A tanárok nyugodtabbá.egy kivételével . de a magabiztosság is jelentősen nőtt mindhárom intézetben.olyan körülményekkel. s így könnyebben. akkor még nem biztos. említett változásokat talán John Holt nevelő és író szemszögéből értékelhetjük legjobban.” Egy másik középiskolásnak az osztályzatai is hármasról ötösre javultak a tanfolyam után. hogy annak előnyös hatásai tartósak. Ennek a túl aktív gyereknek a mamája a következőt mesélte:„A tanfolyam után egyszerűen fantasztikus változás történt. Néhány tapasztalata megjelent a norfolki Ledger Star-ban (1975. Az Agykontroll tanfolyamon részt vett tanárok közvetlen tapasztalatot szereznek a kozmikus Alkotmányról”. hogy van benne az erő a változáshoz. azt javasolja diákjainak. amiről José a 14.meséli. Az Agykontroll tréning után. hogy az a tanár. Mind-egyik említett jellemző szempontjából . egy friss életképes alternatívát jeleznek. következetesen és erősen. egy belső viszonyítási rendszer felé való elmozdulást lehetett észlelni. ahol Agykontrollt tanítanak. illetve kisebb mértékút St.tehát ego-erő. Fiam elhagyhatta gyógyszerét. Közismert.” A legtöbb iskolában. akkor már igen. olyanokká. mint Hallahan-ban. majd két héttel utána vizsgálunk meg. aki többet vár el. A változás ráadásul egységes volt. és egyértelműen bíztató volt az Agykontroll egységesen pozitív hatása. és válaszaikra megerősítést kaphatnak tőle.elég nyilvánvalóak. és ugyancsak meglepődött. Ennek okai . Egy újabb diák pedig. aki korábban sorra elvérzett a helyesírási dolgozatokon.

és erősebben belső vezérlésűek voltak. Grivas szerint ennek az az oka. korábban kábítószerező ember vett részt. hogy tanulmányozzák a különbségeket. A methadon nagyon erős függéstokoz. hogy az Agykontroll tanfolyamra jelentkezők különböztek a nem jelentkezőktől. és sok olyan programban alkalmazzák. valamint egy lelki és testi rabságot kell leküzdenie. és az eredetileg is észlelt különbségek mellett a következő jelentős eltérés mutatkozott: az Agykontroll csoport érzelmileg stabilabb és érettebb. Az önbecsülés megerősítése ugyan mindenkinek hasznos. akik próbálnak attól megszabadulni. s így lehetőség nyílt Dr. Az egyik heroin szedőnek a tanfolyam első napján családi botránya volt. Lehet-e valamit tanulni ebből a két vizsgálatból? . bár ez felnőttek részére készült: a 35 tanfolyamon részt vett és 35 részt nem vett diáknak. hogy mit tehet az Agykontroll a kábítószeresekkel. sokkal hosszabb idő és gyakori megerősítés szükséges. hogy nem vesz részt a tanfolyamon. A methadon elhagyása testileg fájdalmas. magabiztosabb és nyugodtabb lett. mert mindhárom középiskolában.mondják a betegek -. kettő heroint szedett. Grivas egy napot töltött vele. hogy nagyon nehéz leszokni a kábítószerről a kábítószeresek könnyebben végzik az Agykontroll tréninget. mondja Paul Grivas. a manhattani Agykontroll Központ társigazgatója. Az Emberi Erőforrások tanszéken oktató Donald L. Angell professzor javasolta a tanfolyamot a Rehabilitációs Tanácsadást végzett hallgatóinak. és sokuk hónapok múlva azt mesélte. valamint gyakorlatiasabbak. Hasonló teszteket adtak a diákoknak. A két methadonos résztvevő hasznosnak találta a tanfolyamot. és a tanfolyam után hónapokig képes volt heroin nélkül élni. hogy az Agykontroll tréninget felerősítse. és elmondta. mint sokan mások. Négy emberrel kezdte. és így a beteg újra megszabadult a szertől. hogy a tanultakat részben családjuknak is tovább tudták adni. hogy az Agykontrollban szerepet játszik egy megváltozott tudatállapot. addig a kábítószeres sokszor. mert három hónap múlva az eredeti 18-ból sokan már nem voltak elérhetőek. De Sau vizsgálatot végzett. és emiatt kimaradt. ki akarta próbálni. de életmentően fontos lehet a kábítószer olyan áldozatainak. A tanfolyamot elvégzők arról számoltak be. néhányuk magának a programnak a szervezője és irányítója volt. Elég sokuk úgy döntött. akinek évekig vagy talán egy életen át újra és újra megerősített szokásával kell megbirkóznia. melynek során megpróbálják az illetőket megszabadítani a herointól. hogy minden korábbinál sokkal jobban uraik önmaguknak. és a tanfolyamnak hasznát látták. Lehetőség adódott azonban erre Pennsylvaniában a scrantoni egyetemen. akik közül kettő methadont. majd elköltözött. hogy nem tudtak az Agykontroll gyakorlatokra koncentrálni. ahol nem elveszíti el önmaga feletti uralmát.és szabálytisztelőbbek. A jelentkezők új élményekre nyitottabbak. A két csoport között már a kurzus előtt is ki lehetett mutatni különbséget a teszteredmények alapján. Kérte ismételjék meg a tanfolyamot. Még nincs sok tapasztalat a kábítószereseknél az Agykontrollal. szinte minden diák jelentkezett az Agykontrollra.Adjanak lehetőséget egy leszoktatási programra . Míg a legtöbb ember soha nem változtatta meg tudatállapotát. az tanulságos. és biztosan eredményeket érek el. és a fájdalom annyira erős . De Sau és Angell professzor előtt. Paul Grivas. hogy annak ellenére. Ily módon az Agykontrol . Noha még nincs statisztikai bizonyíték. . ha az Agykontroll tanfolyam csak 48 óráig tart. ahol Dr. és megszakadt kapcsolata Grivasszal. vagy a két csoport eredményeit a későbbiekben. A nem jelentkezők hagyomány. hogy újra visszaszokott. Az eredményeket nem lehetett megbízhatóan vizsgálni. mint amilyent a középiskolában alkalmaztak. de a kábítószeresnek. de nem szabadult meg a szertől.Igen -. de ami van. Olyan hasznos tudatszintre viszont még nem jutott el. Az egy megmaradó le tudott szokni a szerről. Az Agykontroll kábítószer elleni második kipróbálására egy bronxi közősségi programban került sor.mondja Grivas -. Röviden tehát a vizsgálat azt jelezte. Akkor aztán felhívta telefonon Grivast. és aztán a többit a betegre bízzák. tapasztalata két dolgot jelez: Kábítószeres esetében nem helyes. Ebben 18. hogy összehasonlítsák a tanfolyamra jelentkezettek és nem jelentkezettek eredményét. Hónapokkal később még mindig heroin nélkül élt. hanem éppen hogy hozzájut ahhoz.Gyakorlatilag nem volt arra lehetőség. A másik. Legtöbbünk számára ez egy folyamatos átalakulási élmény. Egy hónappal a tanfolyam után a két csoportot ismét megtesztelték.

majd azt követően egy hónap múlva végezte el. Súlyos gondom volt: hozzászoktam a heroinhoz.mondta az Agykontroll oktató. Azon a fantasztikus júliusi napon abbahagytam a kábítószerezést. hogy legyőzzék a reménytelenség. amit korábban a scantoni egyetem diákjain. A csoporteredményben változást lehetett megfigyelni: az események ravasz irányítása helyett a cél elérése érdekében mutatott sokkal nagyobb őszinteség és nyíltság mutatkozott. amihez napi 200 dollárra volt szükség csupán a kábítószer megvételére. tudatos dimenzióban”. ahol kezelésük egyébként folyt. Az egyik legjelentősebb változás a „félelem-érzékenység” vagy szorongás csökkenése volt. melyben énképünk megváltozik: gyenge. nem az érzések és a vágyak elnyomásával értem el. és sokkal többek életét szomorítja meg: csupán az Egyesült Államokban milliókét. Ezt a lehetőséget kapta meg az a 15 alkoholista. tehetetlen alakból magabiztos. Még mindig kételkedve. Nem akaraterővel. Naponta háromszor programoztam magamat. minden kábítószer iránti vágyam örökre eltűnt. nyugalomra kell szert tenniük ahhoz. Íme egy hallgató esete.„és azzal megváltozik viselkedése a hatás szinten. aki 1973-ban egy kutatási program keretében részt vett egy Agykontroll tanfolyamon. amit egy olyan házban tartottak. Ez ugyan logikusan hangzott. de egyre kisebb és kisebb adagban. hogy egyáltalán semmi vágy nincs bennem a kábítószer után. ami a programozásom elkezdésétől számított harmincadik nap volt. hogy eredménytelenül próbáltam ki a legtöbb rehabilitációs módszert.folytatta -. Ennél a 15 embernél a legnagyobb különbség a tanfolyam előtti és utáni állapotok között a manipulatív viselkedés szempontjából következett be. hogy könnyebb legyen újra egészségessé válniuk. Ez a változás a véletlen következtében csak 1:100 arányban lett volna várható. ahhoz azonban elég sok egyéni sikertörténet érkezik a hallgatók. „Egy szokás nem egyéb. aki saját magát szoktatta le 1971-ben a kábítószerről. nem helyettesítéssel. a sikertelenség és a bűntudat érzését. de hajlandó voltam mindent kipróbálni. methadon programok és kórházak után. Pszichiáterek. amikor leszoktam.csupa olyan rendkívül értékes tulajdonság. Nagyon könnyen lehetséges. Ez most teljesen más volt. amit az ismétlések megerősítettek” . szkeptikusan ugyan. hogy az alkoholisták azért is isznak. mely egyebek között azt állítja. miként segített azok után. ami azonban a kábítószernél sokkal elterjedtebb. -„Változtassa meg a programozást az ok szintjén a tudatalattiban” . A jobb énkép és a szorongás befolyásolásának lehetősége jelentős alternatívát nyújthat az alkohollal szemben. pszichoterápiák. hogy az élettel szemben érzéketlenné tegyem magamat. hogy a célul kitűzött dátumra teljesen leszokom a kábítószerről.” . de érzelmi szintjeim azt súgták. mint a középiskolásoknál illetve egyetemistáknál. Hogy egy Agykontroll elnevezésű tanfolyam. Meg voltam róla győződve. reggel. a külső.különleges ígéretet jelent a kábítószereseknek. Ez alatt a harminc nap alatt továbbra is használtam kábítószert. és új élményekre nyitottabbak lettek. és azóta sem nyúltam hozzá. önmagában bízni tudó. mint azok a korábbi alkalmak. délben és este. elkezdtem az Alfa szinten. hogy aztán néhány nap vagy hét múlva visszaszokjak. Azóta is „tiszta”. és ellensúlyozzam az önmagammal kapcsolatos negatív érzéseket. és július 20-ára. hogy szükségem van a kábítószerre ahhoz. hogy megállapíthassuk. a lélektest kiegyensúlyozójaként szorongáscsökkentő hatása van. amire nagy szüksége van az alkoholtól megszabadulni kívánónak. Az alkoholnak félelmi helyzetben. Grivas bizalma az Agykontrollban kellően megalapozott. melyre nagyfokú. Az eredményeket Dr. nem messze az intézettől. Dr De Sau a következőket írta:„Az alkoholista viselkedésének megértésében nagyon jelentós a félelemérzékenység területe. De Sau vizsgálta. születésnapomat. Más szempontból egyébként hasonló átalakulást lehetett megfigyelni. Bar ezen a területen még nem végeztek kiterjedt vizsgálatokat. Az alkoholizmus áldozatainak is rendkívül nagy igényük van arra. . akarat nélküli. Ugyanazt a személyiségtesztet alkalmazta. egészséges énképű emberré válunk. autonómfeszültség és túlzott aktivitás jellemző. képzeletben megváltoztatni önmagamat. nyugodtabbak. de a reménynek legalább a sugarával. Magabiztosságra. Ezután az oktató olyan technikát mutatott meg. és a korábbihoz hasonlóan a tesztelést a tanfolyam előtt. hogy nem élem meg három év múlva esedékes 30. hogy így próbálják ellensúlyozni lelki és testi tüneteiket. Működött ez a módszer! Végre szabad lettem!” Egy másik szenvedélybetegség az alkoholizmus. mint az agysejtekre gyakorolt olyan hatás. Ezúttal a „gyomromban” éreztem. számomra ma még felfoghatatlan. hogy segít az embereknek megválni rossz szokásaiktól. mert úgy terveztem. ha nem szokom le a heroinról és arról az életstílusról. Megnőtt ego-erejük és önbizalmuk.

elhagyhatta az intézetet és a kezelési programot. Ez nyilvánvalóan nem igaz. de ezeknél gyakoribbról. Az Agykontroll tanfolyamot követően jelentős haladást ért el az antialkoholista (AA) programban. A jobb közérzet azonban . most egyik visszaesése miatt sem került kórházba. szerint élete lényegesen jobbá vált. hogy rávegye a szegény embert. az utolsó kivételével. mégis minden szegény segíthet önmagán. mogorva ember volt. A javulás egész családjának egyértelmű stabilizálódásában is tükröződik. Úgy tűnhet. Az Agykontroll kurzus óta négyszer esett vissza. v. azóta újabb visszaesés nem következett be. Ez pedig a szegénység.: 12 éve részt vesz AA programban. területén is. 12. nyájas..: Nincs visszaesés. életvidám. Ennek ellenére egyértelmű. A v.sz. 10. v.sz. 14.: Kórházi elbocsátása óta nem esett vissza. A jelek szerint a v. harapós.sz. Van egy másik állapot is. hogy az Agykontrollt az alkoholista kezelésének integráns részeként elfogadjuk.sz. Az Agykontrollt követően rohamosan. Az Agykontroll óta egyszer esett rövid időre vissza (egy óránál is rövidebb időre). határozottan megváltoztatta önként vállalt korlátait. mintha azt mondanánk.: Ez ideig nem tapasztaltunk visszaesést. v. „szeresd felebarátodat” mentalitású emberré vált. 15.ami a diákoknál és pszichiátriai betegeknél végzett. Céltudatos. Családi kapcsolatai is láthatóan javulnak.: A v.sz.: Az Agykontroll tanfolyam óta sokszor visszaesett. 2. stb. 4.sz. v. v.sz. Agykontroll előtti és utáni tesztek összehasonlításából egységesen kiderült azt jelzi.: Az Agykontroll óta a v. Egyetemi osztályzatai is javultak. Az Agykontroll előtti állapottal szemben.sz. v.sz.: Az Agykontroll tanfolyam óta nem esett vissza Családi kapcsolatai rendkívül sokat javultak. vagyis a saját élete feletti nagyobb uralmat. de rendkívül nagy segítséget nyújthat abban.sz.-nek jelöljük őket. asszony.sz. Az Agykontroll egyértelműen erős lökést adott. s nagyobb teljesítményt kívánó lehetőségek után néz.) 1. 5. Ez a kis vizsgálat persze még nem elég ahhoz.: Nyolc éven keresztül hol részt vett. mert megtalálja az Agykontrollban ugyanazt. mind a 15 alkoholista küzdelméhez. hol nem vett részt az AA programban. nem esett vissza.: Nem esett vissza közérzete nagyon határozottan javult. Az Agykontroll nem száll be ebbe a vitába. ebből két esetben rövid kórházi kezelésre is szüksége volt.sz. v.sz. hogy a szegények rábeszélése már önmagában is bizonyítja.: A kórházi rehabilitációs program óta visszaesés nem tapasztalható.: Az Agykontrollt megelőző kórházba kerülése óta nem esett vissza.sz.sz. A kurzus nagyon határozottan megerősítette terápiás programját. 7. noha nem önként vállalt állapotról van szó. A v. Az Agykontroll tanfolyam előtt négyszer kezelték kórházban. v. vizsgálati személy: Egy 90 napos rehabilitációs program óta nem esett vissza a Silva-féle Agykontroll kurzus óta a nagyon passzív. amelyben romokban hever az önbecsülés. hogy AA filozófia szerint él. mint mások. egyre jobban „magára talál”. 11. hogy összeszedje minden erejét.sz. Az Agykontroll után abbahagyta az AA programot. A szegénység okairól és ellenszereiről azóta vitatkoznak. Ez idő alatt néhányszor visszaesett. mint a kábítószeres vagy az alkoholista esetében. amióta csak emberi társadalom létezik. amit egyértelműen megerősít családja közérzetének alakulása és munkahelyének véleménye is. Javulás észlelhető a munka.-ben jó közérzet és magabiztosság fejlődött ki.: Az Agykontroll óta nem esett vissza. nem esett vissza. száraz humorú ember lett. család.sz.: A kórházi program keretében végzett rehabilitációs kezelés óta nem esett vissza. mintha már be is szálltunk volna a vitába.sz. v. 6. v.A kezelés vezetője beszámolt a 15 alkoholista Agykontroll hallgató fél évvel későbbi állapotáról: (Névtelenségük megőrzése érdekében csak vizsgálati személynek vagy v.sz. v. és jelenleg dolgozik. kitörhet börtönéből. Az első komoly erőfeszítés annak kiderítésére.sz. 8. 3. 9. v. 13. elzárkózó emberből barátságos. hogy őket tartjuk szegénységük valódi okának. hogy az alkoholisták segítésének eredményesebb útjait keresőknek érdemes legalább megpróbálniuk az Agykontrollt. v. és segítsen önmagán. hogy használható-e az . v. de mindegyik visszaesésből saját erejéből mászott ki.

hanem bőségesen gazdag része magának az életnek . s egyszer utána.Agykontroll a szociális munkában. 100 kérdéses Tennessee Énkép Tesztet használták. munkánk sikertelenségeként.Ezek a legszignifikánsabb változások. amilyent nekünk. Szinte mindenkinek volt valami építő jellegű hozzátennivalója egy-egy beszámolóhoz… a gyerekekhez való közeljutás új élményéről…egy makacs fejfájás elmúltáról…a csalódottság csökkenéséről…fogyásról. Az Agykontroll olyan fajta szabadságot adhat egy fogolynak. többeknek is: olyan lelki korlátnak a ledöntését. az erkölcs javult. hogy az emberek egyszerűen örülnek. vajon lehet-e mérni az eredményt. hogy bajából kiutat találjon. Másnapra megkapta a munkát. Az Agykontroll tanfolyamot elvégzettek önmagukról alkotott képe radikálisan megváltozott. családi és szociális énképét. ha figyelnek rájuk. ön-maga is elvégezte a tanfolyamot és tudta. hogy az milyen hatásra képes. Dr. erkölcsi. hogy a foglalkozást nem lehet folytatni. a sérült énkép az. amint az egy csekket tölt ki. és ez a lelkiállapot az.a fejlődés és az . és az önbecsülésnek egy valódi lökést lehetne adni. Dr. és az milyen lesz. Ha csupán ez történt volna. Az ott töltött idő pedig már nem csak üres órákat jelent. amit a törvény egy ember életéből elrabolt. egyszer a tanfolyam előtt. az csapást jelent az illető önbecsülésére. ennek következtében önbecsülése még tovább romlik. Ez idővel zsibvásárszerű állapotig fajult. hogy a munkakörülmények megváltoztatása miként befolyásolja a Hawthorne chicagoi üzeme dolgozóinak munkaerkölcsét. akik nem vettek részt a tanfolyamon. A kutatási program és a tesztelés megtervezésével. amire mindig áhítozott. vajon mennyire befogadó egy szociális gondozott anya a nyomor mélyén. Nem alakult ki tehát a „Hawthorne hatás”. tehát továbbra is munka nélkül marad.Montiff egy másik szociális gondozott csoportot is letesztelt. melyben azt vizsgálták. akkor fellépése nyilván bizonytalan. és a kezdeti szégyenlős hallgatást élénk beszélgetés zümmögése váltotta fel. A vizsgálat céljára a széles körben alkalmazott 6 oldalas. hogy ha valakit kitesznek a munkahelyéről. személyiségi. s ami ott eldurvítja és lealjasítja. akkor az illető jobb helyzetbe kerülne ahhoz. Csupán az volt kérdéses. a morál javult. Emiatt még nehezebbé válik számára. és ez megmutatkozik javuló erkölcsükben. Nyilvánvaló. Ha egy legyőzött.000. Dr. egy rehabilitációs program részeként végzett.” Általában a lelkiállapot. mely az ember önmagáról alkotott képének öt vonatkozását méri fel: testi.000-nál is kisebb arányban fordulhattak volna csak elő. Olyan változások jönnek létre. álmatlanságként. Ez az aggodalom eltűnt a második hétvégén. és abból kimásszon. James Motiffhoz fordult. Azt a következtetést vonták le. Az Agykontroll korlátozott tapasztalata a börtönökben arra enged következtetni. De Sauval együtt. A résztvevőkkel kétszer végeztették el a tesztet. Motiff a változások láttán felkiáltott: . a michigani Ottawa megye szociális ellátási osztályának vezetője. Akármit változtatott a cég. ami oly gyakran garantálja „szabadulás” után a gyors visszajutást a börtönbe. Valamit elvettek. melyek sokunknál „ktvür fejfájásként vagy fekélyként. Ezen esetleges „Hawthome Effektus” megmérésére Dr. amit valaha is láttam! A vizsgálatról szóló egyik beszámolóban a következők olvashatók: Voltak kétségeink afelől. Ha valahogyan meg lehetne szakítani ezt a lefelé való ördögi kört. az elítélt számára pedig falakként és rácsokként jelennek meg. A tanfolyamot megkezdők 100 százaléka eljött annak második részére is. de az Agykontroll csoporttal ellentétben náluk a két teszt eredménye között nem volt különbség. ha hirtelen az Agykontroll optimista jobb és jobb” filozófiájának tesszük ki. így válhat végül szociális gondozottá. önmagát leértékelő jelentkező folyamodik új állásért. mint korábban. Őket is kétszer tesztelte. Valami újat vezettek be. és új önbizalmat éreztek. a Michigan állambeli hollandi Hope Egyetem pszichológiai tanszékén. úgy érezték képesek megoldani problémáikat. a morál tovább javult. hogy segíthessen önmagán. 41 szociális gondozott férfit és nőt érintő vizsgálat volt. A húszas évek közepén és a harmincas évek elején a Westem Electric Company elindított egy nagy kutatási programot. ami egy embert börtönbe juttat. melyek véletlenszerűen néhány esetben még az 1:1. hogy a tanfolyam egy kevésbé brutális környezetet teremthet. akkor az eredményeket esetleg a „Hawthorne Effektus”-nak tulajdoníthatnánk. Minden kategóriában drámai volt a változás: a résztvevők sokkal jobb embereknek tartották magukat. s az a veszély kezdett fenyegetni. Egy sugárzó fiatal anya az Elme Tükre technikát alkalmazta munkával kapcsolatos problémájára: mindössze egy kezet látott. Nagy vonalakban valahogy így gondolkozott Lany Hildore.

Egy másik a kurzus után magánzárkát kért.erre volt ugyanis szüksége ahhoz. Most. Különösen érdekes volt a tanfolyamon résztvevő kutatók reakciója kezdetben ők gúnyolódtak a legélesebben. Látni lehetett az arcokon. fejlődni lehet. de mi nyitottak vagyunk a lelki egészség elérését szolgáló alternatív módszerekre is. Ismét egy másik. tanfolyamot végzett hallgató dolgozik az üzemben .mondta -. egy lelki közösséget). Egyesek tanfolyamának költségeit a cég fedezte. Bejelentette a tervet. hogy hiszel Murphy törvényében:„Ha valami elromolhat. hanem helyette a Kozmikus Alkotmány létezik.mesélte Higgins íme néhány megjegyzés a Hoffman-La Roche Agykontroll hallgatóitól. mérnökök. három évvel később. Egy másik ok. hét tanfolyamot tartott a Rahwayi Állami Börtönben . A Hoffmann-La Roche egyike a világ legnagyobb gyógyszergyárainak. felajánlotta. .Meglepheti önöket. elején nyugdíjba ment. hogy szabadlábra helyezzék. laboratóriumi asszisztensek és személyzetisek. másokét saját maguk. akkor az el is romlik. a tudós hirtelen választ talál fejtörést okozó problémájára. aki az Agykontroll igen karizmatikus oktatója. hogy befejezze azt. hogy tanfolyamot tart a Passaic-i megyei börtönben. és amikor vissza akart menni. az Inside Roche-ban is meg-jelentek: Egy kereskedelmi igazgató: „Hatására másként . és Albert Gorayeb tisztelendőhöz.önfelfedezés ideje. mely szerint először egy cég támogatásával folyik a program. az elítéltek és instruktoraik tapasztalatai is sokat mondanak. Lee Lozowick.a felső vezetés emberei. Az Agykontroll hatására olyan tervet dolgozott ki. a profi atléta jobb eredményeket ér el. a Hoffmann-La Roche. ami miatt Higginst a tanfolyam érdekelte az volt. titkárnők. és három alkalommal a börtön személyzetének. ahol nőni. s ez volt indítékaink egyike. mert szerencsésebb vagy. a szomszédos Paterson lelkipásztorához fordult. . háromszáznál is több. FEJEZET AZ AGYKONTROLL AZ ÜZLETI VILÁGBAN Tételezzük fel. Ha a cégen belül bárhol Agykontroll hallgatókkal találkozom . „egyik napról a másikra összeszedett 50 embert”. amiről José írt. 10 elítéltnek. amiért eredetileg alkalmazottainkkal együtt kipróbáltuk a Silva-féle Agykontrollt 1973-ban. New Jersey-ben. Inc. hogy nincs ilyen törvény. hogy bármely cégnél a leghatékonyabb alkalmazottak közül is csak nagyon kevesen tudják képességeik valódi maximumát nyújtani. hogy ez történik a munkájában is. Számos Agykontroll hallgató mondja el. Talált is egyet . Szerencsésebbnek érzed magad.” Majd hirtelen rájössz. . és a lehető legrosszabbkor. hogy jobban tudjon meditálni . Bár még nem készültek statisztikai tanulmányok. amikor még az Agykontroll területi koordinátora volt New Jersey-ben (1976. 19. hogy megalapítsa Hohmot. hogy vevőik nyitottabbá válnak velük szemben. Nem kérdéses .a börtönőrök az ő kérését teljesítették. hogy egy nyugtatókat gyártó cég nevében beszélek . hogy az egyetemi tanulmányt folytató elítélteknek a tanfolyamot beszámították a tananyagba. melyek az üzem újságában. majd abból kellőlelkesedést szerezve önállósodik. s ez a tapasztalatom újra és újra megerősödik. összesen 60 elítéltnek. Ronald Gorayeb. mert közben szabadult.A hivatalos illetékeseket annyira impresszionálta az Agykontroll. Nutley-ben lévő üzemének személyzeti főnöke ezekből az emberekből állandóan pozitív hozzáállás és jókedv sugárzik. Az egyik férfi kimaradt a tanfolyamról. aki Lozowickot követte az Agykontroll poszton. a börtönőröknek nemet kellett mondaniuk. de civilizáltabb hellyé viszont teheti.négy alkalommal. a munkanélküli munkát talál. Az eladók azt veszik észre.mondja Higgins -. a dolgozó több örömet lel munkájában. tudósok.mondja Michael Higgins. A tervsikerült. Az Agykontroll ugyan nem teszi a börtönt boldog remetelakká. New Jersey állambeli. de aztán valamennyi részvevő közül ők lettek a leglelkesebbek. a Képzeletbeli Képernyőtechnikát alkalmazva kinti állást programozott magának. hogy hasznosak voltak-e a tanfolyamok.

akik racionálisan próbálnak megoldást kikövetkeztetni. Később Agykontroll hallgatók előálltak saját ötleteikkel. hogy húsz. szintjén lévő ember együttes intelligenciája kb. Egy televízión keresztül árucikkeket árusító cég két és fél milliót adott el ebből. Megdöbbentő. és így bennük több lehetőség merül fel. hogy munkám során kölcsönös kapcsolatba kerülök a többi alkalmazottal.Így született meg az Ötletbank meséli. Úgy használom fel a tanultakat. megnöveli más emberek iránti fogékonyságunkat. ezerszer hatékonyabb húsz olyan emberénél. Ügynöki irodában vagy újságot olvasva látták magukat. húszon dolgoznak még. a részvénypiacon bizony sokszor rossz iránytű. hogy az időben hatra. melyeket egyébként semmibe veszünk. A program pl. Úgy kezdődött a dolog. kiváltságnak tartom.papíron.és előremenés képességét fel lehetne használni a részvények kiválasztásara. Az Ötletbank. Nem átlátszó. A társaság havonta egyszer jön össze problémamegoldó meditációra. hogy mennyi melegség áramlik két ember között.” A pozitív gondolkodást hangsúlyozó kurzus segített. Egy tőzsdeügynök arra gondolt. Ugyanezeket a problémamegoldó technikákat alkalmazva feltalált és szabadalmaztatott egy új módszert az előfeszített beton gyártására. hogy a derűs optimizmus. és . és tudatosult bennem annak fontossága. és Jobban tudatosulnak bennünk az intuitív tapasztalatok.tízévi munkája eredményeként Az Agykontroll hallgatók is a tökéletes válasszal álltak elő . Ennek eredményeként meg vagyok győződve arról. megtanultam ellazulni és uralni fejfájásaimat. akkor azt most megveszi és később eladja. nem kezelek minden problémát vészhelyzetként. és piaci tanácsot kértek tőle. s így időt és utat takarítok meg. Beugrót és csekély havidíjat fizetnek. ami a levelekből növényvédő szalmaréteget produkál.” Egy vezető rendszerelemző: „A tanfolyam megnöveli az önbizalmat és általános jó közérzetet eredményez. de senki nem tudott arról. melyeket a racionális elme hajlamos letagadni. nem aggódom annyit.” Egy beosztott biokémikus: „Egész belső hozzáállásom megváltozott. vajon az Alfa és Théta révén fokozódó intuíció segítheti-e gyakorlati kérdések megoldását Herro. aki az Agykontroll tevékenység irányítója a chicagoi régióban. Ezzel az egészséges kétkedéssel a tagok hat hónapig hetente ugyan összejöttek. akiknek hasznosítható ötleteik szoktak születni.” Az üzemi szerviz egyik felügyelője: „Jobban érzem magamat lelkileg. ami az Agykontroll hallgatók egyik jellegzetessége. hogy belső. A „Bogárdugó” színes és bogár formájú. hogy a nem műszaki emberek sokkal jobban oldottak meg technikai problémákat. A sikerem kulcsa a hit. Ami viszont meglepett. s a hasznon osztoznak. és további kb. hogy tényleg Jó dolgok történnek. hogy részt vehettem a tanfolyamon. Le kellett vonnom a következtetést. Kezdetben azt látták. ha pozitív módon nézzük az életet.viszonyultam önmagamhoz. . hogy megpróbálom fejleszteni képességemet érdeklődésem és teljesítményem irányítására. Az Agykontroll már rengeteg féle problémát megoldott. Ha meditációjában azt látja. A másik ragasztófolt sérült szélvédőkre. Az egyik a „levélfaló”. Herro. ha kedvesek és türelmesek egymáshoz. tíz éves marketing tapasztalattal. olyan vállalkozás. Valami ilyesmire számítottam. Rá keltett jönniük. akkor megvették .mondja -. ami megtanít. és megalapították a klubot. Rögtön indulásnál felmerült egy probléma. . de nem teljesen biztos a dolgában. Agykontroll hallgatók szövetkeztek piacképes találmányok létrehozására. Bétába visszatérve összevetették eredményeiket. egy összetett marketing problémát vetett fel annak megvizsgálására. A jelenbe. A most második évében járó Ötletbanknak mintegy 18 találmánya van vagy lesz a közeljövőben a piacon. hogy minden részvény ára emelkedik. hanem éppenséggel megragadja a tekintetet. Nem köti őket gúzsba a logika. Ha legalább 3:2 arányban megszavaztak egy részvényt. hogy segítségével valaha is pontos előrelátással meg lehetett volna mondani a wall streeti árváltozásokat. hogy felismerjük természetünk olyan részeit is. hogy egy részvény árfolyama a jövőben nő. ők nem fektettek be pénzt.10 perc után. hogy Richard Herro. ami kizárólag az Agykontroll technikák révén született Chicagóban. Inc. már kidolgozott egy tökéletes választ . A tagok Alfában elképzelték a 30 nappal későbbi helyzetet. lelki békét és önbizalmat tudjak kiépíteni. A terv tetszett Herrónak. Erre azonban hamar rájöttek. az ügynök és a többi tag lelkes volt. Tagjai olyan emberek. mint a szakértők. A chicagoi területen egy másik üzleti csoport is működik vagy működött: egy Agykontroll hallgatókból álló befektetési klub. Az ügynök minden héten tíz részvény nevét sorolta fel. egy olyan fűnyíró tartozék. amint éppen a részvények árfolyamának alakulásáról tájékozódnak.” Egy személyzeti előadó: „Életem egyik legcsodálatosabb eseménye.

Ez nagyrészt Herro tevékenységének eredménye volt. és nemcsak egyszerűen a munkában. . újra megelőzve a piaci átlagot. ami szerinte ugyanannyira üzlet. Kb. hiszen már elvégeztem egyet utánanézve azonban kiderült.Na most beszéljen nekem az Agykontrollról! . Bármelyik rafinált tőzsdéző megmondhatja. s így elérkezett az idő. Emellett most már házalhatok az AP-nél. A pszichikus befektetők egyre lelkesebben olvastak a kiválasztott részvényekről. Ez ugyan teljesen törvényes. A próbafutamokról a valódi befektetésre való áttérés simán ment. hogy minden részvénynek kódszámot adnak. majd később. Ha a piac romlott. Csak el kell adni. hogy fogok találni másik munkát. egyre magasabbra és magasabbra helyezem a mércét. Az Agykontroll üzleti felhasználása iránti érdeklődése a sportra is kiterjed. a legcsekélyebb aggódást sem éreztem. s egy pillanatig sem kételkedtem abban. és Herro arról számolt be. bár még meg se vette. s láttam magamat. Ez az objektív információ is bekerült meditációjukba.Ezt a Wall Street egy tekintélyes cégének ügynöke mesélte. hogy légi felvételeket készíthetek anélkül.” Egy másik ember. akkor részvényeik is estek.José nyugodt hangon azt tanácsolta. Egy kétgyerekes. és elképzelek egy sikeres hívást. A csoport részvényeinek értéke is esett.elég volt képernyőmre néznem. mint fel. A hallgatók történetei között a legtöbb új munka kereséséről szól. hogy dolgozzon tovább képzeletbeli képernyőjével és egyéb . és a veszteségek lehűtötték az a felett érzett büszkeségüket. mint az egyéb tényezők: . Mérgesen hívta fel Josét. Jelenleg a piac felfutóban van. Mindössze a szintemre mentem. . A csoport „értékpapír állománya” a piaci átlagnál jobban kezdett szerepelni. akkor részvényeik is javultak és a piaci átlagnál nagyobb mértékben. Az eredmények figyelemre méltóak. A klubot felfüggesztették. legtöbbször rendkívüli mértékben. Most. Elad egy részvényt most. hogy összesen 700 dollárt viszek haza. hogy pontosan melyik részvény az. A tagok igazi profitot markoltak fel. mégis mások veszteségéből származik a haszon. Valamennyi javult. és levelet írt oktatójának: „Ha ez öt évvel ezelőtt történik. Az eredmények javultak. hogy valódi pénzt tegyenek kockára. ami azt Jelenti. és úgy éreztem volna. egy frissen végzett New York-i férfi. Ezért kitalálták. akkor veszi meg és juttatja el a vevőnek. ami azonnal begyógyít tucatnyi vágást és horzsolást. családos fényképész váratlanul elvesztette munkáját.mindezek önmagukban is óriási változást hozhatnak az ember pályáján. amit pszichikusan vizsgál. . Hat hónapi kísérletezés után bizonyítottnak vélték.más szóval mások számára rosszban válnak érdekeltté. hogy lehetőségem van rá. és profitjuk a papíron csökkent. hogy néhány Chicago White Sox játékos részt vett Agykontroll kurzuson. hanem a magánéletben is. egy év múlva azonban akadályba ütköztek. Ha javult.nemsokára kezdték az árakat „leverni”.és bejön! Ma már az ügynökeimnek. hogy a földön árnyék lenne. hogy újra kezdik. s az erőfeszítésért 400 dollárt kapjak. mint az ÚJ termékek eladása vagy a részvénypiac. Minden hónapban kitűzöm magam elé. .Szintemre megyek. A baseball szezon végén összehasonlította a játékosok egyéni teljesítményét. amikor az árak alacsonyabbak. hogy eladok valamit ennek a fickónak. akit kirúgtak munkahelyéről. és a következőt mondta: . Szerintem mindenkinek a javára válik. a munkahelyi meghallgatáson mutatott könnyedség .Azt mondom magamnak. Széles körben publikálták ezt 1975. hogy ki tudnak babrálni a piaccal. de a piaci átlagnál kevésbé. valamint további 300 dollár munkanélküli segélyt. Másik gond is jelentkezett. Az Agykontroll tanfolyam leglelkesebb hallgatói között találhatók a kereskedők. ahogy éppen egy főiskolára tartok. UPI-nál és különböző magazinoknál is. és senki sem tudja. hogy útjuk járható. Az Agykontroll tréningből eredő nyugodt önbizalom legalább annyira játszik ebben szerepet. és segít megtalálni tucatnyi elveszett tárgyat . s így egyre jobban informáltak lettek. Egy kisebb acélgyár igazgatóhelyettese a következőt mondta: . Ez őrültségnek tűnt. hogy X dollárt produkálok. bár a többiekénél kisebb mértékben. s ez kétszázzal több a korábbi keresetemnél. A piac többször ment le. Talán hallottál róla.ami úgy elhessenti a felhőket. az Agykontroll előtti (1974-es) és utáni (1975-ös) eredményeket. ami nem Agykontrollosnak való ügy.a jobb állás felkutatásához szükséges magabiztosság. és mindig el is érem. bemegyek a legközelebbi kocsmába. Mindenesetre romlott a piac. hogy teljes joggal iszom magamat tök részegre és belezokogok a szomszéd munkanélküli fickó sörébe. az Agykontroll segítségével . sőt a gyerekeimnek is javaslom az Agykontrollt. a partnereimnek. nyarán a CBS TV 60 Minutes és az NBC TV Today című műsorában. hogy a kormány költségén elvégezzek egy másikat is. miként lehet az árolyam esésekor veszteség helyett pénzt csinálni.

Majd egy pillanatra megállt és hozzátette: . és Bétában kinyitja a döbbent és hálás tulajdonos széfjét. még mindig tűnődhetsz azon. Ha azt tapasztalod. ráállsz. annak nem jut ideje arra. halványan érzi. akkor valójában azzal a teljesebb fejlődés lehetőségét hagyod ki. Az Álomkontroll erősíti a Képzeletbeli Képernyő képességét. hogy az Agykontrollból már minden lehetségeset kibányászott? Ha minden problémáját agykontrollal kezelhető feladattá tudja alakítani. Egy hallgató egyszer megkérdezte Josét: . majd időben visszamegy és megfigyeli. hogy merre tovább. hogy ezen a bolygón való létezésünk magasztos. Könyvek. melyben azok egymást erősítik. hogy még az újabb és újabb csodák is idővel megszokottá válnak. hogy érdeklődésed csökken. Az Agykontrollban ez nem évekig tartó. Gyakran kap olyanoktól hívást. Három nap múlva már egészen más lelkiállapotban telefonált Josénak. de a számkombinációt elfelejtették. és használni tudod. akkor nem leszel egyedül. baráti köröd vagy újabb tanfolyamok révén további technikákat próbálhatsz ki. egyedi felelősségűnk.technikákkal. mint a részek összege. Minél többet használja. az életed megbízható részévé válik. sürgős eseten lehetőség van előhívására és használatára. de tanfolyamán a jelenleg oktatottakat még megfelelőbbnek találta. hogy milyen hatalmas erővel születtünk valamennyien. Minél többet gyakorolja az Agykontrollt. Nem elég az Agykontrollt egyszerűen csak használni. Az Agykontrollal kapcsolatos talán legfurcsább üzletről egy házaspár számolt be. és fokozatosan abbahagyod az Agykontroll gyakorlását. hogy ha valaki egyszer elsajátította. hogy minden mögött egy jóindulatú cél van. és rádöbben. és tovább növelheted a rendelkezésedre álló gondolati eszközök számát. Ha újabb technikák után kezdesz kutatni. Agykontroll tanfolyamot végzett hallgató a számára legjobban bevált technikánál állapodik meg. ha már mindaz megy. és ez a fejlődés most-már saját.Nem ennél is többről van szó. ahonnan elindultál. A pszichikus végrehajtó egy szakképzett lakatos az USA nyugati vidékén. Ha félrelököd az egyiket. Később. Az Agykontroll a mentális gyakorlatoknak és technikáknak nagyon gondosan összeválogatott csokra. Fontosabb ennél. mert nem válik be annyira. és fokozatosan visszacsúszol oda. A tapasztalásnak ez a mélysége áll előtted – a „jól megalapozott bizonyosság”. mely mindhárom előbbinél jobb. ha már mindezt begyakoroltad. Ezen utak egyike sem a legszerencsésebb. hogy az egyik Agykontroll technika a többinél jobban bevált. Mégis létezik egy negyedik út is. Talán olyanokra is. hogy ezeket az erőket csak építő módon lehet használni. és így. a hatékonyabban élés mindennapjaiban: az élet hétköznapi részleteiben és sorsformáló eseményeiben egyaránt. új felfedezéseidnek izgalma alábbhagy. misztikus megvilágosodásban következik be. . Véleményem szerint célunk a fejlődés szolgálata. annál erősebb lesz ez az érzése. Vagy talán úgy érzed. ezért az újakat félretette. a Képzeletbeli Képernyő az Álomkontrollt megbízhatóbbá és élénkebbé teszi. számos használhatóra bukkansz. Amikor ráébred. Másrészt azt tapasztalhatod. Módszerük a következő: egyikük pszichikusan elmegy laboratóriumába. élettagadó meditáció utáni. akik ki akarják nyitni széfjüket.felette. De erről még később. akkor a továbbfejlődésre számos új út nyílik meg. amiket José már kikutatott ugyan. mint a másik. Azt hiszem a legtöbb ember ezt valahol. A legtöbb. hogy tapasztalatod nem vész el teljesen. hanem elég hamar. Aki technikagyűjtővé válik. a pszichikus végrehajtó elmegy a házba. A kontrollnak és tapasztalatnak mindig újabb és újabb lépcsőfokai és finomságai állnak előtted. 20.Mikor érezheti valaki úgy. élénk képzeletbeli képet ébreszt a széfről és annak tulajdonosáról. José azt figyelte meg. Ők mások széfjeit nyitják ki. hogy néhány hasznos technikát mesteri fokra fejlesszen.Végül. a korábbinál háromszor magasabb fizetéssel. Amikor tapasztalata alapján meglátja. Ennek ellenére. annál jobbak az eredményei. Bétában. akkor az Agykontroll tréning soha nem vész el teljesen. s annak célja van. A tanfolyam és José itteni fejezetei egységet képeznek: az egész több. és ily módon meg tudja azokat oldani . Épp akkor kapott munkát. míg végül jól megalapozott bizonyossággá válik. FEJEZET MERRE TOVÁBB ? Az Agykontrollal elért első eredményedtől kezdve önmagad felfedezésének hosszú útjára indulsz. amit José leírt fejezeteiben. Másikuk pszichikus irányítóként gondosan feljegyzi a felidézett számokat. ahogy a férfi kinyitja a széfet. Csupa jót tudsz majd meg önmagadról.

de ennek ellenére nem látott olyan jelenetet. anélkül. Fontos dolgokkal kapcsolatos gyengébb jelekre is érzékennyé válik. „Szerdán vásárlásból tértem haza. Ha velük játszott.aki már hónapok óta gyakorolta az Agykontrollt . A film nem volt ugyan hatalmas veszteség. Nagyon mély. és újraélte a pillanatot. s mindkét kezem csomagokkal volt tele. melyben már nemcsak önmagának. Az első esetben. Kinyitottam a külső ajtót. hogy egy komoly vészhelyzetet az illető úgy tudott uralni. s azt ezen keresztül kapta. s ő boldogan otthon maradt. hogy ugyanúgy elérte volna az eredményt . Türelmetlenül. olyant. amikor lemostam és kitisztítottam a sebet. Utad során hasonló élményeket fogsz átélni mint az itt kóvetkező eset. majd annak megoldását. hogy ne menjen aznap dolgozni. és kutatni kezdett csomagjaiban a másik. Egy nap a valóságban is azt látta. betöltötte a sebüreget. és kiütések jelentek meg bőrén. hogy akkor miértérdemes egyáltalán más technikákkal is foglalkozni. egy tanfolyamot végzett hallgatónak . Rémületemre hirtelen visszacsapódott. munkába indulás előtt. Utána a hivatalával kapcsolatos többi kép is leblokkolt. Soha nem is létezett második tekercs’. Egy Agykontroll hallgató talán így maradt életben. úgy könnyen lehet. aminek hatására jobban bízott saját agyában. Ehelyett erősen a vérzés elállítására koncentráltam. hogy semmi mást nem tett. melyben többen súlyosan megsérültek. Egy ilyen kis eset volt a tanfolyam utáni első konkrét élménye. azt súgta neki. Mindkettő sikeres volt. s ily módon vágyához és hitéhez nagymértékben elvárást is tudott adni az Agykontroll gyakorlója. amikor utoljára tett filmet a kamerába. ha a hallgató semmi mást nem tanult volna. A következő levélben leírtak legtöbbjét kilenc tanú igazolta. Egy nemrég Agykontroll tanfolyamot végzett hallgató nyaralásából hazatérve kivette fényképezőgépéből a filmtekercset. tátongó seb keletkezett. és jelzést ad arról. Szintjére ment. Egy „megérzés” túl erősvolt ahhoz. és lassan kihúztam karomból a kilincset. hogy még csak időt se kellett fordítania az Alfába menetelre. és képről-képre haladt az időben. amikor a megalkotni próbált képen váratlanul egy hatalmas. Szintjén maradt. mert egyre közelebb jut a jól megalapozott bizonyossághoz. Kislánya már nem volt allergiás a cicákra. Mindkét esetben csak a Képzeletbeli Képernyőre volt szükség. és beadta előhívásra azt az egy filmtekercset. és a hegyes kilincs a könyököm alatt az alkaromba szúródott. nehézzé vált légzése. meg fogják változtatni az önmagáról és az őt körülvevő világról alkotott képét.feltételezve. Sehol se találta. Leültem és szintemre mentem.a szintre menést. csak a Képzeletbeli Képernyő használatát. hogy aznap munkahelyén fegyveres rablótámadás történt. erősen meglöktem az ajtót. ami visszacsapódott rám. meditációban Képzeletbeli Képernyőjét használta apró munkahelyi gondja megoldására. ahol .alig tudtam hinni a szememnek! Az első fájdalmak akkor jelentkeztek. Eldobtam a csomagokat. Makacsul. és a Magasabb Intelligenciának nem volt köze a dologhoz. Az elképzelt megoldás az volt. A második eset azonban már az Agykontroll tréning széles skáláját érinti . A következő esetben az agy annyira gyakorlott volt. újra és újra a kávézóasztal jelent meg. csak felidézte az„elfelejtett” tényt. hogy keresgélned kellene. eközben zavartalan a légzése és nincs rajta kiütés.Nézzünk meg egy nagyon apró eseményt. hanem másoknak is segít. A papa kb. Vérem elkezdett ömleni. Rendszeres gyakorlással elméd rövidebb utakat is talál. mert vakációjának első heti képei voltak rajta. fekete X jelent meg.a kislánya allergiás volt a család két macskájára. majd később nagyobbak. de bosszantotta. már korábban exponált filmtekercse után. További ilyen kis esetek. amit a kezdő is tapasztalhat. hogy elgyengüljek. mielőtt még a belsőt ki tudtam volna nyitni. ami megvolt Előhíváskor kiderült. így megkérdezhetnéd. ami persze közelről sem biztos. hogy nyaralásának összes képe rajta volt. s egyre csak patakzott. melyen az első és nem a második tekercset tette a gépbe. de ó éppen a Képzeletbeli Képernyőt használta. ahogy a vérzés elállt . hogy kislánya a macskákkal játszik. a gyógyítás telepatikus átviteléhez szükséges hatékony érzékelési kivetítést (HÉK). Az ilyen információkat általában Álomkontrollon keresztül kapjuk. hogy megpróbáljam eldönteni: lemondjak-e tervezett bostoni utamról. egy héten keresztül meditációi közben Képzeletbeli Képernyőjére helyezte a problémát. hogy semmibe vegye. és meglátjuk miként válik az a „jól megalapozott bizonyosság” kialakulásához vezető út lépcsőfokává. a képi megjelenítési gyakorlatot. Képzeletbeli Képernyőjén azonban csak magát a fényképezőgépet látta azon a kávézóasztalon. az Álomkontrollt és az Esettanulmányt. Egyik reggel. Arra se volt időm. Később megtudta. Élete meg fog változni. Meg volt győződve róla. Őröm hullámzott végig rajtam. amikor újra filmet tett volna a kamerába. amit elképzelt. hogy Képzeletbeli Képernyője csütörtököt mondott.

Van-e még olyan kutatási terület . Órák múlva úgy éreztem. az felbecsülhetetlenül megtérül. Így is történt. hogy rászóljak. fájdalmam annyira felerősödött. Bűntudatom támadt. barátaim el akartak vinni Waiwickbe. Amint elkezdett sebemen dolgozni. A seb annyira érzékeny volt. ahogy leapad a duzzanat. és végül. nem akarok kórházba menni. Úgy éreztem. ahol ennyire nincs szükség költséges laboratóriumokra és bonyolult műszerekre? A legbonyolultabb kutatási eszköz. hogy erőt adjanak nekünk. Mikor a kilincset kihúztam a karomból. hogy nekem is szintemre kellett mennem. Nagyon hálás voltam érte. ipari tudósok. Ezután a seb legmélyebb részének a zárásán dolgoztunk.jól lehet még soha nem vertek meg. Annak veszélye.minden Agykontrollos önmaga kutatási igazgatójává válik. hogy emberek jönnek a közelünkbe . hogy dolgozzon a seben. akkorra a fájdalom kb. Úton Boston felé.nem akarták. az élet minden területén . Felültem ágyamban. ami olyan jelentős. észrevettem. hogy a gyógyulásra koncentráltam. mert az előadás után. végül rózsa-színbe megy át. ezért félrehúzódtunk egy csendes sarokba. mikor a többiek kávézni mentek. Karomban olyan érzés volt. hogy majdnem sikítottam. akik munkájukban alkalmazzák az Agykontrollt. és segítséget küldjek Dennisnek és önmagamnak. hogy hol van a legközelebbi kórház. Igazán akartam. mára már nagymértékben lecsökkent. Így hát mindnyájan kutatási igazgatók vagyunk. Közismert férfiak . miközben vezetéskor sebességet váltok. Tovább folytatva reparálódtak a mélyebben fekvő szövetek. A veszély azonban nem szűnt meg teljesen. és ujjaim úgy elzsibbadtak.néhányukat ebben a könyvben névtelenül meg is említettünk -. mint egy mozaik kirakós játék éles szélű darabjai. és visszajött Dennis Storinnal. újjászülettem!” Ahogy láthatod. akik az Álomkontroll segítségével fejlesztenek ki új termékeket. Ez pedig elménk. s ekörül a bőr lilás-feketén elszíneződött.Wilfrid Hahn. ahogy a bőr két külső része úgy illeszkedik össze. hogy még szintemen is alig bírtam ki. aztán kb. hogy mindig ámulatba ejt. . Annak ellenére. Tudtam. a fájdalom még intenzívebbé vált. . Megpróbáltam koncentrálni. Elment segítségért.Major Thompsont hallgathatom meg egy Agykontroll találkozón. mintha előzőleg verekedésben vettem volna részt. ha folytatod elméd lehetőségeinek felfedezését.mondja Dr. újra és újra és újra . a bőr a beteg lila színből vörösesrózsaszínbe. Aztán. akik azt mondják: . de valami ilyesféle érzésnek képzelem. rendelkezésedre és rendelkezésemre áll a nap 24 órájában. ragaszkodott hozzá. és láttuk. 15 százalékkal. mennyire hiszek a fájdalomkontrollról tanultakban. az Agykontroll kutatási igazgatója . hogy legyőzzem őket. egynegyede már elmúlt. Azt mondtam. férfiak és nők. hogy felnyíljon sebem. és az orvosi ügyeletre siessek. és erősen kellett koncentrálnom. Dennis is érezte. Megkértem Dennist. hogy a fájdalom csökken. hagyja abba. ahogy záródik a seb.sikeresen legyőzve kétségtelenül Bétában fogant vágyamat. hogy a többiek körbeállnak minket. és szép világunkat briliáns napfényben láttam fürdeni. amikor arra leginkább szükségem volt. Manapság van egy nagy előnyünk: a modem tudomány történetében először. Mikor visszamentünk a parkolóban álló kocsimhoz. szakadatlanul dolgoztam a fájdalmamon. hogy energia árad át rajtam – szinte felemelt a székről. Ebben a vonatkozásban . Amikor Dennis megkérdezte. kiderítette. aki elvette fájdalmam egy részét. hogy menjen a dolog.Ne írd le a nevemet! Barátaim még hülyének tartanának Ez azonban egyre ritkább és ritkább. ujjai mintha hatalmas fájdalomhullámokat hoztak volna elő. hogy látták. Sok százezer Agykontroll tanfolyamot végzett ember büszkén számol be tréninggel elért eredményeiről. Ahogy elkezdte a felszakadt húst pontról pontra összenyomni. hogy képtelen vagyok az előadásra figyelni . kezdik elismerni a pszichikus kutatást. A körből néhányan később elmesélték. A kötést leszedte. és a többiek segítségével a gyógyulás sokkal gyorsabban haladt. hogy múljon el a fájdalom. először 10. hogy kibírjam. és ki akartam próbálni. Én azonban visszautasítottam.különösen mögöttem éreztem valakit. Márta bizonyára megérezte ezt. hogy egy komoly kutatót felelőtlen eszelősként letromfoljanak. vagy inkább orvoshoz menjek.kérdezte -. ahogy a külsőbb rétegek kezdtek rendbe jönni. ahogy az kezdetben Joséval történt. Éreztem. Vannak olyan orvosok. Tekintélyes orvosi folyóiratok közölnek elméleti és klinikai cikkeket a pszichikus gyógyításról és a félek és test közti kapcsolatról. Majd újabb fájdalmak kezdődtek. fájdalmat azonban nem éreztem. hogy hogy bírom. Erős ösztönzést éreztem a bostoni úthoz. majd vörösbe. hogy megnézze „vágásomat”. hogy biztonságosan hazajutok. ahol Dennis a szintjére ment. Az előadás alatt azonban annyira felerősödött. hogy a seb még mindig nyitva van. Erős fájdalmamban újra és újra segítséget kértem lélekben. egy kis hús kiszakadt. és karom remekül nézett ki.bár azt másnap szinte szóról-szóra el tudtam ismételni. Éreztem. és a legcsekélyebb fájdalmat sem éreztem Másnap reggel jó állapotban ébredtem.

s majd később visszagondolsz rájuk.Nos.hetekig tart a könyvvel. Mivel a mozgalom gyorsan terjed és növekszik. melyről olvashattál. ha a könyvben leírt technikákat gyakoroltad. mert ahhoz gyakorlott oktatóra van szükség. AZ AGYKONTROLL TANFOLYAM ÉS A MÖGÖTTE ÁLLÓ SZERVEZET José Silva Most már tudod. ha új gondok jelentkeznek. nem ugyanazok az igényei. hogy szándékosan bármit is visszatartsak.mind nyilvánosan is beszámoltak Agykontroll élményeikről és tapasztalataikról. amit hosszú kutatás és tapasztalat igazol. akkor mindarra képes teszel. és sokan. 48 óráig egy osztályteremben. mások tanulásuk megkönnyítésére. hogy jelentősen felerősíti a gyakorlatokat és az elmetréninget. A beszámolók hallatán felmerülhet a kérdés: vajon különbség van-e az egyes tanfolyamok között attól függően.A tanfolyam. hanem egyszerűen azért. hogy mi az Agykontroll. S tartsd tenyeredben a végtelent. akik keveset beszélnek róla. amit az összes hallgató nyert belőle. A következőkben. Ha azonban az összes leírt gyakorlaton lelkiismeretesen végigmész. . s ennek eredményeként egy tipikus Agykontroll osztály 10-20 %-át ismétlők teszik ki.és nők. amit egy képzett oktató vezette tanfolyamon megkapnál. Carol Lawrence és Marguerite Piazza (korábban már szóba kerültek). Számos hallgató tapasztalta. másrészt a csoporttagok között energiaátvitel folyik. fejezetig tartó részben leírt gyakorlatokat. és ezért én csak erre tudok koncentrálni. mások megsegítésére használják. Egy órában az örökkévalóságot. amin egy Agykontroll tanfolyam hallgatói átesnek: Első nap reggele: . a problémám ez és ez. amikor újra elolvastad és gyakoroltad a 3-tól a 14. s hogy sok százezer férfi és nő mi mindent ért el általa. Ha úgy döntesz. hogy részt veszel egy tanfolyamon. a tanfolyam sokáig nem használt részeit is elő lehet venni. és szükség esetén könnyen felidézhetők. melyek számára a legfontosabb megoldandó problémákkal a legközvetlenebbül kapcsolódnak össze. ismét mások üzleti munkájukban és családi kapcsolataikban. Nem azért hagytam ki a kurzus némely részét. A technikákat soha nem felejtjük el. Sokak szerint másodjára az élmény még erőteljesebb. Egy vadvirágban a fénylő eget. Kihagytam fejezeteimből néhány dolgot. kerek egésszé állnak össze. Egy-egy látszólag független rész is erősíti a többit. a tanfolyam megtartásában kapott igen nagy szabadságuk ellenére. akik részt vettek Agykontroll tanfolyamon. bármelyiket is tartod önmagad számára legjelentősebbnek. ami igen fontos része a csúcsélménynek vagy „feldobottságnak”. nyilván nem tehet mindazt elmondani. Mindazonáltal gondolkodhatsz úgy is. Loretta Swit. egy lelkész és egy korábbi ügynök esetén gondolnád -. Felmerülhet a kérdés: más talán a tanfolyam? Kétféle különbség van: egyrészt lényegesen különbözik a tanulás sebessége . hogy ki vezeti azt? Nem. Ha ismersz olyanokat. A különbség a tanfolyamon résztvevők személyes szükségtetei között van. Akármennyire is különböznek az előadók –mint pl. Alexis Smith és Vicki Carr . az elmetréning. ha hosszabb idő után megismétli a tanfolyamot. akkor már első alkatommal is intenzívebb élményed tesz. a gyakorlatok és az eredmények ugyanolyanok tesznek. Bíztatjuk őket erre (számukra ez ingyenes). A tanfolyam elvégzése után mindenki a tréning azon részére összpontosít. ezek az egész világon egyformák. FÜGGELÉK I. hogy: . Később. Merre tovább? Merre tovább az önfelfedezés izgalmas ősi hosszú útján? Minden új eredménnyel közelebb jutsz a végső kutatási cél eléréséhez. címszavakban leírom mindazt. Egyesek öngyógyításra. Larry Blyden. amit William Blake így fogalmazott meg: Egy homokszemben lásd meg a világot. akkor valószínűleg már számos beszámolót hallottál annak hasznáról. mint pl. a Chicago White Sox tagjai és színészek. Egyet fogsz ezzel érteni. Celeste Holm. amire az Agykontroll tanfolyam hallgatói. Nem mindenkinek ugyanazok a problémái. és annak az említett fejezetekben kiemelt részei olyan értelmes.

megosztják egymással élményeiket és kérdéseket tesznek fel. 12:20 Az oktató a hallgatókat újra meditációba viszi. melyben megtanulnak mély tudatszinten meditálni. 10:20 Kávészünet.atomi. fejezet) . mely már a probléma megoldó technikákat is alkalmazó Dinamikus Meditáció lesz. fejezet). és kialakítják Képzeletbeli Képernyőjüket. s egyúttal az Alfa szint elérésének egy gyorsabb útját is. válaszok és megbeszélés. Lehet. 12:50 Kérdések és válaszok. 3:40 Részletesen elmagyarázza a harmadik meditációt. hogy Alfa vagy Théta szintjükön elsajátítsák ezen technikákat. Ezután kérdések és megbeszélés következik. miként lehet megteremteni és használni a Képzeletbeli Képernyőt (3. 4:40 Kávészünet. 6. 12:00 Kávészünet. 4:10 A hallgatók még mélyebb tudatszintre ereszkednek. hogy fészkelődnek és vakaróznak. 11:00 A hetedik meditáció. 9:10 Az oktató röviden elmondja a másnapi napirendet. 8:20 Kávészünet. Ezután demonstrálja a Memóriafogasok használatát (5.00 Vacsoraszünet. mélyebb szintre. 11:30 Az oktató először vezeti el a résztvevőket meditatív vagy Alfa tudatszintre. molekuláris és sejtes felépítéséről. különösen ha megtapasztalja a relaxáció ideális helyét”. 10:40 Elmagyarázza a Memória Gyakorlatot. melyen a hallgatók általános áttekintést kapnak az egész kurzusról. Az első nap délutánja: 2:00 Az oktató az Anyag építőköveiről . Elmagyarázza. 10:20 Kávészünet. 1:00 Ebédszünet. 5:30 A hallgatók. majd az első meditáció részletes áttekintése. annál kevesebb figyelmet igényel. 8:40 Az ötödik meditáció alatt az oktató segíti a hallgatókat. mint életükben valaha. minél lazább tesz a test. 11:40 Kávészünet . 10:40 Kérdések. bár ezen a szinten és mélyebb szinteken. és még nagyobb testi ellazulást érnek el. hogyan aludjunk el gyógyszerek nélkül. és az emberi agy evolúciójáról beszél. majd ismerteti azokat az Agykontroll technikákat. A második nap reggele: 9:00 Az oktató röviden ismerteti az aznapi programot. Ezt megbeszélés követi. fejezet). Részletesen szól a „gondolat-nagytakarítás” szükségességéről (l. valamint a hallgatók megosztják egymással élményeiket. és megtanulják ezeket a szinteket relaxációra és problémamegoldásra alkalmazni.memorizálni kezdik a Memóriafogasokat.9:00 Az első nap előadással kezdődik. 10:10 Kávészünet. 10:30 A hatodik meditáció zárja az első napot. 5:00 A negyedik meditáció megerősíti a korábbi hármat és előkészíti a következőt. 8. fejezet) 3:20 Kávészünet. hogyan ébredjünk fel időben ébresztőóra nélkül és miként győzzük le álmosságunkat és fáradtságunkat. mellyel álmokat lehet beprogramozni és migrénes vagy izomfeszülésből eredő fejfájást lehet megszüntetni. bár még mindig az Alfa intervallumban. melynek során . Az első nap estéje: 7:00 Három problémamegoldó technikát ismertetnek. akik közül sokan lazábbak. és részletesen átveszi a következő meditációt.Gyorstanulás segítségével (6.

Végül az oktató egy hallgatón demonstrálja. melyekre a hallgatók hamarosan eljutnak. 6:00 Vacsoraszünet. amit a kilencedik meditáció követ. fejezet). hogy hamarosan pszichikusan fognak működni. mely problémamegoldó álmok kiváltására szolgáló módszer.ami a Képzeletbeli Képernyő finomítása Ezen túlmenően egy mélyítő gyakorlatról. A harmadik nap reggele: 9:00 Az eseménydús nap azzal kezdődik. 10:20 Kávészünet. hogy megvitatják a hipnózis és az Agykontroll közti számos különbséget. 8:10 Kávészünet. és úgy érzik. A második nap délutánja: 2:00 A második nap délutánja a dinamikus Meditáció egyik kulcsfontosságú problémamegoldó technikájának elmagyarázásával kezdődik. Kesztyűérzéstelenítésről esik szó. 9:40 Kávészünet. majd aztán annak déli falába (12. s hogy miként használhatják azt memóriájuk javítására (5.12:00 Rövid előadásban megismerik a Három Ujj Technikát. fejezet) és a gyorstanulásra (6-fejezet). 3:20 Kávészünet. fejezet). 12:15 A nyolcadik meditáció hozzászoktatja a hallgatókat a Három ujj Technikához és megtanítja őket annak használatára. 10:00 Kérdések és válaszok. 10:00 Az oktató összefoglalja a harmadik nap eseményeit és egy rövid kérdezz-felelek után megkezdik a szokáskontrollt célzó tizenegyedik meditációt. utána kérdések következnek. Az oktató ismerteti az Vizespohár technikát. valamint megbeszélik. 8:40 Rövid. ez az Elme Tükre . az ún. utána megbeszélés. A második nap délelőttje kérdésekkel és válaszokkal fejeződik be. A hallgatók ellazultan mennek el. s érmek első lépéseként gondolatban vetítsék önmagukat a jelenlegi tartózkodási helyükről a saját nappalijukba. Ezeken a mélyebb szinteken megerősítik a memóriafogasokat. mely a fájdalom uralásának egyik módszere. 10:40 Az oktató elmondja. . hogy közérzetük javul. 3:40 Ismét kérdések és válaszok. hogy miként lehet az Agykontrollt rossz szokásoktól való megszabadulásra felhasználni (9. A megbeszélés jobbára az élmények elmondásával telik. 9:10 Az oktató elmagyarázza. különösen azon lelki dimenziókra vonatkozóan. 5:00 Tizedik meditáció. kérdésekre szánt idő után megtanulják a Vizespohár technikát. mely az eddigi legmélyebb. melyben megismerik az Elme Tükrét. miként fognak a negyedik napon esetekkel foglalkozni. és gyakorolják a Kézlevitáció és Kesztyűérzéstelenítés gyakorlatokat. 1:00 Ebédszünet. A második nap estéje: 7:00 Egy előadás-megbeszélés a lélekvándorlással kapcsolatos különböző hiedelmekről és kutatásról. a Kézlevitációról és egy módszerről. hogy mit értek el eddig. 4:40 Kávészünet.

Az áltat szerveibe jutva olyan érzeteket élnek át. A negyedik nap reggele: 9:00 A nap előadással kezdődik. hogy Mit tettek tanácsadóik. A tizenhatodik meditációk alatt a laboratórium gondolatban elkészül. s annak déli falába. hogy hatékony érzékelési kivetítés (HÉK) révén eljutnak nappalijukba. 8:20 Kávészünet. utána élénken megvitatják tapasztalataikat és laboratóriumi berendezéseiket. Utána elmesélik élményeiket. hogy gondolatban a fémkockákba fogják magukat vetíteni. majd gondolatban belevetítik önmagukat annak leveleibe. fejezet). melyben a pszichikus és imádság általi gyógyításról és az elkövetkező eseményekről esik szó. 3:20 Kávészünet. laboratóriumukban szükségük lesz tanácsadókra. melyet másnap tapasztalnak majd meg. 10:40 Mély meditációban a hallgatók. 1:00 Ebédszünet. A negyedik nap délutánja és estéje: . Az oktató elmagyarázza. melyben egyre nagyobb izgalommal ismerkednek a fémkockákkal (12. 3:40 Elmagyarázza a tizennegyedik meditációt. tanácsadóik segítségével. 10:15 A tizenhetedik meditáció emlékezetes. Ezután élénken beszámolnak élményeikről. hogy minél szabadabban és fantáziadúsabban alkossák meg laboratóriumukat és annak berendezési tárgyait. egy barát vagy rokon testének részeit vizsgálják meg. és gondolatban belevetítik önmagukat. Ezután az Agykontroll vonatkozásainak mélyebb feltárása következik.10:55 Egy különösen mély meditációban élénken megtapasztalják. 5:15 A tizenötödik meditáció során a hallgatók vizualizálnak egy háziállatot. egyesek pedig már valódi pszichikus élményeket élnek át. színét és hangját. Az ezt követő megbeszélés legtöbbször az eddigi legélénkebb. 4:40 Kávészünet 5:00 Az oktató előkészít egy újabb nagy előrelépést: az élő állatba vetítést. melyek emberi esetekkel foglalkozva hamarosan viszonyítási pontként lesznek hasznosak. Az első feltétel egy jól felszerelt laboratórium (12. 6:00 Vacsoraszünet. ahol a hallgatónak mindig rendelkezésére állnak. fejezet). hogy viszonyítási pontot teremtsenek. a hamarosan pszichikusokká váló hallgatóknak. 11:40 Kávészünet. 11:40 Kávészünet. hogy miként hívják őket elő. A harmadik nap estéje: 7:00 Az oktató előkészíti a hallgatókat az objektíven igazolható látnoki funkcióra. 10:45 A nap utolsó megbeszélése zajos a felkiáltásoktól. 12:00 A tizenkilencedik és egyben utolsó csoportmeditációban befejezik barátjuk vagy rokonuk pszichikus vizsgálatát. mint a saját szobád. 8:40 Arra ösztönzik a hallgatókat. 10:20 Kávészünet. A tizenharmadik meditációban belülről” megtapasztalják a fém színét. 1:00 Ebédszünet. A legtöbb esetben a tanfolyam után ez évekig alapvetően változatlan marad.és előrecsúsztatásáról. hogy most első alkalommal viszonyítási pontokat szerezzenek az emberi testben. 12:00 Az oktató elmagyarázza. 9:40 Kávészünet. Két tanácsadó jelenik a laboratóriumban. majd válaszol a kérdésekre. 10:00 A nagy nap előtt. valamint általános megbeszélés zajlik. hőmérsékletét. élő növényekbe való vetítésről és az idő szándékos hátra. ahogy megosztják egymással színes élményeiket. és olyan otthonos lesz. Sokan meglepődnek. Ebben a hallgatók egy gyümölcsfát jelenítenek meg különböző évszakokban. A harmadik nap délutánja: 2:00 Az oktató további két új tapasztalásról beszél.

Jarnes Steedham (a továbbképzés vezetője) és én tartok. Ez az erőteljes csoportszellem kialakulásának a része . Egyes végzett hallgatók saját szervezeteket hoznak létre. A szenzoros depriváció és a hallucinációt okozó szerek is pszichózisszerű viselkedést hozhatnak elő. és egyetlen esetben sem jelentkezett pszichiátriai probléma a hivatalos iskolai vélemény szerint. Hihetőnek hangzott. Mi ennek az oka? Talán elősegíti a tanfolyam az érzelmi betegség jelentkezését? Már akkor betegek voltak. szóról szóra én magam állítottam össze. Wiffrid Hahn (Kutatási Igazgató). amit a hallgatók meditációban hallanak és mondanak. hogy kinyújtózzanak és WC-re menjenek. A tanfolyam anyagát a Silva Mind Control Intemational. arra hajlamos egyéneknél. mert az további regressziót okoz. a relaxációs szemináriumok népszerűsítésével foglalkozik. hogy sok szabadidejük legyen az ismerkedésre. mások a memória javítására. amit Dr. ami megnöveli a későbbi meditációk mélységét. A Pszichorientológia Intézet a végzett hallgatók részére értesítőket ad ki. végül belelkesedve végzik az esettanulmányt. Az Agykontroll könyvesbolt is az ő kezelésük alatt áll. de egyesek szerint minden ilyen folyamat pszichózisba torkollik. Sokuk úgy vélte. A tanfolyam előrehaladtával egyértelművé vált számunkra. mely magnetofon felvételeket. és néhány további technikát ismertet. Valójában nagyon kevés kávét isznak. majd egyre biztosabban. Ez az Agykontroll tréning intellektuális megalapozásával foglalkozik. hogy a tanfolyam labilis egyéneken akut pszichózist. A tagok otthonaiban rendszeresen összejönnek. amiket a végzett hallgatók használhatnak. Az Agykontroll kutatást a Psychorientotogy Studies International. oktatási segédanyagokat és olyan kutatási berendezéseket készít. Általánosan elfogadott megállapítás. A legtöbb pszichoanalitikus nem javasolja a szabályos. Ezeknek a szüneteknek számos fontos funkciójuk van. amikor bármikor hívni tudják a Magasabb Intelligenciát.). A program olvasásakor valószínűleg meglepődtél a kávészünetek gyakoriságán. fekvő helyzetben történő pszichoanalízist pszichotikus betegek kezelésére. 27 országban oktatja. Wright 1970. Egyik részlege a Silva Sensor Systems. Végül. Ez más módon keltette fel kíváncsiságunkat. továbbképző tanfolyamokat. hogy a hallgatók közül három érzelmileg kifejezetten zavart. Inc.2:00 Részletes útmutatót kapnak arra vonatkozóan. Emiatt sok oktató a kávészünetet. Számos Agykontroll centrum saját összeállítású programokat is tart. Egy másik. Mivel a serdülők . „Bétaszünetnek” nevezi. és növeli mindannyiuk magabiztosságát és sikerét. majd párokban munkához látnak. hogy visszamenjenek Béta szintre. a gyógyításra vagy a kreativitás serkentésére koncentrál. hogy a képzésben sikerült elérniük azt az állapotot. hogy időt adjon a hallgatóknak. Az Agykontroll szervezet egy elég egyszerű szervezet. Inc. novemberében részt vettünk egy Silva-féle Agykontroll tanfolyamon Philadelphia-ban. Az előadások anyagát nagyrészt maguk az oktatók dolgozzák ki.olyan kollektív pszichés energia. mert kíváncsiak voltunk néhány állítására. Jelentős mértékben igénybe veszik saját korábbi tapasztalataikat és élményeiket. hogy minden regressziót (visszafejlődést) kiváltó hatás akut pszichózist hozhat tétre. és összejöveteleket. házcsoportokat. hogy meditatív technikákat fedezzenek fel. Az alapszervezet a Pszichorientológiai Intézet (The Institute of Psychorientotogy. FÜGGELÉK II A SILVA-FÉLE AGYKONTROLL ÉS A PSZICHIÁTRIAI BETEG Dr. Ugyanakkor minden gyakorlatot és instrukciót.McKenzie és Dr. szemináriumokat és üléseket szervez.lnc. módot teremt arra.Lance S. annak a vázlatnak az alapján. de egy negyedik résztvevő emocionális stabilitása is kérdésessé vált. amit a laredói vezetőktől kapnak.Clancy D. Ennek kockázata bizonytalan mértékű. Rájönnek. Arra is lehetőséget ad. Némelyik ezek közül az esettanulmányra. Harry McKnight (Társigazgató). és ez nem lényegtelen. sőt a biofeedback technikák és a hipnózis is befolyásolhatja a pszichét. elmezavart válthat ki. 1972-ben egy philadelphiai középiskola 2000 diákja vett részt Silva-féle Agykontrollon (SAK). A tanfolyam elvégzése után lehetőség nyílik egy háromnapos továbbképzésre. Az SMCI Programs. Először kétkedve. hogy élményeikre reflektáljanak. melyek némelyikén biofeedbacket is alkalmaznak a menedzserképzésben. Inc. Az egyik. ami tanfolyam előrehaladtával egyre nő. amikor elkezdték a kurzust? Vonzza a tanfolyam a kiegyensúlyozatlan embereket? Megbeszéltük kollégáinkkal a lehetőségeket. hogy hogyan dolgozzanak esetekkel. a szubjektív kommunikációra. és bármikor pszichikusan tudnak működni. egy nem profit-orientált szervezet vezeti. ún.

és a jelek szerint drámai javulás következett be náluk. A legzavartabbak a jelentkezők között voltak: az elzárkózók egyszerűen csak merevebb. Feltehetően nem lett volna a tanfolyam közben komoly problémájuk azért. mely betegek válnak zavartabbá a tréningtől. Az involúciós depressziós beteg még ugyanazon a héten alkalmazni tudta az Agykontroll programozást. Ugyancsak ő volt az egyetlen olyan beteg. amikor abbahagyta gyógyszerei szedését. Egyértelmű volt. négy év alatt vizsgált betege közül. Közülük hatvannak volt már élete során pszichotikus epizódja. Osmond. Őket a súlyosan zavartak csoportjának tekintettük. Az irodalmat áttekintve véleményeket találtunk csak. és annak hasznát látták. kétségbe kellett vonnunk a feltételezést. hasonló betegei közül néhány kiválasztott vett még részt (9 beteg). a másik involúciós depressziótól szenvedett . Egy harmincas csoportban három zavart embert láttunk.az egyik pszichotikus depressziótól. aki hajlandó volt SAK tanfolyamon részt venni (66 beteg). Folytatódó pszichiátriai kezelésük és értékelésük mellett a 75 közül 58-nak odaadtuk a tanfolyam előtt és után az Experiantial Workl Inventory (EWI) kérdőívet. határesetnek vagy remisszióban lévő pszichotikusnak diagnosztizáltunk a tanfolyam megkezdése előtt. mert csupán egyetlen beteg várt a tanfolyam után tényegesen zavartabbá. Különös figyelmet fordítottunk 75 olyan betegünkre. Megítélésünk szerint állapota nem lett rosszabb a kezdetinél. mert feléledtek benne kellemetlen vietnami élményei. Azonban ezek a betegek is jobb eredményt értek el az EWI szerint a tanfolyam után. mint az a fejfájós. ha a tanfolyam előtt és után is teszteljük és értékeljük a résztvevőket. Kezdetben a nagyon zavartak csoportjából egyszerre csak egyet küldtünk a tanfolyamra és nagyon óvatosan bántunk velük. A vizsgálat elején jobb állapotban. és kevésbé szorongva dolgozott. még nagyon zavart személyek is. skizo-affektív és mániás-depressziós . az számára még feltűnőbb. melyeket korábban nem tudott kezelni. és nem mutatták semmilyen mellékhatás jelét. hogy a tanfolyam veszélyes lenne labilis egyénekre. hogy csak úgy juthatunk előre. A pszichotikus depressziós beteg terápiájában képes volt olyan ügyeket feldolgozni. aki nem szerepelt a 75-os csoportban.a tanfolyam után sokkal kevésbé volt depressziós. súlyosan zavart beteg volt. Olyasmit tapasztaltak.involúciós. és néha 10 vagy még több ilyen beteg is részt vett egyszerre a tanfolyamon. Ha visszatér. A tanfolyam alatti feldobottságuk éles ellentétben állt depresszív állapotukkal. vagy kezelték kórházban. de újabb értékelésre nem jelentkezett. és így az átlagtól eltérő egyének részére érzékeny tesztet sikerült kidolgozniuk.már az ego-labilitás állapotában vannak. talán a tanfolyam alatti közérzetük ellenhatásaként. súlyosan zavart csoportba mindenki bekerült McKenzte dr. Ebbe a 75-ös. remissziójuk idején küldtük a betegeket tanfolyamra. Hét olyan. a vizsgálat előrehaladtával azonban már betegségük kevésbé stabil időszakában is. Ők nem voltak zavartabbak. és életében először randevúzni kezdett. További 26 depressziós beteg . . akiket pszichotikusnak. a kérdőív szerzői. rugalmatlanabb gondolkodásúak voltak. de ritkán szomorúság vagy rossz emlékek Is jelentkeznek).a tanfolyam után fokozódott a depresszió. Történetesen néhány betegünk is részt vett ilyen tanfolyamon. Kórházi kezelésre nem szorult. akinek megszűnik az egyébként egész életében érzett tejfájása. pszichotikus. Dilemmánk összetettebbé vált. de nem tudtuk. A csoport jó hangulata és pozitív irányultsága miatt általában melegség és szeretetérzés alakul ki. de konkrét esettanulmányokat nem. Egy asszony az egyik relaxáció közben hirtelen jelentkező szomorúságérzésről számolt be. akinek az EWI szerinti eredménye lényegesen rosszabb tett a tanfolyam után. vajon állapotuk jobb vagy rosszabb lett. A következő négy év során kezelésük közben 189 pszichiátriai betegünk vett részt önkéntesen a Silva-féle Agykontroll tréningen. a második napon kimaradt. illetve Wright dr. A tudományos társaság egyes tagjai azt állították. amikor ingyenesen ajánlottuk fel azt. akik még akkor se voltak hajlandók részt venni a tanfolyamon. aki a tanfolyam után két héttel vált zaklatottá. mint a többiek. melyet a valóságérzékelés mérése céljára fejlesztettek ki Df. Ebben a vonatkozásban az eredmények meglepőek voltak. A négyéves időszak végén 17 beteget már aktív pszichotikus és téves eszméktől szenvedő állapotban küldtünk. hogy sokan váltak pszichotikussá. kérdés-válasz formába próbálták önteni a Rorschach tesztet. Egy férfi. Az EWI egy olyan. Két másik beteg esetében . A középiskolai eset nem erre utalt. Ő egy 29 éves kataton skizofrén férfi volt. 400 kérdésből áltó kérdőív. Vizsgálatunk elsődleges céljául azt tűztük magunk elé. mert nem helyezték első helyre a tanfolyamot. hogy megállapítsuk. EI-Meligi és Dr. (A relaxáció szorosabb kapcsolatba hozza a személyeket érzéseikkel.

nagyon zavart. Egy másik paranoid skizofrén és akutan téveszméktől szenvedő asszonynak megmaradt ugyan néhány téveszméje a tanfolyam után is. az EWI kérdőív társszerzőjének. de gondolatainak megvizsgálása céljából képes volt ismételten „Agykontroll szintjére” menni. és órákon át próbált programozott álmaiból lehetőségeket kikövetkeztetni. és kevésbé volt pesszimista. 21 éves nő veszélyes öngyilkossági hajlamot mutatott és akut pszichózis korai fázisában volt. hirtelen. és minden alkalommal világos. Biztosított minket arról. Nagy meglepődésünkre rendkívül nyugodttá és racionálisabbá vált. 4 év után először volt képes egyedül buszra szállni. és a változások drámaibbak voltak. és már nem töprengett órákon át egyszerű Példabeszédek értelmén. Magasztalta a Silva-féle Agykontroll tanfolyam hatására észlelhető drámai változásokat. differenciálatlan skizofrén reakciókkal. F és G grafikon). grafikont). tisztázatlan módon.Egy másik beteg (nem a nagyon zavartak csoportjából) félt a tanfolyam negyedik napjának programjától. Egy másik. A 21 változatlan esetből 15 beteg pontszáma az egészséges irányba tendált. Egy 30 éves paranoid skizofrén férfi a tanfolyam után nagyfokú. A tanfolyam egyes részei következtében sokan mások jobban megértették . gondolatai már nem rohantak egyszerre mindenféle irányba.A és I-B grafikon). amikor is azt hitte. hogy össze tud zsugorítani embereket. A legnagyobb mértékben javult férfiak és nők 50 %-ának összetett eredményét a C és D grafikon mutatja. hogy telepátiás úton adott parancsra valakit meg kell ölnie. Egy involúciós paranoid asszony pontszámai annyit változtak az egyhetes kurzus hatására. Egy másik nő akut. Mind a 11 kategóriában következetesen javulást lehetett megfigyelni. mégis jelentősen megnyugodott. túl zavart volt ahhoz. mint egy rossz LSD utazás alatt és után nyert értékek (I. A leggyakrabban észlelt jelenséget se nem kerestük. Választási lehetőséget kínáltunk fel neki: sokkkezelés vagy Agykontroll. és úgy vélte. Állapota drámai módon megváltozott. Az egyénenkénti értékek még impresszionálóbbak voltak (E. Ugyanebből az álomból rájött a beteg arra. Egy involúciós paranoid asszony állapota a tanfolyam után teljesen normalizálódott. Az elzáródás pontos helyét korábbi műtétéből származó dokumentáció megerősítette. hangulata javult. racionális fogalmakhoz jutott el. Amíg a belgyógyász szakorvosok szívét és veséjét ellenőrizték. Az Agykontroll technikák képessé tették. Különféle Agykontroll technikákat kísérelt meg annak eldöntésére. Két hét múlva megismételte a tanfolyamot. A tanfolyam végére klinikailag javult. részt vett kórházi kezelése alatt a tanfolyamon. Kórházi kezelés és nagy adag gyógyszer se tudta volna ennyire megnyugtatni. 36 esetben pedig jelentősen javult a valóságérzékelés. Egy évekkel korábban átélt téveszméjét is meg tudta beszélni. Ha nem vett volna részt a tanfolyamon. A tanfolyam viszonylag kevés és enyhe negatív hatásával szemben a pozitív hatások és eredmények leírásához egész könyvre lenne szükség. és megszerezte kandidátusi fokozatát. se nem vártuk. A tanfolyamon részt vevő első 20 nő átlageredményeit elküldttük Dr. Gondos ellenőrzés mellett Agykontroll tanfolyamra küldtük. hogy miért és mi módon. de ahhoz valójában hónapokig vagy évekig tartó kezelésre lett volna szükség. akkor ez soha nem kerül a felszínre és nem oldódik fel. hogy nem tudunk rajta segíteni. Hat hetes kórházi tartózkodása alatt végezte el a tanfolyamot. ahonnan minden nap a kórházba tért vissza. hogy össze tud zsugorítani embereket. amely elzáródást jelzett az ileocoecalis bélhatáron. Az egy hetes tanfolyamot követően. mint egy más alkalommal 11 elektrosokk kezelés és 12 hetes kórházi kezelés hatására. és egy rossz álom után nem ment el az utolsó napra. 28 esetében nem volt változás. hogy egy órával a diagnózis sebészeti osztályon történő megerősítése után. és valószínűleg meg fogja magát ölni. EI-Meliginek. hipochonder nő 20 műtéte után épp a következő operációra készült. Egy másik. s arra is. hanem azon elég jó eredményt is ért el. ciktothymiának megfelelő mértékű bőbeszédűséget mutatott. Megítélésünk szerint a hagyományos pszichoterápia nemhogy egy hét alatt nem tudott volna ekkora változást létrehozni. Ezt kényszeres védekezése fokozódásaként értékeltük. hogy kitöltse az EWI-t. Egy másik. erős téveszméktől gyötört beteg is. Ennek ellenére fokozódott aktivitása révén képes volt folytatni tanulmányait. Majdnem minden esetben növekedett a valóságérzékelés. hogy mit tegyen élete hátralevő részével. és nemcsak ki tudta tölteni az EWI-t. téveszme rendszerének más részel is elhalványultak. mint a megelőző 5 hét alatt összesen (ld. Az EWI-t megválaszoló 58 beteg közül egyé lett lényegesen rosszabb. és tovább javult. addig az Agykontroll technikát alkalmazva egy álmot programozott magának. aki azt képzelte. megszüntesse a bételzáródást. hogy ő okozta az elzáródást. Noha továbbra is azt hitte. hogy egyes kategóriákban a tanfolyam előtti és utáni értékek olyanok.

és ez értelmet adott hosszú betegségüknek és életüknek. A két első teszt közötti különbség tehát csak névleges volt a Silva-féle Agykontroll tréning utáni változáshoz képest. hogy betegsége fokozza a képességét. Úgy hisszük optimizmusunk valamennyire átragadt rájuk: ez mindennapi terápiás munkánk integráns része. A kutatás szempontjából azt akartuk megtudni. A „ROSSZ” válaszok aránya a három tesztben: 100:92:65 volt. Pl. és ez az élmény egyesek számára pedig vallásos jellegű. valamennyi körülmény figyelembevételével kell értékelni. Kezdetben a pszichotikus betegek egy részét csak akkor küldtük tanfolyamra. mert már az első pontszámuk is nagyon közel állt a skála egészséges végéhez. mint a súlyosan zavartak csoportjában. Közülük hatan töltötték ki az EWl-t. Kezdetben nem vizsgáltuk. hogy elméjüket új módon is tudják használni. Pontszámaik javultak. kezeléséhez és megoldásához megtanultak bízni saját belső erőforrásukban. A csoport lelkesedése a tanfolyam vége felé megnőtt. a kérdések között szerepeltek a következők:„Tud olvasni mások gondolataiban?”. Orvosokként azt akartuk. Dr. mivel a betegek ezt biztosan érzékelték. azok klinikailag is következetesen jelentős javulást mutattak. Problémáik megértéséhez. Pozitívabb elképzelésük tett a jövőről. A 189 beteg közül csupán egynek az állapota romlott jelentős mértékben. Neurotikus betegeknél (114 beteg) nem jelentkezett negatív klinikai hatás. de még a rendszeresen nem gyakorlók is krízis idején használni tudták azt. akik folytatták a technikák gyakorlását. és megértették azokat. Megpróbáltuk a tesztet mindig egy héttel a tréning előtt. vajon bármely megfigyelt változás összefügg-e az ismételhetőségi tényezővel. sokszor. egymás után újra és újra alkalmazhatónak tartják. Néhány pszichotikus beteg azt tapasztalta. Csupán annak az egy betegnek tett lényegesen rosszabb a pontszáma. hogy milyen hatása van a tréningnek a zavart betegekre. semmint előtte.betegségüket. Az összes többi a tanfolyamnak valamilyen mértékben hasznát látta. EI-Meligi is megerősítette. A tanfolyam pszichikus működésre tanít. vagy „Volt az utóbbi időben vallásos élménye?” Az igenlő válasz mindkét kérdés esetében pontlevonást eredményez. . és javult a hangulat. A neurotikus betegek a jelek szerint minden esetben hasznát vették a Silva-féle Agykontroll tréningnek. Azok. hogy klinikai megfigyeléseink következetesen tükrözték az EWI skálán kimutatott változásokat. Valamennyien elméjük kitágulásáról számoltak be. és az általa nyert eredmények összhangban voltak klinikai megfigyeléseinkkel. Felfedezték. Ez kétségtelenül valamennyire befolyásolhatta az eredményeket. amelynek tudatában vagyunk. valamint a vizsgálatra is kiható gondozást is számításba kell venni. és ez a képesség növelte önbizalmukat. Ellensúlyozza az esetleges ismételhetőségi tényezőt az a tény. ahogy azt pszichológiai és klinikai vizsgálattal is demonstráltuk. egyesek pedig jobban megértették pszichotikus folyamataikat. aki egyetlenként zavartabbá vált. Akiknek eredménye drámaian javult. de később már akut pszichotikus eseteket is küldtünk Az EWI tesztet a valóságérzékelés érzékeny indikátorának tartjuk. mikor stresszel kellett megbirkózniuk. II Minden kutatás adatait. hogy számos negatív pontot jelentő kérdésre inkább a tréning után várhattunk igenlő választ. jelentősen meg tudták változtatni életüket. de nem olyan nagy mértékben. Számos érzelemszegény beteg első alkalommal mutatta lelkesedés jeleit. s amelyek befolyásolhatták az eredményt. és a legtöbb részvevő érzése szerint megtapasztalja az ESP-t (extra-szenzoros percepciót). ha állapotuk stabilizálódott. és legtöbben magasabb és pozitívabb emocionális szintet tapasztaltak. A tanfolyam után megnőtt az emocionális energia. Összességében tehát a neurotikus és pszichotikus betegek is javultak a tanfolyam hatására. hogy megváltozott tudatállapotban működjön. A betegek lazábbak tettek és csökkent szorongásuk. Ezért megpróbáljuk sorra venni mindazokat a tényezőket. hogy betegeink állapota javuljon. Az EWI szerzői a tesztet ismételhetőnek. Csupán egyetlen beteg vált zaklatottabbá. Esetleges ismételhetőségi tényező tisztázása érdekében később két esetben a tesztet két héttel a tanfolyam előtt és egy héttel utána végeztük el. tehát az alkalmazott teszteket és kritériumukat. majd egy héttel utána elvégeztetni. Klinikailag a súlyosan zavartak csoportjában összességében impresszionáló változást figyelhettünk meg. bár ezt nem minden esetben sikerült teljesíteni. A téveszméket megtartók közül is néhányan képesek voltak az „Agykontroll szinten” szemügyre venni képzeteiket. vagy fontos döntést kellett hozniuk.

ami az eredmény rosszabbodásához vezetett. stb. az ember agya rendkívüli képességekkel rendelkezik. amit más megközelítésből pl. Arra tanítja meg az illetőket. amikor a nemtetszést fenyegető elhagyásként és halálként érzékelte. hogy miként lazuljon el létekben és testben. hogy ez elvileg lehetséges. és így újraéli a távoli múlt érzéseit és realitását. hogy ha a tanfolyam után 3 héten belül bármelyik beteg zavarttá válik. amit Sigmund Freud ír le a figyelemről szóló cikkében. hogy egy éber. hogy kifogásolná randevúzgatását. hogy mi magunk is megtapasztaltuk. még akkor is. s ezt későbbi trauma gyakran felerősíti. amit Thomas Edison érzett. ellazult állapotban. és időnként útmutatást és bíztatást kaptak. és ellensúlyozta annak hatását egy tényező. Összefoglalva az EWI megbízhatóságának kérdését. hogy a betegek az egész vizsgálat ideje alatt kezelés alatt álltak. ha kezelés alatt állnak. Bár nem kételkedünk abban. speciális módszereket alkalmazva. aki ne élt volna át valamilyen mértékű veszteséget vagy elválást. figyelemhiány. Ezen túlmenően érvényesülhetnek facilitáló hatások. amikor új ötletei támadtak. Ez kiváltó tényezőként működve regrediálta a beteget egy éves korába. melyeknek eredete. amibe Brahms került. Ha a Silva-féle Agykontroll kurzus pszichózist okozna. Az a tény. Ehhez a hajlamhoz a beteg jelenlegi élethelyzetéből még egy olyan kiváltó tényező is kell. ami regressziót okoz. kétségtelenül támogató hatású volt. Ez még akkor is előfordulhat. akkor azt negatív hatásként könyveljük el. melyek az elhagyástól való tudattalan félelmet váltották ki. mikor műveit komponálta. ahhoz az állapothoz. ami 30 óra előadásból és 10 óra mentális gyakorlatból áll. kapcsolat az eredeti családdal és egyéb. akkor azt facilitáló mechanizmusként tenné. hanem egy fokkal túllép ezen. A kiváltó tényező általában egy komoly visszautasítás vagy egy fontos személytől való elválás. . Bármilyen 75-ös létszámú. Az utóbbi 10 évben kezelt több száz pszichotikus betegünk közt egy sem akadt. fenyegető veszteség (valódi vagy képzelt). Az általunk valaha is kezelt valamennyi pszichotikus beteg egy visszautasítás. konfliktusban volt anyjával. mind a betegek szubjektív véleményével összhangban állt A vizsgálat szempontjából úgy döntöttünk. nincs kétségünk afelől. Egyetlen olyan betegre sem emlékszünk. Például az a 29 éves kataton beteg. függetlenül attól. A kiváltó tényező jelenkori. A tesztet érzékenynek és megbízhatónak tartják. hogy közülük egy vagy több zavartabbá válik. Hasonlít ez ahhoz az állapothoz. s az általa nyert eredmény mind a klinikai értékelés eredményével. hogy az Ismételhetőségi tényező csak névleges volt. nagyon zavart betegcsoportban 3 hét alatt számítani lehet arra. A mentális gyakorlatok nemcsak arra tanítják meg a résztvevőt. elmondhatjuk. (2) kiváltó tényező és (3) facilitáló mechanizmus között. ha az csak burkolt volt. Azok után. hallucinogén szerek. vagy ahhoz az állapothoz. mint pl. és a hatáshoz szükség lenne még sérülékeny emberre és kiváltó okra is. IV Mi a Silva-féle Agykontroll? A Silva-féle Agykontroll egy 48 órás tanfolyam. régi. hogy ez a támogató terápia önmagában nem tudja megmagyarázni a bekövetkezett drámai mértékű pozitív változást. hogy miként használja elméjét ebben az ellazult állapotban. akinek állapota a vizsgálat ideje alatt rosszabbodott. regressziót elősegítő folyamatok. Az egész kurzus olyan technikákból épül fel. kiváltó mechanizmusa és elősegítő mechanizmusa van. és talán megelőzte. hogy volt-e egyéb befolyásoló tényező. A pszichózis hasonlít a legtöbb természeti folyamathoz. és tanúi voltunk sok más ember élményének. elválás. hogy állapotuk rosszabbodjon.A tanfolyam után tehát rosszabb eredményt várhatnánk. III Tapasztalatunk szerint az akut pszichotikus kórképek korai eredetűek: bennük az anyacsecsemőviszony az étet első két évében kóros. következtében tett beteg. melyek a tudat előnyös használatával foglalkoznak. akinél egy facilitáló mechanizmus önmagában okozott volna pszichotikus folyamatot. de akkor is csak nagyon ritkán. Mégis az a véleményünk. Az ok kisgyermekkori. Így tehát különbséget teszünk (1) eredet vagy hajlam. és nincsenek kitéve regresszív élménynek. akiről feltételezte. nem pedig jobbat. a biofeedback és a Transzcendentális Meditáció is elér.

Ezzel a teljesebb figyelemmel jobban tudják elméjüket céljuk felé irányítani.A tanfolyam olyan gyors és egyszerű módszert tanít. A tanfolyam legfontosabb hatása. fények. noha nem koncentrál éppen a zenére. Ahelyett. Az Agykontroll nem hipnózis. emlékezésre.azaz az illetőknek bármikor „bejárásuk lesz szintjükre”. konfliktusok. hogy ki is használják azt. mint a TM (transzcendentális meditáció). hogy miért segít rajtuk? Nem ismerjük az összes választ. Megnövekszik tudatosságuk területe. Könnyű szendergés helyett éberek tudnak lenni. képesek álmaikat problémáik megoldására használni.és álomkontrollra stb. mint pl. Az energia mobilizálása fontos tényező lehet. A tanfolyam utolsó része a parapszichológiával foglalkozik. alvás. A pozitív gondolkodás mindig hasznos. ahogy egy zenész is észreveszi a hamis hangot. szükségletek. Legtöbbször nem is tudnak ennek létezéséről. A részvevők a tanfolyam végére sokkal energikusabbá válnak. nyomások. és hogy ezt használni tehet. A tanfolyam másik része hasznos kifejezések ismételgetése önmagunknak. szolgáló módszerekre is megtanít. hanem ezen a szinten is hatékonyan tudják használni agyukat. elképzelést és gondolkodást. s így könnyebbé válik olyan szokások kontrollálása. . de a szokásos szinten működve azt folyamatosan bombázza számos különböző inger: gondolatok. amit ezen a tudatszinten el lehet érni. tudatos agyműködésre tesznek szert. hogy megtanítja. Ezt jótékony hatásúnak véljük. Azon túl. Tágabb körű. mellyel bármikor eljuthatunk erre a relaxációs szintre. hogy éjjel csak álmodnának. problémamegoldásra. és az illető könnyebben old meg problémákat. Ellazulva nemcsak ábrándozni képesek. A résztvevők megtanulják. Figyelmének 10 %-ánál nagyobb részét így képtelen egyszerre egy dologra irányítani az ember. vágyak. és nem gyakorolták be. Talán a relaxált szinten önmaguknak mondott hasznos mondatok hatékonyan programozzák agyukat. miként gondolkozzon ebben a relaxált állapotban. egészség javítására. cél elérésére. mindenféle stressz. és ezért csökkenti a tüneteket is. hogy egy terápia hatékonysága a jövőben elsősorban az energia mobilizálásától függhet. de úgy hisszük több okunk van az elmélkedésre. mint azoknak. hogy miként koncentrálják elméjük nagyobb figyelmét. hogy az Agykontroll visszafizeti az egész részvételi díjat annak. Ugyanakkor az emberek erre a szintre általában csak elalvás közben jutnak el. Ez oly gyakori. Ha valaki meg tud tanulni az elme és a test egy mélyebb relaxációs szintjén mentálisan funkcionálni. és arra kezdtünk el figyelni. Véleményünk szerint az ezen a szinten való működés a relaxációnak ugyanazt a hatását visziát az egész napra. akkor kreativitása fokozódik. szinte valamennyi résztvevő beszámol a kurzus alatt átélt ESP élményről. Az ember nem tehet egyszerre egy ellazult testi és lelki állapotban és ugyanakkor rendkívül szorongó vagy konfliktusos. mint egyszerű pozitív gondolkozás. Relaxált szinten folyó tartós gyakorlás befolyásolja a hétköznapi gondolkodás folyamatát is . a szokások befolyásolására. kívánságok. akkor a későbbiekben már meg se kísérel ennek használata nélkül fontos döntéseket hozni. ellazult állapotban pedig különösen az. és agyuk olyan válaszokat produkál. melyre semmikor máskor nem lenne képes. a dohányzás. Javul az emlékezőképesség. A résztvevők addig gyakorolják ezen a tudatszinten a vizualizálást. akik a tréning előtt és után nem vizsgáltak meg betegeket alaposan. Ellazult állapotban azonban képes. hogy vajon hol okozhat kárt az Agykontroll az elmebetegeknek. Agyunk képességei rendkívül nagyok. és használni tudják elméjüket. fájdalomkontrollra. Ha valaki megtapasztalja az eredményeket. hogy azt ellazult állapotban már nem bombázza annyi külső inger. A megváltozott tudatállapotból vágyaik felé tudják irányítani elméjüket. A „Befejezett és a vég nélküli analízis” című művében Freud azt írja. V Miért segít az Agykontroll az elmebetegeknek? Vizsgálatunk elején felhagytunk a spekulációval. A kurzus során kialakuló pozitív hozzáállásnak és optimizmusnak is feltétlenül jótékony hatása van a betegekre. ezen az ellazult testilelki szinten. Az ellazulás csökkenti a szorongást. talán azáltal. aki az utolsó napon nem él át látnoki élményt. zajok. míg meg nem tanulnak ott mentálisan funkcionálni. vagy problémákat megoldani. ami több. közelebb áll az önhipnózishoz. hogy megtanítja az illetőt ezen tudatállapot használatára.

ami azt jelenti. annál jobban érzi magát a beteg és annál optimistább. A saját belső erőforrásokra hagyatkozás növeli önbizalmukat. Mivel emocionális betegségük szerepet játszott abban. Testi-lelki ellazultságban javul a percepció. amit klinikailag és objektív pszichológiai teszttel is igazoltunk. A terapeuta megbízik a válaszokban. Neurotikus betegek részére a tanfolyamot biztonságosnak és potenciálisan előnyös hatásúnak találtuk. Csupán egyikük vált jelentősen zavartabbá. hogy a vizsgált csoport egy pszichiátriai betegpopuláció teljes mintáját képviselte. Mivel ellazult állapotban az emberek között nincs annyi konfliktus. A betegek megkönnyebbültek. VI Összefoglalás és következtetések: 75 nagyon zavart beteget küldtünk a Silva-féle Agykontroll tanfolyamra. s ez tovább növeli azok önbizalmát. valamint a tréning egyszerre nagy csoporton való alkalmazhatósága miatt úgy gondoljuk. A kurzusnak csak a parapszichológiai részében nyertek ezek az élmények értelmet. Mind a 11 skálán javulás mutatkozott. hogy Dr. Bármelyik pszichoterápiában eszközként alkalmazni lehet. Sokan. nincs szükség a kezdeti érzelmi távolságtartó védekezésekre. hogy az előnyök messze meghaladnak minden negatív hatást. a nagyon zavart csoportba tartozó nőbeteg T pontszámának átlagos különbsége a SAK előtt és után mérve. Fontos megjegyezni. A tudatosság határának kiterjesztése és az elme parapszichológiai aspektusának felderítése ugyanezt a célt szolgálja. A mély pszichoterápia egyik deklarált célja a tudattalan tudatossá tétele. Az eredmények nemcsak válogatott betegekre vonatkoznak. hogy azt a kórházi kezelést segítő formában a jövőben mindenképp alkalmazni érdemes. és képesek az egész napra kihatóan lazultságot és jó közérzetet beprogramozni. hogy kiderítsük. és a résztvevők ellazult szinten erősebb melegség. hogy jobban tudja használni elméjét és alávesse magát az alkalmazott terápiának. Csoporthatás is érvényesül. . McKenzie ma már minden pszichotikus betegének javasolja a tanfolyamon való részvételt . ahol minél magasabb a pontszám. hogy telki folyamataiknak ezt a vonatkozását is felfedték. Az alacsonyabb pontszámjavulást tükröz. A grafikon: 38. és azt valóságosnak találták és elfogadták. hogy paranormális jelenségeket tapasztaljanak. hogy hosszú betegségük és életük értelmet kapjon. A legtöbb zavart betegnél jelentkező drámai javulás. és nem idegenkedik annak koncepciójától. ha az olyan pszichiáter felügyelete mellett folyt. aki ismerte a programot.felügyelet és ellenőrzés mellett. melyeket a betegek megváltozott tudatállapotban nyertek. különösen akkor. Ily módon javul a hangulat. Senkit sem tartottunk vissza. akik az elme szélső határaira kerültek. A leggyakoribb jelenség valóságérzékelésük drámai javulása volt. A pszichotikusoknak olyan rendkívüli mértékben segített (legalábbis amikor a beteg kezelésben van. A klinikai és objektív pszichológiai adatok is azt mutatják.Az Agykontroll csoport hangulata kitűnő. ha a terapeuta járatos a kurzus dolgaiban. melyekre a pszichoterápia nem tudott magyarázatot adni. A Silva-féle Agykontroll nem pszichoterápia. az eufória skálát is beleértve. hogy egy pszichiátrial pacientúra minden zavart betegét felkértük a tanfolyamon való részvételre. mely betegeknél jelentkezhet bonyodalom. A szerető embereket általában nem zavarják olyan dolgok. ismeri a tanfolyamot). és még a legzavartabb betegekre is áttevődik.és szeretetérzést élnek át. Erősebb kapcsolatban vannak érzéseikkel és a valósággal. amik egyébként zavaróak lennének. Speciális módszerek segítik a betegeket egyes problémáik megoldásában. és a pszichiáter megérti. gyakran paranormális élményekről számoltak be. Hozzásegíti a beteget ahhoz. A terapeuta megtanulta a pszichoterápia céljára felhasználni ezeket a technikákat. és könnyebbé válik a világos gondolkodás és döntés. ami ugyancsak a betegek érdekét szolgálja. kivétel ez alól az eufória skála. Viszonylag biztonságos és határozottan hasznos volt a nagyon zavart betegeknél. az tehát hozzájárult ahhoz. A csoport jó emócionális érzése ragályos. Talán fontos szerepet játszik a szeretet-energia. A kurzus parapszichológiai része néhány zavart beteget váratlan módon segített. A valóság vizsgálatára szolgáló intenzívebb agytevékenységre tesznek szert.

melyek halálvágyra és önpusztító tendenciákra utalnak.: fogyatékos gondolkodási folyamat. A fogalomalkotás úgy fókuszál a patológiára. A reprezentált jelenségek három csoportja: fokozott aktivitás megnyilvánulásai. 6. A diszfória a kellemetlen közérzet három szintjét szondázza meg. dezorganizáltság. vonatkoztatási fogalmak. Az időérzékelés a szubjektív idővel kapcsolatos jelenségeket szondázza négy kategóriában. továbbá generációjának azonosítása illetve az eltérő generációk elkülönítése. változás érzése. Az önérzékelésbe az illető önbecsülésének és identitás problémáinak önkifejezése iránti érzelmi tendenciák tartoznak. 4. az érzelmit és az intellektuálisat. vagy annak tartalmáról tükröz. mint pl. 2.A skálák a következő módon követik egymást: 1. munkagátlások és a . intellektuális mindenhatóság. melyek az akarati deficitet inkább tapasztalásként tartalmazzák. antropomorf tendenciák az állatokhoz való viszonyban. változás az idő folyásának megtapasztalásában: időbeli diszkontinuitás. A szenzoros érzékelés olyan elemekből épül fel melyek a külső világot közvetlen érzékszervi tapasztalás útján írják le. változás a gondolkozási szokásokban vagy ideológiában. változás a gondolkozás gyorsaságában és bizarr gondolatok jelenléte. amihez valamennyi érzékszervet sorra veszi. orientáció. és nem a kontroll tényleges elvesztéseként. Mások érzékelését öt különböző minta reprezentálja: emberek elembertelenedése. 5. Emellett olyan elemeket is tartalmaz. szokatlan erő tulajdonítása embereknek. 3. 7. és különböző kategóriákkal foglalkozik. tapasztalati kor vagy az illető életkorának tudata. Az indíték-reguláció olyan elemekből épül fel. a szomatikusat. mint amit az illető tapasztalata saját gondolkodási folyamatáról. 8. ezen belül a múlt. hipochondriás panaszok és észlelhető aspektus. A testérzékelés a saját test megtapasztalásának három aspektusát veszi számításba: emócionális aspektus. jelen és jövő alkalmazásai.

ha annak elektromos válaszait az agyműködés jeleként fogadjuk el. hogy a pulzust akaratlagos irányítás alá tehet vonni. melyek arról szóltak. hogy egy stroboszkóp fénye az EEG-jükön reakcióként Alfa frekvenciát fog kiváltani. A Silva-féle Agykontroll egy másik rendszer. jelenleg a Rockefeller Egyetem munkatársa. a matematika és a beszéd Ez funkcionálisan a bal agyfélteke kérgének a terméke. melyek szerint jógik megtanulták tudatosan szabályozni szívverésüket. mint pl. önkéntesen jelentkezett diákot vontak be. Mivel nekik jelentős tapasztalatuk volt az HÉK gyakorlatokban (esettanulmány). és Alfa ritmusban is tovább tudtak beszélgetni. hogy milyen messze vagyunk az elérendő testi reakciótól. melynek segítségével relaxációt és az agyhullámok feletti kontrollt lehet elérni. hólyag előidézése vagy a pulzus szabályozása. de egy időben. hogy kontrollálni tudják agyhullámaikat. tréningben zajló folyamatokat. Az egyik fajta tudatosság olyan szekvenciális. A vizsgálatokból kiderül.Kamiyának. Ekkor is nagyon gyakran jelentkezett EEG-jükön Alfa frekvencia. hogy tisztázhassuk az élettani és mentális-emocionális állapot összefüggését. melynek során a Silva-féle módszerben már jelentős gyakorlatra szert tett személyek vettek részt. köztük az agyat is. logikus gondolkozási folyamatokkal foglalkozik. és hisznek abban. azaz mindkét csoport EEG-jén megnövekedett az Alfa frekvencia százalékos aránya. róluk ilyen gyakorlatok közben is EEG felvétel készült. kísérleti alanyoknak kattanás jelezte. Ez igaz az agyra vonatkozóan is. valamint az akaratlagos pszicho-fiziológiai önreguláció eléréséhez szükséges. Azt is jelzi ez. hogy gyakorlással belső szerveinket jelentős mértékben tudjuk akaratlagosan szabályozni. Dr. A (bio)feedback technikák bevezetésével a tudósoknak az utóbbi néhány évben rá kellett jönniük. testhőmérsékletüket és egyéb olyan belső testi folyamataikat. Elmer Green a Menninger Alapítványnál kimutatta. Ezeket az állításokat 1971-ben Dr. kevésbé laboratóriumorientált technikákat is alkalmaztak a test belső szerveinek befolyásolására. hogy mély ellazulást éreznek. Texasban. Sperry neurobiológus és kollégái Los Angeles-ben úgy vélik. egyébként akaratunktól függetlennek hitt élettani folyamatoknak a befolyásolására. és a holisztikus vagy teljes és spontánul kreatív. hogy az agy élettanának további kutatása segíthet. Kiderült. hogy biofeedback segítségével az ember képes kezeinek hőmérsékletét külön-külön befolyásolni. tehát az egyik kéz meleg.Bremner pszichológus ellenőrizte a San Antonio-i Trinity Egyetemen.döntéshozatallal kapcsolatos problémák. ha azonnal visszajelző információt kapunk (feedback) a testi reakció helyességéről.W. hogy az így kiképzett emberek valóban kontrollálni tudják agyhullámaikat. mint pl. Ők tetszésük szerint bármikor Alfa ritmust tudtak kelteni és azt abba tudták hagyni. Dr. továbbá a . hogy megtanulunk helyesen reagálni. hogy sokkal több további kutatásra van még szükség. antiszociális vagy bizarr ösztönzések. hogy szinte valamennyi belső testi folyamat irányítás alá vonható. A biofeedback technikák azon az elven alapszanak. hogy jobban megértsük a Silva-féte Agykontroll tréning jelentőségét. hogy mély hipnózisban (a tudat egy megváltozott állapotában) egyes emberek szuggesztió révén képesek olyan. Később egy második kísérletet végeztek. Mindkét csoport EEG-je a várakozásnak megfelelően alakult.Rodger W. a Silva Mind Control International kutatási igazgatója: az utóbbi időkig a tudósok rendkívül kritikusan fogadtak olyan beszámolókat. Állatoknál a feedback eszközeként a jutalmazást használva Dr. és tetszésük szerint bármikor Alfa ritmust képesek produkálni. A Silva-féle Agykontroll tanfolyamokon részt vettek arról számolnak be. Hamarosan önmagában a kattanás is Alfa frekvenciát váltott ki a vizsgálati személy EEG-je szerint.J. a Transzcendentális Meditáció Technika megkísérli relaxálni a belső szerveket. aszociális. Hahn kandidátus. Nem vettek tudomásul olyan beszámolókat sem. kimutatta. Dr. Pl. Ezeken a gyakorlottabb embereken másik vizsgálatot is elvégeztek. hogy az emberi agyban két különböző fajta tudatosság működik egymástól függetlenül. hogy ezen módszerekkel hatékonyan lehet megtanítani embereket. intuitív gondolkodásért felelős. FÜGGELÉK III BEVEZETÉS J. Egyéb. Rajtuk kívül más kutatók is laboratóriumi és klinikai bizonyítékokkal igazolták. A diákok felét Pavlov kutyakísérleteihez hasonló módszerekkel kondicionálták. vagy arról. Ebbe az agyhullám kontrollt vizsgáló kísérletbe részben 20 kiképzetlen. Neal Miller pszichológus. míg a másik hideg. A másik fajta a jobb agyféltekével függ össze. hogy akaratlagosan Alfa ritmusú (8-13 Hz) agyhullámot hozzanak létre. a langley-i Porter Neuropszichiátriai Intézetben végzett biofeedbackes agyhullám kísérletei nyomán a kutatók kimutatták. kényszeresség és a tevékenység teljes felfüggesztése. amelyeket normálisan akaratunktól függetlennek ismerünk.F. Tíz másik személyt José Silva trenírozott be az Agykontroll módszerével.

amely az EEG változásokat függő változóként használja fel (Bremner. hogy ezt klasszikus kondicionáló eljárással hoztuk létre. minél inkább általánosítható. ami vagy nincs az állatokban. Ford Morris és Bremner. MÓDSZERTAN Vizsgálati személyek (v. Az eddig definiált alrendszerek a következők: beállítódás. Műszerek: egy Beckman típusú T elektorenkefalográfot alkalmaztunk. TrinHy University. másrészt. hogy könnyen tudunk Théta ritmust előidőéni. Hangjelzéses biogénfeedback rendszerrel a tarkótáji EEG-ből ki tehetett szúrni az Alfa intervallumba eső .sz. A tanulmány másik aspektusa még érdekesebb.) megtanulta az összefüggést. San Antonio. akik életkora 18 és 25 év közt volt Elmondtuk nekik. hogy csak emberben vizsgálható. A jelek szerint a módszer úgy segíti elő az agy lehetőségeinek hatékonyabb kihasználását. 1970. 1968. Az állatkísértetekben azonban kihasználtuk. így elég most annyit mondani. miközben szándékosan átengedik magukat az Alfa gondolkodás kreatív. hogy miként tudnak Alfában is tovább beszélni és egyéb Béta-típusú tevékenységet folytatni. Moritz.térérzék és zenei érzék is ezzel kapcsolatos. Ez objektivitásra törekszik és erős Béta agyhullám aktivitással függ össze. A belső fókusz alrendszerre jellemző egyrészt az exteroceptív ingerek hiánya. Ennek az alrendszernek a mérésére meditációs és mély relaxációs állapotban a v. Carlsonnak a kézirat elkészítésében nyújtott segítségéért. olyan figyelem-modellt dolgoztak ki. vagy nem mutatható ki azoknál. V. A másik aspektus pedig az. és hogy találomra két tízes létszámú csoportba soroljuk őket. Az elektródák rozsdamentes acélból készültek. Benignus és F. így az emberi figyelem tesztelésére is ezt az alrendszert választottuk.sz. és egyúttal magnetofonra is felvettük. mégsem alkotnak hierarchiát. Hurwitz és Bremner. Az EEG-t vizuálisan is monitoroztuk. E modell szerint a figyelemnek különböző osztályai vagy alrendszerei (szubszetjei) vannak. A vizsgálat a modell általánosításának két vonatkozására koncentrált. Jobb agyfélteke tudatosságunk főleg szubjektívnek tűnik. Így az Alfa ritmust függő változóként vettük számításba. A szerzők köszönetet mondanak José Silva úrnak a kísérletekben való részvételéért és David L. orientáció. A Silva-féle Agykontroll megtanítja az embereket. Ez általában Alfa vagy Théta agyhullámok kibocsátásával függ össze. Los Angeles-i Mind Science Alapítvány támogatásával készült. Texas Ez a tanulmány a Kalifornia állambeli. Az említett modell annál használhatóbb. melyeket a koponyatetőn és a tarkótájon a bór alá szúrtunk be. hogy a kísérlet az agyhullámok önszabályozásával kapcsolatos. Mivel a modell vizsgálata során végzett kísértetek többnyire a beállítódás alrendszerre irányultak. Sőt oktatási rendszerünk és a nyugati világ szociális szokásrendszere is ezt részesíti előnyben. hogy az eredeti koncepció kidolgozásához felhasznált állatkísérleti adatokat kiegészítjük az emberi figyelmi állapotokra vonatkozó információkkal. Bremner és mtsai. Emlékeztetjük az olvasót. nevelésünkben másodlagos szerepet kap.sz. ellen-beállítódás. A pszichológusok gyakran vitatkoznak a belső emberi tudatosság létezéséről. 1971. Az eljárás a lehető legnagyobb mértékben hasonlított az állatkísérteti körülményekhez. Mivel a vizsgálat részleteit a módszertan részben részletesen kifejtjük. első éves pszichológia szakos egyetemi hallgató. Eddy. És leginkább a művészetekben fejeződik ki. és így a funkció egyenletesebben oszlik meg a jobb és bal agyfélteke között. hogy problémák megoldásában ne csak szokás szerint a bal agyfélteke vegyen részt. 1972). Az egyik annak a kérdésnek a tisztázása volt. és noha ezek az alrendszerek ortogonálisak. Ebben a vizsgálatban megpróbáljuk általánosabbá tenni a modellt azáltal. intuitív természetű folyamatainak. Mindennapi életünkben a bal agyfélteke tudatossága dominál. Bremner és Thomas.): 20 önkéntes férfi. hogy a beállítódást itt most abban az értelemben használjuk. Modellünk úgy foglalkozik ezzel a kérdéssel. hogy A inger után B inger következik. Az emberi EEG-re ugyanakkor jellemző. hogy elég nagy az Alfa ritmus valószínűsége. arousal (éberség) és fókuszhiány (Hurwitz és Bremner. AZ EMBERI FIGYELEM ÉS AZ EEG ÖSSZEFÜGGÉSE Frederick J. hogy vajon az emberi EEG érzékeny-e bármely korábban említett alrendszer viszonylagos változására. miszerint a vizsgálati személy (v. 1972). Bremner. hogy a Jobb agyfélteke funkciók akaratlagos felhasználására bátorít. hogy a figyelem alrendszerévé teszi a belső fókuszt. hogy vajon van-e az emberben olyan egyedi figyelmi alrendszer. Segít.-eknél jelentkező reakciókat kísérő EEG változásokat regisztráltuk.

mely ülésenként 50 próbából állt Egy-egy próba során a v. A kiindulási állapot regisztrálására egy etapnyi adatot rögzítettünk a behunyt. A v. bekapcsoljon egy két másodperces feltételes ingert (CS) és 10 másodperc múlva bekapcsoljon egy 10 másodperces feltétlen ingert (UCS).-eken végeztük. vagy amíg a kísértetet végző meg nem győződött arról.sz. hangjelzéses biogén feedback mellett.-ek aláírtak egy nyilatkozatot.sz. a Silva-féle csoportba tartozó v.sz. A biogén feedback alkalmazása előtti utolsó kondicionálásból és a feedback megkezdése utáni anyagból is hasonló módon vettünk mintát. A v.agyhullámokat (8-13 Hz).sz. A következő hét elején a v. amíg Alfa gerjesztésére sikerült kondicionálni a v. UCS-ként egy Grass PS 2 Photostimulator stroboszkóp szolgált. Az EEG görbét egy bináris számmal jelöltük.-ekből nyert adatokról számolunk be. amíg az hibátlan nem lett. Alfa frekvenciájával megegyező frekvencián villogott. Egy Digital Equipment Corporation logikai programozót úgy állítottunk be.-eket két tízes csoportba osztottuk.-ekről másik alkatommal is készült EEG.sz. ha a v. Alfa frekvenciájára állítottunk be. hogy a v. Emellett a v. Először feedback nélküli.sz.sz. A másik 10 tagú v. 1971.sz. volt-e epilepsziás rohama. és a vizsgálat menetéről és céljáról kielégítő információt kaptak. Valamennyi időt a leginkább ESP gyakorlatoknak nevezhető tréningre is fordítanak.-t. A CC csoportban kezdeti mintaként egy korai kondicionálást választottunk (általában a harmadik próbát. Ugyanezt az eljárást megismételtük„nyissa ki a szemét” instrukcióval. hogy bináris számjelzést adjon. ami a behunyt szemű v. nem tud kellőképpen Alfát produkálni.felvételt.-ekról is. Minden etapnyi mintát digitalizáltunk és spektrálisan elemeztünk. kitöltött először egy űrlapot. majd egy feltétlen inger (UCS). EREDMÉNYEK . akkor addig ismételtük a vizsgálatot. Az utolsó 50 kondicionáló ülést a CC csoport biogén feedbackkel végezte. 30 percet töltött a fülkében.sz. és az üléseket addig ismételtük. hogy mikor ivott utoljára alkoholt vagy vett be gyógyszert. kiindulási EEG készült minden v. alapvetően azonban a mély relaxációra és csoporthipnózisszerű folyamatokra épül. Az egyik csoport (Silva) a José Silva-féle Agykontroll tréning (Shah. humán kísértetekkel foglalkozó etikai bizottság átnézte és jóváhagyta. A Silva-féle csoport tagjairól is készítettünk feedbackes . Az alapvizsgálatokat követően a v. részt vett-e jóga vagy Alfa kondicionáláson.sz. Ebben a cikkben csak a nyitott szemű v. majd elemzés előtt a betejezett magnetofon szalagokat egy IBM 360/44 számítógéphez csatolt A-D konverterrel digitalizáltuk. Minden v.sz. A Silva-féle Agykontroll technika ugyan egyedi.sz. Egy 50 próbás ülés 2030 percig tartott.sz. A klasszikus kondicionálás valamennyi említett lépését nyitott szemű v.sz. ellazultnak tűnt. melyben pl. Valamennyi adatot egy 8 csatornás AmpexSp 300 Analóg magnetofonra vettük fel. Ugyancsak egy-egy etapnyi felvételt készítettünk a behunyt és nyitott szemű. és az Alfa frekvencia jeleként azt a v. és a szűrt és nem szűrt agyhullámokat külön magnetofon csatornán vettük fel.sz. s így a különböző EEG frekvenciákon észlelt teljesítményt kaptuk meg (Walter. Az egyes kondicionálások közti Idő (ITI) változott. A CS kattanás volt. olyan kérdésekre adott választ. Egy etap 10 másodperc volt. s az egy 6 voltos áramforráshoz kapcsolt relé nyitásából és zárásából származott. AZ EREDMÉNYEK KEZELÉSE Elemzés céljára az EEG adatokat időegységekre. csoport (CC) klasszikus kondicionáló programon JlÉ esett át.behunyt és nyitott szemmel is végzett . amit a behunyt szemű v.) 40 órás hétvégi tanfolyamán vett részt. és a kiindulási adatok felvételéhez minden egyes v.sz.en lévő fejhallgatóban lehetett hallani.sz. volt-e hipnózisban korábban.-ek ingerként a„hunyja be a szemét” instrukciót kapták. és egy 20 perces EEG készült róluk. etapokra bontottuk. U a kísértetet végző akkor kezdte el az újabb próbát. hogy önkéntesen vesznek részt a kísérletben. fejhallgatón keresztül hallotta.ek bejöttek a laboratóriumba. arcát zártláncú televízión át figyeltük. A vizsgálat menete: A kísérlet tervét egy egyetemi. ezt 10 másodperces ingerközti intervallum (ISI) követte.-ről. ha az technikailag hibátlan volt).sz.sz. a 14 órás kiképzést követően.sz.sz. kb. feedback nélkül.sz. Ha a kiindulási EEG felvétel technikailag nem volt megfelelő. amit a v. majd egy etapnyit a nyitott szemű v. amikor hasonló instrukciókat kaptak. és etapként a 10 másodperces ISI szolgált. A Silva-féle technikát behunyt és nyitott szemmel végezve is készült róluk EEG. ami 10 másodpercig tartó olyan stroboszkóp fény volt. 1968). Ugyanezekről a v.-ról. H feltételes ingerként (CS) először egy fél másodperces kattanást hallott. A kísérletnek ebben a szakaszában még nem alkalmaztunk feedbacket.

Ezért tehát nehéz megítélni. A kiindulási és a CS görbék szélesek és laposak. és a 2. Ezt annak a ténynek tulajdonítjuk. ábra). hogy a belső fókusz alrendszer megbízhatóságának és validitásának tesztelésére további ellenőrző vizsgálatokra van szükség. ábra (bal oldal) a CC és a Silva-féle csoport eredményeit összegzi. hogy a beállítódás a modellel összhangban korrelál a spektrumok alakjával és egy frekvenciacsúszással. Hasonló változást figyelhetünk meg a Silva-féle csoport adataiban. A kísérlet három aspektusát egy közös tengelyre vetítettük ki: így a kiindulási értékeket az Atfa frekvencia generálásában bekövetkezett javulás és a biogén feedback hatása is mindkét csoportban megfigyelhető és összehasonlítható. A belső fókusz olyan megelőző feltételektől függ. számára az összefüggést egy nem szubjektív belső fókusszal. Mindenesetre érdekes elgondolkozni azon a további frekvenciacsúszáson. hogy a kondicionálás hatására megnőtt az Alfa gyakorisága. A grafikonból kiderül. hogy az állatkísérleti adatok a hippocampusból származnak. hogy a frekvenciacsúszás mindkét csoportban azonos irányban történt. hogy az UCR-t és a CR-t még nyilvánvalóbbá tegye. hanem valami olyant. melyek az Alfa mennyiségére vagy amplitúdójára koncentráltak (Kamiya. aki kimutatta. hogy a Silvaféle v. A biogén feedback bevezetése tehát egy másik frekvenciacsúszást okozott. ábra) a 8-9 Hz-es zónában. Látható tehát. és a biogén feedback mindkét esetben azonos hatást váltott ki (2ábra). és 3. Azzal természetesen tisztában vagyunk. Más szerzők is beszámoltak az emberi Alfa ritmus frekvenciájának elcsúszásáról. hogy ha a v. de a két csoport grafikonjainak összehasonlításakor óvatosnak kell tennünk. mint a CC csoporté. 1968). tudatosság” vagy mentális kép”. A Bremner-féle modell egyik értéke ebben a vonatkozásban az. Ismét felfelé irányuló frekvenciacsúszás jelentkezett. 1941.-ek nem használtak külső ingereket az említett eredmények eléréséhez. melyet a spektrumok további beszűkülése kísér. hiszen mi a frekvenciacsúszást és a spektrum alakját vizsgáltuk. A CC csoport esetében ez arra szolgálhat. Ez különösen igaz Harts (1968) kritikájának fényében. 1. melyben a CR-nek nagy ösztönző ereje van. Ez a következtetés azonban nem biztos. 1012 Hz közötti frekvencia volt. ábrát összehasonlítva bizonyos hasonlóságok szembeszökőek. A kísérlet kezdetekor nem dominált az Alfa ritmus. Williams. Érdemes azonban megjegyezni. hogy teljesen helyes.sz. különösen az elvárás és a belső fókusz alrendszert. A biogén feedback bekapcsolásával egy másik változás is megfigyelhető az Alfa csoportban. MEGBESZÉLÉS Az elmondottak kétségtelenül alátámasztják Brernner Egyetem-modelljét. ábra a belső fókusz alrendszert is demonstrálja.sz.sz. A növekedés a teljesítmény százalékos átlagában kis számú frekvencia között oszlik meg. . szemben a CC csoport kiindulási EEG-ivel. hogy a két csoportban milyen mértékű a viszonylagos elcsúszás. Az 1. Az ábrákon a biogén feedback hatása is megfigyelhető.sz. amit a biogén feedback bevezetése nyomán észlelhettünk. csendes szobában magára hagyják néhány percre.-t csupán egy homályos. ami alátámasztaná az elvárás alrendszert (Knott és Henry. mint a kondicionált v. 1940). szemben azokkal a tanulmányokkal.sz.Az 1. A Silva-féle csoportban ugyanakkor a feedback nyilvánvalóvá teheti a v. ahogy azt a széles és elég lapos spektrumok mutatják. amit leginkább mentális képnek lehet nevezni. a v. 1940) vagy legalábbis az Alfa és a figyelem összefüggését (Jasper és Shagass. és így a klasszikus kondicionáló folyamatot egy instrumentális kondicionáló helyzetté alakítsa.-ek (l. Vizsgálatunkat (és Brown-ét. Mindkét grafikonon megfigyelhető a frekvenciacsúszás jelensége is. míg a kondicionálási görbék hegyesek. míg a humán adatok leginkább az occipitális agykéreggel függnek össze. akkor az önmagában is megnöveli az Alfa gyakoriságát. bár nem olyan nagy mennyiségben. Véleményünk szerint a 2.-eknek adott instrukciók és a megfigyelt EEG változások. a középvonalban egy csúcs jelzi. 1970) ez a kritika nem érintheti annyira. Először a CC csoportot szemügyre véve (1. A frekvenciacsúszás azonban ellenkező irányú. mert a Silva-féle csoport kiindulási EEG-jében több magasabb. ábra). A Silva-féle Agykontroll szerint kiképzett v. és itt ez nagyobbnak látszik. mint pl. Hogy a „belső fókusz” alrendszer definiálása után már felesleges olyan fogalmakat használni. mint pl.-ek elég jól tudtak a kezelés után Alfa ritmust produkálni.sz. Meglehetősen érdekes összehasonlítani a humán kísérleti adatokat az eredetileg a beállítódás alrendszer definiálásához használt állatkísérlet adatokkal (3.

ábra mutatja. begyakorolta a mély relaxációt. melyben pl. Valamennyi v. hogy a v. Ez a korábbi tanulmány egy ponton sebezhető volt. San Antonio. amíg úgy nem érezte. arca és törzsének felső része egy zártláncú televíziós rendszeren keresztül látható volt. 1972). Az EEG változás Alfa ritmus keltése volt.-ek.sz. 45 percet töltöttek a fülkében..sz. melyeket a koponyatetőn és a tarkótájon a bőr alá szúrtunk be. a kísérletvezető jelére képes elkezdeni és abbahagyni az Alfa frekvenciák keltését.-t. hogy befelé fókuszál. általa megszokott módon. hogy v. melyekről Hart számolt be. Egy Digital Equipment Corpwation logikai programozót úgy állítottunk be.sz. Az elektródák rozsdamentes acélból készültek. Trinity University. Közülük néhányan a korábbi vizsgálatban is részt vettek (Bremner és mtsai. megfelelően demonstrálta képességét.sz. mely alrendszert definiálni lehet bizonyos korábbi feltétetekkel és bizonyos jellegzetes EEG változásokkal. Texas Ez a tanulmány a Kalifomia állam-beli. A vizsgálatot ugyan eredetileg úgy terveztük.sz.sz. hogy a figyelem belső fókuszát ill. összesen kb. hogy a v. amit leginkább ESP gyakorlatnak lehet nevezni (Silva-féle módszer. akit korábban begyakoroltattak. MÓDSZERTAN Vizsgálati személyek (v.nek sem okozott nehézséget az Alfakeltés.-ek aláírtak egy nyilatkozatot. generáljon Alfát. hogy az EEG alapján a v. hogy a v.sz. olyan kérdésekre adott választ. Műszerek: egy Beckman típusú T elektroenkefalogfáfot alkalmaztunk. és 5. ha magukra hagyják őket néhány percig a homályos és csöndes fülkében. 5 perces kiindulási görbét vettünk fel úgy. hogy ha a v. hogy az egy bináris számot jelezzen a felvételen.A BELSŐ FÓKUSZ MINT A FIGYELEM EGY ALRENDSZERE Frederick J. ” A. hogy bármilyen.sz. Amikor a kísértetvezető úgy ítélte meg. az Alfa és nem Alfa közötti különbség azonban annyira . szeme közben csukva volt. Egy korábbi közleményben (Bremner és mtsai. akkor több alfát produkálnak. ugyanakkor néhány nem tudta mindig az utasításra abbahagyni az Alfakeltést. akkor 30 másodperccel később azt az utasítást adta. azt az utasítást kapta.Bremner és F. szóban jelzi. hogy jetentős tapasztalata van az Alfa keltésében. A vizsgálatban résztvevő egyik v.sz. hogy az adatokat spektrálisan analizáljuk.): 10 olyan férfi és nő. előre jelezze. részt vett-e jóga vagy Alfa kondicionáláson Emellett a v. Ebben a munkában megpróbálunk az emberi figyelem belső fókuszára vonatkozó több bizonyítékot is felsorakoztatni. hogy mikor ivott utoljára alkoholt vagy vett be gyógyszert. Különösen amikor szemük be volt csukva. hogy a v. volt-e epilepsziás rohama. Úgygondoltuk azonban. a kísérletvezető Alfa generálására felszólító szóbeli parancsát pedig független változóként használja annak érdekében. mellé téve az élményeiről szóló verbális jelzéseket is rögzíthettük. valóban Alfát generál. A szerzők köszönetet mondanak José Silva úrnak a kísérletekben való részvételéért.sz.sz. és a vizsgálat menetéről és céljáról kielégítő információt kaptak.sz. Kiegészítésként a magnetofonhoz egy mikrofont is csatlakoztattunk. Alfakeltésében viszonyítási pontot kapjunk. A v. kezdje el” . EREDMÉNYEK A vizsgálat eredményeit a 4. hogy hagyja abba az Alfát. hogy a belső fókusz a figyelemnek egy alrendszere.sz.sz. Valamennyi adatot egy 8 csatornás Ampex Sp 300 Analog magnetofonra vettük fel. 1972) felvetődött. hogy Alfa ritmust gerjesszenek. Ezután felkértük a v. hogy„nyissa ki a szemét”. McKniQht. majd ugyanazt a „kezdje el”„hagyja abba” folyamatot folytattuk.sz. Ezután megkértük a v. 1972). Az EEG-t vizuálisan is monitoroztuk és egyúttal magnetofonra is felvettük. kitöltött először egy űrlapot. Egy kb. akkor az további bizonyítékát adná egy belső fókusz tétezésének.sz. Los Angeles-i Mind Science Alapítvány támogatásával készült. volt-e hipnózisban korábban. hogy önkéntesen vesznek részt a kísértetben. elmondta. mivel Hart arról számolt be (1968). Ezután a v.. A vizsgálat menete: Minden v.sz.Moritz. akkor ez kizárná az olyan hamis Alfa frekvenciákat. Az alkalmazott elméleti modell az EEG állapot változásait függő változóként.-eket. 10 perc vagy kevesebb telt el azzal. és a regisztrátum technikailag elég jó tett.„hagyja abba” utasítást addig adta a kísérlet vezetője. amelyet a v. hogy behunyt szemmel a kíséltetvezető szóbeli utasítására kezdjenek Alfát kelteni. és volt némi tapasztalata pszihikus gyakorlatokkal. Ha emellett az Alfa ritmus megkezdése azzal esne egybe. amit független változónak tekintett ingerek indítottak meg.

amit mi belső fókusz alrendszernek nevezünk. A 4. MEGBESZÉLÉS Az említett eredmények azt jelzik. Egy kivétellel valamennyi említett v. Érdekes megfigyelni.sz. Más szavakkal ez azt jelenti.-nél behunyt szem melltett is észteltük. (kj 5. hogy a T9-es v. s ez elég jellegzetes volt erre a v. hogy egy sajátságos. hogy feleslegesnek éreztük a statisztikai analízis elvégzését.-nél is előfordult ilyen jelenség.sz.sz. egyedi. és a regisztrátum ugyanúgy nézne ki.4. ábra négy v. hogy mikor kelt Alfát és mikor nem.sz. mivel úgyis csak orvosok tudnák hasznosítani.sz.-re. akik közül háromnak a szemecsukva. Ezt az 5-ös v. meg tudta előre mondani.sz.az Alfa ritmus keltése nem hamis. de nem tudunk választ adni erre a jelenségre. A szövegben néha utalva van ezekre a grafikonokra. . mint a 4. csoportnál kevésbé jelentkezhetett az a hiba. ábra öt v.-nél észlelt késés. szubjektív érzése és a v. szóbeli beszámolója között.szembeszökő volt. Figyeljük meg az Alfa fűrészfogszerű szerkezete és az abbahagyásra felszólító utasítás utáni kis amplitúdó közötti különbséget! AZ 5. nyitott szemmel a „kezdje el” utasítás után csak több másodperces késéssel kezdett el Alfát kelteni.-nek minden nyitott szemmel végzett kísérletében észlelni lehetett ezt a késést. ami azt jelezte. így ennél a v.sz.sz. amire Hart hívta fel a figyelmet(1968). csoportban .sz.sz.sz. Valamennyi említett v. Nagyon érdekes a néhány v-sz. ábra) a „kezdje meg” míg a T jelölés a „hagyja abba” utasítást jelenti. és az 5. Szerkesztői megjegyzés: A könyvben található még néhány ábra. Alkalmanként más v. arról számolt be. de ezek orvosi jellege miatt.legalábbis ebben a v. Ennek a v. a v. A felvételen az S jelölés (1. hogy a v.sz. Mindazonáltal megállapítható volt az összefüggés az EEG-n az Alfa ritmus elindulása.sz.sz. és ha nem találod a megfelelő grafikont. hogy . behunyt szemmel történő vizsgálatának adatát tartalmazza. Köszönjük a megértésedet. akkor az azt jelenti. ábra. ábra). ezeket kihagytuk. adatát tartalmazza. hogy egy sajátságos figyelmi állapotban van. kettőnek pedig (T 8 és T9) nyitva volt. hogy az a grafikon nem lett beszerkesztve ebbe a változatba. felismerhető figyelmi állapotban volt.-ek akár önmaguk is mondhatták volna a „kezdje el” és „hagyja abba” utasítást.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful