P. 1
A magyar magánhangzó-harmónia és - illeszkedés

A magyar magánhangzó-harmónia és - illeszkedés

|Views: 190|Likes:
Published by profimagy

More info:

Categories:Types, School Work
Published by: profimagy on Sep 15, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

09/15/2011

pdf

text

original

A magyar mgh.-harmónia története mgh.

története

1

A mgh.-harmónia, vagyis a hangrend és az illeszkedés nyelvünknek egyik fontos hangsorépítési szabálya. A mgh.-k elölképzettség/hátulképzettség szempontjából harmonizálnak. Adott tartományon belül ezen tulajdonságuk tekintetében megegyeznek egymással. A szótő és toldalékai alkotnak harmóniatartományt.

2

A szótövön belüli harmóniát hagyományosan hangrendnek, a toldalékoknak ehhez való alkalmazkodását illeszkedésnek nevezzük. Elöl/hátulképzettségi harmónia adott tartományon belül jobbra terjed. Szabály: a szó(tő) a toldalékokkal együtt vagy csak elölképzett, vagy csak hátulképzett mgh.-kat tartalmazzon.

3

A hangrend azt mondja ki, hogy egy tőszóban nyelvünkben döntően vagy csak elöl képzett, vagy csak hátul képzett mgh.(-k) található(k). Pl. levél, fizet; lapát, bordó stb. Ezeket hangzásuknak megfelelően magas, ill. mély hangrendű szavaknak nevezzük.
E szabálytól eltérően bizonyos tőszavakban elöl és hátul képzett mgh. egyaránt megtalálható.

4

Az ilyen felépítésű szavak a vegyes hangrendűek. A vegyes hangrendűekben nem minden magas mgh. fordulhat(ott) elő általánosan, hanem csak az illabiális: e, ë, é, i, í. Pl. bimbó, igaz; béka, karéj stb. Az újabb időkben kerültek nyelvünkbe az említett mgh.harmóniától eltérő, annak ellentmondó felépítésű idegen szavak.
Ezek meghonosodtak, s így ma (bár ritkábban) már palatális labiális mgh. is előfordulhat mély mgh.(-k) társaságában tőszavakban.

5

Pl. parfüm, sofőr stb. Az illeszkedés törvénye a hangrend kiterjedése a toldalékokra. Vagyis a tőszóhoz illesztett toldalék (mgh.-ja) a nyelvi lehetőségeken belül követi a hangrendet. Két típusa van: a) a palatális-veláris illeszkedés és b) a labiális-illabiális illeszkedés. A palatális-veláris illeszkedés esetén a mély hangrendű szótőhöz az adott toldalék alakjai közül a hátul képzett mgh.-t tartalmazó járul. Pl. csarnokban.
6

A magas hangrendűhöz pedig értelemszerűen az elöl képzett mgh.-t tartalmazó. Pl. sötétben. Vegyes hangrendű tőhöz általában az utolsó szótag mgh.jának megfelelő mgh.-jú toldalékalakot illesztjük. Pl. létrára, siklóról; parfümből stb. Ha az utolsó szótagban e, é, i, í található, többnyire a veláris mgh.-s toldalékalak a hagyományos. Pl. kávéból, kocsival, bakterról stb.

7

Az utóbbi csoportban az e ~ ë-t követő toldalékok ingadozást mutatnak, vagyis mély és magas mgh.-jú toldalékot egyaránt elfogad a nyelvtudat. Pl. Ágnesnek ~ Ágnesnak; brókerrel ~ brókerral stb.
A magyar palatális-veláris illeszkedéstől eltérő kivételeket is találunk nyelvünkben. Pl. ír > írnak; nyíl > nyíllal; derék > derekas; cél > céloz stb.
8

— A labiális-illabiális illeszkedés csupán a toldalékoknak a szótövek utolsó palatális mgh.-ihoz való alkalmazkodását jelenti.

Ennek az illeszkedésnek a feltétele: a háromalakú toldalékok léte. Pl. üstötök, ötször, parfümön, fésülködik stb. A magyar hangrend és illeszkedés mai szabályszerűségei és kivételei nyelvünk 3000 éves története során folyamatosan alakultak ki. E folyamatot tekintjük át a következőkben.

9

A magyar hangrend alapnyelvi öröksége
Nyelvünknek ez a sajátossága alapnyelvi örökség. Az uráli, finnugor, ugor alapnyelvekre már jellemző lehetett, hogy a lexémákat alkotó mgh.-k a mgh.-harmónia elve szerint rendeződtek önálló nyelvi egységgé, szóalakká. E mgh.-harmónia nem a nyílásfokok, hanem a hangszín harmóniája volt. A palatális és veláris mgh.-k alapnyelvi ellentétére épült. Az alapnyelvek tőszavainak a többsége két szótagú lehetett. A hangrendi szabálynak megfelelően tehát az egyik típusban mindkét mgh. veláris volt.
10

Pl. *kala > hal (fn); *mur > mar.
A szavak másik csoportjában mindkét mgh. palatális lehetett. Pl. *käte > kéz; nime > név. Az alapnyelvi szavak harmadik, kisebb csoportjában viszont az első szótagi mély mgh.-t a második szótagban (szóvégen) követhette a félig zárt ë is. Vagyis ez a mgh. a mgh.-harmónia szempontjából semleges hang volt. A magyar nyelv vegyes hangrendű szavainak legősibb rétegét tehát az alapnyelvből örökölt, középső nyelvállású ë-t tartalmazó szavak képezték.

11

Pl. *tulë > tal-ál; *tumtë- > tud. E szócsoport tagjainak a vegyes hangrendűsége az ősmagyar korban valószínűleg megszűnt. Vagyis az első szótag veláris mgh.-ja magához hasonította a másodikat, és mély hangrendűvé vált a korábbi vegyes hangrendű szó. A mgh.-harmónia tehát már az alapnyelvben sem volt tökéletes.

12

Az uráli nyelvek mgh.mgh.harmóniájának magyarázata
Miért van az uráli nyelvekben mgh.-harmónia? E sajátosság az agglutináló nyelvekre általában jellemző. A mgh.-harmóniának lényeges kapcsolata van az agglutináló jelleggel. Miért jellemző az agglutináló nyelvekre a hangrend és az illeszkedés? A mgh.-harmónia morfológiai vonás is, nem csak hangtani. Funkciója van!
13

Mi ez a funkció? Az agglutináló nyelvekre jellemző, hogy a szótő alakja általában nem változik meg a morfológiai funkciók kifejezésére, hanem a változatlan szótőhöz ragasztódnak hozzá a toldalékok. (Nem úgy, mint pl. a flektáló németben: gehen — ging — gegangen). A mgh.-harmónia a relatív tövekre is érvényes, jellemző. A toldalékokat tartalmazó töveken is hat.
14

Funkciója tehát: — kifejezi a szótőnek és a hozzá kapcsolódó toldalékoknak az egységét; — megteremti mindezek egységét; — általa kifejeződik a szótő és a toldalékok szoros kapcsolata. — DE: a nyelvi ökonómia egyik megnyilvánulása is: általa könnyebb az artikuláció, kevesebb képzési energia kell.

15

Az agglutináló nyelvekben ezáltal a mondattani viszonyok kifejezésére a lexémák tövei általában nem változnak meg. A hozzájuk ragasztott toldalékok alakja viszont a szótő hangrendjének megfelelően igen. Ahhoz, hogy a mély hangrendű szavakhoz mély mgh.-t tartalmazó, a magas hangrendűekhez pedig magas mgh.-t tartalmazó toldalék járulhasson, kétalakú (palatoveláris) toldalékok léte a feltétel.

16

Az uráli stb. alapnyelvekben ez a feltétel már teljesült, hiszen a toldalékmorfémák -CV/-CV¨ alakúak voltak. A mai magyarból igazolva példákkal: az -s képzőnk -sa/-se; a -k többesjelünk -ka/-ke alakú lehetett: oko-sa-ka-t; ügye-se-ke-t stb. Mivel az alapnyelvből örökölt kétalakú toldalékaink tovább éltek az ősmagyar korban, így ezekkel az illeszkedés folyamatosan megvalósult.

17

A mgh.-harmóniának különösen fontos szerep jutott bizonyos toldalékaink kialakulásának időszakában. Jellemző, hogy az agglutináló nyelv a toldalékrendszerét jórészt önálló szavakból állítja elő. Bizonyos toldalékok önálló szavakból, lexikális elemekből jönnek létre. Pontosabban szóösszetételek utótagjaiból. Grammatikai morfémák lesznek lexémákból.

18

Pl. az ősmagyar korban a -től ragunk a tő (‘valaminek az alapja, vége’) főnévi előzményű névutóból keletkezett; az ómagyar korban a -kor ragunk a kor (‘korszak, időszak, periódus’) főnévi előzményű névutóból (mi-koron ‘mely időben’ > mi-kor). Ha önálló szavakból keletkeznek a toldalékok, akkor kell lenni egy olyan hosszú időszaknak, amikor ezek az elemek ambivalensek, kétértékűek.
19

Vagyis: megvan még a lexéma értékük is, de már grammatikai szerepük is van. A lexémajelleg még nem homályosult el teljesen. E nyelvi elemeknek a szótövekhez (az eredeti előtagokhoz) való szoros tartozását valamilyen nyelvi eszközzel jelölni kell. Erre szolgál a hangrend és az illeszkedés, vagyis a mgh.-harmónia. A toldalékká vált nyelvi elem hangrendet is vált, hogy
kifejeződjék a szótő és a toldalék szoros kapcsolata. Pl. háztől > háztól.

20

A mgh.-harmónia tehát az agglutináló nyelvekben szükséges funkció. E fontos szerepe miatt maradt fenn a mgh.-harmónia nyelvünk későbbi korszakaiban is, de nem változatlanul. A változás = elmozdulás a korábbi állapothoz képest. Az egységes hangrend és tökéletes illeszkedés irányából a vegyes hangrendűség és az illeszkedetlenség arányainak a növekedése felé.
21

A hangrendi kiegyenlítődés az ősős- és ómagyar korban
Az ősmagyar korban azonban a mgh.-harmónia még erőteljesen működő tendencia volt.
Az ősmagyar korban keletkezett, ill. nyelvünkbe került vegyes hangrendű szavakra még hatott nyelvünknek ez az ősi sajátossága. Vagyis:

Bennük még végbement a hangrendi kiegyenlítődés (= egyegy szó mgh.-inak palatális vagy veláris irányban történő hasonulása). Ez a tendencia nyelvünknek az ősmagyar korszakában
állandóan ható erő volt. A vegyes hangrendű szavakat egységesre csiszolta.
22

A palatoveláris hasonulás megtörtént egyrészt belső keletkezésű összetett szavainkban (ezekben a vegyes hangrendűség az összetétel folytán állt elő), másrészt az idegen eredetű jövevényszavak azon rétegében, amelyek olyan nyelvből kerültek át, ahol a mgh.-harmónia ismeretlen jelenség. E szavak száma tekintélyes. Az asszimiláció lehet előre- vagy hátraható jellegű, ill. bizonyos szavakban kétirányú.
23

Utóbbi esetben a kiegyenlítődés hangrendi párhuzamot eredményez. — Vegyes hangrendű szavak az ősmagyar korban elsősorban iráni nyelvekből kerültek nyelvünkbe. Ezeket az asszimiláció egységes hangrendűvé csiszolta. Pl. alán * χsin > asszony; ?*idegon > idegen; *aβgoe > üveg;
käzdug > gazdag; *oegās > egész.

Nem zavarták meg a magyar nyelvre jellemző hangrendet az ősmagyar kori török jövevényszavak sem.

24

A török nyelvben is létezett a mgh.-harmónia, így az onnan bekerült jövevényszavak inkább erősítették a sajátos magyar hangsorépítési szabályt. — Az ősmagyar korban keletkezett vegyes hangrendű összetett szavainkban megtörtént a hangrendi kiegyenlítődés. Pl. *id+nap > innep > ünnep; Sőt, esetleg mindkét irányban is: *m dzs’i + eri > magyar ~ megyer.

25

A honfoglalással a magyar nép és nyelv az indoeurópai népek és nyelvek gyűrűjébe került. A népi érintkezés következménye a nyelvi hatás. Az indoeurópai nyelvi környezetből jelentős szókincsbeli hatás indult a magyarba. Az ómagyar kor elejétől az indoeurópai (szláv, német stb.) nyelvekből nagyszámú szó jutott a magyar nyelvbe.

26

Az indoeurópai nyelvekben nem volt, nincs mgh.-harmónia (hangrend és illeszkedés). Ebből következően vegyes hangrendű szavak is tömegesen áramoltak nyelvünkbe. Az ómagyar korban egy ideig a hangrendünk még győzi az egységesítést, a hangrendi kiegyenlítést. Nagy számban változik meg ennek hatására jövevényszavaink alakja. Mind előre-, mind hátraható hasonulással.

27

Előreható hasonítással: szl. Bolatin > Balatun; medjá > megye; mezsdá > mezsgye; gobino > gabona; kuzselj > guzsaly; ném. Herzog > herceg; Schamel > zsámoly; Zucker > cukor; Tutzet > tucat; lat. andzs’el > angyal; petrosilium > petrezselyem;

28

Hátraható asszimilációval: szl. miloszt > malaszt; obed > ebéd; britva > beretva > borotva; sentál > sántál (> sánta); gloginya > galagonya; lat. sacristia > sekrestye; stb. Némely esetben kétirányú kiegyenlítődéssel 2-2 új változat alakult. Szl. cseljad > család ~ cseléd; rakitje > rakottya > rekettye.
29

Bár az ősmagyar korban a hangrendi kiegyenlítés következményeként nyelvünkben döntően egységes hangrendű lexémák találhatók, az ómagyar kor második felétől kezdve kezd megszokottá válni a vegyes hangrendűség. Olyan mennyiségben és arányokban keletkeztek és kerültek nyelvünkbe vegyes hangrendű szavak, hogy azok hangrendi kiegyenlítésére már nem volt elegendő a tendencia ereje.
30

Így azok döntő hányada vegyes hangrendű is marad a további magyar nyelvi életében. A következőkben felsorolt alakulásmódok szavai olyan mennyiségben képviselik a vegyes hangrendűség mintáit, hogy általuk a magyar hangrend ereje lényegesen meggyengül.

31

A vegyes hangrendű szavak keletkezése
1. Az ősmagyar korban Az ősmagyar kor második szakaszától napjainkig folyamatosan keletkeztek vegyes hangrendű szavak a magyar nyelvben. 1.1. Bizonyos nyelvjárásokban a honfoglalás előtt elindult a veláris į tendenciaszerű palatalizációjának folyamata.
Ennek következtében az eredetileg mély hangrendű szavak vegyes hangrendűekké váltak. Másik következmény: a későbbiekben az i, í is semlegessé vált a hangrend szempontjából.
32

Pl. nyį lazu > nyilaz; įnasu > inas; įtatu > itat. E hangváltozás tehát megnövelte a vegyes hangrendű szavak számát. Általa gyengült az uráli nyelvcsalád egyik hangtani jellegzetessége: az egységes hangrend. Ennek egy másik következménye: az egy szótagú (veláris į -re visszamenő) szavainkban ezért nincs azóta illeszkedés sem. Pl. nyíl-ról, híd-tól, sír-va stb.
33

1.2. Az -i ̯utótagú diftongusok mély hangrendű szavakban is monoftongizálódhattak é-vé vagy í-vé. Pl. *χ z i ̯> hází > házi; ur i ̯> úré. 1.3. Az ősmagyar kori szóösszetételek is eredményezhetnek vegyes hangrendű szavakat. Pl. *m nč’3 + *irkä > madzs’eri (magyar ~ megyer).

34

Mindezeknek az a következménye, hogy az ősmagyar kor vége felé már az i, í, ë, é
egyaránt előfordulhatott mély mgh.-kkal együtt egy szótőben. Az ősmagyar kor második szakaszában átvett török jövevényszavak nem szaporították a vegyes hangrendű szavaink számát, mert a mgh.-harmónia a török nyelvnek is jellemző vonása.

35

2. Az ómagyar korban 2.1. E korban tovább tart a veláris į palatalizációja. A török nyelvből átvett szavakban is végbemegy, ezáltal a vegyes hangrendűek száma tovább nő. Pl. dzs’į sznó > disznó; kįį n(os) > kínos; į ldam > ildom; bį k u̯ > békó. 2.2. Az -i utótagú diftongusok az ómagyar korban is í-vé ̯
egyszerűsödhettek, szintén vegyes hangrendű szavakat eredményezve.

36

Pl. tanoi t > tanëi t > tanít ~ tanét; szabadoit > szabadëi t > ̯ ̯ ̯ ̯ szabadít; ganaj > gané; paraj > paré; karaj > karé. 2.3. Az idegen nyelvekből a szavak elején msh.-torlódással átvett lexémákban a msh.-torlódás feloldására beiktatott mgh. igen gyakran a mély hangrendű szavakban is i vagy e. Pl. szavak elejére illesztve: ol. stallo > istálló; lat. schola > iskola; ném. Strang > istráng ~ estráng;
37

— a torlódó msh.-k közé bontóhangként: szl. kralj > király; psztrong > pisztráng; ném. Schnur > zsinór;

38

2.4. Mély hangrendű szavakban valamely mély mgh. önmagától elhasoníthatta, palatálissá tehette a szó valamely másik veláris mgh.-ját. Az indukció iránya szerint történhetett:

39

— Előreható elhasonulással:
ajándok > ajándék; hajlok > hajlék; fazokas > fazëkas; hamus > hamis;

— Hátraható elhasonulással:
*l j + * n’ > leány; baka > béka; gyortya > gyërtya; roá > rëá; tahát > tehát; hornyó > hërnyó; Harnád > Hernád; Bartolon > Bertalan; jorga-t > irga-lmaz; jonkább > inkább; joktat > iktat; juhar > ihar; juhász > ihász; bombózik > bimbózik; csapa > csipa; csombós > csimbós; gyolkos > gyilkos; Soklós > Siklós; karoma > karima; Baltazsár > Boldizsár.
40

2.5. Az ómagyar korban a szóalkotási módok közül a szóösszetétel mind elterjedtebbé vált, s hamarosan fő szóalkotási móddá lett. Az összetett szavak jelentős hányadában különböző hangrendű elő- és utótagok kerültek egymás mellé. Ennek eredményeként a vegyes hangrendű szavak helyzete tovább erősödött.

41

Pl. mézadó, fehérvár, egyház, kétszáz, általeső, Sárköz, Hidegkút, Kerektó, Kőhalom, mennyország, keresztfa, hanem, néha, felebarát, kőszikla, szóbeszéd, gutaütés, vízfolyás, Mindenható, szertartás, vakmerő, forgószél, házasember, vereshagyma, jajveszékel, diribdarab, csetepaté, perpatvar stb. Az efféle szóösszetételek napjainkig folyamatosan keletkeztek,
s tömegesen hozták létre a vegyes hangrendű szavakat.

42

2.6. A szóösszetételek mellett a vegyes hangrendűként nyelvünkbe érkezett idegen és jövevényszavak növelték meg az ómagyar kor elejétől kezdve e szócsoport állományát.
Azok az idegen nyelvekből származó elemek, amelyek tőszóként a hangrend szempontjából változatlan formában maradtak meg a magyar nyelvben, akár napjainkig is.

43

Igen különböző alcsoportokat különböztethetünk meg körükben. A szótagszám, a veláris mgh.-k mellett előforduló magas mgh.-k variációi (illabiális/labiális, első vagy utolsó szótagbeli helyzetük, számuk stb. alapján). Pl. é-vel: szl. sétál, tészta, mészáros, gácsér, szomszéd; tör. béklyó, béka; ném. borbély, hóhér, pallér, kastély, gallér, páncél, kadét, gyémánt, karalábé; lat. prépost, kréta, tégla; e-vel: szl. gerenda, esztergályos, szerda; tör. gyertyán, betyár; ném. bakter, suszter, púder, spenót; lat. regula, templom, legenda, professzor, ceruza, szekunda, elefánt;
44

i/í-vel: szl. giliszta, pisztráng, ikra, csizma, harisnya, csizmadia, király, ispán; tör. findzsa, kajszi, csibuk, dívány, dalia; ném. biliárd, nudli, pisztoly, obsit, komisz, karfiol, krumpli; lat. mártír, zsinat, paradicsom, tinta, diktál. Más kombinációkban: ném. fiáker, fuszekli, nokedli; lat. eklézsia, diéta, bandérium, prédikál.

45

A nyelvünkbe áramló idegen szavak a vegyes hangrendűek számát az ómagyar kor óta napjainkig folyamatosan növelik. Korunkra az efféle eredetű szavakban a mély mgh.-k társaságában egy szóalakon belül mindenféle palatális mgh. előfordulhat. Természetesen a labiális palatálisok (ü, ű, ö, ő) lényegesen kevesebb lexémában vannak jelen, mint a korábbi (hangrend szempontjából) semleges e, ë, é, i, í.

46

Az illeszkedés története
Amint korábban említettük: az alapnyelvből örökölt, msh.-t is tartalmazó primer toldalékok kétalakúak voltak. Mgh.-juk a tő hangrendjétől függően vagy a, vagy e lehetett (-sa/-se; -ka/-ke; -ta/te stb.) Vagyis ezekben minden esetben megtörtént a palatoveláris illeszkedés. Az ősmagyar kor folyamán önálló szavakból és egyéb módon keletkezett szekunder toldalékaink eredetileg csupán egyféle mgh.-t tartalmaztak: 47 vagy velárist, vagy palatálist.

A későbbiekben épp az illeszkedés szabályszerűségének megfelelően, a tő mgh.-inak hasonító hatására az elemek jelentős részének kialakult a másik alakja. Pl. az egyes szám első személyű birtokos személyjel eredetileg -me alakú volt. E mellé illeszkedéssel létrejött a -ma alak is az ősmagyar kor elején: keze-me-t; háza-ma-t.
Ugyanígy az ős- és ómagyar korban névutókból keletkezett szekunder határozóragok esetében is. Pl. -ben > -ban/-ben; -ról > -ról/-ről; -ra > -ra/-re; -nek > -nak/-nek; től > -tól/-től stb.
48

Amint a példák is jelzik, az eredeti egyalakú toldalék mgh.-ja lehetett palatális vagy veláris, rövid vagy hosszú egyaránt.

49

A palatoveláris illeszkedés terjedésével a mgh.-harmónia tovább erősödött. Sőt, az ómagyar kor második felében a labiális palatális, az ö fonéma megjelenésével megteremtődött a lehetőség az utolsó szótagi palatális mgh.-k labiális/illabiális voltától függően a labiális illeszkedés számára. A középső nyelvállású mgh.-t tartalmazó kétalakú toldalékai mellé a labiális illeszkedés kialakította a harmadik, a labiális palatális mgh.-jú toldalékalakot.
50

A labiális illeszkedés tehát nem finnugor sajátossága nyelvünknek. Önálló életében alakult ki, belső fejlődés eredménye. [Egyes vélemények szerint török hatásra még az ősmagyar korban elkezdődött ez a folyamat.] Így lett a többes szám 2. személyű birtokos személyjel és igei személyrag korábbi kétalakú -tok/-tëk-ből háromalakú, -tok/-tëk/-tök.

51

Hasonlóan a kétalakú -hoz/-hëz és -szor/-szër határozóragokból a háromalakú -hoz/-hëz/-höz; -szor/-szër/-ször. Némely képzőink ugyanígy váltak háromalakúvá: kod(ik)/-këd(ik) > -kod(ik)/-këd(ik)/-köd(ik); -dos/-dës > -dos/-dës/-dös. Az illeszkedés új formájának, a labiális illeszkedésnek a meghonosodásával a magyar mgh.-harmónia tovább erősödött.
52

Az illeszkedés elmaradása
Az ős- és ómagyar korban keletkező toldalékok közül némelyeknek az alakja nem változott az évszázadok során. A szótő hangrendjének megfelelően nem alakult ki a párjuk, ezek mgh.-ja nem hasonult az ellentétes hangrendű tövek mgh.-ihoz. Ezek a toldalékok napjainkig egyalakúak maradtak. Az illeszkedés szabálya nem hozta létre a palatoveláris párjukat.
53

Közöttük képzőket, jeleket, ragokat egyaránt találunk. Jellemző, hogy egyetlen mgh.-juk leginkább -i- vagy -é-; vagyis a hangrend és illeszkedés szempontjából semleges mgh. Ilyen toldalékok pl. az -i, -ni, -nyi, -csi, -ci, -is; -né, -ék, -dék, -lék; — -ik, -é; — -ig, -int, -ért, -ként, -nként, -képp.

54

[ház-i, olvas-ni, mázsá-nyi, Mar-csi, anyu-ci, Maris; Kovács-né, szakad-ék, vála-dék, mos-lék; nagyobb-ik, apá-é; asztal-ig, alkalmas-int, cukor-ért, tanár-ként, naponként, méltó-képp stb.]

55

Egyalakú, csak mély mgh.-t tartalmazó toldalékunk kevés van. Az egyik a -kor időhatározó-rag (négy-kor, öt-kor). Az egyik legújabb ragunk (mintegy 500 éves). Feltehetőleg több tényező közrejátszott abban, hogy nem alakult ki palatális mgh.-jú párja. Az írásbeliség elterjedése, erős konzerváló hatása, a köznyelv kodifikációja stb. Ezen kívül néhány becéző képzőnk tartozik még ide: -us, u, -a [Ter-us, Erzs-u, Et-a].

56

Befejezés
Nyelvünk élettörténetében az alapnyelvből örökölt mgh.-harmónia napjainkig jellemző vonása maradt szóalakjainknak. Az eltelt idő során azonban különféle változásokon ment át. Részben erősödött a hangrendi kiegyenlítődésekkel, a többalakú toldalékok kialakulásával, a labiális illeszkedés létrejöttével.. Részben pedig gyengült a vegyes hangrendű szavak elszaporodásával, illetőleg az újabb egyalakú toldalékaink gyarapodásával.
57

βϑηγë βϑηγë

χ į ä ē, č š δ

ei ̯/- ëi ̯/-oi ̯

χ į ä ē, č š δ ∅ ï i ̯ u̯ ü̯ uuu̯ -ai ̯/-

58

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->