You are on page 1of 51

Kisebbségek egy varratmentes Európában

A határon átnyúló együttműködés szerepe az etnokulturális sokszínűség fenntartásában Nemzetközi konferencia Budapest, 2009. szeptember 15.

Kisebbségek egy varratmentes Európában
A határon átnyúló együttműködés szerepe az etnokulturális sokszínűség fenntartásában Nemzetközi konferencia Budapest, 2009. szeptember 15.

Tartalom
5 7 12 20 41 45 51 55 59 65 69 74 Kiadja a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága Felelős kiadó: Gémesi Ferenc 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Budapest, 2010. 78 Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő levele Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa
Francesco Palermo, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosának jogi főtanácsadója Rechnitzer János, az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója Ludmila Sfirloaga, az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa Régiók Kamarájának elnöke Alan Phillips, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény Tanácsadó Bizottságának elnöke Vesna Crnić-Grotić, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Szakértői Bizottságának alelnöke Gerhard Stahl, az Európai Unió Régiók Bizottságának főtitkára Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány elnöke Udvardi Péter, az Ister–Granum Európai Területi Együttműködési Csoportosulás igazgatója Susanne Reichrath, Saar-vidék tartományi minisztere Kaba Gábor, Zsombolya polgármestere Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke

84

Függelék Összefoglaló a „Kisebbségek egy Varratmentes Európában” címmel megrendezett nemzetközi konferenciáról Hovanyecz László

Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő levele
Tisztelt Főbiztos Úr, Miniszter Asszony, Elnök Urak és Alelnök Asszony, Főtitkár Úr, Tisztelt Jelenlévők! A Magyar Köztársaság miniszterelnökeként köszöntöm a Kisebbségek egy varratmentes Európában – A határon átnyúló együttműködés szerepe az etnokulturális sokszínűség fenntartásában című nemzetközi konferencia előadóit, résztvevőit; az EBESZ,1* az Európa Tanács, az Európai Unió képviselőit, szakértőit; a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit; a már működő és a még előkészületben lévő regionális együttműködések szervezőit. Szerettem volna személyesen is megismerkedni prezentációikkal és meghallgatni véleményüket a határon átnyúló együttműködési formákról, de egyéb kormányfői elfoglaltságaim ezt sajnálatos módon nem tették lehetővé. Ezért engedjék meg, hogy ebben a formában osszam meg Önökkel gondolataimat. Rendkívül plasztikusan foglalja össze térségünk és az itt élő népek viszonyrendszerének alakulását az a megállapítás, melyet Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségi főbiztosa, a mai konferencia fő előadója 2008 júniusában fogalmazott meg. Pontosan 360 éve annak, hogy a vesztfáliai békével a kisebbségi jogok a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek, és hogy azokról viták indultak. A nemzetállami rendszer létrejötte óta az egyes államok kisebbségi közösségének helyzete gyakran kelti fel egy másik, többnyire szomszédos állam érdeklődését. Az elmúlt évtizedek alatt megfigyelhető növekvő globalizáció révén az államok egyre inkább multinacionálissá válnak, míg az etnokulturális és politikai határok csak ritkán esnek ebbe bele. Éppen ebből a tényből következően bennünket, Közép-Kelet-Európában élőket azok a társadalmi-gazdasági folyamatok, amelyek átalakítják térségünket, nehéz és gyakran váratlan kihívások elé állítanak. Többségi és kisebbségi szerepeinkben egyaránt. A társadalom és gazdasági élet szereplői igyekeznek élni a határok átjárhatósága, a határokon átívelő fejlesztések, együttműködések adta új lehetőségekkel. Ezzel szemben a politikai közbeszéd gyakran nem a megoldás, hanem a probléma részének tekinti a kisebbségeket. Az általam vezetett kormánynak, valamint nekem is az a személyes meggyőződésem, hogy a múlt folyamatos újraértelmezésén alapuló vagy szűk részérdekeket szolgáló konfliktuskeresés helyett más megközelítésre van szükség. Konstruktív, európai értékeken nyugvó és hosszú távú stabilitást biztosító megközelítésre. 2009-ben ünnepeljük az Európa Tanács létrejöttének 60. évfordulóját. Az európai együttműködés nagyon sokat köszönhet ennek a szervezetnek. Elég csak arra utalni, hogy az Európa Tanács vette először napirendjére a határokon átívelő együttműködések kérdését. Bár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mandátuma elsősorban az államközi béke és biztonság garantálását szolgálja, nem szűkül le a kisebbségi jogok védel1 * Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – a szerk.

5

Knut Vollebaek
mére, a szervezet kisebbségi főbiztosai ajánlásaikkal nagyban hozzájárultak a kisebbségi jogok helyzetének javulásához. A mai konferencia szempontjából külön is kiemelendő a kisebbségek államközi kapcsolatokban betöltött szerepe. A térségünkben végbement történelmi változások nyitották meg az utat az előtt, hogy a kisebbségi közösségek igényeire érzékeny, együttműködő, ugyanakkor az európai elvekkel összhangban álló politikát alakíthassunk ki. Ennek a törekvésünknek köszönhető, hogy a magyar közösségek nyelvi és kulturális önazonosságuk megőrzése mellett a térségi folyamatok aktív szereplői lehetnek. A határ menti fejlesztések is új szemléletet kívánnak meg nemzeteinktől. E programok sikerének alapvető feltétele a lokális érdekeken felülemelkedő, távlatos tervezés, közös gondolkodás. Most alkalom van arra, hogy nagy részben uniós forrásokból, a helyi erőfeszítések segítségével újjászülessenek a térségünkben élő népek sikere szempontjából alapvető fontosságú, mesterségesen szétszakított kapcsolatok. Ezek az új együttműködések állíthatók szembe a kirekesztésre törekvő politikai nézetekkel, az újraéledő nacionalizmussal. Úgy gondolom, térségünk valamennyi államának be kell látnia, hogy miközben az európai integráció lebontja a fizikai és jogi korlátokat, politikai vagy egyéb okból senki sem emelhet új jogi vagy nyelvi korlátokat, nem diszkriminálhat egyenjogú uniós polgárokat etnikai vagy nyelvi alapon. Az elmúlt években törekedtünk arra, hogy ahol lehetséges, az uniós fejlesztések a szomszédos országok határ menti régióinak felzárkózását is szolgálják. Ennek jegyében hangoltuk össze fejlesztési terveinket, részben ezért tartunk együttes kormányüléseket, amelyeknek kiemelt témája a regionális együttműködés, a kisebbségi közösségek által is lakott térségek fejlesztése. Megtisztelőnek tartom, és egyfajta visszaigazolásnak tekintem ezért, hogy a határon átnyúló együttműködés etnokulturális sokszínűség fenntartásában betöltött szerepéről éppen Budapesten kerülhet sor egy konferenciára. Annak reményében köszöntöm a mai konferencia résztvevőit, hogy közös gondolkodással meghaladhatóvá válik az elmúlt évszázad sérelmeiből fakadó politizálás logikája, hogy a régiók együttműködésének elősegítésével valóban újra varratmentessé válhat Európa. Sikeres munkát kívánok Önöknek! Budapest, 2009. szeptember 15.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy először is megköszönjem, hogy erre a rendkívül fontos konferenciára előadóként meghívást kaptam. Örülök annak is, hogy ismét itt lehetek Magyarországon. Magyarország már régóta a kisebbségi jogok biztosításának élharcosa az Európai Unióban és annak határain túl is. A külső szemlélők többsége valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy Magyarország azon országok egyike volt, amelyek a legerősebben ragaszkodtak hozzá, hogy az európai alkotmány és a lisszaboni egyezmény a kisebbségek jogaira vonatkozó kitételeket tartalmazzon. Az utóbbi húsz évben elsöprő változásoknak lehettünk szemtanúi Európában. Húsz éve Európa határai még alá voltak aknázva, szögesdrót és kutyás határőrök választották el egymástól az országokat. A határállomásokon érzett gyomorszorító félelmet a határnál búsan szálló felhőkről, a csendbe burkolózó rideg vidékről szóló népszerű szovjet dalocska is megörökítette. Ma Európa nagy része egyetlen egész – és szabad. A vasfüggönyt felhúzták. Az erősen védett határok kultusza már a múlté. Az összes EU-s határ nyitva, szerepük pusztán névleges. Néha még észrevesszük őket, ahogy elhajtunk a közúti jelzőtáblák mellett, vagy ahogy megállunk valamilyen csemegéért egy falusi vagy városi boltnál, a „másik oldalon”, ha sorban állunk benzinért a szomszédban, mert ott olcsóbb. S valóban, Európa lassan varratmentessé válik. Kevés jobb példája van ennek, mint a magyarországi Esztergomot és a szlovákiai Štúrovót/Párkányt összekötő Mária Valéria híd felújítása. A változás szele azonban új problémákat is hozott magával: virágzik az emberkereskedelem, a kábítószer-csempészet és a nemzetközi bűnözés. Ugyanez a szél ugyanakkor korábban soha nem látott lehetőségeket is hozott arra, hogy a huszadik század sebeit begyógyítsuk. A határon átnyúló együttműködés mind a kisebbségi, mind pedig a többségi társadalom számára előnyöket képes biztosítani, és segíthet Európa gazdag etnokulturális örökségét megőrizni. A Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről preambuluma egyértelműen összekapcsolja a határon átnyúló együttműködést a „toleráns és virágzó Európával”.

Bajnai Gordon

A Magyar Köztársaság miniszterelnöke

6

7

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Európa szilárd jogi alapokon áll a határon átnyúló együttműködés megvalósítása tekintetében. Az Európa Tanács 1980-as madridi keretegyezménye kikövezte az utat a határon átnyúló együttműködés előtt. Ez a forradalmi dokumentum Európa-szerte számtalan közösségnek segített már. Segített optimalizálni a határ menti folyók vidékén alkalmazott terület-felhasználási gyakorlatot, a határon átnyúló parkok kialakítását és kezelését, valamint az érdekelt önkormányzatok közötti kapcsolatok ápolását. A madridi egyezmény egy határon átnyúló, iskolák közötti együttműködésről szóló mintaegyezményt is tartalmaz. Ez a dokumentum a határ menti közösségek baráti kapcsolatainak kiépítése szempontjából különösen fontos. Céljai nemcsak nemesek, hanem ambiciózusak is: a partnerországok nyelvéről és kultúrájáról rendelkezésre álló ismeretek terjesztése, személyes kapcsolatok kialakítása, a személyes tapasztalat- és információcsere elősegítése és az oktatási rendszer korai kétnyelvűségének bevezetése. Az egyezmény jegyzőkönyvei még ennél is messzebbre mutatnak. Lehetőséget biztosítanak határon átnyúló hatóságok létrehozására, már jó néhány hasonló intézmény sikeresen működik Európában. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásról szóló 2006-os EU-szabályozás a határon átnyúló együttműködési erőfeszítéseknek további lendületet adhat. A szabályozás feljogosítja a helyi és regionális hatóságokat, hogy a fővárosok közötti gyakran nehézkes tárgyalások végkimenetelét meg nem várva magukhoz ragadják a kezdeményezést. Ez az új és innovatív eszköz megkönnyíti a helyi közösségek számára, hogy az uniós Strukturális Alapokhoz forduljanak támogatásért, hogy javítsák életkörülményeiket. Ez végeredményben mind a többségi, mind pedig a kisebbségi társadalom számára gazdasági és társadalmi előnyöket hozhat. Rendkívül fontos vezérelv húzódik meg e dokumentumok mögött: a sokkal inkább területi, mint etnikai alapú együttműködés elősegítése. A cél, hogy egy adott területen a teljes populáció jól járjon, függetlenül az ott élők etnikai hovatartozásától. A határ menti régiók etnikai alapú együttműködése gyanút ébreszthet egyesekben a kapcsolatépítés igazi motivációival kapcsolatban, és – különösen kisebbségek lakta területeken – adu ász lehet azok kezében akik a határon átnyúló együttműködést irredenta akciónak látják. Ugyanilyen veszélyeket hordoz, ha a határ menti régiókban élők etnikai alapon jutnak előnyökhöz, élveznek juttatásokat. Etnikai alapon kiváltságosakra és kevésbé kiváltságosakra osztani a szomszédos államokban élőket rendkívüli magas biztonsági kockázatokkal jár. Véleményem szerint az ilyen lépések magukban hordozzák annak kockázatát, hogy az az Európa, amelyet már szeretnénk magunk mögött tudni, újraéled, a puskaporos hordó, amelyet egykor Európaként ismertünk, újból felrobban.

Hölgyeim és Uraim! Bár a jogi keretek adottak a határon túli együttműködésre, eredményeink ezen a területen még igencsak szerények. Ennek egyik oka éppen a határokban keresendő. Miközben Európa legtöbb határa ma már szabadon átjárható, bizonyos európai nemzetek kívül kerültek a közös európai téren. A schengeni egyezmény számos közösség számára felgyorsította és elősegítette, mások számára viszont rendkívüli módon megnehezítette a határon átnyúló kapcsolatok ápolását. Például sokkal nehezebb lett a Fehéroroszországban élő litván és lengyel, illetve az Ukrajnában élő lengyel és magyar kisebbségek számára a kulturális és oktatási kapcsolatok ápolása az anyaországgal. Szerencsére vannak jó híreink ezen a területen is. Tudom, hogy Magyarország és Ukrajna vízummentes beutazást biztosít a határ két oldalán élő magyar és ukrán nemzetiségiek számára, ötven kilométeres körzetben. Hasonló megállapodás született nemrég Lengyelország és Ukrajna között. Tárgyalások zajlanak Fehéroroszország és szomszédai, valamint Oroszország és Norvégia között. Ezek a területi alapon nyújtott előnyök nagyszerű példái: a határ menti régiókban élő összes etnikai közösség életét megkönnyítik. A vízummentes utazási lehetőségen túl jó ötlet volna a nem európai uniós államok és az uniós tagállamok helyi és regionális hatóságai közötti együttműködést intézményesíteni. Azt azonban nem tudom pontosan, hogyan lehetne ezt a gyakorlatban megvalósítani. Talán az újonnan indított Keleti Partnerség megfelelő mechanizmusokat nyújthat majd hozzá. Egy dolog biztos azonban: ez sok, az Európai Unió peremén élő kisebbségi csoport sorsát javíthatná. A sikeres határon átnyúló együttműködés másik meghatározó eleme az együttműködés gazdasági életképessége. Számos tanulmány rámutatott már, hogy a határon átnyúló együttműködés ott a leghatékonyabb, ahol annak nyomán a helyi lakosság kézzelfogható gazdasági előnyöket érzékel. Erre példa az Ister–Granum Eurorégió. Itt az évszázados nyelvi és kulturális kapcsolatokat erős gazdasági kötelékek erősítik a magyarországi Esztergom és a szlovákiai Štúrovo/Párkány között. A szlovákiai oldalon élők közül például sokan járnak át dolgozni az esztergomi Suzuki-gyárba. A határon átnyúló együttműködés gazdasági eleme szorosan összefügg a kulturális sokszínűség megőrzésének általunk óhajtott céljával. A hagyományos mesterségek, a regionális élelmiszergyártás vagy az etnokulturális turizmus a határ menti régiókban hozzájárulhat e cél eléréséhez és ahhoz, hogy ezek a tevékenységek hosszú távra jövedelmet biztosítsanak az itt élőknek. A határon átnyúló együttműködés sikere azon is múlik, hogy sikerül-e a lakosság összes szegmensét bevonni, vagy sem. Gyakran megesik, hogy az adott államban élő nemzeti többség a határon átnyúló együttműködésre az anyaországi kapcsolatok ápolását segítő „kisebbségi dologként” tekint. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a többségi társadalom

8

9

részvételének fontosságát. Akár labdarúgó mérkőzésről, akár iskolák közötti könyvtárlátogatásról van szó, a cserecsoportoknak ideális esetben kellően többnemzetségűnek kellene lenniük. Ez különösen igaz a nyelvtanulásra. A kétnyelvűség a határon átnyúló együttműködés alapvető, elengedhetetlen eleme. A határ menti régiók ideálisan olyan kétnyelvű területek, ahol a többség és a kisebbség ismeri egymás nyelvét. Végezetül az országok közötti kétoldalú kapcsolatoknak rendkívül jelentős hatásuk van a határon túli együttműködésre. A kisebbségi kérdések miatt kialakult rosszindulatú viták és feszültségek megfojtják a határon átnyúló kapcsolatokat és interakciókat. Éppen ezért fontos, hogy politikusaink a fővárosban igyekezzenek a nézeteltéréseket a baráti és jószomszédi viszony jegyében megoldani. Fontos, hogy eközben a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban lefektetett alapelvek szerint járjanak el. E viták feloldásában különösen kívánatos volna a külön erre a célra kialakított többoldalú mechanizmusok alkalmazása. Hölgyeim és Uraim! A legtöbb sikeres határon átnyúló projekt alulról építkezik. Amint korábban említettem, a fővárosban dolgozó politikusaink feladata volna az államok közötti baráti viszony kialakítása és megőrzése. Ezután ezek a projektek beérnek, és kézzelfogható eredményeket hoznak a helyi határ menti régióknak és az ott élő kisebbségeknek. A kétoldalú egyezmények a központi kormányok kulcsfontosságú eszközei. Az ilyen egyezmények először és elsősorban nagy vonalakban határozzák meg az államok közötti jószomszédi és baráti kapcsolatok kereteit, és gyakran a közös érdekek teljes spektrumát szabályozzák. Mindemellett az ilyen egyezmények tartalmazhatnak még a nemzeti kisebbségek védelméről szóló kitételeket is. És valóban, az olyan nemzetközi megállapodások, mint a keretegyezmény vagy az EBESZ kisebbségi főbiztos bolzanói ajánlásai arra ösztönzik a tagállamokat, hogy kétoldalú egyezményeikbe foglaljanak bele ilyen és ehhez hasonló kikötéseket. Az ajánlás azon az alappilléren nyugszik, hogy a kétoldalú megállapodások és mechanizmusok segítik a tagállamokat abban, hogy információikat és aggályaikat megosszák egymással, közös érdekek és ötletek mentén együttműködjenek, és továbbra is védelmezzék kisebbségeiket, melyeknek szükségük van annak az államnak az elismerésére, amelynek a polgárai. Röviden: az ilyen megállapodások enyhítik azokat az aggályokat, melyeket szomszédos államok polgárai a rokon kisebbség kezelésével kapcsolatosan sok esetben éreznek. Segíthetnek eloszlatni a gyanút, hogy a kisebbségi kérdések címén mások külső nyomást gyakorolnak egy nemzetre. Segíthetnek kidolgozni és kialakítani a vitás kérdésekre megoldást kínáló, hatékony mechanizmusokat is. A kétoldalú egyezményeket nemzetközi kisebbségi jogi szabályokra kell építeni. Semmiképpen nem lehetnek gyengébbek a már létező kötelezettségeknél és vállalásoknál, és

nem veszélyeztethetik azokat. Fontos továbbá, hogy a megállapodás kidolgozói kerüljék az egyes kisebbségek pozitív megkülönböztetését a társadalom más csoportjai vagy személyei kárára. Végezetül: az egyezményeknek a politikai párbeszéd mechanizmusait és/ vagy közös bizottságok kialakítását is tartalmazniuk kell, amelyek az egyezmények betartását és rendeleteit nyomon követnék. Ezzel lenne biztosítható, hogy az egyezmény szellemisége fennmarad. A kétoldalú egyezmény természetesen nem csodaszer, így önmagában nem képes a határon átnyúló együttműködés akadályait elmozdítani. Nem helyettesítheti a sokszínűséggel kapcsolatos integrációs hazai politikát. Nem írhat felül nemzetközi szabályokat. Ugyancsak fontos, hogy az ilyen egyezmények rendelkezéseit senki ne használja fel az államok belügyeibe való beavatkozásra. A kétoldalú egyezmények nem helyettesíthetik a többoldalú mechanizmusokat, amelyeknek elengedhetetlen ismérvei a függetlenség, tárgyilagosság, és pártatlanság. Ha kisebbségi kérdésben viták merülnek fel, a kétoldalú egyezmények többé-kevésbé használhatatlanok. A felek gyakran ellentétes álláspontot vallanak, vagy politikai súlyuk összeegyeztethetetlen. Röviden: nem lehet mindent kétoldalúsítani. Hölgyeim és Uraim! Az európai történelem során a határ menti régiók és az ott lakó kisebbségek sokat szenvedtek. Háborúban ezek a vidékek kegyetlen hadszíntérré változtak. Békeidőben a főváros mindig némi gyanúval tekintett rájuk, és az ott élőket asszimilálni kívánta. A régióknak nemegyszer csak a magára hagyottság és a gazdasági feledés jutott osztályrészül. Az utóbbi években azonban határozottan megváltozott a határ menti régiók sorsa. Az európai integráció, a kisebbségi jogok terén elért eredmények és az új politikai légkör segített az új helyzet stabilizálásában. Ami egykor kirekesztett periféria volt, ma már a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi fejlődés példája. Sőt az európai integráció – és rokona, a határon átnyúló együttműködés – segít megőrizni a határ menti régiók kisebbségeinek identitását, valamint csillapítani az államok között lappangó vitákat és feszültségeket. Senkinek sem repül szájába a sült galamb. A határokon átívelő együttműködés magától nem fog felvirágozni, működni. Van még tennivaló. A jogalkotók kötelessége az alulról jövő kezdeményezések felkarolása az egészséges kétoldalú kapcsolatok ápolása és a szilárd jogi keretek megalkotása révén. Bár vannak jó példáink a határon átnyúló együttműködésre, további jó példákra van szükségünk. Csak ekkor valósulhat meg az az álom, hogy a kisebbségek ne a helyi torzsalkodások forrásai legyenek, hanem hidat alkossanak az államok között. Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

10

11

1* Francesco Palermo*

Az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosának jogi főtanácsadója Bevezetés
A regionális és a helyi hatóságok határokon átnyúló együttműködése és az etnikai sokszínűség közötti összefüggés – vagy másként, a határokkal elválasztott népesség kapcsolatainak előmozdítására végzett határokon átnyúló tevékenység – az egyik létfontosságú mozgatórugó a határokon átnyúló európai kísérletek kezdetétől kezdve. Számos határokon átnyúló tevékenység kialakításának és fejlesztésének igazi lendületet adott.2 Az utóbbi időben a határokon átnyúló együttműködés egyre „hétköznapibb” jelenség, mennyiségi és – ami ennél sokkal fontosabb – minőségi szempontból egyaránt. Több figyelemre méltó nemzetközi és nemzetek feletti rendelkezés, így például az Európa Tanács madridi keretegyezménye kiegészítő jegyzőkönyveinek,3 illetve az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló EK-rendelet4 elfogadásával ez a jelenség ma már inkább szabály, mint kivétel. Ami azt illeti, az Európai Unión belül jelenleg szinte valamennyi határokon átnyúló területre vonatkozik valamilyen határokon átnyúló együttműködési megállapodás, amelyet regionális vagy helyi hatóságok kötöttek. Éppen ezért azonban számos tagállam potenciális problémát lát abban, hogy e tevékenység összefügg az etnikai sokszínűséggel, különösen azokon a területeken, ahol a többség vagy a népesség egy jelentős lélekszámú kisebbsége etnikai szempontból megegyezik a határ másik oldalán élő népességgel (illetve annak többségével). A nemzetiségiek határokon átnyúló együttműködését, különösen az olyanokét, amelyeknek többségi (anya) nemzete a határ másik oldalán él, gyakran (leegyszerűsítve) az állam területi egységét és a kisebbségek saját államuk iránti lojalitását fenyegető potenciális veszélyként érzékelik.5
* A szerző A határokon átnyúló együttműködés mint az etnikai és kulturális sokszínűség fenntartásának eszköze. Korlátok és lehetőségek címmel tartotta meg előadását. A tanulmányban kifejtett álláspontok a szerző véleményét tükrözik, az EBESZ, illetve a főbiztos nem feltétlenül ért egyet velük. 2 Lásd Examples of Good Practice of Transfrontier Co-operation Concerning Members of Ethnic Groups on the Territory of Several States. Council of Europe, Strasbourg, 1995. 3 A területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határokon átnyúló együttműködéséről szóló európai keretegyezmény, ETS 106. sz. (1980.), az 1. (1995.) és 2. (1998.) kiegészítő jegyzőkönyvvel. A harmadik kiegészítő jegyzőkönyv munkálatai folynak. 4 Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 5-i 1082/2006/EK rendelete (HL L 210., 2006.7.31., 19. ) 5 Kijelenthetjük, hogy a nemzetállamok akkor látják integritásuk potenciális fenyegetését a határokon átnyúló együttműködésben, ha az az etnikum homogeneitására, nem pedig diverzitására irányul. Amennyiben a határ két oldalán élő lakosságaik etnikailag eltérnek egymástól – márpedig az egyelőre nemzetállam uralta kontextusban ez a feltett szabály –, a határokon átnyúló együttműködés önmagában véve is az etnikai sokszínűség kezelésének, az azonos gondokkal küszködő különböző populációk közötti kapcsolat előmozdításának egyik formája. Ezt azonban soha nem tekintik problematikusnak, inkább általánosan a lehetséges egyesítés, kultúrák közötti csere, a funkcionális együttműködés és egyék „pozitív” következmények egyik elemének. A gondokat inkább akkor észlelik, amikor a lakosság többsége az „együttműködési határ” mindkét oldalán etnikailag egységes, mivel ilyen esetben az együttműködést gyakran (vagy felszínesen) az irredentizmussal kapcsolják össze. Lásd pl. Bruno Luverà: Oltre il confine. Euregio e conflitto etnico: tra regionalismo europeo e nuovi nazionalismi in Trentino-Alto Adige, Bologna, 1996; Stefan Wolff: Disputed Territories. The Transnational Dynamics of Ethnic Conflict Settlement. London, 2003. Ezzel meglehetősen ellenkező álláspontot képvisel Fried Esterbauer–Guy Héraud–Peter Pernthaler (hrsg.): Föderalismus als Mittel permanenter Konfliktregelung, Wien, 1977.

A helyzet paradoxona, hogy egyrészt a határokon átnyúló együttműködés megnövekedett lehetőségei az etnikai és kulturális sokszínűség fenntartásának és előmozdításának fontos csatornáit nyitják meg azzal, hogy – többek között az etnikai és kulturális rokonságon alapuló – új eszközöket biztosítanak a határokon átnyúló együttműködéshez. Másrészt ugyanezek a lehetőségek valószínűleg ellenállást váltanak ki a nemzetállamokból, amelyek úgy vélik: egy erős etnikai vonást is hordozó határokon átnyúló együttműködés a szuverenitásukat „fenyegeti”. Előfordulhat, hogy ez az ellenállás a többinél jobban megnehezíti a határokon átnyúló együttműködést a jelentős számú kisebbség lakta területeken, előidézve ezzel a kisebbségi csoportok közvetett diszkriminációját. Hogyan tarthatja fenn, sőt növelheti a határokon átnyúló együttműködés az etnikai sokszínűséget anélkül, hogy a határokon átnyúló nemzetiségek közötti együttműködés ellen hatna? Ebben a tanulmányban kifejtem, hogy a hatékony határokon átnyúló együttműködés bizonyos feltétek betartása mellett óriási segítséget nyújthat a kisebbségeknek, miközben megnyugtathatja az államokat is: 1) a határokon átnyúló együttműködést megfelelően kell értelmezni; 2) területekre, nem pedig csoportokra kell összpontosítani; 3) alulról felfelé kell építkezni; 4) az érintett területeknek megfelelő szintű önrendelkezést kell biztosítani; valamint 5) az önrendelkezéssel felelős módon kell élni.

Fogalmi hibák kivédése: jobb szétválasztani a különféle fogalmakat, mint kombinálni őket
A határokon átnyúló együttműködéssel szembehelyezkedő álláspont főként abból ered, hogy összemossák más fogalmakkal és eszközökkel. A legtöbb modern nemzetközi okirat megállapítja és világosan kifejti a határokon átnyúló együttműködés és a kisebbségi jogok közötti összefüggést. Az első olyan dokumentum, amely a két fogalmat egyértelműen összekapcsolta, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) koppenhágai dokumentuma volt 1990-ben: a 32. bekezdés 4. pontja kimondja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek jogukban áll „akadálytalan kapcsolatot […] kiépíteni és fenntartani a határokon keresztül más államok olyan állampolgáraival, akikkel közös etnikai és nemzeti származásuk, kulturális örökségük vagy vallási meggyőződésük.” Ezt a rendelkezést tükrözi az Európa Tanács „Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye” is, amelynek 18. cikke kimondja: „Adott esetben a Felek megfelelő intézkedéseket hoznak a határokon átnyúló együttműködés bátorítására.” A kisebbségi kérdésekről később született kétoldalú megállapodások rendezik a határokon átnyúló kapcsolatokat is: gyakorlatilag ez a helyzet Közép-Kelet-Európában mindenütt.6 Ez egyértelműen mutatja, hogy a nemzeti kisebbségeket, valamint az etnikai és kulturális sokszínűséget érintő határ menti együttműködés szervesen hozzátartozik a nemzetközi kisebbségjogi szabványokhoz és kötelezettségekhez: ezért az államok kötelesek elősegíteni, nem pedig gátolni az együttműködés e formáját.
6 Lásd R. Hoffmann: Introduction to Special Focus: Crossborder Cooperation and Minorities in Eastern Europe. Still Waiting for a Chance? European Yearbook on Minority Issues, Vol. 6. 2006/7, 140.

12

13

E rendelkezések gyakorlati jelentősége azonban korlátozott. Ennek egyik oka az, hogy a határokon átnyúló együttműködés túlságosan gyakran teljesíthetetlen elvárásokat támaszt: ez történik, amikor az olyan eszközöket, amilyen a határokon átnyúló együttműködés is, összetévesztik más fogalmakkal és eszközökkel, például a kétoldalú kapcsolatokkal és a kisebbségek védelmével (és azok helyett alkalmazzák). A határokon átnyúló együttműködés során az érintett lakosságok és helyi hatóságaik közösen kezelnek a határ mindkét oldalán fontos, konkrét kérdéseket. Ez a területi igazgatás regionális/helyi szintű eszköze. Ezért alapvetően eltér a kétoldalú kapcsolatoktól, amelyek államok között jönnek létre. A határokon átnyúló együttműködés a határ mentén, bármelyik oldalon fekvő területek együttműködése. Hasonló módon, a kisebbségek védelme a határokon átnyúló együttműködés fontos következménye lehet, ám aligha állhat annak központjában, vagy lehet annak egyetlen oka. A határokon átnyúló együttműködés, a kétoldalú kapcsolatok és a kisebbségvédelem fogalmai közötti egyértelműbb különbségtételt fogalmaz meg az EBESZ kisebbségvédelmi főbiztosa a nemzeti kisebbségek államközi kapcsolatokban betöltött szerepéről szóló 2008. évi bolzanói ajánlásaiban. A 16. ajánlás először is a kisebbségi kérdésekkel összefüggő kétoldalú kapcsolatokat rendezi: „Az államoknak baráti kétoldalú és sokoldalú kapcsolatok keretében és sokkal inkább területi, semmint etnikai alapon kell megvalósítaniuk az országhatárokon átnyúló együttműködést.” Ugyanez az ajánlás a továbbiakban hangsúlyozza a „helyi és regionális hatóságok, valamint kisebbségi önkormányzatok közötti határokon átnyúló együttműködés” szerepét a „toleranciában és a boldogulásban”, valamint a „kisebbségi kérdésekben folytatott párbeszéd” ösztönzésében. A rendelkezésre álló eszközökről, használatukról és következményeikről alkotott világosabb kép az etnikai szempontból kényes területeken a határokon átnyúló együttműködésben részt vevő államok, régiók és csoportok segítségére lehet a fogalmi és gyakorlati átfedések elkerülésében, s ezzel elejét veheti a határokon átnyúló együttműködés ellen újra meg újra fellángoló tiltakozásoknak.

A területi elem: a határokon átnyúló együttműködéstől a területi együttműködésig
A határokon átnyúló együttműködés fókuszpontja és lényege sokkal inkább a terület, mint az ott élő csoportok. Pontosabban: a határokon átnyúló együttműködés annyiban szolgálja a csoportok javát, amennyiben a terület egészének előnyére válik. Ami azt illeti, a fentiekből kiderül, hogy a határokon átnyúló együttműködés nem azonos a kisebbségekhez tartozó személyek védelmével: a kisebbség védelmét más eszközök, köztük az adott kérdésekről született kétoldalú megállapodások szolgálják.7
7 Lásd különösen A. Bloed–P. van Dijk (eds.): Protection of minority rights through bilateral treaties: the case of Central and Eastern Europe. The Hague, Kluwer, 1999, és E. Lantschner–R. Medda-Windischer: Protection of National Minorities through Bilateral Agreements in South Eastern Europe. In European Yearbook of Minority Issues, Vol. 1, 2001/2, 535–561.

A határokon átnyúló együttműködés nem csupán azért területi, mert etnikumtól függetlenül ki kell terjednie az adott területen élő összes csoportra, és azok javát kell szolgálnia, hanem azért is, mert területi szinten kell végrehajtani, minthogy alulról felfelé, és nem felülről lefelé építkező feladat.8 Amikor a határokon átnyúló együttműködés nemzeti méreteket ölt, a legtöbb potenciális lehetőségét elveszíti, az érintett csoportok pedig gyakran az államközi kapcsolatok túszai maradnak. Ebben az összefüggésben a „vélekedés” éppen annyit számít, mint a „valóság”, esetenként még többet is. Amikor a határokon átnyúló együttműködés (valós vagy vélt) félreértéseket okoz, vagyis ha úgy tűnik, hogy etnikai, és nem területi feladatról van szó, az egész folyamat könnyen megrekedhet, a kisebbségek pedig elesnek azoktól az előnyöktől, amelyekhez a határokon átnyúló együttműködéssel juthatnának. Ezt példázza az egyik legsikeresebb és legbékésebb kisebbségvédelmi rendszer, amely Dél-Tirolban kedvezőtlen kimenetelűvé vált amiatt, hogy a határokon átnyúló együttműködés megközelítése nem volt kellőképpen egyértelmű. Az 1990-es években Tirol egykori koronatartomány (a jelenlegi Tirol Osztrák Tartomány, Dél-Tirol Olaszországi Autonóm Tartomány, valamint Trentino) regionális parlamentjeinek rendszeres gyűlésein felmerült egy eurorégió gondolata. Az olyan elemek azonban, mint a terület javasolt neve („Tirol Európai Régió”, amely e térségek történelmi egyesülésének gondolatát váltotta ki), illetve a felülről lefelé építkező és erősen intézményes megközelítés, komoly tiltakozást váltott ki a fővárosokban.9 Ennek következtében a határokon átnyúló együttműködés kb. egy évtizedre lényegében leállt – még egy olyan területen is, ahol az önrendelkezés és a kisebbségi jogok magasan fejlettek –, olyan alapvető félreértések miatt, amelyek a határokon átnyúló együttműködést egy feltételezetten „posztvesztfáliai” környezetben a régi „Tirol Koronatartomány” újjászervezésére próbálták használni, végső soron pedig amiatt, hogy a kapcsolatokat inkább etnikai, semmint területi alapra kívánták helyezni. Csak a legutóbbi időkben, egy hegyimentő-szolgálat kultúrák közötti tevékenységéből alakultak ki az együttműködés sokkal inkább szakmai, mint politikai szempontú új formái: ma már a két fővárosra is kiterjedő bizalom légköre az európai területi együttműködési csoportosulás esetleges felállítását is lehetővé teheti a területen. Nagyon sok időt elvesztegettünk azonban azzal, hogy

8 Lásd U. Beyerlin: Transfrontier Cooperation between Local or Regional Authorities. Encyclopedia of Public International Law, Vol. 6, 350. 9 Az eset részletes leírását lásd F. Palermo–J. Woelk: Cross-Border Cooperation as an Indicator for Institutional Evolution of Autonomy: The Case of Trentino-South Tyrol. In Z. A. Skurbaty (ed.): Beyond a One-Dimensional State. An Emerging Right to Autonomy? Raoul Wallenberg Institute Human Rights Library, Nijhoff, Leiden/Boston, 2005, 277–304. Lásd még P. Pernthaler–S. Ortino (eds.): Europaregion Tirolo - Euregio Tirolo. Le basi giuridiche ed i limiti della sua istituzionalizzazione. Trento, Regione Autonoma, 1997.

14

15

egy etnikai szempontból kényes területen nem a megfelelő hozzáállással kezdtünk neki a határokon átnyúló együttműködés kialakításának.10 Területi szempontból a határokon átnyúló együttműködés lényege a szakszókincs kialakulásában tükröződik. A szakszókincs ezen a szakterületen nem következetes, több leheletnyi eltérést tartalmazó kifejezés is használatban van: határokon keresztüli együttműködés, határokon átnyúló együttműködés, országhatárokon átnyúló együttműködés, régiók közötti együttműködés, területközi együttműködés, területi együttműködés, nem is beszélve az együttműködés helyszínéül szolgáló területekre használt különféle kifejezésekről (amelyek az „eurorégiótól” a „munkaközösségig” terjednek).11 Jóllehet még maguk a nemzetközi szereplők is eltérő szakkifejezéseket használnak,12 érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi instrumentumok már sokkal inkább az együttműködő területekre helyezik a hangsúlyt a határok helyett. Az Európa Tanács madridi keretegyezményének harmadik kiegészítő jegyzőkönyve beszél „euroregionális együttműködési csoportosulásokról”, még pontosabban: az 1082/2006/EK rendelet határozza meg az „európai területi együttműködési csoportosulást” (kiemelés F. P.). Ez fontos jele annak, hogy valójában már nem a határ számít (amely gyakran történelmi sebhely), hanem a terület, amely két vagy több államra is kiterjedhet, és különféle etnikai és kulturális csoportokat ölelhet fel.

Együttműködő területek mint a „periféria új centrumai”. Tényleges területi önrendelkezés és megfontolt alkalmazása
A határokon átnyúló együttműködés fogalma, szakszókincse és a vele kapcsolatos legutóbbi szabályozási fejlemények a területi jelleget domborítják ki,13 az etnikai elemet és a határvonal középponti szerepét pedig a lehető legkisebbre csökkentik. Ez azonban azt is jelenti, hogy az etnikai és kulturális sokszínűség megőrzésének és növelésének elősegítésére alkalmas hatékony együttműködés érdekében az együttműködő területek megfelelő szintű önrendelkezést élveznek, és autonómiájukat felelős módon alkalmazzák (a tanulmány elején összefoglalt 4) és 5) feltételekben foglaltak szerint).
10 Tágabb összefüggésben ez a példa arra hívja fel a figyelmünket, hogy az etnikai szempontból kényes területeken annál hatékonyabb a határokon átnyúló együttműködés, minél kötetlenebb a kezdeti szakaszban. A hivatalos rendelkezések árnyékában zajló területi együttműködés a bizalomépítés kezdeti időszakában meglehetősen hasznos lehet. Az ilyen kezdő, kísérleti fázist követően a területek és csoportok érdekeit erőteljesen védelmezni kell, ez pedig csak erősebb (állami) jogi garanciák mellett történhet, feltéve, ha az intézményes integráció felgyorsítására van szükség. Ami igazán számít azonban, az egy jelképes „túlcsordulási” határ megállapítása funkcionális eszközök segítségével, mivel ez az egész nem irányulhat másra, mint egy hatékonyabb és sokkal inkább funkciókra összpontosító igazgatási forma létrehozására. Lásd F. Palermo: Trans-Border Cooperation and Ethnic Diversity. In J. Kühl, M. Weller (eds.): Minority Policy in Action: The Bonn-Copenhagen Declaration in a European Context 1955–2005, European Centre for Minority Issues és Institut for Graensregionsforskning, Syddansk Universitet, 2005. 161–185.. 11 Lásd továbbá A. Engl: Future Perspectives on Territorial Cooperation in Europe. The EC Regulation on a European Grouping of Territorial Cooperation and the Planned Council of Europe Third Protocol to the Madrid Outline Convention concerning Euroregional Co-operation Groupings, EDAP-tanulmányok, 3/2007 (elérhető a http://www.eurac.edu/ documents/edap/2007_edap03.pdf címen). 12 Az Európa Tanács általában a „határokon átnyúló együttműködés” kifejezést használja. Ez az oka annak, hogy ebben a tanulmányban általános hivatkozásként szintén ezt a kifejezést használjuk. 13 R. Toniatti: How Soft Is and Ought to Be the Law of Interregional Transborder Cooperation? In R. Kicker, J. Marko, M. Steiner (eds.): Changing Borders. Legal and Economic Aspects of European Enlargement. Frankfurt, Lang, 1998, 43.

Kimutatták, hogy a határokon átnyúló együttműködés „új perifériális centrumokat” alakít ki, ezzel olyan tényleges hatást kelt, amilyenre a fővárosok képtelenek: azt a potenciát, amely abból fakad, hogy évszázadok óta első alkalommal válik egy helység „központivá”. A határokon átnyúló együttműködést területi – és nem etnikai – alapon kell működtetni, a mögötte álló erőket pedig a félreértések elkerülése érdekében fel kell fedni. Arra is szükség van, hogy a területek esélyt kapjanak rá, hogy hatékonyan és nyitott módon működhessenek. Más szóval: ahhoz, hogy elkerüljük a határokon átnyúló együttműködés etnikum-orientált formáját, a területek teljessége számára a határ másik oldalán élőkkel együtt gyakorolható jogosultságokat kell biztosítani. Más megfogalmazásban: ahhoz, hogy a határokon átnyúló együttműködés hatékony legyen, bizonyos mértékű területi önrendelkezés szükséges, legalább helyi szinten.14 Ha a területi önrendelkezés nem elég fejlett, a határokon átnyúló együttműködést vagy a fővárosok irányítják (ilyen esetben, ha vegyes etnikumú területről van szó, aggodalomra adhat okot, hogy – a fentiek szerint – a kisebbségeket esetleg egy másik állam „ötödik oszlopaiként” használják), vagy pedig értelmetlenné válik, mivel az érintett hatóságoknak nincsenek közösen gyakorolható jogaik. Éppen mivel a határon átnyúló együttműködéshez területi megközelítés szükséges, erőteljes területekre és bizonyos fokú autonómiára van szükség: a fővárosból irányított határokon átnyúló együttműködés az érintett területeket perifériális létre kárhoztatja. A területi autonómia hiánya akadályozza a határon átnyúló együttműködés meglévő nemzetközi eszközeinek teljes kifejlődését, különösen Közép- és Kelet-Európában, ahol a területi autonómia kérdését erős gyanakvással fogadják.15 Tulajdonképpen minden nemzetközi dokumentum a „legkisebb közös többszörös” módszerét alkalmazza, ami azt jelenti, hogy csak ott lehet hatékony a határon átnyúló együttműködés, ahol a helyi vagy regionális önkormányzatnak jelentős ereje, hatásköre van. A határon átnyúló együttműködés végső soron a terület saját erejének kivetítése: ahhoz, hogy hatékony legyen, minden jogi rendszerben az szükséges, hogy az autonóm terület együttműködjön és ne konfrontálódjon a központi kormányzattal, amelynek megvan a hatalma ahhoz, hogy bármilyen lépést meghiúsítson. Más szóval: az autonómiának meg kell lennie, azt éretten és konstruktívan kell alkalmazni, teljes összhangban a központtal. Ezt a trendet erősíti meg az EGTC-kről néhány éve, 2006-ban elfogadott EK-rendelet. E jogszabály egyfelől egyértelműen megerősíti a területi paradigmát, ezáltal alkalmas arra, hogy a határtérségek fejlődésének egyik alapvető eszközévé váljon. Másfelől más hatályos jogi eszközökkel összehasonlítva az államoknak sokkal erősebb pozíciót biztosít, mint amit a határon átnyúló együttműködésben valaha is előreláttak. Lehetővé teszi például, hogy maguk is részt vegyenek az európai területi együttműködési csoportosulásban (3. cikk),
14 B. Groß–P. Schmitt-Egner: Europas kooperierende Regionen. Rahmenbedingungen und Praxis transnationaler Zusammenarbeit deutscher Grenzregionen in Europa. Baden Baden, Nomos, 1994. 15 E megközelítés kritikáját és további részleteit lásd F. Palermo: When the Lund Recommendations are Ignored. Effective Participation of National Minorities through Territorial Autonomy, International Journal of Minority and Group Rights, (16), 2009 (megjelenés alatt).

16

17

amit az Európa Tanács madridi keretegyezményének jegyzőkönyvei nem engednek meg. Mi több, az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló rendelet 4.3. és a 13. cikke az állam általános érdekeivel kapcsolatos általános fenntartásokat is megfogalmaz, amelyek ürügyként használhatók az európai területi együttműködési csoportosulástól való távolmaradásra vagy az abból való kilépésre. Az pedig, hogy az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló rendelet nem teszi lehetővé például egyesületek, nem kormányzati szervezetek részvételét, egyfajta „etatista” megközelítésre vall. Ezért az európai területi együttműködési csoportosulás hatása egyrészt azon múlik, milyen mértékű önrendelkezést élveznek az érintett területek, másrészt azon, mekkora a kapacitásuk arra, hogy ténylegesen együttműködjenek fővárosaikkal, amelyek egyébként minden velük öszsze nem hangolt kezdeményezést leállíthatnak.

Következtetések A határon átnyúló együttműködésről szóló átfogó európai jogi szabályozás felé: ennek legfontosabb vonásai és a kisebbségek kulturális sokszínűségével kapcsolatos következményei
A mai Európában a határokon átnyúló területi együttműködés, ideértve a kisebbségi kultúra szempontjából érzékenyebb területeket is, inkább szabály, mint kivétel, mind menynyiségi, mind minőségi szempontból. A jogi keret nem teszi lehetővé, sem nemzetközi, sem helyi szinten, hogy a határokon átnyúló együttműködést szűkre szabott kivételnek tekintsék. Valójában a területi együttműködésről szóló, jelenleg még formálódó törvényben a határon átnyúló közös tevékenységek lelki vonatkozásúak, korlátozásukat kell kivételnek tekinteni. A jogi keret kialakítása, különösen nemzetközi és nemzetek fölötti szinten, jelentősen megnövelte a határokon átnyúló együttműködés lehetséges jogi formáinak körét. Kijelenthetjük, hogy jelenleg a nemzetközi jog és a párhuzamosan zajló fejlemények olyan szerteágazóak ezen a területen, hogy a területi együttműködés minden ága számos lehetőség között választhat abban az értelemben, hogy például, mennyire lesz intézményesített a konstrukció, mely területekre terjed ki az együttműködés, vagy a központi kormányok milyen formában vesznek benne részt. A kisebbségi kérdések tágabb kontextusba ágyazottak és nem választhatók el tőle: minél hatékonyabb az átfogó vezetés, annál több forrás áll a kisebbségek rendelkezésére, és annál kisebb annak a valószínűsége, hogy a kisebbségi jogokat elhanyagolják, és még ennél is kevésbé valószínű, hogy a kisebbségi kérdések miatt konfliktusok alakulnak ki. A legtöbb, amit a határokon átnyúló együttműködés a kisebbségek kulturális sokszínűségének megőrzéséért és fejlődéséért tehet, hogy egy adott térségben az általános irányítást és az ott élők életkörülményeit javítja. Ha jól fejlődnek a határ két oldalán fekvő térségek, az minden ott élőnek kedvez, és csökkenti a kisebbségek közötti feszültségeket. Fordítva is igaz: ha nem így történik, az először a kisebbségeket érinti kedvezőtlenül.

A határokon átnyúló együttműködés olyan eszközkezelési módszer, amely közvetve előnyt kovácsolhat az adott terület etnikai és kulturális diverzitásából (mivel pluralistábbá teszi a területet), és elősegítheti a terület etnikai és kulturális sokszínűségének fennmaradását (azzal, hogy központibbá teszi és ezzel emeli az életszínvonalat, valamint a terület sikerét). Területi dimenzióit tekintve a határon átnyúló együttműködés annál hatékonyabb, minél fejlettebb és kialakultabb a területi önkormányzat. Végül pedig, ha ezeket az elemeket megfelelőképpen vesszük figyelembe, a határokon átnyúló együttműködés és a kisebbségek védelmének kombinációja segítséget nyújthat mind a területi együttműködés, mind pedig az etnikai és kulturális sokszínűség fejlesztésében. Ez azonban mindig is kényes tevékenység marad, olyan, amelyet újra meg újra egyensúlyba kell hozni, folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és amelyhez rendkívüli szociálpolitikai érzékenységgel kell közelíteni.

18

19

1* Rechnitzer János*

Az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója A választóvonal: a határ
A határon átnyúló együttműködések vizsgálatánál, mintegy bevezetésképpen, szükséges néhány gondolatot ejteni a határ fogalmáról, ennek tartalmi változásairól, jelentőségéről a nemzetállamok és területi szerkezetük szempontjából. Kezdjük az államhatár meghatározásával. Az államhatár olyan képzeletbeli vonal, amely az államok területét egymástól, illetve az állami felségjog alatt nem álló területektől elválasztja. A határ tehát mindig különböző nemzetközi jogi helyzetű területeket hivatott egymástól elkülöníteni. A nemzetközi jognak nincsenek anyagi, jogi szabályai arra vonatkozóan, hogy egy konkrét esetben hol vonják meg a határt. A történelem folyamán a határok kijelölésénél az államok különböző elvekre hivatkoztak. Ilyen volt például a természetes (földrajzi) határok elve, a történelmi határok elve, a nemzetiségi elve és a népek önrendelkezési elve – vagy egyszerűen a győző elve a legyőzöttek felett. Ebből a definícióból is látszik, hogy a határok az elválasztás és az összeköttetés lehetőségét egyaránt magukban hordozzák. Többfajta funkciójukat, szerepüket a gazdaságföldrajzban használt csoportosítás még inkább kiemeli. Eszerint a határ értelmezhető elválasztó térelemként vagy szűrőzónaként – ez inkább az elválasztás jelleget erősíti –, peremzónaként, illetve összekapcsoló térelemként való értelmezése az összeköttetést, a kapcsolódás feltételeit képviseli.2 A történelem folyamán, egészen a legutóbbi időkig a határ politikailag meghúzott vonal, illetve katonailag szigorúan őrzött terület volt két nemzet között. Olyan szimbolikus jel, s egyben az elkülönítést kifejező valós terület, ahol egyik állam hatásköre kezdődik, egy másiké pedig véget ér. A határokon belül az állam mint a nemzetállami funkciók kizárólagos birtokosa és őrzője jelenik meg. Az állampolgárok védelme ma is fontos része az állam funkcióinak, mely a hadsereg irányításában, a határok védelmében, kiadatási egyezmények meghatározásában, külföldön tartózkodó állampolgárok védelmének szavatolásában ölt testet. A határok tehát az egyes nemzetek szuverenitásának jelképei. Az elmúlt évszázadok folyamán inkább elválasztó, semmint összekötő szerepük érvényesült. A II. világháború után Nyugat-Európában a militarizáció megszűnésével és a rekonstrukció, megbékélés eljöttével fokozatosan megnyílt a lehetőség az egyes határterületek közti együttműködésre, ezzel párhuzamosan a határok elkülönítő, elválasztó jellege gyengült, inkább az együttműködést segítő, nemzeteket, gazdaságokat és kultúrákat összekötő szerepük került előtérbe.
* A szerző Az országhatáron átnyúló térségi együttműködések sajátosságai címmel tartotta meg előadását. 2 Nemes Nagy J.: A tér a társadalomkutatásban. Budapest, 1998. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. /Ember, Település, Régió/.

A határok feloldását a hetvenes években robbanásszerűen megindult globalizáció is fokozza. A határok akadályozták a tőkeáramlást, az új technológiák terjedését, az áruk térbeli áramlását, de a kommunikációs hálózatok szétterülését, az új fogyasztási modellek s egyben a világgazdaság nemzetek felett álló rendszereinek és intézményeinek érvényesülését. A globalizáció a határ menti együttműködések kialakulásának egyik mozgatóeleme, hiszen az USA, illetve Japán világgazdasági hatalomátvétele és az egyre erősödő verseny az egységesülés felé kényszerítette Európát. A Közös Piac létrejöttével, az európai integrációs folyamat erősödésével megindult a határok fokozatos lebontása, az egységes Európai Gazdasági Tér kialakítása. A regionális kereskedelmi tömbök létrehozásának ideológiai megalapozását az Egységes Európai Aktában megfogalmazott „határok nélküli Európa koncepció”, valamint a szupranacionalizmus eszméjének terjedése ösztönözte. Ezzel párhuzamosan a határ fogalma, jelentősége átalakult. A határ menti térségek, a határrégiók szerepe megváltozott: stratégiai területként, az integráció és a gazdasági szinergia zónájaként jelentek meg. A határrégiók számos esetben az országok periferikus térségei voltak. Nehezen elérhetők a központokból, gazdasági szerkezetük egyoldalú, a településhálózat hiányos, az infrastrukturális felszereltség gyenge, kedvezőtlenebb, mint az ország belső térségeiben, a népességerózió is gyorsabb, hiszen a kedvezőtlen helyzet inkább az elvándorlást erősítette. A határ menti térségek számos esetben azonos területi sajátosságokat mutattak, kölcsönösen épültek le, éppen az elzártság következtében. A piacok tehát megszakadtak a határrégiókban, azokat integrálni kellett az országos, de a nemzetközi gazdasági térbe is, így fejlesztésük, felzárkóztatásuk a regionális politika egyik színtere lett. A határ menti kapcsolatokat a két szomszédos ország viszonya is erőteljesen befolyásolja. A határ menti viselkedés az adott állam belső politikai és társadalmi-gazdasági adottságainak a szomszédos állam hasonló adottságaihoz való viszonyaként, másrészt az állam kifelé való specifikus lehatárolásaként értelmezhető.3 A sok esetben különböző népek, eltérő kultúrák találkozása, a gazdasági együttműködés elősegítheti a határmentiségből fakadó előnyök kölcsönös kihasználását, a nyitott határok növelhetik az együttműködési készséget és a szomszéd ország jobb megismerését. Ugyanakkor a politikai ellentétek miatt az államok elzárkózása hátrányos helyzetet is teremthet. E változások elsőként Nyugat-Európában játszódtak le (a háború utáni évtizedekben, egészen a legutóbbi időkig), ahol legmélyebb az integráció, és a korlátozások száma is rohamosan mérséklődött. Itt hozták létre az első szervezeteket, a leghatékonyabb határon átnyúló együttműködéseket. Kelet-Közép-Európát a hidegháború éveiben erősen redukált, nemzetállamok által meghatározott kapcsolatok jellemezték. Az egységes politikai rendszer ellenére az elkülönülés lényegében ugyanolyan erős volt, mint az ellenséges ideológiájú és eltérő gazdasági jellegű országok irányában. A keleti tömb zártsága nemcsak kifelé – Európa irányában – volt határozott, hanem a tömbön belül is, az országok állampol3 W. Aschauer: Határon túlnyúló magatartás és a határhelyzet tudatossága az osztrák–magyar határ térségében. Tér és Társadalom 1995. 3-4. sz. 157–179.

20

21

gárai vagy gazdasági egységei csak meghatározott csatornákon keresztül érintkezhettek. Ezek a csatornák bővültek a nyolcvanas évekre, de valós határ menti együttműködésekről nem beszélhettünk, azok döntően a politikai demonstráció eszközei voltak.

Együttműködések a rendszerváltozás előtt
Magyarország hét országgal határos (Ausztria: 356 km, Szlovénia: 102 km, Horvátország: 355 km, Jugoszlávia: 164 km, Románia: 453 km, Ukrajna: 137 km, Szlovákia: 679 km, összes határhossz: 2246 km), ez egyúttal azt is jelenti, hogy kis ország létére relatíve sok a határzónája. Az ország területének 31,3%-a számít határrégiónak,4 a lakosság 26%-a (kb. 2,6 millió fő) él ezeken a területeken. Településállományunknak jelentős hányada, 43%-a esik közel a határhoz, ami döntően annak köszönhető, hogy az aprófalvas térségek nagy része is a határterületekbe tartozik. A határ menti területeket a városok vonzáskörzetének behatárolásával jellemezve azt az eredményt kapjuk, hogy az ország 150 kistérségéből 46 határ menti fekvésű, vagyis a magyar városok 30%-a van közel a határhoz. A határ menti területek periferikus jellege (főleg az államszocializmus időszakában) Magyarországon is jellemző volt, ugyanakkor a belső területekhez mért relatív elmaradottság mértéke határterületenként változó, és igen erősen függött a történelmi eseményektől, a politikai és a gazdasági rendszer változásaitól. Az államszocializmus időszakában a központosított állami gazdaságirányítási modell helyi vagy középszinten nem tette lehetővé, határon átnyúló kapcsolatok létesítését, ápolását, még a „testvérországokkal”, a szocialista blokk országaival sem. Egyes városok, főleg a megyeszékhelyek felszínes, protokolláris testvérvárosi kapcsolatain túl helyi szintű kapcsolatépítésre kevés példa volt. Az együttműködések kiépítése, a kapcsolat felvétele szigorúan meghatározott „forgatókönyv” szerint történt. A városoknak, megyéknek inkább más volt szocialista ország azonos területi egységével jöttek létre testvérvárosi, -megyei kapcsolataik,5 határ menti területek vagy éppen a szomszédos országok magyarlakta települései, megyéi azonban nem szerepeltek közöttük, A kevés határ menti kapcsolat a következő modell szerint működött:6 az egyik megye vezetői elhatározták, hogy a határ túloldalán lévő megyével, várossal kulturális kapcsolatokat kívánnak kiépíteni. Szándékukat az országos párt- és kormányzati fórumok elé terjesztették. Amennyiben a központi hatalmi szervek a kezdeményezést jónak tartották, diplomáciai úton megkeresték a szomszéd ország párt- és kormányzati vezetését a kapcsolat felvétele ügyében. Ha ők is úgy gondolták, hogy a kezdeményezés támogatandó, akkor a szomszédos állam vezető szerveinek értesítése után a saját megyéjük, városuk vezetőinek is megadták az engedélyt a kapcsolatok felvételére. Mikor az érintett megyék,
4 Határrégiónak tekintjük azokat a városkörnyék-körzeteket (KSH-kistérségeket), amelyek az országhatárral érintkeznek, azzal közvetlen kapcsolatban (állandó, időszakos, vagy korábban működő határátkelő) állnak. 5 A kapcsolatokra a magyar városok lakótelepeinek elnevezéséből lehet következtetni, hiszen politikai divat volt a testvérváros, megyéről elnevezni az új lakótelepeket 6 Tóth J.: A Kárpát-medence és a nemzetközi regionális együttműködés. In Határon innen – határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. Szerk. Pál Á. – Szónokyné Ancsin G. Szeged. 1996. JPTE. 22–27.

városok a határ mindkét oldalán megkapták az engedélyt a központtól, nagy protokolláris procedúrával kezdetét vehette a testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolatok kiépítése. Ezek azonban mindvégig alapvetően a két állam viszonyától függtek, gyakran megesett, hogy a kapcsolatokat szüneteltették, letiltották. Az egyes határ menti területek államszocializmus időszaka alatti helyzete a következőképp jellemezhető: Magyar–osztrák határ A hatvanas évekig „holt határnak” lehetett tekinteni, hiszen a határrégiókban lakossági és gazdasági kapcsolatok lényegében nem léteztek. Az enyhülést a hetvenes évek jelentették, amikor fokozatosan megindult a turizmus, ezen belül az évtized végére a bevásárló turizmus. Élénkültek a gazdasági kapcsolatok, az intézmények közötti együttműködések is bontakoztak. A nyolcvanas éveket már pezsdülés jellemezte, dinamikussá váltak a lakossági kapcsolatok, egyre több gazdasági egység létesített termelési kooperációt, megkezdődött az illegális munkaerő-áramlás. 1989-ben felszámolják a két országot elválasztó drótkerítést, s a világútlevél bevezetésével új korszak kezdődik az osztrák–magyar határrégió történetében.7 Magyar–csehszlovák határ Ez volt a leghosszabb határterület Magyarországon, 679 kilométert tett ki. 1945 óta többször változott, a II. világháború végét követő deportálások, erőszakos kitelepítési akciók következtében a csehszlovák hatóságok mintegy 40 ezer magyart telepítettek ki a Felvidékről. Az akciók következtében pedig több mint 100 ezer fő költözött át magyar területre. 1948-ig a megmaradt magyar közösséget állampolgári jogaiban korlátozták, így határ menti kapcsolat az ötvenes évek végéig nem volt. A kooperáció ezt követően viszont lassú fejlődésnek indult. A határterület adottságai alapján két részre osztható: Duna-térség, kelet-szlovák határzóna. Duna-térség: potenciális közlekedési és fejlődési zóna, iparosított terület. A munkaerő szabad mozgása jellemző a határ e szakaszán (például győri textilipar, Duna-menti iparvidék), ami eléggé egyedülálló volt ebben az időszakban. A kooperáció másik fontos eleme a bős–nagymarosi vízlépcső nagyberuházás volt, mely a nyolcvanas évektől a két ország politikai ellentétét idézte elő, és egyben a rendszerváltozás egyik meghatározó szimbóluma lett Magyarországon. Rendszeresek voltak a gazdasági egységek, főleg a mezőgazdasági szövetkezetek közötti kapcsolatok (például betakarítási segítségnyújtás az érési időszak eltéréseinek köszönhetően, együttműködés a mezőgazdasági gépgyártásban, kölcsönös üdültetés), de intenzívnek volt ítélhető a bevásárlóturizmus (határ menti városok) és a turizmus (Balaton, Tátra) mindkét relációban. Kelet-szlovák határzóna: Periferikus agrárkarakterű térség, egyes területein viszont a
7 Rechnitzer J.: Nyitott határ. A gazdasági és szellemi erőforrások innováció-orientált fejlesztése az osztrák-magyar határ menti régiókban. Győr, 1990. MTA RKK NYUTI.

22

23

nehézipar (kohászat, gépgyártás) túlsúlyban volt. Tény, hogy a múltban ez elősegítette, sőt ösztönözte döntően az üzemek közötti kooperációt. Ez a terület megmaradt potenciális együttműködési zónának, elsősorban Miskolc és Kassa központok között. A többi bilaterális kooperáció más városok között csak a bevásárlóturizmusban volt számottevő. A magyar–szlovák határ menti kapcsolatok az államszocializmus időszakában intézményesültek. 1971-ben a két ország állandó munkabizottságot (Regionális Fejlesztési Munkabizottság) hozott létre, mely 1977-ben középtávú fejlesztési koncepciót készített a közös határra (1977–1990), ennek néhány eleme megvalósult (például vízügyi kooperáció, közlekedésszervezés: pályafelújítás, rendezési tervek összehangolása stb.). Végrehajtását azonban a vízerőmű és duzzasztógát elleni politikai és környezetvédelmi tiltakozások, valamint a gazdasági nehézségek és az adósságválság akadályozták.8 Magyar–szovjet határ A gazdasági, politikai és katonai szövetség ellenére (főleg egyes időszakokban) majdnem olyan zártnak számított, mint a magyar–osztrák határ. Ennek oka döntően az volt, hogy Kárpátalja kiemelt stratégiai szerepet játszott, magas volt a haderő-koncentráció a térségben. A szovjet katonai jelenlét – bár nem közvetlenül Magyarország ellen irányult – természetesen megbénította a határ menti párbeszédet, amit rengeteg egyéb tényező is akadályozott. Ezek legfontosabbika a magyar agitációtól való félelem volt, mivel 200 ezres magyar kisebbség élt a szovjet oldalon. Ennél a határnál egyetlen határátkelő működött, Záhony, mely közúti és vasúti átkelő is volt. Kiszolgálta a nagyobb regionális központokat, de egyben átrakodó centrumként is működött, hiszen itt történt a széles nyomtávú vasúti szerelvények átrakása a keskeny nyomtávú vasútra, így a Nyugat-Európába (döntően Ausztriába, Nyugat-Németországba) irányuló szállítmányok egy részét is Záhonyban rakták át. Magyar–román határ A hivatalos propaganda ellenére („a román–magyar határ a barátság és a kooperáció területe, példaértékű a szocialista testvérek között”) különböző attitűdök – így a kisebbségi jogok folyamatos megsértése, a permanens ellenségeskedés – hátráltatták a valódi együttműködést. Szegényes kétoldalú kapcsolatok voltak nemzeti szinten is. Ezek a mindennapos kapcsolatokat is korlátozták, annak ellenére, hogy a periferikus helyzet a kooperációt logikusan igényelte volna. A magyar nyelvterület elvileg a határ menti együttműködés megalapításának alapja lehetett volna, de legfőbb gátjává vált. A román kormánynak fontosabb volt, hogy megváltoztassa a terület etnikai karakterét, minthogy engedje, bátorítsa a határ menti kooperációt, határon átlépő kapcsolatokat. Nagyon szigorú adminisztratív intézkedésekkel korlátozta a civil relációkat is.

Magyar–jugoszláv határ „Holt határ” volt az ötvenes, hatvanas években, hiszen a jelentős politikai szembenállás következtében a kapcsolatok összes formája szünetelt. A hetvenes évektől enyhült a helyzet. Lehetővé váltak a gazdasági együttműködések (például mezőgazdasági terményfeldolgozás), illetve a magyar határ menti nagyvárosok (Nagykanizsa, Pécs, Szeged) és több határ menti kisváros is egyre jelentősebb szerepet kapott a bevásárlóturizmusban. Egyre jelentősebb lett a magyar bevásárlóturizmus is, a határ menti jugoszláv városokra koncentrálódva. A hivatalos kapcsolatokban sem volt egységes a határrégió, Zala megye és Szlovénia között élénk együttműködés alakult ki, a horvát szakaszon viszont inkább a város–város kapcsolatok (például Eszék–Pécs), a szerb (vajdasági) szakaszon az intézményi együttműködések domináltak (a többség magyarlakta terület). Az államszocializmus időszakában a határ menti helyzet nem jelentett előnyt, sőt kimondottan hátrányos volt a központi támogatások elnyerésében. A határrégiók együttműködése alapvetően politikai színezetű volt, döntően a propagandát szolgálta, mögötte sem jelentős gazdasági, sem társadalmi, emberi tartalom nem volt. A határrégiókat tehát elmaradott és egyben hátrányos helyzetű térségeknek lehetett tekinteni a politikai és a gazdasági rendszer változásáig.

Új típusú együttműködések a kilencvenes években
Az 1989-ben megkezdődött politikai és gazdasági átalakulás erősen hatott az ország térszerkezetére, s azon belül a határrégiókra. Jól illusztrálja a rendszerváltozásra való gyors reagálást az 1989-ben lehetővé vált világútlevél kiváltásának területi szerkezete. A legtöbb útlevelet a fővárosban, az osztrák–magyar határ mentén, a nagyobb nemzetközi határátkelők térségében, valamint a frekventált turisztikai régiókban és a német nemzetiség, illetve azok leszármazottai által lakott térségekben váltották ki. A határrégiók lakossága tehát azonnal élt a szabaddá vált utazás lehetőségével. Ez döntően gazdasági tényezőkre vezethető vissza: minél nagyobb számban igyekeztek kihasználni a szomszéd ország árszerkezetében meglévő eltéréseket. De egyúttal megkezdődött a határ menti helyzetből következő hátrányok oldása is. A határrégiók között azonban egyre nagyobb különbségek alakultak ki. Az alapvető okok a centrum–periféria viszonyra, a nagyobb és kisebb térszerkezeti mozgásokra,9 valamint a határok két oldalán érintkező térségek gazdasági és társadalmi jellegében rejlő különbségekre10 vezethetők vissza. A centrum–periféria viszony esetében a nagycentrumok vagy az azok vonzáskörzetében lévő határrégiók gyorsabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz,11 szélesebb foglalkoztatási kínálattal, kisebb-nagyobb zökkenőkkel élték át az átmenet időszakát. A térszerkezeti változások során jelentősen leértékelődtek bizo9 Ruttkay É.: Határok, határmentiség, regionális politika. Comitatus, 1995. december, 23–35. 10 Rechnitzer J.: Eurorégió vázlatok a magyar–osztrák–szlovák határ menti térségben. Tér és Társadalom 1997. 2. sz. 29–58. 11 Golobics P.: A határ menti térségek városainak szerepe a regionális együttműködésben. Pécs, 1995. /Közlemények a JPTE Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékéről. 3. /

8 Hajdú Z.: A magyar–horvát határ menti együttműködés dilemmái. In Határon innen – határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. Szerk. Pál Á.– Szónokyné Ancsin G. Szeged, 1996. JPTE. 306–313.

24

25

nyos határrégiók (például a volt szovjet, jelenleg ukrán határ), a modernizációs folyamatok elkerülték őket. A kisebb centrumok nem voltak képesek az innovációk fogadására, így a szerkezeti válságok tovább mélyültek, a kapcsolatok dimenzióiban az illegális elemek (feketegazdaság, bűnözés, embercsempészet, „KGST-piacok”) bukkantak fel. S végül azok a határrégiók váltak az átmenet nyerteseivé, amelyeknél nem periféria érintkezett perifériával, azaz a határ nem tartósan hátrányos helyzetű térségeket választott el, hanem ahol mindkét oldal valamilyen fejlesztési energiát tudott nyerni a másik féltől (például befektetések, bevásárló- és szolgáltatóturizmus, munkaerő, áruszállítás és -feldolgozás, kulturális és intézményi kapcsolatok stb.). Ma főleg azok a határzónák számítanak perifériának, amelyek az ország elmaradott területeinek, régióinak a „szélén” helyezkednek el, így tulajdonképpen kettős perifériának is nevezhetők (a „perifériák perifériái”). Ilyen az ukrán, a kelet-szlovák és részben a román határ mente. Tapasztalhatók a különbségek az egyes gazdasági jellemzőkben is. A cégsűrűség mutatóiban kiemelkedik az osztrák, a nyugat-szlovák határrégió, amely lényegében a Duna menti térségeket fogja át, s részben egybeesik a Bécs–Győr–Budapest innovációs tengelylyel. A jugoszláv határ mentén a magas értékszámot a Szegeden és térségében alapított, döntően a jugoszláv háború (1992–1996) alatti és utáni időszakban létrehozott gazdasági szervezetek jelentik, amelyek számos esetben az üzleti és a személyi vagyon kimenekítésére szolgáltak. A nagyvárossal rendelkező határrégióknál (Győr, Sopron, Szombathely, Szeged) igazolhatók azok a megállapítások, hogy a centrumok jobban alkalmazkodtak az átmenethez, mint a nagycentrummal nem rendelkező határrégiók. A hátrányos helyzetű régiókban a munkanélküliségi ráta átlagot meghaladó értékéhez (ukrán határterület: 13,0%, kelet-szlovák határterület: 13,4%) társul még, hogy az országos átlagnál jóval kevesebb az egy főre jutó jövedelem, illetve alacsony a vegyes vállalatok aránya. Mindez magával hozza a gazdasági kooperáció lehetséges összefüggéseinek hiányát. E periferikus határrégiókban az érintkező térségek nem tudnak fejlesztési erőforrásokat átvenni egymástól, a gazdaság komparatív tényezői között jelentős különbségek nincsenek, illetve nem kompatibilisek az intézményrendszer elemei. Például: mindkét oldalon van szabad munkaerő, de nincs munkahely; vannak termelési erőforrások (mezőgazdasági termékek a magyar oldalon, természeti erőforrások a szomszédoknál), de tőkehiány miatt nem hasznosíthatók. A kommunikáció szűk keresztmetszete (közlekedési kapcsolatok, elérhetőség, határátkelők száma, eloszlása, az átlépések bürokratikus jellege) akadályozza az érintkezéseket. S végül az eltérő jogi, intézményi keret és nem utolsósorban a gazdasági helyzet (instabil nemzeti valuták, magas infláció) alapvetően fékezi az együttműködéseket, a befektetéseket. Tekintsük át határrégiónként az átmenet sajátosságait, hiszen ezzel érzékeltethetjük a jelentős különbségeket, de egyben a beavatkozások irányaira is utalhatunk.

Osztrák–szlovén határrégió Az átmenet sikerrégiójának és egyben egyik nyertesének tekinthető. A földrajzi fekvés felértékelődött, így a gazdasági szerkezet átalakulása gyorsan megtörtént (gyors privatizáció, jelentős külföldi befektetések), a korábbi nagyipari szerkezet folyamatos megújítása alapvetően a külföldi tőke részvételével valósult meg. A fordista tömegtermelésben még a bérmunka dominál, lassan jelennek meg a kis- és középvállalkozások. Erőteljes viszont a szolgáltató szektor terjedése, szerkezete egyre diverzifikáltabb. Kedvezőek a jövedelmi pozíciók, így a helyi és regionális piac élénk, ezt erősíti a rendszeres és szerkezetében is változó bevásárló-szolgáltató turizmus. A határ menti kapcsolatok intézményesültek, megalakult 1998-ban a West/Nyugat Pannónia. Az együttműködés keretei és forrásai tisztázottak, számos lehetőség kínálkozik még a határrégió együttes fejlesztésére.12 Szlovák–magyar határrégió; Duna-térség A Bécs–Pozsony–Győr–Budapest innovációs tengely hatásait a kilencvenes évek utolsó harmadában hasznosító térség. A korábbi nagyipari bázis egyik elemének (bányászat) leépülése hosszú átmenetet eredményezett, míg másik elemcsoportjának (Duna menti iparvidék) megújítása lassan, de megkezdődött. Fokozatos stabilizálódás és lassú átrendeződés jellemzi a határrégiót, ahol a centrumok funkciói még nem bővültek, így a szolgáltató szektornak csak egyes elemei mutathatók ki. A határ menti kapcsolatok döntően a lakossági szférában intenzívek, s koncentrálódnak az átkelési pontokra (Komárom, Esztergom), de intézményes formát nem öltöttek. Az érintkezési pontok számát (Esztergom-híd) és minőségét szükséges lenne fokozni, erre minkét oldal településein számottevő fogadókészség van, azonban országos szinten – éppen a politikai kapcsolatok átrendeződése miatt – csak óvatos elmozdulás figyelhető meg.13 A Duna-térségben a gazdasági aktivitás jelentősnek mondható az elmúlt években. Három centrum formálódott ki (Győr, Komárom, Esztergom), amelyek a kapcsolatokat koncentrálták, de mellettük egyre határozottabban érvényesül a szlovák főváros vonzása. Kelet-szlovák határrégió A korábbi nagyipari központok válságba kerültek, így jelentős és tartós a foglalkoztatási feszültség. A gazdasági szerkezet átalakulása rendkívül lassú, a mezőgazdasági termelés adottságai kedvezőtlenek, a szolgáltató szektor megjelenése nem számottevő, a népesség eróziója (elöregedés, cigány népesség egyre magasabb aránya) növekszik.14 A szomszédos keleti határrégiókban is hasonló helyzetről lehet számot adni. Összefüggő, több kelet-európai országot (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia) átfogó, azonos jegyeket mutató, tartósan periferikus helyzetű nagyrégió jegyei ismerhetők
12 Rechnitzer J.: Eurorégió vázlatok a magyar–osztrák–szlovák határ menti térségben. Tér és Társadalom 1997. 2. sz. 29–58. 13 Rechnitzer J.: Bécs–Pozsony–Győr–Budapest innovációs tengely s a magyar területfejlesztési koncepciók. Kézirat. Győr, 1999. MTA RKK NYUTI. 14 Dankó L.–G. Fekete É.: Az országhatáron átnyúló gazdasági kapcsolatok és ezek kölcsönhatása a területi fejlődésre Északkelet-Magyarországon. Kézirat. Miskolc, 1996. MTA RKK Észak-magyarországi Osztálya.

26

27

fel.15 Ennek következtében a szomszédos országokból nem lehet gazdasági és társadalmi megújításra számítani. Biztató, hogy az Ipoly mentén egyre élénkebbé válnak a határ menti település–település típusú és kistérségi kapcsolatok, amelyek hozzájárulhatnak a közös gondok megoldásához. Ennek eredménye, hogy 1999 áprilisában, éppen a Duna–Ipoly Nemzeti Park területét magában foglaló térség településeinek polgármesterei és fontosabb nonprofit szervezetei létrehozták az Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Interregionális Együttműködést. A keleti szlovák–magyar határszakasz esetében periféria érintkezik perifériával, így jelentős gazdasági aktivitás nem tapasztalható a térségben, sőt növekszik az elmaradottság, a leszakadás, a hátrányos helyzetű rétegek koncentrációja a magyar szakaszon. Ukrán határrégió Lényegében azonos problémák jelentkeznek, mint a kelet-szlovák határrégióban, s ezek a jelenségek jellemzik döntően a magyar–ukrán–román határtérséget is. A térség mindig is peremvidéknek számított Magyarország és Erdély között, ezt a pozíciót a jelentős magyar területfejlesztési támogatásokkal sem sikerült megváltoztatni. A XX. században végrehajtott több területkorrekció miatt a határtérségek – mindhárom országban – feszültségekkel terhesek. A potenciális ellentéteket az 1993-ban alakult Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség (az első kelet-európai határon átnyúló együttműködés) még nem volt képes oldani. Szükséges lenne az összehangolt multiregionális fejlesztés (például a határállomások áteresztőképességének fokozása, új átkelő nyitása). Ám az eltérő közigazgatási szintek és kompetenciák, valamint az érintkező országok alapvetően más problémái miatt a központi, de regionális szintek sem tudnak kellő figyelmet, illetve főként erőforrást biztosítani az együttműködéshez. A térségben tapasztalható aktív lakossági mozgás főleg a bevásárlóturizmust, annak létesítményeit erősíti („KGST-piacok”) a nagyközpontokban. Jelenleg ez az illegális tevékenységekkel (például autó- és embercsempészet, bűnszövetkezetek) legjobban fertőzött határszakasz.16 Jelentős változások nincsenek, a schengeni határnyitás nem érintette a régiót, sőt nagyobb szigorítás tapasztalható, de a nagy életszínvonalbeli különbségek továbbra is a feketegazdaságot ösztönzik. Román határrégió A hármas határ nagyrégiós sajátosságokat tükröz, itt is jellemző a periferikus helyzet, de – mindkét oldalon – több nagyközpont egyre határozottabban aktivizálódik. Az északkeleti határrégióban éppen a nagyobb számú magyar népesség miatt a román oldalon jelentősebb aktivitás tapasztalható, ami az egyre sokszínűbb gazdasági kapcsolatokban is megjelenik, miközben élénkebbé válnak a település–település térségi együttműködések.17 A délkeleti (Békés, Csongrád) határrégióban már több nagyközpont található, amelyek
15 Gorzelak, G.: Regional and Local Potential for Transformation infrastruktur Poland. European Institute for Regional and Local Development. Warsaw. 1998. /Regional and Local Studies. 14./ 16 Süli-Zakar I.: A Kárpátok Eurorégió szerepe a határokon átnyúló kapcsolatok erősítésében. Comitatus, 1997. június, 30–44. 17 Dancs L.: Határon átnyúló kapcsolatok az Északkelet-Alföldön. Északkelet-Magyarország és a határok. Kézirat, Szerk. Baranyi B. Debrecen. 1999. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete Debreceni Csoport. 329–371.

egymás versenytársai lehetnek a jövőben (Szeged, Békéscsaba, Temesvár, Arad), a gazdasági kapcsolatok viszont lassan formálódnak.18 Létrejött 1998 szeptemberében a Duna– Tisza–Körös–Maros Regionális Együttműködés, amely összehangolhatná a térség közös ügyeit, a szervezet működését azonban a koszovói háború hátráltatta. Megfigyelhető, hogy határozott szándék van a település–település térségi kapcsolatokra, azonban a határátkelők száma, leterheltsége és nem kellő területi eloszlása nem segíti a sokoldalú együttműködések megteremtését. Megfigyelhető, hogy Románia európai uniós tagságával a nyugati országrész gyorsabb fejlődésnek indult. Következményeként gyors változás tapasztalható a határ közeli román nagyvárosokban (Arad, Temesvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti), munkaerő-vonáskörzetük nőtt a magyar térségek irányába, illetve a magyarországi nagy- és középvárosok jelentős versenytársai lettek. Szerb határrégió Fokozatosan dinamizálódó térségnek tekinthető az Alföld peremén. Elérhetősége a keleti határrégiók közül talán a legkedvezőbb. Szeged nagyközpont és Baja középváros erős hatást gyakorol a határrégióra, de számos megújításban aktív kisváros is található itt. A kapcsolatok jelenleg a magánszférában, azaz a lakossági utazásokban látványosak, de a korábbi jugoszláv háború alatt létrejött gazdasági szervezetek aktivitása számottevő, illetve jelentős tapasztalatok gyűltek össze a határ menti együttműködés „szürke gazdaságának” működtetésére.19 A szerbiai konszolidáció – illetve a vajdasági autonómia elnyerése – esetén nagy az esélye annak, hogy a határrégió gazdasági és együttműködési aktivitása fokozódjék, és számos tevékenység legalizálódjon. Horvát határrégió A Dunántúl déli perifériája, amelyhez a másik oldalon egy lényegében centrum nélküli periféria kapcsolódik, és a földrajzi határ (Dráva) áthidalásokkal nem rendelkezik. A tartós horvát–szerb politikai feszültség (Baranya háromszög) egyes határszakaszokat kiiktatott a kapcsolatokból, míg másutt jelentős és élénk bevásárlóturizmus működik (Barcs, Csurgó, Nagykanizsa, Zalaegerszeg). A határ menti együttműködés intézményi formái lassan ismerhetők fel. Az együttműködés különféle kezdeményezéseit a másik fél (kölcsönösen) nem támogatta (például a horvát gyurgyeváci vízlépcső vagy a magyar Duna–Dráva Nemzeti Park). Államközi szinten jelentős tervek születtek a közlekedési kapcsolatok élénkítésére (Rijeka–Zágráb–Budapest autópálya), megvalósulásukkal a két ország közötti kapcsolatok erősödnek ugyan, de ez nem növeli a határrégió aktivitását.

18 Lengyel I.: Határtalan lehetőségek? Békés megye gazdasága és határ menti kapcsolatai. Kézirat. Békéscsaba–Gyula, 1996. Kőrösi Csoma S. Főiskola, Közgazdasági Intézet. 19 Pál Á.: Dél-alföldi határ menti települések társadalom-gazdaságföldrajzi jelentősége. In Határon innen – határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. Szerk. Pál Á.–Szónokyné Ancsin G. Szeged. 1996. JPTE. 181–191.

28

29

Az elmúlt húsz esztendő tapasztalatai
Egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt húsz esztendőben jelentős változások zajlottak le Magyarország határ menti kapcsolataiban. A határtérségek fejlettségében nagy különbségek figyelhetők meg, ami meghatározza helyzetüket, de jövőbeli fejlesztési irányaikat is. A határ menti együttműködések területfejlesztési hatása döntő. Az Európai Unió regionális politikájában egyre nagyobb hangsúlyt kap e speciális térségek kezelése és támogatása, kialakult az érdekérvényesítés intézményrendszere. Magyarország lehetőségei szerint bekapcsolódott ezekbe a szervezetekbe, illetve a Phare-program keretében elérte, hogy nemcsak az európai uniós és magyar, hanem a más (magyar–szlovák, magyar–román) határszakaszokon is kezdődjék meg a tervszerű együttműködés kiépítése az európai uniós támogatások alapján. A magyar regionális politika dokumentumai (Országos Területfejlesztési Koncepció, 1998) kiemelik a határ menti együttműködések fontosságát, a határtérségeket mint speciális területi egységeket határozzák meg. Az európai uniós tagság segítette a határrégiók kapcsolatainak bővítését, ám jelentős, átütő változások nem voltak tapasztalhatók, ami mögött nem a támogatások hiánya, hanem az országok más és más szemléleti, intézményi környezete, illetve egymás megítélése áll. A következőkben összefoglaljuk a határ menti együttműködések eddigi eredményeit és hiányosságait a különböző fejlesztési szinteken, majd ajánlásokat fogalmazunk meg a lehetőségek bővítésére, a kapcsolatok fejlesztési irányainak szélesítésre. Nemzetpolitikai szint Magyarország 1997-ben (XXIV. tv.) csatlakozott a Területi Önkormányzatok és Közigazgatási Szervek Határ menti Együttműködéséről szóló, 1980. májusban, Maridban elfogadott Európai Keretegyezményhez, amely megadja a határ menti együttműködések elvi vázát. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 1 § 6. (bek.) c.) pontja kimondja, hogy a helyi önkormányzat „szabadon társulhat más helyi önkormányzatokkal, érdekeinek képviselete és védelme céljából területi, valamint országos érdekképviseleti szervezetbe tömörülhet, feladat- és hatáskörében együttműködhet külföldi helyi önkormányzatokkal, beléphet nemzetközi önkormányzati szervezetekbe”. Az önkormányzati törvény – öszszhangban a Köztársaság Alkotmányával – egyértelműen biztosítja a helyi és a területi önkormányzatoknak a külföldi kapcsolatok létesítésének lehetőségét, így a határ menti együttműködések megteremtését. A szomszéd országokkal kötött államközi szerződésekre jellemző, hogy csak érintőlegesen, de foglalkoznak a határ menti együttműködésekkel, illetve az önkormányzatok lehetséges kapcsolatfelvételeivel. A változó intenzitás és tartalom az országok közötti politikai kapcsolatokra vezethető vissza, ám e szerződések nem akadályozzák – eleget téve a nemzetközi kötelezettségeknek is – a határ menti együttműködések létrehozását és működését.

A határ menti együttműködés jelentős szerepet kapott az Európai Unió által indított modernizációs segélyprogram, a Phare célkitűzéseinek megvalósításában. Az osztrák– magyar határ menti együttműködés volt az a sikeres program, ahol közel öt esztendőn keresztül több mint 40 millió euro támogatás realizálódott, s a programok jelentősen hozzájárultak a határ két oldala közötti kapcsolatok szélesítéséhez, egyben elkezdődött az európai uniós támogatás megismerésének és feldolgozásának tanulási folyamata. A programot kisebb volumenben kiterjesztették a magyar–szlovák és a magyar–román határtérségben is, ám mértéke miatt ez csak ízelítőnek számított az együttműködések lehetséges irányainak meghatározásához. Elkezdődött tehát a felkészülés az Európai Unió regionális politikájában megfogalmazott határ menti együttműködéseket segítő programok kidolgozására, politikai elveinek, eszközeinek fogadására, illetve az intézményrendszer működési kereteinek kiépítésére. Az első európai uniós támogatási korszakban az Interreg-program keretében folyatódtak a határ menti együttműködések, jelentős áttörések nélkül. A határ menti együttműködések bővülését, illetve a létező keretek megújítását számos tényező akadályozza. A szomszédos országokkal kialakított politikai kapcsolatokat érzékeny kérdések szövik át: történelmi sajátosságok, kulturális különbségek, nemzetiségek kérdések, környezetvédelemi ügyek, eltérő gazdasági és intézményrendszer, más és más pozíció az európai uniós csatlakozásban és a nemzetközi szervezetekben, makroregionális (Közép-európai Kezdeményezés) szerveződések gyenge működése. Közülük hol ez, hol az bukkan fel, s akadályozza a térségben a tartós nyugalmat – vagy pontosabban: az összefogást. Ezek a hektikus – alapvetően a szomszédos államok új nemzeti tudatát megtestesítő – politikai akaratok erősen befolyásolják a határ menti együttműködéseket. Magyarország a nemzetközi illegális migráció egyik célterülete, ami számos nemzetés közbiztonsági kérdést felvet, vagy éppen sürgeti azok gyorsított rendezését. De egyértelműen rendezni kell a szomszédos országokkal, különösen az első körben az Európai Unióba be nem kerültekkel az utazási feltételeket (Szerbiával éppen napjaikban rendeződtek az utazások a vízum eltörlésével, egyedül Ukrajna esetében nehézkes a beutazás.). A problémát súlyosbítja, hogy a szomszédos országok határ menti térségeiben jelentős számú magyar nemzetiség él, amely jogosan igényli az anyaországhoz fűződő kapcsolatok tartósságát és biztonságát. A nemzetpolitika szintjén nem fogalmazódott meg egyértelműen a határ menti kapcsolatok fontossága, a bennük rejlő egyre szélesedő lehetőségek. A határon túli magyarsággal kialakítandó politikának egyértelmű rendszere van, keretei, intézményi feltételei már világosak, viszont ezeknél jóval összetettebb a határ menti együttműködések ügye. Fel kell ismerni, hogy Magyarországnak lehetősége kínálkozik arra, hogy Közép-Európában (a területi lehatárolást a Kárpát-medencére értjük) az egyik meghatározó állam legyen, ezt a pozíciót nemcsak a nemzetközi szerveződésekkel, hanem az azok fontos részét alkotó határ menti együttműködésekkel is segítheti, formálhatja. A határ menti együttműködések sok ezer szála által megteremtett kapcsolati rendszerek (új kifejezéssel: hálózatok) az or-

30

31

szágok közötti együttélés stabil, biztos vázát képezhetik, amellyel ezek az országok nemcsak egymást, hanem az egész nagytérség pozícióját is erősíthetik (például európai uniós csatlakozás, biztonságpolitika, nemzetközi megítélés stb.). A frontier-tér, vagy másodlagos integrációs tér problémájára Hajdú Zoltán hívja fel a figyelmet, véleménye szerint az európai uniós csatlakozással együtt kialakulhat egy átmenti tér Kelet-Közép-Európában, s különösen érvényes ez Magyarországra. A frontier vagy másodlagos integrációs tér azt jelenti, hogy az egyre intenzívebb határ menti kapcsolatok következtében, illetve a nemzeti-kulturális kötődés miatt sajátosan helyzet jön létre a magyar és az Európai Unióhoz első lépcsőben nem csatlakozó országok határtérségeiben. Számos ok következtében (például mint a nagy számú magyar kisebbség a határ menti térségekben, a kulturális azonosság stb.) más irányú együttműködések kialakítása szükséges, mint az Európai Unió belső vagy további külső határainál. A magyarországi határszakaszok nem kerülhetnek a schengeni „zár” alá, mert ennek következtében ezek a tradicionális együttműködések megszakadnak, egyben jelentős politikai-társadalmi problémák lépnek fel. Átmeneti megoldások szükségesek a személyforgalomban, az áruforgalomban, a gazdasági kapcsolatokban, a foglalkoztatásban, az intézmények igénybevételében, ugyanakkor növelni kell a szomszédok elérthetőségét, jobb megközelítését. Tartósan számolni kell a fokozott határ menti kapcsolatokkal, amelynek fontos intézményei és megvalósítói az eurorégiók, illetve az együttműködés más formái (település–település, térség–térség kapcsolatok, illetve az intézményi együttműködések). A határ menti együttműködések sajátossága az európai gyakorlat szerint, hogy „alulról”, a területi szervektől indulnak ki, hiszen a térségek érzékelik a problémákat, a periferikus helyzetükből következő meghatározottságokat, vagy éppen a fejlesztési lehetőségeket. Ugyanakkor vannak olyan (például gazdasági, infrastrukturális, intézményi-jogi, szabályozási, finanszírozási, stb.) feladatok, amelyeket a helyi vagy a területi szervek nem képesek megoldani, ezért a központi kormányzathoz rendelendők. Nem egyértelmű, sőt egyáltalán nem tisztázott, hogy a hazai államigazgatási rendszerben ki és milyen mértékben foglalkozik a határ menti együttműködésekkel, e kérdéskör állami szintű segítése és egyben ösztönzése melyik minisztérium vagy hatóság hatásköre. A határ menti együttműködésnek vannak külpolitikai, önkormányzati és közbiztonsági, nemzetbiztonsági, nemzetpolitikai és stratégiai, infrastrukturális, területfejlesztési, gazdasági és foglalkoztatási, környezeti, nemzetközi segélyezési és természetesen a határon túli magyarságot érintő kérdései. Érzékelhető a felsorolásból is, hogy a határ menti együttműködések komplex feladatot jelentenek, sokszínűek, így könnyen elsikkadnak a több állami feladat között, ami aztán nem erősíti, hanem ellenkezőleg, mérsékli a lehetőség súlyát, gátolja érvényesülését. Hasznos lenne tehát rendszerbe foglalva átgondolni a határ menti együttműködésekből következő feladatokat, és azokhoz az államigazgatásban megfelelő képviseletet rendelni.

Regionális és lokális szint Ma nincs Magyarországnak olyan határszakasza, ahol ne lennének intenzív együttműködések, ne lennének a szomszédos térségek, a települések vagy éppen a területfejlesztés szereplői között rendszeres, szervezett formális vagy informális kapcsolatok. Az elmúlt húsz esztendőben óriási változások mentek végbe, így a „halott határok” feléledtek, másutt a korábbi élénk bevásárlóturizmus visszaesett vagy éppen kialakult, de létrejöttek „halott”, sőt háborús helyzettel veszélyeztetett határszakaszok. Összességében tehát változó, állandóan formálódó térségi jelenséggel állunk szemben. Ennek következtében a határtérségek területi folyamatai is nagy különbségeket mutattak, és egy határszakaszon belül is jelentős különbségek keletkeztek. Nem lehet azt mondani, hogy a határtérségek mindegyike az elmúlt tíz esztendőben megnyíló határ menti kapcsolatok nyertese volt, de azt sem, hogy a vesztese lett. Fizikai korlátok jellemeznek több határszakaszt, ami azt jelenti, hogy az egyik vagy éppen mindkét oldalon hiányos az infrastruktúra: kiépítetlen a közlekedési hálózat (vagy működtetése nem rentábilis), hiányoznak vagy nehezen elérhetők a határátkelők, így a települések számára az országhatár közelsége egyértelműen hátrányt jelent. A fizikai korlátok oldása az esetek többségében nem területi és nem is települési hatáskörbe tartozik, hanem egyértelműen a szomszédos állammal történő kormányzati szintű megállapodásokon alapulhat. Az eltérő érdekek és finanszírozási feltételek következtében nem mindig a legszükségesebbnek tűnő fizikai korlát felszámolása történik meg, de a határ menti térségeknek folyamatosan jelezni kell a feszültségpontokat, és feloldásuk eszközeit érvényesíteni szükséges. Térszerkezeti korlátnak azt tekintjük, ha periféria érintkezik perifériával, elmaradott területek érintkeznek egymással. Több volt szocialista országgal érintkező, határvonzással rendelkező térségben magas a munkanélküliség, nem történt meg a gazdasági szerkezetváltás, a településhálózat mindkét oldalon közel azonos, vagy aprófalvas, vagy elaprózott a településrendszer. Funkcióhiányosak a kisközpontok, a határ menti elsődleges városvonalban ezek a kisvárosok dominálnak, a másodlagos városvonalban már a nagy- vagy középvárosok találhatók, így érthető, hogy az ezek közötti együttműködések a meghatározók. Azonban a nagycentrumok még nem rendelkeznek olyan gazdaságfejlesztő erőforrásokkal, amelyek tartós szívást lennének képesek kifejteni a saját régióra vagy a határ túloldalára. Felismerhető, hogy a magyar térségek nagycentrumai, így a regionális központok, megyeszékhelyek, megyei másodlagos központok már rendelkeznek többletenergiával, így képesek lehetnek hosszú távon (öt-hét esztendőn belül) szerepet vállalni a határ menti együttműködések szervezésében, alakításában. Másrészt felismerhető a verseny a centrumok között, főleg a befektetésekért, a külföldi telephelyi kínálat alakításában, vagy éppen meglévő, de jelentős modernizációt jelentő közlekedési infrastruktúra hasznosításában (például regionális repülőtér, vasúti csomópont, hálózati kapcsolat megteremtése, stb.). A térszerkezeti korlátok feloldásában nagy szerepet játszhat a térségi és centrumtelepülések

32

33

területfejlesztési koncepcióinak megismerése, a határ menti kapcsolatokat alakító elemek összehangolása és mindezek alapján kidolgozott, együttes programok összeállítása. A finanszírozási korlátokon azt értjük, hogy jelenleg nincsenek vagy jelentéktelenek a határ menti együttműködések támogatásának hazai forrásai, a határ menti együttműködések egyértelmű ösztönzése nem jelenik meg állami alapokban (kivétel a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat /1998–2006/, a kis- és középvállalkozások határon átnyúló kapcsolatainak segítése). A megyei és regionális fejlesztési források felhasználásában nem szerepel támogatandó célként a határ menti együttműködés, a helyi-területi (önkormányzati) források végesek, csak bizonyos akciók szervezésére és lebonyolítására elégségesek. Át kell gondolni a határ menti együttműködések finanszírozási bázisait, ezt a kapcsolati rendszert, illetve feltételeinek kiépítését a területfejlesztéshez is kötődő kormányzati programokban, illetve a megvalósításukat szolgáló előirányzatokban hangsúlyozottan érvényesíteni kell. Az európai uniós források felhasználásánál ösztönözni kell, hogy növekedjék az egyes határszakaszokra jutó források nagysága, felhasználási körük bővüljön, illetve újabb határszakaszok (horvát, jugoszláv, ukrán) részesüljenek a támogatásokból. A finanszírozási források jelentősen ösztönzik a helyi-területi egységek kapcsolatainak kialakítását, amelyek aztán a területfejlesztés többi szereplőinek szélesedő együttműködését megalapozhatják. Kompetenciakorlátnak azt nevezzük, amikor a helyi-területi szervek a határ két oldalán eltérő hatáskörökkel és jogkörökkel rendelkeznek, aminek következtében tartalmas és folyamatos kapcsolatok nem alakulhatnak ki. Elemzések kimutatták,20 milyen különbségek vannak az egyes országok területi szervei között, a finanszírozástól kezdve az intézményi kapcsolatok támogatásán át egészen a fejlesztés tervezéséig és megvalósításáig. Az együttműködések kidolgozásánál a minimális kompetencia elvét kell követni: azokat a kapcsolati formákat és programokat kell támogatni, amelyekben mindkét fél eredményeket tud elérni, illetve amelyekben érdekeit a magasabb döntési szint nélkül (területi egység, kormányzat) érvényesíteni tudja. A helyi-területi kompetenciák arányának hosszú távú növekedésével lehet számolni, így az együttműködési keretek bővülhetnek, azaz érdemes és szükségszerű fenntartani és támogatni a határ menti kapcsolatok minden formáját, szerveződését. A határgazdaság időszakos vagy tartós feszültségei is lehetnek az együttműködés korlátai: a piaci viszonyok alakulása, a nemzeti gazdaságok teljesítőképessége, az ár- és adórendszerek változásai, illetve a nemzeti valuták értékelése következtében megváltozhatnak a másik országgal létrejött és kimondottan a határtérségre koncentráló kapcsolatok. A változó piaci környezet és a nemzeti gazdaságpolitika egy-egy vagy több centrumra jelentős – időleges (egy-két hónap) vagy tartós (egy-két év) – hatást gyakorolhat. A határgazdaság időszakos és tartós feszültségei súlyosan érinthetnek településeket és centrumokat, feloldásuk azonban alapvetően államközi megállapodásokkal lehetséges, így a helyi-területi szervek a problémákat csak közvetíthetik. Tartós megoldást jelenthet a közép-európai
20 Rechnitzer J.: Országhatár menti együttműködések, mint a területfejlesztés új stratégiai irányai. In: Határok és régiók. Nemzetközi földrajzi konferencia, Szeged, 1999. november 29–30. Szerk.: Szónokyné Ancsin G. Szeged: JATE Press, 7–23. p.

gazdasági együttműködések stabilizálódása, fejlett és működőképes intézményrendszereinek kiépülése. A politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb feszültségforrások köre igencsak széles lehet, és kutatásaink szerint az is. Számos tényező nehezítheti a kapcsolatokat, teremt társadalmi feszültségeket. Nem fontossági sorrendben, csupán felsorolásként: megoldatlan környezeti kérdések (Bős–Nagymaros, Gyurgyevác), a határtelepülések növekvő környezeti terhelése, az időszakos határnyitás magas költsége,21 az utazások és az áruszállítás jogi korlátozása,22 bürokratikus beutazás, rossz közbiztonság és további számos – néha ötletszerűen jelentkező korlátozás. Nem meghatározható a politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb feszültségek feloldásának módja, ezek negatívan hatnak a határ menti együttműködésekre, időszakosan korlátozzák őket, de a folyamatokat lefékezni nem képesek. A tartós térségi szintű együttműködések stabilitást jelentenek, így képesek az időszakos feszültségeket kompenzálni vagy éppen a politikai érdekérvényesítéssel feloldani. Intézményes kapcsolatok A határ menti együttműködések intézményi keretei a kilencvenes évek utolsó harmadában konkretizálódtak, öltöttek szerződéses formát. Napjainkra megfigyelhető, hogy korábbi együttműködési kezdeményezések átalakulnak, újraszerveződnek vagy részekre esnek. A területi szintek igencsak változatos szerkezete formálódik, így gyakori a középszintek kapcsolata, de terjednek a város–város, vagy a kistérség–kistérség szerződéses formációk, miközben egyre élénkebbek a település–település szintű szerveződések. A vegyes – a különféle területi szintek egymásmellettiségét képviselő – határ menti kombinációkról sem feledkezhetünk meg. A sokoldalú és tartalmában roppant színes, szervezett és egyben intézményesített határ menti kapcsolatok rendszerezése nem könnyű feladat, talán nem is időszerű, hiszen ez az új együttműködési forma lényegében csak a madridi dokumentum elfogadása után (1997) futott fel. Így valójában nem lehet az eredményeket értékelni, nem lehet egyértelműen állást foglalni a szerződéses formák mellett vagy ellenük, tehát még hagynunk kell érlelődni, kiforrni a határ menti kapcsolatok szervezeti rendszerét. Az eurorégiók laza szervezeti és együttműködési formát jelentenek, változatos aktivitással. Az Interreg-programok csak 2007-től indultak be igazán, ezek keretet nyújtanak a mélyebb, döntően infrastruktúrára alapozott kapcsolatoknak. A programok elkészültek, de tényleges megvalósításuk lassan halad. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás jelenthet áttörést a kapcsolatokban. Erre van már példa (Ister–Granum Eurorégió), de a valós működésről, annak eredményeiről még nem számolhatunk be. Érdemes viszont rendszerezni azokat a szempontokat, amelyek már ebben a felfutó szakaszban is anomáliákat hordoznak, akadályozzák az együttműködéseket, az elképzelt célok megvalósítását, vagy éppen segíthetik a meglévők megújítását. Elterjedt formának, megnevezésnek tekinthető az eu(ro)régió mint a nyugat-európai
21 Gyakorlati példa: két határőr, két vámos minimális költsége 4x6500 Ft/óra, 12 órás határnyitás esetén 312 ezer Ft. 22 Belépési illeték Jugoszláviába (eltörölték); áru-behozatali korlátozások, pl. Horvátország (mérsékelték); ember és állategészségügyi ellenőrzés: pl. Románia; úthasználati díj autóbuszoknál: pl. Szlovákia.

34

35

típusú határ menti együttműködést nevében is vállalni kívánó szervezet, ahol a kezdeményező döntően a középszint, illetve az azzal egyenrangú nagyvárosok. Jelenleg az ország mindegyik határtérségében találhatók ún. eu(ro)régiók, a számuk gyarapszik, a szerveződések befogta népesség 11 millió főtől néhány százezer főig terjed, vannak több országot is érintő kezdeményezések, a többség azonban két ország érintkező térségeit fogja át. A céljaik előremutatók, a határ menti helyzet együttes javítása, a közös érintkezési pontok: gazdaság, infrastruktúra, kultúra, környezet, oktatás fejlesztése, területfejlesztési tervezések összehangolása, azaz a határ helyzetből következő előnyök kihasználása, a hátrányok leküzdése. A szerződések még nem hoznak jogalanyiságot, azaz nem jön létre önálló jogi személy, csupán az együttműködéseket nyilvánítják ki, garanciáit maguk a felek vállalják. Az együttműködések különféle formában működtetnek intézményt, jellemző a bizottsági szerkezet, nem gyakori még az önálló titkárság vagy ügynökség. Az eu(ro)régiók kialakításánál és működésénél a következő nehézségekkel kell számolni: – Az együttműködések irányítása, szervezése nem megoldott, a bizottságok működése rendszertelen és véletlenszerű, a magyar területi és nagyvárosi önkormányzatok apparátusa nincs felkészülve a rendszeres nemzetközi együttműködések működtetésre, sem szakembereik, sem pedig tapasztalataik nincsenek. – A nagy- és középvárosok, megye- és régióközpontok részvétele és bekapcsolódása az esetek többségében nem megoldott, holott a valós kapcsolatok ezekben a centrumokban jönnek létre, miközben a határ menti nagyvárosok is megkötik az együttműködési szerződéseiket. – A szervezetek megsokszorozása, párhuzamossága felismerhető, a nagyobb eu(ro)régión belül kisebbek szervezésére vagy további területek bevonására kerül sor, ezzel újabb kombinációk jönnek létre. Az egyre növekvő szervezeti burjánzások rontják a már meglévő kezdeményezések hitelét, a célok ismétlődnek, így elaprózódnak az akcióterek, a programok. – Nem megoldott a határ menti együttműködések és az adott országok területfejlesztési rendszerei, intézményei közötti kapcsolat, hiszen a megyei és a regionális területfejlesztési tanács feladata a területfejlesztés, míg a megyei önkormányzat a határ menti kapcsolatok kezdeményezője és bonyolítója (s ezzel például a programok kidolgozója). – Alapvetőn eltérő az egyes országokban a területfejlesztés intézmény- és eszközrendszere, többségében központosítottak, így a területi szinteknek nincs hatásuk a valós fejlesztésekre (például nincsenek területfejlesztés koncepciók és programok a szomszédos országokban), így a döntések kormányzati szinten történnek, ami viszont már államközi dimenziót képvisel. – A jogi szabályozás hiányos, nem egyértelmű. A jogalanyiság (jelenleg csak Kárpátok Eurorégió és Sajó–Rima Eurórégió mondta ki, hogy jogi személynek tekinti a szervezetet) az Európa Tanács 1981-es határozata alapján csak akkor biztosított, ha az érintett országok államközi szerződésben szabályozzák az ilyen jellegű kooperációk jogi kerete-

it. Magyarország és a szomszédos országok államközi szerződései nem szabályozzák az önkormányzatok által létrehozandó együttműködések formáját, azokat tehát nem lehet nemzetközi jogalanyisággal felruházni, csupán térségi nemzetközi együttműködéseknek tekinthetők. Így önállóan nem pályázhatnak nemzetközi forrásokra, nem vehetnek fel kölcsönt, és nem rendelkezhetnek önálló vagyonnal. Mindez azt is jelenti, hogy önálló térség- és gazdaságfejlesztést nem folytathatnak. Lépések történtek arra (Helyi és Regionális Önkormányzatok Állandó Konferenciája, 1993; az Európa Tanács Miniszteri Tanács, 1995 egyértelműen állásfoglalásával), hogy a határ menti együttműködések jogi kereteit reformálják, kijelenve az önkormányzat jogát a nemzetközi szerződések kötésére (részleges nemzetközi jogalanyiság) mind hasonló önkormányzatokkal, mind más nemzetközi szervezetekkel. Nyugat-Európában a határ menti együttműködések szervezeti rendszereinek, az eurorégióknak a jogalanyisága de facto létezik, a kelet-közép-európai országokban viszont – éppen a nemzeti önállóság erősítése miatt – még az együttműködés e laza formái is problémákba ütköznek. A város–város, település–település és a kistérségi szintű határ menti együttműködések fontos fórumoknak tekinthetők, az akciók e dimenziókban konkrétak, döntően az intézményekre vonatkoznak, nem kívánnak önálló szervezetet, a gyakoriságuk nagyobb, és szélesebb szereplői kör fognak be. A területfejlesztési hatások csak közvetetten érvényesülnek (például városok közötti közlekedési kapcsolatok javítása, együttes infrastruktúrafejlesztés, átkelők biztosítása), de a fejlesztési koncepciók megismertetésére, bizonyos elemeik összevetésére és összehangolására is találunk példákat. A települési és a térségi dimenzióban a gazdasági és a társadalmi terek egyre több csatornája nyílik meg, amelyek egyben stabilizálják a kapcsolatokat, megteremtve azok erős hálózatát. A területi/helyi szintű határ menti együttműködések az utóbbi időben terjednek el. Célszerű a már működők tapasztalatait átvenni a szerződésekre, az intézményes formákra és a működés módjaira vonatkozóan. Nem tanácsos, hogy túl nagy területet, sok szereplőt, jelentős feladatvállalásokat definiáló szervezetek jöjjenek létre, mert működésük koordinálása nehézkes lesz, az eltérő szabályozások és körülmények miatt akadályokba ütközik. Fontosnak tartjuk a területfejlesztési elképzelések egybevetését, így a regionális, a megyei és a kistérségi koncepciók és programok megismertetését az országhatáron túli féllel. Szükséges továbbá azok felülvizsgálatánál, kiegészítésénél a szomszédos ország kapcsolódó területi egységének fejlesztési irányait is figyelembe venni. Ajánlatos tanulmányozni az Európai Unió határ menti kapcsolatokra vonatkozó pályázatait, illetve sikeres programjait, mert jó mintáként szolgálnak az együttműködések tervezésében, a program meghatározásában. Az együttműködések tereit minél szélesebbre kell nyitni, a szerveződés ne csak a „politikusok eu(ro)régiója” vagy évenkénti találkozója legyen, a domináns területfejlesztés szereplők és intézmények is érezzék magukénak a határ menti kapcsolatokat. A nagyobb gazdasági nyitást a térségi és helyi támogatási programokkal lehet előmozdítani (például közös vállalkozások támogatása, oktatás-képzés, foglalkoztatás, lokális infrastruktúra és

36

37

programok, kiállításokon, vásárokon való részvétel stb.), a társadalmi terek kapcsolatát érdemes ösztönözni, s mindehhez elengedhetetlen a területi/helyi média bevonása. Szükséges tartjuk, hogy az államközi vegyes bizottságokban a működő határon átnyúló regionális együttműködések képviselői is helyet kapjanak, hogy közvetíteni tudják a térségi problémákat, akaratokat, egyben minél szélesebb információhoz jussanak az adott országok közötti kapcsolatokról.

Stratégiai irányok az együttműködésekben
Tóth József 1996-ban írt tanulmányában Magyarország térszerkezetének elemzése alapján négy stratégiai – esetenként átfedő – irányban jelöli meg az országhatár menti együttműködések jövőbeli helyzetét, s egyben az országnak a Kárpát-medencében betöltött központi fekvéséből adódó kedvező lehetőségeinek hasznosítását. A szerző feltételezi – s ezzel azonosulunk –, hogy az európai uniós csatlakozás után Magyarország határainak közel 80%-a (1788 km) nem lesz uniós határ. A szomszédos négy, vélhetően nem uniós országnak (Ukrajna, Románia, Horvátország, Jugoszláv Szövetségi Köztársaság) egyedül Magyarország lehet az érintkezési pontja az európai integrációval, míg Szlovákia két potenciális (Lengyelország, Magyarország) európai uniós országgal lesz határos. A határ menti városok Komáromtól keleti irányban egészen a nyugati peremen lévő Szentgotthárdig új fejlődési „aranypatkót” alkothatnak, hiszen a magyar határrégiók városai az Európai Unió kapuját fogják alkotni. Ezek a központok nemcsak információs pontok lesznek, hanem egy más gazdasági tér érintkezési, átrakodási terei, így azokon keresztül (is) történik a csatlakozni szándékozó országok polgárainak kommunikációja az európai gazdasági-politikai integrációval. Ezáltal tehát az unió elvárásainak, igényeinek, sőt az általa megtestesített politikai, társadalmi és kulturális értékeknek közvetítői lesznek. A határ menti aranypatkót alkotó városok fejlődése új dimenziókat kaphat. Az erre való felkészülést (infrastruktúra, szolgáltató funkciók, a határ menti városok és a regionális központok kapcsolatának javítása) minél előbb meg kell kezdeni, hiszen nemcsak tudatosítani érdemes a helyzeti energiában rejlő lehetőségeket, hanem hardver oldalát is biztosítani szükséges. Megfigyelhető, hogy számos magyarországi székhelyű, magyar vagy külföldi tulajdonú nagyvállalat megkezdte a terjeszkedését a szomszédos országokban.23 Felismerhetők azok a regionális multinacionális vállalatok, amelyek éppen a közép-európai térségben fejtik ki tevékenységüket. Mivel erre a sajátos piacra szakosodnak, egyre fontosabbá válik számukra a térségen belüli kapcsolatok erősítése, a zökkenőmentes működés feltételeinek biztosítása. Számos multinacionális vállalat azért települt meg Magyarországon, hogy Kelet- és Közép-Európában létrehozott egységeit innen irányítsa, vagy egyszerűen figyelje a gazdasági lehetőségeket a szomszédos országokban (például a privatizáció előrehaladása, a gazdasági környezet működése, versenytársak, intézményrendszer stb.). Ennek
23 Árva L.–Diczházi B.: Globalizáció és a külföldi tőkeberuházások Magyarországon. Budapest, 1998. Kairosz Kiadó – Növekedéskutató.

következtében felértékelődnek a határrégiók nagyközpontjai, azok lehetnek az irányító és megfigyelő, gazdaságszervező tevékenységek a főhadiszállásai. Nélkülözhetetlen a főváros és a nagyközpontok, illetve azokon keresztül a határrégiós centrumok elérhetőségének javítása, illetve a határátkelők korszerűsítése, hogy a gazdasági kapcsolatok fizikai akadályai legalább a magyar oldalon mérséklődjenek. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy a Magyarországgal szomszédos országok határ menti térségeiben közel hárommillió magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű állampolgár él. Számukra a hétköznapi kapcsolatot az anyaországgal a határrégiók jelentik. Ugyanakkor a gazdasági, társadalmi és közösségi együttműködések közvetítői lehetnek, hozzájárulhatnak számos (kulturális, nyelvi, intézményi, szervezeti, mentális stb.) akadály leküzdéséhez. A gondot az jelenti, hogy az európai uniós csatlakozás után a határszakaszokon a schengeni egyezmény szabályait kell alkalmazni, ami több szomszédos ország esetében a vízumkényszer visszaállítását jelentheti. Ez hátrányos helyzetbe hozhatja a magyar nemzetiségű külföldi állampolgárokat. E probléma kedvező megoldása nagyban hozzájárulhat a határrégiók együttműködésének kiszélesedéséhez. S végül az Európai Unió stratégiai térségnek tekinti Közép-Európát, a Duna-menti és az Adria térségét, amire vonatkozóan összehangolt fejlesztési elképzeléseket dolgozott ki éppen e térség országainak bevonásával.24 A politikai, gazdasági, társadalmi és transznacionális területfejlesztési szempontok együttesen arra ösztönöznek, hogy Magyarország határ menti térségeinek együttműködési rendszerét minél tudatosabban gondoljuk át és dolgozzuk ki, s tegyük a nemzeti stratégia szerves részévé. A stratégiai kapcsolódási irányok közül a nyugati (osztrák–szlovén–magyar határrégió) megfelelő szervezeti és intézményi keretben működik. Egyértelművé vált napjainkra, hogy a nyugati határrégióban nem egy egységes szerkezet kialakulását kell ösztönözni. BécsPozsony térségének hatása erőteljesen érvényesül az ország északnyugati régióiban, így fokozatosan formálódik a Bécs–Pozsony–Győr–Sopron városi együttműködés, amelyhez aztán szervesen kapcsolódik a Bécs–Budapest innovációs tengely. A körülmények megváltoznak az európai uniós tagsággal ebben a határrégióban, így már most elő kell készíteni a kooperáció hálózati elemeit, azok intézményrendszerét és szereplőit. A nyugati határrégióban nagy esélye lehet a Szombathely–Zalaegerszeg–Graz–Maribor városrégió szerveződésének, amelyhez számos közvetlen határ menti kistérségi együttműködés is kapcsolódhat. Az északi stratégiai kapcsolódási pont (szlovák–magyar határrégió) továbbra is két csomópontból áll. Az egyik lehet éppen a Duna–Ipoly térsége, ahol elsődlegesen a határ menti közel azonos adottságú városok és kisebb térségek együttműködése hozhat létre új kapcsolatokat. A Miskolc–Kassa térségére épülő, szintén a közvetlen határ menti akciókat ösztönző kapcsolatok nyújtják a másik együttműködés kereteit. Ebben a dimenzióban szintén ügyelni kell arra, hogy a nagy ívű szervezeti rendszerek létrehozása mellett a
24 A közép-európai, a Duna menti és az Adria térség integrált területfejlesztési stratégiája. Tér és Társadalom, 1999. 1–2. sz. 195-251.

38

39

kistérség–település típusú érintkezések vagy éppen kapcsolódni kívánó városszövetségek jöjjenek létre. Ezen a határszakaszon – de a keleti és részben a déli határrégiókban is – hasonló nagyságú, szerepkörű, korábban egymást jól kiegészítő városgyűrűk találhatók a határ két oldalán, ezeknek hálózatba szervezése – elsőként az infrastrukturális rendszerek megújításával – nagy lendületet adna a határ menti együttműködéseknek. A keleti stratégiai kapcsolódási pont a szlovák–ukrán–román–magyar határrégiókat foglalja magában, döntően a város–város kapcsolatok alapján, s ennek intézményi keretet adott a Kárpátok Eurorégió, amely, mint korábban hangsúlyoztuk, számos problémával küszködik. Megkezdődött a kisebb, átláthatóbb s egyben működőképes új együttműködési formák szerveződése, amiben már a közvetlen kistérség–település kapcsolatrendszer a mozgató- és szervezőerő. A magyar–román határszakasz északi övezeteiben a tervezett határátkelők megnyitásával vélhetően egyre intenzívebb település–település szintű kapcsolatok szerveződnek, bennük az ottani nagyvárosok meghatározó szerepet kaphatnak. A román–magyar határrégió déli részében szintén találhatók nagyközpontok, amelyek egymással kedvezően működhetnek együtt. Így Szeged, Békéscsaba, Arad, Temesvár olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek alkalmassá teszik őket hálózati rendszerek kiépítésére és újszerű kooperáció fogadására. Ezt a térséget fogja be a Duna–Tisza–Körös– Maros Eurégió, amely hasonló nehézségekkel küzd, mint az előző multiregionális együttműködés, azzal a különbséggel, hogy az egyik alapító tartomány (Vajdaság) helyzete a belpolitikai feszültségek miatt bizonytalan, így az intézmény gyakorlati működése akadozik. A déli határrégiónak az adriai és balkáni kapcsolatrendszer fejlesztése miatt van jelentősége. A szerbiai politikai helyzet rövid távon még nem teszi lehetővé, hogy jelentősebb erőforrások koncentrálódjanak a szerb–magyar határrégióban, de a gyors változásokra érdemes felkészülni. Ugyanakkor a horvátországi határrégióban már mutatkoznak az elmozdulás jelei, az érintkező periferikus térségek miatt viszont inkább az infrastrukturális rendszerek (közlekedési kapcsolatok) alakítása járulhat hozzá az együttműködések megalapozásához, amelyeket célszerű a jövőben intézményes rendszerbe szervezni. *** Kiváló lehetőségek rejlenek a határ menti együttműködésekben. Ezek új fejlesztési forrásokat kínálhatnak a határ mindkét oldalán, de hozzájárulhatnak Magyarország politikai és gazdasági pozícióinak átrendezéséhez a Kárpát-medencében. Az együttműködéseket tudatosan kell szervezni, azok épüljenek be a nemzeti fejlesztési stratégiákba, legyenek a területi politika iránymutató elemei. Ugyanakkor készüljenek a szomszédos határrégiókkal közös fejlesztési koncepciók, melyekre együttes programok épüljenek, hogy a partnerség és az egyenrangúság elve ne csak kapcsolatok irányainak kidolgozásakor érvényesüljön, hanem gyakorlati megvalósulásuk során is.

Ludmila Sfirloaga
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa Régiók Kamarájának elnöke
Szeretném megköszönni Bajnai Gordon miniszterelnök úrnak és az összes szervezőnek, hogy az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusát meghívták erre a fontos eseményre. Nagyon örülök, hogy ma én képviselhetem a Kongresszust. A kisebbségek, a határon átnyúló együttműködés és a területi önkormányzatok a Kongresszus számára elsődleges fontosságúak. Mindig is azt tartottuk, hogy a szubszidiaritás elve hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek védelméhez, és hogy a jelenleg Európában élő kisebbségek védelmének eszközét a helyi és a regionális önkormányzatok jelenthetik. A Kongresszus mindig is a kisebbségek által lakott területek legitimációjának elismeréséért, az ilyen területekre vonatkozó külön jogszabályok elfogadásáért és azért küzdött, hogy a helyi és regionális hatóságok a hasonló hatóságokkal összefoghassanak. Ugyanakkor mindig is támogatta a határon átnyúló együttműködést mint a határokkal elválasztott kisebbségek védelmének egyik eszközét. A történelem néha elválasztotta az egy nyelvet beszélő és azonos kultúrájú népeket, de a határon átnyúló együttműködés képes csökkenteni a geopolitikai megosztottságot azáltal, hogy megtalálja a határokon túli közös megoldást a közös igényekre, illetve adminisztratív támogatást nyújt – és közös struktúrákat alakít ki – az azonos gyökerű és kultúrájú népek számára. Mindez világosan megfogalmazódik az Európa Tanács egyezményeiben és legfőképp a Kongresszus kezdeményezésére kidolgozott egyezményekben. (Az emberi jogok európai egyezménye 14. cikke tiltja a megkülönböztetést, különösen a nyelvi és nemzeti kisebbséghez tartozás alapján.) A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény magában foglalja és támogatja a nemzetközi és határon átnyúló együttműködést. Az egyezmény szerint a toleráns és virágzó Európa „kiteljesedése nemcsak az államok közötti együttműködéstől függ, hanem határokon átnyúló együttműködést kíván a helyi és a regionális közösségek között”, természetesen az egyes államok alkotmányának és területi integritásának sérelme nélkül. Ugyanez a keretegyezmény hangsúlyozza, hogy a nemzeti kisebbségek (illetve a kisebbséghez tartozó egyének) jogainak és szabadságának védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves része. A kisebbségvédelem a nemzetközi együttműködés szerves része tehát. A területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény ösztönzi és elősegíti a helyi és a regionális hatóságok közötti határon túli megállapodások megkötését. Ezek a megállapodások gyakran regionális fejlesztésekre, környezetvédelemre, a közigazgatás javítására vonatkoznak, és esetenként a területi hatóságok határon átnyúló egyesületeinek és konzorciumainak létrehozására is kiterjednek. Ez az egyezmény számos mintaegyezményt is tartalmaz, ami mind a helyi és

40

41

a regionális hatóságoknak, mind pedig az államoknak lehetővé teszi, hogy a határon túli együttműködést a saját igényeik szerinti legcélszerűbb keretek között határozzák meg. Az egyezmény alapján az aláírók vállalják többek között, hogy keresik a megoldásokat a határon átnyúló együttműködés előtt álló nehézségek és akadályok leküzdésére, valamint hogy megadják a nemzetközi együttműködésben részt vevő szervezeteknek mindazon eszközöket, amelyek pusztán országos keretek közötti működésük esetén megilletnék őket. Az egyezmény jegyzőkönyveinek célja az egyezmény megerősítése a területi közösségek határon átnyúló együttműködéshez való jogainak bizonyos feltételek melletti elismerése, a határon túli együttműködési megállapodás keretein belül meghozott döntések érvényességének a hazai törvényekben történő érvényesítése és az ilyen megállapodások alapján létrejött együttműködő szervezet jogi személyiségének elismerése révén. Az egyezmény kétségtelenül segítheti a kormányokat abban, hogy saját nemzeti kisebbségeiket a határon átnyúló együttműködés révén megvédjék. Végezetül az egyezmény eredeti szövegezésénél már jelen lévő Kongresszus számára a legfontosabb, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája megerősíti a Tanács elkötelezettségét a nyelvek sokszínűségén és gazdagságán alapuló európai kulturális örökség megőrzése és népszerűsítése mellett, és ösztönzi a határon túli együttműködést. A charta szerződő felei vállalták, hogy többoldalú megállapodásokat hoznak létre az ugyanazon nyelvet beszélő államok között. Az államok is kötelesek olyan megállapodásokat kötni, amelyek az egyazon nyelvet beszélők közötti kapcsolatok ápolását célozzák a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás terén. Az aláíró államok ezen kívül vállalták, hogy elősegítik a határon átnyúló együttműködést a regionális és a helyi hatóságok között különösen ott, ahol a határ két oldalán ugyanazt a nyelvet beszélik. A Kongresszus 1984-ben kezdeményezte a végül 1992-ben aláírásra megnyitott charta előkészítését, amely öt állam ratifikációját követően 1998-ban lépett hatályba. Ekkor lépett működésbe a végrehajtó és ellenőrző rendszer. A ratifikációs eljárás részeként az aláíró felek a menürendszerben felsorolt vállalásokból aszerint választanak, hogy mi felel meg legjobban az adott helyzetben az adott nyelvi csoport igényeinek. A kiadott jelentések alapján a Szakértői Bizottság és az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a nemzeti kormányok számára ajánlásokat fogalmazott meg. A chartában megfogalmazott legfontosabb kötelezettség a regionális vagy kisebbségi nyelvek oktatásának és elsajátításának biztosítására vonatkozik. A Kongresszus a kezdetektől fogva úgy véli, hogy az oktatásnak rendkívül fontos szerepe van a kisebbségi nyelvek megőrzésében. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy egy olyan európai tér kialakítása felé haladjon, ahol a regionális és kisebbségi nyelvek oktatása szisztematikus és következetes. Éppen ezért 2006-ban elhatározta, hogy a nemzeti jelentéseket (éppúgy, mint a Szakértői Bizottság jelentéseit) elemzi annak érdekében, hogy közös célokat és minimumszabályokat alakítsanak ki a regionális és kisebbségi nyelvek oktatásában és elsajátításában. A charta menürendszere vállalásokat tartalmaz az óvodai ellátással, az általános és közép-

fokú oktatással, a szakoktatással, a felsőfokú és felnőttoktatással, a tanárképzéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatban. A charta végrehajtásának előmozdítása érdekében a Kongresszus úgy határozott, hogy leírja azt a feltétel- és szabályrendszert, amely a kisebbségi nyelvű oktatás legalapvetőbb kereteit biztosítja. Így 2007-ben elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek oktatására vonatkozó ajánlást. Az ajánlásban a Kongresszus a regionális és kisebbségi nyelvek oktatási modelljéről részletes leírást nyújt, ezzel kívánva segíteni, hogy a charta alkalmazása gyakorlatibb legyen, és a regionális és kisebbségi nyelvű oktatás megerősödjön és fejlődjön. Elég hosszú ideig eltartott, amíg olyan jogi kereteket sikerült megalkotni, amelyek kontinensünkön a kisebbségek védelmét biztosítani képesek. Bár a kisebbségeket védő és a határon átnyúló együttműködést támogató legfontosabb egyezményeket nem minden ország írta alá és ratifikálta, ezeket mégis az Európa Tanács alapdokumentumaiként tartjuk számon. A Kongresszus, amely egyébként jelen volt az egyezmények többségének megalkotásánál, végrehajtásukat folyamatosan ösztönzi. Azonban további erőfeszítésekre van szükség: – az Európa Tanács jogi dokumentumait minden tagországnak ratifikálnia és aláírnia volna szükséges; – fontos volna kötelező erejű kétoldalú államközi megállapodásokat kötni a kisebbségi kérdés által érintett országok között annak érdekében, hogy a határon átnyúló együttműködést stabil alapokra helyezzük, és ezzel jövőbeni fejlődését lehetővé tegyük; – az egyes nemzeti kormányoknak az egyezmény keretein is túlmenően sokkal közvetlenebb erőfeszítéseket kellene tenniük a megállapodások megkötésére és bizottságok, eurorégiók és más hasonló, határon átnyúló együttműködést segítő struktúrák kialakítására. Ez lehetővé teszi a helyi és regionális kormányok számára a hatékony együttműködést a határokon túl. – végezetül: fontos volna tárgyalásokat kezdeményezni az érintett országok között a vízummentesség bevezetéséről, mert a jelenlegi vízumkötelezettség a határon túli együttműködés kialakulását súlyosan akadályozza, különösen ott, ahol a határ mindkét oldalán ugyanaz a nemzetiség él. A kisebbségi kérdés és a határon túli együttműködés az Európa Tanács mandátumának kezdetén nehéz téma volt. Európában mindenütt gondot okozott a nyelvi és kulturális sokszínűség megőrzése és a kisebbségek elismerése (és egyes tagállamokban még mindig ez a helyzet). Gyakran – és sokszor ok nélkül – a nemzeti egységet fenyegető tényezőként tekintettek a kisebbségekre. Sok nemzet volt féltékeny a kisebbségek szuverenitására és nemzeti egységére, és tartott attól, hogy a határon túli együttműködés olyan helyzeteket teremthet, ahol a határok újrarajzolása ismét napirendre kerül. Azonban lassan egyre világosabbá vált, hogy elengedhetetlen a helyi és regionális kormányok decentralizált szerveinek felhatalmazása a határon túli együttműködésre. Országaink szorosabb egyesítésének célja – ahogy azt az Európa Tanács alapokmányának első cikke előrevetíti – realitássá vált.

42

43

Engedjék meg, hogy azt is elmondjam: ma Európában milliók élnek olyan országokban, ahol az etnikai és nyelvi csoportok nem alkotnak többséget. A 800 milliós Európában mi – mindannyian – kisebbségek vagyunk: nincs egyetlen egy csoport sem, amelyik többségnek tartható. Ahhoz az Európához, amelyet fel szeretnénk építeni az európai integrációban, a sokszínűség elfogadása értékként (és nem akadályként) elengedhetetlen. Világos, hogy a „kisebbségi félelmek” kezelésének legjobb és leghatékonyabb módszere valószínűleg a kisebbségekkel kapcsolatos nyitott politika és a határon túli együttműködés megvalósítása. Köszönöm a figyelmet.

Alan Phillips
Az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménye Tanácsadó Bizottságának elnöke
Miniszterelnök Úr, Főbiztos Úr, Hölgyeim és Uraim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a Miniszterelnöki Hivatal meghívását, azt, hogy a Tanácsadó Bizottság elnökeként ma itt Önök előtt beszélhetek a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményről. Egy időben gyakran utaztam Budapestre, élvezve a határon átnyúló együttműködés e formáját, de legalább ilyen örömet okozott a magyar Parlament épületének és az Önök csodálatos kulturális örökségének összehasonlítása a hazáméval. Nagyon örülök ennek a mai tanácskozásnak, amely lehetőséget ad a világos és mélyenszántó párbeszédre, a határon átnyúló együttműködés és az etnokulturális sokszínűség minden egyes fontos kérdésének megvitatására. Én a kisebbségi jogok irányából közelítem meg a kérdést a keretegyezmény jogi normáinak felhasználásával. Amellett érvelek, hogy a keretegyezmény és az általa megvédeni kívánt jogok nemcsak a kisebbségek számára előnyösek, hanem a többnemzetiségű állam és régió minden tagjára nézve is. A keretegyezmény 1. cikke kimondja, hogy „A nemzeti kisebbségek és ezen kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.” A keretegyezmény fenti és más cikkei (mint pl. a 2., 5., 6., 15. és a 17.) közvetlenül a határon átnyúló együttműködés témáját érintik. A 15. cikk például a hatékony részvétel, illetve az autonómia tárgyával kapcsolatos kérdéseket tárgyalja. Előadásomban ugyanakkor a 18.2 cikkre fókuszálok, amely a határon átívelő együttműködésről és a nemzeti kisebbségekről szól. A keretegyezmény a tagállamokat kötelezettségvállalóknak, a kisebbségeket pedig jogtulajdonosoknak láttatja. Ennek a két kulcsfontosságú érdekcsoportnak kell jóhiszeműen együttműködnie a megértés és a tolerancia jegyében, az Európa Tanács és más szereplők támogatásával, ahol ez lehetséges. Magától értetődik, hogy rendkívül fontos az államok és a kisebbségek közötti kölcsönös bizalom kialakítása, miközben az országok, a kisebbségek és más szereplők is kötelesek a jószomszédi kapcsolat elvét, valamint az államok közötti baráti viszonyt és együttműködést tiszteletben tartani. Mindenkinek tiszteletben kell tartania a kisebbségek jogait, miközben a kisebbségeknek maguknak is tisztelniük kell mások, így más kisebbségek emberi jogait. A keretegyezmény elsődleges célja, hogy a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban konkrét jogi szabályokat nyújtson. Egyetértés született abban, hogy a nemzeti kisebbségeket tiszteletben kell tartani és védelmezni szükséges, mert ez hozzájárul a béke

44

45

és a stabilitás megőrzéséhez. A keretegyezmény olyan jogi elveken alapul, amelyek a nemzeti jogalkotás és kormányzati intézkedések révén hajthatók végre, ahol az egyéni jogokat egyénenként és másokkal közösen gyakorolják. A keretegyezmény bevezetőjében rámutat arra, hogy „hogy az európai történelem megrázkódtatásai megmutatták, a nemzeti kisebbségek védelme alapvető fontosságú kontinensünk stabilitása, demokratikus biztonsága és békéje szempontjából”. Leszögezi, hogy „a toleráns és virágzó Európa kiteljesedése nemcsak az Államok közötti együttműködéstől függ, hanem határokon átnyúló együttműködést kíván a helyi és a regionális közösségek között, az Államok alkotmányának és területi integritásának sérelme nélkül”. Engedjék meg, hogy szóljak néhány szót a bizalom szerepéről a kisebbségi jogok érvényesítésében. A 2. cikk kiköti, hogy a keretegyezmény rendelkezéseit jóhiszeműen, a megértés és a türelem szellemében, valamint az államok közötti jószomszédi, baráti kapcsolatok és együttműködés elveivel összhangban kell alkalmazni. A 21. cikk hangsúlyozza a nemzetközi jog alapvető elveinek fontosságát, különösen az államok szuverén egyenlőségét, területi integritását és politikai függetlenségét. Amikor határon átnyúló együttműködésről és etnokulturális sokszínűségről beszélünk, fontos figyelembe vennünk a 6. cikk szövegét, amely kimondja, hogy „A Felek bátorítják a tolerancia és kultúrák közötti párbeszéd szándékát, valamint hatékony intézkedéseket hoznak, hogy előmozdítsák minden területükön élő személy között kölcsönös tiszteletet, megértést és együttműködést.” Ezek az alapelvek elengedhetetlenek a keretegyezmény 17. és a 18. cikkének az értelmezéséhez. E két cikk kifejezetten a határokon átívelő kapcsolatokra és a határon átnyúló együttműködésre utal.

Határon átívelő kapcsolatok
A keretegyezmény 17.1 cikke szerint „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nem akadályozhatók azon joguk gyakorlásában, hogy szabadon és békésen határokon átnyúló kapcsolatokat hozzanak létre és tartsanak fenn olyan személyekkel, akik törvényesen tartózkodnak más államokban, kiváltképpen olyanokkal, akikkel etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukban osztoznak, vagy kulturális örökségük közös”. Az Európai Unió új határai különösképpen sok problémát okoztak a nemzeti kisebbségeknek, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán élnek. Engedjék meg, hogy néhány példát hozzak erre. A Tanácsadó Bizottság arra ösztönzi Albániát, hogy erősítse határon túli kapcsolatait, különösképpen Görögországgal; javasolta, hogy a vízumelőírásokat ne csak a kisebbségek számára enyhítsék az anyaország irányába, hanem az összes nemzetségi kisebbség, így a romák számára is (133. bekezdés). Észtországot arra ösztönzi, hogy továbbra is vezessen be olyan kezdeményezéseket, amelyek az Észtország és Oroszország közötti a kapcsolatok fejlődését elősegítik, és a nemzeti kisebbség tagjait kétnyelvű programokba vonják be. A Litvániáról szóló véleményben aggodalmunknak adtunk hangot a fehéroroszországi családok Mindszentekkor tett látogatásuk során felmerülő vízumköltségeivel kapcsolatban, az első, 2000-es szlovákiai véleményben pedig kifejtettük, hogy az évtizedes múltú határon átívelő kapcsolatokat Ukrajnával a határellenőrzésről szóló előcsatlakozási megállapodások, illetve az Európai Unió acquis communautaire-je akadályozza. Az Európai Unión kívüli országokból származó nemzeti kisebbségek esetében is merültek fel problémák; Romániában például az ott tanuló román nemzetiségű, Ukrajnából származó kisebbségi diákok szenvedtek hátrányokat. De érték hátrányok az Európai Unión belül élő kisebbségeket is. A szlovák hatóságokat felhívta a Tanácsadó Bizottság, hogy igazolják: nincsenek indokolatlan akadályok a szlovákiai általános iskolákba hívott, kisebbségi nyelvet tanító külföldi tanárok diplomáinak elismerése terén.

Nemzetközi jogi okmány
39 állam (köztük Magyarország és szomszédai) ratifikálta a keretegyezményt, amely nemzetközi jogi okmány, végrehajtását az Európa Tanács ellenőrzi, az az Európa Tanács, amelynek Miniszteri Bizottsága a Tanácsadó Bizottság ajánlásait kéri ki. A Tanácsadó Bizottság 1998-ban kezdte meg munkáját, amikor a keretegyezmény hatályba lépett, és legelső véleményét 2000-ben fogalmazta meg a keretegyezmény végrehajtásáról a tagállamokban. Azóta a Tanácsadó Bizottság befejezte a mind a 39 országra kiterjedő ellenőrzés első körét és a második kör nagy részét. Jövőre a Tanácsadó Bizottság Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában folytatja az ellenőrzést. Épp ezért nem volna helyes, ha itt bármilyen módon minősíteném a keretegyezmény végrehajtását ezekben az országokban.

Két- és többoldalú megállapodások
A 18.1 cikk arra ösztönzi az államokat, hogy kössenek „két- és többoldalú egyezményeket más államokkal, kiváltképpen a szomszédos államokkal, annak érdekében, hogy biztosítsák az érintett nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelmét”. Magától értetődik, hogy e megállapodásoknak követniük kell a keretegyezmény és a nemzetközi jog rendeleteit és szabályait. A Tanácsadó Bizottság számos ilyen egyezmény megszületését üdvözölte, különösen a Románia, Szlovákia és Magyarország által megkötött megállapodásokat, akár egymás közötti, akár más államokkal létrejött egyezményekről volt is szó. Ugyancsak örömmel és különös figyelemmel fogadta az 1998-as belfasti (vagy más néven a nagypénteki) megálla-

46

47

podást, valamint a 2007-es St. Andrew’s-i megállapodást, amely egy egész sor szereplőt, köztük Nagy-Britannia és Írország kormányát is támogatói között tudta. Engedjék meg, hogy most kifejezetten a keretegyezmény 18.2 cikkére fókuszáljak, amely kiköti: „Adott esetben a Felek megfelelő intézkedéseket hoznak a határokon átnyúló együttműködés bátorítására.” Az „adott esetben” kifejezés megengedi az államoknak, hogy saját hatáskörben értelmezzék, mi tartozik ide, míg a „megfelelő intézkedést hoznak” kötelező jellege kifejezetten erősnek tűnik. Számos államban a nem kormányzati szervek és a rokonállamok fontos szerepet játszanak a nemzeti kisebbségek kulturális támogatásában. Ezek a külföldi források többek között olyan célokat szolgálhatnak, mint iskolai tankönyvek kiadása és ingyenes eljuttatása a diákokhoz, a kulturális és művészeti tevékenységek pénzügyi támogatása. Kormányzati hatóságok számos esetben számoltak be a Tanácsadó Bizottságnak más államokkal kialakított gyümölcsöző kapcsolatokról (például Moldova egyebek mellett a Bulgáriában, Oroszországban, Törökországban és Ukrajnában élő kisebbségek támogatásáról). Ezek az országok együttműködnek nyelvi és kulturális tanfolyamok szervezésében, tanár- és diákcsereprogramokban. A moldáviai Oktatási Minisztérium ajánlása alapján megfelelő kisebbségi nyelvű tankönyveket bocsátanak a kisebbségek rendelkezésére. Örményországban az állam nem alkalmaz semmilyen aktív oktatási politikát a nemzeti kisebbségek javára, és alig vagy egyáltalán nem támogatja az ilyen irányú oktatási kezdeményezéseket. A nemzeti kisebbségek képviselői rámutattak arra, hogy a hatóságok sokszor a kisebbségek szerepvállalására és az anyaország támogatására hagyatkoznak, olykor túlságosan is. És bizony tudjuk, hogy egyes államok nem nyújtanak kellő forrásokat a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására. A Tanácsadó Bizottság – miközben üdvözölte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az anyaállamok kölcsönös megállapodás alapján és jóhiszeműen indítottak –, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormánynak magának is elkötelezettséget kell mutatnia a határain belül élő nemzeti kisebbségek iránt. További intézkedéseket kell tenni, és nem szabad túlságosan a polgári társadalom kezdeményezéseire vagy a rokoni támogatáson keresztül külföldről származó, határokon átnyúló együttműködésre hagyatkozni. A nemzeti kisebbségek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy egyes államok jelentősen több forrást helyeznek ki, és nagyobb figyelmet fordítanak külföldön élő nemzeti közösségeikre, mint hazai nemzeti kisebbségeikre (például Litvániában). A helyzetet súlyosbította az Európai Unió állampolgárainak a tíz új tagállam 2004. évi belépése óta zajló, nagyobb mértékű vándorlása. A Tanácsadó Bizottság ezzel szemben üdvözölte a jóhiszeműen bevezetett és végrehajtott szimmetrikus megállapodásokat. Az örmények véleményükben megjegyezték, hogy Örményország és Ukrajna között a hatékony együttműködés mindkét ország számára lehetővé tette a kétnyelvű kiadványok megjelentetését az érintett kisebbségi közösségek számára.

Végül hadd térjek át egy fontos témára: arra, milyen szerepet játszik a határokon átnyúló együttműködés a gazdasági fejlődésben. A főbiztossal és munkatársaimmal együtt úgy véljük, a terület kulcsfontosságú, de jórészt elhanyagolt. Számtalan informális ismeret birtokában vagyunk, de a Tanácsadó Bizottság kevés szisztematikus jelentést kapott e tárgyban az államoktól vagy másoktól. 2008-ban a Tanácsadó Bizottság kiadta a nemzeti kisebbségek hatékony részvételéről szóló kommentárt, amely jelentős súlyt helyezett a gazdasági és társadalmi életben betöltött szerepükre. A kommentár többek között utalt az elszigetelt határ menti területek elmaradott térségeire és nemzeti kisebbségeire, és megjegyezte, hogy a határokon átnyúló kereskedelem és egyéb gazdasági tevékenységek kölcsönös előnyöket rejthetnek. A határ menti területek különösen fontosak lehetnek a nemzeti kisebbségek gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából. A kommentár hangsúlyozta, hogy a határokon átnyúló együttműködést nem szabad semmilyen indokolatlan eszközzel akadályozni. Bizonyítékok vannak arra, hogy a nemzeti kisebbségek jelentősen hozzájárulhatnak az államok közötti kereskedelmi és gazdasági együttműködéshez, nemcsak földrajzi helyzetük, hanem személyes kapcsolataik, a beléjük vetett bizalom, valamint interkulturális neveltetésük révén is, mivel többnyelvűségüknek és többféle nevelési hagyományaiknak köszönhetően mindkét kultúrát ismerik és megértik. A Tanácsadó Bizottság megfigyelő célú látogatásai során gyakran zajlottak rövid megbeszélések arról, hogyan mozdítják elő a kisebbségek a határokon átnyúló kereskedelmet, ám erről vajmi kevés dokumentum áll rendelkezésre. Hallottuk, milyen értékes szerepet játszottak a nemzeti kisebbségek Romániában, Bulgáriában és Albániában a rokonaik államaival folytatott kereskedelem élénkítésében, hogyan segítették elő a befektetések áramlását és az új vállalkozások létrehozását valamennyi közösségben. Az Albániából – gyakran kisebbségi közösségekből – származó alkalmi munkások például fontos szerepet töltöttek be Görögország északi részén az aratások idején, miközben jelentős pénzküldeményeket is juttattak haza Albániába. Az észak-írországi békeszerződések óta a kereskedelmi és kulturális csere virágzik. Tavaly lehetőségem nyílott arra, hogy részt vegyek egy zenei fesztiválon Rostrevorban, Down megyében, Észak-Írország egy nagyobb területi egységén, amely a „kisebbségi” kultúra ünnepe volt, s nem csak Írországból vonzott turistákat, hanem Európa más részeiből, sőt határain túlról is, bevételt teremtve. Mozgalmas programjában a hagyományos és kortárs népzene, a békepárbeszéd és a közösségek közötti békéltető események együtt szerepeltek. Számos más eset is van – bár ezeket egyelőre szisztematikusan nem tekintettük át –, amikor a kisebbségi közösségeket is érintő idegenforgalom, kereskedelem és pénzküldemények építik a stabilitást, és növelik mindannyiunk jólétét még napjaink nehéz gazdasági körülményei között is. Saját szememmel láttam ezt Horvátországban, Szerbiában, Macedónia volt Jugoszláv Köztársaságban, Moldovában és Ukrajnában. Ezekben az eseményekben a romák gyakran játszanak kreatív szerepet, bár képességeiket és kapcsolataikat

48

49

a gazdaságot tervezők gyakran figyelmen kívül hagyják. Ez arra is utal, hogy sokkal több munkára van szükség ahhoz, hogy meggyőzően bemutassuk, hogyan lehetnek a nemzeti kisebbségek a gazdagodás és a gazdasági stabilitás forrásai valamennyi közösség számára.

1* Vesna Crnić-Grotić*

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Szakértői Bizottságának alelnöke
Először is köszönöm a szervezőknek, hogy a konferencia napirendjébe iktatták a nyelvi chartát, valamint hogy lehetőséget adtak, hogy arról a jogi és gyakorlati szerepről beszéljek, amelyet a charta a határon átnyúló együttműködésben potenciálisan betölthet. Az 1992-ben aláírt egyezményt mára 24 állam ratifikálta; legutóbb, 2009-ben, Lengyelország. Sajnálatos módon a charta elfogadása az Európa Tanács tagállamaiban meglehetősen lassan halad, mintha az államok ódzkodnának a benne megfogalmazott kötelezettségek vállalásától. Szeretném röviden bemutatni Önöknek a chartát. Van jó néhány olyan sajátos vonása, amely megkülönbözteti más, hasonló témájú egyezményektől. Kulturális céllal jött létre, hogy az európai kulturális gazdagság fontos alkotóelemeit, a regionális és kisebbségi nyelveket megőrizze. A nyelvi sokszínűség megőrzése eredményeként az érintettek szükségszerűen alapvető emberi jogoknak minősíthető jogokat is élveznek (például a saját anyanyelvi oktatáshoz való jog vagy a kisebbségi nyelv használata bíróságokon). A charta két fő részre osztható. II. része felsorolja azokat a célokat és alapelveket, amelyek követését a csatlakozó államok a saját területükön beszélt regionális és kisebbségi nyelvekkel kapcsolatban vállalják, és amelyek a charta 1. cikkében szereplő meghatározásnak megfelelnek: olyan nyelvek, amelyeket valamely állam adott területén élő nemzetiségek hagyományosan használnak, és amelyek különböznek az állam hivatalos nyelvétől/nyelveitől. A charta kifejezetten kizárja az állam hivatalos nyelvének dialektusait és a bevándorlók által beszélt nyelveket. A gyakorlatban azonban adódnak kisebb nehézségek: néha nehéz eldönteni, hogy egy nyelv melyik típusba sorolható. A tagállamok maguk határozzák meg, hogy a területükön beszélt nyelvek közül melyek felelnek meg a definíciónak, vállalják azonban, hogy figyelembe veszik az adott nyelvet használó csoport kívánságaikat. Egyes esetekben némi zavar keletkezett a regionális vagy kisebbségi nyelvek helyzetével kapcsolatban, mivel egyes államok a charta II. részének alkalmazási területét félreértelmezték. A charta II. része 2. cikkének 1. bekezdése szerint a chartát az adott fél a „területén használt regionális vagy kisebbségi nyelvre alkalmazza”, de egyes államok ezt csak az adott országon belül, adott területen beszélt második hivatalos nyelv(ek)re vonatkoztatták. A Szakértői Bizottság azonban úgy értelmezi, hogy ez a rendelkezés az összes, a charta 1. cikkelyében kifejtett definícióinak megfelelő regionális vagy kisebbségi nyelvre kiterjed, és fenntartja, hogy az egyezményt aláíró feleknek saját politikájuk, jogalkotásuk és -gyakorlatuk kialakításakor figyelembe kell venniük e nyelveket, ahogy arról a II. rész rendelkezik is. A charta III. része az úgynevezett menürendszeren alapul: eszerint a felek szabadon
* A szerző Az Európa Tanács regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája és a határon átnyúló együttműködés címmel tartotta meg előadását. Az előadásban megfogalmazott nézetek kizárólag a szerző véleményét tükrözik.

Következtetés
Ez a prezentáció nem tárta fel teljes mélységében egyetlen kisebbség helyzetét sem, és szándékosan nem foglalkozott azokkal a kérdésekkel, amelyek napjainkban fontosak abban a térségben, ahol a Tanácsadó Bizottság a közeljövőben vizsgálja majd a keretegyezmény végrehajtását. A keretegyezményben azonban egyértelmű a tekintetben, hogy a részt vevő államok – amennyiben valamennyi fél jóhiszeműen jár el, és egyúttal tiszteletben tartja az államok szuverén egyenlőségét, területi egységet és politikai függetlenségét – elvben és gyakorlatban is kötelesek intézkedéseket tenni (ahol indokolt) a határokon átnyúló együttműködés ösztönzésére, a nemzeti kisebbségek teljes körű és tényleges részvétele mellett. Tisztelt Elnök Úr! Az Európa Tanács és Tanácsadó Bizottsága támogatja, hogy az államok jogi kötelezettségüket teljesítve a határokon átnyúló együttműködést előmozdítsák.

50

51

választhatják ki a 8.-tól a 14. cikkig terjedő kötelezettségek közül azokat, amelyeket a területükön beszélt regionális vagy kisebbségi nyelvek valamelyikére vagy mindegyikére kiterjedően teljesíteni kívánják. E cikkelyek a közélet különböző területeit fedik le az oktatástól az igazságszolgáltatásig és a közigazgatási hatóságokig, a médiától a kultúráig, a társadalmi és gazdasági életig. Az egyes rendelkezések elkötelezettségi szintje más és más; a kötelezettségvállalások eltérő szintje lehetővé teszi a felek számára, hogy az egyes nyelvek aktuális helyzetének figyelembevételével határozzák meg vállalásaikat. Nem minden állam kívánt ezzel a lehetőséggel élni: sokan azonos szintű kötelezettséget vállaltak a területükön beszélt összes nyelvre vonatkozóan. A ratifikációs okmányaikban az aláíró államok számos, méretében és helyzetében eltérő, a III. rész hatálya alá eső nyelvet jelöltek meg, ami annak a jele, hogy az összes regionális vagy kisebbségi nyelv valamilyen fokú támogatásra és védelemre szorul. A határon átnyúló együttműködésre a charta II. része tér ki, az államok által követendő célok és alapelvek között. A charta elősegíti a regionális vagy kisebbségi nyelvet használó csoportok közötti kapcsolatok megőrzését és fejlesztését (7. cikk, 1. bekezdés e) és i) pontja), függetlenül attól, hogy az adott nyelvet a csoport tagjai egyazon vagy különböző országokban beszélik-e. Sok nyelvet két vagy több országban is beszélhetnek: egy vagy több országban általában kisebbségi nyelvként (például a magyar nyelvet Horvátországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában és Ukrajnában), míg egy másikban hivatalos nyelvként. Egyes nyelveket azonban kizárólag regionális vagy kisebbségi nyelvként beszélnek; ezek a nyelvek egyetlen országban sem működnek hivatalos nyelvként. Ilyen például a rutén, amelyet a legtöbb közép-kelet-európai országban beszél ugyan a rutén kisebbség, de még az „anyaállamban”, Ukrajnában is csak az ukrán nyelv egyik dialektusaként ismerik el. Miután tudjuk, hogy a kisebbségi nyelvekre jelentős mértékben hat az adott országban beszélt többségi nyelv használata, és ezért az anyaországban beszélt nyelvtől eltérően fejlődnek, az egyazon vagy hasonló nyelvet beszélők közötti kapcsolatokra a charta a nyelvek megőrzésének és gazdagításának eszközeként tekint. A Charta Magyarázó Jelentése szerint: „Fontos, hogy az államok felismerjék ezen kapcsolatok létjogosultságát és ne az adott államban élő nemzetiségek állampolgári elkötelezettségének megkérdőjelezéseként, illetve az adott állam területi egységére potenciális veszélyként tekintsenek ezekre a kapcsolatokra. Egy adott nyelvet beszélő csoport könnyebben integrálódik egy államba, ha nyelvileg önálló csoportként elismerik, és a szomszédos közösségekkel ápolt kapcsolatait nem akadályozzák.” Bár a charta kifejezetten ki is tér erre, magától értetődik, hogy e kapcsolatok az ENSZ chartájának alapelveivel ellentétes célokra nem használhatók. Azt a tényt, hogy valamely nyelvet egy másik ország bizonyos részén beszélnek, nem szabad úgy értelmeznünk, hogy ez az anyaországnak bárminemű területi igény formálására jogot adhat. A kérdés, reményeim szerint, az egyesült Európában elveszti relevanciáját.

Az államok azonban szabadon dolgozhatják ki a határokon átnyúló kapcsolatokra vonatkozó legmegfelelőbb megoldásaikat. A charta III. része a 7. cikkben megfogalmazott elképzeléseket fejti ki és gondolja tovább, illetve a 14. cikkben további, konkrétabb kötelezettségeket fogalmaz meg. Az a) bekezdés két- és többoldalú megállapodásokról szól, melyek azzal a céllal jöttek létre, hogy az azonos nyelvet használók közötti kapcsolatokat elősegítsék a kultúra, az oktatás, az információ, a szakképzés és a továbbképzés területén olyan országokban, ahol ugyanazt a nyelvet azonos vagy hasonló formában használják. A számos együttműködési lehetőség lefedi mindazon területeket, amelyeket a charta előirányoz. Monitorizálási tevékenységünk során megállapítottuk, hogy az államok közötti együttműködés leginkább az oktatás vagy a kultúra, valamint az írott és az elektronikus média területén érhető tetten. Nagyon gyakori a tananyagok cseréje, a tanárképzés, valamint a diákok szomszédos állam területén történő oktatása különösen ott, ahol „kisebb” a kisebbségi nyelvet beszélők száma, és kevésbé fejlett az oktatás infrastruktúrája. A határokon átnyúló együttműködés révén a résztvevők egy másik ország területén a saját nyelvük többségi helyzetének előnyeit élvezik. Könnyíteni szükséges a diplomák elismerését az anyaországokban, hiszen ez lehet a charta által a közélet más területeire vonatkozóan megfogalmazott kötelezettségek teljesítéséhez vezető egyik út (például az adott kisebbségi nyelven folyékonyan beszélő orvosi személyzet segíthet a 13. cikkben megfogalmazott, gazdasági és társadalmi életet érintő vállalások teljesítésében). Az ilyen típusú együttműködésben azonban egy látens veszélyforrás rejlik: az anyaországban tanuló diákok nem mindig térnek vissza a szülőföldjükre. Ez az egyik legfontosabb oka annak, amiért a kisebbségek vonakodnak ettől a megoldástól. A kultúra területén a kapcsolatok kiépítését és ápolását ösztönzik például színi társulatok vagy kiadók között, és nagyon hasznosak lehetnek az összes érintett fél számára az írott sajtóval és televíziós közvetítésekkel kapcsolatos közös projektek, hiszen az adott kisebbségi nyelvet beszélők csoportja így az anyaországból érkező sajtóhoz és televíziós műsorokhoz fér hozzá, az állam pedig jelentős megtakarításokat ér el azáltal, hogy immár nem szükséges erre a célra állami forrásokat fordítania. Egyes országok kölcsönösségi alapon kötnek ilyen megállapodásokat. Fontos azonban, hogy ez ne pusztán tévéműsorok sugárzását jelentse az egyik országból a másikba, miután a legtöbb ember a saját közössége, saját környezete eseményeiről kíván a híradásokban tudomást szerezni. Közös projektek esetén az összes érintett csoport érdekét szem előtt kell tartani. Van példa ilyen típusú együttműködésre a skandináv államok között, bizonyos számi nyelvű tévéműsorok esetében. A 14. cikk b) bekezdése más típusú együttműködést szabályoz. Az érintett felek megkönnyítik és/vagy támogatják a határokon túli együttműködést, különösen annak a területnek a regionális vagy helyi szervei között, ahol ugyanazt a nyelvet azonos vagy hasonló formában használják. Ez különösen igaz azon államokra, ahol a határ mindkét oldalán ugyanazt a regionális nyelvet beszélik, ahogy ezt oly gyakran tapasztaljuk Európa országaiban.

52

53

E vállalás mögött természetesen az az alapgondolat húzódik, hogy a közös nyelv révén az államok közötti kölcsönös megértést elősegítsük. Ezzel a lehetőséggel jó néhány, a chartához csatlakozó ország él, bár nem annyi, mint szeretnénk. Ha jó gyakorlatokat keresünk, elég megnéznünk, milyen módon segítik elő a számi nyelvek megőrzését a skandináv országokban. A határon átnyúló együttműködés gyakori a számik között, különösen Finnország, Svédország és Norvégia határvidékein, ahol a nyelvet beszélik. A finn, svéd, és norvég számi parlamentek több területen is sikeresen együttműködnek. Mindegyikük felállította saját számi nyelvi tanácsát. A nemzeti nyelvi tanácsok együttműködnek az oroszországi számikkal a közös Számi Nyelvi Tanácsban. A különböző nyelvi tanácsok egyik fontos feladata a számi nyelvek közös szabályzatának kialakítása, például a négy országban beszélt nyelvjárások és a különféle szakterületek terminológiájának harmonizációja. A nyelvek fejlődésének körülményei nagyon gazdag szókincs kialakulásához vezetettek a mindennapi tevékenységek során használt nyelvben, ugyanakkor gyakori a helytelen terminológia alkalmazása bizonyos új műszaki szakkifejezések esetén, vagy a jog és társadalomtudomány területén. Igaz ugyanakkor az is, hogy az új számítástechnikai terminológia kialakítása sok nyelv számára jelent kihívást, függetlenül az adott nyelv helyzetétől. A Torne-völgyi finn Torneå és a svéd Haparanda település közötti együttműködés a határ menti kooperáció jó példája lehet. A kétoldalú együttműködést a Torne határfolyóról szóló Adminisztrációs Megállapodás szabályozza; a két népcsoport közötti kommunikáció nyelve a meänkieli, Svédország egyik hivatalos, a finnhez sok tekintetben közel álló kisebbségi nyelve. Dánia és Németország ugyancsak jó példával szolgálnak: az 1955-ös Bonn–Koppenhágai Nyilatkozat hosszú távú együttműködést alapozott meg a határ két oldalán élő, német és dán nyelvet beszélő kisebbségek javára. 1997-ben létrejött a Sønderjyilland/ Schleswig határ menti régió a dániai Sønderjyilland megye, a németországi Flensburg, valamint a Schleswig-Flensburg és Nordfriesland megye között. A megyék közötti együttműködés olyan tevékenységeket ölel fel, mint a határokon átnyúló oktatási és kulturális projektek végrehajtása, a német ajkú kisebbség pedig közvetlen képviselettel rendelkezik a megyei tanácsban. Amikor Dánia 2007-ben hozzálátott a közigazgatási reformok végrehajtásához, és a meglévő önkormányzatokat nagyobb közigazgatási egységekbe tömörítette, gondosan ügyelt arra is, hogy a dél-jutlandi német ajkú kisebbség jogai ne csorbuljanak. Az ilyen példák jelzik, hogy a nyelvek megőrzése és védelme könnyebben valósítható meg ott, ahol az érdekelt államok jószomszédi viszonyban élnek. Azonban ennek az együttműködésnek nem ez az egyetlen pozitív hozadéka. Ennél nagyobb és jelentőségteljesebb eredmény, hogy Európa békéjét és stabilitását erősítő kapcsolatok épülnek ki Európa népei és államai között. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Gerhard Stahl
Az Európai Unió Régiók Bizottságának főtitkára
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Először is szeretnék köszönetet mondani Bajnai Gordon miniszterelnök úrnak, amiért lehetővé tette e rendkívül érdekes és nagyon fontos konferencia megrendezését. Engedjék meg, hogy először néhány kisebbségi kérdéssel kapcsolatban kifejtsem az álláspontomat. Ezután az európai területi együttműködési csoportosulásról mint új jogi eszközről szólnék néhány szót. Ami az Európai Unióban élő kisebbségeket illeti, fontos megértenünk, hogy a múlt nehézségei a jövő nagy lehetőségeit rejtik magukban. A múltban a kisebbségi kérdés egyes országokban az elszakadástól való félelemmel járt együtt; a kisebbségi csoportok tagjai gyakran tartottak attól, hogy a kormányok megpróbálják őket a többségi nemzettestbe erőszakkal asszimilálni. Az Európai Unióban a helyzet merőben más: mindannyian európai polgárok vagyunk. Ennek köszönhetően ma már sokkal kevésbé fontos az egyes emberek számára, hogy az EU-n belül mely nemzet tagja, mint a konfliktusokkal terhes múltban volt. A régióknak immár lehetőségük van arra, hogy a megváltozott környezetben és viszonyok között kialakult előnyöket kihasználják. Az etnikai és kulturális kisebbségek az állampolgárok közötti megértést növelhetik, és hatékonyan járulhatnak hozzá egy integráltabb Európa kialakításához. Nagyon sok tagállamban találunk kisebbségeket, és sok helyütt merülnek fel kisebbségi kérdések (például a spanyolországi baszkok, az Egyesült Királyságban élő skótok, vagy a tiroli német ajkú olaszok kérdése). Azt gondoltam, talán érdekes lehet egy olyan konkrét eset bemutatása, amely a legjobb gyakorlat nagyszerű példája. Az eset szorosan kapcsolódik a Balti-tengeri együttműködéshez, amely a svéd EU-elnökség egyik kiemelt feladata. A német–dán határ menti régiók közötti együttműködésre utalok. Százötven éve a német–dán határvidék még „észak Koszovója” volt. Lényegében egy időben két polgárháború dúlt a vidéken. A régióban élők közül sokan részt vettek a harcokban, sokakat érintettek a veszteségek. A dánok és a németek viszonyát generációkon keresztül a gyűlölködés és bizalmatlanság jellemezte. Dánia elvesztette Schleswiget a poroszokkal és Ausztriával szemben. Ennek következtében a szokásos bizalmi és integrációs nehézségekkel terhelt kisebbségi közösség alakult ki. A dánok és németek közötti határon átnyúló kapcsolat még a második világháború és többéves politikai barátság után is igen gyenge maradt. Három évig a Schleswig–Holstein régióban dolgozhattam az első Interreg-program során. A két régió közötti mindennapi kapcsolat uniós támogatással és az új Interreg irányelvek szellemében egyre szorosabbá vált. Sokat javított a helyzeten, hogy a törvények a kisebbségek számára konkrét jogokat szavatoltak. A schleswig-holsteini regionális parlamentben például egy képviselői hely garantált a dán közösség képviseletére, és volt idő,

54

55

amikor a kormányzó többség a régióban a dán képviselő támogatásától függött. A kisebbségi garanciák a döntéshozatalban aránytalanul nagy befolyást biztosítottak. A politikai garanciák az európai integráció által generált gazdasági fejlődést felgyorsították, ami sikeres együttműködéssel párosult a kultúra és az oktatás területén. Nézzünk egy egyszerű gyakorlati példát: Dánia egyik legbefolyásosabb üzletembere elhatározta, hogy támogatni fogja az egyik dán iskolát a Schleswig–Holstein régióban. Miután anyagi segítségével javították az oktatás minőségét, ma az intézménynek számos olyan német tanulója van, akinek nincs semmilyen dán kötödése. Ebből jól látható, hogy a kisebbségi nyelv is lehet vonzó ott, ahol van gazdasági fejlődés. A kisebbségi nyelveket általában az a veszély fenyegeti, hogy a többségi nyelv kiszorítja őket, ám egy gazdaságilag sikeres határ menti régióban a kisebbségi nyelv is rejthet magában mindenki számára élvezhető előnyöket. Azért hozakodtam elő ezzel a példával, amely egy hosszú és gyakran fájdalmas múltat zárt le, hogy rámutassak: a sikeres együttműködéshez két dolognak kell egybeesnie. Egyrészt kell egy megfelelő nemzeti politika, amely a kisebbségeknek bizonyos jogokat szavatol, másrészt szükség van gazdasági fejlődésre, amely a peremrégiót visszahozza a középpontba. Erről szól az Európai Unió. Azok a határ menti régiók, amelyeket a nemzetállamok sokáig figyelmen kívül hagytak, az Európai Unióban most új esélyt kapnak. Közelebb kerülnek a központokhoz, ugyanis az infrastruktúra folyamatosan fejlődik. Az európai gazdasági és monetáris unió a legtöbb tagállam számára azt jelenti, hogy a határok ellenőrzése már a múlté, és a határvidékek visszanyerik gazdasági erejüket és jelentőségüket. Nagyon gyakori manapság, hogy az emberek a határ egyik oldalán dolgoznak, ám a másik oldalán laknak. Azért még vannak igen fontos megválaszolandó kérdések: még mindig nehézkes például a határon átnyúló együttműködés az egészségügy, a tömegközlekedés és a segélyszolgáltatok területén, ugyanis a szociális jogalkotás, a jogi szabályozás nagy része az adott tagállam intézményi szerkezetétől függően nemzeti vagy regionális hatáskör. Az EU népességének kb. tíz százaléka valamilyen szempont szerint kisebbségnek tekinthető. Léteznek történelmi kisebbségek, például azok, amelyek vitatott határok mentén élnek, de vannak újabb keletű kisebbségek is. Bármelyik modern európai városban, legyen az Malmö, Brüsszel, Frankfurt vagy Birmingham, lenyűgöző a sokszínűség: a világ minden pontjáról származó embereket látunk. Egyes városokban ez integrációs nehézséget okoz, a kisebbségek negyedekbe tömörülnek, és gyakran a kirekesztés áldozatává válnak, marginalizálódnak. A kisebbségek mindkét típusával foglalkoznunk kell. Olyan politikát kell kidolgozunk, amely mindenki számára lehetővé teszi a társadalmi részvételt, származástól függetlenül. Most szeretnék rátérni az új jogi eszközre, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásra, az EGTC-re Az EGTC olyan eszköz, amelynek létrehozásában az általam képviselt intézmény, a Régiók Bizottsága (Committee of the Regions – CoR) fontos szerepet játszott. Nyugodtan mondhatom, hogy az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága nélkül az EGTC soha nem jött volna létre. A Régiók Bizottságát megilleti a dicséret: az EGTC

létrehozását megelőző jó néhány évben a CoR szakértői csoport sürgette egy olyan új jogi eszköz kialakítását, amely a határ menti és a régiók közötti együttműködést megnehezítő problémákat orvosolja. A Bizottság az igényre reagálva végül megfogalmazott egy jogi szöveget. Ezt követően, az EP támogatásának elnyerése után, a javaslatra már a Tanácsnak kellett reagálnia. Az osztrák EU-elnökség ragadta magához a kezdeményezést. Az osztrák CoR-tagok az ausztriai régiókban, ahol már garantált volt a belső döntéshozatali folyamatokban való részvétel, éltek a befolyásukkal, és megszerezték az ügyhöz az osztrák elnökség támogatását, olyannyira, hogy az osztrák elnökség kiemelt feladatának tekintette az ügy képviseletét. Az Ausztria által vezetett tárgyalások sikerrel jártak: a tagállamok az EGTC-vel kapcsolatban egyetértésre jutottak, így jött létre tehát ez az új jogi eszköz. A szabályzat kimondja, hogy a CoR feladata az EGTC-k bejegyzése. Ezzel kapcsolatban örömmel jegyzem meg, hogy már jó néhány új, határon átnyúló és régióközi együttműködési megállapodást vettünk nyilvántartásba. Reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik, és a jövőben az együttműködési kezdeményezések ilyen módon tovább fejlődhetnek. Most szeretnék néhány szót szólni azokról a lehetőségekről, amelyeket az EGTC mint új jogi eszköz, kínál. Először is lehetővé válik olyan saját költségvetéssel és személyzettel működő szervezetek megalakítása, amelyek kifejezetten a határon átnyúló és régióközi együttműködést hivatottak segíteni. Az EGTC-k nagyobb jogi súlyt adhatnak a hagyományos határon átnyúló együttműködéseknek, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak arra, hogy olyan szervezetek jöjjenek létre, amelyek tagjai között a közszféra képviselői és közszolgáltatásokat nyújtó egyéb szervezetek is megtalálhatók. Az EGTC-kel lehetővé válik nemcsak a regionális és helyi hatóságok, de a központi kormányzatok és szervek, egyesületek vagy Kereskedelmi Kamarák részvétele is. A szereplők aláírnak egy megállapodást, döntenek a belső szabályzatukról, a döntéshozatali eljárásról és a szervezet igazgatásáról. Minden egyes EGTC létrehozásához legalább két tagállam részvétele szükséges, de az együttműködés az EU külső határain túl is bővíthető. Az EGTC-k számos területet ölelnek fel. A legelső nyolc-kilenc megalakítás előtt álló EGTC-t vizsgálva azt találjuk, hogy az együttműködés egymástól távol eső területeit fedik le (közlekedés, egyetemi kutatás, vagy a segélyszolgáltatok működtetése). Már ma, az első EGTC-k megalakulásakor látjuk, hogy segítségükkel a létező határon átnyúló együttműködéseket sokkal szilárdabb alapra helyezhetjük. Az EGTC-k létrehozásával olyan régióközi és makro-regionális együttműködési intézmények alakíthatók ki, mint például a Balti-tengeri Stratégia. Eddig több mint hetven szervezet és egyesület létesült azzal a céllal, hogy ezen az egy területen az együttműködés kialakulását segítsék: egyebek között így jött létre a Balti Kereskedelmi Kamara, valamint balti egyetemek, balti városok, balti szakszervezetek és balti kulturális szervezetek közötti együttműködések. A régióban élők számára ma már nem az a fontos, hogy dánok, németek, lengyelek vagy svédek-e, hanem az, hogy mindannyian egy közös balti örökség birtokosai, mindannyian ugyanazon közös identitás hordozói. A példa nem egyedi, és nem csak az Európai Unió e területére jellemző. A makrorégiók kialakulása az Európai Unió

56

57

különböző részeit gyorsan eléri ott, ahol a földrajzi közelség alapján és a nemzeti határokra való tekintet nélkül gazdasági érdekek és új identitások alakulnak ki. A mediterrán régió már erre a modellre épül, és szó van egy Duna-régió létrehozásáról is. A Régiók Bizottsága továbbra is támogatja az új lehetőségek kiaknázását a legkülönbözőbb területeken. Az egyik szakértői csoportunk a már létező EGTC-k által felhalmozott tapasztalatokat próbálja összegyűjteni, mi pedig egy olyan platform létrehozásán munkálkodunk, amely az érdeklődők számára lehetővé teszi a gyors információcserét, a tanácsadást és egy reményeink szerint mindenki által hatékonyan használható tudásbázis kialakítását. Támogatjuk és elősegítjük az új eszköz egyik fontos céljának elérését is: az Európai Unió egységesebb és kiegyensúlyozottabb fejlődését. Ha egyetlen szóval szeretnénk az EU-t meghatározni, akkor ez a szó a kohézió, amelynek az európai kontextusban három dimenziója létezik: gazdasági, társadalmi és területi. Ez a megközelítés talán túlontúl szakmainak tűnik, ám valójában kifejezetten politikai: a kohézió hármas céljának megfogalmazása valójában ígéret az Európai Unió részéről a kiegyensúlyozott növekedés és fejlődés elősegítésére. A határrégiókban és a kisebbségek kezelésében az EU ezt az ígéretet eddig egyértelműen betartotta. A periferikus régiók fejlődése rendkívül gyorsan megindult. Azt gondolom, kötelességünk ezt az ígéretet a jövőben is megtartani. A Régiók Bizottságában tagjaink többsége elkötelezett az Európai Unió kohéziós célja mellett. Ez garanciát jelent arra nézve, hogy a jelenleg gyengébbek támogatást kapnak, hogy megerősödjenek; az EGTC-k e munka szerves alkotóelemei lehetnek. Az új EGTC-szabályzat mérlegelése, értékelése folytatódik. A Régiók Bizottsága 2010ben jelentést készít az eddigi tapasztalatokról. Ez lehetővé teszi az Európai Bizottság számára, hogy eldöntse, szükséges-e módosítani az EGTC-t mint jogi eszközt, avagy sem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

* Törzsök Erika1* Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány elnöke
„Pontosan 360 éve annak, hogy a vesztfáliai békével a kisebbségi jogok a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek, és hogy azokról viták indultak. A nemzetállami rendszer létrejötte óta az egyes államok kisebbségi közösségeinek helyzete gyakran kelti fel egy másik, többnyire szomszédos állam érdeklődését. Az elmúlt évtizedek alatt megfigyelhető növekvő globalizáció révén az államok egyre inkább multinacionálissá válnak, míg az etnokulturális és politikai határok csak ritkán esnek egybe.”2 Ebből a tényből következően azok a társadalmi-gazdasági folyamatok, melyek az európai integráció során ezeket a térségeket átalakítják, nehéz és váratlan kihívások elé állítanak bennünket, Közép-Kelet-Európában élőket. Így felmerül a kérdés, hogy az 1990-től induló integrációs folyamatok valóban megteremtik-e, megteremthetik-e az államszocializmusok bukása után a varratmentes Európát (seamless Europe). Vajon 1990 felfogható-e mint kísérlet Európa három történeti régiója, Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa integrációjaként? Vajon az állami és nemzeti határok elkülönült volta európai keretek között oldódik Közép-Kelet-Európában, vagy a nacionalizmusok, politikai hisztériák újabb jelenségei erősödnek fel? Vagy talán igazat kell adnunk a francia Jean Monnet-nak, az egységes Európa egyik atyjának, aki halála előtt azon kesergett, kár, hogy az unió megteremtését nem a kultúrával kezdték, hanem a gazdasággal. Mint mondta: erősebb kötelék lenne. Megítélésünk szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az integráció sikerének szükséges, de nem elégséges feltétele: – ha a folyamatok olyan fejlődési ritmusban zajlanak, melyben a kumulatív változás struktúraváltást, új kultúrát is eredményez a régebbi és új érintettek körében (az új tagállamok EU-keretek közé kerülése csökkenti az EU megosztottságát, teret adva az innovativitásnak és növelve ezzel Európa versenyképességét); – ha olyan struktúrák jönnek létre, melyek magukban hordják önmaguk meghaladásának feltételeit (ami mindig is az európai fejlődés lényege volt), ezáltal növekszik a globalizációs versenyben Európa esélye; – ha a Sztálin, Churchill és Roosevelt által megrajzolt, Európát megosztó határok nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is meghaladhatóvá válnak az itt élő emberek számára.
Az integrációt hátráltató tényezők

– Közép-Kelet-Európa fejlődése hosszú évszázadokon át Nyugat- és Kelet-Európa kettős hatása között folyt; – Európa belső határainak változásai, a térség többszöri átrendeződése és átértékelése
* A szerző Itt és mást. Új típusú integrációs formák az Európai Unióban címmel tartotta meg előadását. 2 Idézet Knut Vollebaek EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztos 2008. június 26-án, az EBESZ Állandó Tanácsa előtt elmondott beszédéből. Ld. www.osce.org/hcnm.

58

59

a XX. század során az itt élőket kölcsönösen gyanakvóvá tette egymás iránt; – a közép-kelet-európai társadalmak egyensúlytalanságai, egzisztenciális félelmei; – a társadalom és az állam szétválasztásának, illetve az ideológiai és a politikai szféra szétválasztásának megkésettsége; – a XX. század társadalom-átalakító kísérletei (a jobb- és baloldali diktatúrák) elmélyítették a különbségeket Európa három történeti régiója között. (Nyugat-Európában jóléti államok, Kelet-Közép-Európában államszocialista társadalmak, hiánygazdaságok, KeletEurópában kemény, birodalmi diktatúrák jöttek létre); – a közép-kelet-európai társadalmak tagjainak alulinformáltsága a nagy gazdasági és társadalmi folyamatokkal kapcsolatban, illúziók és csalódottság az 1990-s rendszerváltás után.
A tényleges helyzet

A pénzhiány várhatóan felértékeli a gazdasági együttműködést, az alternatív gazdasági modelleket. Feltételek: – a fizikai határok megszüntetése mellett a mentális határok oldása; – a provinciális, bezárkózó megközelítés, a hagyományos gazdálkodás helyett tudásalapú, korszerű, ökológiai szemléletű, komplex gazdálkodás , fejlesztés kialakítása; – a térség abszorbciós képességének növelése az uniós források hatékony felhasználása érdekében; – olyan kormányzati munkát kell folytatni, amely a multinacionális cégek szabályozott körülmények között való működését garantálja mindkét oldal érdekében, biztosítva a kiszámíthatóságot, átláthatóságot, távlatosságot; Fontos annak tudomásul vétele, hogy a nemzetállami reakciók, a protekcionizmus láthatóan nem megoldás. Látni kell, hogy az elmúlt időszakban az EU-ban felerősödtek a harmonizációs törekvések (is).
Paradigmaváltás a magyar nemzetpolitikában

A tényleges helyzetet – Kornai János szavaival – „az átalakulás válsága” jellemzi. Miért? Azért, mert 1989–90 után, az államszocializmus összeomlását követően a régiók fejlődése hatalmas eltéréseket mutat. A nyugati világ szelektív piacvédelme Nyugat-Európát alkalmassá tette a szabad versenyre, ugyanez a politika Közép-Kelet-Európa drámai gazdasági visszaesését eredményezte: a mezőgazdaságban 50%-os, az iparban 25-30%os a hanyatlás; illetve ki- vagy bekerülés a világ gazdasági vérkeringésébe. A közép-kelet-európai társadalmak jóléti várakozásával szemben gazdasági hanyatlás következett. Berend T. Ivánt idézve: „Európa [régiói] közötti szakadék szélesebbé vált, mint bármikor a történelem során: 1973-ban a térség országainak egy főre jutó jövedelme a nyugati szintnek még 48%-át érte el, 1990-re 38%-ra süllyedt, a század végére pedig már csak 26%-át tette ki.”
A 2008–2009-es pénzügyi és gazdasági világválság hatása

Az új történelmi helyzetben (2004–2007-től) az EU térségbeli kibővülésével összefüggésben új koncepciót alakítottunk ki. Világossá vált, hogy a kisebbségi létből eredő hátrányok oldására új típusú együttműködések generálásával kell válaszolni. Nem folytatható a polgári öntudat kialakulását és mindenféle civiltársadalmi szerveződést gátló feudálbolsevik, paternalista (anyaország – kisebbségek) gyakorlat. 2006-tól bevezettük a nemzetpolitika új elemét, a fejlesztéspolitikát. Új diskurzust kínálunk: Itt és mást! A varratmentes Európát. A koncepció lényege a kisebbségi közösségek és a térségfejlesztés összekapcsolása.
A kérdés specifikuma:

A válság megtörte a térség országaiban az új feltételek között megindult gazdasági és társadalmi fejlődés folyamatát, az egymás felé forduló régiók revitalizációját. A romló gazdasági mutatók és növekvő munkanélküliség a Közép-Kelet-Európában látensen mindig is jelen lévő nacionalizmusoknak új táptalajt nyújt (pl. nyelvi nacionalizmus).
A válság mint lehetőség

A globális pénzügyi és gazdasági válság – térségeinkben is változást fog hozni. A centrum–periféria viszony átrendeződhet, a depressziós térségek revitalizálódhatnak. A valós szükségletek kielégítésére új típusú együttműködések alakíthatók ki. Ennek eszközei: – az innováció, a fejlesztés az adott közösségekben és érdekében; – a saját erőforrások hatékonyságának menedzselése az egyoldalú függőségi viszonyok elkerülésére; – új, közös vidékfejlesztési politika kialakítása a vidék önálló problémamegoldó képességének növelésére.

– a fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják; vagyis – nem a régiókat kell etnicizálni (nem lehet előállítani a svájci kantonrendszert), hanem az etnikumokat kell regionalizálni; – a térségfejlesztés sikere érdekében elő kell mozdítani a régiók és az etnikumok közötti együttműködést, erősíteni kell a kommunikációt és a koordinációt.
A paradigmaváltás célja a magyar nemzetpolitikában

Az új feltételek között a kulturális identitás, a nyelv, az intézményrendszer megőrzése, fejlesztése – közösen! nem csupán a hagyományos támogatáspolitikával.

60

61

Eszközei: – az egymás felé forduló régiók gazdasági kohéziójának erősítése; – térségi szemlélet kialakítása: a határok megszűnésével keletkező párhuzamosságok megszüntetése, a helyzet racionalizálása – az egzisztenciális lét feltételeinek megteremtése az új feltételek között; – új logisztikai térképek kialakítása, melyek az előző évtizedek kényszerpályás fejlesztéséből adódó redundanciák oldását lehetővé teszik. Tarthatatlan, hogy egymástól 20-40 kilométeres távolságra működjenek repülőterek (amelyek nem lehetnek nyereségesek), felsőoktatási intézmények (amelyek lasszóval fogják a diákokat), ugyanakkor egészségügyi intézmények csak nagy távolságokra és kerülővel legyenek elérhetők. A változtatáshoz az egymás felé forduló régiók egyik fejlesztési forrása az ETE (európai területi együttműködés) uniós forrása. Az európai területi együttműködési források határszakaszonként: Szlovák–magyar határ mentén 176 millió € Ukrán–magyar határ mentén 68,64 millió € Román–magyar határ mentén 230 millió € Szerb–magyar határ mentén 50,1 millió € Horvát–magyar határ mentén 52,4 millió € Szlovén–magyar határ mentén 29,2 millió € Osztrák–magyar határ mentén 82,3 millió €.
Kisebbségi közösségek és fejlesztéspolitika

A fejlesztéspolitikai téma megjelenése a nemzetközi kisebbségi dokumentumokban javítja a lehetőségek realizálását, és oldja az egymással szembeni tradicionális gyanakvásokat is. Az EBESZ kisebbségi főbiztosának 2008. júniusi ajánlásai a nemzeti kisebbségek államközi kapcsolatokkal összefüggésben felmerülő kérdéseiről, illetve az ún. bolzanói ajánlások szerint: „Az államok közötti, a nemzetközi határokon átnyúló együttműködésnek a baráti, kétoldalú és multilaterális kapcsolatok keretei között, valamint területi alapon, semmint etnikai alapokon kell folynia. A helyi és regionális hatóságok, valamint a kisebbségi önkormányzatok közötti, határokon átnyúló együttműködés elősegíti a toleranciát és a fellendülést, erősíti az államközi kapcsolatokat, és ösztönzi a kisebbségi kérdésekről folyó párbeszédet.”
Az EGTC mint új lehetőség

Az új koncepció megvalósításának első lépései: az európai területi együttműködés generálása. Az EGTC 2008/2009-től mint EK joganyag jelent meg. Az EGTC keretében a területi együttműködés minden formája – a határokon átnyúló, a transznacionális, a régiók közötti – egyaránt megvalósítható Előzmények: A területi együttműködések nem voltak hatékonyan megvalósíthatók a szabályozás hiánya, az eltérő tagállami szabályozás miatt. A Régiók Bizottsága kezdeményezte az új eszköz bevezetését, az új jogintézményt a 1082/2006/EK rendelet hozta létre. Az EGTC előnyei: – önálló jogi személyiség; – az első közösségi szintű jogi eszköz; – több tagállamot érint úgy, hogy belső viszonyait nem a nemzetközi jog, hanem az EU jog szabályozza; – nem célja az eddigi eszközök kiváltása, új alternatíva; – a lehetséges tagok széles köre több tagállam résztvevőinek autonóm testülete saját költségvetéssel, saját szervezettel, saját szerződő képességgel; – biztosítja a tagok egyenlő és demokratikus képviseletét. – tagállamokon átívelő célok megvalósítására (min. 2 tagállam), de lehet 2 tagállam, 1 nem EU-s ország is – hatékonyabb forráslehívás, szervezettebb együttműködési keret, egyenlő érdekérvényesítés, az EGTC a forrásokra önállóan pályázhat.

Az új koncepció megvalósításának első lépései: – a közösségi szereplők bevonása; – az információhiány leküzdése 2007-től, melynek során az információ és tudás átadása érdekében a szomszédos országok magyarlakta területein az EU-s források felhasználására közösen létrehozandó intézményekről, ezek működéséről, a részvétel lehetőségeiről több tucat fórumot rendeztünk, illetve képzéseket folytattunk és folytatunk Magyarországon; – információs napok sorozatával vittük és visszük be az érintett régiókba, városokba a sérült társadalmi szövet revitalizálására azt a szellemi tőkét, amelyet a XX. század viszontagságai elpusztítottak a különböző népcsoportok – zsidók, németek – kiirtásával, kitelepítésével, a magyarokat is érintő lakosságcserékkel; – a forráslehetőségek feltárásával és bemutatásával a helyi társadalmakat bevonjuk a fejlesztési folyamatokba; – megkíséreljük összehangolni a fejlesztési koncepciókat a szomszédos országokkal a források minél eredményesebb hasznosulása érdekében.

62

63

Gyakorlati előnyök: – lobbi az EU-nál – európai szereplőként léphet fel a regionális és kohéziós politikában; – többfajta szervezeti formában valósulhat meg – céltól függően; – hosszú távú, közös stratégiai fejlesztések megvalósításához keretet ad. Lehetséges modellek: – területi együttműködési programok (ETE programok);. – közös finanszírozású projektek (területi együttműködéssel összefüggésben a Strukturális Alap keretében); – egyéb, EU-támogatással megvalósuló együttműködések (a területi együttműködés összefüggésében); – nem EU-támogatással megvalósuló együttműködések. Bejegyzett EGTC: Ister–Granum Bejegyzés alatt álló EGTC: Banat-Triplex Confinium Tervezett EGTC: Gömör/Gemer, Nyíregyháza-Szatmár, Szigetköz-Zitny Ostrov (Csallóköz), Ung–Tisza–Túr. A fejlesztéspolitika egy eszköze: a www.regions.hu Régiós Interaktiv Térinformatikai Rendszer, amely a tervezéshez, a lehetséges fejlesztésekhez a legfontosabb adatokat, indikátorokat tartalmazza. Elősegíti a stratégiai gondolkodást, mely nem áll meg a határoknál, hanem az egyes, eddig határokkal szigorúan elválasztott térségek közös hagyományaira, értékeire épít egy új kultúra, az együttműködés kultúrájának megteremtése reményében.

Udvardi Péter
Az Ister–Granum Európai Területi Együttműködési Csoportosulás igazgatója
Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a szót és meghívást is egyúttal. Megpróbálom röviden összefoglalni, hogyan jött létre az Ister–Graum EGTC. Igyekszem röviden bemutatni a régiót, felvázolni, hogy indult az együttműködés, hogy alakult ki a szervezet. Bemutatok néhány projektet, pályázatot, illetve szeretnék beszélni arról is, mik a tervek a következő időszakra. Ez a kis térség a Duna két oldalán, kétezer négyzetkilométernyi területen fekszik, körülbelül kétszázezer ember otthona. Területének s talán a lakosságának is kétharmada Magyarországhoz tartozik, egyharmada viszont az északi tagállamhoz, Szlovákiához, a Duna túlsó oldalán. Központja Esztergom város, illetve a másik parton Párkány városa. Ha a két terület adottságait összehasonlítjuk, röviden annyit mondhatunk, hogy az északi oldal, a szlovákiai rész inkább vidékies jellegű, kevésbé iparosodott, a magyarországi viszont, főleg a dorogi és az esztergomi térségnek köszönhetően, gazdaságilag nagyon erős, és nagy fejlődési lehetőségekkel rendelkezik. De más példát is tudok mondani. Párkányban annak ellenére, hogy nincs igazán erős ipar, ott található a régi, a történelmi Csehszlovákia második legnagyobb teherpályaudvara, a magyarországi oldalon viszont nagyon hiányzik az egyes iparvállalatok számára megfelelő logisztikai kapacitás, tehát az utak a szállítás, a behozatal és a kivitel számára. A legfontosabb dolgot, ami összeköti a két partot a régió központjában, a Mária-Valéria híd, amely 1895-ben épült, és a második világháború után utolsóként épült újjá. 1944-ben felrobbantották a visszavonuló német katonák, és a következő évtizedek során, ötvenhat éven keresztül nem újították fel. A magyar és a szlovák kormány megállapodása értelmében, illetve az Európai Unió társfinanszírozásával végre 2001-ben megépülhetett újra, és elkezdődhetett a két térség összekapcsolása. Ezt megelőzően csak egy személyszállító, illetve gépkocsik szállítására korlátozottan alkalmas komphajó működött. Miután megépült a híd, tízszeresére ugrott a határforgalom, és a negyvenszeresére az átvonuló autók, illetve a közlekedési eszközök száma. Röviden az Ister–Granum névről. Két folyó latin nevét kapcsolja egybe, az Ister a Duna, a Granum pedig a Garam folyó neve volt. Ezt a nevet választották az eurorégió alapító ülésén, és az EGTC is ezt vette át. 2006. július 5. volt az a történelmi dátum, amikor az EGTC, ez a közös szabályozási jogi keret életbe lépett, és lehetővé tette, hogy olyan csoportosulások jöjjenek létre, amelyek a rendeletben megadott, megszabott célokkal összhangban vannak. Jelenleg kilenc be-

64

65

jegyzett európai területi együttműködési csoportosulás létezik az Unióban. Jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, nagyon fontos vonásuk, hogy kialakíthatnak további szervezeteket, akár nonprofit vállalkozásokat a térség fellendítése érdekében, amelyek sokkal könnyebben pályázhatnak, konkrét projekteket valósíthatnak meg. 2007. augusztus 1-jén hatályba lépett a magyarországi nemzeti szintű szabályozás, 2008. május 5-től hatályos a szlovákiai nemzeti szabályozás. Az 1990-es évek végére tizenegy euroregionális kezdeményezés indult el a szlovák–magyar határszakaszon. De valójában nem tudott egységes lenni, tehát minden esetben volt egy szlovákiai és egy magyarországi rész. Vagyis nem volt arra lehetőség, hogy egy szervezetként, egy struktúrával, egy finanszírozással, tehát egységként működjön. Mindig is esetlegesen, az egyik oldalon és a másik oldalon, elsősorban önkormányzatok, néhány esetben civil szervezetek bevonásával működtek az eurorégiók. Hiányzott a szabályozás, amely a rendelet elfogadásával megteremtődött, és megerősödtek az eurorégiók, és azt hiszem, hogy nagyon komoly eszközt kaptak a határ két oldalán az együttműködést kereső intézmények. Meg kell említeni még, hogy a közösségi finanszírozás szempontjából is egy nagyon fontos, hogy az EGTC-k elindultak. Az Ister–Granum régión belüli mérföldkő az 1999. december 8-án kialakult regionális szintű együttműködés volt, még a híd megépítése előtt. Ezt szándéknyilatkozat és alapító okirat követte 2000 őszén. 2001-ben a Mária-Valéria hidat ünnepélyesen átadták a régiónak és a széles közönségnek. Rá két évre megalakult 102 település együttműködésével és 100 település aláírásával az eurorégió. Újabb két év múlva elkészült a régió fejlesztési stratégiája, melyet az Európai Parlamentben, Brüsszelben prezentáltak a munkatársak és az eurorégió képviselői. És ezután nem egészen három évvel sikerült létrehozni az EGTC-t ebben a régióban. Az eurorégió földrajzi értelemben működik tovább, de a szervezés, az adminisztratív munka az EGTC keretein belül folyik. Az Ister–Granum az Unió második EGTC-je, de azt hiszem, hogy talán az elsőként bejegyzett EGTC. Az alapítók között 47 magyarországi település és 39 szlovákiai település működik együtt. Sajnos elég sokáig, közel hat hónapig tartott, amíg a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vette, mivel Magyarországon is az első ilyen típusú jogi szerveződésről van szó. A szlovák oldalon a szlovákiai építési és régiófejlesztési minisztérium hagyja jóvá a tagok kapcsolódását. Az együttműködési csoportosulást működtető struktúra az alábbi szintekből épül fel: operatív szint, döntéshozó szint és tanácsadói szint. Ebből elsősorban a döntéshozó szintről beszélnék. A közgyűlés választja a szenátust, az igazgatót és a továbbiakban a szakbizottságokat is működtető elnököket. Az igazgató az operatív szinttel van kapcsolatban. Fejlesztési ügynökség jelen pillanatban még az esztergomi oldalon, illetve a párkányi oldalon működik, s ebben a hármas felállásban történik az operatív ügyintézés. Az EGTC intézményei még az elkövetkező, létrehozandó intézmények, erről még későbbiekben ejtek pár szót, illetve megemlíteném a szolidaritási alapot, amely még kuriózum Európában, és nagy érdeklődésre tartott számot más helyeken, ha beszéltünk róla.

Esztergom városa az iparűzési adó egy százalékát szánta arra, hogy a régió településein a különféle kisebb fejlesztési projekteket támogassa. Sajnos a gazdasági válság megtorpanást okozott. Ha lehetséges lesz, a jövőben tovább kell haladnunk ezen az úton. Azt hiszem, egy-egy kisebb településen a kis segítség is nagyon hatékony tud lenni. A régióra egyébként jellemző, hogy nagyon sok az olyan település, ahol a lakosságszám ötszáz alatt van. Még a régiófejlesztési tanácsról szeretnék pár szót mondani. A következő időszak feladata, hogy összehozzuk azt a régiófejlesztési tanácsot, melyen belül paritásos módon, tehát hat-hat-hat fővel jelen lenne az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra. A következőkben három olyan projektet mutatok be, amelyek a legutóbbi pályázat nyertesei lettek. Két pályázat az idegenforgalmi terület fejlesztésével foglalkozik, a harmadik az energiagazdálkodás területén szeretne valami újat hozni a régióba. A „Határtalan desztináció” című pályázat elsődleges célja, hogy a régióban rejlő lehetőségeket kihasználja, és az infrastruktúrát, a szervezeti hátteret megteremtse. Információs kioszkok, táblák kihelyezése, kiadványok megjelentetése és egy turisztikai portál kialakítása a cél. Szeretnénk kialakítani ezzel az első olyan intézményt, amely az EGTC égisze alatt jön létre. A következő pályázat a térség hiányos kerékpárútjait szeretné bővíteni, kipótolni. Többek között egy 12 kilométeres kerékpárút-szakasz megépítését tűzte ki célul, és az EGTC tagtelepülései közötti kerékpárutat is ki akarja építeni. Selmecbánya és Budapest között egy komolyabb-hosszabb kerékpárút összekötését is szeretné megoldani. A harmadik pályázat, amint említettem, az energiagazdálkodással foglalkozik. Az elsődleges cél, hogy létrejöjjön egy közös energetikai ügynökség, egy-egy irodával a magyarországi és a szlovákiai oldalon. Máriahalom és Köbölkút község biztosítaná a helyszínt. Ez ügynökség elsősorban azt vállalná, hogy korunk egyik legnagyobb kihívásával néz szembe: az elfogyó és dráguló energiát pótolná, elsősorban az önkormányzatok által működtetett intézmények számára, vagy segítené a megoldásokat. A későbbiekben a régiók szélesebb célközönségének, a magánszemélyeknek, akár vállalatoknak is segítséget nyújthatna. Mindenképp szeretnék még említést tenni egy következő projektről, amely már folyamatban van. Egy franciaországi, párizsi székhelyű állami intézménnyel együtt, illetve további hat partnerrel indult el, melynek szintén az EGTC a mozaikneve, csak kicsit mást jelent. Elsősorban az ikervárosok tapasztalatait szeretnénk megismerni, illetve a mi tapasztalatainkat másokkal is megosztani. Tehát itt elsősorban a Párkányhoz és Esztergomhoz kötődő konurbációk kialakítása és a problémáik, gondjaik feltérképezése a cél. A kialakítandó közös intézmények között még megemlíteném az Ister–Granum Vállalkozási Logisztikai övezetet, tekintettel az elég nagy különbségre, az ipar és az úthálózat lehetőségeire. A már említett turisztikai desztinációs menedzsmentet, az energiaügynökséget szeretnénk megalakítani, és továbbiakban szükség lenne közös egészségügyi rendszerre, ezen a téren is nagyon sok hiányosság van a térségben. Ugyanúgy elég súlyos akadály a mai napig az integrált tömegközlekedés hiánya is. Létezik az esztergomi, illetve a párkányi oldalon televízió, rádió, de az EGTC szeretne egy közös kétnyelvűt kialakítani.

66

67

Röviden ennyit szerettem volna elmondani. Valószínű, hogy még nagyon sok feladat vár az Ister–Granum EGTC-re. Bizonyára ehhez források is kellenek majd. Sajnos az elmúlt időszakban annak vagyunk tanúi, hogy a belső források elapadtak, tehát eléggé kevés az a forrás, amely helyben megadatott. Mindenképpen nemzeti forrásokhoz kell folyamodnunk, illetve az Európai Unió forrásaihoz. Bízunk benne, hogy mások számára is példával szolgálhatunk, állok rendelkezésükre. Köszönöm a figyelmüket!

Susanne Reichrath
Saar-vidék tartományi minisztere
Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, a lehetőséget, hogy bemutathatom Önöknek a SaarLorLux Nagyrégiót. A terület a határokon átnyúló területi együttműködés kiváló példája, és megmutatja a Nagyrégió előnyeit és a benne rejlő lehetőségeket. A SaarLorLux Nagyrégió olyan transznacionális terület, amelyet a következő öt, határon átnyúló régió alkot: a Luxemburgi Nagyhercegség, két német állam, a francia Lorraine és a belga Vallónia. A területi együttműködésben négy európai állam és három hivatalos nyelv: a német, a francia és a luxemburgi szerepel. A határon átnyúló együttműködés hosszú múltra tekint vissza ezen a vidéken, ugyanis már 1960-ban létrejött és intézményesült itt egy politikai, gazdasági és társadalmi együttműködési hálózat. Tizenegymilliós lakosságával és 65 ezer négyzetkilométernyi területével a SaarLorLux Nagyrégió a legnagyobb határterületek egyike. A régióra jellemző a magas népesség és az ezzel együtt járó 170 ezer ingázó. 170 ezer embernek kell tehát megküzdenie a határvidékek, a határátjárás mindennapi problémájával. A terület a határon átnyúló munkaerő-áramlás tekintetében Európában az első helyen áll; a Luxemburgba és a Saar-vidékre érkező határon túli ingázók száma eléri a napi százezret, az állások 43 százalékát külföldiek töltik be. A SaarLorLux régió más európai régiók számára példaértékű lehet. Rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk a régióközi és a határon átnyúló együttműködések tekintetében, mondhatnám, egyfajta európai laboratórium vagyunk. Schengen városa, melyet olyan sokszor említünk a schengeni egyezmény kapcsán, nos, ez a kisváros is a SaarLorLux régióban fekszik. Engedjék meg, hogy bemutassam az együttműködés szerkezetét. Hallottuk az eddigiekben is, hogy a jó együttműködés előfeltétele a politikai akarat. Mint látjuk, itt két külön politikai testülettel van dolgunk: egyrészt vannak a német, francia, luxemburgi és belgiumi kormányzati bizottságok, másrészt az interregionális struktúrák. A Regionális Bizottságokat az öt régió politikai vezetői alkotják, akik másfél évente csúcstalálkozókon tárgyalnak egymással. Az idén zajlott le a nagyrégiós csúcstalálkozó. A csúcstalálkozó operatív végrehajtói szintjét tizenegy állandó munkacsoport és jó néhány operatív szerv alkotja. Emellett találunk még üzleti és társadalmi partnereket, akik tanácsokkal segítik, támogatják a politikai bizottságok munkáját. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a jogalkotásról. A régióközi parlamenti tanács az öt régió parlamenti képviselőinek egyfajta kongresszusa. További elemeket is meg kell még említenünk: van pl. egyetemi charta és iskolai partnerség, melyekre később még viszszatérek.

68

69

Gazdasági és szociália bizottság (Nagyrégió, tanácsadó)

Lotaringia

Vallónia

Saar-vidék

Luxemburg

Rajna-vidék–Pfalz

Kormányzó testület
„Rendszeres határ menti ingázókkal” foglalkozó munkacsoport Saar-vidék

Végrehajtó testületek
Nemzetközi Interregionális Regionális Bizottság Politikai döntéshozói szint Kormányzati bizottság
SaarLorLux Nagyrégiós csúcstalálkozó

További testületek
Regionális/határon átnyúló

Üzleti és szociális partnerek
Tanácsadó: interregionális gazdasági és szociális bizottság Interregionális • Kézműves Kamara • Ipar- és Kereskedelmi Kamara • Szakszervezeti testület

Vezetők
Adminisztráció Alkalmazott 1 Alkalmazott 2 Alkalmazott 3

Helyi
• EuRegio SaarLorLuxRhein • Eurodistrikt Saarbrücken Moselle-Est
(kialakítás alatt)

Közös német– francia–luxemburgi kormányzati bizottság Állandó (külügyminisztériumok) munkacsoportok

Operatív végrehajtói szint
Operatív szervek Munkapiaci megfigyelő központ Kulturverein Großregion e.V.

Interregionális

Regionális
Regionális gazdasági és szociális bizottság Társadalombiztosítási ügynökségek Munkaadói szervezetek, szakszervezetek Munkaügyi kamara Munkaügyi központok

• Határ menti közös helyi testületek

Törvényhozói
Interregionális parlamenti tanács

További
• Egyetemi charta • Iskolai partnerprogramok • ...

Interregionális munkapiaci megfigyelő központ

EURES tanácsadó központok Állampolgári képviselők Üzleti kamarák

A magas népsűrűségű területeken igen magas az ingázók aránya, nekik naponta kell a három (német, francia, luxemburgi) nyelvből adódó nehézségekkel megküzdeniük (bár Luxemburgban a többség beszéli mindhárom nyelvet). Említettem, hogy ebben a régióban az együttműködésnek nagy múltja van, egészen 1960-ra nyúlik vissza; mindazonáltal az együttműködésnek állandó hajtóerőre van szüksége, ami viszont állandó célokat és jövőképet igényel. Ezért a 2003-as csúcs kimondta, hogy fontos a jövőkép kialakítása, a komoly célok kitűzése, ennek érdekében egy vezető európai politikus, Jacques Santer elnöksége alatt elkészült a Vision 2020 program, amely a jövőre nézve három fő témát jelöl meg: identitás és életvitel a régióban, kompetenciák a régióban és a régió példaszerepe a határon átnyúló együttműködésben. Ezeken kívül a program nyolc kulcsfontosságú területet határoz meg: a kultúra, az oktatás és szakoktatás, az egyetemi és kutatási élet, a közlekedés és szállítás, a gazdaság és a munkaerőpiac, a szociális hálózatok, a környezeti és földrajzi alapú fejlesztések, valamint az intézményi igények kielégítése. A jövőképet a határon átnyúló együttműködés referencia-projektjeként fogadta el az Európai Bizottság a regionális előrejelzési tevékenységek kutatási tervrajzához. Találunk az anyagban pályázatokat, az egyik éppen a földrajzi alapú fejlesztések

Interregionális statisztikai szolgálat

Interregionális szakszervezetek Interregionális intézetek

témakörét tárgyalja, ezen belül a hálózatok létrehozását, valamint a határ menti agglomerációk és a határ menti vidéki hálózatok irányítását tartja a legfontosabbnak. A határon átnyúló munkaerőpiac regionális csúcsok által segített hatékonyabb integrációjához szükséges a kultúrák közötti tapasztalatok érvényesítése és alkalmazása. Olyan régió vagyunk, ahol a kisebbségi kérdés nemigen van jelen, ezért óriási lehetőségek rejlenek az interkulturális tapasztalatok felhasználásában. A nyelv és a szomszédok által beszélt nyelvek rendkívül fontosak, ezért nálunk a Saar-vidéken például már az általános iskolában tanítják a szomszédos ország nyelvét, a franciát, amelyet Luxemburgban és Vallóniában is beszélnek. Luxemburg, Franciaország és a Saar-vidék között megállapodás született az általános iskolai tanárok kölcsönös cseréjéről. Vannak német–francia, úgynevezett két tannyelvű általános és középiskoláink is, két tannyelvű osztályaink a normális

70

Tudományos tanácsadó testület (Nagyrégió Egyetem)
71

Hangsúlyozom, hogy a nagyrégiók csúcstalálkozóját a különböző régiók politikai vezetői alkotják. Látni fogjuk, hogy alakulóban van egyfajta kiegészítő struktúra, de a régiókon vagy országokon belüli politikai döntéshozókat ez a csúcstalálkozó hozza össze. Említettem már, hogy ez a régió a határon átnyúló munkaerő-áramlás szempontjából Európa éllovasa. Igen, tény, hogy óriási a transznacionális mobilitás és mozgás. Azt hiszem, ez európai sajátosság. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy integráljuk a munkaerőpiacot, ennek érdekében kiépítettünk egy munkacsoportot, amely a feladat megvalósítását a rendszeresen ingázó csoportok elemzésével, konzultációval és megoldási javaslatokkal segíti, a régiós csúccsal is együttműködve.

Nagyrégiós csúcstalálkozó

tantervű iskolákban, és két éve él az úgynevezett Saar-vidéki és luxemburgi középiskolai egyesítési program, amelynek keretében az iskolát a két ország finanszírozza és tartja fenn, és a diákok nemcsak a két nyelvet tanulhatják meg, de olyan bizonyítványt kapnak, melyet mind Luxemburgban, mind pedig a németországi Saar-vidéken elfogadnak. Még csak két éve kezdődött a program, de az iskola már most sokkal nagyobb, mint kezdetekkor vártuk volna. Három-négy osztályban gondolkodtunk évfolyamonként, de ma már hat-hét osztályunk van, ami azt bizonyítja, hogy a régióban élőknek fontos ez az oktatási forma. Ugyancsak fontos, hogy elismerjük egymás szakiskolai bizonyítványait. Ezt a problémát még nem oldottuk meg, de azt gondoljuk, hogy az európai képesítési keretrendszer ezen is segít majd. Figyelembe véve a régió nagyszámú ingázóját, az összes eltérő rendszer ismert számunkra, ami azt jelenti, hogy már a közeljövőben tovább tudunk lépni ezen a téren. Szeretném hangsúlyozni a régióközi tanulmányok és diplomák fontosságát. Kialakult a harmadfokú képzés intézményi hálózata. Ezen belül lehetőség van a tanulmányok folytatásához különböző országokban vagy régiókban, így például a diákok nemcsak – mondjuk – fizikát tanulnak a diplomájuk megszerzéséhez, hanem a régió nyelveit is, mégpedig úgy, hogy évről évre másik egyetemen végzik a tanulmányaikat, és a végén olyan diplomát kapnak, amelyet az összes országban használhatnak, ahol tanultak. Hadd említsem még meg az EURES-t (EURopean Employment Services), az európai állásközvetítő rendszert és az EURES-guidance programot, az interregionális szakmai szövetségeket és kamarákat. Ez csak néhány kiemelt példa a közelmúltból. Nemcsak a hosszú múltra visszatekintő együttműködésünkre lehetünk büszkék, hanem a már közel száz kétoldalú és ötven többoldalú, immár a megvalósulási fázisban lévő közös projektünkre is. Jó néhány éve létezik már a határon átnyúló sürgősségi betegellátás, valamint a határon átnyúló tűzelhárítás és veszélykezelés. Kidolgoztuk az Interreg szubvenció közös kezelésének módját, és szándékunkban áll egy EGTC kialakítása a szubvenció közös kezeléséhez. És igen, van közös PR politikánk. Vannak a közlekedést célzó pályázataink, korábban az egyik előadó említette, hogy a fővárosok volnának a fő központok, ám a közlekedés javítására vonatkozó pályázatok azt igazolják, hogy a határ menti régiókban is erős az igény a közlekedés fejlesztésére. Némely pályázati anyag a felsőoktatást és a kutatást célozza: egyikük a Nagyrégió virtuális egyetemét kívánja megvalósítani. A program egy éve kezdődött, és már a végső szakaszba jutott. A nyolc együttműködési prioritási pont közül az egyik a kultúra, mint említettem. A kul-

túrán belül pedig szinergikus hatások alkalmazhatók és kulturális kompetenciák aknázhatók ki. Példaként a legjobb gyakorlatra megemlítem, hogy 2008 áprilisában intézményesítettük a Nagyrégió Kulturális Terének Szövetségét annak érdekében, hogy erősítsük a határon átnyúló együttműködés pozitív hatásait. Így az együttműködés előtt a következő feladatok állnak: a kulturális politika közös stratégiájának kidolgozása, nemzetközi kulturális projektek és szakmai hálózatok ösztönzése, kialakítása és támogatása, a turizmus és a kulturális oktatás közötti közös tevékenységek ösztönzése. Ezek közé tartozik többek között a régióban a közös SaarLorLux zenekar, a SaarLorLux kórus, emellett számos közös kiállítást is rendezünk. Továbbá ezt segítik elő a szélesebb régióban rejlő művészeti lehetőségek. És ez még csak a kulturális együttműködés előjele. A szövetség több partnerrel áll kapcsolatban; működését a régiók finanszírozzák. Tizenkét intézményi partnerünk van. Munkánk egyik első gyümölcse a Plurionet, a Nagyrégió kulturális portálja, amely egyben, azt hiszem, az EU-ban az első kulturális portál. A Nagyrégió 3500-4000 tervezett kulturális eseménye mind megtalálható a portálon. Naponta frissülnek az információk, a kulturális hírek, állásajánlatok és a nemzetközi jegyvásárlási lehetőségek. Az emberek a régióban tudják, hogy ha például a Saar-vidék egyik pontjáról át kívánnak menni Luxemburgba színházba vagy valamely nagyobb eseményre, akkor a jegyet otthonukban is kényelmesen megválthatják. Ebben a határon átnyúló hálózatban hat regionális adminisztrátor dolgozik a kormányzati kulturális igazgatásban, illetve van még egy irányító iroda Luxemburgban. A tartalmat területi szinten kezeljük. Sikerült jó partnerségi viszonyt kialakítanunk a nyolc kulturális adminisztrátorral. A tevékenységeket és a munkát közös kasszából finanszírozzuk, ám a portál irányítása decentralizált. A munkát az utóbbi időben segítette, hogy az Interregnek köszönhetően a területi kohézió a határon átnyúló együttműködést helyezte a középpontba. Mint már említettem, kiépítettünk egy parlamenti képviselőkből álló hálózatot. A küldöttek a Nagyrégió által szervezett találkozókon folytatnak rendszeres eszmecserét. Ugyanezek a személyek a Régiók Bizottságában is helyet kapnak, a németországi, franciaországi, belgiumi és luxemburgi képviselők együtt szerepelnek ebben a határon átnyúló egységben. Végezetül, hadd mondjam el, hogy ez a határ menti régió rendkívül sok tapasztalatot szerzett, de még fontosabb talán, hogy van jövőképünk, rengeteg európai kompetenciánk, az eddigi együttműködés sikerére támaszkodva előre tekintünk, és két európai területi együttműködési csoportosulás kialakításán is dolgozunk. Ha a régióról és a régióban zajló tevékenységekről bővebb információkat szeretnének megtudni, kérem, látogassanak el a következő weboldalakra: www.europa.saarland.de, www.saarlorlux.saarland.de, www.kulturraumgr.de, www.plurio.net. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

72

73

* Kaba Gábor1* Zsombolya/Jimbolia polgármestere
Örömmel mondhatom, hogy egy történelmi és kulturális szempontból egyedi városban élek Románia nyugati részén, mely egykor a Bánát Gyöngye elnevezéssel dicsekedhetett. Zsombolya első említése 1332-ből való. Az 1766-os betelepítésig Chumbul, Chombol, Csomboly, Zsomboly néven ismert. A Mária Teréziának köszönhető német betelepítésekkel egyidejűleg vette fel a Hatzfeld, majd 1924-ben a Jimbolia nevet. A betelepítés hosszú távra meghatározta a város gazdaságát és a lakosság gondolkodásmódját is. Ma a kb. tizenkétezer lakosú Zsombolya valódi multietnikai és multikulturális város. Ami nem változott évek hosszú során át, az e színes etnikai paletta egyensúlya: a békés együttélés. A zsombolyai lakos három nyelvet beszél folyékonyan, de valószínűleg érti a negyediket is. A román lakosság jelenleg hetvenhat százalékot tesz ki, a magyarság csak tizennégy, a romák hét százalékot képviselnek, a németek pedig már alig két százalékot. Kisebb arányban még szerbeket és más nemzetiségűeket is találunk. A különböző vallásokból, népcsoportokból, szokásokból összeálló álló mozaik olyan lakosságot gazdagít, amely tökéletes összhangban és kölcsönös tiszteletben él egymással.

A romák
A romák Zsombolya lakosságának kb. hét százalékát teszik ki. A polgármesteri hivatal már lebonyolított egy PHARE-pályázatot, melynek kettős célja volt. A program egyrészt biztosítani igyekszik e népcsoport könnyebb integrálódását a közösség életébe, másrészt képzést biztosít a számukra. Szabás-varrás, valamint építőipari szakképzésben vettek részt harmincöten, tizenöt roma fiatal megtanult számítógéppel bánni, ami új perspektívát nyitott számukra. E pályázat keretében a zsombolyai romák egyesületet alakítottak, székhelyet a polgármesteri hivatal biztosított számukra. Egy másik pályázat (Együtt sikerülni fog) célja a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti partnerkapcsolat megszilárdítása volt, keretében negyven roma háztartást bekötöttek a gáz- és vízhálózatba.

A magyarok
A magyar közösség a lakosság kb. tizennégy százalékát képviseli, és komoly részt vállal a város életében. A helyi önkormányzat mellett a zsombolyai RMDSZ támogatásával a magyar egyesületek szociális és kulturális eseményeket szerveznek, melyeken minden alkalommal részt vesznek románok, németek és romák. Az Élet egyesület a magyar nők sajátságos problémái felé fordul, a Csekonics egyesület a mezőgazdászokat támogatja. Annak érdekében, hogy az itteni magyarok mélyebben megérthessék gyökereiket, és a románok, németek és mások megismerkedhessenek a magyar történelemmel, immár két éve kirándulásokat szervezünk Ópusztaszerre, amelyen már több mint kétezer ember vett részt.

A németek. Múlt és jelen
A német hagyomány komoly érték még most is városunknak, annak ellenére, hogy 1990 után több mint háromezer német kivándorolt. A helyi önkormányzat szoros kapcsolatot tart a németországi svábok szervezetével, amely támogatja a zsombolyai kulturális, nevelő- és sporttevékenységet, együttműködési kapcsolatot tart fenn a Zsombolyai Német Demokratikus Fórummal. A két szervezet Szent Wendelin napján minden évben megtartja a búcsút. Az etnokulturális sokszínűség jelképeként a zsombolyai polgármesteri hivatal a kivándorolt sváboktól és Magyarországról jött támogatással három költő (Mihai Eminescu, Peter Jung és Petőfi Sándor) mellszobrát állította fel a város központjában, velük szemben pedig pár év múlva három híres zeneszerzőét (George Enescu, Emmerich Bartzer és Bartók Béla). Itt fontos megemlíteni, hogy a statisztika szerint a város weboldalának vendégkönyvébe több mint ötven százalékban németek írnak, ami világosan jelzi az élő kapcsolatot a kivándorolt svábok és az itt maradtak között. Jelentőségteljes az a tény is, hogy talán a román–német Petre Stoica kulturális alapítvány a legaktívabb kulturális szervezet, amelynek kezdeményezésére Zsombolyán létrejött a Romániában és Közép-Kelet-Európában is egyedi Sever Bocu sajtómúzeum.

Banat Ripensis
2001-ben alakult meg a területfejlesztési egyesület, mely tizenegy helységet ölel fel Romániában, és rátalált a hasonló magyar egyesületre, a Csanád Mikro-térségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulatra. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyesület alapszabálya célként fogalmazza meg a multikulturális és multietnikai jellegű események rendezését a mikrorégió lakossága számára a helyi önkormányzatok és hasonló (romániai vagy határokon túli) nonprofit egyesületek részvételével. Az etnokulturális sokszínűség fenntartásában fontos szerepet játszik a zsombolyai polgármesteri hivatal is, mely tevékenységével elősegíti a különböző népcsoportok kölcsönös megismerését, szokásaik, életmódjuk megbecsülését.

* A szerző Etnokulturális sokszínűség Zsombolyán címmel tartotta meg előadását.

74

75

Az eddig szervezett események: 1. Nemzetközi alkotótáborok: kerámia, festészet, szobrászat, fajáték készítés, multimédia 2. „Délibáb” magyar–román néptánctábor 3. Mezőgazdászok találkozója 4. Látogatások Ópusztaszerre 5. Szegedi múzeumok látogatása 6. Kikindai múzeumok látogatása 7. Zsombolyai városnapok 8. „Jimbo Blues” – Nemzetközi Bluesfesztivál 9. Nemzetközi böllérverseny Szent Ignáckor 10. „Ó, te szép fenyő” – karácsonyi hagyományok, népszokások. A kulturális eseményekkel hagyományt teremtettek, több közülük turisztikai célpont lett az évek során. Ezek az események határon átnyúló együttműködési kezdeményezésekként indultak, de most már nagy szerepet játszanak az etnokulturális sokszínűség megőrzésében éppúgy, mint az együttműködési kapcsolatok fenntartásában, és segítik a kapcsolatok kibontakozását a gazdasági életben is.

zatai: egy schengeni ország, Magyarország két kistérségi régiója („Homokhát” Mórahalom központtal és „Makó és térsége”); egy uniós, de még nem schengeni ország, Románia; egy csatlakozás előtti európai ország, Szerbia vajdasági önkormányzatai. A létrehozandó EGTC településeiben kb. kétszázezer ember él. A nyár elején Mórahalmon találkoztak a települések polgármesterei, és sikerült megállapodni az EGTC nevében: Banat Triplex Confinium (Triplex Confiniumnak nevezik a szerb– román–magyar hármas határkövet); az EGTC székhelyében (Mórahalom polgármesteri hivatala biztosít székhelyet). Véglegesítettük a csoportosulás egyezményi szövegét és az alapszabályzatot. Szövegegyeztetések még most is folynak, hogy a csoportosulási egyezmény és az alapszabályzat mindhárom ország törvénykezésének megfeleljen. A közgyűlés összehívása előtt állunk. Reméljük, hogy év végéig sikerül a Román Fejlesztési Minisztérium jóváhagyását megkapni, a 39 román önkormányzat testületi határozatait jóváhagyni, és az év végéig bejegyeztetni mint jogi személyt. És reméljük, hogy a Banat Triplex Confinium lesz az első olyan EGTC, amelyben román önkormányzatok is részt vesznek.

Zsombolya gazdaságáról
Zsombolya gazdaságára most csak az etnokulturális sokszínűség szempontjából térek ki: a német tradíciónak és a város barátainak köszönhetően a legnagyobb befektetések német cégektől erednek: Halm, Herzog, Faulhaber, Kabelsystem Hatzfeld – és a legnagyobb, ezer alkalmazottal a Vogt Románia. Az a tény hogy, Zsombolya lakossága általában három (magyar, román, szerb) nyelvet beszél, nemcsak gazdasági, hanem szociokulturális szempontból is nagy jelentőségű. Remélem, sikerült felvázolnom egy fejlődő város képét. A fejlődésben nagyon nagy szerep jutott a különböző népcsoportok szerencsés keverékének, annak, hogy évszázadok óta békében élnek egymással. Zsombolyán, sőt Bánátban sem tudunk pontos etnikai határt húzni, ez viszont nem azt jelenti, hogy az itt élő emberek etnikai hovatartozását nem lehet könnyen megállapítani. Bánát etnikai sokszínűsége az EGTC keretein belül új „hazára” talál. Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy itt etnikai hovatartozás miatti megbélyegzéssel egyáltalán nem – vagy nagyon ritkán – találkozunk. Meggyőződésem hogy, az EGTC keretein belül az eddigi együttműködési formák növelni fogják értéküket, új lehetőségeket nyújtva itt, e multietnikus határrégióban arra, hogy e területeken élők a határokon átnyúló együttműködés új formáit megismerjék, és hogy az eddigi tevékenységek simább jogi körülmények között új szintre emelkedjenek. Egy éve kezdték el az EGTC létrehozását három különböző európai ország önkormány-

76

77

* Gazda László1* Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim! Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként előadásomban az elmúlt tíz év együttműködési kezdeményezéseit szeretném bemutatni a magyar és a román határtérségben. Amikor a határ menti együttműködésekről, területi együttműködésekről beszélünk, mindig egy nagy magyar író, a Kassán született Márai Sándor gondolatai jutnak eszembe a Bibliában írtakról. A Bibliába írva vagyon, hogy „Isten hét nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon hátradőlt és látá, hogy jól van”. Márai szerint Isten ezt nem mondhatta. Ezek lehetnek egy kisiparos szavai, aki megteremti a maga termékét, és miután látja, hogy remekül sikerült, „ennen hasát veregetve hátradől, és azt mondja: jól van”. Isten tudja, hogy sosincs elég jól. Éppen csak, hogy van, és már ez is jó. A harminc-harmincöt éves, közigazgatásban és területfejlesztésben szerzett tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a határ menti együttműködések, különösen a települési együttműködések mögött iszonyú emberi erőfeszítések állnak. Ugyanakkor a határ menti együttműködésben, különösen hatékonyságában nagyon keveset tudtunk előrelépni az elmúlt évtizedekben. Úgy vélem, a következő generációknak is sokat kell még tenniük annak érdekében, hogy a határ mentén igazán jelentős fejlődések menjenek végbe.

Az Észak-alföldi régió területe Magyarország területének 19,1 százaléka (17729 km2), népessége az ország népességének 15 százaléka (1514000 lakos). A régió munkanélküliségi rátája 2007-ben 10,8 százalék, egy főre jutó GDP-je a magyarországi átlag 63,1 százaléka, az EU25 átlagának 42 százaléka. 119 határ menti településünk van, 207,4 km EU-s, 136,6 km EU-n kívüli határszakasszal. A második világháború után itt hosszú évtizedeken keresztül a határ elválasztó jellege érvényesült. Határtérségeink a periférián helyezkednek el: számos elvándorlással, elnéptelenedéssel, akut munkanélküliséggel és infrastrukturális hiányosságokkal küzdő, hátrányos helyzetű térség található az észak-alföldi régióban. Ezek a térségek a nagy térségi infrastruktúrák hiánya miatt messze esnek a központoktól, kereskedelmi kapcsolataik beszűkültek. A határokon megszakadó közlekedési útvonalak sokszor okoztak emberi tragédiákat. A régió kivételes helyzetű részei elsősorban az utolsó tíz-húsz évben élénk határforgalmat bonyolító térségek. A térképen a leghátrányosabb helyzetű kistérségek szerepelnek sötétkék színnel, ahol 25-30-40 százalékos a munkanélküliség. Számuk a határ menti térségekben jelentősebb. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például tizenegy kistérségből hat tartozik ebbe a kategóriába.

Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent határ menti régiónak lenni, meg kell ismernünk a régió gazdasági mutatóit. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy három különböző státusú állammal – Szlovákiával (egy schengeni EU-s tagállammal), Romániával (egy Schengenen kívüli új tagországgal) és Ukrajnával (egy EU-n kívül országgal) vagyunk határosak.
* A szerző Együttműködési kezdeményezések a magyar–román és a magyar–ukrán határtérségben címmel tartotta meg előadását.

Melyek a határon átnyúló együttműködések jellemzői? Elmondható, hogy a határon átívelő kapcsolatok elsősorban alulról építkeznek. Létrehozásukban és ápolásukban főként a települések, önkormányzati társulások vállalnak aktív szerepet. Sajnálatos, hogy a regionális operatív programokban nem kap szerepet a határ menti együttműködés és a vidékfejlesztés, ezért aztán nagy jelentősége van a személyes kapcsolatoknak. Ezek azonban nem elegendők a hosszú távú együttműködés fenntartásához, hiszen a politika alakulásától függően a személyek változásával együtt újra kell építeni a kapcsolatokat is, optimális esetben az elért eredményekre építve.

78

79

Az együttműködések általában kulturális, testvértelepülési, sport vagy oktatási jellegűek. Azok a gazdasági kapcsolatok azonban, amelyekkel újra lehetne teremteni vagy fel lehetne építeni a természetes gazdasági erőtereket, hiányoznak az együttműködésekből. A közös munkát nehezítik a nagytérségi korlátok, amelyek abból adódnak, hogy Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában a területrendezés-területfejlesztés intézményi és jogszabályi keretei különbözőek. Magyarországon a legnagyobb problémának a valódi decentralizáció hiányát látom. A regionális fejlesztési tanácsok csak a regionális operatív programok és akciótervek elkészítésének korlátos lehetőségével bírnak, a pályázatok elbírálásánál azonban nincs döntési kompetenciájuk. A fejlődést gátolja az is, hogy Magyarországon a régióknak nincs saját pénzügyi eszközük, így nem tudják az európai, a nemzeti forrásokat regionális forrásokkal kiegészíteni. Számos nyugat-európai példa mutatja, hogy azok a régiók, tartományok tudnak sikeresen előrelépni, amelyek saját bevétellel, szabadon felhasználható kerettel rendelkeznek, valamint ahol a decentralizáció megvalósult és elmélyült. Fontosnak tartjuk, hogy segítsük azokat a kezdeményezéseket, melyek európai partnerségi kapcsolataink fejlesztéseit támogatják. Régiónk tagja számos hálózatnak és eurorégiónak, ahogy az alábbi táblázat összefoglalja: Eurorégió/hálózat neve
Kárpátok Eurorégió Duna–Körös–Maros–Tisza Interrégió Bihar–Bihor eurorégió NEEBOR Keleti Határrégiók Hálózata Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió Ung–Tisza–Túr–Sajó Európai Területi Együttműködési Csoportosulás

Megalakulás éve
1993 1997 2000 2002 2005 2007 2008

Két kezdeményezésről szeretnék külön szólni: A Kártpátok Eurorégióról és a NEEBORhálózatról (Network of Eastern External Border Regions). Az 1993-ban, tehát már tizenhat éve alakult Kárpátok Eurorégió 15,4 millió ember, négy ország számos régiójának és megyéjének együttműködése. Olyan közös projektet – például nagytérségi infrastruktúrafejlesztést – nem sikerült azonban kidolgoznia, amely összekötné a tagjait, így ez a fajta együttműködés szűkös anyagi erőforrásai miatt kifulladt. Úgy látom, az eurorégiók alapítása helyett új együttműködési formák vannak kibontakozóban, ilyen például az EGTC vagy a NEEBOR-hálózat. Az Észak-alföldi régió az Európai Unió keleti határán elhelyezkedő régiókat tömörítő,

NEEBOR-hálózat alapító tagja, amelynek céljai közé tartozik, hogy tagjai hidak szerepét töltsék be az EU és keleti szomszédai között. A hálózat tagja 12 ország 63 régiója, Ciprustól Finnországig. Fontos célja, hogy a határok mindkét oldalán aktivitást ébresszen a többcélú együttműködés megvalósítása érdekében. A hálózat néhány tagrégiója összefogásával indult el tavaly a NEEBOR-projekt az Európai Unió Interreg IVC pénzügyi eszközének társfinanszírozásával. Mivel a térségben végzett felmérések szerint a sikeres kis- és középvállalkozás-fejlesztés és innovációs tevékenység alapja e régiókban a nem EU-tag szomszédos országokkal folytatott határon átnyúló együttműködés, a finanszírozási forrásokhoz és az információhoz való hozzáférés, ezért a NEEBOR-projekt átfogó célja is, hogy a fenti három területen jó gyakorlatokat cseréljen és aknázzon ki egy versenyképesebb és innovatívabb KKV-szektor létrehozása érdekében, miközben nő a KKV-kat érintő regionális politikák hatékonysága. Jó kezdeményezésnek tartom a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat és Nyíregyháza városa által a Külügyminisztérium hathatós támogatásával és magyar költségvetési keretekkel létrehozott EuroClip-EuroKapocs Közalapítványt. Nagyon jól működik, 2008-ban harminc projektet támogatott. Célja a határ menti együttműködés fejlesztése és a jószomszédi partnerség erősítése Ukrajna, Moldova és Fehéroroszország irányába. Vannak sikeres projektjeink, eredményeink környezetvédelmi, természetvédelmi, közlekedési, valamint képzési területen is – és a gazdaság olyan kis szegmensein, mint az inkubáció. Az együttműködések célja a határok elválasztó jellegének csökkentése, a határon átnyúló infrastruktúrák és együttműködések fejlesztése, valamint a határ menti közösségek kapcsolatainak erősítése. Az elmúlt évtizedben – mindenféle rangsorolás nélkül – az alábbi programokat, projekteket sikerült elindítani, megvalósítani: Mátészalkán inkubátorház és képzési központ épült, elindult a Regionális Európai Képzési Akadémia, elektronikus munkaerő-piaci adatbázis készült, kiállításokra, vásárokra, üzletember-találkozókra került sor (például Bihar–Bihor Expo). Az oktatás területén példaértékű az együttműködés a Nyíregyházi Főiskola és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola között. Nagyon fontos fejlemény, hogy árvízfigyelő rendszerek épültek ki a Tiszán. Olyan különféle kulturális, irodalmi, kisebbségi, gasztronómiai programok, kezdeményezések is születnek a régióban, amelyek összehozzák az embereket, közelebb hozzák az egymás mellett élő kultúrákat, megismertetik egymás hagyományait, nyelvét. Úgy vélem, ezek jó alapot teremtetnek a további együttműködésekhez.

80

81

Kisebbségek kultúrájának bemutatása (példák)
Az Ukrán Kisebbségi Önkormányzat és a nyíregyházi Szabolcs Néptánc Egyesület közös gálaműsora Ukrán Gasztronómiai és Művészeti Hét programsorozatot „Magyar–Ukrán Kulturális Napok” programsorozat Nyíregyházán „Tarasz Sevcsenko Napok” Irodalmi emlékestek Nyíregyházán. Román Napok (Velünk élő kisebbségek 4.), Debrecen, (2009. szeptember 22–29.) Kiállítások, nemzetközi gasztronómiai és kulturális fesztiválok a régióban XII. Nemzetközi Halászléfőző Verseny, Túristvándi (2009. augusztus 19–20.)

A régió számára is elérhetői finanszírozási források és keretösszegek a 2007–2013-as időszakra:
Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország–Románia–Szlovákia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program Délkelet-európai Transznacionális Együttműködési Program Közép-európai Transznacionális Együttműködési Program Interreg IVC Interregionális Együttműködési Operatív Program EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus 224 474 935 EUR 68 638 283 EUR 206 691 645 EUR 298 295 837 EUR 302 000 000 EUR 542 699 488 HUF

VIII. Nemzetközi Diófesztivál Milota (2009. augusztus 29–30.) A programok közül a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 az eredményeit szeretném bemutatni. Az első pályázati felhívás eredményeiről elmondható, hogy 90 pályázatot hagyott jóvá 2 a Közös Irányító Bizottság, a sikeresen pályázók összesen, közel 13 millió euró ERFA* támogatást kapnak. A második felhívás keretében 120 projektkoncepció jutott tovább a második fordulóba, ezek mintegy 185,5 millió euró közösségi forrást igényeltek. Hisszük, hogy az észak-alföldi régió – kedvező geostratégiai helyzetére, a kutatási és humánerőforrás-bázisra, illetve erősségeinkre (például a megújuló energiaforrásokra, a feldolgozóipari vállalkozásokra, a termálvízkincsre) koncentrálva, kiaknázva a határ menti együttműködésben lévő lehetőségeket – a dinamikusan fejlődő térségek közé tartozhat a jövőben.

XVII. Európai kisebbségek Nemzetközi Folklórfesztiválja, Jászberény (2009. augusztus 6.)

Határ Menti Világzenei Fesztivál, Panyola (2009. július 24–25.)

* Európai Regionális Fejlesztési Alap. - A szerk.

82

83

Függelék
Kisebbségek egy varratmentes Európában1*
A Miniszterelnöki Hivatal 2009. szeptember 15-én nemzetközi konferenciát szervezett Kisebbségek egy varratmentes Európában címmel, A határon átnyúló együttműködés szerepe az etnokulturális sokszínűség fenntartásában alcímmel. A konferencia aktualitását az EBESZ Kisebbségi Főbiztosa által 2008-ban kiadott Bolzanói Ajánlások adják, amelyek szerint „Az államoknak a nemzetközi határokon átnyúló együttműködésüket a baráti bilaterális és multilaterális kapcsolatok keretein belül, és inkább területi, semmint etnikai alapon kell kiteljesíteniük. A helyi és regionális szervek, valamint a kisebbségi önkormányzatok határon átnyúló együttműködése hozzájárulhat a toleranciához és jóléthez, megerősítheti az államközi kapcsolatokat, és ösztönözheti a kisebbségi ügyekkel kapcsolatos párbeszédet.” A tanácskozást Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára nyitotta meg, aki tolmácsolta Bajnai Gordon üdvözletét. A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy a konferencia megrendezésére hazánkban kerül sor. Megállapította: Magyarország olyan térségben fekszik, amelyben a kisebbségi problémák történetileg hosszú ideje terhelik a szomszédsági kapcsolatokat. Az Európai Unióban megnyílik a lehetőség arra, hogy a problémák előnyökké váljanak. A határon átnyúló együttműködés soha nem látott esélyt jelent az egymás mellett élő népek gondjainak megoldására, hangsúlyozta a miniszterelnöki üdvözlet. A konferencia megnyitó előadását Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa tartotta. Bevezetőül emlékeztetett a húsz évvel ezelőtti eseményekre, amelyekben Magyarország fontos szerepet játszott. Felidézte, hogy két évtizeddel ezelőtt Európát vasfüggöny választotta ketté. Mára a határok eltűntek Nyugat-Európa és a kontinens keleti államainak jó része között. Ennek eredményeként ma Európa jelképesen szólva „varrat nélkülivé” vált. A változás persze új problémákat is előidézett. Ilyen az embercsempészet, a kábítószer-kereskedelem, a nemzetközi bűnözés. Az egyes országok kooperációjában azonban soha nem látott lehetőségek nyíltak meg. Ezek közül az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap a határ menti együttműködés lehetősége. Az Európai Tanács 1980-as határozata teremtette meg az alapot ehhez. Ez a nagy jelentőségű dokumentum sok közösségnek segített Európa számos területén, annál inkább, mert egy modellszerződést is tartalmazott a határ menti együttműködésről. Alkotói világosan határozták meg a célt: támogatni a partnerországok nyelvének és kultúrájának megismerését, lehetőséget teremteni személyes tapasztalatszerzésre, az oktatási rendszerben törekedni a korai kétnyelvűség megvalósítására. A 2006-ban megszületett, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásokról (EGTC-kről) szóló
*

A cikk az Európai Tükör 2009. évi 10. számában jelent meg.

rendelet további ösztönzést ad a határokon átnyúló együttműködésnek. Felhatalmazza a helyi és a regionális hatóságokat, hogy kezdeményező szerepet játsszanak a kooperáció kibontakoztatásában. Ez megkönnyíti azt, hogy a helyi közösségek a korábbinál nagyobb eséllyel pályázzanak a strukturális alapoknál elérhető pénzekre, amelyek sokban javíthatnak helyzetükön. Vollebaek hangsúlyozta, hogy a határokon átívelő együttműködéssel kapcsolatos valamennyi uniós dokumentum alapelve, hogy a támogatások területiek, és nem etnikaiak. A lényeg az, hogy a határterületek egész lakossága élvezze a közösségi támogatással járó előnyöket. Ez annál inkább fontos, mivel a határterületek etnikumai közötti együttműködés némelyekben kételyeket ébreszthet a törekvések valódi motivációit illetően. Tény, hogy az etnikai alapú előnyök veszélyeket rejthetnek magukban: privilegizált és nem privilegizált közösségek jöhetnek létre a szomszédos országokban. Ez pedig biztonsági kockázatokat idézhet elő. Márpedig nem volna jó, ha – mint a történelem során oly sokszor – a szóban forgó területek ilyen-olyan okok folytán puskaporos hordóvá válnának. Meghatározó tulajdonsága kell legyen a határokon átnyúló együttműködésnek a gazdasági sikeresség. Ilyen szempontból példamutatónak nevezte Vollebaek az Ister–Granum EGTC működését, amely Esztergom és Štúrovo (Párkány) részvételével alakult. Méltatta annak jelentőségét, hogy a határ szlovákiai részéről nagy számban járnak át dolgozni a munkaerőhiánnyal küzdő magyar oldalra. Ugyanakkor kiemelte, hogy nagyon fontos célja az együttműködésnek a kulturális sokféleség megőrzése. Nagymértékben függ a siker attól is, hogy bevonják-e a kooperációba a lakosság minden rétegét. Gondot okozhat azonban, ha az etnikai többség a határon átívelő együttműködés kérdését tisztán kisebbségi kérdésként kezeli. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a többségi nemzet bevonása elengedhetetlen a megfelelő kooperációhoz. Ennek a záloga pedig a kétnyelvűség. Ugyanis a határ menti együttműködés ideális esetben két nyelven zajlik. Az a jó, ha többség és kisebbség egyaránt ismeri egymás nyelvét. Knut Vollebaek kiemelte az országok közötti bilaterális kapcsolatok jelentőségét a határokon átnyúló együttműködés szempontjából. Ha a szomszédos államok között kisebbségi ügyekben rosszindulatú-rosszhiszemű viták zajlanak, azok akár meg is fojthatják a határ menti kapcsolatokat. Ezért az egymással szomszédos országok politikusainak össze kell hangolniuk a tevékenységüket és a vitás kérdéseket korrekt módon kell rendezniük. Ha így cselekszenek, tetteiket a nemzetközi emberjogi dokumentumokban megfogalmazott elvek irányítják. Az volna kívánatos, hogyha kimondottan az erre a célra létrehozott multilaterális mechanizmusok segítségével keresnék a megoldást. A kétoldalú szerződések kulcseszközök a kormányzatok kezében, hangsúlyozta Vollebaek. Ezek a megállapodások jó alapot jelentenek a megfelelő államközi viszonyok számára. Ezek alapozzák meg a jó-szomszédi viszonyt. E szerződések tartalmazhatnak olyan cikkelyeket, amelyek a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatosak. Ezeknek az alkalmazására ösztönöznek az EBESZ Kisebbségi Főbiztosa által 2008-ban kiadott Bolzanói Ajánlások. Ezek a jogi eszközök eloszlathatják a gyanút, hogy a kisebbségekkel való foglalkozás a belügyekbe való beavatkozással

84

85

volna azonos. Ám a kétoldalú szerződéseknek a kisebbségi jogok nemzetközi szabályain kell alapulniuk. A szerződések nem emelhetik egyes kisebbségek érdekeit másoké vagy a többségi érdekek elé. A kétoldalú szerződések nem helyettesíthetik az integrációs belpolitikát sem, továbbá nem írhatják felül a nemzetközi rendelkezéseket. Végül: a kétoldalú szerződések nem helyettesíthetik a multilaterális mechanizmusokat, amelyeknek lényeges vonásuk a függetlenség és a pártatlanság. Európa történelme során a határterületeken élő kisebbségek gyakran és sokat szenvedtek, állapította meg Knut Vollebaek. Az utóbbi időben azonban döntő fordulat körvonalazódik a határ menti régiók sorsában. Az európai integráció, a kisebbségi jogok területén végbement fejlődés és az új politikai klíma egyre inkább stabilizálja őket. Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az olyan területek, amelyek egykor perifériának számítottak, most meglepő fejlődést mutatnak. E fejlődésen túl az is mindinkább láthatóvá válik, hogy a határon átnyúló együttműködés segít megőrizni a kisebbségek identitását és segít elkerülni az államok közötti civakodást, gyanakvást. Ám egy magyar közmondás szerint nem szabad arra várnunk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön. Vagyis nem szabad azt hinnünk, hogy a határokon átívelő együttműködés magától létrejön. Sok a tennivaló, különösen ami a politikai döntéshozókat illeti. Az ő feladatuk, hogy támogassák az alulról jövő kezdeményezéseket, hogy egészséges bilaterális klímát és szilárd törvényi kereteket teremtsenek az együttműködés számára. Csak ilyen körülmények között várható el, hogy a kisebbségek a híd szerepét töltsék be a szomszédos országok-államok között és ne ellentétek forrásai legyenek. Francesco Palermo, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosának jogi főtanácsadója hozzászólásában elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon átnyúló együttműködés és a kisebbségvédelem fogalmát nem szabad összemosni. Az országok határán lévő területek kooperációja olyan térségek között folyik, amelyek marginalizált helyzetben vannak, s feladat épp a periferikus állapotból való kiemelkedés elősegítése. Ezek a területek az újfajta együttműködés eredményeként akár centrummá is válhatnak. Azokat a folyamatokat, amelyek ezt elősegítik nem lehet a fővárosokból irányítani. Ha nincs megfelelő helyi autonómia, akkor kudarcba fulladhatnak a határon átnyúló együttműködésre irányuló törekvések. A kisebbségi kérdések szélesebb kontextusban jelentkeznek. Ezek kezelésében eredményesebb az úgynevezett lágyabb megközelítésekre törekedni. Ezt bizonyítják a német–lengyel–cseh határ menti együttműködés pozitív tapasztalatai. Úgy tetszik, e három országban tisztában vannak vele, hogy nem a jelképek a fontosak: nagyon óvatosan bánnak a nemzeti szimbólumokkal. Itt látszik meg, hogy mennyire fontos a központi kormányzattól való függetlenség. Rechnitzer János, egyetemi tanár, az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugatmagyarországi Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója a határ menti együttműködés lehetőségeiről és korlátjairól tartott előadást. A győri egyetem professzora meg-

állapította, hogy 1990 óta számos olyan regionális fejlemény következett be térségünkben, amilyen korábban elképzelhetetlen lett volna. Így például a Bécs–Pozsony–Budapest háromszögben kialakult egy rendkívül dinamikusan fejlődő régió, amely egyebek között az európai autóipar nagy jelentőségű egysége lett. Hogy mekkora lehet a határokon átnyúló együttműködés szerepe hazánk életében, azt az adatok mutatják. Magyarország hét országgal határos, az országhatár hossza 2246 kilométer. Ez arra utal, hogy kis ország lévén, hazánk számára igen jelentős a határ menti kooperáció jelentősége. Az ország területének 31,3 százaléka minősíthető határ menti területnek, ahol a lakosság 26 százaléka (2,6 millió ember) él. Településállományunk 43 százaléka helyezkedik el ebben a régióban, ami jelzi, hogy nagy itt az aprófalvak száma. Még egy lényeges adat: A 150 kistérségből 46 számít határ mentinek. A 2246 kilométeres határ különböző szakaszai igen különböző képet mutatnak. Az osztrák-szlovén határszakaszon sikeres együttműködésekről lehet számot adni. Más a helyzet a leghosszabb, a magyar-szlovák határszakaszon. Ennek nyugati része, a Bécs–Pozsony–Győr háromszög, a Duna-térség sikeres innovációs térségként értékelhető. Itt sem zavartalan azonban a helyzet. Elsősorban politikai okok miatt jelenik meg időről-időre a bősi–szigetközi probléma, amelynek megoldása nagyban segítené a magyar-szlovák kapcsolatok rendezését. Ami a kelet szlovákiai határszakaszt illeti, ott a határ mindkét oldalán marginális helyzetű területeket találunk. Ebben a régióban ennek megfelelően gyenge a kooperáció. A folytatás – ha lehet – még kevésbé vigasztaló. A magyar–ukrán határszakasz mindkét oldalán válság-térségek helyezkednek el, igen gyenge kapcsolati hálóval. A román határrégió is változatos képet mutat. Jellemző a periférikus helyzet is, de több nagyközpont – mindkét oldalon – egyre határozottabban aktivizálódik. Az északkeleti határrégióban jelentősebb aktivitás tapasztalható, ami az egyre sokszínűbb gazdasági kapcsolatokban is megjelenik, miközben élénkebbé válnak a település-település, térségi együttműködések. A délkeleti (Békés, Csongrád) határrégióban már több nagyközpont található, amely egymás versenytársa lehet a jövőben (Szeged, Békéscsaba, Temesvár, Arad), a gazdasági kapcsolatok viszont lassan formálódnak. Megfigyelhető, hogy határozott szándék van a településtelepülés, térségi-térségi kapcsolatokra, azonban a határátkelők száma, leterheltsége és nem kellő területi eloszlása nem segíti a sokoldalú együttműködések megteremtését. Induló multiregionális együttműködésnek tekinthető az 1998-ban létrejött Duna–Tisza– Körös–Maros Regionális Együttműködés, amely három ország (Magyarország, Románia, Jugoszlávia) érintkező területi egységeire terjed ki 77 500 km2 területen és közel 6 millió főt érintve. A cél a határ menti kapcsolatok élénkítése a gazdaság, a közlekedés, és hírközlés, a környezetvédelem, az idegenforgalom, a tudomány, a kultúra és civil szervezetek vonatkozásában. Elhatározás született egy egységes fejlesztési koncepció kidolgozására, illetve állandó titkárság és közös pénzalap megteremtésére. Fokozatosan dinamizálódó térségnek tekinthető a szerb határrégió. Az Alföld peremén helyezkedik el. Szeged nagyközpont és Baja középváros erős hatást gyakorol a határrégióra, de számos más, funkciókban és megújításban is aktív kisváros található itt. A kap-

86

87

csolatok jelenleg a magánszférában, azaz a lakossági utazásokban látványosak, de a korábbi jugoszláv háború alatt létrejött gazdasági szervezetek aktivitása számottevő, illetve jelentős tapasztalatok gyűltek össze a határ menti együttműködés „szürke-gazdaságának” működtetésére. A határrégió elérhetősége talán a legkedvezőbb a keleti határrégiók közül. Szerbia konszolidációja – illetve a vajdasági autonómia elnyerése – esetén nagy az esélye annak, hogy a határrégió gazdasági és együttműködési aktivitása fokozódik, és számos tevékenység legalizálódik. Horvát határrégió: a Dunántúl déli perifériája, amelyhez lényegében a másik oldalon egy centrum nélküli periféria kapcsolódik és a földrajzi határ (Dráva) áthidalásokkal nem rendelkezik. A tartós horvát-szerb politikai feszültség (Baranya háromszög) egyes határszakaszokat kiiktatott a kapcsolatokból, míg másutt jelentős és élénk bevásárló turizmus működött egy időben (Barcs, Csurgó, Nagykanizsa, Zalaegerszeg). A határ menti együttműködés intézményi formái lassan ismerhetők fel. Az együttműködés különféle kezdeményezései a másik félnél nem találtak támogatásra (például horvát oldalról a gyurgyeváci vízlépcső, magyar oldalról Duna-Dráva Nemzeti Park). Államközi kapcsolatokban jelentős tervek születtek a közlekedési kapcsolatok élénkítésére (Rijeka–Zágráb–Budapest autópálya). Magyarország tehát afféle kapu-ország, hosszú határral. S a határ túlsó oldalán számos olyan (volt magyar) nagyvárost találunk, amely az utóbbi időszakban igen gyors fejlődést produkált. Ez arra utal, hogy intenzív verseny van kialakulóban Magyarország és a vele határos országok között. A versenyre, mint ösztönző tényezőre kell tekintenünk. Olyanra, amely serkenti a határon átnyúló együttműködést. Ha például megnézzük Románia és Magyarország határvidékét, mindkét oldalon dinamikus városfejlődést tapasztalunk. A térképre tekintve azonban fel kell tennünk a kérdést, hogy – mindkét ország az EU tagja lévén – vajon Kelet-Magyarországon kell-e nagykapacitású repülőteret létesíteni. A válasz valószínűleg az lesz, hogy célszerűbb volna Temesváron. Rechnitzer professzor sok egyéb mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon átnyúló tevékenységek gyarapodásában Schengen után óriási lehet a spontaneitás szerepe. Egyének szabad mozgásának, vállalkozásának munkavállalásának, költözésének ingatlanvásárlásának lehetünk tanúi. Igen tanulságos példát is említett a kutató: hogy a győri kereskedelem nem roppant össze a mostani válság súlya alatt, abban elsőrendű szerepe volt annak, hogy az újonnan bevezetett euró vásárlóértékének stabilitása nyomán tömegesen jelentek meg a szlovák állampolgárok Győrben, ahol olcsóbban jutottak a megfelelő árucikkekhez, mint odahaza. Ezek, a médiát meg sem érintő esetek olykor jobban jelzik, milyen esélyei vannak az együttműködésnek, mint a nagy visszhangot kapó tervek. Ludmila Sfirloaga, az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa (CLRAE) Régiók Kamarájának elnöke azt emelte ki, hogy a kisebbségek védelme feltételezi a határokon átnyúló együttműködést. Fontosnak nevezte az egyes EU-tagországok közötti kétoldalú egyezményeket, mert mint mondta, számos olyan, a kisebbségeket érintő egyezmény van, amelyet nem minden ország írt alá. Ezért is történhet, hogy túlzottan sok kérdés

kerül az EU Bizottsága elé, ugyanis jó néhány országban belügynek tekintik a kisebbségi kérdéseket és mindjárt irredentizmust sejtenek mögöttük. A gyanakvás eloszlatásában igen nagy szerepet játszhatnak a határon átnyúló, sikeres együttműködések. Alan Phillips, az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménye (FCNM) Tanácsadó Bizottságának elnöke az általa vezetett intézmény tevékenységéről szólva megállapította, hogy a keretegyezmény olyan intézkedéseket irányoz elő, amelyeknek végrehajtása a nemzeti kormányok feladata. Azt is jelezte, hogy a bizottság, amelyet ő irányít, rövidesen hazánkban, Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában vizsgálódik, ezért ez alkalommal ezeknek az országoknak a viszonyairól nem áll módjában nyilatkozni. Szóvá tette ugyanakkor, hogy az államok hajlamosak rá, hogy más országokban élő kisebbségeiket támogassák, míg a saját területükön élő más kisebbségek ügyeit negligálják. Mivel igen sok monitoring-munkát végeznek, gyakran tapasztalják, hogy az adott országban elvben-szóban messzemenően egyetértenek azzal, hogy a kisebbségek fontos szerepet játszanak a nemzetközi kapcsolatokban, a valóságban azonban ennek az egyetértésnek kevés a jele. Alan Phillips hangsúlyosan szólt a romákkal kapcsolatos problémákról, amelyekkel kapcsolatban – mint mondta – alapvetően rosszak a tapasztalatai. Vesna Crnić-Grotić, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (ECRLM) Szakértői Bizottságának alelnöke elmondta, hogy a Charta 1992-ben született, 1998-ban fogadták el végérvényesen, de máig sok állam nem ratifikálta. Legutóbb Lengyelország – tizennegyedikként – írta alá. A Charta fő feladata a kisebbségi nyelvek védelmezése, de ezen keresztül maguk a beszélők is védelmet kapnak, így az emberi jogok is. Ennek értelmében mindenki mindenhol a saját nyelvén beszélhet. Ugyanakkor már maga a nyelv definíciója is nehézségekbe ütközik. Kérdés, minek minősíthető az emigránsok nyelve vagy az egyes dialektusok. Montenegróban például a montenegróit minősítik hivatalos nyelvnek, de az lehet a szerb, a horvát és az albán is. Ugyanakkor ismeretes, hogy a montenegrói maga is szerb nyelv. Szlovéniában viszont a bosnyákot, a szerbet és a horvátot dialektusnak minősítik. Ugyanezt teszik a szlovénnel a horvátok. A Charta lehetőséget ad minden tagállamnak, hogy megnevezze azokat a nyelveket, amelyeket beszéltnek tart az országban. Ezzel azonban nem elégszik meg. Meg kell határozni, hogy hol vannak az ország területén a szóban forgó nyelvek hadállásai. Mindez nagyon pontosan körülírt kötelezettségekkel jár. Nem elég „csodálatos” törvényeket alkotni, bizonyítani is kell tudni, mi a valóság például egyegy nyelv oktatásában. Ennek ellenére nehéz igazán jó példákat felmutatni. A skandináv országokon kívül alig van olyan hely, ahol megfelelőképp megoldották a kisebbségi nyelvi problémákat. Gerhard Stahl, az Európai Régiók Bizottságának főtitkára a múltat felidézve jelezte, hogy korábban a kisebbségekkel kapcsolatos fő törekvés az asszimiláció volt. Mára vi-

88

89

szont az Európai unió keretei között a hátrányból előny lett. Példaként a német-dán viszony változásait említette. Amint mondta, százötven évvel ezelőtt a német-dán határrégió volt Észak-Európa Koszovója. Még a második világháború után is mutatkoztak problémák. Ám Dániának az Európai Unióhoz történő 1973-as csatlakozásával gyökeres fordulat következett be. A dánok olyan jogokat kaptak Schleswig-Holsteinben, amelyek példaadóak lehetnek. Ennek gazdasági vonatkozásban is meg lett az eredménye. Valójában az EU egyik sikertörténetéről van szó. Tanulsága: a megfelelő kisebbségi politika számottevő gazdasági fejlődéssel jár együtt. Gerhard Stahl megállapította, hogy az, hogy az Európai Unióban a határok elveszítik jelentőségüket, hatalmas gazdasági, infrastrukturális lehetőségeket rejt magában. Jelenleg az Unió lakosságának 10 százaléka kisebbségi. A történeti kisebbségek mellett azonban megjelentek a nagy európai városok migráns kisebbségei is. Értelemszerű, hogy olyan törvényeket kell alkotni, amelyek segítenek a beilleszkedésben. A Lisszaboni Egyezményben sok garancia található, amely a kisebbségek számára fontos. Ám a 2006-ban megszületett, az Európai területi Együttműködési Csoportosulásokról (EGTC-kről) szóló rendelet, amely jellegzetesen európai uniós jogszabály, és igen nagy jelentőségű a továbblépésben. Ez az új jogi eszköz arra ösztönöz, hogy olyan új csoportosulások jöjjenek létre, amelyek jogi személyiségként működnek közre a határokon átnyúló együttműködésben. Az EGTC-k számtalan területen előmozdíthatják a kooperációt a közszolgáltatástól kezdve a felsőfokú képzésig, a közlekedéstől az egészségügyi (például mentő-) szolgáltatásokig. Az EGTC-k működésének hatékonnyá válásában a legnagyobb problémát a nemzeti jog jelentheti. Ám a határrégióban élőknél, a határokon átnyúló együttműködés nyomán hamar kialakulhat egy új azonosságtudat. Schleswig-Holstein példája azt bizonyítja, hogy a makrorégiók igen nagy mértékben meghatározzák az identitástudatot. Ez persze máshol is megfigyelhető. Így például a mediterrán térségben. Olasz-francia és spanyol-francia régiók közösen képviselik érdekeiket Brüsszelben. Mint ismeretes, az újonnan csatlakozott országokban nagy a periferikus helyzetben lévő régiók száma. Ezek közül többen dinamikus fejlődésnek lehetünk tanúi. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az újonnan csatlakozott államok gazdasági fejlődése gyorsabb, mint a régieké. Stahl hangsúlyozta, hogy noha a technikai innováció rendkívüli jelentőségűvé vált napjainkra, a társadalmi innovációnál nincsen fontosabb. Az EGTC-k éppen ezt serkentik. Ösztönzésével új struktúrák, új társadalmi lehetőségek születhetnek. A stabil partnerségnek köszönhetően számos, ma még periferiálisnak számító régió lehet sikeres. A főtitkár jelezte, hogy az Európai Unió Régiók Bizottsága 2011-ben készít jelentést az EGTC-k működéséről és reményét fejezte ki, hogy már ekkor eredményekről számolhatnak be. Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány elnöke előadását történelmi visszatekintéssel kezdte. Kornai Jánosra hivatkozva állapította meg, hogy az államszocializmus összeomlását követően a régiók fejlődése hatalmas eltéréseket mutatott. A nyugati világ szelektív piacvédelme Nyugat-Európát alkalmassá tette a szabad

versenyre, ugyanez a politika Kelet-Közép-Európa drámai gazdasági visszaesését eredményezte. A térségben élő társadalmak jóléti várakozásaival szemben gazdasági hanyatlás következett. Berend T. Ivánt idézve mondta. „Európa régiói közötti szakadék szélesebbé vált, mint bármikor a történelem során: 1973-ban a (a kelet-európai) térség országainak egy főre eső jövedelme a nyugati szintnek még 48 százalékát érte el, 1990-re 38 százalékra süllyedt, a század végére pedig már csak 26 százalékát tette ki.” A jelenlegi pénzügyi és gazdasági világválság különösen érzékenyen érinti térségünket. Megtöri az új feltételek között megindult gazdasági és társadalmi fejlődés folyamatát, az errefelé mindig is jelen lévő nacionalizmusoknak kedvező táptalajt teremt. (Például a nyelvi nacionalizmusnak.) Ámde a válságnak lehetnek kedvező hatásai is. Átrendeződhet a centrum-periféria viszony, depressziós térségek revitalizálódhatnak. Új típusú együttműködések bontakozhatnak ki, új, közös vidékfejlesztési politika kialakítására, a vidék önálló problémamegoldó képességének növelésére nyílik lehetőség. A pénzhiány felértékelheti a gazdasági együttműködést. A válság megmutatta, hogy a protekcionizmus nem jelenthet megoldást, ennek is betudható, hogy az EU-ban felerősödtek a harmonizációs törekvések. A magyar nemzetpolitikában az elnök asszony szerint már a válság előtt paradigmaváltás történt. Az EU-ba való 2004-es felvételünkkel új történelmi helyzet alakult ki. Ez új koncepció kialakítására serkentett, amely szerint a kisebbségi létből eredő hátrányokat új típusú együttműködések ösztönzésével kell oldani. Ennek megfelelően a nemzetpolitika új elemévé vált 2006-tól a fejlesztéspolitika. Mégpedig olyan fejlesztéspolitika, amelynek alapelve: nem a régiókat kell etnicizálni, hanem az etnikumokat regionalizálni. Ennek az alapelvnek a helyességét mi sem támasztja alá jobban, mint az, hogy hazánk 19 megyéjéből 16 határmegye. Ennek megfelelőek a nemzetpolitikában megvalósuló paradigmaváltás céljai: az egymás felé forduló régiók gazdasági kohéziójának erősítése, térségi szemlélet kialakítása, a határok megszűnésével keletkező párhuzamosságok racionalizálása. Az adatok azt mutatják, hogy most először állnak rendelkezésre olyan európai területi együttműködési források, amelyek reményt adhatnak a korábbi állapotokból való kimozdulásra: 1. Szlovák–magyar határmente 176 millió euró. 2. Ukrán–magyar határmente 68,64 millió euro. 3. Román–magyar határ mente 230 millió euró. 4. Szerb–magyar határ mente 50,1 millió euró. 5. Horvát–magyar határ mente 52,4 millió euró. 6. Szlovén–magyar határ mente 29,2 millió euró. 7. Osztrák–magyar határ mente 82,3 millió euró. Törzsök Erika aláhúzta, hogy a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi kisebbségi dokumentumokban új elem a térségi együttműködés, a fejlesztéspolitika témájának megjelenése. Az EBESZ Kisebbségi Főbiztosának 2008. júniusi bolzanói ajánlásai plasztikusan fejezik ki, miről is van szó: „Az államok közötti, a nemzetközi határokon átnyúló együttműködésnek a baráti, kétoldalú és multilaterális kapcsolatok keretei között, valamint területi alapon, semmint etnikai alapokon kell folynia. A helyi és regionális hatóságok, valamint a kisebbségi önkormányzatok közötti, határokon átnyúló együttműködés elősegíti a toleranciát és a fellendülést, erősíti az államközi kapcsolatokat, és ösztönzi a kisebbségi kérdésekről folyó párbeszédet.”

90

91

A 2006-ban megszületett, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásokról (EGTC-kről) szóló rendeletet új lehetőségként értékelte az elnök asszony. Előnyei közül néhány: 2008-2009-től a területi együttműködés minden formája megvalósítható az EGTC keretében: így a határokon átnyúló, a transznacionális és a régiók közötti együttműködés. Az EGTC jogi személyiség, az első közösségi szintű jogi eszköz, több tagállamot érint úgy, hogy belső viszonyait nem a nemzetközi jog, hanem az EU-jog szabályozza, a lehetséges tagok széles köre több tagállam résztvevőinek autonóm testülete, biztosítja a tagok egyenlő és demokratikus képviseletét. Gyakorlati előnyök: az EGTC lobbi lehet az EU-nál, európai szereplőként lép fel a regionális és kohéziós politikában, többfajta szervezeti formában valósulhat meg, keretül szolgálhat hosszú távú, közös stratégiai fejlesztések megvalósításához. Az EGTC lehetséges modelljei: területi együttműködési programok, közös finanszírozású projektek, egyéb, Eu-támogatással megvalósuló együttműködések, nem EU-támogatással megvalósuló együttműködések. Jelenleg egy működő EGTC van Magyarországon: az Ister–Granum. Tervezettek: Banat-Triplex Confinium – a magyar–román–szerb hármas határ térségében. Gömör/Gemer – Nógrád–Borsod és a velük szomszédos szlovák térségben. Szigetköz–Zitny Ostrov (Csallóköz) – Győr–Mosonmagyaróvár–Bős–Dunaszerdahely térsége. Ung–Tisza–Túr – a magyar–szlovák–ukrán hármas határ térsége. Udvardi Péter, az Ister–Granum (Duna–Garam) EGTC igazgatója az Esztergom–Párkány (Štúrovo) székhelyű szervezetet mutatta be röviden. Elmondta, hogy a 2000 négyzetkilométeres területen körülbelül 200 ezer ember él. A szlovákiai rész inkább vidékies, míg a magyarországi erősen iparosodott. A legfontosabb összekötő a két terület között a 2001-ben épült Mária Valéria híd. Előzmények: 2000-ben kötöttek együttműködési megállapodást az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulás, a Párkányi Déli Régió, valamint Tokod és Tokodaltáró. Az együttműködéshez több tucat település csatlakozott, amely 2003. november 17-e óta hivatalos, intézményesített formában, mint eurorégió működik. Szervezeti struktúrája 2004-ben nyerte végleges formáját. A magyarországi településeket az Ister– Granum Önkormányzati Társulás fogja össze, a szlovákiai települések pedig a Déli Régió Önkormányzati Társulásba tömörülnek. A két társulást egy együttműködési megállapodás kapcsolja össze. A régió 2005 szeptemberében az Európai Parlamentben mutatta be fejlesztési stratégiáját, amelynek megvalósítása 2006-ban meg is kezdődött. Az eurorégió fejlesztésére elnyert pályázati támogatások összege megközelíti a 3 millió eurót. A települések főleg kulturális, közlekedés-fejlesztési (két új Ipoly-híd építése) és egészségügyi téren működnek együtt. A kisrégió a 2007-2013-as EU-s költségvetési időszakban mintegy 30 millió euró értékű beruházást szeretne megvalósítani. A tizennégy projekt tartalmazza egy regionális borút és

egy regionális idegenforgalmi tájékoztató rendszer kiépítését, valamint az egészségügy és a katasztrófaelhárítás integrálását. A Ister–Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. kezdetben a városháza épületében működött. Miután az önkormányzat megvásárolta az egykori zsinagógát, oda költözött át az intézmény. 2008 januárjában a régi vármegyeházába került a régió központja. 2009. május 14-én, egy párkányi ülésén mondta ki a közgyűlés a régió megszűnését, mivel az eurorégiós formát az azonos nevű EGTC (European Grouping for Territorial Cooperation) váltotta fel (Európában másodikként), ami sokkal szorosabb együttműködést tesz lehetővé, illetve ebben a formában a társulás tud intézményeket fenntartani. A régió vezető testülete a Közgyűlés. Tagjai a települések polgármesterei, akik településük nagyságától függetlenül egyenlő szavazati joggal rendelkeznek. A Közgyűlés munkáját előkészítik a szakbizottságok és az elnökség előterjesztései, amelyekre vonatkozóan a Közgyűlés hoz végső döntést. A testület minden második hónap első szerdáján ülésezik Esztergomban. Nyolc szakmai bizottság hivatott az Eurorégió fejlesztési terveinek szakmai előmozdítására. Tagjai olyan, országos kitekintéssel rendelkező szakemberek, akik valamilyen módon kötődnek az Eurorégióhoz, származásuk vagy pályafutásuk egy szakasza révén közelebbről ismerik a térséget és szívesen vesznek részt venni a jövő elképzeléseinek kidolgozásában. A bizottsági elnökök közül négy szlovák és négy magyar polgármester, akik a Közgyűlés előtt rendszeresen számot adnak a bizottságban folyó munkáról. A szakbizottságok tagjai nem tagjai ugyan a testületnek, de egy-egy témára vonatkozó előterjesztésénél meghívott vendégként gyakran részt vesznek a közgyűlésen. A legnagyobb előrelépések a régió életre hívása óta az egészségügy területén történtek. A regionális kórház szerepét az esztergomi Vaszary Kolos Kórház látja el. Mivel a szlovák oldalon a legközelebbi kórház Érsekújváron található, az esztergomi kórház fogadja a szlovákiai települések lakóit is, illetve sok szlovákiai nővér dolgozik a kórházban. A régiónak 2004-ben saját borrendje alakult, a Vinum Ister–Granum Regionis Borlovagrend. 2007-ben a párkányi helyi televízió és az Esztergom Televízió lerakták egy regionális tévécsatorna alapjait. Az Ister–Granum EGTC jelenleg két idegenforgalmi és egy energiagazdasági pályázata kedvező elbírálását reméli az EU-tól. Susanne Reichrath, Saar-vidék tartományi minisztere, a SaarLorLux Régió működéséről számolt be. Igazi európai nagyrégióról van szó, amely a németországi Saar-vidéket és Rajna-Pfalz tartományt, a franciaországi Lotharingia megyét (Lorrain), Luxemburgot, valamint Belgiumból Vallóniát foglalja magában. A négy ország határterületeit összefogó nagyrégióban 64 ezer négyzetkilométeren 11 millió ember él. Az eurorégió születése 1969re datálható, német-francia kezdeményezés nyomán. A határon átnyúló együttműködés itt tehát éppen négy évtizeddel ezelőtt kezdődött, fejlett területek között. Mára a fejlődésnek

92

93

látványosak az eredményei. Naponta 170 ezer ember lépi át a határokat munkavégzés céljából. Ilyen méretű, határokon átnyúló munkaerőpiac nincs több Európában. Az intenzív érintkezési formák magától értetődővé teszik, hogy az emberek természetesen beszélnek három nyelvet: a németet, a franciát és a luxemburgit. A kisebbségi problémát ennek megfelelően alig ismerik. Mivel az általános iskolák kétnyelvűek, a tanárcserék természetes dolognak számítanak. A felsőfokú tanulmányokat végzők három ország diplomáját kapják meg. 2003-ban kidolgozták a terület fejlesztésének 2020-ig érvényes tervét. Ebben kiemelkedő szerepet kaptak olyan témák, mint az európai identitás és életmód, illetve az az elképzelés, hogy modellszerepet kívánnak játszani az európai régiók számára. Mindez természetesen megfelelő intézményi struktúrát igényel. Az Interregionális Parlamenti Tanácsban például valamennyi ország területileg illetékes országgyűlési képviselője részt vesz. Az öt régió vezetői másfél évenként tartanak csúcstalálkozókat. Ezeken döntenek a legkülönbözőbb, határokon átnyúló fejlesztésekről, amelyek egyre inkább integrálttá teszik a négy országban fekvő területeket. Hovanyecz László

94

Miniszterelnöki Hivatal, Budapest 2010.