Egymás felé forduló régiók KeletKözép Európában • Approaching regions in East-Central Europe

K ISEB B SÉGI S A J T ÓF ÓK U SZ
2011. OKTÓBER 19., SZERDA
BOÉR KRISZTINA boerkriszta@gmail.com admin@cecid.net kboer@cecid.net

Közérdekű
Felhívás a szlovákiai magyar szervezetek és intézmények számára – „Csatlakozzon a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalához! A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nyitott, politikai pártoktól független, önkéntes és informális intézmény, amely a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fóruma. A Kerekasztal munkájában részt vehet minden olyan kulturális, önkormányzati, állami és civil szervezet (intézmény), amely Szlovákiában van bejegyezve és tevékenységi területe országos vagy regionális hatáskörű (azon Szlovákiában működik; országos szervezetek képviselőjét, melyeknek jogi személyiséggel bíró területi és helyi a szlovákiai magyar közösség alapszervezetei vannak, az országos központ delegálja); érdekében tevékenykedik, felelősséget érez a közösség fejlesztéséért és hatékony érdekérvényesítéséért; vállalja, hogy a közmegegyezésen alapuló döntéseket a tevékenységében érvényesíti…” (a Kerekasztal Koordinációs Bizottsága)

Várható
Európai beszélgető estek – A dél-tiroli autonómia gazdasági szempontból – Az „Európai beszélgető estek” harmadik állomásaként kerül sor Kolozsváron „A dél-tiroli autonómia gazdasági szempontból” című beszélgetésre. A beszélgetést Sógor Csaba európai parlamenti képviselő és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezi október 20-án 19 órai kezdettel. Beszélget Herbert Dorfmann, dél-tiroli német európai parlamenti képviselő és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő (Paprika Rádió) Kazinczy-emlékünnepre készül Érsemjén – Kazinczy Lajos 1820-ban született Széphalmon (Magyarország), a költő és nyelvújító Kazinczy Ferenc legkisebb gyermekeként. Ormai Auffenberg Norbert honvédezredes után a magyar szabadságharc történetében a tizenötödik vértanúként tartják számon. Kazinczy Lajost (1820–1849) mint lázadó ezredest huszonkilenc éves korában, azaz 1849. október 13-án vagyonának teljes elkobzására és golyó általi halálra ítélte a hadbíróság. Az ítéletet az aradi várkapu előtti sáncban hajtották végre október 25-én (http://www.reggeliujsag.ro/)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

2

Magyarország
SAJTÓKÖZLEMÉNY – Az LMP üdvözli Szerbia első lépéseit a vajdaságiakat is érintő rehabilitációs törvény ügyében – „Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn találkozott Boris Tadić szerb államfővel. Az LMP szerint a szerbiai magyarság kollektív bűnösségét kimondó törvényjavaslat miatt kialakult helyzet megoldása az elfogadás előtt álló rehabilitációs törvényben körvonalazódik… Az LMP üdvözli Szerbia első lépéseit a vajdaságiakat is érintő rehabilitációs törvény ügyében. Reménykedünk abban, hogy hamarosan megoldás születik. Az LMP a kezdetektől fogva támogatta a restitúciós törvény ellen felszólalókat, valamint Pásztor István és a szerbiai parlament magyar képviselőinek kezdeményezéseit, és továbbra is minden segítséget megadunk ehhez…” (LMP Sajtó) Rossz lóra tett Orbán: rengeteg szavazatot veszíthet – A határon túli magyarok körében sok helyen már nem Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lehet a befutó - vélik szakértők, akik ugyanakkor azt is megjegyzik: az MSZP és az LMP az esélytelenek nyugalmával várhatják a külföldi magyarok által leadott voksok összesítését. A szavazás viszont akár apátiába is fulladhat, pedig a tét nem kicsi: a 200 fős parlamentben akár 8-10 mandátum sorsáról is dönthetnek a határon túl élő magyarok. Valószínűleg a Fidesz egyik legnépszerűtlenebb döntése lehet az, hogy a határon túliakra is kiterjeszti a szavazati jogot. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézete és doktori iskolája kutatócsoportjának reprezentatív kutatása szerint ugyanis a válaszadók négyötöde nem ért egyet az intézkedéssel, 17 százalék igen, és mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akinek nincs véleménye minderről – Sem Romániában, sem Szlovákiában nem készült eddig olyan felmérés, amely a határon túliak pártpreferenciáit vagy az aktivitását vizsgálná. "Valószínűleg Erdélyben és Szlovákiában régiónként eltérő lesz az érdeklődés" mondta Törzsök Erika szociológus. Szerinte például Székelyföldön nem Orbán Viktor lehet a befutó, hanem Vona Gábor, Közép-Erdélyben és a Partiumban pedig inkább a közöny lesz a meghatározó. Törzsök Erika arra is rámutatott, hogy a Ceauşescu-rendszerben szocializálódott korosztálynak nem lesz vonzó a levélben bonyolított szavazás. Ha biztosított lenne a névtelenség, többen mennének el a voksolásra, így viszont sokan tarthatnak attól, hogy kiderül, kire szavaztak (Nszv) Rogán tovább szélesítené a magyar állampolgárok körét – A magyar állampolgárság kérelemre történő megszerzését biztosítaná - az állampolgárságról szóló törvény módosításával a fideszes Rogán Antal azon Magyarországon született gyermekek számára, akik a születésükkel nem szereztek másik állampolgárságot. A kormánypárti képviselő kedden beterjesztett indítványa alapján kedvezményesen honosítható lenne a hontalan mellett az ismeretlen állampolgárságú külföldi gyermek is, aki nem áll szülői felügyelet alatt. „Tekintettel arra, hogy ezeknek a gyermekeknek a rendezetlen státusza jogbizonytalanságot okoz és gyakran azt eredményezi, hogy több ellátáshoz való hozzájutásuk körülményes, vagy nem lehetséges (pl. egészségügyi ellátás, utógondozói ellátás), örökbefogadásuk engedélyezésére a magyar gyámhatóságnak nincs joghatósága, mindenképp indokolt a folyamatos magyarországi lakhely jelenleg előírt 5 évi időtartamát csökkenteni” - érvel Rogán Antal (MTI/Bumm.sk) Lehangoló felvidéki demográfiai helyzetkép: fogyás, asszimiláció, passzív családszervezetek – Ijesztő képet festett a határon túli magyarok demográfiai viszonyairól Szabó Endre, a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének alelnöke, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke. A Magyar Hírlapnak adott interjújában kifejtette, hogy sem az anyaországban, sem pedig összességében az elszakított országrészekben nem születik annyi
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

3

gyermek, amely elegendő lenne a magyarság fogyásának megállításához. A legsúlyosabb helyzet épp a Felvidéken van: a szlovákságot is érintő népességcsökkenésnél gyorsabban fogyatkozik a felvidéki magyarság, ráadásul itt nagyobb a hajlam az asszimilációra is. De az is aggodalomra ad okot, hogy jellemző a vegyes házasságokból született gyermekek szlovák iskolákba íratása. Ráadásul Szabó szerint a felvidéki családszervezetek meglehetősen passzívak, képtelenek közösen föllépni a szlovák kormánynál a magyarokat sértő intézkedések kapcsán (MH/Felvidék.ma) Sedlarević: félreértelmezik a szerb restitúciós törvényt – Maja Sedlarević, a tartományi képviselőház európai integrációs és nemzetközi regionális együttműködési bizottságának elnöke szerint félreértelmezik a szerb restitúciós törvényt. A magyar Országgyűlés európai ügyek bizottsága kedden fogadta a vajdasági bizottság képviselőit. Az ülésen Maja Sedlarević elmondta, a hiteles értelmezés szerint a jogszabály csak a megszálló erők tagjaira vonatkozik, és akik igazolni tudják, hogy nem önként csatlakoztak a megszállókhoz, örököseikkel együtt jogosultak a kárpótlásra. „Nem egy nemzet ellen irányul a törvény” - hangoztatta, hozzátéve: remélhetőleg sikerül tisztázni az ügyet, és Szerbia megkapja Magyarország támogatását az uniós tagjelöltségéről döntő decemberi szavazáson. A jogszabállyal kapcsolatban felidézte, hogy 2000ben vizsgálóbizottság alakult a képviselőházban, amely négy éven keresztül foglalkozott az 1941-1945 között a Vajdaságban történt eseményekkel, hogy az akkori történéseket ne használhassák fel aktuálpolitikai célokra. Emellett 2003-ban a képviselőház határozatot fogadott el arról, hogy nem ismerik el a kollektív bűnösség elvét - emlékeztetett. Hozzáfűzte: "erre a dokumentumra valamennyien nagyon büszkék vagyunk" (MTI/Vajdaságma.info) Titkolják, de fejmosást kaphatott Orbán – Alighanem a diplomáciában megkövetelt udvariasságnak tudható be, hogy Orbán Viktor nem nyilvánosan is hangoztatott bírálatokat kapott az amerikai nagykövettől a demokratikus intézményrendszer leépítéséért, hanem a hivatalos közlés szerint "barátokként ejtettek szót" a témát érintő "aggályokról". Tegnap Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet és a kormányfő mintegy másfél órán át tárgyalt. Távozóban Kounalakis mindössze annyit mondott: "remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig". Márpedig a hírek arról szóltak, hogy az amerikai nagykövet kemény kritikát kíván megfogalmazni az Orbán-kormánnyal szemben. Azért, amire már tett célzást a nyáron a Tom Lantos-intézet megnyitójára Budapestre érkezett Hillary Clinton. Az amerikai külügyminiszter akkor a demokratikus intézményrendszer fontosságára hívta fel a figyelmet. A The Washington Post írása szerint ez úgy hangzott: Clinton igyekezett "teljesen világossá tenni" álláspontját és figyelmeztetni a kormányfőt, hogy "sehol sem engedhető meg a demokrácia visszaesése" (Nszv) József Attilát és Károlyit is eltüntetik a Kossuth térről – A Kossuth-szobron kívül Károlyi Mihály és József Attila szobra is elkerül a Kossuth térről, ez következik abból a parlamenti határozatból, amely rendelkezik a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról (Nsz) Tüntetnek, tárgyalnak a diákok – „Nem szűnik meg a Budapesti Corvinus Egyetem” – többek között ezt erősítette meg a felsőoktatási törvény tegnap nyilvánosságra hozott tervezete. A hallgatóknak vannak kifogásaik (Nsz) Az elvek és a létszám-matematika – „Ideje világosan beszélni az előttünk álló, közös célokhoz vezető útról. Közös célunk, hogy legyőzzük a Fideszt, és élhetőbb, biztonságosabb, demokratikusabb országot építsünk. Tartozunk választóinknak annyival, hogy mielőtt a jóval nagyobb feladathoz hozzálátunk, saját házunk táján teszünk rendet” – ezt írta többek között Gyurcsány Ferencnek küldött levelében tegnap Mesterházy Attila (Nsz)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

4

Európai Kulturális Parlament: a kultúra szerepe fontos az európai eszmény erősítésében – Az Európai Kulturális Parlament (EKP) szerint a kultúrának döntő szerepet kell játszania Európa eszményének, hagyományainak erősítésében, különösen a jelenlegi válságidőszakban. A szervezet a múlt hét végi pécsi ülését összegző, és hétfőn az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében azt írta, hogy az EKP olyan európai értékek szószólójának tekinti magát, mint a demokrácia, az emberi jogok, az önkifejezéshez való jog vagy a tolerancia. Tagjai hangsúlyozzák a művészi szabadság jelentőségét, a politikai és gazdasági nyomástól való függetlenséget. Az EKP kiemelte: a kulturális parlament lobbitevékenységet folytat az európai integrációért, az Európai Unió tagországai és a környező országok kulturális együttműködésért, a nacionalizmus és a kisebbségek diszkriminációja ellen. Az EKP úgy vélte, hogy a jövőben a huszonhat éves Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak nagyobb hangsúlyt kell kapnia Európában. A szervezet az EKF-városok európai dimenziójának erősítése érdekében javaslatokat tesz az Európai Bizottság felé (MTI/Galamusz) Határon túliakat alkalmazna a többség – „A magyarok többsége inkább határon túli magyar jelentkezőt alkalmazna a helyi önkormányzatnál takarítónak, illetve karbantartónak, valamint ügyintézőnek, alig húsz százalékuk venne fel arab, afrikai vagy kínai jelöltet” – ezt mutatják a Tárki ez év első felében végzett diszkriminációs kutatássorozatának a részadatai (Szabadság) Aláírták a Right Profession projekt szerződését – Tegnap Zalaegerszegen aláírták a Right Profession projekt szerződését. A szlovén oldalon a projekt vezető partnere a Muravidéki Gazdasági Kamara (MMR)

Románia
Cáfolják a számlálóbiztosok félretájékoztatásáról szóló híreket – A román statisztikai intézet Kolozs megyei vezetője a Krónikának cáfolta, hogy a hivatal munkatársai félretájékoztatták volna a napokban kezdődő népszámlálással kapcsolatosan a biztosokat az etnokulturális adatfelvétel kapcsán, ugyanakkor a cenzus lebonyolításában akadályt jelenthet, hogy több tucat pedagógus mondja vissza a számlálóbiztosi megbízatást. Az utóbbi napokban a romániai magyar szervezetek arról értesültek: néhány erdélyi nagyvárosban – így Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron a statisztikai hivatal által tartott képzéseken a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták az akkreditált kiképzők, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak az adatfelvételkor jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felkérte Emil Boc kormányfőt, hogy minél hamarabb történjen meg a hibák és téves információk korrigálása (MTI/Erdély.ma) A magyar nagykövet találkozott a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorával – „Ellentétes nézeteket is nyíltan kifejtő beszélgetést" folytatott Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) rektorával a magyar intézetek létrehozása kapcsán kialakult ellentétekről Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, aki az MTI-nek elmondta: az intézmény rektora ígéretet tett, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás. A nagykövet lényegében megismételte az erdélyi Krónikának korábban adott – kedden megjelent – tájékoztatását arról, hogy az előző napon Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul társaságában közös asztalhoz ült Marosvásárhelyen Constantin Copotoiuval, a felsőoktatási intézmény rektorával. Eszerint a mintegy két órán át zajló tárgyalásokon a diplomaták leszögezték: a magyar kormány és a magyarországi közvélemény számára a magyar orvosképzés ügye alapvető fontosságú kérdés,
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

5

ennek megoldása pedig alapvetően befolyásolja Magyarország és Románia kapcsolatait. „Közöltük a rektorral, hogy Magyarország álláspontja szerint csak az a megoldás jó, ami a magyar oktatók és a magyar oktatás számára is megfelelő" – mondta nyilatkozatában Füzes Oszkár, aki szerint Cosntantin Copotoiu tudomásul vette a magyar álláspontot, és nyitottnak mutatkozott a felvetett problémák megvitatására (MTI/Erdély.ma) Az EMNT felhívása a Magyarországon élő erdélyiekhez – „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) népszámlálási bizottsága arra kéri a Magyarországon élő erdélyieket, hogy otthoni családtagjaik az ideiglenesen külföldön tartózkodó személyekhez diktálják be őket a romániai népszámláláson, ha az elmúlt tizenkét hónapban jártak Romániában. Az EMNT által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy az október 20-a és 31-e között sorra kerülő romániai népszámláláson a külföldön élőket két csoportra osztják, így megkülönböztetik azokat, akik tartósan vagy ideiglenesen élnek külföldön. A dokumentum szerint Románia állandó lakosságába csak azok számítanak bele, akik az ideiglenesen külföldön élők csoportjába kerülnek…” (MTI/Erdély.ma) Bérpótlék a magyartudásért Romániában – „Bérkiegészítést kaphatnak a kisebbségek nyelvét is ismerő közhivatalnokok Romániában” – számolt be a Duna Televízió Híradója. Egy dél-tiroli mintára készült új törvénytervezet szerint, azon a településen, ahol meghaladja a 20 százalékot egy-egy kisebbség aránya, a helyi hivatalokban biztosítani kell a többnyelvűséget, de ezen felül jutalmaznák is azokat, akik több nyelven beszélnek (Duna TV/Erdély.ma) Csődközeli helyzetben az önkormányzatok egyharmada!? – Fizetésképtelenné vált a romániai önkormányzatok csaknem harmada – a kormány tartalékalapjából igyekszik menteni a menthetőt; egyidejűleg a tanácsosok számának csökkentését kezdeményezik. „Fizetésképtelenné vált a romániai önkormányzatok csaknem harmada. A községek 30 százaléka, a városok 10 százaléka általában nem tudja visszafizetni a 2007-2008-as időszakban felvett hitelét, de közöttük olyanok is vannak, amelyek már az alkalmazottaknak sem tudnak fizetést adni, nemhogy a társadalmi segélyt kiadják a nélkülöző kategóriáknak. Ami a közös mindannyiukban, hogy számláikat zárolták, és folyamatosan felszámolják a büntetőkamatot a késlekedés miatt, ami csődhelyzetbe sodorja az érintett önkormányzatokat”, írja online kiadásában a Ziarul Financiar című tekintélyes gazdasági lap (Mediatica.ro) Üres még a brüsszeli iroda – Üresen tátong Székely-föld brüsszeli képviseleti irodája, melynek június elsejei avatóünnepségét beárnyékolta a nem mindennapi romániai tiltakozás és botrány. Demeter János projektfelelős, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre el-mondta, a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat együttesen hoz létre egy közösségfejlesztési egyesületet, melyen keresztül biztosítani lehet a brüsszeli munkatárs fizetését (Háromszék) Korszerű honlap a holnapért (Székely Mikó Kollégium) – Multifunkcionális honlappal rukkolt elő a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. Ez minden érdeklődőhöz szól, természetesen, ki-ki csak a számára hasznosnak tartott, hozzáférhetővé tett információhoz jut hozzá. Kondor Ágota igazgató elmondta, igyekeztek az iskola honlapját olyanná tenni, hogy eszközként használhassák, erősítsék a kommunikációt diákokkal, szülőkkel, bárkivel, aki érdeklődik az iskola iránt. Például olyan tanulók, akik ide szeretnének jönni, tájékozódhassanak tanárokról, választható tantárgyakról, órákon kívüli lehetőségekről, az iskola színvonaláról, vén diákok, akik igyekeznek tartani a kapcsolatot az iskolával, megkaphassák a számukra hasznos információkat. Márton Csaba informatikus, a honlap fejlesztője hangsúlyozza, az iskola hivatalos honlapja a www.szekelymikokollegium.ro (Háromszék) Nagyváradon pontosított a statisztikai hivatal a népszámlálás kapcsán – „Az elmúlt napokban a kérdezőbiztosi oktatástokon súlyos, a magyarság érdekeit sértő félretájékoztatás történt
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

6

Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Nagyváradon a megyei statisztikai hivatal igazgatónője írásban jelezte, hogy a félreérthető tájékoztatás pontosították és ígéretet tett, hogy még az összeírás megkezdése előtt az érintett számlálóbiztosokat írásban tájékoztatja a helyes módszertanról” – közölte kedden az RMDSZ főtitkársága (Krónika) [FRISSÍTETT] A MOGYE rektorával tárgyalt a magyar nagykövet – A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar intézetek létre hozása kapcsán kialakult ellentétekről tárgyalt hétfőn, Marosvásárhelyen a felsőoktatási intézmény rektorával, Constantin Copotoiuval Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Zsigmond Barna területileg illetékes csíkszeredai főkonzul (Krónika) Fekete Emőke: a kolozsvári és a marosvásárhelyi reptereknek ki kell egészíteniük egymást – “Ki kell alakítani egy modus vivendit a két repülőtér között, hiszen mindkettő regionális érdekeket szolgál ki, ezért mi úgy látjuk, mindkét reptérnek meghatározott feladatköre kell legyen, hogy egymásnak ne konkurensei, hanem kiegészítői legyenek” - válaszolt megkeresésünkre Fekete Emőke, akit a Kolozs és Maros megyei tanács közötti együttműködésről kérdeztünk a repülőterek kapcsán (Transindex) Az EBRD szerint csak 1,1%-kal fog nőni a romániai gazdaság jövőre – Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2,7 százalékponttal, 1,1%-ra csökkentette le Románia jövő évre szóló gazdasági növekedési előrejelzését, elsősorban az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásaira hivatkozva. Az EBRD júliusban még úgy becsülte, hogy a román GDP 3,8%-kal fog bővülni 2012-ben (Transindex) Markó még mindig nem tudja, hogyan választ – „Továbbra sem egyezett meg a kormánykoalíció arról, hogy milyen választási rendszerben fogunk szavazni jövő évben” nyilatkozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes Brüsszelben. A volt RMDSZ elnök kifejtette, hogy szeretné, ha minél gyorsabban megoldódna ez a helyzet (Manna.ro) Koalíciós egyeztetés a választási rendszerről – Áttörés történt a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ között a választási rendszerről folytatott tárgyalásokon, de a részletekről még nem állapodtak meg a felek, így ma folytatódnak az egyeztetések. Az RMDSZ nem ragaszkodik feltétlenül az országos listához, ha biztosítják az arányosság elvét (Szabadság) Népszámlálás: a székely és csángó is vallja magyarnak magát! – Néhány nappal a népszámlálás megkezdése előtt a romániai magyar szervezetek a szórványvidéken és a tömbben élő magyarság körében egyaránt arra biztatnak, hogy a magyar lakosság tagjai ne féljenek vállalni identitásukat, másrészt pedig a kérdőíveken szereplő „székely”, „roma” vagy „csángó” meghatározás helyett a „magyar” megnevezést jelöljék meg (Szabadság) A mi hitünk és nemzetiségünk a mi életünk! – Katolikus főpásztorok biztatása a vallás és nemzetiség megvallására – A Moldva köztársasági Kisinyovban tartotta soros összejövetelét szeptember végén a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája, az egyetlen ottani római katolikus egyházmegye püspöke, Anton Goşa kezdeményezésére, amelyen részt vett Őexcellenciája Msgr. dr. Francieco Javier Lozano érsek, a római Apostoli Szentszék apostoli nunciusa, Őszentsége XVI. Benedek pápa képviselője Romániában és Moldva Köztársaságban. Ez alkalommal a római katolikus és a görög katolikus püspökök külön pásztorlevélben arra biztatják a híveket, hogy vegyenek részt felelősségtudattal az október 20-a és 31-e között sorra kerülő népszámláláson, és vallják meg vallási hovatartozásukat és ezzel a Katolikus Egyház tanításaihoz való ragaszkodásukat (Szabadság) „Nem tűnt el teljesen a recesszióba való visszaesés veszélye” – „Nem tűnt el teljesen annak veszélye, hogy jövőben újra recesszió lesz, éppen ezért a kormánynak egy sor intézkedést kell meghoznia, például, az állami vállalatok magán menedzsereivel kapcsolatosan, hogy csak a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

7

valóban indokolt befektetéseket fejezik be” – nyilatkozta kedden Emil Boc miniszterelnök (Nyugati Jelen) Templom és Iskola Szórványegyesület – Szeptember 25-én elhangzott ünnepélyes keretek között, hogy megalakult Resicabányán a Templom és Iskola Szórványegyesület, melynek egyik célkitűzése a gyerekek és fiatalok számára a magyar identitást fejlesztő és megőrző programokat szervezni (Nyugati Jelen) A művelt ember tudása nem öncélú – A felnőttképzés jelentősége, lényege volt a témája „Az élethosszig tartó tanulás fontossága – kulcskompetenciák a hétköznapokban” című rendezvénynek, amelyet hétfő délután tartottak meg a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumban. A találkozót „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” elnevezésű rendezvénysorozat keretében tartották meg. Mintegy kéttucatnyian gyűltek össze ez alkalomból az iskola könyvtárának olvasótermében. Az eseménysorozat két főszervezője, Fleisz János történész, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke és Porkoláb Lajos, a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke mondott köszöntőbeszédet (Reggeli Újság) Vállaljuk magyarságunkat és vallásunkat – A reformátusok számára is fontos, hogy minden magyar vállalja vallását, de fontos az is, hogy vállalja nemzeti hovatartozását. A téma kapcsán a két egyházmegye elöljáróit kérdeztük (SZFÚ)

Szerbia
Pásztor: Megállapodás született, változtatnak a törvényen – „A szerb kárpótlási törvénnyel kapcsolatos aggályok megoldására a rehabilitációs törvény kínál megoldási lehetőséget; a szerb parlament elé novemberben kerülő jogszabályban rendezni fogják a megszálló erők fogalmát” – jelentette ki kedden Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke (MNO) Négy ország magyar közgazdászai Szabadkán – A vajdasági Magyar Közgazdász Társaság október 14-15-én megrendezte első kétnapos konferenciáját, melynek témája a pénzügyi válság térségünkre kifejtett hatása volt. A konferencián részt vett Hlubik Attila, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság vezetőségének tagja is. Péntek délután, a Szabadkai Városháza Kék termében gyűlt össze a konferencia mintegy 50 résztvevője, a magyarországi, szlovákiai és szerbiai magyar közgazdászokon kívül a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is népes küldöttséggel képviseltette magát. A programot Szecsei Mihály, a VMKT elnöke nyitotta meg köszöntőjével és az első előadás megtartásával. A nyugalmazott egyetemi tanár, aki jelenleg épp a szerb költségvetés elemzésén dolgozik elmondta, véleménye szerint elsősorban az eszközök hatékonyabb felhasználására van szükség állami szinten (Felvidék.ma) Újból elhalasztották az úttorlaszbontást – Nem engedték át a koszovói szerbek a KFOR menetoszlopát – Csalódott a KFOR parancsnoka – Kosovska Mitrovicában visszafordult kedden a KFOR menetoszlopa, miután nem sikerült átjutni az Ibar folyó hídján. A koszovói szerbek kijelentették, addig nem tágítanak az úttorlaszokról, ameddig a koszovói vámosok és rendőrök az adminisztratív határátkelőhelyeken maradnak. Kiemelték, testükkel védik meg a barikádokat, ha a KFOR erőszakkal kísérelné lebontani azokat (Magyar Szó) Hiányzik a helyi ombudsman – Sokan jelentkeztek panasszal tegnap a Zomborban tartózkodó Muškinja-Heinrich Anikó tartományi ombudsmannál és munkatársainál, akik a kijelölt határidőt követően is meghallgatták az ügyfeleket. Az egy éve tisztségén lévő ombudsman első ízben látogatott a városba (Magyar Szó)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

8

Tadić szóbeli ígérete – Pásztor István: A rehabilitációs törvényben szabályoznák, kik azok, akik a megszálló erők tagjainak számítanak, és emiatt kizárhatóak a vagyonvisszaszármaztatásból – Eredményesnek értékelte a Boris Tadićtyal folytatott hétfői tárgyalását Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, olyan végeredmények születtek, amelyek egyrészt kielégítőek, másrészt biztatóak. Szavai szerint a kielégítő eredményre a költségvetés módosításáról történt beszélgetés során jutottak (Magyar Szó) Elfogadták a költségvetés módosítását – Hivatalossá vált a szerb kormány vállalása Vajdaság irányába – A Szerbiai Képviselőház tegnap megszavazta az idei költségvetés módosítását. A javaslatot a hatalmi koalíció 127 képviselője támogatta. A Vajdasági Magyar Szövetség módosítási indítványa elfogadásához kötötte a költségvetés módosításának a támogatását. A parlament Pénzügyi Bizottságának hétfői ülésén kiderült, hogy a kormány elfogadja a VMSZ követelését. A VMSZ indítványának értelmében a szerb kormány három részletben – november 1-ig és 15-ig, valamint december 1-ig 8 milliárd dinár átutalására kötelezte magát a Tartományi Nagyberuházási Alap felé. Nem plusz pénzekről van szó, hanem arról a kilencmilliárd dináros összegről, amit az idei költségvetésben egyébként is előirányoztak Vajdaságnak, de abból eddig csupán egymilliárd dinárt utaltak át a tartománynak (Magyar Szó) Szabadka város nem támogatja az önállósulást – Kiselički: A kezdeményezés kontraproduktív, és ilyen krízises gazdasági helyzetben nem szerencsés egy új intézmény létrehozása – Szabadka város, a szabadkai Népszínház egyik fenntartója nem támogatja a Népszínház Magyar Társulatának önállósulását, tudtuk meg Ljubica Kiseličkitől, a polgármester művelődési kérdésekkel és az iskolahálózat racionalizációjával megbízott tanácsadójától (Magyar Szó) Pásztor-Tadić találkozó: Sikerült megállapodni a vagyon-visszaszármaztatási törvény ügyében – Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap Tadić köztársasági elnökkel tárgyalt, a megbeszélés eredményesen zárult, erről mai sajtótájékoztatóján számolt be a VMSZ elnöke. Két témakörben folytattak párbeszédet, a több mint egyórás, feszült légkörű beszélgetésen a költségvetés módosítása kapcsán megegyeztek abban, hogy a VMSZ módosítási indítványait elfogadja a kormány, nevezetesen a köztársasági elnök szóbeli garanciát adott arra, hogy Vajdaság megkapja azokat az elmaradt pénzeket, amelyek az elmúlt hónapokban felgyülemlettek a Nagyberuházási Alapnál. „Ez azt jelenti, hogy ki tudjuk majd fizetni azt a mintegy 4 milliárd dinár adósságot, ami a hónapok alatt felhalmozódott” — mondta Pásztor. Az adóságot három részletben fizeti ki a kormány, az első részletet november 1-én, a másodikat 15-én, illetve a harmadik részletet december 1-én utalja majd a minisztérium. Szerinte az elért eredmények a VMSZ erőteljes politizálásának köszönhetők (Vajdaságma.info)

Horvátország
Önkéntes munkával újítják föl a sepsei székházat – Három hete folyik a sepsei HMDK új székházának a felújítása. A szervezet tagjai társadalmi munkát vállalva délutánonként és hétvégenként dolgoznak. Ha minden jól megy, novemberben használatba vehető lesz az épület (ÚMKÚ) Nem támogatja őket a járás – A múlt héten a településen működő civil szervezetek vezetői tartottak falugyűlést amiatt, hogy hónapok óta nem kapják meg a járási költségvetésben előirányzott összeget a működésükhöz. Ružica Bilkić elöljáró a rossz gazdasági helyzetre
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

9

hivatkozik, a szervezetek elnökei viszont azt sérelmezik, hogy vannak kivételek, akik maradéktalanul megkapták már az ide támogatást (ÚMKÚ)

Szlovákia
Távolinak tűnik az MKP-Híd együttműködés – Sem a Híd, sem az MKP nem zárja ki a két párt választás előtti együttműködését, ám ez egyelőre nem tűnik valószínűnek. Az MKP-ban hallatszanak ugyan összefogást támogató hangok, Berényi József viszont az önálló indulást szorgalmazza. Bugár Béla emiatt nem is foglalkozik a témával. Miklós László, az országos elnökség tagja kijelentette: “Azt szeretném, ha a parlamentben egységes képviselete lenne a délszlovákiai régiónak.” Köteles László, az MKP elnökségi tagja Kassai Kerületi Tanácsának tagja a Sme napilapnak azt mondta, ő támogatná a választás előtti együttműködés valamilyen formáját a Híd párttal (Bumm.sk) Érsekhez fordult a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Elsősegély – A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom a kétnyelvű tábla eltávolítása után nyílt levelet intézett Érsek Árpádhoz, a közlekedési minisztérium államtitkárához (Bumm.sk) Bejegyezték Belousovová pártját – „A belügyminisztérium ma bejegyezte Anna Belousovová Nemzet és Igazság nevű politikai pártját. Az új formáció novemberben gyűlésezik először” jelentette ki az SNS-ből kivált politikus (Bumm.sk) Jogaink hűlt helye – Amint azt várni lehetett, nem volt hosszú életű a Dunaszerdahelyt elkerülő 63-as úton kihelyezett kétnyelvű útjelző tábla (Felvidék.ma) Politikai üzengetősdi – A köztársasági elnök és a politikai pártok elnökei között nincs egyezség az átmeneti kormány felállására vonatkozón (Felvidék.ma) MKP: Az euró mentette meg az országot – Az MKP Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa szerint az euró védősáncát illetően nincs jó megoldás. A kialakult helyzet megoldása és a közelgő válság megelőzése komoly anyagi áldozatokat követel (Felvidék.ma) Megnyitották a XXV. Városi Kulturális Napokat Pozsonyban – 2011. szeptember 17-én a kassai Thália Színház teltházas sikeres szereplésével nyitották meg XXV. Városi Kulturális Napokat Pozsonyban a Rózsavölgyi (Ružinov) Művelődési Házban (Felvidék.ma) Radičovának eszében sincs, hogy megfeleljen Fico politikai kritériumainak – Nem tudja elképzelni a majdani együttműködést Robert Ficóval, a Smer SD elnökével a kormányfő, Iveta Radičová (Paraméter.sk) Gašparovič egyre kevésbé titkolja: hivatalnokkormányt szeretne – Ivan Gašparovič államfő szerint, van elegendő szakember Szlovákiában egy esetleges hivatalnokkormány felállításához (Paraméter.sk) Kormányválság ellenére működik a koalíciós többség, második olvasatban a "fókatörvény" is – Amint arról korábban beszámoltunk, működik a parlament. Ma több törvényt is második olvasatba utaltak a koalíciós képviselők többségi szavazatai (Paraméter.sk) Sok a bizonytalan szavazó – Öt hónap múlva ismét választunk. A felmérések szerint csak három párt veheti biztosra parlamenti bejutását, a többi izgulhat. A Smer akár egymaga is kormányt alakíthat, ha több kis párt is alulteljesít (Új Szó) Kormányválság: de ki menjen Brüsszelbe? – „Elképzelhető, hogy Ivan Gašparovič államfő pénteken meneszti a kormányt” – véli Iveta Radičová miniszterelnök. „Ezt nem zárhatjuk ki. A kormánynak nem szavaztak bizalmat. Az elnöknek ilyen helyzetben vissza kell hívni a kormányt, de az Alkotmány nem szab határidőt” – mondta. Hétvégén lesz az eurozóna vezetőinek csúcstalálkozója, azonban vita tárgyát képezi, hogy ezen ki képviselje az országot. „Beszéltem
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

10

Herman van Rompuyjal, az EU elnökével, és Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. Jelezték, várják Szlovákia miniszterelnökét, függetlenül attól, ki lesz az. Persze, van olyan lehetőség, is, hogy üresen marad a szék” – fogalmazott a kormányfő (Új Szó)

Ukrajna
Viktor Janukovics: A törvény előtt minden ember egyenlő – Az ukrán államfő cáfolta, hogy Julija Timosenko volt kormányfő ellen politikai indíttatású per folyt volna, és megerősítette országa európai uniós csatlakozási szándékát. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilap szerdai számában megjelent interjújában Viktor Janukovics hangoztatta, hogy az ukrán bíróságok számára nem számít sem a név, sem a politikai hovatartozás. "A törvény előtt minden ember egyenlő" - jelentette ki, hozzátéve, hogy ez vonatkozik Timosenkóra is. Az interjú egy nappal azután jelent meg, hogy az Európai Unió a volt miniszterelnök elítélése miatt elhalasztotta a hét közepére tervezett brüsszeli találkozókat Janukoviccsal. Uniós források már ezt megelőzően jelezték, hogy Kijev aligha számíthat a remélt társulási megállapodásra, amíg nem lép előre a jogállam megteremtésében, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításában. A lapnak nyilatkozva az államfő ennek ellenére hangsúlyozta, hogy Ukrajna a társulási egyezmény mielőbbi tető alá hozására törekszik. Kijelentette, hogy olyan megállapodást szeretne, amely világosan tartalmazza az európai perspektívát az ország számára. Azaz - mint hozzátette -, „tartalmaz egy olyan cikkelyt is, amely előirányozza Ukrajna lehetséges teljes jogú európai uniós csatlakozását” (MTI) Janukovics nem engedi szabadon Timosenkót – Viktor Janukovics ukrán államfő elfogadhatatlannak tartja Julija Timosenko szabadon engedését. Erről Janukovics nyugati újságíróknak nyilatkozott a tegnapi nap folyamán, melyet a The Wall Street Journal közölte (KárpátInfo) Ukrajna a Vámunióba lép, ha az EU-tól nemet kap – Szerhij Tihipko szociálpolitikai miniszter kommentálta Ukrajna Vámunióhoz való csatlakozásának lehetőségét, tudniillik az EU élesen bírálta Julija Timosenko volt kormányfő elítélését, és elképzelhető, hogy a társulási egyezményről és a szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról szóló megállapodás aláírását emiatt későbbre halasztják (KárpátInfo) Janukovics: Ukrajna kész elhalasztani a társult tagságról szóló megállapodást – „Viktor Janukovics, Ukrajna államfője szerint országa kész későbbi időpontra halasztani a társult tagságról és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló megállapodás decemberre tervezett aláírását, amennyiben az európai vezetők a Timosenko-ügy miatt nem állnak készen erre” — közölte a Bloomberg (www.umdsz.uz.ua /RBK-Ukrajina/2011.10.18.) Janukovics: Ukrajna Európába vágyik – Viktor Janukovics ukrán államfő interjút adott a Bloomberg Hírügynökségnek, valamint olyan tekintélyes külföldi kiadványoknak, mint a Corriere della Sera, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a The Times, a The New York Times és a The Wall Street Journal. Az interjú során az államelnök rámutatott, hogy az európai integráció képezi Ukrajna állami politikájának változatlan prioritását. „Az európai választás — az ukrán nép választása. Már sok éve zajlik az ország Európai Unióba történő integrálása. Nagyon sok történt már annak érdekében, hogy közelebb hozzuk ezt a célt, mivel ez nagy jelentőséggel bír számunkra” — hangsúlyozta (www.umdsz.uz.ua /Podrobnosztyi/2011.10.18.)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

11

A régió hírei

Világtükör

Markó Brüsszelben: nehezebb válaszolni az EU-ban a nemzeti identitás problémájára – Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke szerint az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra. Az erdélyi magyar politikus – jelenleg miniszterelnök-helyettes – az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott előadást kedden Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel, Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselők szervezésében (MTI/Erdély.ma) Magyar EP-képviselők éles hangú üzenetváltása Markó Béla brüsszeli előadásával kapcsolatban - FRISSÍTETT (ÚJ: viszontválasz) – Közleményében Tabajdi Csaba úgy vélte, "a Fidesz EP-képviselői tüntetően távol maradtak Markó Béla előadásáról", magatartásuk "mind az európai szellemiségtől, mind a nemzeti szolidaritástól idegen". "Semmiféle politikai megfontolás nem adhat felmentést az alól, hogy távol maradjanak a legnagyobb határon túli magyar nemzetrész, az erdélyi magyarság parlamenti képviselettel rendelkező, legitim szervezete, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese, Markó Béla előadásáról. Ez az erdélyi magyar közösség iránti tiszteletlenség. Politikailag elfogadhatatlan gőg" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba a nemzeti identitás megőrzéséről szóló előadást követően kiadott közleményben. Hozzátette: "Megengedhetetlen az, hogy a magyarországi kormányzó párt európai politikusai távolmaradásukkal tüntessenek akkor, amikor az Európai Néppárt romániai delegációja magas szinten képviselteti magát…” – A magyar néppárti képviselőcsoport (Fidesz-KDNP) válaszközleményében azzal reagált, hogy "Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő ma kiadott hetet-havat összehordó közleményének indulatos hangneme és zavaros tartalma egyaránt elfogadhatatlan". "…Emlékeztetnénk: Tabajdi Csaba annak a szocialista EP-delegációnak a vezetője, amely a státustörvény 2001-es elfogadásakor 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatott. Tabajdi annak a szocialista pártnak a tagja, amely a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson hazug rágalmakkal az anyaországi és határon túli magyarokat egymás ellen fordította…” (MTI) Lemondta az EU az ukrán elnökkel való brüsszeli találkozókat – „A Timosenko-perben született ítélet elleni tiltakozás jegyében lemondta az Európai Unió a Viktor Janukovics ukrán elnökkel csütörtökre Brüsszelbe tervezett találkozókat” - jelentette be az Európai Bizottság. A találkozókat "későbbi alkalomra halasztották, amikor a feltételek alkalmasabbak lesznek haladás elérésére a kétoldalú viszonyban" - fogalmazott Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője. Mint hozzátette, az EU részéről a Janukovicslátogatás lemondása azt célozta, hogy nyomatékosítsák Ukrajnának: "előre kell lépnie a jogállamiság biztosítása és az igazságszolgáltatás függetlensége terén". Az ukrán államfő Herman Van Rompuyjel, az uniós országok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével, valamint José Manuel Barrosóval, a legfőbb uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, az Európai Bizottság elnökével folytatott volna megbeszélést (MTI/Bumm.sk) Magyar–magyar összecsapások Brüsszelben – Botrányok kísérték Markó Béla volt RMDSZelnök brüsszeli fellépését tegnap este. Románia miniszterelnök-helyettese Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel tartott előadást az Európa Parlament épületében, egy Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselő által szervezett fórumon (Háromszék) „Ciános Béla” esete Tőkés „polgári engedetlenségével” – Botrány előzte meg Markó Béla volt RMDSZ-elnök kedd esti brüsszeli fellépését, amely ellen Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke több formában is kifejezte tiltakozását. A román kormány miniszterelnökKISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

12

helyettesét a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetbe invitálta beszélgető estre Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, és Markó a „Nemzeti identitások az egyesült Európában” címmel tart előadást. Lapunk információi szerint Tőkés a rendezvényt megelőzően levelet juttatott el az Európai Néppárt magyar delegációja tagjaihoz, amelyben többek között az RMDSZ-nek a verespataki bányaberuházással kapcsolatos álláspontja miatt visszásnak nevezi a szövetség éléről idén februárban visszavonult politikus szereplését és „valószínűsíthető fényezését” (Krónika) Csökkentett közép- és kelet-európai növekedési előrejelzések – Csökkentette tevékenységi területének egészére – de különösen a közép-kelet-európai EU-térségre – adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését kedden a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely szerint nem kizárható, hogy az euróövezeti válság eszkalálódása esetén a régiót a 2008– 2009-esnél is nagyobb külső sokk éri (Magyar Szó) Putyin bírálja az ukrán parlamentet, s dicséri Amerikát – „Formálódik Oroszország politikai rendszere, de nem születik „semmiféle voluntarista döntés” — közölte Vlagyimir Putyin. „Mindig párbeszédben leszünk a társadalommal, a társadalommal leszünk. Olyan formákat találunk majd, amelyek mellett stabil lesz a politikai rendszerünk” — tette hozzá az ország miniszterelnöke (www.umdsz.uz.ua /Zerkalo Nyegyelji/2011.10.18.)

Összefoglaló
Magyar-e a székely? – Bár csak kilenc éve annak, hogy az utolsó népességfelmérést elvégezték Romániában, uniós országként szomszédunkban is ebben az évben rendezik a cenzust. A romániai magyarság, pártjaival egyetemben, úgy készül az eseményre, mint az évtized legfontosabb megmérettetésére. Nem véletlenül. Az anyanyelvi jogok nemzetiségi arányszámhoz kötöttek Romániában, megtörténhet, hogy néhány hezitáló személy miatt valamely települést megfoszthatnak a hivatalos anyanyelvhasználattól (Gál Mária, Nszv)

Vélemény, publicisztika, interjú
Szegénység, stratégia – „A Nemzetközi Nap a Szegénység Felszámolásáért jó alkalmat ad arra, hogy a pénzügyi és gazdasági válság szociális következményein, és a lehetséges stratégiákon elgondolkozzunk. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az elmúlt másfél évben a szegénység kockázata szinte minden EU-tagországban nőtt, különösen pedig ott, ahol a mélyülő - és ez idáig kezelhetetlennek bizonyuló - adósságválság szociális feszültségeket gerjesztett. A 2008-ban megindult gazdasági visszaesés - amely a második világháború óta a legmélyebb volt európai átlagban - mintegy hétmillió munkahelyet semmisített meg az EU-országokban. Mivel pedig 2011-ben a munkanélküliség szintje még mindig igen magas (átlagban közel 10 százalékos), miközben a fiskális konszolidáció is megindult, egyre nő azok száma, akik segítségre, támogatásra szorulnak. A szociális ügyekkel foglalkozó állami szolgálatok, civil szervezetek és önkéntesek erőn felül kénytelenek teljesíteni, mivel költségvetésük jellemzően csökkent ebben az időszakban. Az adósságválsággal küzdő országok némelyike nyílt szociális válság felé sodródik. Ezek fényében igen nagy jelentőséggel bír, hogy az Európai Unió a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet a tíz évre előretekintő Európa 2020 stratégia egyik fő céljává emelte. Az Európai Bizottság javaslata alapján 2010-ben történt először, hogy az EU országok vezetői közösen megállapodtak arról: 2020-ig legalább 20 millió európai lakost kiemelnek a szegénységből, illetve a társadalmi kirekesztettségből. Az uniós szintű megállapodás után a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

13

tagországok maguk is megfogalmazták számszerű céljaikat ezen a területen…” Andor László1 (Nszv) Hoffmann Rózsa visszafordít, a szakma kussol – „A pedagógusszakma erős egyéniségei nem fogalmaznak erős mondatokat a szakmát érintő erős döntés előkészületét látva. Sehogy nem fogalmaznak. Pedig ami itt készül köznevelési törvény címén, az több mint botrány. Egy szakma elitje több évtizedes tényfeltáró kutatómunka eredményeivel és következtetéseivel, tudományos fokozatokkal, nemzetközi összevetésekkel, „zöld könyv”-estül, „Szárny és teher”-rel együtt, tudós akadémikusok – nem csak a neveléstudomány felkentjei –, a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottsága, a pedagógustársadalom színe-java-egésze az elmúlt évek pedagógiai gyakorlata megújítására vonatkozó erőfeszítéseivel, a nevelésügyi kongresszus, mindenki úgy van zárójelbe téve, ahogy azt a 30-as évek Szovjetuniójáról és az 50-es évek Magyarországáról olvassuk a tankönyvekben…” Fábry Béla2 (Nsz) A washingtoni bennfentesek üzenete – Démarche – „Al Kamen úr úgy tud követ dobni a Potomac folyóba, hogy az leginkább a Dunában csapjon hullámokat. A veterán újságíró 'Orbán Viktornak nincs étvágya a demokráciához' című írását a Washington Postban publikálta, abban a napilapban, amely mérvadó politikai tudósításairól híres. A cikk ráadásul a helyi döntéshozók által nagy becsben tartott Bennfentes című rovatban jelent meg, ahol a jól értesült szerző sajátos stílusban szokta taglalni a kormánytagok képmutatását, a bürokraták gyarlóságát, vagy akár a törvényhozók gyanús ügyleteit. A Harvardon végzett újságíró harminc éve ír a Postban a Külügyminisztériumról, és kiváló kapcsolatokat ápol az amerikai diplomácia minden szintjével. Üzenetértékű, hogy pont az ő tollából jelent meg a hazánkra vonatkozó cikk, amely ország-világ előtt szellőztette meg az amerikaiak frusztrációját a magyar kormányfővel szemben. Elismétli a külügy érveit, és szó szerint idézi Clinton külügyminiszter asszony budapesti figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy Amerika nem hagyhatja egy demokrácia visszacsúszását sem. A cikknek nemcsak a tartalma, de az időzítése is szándékos. Az Egyesült Államok világméretű gazdasági válsággal küzd. Ha az eurózóna összeomlik, annak súlyos következményei lesznek a tengerentúlon is. Washington érzékenyen figyel minden nemzetközi fejleményre, ami a stabilitást veszélyeztetheti. Nem közömbös számára, hogy a fiatal keleteurópai demokráciák hogyan birkóznak meg a jelenlegi helyzettel. Amerika elvárása Magyarországgal szemben az, hogy a gazdasági válság ellenére is, vagy talán éppen ezért, stabilan és megbízhatóan képviselje az Európai Unió és a NATO értékeit és érdekeit…” Nagy Sándor András3 (Nsz) Árulók – „Emlékszem L. Simon Lászlóra, vékony, alázatos fiú volt, és fontos dolgokat csinált, akkor nyúlt a nyugati magyar irodalom hóna alá, amikor nagyon kellett. Aztán írta a kétségbeejtően tolakodó, pornográf verseit, gusztustalan, ormótlan mondatok, minden, amit a mostani barátai gyűlölnek. Provokálni akart, figyelmet, mi, kollégái lehajtott fejjel ültünk a színpadon, mikor fölolvasott, de még vaskos bekezdések voltak hátra, folytak a testnedvek. Mit számít ez most? Akkor legalább együtt akartunk valamit: megérteni, mit tud a magyar mondat, hogy milyen ereje van. Dolgoztunk, és másképp képzeltük el, hogy mit is lehet tudni a világról, és abból mondatokkal mennyit és hogyan lehet rögzíteni – de az engem sohasem zavart. L. Simon, szerintem, rossz verseket írt, de kit érdekel, provokálni érdekes, és akkor még ő is tudta, hogy a tudat, a bőr, a szív reagál a szavakra, hogy billeg a világ, ha szépség éri a lelket, ha megtörten vágyunk valamire, akkor libabőrös lesz a test, és hogy gondozott, metszett szavakkal
1 2 3

az Európai Bizottság biztosa pedagógus az Amerikai Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja volt elnöke Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

14

körbenöveszthető, gondozható ez az elhanyagolt élet. Hogy a szavaknál nincsen elemibb matéria… mikor megkérdezték tőle a Litera.hu-n, hogy mit gondol a kultúra elárulásáról, Szőcs Géza államtitkárt emlegette. Hogy Szőcs-e nagyobb áruló vagy ő, majdnem mindegy, bár egy testhosszal Szőcs vezet. Dermesztő látni egy írót, aki úgy döcög az irodalmi fogadásokon, hogy nem köszön a régi barátainak, kollégáinak, és miközben egykori magyar költőként asszisztál a teljes magyar irodalom megnyomorításához, talpnyalók udvarolják körbe. Nyomorító látvány, minket, kultúrmunkásokat aláz meg, hogy megteheti. Hogy meg mer jelenni bárhol is. Megy az egykori erdélyi költő a költők közé és elárulja ott a magyar mondatot. Mi meg, bármilyen oldalon is vagyunk, hagyjuk ezt…” Grecsó Krisztián (VH) Most-Híd, a "legígéretesebb képződmény" – „Egy hete, hogy a szlovák miniszterelnök-asszony rajtavesztett a rögtönzött hazárdjátékán. Azóta mindenki kiválóan szórakozik: a magyar sajtó illetékes rovatai például azóta is Radičovát és kormányát siratják, s az aranykort, melyben a ficói sanyarú évek után (és előtt) volt része a felvidéki magyarságnak. Ha egy kis jóindulatot és jóhiszeműséget erőltetek magamra, akkor persze azt mondom, nagyon szép dolog ez a magyar kollégáktól, hogy aggódó szemüket Pozsonyra vetik és óvnak bennünket a fenevadtól: hogy Fico uram ismét belénk találja majd törölni a jó zsíros szlovák földtől sáros csizmáját. Mert hát ugye mi lesz itt, ha újra jön a "kese szemöldökű" nagyvezír. Hogy mennyivel jobb egy kereszténydemokrata magyargyűlölő egy magát baloldalinak mondónál, arról lehet vitatkozni csak nem biztos, hogy érdemes. A tények ugyanis makacs dolgok, ráadásul önmagukért beszélnek…” Szűcs Dániel (Felvidék.ma) Ég és föld között – „Nyílt titok – bukaresti újságíró- és politikai körökben rég beszélnek erről –: az RMDSZ hamarosan, lehet, már idén ősszel látványosan kihátrál a kormányból…” Simó Erzsébet (Háromszék) Nem valami mögé, hanem valami mellé állni – „Hosszas latolgatás és fontolgatás után végre Marosvásár-helyen titkos és jelentős szavazattöbbséggel az RMDSZ elfogadta az EMNT javaslatát, hogy dr. Vass Levente személyében közös jelöltet állítsanak az egykori székely főváros polgármesteri tisztségének elfoglalására. A közös jelöltállítás egyetlen és utolsó esély arra, hogy tizenkét év után újra magyar polgármestere legyen az ötven százaléknál magasabb román többségű városnak. A statisztikailag nem jelentős román több-ség ellenére az egyfordulós választás esélyt teremt a győze-lemre – különösen, ha a román pártok több jelöltet indítanak. Dr. Vass Levente befutási esélyét növeli, ha a marosvásárhelyi MPP is csatlakozik az EMNT és az RMDSZ közös jelöltállításához, s a maga betársulását nem úgy határozza meg, hogy "beáll az RMDSZ javaslata mögé", amit megalázónak minősít, hanem az EMNT több hónappal ezelőtti javaslata mellé áll. Ismétlem: nem valaki vagy valami mögé áll, hanem mellé szegődik…” Sylvester Lajos (Háromszék) A küszöbön álló népszámlálás elé – „A népszámlálás társadalmi életünk meghatározó eseménye. Erdélyi magyar nemzeti közösségünk számára különösen fontos ez a hivatalos állami számbavétel. Lélekszámunktól és számarányunktól alapvetően függnek közösségi jogaink, akárcsak a befizetett adóinkból visszaosztott állami és önkormányzati támogatások…” Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök (Szabadság) Mutyi szlovák módra – „Miért és kik miatt bukott meg a Radičova-kormány? Azért fontos mérlegelni ezt már most a választási listák összeállításának küszöbén, és azért lesz szükséges vitatkozni rajta, meg komoly következtetéseket levonni, ha ismertek lesznek a 2012. március 10re előrehozott választások eredményei, mert a politika igenis kollektív műfaj és a kompromisszumok művészete. Akik ennek ellenkezőjét állítják és a politikai porondon fafejeket, képmutató moralistákat, csak a művészi benyomásra utazó népbutító ripacsokat keresnek, a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

15

józan együttműködést és az alkalmi kompromisszumkészséget pedig kollaborációnak, sőt árulásnak bélyegzik, azok igencsak nagyot tévednek. Sajnos, nem csak önmaguk kárára! Mindenesetre tény, valamennyi parlamenti pártnak, vagyis a kormánykoalíció pártjain kívül természetesen az ellenzékieknek is megvolt a szerepe a kormánybuktatási tragikomédiában. Ahogy mondani szokás, nélkülük nem jöhetett volna létre a kormánybuktatási projekt. Lássuk be, a szlovákiai választópolgárok nélkül sem. Ők döntöttek ugyanis annak idején arról, hogy kiket és főként, miért választatnak, delegálnak érdekeik képviseletére a parlamentbe. Ha a választók is képesek hideg fejjel elgondolkodni azon, hogy mit csináltak, akkor jobban döntenek majd március 10-én. Vagy nem…” Barak László (Paraméter.sk) Szvatopluk meghalt – „Az elmúlt hét eseményei gyökeresen megváltoztatták az ország politikai kilátásait. Azóta a szituációt racionalizáló elemzések sora született arról, ki, hogyan és miért hozta létre a jelenlegi helyzetet. Véleményem szerint azonban a kormány bukása nem politikai szükségszerűségből adódott, hanem irracionális elemek sorát is tartalmazta. Ez a tény valószínűleg csak tovább növeli a Robert Ficót leváltó szavazópolgári többség frusztráltságát és csalódottságát…” Ravasz Ábel4 (Új Szó) Szerbiával senki nem beszélhet ultimátumszerűen? – „Tadic köztársasági elnöknek a Pásztorral való belgrádi találkozását követően, egy helyi lapban megjelent kijelentése szerint Szerbiával senki nem beszélhet ultimátumszerűen. Nocsak. Még egy másik állam sem? Még akkor sem, ha arra Tadic törvénnyel nyomta rá a kollektív bűnös bélyegét? Csak azért, mert az EU Moszkvában iskolázott cseh bővítési biztosa nem lát veszélyt a szerb törvényben? Kár az ideges, lekezelő stílusért, hiszen Tadicnak éppenséggel nincs igaza! Szerbia törekszik az EU tagjelölti státus megszerzésére, nem pedig Magyarország. A vétó, az uniós tag Magyarország számára legális jogi eszköz. Meg ultimátum, ha olyan kemény támadást kell elhárítania, mint amilyen a kollektív bűnösség stigmája. Szerbiának nem fűződhet semmilyen érdeke ahhoz, hogy Magyarországra rásüsse a kollektív bűnösség bélyegét! Mint ahogy az EU sem érdekelt abban, hogy valamely tagállamát egy felvételre váró állam előre megbélyegezze, elhintve ezzel a békétlenség magvát az unióban is. Ennyit a stílusról…” Ágoston András (www.vmdp.org.rs)

Cikkek
első SAJTÓKÖZLEMÉNY – Az LMP üdvözli Szerbia els lépéseit a vajdaságiakat is érintő érint rehabilitációs törvény ügyében
LMP Sajtó 2011-10-18 Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn találkozott Boris Tadić szerb államfővel. Az LMP szerint a szerbiai magyarság kollektív bűnösségét kimondó törvényjavaslat miatt kialakult helyzet megoldása az elfogadás előtt álló rehabilitációs törvényben körvonalazódik. A jogszabály novemberben kerül a parlament elé, ezért a következő időkben a munkacsoportok egyeztetnek majd, és összehangolják a rehabilitációs törvény jogi vonatkozásait. Ebben szabályoznák azt, ki számít megszálló erőnek, ki az, aki kizárható a vagyonvisszaszármaztatási folyamatból, és remélhetőleg a szabályozás kizárná a kollektív bűnösség elvét, és az egyéni felelősséget venné figyelembe. Az LMP üdvözli Szerbia első lépéseit a vajdaságiakat is érintő rehabilitációs törvény ügyében. Reménykedünk abban, hogy hamarosan megoldás születik. Az LMP a kezdetektől fogva támogatta a restitúciós törvény ellen felszólalókat, valamint Pásztor István és a szerbiai parlament magyar képviselőinek kezdeményezéseit, és továbbra is minden segítséget megadunk ehhez. Ennek szellemében támogattuk a magyar Országgyűlésben a Nemzeti
4

a Publicus Slovensko vezető elemzője Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

16
összetartozás bizottságának közös nyilatkozatát is. Reméljük, hogy a pártok feletti kezdeményezések és a magyar kormány, valamint az EU nyomásgyakorlása, továbbá a VMSZ határozott, mértéktartó, következetes politizálása meghozza az eredményét, és Szerbia nyugodt szívvel folytathatja majd az EU-hoz történő csatlakozást. vissza

EUMarkó Brüsszelben: nehezebb válaszolni az EU-ban a nemzeti identitás problémájára
MTI/Erdély.ma 2011-10-18 Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke szerint az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra. Az erdélyi magyar politikus – jelenleg miniszterelnök-helyettes – az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott előadást kedden Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel, Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselők szervezésében. Markó Béla kifejtette: az EU jövője szerinte nem a gazdasági válságra adott válaszoktól függ, hanem a komplex (gazdasági elemeket is tartalmazó) nemzeti identitások egybeillesztésétől. Egyik lehetséges megoldásként említette az európai identitást olyan mozaiknak tekinteni, amelynek kívülről megvannak a közös azonosítási jegyei, belülről viszont tarkaságot jelent, amelyben minden nemzet és etnikum rendelkezik eszközökkel identitásának megőrzésére. Hozzátette: jogi és intézményes eszközöket kell teremteni ahhoz, hogy egy ilyen Európa működőképes legyen. „Tulajdonképpen ma az Európai Unió legfontosabb igazsága továbbra is az, hogy a közös Európában mindannyian kisebbségiek vagyunk, még a legnagyobb országok is” – fogalmazott. Úgy vélte, „gyenge és túlbürokratizált” egy olyan Európa, amely „fél a nemzeti sajátosságoktól, és mindenkit Prokrusztész-ágyba akar kényszeríteni”. Ez esetben szerinte a soknyelvűség és sokkultúrájúság előbb-utóbb értelmét veszti. A romániai helyzetről beszélve Markó Béla úgy vélte, a rendszerváltás kezdete óta sok előrelépés történt a kisebbségek javára, különösen az egyéni jogok területén. Beszámolt arról: legnagyobb változás az anyanyelvű oktatás és a magyar nyelv nyilvános használatának terén történt, ma ezt már az alkotmány szavatolja és törvény szabályozza. A kollektív jogok elfogadtatása és a különböző autonómiaformák kiépítése ugyanakkor még várat magára – fűzte hozzá. Az előadást követő eszmecserében a magyar képviselők közül Tabajdi Csaba (MSZP) a nyugati országok illúziójának nevezte, hogy „a demokrácia és a jólét önmagában megoldja a nemzetiségi problémákat”. Úgy vélte, a nemzeti identitás ügye „nincs helyén az európai politikai döntéshozók fejében”, nem ismerik fel, hogy a problémák megoldásához kell „a nemzeti identitás karbantartása” is. A képviselő úgy vélte, Magyarország soros EU-elnökként „óriási lehetőséget hagyott ki”, mert az akkor elfogadott uniós romastratégia kiváló alkalom lett volna, hogy abba olyan alapelveket emeljen be, amelyek a történelmi őshonos kisebbségek számára is érvényesek, mint például az identitáspluralizmus vagy a kollektív jog. Göncz Kinga (MSZP) „nagyon nagy baj”-nak mondta, hogy az unióban még nem sikerült elérni Románia és Bulgária schengeni övezetbe lépését. Komoly politikai eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ meg tudta őrizni koalícióképességét jobb és bal oldalra is. Hangoztatta, hogy a parlamenti képviselet révén a romániai magyarság befolyásolni tudja az országon belüli döntéseket. A kisebbségi jogok biztosítása a demokrácia fokmérője – tette hozzá. A szlovákiai magyar Mészáros Alajos (MKP) úgy vélte, a határon túli területeken elsősorban a létszámcsökkenés és az asszimiláció problémáját kellene orvosolni.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

17
„Szép dolog arról beszélni, hogy a nemzeti öntudatot és a nemzeti értékeket meg kell tartani, de ha elfogy a nemzet, nehéz lesz ezt megtenni” – fogalmazott. Markó Béla ezzel kapcsolatban azt jegyezte meg: Romániában is fogyatkozik a magyar közösség, de a fogyásnak csak kisebb része az asszimiláció, nagyobb veszély az elvándorlás. A szervezők körül Winkler Gyula arra mutatott rá, hogy Európa államaiban nem ugyanabban a fogalomrendszerben értelmezik a nemzet identitást. Úgy vélte emellett, hogy halmozni is lehet az identitásokat, „lehet valaki jó román és jó magyar egyszerre”. Sógor Csaba azt hangsúlyozta: annak, hogy milyen a kisebbség helyzete, a kisebbség megelégedettsége a legfontosabb mutatója, nem pedig a régiók szabályozottsága vagy a törvény. A brüsszeli vitában román képviselők is felszólaltak, akik egyebek között azt hangoztatták, hogy a kisebbségeket segítheti az unió regionális szabályozása, és rájuk is vonatkozik az, hogy a közös európai kötelezettségeket be kell tartani. Markó Béla ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a regionális szabályozás túlságosan a gazdasági fejlettséggel függ össze, a nemzeti összetételre nincs igazán tekintettel. vissza

Rossz lóra tett Orbán: rengeteg szavazatot veszíthet
Népszava 2011-10-19 A határon túli magyarok körében sok helyen már nem Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lehet a befutó - vélik szakértők, akik ugyanakkor azt is megjegyzik: az MSZP és az LMP az esélytelenek nyugalmával várhatják a külföldi magyarok által leadott voksok összesítését. A szavazás viszont akár apátiába is fulladhat, pedig a tét nem kicsi: a 200 fős parlamentben akár 8-10 mandátum sorsáról is dönthetnek a határon túl élő magyarok. Valószínűleg a Fidesz egyik legnépszerűtlenebb döntése lehet az, hogy a határon túliakra is kiterjeszti a szavazati jogot. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézete és doktori iskolája kutatócsoportjának reprezentatív kutatása szerint ugyanis a válaszadók négyötöde nem ért egyet az intézkedéssel, 17 százalék igen, és mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akinek nincs véleménye minderről. A politikai kockázatot viszont csak abban az esetben jelentene, ha az egyik választás alkalmával a határon túliak billentenék el a mérleg nyelvét a Fidesz javára - mondta el lapunknak László Róbert a Political Capital választási szakértője. Példaként a 2006-os olasz felsőházi választásokat hozta fel: ott annyira kiélezett volt a verseny, hogy Romano Prodiék csak a határon túli olasz voksoknak köszönhették győzelmüket, a belföldi szavazatok alapján még Berlusconiéknak áll a zászló. Hasonló helyzet alakult ki Romániában is, ahol Basescu 2009-ben a külföldi szavazatok miatt maradt elnök. László Róbert szerint egy ehhez hasonló esetben kiéleződhet a magyar közösségek közötti viszony. Sokan gondolják úgy, hogy a többség vagy rokon- vagy ellenszenvvel tekint a határon túli magyarokra. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyarok jellemzően közömbösek, s félő, hogy ezen csak az változtatna, ha a külföldi magyarok fordítanának meg egy választást. A politikai kockázatnál nagyobb problémát jelenthet viszont a manipuláció lehetősége. Az eddigi információk szerint ugyanis a határon túliak levélben szavazhatnának, azaz százszázalékosan meg kell majd bíznunk például a szlovák és a román postában - mutatott rá László Róbert, aki szerint az elektronikus szavazás sem volnának ennél jelentősebbek a kockázatai. A kockázat valódi mértékét viszont az dönti majd el, hogy milyen lesz a végleges szabályozás - tette hozzá. Nyolc-tíz mandátumról dönthetnek a határon túliak Ha a választójognak valóban nem lesz feltétele a magyarországi bejelentett lakcím, csak a magyar állampolgárság, akkor több millió potenciális szavazó kerül bele a kalapba. Nem kizárólag azokról a határon túli magyarokról van

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

18
ugyanis szó, akik a könnyített eljárás következtében szerzik meg az állampolgárságot, hanem azokról a milliókról is, akik az elmúlt mintegy száz évben elhagyták Magyarországot, és az ő leszármazottaikról. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hányan lehetnek Buenos Airestől Sydneyig, akik potenciális szavazókká válhatnak, de az biztos, hogy több milliós nagyságrendről beszélünk. Minden bizonnyal kis hányaduk kíván csak élni szavazójogával, de az eljárásjogi problémák épp abból adódhatnak, hogy a magyar államnak nincs nyilvántartása erről a választói tömegről - áll a Political Capital elemzésében. László Róbert elmondta, hogy az Európában az a jellemző gyakorlat, hogy csak nagyon keveset számít a határon túliak szavazata, s csak kiélezett helyzetben dönt. Szlovákiában és Csehországban például csak listára szavaznak a választók, az urnákba pedig belekeverik az elenyésző számú külföldi voksokat. A nagy létszámú határon túli magyarság miatt a hazai voksolás másképp is alakulhat, de feltehetően csak 8-10 mandátum sorsát befolyásolják majd a külföldi voksok a 200 fős parlamentben. Hatvan százalékos részvétel mellett ugyanis 4,5-5 millióan mehetnek el belföldön szavazni. Ezek a választók az egyéni jelöltekre és az országos listára szavazhatnak. A töredékszavazatok az országos listán gyűlnek, így nagyjából a 4,5-5 millió szavazaton kívül még további 2-3 millió voks gyűlik össze az országos listán. Ehhez a mintegy 7 millióhoz jönne hozzá a határon túliak - aktivitástól függő - pár százezres szavazatmennyisége. Országos listán 94 mandátum sorsa dől el, azaz valószínűleg 10 alatt lesz azoknak a mandátumoknak a sorsa, amelyekről a külföldi magyarok döntenek. Tóth Zoltán választási szakértő korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy elfogadhatatlan, miért nem szavazhatnak országos listára és az egyéni jelöltekre is a határon túliak. A Magyarországon élőknek tehát két szavazatuk, a határon túliaknak viszont csak egy szavazatuk lesz - de mégis miért? - vetette fel a szakértő, aki szerint ez sérti a választások egyenlőségére vonatkozó jogi követelményt. (Semjén Zsolt is számtalanszor azt hangoztatta, hogy nincs két állampolgárság, nincs elsőrangú és másodrangú állampolgár. "Egy magyar nemzet van, egy állampolgársággal"). Ki lehet a befutó külföldön? Sem Romániában, sem Szlovákiában nem készült eddig olyan felmérés, amely a határon túliak pártpreferenciáit vagy az aktivitását vizsgálná. "Valószínűleg Erdélyben és Szlovákiában régiónként eltérő lesz az érdeklődés" mondta Törzsök Erika szociológus. Szerinte például Székelyföldön nem Orbán Viktor lehet a befutó, hanem Vona Gábor, Közép-Erdélyben és a Partiumban pedig inkább a közöny lesz a meghatározó. Törzsök Erika arra is rámutatott, hogy a Ceaușescu-rendszerben szocializálódott korosztálynak nem lesz vonzó a levélben bonyolított szavazás. Ha biztosított lenne a névtelenség, többen mennének el a voksolásra, így viszont sokan tarthatnak attól, hogy kiderül, kire szavaztak. Szlovákiával kapcsolatban Törzsök Erika megjegyezte: a Fidesz tavaly nem várt a kettős állampolgárság ötletével, emiatt viszont kiesett az MKP a parlamentből és bejutott a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt. "Összességében valószínűleg a Fidesz és a Jobbik osztozkodhat majd a határon túli szavazatokon, a baloldali pártok (MSZP, LMP) az esélytelenek nyugalmával várhatják a szavazást" - fogalmazott a szociológus. vissza

EP-képviselők üzenetváltása előadásával Magyar EP-képvisel k éles hangú üzenetváltása Markó Béla brüsszeli el adásával kapcsolatban - FRISSÍTETT (ÚJ: viszontválasz)
MTI 2011-10-18 Közleményében a szocialista képviselő úgy vélte, "a Fidesz EP-képviselői tüntetően távol maradtak Markó Béla előadásáról", magatartásuk "mind az európai szellemiségtől, mind a nemzeti szolidaritástól idegen". "Semmiféle politikai megfontolás nem adhat felmentést az alól, hogy távol maradjanak a legnagyobb határon túli magyar nemzetrész, az erdélyi magyarság parlamenti képviselettel rendelkező, legitim szervezete, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese, Markó Béla előadásáról. Ez az erdélyi magyar közösség iránti tiszteletlenség. Politikailag elfogadhatatlan gőg" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba a nemzeti identitás megőrzéséről
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

19
szóló előadást követően kiadott közleményben. Hozzátette: "Megengedhetetlen az, hogy a magyarországi kormányzó párt európai politikusai távolmaradásukkal tüntessenek akkor, amikor az Európai Néppárt romániai delegációja magas szinten képviselteti magát. A román EP-képviselők példát mutattak európaiságból, míg a Fidesz EP-delegációja a mucsai hatalmi gőgből." "Nem tudható, hogy a Fidesz EP-képviselői a Fidesz országos központja, vagy Tőkés László parancsára maradtak-e távol e rendkívül fontos rendezvénytől" - fogalmazott a képviselő, utalva arra, hogy "Tőkés az elmúlt héten az Európai Parlamentben gyalázkodó feliratokat ragasztatott a Markó Béla előadását hirdető plakátokra". Ez utóbbi szerinte "mind politikailag, mind morálisan ütközik az EP szellemiségével, házszabályával. Tőkés László méltatlanná vált parlamenti alelnöki megbízatására, ezért le kellene mondania" - vélte Tabajdi Csaba. A magyar néppárti képviselőcsoport (Fidesz-KDNP) válaszközleményében azzal reagált, hogy "Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő ma kiadott hetet-havat összehordó közleményének indulatos hangneme és zavaros tartalma egyaránt elfogadhatatlan". "Emlékeztetnénk: Tabajdi Csaba annak a szocialista EP-delegációnak a vezetője, amely a státustörvény 2001-es elfogadásakor 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatott. Tabajdi annak a szocialista pártnak a tagja, amely a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson hazug rágalmakkal az anyaországi és határon túli magyarokat egymás ellen fordította. Annak a szocialista pártnak a tagja, amely kormányzása alatt a határon túli magyarok egész támogatási rendszerét, a közalapítványokat és a Máért-ot szétverte" - áll a közleményben. A Fidesz szerint "Tabajdi Csabának a fenti tények okán mindenekelőtt önvizsgálatot kell tartania, mielőtt nemzetpolitikai kérdésekben indulatosan gyalázkodik. Ebben a folyamatban nem fog segíteni, ha közben Tőkés Lászlót, az egész kárpát-medencei magyarság élő legendáját, a romániai rendszerváltás hősét rágalmazza." "Az ilyen és ehhez hasonló akciókkal az MSZP a nemzetpolitikai kérdésekben nem fogja visszaszerezni korábbi lépései miatt elvesztett hitelességét. Épp ellenkezőleg, tovább mélyül a szakadék a határon túli magyarság és a Magyar Szocialista Párt között" - áll a válaszközleményben. Viszontválaszként Tabajdi Csaba az MTI-nek úgy nyilatkozott: "Eddigi életutam és a határon túli magyar nemzeti közösségekért végzett több mint két évtizedes szakmai munkám alapján úgy vélem, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőjeként hitelesen szólalhatok meg nemzetpolitikai kérdésekben. Ennek egyik élő tanúja maga Tőkés László, aki 2009-ben a Heti Válasznak adott interjújában úgy fogalmazott: 'A szocialista Tabajdi Csaba egymaga felért egy kisebbségpolitikai szabadcsapattal – következetesen állt ki a magyar kisebbségek védelme mellett.' Most azonban nem ez a fontos. Az elemi politikai kultúrát is nélkülöző fideszes közlemény után is megválaszolatlan a kérdés: miért nem vettek részt a Fidesz európai parlamenti képviselői az RMDSZ rendezvényén?" vissza

tűnik MKPegyüttműködés Távolinak t nik az MKP-Híd együttm ködés
Bumm.sk 2011. 10. 18 Sem a Híd, sem az MKP nem zárja ki a két párt választás előtti együttműködését, ám ez egyelőre nem tűnik valószínűnek. Az MKP-ban hallatszanak ugyan összefogást támogató hangok, Berényi József viszont az önálló indulást szorgalmazza. Bugár Béla emiatt nem is foglalkozik a témával.Miklós László, az országos elnökség tagja kijelentette: “Azt szeretném, ha a parlamentben egységes képviselete lenne a dél-szlovákiai régiónak.” Köteles László, az MKP elnökségi tagja Kassai Kerületi Tanácsának tagja a Sme napilapnak azt mondta, ő támogatná a a választás előtti együttműködés valamilyen formáját a Híd párttal. Berényi József MKP-elnök azonban más utat választana. A Bumm kérdésére közölte, a választásra való felkészülés megkezdődött, a párt elnöksége hamarosan foglalkozhat a Híddal való esetleges együttműködéssel, s az MKP Országos Tanácsának kell kimondania a végső szót a kérdésben. Berényi kijelentette, személy szerint az önálló indulást támogatja, mivel meggyőződése, hogy az MKP-nak van esélye a parlamentbe való bekerülésre egyedül is. Ugyanakkor hozzátette, mérlegelni kell minden körülményt. Bárdos Gyula, az MKP Országos Tanácsának elnöke annyit jegyzett meg, el kell kerülni, hogy tavalyhoz hasonlóan fiaskóval végződjenek az újabb parlamenti választások. Bugár szerint most felesleges erről beszélni, Gál Gábor elutasítja Bugár Béla Híd-elnök portálunknak hangsúlyozta, bár ők az együttműködés pártja, ám addig teljesen felesleges spekulálni egy Híd-MKP együttműködésről, amíg Berényi pártelnökként elutasítja ezt. Emlékeztetett, az MKP
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

20
elnöke a Magyar Televíziónak nyilatkozva kijelentette, egyedül vágnak neki a parlamenti választásnak. Amíg ez az álláspont nem változik meg, addig ehhez tartják magukat, s nem tartják időszerűnek az együttműködésről beszélni. Simon Zsolt Híd-alelnök annyit mondott, korai még erről beszélni, a párt elnöksége nem foglalkozott ezzel a lehetőséggel. Gál Gábor, a Híd elnökségi tagja kifejezetten ellenzi az összefogást. Szerinte az MKP-ban régiós szinteken továbbra is vannak olyan emberek, akiknek véleménye megegyezik Duray Miklóséval, aki az autonómiát szorgalmazta. “Úgy tűnik, mintha a pártnak nem lenne lényeges a szlovákok és magyarok békés együttélése” mondta Gál a Sme napilapnak. A kormány bukása után készült legfrissebb felmérés szerint egyébként mindkét pártnak gondjai lehetnek a parlamentbe való bejutással. A Híd épphogy megugorná a parlamenti küszüböt 5,3 százalékkal, míg az MKP 4 százalékos eredménnyel kívül rekedne. vissza

[FRISSÍTETT] A MOGYE rektorával tárgyalt a magyar nagykövet
Krónika 2011. október 18. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar intézetek létre hozása kapcsán kialakult ellentétekről tárgyalt hétfőn Marosvásárhelyen a felsőoktatási intézmény rektorával, Constantin Copotoiuval Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Zsigmond Barna területileg illetékes csíkszeredai főkonzul. Mint azt a Krónikának a megbeszélést követően Füzes Oszkár elmondta, a mintegy két órán át zajló tárgyalásokon a diplomaták leszögezték: a magyar kormány és a magyarországi közvélemény számára a marosvásárhelyi egyetemen zajló magyar orvosképzés ügye alapvető fontosságú kérdés, megoldása pedig alapvetően befolyásolja Magyarország és Románia kapcsolatait. „Közöltük a rektorral, hogy Magyarország álláspontja szerint csak az a megoldás jó, ami a magyar oktatók és a magyar oktatás számára is megfelelő” – mondta el a Krónikának a nagykövet. Füzes Oszkár azt is hozzátette, hogy Constantin Copotoiu tudomásul vette a magyar álláspontot, és nyitottnak mutatkozott a felvetett problémák megvitatására. „Ellentétes nézeteket is nyíltan kifejtő beszélgetés volt, a rektor úr biztosított arról, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás” – fejtette ki a nagykövet. Az egyetem vezetője arra is ígéretet tett, hogy olyan megoldásokat keresnek, amelyek révén a magyar oktatók száma nem csökken, hanem nő az egyetemen. A Krónika ugyanakkor úgy tudja, a rektor továbbra sem tartja szükségesnek a magyar intézetek létrehozását. Füzes Oszkár elmondta: a tárgyalás során arról is tájékoztatta a rektort, hogy a magyar kormány és a magyarországi közvélemény továbbra is kiemelten figyel a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyére. A rektor zárásként ígéretet tett arra, hogy összhangot igyekszik teremteni a magyar oktatás érdekei és a törvényes lehetőségek között. Emellett arra is ígéret hangzott el, hogy újraindul a párbeszéd az egyetemen belül a magyar és a román oktatók között. Füzes Oszkár azt is elmondta lapunknak, hogy a témában további tárgyalásokat tervez az érintettekkel és az ügyben illetékes hatóságokkal is. Copotoiu kitérő válasza A megbeszélések folyamán Constantin Copotoiu a magyar fél tudtára adta, hogy sem ő, sem román kollégái soha nem fognak beleegyezni abba, hogy a politikum diktáljon az egyetemnek. „Lehet, hogy ma ez a kormány van hatalmon, holnap más lesz, és akkor visszacsinálunk mindent?” – tette fel a költői kérdést a MOGYE rektora, amikor a tárgyalásokon elhangzottaklról kérdeztük. Copotoiu a Krónikának továbbá elmondta, hogy ő nem ellenzi a magyar vonal létrejöttét, azonban ennek megvalósításához minden törvényt szigorúan be kell tartani. „Abban maradtunk, hogy a magyar oldal végez egy szimulálást, melyből kiderül, hogy életképes-e a magyar vonal, vagy sem” – nyilatkozta lapunknak az intézményvezető. Kérdésünkre, hogy a szenátus hajlandó-e tiszteletben tartani a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net +3630 904 6164, 2011-10-19.

21
tanügyi törvényt, és annak függvényében módosítani az oktatási miniszter által is leszögezettekkel együtt a chartát, Constantin Copotoiu kitérő választ adott. „Módosítjuk a chartát, de egyetlen mondattal, amely az oktatási törvény betartásáról szól” – szögezte le. A román fél éppen az oktatási törvény ama cikkelyére hivatkozva tagadta meg a magyar tagozat létrehozását, miszerint Romániában az egyetemek autonómiával rendelkeznek. Nagy Örs, Constantin Copotoiu rektor helyettese szerint nem árt, hogy érezzük az anyaország aggodalmát és pozitív hozzáállását az egyetem ügyéhez. „Azonban nem hinném, hogy a tegnapi beszélgetés valamiféle eredményre vezetne. Már csak azért sem, mert a rektor azt magyarázta, hogy mit miért nem lehet megoldani” – nyilatkozta lapunknak a megbeszélések után. Szerinte egy kis jóakarattal, ha nem is egyből, de lépésenként ki lehetne alakítani az önálló magyar struktúrát. „Van kiút, csak meg kell találni, különben nem tudunk nekilátni az építkezésnek” – vélekedett Nagy professzor. PSD: Magyarországnak az orvosok kellenek Az ügy kapcsán tegnap megszólalt Dragoş Popa, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) marosvásárhelyi szervezetének elnöke, az egyetem tanára is, aki nyomásgyakorlásnak minősítette Füzes látogatását, és elítélte az oktatás etnikai alapon történő szétválasztását. Álláspontja szerint Magyarország azért áll ki a magyar oktatás önállósodása mellett, mert – szerinte – a MOGYE-n végzett hallgatók kilencven százaléka Magyarországra megy dolgozni, Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy olyan, másik országban képzett szakembereket „importáljon,” akiknek a képzésébe nem kellett befektetnie. Mint arról beszámoltunk, a MOGYE-n azért robbant ki konfliktus az egyetem román vezetése és a magyar oktatók között, mert a rektor és a román többségű egyetemi szenátus nem hajlandó végrehajtani az új oktatási törvény 135. cikkelyében foglalt rendelkezést, miszerint három romániai multikulturális oktatási intézménynek – a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek és a MOGYE-nek – létre kell hoznia az önálló magyar nyelvű intézeteket, karokat, tagozatokat vagy oktatási vonalakat. Az orvosi egyetem rektora a jogszabály végrehajtására vonatkozó oktatási minisztériumi felszólítást az egyetemi autonómiára hivatkozva nem hajlandó figyelembe venni. A magyar oktatás bővítését ellenző Copotoiut egyébként a budapesti Semmelweis Egyetem tavaly avatta díszdoktorává. vissza Szerző(k): Szucher Ervin, Balogh Levente

Tadić Tadi szóbeli ígérete – Pásztor István: A rehabilitációs törvényben szabályoznák, erők kik azok, akik a megszálló er k tagjainak számítanak, és emiatt kizárhatóak a vagyonvagyon-visszaszármaztatásból
Magyar Szó dió 2011. október 19., szerda Eredményesnek értékelte a Boris Tadićtyal folytatott hétfői tárgyalását Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, olyan végeredmények születtek, amelyek egyrészt kielégítőek, másrészt biztatóak. Szavai szerint a kielégítő eredményre a költségvetés módosításáról történt beszélgetés során jutottak. – A köztársasági költségvetés módosítása során elfogadásra került a VMSZ módosítási indítványa, és a köztársasági elnök úr szóbeli garanciát adott arra, hogy Vajdaság megkapja azokat az elmaradt pénzeket, amelyek az elmúlt hónapokban adósságként felgyülemlettek, elsősorban a nagyberuházási alapnál a kivitelezők irányába – számolt be Pásztor István. Ennek köszönhetően a tartomány ki tudja majd fizetni a mintegy 4 milliárd dinárnyi adósságot, és ezáltal a nagyberuházási alap partnerei ki tudják majd fizetni az alkalmazottak és a szállítók béreit, valamint megteremtődhet annak az esélye is, hogy ezek a beruházások folytatódjanak, vélekedett a VMSZ elnöke. Mint megjegyezte, mindez többek között az utak, a művelődési házak, a vízvezetékek, ipari parkok, templomok, illetve például a szabadkai színház vonatkozásában is fontos. – Ezt mindenféleképp előrehaladásként lehet értékelni, amely kétségkívül a VMSZ erőszakos politikájának eredménye, ugyanis a szavazataink nélkül nem lett volna meg a parlamenti többség a költségvetés megszavazásához – szögezte le a VMSZ elnöke.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

22
Biztató eredmény született a kollektív bűnösség ügyével kapcsolatban. Mint azt a VMSZ többször is leszögezte, a fennálló helyzet elfogadhatatlan, és amennyiben ezen nem sikerül változtatni, akkor Szerbia tagjelölti státusát illetőleg december 9-én Magyarország nagy valószínűséggel élni fog vétójogával. Pásztor szerint ez azonban a vajdasági magyarságnak sem jelentene jó megoldást, egyrészt mert egy ilyen végkifejlet a kollektív bűnösség elvének jogi erőre emelését jelentené, másrészt viszont elemi érdekünk, hogy Szerbia közelebb jusson az Európai Unióhoz. Azonban Pásztor szerint ez nem történhet meg úgy, hogy a vajdasági magyarságnak megszégyenítést, megbélyegzést jelentsen. A tárgyaláson e problémára is megoldást kerestek. – Hamarosan újra parlamenti eljárásba kerül a rehabilitációról szóló törvény, amely egy teljesen új, átfogó jogszabály lesz. E törvényben lehetne szabályozni, hogy ki számít a megszálló erők tagjának, és aki emiatt kizárható lehetne az egyéni felelősség és a bűnelkövetés bírósági bizonyítási kötelezettsége alapján a vagyonvisszaszármaztatásból. Ez a megoldás kizárná a kollektív bűnösséget – magyarázta a VMSZ elnöke. Szavai szerint a politikai értelemben történt megállapodáson túl megtekinthette a jogszabály szövegének javaslatát. Mint megjegyezte, a jogszabály szövege a VMSZ számára alapként elfogadható azzal, hogy egy-két olyan pontosítást eszközölnélek, amellyel egyértelművé tennék a rendelkezéseket. – Az elkövetkező napokban ezeket a pontosításokat szakértői szinten végigtárgyaljuk. Bízom abban, hogy ezeket a javaslatokat beépítik majd a tervezetbe. Amennyiben ez megtörténik, akkor a jelenlegi tervek szerint a jogszabály november folyamán a parlament elé kerülne. Ez a megoldás mindenféleképpen pozitív elmozdulást jelent – mondta Pásztor. Mint megjegyezte, a fent említett megoldást a VMSZ támogatni tudná, és így elhárulnának azok az indokok, amelyek miatt Magyarország élne vétójogával. Ameddig a szóban forgó törvény nem kerül elfogadásra, addig a vagyon-visszaszármaztatási törvénnyel kapcsolatban beadott alkotmánybírósági keresetet a VMSZ nem vonja vissza, hangsúlyozta Pásztor. Arra az újságírói megállapításra, miszerint a vagyon-visszaszármaztatási törvény formailag továbbra is alkotmányellenes marad, a VMSZ elnöke kiemelte, hogy csupán addig, míg rehabilitációs törvény elfogadásra nem kerül. – Egy szövegszerű kapocs jönne létre a két törvény között. A vagyon-visszaszármaztatási törvénynek a rehabilitációs törvény, tulajdonképpen egy speciális törvényi rendelkezése lenne, amely feloldaná a kollektív bűnösség elvét – érvelt Pásztor. Végezetül elmondta, hogy a rehabilitációs törvényt tovább építve azt is el szeretnék érni, hogy hatályon kívül helyezzék azokat a bírósági ítéleteket, amelyekkel kollektív bűnössé lettek nyilvánítva az 1944-45-ben kivégzett – elsősorban mozsori és csúrogi – magyarok. vissza

Sok a bizonytalan szavazó
Új Szó 2011. október 18. kedd, 19:58 | Mózes Szabolcs Pozsony | Öt hónap múlva ismét választunk. A felmérések szerint csak három párt veheti biztosra parlamenti bejutását, a többi izgulhat. A Smer akár egymaga is kormányt alakíthat, ha több kis párt is alulteljesít. A legfrissebb közvélemény-kutatás rámutatott: van realitása az egyszínű Smer-kormánynak. A Polis ügynökség tegnap ismertetett felmérése szerint a biztos pártválasztók közel fele szavazna a legnagyobb ellenzéki pártra, Ficóék ezzel 83 mandátumot szereznének a parlamentben (76 képviselő jelenti a minimális többséget). Ehhez viszont az is kell, hogy több kis párt ne jusson be a törvényhozásba. A Polis reprezentatív, az előrehozott választások bejelentése után készített telefonos felmérése szerint csak öt formáció venné az 5 százalékos akadályt. Ilyen kevés párt még sohasem alkotta a törvényhozást, az elmúlt húsz évben mindig bejutott legalább hat párt. Öt pár izgulhat Az utóbbi hónapokban készített felmérések szerint csak három párt mehet biztosra: a Smer, az SDKÚ és a KDH. Igaz, utóbbinak is általában 10 százalék alatt marad a népszerűsége, de stabil a választóbázisa. Ez nem mondható el az SaS-ről, amelynek ráadásul a kormánybuktató billoggal is tennie kell valamit. A liberálisok preferenciái nyáron már az 5 százalékos veszélyzónában mozogtak – gyengébb mobilizáció esetén könnyen kieshetnek a parlamentből.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

23
Hasonló veszély fenyegeti az SNS-t is. A politikai perifériára szorult párt több felmérésben is 5 százalék alatt volt, a Polis aktuális felmérése szerint Anna Belousovová projektje, a két hete bejegyzett Nemzet és Igazságosság (NaS) épp annyi voksot venne el Slotáéktól, hogy kimaradnának a parlamentből. MKP–Híd csata Az utóbbi két hónap felmérései szerint a Híd is az 5 százalékos bejutási küszöb körül mozog. Fő vetélytársa, az MKP eddig csak az MVK ügynökségnél szerepelt 5 százalék felett. Így – alacsony magyar részvétel mellett – előfordulhat az is, hogy egyik magyar párt sem jut be a parlamentbe. Ezért az utóbbi időben többen is felvetették, hogy el kellene gondolkodni a két párt választási koalícióján, ám ez elől eddig mind a Híd, mind az MKP politikusai elzárkóztak. Igaz, egyik párt sem zárta ki kategorikusan a választások előtti együttműködés lehetőségét. Sok a bizonytalan szavazó Amint a Polis adatai is rámutattak, sok a bizonytalan szavazó. A felmérés szerint a voksoláson a választásra jogosult polgárok 62%-a venne részt, de csak 60%-uk biztos választó. Ez azt jelenti, hogy a táblázatban megadott adatok a lakosság 37%-ának véleményét tükrözik – ők az ún. biztos pártválasztók –, 25% nem tudja, hogyan szavaz, de szavazni akar, 38% pedig most úgy érzi, hogy nem vesz részt a voksoláson – de ez változhat. A közvélemény-kutatók egybehangzó véleménye szerint a bizonytalan szavazók döntő többségét a jobboldal szimpatizánsai teszik ki. Ha ezek a pártok mégis mobilizálni tudják választóikat, megakadályozhatják a Smer egyeduralmát. Ez utóbbit egyébként – meglepő módon – Robert Fico, a Smer elnöke sem tartaná jónak. Amint egy hétvégi interjúban kifejtette, legszívesebben kétpárti koalícióban kormányozna. Fico szokásához híven ezúttal sem beszélt arról, mely pártokkal lépne legszívesebben koalícióra, senkit sem zárt ki, ám elemzők szerint ezúttal az SNS-t – ha bejut egyáltalán a parlamentbe – csak utolsó lehetséges opcióként választaná. Sokkal esélyesebb egy bal–jobb kormány létrejötte, amelyben viszont a jobboldali párt alárendelt szerepet játszana Fico mellett. vissza

művelt A m velt ember tudása nem öncélú
Reggeli Újság 2011-10-19 A felnőttképzés jelentősége, lényege volt a témája Az élethosszig tartó tanulás fontossága – kulcskompetenciák a hétköznapokban című rendezvénynek, amelyet hétfő délután tartottak meg a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumban. A találkozót A művelődés hete – a tanulás ünnepe elnevezésű rendezvénysorozat keretében tartották meg. Mintegy kéttucatnyian gyűltek össze ez alkalomból az iskola könyvtárának olvasótermében. Az eseménysorozat két főszervezője, Fleisz János történész, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke és Porkoláb Lajos, a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke mondott köszöntőbeszédet. Fleisz először dióhéjban ismertette a rendezvénysorozat történetét. 2005-ben szervezték meg először Nagyváradon a művelődés hetét, miután megismerkedtek és jó együttműködés alakult ki a magyarországi népfőiskolai társaság képviselőivel. A Körös-parti városban immár hetedik alkalommal hozták össze a programsorozatot. Szólt arról is, hogy a BINCISZ miért tartja fontosnak évről évre megrendezni a magyar kultúra ünnepét, a civil társadalom napját, a magyar tudományosság napját. Az előbbi kettőt más erdélyi, partiumi városok is „importálták”. Arról is említést tett, miszerint Románia a nyugat-európai országokhoz és Magyarországhoz viszonyítva jelentős fáziskésésben volt az élethosszig tartó tanulással kapcsolatban. A januári tanügyi törvény ötödik fejezetében már szó van az élethosszig tartó tanulásról. Hozzáfűzte: eljött az ideje, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon mindez, meglesznek mostmár hozzá az intézményesített keretek. A felnőttoktatás célja az, hogy tájékozott, jólképzett ember legyen mindenki.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

24
Porkoláb Lajos kifejtette: az embert képessé kell tenni arra, hogy saját tudása miatt legyen hatékony a családjában, a munkahelyén, a környezetében. Azt is megjegyezte: Kelet-Európában nem tudnak ünnepelni. Másutt, nyugatabbra például a művelődés hete igazi fesztivállá terebélyesedik. Kiemelte a felnőttképzés egyik lényeges aspektusát: az alacsony képzettségűek fejlesztését a felnőttképzésben, az analfabetizmus elleni ténykedést. Ezután Jenei Józsefné tartott előadást az úgynevezett kulcskompetenciák fejlesztéséről. A matematika szakos tanárnő 2004 óta foglalkozik felnőttképzéssel. A kulcskompetencia nem más, mint az adottságok, ismeretek, készségek és attitűdök egysége, mely jelentékenyen hozzájárul a személyiség kiteljesítéséhez, fejlesztéséhez. Sajátos szemléletmódot is jelent a kulcskompetencia. Ám igazából a humán tevékenység kapcsán értelmezhető. Előbbre visz mind az egyéni boldogulásban, mind a közösségi ténykedésben. A felnőttképzésben részt vevők nem hagyományos módon, hanem interaktív-reflektív módszerekkel tanulnak. Élmény- és tapasztalatalapú tanulásról van szó. A kompetenciaterületek a következők: anyanyelvi kommunikáció, idegen nyelven való kommunikáció, számtani tudás, informatika, a tanulás megtanulása, társadalmi és állampolgári, továbbá vállalkozói kompetenciák, valamint kulturális tudatosság. Az előadó arról is szólt: a fejlődés várható eredménye a kulturális, társadalmi, emberi tőke. Az eredményességhez tartozik az is, hogy fejlődik az önismeret, változik az önértékelés, az ember képes jobban irányítani a saját életét, megvalósítván reális célokat. Az eredmény a cselekvésben nyilvánul meg. A találkozó második részében a vállalkozó kedvű jelenlévők egy kis ízelítőt kaptak egy ilyen jellegű képzésből. Játékos feladatokat kellett megoldaniuk a kiscsoportoknak Lisztes Évának és Szabó Istvánnénak, a magyarországi Bihari Népfőiskola trénereinek az irányításával. A program hamar jókedvre derítette a társaságot. A résztvevők tanúsítványt is kaptak az esemény végén. vissza Tóth Hajnal

Janukovics: Ukrajna kész elhalasztani a társult tagságról szóló megállapodást
www.umdsz.uz.ua /RBK-Ukrajina/2011.10.18. Viktor Janukovics, Ukrajna államfője szerint országa kész későbbi időpontra halasztani a társult tagságról és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló megállapodás decemberre tervezett aláírását, amennyiben az európai vezetők a Timosenko-ügy miatt nem állnak készen erre — közölte a Bloomberg. „Amennyiben Európa, vagy Ukrajna valamilyen ok folytán ne kész erre (a megállapodás aláírására), ez azt jelenti, hogy később születhet döntés erről” — közölte az államelnök. A hírügynökség tájékoztatása szerint Viktor Janukovics azon véleményének adott hangot, hogy külön kell kezelni Ukrajna eurointegrációjának kérdését és a Timosenko-ügyet. „Nagyon fontos számunkra az Ukrajna EUtagságának távlatait tükröző, s a társult tagságról szóló megállapodás. Ugyanakkor külön kell választani a Timosenko elleni büntető eljárást Ukrajna EU-integrációjától” — húzta alá az államfő. vissza

Putyin bírálja az ukrán parlamentet, s dicséri Amerikát
www.umdsz.uz.ua /Zerkalo Nyegyelji/2011.10.18. Formálódik Oroszország politikai rendszere, de nem születik „semmiféle voluntarista döntés” — közölte Vlagyimir Putyin. „Mindig párbeszédben leszünk a társadalommal, a társadalommal leszünk. Olyan formákat találunk majd, amelyek mellett stabil lesz a politikai rendszerünk” — tette hozzá az ország miniszterelnöke. A kormányfő szerint felvetődik a kérdés, hogy miként fejlesszék a demokratikus intézményeket, szükség van-e 1015 parlamenti pártra, el kell-e törölni a bejutási küszöböt stb. „Ismerjük azonban ukrajnai szomszédaink tapasztalatait. Kell-e nekünk, hogy az ukrajnaihoz hasonlóvá váljon parlamentünk, ahol gyakorlatilag semmit sem lehet megvitatni?” — tette hozzá. Vlagyimir Putyin jó példaként az USÁ-t hozta fel. „Sok párt van ott? Nincs ott bejutási küszöb? Van viszont egy sor olyan eszköz, amelyek révén az állam eléri, hogy csak két nagy párt legyen jelen a kongresszusban” — mutatott rá. „Ott reálisan fejlődik a demokrácia, egyebek mellett az előválasztások révén. A leghatékonyabb, a társadalom által leginkább elfogadott emberek maradnak csak a felszínen, akik egymással vetélkednek” — tette hozzá. vissza

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

25 Janukovics: Ukrajna Európába vágyik
www.umdsz.uz.ua /Podrobnosztyi/2011.10.18. Viktor Janukovics ukrán államfő interjút adott a Bloomberg Hírügynökségnek, valamint olyan tekintélyes külföldi kiadványoknak, mint a Corriere della Sera, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a The Times, a The New York Times és a The Wall Street Journal. Az interjú során az államelnök rámutatott, hogy az európai integráció képezi Ukrajna állami politikájának változatlan prioritását. „Az európai választás — az ukrán nép választása. Már sok éve zajlik az ország Európai Unióba történő integrálása. Nagyon sok történt már annak érdekében, hogy közelebb hozzuk ezt a célt, mivel ez nagy jelentőséggel bír számunkra” — hangsúlyozta. Viktor Janukovics számos kérdésre válaszolt interjúja során. Szó esett például az ukrajnai bíróságok, ezen belül a büntetőjog reformjáról, Julija Timosenko peréről, Ukrajna és az Orosz Föderáció kapcsolatairól, ezen belül a gázszférában való együttműködésről, a Nemzetközi Valutaalappal való együttműködésről is. vissza

Janukovics: előtt egyenlő Viktor Janukovics: A törvény el tt minden ember egyenl
Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2011. október 19., szerda (MTI) - Az ukrán államfő cáfolta, hogy Julija Timosenko volt kormányfő ellen politikai indíttatású per folyt volna, és megerősítette országa európai uniós csatlakozási szándékát. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilap szerdai számában megjelent interjújában Viktor Janukovics hangoztatta, hogy az ukrán bíróságok számára nem számít sem a név, sem a politikai hovatartozás. "A törvény előtt minden ember egyenlő" - jelentette ki, hozzátéve, hogy ez vonatkozik Timosenkóra is. Az interjú egy nappal azután jelent meg, hogy az Európai Unió a volt miniszterelnök elítélése miatt elhalasztotta a hét közepére tervezett brüsszeli találkozókat Janukoviccsal. Uniós források már ezt megelőzően jelezték, hogy Kijev aligha számíthat a remélt társulási megállapodásra, amíg nem lép előre a jogállam megteremtésében, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításában. A lapnak nyilatkozva az államfő ennek ellenére hangsúlyozta, hogy Ukrajna a társulási egyezmény mielőbbi tető alá hozására törekszik. Kijelentette, hogy olyan megállapodást szeretne, amely világosan tartalmazza az európai perspektívát az ország számára. Azaz - mint hozzátette -, tartalmaz egy olyan cikkelyt is, amely előirányozza Ukrajna lehetséges teljes jogú európai uniós csatlakozását. Janukovics visszautasított mindenfajta bírálatot a Timosenko elleni perrel és elítélésével kapcsolatban. Az elnök szerint Timosenko megsértette a törvényeket, és az ország számára előnytelen gázszállítási megállapodást kötött Oroszországgal. Annak lehetőségét azonban nyitva hagyta, hogy a későbbiekben úgy módosítják a büntető törvénykönyvet, hogy mód nyílhat a volt miniszterelnök szabadon bocsátására. Egy ukrán ellenzéki politikus eközben azzal vádolta Janukovicsot, hogy elszigeteli Ukrajnát. A Timosenkóhoz közel álló és az ellenzék egyik legtekintélyesebb gazdasági szakértőjének számító Natalija Korolevszka a Die Weltnek nyilatkozva úgy vélte: az Európai Unió joggal bírálja Ukrajnát, országa számára mégis katasztrófát jelentene, ha nem jönne létre az említett társulási megállapodás. Timosenko elítélésével kapcsolatban a berlini látogatáson tartózkodó ellenzéki képviselő hangoztatta: az ítélettel a rezsim megmutatta valódi arcát. Mindenkinek tudnia kell, hogy politikai megtorlás történt - tette hozzá. Korolevszka szerint paradox helyzet alakult ki. Az Európai Unió nyomása nélkül az országban nem történhetnének változások, és nem kerülhetne sor Timosenko későbbi szabadon bocsátására. Ha viszont Ukrajna és az unió közötti közeledés folyamata az EU elutasítása miatt hiúsulna meg, az az ukrán lakosságnak, nem pedig a hatalom birtokosainak okozna károkat - fejtette ki az ellenzéki politikus. vissza

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

26

vissza

Készítette: Boér Krisztina

1 a Figyelőben előforduló rövidítések:

- Nsz = - MN = - MH = - Nszv = - EH = - MaNcs = - ÉS = - VH = - Vg = - Ng = - MR = - NYEST= - ÚMSZ = - ÚMKÚ = - KISZo = - SZFÚ = SZÚonline= - SZMH =

Népszabadság Magyar Nemzet Magyar Hírlap Népszava Esti Hírlap Magyar Narancs Élet és Irodalom Vasárnapi Hírek Világgazdaság Napi Gazdaság Magyar Rádió Nyelv és Tudomány Új Magyar Szó Új Magyar Képes Újság (Eszék) Kárpáti Igaz Szó Szatmári Friss Újság Szabad Újság Online Szatmári Magyar Hírlap

Románia

Szlovákia Szerbia Horvátország Szlovénia Ukrajna Ausztria

A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Bihari Napló, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Új Magyar Szó, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Szatmári Magyar Hírlap Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek, Kárpátalja.ma Bécsi Napló

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

+3630 904 6164,

2011-10-19.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful