You are on page 1of 3

FRANCIS BARRETT

AZ ALKIMISTA FILOZÓFUSOK ÉLETE
Az okkult kémia könyveinek kritikai katalógusa és a leghíresebb értekezések válogatása a Hermetikus Művészet elméletének és gyakorlatának tárgykörében.
(London, 1815)

 Albertus Magnus

M

ivel Albertus Magnus, az univerzális zseni, egyszerre volt nagyszerű filozófus és dicséretre méltó kíváncsiságtól hajtott ember is, ezért hát nem engedhette meg magának azt, hogy túllépjen a Hermetikus tudományon anélkül, hogy kiemelt figyelmet ne szentelne neki. Ez a későbbiekben igen nagy tudásúvá váló férfi egy nemesi család sarjaként született meg a Duna menti Neubourg hercegség Launingen nevű városában 1193ban. Gyermekként környezete meglehetősen szerény szellemi képességekkel rendelkezőnek tartotta, ami egyébiránt egyáltalán nem volt egyedülálló dolog más, az idő múltával nagy jelentőségűvé váló, személy életében sem. 30 éves kora körül, 1222-ben, lépett be a Dominikánus rendbe. Habár, ekkortájt még nehézséget okozott számára a tudományok elsajátítása, mégis elméje annyira nyitott volt az ismeretek megszerzésére, hogy hat hónap leforgása alatt több tudásra tett szert, mint más ember az évek hosszú során át tartó állhatatos tanulással. Tudása elismeréseként, egyházi felettesei megbízták azzal, hogy több különböző rendházukban is tanítson, így például a kölniben, ahova 1244-ben érkezett meg a későbbiekben legkedvesebb tanítványává váló Aquinói Tamás. Az ezt követő évben együtt indultak Párizsba. Aquinói Tamásra mestere óriási hatás gyakorolt, és Albertus Magnus is örömmel vezette be tehetséges tanítványát a tudományok világába. Tamás hálás szívvel csatlakozott Albertushoz és nem is vált el tőle azután sem, hogy 1248-ban visszatértek Párizsból Kölnbe. Így 1249-ben Aquinói Tamás részese lehetett annak a dicsőséges eseménynek, amikor Vilmos holland uralkodó Köln városán való átutazása alkalmával látogatásával tisztelte meg rendházukat. Albertus Magnus, a kiváló egyházi férfiú, mindig nagy figyelmet fordított a tudományokra, így óvatosságának és nem kevésbé tudásának köszönhetően 1254ben Wormsban rendjének tartományfőnökévé választották. Ekkortájt a kolduló rend és a párizsi egyetem között kirobbant vita, mely az episzkopális1 jogok körül forgott, szükségessé tette, hogy tartományfőnöki rangja okán Rómában menjen. A nézeteltérés csitulóban volt már, amikor Albertus Németországba való visszatérésekor egy üzenet várta, melyben IV. Sándor pápa felkérte őt Regensburg püspöki hivatalának betöltésére.
1 Püspöki (a ford.)

Elfogadta ugyan e felkérést, de hamarosan kiderült, hogy a püspöki rang, melynek jogait akkoriban erős kézzel kellett volna megvédenie, nem megfelelő poszt egy olyan ember számára, aki egy kolostor csendes nyugalmában nevelkedett. Albertus az évek folyamán megízlelte a tudományok édes és bizonyos mértékig szabadságot biztosító, csábító ízét, különösen a filozófiáét, mely egész embert kívánva gyakorta elvonta őt még személyes szükségleteinek kielégítésétől is. Tudományos munkája olyannyira ellenállhatatlan vonzásnak bizonyult számára, hogy idejének nagy részét dolgozószobájának magányában, elvonulva töltötte. Ezért 1262-ben lemondott püspöki hivataláról és visszatért kellemes kölni menedékébe, stúdiumait és kutatásait folytatandó. Nem véletlen, hogy rendjének feljegyzései azt állítják, hogy Albertus sohasem próbálta ki magát a Hermetikus praktikák területén. Könyvei azonban másról árulkodnak, már úgy értve azok, amelyek elvitathatatlanul az ő művei. Mint egy valódi fizikus, oly gondossággal vizsgálta meg a természettudományi kérdéseket és leginkább az ásványok és fémek világának tulajdonságai keltették fel figyelmét. Sok egyedülálló kísérletet végzett, melyeknek eredményeit a Titkok titka című munkájában rögzítette, melyet azután négy, vagy öt alkalommal adtak ki újra, az 1508-as velencei megjelenését követően. Az alábbi részlet lenne hivatott cáfolni a sikeres aranycsinálásra tett erőfeszítéseit: „Az ügyes filozófus biztosít minket munkáiban arról, hogy kipróbálta az aranyat és ezüstöt, melyeket egy alkimista is elkészíthet, ezek hat vagy hét esetben ellenálltak az egyesülésnek, ám a nyolcadik alkalommal már salakká váltak.” Ugyanabban a fejezetben, ahonnét ez a gyenge cáfolat származik, Albertus elismeri a lehetőségét a fémek transzmutációjának, mely a művésznek tudást biztosít a természet imitációjához. Kortársaival ellentétben egyébként, kevésbé hagyta figyelmen kívül a természet furcsaságait, ezért környezete varázslónak tartotta. Ez nem is csoda, hiszen a XIII. század teljes tudatlanságában általában ezt a megnevezést használták arra az emberre, aki mai szemmel nézve már közönségesnek számító ismeretek birtokában volt. Még halála után hosszú idővel is része volt életrajzának ez a mágikus hírnév. A Nagy Belga Krónika 1480-as kiadásában a következő olvasható Albertus Magnusról:

„magnus in magia, major in philosophia, maximus in theologia”
A párizsi egyetem feljegyzései közt található az alábbi történet, mely bizonyítani hivatott Albertus Magnus mágikus képességeit. Ez az eset kapcsolódik ahhoz az 1249-es eseményhez, amikor e nagyszerű filozófus rávette Hollandiai Vilmost, hogy Kölnön való átutazása alkalmával tisztelje meg otthonát egy látogatással és engedje meg számára, hogy őt és kíséretét egy vacsorával szórakoztathassa. A legenda szerint ebből az alkalomból Albertus Magnus asztalokat helyeztetett el a rendház kertjében, habár erősen zord, téli időjárás uralkodott odakint és a földet még hótakaró borította. A Herceg kíséretében lévő udvartartása morgolódott is a házigazda azon udvariatlanságán, – látván a szabadban megterített asztalokat –, hogy vendéglátójuk kiteszi urukat a rossz időjárás ártalmas hatásainak. Ám a vacsora alatt a hó egyszer csak eltűnt és a vendégsereget a kellemesen langy tavaszi idő melengette és illatos, kikeleti virágokkal teli kert vette körül, melyben a fák teljes pompájukban virítottak, miközben a madarak legszebb nyári dalaikat zengedezték. Ám a látogatók meglepetése még ennél is sokkal nagyobb lett, midőn az étkezés befejeztével az őket körülvevő összes kellemes jelenség – virágok, daloló madarak és a lágy tavasz –, egy szempillantás alatt eltűnt és ismét hideg téli időben, a behavazott kopár kert kellős közepén, találták magukat.

A balsors sajnos néha túlzottan is beleszól az események alakulásába, mint ahogy tette ezt a fentiekben általunk megismert, nagyszerű és csillogó elméjű ember élete kapcsán. Ugyanis nagyjából három évvel a földi síkról való távozását megelőzően Albertus Magnus szellemileg teljesen leépült és mindazt elfelejtette, amit addig tudott, eltekintve a legfontosabb vallási feladataitól, melyekben kitartóan vett részt 1280-as kölni haláláig. Ekkor 87 éves volt.