Tartalomjegyzék

1. Az állatok főleg szabadon élnek 2. Szopóálarc 3. Fokozódik 4. A szenátus 5. Szoborpark 6. Love me tender 7. A vizsga 8. Ogre rááll 9. A spíler 10. A fasz se tudja 11. Zombiföld 12. Van, hogy a remény hal meg utoljára. Van, hogy nem 13. A király

Izomtibi

Magilla bekombinál
2011

1. Az állatok főleg szabadon élnek
A cím felé igyekeztem, amikor hallom, hogy a recsegőn érdeklődik Veréb kolléga, hogy melyik geci nyúlta le előle az utast a Békén, mert ő ott áll, aztán ilyenkor mégis hogy. Gondolkozom, hogy köszönjek-e neki egy jónapotot, de ahhoz le kéne tenni a Sportot a kormányról, amikor pedig már olyan jól kinyitottam a negyedik oldalon. De aztán Mónika már mondja is, hogy a huszonnyolcas volt, és érzem a hangsúlyból a három pontot a végén, de érzi Veréb is, mert már módosít is, hogy, izé, szevasz, Tibi, hallod, nem úgy értettem a dolgot, csak, érted, aggódtam, hogy odaérnek-e, az utas miatt, persze, hogy ne kelljen várnia, vágod. De te odaérsz, persze, hogyne, hát még szép. Délután leszek a depóban, egy kávéra jó vagy nálam, érted... Értettem, bár már magam sem voltam benne biztos, hogy az utasom odanő-e a betonhoz végül, mert az előttem haladó zseblámpával kereshette a hármast, aztán azon agyaltam, hogy ha ezt rendszeresen csinálja, akkor fix, hogy nem természetes körülmények között veszthette el a szüzességét. Én viszont megtaláltam a hármast, csak nekem lefelé kellett keresnem, aminek köszönhetően a 100 lóerőhöz találtam még 226-ot, plusz egy rést a szembe sávban. Az ember ilyenkor automatikusan átnéz, akkor is, ha szemből busz jön, mert az emberi kíváncsiság mindennél erősebb:

miféle picsa nyert már lottón megint egy jogsit, mert hogy nő, az biztos, különben nem fékezett volna mindegyik megállni tilos táblánál. Tényleg nő volt, abból a fajtából, akinek az egyetlen biztonságot az jelentette az autóban, hogy az orrával tekerte a kormányt, miközben a kezeivel odaszorította a műszerfalhoz. Még negyven méter, de már láttam az utast, idős picike nénike meg egy kb. ötszáz literes bojler. Ezért kell az A8, különben most tolhatná hazáig. Kezicsókolom, tessék hagyni a csomagját, majd én beteszem hátra, mondom udvariasan, és akármekkora a csomagtartó, a vízmelegítő pont nem fért be, úgyhogy az ülést is le kell hajtani, ezért a néninek már nyitottam is elöl az ajtót. Köszönöm, fiatalember, azonban ne haragudjon, de egy úrihölgy sosem utazik elöl, ezt jegyezze meg, mondta, és finom mozdulatlan egy helyben állással jelezte a nyitott ajtónál, hogy ő is egy ilyen úrinő volna. Meg aztán, folytatta, fognám is közben a bojlert, hogy el ne dőljön. Ahogy gondolni tetszik, mondtam, mert nem szeretek vitatkozni, de akkor jó szorosan tessék melléfeküdni, mert állítva nem fog beférni, a néni még csak-csak, de a bojler sehogyan sem. Végül a néni megelégedett azzal is, hogy ült, és az egyik kezét pedig rajta tartotta a cuccon, csak úgy a biztonság kedvéért. Elromlott a bojler? Kérdeztem, kevésbé azért, mintha érdekelt volna, csak folyamatosan kaparászta a bőrös ülést, aztán hátha elterelem róla a figyelmét, mielőtt begyűri a körme az egészet. Hogy? Miből gondolja, kérdezte kissé csodálkozóan, de legalább tényleg abbahagyta a macskarászást. A baszom fémhenger miatt az ön jobbján,

kezicsókolom. Vagy oxigénpalack lesz az, és a MagasTátrába tetszik készülni? Jaj, hát nem, kedvesem, bojler az, és nem elromlott, csak tudja, hogy van ez. Hogy? Nos, tudja, kedvesem, én mindennap átböngészem az expresszt. Az olcsóbb dolgokért, mert a mai világban én már nem engedhetem meg magamnak, hogy drágán vásároljak. És hát ezt a készüléket most nagyon olcsón kínálták, vétek lett volna nem élni a lehetőséggel. Az embereknek fogalmuk sincs, mennyi felszámolatlan MÉHtelep lehet az országban, gondoltam magamban, és eszembe jutott a nagymamám, akinek a gardróbjában annyi bizbasz gyűlt össze az évek során, hogy a Csendesóceánon rendre zátonyra futottak hajók, mert összebaszkurálta az iránytűiket. Az egyik szürke fémdobozzal még ma is be lehet hozni a Puskás Tivadarféle telefonhírmondó egyik 1924-es adását. Lehet, holnap tényleg elromlik a bojlerem, de már csak drágábban tudnék venni..., folytatta rendületlenül az eszmefuttatását a hölgy, akinek látásának gyengülése a rúzskontúrjának vastagságával egyenes arányban állt. És nekem a mai világban minden fillért meg kell gondolnom, nem engedhetek meg semmiféle luxust sem. Egyedül élek, tudja, kedveském... Magamról kell gondoskodnom, a férjem örökre itt hagyott pár éve. Jó ember volt, csak hát... csak hát italozott. Maga sose italozzon, fiatalember, mert az alkohol szörnyű dolgokra képes. Az én Józsefem negyvenhárom évig ivott, műszaki ellenőr volt az ELMŰ-nél. Egyszer ráakasztotta a szerszámosládáját egy magasfeszültségű vezetékre, persze ittasan, józanul sosem

tett volna ilyet. Nem halt meg, mert az Úr kegyes volt hozzá. Kapott még egy esélyt, és ő megfogadta, hogy soha többé nem iszik egy kortyot sem... Csak hát az üzemnél gondok voltak, a Csáth Bélát is elbocsájtották negyven év után... Stresszes idők voltak azok, aztán ahogy egyszer hazafelé sétált a munkából éjszaka, akkor hirtelen elaludt az úttesten. De még akkor sem halt meg, csak később, tüdőtágulatban. Mert elég erős dohányos is volt. Na látja, kedvesem, az az igazi luxus, az a drága bagó... Na de már itt is vagyunk, ott a sarkon legyen szíves. Nagyon jót beszélgettünk, maga egy nagyon értelmes fiatalember, ilyenből kéne több... Holnap nem ér rá ilyenkor véletlenül, kinéztem egy nagyon szép és olcsó elefántszobrot, el kéne menni érte a Soroksári útra, még mielőtt el nem fogy. Azt a világért sem szeretném, mondtam, miközben gyorsan kiraktam a járdára a vízmelegítőt, és sebesen elköszöntem, mielőtt még eszébe jutott volna, hogy nem fogja tudni egyedül elbírni a hatalmas lehetőségét. Tóniék különben is már vártak rám a Westendben, ahogy minden nap, azután hogy végeztek a Liszten, és mielőtt még átmentek volna a Mammutba. Reggeli, ebéd, kávé, ami után már elő lehet venni a lapátokat, ahogy mondta a Csicsák Márió, aki egyébként ezt a lapátolásdolgot hatalmas titokban végezhette, de főleg nem túl sokáig, különben örök rejtély lett volna a százhatvan kilója. A parkolóházban láthatóan megint nekik sikerült a legközelebb megállniuk a bejárathoz, igaz, ez Tóninak már csak elakadásjelzővel jött össze a közlekedő sávban. Beérve a kávézóba Márió rögvest hangosan üdvözölt, hogy

„Tibikém, hol a’ édes kis faszomba jártál, te költő, bazmeg, kúrni voltál, vagy mi a faszom”, amivel rögvest kivívtuk az egész emelet elismerő figyelmét. Próbáltam parkolni, de képzeld, valami fasz elakadásjelzővel áll a bömösével az úton. Jah, hát tehetek én róla, hogy itt tartják a paraolimpiát a Westendbe, vagy nem tudom, mi a fasz van, azt nem volt már hely, mondta a Tóni a Blikk mögül, amit nagyon forgatott a feje előtt, abban a reményben, hogy jobban be tud nézni a nap szépének a torkáig. Amíg olvasok, addig egyél valamit, tette hozzá. Már régóta olvashatott, mert Márió előtt már ott figyelt némi tatármaradék, annál több morzsa és egy fél kürtőskalács, amit a böce ujjaival centiről centire farigcsált. Ez meg? Kérdeztem, mert nem emlékeztem, hogy eddig kurva sok kalácsot sütöttek volna a helyen. Behoztam. Ugyanis, kérlek, csak azt nem szabad fogyasztani, amit lehet kapni a helyen. Éttermi etikett, fűzte hozzá, és beletörölte a cukros kezét a kanapéba. Figyeljél, Tibikém, hoztam neked valamit. Ezt figyeld, és ezzel elővett a zsebéből egy fotót valami bikinis csajról, akiben nem a 120D-S melle volt a legérdekesebb, hanem az a tekintet, amivel a Jóisten megátkozta. Főiskolás csaj, full intelligens, és nézd meg a csöcseit. Ezt fogom korrepetálni minden szemszögből és nézőpontból, csak másszak rá egyszer! Ezt? Arca, mint a friss beton, csóváltam a fejem kissé. Ugyan, Tibikém, kúrnád te is eztet, ez arra van kitalálva. És a hölgy mit akarna egy ilyen fess fiatalembertől, mint te? Kérdeztem a Máriótól érdeklődve. Tibikém, hát a jóképűen csajozás az a szegények sportja. Ennek a lánynak meg jár a pompa meg

a ragyogás, hát nézzél csak rája, milyen ez? Van ilyen, ez egy tündér, bazmeg. Honnan ismeritek, fogadok, nem a főiskoláról. Vagy már titeket is felvettek? Ezt? Ez a Dugónak a csaja, Szandra. Dugóé? 0 még bent van, nem? Bent, bent. De már nem sokáig, holnap jön ki, ezért jó fej leszek, azt bemelegítem az ágyát, vágod, Tibikém? Mégse csak valami idegen kúrja, nem igaz? Így meg barátok közt marad. És ha megtudja? Kicsoda, a Dugó? Ne bassz ki velem, hogy tudná meg. Jó vastag rácsok vannak a szobájában, az még máma bent tartja, az információt meg idekint. Csajra egyébként a Samesz fia vigyáz, a Lacika. Dugó megkérte, mielőtt bement, merthogy benne megbízik. Jól is tette, Lacika tényleg hozzá se nyúlt a csajhoz, de a faterja főnökének nem fog rácsapni a kezére, ha tépkedi az almát a fáról, nem igaz-e, Tónikám, mi, bazmeg? Te is szüretelnél, nem igaz? Csaj egyébként modell, hallod, most van ebben a hónapban a CKM-be, figyeld, itt van: kedvenc étele a spagetti, koktélja a mojito, kedvence pózja az anál meg a kutya, még sosem volt háromnál több pasival, de egyszer kipróbálná, ha a szerelme megkérné. Na, hát azt figyelheted, hogy a Dugó mikor fogja megkérni rá, hallod. Összesen nem beszélhetne ennyi férfival sem. Fotózás miatt is kicsit pufogott, hogy mit nézik most a csaját mások, de aztán megértette hogy a Szandrának is el kell valamiből tartania magát, amíg ő bent van. Csaj másnap, mondjuk, amit kapott a fotózásért, százhúszat, elverte egy táskára, de legalább a Dugó nagyjából lenyugodott. Amúgy, Tibikém, azt hallottad, hogy Dugó hogy került be? Igen? Azért elmesélem. A Sárkány Lacival, vágod,

melyikkel, elmentek visszakérni egy tartozást, de már a harmadik alkalom volt, vágod... Mennek be a helyre, Sárkánynál még egy baszom nagy kalapács is volt csak a mihez tartás végett. Szóval mennek be a helyre, Dugó azzal nyitott, hogy lefejelte a pincért, aki jött megkérdezni, hogy dohányzóba kérnek-e asztalt. Itt már felhívhatták magukra a figyelmet, de amikor a Sárkány Laci megkérdezte a pultos csajtól, hogy hol a kurva anyádba van a főnököd, akkor elég egyértelművé vált mindenkinek, hogy nem ebédelni jöttek. Különösen annak a nyolcvan csávónak, akik eddig a pontig békésen kanalazták a májgombócot a zuglói rendőrkapitányság év végi rendezvényén. Szóval végeredményben pechjük volt, főleg a Sárkány Lacinak, akinek volt jó pár korábbi ügye is. Bírónő kérdezte is tőle, hogy tudja-e, hogy az általa elkövetett bűncselekmények összefüggőek. Mikor Laci csak ingatta a fejét, mondta neki a taláros gádzsi, hogy pedig de, itt vannak a Btk.-ban a 124.-től a 198. oldalig. De azért a Dugó sem most először mondhatta le a tv-előfizetését. Azt mondja, ez a svindlis életmód nála a genetika miatt van. Mármint hogy nem született gazdagnak. Ráadásul próbálta, de gitáron sem tudott játszani, nem is egy dalos pacsirta, a focihoz is kiderült, hogy hülye: Dugó, ugye, győri gyerek, ifiben játszott pár évet, de amikor a Mracskó Misi bebőrözte, és elfutott mellette, akkor az edző azt mondta neki, hogy menjen inkább úszni, mert szárazföldön mindenki gyorsabb nála. Úgyhogy miután minden kitörési lehetősége bebukott, be kellett látnia, hogy becsületes munkával ő nem fog tudni pénzt keresni. Szép, mondta a Tóni, miközben összegyűrve

az újságot az asztalra dobta. Azt hallod, Márió, és téged melyik focicsapattól zavartak el? Na, Tónikám, hát a kettő nem ugyanaz, ugye. Vigyorgott a Csicsák. A téren focizni vagy a Real Madridba, érted, barátom. Nekem itt van a hátamon, hogy Raul meg egy tízes. Amúgy ha már bajnokokról van szó, halljátok, ez a Magilla elég meleg, nem? Erős a csávó, amit csinál, mi? Bólogatott elismerően Márió, amit pedig ritkán szokott. Meséltem már, nem? Volt az a bikinis picsás show, mondmár, mi a fasz annak a magazinnak a neve. Na, ott hostesskedett ez a Szandra. Olyan az, mint a táblás ember a Nyugatinál, csak kevesebb rajta a sík felület. Szóval ott primadonnáskodott, meg gusztáltatta magát, olyan tekintettel kajánkodott a sok cukrosorrúra, hogy megolvadt rajtuk az övcsat is. Szóval, ahogy ott álldogál, odalépeget hozzá egy Montekristóf az érettségi öltönyében, azt olyat indít a Szandrának, hogy mit keres itt, mert ő úgy tudta, hogy az angyaloknak a mennyországban van a helyük. Meg hogy egy ilyen nőért az istenek is kirágnák a nádast Keszthelyig. Elhiheted, ettől már olvadt a Szandrán is az övcsat, de csak annyit mondott, hogy miva’? Csávó persze ennyivel még nem elégedett meg, azt folytatta. Na, azt én is folytatom, de inkább azt nézzétek, ki jön már itt! Ezen is van valami, öcsém, de cseppet sem egy grófhoz méltó, esetleg a kisgrófhoz: mi a kisfaszom ez terajtad? Szevasztok, tántorgott be a Samesz, és a kérdés hallatán rögtön végigmérte magát. Mi? Mi? Ez bizony vörös bársonymelegítő, apám, igazi színarany szálakkal, öcsém. Na de kisebb nem volt a boltba, bazmeg, vagy direkt

sztreccsben hordod? Ebben a szerkóban tuti világcsúcsot úsznál százon, kibaszott áramvonalas, mint egy bálna, bazmeg. Na, le lehet kopni rólam, gyerekek, amúgy is diétázom, korpás kenyér meg biosajt. Már ettem kétszer, szar, bazmeg, de már érzem, hogy itt hónaljban lötyög a ruha, látod? A többi izom, csak fölé híztam. Na mit, nem hiszed? Nem? Hát akkor gyere, bazmeg, üssetek hasba, na de ne te, Tibi, egyből, előbb a Tóni, na gyere. Jól van, állt föl a Tóni, azt ebben a pillanatban a kávézó vendégei csendben abbahagyták addigi tevékenységüket, hogy megfigyeljék, ahogy egy vörös bársonymelegítős csávó keményen befeszít rákba, azt csak úgy izzik a feje, a másik meg erősen elkezd körözni a karjával, aztán ahogy egyre inkább köröz, úgy bólogat a másik a vörös óriássá duzzadt fejével egyre idegesebben, hogy mehet-mehet. Itt már mindenki feszülten figyelt, még a folyóson is megálltak a járókelők, Tóni köröz, Samesz feszít ezerrel, azt hirtelen utóbbi nem bírta már tovább az oxigénhiányos állapotot, és szusszant egy hatalmasat, de nem sokáig, mert a Tóni ebben a pillanatban tiszta erőből úgy gyomron csúlta, hogy ráborult az asztalra, majd becsúszott az asztal és a kanapé közé. Mi volt ez, bazmeg, hülye vagy?, hörögte a Samesz, miközben próbált visszakapaszkodni a kanapéra. Tréfa, felelte könnyedén a Tóni, és elégedetten visszaült. Tréfa? És anyáddal miért nem viccelődsz, te paraszt? Ez a haverom. Mutogatta nekünk Tónit, mintha nem ismernénk eléggé. Én egyébként mindkettejüket jó embernek tartom, mert valami oknál fogva tisztelik a többi embert annyira, hogy részükről azt csináljon mindenki, amit jónak gondol.

Ezért cserében ők is csak annyit vártak el, hogy csinálhassák, ami épp eszükbe jut, főleg, ha senki se hal bele. Én viszont magamat már kevésbé tartom jó embernek, ezért megkértem őket, hogy üljenek vissza a faszba a helyükre, mert annak ellenére, hogy a hurkatöltő fesztivál is szórakoztató egyeseknek, mégsem az Operában tartják. Jut eszembe, Tibikém, emlékszel a csávóra, akinek intéztem múltkor azt a kis szívességet, tudod, miről beszélek? Szólalt meg kis idő múlva Samesz, mire kissé lenyugodott, és sikeresen letörölgette a szalvétával a homlokáról az összes izzadságot. Na. Nagyon hálás az ürge, és meg akarja köszönni a dolgot. Azt elhívott este egy vacsorára. Igaz, még, mondjuk, nem találkoztam vele, és beszélni se beszéltünk, mindig csak valami emberén keresztül, ilyen fontos vállalkozó gyerek állítólag, azt sosem ér rá. De most ráér, azt nekem is építeni kell a kapcsolatokat, új barátok, új lehetőségek, így megy ez, Tibikém. Szóval, amit mondani akarok, hogy nézzél már el velem, lehet, innék is egy pertut, udvariasságból, érted, diplomáciailag. Persze, bólintottam, és inkább nem szóltam neki, hogy a szép melegítőjével láthatóan belefeküdt a maradék tatárba, a majonézbe meg a kávémba is, hogy ne érezze feszélyezve magát emiatt a vendégségben. Úgyhogy miután végeztünk a Tóniékkal, meg a Samesz is megette a diétapótló steakjét, irányba raktuk magunkat. Ahogy odaértünk, meglepődve látjuk, hogy valami diszkónál vagyunk, aminek a bejáratára rá volt baszva egy

kurva nagy lakat. Jó, hogy még a bulizáshoz korán volt, de hát minket ide zabálni hívtak, ahhoz meg nem kell megvárni, hogy a sok díszhuszár lendületbe álljon. Na de abban a pillanatban aztán kinyílt egy oldalsó ajtó, benne meg állt egy baltával faragott arcú ember, fekete öltönyben. Lófaszt se köpött ki a száján, csak intett egyet, azt megállt úgy az ajtóban, és szemezett a pusztával. Ebből mi arra gondoltunk, hogy azt akarja, menjünk be, csak annyira figyelt a helyes mozdulatra, hogy elfelejtette, hogy közben mondja is. Odabent a tök üres helyen üldögélt egy asztalnál öt ember, vagyis ebből kettő biztosan annak látszott, a másik háromról meg azért gondoltuk, mert rajtuk is volt ruha. A kettő közül az egyik az úgynevezett beruházó volt, a másik meg az ügyvédje, aki halszálkás öltönyben, dioptria nélküli keretes szemüvegben ült közöttük, mint szar a fűben. A másik három kőből kifaragott csubakka bemutatását meg nem erőltették. Közelebb érve meg láttuk, hogy a másik bokszban háttal nekünk ült egy kopasz idősebb fószer, és nagy szorgalommal stírölte a falat. Miután nagy vendégszeretettel megetettek minket csevapcsicsával, gibanicával, húsgombócokkal meg különféle rablóhúsokkal, desszertnek felcsaptak az asztalra egy aktatáskát. Mondták, hogy ezt tegye el szuvenírbe szépen a főnököm, cserében kérnének majd egy apró szívességet. A Samesz nem különösebben szereti az ilyet, főleg, hogy nem mindegy, ki és mit kér, úgyhogy nagyban filozofált magában, hogy mekkora szívességnyi hála lapulhat a táskában, meg ki a faszomok lehetnek ezek,

úgyhogy egyre idegesebben nézegette a három böszme nagy állat fejét, hogy ezeket miféle anya szülhette a világra. Közben a húsokból kiszedett szerb zászlócskával piszkálgatta a fogait. A nagy töprengésben aztán elkezdett izzadni, mert észrevette közben a zászlót, de csak még idegesebb lett, mert a zászlókat annyira ismerte, mint beduin a szánkót, úgyhogy kétségbeesetten elkezdte böködni a maradék csevapcsicsát, mert érezte, hogy az közelebb viheti a megoldáshoz, csak nem tudta, hogyan. Közben megszólalt a háttal ülő kopasz autista is, hogy tedd csak el nyugodtan a táskát. Samesz annyira be volt már túrázva, hogy ettől teljesen összezavarodott, úgyhogy megkérdezte az úrtól, hogy ő meg ki a kurva anyja, és mi a jó édes telibe baszott hátizsákos öregapja faszát szól bele az egészbe. A falbűvölő mágus hátán, mondjuk, tényleg nem állt tábla, hogy szerb maffiafőnök, de hát azért így is nagy kapufát lőtt az öreg Samesz. Nagy szerencséjére az elmúlt két órában, míg falatoztunk, és szkandereztünk a táska fölött, a helyre közben betódult vagy kétezer buckalakó, és már javában kalimpáltak a lábdobokra. Kétezer szemtanú elásásához meg rengeteg lapát kellene, és erre gyaníthatóan nem voltak infrastrukturálisan felkészülve vendéglátóink. Mindennek tetejébe bezörrent a helyre ötven telepi nindzsa is pufi dzsekiben, és néztek ki a sapkáik alól rettenetesen. Egy idő után az ötvenből az egyik, akire a leginkább rá volt műtve a kabát, észrevette, hogy a hely közepén lévő ember a fülessel nem a Miki egér, hanem a DJ, úgyhogy odamentek hozzá igen komor fejjel. Te vagy a DJ. Mondta

vagy kérdezte aztán az egyikük. Igen, én, mondta a DJ srác kissé elbizonytalanodva, mert nem volt benne biztos, hogy még nem lehetett volna-e letagadni. Te figyejjé, a griszkétezer megvan? Hát az sajnos nincs..., mondta kissé megkönnyebbülve a lemezlovász, és látszott rajta, hogy rettentően sajnálja, mert lesütötte a fejét, és borzasztóan harangozott vele, meg nagyban ismételgette, hogy sajnos, meg hogy nincs. Erre a makkfejű odaüvöltötte egy másik olyannak, hogy te Sanyesz, hozd a kocsiból a CD-t, hallod. Izé... vetette közbe a DJ srác, nincs CD-lejátszónk, bakelitről toljuk... Hallod, Sanyesz, hozd a diszkment is! Szólt a betonarcú utána a másiknak, aki közben nagyban kereste, hogy hol jöttek be, hogy kimenjen. A maradék negyvenkilenc meg azzal volt elfoglalva, hogy az összes csajnak odamondogatták, hogy szép a picsád. Vagy azt, hogy mutassatok csöcsöt. Akinek meg nem volt csöcse vagy picsája, annak meg azt, hogy mi a faszt nézel, geci. A gyerek, aki kiment a zenéért, rövidesen meg visszatalált, mert addig nézte kívülről a falat, míg észrevette, hogy az egyik részén emberek jönnek ki, amúgy igen nagy lendülettel. Az asztalunknál ülő három elfajzott Buddha-szobor közben nagyon feszengett, látszott, hogy mennének rendet rakni, de hát ott voltunk még mi is kérdésként, egészen pontosan az anyapicsázó főnököm. Aki annyira ideges volt, hogy a kis zászló vége már a fogai közt lengedezett, a nyelét meg szintúgy beszopogatta. Azt túráztam már magam én is, mert a griszkétezer éppen hetedjére indult el, úgyhogy úgy barátilag mondtam a hármas ikreknek, hogy

menjünk, kérjünk másik számot. Ránéztek a főnökükre, aki helyeslőleg biccentett. Úgyhogy fogtam az asztalról egy kést, kimentem, és kiszurkáltam az összes kint álló Lada meg hármas tuning Golf kerekét. Visszatérve odamentem a gyerekhez, aki azt hitte a DJ-ről, hogy zenegép, azt ráhúztam a fülére a sapkát, és mondtam neki, hogy hallode, te szopott gombóc, valami paraszt kiszurkálta odakint a kerekeitek. Ki volt az, dünnyögött a sapka alól, és már indult is kifelé az egész kabátkommandó. Szerb barátaink meg utánuk mentek segíteni megkeresni nekik a cipzárjukat, hogy aztán ráhúzzák a faszukra. Én meg mire visszaértem, azt látom, hogy a szerb nagyfőnök veregeti barátilag a Samesz vállát, beszartál, mi, te kis geci, kérdezgette, és mind az öt aranyfoga szórta széjjel a lézerfények sugarait. De nyugi van, öregem, hát egyszer mindenki tévedhet, nem igaz, papa, egyszer mindenki tévedhet? Ez persze nem mindig és mindenkire vonatkozik, teszem hozzá már én, erre a legjobb példa az ötven bulipartizán, akik eközben meg nagyban tologatták hazafelé a szekereiket fájós fasszal. Samesz azért megértette az üzenet lényegét, úgyhogy magáévá tette a táskát meg a későbbi szívesség terhét, és illedelmesen elköszönve távoztunk.

2. Szopóálarc
Samesz húsos és ebben a pillanatban meglehetősen nedves keze épphogy hozzáért az ajtóhoz, ami elválasztotta attól, hogy elhúzzon innen a rákba, egy hang akasztotta meg: barátaim, ha már itt vagytok, egy pillanatra! Szólt ez a hang ugyanazon a frekvencián és hangmagasságon, mint a szerb csávóé. Igen-igen, fordult meg idegesen a Samesz, mert a kötelességeket nem szerette, csak elvállalni őket. Aggodalma jogos volt. Ha már itt vagytok, hát essünk túl azon a szívességen, nincs igazam? Vigyorgott újdonsült délszláv barátunk annál szélesebben, amennyivel a Samesz jobban izzadt. Hát kár volna csak azért újra visszajönnötök, nem igaz? Nem szeretek én ugráltatni senkit... Köszönjük, igazán figyelmes... nyökögte a Samesz olyan legfeljebb egyszázalékos meggyőződéssel. Miről is lenne szó? Törölte bele kevésbé az értelemtől, mint az idegességtől fénylő homlokát a szebb napokat látott melegítőjébe, rögtön egy kávéfolt mellé. Nem egy nagy dolog, folytatta amaz, ugyanazon a kedélyes és szívélyes hangján, ahogy a fogorvos is szokott, miközben keresgéli a harapófogót a szerszámosládában, és ebben a pillanatban ugyanannyira is hatott megnyugtatólag, mint annak, aki ezt egy nagy partedlivel a nyakában hallgatja. El kéne ezt a táskát vinni valahova a holnapi napon. Jó barátomnak, Dusánnak. Ami

a táskában van, hogy mondjam, diszkréciót kíván. Ezért, drága barátom, ha meg nem sértem az urat, mutatott itt rám, négyszemközt beszélnék veled pár mondatot. Igen, hát igen, zihált zavarodottan Samesz, és könyörgő tekintettel rám nézett, hogy csináljak valamit. Csináltam is, leültem, és mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, én itt megvárom. Alig szívtam el két cigit, már jött is a Samesz, a szerb meg nagyon veregette a hátát, de ez nem nagyon dobott a vérkeringésén, mert ugyanolyan fakó egy hullaszíne maradt. Végül is... csak el kell vinni valahova... mondta már a kocsiban három perc után. Meg aztán... egész kedvesnek is tűntek, nem? Nézett rám reménykedve, hátha azt mondom, hogy de. De inkább átkapcsoltam egy másik rádiócsatornára. Ekkor egy kicsit szorított a táska fogásán, geci szerbek, mondta, és kinézett az ablakon. Majd a Dugó elviszi... holnap úgyis jön ki. A Dugó meg az a hülye fiam, ennyit csak meg tudnak csinálni. Most hova menjünk? Haza, beteszem a széfbe a táskát, mert égeti már a tenyerem. Utána nem tudom. Vagy elmegyek edzőbe, vagy előtte eszem valamit. A vércukrom miatt. Megáll bennem a feszkó, tiszta görcs vagyok. Nap mint nap ezen megyek keresztül. Ezeken a buziságokon, vagy a Tóniék találnak ki valamit, vagy csak a szar van alapból, lehetne már egy hét nyugalom. Holnap, ha vége a táska-sztorinak, elmegyek egy hétre nyaralni, és kurvára nem fogok semmit csinálni. Bár azzal is mindig csak a baj van... Múltkor azon a piramisos helyen, mondmár... Egyiptom, az az, összevissza fostam magam, utána gondoltam, könnyűt

eszem, salátát vagy valami, azt utána meg még jobban, már gondoltam, szólok valakinek, hogy nekem is kezdjenek el építeni egy ilyen gúlát, mert nincs sok hátra. Maldívok is... Tóniék elvittek búvárkodni, merthogy az milyen király... Hát kurvára nem volt király, mert ilyen baszom nagy gombóc halak úsztak mindenütt, nem ponty meg ilyenek, hanem frankón ilyen nagy lila meg a rák tudja, milyen förtelmek. Ráadásul már kurvára kellett hugyoznom, gondoltam, eleresztem a víz alatt, erre a tökömhöz összegyűlt egy egész akváriumnyi hal. Elhiheted... Azt hittem, lerágják a faszom a helyéről, elkezdtem ordibálni, de erre kiesett a számból az oxigénes cső, hang meg nulla, ugye, azt a többiek is csak annyit vettek észre, hogy török fel, mint a gejzír, hatalmas buborékok közepette. Azt arra a izé kompenzációra vagy mire, ami a nyomás miatt kell, vagy mit magyaráztak, nem figyeltem, akkor meg elájultam. Úgy vittek ki a partra, lenyeltem vagy másfél liter vizet, amitől meg elkezdtem rókázni, mikor magamhoz tértem. Érted, ezt a hülyeséget, semmi értelme nincs az egésznek, hogy te bemenj a víz alá, ahol neked nincs helyed. Képzeld el, holnap kijönnének a halak meg a delfinek, aztán itt szambáznának a Róbert Károlyon. Felborítjuk már teljesen a természet rendjét, meglásd, nem lesz ennek jó vége. Ez az ökoizé is, a szisztémája meg minden, melegedik fel a gecibe. Pár év, azt megfővünk itt, mint egy kibaszott pacal. Nem lesz kellemes, nekem elhiheted. Te is lecserélhetnéd ezt a kibaszott vasat valami hibridre, mert kilukasztod az egész ózont, azt bejön rajta a forróság. Vagy tudod mit, akkor legalább ültess fákat. Azt is, bazmeg, tudod, miért

vágják azokat? A papír miatt, kibaszott papírt csinálnak a fákból, azt elfogy az oxigén is. Tudod, hol veszek én már könyveket... Pedig régen rengeteget olvastam... egy bagoly voltam, bazmeg. De hát ma fönt van már minden az interneten, ugye. Elképzeltem, ahogy Samesz tíz évvel ezelőtt próbál kinyitni egy könyvet a jó oldalánál, de hát a Tóniék sem a műveltsége miatt tartották. Ellenben bármit készséggel szolgai módon megcsinált, amit mondtak neki. Most éppen a klubjukban volt üzletvezető, ami az esetében egészen pontosan azt jelentette, hogy minden szombaton buli előtt átvette az árut, kinyitott, fel s alá mászkált a helyen, kicsit főnökösködött, mondjuk, odajött hozzám, hogy aztán Tibikém rendbe’ menjen minden emitt a bejáratnál, majd visszament az asztalához enni és némit inni is. Aztán amikor már eléggé befáradt, hívtunk neki egy taxit. Tevékenységével egyébként maximálisan elégedett, ami annak tükrében elsőre meglepő lehet, hogy három éve veszteséges a hely, de ha úgy nézzük, hogy a Tóniékat ez viszont a legkevésbé sem zavarja, így sosem csesztetik semmiért, akkor már érthetőbb. Samesz szerint ugyanis ha valami gebasz van, akkor az első dolog, amit csinálni kell, hogy valakivel elkezdünk ordibálni. Ha, mondjuk, kevesen vannak a buliban, a feleségét szokta felhívni és elküldeni a picsába, hogy mit kell őt otthon is annyit basztatni, mikor itt melóba is mindig csak a probléma van. Szerencsére ettől, meg a közben elfogyasztott egy üveg whiskeytől, mindig lenyugszik, így különösebb ügyet az ordibálásaiból senki nem szokott csinálni.

Eddigre ráadásul elég önbizalmat merített abból, hogy vele nem üvöltöznek, csak ő másokkal, így elkezdett önállósodni is, és új csapásokon elindulni. Ennek az egyik csírája ez a szerb táskás sztori is, amiben eredetileg se szerbek, se táskák nem szerepeltek, csak építési engedélyek, okosított betonkeverők, román vendégmunkások, de olyan alázatosan megszerzett mindent, amit mondtak neki, hogy kellene, hogy láthatóan szívesen kezdték foglalkoztatni. Persze nem mintha azok maguktól nem tudták volna mindezt elintézni, de nem szívesen írták volna a nevüket bármilyen papírra olyanok, akik tudják, hogy az építkezésükön a generálkivitelező cég ügyvezetője az a Lucescu, aki most éppen a maltert keni fel a falra, némi melankóliával, talán éppen a miatt az ötmillió eurós kölcsön miatt, ami terheli a cégét. Bár valószínűbb, hogy pusztán azért, mert kurvára másnapos, és most már bánja, hogy egyszerre itta meg az egész rekesz sört, amit pusztán azért kapott, mert aláírt valami papírt. Szóval körülbelül az egész társasházi beruházás mozgatórugója ez a Lucescu volt, aki mindennap aláírt valamit, meg Samesz, aki mindennap szerzett valami, ráadásul ezúttal még egy táskát is kapott, ami mégsem az övé. De tulajdonképpen engem egyáltalán nem hatott meg az egész, főleg, hogy másnapra vártuk Dugó sokadik eljövetelét, azt gondoltam, majd ő innentől kezdve intézi Samesz fiával, a Lacikával az egész projektet. Dugó másnap úgy jelent meg az intézmény kapujában, immáron kívülről, mint mások Ferihegyen egy hét Korfu után. Csak sokkal kevesebb csomag volt nála, ellenben

kapott egy slusszkulcsot régi barátaitól, és egy ahhoz tartozó gépjárművet. Mégse gyalog kelljen hazamennie, ugye. Bazmeg, Tibi, de jó, hogy látlak, jött egyből oda hozzám, és máris két cuppanóssal indított, ami amúgy is zavart volna, főleg így, hogy épp odabentről jött ki. Hallod, apa, nem iszom, nem dohányzom, nem nőzöm, mindennap hatkor kelek. De azt érzed, hogy ezen most hamar változtatok. Meg figyelj, munka is lesz valami? Nem volna kedvem visszamenni, csak mert az élet rávitt. Samesz már vár, akar veled beszélni, mondtam neki gyorsan, mielőtt máris alternatív kereset után nézne. Az jó, na és ő hol van? Valami táskára vigyáz, majd elmondja... Szandra? Fordult Lacikához. Érintetlen. Azt azér nem hiszem, mondta Dugó, és kissé összeszűkült a szeme. Ezért is kellett vigyázni rá. Remélem, megértetted... Mert ha megtudom, hogy bárki... akárki... hozzáért... Hát azt a büdös kurvát kikötöm a radiátorhoz a hajánál fogva, téged beáslak anyád sírja alá, és minden kibaszott tetves faszszopót kiirtok, aki benne van a telefonkönyvében. Na. Amúgy jól vagy? Foci? Megyeget... Nem túl jól, de igyekszem. Az kevés. Az igyekezet kevés, barátom. Én például nem is tolerálom. Vagy megcsinál valaki valamit, vagy nem. Az igyekezet a gyengéknek az odúja. Így van-e? Így. Bólogatott a fogadóbizottsága, akikről keveset tudtunk, csak annyit, hogy az elmúlt húsz percben, mióta vártuk Dugót, szó nélkül ültek az autójukban, és rezzenéstelen közönnyel hallgattak ipari áramról működtetett zenét. Ha minden igaz, ők voltak a családja, legalábbis abból gondoltuk, hogy az anyóson az öccse, a Báró Gusztika ült, aki minden szempontból

példaképének tekintette a bátyját. Kicsit szégyellte is magát, hogy ő kint van, de hát Dugó nagyon féltette, így csak egy mobiltelefonboltot üzemeltethetett a Nyugatinál. A készlet nagy részét, mondjuk, ajándékozással szerezték, de a mobilboltok már csak ilyenek, nem is foglalkozott velük senki. Gusztika, hogy kompenzálja másodhegedűs szerepét, előszeretettel mozgott olyan nagykutyák mellett, mint például Jirzsij, aki állítólag minden héten Las Vegasban kockázott. A Damjanich utcai 34 négyzetméteres bérlakását meg csak a családi emlékek miatt nem adta még el, valamint azért is, mert állítólag még mindig nem volt beköltözhető a budajenői ötszintes villája, ugyanis a medencéjének a csempézését képtelenek voltak befejezni a melósok, pedig Dubajból hozatta őket, mert azok már építettek felhőkarcolót is. Húzzunk el innét, azt burkoljunk valamit, mert nem bírom ezt a tájegységet, mondta meg a frankót Dugó, és ezzel bevágódott újdonsült autójába. Hova megyünk? Izzadt Lacika az anyóson, miközben kényelmesen követtük Dugót. Zabáim, nem hallottad? Jó, de hova? Ez meg miért ilyen fontos most neked, Lacika? Nem tudom... Vagyis persze, hogy tudom, hát a fater miatt. A táskát még el kéne vinnünk a Dugóval annak az ürgének. Remélem, csak bedob valami gyorsat, mert picsán leszünk rúgva. Csak te, csak te leszel picsán rúgva, mondtam a Lacikának, még mielőtt beleélné magát, hogy nem egyedül lesz lebaszva. De ne rugózz, már itt is vagyunk, ez a Csicsák étterme. Csicsák vendéglője a tradicionális magyar konyhát

vitte, tehát milánói makaróni, pörkölt, rántott pulykamell gombával töltve, rántott pulykamell sajttal töltve, rántott pulykamell magába, meg brassói, meg somlói. A többi étel tölteléknek volt az étlapon, mivel senki nem kérte azokat, na nem azért, mintha senki nem szerette volna a halászlevet, de Csicsák szakácsa, a Fricibá nem halból, hanem döglött nyúlból főzte, ízre legalábbis, és akkor az még egy jobb nap volt. Kisfiam, Dugókám! Üdvözölte Fricibá a frissen érkezettet abban az enyhén ételmaradékos fehér trikójában, ami már két hete is rajta volt, csak akkor talán kevesebb folttal, amire sebtiben rákapott egy fekete bőrmellényt, amiben a rendelést illik felvenni jobb helyeken. Mit kértek, gyerekek, van minden. Akkor mindent kérünk, főnök úr, ne spóroljon, bassza meg. Három éve egy csajkából zabálok pépeset. Jól van, jól van, lesz minden, egy jó marhapörkölt az egész elébe? Nem Knorrból van, akkora disznóból készült, vagy hat szamuráj bírta leszúrni. Most disznó vagy marha, Fricibá? Ízre marha, de a sertés is van olyan jó, ne aggódjál, most éhes vagy, vagy válogatni jöttél? Reggel főztem le, felét bezabáltam, de a maradék pont jó lesz nektek, mielőtt hozom a többit. Töltött káposzta is van, az igazi Feribá-féle, kolbásszal? Az most nincsen, fiam, vagyis van a hűtőben, de az már háromhetes, jó lesz az a parasztoknak, nektek nem ajánlom, mert intenzív lesz a vége, azt ne én küldjelek már az elfekvőbe. Én ettem belőle, maradjon köztünk, két napig fostam tőle, de az én gyomrom már edzett. De jól fogtok ti lakni a többi kajával is, én ehhez értek a legjobban. Horn Gyuszit meséltem? Ej,

évekig főztem rájuk, tudod, mi a titok? A faszt az alapanyag, mindent meg lehet főzni, ha ért hozzá az ember. Idejött hozzám valami ember, hogy lesz ilyen pártos zabálás, legyen lazac, kaviár, minden. Mondtam, hogyne lenne, na de megkértem az árát, a kaviár sem az almafán terem. Azt érted, megjönnek, kiraksz egy kis bort, elején jobbat, aztán mindegy. Na, az megcsinálja a savat. Vársz még félórát, már az abroszra is rágusztál a parasztja, na és akkor kibaszol szépen mindenki elé egy kiló tepertőt kis kenyérrel. Úgy zabálta a kis Horn Gyuszi is, mintha nem lenne holnap. Elhiheted, mennyi kaviárt evett utána. Na, azt te meg eladod szépen még egyszer, mert valamiből meg kell élni. Ez a vendéglátás, szépöcsém. De te ne aggódjál, nektek a legjobbat adom, baráti alapon. Az előttünk fekvő abroszon tátongó csikk égette lyukat tán még a hetvenes években rajzolhatta oda egy elmélázott vendég, aki bizonyára éppen ugyanúgy gondolkozhatott egy másik csikknyom keletkezésén, és tán még egy pörköltszaft is foglalkoztathatta elméjét, más nagyon semmi. Ez a hely ugyanis valami különös burokkal volt körülvéve, ami megakadályozta, hogy az embernek bármi is eszébe jusson, csak automatikusan cselekedett. Tunkolt, harapta a kovászos uborkát, nyomta a nyerőt, nem-nemnem-nabaszdmeg-józsivanegyötösöd-holnapig, esetleg dartsozott. Itt senki nem a kihívásokat, főleg nem a szellemieket kereste, csak a szokásosat. Emőkém, mi van veled, semmi? Szólt a mellettünk lévő asztalnál a kocsmai humor, mire jött is a replika, hogy semmi, semmi jó. Ebben a nihilben főzte hátul Fricibá a szokásosat, ki tudja, már

hány dolgot ránthatott ki életében, gomba, pulyka, karfiol, mi ez itt, kiló sajt, két hete áll itt, rántani jó lesz ez is, kész a vegyes tál. Tette elénk a tornyot, aminek a közepén egy koktélpálma lengedezett. A magyar zászló elfogyott, mondta kissé szemlesütve, de ami alatta van, az az igazi Kárpátok. Dugónak rátűzhette volna a kalapját is, úgy nyelte be az egészet, mint Romulus a farkas csecsét, marékkal vette ki a tápanyagot, szinte megsajnálta az ember. Volt bent múltkor egy japán turistacsoport, kezdett közben mesélni Fricibá. Akartak enni valami igazi magyarosat, mondtam nekik, a legjobb helyre jöttek. Ajánlottam nekik tyúkhúslevest, kirántott húst szalmaburgonyával meg egy kis marhapörköltet tarhonyával, majd egy kis somlóit, persze. Azt mondta az idegenvezető, hogy az jó lesz nekik, csak egyszerre hozzam az egészet, mert ők azt úgy szeretik. Hát, mondom, üsse kavics, ahogy tetszik, kérem. Kihozzuk nekik az egészet, erre a kis vágott szemű elkezdi tunkolni a rántott húst a somlói habjába, a másik meg beleteszi az egészet a levesbe. Szóltam én úgy finoman, hogy nem így lettek ezek kitalálva, de csak mosolyogtak és bólogattak, hogy nagyon finom. Na de látom én azt, hogy a pörkölt fölé igen csodálkozólag hajolnak, a húst még csakcsak elkezdték böködni, de a tarhonyához nem nyúlt egyik sem. Kaja végén aztán kis nejlonzacskókba becsomagolták maguknak a tarhonyát, na, ezt már a fene sem értette, kérdeztem is az idegenvezetőt, hogy mi a faszomat csinál ez a sok kis elbaszott csíkszemű. Erre azt mondja, hogy csak bizalmatlanok voltak a tarhonyával,

merthogy se nem rizs volt, se nem ilyen tészta, de attól függetlenül, hogy nem merték megenni, kíváncsiságból eltették, hogy megmutassák otthon a családjuknak. Hát pont a tarhonyát nem bírták belakni, mikor ezek, bazmeg, esznek mindent, még a kutyájukat is befalják, meg a nyers majmot is. Esküszöm, a pandák is azért halnak ki, mert ezek zabálják stikában. A panda Kínában él, vetettem közbe, valamennyire a japánok védelmében. Na és aztán? Azoknak is ferde a szemük, japán, kínai, mongol, eszkimó, nekem egykutya, bazmeg, Tibikém. Ezeknek sosem lesz kultúrájuk, a somlóit is a rántott hússal... Barbárok. Na de vigyázzál, Dugókám, meg ne fulladjál már, meg te is, bazmeg, nem ismerlek, ne haragudj, hát óvatosabban egyél már, nem Kalmopyrin ez, ne egészbe nyeljed már, szépöcsém. Aggodalmaskodott egy keveset Fricibá, minekután Dugó meg a spannja éppen készült megfeküdni egy egészben lenyelt rántott gombától. Egy kis desszertet az uraknak, invitált minket a vendéglátónk, és mivel bizonytalan tekintetekkel találkozott többnyire, ami abból a végiggondolásból fakadt, hogy a gégéjük fölé még mennyi táplálék fér, rögtön lecsapott a lelki zsarolás módszerével: rendes ember a vacsorát desszerttel fejezi be, ne érjen az a szégyen, hogy pont nálam csipegettek. Itt is van az étlap, parancsoljatok. Kis töprengés után Lacika a többiek helyett is megenyhült: jól van, Fricibá, akkor kérünk szépen túrógombócot. Túrógombócot, pont azt? Te tudhatnád a legjobban, fiam, hogy az már két éve nincsen. Nincs? Hát jó, akkor... legyen Gundel-palacsinta. Hát, fiam, az nem két éve, de az

sincsen per momentán. Akkor mi az, ami van, tiszteletem? Somlói. Friss? Hogy a faszba ne lenne friss, hát ajánlanám nektek, ha nem volna az? Miután megoldódott a desszertkérdés, és miután elfogyott a kissé savanykás, de a négy deci rum miatt nem száraz somlói, Lacika már tikkelve nézte az óráját, mert vészesen telt az idő, a táska meg még mindig az apjánál pihent, aki bizonyára a legkevésbé sem volt boldog ettől. Lassan megyünk akkor? Próbálkozott, de igen kevés sikerrel, mert Dugó két kezét a hasán pihentetve csodálkozott a csillárra, máskülönben minden mást kizárva a figyelméből. Cirka negyedóra elmélyülés után egy váratlan böfögéssel vetette észre magát, de olyannal, hogy még a sokat tapasztalt ürge is megfordult a nyerőnél. Na, most már mehetünk, mondta, és intett Fricibának, hogy fizetnénk. Máris, lépett elénk, és kicsapta a tollát a füle mögül, és veszettül elkezdett számolni, amit automatikusan kísért egy éles stílusváltás: tehát akkor az uraknak volt nyolc vegyestál, nyolc adag somlói, nyolc gundelpali. Gundelpali az aligha, vetettem közbe. Igen, természetesen, elnézését kérem, tehát nyolc somlói az a desszert, plusz az italok, ez annyi lesz, mint, parancsoljon az úr, tette Dugó elé a papírt, aki egy pillantás után összegyűrte, és annyit mondott, hogy jó, majd jövő héten bedobom. Ezzel felállt, és kisétált az ajtón. Tényleg bedobja, mondtam Fricibának nyugtatólag, és azzal mi is távoztunk. Én teli hassal mentem aludni, nem úgy a Dugó meg a Lacika, akik indulhattak a Sameszhoz a táskáért. Ha valaki benézett volna a szélvédőjükön, két elég feszült embert

láthatott volna. Samesz fia a jelentős késés miatt rugózott, Dugó meg a csaja, a Szandra miatt, legszívesebben húzott volna haza ránézni a műkörmére. Samesz első csengőszóra nyitotta az ajtót. A faszomat csináltatok ennyi ideig, itt ülök ezzel a kurva táskával, az a hogyhívják gyerek meg már kurvára várhatja. Tiszta ideg voltam egész nap, ne baszakodjatok már. Nem baszakszunk, itt vagyunk, mondta Dugó, és elnyomta az égő csikkét az ajtó mellett hervadó virágágyásban. Most már. De ne dumálgassunk, siessetek szépen, mert picsán leszünk rúgva. Így is már annyi az idegem, hogy savat köpök. Fogytam is szerintem vagy öt kilót. Azt húzta volna el a nadrágját a hasától, de a kolbászos ujját is alig tudta a kettő közé bepréselni. Várj, apa, gyorsan ihatok még egy pohár vizet? Nagyon szomjas vagyok a kajára. Vizet? Hát ez engem most nem hat meg. Víz az nincs, de itt ez a kurva táska, fogjátok, azt vigyétek. Azt nekem ne álljatok meg sehol, ajtótól ajtóig menjetek, ki ne basszatok velem, hallod. De inni se! Hugyozni se! Meg semmi a faszom se! Hallod, gyerek? Hallom, apa, persze... Na, akkor tűnés, azt hívj, ha végeztetek! Azt olyan lendülettel vágta be maga mögött az ajtót, hogy Japánban az emberek hasra vetődtek. Dugó is egy platformon volt az öreggel, ő is minél előbb túl akart lenni a dolgon. Bevágta a táskát a hátsó ülésre, azt már ült is a volán mögött. Jó messze lakik ez a geci is, nyomogatta a GPS-be a címet. Aztán kösd be magad, mondta figyelmeztetőleg, és abban a pillanatban gyári adatok alatt gyorsult százra. Az utazási sebességet elérve idegesen kezdett dobolni a műszerfalon, kísérletet téve arra, hogy lekövesse a

rádióban szóló house sláger ritmusát. Azt figyeljél, Lacika, míg bent voltam, nem volt cincogás? A frankót mondjad, hallod. Nézett át az anyósra Dugó, és ott tartotta a tekintetét Lacika szemein, hogy meggyőződhessen annak szavahihetőségén. Az Üllői utat előrelátó mérnökök szerencsére kevés kanyarral építették. Persze, persze, hogyne, ne viccelj, felelte sebtében amaz. Mindennap hazavittem, ahogy kérted. Reggel érte is mentem, a kettő között pedig a szomszéd Iváncsik néni fülelt, de ő sem hallott semmit, eskü. Öreg picsa az már, lehet, rosszul hall. Kételkedett Dugó, és cseppet sem látszott nyugodtabbnak. A Szandra meg rafkós egy kurva... Nem, Dugó, ne viccelj, nincs miért aggódnod. Szandra sokat emlegetett, nagyon szeret téged... Ajánlom is neki, ha már ki van nyalva a segge... Ez a legkevesebb. Nem ezért kupáltam ki... Szoli, műköröm, ruha... Kisebb vagyon, bazdmeg. Mindezt egy kurva nőre. Azt mit kap cserébe az ember? Ezt az állandó stresszt, hogy mit csinál a hátad mögött... De megtudok valamit, azt nem teszi el, de te se, hallod? Nézz ide, ha hozzád beszélek, hallod, amit mondtam? Ebben a pillanatban homokszem került a gépezetbe, és még ha továbbra is egyenes maradt az út, de egy lámpánál várakozó Swift nem került számításba, Dugó egyedül társa arckifejezéséből értesült erről a váratlan fejleményről, éppen annyira későn, hogy a satuzás ellenére végül egy jókora lökés kíséretében lekoccolja a mozdulatlan verdát. A csattanást követően szinte azonnal egyszerre nyílt az autó négy ajtaja, és szállt ki belőle négy utasa, akik eddig érthetetlen módon egyszerre tartózkodtak a gépjárműben

kétméteres magasságuk és másfél méter szélességük ellenére, összesen tizenkét négyzetmétert elfoglalva egy Suzuki Swift belsejéből. Szálljál ki, állt meg a Dugó ajtajánál az egyik, és kettőt kopogott is az üvegen, a miheztartás végett. A faszomat, bazmeg, már csak ez hiányzott, a jó kurva élet, dühöngött Dugó, miközben kereste az ablakemelő gombját. Bocs, sajnálom, ez van, benéztem, na. Szólt ki az ablakon. Hallod, szálljál ki, nem hallod? Erősködött továbbra is a csávó, de nem sok eredménnyel: nem szállok ki, hallom így is, mi a gond, mondtam, elnézést, sajnálom, bazmeg. Nem úgy van, hallod, nézd meg, micsináltál, le kell papírozni meg minden. Csupa horpadás az egész kocsi hátul most, nézzél rá. Azt figyeljél, látod, hát te normális vagy? Hallod, ott egy benzinkút, hátsó parkolójába álljá be, lepapírozzuk. Meg figyeljél, spannom hoz egy autót, mindjárt szólok neki, azt is papírozzuk, azt ha megvan, mehettek, értő? Dugónak a szája rángott, de mondta, jó, legyen, minél előbb szabadult volna a szituból. Ma kaptam a kocsit, bazdmeg... Sóhajtott Lacikának, aki falfehéren kapaszkodott az ülésbe, miközben gurultak a benzinkút felé. Azt hallod, Lacika, verekedni tudsz? Verekedni, minek? Sápadt tovább, és kapaszkodott erősebben a kérdezett. Hogyhogy minek, hát minek verekszik az ember, hogy megverjen valakit, nem? Bazdmeg, de nagyon muszáj? Igen, nagyon. Mutatnám a mértékét, de inkább képzeld el. Mi van nálad, vipera, stukó, kés, valami? Nálam? Nálam nincs semmi... Hát nálam van egy vipera, de akkor te majd puszta ököllel, hát te tudod... Ne szólj semmit, csak ha ütök, akkor majd igazodjál

hozzám. Amint kiszálltak a kocsiból, máris jöttek a telepi arcok, de úgy, hogy mintha lenne körülöttük egy fél méter sugarú kör, amiből egyikük sem léphet ki. Mindjárt itt a gyerek a verdával, mondta az egyikük, miközben egy telefont tapasztott a füléhez. Jó, addig én bemegyek, veszek egy Red Bulit, be ne aludjak, amíg idetalál, közölte Dugó, és azzal a benzinkúton lévő shop felé vette az irányt. Te addig tartsd a frontot, Lacika, vetette hátra, amitől Lacikának kiszaladt a vér a lábából, főleg, hogy a négy betonarcú egyből elkezdte csücsörítve méregetni, keresztbe tett kezekkel. Szép a pulcsid, márkás?, kérdezte az egyik fél perc stírölés után, amitől Lacika egyfelől picit megnyugodott, mármint a bratyizós hangvétel miatt, másrészről kicsit dobbantott is a gyomra, hogy milyen szándékból udvarolnak a pulcsijának. Igen... igen... nyögte ki végül, márkás, de persze nem úgy, hogy sokat ér, mert igazából... valójában tulajdonképpen nem is eredeti... Igen, csak ilyen... kínai... mondta, miközben gyűrögette a pulcsija ujját, mintha most látná először. Pedig eredetinek látszik, mondta a suhogós vandál, miközben tovább méregette. Időközben odabent a shopban Dugó kivett a hűtőpultból egy Red Bulit, és a kasszánál fizetés közben mintegy mellékesen megkérdezte, hogy be van-e kamerázva hátul a parkoló, merthogy otthagyná a kocsiját reggelig. Nincs, de ott nem is nagyon hagynám az autót a helyedben... mondta a kasszás fiú, miközben számolt egy piros Malbit is. Értem, köszi, mondta Dugó, és ahogy sétál vissza a parkolóba, látja, hogy Lacika nagyban veszi le a pulcsiját. Mi van,

Lacika, rosszkor jöttem, buzultok egy gyorsat a srácokkal? Nem, ők csak a... kezdett volna magyarázkodni a megszólított, de nem tudta befejezni, mert egyből megindult a négyes fogat Dugó felé, hogy mi az anyád van, ki a buzi, te köcsög, azt megálltak előtte, és nyújtogatták a nyakukat, hogy mi a fasz van, ki a homár? Dugó lehajtott fejjel mondogatta, hogy senki, senki, azt hirtelen olyat belefejelt az egyik arcába, amitől az nemcsak meglepődött, de egyből le is feküdt a betonra. Lacika jó érzékkel ezt a megbeszélt jelnek vette, úgyhogy nekifutásból gerincen rúgott egy másikat. Közben a maradék két arc idegpályái befuttatták az agyukba az eseményeket, amire azzal reagáltak, hogy megfordulva vesén rúgták a Lacikát, aki ezt követően a földön fetrengve nézhette végig, amint Dugó végigver rajtuk a viperával, miközben a két korábban elvérzett harcos sietősen menekülőre fogja, bepattanva a verdájukba, nagyvonalúan hátrahagyva két spannjukat Dugó kénye-kedvének. Aki a rögtönzött dobszólót egy oldalt köpéssel fejezte be, majd megigazítva magán bőrkabátját, jelezte társának, hogy most már indulhatnak. Hiányzott már egy kis mozgás, mondta egy perc múlva, immáron a volán mögött. Csak a kocsit nem kellett volna megtörni, pásszeg... Apropó, nézz már hátra, táska megvan, minden? Lacika néz hátra, pásztázza az ülést, táska sehol. Nem látom, hallod... Biztos hátul volt? Hol a faszba lett volna, odatettük, mi a faszom, mi az, hogy nincs ott? Ott kell lennie, kezdett el ő is hátrafelé forogni, de ő sem látott semmit. Kivágta gyorsan oldalra a verdát, száll ki, nyitja a hátsó ajtót, és mázsás kő esve le a szívéről,

megpillantja az ülés mögött a földön a táskát. Itt van ez, bazmeg, nyúl érte. De... de ez, bazmeg, üres, a kurva anyját... mutatja fel a nyitott táskát, mintha majd a Laci értené, vagy tudná, hogy mi lett. De Lacika csak sápadtan meredt a táskára, és úgy érezte, mintha betont öntöttek volna az ereibe. Akurvagecianyjukat, fakadt ki hirtelen Dugó tüzesen izzó szemmel, hát ezek a kis gecik... ezek... ezek... hát ezek ellopták a szajrét, bazdmeg! Micsoda??? Rökönyödött meg a Lacika, aki ebben a pillanatban vesztette el a maradék felfogóképességét is, és csak meredt előre kidülledt szemekkel. Ahogy mondom, bazdmeg... Ezek, bazdmeg... Ezek míg mi ott... valahogy elvitték a cuccost...Te hallod, most nagyon azonnal visszamegyünk, és te hát én... te hát te, azt te netuddjad meg, mert most nagyon durva lesz...

3. Fokozódik
Azonban ahogy visszatéptek a parkolóba, az egyetlen durva a fékcsikorgás volt, amivel megálltak. Kipattanva a kocsiból elég volt három másodperc is, hogy szertefoszoljon az illúziójuk, hogy majd ott várják őket pezsgővel. Ezek megléptek, nyugtázta elégedetlenül Dugó a helyzetet. Egyszer, érted, egyszer lássam meg őket, tettlegességig fajulok, de nagyon durván. Most mi lesz?, kérdezte remegő hangon Lacika, aki ebben a pillanatban legszívesebben rendelt volna magának egy koporsót, és önként belefeküdt volna. Most? Megkerestetjük őket, ne félj te attól. Előlünk nem tűnhetnek el nyomtalanul. Aztán szájba basszuk őket. Gyáva beszari népség, mertek volna itt maradni, hallod. De mertek? Nem mertek, erről beszélek. De most, de most mit csináljunk, Dugó, hallod? Hát most azt csináljuk, hogy felhívod az apádat, azt vázolod neki a helyzetet. Én? Te, te igen! Te faterod, ennyit csak meg tudsz csinálni, ha már nem figyeltél arra a kurva táskára. Én nem figyeltem??? Te, te nem figyeltél, helyette a földön fetrengtél, mint egy felborult fóka, vagy tán rosszul emlékszem? De hát kirúgta az egyik a vesém, mert te azt mondtad, hogy verekedjünk! Igen, pont azt mondtam. De amit te csináltál, az minden volt, csak az nem. De inkább azt mondd meg legalább, hogy vajon merrefelé mehettek. Mert itt mindenfelé pont teljesen ugyanolyan egyforma,

tekintett körbe a lakótelep gyufásdoboz épületein. Na, telefonálsz már? Én nem merem... szorongatta a készüléket Lacika, és kétségbeesetten nézett rá. Na, te is aztán sok mindenre vagy használható, na, adjad ide, majd én felhívom, meg fogja érteni a helyzetet. Halló? Dugó vagyok, tisztelet, hogy? ...Nem, nem vittük még el, ezért is telefonálok... Igen, pont ezt akarom mondani... Na de mondom, hogy ezért telefonálok, ne ordítsál már, mert így nem tudom mondani... jó, mondom, hogy mondom: na szóval az van, hogy elvitték a szajrét. Igen, el, hát ez van... Igen... Sajnos... Figyelj, ne ordíts már, mert nincs annyira gáz, kerestetjük már az arcokat, meg minden... Hát most mit csináljak a fiaddal, nem figyelt eléggé, igen... Igen, a fiad – kussolsz, Lacika, ne nézzél –, hát igen, mondtam neki, hogy figyeljen, de máson járt az esze... Ilyen hülye, igen... – mondom, ne nézzél –, sajnos, igen... menjünk oda? Azonnal? Jó. Megyünk. Mit mondott? Kérdezte türelmetlenül a Kissamesz, miután Dugó lerakta a telefont. Hát mit? Hogy picsán fog rúgni. De ne aggódj, majd elrendezzük, de most húzzál bele, mert látni akar. Én kábé ekkor épp egy Bajnokok Ligája meccset követhettem több-kevesebb figyelemmel, amikor megcsörrent a telefonom, és Samesz rettentő ideges hangon annyit mondott, hogy azonnal menjek oda hozzá. Visszakérdezni sem volt időm, hogy tán miért is, mert azonnal letette. Azt egyből gondoltam, hogy baj van, de amikor Lacikát meg Dugót ott láttam toporogni a háza előtt, már tudtam is. Mi van, fiúk, nem mentek be?, üdvözöltem őket, amire egyből megindultak felém. Hallod, Tibi...

Nagyon durva. Bemennénk, de a Laci nem mer, merthogy fél, hogy az apja lerúgja a fejét. Miért, mi van? A táska... Elvitték a cuccost belőle... Nagyon cinkes a szitu, hallod. Miután elmondták, hogy mi történt, meggyőztem a Kissameszt, hogy ha az apja pofán akarja verni, akkor az előbb-utóbb bekövetkezik, és jobb lesz neki, ha az a pillanat nem az utcán éri, mert akkor a sallert többen fogják látni vagy húsz szomszéddal. De ekkor már nyílt is az ajtó, és megjelent Samesz sziluettje, aztán a fizika törvényeinek megfelelően némi késéssel a hangja is. Nem túl derűseket mondott, a környéken be is zártak pár spalettát. Elvinni egy táskát innen, oda? Ez, ez olyan nehéz? Feladom a postán, jobban odaért volna! Még folytatta az üvöltözést két percig, de amikor kifogyott a káromkodásból is, hirtelen megindult befelé. Gyertek be, basszátok meg, megint álltok, mint két fasz! Tibi, gyere te is. Fordult vissza, majd eltűnt a házban. Nem is tudom, hogy most mi a faszt csináljak veletek... Dőlt már le odabent a kanapéra, de már pattant is fel újra, hogy arrébb rúgja a lábtartót, de csak a lábát baszta be. A szerbeknek mondtad már, érdeklődtem, hogy elvonjam a figyelmét a fájdalmáról, mert rossz volt nézni, ahogy fetreng a földön. Erre már feltámaszkodott, és olyan kifejezéssel nézett rám, mintha most ugráltam volna az anyja hulláján. Dehogy mondtam. Ki kell előtte találni valamit. Ezek bemérgesednek, idejönnek keménykedni. Ült vissza a helyére, de még dörzsölgette a sípcsontját. De azt én nem várom meg, hallod?! Elásatom őket a picsába. Nekem ne okoskodjanak, hallod?! Ki nem szarja le a kurva táskájukat? Azért, mondjuk, nem lett volna szar, ha ennek a

két baromnak sikerül elvinnie annak a valakinek. Mert megint csak a bonyodalom, az agyam eldobom, hogy nem lehet két nyugodt percem. Legalább megnéztétek, mi van benne? Nem? Nagyszerű, kurva sok agyatok van! Most hogy találjuk meg? Hogy? Ezt is megint kinek kell megoldania? Nekem! Hihetetlen, hogy az ember ennyit sem bízhat rá másra, az emberekben nincs semmi felelősségtudat, semmi tartás. Senkit nem lehet megbízni semmivel, mert az is csak elbassza. Hallod, Tibi, szerinted most mi legyen? Te mit tennél a helyemben? Most öljem meg a saját fiamat? He? Szerintem hívd fel a szerbeket, mondtam. Igen, én hívjam fel őket, én. Pedig én vesztettem el a táskát? Én vagyok ilyen hülye? Nem. De jó, jó, majd én megoldom. Tessék, felhívom őket. Csak a hálóban van a mobilom. Azért is nekem kell fölmennem, kelt fel szuszogva, és felcsoszogott a lépcsőn. A várakozás percei alatt Kissamesz idegesen babrálta a kezeit, ahogy babrálta volna Dugó is, ha nem lettek volna keresztbe fonva a mellkasa előtt, ahogy egyébként is szokott állni. Szinte volt egy olyan érzése az embernek, hogy kizárólag ezt az állásfajtát ismeri, esetleg mert nem tanították meg neki a többit, vagy ugyan megtanították, de elfelejtette. Jobb lábával dobolt közben, vagyis ideges volt. Amikor lendítette is, akkor volt nagyon ideges. Te, miért mondtad apámnak, hogy én nem figyeltem a táskára? Szólította meg hirtelen a Kissamesz, inkább csalódottan, mint számon kérőn. Ne drámázzál, Lacika, hagyjad abba. De ha nagyon kíváncsi vagy, azért, mert ha azt mondom,

hogy én nem figyeltem, azt kevésbé hiszi el. Most már érted? Értem, de most rám jobban haragszik... Azért, mert a fia vagy, az érzelmei intenzívebbek ezáltal, jobban is szeret, mondjuk, néha, de jobban is tart hülyének, mint másokat, vágod? Szerintetek mi volt a táskában? Terelte új vizekre a beszélgetést Lacika, aki láthatóan nem nyugodott meg a kapott válaszoktól. Hát szerintem fegyver. Fegyver vagy kézigránát, vagy ilyesmi, totózott Dugó. Ha így van, és ritkán tévedek, akkor hamar megtaláljuk a négy hombárt, mert rövid időn belül pöcsön fogják lőni egymást vele a képzetlenek. Sitten volt egy csávó, a Román Salvatore, na, az, bazzeg, tudott lőni. Mesélte, hogy egyszer elmentek vadászni, azt olyan éjjellátója volt, hogy húsz kilométerről kilőtte a szarvasbika szívét. Oda se mentek érte, olyan messze lőtte le. Állítólag egyszer betámadta egy medve, mit csinált? Lelőtte? Faszomat, Lacika, abból nem lenne sztori, hallod, puskatussal csapta agyon a brumit. De az lőtt már le mindent, ami állat valaha megfordult erdőben. Tudod, mi az a mogyorós pele? Nagyon aranyos, kis szőrös ilyen... Ebben a pillanatban megjelent viszont a lépcsőház aljában Samesz, de olyan sápadtan, hogy második holdként világított a feje a nappaliban. Baj van? Kérdezték, de ő csak állt, majd lassan odabotorkált a kanapéhoz, és merev tekintettel lehuppant. Na, mondd már, mi a szitu? Mit mondtak? A gecik... csóválta a fejét feszülten. Na de mégis, apa, mit mondtak? Ezek a gecik megfenyegettek. Engem! Hogy így meg úgy, idejönnek, azt majd meglátom, ha nem szerzem vissza a cuccot, vagy nem csengetek ki

egymillió eurót. Az szép... egy misi az szép, bólogatott elismerően Dugó. Van ennyid? Nincs, mi? Ájj, az szopás... Jó lett volna, ha lenne. Na de egyáltalán ér az annyit, amit a táskában volt? Honnan a rákból tudjam, ér-e annyit? Miért nem kérdezted meg, mi volt benne? Szólalt meg Lacika, de legszívesebben azonnal visszaszívta volna, apja tekintetét látva. Mert te tán megnézted, hogy mi van a táskában? Más szemében a szálkát, mi, mi, bazmeg?, üvöltötte le Samesz. Majd ha lesz egy kis vér a pucádban, akkor szólaljál meg, addig meg ne okoskodjál! De lényegtelen is, hogy mi van abban a táskában. Engem ne fenyegessenek! Majd kitalálok valamit. Közben kerestetjük azt a négy arcot, aki megfújta a szajrét, azt valahogy lesz. Ha meg idetolják a pofájukat a szerbek, majd elveszem a kedvük a keménykedéstől. Na de ennyi elég lesz nekem mára, most hagyjatok magamra. Tibi, te ne, veled még beszélni szeretnék. Én végighallgattam Sameszt, amint felvázolt egy olyan fegyverkezési stratégiát, ami ugyan a Szovjetuniónak a becsületére is vált volna a hidegháború idején, de leginkább azt a hatást keltette, mintha Sylvester Stallone helyett Danny DeVito egy kisasztal mellett ülve levélben befenyegette volna a vietkongokat a Rambo teljes forgatókönyvével. Dugónak szintén nem ért még véget ez a nap, bármennyire is remélte, hogy otthon majd sikerül lezárnia azzal, hogy úgy gerincen dönti a Szandrát, hogy két éve mindennap elképzelte. Ugyanis ahogy végiglobogott a lépcsőházban jó háromnegyedes szélben, majd nyitja az ajtót, látja, nincs egyedül a csaja, aki viszont

már viharzott is felé széttárt karokkal, hogy Pockocskám! Ez mi, mutatott a másikra Dugó. Pockocskám, hát egy kutyuli! Nem édes? Nézzed, Dexter, hát itt a gazdi, adj neki puszcsit. Na ácsi, most viccelsz te velem, mi? Kijövök két év után, nem ám elmegyek befákolni, egyből beállok dolgozni, onnan meg egyből haza. Erre mi vár itthon? A csajom csupaszon? Nem, bazmeg, egy kúszómajom. Kutyuli, szívem, kiskutyus, nem maki, javította ki Szandra, aki vidáman játszadozott a hátán görgő állattal. Leszarom. Nem látod, hogy leszarom?? Szerinted most komolyba erre vágyok? Összeszarja a lakást, először is. Nem fogja, Mókuska, ugye, Dexter, nem csinálsz te ilyet? Akkor megrág mindent, de most mindegy is, hogy mit csinál egyébként, ha az egész nem jó már kiindulásból, érted, Szandra, figyelsz? Hagyd azt a dögöt egy kicsit, ha neked magyarázok! Szóval nem örülsz? Nézett fel rá hirtelen Szandra könnytől homályosodó szemekkel, ami azonban a legkevésbé sem hatotta meg Dugót, főleg ha az elveiről volt szó; csak megerősítette, hogy jó úton halad afelé, hogy a nő elszégyellje magát. Nem, bazmeg, nem örülök ennek a szőrös korcsnak, képzeld! Nem is értem, honnan szakajtottad a gondolatát, hogy majd örülök! Ennyire még téged sem képzeltelek hülyének, érted, még téged sem! Hallod, Dexter, nem kellünk a Papának... hüppögött picit még a kutyusnak Szandra, miközben Dugó átlépett a fejük fölött. Elmegyek, lezuhanyozom, azt kotrok aludni. Remélem, most boldog vagy! Ráadásul az előszobaasztalon megtalálta a férfimagazint, amiben az asszonya pózol, és amire az összes tetű korcs rejszolt a

sitten az utóbbi időben. Tudta, ha most mégis megdugná Szandrát, az gyengeségnek tűnhetne fel, és olyan lenne, mintha elmúlt volna a haragja. Úgyhogy inkább dühből kiverte rá. Reggel mikor felébredt, mert az a hülye picsa elfelejtette lejjebb húzni a rolót, így a pofájába sütött a nap, hangos mordulással jelezte, hogy valakinek a hibájából immáron ő ébren van. Azonban a kompenzáló simogatás helyett csak egy enyhe puffanást érzett az ágy végéből, majd apró ütemes mozgást, legvégül enyhe, kesernyés meleg áramlatot a fülénél. Mikor megfordult, hogy megnézze a furcsa jelenség forrását, egy kutya idült lihegése köszönt rá. Mi a...?, húzódott hátra Dugó, és hatalmasat rántott a takarón, amitől az állat egy tompa puffanással a földön termett. Szandraa!!! Szandraa, hol a rákba vagy, bazmeg?? Nem mondtam, hogy vidd el a korcsot, hallod?? Pufogott végig a lakáson, de Szandrát sehol nem találta. Sehol mind az ötven négyzetméteren. Biztos lement a közértbe reggeliért, gondolta, miközben a kutyát kizárta a teraszra. Mivel be nem vallotta volna, de ebben az időben, ha bármikor bárki felhívta, valamelyik betelefonálós műsor szólt a háttérből, valószínűleg ekkor is nekiállt kitalálni valamelyik hardcore feladványt, hogy a megfejtésnél elégedetten dőljön hátra, hogy nemcsak egy izomagy, hanem kifinomult, művelt férfi, kisportolt testalkattal. Kis idő után azonban feltűnt neki, hogy Szandra még mindig nem hozzá a reggelijét, pedig már lassan az ebédjét kéne hoznia, úgyhogy elkezdte hívni, de legnagyobb meglepetésére ki volt kapcsolva. Úgyhogy

hívta inkább a Lacikát. Lacika, tudod, hol a Szandra? Tért rá egyből a tárgyra, alighogy kikotorta Lacika a csörgő mobilját a vezetőülés mellől, ahová az elefántzsebű nadrágjából rendszeresen kiesett. Nem tudom, miért, hol van? Kérdezett vissza szórakozottan, mert elvileg már az öltözőben kellett volna legyen, meccs előtt. Honnan tudnám, bazmeg, ezért hívlak, akkor mit kérdezed tőlem is ugyanazt? Recsegett Dugó hangja a mobilból, de Lacikát ebben a pillanatban jobban lekötötte egy Uzsgyi energiaital, amit a mobilja mellett talált. Biztos a Dugó vette tegnap a kúton, gondolta. És izé, tegnap sem volt ott? Hogy ne lett volna otthon, akkor most hívnálak??? Recsegett még jobban a mobil. Szóval azóta ment el? Érdeklődött tovább Kissamesz, miközben aprókat kortyolt a kissé kesernyés ízű cuccból. Legalább ennek nem tuttifrutti íze van. Azóta, bazmeg, azóta Lacikám. De egyáltalán, hova a faszba tudott elmenni? Nincs valami ötleted? Hallod, elképzelésem sincs... Viszont nekem rohannom kell, kezdődik a meccsem, azt múltkor is nagyon lebasztak, mikor késtem. Ha végeztem, hívlak, addig meg ne aggódj, biztos csak lement... újságért... Újságért, pont azért, dobta le az ágyra a telefonját Dugó, és süppedt vissza a kanapéba a tévé elé. Három órával később Lacika földöntúli boldogságot érzett, azt szárnyalt a föld fölött, a teste meg a gravitáció köszönőviszonyban nem voltak, teste súly nélküli áramlat volt, egy kis pihe. És nemcsak most, hanem a pályán is... Életében nem rúgott a srác még hat gólt, nemhogy egy meccsen, de egy szezonban sem. Ráadásul

Bátorterenyének, akik harmadikak a bajnokságban, védelmük pedig messze földön híres megbízhatóságukról és nem kevésbé könyörtelen durvaságukról. Szatmár, Némethkettő, a két belső védőjük mellett a nácik nemhogy Sztálingrádig, de az országhatárig nem jutottak volna el. És akkor jött ő, először a hatodik percben, mikor Schultz kicsit ugyan csínybe adta, és Szatmár már érkezett is menetrendszerűen stoplival előre, szigorúan sípcsontra történő érkezési szándékkal, amikor ő egy pazar mozdulattal ráállt a labdára, és száznyolcvan fokban megfordult, amitől pár centire tőle elsuhant Szatmár védő termetes alakja, kiszántva a göcsörtös pálya füvét, földjét. A következő másodpercben ő már Békesi kapussal szemben állt, a vén ravasz rókával, ki maga mögött tudott már huszonnégy szezont, meg jó pár házmestert, de azért bravúrt is, azonban az ő szájából ma nem énekelte ki a sajtot, laza bokamozdulattal aláemelt a labdának, és az tökéletes ívet leírva, mint egy hatalmas harcsa, becsobbant a hálóba. A következő öt sem történt különbül, a végén már mind a huszonnégy néző az ő nevét harsogta, Lacika, az apád faszát, megtáltosodtál, te kis geci!, meg efféléket. A végén Ödönbá, az edző is külön gratulált neki, ahelyett, hogy lebaszta volna, mint szokta. Látod, fiam, az edzés meg a kitartás meghozta a gyümölcsét! Meg a medicinlabda, bammeg! Veregette az öreg a vállát, és láthatóan elégedett volt, inkább ugyan magával, mint vele, de attól még jólesett neki is. A földre csak az a negyvennyolc nem fogadott hívás rántotta vissza, amit a telefonja szerint az elmúlt pár órában

elmulasztott. A rámenőségen a faterja és Dugó osztozott, és ugyan kábé tudta is, hogy melyik mi okból veszett meg, de attól még nem volt sokkal nyugodtabb. Előbb az apját hívta vissza, mert érezte, hogy ott nem lesz szükség mondania bármit is, elég lesz tudomásul vennie. Ezt jól érezte, a két köszönés között valóban csak annyi dolga volt, hogy felfogja, hogy máskor vegye fel a telefont, és hogy este hatkor gyűlés van a dolog miatt. A másik beszélgetés már neccesebbnek tűnt, főleg, hogy talált még 20 SMS-t is, amiben Dugó kilátásba helyezte, hogy meg fogja baszni fasz nélkül. Az, hogy a dolog valamilyen formában a Szandrával van összefüggésben, egyértelmű volt még neki is, de hogy ő hogy lehet az egészben érintett, arról fogalma sem volt, és szíve szerint nem is akarta volna megtudni. Ezen azonban sokáig nem tudott filozofálni, mert felcsendült polifonikusan a David Guettától a Sexy Bitch, amiből az öltözőjükben egyébként rendszeresen félreértés adódott, mert ilyenkor egyből vagy nyolc ember kezdte el veszettül túrni a táskáját. A srácoknak a mezüknél meg a csengőhangjuknál már csak a sérójuk volt egyformább, a nőikről nem is beszélve, ember nem is nagyon értette, honnan tudta például a csatár Robi, hogy melyiket kell hazavigye a lelátóról a többi közül, és a csaj honnan tudta mez nélkül, hogy melyik a csatár Robi. Halló, Lacika, figyelsz, bazdmeg? Vette fel Dugó a telefont forrásponton. Véged van, eláslak egy antik köcsög mellé, hülyegyerek. Hallod, milyen spann vagy te? Tudod, mi van? Lemegyek, mert bogarat ültettél a fülembe ezzel az újsággal, nem bírtam magammal, gondoltam, megnézem,

hátha tényleg azért ment a Szandra. Erre ki ül ott a Nagymező sarkán a benzinevő szörnyében? A Keripapi. Vágod, hogy kicsoda? Lacika hogyne vágta volna, mert kissé hosszabb nevén a Keresztpapát mindenki ismerte a gyerekein kívül. Aki nem a loviról, az vagy állt már vele valami rézpénzes üzleti kapcsolatban, vagy még fog állni. Keresztpapa, ahogyan ő hívatta magát, ugyanis egész nap ül az A8-asában, amit olyan hitelre vett, amibe még egy utolsó stádiumos tüdőrákos sem ment volna bele, aztán nézi a beszerelt DVD-jén a Keresztapa-filmeket. Csávó akkora lezuhant helikopter, hogy az egész amerikai gazdaságot be tudná dönteni, ha váltana egyszer öt dollárt. Magát foglalkozására nézve behajtónak gondolja, ami abból áll, hogy egész nap telefonálgat, és ilyeneket mond a telefonba, hogy itt a Keresztpapa beszél, adjál pénzt. Mivel nem adnak neki, kénytelen vállalkozni is, de olyan szinten, hogy egy használt kotonnal is leállna kereskedni. Azokból az időkből való csontváz az öreg, amikor az alkalmazott közgazdaságtan abból állt, hogy vett száz hurkapálcikát, darabját egy forintért, és egy húszért adta. Mára azonban egy Keresztpapára jut egy sereg, meg egy rakás másik, aki egy tizenkilencért is tud hurkapálcikát, és még ad mellé egy csorba bögrét is, azt az egésznek az a vége, hogy egymástól veszik akciósan fél áron a pálcikákat. Így ül a kocsijában egész nap, mert métert azt egyet sem tesz meg vele, utoljára kilencvenhatban tankolt egy telit, azóta azzal jár, mert a pénz egyéjszakás kalandként tekint rá. Ellenben van egy embere, a Kakukk Jocó, aki még nála is nagyobb hajléktalan, aztán azt küldözgeti mindenhova. Onnan kapta

az ürge a nevét, hogy az Ilona csemegebolt előtt olyan pontosan jelenik meg hat órakor, hogy nyugodtan hozzá lehetne állítani bármelyik atomórát. Ugyan a nap hátralevő részében is többször felbukkan, de az idő múlásával fokozatosan veszít a pontosságából, de a hatot úgy tartja, mint Vágási Ferenc a szavát. Tagban ilyenkor úgy tűnnek el a kétdecisek, mint Bermuda-háromszögben a repülők, azt mindig egyből két csavarost vesz, hogy ha Isten kifürkészhetetlen szándékaiból besülne az egyik kupakja, legyen biztonsági tartalék, mert a szomjúságot csak a teve viseli. A pult és a közértajtó közötti táv olyan neki, mint Jézusnak a keresztút, de bevallása szerint ő véletlenül sem alkoholista, mert a Betyár Cseresznye neki tényleg ízlik, nem csak issza. De a Jocó nemcsak mezítlábas futár, hanem klasszik spicli is, egy fapados paparazzo, aki vaku helyett szimpla elbeszélő módot használ. De Keresztpapa szerint ez elég is, mert míg a képeket lehet fotóshopolni, addig a Jocót nehéz. Hazudni meg nem hazudik, mert az önálló gondolatokat meg a fantáziáját már régen leszedálta, nem véletlen, hogy a kocsmákban minden megnyilatkozás úgy kezdődik, hogy megmondom őszintén, mert ahol már nem maradt tét, ott kockáztatni sem lehet. Így aztán mikor Keresztapa azt közölte Dugóval találkozásuk alkalmával, hogy a Jocó rendszeresen látta a Szandrát valami férfival, akivel a házuk előtt búcsúzkodtak, akkor ahhoz nem volt se hozzátéve, se elvéve belőle. Keresztapa, mint elmondta, a család szentségére való tekintettel tartotta ez idáig Dugó előtt ezt az információt elhallgatva, de most, hogy véletlenül összefutottak, nyilvánvalóan a sors és az

eleve elrendeltetés akaratából, melyek szándékainknál magasabb hatalmak, szívesen elfogadott volna érte némi hálát, mondjuk, egy tízest, de akár egy ötöst is, ha Dugónál esetleg nem lett volna más. Mindezt természetesen baráti alapon, mert mindezzel a Szandrát is zsarolhatta volna, nyilvánvalóan több pénzt kapva, de neki vannak elvei, ugyebár. Úgyhogy Dugó lila fejjel leszurkolt neki némi pénzt, de már ekkor is a Lacika anyja picsájába való elküldésén agyalva, amit nem is halogatott sokáig. Miféle férfival? Kérdezte Lacika enyhén zavartan, nem kis részben megilletődve, és teljesen beszarva. Na, erre vagyok kíváncsi én is! Hogy miféle szarfaszú kúrogatta a nőmet, amíg én, mindent félretéve, a boldogságunkért szenvedtem a kóterben. És nem magamért tettem elsősorban, hallod, bazmeg?!?! Üvöltötte, de úgy, hogy azok rozsdás szögként belehasítottak Lacika szívébe, vagy valaha oda, ahol az ember tárolja a szégyenérzetét és félelmét. Értem... de én, hát én mindennap, ahogy kérted... Igyekeztem figyelni, és... Már megint csak igyekeztél!!! Mindig csak igyekszel, Lacika, mondtam már, bazmeg, hogy az igyekvés az lópicsafüst, nem erről magyaráztam? Az ember vagy megcsinál valamit, vagy nem, és azt is vagy jól, vagy nem jól, ezen, bazmeg, se igyekvés, se próbálkozás, se semmilyen maszatolás nem ront vagy javít. Most mondd meg, mi a faszt csináljak. Nem elég, hogy amíg én a jövőnkért áldozatot hozok, és feláldozom magam, mint az Úrjézuskrisztus, addig elárulják az embert. Júdás, mond az neked valamit, Lacika? Na, mert az te vagy, meg a Szandra az, meg ki a faszom tudja még, hogy

ki mindenki. Azt most itt állok, elárulva, azt még egy retkes, büdös kutya is itt maradt a nyakamon. Mit követtem el, amiért én ezt érdemlem, azt mondd meg, hát már mindent leültem! De hallod, neked mondom, szeresd felebarátodat, de én úgy megdobatom egy kővel ezt a gecit, aki lenyúlta a Szandrát, ha egyszer megtudom, hogy ki volt, hogy kiszalad a föld alóla. Egyszer tudjam meg, de ha azt is megtudom, hogy te is tudtál a dologról, leszedem az arcod. Nem tudtam, Dugó, tényleg... Higgy nekem... Hinni a templomba kell, Lacika, már annak, aki hívő, de megbízni, azt tudod, kibe kell? A kurva anyádba se, mondta, és ezzel lebaszta a telefont, szörnyű gyötrelmek között hagyva Lacikát, akit ezek után többszörösen kezdett nyomasztani az esti megbeszélés, ahol nem lesz elég hallgatnia apja szemrehányásait, de Dugó kamionnál nehezebb tekintetét is ki kell majd állnia.

4. A szenátus
A megbeszélésre, ahol a reméltek szerint majd kiagyalódik valami okosság, és megmenti a helyzetet, valamint vele együtt Samesz tökeit, nem meglepően a Csicsák éttermében került sor, ahol előző nap óta annyi változás történt, hogy nem csirkepörkölt volt a napi ajánlat, hanem hortobágyi húsos palacsinta, de a Dugó által fáradságos munkával létrehozott ételmaradék változatlan formában várta viszont a kockás terítőn. Samesz úgy látta jónak, hogy a hirtelen összeröffentett válságstábba meghívja nem túl sokra tartott fián, Dugón, valamint jómagamon kívül vendéglátónkat, Máriót és Tónit is, bizonyára abból a megfontolásból, hogy ők ketten már több üzleti vállalkozást vezettek, mint amennyi nőt levarrtak, pedig Tóni napi rendszerességgel haladt az éjszakai pillangók övezte úton, beleértve az információs szupersztrádát és a Soroksári utat is. Tóni egyébként a legtöbb bekötőutón nem a kilométerkövek alapján tájékozódik, hanem a lányok sorrendjével. Mint mondta, ez sokkal pontosabb helymeghatározást ad, hogy kilométerkő csak kilométerenként van. Ugyan már annyi cégük neve mögött van „fa”, hogy abból simán kijönne egy trópusi őserdő, azonban életvitelük cseppet sem olyan, mint egy dzsungelben, és ez adott körülmények között, mikor pénzt kellett sürgősen

szerezni, cseppet sem tűnt Samesz számára rossz referenciának. A találkára, mondjuk, nem volt egyszerű bejutni, na, nem a fokozott biztonsági készültségek miatt, hanem mert Tóni az ajtótól tíz centire parkolt le, és még akkor sem állt arrébb, mikor ő maga is háttal, a motorháztetőjén megtámaszkodva lökte be magát a helységbe. Pina. Az kéne nektek, mondta Tóni, mikor átküzdve az akadályon magukat, a triumvirátus is megérkezett, temetői hangulatban. Lacika rögtön mellettem foglalt helyet, Dugó pedig beült vele szembe, és látványosan elkezdte méregetni, amitől nem lett sokkal oldottabb a hangulat. Van most nagyobb gondunk is annál, válaszolt még az előbbi felvetésre Samesz, miközben hátrébb húzta annyira a székét, hogy elférjen az asztalnál, de még a hangját is lehessen hallani. Fricikém, hozz enni, inni, nem robotok az urak, szólt hátra Márió a Fricibának kissé sürgetőleg, aki alighogy felkötötte rendelős erszényét, már ott is termett. Üdvözletem az uraknak, látom, a tegnapi után hamar visszavágyódtak egy kis hazai után, nemígyvan-e? Kérdezte olyan nyájassággal, amitől az angol királynő is visszabüfögte volna a reggelijét. Mit méltóztatnak fogyasztani az uraknak, a mai nap specialitása, kérem, amit ajánlhatok esetleg, a resztelt máj főtt burgonyával, egy ízparadicsom, kérem. Csabikám, milyen volt a resztelt máj, kérlek? Kérdezte a mellettünk lévő asztalnál ülő melósforma egyedtől, aki úgy fogta a Kőbányai Világos üvegét, mintha abból szívná az energiát. Ehető, válaszolta viszonylagos meggyőződéssel. Fenséges, javította ki

Fricibá, puha, mint a vatta. Parancsol valamelyiktök akkor esetleg egy adaggal? Én nem kérek, nem vagyok éhes, mártíromkodta Samesz, elvette az étvágyamat az, bökött fejjel a fia felé. Nem úgy van az, most kell az erő, barátom, bátorította Márió. Hozzál neki, hadd egyen. Meg a többieknek is. Előételnek, utána hozz tálakat, italt meg valami bort, de ne azt a kannás fost, amit szereztem, tudod. Rendeset. Na de Samesz, mi a fasz is van amúgy? Kérdezte Tóni, miközben megemelkedett kissé a széktől, hogy a golyóit egy kényelmesebb, oldalsó pozícióba rendezze a farmerjében. Igen, igen, már akartam is mondani... köszörülte meg a torkát a megszólított. Szóval, először is köszönöm, hogy eljöttetek. Már ezért nagyon hálás vagyok, tudnotok kell, hogy csak ti vagytok, akikre számíthatok, mondjuk, ez, Lacika, bazmeg, rád pont nem vonatkozik, ugye... Mert ez az, amit mondani akarok, hogy amiért itt vagyunk, tulajdonképp. Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy én bizonyos, hogy úgy mondjam, szerb érdekeltségű üzleti körnek ígértem egy szívességet... Tulajdonképpen arról lett volna szó, pontosan tehát, hogy gyakorlatilag egy táska szállításáról lett volna szó. Ezt a feladatot, tévedésből, a fiamra bíztam, és mellékesen Dugóra, de most nem róla van szó, hanem a fiamról, aki ezt a feladatot nagyrészt egyedül, nem tudom másképp mondani, elbaszta. Dugó egyetértőleg bólogatott, Lacika pedig tehetetlen dühében elvörösödött. Szóval, folytatta Samesz, a táskát nem sikerült eljuttatni a célszemélynek, mert a táskát útközben Kispesten valami anyabaszók megfújták. Emiatt most a

szerbek egymillió eurót követelnek rajtam, egymilliót... szóval értitek... pedig a faszom se tudja, mi volt abban a táskában, mert a hülye fiam elfelejtette megnézni. De... vágott közbe Lacika. Semmi de!, szakította félbe az apja. Trehányul nem nézted meg. Ez van. Lehet, valami gyémánt volt benne, lehet, cukorka, a fasz se tudja, most már mindegy is. Szóval ebben kéne valami segítség, kiagyalni valamit, vagy azt a négy nyomorékot kerestetni, akik elvitték. De végül is le is lőhettek. Huppant hátra megadóan, mint egy krumpliszsák. Szép, mondta a Tóni maximális empátiával, miközben SMS-t írt, feltehetőleg valami leszakadt szárnyú kamionos tündérnek. Lehet, tényleg le kéne lőni. Fejezte be az írást, és tekintett kissé sréhen a konyha felé, de hiába, Fricibá nem lépett ki rajta a tálakkal. Na persze, nem nekem. Mert én ugyan egy percet nem fogok ülni, se miattad, se a nyavalyád miatt. Persze megértelek, nem az, de szánni azt nem foglak, hiába nézel rám a nagy zsíros fejeddel meg a szennyvízkék szemeiddel, mint egy ilyen bárány vagy milyen állat. Persze, szar lehet elhagyni valamit. Egyszer én is elhagytam a slusszkulcsom, aztán nem tudtam, hol a pótkulcs. Baszhattam az egész autót. De azt mondom, ne aggódjál. Bestresszel az ember, azt tudod, mi lesz? Nem fog felállni. Én épp ezért váltam el. Azóta nincs ideg, és a farkam is úgy áll, mint a cövek. Lehet, neked is el kéne. Ami meg a dologgal van, valahogy megoldódik. Ezzel visszahajtotta a fejét a telefon fölé, és ott folytatta az SMS-írást, ahol feltételezhetően előbb abbahagyta. Maga szerint valami kurva vicceset írhatott, mert

elvigyorodta magát. És?, szakította félbe Samesz. És mi? Kérdezte színtelen hangnemben Tóni, annak ellenére, hogy nagy összegben lehetett volna fogadni rá, hogy baszottul nem érdekli. És mit csináljak? Tárta szét apró karjait Samesz. Nem tudom. Vetette oda, és feltette a szemüvegét, hogy jobban lássa, mit nyomogat a telefonján. Te mit tennél? Erőltette tovább a kérdést Samesz, és az sem zavarta, hogy Tóni épp az előbb válaszolta meg, a képességeihez mérten maximálisan, a kérdését. Én inkább visszaszerezném a táskát. Vagyis azt, ami benne volt. Tette le a telefonját az asztalra, mert közben elküldte az SMS-t. Hogyan? Faggatta tovább Samesz. Van nekem egy emberem. Tóni kis szünetet tartott. Azt is lehetett volna gondolni, hogy jelentőségteljesen. Most pont nem azt mondom, hogy a szajrét megtalálja, de azokat, akik elvitték, megtalálhatja. Nem a nyomokból, mert nem egy Columbo a gyerek, hanem mert kitartó. Állítólag tudósok megállapították, hogy ha egy majom élete végéig gépelne, akkor írna egy könyvet. Vagy mi. A lényeg, hogy ha valaki valamit elég sokáig csinál, akkor abból lesz valami. Értsd, ahogy gondolod. Ez az emberem márpedig elég sokáig csinál bármit, ha mondják neki. Tibi ismeri, együtt dolgoznak néha. Az Ogre. Jó gyerek, bólintottam biztatólag. Bár könyvet szerintem nem fog írni. Hatékony, pontosítottam, mert éreztem, hogy kicsit túllőttem a célon az első jelzővel. Mit kell róla tudni?, érdeklődött Samesz, és nagy érdeklődésében előredőlt, amit a szék egyensúlyi állapota majdnem beszopott, de végül nem borult fel, de egy poharat azért levert. Mit is?

Morfondírozott Tóni, miközben lehajolt a pohárért, hogy egy kis időt nyerjen. Igen alapos ember, vettem át a szót, mert Tóni időközben négykézláb mászott az asztal alá. Meg gyanakvó. Csomagtartójában van lapát, csákány, lombvágó meg minden lófasz, de elhiheted, hogy nem azért, mert kertészkedik. De ha megállítják és rákérdeznek, ő csak a Bricóban volt szerszámokért. De azért ha lemegy keletre az uzsoráért, és kiszáll egy csákánnyal, egyből tudják, hogy nem bányász, főleg, hogy a bánya bezárt vagy húsz éve. Ráadásul az autója is eléggé odabasz. Akkora rács van az elején, hogy ökröt lehetne sütni rajta. Ha elvinné NCAP-os töréstesztre, több csillagot hozna el, mint amennyit Brezsnyev magára tudott volna tűzni. Ettől függetlenül, a gyújtást nem hinném, hogy engednék ráadni, mert a verdájával gyalogost csak eredményesen lehet gázolni, de negyvennél valószínűleg már egy elefántot is kettészedne. Nagyszerű, tetszik ez az ember, bólogatott elégedetten Samesz. Hívjuk fel! Azt nem lehet, mondtam. Nincs mobilja. Mi az, hogy nincs? Ellopták? Nem, azt nem hinném, hogy bárkinek sikerülne, egyszerűen csak nincs. Fél ugyanis a sugaraktól. Pontosabban az agyráktól. Az agyráktól? Tibikém, ne szórakozzál velem, komoly dolgokról van szó, te meg jössz az agyrákkal? De akkor hogy a faszba beszélünk vele? Vonalason kell hívni? Nem, oda kell menni hozzá. De honnan tudjuk, hol van ez az Ogre, ha egyszer fel sem tudjuk hívni? Úgy, hogy nem egy bonyolult lélek, nem kóborol el összevissza, mint egy borjú. Napközben lent van az edzőben, este meg portázik. Ha meg máshol van, akkor

dolga van, de olyankor amúgy sem jó zavarni. De nem csak mobilja nincsen, hanem mikrója sem, hasonló megfontolásból. Továbbá rühelli a gyertyákat, mert fix meggyőződése, hogy előbb-utóbb lángot kap valami, és leég minden a rákba. Éppen ezért elég ritkán jár buddhista kolostorokba meg születésnapokra. De vasalót se használ, mert szerinte ha van még valami, amitől le tud égni egy lakás, akkor az a ki nem húzott vasaló. Egyszer meg azért fordult vissza a horvát autópályáról, mert nem volt biztos benne, hogy elzárta a csapot. Elég frusztrált egy arc lehet, bazmeg, jegyezte meg Samesz, kis bizalmatlansággal a hangjában. Persze, hogy az, nyugtattam, de mint mondtam, állandó gyanakvásából adódóan roppant alapos is. A trikóit is élére hajtogatja. Vagyis egyértelműen pszichopata, de ha valaki, akkor pont egy ilyen pszichopata fogja kiverni a jóistenből is, hogy hol van a te szajréd. Akkor jó, így más. Ha te mondod, Tibikém, benned megbízok. Akkor a jóisten érdekében remélem, hogy nem ő lopta el a cuccot. De kell egy vészterv is, ha mégsem sikerülne, még ennek az Ogrénak sem. Mert akkor aztán előbb látom viszont a jóistent, mint hogy az Ogre megtalálná a táska tartalmát. Ami most pedig kurvára nem hiányozna, hogy még odafönt is elszámoltassanak, van itt lent is épp elég bajom. Pénzem is honnan lesz, ha nem jön össze ez az ogrés dolog? Mondjatok valamit, miben van a biznisz? Kurvák, drog? Ah, kurvák!, legyintett Márió. Ugyan. Van abból már akkora kínálat, hogy elpang a piac nélküled is. Még a fiamék is vettek két lányt egyszer, de ez sem úgy

működik mán. Északi-sarkon se áruljon az ember jeget, úgy mondják. Nézd meg a Tónit is, fél napja arra megy rá, hogy kigondolja, hogy melyikhez menjen, annyi van belőlük. Mint mezőn a fűszál, zárta gondolatát egy irodalmi hasonlattal. Valóban nem egyszerű kérdés, vette át a szót a téma szakértője. Én valóban szeretem a lányokat, mert nekem fontos a kiszámíthatóság. És ők legalább tiszta lappal játszanak. Elmondjam, mi volt régen? Hallgatás: beleegyezés, gondolta, úgyhogy elmondta. Régen elkezdtem inni otthon, aztán hívtam egy taxit, elmentem egy bárba. Ott ittam, meg hordtam a picsákra a piákat. Azt volt, hogy nem jött össze semmi. Utána megint hívtam egy taxit, kimentem a Soroksárira, és fújattam kétezerért. Majd megint hívtam egy taxit, és hazamentem. Ezzel szemben ma: beszállok az autómba, kimegyek a Soroksárira, fújatok kétezerért, és hazamegyek. Ugyanaz az eredmény, csak még harminc rugó is a zsebembe marad. És még keringőzni sem kell. Meg lesni a nők kívánságait. Meg lesheted te azt, de ha megpróbálnád azokat teljesíteni, akkor világban annyi energia nem maradna, mint egy laposelemben, azt beszívódna a világuniverzum egy fekete lyukba. A kurvák erre nem kíváncsiak. Ez a tisztelet. Nem húzzuk egymás idejét, kifizeted, megbaszod. Most gondold azt, hogy éhes vagy. Mit csinálsz? Eljössz, mondjuk, ide, vagy egy legalábbis egy más, rendes étterembe, és eszel egy bélszínt. De előtte nem kell a marhának virágot vinni, nem? Persze nem azt mondom, hogy a nők csak kúrni jók. Nekem is volt ugye a nejem tizennyolc évig. Aztán vagy

tizenöt évig egyszer sem kúrtam meg. Ez sem volt jó, mindig mindennel baja volt, azt még kurva sokba is került. Hogy ő boldogtalan. Mondtam, hogy váljunk el. De hogy akkor mi lesz vele, meg nem fog az utcára menni. Én valahol megértettem őt, mert ezek mind ösztönök. Fennmaradási ösztönök. Én ezért se tudok magamra haragudni, az ember nem tagadhatja meg magát: mind állatok vagyunk, csak, mondjuk, tudunk villamoson utazni. Mondjuk, én sosem utazom villamoson, de mindegy. Úgyhogy Samesz, én azt mondom, nem volna ez olyan rossz ötlet. Csak ehhez idő kell. Hacsak be nem szpídezel valami celeb csajt, és állítod be napi húszórás műszakra. Azokért már egész jó pénzt is el lehet kérni. Amelyik énekel, vagy műsort vezet, vagy ilyenek. Kellenek az extrák. Mert amit bárki megkaphat, azért nem fizet senki többet. A sok zsírospöcsűnek ez kell, hogy hétvégén a golfklubban rámutathasson a nagy pecsétes ujjával a képre a magazinban, hogy tegnap este ez pörgött az arcán. Szandra nem kurva, vetette közbe Dugó, akit láthatóan érzékenyen érintett ez a magazinos téma. Persze, tudjuk, hogy nem az, nyugtatta Tóni. Honnan???, förmedt rá Dugó, majd felállt, és kiviharzott a teremből. Nem jók az idegei, csóválta a fejét Márió. Tán a Magilla miatt? Mi miatt?, kérdezett vissza Tóni. Tegnap elkezdtem mesélni, nem? Meddig mondtam? Mindegy, állítólag azóta annyi van, hogy nem ment haza a Szandra, vagy mi a fasz volt, Lacika jobban tudja, folytatta. Igen, valóban, csillant fel a szeme Kissamesznak, hogy végre ő is megszólalhat. Igen, valamin összevesztek, és reggelre már nem volt ott. Azt hiszem,

valami kutyán, ami most ott maradt a Dugónál. Mit mondtál, egy kutya? Csodálkozott a faterja. Az szép, Dugónál egy csótány sem húzná sokáig, látjátok, még a Szandra is lefalcolt. Hagyjuk a nőket, szakította félbe Tóni. Mit mondtál, mi volt a másik ötleted, drog? Nézd, én nem kezdenék bele, de a te dolgod. Meg nem is értesz hozzá. Ahhoz, hogy árulhass, tudnod kell, hogy mi az, amit árulsz. Jó-e a minősége. Vagy kiirtasz vele egy várost. Még anno a Bukrán Gabiék próbálkoztak a terjesztéssel, kilencvenes évek elején, de az más volt, akkor még újdonság volt a dolog. Sőt, egyenesen a Gabi azzal büszkélkedett, hogy idehaza ők találták fel a drogot. Ők nyitották egyébként a Speed discót is, aztán Hollandiából rendeltek egy komplett vidámparkot. De ne gondold, hogy azért, hogy felállítsák a parkolóban, hanem behoztak vele vagy egy tonna drogot. Úgy volt megpakolva cuccal a zebra a körhintán, hogy magától megtett ezer kört, áram nélkül. Aztán szépen árulták a bulijaikban, meg is tekeredett tőle mindenki. Ahogy a Gabi mondta, akkoriban Mikulás és karácsony között kettőt aludtak. De akkor még nem kellett tartani a zsaruktól, azt se tudták azok, hogy mi az, hogy drog. Csak annyit, hogy majd jön egyszer Amerikából, de hogy hogy néz ki, kerek vagy szögletes, fogalmuk nem volt. Volt, hogy jöttek ki razziára, azt állították sorba a falhoz hugyozókat, hogy tegyenek ki mindent. Gyerek meg veszi elő a kis zacsiját, azt kérdezik, hogy ez meg mi. Mondták neki, hogy most mit csináljanak azzal, tegye el szépen, inkább azt mondja meg, hogy kés, szúró-vágó eszköz van-e nála.

Apropó, Zapóék nyáron voltak lent Siófokon, kivettek egy apartmant, szétcsinálták azt is meg magukat is. Mennek le Flörtbe, folyamatosan melléálltak a sornak, úgy be voltak baszva. Végre nagy nehezen eldülöngélnek a bejáratig, ahol a biztonsági kérdezte a parasztokat, hogy kés, szúróvágó, rúgós bicska van-e. Zapó csak annyit értett, hogy rugórugó, gondolta, a belépő árát kérik, azt elkezd mutogatni a spannjára, a Terjék Imire, hogy annál van a pénz. Hát ki is kapták egy pillanat alatt az Imit a sorból, aztán nem egy kis szopós malac, de úgy megbaszták a biztonságiak, hogy másnapra frankón terepszínű lett. Mindegy, ezt csak úgy meséltem, visszatérve a Bukránék diszkójához, valami Emilió is ott legelt akkoriban, neki is új volt még ez a világ, csak egy dolog zavarta mindig, a stroboszkóp. Mesélték, becsavarodott, aztán a tánctér közepén állva fogta, és kilőtte Pityuval a strobit. De korrekt gyerek volt, végén ment a Bukránhoz, hogy ne haragudj, Gabikám, itt a strobi ára, csak tudod, hogy van ez, nem szeretem, basztatja a szememet a villogás. Ami nem csoda, mert akkora a pupillája ezeknek, hogy egy Boeing berepülhetne rajta. Végül aztán állítólag vett egy napszemüveget ez az Emilió, és azóta nem lövöldözik. Stroboszkópra legalábbis. De nézd meg, azóta a példáját még Ibizán is követik, csupa Stevie Wonder nyomorog a parketton. És elmondom, nem azért, mert a strandon voltak. Ráadásul a drogtól még a normálisabbak is megcsavarodnak, már ha vannak még olyanok, nemhogy te. Kihoz az emberből olyan dolgokat, amikről nem is tud. Ettől függetlenül én nem ítélem el azokat, akik csinálják, de

nem azért, mert nem helytelenítem a dolgot, mert de. Hanem mert én nem ítélkezem mások felett. Ezért próbáltam ki egyszer magam a dolgot. És tudjátok mi lett a vége? Az, hogy hajnali ötkor elsétáltam a Ráday utcából Zuglóig. Elhihetitek, hogy beszartam. Mert ha iszok, bebaszok, ezt tudom. De hogy sétálgassak, az kurvára nem hiányzik. És minderről akkor mit sem tudtam, pedig elhihetitek, hogy elég gyorsan abbahagytam volna. De nem hagytam, ezért is hívják ezeket a szarokat tudatmódosítóknak. Amikről te is tudnál mesélni, kedves Csicsák Márió. Mikor toltad a kokaint pár éve, azzal a ki tudja, honnan összekukázott csajjal, a Rebekával. Na, akkor hogy meg volt módosulva a tudatod. Az egyik is elég, hogy az ember kiforduljon magából, de te ráadásul egyszerre toltad mindkettőt. A drogot meg a picsát. Meg is vetted Jimmytől, az Isten nyugosztalja, a Mercijét, azt aláraktad a Rebekának, pedig annak egy metró szakaszjegy is olyan túlzás lett volna, mint medvére a kalap. Aztán hívogattál, hogy vigyek neked kenyeret a Hajógyárira a VIP-be, mert ég a gyomrod. Ott tömted a pofád kenyérbéllel, mi, te disznó? De így is beleálltál a bevásárló aljába a kocsival, amire a felfedezetted csak annyit mondott, hogy minek cuccozik, aki nem bírja. A kacsát persze meg ki tartotta alád a kórházban? A nejed. Jó, persze nem szeretetből. Egyszerűen csak félt, hogy elhagyod az árnyékvilágot, vagy ami sokkal rosszabb, őt. De azért érzed, hogy nem volt frankó a szitu. Tóni nagymonológja közben végig Sameszt figyeltem, aki már erősen tikkelt az idegtől, csak nem mert

közbevágni. Nem mintha nem tehette volna meg, egész egyszerűen csak az évek során annyira báb lett, hogy a saját akaratát már azt sem tudta, hogy kell kinyilvánítani, sőt a végére már azt sem, hogy neki egyáltalán lehet-e olyanja. Ha a pincértől kért egy szénsavas vizet, roppant halkan, motyogva, mint aki szégyelli, hogy megzavar valakit a dolgában, akkor az ha visszakérdezett, hogy egy menteset kért-e, akkor biztos ráhagyta, hogy igen. Egyszer a bankban beállt elé egy ember, de annyira nem szólt, hogy még tizenketten elé álltak. Akkor kapott egy enyhe idegösszeroppanást a sok elnyomott idegtől, és önként befeküdt valami pszichiátriára. Azóta jár valami dokihoz, ami miatt a Tóni állandóan baszogatja, merthogy ugyanannyiért menne inkább kurvához, az is ugyanúgy végighallgatja, hogy a neje egy vérszívó, stresszes a munkája, magas a vérnyomása, de legalább a végén le is szopja. Ahogy így néztem a folyamatos tikkelését, egyre inkább hajlottam rá, hogy a Tóninak igaza lehet. Végül végső elkeseredésében nem bírta tovább, és elkezdett jelentkezni, amit nem tudom, hol tanulhatott, de biztos nem az iskolában. Mondjad, barátom! Szólította fel nagyvonalúan Tóni, majd diszkréten újra felkapta a mobilját, hogy beletemetkezzen az SMS-írásba. Tényleg elnézést, igazán nem félbeszakítani akartalak, mentegetőzött a felelő, de tekintettel, ugye, a helyzetre és annak halaszthatatlan voltára, tehát hogy, és persze, köszönöm, hogy mindezt elmondtad, de tulajdonképpen ha magáról a pénzkeresetről, illetve annak lehetőségeiről, ugye... szót

válthatnánk még, igazán hálás volnék... Gyűrögette közben Samesz az abroszt. Persze, mi sem természetesebb, tette le újra a telefont Tóni az asztalra, pontosabban bele az üres tányérba. Mint mondtam, de ha nem mondtam, most mondom: én a pénzkereséshez nem értek annyira. Viszonylag becsületes ember vagyok. De azért azt tudom, hogy a pénzcsinálásnak három módja van. Az egyik, hogy valami olyat találsz ki, amit más még korábban nem. Ne vedd sértésnek, de ilyen dolog szerintem nem létezik az univerzumban, és már nem is nagyon fog. Úgyhogy ugorjunk is. A második, hogy olcsóbban adod, mint mások. Erre neked most nincs időd. És akkor a harmadik, az utolsó lehetőség, hogy valamit jobban csinálsz, mint mások. Ebbe meg már nagyon belegondolni sem tudok. Annyira nehéz kitalálni valamit?, kérdezte elkeseredetten Samesz, miközben ujjaival megtámasztva a homlokát, maga elé meredt. Hát, nem egyszerű, barátom. Én is csak egy embert ismerek, akinek sikerült. Ha leszámítjuk az előbb említett Bukrán Gabit. De mivel ő már tizennégy éve legjobb esetben is egy olyan szigeten gubbaszt, amit még nem rajzoltak rá a földgömbre, ezért őt most hagyjuk. Ellenben a Kulcsár Jenőé, na, az már sikertörténet. Vágod, a fiad csapatának az elnöke. Aminek papíron meg én lennék a tulajdonosa, mert hát muszáj, ugye, számlázni valamiből... De ezt vágtad, nem? Talán még ti is építettetek nálunk lelátót, Sameszkám, nem? Nem? Mind-egy, nem emlékeztem, mert építettünk már annyit, hogy elméletben lassan nagyobb a stadion, mint a Maracana. Még jó, hogy senki nem jár ki a meccsekre, így

nem is tűnhet fel a dolog, nem igaz, hehe. Na látod, barátom, papírozni már egyből tudnánk valamit. Visszatérve, Jenőbát még a Tibi is ismeri, mert az öreg már akkor szakosztály-igazgató volt, amikor a Tibi is focizott, csak ő sokkal kevésbé szarul, mint a fiad. Tegnap hat gólt lőttem... mondta elcsukló és annyira halk hangon Lacika, hogy még szerénynek tűnjön, de már hallani lehessen. Jól van, ne nagyképűsködjél, szólt rá azonnal a faterja, aki láthatóan örült, hogy új céltábla lett az asztalnál. Egyszer a bot is elsül! Veregette meg gyorsan engesztelőleg és erőltetetten tréfálkozva Lacika vállát Tóni, hogy kicsit jobb kedvre derüljön, de az nem derült, csak borult továbbra is. Na de mi van ezzel a Jenővel?, kérdezett vissza Samesz, aki láthatóan nem bírt magával, mert már a fél abroszt legyűrte izgalmában az asztalról. És mi a fasz van a tálakkal, Márióm?, replikázott Tóni. Éhesen nem lehet gondolkodni! Igazad van, jogos észrevétel, értett egyet a házigazda, olyannyira, hogy még a zsíros nyaka is begyűrődött az álla alá a nagy bólogatásban. Már magam is szólni akartam ez ügyben. Feri! FERI! FERIKÉM!!! FRICIBASZDMEG!!! Igenis!, jelent meg az átjáróban hirtelen a megszólított, egy hatalmas sistergő serpenyővel a kezében. Kaja?, förmedt rá Márió, és a hatás kedvéért rácsapott a hasára, hogy lehessen hallani, mennyire kong. Igen, hát az készül... Az olaj, az volt a gond, most nem részletezem, hogy, de felborult a fritu, és kifolyt az olaj a padlóra, vallotta be a szakács szemlesütve. De már fölitattam a ronggyal, semmi gond, csak nem volt olyan egyszerű. De mondom, mindjárt kész van minden, csak

elég kevés olajat sikerült megmenteni. Rohanok is vissza, alá ne kozmáljon a cucc túlságosan. Mert a hús is, bazdmeg, Márió, most nem mondom a vendégek előtt, de... Ha valakinek, akkor nekem járna az a mislen csillag, mert homárt meg a faszom még a Vak Béla király is meg tudná sütni, de ezt... Előbb patkoltatnék meg vele egy lovat, mint hogy kirántsam, de tudom, tudom, nem tartozik a vendégekre a nyomorom, senkit nem érdekel. Megyek is, csinálom, szó nélkül. Önérzetes egy kis geci, de a keze aranyból van, nézett utána nehezteléssel vegyes elismeréssel Márió. Néha hajlamos elfelejteni, hogy a főzés nem művészet, hanem tudomány. Hiába nevezik ezek a ferdehajlamúak gasztronómiának vagy akárminek. Az ember pár ezer éve még örült, ha megsüthetett egy mamutot. És ízlett neki? Ízlett. Ha meg nem volt mamut, bogyókat zabált, de ha éhes volt, azt is megette. Ez az ember, erre kell főzni. Ez a Frici egyszer úgy főzött kiló húsból egy egész násznépre pörköltet, hogy mindenki jóllakott. Ezt csinálja utána valaki. Na de ennyi elég lesz ebből, nem ér ennyit az egész téma. Ebben igaza volt, legalábbis amennyiben a saját konyhájára gondolt. Az emberek elképesztő, hogy mi minden szart meg nem tudnak enni, csak hogy ne haljanak éhen. Pedig én aztán kifejezetten bírtam a szart, néha volt, hogy reggel tíztől arra vártam, hogy az Árpád pesti hídfője felé szólítson az út, és ehessek az aluljáróban egy ocsmány gyrost. Persze ezt az ocsmány gyrost, ami abból állt, hogy a batyuba döglöttkutyahúst, lila káposztát, negyvenfokos melegben érlelt joghurtot és vízzel felhúzott Erős Pista

szószt rakott higiéniai okokból kis fém csipesszel egy két hete nem fürdött hónaljból izzadó muszlim, még vagy háromszáz másik helyen meg lehet kapni a városban, de az Árpád hídi aluljáróban aztán tényleg úgy érezhette az ember, hogy valóban ő van a táplálékcsúcs tetején, mert szó szerint bármit megeszik. Ha viszont az ember a tápláléklánc csúcsa, akkor Márió volt az a több mázsa, ami a felszín alatt süllyedt. Most is megtörölte zsírtól fénylő arcát, a másik oldalon, és folytatta: inkább azt mondd meg, Tóni, mi volt ezzel a Jenővel, mert megint elkalandoztunk, mint szatír az erdőben. Mit talált ki, hadd tanuljunk? No igen, a Jenő. Vette át a szót újra a Tóni, és teátrálisan másfél centivel közelebb húzta magát az asztalhoz. Szóval kilencvenkettő volt, emlékszem, egy esős novemberi nap. Én otthon ültem, már éppen gondoltam, hogy rámászok az asszonyra, annyira nem volt mit csinálni, mikor csörgött a telefon. Jenő volt az, és már egyből hallottam a hangján, hogy nagyon izgatott. Azt mondta, kitalált valami bizniszt. Hogy kéne venni egy tonna papírt. Na, én is kábé így néztem magam elé, mint ti, ezért adekvátan megkérdeztem, hogy mi a fasznak. Erre azt mondja, kirakni az esőbe, mert akkor így megnehezedik a papír, aztán az egészet el lehet vinni a MÉH-be és eladni. Mert már abban az időben is bevettek kilóra minden szart, öntöttvasat, színesfémet, papírt, talán csak döglött kutyát nem. Szóval ezt így előadta, de hát akkor nagyon jól ment a biznisz, el is voltam kényelmesedve, meg tudod, ki akart az esőben papírt áztatni. Úgyhogy inkább rámásztam az asszonyra, ő viszont szerzett papírt, azt úgy megnehezítette,

hogy az egész pakk háromszor olyan nehéz volt, mint mielőtt eláztatta. Lóvé is háromszoros lett belőle, egy tonna papírt három tonna súllyal adott el. Ezt addig csinálta, amíg esett, utána meg a kertben locsolta a papírokat slaggal. Nézték is a szomszédok, hogy hülye ez, hogy úgy öntözi a nagy bála Népszabikat a kertben, mint más a tuját, de mikor először hazaállított egy Németből hozatott fullos Omegával, csak pislogtak. Aztán elköltözött, mert építtetett egy akkora házat, hogy a konyhából a nappaliba konzervvel a zsebében ment, és talán még egy túrabakancsot is felvett. Olyan feszített víztükrű medencéje volt, hogy komp járhatott volna át rajta. De hát akkor miért alszik a Jenő bácsi a szertárba mindig?, kérdezte Lacika a szokásosnál is hülyébb fejjel. Hát azért, mert azóta elkúrta az összes pénzét. Miért, mit gondoltál, Lacika, örökké tart a pénz, mint a szerelem? Mert a Jenő remélte, hogy így lesz, ezért befektette, ahogy ő mondta. Elhitte ugyanis magáról, hogy egy vállalkozó polihisztor, aztán amihez nyúl, abból arany lesz. De nem minden arany, ami fénylik, főleg nem, miután a Jenő összemaszatolta a nagy zsíros kezeivel. Olyan a pénz, mint a nő. Megszerezni se könnyű, de megtartani még nehezebb. Sok pénz semmire nem jó, azt is csak elbaszni lehet. Van viszont egy mennyisége, ahol megfordul így a fizikája, és már nem kevesedik, hanem még további pénzek tapadnak hozzá, meg még további nők, akik viszont már levakarhatatlanok lesznek. Vékony sáv ez, mint a kanálnak az éle: egyik irányba domború, másik irányba meg homorú, amiben már a leves is megmarad, és nem

locsog ki, mint a tiéd, Márió, pont a lábamra. Bocsánat... Semmi baj, de most már a javát a szádba merjed. Szóval az emberek mindent elhisznek, főleg azt, hogy majd pont attól lesz jobb az életük, amijük éppen nincs. Hogy, mondjuk, Samesz is azt hiszi, ugye, ha most szerez pénzt, boldogabb lesz. Lacika meg szeretne ügyesebben focizni. Dugó kint szökőkutazik valami kurva után, Márió szeretne lefogyni a dagadt fejéből, egyedül én vagyok normális, hogy csak ülök itt, azt lógatom a faszom. Tibor meg nem tudom, mi a faszt akar, mert sosem szólal meg, csak ül itt, mint egy túlburjánzott autista. Mivel én ezt nem vettem célzásnak, csak tudtam, hogy ő viszont igen, ezért jeleztem neki, hogy ha elmegyek a cirkuszba, akkor sem állok föl a színpadra, veszem ki a bohóc kezéből a labdát, és kezdem el az orromon egyensúlyozni. Ezen kicsit megsértődött, hogy mit bohócozom le, mikor ő komoly dolgokról beszél, meg nehogy azt higgyem, hogy azok a lényeges dolgok, amikről a tudósok magyaráznak, mert ha mindenki az MTA-n tartana előadást, már rég kipusztult volna az emberiség. A tudománynak egyébként véleménye szerint már csak azért sincs semmi értelme, mert a saját fia is a Budapest TV-n vizsgálta az auráját az embereknek régebben, azt mégis többet keresett vele, mint egy norvég matematikus. Mondjuk, ő sem mindig abból élt, hogy vannak olyan emberek, akik elhiszik, hogy ha becsönget három férfi, és a tetőereszt akarják megcsinálni ötezer forintért, akkor negyven perc múlva már nem két faluval arrébb innák el a fiókjában talált pénzét, teszem hozzá már én. Csak akkor

meg árufeltöltő volt. Volt ő rendes ember is, csak sosem volt túl okos, folytatta Tóni, megerősítve engem a tudtán kívül. Sajnos ebben az anyjára ütött, mint minden rosszban. Aztán, mint mindenki az ő korában, ő is a médiában akart dolgozni, pedig esküszöm, sosem volt homár. Nem is nagyon keresték, pedig egész jóképű gyerek volt, mert abban meg szerencsére rám ütött, húzta meg Tóni magán a farmerzakóját. Mígnem egy nap szólt neki valami ilyen homoszexuális barátja, de értitek, hogy értem, hogy barátja? Olyan barát, mint nekem, mondjuk, a Márió, hogy így nem kúrtak meg semmi, csak barátok. Ezt szögezzük le. Mert nekem aztán semmi bajom a homoszexuálisokkal, de attól még, hogy, mondjuk, a Márió buzi lenne, attól én még nem lennék az, értitek. Szóval a fiamnak is egy ilyen barátja, akivel nem kúrt, meg semmi, de ez most tényleg frankó, különben már hasba szúrtam volna, szóval ez szólt neki, hogy az egyik, műholdon is fogható televízió műsorába keresnek valami bemondót. A fiam meg elment, mert miért ne ment volna. Aztán kiderült, hogy nem is bemondót keresnek, hanem ilyen tévés táltost, aki úgy tudja megvizsgálni az emberek auráját a tévén keresztül, hogy azok közben a gatyájukat is eltelefonálják magukról. Na, hát ennek a szerepnek az én fiam annyira megfelelt, hogy egyből mondták neki, hogy már másnap mehet vissza a felvételre. Annyira hitelesen hozta a szerepet. Ez, mondjuk, azért volt, mert olyan hülye, hogy még maga is elhitte hirtelen, hogy ő tud aurát vizsgálni. Otthon nekem is látta állítólag, először azt hittem csak viccel. De mivel kevésbé volt vicces, mint okos, ezért rájöttem, hogy nem. Szóval

egyből az első próba után mondták neki, hogy jöhet legközelebb is, csak ne felejtsen el addig szerezni valami pálcát, amit mozgat maga előtt tetszőleges irányba, mert az úgy hitelesebb azért a vizsgálat szempontjából. Úgyhogy vett a bűvészboltban egy pálcát, aztán vagy két évig azzal vizsgálta a betelefonálókat. Mert úgy van ez az emberek egy jó része szerint, hogy minden ember körül ott van az aurája. Most ne nézegess körbe, bazmeg, Lacika, mert nem látni. Ezek az auranézelődők viszont állítólag tényleg látják, és akkor a te aurádból meg tudják mondani, hogy beteg vagy-e, és mi bajod. Például, hogy eltört a sípcsontod, vagy nem tudom. Viszont én tényleg nem értem, hogy ezt gondolják, mert ha még a tévénézők nézegették volna a fiam auráját, ugye. De ennek nem is az volt a lényege, hogy lásson ő ott bármit is, hanem hogy a szerencsétlen Nyírszecsőről minél tovább tartsa a fülén a telefont. Na és ehhez ő már viszont igen jól értett, olyan sokáig tudott gondolkodni, meg merengeni, meg sóhajtozni, hogy a faszom se gondolta volna soha, hogy ebből így meg fog tudni élni, főleg a médiában dolgozva, ahol szinte mindenki meleg. Ő meg már kúrt nővel. Tudom, mert én tettem rá egyet. A Ludmillát, azt a nagymellűt a Sohóból. Arról a kábé negyven pasiról, akik viszont a fiát húzták magukra, már nem tudott, úgyhogy Tóni szerencsére teljesen meg volt nyugodva, és így nem is vágott has tájon léket a fiába. Egyszer a gyerek haza is vitte valami aktuális pasiját bemutatni, Tóni illedelmesen kezet is fogott vele, majd egész vacsoránál arról kérdezgette a tagot, hogy van-

e nője. Ez azóta sem változott, pedig a fia már öt éve él együtt a fószerral. Akinek azóta sincs csaja. Tóni egyszer hátba is vágta tréfálkozva, hogy na, mi van, csak nem vagy buzi? Mindenki tágra nyílt szemmel meredt rá, de senkinek sem sikerült biztosra eldöntenie, hogy tényleg ennyire hülye, vagy legbelül jól szórakozik. Ebből egyébként mindkettő igaz volt, de mert az egyik a másikból következett. Vagy varázsolhatnál az áfával is..., mélázott el időközben, és ferdén nézett fölfelé a gondolkodástól. De az sem könnyű. Viszont az egyetlen dolog, amiből akkor van pénzed, ha nem teljesítesz. Keresel például egy románt. Vagy ukránt, hogy ne legyünk előítéletesek, mert azt nem szeretem. Alapíttatsz vele pár céget pillanat alatt, kitalálsz valami tevékenységet, amit nem csinálsz, például az egyik céged szekrényeket nem készít, azt a másik cégednek nem szállítod el, és minderről viszont számlázol. Egy másik emberrel meg felveteted a cégből a pénzeket, másik cégbe berakatod, azt addig csinálod, míg seggbe nem basz az APEH, a VPOP vagy a NAVY vagy mi a fasznak , hívják manapság. De ehhez nem nagyon értek, meg mint mondtam, nem nagyon érdekel a közgazdaságtan. Hogy így konkrétan semennyire. De ha gondolod, odaadom a könyvelőm számát, mert azt fejből tudom. A kettes gomb itt a mobilomon. Na, viszont végre megjött a kaja, úgyhogy zabáljunk, Samesz, te meg gondold végig, amiket itt ma hallottál, aztán csinálj, amit akarsz, van itt annyi lehetőség, hogy addig beszélhetnénk róla, míg be nem kocsonyásodik a

pörkölt. Meg keresd meg ezt az Ogrét, aztán valahogy lesz, mert valahogy mindig van. Kaja után elviszlek hozzá, mondtam Samesznak, mert láttam rajta, hogy kissé csalódott képet vág. Azt megköszönném. Felelte. Addig meg kisütök valamit, ne aggódjatok... Mi aztán nem aggódunk, vagy úgy nézünk ki? Kérdezte Márió, és betömött egy rántott húst az arcába, miután beletunkolta Tóni még alaposan mikrómeleg sertéspörköltjébe. Ha nem gond, én is jönnétek veletek... ehhez az Ogre gyerekhez, súgta oda Dugó, miközben visszaült az asztalhoz. A nyakán meg voltak feszülve az erek.

5. Szoborpark
Miután elindultunk Samesszal és Dugóval a fedélzeten a gyúró felé, már meg is álltunk. Megérkeztünk, egy hatalmas dugóba ugyanis, ami hasonlított lassú, termetes druszájához. Még jó, hogy nekem meg a buszoknak csináltak külön sávot, csak kár, hogy éppen abban is tornyosultak a parasztok. Ha az embernek volna még türelme, békésen üldögélhetne, hallgathatná a délutáni kívánságműsort, és kérhetne bele pörgős zenéket, meg mondogathatná, hogy hol áll a dugóban, mint a többi jobbágy. Így viszont, türelem nélkül, ki kellett szállnom, és bekopognom az előttem pöcsmörésző arc ablakán, aki annak ellenére zárta le az ajtóit pislogás nélkül, hogy se Fedél Nélkül, se ablakmosó nem volt nálam. Bekopogtam hát még egyszer, hátha félreértett valamit. De mivel tovább nézte feszült figyelemmel az előtte álló többi gecit, akik a buszsávban várakoztak, figyelmeztettem merő jóindulatból, hogy le fog törni a visszapillantója. Ezt láthatóan meghallotta, mert pislantott egyet, és rám nézett. Szájmozgásából ítélve még azt is megkérdezte, hogy baj van-e, az ajtót pedig továbbra is zárva, az ablakot pedig felhúzva tartotta. Ekkor tényleg letört a tükre, amin nagyon meglepődött, annak ellenére, hogy épp az előbb figyelmeztettem. Busz vagy tán, bazmeg? Kérdésemre még jobban meglepődött, és nemlegesen csóválta a fejét.

Akkor takarodj ki a sávból, javasoltam neki, és visszasétáltam az autóhoz. Mire visszaültem a volánba, már húsz kocsi próbált balra besorolni, ebből tizenkilenc nyilván abban a reményben, hogy az ő tükrük megmarad, amiből az eddigi eseményeket is figyelemmel követhették. Végre elkezdtünk haladni, aminek tudtam örülni, mert nem sokáig bírtam volna idegekkel, hogy Samesz az anyósról elkezdte basztatni a klímát meg a rádiót. Utasom csak egyszer próbálkozott ezzel, arra elég volt ránéznem, mivel értelmesebb volt a Samesznál, aki az efféle finom jelzésekre immúnis volt. Ne tekergesd, bazdmeg, kértem, de erre is csak annyit tudott mondani, hogy meleg van. Akkor ne fűtsél, basztam le, és tekertem vissza a klímát a megfelelő állásba. Ja, bocs, Tibi, azt hittem, minél többet mutat, annál jobban hűt, vigyorgott rám oldalról a Samesz, mert nyilván büszke volt magára, hogy még ehhez is hülye. Közeledve a terem felé kis lelkiismeret-furdalásom támadt, mivel már két napja nem edzettem, és eskü éreztem a kormányfogásomon a kihagyást. A parkolóban csak olyan autók álltak, amiket német üzletemberek jó pár éve már nagyon hiányolhattak. Csak egy kakukktojás volt, a keresztbe álló pick up, ami pont befért a zebra és a bejárat közé. Itt van, mondtam a többieknek, Ogréra célozva. Az edző közönségét olyan arcok alkották, akiket kizárólag a praktikum és az eredmény érdekelt. Bent minden tárgynak és eszköznek súlya volt, és vagy meg lehetett emelni, vagy húzni, különben csak foglalta volna a helyet, ami nem megengedhető ott, ahol mindenki három méteren fordul. Még a szaunában is volt egy súly a

sarokban, ha valaki nagyon unatkozna izzadás közben, és nem elégítené ki a többi arc törölköző alól kilifegő makkjának a látványa. A belépő embert viszont nem ez, hanem egy háromszoros életnagyságú Arnold Scwarzenegger-freskó fogadta. Ezenfelül volt még egy rakás másik Svarci-poszter is, egytől egyig bekeretezve. Az, amelyiken Terminátorként ül egy chopperen, olyan arany keretbe volt foglalva, amilyet még Munkácsy-kép sem látott. A hely ezenfelül is olyan súlyos volt, hogy a többi poszteren szereplő arc ott gyúrt a saját képe alatt. A pultban a lófejű Mercike volt, aki pont olyan unottan rágózva olvasta a Cosmót, mint amennyire tényleg szar az a lap. Szaszóka, üdvözölt minket, és mintha egy pillanatra felcsillant volna a szeme. Merci vok, hy. Kérődzte bele a nevét Dugó arcába, és olyat mosolygott hozzá, hogy ezerrel kicsillogott az ínye. Szevasz, Mercike, Ogréhoz jöttünk, zavartam meg a csócsálását és erotikusnak vélt szemezését Dugóval, ami közben még a póthaját is elkezdte dobálni. Az Ogre benn gyúrik. De látom, nemcsak ő szok... mondta, miközben visszafordult Dugóhoz, hogy egy gusztustalant rápislogjon, kábé annyi természetességgel, mint amennyi a melleiben volt. Nem hát, vette le a szitut Samesz, és idült vigyor kíséretében hátba veregette Dugót, mintha pont az ő ajánlása hiányozna Mercikének, hogy magába rántsa. Mivel az effajta turbékolást nehezen viselem, inkább elindultam befelé a terembe. Egyből kiszúrtam Ogrét, hátul a falnál szériázott egy hang nélkül, miközben a többi Rambo úgy sziszegett meg nyögött, mint Marija Sarapova a harmadik

szettben. Egyedül ő viselt edzőcipőt, a többiek vietnamiban feszítettek, többnyire a tükör előtt, és gyönyörrel nézték minden egyes kidagadó erüket. Tssszá. Vicsorogta az egyikük, majd olyan hirtelenséggel baszta le a súlyt, mintha megégette volna a tenyerét. Felegyenesedett, azt klappogott párat a papucsában, miközben tett maga körül egy tiszteletkört, aminek a végén beállt a tükör elé, hogy újra meggyönyörködje a karját. Hirtelen észrevett a tükörből, és szélesre tárt karokkal azonnal megfordult. Tibibazeg, szevasz, édes testvérem! És már jött is csókolgatni, mintha tán a gyermeke volnék. Szevasz, Robi. Üdvözöltem én is, csak kevesebb nyállal és több kézfogással. Mi a mondás, Tibikém, mi szél hozott erre? Pörög a biznisz? Család? Ticóról hallottál? Durva, mi? Nem habos fánk, de hát az utcán nincs karácsony, Tibikém. Lányok? Hajtod őket? Pultnál Mercikét láttad? Fullos, mi? Milyen picsája van, nem igaz? És rafkós is. Nem hinnéd, mi? Hallod, szerzett napót, azt pult alól árulja. Tizenkettő voltam, mikor utoljára toltam olyat, edzőm a kutyáját is azzal etette. Én még itt vagyok, róluk, mondjuk, már nem mondható el. Okos ember más hibájából tanul, így mondják. Nézd ott a gyereket, aki combozik. Ő már vett a Mercikétől, vannak rá fogadásaim, mikor áll le a keringése. Én már csak dekát meg szusztát tolok a protein mellé. De muszáj, mer olyan dühkitöréseim vannak, le kell vezetnem a gyúrásba’. Zavar, ha közbe én is combozok? Na, szóval múltkor beszartam, a Román rábeszélt napóra, úgy bevizesedett a fejem tőle, hogy napszemüveget sem tudtam hordani. Azóta rámentem most pucolóra, látszik

már, mi? Szálkásodok, mint egy keszeg. Azt te? Járogatol te is, nem? Azt hanyas a jattod, hanyas a pajszerod? 56? Szép, mint a forradalom. De nézzed az enyém így beroppantva. Janónak van még ekkora kara, de ő lassú, mint a kilóhatos. Azt merev is, mégse melegít be, most is meghúzódott a csuklyásizma, lefejelt valami derékig érő mérges gombát, azt meghúzta. De amúgy rendben van a srác, már csak a hengeres borintójára kéne gyúrnia, azt fullos lenne. De vágod, mi az, nem? Hát az az izom, ami a felkarcsonti fejből meg a singcsonti fejből ered, végül egybefutva az orsócsont külső részén tapad. Múltkor olvastam róla a Power Muscle-ban. Neked sem kéne hanyagolnod, fontos az. Mondjuk, volt ebből vita, mert a Hentai meg azt mondja, nem kell variálni az izmokat, csak a fekve nyomás, a többi bohóckodás. Le is lett ugatva, bazdmeg, a hülyeségeivel. Rendes edzésprogram kell, én azt mondom, nem lehet ezt elamatőrködni. Lehet, hogy a Hentai százötvennel szériázik, de a technikája a parasztlengőben merül ki. Bunyóhoz kellenek az alapok, amik az izmok. És az ember nem pusztán egy izom, hanem több. Figyeld a rákot, Tibi. Figyeled? Tszááá, ez már nem is sima rák, homár ez, bazmeg. Látod az izmok ívét? Ezt már szoborba lehetne önteni, Tibikém. Már csak lábra kell kicsit dolgoznom, aztán kész a mű. Azt te mennyibe guggolsz? Azt hallod, neked a heréd nem fáj közbe? Menned kell? Jóvan Tibikém, jót beszélgettünk, lenézegethetnél néha. Azt hallod, ha kell valami, szóljál, van csomó hárdbádi cuccom. Osztrák, mint a Svarci. Bólogattam, hogy persze, meg hogyne, azt inkább két

alig feltűnő lépéssel odatermettem az Ogréhoz, aki abban a pillanatban, hogy beárnyékoltam, felegyenesedett a fekve nyomón. Gond van? Kérdezte elég jó megérzéssel. Akad, ott az arc szeretne beszélni veled, böktem fejjel Samesz felé. A dagadt?, kérdezte bizalmatlanul. És a kivarrt?, célzott a Samesz mellett feszülő Dugóra. Ő is akar valamit. Majd elmondják, gyere. Könyököd, vetette oda figyelmeztetőleg egy bicepszező arcnak még kifelé, Sameszéknak meg, hogy gyertek, miközben mellettük is elment. Turmixot, támaszkodott meg a pultnál, és adta fel a rendelését Mercikének. Lezserül felült a bárszékre, biccentett egyet, és annyit mondott, hogy hallgatom. Igen, tehát jó napot, kezdett bele Samesz a regébe, de Ogre máris jelezte, hogy pörgesse fel. Eltűnt ezaz egy táskából, meg kéne találni, vettem át a szót, mint aki kissé jobban beszéli a nyelvét. Mit tudunk? Nyúlt közben az elkészült turmixért, ami nem lehetett több öt liternél. Kispesten, az Üllőin benzinkút parkolójából tűnt el egy verdából, vita közben. Négyen voltak. Mivel? Vette a szájába közben a lavórt, és már tűnt is el benne a banánmassza. Suzuki, sárga, nem, Dugó? De, bólintott egyetértőleg. Még valami? Gondolkozz, Dugó, javasoltam neki, mert néha nem ártott külön is figyelmeztetni. Nem tudom... mélázott erősen. Szokványos koboldok voltak, semmi extra... Dzseki, sapka. Kocsin volt hátul valami... olyan számok, mint a lakásokon. Föl voltak szögelve, azt hiszem, az, hogy 520. Rendben, meglátjuk, mondta Ogre, miközben lekászálódott a székből. És mennyi lesz a... a szolgáltatás? Érdeklődött Samesz. Azt meglátjuk, ha

megláttuk, zárta rövidre a kérdést Ogre, és már indult is vissza a terembe. Várj, még én is kérdeznék valamit, szökkent a nyomába Dugó. Ti addig menjetek nyugodtan, fordult felénk, és részemről igazán szívesen teljesítettem a kívánságát. Már vagy a harmadik dekket pöcögtettem a mocskos betonra, Dugó meg még mindig sehol nem volt. Azzal szórakoztattam magam, hogy figyeltem a szembe lévő kapualjban ácsorgó fószert. Egy kék vödörben állt, abban áztatta a lábát, testét pedig lukacsos atlétatrikóban szellőztette, amit a hasa felé tűrt, hogy a legnagyobb felületéből párologjon. Úgy harapta a szotyit, mintha almát enne. Közben folyamatosan figyelte az utcát, mintha ő is tudná a szemével hizlalni, mint gazda a jószágát. De azon nem sok minden termett, csak két koszos gyerek, amint mezítláb fociztak az út közepén. De nemcsak az utcát figyelte, hanem engem is, én meg direkt visszaszuggeráltam, hátha történik valami, és idejön. De nem jött, csak szemeztünk, mint a Vadnyugaton, leszámítva, hogy azok nem köpködtek szotyit a járdára. Kellemes csend volt, drukkoltam is, hogy Samesz ne szólaljon meg, de szerencsére el volt foglalva azzal, hogy a teremben vásárolt Powerrade címkéjén olvasgatta az összetevőket, hogy vajon melyik lehet a kék. Végre megjelent Dugó az ajtóban. Ti aztán jól megértettétek egymást, mondtam, miközben megpróbáltam a csikkel eltalálni a csatornalefolyót. Persze. Mind a ketten rühelljük az embereket, mondta, és beszállt az autóba.

6. Love me tender
Miért nem kúrod meg?, kérdezte vigyorogva Samesz Dugótól. Kit?, nézett hátra Dugó, Samesz pedig sokatmondóan tovább vigyorgott. Jah, azt a pultos luvnyát, fordult vissza lemondóan. Minek. Minek, minek?, háborgott Samesz. Talán mert most jöttél ki a sittről, nem? Ki tudja, sokáig nem lövöd el a patront, kitör rajtad a pszichopata. Vagy ami még rosszabb, bebuzulsz. Vagy besül a geci. Csajod lepattant, nem? Teljesen igazolható volna a dolog. Szandra foglalkozott ezzel? Önző módon lelécelt valami szaros eb miatt. Hallod, este menjünk valamerre, kell egy kis kikapcsolódás, azt hívd el ezt a Mercikét. Ne magad miatt, a farkad miatt. Az a vadász, amelyik nem lő, az nem vadász, hanem... hanem fasz tudja, pék, na. De milyen feje van? Morfondírozott Dugó, és ezek szerint már nem azon, hogy Samesznak igaza van-e. Nem mindegy, szebb, mint a tenyered. A nők sem vágynak ám másra. Jó, mondjuk, gyengédségre. De azt majd megadja neki valami érzelgős, lelki szemetesláda. Te meg rendesen megkúrod. Hidd el, ez a csaj ránézésre olyan, hogy igényelné. Egyelőre nem férj kell ennek, hanem hús. Egy dühöngő bika, aki most tört ki a karámból. Nem grófkisasszony ez sem, hanem egy kannibál. Szükséglete van ennek, nem lelke. Ideális, arra pont jó. Arra pont jó másik ezer nő is, replikázott Dugó. Az lehet, de az ember azzal oltson tüzet, ami épp kéznél van.

Na, Tibi, te mit szólnál? Este egy buli? Hirtelen bulizni támadt kedved, kérdeztem vissza a pár órával ezelőtt még az öngyilkosság szélén veszteglő Samesznek. Ki kell engedni a fáradt gőzt! Ez az Ogre meg ígéretes arcnak tűnik. Elég elszánt tekintete van, én bízom benne. És bízok Dugóban is, hogy lekúrja ezt a Mercikét, azt kifakad belőle is a gőz, mint a kuktából. Már csak azért is, hogy jó példával járjon elő a fiamnál. Hallod, Dugó? Most mutasd meg, ki a férfi! Ne zsarolj..., mordult Dugó. Zsarol a halál, de ne sírjál, mint egy fürdős kurva, mert az végképp nem áll jól. De ha akarod, lemehetünk a Coxxba is, azt benézhetsz a kulcslyukon. Tényleg, izé, Dugó, a sitten? ... Szóval ott bent, tényleg igaz, az, hogy előbb-utóbb mindenki?, fogta érdeklődőre Samesz. Mindenki mi?, fordult újra hátra Dugó, az előbbinél kissé szúrósabb tekintettel. Hát érted, hogy szóval ha nem is mindenki, de a legtöbb, szóval hogy nincs nő, és érted... Mit, mi a faszt értek? Hallhatóan nőtt a feszkó. Hát a szappanos cucc, vágod... De persze tényleg csak jobb híján, én megértem... Megérted, bazmeg? Mit értesz te meg? Hogy te odatartanád a picsád az első hét után, mi? Ezt értenéd meg? Nem ezt mondom. Csak szar lehet nő nélkül... Szar is. De ettől még nem fogok seggbe kúrni senkit, bazmeg. Azt meg elhiheted, hogy engem senkit nem tett a csicskájává. Meg engem az egész nem érdekel. Buzik, zsidók, cigányok, egyik sem. Mutass valakit, aki normális. Mindenki azt hiszi magáról, hogy ő az. Bent is mindenki azt hitte magáról. Csak kellett a lóvé, azt azért rabolt ki pár közértet. Vagy leszúrta a nőjét, de csak

mert megcsalta. Vagy hülye az, aki százhúszért napi nyolc órát robotol. Nem azt mondom, nem ugyanaz buzinak lenni meg gyilkosnak. Csak hogy gyilkolni sem kell ahhoz, hogy utálják a pofádat. Sőt, az, hogy ha cigány vagy, az már messziről látszik, még bíróság sem kell hozzá, hogy megmondják rólad. Bent is utál mindenki mindenkit. Kint is. Csak érdekek vannak, és félelem. Én is ebben a kettőben hittem. Nem vagyok nagy ember, a szüleim sem azok. Ezért kigyúrtam magam a faszba, azt minden hülye meg tudja csinálni. Na! Kapta fel a fejét Samesz. Akkor én még hülye sem lennék? Én nem emelek súlyokat, sose nem is akartam. Minek. Szatyrokat is az asszony cipeli. A hangyák állítólag a testsúlyuknak a baszomsokszorosát tudják megemelni. Azt? Azt odamegyek és rálépek. De én is odafigyelek magamra. Mit eszem mondjuk. Mindenhez eszem salátát például. Meg járok úszni. Az állítólag jót tesz az alaknak. Az úszás?, horkant fel Dugó. Akkor magyarázd meg a bálnákat, bazmeg. Nem azt mondom, hogy minden az, hogy széjjel legyél gyúrva. Mert az csak a vázad. De legbelül szar, érted? Bent a sitt még a vadembereket is megnyomorította. Nem megtöri. Csak még azt is kiöli belőlük, ami esetleg addig beléjük ragadt valahogy. Nem azt mondom, hogy jutalom járna nekik, de ezek nem úgy fognak kijönni, hogy bármit megbánnának. Persze van, aki ellenáll... Sőt, ráébred az élet szépségeire. Megtalálja a lelki harmóniáját. Elhatározza, hogy megváltozik, mert felfedezi, hogy a világon számtalan

csodálatos dolog létezik. Megbánja a bűneit. De nem valami Isten vagy bármi ilyen kedvéért. Hanem saját magának. Így erősíti magát. Belülről, érted. Most magadról beszélsz?, kérdezte Samesz. Talán... Talán magamról. És neked mi segített? Mármint mi tartotta benned a lelket? Szandra? Az a kurva? Csattant fel Dugó. Nem, az biztos, hogy nem, bár néha úgy gondoltam, hogy jó volna látni. Bíztam benne. Na, ez az, amit nem érdemelt meg. A bizalom a legértéktelenebb fizetőeszköz, semmit sem ér, mert semmire sem lehet beváltani. Tessék! Húzta fel a pólóját hirtelen a vállán, ahol egy Szandra felirat díszelgett. Három doboz cigi volt, bazmeg. Tudod az mennyi odabent? Egy szálat nem érdemelt volna. Látod, bezzeg a tetkós gyereknek aranyélete volt. Mindenki magára akart varratni valamit, amiről azt hitte, hogy fontos neki, ami tartotta benne a lelket. De már látom, tévedtem, és három kibaszott doboz cigim bánta. De hagyjuk, ne beszéljünk róla. Na de Dugó, mondd már el, hogy mi, hallod? Erősködött tovább Samesz. Mondom, hogy hagyjuk, úgysem értenétek meg. Szemem sarkából láttam, hogy Dugó néz ki az oldalsó ablakon, valahova a távolba. Bármi is volt az, amit nem mondott el, már engem is kezdett érdekelni, mert roppant aggasztó szentimentális kifejezéssel fürkészte a semmit. Na, ki vele, halljuk. Ne kéresd magad, Samesz már egyszer lefürdőskurvázott, lassan kezdem azt hinni, hogy igaza volt. Bátorítottam, mert érezhetően el akarta mondani, csak még lejtette a násztáncot. Jól van, elmondom, de úgysem értitek majd meg. Hát amíg nem nyögöd ki, addig biztos, mondtam,

miközben lehalkítottam kicsit a rádiót. Ha benyögte volna, hogy a dodonai szent tölgy, akkor sem lepődtem volna meg jobban. Verseket írtam... most jó?, fakadt ki belőle végre, amire a Samesz olyan meglepődött képet vágott, mint akit most rúgott tökön a pápa. Mi a faszt? Na ez az, ez az, bazdmeg, mondtam, hogy kár az egész. Nem, nem, hallod, Dugó, nem az, csak hát... meglepett, érted. Azért az ilyen költőket, mint a Petőfi meg ezek, kicsit másképp képzelte az ember... Azért te majd ne feküdj be a vonat alá, hallod! És milyen verseket? Frankón ilyen rímeset? Persze, még szép, mit gondoltál? Kérdezett vissza Dugó némi fölénnyel. Egy egész kötetnyit írtam. Szeretném, ha egyszer ki is adnák. Az lenne a címe: A rab madár. Ú, baz, ez nagyon költői. Bólogatott elismerőleg a Samesz, és nem tudtam, hogy ezt most maga is komolyan gondolta, vagy belőle meg rejtett színészi képességek törtek föl hirtelen. Az, biccentett büszkén Dugó. És hogy izélődtél bele ebbe a költészetbe? Olvastál róla valami könyvet? Nem, ezt nem lehet tanulni. Ez belülről jön. Érted, öregem? Belülről, az embernek a legbelsőbb belsejéből. Mutatott a szíve felé, amiről úgy gondolta, hogy az már nagyon bent lehet. Értem, értem én, apám. És hallod, tudnál valamit idézni, amit így te költöttéi? Hát most így, hirtelen... Nem készültem. Szerénykedett Dugó. De talán a Magány című versem... Ha tényleg érdekel, az így kezdődik valahogy: „Kemény ágyamon a szívem mi forró egyedül. / Az a jó nekem mikor veled vagyok, és nem magányosan.” Magányosan, és nem

egyedül. Mert az már szóismétlés volna. Mondta a mester
Samesznak, és elégedetten süppedt bele az anyósülésbe. Az elhangzottakat a Róbert Károly teljes hosszán emésztette mindenki, bár erre valószínűleg Faludy György néhai életútja is kevés lett volna. Dugó mégis juthatott valameddig, tán rájött, hogy nem jó neki se magányosan, se egyedül, mert az Árpád hídnál hirtelen annyit nyögött ki, hogy na jó, most már biztos, hogy felhívom azt a Mercit. Nagyon helyes, vigyorodta el magát Samesz, aki Dugó elhatározását láthatóan személyes sikerként könyvelte el. Lacika, te is, bazmeg, a te farkadra is ráakaszkodhatna valami kannibál. Esküszöm, ha nem tudnám, hogy az én fiam vagy, azt hinném, hogy egy buzeráns vagy. De akkor kénytelen lennék hasba szúrni téged. Ne villogtasd a szemeidet, elhiszem én, hogy nem vagy az, ha gondolod, hazamegyek, és az összes kést kidobom az ablakon, csak hogy lásd, hogy bízok én benned. Csak a mai világban már nem lehet tudni, amekkora divatot csináltak belőle. Mert ez divat, semmi más. Erre több bizonyíték is van, például hogy attól, mert valaki meleg, még miért kezd el affektálni? Ezt magyarázza meg valaki. Mert azt hiszi, attól lesz nőies? De minek akar nőies lenni, amikor a buzik pont hogy a nőket nem szeretik?! Na, ezért mondom, hogy divat az egész. Más nem is lehet. Hajlam? Na, most figyeljetek, megnéztem wikipédián a tudományos háttéroldalát a genetikus dolgoknak... Tudjátok, mit írnak? Hogy a hibás gének legtöbbször a szülőktől öröklődnek! Na, ez a tudományos cáfolat! Mert a homoszexualitás nem öröklődhet, nem lehet hajlam, hiszen az azt jelentené, hogy

már a szülő is buzi volt, de a buzinak nem lehet buzi a szülője, logikailag, ugye. Mi lehetne még, betegség? Ha betegség volna, már kitalálták volna rá az ellenszert, mert azt már az AIDS-re is kitalálták, pedig a melegség sokkal régebbi, már az ókorban is felütötte a fejét. De legalább tudni lehetne, hogy miképpen terjed. Olvastam erről is egy publikációt az interneten, ahol azt írták, hogy elképzelhető, hogy a gyengébb immunrendszerű emberek kapják el ezt a betegséget, ez lehet rá a magyarázat, hogy számos homoszexuális nőiesen, azaz gyengébben viselkedik, mint a rendes férfiak. Azt ezek kompexusosok lesznek, azért mennek el művésznek... Persze nem rád értem, Dugó... Az egészet a médiába nyomatják tudatosan, azt a gyerekek onnan tanulják el az egészet. Ez az én véleményem. Mert a tévében mindenki köcsög. Nem hiszed, Dugó? Mit? Jó, a Rékasi Károly tényleg nem köcsög, de úgy értem, hogy majdnem az összes többi. A Vakond Gyuri mesélte, a tévében dolgozott. Díszletkoordinátor vagy mi a fasz volt. Ő pedig már csak tudja, minden műsornak van díszlete, belelátott a színfalak mögé, ahogy szólással mondják. Na de elég a tudományból, inkább Lacika intézkedjél, hogy elkoptatódjon az a csenevész farkad. Ez azért is van, mert hogy nézel ki? Ha befestenéd a hajad, te lennél a Samantha Fox. Nem tudom, mikor akarod már abbahagyni a modellezést. Mert, bazmeg, amelyik csajt kihagyod az életben, az a halálod után húzni fogja az orrodat. Na, neked akkora orrod lesz, hogy a mennyországban nem tudsz majd megfordulni vele. Pedig jobban örülnék, ha itt a földön lennél egy valamiféle Csák Máté. Nem Csák Károly?

Kérdezett vissza Dugó, amire csak annyit mondott a Samesz, hogy nem tudom, lehet. Amúgy pedig lehetnél büszke is a fiadra. Folytatta más térfélen Dugó. Kupameccsük volt. Kiverték a Siófokot, gólokat is lőtt... Na!... Vágott csodálkozó képet Samesz. Mi a faszom... Annyira azért ne legyél meglepődve, mondta duzzogva Lacika, mint egy hatéves. Nem az van, hogy meg vagyok én lepődve... Mentegetőzött az apja. Csak hát, azok a hihetetlenül aszimmetrikus botlábak... Amit az anyjától örökölt. Mint egy két falábú kalóz. Az edzője, az Ödönbá pedig még meg is esküdött nekem, hogy a gyerek lába vasból van. Nem, nem olyan kemény, annyi érzés van benne. Gyerekkorában annyira nem tudott dekázni, hogy az egy gramm se volt. Azt mondták, kinövi. De olyannyira nem nőtte ki, hogy az már orvosi eset volt. Emlékszem, egyszer becserélték az FMK, Fóti Marihuana Kedvelők vagy mi a fasz ellen a nyolcvankettedik percben, kapott egy hosszú keresztlabdát, amit csak nézett, nézegette, hogy száll, míg fejen nem baszta a labda. Ekkor volt az, mikor az Ödönbá ráeszmélt, hogy nem maradt több cseréje, elkezdett könyörögni a bírónak, hogy fújja le a meccset. Pedig olyan barátságos meccs volt, hogy ha elrúgta Lacikáék közül valaki a labdát, az efemkás gyerekek hozták vissza. Na, de akkor jól van, Lacika, büszke vagyok rád, láthatod. Na de akkor ma este tényleg ünnepiünk! Te meg, Dugó, mászd meg ezt a Mercikét, mint a Csomalungát. Azt Lacikának is intézünk valamit! Ne csak kapura lődözzön a hülyegyerek! A parti előtt mindenki hazament készülődni, de legalább zuhanyozni, kivéve a Sameszt, akinek sürgős dolga támadt

Rákoskeresztúron, ahol közismerten a díler ismerőse lakott. Mégis Dugó volt az, aki elsőnek beszakadt, látva hazatérését követően, hogy valaha volt ingóságai hulladékként terülnek szanaszét a lakása padlóján, ami ráadásul még össze is van szarva. Első pillanatban azt hitte, hogy befújt a tájfun az ablakon egy hajléktalant, mikor kimászott egy széttépett Paulo Coelho-könyv alól Dexter. Hirtelen feltört dühébe némi öröm keveredett, mikor látta a szétforgácsolt könyvet, amit Szandrától kapott két évvel ezelőtt karácsonyra, és amiről minden egyes nap megfogadta Szandrának, hogy most már tényleg el fogja elolvasni. Néha komolyan is gondolta, legalábbis amikor Szandra idézgetett belőle, de nem azért, mert túláradt benne az érdeklődés, inkább csak remélte, hogy többé akkor a büdös életben nem kell végighallgatnia még egy okosságot. „Két másodpercnyi haldoklás rövidnek tűnik, de az időt nem így mérjük.” Most viszont mintha a világ utolsó Coelho-könyve feküdt volna lábainál cafatokban, olyan elégedett képet vágott Dugó. A kurva anyád, vigyorgott az elpusztult irodalomra, majd lehajolt, és barátságosan megdörzsölte a kutya bundáját. Majd holnap összetakarítunk, nem igaz? Tette hozzá, majd a lábával arrébb tessékelte a dögöt, amikor nyelvi analfabéta létére még neki is feltűnt, hogy az előbb bizalmaskodó többes számot használt. A zuhany alatt jólesően dörzsölgette tusfürdővel a feszes izmait, és maximálisan kiélvezte, hogy most senki nem üvöltött rá, hogy hagyj már vizet, bazdmeg. A párás tükörben hosszasan vizslatta magát, elsősorban a farkát,

amivel ugyan már az évek alatt bőven megbarátkozott, de most mégsem tetszett neki. Tibi, szólt bele fél perc múlva a telefonba, miközben én épp próbáltam megenni anyám paprikás csirkéjét, ami jó volt, eddig. Te hogy borotválod a golyóidat?, folytatta Dugó a megszólításom után, ami tán meglepett volna, ha már egyáltalán meg tudott volna lepni bármi is. Miért érdekelnek a golyóim?, kérdeztem, kissé sürgetőleg, mert már le akartam volna tudni a kaja hátralévő részét, ami jóval gusztább volt, mint a felmerült téma. Nem a tieid, az enyémek. Csak hogy hogy csinálod? Borotvával, nem vág az meg? Ha a fejedet le tudod borotválni, bazmeg, akkor sikerülni fog a faszodat is, tettem rá a telefont, és elégedetten terpeszkedtem el, mert tudtam, hogy lesz időm megnézni a meccs második félidejét is. A szakkommentátorok már a kapufában élő szúk genealógiáját is kielemezték a meccset követően, amikor végre megcsörrent a telefonom, ezúttal nem esztétikai kérdés miatt, hanem Dugó jelezte, hogy indulhatok érte. Mikor tíz perccel később beszállt a kocsiba, komolyan aggódtam, hogy kirohad a kárpit. Mintha húsvétkor az ózdi bányászok éves báljáról jött volna egy szem nőként, olyan átható rüvet kölni szaga volt. Még a Wunderbaumról is hullani kezdtek a levelek, úgyhogy útközben nem sokat beszélgettünk, mert nem elég, hogy a rádiót is max hangerőre csavargatta, az ablakokat is tökig le kellett húzni. A bejáratnál, a hídnál megkértem, hogy legalább a cél közelében halkítsa le a pumpálást, mert nem a Dózsa György-féle parasztfelkelésre jöttünk. Átérve a hídon az

egyetlen lehetséges útvonalat nagyban mutogató ember meglátva minket nem elégedett meg a lengetéssel, hanem láthatóan valamit nagyon mondani akart, úgyhogy megálltunk mellette. Jó estét az uraknak, köszönt, pedig láthatta volna, hogy az autóban rajtam kívül csak a Dugó tartózkodott. Elkérhetem a VIP-kártyájukat? Mondtam neki, hogy na, az permomentán, ami otthon maradt. Az összes, tettem hozzá, hogy érzékelje, nem akárkivel van dolga. Uhhh, sóhajtott olyat, mintha rágurultam volna a lábára. Borzasztóan sajnálom, de a kártya nélkül nem lehet a VIPparkolóba behajtani... Mit tegyünk most? Mitévő legyek? Kérdezte ő tőlem, és láthatóan kezdett kétségbeesni. Majd jövő héten felmutatom kétszer, mondtam neki, és mielőtt még ezen is elkezdett volna morfondírozni, inkább ráléptem finoman a gázra. Mivel úgy pattant arrébb az ürge, mint kavics a vízről, feltételeztem, hogy egyetértünk. A parkolóban nem volt könnyű rendes helyet találni, na nem azért, mintha annyian lettek volna, csak senkinek sem sikerült se párhuzamosan, se merőlegesen parkolnia, ellenben a kettő közötti összes szögvariáció ki volt próbálva. Egy darab normális helyet találtunk, de azt is kitakarta egy fehér Grand Cherokee két ajtaja, amik szélesre voltak tárva, anélkül hogy bárki kivagy beszállást kísérelt volna meg rajta. Az ajtók változatlanul nyitva maradtak akkor is, amikor elkezdtem megkísérelni a parkolást. Az anyóson ülő rettenet épp rúzsozta a fejéhez tartozó szájat, ami méretéhez mérten annyira nagy feladat lehetett, hogy nyilván ezért nem maradt ereje, hogy becsukja az ajtót. Épp ezért voltam kénytelen megkérni rá,

hogy anyukám, legyél már szíves beljebb húzni az ajtót, mielőtt még leviszem, aztán hazafelé kapsz egy kötőhártyagyulladást. A csaj olyan értetlen fejjel nézett át, hogy feltételezhető volt, hogy nem értette meg, amit mondani akartam neki, úgyhogy megismételtem, most már kissé jobban a képességeihez igazítva a kérésem: az ajtót csukjad be, tündérem, kérlek tisztelettel. Ehhez a hangnemhez nyilván nem volt szokva a mellette terpesztő pasija, mert a túloldalt is azonnal kinyílt az ajtó, és hosszas hintázás után kiugrott belőle egy köcsög. Nem túl nagy, épp 150 centi, aki csökkent termetét láthatóan kompenzálni akarta, úgy, hogy rendes, nagy köcsögnek tűnjön. De nem sikerült neki, még úgy sem, hogy a háromnegyedes fehér nadrágjához zöld, brazilos flip-flop papucsot vett fel, rózsaszínű ingét jól beletűrte a gatyájába, hogy a D&G övét még a Stevie Wonder is megcsodálhassa, viszont a legfelső nyolc gombot kigombolta, hogy csupasz, narancsra szolizott, akkurátusan olajjal lekent mellkasát láttassa. Nyakán egy kobrának szánt hüllő futott fel a húsosan redőző tarkójáig, amit egy aranyozottan csillogó parasztglória ölelt körbe, a nyakörvről pedig egy Krisztust ábrázoló medál csüngött. Birkózófülei pedig a fizika törvényeit meghazudtolva tartottak egy Armaninak feliratozott napszemüveget, ami most a kiugró csontú homlokán pihent, nem takarva a puritán tekintetét, ami az irányomba fókuszált. Mivel illetlen ülve beszélgetni álló emberrel, így én is kiszálltam, pont akkor, amikor megállt az ajtómnál, és oda kezdte nyögni, hogy hallod... Itt egy pillanatra megakadt, de rövid szemezés után befejezte a

mondatát, immáron a nőjéhez fordulva: hallod, Kriszta, csukd be azt a szájba baszott ajtót. Majd visszaszállt az autójába. Dugónak igaza lehet abban, amit az érdekekről és a félelemről mondott. Az embereket tényleg ez a kettő működteti. Ezt a bikkamakkát az előbb konkrétan az, hogy felismerte, hogy az az érdeke, hogy ne basszam szájba a csaja előtt. Az igazán hülyék persze azt sem tudják, mi az érdekük. Ők szoktak beborulni egy kukába, amikor a tesztoszterontól bedugult aggyal megkérdezgetik egymástól egy helyen, hogy mi van. Ne vedd le a gyújtást, Tibi, kérte Dugó, és már nyomta is le az ablakot, a hangerőt meg fel. Ezt ne, cseréltem fel gyorsan műveleteinek irányát. Bassz, akkor legalább menjünk be, mondta kissé sértetten, és türelmetlenül. Előbb megkeressük Laciékat, hűtöttem le. Apját is ő hozta, már ha nem zabálta magát halálra az öreg Rákoskeresztúron. Apropó, Mercit hívtad végül? Ja, bólogatott Dugó. De most már nem tudom, hogy jó ötlet volt-e... Mert érted, megy majd a szenvedés. Most mit mondjak neki? Mondani? Azt nagyon semmit, úgysem lehet hallani. Többnyire jobb is. Nyugtattam meg. Szandra is bekaphatja a faszomat, úszott tovább Dugó egy másik gondolatmeneten. Bár így, hogy állandóan tele volt a szája... Be ne feszüljél már, inkább gyere, megnézzük Lacikát a nagy parkolóban, hátha már itt vannak, javasoltam Dugónak, mert a sirámaira igazán nem voltam kíváncsi, főleg, ha még jobban belendült volna. Már épp elkezdtem volna megcsörgetni a Lacikát, amikor kiszúrtam őt meg a Sameszt, amint a verdájuk

mellett állnak, és mindketten erősen lépdesnek, mintha valaki csikkeket dobált volna a talpuk alá. A mellettük álló autóból ugyanaz a zene szólt, amire kedves barátaink trappoltak, csak ők nyilván a saját hangszórójukon szerethették hallgatni a rádiót, máskülönben semmi nem indokolta volna, hogy ők is ugyanazt a kattogást baszassák fél méterre öt kriptaszökevénytől, akik felváltva húztak bele egy üveg Alaszka vodkába, nyilván azzal a meggyőződéssel, hogy majd a másik négy közül fog valamelyik vezetni hazafelé. Menetelünk, menetelünk? Üdvözöltem a lehetetlen apa-fiú párost, akik egyforma feszült tekintettel néztek körbe-körbe a kemény lábmunka mellett. Várunk. Nyögte ki Lacika, és olyan sebesen nézett körbe, hogy még a hold pislákoló fénye is megirigyelte. Megjöttünk, próbálkoztam, hátha kicsit megnyugszanak, hogy már nem kell várniuk, de nem nagyon reagálták le. Lacika, fejezd be kicsit az energiaital szopogatását, láthatóan nagyon megfeszít, céloztam a markában szorongatott kétes kinézetű energiaitalra. Fáradt vagyok. Meccs volt délután. Ötöt lőttem. Vagy hatot. Kettőt fejjel. Vágod. Hadarta, és hörpintett egy újabbat a pléhdobozból. Samesz, te jól vagy? Fordultam oda az addig csendben álldogálóhoz. Jól. Fasza. Örülök, hogy jöttetek. Csak mindjárt... csak még állok kicsit. Közölte, és arrébb ment három méterrel. Faternek szólhatnál, hogy kinőtte már a cuccot, nem?, javasoltam diszkréten Lacikának, miközben néztem Sameszt, aki folyamatosan úgy szipogott, mint egy taknyos óvodás. Ő dolga, válaszolta hanyagul, és húzott egy újabbat

a szörnyeteg szörpjéből. Te is toltál vele valamit? Én? Én nem. Sportember vagyok. Értem, biccentettem. És ez a szar honnan van?, céloztam a piájára. Ez? Kocsiban volt, Dugó vette múltkor. Én??, csodálkozott el erősen Dugó. Te, te bizony. Menjünk, zárta rövidre a kérdést Lacika, és már meg is indult a hely felé. Dugó egy darabig kísérte tekintetével, közben a fogaskerekeinek a nyikorgása szinte még a lakossági house-t is elnyomta. De mivel semmiféle villanykörte nem villant fel a feje fölött, inkább rám nézett, és biccentett, hogy menjünk mi is. Mivel nem vagyok geci, szóltam Samesznak is. Na, már hívnak. Vette ki a zsebéből izgatottan a telefonját Dugó, amin az Eye of the tiger volt beállítva csengőhangnak. Mit? Bejáratnál? Fél perc. Zizegte a kagylóba, és apró hurkalábait szaporább lépdesésre fogta. Bukránék, mondta immáron nekem, miközben visszacsúsztatta a telefonját a koptatott Replay farmerjának bal oldalsó zsebébe. Nem Mercikézni akartál? Kérdeztem, de csak azért, mert a korlátolt haverjainál még az a lófejű kurva is jobb opciónak tűnt. Majd ellesz az. De nemcsak magam miatt akarom, hogy találkozzunk, hanem Samesz miatt is... Rendes tőled, de szerintem neki már így is elég hülye haverja van, vertem barátilag hátba. Kapjad be a faszomat, próbált visszalőni, de a hajó érezhetően nála süllyedt. A bejárat előtt ott tornyosultak Dugó ismerősei. Én már ugyan hozzá vagyok szokva a sötétséghez, de ezekre még nekem is nagyon hunyorognom kellett. Szerencséjükre csak én hunyorogtam rájuk, és épp nem egy bíró, mert az

rögvest bebaszta volna a sarokba a Btk.-t, és anélkül osztott volna ki rájuk százötven évet. Fejenként. Egyből elkezdtek ezek is csókolózni, majd megkérdezték Sameszra sandítva, hogy ki ez a vén geci. Dugó kissé zavarba jötten közölte velük, hogy az épp mellette álló barátjának az apja, amúgy meg részint a főnöke. Ő az, akit mondtam. A fiúk viszont nem érezték meg a kellemetlenné vált helyzetet, ezért még építkeztek rá egy kicsit: Ez a beszakadt fószer? Apám, nem csodálom, ha le van égve, amennyi anyagot ez magába fektetett, röhögtek össze. De ne izgulgass, apukám, majd mi megmondogatjuk a frankót neked. Honnan ismered ezeket a lufikat, és milyen frankót akarnak ezek megmondani? Fordultam oda Dugóhoz, mert kissé aggasztott, hogy ezek bármit is akarnak mondani, nemhogy még frankót. Hát, tudod, bentről... Mondtam nekik a szitut Sameszról, de nem mindent persze... Csak hogy kéne valami biznisz. Azt mondták, tudnak valamit..., suttogta Dugó, miközben járatta körbe a tekintetét. Az fasza, mondtam idézőjelben. És már én is kicsit hülyén éreztem magam, amiért képes voltam megkérdezni, hogy ilyen formákat honnan ismerhet. Gyere, Tata, most is van neked valamink, megkóstolgathatod, vigyorgott rá az egyik, miközben megcsapkodta a hasán csüngő jóképű táskát. Nem fényképezőgép volt benne, az biztos. Csak iramkodjunk megfelé szépen, aztán menegessünk szarni a slozira. Újabb röhögés. Húúú, de bazeg!, szólalt meg most az egyik másik ugyanolyan. De, hogy megyünk be? Há mútkó se engettek be ezek a kötsögök, biccentett a kidobók felé. Te

Tibi, nem ismered őket?, fordult felém Dugó, hogy hátha. Nem sok kedvem volt az egészhez, de mivel itt kint sem sok kedvem lett volna ácsorogni ezekkel, és csinálni a műsort, ezért inkább mondtam, hogy de, az egyiket. Úgyhogy odaslattyogtam a bejárathoz, és lejattoltam Pajszerral, akit még a Malomból ismertem. Tibikém, fúú de jó, hogy látok végre egy normális arcot. Nézegessél be ide, hát mik ezek? Hogy kerülnek ide, és honnan jöttek? Már a főnök is idegeskedik, itt recseg a fülemben, hogy honnan került ide ez a sok lakatos? De muszáj beengedni őket. Nem az a világ van már, be kell engedni mindenkit. Pedig ha rajtam múlna, Tibikém, olyan üres lenne a hely, hogy kongana. Előbb is elrúgta nálam a pöttyöst az egyik korcs. Hogy ő ismeri itt a kisfaszomot, azt már tolulgatott befelé... És? És tényleg ismerte, hogy baszná meg. Értem, akkor nem gond, ha ők is bejönnek, böktem kis undorral Dugó spannjai felé. Mit, azok? Úbazmeg, Tibikém, imádlak, szeretlek, testvérem vagy, de azok nem. Balhés arcokat nem lehet. Ez biztonságos hely. Nem véletlenül vagyunk negyvenen. Értsd meg, Tibikém, testvérem, nem tehetem, ugrana az esti pénzem. Így együtt ezeket nem lehet. Megértem, értettem vele teljes mértékig egyet. Azért koszi, fordultam meg, és mentem vissza, hogy közöljem a három fekete paraszttal, hogy léphetnek egyet előre hazáig. Kurva anyját, volt a reakció. Hallod, én ezt nem hagyom, bemegyünk, bazmeg, a másikon. A stég felől. Megvan, geci! Gyúlt némi fény az egyikük kriptájában, hát majd a pálcikaemberek bevisznek minket, mutatott a bejárat felé, ahol épp négy darab szalmát fújt be a szél. Ez az, bazmeg,

menjünk, keressünk pár ilyen kis buzit, azt majd azokkal bemegyegetünk. De hallod, öt percet várjunk egymás után, ne legyen feltűnő. Méregessed az órát, Lajos, én elindulgatok, az ott nekem jó is lesz! És már menetelt is az egyik tizenhat éves kobold felé. Láthatóan felcsigázta őket a szitu, hogy most kivételesen arra kell tervet szőniük, hogy ne ki, hanem be hogyan jussanak valahová. Mi közben rendesen bementünk, amitől ugyan nem éreztem magam jobban, mert nem szeretem keverni a munkát a magánélettel, és itt körbenézve láthatóan lett volna némi meló. A gyereket, aki egy fénypálcával rángatózott, például szívesen letettem volna aludni. Mire átjutottunk a VIP-hez, már görcsöt kapott az öklöm, annyira feszítettem. Olyan volt, mintha életre kelt volna a MyVip, azt a sok kis nyomorék adatlap meg animált négy másodperces giffé változott volna. A legtöbb picsának a szél lengette a szoknyájuknál hosszabb szeméremajkait, miközben csücsörítettek, mintha a pasik tán kacsákat akarnának baszni. De lehet, akartak is, meg szüntelen tolultak előre a narancsbőrös seggekre, azt tuszkálták oda a fitymájukat, mintha azzal akarnák meghámozni. Időközben Tóni és Márió burája már ott virított az egyik asztalnál, társaságukban ráadásul ott ült Mikibá is a szokásos vihardzsekijében, miközben a zsíros szemei közül stírölte a nála egynegyeddel fiatalabb picsák seggét. Mikor észrevettek minket, nagyvonalúan meginvitáltak minket társaságukba, aminek eleget tettünk. Innen a lelátóról még aggasztóbb volt figyelni a hordát, ezért igyekeztem inkább háttal ülni nekik, és a háttérben vonagló

és kérődző kurvákat figyelni. Ők voltak a táncoslányok. A többi kurva a táncparketten csinálta ugyanazt, amit ezek, csak amazok irigykedve tekingettek emezekre, emezek meg szánakozva amazokra. Mikibát ismeritek, kérdezték Tóniék, de feleslegesen, mert ezt a rettenetet mindenki ismerte. Többet jár erre a helyre, mint a személyzet összesen, rendszerint három kiskorúval, akiket mindig legutóbbi látogatása alkalmával fedez fel, és akik között nagyobb a rotáció, mint a kapán. Most is éppen a tehetségek felkutatásán fáradozott, és láthatóan meg is találta az egyiket, mert miközben strandruhában táncolt az egyik kiscsaj a korlátnak támaszkodva, Mikibá, felvéve a szemüvegét, alá-alá hajolgatott, vizsgálva az alvázát. Majd megkopogtatta a csajt a seggén, hogy ne haragudj, gyönyörűm, fordulj már ide. És már vette is elő a belső zsebéből a kis fényképezőgépét. Cicukám, fordulj már meg, úgy ügyesen. Na, csinálok rólad pár képet, mert gyönyörű vagy. Hát ha én mondom, hogy az vagy, akkor az vagy. Ciciről is, úgy, hajolj csak szépen. Nagyon aranyos vagy, és ügyes is, kedves kislány. Gyere, ülj ide, szereted a pezsgőt? Hát persze, hogy szereted, úrilány vagy, ugye? Finom francia pezsgő dukál az ilyen szépségeknek, és már integetett is a tömzsi kis kezeivel a pincérnek. Az asztal túloldalán Márió is izzította már a nyálelválasztását, egészen addig, míg Tóni oldalba nem bökte. Ne pedofilkodj! Jóvanna, bazmeg, csak a csajt nézem, nem a személyijét, nem tudhatom. Akkor én mondom neked, ne nézegessed!, utasította Tóni ismételten. Nézegessed inkább azt ott, a pultnál. Az a nekünk való, egy vastag szájú

porszívó. Merci! Kiáltott fel Dugó, aki most vette észre, hogy Tóni milyen porszívóról beszélt eddig. Ismered? Lepődött meg Tóni. Látod, Márió, az ifjú titánok! Na, te meg, Dugó, menjél, azt hívjad ide azt a Mercikét szépen! Dőlt hátra a kanapén, miközben két kezével a combjait kezdte dörzsölgetni. Míg Dugó elment a pulthoz, hogy felhozza asztalunkhoz a csajt, volt kis időm, hogy pár pillantást vessek Sameszra, aki éppen az egyik forgó lámpa színes fényeit követte tekintetével körbe a falon. Jól vagy, öreg?, kérdeztem, de mivel nem mondta, hogy nem, csak forgatta tovább a fejét, nem forszíroztam tovább a dolgot. Látom a hangot, jegyezte meg fél perc múlva. Jól van, csak ügyesen, biztattam, mert legalább addig is elfoglalta magát valamivel. Mercike indulás előtt beborulhatott egy flittert szállító konténerbe, mert a diszkógömb mellette csak pislákolt. Hy, integetett nekünk az asztal végében, ezért gyorsan szorítottunk némi helyet a kanapén, hogy minél kevesebben lássák a produkcióját. Ti is a Dugót ismizitek? Ahogy mondod, vigyorgott rá Tóni gusztustalanul. Borzkirály! Iszol? Vette át a szót Dugó, aki láthatóan igyekezett nagyon gizdán viselkedni, és mivel komolyan vehette a figyelmeztetésemet, hogy a diszkóban nem hallani semmit, el is mutogatta. Mondjuk, abból Mercike gondolhatott volna valami tök másra is, mindenesetre úgy tűnt, nem értette félre. Aha. Pezsit kérek én is, mosolygott rá a Mikibá mellett ülő lánykára, aki marokra fogva szorongatta a pezsgőspoharat, miközben mentora a combfixe fölött simogatta bütykös kezével. Swarowskis?

Fogdosta meg Mercike a nyakláncát, amitől viszont már tényleg elpirult. Nem, vagyis hát nem tudom, lehet... Hajtotta le a fejét. Pedig borzkirály! Mosolygott rá Mercike, és egy pillanatra a kiscsaj is viszonozta, egészen addig, míg Mikibá keze még egy centit haladt fölfelé a combján. Gyorsan belekortyolt a pezsgőjébe. Jövök, dolgom van, pillanat, mindjárt jövök, bocsánat, mindjárt. Pattant fel hirtelen Samesz, és oldalra nézve egyből kiderült, hogy miért. Dugó sittes haverjai láthatóan sikerrel cipeltették be magukat a pálcikaemberekkel, mert már a tánctéren emelgették a légládákat. Mikor Samesz odaért hozzájuk, az egyikükkel, azzal, amelyik világoskékfehér csíkos atlétatrikót viselt, elindultak a vécék felé. Lacika, akit eddig észre sem vehetett venni, most egy annál feltűnőbbet sóhajtott, majd elfordította a fejét a táncoslányok felé, akik most már egymás melleit dörzsölgették, erotikusan. Úgy, ahogy azt egy harmadikos gimnazista csinálhatja, ha fizetnek neki hét rugót egy estére. Mit akarnak azok a Samesztól? Érdeklődött Tóni, mikor Samesz újra ott állt közöttük, és a jobb lábával egyenletes pumpált egy képzeletbeli matracot. Tudnak egy üzletet. Felelte sietve Dugó, mielőtt még, mondjuk, én szólalhattam volna meg. Üzletet, ezek? Miféle üzletet? Mert hogy ezek nem üzletemberek, az is biztos. És nem csak azért, mert nincs rajtuk nyakkendő. Ezek még csak nem is vállalkozók, pedig az már az emberiség pöcegödre. Én már csak tudom, én is az vagyok. Ötvenhárom éves vállalkozó. Undorító, én mondom neked, Dugókám, gusztustalan. Nem én, persze, hanem úgy általában a

vállalkozó. Tudod, milyen az? Képzelj el egy nagy fát, hatalmas lombokkal, tele kis gyümölcsökkel meg termésekkel. Az a társadalom, meg amit megtermel. Szimbólum, mondta külön Máriónak. Azt a fát öntözgetik, csiripelnek rajta a madarak, mászkálnak rajta a hangyák, a faszom tudja. A vállalkozók meg ott állnak lent, és botokkal, meg amijük van, piszkálgatják az alatta lévő avart. Próbálják kikapirgálni a magokat meg a rohadt gyümölcsöket, amik leestek a fáról. Felmászni nem akarnak rá, meg leszedni a gyümölcsöt, meg permetezni. Nem tetszik nekik a fa, nekik azzal semmi dolguk. Ők a termést akarják, onnan lentről rázzák a fát, meg ütögetik, meg lőnek rá rakétával, bármi, csak essen le valami szar róla, amit felvehetnek. Ez a vállalkozó. De ezek hárman még csak nem is azok, ezek nem is tudom, mik, szúk. Vagy hódok, bazdmeg, ezeknek a termés se kell, ezek csak ki akarják vágni a fát. Neked mondták, hogy milyen üzletet akarnak? Azt nem... csak hogy lenne belőle pénz. Samesznak meg most, ugye, kéne... Mentegetőzött kicsit Dugó. Na, azt majd mondunk neki mi. Azért is vagyunk itt. És még csak nem is törvénytelen a dolog. Legalábbis nem úgy. Ezek az arcok viszont már amit kérdeznek, bűncselekmény. És amúgy se kéne már etetniük a Sameszt, mert már így is eléggé meg van menve. Tik sosem szoktok semmit? Szólalt meg Mercike, kapva az alkalmon, hogy végre valamihez ő is hozzá tud szólni. Parancsolsz, életem?, kérdezett vissza Tóni. Hát hogy szoktok valamit néha, vagy nem-e. Cuccot meg ilyenek. Már nem, kinövi azt az ember. Persze nem mindenki,

pislantott Samesz felé. Miért, te, szívem? Hát én mostanság csak katit szok. De nem sokat. Néha, a buli miatt. De úgy jó, nem borzkirály, de úgy jó. Kati, az a növényvédő szeres cucc?, helyezte magát képbe Tóni. Az szép, gratulálok. Elmegy az ember a Baumaxba, vesz egy permetezőt, felveszi a legszebb ingét, azt elmegy a dizsibe, így? Miért nem iszol meg inkább egy fél liter oldószert, attól is biztos be lehetne bódulni. Most ezt komcsira kérdezed? Kérdezte csodálkozva Mercike, aki ugyan még nem értette, de legalább mintha érzékelte volna az iróniát. Mivel a kínos csöndből is felfoghatott valamennyit, ezért gyorsan terelte inkább a témát. Neked van csajosod? Fordult Dugó felé, és bizalmasan ráhelyezte műanyag karmait a megszólított combjára. Nos... zavarodott meg egy pillanatra Dugó a kérdéstől meg a bizalmas mozdulattól. Úgy nincs. Mármint elvileg lenne, de konkrétan nincs. Tehát konkrétan, mondjuk, talán van, de gyakorlatilag végeredményben nincs. Aha, vágesz. Mentette meg a további kínlódástól Mercike. Vágom. És, figyu, megcsalod? Nem, felelte kissé határozottabban az előbbinél Dugó. Mármint még nem. Eddig. Eddig még nem. Aha, vágom. Nekem van pasim. És én se szoktam megcsalni. Fasza, mondta kissé csalódottan Dugó, és sértődötten arrébb húzta a lábát. Persze van, hogy mással vok, de csak

testileg, mert az nem megcsalás, sztem. Mert csak az érzelmi dolog a megcsalás, hogy, mondjuk, úgy érzel is valamit, de ha nem, az nem megcsalás, nem? Tehát az ölelkezés nálam tabu, pölö. De nagyon más nem, mert

úgy elég nyitott vagyok. Aha, somolygott Tóni, miközben
kacsingatott Dugó felé. És el szoktad mondani a pasidnak? Faggatta tovább Dugó, aki az utolsó akadályt is arrébb akarta görgetni. Áá! Tök féltékeny típus. És, ahogy

van az a mondás, hogy az igazság fáj, vágod? Akit meg szeretsz, annak nem okozol fájdalmat, sztem. Én így vagyok vele. Kedves lány, húzta a füléig Tóni a száját. Amúgy viszont a pasik sajna tök nem korrektek ált ezzel a megcsalás dologgal. Mer szóval lefeküdtem pölö a Gerivel. Amúgy most 69 kgra fogytam, bár sztem még igy is kövér vok. 60 a cél. Szov Geriről meséltem már? Fu mondjuk csak most találkoztunk, szov nem hinném. Szóval az van, h anno kavargattak Dorisszal de csak 1 csók volt, és h nekem naon jó barim. Retros törzsvendég, van is vele képem fb-n. Elmentünk studioba kb 1 hónapja 1 lityós jhonnie-t megittunk 2n:D Aztán olyat szexeltünk nálam h uhhh:D Na az megaborzkirály volt:D Kb belészerettem. Viszont a Kristófnak meg komoly kapcsija van de oanokat irogat h kb belepirulok bazz naon durva. Hát h igy ugy megbánta h az utsót kihagyta meg h soxor eszébe jutnak az estéink, naon kiván ...ha taliznánk nem birná ki h ne érjen hozzám ienek. De inkább ennél melegebbek. Ugyvolt h pénteken talizunk. Várjatok mondom a storyt. Pénteken taliztunk volna mondtam neki ok de én nem meek a Tranzitba tal máshol. Mondja nem tud más jó beülős helyet...nha ez kam me én tok leg 2-t ami közel is van hozzá, mind1, erre

max felmegyünk hozzám nha és akko h de ne provokáljam me h ő nem birja megállni ha én kezdeményezek....magyarul benne lenne csak igy mentegeti magát, h ő „áldozat”. De 2hete bazz folyamat nyomja msnen h mittom én meséltem neki h meek fürdeni és akko kezdte a perverzkedéseit:D Meg h ha tenyérrel végig simithatná a puncím arra tuti felállna a farka mert az mindig is felizgatta meg ienek:D
Márió megnyalta a száját.

Azt akko nagy részletesen ecsetelte h ő h élte meg amiko szexeltünk:D Ienek:D:D:D:D Ez se normális bazz, miko ott voltam nem kellettem most van nője, „tiltott gyümölcs” vok és kb a képeimre hokizik:D És ezt meg is osztja velem:D Kicsit se beteg. Legnagyobb. De ez geci gáz sztem h mi lene ha közösen masztiznánk:D Me h az nem megcsalás. Szted normális????::D:D:D:D:D. Báááár lehet nem birná ki és ezt is ugy mondta, h de te ugy is a számra ülnél és erőszakkal az arcomba tolnád a puncid és akaratom ellenére tövig szopnád a farkam meg ienek:d Hát én ott hüledeztem a gép előtt. Pedig ismertek nem vok prűd 1 cseppet sem:D Vagyis nem ismertek, vagyis most mar lehet, nemtom:D De szov ez igy a kb 1 hónapos kuss után kigüllesztette a szemem:D
Azt látjuk, életem, hogy nem vagy prűd. Örült a helyzetnek és magának a Tóni. Na de akkor most pontosan hogyan is álltok?

Sehogy. Kívánjuk 1mást ugyanugy de mi persze

neeeem akarunk már semmit. Úgy komolyan. Néha Gerizek, azt ennyi. Vmien szinten miatta is mondtam le a Kristófot, me ugy volt h lehet nálam alszik. Kristófnak komoly kapcsija van a csaj 17be lakik, Kristóf rendőr lett, minden nap 6ra jár nagykovácsiba kiképzésre estig hulla fáradt tehát max heti 1szer taliznak 7végén. Neki meg ez kurva kevés szex terén, és ezért van ki. Csak nem értem h akko mé nem a csajának irogatja ezeket. Amugy kurva jó lett a kapcsink kb 20szor annyit beszélünk és tudunk meg 1másról. Nincs már bennem se az a frusztláció, mint régen h jajj mit irtak, nem irok, félre érti stb. Tudja h mi van a pasimmal, meg Gerivel, taliztak is már tehát nem hiheti h ha ráírok h na mizu v vmi akko amögött más is van és ez tök jó:) Amúgy Dorisznak bevallottam h lefeküdtem Gerivel. Élből kilettd a büszkesége...h ő ugye „kurva jó nő” ő a királylány, ő érte mindenki odavan... Gerivel kb 8szor 1ütt aludtak, hozzá se ért...engem meg ugye nem gyengén megcsinált de az is oan volt h uhh:D Nem is gondoltam volna basszus, még miko mentem zuhozni tesómék oltottak is h nha ma kex lesz ...á mondom hülye vagy??? Felmentem utána az ágyba átölel kéz csúszik lefelé. Mondom mit csi?? barátok vunk...fejezd be...nha már kéz bent...fejezd be., jó, kéz mozog...nha mondom jó:D:D:D Másnap 1általán nem volt kinos ugyanugy barik vunk meg minden. Csak közbe neki is lett 1 kapcsi...ami ekkor is megvolt már, csak akko

összevesztek pár napra. Őt meg ez zavarja, mer nemtom, mind1 is. Vágjátok?
Mondjuk, bólintott Tóni.

Borzkirály. Szal kimentünk 1szer kareoke buliba Dorisz, Geri, Geri 1ik ismije meg én még kb 2 hónapja. Bevunk már piálva rendesen mindenki hüledezik h mennyit fogytam, bámul az egész hely, jönnek oda zsizsegni ...Kristóf még sehol... nha mondom ez tuti csak a végén jön, miko már ko leszek, igy is lett.... Rutinos:D... Szal beesett zárás előtt 20 perccel, szokás szerint tök hidegen beszélt velem, semmi flört csak néha 1-1 huncut megjegyzés vagy pillantás, de kb kerültük 1 más társaságát ... a végén benyögi h Mernyó menjünk át az üres lakásukra, maradt még ott szilveszterről pia, mondom okés, Dorisz meg Geri leléptek, Roli is, aki Geri ismije, már korábban tiplizett ...Útközbe kibicsaklott a bokám...highhills..+ csepeli vidékies útburkolat = touchdown:d De nem full kontakt csak éppenhogy letérdeltem:d..nem most nem azért:D:D:D: Jó nem is érdekelt a dolog, Kristóf felsegitett, rátámaszkodva elbicegtem a lakásig, beérünk élből jhonnie bontás...ezek visitanak: ömlik a a vér a térdedből...én visitok: kiszakadt az 5 rongyos harisnyám... jó mind1, Kristóf a hős, first aidet akart adni, mondom hagyjál nem érdekel, igyunk:D Akkor sikerült még kimennem cigizni, nem jött ki, bejövök kimenet 1edül...kajak igy geciskedett. Én puffogtam, h ennek meg mi baja, jó mondom nem érdekel akkor is jól

fogom magam érezni. Gyupla+Bocó nem érezte úgy a bulit, elmentek lefeküdni, Roló még nem, de aztán ő is.
Ennél a pontnál Márió megrándult, valószínűleg elérte a figyelme határának a végét.

Szal Kristóf + én még ittunk ő sört én jhonnie-t, menjünk aludni, ne igyak már ...Mondom jó magamba ez az kukacoláááás:D Erre lefexünk 2en 1 keskeny kanapéra és beszélgetünk!!!!???? Monodom mi van??? Semmi tapi, v vmi??? Holott bazz fűző, csipkeharisnya meg minden?? Mondom ezzel mi van, holott örülnöm kellett volna h végre nem megvágni akar, hanem kommunikálni, ami eddig igencsak kimaradt, vagy csak módjával volt. Elegem lett, ráültem, suttogva beszéltem a fülébe...persze élből felállt neki...meg akartam csókolni elfordította a fejét, megint, megint... mondom neki: mi van veled??? Julia Robertsnek hiszed magad, soxor láttad a micsodanőt??? Erre mosolyog, nem ...de ezt nem szabad... mondom azt érzem:D:D Mint kiderült ekkor már megismerte a Timit, még nem jártak, csak kóstolgatták mást, de szex még nem volt, aztán mondom jó büszke leszek...természetesen már későn ...leszálltam róla és összeölelkezve aludtunk, megfordultam, utánam fordult, én persze toltam a seggem... sóhajtozás minden..erre felpattan h ő hazamegy mert ezt már nem bírja. Mondom ne mááár... veszi a kabiját minden...én mint vmi szexéhes vadállat nagy szénakazal hajjal, eltorzult arccal beterpesztettem az ajtóba h már pedig innen nem mész

ki:D Azt mondja de, ki kell...mondom igy is??? Erre megfordultam puccsitva:D Megfogta a csipőmet, magához huzott és odasugta a fülembe úgy fél perc mulva h sajnos igy is, erre homlokon puszil, megjegyzem nem először. De homlokon??? Apám csókol homlokon!!!! Most megyek, vigyázz magadra, a piát ne keresd, mert eldugtam zárómondattal el akart menni, de nem engedtem, megöleltem de ien olyan filmes hosszas ölelés tuggyátok...szuszogás meg minden wááááááá....és azóta h ez lecsendesedett ezeket is tök normálisan megbeszéltük, h mi miért történt, miért ugy történt stb:) és ezt likeolom:D Hát tömören ennyi volt az este...De uhhh Gerivel amit leművelünk macska-egér játék, az odaveri. Szal zajlik az élet durvááán:D:D Apropó Dugó, iszol? Mer akkor mos én mennék el egy jhonniért, mert full felejtős h kitartott csajnak nézzenek, vagy kurvának vagy vmi ááááh.
Az ekkor már Mikibá ölében üldögélő kiscsajnak láthatóan fennakadt a szeme, és a száját is kihúzta a pezsgőből. Én közben Sameszt figyeltem, aki továbbra is nagyban ölelgette az egyik legyantázott King Kongot. Szerencsére ekkor nem értettem, mit magyarázott, mármint az ő szerencséjére, mert különben ráhúztam volna a fejére az egyik jegesvödröt. Mivel ez elmaradt, így másnap megjelent ez a hullabrigád Samesz házánál, azt beálltak Kalasnyikovokkal a háza ajtajába, és a lépcső tetejéről szúrósan nézték a vasárnapi misére tartó néniket. Akiket

ez különösebben nem hatott meg, meg a többi járókelőt sem, azt a legnagyobb nyugalommal szotyiztak a kerítés előtt, és szemeztek Hádész menhelyről összekapart bolhás kutyáival. A szemlélődők fele biztos volt benne, hogy épp egy filmforgatás zajlik, és már várták, mikor lép ki Gesztesi Károly az ajtón Keresztapának öltözve. A másik fele meg csak állt ott, mert a mezőgazdasági proletár az néz, bámészkodik, azt akkor se megy tovább, ha négy, láthatóan alacsonyan iskolázott, ellenben annál agresszívabb ember jellegű állat éles lőfegyverrel néz rá olyan tekintettel, mintha a Rambónak ráhúzták volna a lábára a kredencet. Más lett volna persze a helyzet, ha izgalmában az egyik néninek megáll a szíve, mert akkor hirtelen mindenki elindult volna a dolgára. Kisvártatva aztán a nyaknyújtogatók első fele kissé meglepődötten tapasztalta, hogy az ajtón kilépő Gesztesi Károly hogy összement ronda, de kövérre, ellenben milyen hitelesen alakítja, hogy a pofája leszakad a meglepetéstől, hogy négy kalasnyikovos áll a lépcsőjén. Mert a szél lengette, hereharangozó alsógatyájában kitámolygó Samesz kétségtelenül meglepődött, legalább annyira, mintha teveszarba lépett volna a Himaláján. Úgy gondolom, az értelmesebb drogosok ezért nem beszélgetnek egymással a veretés közben, mert aztán másnap kénytelenek lennének szembesülni a kölcsönösen megálmodott faszságaikkal. Samesz azonban cuccosnak is hülye volt, aztán ahelyett, hogy élvezte volna, hogy csikorog a homok a foga alatt, agyalni próbált, és leboltolt a Csillag rezidenseivel. Miközben háromezer ember

körülötte arról fantáziált, hogy kurva menő helyen van, kurva menő emberek között, de akik hozzá képest mind csak csicskák, addig Samesz épp arról sustorgott izzadt tenyérrel, hogy idejönnek a szerbek, fel kell csíkokra szabdalni őket, kivéreztetni az összeset, anyjuk hátán megbaszatni az összes gecit, elásni a hullájukat a faszukkal a kezükbe, hogy ha fel találnának támadni, tudják, hogy mekkora hiba volt. A négy dögkút sintér meg, akik a facebookos profilképjükön az öbölháború összes elejtett fegyverét szorongatják a csíkos tapéta előtt, a muskátlis kredenc mellett, miközben a háttérben valahol az egy háztartásban élő anyjuk pucolja a krumplit, bólogatott hevesen, hogy ja úgy kell azt, mert ha a faszuk már nem is tudott felállni, de az agyuk megtelt vérrel, hogy végre nem csak egymást lehet összeszurkálni az Ica bárban húsz forintért. Samesz viszont erre másnap kurvára nem emlékezett, csak döbbenten hápogott, részint a fegyveresek miatt, részint mert vagy nyolcvan ember bámulta őket már az utcáról. Úgyhogy riadtan elkezdte betessékelni a morci kertitörp brigádot, akik készségesen haladtak befele, mert az hitték, eligazítás lesz, azt már a nappali közepén állva még tisztelegtek is. Tiszteletük azonban jelentősen alábbhagyott, mikor rájöttek, hogy a dagadt alsógatyás fószer a továbbiakban nem kívánja, hogy ők délszlávokat mészároljanak a háza előtt. Idegesen el is kezdtek feszengeni meg tárat cserélni, mert ők ide valakit lelőni jöttek, az nem lehet, hogy lefújják a heppeninget. Hallod, akkor jó, nem kell lelőni a disznókat, idegeskedett az egyik,

aki láthatóan a legjobban akarta a munkát. De érted, lehet másképp. Szétkapjuk mi őket, golyó nélkül, cakkcakk, villan a rugós, bazmeg, azt kicsíptetjük őket. Idejön valamelyik, bazmeg, vállal olyat ráijesztek, dirr, bazmeg, másikkal nyomok állast, dirr, fejre ráküldök, beborul, mint a Skótfelföld. Hallod, főnök, végük van, bazmeg, idejönnek. Gégén baszom őket, megfekszik mind. Nincs para, főnök, lecumiztatjuk őket, frankón. Samesz azonban egyre csak izzadt, mert azért azt érezte, hogy mégsem egy asztalfoglalást készül lemondani. Hirtelen nem is nagyon jutott semmi jó az eszébe, amit onnan lehetett tudni, hogy egy ideig geci nagy monoklival mászkált, ráadásul autó nélkül. Később volt is emiatt egy kis lelkiismeret-furdalásom nekem is, mert azt egyből gondoltam, hogy nem a tizenhat éves lányok kilógó bugyijáról beszélgetnek, de már annyira kifárasztott a rengeteg agyatlan hülyesége, hogy inkább hallgattam Tóniét. Nem mintha az kevésbé lett volna fárasztó, de legalább lehetett ülni közben. Főnyeremény, állapította meg, mert ő azért Samesz helyett Mercike picsáját nézegette inkább. Minden elismerésem. Piát is hoz, felvilágosult, és szereti, ha kapura lőnek neki! Azért a pasija helyében raknék egy lengőajtót a picsájára, hogy legalább a huzat ne járkáljon ilyen szabadon ki-be rajta, vetette közbe Dugó, aki tekintetével kísérte a pult felé tartó csajt, talán azért, hogy legalább azalatt ne dugják meg. Jajj, már fiam, te épp most akarsz bemenni, ne agyalj már a huzaton! Bent jó meleg, szélvédett hely lesz. Ja, meghiszem azt! Csak nekem is egy ilyen szart kellett volna

raknom a Szandrára, mert azon is ugyanígy ki-be járt mindenki, a faszom, baszta le a mobilját az asztalra kissé ingerülten. Ugyan már, kérlek... Tóni, hagyd a faszba a mentegetését! Hazajövök, aztán valami szaros mondvacsinált okkal, kutya vagy mi a rák miatt lelécel. Csak arra várt, hogy valamin megsértődhessen. És miért? Mert kurvára szar volt a lelkiismerete, és egyedül azzal tudta enyhíteni, ha valamin rám tud berágni. De kiművelődtél a sitten, bazdmeg, a nőkről, biccentett gúnyosan Tóni, és a hatszázadik cigarettát kezdte égetni a kezében, ami többnyire ott is égett le, anélkül, hogy egyet is beleszívott volna. Lacika végig figyelte a csajodat, próbáltam nyugtatni, Lacika pedig helyeslően bólintott. Na bazmeg, ez még azt se vette volna észre, ha az ő fasza harangozott volna a Szandrában. Megyek, pisálok. Mondta, és elcaplatott. Nézz a lábad elé, nehogy rálépj egy gereblyére! Kiáltotta utána Márió. Itt még a bakelit barázdái között is vetőmag van. És ahogy körbenéztünk, kurvára igaza lehetett. Még a kiscsaj is röhögött, pedig ő ült a legsűrűbb trágyában. Azért ez a Mercike is meleg téma. Kezdett bele Tóni a kibeszélésbe. Nehogy a Dugónak a végén Harangozó Teri legyen. Bedokkolhattak előtte már páran, lehet egy komplett anyahajó is. Bedugja a faszát, lehet, megpatkoljak. Lehet ott minden, egy egész lovarda is. Vagy akár egy komplett VW Bogár. Valaki éjszaka nem tudta hova letenni, azt álmában betolta. Vagy ül bent valaki, mint Jónás a Cápa kettőben, vagy miben, a hal gyomrában. Volt egy csajom, az például hűtőben tartotta a

síkosítót. Aztán rájárt, mint más a nutellára. Medvecsapdába nyugodtabban raktam volna a farkam, de muszáj volt, különben ráült a fejemre. Naponta több sógorom lett, mint a Gábor Zsazsának volt összesen. Már vagy ezerszer ki akartam tenni, de nem nagyon tehettem, mert akkoriban nála laktam, mert a nejem lecserélte otthon a zárat. Egyszer úgy be voltam készülve, hogy hazavittem véletlenül egy kurvát. Hogy meglepődtem, mikor ott feküdt a feleségem az ágyban. De ő is hogy meglepődhetett. Vagy fél percig elfelejtette hozzám baszni az éjjeli lámpát. Aztán egyből egy platformra került a kurvával, mert az is elkezdett velem ordibálni. A nagy egység láttán felvetettem, hogy akkor csinálhatnánk hármasban... És? ... Nem akarták... Ezt mondom, az ember megpróbál békülni, de ezeknek fontosabb a hiszti. Ő bezzeg nem ilyen. Szólalt meg hirtelen Mikibá, miközben penetráns végtagjaival simogatta a már kellően bepezsgőzött múzsáját. Ő nem hisztizik, és szereti hármasban, ugye, tündérem? Sőt nemcsak hármasban, négyesben is szereti majd, ugye, ugye, kedvesem? Menjünk is szépen, keressünk neked aranyos kis barátnőket, hogy ne unatkozzál. Gyere szépen, állj fel ügyesen. Semmi gond, támaszkodj csak rám, gyönyörűm, semmi baj, majd otthon magadhoz térsz, arról én gondoskodom, gyere csak. Miközben Mikibá megpróbálta egyenesbe rakni a kiscsajt, folyamatosan a seggén támasztotta, ami pont annyira volt segítség, hogy kétszer majdnem beessen az asztalra, de olyankor gyorsan ellentámasztott a lökhárítókon. Így elegyensúlyozva a

csajjal, szépen el is mentek, és mire a kijáratig elértek, már két másik gádzsi is türemkedett Mikibá hóna alatt. Láttad ezt, Lacika?, vonta kérdőre Tóni Kissameszt. Öreg vén buzi, de hány nővel ment el? És te hány nővel vagy? Persze, mert tele van zsével... Ezek a csajok a zsebből is kiszúrják a BMW-kulcsot. Fújtatott Lacika. Ennek a vén fasznak ráadásul Aston Martinja van. Gyere, fiam, ha ez a gond, adok neked egy slusszkulcsot, tedd el szépen a zsebedbe, nyújtotta az asztal fölött Tóni a kulcsát. De elmondom én neked, nem ezen múlik. Nem csak. Hanem főleg a fellépésen. Múltkor a Mikibá ideintette azt a két táncoslányt, ott. A korláton térdeltek egymás mögött, ő meg ette a picsájukat, itt, ezen a helyen. Még a DJ is jó étvágyat kívánt neki. Más azt mondaná, hogy ez egy paraszt. Ő meg kihúzta a fejét a csajok seggéből, és elégedetten vigyorgott a háromezer emberre. A parasztokra, Lacika. Az igazi parasztokra. Mert a Mikibá is egy paraszt, ne érts félre. Csak ő nem érzi magát annak, az a háromezer suhanc meg mindent megadott volna, hogy cserélhessen vele, de azért leparasztozzák. Lacika, a siker titka, amit most el fogok mondani neked. A három törvény. Figyeljél, Lacika, erősen. Első törvény: ameddig már eljutottál egy csajjal, oda legközelebb is eljutsz. Ha smároltatok már, legközelebb is fogsz tudni vele smárolni. Ha leszopott, legközelebb is le fog. A következő szintet nehéz megugrani, de ha elölről elkezdesz molyolni, azt fogja gondolni a csaj, hogy töketlen vagy. Második törvény: mindig el kell menni. Nincs olyan, hogy megkérdezed, hogy jó-e neked. Azt ha hümmög, kiveszed, meg abbahagyod,

meg elkezded simogatni. Nincs ilyen, felejtsd el, el kell menni. Ez a szabály, Lacika. Bele kell sülni a nőbe, érted? Hogy ne beléd süljön be a tár. Nézd meg a Dugót, abba is belesült geci. Ez a baja neki, ezt most mondom meg. Na de, folytatom. A harmadik törvény: elő kell venni. Megy a petting, a smacizgatás, nő is gondolkozik, hogy mi legyen, te is gondolkozol, hogy mi legyen, megy a maszatolás, a szöszmötölés. Ez nem, Lacika! Elő kell venni! Akkor tudja, hogy itt lesz valami. Szembesül a dolgokkal. Vagy a kezébe veszi, vagy ráül, vagy leköpi, vagy megüti, de valami lesz. És akkor a ráadás törvény, ezt nemrégen dolgoztam ki: nem szabad megkérdezni, hogy elmehetsz-e szájba. Elmész. Most mit csinál? Legfeljebb kiköpi, azt méltatlankodik, de akkor meg már mindegy, nem? Na, és akkor most takarodj be szépen a tánctérre, ne itt remegtesd a girbegurba lábaid, mert úgy mozog ez a kurva asztal, mintha szellemét idéznénk. Lacika ha kissé kelletlenül is, de felállt, mert Tóninak nem mert volna ellentmondani. Amit én sem bántam, mert valóban végig elég vadul rugdosta az asztalt, mintha tán baja lenne vele. Rendes gyerek ez a Lacika pedig. Nézett utána Márió. Csak olyan gesztenyeguszti-alkat. Ül a nagy feje a pálcikáin. Többet kéne járjon hozzám kajálnia, nálam rendes adagok vannak, nem manóburgerek. Mondjuk, hozzám képest a Bud Spencer egy manó. Máskülönben mondanám, hogy a Lacika egy Don Juan, de inkább egy Don Quijote. Olyan lúzer alkat. Sajnos ebben a faterjára ütött. Ez is, bazdmeg, a szerbekkel, meg elhagyják a szajrét... A szerencse sosem csapódik a nyomorékokhoz.

Bezzeg hozzám! Meséltem, mi volt legutóbb? Nem? Na ezt hallgassátok meg! A Vadembernek volt legénybúcsúja. Volt ott minden, mire fölértem, asztalra annyi sugárút volt kihúzva, hogy oda-vissza körbekerülhettem volna rajta a földet. Persze ittunk is rá, miegyebek. Hajnalban megyek haza, már kezdett világosodni, de még mindig nem igazán láttam semmit. Mondjuk, utólag kiderült, hogy a pilácsot elfelejtettem felkapcsolni, mert ezeket a modern kocsikat is olyan bonyolultan csinálják meg, összevissza raknak bennük mindent, meg hát oda a hegyre fel hozzám amúgy is olyan tekervényes az út. A lényeg a lényeg, már éppen majdnem otthon vagyok, parkolnék be, de elhirtelenkedtem a dolgot, eggyel előbb kanyarodtam be, a szomszéd telkére, aki meg nagyban építkezett, alap már ki is volt ásva. Na, oda borultam be a verdával, de úgy meglepődtem, hogy hirtelen rá is tapostam a gázra, mondjuk, szerencsémre addigra már fel voltam borulva. Fölső nénike meg, egyem a szívét, beszart a csattanástól, és kihívta a zsarukat. Akkor ítéltek kényszermunkára, amit mondtam múltkor. Na de, első mázli, kiderült, hogy a szomszéd nem oda és nem akkora házat kezdett építeni a telkén, mint amire engedélye volt. Ezért, hogy még véletlenül se erősködjek, megvette a verdát zsír újba. Mert hát persze az előző az úgy ment tékára, ahogy volt. Kényszermunkára meg kivezényeltek autópálya-építésre. Na, ott meg jött egy ürge, adott egy mérőt meg egy lapot, azt mondta, induljak meg a pusztába, aztán száz méterente méregessem az aszfaltvastagságot, és írjam fel szépen. Már vagy járkálhattam egy órája, izzadtam, mint egy disznó,

mert szívta magába ez a szar a napot, mikor odajön egy csóka, és megfogja a vállam. Én csak nézek, hogy ennyire jóban lennénk, mire mondja, hogy helló, főnök, zavarhatome, azt néz ide-oda körbe. Mondtam, hogy tőlem aztán zavarjon, nekem édes mindegy. Erre miután meggyőződött róla, hogy nincs a közeliinkbe senki, azt mondja, hogy nem kell többet mérnem. Kezdtem csodálkozni, de folytatta tovább, hogy nem kell mérnem, mert itt, és mutat körbe, itt mindenütt 24 centi az aszfalt. Majd belenéz a szemembe, és megkérdi: egy misi jó lesz? Úgyhogy van új kocsim és benzinpénzem is. Na? Meleg a sztori, mi, gyerekek? Na, ilyen mázlija nem lesz sose ennek a Samesznak, főleg ha tovább diskurálgat azokkal a szörnyekkel. Valóban, Samesz még mindig Dugó ismerősei körében zombiskodott. Meredt előre, mintha sóbálvánnyá dermedt volna, amazok meg lapogatták a hátát, és sugdolóztak a fülébe, feltehetőleg, hogy kit hogy fognak megbaszni, mert Samesz hevesen rángott vertikálisan nyakból. Ekkor Dugó is odalépett hozzájuk, Mercikével egyetemben, aki irtózatosan vigyorgott, miközben a szellemi kubikosok az ő fülébe is sugdolóztak, feltehetőleg ugyanolyanokat, mint a Sameszébe, csak a felvázoltakban szereplő elkövetési tárgy különbözetével. Fel kéne oszlatni azt a gittegyletet, jegyezte meg Tóni, miközben a körmére égett csikket belenyomta a hófehér kanapéba. Megyek, idehozom őket, mondtam, mert azt egyből tudtam, hogy ő nem különösebben fog megmozdulni. Úgyhogy minden undorom ellenére leküzdöttem magam a dühöngőbe, ahol összevissza

tömörültek a legények és leányok, miközben rettenetesen csücsörítgettek, meg vigyorgatták a fogaikat. Még szerencse, hogy előttem megnyíltak, mint a Vörös-tenger, így csak pár hörcsögnek a lábára léptem rá, pedig kurvára nem szerettem volna, ha aláfordul a bokám. Mikor odaértem a társasághoz, az egyik arc épp azt mondogatta Mercikének, hogy mutasson cicit. Másik meg csücsörítve dobálta neki a csókokat. Udvaroltak a srácok, na. Még jó, hogy Dugó azzal volt elfoglalva, hogy Sameszt támassza oldalba, hogy fel ne boruljon, különben görgethette volna kifelé, mint a ganajtúró a csimbókot. Indulunk, közöltem Dugóval, aki biccentett, és mondta, hogy máris. Nem, most. Tettem egyértelművé, és már köszöngettem is el a kottafogú ismerőseitől, hogy ő is kövesse a példámat. Gyere te is, mondtam Samesznak, miközben a hátánál elkezdtem tolni a kijárat felé. Fejemmel biccentettem Tóniék felé, hogy rendben, indulhatunk. Tőled ezek mi a faszt akartak?, kérdeztem már a kijáratnál Dugótól, ahol már egy fokkal kisebb volt a zaj. Csak egy buckalakó üvöltötte artikulálatlanul, hogy geci, buli van, de az is abbahagyta, mikor ránéztem. Tudnak egy üzletet, kezdett bele Dugó. Az a lényeg, hogy valami Unión kívüli arcok kivegyészkedtek valami drogot. Menj a picsába, Dugó, azt akarod, hogy dílerkedjen a Samesz? Basztam fel az agyam egyből. Várj, hallgass végig, nyugtatott. A lényeg az, hogy behoznak valami energiaitalt is. Nálunk az engedélyeket, vágod, elég könnyű megszerezni, ha ismered a megfelelő embereket. És mivel EU-s ország vagyunk, ha nálunk forgalomba kerül a dolog,

akkor az EU-ba is gond nélkül lehetne forgalmazni. A szer amúgy nagyon jól oldódik folyadékban. És nem az összes palackba kerülne a felhígított cuccból, csak párba, de a többi legálissal együtt észrevétlenül lehetne fuvarozni Európában. Azt meg, hogy melyikben van, a vonalkód alapján tudnák a célállomásokon. Ott meg visszapárolnák, vagy mi a faszom, van erre valami latin kémiai kifejezés, azt cső. Gondolj bele, majdnem egész Európában tök legálisan lehetne kapni az energiaitalt, oda szállíthatnák a cuccot, ahova akarnák, szinte minden kockázat nélkül. Állítólag a héten jött meg az első adag. Aztán indulhatna is a buli. Épp ezért sürgős a dolog. Bukránék ezért szóltak, mert ehhez kell ember is. És lóvé is lenne belőle, hallod, Tibi? Hallom. Te meg, hallod, felejtsd el a faszba. Ahogy ezeket az embereket is. Tóniék is tudnak valamit, inkább őket hallgassuk meg. Hátha csak feleennyire fasz ötletük van. Te meg inkább ráncigáid haza ezt a Mercikét szépen, aztán holnap beszélünk. Én addig kiütöm Samesz kezéből a piát, mert ha ezt is megissza, teleportálni fog, aztán holnap a háza előtti bokorban nagyban gondolkozhat rajta, hogy hogy is sikerült neki. És Lacika? Lacikát bezavartuk csajozni, ő elvan. Na, lódulj. Ha lassan is, de lódult. Ugyan kissé bátortalanul, de végül csak felvetette a lófejű Mercinek, hogy mehetnének együtt hazafelé, aki egyből rávágta, hogy borzkirály. Dugó nem bírta tovább, és megkérdezte, ami már engem is foglalkoztatott, hogy mégis mi a rák az a borzkirály. Mercike úgy nézett rá, mint egy hülyére. Jó hosszan, kérdő tekintettel, mint aki tényleg nagyon hülye. Látszott, hogy

össze van zavarodva, méregette Dugót, hogy most csak viccel, vagy komolyan gondolja, de mikor látta, hogy utóbbi, végül csak kinyögte: cc, jajj cica, hát azt, hogy borzasztó király. Dugó szerencsére gyorsan belátta, hogy a beszélgetés erőltetése helyett az egyetlen értelmes dolog, amit tehet a csajjal, ha inkább tényleg megdugja, úgyhogy gyorsan kézen is fogta, és már vonszolta is kifelé. Ekkor futottak be Csicsákék is. Miután Sameszt eltoltam a parkolóig, és nagy nehezen beerőltettem az anyósra, mint az óvodások a téglatestet a háromszögformába, búcsúzásként Tóni annyit mondott: holnap kurvákat fogunk nyelvvizsgáztatni.

7. A vizsga
Tóni olyan ember, aki nem felejti el, hogy honnan jött. De neki sem mások. Nem véletlen, hogy legmagasabb társadalmi szerepvállalása az volt, mikor meghívták egy szépségkirálynő-választásra zsűrizni. Két albán üzletember, egy pornórendező, egy alkoholista zenész, egy kurva és egy 16 milliós jelzálogjoggal és mentális problémákkal terhelt színésznő társaságába. Azt egyáltalán nem lehetett mondani, hogy ne érezte volna jól magát, már csak azért se, mert a versenyzők nagy részét is ismerte, elsősorban a Márió révén, aki a nagy többségüket futtatta már, de legalábbis ismerte a menedzserüket. Sőt, a tizennégyest egyszer le is szopatta, vagy meghívta egy italra, nem emlékezett már pontosan. Az egyik albán tag megint ott ült Tóni mellett, csak most mint egy Nyugatinál lévő bár elegáns tulaja. Elegáns volt, mert egy az egyben a Boss-katalógusból öltözött, ellenben a helye már jobban hasonlított egy olyan kanálisra, amin ezüsttálca a csatornafedél. Az asztaloknál UV fényben érlelt, fekete csipkés harisnyájú, rikító ruhás nők ültek, akik a hullámvasúton sminkelhették ki magukat olyanra, mintha amúgy meg a szellemvasúthoz tartoznának. Az óriáskerékre viszont már nem ülhettek volna fel, mert megriogatták volna az odalent várakozó kisgyerekeket fodros, fedetlen pinájukkal. Lehettek vagy ötvenen. Tóni

párat felismerni vélt a tizenkét évvel ezelőtti szépségkirálynő-választásról. Akkor még nem volt ennyi Mecsek Szépe-, meg Észak-Balaton Legszebb Műkörmöse-választás, de azért úgy tűnik, aki akkor is nagyon fejest akart ugrani a szarba, annak végül sikerült. Amelyik most velem szemben ült az asztalnál, kicsit idegesnek tűnt. Now, let’s talk in English, mondtam neki annyira kevéssé kényszeredetten, amennyire csak a fogaim közül ki bírtam nyögni. Erre láthatóan összerándult a csaj, és többször körbepillantott. De nem segített neki senki. A konkurencia továbbra is vakargatta a koszt a műkörme alól, vagy éppen igazgatta a tangát, ami beakadt az elefántfülébe. So... figyelj, nézd. Váltott vissza viszonylag gyorsan magyarra. Tudom én, hogy mi kell ezeknek... Hát nem az angol. Hallod, tényleg tudom a frankót, és ahhoz meg sem kell szólalnom... Kell a meló, tényleg... De nem bánnátok meg ti sem... Hallod, nem sietek amúgy, be tudlak várni, ha végeztél... Enyhén puffadt, cserzett arcán a ráncai közt a púder úgy ragadt meg, mint cipó alján a liszt. Az összes ránc egy-egy történet emlékeként vésődött fel érdes, narancssárgás bőrére. Az egyik tán akkor, amikor tizenhárom éves kamaszkori lázadása idején ki szerette volna vívni környezete figyelmét, elismerését, és tán némi szeretetet is, már ha tudta volna, hogy mi az. Így hagyta, hogy az egyik felsős srác megcsinálja egy garázsban a laticelen. De nem érzett semmit, csak erőlködést, a srácét, meg a sajátját, hogy legyőzze a szúró fájdalmat. Hamar elvesztette az illúzióját, így egyre jobban kapaszkodott a valóságba, amit

a környékbeli pár gyökér köcsög jelentett, akik a nőkről annyit tudtak, mint a faterja. Aki a gyerekekről se tudott semmit, a pedagógiai elvei meg bőven kimerültek abban, amit sekélyes élete során tapasztalt: erősebb kutya baszik, a gyengébb meghunyászkodik. Ezt akkor sem gondolta végig, mikor lánya már vagy egy éve felült arra a sebesvonatra, ami minden göcsörtös fánál megáll, amit hazafelé a kocsmából lepisálnak. Hogy aztán a csajnak Pesten sem lett jobb, azt az bizonyítja, hogy most itt ült velem szemben kutya rágta Willy Wonka-maszkjában. That’s all?, kérdeztem, de valójában egy nagy kövér pontnak gondoltam a rimánkodás végére. Ne gecizz má..., folytatta azonban a csaj. Most mibe lenne neked azt mondani, hogy oké? He? Mera többi asszed jobb? Mi? Ezek? Ezek szakadt csóró kurva mind. De tod mit? Baszd meg az anyád, meg ezeket is itt. És ezzel felállt akkora lendülettel a székről, hogy fél pillanat múlva már csak a vanília aromájú tömény parfümillat maradt meg utána. Az viszont még ott volt órákkal később is. Keveredve többek között némi levendulával, amit már a második számú versenyző pakolt le az orrom elé. Hirtelen Márió termett a vállamnál, és valamit bizalmasan suttogni kezdett a fülembe: hallod, Tibi, neki át kell mennie! Vágod?! Át kell mennie a vizsgán, ő a legjobbam! És feje biccentésével és ökölbe szorított kezeivel jelezte, hogy nagyon drukkol. A kretén. Do you speak English?, kérdeztem a jelenséget, aki Angélaként volt megnevezve. Yes, a some. Válaszolta tettetett magabiztossággal, de a hangján és fészkelődő

mozdulatain lehetett érezni, hogy a helyzet neki is idegen. Do you like to fuck? A kérdés meglephette, mert a fészkelődést egyből abbahagyta, de azonnal válaszolt: Yes, very. Ok, mondtam, és biccentettem, hogy elmehet. Csaj egy pillanatra mosolyra húzta a száját, mintha pár órával később nem egy rakás arab baszná majd seggbe. Nagyon jó voltál, ügyes voltál, Angika, látod, mondtam, hogy nem kell izgulni, veregette meg kifelé Márió a vállát, és büszkén rám kacsintott a kanyarós szemeivel. A vizsga hasonló szinten zajlott a továbbiakban is, a többség hatalmas kínok között próbált kinyögni valami értelmeset idegen nyelven, pont úgy, mintha magyarul kérdeztem volna őket. Pár lány viszont simán válaszolgatott, nem hiába jártak ki táncolni külföldre évek óta, ha véletlen a környezetük kérdezte volna. Az egyik még az útlevelét is megmutatta, amin több pecsét volt, mint egy parkinsonos partedlijén. Szép referencia, bólintottam, ő is mehetett elmerengeni, hogy mire fogja költeni azt a kétezer eurót, amit kapni fog, miután Márió leveszi a jutalékot. Kábé nyolcezret. Ez húsz fővel számolva 160 ezer euró, és ha Sameszra gondoltam, egy fokkal kevésbé sziszegve tettem fel a kérdéseimet az ezek szerint annyira nem is filléres kurváknak. Egy pillanatra mégis rossz érzés fogott el. Mármint az eddigieknél is rosszabb. Aztán rájöttem, miért. Két asztallal arrébb egy kissrác majszolt fagyikelyhet, lehajtott fejjel, miközben az anyja simogatta a fejét. A folyóson nyílván csak azt látták, hogy sokan vannak a helyen. És azt nem, hogy kik. Megfordulni meg nyilván nem mertek. Sokan attól

is megriadnak, ha véletlenül a könyvesbolt helyett a DM-be mennek be, azt lányos zavarukba még egy tampont is vesznek. A mutter, szembesülve azzal, hogy a helyen kik és mik ültek, vörös fejjel leültette gyorsan az egyik asztalhoz a fiát, majd rendelt egy adag fagyit, mintha mindennapi szokásuk lenne elnyalni két gombócot ötven prosti és jó pár megélhetési vállalkozó között. A kissrác azért oldalt sandított, és épp azt figyelte, hogy az egyik néni a hosszú körmével valamit kapirgál az orrában, majd szemrevételezés után lenyalja. Ez ismerős lehetett neki is, kicsit mintha meg is nyugodott volna, és feljebb emelte a fejét. Rámosolygott az anyjára. Ő meg vissza, de hirtelen összerezzent, és vonásait megkeményítette. A sarokból csücsörítgetett rá egy bazaltfejű ugyanis, akinek vastag nyaklánca valószínűleg örökre beszorult öblös vállai és medvecsapda formájú álla közé, ahol nem volt nyaka. Csávó cuppogott felé, és dobálta felé a csókokat. Meg kell hagyni, elég gusztustalan volt, úgyhogy csaj riadtan kiabálta is, hogy számlát! A pincércsaj hatalmas sóhaj kíséretében hagyta abba az SMS-írást, amiben a vendég megzavarta. A pénztárgépbe lassan ütögette a számokat, műkörmeit hosszasan lebegtette a kilenc számjegy fölött, mielőtt megtalálta volna a helyes gombot, és lenyomta volna. Ezehécánevven. Tette le az asztalra a számlát, és fújt ajándékba egy kis lufit is, ami kis pukkanással alakult vissza rágóvá. A nő sietve adta a gyerekre a kabátot, és már húzta is magával az ajtó felé, amikor a csávó, aki még küklopsznak is nyomorék volt, a két malac szemével, odaállt elé. Hy. Manó. Nyújtotta a

kezét, amin két óra volt, és ezt most én sem mondom meg, hogy miért. A nő viszont jattolgatás helyett továbbrántotta a gyerekét, de a tag újra betolakodott elé. Ácsi. Belőled jött? Nő csak tátotta a pupilláit, ezért a fószer igyekezett egyértelműsíteni a kérdését. A kis élien. A tiedé? Igen, válaszolta a nő, aki már nem rángatta semerre a gyereket, mert láthatóan földbe gyökereztek a lábait. Fasza. Jó picsa az anyád, hallod. Nyomott egy kedves barackot a gyerek fejére. Ne baszogasd a hölgyet, Manó, szólt ekkor hátulról valaki a többiek közül. A nő hálás pillantást vetett felé, és kihasználva a helyzetet, sietve kilépett az ajtón. De azt, hogy nem látod, ezt egyszer már teherbe baszták, lehet, még hallotta. És aztán?, fordult hátra széttárt kezekkel Manó. Különben sem kell rám szólogatni, kulturáltan udvarolgattam. Ahhoz képest úgy tépte ki az ajtót, mint nyúl a répát, Manókám. Nem volt ez neked való, csak megriogattad. Túl tisztességes volt ez hozzád. Mer én nem vagyok tisztességes, mi? A faszom. El is ment a kedvem az egésztől, és ezzel ingerülten lecsapott a zsebéből előkapott köteg húszas tetejéről egyet, majd lebaszta az asztalra, és azzal a lendülettel kiviharzott ő is a helyről. Legalább több jut nekünk, vigyorogta el magát az egyik torzszülött, és ő is dobott egy csókot, csak ő a vizsgázók felé. A szóbeli befejeztével ugyanis a szerencsés kiválasztottak mehettek a vizsga gyakorlati részére, ahol az eddig csak szemlélődő betonarcúak felpróbálták őket. Itt már ugyan megbukni nem lehetett, de a meghívásos

közbeszerzések nem is arra valók. Úgyhogy az egész slepp átvonult a közeli Royal Szállóba, ahol Tóni bérelt állandóra egy szobát. Ugyan az sem feltétlen vetett jó színt az intézményre, mikor Tóni végigvonult néha a szakadt farmeröltönyében pár prostival az öltönyös arcok között, de most, amikor bevonult tíz zsírfejű, felvezetve huszonöt kurvát, a recepciós harminc év után tényleg olyat látott, ami még őszintén meg tudta lepni. Tiszteletem, uram. Köszöntette Tónit. Látom, ma a... a kedves barátaival érkezett. Hogy? Nézett hirtelen hátra Tóni. Ja, ja, nem, nem teljesen barátok. Üzleti ügy. Kéne még három szoba. Üzleti ügyben. Oh, roppantul sajnálom, az teljességgel lehetetlen, hazudta megkönnyebbülten a recepciós. Minden szobánk foglalt. A csávó még be sem hajtogatta a hatvan rugót a pénztárcájába, amikor Tóniék már a negyediken voltak. Én lent az aulában kávézgattam Márióval, akinek sérve volt. Nagyon finom kávé. Motyogta maga elé. Utána nagyot sóhajtott. Nemcsak a sérv miatt maradtam, tudod, Tibikém. Én már nem tolongok. Lacikát kellett volna hívni, annak is most kell meccsének lennie. Figyelj, Tibikém. Nagyon ügyesen csináltad. Az az arab herceg, vagy ki a faszom, nagyon meg lesz elégedve. A legjobbkor jön ez is, az ég küldte. Tóniék már régóta csinálják a biztonsági dolgait, ha idelátogat. Finom úriember, fehér volna, azt mondanám, egy gróf. A Monte Kristóf. Csak a lányokon meglesz 160 ezer, plusz az egyebek. Legombolhatunk róla akár egy kétháromszázat is. Csak szorít ez a kurva határidő, Tibikém. A kurva szerbek állandóan hívogatják a Sameszt,

az meg teljesen leblokkolt. Még szerencse, hogy mi gondolkodunk helyette, nagy szerencse. Eladja a kocsiját. Érted, ennyi jutott eszébe. Meghirdette használtautón, félóra múlva már kanyarodott is be a háza elé egy Suzuki Splash, egy egész család ült benne. Azt már húzták is ki a motorháztetőre az iratokat a hitelhez. Mondtam egyből a Samesznak, hogy ez így nem megy, hitel, bazdmeg... Részint jövő héten jönnek a pénzért a szerbek, azoknak aztán ő tudod, hol teregethetné a személyijét. Másrészről én így el sem fogadom már a papírokat. Csak szkennelve, Tibikém. Tudod, miért? Mert amelyik paraszt nem tud beszkennelni valamit, és emailben átküldeni, az hitelt sem tud felvenni. Aztán még el is akarták vinni a verdát próbakörre. Hát meg a faszomat, mondtam egyből nekik, max ha a kispurdét bezárjuk addig a spájzba, azt ha visszahozzák a verdát, mi is odaadjuk a kisdzsipót. Ne nézz rám így, bazmeg, én családomban is vannak romák. Még szerencse, hogy én nem lettem az. Szóval láttam a szemükön, hogy még el is gondolkodtak rajta, szerencse, hogy a gyerek nagyon ellenkezett, hogy elcseréljék egy S Mercire. Na, ekkor már majdnem patthelyzet volt, de az egyik nagy hasú basa úgy járogatta körbe az autót, mint egy blöki a tűzcsapot. Nagyon gusztálkodott rá, még a szeme is csillogott. Na, aztán a ritka fogú feleségével elkezdtek valamit romául karattyolni, azt beszállt az összes többi is, a végén a csávó ott ugrált a kalapján. A vége csak az lett, hogy a boszorkány kivett borzasztó hörgések és siránkozások közepette a náluk lévő tescós szatyorból nyolc misit. Letárgyaltam a bizniszt, Tibikém, ez a helyzet.

A verdákhoz, mondjuk, mindig is értettem, mert a legjobbtól tanultam. Keripapitól, ismered, nem? Na, hát anno közös bizniszben voltunk, volt egy cégünk, a Kápé Kft. Vágod, KeresztPapi. Szóval elég jól menő egy biznisz volt, aztán mikor már rázósabb volt a helyzet, elkapáltuk, érted, mint a gyomot. Na de még előtte lízingeltünk egy fullos hetest, sötétített üvegekkel, bőrös ülésekkel, egy püspök is megirigyelte volna. Aztán akkor még Keripapának is jobban ment, tellett benzinre pölö, azt így rodeóztunk körbekörbe a világba, a biznisz meg csak ment magától. Hallod, Tibi, ezt most, amit mondok, úgy frankó, ahogy van. Buszmegálló beszögellésében állt egyszer egy paraszt. Vagyis kettő, egy Astrában. Azt csak annyit látnak, hogy melléjük áll egy hetes, lecsúszik anyósnál a sötétített ablak, azt a Keripapi mutogatja nekik, hogy kössék be magukat. Te, azt az arcot, Tibikém, amit a két fakabát vágott, azt hittem, beszarok. Azt kapcsolt a kormány mögött ülő, próbál előremenni, erre én is, bazmeg. Azt vissza, de már én is rükvelceltem. Fogtam aztán, hirtelen belerúgtam a gázba, azt úgy elnyúltunk, hogy mire kiparkoltak, mi már az emegy-emhét bekötőn voltunk. Autópályán aztán csak villogott utánunk valami másik két szerencsétlen, direkt lassítottunk is, hagy örüljenek. Még félre is álltunk, a hecc kedvéért, azt jön a poroszka, megáll az ajtómnál. Na, én meg csak úgy elvettem a kuplungról a lábam, azt alapjáraton elkezdett gyökeggyel mászni a kocsi. A paraszt meg csak jött, azt kopogott az üvegen. Addig-addig kopogott, míg észre nem vette, hogy kilométerre áll a társától. Na, ekkor paff geci, megint

beletapostam, Tibikém, bazmeg, tükörből csak annyit láttam, hogy ott mutogat a parasztja. Meleg ember volt, néha csináltam neki ilyen kisebb melókat, hogy ából bébe elvittem neki ezt-azt. Nem mintha rászorultam volna, csak érted. Egyszer adott valami papírt, elindultam vele, azt valami faszom nagy dugóba kerültem. Unalmamban fogtam, elkezdtem olvasgatni, erre látom, bazmeg, hogy egy jegyzőkönyv egy bírósági tárgyalásról. Ilyenek voltak benne, hogy mikor Kovács három őrnagy F. Lőrincz gépjárművéhez lépett, már csak a turbó felszisszenő hangját hallotta, ekkor Kovács három őrnagy ekkor a biztonságot jelentő fövény felé vetette magát. Milyen meleg, hallod? Volt is valami rendőrkapitány, az azt mondta, addig nem megy nyugdíjba, míg Keripapát sittre nem teszi. Hát remélem azért, a művházban a sakkozás kárpótolja a csalódásáért. Szóval Keripapát Lőrincznek hívják, mosolyogtam, mivel eddig el sem tudtam képzelni, hogy van rendes neve is. Úgy, de hát most olyan fontos a név, Tibikém? Én Márió vagyok, de ha anyámnak a Zoltán tetszett volna jobban, attól még a Földön ugyanígy lenne élet. És a nagy szerelmetekkel mi lett Keresztpapával, elég magányosan szokott üldögélni a kerekes koporsójában? Faggattam tovább, mert úgy saccoltam, hogy még tíz percig ziher, hogy eltart az üzleti ügy az emeleten. Hát, Tibikém, az elmúlt, bár én azért nem rossz szívvel gondolok rá. Leraktak egyszer miatta hetvenkettőre, tudod. Azt nem az, Tibikém, elmúlik, a seb meg begyógyul. De azért az seb, Tibikém, ami sosem gyógyul be igazán, ha tudsz követni. A

lelkedben nem. Mi volt? Vettem elő egy újabb cigit, és dőltem hátra kényelmesen a maradék kábé nyolc percre. Volt, tudod, nekünk több bizniszünk. Megyegettek, nem is panaszkodhattunk volna, de hát Keripapi egyre éhesebb lett. Aztán nem az, nem csináltunk semmi olyat, amit más ne csinált volna, csak egyre több volt az ügy, egyre több helyre kellett figyelgetni, azt elkezdődött a kapkodás. Az meg sosem jó. Nőnek se lehet nekiesni kapkodva, azt ideoda nyúlogatni, idegesen, mert még a végén azt hiszi, nem tudjuk, melyik mire való, azt most próbálgatjuk. Mindegy, szóval adtunk-vettünk ezt-azt, például haszonjárműveket, munkagépeket, meg bérbe adtuk, ilyenek. Egyszer árultunk egy Ivecót, feljött rá három ürge Tapolcáról, hogy hazavigye, azt azzal fuvarozzon sittet, tehénszart, meg faszom tudja, mit. Én mindent szépen le is papíroztam, előkészítettem, ahogy illik. Megjönnek a tagok a telepre, Keripapa meg közben rendezgeti a járművökön a rendszámokat, leveszi, felteszi, kéri a P rendszámot a Ducatóról, azt teszi fel a C Mercire, ilyenek. Na, hát erre értek oda a tagok, azt tőlem kérdezték, ki itt az eladó. Én meg mutatom a Keripapát, amint ott rohangál három rendszámmal a kezében. Már ekkor melegük lehetett, hát még az okmányirodában. Keripapa kiterít ott tizenöt adásvételit, mindegyik az Ivecóra, ugyanarra a napra, kitalálta ugyanis, hogy mielőtt még eladnánk, pár ismerős cégnek jó lenne valami kis mozgás. Azt sorjáztak a papírok, hogy Mambo Bt. eladja, Bedőlt 2001 Kft. megveszi, az eladja a Hegesztő Invesztnek, az tovább a Zseton Pénzügyi Szolgáltató Kft.-nek, satöbbi.

Szerződésekben meg konkrétan annyi volt, hogy mai napon A eladja B-nek az XY alvázszámú járművet x összegért, áthúzva, azt már csak annyi, hogy a számla ellenértékében, aláírások. Három tag meg csak ott áll a melegítőjükben, nem is suhogtak benne, csak álltak, mint a bokor, gondolták, nem az ő dolguk, nekik csak a végeredmény kell, a sor végén az Iveco. Na, aztán mennek végre a sorszámmal az ügyintézőhöz, az nézi a paksamétát, azt elkezdi csóválni a fejét, hogy hú, hát ez így nem lesz jó. Egyik vevő a prémes sapkájában el is kezd izzadni homlokból, lekapja a sapkáját, azt sóhajtozik, hogy mondtam, mondtam, hogy valami nem stimmel. Ezt mondjuk már akkor elkezdte mondogatni, mikor meglátta a Keripapát. Keripapa meg felbaszott aggyal elkezdett kurvaanyázni, hogy mégis mi a kurva anyjuk nem jó. Kiderült, hogy minden második szerződés fénymásolat volt, azt az okmányos csávó arra ingatta a fejét. Mer ez így olyan volt káb, mintha odaállt volna valaki, hogy LGH745, fekete Passat, előbb vettem szóban, eladó most így nem ért rá, de mondta, hogy nyugodtan írassam át. De hát Keripapa sosem akadt fent az ilyen részleteken, úgyhogy duplán elküldött mindenkit a faszba, azt elkezdett őrjöngeni, hogy ha ez kell, akkor ő itt felülhitelesíti az egészet, azt lobogtatott egy tollat, és kisvártatva elkezdte a nevét kapirgálni a papírokra. Okmányos meg kérdezi, hogy ezt így hogy, mindegyik cégben ő a cégvezető? Az is lehet, bazdmeg, az is, vagy elő van írva, hogy kell aláírási címpéldány? Nincs, akkor talán kuss van, bazdmeg.

Ügyintézett tovább az öreg. A csávó már tényleg csak nagyon halkan merte megkérdezni, hogy na és a bélyegzők? Ne akarjad, hogy legyenek, ne akarjad, fenyegette az öreg. Azt elkezdte oktatni, hogy itt van szemben a bélyegzős, kimegy, azt tíz perc múlva annyit hoz, amennyit akar. Végül azért csak átírták a járművet, mert már annyira nézett mindenki, hogy az ügyintéző érezte kellemetlenül magát, főleg, hogy a paksaméta második oldalán volt egy ötös, amit már eltett, azt csak az lett volna kellemetlenebb, ha ezek után szabadkozva visszaadta volna. Aztán mégsem ebből lett a gond, hanem egy munkagép bérbeadásból. A bérbeadás azért volt jó, mert a bérleti díj fedezte a lízingdíjat, azt jobb esetbe maradt is valami, de a lényeg az volt, hogy hosszú távon tulajdont szerezzünk, mert azért, Tibikém, ezek jó pár év után is értékes cuccok. Papíron a gépeket a haverunk, a Borbás Misi cége bérelte, mert az foglalkozott építővel, azt így jobban nézett ki. Na, azt hol a Keripapa vagy én felhajtottunk valami építkezést, azt elpasszoltuk ide-oda a gépeket. Jól is ment úgy minden, azt egyik este éppen néztem a tévét, meg fogdostam a faszom, mikor rám basszák az ajtót rendőrök, azt már vittek is el, kábé még a pöcsöm is lobogott utánam, úgy tömködtem vissza. Szóval kiderült, bazmeg, hogy egyik furgonunkban a külső Gyálinál találtak két holttestet. De hirtelen nem is értettem, hogy a picsába kerülök oda, hát papíron minden a Borbás cégén volt, lízingen, bérlőn, mindenhol. Na de, bazmeg, kiderült, hogy kábé fél évvel korábban az építkezésünkhöz, még anno a

rákoskeresztúrihoz, vittem én is egy markolót, azt odaírtak a bérletire mint kapcsolattartót. Azt a Keripapi azt használta néha szerződésmintának, átírta a járművet, a szerződő felet, elvitte a Borbásnak, ő meg aláírta, és jónapot. Igen ám, de ezúttal a Keripapa már nem vitte vissza a szerződést a Borbásnak, alákaparta maga, a szerződésen meg véletlenül fent hagyott engem mint kapcsolattartót. Szép, bólintottam elismerőleg, és nyomtam el a csikket a hamutartóban, ami már egy ritka gusztustalan sünre hasonlított. És mi lett? Az lett, Tibikém, hogy már akkor is fostam, mikor bevittek az oerefkára az életvédelmi osztályra kihallgatni. De amikor a kihallgatást követően is ott üldögéltem, és kuporgattam a kitömött zsebkendős zsebemben pár forintot, hogy hajnali négykor tudjak venni a gépből egy kurva kólát, akkor azért már egyre szarabbul voltam. Hát még mikor mint gyanúsítottat átvittek a Gyorsba. Te voltál már ott? Nem? Jó neked, bazmeg, hatalmas rábaszás. Az nemcsak a rendes embereknek nem való, de a rendetleneknek sem. Volt ott egy kis buzi patkány, az vitt a cellához, még a lábamra is tett bilincset. Utána mikor odaértünk, olyat baszott a vállamra a botjával, hogy azt hittem, beszarok. Azt ordít, hogy miért nem állok a falhoz. Mer ennek az volt a hóbortja, hogy mindig a falhoz kellett támaszkodni motozáshoz. Na de én erről lófaszt sem tudtam, honnan is tudtam volna, a kis köcsög meg ordibált, hogy mér köpök a bévé szabályokra, de majd ő a fejembe vési őket. Mondtam én neki, hogy nem köpök én rájuk, csak nem ismerem őket. Azt már jött is a következő ütés, hogy

hogyne tudnám, minden mocskos cigány egy kibaszott bűnöző. Most nem az, az anyai nagyszüleim tényleg romák voltak, meg nem szégyenlem én őket, de azért, érted, az előítéletességre elég érzékeny vagyok. De nem is az volt ennek a baja, hogy utálta a romákat, csak egy mocskos tetves kis buzi volt, azt azért vizslatta mindenkinek a seggét. Bent lefeküdtem, mert nem tudom, evolúciós okokból vagy mér, de nekem nem volt ambícióm fekvőtámaszozni, mint a filmekben. Azt, hogy meddig feküdhettem ott, nem tudom, mert kurva sötét volt, csak egy kamera volt az egész kockában, mikor így behoztak egy ürgét. Most nem az, az Ogre se kicsi, de ez az ember kurva nagy volt, vagy csak a relativitáselmélet és a szoba kicsisége miatt, de szóval kurva nagy volt. Azt, hogy meséljem még a dolgokat. Elején be voltam kicsit szarva, hogy esetleg így betámad hátulról, vagy meg is ver, de ez is csak feküdt az ágyán. Aztán néha felállt, és egy szál alsógatyában mászkált, mer minden ruhája csupa véres volt. Közbe rájöttem, hogy telik az idő, mert óránként benézett valami tag, hogy végre felakasztottuk-e már magunkat, de nem. Azt így hét ellenőrzés után megkérdezte a tag, hogy én mér vagyok bent. Mondtam, hogy tisztázatlan körülményekből kifolyólag. Nem nagyon tudtam, mit merhessek mondani, mert azért még mindig tartottam tőle, ott mászkált gatyába, azt bokától tokáig ki volt varrva. Később elmesélte, hogy hát így tizenöt év alatt, amíg Vácon baszkódott erőszakos rablásért meg ilyenekért, volt ideje kicsinosítani magát. Elmesélte, hogy Vác istenes a Gyorshoz képest, mert ott

tévézgettek meg minden, de itt nem lehet semmit csinálni. Hát ez, apám, nekem is elég hamar feltűnt. Ott mindig volt mit csinálni, még telefon is volt, csak mindennap meg kellett valakit verni, azt békén hagyták az embert. Kérdeztem tőle, hogy most miért véres, meg hogy kerül ide. Azt mondta, úgy, hogy szokás szerint elmentek kipakolni egy házat, csak valahogy otthon voltak a háziak, bár nem mintha különösebben foglalkoztak volna ők ezzel. Szóval rájuk hívták a zsarukat, azt fogta, leütötte őket. Spannja elrohant a szajréval közben, ő is ment volna utána, de jött még három kocsi fakabát, még azokat is leütögette, mint a zárlatos hűtő a biztosítékot, de aztán már az újabb erősítéssel nem bírt. Amazok meg szarrá verték, mint a répát. Ügyeletre is bevitték, hogy él-e még, vagy már halotte. Élt, csak eltört pár csontja, mert a jegyzőkönyv szerint elesett menekülés közben. Mivel már vagy huszonnégyszer kinyílt a kalitka, de még mindig nem jött be hozzám senki, leírtam az ürgének Tóni számát meg címét, és megkértem, ha előbb jutna ki, mint én, keresse fel, mert ő biztos le tudná rakni az óvadékot. Jó, hát faszom se tudta, hogy itthon az nincsen. Nyolcnál előbb én nem megyek ki, az biztos, mondta erre az ürge, és befordult a fal felé. És nem a Barátok közt kezdésre gondolt, az biztos. Kilenc év múlva kipakolták a Tóni házát, de ezt most csak így zárójelben mondom. Én végül hetvenkét ajtónyitás után kijutottam. Akkor ismertem meg Dugót, ugyanaz volt a védőnk, a Makovics doktor úr. Annak is csak az első héten kicsengettem vagy hatszázat. Mondtam is neki, hogy inkább a Hiltonba kellett

volna besétálnom, hogy mennyi itt hetvenkét óra, még az is olcsóbb lett volna, mint a Gyorskocsi. Dugónak egyébként akkor épp valami lopásos ügye volt, most nehezen hiszed el, de ilyen kis cingár girbegurba gyerek volt, mint a Lacika fasza. Már akkor mesélt a Szandikáról, hogy az neki mekkora szerelme. Mondta, hogy próbálkozott ő a tisztességes melóval is, ügynökösködött. Két hétig, mert levert valami csókát, aki felemelte neki a hangját egy tárgyaláson. Szandika akkor még gimibe járt, onnan ismerte, hogy ugyanabba a közértbe jártak cigiért. Azt egyszer nyári nap melege volt, azt Dugó mondta neki a közértben, hogy mér nem megy vele a Palatinusra, ott is lehet cigizni, annyi bokor van. Azt így Szandikának nagyon bejött a Dugó dumája, pedig akkor már gyűrűs menyasszony volt. Na, azt csak így haverilag kimentek a standra, azt ott nyalták a fagyit meg a lángosról a tejfölt. Dugó meg nyomatta a dumát, hogy ő pénzügyi elemző. Ez nagyon imponált a csajnak, mert olyan messze volt neki a dolog, mintha űrhajóssal találkozott volna. Azt ahogy mennek ki, ott áll Szandika pasija, mer odahívta a tagot féltékenykedni, hogy ki a geci ez, és mutat a Dugóra. Azt nem nagyon akarta beszopni, hogy Szandika egyik spannja, ezért tovább hőbörgött állítólag, addig-addig, míg Szandika odanyomta a kezébe a gyűrűt. A Dugó miatt. Na, azt össze is jöttek, Dugó meg, ugye, hogy tartsa a szerepét, minden reggel felkelt a csajjal, felvette az érettségi öltönyét, hogy ő is megy melóba, elmentek három megállót, azt Dugó elköszönt, és ment vissza haza verni a faszát. Szandika,

most hiszed, Tibikém, vagy nem, semmit se sejtett. De nemcsak ezt, mást se nagyon. Dugó lejárt rendszeresen Ebe, azt mikor Szandika elutazott két hétre a szüleivel nyaralni, hordta fel a picsákat. Egyiknek az első este kiesett a köldökpiercingje, azt sehol se találták, pedig Dugó még tíz napig kereste, háromszor csinált nagytakarítást meg minden. Na, azt jött haza Szandika, ő öt perc után megtalálta, ott volt az éjjeliszekrényen. Dugó meg beadta, hogy egy spannja ment fel a csajával hozzá iszogatni, azt ahogy így a csaj leült, nyomta a piercing, és kivette. Kérdeztük, hogy mit szólt erre a Szandika, bevettee. Mondta, hogy Szandika sírt-sírt ugyan, de szerinte bevette. De csinált még meleg dolgokat. Mikor bejött az a geciség, az az iwiw, már akkor mindenki azon gestapózta a másikat. Azt Dugó ment valami picsavirággal randizni, ezért gyorsan előtte leszedte az adatlapjáról a Szandikával közös képeit, gondolta egy estére csak nem tűnik fel neki. Ahogy elment a Dugó, Szandika meg leült egy kicsit gépezni, belépett az iwiwjébe, azt látja az első sorban a történések között, hogy Dugó lecserélte a képeit. De Dugó ezt is kimagyarázta, hogy valami szerverhiba volt, azt a túl nagy képek törlődtek, és a képeken meg ugye ketten voltak, ezért nagyobbak voltak. De azért akkoriban nagyon meg volt zuhanva a Dugó is, ivott mint állat. Egyszer engem is felhívott szombaton délben, hogy ott van nála mindenki, menjek már át. Érted, így csodálkoztam, hogy szombat délben, de hát, bazmeg, átmentem, mert nekem sem nagyon volt dolgom. Egy körül le is értem, csöngetek, Dugó

nyitja az ajtót, ott áll fél üveg vodkával a kezében. Egyedül. Kérdem, hol a faszban vannak a többiek, erre: milyen többiek, és néz körbe. Kiderült: előző este valóban fent voltak a haverjai, Szandika meg ült a konyhában, hogy ne zavarjon, mikor mondta neki a Dugó, hogy leugranak tíz percre a Királyba enni egy gyrost. Hajnal hétre ért haza, de addigra már nem találta ott a Szandikát. Azt mondta, le van baszva, legalább megihatja a vodkát nyugodt körülmények között, csak ugorjunk le a közértbe egy kóláért, mert égeti a szesz a gyomrát. Beérünk a közértbe, nézi a pultot, erre kér egy kétdecis Royalt. Mondtam neki, bazmeg, Dugó, kóláért jöttünk le, otthon van a vodkád. Leszarta, azt mondta, majd hazáig megissza. Apropó, most van?, érdeklődtem, mert egyfolytában volt egy olyan érzésem, hogy megint valami faszságot fog csinálni. Vagy magára, vagy másra, vagy mindenkire nézve. Kajtat, gondolom, Szandika után, hörpölt a kávéból Márió, amiben már az ötödik cukrot oldotta fel. Mikor bekerült a bévébe a Dugó, gondolom, elkezdte baszkurálni az agyát, hogy Szandika meg ott fog ülni kényelmes kecóba, amit ő kapart ki. Szerintem még örülne is, ha találna valamit ez az Ogre. Mert amióta kijött, nincs magánál. Nem tud férfiként viselkedni. Hisztizik. És azért nem tud, mert Szandra már nem tiszteli. Korábban tudod, hol mert volna kimenni az ajtón Dugó engedélye nélkül? Sehol, de főleg nem az ajtón. Az ablakon max, ha kiugrik. Na, de addig meg a Dugó nem tisztelte. Szandra mostanra lett harmincegy, faszom tudja, az jelent-e valamit, de biztos többet, mint a tizenkilenc. Amíg megy a szkander, meg a

Dugó egója keményebben áll, mint a fasza, addig ezeknek nem lesz boldog nászmenete. Ettől még lehet, hogy hetven évig együtt fognak élni, azt nem lesz másé a Szandra, és akkor megnyugodhat a Dugó is. Azt most szerinted, Tibikém, én melyiknek drukkoljak? Mert elmondom, nekem kurva mindegy. Legyenek boldogok, ha így jobban tetszik. Ekkor a lift felől hatalmas röhögés meg röfögés hallatszott, a brigád nagy része érkezett, olyan elégedett arccal, mint a kisgyerek, akinek, miután kirúgta az oviból az utcára, visszadobják a labdát. Hallod, álltam így a seggüknél, azt így toltam csuklóig, azt a középsőt, meg íígy geci, íígy, hátulról, élménybeszámolt az egyik, és rögtön kiderült, hogy az aulában ülő vendégek közül kik a külföldiek. Vágom, bazmeg, nekem is ült az arcomon az egyik, másik meg szemből a faszomon, azt hittem... Ácsi! Szakította félbe a másik, és a nyomaték kedvéért meg is támasztotta a mellkasán, hogy álljon meg. Most frankón, most te frankón kinyaltál egy kurvát? Mé, hát most mi a bajod, ja, kinyaltam, mer? Szóval te frankón kinyaltad egy kurvának a tripperes picsáját, bazdmeg?! Most milyen tripperes, nem volt tripperes... Gyuszi, hát gyuszibazdmeg, most frankón? Frankón a gombás lukába dugtad a fejed? Nézz magadra, nézz magadra, bazmeg, menj oda a tükörhöz, és nézd meg, hogy milyen piros a fejed! Háde ne csodálkozz, bazzeg, ha tripperes pinát nyalsz! Menj a faszomba, Tomek, piros, mert kipirultam... A faszt, bazmeg, rohad a bőröd, a kurvaanyádat. Hát hülye vagy, bazmeg, te kész vagy, ember. Nekurvaanyázz már. Nemkurvaanyáztam, de bazdmeg, hát de hogy lehetsz ilyen

kulturálatlan? Üvöltöztek a szálloda közepén, mi meg tudtuk, hogy indulhatunk végre haza, mert vége a vizsgáztatásnak.

8. Ogre rááll
Ogre este Budapest külső részén várakozott szarvasölőjében, a szovjet építészet egyik kiemelkedő építményének tövében, ahonnan kiváló kilátás nyílott a játszótérre, amit még nem kis nyámnyila buzi eugyerekeknek építettek, hanem fasza tökös munkásgyerekeknek, akik ha a rozsdás vaskorlátról fejjel beleálltak a betonba, még edződtek is tőle. A környék meló után olyan volt, mintha itt forgatták volna a 28 nappal később című filmet, csak az inhalálós arcokat kicserélték rendes zombikra, akik agy helyett fröccsre szomjaztak a metrómegállónál lévő kocsmák egyikében. Az itt lakó arcok többségének, annak ellenére hogy nem dolgoztak és nem is tanultak, nem igaz, hogy ne lett volna semmi motivációjuk, mert egyrészről szerették volna akkorára gyúrni magukat, hogy egy rinocéroszra is teljes árnyékot vessenek, másrészről kurvára el szerettek volna innen húzni. Ogre viszont jól érezte magát, az autórádióból zene szólt, Eric Prydztől a Call on me, amit még a Pisti mutatott egyszer neki két vodka között. Káál-mí, kálmi, káál-mí, kálmi, dúdolta magában Ogre, akinek volt lírai énje is, és ami csak és kizárólag legfeljebb ebben a formában jelentkezett. Pedig a kedvencét, az István, a királyt sem dúdolta soha, pedig arra olyan elszántan rakta be magát irányba az autópályán, hogy a Schumachert is levillogta

volna róla, már ha egyszer is hozzáért volna a tökig felnyomott reflektorhoz. Ugyanis az volt az elképzelése, hogy a szarvasok is hasonlóak, mint a muslincák meg a sok kis bizbaszok, amik éjjel odagyűlnek a lámpa köré. Türelemmel várt, mert az aztán volt neki. Délelőtt is ugyanígy várt, csak akkor a Dugó háza előtt. Várta, hogy felbukkanjon a Dugó nője, aztán kérdőre vonja, behúzza a kapualjba, és kiverje belőle, hogy ki a szeretője. De Szandika nem jött, ellenben feltűnt neki, hogy nem ő az egyetlen, aki egy kocsiban várakozik már órák óta. Keresztpapi volt az, szokás szerint a négykerekű irodájában. Dugó gondolta, biztos, ami biztos, rákérdez a csókánál, hátha máskor is itt bassza a rezet, aztán tud valamit. Nem vetődött árnyékra, mert Keripapa mindennap ott dekkolt. Rövidesen Keripapa énekelt, mint a pacsirta, mert Ogre nagyon jól tudott vezényelni. Szálljál be, öcsisajt. Invitálta beljebb Keresztpapa Ogrét, mikor az megütögette az ablakot. Örült, hogy valaki megszólítja. Figyeld, figyeld a képet. Salvatore „Sally” Tessio. Ennek aztán van stílusa, apukám. Nézd, nézd, ahogy beszél. A gesztikulációi. A mimikája. Te szereted a filmet? Nem tudod? Hát mit nem lehet ezen tudni? Szereted vagy sem? Az almát szereted? Nem? Látod, tudsz te dönteni, ne félősködjél. Nem félek, nézett rá Ogre rosszallóan. Persze, hogy nem. Szép nagy ember vagy. Az egyetlen, amitől félhetsz, hogy nem kapsz a méretedben kabátot. De válaszolni se félj. Én az egész életemben figyeltem. Jegyzeteltem. Olyan a fejem, mint egy notesz. Nagyon sok notesz. A tudás hatalom, fiam. És ha

kérdeztek, én bizony válaszoltam. Ha megfizették. Mert az információ pénz. Te mi járatban vagy? Mindig itt ülsz, kérdezett vissza Ogre. Általában. Miért kérded, tán zavar? Szabad ország. Ott ülök a kocsiban, ahol akarok. Üljél. Engem egy nő érdekel. Na, egy nő, apukám, mi?, röhögött Keripapa. Mindig egy nő. Nem az enyém, javította egyből Ogre. Értem én, értek én mindent, apukám, vigyorgott tovább Keresztpapa. És milyen nő ez a nő? Magas, kicsi? Idős vagy fiatal? Itt lakik, mutatott az egyik kapualj felé Ogre. És ilyen, vett elő a belső zsebéből egy fényképet. Hm. Egyenesedett ki az ülésben Keripapa, és egyből elkezdett nedvesedni a tenyere, mint a pina, ha faszt érez. Szóval ez a nő. Nem tudom, ismerem-e. Baszakszol?, mordult rá Ogre, és egyből elkezdett száradni az öreg keze. Nem, dehogy, dehogy baszakszom... Csak érted, valamiből élni kell... Tudod, hogy van ez... Az információ... ebből élek... Tévedsz, javította újra Ogre. Abból élsz, hogy hagyom. Ogre, miután megtudta, amit akart, kiszállt a kocsiból. Keresztpapa pedig örömmel nézett a műszerfalon az ötösre, ami bár alamizsna volt, de örömmel vette. A szánalom könyörületet ébreszt, sóhajtott, és eltette a pénzt. Azért megdolgoztál érte, Keripapa, ne feledd. A fejed, mint egy jegyzettömb. Amibe ezúttal az volt felvésve, hogy a csajt, akiről a nagydarab kérdezte, mindennap látta egy pasival. Mivel tényleg rutinos megfigyelő volt, így egészen pontos személyleírást tudott adni Ogrénak a csávóról és a kocsiról, amiből Szandika mindennap kiszállt. Ogre ezért most

elégedetten nézett ki Kispesten a kocsijából, és biztos volt benne, hogy Kispestre sem hiába verte ki magát. Három órával később azon kapta magát, hogy Kispesten ül egy lakótelep közepén, és tulajdonképpen nem tudja, hogy pontosan mire vár. Körbenézett, de senki mást nem látott kocsiban vesztegelni, így végképp elbizonytalanodott. Lehet, végig kéne gondolni, gondolta, és összeszorított fogakkal neki is veselkedett. Visszaemlékezett, hogy mit meséltek neki az esetről. Valami tagok másik tagokat összevertek. Azok meg elvittek valamit. A két tag ketten volt, a másik tagok öten. Akik elvitték a dolgot. Tehát öt tagot keresek. Mit tudok róluk? Öten vannak. Mivel voltak? Kocsival, az öt pokémon Suzukival volt, amibe belement a két kretén. Aztán bementek egy benzinkútra. Hol a faszba van itt egy benzinkút? Ogre kihajtott az Üllőire, és elkezdte keresni az út mentén a benzinkutakat. Itt egy. Ez zöld, hajtott tovább, mert ő egy sárgát keresett. Sárga benzinkút. Azt mondta a csávó. Egy sárga benzinkút... Az ott! Tűnt fel előtte a távolban egy sárga fénylő folt. Ogre behajtott, és megállt a bejáratnál. Az egyik kutas már szedte is a lábát, hogy ajánljon valami Mega Energy Octan Powert plusz negyvenért, amikor meglátta, milyen forma száll ki a verdából, ezért inkább lelassított, és elkezdte rendezgetni a fagyállókat a kirakat előtt. Ahogy belépett, a kutas csaj betolta a kasszát a helyére, és kiegyenesedett. Lacii!, szólt hátra. Laccii, gyere már. Mi van?, jelent meg hátulról Laci, a csaj meg már el is osont mellette. Pisi, vetette oda. Ogre

körbenézett, tudat alatt is a szerszámos sarkot kereste, de rájött, hogy most nem azért van itt. Elindult a pult felé. Igen?, kérdezte a pultos srác, kissé türelmetlenül, hogy megzavarták az előbbi ténykedésében. Pedig még vagy három doboz piával kellett volna feltöltenie a hűtőt, mielőtt megjön a főnöke, azt észreveszi, hogy az egyik kutasa a Tescóban harmadáron vásárolt piával tölti a benzinkút hűtőjét. A felvételeket akarom látni., jelentette ki Ogre. Miféle felvételeket?, csodálkozott a gyerek, és értetlenül nézett. A kameráét, mutatott Ogre a kút sarkán kókadozó szerkezetre. Azt minek? Azt azért, mert mondom. Na de mégis, ki maga, rendőr? Úgy nézek ki? Nem úgy néz ki, de akkor meg nem értem, miért akarja látni. Nem mindegy az neked? Nekem aztán mindegy, de legalább azt mondja meg, hogy mit akar látni. Ez így mindjárt más, bólintott elégedetten Ogre, és kissé lazább terpeszbe állt. Azt nem mondtam, hogy láthatja, de legalább kiderülne, hogy tudoke egyáltalán segíteni. Volt itt nemrég egy kis összetűzés. Összetűzés? Igen, az. Két csávó megagyalt öt másikat. Ott, hátul, biccentett a fejével a parkoló felé. A kutas srácnak tágabbra nyíltak a pupillái, és megmerevedett. Igen? Igen... Sóhajtotta végül, mikor rájött, hogy észrevehetően túl hosszú szünetet tartott. Így tudsz valamit? Így már tudott. Persze, hogy tudott, hisz múltkor a Kökényéket összeverte itt két tag. Egy edzőbe járt az egyikükkel, mindig itt a környékén árulta a cuccot a haverjaival, néha ő is vett tőlük füvet. Rendes gyerekek voltak, az egy gramm náluk tényleg egy volt. Lehet, hogy tudok... Miért, maga így... így az ügyet

intézi? Mondhatjuk, biccentett Ogre. Tudja, mit, akkor jöjjön, nyögte a ki a kutas srác némi habozás után. Nóra! Nóra, gyere már vissza, bazdmeg, ennyi ideig nem pisilhetsz. Nóra valóban nem pisilni volt, de mindig összerezzent az ilyen nagydarab gyurmaszerű arcoktól. Nem egy ilyen verte már meg. Azóta inkább szingli. Végül csak visszadugta az orrát, főleg mert a Laci behozta hátra a tagot. Hátul a kutas srác elkezdett keresgélni a szalagok között. Igen, igen, emlékszem... Egyik kedden volt, ez tuti. Kábé éjfél körül, mert lassan már mentem volna haza. Ez lesz az, szerintem, ja, ez az. Emelt ki egy kazettát a többi közül. Nem tudom, lesz-e rajta valami, hátul történt az egész, azt nem veszi, jegyezte meg, miközben elkezdte pörgetni a felvételt. Kábé három perc tekergetés után hirtelen megállította a felvételt. Egy pufi dzsekis alacsony, sűrű arc lépett be a shopba. Ez az!, kiáltott fel a kutas. Ő volt az! Ogre nézte a képet, és valóban felismerte a tagot, aki a teremben járt nála, és akinek a csaja után kajtatott délelőtt. Ez a tag volt az egyik, aki megverte a Kökényéket! Ogre lába egy pillanatra gyökeret eresztett. Érezte, hogy most valami fontos hangzott el. Nagyon koncentrált, hogy rájöjjön, hogy mi. Akarja, hogy kinyomtassam? Ajánlkozott a kutas srác, aki láthatóan izgalomba jött. Mit? Kérdezett vissza automatikusan Ogre. Hát a tagot a felvételről. Hát nem őt keresi? Ogrénak hirtelen fény gyúlt az amúgy elég denevér járta fejében. Dede, perszepersze. Mit mondtál, kiket vert meg? Hát a Kökényéket, felelte a kutas srác kissé csodálkozva. Ja, persze, jaja. Helyeselt lelkesen Ogre. A benzines ember pedig még kevésbé kezdett bármit is

érteni, amikor a fószer nagy lendülettel kiviharzott a szobából, és kiment a bejáraton. A kocsiban ülve újra gondolkozni kényszerült. Kökényék, ez a nevük, söpörte össze a cserepeket. Azt honnan faszból találom meg őket? Adta fel fél perc múlva, pedig még a rádiót is lehangosította, hogy semmi ne zavarja meg az erőlködésben. Kezdte egyre jobban tisztelni a tudósokat. A Cucu!, zártak össze az áramkörei hirtelen. Cucu egy kocsmát vitt Kispesten, és ha valaki, akkor ő mindenkit ismert a környéken. Régebben súlyemelő volt, de kikészült a könyöke, így mára már a súlyok helyett az evőeszközöket emelgette. Már amikor nem kézzel evett. Ennek meg is lett az eredménye, izmai, mint a szibériai pusztán az aljnövényzet szunnyadoztak a méteres puha fehér réteg alatt. Kimérési üzeme nem messze vegetált a Soroksárin, ahová nem a hajléktalanok jártak be a slozira, hanem a kurvák. Utóbbiak legalább kifelé jövet egy felest is bevertek, a hideg meg a kamionosok lehelete miatt. Ogre leparkolt egy muskátlira, amit kábé félórával korábban baszott ki valaki, amikor a csendrendeletet próbálta betartatni. A helyen pezsgett az élet, mint a sörön az állott hab. Ketten sakkoztak a sarokban. Több bábu volt az asztal alatt, mint a táblán. Fölöttük a falon tábla: TIZ HUSZ EZRESBÖLL NEMTUDUNK VISZAADNI. Mellette valaki jobbal támaszkodott a nyerőn, ballal ütögetett, ami nem igazán azt jelentette, hogy balkezes volt, inkább csak hogy a pulttól páratlan számú lépés vezetett a gépig. Egy másik a zenegépet basztatta, és nem lehetett tudni, hogy

már az ő ízlését dicsérte az éppen akkor szóló zene, vagy másnak a füle mellett robbanhatott fel egy detonátor. A pultnál pedig ketten politizáltak, és ütköztették az érveiket: a mocskos kurva anyádat, te rohadék geci, te állat, hogy baszódnál meg, te geci, románbuzi, bazmeg, a jó kurva anyád a kommunista, hogy basznád meg, te geciállat. A faszt, mondta a másik, és eldőlt. Ogre pedig beállt a helyére, amire Cucu is felnézett a mosogatásból. Na, mi a picsa, jegyezte meg, és tovább folytatta a poharak törölgetését. Csak tudnám, minek mosogatok, mondta ezt már az Ogrénak. Jó lenne ezeknek vödörből is. Már gondoltam rá, hogy higanyt adok nekik, de egy, meg sem kottyanna itt senkinek, kettő, az drágább, mint ez itt, emelt meg egy üveget, amire az volt írva, hogy Kopjás, ízesített szeszes ital. Ez most a sláger. Kurva olcsó. Isszák is. Szerintem a Béla bácsi meg is hülyült tőle teljesen, bár tény, hogy már amúgy sem kellett hozzá sok. Na, és te mi járatban? Nyomozok, válaszolta Ogre, aki mellett Winnetou egy lepcses szájú kiscsajnak tűnt volna. És mi után? Mert ha emberek után, akkor eltévesztetted a házszámot, ide azok nem járnak. Részben embereket, közölte Ogre, és belenézett a tenyerébe. Kicsit elmosódott már a felirat, de még el tudta olvasni: Kökényéket. Hm, mi a szösz. És mi kell neked tőlük? Hátha én is tudok olyat. Ismered őket? Persze, hogy ismerem, legyintett Cucu, és bebaszta a sarokba a mosogatórongyot. Mindenki ismeri őket. Nagyobb tranzitforgalmat bonyolítanak, mint a török-bulgár határ. Egyszer ellopták a kocsimat a ház elől. Felhívtam a rendőr spannomat, hogy intézkedjen. Erre lebaszott, hogy

ne legyek már ilyen naiv, meg hol élek. Ellenben adott egy telefonszámot, hogy ők lehet, tudnak valamit. Tudtak. Náluk volt a kocsim. Mondták, hogy ötszázért visszavehetem. Mondtam, oké. Másnap hívtak, hogy menjek az Örsre. Várok-várok, megint hívnak, hogy a Bah, majd az Örs. Ez így ment még három órán keresztül, míg végül Budakalász és Üröm között átvehettem a kocsit. Rendesek voltak, csak az aksit cserélték ki egy szarabbra. Na, ők a Kökényék. De ahogy elnézem, a te verdád még mindig megvan. Le kéne mosatni, nem gondolod? Nem? Nem akkor. Na, figyelj, ide írom a számukat, és... Nem jó, vágott közbe az Ogre. Nincs mobilom. Ah, azt lopták el? Nem. Egyáltalán nincs. Káros. Kopogtatta meg a fejét. Cucu tehetetlenül széttárta a karjait. Akkor hívd őket fülkéből, bazmeg. Apróm sincs, jegyezte meg Ogre. Címüket tudod? Címüket? Honnan a faszból tudnám, bazmeg, a címüket?!? Ogre kis töprengés után megragadta a mellette álló arcot, és elkezdett turkálni a zsebeiben. Csávó meg csak kalimpált, mint medve az erdőtűzben. Kisvártatva kihúzott a vendég zsebéből egy mobilt Hívd fel őket nekem, nyújtotta oda Cucunak. Nekem is van telefonom, vette elő Cucu a sajátját. Jó, de erről olcsóbb, ragaszkodott a vendég telefonjának használatához Ogre. És mit mondjak nekik? Nem tudom. Kell fű. Jutott eszébe Ogrénak, hogy mit mondott a kutas srác, és elég büszke lett magára. Elmész érte? Kérdezte a kocsmáros még tárcsázás közben. Ogre biccentett. Holnap, holnap este tíz, itt. Tette le fél perc múlva Cucu a telefont, és tolt egy papírt Ogre elé.

9. A spíler
Másnap Lacika a kocsija mellett állt és bambulta a napot, ami beragadt pár koszos szürke felhő közé. Kezében egy műanyag hengert szorongatott. Uzsgyi energiaital, nézte a csúnya, gusztustalan betűket a ronda lila háttéren. Az utolsó. Olyan apránként kortyolta, mintha legalábbis aranyat inna. Kortyolás közben becsukta a szemeit, mintha a sötétben kevésbé lehetett volna érezni az ízét. Negyvenhárom perc volt kezdésig. Többiek már az öltözőben ültek, ő még tartotta a kis szeánszát. Muszáj, hogy minden jó legyen, mondta Lacika felém. Én is az utolsót tartottam a kezemben, az utolsó szál cigimet, és kurvára ideges voltam magamra, hogy egy benzinkúton sem álltam meg idefelé jövet. Majd tarhálok, néztem meg a csikket, azt elpöcköltem a faszba. Nem sikerült a lefolyóba. Sehol nem kapni, mondta újra Lacika, és fájdalmasan nézte a dobozt. Nem tudom, hol vehette a Dugó, ő sem emlékszik. Sőt, szerinte ő ilyen szart biztos, hogy nem vett. Pedig kurva jó... volt, mondta, és bedobta a kukába a dobozt, miután egy határozott mozdulattal összeroppantotta. Menjünk, mondta, és megemelte az üszkös-redvás sporttáskáját, amiben úgy lapultak a zoknimatuzsálemek, mint liftben a fingszag. Hosszan és idegesen lépkedett előre. Nem csodáltam, kupadöntőt játszottak, amit korábban kábé egy a leghosszabb ismert

prímszámhoz oddsszal adtak volna. Kicsit szégyelltem is magam, hogy korábban nem nagyon tudatosult bennem a menetelésük, de valahogy mindig csak annyi maradt meg, hogy isteni mázlival megvertek valami magasabb szinten falábú csapatot. A múltkori Siófok ellen aratott, kilencvenedik percben tizenegyesből lőtt gólnak köszönhető sikert a Samesz körüli dolgok elhalványították, meg sem dicsértük rendesen a Lacikát. Aki látta az utóbbi meccseit, az a három ember egyöntetűen állította, hogy megtáltosodott, elkezdett futni például, és ez, ezen a szinten már gólokban kifejezhető előnyt jelentett a villanypózna keménységű és mozgékonyságú védőkkel szemben. A Haladás elleni kupadöntőre jól hallhatóan sokan voltak kíváncsiak, és ez a legjobb szó rá, mert szurkoló az nem volt sok. Ezt onnan lehetett észrevenni, hogy egészen a bejáratig el lehetett jutni anélkül, hogy az embert bárki is pofán akarta volna baszni, csak mert nem volt rajta megfelelő színű műszálas felső. Minden lófaszt áruló árusból viszont már jóval több volt, szerintem úgy kalkulálhattak, hogy mindenki, a tévénézőket is beleértve, vesz egy komplett pultot, háromszázötven száraz perecestül, huszonhat kiló málló, agyonpaprikázott tökmagostul és negyven doboz sörrel együtt, ami befért két hűtőládába. Zsuzsi bácsi szerint, aki fejből tudta ‘47 óta az összes csapat összeállítását, a legjobb tökmagot minden esetben kábé harminc méterre lehet kapni a bejárattól, és erre meg is esküdött. Ezen aztán annyira felbaszta pár ember az agyát, hogy fogadott vele egy ezresben, hogy a

következő MTK-Pápa meccsen bebizonyítják, hogy az öreg egy fasz, és faszságokat beszél. Úgyhogy az lett, hogy Zsuzsi bácsi vett egy zacskó tökmagot kábé száz méterre a bejárattól, harminc méterre a bejárattól, és a bejáratban. Majd sorban mindegyikből kivett egy-egy marékkal, ráharapott, mint az almára, kicsit csócsálta, majd elégedetten kijelentette, hogy ő megmondta, igaza volt, a második zacskó a legjobb, és begyűjtött nyolc rugót, amit kelletlenül, de leszurkoltak a kezébe a kihívói. Zsuzsi bácsi, isten nyugosztalja, mint az a vessző előtt kiderült, már elhunyt. Egyszer ugyanis kötött egy nagyon hülye fogadást, és már nem maradt ideje a saját hibájából tanulni. Úgyhogy végül is mondhatjuk, hogy nem teljesen hülyén halt meg. Azt az emléke miatt, még mielőtt bementem volna a stadionnak hízelgett létesítménybe, vettem kábé harminc méterre a bejárattól öt pohárral, amiből aztán később négyet ki is szórtam a picsába a szék elé. Ezek után el sem mertem képzelni, hogy milyen lehetett a többi árusnál a cucc. Ahogy haladtam befelé, a kapunál ismerős arcokat pillantottam meg. Dudor feszített egy szép fekete „Security” feliratú pulcsiban, ami olyan volt, mintha egy héliumbombára írnánk rá, hogy poroltó. Pár éve még a másik oldalon állt, többnyire háttal a pályának. Fradimeccsről ismertem meg ugyanis, honnan máshonnan. Egyszer megjelentek a kerítésnél fekete kapucnis arcok, és hogy kétség ne férjen hozzá, hogy kik ők, a hátukon virított nagybetűkkel, hogy Felvidéki Harcosok. Előkerültek a szokásos molinók, simontibi, nagyrántotthúsos térkép,

satöbbi, amit megkapó rutinnal kirakosgattak, majd szigorúan háttal a pályának harapták a markukból a szotyit, és felügyelték a szurkolást. A harminchatodik percig nem is történt semmi érdekes, ekkor azonban megérkezett Ernő bá’, szokásos viseletében: strandpapucs, kőművessapka, illetve Fradi-mez, jól betűrve a címerig felhúzott kék mackóba. Ernő, hol a jó kurva anyádba voltál, üdvözölték őt a barátai, szartam, szevasztok, köszöntött Ernő bá’ is mindenkit. A harcosok figyelmét viszont egy másik esemény kötötte le, mert a meccs során először és utoljára fordultak a pálya felé. A közelben az ellen bedobáshoz jutott, szépen ki is trapézoltak a kerítésre, aztán egy mocskosgeciparasztkurvaanyád kíséretében ki is dobták gyorsan a gyerekre, amit sikerült íziben a szájukban összesűríteni. Ahogy megelégedetten visszafordultak, az egyik harcos erősen elkezdte szuggerálni a homlokomat, majd kicsit elkezdte lökdösni vállal a mellette állót, és mutogatott ujjal a fejemre, azt hirtelen öt lépéssel előttem termett. Tevagyatibi? Mondtam neki, hogy nyert. Szevasz, szevasz, te, te Tibi, figyeljél, olvasom a blogod, nagyon jó, hallod, csak izé, írhatnál már néha a csapatról is, nem? De, mondtam, majd fogok, úgy lesz. Ezt, mondjuk, azóta sem tartottam be, mert mégis jobbnak láttam, ha szűk körben marad, hogy például a felemás cipőben küzdő kókuszkergetőnek mekkora ellensége a labda gyerekkora óta, aztán ha mégis valahogy az aurájában marad a guruló varázsgömb, a megelégedett szurkolók rögvest kilátásba is helyezik, hogy bedobnak neki egy fürt déligyümölcsöt. Na

de figyeljél, Tibi, mondta ekkor az arc, akiről azóta már tudom, és most már ti is, hogy Dudor a neve, az nagyon jó, amikor rábaszol azokra a hobbis arcokra. Mondtam neki, hogy kösz, igyekszik az ember. Na és akkor figyelj, Tibi, hajrá Fradi, azt minden köcsögnek meg izé a kurvaannyát. Mondta, mint mikor a járókelő kamerát lát, és meg nem tudja állni, hogy bele ne mondjon valami okosat, vagy legalább ne üdvözölje a családfáját gyökértől koronáig, azt kívánjon nekik bortbúzát. Szóval fejjel biccentettem neki, ő viszont üdvözölt, kicsit ki is léptem, nehogy odaérjen, ekkor viszont hallom hátulról, hogy Tiborka, Tiborka. Ez viszont nem Dudor volt már, hanem Ödönbá, Lacika mostani, nekem meg a volt edzőm. Ödönbá jele kifestőkönyv lehetett gyerekkorában, mert színezni azt nagyon szeretett. Egyszer a csapatból egyik srác fájlalta a vádliját, mondta, hogy ő nem fog tudni jönni a következő meccsre. Ödönbá azonban nem hagyta veszni a jobbszélsőjét, mondta neki, hogy ő a meccseken még negyvenfokos lázzal is játszott, és mindig lőtt legalább három gólt, még a válogatottban is, úgyhogy a gyerek nem úszta meg, jönnie kellett. Fél év múlva az egyik meccsünk előtti edzésen Dávidnak, a kapusunknak kiugrott a válla. Egyből szólt Ödönbának, hogy így sajnos ugrott a vállával együtt a hétvégi meccs is, én meg gondoltam, zrikálom kicsit, úgyhogy mondtam neki hogy, nebassz, Dávid, én ismertem egy embert, az még negyvenfokos lázzal is játszott, mire Ödönbá visszakérdezett, hogy ki volt az, mer az biz’ isten hülye volt. Öregnél egyébként mindig volt legalább négy kiló

rothadt alma, amit mindig nagyon szívesen kínált, a felnőtteknek pedig a pálinkáját, amit otthon főzött üstben. Egyszer voltunk a telkén, hátul épp hókuszpókuszgatott, belekóstolt a löttybe, aztán kiköpött balra egyet, hogy pfúj, ez még metiles, azt főzte tovább. Ha vidékre mentünk, mindig hozta magával a kis kézitáskáját, amiben az almán felül volt még kábé ötven darab különféle ismeretlen emberek igazolása, legkülönbözőbb születési évekkel, két zakó, egy suhogós sárga melegítő, a labdarúgás kézikönyve oroszul, egy üveg (valószínűleg pálinka és nem víz) meg négy leeresztett labda. Ez utóbbit különösen szorgalmasan gyűjtögette, ezért is lehetett nála mindig egy szelep, mert labdát felfújni azt sosem láttuk. Tiborka, na nézzenek oda, hogy megnőttél! Ért oda a kerítéshez, aminek a rácsai közt benyúlva elkezdte szorongatni a vállamat a lapát kezeivel. Milyen stramm, erős fiú lettél, Tiborka! Focizgatol még? Nem? Kár, Tiborka, nagy spíler lehettél volna, ilyen erős védőkre lenne szüksége a csapatunknak! Nem akarol játszani jövőre, összeállna a régi aranycsapat! Na de mit szólsz a fiúkhoz, kupadöntő, Tiborkám, látod, még titeket is lepipáltak! Lacikával nagy barátok vagytok, nem? Na, az egy kincs az a fiú, bammeg, Tiborka. Olyan, mint a Pelé, fiam. Nem hiszed? Na, majd nézd csak meg, a sok medicinlabda, Tiborka, na látod, mondtam én nektek is, hogy az kell. Halkan mondom, gyere csak közelebb, vannak már kérői is... Hallod, Tiborka... Bizony, a Lacikának... mint egy harmatos menyecske, olyan a Lacika, bammeg. Na, de még beszéljünk majd, Tiborka, én most megyek vissza a

nagyvágókhoz, taktikailag még tartok egy eligazítást. Vigyázz magadra, Tiborka, bammeg, mondta, és beviharzott a játékoskijárón. Egy perc múlva már jött is ki az egész csapat, ami nem volt meglepő, mert taktikailag sosem bonyolította túl a dolgokat az öreg. Az volt az elképzelése, hogy a csapatba kell előre két spíler, akiknek oda kell adni a labdát, aztán azok megoldják a dolgokat, meg kell egy kapus, aki mindent kivéd, meg egy hátvéd, aki kellő határozottsággal kirúg mindent a lelátóra. A többiek meg a foci azon szabálya miatt kellenek, hogy ezt a játékot kétszer tizenegyen játsszák. Mire felálltak kétoldalt a kezdőkörben, én is megtaláltam a többieket. Az egész brigád képviseltette magát, Dugó, Tóni, Márió, Samesz, az egész csörgőlabda-válogatott ott feszített a kis párnáikon, amit előzőleg Márió osztogatott szét. Nekem is jutott egy, de én inkább köszönettel lemondtam róla, és felajánlottam neki, hogy azt is tegye maga alá, hogy legalább a fű fölött ellásson. Mi a helyzet?, érdeklődtem, elsősorban a Samesznál. Jövő héten megcsonkítanak, ha nem lesz meg a pénz vagy a szajré, az lesz, válaszolta rezignáltan. Mennyi van meg eddig? Semennyi. Az hogy a faszba, és az arabok? Bedőlt az is, vette át a szót Tóni, szopatás közben. Mer az egyik kurva. Hát bekokózott. Azt feltűnően abbahagyta a szopást. Állítólag. Hogy neki most kell látogatnia a nagymamáját. Hajnali háromkor. Azt nekiindul. Azt az egyik arab már úgy kíváncsiságból utána. Azt hát kiderült, hogy a kis fonott Louis Vuitton-kosarába vitte a nagymamának az egyik

tevepásztor platinakártyáját. Szép. Nem olyan szép az, Tibikém, ha nem lesz mivel megfognom a faszom, csóválta a fejét Samesz. Tegnap is hívtak már a szerbek. Hétvégéig jönnek. Nem is tudom, mi legyen... Tördelte a most még hozzá tartozó kezeit, majd fénylő tekintettel felemelte a fejét. Már csak a fiam az én támaszom, egy szem büszkeségem... Legalább ezt még megélhettem... hogy kupadöntőt játszik... pedig olyan rettenetesen ügyetlen volt... csóválta mélázva a fejét. A valaha ügyetlen Lacika most hosszú sprinteket vágott keresztben a pályán melegítés gyanánt, mialatt a maradék huszonegy ember szoborként merevedve várta az egykori híres labdarúgó halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet. A kezdő sípszó hallatán Lacika úgy robbant az ellenfél kapuja felé, mint Usain Bolt az utolsó éjszakai busz után. A mérkőzés csendben zajlott, a játékosok még nem, a nézők már elaludtak a huszadik percre. A Haladás balhátvédje tizedszerre adta el a labdát a saját térfelén, amit úgy próbált jóvátenni, hogy lebaszta a kapust. Ekkor mi még nem tudtuk, amit ő sejthetett, hogy a harminchatodik percben Lacika negyvenkét méteres lövését a kapus befelé öklözi, egyenesen a kapujába, majd tettél látva leborul, és arcát a kesztyűjébe temetve vezekel. Hasonló erősségű, de fordított irányú érzelmi hullám futott végig Sameszon, aki felpattant örömében, de nem úgy, mint egy gumilabda, inkább mint csak egy leeresztett strandlabda, azt vad ölelkezésbe kezdett mindenkivel. Ezt viszonylag elutasítóan fogadták, tekintve, hogy mint kiderült, az ellenfél szektorába vette a jegyeket. A mögöttünk ülő,

ünnepi melegítőt öltött bácsi ünneplés helyett be is kiabálta a kapusnak, hogy Feribazmeg, te csak abban különbözöl a biciklilánctól, hogy a biciklilánc csak a nadrágom szárát kaphatja be! Ez az esemény még kétszer ismétlődött meg hasonló körülmények között. A Haladás balhátvédje nem sokkal ezután valami szenzációs keresztlabdával indította a lelkes Lacikát, aki egyből rárontott a kapura, mint pattanásos kamasz a pinára, és hasonló érzékkel lőtt is rá, de szerencséjére a kapusnak jobban csúszott annál a keze, hogy a próbálkozása végül ne érjen gólt. Bóta, az anyádat indítsd, de a kanizsai gyors alá, te geci!, zendített rá a mögöttünk ülő bácsi újfent. Sameszt ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy örömét újra kimutassa, ezúttal Márió izzadt homlokát csókolgatva. Nem sokkal a vége előtt aztán a balhátvéd újra csodát művelt, rálépett a labdára ugyanis, amitől eldőlt toronyiránt, a gazdátlan labdával pedig Lacika megint meg tudott indulni a kapu felé, ahonnan az őrzője már rontott is ki, olyan ütemérzékkel, hogy a Begőzölt Gecik ózdi punkegyüttes dobosa hozzá képest atomóra volt, azt már ütötte is el Lacikát, mint éjfelet a kakukkos óra. Büntető. Annyira, hogy azért már tizenegyes is járt. Samesz megint idegrohamot kapott, de a mögöttünk ülő bácsi nem kevésbé, már fújta is a szél a hangját a pálya felé: Bóta, ha választanom kéne, hogy szart egyek, vagy te megéld a holnapot, kenyeret se kérnék, akurvaanyád! A labda mögé természetesen Lacika állt oda, és miközben a szépszámú, már százzal is osztható számú

közönség ütemesen skandálta a nevét, elegánsan elhelyezte a labdát a kapuban. Istenem, hogy ezt megélhettem, lelkendezett Samesz, és most már ránk is átragadt valami, mert még Dugó is felállt, és olyan elképesztően szellemes dolgokat kiabált, mint hogy Laci, kihagyod, buzi vagy. Végül felálltunk mi is, részint hogy jobban lássunk, részint mert kezdett geci hideg lenni, azt már attól sem kellett tartanunk, hogy esetleg valaki felszólít minket, hogy üljünk le a faszba jegelni a heréinket, mert a Haladás szurkolói időközben morogva megindultak a kijárat felé. Mi még megvártuk a hármas sípszót, sőt az utána következő kupaátadást is, így láthattuk, ahogy egy valaha volt téeszelnök, jelenleg is pasztell lila zakójában, átad egy rézkupát, nemzeti szalaggal átkötve, olyan gondolatok kíséretében, mint a „magyar labdarúgás zivataros évű viszontagságainak végeszakadásának állomásának napján”, meg a „ragyogó időjárás mellett egy igazi családi fieszta-karnevál szemtanújává válhattak az arra iránt fogékonyak”. A végén pedig megköszönte a „kilátogató szépszámú, nagyarányú közönségnek a sportbaráti buzdítást”, úgyhogy gondoltuk, akkor most már épp itt az ideje, hogy ezt abbahagyjuk, és kimentünk a parkolóba, hogy megvárjuk Lacikát, az egyszeres magyar kupabajnokot.

10. A fasz se tudja
Mi van, Dugó?, kérdeztem a kissé búval baszódott ismerősöm, miközben V jelet formázott ujjaimat emelgettem a számhoz. Lassan benyúlt a belső zsebébe, amiből kikotort egy doboz cigit, és miközben felém nyújtotta, fájdalmasan belekezdett lelkének kiöntésébe. De tényleg olyan lassan, hogy már a cigi felét beégettem a tüdőmbe, mire végre megszólalt. Faszom se tudja. Ennyit. Ez viszont nagy baj, gondoltam, mert többnyire azért azzal szokott gondolkozni. Na, tényleg, mi volt a Mercivel? Bátorítottam egy slukk alatt, úgy, hogy a csaj nevét szinte csak a füsttel együtt fújtam ki. Áh, vonta meg köpcös vállait. Hát megbasztam. Tibikém, ezt nem érted, látod. Hogy megbasztam. Amit még talán igen, de a többit, úgy globálisan, nem érted te. Hogy magyarázzam én ezt neked, tesa. Olyan íve volt az egésznek, mint azoknak az alagútdaraboknak Párizsban, azon a téren. Ugye, est végén elindultunk kifelé. Na, akkor még a külső bárnál kértem neki egy italt, mondtam, egészségére, és otthagytam. Mert ott kellett hagyni, Tibikém. Éheztetni. Hogy érezze, hogy lepereg rólam, mint makkról a szappanos disznó. De várjál, előtte még mutogattam, hogy annyi ilyenem lehetne, mint ő, mint a szemét, hogy ne magabiztosodjon el. Amíg a pultos csaj csinálta a kájperinnyát, Tibikém, hosszasan néztem, őt meg a

hónaljába befúródott csöcseit. Mercire meg egyszer se. Azt mikor odatolta a pultos gádzsi az italt, megállt pillanatra a kacéros nézésemtől, az ital meg csak úgy lebegett a mozdulatlan kezében a pult felett. És akkor, ahogy adtam a pénzt, dobtam egy csókot felé, gizdán, sportosan, nyakizomból. Vagy fél deci szörpöt kilötykölt, ahogy összerezzent a teste, ahogy benedvesedett, én mondom neked. De várjál, nem volt itt még vége, nem. Ekkor már belejöttem. Állt a balomon egy picsa, úgy bőven a harminc után, de úgy álltak a mozdulatlan csöcsei, ahogy a bádogember a mágnestábla előtt. Teszem hozzá, utóbbiban több természetesség volt, de úgy szívogatta a viszkikólából kilógó műanyag pálcikát a nagy rücskös szájával, hogy attól még a fekvőgipszes nagyanyám is felállt volna. Kibasztam elé a mobilom, mondom neki, hello, amíg beírod a számod, addig kérek neked még egyet, anyukám. Az meg vigyorog, mint szatír a gyerekosztályon, azt már ütögeti is befelé a számát a nagy, hosszú vörös körmeivel. Azt mikor végez, biccent a fejével a Merci felé, hogy a csajod? Mondom, úgy néz ki? Azt nevet. Megkapja az italt, azt helyből döntötte be az egészet egy huzatra, a végén pedig megtörölte a szivacsos száját a hosszú ujjaival, lassan, miközben nézegetett bele a szemembe. Azt mondja, gyere táncolni. Azt mentünk. Mercire rá se néztem, miközben elmentünk mellette. Tibikém, nem vagyok egy Fredaszter, meg aztán az a rengeteg köbcenti se segített, hogy szemből táncoljunk, úgyhogy megfordult, azt bevette a farkam a segge közé, úgy tekergett. Kérdeztem, kivel van

lent, mondta, hogy a lányával, tizenhat éves, azt odabök egy kiscsaj felé, aki tőlünk két méterre kéjelegtette magát valami gilisztának. Azt ahogy így táncolunk, tekinget fel a VIP felé, mondom, be akarol menni? Azt mondja, nem, de csak tekinget tovább. Akkor látom, hogy ott támaszkodik a korlátnak egy fekete öltönyös, őszes rövid hajú csávó, hasig kigombolt ingben, azt az is nézeget visszafelé. Kérdem a csajt, hogy bejön a csávó, vagy mi a fasz? Azt mondja, hogy nem, ismerem, a volt férjem, azt nézik egymást tovább, miközben tekereg a faszomon. Na most nem az, leszarom én, hogy ki mit csinál, nem vagyok a Fővárosi Ítélőtábla, de azért ne velem kéjelegtesse magát a volt férje előtt, keressen hozzá egy rendes bohócot. Meg már úgy voltam vele, hogy közbe meg ne bassza már más a Mercit se, úgyhogy mondtam, hogy csók, azt visszamentem a pulthoz. Mercike ott volt még, nem vitte azt senki sehova, viszont nagy, csillogó, hálás szemekkel nézett rám. Érted, hogy visszamegyek. Na, hát hívtunk egy taxit, beszállunk, nagy kopasz forma, de nem ilyen te féle, hanem ilyen szétfolyt geci. Nem tudom, vágod-e, nagy baszom essel volt, mindegy. Szóval ülünk hátul, Mercike bújik hozzám, meg simogat. Csávó figyelget a tükörből, azt minden átmenet nélkül belekezd, gondolom, főleg nekem, hogy manapság már nincsenek zsiványok. Mondom, mire érted? Hát hogy csak ez a sok koszos kis nyúlvány geci, akik itt nyomorognak a harminc kilójukkal, azt szétütve beszálldogálnak hozzá. Szipognak, meg néznek előre. A csajok meg nekiállnak alkudozni, legtöbbnél nincs egy forint se buli végére, azt

udvarolgatnak neki. De hogy őt a szopatás kevésbé érdekli, mint a lóvé, úgyhogy elküldi a gecibe az összest mind. Na de, hogy azért valahogy csak hazajutnak, azt fogja, kicsúl az ablakon. De legalább innentől már kussba maradt, viszont ekkor meg a Mercike kezdett bele a műsorába, hogy akkor ő most hazamenne, meg a faszom tudja. Nem mondtam neki, hogy mész most már a kurva anyádba, megkúrlak, akkor is, ha ki kell szögeljelek az ágyhoz, ehelyett megkérdeztem, hogy mi a baj. Azt mondja, semmi, csak hogy ne gondoljam, hogy ő olyan lány. Nabazmeg, gondoltam, most tolhatom le az egész műsort, úgyhogy sóhajtottam egyet, és belekezdtem, hogy ugyan, miből gondolja, hogy azt gondolom. Meg hogy dehogy olyan lány ő, meg a faszomtudja. Azt a végén a keringő végén mondtam neki, hogy ha gondolja, felkísérem, hogy biztonságba érezze magát, azt megszorítottam a combját, amitől beizzott, mint az ózdi kohó. Ekkor mosolyogva megkérdezte, hogy szeretem-e a cicákat. Ennyire már nem lehet hülye, gondoltam, mondtam, hogy persze, azt úgy voltam, majd csak kibírom valahogy azt a rüves dögöt, max ha odaízetlenkedik kúrás közben, arrébb rúgom. Miközben mentünk föl a lépcsőházban, már valahogy úgy nem is akartam én ezt, csak gondoltam, ha már elindultam, akkor végig is megyek az úton. De esküszöm, arra gondoltam, mennyivel jobb lenne most hazamenni, azt nézni valami szart a tévében. Ahogy nyitja az ajtót, tényleg kimászott rajta valami átlagosnál is szőrösebb dög, Mercike meg felkapja, azt csókolgatja, hogy Cicuka,

hiányoztam, meg itt a mami. Na, mondom magamban, bazdmeg, erre fogja, azt nyújtogatja, hogy vegyem el. De szerencsére a kis geci dög vad ellenkezésbe kezdett, gondolom, mert több esze volt, mint a gazdájának, aki a vicsorgást nem tudja megkülönböztetni a mosolygástól. Na, azt bementünk, ekkor ott tébláboltam keveset, mert nem tudtam, mi a fasz legyen, egyből nyúljak pinára, vagy még cseverészni kell előtte. Aztán utóbbi lett, meg rágyújtottunk a teraszon, álltam a hideg kövön, azt kurvára hugyoznom kellett, de pont mikor kimentem volna pisálni, mondta, hogy ő most elmegy gyorsan zuhanyozni. Na most nem az, Tibikém, nem vagyok egy disznó, de tényleg annyira kurvára kellett, hogy nem tudtam, mi a jobb, ha a konyhában a mosdóba hugyozok, vagy ha a teraszon a cserepes virágra. Végül úgy voltam vele, hogy inkább ne lásson meg senki, úgyhogy kivettem a mosdóból a benne levő két tányért, pisáltam, azt nehogy feltűnjön valami, visszaraktam a tányérokat, de előtte még megmostam a faszom is. Kis idő múlva kijött egy csipkés fehérneműben, odaszól, hogy ha gondolod, adok törölközőt, azt már nyújtja is. Gondoltam, jó, akkor még mindig nem dugunk. Mikor kijöttem, már bent feküdt az ágyba, befekszem mellé, erre odafordul, ad egy csókot, hogy jó éjt, és befordul a fal felé háttal. Fél perc múlva úgy megbasztam, Tibikém, hogy zörögtek a csontjai. Na, aztán tényleg aludtunk, erre éjjel arra ébredek, hogy gecire viszket a nyakam meg az arcom fele, de annyira, hogy majdnem lenyúztam a bőröm. Azt hittem, geci,

megőrülök. És nemhogy nem múlt el, egyre jobban viszketett, éreztem, hogy az egész fejem vörös. Végül annyira szenvedtem, hogy amit adott törölközőt, beraktam a csap alá, azt azzal borogattam magam. Reggel arra ébredtem, hogy valami hideg nedves szaron fekszik a pofám, Mercike meg simogat, és nyújt egy nagy bögre kávét. Azt ilyet mond, hogy ő is mindig összenyálazza a párnáját, és kuncorászik. Ekkor már láttam valami pszichopata csillogást a szemeiben, erre meg felkapja azt a szájba kúrt macskát, azt megint elkezdi nyújtogatni, hogy, ugye, milyen aranyos. Mondom, az, és rezzenéstelen tekintettel tovább szürcsöltem a kávét. De ezen annyira felbátorodott, hogy én arra szarra azt mondtam, hogy aranyos, hogy innen már nem volt megállás, a pofámba beletolta, hogy adjak neki puszit. Úgy beszartam, Tibikém, hogy elkezdtem körbetekingetni a szobában, míg végül ráesett a tekintetem a mobilomra. Fogtam, felkaptam, mondtam, hogy fú, írtak, hogy izé, kurvára mennem kell, fű, bocs, úgy sajnálom, aztán már törtem is az utat az ajtó felé. Azóta orrvérzésig küldözgeti az a szerencsétlen picsa az SMS-eket, hogy mikor látogatom meg ŐKET, mert nagyon hiányzom a Cicunak. Ezt kábé hetvenszer küldte el eddig, itt van, nézd meg, bazmeg. Szétmentem idegileg. De ez semmi, megyek haza, erre nem hiszed el, ott ül a kanapén a Szandra. A Szandra, bazmeg. Annyira meglepődtem, hogy ledermedtem. Fél perc telt el, mire megszólalt. Azt kérdezte, miért nem vigyáztál Dexterre. Majd újabb szünet után, hogy össze volt piszkítva minden. Hát te, én olyat még sosem éreztem. Nem is tudom, hogy

mondjam el, de én úgy elszégyelltem magamat, hogy most már attól nem bírtam megmozdulni. Csak érte jöttem, mondta. Ekkor, bazmeg, így görcsbe állt a szívem, mert... szóval hirtelen nagyon csalódott lettem, hogy... hogy szóval nem miattam. Te jól vagy?, kérdezte, mintha megérezte volna... Jól, mondtam, és még visszakérdezni is elfelejtettem, hogy vele mi van. Akkor jó, csak ennyit mondott, meg hogy vigyázzak magamra, és kisétált az ajtón. Én bent sem voltam úgy megtörve, mint akkor és azóta, Tibikém... Ott maradtam egyedül a szégyenemmel, meg hogy előtte, szóval hogy én előtte másnál voltam... Rühellem magam, bazmeg... Ekkor őszintén láttam rajta, hogy szomorú, én meg nem vagyok egy Csernusdoki, úgyhogy jobb híján hátba vágtam együttérzőleg. Ennyit tudtam tenni, semmit igazán. Mégis elmosolyodta magát, és azt mondta, hogy köszi. Így álltunk ott, mint két buzi, ami már kezdett gecire kínos lenni, úgyhogy hogy megtörjem a kínos csendet, meg amúgy is, megkérdeztem, hogy Samesszal mi van, aki tőlünk tíz lépésnyire állt mozdulatlanul. Nem túl fényes a helyzete, mondta Dugó, miközben ráfordította a tekintetét. Holnapig kapott haladékot, azt még nincs semmi... Az az Ogre, szerinted? ... Hátha, mondtam, és ez még egy hátba veregetés sem volt igazán. Mert lóvé az nincs... Lesz este a fiának ez a bulija... Jó, az nulla, de bazmeg... Szóval kínjában azon gondolkoznak, hogy a ruhatárba leadott dolgokat megtartják. Szóval, hogy eltűntnek nyilvánítják őket, érted... De ez még mindig piti összeg, de már

szerintem van annyira bekattanva, hogy ebbe is kapaszkodjon. Gecire nincs már képben. Faszságokat magyaráz egész nap, hogy honnan fog kölcsönkérni, meg majd bemegy a bankba holnap, azt mondja, hogy ingatlanbefektető, és hogy adjanak gyorsan neki hitelt, mert hogy luxushotelt épít a Citadellára, aminek lesz a tetején is meg az alján is medence, a kettő között meg csúszda, és akkor a külföldiek, miközben lecsúsznak, láthatják a budapesti panorámát... Az a baj, hogy ezt már napok óta mondogatja, és szerintem már maga is elhiszi. Az szar, mondtam, és reméltem hogy Ogre ezúttal is alakít valamit, különben a buliból páran kabát nélkül, a bankból pedig Samesz piros keresztes autóval fog távozni.

11. Zombiföld
Kőkeményen csikorgattam a fogaimat, hogy már megint állhatok az ajtó előtt, aztán terelgethetem a sok kis földigilisztát, akik így péntek este előmásznak, hogy itt tekeregjenek a kövezeten. Ekkor mindig elgondolkozom, hogy abbahagyom a portázást, és keresek valami rendes szakmát. Elmegyek preparátornak, azt kitömök mindenkit szalmával a gecibe. Csicsák fiának egyébként annyira bejött, hogy az erdőbe zavartatta össze a mókusokat dáranbézzel meg agynyeső légvédelmi szirénás megborulással, hogy rövid idő alatt neves partiszervező lett, azt sok kis manóember előbb ismerte meg az ő és a bulijainak a nevét, mint a saját személyiigazolvány-számát. Mivel azt ezek is tudták, hogy alkoholt még nem fogyaszthatnak, pénzük meg úgyse lenne rá, ezért inkább fillérekért árult, netről rendelhető vegyszerekkel küldték széjjel magukat. Egy ilyen buliban ráadásul több lufi van, mint egy babazsúron, csak ezek szívják mint állat, aztán dülöngélnek, mint a kókadt fasz. Egy ilyen, magyarázta egyszer nekem a Csicsák fia, miközben megálltunk egy tizenhat éves túlkoros embrió előtt, aki nagyban lapátolta magába a kéjgázt, egy ilyen, bazmeg, egy este megeszik tíz-húsz lufit is. Ízlik, mi?, kérdezte a gyereket, akinek a lufi kitakarta a fejét, de azért azzal bólogatott föl-le. Aztán addig erőltetik a

baromságaikat, míg behaluzzák, hogy a kerekerdőben vannak, és beszélgetnek a kisállatokkal. De persze azokat is csak képzelik, mert háromszáz decibel fölött minden rendes, valamit magára is adó élőlény elpusztul. Most viszont tél volt, így egy nagy hangár előtt szállingóztak gusztustalan csomókban a sapkásemberek. Játszott valami nagyon neves lemezlovas díszhuszár is, azt olyan ez ezeknek, mintha az ember elöl hagyna egy konténer gumicsizmát a parasztoknak. Brutál is csak csücsörgött mellettem, és hangosan szívta a fogait, pedig annak nem sok minden fájt, már tizenöt éves korában így nevezték el a sulijában, mert a betonpályán trikóbansortban vetődött, és csinált húszméteres becsúszásokat. Nem fáj, Brutál, kérdezték, amikor vérzett a fél oldala. De, mondta, és már rúgta is ki a labdát. Szóval éppen a világ nagy dolgain filozofáltam, mikor odalép elém egy szopottgombóc, hogyaszondja hol vehet karszalagot. Mondom neki, köszönni talán faszomszekrény, szüleid hol barangoltak, miután kimásztál anyádból, he. Néz, bazmeg, nagyon bambán, gondolom, azon járhatott az agya, hol rontotta el, és végigpörgette a lehetséges válaszokat, meg hogy miképp is kéne köszönnie ezek után. Aszondja, szia, bocs, hol vehetek karszalagot. Mutattam neki, hogy annál ott, aztán viselkedj jól, ne kelljen legközelebb rád lépnem. A hobbitok viszont egyre csak jöttek csapatostul Mordorba, összevissza kiabálva meg rendetlenkedve. Én már állítottam pár embert sorba, volt, hogy krétával kihúztam egy vonalat, azt azon álltak vagy háromszázan, egymás vállát fogva, de ezeknek most

sehogy nem lehetett elmagyarázni a sor meg az egyenes fogalmát. Tulajdonképpen álltak ezek mindenhova, csak egymás után nem. Ráadásul elkezdték nyomni egymást hátulról, azt hiába üvöltöztem, hogy otthon csináld, te retkes buzi, egyszerűen képtelenek voltak felfogni bármit is, pedig volt, amelyiket két percig ráztam, de ugyanott folytatta, ahol előzőleg abbahagyta. Régen elég volt végső esetben egynek lekeverni egy sallert, abból hirtelen az összes többi megértette, hogy ő lehet a következő, de itt, ha végigpofoztam volna az összes genetikai zsákutcát, akkor is rá akart volna állni az előtte álló fejére. Közben ráadásul meg sürgés-forgás támadt, mert az egyik selejt lehányta valakinek a hátát, az meg megfejelte ott helyben. Aztán sűrű kurvaanyázások között szólítgatta, hogy keljen fel, de ahhoz, mondjuk, nem egy pehelysúlyú balerinát kellett volna megbiccentenie, mert a gyerek az akkor se kelt volna fel, ha maga a Carmen Electra kérlelte volna egy baszásért. Úgyhogy, azért, hogy a végén pofára ne essen valaki a gyerekben, leraktuk az egyik konténer mellé, bár lehet, okosabb lett volna egyből bele is rakni, mert akkor legalább bélyeg nélkül is kézbesítették volna oda, ahova való. A rugós nyakút meg megkértük, hogy tegyen egy hátraarcot, mert akit lehánytak, az olyan, mintha kidobták volna kidobósban. A szétszívott kis hullafejű csaja meg csak sípolta, hogy basszameg, téged lehánytak Bubó. Bubó erre mondta neki, hogy fogja be a pofáját, mert belelép, úgyhogy ezt nekünk már nem is kellett. Később aztán végképp bedurrant az agyam, az egyik hullajelölt letépte ugyanis a vécében a kéztörlős dobozt, a

másik meg bealudt a hányásába, volt, amelyik a hangfalat rugdosta, úgyhogy mindegyiknek adtunk egy-egy pofont, hátha legalább az segít rajtuk, aztán hazazavartuk őket a gecibe. A saját érdekükben, mert Brutál ment már a lapátokért. Lehet, meg kellett volna várni, amíg visszaér, mert ennyi tetves állat túl sok a szabad ég alá. Már fulladoztam a sok idegtől, úgyhogy gondoltam, bemegyek az irodába kicsit pihenni. Az irodának használt szobához vezető folyosón egy kiscsaj üldögélt a félhomályban egy szúrágta faszéken, összezárt térdekkel. Gondoltam, eltévedt ez is, azt leült meditálni, de reggel valaki csak kirántja majd alóla a széket, de ahogy mellé értem, megszólított, ráadásul a nevemen, hogy ha megyek az irodába, lennék-e oly szíves, és kihoznék-e neki egy doboz cigit. Kiderült, a Csicsák fiának a nője volt, úgyhogy kérdeztem, miért nem jön be ő is inkább, de mondta, hogy á, azt nem lehet, nem akarja zavarni a Milánt, miközben dolgozik. Odabent Milánka valóban dolgozott egy üveg tömény elfogyasztásán, és láthatóan az igyekezete nem volt hiábavaló. Mondtam neki, hogy kint ül a csaja a folyóson, nem mer bejönni, csak egy cigit szeretne. Erre már áll is fel a kis vaddisznó, nekiindul az ajtónak akkora amplitúdóval, hogy többet haladt oldalt, mint előre, azt közbe húzogatja le a cipzárját. Kicsit megsajnáltam a kiscsajt, mert úgy sejtettem, nem erre számított, de ha valaki olyan pasival jár, akitől ha tüzet kér, az rak alá rozsét, és lelocsolja benzinnel, az tulajdonképpen valóban megérdemli, hogy bevegye. Az iroda túlsó végében ott ült Márió, Samesz és Dugó

is, egyedül Lacika és Tóni hiányoztak, már akinek. Azért rákérdeztem, merre vannak, mert jobb tudni az ilyet előre. Mondták, hogy Tóni elment körbenézni a helyen, hátha valamelyik elhozta az anyukáját is, Lacika pedig kihagyta az ünneplést, mert Ausztriába kellett utaznia. De többet nem tudtak, mert Samesszal beszélt telefonon, ő meg nem teljesen beszámítható, és itt jelezték, hogy figyeljem csak kicsit. Samesz maga elé meredve ült táskás szemekkel, szagától pedig a mellette lévő radiátor is megolvadt. Olyanokat dünnyögött maga elé, hogy hatvanas a karja, és hogy lent a kabátokban gyémántok vannak, csak nem találja őket, mert be van varrva a zsebük. Ekkor nyilván észrevehette, hogy hirtelen egyedül az ő hangját lehet csak hallani, úgyhogy felemelte a fejét, és rám nézett, olyan tekintettel, mint az űzött vadé: Tibi, neked kék a hajad. Mondtam neki, hogy nehezen, mert kopasz vagyok. Tudom, válaszolta. De kék. És nektek is, forgatta körbe az értelemtől nem szennyezett tekintetét, majd két tenyere közé satuba fogta a fejét, és elkezdte dörzsölni az arcát, mintha attól felébredne. Több napja nem alszik. De nem is fürdik. Nem volt nekem erőm lefürdetni, aztán inkább megálltam a benzinkúton, vettem ilyen szagos kéztörlőt, azt kicsit megtörölgettem vele. Ez megmagyarázta a nyakában lógó Wunderbaumot is, gondoltam, és inkább hátraléptem kettőt. Pedig jó hírek vannak, vette át és terelte a szót Dugó. Csörgött előbb a Samesz telefonja, felvettem helyette, mert ő észre sem vette. Szóval felveszem, erre valami hatalmas

zajszennyezett helyen lévő csávó beledünnyög elnyúló magánhangzókkal a telefonba, hogy ő valami kocsmába van Kispesten, és hogy ott áll mellette a Terminátorember, és hogy az azt üzengesse, hogy megvan az a dolog, amit keresgessünk, és hogy hova vigye, ezt kérdezi. Úgyhogy ki se merem mondani, úgy tűnik, megvan a szajré... Szóval Tibikém, bazmeg, ez az Ogre... Ez, bazmeg... Egy ilyen kibaszott zseni. Már úton van egyébként. Viszont ha te itt álldogálsz, le kéne menni érte, hogy beengedje valaki. Tör az majd magának utat, gondoltam, és igazam is lett, mert ebben a pillanatban belépett, maga után vonszolva a lábán csüngő Brutált. Tibi, gyere, bazmeg, segíts már, bejött a geci karszalag nélkül, szuszogta Brutál a földön fekve, miközben egy pillanatra sem eresztette el Dugó traktorgumivastag vádliját. Hagyd, ismerős, őt várjuk. Mondtam, és jeleztem neki, hogy álljon fel inkább. De miért nem mondta, bazmeg?, elégedetlenkedett tovább Brutál felegyenesedés közben, ami az eddigi legmagasabb szintű evolúciós eredménye volt. Nem mondott ez semmit, csak jött egyenesen befelé. Próbáltam leütni is, bazdmeg, de nem lehetett, nem értem fel, bazmeg. Azt mire odavittem egy széket, hogy ráálljak, vagy leüssem vele, már arrébb ment, bazmeg. Azt az izénél geci, itt a folyóson értem utol, azt már csak annyira tellett, hogy belekapaszkodjak, bazmeg. Amúgy mellesleg kint egy kiscsaj szopik egy srácot, szabad ezt, bazmeg? Mondtam, hogy nem hinném. Jó, akkor elnézést az előzőért, szabadkozott Brutál, de máskor azért mondhatna valami a tag, de akkor most megyek, azt

legalább a kinti dolgot elrendezgetem, és már gyűrte is fel az ingujját. Foglalj helyet, barátom, kínálta hellyel Márió Dugót, aki miután rágubbasztott a székre, mint Góliát a fajanszra, belekezdett a történetbe, de nem töredelmesen, hanem tördelve, mert azért kétszáz szavas szókinccsel max kenyeret tud kérni az ember a közértben, de azt sem túl cizelláltan. A lényege az volt, hogy elmesélte, hogy akadt rá Kökényékre, és végül pár órája hogy sikerült a találkozásuk. Azt beszélték meg, ugye, hogy Ogre fűért megy. A Leonardo Da Vincibe kellett mennie, tízkor egy magas épületnél kellett várakoznia a Nap utca sarkán. Mivel nem volt mobilja, a pontos címet meg nem mondták meg neki, így remélte, hogy előbb-utóbb kiszúrják a Vadölő autóját, és odalép hozzá valaki. Ez kis ideig részint működött, mert sokan kiszúrták a reflektorral világító fekete dögautóban ülő kopasz nagydarab csávót, de oda senki nem lépett hozzá, inkább mindenki átment az út túlsó oldalára, így tett egy hangosan éneklő cigány asszony, három szipus, egy bácsika, aki hegedázott sétálás közben, és egy transzvesztita pár is. Végül aztán megjelent két zsebre dugott kézzel imbolygó harminckilós árny, három számmal nagyobb pólójukban és sapkájukban. Kis körültekingetés után odakiáltottak neki, hogy hány órakor találkozzanak. Ogre kurvára nem értette, mi van, úgyhogy megismételtette a kérdést. Még mindig nem értette, ezért annyit mondott, hogy hát most. Egyik arc megrázta a fejét. Nem az. MENNYI az az óra, amikor találkozzunk? Érted?! Vagy várjál, MENNYI kell neked, hogy elkészülj?? Ogre már

tényleg nem értett semmit, és attól mindig kurvára frusztrált lett. Hogyhogy elkészüljek? De hát már elkészültem... Akkor a fasznak jöttél??!, vakkant fel a másik a sapka alól. Most akarsz találkozni, vagy már nem akarsz, és ha akarsz, akkor MENNYI jó neked? Érted, MENNYI LEGYEN??? Nem tudom, nekem mindegy..., válaszolta Ogre, a két arc pedig gondolta, hogy ez már teljesen szétszívta az agyát, úgyhogy másképp próbálták megközelíteni a kérdést. Jó, bazmeg, nálad MENNYI van? Ogre pislog, ránéz a műszerfalra, nem érti, hogy nála, meg miért kérdik, de mindegy, hát mondta, hogy nála tíz van. Akkor az öt. Válaszolta az alacsonyabb sapkás, és elkezdett kutakodni a zsebeiben. Öt az tíz, bazmeg, Sherlock csak pislogott, hogy mi van ezekkel. De mindegy, nem ért már rá, mert az egyik megindult felé, azt mikor odaért a kocsihoz, kibaszta a gyerekre az ajtót, hogy az megpördült, majd homlokkal megnézte a földet. A másik meg mire megijedhetett volna, azt látta, hogy kiemelkedik az autóból valami geci nagy állat, és mire rájöhetett volna, hogy melyik a lába, amivel fusson, már le is volt ütve a faszba. Pár perc múlva, mikor magukhoz tértek, már ki voltak kötözve a játszótér kerítéséhez, és egy nagydarab csávó kérdezgette őket valami szajréról. Ogre büszkén mesélte, hogy látta a félelmet a szemükben, és bár az elején azt hajtogatták, hogy fogalmuk sincs, miről beszél, meg milyen szajré, meg milyen benzinkút, a végén jobb belátásra bírta őket. Lent van a kocsiban. Fejezte be Ogre a történetét. Hát akkor mi a faszra várunk! Menjünk!, pattant fel hirtelen Márió olyan tudományos fantasztikummal, mintha

egy vaddisznó hirtelen átugrana a Plútóra. Így tett mindenki más is, egyedül Samesz nem fogott fel az egészből semmit, csak motyogott tovább kabátokról. Mikor kiléptünk az ajtón, és végigmentünk a folyósón, megértettem, hogy a látó emberek miért tűntek a Budapest TV-n nettó szellemi fogyatékosnak, és hogy a parasztoknak miért olyan vékony a hajuk, hogy azzal mérik a különbséget a zsenik és az őrültek között, ugyanis az alábbi látvány fogadott minket. Az egyik klotyó dugulása miatt boka vastagon kiöntött mindenhova a pisa meg a szar, abban meneteltek tovább a külső ingerekre immúnis koboldok, meg abban térdelt egy vécésnéni, és próbálta az egészet egy rongy segítségével belemerni egy piros vödörbe, miközben mindenütt közöttük kabátok hevertek, amik azoknak a kezéből eshettek ki, akik föl-alá futkostak egy halom dzsekivel a karjukban. Ilyenből lehetett vagy kétszáz egyén is, akik nagy riadalmukban, hogy éppen kabátot loptak, elfelejtették megtalálni a kijáratot. A kinek a nagy szerencse, kinek a nagy szopás abból adódott, hogy a Milánka, hogy spóroljon a költségeken, háromezer darab alumíniumfogast vett egy tisztítóból. Abban igaza is volt, hogy azokra is fel lehetett akasztani a kabátokat, de kábé egy óra múlva aztán a súly alatt meghajlott az összes csenevész kóró, aztán elkezdtek lepotyogni a kabátok a földre. A ruhatárosok meg nem voltak kiképezve ilyen jellegű problémákra, úgyhogy úgy látták a legjobbnak, ha mindenkit, aki rajtuk kereste volna a kabátjukat, beengednek, hogy keresse meg magának. Amikor már nagyjából háromszázan tolongtak a kabátok között, még

követhetetlenebbé váltak az események, még a ruhatárosok is kezdték belátni, hogy a nagy megelőlegezett bizalmat néhányan kabátokra váltották, mert az valószínűtlennek látszott, hogy lett volna bárki is, aki egyből négy dzsekiben érkezett volna, bár ugyan tényleg hideg volt. A nagy sürgés-forgásban azok, akik éppen nem a levegőt szabdalták tovább a tánctéren, meg csikorgatták a fogukat ütemre, azok rohangásztak a hidegebb napokra alaposan bespájzolok után, és módszeresen próbálták leütlegelni őket, illetve a Gangeszből kimert kabátokról próbálták megállapítani, hogy az mennyire volt valaha az övék. Samesz valószínűleg jól érezte volna magát itt, de mi inkább hagytuk már a faszba az egészet, és inkább arra koncentráltunk, hogy egy kis mozgóbólya se kaszáljon el minket, hanem akkor már inkább fordítva, hogy végre kiérjünk a parkolóba, és szemügyre vegyük Ogre zsákmányát. Némi küzdelem után végre kiértünk, és nem nagyon kellett messzire mennünk, mert Ogre közvetlenül a bejáratnál parkolt keresztbe, ami azzal járt, hogy a véletlenül a bejáratot felfedező szopottgombócok nekifutásból csapódtak neki az autónak, és kenődtek el rajta, mint muslinca a török kamion szélvédőjén. Na, mutasd!, sürgette Márió Ogrét, láthatóan nem bírva már magával, annyira azonban nem sántított olyan gyorsan a hatalmas teste alatt elhelyezkedő rövid kis csülkein, hogy az esetében pillanatra is felmerült volna annak veszélye, hogy nem észleli időben az autót, így kényelmesen, időben kikerülve azt, már állt is hátul a platójánál. Ogre

felkapaszkodott a járműre, majd leengedte a hátsó tartóelemet, hogy mi is láthassuk a rakományát. Itt a szajré! Mutatott büszkén vagy száz darab alufelnire, egy halom mobiltelefonra, két szatyor fűre és némi kés-, vágó- és szúróeszközre. Mindenki ledermedt, és csak az autó oldalán koppanó testek törték meg a csendet. Majd kisvártatva Márió: ez meg mi? A szajré, tárta szét a kezeit Ogre, és rajta kívül mindenki érezte, hogy mindez aligha lehetett egy aktatáska tartalma, és nemhogy külön-külön, de együtt sem ért az egész nemhogy egymillió eurót, de forintot sem.

12. Van, hogy a remény hal meg utoljára. Van, hogy nem
Lassan visszaballagtunk a most már közel térdig érő gedvában az irodához. Nem sűrűn szoktam csalódottságot érezni, de most, mondjuk, eléggé. A sárgás bűzös víz felszínén úszó kabátok sem javítottak az összképen. Belépve a szerencsére még száraz, de Samesz miatt kevésbé bűzös helyiségbe, két összetört ember képe fogadott minket. Márió fia egy csinos monoklival a szeme alatt kesergett, Szamesz pedig önmagában véve egy hatalmas ödéma volt. Szó nélkül lerakta magát mindegyikünk egy székre, én rágyújtottam, és néztem a fal mentén futó undorító vezetékeket. A buli miatt vagy szomorú, kérdezte Márió a fiát. Nem csak... Felelte amaz megtörten. Nagyrészt persze igen... Meg ez is, mutatott a szeme alá. Na meg hogy Tóni bácsi hazavitte a Laurát. Ühüm... Az nagyon rendes tőle, mondta Márió, és elfordította a tekintetét. Hívtak. Szólalt meg váratlanul Samesz. Kik?, kérdezett vissza Dugó. A szerbek. Hogy reggel elindulnak. Levágják az ujjaimat. Nem lesznek ujjaim. Vagy a karomat. Karom se lesz, azon vannak az ujjaim, és akkor mindegy, mert az ujjaim nem lesznek meg. Nincs valakinél kölcsön valamennyi? Nincs? Akkor levágják a karom ujjastól. Értjük... És ki hívott még? A Lacika. A Lacika hívott, hogy

leigazolja a Sturm Graz. A sturmgrazi focicsapat igazolja le, ezt mondta. Neki van lába is, focista. Ezért leigazolják, azt mondja. Micsoda? Ne basz, Samesz, és csak ezt így mondod?!? Csak így, igen, mert? Mert baj, ha mondom, vagy mi? Neked vágják le az ujjad, vagy nekem, hogy ne mondhassam? Karod mekkora? Nekem hatvanas, neked? Neked a karod hatvanas, amit levágnak, hm? Én mondtam, hogy a kabátokból, de jó, jó, nem, senkinek nem kellett, mondtam pedig, de nem, de tudod, ki... Én mondtam neki, és most miattad, nem is miattad, hanem aki mondta, hogy nem, az nem jó, most vissza kell fizetnem egymillió eurót, mert levágják a karom. De bazmeg, Samesz, maradjál már kussba, és már most igazolják le? Kit? A Lacikát, bazmeg, a Lacikát már most igazolják le? Már most, mielőtt engem kivéreztetnek, a kabátok miatt, igen, persze nem baj, csak mondom, mondtam, hogy ez lesz, de nekem mindegy... Figyelj már ide, bazmeg, és pénzt is adnak érte? Van átigazolási díj? Aaaaz van, kezdte újra a fejét masszírozni Samesz. Vanvan. És mennyi, bazmeg? Kilencszáznyolcvanezer euró, azt utalják át érte, a Sturm Graz, mert van pénzük, szerintem ha felhívnám őket, hogy adnának-e kölcsön, mondjuk, szerintem felhívom őket, és megmondom nekik, hogy, mondjuk, visszadobok rá utána, nemtudom a hatszoros pénzt, mert abba szerintem belemennének, mert ha a Lacinak adtak, aki nem is kért... Te hülye vagy, te faszom?, pattant fel újra, Márió, immáron másodszorra is csodát idézve elő. Hát bazmeg, abból a pénzből kifizetjük a szerbeket a rákba! Mit mondtál,

holnap jönnek, nem? Na, hát jöjjenek csak, mire ideérnek, megjön a pénz is! A csapatnak úgyse kell, mire is kéne? Szurkoló kevesebb van, mint egyenes passz. Nem lenne az ott jó helyen, Tóni biztos belemenne. Beszél a Kulcsár Jenővel, azoknak úgyis csak az a fontos, hogy meglegyen a meccs utáni rekesz kőbányaijuk. Hallod? Halljátok ezt? Samesz! Hallod? A fiad megmentett!!! Most viszont menjünk is, amondó vagyok, keressük meg a Tónit, és simítsuk el végre az ügyet, aztán pihenjünk meg, ahogy az Úristen is tette a hetedik napon. Fogtuk hát magunkat, otthagytuk az egész pokoljárást. A következő órák nagy sürgésforgással teltek el, először is előszedtük Tónit, aki miután hazakísérte a Milánka nőjét, még ott is maradt vigyázni rá. Hogy miért gondolta úgy, hogy a kiscsaj úgy lesz nagyobb biztonságban, ha ő egy szál faszban van, arra nem igazán tudott jó okot mondani, de most ennél is fontosabb volt, hogy értesítsük a Jenőbát a fejleményekről. Végül elértük Lacikát is, aki elmondhatatlanul boldog volt, és végig sírt a telefonba, amin ugyan Dugó felbaszta az agyát, de végül ő is örült. Jenőbá már Hegyeshalomnál volt, mikor Tóni elérte, és biztosított mindenkit, hogy a pénzt az átutalást követően odaadja maradéktalanul, mert az amúgy se jó semmire, csak hátráltatja a csapatot az alázatban. Az a jó, ha egy focista éhezik, akkor majd teper, mondta, és közben valószínűleg áhítattal elképzelte magát a Szomáliai Labdarúgó Szövetség élén. Mindeközben, mint az a bírósági jegyzőkönyvekből kiderült, egy kb. 180 centi magas, kisportolt testalkatra

enyhén ráhízott, barna hajú, bal fülében kis karika fülbevalót viselő, nyírabonyi, ‘78-as születésű férfi, foglalkozását tekintve kamionsofőr lépett be az M1-M7 bekötőjénél található benzinkút shopjába. Hosszasan válogatott a sajtótermékek és egyéb magazinok között, majd a polcról leemelt egy hárombetűs nevű újságot, melynek címlapján H. Szandra, foglalkozását tekintve modell-táncosműkörömépítő, alkatra sportos, kimagasló mellbőségű, enyhén alulöltözött hölgy volt található. Az ismeretségi körében csak Magillaként ismert férfi ezután a belsőbb oldalak tanulmányozására fordított három és öt perc közötti időtartamot, mely oldalakon a már említett H. Szandra volt látható jelentősen alulöltözötten. Ezt követően a lap megvásárlásának, illetve a KETTŐ-MARS Szállítmányozási és Fuvarozási Kft. nevén lévő kamionba tankolt 96 liter üzemanyag ellentételezési szándékával a kasszához lépett. A későbbi nyomozási cselekmények során kiderült, hogy a tankolás során felhasznált Shell üzemanyagtöltő kártyával sorozatos visszaélések kerültek elkövetésre. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy B. Tamás előtt nem volt ismeretlen H. Szandra, vele személyes viszonyban állt. A töltőállomáson dolgozó H. Kálmán elismerte, hogy a gyanúsított a magazin vásárlása során elmondta, hogy a magazin címlapján látható hölgyet személyesen ismeri, sőt vele intim viszonyban áll. Ezzel kapcsolatban elmondta megismerkedésük körülményét is, melyre egy Budapesten, a Király utcában található rendezvényhelyszínen került sor, egy női magazin által szervezett fürdőruha-bemutatón, ahová gyanúsított nyereményjeggyel, H. Szandra pedig

mint foglalkoztatott modell érkezett. A bemutatót követően gyanúsított ismerkedési szándékkal lépett a hölgyhöz, valós foglalkozását azonban letagadta, és mint vezető pénzügyi elemző mutatkozott be. A Magilla becenévre hallgató férfi azt is elmesélte a kúton dolgozó férfinak, hogy a hölgyet ezt követően hosszabb ideig tartotta tévedésben, fenntartva a látszatát annak, hogy ő pénzügyi területen dolgozik, és nem C+E jogosítvánnyal rendelkező kamionsofőr. Ezt úgy érte el, hogy reggelente akkurátusan elegáns ruhába öltözött, elhagyta a lakást, majd amikor a hölgy is távozott, kifigyelve őt egy újságosbódé mögül, visszament otthonába. Amikor pedig valós foglalkozásából következően külföldre távozott több napra, a hölgyet abban az elképzelésben tartotta, hogy nemzetközi pénzügyi konferencián tartózkodik. A konkrét üggyel kapcsolatban az események sorában ezt követően a Magilla becenévre hallgató férfi a kamionba szállt, amivel felhajtott az M7-es autópályára. Körülbelül öttíz perccel később a felvett tanúvallomásból, valamint a nyomozati cselekményekből megállapíthatóan a férfi a megvásárolt magazin felhasználásával önkielégítésbe kezdett. Ezt a cselekményét még tíz-tizenöt percig folytatta, miközben a járművel az autópályán közlekedett. Ekkor tisztázatlan körülményekből kifolyólag áttörte az autópálya közepén található szalagkorlátot, és áttért a menetiránnyal szembeni oldalra, ahol frontális ütközött a BG 328-EC forgalmi rendszámú, nagy értékű BMW 7 típusú személygépjárművei. Az autóban tartózkodó négy szerb állampolgár a helyszínen azonnal életét vesztette.

13. A király
Másnap dél körül tűkön ült mindenki. Csak Tóni volt nyugodt, mert ő a Kamaraerdő felől jött, véleménye szerint egyébként oda kéne telepíteni a pszichiátriai intézetet, ott vannak a legjobb ápolók, és a környezet is kellemes. Ez alól kivételt képezett az ürömi lakókocsis kurva, de ő azért jobban szeret egy fa tövében baszni, ha már arról van szó. Olyan az az erdő, mint egy kalandpark. Jegyzi meg Tóni, és örül magának. Másnak nagyon nem volt miért, mert a pénz sehogy nem akar megérkezni, a szerbek pedig bármelyik pillanatban beeshettek, aztán nagyon nem volt mivel vendégül lássuk őket, mert kétséges volt, hogy beérték volna Tóni húsz forintot nem érő elméleteivel. A feszült várakozás bár lassan, de telt, és végül két óra is elrepült, sőt három is. A hangulaton az sem javított, hogy a hírekben hatalmas magyar bundabotrányról lehetett hallani, miután kiderült, hogy egy szlovák fogadóirodánál egy magyar negyedosztályú csapat kupagyőzelmére több pénzt tettek fel az elmúlt időszakban, mint egy kisebb afrikai ország teljes GDP-je. A végül valóban kupagyőztes csapat sztárjátékosa után az átigazolási pénz viszont továbbra sem érkezett meg, de legalább a szerbek sem. Egyre kevésbé értett bárki bármit is, úgyhogy végül némi nyomásra – egészen pontosan a „hívd már fel a Kulcsárt,

bazmeg, Tóni” többszöri, egyre határozottabb elismétlésének hatására – utóbbi megemberelte magát, és nemzetközi hívást kezdeményezett, amitől azóta fázott, hogy egyszer az egyik csaja bekokózva egész éjszaka beszélgetett a Maldívokon élő szeretőjével, miközben ő aludt. A telefonszámla mire kijött, addigra Tóni a csaj nevét is elfelejtette volna, ha azért a végösszeg miatt végül örökre nem vésődött volna az eszébe. A hatodik csörgés után Jenőbá felvette a telefont. Elcsukló hangon szólt bele a telefonba, és egyből körülményes mentegetőzésbe kezdett, miszerint ő már korábban is akart telefonálni, csak nem tudta, hogy mondja el... Tóni jelezte neki, hogy most már valahogy, mert ketyeg a drága percdíj. Még öt másodperc nemzetközi tarifányi csönd után végül megszólalt a vonal túlsó végén Jenőbá, és elmondta, hogy mikor Lacika megérkezett az osztrák klub székházához, hogy bent aláírja a szerződést, egy addig a parkolóban várakozó sötét autóból kiugrott valami mutáns előember, és minden ok nélkül szilánkosra törte a Kissamesz lábát egy viperával. Lacika azóta a kórházban azt hajtogatta, hogy ő tudta előre, és jobb is így, mert tegnap óta elfelejtett focizni. Állítólag reggel az egyik tévé kedvéért kellett volna dekáznia, de a második után a sípcsontjáról úgy pattant a labda, hogy betörte az operatőr orrát. Arról a sípcsontjáról, ami most darabokban, élettelenül hevert egy osztrák kórház baleseti sebészetén található hordágyon. Egyedül Ogre volt elégedett, miközben hajtott haza Budapest felé, hogy legalább a második rábízott feladatot

maradéktalanul teljesítette, és megtalálta annak a kopasz csávó csajának a szeretőjét. Büszkén gyűrte be a zsebébe a Keripapától kapott cetlit, amin annak az autónak a rendszáma állt, ami mindig a Szandráért jött. Te kis köcsög. Vigyorgott Ogre, miközben üvöltött a magnóból az István, a király.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful