Hans Kelsen jogtudománya

Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai Acta Congressuum 16

Hans Kelsen jogtudománya
Tanulmányok Hans Kelsenrôl

Gondolat Kiadó MTA Jogtudományi Intézet ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Budapest, 2007

A kötet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara,

a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete,
JO G TA

TU

* 1949 *

az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet Politikatudományi Doktori Iskolája, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara,

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Felsôoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében jelent meg.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
OKM

A tanulmányokat válogatta, szerkesztette, az elôszót, a bevezetést és az egyes részek bevezetôit írta Cs. Kiss Lajos

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elôzetes írásbeli hozzájárulásához van kötve.

© Szerzôk, 2007 Szerkesztés © Cs. Kiss Lajos, 2007

www.gondolatkiado.hu www.mta-jti.hu www.ajk.elte.hu A kiadásért felel Bácskai István Szöveggondozók Békési Bernadett, Gál Mihály, Rátkay Ildikó Mûszaki szerkesztô Pintér László Nyomdai elôkészítô Kármán Stúdió, www.karman.hu Nyomta és kötötte Robinco Kft. Felelôs vezetô Kecskeméthy Péter ISSN 1587-8821 ISBN 978 963 693 019 6

TE

I IUS ET IURISPRUDENTIA

DOMÁNYI

NT
ÉZE

M

Tartalom

Elôszó Bevezetés. Hans Kelsen jelentôsége I. rész Hans Kelsen magyar recepciója Mádl Ferenc: Találkozásom Hans Kelsennel Peschka Vilmos: Hans Kelsen „tiszta jogtanának” ideológiai jellege Varga Csaba: Kelsen-dokumentumok Jakab András: Hans Kelsen magyarországi fogadtatása II. rész Kelsen-tematikák 1. fejezet Tiszta jogtudomány és tiszta jogtan Cs. Kiss Lajos: A tiszta jogtudomány eszméje és hivatása Karácsony András: „Pozitivista” volt-e a kelseni jogpozitivizmus Geréby György: A tiszta jogtan és a teológia: Hans Kelsen analógiái Bódig Mátyás: A kelseni normativizmus szemléleti alapjai Szabó Miklós: Hans Kelsen „normalogikája” Peschka Vilmos: Nóvumok Kelsen posztumusz normaelméletében Paksy Máté: A jogértelmezés formái Hans Kelsen életmûvében Bencze Mátyás: A tiszta jogtan jogalkalmazás-elmélete és a normativista megközelítés tanulságai Horkay Hörcher Ferenc: A jogászi ész kelseni tiszta tudományának eszmetörténeti kontextusai

11 16

33 35 47 58 86

123 125 125 159 171 191 208 231 253 272 287

2. fejezet A tiszta jogtan mint az államjog elmélete Szilágyi Péter: A tiszta jogtan államelméleti fogantatása Cs. Kiss Lajos: A szociológiai államfogalom jogtudományi dekonstrukciója Tattay Szilárd: Demokrácia és/vagy képviselet. A „képviseleti demokrácia” Hans Kelsen és Carl Schmitt államelméletében Szilágyi Péter: Az államelmélet mint valóságtudomány – Hermann Heller vitája Hans Kelsennel Horkay Hörcher Ferenc: Az állam és jog viszonya Hans Kelsen és Friedrich August Hayek államelméletében 3. fejezet A tiszta jogtan mint az alkotmányjog elmélete Sólyom László: A magyar Alkotmánybíróság önértelmezése és Hans Kelsen Paczolay Péter: Hans Kelsen és az alkotmánybíráskodás európai modelljének fejlôdése Halmai Gábor: Hans Kelsen és a magyar Alkotmánybíróság Keziban Kilic: A hajlékony és merev alkotmány megkülönböztetése Kelsennél Tamás András: Alkotmányelmélet és Hans Kelsen 4. fejezet A tiszta jogtan mint a nemzetközi jog elmélete Kardos Gábor: Az alapnorma és a nemzetközi rendszer Rigó Anett: Szuverenitáselmélet és a nemzetközi jog problémája Jakab András: Ismeretelmélet és politika Kelsen nemzetközi jogi tanaiban Karácsony András: Kelsen és Verdross szerepe Bibó jogfelfogásának alakulásában

302 302 327 367 383 402

416 416 446 468 485 499

527 527 537 555 571

III. rész Kelsen-viták: a tiszta jogtan kritikai kontextusban 1. fejezet Kelsen-kritikák nemzetközi nézôpontból G. Fodor Gábor: Vagy-vagy. Kelsen vagy Voegelin Frivaldszky János: Hans Kelsen természetjog-kritikájának cáfolatához Pokol Béla: Hans Kelsen és Carl Schmitt vitájának alapgondolatai

599 601 601 627 647

Szigeti Péter: Jogrendfelfogások: Hans Kelsen és Roscoe Pound koncepciójának mai értéke Visegrády Antal – Csizmadia Tamás: Hans Kelsen és a skandináv realizmus Peschka Vilmos: Hayek contra Kelsen Gyôrfi Tamás: A jog normativitása Hans Kelsen és Herbert Hart elméletében 2. fejezet Kelsen-kritikák magyar nézôpontból Szabadfalvi József: Egy kortárs magyar jogfilozófus reflexiói – Moór Gyula Kelsen-interpretációja Zsidai Ágnes: Út a szubjektum felé – Hans Kelsen, Horváth Barna és Bibó István jogelméleti vitája a kényszerrôl Szabadfalvi József: Valóban funkcionalista-e a tiszta jogtan? – Losonczy István Kelsen-kritikája 3. fejezet Epilógus Varga Csaba: Hans Kelsen, a kontinentális jogi gondolkodás formaadója IV. rész Appendix Mezey Barna: Hans Kelsen és a jogtörténet Köszönetnyilvánítás A tanulmányok eredeti megjelenései A kötet szerzôi Tudományos és szakmai rendezvények az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon

658 675 686 717

747 747 762 772

791 791

805 807 816 817 820 822

Varga Csaba

Kelsen-dokumentumok Magyarországon

A jogtudomány elméleti mûvelhetését a kommunista hatalomátvétellel behozott és kíméletlenül véghezvitt politikai-ideológiai gleichschaltolás egyik megjelenési formájaként két mesterséges elhatárolás tette eleve természetellenessé a második világháborút követô fél évszázad során Magyarországon. A kényszeres moszkovita stílusú marxizálás már az elsô pillanatoktól kezdve magát tette zárványszerûvé nálunk is, hiszen a honi tudománymûvelést elszakította – el kellett szakítania, mivel születésétôl kezdve politikai célok eszközévé, formálójává és hordozójává szegôdött, harci fegyverként magát ítélve társ nélkülivé – legsajátabb éltetô közegétôl és hagyományától: mind a hazai elméletmûvelés elôzményeihez, mind pedig az akkori nyugati s atlanti jelenkor gyakorlatához fûzhetô folytonosságtól. Ennek a természetellenes és tudományosan úgyszólván elviselhetetlen helyzetnek valamelyes orvoslásaképpen legalább a kritika örvén viszonylag hamarosan azonban megindulhatott s egyre inkább valamiféle megértés és kölcsönös hatásgyakorlás irányában haladhatott egy, a „szabad világ” felé már viszonylag korán elkezdôdô újratájékozódás. Némi késéssel ugyan, ám mégis csaknem egyidejûleg – eleinte leginkább egyetemtörténet, tárgyak oktatástörténete ürügyén – némi teret nyerhetett az elôdök emlékének újrafeltérképezése, valamint a múlt kötelékeinek újra összeeszkábálása, elsôként leginkább a lassacskán ismét zászlót bontó szociológia újrafundálásaként. Nos, ilyen összefüggésben s térfeleken kezdett elôször újraértékeltetni Moór Gyula mint tanszéki és tárgyi elôzmény, Horváth Barna mint empirikus társadalomtudós, avagy az egyébként aktív politikai ellenség sorsára juttatott Bibó István mint a múltból merítô s lassan szárnyat bontó szociológiai elitkutatás egyik élô forrása.1 Ámde kikbôl s miként lehetett volna meríteni? Bibó vagy az egykori társaként Szegeden maradt Szabó József ekkoriban a lét határán küzdött személyes fennmaradásáért, családjáért, hányattatásoktól – elbocsátásoktól és bebörtönöztetésektôl s
1 Az elôzményekhez és a téma további feldolgozásaihoz lásd Varga Csaba: A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben. In Varga Csaba – Jakab András (szerk.): A szocializmus marxizmusának jogelmélete. Függelék. Jogelméleti Szemle, 2003/4 (http://jesz.ajk.elte.hu/varga16.html); in Varga Csaba: Jogfilozófia az ezredfordulón Minták, kényszerek – múltban, jelenben. Budapest, 2004, Szent István Társulat, 251–302; in Varga Csaba (szerk.) Marxizmus és jogelmélet. Világosság, 2004/4, 89–116.

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

59

megelôzô házkutatásoktól egyaránt – megtépázottan; Horváth Barna hagyatéka itthoni hátrahagyása nélkül emigrációba tûnt; nos, ilyen körülmények közt kivételesen izgató kérdôjelként meredezett számunkra mindvégig Moór Gyula személye, akit nem is oly régiben – szomorú hozzátennünk: szerencséjére – elhatalmasodó gégerákja mentette volt meg csupán attól, hogy a kommunistáktól még el kelljen szenvednie további megaláztatást, kisemmizést s mártíriumot is. A múltnak az elmúltba temetése bevégzettnek tûnt. Egykori tanszékén mások, mások tanítványai tanítottak, míg egykori tanítványai nemigen merték felfedni a külvilágnak magukat;2 így hát saját szakmai felnövekedésem idejére rendkívül kevés személyes vonás lengte körül csupán e rendkívüli egyéniség emlékét: bizonytalan tudomások méltóságteljes fellépésérôl, család nélküli életérôl, hatalmas könyvtáráról s kiterjedt személyes levelezésérôl a közeli Váci utca 40. alatti lakásából, néhány lánytestvérérôl valamerre a fôvárosi periférián, és csupán egynéhány tényleges emlékszál, mindenekelôtt a könyvkiadó Püski Sándor részérôl az egykori mester iránti odaadásról. Nos, zavaróan izgató maradt hát a kérdés: mi minden rejtôzhet emögött?

A MOÓR-HAGYATÉK Magam ekkor már jó néhány könyvtári hagyatékra rábukkanva segíthettem saját gyûjteményem megalapozásán3 túl mindenekelôtt hazánk elsô jogi gyûjtôhelye, az Országgyûlési Könyvtár teljesebbé tételét.4 Egyre mélyebben belém fészkelte magát annak feltevése, hogy Moór hagyatékának lennie kell valahol, és hogy ehhez leginkább valószínûen nôtestvérei családján ke2 Ennek a történetnek állít szomorú mementót az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanácsülésén 1955. január 29-én rendezett, Moór Gyula megítélését is illetô vita, amelyben láthatóvá válik az egykori társak erkölcsileg aligha menthetô meghunyászkodása vagy a továbbvádolásban éppen szégyenteljes útitárssá válása. (Vö. Varga Csaba [sajtó alá rend.]: A Horthy-fasizmus állam- és jogbölcselete. Az ELTE ÁJK tanácsülésén 1955. január 29-én rendezett vita Szabó Imre készülô könyvének IX. fejezetérôl. Jogelméleti Szemle, 2004/3, http:// jesz.ajk.elte.hu/varga19.html). Saját emlékekbôl annyi álljon itt, hogy több évtizedes kapcsolat után Solt (Scholz) Kornél, akkoriban fôvárosi bíró, kizárólag a Magyar Jogász Szövetség éves pályázatain megjelenni engedett nagyszerû joglogikus, akinek szinte állandósult úgynevezett felkért szakmai bírálója lettem, csupán az 1980-as évek második felében árulta el, hogy az utolsó idôkben ô bizony Moór Gyula tanársegédeként szolgált, az ELTE nagy hírû pénzügyjogi professzora, Nagy Tibor pedig az 1990-es évek elsô felében tett nekem említést elôször Moórhoz fûzôdô tanítványi emlékeirôl. 3 Így például Siklósi Tamás közjegyzô (Bonyhád) és Csekey István alkotmányjogász professzor (Pécs) hagyatékából válogathattam. 4 Egyebek közt Bíró Balázs közigazgatási bíró (Budapest/Balatonszárszó), Dános Árpád közgazda eszmetörténész (Budapest), Weltner Andor munkajogász akadémikus (Budapest), valamint a Teleki Pál Tudományos Intézet részleges könyvanyagát, valamint a Yale Law Library körében az 1986. évre felgyûlt duplikátumokat találhattam meg, s juttathattam el fentnevezett közgyûjteményünkbe.

60

VARGA CSABA

resztül vezethet csak út. Az akkori országos szegénységben tapogatózó utazgatásokat aligha engedhetett meg magának bárki is, így Peschka Vilmos meggyôzésével az jelenthetett ekkor kiutat, hogy friss akadémikusként lehetôsége nyílt sofôrös gépkocsi igénybevételére szolgálati jogcímen. Többszörös nekifutásban bejártuk5 az ország több táját, majd végül, 1977-ben, a nyugati határszélen fedeztük fel Csöngét, ahol Moór húga leányának a férje szolgált lelkészként. Már Celldömölkre költözötten találkozhattunk velük ugyan, ám Fehér Károly lelkész úr, késôbbi szombathelyi esperes, nyílt barátságossággal a Moór-hagyaték iránti – nyilvánvalóan számukra váratlan, mert soha korábban nekik fel nem tett – kérdésünkre lefegyverzô egyszerûséggel közölte, hogy az bizony hozzájuk került. Perceken belül lakásuk díszhelyeirôl – könyvespolcról, szekrényekbôl – elôszedegetve mutatta meg nékünk a Moór halálának idejére már osztályellenségként páriává tett egykori szellemi elittôl származó kondoleálóleveleket, a Moór által megôrzött tanácsköztársasági folyóiratanyagot, valamint az illegális kommunistáktól az elôkelô konzervatív tudós levélszekrényébe rendszeresen eljuttatott röplapokat csakúgy, mint a lelkész úrtól a számára teológiai vonatkozások okán értékesként kiemelt régi könyveket vagy kritikai kiadásokat. Majd visszavezetett bennünket Csöngére, ahol az elhagyott lelkészlak melletti csaknem kaputlan garázsban, magasra tornyozottan, porral s rothadással telten, béka- és egérmaradványokkal elegyítetten megláthattuk az így is legalább tízezres könyvtármaradványt. Miután akkoriban még természetes, de mindenképpen megható bizalommal rögvest beleegyezett, hogy Moór hagyatékát az utókorra az Országgyûlési Könyvtár majdani különgyûjteményét képezve átmentsem,6 többször már magam lerándulva a Moór-hagyaték különválasztását elvégeztem.7 Nos, már az elsô helyszíni rendezéstôl kezdve igyekeztem kiemelni minden kézírásos emléket, könyvbe zárt feljegyzést és levelet, amelyeket ez idô szerint a magam gyûjteményében helyeztem el, hogy egykor majd átadathassanak az Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára számára, majd fakszimile kiadványként közre is adtam.8
5 Közös feltáróútjainknak társa volt, majd egy forduló erejéig a szállításban is közremûködött Sajó András kollégám. 6 Vö. Jónás Károly: A Moór–Somló-hagyaték. In Jónás Károly – Veredy Katalin: Az Országgyûlési Könyvtár története, 1870–1995. Budapest, 1995, Magyar Országgyûlés, 205–206. 7 Tudniillik ömlesztve itt volt még a költô Weöres Sándor huszárkapitány apjának irodalmilag, valamint Moór sógorának, az egykori Bergson-tanítvány, szabadkômûves Gockler Lajosnak pedagógiában igényes könyvtármaradéka egyaránt. Moór Gyula szakmai könyvtárát viszont, mint a dedikációkból kiderült, Somló Bódog személyes gyûjteményének az öröklése alapozta meg, aki pedig Kautz Gyula kolozsvári nemzetgazdász professzor könyvhagyatékát örökölte. 8 Vö. Varga Csaba (Hrsg.): Aus dem Nachlaß von Julius Moór. Budapest, 1995, ELTE Comparative Legal Cultures-Project. A történet felidézését lásd a kötethez írott elôszóban (Varga Csaba: Preface. v–xv.), a vonatkozó dokumentumokat pedig a függelékben (Anhang. 147–156).

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

61

Javarészt ebbôl bukkantak elô az alábbiakban részletezendô Kelsen-dokumentumok. Láthatóan véletlenszerû volt egyáltalán fennmaradásuk, mint ahogyan számos véletlenszerûség játszhatott közre abban is, hogy történetesen Moórnak a kommunista hatalomátvételtôl óvó parlamenti beszédére válaszul nemcsak üldöztetése, egyetemén ellehetetlenítése, de egyebek közt lakása kifoszt(at)ása is következett; halálakor professzortársa, Sík Sándor rendfônök Duna-parti piarista rendházában nyerhettek Moór megmaradt javai elhelyezést; majd amikor Sík is meghalt, házából a rend pedig kiköltöztettetett, került a maradvány jobb híján Csöngére, ahol az akkori nyomorúságban aligha találhatott volna féltôbb ôrzésre.

MOÓR GYULA ÉS HANS KELSEN KAPCSOLATA Moór Gyula már pályájának kezdetén9 kapcsolatot keresett Hans Kelsennel, és ekkortól állandósult kritikus figyelme10 a bécsi iskola s ezen belül leginkább a majdan tiszta jogtanná fejlôdô formalista normativizmus kelseni elmélete iránt. Kelsen ebben a mi számunkra kitüntetett helyzetben is korrekt, érdekelt partner. Amint megjelenik, eddigi szokása szerint elküldi friss mûvét Moórnak reverenciával dedikáltan, és saját tollvonásokkal korrigálva az „als Manuskript gedruckt” kiadványban mindazonáltal benne felejtôdött sajtóhibákat. Moór pedig érdeklôdéssel tanulmányozza, a könyvbe magába írt bejegyzései szerint mindenekelôtt 1926 telén, és pontosan 1927. február 14én fejezi be olvasását. Moór lapszéli jegyzetekként magába a mûbe vési bele reflexióit is, különbözô színekkel a szöveget aláhúzva dolgozza fel magának kifejtéseit, és megjegyzéseket tesz fordíthatási kétségekrôl – kétértelmûségeket, értelmetlenségeket vagy fordíthatatlanságokat egyaránt jelezve. Talán olvasás közben születhetett meg elhatározása – hiszen mindig mindent saját színes bejegyzéseivel tarkítva olvasott –, s eközben írhatott Kelsennek11
9 Tudniillik a Macht, Recht, Moral. Ein Beitrag zur Bestimmung des Rechtsbegriffes. Szeged, 1922, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. mûvétôl indulóan. 10 Amint ez Moórnak a békeproblematika és a Nemzetek Szövetsége kapcsán írottak kivételével teljességre törekvô idegen nyelvû publikációi gyûjteményébôl kiderül, elsô idegen nyelvû publikációjától kezdve összességében – a magyar nyelvû írásait itt tehát nem számolva – több mint száz oldalt szentel csupán e körben a kelseni gondolat kritikus reflexiójának. Ehhez még meg kell jegyeznünk, hogy Adolf Merkl tizennyolc, Alfred Verdross öt, Hans Mokre pedig négy oldalon elôforduló tárgyalásra vagy említésre érdemesíttetik ugyanebben a körben. Vö. Csaba Varga (Hrsg.): Julius Moór: Schriften zur Rechtsphilosophie. Budapest, 2006, Szent István Társulat. 11 Matthias Jestaedt: Einleitung. In Matthias Jestaedt (Hrsg.): Hans Kelsen im Selbstzeugnis. Sondernpublikation anlässlich des 125. Geburtstages von Hans Kelsen am 11. Oktober 2006, Tübingen, 2006, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), 10. A 16. jegyzet kifejezetten rögzíti Moór levele kapcsán, hogy a hagyatékban ismeretlen, s így létére pusztán a válaszból következtethetünk.

62

VARGA CSABA

saját szándékáról, hogy megkísérli lefordítani és kiadatni a Grundriß einer allgemeinen Theorie des Staates címû mûvét,12 s egyúttal ennek elôkészítéséhez, saját bevezetô dolgozatához bizonyos háttéranyagokat is kért. Kelsen 1927. február 20-án kelt válaszlevelében [1. melléklet] friss kéztörésére hivatkozva mentegetôzik amiatt, hogy a kívánt anyagok összeállítása több idôt vett igénybe, mint amennyi egyébként szükséges lett volna. A fordítás és a mû kiadása Az államelmélet alapvonalai címmel még a levelezés évében meg is valósult.13 Ámde pontosan ebbôl a kizárólag nálunk megmaradt,14 s mint tudjuk, saját kéztörése okán felesége, Margarete asszony kézírásába tollba mondott15 levélbôl következtethetünk annak feltevésére, hogy Kelsent éppen nem más, mint Moórnak köszönetet érdemlô felajánlása ösztönözhette életében elôször addig megtett intellektuális útjának a vázolására. E felajánlás eredményeként írja Kelsen levelében, hogy ezáltal „eszméim a magyar kultúrkörben is ismertekké válnak”. Hiszen – talán udvariasságból, talán könnyebb és leginkább hihetô magyarázatként, de – pontosan azzal magyarázza a válasz késedelmét, hogy jobb karja törésével súlyosbítottan kellett „összeállítania” a kért anyagokat („die Zusammenstellung der von Ihnen gewünschten Daten”). Másfelôl pedig, miután Moórhoz intézett válaszlevele kézzel írott, és így Kelsen saját hagyatékában nem maradt fenn, következésképpen halála után a kelseni hagyatékból egykori barátjának a gondozásába csupán e cím nélküli önéletírásnak még kézírásos elsô változata került. Nos, ilyen körülmények között Rudolf Aladár Métall nem tudhatott sem e kéziratnak a Moórhoz írott kelseni válaszlevélben történt szerzôi, tehát hiteles megjelölésérôl, miszerint ez egy Selbstbiographie, azaz „önéletírás”, sem az egész ügy elôzményeirôl, céljáról, írógépes tisztázatáról, egykori elküldöttségérôl és felhasználtságáról. Így hát a maga részérôl az ölébe hullt hagyaték egyébként gondos rendezése és feldolgozása során joggal adhatta az elérhetô legsemlegesebb megnevezést ezen önmagáról semmi többet el nem áruló kéziratnak, miszerint ez nem más, mint „eine handgeschriebene, etwa 12 Seiten umfassende unveröffentlichte »Selbstdarstellung« Kelsens (Wien, Februar 1927)”.16
12 Hans Kelsen: Grundriß einer allgemeinen Theorie des Staates. Wien, 1926, Druck von Rudolf M. Rohrer, Brünn. 13 Hans Kelsen: Az államelmélet alapvonalai. A német kéziratból fordította és elôszóval ellátta: Moór Gyula. Szeged, 1927, Szegedi Tudományos Könyvtár, III. kötet; illetve Miskolc, 1997, Bíbor Kiadó. (A mû második kiadását szerkesztette és a szöveget gondozta Szabadfalvi József.) 14 Matthias Jestaedt: i. m. 9. A 12. jegyzet pedig a kelseni válaszlevél forrásaként, mint az a 16. jegyzetbôl kiderül, csakis saját közlésemre hivatkozik. 15 I. m. 8., 11. jegyzet. 16 Vö. Rudolf Aladár Métall: Einleitung. In Rudolf Aladár Métall: Hans Kelsen. Leben und Werk. Wien, 1966, Verlag Franz Deuticke.

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

63

Ez a fenti levelének mellékleteként, írásai jegyzékének a kíséretében elküldött17 és mindannyiunk szerencséjére fennmaradt példány tehát Kelsen 1927 februárjában, nyolc számozott lapon, Bécsben keltezett gépírásos önéletrajzának másolópapírra készített eredeti másolati példánya, melyen Kelsen tintával írt saját kezû javításai és Moór Gyulának e kézirat olvasásakor kiemelés gyanánt megejtett szokásos színes aláhúzásai [2. melléklet] egyaránt láthatók. Nyilvánvaló most már a célzata is, hiszen Kelsen nemzetközi karrierje még távolról sem kezdôdött el ekkoriban: több testesebb fordítása megjelent ugyan már Japánban, azonban mind a valamelyes közép-európai, mind pedig a nyugat-európai áttörés elsô csírái éppen most, pontosan a Grundriß einer allgemeinen Theorie des Staates közzététele nyomán válnak majd érzékelhetôvé,18 így hát Kelsennek valóban minden oka meglehetett arra, hogy Moór fordítási kezdeményezését, ráadásul egy komoly bevezetô tanulmánnyal indítottan, nem csupán ôszinte örömmel, de egy áttörés jeleként, tehát a maga minden erejével is a legmesszebbmenôkig támogatandó ügyként fogadja. Ezek a fennmaradt Kelsen-dokumentumok azóta már több helyen is közzététettek.19 Jelentôségüket növeli, hogy Kelsen változatlan aktualitása je17 „In der Anlage sende ich Ihnen in Form einer Selbstbiographie und eines Schriftenverzeichnisses das gewünschte Material.” 18 Métall összeállítása szerint csupán az alábbi fordítások elôzték meg Moór Gyula kezdeményezését: a Die Rechtswissenschaft als Norm- oder als Kulturwissenschaft (1916) japán fordítása (Tokyo, 1923, xvi + 149 oldalon), a Der soziologischer und der justistischer Staatsbegriff (1922) szintén japán fordítása (Tokyo, 1924, vii + 400 oldalon), a Der Begriff des Staates (1922) angol változata (in The International Journal of Psycho-Analysis, 1924, 38 oldalon), a mi esetünkben is tárgyalt Grundriß einer allgemeinen Theorie des Staates (1926) francia (Paris, 1926, 85 oldalon) és cseh (Brno, 1926, 84 oldalon) fordítása, amelyeket Moór Gyula fordításának a kiadásával egyidejûleg még követett ugyanekkor szintén megjelent japán (in Waseda Law Review, 1927, 118 oldalon) fordítása. Ugyanebben az évben ezt a hirtelen meginduló sikersorozatot zárta még a Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatz második kiadásához (1923) írott – ezután általunk még tárgyalandó, mert szintén intellektuális pályarajzot vázoló – Vorwort ugyancsak japán fordítása (Tokyo, 1927, 15 oldalon). (Vö. Rudolf Aladár Métall: Bibliographie der Reinen Rechtslehre. Leipzig & Wien, 1934, Verlag Franz Deuticke, 68. Separatabdruck aus Hans Kelsen Reinen Rechtslehre Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik.) 19 Csaba Varga: Documents de Kelsen en Hongrie: Hans Kelsen et Julius Moór. Droit et Société, 1987/7, 337–352. (http://www.reds.msh-paris.fr/publications/revue/pdf/ds07/007-03.pdf); pusztán tanulmányi részében újranyomva in Csaba Varga: Études en philosophie du droit/Estudios en filosofia del derecho. Budapest, 1994, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Comparative Legal Cultures-Project, 3–9. Itt elsôként francia fordításban publikáltam a kísérôlevelet (344), az önéletrajzot (345–348), majd a kísérôlevél fakszimiléjét is mellékletben. A pontosan ilyen közzétételi célból összeállított Aus dem Nachlaß von Julius Moór címû válogatásban megjelentettem mind a kísérôlevelet (23), mind az önéletírást (15–22) fakszimileként. Végezetül a már többször idézett Hans Kelsen im Selbstzeignisban közlésre került ezen önéletrajz Selbstdarstellung (1927) címmel, a kísérôlevelet jegyzetben mellékelve (21–29), pontos filológiai leírással és magyarázatokkal ellátva. Jestaedt összeállításából (Hans Kelsen im Selbstzeignis, 10) szereztem csupán tudomást arról, hogy a szellemi hagyaték örököse, Métall halála után a teljes anyag 1977-re Bécsbe, a Hans Kelsen-Institut feldolgozásába került, s bizonyára a német eredeti kéziratos szövegváltozat

64

VARGA CSABA

lenlétében s teljes œuvre-jének a mai ismeretében ettôl az oly termékeny alkotótól tudomásunk szerint nem maradt fenn más önpályarajzban megvont önértékelés, mint egy valamelyest ilyen funkciót is betöltô elôszó (Vorwort), a Moór Gyula kérésére összeállított önéletírás (Selbstbiographie), valamint egy hosszabb önéletírás (Autobiographie) pontosan két évtizeddel késôbbrôl.20 Ebben a nálunk fennmaradt dokumentumban tehát negyvenhat évesen, nemzetközileg is ismertté válása küszöbén, a nála hét évvel fiatalabb magyar pályatárs, az immár hat éve Szegeden professzorkodó Moór indíttatására, erre az egyetlen alkalomra felhasználtan foglalta össze életútja állomásait és addigi fôbb tapasztalatait. Ez az írás ilyen módon méltó arra, hogy a nemzetközi irodalom ne egy kívülálló hagyatékgondozó akkor kényszerû információhiánya által indokolt utólagos magyarázó-leíró névadása (Selbstdarstellung), hanem a közzétételemben két évtizede már a nemzetközi szakmai nyilvánosság elé tárt eredeti kelseni – és ráadásul soha többé saját hasonló termékére nem alkalmazott – szerzôi megnevezésében (Selbstbiographie) tartsa nyilván és azonosítsa ezt a dokumentumot. Szervesen e gondolatkörbe illeszkedôen a jelen fordítástörténetet kiegészíti még Moór Gyula saját, töltôtollal írt másolata az elsô nagy kelseni mû, a Hauptprobleme der Staatsrechtslehre második kiadásának elôszavaként 1923 szeptemberében kelt szerzôi intellektuális fejlôdésvázlatról21 – in extenso teljességgel, az elsô sorban történt címadástól egészen az utolsó sorban a szerzô megnevezéséig terjedôen [3. melléklet]. Végezetül pedig ezt az általunk csupán a jelen töredékességgel rekonstruálható kapcsolattörténetet teszi teljesebbé egy bô évtizeddel késôbbrôl fennmaradt levélváltása a fôszereplôknek napi publikációs ügyben [4. melléklet],22 továbbá Kelsen néhány

alapján idôközben németül is megjelent Hans Kelsen – Über die Entstehung der Reinen Rechtslehre: Die erste autobiographische Skizze címmel, egy Stanley L. Paulson által szerkesztett kötetben. (Vö. Stanley L. Paulson: Hans Kelsen & Renato Treves Formalismo giuridico e realtà sociale. Napoli, 1992, Edizione scientifiche Italiane, 33–37.) A dolog érdekessége, hogy Stanley L. Paulsonnal az 1980-as években barátságba keveredtem, Yale egyetemi tartózkodásom idején látogatást is tettem nála Saint Louisban, majd a rendszerváltás hajnalán meglátogatásomra néhány napra Bécsbôl maga is iderándult, s jólesôen emlékszem döbbenetére, amikor archivális anyagaimat megmutattam néki, így mindenekelôtt a Kelsen-kéziratokat. Arra azonban nem emlékszem, hogy ezekbôl akkoriban másolatot csináltam volna, s így belôlük neki adhattam volna. 20 Matthias Jestaedt: i. m. 6. A 6. jegyzet rögzíti, hogy a táblázatos adathalmazokat, vagyis az amerikai típusú curriculum vitaeket nem számítva, kizárólag a Moór által lemásolt Vorwort, a csupán Moór Gyula számára készített és csakis általa felhasznált 1927. évi Selbstbiographie, valamint az 1947-ben született Autobiographie maradt fenn Kelsen szellemi fejlôdését dokumentáló önéletrajzként. 21 Vö. Hans Kelsen: Vorwort. In Hans Kelsen: Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatze. 2. Auflage, Tübingen, 1923, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), V–XXIII. 22 Közölve in fakszimile. Vö. Csaba Varga (Hrsg.): Aus dem Nachlaß von Julius Moór. [8. jegyzet], 40.

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

65

késôbben is megküldött kiadványának a dedikációja magyar kollégája számára23 – mindabból, ami fennmaradt, ami ezek közül ismert gyûjteménybe került, amirôl tehát egyáltalán tudhatunk.

BIBÓ ISTVÁN ÉS HANS KELSEN KAPCSOLATA Korábbi akadémiai intézeti kollégámnak, Nagy Endrének a Horváth Barna munkásságát, szellemi útját illetô s mindezzel összefüggésben Bibó Istvánra is egyre inkább kiterjedô érdeklôdése és kutatása hívhatta fel a figyelmemet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában lappangó Bibóhagyatékra, pontosabban abban a kelseni Reine Rechtslehre akkori, az elsô kiadás kortársaként megkísérelt fordítására. S miután kollégákként az elsôk sorában együtt kérettünk fel, és egy-két évig együtt is tartva foglalkozásainkat kezdtünk bele az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara körében kollégiumi önszervezôdésbe fogó és a késôbbiekben Bibóról formálisan is elnevezett szakkollégium oktatómunkájába, adódott a lehetôség, hogy miután a tanítványok becsülendô s kimeríthetetlen tudásvágyról tettek tanúbizonyságot, s egyidejûleg társadalmi önszervezôdésként kezelve ôket, bôkezû Soros alapítványi támogatásra is éveken át rendszeresen szert tudtak tenni, a kéziratból mindenképpen idôszerû, tudományos értelemben pedig egyenesen megalapozó fontosságú publikációt csiholjunk.24 25 Hans Kelsen, az ötvenes évei derekán járó, éppen a világhírt közelítô mester és Bibó István, az egyetem padjaiból alig kikerült fiatal tanítvány közötti kapcsolatról – és ezen belül annak kérdésérôl, hogy miként is jött létre e fordítás, a fiatal jogbölcsész gondolkodónak életében addigi talán leghosszabb írásbeli munkája, melynél már a kiválasztás biztonságát is sokat sejtetônek kell tartanunk, hiszen e fél évszázadon keresztül íróasztalfiókban szunnyadó nyersfogalmazvány közrebocsátása a maga idején s azóta egyaránt, olyannyira változott feltételeink között is alapvetô igény és szakmai szenzáció – akkoriban, közel két évtizeddel ezelôtt az alábbi vázlatot adhattam.25 Bibó István 1929–1933 között volt hallgatója a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetemnek. Érdeklôdése mindenekelôtt jogbölcseleti, mely a
23 Közölve in fakszimile. Vö. Varga Varga (Hrsg.): Documents de Kelsen. [17. jegyzet], 348; Aus dem Nachlaß von Julius Moór. 50–51. 24 Ehhez publicisztikai szinten, de informatív összegezést nyújtva lásd Varga Csaba: A politikát választották – tudósok is lehettek volna. Emlékezés a Fideszt megalapító tanítványokra. Vasárnapi Hírek, 14, 1998. május 17. 20, Háttér: 7. A mûvet Bibó István fordította 1937-ben, Varga Csaba szerkesztette, a fordítást Erdélyi Leonóra gondozta és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Bibó István Szakkollégium adta ki 1988-ban. (Vö. Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. Ford. Bibó István. Budapest, 1988, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Bibó István Szakkollégium; majd reprint kiadásban 2001-ben a Rejtjel Kiadó.) 25 Varga Csaba: Bevezetés. In Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. XIV–XVI.

66

VARGA CSABA

nemzetközi jog néhány alapkérdése szerint formálódott. Hamarosan az a megtiszteltetés érte, hogy a tudományban legnagyobb hatású mestere, Horváth Barna szemináriumi segédjévé szegôdhetett, s a tudomány megvesztegethetetlenül komolyan vételérôl alakuló felfogása is döntôen itt formálódhatott. 1931 nyarán saját költségére két hónapot tölt Bécsben, hogy ottani tudományos nagykönyvtárakban olvasson. Munkájának eredménye a Jog és kényszer, illetve A nemzetközi kényszeraktus elmélete Kelsennél címû szemináriumi dolgozatok; továbbá Kényszer, jog, szabadság címmel egy hosszabb tanulmány, amely 1933-ban egyetemi pályázaton díjat nyert, 1935-ben pedig önálló kiadványként is megjelent; valamint, szemináriumi dolgozatból kinôve, A szankciók kérdése a nemzetközi jogban címmel s 1934-ben megjelent elsô önálló írása. Lényegében ezen írások mindegyike ugyanazt a gondolati problematikát járja ismételten s eltérô nézôpontokból körül, és a legmarkánsabb, megvitatásért kiáltó állásfoglalás mindegyikben a Reine Rechtslehre elôtti Kelsen volt, akinek gondolkodásmódja egyúttal nagymértékben megszabta a bibói érvelés módját és kereteit is. Ezután még két éven keresztül, magyar állami ösztöndíjjal posztgraduális tanulmányokat folytathatott. Az 1933–34-es évet Bécsben töltötte, ahol a bécsi iskolateremtésben Kelsen két társa, Adolf Merkl és Alfred Verdross kurzusait látogathatta. Szemináriumi dolgozatai a régi kérdésfeltevés nyomán haladtak tovább A jogsértés következménye a nemzetközi jogban s a Jogfogalom és a kényszerelméletek témakörében. A következô tanév Genfé, ahol a nagy hírû Institut Universitaire des Hautes Etudes Internationales hallgatója lett.26 Meghatározó találkozás eshetett itt, hiszen a nemzetközi jogot Paul Guggenheim mellett nem más, mint Kelsen
26 Váratlan örömként ért, amikor 1987 korai hónapjaiban az Australian National University Research School of Social Sciences meghívott munkatársaként a History of Ideas Unit keretében – egyebek közt éppen a kelseni szöveg bibói magyarításán dolgozva – Canberrában egy egyetemi vacsorán véletlenül egy idôs úr, J. G. Starker, aktív éveiben a rangos The Australian Law Journal fôszerkesztôje mellé kerültem. Néhány bemutatkozó mondat után kiderült: ausztráliai születésû, nemzetközi jogásznak készült, Oxford után ezért Genfben folytatta, ahol egyebek közt történetesen együtt volt több magyarral, így egyebek közt Bibó Istvánnal is. Bibó személyében egy igen udvarias, halk szavú, visszahúzódó, korántsem szereplôs alkatú fiatalemberre emlékezett vissza. Szemináriumi teljesítményét visszaidézni egyáltalán nem tudta; sôt, emlékezete mintha éppen azt súgta volna neki, hogy Kelsen foglalkozásain például Bibó távolról sem volt feltûnôen aktív vagy teljesítményével kiemelkedô. Szervesen idetartozóként hadd emlékezzem még e beszélgetésbôl arra is, hogy mikor Bibó fordítására és az általam azzal együtt közlendô Kelsen-levélre terelôdött a szó, könnyed visszaemlékezésében hosszú vacsoránk alatt problémátlanul folytatta adomázgatását arról, hogy egykoron honában hatalmas ládafiában ôrizgette régmúltból megmaradt levelezését. Amikor idôsbödni kezdett, kiszedegette ezek közül azokat, amikrôl úgy gondolta, hogy valamelyes értéket hordozhatnak, és ennek megfelelôen elküldte Felix Frankfurter, akkor már klasszikus veretû amerikai legfelsôbb bírósági bíró, valamint Hans Kelsen egykori tanára valaha hozzá címzett számos levelét egy New York-i antikváriusnak. Nos, e kézirat-kereskedô a bíró leveleiért darabonként 10 $-t postázott neki, a Kelsen-irományokat pedig eladhatatlan gyanánt visszaküldte. Így hát ô is kidobta ezeket mind, érték nélküliként, a szemétbe…

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

67

okította hallgatóságának. Az 1934–35-ös tanévrôl van szó egyfelôl, s arról a Kelsenrôl másfelôl, akinek Reine Rechtslehréje éppen ekkor, 1934-ben látott napvilágot. Kelsen genfi tanfolyamának témája a Bibó-hagyatékban fellelhetô prospektus szerint pénteken „1015–1115: Théorie générale du droit international (Problèmes choisis: L’illicité et sa sanction); 1415–1615: Discussions et travaux pratiques”, ami korántsem ismeretlen Bibó számára. Bizonyára nem véletlen hát, ha Bibó elsô idegen nyelvû közleményének27 is ez lesz az inspirálója. Ez egy alig tizenöt oldalnyi elemzés, mely az egyetemi magántanári képesítése végett bemutatott dolgozatairól 1939 végén véleményes jelentést tevô Horváth Barna szerint is Bibó eddigi munkái közül a leginkább kifinomult s egyidejûleg védhetô gondolatmenetet nyújtja.28 1935. október 1-je és 4-e között, szegedi minôségében, részt vesz még az Institut International de Philosophie du Droit et de Sociologie Juridique Párizsban rendezett második kongresszusán. A kongresszus egyik alelnöke Kelsen, akinek elôadását (L’âme et le droit) a tagok megvitatják. Kevéssel ezután joggyakornoksággal elkezdi fokonként elôrehaladva igazságügyi és közigazgatási pályáját, majd különféle tudományos társaságokba lép, sôt leendô egyetemi hivatása számára is kezdi elôkészíteni a talajt. Eközben két ízben is szerét ejti, hogy külföldi tanulmányait folytathassa. 1936. június 16-a és szeptember 5-e között Carnegie-ösztöndíjjal Hágában tartózkodik, és részt vesz az Académie de Droit Internationalénak a nemzetközi békérôl szervezett nyári tanfolyamán; Kelsen válaszlevele ennek az elôkészítését érinti [5. melléklet]. 1938. július 7-e és október 13-a között pedig a Népszövetség titkárságánál „elsô kategóriába sorolt idôszaki tisztviselôként” ismét eljut Genfbe. Nos, a Reine Rechstlehre 1937-re datált magyar fordítása nem remélt kincsként került elô Bibó István hagyatékából. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárában ôrzött Ms 5111/11. jelû egység ez, mely IV + 104 f lapnyi gépiratból áll. Bibó e munkát végezhette akár 1935 második felében, akár 1936 elsô felében is otthon, amennyiben a fordítás szándéka közvetlenül a Kelsennel való genfi tanulmányi kapcsolatból eredt. Ám Kelsen imént említett válaszlevele (Ms 5117/243.)29 értelmezhetô úgy is, hogy késôbb, az Elôszóval indítva kezd hozzá a fordításhoz. ✧
27 Bibó István: Le dogme du „bellum justum” et le théorie de l’infaillibilité juridique: Essai critique sur la théorie pure du droit. Revue Internationale de la Théorie du Droit, 1936/10, 14–27. A tanulmány meglehetôsen késôn jelent meg magyar nyelven. (Vö. Bibó István: A »bellum justum« dogmája és a jogi tévedhetetlenség teóriájának kritikai esszéje. Ford. Mold Attila és Zombor Ferenc. Miskolc, 1993, Bolyai Kollégium, Bibó István Olvasóköri Füzetek, 3.) 28 Horváth Barna: Véleményes jelentés dr. Bibó István bírósági titkár úrnak a jogbölcseletbôl egyetemi magántanárrá képesítése végett bemutatott dolgozatairól. In Ruszoly József: Bibó István a szegedi karon. Jogtudományi Közlöny, 1992/3–4, 103–108. 29 Vö. Varga Csaba: Elôszó. In Hans Kelsen: Tiszta Jogtan; a XVII. oldalon a levél fakszimile reprodukciója, a XVIII. oldalon az Erdélyi Leonóra által fordított magyar változata található.

68

VARGA CSABA

Végezetül elkerülhetetlen egy kritikai megjegyzés: a bécsi Kelsen Intézet levéltári anyagának magyar nézôpontú feltárására a mai napig még senki sem vállalkozott, noha már az elsô átfogó hatástörténeti áttekintésbôl30 egyértelmû, hogy a jogbölcseleten túl a nemzetközi jog, az alkotmányjog, az igazgatási jog, valamint a politikai filozófia s általában a politikatudomány korabeli hazai mûvelôi szintén kapcsolatban állhattak a méltán bécsi iskolának nevezett és a brünnin túl másutt is szellemi központokat eredményezô kezdeményezéssel és mindenekelôtt annak emblematikus képviselôjeként Hans Kelsennel. Noha önkritikusan látnunk kell, hogy még a hazai közgyûjteményi kutatások sem fejezôdtek be,31 a legfájóbb hiányt talán mégiscsak abban kell érzékelnünk, hogy Horváth Barna hagyatékáról semmiféle tudomásunk nincs; amint hogy még abban sem lehetünk biztosak, hogy az úgynevezett szegedi iskola32 többi képviselôje kapcsán a jövôben nem bukkanhatna elô valamiféle kapcsolattörténeti dokumentum.33

András Jakab: Kelsens Rezeption in Ungarn. A szerzô tanulmányát e kötetben közöljük. Így akár az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában Somló Bódog többkötetes naplóját jogbölcselet-történész még nem dolgozta fel, sôt az Országgyûlési Könyvtárban általam kiépített Somló–Moór-különgyûjtemény is – tele bejegyzésekkel, dedikációkkal, sôt irkaként használt magánfeljegyzések tömegével – három évtized elteltével még nem találta meg tudós kutatóját. 32 Vö. Csaba Varga (Hrsg.): Die Schule von Szeged. Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó, József Szabó und Tibor Vas. Budapest, 2006, Szent István Társulat, 246. 33 Szabó Józsefnek a hagyatékát ôrzô Enéh lánya például csak úgyszólván teljes szellemi kifosztatásukra emlékezik a politikai rendôrség általi házkutatások nyomán, ami önmagában nem zárja ki, hogy esetleg még BM-levéltárak majdani feltárulásából elvileg elôkerülhetnek talán egykori értékek, Vas Tibor esetleg megôrzött szellemi hagyatékáról pedig szintén nem tud a szakma.
31

30

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

69

1. SZÁMÚ MELLÉKLET

70 2. SZÁMÚ MELLÉKLET

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

71

72

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

73

74

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

75

76

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

77

78 3. SZÁMÚ MELLÉKLET

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

79

80

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

81

4. SZÁMÚ MELLÉKLET

82 5. SZÁMÚ MELLÉKLET

VARGA CSABA

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

83

Genf 26 V 36 Lieber Doktor Bibo, Zu meinem Schrecken stelle ich gerade fest, dass ich Ihr letztes Schreiben noch nicht beantwortet habe. Ursache ist, dass ich in der Zwischenzeit in Prag und Wien war; und durch meine Abwesenheit von Genf ist meine Korrespondenz schwer in Unordnung geraten. Im Kuratorium der Haager Akademie kenne ich nur Prof. Von Verdross so gut, dass ich wirksam um Unterstützung meines Gesuches bitten kann. Im übrigen sind meine Beziehungen zur Akademie derzeit sehr lose. Ich hätte Ihnen also kaum nützlich sein können; die Unterstützung Prof. V.s hatten Sie ja. Wie ist die Sache für Sie ausgegangen? Was die Übersetzung des Vorwortes meiner „Reinen Rechtslehre“ betrifft, so stimme ich Ihnen durchaus zu. Es enthält prinzipielle Stellungnahmen, und rechtfertigt darum seine Übersetzung. Indem ich Sie aufrichtigste wegen der Verzögerung meiner Antwort um Entschuldigung bitte, bleibe ich mit besten Grüssen Ihr Hans Kelsen Kedves Bibó Doktor! Megdöbbenve épp most állapítom meg, hogy az Ön utolsó levelére még nem válaszoltam. Ennek az az oka, hogy a közbensô idôben Prágában és Bécsben voltam; és Genftôl való távollétem miatt levelezésem nagyon összekuszálódott. A Hágai Akadémia kuratóriumában csak Prof. Von Verdrosst ismerem olyan jól, hogy hatásosan tudjak támogatást kérni kérelmem számára. Egyébként az Akadémiához fûzôdô kapcsolataim jelenleg nagyon lazák. Így tehát kevéssé lehettem volna hasznos az Ön számára. Prof. V. támogatását úgyis megkapta. Hogyan végzôdött ezen ügy az Ön számára? Ami a Tiszta Jogtan címû mûvem elôszavának fordítását illeti, Önnel teljesen egyetértek. Elvi állásfoglalásokat tartalmaz, ezért indokolt a lefordítása. Miután válaszom késlekedése miatt ôszintén elnézését kérem, maradok a legszívélyesebb üdvözlettel Hans Kelsen

84
Irodalom

VARGA CSABA

Bibó, István: Le dogme du „bellum justum” et le théorie de l’infaillibilité juridique: Essai critique sur la théorie pure du droit. Revue Internationale de la Théorie du Droit, 1936/10, 14–27. Bibó István: A „bellum justum” dogmája és a jogi tévedhetetlenség teóriájának kritikai esszéje. Ford. Mold Attila és Zombor Ferenc. Miskolc, 1993, Bolyai Kollégium, Bibó István Olvasóköri Füzetek, 3. Horváth Barna: Véleményes jelentés dr. Bibó István bírósági titkár úrnak a jogbölcseletbôl egyetemi magántanárrá képesítése végett bemutatott dolgozatairól. In Ruszoly József: Bibó István a szegedi karon. Jogtudományi Közlöny, 1992/3–4, 103– 108. Jestaedt, Matthias: Einleitung. In Matthias Jestaedt (Hrsg.): Hans Kelsen im Selbstzeugnis. Sondernpublikation anlässlich des 125. Geburtstages von Hans Kelsen am 11. Oktober 2006, Tübingen, 2006, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck). Jónás Károly: A Moór–Somló-hagyaték. In Jónás Károly – Veredy Katalin: Az Országgyûlési Könyvtár története 1870–1995. Budapest, 1995, Magyar Országgyûlés, 205– 206. Kelsen, Hans: Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatze. 2. Auflage. Tübingen, 1923, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck). Kelsen, Hans: Grundriß einer allgemeinen Theorie des Staates. Wien, 1926, Druck von Rudolf M. Rohrer, Brünn. Kelsen, Hans: Reinen Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik. Leipzig–Wien, 1934, Verlag Franz Deuticke. Kelsen, Hans: Az államelmélet alapvonalai. A német kéziratból fordította és elôszóval ellátta Moór Gyula. Szeged, 1927, Szegedi Tudományos Könyvtár, III. kötet; illetve Miskolc, 1997, Bíbor Kiadó. (A mû második kiadását szerkesztette és a szöveget gondozta Szabadfalvi József.) Kelsen, Hans: Tiszta Jogtan. Ford. Bibó István. Budapest, 1988, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Bibó István Szakkollégium. Métall, Rudolf Aladár: Bibliographie der Reinen Rechtslehre. Separatabdruck aus Hans Kelsen: Reinen Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik. Métall, Rudolf Aladár: Hans Kelsen. Leben und Werk. Wien, 1966, Verlag Franz Deuticke. Moór, Julius: Macht, Recht, Moral. Ein Beitrag zur Bestimmung des Rechtsbegriffes. Szeged, 1922, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. Paulson, Stanley L.: Hans Kelsen & Renato Treves: Formalismo giuridico e realtá sociale. Napoli, 1992, Edizione scientifiche Italiane. Varga, Csaba: Documents de Kelsen en Hongrie: Hans Kelsen et Julius Moór. Droit et Société, 1987/7, 337–352. (http://www.reds.msh-paris.fr/publications/revue/pdf/ ds07/00703.pdf) Varga Csaba: Elôszó. In Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. IX. Kelsen, Hans: Tiszta Jogtan. Ford. Bibó István. Budapest, 1988, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Bibó István Szakkollégium, IX–XVIII. Varga, Csaba: Études en philosophie du droit/Estudios en filosofia del derecho. Budapest, 1994, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Comparative Legal Cultures-Project, 3–9. Varga Csaba (Hrsg.): Aus dem Nachlaß von Julius Moór. Budapest, 1995, ELTE Comparative Legal Cultures-Project.

KELSEN-DOKUMENTUMOK MAGYARORSZÁGON

85

Varga Csaba: A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben. In Varga Csaba – Jakab András (szerk.): A szocializmus marxizmusának jogelmélete. Függelék. Jogelméleti Szemle, 2003/4 (http://jesz.ajk.elte.hu/ varga16.html); in Varga Csaba: Jogfilozófia az ezredfordulón. Minták, kényszerek – múltban, jelenben. Budapest, 2004, Szent István Társulat, 251–302; in Varga Csaba (szerk.): Marxizmus és jogelmélet. Világosság, 2004/4, 89–116. Varga Csaba (sajtó alá rend.): „A Horthy-fasizmus állam- és jogbölcselete”. Az ELTE ÁJK tanácsülésén 1955. január 29-én rendezett vita Szabó Imre készülô könyvének IX. fejezetérôl. Jogelméleti Szemle, 2004/3, http://jesz.ajk.elte.hu/ varga19.html. Varga, Csaba (Hrsg.): Julius Moór: Schriften zur Rechtsphilosophie. Budapest, 2006, Szent István Társulat. Varga, Csaba (Hrsg.): Die Schule von Szeged. Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó, József Szabó und Tibor Vas. Budapest, 2006, Szent István Társulat.

3. FEJEZET EPILÓGUS

Varga Csaba

Hans Kelsen, a kontinentális jogi gondolkodás formaadója
A 20. század beköszönte elôtt az európai kontinens jogvilágának nem volt szüksége arra, hogy meghatározza önmagát. Megszülettek a korabeli tudós világ tudós mûhelyei, amelyek méhében – s az egykori bolognai universitas születésének emlékezetben megôrzött tényeire gondolok itt – az akkori konfliktusok valamiféle külsô és kétségbevonhatatlan, de semmiképpen sem hatalmi önkénytôl fedezett tekintély palástjába burkolható rendezésének elôsegítésére, valamiféle keretként és szórványos emlékekbôl felidézhetôen, a 12–13. században megkezdôdött az egykor volt római jog újrafogalmazása. Minél inkább elôrehaladt ez az egykori római maradványok rekonstrukciójának látszata mögött voltaképpen újrateremtésként zajló munka, annál inkább beágyazódott a kor tudományeszményét átható és egyre inkább évszázadokra meghatározó gondolkodásmódba, jelesül az axiomatizmusnak a geometriától fémjelzett, fogalmiasítások és analitikus megkülönböztetésekbôl adódó osztályozások nyomán egyre egyértelmûbben rendszert alkotó stílusába. A 16– 17. században Descartes módszerességétôl kezdve Grotiuson és Leibnizen át alapjában töretlennek mutatkozott így az út a majdan a Code civil (1804) formaadását bevégzô Portalis korának tudós jogászaiig, akik a 18–19. század fordulóján úri szalonokban és magányukban egyaránt matematikán – feladványokon és absztrakt formalizmusok tételezésébôl kiinduló virtuális valóságteremtô dilemmákon – csiszolták elméjüket. Ez az út vezetett tovább Stendhalig, aki a nyelvi lehetôségek aktualizálásából építkezô irodalmi valóságteremtésnek a mikéntje és elérhetô tökéletessége elsajátítása végett az alig pár évtizeddel azelôtt e gondolkodási eszménytôl inspirált Code civil nyelvi-formai tökélyének a tanulmányozásából merítette, sôt egyenesen ihlettette szépírói erejét. Ez azonban már a 19. század vége felé történt.1 A Franciaországból Lisszabonig, Szentpétervárig, Vilniusig és Kolozsvárig egyként szét1 Vö. Varga Csaba: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. Budapest, 2002, Akadémiai Kiadó, 439; Varga Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. Budapest, 2004, Szent István Társulat, 504.

792

VARGA CSABA

sugárzó felvilágosodás, s benne és általa a barokk világkifejezés,2 még nem volt tudatában annak – noha ez mint sejtelem az utókor könnyed bölcselmével az akkori szétszórt utalásokból már kiolvasható –, hogy a világnak fogalmiasítással rendszerként történô reprodukálása immár több mint egyszerû reflexió. Ennek eredményeként bizony már arte factumok keletkeznek, s ezzel egy általunk létrehozott, kizárólag tételezésük mesterséges aktusával teremtett második természet, amely hosszú távon annál sikeresebb, hatékonyabb és vállalhatóbb lesz majd, minél inkább megfelel tendenciáiban a valóság tôlünk egyenként független mozgásirányainak és alakulásának. Azonban ezt mint hasznossá váltat csak azzal állíthatjuk saját szolgálatunkba, ha az emberi praxisban immár kialakított és bevált nézôpontok, megközelítések, az emberi képzelôerôt tagoló strukturáló elvek és már a valóságra ráhatásban sikerrel alkalmazott megkülönböztetések nyomán minél inkább kiemeljük és fogalmiasítjuk bennük a valóság megszakítatlan egységébôl és végtelen összefüggésébôl mesterségesen kiszakított vonatkozásokat. Ezeket aztán az ilyen módon képezett intellektuális reprezentációinkban operacionalizáljuk, s következésképpen ezekkel fogunk majd operálni is. Röviden szólva: a ius transzcendens forrásvidékûnek gondolt s csupán állhatatos kutatással esendôen megközelíthetônek vélt kimeríthetetlen – mert a legkülönfélébb helyzetekben a legkülönfélébb módon mutatkozó – gazdagságát és elvi kimeríthetetlenségét a mos geometricus térhódításával párhuzamosan egy uno actu egyszeriséggel és történetiséggel végrehajtott lex tételezésére visszavezettük, és ezzel az ordo eszményét törvényben kifejezôdô emberi akaratnyilvánítás függvényévé tettük. Általános érvényûvé avattuk a jogot, mely kizárólag alkalmazásra lelhet csupán, mihelyt egyszer megalkottatott.3 A jogászok világképe oly természetességgel élt, munkált és örökítôdött tovább a gyakorlatban az európai kontinensen és mindenütt másutt, ahová kisugárzott, hogy a jogok taxonómiájának, egy jogi térkép készítésének a lehetôsége vagy szüksége még fel sem vetôdött: a La Manche-csatornán vagy az Atlanti-óceánon túli angolul beszélô világgal való kapcsolat is oly esetleges, távoli, saját magabiztosságunkat egyszerûen nem érintô – tehát még csak nem is kihívó, megrázkódtató vagy éppen megrendítô – volt, hogy mindez nem sokkal számított többnek, mint bármi, amirôl tudomásunk jobbára az Óperencián túli területek messzeségének hírnöke lehetett csupán. Komparatista érdeklôdés híján pusztán magunkat építgettük, magunkat alakítgattuk.4
2 Vö. Alexander von Gleichen-Russwurm: A barokk. Ford. Reitzer Béla. Budapest, 1939, Athenaeum, 318; Bán Imre: A barokk. Budapest, 1962, Gondolat Kiadó, 181. 3 Vö. Varga Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. 2.1. pont. 4 Lásd bôvebben Varga Csaba: Theatrum legale mundi avagy a jogrendszerek osztályozása. In H. Szilágyi István – Paksy Máté (szerk.): Ius unum, lex multiplex. Liber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogfilozófia körébôl. Budapest, 2005, Szent István Társulat, 221–245.

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

793

E narcisztikus önmagában elégségesség körébe lépett be Hans Kelsen a 20. század elején. Jogfilozófiák voltak addig is bôséggel, úgyszólván egyidôsen magával a joggal. Ezek közül sokan, leginkább talán Leibniz,5 megkísérelték a jog belsô összefüggéseinek, az ezekben emberi elemzéssel feltárható egyetemes törvényszerûségeknek mint tudományos – abban a korban az isteni teremtô nyelvének tekintett latin – nyelvi propozíciók sorára redukált állításoknak formális logikai elemzés révén univerzális érvényességgel történô kifejtését. A jogi mibenlét formális elemzéseként jogtanok is rendelkezésre álltak már a 19. század közepétôl, fôként német inspirációjú egyetemi mûhelyekbôl. Tudjuk, a hallei Rudolf Stammler6 és a svájci Lausanne egyetemén mûködô – és akkoriban oly sokakat foglalkoztatóan, a John Austin Jurisprudence-szemléletének kontinentális átültetésén munkálkodó – Ernest Roguin7 már egyaránt gondolkodtak annak módszertanán, miként lehet univerzális megállapításokat tenni szellemtudományi közegben, amely mégis fedi a jog mindig változó textúrájú nyelvi formáit, vagyis a kifejezés és általa a jog szabálytartalma fogalmi jelöltségének változatosságát.8 Mégis, minden ilyen nekibuzdulás pusztán tudománytörténeti emlék maradt, mely a maga súlyával a maga korában és közegében hozzájárult ugyan a kontinensünkön felépült és mûvelt jog önazonosságához, mégsem definiálhatta önképét, mert töredékes maradt – egyikeként az egyként gondolható magyarázatoknak. A tudományfejlôdés tudományfilozófiai elemzésében is, tudjuk, pontosan a törvényszerûség hiánya, vagyis az egyébként ésszerûnek tetszô elégséges ok megállapíthatóságának kizártsága vezetett az úgynevezett paradigmakutatáshoz. Kopernikusz, Newton és mások forradalma – mint a voltaképpeni fordulat – kapcsán Thomas Kuhn,9 esszéisztikus érdeklôdéssel Arthur Koestler10 és további kongeniális társak éppen azt mutatták ki, hogy az új empíriákból támadó belátások a régi világképbe is akár egyenértékûen még beilleszthetôk voltak és magyarázhatókká váltak, ámde mindezek ellenére tényszerûen mégis olyan idôben és körülmények közt – jóval számottevô elôzmények után, tehát akár sokkal korábban is lehetôvé váltan – adódott a forduló5 Vö. Varga Csaba: Leibniz és a jogi rendszerképzés kérdése. Jogtudományi Közlöny, XXVIII, 1973/11, 600–608. 6 Vö. Rudolf Stammler: A jogtudomány elmélete. Ford. Nagy Lajosné. In Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. 23–43. 7 Vö. Ernest Roguin: La science juridique pure. I–III. Paris, 1923, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, Lausanne, F. Rouge; ehhez lásd még François Guisan: La science juridique pure. Roguin et Kelsen. Lausanne, 1932, F. Rouge, 32. 8 Legkézenfekvôbb bevezetésként lásd Guido Fasso: Histoire de la philosophie du droit XIXe et XXe siècle. Storia della filosofia del diritto III: Ottocento e Novocento. Paris, 1977, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, 217–218. 9 Thomas Kuhn: A tudományos forradalom szerkezete. Ford. Bíró Dávid. Budapest, 1984, Gondolat Kiadó, 322. 10 Arthur Koestler: A teremtés. Ford. Makovecz Benjamin. Budapest, 1998, Európa Kiadó, 1018.

794

VARGA CSABA

pont; ismétlem: olyan késéssel vagy éppen véletlenszerûséggel, amelynek éppen akkor és ott – nem pedig máskor vagy másutt – történô bekövetkezése szükségességére vagy elkerülhetetlenségére kényszerítô magyarázatra nem lelünk. Jobb híján ezért a valóban bekövetkezettet – bármiféle lényegi magyarázattal adósok maradván – nyelvi leleménnyel (mert ez is a tudomány!) valamiféle összhatássá stilizáljuk, amivel a zavaró esetlegességét mégis büszkén törvényszerûként kiálthatjuk ki. Ugyanilyen értelemben látjuk ma már Kelsen mûvét áttörésnek, úttörô jelentôségûnek. Talán azért, mert makacsul belsô, a jognak önmagáról alkotott – tételezett vagy hallgatólagosan feltételezett – tételezéseibôl kiinduló, azokat – legalábbis egy formális elemzés számára – elégséges alapul elfogadó magyarázatra törekedett. Vagy azért, mert rendíthetetlenül kitartott szándéka mellett, és a szükségképpen adódó következetlenségek és ellentmondások dacára mindig újrafogalmazta világképét, és kritikára vagy egyetértésre felhíva, legalábbis a német filozofikus gondolkodás és a bécsi iskolának a világ kimerítô tudományos leírhatósága hitével jellemezhetô akadémiaiegyetemi köreiben sikerült e rekonstrukciós igény megalapozását a jogról való filozófiai és jogászi gondolkodás elsôdleges feladatává tennie, és ezzel széles közép-európai körökbôl kisugárzóan Távol-Keletre és Dél-Amerikába egyaránt, végsô soron világunkon keresztül-kasul átható intellektuális divatot teremtett. Vagy inkább azért, mert egyszerûen integratív szemléletûnek bizonyult, s így a kor gyakorlatiként is látott teoretikus vitáiban eligazításul szolgálhatott, és más kínálkozó irányoknál áthatóbb és átfogóbb magyarázó ereje volt. Itt gondolhatunk akár a szokásjog helyének újrajelölésére, akár a közjognak és a magánjognak a vegyes szakjogok felbukkanásával kérdésessé vált szétválaszthatóságára, akár az alkotmány jogforrási potenciáljának kiaknázására, akár a jogszerûség és a célszerû hatékonyság weimari dilemmájának bizonyos feloldására, akár a nemzetközi jog státusának meghatározására, akár a jog teljessége és/vagy hézagossága akkor szabadjoginak nevezett vitájának eldöntésére. Vagy éppen, mert voltaképpen a jognak a dinamikáját írta le, noha a statikájáról szólt, vagy mert végsô soron a jog ténylegességének az állításához érkezett el, ámbár – és miközben – eredendôen a jogszerûként történô levezetés feltételeinek a kimutatását tûzte célul? Szinte a megismerhetetlen kifürkészésérôl történô lemondással nyugtázhatjuk: nem tudjuk, s talán nem is tudhatjuk, és ezért nem is fogjuk megtudni. Csak a végeredményt, tehát azt látjuk, hogy formába öntötte a modern kontinentális jogot azáltal, hogy fogalmi rendszerében elgondolhatóvá tette. Kelsen ezzel olyan magyarázó elvvel, látásmóddal és kiindulással, nézôpontokkal és – legalábbis gondolatilag tételezett – struktúraképzô keretekkel szolgált, amelyek ezen összetett konstrukció bármely összetevôjének elégtelensége, magyarázatlansága, végsô fedezetlensége, nem következése dacára még mindig valamiféle intellektuális gyámul, fogalmi rendezô elvül kínálkoznak

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

795

annak elgondolhatóságához, hogy mi is az, amit saját kultúránkban jognak nevezünk, s ez a jog miként épül fel és mûködik.11 Bizonyítatlan és bizonyíthatatlan vélekedést, afféle tudománytörténeti elôítéletet fogalmazok meg annak felvetésével, hogy Kelsen tiszta jogtana leginkább a fokról fokra végbemenô világtörténeti elterjedés továbbgondoló kritikájában feltárt következetlenségek és ellentmondások megtermékenyítô jellegével zajló és általunk valóban megalapozó fontosságúnak gondolt vitákhoz történô erjesztô erejû hozzájárulásával adta a legtöbbet, pontosabban azt, amiért ezt tekintjük ma is változatlanul alapvetô referenciális közegnek, amelybe a jogot illetô gondolatainkat bizton helyezhetjük, és amelyhez minden kritikai reflexiónkat, rekonstrukciós újragondolásunkat ellenôrizve változatlanul viszonyíthatjuk. Önmagában teljességgel jogosult a kérdésfeltevés: valójában milyen filozófiai irányzatok inspirálták Kelsen, milyen gondolati keretek közt adott módszertani lehetôségekbôl merített, amikor történetesen így és nem másként kezdett el a jogról gondolkozni.12 Gondolkodása alakulásában bizonyos válaszirányokra – fogalmiasításokra, érzékenységre, megkülönböztetési elôszeretetre – bizonyosan késztettek készként kapott gondolkozási panelek, amelyeket történetesen az újkantianizmus akkori tudományfilozófiai elôfeltevés-rendszerébôl meríthetett. Az alkotó gondolat azonban mindig több mint kész sémák mechanikus applikációja. Ez magyarázza, hogy védhetônek bizonyuló újító meglátások születhetnek akár utóbb hamisnak bizonyuló teoretikus összefüggésrendszerbôl vagy nyomasztó történelmi korokban – és itt most saját hazai teoretizálásunk szocialista elôéletének kényszereire is gondolok13 – felülrôl eleve reánk oktrojált fogalmiságok ka11 Vö. Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. Ford. Bibó István. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1988, Bibó István Szakkollégium, 106. 12 A klasszikus interpretációkhoz lásd például Felix Kaufmann: Kand und die Reine Rechtslehre. Kant-Studien, 29, 1924, 232–242. A mai rekonstrukciókhoz lásd Simone GoyardFabre: L’inspiration kantienne de Hans Kelsen. Revue de Métaphysique et de Morale, 83, 1978, 204–233; Hermann Klenner: Kelsens Kant. Revue internationale de philosophie, 138, 1981, 539– 546; Richard Tur – William Twining (eds.): Essays on Kelsen. Oxford, 1986, Clarendon Press, 35–75; Stanley L. Paulson: The Neo-Kantian Dimension of Kelsen’s Pure Theory of Law. Oxford Journal of Legal Studies, 1992/12, 311–332; uô: Kelsen and the Marburg School: Reconstructive and Historical Perspectives. In Krawietz, Werner – MacCormick, Neil – von Wright, G. H. (Hrsg.): Prescriptive Formality and Normative Rationality in Modern Legal Systems. 1994, 483–494; Stanley L. Paulson – Bonnie Litschewski Paulson (eds.): Normativity and Norms. Critical Perspectives on Kelsenian Themes. Oxford, 1998, Clarendon Press, 165–291; Clemens Jabloner – Friedrich Stadler (Hrsg.): Logischer Empirismus und Reine Rechtslehre. Beziehungen zwischen dem Wiener Kreis und der Hans Kelsen-Schule. Wien – New York, 2001, Springer Verlag, 339. Veröffentlichungen des Instituts Wiener Kreis, 10.; Pierre Hack: La philosophie de Kelsen. Epistémologie de la Théorie pure du droit. Genève, 2003, Helbing–Lichtenhahn, 209. (Collection genevoise; Thèse 739.) 13 Vö. Varga Csaba: Paradigmaváltás a jogi gondolkodásban: Carl Schmitt és a vágyott szintézis megkísértése. Világosság, 2003/7–8, 93–102; valamint Varga Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. 89–116.

796

VARGA CSABA

lodájába zártan is. Igaz, problémaérzékenységhez nem jutunk el kedvezô inspiráció, adott forrásvidékû szellemi muníció nélkül. De mihelyt az egykönyvûségen túllépünk, jobb esetben már problémaérzékenységünk lesz az, ami mindennek fölébe kerekedik, s maga kezdi el diktálni nemcsak a további gondolkodás kibontásának és elmélyítésének irányát, de immár maga határozza meg azt a kört is, amelybôl a továbblépésnek – módszertani biztonságban, a tudományos elgondolhatóság és védhetôség kereteinek tágításában, új összefüggések meglátására irányuló kinyílásában – merítenie kell, hogy az adott kortól, helytôl és közösségtôl számára egyként adott tudományeszményen belül maradva mégis elôreléphessen, vagyis az ugyanazon tudományeszményben fogant korábbi válaszokat elutasítva vagy lényegi elemekben meghaladva új teoretikus magyarázattal elôhozakodhasson. Magam többnyire érdektelen pótcselekvést láttam azokban a néhány évtizede még nálunk is szokásban volt utálatos gyakorlatokban, amelyek a marxizmus végsô igazságának politikai örve alatt állítólagos filozófiai és módszertani elôfeltevéseinél fogva kísérleteztek megsemmisítô ideológiai bírálat megfogalmazásával Kelsen és az egész gondolkozási irány felett, sokszor anélkül, hogy egyáltalán a Kelsen által feltárt összefüggések megértésére hajlandóságot mutattak volna.14 Nyilván méltatlan, pusztán politikai tett az ilyen fogantatású elutasítás. Miközben persze eszmetörténeti és tudásszociológiai feltárásra várna, hogy az úgynevezett szocialista táborban milyen összefüggések, téveszmék és politizált ideológiai félelmek vezérelhették a moszkovita marxizmusban egyeduralkodó úgynevezett lenini visszatükrözôdési elmélet hivatalosságát – a rendszerelmélettôl a kibernetikán át a jog, nyelv és logika kapcsolatáig bezáróan – mindenféle formális-nyelvi elemzés zsigeri elvetésében, miközben a latin-amerikai diktatúrák, különös tekintettel Argentínára, éppen ellenkezôleg, a központosított hatalmi akarat kisugároztatásának a racionalizált hatékonyságnövelô erejeként egyenesen támogatták a jogi teoretizálásban a nyelvi-logikai törvényszerûségek feltárására irányuló kutatásokat.15 Még ha egy velejéig történelmietlen idealizálás síkján is, hasonlóképpen érdekes gondolatkísérlet volna annak végiggondolása, vajon más ideológiai és politikai körülmények közt történetesen a sztálini uralomgyakorlási típust a jog területén megvalósító Visinszkij-féle szocialista normativizmus nem nyert volna-e éppen sokkal többet a kelseni normativizmus
14 Lásd például Hermann Klenner: Rechtsleere. Verurteilung der reinen Rechtslehre. Frankfurt am Main, 1972, Verlag Marxistische Blätter, 109. Zur Kritik der bürgerlichen Ideologie 14.; Vladimir A. Tumanov: Contemporary Bourgeois Legal Thought A Marxist Evaluation of the Basic Concepts. Moscow, 1974, Progress, 311; Karl A. Mollnau: Vom Aberglauben der juristischen Weltanschauung. Frankfurt am Main, 1974, Verlag Marxistische Blätter – Berlin, Akademie-Verlag, 53. Zur Kritik der bürgerlichen Ideologie, 73. 15 Beszédes említéssel szolgál például Varga Csaba: Útkeresés. Budapest, 2001, Szent István Társulat, 151–152.

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

797

szovjet hatalompolitikai felhasználásával, ha – ismét csak argentínai mintára16 – integrálni tudta volna a szovjet-marxizmusba Kelsent, mint ahogyan a német gyökerû jogpozitivizmushoz egyébként alkalmazkodott.17 Ez az alkalmazkodás azonban – a szocializmus jogelméletének kínlódásaiból kitetszôen – nyilvánvalóan nem szükségképpeni elméleti következményként, nem szerves teoretikus összefüggésbôl adódott és nem is volt problémátlan, miként azt az „ifjú” és „érett” Marx közötti kényszeres szétválasztás és határozott választás,18 avagy a szovjet-orosz teoretikusok máig nem érdektelen jogi marxizálásainak – ebben a vonatkozásban mindenekelôtt Pasukanisz munkásságára kell utalni19 – jelképes és valóságos lefejezése mutatja. Ámde általunk a modern kontinentális jog formaadójaként méltatott Kelsen mai értékelésében hasonlóképpen csupán tudománytörténeti elôzményként – tehát egy Kelsen-filológia éppen nem elhanyagolható, de saját hatókörén túl nem feltétlenül releváns s ily módon legalábbis nem perdöntô kérdésfeltevésének – érzékelem azokat az elmélettörténetileg egyébként egyre érdekesebb részkutatásokat, amelyek Kelsen életmûvét egy szerves egységet képezô filozófiai rendszergondolat vagy módszertani vállalkozás20 puszta kiterjesztéseként, applikációs vagy projekciós mezejeként láttatják. Ismereteinket bizonyosan gyarapítják Kelsenrôl – ugyanúgy, miként az örvendetesen növekvô számú Kelsen-életrajzokból feltárulkozó, életének konkrét helyzetében akkor és ott nyilván nem irreleváns tényezôk is hozzájárulnak annak megértéséhez, hogy Kelsen milyen szellemi környezetben szocializálódott Bécsben, majd történelmi kényszerektôl hajtottan a kor és a tér milyen új szellemi és politikai kihívásaira válaszolt, valamint személy szerint milyen változó környezetekben és barátságokban nyilatkozott meg. Ezek azonban ugyanúgy nem magyarázzák az összhatást, mint ahogyan egy Baudlaire, Rimbaud vagy Van Gogh nem feltétlenül mindegyikünk számára
16 Vö. például Oscar Luis Viola: Contra Kelsen. Revisión crítica de la Teoría pura – puríssima – del derecho de Hans Kelsen. Buenos Aires, 1975, Ed. Marcos, 102; valamint Óscar Correas: Kelsen y los Marxistas. México, 1994, D. F. Coyoacán, 363. (Filosofia, Politica y Derecho 3.) 17 Lásd például Jakab András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatéka. Jogelméleti Szemle, 2003/4. 18 Lásd például Szabó Imre: Marx et la théorie marxiste „moderne” du droit. Archives de Philosophie du Droit, XII, Paris, 1967, Sirey, 162–188; uô: Marx elsô megnyilatkozásai a jogról. Szociológia, 1974, 333–345; uô: Elôadások Marxról és a jogról. Budapest, 1976, Gondolat Kiadó, 271. 19 Lásd például Bjarne Melkevik: Pasukanis et la théorie marxiste du droit. I–II. (Thèse), Paris, 1974, Université de Droit, d’Économie et des Sciences Sociales de Paris. 20 Növekvô rekonstrukciós erôvel lásd például Michael Hartney: The Final Form of The Pure Theory of Law. Introduction to Hans Kelsen General Theory of Norms. In Hans Kelsen: General Theory of Norms. Trans. Michael Hartney. Oxford, 1991, Clarendon Press, IX–LIII; illetôleg Stanley A. Paulson: Toward a Periodization of the Pure Theory of Law. In Letizia Gianformaggio (ed.): Hans Kelsen’s Legal Theory. A Diachronic Point of View. Torino, 1990, Giappichelli, 11–47; uô: Four Phases in Hans Kelsen’s Legal Theory: Reflections on a Periodization. Oxford Journal of Legal Studies, 1998/18.

798

VARGA CSABA

vállalhatóan rokonszenves élettörténete sem visszavezethetôen azonosítható olyan megfontolásokkal, melyek történetesen ugyanezen héroszoknak mint történelmi szereplôknek mai irodalmi feldolgozásaiban, újrakiadásaiban vagy mûtárgy-aukcionálásaiban játszanak szerepet. Röviden szólva tehát: a kelsenizmus nyilvánvalóan és megszakítatlanul ma is és a közeljövôben is a maga folyamatszerûségében létezô szellemi áramlat. Összhatásában azonban Kelsen életmûve máris adott. Minden tudományos elôrehaladás legszervesebb összetevôjeként szerencsére viták folytonosan tépázzák, ezek azonban „házon belüli” viták, miközben kifelé – például egyfelôl a kontinentális berendezkedésre jellemzôen a jognak autoritatív formális tételezettségére és nyelvi objektivációként kimerítô fogalmi megtestesítettségére épülô civiljogi gondolkodás, másfelôl a jog olykori és esetleges példálózásként megjelenítettségére s így kizárólag a múltban már eldöntött kázusok nyomán a bírói megítélés személyességében kikövetkezôdô angol– amerikai gondolkodás kettôsségében – egyértelmûen és elhatárolóan leírja a kontinentális jog formaiságokra visszavezetett, a nyelvi-logikai következésre érvényesség származtatásaként ráépülô gondolatvilágát. Negyed évszázada, a Tiszta Jogtan elsô kiadása elsô magyar – az idôközben klasszikusként tisztelt fordító, Bibó István tekintetében is posztumusz – megjelentetésekor az elôszóban még úgy vélekedtem, hogy – függetlenül a szerzôje elméjében munkáló filozófiai-módszertani elôfeltevésektôl – Kelsen idealizál. Ô az elsô gondolkodó, aki végre komolyan veszi és adottságként kezeli azt, amit a modern formális jog tételezettsége saját tételezéseiben állít önmagáról – és amit hallgatólagosan, bár következetlenül, a jogpozitivizmus mindig is tett, önmagával definiálva önmagát –, vagyis mintegy elgurítva a golyót, nyomon követi, és ezzel teoretikus állítások soraként levezeti, hogy miként is épül fel a jog, ha kizárólag önnön tételezéseit követi,21 s ezzel statikájában egyszersmind megrajzolja önnön strukturálódását. Az angolul történô amerikai újraírás 22 és a második német nyelvû kiadás 23 változott hangsúlyaiból és a jogerô ténylegességének – azaz végül is: tényszerûségének 24 – felismerésébôl fakadó új
Vö. Varga Csaba: Bevezetés. In Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. IX–XVIII. Hans Kelsen: General Theory of Law and State. Trans. Anders Wedberg. Cambridge, Mass., 1946, Harvard University Press, xxxiii + 516. 23 Hans Kelsen: Reine Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik. Leipzig und Wien, 1934, Franz Deuticke, xiv, 236; uô: Reine Rechtslehre. Zweite, vollständig neu bearbeitete und erweiterte Auflage. Wien, 1960, Franz Deuticke, xii, 498; végezetül pedig lásd Ruth Erne: Reine Rechtslehre, letzte authentische Revision der Reinen Rechtslehre. In Werner Krawietz – Helmut Schelsky (Hrsg.): Rechtssystem und gesellschaftliche Basis bei Hans Kelsen. Berlin, 1984, Duncker & Humblot, 35–62. (Rechtstheorie Beiheft 5.) 24 Vö. bôvebben Varga Csaba: Kelsen jogalkalmazástana (fejlôdés, többértelmûségek, megoldatlanságok). Állam- és Jogtudomány, 1986/4, 569–591; uô (szerk.): Jogbölcselet: XIX–XX. század. Elôadások. Budapest, 2003, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar, 66–67.
22 21

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

799

problematizálásból azonban a vizsgálat nyomán rögvest kiderül, hogy ez a statika egyidejûleg magában rejti a jogalakulás dinamizmusát. Természetesen nem egy utólag már értelmetlen kritika részeként, hanem éppen a lehetséges elméleti hatások összetevôinek jobb megértése jegyében hozzátehetjük, hogy mihelyt az amerikai újraírás és a második kiadás közti kirándulások – a szovjet jogelmélet bírálatához25 és a nemzetközi jog alapvetései kibontásához26 – lezárultak, és Kelsen visszatért a Tiszta Jogtan alapproblematikájának ismételt végiggondolásához – s benne és korábban el nem végzetten és most is csak némi fáradtsággal belekezdetten, de inkább belebukva, mint a perspektíva ígéretével valóban megkezdve –, joglogikai és normatani nézetei tisztázásához, 27 valóban már nem oldotta fel a mûvében lappangó és leginkább kritikusai által kimutatott 28 ellentmondásokat. A különféle magyarázatlehetôségek és kínálkozó következtetések által okozott feszültségek éppen ezért benne maradtak, és továbbra is kísértenek mûvében, s talán ezek egyidejûsége, polifonikus együtthangzása, vagyis együttes érvényessége, igazsága, mindegyik irány továbbgondolási lehetôségének nemcsak pusztán értelmessége, de ugyanakkor az összes többit is egy magasabb szinten megerôsítô jellege adja a kelseni œuvre talán leginkább felülmúlhatatlan értékét, valóban klasszikus és megkerülhetetlen alapvetéssé nemesedését – végsô soron tehát azon teljesítménye, hogy a tiszta jogtan által végrehajtott intellektuális reprodukció lehetôvé tette a kontinentális jog számára autochton teoretikus formájának elnyerését. Minderre tekintettel én magam is régóta úgy gondolom, hogy ez a teljesítmény – Kelsen személyes életmûvével és az általa közel immár egy évszázadon át gerjesztett kritikákkal, értékelésekkel s szellemi hatásának mindenkor újragondolt megfontolásaival együtt – mára mintha kitörölhetetlenül beépült volna a kontinentális jog teoretikus elgondolhatósá25 Mindenekelôtt Hans Kelsen: The Law of the United Nations. A Critical Analysis of its Fundamental Problems. London, 1950, Stevens, viii, 203. The Library of World Affairs 11. 26 Mindenekelôtt Hans Kelsen: Principles of International Law. New York, 1952, Rinehart, Studies in International Affairs, xvii, 461; továbbá uô: The Law of the United Nations. A Critical Analysis of its Fundamental Problems. xvii, 903. 27 Elsôként Hans Kelsen: Recht und Logik. Forum, 1965/12, 142, 421–425, továbbá uô: Nochmals: Recht und Logik. Neues Forum, 1967/14, 157, 39–40; uô: Hans Kelsen: Allgemeine Theorie der Normen. Im Auftrag des Hans Kelsen-Instituts aus dem Nachlass herausgegeben von Kurt Ringhofer und Robert Walter. Wien, 1979, Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, xii, 362. Vö. mindezekhez még Hans Kelsen – Ulrich Klug: Rechtsnornem und logische Analyse. Ein Briefwechsel 1959 bis 1965. Wien, 1981, Deuticke, 102. 28 Lásd például Kazimierz Opałek: Überlegungen zu Hans Kelsens „Allgemeine Theorie der Normen”. Wien, 1980, Manz, Schriftenreihe des Hans Kelsen-Instituts 4, 43; Robert Walter: Das Problem des Verhältnisses von Recht und Logik in der Reinen Rechtslehre. Rechtstheorie, XI, 1980, 299–314; Ota Weinberger: Kelsens These von der Unanwendbarkeit logischen Regeln auf Normen. In Hans Kelsen-Institut 1982, 108–121; Stanley Paulson: Stellt die „Allgemeine Theorie der Normen” einen Bruch in Kelsens Lehre dar? 108–121, 122–141; Richard Tur – William Twining (eds.): Essays on Kelsen. 185–269.

800

VARGA CSABA

gába. Ha pedig ez így van, s errôl több magyar egyetemi jogelméleti oktatási program háttérfelfogása 29 is tanúskodik, akkor ez vélhetôen többet jelent egy egyszerû értékelô megállapításnál. Számomra elôször Leszek Kolakowskinak a marxizmus sorsáról, jövôjérôl elmerengô – s hál’istennek, sorsát már akkor elôrevetítô – kifejtésébôl30 vált élményszerûvé az arra rádöbbenés, hogy az izmusok végsô sorsa nem más, mint feloldódás a mindenkori közös tudásban. Harcos, agresszív, applikációk expanzionizmusára törô és vitát vitára provokáló elkülönültségük csak az érlelôdés jegye, melynek során lehetséges súlyukat és hozadékukat illetôen megméretnek. Elhivatottságuk azonban nem a küzdô kívülállás, hanem – a két szélsô lehetôség révén leegyszerûsítôen kifejezve – vagy a történelem jelképes szemétdombjára kerülés, vagy az emberiség egyetemébe beolvadás. Ez utóbbi esetben ekkor már, ha egyáltalán, csak az eszmetörténet ôrzi forrásvidékük emlékét vagy a tisztes emlékezet, avagy azonosításuk a továbbgondolásra felhíváshoz; de ekkor már bontatlan egészükben, a tan teljes egységében válnak kulturális örökséggé, mindörökre egybeforrva esetlegességeikkel, gyarlóságaikkal, következetlenségeikkel és persze ellentmondásaikkal egyaránt. Legalábbis e dilemma emlékét idézte fel (mert negyed évszázada lundi lakásán pontosan errôl vitatkoztunk), amikor most Granadában, a Nemzetközi Jog- és Társadalomfilozófiai Társaság XXII. Világkongresszusán elnöklô Alexander Peczenik az útjára indított egyetemes jogelméleti enciklopédia vitáján31 felvetette, hogy netalán Kelsen már túlfutott saját idején, hiszen nem Kelsen, hanem Hart az, akit ma is vitatnak, akinek változatlanul irodalma van. Rögvest megfogalmazódott bennem az ellenkérdés: ez lenne valóban a siker, a fermentatív továbbélés jelzôje? Vagy inkább arra utal e tény csupán, hogy hét évtized múltán Kelsen már beérkezett? Hartról pedig elmondható a maga négy évtizedével mûvének megjelenése után, hogy tényleg megtermékenyítônek bizonyult egy a kontinentálistól eltérô jogi gondolkodási kultúrában, végre filozófiai önreflexiót, társadalomelméleti teoretizálást, fogalmi általánosítást gerjesztve saját körében, érdeklôdésre s polémiára lelve, párhuzamosságok és rivalizálások kutatását serkentve nálunk is? Ami azonban önmagában mégsem jelent feltétlenül többet vagy mást, mint hogy az angol– amerikai jogi kultúrában megfontolásra érdemes fogalmiasításokat, különbségtételeket, kereteket s irányokat tudott javasolni, egyelôre persze anélkül, hogy befejezettség jellemezhetné? Meghagyva tehát még az angol–amerikai jogi gondolkodás számára, hogy változatlan lázzal keresse saját végsô formaadóját s formaadását? Azt, ami ezek szerint a kontinentális jogban éppen
Például Tamás András az Államigazgatási Fôiskolán. Leszek Kolakowski: Religion. Oxford, 1982, Fontana; uô: L’esprit révolutionnaire. Paris, 1985, Denoël. 31 Vö. www.ivr-enc.info; a vita 2005. május 29-én zajlott.
30 29

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

801

napjainkra már beérett és bevégeztetett? Mert ha e feltételezés igaz, úgy a kontinentális jog tekintetében a kelseni œuvre képében napjainkra már távolról sem egyszerûen izmusról van szó, hanem éppen egy megkerülhetetlen kiindulópontról, szemben az angol–amerikai világgal, ahol még mindig egy közös alapul elfogadható teoretikus leírásnak az angol–amerikai jogiság elgondolhatósága keretéül szolgáló alkalmassága, elégségessége, megalapozottsága s teljessége a változatlanul zajló vitatás voltaképpeni tárgya. Hiszen megfordítva a Kelsen és Hart közötti párhuzamot, éppen ellenkezô irányban érvelhetünk: azok a viták, amelyek Kelsennek Hart, Jozeph Raz és mások általi megértése, angol–amerikai szemléletben integrálása és/vagy kritikája örvén az 1970-es és 1980-as évtizedtôl zajlottak, stíljükben, intenzitásukban, egész tétjükben pontosan arra a robbanásszerû irodalmi robbanásra emlékeztetnek, ami a Kelsen körüli polemizáló írások tömkelegében az 1930-as évektôl nagyjából az 1960-as évtizedig forrott. ✧ Végezetül egy tapasztalat és egy javaslat. A Jogi Kari Konferenciák eddigi rendezvényeire visszaemlékezve, Carl Schmitt politika- és jogelméletének alapkérdései kapcsán32 még azért vitáztunk, hogy megnyugtatóan szólhassunk arról, ki is valójában Schmitt a rárakódott címkék mögött, és miért is kell ôt az euroatlanti kultúrkör szellemi nagyságaként kezelni. A harti jogfilozófia alapkérdésenek tárgyalása során33 pedig úgy jártuk körül Hart életmûvének szeleteit és hatásait, hogy körötte még harcoltunk. Ám most, Kelsen tiszta jogtudományának és tiszta jogtanának jelentôségét és hatásait elemzô konferenciánk34 kollektív bölcsességét csendes rezignáció lengte körül: nem volt semmi, ami a kelseni életmûben lelkesítsen vagy dühítsen, hiszen múltunk darabjaként végül is saját önazonosságunkról adtunk számot. S ezzel – mintegy a párhuzamosságokban különbségeket, azokban pedig azonosságokat érzékelve – elérkeztünk oda, hogy a kontinentális jog világában a megalapozó viták révbe érése nyomán figyelmünket az elkövetkezendô idôkben már a tudományelméletileg továbblépô vitáknak szentelhessük.
Irodalom Bán Imre: A barokk. Budapest, 1962, Gondolat Kiadó. Correas, Óscar: Kelsen y los Marxistas. México, 1994, D. F. Coyoacán. (Filosofia, Politica y Derecho 3.)
32 Köztesség és döntés. Carl Schmitt politika- és jogelméletének alapkérdései. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2002. november 22. 33 Mérték és egyensúly: H. L. A. Hart jogfilozófiájának alapkérdései. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. november 23. 34 Tiszta Jogtan – tiszta jogtudomány: Hans Kelsen jogtudományának alapkérdései. ELTE Államés Jogtudományi Kar, 2005. június 8.

802

VARGA CSABA

Erne, Ruth: Reine Rechtslehre, letzte authentische Revision der Reinen Rechtslehre. In Krawietz, Werner – Schelsky, Helmut (Hrsg.): Rechtssystem und gesellschaftliche Basis bei Hans Kelsen. Fasso, Guido: Histoire de la philosophie du droit XIXe et XXe siècle. Storia della filosofia del diritto III: Ottocento e Novocento. Paris, 1977, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence. Gianformaggio, Letizia (ed.): Hans Kelsen’s Legal Theory. A Diachronic Point of View. Torino, 1990, Giappichelli. Von Gleichen-Russwurm, Alexander: A barokk. Ford. Reitzer Béla. Budapest, 1939, Athenaeum. Goyard-Fabre, Simone: L’inspiration kantienne de Hans Kelsen. Revue de Métaphysique et de Morale, 83, 1978, 204–233. Guisan, François: La science juridique pure. Roguin et Kelsen Lausanne, 1932, F. Rouge. Hack, Pierre: La philosophie de Kelsen. Epistémologie de la Théorie pure du droit. Genève, 2003, Helbing–Lichtenhahn. (Collection genevoise; Thèse 739.) Hans Kelsen-Institut: Die Reine Rechtslehre in wissenschaftlicher Diskussion. Schriftenreihe des Hans Kelsen-Institut 7. Wien, 1982, Manz. Hartney, Michael: The Final Form of The Pure Theory of Law. Introduction to Hans Kelsen General Theory of Norms. In Kelsen, Hans: General Theory of Norms. IX–LIII. Jabloner, Clemens – Stadler, Friedrich (Hrsg.): Logischer Empirismus und Reine Rechtslehre. Beziehungen zwischen dem Wiener Kreis und der Hans Kelsen-Schule. Wien – New York, 2001, Springer Verlag. Veröffentlichungen des Instituts Wiener Kreis 10. Jakab András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatéka. Jogelméleti Szemle, 2003/4. Kaufmann, Felix: Kand und die Reine Rechtslehre. Kant-Studien 29. 1924, 232–242. Kelsen, Hans: Reine Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik. Leipzig und Wien, 1934, Franz Deuticke. Kelsen, Hans: General Theory of Law and State. Trans. Anders Wedberg. Cambridge, Mass., 1946, Harvard University Press. Kelsen, Hans: Reine Rechtslehre. Zweite, vollständig neu bearbeitete und erweiterte Auflage. Wien, 1960, Franz Deuticke. Kelsen, Hans: The Law of the United Nations. A Critical Analysis of its Fundamental Problems. London, 1950, Stevens. The Library of World Affairs 11. Kelsen, Hans: The Communist Theory of Law. London, 1950, Stevens. The Library of World Affairs 26. Kelsen, Hans: Principles of International Law. New York, 1952, Rinehart. Studies in International Affairs. Kelsen, Hans: Recht und Logik. Forum, 1965/12. Kelsen, Hans: Nochmals: Recht und Logik. Neues Forum, 1967/14. Kelsen, Hans: Allgemeine Theorie der Normen. Im Auftrag des Hans-Kelsen-Instituts aus dem Nachlass herausgegeben von Kurt Ringhofer und Robert Walter. Wien, 1979, Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung. Kelsen, Hans – Klug, Ulrich: Rechtsnornem und logische Analyse. Ein Briefwechsel 1959 bis 1965. Wien, 1981, Verlag Franz Deuticke. Kelsen, Hans: Tiszta Jogtan. Ford. Bibó István. Budapest, 1988, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Bibó István Szakkollégium. Kelsen, Hans: General Theory of Norms. Trans. Michael Hartney. Oxford, 1991, Clarendon Press.

HANS KELSEN, A KONTINENTÁLIS JOGI GONDOLKODÁS FORMAADÓJA

803

Koestler, Arthur: A teremtés. Ford. Makovecz Benjamin. Budapest, 1998, Európa Könyvkiadó. Klenner, Hermann: Rechtsleere. Verurteilung der reinen Rechtslehre. Frankfurt am Main, 1972, Verlag Marxistische Blätter. Zur Kritik der bürgerlichen Ideologie 14. Klenner, Hermann: Kelsens Kant. Revue internationale de philosophie, 1981, 138. Klenner, Hermann: Kelsen et le positivisme juridique. 539–546. Kolakowski, Leszek: Religion. Oxford, 1982, Fontana. Kolakowski, Leszek: L’esprit révolutionnaire. Paris, 1985, Denoël. Kuhn, Thomas S.: A tudományos forradalom szerkezete. Ford. Bíró Dávid. Budapest, 1984, Gondolat Kiadó. Krawietz, Werner – Schelsky, Helmut (Hrsg.): Rechtssystem und gesellschaftliche Basis bei Hans Kelsen. Berlin, 1984, Duncker & Humblot. Rechtstheorie Beiheft 5. Krawietz, Werner – MacCormick, Neil – von Wright, G. H. (Hrsg.): Prescriptive Formality and Normative Rationality in Modern Legal Systems Festschrift for Robert S. Summers. Berlin, 1994, Duncker & Humblot. Melkevik, Bjarne: Pasukanis et la théorie marxiste du droit. I–II. Thèse. Paris, 1974, Université de Droit, d’Économie et des Sciences Sociales de Paris. Mollnau, Karl A.: Vom Aberglauben der juristischen Weltanschauung. Frankfurt am Main, 1974, Verlag Marxistische Blätter – Berlin, Akademie-Verlag. Zur Kritik der bürgerlichen Ideologie 53. Opałek, Kazimierz: Überlegungen zu Hans Kelsens „Allgemeine Theorie der Normen”. Wien, 1980, Manz. Schriftenreihe des Hans Kelsen-Instituts 4. Paulson, Stanley: Stellt die „Allgemeine Theorie der Normen” einen Bruch in Kelsens Lehre dar? Hans Kelsen-Institut, 1982, 108–141. Paulson, Stanley A.: Toward a Periodization of the Pure Theory of Law. In Letizia Gianformaggio (ed.): Hans Kelsen’s Legal Theory. A Diachronic Point of View. Torino, 1990, Giappichelli. Paulson, Stanley L.: The Neo-Kantian Dimension of Kelsen’s Pure Theory of Law. Oxford Journal of Legal Studies, 1992/12, 311–332. Paulson, Stanley L.: Kelsen and the Marburg School: Reconstructive and Historical Perspectives. In Krawietz, Werner – MacCormick, Neil – von Wright, G. H. (Hrsg.): Prescriptive Formality and Normative Rationality in Modern Legal Systems. 1994. Paulson, Stanley L. – Paulson, Bonnie Litschewski (eds.): Normativity and Norms. Critical Perspectives on Kelsenian Themes. Oxford, 1998, Clarendon Press. Paulson, Stanley A.: Four Phases in Hans Kelsen’s Legal Theory: Reflections on a Periodization. Oxford Journal of Legal Studies, 1998/18. Roguin, Ernest: La science juridique pure. I–III. Paris, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence & Lausanne, 1923, F. Rouge. Stammler, Rudolf: Theorie der Rechtswissenschaft. Halle, 1923, Buchhandlung des Waisenhauses. Stammler, Rudolf: A jogtudomány elmélete. Ford. Nagy Lajosné. In Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. 23–43. Szabó Imre: Marx et la théorie marxiste „moderne” du droit. Archives de Philosophie du Droit, XII. Paris, 1967, Sirey, 162–188. Szabó Imre: Marx elsô megnyilatkozásai a jogról. Szociológia, 1974, 333–345. Szabó Imre: Elôadások Marxról és a jogról. Budapest, 1976, Gondolat Kiadó. Tumanov, Vladimir A.: Contemporary Bourgeois Legal Thought. A Marxist Evaluation of the Basic Concepts. Moscow, 1974, Progress.

804

VARGA CSABA

Tur, Richard – Twining, William (eds.): Essays on Kelsen. Oxford, 1986, Clarendon Press. Varga Csaba: Leibniz és a jogi rendszerképzés kérdése. Jogtudományi Közlöny, XXVIII, 1973/11, 600–608. Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Budapest, 1977, Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, 23–43. Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Budapest, 1977, Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete. Varga Csaba: Kelsen jogalkalmazástana (fejlôdés, többértelmûségek, megoldatlanságok). Állam- és Jogtudomány, 1986/4, 569–591. Varga Csaba: Bevezetés. In Kelsen, Hans: Tiszta Jogtan. 1988, ix–xviii. Varga Csaba 2001. Bírálati vélemény Solt Kornél „A jog, a valóság és a nyelv” [1992] címû dolgozatáról. In Varga Csaba: Útkeresés. 151–152. Varga Csaba: Útkeresés. Budapest, 2001, Szent István Társulat. Varga Csaba: A bécsi iskola. In Varga Csaba (szerk.): Jogbölcselet: XIX–XX. század. Elôadások. 66–67. Varga Csaba: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. Budapest, 2002, Akadémiai Kiadó. Varga Csaba (szerk.): Jogbölcselet: XIX–XX. század. Elôadások. Budapest, 2003, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. Varga Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. Budapest, 2004, Szent István Társulat. Varga Csaba: Paradigmaváltás a jogi gondolkodásban: Carl Schmitt és a vágyott szintézis megkísértése. Világosság, 2003/7–8, 93–102. Varga Csaba: A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben. In Varga Csaba (szerk): Marxizmus és jogelmélet. Világosság, XLV, 2004/4, 89–116. Varga Csaba: Theatrum legale mundi avagy a jogrendszerek osztályozása. In H. Szilágyi István – Paksy Máté (szerk.): Ius unum, lex multiplex. Liber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata. Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogfilozófia körébôl. Budapest, 2005, Szent István Társulat, 221–245. Viola, Oscar Luis: Contra Kelsen. Revisión crítica de la Teoría pura – puríssima – del derecho de Hans Kelsen. Buenos Aires, 1975, Ed. Marcos. Viola, Oscar Luis: El Aporte del normativismo crítico a la teoría general del derecho. Ed. Ricarco Enrique Jürgens et al. Buenos Aires, 1984, Lerner Editores Asociados. Walter, Robert: Das Problem des Verhältnisses von Recht und Logik in der Reinen Rechtslehre. Rechtstheorie, XI, 1980, 299–314. Weinberger, Ota: Kelsens These von der Unanwendbarkeit logischen Regeln auf Normen. In Hans Kelsen-Institut, 1982, 108–121.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful