You are on page 1of 20

Varga Gáborné

Ravasz László és Imre Sándor szerepe a református oktatáspolitika kialakításában a két világháború között az 1920-as, 1930-as években

Püspökké való kinevezése után 1921 októberétől Ravasz László munkához látott a Dunamelléki Egyházkerületben. Erdélyből áttelepülve a magyarországi sajátosságokat hamar észlelte, nevezetesen azt, hogy a magyar kálvinizmus dunai és tiszai kálvinizmusra oszlik. A tiszai nagyobb létszámú volt, Baltazár Dezső1 püspök és egyházjogász vezette. De a dunai kálvinizmus nagyobb hatást gyakorolt a közéletre, európaibb, urbánusabb és műveltebb volt. Ravasz leírása szerint a dunai kálvinizmus volt „az ébredés mezeje” Szabó Aladár2 és Szilassy Aladár3 itt hatottak, s ugyancsak a skót egyház missziói telepe és a hollandiai szigorú kálvinizmus is itt nyert támogatókat.4. A két irányzat két különböző teológiai felfogást, egyházpolitikát és lelkipásztori eszményt takart. Baltazár „hagyományos ortodox” volt, politikus, az egyházat mint közjogi intézményt nézte, s a 1848.XX. tc. alapján akarta a magyar kálvinizmus jövőjét megalapozni5. Ravasz László az egyház lelki megújulását tartotta fundamentumnak, a lelki kálvinizmust hirdette, s elsősorban lelkipásztor volt, nagyhatású prédikátor, de kiváló egyházpolitikusnak, szervezőnek is mutatkozott. Sokrétű tevékenységét mint egyházvezető, mint szervező, mint igehirdető, mint közéleti személyiség több tanulmány már feltárta, de az egész gazdag életmű tudományos feldolgozása még várat magára. Két konferencia előadásai is munkásságának egy-egy szeletét felvillantotta. (1998, 2007)6 Jelen tanulmány a református egyház 1920-as, 1930-as években megfogalmazott művelődéspolitikai és különösen is az oktatáspolitikai célkitűzéseivel kíván foglalkozni, s mindebben Ravasz László elképzeléseit, munkásságát és szerepét elemezni. Az oktatásügy, iskolapolitika mellett a református pedagógia kiemelkedő személyiségének, Imre Sándornak a szellemi hagyatékát is bemutatjuk.

1

Baltazár Dezső (1871-1936) református püspök a tiszántúli egyházkerületben. Tagja a zsinatoknak, 1917 óta elnöke, 1918-tól konventi elnökséget is viselt. (Zoványi Jenő:Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon Szerk. Ladányi Sándor. 3.jav.,bőv.kiad. Bp.Magyarországi Ref.Egyház zsinati irodájának sajtóosztálya.1977.43.p.) 2 Szabó Aladár (1860-1944) a budapesti Teológián 1891-1905 között tanított, ezt követően budapesti lelkészként fejtett ki értékes munkát, már életében a „magyar belmisszió atyjá”-nak nevezték.(Kósa László:Szabó Aladár és az Új óramutató.In:Reformátusok Budapesten.1.köt.Bp.Argumentum K.,ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék.2006.511.p.) 3 Szilassy Aladár (1847-1924) a bírói pályán dolgozott, ugyanekkor a református egyházban kiemelkedő belmissziói munkát végzett, egyháztársadalmi tevékenységet fejtett ki. A debreceni egyetem 1917-ben teológiai díszdoktorrá avatta. (Gyökössy Endre által írt jegyzetek=Ravasz László:Emlékezéseim.Bp.Református Egyház zsinati irodájának sajtóosztálya.1992. 418.p. és Wertán Katalin:A Szilassy család.In:Reformátusok Budapesten 1.köt.669 p.) 4 Ravasz László.U.o.170 p. 5 Az 1848. XX.tc. 3. &-a kimondta: „Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek.” 6 1998-ban és 2007-ben születésének 125. évfordulóján a Dunamelléki Egyházkerület rendezett tudományos konferenciát.

1

1. Ravasz László a Dunamelléki Egyházkerületben, református oktatáspolitika a XX. század elején Az 1916-ban Debrecenben a középiskolai tanáregyesület rendezvényen Dóczi Imre7 felhívta a figyelmet arra a kedvezőtlen folyamatra, melynek során a magyar kálvinizmus a magyar kultúra építésében elvesztette vezető, meghatározó szerepét. Maria Terézia (1777. Ratio educationis) rendeletében is a vallás nevelőintézeteinek tekinthetők az iskolák, vagyis az „egyház önfenntartásának eszközei”, „mindenestől az egyház testéhez tartoznak”.8 A református szellem erősítése, vagyis a felvilágosult liberalizmus, demokratizmus, vallásos türelem, szabadság- és hazaszeretet mind olyan érték, melyek a jövő nemzedéknek is fontos hagyatéka. Az évszázadokon keresztül kimagasló tudományos eredményeket is felmutató kollégiumok is visszaszorultak (Pápa jogakadémiája és tanítóképzője szűnt meg, Debrecen akadémiai tanszaka alakult át állami egyetemmé). Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy míg a XVIII. század végén kis gimnáziumok szűntek meg, addig az 1868.XXXVIII.t.c. után népiskolákat tömegesen kénytelenek voltak bezárni, mert a fenntartásuk a gyülekezetek számára lehetetlenné vált. Az 1899-től 1913-ig, tehát 14 év alatt 300-zal csökkent a református népiskolák száma.9 Dóczi Imre megállapította, hogy református tanügy nincs. Nem volt koncepció, átfogó elképzelés arra vonatkozóan, hogy a kedvezőtlen folyamatokat hogyan lehet megváltoztatni, mik legyenek a prioritások a református iskolaügyben, milyen célok elérését tűzze ki az egyház és ehhez milyen intézményrendszert kíván a jövőben fenntartani és miből. Magyarországon a közoktatásügy jellegzetessége volt, hogy az egyetemi és a szakoktatás kivételével az oktatás nagy százalékban a hitfelekezetek kezén volt még a huszadik század első felében is. Az elemi népiskoláknak és gimnáziumoknak több mint a fele egyházi fenntartású volt. A tanítóképzés szinte teljesen egyházi kézben volt, ezeknek több mint 70%át a katolikus tanító-és tanítónőképzők tették ki.10 A törvényhozás illetve az államsegély útján az elemi iskolák, gimnáziumok, tanító- és tanítóképző intézetek, jogakadémiák túlnyomó többségének szervezeti felépítését, tantárgyaikat és tanrendszerüket az állam szabta meg. Néhány iskolatípusra létezett református tanterv, de az az állami tanterv másolata volt. A református gimnáziumok – még mindig Dóczi szerint – nem voltak rosszabbak más felekezeti vagy állami iskoláknál, de felvethető volt a kérdés, hogy mi teszi őket református iskolákká? Csak akkor töltenék be hivatásukat, ha református szellemben való nevelést lennének képesek nyújtani. Ha befolyásolni tudnák a fejlődő nemzedék világnézetét, ha a nevelés minden fokán a református értékeket – minőségi tudást, erkölcsöt, hitvalló életet tudnának átadni illetve felmutatni. Ehhez jó tankönyvek és hiteles, hitvalló, felkészült tanítók, tanárok kellenek. „A tanító az iskola éltető lelke, aki életet visz a tanterv szervezetében egyénisége, szava, tette s példaadása lelkeket alakít, érzés- és gondolatvilágot teremt, tekintély a gyermeknek, eszmény az ifjúnak.”11 Az előadás egyik megállapítása volt, hogy elsőrendű nevelésügyi feladat a leendő pedagógusok református szellemű nevelése. Emellett egy átfogó, koncentrált tanügyi program kialakítása, mely egységes egészként tekint az intézményhálózatra és az erőket koncentrálva
7

Dóczi Imre (1849-1930) Gimnáziumi tanár, 1898-tól a tiszántúli egyházkerület középiskolai felügyelője.A konvent tagja és mindhárom budapesti zsinat résztvevője. Az Országos Református Tanáregyesület elnöke.1917-től a teológia díszdoktora.(Zoványi Jenő:U.o.154.p.) 8 Egyházi I.t.c. 3.§ 9 Dóczi Imre:Nevelésügyi feladatok a református egyházban.In:Értekezések és egyéb kisebb dolgozatok a teológia köréből (fel.szerk.Dr. Lencz Géza) I.köt.Debrecen.Hegedüs és Sándor könyvkiadóhivatala.1916.október hó 4.sz.47.p.(A szerző miniszteri jelentésre hivatkozva közli ezt az adatot.) 10 Gergely Jenő-Izsák Lajos:A huszadik század története.Bp.Pannonica K.,2000.184.p. 11 Dóczi Imre.U.o. 49.p.

2

hoz meg döntéseket. A minőséget, az egységes oktatáspolitika kialakítását szorgalmazta a javaslat, melynek építő kövei Ravasz László koncepciójában és Imre Sándor munkásságában visszaköszönnek. Az 1916-ban elhangzott értékelésben is központi tétel volt az, hogy az intézményhálózat és református oktatáspolitika csak élő hitű és jól felkészült tanítók, tanárok, vallástanárok munkája révén válik igazán a nemzet nevelésében, a protestáns értékek közvetítésében látható és hatékony tényezővé. Ravasz László is ennek a gondolatmenetnek a jegyében szorgalmazta az egyház belső megújulását, melyek aztán az iskolák, és oktatás kérdéseire is kihatnak. Az egyházkerületi iskolákban, oktatási intézményekben tett látogatásai - melyekre 1925-től Imre Sándor is rendszeresen elkísérte - a kisebb településeken vagy városokban és a fővárosban megismertették vele a konkrét gondokat. A tennivalók a felszínen jelentkeztek, de mint lelki ember megtapasztalta, hogy a hitbeli megerősödés, megújulás lehet a kiindulása bármely egyházépítő munkának. A formálissá, kiüresedetté váló vallásosság nem volt csábító, nem volt kívánatos, üres templomok, elnéptelenedő iskolák mutatták, hogy baj van. A lelki „ébresztést” szolgálták az 1923-ban missziói lelkészi státuszok létrehozása. Három lelkészt alkalmazott a dunamelléki egyházkerületben: a szórványgondozásban, a fővárosi munkában és a református iratterjesztés végzésére. Intézkedései, az egyházépítés lépései, az igazgatás átszervezése, modernizálása hatékonyabb munkát ígértek. Így az egyházkerületi tanácsosi munkakör kialakítása, a szakértő referensek (jogügyek, vagyonügyek) alkalmazása. A Dunamelléki Református Egyházkerület 1924. évi novemberi közgyűlésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az egyházkerület középiskoláinak igazgatóiból összehívott értekezlet előterjesztést tett egy egyházkerületi tanügyi előadói poszt létrehozására.12 Erről a későbbiekben részletesen írunk. Makkai Sándor13 szerint a reformáció nagy vállalkozása a műveltség megszentelése volt.14 Ravasz László is osztotta e vélekedést. Szerinte az egyház sokáig a tanításban látta célját, s ez egyben missziói munkája is volt. A XIX. században a természettudományos világkép megjelenésével, az állami iskolák is létrejöttek, mint versenytársak az oktatás „piacán” – mindezek alapvető változást hoztak. Világossá vált, hogy bár a magyar művelődéstörténetben óriási szerepet töltöttek be a felekezeti iskolák, így a református, evangélikus egyház iskolái is – de „az egyháznak nem a tanítás a legfőbb célja, hanem az Ige hirdetése, a Krisztusról szóló bizonyságtétel. A tanítás, az iskoláztatás, egyházunknak csak egyik és nem egyetlen feladata. Mint tanító egyháznak is missziói kötelezettsége van: a szellemi világot a Krisztus királysága alá helyezni.”15 Visszaemlékezéseiben Ravasz László mégis arról írt, hogy a „tanítás” tulajdonképpen igehirdetés és az egyház minden tevékenysége tanítás. „Ezért az evangéliumi egyház a templom mellé mindig iskolát épített s a kettő ugyanannak a léleknek lévén a műhelye, a lelkész mindig tanító volt s a tanító lelkész.”16 Ezért is tettek kísérletet a lelkésztanítóság régi intézményének felelevenítésére. A kerület kötelezte a teológusokat, hogy ötödik tanulmányi évükre iratkozzanak be a nagykőrösi tanítóképző negyedik évfolyamára és így tanítói oklevelet is szerezzenek. Ezáltal a pap és tanító (ahogy 150 évvel korábban is) diáktársak lettek és a tanítás módszertanát, gyakorlatát is megtanulták a lelkészjelöltek. Ez a kezdeményezés azonban megszűnt, mikor az ötéves teológiai oktatásra tértek át.
12 13

Ráday Levéltár 14. doboz. 3052/1924 sz. Makkai Sándor (1890-1951) református lelkész és író, teológiai tanár volt 1917-ben Sárospatakon, 1918-1926 között Kolozsváron, egyetemi tanár Debrecenben 1936-tól. Erdélyben 1926-1936 között püspökként végzett értékes egyházépítő munkát.(Ravasz László.U.o.416.p.) 14 Ravasz László:U.o.189.p. 15 Ravasz László:U.o.189 .p. 16 Ravasz László:U.o.180.p.

3

A magyar állam az iskolatípusait német (osztrák) mintára alakította ki, a tanárképzés az egyetemeken történt és az iskolák sok középiskolai tanárt alkalmaztak alacsony óraszámmal. Ezeknek a rendelkezéseknek a betartása, a nagymúltu református iskolák és kollégiumok folyamatos működtetése csak úgy volt lehetséges, hogy az állam az iskolafenntartóknak az államsegéllyel a segítségére sietett. Az állam az iskolafenntartás anyagi terheit a szükséglet 50 %-ig vállalta, cserébe az egyházi iskolák a tanterv, a tanárok létszáma és minősítése tekintetében az állam elvárásait figyelembe vette, de az iskolák megmaradhattak az egyház igazgatásában. A növekvő költségek, terhek miatt (nyugdíjintézeti járulék, tanszemélyzeti fizetésemelések) a református iskolarendszer anyagi alapja bizonytalan volt, az egyházközségek összes kiadásaik egyre magasabb százalékát (40-80% között) az iskoláikra fordították. Az iskola nem volt missziói intézmény, de az iskolarendszer mégis pótolhatatlan lehetőség volt az ifjúság megnyerésére. Ravasz felismerte, hogy elsősorban az iskolák nevelőit, tanárait kell evangelizálni, vagyis élő, személyes hitre juttatni. Tapasztalata ugyanis az volt, hogy a felekezeti iskolák tanítói elhivatottságuk, hitéletük tekintetében különbözők, s találóan több „kategóriát” is megkülönböztetett, mely szerint „hitetlenség, semlegesség, jóindulatú közömbösség, hagyományos egyháziasság, öntudatos egyháziasság, élő személyes hit – a református nevelők vallásosságának fokozatai”.17 Ezért indult az evangelizáló munka a tanítóképzőkben, középfokú iskolákban, egyházmegyei tanítótestületekben. A lelki munka mellett természetesen olyan munkatársak kellettek, akik pedagógiai szakmai tudásukkal, szervezőképességükkel az iskolaügyet jó irányba viszik. „Mivel nem akartam megfeledkezni az iskola nevelő és tanító feladatáról, megnyertem Imre Sándort arra, hogy a dunamelléki egyházkerület középfokú iskoláinak főigazgatója legyen” – írta Emlékezéseimben.18 Terve az volt, hogy az egész magyar református iskolaügy irányításával bízza meg. Ravasz László így írt régi egyetemi hallgató társáról, későbbi munkatársáról, barátjáról. „Imre Sándor csodálatosan egyesítette magában az elméleti tudást és a gyakorlati munkát: vezetést, fegyelmezést, szervezést és igazgatást. …Tisztelettel hajolt meg az ősök hite előtt s református vallásához … holtig hűségesen ragaszkodott. Annál lelkesebben támogatta az egyház kultúrmunkáját és pásztorációját, általában nevelői munkáját s ezen a téren az ő nagyszabású és dinamikus egyénisége mély nyomokat hagyott. … Rendkívül magas erkölcsi fogalmai voltak, s ezt mindenkivel szemben érvényesítette, legszigorúbban önmagában szemben.”19 2.1. Imre Sándor munkássága Imre Sándor munkái, tudományos írásai változó történelmi körülmények között is állandó értékeket közvetített. Legfőképpen a nemzeti megmaradás, a hagyományok megőrzése és folytatása volt fontos számára, így Apáczai Csere János, Széchenyi István, Eötvös József, Wesselényi Miklós a nemzet művelődését és szellemi felemelkedését szolgáló munkásságát követte.20

17 18

Ravasz László:U.o.180.p. Ravasz László:U.o.191.p. 19 Ravasz László:U.o.191.p. 20 1904-ben Széchenyiről írt.1907-ben jelent meg az Apáczai Csere Jánosról szóló műve. Apáczairól szóló tanulmányában hangsúlyozza, hogy a nevelés feladata a nemzeti kultúra szolgálata. Nemzeti hivatásunk a magyarság szellemi önállóságát megőrízni, a kultúrát, tudást gyarapítani. Apáczai nyomán a nemzetismeret fontosságát is kiemeli, s a nemzet nevelésének szükségességét.

4

A Gróf Széchenyi István nézetei a nevelésről c. tanulmányban nemzeti nevelés fogalma, a nemzeti jellemvonások összegyűjtésének gondolata, a közjó munkálásának fontossága mint a haladás záloga jelenik meg. Imre Sándor Széchenyi nyomán azt is kifejtette, hogy az egyes egyének nevelésében és a nemzet nevelésében is önismeretre van szükség, ebből fakad az öntudat, majd az önbecsülés és az önbizalom. A nemzetnevelés gondolata sem Széchenyinél, sem Imre Sándor munkáiban nem jelentett nacionalizmust, hiszen „mindketten tisztában voltak a soknemzetiségű ország sajátosságaival, amelyben a nemzethez tartozás szabadságon és lelki függetlenségen épül fel”. 21 A nemzetnevelés fogalmát, annak tartalmát több művében22 is kifejtette, előadásaiban is visszatérő központi téma volt, mert gondolatrendszerében a nemzeti megmaradással függött össze. Létkérdés volt. Úgy ítélte meg, hogy a magyarság mint nemzet még nem tekinthető egységesnek, öntudatosnak. Ezért nemcsak az egyént, a különböző közösségeket, de magát a nemzetet is nevelni-formálni kell. Pukánszky Béla úgy értékelte Imre Sándor nemzetnevelési koncepcióját, hogy az sajátosan magyar értékekből táplálkozik és „a nemzetneveléskoncepció mindvégig megőrízte integritását, sohasem alacsonyodott le politikai célok szolgálatára, sohasem vált demagóg ideológiák kiszolgálójává.”23 De a nemzetnevelés fogalmának magyarázata kapcsán Imre Sándor feltette azt a kérdést is, hogy mi a nemzet? Válasza Eötvös, Széchenyi és Wesselényi nyomán: „A nemzeten nem érthetjük csupán azokat, kik éppen most egy országban a politikai jogoknak részesei, sem azokat, akik egy nyelven beszélnek. A nemzet azok közössége, kik a földrajzi viszonyok és a közös múlt erejénél fogva az emberiség egyetemes körén belül egységet alkotnak más, hasonló egységek mellett, azoktól határozottan elkülönült szervezettel”.24 A nemzetnevelés koncepcióban lényeges elem volt a „nevelői gondolkodás” terjesztése. Ennek érdekében végzett tudomány-népszerűsítő tevékenységet. Különböző szintű közösségek speciális feladatait tanulmányokban, cikkekben, könyvekben fogalmazta meg: írt a családi nevelésről, a kisdedóvóintézeti nevelésről, a népiskoláról, polgári iskoláról, középiskoláról, egyetemi tanárképzésről, egyetemi nevelésről.25 Imre Sándor Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahogy Ravasz László is, Bőhm Károly filozófiai előadásait és Schneller István pedagógiai előadásait hallgatta, utóbbinak hűséges tanítványa lett. Két neveléstan könyvet is írt : Neveléstan (1928) és Népiskolai neveléstan (1928) Mindkét mű a nemzetneveléssel foglalkozik. A korszak másik kiemelkedő pedagógusa, református gondolkodója Karácsony Sándor26 értékesnek találta e műveket. Ravasz László főszerkesztése alatt a Protestáns Szemle c. lapban rendszeresen cikkeket közölt az ismert református pedagógusok, tudósok tollából. Az „Arcképek”című rovatban a lap bemutatta Imre Sándort (Karácsony Sándor írásában) , a „Kritikák, cikkek” rovatban ugyancsak Karácsony Sándor méltatta a Családi nevelés fő kérdései című Imre Sándor kötetet, melyben 9 év alatt a szegedi egyetemi előadásait gyűjtötte egybe a szerző.”Végre egy olyan könyv van előttünk, mely a legmodernebb tudás birtokában és eszközeivel éppen a legaktuálisabb nemzeti kérdésről, a család nevelő feladatáról úgy értekezik, hogy tanítás közben sikerül felébresztenie közösségében azt a felelősséget, amelyet
21

Deák Gábor:Imre Sándor helye a magyar pedagógiai irodalomban.In:Magyar Pedagógia .96.évf.3.szám 275.p.(1996) 22 Gróf Széchenyi István nézetei a nevelésről (1904), A nemzetnevelés (1912), Széchenyi és a magyar nevelés jövője (A Magyar Természettudományi Egyesület Széchenyi-sorozatában jelent meg) (1912), Háborús élet, megújhodás, nemzetnevelés (1942) 23 Imre Sándor: Neveléstan.. Hasonmás kiadás. Bp.OPKM,1995. Pukánszki Béla utószava. 339.p. 24 Deák:U.o.278. p. 25 A családi nevelés főkérdései (Bp. Studium, 1925.), A kisdedóvóintézeti nevelés szerepe a köznevelésben (Bp.1938.), Népiskolai neveléstan. (Bp. Studium, 1935.), A polgári iskola sorsa (Bp. 1943.), Az egyetem nevelési feladatai.(Bp. 1937.) 26 Karácsony Sándor (1891-1952) magyar filozófiai gondolkodás nagy alakja, pedagógai művei is jelentősek.

5

önmaga is nagyon mélyen érez, valahányszor is míg csak erre a témájára gondol” – írta a recenzor.27 A középiskolai reformról három részben fejtette ki gondolatait Karácsony Sándor. Imre Sándor egy másik írását, A neveléstudomány magyar feladatai című kötetet Joó Tibor méltatta28, egyetértve azzal a gondolattal, hogy a pedagógia problémáit a konkrét nemzeti viszonyokra vonatkoztatva lehet és kell vizsgálni. Ebben a művében Imre Sándor kijelölte a magyar neveléstudomány feladatait is: a külföldi szakirodalmat rendszeresen figyelni, követni kell és a tudományos eredményeket szükséges integrálni a hazai gondolkodásba. Lényegesnek tartotta, hogy a pedagógia minden ágát műveljék és e tudomány új eredményeit a sajátos magyar feladatok megoldására felhasználják. A folyóirat más, jeles szerzőktől is közölt tanulmányokat, véleményeket a református pedagógia és oktatás kérdéseiről, így e témában Pröhle Károly29 írt Nemzeti állam és felekezeti iskola30 és a Református keresztyén pedagógia címmel. Imre Sándor más cikkei is megjelentek a Protestáns Szemle hasábjain, így A nevelői gondolkodás terjedése31, A lelkészi hivatás nevelési szempontjai 32, mely írást Zsinka Ferenc33 emlékének ajánlotta. Gondolatait Makkai Sándor a „Magyar nevelés, magyar műveltség” (1937) c. művében kiegészítette, továbbfejlesztette. Makkai Sándor is az erdélyi „BőhmSchneller” filozófiai, pedagógiai iskola hallgatója volt. Imre Sándor különböző korszakokban vállalt közéleti szerepet – emiatt elmarasztalást is kapott. A Horthy korszakban szemére vetették, hogy 1918. november 9-től 1919. március 28ig közoktatásügyi államtitkár volt. A Tanácsköztársaság alatt az iskolák államosításának gondolatát elfogadta, az egységes, demokratikus nevelés híveként. Klebelsberg Kunó egyes kultúrpolitikai intézkedéseivel nem értett egyet, így a vallásfelekezeti neveléssel sem, mert az volt a véleménye, hogy az megosztja a nemzetet.34 Ezért 1922-től a miniszter szabadságra küldte, majd 1924-ben elbocsátotta. A numerus clausus35 törvény Klebelsberg féle módosítási javaslatával kapcsolatban az alábbi írását idézzük, mert tisztességességét, éles látását, jó helyzetértékelését és a veszély felismerését bizonyítja és az őszinte nemzet-féltését mutatja. Sajnos aggodalmait a történelem igazolta. A főiskolai hallgatók számának korlátozásáról szóló tc. módosítása elé nagy aggodalommal néznek a magyar református, evangélikus és unitárius egyházak vezetői a következő okokból. I. Mind a területi, mind a szülők foglalkozása szerinti kategorizálásban súlyos akadályát látják a nemzet vezető rétegében szükséges állandó, egészséges megújulásnak és alaposan tartanak attól, hogy ez a nem-katolikus vallású ifjúságnak a főiskolai pályától való ki nem mondott, de tényleges elzárásához vezet. Pl. olyan városokból, vidékekről származó egyének esetében ahol vagy egyáltalában vagy bizonyos foglalkozásokban csekélyebb számban vannak protestánsok.

27 28

Protestáns Szemle 1926.36 p. Protestáns Szemle 1935. 470.p. 29 Pröhle Károly (1875-1962) lelkész, egyetemi tanár. Protestáns Szemle társzerkesztője. 30 Protestáns Szemle 1939.178.p. 31 Protestáns Szemle 1928.73.p. 32 Protestáns Szemle 1930.355.p. 33 Zsinka Ferenc (1889-1930) könyvtáros, történész.1913-tól az OSZ Könyvtárában gyakornok majd könyvtáros, 1929-től vezető.A Protestáns Szemle és a Magyar Egyháztörténeti Adattár 11-13.évfolyamát szerkesztette.(Új magyar irodalmi lexikon 1-3. / főszerk.Péter László. Bp.Akadéámiai K.1994. 3.k.2330.p.) 34 Deák Gábor.U.o. 284.p. 35 1920.évi XXV. T.c.Ennek alapján lépett életbe az a jogszabály,miszerint a tudományegyetemre, a műegyetemre a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált a nemzethűség és erkölcsi tekintetben a megbízhatóság

6

II. E fenyegető veszedelemnél még nagyobbnak a nemzetre végzetesnek tartják a törvénynek olyan kiegészítését, amelynek a híre Túri Béla képviselő úr nevével kapcsolatban terjedt el – s amely a főiskolára jelentkező ifjak vallásfelekezet szerinti megkülönböztetését iktatná törvénybe. …. Magyarországon a vallás szabad gyakorlását, a bevett felekezetek egyenlőségét törvény biztosítja, ezért óvást kell emelnünk az ellen, hogy a vallás szerinti kategorizálás gondolata bármilyen alakban új törvénykönyvünkbe kerüljön, hogy bárki csak azért, mert nem a többség egyházához tartozik, nem a saját egyéni értétének megfelelő elbírálásba részesüljön. … Ez a gondolat az alaptörvénybe nincs benne, ámbár e törvény alkalmazása a zsidókkal szemben érvényesítette. Ha a módosításba a „vallás” vagy „felekezet” szava belekerül, ez a már folyó felekezeti széttagolódásnak ad lökést, a num. clausus.-t kiterjeszti ez a nemzet végleges pusztulását idézi elő. A feljegyzés mellett az alábbi sor olvasható: Kérem, hogy Ravasz László és Révész Imre pöspökök együtt menjenek el A-hoz (?) s akadályozzák meg a num.cl. tervezett módosítását, mert az baj lesz!36 Miután a minisztériumból elküldték, akkor vált szorosabbá kapcsolata a református egyházzal. Ravasz László sürgetőnek érezte az egyház tanügyi programjának egységes rendezését, ezért választotta munkatársnak a tanügyi előadói posztra a tudós és egyházának elkötelezett Imre Sándort (1.sz. melléklet). Még ebben az évben kapott meghívást a Szegedre menekített kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem pedagógiai tanszékére. Az egyetem nagyhatású professzora lett, tanítványok sokasága tekintette mentorának. 1934-ben költözött Budapestre és haláláig, 1945. márciusáig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Karán a pedagógiai intézetet vezette.

2.2 Imre Sándor a református egyházban és a magyar közoktatás Ravasz László felkérésére Imre Sándor az egyházkerület új tisztségét 1925-től töltötte be. Ez sokrétű tevékenységet és felelősséget jelentett, ugyanakkor e tisztség létrejötte nem csökkenthette a püspöknek az iskolákra vonatkozó legfőbb, irányító befolyását és az iskolákért való felelősségét. Később, 1928-ban zsinati pótképviselő volt (Lásd 2.sz.melléklet).1930-ban a dunamelléki egyházkerület tanácsbíróvá, majd 1932-ben konventi rendes taggá, 1937-ben és 1939-ben zsinati rendes taggá is megválasztották.37 A tanügyi előadó munkakörét, a tisztséggel járó feladatokat a „Szabályzat a dunamelléki református egyházkerület tanügyi előadója részére” c.38 dokumentum tartalmazta. Mielőtt a református egyház oktatásügyét tárgyalnánk, tekintsünk vissza a magyar közoktatásügy XIX. századi történetére. A magyar közoktatás modernizációja, nemzeti és polgári jellegű átalakítása a kiegyezés után az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkel, Eötvös József nevéhez fűződött. Liberális és demokratikus elvek tükröződtek az általa elképzelt modernizációban, szabad iskolaválasztást engedett és az iskolaállítás szabadságát is deklarálta. A törvény egységes és kötelező tantárgyi struktúrát határozott meg és biztosította a népoktatás tartalmi korszerűsítését is. Az első állami népiskolai tanterv (1869) az állami és községi iskoláknak szorosabb szabályozást adott, de a felekezeti iskolák a törvény értelmében maguk szabhatták meg a tanítás anyagát, módját és eszközeit. A tanterv Eötvös József és közvetlen munkatársai, elsősorban Gönczy
36 37

Ráday levéltár 14. doboz. (Imre Sándor vegyes iratok) Zoványi Jenő:U.o.275.p. 38 Ráday levéltár. 14. doboz. (Imre Sándor vegyes iratok)

7

Pál39 közreműködésével készült, az 1850-es években kidolgozott református népiskolai tantervek, és a német és svájci népiskolai tapasztalatok felhasználásával.40 A törvényt és a tantervet is érték bírálatok. Az Eötvöst követő Pauler Tivadar41 támogatta Schvarz Gyula42 korábbi (1869) javaslatát, mely szerint a minisztérium szakmai munkáját közoktatási tanács létrehozásával segítse. 1872-ben alakult meg az Országos Közoktatási Tanács (továbbiakban OKT), melynek feladata lett a törvényjavaslatok bírálata, tankönyvek értékelése, tantervek megvitatása. Az OKT-t Trefort Ágoston43 1874-ben átszervezte, s ennek eredményeképpen egyre jelentősebbé vált tevékenysége. Az OKT véleményezte az 1869-es állami népiskolai tanterv átdolgozását (a módosított változat 1877-ben jelent meg), majd a középiskolai tantervek kialakításában is meghatározó szerepe volt. Témánk szempontjából lényeges, hogy az 1905-ös állami népiskolai tanterv több elemét átvette a protestáns népiskolai tanterveknek, így az abban meghatározott cél- és feladatrendszereket, a részletes módszertani ajánlásokat, utasításokat, az osztatlan népiskolák tanítóinak nyújtott segédanyagokat. Az 1910-es évek második felében az egyes református egyházkerületekben megújított népiskolai tanterveket adtak ki, melyek a felekezeti népoktatást segítették.44 A két világháború között Klebelsberg Kuno45 első intézkedései között volt a népiskolai tanterv korszerűsítése (1921), mely munkálatokban az OKT szakemberei is részt vettek. A tanterv szerves folytatása volt a régebbinek, de kiegészült a neveléstudomány új eredményeivel. Ilyenek voltak Nagy László didaktikai és tantervi törekvései és a gyermek fejlődésének és tevékenységének előtérbe állítása a nevelés gyakorlatában. E fontos felismeréseket Quint József46 is kiemelte, „a tanítás anyagának kiszemelése és feldolgozása alkalmából minden korosztály szempontjából külön kell mérlegelni, mi az az ismeretanyag, amely abban a korban a gyermek lelki életébe beilleszthető”.47

39

Gönczy Pál (1817-1892) államtitkár.Református gimnáziumba járt Debrecenben. Svájcban pedagógiai tanulmányokat végzett. 1845-ben nevelőintézetet nyitott a zeleméri pusztán, 1849-ben egy másikat Kólyban, 1851-ben tanári állást vállalt Szőnyi Pál pesti tanintézetében. 1852-ben magánintézetet alapított nemesi gyerekek számára Pesten, amelyet 1859-ben, amikor a pesti református gimnáziumot megalapították, átadott az egyháznak.1867-ig volt igazgatója. 1867-ben osztálytanácsossá, 1874-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban. 1888-ban államtitkári címet kapott, 1889-ben nyugalomba vonult. A pedagógiai irodalomban kiterjedt munkásságot fejtett ki.(Zoványi Jenő.Uo.222.p.) 40 Kelemen Elemér:Hagyomány és korszerűség Bp. Oktatáskutató Int., Új Mandátum könyvkiadó, 2002. 102 p. 41 Pauler Tivadar (1816-1886) jogász, jogfilozófus, politikus. Az Országos Közoktatási Tanács előadó tanácsosa, az Országos Testnevelési Tanács tagja. 1871.febr.10-1872.szept.4. között vallás- és közoktatásügyi, 1872.szept.4-1875.márc.2. majd 1878.jún.30-tól haláláig igazságügyminiszter volt.(Új Magyar Életrajzi Lexikon /Főszerk. Markó László. Bp. Magyar Könyvklub, 2004. V.köt. 510.p.) 42 Schwarcz Gyula (1839-1900) történész, jogász, kultúrpolitikus. Az MTA tagja.A párizsi Académie Nationale tagja. Az Orsz. Köznevelési Egyesület elnöke. Művelődéspolitikai elvei a polgári átalakulást szolgálták. Szorgalmazta az állami iskolák számának növelését, a teljes tanszabadság megőrzését. Figyelmeztetett a tehetségekkel való törődésre.A műveltség terjesztésében és színvonalának emelésében látta a társadalom demokratizálásának eszközét. Alapító szerkesztője az Új Korszak c. közművelődési folyóiratnak (1865-68).(Új magyar életrajzi lexikon.V.kötet.1061.p. 43 Trefort Ágonton (1817-1888). Politikus, publicista.1861-ben Békés vármegye Alispánja, 1861-ben és 1865-től a gyomai választókerület országgyűlési képviselője. A Deák-párt befolyásos tagjaként támogatta a kiegyezést.1872.szept.6-tól haláláig vallás- és közoktatásügyi, 1876. aug. 21-1878. dec. 5. között egyidejűleg földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter.(Új Magyar Lexikon. VI.kötet.895.p.) 44 Kelemen Elemér:U.o.105 p. 45 Klebelsberg Kuno (1875-1932) 1921-1922 között a Bethlen-kormányban belügy-, 1922. jún.16.-1931.aug.24. között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 46 Quint József (1882-1929) pedagógus, botanikus. Az Országos Közoktatási Tanács előadó tanácsosa, az Országos Testnevelési Tanács tagja. A magyar tanítóképzés és népoktatás egyik kiemelkedő képviselője. Több tankönyvet és népoktatási vezérkönyvet írt.(Új Magyar Életrajzi Lexikon. V.kötet.510.p.) 47 Kelemen Elemér:U.o.116.p.

8

A katolikus elemi népiskolák új tanterve 1926-ban jelent meg, a reformátusoké, központi egyházhatósági előírásként 1932-ben, az evangélikusoké 1938-ban. Mindkét protestáns legfelsőbb egyházi testület (a református egyetemes konvent és az evangélikus egyetemes gyűlés) elrendelte az állami tanterv kötelező alkalmazását népiskoláiban. A polgári iskola szerepe, funkciója nem volt egyértelmű. Létrehozásának célja az volt, hogy viszonylag zárt intézményként meghatározott munkakörök betöltésére képezzen embereket, de korlátozott mértékben, megfelelő különbözeti vizsgák letétele után középiskolába való átlépésre is jogosított. Ezt a funkciót visszaszorították, s az V.-VI. osztályát a szakképzés irányába próbálták átalakítani (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi). A polgári iskolák szerepe az 1918-as polgári iskolai tanterv meghatározásakor lett egyértelmű: vagyis „az ún. alsó középosztály korlátozott jogosítványokat nyújtó alsófokú középiskolája lett”.48 A középfokú oktatás törvényi szabályzását sürgette a kiegyezés után a felgyorsuló tőkés gazdasági-társadalmi fejlődés, a középnemesség és a kialakuló polgárság. Fontossá vált a formálódó nemzeti azonosságtudat és művelődési eszmény. Megjeleníteni, alkalmazni kívánták a neveléstudomány hazai és külföldi eredményeit is a középszintű oktatási intézményekben. 1879-ben miniszteri rendelettel hirdették ki a középiskolai tantervet, mely a magyar tantervtörténet kimagasló személyiségének, Kármán Mórnak49 és munkatársainak nevéhez fűződik. A tanterv hatályát az 1883-as törvény kiterjesztette (differenciált módon) valamennyi középiskolára. A Kármán-féle tantervi tervezet „kényes és fájdalmas műtétet vállalt: a magyar gimnázium hagyományos, klasszikus műveltségi anyagának átalakítását, hozzáigazítását a kor megváltozott igényeihez”.50 E tanterv bevezetését komoly szakmai előkészítés és széleskörű véleménycsere előzte meg, az OKT ebben a munkában is jelentős szerepet vállalt és az egyeztetések során jó együttműködés alakult ki a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériummal is (továbbiakban VKM). Az 1883-as középiskolai törvény csak a VKM „közvetlen rendelkezése alatt álló” állami és „királyi katolikus” továbbá városi, községi, társulati és magánintézmények, valamint katolikus főpapok, szerzetesrendek és az izraeliták által fenntartott középiskolák számára írta elő kötelezően az 1879-es állami tanterv használatát. A vallási és iskolai autonómia értelmében protestáns és ortodox középiskolák tanulmányi ügyeiben, beleértve a tantervet is, önállóan rendelkezhettek.51 A protestáns (református, evangélikus és unitárius) egyházak 1861-ben visszanyert iskolaügyi autonómiájuk értelmében az iskoláik tantervét a felekezeti főhatóság állapította meg (1868-ban az autonómiát elnyert ortodox iskoláét is.) Az egyes intézmények helyi tantervei közötti nagy eltérések, színvonalbeli különbségek magyarázták azt az igényt a protestáns középiskolák részéről, hogy legyen mértékül szolgáló, központi felekezeti tanterv, ami 1880-as évek elején megvalósult. Az államsegéllyel fenntartott protestáns és ortodox gimnáziumokban azonban 1894-95-ös tanévtől kötelezővé vált az állami tanterv szerinti oktatás. Az állami tanterv keretjellegű maradt, ez nem zárta ki a helyi jellegzetességek kialakítását és sajátos arculatuk megőrzését. Az 1924-es középiskolai törvényhez kapcsolódott az új középiskolai tantervek kidolgozása, mely feladatot az OTK illetékes bizottságára bízta Klebelsberg Kuno. A különböző
48 49

Kelemen Elemér:U.o.106 p. Kármán Mór (1843-1915) (1908-tól szőllőskislaki; 1874-ig Kleimann) pedagógus, művelődéspolitikus. Az Orsz.Közoktatási Tanács tagja. 1869-ben báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minszter megbízásából Lipcsében tanulmányozta a gyakorlati tanárképzést. Gimnáziumi tanterve (1879) és módszertani művei több évtizeden keresztül meghatározták a középiskolák működését.(Új Magyar Életrajzi Lexikon. III.kötet.758.p.) 50 Kelemen Elemér:U.o.107. p. 51 Kelemen Elemér:Uo.109.p.

9

középiskolák tananyagában hangsúlyosan a közös nemzeti műveltségi javak (magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz) jelentek meg. Hóman Bálint52 kultuszminiszterségének idején készült el az 1934-es középiskolai törvény a „keresztény nemzeti középosztály megteremtésének igényét” szolgálta. Az egységes gimnázium lett „az új szellemű középosztály gerincét jelentő közhivatalnoki réteg utánpótlására, kinevelésére hivatott intézmény.”53 Az 1935. évi VI.tc. kimondta mindegyik hazai egyház teljes tanügyi autonómiáját. Az egyházi iskolák tanterveinek jóváhagyása is (1868, illetve 1883 óta) a vallás- és közoktatásügyi miniszter hatáskörébe tartozott. Az egységes középiskola 1938-ban kiadott tanterve korszerűsített formában, de megőrizte a klasszikus gimnázium műveltségeszményét, ugyanakkor a hagyományos valláserkölcsi nevelés szempontjait háttérbe szorította és hangsúlyozottá vált a nemzet ügyének szolgálata. Az u.n. alsóközéposztály és „nem-latin” értelmiség képzését a középfokú iskolának minősített polgári és az 1938-ban erre épített középfokú szakképzés biztosította, tanterveiben érvényesültek a korszak ideológiai, oktatáspolitikai és pedagógiai törekvései. Az iparban és a szolgáltatások terén kialakult gyors fejlődés sürgetően igényelte az új feladatokat ellátó különböző szakemberek többszintű szakirányú képzését is. Az állami művelődéspolitika látókörén kívül esett a szakképzés, a kormányzati munkamegosztás következtében ezzel más tárcák (földművelés, ipar és kereskedelem) is foglalkoztak a VKM mellett. Az iparos tanoncoktatást 1882-ben, majd 1893-ban kiadott rendeletek próbálták szabályozni. A kereskedelmi iparoktatást az 1890-es évektől szabályozták. A középfokú szakoktatás törvényi szabályozása csak 1938-ban történt, addig a piac rendező hatása érvényesült. A magyar oktatásügy általános áttekintése után a református egyház sajátos szempontjait vizsgáljuk. Az évente elhangzott és nyomtatásban is megjelent püspöki jelentések külön taglalták az egyház iskolaügyét, hiszen fokozott igény mutatkozott az iskolák korszerűsítésére, az oktatás megújítására. Ezekből a beszámolókból kirajzolódtak az iskolák egyedi gondjai és az egész intézményhálózat közös, általános problémái. Az egyház iskolapolitikájának sokféle baját az 1907:XXVII. T.c.-ből származtatta. Ez a törvény a felekezeti iskolák számára rendkívüli, szinte korlátlan államsegélyt biztosított, de ugyanakkor „elvette a felekezeti iskolák autonómiájából mindazt, ami elvehető volt.”54 A világháború után az elszegényedett ország új törvényekben egyre több feladatot hárított az iskolafenntartókra és az államsegélyeket meg csökkentették, néhol megvonták. A terheket főleg a kisebb gyülekezetek nem bírták, így sok iskoláról kényszerült az egyházkerület lemondani, vagy a szükséges karbantartási munkák elmaradása miatt az épületek düledeztek, s az oktatás körülményei váltak méltatlanná. A súlyos gondok megoldása átfogó, új koncepció kialakításával tűnt csak lehetségesnek. Az 1931. évben az egyetemes tanügyi bizottság februári ülésén Kováts J. István55 bizottsági tag vetette fel, hogy vitassák meg elsősorban a középiskolák fenntartásának égető kérdéseit. De csakhamar világossá vált, hogy szükséges az egyház teljes iskolaügyét áttekinteni és a terheket arányosan elosztani.
52

Hóman Bálint (1885-1951) történész, kultúrpolitikus. 1938.május 14-1938.május 14. és 1939.febr.16.1942.júl.3. között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1938.máj.14.-júl.11. tárca nélküli nemzetnevelésügyi miniszter.(Új Magyar Életrajzi Lexikon. III.kötet.320.p.) 53 Kelemen Elemér:Uo.117.p. 54 Ravasz László:Püspöki jelentések 1926.18.p. 55 Kováts J. István (1880-1953) a budapesti Teológiának 1914-1945 között tanára, a tudományművelés mellett tevékenyen vett részt az egyháztársadalmi életben. Főműve A keresztyénség és a társadalmi kérdések. Bp. 1934.(Gyökössy Endre által írt jegyzetek= Ravasz László:Emlékezéseim Bp.1992.419.p.)

10

A bizottság alelnökét felkérték, hogy egy tanulmányt készítsen, mely az iskolaügyről folyó tanácskozáshoz nyújt anyagot. Az adatok az 1929/30. tanévre vonatkoztak. Az előterjesztést Imre Sándor írta és 1931. májusában a zsinat egyik ülésnapján 30 zsinati tag jelenlétében hangzott el. Címe: A magyar református egyház művelődési politikája. „Csak bizalmas használatra! Kézirat gyanánt!”megjelölést kapta. 2.3. A református művelődéspolitika megújítása Imre Sándor tanulmányában A tanulmány fő koncepciója a központosítás gondolata volt, ami – bár a református egyház hagyományaitól, mindenkori szervezetétől eltér és idegen, mégis az adott körülmények között hasznosnak és elkerülhetetlennek tűnt, mert az akkori helyzet fenntartása az iskolarendszer hanyatlásához vezetne. Imre Sándor hivatkozott Dóczi Imre 1916-ban írt dolgozatára melyben egységes tanügyi politikát hiányolt. Az 1917. október 22-i zsinaton kimondták, hogy a református iskolaügy széttagoltsága történelmi fejlődés következménye, de a fennmaradás és továbbfejlődés útja az iskolaügyben is a központi kormányzás irányába kell hogy elmozduljon. Ezt az akkor javasolt központosítást tartotta több mint tíz évvel később Imre Sándor is az egyetlen járható útnak. Ő a központosítás gondolatát, javaslatát kiterjesztette nemcsak a szellemiekre, hanem az anyagiakra is. Az első fejezetben iskolatípusonként összevetette a meglévő református iskolákat és az egyház szükségleteit. A népiskolákkal kapcsolatosan statisztikai adatokkal bizonyította, hogy szükség lenne még ilyen intézményekre, vagy a meglévők bővítésére. A 7 tanítóképző intézetet elegendőnek ítélte (3 férfi, 4 női), a 14 polgári iskola (4 fiú, 9 leány) és az internátusok száma is megfelelő a számok tükrében ( a szentendrei fiú és a budapesti, debreceni, nyíregyházi, pápai, pécsi és szentendrei leány). Indokoltnak tartotta új református polgári iskolák szervezését, vagy a meglévő iskolák bővítését, mert nem református polgári iskolába sokkal több növendék járt, mint felekezetibe. A hiányos felszerelés pótlását javasolta. A fiúiskolákkal kapcsolatosan hiányosságként említette, hogy a 19 ilyen intézményből csak 14 mellett működött internátus. Budapesten sem épült, ezért hangsúlyosan javasolta hogy a különféle jellegű középiskolák tanulói részére nagyobb internátus létesüljön. Sok tehetséges tanyasi, falusi gyerek továbbtanulásának akadálya volt a bentlakás lehetőségének a hiánya. A református egyház a tehetségek gondozását, a jó képességű de alacsonyabb sorból származó diákok továbbtanulását hagyományosan segítette, az internátus nevelési szempontból is több lehetőséget kínált a fiatalok nevelésére, jellemük formálására. Tágabb egyházi-társadalompolitikai problémákat is felvetett a tanulmány egy-egy intézménytípus támogatása kapcsán. Megfontolásra javasolta, hogy olyan nagymértékben szükséges-e az. u.n. művelt középosztály fiainak középiskolai tanulmányait elősegíteni (intézmények fenntartásával) és ezzel a hivatalnoki és diplomás pályákra terelgetni. Akkor, amikor az egyháztagok óriási többsége – mely alacsonyabb társadalmi réteg tagja, vidéken élő kisbirtokos, földműves, napszámos vagy tanyán élő zsellér környezetében nem volt református intézmény. A feleslegesnek vélt középiskolákat nem nevezte meg, de más iskolatípussá való átalakításának elvi lehetőségét felvetette – az igények és kívánatos szociológiai, társadalmi változások elérésének figyelembevételével. A 4 akkor működő leányiskola (Budapest, Miskolc, Kecskemét, Debrecen), és az 1 épülő leányiskola (Hódmezővásárhely) és az internátusok (Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen az iskola mellett lévő)- Kecskeméten a tanítóképzőben működve fenntartását szükségesnek ítélte, még akkor is, ha a budapesti nem telt meg teljesen. A tanulók létszámát, felekezetek szerinti bontását, a polgári iskola és a középiskola közötti megoszlás statisztikai adatait részletesen taglalta.

11

A leányiskolák közül 2 leánygimnázium, 3 pedig leánylíceum volt. Felvetődött a kérdés, hogy ez helyes e így, a jövő igazolja-e. Érdekes és talán kicsit konzervatív, sőt retrográd az a megállapítás, mely szerint „a leányoknak főiskolára tódulása mind egyéni, mind nemzeti szempontból súlyosan aggodalmas, nem célszerű tehát a leányközépiskolák szaporításával ebbe az irányba terelni őket”.56 Később még hozzátette a szerző, hogy a leányközépiskolák kérdését nem lehet önmagukban megoldani, át kellene gondolni a lányok iskolázását – és itt nem teljesen világos, mire gondolt . Talán a hagyományos női, családanyai szerepvállalást érezte veszélyben Imre Sándor ha túl sok leány szerez felsőbb képesítést. Ugyanakkor a nőnevelés szempontjából nemkívánatosnak ítélte, ha nem református intézményben tanulnak a leányok. Összetett probléma volt a középfokú leánynevelés kérdése. A tanulmány említette azt a hiányosságot is, hogy szakszerű középiskola (szakiskola) a református egyház kezelésében nem volt, akkor már a makói női felsőkereskedelmi iskola is megszűnt. Szakiskola nem volt, holott több ezer református tanuló tanult felsőkereskedelmi iskolában, vagy felsőbb fokú ipari, mezőgazdasági szakiskolában, iparos és kereskedelmi tanonciskolában, gazdasági és háztartási iskolában. Felvetette, hogy érdemes lenne annak megfontolása, hogy szükséges-e ilyen közgazdasági vagy más gyakorlati irányú intézmény. E problémafelvetés kapcsán nem megkerülhető az a kérdés, hogy a lassan kapitalizálódó (ipari fejlődés), de alapvetően mindvégig agrár országban, ahol a mezőgazdaságban dolgozók aránya az össznépességen belül többségben volt és ahol a református vallásúak nagy része vidéken, mezővárosban, falun, tanyán élt, miért nem létesült több mezőgazdasági szakiskola, akár református szakiskola is. A felső népiskola a mezőgazdasági irányú alapfokú képzést és az általános képzést kívánta ötvözni, de mint iskolatípus életképtelennek bizonyult. Később a 20. század elején mezőgazdasági jellegű u.n. ismétlő iskolákban a tanterv különféle szakirányú ismeretekkel és gyakorlatokkal (a méhészettől a selyemhernyó-tenyésztésig) bővült.57 De a református iskolahálózatban ilyen intézményeket nem találunk. A középfokú szakoktatás sokáig törvényi szabályozás nélkül, spontán a piac hatása alatt működött, törvényi szintű szabályozás 1938-ban történt.58 A mezőgazdasági szakképzés gondja volt még, hogy néhány kiemelkedő közép- és felsőfokú intézménytől eltekintve nem volt szervezett és szabályozott szakemberképzés. A református egyház felismerve, hogy az egyházhoz tartozók jelentős százalékban a mezőgazdaságban dolgoztak (őstermelők, kistermelők, napszámosok, házi cselédek) és a tanulástól sokszor elzárva éltek, ezért 1931-től megszervezte a faluszeminárium intézményét. Pár évvel később a tehetségkutatást, majd 1936-ban Sárospatakon megindult az első népfőiskolai tanfolyam is. Veszprémben és még több helyszínen szerveztek a későbbiekben népfőiskolai tanfolyamokat, melyeken több száz falusi fiatalt képeztek. Visszatérve Imre Sándor tanulmányához a debreceni középiskolai tanárképző intézet létjogosultságát nem vonta kétségbe, bár burkolt bírálatának is hangot adott, miszerint „szükséglet az, hogy a leendő református tanárok megkapják a református tanárképző intézetben azt az irányítást, amely éppen a református szellemű nevelésre tenné őket alkalmassá”59 , vagyis nem mindig és maradéktalanul kapták meg azt a lelki többletet, ami a református tanárképzés lényege. Ugyancsak érvel a református jogakadémia megtartása mellett, bár az intézmény megszüntetése egyetemes országos szempontból és anyagi szempontból is indokoltnak látszott – hiszen a hallgatók csak egyharmada volt református vallású (1933/34), de mégis fontosnak érezte, hogy református jogtudósokat is képezzenek. A négy theológiai akadémia említésekor (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Budapest) a csökkenő hallgatói létszám miatt azt javasolta, hogy vizsgálják felül az összes intézmény
56 57

Imre: Sándor:A magyar református egyház művelődési politikája.Bp.Fraklin Ny.,1935.11.p. Kelemen Elemér:U.o.106 p. 58 Kelemen Elemér:U.o.113.p. 59 Imre Sándor:U.o.12.p.

12

fenntartásának indokoltságát. A megszűntetésre vonatkozóan konkrét javaslatot nem kívánt adni. A református oktatásügy költségeiről és az egyház anyagi erejéről szólt a tanulmány második fejezete. Az oktatásügy költségeit iskolatípusonként részletesen taglalta, mindenhol kimutatva az egyházi forrásokat és a nem egyházi eredetű forrásokat (melynek egy része az állami segély, egy része községi volt). A táblázatok adatai igazolták az államsegélyek számszerű és arányokban is megmutatkozó csökkenését, és e tendencia megváltozása nem tűnt reálisnak. Imre Sándor kimutatta a nem református iskolákban folyó vallástanítás költségeit is és az iskolafenntartás terheinek megoszlását az egyházközségek között. Számottevő új alapítvány nem létezett és kedvezőtlen jelenség volt a reformátusok számarányának csökkenése is. „Egyetlen kivezető utat vélek járhatónak, azt, hogy az egyetemes egyház központilag vegye kézbe az iskolák ügyét. ….ha az egyetemes egyház az iskolaügyet egyházi közügynek tekinti, ebből következően határozottan központilag kell országosan rendeznie az egészet, az egész reformátusságra arányosan kell elosztani a terheket, hogy mindenütt legyen református iskola, ahol erre szükség van, s olyan legyen, amilyenre egyetemes szempont jelöli ki a szükséget. …. Az iskolaügy központi rendezésének feltétele, hogy az anyagi eszközök is egyesíttessenek, legalább is rendelkezés szempontjából. Ebből következik az a szükséglet, hogy az állam által kiszolgáltatott segélyeket ne az egyes iskolák és egyének kapják közvetlenül, hanem az egyetemes egyház, s ennek legyen joga és kötelessége azt ott és úgy használni fel, ahol és ahogyan arra szükség van”.60 Bár a központosítás eltért a református egyház szervezetétől, érintette volna az egyházközségek önkormányzatát, de az iskolaügy hanyatlása csak ilyen kényszerintézkedésekkel állítható meg. A magyar református művelődési politika irányelveit fogalmazta meg a tanulmány befejező részében Imre Sándor és az előző részekből következő tennivalókat taglalta. Kiindulása az volt, hogy nem lehet cél a teljesség, vagyis hogy minden református növendék református intézményben tanuljon.(a legjobb arány is csak 70 % /az elemi népiskolások közül ennyien tanultak református iskolában/ de pl. a polgárinál kevesebb mint 10 % volt a református diák a református intézményben.) Különösen olyan időszakban, amikor az egyház a meglévő iskoláit sem volt képes megőrízni. Az iskolák fenntartása mellett még jelentős feladatnak ítélte a nem-református iskolák vallásoktatásáról való gondoskodást. Egy alapos tényfeltárást javasolt és helyzetértékelést. Azt követően az elvek meghatározását és a kielégíthető szükségletek körének meghatározását kérte. A korszak jelenségeit is elemezte, többek között a katolikus hatást a köznevelésben. A katolikus egyház megerősödése, expanziója érezhető volt az ifjúság szervezésében, az átfogó szociálpolitikában mely a kormánnyal való jó kapcsolatoknak is volt köszönhető. Ellenpontként a kisebbséghez tartozás érzését említette a szerző – mely kisebb lehetőségeket és egyfajta háttérbeszorítottság érzetét keltette a másfelekezetű hívekben. A katolikus restauráció és a szocializmus mozgalma között elhelyezkedve sokan elidegenedtek a református egyháztól. Értékelése szerint a kisbirtokos családok egyházfenntartó ereje és készsége is apadt, tehát gazdasági, társadalmi és lelki problémák összessége jelentkezett az egyházban is. A háború után a baloldali mozgalmakra, új ideológiákra utalt Imre Sándor, mikor azt elemezte, hogy a református értelmiség egy része „egyház- és nemzetellenes szélsőségbe” jutott. Kedvezőtlen társadalmi jelenségek, például az egyke terjedése is súlyos gondokat okozott, következménye lett a több elnéptelenedő egyházközség és kiüresedő iskola. Mindezek a jelenségek összességében eredményezték azt, hogy nehezebb lett a híveket összetartani, s a „megfogyatkozó népesség lelki és anyagi ereje mind kevésbé bírja a fokozódó anyagi terheket és a hűség próbáit”. 61
60 61

Imre Sándor: U.o.22-23.p. Imre Sándor: U.o.26.p.

13

A jövőt csak megerősödve, szellemi, lelki erőket megújítva lehet elképzelni Imre Sándor szerint, ezért fontos hogy hangsúlyosabb legyen az egyházhoz tartozás érzése, az egyházért való áldozatkészség. Mindennek pedig a hit az alapja. Az egyháznak az igazi művelődési szükséglete, ilyen szilárd hiten alapuló vallásos emberek nevelése. Ennek a nevelésnek a gyakorlati megvalósítása térben és időben más és más, hiszen az egyháztagok is sokfélék, az egyházközségek is és a korszakok is változó körülményeket jelentenek, de a módszerek változatossága mindig az örökké azonos célt kell hogy sikeresen szolgálja. Az egységes nemzetnevelési szemlélet hatja át Imre Sándor ezen írását is, amikor szinte patetikusan írt arról, hogy a nemzet közös tennivalóit az ifjúság más egyházak ifjúságával együtt végezze el a nemzet és emberiség javára. Ugyanakkor elítélte, hogy a katolikus egyház a köznevelés teljes kiépítésére törekedett, s rányomta bélyegét az állami, községi intézményekre. (Pl. a tankönyvek engedélyezésénél bizonyos tárgyak tanításához neveléstan, történelem, magyar - a Szent István Társulat kiadványait volt kötelező használni) Az iskola fenntartása tehát nem elegendő feltétel Imre szerint, nem azon múlik az egyházközségek hitélete, a hívek utánpótlása, hogy van-e iskolája, hiszen bármennyi iskolája is van az egyháznak, a lelkigondozásról külön is gondoskodni kell. „Az egyházi nevelés nem abban áll, hogy az egyház maga adjon meg mindent, ami tagjainak művelődési szükséglete; abban sem, hogy aggodalmasan elzárja őket neki nem tetsző hatásoktól, - hanem abban, hogy a sokféle hatás alatt élő reformátusságnak minden rétegét, szegényt és gazdagot, tudatlant és tanultat, gyermeket és felnőttet a saját hatása alatt is tartsa s mint a nevelő a növendék fejlődésének, az egyház hívei lelki életének középpontja legyen.”62 A családgondozás, ifjúsággondozás és a népgondozás három nagy területe az egyházi nevelés különböző körei, ahol az egyház a nevelői munkát végezheti. Az egyházi nevelésnek ilyen felfogása szerint az egyháznak egész élete nevelés és az egyház mint egység a nevelő. A nevelést több százan végzik, de egyöntetűen kellene végezni. És ez hiányzik, vélte Imre Sándor. Hiányzott a nevelésre irányuló egységes munkaszervezet. A történelmi fejlődés okán sem alakult ki egység az iskolaügyben. Hagyományok kialakultak, új törekvések is, sokszor ellentétes irányt mutattak. Különböző szervezkedések alakultak – de nem volt összefogás és itt érintőlegesen említette az egyesületeket. A tanulmány végén konkrét javaslatokat tett Imre Sándor, az Egyetemes Tanügyi Bizottság átszervezésére, a lelkésznevelés átalakítására, a tanítóképzők munkájának megújítására. Új intézmények felállítását is említette, melyek a gazdasági-társadalmi szükségleteket és a református népesség település szerinti megoszlását is jobban figyelembe veszi. Javasolta, hogy „mind az iskolai, mind az iskolánkívüli (missziói) szervezet költségeit az egész magyar reformátusság arányos megterheléssel szolgálhassa és az egész református művelődésügy középponti irányítása kialakuljon.”63 A Református Egyetemes Konvent Elnöki Tanácsa 1935. november 4-én tekintette át a református iskolaügyet. A jegyzőkönyv kivonata szerint Imre Sándor javaslatát a kormányzat intézkedéseivel összhangban dolgozta ki, a tanulmányt szakszerűnek minősítette és az egyházkerületek elnökségének vitájára bocsátotta.64 Az egyházon belül viták zajlottak a szervezeti átalakulásokkal egy időben, így a 1934-es középiskolai törvény tervezetéhez is véleményt fűzött Imre Sándor. A középiskola reformja már az évtized elején felmerült, melyet Hóman Bálint véglegesített, s a középiskoláról szóló 1934.XI. tc. az oktatást új alapokra helyezte.65
62 63

Imre Sándor:U.o.31.p. Imre Sándor: U.o.34.p. 64 R.Faragó Eszter: Imre Sándor közreműködése a református iskolaügy irányításában.In.:Magyar Neveléstörténeti tanulmányok II.Szerk. Szabolcs Éva és Mann Miklós Bp.Eötvös József Könyvkiadó.2002.86 p. 65 R.Faragó Eszter: U.o.87.p.

14

Ravasz László püspöki munkássága elején már felismerte, hogy a vallástanítás megújítása különösen Budapesten fontos. A vallásoktatásban sikerült jó eredményeket elérni, jelentősen növekedett a vallásoktató lelkészek száma 1941-re 12-ről 22-re, a hitoktató segédlelkészek száma 18-ról 37-re, a vallástanárok és óraadók száma 6-26-ra.66 Természetesen a mennyiségi mutatóknál sokkal lényegesebb kérdés, hogy mennyire volt eredményes a vallásoktatás. Egy tantárgy volt a sok közül, vagy sikerült az evangélium eljuttatása is? Ha ezt nem is tudták megbecsülni, a valláserkölcsi nevelés hatékonyságát viszont fel kívánták mérni. Az 1936. január 6.-i Budapesten tartott esperesi értekezlet jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az 1934. évi egyházkerületi közgyűlés 218. sz. határozatával felkérte Ravasz Lászlót, hogy „elsőrangú szakemberekből álló bizottsággal vizsgáltassa meg és állapíttassa meg, hogy felekezeti iskoláink református valláserkölcsi nevelésének mai értéke eléri-e azt a fokot, amit velük szemben az egyház jövője szempontjából is el kell várni s állapíttassa meg a tennivalókat is.”67 Az értekezleten vita alakult arról ki, hogy milyen összetételű legyen a szakbizottság. Az esperesek véleménye szerint a tanítók közreműködésével kellene egy a tanügyi előadó által elkészített kérdőív alapján elvégezni a felmérést. Felmerült az a gondolat is, hogy a lelkészeket egy Budapesten tartandó hitoktató tanfolyamra kellene beiskolázni, melytől hatékonyabb, eredményesebb vallásoktatást reméltek. Érdekes felvetése volt a solti esperesnek, amikor megkérdezte, milyen ismérvek alapján állapítható meg a valláserkölcsi nevelés mai értéke. Felmerült annak a gondolata is, hogy egy bizottságot hozzanak létre, mely kizárólag azokat a szempontokat jelölné ki, amely szerint az értékelést elvégzik. Végül az a határozat született, hogy egy kisebb szakemberekből álló egyházkerületi bizottság jön létre, melynek „feladata felállítani azt a mértéket amely vallásos nevelés szempontjából felekezeti iskoláinktól megkívántatik és kitűzni irányelveket, melyek szerint történjék a vallásos nevelés.”68 A bizottság elnöke Ravasz László, tagjai: dr. Imre Sándor, dr. Kováts J. István, Szabó Imre, Budai Gergely és Váczy Ferencz.

3.Református nevelés, művelődés a belmissziói mozgalmakban A belmissziói mozgalmakat a tanulmány nem értékeli és elemzi, pedig a korszak református művelődési, nevelési kérdéseit nem lehet ezek említése nélkül tárgyalni. Igaz, ezek a mozgalmak nem felülről, az egyház vezetőinek irányításával, kezdeményezésére alakultak, hanem alulról, laikus vagy teológiát végzett emberek szolgálata nyomán, akiket Isten a keresztyén élet hirdetésére, evangelizálásra, misszióra elhívott. A XIX. sz. végén, XX. század elején Magyarországon is fellelhető mozgalmak vallási, hitbeli megerősödést és az egyház megújítását, az evangélium terjesztését szolgálták. Ilyen felekezetközi szervezet volt a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDESZ), a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE), amely az iparos, kereskedő, valamint a vidéki ifjúság körében dolgozott, továbbá a Bethánia Szövetség (más néven C.E. – Célegyenest Előre mozgalom). Hitvallásos alapon a református értékeket állította előtérbe a Soli Deo Glória Szövetség (SDG)69, amely kezdetben csak teológus hallgatókat, majd más középiskolás és egyetemi fiatalokat is szervezett. Ezek a szervezetek hangsúlyosan az ifjúság vallásos nevelését kívánták új módszerekkel, változatos formákban, csendesnapok, konferenciák, evangelizációs hetek

66 67

Kiss Réka:Ravasz László In:Reformátusok Budapesten I. 550 p. Ráday Levéltár 14. doboz. (Imre Sándor vegyes iratok 1936-1944) 68 Ráday Levéltár 14. doboz. (Imre Sándor vegyes iratok 1936-1944) 69 Kiss Réka:Református ébredés Budapesten. In:Reformátusok Budapesten II.1349 p.

15

szervezésével elérni. Fontos említeni Töltéssy Zoltán70 és Dobos Károly71 teológusokat, akik a keresztyén ifjúság nevelésére áldozták életüket. Töltéssy Zoltán egy évig (1922) Ravasz László püspöki titkára volt, aztán amerikai tanulmányútra utazott. Dobos Károly nem egyházpolitikus és magas tisztséget viselő vezető volt, hanem utazó titkár, fáradhatatlan és kitűnő szervező. Igazi lelki közösségeket tudott létrehozni, fiatalokból álló bibliaköröket, csoportokat. Felhasználta nemcsak a magyar és amerikai (Dayton) teológián tanultakat, hanem az akkor modern tudománynak számító gyermekpszichológiai, szociológiai tanulmányait (Pittsburgh) és valláslélektani ismereteit is. Módszertani újdonságai segítettek a fiatalok közötti társadalmi különbségeket oldani, a merev előítéleteket lebontani. A KIE kezdetben felekezetközi szervezet volt, de 1927-től önálló református ága alakult és ezáltal a református gyülekezetek is szorosabb kapcsolatba kerültek a KIE csoportokkal. Ravasz László érdeme volt az a felismerés, hogy az egyház jövőjének döntő kérdése az, hogy integrálja a KIE ifjúsági munkáját. Így 1933-tól a református egyház anyagilag is támogatta ezt a nevelői, missziói munkát, úgy, hogy az ifjúsági körök beépültek a gyülekezetekbe és tartalommal, élettel töltötték meg a közösségeket. Az egyház művelődéspolitikáját tárgyalva nem hagyható említés nélkül a Sárospatakon működő népfőiskola, mely Szabó Zoltán kezdeményezésére 1936 februárjában alakult s hamar egész hálózattá fejlődött, felekezetek közöttivé vált és állami támogatásban is részesült.72 Október és március között többhetes tanfolyam keretében tanultak a fiatalok nemcsak mezőgazdasági ismereteket, hanem neves írók különböző előadásait is hallhatták. A népfőiskolai mozgalom részletesebb tárgyalása egy másik dolgozat tárgya.

Összegezés Dolgozatomban a református egyház művelődéspolitikáját kívántam áttekinteni abban a korszakban, mikor Ravasz László püspökként az egyház legtekintélyesebb személyisége volt. Megkerülhetetlen tekintély. Különös kegyelem, hogy lelkisége és tehetsége alkalmassá tette egy nehéz korszakban az egyház modernizálására, korszerűsítésére. A szervezeti átalakítások, új munkakörök létrehozása nem lett volna elégséges, ha nem találja meg a megfelelő szakembereket, munkatársakat az új feladatok elvégzéséhez. Imre Sándor személye és munkássága nagy lehetőséget kínált az egyház oktatásügyének racionális átszervezésére. Ez a református nemzedék – új módszerekkel, a meglevő formákat is új tartalommal megtöltve tanított, nevelt evangelizált. Ravasz László és a korszak kiváló emberei Karácsony Sándor, Imre Sándor, Dobos Károly és még hosszan sorolhatnánk - művelt és hitéhez, egyházához ragaszkodó ifjúságot akartak nevelni akik az országot is felvirágoztatják. Az egyház művelődéspolitikai koncepciója nem valósult meg, és a sokféle lendületes mozgalom, egyesület nevelési munkája, evangelizációja a háború felé sodródó országban nem tudott egységes egésszé összeállni.

70

Töltéssy Zoltán (1900-1932) ref. lelkész. SDG megalakításában nagy szerepe volt. 1926-tól a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Szövetségének nemzeti titkára lett, szerkesztette az Ébresztőt, segédszerkesztője volt a Kálvinista Szemle c. folyóiratnak.(Új magyar életrajzi lexikon.VI.864.p.) 71 Dobos Károly (1902-2004) ref. lelkész a KIE utazó titkára.(Miklya Luzsányi Mónika:Az igazak útján.Dobos Károly élete.Bp.Harmat K.,2007.) 72 Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök támogatta. Fontosnak tartotta a parasztság megismerését, ezért támogatta a falukutató mozgalmakat is az 1930-as évek közepétől.1938-ban Győrffy István etnográfussal és Magyary Zoltánnal létre hozta az Orsz. Táj- és Népkutató Központot, melyet később bezáratott.(Új magyar életrajzi lexikon.VI.673.p.

16

1.sz. melléklet

17

18

19

2.sz. melléklet

20