EILLEEN WILKS JOGERŐS SZENVEDÉLY

(MIDNIGHT CINDERELLA 1999)

Hannah McBride, a Jones farmon dolgozó segédápolónő hiába igyekszik megtartani a három lépés távolságot Warren Jonestől, végül mégis behódol a férfinak. Még sohasem kívánt senkit ennyire, mint őt – s legalább egyszer az életben meg akarja kóstolni az igazi szenvedély ízét. Az együtt töltött éjszaka örökre emlékezetes marad. A lány őszintén beleszeret Warrenbe, de a férfi már senkiben sem bízik. Egy összejövetelen összeszólalkoznak, és Hannah nem hisz a fülének: Warren a volt feleségéhez hasonlítja, aki egykor aljas módon elbánt vele.

Hannah hiába igyekszik megtartani a három lépés távolságot Warren Jonestól, végül mégis behódol a férfinak. Még sohasem kívánt senkit ennyire, mint őt - s legalább egyszer az életben meg akarja kóstolni az igazi szenvedély ízét. Az együtt töltött éjszaka örökre emlékezetes marad. A lány őszintén beleszeret Warrenbe, de a férfi már senkiben sem bízik. Egy összejövetelen összeszólalkoznak, és Hannah nem hisz a fülének: Warren a volt feleségéhez hasonlítja, aki egykor aljas módon elbánt vele...

1. FEJEZET A buszpályaudvar repedezett üvegű órája szerint lassan éjfélre járt az idő. Hannah összevont szemöldökkel nézett körül: új munkaadójának nem volt se híre, se hamva. Egyesek szerint az éjfél a kísértetek órája. Hannah McBride, aki Grimm-meséken nőtt fel, arra gondolt, ez az a pillanat, amikor Hamupipőke csodás ruhakölteménye visszaváltozik szakadt rongyokká. Sajnos a buszra várók éppoly kevéssé hasonlítottak a mesebeli hercegre, mint az ő kopott farmernadrágja és viseltes anorákja Hamupipőke báli ruhájára. Mi lesz, ha új munkaadója egyáltalán ki sem jön elé? Harmincnégy dollárral és tizenhét centtel a zsebében nem juthat messzire. A pénz Hannah szemében mindig is a szükséges rossz fogalmába tartozott. Nem hagyta, hogy az anyagiak irányítsák az életét, és az emberek értékét sem a vagyonuk nagysága szerint mérte le. Ám neki sem adtak ingyen semmit az üzletekben. Gondolataiból három rossz külsejű alak zökkentette ki. Éppen akkor tántorogtak be egy whiskysüveggel a kezükben a buszpályaudvarra. Egyikük, egy hórihorgas, zsíros hajú fiatalabb férfi üres tekintettel bámult rá, míg a másik, egy harcsabajuszos, visszataszítóan röhögni kezdett. Hannah felszegte a fejét. Nem akarta, hogy a három férfi észrevegye rajta, mennyire megijesztette a felbukkanásuk. Bár nincs miért félnie, a jegyárus... Hannah odapillantott a jegyárus ablakára. Nem ült mögötte senki. Biztosan csak a mosdóba ment, gondolta. Bármelyik pillanatban visszajöhet. A bajuszos megint felröhögött. Hannah elhatározta, hogy újra megpróbálja felhívni a megbízóját. Felállt, és a zsebében aprópénz után kutatott. Azonnal megbánta azonban, hogy előzőleg nem húzta fel az anorákja villámzárát. Nem tartotta magát különleges szépségnek, de tapasztalatból tudta, hogy nőies alakjával és vad, vörös fürtjeivel magára vonja a férfiak tekintetét. A bajuszos most a mellére meredt. Két kísérőjével együtt vigyorogva közeledett a nőhöz. Lecövekelt előtte, rászegezte a tekintetét, de azután a barátaihoz kezdett beszélni, mintha Hannah ott sem lett volna. - Na, nézd csak ezt a mellbőséget, Sammie! - Szerinted pénzért csinálja, Mario? - szólalt meg a harmadik, egy kis köpcös alak. A hórihorgas hallgatott.- Naná! - felelte a harcsabajuszos, és olyan szélesen elvigyorodott, hogy valamennyi sárga foga elővillant. - Hé, kiscsibém, van nálam egy húszas! Hozzád menjünk, vagy jó lesz a kocsimban? Hannah megrázta a fejét. Néhány évvel azelőtt egy bárban dolgozott, és éppen elég efféle tolakodó fickóval akadt dolga. - Óvatosabb is lehetne, ha megszólít egy idegen nőt! Honnan tudja, hogy nem vagyok-e véletlenül álruhás nyomozó? A bajuszos felhorkant. - Röhögnöm kell! Nem úgy néz ki, mintha a seriffünk embere lenne. - Hiszen nem is vagyok idevalósi - magyarázta türelmesen Hannah. — Most jöttem a busszal. - Rendőrök nem járnak busszal. Hannah felvonta a szemöldökét. - Úgy látom, nagyon tájékozott az ilyen ügyekben. A köpcös böffentett egyet. - Esküszöm, Mario, tetszel a kicsikének! A bajuszos elvörösödött. - Tudom, hogyan kell bánni egy ilyen nagyszájú... - Én pedig tudom, hogy nagyon sürgősen eltakarodtok innen - hallatszott egy mély férfihang.

Hannah megijedt, de nem annyira, mint a „csodálói", akik azonnal hátrálni kezdtek, így a nő megpillanthatta a férfit, aki a riadalmat okozta. Megmentője kész óriás volt. Rövid irhakabátjában és sötétbarna, széles karimájú kalapjában úgy nézett ki, mintha valamelyik lovas felszerelést vagy különlegesen erős cigarettát reklámozó plakátról lépett volna le. Zengő, mély hangját pedig Hannah már hallotta egyszer: akkor, amikor telefonon keresztül megegyeztek egymással. - Mi csak úgy... - dadogta a hórihorgas. - Kérem, ne vegye rossz néven, Mr. Jones, már éppen menni akartunk! - Úgy legyen. - A férfi oldalra lépett, hogy utat engedjen a három fickónak. Hannah rámosolygott új munkaadójára, és most már nem haragudott rá a késésért sem. - Köszönöm, hogy elzavarta ezeket a gazembereket! Ha jól sejtem, maga Warren Jones. Én pedig Hannah McBride vagyok. A férfi odalépett hozzá. Előzőleg a jogosítványát tette kockára, mert attól tartott, az új ápolónő csak egy pillantást vet a buszpályaudvar lerobbant épületére, és máris felszáll az első visszafelé induló járatra. A texasi Bittér Creek nappali verőfényben sem volt éppen túl vonzó helység, éjfél után azonban végképp egy isten által is elfeledett hely benyomását keltette. Ám úgy tűnt, kár volt sietnie. Ez az ifjú hölgy, gondolta kissé gúnyosan magában, amúgy sem fog itt maradni. Szemügyre vette a leendő ápolónő nyílt, barátságos, szeplős arcát. Nagyon fiatalnak látszott. Túlságosan is fiatalnak. Határozott álla alapján ítélve elég önfejű teremtés lehetett. A szeme világosbarna volt. Leginkább azonban vad, vörös sörénye ragadhatta meg a férfiak tekintetét. - George! - szólt be Warren hangosan a jegyárusnak. Egy kopasz, alacsony termetű alak kászálódott elő a fülke hátsó sarkából. - Ki az ördög... Ó, maga az, Mr. Jones? - Csak nem bújt el, amikor Mario és a barátai beállítottak ide? - Nem keresem a bajt - mormolta a jegyárus. - Azt hiszi, én igen? - Hannah lófarokba fogott hajából elszabadult egy tincs, amely az arcába hullott. Nagyon izgatóan nézett ki. Warrenben felébredt a vágy. A teste harminckét évesen ugyanúgy megkövetelte a magáét, mint a húszas éveiben, csak most már a józan esze többnyire kordában tudta tartani. - A maga fajtája csak bajt hoz az emberre. Hannah elcsodálkozott ezen az ellenséges megjegyzésen. - Ha idejében megérkezik, nem lett volna semmi gond. - A bőröndje után nyúlt. Warren azonban megelőzte őt, és felemelte a poggyászát. - Hány éves egyáltalán? - kérdezte faragatlanul. - Huszonnégy. Nem mintha köze lenne hozzá! - A lány felszegte a fejét. - Miért nem ért ide pontosan? Megfeledkezett rólam? A férfi utált késni. - El kellett látnom egy ellő tehenet. De most már itt vagyok. - Próbáltam felhívni. Nem szokta felvenni a telefont? - Nem, ha mindkét kezem egy tehén hátsójában van. - És mi a helyzet az öccsével? Tudom, hogy súlyos sérülései vannak, de azért egy telefonkagylót csak fel tud emelni, vagy nem? - Kikapcsoltam a telefon csengőjét nála, hogy ne ébresszék fel, ha egyszer már nagy nehezen elaludt. - Olyan rosszul alszik? Kap fájdalomcsillapítót, nem? - Az öcsém nem hajlandó tablettákat bevenni. Még aszpirint sem. - Én majd ráveszem. Sokat kell aludnia.

- Nem lesz itt annyi ideig, hogy Markot bármire is rávegye. - Erre gondja lesz, fogadkozott magában a férfi. - Badarság! Nem kell ahhoz két hónap, hogy beleerőltessem a gyógyszereit. - Addig nem marad itt. Hannah értetlenül nézett a férfira. - A megállapodásunk két hónapra szól. Most a jegyárus is bekapcsolódott a társalgásba. - Aha, tehát ő az új ápolónő, akit Mrs. Grimes helyébe vett fel? Ha tudtam volna…, - Csak segédápoló - helyesbített Hannah. Megmagyarázná, mennyiben érinti magát, kit alkalmazok, George? - Ne értsen félre, Mr. Jones! Csak kíváncsi voltam. Egyébként pedig tudnia kell, hogy nem veszek be mindent, amit Ben Rydell terjeszt magáról. - Warren kíváncsi lett volna, miféle sületlenségeket terjeszt már megint Rydell róla, de nem tűnt megfelelőnek az alkalom, hogy ezt kiderítse. - Akkor helyesen cselekszik - válaszolta kurtán, majd Hannah-hoz fordult. - Jöjjön! A nő nem mozdult. - Hogyan értette, amikor azt mondta, nem fogom kitölteni a szerződésünkben foglalt két hónapot? - Maga nem alkalmas erre a munkára. Nem értem, Harry miért nem beszélt nekem a külsejéről. Ám szeretném tisztességesen elintézni az ügyet. Amint találtam valakit maga helyett, a fáradozásáért kifizetek egy ráadás napot. - Maga ezt nevezi tisztességesnek? Egynapi bért ráadásnak két hónap helyett? - Hannah csípőre tette a kezét. - És mi a baja a külsőmmel? - A birtokon jelenleg hatan vagyunk: három napszámos, a munkavezetőm, az öcsém és én. Hat férfi egy nőre... Lehet, hogy magának megfelel ez az arány, de nekem nincs kedvem vesződni azokkal a bonyodalmakkal, amelyek ebből a helyzetből fakadhatnak. - Most jól nyissa ki a fülét! Nem tudom, mi baja velem. Lehet, hogy született nőgyűlölő, de akkor is elvárom az illő tiszteletet, Mr. Jones! A férfi a kijárathoz indult. - Warren - szólt hátra. - Tessék? - Hannah most már követte. - Hívjon Warrennek! - ismételte meg a férfi, miközben kinyitotta az ajtót a lány előtt. - A Mr. Jones megszólításra mindig azt hiszem, hogy az apámtól akarnak valamit. Amikor Hannah kilépett az ajtón, jéghideg szél csapott az arcába. Lehajtotta a fejét, és azon gondolkozott, vajon miről beszélgethetne ezzel a nem túl kedves emberrel. - A maga apja a közelben lakik? - Nem. - Warren odavezette egy nagy, fehér furgonhoz. - Halott. - O, nagyon sajnálom. A férfi a hátsó platóra dobta a csomagokat, majd kinyitotta vendége előtt az anyósülés ajtaját, végül beült a kormány mögé. Amikor Hannah beszállt, ismerős szagok csapták meg az orrát. Bőr és motor. Lovak meg dohány. Elszorult a torka. A hátsó ülésen heverő lószerszám magyarázatot adott a ló- és a bőrszagra. A gépolaj szaga egy rejtélyes berendezésből áradt, amely az ülése mellett, újságpapíron állt. Ezekhez társult a hamutartóban halmozódó régi cigarettacsikkek sajátos illata... Ahogy beszívta az ismerős szagok keverékét, hirtelen felébredtek benne a gyermekkora emlékei: a számtalan farm, az örökös utazás, az állandó búcsúzkodás, a gyökértelenség fájó érzése.

Mikor is történt? Nyolc vagy már kilenc éve? Tizenhat évesen hagyta ott az utolsó farmot, és elhatározta, inkább férjhez megy, de nem követi tovább az apját, aki igazi cowboy módjára egyik helyről a másikra vándorolt. Természetesen akkoriban szentül meg volt győződve arról, hogy őszinte szerelem köti Barryhez, és nem csak az állandó otthon iránti vágy hajtotta hozzá. Most pedig megint itt ül egy farmer kocsijában, és ismét egy farmon fog élni, még ha csak két hónapig is. Új főnöke kinyitotta a kocsi ajtaját, mire felgyulladt a fény. Warren olyan magas volt, hogy beszálláskor le kellett vennie a kalapját. Milyen zárkózottnak tűnt az arca! Szabályos vonásaival jóképűnek lehetett volna nevezni, ha nem ivódott volna beléjük valami feloldhatatlannak tűnő komorság. Hannah azon töprengett, hogyan festhet Warren, amikor mosolyog. Ha egyáltalán előfordul vele ilyesmi. Megpróbált ismét társalgásba elegyedni vele. - Ha jól emlékszem, azt mondta a telefonban, hogy a birtoka egy félórányira van ide. Semmi válasz. - A családja bizonyára már régóta itt él a környéken. - Igen. - Warren megállt a helység egyetlen közlekedési lámpája előtt. Hannah elhatározta, hogy kivárja, amíg a férfi megszólal. A várost már régen maguk mögött hagyták, mire Warren megint kinyitotta a száját. - Harry az egekig magasztalta magát. Feltételezem, hogy rólam is ejtett néhány szót... Hannah kérdőn nézett rá. - Csak annyit mondott, hogy keres valakit az öccse mellé, aki motorbalesetet szenvedett. - Semmi többet? - Nos... hogy a családja már jó ideje itt él. És hogy megbízhatom magában. Arra is figyelmeztetett, hogy az öccse meglehetősen szeszélyes. Két ápolónő mindenesetre már felmondott. - Az ördögbe is! - mormolta félhangosan Warren. - El kellett volna mondania mindent! Hannahban felébredt a kíváncsiság. - Talán valami különleges diétát kell tartania a betegnek? Nem gond, ha tájékoztatnak a részletekről. - Diétát? Nem, azt hiszem, arra nincs szükség. És amúgy sem marad nálunk. - Dehogynem, itt maradok. A következő mérföldeket szótlanul tették meg. A városon kívül vaksötétben kellett haladniuk. Közel s távol nem akadt rajtuk kívül más jármű az úton, ennek ellenére Warren bekapcsolta az irányjelzőt, amikor lefordult a főútról. A csend lassan kezdte felőrölni Hannah idegeit. Amikor a férfi a következő kanyarnál is jelzett, nem állta meg tovább szó nélkül. - Mindenben ilyen pontos, vagy ennyire tiszteli a törvényeket? - Miről beszél? - A vezetési stílusáról. Kiteszi az irányjelzőt, noha egyedül vagyunk az úton, és megáll a piros lámpa előtt, holott az egész város az ágyában horkol. Lefogadom, hogy soha életében nem kapott még egyetlen büntetőcédulát sem! - Az utóbbi hat évben valóban nem. - Aha, azelőtt pedig maga volt az utak réme? - Nem hiszem, hogy errefelé ezt így mondanák. - Akkor hogyan? - A távolban már kirajzolódott egy nagyobb lakóház meg több melléképület körvonala. - Biztos abban, hogy tudni szeretné? - Hacsak nem kínos magának...

Az út elágazott, mielőtt elérték volna a főépületet. Warren egyenesen hajtott tovább, a másik út valószínűleg a garázshoz vezetett. Amikor a férfi leállította a motort, Hannah már feladta a reményt, hogy választ kap a kérdésére. Warren azonban megszólalt. - Azért vezetek ilyen óvatosan, mert a próbaidőm nem telt le még olyan rég, hogy tanácsosnak látnám felülbírálni a törvényeket. - A próbaideje? - értetlenkedett Hannah. Warren rezzenéstelen arccal folytatta. - Kár, hogy Harry nem mondott el magának mindent. Akkor megtakarított volna egy hosszú utazást magának, nekem meg a buszjegy árát. - Várakozva nézett a nőre. - Nos, gyerünk, kérdezze csak meg! Hannah nem is tehetett mást. Tudni akarta az igazat. - Miért volt próbaidőn? - Mert hat évvel ezelőtt megöltem egy embert. Miközben Warren Jones kiemelte a bőröndjét a kocsiból, Hannah meg sem moccant. Megölt egy embert? Hogyan? Baleset volt? Biztosan úgy lehetett, különben nem bocsátották volna próbaidőre. Nyilván le kellett volna ülnie a büntetését a börtönben, ha... Az ajtó kinyílt mellette. Hannah összerezzent. Warren hűvösen elmosolyodott. - Jöjjön be nyugodtan a házba, Miss McBride! Nincs oka félnie tőlem. A lakóház nyers terméskő alapzatra épült, és rendkívül vastag falai voltak. Hannah felült szobája ablakának párkányára, és homlokát a hideg üvegnek támasztotta. A városban sohasem látni a csillagokat, itt viszont bevilágították a téli égboltot. A régi, de jó állapotú bútorokkal berendezett szoba igazán barátságos hangulatot árasztott. Hannah kék-fehér mintás flanel hálóingében az ablakban ült, és a húgára gondolt. Ha valaki rákérdez, letagadta volna minden aggodalmát. Leslie vérében is McBride-vér folyik, így mérget vehet rá, hogy az átmeneti gondjai ellenére is képes vigyázni magára. Ha azonban őszintén belegondolt, Hannah kénytelen volt elismerni, hogy félti a húgát. Különösen az zavarta, hogy még csak nem is sejtette, hol tartózkodhat éppen. Leslie-t a faképnél hagyott férje fenyegetőzése sem tartotta vissza attól, hogy megpróbáljon új életet kezdeni. Hannah ebben akart segédkezet nyújtani, és kölcsönadta neki minden megtakarított pénzét, noha húgának meg sem fordult a fejében, hogy akár csak egy centet is kérjen tőle. Biztosan nincs oka aggódni. Csak ott maradhasson a birtokon, ahol a húga elérheti, mert megadta neki új munkahelye címét és telefonszámát. Megdöbbentő vallomása után zord munkaadója udvariasan bekísérte őt a házba. Az oldalbejárat a gazdasági helyiségeken keresztül a konyhába vezetett, ahol Hannah azonnal képet kapott arról, milyen nehéz munka vár rá az első napokban: a házat is valamelyest rendbe kell tennie, miközben majd a betegét gondozza. A mosogatóban hegyekben állt a piszkos edény, és a kamra ajtaja előtt valami ragacsosba lépett. A szobája a nyugati szárny első emeletén helyezkedett el, a beteg szobája mellett. Az nem derült ki számára, hol alszik Warren Jones. Hannah ásított. Ideje volt lefeküdni. Leoltotta a villanyt, megállt az ágy előtti szőnyegen, és hegyezni kezdte a fülét. Olyan sokszor aludt idegen fedél alatt, hogy kialakított magának egy kis szertartást az ott töltött első éjszakára. Először elhelyezte a szobában a személyes holmiját: a bekeretezett fényképeket, a könyveit meg a kis falovat, amelyet még az apja faragott neki. Azután fülelni kezdett a sötétben. Minden háznak megvannak a maga sajátos zajai-zörejei, és az első éjszakán igyekezett ezekkel megismerkedni. Most azonban a gondolatai önkéntelenül is újra meg újra visszavándoroltak Warren Joneshoz. A férfi igyekezett rávenni, hogy ő maga mondjon fel, Hannah azonban utálta, ha megpróbálják befolyásolni. Jones minden bizonnyal arra számít, hogy különösebb erőfeszítés nélkül sikerül őt

elűznie a háztól! Valószínűleg abban bízik, hogy majd megteszi a magáét, amit a büntetett előéletéről elárult. A lány becsúszott a paplan alá. Majd másnap reggel végleg eldönti, elfoglalja-e az állást, vagy sem. Alapjában véve azonban szilárd volt az elhatározása. A kéthavi munkabérrel anyagilag ismét egyenesbe kerülne, akkor pedig beiratkozhatna az egyetem nyári félévére. Különben végi kell dolgoznia az egész nyarat, és csak ősszel folytathatja a tanulmányait. Lehunyta a szemét. Nem lesz gondja, amíg távol tartja magát a kétes múltú házigazdától,amíg nem látja különösen komor vonásait, és nem hallja mélyen zengő hangját. O, milyen hangja van. Hannah testében szétáradt a vágy. Összeráncolta a homlokát,majd az oldalára fordult,és a sötétlő ablakot bámulta. Vigyáznia kell Warrennel .Ez a mogorva,zárkózott férfi furcsamód vonzotta. 2 .FEJEZET Másnap reggel a lány hangos szitkozódásra ébredt. A szomszéd szoba lakója hallhatóan nagyon dühös volt. A válogatott káromkodások a lányt nem botránkoztatták meg különösebben, hiszen cowboyok között töltötte a gyermekkorát. Az átkozódások hosszú sora egyszer csak félbeszakadt, és nem kevésbé dühödt segélyhívás hangzott fel: - Warren, gyere már ide végre, a görcs álljon beléd! Hannah köntös és papucs nélkül átrohant a szomszéd szobába. A kórházi ágyon fekvő, sötét hajú férfi napbarnított bőréből elég sokat lehetett látni, mivel a két hatalmas gipszkötésen kívül nem takarta semmi. Az egyik gipsz a jobb alsó karját, a másik a jobb lábát fedte a csípőjétől a sarkáig. Ritka jó külsejű férfi volt - a dühös arcától a gipszből kikandikáló lábujjáig. - Ki a hóhér... - A beteg a lecsúszott takarója után kapott, és gyorsan magára húzta. Sokkal fiatalabbnak tűnt, mint a bátyja, és arcát eltorzította a fájdalom. Sérült karja fennakadt a trapézon, amely az ágy felett függött, és ettől félig ülő testtartásba kényszerült, ami pokoli fájdalmat okozhatott neki. Hannah odasietett hozzá. - Az efféle trapézgyakorlatokhoz még túl sok a gipsz magán. - Megnyomta az ágy oldalán lévő gombot, mire a fejtámla felemelkedett. A férfi nekitámaszkodhatott, és a súlya már nem a törött karjára nehezedett. Nyögve próbálta meg kiszabadítani magát. - Nem megy. - Elhiszem. A bordái? - kérdezte együtt érző hangon Hannah, miközben segített a betegnek. Warren Jones a telefonban leírta az öccse sérüléseit. A jobb combja és a jobb csuklója tört el, ezért nem járhatott mankóval. Mivel ráadásul néhány bordája is megrepedt, még a trapéz segítségével sem tudott egyedül egyik oldaláról a másikra fordulni. - Igen. - A beteg kimerülten hanyatlott le a párnájára. Hannah eligazgatta rajta a takarót. - Hány kiló? Lehet vagy száz. - Na és? - A fiatal férfi kihívóan nézett rá, mint egy dacos kölyök. Szép vonású arcát vállig érő, hollófekete fürtök keretezték. A folyosón léptek közeledtek. - Mi a baj? - Warren állt meg az ajtóban. Hannah ránézett. - Mit mondott, hány ápolónőt futamított már meg az öccse?

- Kettőt. - Warren a fején tartotta a kalapját, amely beárnyékolta a szemét. - Nincs semmi baj - felelte élesen Mark. - Az új barátnőd ápolót játszik. Meg kell hagyni, nagyon igyekvő. - Nem játszom semmit - felelte hasonló hangnemben Hannah -, ezért kapom a fizetésemet. - A munkaadójához fordult. - Az öccse megpróbálta megmozgatni a száz kilóját a törött karjára nehezedve. Nem volt túl okos ötlet. Warren az öccsére nézett. - Bolond! - Nem akarok mindig utánad ordibálni, ha épp kedvem lenne megfordulni. - Akkor mostantól kezdve ordibáljon nekem! - tanácsolta Hannah, miközben azon töprengett, jól látja-e, hogy a két fivér viszonya nem éppen feszültségmentes. - Magának? - Mark, ez a hölgy itt Hannah McBride, az új ápolónő - végezte el a bemutatást nem túl szívélyesen Warren. - Tegnap éjjel hoztam el a buszpályaudvarról. - Csak segédápoló - javította ki lelkiismeretesen Hannah. Még öt félévet kell tanulnia ahhoz, hogy ápolónőnek nevezhesse magát. Mark szeme felcsillant. - Én valóban kész bolond vagyok! - A bátyjára pillantott. - Ezerszer jobban néz ki, mint Mrs. Grimes. - Ne szokj hozzá túlságosan! Nem marad itt sokáig. - Talán mégis - vont vállat Hannah. - Mr. Jones... - Warren. - Jól van, legyen Warren! Magunkra hagyna minket? Az öccsével jobban menne az ismerkedés, ha maga nem várakozna közben itt, mint valami sötét viharfelhő. Marknak tetszett ez a szöveg. - Igen, húzz csak el, Warren! Hannahval meg kell ismerkednünk. Az idősebb férfi kifejezéstelen arccal nézett az ápolónőre. - Inkább majd én gondoskodom Markról, amíg maga felöltözik. Mielőtt zavarba esett volna, Hannahnak eszébe jutott, hogy flanel hálóinge éppen eleget takar a testéből. Warrennek nem kellene úgy tennie, mintha félmeztelenül szaladgálna a házban. - Nyomban fel fogok öltözni, amint lezuhanyoztam, arra pedig akkor kerül sor, ha már elláttam az öccsét. Utána pedig lemegyek reggelit készíteni. - A reggeli készítés nem tartozik a feladatai közé. - Nem, de én szeretnék reggelizni, és ha már a saját részemre készítek valamit, akkor abból juthat maguknak is. - Én már reggeliztem a napszámosokkal. - Akkor egy gonddal kevesebb. Mark gyorsan közbevágott. - Nekem bármikor készíthet reggelit, Hannah! Warren fejcsóválva fordult el a testvérétől. - Magammal viszem az adó-vevőt az istállóba - szólt hátra neki távozóban. Arra az esetre, ha szükséged lenne rám. Hannah szerette volna jobb kedvre hangolni mogorva főnökét, és könnyedén megérintette a karját. - Warren, nyugodtan megkóstolhatja maga is a palacsintámat, ha kedve támad. A férfi megállt, és ahogy visszapillantott az ápolónőre, annak a szívverése kihagyott egy pillanatra. Hannahnak szokása volt, hogy hozzáért az emberekhez. Ez együtt járt a munkájával, emellett természetesnek tűnt számára, hogy másokat az érintésével próbáljon vigasztalni, bátorítani vagy megnyugtatni. Warren azonban most fenyegetően fordult feléje.

- Nem szeretem, ha fogdosnak - jelentette ki metsző hangon. Fogdosnak? - Igenis, uram - válaszolta Hannah ijedten. Mark vidám hangja törte meg a hirtelen támadt csendet. - Menj már, Warren, és riogasd a teheneket a baljós ábrázatoddal! A bátyja kelletlenül távozott. Hannah megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Nos - Mark szélesen elmosolyodott, miközben a tekintetét az új ápolónője keblére szegezte -, végre kettesben maradtunk. - Hohó! - szólalt meg Hannah figyelmeztető hangsúllyal. Kezét a melle elé emelte, azután az arcára mutatott. - Itt vagyok fent, rendben? Tudnia kell, hogy van néhány szabály, amelyet be kell tartania, hajóban akarunk lenni egymással. - Magának pedig tudnia kell, hogy nem sokat adok a szabályokra. Ezzel a férfival nem lesz könnyű dolga, futott át a lány fején. - Talán ösztönözően fog hatni magára, ha emlékeztetem, hogy ki van szolgáltatva nekem. Tehát az első számú szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek! Gyorsak a reflexeim, és esetleg fájdalmat okozhatok magának. A második szabály: bármilyen rossz is a kedve, nem dobálózik semmivel a szobában, legkevésbé pedig az étellel. Mark ábrázata elsötétült. - Szóval Warren ezt is elmondta. Arról persze biztos nem beszélt, hogy az a vén boszorka... - De nem is érdekel! - vágott a szavába Hannah. Felvett egy gyógyszeres dobozt az éjjeliszekrényről, és elolvasta a címkét. - Ha hajigálni kezd valamit, három napig csak zabkását kap enni. És a hármas számú szabály: semmi nagyképű férfiszöveg. Ha kérdezek valamit, egyenes választ várok. Jól aludt az éjjel? Megjárja. Hannah megrázta a gyógyszeres dobozt. - Badarság. Valójában szörnyű volt az éjszakája, akárcsak az összes eddigi a balesete óta, mert nem veszi be a fájdalomcsillapítóját. - Nem mérgezem a szervezetemet vegyi anyagokkal. - Inkább órákon át fekszik ébren, és szenved a fájdalomtól? Nos, később még beszélünk erről. Most segítek egy kicsit kényelmesebben elhelyezkedni. - Egy gombnyomással leeresztette az ágy fejrészét. - Az előbb miért nem hívta azonnal a bátyját, hogy segítsen megfordulni? - Warrennek kevés az embere, nem szaladgálhat hozzám ötpercenként. - Most egy kicsit az oldalára fordítom. Kérem, ne akarjon segíteni! - Hannah becsúsztatta a karját Mark válla meg csípője alá, majd óvatosan oldalra döntötte. Aztán néhány párnát betuszkolt a begipszelt lába alá, hogy legyen min megtámaszkodnia - Tudja, csak magának árt azzal, ha nem veszi be a gyógyszereit. A fájdalmai miatt nem tud aludni, a teste pedig nem jut hozzá ahhoz a nyugalomhoz, amelyre a gyógyuláshoz szüksége van. Kényelmesebb így? - Igen, sokkal. - A férfi arca most jóval nyugodtabbnak látszott. - Szereti, ha a maga kezében van az irányítás, ugye? - Igen. Csak azért lettem ápolónő, hogy sanyargathassam a szegény, kiszolgáltatott betegeket. Kikérdezte Markot az étkezési szokásairól, és amikor a férfi elmondta, hogy nem eszik tojást, sült ételeket meg zsíros húst, Hannah önkéntelenül is elmosolyodott - Lám csak, egy vad motoros, aki az egészséges életmód híve, miközben marhákat tenyészt. - Nem az enyém a farm. - O, bocsásson meg! Mivel itt él, azt hittem... - Tizenhat évesen elköltöztem innen. - Mark arca most ugyanolyan zárkózott lett, mint a bátyjáé.

- Vagy úgy - bólintott jelentőségteljesen Hanna. - Akkor azért engedheti meg magának a fényűzést, hogy vegetáriánus legyen? Mark ezekre a szavakra kissé megint felengedett. - Hát igaz, ami igaz, ha valaki ezen a környéken nem eszi meg a marhahúst, azonnal azt gondolják, valamilyen szekta tagja. - Majd én ügyelek az étrendjére. Egyébként, ha nem farmer, akkor mivel keresi a kenyerét? - Autószerelő vagyok. - Értem. Autószerelő, aki megszállottan ügyel az egészségére, annyira, hogy a szervezetét nem akarja fájdalomcsillapítóval mérgezni, de közben hagyja, hogy a testét egy gép végigvonszolja az aszfalton kilencvenes sebességgel. Még szerencse, hogy volt magán bukósisak. - Csak hetvennel. És az az őrült, aki a pirosnál áthajtott a kereszteződésen, nem hagyott más választást. Honnan tud a sisakról? - Mert még életben van, sőt értelmesen társalog velem. - Jó érv. - Mark bólintott. - Emellett mindig bőrruhát viselek, ezért úsztam meg szó szerint ép bőrrel. - Kár is lett volna azért a szép bőréért! Biztosan jó néhány lány örül neki, hogy ennyire vigyázott magára. - Hannah nem csodálkozott azon, hogy őrá egyáltalán nem hatott a fiatal férfi sajátos vonzereje. Végül is a betege volt. - Akkor halljuk, Hannah, miért mondta a bátyám, hogy csak rövid ideig lesz nálunk! A nő csak ekkor döbbent rá, hogy már rég döntött. A farmon marad. - Mert buta és önfejű - válaszolta határozottan, miközben összeszedte az edényeket, hogy a konyhába vigye. - Itt maradok. - Igazán? - Most először feledkezett meg Mark arról, hogy szépeket mondjon. - Kíváncsi vagyok, melyiküknek keményebb a koponyája! Warren lélegzete meglátszott a levegőben, amikor a kutyájával, Trixievel az istállóhoz ment. A termetes Labrador szuka szerette a hideg időt, és élvezettel kapdosott a hópelyhek után. Abe Larimer, az előmunkás a lovak mellett várta, hogy megbeszéljék az aznapi feladatokat. Warren megkérte, lovagoljon ki az egyik napszámossal, hogy megnézzék, milyen állapotban vannak a vemhes fiatal tehenek, amelyek esetleg időnek előtte ellhetnek. Az idősebb tehenek ki szokták várni az áprilist, de a fiatalabbaknál soha nem lehet tudni. - Azt hittem, te magad akarsz utánuk nézni. Nem érkezett meg az új ápolónő? - Abe hetvenegy éves volt, de Warren nem látta öregnek. - Dehogynem, csak kétlem, hogy sokáig itt maradna. - Ugyan miért? Máris inába szállt a bátorsága? A barátod bizonyára beszámolt neki az itteni helyzetről. - Nem, nem készítette fel semmire. - Warren óvakodott elárulni a valódi okot, miért kellene Hannahnak távoznia. - Csak addig marad, amíg nem találok helyette valaki mást. - Akkor ez a lány nem felel meg az elvárásaidnak? - A bizonyítványai kifogástalanok - válaszolta kitérően a férfi. És ez a lány nem Jenny, emlékeztette magát. A hasonló külső nem takar feltétlenül hasonló jellemet. - Viszont a biztonság kedvéért szeretnék a ház közelében maradni. Abe elgondolkodva bagózott. - Tegnap megint rálőttek Rydell egyik marhájára. - Rosszallóan csóválta a fejét. - A mai fiatalok nem tisztelnek se istent, se embert. Azt gondolom, a csordát még nem kellene átterelni a déli legelőkre. - Nem, még nem. - Aki a marhákra lövöldözött, minden bizonnyal egy kocsiból tette, ami azt jelenti, hogy az út menti legelők veszélyesek lehetnek. - Holnap odalovagolok és körülnézek.

Miután Abe magára hagyta, Warren azokat az állatokat vette a gondjaiba, amelyeket valamilyen betegségük miatt nem lehetett kihajtani a legelőre. Az istállóban meleg volt. Warren levette a zakóját, és felhúzta a védőkesztyűt. A munka talán segít visszanyerni az önuralmát... jóllehet nem értette, mitől is veszítette el. Hiszen a nőnek csak a lábujjait látta, tíz közönséges, bár nagyon formás kis lábujjat, amelyek kikandikáltak a zsákszerű hálóing alól. Micsoda esztelenség izgalomba jönni néhány női lábujjtól! Az igazság persze az volt, hogy a meztelen lábak láttán rögtön maga elé képzelte Hannah testének hálóing takarta többi részét is. Semmi kétség, az új ápolónő Marknak is szerfelett tetszett. Warren az előtte álló feladatokra összpontosított. A kemény fizikai munka mindig megnyugtatta, bár az istállót nem ő szokta kitisztítani. Farmer volt, nem cowboy. Természetesen ismert minden munkát, és ha a szükség úgy hozta, felgyűrte az inge ujját, de jobban szerette lóhátról intézni a dolgokat. Aznapra azt tervezte, hogy kilovagol a legelőre, de nem akarta egész nap magára hagyni Markot Hannahval. Észrevette, milyen szemmel néz az öccse az új ápolónőre, és nem is neheztelt rá ezért. Azt azonban nem hagyhatta, hogy egy olyan teremtés, mint Hannah, rászálljon az öccsére. Ez nem ismétlődhet meg! Az adó-vevőt az ajtó melletti polcra tette. Általában bekapcsolva tartotta, hogy azonnal meghallja, ha Mark kíván valamit. Úgy látszott azonban, Hannah kellőképpen ellátta őt, mert az adó-vevő felől egyelőre egy hang sem hallatszott. Hacsak nem csavarta le véletlenül a hangerőt... Odament a polchoz, hogy ellenőrizze a készüléket. Talán Hannah meg Jenny hasonlósága lehetett az oka, hogy amikor az adó-vevő után nyúlt, és a kezére pillantott, feléledt benne egy emlék, amely szintén az istállóhoz fűződött... Tél volt. Jenny farmert meg rózsaszín steppelt kabátkát viselt, és mellette ült a padon. Warren keze a lány combján nyugodott, érezte teste melegét a feszes vászon alatt. Jenny egy ceruzával írt a kézfejére. Előtte csókolóztak, és ő egy szalmaszálat tűzött a lány hajába. Megkérdezte tőle, volna-e kedve járni vele, mire Jenny igent mondott. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent szabad, mert azzal szeretne várni az iskola végéig, figyelmeztette rögtön új lovagját a lány. Jenny mindig mindent pontosan eltervezett, és elvárta, hogy a környezete alkalmazkodjék az elképzeléseihez. Warren is ezt tette. A lány zöld szeme felragyogott, ahogy elnevette magát, miközben ráírta a nevét a fiú kezére. Ezt később is sokszor megtette, mert azt akarta, mindenki tudja, hogy Warren az övé. Ó, mennyire kívánta akkor a szép, mindig nevető Jenny Rydellt! És a végén meg is kapta, amire vágyott. Egy másik emlék. Néhány évvel későbbről. Jenny a pajta végében áll és nevet, ezúttal azonban már nem olyan ártatlanul. A fejét oldalra hajtja, az arca sugárzik, és az ajka még nedves az iménti csóktól. Mark csókjától. Az öccse akkor tizenhat éves volt. Warren most a kinyújtott kezére meredt, és igyekezett visszaemlékezni, mit is akart megfogni vele. Ám csak egyetlen név jár az eszében, amely a számtalan fájdalmas emlék ellenére sem tűnt el a szívéből: a szép, mindig nevető, hazudós Jennyé. Most Jenny Jonesnak hívják, bár Warren sohasem értette, miért nem vette vissza a válás után ismét a leánykori nevét. Jenny Jonesként nevetett rá Mark karjaiból, Jenny Jonesként tett ellene vallomást a bíróságon. Bárcsak visszakövetelhette volna a nevét, gondolta Warren, de az ember sokszor nem kaphat vissza dolgokat, amelyeket egyszer már odaadott valakinek. Feljebb csavarta a hangerőt, és ekkor meglökték a térdét. Trixie hozott a szájában egy botot, közben csóválta a farkát, és várakozásteljesen nézett fel rá.

Trixie volt az egyetlen nőnemű lény, akiben Warren megbízott. Lehetséges, hogy az új ápolónő valóban olyan, amilyennek Harry leírta, tehát jó humorú, becsületes, lelkiismeretes. Ám Warren már elszokott attól, hogy idegenekben megbízzék, Hannah szemrevaló külseje pedig végképp gyanakvóvá tette. A férfi elvette a botot, majd kihajította az ajtón. Nem vállalhatja a kockázatot. A legjobban az aggasztotta, hogy szokatlanul izgatónak találta az új ápolónőt. Közben egy ideje állandó feszültséggel töltötte el az a tény is, hogy Mark már évek óta nem tartózkodott otthon két napnál tovább, most pedig hosszú időt kénytelenek majd együtt tölteni a farmon. Aligha tehetnek közben úgy, mintha teljesen megfeledkeztek volna a hajdan történtekről. Warrennek egyelőre halvány sejtelme sem volt, hogyan fogja tisztázni az öccsével a múltbeli ellentéteiket, de arra mérget vett volna, hogy Hannah McBride jelenléte csak gátolni fogja ebben. Trixie visszahozta a botot, mire a gazdája ismét eldobta. Warren nem szokott azon töprengeni, mit művel Mark a nőismerőseivel, de Hannaht messze a legizgatóbb teremtésnek találta, akivel évek óta csak dolga akadt. Trixie visszaloholt hozzá, és az orrát Warren tenyerébe fúrta. - Már tudom, mit csinálok - mondta ki fennhangon is a férfi, ami a fejében járt, miközben a kutya füle tövét vakargatta. Majd elmondja Hannahnak, mi a helyzet a farmmal, hogy az öccse lemondott az örökségéről. Ha az ápolónő megtudja, hogy Marknak nincs egy centje sem, bizonyára nem látja már őt olyan vonzónak, bármilyen jóképű is. És lehet, hogy akkor majd feléje fordul az érdeklődése? Warren szíve hevesebben kezdett verni a gondolatra. Ez a lehetőség határozottan tetszett neki. Érezni akarta a testén Hannah simogatását, a csókját, és ha közben pénz vagy házasság is forog a nő fejében, hát kit érdekel? Majd világosan értésére adja, hogy tőle sem az egyiket, sem a másikat nem kaphatja meg, bár éppenséggel néhanapján szó lehet egy-egy ajándékról, ha azt szeretné... Ha... Warren most a homlokát ráncolva felegyenesedett. Ha a nő egyáltalán a farmon marad. Arról pedig nem lehet szó! Amint talál helyette valaki mást, azonnal kiadja az útját! Kihajította a botot az udvarra, és a ház felé nézett. Az adó-vevő egész délelőtt néma maradt. Hirtelen gyanúsnak találta ezt a nagy csendet. Mit művelhetett az a nő Markkal? Meg kell tudnia! Hannah éppen a piszkos edények utolsó darabjait mosta el, amikor hallotta az ajtót nyílni meg csukódni. Hátrapillantott a válla fölött, és a főnökét látta meg. - Kész a kávé, ha szünetet akar tartani. - Most legalább nem lehetett kifogása az öltözéke ellen: fehér köpenyt és tornacipőt viselt. Nem mintha a betege ragaszkodott volna ahhoz, hogy munkaruhát viseljen, de az első napon mindig felvette. - Szorgalmas volt. - Ez inkább szemrehányásnak, mint dicséretnek hangzott. - Akadt tennivaló bőven - felelte Hannah. - Tudja egyáltalán, hogy a padló világoszöld? - Hogyne tudnám. - Csodálom. Mert amíg kétszer végig nem súroltam, én például azt hittem, hogy sötétszürke. Hannah letette a szárítóállványra az utolsó tányért. - Valóban nem kér kávét? Mert én most... Megfordult és elhallgatott, mert már megint egyedül maradt a konyhában. Micsoda faragatlan alak, gondolta, miközben megtörölte a kezét. Most biztosan benéz az öccséhez, mert azt gondolja, Hannah többet törődött a konyhával, mint vele. A nő büszkén pillantott körbe a helyiségben, majd kivett magának egy bögrét, és leült az étkezőasztalhoz. Szép lassan a szekrényeket is megtisztítja majd. Azután következik a nappali, és a távozása előtt talán még lesz módja néhány virághagymát elültetni a ház előtti ágyásban. Talán nárciszt... - Alszik!

Hannah összerezzent. Warren ugyanolyan nesztelenül érkezett vissza, mint ahogyan az imént eltűnt. - Ezt én is megmondhattam volna magának. Ezért nem kellett volna titokban körülszimatolnia. - Amióta itthon van, még sohasem aludt nyugodtan, és főleg nem nappal. - Beadtam neki a tablettákat - felelte szárazon az ápolónő. - Akkor kér kávét, vagy sem? - És hogyan vette rá, hogy bevegye őket? - Pókereztünk. - Hannah kivett még egy bögrét a szekrényből, és kávét töltött bele. - Tejjel vagy cukorral? - Feketén. A nő megfordult és összerezzent. Warren közben zajtalanul mögé került, így most szemtől szemben álltak. - Úgy érti, a tabletta volt a tét? - Igen. Szó, ami szó, csaltam, de elég ügyes vagyok ahhoz, hogy ne vegyék észre. Szeretnék egy kis tejet a kávémba. Volna olyan szíves...? Nem férek hozzá magától a hűtőszekrényhez. Warren oldalt lépett, és belekortyolt a kávéjába. - Hm. - Meglepetten vonta fel a szemöldökét. - Egész jó. - Amolyan városi kávét várt, ugye? Az apám tanított meg igazi kávét főzni. A legjobb persze, ha nyílt tűzön, bádogfazékban készül, tojásfehérjével, hogy megkösse a zaccot. - Az apja cowboy? - Méghozzá amolyan tőről metszett. - Hannah tejet töltött a bögréjébe, és becsukta a hűtő ajtaját. Amikor már mindketten az asztalnál ültek, Warren fürkésző tekintettel nézett a nőre. - Nem hiszek a fülemnek. Tényleg csalt a pókerben? - Ó, csak mert nem maradt más lehetőségem. Először bele akartam keverni a gyógyszert az ételébe, de gyanút fogott, és nem volt hajlandó enni, erre... - Miss McBride... - Hannah. A célzásra Warren szája körül halvány mosoly jelent meg. - Hannah. Semmiképp sem akarok szemrehányást tenni magának, mert örülök, hogy rá tudta valahogy venni, hogy szedje be végre azokat az átkozott gyógyszereket. Szüksége van az alvásra, ő meg elég konok természet. - Családi vonás lehet. Warren gyorsan beledugta az orrát a bögrébe, mielőtt még Hannah észrevehette volna, hogy megint elmosolyodott. - A kávéja valóban remek. Talán a konyhaművészetével akar megnyerni magának? - Persze. Lefogadom, hogy sikerülni is fog. Majd... Mi az? - Micsoda? - Valami van az ajtónál. - Hannah hirtelen hátralökte a székét. - Utánanézek. Mintha egy sérült állat lett volna az. - Csak a kutyám. És semmi baja. - Nem tudtam, hogy van kutyája. - Az ápolónő az oldalbejárathoz ment, és kinyitotta. - Nem jöhet be a házba... Egy hatalmas Labrador szuka viharzott be, és kis híján ledöntötte a lábáról Hannaht, aki hangosan felnevetett. - Igen? És ezt neki is megmondta? Trixie izgatottan csóválta a farkát, miközben megnyalta Warren kezét. - Néha beengedem a konyhába. De csak amikor nagyon hideg van... Hannah letérdelt az állat mellé.

- Mutasson be minket egymásnak, Warren! - A neve Trixie - mondta a férfi oda se nézve. - Szervusz, Trixie - köszönt a lány, kitárva a karját. - Gyere ide! Jó kutya vagy... Hoppá! Trixienek annyira megtetszett Hannah, hogy lelkesedésében a földre lökte, azután nyaldosni kezdte az arcát. Az ápolónő hangosan kacagott. - Vissza! Ül! - hangzott Warren szigorú parancsa. - Remélem, nem bántotta? - kérdezte, miközben a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Hannaht. A nő abbahagyta a nevetést. A férfi keze erős volt, és meleg. - Nem, dehogy... - Hannah felkönyökölt, mire az arca egy magasságba került Warrenéval. A férfi néhány órával azelőtt borotválkozhatott, de a borosták már kezdtek újra kiütközni. - Nem okos dolog a földön játszani a kutyával. Mi lett volna, ha Trixie nem ilyen jóindulatú? - O, persze, igaza van - jegyezte meg kicsit gúnyosan Hannah -, látszik rajta, milyen vad. Warrennek széna- és almaillata volt. Talán almasampont használ? Ha még egy kicsit feljebb emelkedne, a fejét a vállára hajthatná, és akkor az illatát is jobban érezhetné. - Hoppá! - mondta önkéntelenül is, akár az előbb, és megcsókolta a férfit. 3. FEJEZET Főleg a kíváncsiság hajtotta Hannaht, amikor megcsókolta Warren Jonest. Meg kellett tudnia, miért ébreszt benne vágyat, miért járnak a gondolatai állandóan körülötte, vajon szúr-e a borostás arca, vajon olyan kemény-e az ajka, amilyennek látszik. Meg akarta tudni, milyen az íze a csókjának ezen a hideg téli reggelen. A választ azonnal megkapta, és a hatást szédítőnek érezte. Warren arcbőre elég érdes volt ahhoz, hogy szúrja az ujja hegyét. Az ajka viszont meglepően lágynak bizonyult. Ami pedig az ízét illeti... Warren azonban nem kíváncsiságból csókolta őt vissza. Hanem úgy, mint aki egy örökkévalóság óta erre várt. Beletúrt a nő hajába, és kiengedte a copfját, majd nyelvével behatolt a szájába. Hannah hozzásimult, közben lelökte a férfi fejéről a kalapot. A haja puha volt, és finom szálú. Warren egyik kezét a nő nyakára tette, és érdes ujjaival cirógatni kezdte a bőrét. A másik keze vándorútra indult. Hannah ijedten pillantott fel, amikor megérezte a férfi tenyerét a blúza alatt, a mellén. Arra gondolt, ezt már nem lenne szabad engednie, és meg kellene szakítania a csókot. Abban sem volt biztos, akarja-e a folytatást. Az viszont jólesett, ahogyan Warren hozzáért, annyi szent. Hannah jó ideig feküdt a hideg és kemény konyhakövön zokszó nélkül, amíg fel nem erősödtek benne a kételyek a túlzott odaadásával kapcsolatban. Aztán az óvatosság győzött, így végül nekifeszítette a tenyerét Warren mellkasának. A férfi nem mozdult, mire Hannah összeszedte az erejét, de mintha a falnak támaszkodott volna. Csak amikor a torkából már olyan hangok törtek elő, amelyek egyértelműen a nemtetszését fejezték ki, akkor húzódott el tőle Warren. - Mondd ki, mit akarsz, és én mindent megadok neked! - suttogta elfúló hangon. - Csak vigyázz, ne légy túl mohó, kedvesem! Szívesen szerzek neked örömet, de a pénzem a birtokban fekszik. Pénz? Hannah feje egyik pillanatról a másikra kitisztult. Warren még mindig fölébe hajolt, a szája nedvesen csillogott a csókjától, a keze a keblén nyugodott, és közben pénzről beszél? A nő felháborodottan támadt rá, és pofon akarta ütni, de a férfi egy szempillantás alatt felegyenesedett, így az ütés csak a könyökét érte. - Au! - sikoltott fel Hannah, és újra ütésre lendítette a kezét, de most sem ért el jobb eredményt: Warren alsókarján csattant a tenyere. - A pokolba, csak nem gondoltad, hogy fizetségért

csókolózom veled? Talán azt hiszed, hogy némi pénz reményében még az ágyadba is bebújok? Ismét támadásba akart lendülni, de a férfi felállt, és gyanakodva nézett rá. Hannah is gyorsan talpra ugrott, majd lesimította a köpenyét. Megalázónak érezte a helyzetét, mert gyengének bizonyult egy férfival szemben, aki semmire sem becsüli őt. - Minden ápolónőt utcalánynak tart, vagy csak engem ért a megtiszteltetés? - Tévedtem - felelte színtelen hangon a férfi. Ez bocsánatkérés akart lenni? - Menjen innen! - ripakodott rá a munkaadójára Hannah, elfeledkezve arról, hogy a saját konyhájából zavarja ki a férfit. Warren vonásairól semmilyen érzelmet sem lehetett leolvasni. Lehajolt, és felemelte a kalapját. - Sajnálom. - Ennyi nem elég! - Tévedtem, ezt már mondtam. Egyébként is maga kezdte! Talán elhamarkodottan ítéltem, de ha egy nő ilyen módon közeledik egy férfihoz, akkor óhatatlanul gyanút kelthet a viselkedése. - Feltette a kalapját. - Szedje össze a cókmókját! Ebéd után az egyik munkás beviszi a városba. A buszjegye megvan, ráadásnak kifizetem egyheti bérét. Most tehát kirúgtak, gondolta Hannah. És ami a legbosszantóbb, hogy a férfi szemszögéből nézve teljesen jogosan. Valóban ő csókolta meg a munkaadóját, és ezzel átlépte a tisztességes viselkedés határát. Alapjában véve még örülhetne is, hogy megszabadul innen - eltekintve a zsebében kuncogó harmincnégy dollártól meg attól a nem kevésbé lényeges ténytől, hogy továbbra sem tudott meg semmit a húgáról. Ami viszont azt jelenti, hogy egyelőre nem távozhat a birtokról. Kétségbeesetten törte a fejét, mivel téríthetné jobb belátásra munkaadóját. Az ajtóban Warren hirtelen megállt, és visszafordult hozzá. - Azért mégiscsak jobb lenne, ha maradna addig, amíg megfelelő utódot nem találunk. Az északi legelőn tartott szemle után Warren és Abe ellátta a lovakat. Későre járt, mire végeztek, és korgott a gyomruk. - Megyek vacsorázni. Átjössz velem a fiúkhoz? - érdeklődött Abe. - Chili lesz. Warren csak dörmögött valamit az orra alatt, amit az előmunkása nem is értett. - Vagy bemész a házba, ahol a csinos ápolónő főz rátok? Ha túl sokat hagyod őket kettesben, még a végén összemelegednek - ingerkedett vele az idős férfi. Warren figyelmeztető pillantást vetett rá. - Már hat óra van - folytatta ennek ellenére zavartalanul Abe. - Azt hinné az ember, hogy szándékosan húzod az időt... Hohó! - Az idős munkás nap- és szél- cserzette arcán széles vigyor jelent meg, amikor az istállóajtó felé pillantott. - Úgy látom, helybe hozták a lakomát. Hannah az ajtóban állt. Néhány tincse kiszabadult a kontyából, és vörös keretbe foglalta az arcát. A nővérköpeny fölött anorákot viselt, és az egyik kezében egy fóliával letakart tálat, a másikban pedig egy kancsó teát tartott. Warren tehetetlenül szorította össze a száját. Ebben a köpenyben és viseltes anorákban egyetlen nő sem vonta volna magára a figyelmét. Hannah azonban így is megbabonázta. - Micsoda illat! - szólalt meg Abe. - Nekem hozta? Az ápolónő mosolyogva rázta meg a fejét. - Nem, hacsak Mr. Jones... - Warren - szólt közbe bosszúsan a férfi. - Milyen kár! - sóhajtott egy nagyot színpadiasan Abe, majd várakozásteljesen a főnökére nézett. - Nem mutatsz be minket, fiam? - Hannah McBride, ez pedig Abe Larimer. Eddig ő volt az előmunkásom, de éppen most rúgtam ki.

Az ápolónő zavartan nézett rájuk. Abe megint elvigyorodott. - Már a múlt hónapban is kirúgott egyszer, de oda se neki! En már akkor is itt dolgoztam, amikor ez a rabszolgahajcsár még meg sem született, és eszem ágában sincs elmenni innen. Most már Hannah is szélesen elmosolyodott. - Nekem sincs. Akkor legalább van bennünk valami közös, Mr. Larimer. - Itt mindenki csak Abe-nek hív - javította ki a férfi, és megköszörülte a torkát. - Ért valamit a lovakhoz? - Egy keveset. Az apám is cowboy; a húgommal gyerekkorunkban farmról farmra vándoroltunk vele. Most már elég régen nem ültem lóháton. - Odament a férfiakhoz, és átnyújtotta a kancsót Warrennek. Azután megsimogatta a hatalmas termetű mén, Ajax nyakát. - Milyen szép legény! A ló kíváncsian fordította felé a fejét, majd pimaszul megpróbálta lelökni a tálról a fóliát. Hannah felnevetett, és eltartotta magától a tálat. Közben a tekintete találkozott Warrenéval. A szeme olyannak tűnt, mint azé a gyermeké, akire rápirítottak, de nem akar meghunyászkodni. - Kit kíván megetetni, a lovamat vagy engem? - szólalt meg végül a férfi. - Magát. Alig hiszem, hogy a lova megelégedne az egyik fasírttal. - Fasírt? - kiáltott fel Abe vágyakozva. - Krumplipürével? - Meg kukoricakenyérrel és zöldbabbal - bólintott a lány. Az idős munkás cuppantott egyet. - Hm! Kukoricakenyér... - Most küldtem egy nagy adagot a barakkba, mert hallottam, hogy Julio chilit főz. Egyébként meg, kérem, hívjon csak Hannahnak! Abe szeme felcsillant. - Örülök, hogy megismerhettem, Hannah. Most azonban sietnem kell, különben nekem már csak a morzsa marad. Milyen jó, hogy itt van, és gondoskodik erről a két magányos férfiról! Csakugyan elkél egy női kéz a háztartásban. - Abe! - mordult rá Warren. - Jól van, jól van, megyek már! - Jóravaló embernek látszik - jegyezte meg Hannah az idős munkás után tekintve, azután visszafordult Warrenhez. - Kihűl az étele. Vagy inkább chilire lenne gusztusa? - Nem - válaszolta a férfi. - Meg fogom enni, amit hozott, amint megtisztítottam Ajax patáját. Hannah odanyújtotta neki a ló háta felett a tálat. - Gyerünk, vegye már el! Én majd befejezem a többit. - Nem azért vettem fel, hogy... - Tudom. Nem azért alkalmazott, hogy a lovait gondozzam. Nem szeretem azonban, ha kihűl az étel, viszont nagyon kedvelem a lovakat. Szívesen megismerném ezt a nagylegényt itt közelebbről is, amíg maga megvacsorázik. Warren a fejét csóválva, kelletlenül elmosolyodott. - Szereti, ha az történik, amit maga akar, ugye? - Igen. - Tetszett Hannahnak a férfi mosolya. Olyankor nem tűnt annyira szigorúnak az arca. - És most mosson kezet! Warren letette a tálat, benyúlt a tarisznyájába, és előhalászott egy patavakarót. Amikor az ápolónő elvette tőle, egymáshoz ért az ujjuk. Hannah legszívesebben eldobta volna a vakarót, hogy megfogja a férfi kezét. Warren mereven nézett rá. Nem, gondolta Hannah, miközben a férfi a mosdótálhoz ment, jobb, ha nem teszek ilyesmit.

Amikor Warren visszatért, Hannah már a ló mellett állt, és a térdét gyakorlott mozdulattal nyomta be a jobb hátsó lábának térdhajlatába. Ajax áthelyezte a súlyát a többi lábára, és hagyta, hogy Hannah felemelje a patáját. - Összepiszkolja a ruháját - jegyezte meg Warren. Leemelte a fóliát a tálról, és összefutott a szájában a nyál. - Ki lehet mosni - válaszolta Hannah, miközben ügyesen tisztogatta a ló patája meg a patkó közötti réseket. - Mindig szerettem a lovak társaságát... - Elhallgatott, mert Ajax megbökdöste az orrával. Hannah felnevetett. Egek, ez a nevetés! Kellemes borzongás futott végig Warren gerince mentén, miközben beleharapott a kenyérbe. Még meleg volt, és nagyon finom. - Azért jött ide, hogy a konyhaművészetével puhítson meg? - Egyebek mellett. - Hannah hozzálátott a másik pata megtisztogatásához. Ügyesen és kecsesen mozgott, jólesett őt nézni. Warren ennek ellenére kellemetlenül érezte magát, mert a látvány lassan felizgatta. Hat évre volt szüksége, hogy az élete végre megint nyugodtabb mederben folyjon, és elfelejtse a házassága megrázkódtatásait. Ezért aztán úgy határozott, a hátralévő éveit egyedül fogja leélni. Annál inkább megrázta, milyen elemi erővel tör rá most a vágy. Hogy lesz képes így kitenni ennek a túl csinos ápolónőnek a szűrét? Az igazat megvallva, nem is akarta, hogy Hannah elmenjen. Még nem. A nő magán érezte Warren tekintetét. Amikor végzett a patákkal, visszavezette Ajaxot a boxba, és megetette őt a férfi utasításai szerint. Azután körülnézett az istálló többi részében, ahol még hét másik ló tartózkodott, közöttük egy appaloosa kanca. Hannahnak azonban Ajax tetszett a legjobban. - Szeretne lovagolni? Warren hangjától kellemesen libabőrös lett a nő háta. - Ha nincs ellene kifogása. - Bármelyik lovat felnyergelheti, az appaloosa kanca kivételével. - Köszönöm - biccentett Hannah, majd a homlokát ráncolva megint a férfihoz fordult. - Szeretnék feltenni magának néhány kérdést. - Halljam! - Warren kinyújtott lábbal hátradőlt a padon. - Amikor megkért, hogy maradjak itt, amíg nem talál helyettem mást, azt maga miatt tette, vagy énmiattam? - Magam miatt. - Ennyi nem elég. - Nem tudom, mi az ördögöt akar, de... - Egy hetet. Ennyi időt kérek, hogy bebizonyíthassam, tisztességesen végzem a munkámat. Warren derűsen elmosolyodott. - Megkapja. Hannah zavartan pislogott. Nem hitte volna, hogy ilyen egyszerűen célt ér. - Nos, akkor... - Miért ragaszkodik ennyire ehhez az álláshoz? Azt hittem, boldog lesz, ha hamar megszabadulhat. Hacsak... - A férfi oldalra hajtotta a fejét. - Hacsak nem abban reménykedik, hogy megismétlődhet, ami délelőtt történt közöttünk. - Nem, olyasmi nem fordulhat elő még egyszer. Warren nem szólt egy szót sem, csak furkészően nézett a nőre. Hannah idegesen folytatta: - Ostobaság volt tőlem, ilyet egy alkalmazott nem tehet. Engedtem a kísértésnek, de ezt a hibát nem követem el még egyszer. - Akkor viszont mégis mi tartja itt?

- Le vagyok égve. Szükségem van az állásra. - Harry azt mondta, maga olyan kapós, hogy gyakorlatilag folyamatosan akad munkája. - Nekem pedig azt, hogy ez a megbízatás két hónapra szól. - Akkor most mit akar? Egy hetet vagy két hónapot? Hannah felvonta a szemöldökét. - Egy hetet kérek, hogy bebizonyíthassam, félreismert engem, és utána már eszébe sem fog jutni, hogy idő előtt elküldjön. Az istállóban nyugalom honolt, de azért nem teljes csend. Az egyik ló felhorkantott, egy másik szénát ropogtatott. A lány hirtelen kezdte magát otthonosan érezni, és ettől ellágyult. Önkéntelenül is Warrenen felejtette a tekintetét. A szívverése felgyorsult. Ekkor Trixie felugrott, és morogni kezdett. Warren a kutya fejére tette a kezét, és az istálló ajtaja felé pillantott. Odakintről egy közeledő kocsi motorzúgása hallatszott. Hannah elcsodálkozott. Vidéken nem szokás bejelentés nélkül beállítani. - Talán a városból jött valaki - jegyezte meg. A nyitott ajtón át látták, ahogy az autó fényszórója belehasít a sötétségbe. - Igen, a városból - felelte Warren, majd felállt. - A seriff az. Hannah visszament a házba, amíg Warren a seriffel beszélt. - Már éppen ideje volt - fogadta Mark, amikor belépett hozzá. - Aha, szóval alig várja, hogy beszedhesse a következő tablettát? - Dehogyis! Csak ha eljön az alvás ideje. Ebben állapodtunk meg, amikor kicsúsztatta azt az ászt a köpenye ujjából. - Észrevette? - Nem, de ritka az olyan kártyapakli, amelyikben öt ász van - húzta el a száját a férfi, majd leállította a videofilmet, amelyet éppen nézett. - Mit keres itt a seriff? Hannah meglepődött. Mark szobája a ház hátsó oldalán volt, tehát nem hallhatta, nem is láthatta az érkező kocsit. - Honnan tudja, hogy itt van? Mark az asztalon heverő adó-vevő felé intett. - Warren adásra állította a berendezését. Leginkább csak a lovak horkantásait lehetett hallani, de amikor elkezdtek beszélgetni... - Hallgatózott! Mark elvigyorodott. - Sokkal érdekesebb volt, mint ez a film. Van valami maguk között? - Természetesen nincsen. A bátyja a munkaadóm. - Akkor miért pirul el mindig, amikor kiejtem a nevét? - Nem pirulok... - És miért jön zavarba, ha vele kapcsolatban kérdezek valamit? És mi történt ina délelőtt, ami nem ismétlődhet meg? Hannah éppen oda akarta vágni, hogy semmi köze hozzá, de ezzel csak megerősítette volna a férfi gyanúját. - Warren jóban van a seriffel? - Nem hiszem, hogy a bátyám a törvény bármely őrével is jóban lenne. - Mert elítélték? - Szóval elmondta magának? - Mark szeméből eltűnt a huncut csillogás. - Talán maga is azok közé a nők közé tartozik, akiket izgalomba hoz egy férfi rovott múltja? - Elég ebből!

- Figyeljen rám! A bátyám egyszer már megégette magát egy hasonlóan kalandvágyó nővel. Ha egy kis idegborzolás után áhítozik, forduljon inkább hozzám! Tőlem megkaphatja, amit akar. - A férfi szája mosolygott, de a szeme komoly maradt. Hannah igyekezett megőrizni a nyugalmát. - Általában jó viszonyban vagyok a betegeimmel, de ez barátságot jelent, nem azt, amire maga céloz. Ha esetleg mégis valami olyasmi járna a fejében, akkor legyen meg a bátyja akarata, és én elmegyek. - Bocsásson meg! Igazán nem tartom olyan nőnek, aki olcsó kalandokba bocsátkozna. De azért meg akartam bizonyosodni róla... - Mark ferde mosolyra húzta a száját. - Ha viszont kaland helyett a pénz hozza lázba... - Mit jön maga meg a bátyja örökösen a pénzzel? A világ összes nőjét megvásárolhatónak tartják, vagy csak engem? A férfi meglepetten vonta fel a szemöldökét. - Warren pénzt ajánlott magának? Ojjé, túl sokat beszélek már megint! - gondolta Hannah. - Szerencse, hogy nem vagyok sértődékeny. Nem éppen hízelgő ugyanis a rólam alkotott véleményük. - Összeszedte a piszkos edényeket, és az ajtóhoz indult. - De nem az én véleményem érdekli elsősorban, ugye? - szólt utána Mark. Hannah ezúttal úgy döntött, jobb az óvatosság, mint az őszinteség, ezért egyszerűen elengedte a füle mellett a kérdést. - Ha elmosogattam, segítek magának az esti tisztálkodásban. Nyolc után készült el Hannah a konyhai feladatokkal, akkor visszament Markhoz. A férfi azonban nem akarta, hogy megint az ápolónő mosdassa meg, és közölte, hogy nem kell betakarnia sem. Ezért a lány csak meggyőződött arról, hogy betege bevette a gyógyszereit, és utána magára hagyta őt a tisztálkodó eszközökkel. Amikor kilépett a szobából, odalent éppen becsapódott a bejárati ajtó. Warren volt az. Nyilván azt gondolta, Hannah még a konyhában van, hiszen égett a villany. Ezért nem az oldalbejáratot választotta. Nos, ha kerüli őt, úgy is jó! Esze ágában sincs kíváncsi kérdésekkel zaklatni a férfit. Amikor zuhanyozás után visszament a konyhába, hogy bekészítse a másnap reggeli kávét, fényt látott kiszűrődni Warren ajtaja alól. Akkor sem fog bekopogni! Lefeküdt az ágyába, és elővette a szövettan könyvét. Máskor néhány perc olvasás elégnek bizonyult, hogy úgy aludjon, mint a bunda, de most ez a jól bevált módszer sem használt. Fél órán át forgolódott egyik oldaláról a másikra, azután felkelt, kiment a folyosóra, és halkan leosont a lépcsőn. Odalenn minden ugyanúgy fogadta, mint korábban. Hannah, feledve korábbi fogadalmát, bekopogott Warren ajtaján. - Tessék! A férfi irodája kicsi, ablaktalan helyiség volt. Egy hatalmas íróasztalon számítógép állt, az előtt ült a férfi. A szobában ezenkívül mindössze egy viharvert kanapé állt, valamint újságkivágások, folyóiratok, nyomtatványok és levelek hevertek szanaszét kisebb-nagyobb halmokban. Trixie Warren lába mellett aludt. Szóval a kutya nem mehet be a házba, állapította meg gúnyosan Hannah. Warren az asztalra könyökölt. - Azért jött, hogy szemügyre vegye az irodámat? - Nem. - Hannah csak most nézett a férfira. Warren fáradtnak látszott. - Mit akart magától a seriff? A férfi rosszkedvűen felsóhajtott.

- Egy ideje valami őrült lövöldözni kezdett a marhákra. Nem szokatlan eset ez errefelé. Általában unatkozó fiatalok szórakoznak ilyesmivel. - Akkor mi köze magának ehhez? - Az utolsó két marha Ben Rydellé volt. Ő pedig azt hiszi, én tettem, így Thompson seriff ellenőrizte, van-e alibim a múlt éjszakára. - Hiszen ez badarság! Miért gyanúsítja az az ember éppen magát? - Mert a húga vádolt meg engem gyilkossággal hat évvel ezelőtt. Hannah értetlenül meredt a férfira. - Azt gondolta, csak tréfáltam? Nem hitte el, hogy komolyan megöltem valakit? - Maga nem... Nem lehet... - Hannah összeszedte magát, hogy ki tudjon nyögni végre egy értelmes mondatot. - Biztosra vettem, hogy csak baleset történt. A férfi szeme hirtelen felvillant, de nem szólt semmit. Hannah idegesen nedvesítette meg a nyelvével kiszáradt ajkát. - Elmondta a seriffnek, hogy az előző éjjel engem hozott ide az állomásról? - Az azért nem tartott egész éjszaka - felelte szárazon Warren. - A seriff nem gyanúsíthatja magát komolyan, ismerje el! - Valóban nem. Nem tart olyan ostobának, hogy puskát veszek a kezembe, amikor már kevesebbért is rács mögé kerülhetek. - Hogyhogy? - Az elítélt bűnözők nem birtokolhatnak semmilyen fegyvert. - Warren kinyújtotta a lábát. Egyébként meg honnan veszi, hogy nem én voltam? Nem hiszi, hogy képes lennék bosszút állni? - Ó, dehogynem, nagyon is! De tehenekre lövöldözni, az olyan... - Hannah néhány másodpercig kereste a megfelelő szót - az olyan olcsó dolog. Nem, maga az ellenségét vagy békén hagyja, vagy végez vele. - Köszönöm - biccentett komolyan a férfi rövid hallgatás után. - Jobb, ha most lefekszem. Magának is azt kellene tennie. Nagyon fáradtnak látszik. A lány már épp nyitotta az ajtót, amikor a nevét hallotta. Érzett valamit a férfi hangjában, ami megdobogtatta a szívét. - Igaza volt - szólalt meg halkan a férfi. - Baleset történt. Gyilkosságért ítéltek el, de baleset történt. Hannah hihetetlenül megkönnyebbült. - Ennek őszintén örülök, Warren. Köszönöm, hogy elmondta. - Azzal halkan behajtotta az ajtót maga mögött. A férfi maga elé meredt, miközben szórakozottan vakargatta Trixie füle tövét. Baleset volt. Hányszor mondta már ki ezeket a szavakat? Eleinte azt hitte, van valami értelmük, de épp az ellenkezője bizonyosodott be. Miután pedig elítélték, Warren megesküdött, hogy soha többé nem beszél erről. Az emberek amúgy is azt hiszik, amit hinni akarnak. Ma éjjel azonban... Hannah azt mondta, őszintén örül, és megköszönte, hogy elmondta neki. Hitt neki valaha is valaki ilyen egyszerűen? Még Mark is kételkedett benne. „Nem úgy történt, Mr. Jones, hogy erő sebben ütött oda, mint amennyire azt az önvédelem indokolttá tette volna? Nem azért terítette le Tony Ramost teljes erővel, mert meg akarta ölni? " Állandóan ezt a kérdést szegezték neki a bíróságon. Hiába tagadta, hiába mondta el, mi történt, újra meg újra meggyanúsították. És voltak olyan álmatlan éjszakái, amikor már ő maga sem tudta biztosan, mi történt. Hannah esetében viszont világosan érezte, hogy a nő fenntartás nélkül hisz neki, és melegség támadt a szíve körül. Ez a jóleső érzés azonban egyszersmind nyugtalanította is. Jobb lesz, ha ezentúl megtartja Hannahtól a három lépés távolságot.

4. FEJEZET Negyed kettő múlt, de Warren még csak be sem kukkantott a konyhába. Hannah szemrehányást tett magának, amiért olyan ostoba volt, hogy azt képzelte, meglágyíthatja a férfi szívét, ha tortillát süt neki. Ásítva ment végig a szennyeskosárral a folyosón. Warren szobájának ajtaját félig nyitva találta. Belökte a lábával, belépett, és azonnal megállt, mint akinek földbe gyökerezett a lába. A férfi majdnem meztelen volt. Minden sietség nélkül húzta fel a farmerját. Nem látszott sem bosszúsnak, sem zavartnak, amiért Hannah alsónadrágban és csupasz felsőtesttel lepte meg. - Tehetek valamit magáért? - kérdezte udvariasan, miközben két hüvelykujját beakasztotta a nadrágja övtartójába. - Az előbb húztam le az ágyneműjét, és most hoztam a frisset. Be kellett volna zárnia az ajtót. Azt sem tudtam, hogy a házban van. - Legközelebb egyszerűen kopogjon, mielőtt a szobámba lépne - válaszolta kimérten Warren. Ha pár perccel korábban érkezik, pucéran talált volna itt. Igazán nem szeretném zavarba hozni. Hannah most vette észre, hogy a férfi haja még nedves, és a mellkasán is csillog néhány vízcsepp. - Ápolónő vagyok - vonta meg a vállát egykedvűen. - Egy meztelen test látványa nem hoz zavarba. - Hja, akkor be sem kell zárnom az ajtómat ezentúl, úgy gondolja? A lány természetesen nem ezt akarta mondani. Lázasan törte a fejét, hogyan adhatna valami csattanós választ, de mivel semmi sem jutott az eszébe, az ágyhoz ment, és letette a kosarat, majd tiszta lepedőt terített a matracra. - Azt vártam, hogy egyenesen a konyhába jön bekapni valamit. - Eddig nem jutottam hozzá. Egy újabb fiatal tehén kezdett váratlanul elleni. Ráadásul odakinn a legelőn nem volt kéznél semmilyen megfelelő eszköz, és a két kezemmel kellett segítenem neki. Zuhanyozás nélkül nem mutatkozhattam volna még maga előtt sem, ebéd után pedig be akart menni a városba bevásárolni, ha jól emlékszem. - Igen, de nem szükséges elkísérnie. - Az egyszerűség kedvéért szeretnék adni magának egy meghatalmazást, hogy a számlákat a farm terhére állíttathassa ki. Ezt azonnal elintézhetjük az üzletben. Az ágy mellett megszólalt a telefon. Hannah összerezzent, és gépiesen a kagylóért nyúlt... aztán zavartan visszarántotta a kezét. Hiszen Warren szobájában volt! Egyébként sem valószínű, hogy Leslie máris hírt adna magáról. Úgy állapodtak meg, hogy a húga csak akkor jelentkezik, ha már sikerült valahol megvetnie a lábát. Ennek ellenére ahányszor csak megszólalt a telefon, Hannah mindig azt remélte, hogy a húga keresi őt. Sietett befejezni az ágyneműcserét, miközben Warren valakivel a húsárakról tárgyalt. Éppen akkor tette le a kagylót, amikor Hannah felemelte a kosarat. - Készen van? - Ó, máskor is elintézhetjük a meghatalmazást - legyintett a nő. - Biztosan akad jobb dolga is, mint hogy engem fuvarozzon. - Nem gond, és egyébként is kell vennem tápot. - Tehát, mi a baj? - kérdezte Warren már a kocsiban. - Ezt hogy érti? - nézett rá meglepetten Hannah.

- Amikor az előbb megszólalt a telefon, kis híján felkapta. És mielőtt eljöttünk, megkérte Markot, hogy feltétlenül jegyezze fel, ha magát keresnék. Valami fontos dologról van szó? A barátjának a hívását várja? - A húgomét, bár nem hiszem, hogy már a napokban jelentkezne. - Aggódik a húga miatt? - Nem - vágta rá gyorsan Hannah. - Leslie tud vigyázni magára. Csak kíváncsi vagyok, jól sikerült-e a költözködés. - Miért költözött el? - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Amikor egyik este hazament, a volt férje óriási jelenetet rendezett, és közben mindent darabokra tört a lakásban. Korábban többször is megfenyegette a húgomat, ezért Leslie jobbnak látta, ha elhagyja a várost. Annyira kétségbe volt esve szegény, hogy a büszkeségét legyőzve még a pénzt is elfogadta, amit felajánlottam neki. - Ezért kellett magának ennyire ez az állás? Mert a húgának adta az összes pénzét? - Igen - felelte magától értetődően Hannah. Vajon miért érdekli ez a férfit? Az út hátralévő részében Warren nem szólt egy szót sem, de látszott, hogy valamin töri a fejét. Amikor beértek Bittér Creekbe, megálltak Jenks élelmiszerboltja előtt. - Intézzük el először a meghatalmazást - mondta Warren -, azután elmegyek tápért. Vásároljon be, és várjon meg az üzletben! - Hová ment? - kérdezte Warren. - A könyvtárba. Érdeklődött, merre találja, és én elmagyaráztam neki - válaszolta pimasz hangon Darilee Jenks, az üzlettulajdonos felesége. - Azt is megmondta neki, milyen messze van? - Honnan tudhatnám, mi van messze egy ilyen fiatal teremtésnek? Csak azt mondtam, hogy menjen le itt a fodrászig, azután jobbra a Canyon Roadig, azután... - Elküldte a Canyon Roadra? - Warren sarkon fordult, és az ajtóhoz sietett. - Később még visszajövök! - ígérte fenyegetően. Maga sem tudta, mi bosszantotta fel jobban: hogy Darilee elküldte Hannaht Bittér Creek legrosszabb hírű negyedébe, vagy hogy a nő nem várta meg őt az üzletben, ahogy megbeszélték. Ha őszinte akart lenni, leginkább magára haragudhatott. Kezdettől fogva rosszul ítélte meg Hannaht, mert csak a külseje alapján alkotott róla véleményt. Pedig odaadta minden pénzét a húgának, még azon az áron is, hogy így anyagilag kiszolgáltatottá vált. Warren nagyra értékelte az összetartást, ilyenek az igazi testvérek... A Canyon Road elsősorban az itt tanyázó kisstílű gazembereknek, punkoknak és egyéb semmirekellőknek köszönhette a rossz hírét. És minden jel szerint Hannahnak sikerült is ezek egyik csoportjával összekülönböznie. Warren már kétsaroknyi távolságról észrevette az ápolónő vörös hajkoronáját. Hirtelen kirázta a hideg. Négy fiatalember nekiszorította őt a falnak, egy kocsibejáró közvetlen közelében. Az egyik megpróbálta elkapni a karját, de Hannah ellökte magától, a másiknak pedig lekevert egy óriási pofont, amikor az közeledni próbált hozzá. A férfi visszaütött. Warren kiugrott a kocsiból. Az első, aki az útjába került, egy tizenöt év körüli fiú volt, őt egyszerűen csak oldalra lökte. A következő elé akart állni, de Warren gyomron vágta. A két utolsó gazember mozdulatlanul meredt rá. Az egyikük az a fickó volt, aki már a buszpályaudvaron is zaklatta az ápolónőt. Mario Bustamente a jelek szerint túl sok karatefilmet látott. Nagy sivítással felugrott, és Warren felé rúgott, aki egyszerűen elkapta a bokáját, és csavart rajta egyet. Bustamente nagyot üvöltve elvágódott az utcakövön.

Ekkor Warren megfordult, és látta, ahogy Hannah a negyedik támadója térdhajlatába tapos. Amikor az a földre került, a nő hátrahúzta a fejét a hajába markolva, miközben a karját lefeszítette. A férfi nem mozdult többet. Warren körülnézett. Pezsgett a vér az ereiben, de nem maradt több támadó. Ketten a földön feküdtek, egyet Hannah tett ártalmatlanná, a kicsi pedig elfutott. Mario fel akart állni, de a bokája annyira megsérülhetett, hogy a próbálkozása nem járt sikerrel. Olaszul szitkozódni kezdett, és az öklét rázta Warren felé. A férfi haragja elpárolgott, és nyomorultul érezte magát. Régen nem verekedett már. Pontosan hat éve. Akkor is egy nő miatt tette. - Szálljon be a kocsiba! - szólt Hannahra szigorúan. Az ápolónő rápillantott, elengedte támadóját, és szó nélkül a furgonhoz ment. Warren lehajolt a kalapjáért. Ha eddig nem tartotta őt veszélyes gyilkosnak Hannah, most már biztosan félni kezd tőle. - Mondott valamit? - szólt ki a szobájából Mark. - Nem! - kiáltott vissza Hannah, és felhúzta a cipőjét. Vasárnap volt, a templomba készült. Azóta, hogy a seriff a birtokon járt, Mark kifogástalanul viselkedett. Amikor jobban érezte magát, udvarolt Hannahnak, amikor rátörtek a fájdalmak, zsörtölődött vele, de ezt az ápolónő nem vette tőle rossz néven az állapotára való tekintettel. - Készen van? - ütötte meg a fülét egy ismerős hang. Hannah szíve nagyot dobbant. Négy napja történt, hogy a munkaadója kimentette szorult helyzetéből. Amikor csak eszébe jutott Warren bátor fellépése, bizsergést érzett a gyomra tájékán, kellemes meleget, amely a vágyra emlékeztetett. Mosolyogva fordult a hang irányába. A férfi betöltötte az egész ajtónyílást. Ha rajta lett volna a kalapja, le is kellett volna hajolnia. Sötét hajával és szemével, világoskék ingében lenyűgözően nézett ki. - Hogyne - válaszolta a lány, miközben lesimította magán kedvenc sötétzöld kordbársony ruháját. Felkapta a táskáját, és még bedugta a fejét Mark szobájába. Abe az ágya mellett ült egy halom újsággal az ölében. - Biztosan nincs másra szüksége a fájdalomcsillapítón kívül? - kérdezte Hannah. Aznap reggel Mark hirtelen megváltoztatta a véleményét a gyógyszerekről, és maga kérte a tablettáját. Mivel azonban a gyógyszeres üvegnek különös módon nyoma veszett, Warren felajánlotta Hannahnak, hogy elviszi a templomba, mert úgyis el kell mennie a patikába. - Köszönöm, nincs. - És magának, Abe, megvan mindene? - Hannah, ez a szabadnapja, menjen már! Amint Hannah és Warren házon kívül került, Abe elvigyorodott. - Tényleg szükséged van arra a szerre? - kérdezte. - Nem - válaszolta Mark de most már nincs menekvés, be kell vennem azokat a tablettákat, ha egyszer Warren ezért megy be a városba. Neked köszönhetően. Olyan jól eldugtad a gyógyszeres üveget. Abe felnevetett. - Ezért még nem kellett volna elmennie. Hannah is felajánlotta, hogy beszerzi a tablettákat. Warrennek kellett egy kis lökés, de azt megadtuk neki. - Abe felvette az egyik képeslapot. - A fiúnak asszonyra van szüksége, akár bevallja, akár nem, és Hannah éppen neki való. Kedves teremtés. Gondját fogja viselni. - És mi a helyzet Warrennel? Ő jól fog bánni Hannah-val? - Warren jó ember.

- Tudom, de már nem a régi. Azok után, amit átélt, nem is csoda, de néha... - Micsoda?! - Néha apánkra emlékeztet. Abe szélcserzett arca elkomorult. - Lehet, hogy Warren külsőre hasonlít apátokra, de a természete teljesen más. Uralkodni tud magán, és nem várja el, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. • - De a farm a legfontosabb számára! - Ne légy hálátlan! Mindennap meglátogatott téged a kórházban, azután hazahozott. Ráadásul felfogadta melléd a világ legcsinosabb ápolónőjét. Mindez igaz, de Warren naponta öt percnél többet nem tölt a szobámban, gondolta Mark. Legfeljebb addig, amíg megkérdezi, hogy vagyok. Persze nem tehetett neki ezért szemrehányást. O is mindig a lehető legrövidebbre fogta a látogatásait a bátyjánál. Nem sokat beszélgettek, de azért jól kijöttek egymással. Ez is nagy eredmény azok után, ami közöttük történt. Mosolyt erőltetett az arcára. - Igazad van, Abe. Csak már az agyamra megy az örökös fekvés. - Nagyon kedves magától, hogy elvisz - mondta Hannah, miközben Warren kezét nézegette, amely a kormányon nyugodott. Szép, erős keze volt hosszú ujjakkal. - Nem gond. Amúgy is dolgom van a városban. A nő ránézett. - Örül, hogy tehet valamit az öccséért, ugye? Warren egy pillanatra rásandított. - Mással nem nagyon segíthetek rajta. - Szerintem nem kellene kerülnie az öccsét csak azért, hogy ne fusson össze velem. - Nem is teszem. - Pedig olyan ritkán néz be hozzá! - jegyezte meg halkan Hannah. Warren reggeli után szokott bemenni Mark szobájába. Olyankor öt-tíz percig beszélgetnek az időjárásról, a farmról meg hasonlókról. Azután Warren megkérdezi az öccsét, van-e valamire szüksége, ő azt mondja, nincs, mire a bátyja elmegy. - Mark akarja így. - Warren bekapcsolta a rádiót, nyilván ezzel jelezte, hogy nem kívánja folytatni a beszélgetést. Néhány másodperc múlva azonban még hozzátette: - Azok után, ami legutóbb a városban történt, azt hittem, szívességet teszek magának, ha nem kerülök túl gyakran a szeme elé. - Arra gondol, amién tízperces prédikációt tartott, mert egyedül mertem nekivágni a könyvtárhoz vezető útnak? Igen, eléggé felbosszantott, de hamar túlteszem magam az ilyesmin. - A verekedésre gondoltam. Elég feldúltnak látszott. Pedig nem voltam az! - ellenkezett Hannah. - Az egyik fickót én intéztem el! - Az már igaz. - Halvány mosoly futott át a férfi arcán. - Nem félt? - Egy kicsit azért igen. Amíg maga oda nem ért - vallotta be az ápolónő. Warren nem szólt többet, de a hallgatása kifejezetten barátságosnak tűnt. A lány elgondolkodott. Warren azt állította, Mark nem akar vele többet érintkezni, de ez nem volt igaz. A beteg fiatalember minden reggel úgy várta a bátyját, mintha az a pár perc lett volna a nap fénypontja. Reggeli közben állandóan az ajtó leié pislogott, mikor lép már be rajta Warren. Sokáig Hannah azt gyanította, a házigazdája észre sem vette az öccse magányát, vagy nem törődött vele. Reggel azonban, amikor Mark a szokásos kérdésre, hogy szüksége van-e valamire, kivételesen igennel válaszolt, bátyja tűvé tette az egész házat a tablettákért. Amikor pedig nem kerültek elő, türelmetlenül sürgette Hannaht, hogy induljanak már, mert feltétlenül be kell szerezniük a gyógyszert. Annyira igyekezett segíteni az öccsén, hogy a lány egészen meghatódott.

Valamilyen rejtélyes okból Warren nem akart hosszasan Mark társaságában időzni, az öccse pedig ugyancsak valamilyen rejtélyes okból nem akarta erre megkérni. Közben szemlátomást mindketten vágytak rá, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz. Férfiak, gondolta kicsit lenézően, kicsit sajnálkozóan. A rádióban régi popslágereket játszottak. Hannah Warrenre nézett. - Fogadni mertem volna, hogy a countryzene a kedvence. - Persze, a legtöbb szám börtönben ülő férfiakról vagy hűtlen nőkről szól! Hűtlen nők? Tehát valami ilyesmi állhatott az események hátterében hat évvel ezelőtt? - Megértem, ha nincs kedve börtönről szóló dalokat hallgatni. Hosszú időt töltött ott? Warren több mérföldön át hallgatott, azután végül mégis megszólalt. - A büntetésemet próbaidőre felfüggesztették. A tárgyalásig vizsgálati fogságban voltam, de azután nem kellett bevonulnom a börtönbe. - Értem - bólogatott Hannah, de azután megrázta a fejét. - Vagyis egy csudát értem! Warren kemény hangon folytatta: - Az elítélt kora vagy a bűncselekmény jellege, esetleg az elkövető büntetlen előélete miatt a bíró dönthet úgy, hogy az illető nem jelent veszélyt a társadalomra nézve. Akkor a büntetést felfüggesztik, és az elítéltnek nem kell börtönbe vonulnia, amennyiben betart bizonyos szabályokat. - Múltkor azt mondta, nem szabad fegyvert tartania. De most már lejárt a próbaidő, nem? - A büntetett előéletűek soha többé nem tarthatnak fegyvert, továbbá nem lehetnek fegyveres testület tagjai. A választójogukat is elveszítik, legalábbis néhány államban. Befordultak egy mellékutcába, és Hannah már meg is pillantotta a templom tornyát a háztetők fölött. Sokan szálltak ki a kocsikból, szőrmebundás nők, öltönyös vagy vastag szövetkabátos férfiak, meg a legkülönbözőbb korú gyermekek. A lánynak ismerős volt a látvány. Felsóhajtott. Warren megköszörülte a torkát. - Hannah, a múltkor azt mondta, szereti a lovakat, és szívesen lovagolna megint. - Megfogta a nő kezét. - Ma délutánra szép idő ígérkezik, én pedig örülnék neki, ha kilovagolna velem. Nevetséges, hogy a szíve majdnem kiugrik a helyéről a férfi szavaira, gondol- ' ta Hannah. Hiszen csak beszélgetnek egymással! Attól, hogy Warren megfogta a kezét, még nem kellene ennyire izgalomba jönnie. - Nem tartom jó ötletnek. Végül is maga a főnököm, és... - Ma nem. Ma kimenője van. - Ez nem ilyen egyszerű... A férfi elengedte Hannah kezét. - Az itteniektől majd hall rólam egyet s mást. Talán utána már sehová nem akar eljönni többé velem. - Nem adok a pletykákra. A férfi arca elkomorult. - Ezeknek a pletykáknak egy része igaz. - Hátramenetbe kapcsolt. - Gondolkodjon a meghívásomon! - mondta. - Fél egykor itt leszek magáért. Dixie kávézójában vasárnap reggel nem sokan szoktak időzni. Warren meglátta a bejárat előtt Earl Navarette fehér Cadillacjét, őt magát pedig egy hátsó asztalnál. Earl harminc évvel volt idősebb és tizenöt kilóval nehezebb Warrennél. Ruhája, a viseltes farmer meg az ütött-kopott Stetson-kalap jóval idősebbnek látszott, mint a kocsija. Egészében véve nem úgy festett, mint a környék leggazdagabb embere. - Szervusz, Earl! Susie ma megint a vasárnapi iskolában tanít? - Igen, képtelen felhagyni vele. Ülj le! Meghívhatlak reggelizni?

- Köszönöm, nem. - Warren letelepedett az idős férfival szemben, aki a kevés számú barátai közé tartozott. - De tölthetsz nekem abból a sötét löttyből, amit Dixie kávénak nevez. Az asztalukhoz ballagott egy köpcös férfi, az egyik karján süllyedő hajót ábrázoló tetoválással. - Régen nem láttunk errefelé. Nem elég finom neked ez a hely? - Sok a dolgom, Dixie. Főleg most, hogy Mark betegen fekszik otthon. A tulaj kitöltötte a kávét, majd dörmögve elvonult. - És most mit keresel a városban? - érdeklődött Earl. - Kitettem Mark ápolónőjét a templomnál, és amíg ő áhítatoskodik, én beugrom a gyógyszertárba. - Belekortyolt a kávéba, és elfintorodott. - Ennek még mindig olyan az íze, mint a fűtőolajé! Earl elvigyorodott. - Igen, vannak dolgok, amelyek sohasem változnak. Hallgass ide, Susie-nak megint támadt egy őrült ötlete. Szeretne... - Láttam odakint a kocsidat, Jones - vágott közbe valaki. Warren lassan arra fordította a fejét. A keskeny vállú, beesett mellkasú férfi hímzett westerninget viselt, kopaszodó fején drága Stetson-kalap pompázott, de sovány arcán keserű kifejezés ült. Warren visszafordult a kávéjához. Nem volt kedve összetűzésbe keveredni a volt sógorával. - Húzz el innen, Ben! - A seriffet talán az orránál fogva vezetheted, de engem nem. Pontosan tudom, ki lövöldözött a teheneimre! Warren megrázta a fejét. - Nem érsz nekem annyit, hogy miattad fegyvert fogjak a kezembe! Ben Rydell szeme elkeskenyedett. - Persze, és ezt el is hiszi valaki. - Nem érdekel, ki mit hisz. - A te fajtád azt képzeli, megveheti a seriffet, csak mert a fél megye a te és a hájas barátod kezében van... Warren felugrott, majd megragadta Rydell ingét a mellén. - Nem vagyok jó kedvemben, Ben. Kopj le! - Csigavér! - szólt rájuk Earl. Warren leeresztette a kezét, és Rydell hátrább lépett. - Azt hiszed, félek tőled? - szájalt. - Hagyjátok már abba! - figyelmeztette őket megint Earl, miközben letette az evőeszközét, és a barátjára mosolygott. - Nem egyenlőek az erőviszonyok. Mindenki tudja, Warren, hogy az egyik kezeddel könnyedén felemelnéd, és a másikkal laposra vernéd a fickót, mielőtt még ütésre lendíthetné az öklét. - Majd én megmutatom neked, milyenek az erőviszonyok! - sziszegte oda Rydell. - Gyere ki velem, Jones! Szerencsére ekkor megjelent mellettük Dixie. - Fogd be a szád, Ben, inkább ülj le, és rendelj valamit! Ha nem vennéd észre, itt útban vagy. - Kint várlak - ismételte meg dühösen Rydell. Warrennek nagy kedve lett volna orrba vágni a férfit. Az ő múltjával azonban még egy verekedésért is nagy árat fizethet, emlékeztette magát. - Hagyjuk a dolgot ennyiben, Ben! Semmi kedvem börtönbe kerülni miattad. Egy pillanatig azt hitte, Rydell ennek ellenére nekitámad. Dixie azonban közbeszólt. - Vagy leülsz és rendelsz, vagy bérleti díjat fizetsz az állóhelyért! Rydell szó nélkül sarkon fordult.

Dixie felnevetett és Warrenre nézett. - Még egy kávét? A férfi ebben a szokatlan ajánlatban a támogatás és az elismerés jelét látta. - Hogyne. Végül is két vesém van, az egyiket nyugodtan mérgezhetem vele. Dixie vigyorogva elballagott a kannáért. - Csak nem lett érzelgős öregkorára, hogy kávéval kínál? - Earl a fejét csóválta. - De hol tartottam, amikor ez a szerencsétlen megjelent? - Azt mondtad, Susie-nak támadt egy őrült ötlete. - Ja, igen. Jövő szombaton születésnapi partit akar tartani, ökörsütéssel. Valahogyan fel kell dolgoznunk azt az állatot, amelyiket a múltkor lelőttek. - Azt hittem, csak megsebesült. - A hasán érte a lövés, nem volt mit tenni. Mark még az ágyat nyomja? - Igen, de csütörtöktől talán már időnként átülhet a kerekes székbe, ha az orvos megengedi. - Jól van, akkor hozd el! Az összes munkásodat, Abe-et és azt a csinos ápolónőt is. Majd ő gondoskodik Markról meg az összes többi fickóról, aki a lábát fogja törni, csak hogy magára vonja a figyelmét. - Jó, átadom a meghívást. Köszönöm. - Természetesen neked is el kell jönnöd! - Nekem most nincs időm ilyesmire. - Hat éve mindig kevés az időd, de most szombaton tégy kivételt egyszer, és gyere el! - Earl, hidd el, nem keresem a bajt... - Rydellt nem hívtam meg, másnak pedig nem lesz egy szava sem. Az én házamban biztosan nem. Egyébként is... - Earl bizalmasan odahajolt hozzá.- Egyébként is Susie ragaszkodik hozzá, hogy ott légy. Warren elhúzta a száját. Tizenhat évvel azelőtt Susan Navarette a szárnyai alá vett két gyászoló fiút az édesanyjuk temetése után, mert az apjukat annyira összetörte a bánat, hogy képtelen volt gondoskodni róluk. Warren és Mark három hétig élvezte az asszony szívélyes vendégszeretetét. - Ez zsarolás. Earl elmosolyodott. - Szóval hatkor. 5. FEJEZET Hannah pontosan fél egykor kilépett a templomból. A hajának egy részét lófarokba fogta, a többi dús hullámokban omlott a hátára. Warren szívesen lett volna a könnyű szellő helyében, hogy eljátszadozhasson a fürtjeivel. A lány gyors és határozott léptekkel közeledett Warren kocsija felé, kezét az anorákja zsebébe mélyesztve. A férfi észrevette merev arckifejezését. Ezek szerint valóban nem hagyták őt tudatlanságban a jóindulatú ismerősök. Warren sejtette, hogy innentől kezdve nemcsak ma, hanem máskor sem megy vele lovagolni. Hogy az a...! Hannah beszállt, és minden erejével becsapta az ajtót. - Szándékosan csinálta? - Micsodát? - Warren rápillantott. - Kapcsolja be az övét! - Nos, amikor elhangzott a szájából az a tiszteletteljes meghívása, figyelmeztetett, hogy gondoljam meg, kilovagolok-e magával azután, hogy végighallgattam a pletykákat. El sem tudja képzelni, mennyi sületlenséget hordtak össze nekem. A fenébe, most már el kell mennem magával lovagolni!

- Tehát velem jön? - Éppen most mondtam. Nem világos? Warren keze kicsit remegett, amikor megfogta a kormányt. - Bizonyára jobban megérteném, ha elmesélné, mi történt. - Minek? Hiszen azt is tudta előre, hogyan fogadom majd a pletykákat! Nem adok a szóbeszédre, ezt már közöltem magával. De amiket hallanom kellett! Mintha Mark veszélyeztethetné az erkölcseimet, miközben az is nehezére esik, hogy egyenesen üljön az ágyban! És ami magát illeti... - Elhallgatott. Mindazok után, amit Jenny a barátnőinek mesélt, nem csoda, hogy figyelmeztetni akarták Hannaht. - Elmondták, hogy vertem a feleségem? - Céloztak rá. - Amikor Warren hallgatott, a nő csodálkozva folytatta: - És nincs mit hozzáfűznie? - Nincs. - Olyan emberek, akik húsz éve ismerték, nem hittek neki. Akkor miért hinne épp ez a nő? - És ennek ellenére eljön velem lovagolni? A lány felsóhajtott. - De nehéz magával! Lassan elérték a város szélét, és Warren a gázra taposott. Tudta, hogy felesleges lenne sürgetnie Hannaht. Megmondta, hogy kilovagol vele, és éppen ezt akarta tőle - időt, amit kettesben tölthetnek. Időt, hogy elcsábíthassa. - És miért jön el velem? - Nem maradt más választásom. Óva intettek magától. Egy nő egyenesen a szemembe mondta, ha minden figyelmeztetésük ellenére a farmon maradok, „meglesz rólam a véleményük". Mintha én lennék a hibás azért, ha nekem rontana! - Hannah összefonta a karját a mellén. - Akkor persze meg kellett mondanom nekik. - Mit? - Hogy ma délután kilovagolok magával. Közöltem, hogy sajnos már korábban igent mondtam, de biztosítottam őket, hogy mindenről a legapróbb részletekig beszámolok, ha például megerőszakolna, vagy más módon bántalmazna. - Ezt mondta nekik? A templomban? - Miért? Nem kiabáltam, nyugodt és barátságos hangon beszéltem végig. Látja, most már valóban nincs más választásom. Warren elismerően vigyorgott. - És mit meséltek még az emberek? - Az egyik nő szerint úgy nézek ki, mint az unokahúga - folytatta habozva Hannah. - Vagyis mint a maga volt felesége. - Van benne valami... - Vörös haja volt. - Inkább szőke, mint vörös, és teljesen sima. - És olyan volt az alakja, mint az enyém. - Maga sokkal magasabb. - Ezért nem tetszettem magának, amikor először meglátott? Egyesek szerint még arcra is hasonlítunk a volt feleségével. - Első pillantásra talán. De a hasonlóság csak felületes. - Miközben ezt kimondta, rádöbbent, hogy csakugyan ez az igazság. —Maga egészen más. - Azt hallottam, a volt felesége most az anyjával él Kaliforniában. - Igen, szerencsére.

- Csúnya válás volt? - Az. - Igazán különös. Senki nem mondta ki a felesége nevét. És a nagynénje úgy beszélt róla, mint egy kedves, törékeny gyermekről. - Még hogy törékeny? Megrögzött, gátlástalan hazudozó volt! Legalábbis akkor, amikor utoljára találkoztunk. Közben azonban eltelt hat év, és talán az ideggyengeség törékennyé tette. - Várta, mire kíváncsi még Hannah. Előbb vagy utóbb úgyis felteszi a kérdést, mi történt hat évvel azelőtt. A lány azonban hallgatott, és tűnődve nézett ki az ablakon. Csak akkor szólalt meg újra, amikor ráfordultak a farmhoz vezető bekötőútra. - Hogy hívják? - Jennynek - felelte Warren feszülten, majd rövid várakozás után még hozzátette: - Ez minden, amit kérdezni akart? - Igen. Egyelőre. - Nem szeretné tudni, mi történt? Hannah a kezére meredt. - Ha szándékában áll elmesélni valamit, akkor azt úgyis meg fogja tenni. Igen, el kell árulnia neki mindent, gondolta a férfi. Nem akarja őt úgy megkapni, hogy ne tudja az igazságot. Persze sokkal egyszerűbb lett volna, ha a többiek ezt is elmesélik, mert ő nem szívesen beszélt arról az éjszakáról. Félt, hogy a bizalom helyett Hannah szeméből egyszer csak undort fog kiolvasni. És pusztán ez a gondolat elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy visszatartsa a vallomástól... Warren a sült maradékából néhány szendvicset készített. Mivel Hannahnak szabadnapja volt, ő gondoskodott az ennivalóról. A nő ki akart vele lovagolni - mindazok ellenére, amiket hallott róla! A férfi azt mondogatta magában, egy lóháton töltött délután még nem elég ahhoz, hogy a lány az ágyában kössön ki, de kezdetnek azért nem rossz. Warren egy tálcára tette a szendvicseket, és felvitte az öccsének. Amíg távol lesznek, Abe gondoskodik majd Markról. A beteg jó étvággyal fogott a falatozáshoz. - Nagyon örülök, hogy itt tartottuk Hannaht. Évek óta nem ettem ilyen finomat! -Az utolsó falat után mintegy mellékesen megjegyezte: - Úgy hallottam, ma délután elmentek lovagolni. - Igen. - És mik a szándékaid vele? - Ez meg hogy érted? - vonta össze Warren a szemöldökét. Mark mosolygott, mint mindig, de a tekintete komoly maradt. - Csak azon tűnődtem, mit akarhatsz tőle. Hannah nem a te eseted... Megszólalt a telefon. Warren felkapta a kagylót, és örült, hogy nem kell folytatnia a beszélgetést. Nem hitt a fülének: éppen az öccse, a nagy szívtipró faggatja őt, mik a szándékai! A jelek szerint neki is tetszik az új ápolónő. Tudtára kell adnia, hogy Hannah már foglalt. - Jones birtok - szólt bele a telefonba. - Jó napot! - hallatszott egy lágy női hang. - Beszélhetnék Hannah-val? A húga vagyok. Hannah mosolyogva tette le a kagylót. Mark szobájából telefonált, háttal a két férfinak, akik szendvicset ettek, és úgy tettek, mintha eszük ágában sem volna hallgatózni. - Jó híreket kapott? - érdeklődött Mark. A lány megfordult. - Igen. A húgom El Pasóban van, és már munkát is sikerült szereznie. Mark egyenesen ült az ágyban, és a szokott hamiskás mosolyával nézett rá. Valóban nagyon jóképű volt. Hannah tekintete azonban önkéntelenül is átsiklott a bátyjára - arra a kemény arcvonású, kiismerhetetlen tekintetű férfira, aki annyira lenyűgözte.

- Ezek szerint jól van? - kérdezte nyugodtan Warren. - Igen, most kapta meg az első fizetését. Ezért hívott fel csak most. A saját pénzéből akarta fizetni a beszélgetést. Warren bólintott, és közelebb lépett az ápolónőhöz. - Hajói értem, most már nincs annyira rászorulva az itteni keresetére. Ez talán segít megfeledkeznie arról, hogy a munkaadója vagyok. Elmosolyodott, mire Hannah rádöbbent, hogy első alkalommal látja így mosolyogni a férfit nemcsak a szájával, hanem a szemével is. A tekintetéből melegség áradt. Kedvesség. Csábítás. Elhatározta, hogy az egész kirándulásuk alatt lóháton marad. A nap erősebben sütött, mint az eddigi időszakban, és Hannah örült, hogy Warren kölcsönadott neki egy kalapot, amely védte az arcát. - Nem akar visszafordulni? - kérdezte a férfi. Ő az appaloosa kancán ült, kék inget viselt meg egy régi gyapjúzakót, a fején pedig egy ütött-kopott, fekete kalap volt. - Nem, minden rendben. Ajax igazi úriember - felelte Hannah nevetve. Élvezte, hogy a szabadban vannak. - Ellovagolunk addig a szikláig? - mutatott a sík tájon tőlük nagyjából egy mérföldnyire magasodó kőtömbre. - Ha bírja még odáig. - Hogyne bírnám. Annyira örülök, hogy most itt vagyok magával! Gyönyörű ez a vidék. - Az emberek általában nem így látják. - Elég mostoha táj, de megvan a maga szépsége. Olyan egyszerű. Éppen, mint én. Én is nagyon egyszerű nő vagyok. Warren olyan hitetlenkedve pillantott rá, hogy Hannah elnevette magát. - Pedig ez az igazság! Tudom, nem úgy nézek ki. - A külseje miatt sokszor kezelték előítélettel, és támadtak már ebből nehézségei. - Valójában nem vágyom semmi másra, mint dolgozni és szép pályát befutni. - Milyen területen? - Okleveles ápolónő szeretnék lenni. Az utóbbi években mindig tanultam, amikor csak módomban állt. - A munkája mellett nem lehetett könnyű. - Ha tehetem, Lubbockban dolgozom. Nem sietek... most már nem. Sajnos annak idején az iskolát hagytam ott túl sietősen. - Miért tette? - Azt képzeltem, szerelmes vagyok, és férjhez akartam menni. - Azért hagyta ott az iskolát, hogy férjhez menjen? - Warren hangján érződött, mennyire csodálkozik. - Ebben a korban csak akkor tesz ilyet az ember, ha rákényszerül. Különben a szülei nem egyeznek bele. - Nem voltam terhes, ha erre gondol. És apámnak lényegében nem nagyon hagytam más választást. Azt mondtam neki, vagy beleegyezik a házasságkötésbe, vagy megszököm Barryvel. Még mindig kínozta a bűntudat, amiért apjának akkor fájdalmat okozott. - Persze elértem, amit akartam, de szerencsére továbbra is számíthattam az apámra. Otthagyta a coloradói munkáját, és azonnal átjött Montanába, amikor segítségre szorultam. Tizenhat évesen mentem férjhez, és alig múltam tizenhét, amikor elváltam. - Miért volt az apja egyáltalán Coloradóban, ha maga Montanában élt? - Nem tehetett róla, nem bírt egy helyben letelepedni. Ha viszketni kezdett a talpa, mennie kellett tovább. És anyám halála után még rosszabb lett a helyzet. Warren csak hosszú hallgatás után szólalt meg ismét.

- Az én apám is megváltozott, miután meghalt az édesanyám. - Kelletlenül vállat vont. - Markkal hamar megtanultuk, hogyan váljunk köddé, ha kitört rajta a rosszkedv. - Csak nem verte a gyermekeit? Warren azonban nem folytatta a történetet. Hallgattak, amíg el nem értek a szikla tövébe. Egy kitaposott ösvény vezetett fel a lapos csúcsra. A férfi leugrott a lóról, és a gyeplőt egy kisebb fához kötözte. Hannah idegesen csúszkált ide-oda a nyeregben, miközben a fogadalmára gondolt, hogy nem fog leszállni a lóról. Nem mintha nem bízott volna meg Warrenben, csak... A férfi értetlenül nézett rá. - Nem jön? A lány szívesen megmozgatta volna már az ízületeit. A szikla vonzónak tűnt, akárcsak a férfi, aki mellette állt. - Nem is tudom... - Emlékszik, rám bízta, mikor mesélem el, mi történt hat évvel ezelőtt. Volna szíves most felmászni velem oda, és végighallgatni a mondókámat? Hannah megadta magát. Nem gondolta volna, hogy a férfi ilyen hamar beavatja őt a titkába. Amikor felértek, alig kapott levegőt. Ahogy azonban lepillantott a körülöttük elterülő tájra, elfogta a megilletődöttség. A sziklatető szélén egy pultszerű kiemelkedés húzódott végig. Warren rákönyökölt és lenézett. - El sem tudom képzelni, hogy másutt éljek - kezdte. - A legrosszabb időkben sem voltam képes lemondani a farmról. - Kíváncsian a nő felé fordult. - Maga kötődik valahová? Ha jói értettem, elég sokfelé járt már. - Ó, ez nekem soha nem okozott gondot, már korán hozzászoktam. Ám amint végeztem az iskolával, le szeretnék telepedni. - És hol kíván gyökeret ereszteni? - Valahol Texasban. - A szél Hannah arcába fújta a haját. - Szóval még nem döntött. - Warren elkapott egy haj fürtöt, közben az ujjai finoman hozzáértek a nő arcához. - És mi a helyzet a férfiakkal? - kérdezte halkan. - Van már választottja, akivel az életét le szeretné élni? - Nincs - felelte alig hallhatóan Hannah. A szíve egyre gyorsabban vert. - Valamit meg kell mondanom magának. - Hogy van már valakije? - Nincsen, de tudnia kell, hogy jelenleg nem is szeretném, ha lenne. - Hannah nem akart hamis reményeket ébreszteni a férfiban. - Belátom, kezdetben nem ilyen benyomást keltettem magában. Ezért nem szeretnék okot adni a félreértésre. Warren bólintott, és elengedte a hajtincset. - Azt én sem szeretnék. Tudja, miért hoztam ide? - El akarja mondani, mi történt hat évvel ezelőtt. - El akarom csábítani. Hannahnak egy pillanatra elállt a szava. A szíve már a torkában dobogott. - Úgysem hagyom - jelentette ki azután. Warren felvonta a szemöldökét. - Ha azonnal igent mondana, az nem is lenne csábítás. Ám addig hozzá sem érek magához, amíg nem tudja rólam a teljes igazságot. A lány elgondolkodott egy pillanatra. - Ha ez az egyetlen indoka, amiért be akar avatni a múltjába, akkor ne is folytassa! Találkozunk a farmon. - Azzal elfordult a férfitól. Mégsem volt jó ötlet eljönnie vele. - Nem is érdekli, mi történt, Hannah?

A nő elengedte a kérdést a füle mellett, és ment tovább. - Megöltem a feleségem szeretőjét. Hannah megtorpant és visszafordult. Warren szeméből kiolvasta, hogy egyértelmű ítéletet vár tőle: átkozza el végképp, vagy bocsásson meg neki. - Hogyan? - tette fel végül mégis a kérdést. - Amikor Jenny beszámolt nekem arról, hogy viszonya van egy másodosztályú bárénekessel, végképp elegem lett a kisded játékaiból. Elrángattam magammal abba a bárba, és átadtam őt a férfinak a színpad közepén. Tony Ramosnak nem tetszett a dolog. Néhány szó után egymásnak estünk ököllel. Sokkal alacsonyabb volt nálam, ezért visszafogtam magam, de még így is hamar leterítettem. Ekkor elkövettem egy hibát. Hátat fordítottam neki. - És akkor mi történt? - Késsel támadt nekem. Erre teljes erőmből állon vágtam. - Egy pillanatra elhallgatott. - A bárban akkoriban fekete fémasztalok voltak, amelyeket lecsavaroztak a padlóra, nehogy verekedésnél tönkretegyék őket. Olyan szerencsétlenül ütöttem meg Ramost, hogy a színpadról lerepült, egyenesen az egyik asztal sarkának, és a koponyáját törte. Hannah egy pillanatra lehunyta a szemét. - Akkor ez nem volt gyilkosság. Hiszen késsel támadt magára! - Én ütöttem először. Hannah olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy az arcát alig lehetett látni a röpködő hajfürtöktől. - Akkor sem lehet ilyen esetben szándékos emberölésről beszélni! Miért döntöttek az esküdtek mégis a gyilkosság mellett? - Mert a feleségem azt állította. - Micsoda?! - Jenny azt mondta az ügyésznek, az esküdteknek, a szomszédainknak, mindenkinek, aki csak hallani akarta, hogy azon az éjszakán félőrülten dühöngtem a féltékenységtől. Azt állította, egész úton a bár felé végig azzal fenyegetőztem, hogy megölöm a szeretőjét. - Sokan mondanak ilyesmit anélkül, hogy komolyan gondolnák. - Én azonban egész úton egy szót sem szóltam hozzá, és eszembe sem jutott volna ártani a barátjának. Akkor már nem érdekelt, mit csinál. - Tehát a felesége hazudott - suttogta megbotránkozva Hannah. - Te jó ég, borzasztó lehetett magának! Annyira szerette Jenny azt a férfit, hogy meg akarta büntetni magát a haláláért? Warren keserűen felnevetett. - Állandóan azt hajtogatta, hogy csakis engem szeret. Röviddel a tárgyalás előtt még egyszer bejött hozzám a börtönbe, és azt mondta, nem tud nélkülem élni. És ha visszamegyek hozzá, tanúként hazudni is hajlandó a kedvemért. - Miközben egyszer már hazudott! A férfi vállat vont. - Akkor már nem volt képes különbséget tenni az igazság és a hazugság között. - Zsarolni akarta magát. - Igen, valami olyasmi. Amikor értésére adtam, hogy nem akarok többé vele élni, öngyilkossággal fenyegetőzött. - Megpróbálta? - Fogalmam sincs, én akkor még a börtönben ültem - vonta meg a vállát kelletlenül a férfi, majd rövid hallgatás után hozzátette: - Nem hittem benne igazán, hogy megteszi, de azért szóltam a bátyjának, hogy vigyázzon rá. Hannah egy ideig szótlanul nézett Warrenre, azután odament hozzá. - Azt hittem, gyűlöli. Amikor legutóbb beszélt róla, elég dühösnek látszott. A férfi már régen nem próbálkozott azzal, hogy szavakba foglalja, mit érez Jenny iránt.

- Talán haragszom rá, de nem gyűlölöm. Inkább sajnálom. Kamaszlányként belelovalta magát a nagy, romantikus szerelem tündérmeséjébe, és később sem tudott kinőni belőle. - Kinyújtotta a kezét, és két ujjal megsimogatta Hannah arcát. - Megérinthetem ezután is, hogy már tudja az igazat rólam? A nő megrázta a fejét. - Ezt eddig sem tehette. - O, bocsásson meg! - Warren végighúzta ujjai hegyét a nő nyakán. - Azt hittem, jólesik magának. Hannah megborzongott. A férfi biztosra vette, hogy nem az irtózat az oka, hanem a vágy. Maga felé fordította a nő arcát, miközben ujjai változatlanul az arcát és a nyakát simogatták. - Nem fogom még egyszer megcsókolni - közölte határozottan a lány. - Akkor bizony most rajtam a sor - felelte mosolyogva Warren, és lehajolt hozzá. Hannah először megdermedt. A férfi ingerkedve csiklandozta a nyelve hegyével az ajkát. Azután felnyögött, és magához húzta a nőt. Hannah először rezzenéstelenül állta a csókot. Nem lökte el a férfit, de nem is bátorította. A körmeit a tenyerébe vájta, nehogy a karját mégis Warren nyaka köré fonja. Megborzongott, de a szája csukva maradt, hiába ért hozzá a férfi nyelve. Lehunyta a szemét, miközben szétömlött testében a vágy, mégsem moccant. Egy pillanaton múlt, hogy nem vetett véget az egésznek. Csakhogy akkor Warren felnyögött. Ebből értette meg Hannah, hogy a férfinak szüksége van rá. Minden józan megfontolást félredobva hozzásimult. Nagyszerű érzés volt. Önkéntelenül is szétnyílt az ajka. A férfi keze becsúszott az anorákja alá, érezhette hátán a tenyere melegét. Szeretett volna ő is közelebb kerülni Warrenhez, így ő is benyúlt a kabátja alá, és simogatni kezdte izmos hátát. A férfi hirtelen elengedte, és a szemébe nézett. Tekintetéből csak úgy sütött a vágy. - Hannah, itt nincs más, csak sziklák. Nem akadályoz semmi abban, hogy megtegyük, amit akarunk, de nem is kényszerít rá semmi... feltéve, ha most abbahagyjuk. - Két tenyere közé fogta a lány arcát. - Azt szeretném, ha puha párnákon feküdnél, amikor szeretkezünk. - Gyengéd csókot lehelt a szájára. - Menjünk haza! - De Abe még ott lesz. - Akkor kicsit későbbre halasztjuk. - Warren megsimogatta a nő arcát. – Gyere be hozzám ma éjjel! Hannah a férfi vállára hajtotta a fejét, és várta, hogy a szívverése lecsillapodjon. Ez egyedül az én hibám, gondolta kétségbeesetten. Ő juttatta ide Warrent. Hogyan volt képes egy olyan gyakorlatias nő, mint ő, egy ilyen férfival kezdeni? - Hannah? Felemelte a fejét, és mélyen a férfi sötét szemébe nézett. - Rendben. Amikor visszaértek, az egyik napszámos már várta őket. Azt mondta, Warren nek azonnal meg kell néznie a Lear király nevű tenyészbikáját, ezért a férfi nem kísérhette be Hannaht a házba. Warrennek időre volt szüksége, hogy lehiggadjon. - Nemsokára megyek én is - szólt Hannah után, majd az alkalmazottjához fordult. - Mi történt? - Egy egér szaladt be az istállóba. A férfi felsóhajtott. Lear király utálta az egereket. Kész őrület, mennyire irtózott az a hatalmas termetű jószág az apró rágcsálóktól. Sajnos az ilyen esetek általában nagy károkkal is jártak. - Megsérült? - Most nem olyan vészes a helyzet. Lehorzsolta az egyik szarvát, valamint szétrúgta a boksz falát.

Warren megtekintette a rombolás eredményét, azután bement a házba. Fél hat felé járt, ideje volt valami vacsoráról gondoskodnia. Talán akad még néhány doboz babkonzerv a konyhában. Amikor azonban kinyitotta az ajtót, sülő csirke illata fogadta. Fejcsóválva nézett be a konyhába. - Hannah, ma szabadnapos vagy. Nem kell főznöd! - Szeretek főzni - válaszolta egyszerűen a nő. - Azért a gombóckészítésben segíthetsz. Hannah örült a közös vacsorának Markkal és Warrennel, az öröme azonban nem tartott sokáig. Warren nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy hozzáérhessen. Bár az lett volna a természetes, hogy élvezi annak a férfinak az érintését, akivel az ágyát készül megosztani, mégsem így történt. Nem mintha a teste érzéketlen maradt volna - nagyon is forrt benne a vágy. Mégis kellemetlennek érezte a helyzetet. Hamarosan meg is értette az okát. A vacsora derűs hangulatban indult. Amikor Mark meghallotta, hogy a bátyja segített főzni, ugratni kezdte. Warren belement a játékba, azután megemlítette, hogy egy bizonyos Earl a jövő szombaton partit ad. Mark érdeklődve nézett fel. - Navarette-ék partit adnak? - Igen, Susie tiszteletére. Earl persze mindenkit meghívott, hiszen ismered. - Kicsoda Susie? - érdeklődött Hannah. - Earl felesége. Kedvelni fogod. Szeretnék, ha te is eljönnél velem. - Nem tartom jó ötletnek - rázta a fejét a lány. - Az aggaszt, mit fognak szólni az emberek? - A munkaadóm vagy. Különös lenne, ha mulatságba mennék veled. - Hé, és rólam elfeledkeztek? - szólt közbe Mark. - Engem nem hívtak meg? - Dehogynem, természetesen téged is meghívtak - felelte kissé ingerülten Warren. Mark elmosolyodott. - Akkor miért nem megyünk el valamennyien együtt? Abban senki sem találhat kivetnivalót. Warrennen látszott, hogy nem értékeli az öccse javaslatát. - Mióta érdekel téged az emberek véleménye? Mark vállat vont. - Magam miatt nem is érdekelne, de most Hannahról van szó. - Átható pillantást vetett a nőre. Milyen volt a sétalovaglás? - Nagyszerű. Bár holnap reggel biztos másképp fogom gondolni, amikor majd elkezd gyötörni az izomláz... - Azért nem lovagoltunk egész idő alatt - vetette közbe Warren. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy a szavai kétértelműén hangzanak, vagy talán épp ez lett volna a célja? Hannah összeráncolta a homlokát, azután Markhoz fordult. - Ellovagoltunk egy magas szikláig, és felmásztunk rá. Csodálatos kilátás nyílt onnan. - A kilátósziklánál jártatok? - kérdezett vissza Mark. - Elég hosszú táv, ha valaki nincs edzésben. - Hannah jól bírta az utat - felelte Warren, miközben kihívóan nézett az öccsére. - Épp a megfelelő ütemet választottam a lovagláshoz. Nőknél ez a legfontosabb. Most már félreérthetetlen volt a szándéka. Hannah megütközve nézett a férfira, és most értette meg, miért zavarta őt Warren állandó közeledése. Egyedül az öccse miatt viselkedett így. Félreérthetetlenül a tudomására akarta hozni, hogy a nő már foglalt. A lánynak hirtelen elment az étvágya. - Ez túl erős volt - jegyezte meg könnyedén Mark. Warren a pohara után nyúlt. - Szerintem nem.

- Ó, értem én. A zabigyerek csak lássa világosan, hol a helye! - Az ég szerelmére, Mark, nem így értettem, és ezt te is jól tudod! Hannah hol az egyikükre, hol a másikukra pillantott. Kezdte kínosan érezni magát. Eltolta a tányérját, és fel akart állni. - Ne menj el, amíg nem érted, miről van szó! - Hagyd abba, Mark! - szólt rá Warren. - Miért, nem gondolod, hogy Hannahnak is illene megtudnia az igazságot? Ahogy mindenki tisztában van vele. Akkoriban az egész város tudta, hogy az apádnak viszonya van az anyámmal. Kicsit bonyolultabbá vált a helyzet, amikor zavaró körülményként megjelentem én is, de anyám hamar megtalálta a megoldást, és egyszerűen letett engem a küszöbötökre. Te meg most azért fogdosod Hannaht egész este, hogy figyelmeztess, eszembe ne jusson követni az öreged példáját, és ne közeledjek más nőjéhez. Warren felállt, és szó nélkül elhagyta a helyiséget. Hannah zavartan ült a helyén. Sejteni kezdte, hogy a csúnya jelenet voltaképpen nem is arról szólt, ami az igazi ellentétet jelenti a két testvér között. Warren nem azért neheztel az öccsére, mert házasságtörésből született, ezt egészen biztosra vette. Mark bűntudatosan nézett Hannahra. - Igazán sajnálom. A nő felállt. - Nem akarod elmondani, miről van szó valójában? Mark sokáig hallgatott. - Nem - válaszolta végül. - Inkább nem. 6. FEJEZET Hannah boldog volt, hogy kimehet a szobából, és még boldogabb, hogy magára maradhat a konyhában. Nem tudta, hová tűnt Warren, de most nem is kívánta öt látni. Azok után, ahogyan az öccse szobájában viselkedett, haragudnia kellett volna rá, de bármennyire is szégyellte, egyszerűen képtelen volt parancsolni a testének, és továbbra is szinte ellenállhatatlan vágyat érzett a férfi után. Sőt, ha egészen őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, hogy egyáltalán nem csak a teste vágyakozott Warren után. A legjobb úton haladt afelé, hogy beleszeressen. Pedig ezt mindenképpen szerette volna elkerülni. Indulatosan sikálta tisztára a konyhaasztalt. Egyáltalán nem akart szerelmes lenni. Csak gátolta volna a céljai elérésében. Trixie tányérjába ételmaradékokat tett, majd kivitte neki az oldalbejárathoz. Minden este megajándékozta a kutyát pár finom falattal, és Trixie már tudta, hány óra körül kell arra sétálnia. Amikor Hannah kinyitotta az ajtót, a nagytermetű lab rador szuka már várt rá, és barátságosan csóválta a farkát. A lány kilépett az ajtón. Trixie falni kezdett, majd hirtelen felemelte a fejét, és morogva elnézett a sötétségbe. - Mi a baj, öreglány? - Hannah még jól emlékezett arra, hogyan viselkedett Trixie, amikor beállított a seriff. Körülnézett, lát-e fényszórókat. A kutya felugatott, és elfutott az istálló felé. Hannah habozott. Trixie-t kövesse-e, vagy megkeresse Warrent? Fegyverdörrenés hasított bele az éjszaka csendjébe, azután felbőgött egy bika. Hannah nem gondolkodott tovább, Trixie után szaladt. A munkások barakkjának ajtaja tárva-nyitva volt, és valaki éppen bekiabált a többieknek. Trixie egyre dühösebben ugatott, bár egyre messzebbről hallatszott a hangja.

Újabb lövés dörrent. Hannah éppen elérte az istállót, és feltépte az ajtaját. Egy kis lámpa gyenge fényénél felfedezett az ajtó melletti polcon egy elemlámpát meg egy kalapácsot. Amikor megfordult, Warren állt előtte, és elkapta a vállánál fogva. - Mi jut eszedbe, hogy kint szaladgálsz, amikor lőnek? - Ugyanaz, ami neked. A férfi kivette Hannah kezéből a lámpát. - Maradj itt! A férfi fejcsóválva átvette, majd elrohant. A sötétség azonnal elnyelte. Hannah várt néhány másodpercig, amíg a férfi elég távol került ahhoz, hogy már ne tarthassa vissza, azután követte őt. Távolabbról motorzajt hallott, mintha valaki akkor hajtott volna végig a farmhoz vezető hosszú, fák szegélyezte úton. Warren elemlámpájának fénye valahol előtte táncolt az egyenetlen talaj felett. Egy kocsi fényszóróit lehetett látni a fasor mentén. Hannah futtában látta, hogy a kocsi a főút felé tart, majd kifordul rá. Megkönnyebbülten botladozott a zseblámpa lénye felé. Ahogy közeledett, Warrent hallottá szitkozódni. Odaérve megállt a férfi mellett, aki a földre tette a zseblámpát, és Trixie mellett térdelt. Az állatorvos várótermében ugyanolyan óra függött, mint a buszpályaudvaron. Öt perccel múlt nyolc. Három csepp vér vöröslött a padlón az ajtó előtt, amely mögött az orvos Trixie életének megmentésén fáradozott. Hannah egy padon ült, és figyelte Warrent, aki idegesen fel-alá járkált. Húsz perce érkeztek oda, azóta egy szót sem szólt. Hannah már nem bírta tovább a csendet. - Biztos vagyok benne, hogy Trixie ki fogja heverni. A vérzés már elállt, mire ideértünk. - Addigra már elég sok vért veszített. Te magad mondtad, hogy úgy néz ki, mintha eltalálták volna az egyik vénáját. - Te viszont egész idő alatt összenyomva tartottad a sebet. - Idefelé jövet Hannah vezetett, Warren pedig a kutyával a platón utazott. - De a vérveszteség magas lázzal járhat... - Éppen ezért csavartuk be takaróba. Warren az ajtó felé nézett. Szívesebben maradt volna a kutya mellett, de Hannah meggyőzte, hogy jobb, ha kint várakozik. A műtő elég kicsi volt, csak útban lett volna. A férfi keze ökölbe szorult. - Mi tart olyan sokáig? Mi lehet a baj? - Dr. Axell mindent megtesz érte, ebben biztos vagyok. - De a lábával ő sem sokat kezdhet - folytatta sápadtan Warren. - A golyó teljesen szétzúzta a csontot. Borzasztó lenne, ha nem tudna többé lábra állni. Hannah felállt, és átölelte a férfit. Warren nem moccant. - Ne aggódj, hamarosan megint fog szaladni, még ha esetleg csak három lábon is! - Az én hibám az egész. A bikámat akarták lelőni, és helyette a kutyámat találták el. - De ez miért lenne a te hibád? Egyébként sem tudhatod, valójában mit akartak. - Az istálló környékén rendes körülmények között nincs semmi, amire lőhettek volna. Most azonban kivételesen éjszakára is kint hagytuk Lear királyt az istálló melletti legelőn, mert még nem sikerült befejezni a boksz javítását. Hannah elgondolkodva emelte tekintetét a férfira. - Nos, egy biztos: értesítened kell a seriffet. Warren a fejét rázta. - Ugyan, mit tudna ő itt tenni! - A tekintete elsötétült. - Majd én veszem kezembe az ügyet!

- Warren, ezt bízd inkább a törvény őreire! - A törvény csak a tényekkel törődik, nem az igazsággal. - A seriff már keresi azokat, akik a marhákra lövöldöznek. - Talán nem ugyanazokról van szó. A marhákat az útról lőtték le. Ma azonban valaki egészen a házamig bejött a farmra, hogy rálőjön egy több ezer dollárt érő tenyészállatra. - Senki sem tudhatott arról, hogy a bika kint lesz a szabadban! - Talán az illetőnek mindegy volt, mire lő, csak kárt akart okozni. - Szerinted ki lehetett? - Gyanakszom valakire. Ha biztos lennék benne... - A férfi ökölbe szorította a kezét. Mindenesetre Ben Rydell éppen eléggé gyűlöl engem, és meggyőződése, hogy én lőttem le az állatait. Másfelől azonban... - Mi az? - Rydellnek magának is van három vagy négy kutyája. Köztük olyan kóbor állat is, amelyet ő mentett meg. Nem feltételezem róla, hogy rálőne Trixie-re. - Akkor nem ő volt - jelentette ki mély meggyőződéssel Hannah. - Azután ott van még Bustamente. - Az ki? - Az a Mario Bustamente, aki a könyvtárhoz vezető úton zaklatott téged. Bizonyára nem volt az ínyére, hogy a cimborái előtt leterítettem, és róla minden további nélkül el tudom képzelni, hogy bosszúból lelőne egy ártatlan állatot. - És hogyan akarod kideríteni, melyikük tette? Warren, hívd fel a seriffet, és hagyd rá az egész ügyet! - De amikor ő nem tehet semmit, az ördögbe is! Még ha a bikámat lőtték volna le, akkor igen! Lear király elég értékes ahhoz, hogy valakit rács mögé dugjanak miatta. De egy kutya miatt? - A férfi elkeseredetten rázta meg a fejét. - Hallgass rám, Warren! Megértem, ha meg akarod büntetni azt, aki lelőtte Trixie-t, de nem fogom tétlenül nézni, hogy olyasmit tégy, ami miatt megint börtönbe kerülhetsz! - Nem fogok börtönbe kerülni. - Akkor hívd fel a seriffet! A férfi először dühösen nézett rá, azután hirtelen elpárolgott a mérge. Megdörzsölte az arcát, amelyről már csak fáradtságot és aggodalmat lehetett leolvasni. - Igazad van. Thompson úgyis meghallja majd, mi történt, akár beszélek vele, akár nem. - A tekintete megint a műtő ajtajára siklott. - Már egy örökkévalóság óta bent vannak! - Az orvos megmondta előre, hogy sokáig fog tartani. - Akkor akár innen is felhívhatom a seriffet. Mindenesetre hasznosabb, mint csak itt ácsorogni. Warren a bejárat melletti nyilvános telefonhoz ment, és tárcsázni kezdett. Royce Thompson, a seriff sovány ember volt, valamivel alacsonyabb Hannah nál. A sötét hajú férfi az orra alatt kis bajuszkát viselt, a nadrágjába pedig a felesége mindennap gondosan élt vasalt. Úgy látszott, osztja Hannah aggodalmát, és ő is figyelmeztette Warrent. - Tartsa magát távol Rydelltől, Mr. Jones! És Mario Bustamentétől is! Én majd mindkettőjüket ellenőrzöm. Még ma éjjel beszélek Rydell-lel, reggel pedig kiküldőm az egyik helyettesemet a maga birtokára. Úgy véli, egy huszonkettessel lőttek? - Igen, jól hallottam. - Igyekszünk megkeresni a töltényhüvelyeket, akkor kiderül, ugyanezzel a fegyverrel lőttek-e a marhákra is. Ha úgy lesz, akkor a tettest valószínűleg a marhák elleni támadásért lehet perbe fogni,

nem a kutya miatt, hacsak nem sikerül rákennünk a bika elleni támadás kísérletét. Erről majd értekeznem kell az ügyésszel. - Ha sikerül elkapnia a gazembert! - Ó, el fogom kapni, nyugodjon meg, előbb vagy utóbb a kezembe kerül! - A seriff most Hannah-hoz fordult. - Látta a tettes kocsiját? A nő a fejét rázta. - Túl sötét volt, és a bevezető út messzire esik az istállótól. De nem hiszem, hogy furgon lett volna, ahhoz túl alacsonyan világítottak a fényszórói. Inkább közönséges személyautó lehetett. Abban a pillanatban nyílt a műtő ajtaja. Egy zöld köpenyt viselő, ötvenes férfi lépett ki rajta, és elégedetten nézett a kint várakozókra. - Nyugodtan hazamehetnek. Warren közelebb lépett hozzá. - Trixie...? - Túl van az életveszélyen. Természetesen még itt kell maradnia. Csak akkor operálhatom meg a lábát, ha az állapota huszonnégy órán át megfelelő marad. - És fog tudni járni? - kérdezte félve Hannah. Dr. Axell elmosolyodott. - Fiatal még. Valószínűleg hat hét múlva úgy ugrál majd, mintha mi sem történt volna. Warren egy pillanatra lehunyta a szemét. Hannah látta, ahogy az ajkai némán mozognak. Biztosra vette, hogy a férfi hálaimát mormol megkönnyebbülésében. Beszálltak a kocsiba, s a lány aggódó pillantást vetett Warrenre, aki mereven előreszegezett tekintettel ült a kormány mögött. A kezét gyengéden a karjára tette. - Minden rendben? Warren nem nézett rá. - Nevetséges dolog ekkora hűhót csapni egy kutya miatt. Bolondság ennyire kötődni hozzájuk. Legalábbis az apám mindig ezt mondta. - A férfi hirtelen elengedte a kormányt, és hátradőlt az ülésen. - Soha nem engedte, hogy kutyám legyen, mire pedig meghalt, én már megnősültem, és Jenny sem akart állatot a háznál, állítólag azért, mert gyerekeket szeretett volna. - De te ezt nem hiszed? - Nem, egyáltalán nem akart gyereket. - Warren beindította a motort. - Az esküvőnk után egy éven át sikerrel áltatott, hogy azon igyekszünk, amíg véletlenül rá nem bukkantam az elrejtett fogamzásgátlójára. - Indított, és kihajtott a parkolóból. - Utólag már úgy gondolom, még jó, hogy nem lett gyermekünk. - Trixie az első kutyád? - Igen. - Meglátod, teljesen fel fog gyógyulni! Warren csak akkor szólalt meg ismét, amikor elértek a farmra vezető úthoz. - Kölyökkorában kaptam. Alig lehetett nagyobb, mint a tenyerem, és milyen szép nagy kutya lett belőle! - Elszorult a torka. - Hány éves most Trixie? - Még csak kettő. Ezért kell a lábát feltétlenül rendbe hozni. Kétéves. Ez azt jelenti, hogy Warren a válása után négy évig várt, mire vállalni merte a kockázatot, hogy szívébe zárjon egy kutyát. Mennyi időre lesz szüksége, mire közel enged magához egy nőt? Hannah alig szólalt meg útközben. Warren remélte, hogy csak a fáradtság miatt, de közben attól tartott, őrá neheztel valamiért. Érezte, hogy a lány most másképp viszonyul hozzá, mint addig. Leállította a motort. - Megyek, lefektetem Markot - mondta, és kiszállt.

Nem kellett volna Jennyről beszélnie. Aznap már kétszer került szóba a volt felesége. A nők nem szeretik, ha egy férfi másra gondol, miközben velük van. Amikor Warren felment az öccséhez, Abe-et még ott találta. Warren beszámolt nekik a Trixie-vel történtekről, az idős munkás pedig megnyugtatta, hogy Lear királyon egyetlen karcolás sem esett. - Egyszerűen nem érteni - csóválta a fejét Warren. - Az orvlövész eltalált a vaksötétben egy sötétbarna kutyát, miután elhibázott egy ötmázsás bikát. - Lear királyt odakint nem lehet olyan jól látni - vetette ellen Abe. - Egyébként is elképzelhető, hogy Trixie elterelte a fickó figyelmét, amikor ugatva rárontott. - Lehetséges. - Thompson nem ostoba. Meg fogja találni a tettest. Warren hitetlenkedve nézett Abe-re. - Hat évvel ezelőtt Thompson csak alseriff volt, Warren - szólalt meg Mark is. - Nem okolhatod őt az elődje hibáiért. Warren megértette, hogy Mark szavaival az esti vitát szeretné jóvátenni, és hálás volt neki ezért. - Thompson jól végzi a munkáját - erősítette meg Abe is. Warren nem akarta folytatni a vitát. Egyébként is szeretett volna minél előbb visszatérni Hannah-hoz. - Itt az ideje, hogy Mark lefeküdjön aludni - mondta. A fiatal férfi elvigyorodott. - Szólj Hannahnak, hogy szeretném, ha megmosdatna! - Haha. - Abe felállt, és vette a kalapját. - Alig várod, hogy Hannah megigazgassa a paplanodat, ugye? - Hannahnak ma szabadnapja van - jegyezte meg Warren. - Ma én gondoskodom rólad. - Csak nem akarsz te megmosdatni? Mark arcáról Warren leolvashatta, hogy megint rendben van közöttük minden. - Szó sincs róla. Warren leengedte az ágy háttámláját, és segített Marknak levetkőzni. Elég esetlenül csinálta, mert zavarta a gondolat, hogy Hannah jobban ismeri az öccse testét, mint az övét. Nos, remélhetőleg ezen hamarosan változtathat... Mark mintha olvasott volna a gondolataiban. - Ne aggódj, Hannah csak az ápolónőm! - mondta megnyugtatóan. - O szokta kiüríteni az ágytálamat. Ez elég meghitt viszonyt feltételez, de romantikusnak azért nem mondanám. Warren úgy érezte, rajtakapták. Mark kezébe nyomta a fogkeféjét meg a fogkrémet. - Szárazon sikáljam meg a fogamat, és köpjek a földre? - Nem, csak dugjál valamit a szádba, hogy ne beszélj annyit! - közölte a bátyja, majd elment a mosdótálért meg a törülközőért. Hannah kinn állt a verandán a karját dörzsölgetve, mert fázott. Hirtelen meghallotta Warren hangját, amely most is, mint mindig, jóleső borzongást váltott ki belőle. - Mit csinálsz te itt? - Szép itt kint a verandán. Ma éjjel egészen különlegesen fénylenek a csillagok. Nem szoktad néha-néha megcsodálni az eget? - De igen. - A férfi odalépett hozzá. - Nem értem, hogyan bírják ki az emberek a városban, ahol a füstködtől már a csillagokat sem látni. - Átfogta Hannah vállát. - Miről szeretnél beszélni velem? Tudom, hogy valami nincs rendben. Hazafelé egész úton olyan szótlan voltál. Ez nem jellemző rád. Hazafelé? Ez a szó mélyen érintette a lányt. - Ma délután azért avattál a bizalmadba, mert... meg akarsz kapni engem.

Warren egy pillanatra megszorította a vállát. - Úgy is van. - Nekem is el kell mondanom valamit, mielőtt... mielőtt megtennénk ezt a nagyon lényeges lépést. - Jól van. - Warren nem tűnt nyugtalannak, sőt szorosabban ölelte magához a lányt. Hannah mély levegőt vett. - Beléd szerettem. A férfi azonnal hátrább lépett, és karnyújtásnyira eltartotta magától Hannaht. - Mit mondtál? - Elengedte a nő vállát. - Mi az ördögöt jelentsen ez? A lány felsóhajtott. - Csak annyit, amit mondtam. Tudom, hogy nem éppen erre vágytál... - Nem is sejted, mennyire igazad van. A férfi haragja fájt Hannahnak. - A legkevésbé sem akartam beléd szeretni, de megtörtént, és gondoltam, a legjobb, ha megmondom. - Csak nem hitted, hogy ezzel majd elijesztesz? — Warren ismét megragadta a nő vállát, most már nem túl gyengéden. Azután lehajolt hozzá, és megcsókolta. Hannah képtelen volt megmozdulni. Mindenre számított, csak erre nem. Ismét fellobbant benne a tűz, és a lángok még magasabbra csaptak, mint bármikor korábban. Ő pedig égni akart. Azt akarta, hogy eleméssze a szenvedély tüze. Átfogta Warren nyakát, és odaadóan viszonozta a csókját. Most először csókolta a férfit abban a tudatban, hogy szereti. Így egészen más volt. Elsöprő erejű. Félelmetes. Warren felemelte a fejét. - Az enyém leszel - mormolta. Az egyik kezét becsúsztatta Hannah anorákja alá, és simogatni kezdte a mellét. - Azt ígérted, bejössz hozzám az éjszaka... Hannah odabújt hozzá, majd mindkét kezével beletúrt a férfi hajába. - Ó igen, úgy lesz. - Felnyögött, és magához húzta a férfi fejét, úgy folytatta a csókot. Érezni akarta Warrent. Hevesen az öve után kapott, és megpróbálta kicsatolni. Egészen megfeledkezett arról, hogy a veranda köve hideg és kemény. A férfi azonban lefogta a kezét, hogy megállítsa. - Nem, ne így! - szólalt meg rekedtesen. - Az ágyamban akarlak szerei téged - suttogta. Ez az egyszerű kedvesség megnyugtatta Hannaht. Ettől még jobban kívánta a férfit. A simogatás azonban másféle vágyat is felébresztett benne, olyan vágyat, amilyet egy sötétben elkapkodott egyesülés nem elégített volna ki. Warren átfogta Hannah derekát, miközben a szobájába tartottak. Mindketten hallgattak. Mit lehetett volna itt még mondani? Miután beléptek az ajtón, a férfi habozás nélkül az ágyhoz ment. Már korábban felkapcsolta az éjjeliszekrény lámpáját, és odakészített két csomag óvszert. A tompa fényben lágyak voltak az árnyékok. Warren odalépett Hannah-hoz, és átölelte. - Jó így? - kérdezte. - Szeretnélek látni. Úgy tervezte, hogy szép lassan veszi birtokba Hannah testét. Most, hogy végre ott volt nála, csókról csókra, érintésről érintésre ki akarta élvezni az együttlétüket, amíg mindketten az őrület szélére nem kerülnek a vágytól. Hannah az ujjaival a férfi inggombjait kezdte babrálni, elég ügyetlenül. Warrennek ez annyira tetszett, hogy magához szorította őt. - Ha nem engedsz el, sohasem foglak tudni kifejteni az ingedből! - figyelmeztette Hannah levegő után kapkodva.

Megpróbálták egyszerre levetkőztetni egymást, de folyton csak összegabalyodtak. Végül Hannah elnevette magát. - Nem kellene kisorsolnunk, ki vetkőztetheti le előbb a másikat? - Mi lenne, ha versenyeznénk? Az nyer, aki előbb levetkőzik! Hannah egész idő alatt kuncogott. Le akarta húzni a farmerját és a nadrágocskáját, de a csizmája még a lábán volt. Lehajolt, a félig lehúzott nadrágban azonban elveszítette az egyensúlyát, és az ágyra zuhant. Ettől még jobban kellett nevetnie, de a vetkőzés még nehezebben ment. Warren, aki már lerúgta a csizmáját, kihasználta az alkalmat, és pillanatok alatt megszabadult a nadrágjától. Már csak az ing két utolsó gombja volt hátra - és máris Hannah-n feküdt anyaszült meztelenül. A nő nevetése elcsuklott. Vágyakozva nézett a férfira. - Nos - kezdte Warren, miközben megsimogatta Hannah mellét -, hol a nyereményem? - Itt van - súgta oda a nő, és karját a férfi nyaka köré fonta. Warren mosolyogva a melle fölé hajolt, majd nyelvével felváltva becézgetni kezdte a két bimbót. Közben állandóan azt hajtogatta magában, nem szabad semmit elsietni, de a keze nem engedelmeskedett, és máris lesiklott Hannah meleg, puha hasára. Amikor ujjai továbbvándoroltak, és beértek a két comb közé, a lány sóhajtozva emelte magasba a csípőjét. Zihálásából sejteni lehetett, hogy közel jár a csúcsponthoz. A férfi élvezettel figyelte a szép női testet, ahogy ide-oda hánykolódott, kiszolgáltatva a kéj hullámainak. Mielőtt azonban bekövetkezhetett volna a beteljesülés, megszabadította Hannah-t a maradék ruháitól, azután felkapta az egyik kis csomagot, és felhúzta az óvszert. Végül a lány combjai közé térdelt, és a csípőjét kissé megemelve beléhatolt. A nő azonnal eljutott megint a gyönyörök tetőpontjára. Elég volt néhány erőteljes lökés, és Warren is beleveszett az érzékek mámorába. Minden másról elfeledkezett, egyedül Hannah létezett számára, aki a karjában tartotta őt, és a nevét mondogatta, amíg le nem csillapult benne a gyönyör hulláma, és képessé nem vált ismét világosan gondolkodni. Akkor felült, rejtélyesen elmosolyodott, és eltolta a férfi kezét, amikor az utána akart nyúlni. - Most én jövök - mondta, és rögtön meg is mutatta, mit ért ezen. Egy óra múlva kimerülten feküdtek egymás karjaiban. A testük forró volt, és nehezen szedték a levegőt. Hannah el akarta mondani Warrennek, hogy még senkivel nem élt át hasonlót. Legszívesebben újra meg újra bevallotta volna neki, mennyire szereti. Egyelőre azonban beérte annyival, hogy simogatta őt. Türelmesnek kell lennie vele. Egyszer majd megváltozik, és rájön, hogy a szerelemnek nincs köze ahhoz a pusztító erőhöz, amellyel a felesége gyötörte. Csak ki kell várnia. - Olyan fáradt vagyok! - sóhajtott fel. - Azt hiszem, átmegyek most a szobámba. - Ne, maradj inkább itt! - De Mark... - Idehozom az adó-vevőt. - Warren egy lendületes mozdulattal felült az ágy szélén. - Te pedig itt maradsz. - A helyedre, kislány! - mormolta gúnyosan a nő. - Fekszik! Marad a helyén! Warren elmosolyodott. - Ha jólviselkedsz, jutalmat kapsz. Hannah végigjártatta tekintetét a férfi gyönyörű testén. - Az jó lesz - jegyezte meg kuncogva -, de ne várass sokáig!

7. FEJEZET Hannah dúdolgatva készítette össze a reggelit Marknak. Alig aludt, mégis jól érezte magát. Warren forró csókkal ébresztette, és megkérdezte, nem lenne-e kedve áthurcolkodni az ő szobájába. Kezdetnek nem rossz, mondta magában Hannah, ahogy elindult a tálcával Mark szobája felé. Warren nemcsak futó kalandra vágyott, hanem azt akarta, hogy minden éjszaka mellette legyen. Egy ilyen zárkózott embernél ez nagyon sokat jelent. Ragyogó mosollyal lépett be Mark szobájába. - Jó reggelt! A férfi azonban sötét ábrázattal nézett rá. - Lefeküdtél vele. Hannah megtorpant döbbenetében. Értetlen ábrázattal meredt a férfira. Honnan veszi ezt? - Miért kérded? - érdeklődött óvatosan. - Nem kérdezem, tudom. - Mark az adó-vevőre mutatott. - Ha a szobádban aludtál volna, nem kellett volna bekapcsolnod. - A fejét csóválta. - Okosabbnak tartottalak. Hannah letette a tálcát. - Fánkot sütöttem. - Ma akartam beszélni veled erről, de ezek szerint elkéstem. - És lekvárt is hoztam mellé. - Hannah, nem fog elvenni téged. Ismerem Warrent. Nem is ígért neked semmit, ugye? - Semmi közöd hozzá! - vágta oda sértődötten a lány. Mark fürkésző tekintettel mérte végig. - Jóságos ég, te beleszerettél! - kiáltott fel. - Igaz? - Nem akarom ezt veled megvitatni. - Hannah remegő kézzel töltött kávét Marknak. - Különben sem értem, miért háborít ez fel téged ennyire - tette hozzá. - Inkább örülhetnél, hogy a bátyád talált magának valakit, aki szereti, ahelyett hogy ilyen dühösen néznél rám. - Lerakta a kávéskannát, és csípőre tette a kezét. - Mi bajod van tulajdonképpen? - Aggódom miattad. - Miattam? - Hannah békülékenyen elmosolyodott. - Ez igazán kedves tőled. - Egy pillanatra elhallgatott, és elgondolkodott azon, nem ez volna-e a megfelelő időpont, hogy előhozakodjon azzal, ami foglalkoztatja. - És ha segíteni akarsz nekem, volna is elképzelésem, hogyan. Mark gyanakvóan pislogott rá a kávéscsészéje felett. - Hogyan? - Tudnom kell, mi volt a valódi oka a tegnap esti összeszólalkozásotoknak. A férfi elutasító arckifejezésével egy pillanatig a bátyjára emlékeztette. - Nem hiszem, hogy rád tartozna. - Én viszont azt hiszem. Mert... mert igazad van. Warren nem ígért semmit. Meg sem fordult a fejében a házasság, nekem viszont... - Mély levegőt vett. - Nekem viszont fontos lenne legalább annyit tudnom, egyáltalán reménykedhetem-e benne, hogy a jövőben összeköthetjük az életünket. Mark hangja ismét barátságosabb lett. - Nem értem, miben segíthetnék neked, Hannah. - Elárulhatnád, hol szerezte a sebeit. Jennyiről is többet kellene tudnom. Azt hiszem, te elmondhatnád nekem mindazt, amire szükségem van. Mark nem nézett a nő szemébe. - Jenny megcsalta. - Igen, ezt már ő is mondta. A férfi egy ideig szótlanul bámult ki az ablakon.

- Nem Ramos volt az egyetlen szeretője. Hannah várta a folytatást, de hiába. Akkor ő szólalt meg: - Hány éves korodban lettél a szeretője? - kérdezte halkan. Mark ránézett. - Honnan tudod...? Csak nem Warren...? - Nem, ő nem mondott semmit. - A lány leült az ágy mellé. - Kikövetkeztettem abból, amit eddig láttam és hallottam. Tehát hány éves voltál? - Tizenhat - válaszolta a férfi. - Elég idős ahhoz, hogy okosabban viselkedjem, de túl fiatal ahhoz, hogy... Bár végül is sikerült megtartóztatnom magam, és Jenny sürgetése ellenére sem jutottam el vele a végsőkig. - Keserűen elmosolyodott. - A különbség aközött, ami valójában történt, és aközött, amit Warren hisz rólunk, pusztán csak elvi jelentőségű, de akkor is kibírtam, és nem feküdtem le a bátyám feleségével. Hannah nagyot nyelt. - Szóval nem is voltál a szeretője? Mark vállat vont. - Mint már mondtam, nem sok választott el tőle. - De Warren azt hiszi, hogy megtetted. - Minden oka megvan rá. Akkor kapott rajta minket, amikor éppen vadul csókolóztunk. Azután pedig Jenny elmesélte neki a maga változatát, feltételezhetően könnyek és fogadkozások közepette, én ugyanis akkor már nem voltam jelen. - A szája sarka megremegett. - Jenny szerette a nagy vallomásokat. - És Warren neki hitt, nem neked? - Miért tett volna másképpen? Minden úgy történt, ahogy Jenny eltervezte. - Mark egy pillanatra elhallgatott. - Amikor Warren bejött hozzám, én már csomagoltam. Jenny addigra előadta a magánszámát, elpanaszolta a bátyámnak, milyen magányos nélküle, mert állandóan dolgozik, én meg folyton ott ólálkodtam körülötte. Még ő kérlelte Warrent, hogy bocsásson meg nekem! Ezek után aligha győzhettem volna meg a bátyámat arról, hogy éppen fordítva történt minden. - Szerelmes voltál belé? - Eleinte igen... legalábbis nagyon vonzó nőnek találtam. Az első évben még békén hagyott. Amikor pedig elhatározta, azzal kelti fel Warren figyelmét, hogy engem elcsábít, már kezdtem kiismerni, és akkor már nem is tetszett annyira. - Mit csinált Warren? - Semmit. Ez fájt a legjobban. Ha kiabál vagy megver, azt teljesen jogosnak éreztem volna, és zokszó nélkül elviselem. Ő viszont teljesen magába fordult. Megkérdezte, mik a szándékaim, mire azt mondtam, meglátogatom az egyik unokatestvérünket El Pasóban. Ő rábólintott, hogy jó ötlet, és adott pénzt az útra. - Biztos vagy benne, hogy téged okolt? - kérdezte óvatosan Hannah. - Ó, nagyon jól tudta, hogy Jenny legalább annyira hibás. Mégis nekem kellett elmennem. Ekkor döbbentem rá, hogy Jenny nyert. Elérte, amit akart. - Ezt hogy érted? - Egyszerűen szeretett volna megszabadulni tőlem, mert senkivel sem akart osztozni Warrenen. - Hiszen ez már beteges! Mark nem szólt egy szót sem. Hannah értetlenül állt az eset előtt. Amit Jenny szerelemnek nevezett, az számára nem tűnt másnak, mint határtalan önzésnek. - És az emberek mégis neki hittek, amikor Warrent gyilkossággal vádolta? - kérdezte a lány fejcsóválva.

- Jennyt mindenki szerette, ő pedig már hónapok óta azzal etette az embereket, milyen elviselhetetlenül féltékeny rá Warren, és ő mennyire fél tőle. - Felsóhajtott. - Ügyesen hazudott, és a bíróságon a legjobb formáját hozta. - Beszélnetek kellene erről Warrennel. - Csak azt ne! Jól kijövünk egymással. Kár megbolygatni a múltat. És eszedbe ne jusson beleavatkozni a kettőnk dolgába! - Szó sincs róla. Viszont bármit megtennék, hogy a bátyád végre csakugyan túljusson életének ezen a sötét szakaszán. - Nem hinném, hogy sokat tehetnél. Hannah elgondolkodott. Nagyon jól emlékezett rá, mennyi időbe telt, mire túl tudta tenni magát a házassága csődjén. - Meddig voltak házasok? - Négy évig. De már a gimnázium alatt együtt jártak. Hannah elfintorodott, és szórakozottan beleivott Mark csészéjébe. Warren meg Jenny kapcsolata komoly múltra tekintett vissza, de itt lett volna az ideje, hogy a férfi végre feladja a sündisznóállást. - Ízlik a kávém? - érdeklődött szárazon Mark. - Igen, nem rossz - válaszolta Hannah, és ismét belekortyolt. A felelősségteljesen gondolkodó emberek hajlamosak magukat okolni, ha a dolgok kicsúsznak az irányításuk alól. Warren szörnyen érezhette magát, amikor rájött, hogy a nő, akit feleségül vett, súlyos lelki zavarokkal küzd, és ő nem tud segíteni rajta. Warren azt mondta, Tony Ramos halála baleset volt. Hannah hitt neki. De vajon ő is hitt-e magának? Vagy idővel elfogadta az esküdtek meg a külvilág ítéletét? Letette a csészét. - Tudom, mit kell tennünk - jelentette ki határozottan. - Fellebbezünk az ítélet ellen. Warren jó hírét helyre kell állítani. Milyen módon lehet elintézni, hogy egy hat évvel ezelőtt lezárt ügyet újra tárgyaljanak? Mark értetlenül meredt rá. - Ezt felejtsd el! Jó ügyvédje volt, és ő sem tudott többet elérni, mint a felfüggesztést. - Az nem elég. - Warrennek nem fog tetszeni, ha újra feltéped a régi sebeket - figyelmeztette Mark. - Neki nem kell tudnia semmiről sem. Legalábbis az elején nem. Hannah döntött. A férfi nem töltött sok időt a börtönben, de valójában azóta sem nyerte vissza a szabadságát. Meg kell találni a módját, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól. Ha hivatalosan is ártatlannak nyilvánítanák, akkor talán végre ő is felmentené saját magát. Minél előbb fel kell keresnie a könyvtárat, hogy áttanulmányozza a jogi lehetőségeket. Az elkövetkezendő néhány napban nem volt módja elmenni a könyvtárba. Először is megoperálták Trixie-t, és Warren feltétlenül ott akart lenni a közelében. Hannah elkísérte őt, és próbálta tartani benne a lelket a hosszú várakozás alatt. Nem számított arra, hogy Warren megfogja majd a kezét, de így történt - éppen akkor, amikor az egyik legnagyobb pletykafészek belépett a helyiségbe, és úgy bámult rájuk, mintha valami szörnyű erkölcstelenséget követtek volna el nagy nyilvánosság előtt. Hannah legszívesebben nyelvet öltött volna az asszonyra, de beérte annyival, hogy kihívóan visszabámult rá. Kedd reggel telefonált az orvos. Közölte, hogy Trixie jól vészelte át a műtétet, és hazavihetik. Hannah szeretett volna Warrennel menni, hogy benézzen a könyvtárba, de a férfi közölte, pillanatnyilag egyetlen munkását sem tudja nélkülözni Mark kedvéért.

Amikor Warren déltájban az izgatottan csaholó kutyával a karján visszatért, I lannah nyitott nekik ajtót. A férfi a konyhában egy régi takaróból meg egy párnából átmeneti fekvőhelyet készített a lábadozó állatnak. - Mit mondott az orvos? - érdeklődött a lány. A kutya leborotvált lábán hosszú sebhely látszott. - Antibiotikumot kell szednie. Egyébként csinálhat bármit, amihez kedve van. Már megáll három lábon, de hamar kifárad. - Warren kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézett Hannahra. - Behoznád, amit vásároltam? - Igen... persze. - A lány kiment a kocsihoz, és a csomagok tetején egy csokor csodaszép nárciszt talált. Nárcisz! Warren meg akarta lepni. A szíve nagyot dobbant az örömtől. - Honnan tudtad? - kérdezte, amikor letette a csomagokat a konyhaasztalra. - A nárcisz a kedvencem. Télen elülteted a hagymákat, és kora tavasszal gyönyörű sárga virágok nyílnak a kertedben. A férfi felegyenesedett. - Trixie miatt hoztam. Nem azért vettelek fel, hogy... - Jaj, Warren! - szólt közbe Hannah fejcsóválva. - Csak meg akartam köszönni a segítségedet. Ennyi az egész. Megtetszettek a virágok. - Azzal a férfi a fejébe csapta a kalapját, és sietős léptekkel a kijárat felé indult, mintha attól tartana, hogy lekésik egy találkát valamelyik tehenével. A lány elégedetlenül vonta össze a szemöldökét. - Kész az ebéd. - Majd később eszem - felelte Warren, és becsukta maga mögött az ajtót. Mit jelentsen ez? Hannah értetlenül nézett utána. Először virággal lepi meg, azután elmenekül. Lehet, hogy a virággal valóban csak a köszönetét szerette volna kifejezni, és azért oldott kereket, mert észrevette, hogy Hannah többet vél kiolvasni ebből a gesztusból, mint amennyit a férfi valójában jelezni akart? A lány azonban tudta, hogy Warrennek szüksége van rá, még ha makacsabb is annál, hogy ezt beismerje. Délután Hannah átvitte a bőröndjét Warren szobájába. Sejtelme sem volt arról, mit szól majd a férfi, amikor meglátja az ő holmiját a sajátja mellett a szekrényben, de akár tetszik neki, akár nem, ő most már úgy vélekedett, ha itt alszik, akkor ez az ő szobája is. Amikor felnyitotta a bőröndjét, a keze enyhén megremegett. Egész életében azt hallotta az apjától, milyen ostoba az a nő, aki túl hamar odaadja magát egy férfinak. Való igaz, nem nehezítette meg Warren dolgát. Mindent megkapott tőle, amit egy nőtől csak várhat: finom falatokat, tiszta otthont, készséges hálótársat, és ezért alig kellett adnia valamit cserébe. Ő azonban nem rendelte alá magát mindenben a férfi elképzeléseinek. Csak türelmesnek kell lennie, és reménykednie abban, hogy idővel megnyeri magának a bizalmát. Amikor mindennel elkészült, Hannah körülnézett a nagy, kényelmesen berendezett hálószobában. Nem akadt benne semmi, ami a Jennyvel töltött évekre emlékeztetett volna. Marktól hallotta, mi történt a nő holmijával, amit nem vitt magával. Warren a szabadlábra helyezése után mindent összegyűjtött az udvaron, és hatalmas tüzet rakott belőle. Hannah még el akarta tenni valahová a bőröndjét, ezért nekiállt helyet csinálni a könyvespolc alján. Ott rábukkant egy acélládára, amelynek megrongálódott a zárja. Amikor felemelte a ládát, a fedele magától felpattant. A ládában fényképek voltak.

Azt mondta magában, nincsen joga kutakodni Warren személyes dolgai között, de végül győzött a kíváncsisága. A régi fotók alatt a férfi gimnáziumi éveiből származó emléktárgyai rejtőztek: bajnoki érmek és oklevelek, úszásban meg labdarúgásban elért eredményekért, továbbá évkönyvek és újságkivágások. Warren az iskolai labdarúgócsapat sikeres hátvédje és a templomi kórus oszlopos tagja volt. Megválasztották az iskolai diák önkormányzat elnökének. És Jenny mindig ott állt mellette. Hannah egy újságból kivágott fényképre meredt. Jenny nagyon csinosnak látszott, de az állítólagos hasonlóságot kettejük között nem tudta felfedezni. A képen olyan sugárzó mosollyal figyelte Warrent, mintha ő lett volna az élete középpontja. A fiú pedig rendkívül komoly arcot vágott, mint aki nagy reményekkel néz a jövő elébe. Hannah összecsomagolt mindent, utána a ládát meg a bőröndjét betolta a polc alá. - Hannah, ott vagy bent? A lánynak nagyot dobbant a szíve. Warren majdnem rajtakapta, miközben a legszemélyesebb holmija között kutakodott! - Igen, itt vagyok - szólt ki, és bűntudatosan távolabb húzódott a polctól. - Mit keresel itthon ilyen korán? A férfi megállt a szoba közepén. - Miért, magyarázkodnom kell, ha be akarok jönni? - Elkezdte kigombolni az ingét. - Nem, de... - Hannah lenyűgözve figyelte. Meztelen felsőtestének látványára teljesen megfeledkezett arról, mit is kezdett el mondani. - Át akarsz öltözni? - Nem, most csak levetkőzöm - felelte Warren, s kihívó tekintettel földre dobta az ingét. A lány az ajkába harapott. Most tiltakozzon? A férfi sok mindent magától értetődőnek vett, most is úgy lépett be a szobába, mintha neki kötelessége lenne mindig a rendelkezésére állni, ahányszor csak kinyújtja utána a kezét. Ám mi tagadás, Hannah nagyon is szívesen vette, ha kinyújtotta utána a kezét. Önkéntelenül is megnyalta a szája szélét. - Le akarsz zuhanyozni? - Nagyon jól tudod, miért vagyok itt. Folyton te jártál az eszemben, bármit csináltam. - A férfi hangja már-már indulatosan csengett. - Azt az átkozott szélkereket javítottam a déli legelőn, de képtelen voltam másra gondolni, mint arra, milyen lenne megint melléd bújni az ágyba. - Levette a nadrágját. - Érezni akarlak, Hannah! Warren meztelenül állt az ágy mellett, és a lány felé nyújtotta a kezét, ő pedig engedelmesen odament hozzá. A szíve zakatolt, a vére pezsgett. A férfi keze pillanatok alatt eltávolította róla az útban lévő ruhadarabokat. Azután Warren lefektette őt az ágyra, és csókolta, simogatta a testét, ahol csak érte. Hannah számára pedig megszűnt létezni minden más dolog a világon, egyedül ez a szerelem, egyedül ez a gyönyör jelentette számára a valóságot. 8. FEJEZET Csütörtökön Hannah már nem bírta tovább. Warren délelőtt Amarillóba vitte Markot az orvoshoz felülvizsgálatra. Bittér Creek éppen félúton feküdt a kórház felé. Hannah nem tudott jól hazudni. Amikor Warren megkérdezte, kitegye-e a Bittér Creek-i könyvtárnál, a tenyere izzadni kezdett zavarában.

- Hogyne. Utána pedig a városban ebédelhetnénk, mert ha Mark kerekes széket kap, azt feltétlenül meg kell ünnepelnünk! Három óra múlva, amikor Hannah az étterem felé tartott, ahová a Jones fivérekkel megbeszélte a találkozót, a táskájában már három regény lapult a jogi szakkönyvekből kimásolt oldalakkal együtt. Elég sokáig tartott, mire sikerült összegyűjtenie a szükséges tudnivalókat, és abban sem volt biztos, hogy mindent jól értett-e. Most úgy látta, két lehetőség van arra, hogy Warren ítéletét megsemmisítsék: vagy perújrafelvételt kell kérni, vagy pedig kormányzói kegyelem útján. Mindkét megoldás elég bonyolultnak és időigényesnek tűnt. Márpedig pillanatnyilag azzal kellett számolnia, hogy legfeljebb hét hetet tölthet még Warren házában. A férfi egyelőre egy szót sem vesztegetett arra, mi lesz, ha Mark felgyógyul. Elért közben az étteremhez, és látta, hogy a két testvér még nem érkezett meg. Elhatározta, hogy addig benéz a szomszédos illatszer- meg ajándékboltba. Amikor belépett az üzletbe, megszólalt az ajtó feletti kis csengettyű. Körülnézett a szépítőszerek és különféle csecsebecsék között. Előzőleg váltotta be az első fizetési csekkjét, ezért elhatározta, hogy várakozás közben megajándékozza magát valami aprósággal. A szépítőszerek részlegében összehasonlított néhány púderfajtát, megszagolgatta a testápolókat, miközben a szeme sarkából három fiatal lányt figyelt, akik ékszereket próbálgattak. Egyikük oda-odapillantott rá, majd mondott valamit a többieknek, amin aztán együtt vihogtak. Ekkor egy ősz hajú matróna lépett Hannah-hoz. A lányok elhallgattak. - Segíthetek? - Aligha hiszem - válaszolta óvatosan a lány. - Csak nézelődöm egy kicsit... - Hadd mutatkozzam be! Mrs. Green vagyok, a tulajdonos. Hannah odanézett a lányokra. Az egyikük vágott egy grimaszt az idős hölgy háta mögött. - Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Green. Hannah McBride vagyok. - Igen, tudom. Múlt vasárnap a Szent Lukács-templomban volt, ugye? A lányok megint nevetgélni kezdtek. Ekkor egy újabb vevő került elő az üzlet hátsó részéből. Hannah ráismert. Egyike volt azoknak, akik a buszpályaudvaron zaklatták: a hórihorgas, zsíros hajú, üres tekintetű fiatal férfi. A nyegle fickó szóba elegyedett a lányokkal. - Igen, igazán szép templom - felelte gépiesen Hannah. - Irene Robertstől hallottam, hogy egyik egyházközösséghez sem tartozik. - Úgy van. A munkám sok utazással jár. - Amíg nálunk marad, szeretném meghívni az Igaz Hit templomba. A lelkipásztorunk nagyszerű ember. Hannah megnyugodott. Az asszony minden jel szerint csak ennyit akart tőle. - Köszönöm, szívesen elmegyek. Miközben Mrs. Greennel beszélgetett, a három lány vihorászott, és a fiatal férfit ugratta, aki azonban egyre inkább elhúzódott tőlük. A sötét hajú lányról azonban lerítt, hogy valamit forgat a fejében. Ekkor ismét megszólalt az ajtó fölötti kis harang. Hannah remélte, hogy Warren jön végre érte, ám helyette egy nem túl magas, western inget viselő férfi lépett be, karján egy sápadt, ideges tekintetű, hosszú, vörösesszőke hajú nővel. Hannah majdnem szívszélhűdést kapott, mert azonnal ráismert, noha még sohasem találkozott vele. Jenny volt az. A sápadt nő belekapaszkodott a férfi karjába, és Hannahra meredt. Amikor a férfi mondott neki valamit, megrázta a fejét, majd könnyed léptekkel elindult az üzlet belseje felé. Hosszú ruhája úgy lógott rajta, mintha az utóbbi időben sokat fogyott volna. Bizonytalanul mosolyogva megállt Hannah előtt.

- Jó napot! - mondta halkan. Jó tíz centiméterrel lehetett alacsonyabb Hannahnál. - Remélem, nincs ellene kifogása, ha így egyszerűen megszólítom, de van valami, amit tudnia kell. Kísérője odaállt mögé, és kezét a vállára tette. - Inkább hagyd, ha nehezedre esik! - Ó, dehogy! - Jenny alsó ajka remegni kezdett, de hősiesen folytatta. - Figyelmeztetni szeretném magát. Meg kell tudnia az igazságot, mielőtt túl késő lesz. - Azok után, amiket hallottam róla - szólt közbe a férfi megvetően -, már úgyis késő. Warren rég az ágyába vitte, az biztos. Hannah-nak hirtelen elege lett. -Bocsásson meg, hogy félbeszakítom, de azt hiszem, először be kellene mutatkoznunk egymásnak. Hannah McBride vagyok, arról pedig sejtelmem sincs, kicsoda maga, uram. A fiatal hölgy itt, aki valamire feltétlenül figyelmeztetni akar, nyilván Jenny lehet. - Kezet nyújtott neki. Hogy van? Warrentől sokat hallottam magáról. Ebben a pillanatban valaki rémülten felsóhajtott. Hannah körülnézett. Mrs. Green tapintatosan félrevonult, de nem állt tőlük túl messze. Az ékszereket igazgatta, amelyeket a lányok rendetlenül tettek vissza. A sóhaj valahonnan hátrábbról jött. Hannah megint az előtte álló nőre nézett. Jenny lassan megfogta a kinyújtott kezet. - Mit mondott rólam? - kérdezte alig hallhatóan. Hannah nem számított arra, hogy valaha is személyesen megismerheti Jennyt. Kereste rajta a gonoszság, a féktelen önzés jeleit, de csak egy bizonytalan, megfélemlített teremtést látott maga előtt. - Lényegtelen. - Szó sincs róla, tudnom kell! Hannah igyekezett a beszélgetést más irányba terelni. - Látogatóban van a városban? Úgy hallottam, Kaliforniában él. Jenny megrázta a fejét. - Az volt a szándékom, hogy hamarosan vissza is utazom oda, de a nénikém mesélt magáról, én meg kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek, és figyelmeztessem. Tudnia kell, hogy Warren csak kihasználja magát. - Nem értem, miről beszél. - Ami Warren és köztem van, az szent dolog. Lelki társak vagyunk. Ezért is kell tudnom, mit mondott rólam. Azt reméltem... - Nyelt egy nagyot. Ekkor ismét nyílt az ajtó, és minden szem arra nézett. Mark begipszelt lába jelent meg elsőként, amely egy kerekes szék lábtartóján nyugodott. A sérült férfi hosszú idő óta először viselt inget és farmert. Mögötte jött a kerekes széket tolva Warren. Hannah a meglepetés legkisebb jelét sem látta rajta. Nyilván figyelmeztették útközben, és az arca most ugyanolyan zárkózottnak tűnt, mint amikor először találkoztak a buszpályaudvaron. - Végre itt vagytok! - intett feléjük megkönnyebbülten Hannah, és odasietett hozzájuk. - Klassz a járgányod, Mark - folytatta tettetett vidámsággal, abban a reményben, hogy megúszhatják a kellemetlen jelenetet Warren és Jenny között. - Megforgathatlak? - Az megy nekem is. — Mark a mellén lógó begipszelt karjára mutatott. — Amikor megpróbálom egy kézzel hajtani magam, azonnal pörögni kezdek. - Mehetünk ebédelni? - szólt közbe Warren. Hannah a szemébe nézett. - Felőlem azonnal. Tolhatom a széket?

- Hogyne. - A férfi elengedte a fogantyút. - Megbízom benned. Vajon ezt úgy értette-e, ahogy Hannah hallani szerette volna? Hirtelen hangzavar támadt az ékszerrészlegnél. Hannah hátrapillantott a válla fölött, és látta, hogy Mrs. Green elkapja a hórihorgas fiatalember karját. - Szégyelld magad, Sammie! Add csak vissza gyorsan, amit zsebre tettél! - Nincs nálam semmi... Jenny kísérője most odalépett hozzájuk. - Segíthetek, Mrs. Green? - Ki ez az alak? - érdeklődött közben halkan Hannah. - Ben Rydell - felelte hűvösen Warren. - Jenny bátyja. Vagy úgy, gondolta Hannah. Mrs. Green felvilágosította a fiút a bolti lopások következményeiről, és megkért valakit, hogy hívja fel a seriffet. Hannah az ajkába harapott. Nem tartotta szemmel egész idő alatt a fiatalembert, de ő egészen másra gyanakodott, mint Mrs. Green. Ebben a pillanatban észrevette, hogy Jenny közeledik hozzájuk. Mark fél kezével gyorsan megragadta a kocsija egyik kerekét, és úgy fordította a járművét, hogy elzárja vele az utat Warrenhez. A nő megállt, és tágra nyílt szemmel, vágyakozva meredt Warrenre, majd kinyújtotta felé mindkét karját. - Ó, Warren, meddig akarsz még büntetni engem? Hannah a szeme sarkából látta, hogy a három lány szép csendben kiiszkol az üzletből. - Mrs. Green! - szólalt meg jó hangosan. - Ha tolvajra gyanakszik, motozza meg inkább ott azt az ifjú hölgyet, aki a barátnőivel együtt most akar távozni! Egy órával később a sötét hajú lány, aki több ékszert is el akart vinni fizetés nélkül, már otthon volt. A szülők megkérték Mrs. Greent, hogy ne tegyen feljelentést. A fiatalember kereket oldott, amint Mrs. Green elengedte a karját. Jenny és a bátyja elment, de valószínűleg nem olyan messzire, mint ahogyan Hannah szerette volna. Miután betették a tolókocsit a csomagtartóba, egyszer csak felbukkant mellettük Sammie. - Üdv! - intett neki Hannah kicsit ijedten. Sammie rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. - Maga kiállt mellettem. Megmondta Mrs. Greennek, hogy nem én loptam. - Igen. Majdnem biztosra vettem, hogy az egyik lány volt. - Bethany azt akarta, hogy vállaljam magamra a lopást. Megígérte, hogy akkor kedves lesz hozzám, mert egyébként sohasem kedves. Nagyon tetszik nekem, szeretném megcsókolni, de sohasem hagyja. - Bethanynak nem lett volna szabad ilyet kérnie. - Maga is csinos, és segített rajtam. Ezt sohasem fogom elfelejteni. En mindig megtartom a jó emlékezetemben azokat, akik rendesek voltak hozzám. - Hannah - szólalt meg Warren -, ez Sammie Reddington. Sammie, ő Hannah. - A hangja most meglepően lágynak tűnt. - Örvendek, hogy megismertem, Sammie. A fiatalember Warrenre nézett. - Mr. Jones, magát sem fogom elfelejteni soha. Nagyra értékelem, hogy soha nem üt meg senkit, aki kisebb magánál. - Köszönöm. - Mario azonban nem szereti magát.

- Én sem szeretem Mariót. - Hallottam a kutyájáról. Nagyon szomorú lettem. Senkinek sem lenne szabad bántania a kutyákat. Hannah már nem találta olyan ellenszenvesnek a fiút, mint eleinte. - Igen, csúnya dolog bántani az állatokat. - A tehén, az más. A teheneket meg lehet enni. - Sammie, te talán tudod, ki lövöldözik a tehenekre? - kérdezte Warren. - A tehén, az más - ismételte Sammie, miközben hátrálni kezdett. - De nem lett volna szabad rálőnie a kutyájára. Majd én gondoskodom róla. - Megfordult és elinalt. - Te jó ég, milyen különös figura! - jegyezte meg Hannah. - Fogyatékos? Warren megvonta a vállát. - Olyasmi. - Hogyan ismerted meg? A férfi előrement. - Négy vagy öt évvel ezelőtt segítettem neki, amikor néhány idősebb fiú nem hagyta békén. Azt kérte, verjem meg őket, mire azt válaszoltam, nem ütök meg senkit, aki kisebb nálam. - Kinyitotta az ajtót. - Úgy látszik, ez nagy hatással volt rá. Hannah beült a kocsiba, és egy ideig csendben rágódott a történteken. Amikor Warren megállt egy piros lámpánál, hangosan gondolkodott tovább. - Nem értem, miért mondják az emberek, hogy hasonlítunk egymásra Jennyvel. A haja teljesen más, a szeme kék, ráadásul sokkal alacsonyabb és soványabb nálam. - Nem akarok Jennyről beszélni. - Én magamról beszéltem. Szerintem nem hasonlítok rá. Mark megszólalt a hátsó ülésen. - Persze hogy nem hasonlítasz rá. A legkevésbé sem. És ha a kedves bátyám nem ért velem egyet ebben, ostobább, mint gondoltam. A lámpa zöldre váltott. Ám ahelyett, hogy elindult volna, Warren üresbe tette a váltót, és Hannah-hoz fordult. - Egyáltalán nem hasonlítasz hozzá. Sem külsőleg, sem belsőleg, sem semmilyen más tekintetben - jelentette ki komolyan. - Világos? - Azután megcsókolta a nőt. Hannahnak nem sok kedve volt vendégségbe menni aznap este. Warren ismerősei a férfi barátnőjének fogják tartani, nem pedig az alkalmazottjának. Ha erre gondolt, rögtön zavarba jött. Talán ha lett volna valamilyen szép ruhája, magabiztosabbnak érezte volna magát, de semmilyen alkalmi darabot sem hozott magával. Étvágy nélkül piszkálta a villájával az ételt. Talán abban a zöld ruhájában menjen, amelyet a templomban viselt? Nem, vetette el az ötletet azonnal, ilyen összejövetelekre az nem való. Bárcsak megkérdezhette volna Warrent! Ám a férfi aznap még nem került elő. Már kora hajnalban felkelt, és később sem feküdt vissza mellé az ágyba. - Mi a baj? - érdeklődött Mark. Warren reggel beültette a kerekes székbe, és most nagyon élvezte, hogy nem az ágyában kell ebédelnie. - Semmi - felelte Hannah, miközben nem túl meggyőzően mosolygott. - Egyszerűen csak nincs étvágyam. - Vagy úgy - biccentett Mark. A lány elgondolkodott. - Mondd csak, nem vágnál le egy picit a hajamból? Csak a végét? Egyedül nem tudom.

- Nem őrültem meg! Ismerlek titeket: ha csak egy fél centivel többet nyisszantok le, mint gondoltad, belém vágod az ollót. - Honnan tud ilyen sokat a nőkről egy férfi, akinek nincsen lánytestvére? - mosolygott Hannah. - Ó - húzta el a szót ártatlan képpel Mark -, jó megfigyelő vagyok! Warren még hallotta Hannah nevetését, amikor kinyitotta az ajtót. - Min nevettetek ilyen jót? Az öccse és Hannah egy asztalnál ültek. A lány szeme felragyogott, ahogy megpillantotta munkaadóját. - Az öcséd emberismeretén - felelte mosolyogva. - Egyébként még van a csirkéből. Mindjárt hozom. Warren felakasztotta a zakóját. - Majd én elintézem. Te csak maradj nyugodtan, és fejezd be az evést! - A tűzhelyhez ment. - O, Hannah ma nem evett egy falatot sem. Nincs étvágya - közölte gunyorosan Mark. - Mi a baj? - Semmi - felelte a nő. Warren megfordult. - Hannah, életemben nem találkoztam senkivel, aki olyan rosszul hazudna, mint te! - Jó, hát csak azért nem akarok róla beszélni, mert annyira jelentéktelen dolog. - Hannah! - Rendben, rendben, nem titkolózom tovább. Mindössze annyi az egész, hogy nincs mit felvennem. Warren letette a tányérját az asztalra, és értelmezni próbálta, amit hallott. Hannah-n tiszta farmert látott. Kék-zöld kockás flanelblúza kicsit viseltesnek tűnt ugyan, de neki tetszett, ahogyan a vékony anyag rásimult a mellére. Értetlenül csóválta a fejét. - A munkaruhádra gondolsz? Hiszen már nem is hordod, szerintem nagyon helyesen, de ha úgy gondolod... - Warren, Hannah a ma esti vendégségre gondol - szólt közbe Mark. O, erről teljesen megfeledkezett! Nem volt sok kedve hozzá, de már meghívta a lányt. Kedvetlenül nyúlt a zsebébe. - Néhány órát itt maradhatok Markkal - mondta, miközben előhúzta a pénztárcáját. - Elviheted a furgont, és... - Ne! Warren felnézett. Hannah az asztalnál állt, az arca krétafehér lett. - Nem akarom, hogy pénzt adj, Warren! - Én csak azt szerettem volna... Nem úgy értettem, ahogy gondolod. - Nincs szükségem a pénzedre. - Tudom. - A férfi tehetetlennek érezte magát, és ez bosszantotta. - Nem akarlak megfizetni, egyszerűen csak szerettem volna valamilyen ajándékot adni neked. Ennyi az egész. - Tudod, mit fognak gondolni az emberek ott a partin? - kezdte halkan Hannah. - Neked dolgozom, és... viszonyunk is van, azt fogják tehát gondolni, hogy azért is megfizetsz. Lehet, hogy ez neked nem nagy dolog. Tudom, rólad már sok rosszat mondtak az emberek. De engem zavar. Nem mehetek oda olyan ruhában, amit te vettél nekem. Hogy gondolhat bárki is rosszat Hannah-ról? Warren odalépett hozzá. - Azért akarlak elvinni a társaságba, mert dicsekedni szeretnék veled. De ha kellemetlenül fogod érezni magad, ha néhány idióta esetleg rosszat gondol rólad, akár itthon is maradhatunk. - Jaj, ne! El akarok menni. - Akkor is, ha nincs mit felvenned?

A lány vállat vont. - Majd kitalálok valamit. De azt nem hagyhatom, hogy te vegyél nekem ruhát! - Jól van. - A férfi beletörődött Hannah kívánságába. - Menj be a városba, és keress magadnak valami szépet! A főutcán találsz egy üzletet, ahol elég igényes dolgokat árulnak. - Úgyis épp tegnap váltottam be az első fizetési csekkemet. - Ha már a városba mégy, nekem is megtehetnél valamit - folytatta Warren. - Miután a konyhaszekrényeket szép fehérre súroltad, a régi padló olyan siralmasan néz ki mellettük! Beugorhatnál a lakberendezési áruházba, hátha ráakadsz valamilyen burkolatra, ami illene ide. Hannah értetlenkedve pislogott. - Azt szeretnéd, ha új padlót választanék a konyhádba? De milyet? Úgy értem, maradjon a linóleum? - Teljesen izgalomba jött. - Vagy legyen fa? Az remekül nézne itt ki, de drága, és nehéz tisztán tartani. Vagy padlócsempe? Az is drága, de egy életre szól. Láttam szépeket, de nem tudom, mennyit akarsz költeni rá, és mi tetszene neked. - A kék - felelte Warren. - Az a kedvenc színem. - A nő csillogó szemébe nézett. Mindjárt megcsókolja... - Jó, de milyen kék? Égszínkék vagy tengerkék, esetleg türkiz? És egyszínű legyen, vagy mintás? És még azt sem mondtad, hogy linóleum legyen-e, vagy kő... Warren lehajolt hozzá, hogy megcsókolja, Hannah azonban mosolyogva elhúzódott. - Gyanítom, hogy el akarod terelni a figyelmemet. Közben pedig zavarba hozod az öcsédet. - Igen, már egészen vörös a fülem - jegyezte meg szárazon Mark. - Azt hiszem, ideje lenne visszafeküdnöm egy kicsit pihenni. Warren meglepetten fordult meg. Ha az öccse önként vissza akar menni az ágyába, akkor valami nincs rendjén. Elengedte Hannah-t. - Mi az? Nem érzed jól magad? Mark elfintorodott. - Csak tapintatosan vissza akar vonulni - magyarázta a lány. - Most képzeld, ilyen jó ember lett belőlem! - mormolta kicsit gúnyosan Mark, miközben Warren kitolta őt a konyhából. 9. FEJEZET Markol nem derítette fel a kilátás, hogy beteszik az ágyába. A kerekes székben töltött órák után a csontjai eléggé hasogattak, nem lesz nagy élvezet, ha Warren most átemeli a fekvőhelyére. Miután ezen túlestek, izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, de most legalább viszonylag kényelmesen hátradőlhetett, és bevehette a fájdalomcsillapítót. - Mondd csak - kezdte, miután leöblítette a tablettákat egy pohár vízzel tisztában vagy azzal, mit tettél az előbb? - Meg akartam csókolni Hannah-t - felelte egyszerűen Warren. - Megkérted, hogy csinosítsa ki a házadat! Ez a nő pedig semmire sem vágyik jobban, mint otthonra. Mit fog most gondolni, miután megkérted, hogy válasszon neked új padlóburkolatot? Bátyja egy ideig hallgatott. - Talán ugyanazt, amit én. Hogy szeretném, ha itt maradna. Mark nyelt egyet. - El akarod venni? - Nem, dehogyis! Nem ígértem neki semmit, és nem is fogok. Én csak... örülnék, ha maradna. - Reméli, hogy elveszed. - Elég nagy ostobaság.

Mark felsóhajtott. - Igen, valaki itt közöttünk nagyon ostoba. Hannah még egyszer felmelegítette Warren ebédjét. Nem tudta, mit tartson most felőle. Miért kelt ma a férfi olyan korán? És miért kérte öt arra, hogy segítsen új konyhapadlót választani? Lépteket hallott a folyosóról. - Eszel most? - Igen. Bemész a városba? - Öt perc múlva indulok. - Elé tette a tányért, és sóhajtva a konyhapultra könyökölt. Beszélni akart a férfival. - Hiányoztál, amikor reggel felébredtem. - Nem tudtam aludni. - Warren arcán most megjelent az a zárkózott kifejezés, amelyet Hannah annyira gyűlölt. - Az istállóba mentem, és kifényesítettem a lószerszámokat. - Azért voltál nyugtalan, mert felbukkant a városban Jenny? - Igen. Hannah nyelt egyet. Aki sokat kérdez, annak sokat kell hallgatnia. De ha már egyszer belekezdett, folytatnia kell. Újabb kérdéssel akart előállni, amikor Warren megszólalt: - Nem szeretem őt. - Éppen azt akartam megkérdezni, hogy még most is gyűlölöd-e. A férfi néhány másodpercig hallgatott. - Nem szoktam beszélni róla. Sőt már gondolni sem szoktam rá. A tárgyalás óta nem láttam őt, és akkor, tessék, mint derült égből a villámcsapás, egyszer csak megjelenik megint. - Eléggé felkavarhatott. - Igen. - Warren beletúrt a hajába. - Az életünk egy tekintélyes darabját együtt éltük le, és a jövővel kapcsolatos elképzeléseim java része hozzá kötődött. Amikor tegnap megláttam... Elég rosszul néz ki, nem úgy találod? - De igen. - Kár volt visszajönnie. Szerintem is, gondolta Hannah, és elfordult a férfitól. Warren megállt mögötte, majd a kezét a vállára tette. - Nem gyűlölöm - mondta halkan. - Sok idő telt el, mire rájöttem. Sokszor nem is aludtam miatta. Különös érzés volt, hogy már nem is haragszom rá mindannak ellenére, amit ellenem elkövetett. Hannah megfordult, és Warren ölelő karjában találta magát. - Most már ez sem érdekes. Jenny a múltam része, a jelenemben viszont nincs helye. - A férfi elmosolyodott, és könnyű csókot nyomott Hannah homlokára. - Ideje indulnod, ha meg akarod venni azt a ruhát. Az időjárás nemsokára elromlik. - Igen? - A rádióban bemondták, hogy másnapra eső várható. - Biztos vagy benne? - Talán tévedek, de a lovak nagyon nyugtalanok, és Abe-et is kínozza a reumája. Azt hiszem, nagy vihar lesz. Earl és Susie Navarette úgy félórányi autóútra lakott. Amikor Warren, Hannah és Mark megérkezett, már sok jármű állt a házhoz vezető út mentén. Earl megígérte, hogy fenntart nekik egy parkolóhelyet, amelyet meg is találtak közvetlenül a garázs előtt, egy kézzel festett tábla segítségével: „Törött lábú vendégeknek fenntartva." Alatta pedig a figyelmeztetés: „Aki anélkül parkol le itt, szerez egyet, mire hazaindul." - A barátodnak van humora - jegyezte meg nevetve Hannah. - Legalábbis remélem, hogy viccnek szánta. Én idehozom a kerekes széket, amíg te kiemeled Markot. Az alkonyat mindent mesés színbe vont, miközben a látóhatáron már gyülekezni kezdtek az első sötét felhők.

Warren beültette Markot a kerekes székbe. Hannah bezárta az autót, és a kulcsot zsebre vágta. Amikor Warren visszanézett rá, egy pillanatra elállt a lélegzete. A nő alakja sötéten rajzolódott ki a narancsvörös esti ég háttere előtt, és elbűvölően szép volt. A haját hosszú copfba fonta, de néhány fürt már elszabadult, és a szél az arca körül lebegtette. Éppen egy akkor érkező társaságot figyelt, akik mind zakót viseltek ugyan, de farmerral. - Lehet, hogy túl elegánsan öltöztem? - kérdezte bizonytalanul. - Nem - vágta rá határozottan Warren. - Gyönyörű vagy. - O, szó sincs róla - ellenkezett a lány. - Főleg nem nyaktól fölfelé. De azért köszönöm. Warren megtorpant. Ezt még valóban soha nem mondta neki. Talán azt hiszi Hannah, hogy csak a testét találja szépnek? - Fékezz le, Mark! - szólt oda az öccsének, majd Hannah arcát a két tenyere közé fogta. Gyönyörű vagy - mondta még egyszer ellentmondást nem tűrő hangon. - Ezt mindenki így látja, rajtad kívül. Ezentúl tőled sem akarok mást hallani. - Azzal mintegy nyomatékot adva a szavainak, megcsókolta. Amint átlépték a küszöböt, Markot nők hada vette körül, és behatóan érdeklődni kezdtek az egészségi állapota iránt. Hannah oda-odapillantott rá, de a férfi szemmel láthatóan remekül érezte magát. Ahogyan ő is. Az étel nagyon finom volt, a vendégek pedig barátságosan fogadták. Az öltözéke sem tűnt kirívónak, mert mint kiderült, a háziasszony ugyanolyan ruhát viselt, csak világoskéket, nem őzbarnát. Susie volt az első, aki ezen az egybeesésen szívből nevetni kezdett, és Hannah azonnal csatlakozott hozzá. Azután az alacsony, hatvan év körüli, ősz hajú, fémkeretes szemüveget viselő asszony megkérte, segítsen neki a konyhában. Hannah ugyan világosan látta, hogy ez csak ürügy, hiszen Susie körül több alkalmazott is serénykedett, mégis szívesen követte ezt a rokonszenves teremtést. Miután behajtották maguk mögött a konyhaajtót, Susie rögtön bele is fogott a beszélgetésbe: - Bizonyára csodálkozik, miért csaltam ide. - Az a sejtésem, hogy szeretne alaposabb vizsgálatnak alávetni. - Tetszik az egyenessége - felelte a ház asszonya. - Tény, hogy odakint nem beszélhettünk volna nyíltan egymással. Pedig feltétlenül meg akartam mondani magának, mennyire boldog vagyok, hogy Warren... - A szeme hirtelen könnybe lábadt. - Jaj, bocsásson meg! - Gyorsan megtörölgette a szemét. - Már elmúlt. Csak boldog vagyok, hogy Warren végre talált magának valakit. - Attól tartok, korai az öröme - jegyezte meg halkan a lány. - Most biztosan tolakodónak tart - jegyezte meg Susie bűntudatos hangon. - Igazán sajnálom. Nem akartam megbántani. Csak tudja, már attól féltem, soha többé nem enged közel magához egyetlen nőt sem. - Előredőlt, és halkabbra vette a hangját. - Hallottam, mi történt az illatszerboltban. Gratulálok, igazán remekül viselkedett! Hannah nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne kérdezze: - Jól ismerte Jennyt? Mert Warrent, gondolom, már régóta ismeri. - Gyermekkora óta. Az édesanyja, Dana Rae jó barátnőm volt. - Susie felsóhajtott, és kinyitotta a vízcsapot. - Idehozná azokat a tányérokat? - Felgyűrte a ruhája ujját. - A halála után Warren valósággal búskomorságba esett, ezért először úgy gondoltam, Jenny jót tesz neki. Meg tudta nevettetni. Elmesélte magának, hogy én voltam az angoltanárnője a gimnáziumban? - Warren nem sokat beszélt a múltjáról. Elromlott a mosogatógép? - Nem, de a látszat kedvéért csinálnunk kell valami hasznosat. Ott hátul talál konyharuhákat. Hannah fogott egyet, miközben Susie nekiállt leöblíteni az elmosott edényeket.

- Tehát Warrent tanította a gimnáziumban - emlékeztette Hannah arra, hol hagyta abba -, és jóban volt a szüleivel. - Csak az édesanyjával - helyesbített Susie. - Nem tudom, Garwood Jones barátkozott-e egyáltalán valakivel. Nehéz természetű ember volt. És szerintem férjnek sem lehetett a legkiválóbb, de Dana Rae szerette. - Ismerem Mark történetét. - Hannah eltörölgetett egy tányért. - Igen, Garwood megcsalta a feleségét, de amikor Mark anyja a küszöbére tette a kisfiút, befogadta. Dana Rae pedig, kivételesen jóságos természet lévén, megszerette a gyermeket. Garwood azonban sohasem tekintette őt a sajátjának. Igaz, Warrennel sem bánt sokkal jobban. Rengeteget dolgoztatta, kész csoda, hogy a fiú nem roppant bele. - Talán ezért esik olyan nehezére kimutatni az érzelmeit, mert az apja ilyen elutasítóan bánt vele. Úgy értem, nyilvánvalóan ragaszkodik Markhoz, annak ellenére, hogy akadnak köztük... félreértések. - Igen, ezt nagyon jól megfigyelte. Mindig is éreztem, hogy Warren inkább az anyjára ütött. Sokan mondják, mennyire hasonlít Garwoodra, de ez a hasonlóság csak külsődleges. Az érzelmeit merev álarc mögé rejti, de az anyja jó szívét örökölte. - Nagyon... - Hannah hangja elcsuklott. - Bizonyára nagyon szerette Jennyt. Különben nem érintette volna olyan mélyen, amit az a nő tett vele. Susie felsóhajtott. - Amikor járni kezdtek, én is abban reménykedtem, hogy boldogok lesznek egymással. Jenny őszinte teremtésnek látszott, bizonyos tekintetben gyermetegnek is, és Warrennek éppen erre volt szüksége. Hamarosan kiderült azonban, hogy Jenny lelkileg is megrekedt egy gyermek szintjén, és nem rendelkezik felnőtt emberhez illő érzelemvilággal. Állandó figyelmet igényelt, ráadásul rettenetesen féltékeny volt. Ennek ellenére viszonylag rendben ment minden, amíg meg nem halt Garwood Jones. - Miért, ez mennyiben érintette a házasságukat? - Garwood alaposan megterhelte a farmot jelzáloggal. Warrennek éjjel-nappal dolgoznia kellett, hogy valahogyan felszínen tudjanak maradni, és megtarthassák a birtokot. - És Jennyt ez zavarta? Aggasztották a pénzügyi gondok? - Azok a legkevésbé - legyintett Susie. - Valószínűleg fel sem fogta, hogy a fennmaradásukról van szó. Nem, Jenny egyszerűen képtelen volt egyedül lenni. Warrennek sokszor késő éjszakáig dolgoznia kellett, és ezt nem tudta elviselni. - A mosogatással végeztek, Susie újabb feladat után kutatva nézett körül a konyhában. - Lenne szíves segíteni, kivinni a tányérokat a büféasztalhoz? Akkor úgy nézne ki, mintha csinálnánk is valamit, nem csak fecsegnénk egész idő alatt. Hannah mosolyogva felemelt egy tányértornyot. - Gondolja, hogy ezt elhiszi valaki? - Természetesen nem. Jó lenne hát, ha gyorsan mesélne magáról egy keveset, hogy mondhassak valami érdekeset a kíváncsiskodóknak. - Huszonnégy múltam - válaszolta készségesen Hannah. - Az apám cowboy, jelenleg Wyomingban dolgozik. Van egy húgom, Leslie, aki éppen most kezdett új életet El Pasóban. Én pedig mindent elkövetek, hogy okleveles ápolónő lehessen belőlem, így egy ideig még nem lesz túl könnyű a helyzetem, de ha szükséges, nagyon türelmes tudok lenni. Susie elmosolyodott. - Örülök, hogy ezt hallom, mert ha meg akarja hódítani Warrent, sok türelemre lesz szüksége. Nehezen felejtjük el, ha megcsalnak minket. - Az asszony is felvett néhány tányért, majd a könyökével kilökte a lengőajtót. Mielőtt azonban kilépett volna a nappaliba, még egyszer komolyan

Hannah-ra nézett. - Óvakodjon Mennytől! Lehet, hogy ártalmatlannak tűnik, de nem jó vele ujjat húzni. Tizenegy felé Susie úgy döntött, nem parti a parti tánc nélkül, mire Warren, Earl és még néhány férfi félretolta a bútorokat. Azután leoltották a lámpák többségét, és felcsavarták a magnó hangerejét. Warren a kezét nyújtotta Hannahnak. Nem szólt egy szót sem, de szemmel láthatóan boldog volt. Először egy lendületes, latinos hangulatú szám csendült föl. Warren ügyes, jól alkalmazkodó táncosnak bizonyult, és Hannah a szám végén mosolyogva hullott a karjaiba. Azután egy countryballada következett, amelyet egymáshoz simulva láncoltak végig. A lány Warren vállára hajtotta a fejét, és teljesen átadta magát a bensőséges pillanatoknak. Ekkor azonban csengettek. Earl az ajtóhoz sietett. Felhangzott a következő dal, de az első néhány taktus után valaki kikapcsolta a berendezést. A hirtelen támadt csendben hallani lehetett odakintről a feltámadó szél süvítését, a kitörni készülő vihar biztos előjelét. Earl sötét ábrázattal tért vissza a nappaliba. Royce Thompson seriff vizes esőkabátban követte. Tekintete körbejárt a jelenlévőkön, majd megállapodott Warrenen. - Mr. Jones - mondta egy kurta biccentés után -, fel kell tennem magának néhány kérdést. Warren kővé dermedten állt ott. - Miről van szó, seriff? - Mario Bustamentét valaki ma hajnalban összeverte. Bevitték az amarillói kórházba, miután Ignacio Torres rátalált a háza mögötti mezőn. Úgy egy órával ezelőtt nyerte vissza az eszméletét. Thompson hatásszünetet tartott. - Azt állítja, maga tette. Warren eleresztette Hannaht, és előbbre lépett. - Ki más is tehette volna? - válaszolt olyan készségesen, hogy az már gúnyolódásnak hatott. Menjünk át egy másik szobába, ahol kihallgat, vagy azonnal le akar tartóztatni? Thompson nem zökkent ki a nyugalmából. - Bustamente beismerte, hogy ő lövöldözött a marhákra. Ráadásul azt is, hogy rálőtt a maga kutyájára, mert így akart bosszút állni. Ezt már rég sejtette, ugye? Hannah szíve a torkában dobogott. A szája annyira kiszáradt, hogy ha a nyelvével nem nedvesíti meg az ajkát, nem tudott volna beszélni. - Mikor történt ez, seriff? - kérdezte rekedten. - Mit jelent az, hogy ma hajnalban? Thompson kíváncsian nézett rá. - Miért kérdi? - Ha még napkelte előtt, akkor megesküszöm rá, hogy nem Warren követte el. Mert akkor velem volt. Mint ahogy egész éjjel. A múlt mintha megismétlődött volna. Warren úgy érezte magát, mint akit fejbe kólintottak. Legrosszabb félelmei váltak valóra most a seriff megjelenésével, hogy megint bezárhatják, és nem mozoghat szabadon, a tetszése szerint. E rémálom közepette egyre növekvő értetlenséggel és dühvel hallgatta Hannah szavait. Hazudott. Warren nem volt végig mellette. Az istállóba ment, és amikor a lány felébredt, hiányolta is őt, és megkérdezte, hol járt olyan sokáig hajnalban. Akkor miért hazudik? Most azonban nem vonhatta kérdőre. Semmiképp sem lett volna okos ilyet tenni a seriff és a sugdolózó vendégek előtt. - Nem láttam Mariót azóta, hogy a bandájával zaklatta Hannaht a városban - válaszolta nyugodtan. - Amikor odaérkeztem, rám támadt, és én leütöttem. - Nem őt vádolta a kutya lelövésével?

- Valóban rá gyanakodtam, de azért még nem vertem volna össze. - Hol tartózkodott ma hajnali öt órakor? - A farmon. Ki sem tettem onnan a lábam, amíg el nem indultunk ide. - Warrennek sikerült megválaszolnia a kérdést úgy, hogy kihagyta belőle a reggeli munkáját az istállóban. Egyre gyűlt benne a harag, hogy még ő kényszerül megerősíteni Hannah hazugságát. Nem akarta, hogy még egyszer egy nő hazugságán forduljon meg a sorsa. Márpedig mostantól a lány kezében volt. Elég, ha annyit mond a seriffnek, hogy azért hazudott, mert félt Warrentől, hátha árthat neki. A régi trükk. Már megtanulhatta volna, milyen könnyen veszi be mindenki ezt a szöveget. Thompson feltett még néhány kérdést, aztán távozott anélkül, hogy letartóztatta volna Warrent. Tisztában volt vele, hogy gyakorlatilag semmit sem tud felhozni ellene, főleg Hannah bejelentése után. Amikor Earl kikísérte a seriffel, a vendégek élénk eszmecserébe kezdtek. Hannah Warrenhez fordult. - Hála az égnek! - mondta, és kezét a férfi karjára tette. - Mennyire gyűlölhet téged Mario, ha ilyen állapotban is képes volt megvádolni! Gondolod, hogy Sammie lehetett? Azt mondta, bosszút áll Trixie-ért. - Elképzelhető - felelte szűkszavúan Warren. - Nem hittem volna, hogy Thompson komolyan veszi Mario szavait - folytatta Hannah. - Annyira féltem, hogy letartóztat téged! - Nos, mindenesetre sikerült gondoskodnod róla, hogy ez ne történhessen meg - jegyezte meg visszafojtott indulattal Warren, majd karon ragadta a nőt. - Gyere velem, beszélnünk kell! A férfi a bejárat melletti kis fülkébe vezette Hannaht. - Valami baj van? - kérdezte a lány. - Úgy látom, haragszol rám, de nem értem, miért. - Valóban nem? - kérdezett vissza elsötétült arccal Warren. - Miért hazudtál? Hannah álmélkodva meredt rá. - Mert nem akartam, hogy börtönbe kerülj! Ráadásul tudom, hogy nem te verted meg Mariót. - Mitől változott meg ennyire a véleményed? Az állatorvosnál még attól tartottál, hogy valakinek ellátom a baját. A lány megrázta a fejét. - Akkor nagyon dühös voltál. Azt viszont soha nem feltételeztem rólad, hogy képes lennél valakit hidegvérrel félholtra verni. - Szóval azt hiszed, csak akkor vagyok veszélyes, amikor feldühödök? - A férfi megragadta Hannah vállát. - Akkor most félhetsz, mert sikerült igazán feldühítened! - Warren, az ég szerelmére! Mi ütött beléd? Úgy viselkedsz, mintha azért hazudtam volna, hogy ismét börtönbe vigyenek, és nem azért, hogy megóvjalak tőle! Én nem vagyok Jenny! A férfi ujjai egyre jobban belemélyedtek Hannah húsába. - Igen, mégis majdnem ugyanabba a helyzetbe kerültem miattad. Ha rá akarsz kényszeríteni valamire, mostantól fogva elég, ha megfenyegetsz, hogy megváltoztatod a vallomásodat. Jenny azt akarta, hogy menjek vissza hozzá. Én nem voltam hajlandó. Mire ő... Hannah hirtelen nagy erővel kitépte magát a férfi kezéből, és lekevert neki egy hatalmas pofont. Rögtön utána megint ütésre emelete a kezét, de Warren elkapta a csuklóját. - Elég! - mondta hidegen. Az arca vöröslött az ütéstől. - Soha többé ne merd nekem azt mondani, hogy olyan vagyok, mint ő! - És miért ne? Azt állítod, szeretsz. Ugyanúgy, mint ő. - Hányszor hallotta már ezeket a szavakat? Szomorú hangon, dühödten, könnyek között könyörögve vagy szemrehányóan, mert Jenny úgy

érezte, nem viszonozza a szerelmét. Vagy legalábbis nem eléggé. Sohasem eléggé. Akármit mondott vagy tett, Jennynek sohasem volt elég, és a végén még igaza is lett. Elengedte Hannah csuklóját. - Mondd ki, nem is remélted, hogy feleségül veszlek! Mondd ki, hogy nem szeretsz! Hannah néhány másodpercig tágra nyílt szemmel meredt rá, majd egy könnycsepp gördült végig az arcán. - Ezt nem mondhatom, mert szeretlek. Nagyon is. Warren körül forogni kezdett a világ, hogy szinte beleszédült. Gyorsan ellökte magától a lányt. Hannah büszkén felszegte a fejét, bár az ajka remegett. Azután sarkon fordult, és otthagyta a férfit Warren egy darabig még ott álldogált a fülkében. Maga sem értette, miért viselkedett ilyen kegyetlenül, hiszen nem akarta eltaszítani magától Hannah-t. Szerette volna, ha mellette marad, csak úgy érezte, nem bírná újból elviselni magán a szerelem bilincseit. Megdörzsölte az arcát. - A pokolba is, hogy lehettem ekkora ökör?! - szitkozódott tehetetlen dühvel. Ekkor meghallotta, hogy az előtér kövén gumi csikorog. Úgy látszik, Mark valamiképpen ráérzett, hogyan tud egyedül is közlekedni a kocsival, mert egyenesen odakormányozta magát a fülke elé. - Mit mondtál Hannahnak? - vonta kérdőre a bátyját. - Vitatkoztunk - felelte fáradtan Warren. - Attól még nem sírna. A mennykő csapjon beléd! Ha fel tudnék állni ebből a nyomorult székből, most bemosnék neked egyet! A bátyja azonban nem figyelt rá. Mark háta mögött meglátta Hannaht, amint az anorákjában a kijárat felé siet. Akkor jutott eszébe, hogy az autó kulcsa a lánynál maradt. - Várj! - kiáltott fel, és megpróbált elmenni Mark mellett. - Hannah, várj meg! Az öccse azonban olyan ügyesen irányította a tolószéket, hogy elzárta az útját. - Hagyd békén! - Mark, az ördögbe! Hannah nem zavartatta magát. Feltépte az ajtót, és kirohant az esőbe. Warren még hallotta a lépteit, azután odakintről hatalmas villámlás vakította el, amit óriási dörej követett. Mire sikerült kikerülnie Markot, már elkésett. Az esőben még épphogy láthatta a bekötőútra ráforduló Lincoln hátsó fényeit. Hannah nem szokott sírni. Most azonban egyfolytában zokogott, miközben hangosan szitkozódott. Nagyon lassan és óvatosan vezetett, így minden baj nélkül elérte a farmra bevezető utat. Kínos volt ugyan, hogy néhány vendég sírni látta, de szerencsére találkozott Markkal, akivel sikerült megértetnie, hogy egyedül szeretne maradni. Miután megígérte neki, hogy nagyon óvatosan fog vezetni, Mark felajánlotta, hogy feltartóztatja Warrent. A lány szép lassan beállt a kocsival a garázsba, és közben azon töprengett, hol aludjon az éjjel. Azok után, ahogy Warren viselkedett, nem oszthatja meg vele tovább az ágyát. Elhatározta, hogy visszavonul a korábbi szobájába. Reggel majd eldönti, mit tegyen. Mivel a garázs úgy húsz méterre lehetett a háztól, megint ki kellett mennie az esőbe. Szerencsére most csak csepergett, és a szél is lecsillapodott. Hirtelen azonban erős fény vakította el. - Hé! - kiáltott fel, s a kezét gyorsan a szeme elé kapta. - Csak óvatosan! - Bocsánat - mondta egy halk hang. Az illető most leengedte a lámpát. Hannah pislogott, és néhány méternyire magától egy sovány alakot pillantott meg.

Jenny! Még csak ez hiányzott! - Mit keres itt? Az éjszakai jövevény arca holtsápadtnak tűnt. Sötét nadrágot és bő pulóvert viselt, de nem volt rajta kabát, és a fejét sem fedte semmi. A haja vizesen tapadt a fejére. - Örülök, hogy látom, Hannah. - Mi történt? Valami baj van? - Minden bizonnyal komoly oka lehet, ha Jenny csuromvizesen, reszketve áll a ház előtt. Amikor azonban Hannah megindult feléje, Jenny hátrább lépett. - Hol van Warren? - kérdezte suttogva. - Nemsokára ő is itt lesz. - Nem együtt jöttek haza? A lány nem válaszolt. Lassan elfogta az idegesség. - Szemmel láthatóan nem, és éppen így van jól - jegyezte meg elégedetten Jenny. - Legalább nem kell törnöm a fejem, hogyan csaljam ki magát egyedül a házból. - Elmosolyodott. - Úgy látszik, Warren tudat alatt megsejtette, mi a szándékom, és segít nekem. Hannah szíve gyorsabban kezdett el verni, miközben mindkét kezét ökölbe szorította. A kocsi kulcsai belemélyedtek a tenyerébe. - Miről beszél? Jenny leeresztette a zseblámpát tartó kezét, és felemelte a másikat. Pisztolyt tartott benne. - Most szépen velem jön, Hannah. Nem tűrhetem tovább, hogy közénk álljon. 10. FEJEZET Earl berakta a kerekes széket a fehér Cadillac csomagtartójába. Susie behajolt a vezető felőli ablakon, hogy kéretlenül is tanácsokkal lássa el Warrent. Mark hátul ült. A nyitott garázsajtón át látni lehetett, ahogy esik az eső. - Aggódom Hannah miatt, egyre csúszósabbak lesznek az utak - jegyezte meg türelmetlenül Warren. - Köszönöm, hogy ideadtad a kocsit. - Akkor indulás! - szólt Susie, és felegyenesedett. - Hagyd a bocsánatkérést és a magyarázkodást, inkább térj azonnal a lényegre! Hallod? Mert, ugye, nem akarod elveszíteni ezt a nőt? Nem, valóban nem akarta. Warren feltekerte az ablakot, és elhajtott. Az esőcseppek kopogtak a tetőn, de a kocsiban nyomasztó csend uralkodott. A vihar közben némileg elcsendesedett, így Warren növelhette a sebességet. Egyszer csak nem bírta tovább. - Az ördögbe is, Mark! Miért segítettél Hannahnak, hogy elmeneküljön előlem? Sírva ment el. Nem lett volna szabad úgy vezetnie, hogy nem lát rendesen! - Hannah nem ostoba. Biztosan nagyon óvatosan vezet. - Miért segítettél neki? - Miért bántottad meg? Warren, miközben válaszolt, úgy szorította a kormányt, hogy az ujjbegyei is elfehéredtek. - Nem akartam. Teljesen összezavarodtam. - Hja, ennyivel nem érem be. Hannah megpróbálta elmondani, mi történt, de úgy zokogott, hogy alig értettem valamit. Állítólag gyűlölöd őt, mert nem engedte, hogy börtönbe kerülj. Ennek viszont nincs túl sok értelme, ugye? - Egyszerűen magamon kívül voltam - védekezett erőtlen hangon a bátyja. - Egy ideig azt hittem, megint lecsuknak, és akkor Hannah egyszer csak hamis alibit igazolt nekem. Azt mondta a seriffnek, hogy egész éjjel együtt voltunk. Pedig nem így történt.

- De Warren, hiszen csak segíteni akart! Mi ütött beléd? Talán túl büszke vagy ahhoz, hogy segítséget fogadj el tőle? A bátyja elkeseredetten rázta meg a fejét. - A büszkeséghez ennek semmi köze. Azzal, hogy hamis vallomást tett mellettem... a kezébe kerültem. Mint Jenny esetében is. Talán eltúloztam a dolgot, de... - Félbehagyta a mondatot. - Az ég szerelmére, Mark! Velünk éltél, te tudod a legjobban, mi történt annak idején! - Ebben nem vagyok olyan biztos - válaszolta óvatosan Mark. - Igaz, ott éltem mellettetek, de amikor összeházasodtatok, még a tizenötöt is alig töltöttem be. Egy buta kamasz szemével láttam a dolgokat. Azóta eleget gondolkodtam a történteken, de akkoriban... - Nem voltál buta - ellenkezett vele Warren. - Jenny mindenkit az orránál fogva vezetett, világbajnok lehetett volna a hazudozásban. Már akkor is tudtam, amikor csak jártunk, de jó ideig csak amolyan kis füllentéseknek tartottam a hazugságait. Nem vettem észre... Talán nem is akartam észrevenni, milyen jellem valójában. A hazugságaival uralkodott a környezetén. Ezt csak akkor értettem meg, amikor már késő volt. Úgy tudott hazudni, hogy mindig mindenki hitt neki. - Így például én is - helyeselt Mark. - Amikor apa halála után odajött hozzám, és elpanaszolta, mennyire elhanyagolod, még sajnáltam is. Emiatt is történt... - Erről nem kell beszélned. - De igen! Soha nem feküdtem le Jennyvel, Warren! Annak ellenére, amit aznap láttál, soha nem voltunk együtt az ágyban. - Ezt én is tudom, ne kiabálj! A hátsó ülés felől tompa puffanás, azután Mark halk szitkozódása hallatszott. - Mi történt? - A begipszelt lábam leesett a földre, amikor előre akartam hajolni. - Miért akartál előrehajolni egy mozgó autóban? - Mert ugyanolyan idióta vagyok, mint te. Már majdnem hazaértek. - Warren, miért akartál engem annyira eltávolítani a közeledből, ha nem is hitted azt, hogy elcsábítottam a feleségedet? - A fenébe, Mark, egy pillanatig sem gondolhattad komolyan, hogy én ilyesmit feltételeznék rólad! - Mark hallgatása azonban elárulta, hogy igenis ezt gondolta. - Soha nem hittem Jennynek. Biztosra vettem, hogy ezt te is tudod. Különben mivel magyarázod, hogy egyáltalán nem voltam rád dühös? - Azt gondoltam, csak uralkodsz magadon. Warren a fejét csóválta. - Egyszerűen nem tudtam, mit kellene csinálnom. Végtére is Jenny a feleségem volt. Nem illett volna rosszat mondanom róla. - Ahogyan anya sem engedte, hogy apára rosszat mondjunk. Warren még sohasem gondolt erre, de most utólag el kellett ismernie, hogy valószínűleg őt is hasonló felfogás irányíthatta. Beállt a fehér Cadillackel a furgonja mögé. - Végig abban a hiszemben voltam, hogy te mindezzel tisztában vagy, csak nem tudsz nekem megbocsátani, mert téged küldtelek el Jenny helyett, vagyis a te szemedben az ő pártjára álltam. Mark elcsodálkozott. - Azt hitted, haragszom rád, amiért nem védtél meg engem? - Még kiskorú voltál. Amit Jenny tett, az törvénybe ütközött. Mark megköszörülte a torkát.

- Szerencsére minket nem sikerült Jennynek egymás ellen fordítania. Hagyjuk azonban a múltat, most menj be inkább, és próbáld meg jobb belátásra téríteni Hannaht! - Egy pillanatig tétovázott. Mert ugye ezt akarod? - Hiába akarom, ha nem bocsát meg. - Szeret téged. - Nem akarom, hogy szeressen! Nem akarom soha többé, hogy bárki is szeressen! - Ez a legnagyobb badarság, amit valaha is hallottam. - A szerelem csak trükk. Fegyver. - Hannah nem olyan. - Itt nem Hannahról van szó, hanem a szerelemről. Megtanultam jól a leckét, és nem csak Jennytől. Emlékszel még anyára, milyen szomorú volt azért, amit apa müvelt vele? Mégis szerette őt. - Ez nem... - Es apa. Azt hiszem, ő is szerette anyát a maga módján. Teljesen tönkrement, amikor meghalt. Warren megrázta a fejét. - A szerelem betegség. - Ha egy pillanatra... - A szerelem elgyengíti az embert. Hallani sem akarok róla többet! - Micsoda egy címeres ökör vagy te! Én is szeretlek téged. A bátyám vagy, és sokat jelentesz nekem. Mi ebben a gyengeség? - Te is sokat jelentesz nekem. De ez nem ugyanaz, ami egy férfi és egy nő között van. - Remélem is! - válaszolta nevetve Mark. - De nem is egészen más. Talán csak téves elképzeléseid vannak arról, mi a szerelem. Warren eltűnődve nyitotta ki a kocsi ajtaját. - Lehet, hogy igazad van - felelte. - Gyere, menjünk be a házba! Meg kell találnia Hannaht. Ő biztosan segíteni fog, hogy jobban megértse azt a sok új érzést meg gondolatot, amely benne kavargott. A vihar ugyan elcsitult, de az eső még úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. Jenny bátyjának autójában az ablaktörlő alig tudott megbirkózni a víztömeggel, így Hannah csak későn vette észre a stoptáblát a következő kereszteződés előtt. Remek, gondolta, újabb alkalom, hogy lefullassza a motort. A pisztoly csöve, amelyet Jenny a tarkójához szorított, már átmelegedett. Amikor beszálltak a kocsiba, még jéghideg volt. - Hagyja járni a motort! - szólt rá Jenny. - Igyekszem, de már mondtam, hogy nem szoktam sebességváltós autót vezetni. - Az időhúzás látszott Hannah egyetlen esélyének, bár ez is meglehetősen sok veszélyt rejtett magában. Warren felesége őrült volt ugyan, de nem ostoba, és a fegyvert állandóan az áldozata tarkójához szorítva tartotta. Amikor a motor már induláskor háromszor lefulladt, Jenny majdnem dührohamot kapott. Hannah most nagyon lassan hajtott, és remélte, hogy előbb-utóbb összetalálkoznak egy járőr kocsival vagy bármilyen más járművel. Warren biztosan keresni fogja. A lány a kocsi kulcsokat szándékosan elejtette a bejárat előtt, amiből a férfi rájöhet, hogy valami nincs rendjén - feltéve, hogy egyáltalán megtalálja őket. Ha igen, akkor azonnal Hannah keresésére indul. - Igyekezzen egy kicsit! - utasította rekedt hangon Jenny. - Megteszem, ami tőlem telik. - Lejjebb kapcsolt, mire a kocsi ugrott egyet. Érezte, ahogyan a pisztoly csöve erősebben nyomódik a tarkójához. Felkavarodott a gyomra. - Elég az ügyeskedésből! - kiabált Jenny.

Hannah igyekezett úrrá lenni a félelmén. - Rendben van - mondta, és óvatosan még lejjebb kapcsolt. - Látja, ez most jobban sikerült. Olyan lassan haladt el a stoptábla előtt, mint egy agg nagymama. - Okosabb lenne, ha nem hadonászna állandóan azzal a pisztollyal. Mihez kezd, ha véletlenül elsül? - Akkor magának vége. - Jenny kuncogott. - Nekem pedig minden bajom megszűnik. Hannah megnyalta kiszáradt ajkát. - Az nem olyan biztos. Hogyan magyarázná meg a bátyjának, honnan az a sok vér az autójában? Nem éppen emiatt akarja, hogy egy kihalt helyre vigyem? - Nem tudta, merre járnak, de úgy sejtette, lassan elérik Bittér Creek szélét. A jobb oldalon néhány házat látott, a bal oldalon már csak a pusztaságot. - Akkor senki előtt nem kell magyarázkodnia, ugye? Az nem olyan kényelmetlen, mintha a kocsi ülését kellene bepiszkítania. - Hagyja abba! Egy szót se többet! Hajtson le balra! Hannah nyelt egyet, és tovább lassított. - Ha lemegyek az útról, biztosan elakadunk. - Akkor egyszerűen csak álljon meg! - Jenny egyre hangosabban beszélt. - Nem gondolhatok mindenre. Annyi mindent fejben kell tartanom. Fékezzen! A fényszórók csóvájában Hannah felfedezett két hatalmas autógumit, amelyek egy autós kijáratot szegélyeztek. Úristen, a Canyon Roadon vagyunk, gondolta. Ott, ahol Mario és a cimborái rátámadtak. A bal oldalon pedig, ahol meg kellett állnia, egy hosszú és mély hasadék húzódott, a kiszáradt Bittér Creek folyó medre. Esőben persze újból megtelt vízzel... - Azt mondtam, állj! Hannah engedelmeskedett. A gyomra forgott, a keze remegett, de a feje tiszta volt, és a megfelelő pillanatra várt. Nem éppen ő mondta, hogy nagyon türelmes tud lenni, ha szükség van rá? Most azonban nem bánta volna, ha az ő kezében van a fegyver... - Lassan szálljon ki! - parancsolta Jenny. - Fogja a lámpát! Én majd maga mögött megyek. Hannah remélte, hogy Jenny figyelme egy pillanatra kihagy, és akkor a fegyver után kaphat. A pisztoly azonban folyamatosan rá meredt, miközben kiszállt a kocsiból. Jenny feltűnően könnyed léptekkel követte őt. - Kapcsolja be a lámpát! - mosolyodott el vészjóslóan. - Most teszünk egy kis sétát. - Már mondtam az előbb is! - magyarázta idegesen Warren. - Biztosan nem egyedül ment el. A kocsim itt van, és a kulcsokra a ház előtt, a földön találtam rá. Egyszerűen elejtette az esőben. Meghallgatta a seriff következő kérdését. - Nem, itt nem hiányzik semmi. Hannaht leszámítva. Amikor nem találta meg a házban a nőt, Warren félni kezdett, de amikor rábukkant a kulcsokra, halálosan megrémült. Hannah értelmes és lelkiismeretes nő. Nem fordulhat elő, hogy fontos kulcsokat leejtsen a földre, és még ott is hagyja. - Nos, rendben van, akkor sok sikert! - búcsúzott el a serifftől végül. A keze remegett, amikor letette a kagylót. - A keresésére indulnak, ugye? - kérdezte azonnal Mark. - Szól az összes emberének, hogy tartsák nyitva a szemük, de egyelőre ötlete sincs, merre kellene keresni. - Egyedül az én hibám. Ha nem segítettem volna neki, hogy elszökjön... - Egyedül annak a szemétnek a bűne, aki elrabolta! Ha arra gondolt, mi történhetett Hannahval, legszívesebben teli torokból ordított volna. Tudta azonban, hogy azzal sem érne semmit. - Mario Bustamente kórházban van, ő tehát nem lehetett - gondolkodott hangosan Warren. Megszólalt a telefon, és a férfi azonnal felkapta a kagylót. - Halló!

- Mr. Jones, itt Sammie. A lassú eszű Sammie. Aki minden valószínűség szerint alaposan ellátta Bustamente baját. Warren színtelen hangon válaszolt. - Igen, mit akar? - Gondoltam, jó lesz, ha tudja. Ez biztosan nincs rendjén, ezért akartam szólni magának. A számát a telefonkönyvben találtam meg. Warrennek nehezére esett türelmesen végighallgatni a fiút. - Mi nincs rendjén, Sammie? - Az a másik nő, az az aranyhajú, aki a múltkor bejött a drogériába, szóval az, ki nem állhatja a maga barátnőjét. Azonnal észrevettem. De én szeretem Hannaht. Jó volt hozzám, és meg is mondtam neki, hogy az ilyet soha nem felejtem el. - Emlékszem. - Warren mereven ült a telefon mellett. A torka úgy elszorult, hogy alig jöttek ki rajta a szavak. - Örülök, hogy felhívtál, Sammie. Talán tudod, hol van most Hannah? Azt hiszem, segítségre van szüksége. Segítened kell neki, Sammie, ahogyan ő is segített neked! - Azzal a másik nővel van. Ebben az esőben nem volna szabad kinn lennie a szabadban. Ki az a másik nő? Jenny? Warren hirtelen nagyon rosszul érezte magát. - Hol vannak? - Éppen a házam előtt. Kinéztem az ablakon, és megláttam őket. Bementek a folyómederbe, Mr. Jones. Ennek nem lesz jó vége. Esőben nagyon veszélyes. Tizenöt másodperc múlva Mark a telefonnál, Warren pedig a fehér Cadillac kormányánál ült. Hannaht elképesztette, milyen biztosan jön mögötte az őrült Jenny a folyóparti meredek lejtőn, miközben ő állandóan csúszkált és botladozott, kétszer már el is esett. Persze nem is nagyon figyelt az útra, hogy az ügyetlenkedésével is lassítsa a haladást. Most elértek egy kevésbé meredek szakaszhoz. Ha egy percre másfelé tudná terelni Jenny figyelmét... Megint megbotlott és térdre esett. - Álljon már fel, maga kétballábas! - harsant mögötte a durva felszólítás. - Azt hiszem, kificamodott a bokám. - Hannah úgy tett, mint aki fel akar állni, de azonnal kifordul alóla a lába. Vetett egy pillantást Jennyre, aki csuromvizesen és reszketve állt az esőben. - Álljon fel - ismételte meg Jenny -, vagy itt fogom lelőni! - Nem tudok. - Megragadta a lámpát, és összeszedte minden bátorságát. A szíve hevesen kalapált. Jenny némán az áldozata fejének irányította a fegyver csövét, amit két kézzel tartott. Hannah a pisztolyra suhintott az elemlámpával, és oldalra ütötte. Eldördült egy lövés, de neki nem esett baja. Talpra ugrott, és futni kezdett. Jenny ráparancsolt, hogy álljon meg, és újra lőtt. Hannah megdermedt. Az ördögbe is, eljátszotta az egyetlen esélyét, és ez a bolond nő most lelövi! - Milyen jól tud mozogni! - állapította meg szinte vidáman Jenny. Úgy látszott, az élő célpontra lövöldözés kedvére való. - Azt hiszem, jobb lesz, ha mostantól én tartom a lámpát. Gyerünk! Mindjárt odaérünk. Néhány lépés után az elemlámpa fényében Hannah látta, hogy az út nem vezet tovább sehová. Valamilyen sziklaszirten álltak, amely néhány méter után véget ért. Lentről hallotta a feltámadt folyó zúgását. Hátulról pedig Jenny hangját. - Egyszerűen menjen csak tovább! - Hiszen maga... - Hannah nyelt egyet. Jenny szemébe vágni, hogy őrült, nem lett volna jó ötlet. Igaz, lassan már kifogyott az ötletekből. - Nem. - Jobban teszi, ha leugrik! Akkor mindenki azt fogja hinni, azért tette, mert Warren el akarta hagyni, miután visszatértem hozzá. Egy-kettő! - Jenny a pisztollyal előre mutatott. - Ha szerencséje van, megúszhatja láb- vagy bordatöréssel. Mégis jobban jár, mintha lelőném!

Hannah nem moccant. Hátha Jenny rossz céllövő. Vagy esetleg megpróbálhatná rávetni magát, és ha Jenny lőne is, megúszhatná egy könnyebb sérüléssel... - Dobja el a fegyvert, asszonyom! - hangzott fel hirtelen egy erőteljes hang a sötétben, a baloldalon. - Akkor senkinek sem esik baja! - Ki az? - sikoltott fel Jenny. Még jobban remegni kezdett, és a pisztoly is a kezében. - Látni akarom magát! Jöjjön ide, különben lelövöm a nőt! A pisztoly csöve ismét Hannah fejére szegeződött. Jobbról egy újabb hang hallatszott. - Ugyan, Jenny, te soha nem tennél ilyet! Warren! Hannah hihetetlenül megkönnyebbült. - Warren? - kérdezte csipogó hangon Jenny. Warren még soha életében nem félt ennyire. A hasadék bejáratánál Thompson egyik al-seriffjébe ütközött. Thompson már lefelé tartott, Warren pedig valamivel távolabb ereszkedett le, hogy oldalba kapja volt feleségét. Most a zseblámpája fényét a saját arcára irányította, hogy Jenny felismerje. - Persze hogy én vagyok. Látod? - Warren. - A nő hangja elbizonytalanodott. - Nem kellett volna idejönnöd. Nem akartam, hogy ezt lásd. Ám Warren már látott eleget. Leolvasta Hannah arcáról a megkönnyebbülést és a belé vetett bizalmat. Azután a tekintetét annak a nőnek az eltorzult arcára szegezte, akit egykor feleségül vett. Kezében egy rövid csövű fegyvert tartott, amellyel nem volt könnyű jól célozni, de Jenny vészesen közel állt Hannah-hoz. Warren nagyon jól ismerte Jenny gyenge pontjait, de alaposan meg kellett erőltetnie magát, hogy hihetően tudjon hazudni. - Milyen jó, hogy megtaláltalak, mielőtt lelőtted volna azt a nőt! - fuvolázta. - Nem szeretném, ha börtönbe kerülnél. Nem tenne jót neked. - Közelebb lépett. - Nem! Állj meg ott! - kiáltotta Jenny. - Nem bízom benned. Nem miattam jöttél ide. - Dehogynem, Jenny, ki másért jöttem volna? - A férfi megint tett egy lépést. - Azért jöttem, hogy hazavigyelek magammal. Sajnálom, hogy olyan sokáig haragudtam rád. Kegyetlenül bántam veled. - Igen! - A nő ajka megremegett. - Nagyon kegyetlenül. Vártam és vártam, hogy egyszer eljössz értem. Anya azt mondta, felejtselek el, nélküled azonban olyan sivárnak tűnt minden! Jártam más férfiakkal is, de egyik sem érhetett a nyomodba. Tudtam, hogy egyszer majd vissza akarsz szerezni. Aztán meghallottam, hogy együtt élsz valami kis ápolónőcskével. Nem várhattam tovább. - Igazán sajnálom. Hibát követtem el. Meg tudsz nekem bocsátani? - Warren tett még egy lépést, majd még egyet... Jenny elhúzta a száját, mint egy duzzogó kisgyerek. Hátborzongató látványt nyújtott dacos kislányként, fegyverrel a kezében. - Nem is tudom. - Már régóta szerettem volna, hogy visszajöjj hozzám, csak nem akartam beismerni. Mindig is ilyen makacs voltam, hiszen ismersz. Emlékszel még, mennyit várattalak a meghívással az érettségi bál előtt? Jenny pislogott egyet, azután kuncogni kezdett. - Igen, de én alaposan megleckéztettelek, nem igaz? Elmentem moziba Davie Mathews-zal, mire te azonnal hoztad a meghívót. - Mindig tudtad, hogyan kell bánni velem, ezt el kell ismernem. - Warren beszéd közben lassan tovább közeledett egykori felesége felé. A szeme sarkából látta, hogy a seriff a másik oldalról szintén közeledik. - De Tony Ramosszal egy kicsit messzire mentél.

Jenny most még jobban lebiggyesztette az alsó ajkát, és mintha lejjebb engedte volna a pisztolyt is. - Már mondtam, hogy sajnálom. Háromszor is mondtam. Mi az ördögöt csinál ott Hannah? Ahelyett, hogy igyekezne távolabb kerülni Jennytől, miközben ő leköti a figyelmét, egyre csak közeledik hozzá. Megpróbálta elkapni a tekintetét. - Nagyon haragudtam rád. Borzasztó volt a börtönben. - Egyedül te vagy a hibás. Ha akkor azt mondtad volna, hogy nem gondoltad komolyan azt a sok szörnyű dolgot, amit a fejemhez vágtál, és hogy szeretsz, meg nem akarsz elhagyni, akkor elmondtam volna a bíróságon, hogy nem akartad megölni azt a szegény Tonyt. Warren arca elsötétült. Már csak két méterre lehetett Jennytől. - Túlságosan keményfejű voltam. Azt akartam, hogy te engedj! Jenny leeresztette az elemlámpát tartó kezét. A pisztolyt még mindig Hannahra irányította, de már nem célzott rá pontosan, és halványan elmosolyodott. - Ugye szeretsz engem, Warren? Mondd, hogy még mindig szeretsz! - Persze. - Már csak két vagy három lépés választotta el a nőtől. - Hiszen te is tudod, Jenny. Most pedig mutasd meg, hogy te is szeretsz, és add ide azt a pisztolyt! Ezt inkább ne mondtad volna, gondolta Hannah, aki figyelte az egész jelenetet. Ezzel mindent elrontottál. Jenny arcáról leolvadt a mosoly, a homloka ráncba futott. Görcsösen szorongatta a fegyver markolatát. - Most sem mondtad ki. Pedig én annyira szeretlek, Warren, te mégsem mondod soha! Őrá gondoltál, amikor meg akartad kapni a pisztolyt, ugye? - Nem, dehogyis! Miért... - Én már annyiszor mondtam neked! - Jenny hangja elvékonyodott. - Senki és semmi nem választhat el minket egymástól. Sem az átkozott farmod, sem az ostoba öcséd, sem ő. - Egy gyors mozdulattal megint célba vette Hannah fejét. - Nem tűröm, hogy... Hannah nem várta meg, amíg Jenny meghúzza a ravaszt. Villámgyorsan rávetette magát, és lerántotta a földre. Egy lövés dördült, de senkit sem sebesített meg. A két nő most már a földön birkózott. Hannah hamar felülkerekedett, és a végén lovagló ülésben helyezkedett el Jennyn, aki feladta a küzdelmet, és bőgve feküdt alatta, tehetetlenül kapálózva. Warren azonnal ott termett mellettük, és kitépte Jenny kezéből a pisztolyt. A nő nem ellenkezett, talán észre sem vette. Warren talpra állította Hannaht, és végigtapogatta tetőtől talpig. - Jól vagy? Mondd, hogy nincs semmi bajod! - Minden rendben - felelte a lány, de ezzel láthatóan nem sikerült meggyőznie Warrent, aki újra és újra végigtapogatta. - Hidd el - fogta meg a férfi kezét -, semmi bajom! Warren Hannah szemébe nézett. - Nagyon féltettelek. Életemben nem aggódtam még így senkiért. - Sze... - Szeretlek, akarta mondani Hannah, de most már kezdte megérteni, miért érezte ezeket a szavakat fenyegetésnek Warren. Ezért csak elmosolyodott, és megsimogatta a férfi arcát. - Én is féltem, de tudtam, hogy keresni fogsz. Ugye megtaláltad a kulcsokat? - Mit csinált a pisztollyal, Mr. Jones? - szólt közbe Thompson seriff, miközben felsegítette Jennyt. - Bedobtam a bozótba. Jenny ernyedten támaszkodott a seriffnek. Még mindig ömlöttek a könnyei. - Soha nem szeretett engem - hüppögte. - Pedig nem akartam mást, csak hogy szeressen. Ez olyan borzasztó?

Thompson fáradtan megbilincselte. - Joga van hallgatni... Ami a következő percekben történt, arról Hannahnak csak homályos emlékei maradtak. Az egyik alseriff elvezette Jennyt. Warren megkérdezte Thompsont, fel- hívatná-e valakivel Markot, hogy ne aggódjon tovább, és a seriff intézkedett. Warren magához ölelte Hannaht. Piszkosan és csuromvizesen, ahogyan volt, szorította magához, mintha el sem akarná engedni soha többé. - Hogyan találtál ránk egyáltalán? - kérdezte a nő. - Sammie látott titeket a meder bejáratánál. Ő hívott fel engem, Mark pedig Thompsont. Hannah megborzongott. - Te jó ég! A végén még tényleg Sammie-nek köszönhetem az életemet! - Annyira sajnálom! - Nem a te hibád. - Hannah megnyugtatóan simogatta meg a férfi hátát. - Miattam mentél el az esőben. Miattam voltál olyan szomorú. - Nyugodtan bocsánatot kérhetsz azért, ahogyan viselkedtél velem, de nem okolhatod magad Jenny tettei miatt. Azokért nem te vagy a felelős. Te nem gyógyíthattad meg, nem segíthettél rajta, és most sem tudhattad, hogy ott fog lesben állni a házadnál. Nem a te hibád. Warren felemelte a fejét. - Felejtsd el, kérlek, amit a partin mondtam! Nem akarom, hogy elmenj! - Jól van. Akkor maradok. A férfi nagyot nyelt. - Hogyan? Ilyen egyszerűen? - Nem megmondtam már az első estén, hogy maradok, akár akarod, akár nem? Erre mindketten elnevették magukat. Hannah a férfihoz simult. - Remélem, nem vársz tőlem nagy szavakat, mert holtfáradt vagyok. De egyet mondhatok neked, Warren Jones: nem szabadulsz meg tőlem egykönnyen. - Nem is akarok. - A férfi megsimogatta Hannah fejét. - Mr. Jones, készen vagyunk! - szólt oda a serif. - Jönnek? - Még egy perc. Thompson tapintatos ember volt. A párra nézett. - Ha majd végeztek, hozzák fel az elemlámpát! - mondta, és magukra hagyta őket. Warren tovább simogatta Hannah vizes haját. - Én sem akarok szónoklatot tartani. Csak azt szeretném, hogy velem maradj. Örökre. Hannah szíve majdnem kiugrott a helyéből. Felemelte a fejét, és vizsgálni kezdte a férfi arcvonásait. A halvány fényben is ki tudta olvasni Warren szeméből, mit j érez. Reményt. És aggodalmat. - Az „örökre" azt jelenti, hogy „míg a halál el nem választ"? Warren bólintott. Hannah lehunyta a szemét. Semmit sem szeretett volna jobban, mint igent mondani. A férfi biztos megtartaná a szavát. Ha közben megváltoznának az érzései, akkor is végigmenne az úton, amely mellett döntött. - Warren, ha összeházasodunk, előbb-utóbb ki fogom mondani azt a szót. Tudom, most még fáj hallanod, de... - Hannah - vágott a szavába gyengéden a férfi -, ne folytasd! - Aztán végtelen szeretettel rámosolygott. - Annyiszor mondhatod ki azt a szót, ahányszor csak jólesik! - De... Nem értem.

- Akkor teljesen összezavarodtam. Nem tudtam, mi a különbség a szerelem és a vágy között. Azt hiszem, most már megértettem. A vágy a szerelem része, de semmilyen módon sem pótolhatja azt. Jenny akart engem, szüksége volt rám, vagy legalábbis arra a torzképre, amelyet rólam alkotott. De soha nem szeretett igazán. A szerelem az más. Olyan érzés, amelytől elszorul a torkom. - A férfi nyelt egyet. - Mint most is. - Warren? - A nő reménykedve nézett rá. A férfi arca felderült. - Szeretlek, Hannah. EPILÓGUS Két hónappal később Hannah a fésülködőasztal fölött lógó órát nézte. Pár perc múlva éjfélt üt. - Az ördögbe is - mormolta, miközben megpróbált visszatuszkolni egy hajfürtöt a fátyla alá. - Ha elkésik, nem is tudom, mit... - Lazíts! - szólt rá Leslie. - Ismered apát. Valószínűleg még elmesél néhány cowboy történetet Abenek. Gyere, majd én megigazítom a fátylat! Már teljesen oldalra csúszott. Hannahnak nehezére esett nyugton maradnia. - Már mindenki itt van? - Igen, mindenki. Hannah a tükörbe lesett. Szándékosan azt a szobát választotta ki öltözőnek, ahol az első éjszakáit töltötte az érkezése után. Most a nagy, antik fésülködőasztal előtt ült, és a homlokát ráncolta. - Nem tetszik ez a rúzs. Túl halvány! Leslie az égnek emelte tekintetét. - Már kétszer törölted le a rúzsodat, de ha gondolod... Tessék! - Odanyújtott a nővérének egy kendőt. Hannah és Warren úgy döntött, szűk körű esküvőt tartanak a házukban. A templomban a férfi még mindig elég feszélyezetten érezte magát. Majd ez is elmúlik, gondolta Hannah, miközben a megfelelő színű rúzst kereste. Idővel vissza fog illeszkedni a közösségbe. - Ha apa nem lesz itt öt percen belül - fogadkozott a menyasszony félhangosan -, akkor egyedül megyek le a lépcsőn! - Utánanézek, hol csavarog. Leslie El Pasóból, az apja pedig Wyomingból érkezett az esküvőre. Természetesen meghívták Navarette-éket is. Rajtuk kívül jelen volt még Abe a napszámosokkal együtt, meg a seriff. Amióta Royce Thompson levelet írt Warren ügyében a kegyelmi bizottságnak, a legjobb úton haladtak afelé, hogy összebarátkozzanak. Hannah biztosra vette, hogy a bizottság felterjeszti kegyelemre Warrent. El fog tartani még egy ideig, amíg az ügy végére pont kerül, de attól kezdve a férfi nem számít többé büntetett előéletűnek. - Nézd, kijön a lépcsőn! - kiáltott fel Leslie. Patrick McBride magas, sovány férfi volt. Vörös haja részben már megőszültA karjába zárta Hannaht, és egyszer megfordult vele, miközben lesodorta fejéről a fátylat. Mire Leslie ismét helyrehozta a nővére fejdíszét, már három perccel múlt éjfél. - Elég szerencsétlen időpont a házasságkötésre, ha engem kérdezel - dörmögte az apja, miközben lementek a lépcsőn. - De ha jól emlékszem, nem kérdeztelek - vágott vissza jókedvűen Hannah. Számára egyértelmű volt, hogy éjfélkor kell örök hűséget esküdniük egymásnak. Abban az órában, amikor megismerkedtek a buszpályaudvaron, és amikor Warren megmentette az életét, aztán bevallotta, hogy szereti.

A nappaliból zene hallatszott: Mendelssohn Nászindulója. Hannah szeme könnybe lábadt, és az apja is többször megköszörülte a torkát, ennek ellenére elegáns tartásban lépték át a nappali küszöbét. Mindenütt fehér gyertyák égtek. Jobbra és balra kedves emberek ültek, ők pedig a széksorok között hagyott folyosón vonultak végig a zenére. Warren már elől várt rájuk fekete öltönyében. Hannah ettől kezdve nem látott semmi mást. Még néhány szívdobbanás, és a férfi mellett állt. Kézen fogva hallgatták a lelkész szavait, és Hannah Maria McBride Jones boldogabb volt, mint bármelyik mesebeli hercegnő...