You are on page 1of 7

Észrevételek Dr.

Ott István „A szerzői jogok hazai büntetőjogi védelme a fájlcserélő rendszerek körében” című doktori értekezésével kapcsolatban Dr. Ott István „A szerzői jogok hazai büntetőjogi védelme a fájlcserélő rendszerek körében” című doktori értekezésének témaválasztása rendkívül időszerű. Tizenharmadik éve, hogy felszínre tört a szerzői jog mindennapjait veszélyeztető P2P fájlcserélés, a témakör mégis kifogyhatatlan forrása a tudományos vizsgálatoknak. Köszönhető ez többek között a folyamatosan fejlődő technológiának, a fogyasztói attitűdök változásainak, valamint a mindezekre reagálni igyekvő jogalkotói és jogalkalmazói akaratnak. A témakör tudományos igényességű feltárását szerencsére hazánkban is egyre többen végzik. A mai napon egy olyan dolgozat műhelyvitáján veszünk részt, amely a fájlcsere kérdéskörének egy eddig háttérbe szorult szegmensét vizsgálja: a fájlcserélés büntetőjogi aspektusait. Mindezidáig a hazai szakirodalom több kiváló tanulmányt tudott felvonultatni e téren, egységes, monografikus szintű elemzésről azonban nincs tudomásom. Ott István tehát elsőként vállalkozott arra, hogy a büntetőjogi vetületeket ilyen terjedelemben ismertesse. Megítélésem szerint a dolgozat szerzőjének a bíztató jelek ellenére több fontos lépcsőt is meg kell még másznia e cél eléréséhez. Az alábbiakban pontokba szedve kívánom ismertetni az értekezéssel kapcsolatos véleményemet. Ugyanakkor már előre szeretném jelezni, hogy lévén magam nem vagyok elő-opponens, magamra merem ölteni a szigorú bíráló szerepét, azzal, hogy bízok benne, a doktorjelölt is úgy értékeli majd meglátásaimat, ahogy azok készültek. Az értékelés elkészítésének domináns mozgató rugója a kollegialitás iránti tisztelet volt, s az, hogy segíthessek a jelöltnek a lehető legjobb kézirat elkészítésében úgy, ahogy nekem segítettek opponenseim évekkel ezelőtt. Mindezek mellett azonban a tudomány, különösen a szerzői jog iránti tiszteletem és elkötelezettségem is kiolvasható lesz meglátásaimból. A dolgozatot elemző megállapításaim sorban a következők lesznek: 1) szerzői jogi, illetve a fájlcserélés témakörének egészével kapcsolatos vonatkozások; 2) terminológiai kérdések; 3) tartalmi észrevételek; 4) lábjegyzetelés, forrásmegjelölés, irodalomjegyzék; 5) tagolás; 6) formázás; 7) nyelvtan. 1) Szerzői jogi, illetve a fájlcserélés témakörének egészével kapcsolatos megállapítások A dolgozat jelenlegi formájában több kiegészítésre is szorul a szerzői jog és az általam fájlcsere dilemmának hívott jelenség vonatkozásában. Engedjék meg a jelenlévők, hogy állításomat néhány példával támasszam alá. A doktorjelölt a 6. oldalon említi elsőként, hogy a nemzetközi vonatkozásokról nem kíván szót ejteni értekezésében. Ezzel elviekben egyet lehetne érteni, hiszen a világ országainak büntetőjogi rendszerei (s nem csak anyagi jogi, de eljárásjogi rendelkezései, illetve általánosságban véve jogérvényesítési gyakorlata) jelentős eltéréseket mutathatnak egymástól. Ugyanakkor a dolgozat e döntés folytán több hibában is szenved. Több aspektus veszik el a dolgozatban (például a szomszédos jogi jogosultak védelme, a futólag megemlített elektronikus kereskedelmi szabályozás, vagy a nevén nem nevezett netes

semlegesség). Más vizsgálati irányok fel sem merülnek (a fájlcserélés társadalmi kontextusa, a másodlagos felelősségi doktrínák különbözőségei az angolszász és az európai jogi környezetben, a joghatóság kérdése, az adatvédelmi kérdések). E témakörök helyes kezelése indokolt volna a témakör vizsgálatakor, hiszen alapvetően nem hazai jelenségről beszélhetünk. Valamennyi aspektus megértése a nemzetközi példák szemrevételezésén keresztül könnyebbé válhatna. A doktorjelöltnek ráadásul a tudományos fokozat megszerzéséhez idegen nyelv ismeretét is igazolnia kell. Mi más lehetne ennek legékesebb bizonyítékba, mint legalább egy külföldi ország jogrendszerének egy alfejezetnyi, legalább vázlatos, az irányadó irodalmat és joggyakorlatot egyaránt felvonultató ismertetése. (Angol nyelvű forrásokkal örömmel szolgálok a szerző számára.) A dolgozat egyik legfontosabb hibája a szerzői jog szemszögéből nézve, hogy miközben sokszor említést tesz a hangfelvételekről, a filmművészeti alkotásokról, valamint a szoftverekről a dolgozat büntetőjogi szakaszában, a 3.2. alfejezet, és a további alfejezetek kizárólag a „szerzőre” fókuszálnak. A szomszédos jogi jogosultak, illetve az őket megillető jogosultságok ismertetésének elmulasztása fájlcsere kontextusban hibának tekinthető, melynek orvoslása elengedhetetlen a nyilvános védéshez. A dolgozatban visszatérő jelleggel említésre kerülnek a szabad felhasználások. Figyelmébe ajánlom a doktorjelöltnek az ELTE és a Pázmány Péter jogi karának szerzői jogászai által írt tankönyveket. Ezek áttanulmányozása révén a doktorjelölt több tartalmi tévedését is könnyűszerrel kiküszöbölheti. Különösen igaz ez arra az esetre, amikor a szerző a díjfizetés (jelen esetben az üres hordozó jogdíj) esetére is fenntarthatónak tartja a szabad felhasználás kifejezés alkalmazását. A jogdíjjal terhelt üres hordozóra történő másolás esetén ugyanis nem szabad felhasználásról beszélünk, hanem ún. törvényi engedélyről. Végül általánosságban jelezném, hogy a szerzőnek újra kellene gondolnia a dolgozat struktúráját abból a célból, hogy a szerzői jogi vonatkozások ténylegesen egy helyen kerüljenek elhelyezésre. Több esetben is a büntetőjogi fejezetekben kerül sor szerzői jogi dogmatikai kérdések tárgyalására. Ennek a helye a dolgozat első felében, a szerzői jogi fejezetekben volna. 2) Terminológiai kérdések A dolgozat a szerzői jogot, valamint a fájlcsere kontextusát érintő több terminológiai hiányosságot, hibát vagy épp következetlenséget tartalmaz. A dolgozat egyik, visszatérő jellegű nagy hibája, hogy a fájlcserélés lehívásban megnyilvánuló, nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételében kimerülő releváns felhasználási formájára a „feltöltés” szót használja, ami téves szóhasználat. A BitTorrent technológia világában általában nem beszélhetünk a szerzői jogilag védett tartalmak feltöltéséről. A torrent fájl ún. trackerekre történő feltöltése valóban megtörténik, ami csak akkor válik szerzői jogilag releváns magatartássá, ha a tracker a nyilvánosság számára hozzáférhető, vagy magát a torrent fájlt ezek után a nyilvánossághoz juttatja a „feltöltő” személy. Ezt az eredeti, egyszeri (egyszer szükséges) feltöltést az ún. releaser teszi meg. Ha egy szóval akarjuk megjelölni a magatartásukat, akkor a fájlcserélő közösség minden más résztvevője legfeljebb csak „megoszt”. Hasonló átgondolást igényelnek az olyan kifejezések, mint az oltalom (szerzői jogi környezetben idegenebbül hat, mint a „védelem” szó); számítógépes világháló; üres kazetta

jogdíj (helyesebben üres hordozó, vagy adathordozó jogdíj); Internet-felhasználó; relatív központi szerver. A szerző következetlenül több kifejezést is használ a Szerzői Jogi Szakértő Testületre. Tipikusan: Szerzői Jogi Szakértői Testület, Szakértői Testület, Testület, testület. Ennek javítása indokolt lenne. A testületet hagyományosan SzJSzT néven rövidítjük. Büntetőjogi dogmatikai, és egyben terminológiai kérdés is, hogy a szerző következetesen a vagyoni hátrányt használja az értekezés során. Meglátásom szerint azonban nem kapott kellő elemzést az, hogy vajon érheti-e kár a jogosultakat a fájlcsere folytán, vagy csak elmaradt vagyoni előnyről beszélhetünk. Szerintem ez utóbbi a helytálló. Ha ez igaz, akkor viszont a vagyoni hátrány szó helyett az elmaradt vagyoni előnyt kellene többségében szerepeltetni a szövegben. Nem tűnik helytállónak az alábbi szóhasználat a 140. oldalon: „a szerzői (…) jogok megsértése miatt indult büntetőeljárásokban jellemzően számítástechnikai szakértők, illetőleg – ritkábban – a Szerzői Jogi Szakértői (sic!) Testület ténymegállapításai képezik a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának alapját”. Természetesen nem az SzJSzT szakvéleményei alapozzák meg a bűnösségnek a megállapíthatóságát, hanem a jogszabályi előírások. A 120. lábjegyzetben a szerző a „torrentet” azonosítja a fájlcserélő (indexáló) portálokkal. Ez azonban tévedés. A torrent fájl a BitTorrent protokoll alkalmazásához szükséges formátum, amely a tartalmak azonosításában segédkezik, és azok elérésének útját teszi értelmezhetővé az alkalmazott kliensprogram számára. A fájlcserélő portált vagy közösségi/indexáló oldalnak, vagy – nem teljesen tökéletesen, de elfogadhatóan – trackernek hívják. 3) Tartalmi észrevételek A dolgozat több esetben is sommás megállapításokat tartalmaz, kijelentéseket, melyek evidensként kerülnek megjelölésre, pedig tartalmuk kétségbe vonható. Ugyancsak a tartalom kerekségét csorbítják a folyamatos jelleggel visszatérő ismétlések (melyek a rövid gondolatoktól egészen a bekezdésnyi szövegekig terjednek). A dolgozat további esztétikai és stilisztikai hibája, hogy az egyes fejezetek és alfejezetek között nem találhatóak kellő átmenetet biztosító összekötő szövegek. Végig az in medias res megközelítés érvényesül, de ez a logikai követhetőséget, illetve a dolgozat „olvashatóságát” nehezíti. A 48., 51., 53., 79., 162., 164-166., 169. oldalakon található ábrák, táblázatok esetén különösen a források megadása, de éppúgy a nevek, illetve a sorszámozás javítása elengedhetetlen. A 20. oldalon szereplő mondat („az üres adathordozókat az esetek jelentős részében nem szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások többszörözéséhez használják fel”) tartalmát indokoltnak tűnne, ha valamivel alátámasztaná a szerző. Ez egy olyan sommás meglátás, amely igaz is lehet, meg nem is. Az 52. oldal utolsó bekezdésének 3-5. sorában a szerző arról tesz említést, hogy „a felhasználónak elsődleges célja nem feltétlenül a teljes mű hozzáférhetővé tétele”. Ezt a megállapítást érdemes lenne tovább bontani, ugyanis nem látom ennek valóságtartalmát. A BitTorrent világában nem igazán látok arra lehetőséget, hogy a peerek „válogathassanak” a teljes mű vagy annak egy részének a megosztása között. A szerző az 56-58. oldalon egy érdekes EBH-t ismertet. Kiváló forrás, ugyanakkor – s erre maga a szerző is utal – nem azonos környezetből származik ez az EBH, mint amely állítás kapcsán a szerző azt felhasználja. Más relevanciával bír a letöltés, és más egy másik személy

által többszörözött fizikai hordozó díj ellenében történő megvásárlása. Ugyanakkor ezen a részen komoly elemzést tartalmaz a dolgozat, tehát ez a rész erőssége az anyagnak. Meglátásom szerint a dolgozat egyik problémája, hogy egy-egy kérdéskörben nem olvasható ki belőle teljesen következetes álláspont. A dolgozat legkevesebb két olyan kérdéskört is körbejár pro és kontra, amelyek kapcsán olyan érzetet kelt, mintha egyszer az egyik, máskor a másik véleményt osztaná. Ilyen a jogellenes forrásból történő többszörözés kérdése, illetve a fájlcserélés három lépcsős tesztnek való megfelelése. Ezeket a szövegrészleteket végig kell tekinteni, és koherens saját véleményt kell kialakítani. Az SzJSzT 07/08/1. számú szakvéleményének feldolgozása kissé szöveghűre sikerült, ugyanakkor nem teljesen világos, mely részeknél hangoznak el a szerző, s mikor az SzJSzT véleményei. Ugyanez irányadó a 17/2006-os szakvélemény tárgyalásával kapcsolatos részre is (81. oldaltól). Ezeket a szakaszokat szükségképpen le kell tisztítani. A szerző 78. oldalon szereplő alábbi mondatával nem értek egyet. „Ezen elv [itt az eset összes körülményének ismeretében történő ténymegállapításról ír a szerző] következetes érvényesítése viszont szükségképpen azt eredményezné, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés gyanúja esetén a nyomozó hatóságnak minden olyan forrást vizsgálni kellene, amelytől a letöltést végző adatokat tölt le.” Nincs szükség erre. 1 Ami bőven elegendő, az az, hogy megnézzük az eredeti release-t. Ebből kellő alapossággal megismerhető az eredeti megosztó személye. Egy-egy zárt hálózatú fájlcsere közösségen belül pedig csak meghatározott, engedélyezett források oszthatnak meg tartalmakat. Gyakorlatilag a nullával egyenlő annak a valószínűsége, hogy a felhasználó tévedjen abban, hogy a tartalmat az eredeti jogosult, vagy más személy osztotta-e meg. Szerzői jogilag irreleváns, hogy az eredeti megosztást követően még hányan és kik osztották meg a tartalmat. A szerző 81. oldalon rögzített, bevallottan szarkasztikus felvetésével nem tudok egyetérteni. A hubok üzemeltetőinek, illetve a billentyűzetek gyártóinak felelősségét összemosni (pontosabban: összevetni) indokolatlan. Az előbbiek a felhasználás „hogyanjára” koncentrálnak, utóbbiak magát a felhasználás infrastrukturális kereteit adják, célzatok nélkül. A 85. oldalon említésre kerül az üres hordozó jogdíj összege. Ez ma már nem 35 Ft, hanem 44 Ft.2 Ugyanakkor az a matematikai művelet, amely a CD lemezek árába épített jogdíjból kiindulva számítja ki a 25.000 Ft jogdíjat egy 500 GB-os merevlemez esetén, elmulasztja alaposan szemügyre venni az Artisjus hatályos jogdíjközleményét. A jogdíj összege ugyanis a tároló kapacitás növekedésével nem egyenesen arányosan növekszik, hanem arányaiban nézve folyamatosan csökkentett jogdíjösszegekkel kalkulál. Például egy 200 GB feletti nagy kapacitású optikai diszkbe épített jogdíj összege 850 Ft. Még jobb példával élve 1 TB tárolókapacitásig az audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására alkalmas, mozgó alkatrésszel rendelkező, merevlemezes külső háttértárolóba (pl. külső merevlemez, külső HDD) épített jogdíj összege 2200 Ft. Kardinális ponthoz ért a dolgozat a 89. oldalon. Korlátozható-e az internet a fájlcserélés túlburjánzása miatt? A szerző válasza az: a korlátozás nélkülözhetetlen. A fájlcserélő rendszerek, illetve az SMS alapú letöltő központok felszámolása azonban nem az internet korlátozását jelentik! Ez utóbbi kifejezés a netes semlegesség kifejezéssel, illetve jelenséggel függ össze, nem a jogellenes felhasználást végző, vagy elősegítő weboldalak bíróság általi felszámolásával. Ez utóbbira többek között az uniós joganyag is lehetőséget teremt, miközben az internet korlátozása és a netes semlegesség forró, ugyanakkor kiforratlan terület.
1 2

Ugyanez a problematika jelenik meg a 99. oldalon. http://artisjus.hu/_userfiles/file/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_u.pdf.

Önellentmondásnak tűnik ugyanakkor számomra, hogy a 124. oldalon a szerző arról tesz említést, hogy a fájlcsere portálok felszámolása nem lehet megoldás az egész jelenségre. A 90. oldalon szereplő szöveg szerint a hatóságoknak, akárcsak az átlagos felhasználónak a jogellenes tartalmakat kínáló portálok megtalálása nem jelenthet akadályt. Ez így igaz lehet, arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy a magyar hatóságok egy svéd portállal szemben csak akkor járhatnak el, ha a magyar szerzői jogi (és büntetőjogi) szabályok megsértésére kerül sor, s nem általánosságban, bármikor. A joghatóság kérdése a legnehezebb pontja az egész fájlcsere dilemmának. A szerző a 104-105. oldalon arra tesz javaslatot, hogy fogadjuk el Ormós Zoltánnak a televízióban tett nyilatkozatát olyanként, mint amely a büntetőjogilag releváns tévedés megalapozottságát igazolja. Ezzel a megállapítással nem tudok egyetérteni, már csak azért sem, mert más szakemberek az ellenkezőjét állítják más autentikus forrásokon. Nem tudok egyetérteni azzal a 132. oldalon szereplő logikával, miszerint ha valaki úgy tölt le egy számítógépi programalkotást, hogy azt valójában nem is telepíti, nem használja, akkor vagyoni hátrány bekövetkezéséről sem beszélhetünk. A letöltés már önmagában véve is releváns felhasználás, és a szerző is rögzítette (108. lábjegyzet), hogy a biztonsági másolat kivételével nem lehet magáncélból sem másolatot készíteni a szoftverről. A 133. oldalon aztán ezt végül is kijelenti a doktorjelölt, de talán kicsit későn. Hasonlóképp nem találom elfogadhatónak azt a 133. oldalon található gondolatmenetet, melyben a szerző azt rögzíti, hogy a jelentős forgalmi értékű szoftverek esetén igenis relevanciával bír a letöltés kérdése. Ez minden esetben releváns. A 150. oldalon szereplő bekezdéssel – melyben a doktorjelölt a fájlcserélők IP címek alapján történő azonosításával foglalkozik – ugyancsak nem tudok egyetérteni. A szerző figyelmen kívül hagyja a fájlcserélés kontextusában világszerte érlelődő, egyúttal az Európai Unió Bíróságán is megjelenő azon kérdéskört, hogy miként kerülhet sor a felhasználók azonosítására egy bizonyos IP cím mögött, hogy e személyek adatai kiadhatók-e az internethozzáférés-szolgáltató által, illetve kötelező-e ezeket a szerzői jogosultak részére kiadni. A doktorjelölt mintha feltételezné, hogy az IP cím alapján történő azonosítás minden esetben 100%-os eredményre vezethet. Mintha eltekintene a nyílt wifi rendszereken keresztül történő azonosítás nehézségeiről, a proxy szerverek alkalmazásának gyakoriságáról, avagy az online anonimitást biztosító szolgáltatások terjedéséről. A doktorjelölt abban a „szerencsétlen” helyzetben van, hogy értekezését az új Btk. tervezetének második verziójával, annak is egy kardinális pontjával – melyről a kormány elmulasztott a szakmai szervezetekkel egyeztetni – részletesen foglalkozzon. Ez a passzus ugyanis a fájlcserélést ténylegesen dekriminalizálná, mely – mondhatni – akár még az értekezés egészének létalapját is kétségbe vonhatja. A fokozatszerzési eljárás e pontján ugyanakkor lehetőségem nyílik arra, hogy megkérjem a doktorjelöltet, fejtse ki véleményét a kérdéses bekezdéssel kapcsolatban. 4) Lábjegyzetelés, forrásmegjelölés, irodalomjegyzék A dolgozat egyik, ha nem a legnagyobb problémája a forrásmegjelölések rendkívüli mértékű hiányossága. Egyes mondatrészek, gondolatok, ábrák, s különösen az idézetek lábjegyzet nélküli szerepeltetése nemcsak pontatlanságot, de a doktori értekezés minőségét rontó hiányosságot jelentenek, sok esetben akár – habár a szerzőnek semmi esetre sem irányulhatott erre a szándéka – plágium gyanúját is felvethetnék (lásd különösen a 11., 16-17. megjegyzést).

A 28-30. oldalak tartalmával kapcsolatban komoly fenntartásaim vannak. A 19. lábjegyzet pontatlanul hivatkozik ugyan a doktori értekezésem könyvként megjelent verziójára, azonban az ezt követő – a fair use teszttel kapcsolatos – részeknél teljes egészében elmaradt a kötetre (vagy a fair use teszttel kapcsolatos – az értekezés irodalomjegyzékében megjelölt – tanulmányomra) való hivatkozás. Sok esetben szószerinti egyezéseket véltem felfedezni. Ennek javítása elengedhetetlen a nyilvános vitára bocsátáshoz. A 43-48. oldalak közötti részről – mely az általam is rendszeres jelleggel hangsúlyozott fájlcsere generációs tipológiát összegzi – gyakorlatilag ugyanez mondható el. (Forrás: Mezei Péter: Digitális sampling és fájlcsere című könyvének 136-144. oldala.) Az irodalomjegyzék jelenleg nem tekinthető teljesnek. Több irányadó forrás sem található meg benne, és a források pontos megjelölésével is problémák vannak. Szükségesnek tűnik a lábjegyzetek és az irodalomjegyzék összehangolása. A források között gyakorlatilag egy külföldi anyag sem található. Ugyan ez összhangban áll a szerző eredeti célkitűzésével, azonban – mint annak fentebb hangot adtam – nem tűnik helyes és kielégítő döntésnek egy doktori értekezés esetén. A dolgozat a 38. oldalon utal az OKRI egy többszerzős kutatási anyagára (Kármán Gabriella Mészáros Ádám - Nagy László Tibor - Szabó Imre: A szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények vizsgálata, Empirikus elemzés, Országos Kriminológiai Intézet, 2010. szeptember). Ez azonban az irodalomjegyzékben nem került feltüntetésre), amelyet azonban az irodalomjegyzékben nem tüntetett fel. Ugyanez igaz Mezei Péter „Digitális sampling és fájlcsere” című könyvére, valamint Horváth Gyöngyi 111-113. lábjegyzetekben megjelölt tanulmányára. Fontos volna, hogy a szerző a fájlcseréléssel, de legalábbis a Btk. 329/A.§ tartalmával összefüggő büntetőjogi jogirodalmat alaposan áttekintse és beépítse az írásába. (Elsősorban Gyaraki Réka, Ibolya Tibor és Szathmáry Zoltán írásaira gondolok itt.) 5) Tagolás Az értekezés tagolása nem tökéletes. Kiemelkedik belőle a 6-7. fejezet, azonban ennek aránya az azt megelőző négy szerzői jogi fejezethez képest négy és félszeres. Ez az arány azonban nem a büntetőjogi részek eltúlzottságára, hanem a szerzői jogi gondolatok kidolgozatlanságára vezethető vissza. A dolgozatnak több helyen is újra kellene gondolnia az alfejezetek címét, azonban ez nem jelenthet komolyabb akadályokat. Néhány esetben szükségesnek mutatkozna a fejezeti struktúra kiegészítése/kijavítása. A „3.3.2. Vagyoni jogok” alfejezet tagolása hibás. Ugyan az alfejezet elején hosszú oldalakon keresztül a többszörözés joga kerül megvizsgálásra, ez azonban nincs konkrétan megjelölve az alfejezetek kialakításánál. (A 3.3.2.1. a terjesztés jogáról beszél.) A dolgozat bővelkedik előre-, illetve visszautalásokban. Ezek mellőzése indokolt volna, mivel több esetben sem tudjuk pontosan meghatározni, mikor, mire utal a szerző. A 135. oldalon kezdődő 6.2.2.2. alfejezetben a szerző valójában a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel és a vagyoni hátrány kérdésköreinek ütköző területeiről beszél. A cím azonban nem erre utal. Érdemes lenne a címet újragondolni. 6) Formázás

Formailag az értekezés nem tartalmaz kiugró hibákat, azonban több ponton is – néhány órányi munkával – jelentős előrelépést érhet el a szerző a kézirat formai stílusának javításán. Ezek közül kiemelkedik a bekezdések formázásának újragondolása, valamint a fejezetek megnevezésének és megjelölésének következetes rendszerezése. Szükség volna arra, hogy a bekezdések kialakítását újragondolja a szerző. A dolgozatban következetlenül megjelennek a tabulátornyi távolsággal indított bekezdések, valamint a margón kezdődő bekezdések. Ugyanakkor a bekezdések közötti (több esetben 2-3, esetenként ennél is több) sorkihagyás azt a látszatot kelti, hogy a dolgozatot a szerző szét akarja húzni. A dolgozat több oldallal rövidebb, de formásabb, esztétikusabb lenne a bekezdések közötti sorok törlésével. 7) Nyelvtan Általánosságban elmondható, hogy a dolgozat több stilisztikai és nyelvi típushibában szenved. A vesszőhibák száma is magas. Ezek javítása ugyanakkor egy-két átolvasással jelentősen lecsökkenthető, amely ily módon a kézirat olvasását lényegesen megkönnyíti az opponensek és az érdeklődők számára. A dolgozat több szövegverzióban szerepelteti az „egyéni, eredeti jelleg” kifejezést. Szükséges volna a dolgozatban az imént leírt, az Szjt.-ben szereplő forma követése. Egyes helyeken találhatók rendkívül hosszú mondatok, melyek több mondatra tördelése jelentősen megnövelné a szöveg érthetőségét.