Vendégségben Karácsonyapónál,

valamint bevezetés Finn-Lappföld gasztronómiájába

A finnországi Rovaniemiben találkozhatunk az igazi, élő és egyetlen igazi

Télapóval, akit a helyiek Joulupukki-nak („Karácsony-apónak”) hívnak. A
Korvatunturin, azaz a „Fül-hegyen” élő jelenség talán a legautentikusabb,
„legletisztultabb” télapó a világon. És miért? Mindenekelőtt azért, mert az
Északi Sarkkörön verte fel a tanyáját, tényleg rénszarvasokkal közlekedik az
irodájába, és imádja a finn édességeket.

A Télapó vagy húsz lelkes segítővel rendelkezik a Korvatunturin, akik a tonttun névre
hallgatnak. Ők túl azon, hogy az ajándékok készítésével foglalatoskodnak, azt is figyelik,
hogy világszerte jól, avagy rosszul viselkednek a gyerekek. A Télapó – saját bevallása
szerint – mintegy 400 éves télapó-családfával büszkélkedhet, és rögtön meg is mutatja
azt nekem. (Rovaniemiben körülbelül ez idő óta él a Télapó-kultusz, amit egymás közt
műveltek a finnek.) Ezen a helyen néhány fenyőfán kívül nem állt még semmi egészen
1962-ig, amikor is a finn Télapót meglátogatta Roosevelt elnök felesége. A finnek ekkor
jöttek rá arra, hogy ha „ebből szokás lesz, az nekik bizony jó”. Eztán persze elkezdtek
özönleni a turisták és az érdeklődők: nyaranta átlag 100,000 ember fordul meg itt, a
télről ne is beszéljünk.
„Finnasztalos” reggelije után (mert bizony a svédasztalt - amin mindenféle házi finomság
hever - nem a svédek, hanem a finnek találták fel elsőként) a Télapó felül a villámgyors
rénszarvasai által vontatott szánjára, és meg sem áll a Rovaniemitől mintegy nyolc
kilométerre fekvő „csinált tél-faluban” levő munkahelyéig. Itt általában délután ötig
„dolgozik”, és amint eleget tesz a reprezentációs kötelességeinek, hazafárad
Korvatunturiba, ahol a Télanyó (a Télapó felesége) finom süteményekkel várja. A Télapó
nagyon szereti az édességet, főleg a mézeskalácsot és a mocsári hamvas szeder tortát. A
Télanyó mézeskalácsa lényegében nem tér el magyar testvérétől, bár talán egy kicsit
„szerényebb” az ízesítése. A mocsári hamvas szeder viszont savanyú, mint a bűn,
ugyanakkor kellő cukorral és vaníliával ehetővé varázsolható. Azt is illik róla tudni, hogy
szedése nem kis veszéllyel jár a finn lápban.
Érdemes itt még megemlíteni a Salmiakki nevű finn édességet, ami olyan, mint egy édes,
fekete gumicukor, de ammónium-klorid tartalma miatt rendkívül sós is. A mi szánk ízének
kétségkívül szokatlan egy falat.

Bár hozzátenném, a Télapó szereti a külföldi ízeket is, nálunk például gulyást evett
Magyarországi látogatásakor.

A Télapóbirodalomhoz tartozik a ”Télaposta” is – ahol bárkinek a világon küldhetünk

télapós levelet - számos bolt és étterem (például a Télapó élelmiszerboltja, ahol a
mocsári hamvas szedertől az öteurós medvekonzervig bármit megkaphatunk), souvenir
shop-ok tömkelege és a Santa Park (vidámpark) is. A Télapó irodai mindenese Pete, az
önjelölt elf, aki elmondja, hogy a Télapó a világ többi télapóit „kuzinoknak” nevezi. A
dán Télapót nem szereti, mert az mindig valami alkoholos üveggel a kezében hirdeti
magát rendszerint valami melegvizű tengerben. „Nem tesz jót a Télapó makulátlan
imidzsének, márpedig ennek ez a lényege” – mondja a Joulupukki.
Ami a zseniális marketingen kívül még jó itt, az az, hogy ezek az emberek valóban
hisznek abban, amit csinálnak, és tiszta szívvel-lélekkel teszik mindezt. A torkomban
dobogott a szívem, amikor leülhettem a Télapó mellé, és vagy 45 percig beszélgettünk.
Másnak két-három perc adatik meg…

A beszélgetésünk végén átnyújtok a Télapónak egy tételes kívánságlistát, a nővérem

gyermekei - Flóra, Eszter és Roni – pedig nagyot fognak majd nézni, amikor megkapják
majd a kért ajándékokat. De ehhez persze jól kell viselkedniük, amit a gyerekek nevében
(egy kicsit talán felelőtlenül) meg is ígértem Őjoullupukkiságának.

1
Finn-Lappföld gasztronómiai remekei

A Télapó-bizsergés elmúlta után találtunk egy olyan helyet Rovaniemiben, amely nem
szerepelt a turistakatalógusokban, lévén, hogy főleg a helyi munkások látogatják. Az
egyszerű, de nagyon ízléses Maritza étel-szobában Ville, a szakács vezet be minket a
lappföldi finn gasztronómiába.

Mint megtudtuk, alapvetően két dolog van hatással a finn étkezési kultúrára: az ország
régióinak a különféle konyhái (Finnország különböző régiókra osztható gasztronómiai
szempontból – Lappföld, Karélia, Kelet-Finnország), és a környező országok ételkultúrája
(Oroszország, Svédország).

A „svédasztalt” méltán nevezhetnénk „finnasztalnak” is, hiszen a skandináv országokra

jellemző módon az ételeket nem egyenként tálalják, hanem egy asztalon sorakoztatják
fel. Az éhes vendégek aztán ezt az asztalt zsonghatják körbe. Vidéken, a karácsonyi
ünnepek alatt ez az asztal akár egész éjszaka is megpakolva „áll”, függetlenül attól, hogy
pl. az összes vendég alszik-e már. Gondoljunk csak bele: az ember felébred hajnalban és
újra, és újra telepakolhatja a gyomrát fenséges étkekkel! Hát nem csodálatos szokás?

Az asztalon egymás után sorakoznak az ételek, az étkezés „gerince” három alappillérre

épül: az előételekre, a főételekre és végül a desszertekre. Ezeket ilyen sorrendben is
szokták elfogyasztani, külön tányérokon.

Először következnek az előételek, mindenekelőtt a finn rozskenyér [ruisleipää] és a

frissen sült rozstészta-lepény rizs/burgonyatöltelékkel, és vajjal kevert főtt tojással.
[karjalan piirakat]. A rozskenyér készítésének főleg vidéken van nagy tradíciója. Erről azt
kell tudni, hogy sütés közben kis cipókat gyúrnak a háziasszonyok, majd mikor
mindennel elkészültek, az utolsó darab tésztát félreteszik, hogy a következő sütésnél
legyen mihez nyúlni. Így fordulhat elő az, hogy néhány finn házban bizony már 250-300
éves az épp aktuális rozstészta cipó… A tojáskrémmel alaposan megkent rozstészta-
lepény orosz eredetű étel, főleg az Oroszországgal határos Karélia tartományban készítik.

Finnország – lévén az ezer tó országa - a halak birodalma is, aminek megfelelően a

finnek rengeteg édesvízi és tengeri vízi élőlényt pusztítanak el. Az egyik legkülönlegesebb
vízi szörny a parányi méretű sós törpemaréna, ami szinte csak Finnországban fordul elő,
és ott is ritkaságnak számít. Ezen kívül jellemző a füstölt- és sült vadlazac, több édesvízi
rák, sós hering, de olyan ételkülönlegesség is kerülhet az asztalunkra, mint például a
halas pite.

Az előételek között találhatunk sós gombasalátát is, amely különleges erdei gombákból
készül. Tányérunk tiszavirág életű díszvendége lehet a híres-neves borókafenyőn füstölt
hideg rénszarvasfilé. (Megjegyzendő, hogy a finnek nagyon jól állnak az egy főre jutó
rénszarvasok mennyisége alapján a világ valamennyi rénszarvas-mennyiségi ranglistáján,
hiszen például csak Lappföldön egy emberre két rénszarvas jut.)

Eztán következnek a főételek, melyek közül a legnagyobb ínyencségnek talán a vékony

csíkokra vágott, barnára sütött rénszarvashús poronkäristys számít.

Bogyóügyileg – hasonlóan a rénszarvashoz – is igen jól állnak a finnek, akár

bogyónagyhatalomnak is nevezhetnénk őket. Az erdőkben több száz ilyen növényfaj
éldegél, de igazából csak 4-5-féle futott be jelentősebb karriert. Ezek viszont szinte
minden ételben ott harsognak: mártásokban, főételekben, édességekben. Talán a
legjobbak a vörös- és tőzegáfonya, a ribizli és a mocsári hamvas szeder ezek közül.

A főétel sort erősítette a vékony szalonnába csavart, rozskenyérben sült hal és az eredeti
finn bárányragu is. Ez utóbbi a régi finn halászok egyik kedvenc csemegéjének számít.
Ezek a derék emberek rájöttek arra, hogy ha a birkahúst három napig a tengerben
tartják, akkor az teljesen átveszi a tenger semmihez nem hasonlítható friss állagát,
különleges sós ízt adva a húsnak. Erre a célra speciális, mintegy egy méter hosszú
hajócskákat készítettek, ezekben úsztatva a birkahúst.

Nagy sóhajtozások közepette eljuthatunk az édes végkifejlethez, amikor is finn sajtot,

vaníliakrémes sült almát és ribizlikrémet ehetünk.

A finnek sok Finlandia vodkát és finn házi sört fogyasztanak. Az utóbbi több évszázados
recept alapján készül, erjesztett kenyérbő. Alkoholtartalma alacsony, az íze édeskés.
Korábban egy valamire is való finn naponta minimum öt litert fogyasztott belőle, amihez
átlagban fél liter vodkát is behörpintett.

Létezik egyébként finn bor is, de azt nem javalljuk fogyasztásra, mert erdei bogyókból
készül, és állítólag borzasztó íze van. Annyi baj legyen – ennyi finomság után?

Turóczi Gábor