You are on page 1of 248

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Cigánynak lenni Magyarországon
Jelentés 2008
Út a radikalizmusba

Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János

Budapest, 2009

© Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Kiadja az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 24. félemelet 1. Levelezési cím: 1461 Budapest, Pf. 362 Telefon: (+36 1) 216 7292, 456 0779, fax: (+36 1) 216 7696 Internet: www.eokik.hu • E-mail: minor@eokik.hu Felelős kiadó: dr. Törzsök Erika igazgató

Minden jog fenntartva.

ISBN 978-963-87999-6-8

Nyomdai előkészítés és nyomás: eMeL Press Kft., (+36 70) 418 4382 E-mail: info@emelpress.hu

Tartalom
Törzsök Erika: Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Hidvégi-B. Attila: Válogatás a magyarországi romákat érintő legfontosabb eseményekből – 2008 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .9 Ónody-Molnár Dóra: Út a radikalizmusba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 Váradi Monika Mária: Utak vagy tévutak? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Ónody-Molnár Dóra: „A magasabb szintű jogszabályokat az élet írja felül” – Kártya és túrórudi Monokon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 Mózer Péter: Dübörög a munka-gyár – Az „Út a munkához” programról . . . . . . . 93 Havas Gábor: A felsőoktatáshoz kapcsolódó esélyegyenlőségi programok . . . .115 Orsós Ferenc: Tabula rasa – Közoktatási deszegregáció Mohácson . . . . . . . . . . . . 175 Boros Julianna: Aprófalvak az Ormánságban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 185 Lengyel Gabriella: Szilánkos mennyország – Miskolcról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193 Hidvégi-B. Attila: Cigányok elleni támadások Magyarországon, 2008–2009 . . . . 215 Zolnay János: Vox populi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243

Előszó
A magyarországi roma közösségek helyzetét javítani szándékozó politikának nyilvánvalóan nem éves léptékben, de még csak nem is kormányzati ciklusokban kell terveznie ahhoz, hogy belátható időn belül számottevő eredményt érjen el. Kevés jele van azonban annak, hogy az éppen hivatalban lévő kormányok távlatos célokat határoznának meg és ahhoz konzekvensen tartanák magukat. Talán csak a gyermekszegénység elleni program és a deszegregációs oktatáspolitika fogalmazott meg hosszú távú és számon kérhető célokat, ám a politikai peremfeltételek változása, és a tűzoltó jellegű gazdasági válságkezelés kényszere bizonytalanná teszi a sikert. A romák munkapiaci reintegrációjára, a kistelepülési és kistérségi gettósodás fékezésére vonatkozóan még csak elnagyolt stratégia sem született. Annak végképp nincs jele, hogy a pártok legalább a legfontosabb kérdésekben ciklusokon átívelő megállapodásra jutnának. Ennek hiányában pedig a „cigányügyi” agendát az egyre nagyobb támogatással rendelkező szélsőjobboldal diktálja. Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány Roma jelentés sorozatának mostani kötete részben a 2008. év romákkal kapcsolatos eseményeire, kormányzati intézkedéseire, törvénymódosításaira reflektál, részben pedig olyan problémákkal foglalkozik, amelyek nem feltétlenül kötődnek egyetlen év aktuális eseményeihez. Az aktív korú cigány férfiak és nők zömének immár két évtizede nincs állandó munkaviszonya, nincs rendszeres munkajövedelme és a mai felnőtt generáció többsége nem számíthat öregségi nyugdíjra. A roma gyerekek második generációja nő fel úgy, hogy többségük nem látja szüleit reggel munkába indulni. Nem kétséges, hogy ez a roma családok helyzetét legsúlyosabban befolyásoló tényező. A Borsod-Abaúj Zemplén megyei Monok község polgármestere, a hatályos jogszabályokat megsértve, úgy módosította az önkormányzati rendeletet, hogy a tartós munkanélküliek csak ingyenes munkavégzés fejében kaphassanak rendszeres szociális segélyt. A monoki példát több tucat önkormányzat átvette. A kormány 2008-ban az Út a munkához program keretében jelentősen megváltoztatta a tartós munkanélküliek ellátását, és kiterjesztette a kötelező közcélú foglalkoztatást. Ónody-Molnár Dóra a törvénymódosítás politikai hátterét igyekszik megvilágítani és riportot közöl Monokról. Váradi Mónika az Út a munkához program tényleges működését elemzi tanulmányában, egy átfogó kutatás alapján. Mózer Péter a foglalkoztatási krízist, a munkaerő-piaci trendeket, az inaktivitás okait és a foglalkoztatási krízisre reagáló társadalompolitikai beavatkozások lehetőség elemzi Magyarországon és néhány más poszt-kommunista országban. A foglalkoztatáspolitika mellett a közoktatás a másik, romák szempontjából „stratégiainak” tekinthető ágazat. Havas Gábor tanulmánya az oktatási esélykiegyenlítő

5

programok tanulságait foglalja össze. A kormányzati deszegregációs oktatáspolitikai törekvések ellenére, minden országos és lokális vizsgálat szerint, a szociális és etnikai szegregáció folyamatosan növekszik, ám néhány város mégis határozott intézkedéseket hozott a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulói csoportok oktatási esélyeinek javítása érdekében. Nyíregyháza, Kecskemét és Szeged bezárta azokat az általános iskoláit, amelyekbe kizárólag cigány tanulók jártak. Miskolc fokozatosan, felmenő rendszerben kívánja felszámolni a cigány iskoláját, igaz, egy jogerős bírói ítélet ennél lényegesen radikálisabb közoktatási deszegregációs lépésekre kötelezte a város önkormányzatát. Pécs 2007-ben három, cigány többségű tagiskolája közül kettőt bezárt, igaz, egy másik intézmény időközben cigány többségűvé vált. Két város elszánta magát arra, hogy közoktatási intézményhálózatának egészét átszervezi azért, hogy kiegyenlítettebbé tegye a célcsoporthoz tartozó diákok eloszlását. Hódmezővásárhely egy határnappal megszüntette valamennyi iskoláját, és másnap újakat hozott létre, törekedve arra, hogy a beiskolázási körzetekben élő halmozottan hátrányos helyzetű diákok eloszlása viszonylag egyenletes legyen. Ugyanezt tette a Duna-parti kisváros, Mohács is, miután a korábbi években hasztalanul próbálta csökkenteni a szegregációt a körzethatárok módosítása révén. A szülők ugyanis ragaszkodtak saját döntésükhöz és kijátszották a körzethatárokat. A következő évben a városháza az elit iskola egyik elsős tanulócsoportját helyhiány miatt a cigány többségű belvárosi iskolába akarta áthelyezni, ám a szülők a városháza előtt tiltakoztak a döntés ellen. Ismét az önkormányzat volt kénytelen visszakozni. Egy év múlva aztán Mohács elhatározta, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlóan radikálisan átszervezi intézményhálózatát. Orsós Ferenc tanulmánya a mohácsi intézményi átszervezés hátterét világítja meg. Miskolc és a miskolci romák helyzete több konfliktus kapcsán került az érdeklődés homlokterébe. Lengyel Gabriella tanulmánya nem az eseti ügyeket elemzi, hanem monografikus igénnyel vázolja a miskolci szegény és cigánytelepek történetét; a telepek kialakulásának, megszűnésének és az újabb telepek létrejöttének dinamikáját. A város, illetve a korábban önálló települések, történetük során folyamatosan igényelték a szakképzetlen, cseléd, és szolgáltató rétegek, majd a szakképzetlen ipari segédmunkások munkáját, és folyamatosan nem tudtak velük, mint kezdeni, mint városlakókkal. A kistelepülési, kistérségi gettósodás főként az ország gazdaságilag hátrányos helyzetű, aprófalvas, városhiányos régióit érinti. Ezek egyike az egykori református magyar falvakból álló dél-dunántúli Ormánság, amely a XIX. században indult hanyatlásnak. Boros Julianna tanulmánya egy beiskolázási körzet településeinek jellemzőit, és stratégiáit elemzi. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen 2008 novemberében agyonlőttek egy cigány férfit és egy asszonyt. Elkezdődött az a cigány családok elleni terv-

6

szerű merényletsorozat, amelynek 2009 augusztusáig, a feltételezett elkövetők elfogásáig hatan estek áldozatul. Hidvégi-B. Attila tárgyszerűen veszi sorra a roma családok, roma háztartások ellen 2008-ban végrehajtott Molotov koktélos támadásokat, a romákat ért utcai inzultusokat és a roma családok ellen végrehajtott gyilkos merénylet sorozatot. A hagyományoknak megfelelően részletes kronológia révén segítjük az olvasók tájékozódását az év romákat érintő eseményeiben. A kötetet Zolnay János írása zárja. Törzsök Erika

7

Hidvégi-B. Attila

Válogatás a magyarországi romákat érintő legfontosabb eseményekből – 2008*
Január
Romákra támadtak neonáci fiatalok újév hajnalán a közép-szlovákiai Korpona városban. Négy újfasiszta nyolc roma fiatalt kezdett verni az utcán, alig néhány méterre attól a tértől, ahol több száz helybéli köszöntötte az újévet. A neonácik „Sieg Heil!” és a „Heil Hitler!” üvöltésekkel támadtak a roma fiatalokra, akiket „fekete guminak és négernek” neveztek. Követelték tőlük, hogy azonnal tűnjenek el, majd – látva, hogy nem engedelmeskednek – verni kezdték őket. Két roma fiatalnak három héten túl gyógyuló sérüléseket okoztak. Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik, derült ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából készült kutatás szerint. A kutatási eredmények egyértelműen bizonyították, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vettek részt az integrációs programokban. Az alapvető célok megvalósításában az érintett intézmények pedagógusai vajmi kevés elkötelezettséget mutattak. Az integráló intézmények pedagógusainak túlnyomó része inkább elviszi saját gyerekét egy másik iskolába, ahol nem tanulnak cigány gyerekek, derül ki a kutatásból. A Magyar Soros Alapítvány az alapító Soros György eredeti szándékával összhangban beszüntette tevékenységét, nem folytat érdemi tevékenységet. Irodája megszűnt, de jogilag a szervezetet nem számolta fel. A kurátorok 2007.decemberében lemondtak funkcióikról, az eszközöket a hasonló területen működő alapítványoknak ajándékozták. A Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute) és a Közép-Európai Egyetem (CEU) továbbra is működnek. Az 1984-ben létrejött Magyar Soros Alapítvány az elmúlt több mint két évtizedben a legnagyobb – nem magyar állami pénzből gazdálkodó – független támogató szervezetként összesen 150 millió dollárral – azaz majdnem 30 milliárd forinttal – járult hozzá a nyílt társadalom intézményesüléséhez Magyarországon. A nyolcvanas években a rendszerváltás egyik katalizátoraként, a rendszerváltás után a kultúra, a kortárs művészetek területén, a szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási szektorban, valamint a roma civil társa* A válogatás a RomNet, a Népszabadság és az MTI internetes archívuma alapján készült

9

dalomban zajló modellértékű kezdeményezések támogatójaként 40 ezer szervezet pályázatát támogatták, több ezer művészt, tudóst, tehetséges diákot részesítettek ösztöndíjban. Nem hiszek abban, hogy lehet két Magyarország. Nem hiszek abban, hogy lehet beszélni tisztességesen nemzetről és köztársaságról, amikor alapvetően elkülönülnek a polgárok identitásuk alapján – mondta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök egy, a romák integrációjáról rendezett konferencián. Kijelentette, hogy olyan országot szeretne, ahol romának lenni nem egyenlő a mellőzöttséggel és szegénységgel, ugyanis szerinte ma Magyarországon romának lenni többszörös hátrányt jelent. A Velencei Biennálé első roma kiállításának kurátoraként végzett munkájáért Junghaus Tímea művészettörténész kapta a hamburgi Alfred Toepfler Alapítvány 75 ezer euróval dotált elismerését, a Kairos Európai Kulturális Díjat. A fiatal roma szakember 2005 óta vezeti a budapesti Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Romák Kulturális Részvételét Támogató Projektjét, amely kidolgozta a Roma Pavilon tervét is. Negyven család lakhatási problémáját kívánja megoldani a kormányzat segítségével az Országos Cigány Önkormányzat az új szociális lakásépítési programjának keretében – jelentette be Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke a 2008. év elején rendezett sajtótájékoztatóján. Nyitrai Ákos, az OCÖ Lakásépítési Kht. műszaki vezetője közölte: többek között Lenti, Sarud és Tiszaroff településeken építenek majd házakat, amelyek a tervek szerint egyenként 7,8 millió forintból készülhetnek el. Lomgyűjtők roma családok demonstráltak a Veszprém megyei Devecser polgármesteri hivatala előtt; a mintegy száz tüntető a város képviselő-testületének a január elsejétől hatályba lépett intézkedése – a településtől három kilométernyire engedélyezett kereskedés – ellen tiltakozott. Kis Ferenc, a demonstrálók szóvivője hangsúlyozta, hogy a lompiacnak a várostól három kilométernyire lévő, volt katonai laktanyába való kitelepítése „egyet jelentene a megsemmisítésükkel, mert sok család számára megoldhatatlan lenne a kijárás és az ottani árusítás”. Szerinte a polgármestertől a sokat emlegetett kompromisszumkészség helyett eddig csak diktátumokat kaptak. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz 2007-ben 756 diszkriminációs ügy, panasz érkezett, ebből a hivatal 29 elmarasztaló határozatot hozott. Az ügyek, panaszok 186 esetben zárultak érdemi döntéssel, 96 esetben áttétellel, tájékozató levéllel pedig 348-szor.A hatóság 29 elmarasztaló határozatot hozott.

10

Nem vonul be a börtönbe Bihari József, az Országos Cigány Önkormányzat lemondott elnökhelyettese, akit a roma holokauszt kárpótlásával összefüggő csalás és okirat-hamisítás címén ítélt három évre a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság. Minderről maga a szökésben lévő politikus tájékoztatta a Magyar Nemzetet ismeretlen helyről, telefonon. „A Magyar Gárda szélsőjobboldali szervezet” – jelentette ki Márfi Gyula veszprémi érsek az MTI-nek tett nyilatkozatában, hozzátéve, pragmatikus megfontolásból döntött úgy, hogy utasítására a főegyházmegyéjébe tartozó Simon Gábor keszthelyi káplán álljon el attól a szándékától, hogy a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban felszentelje a Magyar Gárda zászlóját. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Teleki László, MSZP-s országgyűlési képviselő és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke két nappal korábban levelükben hangot adtak azon kételyeiknek, hogy a keszthelyi plébános valóban az evangélium szellemét képviselte volna-e a szervezet zászlójának megáldásakor. Megfogalmazásuk szerint „a magyarországi cigányságot megdöbbenti az újabb kooperáció az önök egyházának egyes tagjai és a rasszista félkatonai szervezet között”. Demonstrációt tartott a Magyar Gárda Budapest VIII. kerületben, a Józsefvárosban, mint meghirdették, a közbiztonság romlása és a kiszolgáltatottság ellen azzal összefüggésben, hogy a Vas utcai iskolába járt az a 18 éves fiú, akit egy héttel korábban egy osztálytermi összeszólalkozást követően egyik osztálytársa az utcán annyira megvert, hogy a fiú nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Öt év alatt csaknem ötvenszeresére emelkedett Magyarországon a főiskolára, egyetemre járó roma fiatalok száma – közölte Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóján, amely időben csaknem egybe esett a Magyar Gárda Balaton-parti irodájának avatójával. A roma képviselő hangsúlyozta: azért tartotta fontosnak, hogy beszámoljon a magyarországi romák oktatási, foglalkoztatási, lakhatási és egészségügyi helyzetéről, mert felháborítónak tartja, hogy egy félkatonai szervezet cigánybűnözésről beszél, de az eredményeket elhallgatja. A Nemzeti Őrsereg Hagyományőrző Egyesület nyilvántartásba vételi kérelmét a Szabolcs Megyei Bíróság január 14.-én jogerőssé vált végzésével elutasította. A szabolcsi bíróság elnökhelyettesi tisztségét ellátó szóvivő tájékoztatása szerint az elutasításra azért került sor, mert az egyesület képviselője a bíróság hiánypótlásra vonatkozó felhívásának nem tett eleget. A hivatalos bejegyzéssel nem rendelkező Nemzeti Őrsereg október 22-én, Szabolcs községben tartotta alakuló eskütételi ünnepségét, s akkor

11

északkelet-magyarországi szerveződésként nevezte meg önmagát. Katonai jellegű ruházatot és piros-fehér csíkos karszalagot viselő tagjai előtte azonban már részt vettek utcai demonstrációkon is. Így például a Magyar Gárda budapesti alakulási rendezvényén is ott voltak, 2007. december 15-én pedig Érpatakon vonult fel közösen a két szerveződés. Mindezek után a Magyarországi Munkáspárt 2006 ügyészségi fellépést követelt a Nemzeti Őrsereg ellen, de a beadványát azzal utasították el, hogy a szerveződés nincs bejegyezve a bíróságon, és így hivatalosan intézkedni sem tudnak ellene. A párt kisebbség elleni izgatás és uszítás gyanújával is feljelentette a Nemzeti Őrsereget, mivel az érpataki demonstráció szerintük a roma nemzetiség ellen irányult, de az ügyészség nem látta ezt igazoltnak, így a feljelentést elutasította. Horogkeresztet festettek fehér színű festékszóró szprével a holokauszt roma áldozatainak a IX. kerületi Nehru parkban lévő emlékművére. A kerületi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen rongálás miatt indított eljárást Szabó János volt kisgazda agrárminiszter üdvözlte a Magyar Gárdát, amelynek jelenléte szerinte visszatartó erejű a „cigánybűnözéssel” szemben. Erről a politikusügyvéd, aki 1990-ben a Független Kisgazdapárt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot és a földművelésügyi miniszteri tisztséget töltött be, a győri önkormányzat közigazgatási bizottságának külső tagjaként beszélt a testület ülésén – írta a Kisalföld az ülés jegyzőkönyvére hivatkozva. A Fidesz győri elnöksége felszólította Szabó Jánost, hogy azonnali hatállyal mondjon le a győri közgyűlés közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, mivel a 2006-os országgyűlési választáson MDF-es színekben indult képviselőjelölt felháborító és elfogadhatatlan nyilatkozatot tett. A Magyar Demokrata Fórum győri szervezete és elnöksége nyilatkozatban határolódott el Szabó János szélsőséges kijelentéseitől. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman vizsgálatot indított, hogy Szabó János kijelentése milyen összefüggésben hangzott el, ugyanis ha közhatalmi kérdések vitája során, és nem magánvéleményként fogalmazta meg, akkor jogi lépéseket kell indítani az ügyben. A győri önkormányzat Fidesz-frakciója és a Pro Urbe Egyesület önkormányzati frakciója haladéktalan lemondásra szólította fel Herkely Ákos kereszténydemokrata képviselőt, a városi önkormányzat közigazgatási bizottságának elnökét, aki a szólásszabadság megnyilvánulásaként értelmezte Szabó János kijelentését. Az önkormányzat képviselőtestülete megvonta Szabó Jánostól közigazgatási külsős bizottsági tagságát. A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene látványosan elutasítania – jelentette ki a Magyar Nemzet című napilapban megjelent nyilatkozatában Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki szerint „a cigánypoliti-

12

ka közegében ilyen mértékű árulás még nem volt a rendszerváltozás óta” – majd hozzátette, hogyadatok bizonyítják, hogy folyamatosan olvadnak a roma integráció céljait szolgáló összegek. Farkas Flórián állítását a lap azzal támasztotta alá, hogy összegyűjtötte, mekkora költségvetési támogatásban részesült a roma integráció ügye a Gyurcsány-kormány alatt. A lap adatai szerint 2004-ben a támogatási összeg 1 milliárd 274,5 millió forint volt. Ez egy évvel később 1 milliárd 65,4 millió forintra csökkent, majd a második Gyurcsány-kormány megszigorítási politikájának eredményeként 2006-ben 572,5 millió forintra esett vissza. Ugyanakkor 2007-ben már 1 milliárd 7,5 millió forint volt a támogatás, illetve az idei terv további növekedéssel, 1 milliárd 266 forinttal számol. A Fidesz politikusa szerint „miközben folyamatosan faragják le a cigányság felzárkózatására szolgáló forrásokat, két kézzel szórják a pénzt olyan, úgynevezett cigány értelmiségieknek, akiknek cinkos hallgatását meg lehet venni”. A Lungo Drom elnöke példaként említette, hogy három, kormány közeli cigány értelmiséginek – illetve az ő nevükkel fémjelzett projekteknek – ítéltek meg annyi pénzt, „amennyi összességében szinte az egész magyarországi cigányságnak jut”. Farkas Flórián név szerint Horváth Aladár cigányügyi megbízottat említette, aki „egymaga több százmillió forintra pályázott sikerrel”. Farkas hangsúlyozta, hogy a cigányság , integrációját csak a hiteles cigány értelmiségre támaszkodva lehet megvalósítani. A Lungo Drom elnöke szerint – bár a jelek sajnos nem erre utalnak –, ha a Magyar Gárda működése nem a kisebbségek, és különösképpen nem a cigányok ellen irányul, nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését, a kiszolgáltatottak védelmét szolgálja, akkor a cigányoknak is a Magyar Gárdában van a helyük. Roma vezetők egységesen elhatárolódtak Farkas Flórián kijelentéseitől, az Országos Cigány Önkormányzat azonnali lemondásra szólította fel a politikust. Horváth Aladár akkori esélyegyenlőségi biztos, akit Farkas Flórián a kormány által megvett politikusként név szerint is megemlített, úgy reagált a távirati irodának: az beszél árulásról, aki a Hazafias Népfronttól indulva valamennyi pártban megfordult már, ezzel választási vereségre ítélve az őt támogató szervezeteket. Hozzátette: számára nem hiteles az a politikus, akit a köztársasági elnök kegyelme ment meg a börtönbüntetéstől. Közölte: a cikkben idézett állításokkal ellentétben nem ő, hanem polgárjogi alapítványa kapott 150 millió forintot ötven esélyegyenlőségi szakember képzésére és foglalkoztatására pályázati támogatást. A képviselő kijelentése sérti jó hírnevét, ami miatt bírósághoz fordul. Megjegyezte: tény, hogy sok mindenben lehet kritizálni a kormány romapolitikáját, de azoknak tényeken, konkrétumokon kell alapulnia, ezért azt javasolja Farkas Flóriánnak, hogy mielőtt állít valamit, előbb olvassa el legalább azokat a parlamenti határozatokat, amelyeket ő maga is megszavazott az Országgyűlésben. Teleki László szocialista országgyűlési képviselő a távirati irodának azt nyilatkozta, hogy valamennyi cigánynak, roma értelmiséginek és politikusnak el kell határo-

13

lódnia Farkas Flóriántól és kijelentéseitől; óriási társadalmi problémának tartaná azt, ha a Lungo Drom elnökének kijelentései hívószavak lennének. Hozzátette: józanul gondolkodó országgyűlési képviselőként, roma politikusként be kellene látnia az ellenzéki képviselőnek, hogy a Magyar Gárdát és a cigányságot nem lehet összemosni. Továbbá hozzáfűzte: tény, hogy a kormány oktatáspolitikájának köszönhetően egy új roma értelmiségi generáció jelent meg, ennek tagjai fogják a jövőben meghatározni a roma társadalmi és értelmiségi réteg útját, és nem arra fognak támaszkodni, hogy mások mondják meg, mit kell majd tenniük, mint teszi azt Farkas Flórián. Az Országos Cigány Önkormányzat valamennyi képviselői mandátumának visszaadására szólította fel Farkas Flóriánt. Kolompár Orbán elnök az MTI-nek úgy fogalmazott: Farkas Flóriánnak települési és országos önkormányzati képviselőségéről, valamint a Lungo Drom elnöki tisztségéről is le kell mondania, mert kijelentésével a cigányság ellen fordult és pártfogásába veszi a cigányellenes, fasiszta nézeteket valló Magyar Gárdát. Hozzátette: ha a győri önkormányzat Fidesz-frakciója Szabó Jánost, hasonló kijelentései miatt lemondásra szólította fel, ugyanezt várja el Farkas Flórián ügyében is. Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében – jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik Magyarországért Mozgalom fővárosi, Villányi úti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. Arra kérte a Fidesz vezetőit az Országos Cigány Önkormányzat, hogy nyíltan vállalt fasisztoid kijelentései miatt szólítsák fel lemondásra a szolnoki önkormányzatban betöltött bizottsági tagságáról Bíber Józsefet, a Jobbik alelnökét. Bíber a Magyar Gárda december 9-i tatárszentgyörgyi felvonulásán a korábban már a Jobbik honlapján is publikált közleményét megismételve azt mondta: „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigány bűnözés egy részét, amelyben a vérfertőzésből származó, majd a bűn útjára lépő utódok esetében a genetika is szerepet játszhat.” Két roma származású nőt bántalmazott öt fiatalember Szigetváron, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat. A barcsi illetőségű elkövetőkkel szemben nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás, a sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek. A 17-20 év közötti feltételezett elkövetők a város főterén támadták meg az anyát és a lányát. Új, intézményesített kapcsolat jön létre a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának hivatala, és a szociális minisztérium által működtetett Országos Esély-

14

egyenlőségi Hálózat között, amely eddig nehézkesen működött. Az erről szóló megállapodást Lamperth Mónika miniszter és Kállai Ernő ombudsman írta alá. Első fokon, nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a BorsodAbaúj-Zemlén megyei cigány kisebbségi önkormányzat leköszönt elnökét, egyebek mellett csalás büntette miatt. Dancs Mihály nem jogerősen három év hat hónap börtönbüntetést kapott. Dancs az ítélet hatályon kívül helyezését kérte és fellebbezett. A bíróság egyébiránt folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében találta bűnösnek szociális lakások építkezésével kapcsolatban Dancs Mihályt és társait. Túl nagy jelentőséget tulajdonít az Országos Cigány Önkormányzat általános elnökhelyettese, Kozák János szerint az OCÖ a Magyar Gárdának, és azzal, hogy minden kijelentésére, megnyilvánulására reagál a roma érdekképviseleti szervezet, legitimálja a gárdát, elősegíti, hogy bekerüljenek fasiszta nézeteik a médiába, a közbeszédbe és a politikába, így mára az OCÖ lett a legnagyobb reklámhordozójuk. Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés határozatban nyilvánította Budapesten nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Egyúttal felkérték az ország összes önkormányzatát, hogy településeiken tegyenek meg mindent a szélsőséges megmozdulások, felvonulások elkerüléséért és nyilvánítsák nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.

Február
Az Európai Parlament megszavazta az európai romastratégia kialakítását sürgető állásfoglalást. A képviselők szerint nem történt előrelépés a romák integrációjában. A parlament közösségi cselekvési tervet szeretne, és a romapolitika összehangolásáért felelős biztost jelölne ki, valamint a romák munkavállalását és kisvállalkozásait is támogatná – adta hírül az Európai Parlament sajtószolgálata. A babócsai körjegyzőség nem akart engedélyt adni a csonkacsütörtöki bőgőtemetésre, melynek a zenész cigányok körében több, mint százéves hagyománya van. A falu jegyzője azzal utasította el a rendezvény engedélyezését, hogy nem szerepel a falu nagyrendezvényeinek sorában, továbbá a csendháborítás lehetősége is problémaként merült fel. A bőgőtemetés hagyományát, amellyel a romák a lakodalmi szezont búcsúztatják, Babócsán különösen fontosnak tartják, s eddig mindig meg is tarthatták.

15

Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtotta a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt. Pár nappal később elismerte a roma gyerekek elkülönítésével járó jogsértő tevékenységét a kerepesi általános iskola igazgatója és a polgármester, de a büntetés összege miatt fellebbeztek, míg a személyi felelősség megállapítására lefolytatják a fegyelmi vizsgálatot. „Magyarországon a romák művészeti tárlatot kapnak ölelés helyett címmel” közölt cikket a The New York Times, amely a roma kisebbség elszigetelt, megtűrt helyzetéről, a cigány felzárkóztatás eredménytelenségéről írt. „A romák nem részei ennek a társadalomnak, amelynek nagy hányada úgy gondolja, ez nem a mi gondunk. Nem próbáljuk megérteni őket” – idézte Németh Ilona szlovák-magyar művészt a szerző, Michael Kimmelman a tekintélyes lap művészeti szekciójának élén olvasható terjedelmes cikkben. A szerző szerint a Magyar Nemzeti Galériában zárult kortárs roma képzőművészeti tárlat a legutóbbi „biccentés” Európa leginkább megvetett kisebbsége felé. Kidolgozták a nemzetiségek parlamenti képviseletük megteremtésére vonatkozó egységes álláspontjukat, amit Kállai Ernő ombudsman szerdán adott át a kormánynak. A javaslat a jelöltállítás, a választási eljárás és a szavazás menetét is szabályozza. A koncepció szerint a választás és a választhatóság jogával a kisebbségi közösségek azon tagjai rendelkezhetnének, akiknek választójoga van, és szerepelnek az e célra készített kisebbségi választói jegyzékben. A névsort nyilvánosságra hoznák, a névjegyzéket összeállító bizottság rendelkezne azzal a jogosultsággal, hogy megítélje: a kérelmező az adott kisebbség tagjai közé tartozik-e, így kizárható lenne a nem valós identitáson alapuló, hanem a választási visszaélés szándékával történő regisztráció. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter,mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő per soron kívüli intézését. A miniszter álláspontja szerint a Magyar Gárda működése a közvéleményt erősen foglalkoztatja, ezért a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű a szervezet feloszlatása iránt benyújtott kereset mielőbbi elbírálása. Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke közölte: a Fővárosi Bíróság elnöke saját hatáskörben már a miniszter nyilatkozata előtt döntött a soron kívüli tárgyalásáról. A szlovák bíróság bűnösnek találta azt a hét rendőrt, aki a vád szerint halálra kínzott egy roma férfit 2001-ben a jolsvai (Jelsava) rendőrőrsön. A rendőrökre

16

letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetéseket szabott ki. Egy Nagyrőce (Revúca) mellett fekvő bányászfaluban kezdődött konfliktus, folytatásaként a helyi polgármester rendőr fia és társai brutálisan bántalmazták az 51 éves Karol Sendreit és fiát. Az apát az előállítás után a rendőrőrs fűtőtestéhez bilincselve úgy megverték, hogy a férfit másnap reggel a helyszínen holtan találták. A vádlottak közül két rendőrt rendkívül embertelen bánásmód miatt nyolc és fél év szabadságvesztésre ítélt a besztercebányai (Banská Bystrica) bíróság, egyik társuk hét, egy másik négy évet tölt majd börtönben, a többiek rövidebb időtartamú, felfüggesztett büntetést kaptak. A hat éve húzódó perben hozott ítélet ellen majdnem mindegyikük fellebbezett, mert ártatlannak tartják magukat. Az eset nagy felháborodást váltott ki országszerte 2001-ben, s Karol Sendrei temetése a fajgyűlölet elleni néma tüntetés volt. A magyarországi jobbközép erőknek nagyon fontos, hogy a romák és nem romák együttélését ne terheljék konfliktusok, és segítséget kívánnak nyújtani a roma közösségeknek az európai uniós szervezetekkel való kapcsolatfelvételre is – jelentette ki Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke Brüsszelben azon a tanácskozáson, amelyet a Fidesz roma integrációs munkacsoportjának látogatása keretében rendeztek. Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy szemléletváltásra lenne szükség, a kormányokhoz és az állampolgárokhoz el kellene érkeznie annak az üzenetnek, miszerint a tagországok gazdasági érdeke, hogy a romákat integrálják a munkaerőpiacra. Magyarországról több mint 30 roma önkormányzati vezető és civil aktivista vett részt. Tíz roma fiatal vehette át újságírói szakképesítését tanúsító bizonyítványát és oklevelét. A fiatal újságírók a Független Médiaközpont tíz hónapos roma újságíró-gyakornoki programjának keretében szereztek elméleti és gyakorlati ismereteket. A budapesti székhelyű Független Médiaközpont és a Roma Sajtóközpont még 1998-ban indította el újságíró-gyakornoki programját abból a célból, hogy lehetőséget adjon tehetséges, legalább középiskolai végzettségű roma fiataloknak az újságírói pálya elkezdéséhez. A program indulása óta most először képeztek olyan fiatalokat, akik már diplomáztak, vagy valamely felsőoktatási intézmény hallgatói, így a Népszabadság-Ringier Oktatási és Továbbképzési Intézettel tartott intenzív kurzus végén a hallgatók emelt szintű, akkreditált újságírói szakképesítést szerezhettek.

17

Március
Felgyújtották és horogkeresztet festettek Tiszaroffon, a szomszédos Kunmadaras kisebbségi önkormányzata egyik képviselőjének házára. A Jász-NagykunSzolnok megyei település egyik utcájában egy 13x6 méteres lakóépület és a hozzátartozó garázs tetőszerkezete teljesen kiégett, a lángokat a kiérkező tűzoltók oltották el. Roma vezetők szerint rasszista indíttatásból történt a gyújtogatás. Elsöprő többséggel választották újra elnökké Farkas Flóriánt a Lungo Drom tisztújító kongresszusán Szolnokon. A 19 tagú elnökség közel fele ugyanakkor kicserélődött. Az újra választott elnök várakozása szerint azonban az eddigi egységben és szellemiségben folytatja a munkáját a testület. A Lungo Drom kongresszussal ünnepelte megalakulásának 18. évfordulóját, közel 750 településről 1200 küldött érkezett Szolnokra. Kanada március másodikától eltörölte a vízumkötelezettséget Magyarországgal, Lengyelországgal, Litvániával és Szlovákiával szemben – jelentette be Diane Finley bevándorlásügyi miniszter. Kanada 2001. december 5-én vezetett be újbóli vízumkényszert a magyar állampolgárokkal szemben. Akkor az intézkedést azzal magyarázták, hogy 1998 és 2001 között összesen 8600, csak 2001-ben 3500 magyar állampolgár (főként romák) folyamodott menekültstátusért Kanadában, amit helyi döntéshozók elfogadhatatlanul magas számnak tartottak. Panasszal fordult a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke a kisebbségi ombudsmanhoz, mert immár egy éve nincs irodája az érdekképviseleti szervezetnek; Kállai Ernő elfogadhatatlannak tartja a helyzetet, ezért Demszky Gábor főpolgármestertől azonnali vizsgálatot kért. Az esélyegyenlőség és integráció biztosítására, a szegregáció visszaszorítására az oktatási intézményekben uniós forrásból szeptembertől 12 milliárdot, 2009-ben 5,7 milliárdot, következő évben 6,3 milliárd forintot különítenek el az Új Tudás, Új Iskola program keretében – közölte Hiller István szakminiszter egy sajtóbeszélgetésen. Fontosnak tartotta, hogy biztosítsák roma fiatalok képzését és foglalkoztatását óvodákban, alapfokú intézményekben, amellyel egyszerre szereznek szakmát és munkatapasztalatot. Szkinhedek fenyegettek meg romákat a Veszprém megyei Devecserben; a lomgyűjtő romákat a nemrég megnyílt piacánál (a volt laktanyában) 10-12 kopasz, fekete ruhás, bakancsos neonáci szidalmazta és fenyegette meg.

18

A roma integrációs programról tartott tematikus frakcióülést az MSZP. A képviselőcsoport ülésén részt vett Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, aki a roma integrációs program mellett beszámolt a II. Kisebbségi Kerekasztalon kidolgozott, a nemzetiségek parlamenti képviseletére vonatkozó javaslatról. A frakcióülésen Lamperth Mónika akkori szociális és munkaügyi miniszter a kormány álláspontját ismertette a roma integrációs programról. A két tucat képviselő több mint két órán át vitázott a romák felzárkóztatásáról szóló dokumentumról. Nem tűrjük a kirekesztést, a megbélyegzést, a romaellenességet és az antiszemitizmust – jelentette ki Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, miután a Parlamentben átvette az Országos Cigány Önkormányzat a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek elleni petícióját. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kijelentette: közös célunk az, hogy ebben az országban ordas eszmék miatt senkinek ne kelljen félnie. A petíciót 68 ezer roma és nem roma írta alá. Farkas Flórián a petíció átadásáról azt nyilatkozat, hogy szerinte, ha a közeljövőben bármilyen társadalmi problémát kelt is a Magyar Gárda működése, azért a kormányfő és az OCÖ elnök is felelős, hiszen közösen helyezik a szervezetet a figyelem középpontjába. A hazáért hősi halált halt roma áldozatok tiszteletére avatott emléktáblát a Magyar Honvédség Hadtörténeti Múzeuma a múzeum díszudvarán. Az ünnepségen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter is, aki elmondta, hogy a cigányság a középkortól folyamatosan jelen volt az ország szabadságküzdelmeinél, s közülük többen a történelemkönyvek lapjain is szerepelnek. Példaként említette többek között Sárközy Ferenc hegedűst, akiről úgy tartják: ő és zenekara játszotta el először a „Kossuth Lajos azt üzente” című dalt. Az erősödő erőszakhullám elleni fellépésre buzdítva „Kék virág” elnevezéssel mozgalmat indítottak cigány és nem cigány értelmiségiek, hogy így állítsanak gátat minden erőszakos törekvésnek, ideológiának, cselekvésnek; a kezdeményezés alapítói a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) székházában ismertették céljaikat.

Az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek 2005 és 2007 közötti helyzetről szóló kormánybeszámolót. A testület tíz kormánypárti igen, nyolc ellenzéki nem szavazat ellenében támogatta a kétéves jelentést. Megkezdődött a Magyar Gárda feloszlatásának pere. A Fővárosi Bíróság Markó utcai épületét több rendőrségi mikrobusz és járőrautó, illetve egyenruhás rendőrök

19

biztosította, főbejáratát fémkordonokkal is körbevették. A bíróság épületével szemben több mint száz egyenruhás gárdista vonult fel, majd egyik fele bevonult az épületbe, míg a többi gárdista az épület előtt katonai alakzatban állva várakozott. A tárgyalótermébe gyakorlatilag csak a gárda tagjainak engedélyével lehetett bejutni, így több sajtószerv munkatársa kívül rekedt a nyilvános tárgyaláson. Árpádsávos kendőt viselők és gárdista egyenruhát viselők döntötték el ki mehet be a terembe és ki nem, így sem a felperesként beavatkozó Országos Cigány Önkormányzat elnökét, sem társait nem engedték be. A kezdeti lökdösődés majdnem verekedésig fajult, s végül a rendbontásnak a rendőrség vetett véget. Néhány gárdistát és az OCÖ tagjait kivezették az előtérből, majd igazoltatták őket, később rendőri védelmet adtak a roma politikusoknak, akik a tárgyalóteremhez közeli folyosón várták a bíróság határozatát. A per az ügyészségi kereset ismertetésével kezdődött, majd a tárgyalását május 19.-re elnapolták. Befejeződött a Roma Polgárjogi Alapítvány és partnerei által európai uniós támogatással indított esélyegyenlőségi szakemberképzés, aminek köszönhetően jelenleg huszonkilencen dolgoznak esélyegyenlőségi vagy azzal rokon területeken. Junghaus Tímea művészettörténész, a roma képzőművészet nemzetközileg elismert kutatója, a budapesti Nyílt Társadalom Intézet (OSI) munkatársa is átvehette Márciusi Ifjak Díjat Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől a Művészetek Palotájában rendezett állami ünnepségen. Az elismerés annak a tizenkét, 35 év alatti magyar fiatalnak adományozható minden év március 15-én, aki az alkotó- és előadó művészet, a kultúra, a tudomány, a társadalmi és technológiai innováció, valamint a sport területén kifejtett tevékenységével öregbítette Magyarország hírnevét, elősegítette kulturális gyarapodását. Náci karlendítésekkel, német egyenruhában büszkén pózoltak a kamerák előtt azok a fiatalok, akik a Jobbik és a Magyar Gárda március 15-ei közös megemlékezésére érkeztek a debreceni Kossuth térre. Magyarországon számos pozitív jelenség, folyamat tapasztalható a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetében, ugyanakkor elengedhetetlen a kisebbségi támogatási rendszerek és a jogszabályi keretek továbbfejlesztése – mondta Csizmár Gábor államtitkár a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló kétéves beszámoló általános vitájának kezdetén az Országgyűlésben. Nem lebeszélni akarja a külföldön boldogulást kereső romákat a kisebbségi ombudsman, de arra kéri őket, hogy jól fontolják meg döntésüket, amely több ve-

20

széllyel is járhat – mondta Kállai Ernő sajtótájékoztatóján, amelyen egy általa készített tájékoztató kiadványt mutatott be. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa a sajtóban megjelent, a kanadai kivándorlást fontolgató romákkal kapcsolatos hírekre reagálva úgy fogalmazott: „veszélyes vállalkozás” kiutazni, a vízum eltörlése ugyanis nem azt jelenti, hogy Kanadában, majd jövő évtől az Egyesült Államokban bárki letelepedhet, munkát vállalhat. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezekben az országokban is csak turistaként tartózkodhatnak, és ha illegálisan munkát vállalnak, az ottani hatóságok akár 48 órán belül kitoloncolhatják őket. Az ezzel járó, akár több százezer forintos költségeket pedig nekik kell kifizetniük. Az ombudsman olyan kiadványt készített, amely az állampolgárok jogait, lehetőségeit felsorolva tájékoztatást ad a vízum nélküli utazásról, a menekültkérelmi lehetőségekről, a hazautazásról, valamint arról, hogy ki nem léphet be Kanadába. A tájékoztató felhívja a figyelmet arra is, hogy ne hagyják az emberek magukat becsapni. Minden pártnak és a politikusnak közösen kell fellépnie a rasszizmus és a szélsőséges pártok ellen – hívta fel a figyelmet a kisebbségi ombudsman a rasszizmus elleni világnap alkalmából kiadott közleményében, hozzátéve, ezt a fellépést Magyarországon is különösen időszerűnek érzi. Az oktatási diszkrimináció elleni küzdelem új formájaként jelzőrendszert épített ki a Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány; az egyelőre nyolc megyében működő panaszbejelentő deszegregációs jelzőközpontok három-három munkatársának a feladata az lesz, hogy egy ingyenesen hívható számon felvegye az oktatással kapcsolatos diszkriminációs panaszokat. A jelzőközpontok feltérképezik a panasz körülményeit, így az oktatási intézmény és fenntartója, valamint a helyi vezetés véleményének kikérése mellett megvizsgálják, hogy mindent megtettek-e a diszkrimináció ellen. Az így elkészített tényfeltáró anyagot a budapesti központba továbbítják, ahol a panaszosokkal együtt az alapítvány az arra megfelelő hatóságokhoz, így az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, a közigazgatási hivatalokhoz, vagy az Ombudsmani Hivatalhoz, vagy akár egyenesen a bírósághoz fordul. Felszámolják a cigánytelepet Garaboncon, és a faluba költöztetik az ott élő hat családot, melyeknek átlagosan hatmillió forintért vásároltak használt lakást. Az ingatlanokat azonban öt évig elidegenítési tilalom terheli, csak ezután kerülhetnek a családok tulajdonába. Az elhagyott viskókat azonnal lebontják, nehogy bárki is beköltözzön. „Szolidaritás-beilleszkedés-befogadás 2008-2013” címmel a szlovák kormány szerdán elfogadta a hátrányos helyzetű roma „nemzetiségi kisebbség” társadalmi

21

felzárkóztatását célzó ötéves tervének irányelveit. Dusan Caplovic miniszterelnökhelyettes tájékoztatása szerint a romák helyzetének megoldására szánt uniós pénzek közvetlenül az önkormányzatok, nem pedig a civil szervezetek kapnák meg, mert az utóbbiak kezén a támogatások 40 százaléka elveszne. Az előítéletek elleni küzdelemhez, a médiában egyre erősödő rasszista megnyilvánulások elleni fellépéshez kért szakmai segítséget magyarországi nagykövetségek sajtóattaséitól az újonnan alakult Roma Média Tanács. A Roma Sajtóközpont, a Rádió C, a RomNet Média Alapítvány, a Romédia Alapítvány és a többségi médiában dolgozó roma újságírók részvételével alakult szakmai fórum azért kérte a külképviseletek sajtós kollégáinak a segítségét, mert álláspontjuk szerint a magyar médiában az utóbbi másfél-két évben olyan kép kezd kialakulni a cigányságról, ami veszélybe sodorja az eddig végzett tevékenységet és a romák társadalmi integrációját. Ha az antiszemitizmus és a cigányellenesség ellen a politikai elit nem tesz semmit, a roma médiamunkásoknak, médiumoknak kell fellépniük, másként felerősödnek a szélsőséges indulatok – fogalmazták meg. A Magyar Televízió Kisebbségi Műsorok Szerkesztőségének Roma magazinja kapta az első és a második helyezettnek járó díjat, valamint a kisebbségi ombudsman különdíját is az V. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemlén. A magyar kormány kapta a rotterdami székhelyű Egységben az Erő Alapítvány díját a Roma Integráció Évtizede Program során elért eredményekért és kezdeményezéseiért. Az Egységben az Erő Alapítvány Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkárt is kitünteti, akinek a Nemzetközi Antidiszkriminációs Díjat adományoz. Az Országgyűlés elfogadta a kisebbségek helyzetéről szóló kormánybeszámolót, amely a magyarországi kisebbségek helyzetében bekövetkezett változásokat mutatja be a 2005. február és 2007. február közötti időszakban. A jelentés beszámol a kisebbségek helyzetének javítására, illetve a kisebbségi törvényben biztosított jogaik széles körű érvényesítése érdekében tett kormányzati intézkedésekről.

Április
Bizonyítási lehetőséget követelnek maguknak a több nyelvet beszélő és több diplomás, roma fiatalok, akik egy konferencia keretében azt fogalmazták meg, hogy a jelenlegi roma vezetők nem engedik, hogy az új roma értelmiségi réteg közéleti szerepet vállaljon. A jelenleg előtérben álló roma politikusok, vezetők folyamatosan

22

azt hangoztatják, hogy a roma értelmiségiek nem akarnak részt venni a közéletben, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. A fiatalok erre törekednek, de a vezetők elhatárolódnak, elzárkóznak tőlük és meggátolják, hogy politikai, közéleti szerephez jussanak – fogalmazott a Fővárosi Cigány Önkormányzat szervezésében tartott roma felnőttképzési konferencián egy történész és politológus diplomával rendelkező doktorandus hallgató. Román és magyar roma-kutatók, politikusok, roma közéleti személyiségek részvételével vitát rendeztek Brüsszelben a romák európai integrációjának témakörében. A belga főváros Etterbeek negyedének Espace Senghor nevű kulturális központjában a romák életét bemutató fotókiállítás megnyitója után a roma migráció, illetve beilleszkedés problémáiról tartottak vitát, ahol Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő arról beszélt, hogy az Európai Uniónak elő kellene írnia a tagállamok számára azokat a minimális követelményeket, amelyek teljesítésére a romák kirekesztése elleni hatékony fellépéshez szükség lenne. Személyes tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy a romákkal szembeni idegenkedés egész Európára jellemző. „A magyar szélsőjobboldal felsorakozik” címmel elsősorban a Magyar Gárdáról közölt cikket a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap budapesti keltezésű írásának alcímében kiemelte: félkatonai csoportok masíroznak a városokon és falvakon keresztül, s uszítanak a romák, valamint a zsidók ellen, és a liberális egyesülési jog védi őket. A Neue Zürcher Zeitung budapesti beszámolójában arról írt, a magyarországi szélsőjobboldal egyre magabiztosabban és agresszívebben lép fel, miközben egyes médiumokban újra hangot kap a rosszindulatú antiszemitizmus, a mérsékelt jobboldal pedig óvakodik az egyértelmű elhatárolódástól. A konzervatív svájci lap tudósítója szerint növekszik a népszerűségük az antiszemita hangulatot keltő pártoknak. Habár a különböző félkatonai szervezetek – hívják őket Magyar Gárdának, Önvédelemnek vagy Nemzeti Őrseregnek – elsősorban a „cigánybűnözés” ellen uszítanak, akcióik a zsidóknak is szólnak. Csak a diszkrimináció megszüntetésével lehet javítani a magyarországi romák helyzetén – hangsúlyozta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője a nemzetközi romanapon Budapesten. A kormány a roma évtized keretében jelölte meg céljaként a cigányok oktatási, foglalkoztatási, lakhatási és egészségügyi helyzetének javítását, továbbá az őket érő diszkrimináció és szegregáció megszüntetését – mondta sajtótájékoztatóján a volt romaügyi államtitkár. Teleki László kifejtette, mindezt

23

komplex módon kell kezelni. Példaként említette azt, amikor egy romát lakhatási körülményei miatt ér hátrány az iskoláztatásában, illetve foglalkoztatásában. Az oktatásról szólva elmondta, a roma gyermekek tanulmányaihoz az egyik legnagyobb segítséget az az ösztöndíjprogram jelenti, amelyet a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kezel. Ennek keretében például a 2005/2006-os tanév első félévében 18.675 tanulót támogattak 507 millió forint keretösszegben. Nem az oktatás, hanem a tartós foglalkoztatás segítheti elő a romák valós társadalmi integrációját, ezért a kormányzatnak erre kell fektetnie a legnagyobb hangsúlyt – jelentette ki az OCÖ elnöke egy, a témában rendezett konferencián. Az OCÖ kistérségi felzárkóztató programját ismertető konferenciáján Kolompár Orbán kijelentette: a valós társadalmi integráció első lépése a tartós foglalkoztatás kell legyen, ugyanis hiába szerveznek az embereknek oktatást, hiába iskoláztatják a szülők a gyerekeket, az anyagi szükségletek hiányában éhesen, ruhátlanul, a létbizonytalanság miatti elkeseredésben ez a program céltalanná válik. A tanulás egy hosszú távú befektetés. Ha nincs munkalehetőség, a romák oktatási, lakhatási és egészségi helyzete is romlik – tette hozzá. Megjegyezte, piacképes szakképzésbe kell bevonni a romákat, nem pedig kosárfonásra, rongyszőnyeg-készítésre kell tanítani őket, ugyanis ez egy felesleges program, mindössze arra jó, hogy a statisztikai eredményeket javítsa. A kisebbségi ombudsman szerint a nemzetközi romanap alkalmat ad a lelkiismeret-vizsgálatra, annak áttekintésére, hogy a közhatalom szereplői és a pártok megtették-e a szükséges jogi, szociális és politikai lépéseket a romák életfeltételeinek javítására. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa szerint „feszítő ellentmondás”, hogy miközben a romák kulturális örökségét és kulturális teljesítményét a többségi társadalom értékeli, a kisebbségi hovatartozás napi megélése és egy jelentős társadalmi csoport kollektív kirekesztettsége, integrálatlansága, az iskolai szegregáció, a lakhatás és a munkához jutás, a szakképzés hiányai miatt jóval kevesebb embernek okoz morális és politikai aggodalmat. A cigányság felemelkedésének útja nem az asszimiláció, hanem az iskola – mondta Sólyom László köztársasági elnök a Lakatos Menyhért író emlékére a Magyar Tudományos Akadémián rendezett II. Országos Cigány Értelmiségiek Tanácskozásán. Az államfő arról is beszélt, hogy mivel a cigányság beilleszkedése kölcsönös felelősséget és kötelességeket feltételez, a cigány értelmiségnek különös felelőssége ezt tudatosítani és képviselni a cigányság körében. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman úgy fogalmazott: le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a többség majd megoldja a cigányság helyzetét, ezért összefogással kell megteremteni a felemelkedéshez vezető utat. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a cigány kultúrának kulturális autonó-

24

miára van szüksége, amit a Fidesz, ha kormányra kerül, biztosítani fog. A politikus szerint olyan intézményrendszerre van szükség, amely elismeri a cigány értelmiség elit teljesítményét, emellett gondoskodik az utánpótlás neveléséről. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke azt hangoztatta: Akik félelemkeltéssel akarják a cigányügyet kezelni, rossz úton járnak, és nem találhatnak köztünk szövetségesekre. A Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg tagjai tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt Nyírkátán, vezetőik elmondása alapján „a vidéki közrend és közbiztonság fenyegetett helyzetére akarták felhívni a figyelmet”. A helyszínen lévő roma vezetők szerint ismét cigányellenes és félelemkeltő rendezvényt tartottak a gárdisták. Hosszan tartó betegség után április 14-én, 83 éves korában elhunyt Kemény István szociológus. Kemény István 1990-1992 az MTA Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója, egy éven át az intézet igazgatója, 1990-től a budapesti főpolgármester főtanácsadója volt. Kemény István 1994-ben a szociológiai tudományok doktora címet kapta, a Nagy Imre-emlékplakettet 1994-ben kapta meg, a Deák Ferenc- és Széchenyi-díjat pedig 2003-ban érdemelte ki. Kemény István a szociológus szakma a legnagyobb roma kutatóként tartotta számon, munkái ma is egyetemi alaptantárgy. A kormány halogatja a valós romaprogramok elindítását a kisebbségi ombudsman szerint. Kállai Ernő erről a „Romák és nem romák közös hazája: Magyarország” című vitaesten beszélt Budapesten. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kijelentette: addig, amíg a romák nem jelennek meg politikai nyomásgyakorló csoportként, vagy amíg nem lesz éhség-, illetve „gettólázadás”, a kormányzat áttörő, komoly lépéseket nem fog tenni a romák társadalmi integrációjának érdekében. „Normális, jól működő társadalomban” nem kellene külön romaprogramokat indítania a kormányzatnak, ha a népcsoport lemaradása pusztán szociális eredetű lenne, akkor gazdasági intézkedésekkel meg lehetne szüntetni a problémát – mondta, hozzátéve, hogy a romákat a társadalmi kirekesztettség mellett a naponta megélt diszkrimináció is sújtja. Esélyegyenlőség-elvű támogatáspolitika bevezetését javasolja Magyarország a Roma Integráció Évtizede Programban részt vevő országoknak – mondta Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője a nemzetközi roma program keretében tartott kétnapos antidiszkriminációs szakértői tanácskozás sajtótájékoztatóján. Magyarország javasolja, hogy az országok vizsgálják felül fejleszté-

25

si forrásaikat és kérjék számon a pályázóktól, hogy van-e a cigányok integrációját segítő programjuk – mondta a szakember, hozzátéve, a pályázóknak olyan programot kell benyújtaniuk a regionális operatív program keretében, amelyben kötelezően szerepelnie kell egy antiszegregációs tervnek. Fejenként ötszázezer forintos bírsággal sújtotta az egyik szórakozóhely üzemeltetőjét és a biztonsági feladatokat ellátó céget az Egyenlő Bánásmód Hatóság. A fiatalok a Jam Pub, Jam Session nevű programjára akart bejutni, ahol a meghívott művészek mellett a vendégek is pódiumra léphettek saját hangszerükkel. Csakhogy a biztonsági örök nem engedték be őket, noha egyikük főfoglalkozású zenészként többször fellépett már a klubban. Előbb arra hivatkozva tagadták meg tőlük a belépést a biztonsági őrök, hogy „nincsenek felírva”, vagyis nem szerepel a nevük a VIP listán. Aztán arra hivatkoztak, hogy fiatalkorúak is vannak köztük, igazolványt ellenben nem kértek tőlük: a fiatalok közül hárman tizenhat és tizennyolc év közöttiek, ketten már húsz évesek is elmúltak. Első alkalommal kapott székházat a Fővárosi Cigány Önkormányzat. A fővárosi roma érdekképviseletnek eddig még nem volt önálló irodája, az elmúlt három ciklusban rendezvényekre, közgyűlésekre a Magyarországi Roma Parlament Tavaszmező utcai helyiségeit bérelték. A székházat ünnepélyesen Demszky Gábor főpolgármester adta át Makai István elnöknek.

Május
Az erőszakmentes polgárjogi küzdelmet kell alkalmazni, nem szabad, hogy a nyers erőszak vegye át a békés rendezés helyét – jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a IV. Tavaszköszöntő Fesztivál május elsejei megnyitóján. A roma vezető szerint május 1-je a cigányok esetében a munka követelésének napját jelenti, mert a rendszerváltással megszűnt számukra a biztonságos megélhetés, a teljes foglalkoztatás teljes munkanélküliséggé változott. A Tolna megyei Váralja önkormányzata arra készül, hogy állami támogatással felszámolja a falu szélén lévő cigánytelepet és az ott élőket emberhez méltó házakba költöztesse a faluban. A lakók népszavazással akadályoznák ezt meg, írja a Tolnai Népújság. A jegyző később határozatban utasította el a kezdeményezést. Bár a romák helyzetének javítására fordított támogatások megsokszorozódtak, a programtervezések és ellenőrzések rendszere nem volt alkalmas az átfogó kor-

26

mányzati programok hatékony menedzselésére – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendszerváltozástól napjainkig tartó időszakot átölelő tanulmánya. Gyurcsány Ferenc felkérte Teleki László szocialista parlamenti képviselőt, hogy miniszterelnöki megbízottként vegyen részt a kormány romapolitikájának összehangolásában. Teleki László lesz az újból létrejövő cigányügyi tárcaközi bizottság társelnöke. A testület elnöke Kiss Péter kancelláriaminiszter, tagjai: az agrártárca vezetője (területfejlesztés), az igazságügyi miniszter (jogvédelem), gazdasági miniszter (gazdaságfejlesztés), oktatási miniszter, valamint a szociális és munkaügyi tárca vezetője. Teleki László miniszterelnöki megbízottként nem kap fizetést, a munkájához szükséges infrastruktúrát a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja. Molotov-koktélokat dobáltak romák táboraira a Nápoly közelében fekvő Ponticelliben. Az esti órákban több százan, közöttük botokkal felfegyverzett fiatalok tüntetettek a táboroknál, köveket dobálva a romák irányába. A romák a kisebb táborokból a legnagyobb, a rendőrség által védett táborba menekültek. Távozásukkor Ponticelli lakói felgyújtották a barakkokat. Felszámolták a garabonci cigánytelepet Zala megyében: az eddig itt élő családok számára a falu különböző pontjain 80-90 millió forint értékben vásároltak házakat – tájékoztatta Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Integrációs Főosztályának vezetője az MTI-t. A garabonci cigánytelepen nyolc család közel harminc esztendeje nyomorúságos körülmények között élt. Sok hasonló telep található Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod megyében is. Öt éven belül az összes magyarországi közintézményben alkalmazni kell olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a romani nyelvet; a két cigány nyelv használatának kiterjesztéséről törvényjavaslatot nyújt be a kormány – mondta a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. Elnapolták június 30-ra a Magyar Gárda feloszlatására irányuló polgári pert a Fővárosi Bíróságon. A tárgyaláson hat beavatkozó jelezte, hogy peres félként kíván részt venni a polgári perben, a gárda ügyvédje pedig bejelentette: kezdeményezik, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz forduljon. A felperes oldalán beavatkozóként vett részt a hétfői tárgyaláson a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ). A perbe beavatkozás feltétele egyebek között, hogy a beavatkozó igazolja a perrel közvetlenül összefüggő jogos érdekét, melynek előmozdításáért az egyik oldal pernyertességét támogatni kívánja az eljárásban.

27

Hatáskörének bővítését tartja indokoltnak Kállai Ernő, hivatalban lévő kisebbségi ombudsman, aki erről a hivatal tavalyi évét értékelő beszámolójában szólt az Országgyűlés ülésén. A kisebbségi biztos szerint hatáskörének bővítése elősegítené a jogok érvényesítését, és a bizottsági meghallgatások során a képviselők is csodálkozva szembesültek a hatásköri hiányosságokkal. Ezt újra kellene gondolni. Szükség lehet kiegészítő, nem hatósági hatáskörökre a hátrányos megkülönböztetés, vagy a képzés, és a mediáció terén – mondta Kállai Ernő. A kisebbségi biztos szerint új, aktívabb ombudsmani szerepfelfogásra van szükség. Ennek jegyében lehetőséget teremtettek arra, hogy minden megyében személyesen is lehessen panaszt tenni, mert a panaszok még mindig jelentős részben a fővárosban koncentrálódnak. A panaszos ügyek és a hivatalból megkezdett vizsgálatok száma nőtt, az érintett szervek pedig az eddiginél nagyobb, 85 százalékos arányban fogadták el a kisebbségi ombudsman ajánlásait, mint korábban – mondta Kállai Ernő. Mind az öt parlamenti párt támogatta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007-es beszámolóját. A frakciók vezérszónokai azt mondták az ombudsmani jelentés parlamenti általános vitájában, hogy – főleg a cigányság esetében – jelen van Magyarországon a diszkrimináció. Az egész támogatási rendszert átláthatóbbá kell tenni, és számon kell kérni, hogy a pénzek valóban a roma lakosság érdekében hasznosulnak-e – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgató-helyettese az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi civil- és vallásügyi bizottságának nagykanizsai kihelyezett ülésén. Pulay Gyula a magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított állami támogatások mértékéről és hatékonyságáról készített vizsgálat kapcsán kifejtette, hogy számos részeredmény született az elmúlt 17 évben, a jelek összességében mégis a cigány lakosság helyzetének romlását mutatják. Hátrányos helyzetű gyerekek részére „107 Esély a Sporttal” címmel roma-rendőr konfliktuskezelő tréninget indított az Országos Rendőr-főkapitányság; a program kapcsolódik a már másfél évtizede zajló bűnmegelőzési programokhoz. Az ORFK Rendőr Szervek Kiképző Központjában tartott megnyitón Bencze József országos rendőrfőkapitány azt mondta: előbb a rendőröknek, a társadalom tagjainak kell megváltozniuk ahhoz, hogy változtatni, segíteni tudjon a hátrányos helyzetben élőkőn, így főként a romákon. Az emberek többsége nem ismeri a romák problémáit, nem mutat érdeklődést a helyzetük javítására, az előítéletek meglétét társadalmi ténynek tekintik, és ez a romák társadalmi integrációját nagymértékben nehezíti – tette hozzá. Magyarországon a közéletben és a médiában áttört a politikailag tisztességes magatartás gátja, következmények nélkül lehet rasszista kijelentéseket tenni, kisebbségeket megalázni, szidalmazni – mondta April H. Foley, az Amerikai Egyesült

28

Államok akkori nagykövete a kisebbségi ombudsmannal történt találkozóján. A dplomata az Ombudsmani Hivatalban találkozott Kállai Ernővel, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosával. A megbeszélésen áttekintették a kisebbségek parlamenti képviseletére, a romák integrációjára vonatkozó további lépéseket, valamint a Magyarországon is hasznosítható amerikai tapasztalatokat.

Június
Molotov-koktélt dobtak három házra a Fejér megyei Pátkán; senki nem sérült meg, egy szobában tűz keletkezett. A rendőrség három helybéli polgárőrt gyanúsított meg a támadással, később előzetes letartóztatásba kerültek, és beismerő vallomást tettek. Füri Béla, a település független polgármestere három nappal a támadás után lakossági fórumot tartott, amelyen kiáltványt fogadtak el a helyi polgárőrök védelmében, majd a résztvevők békés, ám demonstratív sétát tettek a romák lakta utcákon. Egy héttel később a falugyűlésen a Magyar Gárda is képviseltette magát mintegy 150 fővel. A polgármester kijelentette megalkották Pátka község együttélési szabályzatát, „kódexét”, amely rögzíti mindazokat a „helyi törvényeket”, amelyek betartása a békés együttélés, a falu nyugalma érdekében valamennyi pátkai állampolgár számára kötelező lesz, ha azt elfogadja a falu közössége. A falugyűlés idejére roma vezetők ellendemonstrációt tartottak a településen. Mindenfajta kiemelkedés kulcsa a színvonalas oktatás – mondta Sólyom László köztársasági elnök, miután részt vett a „Térségi cigány programok és perspektívák” című fórumon Pécsett. A köztársasági elnök a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatása második napján érkezett a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnáziumba. Az államfő Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal együtt vett részt az eseményen. A romákkal szembeni előítéletesség megváltoztatása és a médiabeli megjelenésük esélyegyenlőségének megteremtésére „Roma vágyak” címmel plakátkampányt indított a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Öt roma ember olyan egyszerű, hétköznapi vágyait ábrázolják a plakátok, amelyekkel bárki azonosulhat: a szabadság, a napi gondoktól való függetlenség, a minőségi oktatás, a sikeres élet, valamint egy békés öregkor elérése egy távoli jövőben, szép környezetben, illetve egy életcél megvalósulása. A Magyar Gárda segítségével költözött el egy ember a Pest megyei Galgagyörkről. A két szomszédos család viszálya miatti bekövetkezett költöztető akcióra több tucatnyi rendőr is kivonult, de intézkedésre nem került sor.

29

Megkéseltek egy 14 éves fiút és 16 éves társát a Szabolcs megyei Fényeslitkén. A 14 éves fiú meghalt, társa életveszélyesen megsérült. A 40 éves késelőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Törvény- és alkotmányellenes, emellett diszkriminatív a monoki és a hozzácsatlakozott más települési önkormányzatok azon döntése, hogy a segélyek kifizetését munkához kötik – közölte az ügyben indított vizsgálati eredményeit ismertetve Kállai Ernő kisebbségi ombudsman sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a monoki példát rendkívül veszélyesnek tartja. A mintegy 30 oldalas jelentés megállapítja, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település példáját követve Ivád, Sárospatak és Kerepes önkormányzata rendeleteiben nem csak tudatosan sért törvényt, de felmerül a közvetett diszkrimináció lehetősége is. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa úgy fogalmazott: a problémák a mélyszegénységet érintik, viszont kisebbségi, így romaügy lett belőle, ami végiggyűrűzik az egész országon, ezért vált szükségessé hivatalból megindítania a vizsgálatot. A vizsgálati következtetéseket nyílt levélben utasította vissza Ivád, Monok és Kerepes polgármestere. Fadd nagyközség lakóinak együttélési szabályzatát mutatták be a Tolna megyei település falunapján, amelyre a Magyar Gárda és a Goy Motorosok Egyesületének tagjait is meghívták. A szabadság, a tulajdon, a személyi biztonság, az elnyomatással szembeni ellenállás joga alkotmányos jogok, s ezen jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége – ismertette Klárikné Kovács Éva óvónő a szabályzat bevezetőjében. A településen korábban égő flakont dobtak egy családi házra, majd több személyt tettleg bántalmaztak. Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 61. évében június 22-én elhunyt Osztojkán Béla író, költő, újságíró. Átadták az omudsmanok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjat pénteken Budapesten; az emberi és állampolgári jogok védelmében tanúsított kiemelkedő emberi helytállást elismerő kitüntetést az idén Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság nyugalmazott elnöke, Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke és Balogh Attila, az MTI újságírója, a RomNet főmunkatársa, a Rádió C Élesztő című műsorának vezetője vehette át. Nem romaügynek, de cigányellenesnek tartják roma civil szervezetek Monok és a hozzá csatlakozó önkormányzatok azon döntését, hogy a segélyek kifizetését feltételekhez kötik, ezért széles körű társadalmi párbeszédet kezdeményeznek, amelynek végén őszig törvényjavaslatot juttatnak el készítenek – hangzott el az Or-

30

szágos Cigány Önkormányzat egyeztető fórumán. Az OCÖ elnöke azoknak a roma civil szervezeteknek a vezetőit hívta tanácskozásra, akik a 2006-os kisebbségi választáson országosan száz főnél több jelöltet állítottak. Az egyeztető fórumon a 10 szervezet vezetőjéből egyedül a Lungo Drom nem képviseltette magát. Szeptember 1-jére halasztotta a Fővárosi Bíróság az ügyészség által a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatására irányuló per tárgyalását; a tárgyaláson három beavatkozni szándékozó kérelmének adott helyt a bíróság, noha több tucatnyi al- és felperesi beavatkozó jelezte, hogy csatlakozni kíván az ügyészség által kezdeményezett. Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök kezdeményezésére a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítását, ami a lehetővé tette volna, hogy kisebbségek tagjai és szervezetek polgári jogi igényt terjesszenek elő a kisebbséget érintő, sértőnek tartott megnyilvánulások miatt.

Július
Egymillió forintra büntette az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egyik siófoki pressszó üzemeltetőjét, mert a romáknak drágábban adta az italt. A presszó vezetője törzsvásárlói kártyával járó kedvezményt vezetett be, ilyen kártyát azonban romáknak nem állított ki. Az olaszliszkai emberölés ügyében helyszíni bírósági tárgyalást tartottak a borsodi településen. A tárgyaláson megkísérelték rekonstruálni a történteket. A perben nyolc személyt, köztük egy nőt és két fiatalkorú férfit – részben társtettesként, részben felbujtóként – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádoltak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én két gyermeke szeme láttára verték halálra Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, miután a férfi autójával elsodort egy 11 éves kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett. A gyerek hozzátartozói, ismerősei azonban brutális kegyetlenséggel agyonverték a férfit; halálát a fejet ért mintegy negyven ütés, rúgás okozta. A tárgyalás idejére a területet lezárták, az utcát kordonnal kerítették körbe, oda csak szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni. Az MSZP nevében Teleki László, a párt parlamenti képviselője arra szólította fel a Fideszt, hogy határolódjon el a szélsőjobboldali szervezetektől, amelyek – mint mondta – sértik a romák emberi méltóságát. A roma politikus budapesti sajtótájékoztatóján azt javasolta a Fidesznek, hogy ennek érdekében olyan törvényeket

31

hozzon közösen az MSZP-vel, amelyek megállják az alkotmányosság próbáját. Teleki László szerint olyan törvényi hátteret kell biztosítani, amely megvédi a romákat és szankciókkal lép fel az ellen, hogy az utcán nyíltan lehessen cigányozni. A rendőrség 58 embert állított elő hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás miatt a szombati Meleg Méltóság Menetét megzavarók közül; az összecsapásokban nyolc rendőr megsérült, és 13 rendőrautót megrongáltak. A Liszt Ferenc térnél arcukat csuklyával eltakaró fiatalok kövekkel, petárdákkal, tojásokkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a felvonulókat, a rendezvény végén megtámadták Lévai Katalin akkori szocialista európai parlamenti képviselőt, a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt, valamint Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét is. Az atrocitások miatt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök egyeztetésre hívta a közjogi méltóságokat a Parlamentben, majd a gyülekezési törvény módosítást szorgalmazta. A melegfelvonulást ért atrocitások és a romellenes támadások miatt Gyurcsány Ferenc életre hívta a Magyar Chartát. Biblia a cigányok között címmel rendezett programot roma családoknak pasztorációs tevékenysége keretében az egyházmegyei karitász és a római katolikus egyházközösség karitász csoportja Bicskén. Az emberi teljesítmény mutatja meg, Magyarországnak mekkora plusz értéket ad a roma kultúra és annak jeles képviselői, és bizonyítja, hogy romáknak és nem romáknak közös úton kell haladniuk – mondta Kiss Péter az Országos Cigány Önkormányzat fővárosi székházának aulájában Balogh Béla aranysarkantyús cigánytáncos szobrának avatásán mondott beszédében. Minden országnak a helyi problémáknak megfelelően azonnali válaszokat kell adni a romák elleni diszkriminációra, s ezeket a válaszokat az Európai Uniónak külön alapokkal kellene segítenie a lakhatás, a munka, az egészségügy, az oktatás, valamint a diszkrimináció elleni szigorú igazságszolgáltatás terén – mondta Mohácsi Viktória akkori liberális európai parlamenti képviselőnő a Le Monde című francia napilapban megjelent egyoldalas interjújában. Mohácsi szerint a volt Jugoszlávia területéről Olaszországba menekült romáknak mielőbb állampolgárságra van szükségük, a Romániában élő romákat végre komolyan integrálni kellene, Magyarországon pedig továbbra is az iskolai szegregáció és a politikai szélsőjobb erősödése a legsúlyosabb probléma. Mintegy 3 ezer roma vonult fel Rómában, hogy így tiltakozzon az idegengyűlölet és több cigánytábor felgyújtása miatt. Ez az első ilyen demonstráció Olaszországban, ahol hozzávetőleg 150 ezer cigány él. Közülük sokan Romániából vagy a

32

volt Jugoszlávia területéről vándoroltak be, de többségük Olaszországban honos. A színpompás, zenés demonstráció részvevői nyugodtan vonultak fel, miközben „Nem az idegengyűlöletre”, „Állítsátok le a pogromokat”, „Minden nép érték az emberiség számára” és hasonló jelmondatokat emeltek maguk fölé. Május közepén Nápoly külvárosaiban helybeliek felgyújtottak több nomád cigánytábort. A nápolyiak haragját az váltotta ki, hogy egy fiatal roma nő állítólag megpróbált elrabolni egy olasz csecsemőt. Noha az ügyben még nem zárult le a vizsgálat, az Il Giornale című napilap – Silvio Berlusconi miniszterelnök médiabirodalmának újságja – május 19én a következő szalagcímmel jelent meg: „Hogyan adják el a romák a gyerekeket”. Kampányt tartott a roma nők kényszer-sterilizációja ellen az Európai Roma Jogok Központjának magyarországi szervezete Budapesten a Deák téren éppen abban az időben, amikor Madridban nemzetközi női konferencia zajlott a problémáról. Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő szerint bár az előző olasz kormányokat is súlyos mulasztás terheli a romák integrációja terén, a mostani kormányerőknek prioritássá kell tenniük a roma népesség helyzetének javítását. Tagadták az etnikai alapú bántalmazást azok a fiatalok, akiknek egy szigetvári roma asszony és lánya januári megtámadása miatti büntetőpere kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon. Meghallgatásakor mind az öt – 18 és 23 év közötti – barcsi fiatal azt mondta: nem tudott arról, hogy a megvert asszony roma, ez később derült ki számukra. A tárgyalás kezdetén az ötből négy vádlott előzetes letartóztatásban volt, fogva tartásukat délután megszüntette a bíróság. Köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kuruc. info nevű szélsőjobboldali portál működését. Személyvédelmi és magánnyomozói feladatokra alapított céget egy vagyonőrgárdista. Schön Péter Magyar Gárda kft.-jét júniusban jegyezte be a bíróság. A cég így jogosult lehet arra, hogy tevékenységének ellátásához fegyvereket tartson. Ez azonban aggodalmat keltő lehetőség, hiszen alkalmat adhat arra, hogy a különböző felvonulásokon felfegyverzett gárdisták is megjelenjenek. A magyar és a kanadai kormány is szeretné megelőzni, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonló kivándorlási hullám induljon el Magyarországról az észak-amerikai államba – mondta Diane Finley kanadai bevándorlási és állampolgársági miniszter az MTI-nek adott budapesti nyilatkozatában.

33

A Magyar Gárda tevékenysége elleni tiltakozásul úgynevezett „Tükröt Tartási Mozgalmat” indítottak értelmiségiek; a kezdeményezéshez csatlakozott több száz művész, közéleti személyiség levágatta és szőkére festette haját, hogy így utasítsa el az erőszakot és a cigányellenességet. A mozgalomban írók, költők, képzőművészek, tanárok, filmrendezők, közszereplők, leszbikusok és heteroszexuálisok, romák és nem romák vesznek részt, azok, akiket rettegéssel tölt el mindenféle erőszak – mondta el Szécsi Magda író, festő- és grafikusművész, a kezdeményezés elindítója. Galgagyörkön július 21-én, éjfél után, a Rákóczi utca több lakására legalább közel 30 lövést adtak le ismeretlenek. Az egyik családi házban négy felnőtt és két gyermek, köztük egy négyéves kisfiú tartózkodott, de személyi sérülés nem történt. A lövések az ablakokon keresztül érték a négy lakóházat, így annak üvegei betörtek, néhány lövedék a falba is befúródott. Törvénytelennek, szakszerűtlennek és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlanak tartja a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) a soroksári rendőri intézkedést. Július 17-én hajnali 2 órakor fegyveres kommandós egységek rontottak roma családokra Soroksáron, ahol gyerekekre, asszonyokra, betegekre és idősekre fegyvert szegeztek majd órákon át feltett kézzel térdepeltették őket az udvaron. A rendőrök körözött férfiakat kerestek, de nem a család rokonait. A rendőrség szerint szükségszerű, törvényes és jogszerű volt a soroksári rendőri intézkedés, ugyanakkor felmerült, hogy az akció során szakmai hiányosságok történtek, ezért a főkapitány bűnügyi helyettese kezdeményezi, fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az akciót irányító parancsnok felelősségét. Rendkívüli ülés keretében feloszlatta önmagát a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A történtek előzménye, hogy a testület két tagja bejelentést tett a közigazgatási hivatalnál, a számvevőszéknél és a rendőrségnél gazdasági bűncselekmények miatt, ismeretlen tettes ellen. Véleményük szerint az önkormányzat vezetése folyamatos törvénysértéseket követett el. Gárdisták őrjáratban címmel közölt elemzést a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) azokról a törekvésekről, amelyek célja a kisebbségek elleni erőszakot és gyűlöletet szító hangok megfékezése a magyar médiában. A budapesti keltezésű írás bevezetőjében a konzervatív német napilap tudósítója, Reinhard Olt Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant idézte, aki szerint a magyar médiában egyre több a gyűlöletet szító írás. Az ombudsman állítását azzal támasztotta alá, hogy az elektronikus, valamint az írott sajtó tudósításaiban egyre többször hangzik el a „cigánybűnözés” kifejezés. Ez pedig erősíti a legnagyobb magyar etnikai kisebbséggel szembeni elő-

34

ítéleteket – írta Kállait idézve a lap. Az ombudsmanra hivatkozva megemlítette azt is: a kisebbségeket közvetlenül vagy közvetve érintő társadalmi nehézségeket csekély érzékenységgel megközelítő médiumok azok kezére játszanak, akik amúgy is a kisebbségeket igyekeznek felelőssé tenni a nehéz gazdasági-szociális helyzetért. A FAZ mindezzel összefüggésben a szélsőjobboldali, parlamenten kívüli Jobbik párt által életre hívott, nem csekély támogatottsággal rendelkező Magyar Gárdát említette. A gárda – mint a lap írta – nem csupán egyenruhás és katonás fellépésével tűnik ki, de elsősorban a zsidókkal és a cigányokkal, valamint más társadalmi, nemzeti és etnikai kisebbségekkel szemben is ellenséges hangulatot szít. Ennek kapcsán a cikkíró beszámolt a gárdisták legutóbbi „járőrözéseiről” a délkelet-magyarországi Békés megye több körzetében, amit „a közbiztonság javítását célzó sétaként” említenek. A magyar hatóságok – mint írta – a gárda tevékenységét többé-kevésbé tehetetlenül szemlélik. Sátoraljaújhely gyámügyi hivatala rendőri biztosítást kért, hogy az egyik roma család gyermekeit gyermekvédelmi intézetbe szállíthassák. A hatóság öt gyermeket szállított volna gyermekvédelmi intézetbe, egyrészt azért, mert a házuk életveszélyessé vált, másrészt pedig azért, mert a szüleik nem tartották a kapcsolatot az illetékes szakemberekkel, és a gyerekek már korábban sem jártak rendszeresen iskolába. Két gyermeket a szülők és a helyiek ellenállása miatt nem tudtak elvinni, hármat elszállítottak, a legkisebbet azonnal kórházba vitték. A kilenc rendőr két kutyával biztosította a helyszínt, amíg a gyerekeket elszállították. Gyermekeik védelméért a helybéli romák két nappal később demonstrációt tartottak a városháza előtt. Hat középiskolás és négy főiskolás vagy egyetemista roma hallgatót támogat a Magyar Nemzeti Bank a 2008/2009-es tanévtől; az ösztöndíjban nappali tagozaton, gazdasági, pénzügyi szakon tanulók részesülhetnek. Az ösztöndíjpályázatra a 2008/2009-es tanév szeptemberében az első évfolyamot megkezdő roma fiatalok jelentkezhetnek, akiknek jó a tanulmányi eredményük; az elbírálás során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű, vidéki településekről érkező és roma identitásukat vállaló diákok – áll a pénzintézet közleményében.

Augusztus
Az 1930-as évek Németországára emlékeztet napjainkban a magyar társadalomban tapasztalható kisebbségellenesség – mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman egy, a roma holokausztról szóló nemzetközi konferencián. Azok a kampányok, azok a bűnbakképző mechanizmusok és az a társadalmi támogatottság, ami akkor

35

is megvolt, úgy tűnik, hogy itt is formálódik. A politikai nyilatkozatok ma már nem elegendőek, jogi lépésekre van szükség – mondta Kállai Ernő. Az elmúlt időszak felmérései azt mutatták, hogy a megkérdezettek 70-80 százaléka támogatta az olyan jelenségeket, amelyek valamilyen kisebbség ellen irányultak – tette hozzá. A szélsőségek elutasítására és az emlékezés fontosságára szólították fel az egész magyar és európai társadalmat az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) budapesti székháza előtt felszólaló állami vezetők, politikusok, a roma holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke főhajtással tisztelgett a vészkorszak roma áldozatai előtt. Rövid beszédében úgy fogalmazott: a megjelentek főhajtásra jöttek azok előtt, akik a XX. század véres történelmében nem kevesebbet adtak, mint az életüket. A rendezvényen felszólaló miniszterek azt hangsúlyozták, a szélsőséges eszméknek nincs helye sem a magyar, sem az európaii társadalomban, és mindent meg kell tenni a kirekesztő eszmék ellen. Molotov-koktélokat dobtak házakra, és lábon lőttek egy nőt Piricsén augusztus 8-ra virradó éjjel. A szabolcsi rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított nyomozást, amit később a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei vettek át. A rendőrség az első napokban úgy nyilatkozott: nem merült fel etnikai vonatkozás az ügyben. Országos roma szakképzési központot és felnőttképzési szakkollégiumot avattak Balatonlellén. A táborban egy időben 300 roma gyereket tudnak fogadni, az 540 órában tartott képzéseket – például kőműves, ács, állványozó – pedig havonta egy hét bentlakással 25-50 fős csoportokban szervezik. A szakmát adó kurzusok mellett a cigány önkormányzatokban tevékenykedő tisztviselők számára továbbképzéseket tartanak, ez utóbbiak a közéleti szereplésre készítik fel a roma politikusokat. A Móricka című „vicclapban” megjelent rasszista képregény közlése miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottsága soron kívüli eljárásban kizárta tagjai sorából a lap főszerkesztőjét. A lap durva, a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idéző, cigányellenes képregénnyel, La Fontaine ismert meséjének, a Tücsök és a hangya történetének átköltött, verses képregény-változatával jelent meg. Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták meg egy lakóház ablakait, és életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves kislányt. A kődobálásra, sikítozásra kirohantak a házban lakók, s megvertek néhány, a közelben tartózkodó fekete ruhás, fekete bakancsos, többnyire kopasz fiatalt, akikről a rendőri igazolta-

36

tás során viszont kiderült, nem ők voltak az igazi tettesek. A támadás során egyikük orrcsonttörést, többen pedig zúzódásos sérülést szenvedtek, ezért támadóik közül három embert csoportos garázdasággal gyanúsítottak meg. Lökösházán, a román határ melletti, közel kétezer lakosú nagyközségben verekedés tört ki egy nagyobb létszámú roma család és a helyi, bírósági bejegyzés előtt álló polgárőrség tagjai között. A roma család ugyanis a polgárőröket tette felelőssé, hogy nem járőröztek a temetőben, ahol valakik megrongálták egyik hozzátartozójuk sírját. A tömegverekedésben négy polgárőr sérült meg, és a csak a nagy létszámban kivonuló rendőrség akadályozta meg a további atrocitásokat. Beismerő vallomást tett az a román védőnő, aki rendszeresen kínozott egy gondjaira bízott 4 éves kisfiút. A 39 éves Marcela F. elmondta, hogy rendszeresen verte a kisfiút, testén csikkeket nyomott el, nemiszervét megcsonkította. A gyermek végül azért halt meg, mert az asszony halálra etette. Tettét azzal magyarázta, hogy gyűlöli a romákat, mivel a 19 éves lánya együtt él egy romával, amit nem tud elfogadni, dühét pedig az ártatlan gyermeken vezette le. Megfenyegették telefonon ismeretlenek a Magyar Gárda megszűntetése érdekében indított polgári per bíráját, aki ezért elfogultságot jelentett be, így új bírót kell kijelölni a szeptember elsejére meghirdetett tárgyalásra. A „cigánybűnözéssel” kapcsolatban tett fel kérdést a Nézőpont Intézet augusztusi felmérésében, amelyet a közvélemény-kutató a Heti Válasz megrendelésére készített. Az Intézet közölte, azért használták felmérésükben a „cigánybűnözés” fogalmát, mert az a társadalmi közbeszédben és a szociológiában is szerepel. A kriminológus szerint a tudományban nincs, viszont a társadalmi vitában van helye a fogalomnak. Az ORFK hangsúlyozta, hogy a „romabűnözéssel” összefüggésben a rendőrség semmiféle külön nyilvántartást nem vezet. A Nézőpont Intézet által megkérdezettek 91 százaléka tartja létező jelenségnek az úgynevezett „cigánybűnözést”, míg az ellentábor alig ötszázalékos.

Szeptember
Hiába tiltja 2004 óta törvény, sok helyen még most is külön iskolába, vagy külön osztályba járhatnak a roma gyerekek. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hét település iskoláinak tanévnyitójára ment el, hogy megnézze szegregált-e ott az oktatás.

37

Nem bűncselekmény, ha egy vicclapban cigányellenes képregény jelenik meg – így döntött a Nemzeti Nyomozó Iroda, elutasítva Lévai Katalin európai parlamenti képviselő feljelentését. Az ügyet nem vizsgálja az ombudsman, ugyanis nem tartozik a hatáskörébe. Babos Béla személyében új országos elnöke van a Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezetének, az alelnöki posztra pedig Daróczi Ágnest választotta a küldött gyűlés. A kongresszust a Borsod megyei Taktaszada településén bonyolította a szervezet a korábbi elnök, Osztokán Béla halála után két hónappal. Nem bűnös az a természetvédelmi őr, aki 2007 októberében fegyverével lelőtt egy cigány férfit, aki apjával fát szedett a borsodi település erdejében. Az ügyészség jogerősen megszüntette az eljárást, ráadásul a megölt férfi 75 éves apja ellen emelnek vádat lopás és hivatalos személy elleni erőszak miatt. Cigányok által lakott családi házra lőttek rá fegyverrel a hajdúsági NyíradonyTamásipusztán. Az ablakon behatoló lövedékek csak berendezési tárgyakat rongált meg, személyi sérülés nem történt, bár a szobában négy gyermek és a két szülő aludt. Megalakult az erőszak, a gyűlölet és kirekesztés ellen létrehozott Magyar Demokratikus Charta. Az alapítók között számos szocialista politikus, értelmiségi, és néhány szabaddemokrata képviselő és roma vezető is megtalálható. Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, Országos Cigány Önkormányzat vezetőjét, feleségét illetve egyik rokonát, értesült a Magyar Nemzet. A vámés pénzügyőrség gyanúja szerint ugyanis 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre szánt állami támogatást tűnt el az általa irányított Roma Kisebbségi Érdek-képviseleti Szervezeten keresztül. A Nógrád megyei Dejtáron néhányan úgy döntöttek, nem kívánnak együtt élni egy nemrég odaköltözött cigány családdal, ezért figyelemfelkeltő rendezvényt tartottak a Magyar Gárda közreműködésével. A falu nem cigány lakosai és a gárdisták kilátásba helyezték a család elköltöztetését, miközben közel száz helybéli roma állt velük farkasszemet. Szobrot avattak Péli Tamás egykori országgyűlési képviselő, cigány származású festőművész tiszteletére; a 46 éves korában elhunyt művészt ábrázoló, életnagyságú, bronzból készült alkotás a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola Hősök falát díszíti. Az alkotást Szentandrássy Csaba szobrászművész készítette.

38

Szabálytalansági eljárást folytat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kolompár Orbán OCÖ-elnök szervezete, illetve partnerszervezetei által 2005-ben megnyert 255 millió forintos pályázati forrás sorsával kapcsolatban. Az EQUAL programtól részben lehívott összeget a kiírás szerint hátrányos helyzetű, köztük roma munkanélküliek segítésére kellett fordítani. Árpádsávos zászlót mostak ki cigányok a romaszervezetek által meghirdetett békemenet alkalmából a Cipők a Duna-parton nevű szoborkompozíciónál: egy hófehér lavórban, a Dunából mert vízben az Országos Cigány Önkormányzat képviselőjeként egy cigány asszony jelképesen megtisztította „a fasizmus szennyétől” a történelmi zászlót. A jobboldali szervezetek tüntetésein és a radikális megmozdulásokon már nélkülözhetetlenné vált lobogót azért mosták ki az emlékműnél, mert 1944-ben ezen a helyen lőtték a Dunába az akkori hatalom által üldözötteket, és emlékeztet arra, hogy több százezer roma lett a holokauszt áldozata. (A kimosott lobogót később át akarták adni a Terror Háza Múzeumnak, de nem vette át senki.) A fővárosi Olimpiai Parkban tartott tüntetésen az összefogás és a szélsőjobb elleni közös fellépés fontosságát hangoztatták a romaszervezetek által meghirdetett megmozdulás szónokai mintegy 1500 ember előtt. Az Olimpiai parkból indult békemenet résztvevői rohamrendőrök gyűrűjében csatlakoztak a miniszterelnök által életre hívott Magyar Demokratikus Charta Parlament előtti rendezvényéhez. A Kossuth téren a szónokok, így az akkori miniszterelnök is a békés együttélés fontosságát, az erőszak elutasítását hangoztatták mintegy ötezre ember előtt. A rasszizmus, a cigányellenesség nem csak jobboldali jelenség, mert olykor önmagukat baloldalinak tituláló önkormányzatok és politikusok is idegenkednek a romáktól és a szegényektől, a cigányellenességben nagykoalíció van – jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke arra szólítva fel: álljon talpra a józan, értelmes polgárok többsége és az őket vezető szellemi elit, hogy útját állják az önsorsrontó, önpusztító politikának. Miután a rendezvények befejeződtek, a radikális csoportok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek és macskaköveket, Molotov-koktélokat, dobáltak a szovjet hősi emlékműre, illetve az azt védő rendőrök felé. A rendőrök könnygázzal szorították ki a radikálisokat, akik visszavonulásuk közben a belvárosban törtek-zúztak, szemetes kukákat borogattak fel, padokat, éttermi székeket, jelzőtáblákat tettek tönkre, autókat törtek össze és gyújtottak fel. Újabb büntetőeljárás indult jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntett alapos gyanúja miatt Bács-Kiskun megyében négy roma érdekképviseleti szervezet ellen, melyek közül egyiknek Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a vezetője – közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyész-

39

ség főügyész-helyettese. A szervezetek 255 millió forint állami támogatást nyertek, melyből – a nyomozóhatóság számára jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – a már folyósított 140 millió forint felhasználását fiktív számlákkal igazolták – mondta a főügyész-helyettese, aki beszámolt arról is, hogy a négy társadalmi szervezetnél – az ügyészség felügyeletével – házkutatást tartott szerdán a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala. A négy társadalmi szervezet között van a kiskunmajsai roma érdekképviseleti szervezet is, melynek Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a vezetője. Lemondott pozíciójáról a Magyar Gárda főkapitánya, mert túlpolitizálta a szervezetet a Jobbik. A pénz és a politikai hatalom megszerzésének lehetősége többet ér a Jobbik vezetőinek, mint a Magyar Gárda, ehhez viszont nem akar asszisztálni – mondta Dósa István, akivel együtt távozott a teljes vezetőség is, így a fekete sereg kettészakadt. Politikai és személyes lejáratásnak tartja Kolompár Orbán a sajtóban megjelent, szervezete ellen folyó büntetőeljárásokat, és nem kíván lemondani az Országos Cigány Önkormányzat elnöki pozíciójáról; az 53 fős testület nagyobbik frakciója, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és választási szövetségesei budapesti ülésükön megerősítették vezetőjük iránti bizalmukat. December 15-re tűzte ki a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló polgári per következő tárgyalási napját, amit szeptember 1-ről azért halasztották el, mert az ügyben eljáró bírónőt életveszélyesen megfenyegették.

Október
Több ezer ember részvételével, erős rendőri biztosítással zajlott le a Tarka Magyar elnevezésű, erőszakellenes rendezvény Budapesten. A megmozdulás résztvevői az Erzsébet téren gyülekeztek, és az kordonokkal lezárt Andrássy úton vonultak el a Hősök teréig. A megmozduláson jelen volt Gyurcsány Ferenc is, annak ellenére, hogy a szervezők azt kérték, maradjon távol a rendezvénytől. Az egybegyűltek közösen hitet tettek az alkotmány 70/A paragrafusa mellett, amely kimondja, hogy az állam minden polgár számára egyformán biztosítja az állampolgári jogokat és bármely megkülönböztetés nélkül. A résztvevők kinyilvánították, hogy elítélik az erőszak és a kirekesztés minden formáját. A demonstráció céljával Sólyom László is egyetértett. A köztársasági elnök az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom ügyvivőjének írt levelében úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy tartós és megnyug-

40

tató megoldást csak a hosszú távra tekintő és hiteles politikai fellépés adhat. Ennek olyannyira kívánatos kialakításában a civil szerveződések akciói komoly segítséget jelentenek. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, a demonstráció ideje alatt az Andrássy út valamennyi bekötő mellékutcáját kordonokkal zárták le, a kordonok mellett rohamrendőrök álltak. Harminc évvel ezelőtt, 1978-ban indította kisebbségi műsorait a Magyar Televízió. Ebből az alkalomból Villányban ünnepi fogadást rendezett az MTV kisebbségi műsorok szerkesztősége, amin Szili Katalin házelnök is részt vett. A kormánynak be kell juttatnia a rászorulókat az oktatási intézményekbe, mert reális a veszélye annak, hogy vidéken, ahol a cigányság 90 százaléka el, újratermelődik a cigány analfebatizmus – közölte a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke az MTI-vel. Az analfabétizmus újratermelődésével pedig tovább erősödik a cigányság egyébként is meglévő, immáron tartósnak mondható nyomora. Ezért a helyzetért pedig a kormányzat „és személyesen Gyurcsány Ferenc” a felelős – áll abban a tájékoztatásban, amit a szövetség hétvégi, lakitelki kollégiumi foglalkozását követően fogalmazott meg Farkas Flórián. A politikus, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, rámutatott, hogy a kollégiumon kiemelt figyelmet kapott a kormányzat oktatási reformjának a cigányság életére vonatkozó hatása. Sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt vádat emeltek egy Hajdú-Bihar megyei cigányvezető ellen – erősítette meg az MTI információját a megyei főügyészség szóvivője. Jónáné Pocsai Edit elmondta: a roma vezető mintegy 22 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA), amit a tartósan munkanélküli romák foglalkoztatásra kellett volna fordítani. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a roma vezető ellen az OFA tett feljelentést. A sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt indított nyomozás vádemelési javaslattal lezárult, hamarosan kitűzik a bírósági tárgyalás napját. A szóvivő személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánta megerősíteni, hogy a sikkasztási üggyel Aba-Horváth Istvánt vádolták volna meg, mindössze annyit közölt, „a nyomozás a Cigány Vezetők Szakmai Egyesületének gazdálkodásért felelős elnöke ellen folyt, és ellene emeltek vádat”. Az érintett szervezet vezetőjének személye azonos a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Lungo-Drom Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnökével. Aba-Horváth István tagja a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésnek, ahol az egészségügyi, szociális és munkaügyi bizottság tagja, de képviselője az Országos Cigány Önkormányzatnak is.

41

Vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa azoknak a roma diákokat segítő mentorprogramban résztvevő szegedi tanároknak az ügyében, akik egy közösségépítő portálon cigányoztak. A Délmagyarország című napilap írt arról, hogy egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői. A tanárok azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik. Aáry-Tamás Lajos elmondta: azt kívánja megvizsgálni, hogyan történhetett, hogy éppen azok a tanárok viszonyulnak a roma gyerekekhez ilyen módon, akik tudomása szerint részt vettek abban az együttes munkában, amit a szegedi önkormányzat azért kezdeményezett, hogy ne alakuljanak ki roma gettók, elkülönült iskolák. Hangsúlyozta: súlyos vétket követtek el a pedagógusok. Ha nem bírják ki, hogy ilyen jelzőkkel illessék ezeket a gyerekeket és családjaikat, akkor nem kell tanárnak menni, „el kell menni erről a pályáról” – fűzte hozzá. Aáry-Tamás Lajos azt mondta, hogy praxisa során még nem találkozott pedagógusok részéről ennyire otromba, durva szóhasználattal, mint amivel most a roma diákokat illették. Bírósághoz fordult az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány; keresetében azt kérte a Somogy Megyei Bíróságtól, hogy állapítsa meg a kaposvári Pécsi utcai iskolába járó roma gyerekek jogellenes elkülönítését, hátrányos megkülönböztetésüket, valamint kötelezze a fenntartót a szegregáció megszüntetésére és a roma diákok integrált oktatására. A polgári per hétfői első tárgyalásán mind a felperes, mind az alperes – a kaposvári önkormányzat – jogi képviselője fenntartotta álláspontját. A felperes szerint a város önkormányzata jogellenesen elkülöníti a cigánygyerekeket – az iskola 173 tanulójának 85 százaléka roma –, ezért „látható határidőn belül” szükségesnek tartja a fenntartásában működtetett oktatási intézmény megszüntetését, az ott tanuló gyerekek integrálását a város más iskoláiba. Az egyesület jogi képviselője a jogellenesség mellett a bezárásra érvként az oktatás színvonalának alacsony voltát is megjelölte, s az ezt igazoló 2007. évi országos kompetenciamérés eredményét a beadványához csatolta.

November
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy minden esztendőben odaítéli a Farkas János-díjat, amelyet az a roma fiatal kap, aki viselkedésével a pályán és azon kívül is példát mutat társainak. A díjat minden esztendőben július 15-én adják át – az 1966-os világbajnokság Magyarország – Brazília mérkőzésének évfordulóján. Azon a meccsen 3-1-re győztünk, és Farkas varázslatos gólt szerzett.

42

A Farkas János-díjjal jutalmazott játékosok nem lehetnek idősebbek, mint a legendás csatár volt a braziloknak lőtt álomgólja idején – azaz csak a 24 év alatti fiatalok kerülnek számításba a serleg odaítélésekor. November 3-ra virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő nagycsécsi családi házra; a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő (akik testvérek voltak) a helyszínen életét vesztette, az asszony férje a sörétektől könnyebben megsérült. A lakás teljesen kiégett. Ugyanezen az éjjel két szomszédos település romák által üzemeltetett kocsmájának ajtajára dobtak Molotov-koktélt. Benzinnel locsoltak le, illetve Molotov-koktéllal dobtak meg egy debreceni lakóházat november 4-én hajnali fél kettőkor. A támadók a ház ablakánál próbáltak gyújtogatni, de csak kisebb kár keletkezett és nem sérült meg senki. Úgynevezett uzsoranaptárt készített a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azoknak, akik önhibájukon kívül eladósodtak, reménytelen helyzetbe, uzsorások karmaiba kerültek. A falinaptárt elsősorban azoknak szánja a rendőrség, akik olvasni, írni kevésbé tudnak. A naptárban tíz rajz mutatja be a kölcsönkérés menetét, a pénz gyors elköltését, majd a következményeket, az uzsorások behajtási módszereit. A rajzokon megjelenik a rendőr is, aki a segítséget jelenthet a kifosztott és bántalmazott embereknek. A naptárt a települési önkormányzatok, cigányönkormányzatok juttatják el a többszörösen hátrányos helyzetű emberekhez. Egy háromgyermekes roma házaspárt öltek meg kézigránáttal Pécsett. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa soron kívüli tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól a Pécsett november 18-án éjjel egy roma család elleni, két ember halálával végződött támadás ügyében. A Fejlődés utcai családi házba éjjel 22 óra 45 perckor dobtak ismeretlenek kézigránátot. A támadásban a két szülő a helyszínen meghalt, három gyermekük – a legfiatalabb kétéves, a legidősebb ötéves – is otthon volt, közülük ketten könnyebben megsérültek, őket sokkos állapotban szállították a mentők kórházba. A támadást követő napon országos hatáskörrel rendelkező nyomozócsoport felállítását sürgette a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítésére Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa budapesti sajtótájékoztatóján. Házi István, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese másnap rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: 14 fegyveres és Molotov-koktélos, valamint két kézigránátos támadás ügyében egy ötven fős nyomozócsoportot állítottak fel, a két kettős gyilkossági ügyben 10-10 millió forintos nyomravezetői díjat tűznek ki.

43

Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) a hajdúhadházi szegregációs perben hozott elsőfokú ítéletnek azon rendelkezését, amely kimondta: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el a település két általános iskolája. Az LB helybenhagyta továbbá az elsőfokú ítélet a jogsértés abbahagyására és az attól való eltiltásra vonatkozó rendelkezéseit, valamint a másodfokú, jogerős ítéletet részben, támadott rendelkezéseiben, hatályon kívül helyezte. A bíróság kötelezte a hajdúhadházi önkormányzatot, hogy a jogsértést megállapító rendelkezést juttassa el a Magyar Távirati Irodához. Az LB a másodfokú, jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott egyéb rendelkezéseit hatályában fenntartotta. Az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye. Ismeretlenek feltehetően támadást akartak intézni a Borsod megyei Sajóhidvég romák lakta utcájában lévő házakra, de a cigánytelep környékén a romák járőrszolgálata értesítette a rendőrséget, így azok megfutamodtak, ám néhány órával később visszatértek, de újra menekülőre kellet fogniuk. Garázdaságban, valamint testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság nem jogerős ítéletében azt az öt fiatalt, akik megtámadtak két roma nőt januárban Szigetváron. Kovács János büntető tanácsa J. Mátét egy év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre, M. Rolandot egy év három hónap, K. Balázst tizenegy, S. Zsoltot kilenc, M. Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A bíróság négy vádlott esetében a büntetés időtartamába beszámította azt a négy és fél hónapot, melyet ők korábban előzetes letartóztatásban töltöttek. Bár az ügyészség az elkövetők ellen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, a bíróság szerint ezt a motivációt ezt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani.

December
A kiskunlacházi katolikus temetőben december elsején kísérték utolsó útjára azt a 14 éves kislányt, akit november 23-án hajnalban gyilkoltak meg a település művelődési háza közelében lévő ligetben. A ravatalnál, a fehér koporsó körül ezernél is többen jelentek meg. A család kérésének megfelelően a szertartás a sajtó teljes nyilvánosságának kizárásával zajlott. A gyilkossággal a közösség tagjai három roma fiút gyanúsítottak meg, akik önként jelentkeztek a rendőrségen, DNS mintát adtak, vallomást tettek, majd kiderült, nincs közük a támadáshoz. Radikálisok és szélsőjobboldali szervezetek cigánygyilkosságról beszéltek. A rendőrség 2009. nyarán fogta el a tettest, aki ismerte áldozatát, a bűncselekmény helyszínének közelében lakott, és nem roma származású.

44

A magyarországi cigányság esetében úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, az etnikai csoport problémája speciális kezelést igényel; törvényhozási szinten ezzel számot kell vetni – mondta Sólyom László köztársasági. Nagy különbségek vannak Magyarországon a kisebbségek között helyzetük, létszámuk és nyelvi önállóságuk alapján. A legnagyobb hazai kisebbség, a roma közösség problémája speciális kezelést igényel, ezzel törvényhozási szinten is számot kell vetni – mondta az államfő a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), a kisebbségi törvény elfogadásának 15. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Sólyom László közölte: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az önkormányzati rendszer, amely a többi nemzetiség esetében többé-kevésbé működik, a roma közösség esetében nem látszik beválni. Az államfő szólt arról is: szeretné, ha nagyobb hangsúlyt kapna a magyarországi kisebbségek szerepe. Szükség lenne a nemzetiségi értékek erőteljesebb tudatosítására, valamint arra, hogy a kisebbségek jobban számon tartsák egymást. Kállai Ernő bejelentette, hogy az áprilisban, 83 éves korában elhunyt Széchenyi-díjas szociológus, a magyarországi cigányság helyzetének elismert kutató, Kemény István tiszteletére megalapította a róla elnevezett Kemény István-díjat. Az ombudsman előadásában azt mondta: a kisebbségek parlamenti képviseletét az alkotmányban és a kisebbségi törvényben pusztán deklarációnak szánták, megvalósítására nem képes a Magyar Köztársaság. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon a politikai elit nem akarja biztosítani a kisebbségek parlamenti képviseletét. Félnek attól, hogy legalább 13 kisebbségi képviselő össze-vissza szavaz majd a parlamentben, esetleg megvásárolható módon valamelyik politikai oldal szekerét tolják majd előre – tette hozzá. Házilag készített íjjal támadt egy roma családra egy férfi a Zala megyei Becsehelyen december 3-án késő este. A férfi két nyílvesszőt lőtt ki, s az első – a ház udvarán – megsebesített egy 44 éves asszonyt. Az Országos Rádió és Televízió Testület egy tag távollétében egyhangúlag elfogadott határozatában megállapította, hogy az Echo TV Mélymagyar c. műsorának 2008. július 1-jei adása alkalmas volt a cigány kisebbség elleni gyűlölet keltésére, ezzel a műsorszolgáltató magatartása a Médiatörvény alapelvi rendelkezését megsértette, ezért a műsorszolgáltatóval szemben bírságot szabott ki. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt vádat emelt Kolompár Orbán ellen a Kecskeméti Városi Ügyészség. A Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet elnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolja az ügyészség, mivel a szervezet valótlan számlákkal igazolt egy pályázaton nyert, 13 millió forint vissza nem térítendő támogatásból lehívott 7,2 millió forintot

45

– mondta a megyei főügyész-helyettes. vádirat szerint a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet 2005-ben pályázatot nyújtott be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz és 13.079 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyből több alkalommal, összesen 7,221 millió forintot vett fel. A pályázat célja a roma népesség munkaerő-piaci versenyképességének javítása volt. Életveszélyesen megsérült egy 19 éves roma férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán, miután rálőttek december 15-én sötétedéskor háza udvarán, amikor a ház lépcsőjén tűzifát pakoltak. A támadásban két lövés dördült, a második lövedék a másik a férfi élettársának felsőruházatát érte, sérülést nem okozott. Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével. Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a „cigánybűnözést” állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát. Vona Gábor, az egyesület elnöke a több mint tizenkét órás tárgyalást követő ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: „A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is”. Az ítélet ellen fellebbeztek. Ma a történelmi Magyarország egyik örököseként olyan országot alkotunk, amelyben magyarok mellett „szűk kisebbségben”, békében és megértésben élnek még más nemzetek szülöttei – mondta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a Kisebbségekért Díjak átadását megelőző ünnepi beszédében a Parlamentben. A Kisebbségekért Díjakat a kormányfő Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át. Díjat vehetett át Balogh Attila, az MTI újságírója példaértékű munkájáért, Boross Marietta a hazai nemzetiségek, bolgárok, németek és szlovákok körében végzett több évtizedes kutatómunkájáért, Farkas Tibor, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alapítója a cigányság életkörülményeinek javításáért végzett közéleti szerepvállalásáért és Héring Istvánné, Rátka polgármestere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő németek nyelvi és kulturális identitása megőrzéséért végzett tevékenységéért. Kitüntetést kapott Lakatos Mihály a cigányság felemelkedéséért végzett több évtizedes pedagógusi, közéleti munkájáért, Mundruczó Kornél színház és filmrendező a kisebbségi lét ábrázolásáért, a kirekesztés és az előítéletesség elleni alkotó szerepvállalásáért és Nagy Sándorné, a nyírbátori József Attila úti óvoda vezetője szemléletformáló pedagógiai munkájáért. Az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság a ro-

46

mákat támogató tevékenységéért, a Magyarországi Lengyel Perszonális Plébánia és Lengyel Templom, a hazai lengyelségért végzett közösségformáló tevékenységéért, a Tessedik Táncegyüttes a szlovák néptánchagyományok ápolása terén végzett több évtizedes munkájáért részesült elismerésben. Az állami kitüntetést – amelyet a kisebbségek napja (december 18.) alkalmából adnak át – a kisebbségek érdekében, a kisebbségi közéletben, az oktatásban, a kultúrában és az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződés területén kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi emberek és szervezetek kaphatják meg. Megjelent a világ első roma – lovári – nyelvű Bibliája a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Hungarofest Kht. Reneszánsz Programiroda gondozásában, ami a 2008-as Biblia évének és a Reneszánsz évnek is méltó lezárása – közölte Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese. Reményét fejezte ki, hogy a Magyarországon élő mintegy 800 ezer cigány közül minél többekhez eljut az anyanyelvű Biblia. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világon élő 15-20 milliós roma népesség is mihamarabb részesül belőle. Gárdos Bernadett, a Reneszánsz Programiroda igazgatója elmondta: a kétezer példányos kiadvány megjelentetéséhez 6 millió forinttal járultak hozzá, ami a nyomdai munkálatokat és a fordítás egy részét fedezte. Kijelentette: „egyértelmű volt, hogy ezt a bibliafordítást támogatni kell, ezen nem volt szabad gondolkodni”, mert „a XXI. században újra fel kell fedezni az istenélményt”.

47

Ónody-Molnár Dóra

Út a radikalizmusba
2008. február 18-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évértékelő beszédet tartott a Parlamentben. Ez a beszéd volt a kiindulópontja annak a szociálpolitikai szemléletváltásnak, amely azóta törvénymódosításokban és – minden valószínűség szerint – az alkotmányba ütköző önkormányzati rendeletekben is testet öltött. „A biztonság, a hétköznapok biztonsága a stabil háttérből származik. Mi is ez a háttér? Szerintünk legalább három dolog, ha úgy tetszik, három feltétel: munka, tudás és tulajdon”, mondta a miniszterelnök, ily módon jelentve be az Új tudás és az Új tulajdonosi programot, és megszellőztetve az Út a munkához programot.1 Az első két programból szinte semmi sem valósult meg. Pedig nem ártott volna, hiszen 2007 őszén ismét szembesítette a tényekkel az oktatással foglalkozó szakembereket és politikusokat a 14-15 éves felső tagozatosokat vizsgáló nemzetközi PISA-felmérés eredménye. Az OECD országok oktatási rendszereit összehasonlító kutatás – a korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan – kimutatta, hogy a magyar közoktatás nem csökkenti, de még csak nem is konzerválja, hanem egyenesen növeli a gyerekek között lévő társadalmi különbségeket. Fel is állt az Oktatási Kerekasztal, de javaslataikból, amelyek az Új tudás kormányprogram alapját jelentették volna, szinte semmi nem valósult meg. S nem valósult meg semmi az Új tulajdonosi programból sem. A „magyar polgárosodás három alapfeltételéből”, mint látni fogjuk, csak az a cselekvési terv realizálódott, amelynek tető alá hozása során a legkisebb ellenállásra lehetett számítani – ugyanakkor nagy politikai haszonnal kecsegtetett. Ám ekkor már színre lépett a Jobbik, és hiába indították be az Út a munkához programot, a szocialisták számára ez már semmilyen szavazatszerzési haszonnal nem járt. Évértékelő beszédében Gyurcsány azt is mondta: „Vitára, párbeszédre van szükség valamennyi társadalmi szereplő bevonásával, szakszervezetekkel, munkáltatókkal, civilekkel, egyházakkal és pártokkal. Töltsünk el heteket és hónapokat azzal, hogy megértjük a szakértők ajánlásait, és figyelünk egymásra is. Nem hajt bennünket a tatár, bár szerencsés lenne, ha már idén tavasszal meghozhatnánk egy sor fontos döntést, és megalkothatnánk minél több szükséges jogszabályt. Rendezzük be együtt az új Magyarországot! Támogassuk közösen az új magyar polgárosodást!” Ebben a dolgozatban annak érzékeltetésére teszünk kísérletet, hogy az Út a munkához program kapcsán mennyire nem sikerült ezt a párbeszédet megvalósítani, s a miniszterelnök által áhított „új Magyarország” miként kezdett formálódni, különösképpen az ebben a beszédben elhangzó hívószavak hatására: „…nem elég az adókat és a járulékokat csökkenteni, hanem korrigálni kell segélyezési rendszerünket annak érdekében, hogy az ne tartsa távol a munkától időnként azokat is, akik,

49

ha lenne munkahely, és ha akarnának, akkor tudnának dolgozni – sőt, legálisan dolgozni. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy aki tud, az dolgozzon, dolgozhasson, hogy ne segélyből kelljen megélnie, illetve ne abból akarjon megélni, ha egyébként képes dolgozni, és van rá lehetőség”. Ez a miniszterelnöki gondolatmenet esszenciálisan fogalmazta meg a munka és a segély viszonyával kapcsolatos többségi előítéleteket, és a legfontosabb hivatalból legitimálta azokat. Miért látunk ebben szociálpolitikai fordulatot? Mert a kormány oldaláról először hangzott el az, hogy vannak olyan szegények, akik azért élnek segélyen, mert nem akarnak dolgozni, és hogy ezekből a segélyekből meg is lehet élni. S aki nem akar dolgozni, nyilvánvalóan érdemtelen a többség „jóindulatára”, vagyis az adókból visszaosztott segélyre. Az évértékelőben megpendített szociálpolitikai elképzeléseket aztán a Magyar Tudományos Akadémián az Új Magyarország kormányzati konferencián elmondott beszédében konkretizálta a kormányfő.2 A szociális szakmában dolgozók jelentős részét rossz érzésekkel töltötték el ezek a megnyilatkozások; sejthető volt, hogy a gyurcsányi fordulat milyen változásokat hoz a szociálpolitikában. A beszéddel a politikai elemzők szerint új közönséget vett célba a kormányzó párt, hiszen a tőzsdén keresztüli tulajdonszerzés és a szociális ellátásokhoz való hozzáférés szigorítása nem klasszikusan a baloldali-szociáldemokrata párt terepe.3 Érthető volt a kétségbeesés: épp ekkortájt kellett a szocialistáknak az előre megjósolható biztos vereséggel, azaz a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazással szembe néznie. A Népszabadságban jelentek meg először a kormány szociálpolitikai fordulatának konkrét programelemei.4 E szerint kötelező munkateszten nézik meg, ki az érdemes és ki az érdemtelen szegény: csak az kap segélyt, aki kötelező közmunkán vesz részt, aki nem, attól megvonják; illetve kiderült az a kormányzati szándék is, hogy a feketemunkán csípett segélyezetteket kizárják az ellátásból. Ez utóbbi azért is különösen figyelemreméltó, mert a hátrányos helyzetű térségekben a munkahelyteremtést ösztönző Start Régió kártya bevezetésekor még azt mondta a miniszterelnök: „ez az a térség, ahol nagyon sok esetben már csak a közszféra van jelen, ahonnan elment már a könnyűipar is, és ha van munka, akkor már csak feketén van munka”. Gyurcsány pontosan tudta, hogy a feketemunka utolsó mentsvárként jelenik meg számos család életében, hiszen a segélyből képtelenség biztosítani a megélhetést. Ráadásul a munkavállaló tehet arról a legkevésbé, ha feketén dolgoztatják. Mindazonáltal a feketemunka még így is nagyobb kapcsolódást jelent a munka valódi, piaci világához, mint a közmunka. A kormány felkavarta az állóvizet, sokan kifejtették gondolataikat, miszerint a szociális segélyezés úgy rossz, ahogy van. Az indulatos vitában csak halkan hallatszott azoknak a hangja, akik úgy érveltek: „a segélyezési rendszeren lehetne változ-

50

tatni, de nem úgy, ahogy ti akarjátok” És kik is azok a „ti”? Nos, Újjászületés című cikkében például a jegybankelnök is arról értekezett, hogy a szociális segély visszatartja az embereket a munkavállalástól. Tette ezt egy olyan cikkben, amely a pazarló gazdaságpolitika kényszereiről, a reformok hiányáról és az ország lemaradásáról szól. „A szociális segélyezés terén pedig olyan gyakorlatot kellene folytatni, amely ösztönöz, hogy ne mondjam, kényszerít a munkára”, 5 szólított fel Simor András. A fölsőbb szintek nézetei aztán helyi szintre is leszivárogtak, persze vita tárgyát képezheti, hogy nem fordítva történt-e a dolog, mindenesetre a Borsod-AbaújZemplén megyei Monok is új eszközökhöz nyúlt. Az alsóbb és felsőbb szintek egységét jól szemlélteti, hogy az elhíresült rendelet megalkotása előtt Hajrá, Monok! címmel az etológus Csányi Vilmos is támogatásáról biztosította Szepessy Zsolt polgármestert: „Remélhetőleg itthon sem alszanak tovább, bár száz ortodox liberális ellenérvet is el tudok képzelni, mégis azt gondolom, jó dolog lenne. Monok elkezdte. Támogatni kéne, ha szükséges, törvények erejével is.”6 A dolgozni nem akaró szegényekről, a munkatesztről és a segélyezés szigorításáról elindított diskurzus meghozta gyümölcsét, bár nem ott, ahol azt a szocialisták várták. Népszerűségük ugyanis a szociális fordulat bejelentésével sem nőtt, és a későbbiekben pedig – a kirobbanó gazdasági válság hatására és részben a „segélyezési kérdésben” még erősebbeket mondó Jobbik térnyerése miatt – egyre inkább csökkent. Az Út a munkához program kormány-előterjesztése 2008 áprilisában került nyilvánosságra. Ezt követően átszakadtak a gátak (félreértés ne essék: az Út a munkához szakította át őket), és sorra jöttek elő az önkormányzatok különböző, a szociális ellátásokra, segélyekre kiterjedő módosító ötleteikkel. Elsők között, s talán a leghangosabban a monoki polgármester, aki a segélyt közmunkához akarta kötni. Szepessy Zsolt májusban fogadtatta el a munkához való út monoki verzióját.7 „Az ország pozitívan áll a monoki kezdeményezéshez. Az, hogy a segélyt megpróbáljuk munkához kötni, arról a rétegről szól, akik tartós megélhetési formának tekintik a segélyezést és eszük ágában sincs munkát keresni”, számolt be a polgármester a rendeletalkotás hátteréről. Ez a szöveg tartalmilag nem sokban különbözik a kormányfő fentebb idézett mondataitól. Hangsúlyozzuk, hogy ez idő tájt még csak a kormány szándékáról értesülhettünk, törvényi változás nem történt, vagyis a településeknek változatlanul a szociális törvényt tiszteletben tartva kellett (volna) helyi jogszabályokat alkotniuk. De a gátszakadás után a települések beindultak: egymás után hozták alkotmánysértő rendelkezéseiket, amelyekben a monoki modellhez hasonló, a segélyezetteknek közmunkát előíró szabályokat foglaltak helyi rendeletbe. A monoki testület ugyanakkor egy másik rendeletet is megalkotott: a gyermekvédelmi támogatásokat megvonja azoktól, akik nem járatják gyereküket rendszeresen iskolába.

51

A „segélyért elvárható közmunka” elve elsöprő sikert aratott: Monok után néhány nappal Ivád, majd újabb települések, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Drávapiski, Kerepes jelentették be rendeletmódosítási szándékukat. A fejlett Nyugat-Magyarországon Mosonmagyaróvár is megalkotta saját rendeletét. Mindeközben újabb helyi erők egyesültek: 2008. május 23-án a Szerencsi Kistérség településeinek polgármesterei Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében címmel több pontos javaslatcsomagot dolgoztak ki, amelyben már arról beszélnek a polgármesterek, hogy a sokgyerekes szegény családok pénzért szülik a gyerekeket (ők odáig még nem merészkedtek el, hogy a magasabb támogatás érdekében a magzataikban is kárt tesznek, de már ettől sem járunk messze), ezért a családtámogatási rendszer is reformra szorul. Ezt a dokumentumot Rónavölgyi Endréné szocialista polgármester és parlamenti képviselő is aláírta. Aztán újabb kezdeményezés: a Megyei Jogú Városok Szövetsége a szociális törvény módosítására tesz javaslatot azért, hogy az önkormányzatok végre szabad utat kaphassanak a segélyezési gyakorlatuk átalakításához. Vagyis: ne ütközzenek a szociális törvénybe azok a rendeletek, amelyek az önkormányzati segélyeket ilyen-olyan feltételekhez kötnék. „Az önkormányzati vezetők többsége szerint jogos elvárás, hogy ha képes rá, akkor a segélyezett is tegyen valamit a közösségért, ahol él”. Az idézet Kósa Lajos debreceni polgármestertől származik.8 A nagy felfordulás, a szakmai érveket figyelmen kívül hagyó kapkodás és az aktív közbeszéd következménye: a szocialista kormány 2009 őszére addig-addig alakítgatta, csiszolgatta a segélyezés rendszerét, amíg néhány tízezer embertől el is vette az egyetlen bevételi forrását. De nézzük csak, mi a helyzet ekkor. Tanulmányokból idézek. „A rendszerváltás óta körülbelül másfél millió munkahely szűnt meg. A munkaerő-piacról elsősorban az alacsony képzettségűek, illetve ezen belül is a roma népesség szorult ki. A foglalkoztatási ráta a 25 és 64 évesek között 2003-ban az OECD adatai szerint leszakadt az európai átlagtól. E leszakadás leginkább a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőket sújtja.” (Kertesi Gábor, Bátonyterenye) „A foglalkoztatási helyzetet kutató szakemberek szerint a kevésbé iskolázott ember azért nem talál munkát, mert hiányoznak azok az iparágak, amelyek alkalmazni tudnák őket. A bajok kumulálódnak: éppen azok az országrészek maradnak ki a gazdasági fejlődésből, a területi egyenlőtlenségek pedig szintén hozzájárulnak a helyzethez.” (Fazekas–Köllő, 2005.) „A munkaerő-piaci helyzet változása és a jóléti ellátások kiterjedtségének csökkenése, az ellátás értéke miatt a szegények tovább szegényedtek. A kirekesztettséget a települések rossz megközelíthetősége is fokozza, az aktív korúak szakképzetlensége, alacsony iskolázottsága, a rossz egészségi állapot, s ami mindezek mögött áll: az ellátórendszerek nem megfelelő színvonala, az ezekbe történő beruházások korábbi elmaradása.” (Lakner: Államreform)

52

Vagyis: az a retorika, amely szerint a jóléti juttatások idejének csökkentése és az ellátás összegének megnyirbálása a munkaerő-piacra való visszakapaszkodást ösztönzi, azért álságos, mert nem lehet tudni, hány embert képes felszívni a piac. Az Út a munkához filozófiája – jelesül az, hogy eddig azért nem szívta fel a munkaerő-piac a képzetlen és/vagy hátrányos helyzetű országrészben élő segélyezetteket, mert a tartósan munkanélküliek berendezkedtek a segélylétre, és nem akarnak dolgozni – tarthatatlan. Az Út a munkához program megalkotása idején közel kétszázezer tartós munkanélküli kényszerült „berendezkedni” a segélyezetti létre. Azóta – a válság és az Út a munkához program miatt átalakított segélyezési rendszer következtében – már közel háromszázezren vannak ebben a körben. Nehéz ennek fényében arról beszélni, hogy aki dolgozni akar, az tud is. Az Út a munkához részleteinek nyilvánosságra kerülése után a program össztűz alá került. Sorra jelentek meg a szociális szakma különböző szervezeteinek tiltakozó állásfoglalásai. „A szándék nem az volt, hogy az egyébként is nehéz helyzetben élőket kényszerítsük munkára, hanem az, hogy az igazságtalan rendszert átalakítsuk.” – közölte Szepessy Zsolt akkor, amikor a szociális rendszer átalakításáról népszavazást kezdeményez 2008 nyarán.9 A szocialisták szintén a többség „igazságérzetét” akarták kiszolgálni az Út a munkához programmal és az egyéb szociális törvénymódosításokkal. Azoknak az igazságérzetét, akik szavazni járnak. Az érdemtelen szegényekről alkotott kép utóbb újabb és újabb ecsetvonásokkal gazdagodott. 2008 februárjában még csak dolgozni nem akartak, aztán kiderült, hogy gyereket is családi pótlékért vállalnak. És persze piálnak. Játékgépeznek. Mit ad Isten, erre is született gyorsan egy önkormányzati rendelet, igaz, az Alkotmánybíróság elmarasztalta Gadácsot, ahol a kávéivó, dohányzó, esetleg kertjüket “nem megfelelően művelő” kérelmezőktől akarták megtagadni a segélyt. Ekkor már egybehangzón tiltakozott a Gyerekesély Programiroda, a Magyar Szegénységellenes Hálózat és a Szociális Szakmai Szövetség. Ugyanazt fogalmazták meg, s tegyük hozzá, mindhiába: ez a fajta közmunka nem segíti vissza a munkaerő-piacra a segélyezetteket. Közös aggályuk volt, hogy az önkormányzatok enynyi embernek hogyan fognak értelmes munkákat szervezni. A szakemberek azt is kritizálták, miért kell szankcionálni a feketemunkán rajtakapott segélyezetteket a rendszerből való kizárással. A szegénységet kutató társadalomtudósok amellett érveltek, hogy a munkaerő-piactól már generációk óta távol lévő embereket leginkább a komplex szociális munka segítheti vissza a munka világába, nem a falucsinosítgatás. A kormányzópárt az Út a munkához programba olyan javaslatokat is be akart emelni, amelyek kísértetiesen hasonlítanak az egyes települési önkormányzatok alkotmánysértő rendeleteihez. Volt például olyan javaslat, amely kizárta volna a

53

segélyezésből azokat, akik nem tartják be „a társadalmi együttélés szabályait”, és „életvitelük alapján” nem felelnek meg „a közösségi elvárásoknak”. – A társadalom részéről ez jogos elvárás – így a szocialisták.10 Ezeket az ötletek végül nem kerültek be a szociális törvénybe. Az Út a munkához program 2009 januárjában hatályba lépett. A kormány azonban tovább reformálta a rendszert: ebben az évben módosították a gyermekvédelmi törvényt is. Ennek lényege, hogy bizonyos esetekben – amikor a szülő elhanyagolja a gyerekét – a családi pótlék felének felhasználásáról a falugondnok, az önkormányzati ügyintéző is dönthet. „Az előterjesztés szerint közel nyolcvanezer rendszeres szociális segélyezett, az összes érintett csaknem hatvan százaléka a 47 hátrányos helyzetű kistérségben, többségében ezer fő körüli településeken él. Ez településenként átlagosan nyolcvan segélyezettet, becslés alapján hetven munkaképes segélyezettet jelent. Évente 4200 nap közfoglalkoztatást kellene számukra szervezni. Hogyan fogják megoldani e viszonylag kis települések a foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációs, szervezési és egyéb feladatokat? És hogyan fognak télen-nyáron ennyi – eszközöket, szakképzettséget, stb. nem igénylő és mégis hasznos – munkát találni?”, kérdezik a Gyerekesély program munkatársai. A választ már tudjuk: hasznos munkát nemigen sikerült találni, és ez leginkább a hátrányos helyzetű településekre igaz. A polgármesterek között ugyan nagyon népszerűvé vált a program, de sokuk bevallása szerint hiányoznak az eszközök, amelyekkel az ároktisztításon kívül hosszú távú, értékteremtő munkát tudnának biztosítani. Tipikusnak tekinthető ez a beszámoló: „Komlón a legutóbbi testületi ülésen heves vitát folytattak a képviselők arról, hogy sikeresként könyveljék-e el a programot. Polics József fideszes képviselő szerint a város külalakján egyáltalán nem látszik, hogy a felvett emberek közül háromszáz az utcán dolgozik, ami nem is csoda, hiszen napközben láthatóan senki sem ellenőrzi őket, ezért akkor és úgy végzik a feladatokat, ahogy nekik tetszik. Mivel az állam a munkaruhákra, eszközökre és gépekre nem ad pénzt, a képviselő úgy véli, emellett anyagilag is megterhelő a város számára a több száz közmunkás foglalkoztatása.”11 A szociális szakma teljes ingnorálása mellett törvénybe iktatták, hogy bizonyos esetekben a családi pótlék felét természetben kapják az érintettek. De vessük tekintetünket ismét Monokra! Mert a polgármester egy év elteltével újabb ötlettel állt elő: a szegények pénzfelhasználását ellenőrizendő, szociális kártyát vezet be, amelyre nem csak az önkormányzat által kiutalt segélyeket (a szociális törvénnyel összhangban a rendszeres szociális segély hatvan százalékát, a lakhatási támogatást, a rendkívüli segélyt), hanem a rendelkezésre állási támogatást is ráteszi. És éppen úgy, ahogy a segélyért közmunkát modell nyilvá-

54

nosságra hozásakor láttuk, a kormánypárt reakciója kétértelmű. Míg a szociális miniszter alkotmánysértőnek, addig a társadalompolitikai miniszter támogathatónak tartja az ötletet. Monokon októberben megalkották a szociális kártyáról szóló rendeletet, lefényképezték azokat az embereket, akik az önkormányzattól valaha segítséget kértek. A képek rákerülnek a kártyára, amely afféle bankkártyaként működik. A korábbi hírekkel ellentétben a polgármester nem csak a monoki vállalkozókat kívánja támogatni azzal, hogy a kártyát csak helyben lehet használni, hanem azt ígéri, 19

Fórum-Magyarország
Fórum Privátbankár 2009. szeptember, Nem lesz nyugdíjemelés „A cigányproblémának 2 megoldása van. Az egyik: pozitívan diszkriminálod, felkarolod, támogatod, lakáshoz segíted, ingyen adod az oktatást, mert így (úgy gondolod) lesz hol laknia, ahonnan iskolába járva majd szocializálódik, képesítést nyer, dolgozni kezd, és felzárkózik, hasznos tagja lesz a társadalomnak. Na, ez folyt 60 évig, 1949-től, a kommunisták hatalomra kerülésétől máig. Ezt nevezhetjük a »keresztényi szeretet« útjának is (mert belefér ebbe), meg nevezhetjük bárminek, ez megvalósult. Az eredményét (eredménytelenségét) látod. Erőszak, vér, agresszív, lezüllött és ingyenélő tömeges cigányság. És polgárháborús helyzet. Ez az út járhatatlan. Marad a másik: az erő. Aki deviáns, azt meg kell törni, ha nem megy szép szóval, akkor fegyverrel, ha kell. Egyezzünk ki abban, hogy 60 évig cirógattuk őket a te pénzedből meg az enyémből, most 60 évig legyen vasszigor, és aztán hasonlítsuk össze a két út végeredményét! Szerinted mi lenne még megoldás? (Azzal, légyszi, ne kalkulálj, hogy az én adómból megint ilyen-olyan felzárkóztató program meg segély, stb. Én bemondtam az unalmast és még velem együtt sokan mások is – és ezt én nem finanszírozom tovább!!!)” Fórum (Velvet, 2009. április, egy bűnügyi hír kapcsán) „Nem kell szeretni a rendőröket, de Nekem meg se fordulna a fejemben, hogy ordítozzak velük, lökdössem Őket, ne álljak meg a felszólításukra. Igaz nem is tartok tőlük, mert nincs titkolni valóm, mert hát nem rabolok ki, verek agyon, erőszakolok meg 80 éves néniket, nincs »mittudomén« hány tornyú házam Érden, és közben pedig várok a természetesnek tartott segélyre, nem szülök évente az államnak... Ellenben: főisk. végzettséggel keresek 85-90 nettót, fizetem a lakás- és kocsirészletet, nem kapok segélyt (nem is kérek), próbálok becsületesen élni...Viszont: az én ( lehet, nem sok, de hát több fizu, több adó!) adómból segítik ezeket az élősködő, külön és több joggal élő férgeket. A kutyámat, macskámat minden évben féregteleníttetem. Mondják, én hülye, naiv állampolgár nem érdemlek annyit, hogy ezt a ku...va országot végre csótány, kullancs, stb.. »vérszívótlanítsák« végre? Mert(számomra) nem többek, mint élősködő, irtandó vérszívók. Ja, és lehet rasszistázni.”

55

ezer helyen lehet majd vele „fizetni”. Csak épp készpénzt nem lehet vele felvenni, alkoholt és cigarettát nem lehet vele vásárolni. Hogy az Újkorcsoport nevű civilszervezet 221, a kártyát ellenző aláírást gyűjtött össze a monoki polgároktól, a , és hogy az Alkotmánybíróságon is megtámadták a rendeletet, nem zavarja a polgármestert. Nyáron ugyanis egy másik, vélhetően alkotmánysértő rendeletet is alkotott, amely még mindig érvényben van. E szerint csak az kaphat az önkormányzattól segélyt, aki a kertjét, a házát, az udvarát rendben tartja. A szociális kártya ötlete több önkormányzatnak is fölkeltette az érdeklődését, Újkígyós le is körözte Monokot, ott már be is vezették. 2008-ra a Gyurcsány Ferenc vezette kormány már minden kártyáját kijátszotta. Programok jöttek, programok mentek, szinte egyik sem valósult meg, a kormányfő által vezetett párt népszerűsége megállíthatatlanul csökkent. A helyzetet érzékelve Gyurcsány olyan politikát hirdetett meg (mint ki a nép szavát hallja), amely még kecsegtetett szavazatszerző reménnyel. Ez a politika a legszegényebbek – ki nem mondva, de a cigányság – megrendszabályozására irányult. Följebb már elmerengtünk azon, vajon a fölsőbb szintek nézetei szivárogtak-e le helyi szintre, vagy fordítva történt a dolog. Mindazonáltal – leszögezve, hogy a következő gondolatmenet feltételezéseken alapul – érdemes még egyszer felvetni. Lamperth Mónika nem hajlandó végrehajtani az Út a munkához programot, mindenki tudja, hogy el fogják mozdítani. Eközben Monok polgármestere előáll a saját modelljével, majd Monok megyeszékhelyéről előhúznak a kalapból egy személyt, Szűcs Erikát, aki addigi tevékenysége során jelét nem adta a szociális érzékenységnek. Szinte az első útja Monokra vezet, és félreérthetetlenül a támogatásáról biztosítja az ottani kísérletet. Majd a felháborodások hatására szép lassan hátrál, míg meg nem veti hátát az Út a munkához programban. És onnan már egy tapodtat sem mozdul. Beszédei, mondatai könyörtelenek. És jó végrehajtó ember. Miskolci, olyan háttérrel, mint az MSZP országgyűlési frakciójában ülő Gúr Nándor, akinek komoly problémát okoz – miként azt egy nyilvános fórumon ki is fejtette –, ha egy cigány gyerek nem köszön előre neki, illetve Káli Sándor miskolci polgármester, aki kiáll a „cigánybűnözésben” statisztikákat vezető helyi rendőrkapitány mellett. Ezután az Út munkához párhuzamosan fut Monokkal mindaddig, amíg Szűcs Erika szociális miniszterként tevékenykedik. Gyurcsány Ferenc a közbeszédbe emelte a lógósok, a segélyért ácsingózók témáját, figyelmen kívül hagyva a tudományos megállapításokat, fölerősítve a sztereotípiákat, s mindezt leöntötte egy baloldali mázzal. Nem tudjuk, mekkora volt a Jobbik támogatottsága például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Út a munkához program bevezetése, illetve az arról szóló közbeszéd elindítása előtt, de azt igen, hogy mekkora bő egy évvel később, az EP-választáson.. Bár részletes adatok nincsenek, de talán mégis jelent valamit, hogy a Medián 2008 januárjában, Gyurcsány Út a munkához bejelentése előtt egy százalékot mért a Job-

56

biknak a teljes népességben, egy százalékot a biztos választók körében. 2009 novemberében ez az arány nyolc, illetve tizenkét százalék. Nem állítjuk, hogy csak és kizárólag a szociálpolitikai fordulat miatt, de az, hogy ez a program is hozzájárult a szélsőjobb térnyeréséhez, vitathatatlan.

1 (http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=38&p_uln=123&p_ felsz=4&p_szoveg=&p_felszig=4) 2 (http://www.miniszterelnok.hu/mss/alpha?do=2&pg=2&st=1&m10_doc=1642) 3 (http://www.nol.hu/archivum/archiv-483023) 4 (http://www.nol.hu/archivum/archiv-482931) 5 (http://www.nol.hu/archivum/archiv-485902) 6 (http://nol.hu/archivum/archiv-491300) 7 http://www.boon.hu/hirek/im:boon:news_special-borsod/cikk/monok-dontott-segelyt-munkaert/ cn/haon-news-fcuweb-20080522-1021442567 8 (http://www.lanchidradio.hu/torvenyesitenek_a_munkahoz_kotott_segelyt_20080602) 9 (http://www.fn.hu/allas/20080623/nepszavaztatna_monok_segelyezes_atalakitasarol/) 10 (http://mszp.hu/public/downloads/pdf/parlamenti_esemnyeink_2009_szeptember_14.pdf) 11 http://www.bama.hu/baranya/gazdasag/ut-a-munkahoz-sokan-dolgoznak-de-keveset-256958

57

Váradi Monika Mária

Utak vagy tévutak?
Szociálpolitikusok, társadalomkutatók már előkészítése során rámutattak az Út a munkához program súlyos problémáira, ám a szakmai érvek nemigen hatották meg a segélyezési rendszer átalakításának társadalmi igényére hivatkozó politikusokat. A nyilvános diskurzust az elmúlt évben a dologtalanok, a többség adóforintjaiból eltartott, segélyből élők megrendszabályozásának tematikája uralta, polgármesterek, települési önkormányzati szövetségek sora festett sötét képet a segélyből élők deviáns kultúrájáról, és fogalmazta meg elképzeléseit arról, hogy a szociális támogatásokat milyen feltételekhez is kellene kötni. Az elhíresült monoki modell elvérzett az alkotmányosság próbáján, a segélyért munka törvényellenes gyakorlata az Út a munkához programban a munkáért bért elvévé szelídült. Ugyanakkor, ahogy erre a törvénymódosítás parlamenti vitájának elemzése is rámutatott, az alapkoncepció változatlan maradt. „A parlamenti vitában felszólalók többsége az alacsony foglalkoztatási arányokat, a tartós munkanélküliek számának növekedését nem elsősorban gazdaság-, illetve társadalompolitikai problémaként, hanem a szociális ellátórendszer és a „munka világa” közötti feszültségként értelmezi, így legnagyobb problémának azt tartja, hogy feketemunkával, szociális transzferekkel a minimálbért meghaladó jövedelemhez lehet jutni.” (Vida, 2009) Ebből a szemléletből egyenesen következik a program alapvető vonása: ugyan a tartós munkanélküliek „munkára ösztönzéséről” beszél, lényegében nincs másról szó, mint azoknak az önhibás szegényeknek a megregulázásáról, akik, úgymond, arra rendezkedtek be, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül eltartassák magukat a társadalommal. A családi alapú segélyezés eltörlése, a segélyezés feltételeinek szigorítása, a közfoglalkoztatás kiterjesztése, a feketemunka korábbinál súlyosabb büntetése azt szolgálja, hogy helyreálljon a bérből élő többség igazságérzetének megfelelő rend. A programmal szemben megfogalmazott súlyos szakmai kritikáknak csak a legfontosabb elemeit érintjük. Ezek szerint a koncepció alapvetően hibásan nyúl a tartós munkanélküliség problémájához, hiszen a köztudottan sehová sem vezető közfoglalkoztatás kiterjesztésében gondolkodik, ahelyett, hogy a piaci viszonyokra, munkaadói és munkavállalói érdekekre érzékeny fiskális eszközökkel vonná be a tartós munkanélkülieket a legális foglalkoztatásba. A program akkor teljesíti ki a workfare, a munkára kötelezés szemléletét és gyakorlatát, amikor arról másutt már kiderült, hogy nem vezet vissza az elsődleges munkaerőpiacra, nem növeli a foglalkoztatás szintjét, ugyanakkor rendkívül drága. A program nem vet számot azzal sem, hogy a segélyből élők többsége nem lustaságból nem helyezkedik el, hanem mert nincs elég legális munkahely, és mert az érintettek alacsony iskolai képzettségük,

59

lakóhelyük elzártsága, cigány származásuk, nem egyszer rendkívül rossz mentális és egészségi állapotuk miatt nem képesek rá. Nem másról van szó, mint bűnbakképzésről: a jóléti ellátórendszerek diszfunkcióinak áthárításáról a segélyből élő szegények gyenge érdekérvényesítő képességű csoportjaira, mindenekelőtt a cigányokra. (Ferge, 2008; Köllő, 2009; Krémer, 2008; Vida, 2009; Zolnay, 2008; Szociális Szakmai Szövetség, 2008) Szalai Júlia az Út a munkához programot, a szociális és foglalkoztatási törvény módosítását pedig olyan határkőnek tekinti a magyar szociálpolitikában, amely véglegesen intézményesítette az etnicizált szegénységet, s bezárja a mélyszegénységben élő cigány családokat a helyi segélypolitika és kényszerfoglalkoztatás csapdájába. (Szalai, 2009) 2009 nyarán és őszén a szaktárca a program sikerességéről, jövőbeli kiterjesztéséről, több forrásról és néhány szükséges – mindenekelőtt polgármesteri javaslatokra támaszkodó – korrekcióról beszél. Úgy tűnik tehát, hogy az eddigi tapasztalatok sem késztettek a büntető-fegyelmező szegénypolitika felülvizsgálatára. A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottsága úgy döntött, hogy már bevezetése évében elvégezteti az Út a munkához program hatásvizsgálatát, elsősorban annak érdekében, hogy nyomon kövesse, a program miként hat a gyermekes családok jövedelmi-anyagi helyzetére, megélhetési viszonyaira. Mivel a törvényi szabályozás1 a 2009-es esztendőt átmeneti évnek tekinti, s mert a közfoglalkoztatás új rendszere áprilisban indult, a vizsgálat csak az első tapasztalatokat és a program hatásaival kapcsolatos várakozásokat rögzítheti. A hatásvizsgálat több részből áll.2 Az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének reprezentatív mintáját alkotó hét kistérség,3 52 településén kérdőíves felmérés zajlott a gyermeket nevelő családok körében. Emellett az ezeken a településeken az önkormányzatok által elkészített és az illetékes munkaügyi kirendeltségek által jóváhagyott közfoglalkoztatási tervek elemzésére is sor került. Négy kistérségben strukturált interjúkon alapuló esettanulmányok készültek, amelyek a közfoglalkoztatás és segélyezés korábbi és jelenlegi önkormányzati stratégiáit, gyakorlatait tárták föl, s elemezték. Írásunk az esettanulmányok tapasztalatait, legfontosabb eredményeit kívánja bemutatni.4
1 2008. évi CVII. Törvény az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról. 2 A Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt kutatás felelőse az MTA-GYEP Iroda, megvalósításában az iroda munkatársai mellett az Eötvös Lóránt Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem szociológiai, szociálpolitikai tanszékein dolgozó kollégák és egyetemi hallgatók, a Revital Alapítvány, valamint az MTA Regionális Kutatások Központjának kutatói vettek részt. 3 Sásdi, Bátonyterenyei, Hevesi, Baktalórántházai, Csengeri, Encsi és Mezőkovácsházai kistérség. 4 Az interjúkat készítette, az esettanulmányokat írta Hamar Anna (Csenger), Váradi Monika Mária (Sásd), Vida Anikó (Mezőkovácsháza), Virág Tünde (Mezőkovácsháza, Encs), Zolnay János (Encs). A négy térségben több mint ötven interjút készítettünk polgármesterekkel, jegyzőkkel, kisebbségi vezetőkkel, szociális előadókkal, közmunkaszervezőkkel, családgondozókkal, közmunkásokkal.

60

Ezek az eredmények nem tekinthetők reprezentatívnak, arra azonban alkalmasak, hogy rámutassanak a program megvalósításával járó problémákra, konfliktusokra, s hogy megkíséreljünk választ adni arra, vajon mennyiben teljesültek a közfoglalkoztatás és segélyezés új rendszeréhez, mindenekelőtt a korábban segélyezettek munkaerő-piaci reintegrációjához, a foglalkoztatás bővítéséhez kapcsolódó kormányzati, politikai elvárások.

1. Munka és megélhetés a végeken
Az Encsi, Csengeri, Mezőkovácsházai és Sásdi kistérségek közös vonása a tartós gazdasági és foglalkoztatási válság. A munkanélküliség 1993 óta két-háromszorosan meghaladja a mindenkori országos átlagot, a kistérségek és a közeli városi központok foglalkoztatási kapacitásai semmivé olvadtak vagy töredékükre zsugorodtak, a legjelentősebb foglalkoztatók az önkormányzatok. E hasonlóságok mögött azonban a cigány és nem cigány munkanélküli, inaktív családok számára kínálkozó munkaés megélhetési lehetőségek igen különbözőek, ahogy a cigányok és nem cigányok együttélésének mintái is eltérnek egymástól. Az Encsi és a Sásdi kistérség aprófalvas szerkezetű vidék, ahol még a nem zsákfekvésű kistelepülésekről is nehéz, ha nem lehetetlen a központok mégoly korlátozott felvevő képességű munkaerőpiacának megközelítése. De ha lenne is, aki erre vállalkozna, a minimálbér és a magas közlekedési költségek miatt nem éri meg elhelyezkednie. A szocializmus időszakában mindkét kistérség a nehézipar, a bányászat hátországához tartozott, helyben munkalehetőséget a mezőgazdasági nagyüzemek telepei, melléküzemágai kínáltak. Mindkét ágazatnak szüksége volt az alacsonyan képzett, döntően cigány származású férfiakra, kisebb mértékben nőkre is, így aztán a piacgazdaságra való áttérés, a mezőgazdaság szerkezetváltása és a munkahelyek tömegének megszűnése mindenekelőtt és tartósan a cigány családokat sújtotta. A Cserehát, benne az Encsi kistérség az a vidéke Magyarországnak, ahol szemünk láttára zajlik a térbeli, társadalmi és etnikai szegregáció kiteljesedése, már nem csak Csenyéte juthat eszünkbe a gettóról, hanem kisfalvak sora, a gettósodás térségalakító folyamattá vált. (Virág, 2006; Ladányi--Virág, 2009) Az Encsi kistérség falvaiban mutatóban, ha akadnak mezőgazdasági és ipari vállalkozások, azok sem szívesen alkalmaznak cigányokat, a szűkebb térség is korlátozott felvevőképességgel rendelkezik, s a cégek jellemzően nem is a kistelepüléseken élőket foglalkoztatják. Aprófalvak, kistelepülések sorában egy kézen megszámlálható a rendszeres, bejelentett munkát végzők száma. A feketemunka a néhány nagyobb gyümölcsültetvényen végezhető szezonális napszámra és a férfiak hetelésére korlátozódik, jellemzően az építőiparban. Kutatási tapasztalataink szerint azonban

61

a feketemunka sem érhető el a gettófalvakban élő cigányok számára, ők teljesen kiszorulnak a piaci alapon szerveződő munka- és jövedelemszerzési lehetőségekből, valóban a szociális ellátásokra utaltan élnek, mindennapjaikat, túlélésüket a gettóra jellemző intézmények, mindenekelőtt az uzsora, a kamatos pénz szabályozzák. (Béres--Lukács, 2008, Durst, 2008) A Sásdi kistérség foglalkoztatási térképét valamelyest átrajzolta egy Pécsett megtelepedő multinacionális cég, az ELCOTEQ, amely ugyan a munkaerő-kölcsönző cégekkel toborzott dolgozóit a megrendelésektől függően alkalmazza és bocsátja el, de színvak személyzeti politikájának köszönhetően nagy számban alkalmaz cigány embereket is betanított munkásként – ha megfeleltek a teszten és bírják a monotóniát. (Vidra, 2009) Ebben a kistérségben is léteznek gettóvá alakult vagy gettósodó települések, ám e falvakban jellemzően kialakult a feketemunka és az informális gazdaság terepén végezhető tevékenységek olyan rendszere, amely a szociális támogatások és a közmunka mellett kalkulálható munkát és jövedelmet jelent – elsősorban a férfiak számára. Az állami erdészet számára vállalkozók végzik a fakitermeléssel, erdőműveléssel összefüggő feladatokat, s e vállalkozók jószerivel kizárólag cigány férfiakat foglalkoztatnak, a magánerdőket kezelő erdészek pedig kis brigádokkal szerződnek, s jellemzően senki nem firtatja, hogy a brigádok tagjainak alkalmazása mennyire fehér vagy éppen szürkébe hajló. A Mecsek Erdő Zrt. sásdi kerületében 30-40 vállalkozóval állnak szerződéses viszonyban, közöttük cigány vállalkozót nem találunk, s ez nem a szaktudás hiányából fakad, hanem a tőke, a vállalkozási kultúra és a támogatás hiányát jelzi. Az Encsi kistérségben is csak egy olyan cigány fakitermelő brigáddal találkoztunk, amely a térség legjelentősebb erdészének támogatását élvezve, több mint tíz éve biztosít 2025 családnak megélhetést, a falubelieknek olcsó téli tüzelőt. Az erdő, a határ a baranyai kisfalvak lakóinak más lehetőségeket is kínál: a tűzifa legálisan beszerezhető egy-egy terület kitisztításával, ha többet bír el, az élelmes ember a többletet pénzzé teheti, az agancs, a gomba, a csiga, a gyógynövények gyűjtése alkalmanként munkát és bevételt jelent. A gyűjtögetés éppen úgy a cigányok hagyományos tevékenysége e vidéken (Szuhay, 1999), ahogy az a néhány településen még eleven kliens-patrónus viszony is, amely többek között alkalmi munkát biztosít szegény, rászoruló cigány és nem cigány embereknek nyugdíjasok portáján, középkorú házaspárok kis gazdaságaiban. (Váradi, 2008)5 A két alföldi kistérség nem csupán a településszerkezetét tekintve tér el az aprófalvas vidékektől, hanem mindenekelőtt abban, hogy településein a családok alapvetően ma is a mezőgazdaságból élnek.
5 Talán e munkalehetőségnek is köszönhető, hogy ebben a kistérségben nem tudunk arról, hogy az uzsora elterjedt intézmény lenne, mindössze két települést említettek (a huszonhétből), ahol egy-egy család hitelez magas kamatra a legszegényebbeknek.

62

A Mezőkovácsházai kistérségben a dinnyetermesztés és a fóliás zöldségtermesztés a családok többsége számára bevételt jelent, legyenek tulajdonos gazdálkodók vagy dolgozzanak napszámosként. Emellett a mezőhegyesi Ménesbirtok, a térség legnagyobb foglalkoztatója is igényt tart alkalmi munkaerőre, a helybeli családokkal három-négy hónapra szerződik egy-egy terület megművelésére; kampánymunkák, így a kukorica címerezése idején 600-800 Romániából érkező vendégmunkás dolgozik a földeken. A dél-békési térségben sem a termelők tényleges jövedelme, sem a napszámosok keresménye nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban – a legjelentősebb kertészkedő településeken járva fel is merült a kutatókban a kétely a kistérség leghátrányosabb helyzetű besorolásának megalapozottságát illetően. Ugyanakkor érezhetők a válságjelek. E periférikus, határ menti vidéken a helyi társadalmak elöregszenek, azokban a falvakban, amelyekben a családok késve vagy egyáltalán nem kapcsolódtak be a dinnyetermesztésbe, s nem volt módjuk tartalékok képzésére, megkezdődött a középrétegek lecsúszása, ami mindenekelőtt az eladósodottságban6 és az elmaradt közüzemi tartozásokban jelentkezik. A családsegítők egyik legfontosabb feladatává vált az elmaradt tartozások rendezése. Mindezek eredményeként néhány településen szelektív migrációs folyamatok indultak meg; egyre több a megüresedett ingatlan, az idősek kihalnak, a mobilabbak elköltöznek, helyi ingatlanpiac hiányában az alacsony áron kapható házakba az ország legkülönbözőbb részéből költöznek szegény, döntően cigány családok. Ebben a kistérségben hagyományosan kevés cigány család él, nem is hallottunk konfliktusokról, ez a tematika nem jelent meg a beszélgetésekben. Arra viszont már most intő jelet láthatunk, hogy a szociális migráció hullámán idevetődött családok problémát okoznak az érintett helyi társadalmak többségi lakosainak, akik igyekeznek minél távolabb kerülni tőlük: e falvak iskoláiból egyre több szülő íratja a gyerekét más településre. S az sem jön szóba, hogy ezek a cigány családok beléphessenek a napszámos munkák piacára; nem élvezik azt a bizalmat, amely alkalmazásuk nélkülözhetetlen feltétele. A jobb helyzetű kertész településeken a megüresedett portákat a sikeresebb dinnyések felvásárolják, ezzel is növelik a termőterületüket. A birtokok és a gazdaságok koncentrációjával párhuzamosan tulajdonosaik sorra számolják fel a legfeljebb egy-két hektáros családi kisüzemeket. Mindez a megélhetési, munkavállalási lehetőségek szűkülését, a további elszegényedést vetíti előre. Az észak-alföldi vidéken, Csengerben és környékén is hallhattuk a panaszt a hagyományos kertészeti ágazatok beszűkülésére. A kertészet itt részint a hajdani nagyüzemi és a kilencvenes években telepített gyümölcsültetvényeket, a családi házak kertjeinek gyümölcsöseit, részint a szántóföldi zöldségtermesztést jelenti. A
6 Ezek forrása áruvásárlási hitel, providentes kölcsön – uzsoráról a Mezőkovácsházai térségben nem tudnak. A Csengeri kistérségben azonban a települések többségében foglalkozik egy-egy család pénzkölcsönzéssel.

63

paprika és a paradicsom termesztése lényegében megszűnt, és elkezdődött a kordonos uborkatermesztés visszaszorulása, ami legérzékenyebben az alacsony jövedelmű, szegény családokat érinti, ez volt ugyanis az egyetlen olyan termelési kultúra, amelybe őstermelőként sikerrel kapcsolódtak be cigány családok is. A térség szinte valamennyi önkormányzata próbálkozott a szociális földprogram bevezetésével, így próbálva mérsékelni a szegénységet vagy csökkenteni a kerti lopások számát, egy település kivételével azonban mindenütt fölhagytak vele. Noha arra fény derült, hogy az önkormányzatok sem mindig szervezték kellő körültekintéssel a programot, alapvetően azzal magyarázzák a kudarcot, hogy a cigány családok nem végezték el a szükséges munkálatokat, eladták a vetőmagot, túl sok volt a konfliktus stb. A térségi polgármesterekkel, szociális szakemberekkel beszélgetve előbb-utóbb mindig a legnagyobb problémára, a cigányok és nem cigányok együttélésére, pontosabban annak lehetetlenségére fordult a szó. Csak a kistelepüléseken nem, ott, úgy tűnik, léteznek azok a kapcsolatok, amelyek a cigány családokat is integrálják valamilyen szinten a helyi közösségbe, s ez egyben személyes kapcsolatokon alapuló munkalehetőségeket is kínál a számukra. A kutatásba bevont két legnagyobb térségi településen azonban, ahol cigányok nagy tömbben és részben szegregált körülmények között élnek, a beszélgetések során a segélyekből élő, a többség által eltartott, erőszakos cigányokról alkotott egyöntetűen negatív véleményeket hallhattuk, s ez a cigánykép minden esetben kiegészült egy másik fontosnak tartott vonással, tudniillik az alacsony munkakultúrával. Többen említették, hogy a cigányokat nem szívesen hívják napszámba sem, mert nem dolgozzák ki a munkaidejüket, mert ész nélkül törik az ágakat gyümölcsszedés közben stb. Az alacsony munkakultúrára való visszatérő hivatkozás azért figyelemre méltó, mert ebben a térségben is egyre több az olyan család, ahol a felnőttek ugyan dolgoznak, de eladósodtak, egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerülnek. A többségi társadalom középrétegeinek elszegényedése látható folyamat, már arra is van példa, hogy nem csak a cigány családok vásárolnak hitelre a boltokban… Mindez azt eredményezi, hogy felértékelődött a napszámos munka, amelynek piacán immár megjelentek az elszegényedő többségi családok, s lassan kiszorítják onnan a cigányokat. A Mezőkovácsházai kistérségben 28 ezerre tehető az aktív korú lakosok száma, s körülbelül 14-15 ezerre az érvényes alkalmi munkavállalói kiskönyveké, ezek a számok arra utalnak, hogy minden második aktív korban lévő ember valamilyen napszámos munkát végez. Minden térségben azt hallhattuk, hogy a klasszikus feketemunka a korábbiak töredékére zsugorodott. Az ellenőrzések és a súlyos büntetési tételek, a támogatások megvonása miatt elterjedt a kiskönyves foglalkoztatás, az azonban tény, hogy igen sokféle módon lehet eltüntetni a ténylegesen ledolgozott munkanapokat és kifizetett béreket, s ezért nem alaptalanul nevezik „burkolt feketefoglalkoztatásnak”.

64

2. Közfoglalkoztatás az Út a munkához program előtt
A szociális és munkaügyi ellátórendszer 2000-es átalakítását, a közcélú munka intézményének bevezetését követően a személyre szóló rendkívül alacsony összegű rendszeres szociális segély felértékelte az önkormányzati munkaerőpiacot, a közmunkában való részvétel vetélkedés, s nemegyszer etnikus színezetű, cigányok és nem cigányok közötti konfliktusok tárgyává vált. Ez megerősítette a munkanélküliek helyi hatalommal szembeni kiszolgáltatottságát és függőségét, s tág teret biztosított e helyi hatalom számára, hogy a maga kedve és belátása szerint válogasson a munkára jelentkezők közül, s tehesse a közfoglalkoztatást a jutalmazás/büntetés eszközévé. (Fazekas, 2001; Kertesi, 2005; Szalai, 2005; Váradi, 2004) A családi segélyezésre való áttérés sem a függőségi viszonyokat nem számolta fel, sem az önkormányzatok mozgásterét nem korlátozta. Az azonban, hogy a segély összege bizonyos esetekben elérte vagy megközelítette a minimálbért, ténylegesen ellenérdekeltté tette az érintettek egy – a közvéleményben elterjedt mítoszokkal szemben csak töredék – részét mind az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, mind a közfoglalkoztatásban való részvételben. Az egyre dagadó, erőteljes cigányellenességgel átszőtt társadalmi elégedetlenség a „dologtalanokkal” szemben teljes mértékben figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a mégoly magasnak tűnő segély, a támogatások összege sem biztosít megfelelő szintű megélhetést a tartósan munkanélküli, inaktív, gyermekes háztartások számára. És elfedte az önkormányzatok közfoglalkoztatási gyakorlatának szelektív természetét is. A települési önkormányzatok vezetői, hiszen az ő kezükben volt és van ma is a közfoglalkoztatás szervezése, a hatékonyság és a méltányosság szempontjai között próbáltak egyensúlyozni, de a mérleg nyelve rendre a hatékonyság felé billent. A hatékonyság nem csupán a rendelkezésre álló pénzügyi források és az elvégzendő feladatok ésszerű összeillesztésének kívánalmaként merült fel, hanem a közfoglalkoztatás keretében elvégezhető lehető leghatékonyabb munka iránti igényként is.7 Mindez azt eredményezte, hogy mindenütt kialakult a rendszeres szociális segélyezett munkanélkülieknek egy olyan rétege, amelyet rendszeresen bevontak a közfoglalkoztatásba, másokat viszont egyáltalán nem vagy legfeljebb a törvényben meghatározott minimális időre, harminc napra vettek fel. Azt, hogy nem hívtak be mindenkit közcélú vagy közhasznú munkára, részben a források szűkösségével, a települések anyagi helyzetével magyarázták polgármesterek, jegyzők, szociális előadók. A közcélú keret adott volt, ha nem voltak elég elővigyázatosak, és nem költöt7 Köllő idézi Bódis-Nagy háttértanulmányát, amely szerint az önkormányzatok 25%-a kötelezett minden segélyezettet közmunkára, 40%-uk mindig önkéntes, 20%-uk általában önkéntes alapon, időnként pedig kötelező jelleggel szervezett közfoglalkoztatást, 15%-uk pedig egyáltalán nem élt a közfoglalkoztatás lehetőségével. (Bódis-Nagy, 2008, idézi Köllő, 2009: 201.)

65

ték el az összeget, a következő (fél)évben már kevesebb pénz érkezett – így rosszul járhattak azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek – intézmények híján – csak faluszépítési, területrendezési munkálatokat végeztettek el a közmunkásokkal, akiknek a számát az elvégzendő szezonális feladatokhoz mérték. A közhasznú foglalkoztatás a munkaügyi kirendeltségek forrásaitól függött, s az önkormányzatoktól elvárt önrész néha túl soknak bizonyult a kistelepüléseknek, ezért volt kedvelt megoldás, hogy cigány kisebbségi önkormányzatok (is) pályáztak közhasznú foglalkoztatásra, hiszen ekkor mindössze 10% önrészt kellett biztosítani. A pénzügyi korlátok mellett a feladatok jellege – csak szabad téren végezhető munkák – és szezonalitása – tavasztól őszig tart a dologidő – is határt szabott a közfoglalkoztatásnak, több volt a segélyes, mint ahány értelmes feladattal ellátható közmunkásra szüksége volt az önkormányzatoknak. Ám a közfoglalkoztatás szelektivitásának alapvető oka mégis az volt – ami miatt nem egy polgármester visszasírja a régi rendet –, hogy mivel sem jogi, sem financiális eszközök nem korlátozták, illetve ösztönözték az önkormányzatok közfoglalkoztatási gyakorlatát, azokat vonták be rendszeresen közfoglalkoztatásba, azoknak kínáltak viszonylag tartós, folyamatos munkalehetőséget, akikről tudták vagy tudni vélték, hogy jól, megbízhatóan, hatékonyan dolgozik. A jó, megbízható, hatékony munkavégzés egyik kritériuma a szakképzettség; egy-egy szakmunkás értékes volt s maradt, mert az önkormányzati intézmények karbantartási, felújítási feladatait hosszú évek óta jellemzően közfoglalkoztatás keretében látják el. A szakképzettség szűrőjén eleve kevesen juthattak át, hiszen a rendszeres szociális segélyben részesülő tartós munkanélküliek jellemzően alacsony iskolai végzettségűek, vagy a piacon értéktelen szakmai képzettséggel rendelkeznek. A legfontosabb szűrő így a munkához való hozzáállás, a munkamorál volt. Azokat vették föl, akik, úgymond, akartak és képesek voltak dolgozni, akikkel nem voltak életviteli, viselkedési problémák. Ez nem jelentette azt, hogy a polgármesterek, képviselőtestületek ne vették volna figyelembe az érintettek családi helyzetét, s ne ügyeltek volna arra, hogy a gyermekes szülőket bevonják a közfoglalkoztatásba. A méltányosság szempontjait is érvényesítették, de alárendelték a hatékony és rendes munkavégzésnek. Mindez azt eredményezte, hogy az önkormányzati munkaerőpiacon (Tardos, 2005) is kialakult egy olyan „elit”, amelyik viszonylag jobb munkákat végzett, rendszeres munkajövedelemhez jutott, a munkavégzéshez szükséges képességeit, kompetenciáit is karban tartotta a közmunka – még ha ez nem is jelentett feltétlenül belépőt az elsődleges munkaerőpiacra. A munkanélküliek legképzetlenebb, legszegényebb, legelesettebb csoportjai vagy egyáltalán nem jutottak közmunkához vagy olyan ritkán és olyan rövid időre, hogy az nem volt elég ahhoz, hogy a munkavégzéshez szükséges legelemibb készségeik ne kopjanak el teljesen. Így aztán, ha néha be is hívták őket dolgozni, velük mindig gondok adódtak. A munkanélküliek e csoportjában még a közfoglalkoztatás cirkuláris hatása sem érvényesült, vagyis so-

66

kan még a munkaügyi ellátórendszerbe sem kerültek vissza, végérvényesen a helyi szegénypolitika klienseivé váltak, és a szociális segélyezés csapdájában rekedtek. A települési önkormányzatoknak 2005 óta ki kellett jelölniük azt az intézményt, jellemzően a családsegítő szolgálatokat, amelyekkel a munkanélkülieket együttműködésre kötelezték. A szolgálatok feladata volt a munkanélküliek munkaerő-piaci reintegrációját szolgáló beilleszkedési program biztosítása. E program a tartósan munkanélküli, közfoglalkoztatásba is ritkán kerülő emberek számára volt/lett volna kulcsfontosságú, mert személyre szabott segítséggel, képzési, készségfejlesztési programokkal legalább képessé tehette volna az embereket a munkavállalásra. Ott, ahol működött ilyen program, lehetőségeit nagyban korlátozta, hogy volt-e hová visszaintegrálni a munkanélkülieket. Mindazonáltal, különböző kutatások szerint, ha működött, akkor a leghatékonyabb reintegrációs eszköznek bizonyult. (Ferge, 2008; Vida, 2009) Az általunk vizsgált négy kistérségben egyáltalán nem, vagy kevéssé eredményesen működött a program. A Mezőkovácsházai kistérségben a beilleszkedési programot kizárólag a központban biztosították. A családgondozók megítélése szerint, ha csak néhány embert sikerült is visszajuttatni az elsődleges munkaerőpiacra, de legalább szociális szakemberek, pszichológusok foglalkoztak velük, programokat szerveztek a számukra, valaki legalább figyelt rájuk… Más településeken már hiányoztak ehhez a feltételek. A Csengeri kistérségben az elmúlt években egy-egy családgondozónak átlagosan 200 munkanélkülivel kellett foglalkoznia, ennyi ember számára a háromhavonta kötelező megjelenés mellett képtelenség volt az alapvető szolgáltatásokat – tájékoztatás, életviteli tanácsadás, mentálhigiénés foglalkozás, álláskeresési tréning stb. – a megfelelő színvonalon és módon biztosítani. A családgondozók egyfelől a szakmai és infrastrukturális kapacitások hiánya, másfelől a munkanélküliek érdektelensége okán tartották sikertelennek a programot. A munkanélküliek ugyanis, hangzik az értékelés, nem ambicionálták, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra, megélhetésüket a segély-közfoglalkoztatás-feketemunka rendszerére alapozták. A kapacitáshiány volt az oka annak is, hogy a Sásdi kistérségben a családsegítő szolgálat ezt a szolgáltatást nem tudta vállalni. A Cserehát gettófalvaiban, kistelepülésein pedig a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások sem épültek ki megfelelően, nagyon sokan és nagyon súlyos problémákkal szorulnak támogató segítségre, a családgondozóknak legfeljebb tűzoltásra futja, beilleszkedési programról álmodni sem lehetett. A Csereháton és a Csengeri kistérségben a közfoglalkoztatás már néhány éve kiterjedt az intézményekre is, az önkormányzatok a hiányzó munkaerőt közmunkásokkal pótolták,8 s nem csak takarítók, konyhai segítők, de önkormányzati ügyintézők, napközis tanárok, vagy a házi segítségnyújtásban közreműködő „mindenesek” is a munka8 Arra is találtunk példát az Encsi kistérségben, hogy a közös intézményt fenntartó települések közötti pénzügyi elszámolások során, természetesen informálisan, pénz helyett közmunkával fizetett a likviditási gondokkal küszködő fél.

67

nélküliek, rendszeres szociális segélyesek közül kerültek ki. Ezzel az önkormányzatok a közalkalmazotti státuszokat és béreket válthatták át támogatott munkahelyekre. Az intézményekbe bekerülni, ha közmunkásként is, bennmaradni kiváltság volt s maradt.

3. Rátosok, segélyesek, ki- és belépők
2009 első hónapjaiban, a rendszeres szociális segélyben részesülők kötelező felülvizsgálata során mindenütt radikálisan lecsökkent a rendszeres szociális segélyben részesíthető aktív korú ellátottak száma, ezzel szemben a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők, tehát munkavégzésre alkalmasnak minősített, közcélú foglalkoztatásba bevonható munkanélkülieké folyamatosan bővül. Az országos tapasztalatoknak megfelelően térségenként jó, ha egy-egy példát hallottunk arra, hogy azért nem került egy szülő a rátosok közé s maradt szociális segélyen, mert nem tud gyermeke napközbeni ellátásáról gondoskodni. A közfoglalkoztatás szervezésekor azonban az önkormányzatok törekszenek arra, hogy a gyermekes szülők igényeit figyelembe vegyék, pl., hogy az édesanyákat ne a szünet idején hívják be közmunkára vagy, hogy a szülőket ne egyszerre foglalkoztassák. A szociális segélyben részesülők másik két csoportjával, az 55 év felettiekkel és az egészségkárosodottakkal kapcsolatban is problémákat jeleztek a szociális szakemberek. Igazolódtak azok az előzetes szakmai félelmek, amelyek szerint az új szabályozás lemond ezekről az emberekről, arról, hogy valahogyan is integrálja őket a munka világába. Az önkormányzatok ugyan felajánlhatták a rátba sorolás lehetőségét az érintetteknek, és a közcélú munkába is bevonhatják őket, de a négy térségben mindössze egy településen tudtak munkát biztosítani az 55 év felettieknek, mindenütt éppen elég gondot okoz a rátosok foglalkoztatása. Az egészségkárosodottak száma és helyzete térségenként változó, Mezőkovácsházán és környékén több rehabilitációs foglalkoztató is működik, másutt azonban nincsenek ilyen lehetőségek, és noha szeretnék, az érintetteket nem tudják foglalkoztatni. Korábban az 50%-os rokkantak számára több településen is a közhasznú foglalkoztatás keretében tudtak munkát és fizetést biztosítani, ebben az évben a munkaügyi kirendeltségek költségvetésében radikálisan lecsökkent a közhasznú keret, s az sem önkormányzatok, hanem civilszervezetek között osztható el. A „baj” az, hogy mind az egészségkárosodottak, mind az 55. életévüket betöltött segélyesek egy része dolgozni szeretne, mert méltatlanul kevés jövedelemből kényszerül élni, s mert alkalmasnak is tartja magát a munkára. Az elsődleges munkaerőpiacon már végképp nincs rájuk szükség, a közcélú foglalkoztatásba pedig nem tudják őket bevonni. Ennek ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy a családgondozók sikertelennek és reménytelennek látják munkájukat. A szociális törvény módosításával

68

ugyanis, minden előzetes szakmai ellenérv dacára,9 a beilleszkedési programban való részvételre, a családsegítő szolgálattal való együttműködésre a rendszeres segélyben részesülőket kötelezték, miközben már nincs hová őket be- és visszailleszteni. Voltak, nagyjából az országosan jellemző, 10% körüli, vagy annál alacsonyabb arányban, akik a felülvizsgálat során jelezték, lemondanak az ellátásról és a közcélú foglalkoztatásban való részvételről. Mindenütt akadt példa arra, hogy valaki szégyellte, méltatlannak találta volna az utcai söprögetést, ezért inkább lemondott a rátról is. Nem egy példa volt arra, hogy a korábban feketén foglalkoztatott segélyes azért mondott le az ellátásról, mert a vállalkozó legálisan kívánja alkalmazni. Az egyik baranyai körjegyzőségen a szociális előadó több mint húsz esetben készített megszüntető határozatot ilyen okból, a vállalkozók ugyanis nem kívánták 90 napig nélkülözni megbízható munkásaikat. Másutt nem feltétlenül maguktól jutott a vállalkozók eszébe a foglalkoztatás kifehérítése, az önkormányzati vezetők meggyőzték őket arról, hogy legjobb, legmegbízhatóbb feketemunkásaikat érdemes bejelenteniük, különben bevonják őket a közmunkába. Ez a stratégia eredményesnek bizonyult, a dél-békési térségben több tucat feketemunkás munkaviszonya legalizálódott így. A tapasztalatok azonban arra intenek, hogy a foglalkoztatás kifehérítése ezzel egyelőre véget ért, a vállalkozók lefölözték a (papíron) munkanélküliek eddig is folyamatosan foglalkoztatott javát, akik pedig maradtak az ellátó rendszerben, nagy valószínűséggel nem is kerülnek ki onnan. Kikerülni az ellátásból úgy is lehet, ha valaki nem vállalja el a felkínált munkát, vagy a munka közben fegyelmi vétségeket követ el. Mindenütt akadt erre is példa, volt, aki nem jelent meg a közmunkán, vagy ha meg is jelent, elment idő előtt, vagy megüzente, hagyják békén, inkább megy feketén dolgozni stb. Hozzá kell ehhez tennünk, hallottunk okosabb megoldásról is; a feketemunkába visszatérni vágyó közmunkás egy hónapnyi söprögetés, kaszálás után orvosi igazolást hozott arról, hogy az egészségi állapota miatt nem alkalmas a fizikai munkavégzésre. Ő legalább, orvosi segédlettel, ráton maradt. Mezőhegyesen kiugróan sok, tizenhárom közcélú munkást küldtek el fegyelmivel, s így három évre kizárták őket mindennemű ellátásából. Mivel a rátosok között a szociális szakemberek szerint viszonylag magas az alkoholbetegek aránya, a városban – nem csak itt, hanem a települések többségében –, rendszeresen szondázzák a közcélú munkásokat, a harmadik alkalom után elküldik őket. De az ellátás nélkül maradtak ellehetetlenülnek, fizikai és mentális állapotuk tovább romlik, ezek az emberek jellemzően a feketemunka piacán sem keresettek – a kizárás tragikus következményekkel járhat. Nem véletlen, hogy az önkormányzatok túlnyomó többsége nem vállalkozik erre, akkor sem, ha a közcélú munkások erre okot adnának, például nem jelennek meg, idő előtt hazamennek, isznak munkaidőben vagy nem dolgoznak megfelelően. Az gyakran előfordul, hogy két írásbeli
9 Lásd a Szociális Szakmai Szövetség véleményét.

69

figyelmeztetésig eljutnak, a harmadik bejegyzésre viszont már nem kerül sor, mert a polgármesterek, képviselőtestületek jellemzően nem vállalják annak a felelősségét és politikai kockázatát, hogy emberek, családok ellátás nélkül maradjanak. Ha vannak is kilépők, kiesők a rendszerből, a jellemző tendencia a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak számának folyamatos növekedése. Elsősorban azoknak a házastársai lépnek be a rendszerbe, akik tavaly még a saját nevükre kapták a családi alapú rendszeres szociális segélyt. Ezek a férjek, feleségek, ha teljesítették egyéves együttműködési kötelezettségüket a munkaügyi kirendeltséggel, a rátosok lesznek, akárcsak azok az asszonyok, akik a gyes lejárta után három hónapig együttműködnek az illetékes kirendeltséggel. Azt tapasztaltuk, hogy e családokban a három hónap szűkösséggel jár, mert az együttműködés ideje alatt nem jár semmiféle ellátás. A közfoglalkoztatottak között megjelennek olyan emberek is, akik jövedelmi-vagyoni helyzetük miatt rátra nem jogosultak, de legalább egy évig együttműködtek a munkaügyi kirendeltséggel, őket különösen akkor látják szívesen a közcélú munkások között, ha szakmával rendelkeznek. Várható, hogy tovább emelkedik a rátosok száma, a gazdasági válság hatására a munkaügyi ellátó rendszerben megjelenők, köztük sok pályakezdő egy része egy év után megjelenhet az önkormányzatoknál. A rátosok külön nevesített csoportja azoké a 35 évnél fiatalabb munkanélkülieké, akik nem rendelkeznek befejezett általános iskolai végzettséggel. Őket a szociális törvény módosítása arra kötelezi, hogy elvégezzék az általános iskolát, s ezzel képessé váljanak szakma elsajátítására is. Miközben a szabályozás szerint, ha a bizonyítványt nem szerzi meg, az érintettet ki kell zárni az ellátásból, ez év nyarán csak a bizonytalanságot érzékeltük, ami abból fakadt, hogy a regionális képző és továbbképző központok még nem kezdték meg a szervezést, senki nem tudott biztosat mondani arról, hogy hol, mikor, kiknek indul a felzárkóztató képzés. Hallottunk viszont olyan, a munkaügyi szervezet által kezdeményezett település-karbantartó tanfolyamról, amely szemmel láthatóan illeszkedni kíván a közfoglalkoztatásban elvégzendő tipikus munkákhoz, s amelyen részt vehetnek olyan rátosok is, akik nem fejezték be a nyolc osztályt. Ha sikeresen vizsgáznak, a tanfolyam végén tanúsítványt kapnak a résztvevők – egyik beszélgetőpartnerünk ezt a képzési formát a statisztikai adatok kozmetikázására szolgáló eszköznek ítélte.

4. Közfoglalkoztatási stratégiák és gyakorlatok
4.1. Ki, mit, mennyi ideig, hány órában… A települési önkormányzatoknak jószerivel mindenütt jóval több embert és hoszszabb ideig kellene beforgatnia a közfoglalkoztatásba, mint korábban. Noha természetesen nem kötelező mindenkit közcélú munkásként felvenni, a pénzügyi ösztön-

70

zők arra késztetik őket, hogy lehetőleg mindenkit, de legalábbis minél több rátost foglalkoztassanak. Hiszen a ráthoz 20, a rendszeres szociális segélyhez 10, míg a közcélú munkások béréhez 5% önrészt kell hozzátenniük. 10 Tapasztalataink szerint a vizsgált négy kistérségben a települési önkormányzatok többsége arra törekszik, hogy mindenkit bevonjon a közcélú foglalkoztatásba, ám akad azért olyan település is, amelyik fönntartja a korábbi szelektív gyakorlatot. Az Észak-Alföldön hallhattunk egy polgármesterről, aki a közcélú munkások kiválasztásában nem csupán az életvitelt, a munkára való alkalmasságot mérlegeli, hanem a pártszimpátiát is, akiről tudja, tudni véli, hogy nem rá és a pártjára szavazott, az nem remélheti, hogy behívják közcélú munkára. Az önkény e szélsőséges esete tapasztalataink szerint ritka, de kétségtelen tény, hogy a közfoglalkoztatásba bevonandók megemelkedett létszámát a feladatokhoz és a forrásokhoz kell igazítani, s nem mindegy, hogy kit mikor hívnak be közmunkára, kit mennyi ideig foglalkoztatnak, s ez a körülmény továbbra is teret nyújt a szelektivitásnak. Amikor az önkormányzatok a közfoglalkoztatási terveket készítették, rendszerint felmérték az intézmények igényeit is, amelyek kapva kaptak az alkalmon, hogy a hiányzó munkaköröket közcélú munkásokkal töltsék be. A lista elég hosszú: takarítók, udvarosok, konyhai dolgozók, hivatalsegédek, ebédkihordók, gyermekkísérők, dajkák, portások, teleház-vezetők, pályázatíró stb. Arra is találtunk nem egy példát, hogy a szociális alapellátásban, az idősgondozásban betöltetlen helyekre közcélú munkások kerülnek, illetve egy-egy képzettebb közmunkással olyan többletszolgáltatást tud nyújtani a családsegítő szolgálat, mint a drogprevenció, amire szükség van, csak éppen forrást nem találtak eddig hozzá. Az intézményvezetők maguk választhatták ki közcélú dolgozóikat, volt, ahol már korábban alkalmazott, bevált, megbízható embereket vettek fel újra, de az intézményekhez kerülők mindenütt kiváltságos helyzetűeknek számítanak, akárki még konyhai kisegítő és takarító sem lehet. Az ő munkájukat hasznosnak és szükségesnek tartják, s ők többnyire számíthatnak a nyolcórás és többhónapos, esetleg év végéig (ritkán, de akad, hogy ennél is tovább) tartó minimálbéres foglalkoztatásra. Az önkormányzatok és intézményeik ezzel a költségtakarékos megoldással jól járnak, s érdekeltek is tartós fenntartásában. Az intézményekben dolgozó közcélú munkások számára azonban nyilvánvalóan kívánatosabb lenne, ha munkájukat közalkalmazotti státuszban, magasabb bérért s főként a munkahelyi előrelépés perspektívájával végezhetnék. 11
10 2008-ban a rát összege a nyugdíjminimumnak megfelelően 28 500 Forint, ennek 20%-a 5700 Forint, a hatórás minimálbéres foglalkoztatásban 44 500 forintot vihetnek haza a közmunkások, ebből az önkormányzatoknak 2225 forintot kell fizetniük. Nettó összegekről van szó. 11 Mindössze egy-két esetben hallottunk arról, hogy az önkormányzatok az intézményekben dolgozó közcélú munkások szerződéseit, vélhetően pénzügyi okokból, hónapról hónapra kötik meg, s ez nehézzé teszi a tervezést. Ám a vizsgált településeken nem ez a tipikus megoldás.

71

A tömegmunkát, a megszokott település-karbantartó, faluvirágosító és –szépítő feladatokat végző többség jellemzően a törvényben előírt minimum, a hatórás és kilencven napig tartó foglalkoztatásra számíthat. Azokban az esetekben, ahol ettől eltérnek, pénzügyi okok állnak a háttérben. A legfontosabb az, hogy a törvény szerint ebben az átmeneti évben a rát összege nem lehet kisebb, mint az elmúlt évben kapott családi segélyé. A többgyermekes családok esetében ez az összeg elérte a minimálbérét (56 000 Ft volt), s ennek folyósítása idén az önrész aránya miatt akkor „éri meg” az önkormányzatnak, ha az érintett embereket nyolc órában alkalmazza az év végéig. S ennek lehet még egy kedvező hozadéka, az nevezetesen, hogy ha összejön ez alatt az idő alatt a megfelelő számú (200) munkanap, akkor az érintett visszakerül a munkaügyi rendszerbe, s egy ideig nem a települési kasszát terheli az ellátása. Felülről nyitott a kassza – hangzik a kormányzati szirénhang, ám hiába ösztönöz a támogatási rendszer arra, hogy lehetőleg mindenkit bevonjanak a közfoglalkoztatásba, az önkormányzatok egy része erre képtelen, ahol pedig azt gondolják, hogy mindenkinek munkát kell adni, s erre esetleg a fedezet is ott a kasszában, ott a tömeges foglalkoztatás diszfunkciói ütnek vissza nagyon hamar. Jártunk olyan kisvárosban, ahol annak örült a polgármester, a képviselőtestület, a közfoglalkoztatást szervező kht. vezetője, hogy végre van elegendő munkáskéz a városkép és az emberek közérzetének javításához, „kerül, amibe kerül”. Egy északalföldi településen a képviselőtestület, amely előtt mindenekelőtt az a cél lebeg, hogy az állandó segélykérésről le-, a munkára viszont rászoktassa a munkanélkülieket, elsősorban is a cigányokat, annak ellenére, hogy a feladatokat, intézményi igényeket figyelembe véve mindössze 110 rátos foglalkoztatása látszott ésszerűnek, úgy döntött, mind a közel ötszáz embert behívja közmunkába. A források kérdése itt, legalábbis a nyári beszélgetések alatt még nem merült fel problémaként. S találkoztunk kivételesen jó helyzetben lévő aprófalu közfoglalkoztatást szervező alpolgármesterével, aki örvendezett, hogy a tizenegynéhány közmunkását végre nyolc órában tudja foglalkoztatni, s azon aggodalmaskodott, nehogy az állam rájöjjön, milyen sokba is kerül neki ez a rendszer, s elapadjon a központi forrás. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy minél szegényebb egy kistelepülés, minél több munkanélkülit kellene beforgatnia a rendszerbe, annál nehezebben tudja kigazdálkodni a szükséges forrásokat. Példaként említhetünk egy baranyai kisfalut, lakóinak túlnyomó többsége cigány, a munkanélküliségi ráta a Sásdi kistérségben itt a legmagasabb, mindig meghaladja a 40 %-ot. Ebben a faluban tavasszal 25-30 segélyest hívtak be közmunkára, 2009 júniusában 67 ember kapott rátot, de úgy terveztek, hogy a csúcsidőben, augusztusban sem lesz 28 közcélú munkásnál több a rendszerben. Noha sokan, mind többen szeretnének bekerülni a közmunkába, nem tudnak mindenkit felvenni. Egyszerre nem tudják foglalkoztatni a hetven em-

72

bert – ahogy nagyobb településeken erre van példa –, és az év során nem tudják úgy elosztani a feladatokat, hogy mindenkinek legyen is dolga, ráadásul megfelelő munkaeszközökkel sem tudnak ennyi embert ellátni. A szabad téren végezhető munkák szezonalitása és a forráshiány szabnak gátat a közfoglalkoztatás kiterjesztésének. Mindez azt jelenti, hogy a tartós munkanélküliséggel, mély szegénységgel küszködő, forráshiányos falvakban a tartósan munkanélküli, rátra jogosult emberek abban reménykedhetnek, hogy kétévente jó, ha kilencven napot dolgozhatnak, különben ott a rát, s nyilván boldogulnak, ahogy tudnak. Nem kétséges, hogy ez a közfoglalkoztatás arra sem elegendő, hogy „rendes munkára szoktasson”, nemhogy visszatereljen a munkaerőpiacra. Úgy látszik tehát, hogy a bőségesnek tűnő központi források ellenére az önkormányzati közfoglalkoztatás vonatkozásában a települések között korábban is megfigyelhető egyenlőtlenségek (Fazekas, 2001; Kertesi, 2005) egyáltalán nem mérséklődnek. 4.2. Kvázi munka, kvázi munkahely A közcélú munkások megnövekedett létszáma önmagában is szükségesség tette, hogy a települések többségében a munkát szervező és irányító polgármester – ritkábban kht. vezetője, vagy falugondnok – alatt megjelenjen egy újabb irányítási szint, a brigádvezetőké, munkavezetőké. Ők jellemzően, de nem kizárólag a közmunkások közül kerülnek ki, kiválasztásuk rátermettségüktől, megbízhatóságáguktól, s főként az erélyüktől függ. Az ő feladatuk ugyanis nem csak az, hogy a munkásokat elosszák, az eszközöket kiadják és begyűjtsék, hogy ügyeljenek arra, nehogy tönkremenjen a fűkasza, vagy több üzemanyag fogyjon a napi penzumnál. Ellenőrzik a munkát, nem engedik lazsálni a közcélú munkásokat, rendet és fegyelmet tartanak, konfliktusokat kezelnek. A közcélú foglalkoztatás, legalábbis a résztvevők számát tekintve, (kis)üzemi méretűvé vált, ez azonban korántsem jelent ténylegesen üzemszerű működést. Az a részint kikényszerített, részint meggyőződéssel vállalt gyakorlat, hogy minél több embert, lehetőleg minden rátost vonjanak be a közcélú foglalkoztatásba, azt eredményezi, hogy nagyon heterogén a közmunkások összetétele, a munkatapasztalatok, a munkavégzéshez szükséges kompetenciák, készségek, az egészségi állapot stb. tekintetében egyaránt. Mindenütt hallhattunk az egészségi állapotuk, életvitelük, mentális, pszichés problémák miatt a folyamatos munkavégzésre alkalmatlan vagy nehezen fogható 10-20 százaléknyi munkanélküliről. Eddig békén hagyták, most foglalkoztatniuk kell őket, de ahogy eddig, most sincs eszköze arra az önkormányzatoknak, hogy a tartós munkanélküliséggel, szegénységgel, a megélhetés instabilitásával járó személyes és családi problémákat kezelje. Ezért sem érthető, hogy az együttműködési kötelezettség, a beilleszkedési programban való részvétel

73

miért éppen a rátosok számára nem kötelező, holott a törvény éppen őket akarja a munka világába (vissza)integrálni.12 A rendelkezésre állási támogatásban részesülők többsége így ma azokon a településeken sem jut már szinte semmilyen szociális vagy foglalkoztatási szolgáltatáshoz, ahol eddig ezek elérhetőek voltak. A közcélú munkások nagy száma, heterogén összetétele az egyik oka annak, hogy a közfoglalkoztatás alapvetően fegyelmezési feladattá vált. A fegyelmezés legfontosabb eszköze a gyakori szondáztatás, olykor a táskák vizslatása alkohol után. Megfordultunk olyan kistelepülésen is, ahol a polgármester és a képviselőtestület az összehívott közmunkásokat azzal kívánta fegyelmezett munkára és együttműködésre bírni, hogy aki békétlenkedik, a többieket hátráltatja a munkában, az nem használhatja fel a maga kedve és igénye szerint a szabadságos napjait. Az Út a munkához program helyi megvalósításáról tudósító kisebb-nagyobb sajtóhíradásokban ma is rendre a munkára való alkalmatlanságról, fegyelmi problémákról, ellustult, a segélyezési rendszertől elkényelmesedett közcélú munkásokról esik a legtöbb szó. A polgármesterek, szociális szakemberek azt panaszolják, hogy nagy számban jelentek meg a rendszerben az alacsony iskolai végzettségű, kevésbé motivált segélyezettek, akik nem alkalmasak a hatékony munkavégzésre. Általános vélemény, hogy a hat órát is nehezen tudják ledolgozni, annyira elszoktak a munkától. A motiváció, a hatékonyság hiánya nem csupán a munkanélküliek legelesettebb csoportjait jellemzi. Többen meséltek arról, hogy igyekeznek meggyőzni a közcélú munkásokat, ez a munkahely is ugyanolyan, mint bármely másik, itt is fel kell kelni, időre beérkezni, kitölteni a munkaidőt, szót fogadni a munkavezetőnek stb. – kevés sikerrel. Azzal ugyanis mindenki tisztában van, hogy ez mégsem olyan munkahely, mint bármelyik másik.13 A teljesítmény nem számít, hiszen nincs mód a differenciálásra, aki hajt, éppen annyit kap, mint aki inkább üldögél. Az elvégzendő feladatok nem túl változatosak, nem követelnek különösebb tudást, szakértelmet, s ott, ahol az emberek legfontosabb feladata a közterületek rendben tartása, a söprögetés, fűkaszálás, gyomlálás, a munkát gyakran kétszer-háromszor annyian végzik, mint egy évvel ezelőtt. Nem egy településen pedig a normális munkavégzés olyan infrastrukturális feltételei sem állnak rendelkezésre, mint egy öltöző, mosdó, melegedő, nem beszélve a munkaeszközökről…
12 A Szociális Szakmai Szövetség a törvényjavaslat véleményezésében a program egyik alapvető hibájának nevezte, hogy „a szociális munka eszközrendszere, a szakmai alkalmazásának súlya háttérbe szorult”. Ez annak ellenére súlyos probléma, hogy korábban sem működött mindenütt eredményesen a program, de a családsegítők szakmai kapacitásainak erősítése helyett a megoldás a szolgáltatások radikális korlátozása lett. Lásd még Ferge, 2008. 13 A program jó gyakorlatait bemutató Kézikönyvben az egyik polgármester így fogalmaz: „Sokan nem értik meg, hogy nem munkahelyük van, hanem munkájuk, és a kettő között nagy a különbség.” Forrás: http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_utamunkahoz&switch-content=afsz_utamunkahoz_ kezikonyv&switch-zone=Zone1&switch-render-mode=full

74

A motivációt, hatékonyságot számon kérni a közmunkásokon lehet, de nem feltétlenül méltányos. Magától a programtól is tökéletesen idegen a hatékonyság eszméje, hiszen az a cél, hogy minél több szociális támogatásban részesülő munkanélkülit ösztönözzön munkavégzésre, felülírja azt a munkával kapcsolatban általában jogosnak mondható elvárást, hogy azt minél olcsóbban, gyorsabban, hatékonyabban hajtsák végre. Egy szociális előadó beszélt arról, érzése szerint a programmal visszaléptünk a manufakturális világba: ahelyett, hogy géppel ásnánk, tisztítanánk ki a falu árkait, lapátokat, kapákat adunk a közmunkások kezébe, hogy minél többen dolgozzanak Több polgármester gondolja, hogy ha már itt van ez a program, ha tartósan be kell rendezkedni a munkanélküliség helyi kezelésére, akkor hatékonyabb munkára, értelmes, lehetőség szerint értékteremtő feladatokra lenne szükség. A szociális földprogramhoz, szociális szövetkezethez kapcsolódó munkálatokat néhány településen ugyan már közcélú munkások végzik, de jóval inkább tervekről, mintsem kiforrott gyakorlatokról van szó. Mózer Péter e kötetben közölt tanulmánya éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az Út a munkához program inkább korlátozza, mintsem ösztönzi az innovatív helyi foglalkoztatási megoldásokat. (Mózer, 2009) Néhány polgármester továbbra is elsődlegesen önkormányzati feladatnak tartja a közfoglalkoztatást, s állami földterületet, segítséget várna pl. erdőtelepítési programokhoz, vagy többletforrások mellett akár a közútkezelőtől is átvenne feladatokat. Mások nem feltétlenül csak önkormányzati szinten tartják lehetségesnek a közfoglalkoztatás kiterjesztését, hanem nagyobb volumenű, vízgazdálkodással, utak karbantartásával, infrastrukturális fejlesztésekkel összefüggő munkálatokat, lényegében állami cégek közmunkaprogramjait tartanák üdvözlendőnek. Azt több kistelepülési polgármester sérelmezte, hogy a támogatott helyi fejlesztések megvalósításakor a kötelező közbeszerzési eljárás miatt nemigen van esély arra, hogy bizonyos munkákat a közfoglalkoztatás terhére végezhessenek el, s hogy a közmunka a pályázatokban nem számolható el saját erőként.14 Nagyon jellemző, hogy a munkanélküliség kezelését, a munkára ösztönzést jószerivel mindenki a támogatott foglalkoztatás keretein belül képzeli el, a piaci alapú munkavégzés irányába olyannyira kevesen tettek lépéseket, hogy kutatási terepeinken mindössze egy dél-alföldi települést találtunk, ahol az önkormányzat közfoglalkoztatottakat helyezett el külső szolgáltatóknál. „Ebben az esetben a közfoglalkoztatottak teljes értékű, piaci munkát végeznek, a külső szolgáltató elvárásainak kell megfelelniük. Ugyanakkor ez a foglalkoztatási forma a munkavál14 Ám ellenpélda is akad. A leleményes, vállalkozó polgármester mindent megold; egy dél-alföldi kistelepülésen az öregedő lakosság igényeit kiszolgáló térfigyelő kamera rendszer kiépítésében a földmunkákat a közcélú munkásokkal végeztette el, úgy, hogy azt saját erőként sikerült elfogadtatnia.

75

lalók számára nemcsak a folyamatos, teljes munkaidejű állást jelent, hanem egyfajta „várólistát” az elsődleges munkaerőpiac irányába.” (Vida--Virág, 2009)15 A közcélú munkások magas száma, a megfelelő mennyiségű és minőségű feladat hiánya egyenesen vezet a látszatmunkához, ami elégedetlenség és konfliktusok forrása, legalábbis erről tudósít a Mezőkovácsházai kistérségről szóló esettanulmány. „Összességében megállapítható, hogy a segélyezési rendszer szigorítása előtt meglévő helyi feszültségek egyáltalán nem csökkentek a településeken, csak egy másik szintre helyeződtek át. Az új rendszer bevezetését jórészt az a társadalmi elégedetlenség generálta, hogy a segélyezéssel megszerezhető jövedelem bizonyos esetekben (családi segélyezés) elérte – az össznépi mítosz szerint meg is haladta – a minimálbér nettó összegét. A kötelezően előírt foglalkoztatás ezt a helyzetet egyáltalán nem oldotta meg, a sokszor „kapun belüli munkanélküliekként” funkcionáló közcélú foglalkoztatottak szemet szúrnak a településen élőknek, akik ezt gyakran sérelmezik, és szóvá is teszik az önkormányzati illetékeseknek, sőt sok esetben az önkormányzati tisztségviselők is az elégedetlenkedők csoportjához tartoznak.” (Vida--Virág, 2009) Különösen súlyos a helyzet a Csengeri kistérség azon településein, ahol a cigány és nem cigány együttélés feszültségei a közfoglalkoztatásban is leképeződnek; arra hivatkozva, hogy nem hajlandók egymással dolgozni, cigányokat és nem cigányokat külön brigádokba szerveznek, előbbiek árkot tisztítanak, füvet vágnak, utóbbiak dolga az intézmények festés utáni takarítása, a közterületek gondozása. A cigány brigádok élére azonban nem sikerült megfelelő, az emberek számára elfogadható vezetőt találni, így aztán nincs fegyelem, ahogy a munkának se sok látszatja. S hallhattuk: a reggeli műszakból hazatérő asszonyokat mélységesen zavarja a szemetes utcák, az árokparton cigarettázgató cigány közcélú munkások látványa, akik „többet kapnak kézhez, mint ő, aki napi nyolc órát nyom le a szalag mellett, akkor bizony felmegy a pumpa. Egyre többen teszik szóvá. Amikor már túl sok ideges aszszony van, akkor… szólunk az irányítójuknak, hogy vigye ki őket a külterületre, árkot takarítani, hogy ne lássák az emberek.” (idézi Hamar, 2009)16
15 A már említett Kézikönyv egyik tanulsága, hogy az elsődleges munkaerőpiachoz közelítő közfoglalkoztatási gyakorlat a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken valósítható meg, különösen, ha az érintett önkormányzatok már eddig is törekedtek arra, hogy nonprofit szervezeteket, nem önkormányzati szereplőket vonjanak be a munkanélküliség enyhítését szolgáló programokba. Szombathelyen pl. az önkormányzat nem támogatást ad a közfoglalkoztatást biztosító szervezeteknek, hanem megvásárolja tőlük a munkát. (Forrás:http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_utamunkahoz&switchcontent=afsz_utamunkahoz_kezikonyv&switch-zone=Zone1&switch-render-mode=full) Mózer Péter hivatkozott tanulmányában helyesen állapítja meg, hogy nem az Út a munkához program ösztönözte a helyi innovatív kezdeményezéseket, hanem arról van szó, hogy az érintett szereplők, ha akarják, ha nem, kénytelenek beépíteni a működő rendszerbe a közcélú foglalkoztatást. 16 A közcélú munkások elrejtéséről az Encsi kistérségben is hallhattunk.

76

Ezt a munkaszervezési gyakorlatot az önkormányzat azért tartja fenn, mert a közfoglalkoztatás idején a cigányok nem jogosultak semmiféle segélyre, s így legalább addig sem követelőznek a hivatalban.17 Igaz, hogy nem tudnak mindenkinek értelmes munkát adni, s a közcélú munkásokkal szembeni elvárások is minimálisak. Az etnikus határok mentén elkülönült-elkülönített munkavégzés, az elegendő feladat és a hatékony irányítás hiányában különösen feltűnő látszatmunka azonban csak növeli az elégedetlenséget, életben tartja, sőt felerősíti azokat a feszültségeket, konfliktusokat, amelyek széles körben elfogadottá és támogatottá tették és teszik a segélyezés és közfoglalkoztatás átalakítását, s nem szüntetik meg az igényt a dologtalan segélylesők megregulázására.

5. A közcélú és a feketemunka18
Mindenki, az „okos polgármesterek” is tudták, hogy a mégoly magasnak tartott öszszegű segély mellett sem tudtak a családok megélni, s ezért szükség volt a feketemunkára. 19 Ma sincs s nem is lesz ez másképp, a rát vagy a hatórás foglalkoztatás után járó bér a gyermekek után járó támogatásokkal együtt sem biztosítja a megélhetést. Ahogy korábban, úgy ma is alapvető kérdés, hogy a helyi önkormányzatok miként viszonyulnak a segélyezettek, rátosok, közmunkások feketemunkában való részvételéhez. Ez nem csupán attól függ, hogy mennyire „okos” a polgármester és a testület, hanem attól is, hogy a helyi elit maga mennyire érintett az informális, a feketegazdaság működtetésében. Ahogy arról a különböző híradásokból tudhatunk, Tarnaleleszen július 30-án negyven közcélú munkás megtagadta a munkát. Azt követelték az önkormányzattól, hogy ne hat, hanem nyolc órában s rövidebb ideig foglalkoztassák őket, s hogy ne hívjanak be mindenkit egyszerre dolgozni, hanem szakaszosan kerüljenek be az emberek a közfoglalkoztatásba. A jelenlegi közmunka mellett ugyanis nem tudnak eljárni alkalmi munkákra, anélkül pedig nem biztosított a családjuk megélhetése. A hatórás közcélú munka után járó 44 500 forint kevés, ráadásul az első fizetésnél kiderült, hogy ennyit sem kapott mindenki kézhez, mert a bérekből a különböző köztartozásokat is levonták. A község polgármestere közölte, hogy nincs pénz a
17 Az egyik baranyai településen a közcélú munkások mellé az önkormányzat saját költségvetése terhére négyórás munkában fölvette brigádvezetőnek a helyi cigány kisebbségi önkormányzat négy tagját, az ő dolguk, hogy irányítsák, hajtsák a természetesen döntő részben cigány közmunkásokat, mondván, azok választották őket vezetőiknek. Olyan mértékű etnikus konfliktusról, feszültségről, mint a Csengeri kistérség két településén, másutt nem hallottunk. 18 Ebben a tanulmányban az alkalmi munkavállalói kiskönyves foglalkoztatást is fekete színnel jelöljük, mert a tapasztalatok szerint a tényleges munka és bér töredékét legalizálja csupán. 19 Lásd Varró Szilvia interjúját Ferge Zsuzsával a Beszélő 2009. februári számában.

77

nyolcórás foglalkoztatásra, aki nem vállalja így a közcélú munkát, azt kizárják az ellátásokból. A „sztrájkolók” augusztus 4-én felvették a munkát. A tarnaleleszi eset nem elsősorban azért tanulságos, mert a község polgármestere is fölpanaszolja a már említett problémákat: a források, az értelmes munkalehetőségek hiányát, azt, hogy a meglévő feladatokat 30-40 ember is el tudná végezni, ehelyett 120 embert kell foglalkoztatniuk. A „sztrájkoló” közcélú munkások követelése és kudarca éles fényt vet a közmunka kvázi jellegére, a munkanélküliek kiszolgáltatottságára. A közmunka világában nincs esély arra, hogy a dolgozók a maguk számára kedvezőbb munkafeltételeket harcoljanak ki, jelen esetben annak érdekében, hogy a családjuk megélhetését biztosítani tudják. Nem csak azért, mert a kéréseket forráshiány miatt a foglalkoztató önkormányzatnak nem áll módjában teljesíteni, hanem mindenekelőtt azért, mert ehhez, úgy tűnik, nincs joguk.20 Két dolgot tehetnek. Választhatják a feketemunkát, és akkor három évre minden ellátásból kizárják magukat. Ha hihetünk a híreknek, sokan tették ezt Tarnaleleszen is, hiszen az induló 170 emberből ötvenen nem fogadták el a felajánlott közcélú munkát, mert úgy látták, hogy így is kedvezőbb számukra a feketemunka. A másik lehetőségük az, hogy adott feltételekkel elfogadják az önkormányzat által felkínált munkát, ami viszont azzal a hátránnyal jár, hogy felborul a családok kialakult megélhetési stratégiája, eleshetnek alapvető bevételektől. A feketemunka, a napszám akárcsak időszakos elvesztése nem csupán azt jelenti, hogy kevesebb munkához jutnak és így csökken a családok jövedelme, de azt a veszélyt is magában hordozza, hogy gyengülnek, megszűnnek azok a kapcsolatok, amelyekre a feketemunka épül. A Sásdi kistérség azon falvaiban, ahol az erdészeti feketemunka beépült a munkanélküli, inaktív családok életébe, a közcélú munkára behívott férfiak zúgolódtak, mert közmunkásként jóval kevesebbet keresnek, mintha egész nap, nyolc órában az erdőn lennének. A polgármester és a képviselőtestület a feketemunka iránti igényt tudomásul veszik, s úgy szervezik a közmunkát, hogy a hatórás munkaidő egykor véget érjen, aztán ki-ki mehet délután az erdőre. Vagyis a feketemunka lehetősége második műszakban nyitva áll a közcélú munkások előtt. Ugyanez történik abban a két alföldi kistérségben, ahol a mezőgazdasági termelés és a napszám a családok többsége számára megélhetésük alapja. A Mezőkovácsházai kistérségben is úgy szervezik a közmunkát, hogy délután mehessenek még az emberek címerezni, kapálni a Ménesbirtok szerződött földjeire
20 Az eset munkajogi megítélése nem volt egyértelmű. Szűcs Erika miniszteri megbízott szerint a közcélú munkások nem a sztrájktörvény szerint jártak el, előzetesen egyeztetniük kellett volna a munkaadóval, s mivel ez elmaradt, munkamegtagadásról van szó, amelyet a polgármester jogosan büntethet a közfoglalkoztatásból, ellátásból való kizárással. Munkajogászok óvatosabbak voltak a példanélküli eset megítélésében. A közmunkásoknak ugyanis nincs érdekképviseleti szervezete, szakszervezete, amely hivatalos tárgyalópartner lehet egy ilyen esetben, és kérdésesnek találták a munka megtagadásáért járó büntetés jogszerűségét is.

78

vagy dinnyét szedni a gazdákhoz. Itt hallhattuk: aki elég szorgalmas, közmunkával, napszámmal akár napi tizenkét-tizennégy órát is dolgozhat. A Csengeri kistérségben az önkormányzatok a közcélú és közhasznú munkák megszervezésekor ezelőtt is igyekeztek alkalmazkodni a feketegazdaság igényeihez. Elsősorban a közfoglalkoztatásban is használható, megbízható dolgozókat nem hívták be a mezőgazdasági dömpingmunkák idején, elengedték őket a munkából, elfogadták az orvosi igazolást, más szóval a közmunkások jutalmazásának eszköze volt a feketemunkában való részvétel lehetősége. Kutatási tapasztalataink szerint a feketemunka, a napszám átszövi a települések életét, s az önkormányzatoknak, ha csak a közcélú foglalkoztatásba behívott maga nem utasítja el a munkát, nem érdekük, hogy a feketemunka vállalása miatt kirakjanak embereket a rátosok köréből. Nem csak azért, mert tudják, hogy különben nem tudnának megélni a családok, hanem, mert ha az emberek pénzt keresnek, kevesebb az igény az átmeneti segélyekre, kevesebb a díjhátralék, vagyis az önkormányzatok terhei is csökkennek. A kertészkedő vidékeken pedig nagyon gyakori, hogy polgármesterek, jegyzők, önkormányzati dolgozók, vagy akár a családsegítő munkatársai maguk is vállalkozók, gazdálkodók gyümölcsössel, dinnyefölddel, akik maguk is foglalkoztatnak napszámosokat. Lényegében saját jól felfogott érdekükben is elnézőek tehát az önkormányzati vezetők, s ha szigorúbban lépnek is fel, nem teszik teljesen lehetetlenné a feketemunkában való részvételt, „csak” ellenőrzésük alatt tartják a közmunkásokat. Tudják, hogy ki mikor hol kinél dolgozik, ki hová jár napszámba, de előzetes bejelentés, egyeztetés, kérés nélkül nem mászkálhatnak el az emberek, a feketemunkához való hozzáférés ellenőrzése a közmunkások fegyelmezésének egyik eszköze. Az Út a munkához program folytatását érintő kormányzati elképzelések között szerepel a vállalkozói szféra bevonása, érdekeltté tétele a munkanélküliek foglalkoztatásban.21 A Csengeri kistérségben lenne is fogadókészség erre, ám a helybeli jelentősebb vállalkozók mindezt úgy képzelnék el, hogy ugyanolyan támogatással alkalmazhatnak közcélú munkásokat, mint az önkormányzatok.22 Fennáll annak a veszélye, hogy a mezőgazdasági termelésen és napszámon alapuló foglalkoztatási szerkezetű térségekben a közcélú munkások alkalmazása a vállalkozók ültetvényein, gazdaságában elsősorban a feketefoglalkoztatás időszakos legalizálását jelentené, hathatós állami támogatással. Aligha ez az optimális út a munkához és a feketefoglalkoztatás kifehérítéséhez. Akár rendszeres szociális segélyben részesültek, akár rátosok, az elsődleges munkaerőpiacról tartósan kiszoruló cigány és nem cigány családok megélhetésé21 A 2009. évi CIX. törvény a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról alapján úgy tűnik, hogy ez a terv egyelőre nem szerepel napirenden. 22 A vállalkozók és a településvezetők együttműködési hajlandóságát mi sem jelzi jobban, mint hogy van olyan önkormányzat, amely a vállalkozótól bérbevett ültetvényen foglalkoztatta a közmunkásokat.

79

nek alapját a szezonális közmunka és az ugyancsak szezonális feketemunka kombinálása jelentette és jelenti ma is. Mivel e munkák ideje jellemzően egybeesik, a családoknak tavasztól őszig kell minél több lehetőséget megragadnia, a téli hónapokban bevételeik lecsökkennek. A közfoglalkoztatás új rendszere sem teszi lehetővé, hogy megszűnjék a munkalehetőségek, bevételek időszakossága, idényjellege, hogy az érintett családok helyzete a munka révén stabilizálódjon. Az önkormányzatok a támogatott munkanélküliek feketemunkához való hozzáférését is ellenőrzik, akaratlanul vagy szándékosan korlátozhatják is azt, ami az érintett családok számára választási kényszert és bevételkiesést jelent, és nemhogy megszüntetné, de állandósítja a foglalkoztatás és megélhetés instabilitását, ami a tartósan munkanélküli szegény családok világának sajátja. (Kertesi, 2005; Tardos, 2005)

6. Az Út a munkához program helyi értékelése
Abban jószerivel teljes az egyetértés polgármesterek, jegyzők, szociális előadók, családgondozók között, hogy a program legpozitívabb vonása a szigorítás, az, hogy a szociális támogatás folyósítását munkavégzéshez kötik. Visszaköszönnek az ismerős érvek a rendszerváltás óta túlságosan bőkezű juttatásokról, a családi segélyezésről,23 ami leszoktatta az embereket a munkáról, így a program érdeme valójában a munkához szoktatás. Többen azt remélik, hogy a jogszabályváltozásnak köszönhetően a munka újra érték lesz. Az is elhangzott néhol, hogy az a jó a közfoglalkoztatás új rendszerében, hogy aki dolgozni akar, annak végre lehet is munkát adni. Sajátos módon a szigorítást azok is feltétlenül üdvözlik, akik egyébként a közmunka hatékonyságát erősen kétségesnek tartják. Ha viszont az önkormányzatok felől értékelik a programot, már korántsem egyöntetűen rózsaszínű a kép. Alapvetően azt nehezményezik beszélgetőpartnereink, hogy az állam egy újabb kötelező feladatot rótt az önkormányzatokra, amelyhez azonban forrásokat már nem biztosított. Nem volt idő a felkészülésre, a hivataloknak szoros határidővel kellett elkészíteniük a közfoglalkoztatási terveket – a kényszer és a sietség a dokumentumokon nyomot is hagyott –, lebonyolítani a rendszeres szociális segélyesek felülvizsgálatát, a közfoglalkoztatás megszervezésével járó
23 A családi segélyezés révén elérhető túlzottan magasnak tartott összeg mellett néhányan azt is a korábbi rendszer hibájának tartották, hogy konfliktusokat generált, részint a családon belül – ezek tárgya az volt, hogy ki kapja a segélyt –, részint a családok között, ennek forrása pedig a segélyek összegében mutatkozó különbség volt. Más kérdés, hogy több önkormányzat is azt a gyakorlatot folytatta, hogy a segélyek osztásakor behívta a hivatalba az embereket, mondván, legalább fáradjanak be a segélyért, így azonban természetesen egymás – és a polgármesteri dolgozók – szeme előtt vették fel a pénzt, s ez azután valóban konfliktusokat eredményezhetett.

80

adminisztráció is a hivatalokra hárult, ahogy a munkaügyi rendszerrel közös adatbázis feltöltése is. Mindehhez nem kaptak forrást, a polgármesteri hivatalok, körjegyzőségek munkatársaira hárult a többletfeladat, amit az önkormányzatok vagy tudnak honorálni, vagy és inkább nem.24 Ami a közcélú foglalkoztatást illeti, a települések többségének gondot jelentett, hogy a közmunkások első havi bérét meg kellett előlegezniük, volt olyan önkormányzat, amelyik hitelt is felvett, amelynek kamatait veszteségként kellett elkönyvelniük, másutt óvatosabbak voltak, és csak annyi embert hívtak be dolgozni, ahánynak a bérét kölcsön nélkül is ki tudták fizetni. A legnagyobb sérelem, hogy a megnövekedett közmunkás létszám foglalkoztatásához szükséges eszközök – ásó, kapa, fűkasza, védőkesztyű, láthatósági mellény stb. – beszerzéséhez már nem kaptak támogatást, az ígért regionális pályázati források későn nyíltak meg, így ennek majd’ minden költsége az önkormányzati kasszákat terhelte. A kistelepüléseken, ott, ahol nagyon sok a rátos, és sok embert kell a közcélú munkába bevonni, rendre arra panaszkodtak, hogy közfoglalkoztatás és segélyezés új rendszere többe kerül az önkormányzatoknak, mint a korábbi gyakorlat. A falvak méretétől függően 1-5 milliós többletkiadásról hallhattunk. Ez elégedetlenséget szül. Egy aprófalu polgármesterének értelmezésében a programmal a kormányzat a polgármesterek száját kívánta befogni, de senki nem arra számított, hogy a feladathoz nem lesz elegendő forrás, s programmal a kormány nem tesz mást, mint folytatja az önkormányzatok financiális ellehetetlenítésének többéves politikáját. Ha a mibe kerül kérdését mérlegeljük, azt is látnunk kell, hogy azok az önkormányzatok, amelyek intézményeket tartanak fenn, megtakarításra is szert tehetnek azzal, hogy közalkalmazotti státuszokat támogatott bérű közmunkásokkal töltenek be. Tapasztalataink alapján úgy tűnik, hogy a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere is a nagyobb, forrásokban gazdagabb településeket, városokat kedvezményezi, a rosszabb helyzetű kistelepüléseken csak a forráshiányt duzzasztja. A program hozadékait illetően sem egyöntetűek a vélemények. Lelkesebb beszélgetőpartnereink szerint a rendezett, virágos falukép, a közterületek tisztasága a közfoglalkoztatás szemmel látható, és közmegelégedésre okot adó eredménye, noha, fűzik többnyire hozzá, mindez kevesebb munkással, hatékonyabban is elvégezhető lenne. Bizonytalan válaszokat hallhattunk, amikor arra kerestük a választ, vajon a közfoglalkoztatás és segélyezés új rendszere miként hat az aktív korú ellátottak egyes csoportjaira. A bizonytalanság forrása, hogy 2009 átmeneti év, a rátosok
24 A program keretében központi támogatással foglalkoztathatnak ugyan az önkormányzatok, körjegyzőségek közfoglalkoztatási referens munkakörben is munkanélkülieket, de alig találkoztunk velük, a kistelepülések magukban nem igényelhettek referensi állást, annak pedig nem látták értelmét, hogy másokkal társuljanak.

81

többsége a családi segély összegét kapja; a rát összege nem lehet alacsonyabb, mint a segélyé volt. 2010-ben látható majd, hogy miként változnak az érintett emberek, családok jövedelmi, megélhetési viszonyai. Az nem kétséges, hogy a munkára alkalmas és hajlandó egészségkárosodottak, 55 évnél idősebbek kizárása a közfoglalkoztatásból rendkívül kedvezőtlen anyagi helyzetet teremt az érintettek számára, s e tekintetben sajnos nem remélhető változás. Valamelyest, néhány ezer forinttal többet kaptak 2009-ben azok, akik egyedülállóként voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre, az ő esetükben beszélhetünk minimális javulásról, már ha a havi 28 500 forintot bármire is elegendő juttatásnak tartjuk. Egyértelműen rosszabbul járnak, kevesebb támogatáshoz jutnak a rátra kerülők között a gyermeküket egyedül nevelő szülők, s azok a családok, amelyeknek több inaktív tagja is van. A gyermekes családok helyzetének változása a gyermekszám mellett az anyák státuszától függ: munkanélküliek vagy otthon vannak a gyerekekkel. Az idei átmeneti szabályozás még kedvez a többgyermekes családoknak, különösen akkor, ha mindkét szülő munkanélküli és rátra került, egyikük ugyanis a családi segélynek megfelelő összeget kapja, míg párja a rát idei összegét. A következő évben már mindketten csak az öregségi nyugdíjminimumnak megfelelő rátra lesznek jogosultak, tehát az ideinél kevesebb lesz a jövedelmük, ami akkor is törést okoz, ha a kettejük számára nyújtott rát összege akkora lesz, mint a családi segély legmagasabb összege volt. Vélhetően ennél nagyobb mértékben romlik azoknak a családoknak az anyagi helyzete, amelyekben az anya gyesen van, s a házastárs a korábbi magasabb segély összege helyett a rátot kapja majd. S azt is láthatjuk, hogy a gyes lejártát követő három hónapos együttműködési időszak nagyon jelentősen megkurtítja a családok bevételeit, ami akkor, ha a házastárs éppen nem vesz részt közfoglalkoztatásban, a megélhetéshez végképp nem elegendő. 25 Az Út a munkához program hosszabb távú célkitűzéseinek teljesüléséről meglehetősen szkeptikus véleményeket hallhattunk. A feketefoglalkoztatás kifehérítését utópiának vagy viccnek tartják, s ahhoz sem fűznek sok reményt, hogy a közmunka világából egyenes út vezet a „rendes” munka világába. A rendelkezésre állási támogatásra jogosultak döntő többségének nem lesz módja arra, hogy kitörjön a rát és a közmunka körforgásából, legfeljebb egy időre átkerül a munkaügyi ellátórendszer kliensei közé. A gazdaság gyengesége, a közszféra zsugorodó támogatása, a munkahelyek hiánya mellett senki nem gondolja azt, hogy a közfoglalkoztatás majd kipörgeti a munka25 A kézirat leadása óta megjelent a 2009. évi CIX. törvény, amely korlátozza, szigorítja az aktív korúak ellátását, hiszen egy családban csak akkor juthat két személy ellátáshoz, ha egyikük rendszeres szociális segélyre, másikuk rendelkezésre állási támogatásra jogosult. Nem tudjuk, mekkora lesz az egyes ellátások összege, nem tudjuk, hogy milyen mértékben csökkennek majd az érintett családok bevételei, abban azonban biztosak vagyunk, hogy helyzetük romlásával kell számolnunk.

82

nélküliek sokaságát az elsődleges munkaerőpiacra vagy a közalkalmazotti létbe. A kereslet fölöttébb szűkös. Az a tevékenység pedig, amit a közcélú munkások többsége végezni kénytelen, csak korlátozott mértékben javítja a munkavégző képességet, és aligha juttat olyan tudáshoz, készségekhez, munkatapasztalatokhoz, amelyek értékesek lennének a támogatott munka világán kívül eső munkaerőpiacon.

7. Tanulságok
Szerény kutatási tapasztalataink alapján csak megerősíthetjük az Út a munkához programmal szemben megfogalmazott kritikákat. Kedvező hozadékának azt tarthatjuk, hogy a feketén foglalkoztatott tartós munkanélküliek felső, kvalifikáltabb, megfelelő munkatapasztalatokkal rendelkező szűk szegmensét lefölözték a vállalkozók, s legalizálták munkaviszonyukat. Mindez azonban még korántsem jelenti a feketefoglalkoztatás vágyott kifehérítését. A közfoglalkoztatás kiterjesztésére finanszírozási eszközökkel késztetett, de megfelelő forrásokkal el nem látott önkormányzatok lehetőség szerint minden munkavégzésre alkalmasnak nyilvánított munkanélkülit behívnak közcélú munkára. Ez az új helyzet lényegében megerősíti, kiteljesíti a megelőző években megindult kedvezőtlen tendenciákat. A közfoglalkoztatás átalakításából azok az önkormányzatok tudnak profitálni, amelyek eleve jobb helyzetben vannak, több forrással és nem túlzottan sok tartós munkanélkülivel rendelkeznek, valamint intézményeket tartanak fenn, amelyekben a közalkalmazotti státuszokat kiválthatják közmunkásokkal. A forrás- és intézményhiányos kistelepüléseken az új rendszer többletkiadással jár, és e falvak önkormányzatai azt sem képesek mindig biztosítani, hogy a tartós munkanélküliek legalább évente négy és fél hónapig munkához és hatórás minimálbérhez jussanak. A közfoglalkoztatás új rendszere sem mérsékelte tehát a települések között a források és lehetőségek kihasználásában mutatkozó egyenlőtlenségeket. A közfoglalkoztatás korábbi szelektivitása nem változott, csak módosult, a közcélú munka kibővítésével erősödött a verseny és tovább differenciálódott a közcélú munkások köre. A rendszeres szociális segélyre jogosult egészségkárosodottak és 55 év felettiek gyakorlatilag teljesen kiszorultak a közfoglalkoztatás piacáról is, akiket viszont kötelező erővel ide terelnek, azok a felkínált munka, a foglalkoztatás időtartama, a munka megbecsültsége tekintetében két markánsan elkülönülő csoportra válnak. A képzettebb, megfelelő munkatapasztalatokkal rendelkező, megbízhatónak tartott, bizalmat élvező munkanélküliek jellemzően intézményekbe kerülnek, ahol nyolcórás, a minimálisan kötelezőnél hosszabb ideig tartó foglalkoztatásra számíthatnak. A többségnek, a tartós munkanélküliek derékhadának, köztük

83

is kitüntetetten a cigányoknak, a „hagyományos”, közterületen végezhető, alacsony presztízsű közmunka és hatórás, kilencven napig tartó foglalkoztatás dukál. A közfoglalkoztatásba bevonandók számának növekedését nem követte automatikusan az elvégezhető feladatok bővülése, különösen nem az intézményhiányos kistelepüléseken, s ez a közmunkások utóbb említett csoportját érinti súlyosan. Ebben a helyzetben ugyanis nyilvánvaló, hogy sokan közülük látszatmunkát végeznek, ami a közmunka hatékonyságát éppen úgy kétségessé teszi, mint a közcélú munkások motiváltságát. S a többség számára szemmel követhető látszattevékenységek éppen nem gyengítik, hanem erősítik a munkára alkalmatlan, lusta, de a markukat tartó munkanélküliekről alkotott képet, és feszültséget gerjesztenek, különösen ott, ahol jelentősek a cigány és nem cigány lakosság közötti konfliktusok. A közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere sem képes visszavezetni a tartósan munkanélküliek túlnyomó többségét az elsődleges munkaerőpiacra, egyrészt kevés a legálisan elérhető munkahely a hátrányos helyzetű térségekben, s oda sem a több éve munka nélkül lévő, kistelepülésen élőket keresik, másrészt a közfoglalkoztatás keretében elvégezhető tömegmunkák által szerezhető munkatapasztalatok, elsajátított képességek, készségek éppen csak a közfoglalkoztatás piacán hasznosíthatók, azokon kívül már nem értékesek. Az elsődleges munkaerőpiacról tartósan kiszorult, szegény családok stratégiáiban a feketemunka ma is perdöntő jelentőségű, hiszen a szociális ellátásokból és közmunkából továbbra sem lehet megélni. Az önkormányzatoknak alapvetően nem áll érdekében, hogy a feketemunka piacától távol tartsák a munkanélkülieket, hogy a feketemunka miatt kizárják a támogatásból az érintetteket, s ezzel családok életét lehetetlenítsék el. Ugyanakkor abban érdekeltek, hogy minél több embert foglalkoztassanak, a köz- és feketemunkák szezonális egybeesése így a korábbinál is tágabb teret nyújt annak, hogy a települések vezetői kontroll alatt tartsák, és a fegyelmezés eszközeként használják a feketemunkához való hozzáférést. A közfoglalkoztatás, mint a szociális segélyre szoruló, tartós munkanélküli, szegény családok ellenőrzésének, fegyelmezésének, munkára és helyes életvitelre való nevelésének rendszere kiteljesedett, növelte e családok függőségét és kiszolgáltatottságát. A segélyezési és közfoglalkoztatási rendszer átalakítása a következő évtől várhatóan jövedelemcsökkenéssel jár, mindenekelőtt a gyermekes családok többsége számára, s ma még nem látható, hogy ez milyen helyi problémák, konfliktusok forrása lesz. Azt viszont már ma is érzékelhetjük, hogy azokon a településeken, ahol már eddig is merev elkülönülés és konfliktusok jellemezték a cigányok és nem cigányok együttélésének alapszövetét, ott az új rendszer is sérti a többség igazságérzetét, nem csillapította a cigányokkal szemben táplált indulatokat – nem járult hozzá az áhított társadalmi béke megteremtéséhez.

84

Felhasznált irodalom
Béres Tibor–Lukács György (2008): Kamatos pénz a Csereháton. Esély 5, 71–97. Bódis Lajos–Nagy Gyula (2008): A rendszeres szociális segélyezés jogosultsági és indokoltsági vizsgálata és a segélyezettek foglalkoztatása. Háttértanulmány a Jóléti ellátások, szakképzés és munkakínálat című kötethez. (szerk. Nagy Gyula, KTI könyvek, 10. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest) – idézi Köllő, 2009. Durst Judit (2008): „Bárók”, patrónusok versus „komák” – eltérő fejlődési utak az aprófalvakban. In: Váradi Monika Mária szerk.: Kistelepülések lépéskényszerben. Új Mandátum, Budapest: 232-267. Fazekas Károly (2001): Az aktív korú állástalanok rendszeres segélyezésének és közcélú foglalkoztatásának önkormányzati tapasztalatai. In: Munkaerőpiaci Tükör. MTA Közgazdaságtudományi Intézet – OFA, Budapest: 163-172. Fazekas Károly (2002): A tartós munkanélküliek rendszeres szociális segélyezése és önkormányzati közfoglalkoztatása Magyarországon 2000-2001-ben. Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 6. Ferge Zsuzsa (2008): Rögös út a munkához. Népszabadság, április 13. „Itt a szegények szívatásáról van szó”. Ferge Zsuzsa szociológussal Varró Szilvia beszélget. Beszélő, 2009 február Hamar Anna (2009): Megújuló folytonosság. Közfoglalkoztatás a Csengeri kistérségben. Kézirat Kertesi Gábor (2005): Roma foglalkoztatás az ezredfordulón. A rendszerváltás maradandó sokkja. In: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Budapest, Osiris Kiadó: 173-404. Köllő János (2009): A pálya szélén. Iskolázatlan munkanélküliek a posztszocialista gazdaságban. Osiris, Budapest Krémer Balázs (2008): Milyen út a munkához? Beszélő, május Ladányi János–Virág Tünde (2009): A szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregáció változó formái Magyarországon a piacgazdaság átmeneti időszakában. Kritika, július-augusztus Mózer Péter (2009): Dübörög a munka-gyár – Az Út a munkához programról. Lásd e kötetben. Szalai Júlia (2005): A jóléti fogda. In Neményi Mária – Szalai Júlia szerk.: Kisebbségek kisebbsége. A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. Új Mandátum Kiadó, Budapest: 43-93. Szalai Júlia (2009): Rendesek és mások. Az állampolgáriság megkettőződése. Élet és Irodalom, július 31. Szuhay Péter (1999): A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Budapest, Panoráma Kiadó

85

Tardos Katalin (2005): Az önkormányzati munkaerőpiac és a roma munkanélküliek. In: Neményi Mária–Szalai Júlia szerk.: Kisebbségek kisebbsége. A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. Új Mandátum Kiadó, Budapest:128-151. Váradi Monika Mária (2004): Zárványosodó munkaerő-piaci struktúrák és megélhetési stratégiák. In: A tudomány a gyakorlat szolgálatában. A foglalkoztatási szint bővítésének korlátai és lehetőségei. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest Váradi Monika Mária (2008): Szegénység és támogató kapcsolatok: az aprófalusi szegénység arcai. Kézirat. Váradi Monika Mária (2009): A közfoglalkoztatás útjai és útvesztői egy aprófalvas kistérségben. Kézirat Vida Anikó (2009): A jogok és kötelességek egyensúlyának változása az aktív korú nem foglalkoztatottak segélyezésének szabályozásában. In: Szabadi Vera– Némedi Dénes szerk.: Kötő-jelek. ELTE TÁTK Doktori Iskola Vida Anikó–Virág Tünde (2009): Közmunka és napszám. Foglalkoztatás és szociális helyzet Dél-Békésben. Kézirat Vidra Zsuzsa (2009): A szakképzetlen bérmunka szerepe falusi romák megélhetési stratégiáiban. Kézirat Virág Tünde (2006): A gettósodó térség. Szociológiai Szemle, 1. szám Virág Tünde–Zolnay János (2009): Megélhetés és közfoglalkoztatás a peremvidéken. Kézirat Vélemény az „egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvényeknek az „Út a munkához” programhoz kapcsolódó módosításáról” tárgyában készült előterjesztésről. Szociális Szakmai Szövetség, Pataki Éva Zolnay János (2008): Indulj, munkaverseny! A „segélyek” elleni demagógiáról. Magyar Narancs, június 19.

86

Ónody-Molnár Dóra

„A magasabb szintű jogszabályokat az élet írja felül”
Kártya és túrórudi Monokon
Ritka, hogy egy kistelepülés tartósan felkerüljön a politikai térképre, és folyamatosan témát adjon pártoknak, civil szervezeteknek és tudományos szakembereknek. A szokásos 15 perc hírnév helyett Monok több mint egy éve hivatkozási alap. A Borsod megyei települést a szociális szakma felháborodással emlegeti, mások lelkesednek, és követendő modellnek tartják az ottani kísérletet. Kiáltványok, szociális kártya, segélyért munka. Szepessy Zsolt polgármester körül zajlik az élet.

A hivatal
Annak ellenére, hogy a polgármesternek éppen nincs fogadóórája, a hivatal zsúfolásig teli. Egy idős asszony a szociális kártyájáért jött be, szégyenkezve magyarázza, hogy ő eddig sem itta el a segélyét. Egy másik segítséget kér, a házában csőrepedés van, ázik a fal, és nem tudja kifizetni a szerelőket. Nyílik az ajtó, a polgármester széles mosollyal üdvözöl minket. – Kis türelmet kérek, addig igyanak kávét, Mancikáé kihagyhatatlan. Majd a várakozókhoz fordul. – Tudják mit, akkor már főzzön Mancika több kávét, igyanak önök is. Ki kér? Heten kérnek Mancika kávéjából. Egy négygyerekes fiatalasszony lép hozzánk: – Jó ember a polgármester úr, a férjemnek adott közmunkát, így nem szorulunk kártyára.

A polgármester
– Mennyire érzi magáénak az Út a munkához programot? – Teljes egészében. Sokan úgy kapnak jövedelmet, hogy azért semmit nem kell tenniük, hanem csak ülnek otthon, és kapnak havonta, mondjuk hatvanezer forintot és rengeteg támogatást mellé, míg a szomszédjuk például hetvenezer forintért dolgozik egy gyárban, miközben a bejárási költséget sem fizetik neki. – Az almát az almával kellene összehasonlítani. A hatvanezerben a családi pótlék is benne van, ahhoz pedig a gyárban dolgozó is hozzájut, tehát az összjövedelme is több. A tényleges segély 28 ezer forint.

87

– Az átlagembernek ez mindegy. Nem azt nézi, miből jön össze, hanem azt, hogy én dolgozom, a szomszéd meg nem dolgozik. Ráadásul, ha valaki dolgozik, és keres hetvenezer forintot, olyan támogatásoktól esik el, amiket más megkap. Nem kaphat a gyermeke például ingyen étkezést. – Ez nem igaz, hiszen jövedelmi limit van – ha valaki alatta van, kap ingyenes étkeztetést, ha nem, akkor nem kap. – A dolgozó emberek a nagy része nem esik bele ebbe a körbe. – Mert ha egy kicsivel is, de több pénz jut egy főre. Meg kell vizsgálni, hogy a segély meg a keresetek közt mekkora a differencia. Nem nagy. – Itt, ahol a rendszerváltás után összeomlott az ipar, és a gazdasági fejlődésbe nem tudott bekapcsolódni a térség, azért nem dolgoznak az emberek, mert nem akarnak, vagy azért, mert nincs munka? – Ne általánosítsunk. Nem vagyok szociológus, de jó megfigyelőnek tartom magam. Akik segélyen vannak, két csoportra oszthatók. Az egyikben azok vannak, akik elveszítették a munkájukat, és két kézzel kapaszkodnak a társadalomba, hogy szinten maradjanak. Részt vesznek a közösség életében. Elmennek polgárőrnek. Tagjai a népdalkörnek. A házuk előtti közterület rendben van, növényeket termesztenek, állatot tartanak. Keresik a munkalehetőséget, és ez a gyermekeiken is meglátszik. A másik csoport tagjai nagyon régóta élnek segélyből, nem törik magukat, hogy munkát találjanak, és nem törik magukat azért sem, hogy megtermeljék, amit kell. A házaik koszosak, ápolatlanok, rendezetlenek. Náluk a higiénia is problémát jelent. Szeptemberben a rüh, a féreg, a giliszta ellen kell küzdeni a gyerekeiknél. E családok gyerekei rendszeresen megbuknak. Tavaly több családot feljelentettem, és voltak olyanok, akik felfüggesztett börtönt kaptak, mert a gyerek nem járt iskolába. Ennek van hatása. Meg annak, hogy hoztunk egy rendeletet, hogy akinek a gyereke nem jár iskolába, ne kapjon segélyt. Most már járnak. – És ha azért nem jár, mert elülnek mellőle, megalázzák? – Olyan pedagógusaink vannak, akik a rossz körülmények ellenére maximálisan teljesítenek. Én a legszívesebben felállíttatnám az ismeretlen hős pedagógus szobrát. Ezek a gyerekek azért nem mennek iskolába, mert képtelenek negyvenöt percet egy padban tölteni. – Az a gyerek, aki annyira szegény, hogy nincsenek játékai, már rég kikapcsolták náluk a villanyt, nincs vizük, üres a gyomra, lehet, hogy még nagyobb törődést igényel. – Én gyerekpárti vagyok. A szülő a felelős. Ezekben a családokban nincs például vasárnapi ebéd. – Vasárnapi ebéd? Nincs kenyerük! Év végén be szoktak jönni az anyukák, hogy a gyerekük bukásra áll, segítsek. Az anya végig azt hitte, hogy a gyereke négyes-ötös tanuló, annyira nem nézett az iskola

88

felé. De ezek a gyerekek sehová nem fognak eljutni. A rossz törvényeink miatt, amelyek előírják, hogy a gyerek tizennyolc éves koráig tankötelezett. Én azt mondanám, hogy egy gyerek alapesetben legfeljebb 15 éves koráig járjon általános iskolába, és csak különleges okok miatt lehessen indokolttá tenni, hogy tovább járjon. Ha valaki 15 éves koráig nem tudja az általános iskolát elvégezni, kerüljön át másik iskolába, olyanba, amely az ő igényeire, képességeire van szabva. Komikus, amikor az évnyitón a hatodikos kisgyerek mellett áll egy 18 éves is. – Nagyon sok uniós pályázati forrás nyílt meg. Ráadásul az integrált pedagógiai módszerrel a tanárok is eszközt kapnak a kezükbe arra, hogy eltérő szociális hátterű gyerekeket egy osztályban oktassanak. Vannak tanoda-programok. Vagy a Biztos kezdet, amely kisbaba kortól segít az akadályok leküzdésében. Számos olyan lehetőség, amely talán segítené a szegények gyerekeit, ön viszont egy ilyenre sem pályázott még. – Pályázunk, de sikertelenül. A pályázatok jól hangzanak, de a kiírások feltételei nem a kisebb önkormányzatokra vannak szabva. Most olyan programon gondolkodunk, amelynek keretében napközi otthonos iskolát csinálnánk, falubéliek gondoznák a gyerekeket, és este hét körül kísérnék őket haza. A ruhájukat kimosnák, vacsorát kapnának, tanulnának velük. De a pályázati pénz semmit nem ér, ha a szülőket nem tudjuk bevonni. – A Biztos kezdet programba a szülőket is bevonják. – Ezek nagyon jól hangzó pályázatok, és ha most leülök az íróasztalhoz, pár óra alatt nagyon okos elméleti dolgokat írok le, de ezek a gyakorlatban megvalósíthatatlanok. A sok okos ember nem ismeri a helyieket, nem ismeri a gondolkodásukat, és azt a borzasztó rongálódást, amin az elmúlt évtizedekben átmentek. Más módszerek kellenek. A gyerek azért indul hátránnyal, mert a szüleik nem tudnak semmilyen értéket átadni nekik. – És hogy üljön le a gyerekkel a szülő, ha még hat osztálya sincs? – Attól még leülhetne. Mi van most? Adunk a szülőknek pénzt, hogy a gyerek járjon óvodába, meg tanszertámogatást. Amikor megcsúsztunk, és később adtuk, azok a szülők tüntettek, akiknek a gyereke nem jár iskolába. Mert nem tanszert kaptak, hanem készpénzt. Nem lett abból se toll, se ceruza. – Most, hogy jön a szociális kártya, lesz ceruza? – Most már lesz. – Olyan rendeleteket alkot, amelyekről tudja, hogy magas szintű jogszabályokba ütköznek. Erre nem csak a szociális kártya a példa. Tavaly a porták rendbetételét szabta a rendkívüli segély feltételéül. – A magasabb szintű szabályokat az élet írja felül. – Kimennek a házakhoz, ellenőrizni a portát? És fittyet hánynak az alkotmányra? – Igen, miért ne? A gyerekemtől is elvárhatom, hogy tegyen rendet a szobájában, ha kér valamit. Ha valami nem működik, azt meg kell változtatni. Nézzük meg a történel-

89

münket, sok mindent megváltoztattunk. Például, ön, kisasszony, ha 1920 előtt élne, nem szavazhatott volna. Akkor ez volt a módi. Megváltoztatták, volt rá társadalmi igény. – A társadalmi nyomás lehetővé tette, hogy szavazhassak, mert az Országgyűlésben megszavazták a törvényi feltételeit. Az ön által bevezetett rendeleteknek azonban nincs jogszabályi fedezete. – Ha már itt tartunk, Angliában, amikor elkezdődött a polgárjogi mozgalom, hogy a nők szavazhassanak, az aktivisták közül sokan kerültek börtönbe, néha be is csukták őket, néha úgy elverték őket, hogy borzasztó. Nem vették őket emberszámba, ami az én olvasatomban borzasztó, én ugyanis a hölgyeket tisztelem. Az akkori államrendben ez normálisnak tűnt. – Forradalmárnak érzi magát? – A rossz törvények megváltoztatását társadalmilag kell indítványozni. A parlament az első számú terepe a változtatásoknak. De azt mondom, törvénytelen dolgok ellen lehet és kell is tiltakozni. Az ország sokszor megmutatta, hogy fellép a törvénytelenségek ellen. 1956-ban például rendszer ellen tüntetni, fegyvert fogni szigorúan tilos volt. Volt egy törvény, hogy az államrendet nem lehet megzavarni. Bátor fiataljaink, honfitársaink felléptek az akkori törvények ellen, s ma hősként ünnepeljük őket. És nem volt az áldozatuk hiábavaló: a Kádár-rendszer bár diktatúra volt, mégis, a Rákosi-rendszerhez képest könnyítéseket hozott. A nézeteimért kiállok. Vagy például, Magyarországon volt egy vészkorszak, akkor a Magyarországon élő zsidó származású honfitársainkkal nagyon gyalázatosan bántak, mégis voltak olyan bátor emberek, akik bujtatták őket, az életükkel játszottak, törvénytelen dolgokat tettek, mert az akkori törvényekkel szembe szálltak. A törvény, ha rossz, akkor szembe kell vele szállni. Mindig a rendszer elnyomása adja meg a mértéket, hogy a szembeszállás mennyire erős. Most elég az, ha egy törvény ellen úgy védekezünk, hogy egy fricskát adunk, hoz az önkormányzat egy rendeletet. – A szociális kártya fricska lenne? Vagy forradalom? – Nekem nem az a feladatom, hogy az embereket tönkretegyem, hanem hogy előrevigyem. Ezzel együtt az ország dolgait is. – Van a kártyában biznisz? Ha lesz kártya, akkor lesz leolvasó, lesz jutalék a kártyahasználat után. Írt ki közbeszerzést? – Hallottam már azt is, hogy ebből akarok milliárdos lenni. Nekem a céghez semmi közöm nincs. Nem vagyok se tulajdonos, se tag, nem kérek részesedést. Ráadásul több cég is forgalmaz ilyen kártyákat. – Tehát a kártya mégiscsak üzlet. – Mindenki, aki ebben az országban szociális juttatást ad, bankszámlára adja. Mi az önkormányzat pénzeinek nyolcvan százalékát bankkártyára fizetjük ki. Évente ezeregyszázmilliárd forint megy ki a magyar államtól a lakosság részére különböző ellátásokra, ezek jó része számlára. A magyar bankok tehát a szociális ellátórendszerből elég

90

jól megélnek. Mert azoknak is felszámolják a számlavezetési díjat, a kártya használati díjat, akik segélyből élnek. Soha nem kérdezte a bankoktól senki, hogy a szociális ellátásból élőktől miért kérnek annyi pénzt, mint attól, aki milliókat keres havonta. – Nem érzi úgy, hogy azokat a szegény családokat is indokolatlanul korlátozzák, amelyek nem a kocsmába rohannak a segélyükkel, hanem a gyerekeikre fordítják a pénzt? És belőlük van több. – Ez demagógia. Ha egy-két ilyen eset lenne, akkor azt mondanám, a rendszer működésének mellékterméke, hagyjuk, megoldjuk helyben. De nem pár százalék megy el rossz célokra, hanem legalább a segélyek fele. A játékgépekbe dobálják, s ha nem így lenne, nem is érné meg a gépeket ide telepíteni. A szociológia rossz irányba megy. A kártya bevezetését egyébként az tette lehetővé, hogy a kormány megvalósította az Út a munkához programot. Tavaly 170 ember kapott Monokon szociális segélyt, idén a közcélú munkának köszönhetően csak húsz. Aki nem akar kártyát, dolgozzon.

Az üldözött család
Kilépünk a hivatalból, a helyi ellenzékhez készülünk. Előtte teszteljük a Coop-ot, itt ez a legnagyobb ábécé: nincs még szociáliskártya-leolvasó termináljuk, nem is tudják, mikor lesz felszerelve. Egyszer csak megszólal a telefon: Szepessy Zsolt a vonal végén. Újságolja, hihetetlen dolog történt, ahogy befejeztük az interjút, beesett egy család a hivatalba. Két pici gyerekkel Tiszadobról menekültek idáig, az uzsorások elől. Visszatérünk a hivatalba. A család fáradt, elesett. Ócska babakocsival érkeztek. A kisebbik gyerek öt hónapos fiú, a nagyobbik kétéves lány. A polgármester titkára dobozos üdítőt, túrórudit hoz nekik. A kislány rémülten kapaszkodik az apjába. A szülők már napok óta vándorolnak. Azért jöttek ide, mert úgy hallották, „itt a polgármester megvédi az embereket az uzsorásoktól”. Egyszer kértek kölcsön, de megadták, kétszeres összeget fizettek vissza, mégsem tudnak szabadulni a kamatos embertől. A polgármester telefonálni kezd, felhív egy egyesületet, amely az uzsorások áldozatainak megsegítésével foglalkozik, menedékházat üzemeltet. Épp tele van. A polgármester tovább telefonál, Miskolcon talál is szállást egy családoknak fenntartott szállón.

Az ellenzék
Körülbelül tízen üdvözölnek minket az egyik volt önkormányzati képviselő házában. A hangulat, akár a titkos összeesküvéseké. „Egy szűk nap alatt 221 aláírást gyűj-

91

töttünk a kártya ellen Monokon.” Majd hozzáteszik: „A polgármesterből kettő van. Önt is lehet, hogy megtévesztette, van egy alteregója”. Döbbent hallgatásunkra a többiek bólogatnak. „Két Szepessy Zsolt van, aki ráadásul hol y-nal, hol i-vel írja a nevét, a nevéből is kettő van. Ipszilonnal nemesebb.” Elmondják, hogy a polgármester hatalmi érdekeinek alárendelve működik az önkormányzat. „A falu nagy része munkanélküli, rendelkezésre állási támogatásra jogosult. A polgármester sokuknak biztosít közcélú munkát, de a csókosoknak nem kell bejárniuk dolgozni, csak a pénzt kapják meg. Aki dolgozik, árkot pucol – a hatékonyság napi fél méter. Egyikük azt meséli, a monoki alpolgármester szőlejében kellett nyáron közcélú munkában őrizni a szőlőt, kereplőkkel, lábosokkal, fakanalakkal felszerelkezve 8-10 órán át doboltak, tapsoltak, csörögtek, hogy a seregélyeket elriasszák. Egy volt képviselő – aki éppen Szepessy hatalomgyakorlási technikái miatt mondott le – azt mondja, hogy a képviselő testületben többen is érdekeltek a szociáliskártya-bizniszben. Ott van például a Coop helyettes vezetője, Bognár Miklósné, illetve az alpolgármester, Kissné Dudás Gabriella, akinek ruhaboltja és kisközértje is van. Szepessy Zsoltot úgy ismerte meg a falu, hogy a 2006-os polgármester választások előtt néhány hónappal kocsmát üzemeltetett a faluban. Azt mesélik a helyiek, hogy gyakran megvendégelte a népet, de nem csak itt, hanem az egyik cégének a birtokában lévő monoki kastélyban is.

A falu
Monokon nincs cigánytelep, nincsenek konfliktusok romák és nem romák között. Látszólag minden rendben van. A polgármester szerint a pályázatokat nem kistelepüléseknek írják ki, ezért nem is pályáznak a budapesti irodákból kiírt, gyerekszegénység csökkentését célzó programokra. Ehhez képest Monokon találhatók Magyarország leggyönyörűbb, minden igényt kielégítő, pályázati pénzből épült buszmegállói. A terméskőből épült kis házak fűthetők. És a fő attrakció: nyilvános internetpont is van, aki várja a buszt, netezhet kedvére. Luxus ott, ahol senki nem várná. És túrórudi osztás. Mint a büntető táborban, ahol a három testőr járt Afrikában.

92

Mózer Péter

Dübörög a munka-gyár
Az „Út a munkához” programról
Bevezetés
A kedvezőtlenül alakuló foglalkoztatási trend – csökkentek az aktív korúak elhelyezkedési esélyei – Európa-szerte arra kényszerítette a kormányokat, hogy értékeljék át az eddigi támogatáspolitikájukat. Ugyanis a klasszikus aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök, és az emellett működő jóléti transzferek egy sor új típusú kockázatot nem tudtak kezelni. A kilencvenes évek közepe óta mind az Európai Unió, mind más nemzetközi szervezet (pl.: OECD, ILO, Világbank) dokumentumai a munkaerő-piaci feszültségek enyhítésére egyre inkább a korai beavatkozást (pl.: a tartós munkanélküliség kialakulásának megelőzése), a lehető legmagasabb foglalkoztatási szint elérését, a munkaképesség megőrzését szorgalmazzák. Az európai országok többségében a nehezen foglalkoztathatókra irányuló munkaerő-piaci politikák fő törekvése, hogy erősítse az együttműködést a különböző jóléti ellátórendszerek és az aktív munkaerő-piaci eszközök között. Az új stratégia az állami foglalkoztatási rendszerek profiljának, kínálati oldalának újraépítése mellett a szociális támogatások és a munkaerő-piaci intézkedések összhangjának megteremtése. Ez a gyakorlatban sok mindent jelent, de témánk szempontjából az egyik kiemelésre érdemes program-csomag nem más, mint az aktív korú nem foglalkoztatottak támogatási rendszereinek összehangolása. Nyilvánvaló, hogy integrált rendszerekre van szükség ahhoz, hogy azok is ki tudjanak lépni a munkaerőpiacra, akiknél a hagyományos foglalkoztatáspolitikai eszközök nem bizonyultak elégségesnek. Vagyis komplex, szociális munkával is párosuló, beilleszkedést elősegítő szakmai programokra és szolgáltatási csomagok kiépítése van szükség. A kormány (a Szociális és Munkaügyi Minisztérium) 2008 áprilisában hozta nyilvánosságra az Út a munkához program terveit. Számos egyeztetés és módosítás után a törvényjavaslatot a 2008. december 15-én fogadta el az Országgyűlés. A jogszabályi környezet megváltoztatása arra irányult, hogy a közfoglalkoztatás és a szakképzés szerepének növelésével javítható legyen az aktív korú inaktív népesség munkaerő-piaci pozíciója. A következőkben azt vizsgáljuk, hogy az elfogadott koncepció összhangban van-e az európai trendekkel.

93

Változások a munkaerőpiacon
Az elmúlt közel két évtizedben hazánkban a népesség száma összességében 329 ezer fővel csökkent, miközben a munkavállalási korúaké majdnem 50 ezer fővel gyarapodott. Ebben egyfelől demográfiai folyamatok játszottak szerepet, másfelől a nyugdíjkorhatár 62 évre emelése. Az ismert gazdasági folyamatok következtében 1997-ig a foglalkoztatottak létszáma csökkent. A létszámvesztés drasztikusan és gyorsan következett be, hiszen nem egészen három év leforgása alatt mintegy 1 millió 200 ezer munkavállaló vesztette el munkahelyét. 1997-től ez a folyamat megállt, és egy rövid növekedési szakasz után (1997–2000) a foglalkoztatottak száma igen alacsony szinten stabilizálódott (1. ábra). 1. ábra A foglalkoztatottak létszámának alakulása

5 100 4 900 4 700 4 500

ezer, fő

4 300 4 100 3 900 3 700 3 500

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Forrás: Munkaerő-felmérés adatai (KSH) Európai összevetésben a magyar foglalkoztatási ráta a második legalacsonyabb. Mindazonáltal ez a sereghajtó szerep nem új jelenség, hiszen az elmúlt évtizedekben mindig az alacsony foglakoztatási rátájú országok között voltunk. Az Eurostat adataiból tudható, hogy a foglalkoztatási szint Csehországban és Szlovákiában az EU-15 átlagához közelít, míg a lengyel és a magyar adatok ettől igen messze állnak. A magyar aktivitási szint nemcsak a fejlett európai nemzetekhez képest alacsony, hanem a bolgár, a román, az észt, a litván és a lett aktivitáshoz képest is. Ha a foglalkoztatási adatok két legfontosabb jellemzőjét nézzük, a demográfiai és az iskolázottsági vonatkozást, akkor azt látjuk, hogy az egész térségben, főleg a 24 év alatti és az 50 év feletti aktívak, valamint az alacsony iskolázottsági szinttel rendelke-

94

2006

zők közül kerülnek ki az inaktívak. Magyarország ebben a metszetben is hátrányban van, a rosszul teljesítők között is a legrosszabb. Ha az EU-15 átlagához viszonyított elmaradást nézzük, akkor a következő értékeket kapjuk (2007; százalékpont):
Alapfokú végzettség a) 3,5 5,5 5,7 6,7 15-24 év közöttiek 3,2 2,8 3,0 3,9 50-64 év közöttiek 0,2 1,9 4,1 3,8

Csehország Szlovákia Lengyelország Magyarország

Forrás: Eurostat Megjegyzés: Eurostat szerint végzettség besorolás, alapfokú végzettség= ISCED 0-2. Sőt, az Unió átlagához (EU-27) viszonyított relatív elmaradásunk1 az évek folyamán tovább nőtt, ez az érték az elmúlt 11 évben (1997–2008) 8,3 százalékpontról 9,2 százalékpontra emelkedett. Ráadásul miközben Európa legtöbb országában csak 2009-től esett vissza a foglalkoztatás, Magyarországon ez a folyamat már 2007-ben elkezdődött..2 Ehhez az alacsony aktivitáshoz magas inaktivitás társul. Az aktív korú gazdaságilag nem aktívak létszáma, a KSH Munkaerő-felvétel adatai szerint, 1992-től 2004-ig – egy-két évtől eltekintve (pl.: 1997-98; 2002-03) – folyamatosan emelkedik, majd 2004-től lassan csökken, de még mindig 2 millió fő felett van. Összességében megállapítható, hogy a rendszerváltás óta nagyon alacsony az állástalanok álláskeresési aktivitása3, amely az alacsony foglalkoztatási szint egyik kiváltó oka.4 A vizsgált időszakban az aktív korú inaktívak száma több mint félmillióval (pontosan: 622 ezer fő) növekedett. Ha ehhez hozzávesszük az aktív kor feletti, illetve alatti inaktívakat, akkor döbbenetes számot kapunk: a teljes népesség mintegy 60%-a nincs jelen a munkaerőpiacon. Az aktív korúaknak pedig a harmada munkanélküli! Tehát valamivel több, mint 3,7 millió foglalkoztatottra közel 6 millió inaktív és nem egészen 304 ezer álláskereső jut. A munkanélküliség alakulása szempontjából Csehország munkanélküliségi rátája, ezen belül a tartós munkanélküliek és a kereset nélküli háztartások aránya is az EU-15 átlaga alatt van. Lengyelország esetében a regisztrált álláskeresők (a tartós
1 Az EU-27 átlagos foglalkoztatási ráta és a magyar foglalkoztatási ráta közötti különbség. 2 Forrás: Eurostat (http://epp.eurostat.ec.europa.eu) 3 Álláskeresési aktivitásnak a regisztrált munkanélkülieknek a nem foglalkoztatottakon belüli arányát nevezzük. 4 A másik lényeges kiváltó ok a „foghíjas” vállalati méretstruktúra: a magyar rendszerből hiányzik a foglalkoztatás-bővülés és a munkaerő-gazdálkodás szempontjából ideális középméret, és elsöprő a kis- és nagyvállalkozások száma, ami csekély mértékben tud hozzájárulni a foglalkoztatás növeléséhez. Ráadásul a szereplők kevés kivételtől eltekintve – tartós tőke- és forráshiánnyal küzdenek. Itt jegyezzük meg, hogy ezekre a tendenciákra a mai munkaügyi rendszer gyakorlatilag semmiféle választ nem ad.

95

munkanélküliek aránya is) szintén az EU-15 átlaga alatt van. A vizsgált többi adat (ld.: 2. ábra) tekintetében a visegrádi országok értékei rosszabbak az EU-15 átlagánál. Szlovákiában a regisztrált munkanélkülieknek több mint a fele már egy éve nem kapott munkát, míg Magyarországon – hasonlóan Csehországhoz és Lengyelországhoz – ez az arány nagyjából a harmada. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők munkanélküliségi rátája Lengyelországot kivéve hihetetlenül nagy: Szlovákiában 3,7-szeres (legrosszabb európai érték), Csehországban és Magyarországon 1,8-szorosa az EU átlagának. A lengyel adat is csak az átlaghoz viszonyítva értékelhető nem olyan rossznak, de ha a többi EU országok nézzük, akkor a kép már nem olyan kedvező, hiszen a többség (21 ország) az átlaghoz közel, vagy alatta helyezkedik el; sőt Hollandia, Dánia, Ciprus, Luxemburg esetében ez az érték nem éri el az 5%-ot. 2. ábra A munkanélküliség néhány dimenziójának alakulása a visegrádi országokban (2008, %)

8; %) Forrás: Eurostat Magyarországon tehát – a visegrádi országokkal való összevetésben is – az alacsony aktivitás mellé magas inaktivitás társul. Ezen a szálon továbbhaladva, az egyik fő kérdés az, hogy a nem-foglalkoztatottak köre honnan rekrutálódott. A nem-foglalkoztatottak két nagy csoportját a munkavállalási korú inaktívak (szülői ellátást kapók, tanulók, nyugdíjasok, háztartásbeliek), és a gazdaságilag ak-

96

tívak közé tartozó munkanélküliek teszik ki (1. táblázat). Az első csoportba tartozók számottevő részének vagy semmiféle kapcsolata nincs a munkaerőpiaccal vagy meglehetősen lazák a kötődései. A második csoportnak viszont a munkaerőpiacon jelenlévő, munkára képes és munkára kész emberek a tagjai. 1. táblázat A munkavállalási korú népesség összetétele a) (ezer fő)
1990 4 534,3 62,4 1 380,4 1995 2000 2005 2007 3 571,3 3 745,9 3 653,9 3 676,6 410,0 261,4 296,0 303,7 2 100,0 2 092,4 2 059,4 2 002,4

Foglalkoztatottak Munkanélküliek Aktív korú inaktívak Ebből: Nyugdíjasok Nappali tagozatos tanulók Szülői támogatást kapók b) Egyéb inaktív Együtt Nem-foglalkoztatottak aránya a munkavállalási korú népesség %-ában c)

284,3 495,2 517,9 449,7 426,8 548,9 723,4 721,7 740,8 832,6 249,7 285,3 281,4 278,6 267,2 297,5 596,1 571,4 590,3 475,8 5 977,1 6 081,3 6 099,7 6 009,3 5 982,7 24,1 41,3 38,6 39,2 38,5

Forrás: Munkaerő-piaci tükör, 2007 (MTA KTI, http://www.econ.core.hu) Megjegyzés: a) A nők esetében a munkavállalási kor 15-59, míg a férfiak esetében 15-59 éves kor között. Éves átlagos értékek. b) Gyes-en, gyed-en, gyet-en lévők. c) Nem-foglalkoztatottak = aktív korú inaktívak + munkanélküliek. A rendszerváltás után a nem-foglalkoztatottak száma nagyjából 863 ezer fővel nőtt, mára a munkavállalási korúak mintegy 39%-át teszik ki. A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 62 ezer (1990) és 437 ezer (1994) fő között mozgott, 2009-re már félmillió feletti álláskeresőt (munkanélkülit) tart nyilván a rendszer. Az aktív korú inaktívak közül a tanulók létszáma nőtt a legnagyobb mértékben: az időszak eleji 549 ezer nappali tagozatos, 15 év feletti tanuló (az összes inaktív 9%-a) a vizsgált időszak végére (2007-re) 284 ezerrel lett több (az összes inaktív 14%-a). Ennek indokai éppúgy visszavezethetők a demográfiai ‘boom’-ra (a Ratkó-korosztályok megjelenése), mint az oktatási rendszer szerkezetének változására (a középszintű oktatás expanziójára, a felsőoktatásba kerülő tanulók számának emelkedésére). A szociálpolitikai támogatások jelentőségére világít rá az az adatsor, amely a többi inaktív (szülői támogatásban és korhatár alatti nyugellátásban részesülők, valamint az egyéb inaktívak, akiknek egy része segélyezett) arányát mutatja. Az adatok

97

– kivéve a szülői támogatásban részesülőket – növekedést mutatnak, azaz jól kivehető, hogy egyre több aktív korú számára a jóléti támogatások jelentik a minimális biztonságot, hiszen egyre többen kénytelenek szüneteltetni, megszüntetni munkaerő-piaci tagságukat (3. ábra). 3. ábra A nem-foglalkoztatottak összetételének változása

8; %) Forrás: Munkaerő-piaci tükör, 2007 (MTA KTI, http://www.econ.core.hu) A foglalkoztatotti létszám zsugorodásának következményeit elsősorban nem a foglalkoztatáspolitika, hanem más jóléti intézmények (főként a nyugdíjrendszer) próbálták kezelni. Ennek azonban nagy ára volt/van, mivel úgy tűnik, hogy a munka nélkül lévők döntő hányada elhagyta a munkaerőpiacot. Az adatokból kiolvasható, hogy ez a kilépés tartós, sok esetben végleges, mivel a segélyezés és a szülői ellátások mellett inkább az idő előtti nyugdíjazás, illetve a háztartásba való visszatérés volt a jellemző.

Az inaktivitás okai
Ahhoz, hogy megértsük, mitől olyan alacsony a magyarországi foglalkoztatási szint, és mitől olyan magas az inaktivitás, sorra kell venni azokat a lényegesebb tényező-

98

ket, amelyek ezekre a folyamatokra hatnak. Az alacsony aktivitási szint kialakulásban nyilvánvalóan számos ok játszik közre. Ezek között kiemelkedő szerepet visz a demográfiai helyzet, a kedvezőtlen gazdasági folyamatok és a munkaerőpiac szerkezete (pl.: a kereslet nem képes felszívni a képzetlen munkaerőt; kínálati problémák), a társadalompolitikai intézkedések hatásai (pl. a korai nyugdíjba vonulás; a munkaügyi rendszer elbürokratizálódása), a tőke és munkaerő alacsony területi mobilitása, valamint a roma népességgel szembeni diszkrimináció. – A magas inaktivitás okai között – Fazekas Károly megállapítása szerint (2006,129.) – „kifejezetten Magyarországra jellemző, speciális tényezőket” lehet kiemelni. Ezek az alábbiak: 1) 2) 3) 4) 5) 6) Alacsony nyugdíjkorhatár, korai nyugdíjazás; A reményvesztett állástalanok nagy száma; A rejtett álláskeresők magas száma; A nem bejelentett foglalkoztatottak magas aránya; Az inaktív népesség területi koncentrációja; A roma népesség foglalkoztatási helyzete.

E tényezők együttes hatásaként „az iskolázottsági, etnikai, területi hátrányok kumulálódása olyan súlyos problémája a magyar társadalomnak, melyre nincs példa az OECD országok vagy a csatlakozás előtti Európai Unió közelmúltbeli történelmében.” (Fazekas K., 2006, 134.) A munkaerőpiac szegmentált, legalább három részre szakadt, ahol egy szűk réteget (elsősorban a közigazgatás felső régiói; a transznacionális vállalatok és ennek környezete, illetve új típusú szakmák és szolgáltatások megjelenése) leszámítva a többség számára az alacsony életszínvonalat biztosító munkák maradtak, ráadásul a régi biztonság nélkül. A harmadik terület a gazdaság alatti rész, amely főként a naturális gazdaságból, a feketemunka és a közfoglalkoztatás, a különféle szociális ellátások vegyítéséből él. Az is a probléma része, hogy e három terület között nincs szerves gazdasági kapcsolat, vagyis a dinamikus és versenyképes rész megfelelő piaci kapcsolatok hiányában, még a gazdasági növekedés időszakában sem fejt ki szívó hatást. Könnyen belátható, hogy merőben más viszonyok között élnek azok, akik kizárólag a versenyképes gazdasági szektorban, jól fizető állásokban dolgoznak, mint azok, akik a rosszul fizetett gazdasági (vagy más) szektor alkalmazottai. És persze megint más létviszonyok közt élnek a tartós munkanélküliek, akik jó esetben a szürke vagy a feketegazdaságban nyernek alkalmazást, rosszabb esetben segélyekből tengődnek, és a segélyezések közti időben csak közmunka keretében jutnak munkához.

99

Az alacsony aktivitási szintet súlyosbítja, hogy a foglalkoztatási nehézségek nagymértékben koncentrálódnak a népesség bizonyos rétegeire és az ország bizonyos térségeire. A legveszélyeztetettebbek körébe az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező 25-54 éves férfiak tartoznak. „A középkorú férfiak inaktivitása Magyarországon kétszeres, az alacsony iskolai végzettségűek inaktivitása két és félszerese az OECD országokban megfigyelhető arányoknak.” (Fazekas K., 2006:128.) A munkaerőpiac szegmentálódása térben is leképződik. Ez a térbeli leképződés nem feltétlenül regionális szinten zajlik. Kétségkívül ott is, hiszen a nyugat-magyarországi régiók – Nyugat- és Közép-Dunántúl, valamint Közép-Magyarország – jól elkülöníthetők a többi térségtől. Utóbbi résznél további különbségtevés is indokolt, mivel Észak-Alföld és Észak-Magyarország egyre inkább lemaradni látszik. A foglalkoztatottság bővülésének (és egy felzárkóztató szociálpolitikának) legfőbb gátja az egyes térségek bezáródása, a “fizikai és társadalmi életesélyek” (Ferge, 1982) szempontjából (végleges) leszakadása. „Magyarország népességének 10–11 százaléka olyan térségekben él, ahol a munkanélküliség meghaladja a 19, a felső decilis esetében a 22 százalékot, ahol a foglalkoztatottak aránya a 15–64 éves népesség körében a becslések szerint 36 és 50 százalék között van, és ahol nemhogy javulnának, ellenkezőleg, folyamatosan romlanak a foglalkoztatási esélyek (FSzH).” (Fazekas K. – Bálint M., 2008:26.) A területi egyenlőtlenség ilyen szélsőséges mértéke nem magyar, hanem keleteurópai sajátosság (főként Szlovákiáé és Magyarországé), itt az elmúlt évszázadok gazdasági fejlődése térben rendkívül polarizált gazdaságot, és így munkaerőpiacot hozott létre. E kedvezőtlen történeti örökség a piacgazdaságok kiépülésével (és az állami kiegyenlítő politika gyenge hatásfokával) az országok többségében területileg is mutat egyfajta „megkettőzöttséget”, amely döntően a népesség szegmentálódását, szegregációját erősítette fel. Illetve pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a piacgazdaság szigetszerű terjedése, valamint a népesség térben is eltérő társadalmi-gazdasági jellege egymásba fonódva, egymás hatását felerősítve fejti ki mind a mai napig. Például, ha valaki hátrányos helyzetű térségben él, fiatal férfi és roma származású, akkor ez számára nagy eséllyel a társadalomból való teljes kirekesztést jelenti. „A rendszerváltáshoz kapcsolódó gazdasági-társadalmi folyamatok következtében kialakult egy legalább 700 ezres létszámú szélsőségesen marginalizálódott, a társadalom perifériáján tengődő, alacsony iskolázottságú, a munkaerőpiacról tartósan kiszorult, mélyszegénységben élő tömeg, amelynek immár a harmadik generációja válik úgy felnőtté, hogy újratermeli szülei alacsony iskolázottságát, s ennél fogva esélye sincs arra, hogy rendszeres munkát találjon magának.” (Havas Gábor, 2008:121.)

100

Munkaerő-piaci politikák
A munkaerő-piaci programok célja, hogy a jóléti ellátásokra alapozott megélhetés helyett a munkavállalóknak reális esélye legyen az elhelyezkedésre. Ezeknek a közpolitikai elképzeléseknek – „érje meg dolgozni” elv (making work pay), vagy a brit társadalompolitikában a „welfare to work”(jóléti rendszeren keresztüli munkába állás) – a megvalósítása a gazdaságpolitika, az adó- és jövedelempolitika, a szociálpolitika, valamint a foglalkoztatáspolitika együttes feladata. Ezek együttesen teremthetnek ösztönzést a munkaerőpiacra való belépésre. Az EU országokban a szűken vett munkaerő-piaci politikák nominális értelemben vett ráfordításai között jelentős különbségek tapasztalhatók. Ha a ráfordításokat GDP-arányosan nézzük, megállapítható, hogy a legtöbb országban a munkaerő-piaci beavatkozások nem érik el a GDP 1%-át (pl.: Csehország, balti országok, Egyesült Királyság, Szlovákia és Magyarország). A másik végletet, a GDP 2%-ánál nagyobb forrásbiztosítás Belgium (3,3%), Dánia (2,7%), Hollandia (2,5%), Finnország (2,4%), Németország (2,4%), Spanyolország (2,2%) és Franciaország (2,1%) esetében fordul elő. A ráfordításokon belül jelentős részarányt képviselnek a különböző munkaerőpiaci szolgáltatások (a mezőnyből kimagaslik Dánia, Franciaország, Hollandia és Egyesült Királyság), a képzések (főként Ausztria, Németország, Franciaország), és a foglalkoztatást ösztönző programok. A visegrádi országok Lengyelország kivételével a képzésre; Szlovákia kivételével pedig a foglalkoztatást ösztönző politikákra fordított részaránya inkább a balti és a volt szocialista országok szintjéhez közelít. Lengyelországban és Szlovákiában a beilleszkedési támogatások az EU-átlag közeliek, és ugyanez mondható el a foglalkoztatás ösztönzés esetében Magyarországról és Lengyelországról. Csehország munkaerő-piaci szolgáltatásokra fordít a legtöbbet. A hazai munkaerő-piaci politikát mind abszolút értékben, mind GDP-n belüli részarányát tekintve – az európai felállásnak megfelelően – a passzív eszközök túlsúlya jellemzi. Ezek olyan eszközök, amelyek a munkahely elvesztéséből származó jövedelem kiesést igyekeznek kompenzálni, illetve a munkanélküli lét idejére biztosítanak valamilyen szintű jövedelem-pótlást. Mint mindenhol, így Magyarországon is először a biztosítás-típusú ellátásokból részesül a munkanélküli, majd ezután – ha az állástalanság még mindig fennáll – következnek a nem-biztosítás alapú, jellemzően segély-típusú juttatások. Az állástalanok támogatásában az is közös, hogy a passzív eszközök mellé aktív munkaerő-piaci eszközök is kapcsolódnak. Az aktív eszközök „egyfelől javíthatják a munkanélküliek munkavégző képességét, motiváltságát, az álláskeresésük módszereit, és enyhíthetik a munkába állás akadályait, illetve a munkába állás első időszakának nehézségeit. Másfelől ösztönözhetik a munkakeresletet is, például a munkahelyteremtő beruházások vagy a bérköltségek támogatásával.” (Scharle Á., 2008:269.)

101

Az ellátások és támogatások időbeni alakulásában néhány jellegzetességre vagy trendre lehetünk figyelmesek. Az elmúlt két évtized tendenciáit a következőképpen lehet összefoglalni: 1. A passzív ellátásokra fordított kiadások fokozatosan csökkenek, míg az aktív eszközök ráfordításai növekszenek. 2. A képzés, a közhasznú foglalkoztatás és a bértámogatás mindvégig az aktív eszközök döntő hányadát tették ki. Részarányuk az aktív munkaerő-piaci eszközökben részesülők kétharmadát, vagy efölötti részét érintették. 3. A biztosítás5 és a nem-biztosítás6 típusú ellátások egymáshoz viszonyított aránya megváltozott. Miközben a kilencvenes évek elején a biztosítás típusú ellátásokat igénybe vevők az összes passzív ellátásban részesülők közel kilenctizedét tették ki (1992), illetve majdnem 60%-át (1993), addigra ez a kettőezres évtized elejére megváltozott. 2007-ben az összes ellátott majd kétharmada volt segélyezett. 4. Csökkent az aktív eszközökben részesülők száma, pedig a potenciális igénylők (állástalanok) száma emelkedik. 5. Egyre több olyan aktív eszköz jelenik meg, melyet EU-forrásból finanszírozunk (pl.: Lépj egyet előre program, új rehabilitációs szolgáltatások, Új pálya projekt). 6. 2000 második felétől célzottan jelennek meg a magánszektorbeli elhelyezkedést segítő programok (Start-család), melyek járulékkedvezményekkel kívánták elősegíteni a hátrányos helyzetű potenciális munkavállalók elhelyezkedési esélyeit.7 A munkaerő-piaci programok együttes hatásairól szinte semmiféle információ nem áll rendelkezésünkre. Az adatok értékelése (ÁFSZ Monitoring vizsgálat), valamint a kutatási adatok figyelembevételével „sejtésként állíthatjuk, hogy a támogatási rendszer jelentős holtteher-veszteséggel működik – olyan foglalkoztatást támogat, ami e nélkül is megvalósult volna –, illetve eredménytelen.” (Scharle Á., 2008:273.) A három legjelentősebb munkaerő-piaci aktív eszköz eredményessége8 a következőképpen alakult:
5 Ezek a következők: munkanélküliek járadéka, majd álláskeresési támogatás. 6 Munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a nem foglalkoztatottak részére rendszeres szociális segély, álláskeresési segély. 7 A Start-család „tagjai” és támogatottjai: 1) Start-program – pályakezdő fiatalok számára; 2) Start-plusz program – anyasági támogatásból és ápolási díjból visszatértek, ill. nehezen foglalkoztathatók számára; 3) Start-extra – 55. életévüket betöltöttek, ill. alacsony iskolai végzettségűek számára. 8 Ebben az esetben egy igen egyszerű, de fontos eredményességi mutatót használunk, nevezetesen azt, hogy 3 hónappal a program lejárta után a résztvevők hány százaléka volt munkavállaló ugyanannál a munkaadónál (elhelyezkedési-, ill. továbbfoglalkoztatási arány).

102

Elfogadott képzés Bértámogatás Közhasznú foglalkoztatás

1996 50,2 70,1 -

2001 49,3 59,7 1,5

2003 46,0 62,0 1,4

2005 51,4 62,6 0,9

2007 47,6 63,4 -

Forrás: az „elfogadott képzés” és a „bértámogatás” esetében Munkaerő-piaci tükör, 2008 (5.12. táblázat). A „közhasznú foglalkoztatás” esetében Frey, 2007:149. Az adatok az FSZH-től származnak. Az adatokból látható, hogy – talán a bértámogatást leszámítva – a programok jelentős eredménytelenséggel működnek. Különösen igaz ez a közhasznú foglalkoztatásra, amely „évről évre jelentős pénzügyi forrásokat igényel, ezért cserében viszont szinte semmit nem nyújt annak érdekében, hogy a résztvevők normál, nem támogatott álláshoz jussanak.” (Frey M., 2007:149.) A rendszerszerű működést és az információáramlást az is nehezíti, hogy – mint Magyarországon a jólét területén általában – a területet szabályzó joganyagot (túl) sokszor, (túl)sűrűn módosították. Az átalakulások fókuszában az aktív korú inaktívak egyes csoportjai – pályakezdő fiatalok, 50 év felettiek, megváltozott munkaképességűek, kisgyermekes szülők, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők állnak. E változási irányba illeszkedik bele a két terület – a szociális szolgáltatás és a munkaügyi ellátórendszer – azon felismerése, hogy bizonyos esetekben csak együtt képesek elérni a kitűzött célokat. A két terület közötti együttműködés feltétel- és keretrendszerének és finanszírozási kérdéseinek tisztázása még várat magára, de a megvalósítás érdekében már történtek lépések. Az első ilyen lépés: a tartósan munka nélkül lévőknek a munka világába történő visszavezetése érdekében 1997-től – és ezt tekinthetjük az Út a munkához program közvetett előzményének is – szerepel az együttműködési kötelezettség. Ekkor az önkormányzatok számára ez, mint lehetőség merült fel. A szociális törvény a kereteket (keretjellegű diszkrecionális szabályozás), valamint a segélyre való jogosultság feltételét határozta meg (indokoltsági feltételek szabályozása). „Az együttműködés szabályozásának ebben az első, kezdeti periódusában az önkormányzatok többsége nem élt a törvényi lehetőséggel – néhány nagyváros kivételével – az együttműködés helyi szabályait nem határozták meg.” (FSZH 2009a: 1-2.) Az indokoltsági feltételek szigorításával párhuzamosan megjelent az önkormányzatok kötelezése is (2000. évi változás). Sőt, a jogszabályi változás arról is rendelkezett, hogy az önkormányzatoknak, mikor a munkanélküli ellátás folyósítása lejárt, a segélyezettek számára foglalkoztatási lehetőségek kell biztosítani. Ennek a szabályozásnak az egyik következménye, hogy megerősödött az igény a közhasznú

103

vagy közcélú munkára, hiszen az aktív munkaerő-piaci eszközökben részesülők (átlagosan) valamivel több, mint ötöde részesült e támogatási formában. „Az alacsony iskolai végzettség következtében a közhasznú munkán foglalkoztatottak többsége alacsony kvalifikációt igénylő, kommunális jellegű tevékenységet lát el. A munkáltatók eleinte csak a település fenntartásra és kommunális szolgáltatások területén ajánlottak számukra fizikai munkát. (…) A tevékenységfajták sokszínűbbé válását segítette, hogy a foglalkoztatási törvény 2000. február 1-jétől hatályos módosítása kibővítette azoknak a közhasznúnak minősülő tevékenységeknek körét, amelyek támogathatók, (…) E szerint a közhasznú munka támogatására lehetőség nyílik nemcsak közfeladat, hanem az önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot, illetve a települést érintő feladatok ellátása esetén is.” (Frey M., 2007:149.) Az esetek számottevő részében ez azonban csak mint lehetőség áll fenn, mivel a közhasznú munka keretén belüli munkavégzés – a 2001-2007 közötti időszakot tekintve – 75-80%-a kommunális tevékenység maradt. A 2005-ös évet nyugodtan tekinthetjük történetünk fordulópontjának, hiszen a munkanélküliek pénzbeli ellátórendszere gyökeresen átalakult. A biztosítási – ekvivalencia – elvet (álláskeresési járadék) és a munkaösztönzési elemeket (együttműködési megállapodás; elhelyezkedési prémium) megerősítették, s ezzel párhuzamosan – a biztosítási idő lejárta utánra, bizonyos feltételek fennállása esetén – a jogalkotó álláskeresési segélyt vezetett be. A segély mintegy utolsó(előtti9) lépcsőként, minimális összeggel (a minimálbér 40%-a) járult hozzá a megélhetési költségekhez azon aktívak körében, akik vagy kimerítették a biztosítási időt vagy a munkanélkülivé válás előtt nem rendelkeztek kellő szolgálati idővel a járadék megszerzéséhez vagy korábban nyugdíj előtti munkanélküli segélyre voltak jogosultak. Utóbbi kör kivételével a folyósítás időtartalma 90 nap. A szociális törvény módosításában az eddigi együttműködési kötelezettséget konkretizálták: az önkormányzatoknak kötelezően ki kellett dolgozniuk a beilleszkedési programokat. A helyi rendeleteknek tartalmaznia kell: a) az intézményi kijelölést; b) az eljárási szabályokat; c) a beilleszkedést elősegítő programok típusait; d) a szankciókat. A változások egyik következménye, hogy a segély folyósításának feltétele egyre inkább a munkavégzés lett, amely erősítette az önkormányzatok (családsegítők), valamint a munkaügyi kirendeltségek közötti munkakapcsolatot. A másik látható következmény, hogy – a munkaügyi központok jelzései szerint (idézi: Frey M., 2007.) – a foglalkoztatási törvény 2005. évi módosítása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen a rendszer nem lett hatékonyabb, csak a bürokratikus adminisztráció növekedett, meghosszabbodott az ügyintézési és a várakozási idő, valamint az állás9 A jogalkotó utolsónak szánta, de a valóságban utolsó előtti, mivel e támogatás lejárta után a kérelmező szociális segélyben részesülhet.

104

keresési megállapodás – főként a rossz munkaerő-piaci helyzetben lévő térségekben – formálissá vált (Bódis L.–Galasi P.–J., Micklewright–Nagy Gy., 2005). Talán ezért, a rendszer 2006-ban és 2007-ben is módosult. Előbbi esetben a rendszeres szociális segély családi segéllyé vált. A 2007-es változás tovább pontosította az együttműködési kötelezettségek tartalmi elemeit, és az eddig párhuzamosan (egyik ág: foglalkoztatási törvény, másik ág: szociális törvény) futó változtatási hullámok mintha a jogalkotás szintjén kezdtek volna összeérni. Jól jelzi ezt, hogy az új szabályok szerint a szociális segélyre jogosultak kötelesek együttműködni a munkaügyi kirendeltségekkel is. Az együttműködés részletes szabályait a beilleszkedési programoknak kell tartalmazniuk. Elérkeztünk a 2009-es évhez. Ekkortól hatályos az Út a munkához elnevezésű program.

Az Út a munkához program
A program célja: „komplex intézkedések sorozatával kívánja elérni azt, hogy a munkára képes, tartós munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt valamely közfoglalkoztatási formában, annak érdekében, hogy rendszeres jövedelemhez jussanak. (…) Ennek érdekében megfelelő munkakapcsolatban kell, hogy együttműködjenek az önkormányzatok és a munkaügyi szervek, illetve a szociális szolgáltatásokat biztosítók.” – áll a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapján (http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_utamunkahoz). A program központi eleme a közfoglalkoztatásban való részvétel növelése. Fő szabályként tehát minden aktív korú inaktívnak közfoglalkoztatásban kell részt vennie. Ezt a célt lényegében a szociális segélyezési rendszer módosításával és az intézményi együttműködés erősítésével, a kapcsolatok informatikai megerősítésével kívánják elérni. A munkaerő-piaci pénzbeli ellátás lényegi módosítása nélkül a szociális segélyek körében történtek átalakítások. Az új jogszabály az aktív korú inaktívak körében úgy szelektál, hogy meghatározza a nem foglalkoztathatók, valamint a munkaképesek körét. Előbbi esetben a jogszabály három kört nevesít, akiket felment a munkavégzés alól. Ők az 55 év felettiek, és azok, akiknek 14 éven aluli gyermekük elhelyezését az önkormányzat nem tudja napközbeni ellátás keretében biztosítani (feltéve, hogy a másik szülő ellátásban nem részesül), valamint, akik egészségi okok miatt nem képesek munkavégzésre. A munkavégzés alól törvényileg felmentettek továbbra is a rendszeres szociális segélyt kapják. Az ellátás jogosultsági feltételei nem változtak. (Ha mégis dolgozni szeretnének, akkor erről nyilatkozni kell.)

105

A fentiekben felsoroltak közül az egészségkárosodottak ide nem sorolva, a másik két csoporttal a családsegítők (vagy az önkormányzat által kijelölt szerv) együttműködési megállapodást köt. Az együttműködés tartalmi elemeit a beilleszkedést segítő program tartalmazza.10 Azok, akik alkalmasak a munkavégzésre és jogosultak lennének a rendszeres szociális segélyre – jövedelem- és vagyonteszt, valamint előzetes együttműködés alapján – a munkaügyi kirendeltségen kérik az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételt. Az ügyfél a munkaügyi kirendeltséggel álláskeresési megállapodást köt, illetve közfoglalkoztatásban vesz részt. Az álláskeresési megállapodás 35 év alatti, az alapfokú oktatást be nem fejezett fiatalok esetében kötelező jelleggel képzést ír elő. A munkaügyi kirendeltségek kompetenciájába tartozik az is, hogy ha úgy ítéli meg, akkor a már említett álláskeresési megállapodás keretén belül a családsegítőkkel való együttműködésre kötelezheti ügyfelét.11 A közfoglalkoztatás (ami minimum évi 90 nap, és legalább napi 6 órai munkavégzést jelent) biztosításáért a települési önkormányzatok a felelősek. A közfoglalkoztatásban részt vevők munkabért kapnak, amely – teljes munkaidő esetén – nem lehet kevesebb a mindenkori minimálbérnél. A közfoglalkoztatás keretében állami vagy önkormányzati közfeladatokat lehet ellátni. Amennyiben az önkormányzat nem tud közfoglalkoztatást biztosítani, az igényjogosult – addig, míg ez a helyzet fennáll – rendelkezésre állási támogatásra (rát) jogosult. Az ellátás mértéke megegyezik a nyugdíjminimum összegével. Intézményi együttműködés – Intézményi feladatok A változtatások szükségessé teszik az érintettek körének pontos ismeretét, ezért a törvény kötelezi az önkormányzatokat az illetékességi területükön élők éves szinten történő számbavételére. Az ún. Közfoglalkoztatási tervben meg kell határozni a képzésre-, illetve foglalkoztatásra alkalmas, illetve alkalmassá tehető személyek körét. A közfoglalkoztatási tervet véleményezésre el kell küldeni a munkaügyi kirendeltségeknek, illetve (2000 főt meghaladó település esetében) a helyi szociálpolitikai kerekasztaloknak is. A program során az önkormányzatok (jegyzők) és a munkaügyi központ, valamint a kirendeltségek közötti információáramlás biztosítására informatikai rend10 Ugyanakkor kérdéses, hogy a felmentettekkel milyen tartalmú beilleszkedést lehet kötni, ott, ahol mondjuk nincs napközbeni gyermekellátó szolgáltatás. 11 Ez fordítva nincs így, a családsegítőknek – a törvény szövege szerint – nem kell kezdeményezni az együttműködést, illetve ha kezdeményez, akkor a munkaügyi kirendeltségnek nem kötelező reflektálni. Mondani sem kell, hogy ez nagyban gátolja a hatékony és eredményes működést.

106

szert (Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis) építettek ki. Az adatbázis deklarált funkciója: „a közös ügyfélkörről történő információcsere naprakész tájékoztatást ad mindkét szervezetnek a saját feladatkörükbe tartozó ügyintézési folyamatok elvégzéséről, és a hatáskörük alapján hozott döntésekről, illetve kötelezettségeinek teljesítéséről” (FSZH 2009b:2.) Az adatbázishoz – melyet az FSZH működtet – a következő szervezeteknek van hozzáférési jogosultsága:12 Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH); települési önkormányzat jegyzője; regionális munkaügyi központ és annak kirendeltségei; Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség. A családsegítő szolgálatoknak – évente legalább egyszer – írásos értékelést kell adni a beilleszkedést segítő program végrehajtásáról. Ezt a rendszeres szociális segélyezettek esetében a jegyzőnek, a rendelkezésre állási támogatás esetében a munkaügyi központnak kell megküldenie. A munkaügyi kirendeltségnek nincs ilyen feladata. Az „Út a munkához” program szervezeti-működési sémája:

12 Az megint kérdés, hogy a családsegítők be-nem-emelésével a rendszer miként fogja teljesíteni a deklarált céljait.

107

Összegzés, értékelés – Lehet-e menni a munkába?
Az Út a munkához program bevezetésétől számított időszakban történt folyamatok arra még nem alkalmasak, hogy mélységében tudnánk a hatásokat értékelni. Az biztos, hogy a program sok helyen elindult, hiszen a települési önkormányzatok 94%-a elkészítette a közfoglalkoztatási tervet13, és – mivel a központi költségvetés kerete felülről nyitott volt – várhatóan 20 milliárd Ft-tal meghaladja az előirányzatot. Egyszóval, a program által megszabott jogszabályi keretek közötti átrendeződésnek és ezzel párhuzamosan létszámbővülésnek lehetünk tanúi. Átrendeződésnek, hiszen egyrészt összességében csökkent a segélyezettek száma, másrészt a rendszeres szociális segélyben részesülők többsége átkerült a rendelkezésre állási támogatás ellátásába, azaz a munkára képes, de jelenleg nem foglalkoztatottak körébe (4. ábra). Létszámbővülésnek, hiszen 6 hónap alatt mintegy 57 ezer fővel növekedett az aktív korú ellátásban részesülők száma, valamint a közcélú foglalkoztatásban részesülők köre. Ez az adatsor – és az Út a munkához program első tapasztalatai is – azt igazolják, a segélyezettek legnagyobb része, ha módjában áll, munkába szeretne lépni. 4. ábra Aktív korúakat érintő ellátásokra jogosultak, valamint közcélú foglalkoztatásban részesülők (2009. I. félév, %)

Forrás: SZMM Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály
13 Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály, Kőnig Éva főosztályvezető előadása, 2009. június 9-10, Hajdúszoboszló, konferencia

108

Igaz, megfogalmazott célként nem szerepelt, de azt mindenképpen sikerként lehet elkönyvelni, hogy egyre több ember kerül be a munkaügyi és szociális szolgáltatási rendszer ügyfélkörébe. Az 1. táblázat adatából látható, hogy 2007-ben nagyjából 476 ezer olyan aktív korban lévő inaktív volt, aki nem tanult, nem részesül nyugellátásban és szülői támogatásban, vélhetőleg segélyben és/vagy alkalmi munkából élt, és nem volt, illetve laza kapcsolatban állt a különböző gyermekjóléti, –védelmi, munkaügyi, szociális szolgáltatási rendszerrel. E majdnem félmillió emberből – 2007-ben – 209 ezren részesültek rendszeres szociális segélyben. A segélyezettek bővülése, és az együttműködési kötelmek erősítése – elvben – az első lépcsőfok lehetne a munka világába való visszajutásának. Lehetne, de ez – egyenlőre – csak elvi szintű lehetőség. Mire alapozzuk ezt a megállapítást? Négy olyan tényezőt látunk, amely zsákutcába viheti a programot. Vegyük sorra ezeket: 1. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az aktív eszközök, és ezen belül különösen a közcélú foglakoztatás nem működik hatékonyan. A miért’re adható egyik választ egy nemrég megjelent kiadvány tanulmányában szereplő folyamatábra illusztrálja (Erdős Zs. – Szabó J. – Jászberényi Á., 2009:114.). Idézzük: Rát-folyamat jogszabály szerint

Forrás: Kovács I. – Ráczné Lehóczky Zs. (szerk), 114. old

109

Az ábra egyértelműen mutatja, hogy a közfoglalkoztatás zsákutca; nem teremti meg a nyílt munkaerőpiacra való belépés feltételeit. Nem tudja, mivel nincs, és törvényileg nem lehet kapcsolata az elsődleges munkaerőpiaccal, hiszen ha lehetne, az már nem közfoglalkoztatás, hanem gazdaságfejlesztési és/vagy munkaerő-piaci aktív eszköz. Azért sem tűnik jó eszköznek, mivel – ahogy már többször említettük – a közcélú munkák az alacsony presztízsű, nagy élőmunka-, de alacsony eszköz-igényű közmunkákat jelentik (kommunális munkák), amely nem segíti elő az áhított munkaképesség javulást. A már említett és idén megjelent kézikönyvben [Kovács I. – Ráczné Lehóczky Zs. (szerk.), 2009.] szereplő példák erre hívják fel a figyelmet. Ráadásul a bemutatott jó gyakorlatok (Kaposvár, Szombathely, Nyíregyháza, vagy Túrisvándi) a már eddig is működő modellek voltak, ezeket „írták át”, egészítették ki a jogszabály-változás követelményeivel. Ez érthető is, hiszen a települések így tudtak forráshoz jutni. 2. A másik jelenség, amely veszélyt (zsákutcát) jelent a programra, hogy az Út a munkához program elsősorban kistelepülésen lévő problémára kívánt reagálni, ezt szélesítette ki országos előírássá. Ezt a megállapításunkat két tényre alapozzuk. Először is, a rendszeres szociális segélyezettek harmada 2 ezer fő alatti, és csak 14%uk 50 ezer fő feletti településről került ki. Másodszor, regionális metszetben a két leghátrányosabb régióban (Észak-Alföld; Észak-Magyarország) él a segélyben részesülők majdnem 60%-a. Azaz a szegénység alakulása és a foglalkoztatási gondok szempontjából a legrosszabb helyzetben lévő térségek lakói, akik – a segélyre való jogosultságuk ezt igazolja – nagyon kevés jövedelemből kénytelenek megélni. E településeken a közcélú munkavégzés a tekintetben eléri célját, hogy piacot helyettesít, így emelve a támogatottak jövedelmét, megélhetési biztonságát. Ez azonban csak időszakos, hiszen nem kapcsolódik semmiféle más rendszerhez, társadalompolitikai elképzeléshez. 3. A program működése szempontjából az is nagy veszély, hogy ahol nem olyan tragikusan rossz a helyzet, ahogy azt az előzőekben írtuk, ott a program szerkezete „elnyomja” a más jellegű kezdeményezéseket, módszereket. Magyarán: meggyőződésünk szerint nem „út” van, hanem „utak” vannak a munkába, és nem a munkához. Így marad a kistelepülésen lévő gondok enyhítése (tömeges és tartós munkanélküliség, és masszív önkormányzati alulfinanszírozás), amire a program részleges segítséget ad(hat). 4. A következő veszély, hogy – a településen élők számától függően – előbb vagy utóbb elfogynak az értelmes munkák, mivel a közcélú munka szervezése a települési önkormányzatok feladata, azaz a település kommunális tevékenységeit (épület felújítás, zöldfelületek tisztántartása, különböző karbantartási munkák stb.) végzi el. Nehezen – sok szabályzó és érdekviszony leküzdése és plusz feladatok vállalása árán – képes csak a települési körből kitörni, de így sem tud a program regionális nagyságban gondolkodni, amely tartósítani tudná az értelmes munkákat.

110

A Bevezetőben feltett kérdésre – hogy a program illeszkedik-e az európai trendbe, vagy valamilyen sajátos magyar út – a következő válasz adható: Az európai trendek – korai beavatkozás; foglalkoztatatási szint növelése; munkaképesség megőrzése – közül az utolsóra ad valamiféle választ, de ez – úgy véljük – ideiglenes, hiszen a program nincs beágyazva egy társadalompolitikai koncepcióba, sőt a munkaügyi és szociális integrálás is – mint láttuk – csak félig sikerült. Az Út a munkához programot a társadalmi feszültségek megléte és eszkalálódása hívta életre. Az elmúlt időszak munkanélküliségi és más gazdasági-társadalmi adatai azt mutatják, hogy a társadalmi kirekesztés szempontjából létrejöttek reménytelen helyzetek, ahol gyermekek már úgy nőnek fel, hogy szüleik nem rendelkeznek tartós munkahellyel, a szülők – különböző, főként strukturális okok miatt – képtelenek a tartós munkavégzésre. E családok fő rendszeres bevételi forrásai elsősorban a családtámogatások, és egyéb a szociális ellátások, valamint – a jobban képzetteknek, kapcsolati hálóval rendelkezőknek – (illegális) (atipikus) munkaalkalom. A következmények: e sérülékeny csoportokat, családokat a társadalmi, gazdasági körülmények olyan pályára kényszerítik, melyből nincs, illetve majdnem lehetetlen a kiút. „Ez a rendszer – miközben fenntartja a családot – egyúttal tartósítja is a legtöbb szülő számára a kijutás akadályait, a gyerekeknek nyújtott minták és esélyek hiányában pedig újra is termeli a hátrányos társadalmi helyzetet.” (Simonyi Ágnes, 2002:141.) Az előzőkben vázolt folyamat legújabb természetrajza, hogy a társadalmi törésvonalak, szakadékok etnikai dimenziót kaptak. A társadalmat és munkaerőpiacot szétszabdaló folyamatok etnicizálódtak. A program célja a munkátlanságból fakadó társadalmi feszültségek kezelése. Ezt az elképzelést a sok egyéb szerkezeti elem és eszköz(telenség) mellett, azért sem tudja a program teljesíteni, mert hiányzik a komplex térségi gazdaságpolitikai, fejlesztési elképzeléseket és jóléti politikákat ötvöző társadalompolitika, és ehhez rendelt allokációs mechanizmus. „Nem győzzük elégszer hangsúlyozni azt az elvi és gyakorlati tapasztalatokon nyugvó meggyőződésünket, hogy a társadalmi integráció erősítésének záloga (így a szegénységi élethelyzetek csökkentésének is) a társadalompolitikai eszközrendszer (fontosabbak: gazdaságpolitika, adópolitika, a mobilitási csatornák szélesítésének politikája, oktatási és képzési struktúrák, egyszóval a közszolgáltatások elérhetőségének és minőségi feltételeinek javítása) együttes, egy érdek felé történő alkalmazása.” (Mózer P., 2007:95.) A munkaképesnek ítélt embereket a segélyezés – közfoglalkoztatás – segélyezés körforgással nem lehet integrálni. A program által megerősített eszközök (segélyezés összekötése a közmunkával) a régi érdemes (munkaképtelen) – érdemtelen (munkaképes) dilemmát veti fel, méghozzá úgy, hogy eközben a program által

111

kínált megoldás-módok inadekvátak. Érdemes egy kicsit hosszabban idézni, hogy mit írt erről Robert Castel: „A segélyezés egész története nem egyéb, mint ezzel az ellentmondással való keserves küzdelem. (…) Annak lehetetlenségébe ütköznek bele, hogy a segélyezés sajátos kategóriáinak keretein belül teljes értékű megoldást dolgoznak ki a munkaképes szegények problémáira. Amíg árva, elhagyatott gyermekekről, erejüket vesztett aggokról, beteg, nyomorék szegényekről s effélékről van szó; amíg a hátrányos helyzetek keretein belül maradunk – addig nincs igazán probléma. Ezen azt értem, hogy a nehézségek (melyek igen súlyosak is lehetnek) – alapvetően pénzügyi, technikai, intézményi jellegűek. Azoknak az embereknek az önmaguk fenntartására való képtelensége viszont, akik munkaképesek, azt az alapvető problémát veti föl élesen, amellyel, történelmileg, az épkézláb szegények szembesítették először a társadalmat. A segélyezési rendszert olyan talány elé állították, mely nehezebb még a Szfinx kérdésénél is. Hogyan csináljunk a segélykérőből olyan embert, aki majd képessé válik arra, hogy saját maga teremtse meg létfeltételeit. A kérdésre nincs válasz, mivel a „jó válasz” kívül esik a segélyezési logika dimenziórendszerén, a munkaviszony logikájáéba tartozik. [kiemelés: MP]” (R. Castel, 1998:63.) Így – a szerkezeti elemek számbavétel után – azt kell hogy mondjuk a program nem az európai trend része, hanem inkább az elmúlt időszak szerves következménye, mivel „a szociális ellátások elmúlt másfél évtizedes történetében a megcélzott szeparáció technikai ésszerűsítést ugyan sem pénzügyi, sem adminisztratív értelemben nem hozott, utat nyitott viszont a szélsőséges szegregációnak és a társadalmi kirekesztődésnek. És ami a jelen összefüggésben legalább ilyen fontos: a szegregáció gyorsan intézményesülő pályáin kiformálódtak és súlyos megkülönböztetésekkel, mi több, irreverzibilis módon megtapadt jelentésekkel – stigmákkal – telítődtek az elsőtől markánsan elválasztott másodrendű állampolgáriság tartalmai. Magyarán, a sodródó reformok útján mára kialakult jóléti ellátás a szociális jogok kettéhasadásának, ezzel pedig az állampolgáriság köré szervezett társadalmi integráció felbontásának tevőleges aktora lett.” (Szalai Júlia, 2007:55.)

112

Felhasznált irodalom
Bódis Lajos—Galasi Péter–John, Micklewright–Nagy Gyula (2005): Munkanélküliellátások és hatásvizsgálatai Magyarországon. MTA KTI, Bp. Castel, Robert (1998): A szociális kérdés alakváltozásai. Kávé Kiadó, Bp. Erdős Zsuzsanna–Szabó János–Jászberényi Ágnes (2009): Jó gyakorlat bemutatása az aktív korú nem foglalkoztatottakkal való együttműködésben Kaposvár példáján keresztül. In: Kovács I.–Ráczné Lehóczky Zs. (szerk): Kézikönyv az „Út a munkához” program feladatairól, kiemelten a közcélú foglalkoztatás jó gyakorlatáról. FSZH, Bp. Fazekas Károly (2006): A magyar foglalkoztatási helyzet jelene és jövője. In: Vizi E. Szilveszter (szerk.): Előmunkálatok a társadalmi párbeszédhez. A Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok. Budapest, Gazdasági és Szociális Tanács. Fazekas Károly–Bálint Mónika (2008): A magyar munkapiac állapota 2007-2008ban. In: Fazekas K.–Köllő J. (szerk.): Munkaerő-piaci tükör. MTA KTI, http:// www.econ.core.hu/kiadvany/mt.html Ferge Zsuzsa (1982): Társadalmi újratermelés és társadalompolitika. KJK, Bp. Frey Mária (2007): Aktív munkaerő-piaci eszközük működésének értékelése 20012006 között és változásai 2007-ben. In: Fazekas K.–Cseres-Gergely Zs.–Scharle Á. (szerk.): Munkaerő-piaci Tükör. MTA KTI-OFA, http://www.econ.core.hu/ kiadvany/mt.html FSZH (2009a) Tájékoztató családsegítők részére az aktív korú ellátásban részesülőkkel kapcsolatos teendőkről. FSZH Szociális Főosztály, www.afsz.hu FSZH (2009b) Tájékoztató a Foglalkoztatási és Szociális Adatbázisról. FSZH Szociális Főosztály, www.afsz.hu Havas Gábor (2008): Esélyegyenlőség, deszegregáció. In: Fazekas Károly–Köllő János–Varga Júlia (szerk.): Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért. Oktatási és Gyermekesély kerekasztal, MEH, Bp. Mózer Péter (2007): „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok…” A jövedelem- és/vagy vagyontesztelésen alapuló pénzbeli támogatások bemutatása, valamint alternatívák megfogalmazása. MEH Államreform Bizottság, Bp. (A tanulmány „Az államreform koncepcionális megalapozása” című, ÁROP-3.1.3-2007-0001 azonosító számú projekt keretében készült.) Scharle Ágota (2008): Foglalkoztatás, intézményrendszer és foglalkoztatáspolitika. In: Kolosi T.–Tóth I. Gy. (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Bp. Simonyi Ágnes (2002): Családok peremhelyzetben városon és falun. Szociológiai Szemle, 4. szám Szalai Júlia (2007): Nincs két ország…? Társadalmi küzdelmek az állami (túl)elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon. Osiris Kiadó, Bp.

113

Havas Gábor

A felsőoktatáshoz kapcsolódó esélyegyenlőségi programok
1. Az esélyegyenlőségi programok lehetséges célcsoportjai
Az oktatás területén működő esélyegyenlőségi programok legfőbb célja, hogy olyan tanulók számára teremtse meg a sikeres iskolai pályafutás lehetőségét, akiknek ilyen jellegű támogatás nélkül erre nem nagyon volna esélyük. A sikeresség mércéje persze a társadalmi hovatartozástól, a szülők iskolázottsági szintjétől, a család társadalmi státuszától, a jövedelmi viszonyoktól és még egy sor egyéb tényezőtől függően más és más. Amikor az Oktatási Minisztérium 2002-ben az iskolai szelekció és szegregáció rendszerváltás utáni drámai mértékű felerősödésére válaszul az oktatáspolitika középpontjába állította az integrációt, a halmozottan hátrányos helyzet definiálásával határozta meg a tanulóknak azt a halmazát, amelyet a megelőző időszakban az iskolai szelekció és szegregáció a leginkább sújtott, s amelyet éppen ezért egy esélyegyenlőségi oktatáspolitikának elsősorban támogatnia kell. A definíció két tényezőt emelt ki: a szülők alacsony (8 általánost meg nem haladó) iskolai végzettségét, és a család egy főre jutó alacsony (a létminimum szintjét meg nem haladó) jövedelmét. Ez a két tényező együtt viszonylag nagy találati pontossággal írja körül a magyar társadalomnak, és ezen belül a gyerekes családoknak azt a tradicionális szegénységből származó és ma mélyszegénységben élő részét, amely a rendszerváltással összefüggő társadalmi folyamatok következtében mind munkaerő-piaci, mind lakóhelyi, mind iskoláztatási értelemben marginális helyzetbe került. Ezt a marginalizálódott, konszolidálatlan kisebbséget pillanatnyilag áthidalhatatlannak tűnő, mély szakadék választ el a konszolidált többségnek még az egzisztenciális értelemben leginkább vesztesnek tekinthető alsó harmadától is. Az érintett családokban születő és felnövő gyerekek iskolai pályafutása kapcsán természetesen ma távolról sem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen arányban jutnak el a felsőoktatásba, hanem az, hogy elégséges mennyiségű óvodáztatásban és iskoláztatásban részesülnek-e, hogy időben befejezik-e az általános iskolát, hogy megtanulnak-e elfogadhatóan írni, olvasni, számolni, és hogy bent tarthatók-e az iskolaköteles kor végéig az oktatási rendszerben. Számos kutatás bizonyította, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek túlnyomó többsége már az első életévekben súlyos hátrányokat szenved el, hogy már eb-

115

ben az időszakban jelentős szocializációs deficit keletkezik.1 A kutatások azt is igazolták, hogy az oktatási rendszernek a 80-as évek közepétől kezdődő radikális átalakulása annak az esélyét is jelentősen csökkentette, hogy az óvoda és az iskola ezeket az induló hátrányokat érdemben csökkenteni tudja. A PISA felvételek tanúsága szerint Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol az iskolai teljesítményt a legnagyobb mértékben határozza meg a tanulók társadalmi hovatartozása, ahol a család társadalmi helyzetéből adódó „belépési” különbségek a későbbiekben tovább növekednek. Az olló szétnyílása már az óvodában elkezdődik. Az óvodáztatás jelenlegi intézményi feltételei nem elégségesek ahhoz, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeke óvodáskor előtt felhalmozódott hátrányait az óvoda érdemben csökkenteni tudja. A halmozottan hátrányos helyzetű és különösen az ebbe a körbe tartozó roma gyerekek esetében az átlagosnál lényegesen nagyobb a valószínűsége annak, hogy csak későn, 5 évesen vagy még idősebb korban kerülnek óvodába.2 Elsősorban azokon a településeken, településrészeken kevés az óvodai férőhely, vagy nincs egyáltalán óvoda, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya kiugróan magas. Egy 2003-ban végzett kutatás során3 erre utaló objektív statisztikai mutatók alapján választottuk ki azokat a községeket, amelyekről feltételezhető volt, hogy ott komolyabb problémák vannak az óvodáztatással. A kutatás mintájába végül 103 óvoda nélküli és 226 óvodával rendelkező település került be. A 103 óvoda nélküli település közül 81-ből volt adat a romák településen belüli arányáról. Ebből a 81 településből 35-ben haladta meg a romák aránya a 25 és 15-ben az 50 százalékot. Vagyis azoknak a községeknek, amelyekben nincs óvoda, de az ott élő gyermekek száma alapján indokolt lenne, hogy legyen, csaknem a fele (43,2%) szegény-cigány gettó vagy gettósodó település. Hasonló volt a helyzet a megvizsgált óvodával rendelkező településeken. Ezeknek is csaknem a felében (45,2%) haladta meg a romák aránya a 25 százalékot. Másfelől minél magasabb a településen a romák aránya, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az óvodák túlzsúfoltak, és még így sem tudnak minden jelentkezőt felvenni. A gyerekek társadalmi összetétele szerint igen jelentősek a különbségek az egyes óvodák tárgyi feltételeiben és pedagógiai szolgáltatásainak a színvonalában is. A továbbiakban az általános iskola első osztályától kezdve folyamatosan erőteljes társadalmi szelekció érvényesül, amely szorosan összefügg az azonos típusú intézmények és a pedagógiai szolgáltatások szélsőséges polarizálódásával. Tagozatos, kéttannyelvű, emeltszintű programok, osztályok, 6 és 8 osztályos gimnáziumok egyfelől, gettóiskolák, gettóosztályok, gyógypedagógiai tagozatok másfelől.
1 Herczog Mária: A koragyermekkori fejlődés elősegítése. In: Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért, Bp. 2008 2 Havas Gábor: A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók óvodáztatási helyzete. In: Havas Gábor–Liskó Ilona: Óvodától a szakmáig, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 2006 3 Havas Gábor i.m.

116

A hátrányok további halmozódását eredményezi a 8 általánost befejező tanulók eloszlása a középfokú intézmények között. A családok társadalmi háttere meghatározó szerepet játszik a továbbtanulási arányok kialakulásában. Abban, hogy ki kerül érettségit adó középiskolába, illetve ezen belül gimnáziumba, és ki szakiskolába, mint ahogy abban is, hogy ki jut be a magasabb tudásszintet garantáló elitgimnáziumokba vagy speciális szolgáltatásokat biztosító elitosztályokba, és ki kénytelen megelégedni a futottak még kategóriába tartozó, gyengébb színvonalú középiskolákkal, osztályokkal. A középfokú oktatásban az elmúlt évtizedben bekövetkezett jelentős létszámnövekedés együtt járt a gimnáziumok és szakközépiskolák erőteljes differenciálódásával. Vannak elit gimnáziumok, amelyek rendkívül magas színvonalú pedagógiai szolgáltatást nyújtanak, és ezzel kellőképpen megalapozzák diákjaik sikeres felsőoktatási karrierjét. Ugyanakkor vannak rendkívül gyenge színvonalú középiskolák is, amelyek azokat az alapvető ismereteket, készségeket sem tanítják meg, amelyek nélkül a felsőoktatásban nem nagyon lehet boldogulni. A halmozottan hátrányos helyzetű diákok, mivel túlnyomórészt az utóbbiakba járnak, és a családjukban sem tudják pótolni azt, amit az iskola elmulasztott átadni nekik, gyakran úgy kerülnek egyetemre, főiskolára, hogy a legalapvetőbb számítástechnikai ismeretekkel sem rendelkeznek, hogy alapfokú nyelvtudásra sem tettek szert egyetlen idegen nyelvből sem, hogy nincsenek tisztában a könyvtárhasználat, a dolgozatírás, a jegyzetelés legelemibb technikáival sem stb. Mindezt figyelembe véve is kétségtelen, hogy az elmúlt időszakban lezajlott oktatási expanzió alapvetően változtatta meg a továbbtanulási arányokat: ugrásszerű arányeltolódás következett be az érettségit adó középiskolák javára és a szakiskolák (korábbi szakmunkásképzők) rovására. Ez jelentősen megnövelte annak az esélyét, hogy a „konszolidált többség” legrosszabb helyzetű alsó harmadába tartozó gyerekek is eljussanak az érettségiig, és ezzel megnyíljon előttük is a felsőfokú továbbtanulás lehetősége. Ám a halmozottan hátrányos helyzetűeket ez a folyamat alig érintette. Miközben az általános iskolát befejező teljes évfolyamoknak ma már közel 80 százaléka kerül érettségit adó középiskolába, s csak 20 százaléka szakiskolába, addig a halmozottan hátrányos helyzetűek körében az arány majdnem fordított, ráadásul a szakiskolába kerülőknek egy nem elhanyagolható hányada onnan is lemorzsolódik. Természetesen így is sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy halmozottan hátrányos helyzetű tanuló eljut az érettségiig, mint 5-10 évvel ezelőtt, de annak is, hogy a tudás- és kompetenciaszintje a vázolt okok következtében az átlagosnál is gyengébb (nincs nyelvvizsgája, nincsenek megbízható felhasználói szintű számítógépes ismeretei, a szó- és írásbeli kifejezőkészsége sem megfelelő színvonalú, stb.). Az érettségizetek aránya tekintetében az olló nem szűkült, hanem tovább nőtt a halmozottan hátrányos helyzetűek és a többiek között.

117

A leírtakból következik, hogy a mélyszegénységből induló halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak kevés esélyük van arra, hogy a felsőfokú továbbtanulás lehetősége reálisan felmerülhessen. Akik közülük mégiscsak eljutnak odáig, többnyire azok is kénytelenek azzal szembesülni, hogy a tudásuk nem kellően megalapozott, hogy olyan hiányok halmozódtak fel, amelyek ebben az életkorban már nagyon nehéz pótolhatók. Ezért indokolt, hogy a felsőoktatáshoz kapcsolódó esélyegyenlőségi programok elsősorban őket tekintsék célcsoportnak. Mindez úgyis megfogalmazható, hogy előnyös megkülönböztetésben az részesüljön, akinek az addigi iskolai pályafutása során rajta kívülálló okokból kevesebb esélye volt arra, hogy megfelelő színvonalú tudáshoz jusson. A halmozottan hátrányos helyzetűek körén belül indokolt külön figyelmet fordítani arra, hogy a romák a célcsoport egészében képviselt arányoknak megfelelően kerüljenek be a támogatottak közé. Nem minden roma halmozottan hátrányos helyzetű, és nem minden halmozottan hátrányos helyzetű roma. A halmozottan hátrányos helyzetűek fele nem roma, és roma tanulók negyede nem halmozottan hátrányos helyzetű.4 De ha az azonos társadalmi helyzetű roma és nem roma tanulók iskolai pályafutását hasonlítjuk össze, a romák iskoláztatási mutatói akkor is lényegesen roszszabbak. Ebben jelentős szerepet játszik az előítéletesség és a – gyakran burkolt, nem tudatosított – diszkrimináció. Az esélyegyenlőségi programokkal szemben alapvető követelmény, hogy törekedjenek az ebből fakadó hátrányok ellensúlyozására. A későbbi felsőfokú továbbtanulási esélyek szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy miként alakulnak a továbbtanulási arányok az általános iskola befejezése után. Egy 2004-es kutatás5 553 általános iskolában gyűjtött adatok arról, hogy a 2002-2003-as tanév végén miként alakultak ezek az arányok a romák és a nem romák körében. Nyolcadik osztály utáni továbbtanulási arányok
Roma többségű iskolák romák nem romák 10,1 1,5 2,8 0,5 63,4 37,2 17,5 39,5 6,1 21,2 Nem roma többségű iskolák romák nem romák 8,1 0,7 8,1 1,9 61,6 29,7 16,7 40,7 5,6 27

A 8. osztályt végzettek közül Nem tanul tovább Speciális szakiskola Szakiskola Szakközépiskola Gimnázium

Havas–Liskó, 2004. 553 általános iskola adatai alapján
4 Kertesi Gábor számításai a 2007-es kompetenciaméréshez kapcsolódó háttér kérdőívek adatai alapján. 5 Havas Gábor–Liskó Ilona: Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. In: Havas Gábor– Liskó Ilona: Óvodától a szakmáig

118

Az iskolai szelekció egyik sajátossága, hogy a roma többségű általános iskolákban a nem roma tanulók túlnyomó többsége is halmozottan hátrányos helyzetű. A fenti táblázatból azonban kiderül, hogy 2003-ban még ezekben az intézményekben is igen jelentős volt a különbség romák és nem romák továbbtanulási arányai között. Míg a nem romák 60,7 százaléka került érettségit adó középiskolába, addig a romáknak csak 23,6 százaléka. A nem roma többségű iskolákban, ahol a tanulók családjainak társadalmi háttere sokkal jobban szóródott, a különbség még nagyobbnak mutatkozott: a nem romák 70,4 százalékos érettségit célzó továbbtanulási arányával a romák 22,3 százalékos aránya állt szemben. A mintavétel sajátosságaiból adódóan a vizsgált iskolák tanulói között mind a romák, mind a nem romák körében erősen alulreprezentáltak voltak a magasabb társadalmi státuszú családok gyerekei. Ha a kutatásba bevont iskolák a teljes általános iskolás népességet reprezentálták volna, romák és nem romák között még nagyobb különbségek mutatkoztak volna. 2003 óta az arányok még inkább eltolódtak az érettségit adó középiskolák javára, de a romák és nem romák közötti olló, ahelyett, hogy szűkült volna, valamelyest még tovább nőtt. Ehhez hozzájárul az is, hogy a romák körében középfokon is még mindig lényegesen nagyobb a lemorzsolódás, mint a nem romák körében. Ebben az előítéletesség és a diszkrimináció negatív hatásain túl igen jelentős szerepet játszanak az iskolához, iskoláztatáshoz fűződő viszony történeti előzményeiben mutatkozó különbségek is. A romák etnikai alapon is érvényesülő tartós társadalmi kirekesztettsége és az ezzel együtt járó megélhetési kényszerek következtében a roma társadalom adaptálódása a kötelező iskoláztatáshoz, majd annak fokozatos kiterjesztéséhez még a nem cigány társadalom alsó szegmenseihez képest is igen jelentős – több évtizedes – fáziskéséssel kezdődött el6, és ennek a fáziskésésnek a következményei még ma is meghatározóak. Ahogy a XIX. század végétől kezdődően a parasztság, és különösen a nincstelen agrárproletariátus fokozatos adaptálódása a kötelező iskoláztatás intézményéhez is egy több mint fél évszázadot felölelő, hosszan elhúzódó folyamat végeredményeként valósult meg Liskó Ilona a 80-as években a középfokú lemorzsolódás okait vizsgálva7 arra a következtetésre jutott, hogy a roma családok iskolához fűződő viszonya rendkívül bizonytalan, és ezért a legkisebb felmerülő probléma is, amelyet a családok általában még kezelni tudnak, a roma tanulók esetében kimaradást eredményező végzetes következményekkel járhat. „A jelenleg felkínált mobilitási utak a szubkultúrák közötti értékütköztetést is nagymértékben felerősítik. A cigány családokból jött gyerekek iskolához-tanuláshoz fűződő viszonya rendkívül labilis. Elég egy váratlan esemény akár a családban, akár a gyerek személyes életében, hogy meginogjanak
6 Havas Gábor–Kemény István–Liskó Ilona: Cigány gyerekek az általános iskolában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 2002. 7 Liskó Ilona: Kudarcok középfokon. Oktatáskutató Intézet, Budapest 1986.

119

a mobilitási út ingatag pillérei.” Liskó a problémát a 80-as években és a nagyarányú középfokú lemorzsolódás magyarázataként fogalmazta meg. Ám az 1998 óta működő, a felsőoktatásba bekerült roma fiatalokat támogató Romaversitas program tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a labilis viszony még ma is, és még a felsőfokú tanulmányokat folytató roma fiatalok körében is meghatározó szerepet játszik. A Romaversitas 2008-ban készült pályázati anyagából idézünk: „Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelművé tették, hogy hallgatóink túlnyomó többsége olyan súlyos mentális, pszichés problémákkal, belső és külső konfliktusokkal küszködik, amelyekkel egyedül képtelen megbirkózni. Sokuk számára megoldatlan és megoldhatatlan a családhoz, szülőkhöz fűződő kapcsolat. Az érintett családok jelentős részének vannak elemi létfenntartási problémái, a mélyszegénységből, a szélsőséges eladósodásból eredő nagyon súlyos anyagi gondjai. Erre épülnek rá a különböző fel nem dolgozott családi traumák, a pszichiátriai betegségek, patológikus zavarok. Az elmúlt évben egy kutatás keretében 58 felsőoktatásban tanuló illetve már diplomát szerzett roma fiatallal készült szociológiai mélyinterjú. (Utak a felsőoktatásba.) Közülük 45-en vesznek vagy vettek részt a Romaversitas programjában. Az 58 interjúalany közül 9-en számoltak be arról, hogy szocializációjukat jelentős mértékben határozta meg az ő vagy édesanyjuk rendszeres bántalmazása, 9-en említették valamelyik szülő pszichiátriai betegségét (alkoholizmus, depresszió, játékszenvedély). Az érintett családok közül 15-ben fordult elő öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet. 12 interjúalany szülei váltak el, és további 3 esetben az apa a gyerek születése környékén végleg eltűnt a családból. 17 családot terhelnek a vegyesházasságból (cigány-nem cigány, illetve különböző cigány alcsoportokhoz tartozók közötti házasságok) eredő konfliktusok. Az interjúk alapján 20 esetben (34 %) minősíthető mindkét szülőhöz fűződő kapcsolat szélsőségesen rossznak. A hallgatók egy része, mire a felsőoktatásba kerül, megszakítja vagy minimálisra csökkenti kapcsolatát a családdal. Ők hátország nélkül kénytelenek boldogulni. Egy másik része viszont nem képes magát függetleníteni az otthoni problémáktól és kénytelen ezek nyomasztó terhével folyamatosan együttélni. Sokan anyagilag is támogatják reménytelenül tengődő családjukat, és ennek érdekében a megszerzett ösztöndíjak egy részét hazaadják, hitelt vesznek fel, az egész nyarat keményen végigdolgozzák, sőt olykor tanév közben is rendszeresen vállalnak kereső munkát. Mindez elvonja figyelmüket, energiájukat a tanulástól, és jelentősen csökkenti a tanulási motivációt. Ehhez hozzájárul az is, hogy a szülők egy része nem látja értelmét a felsőfokú tanulmányoknak, nem hisz abban, hogy ettől gyermeke sorsa jobbra fordul. Részben a családi problémákkal összefüggésben, részben azoktól függetlenül sok hallgató viaskodik nagyon súlyos pszichés zavarokkal, önértékelési problémákkal, esetenként pszichiátriai betegségekkel (depresszió, drogfogyasztás, stb.) Még

120

azok a hallgatók is, akik folyamatosan kapnak pozitív visszajelzéseket a képességeikről, teljesítményükről, olyannyira nem bíznak önmagukban, hogy ez időnként kifejezetten bénítóan hat rájuk. Ebben igen jelentős szerepet játszik a cigány identitáshoz fűződő rendkívül ambivalens és gyakran tisztázatlan viszony. Tapasztalataink szerint a felsorolt, illetve a terjedelmi okokból nem említett további megoldatlan problémák igen negatívan, sőt olykor kifejezetten destruktív végeredménnyel befolyásolják a tanulással, és így a Romaversitas képzési programjaival kapcsolatos attitűdöket is.” A felsőoktatásban tanuló roma diákoknak többnyire súlyos problémát jelent az identitásválasztás is. Korábban az a kevés roma, aki eljutott egyetemre, főiskolára, ezt többnyire az asszimilációs stratégia részének tekintette. A magasabb szintű iskolázottság megszerzésére irányuló erőfeszítésekhez is a kibocsátó közeggel való szembefordulás adta a felhajtóerőt. Elviselhetetlennek érezték a cigány létet és a hozzátapadó előítéleteket, s azt remélték, hogy a diplomával, oklevéllel kikerülhetnek a többség által cigánynak minősített és előítéletesen kezelt társadalmi csoportból. Ezért hallgatóként majd értelmiségiként roma származásukat eltitkolva igyekeztek felszívódni a többségben. Mára némileg változott a helyzet. Részben azért, mert a korábbinál lényegesen több roma tanul a felsőoktatásban, és a nagyobb létszám többféle értékrendet, egymástól eltérő álláspontokat is jelent, részben azért, mert a különböző romáknak szóló programok sokakat közülük arra ösztönöznek, hogy vállalják cigány származásukat. Mindez nem változtat azon, hogy a felsőoktatásban tanuló roma diákok többsége egymásnak ellentmondó késztetésekkel viaskodva legalábbis ambivalensen viszonyul saját roma származásához és a tőle elvárt roma értelmiségi szerephez. A leírtakból következik, hogy a roma, és különösen a mélyszegénységből, halmozottan hátrányos helyzetből induló roma fiatalok esetében csak a személyre szabott, személyes kapcsolatot és személyes törődést biztosító, komplex módszereket alkalmazó esélyegyenlőségi programok lehetnek igazán hatékonyak. Mivel a roma fiatalok minden más hátrányos helyzetű csoporthoz képest is lényegesen kisebb valószínűséggel kerülnek be az érettségit adó középiskolákba, és ha be is kerülnek, lényegesen kisebb valószínűséggel jutnak el az érettségiig, valamint kevesebb esélyük van arra, hogy elérjék az átlagos tudásszintet, különösen indokolt, hogy akik mégiscsak eljutnak idáig, azok a felsőfokú továbbtanulás érdekében megfelelő esélyteremtő támogatásban részesüljenek. Az esélyteremtő programok célcsoportját természetesen tágabban is meg lehet határozni, ha a jövedelmi egyenlőtlenségekből és ezeknek az iskolai pályafutásra gyakorolt hatásából indulunk ki. Ma Magyarországon nagyjából 3 millióan élnek olyan gyerekes családokban, amelyekben az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a létminimumot, s közülük csak kb. egy millióan tartoznak a halmo-

121

zottan hátrányos helyzetű körbe. A többiek csak hátrányos helyzetűek. Ezekből a családokból az oktatási expanziónak köszönhetően a gyerekek többségének ma már esélye van eljutni az érettségiig, és ezzel a felsőoktatásba való bekerülésük esélye is jelentősen megnövekedett. Ugyanakkor a magasabb szintű iskolai végzettség megszerzéséhez szükséges többletköltségek meghaladják az érintett családok anyagi teherbíró képességét. Ezért egy átgondolt, a család jövedelmi helyzetéhez igazodó támogatási rendszer az ő esetükben is jelentős esélykiegyenlítő szerepet tölthet be.

2. Bejutás a felsőoktatásba
A rendszerváltást megelőzően csak lassan, azt követően viszont igen jelentős ütemben növekedett az egyes évfolyamokból nappali képzésben érettségizők aránya. Jól érzékelteti ezt az alábbi táblázat, amelynek adatait azzal egészíthetjük ki, hogy a 2006/07-es tanévben a középfokon tanulók 77,7 százaléka járt érettségit adó középiskolába. A nappali tagozaton érettségizők aránya a 18 évvel korábban születettek létszámához viszonyítva
Nappali tagozaton érettségizők száma 1980 1990 1997 2006 43167 53039 75564 76895 A 18 évvel korábbi születésszámhoz viszonyított arány 29,4 % 34,9 % 50,8 % 61,9 %

Forrás: KSH, Oktatási statisztika és népmozgalmi adatok Mint látható, az 1980 és 1990 közötti 5 százalékos aránynövekedés 1990 és 1997 között másfélszeresre, 1990 és 2006 között pedig csaknem kétszeresre nőtt. Hasonló arányban emelkedett az adott évben nappali tagozaton érettségizők létszámához viszonyítva a felsőoktatásba nappali tagozatra felvett első évfolyamosok aránya. Az adatokat némileg torzítja, hogy az utolsó évben a kezdő évfolyamok létszámába beleszámítanak a felsőfokú szakképzésbe, illetve a mesterképzésre bejutottak is. Azt is figyelembe kell venni, hogy a felvettek közül sokan nem abban az évben érettségiztek Az alábbi táblázat ennek ellenére jól érzékelteti a változás egyértelmű trendjét.

122

A felsőoktatásban nappali tagozaton, kezdő évfolyamon tanulók aránya az abban az évben érettségizettek létszámához képest
Nappali tagozatonérettségizett 1980 1990 1997 2001 2006 43167 53039 75564 70441 76895 A felsőoktatásban nappali tagozatonelsőévesek aránya az érettségizettekhez képest 41,4 % 42,7 % 60,4 % 83,6 % 85,4 %

Ezek a radikálisnak nevezhető változások természetesen jelentősen befolyásolják a felsőoktatásba bekerülők társadalmi összetételét is. Az arányváltozásokból ugyanis szükségszerűen következik, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszú, roszszabb szociális helyzetű családokból érkező fiataloknak is lényegesen nagyobb a bejutási esélye a felsőoktatásba, mint korábban. Arról azonban nincsenek pontos információk, hogy milyen mértékű az elmozdulás, és milyen ma a felsőoktatási hallgatók társadalmi összetétele, mint ahogy arról sem, hogy a változások milyen mértékben érintették a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok gyerekeit. A felsőoktatásba bekerülők társadalmi összetételéről, szüleik iskolai végzettségéről nem folyik szisztematikus statisztikai adatgyűjtés, így csak a témához kapcsolódó szociológiai kutatások révén lehet esetleges információkhoz jutni. Pedig szükség volna ilyen típusú rendszeres adatgyűjtésre és adatelemzésre, mert ennek hiányában a felsőoktatásnak a társadalmi mobilitásra gyakorolt hatásáról nincs megbízható képünk, és hatékony esélyegyenlőségi oktatáspolitika sem képzelhető el. Az 1998-ban és 1999-ben végzett hallgatók pályakezdési esélyeit vizsgáló FIDÉV kutatásból vannak adatok a szülők iskolai végzettségéről.8

8 FIDÉV (Fiatal diplomások életpálya vizsgálata.)

123

Az 1998-ban és 1999-ben végzettek egyesített mintája
Az (édes)apa legmagasabb befejezett iskolai végzettsége a kérdezett 14 éves korában nem tudja nem válaszol nyolc általánosnál kevesebb nyolc általános szakmunkásképző, szakiskola szakközépiskola gimnázium főiskola egyetem nem ismerte az apát, nem élt az apja Összesen Százalék 0.57 0.10 0.37 4.69 24.96 22.19 11.24 13.73 20.27 1.88 100.00

Az (édes)anya legmagasabb befejezett iskolai Százalék végzettsége a kérdezett 14 éves korában nem tudja 0.63 nem válaszol 0.10 nyolc általánosnál kevesebb 0.31 nyolc általános 9.27 szakmunkásképző, szakiskola 12.16 szakközépiskola 24.42 gimnázium 25.76 főiskola 17.10 egyetem 10.04 nem ismerte az anyját, nem élt az anyja 0.22 Összesen 100.00

A 90-es évek közepén a felsőoktatásba bejutó fiatalok apáinak 34 százaléka volt diplomás, és kétharmada rendelkezett legalább érettségivel. Ugyanakkor a legfeljebb 8 általánost végzett apák aránya mindössze 5 százalék volt. Az anyák 27,1 százaléka rendelkezett diplomával, és több mint háromnegyede legalább érettségivel. Körükben a legfeljebb 8 általánost végzettek aránya ugyan valamivel magasabb volt, de így sem haladta meg a 10 százalékot. Az adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a 90-es évek közepén a halmozottan hátrányos helyzetűek csak ritka kivételként, elenyésző számban kerülhettek be a felsőoktatásba. Még inkább igaz ez a romákra. Kertesi Gábor az oktatásstatisztika adatira épülő (a hivatalos oktatásstatisztikában az 1992/93-as tanévig bezárólag külön szerepeltek a roma tanulókra vonatkozó adatok) számításai során arra a következtetésre jutott9, hogy az általános iskola első osztályába az 1980/81-es tanévben belépő roma tanulóknak csak 0,2 százaléka jutott el
9 Kertesi Gábor: A társadalom peremén, Osiris Kiadó, Budapest, 2005

124

12 év után a felsőoktatásba, szemben a nem romák 9,9 százalékos arányával. Radó Péter a romáknak szóló felsőoktatási ösztöndíjas programok létszámadatai alapján úgy becsülte, hogy az 1996/97-es tanévben a felsőoktatás hallgatóinak 0,22 százaléka, a 2001/2002-es tanévben pedig 0,6 százaléka volt roma. A 90-es évek közepén a Magyarországi Soros Alapítvány ösztöndíjas programot indított a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok számára. Az ösztöndíjra évente átlagosan 500-an pályáztak. Figyelembe véve, hogy akkor a roma tanulók aránya egy-egy évfolyamon nagyjából 10 százalék, és az évfolyamok teljes létszáma nagyjából 130000-140000 fő volt, 0,30,5 százalékra becsülhetjük a felsőoktatásba eljutott romák arányát. A 90-es évek végén A Soros Alapítványtól a MACIKA (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) vette át a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok ösztöndíjazását. A 2000-es évek közepén az ösztöndíjra pályázók száma elérte az 1200-at, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkor a felsőoktatásba bejutó romák aránya a megfelelő életkorú teljes roma populációhoz viszonyítva már megközelítette az 1 százalékot. Ez azonban még mindig rendkívül alacsony arány. Figyelembe kell ugyan venni, hogy a leginkább integrált családokból érkező romák egy része nem vallja magát romának és ezért nem pályázik roma ösztöndíjra sem, de ők többnyire nem halmozottan hátrányos helyzetűek. Azt is érdemes megjegyezni, hogy miután a MACIKA kétévi szünetet követően az idén – igaz, a korábbinál szigorúbb feltételekkel – újra kiírta a felsőoktatási roma ösztöndíj pályázatot, arra a korábbinál kevesebben, csak 900-an jelentkeztek. Ez arra utal, hogy a romák körében a felsőoktatásba való bekerülést illetően még mindig nem lehet tartós aránynövekedési tendenciáról beszélni. Ezek után vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt időszakban a felsőoktatáshoz kapcsolódó magyarországi esélyegyenlőségi programok milyen szerepet játszottak az esélyegyenlőtlenségek csökkentésében.

3. A felsőoktatáshoz kapcsolódó esélyegyenlőségi programok
Mint utaltunk már rá, az, hogy egy hátrányos helyzetből induló fiatalnak marad-e esélye bejutni a felsőoktatásba, alapvetően nem a felvételit közvetlenül megelőző időszakban, hanem sokkal korábban dől el. Ezért van nagy jelentősége a közoktatás különböző szintjeihez kapcsolódó esélyegyenlőségi programoknak. Az NFT1 keretében kiírt Tanoda program pályázat például kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy a hetedik és nyolcadik osztályos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak szervezett rendszeres iskolán kívüli programok révén növelje az érettségit adó középiskolákba való bekerülés esélyét. Aki ugyanis az általános iskola befejezését kö-

125

vetően szakiskolában folytatja tanulmányait, az előtt lényegében bezárul a felsőfokú továbbtanulás lehetősége. A magyar szakmunkásképzés hagyományosan zsákutcás jellegű, és az elmúlt évek arányeltolódása az érettségit adó középiskolák javára még inkább felerősítette ezt a tendenciát. A szakiskolai képzés ugyanis olyan mértékben növeli a lemaradást, a kompetenciaszintekben megmutatkozó különbségeket, hogy azt csak aránytalanul nagy, a halmozottan hátrányos helyzetűektől nem elvárható, rendkívüli erőfeszítésekkel lehetne ellensúlyozni. Pedig ennek nem kellene feltétlenül így lennie. A német oktatási rendszer például a szakképzés résztvevőinek is lehetőséget biztosít a felsőfokú diploma megszerzésére.10 Ezt a célt szolgálják a szakfőiskolák, ahová érettségi nélkül, szakmunkás bizonyítvánnyal és meghatározott idejű szakmai gyakorlattal is be lehet kerülni a már megszerzett szakmához illeszkedő szakokra. A jelentkezőknek lehetőségük van arra, hogy 2-4 szemeszteres, előkészítő tanfolyamnak is tekinthető, próbastúdiumokon vegyenek részt, ahol felkészülhetnek az addigitól eltérő életvitelre, és tesztelhetik, hogy mennyire képesek megfelelni a felsőoktatás elvárásainak. Teljesítményüket a főiskola figyelemmel kíséri, és ennek alapján dönt további sorsukról. A feltételek tartományonként különböznek, vannak olyan szakok is, amelyekre érettségi nélkül nem lehet bejutni, és a célcsoportnak is csak egy viszonylag kis része él a lehetőséggel, a rendszer mégis hatékony pótlólagos mobilitási csatornaként működik. A magyarországi szakiskolai képzés jelenlegi színvonala azonban kizárja egy ilyen jellegű program hazai bevezetésének lehetőségét. Ehhez a szakiskolákban folyó közismereti képzést radikálisan meg kellene reformálni, ahogy erre javaslatot is tesz az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal által kidolgozott programot tartalmazó Zöld könyv11. A 90-es évek végétől fokozatosan több, így vagy úgy költségvetési forrásból finanszírozott, ösztöndíjas programot is létrehoztak az általános és középiskolás halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményes iskolai pályafutásának az elősegítése érdekében. Ilyen az általában a hátrányos helyzetű tanulóknak szóló Útravaló program, és a kifejezetten a roma tanulók támogatását szolgáló MACIKA, illetve MNEKK (Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kissebbségekért Közalapítvány) ösztöndíj. (A MNEKK egyetlen tanévre vette át a MACIKÁ-tól a program gondozását, majd az egy évi szüneteltetés után ismét a MACIKÁ-hoz került.) Az Útravaló program az ösztöndíj mellett mentortanárt is biztosít a kedvezményezetteknek, ami elvileg lehetővé teszi a családi háttérrel összefüggő szocializációs hátrányok ellensúlyozását. A MACIKA (MNEKK) roma ösztöndíjas programja csak pénzt folyósít. Ezeknek a

10 Orsós Mária: Esélyegyenlőségi programok a német felsőoktatásban. A kutatás keretében készült esettanulmány. 11 Zöld Könyv a magyar közoktatás megújításáért. Szerk.: Fazekas Károly–Köllő János–Varga Júlia, Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal, Bp. 2008.

126

programoknak a működését a TÁRKI 2007-ben megvizsgálta.12 A kutatás kimutatta, hogy bár a programok jelentős számú tanulót érnek el, a hatékonyságuk erősen megkérdőjelezhető. A programok egy-egy félévét vizsgálva (MACIKA: 2004/2005 I. félév, MNEKK: 2005/2006 I. félév, Útravaló: 2005/2006) a létszámok és a kedvezményezettek iskolatípusok közötti megoszlása a következőképpen alakult: Az ösztöndíjasok megoszlása az általános és középiskolák között (%)
Általános iskola Középiskola* összesen N MCKA 57 43 100 23158 MNEKK 66 34 100 15356 Útravaló 44 56 100 17919

TÁRKI, 2007. * Szakiskola, szakközépiskola, gimnázium együtt. A MACIKA (MNEKK) középiskolás ösztöndíjasainak jelentős hányada nem érettségit adó középiskolában tanul, így az ő esetükben a támogatás eleve nem segítheti elő a bejutást a felsőoktatásba. Hozzátehetjük, hogy egy olyan program, amely kizárólag viszonylag szerény pénzbeli támogatást nyújt, és azt sem havi rendszerességgel, hanem egy összegben a félévek vége felé utalja át, nem is gyakorolhat jelentős hatást a kedvezményezettek továbbtanulási esélyeire. Az Útravaló program középiskolás ösztöndíjasainak túlnyomó többsége ugyan érettségit adó középiskolába jár, és a mentortanár biztosításával maga a program is az iskolai előmenetel intenzívebb befolyásolására törekszik, ám a TÁRKI kutatásának eredményei azt mutatják, hogy a működési hiányosságok miatt így sem tud igazán jelentős hatást gyakorolni. A középiskolába járó ösztöndíjas tanulók megoszlása iskolatípus szerint (%)
MCKA Érettségit nem adó középiskola Érettségit adó középiskola Összesen N 39 61 100 9915 MNEKK Útravaló 40 60 100 5197 5 95 100 10118 Roma továbbtanulók 77 23 100 182 Azonos iskolákban tanuló nem roma 41 59 100 177

TÁRKI, 2007.
12 Messing Vera–Molnár Emlia: Roma és Útravaló ösztöndíjasok összehasonlító elemzése. TÁRKI, Bp. 2007.

127

A halmozottan hátrányos helyzetűek aránya, ahol tehát egyik szülőnek sincs 8 általánosnál magasabb iskolai végzettsége, a roma ösztöndíj programokban lényegesen (22 százalékkal) magasabb. A romák aránya ezzel szemben az Útravaló programban is magas: az ösztöndíjasoknak csaknem a fele vallja magát romának. Ez azt jelenti, hogy évente legalább 3-4000 érettségit adó középiskolában tanuló roma részesül Útravaló ösztöndíjban. Ehhez képest meglehetősen kevesen jutnak el közülük a felsőoktatásba. Ugyanakkor a kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a romák arányát illetően elég nagy a területi szórás: egyes romák által sűrűn lakott megyékből (Szabolcs, Bács-Kiskun) meglehetősen kevesen kerülnek be a programba. A programok hatékonyságával kapcsolatos kételyeket erősíti, hogy az ösztöndíjak általánosságban nem voltak képesek a tanulmányi eredmények jelentős javulását elősegíteni: a gyerekek relatív többsége rontott tanulmányi eredményén, és csak 23-30% tudott javulást elérni. Még meglepőbb, hogy e tekintetben nincs érdemi különbség az Útravaló és a roma ösztöndíjas programok között, noha az Útravaló programban közreműködő mentortanárok díjazása részben a mentorált tanulmányi eredményétől függ. Az Útravaló program legjelentősebb eleme, hogy mentortanárt biztosít, aki elvileg személyes támogatást nyújt a kedvezményezettnek. A kutatás eredményei azonban azt mutatják, hogy a támogatottak nagyobbik felének nincs rendszeres kapcsolata a mentortanárral, a kapcsolat formális, félévenként egy-két alkalomra korlátozódik. A programban résztvevő romákat mindez az átlagosnál lényegesen nagyobb arányban sújtja. Náluk sokkal nagyobb arányban fordul elő, hogy nincs rendszeres kapcsolatuk a mentorral, aki ennél fogva nem is tud, és gyakran nem is akar érdemi segítséget nyújtani. A felsőoktatásba való bekerülés esélyének a növelése szempontjából a közoktatásban működő esélyegyenlőségi programok közül az Arany János tehetséggondozó program a leghatékonyabb. A program résztvevői erre a célra létrehozott gimnáziumi osztályokban tanulnak, ahol az átlagosnál lényegesen magasabb színvonalú pedagógiai szolgáltatásokban részesülnek. A pedagógiai program beépíti az osztályok társadalmi összetételéből adódó speciális feladatokat, így a kedvezményezettek a gimnáziumi négy év során valós esélyt kapnak arra, hogy leküzdjék a családi szocializációból fakadó hátrányaikat, és megalapozott tudásra tegyenek szert. Az Arany János programot megvalósító osztályok mellett létrejöttek további olyan intézmények is (Gandhi Gimnázium, hátrányos helyzetűeknek létesített középiskolás kollégiumok), amelyek jelentős esélyteremtő funkciót is betöltenek. Az elmúlt években a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok támogatását szolgáló Romaversitas programba felvett hallgatók harmada a Gandhi Gimnázium, illetve a mánfai Collegium Martineum volt diákjai közül került ki, és jelentős számban voltak olyanok is, akik korábban az Arany János program keretében végezték gimnáziumi tanulmányaikat.

128

Ez is bizonyítja, hogy érdemi eredményt csak az oktatási rendszer minden szintjére kiterjedő, szervesen egymásra épülő, tartós személyes kapcsolatokat és törődést biztosító programokkal lehet elérni. Ezért érdemes a sokakat érintő, de gyakran csak látszateredményeket produkáló, gyenge hatékonyságú „mennyiségi” programok helyett az esélyegyenlőségi célokra rendelkezésre álló forrásokat ilyen típusú „minőségi” programokra koncentrálni. 3.1 A felsőoktatásba való bekerülést segítő programok Az eddigiekből következik, hogy a felsőoktatáshoz közvetlenül kapcsolódó esélyteremtő programok a hátrányos helyzetűek közül csak azokat érhetik el, akik addigi iskolai pályafutásuk során, akár támogató programok segítségével, akár a nélkül, „versenyben maradtak”, és már leérettségiztek vagy eljutottak az érettségi küszöbéig. A kutatás során három olyan programot vizsgáltunk, amelyek a változó felvételi eljárásokhoz és szabályokhoz igazodva azt tűzték ki célul, hogy növeljék a kedvezményezettek bekerülési esélyét a felsőoktatásba. A három program a következő: 1. Katapult Mentorprogram 2. A Kurt Levin Alapítvány felvételi előkészítője 3. Az SZMI (Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet) előkészítő programja A Kurt Levin Alapítvány felvételi előkészítője megszűnt, mert a felvételi rendszer megváltoztatása miatt funkcióját vesztette. Így ennek a programnak csak a korábbi működését tudtuk vizsgálni. A másik két program ma is működik. A kutatás eredményeként a Katapult Mentorprogamról rendelkezünk a legrészletesebb információkkal, mert 2008 nyarán sztenderdizált kérdőíves felmérést végeztünk azoknak a felsőoktatásban tanuló fiataloknak a körében, akik a 2007/2008as tanévben mentoráltként részt vettek a Katapult Mentorprogramban, és néhány mentorálttal interjú is készült. A program vezetői által rendelkezésünkre bocsátott listán 383 név szerepelt. A cél az volt, hogy a kérdezés teljes körű legyen. Menetközben azonban kiderült, hogy a listán szereplők közül néhányan időközben kimaradtak a programból, mert évet halasztottak és/vagy külföldön tartózkodtak, másokat a kérdezés időszakában nem lehetett elérni, és voltak néhányan, akik különböző okokra hivatkozva megtagadták a válaszadást. Így végül 284 kérdőív készült el. A listát úgy állították össze, hogy a kedvezményezetteket az általuk látogatott felsőoktatási intézmények betűjelének ábécé sorrendje alapján rendezték sorba. Azok a diákok, akikkel a kérdezés meghiúsult, a listán többé-kevésbé egyenletesen szóród-

129

nak, ezért valószínűsíthetjük, hogy az elkészült 284 kérdőív megfelelően reprezentálja a teljes sokaságot. A kérdezés célja az volt, hogy felmérjük a program résztvevőinek társadalmi hátterét (szülők, testvérek iskolázottsági szintje, múltbeli és jelenlegi foglalkoztatási helyzete, a család anyagi viszonyai, stb.), etnikai hovatartozás szerinti összetételét, eddigi iskolai pályafutását, s ennek alapján válaszolni tudjunk többek között arra a kérdésre is, hogy milyen a program célzottsága. A másik három program lényegesen kisebb hatókörű, kevesebbeket érint, a résztvevők nehezebben érhetők el, ezért a Katapult Mentorprogram esetében alkalmazott módszereket nem lehetett alkalmazni. Támaszkodtunk a programokról szóló írásos anyagokra, interjúkat készítettünk a programok működtetőivel és kedvezményezetteivel, és igyekeztünk összegyűjteni a rendelkezésre álló adatokat. A TÁRKI munkatársai a közoktatásban működő, esélyegyenlőségi célokat szolgáló ösztöndíjas programok vizsgálata kapcsán megállapították, hogy ezek a programok nem gyűjtenek szisztematikusan a kedvezményezettekről olyan adatokat, amelyek lehetővé tennék a résztvevők társadalmi összetételének, szociális helyzetének elemzését és a hatékonyság monitorozását. Az általunk vizsgált programok kapcsán mi is ezt tapasztaltuk. Pedig két program gazdája (SZMI, Kurt Levin Alapítvány) is végez társadalomtudományi kutatásokat, így feltételezhető róluk, hogy tisztában vannak az ilyen típusú adatgyűjtés előnyeivel, és szakmailag is alkalmasak a feladat megoldására. Gondot jelentett az is, hogy még a rendelkezésre álló adatokat sem szívesen bocsátották a rendelkezésünkre. Az SZMI programjáról készült esettanulmány szerzője, Kis Ildikó Mária például kénytelen volt többek között a következő megjegyzéseket fűzni a program elemzéséhez: „A felvételt nyert 17 diákról emellett nem derült ki, hogy valójában milyen szakra nyert felvételt.” „Ebben a tanévben sem derült ki, hogy mennyi pályázati támogatás állt rendelkezésre, nem ismerjük a támogatókat (kivéve Vodafone), s hogy mennyivel támogattak, nem tudjuk, hogy milyen szakra kerültek be a diákok, s hogy milyen szakot jelöltek be első helyre.” „13 főről nem tudjuk, mi történt velük. Lehetséges, hogy már az előkésztő tanfolyamról kiestek, vagy egyszerűen nem nyertek felvételt, s nem is mentek OKJ-s képzésre.” A program koordinátora pedig a vele készült interjú során kijelentette, hogy „csak a felsőoktatásba bekerült hallgatók száma nyilvános”. Ennek megfelelően eseténként a program elemzéséhez szükséges alapadatok sem állnak mind rendelkezésre. 3.1.1 A programok célcsoportjai Katapult Mentorprogram: A programba többféle jogcímen lehet jelentkezni és bekerülni. Ezek a jogcímek (hátrányos helyzetűek, halmozottan hátrányos helyzetűek, gyerekgondozási segélyen lévő fiatal anyák, fogyatékkal élők, állami gon-

130

dozottak) különböző, egymást olykor csak részlegesen átfedő csoportokat írnak körül, és együttvéve viszonylag széles körnek biztosítanak jogosultságot. Újabban bevezetett feltétel a korhatár: csak azok jelentkezhetnek, akik még nem töltötték be a 25. életévüket. Ez a feltétel kizárja azok egy részét, akik csak megkésve, különböző oktatási vargabetűk után jutottak el az érettségiig, és így a felsőoktatásba jelentkezés lehetőségéig. A korhatár erősíti a szakképzés zsákutcás jellegét, mert elsősorban a szakiskolák korábbi tanulóira jellemző, hogy több éves kihagyás után esti vagy levelező tagozaton szerzik meg az érettségi bizonyítványt. A célcsoport viszonylag tág meghatározásából következik, hogy a kedvezményezettek társadalmi hátterében, családi helyzetében, korábbi iskolai pályafutásában jelentős különbségek mutatkoznak, és az elvárhatónál kisebb arányban kerülnek be a programba a mélyszegénységben élő, alacsony iskolázottságú szülők halmozottan hátrányos helyzetű gyermekei. A Kurt Levin Alapítvány és SZMI (korábban NCSSZI) felvételi előkészítő programja kifejezetten romáknak szól, és bevallottan az a célja, hogy növelje a romák számarányát a felsőoktatásban. Ezért egyéb megkötés nincs. A Kurt Levin Alapítvány ugyan szándékai szerint célcsoportnak tekintette az állami gondozottakat is, de a gyakorlatban minden erőfeszítése ellenére sem sikerült elérnie, hogy volt állami gondozottak is bekerüljenek a programba. 3.1.2 A támogatás módja, a programok tartalma Katapult Mentorprogram: A program három elemből áll. 1. A felvételi eljárás során a kedvezményezettek többletpontokra jogosultak. 2. Azok, akiket felvesznek, a bekerülést követő első tanévben mentorálásban részesülnek. 3. A program részvételi lehetőséget biztosít olyan képzésekben, amelyek növelik a tanulmányok befejezését követően az elhelyezkedési esélyeket. Az első elem az előnyben részesítés (más szóval a pozitív diszkrimináció) filozófiájára épül. A felvételire való jelentkezéskor kitöltendő formanyomtatványon kell jelezni, ha valaki jelentkezik a programba, és mellékelni kell a jogosultságot igazoló dokumentumokat is. Aki felvételt nyer, az a felvételi eljárás során többletpontokat kap: a „sima” hátrányos helyzetűek 25-öt, a többiek (halmozottan hátrányos helyzetűek, állami gondozottak, fogyatékkal élők, gyesen lévő anyák) 50-et. Ez jelentős kedvezmény, hiszen olyanoknak is bekerülési lehetőséget biztosít az államilag finanszírozott képzésbe, akik e nélkül nem érnék el az ehhez szükséges ponthatárt, illetve olyanokat is bejuttat a felsőoktatásba, akik a bonusz pontok nélkül a költségtérítéses ponthatárt sem teljesítenék. A többletpontok annak az esélyét is

131

növelik, hogy azok, akik többféle szakra és/vagy több intézménybe jelentkeznek, az általuk leginkább preferált szakra és/vagy intézménybe nyerjenek felvételt. A PISA felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyekben a társadalmi hovatartozás a legnagyobb mértékben határozza meg az iskolai teljesítményt, és ezzel szoros összefüggésben az iskolai pályafutást. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a magyar közoktatási rendszer, ahelyett, hogy mérsékelné a társadalmi induló helyzetből adódó esélykülönbségeket, jelentősen felerősíti azokat. Ilyen körülmények között igen nagy a valószínűsége annak, hogy a legrosszabb helyzetű társadalmi csoportokban születő és felnövő gyerekek újratermelik szüleik alacsony iskolázottságát, és ezzel a társadalmi leszakadás véglegessé válik. Amikor az oktatási kormányzat és az oktatáspolitika a 2000-es évek elején először nézett szembe ezzel a helyzettel, akkor a közoktatási rendszer egészét érintő számos intézkedés mellett megfogalmazódott az az igény is, hogy összhangban az oktatási expanzióval jelentősen növelni kell a hátrányos helyzetű fiatalok bejutási esélyeit a felsőoktatásba. Éles viták bontakoztak ki azonban arról, hogy ezt milyen módon kellene elősegíteni. Sokan képviselték azt az álláspontot, hogy az előnyben részesítés (a pozitív diszkrimináció), vagyis, hogy a hátrányos helyzetűek esetében csökkentik a követelményeket, és így ők gyengébb teljesítménnyel is bekerülhetnek a felsőoktatásba, nem igazán szerencsés megoldás. Hosszú távon sokkal hatékonyabb, ha számukra szervezett speciális felkészítéssel versenyképessé teszik őket, s így a felvételin már nincs szükségük arra, hogy csökkentett követelményekkel is támogassák őket. Mások viszont azzal érveltek, hogy a hátrányok csak hosszabb távon hozhatók be. Ezért a felvételi eljárás során indokolt az előnyös megkülönböztetés, és a felsőoktatásban eltöltött évek alatt kell olyan plusz segítséget (mentorálást) biztosítani, hogy a diplomát már az egységes követelményeket teljesítve szerezhessék meg. Végül az előnyben részesítés álláspontja kerekedett felül, és ezt támogató programelemként született meg a Katapult Mentorprogram. Kezdetben a jogszabályban meghatározott célcsoportnak alacsonyabb ponthatárt kellett teljesítenie, amelyet a tényleges ponthatár százalékában határoztak meg. Újabban a hátrányos helyzetért, mint említettük, többletpontok járnak. Az előnyös megkülönböztetésnek ezzel a formájával szemben elvi alapon is számos ellenvetés fogalmazható meg. De ha ettől eltekintünk, és elfogadjuk, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet az alkalmazása, akkor is érdemes megvizsgálni, hogy azok esetében, akik ténylegesen részesülnek ebben a kedvezményben, a támogatásnak ez a formája indokolt-e. A kérdőíves felvétel eredményei arra utalnak, hogy az esetek jelentős hányadában ezzel kapcsolatban legalábbis kétségek fogalmazhatók meg. A programnak 2007/08-as tanévben a programot működtető HÖOK a Hallgatókért Alapítvány kimutatása szerint 383 kedvezményezettje volt. Közülük 284 fővel készült kérdőív.

132

(A listán szereplők közül néhányan időközben kimaradtak a programból, mert évet halasztottak és/vagy külföldön tartózkodtak, másokat a kérdezés időszakában nem lehetett elérni, és voltak néhányan, akik különböző okokra hivatkozva megtagadták a válaszadást.) A válaszok alapján megállapítható, hogy túlnyomó többségük családja szűkös anyagi körülmények között él, és ezért a gyerekek tanulmányainak anyagi támogatása komoly terhet jelent. A családok egy részében ez tartós állapot, ami többnyire összefügg a szülők alacsony iskolai végzettségével. Az esetek többségében azonban ez csak a jelenlegi helyzetre igaz, és a szülők életkorának, és az életpálya ezzel öszszefüggő változásainak a következménye. Az összehasonlítási lehetőség biztosítása érdekében megkérdeztük, hogy mi volt a szülők foglalkozása a kérdezett gyerekkorában. A kérdésre az apa vonatkozásában 37-en nem tudtak válaszolni, mert az apa korán meghalt, vagy korán elhagyta a családot, és a továbbiakban nem volt vele kapcsolat. Az érvényes válaszok arról tanúskodnak, hogy az apák túlnyomó többségének a rendszerváltás után is volt munkája, és közülük a 90-es évek első felében csak nagyon kevesen szorultak ki tartósan a munkaerőpiacról. Az apák szűk egyharmada dolgozott segéd- vagy betanított munkásként, a kétharmada szakképzettséget igénylő munkát végzett, vagy önállóként, vállalkozóként próbált boldogulni. Az apák 11,3 százaléka volt önálló gazdálkodó vagy vállalkozó. Azt azonban a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudjuk megmondani, hogy milyen arányt képviselnek körükben a sikeres, illetve a nehezen boldoguló kényszervállalkozó. Mindenesetre a kérdezettek gyerekkorában az apák foglalkoztatottsági szintje magasabb volt, mint a teljes népességé. Ennek azért van különös jelentősége, mert az apák kétharmada fizikai munkát végzett, és ebben a körben a 90-es években már nagyon magas volt a munkanélküliség. Az apa korábbi foglalkozása
Esetszám Százalék 30 12,1 48 19,4 111 44,9 8 3,2 15 6,1 28 11,3 7 2,8 247 100,0

segédmunkás betanított munkás szakmunkás rendvédelmi értelmiségi, szellemi önálló, vállalkozó Inaktív, munkanélküli Total

Az anyák korábbi foglalkoztatottságára vonatkozó adatok megerősítik az apák vonatkozó adataiból kirajzolódó képet. (Itt 36 esetben nem volt érvényes válasz.)

133

A nők általános helyzetéhez viszonyítva az ő foglalkoztatottsági szintjük is meglehetősen magas volt, noha az apákhoz viszonyítva lényegesen nagyobb arányban végeztek szakképzetlen fizikai munkát. A segédmunkások nagyobbik fele takarítónőként, a betanított munkások szűk negyede bolti eladóként dolgozott. A magas gyerekszámhoz képest viszonylag alacsony volt az anyák körében a gyesen lévők és a háztartásbeliek aránya. Az anya korábbi foglalkozása
Esetszám Százalék 38 15,3 77 31,0 49 19,8 33 13,3 15 6,0 4 1,6 32 12,9 248 100,0

segédmunkás betanított munkás szakmunkás értelmiségi, szellemi önálló, vállalkozó gyes, gyed, ápolási díj inaktív, munkanélküli összesen

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a kérdezettek gyerekkorában a hasonló státuszú társadalmi csoportokhoz viszonyítva a szülők foglalkoztatási helyzete kedvező volt, és ennek alapján valószínűsíteni lehet, hogy a családok túlnyomó többségének nem kellett súlyos megélhetési gondokkal szembesülnie. A családok 15-20 százalékáról pedig valószínűsíthető, hogy stabil középosztályi szinten éltek. Valószínűleg ezzel is magyarázható a gyerekek viszonylag sikeres iskolai pályafutása. A jelenlegi foglalkoztatási adatok lényegesen kedvezőtlenebb képet mutatnak. Ebben életkori tényezők is szerepet játszanak, hiszen a szülők egy része már nyugdíjas korú. Ám ezt figyelembe véve is igen jelentős mértékű a foglalkoztatási szint csökkenése. Magas a munkanélküliek és a rokkantnyugdíjasok aránya. Ez utóbbiról tudjuk, hogy a munkanélküliség előli menekülés egyik formája, amely egy bizonyos életkoron túl azok számára kínál alternatívát, akiknek az elhelyezkedésre tartósan nincs esélye. Mindössze a családok 18,5 %-ára igaz, hogy mindkét szülő foglalkoztatott, és a családok 38,2 százalékának egyáltalán nincs munkajellegű jövedelme. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a családok 20 százalékában csak egy szülő van, mert a másik meghalt vagy elhagyta a családot. Az elvált férjek túlnyomó többsége nem járul hozzá a gyereknevelés költségeihez, velük lényegében megszűnt a kapcsolat.

134

A szülők jelenlegi foglalkoztatási státusza
Esetszám Százalék 49 18,5 93 35,1 68 25,7 22 8,3 33 12,5 265 100,0

mindkettő foglalkoztatott egyik foglalkoztatott egyik sem foglalkoztatott egyik foglalkoztatott, másik hiányzik egyik nem foglalkoztatott, másik hiányzik összesen

Mindez indokolhatja a támogatás bizonyos formáit. A kérdőívezés adataiból azonban levonható az a következtetés, hogy az esetek jelentős százalékában a többletpontokban megnyilvánuló pozitív diszkrimináció nem feltétlenül indokolt. Erre utalnak többek között a szülők iskolázottságára vonatkozó adatok. A halmozottan hátrányos helyzet egyik meghatározó kritériuma a szülők alacsony (8 általánosnál nem magasabb) iskolai végzettsége. A megkérdezettek apáinak 43,1 %-a tesz eleget ennek a kritériumnak. Ugyanakkor az apák 18,5 %-a legalább érettségivel, 38,5 %-a pedig szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. (Az apák iskolai végzettsége 19 esetben ismeretlen, mert vagy korán meghaltak, vagy korán elhagyták a családot.) Az apa iskolai végzettsége
Esetszám Százalék 2 0,8 112 42,3 102 38,5 40 15,1 9 3,4 265 100,0

kevesebb mint 8 általános 8 általános szakmunkás érettségi diploma Total

Az anyák átlagos iskolai végzettsége alacsonyabb. Csak a bő egyharmaduknak van 8 általánosnál magasabb iskolai végzettsége. Ugyanakkor 18,3 százalékuk legalább érettségivel rendelkezik.

135

Az anya iskolai végzettsége
Esetszám 2 181 45 41 10 279 Százalék ,7 64,9 16,1 14,7 3,6 100,0

kevesebb mint 8 általános 8 általános szakmunkás érettségi diploma összesen

Ha a két szülő iskolai végzettségét együtt vizsgáljuk, akkor a megkérdezetteknek csak 27,4 %-a minősül halmozottan hátrányos helyzetűnek, mert az esetek igen jelentős százalékában a két szülő iskolai végzettsége nem azonos. Ugyanezzel magyarázható hogy a családok több mint 30 százalékában az egyik szülő legalább érettségivel rendelkezik, ami az esetek egy részében minden egyéb lehetőséget figyelembe véve is megkérdőjelezi az előnyben részesítési kedvezményre való jogosultságot. Szülők iskolai végzettsége
Esetszám 74 114 82 270 Százalék 27,4 42,2 30,4 100,0

mindkettő legfeljebb 8 általános legalább az egyik szakmunkás az egyik legalább érettségizett összesen

Összességében persze így is elmondható, hogy a szülők iskolai végzettsége alacsonyabb a teljes népesség átlagánál, de a többféle jogosultság óhatatlanul azt eredményezi, hogy a többletpontok következtében a bekerülésért folytatott verseny egyenlőtlenné válik, mert az azonos helyzetűek közül egyesek többletpontokhoz jutnak, mások viszont nem. Ezt a gyanút erősítik a tanulmányaikat bár befejezett testvérekre vonatkozó iskoláztatási adatok. Érdemes külön megvizsgálni a 80-ig született testvérek iskolai végzettségét, mert az ő iskoláztatásuk még az oktatási expanzió kiteljesedése előtti időre esett.

136

Az 1980-ig született testvérek iskolai végzettsége
Iskolai végzettség 8 általános szakmunkás érettségi diploma összesen esetszám 19 27 29 19 94 százalék 15,6 29,5 30,3 16,4 100

Ezt figyelembe véve igen magas az érettségizettek és a diplomások együttes aránya: megközelíti az 50 százalékot. Az 1980 után született, de tanulmányaikat már vagy egyelőre befejezett testvérek iskolázottsága természetesen még kedvezőbb képet mutat, hiszen az ő iskolai pályafutásuk jórészt már az oktatási expanzió időszakára esett. Ebben a csoportban a testvérek 55 százaléka jutott el legalább az érettségiig. Már nem tanuló 80 után született testvérek iskolai végzettsége
Iskolai végzettség Kevesebb mint 8 8 általános szakmunkás érettségi diploma összesen Esetszám 4 13 24 36 14 91 Százalék 4,4 14,3 26,4 39,6 15,4 100

Ha ezeket a számokat a Mentorprogram szempontjából próbáljuk értelmezni, akkor meg kell állapítani, hogy a program 2007/07-as tanévben érintett családjainak egy igen tekintélyes hányada, függetlenül a szülői iskolázottság és az anyagi helyzet különbségeitől, képes volt támogatni gyerekei sikeres iskoláztatását. Az előnyben részesítés és a mentorprogram konstrukciója és különösen a többletpontok rendszere elvileg olyanoknak van kitalálva, akik többek között ezt a családi támogatást sem kapják meg. A többletpontok másik indokát az oktatási rendszerben elszenvedett hátrányok jelenthetnék. Sok esetben azonban a kedvezményezettek eddigi iskolai pályafutása arról tanúskodik, hogy nem érték őket az oktatási rendszerben olyan hátrányok, amelyeket „kegyelem” pontokkal kellene ellensúlyozni. Több kutatás is bizonyította, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket már az óvodáztatás során is jelentős hátrányok érik. (Havas) A halmozottan hátrányos helyzetű és különösen az ebbe a körbe tartozó roma gyerekek esetében az átlagosnál lényegesen nagyobb a valószínűsége annak, hogy csak későn, ötévesen vagy még idősebb korban kerülnek óvodába. Elsősorban azokon a településeken, településrészeken kevés az óvo-

137

dai férőhely, vagy egyáltalán nincs óvoda, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya kiugróan magas. Ha férőhelyhiány van, akkor elsősorban azokat a gyerekeket veszik fel, akik már betöltötték az ötödik életévüket, másodsorban pedig azokat, akiknek mindkét szülője dolgozik. Legnagyobb valószínűséggel az alacsony iskolázottságú, munkanélküli vagy kényszerből rokkantnyugdíjas szülők halmozottan hátrányos helyzetű gyerekei nem jutnak be az óvodába, vagyis azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a hosszabb ideig tartó óvodáztatásra. A kérdőíves felvétel tanúsága szerint azonban a Katapult Mentorprogram kedvezményezetteit nem nagyon sújtották ezek a problémák. Átlagosan három évig jártak óvodába, és mindössze ketten (0,7 százalék) válaszolták azt, hogy egyáltalán nem jártak óvodába. A többieknél az óvodáztatás hossza szerinti megoszlás a következő: Hány évig járt óvodába?
N 17 46 213 276 Százalék 6,2 16,7 77,2 100,0

1 évig 2 évig 3 és több Összesen

2007-ben interjús vizsgálat készült 58 felsőoktatásban tanuló, illetve a diplomáját már meg is szerzett roma fiatallal. (Utak a felsőoktatásba.) Összehasonlításul érdemes megemlíteni, hogy közülük 12-en (20,7 százalék) egyáltalán nem, vagy csak nagyon rövid ideig (legfeljebb egy évig) jártak óvodába. A Katapult Mentorprogram mintájában mindössze két esetben fordult elő, hogy azon a településen, ahol a család lakott, nem volt óvoda, és ezért más településre kellett óvodába járni, pedig az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben, különösen Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon ez igen gyakori probléma. Még gyakoribb, hogy helyi iskola hiányában az általános iskolát kell más településen elkezdeni, vagy a helyi iskola csak alsó tagozatot működtet, és ezért felső tagozatba kell más településre járni. A mentorprogram kedvezményezetteit ez a probléma is csak igen kevéssé érintette. Túlnyomó többségük ugyanazon a településen járt óvodába és általános iskolába, vagy ha nem, a változást a család költözése és nem az iskola hiánya okozta.

138

Az óvoda és iskola településének összevetése
N 255 10 15 4 284 Százalék 89,8 3,5 5,3 1,4 100,0

azonos nem azonos, helyben nem volt iskola nem azonos költözés miatt ismeretlen Összesen

A kérdezettek 88,3 százaléka ugyanabban az iskolában fejezte be általános iskolai tanulmányait, ahol elkezdte, és 15,8 százalékuk már ott magasabb szintű pedagógiai szolgáltatást nyújtó tagozatos osztályba járt. Tanulságosak a középfokú továbbtanulásra vonatkozó adatok is. A Katapult Mentorprogram 2007/08-as résztvevőinek többsége a 2002/03-as, illetve a 2003/04-es tanévben kezdte meg középiskolai tanulmányait. Ebben a két tanévben a nyolcadik osztályt végzettek közül az érettségit adó középiskolában továbbtanulók 50,2, illetve 50,9 százaléka került gimnáziumba, és 49,8, illetve 49,1 százaléka szakközépiskolába. A Katapult Mentorprogram kedvezményezettei az országos átlagnál lényegesen nagyobb arányban (61,8 %) választották a két érettségit biztosító iskolatípus közül a gimnáziumot. A teljes mintából mindössze 9-en kerültek az általános iskola befejezése után szakiskolába, hogy aztán a szakközépiskolai képzésbe átiratkozva végül érettségit szerezzenek. Az ő esetükben a bónusz pontok indokoltak, hiszen a szakiskolai indulás olyan hátrányt jelent, amit később már nagyon nehéz behozni, de mint láttuk, a mentorprogramosok között az arányuk rendkívül alacsony. A gimnáziumi továbbtanulási arányoknál is többet mondó adat, hogy a mentorprogramosok 15,7 százaléka járt 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba, ez alig marad el a 18,6 százalékos országos átlagtól. Tudjuk, hogy azok, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba járnak, az oktatási szelekciórévén többnyire előnybe kerülnek az általános iskolában maradó társaikkal szemben. Sokan azért választják a 6 vagy 8 osztályos gimnáziumot, hogy elmenekülhessenek a kedvezőtlen társadalmi összetételű, olykor kifejezetten a gettósodó, iskolákból. Egyébként is a gimnáziumban továbbtanuló mentorprogramosok nagyobbik fele (58,1 %) részesült az átlagosnál magasabb szintű, speciális többlettudást biztosító képzésben. (Ide soroltuk a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat, a két tannyelvű, az emelt szintű képzéseket, a tagozatos osztályokat és az Arany János tehetséggondozó programot.) Igaz, az Arany János program kifejezetten a hátrányos helyzetűeknek szól, de ha jól működik, akkor a program résztvevői a felvételi során már nem feltétlenül szorulnak rá a többletpontokban megtestesülő pozitív diszkriminációra, mert a speciális programnak köszönhetően versenyképessé válnak előnyösebb induló helyzetű társaikkal szemben, és az esélyegyenlőség megteremtésének is ez a leghatékonyabb módja.

139

A gimnáziumi képzés jellege
N 72 27 13 50 10 172 Százalék 41,9 15,7 7,6 29,1 5,8 100,0

Normál osztály 6 vagy 8 osztályos gimnázium kéttannyelvű tagozatos, emeltszintű Arany János program Összesen

A mentorprogramosok tekintélyes hányadáról elmondható tehát, hogy iskolai pályafutásuknak a felsőoktatási felvételiig tartó szakasza kifejezetten kedvező feltételek között zajlott, és közülük csak nagyon kevesekre igaz, hogy az oktatási rendszerben további jelentős hátrányokat voltak kénytelenek elszenvedni. Mindezt az eredményességre vonatkozó további adatok is megerősítik. A mentorprogram kedvezményezetteinek 60 százaléka tett például egy vagy több tárgyból emeltszintű érettségit. Az érettségi típusa
N 112 168 280 Százalék 40,0 60,0 100,0

középszintű egy vagy több tárgyból emeltszintű összesen

A nyelvvizsgával rendelkezők arányát tekintve sincs érdemi különbség az öszszes felsőoktatásba jelentkező és a mentorprogramosok között, sőt az utóbbiaknak valamivel nagyobb arányban volt nyelvvizsgája a felvételi időpontjában. Nyelvvizsgával rendelkezők a vizsga típusa szerint
Nyelvvizsga típusa Alapfok A Alapfok B Alapfok C Középfok A Középfok B Középfok C Felsőfok A Felsőfok B Felsőfok C Nincs nyelvvizsga összesen Összes jelentkezőből 0,1 0,0 0,8 1,9 0,6 26,0 0,2 0,1 5,6 64,6 100 % Mentorosok közül 0,7 0,0 2,8 2,8 0,0 29,6 0,0 0,0 4,6 59,5 100 %

140

Igaz, a nappali tagozatra felvettekhez képest, akiknek 56 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával, már viszonylag jelentős az elmaradás. Mondhatjuk tehát, hogy a mentorprogramosok egy része esetében a felvételin kapott többletpontok kompenzálhatták a nyelvvizsga esetleges hiányát. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a mentorosok között vannak levelező tagozatra és felsőfokú szakképzésbe fölvettek is, ezért az alapképzésbe nappali tagozatra felvettekhez viszonyítás valamelyest torzít. A mentorprogramosok bő kétharmadát vették fel az érettségi évében, és csak 8,2 százalékát 3 vagy több évvel az érettségi után. A kérdőívezésre a felsőoktatásban töltött első tanévük végén került sor. A megkérdezettek nagyobbik fele ekkor már eldöntötte, hogy jelentkezni akar a mesterképzésre is. 30,9 százalékuk még bizonytalan volt, és csak 12,2 százalék válaszolt egyértelmű nemmel. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a Katapult Mentorprogramba az elvileg jogosultak köréből elsősorban azok kerültek be, akik relatíve kedvezőbb társadalmi pozícióból indultak, és a család, legalább erkölcsileg, támogatni tudta, hogy minél magasabb iskolai végzettséget szerezzenek. Iskolai pályafutásuk során képesek voltak olyan döntéseket hozni, amelyek elősegítették, hogy ez irányú törekvéseik megvalósuljanak. Ugyanakkor a jogosultak körén belül is leghátrányosabb helyzetű csoportok (halmozottan hátrányos helyzetű romák, állami gondozottak) képviselőinek lényegesen kisebb esélyük van arra, hogy bekerüljenek a programba. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a program résztvevőinek csak 13,7 százaléka vallotta magát romának (az általános iskolai népességben a halmozottan hátrányos helyzetűek fele roma), és a volt állami gondozottak aránya csak 6,3 százalék, hanem az is, hogy akik bekerültek, azok saját csoportjuk átlagánál lényegesen kedvezőbb háttérrel rendelkeznek. Az etnikai önbesorolás és a szülők iskolai végzettségének összevetése azt mutatja, hogy a roma szülők iskolázottsága ugyan elmarad a nem roma szülőkétől, de lényegesen magasabb a teljes roma népesség iskolázottsági szintjénél. Szülők iskolai végzettsége az etnikai önbesorolás szerint
Etnikai önbesorolás Összesen roma nem roma 44,1% 27,3% 29,6% 38,2% 37,5% 37,6% 17,6% 35,2% 32,8% 100,0% 100,0% 100,0%

mindkettő legfelejebb 8 általános az egyik szakmunkás az egyik legalább érettségizett Összesen

A roma népesség területi eloszlását figyelembe véve nehezen magyarázható különbségek mutatkoznak a programban résztvevő romák és nem romák régiónkénti arányában is. Míg Dél-Dunántúlon a kedvezményezettek egyharmada roma,

141

addig Észak-Magyarországon csak a 15,9 %-a, Észak-Alföldön pedig kevesebb mint 10 százaléka. Holott Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön a romák aránya az iskolai népességben lényegesen magasabb mint Dél-Dunántúlon. Más adatok is arra utalnak, hogy az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióból nagyobb arányban kerülnek be a programba relative magasabb társadalmi pozíciójú családok gyermekei. Ebben a két régióban a legmagasabb azoknak a családoknak az aránya, ahol legalább az egyik szülő érettségizett, és itt a legalacsonyabb azoké, ahol egyik szülőnek sincs 8 általánosnál magasabb iskolai végzettsége. Mivel a benyújtott igazoló dokumentumokat központilag bírálják el, a magyarázat csak az lehet, hogy az említett két régióban a liberális elbírálásnak köszönhetően olyan családoknak is megítélik a gyermekvédelmi támogatást vagy kedvezményt, és ezzel a hátrányos helyzetű minősítést, amelyeknél ez a jogszabályi rendelkezések alapján nem volna feltétlenül indokolt. A volt állami gondozottak közül pedig szinte csak azoknak van esélyük bekerülni a programba, akik az állami gondozásba vételt követően rövid időn belül nevelőszülőkhöz (örökbefogadókhoz) kerültek, és a nevelőszülők iskolázottak. A mintában a volt állami gondozottak (nevelő)szüleinek átlagos iskolai végzettsége lényegesen magasabb, mint a többi szülőé. Szülők iskolai végzettsége: állami gondozottak, nem állami gondozottak
Volt-e állami gondozott Igen nem 15,4% 28,0% 38,5% 42,4% 46,2% 29,6% 100,0% 100,0%

Összesen 27,4% 42,2% 30,4% 100,0%

mindkettő legfeljebb 8 általános legalább az egyik szakmunkás az egyik legalább érettségizett Összesen

A Katapult Mentorprogram másik meghatározó eleme, hogy a támogatottak a felsőoktatásban eltöltött első tanévük során mentorálásban részesülnek. Ez a programelem azonban már átvezet a bentmaradást és a tanulmányok sikerességét támogató programokhoz. A Kurt Levin Alapítvány és az SZMI felvételi előkészítő programja ellentétben a Katapult Mentorprogrammal megpróbálta ötvözni az előnyben részesítést a támogatottak versenyképességének erősítésére irányuló erőfeszítésekkel. Előnyben részesítésnek minősül, hogy mindkét program speciális és kedvezményes lehetőséget teremtett a jelentkezők számára a hiányok pótlására, a felvételhez szükséges tudásszint megszerezésére. Ugyanakkor mindkét program a megfelelő felkészítést helyezte középpontba. A fő cél tehát az volt, hogy a résztvevők az esetleges hiányokat pótolva megszerezzék azt a tudást, amelyre támaszkodva a felvételi eljárás során

142

fel tudják venni a versenyt szerencsésebb helyzetű társaikkal, és esélyük lehet arra, hogy a mindenkire egyformán érvényes követelményeket teljesítve, „a mutatott teljesítmény jogán” jussanak be a felsőoktatásba. Ennek megfelelően a két program igyekezett összhangot teremteni a felvételi eljárás aktuális szabályozásával. A Kurt Levin Alapítvány felvételi előkészítője Az Alapítvány programja abban az időszakban működött, amikor a felsőoktatási intézmények a központi írásbelit követően még külön szóbeli felvételit tartottak. A program 1995-ben indult. Kezdetben a jelentkezők igényeinek megfelelően különféle szakokra biztosított felkészítést. Később a hatékonyság növelése érdekében szűkítették a kört: a program szervezőinek, oktatóinak a kompetenciájával összhangban már csak az un. „szocio” szakokra (szociológia, szociálpolitika, szociális munka) vállalt felkészítést és a szervezésbe bevonta a Szociális Szakmai Szövetséget is. Később úgy ítélték meg, hogy még ezeknek a szakoknak a felvételi követelményei is jelentősen különböznek intézményenként, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban csak az ELTE megfelelő szakjaira szerveznek előkészítőt. Emellett szólt az is, hogy a főszervezők közül többen tanítottak az ELTÉ-n, és így az ottani követelményeket nagyon pontosan ismerték. Végül, amikor a felsőoktatási felvételi rendszer gyökeresen megváltozott, és megszűntek az egyes intézményekhez kötődő szóbeli felvételi vizsgák, a Kurt Levin Alapítvány is megszűntette az előkészítőjét, mert az a feltételek változásának megfelelően olyan radikális átalakítást igényelt volna, amit a szervezet a maga korlátozott lehetőségeivel már nem tudott vállalni. A program sohasem törekedett látványos mennyiségi eredményekre. A jelentkezési felhívást elsősorban roma orgánumokban (internetes portálok, nyomtatott és elektronikus sajtó) tették közzé, és megelégedtek azokkal, akiket a célcsoportból így, meglehetősen esetlegesen, el tudtak érni, és be is adták a jelentkezésüket. Egy ilyen felhívás elsősorban azokat mozgatja meg, akikben ugyan már felmerült a felsőfokú továbbtanulás gondolata, de abban sem biztosak, hogy ezt érdemes megpróbálni, és nincs semmilyen konkrét tervük. Az Erasmus és a Romaversitas Alapítvány 2007-es, a felsőoktatásban tanuló, illetve már diplomát szerzett roma fiatalok körében végzett, kutatása13 azt bizonyította, hogy a felsőoktatásig eljutó romák közül is sokak pályáját jellemzi a sodródás. (A kutatás mintájában 8 olyan interjúalany szerepelt, akik korábban részesei voltak a Kurt Levin programjának.) Homályosan, körvonalazatlanul élt bennük valamiféle szándék, hogy felsőfokú tanulmányokba kezdjenek, de fogalmuk sem volt arról, hogy milyen irányba induljanak el. Aztán tudomást szereztek arról, hogy kifejezetten a hátrányos helyzetű romák támogatásá13 Utak a felsőoktatásba, szerk.: Havas Gábor. Erasmus Kollégium Egyesület, Bp. 2007.

143

nak szándékával ingyenes felvételit szerveznek „szocio” szakokra, és ez el is döntötte a szakválasztás kérdését. Jól érzékelteti ezt az alábbi interjúrészlet: „Minden erőmmel megpróbáltam az érettségire fókuszálni, és közben jött negyedik év elején az, hogy a húgom látta a tévében, a Roma Magazinban azt a felhívást, ami arról szólt, hogy felvételi előkészítőt indított a Kurt Levin Alapítvány a Szociális Szakmai Szövetséggel karöltve a hátrányos helyzetű, elsősorban roma, fiatalok számára, és be lehet adni a jelentkezést. Ez szerdán volt, szombaton ismételték ezt a műsort. Mi szombaton szereztünk róla tudomást. Késve ugyan, de a Miskolci Pedagógiai Intézetből lefaxoltuk az önéletrajzunkat. Határidőn túl, de nekik anynyira megtetszett a húgom és az én önéletrajzom, hogy kiküldtek egy paksamétát, amiben mindenféle feladatok voltak. Azokat vissza kellett küldeni. Ez egy szűrő volt, és akinek elfogadták a feladatát, vagy jónak minősítették, vagy megfelelőnek, akkor azt behívták. A húgomat és engem hál’istennek behívtak. Ez egy decemberi vagy novembervégi nap volt, 1998 novembere, és akkor elkezdődött ez a féléves felvételi előkészítő.” A programról hírt adó tájékoztatás kapaszkodót nyújt a nagyon súlyos belső bizonytalanságok, szorongások, az önbizalomhiány feloldásához, és éppen ezért nagyon erős a felhívó jellege. Ugyanakkor fennáll az a veszély, hogy a szakválasztást nagyon esetlegessé teszi. A jelentkező kötött pályára kerül, sodródik az eseményekkel, és nem igazán tudja felmérni, hogy mire vállalkozott, hogy az, amit választott, mennyire van összhangban a személyiségével, készségeivel. A tanulni vágyó romák rendszeresen szembesülnek azzal a társadalmi elvárással, hogy ha továbbtanulnak, és értelmiségivé válnak, akkor kötelességük a mélyszegénységben élő, tanulatlan romák felemelkedésén munkálkodni, „segíteni nekik és rajtuk”. Ezt a társadalmi elvárást nyomatékosítják a pályaválasztásban segítő pedagógusok, a kifejezetten a romáknak meghirdetett ingyenes felvételi előkészítők is. Az elvárással sok tovább tanuló roma fiatal is igyekszik azonosulni. A Romaversitas hallgatói között is nagy számban vannak segítő szakmákat választók. Ha felteszik nekik a kérdést, hogy miért választották azt a szakot amelyre járnak, akkor igen gyakran az a válasz, hogy azért, mert szeretnének a romáknak segíteni. Nemcsak a „szocio” (szociológus, szociálpolitikus, szociális munkás) szakosok válaszolják ezt, hanem az ápolók, védőnők, pedagógus jelöltek és romológia szakosok is. A válaszokból azonban sokszor hiányzik a belső meggyőződés hitelesítő ereje. Még kevesebben vannak, akik végig is gondolják, hogy a gyakorlatban mit jelent ez. Ugyanakkor sokan a külső késztetések hatására vagy belső meggyőződésből már felsőfokú tanulmányaik során aktívan részt vesznek ilyen célokat szolgáló civil szervezeti programokban, esélyegyenlőségi beavatkozásokban (tanodák, esélyegyenlőségi szakértés, hátrányos helyzetű kistérségi programok, roma közösségi házak,

144

stb.). Ám munkájukhoz többnyire nem kapnak megfelelő szakmai segítséget, olyan feladatokat kell ellátniuk, amelyekhez nincs kellő kompetenciájuk, ezért sorozatos kudarcélmények érik, és a korai kiábrándulás, kiégés veszélye fenyegeti őket. Ez azért járhat különösen súlyos következményekkel, mert az ilyen típusú tevékenységek elvállalásában sokszor szerepet játszik az is, hogy az érintetteknek többnyire komoly nehézségeik vannak az elméleti tárgyakkal, ennél fogva nem is látják sok értelmét azok tanulásának, és éppen a gyakorlati segítő munkától remélik, hogy sikerélményhez juttatja őket. Éppen ezért a „segítő szakmára” való bejutást célzó programoknak ezt a szempontot is mérlegelniük kell. A jelentkezők előzetes szűrésével kapcsolatos dilemmákkal a Kurt Levin Alapítvány előkészítő programjának irányítói is számot vetettek. Ligeti György, a program egyik vezetője erről így vallott 2001-ben: „Az első két év során egy–egy ismerkedő délelőttöt tartottunk, melyek végén közfelkiáltással mindenkit felvettünk az előkészítőre. Valószínű, hogy ennek volt a következménye a nagy arányú lemorzsolódás az első tanévek során. A harmadik évtől kezdve már valamiféle megmérettetéshez kötöttük a bejutást: a jelentkezőknek egy rövid írásbeli feladatot kellett megoldaniuk, tanulmányt kellett elolvasniuk, és részt kellett venniük egy nyár végi tréningen (Várong, Tolna megye). A mai napig minden év elején komoly viták zajlanak a munkacsoportban a jelentkezők szűrését illetően: kezdje–e velünk minden olyan diák az évet, aki jelentkezett az előkészítőre, vagy ne rettenjünk vissza egy, akár többfordulós házi felvételi vizsgától? Az első megoldás mellett az a nagyon nyomós érv áll, hogy képtelenség eldönteni valakiről néhány futó benyomás alapján, vajon alkalmas–e az előkészítő, és végső soron az egyetem elvégzésére. Egy ilyen döntés meghozatalához nincs is jogunk. A másik megközelítés mellett viszont az szól, hogy egyes esetekben meg kellene előznünk a biztos kudarcélményt, s nem szabad olyan diákot áltatnunk a sikeres felvételivel, akivel kapcsolatban biztosak vagyunk az alkalmatlanságában, és abban is, hogy nem lesz képes az előkészítő feszített, tízhónapos programjának véghezvitelére. További érv a szűrés mellett: különösen az utóbbi években olyan magas a jelentkezők száma, hogy lehetetlenné válna a munka, ha minden jelentkező részt is venne az előkészítőn.” Az előzetes szűrés bevezetésével a program hatékonysága növekedett. Jól érzékeltetik ezt az alábbi adatok.
Tanév 1996/97 1997/98 1998/99 1999/00 2000/01 A felkészítőt elkezdte 8 20 21 9 21 A felkészítőt elvégezte 3 10 10 8 15 Felvették az ELTÉ-re 3 3 9 8 11

145

A program legfőbb erénye az volt, hogy a fél éven át tartó heti rendszerességű találkozások révén az oktatók és a támogatottak között szoros személyes kapcsolat alakult ki, amelybe belefért a mentorálás és az egyéni problémák megbeszélése, feldolgozása is. A program egykori résztvevői arról is beszámoltak, milyen sokat jelentett nekik, hogy az előkészítő foglalkozásain rendszeresen találkozhattak hasonló helyzetű roma fiatalokkal, akikkel megbeszélhették azokat a problémáikat, amelyekkel addig egyedül viaskodtak. Annak a felismerése, hogy mások is küszködnek ugyanolyan vagy még súlyosabb önértékelési problémákkal, mint ők, sokat segített abban, hogy ezeket kezelni tudják, és ne csökkenjen drámai módon a motivációs szintjük. A programnak sikerült elérnie, hogy olyan hátrányos helyzetű roma fiatalok jussanak be az egyetemre, akiknek erre a program nyújtotta támogatás nélkül valószínűleg nem lett volna esélyük. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy az egyetemi pályafutásuk nem volt egyöntetűen sikeres. Az előkészítő viszonylag hatékonyan meg tudott oldani egy nagyon pontosan körülhatárolt feladatot: a célirányos felkészítést a felvételi követelmények teljesítésére. Ám ahhoz további intenzív támogatásra lett volna szükség, hogy az egyetemi tanulmányok során felmerülő problémákkal is meg tudjanak birkózni. Az előkészítőről 2000-ben felvett 8 főből például a „rendes” tanulmányi időben (5 tanév alatt) csak egy jutott el a diploma megszerzéséig, és többen is voltak olyanok, akik menetközben végleg vagy hoszszabb időre lemorzsolódtak. A SZMI felvételi előkészítő programja A program egy utolsó éves roma egyetemista kezdeményezése nyomán jött létre. A kezdeményező, aki a szakdolgozatát is a romák felsőoktatási helyzetéről, esélyeiről írta, akkor már az SZMI elődszervezetében, az NCSSZI-ben dolgozott roma referensként, és sikerült támogatást szereznie a program elindításához, amelynek később ő lett koordinátora. A program lényege, hogy azokon a felsőoktatási intézmények által szervezett előkészítőkön, amelyek a megfelelő tárgyakból az emeltszintű illetve kétszintű érettségire való felkészülést szolgálják, s amelyekért a többi résztvevőnek fizetnie kell, a program által támogatott romák ingyen vehetnek részt, mert a térítési díjat (és ha belefér a keretbe, az előkészítőhöz kapcsolódó útiköltséget) a program kifizeti helyettük, s maguk választhatják meg, hogy milyen tárgyakból kérnek felkészítést. Korlátok azért vannak: a programba bekapcsolódó felsőoktatási intézmények köre és a résztvevők létszáma évről-évre változik, és meglehetősen esetlegesen alakul a támogatottaknak a különböző felsőoktatási intézmények által szervezett előkészítők közötti megoszlása is. A program első két évében (2002/03, 2003/04) a Rendőrtiszti Főiskola például egyáltalán nem vett részt a programban, viszont a következő 2004/05 tanévben az összesen 90 résztvevőből 40-en jártak a

146

Rendőrtiszti Főiskola előkészítőjére. Az előkészítők résztvevőinek és a közülük felvetteknek a száma a program eddigi működése során a következőképpen alakult.
Tanév 2002/03 2003/04 2004/05 2005/06 2006/07 2007/08 Jelentkezők száma 47 ? ? ? ? ? Bekerülők száma 35 62 90 90 51 32 Felvettek száma 17 44 62 64 32 21

A táblázat adataival kapcsolatban azonban rengeteg a bizonytalanság. Az első évet kivéve nem ismerjük a jelentkezők számát. A programot évről-évre a Kurt Levin Alapítvány előkészítőjéhez hasonlóan elsősorban a roma orgánumokban hirdetik meg, de megküldték a pályázati felhívást az „érintett” középiskoláknak, cigány kisebbségi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek is. A jelentkezőknek be kell küldeniük az önéletrajzukat, egy roma szervezet ajánlását, az érettségi bizonyítvány másolatát, vagy ha még nem érettségiztek, az utolsó befejezett tanévet igazoló bizonyítvány másolatát, és nyilatkozniuk kell arról, hogy romának vallják magukat, valamint meg kell jelölniük, hogy milyen szakra szeretnének felvételezni. Az első év kapcsán kiderült, hogy a 47 jelentkezésből 35-öt fogadtak el, de hogy mi alapján történt a válogatás, az nem. A későbbi évekről még az sem derül ki, hogy volt-e előzetes szelekció. Amikor a kutatás során megpróbáltuk beszerezni a program elemzéséhez szükséges adatokat, az volt a visszatérő válasz, hogy a kért adatok „nem publikusak”. Ezért számos ponton kénytelenek vagyunk feltételezésekre hagyatkozni. Úgy tűnik, hogy a program nem elég átgondolt, számos részlet nincs kellően kidolgozva. Elvileg minden évben megállapodást kötnek az érintett előkészítő tanfolyamok vezetőivel arról, hogy azok figyelemmel kísérik a támogatottak munkáját, és jelzik a program koordinátorának, ha problémák merülnek fel (gyakori hiányzás, gyenge teljesítmény a tudáspróbákon, stb.). A visszajelzések alapján a koordinátor felveszi a kapcsolatot a „problémás” résztvevőkkel, megpróbálja tisztázni a felmerült problémák okát, és aktívabb részvételre, intenzívebb tanulásra ösztönözni őket. Nincsenek azonban előre rögzített játékszabályok, így nincs mire hivatkozni. Hogy ez a szisztéma nem működik hatékonyan, az abból is kiderül, hogy a koordinátornak nincsenek megbízható információi a kimenetről. Nem tudja pontosan, hogy mennyien morzsolódtak le menetközben, hogy hány résztvevőt vettek fel arra a szakra, amelyet a jelentkezéskor megjelölt, hogy hány kedvezményezett került be más szakra vagy más jellegű képzésbe – például felsőfokú szakképzésbe –, mint ahova szeretett volna, és hányan nem jutottak be sehova a tanfolyam befejezését követően. Arról pedig végképp csak esetleges információk vannak, hogy mi-

147

ként alakult a felvételt nyert kedvezményezettek további pályafutása a felsőoktatásban. Bár a jelentkezőknek be kell küldeniük az érettségi bizonyítvány, illetve ennek hiányában az utolsó év végi bizonyítvány másolatát, nem dolgozzák fel a választott tanfolyami tárgyakból korábban elért tanulmányi eredményeket, így a későbbiekben nincs mihez viszonyítani az érettségin nyújtott teljesítményt, vagyis nem lehet pontosan tudni, hogy mi volt az előkészítő hozadéka. Az sem világos, hogy mi a funkciója a programnak azok esetében, akik már túl vannak egy érettségin, hogy elvárás-e velük szemben, hogy a választott tárgyból a korábbi középszintű vizsga után most teljesítsék az emeltszintű vizsga követelményeit, vagy esetleg olyan tárgyból érettségizzenek, amelyből korábban nem vizsgáztak. Megbízható információ csak arról van, hogy az előkészítő tanfolyamot elkezdőkhöz képest hány főt vettek fel bármely felsőoktatási alapképzésbe. A programról szóló esettanulmányban a 2004/05-ös tanévre vonatkozóan például a következő eredményességi mutatók szerepelnek: „A 2004-2005-ös tanévről mindösszesen annyi információnk van, hogy 90 fő vett részt az előkészítőn, s ebből 69 fő nyert felsőfokú intézménybe felvételt, Az ELTE-sek közül 18-an, a PTE-sek közül 15-en, a Rendőrtszti Főiskolások közül 9-en. Egyébként az ELTÉ-n 29 fő, a PTE-n 23 fő, a Rendőrtiszti Főiskolán 40 diák vett részt a tanfolyamon. Vagyis ebben az évben szintén három felsőoktatási intézmény állt a program rendelkezésére: az ELTE, a PTE és a Rendőrtiszti Főiskola. A Rendőrtiszti Főiskola előkészítősei közül 25 fő a rendészeti szakközépiskolába került be, 4-en OKJ-s képzésben tanultak tovább, 2-en pedig valószínűsíthetően lemorzsolódtak. A másik két intézménybe járó előkészítősök közül is kerültek be OKJ-s képzésre.” Ilyen hozzávetőleges információk alapján elég nehéz értékelni a program hatékonyságát. Az adathiányban más programokhoz hasonlóan jelentős szerepet játszik, hogy nincs átgondolt, kidolgozott nyilvántartási rendszer, nincs a kedvezményezettek legfontosabb alapadatait (szülők iskolai végzettsége, lakóhely, addigi iskolai pályafutás, stb.) tartalmazó, és a program egyes fázisaihoz kapcsolódó információkat folyamatosan rögzítő adatbázis, amely lehetővé tenné a program megbízható monitorozását. A program gyengeségeiben több tényező játszik szerepet. A koordinátor, akitől a program létrehozásának az ötlete is származik, túlságosan magára van hagyva, nem kap elégséges intézményi támogatást a szakmai, módszertani problémák megoldásához, a szükséges tartalmi korrekciók végrehajtásához az SZMI-től, miközben számos más munkaköri kötelezettsége is van, és munkaidejének csak egy kis részét tudja a programmal kapcsolatos feladatok ellátására fordítani. Egy kicsit úgy kezelik a programot, mintha az a koordinátor hobbija lenne, és ezért az ő dolga, hogy a felmerülő problémákat megoldja. Ennek olyan abszurd következményei is vannak, hogy koordinátorként próbál mentori, szociális gondozói szerepet is betölteni, közreműködik a kedvezményezettek és családjaik életvezetési, szociális prob-

148

lémáinak a megoldásában, „megmossa a fejüket”, ha sokat hiányoznak az előkészítő foglalkozásokról, vagy nem elég motiváltak a tanulásban, telefonálási, fénymásolási lehetőséget biztosít számukra az irodájában, stb. Természetesen ezek a feladatok együttvéve messze meghaladják a kapacitását és a kompetenciáját, és „mozgalmár” megoldásokra kényszerítik. Egy államilag támogatott esélyegyenlőségi program nem működhet ennyire esetleges és amatőr módon. Megoldatlan a program finanszírozása is. Noha a felhasználható források túlnyomó többsége az állami költségvetésből származik, a konkrét támogatók köre és a programra fordított összeg nagysága évről évre változik. Ezzel függ össze a létszám hullámzása is. Az idők folyamán támogatta már a programot többek között az OKM, a HM, az ISZCSEM, a BM, az OBH, a Romaügyi Államtitkárság, illetve az üzleti szférából a Vodafone Alapítvány. Nehéz úgy hosszabb távú stratégiát kialakítani, szisztematikusan felépíteni a programot, ha a finanszírozás esetleges és előre nem kalkulálható, kijárással kicsikart ad hoc döntések függvénye. A kutatás során interjú készült a program négy korábbi kedvezményezettjével. Közülük egy már meg is szerezte a diplomát, hárman pedig a 2008/09-es tanévben fejezik be tanulmányaikat. Az interjúkból kiderül, hogy amikor eljutott hozzájuk a program létezéséről szóló tájékoztatás, az ugyanúgy meghatározó szerepet játszott pályafutásuk további alakulásában, mint ahogy korábban a Kurt Levin Alapítvány előkészítőjéről szóló felhívás az abban a programban résztvevőkében. Négyből hárman ugyanis addig nem gondoltak arra, hogy felsőfokú tanulmányokat végezzenek. Noha tele voltak kétségekkel, és a tudásukat sem tartották elégségesnek, mert gyenge színvonalú szakközépiskolákba jártak, úgy érezték, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni. Ugyanakkor az előkészítő tanfolyamon kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy tudásuk messze elmarad a fizetős résztvevők átlagától, és akadt köztük olyan is, akinek kezdetben konfliktusai voltak amiatt, hogy romaként ingyen vehet részt az előkészítőn. Komoly gondot jelentett az útiköltség előteremtése is, mert amikor ők jártak előkészítőre, a program nem tudta azt finanszírozni. Bár mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy tanáraik segítőkészek voltak és megadták nekik a felzárkózás esélyét, az induló hátrányokat mégsem sikerült behozniuk. Egyiküket sem vették fel arra a szakra, illetve abba a felsőoktatási intézménybe, amelyet a jelentkezéskor megjelöltek. (Ketten az ELTE szociálpolitika szakára, a harmadik az ELTE informatikus könyvtáros- történelem szakára, a negyedik pedig a PTE földrajz szakára szeretett volna bejutni.) A program erénye, hogy a sikertelen felvételit követően nem hagyták őket magukra. A koordinátor szervezésében részt vehettek az OFI (Országos Felvételi Iroda) pályaorientációs napján, ahol tájékoztatták őket arról, hogy hova jelentkezhetnek pótfelvételire. A pótfelvételi mindegyiküknek sikerült. (A WJLF szociálismunkás szakára, a PTE szociálpolitika szakára, a PTE IGYFK tanítóképző szakára, illetve az EKF informatikus könyvtáros szakára vették fel őket.) A pótfelvételis bejutásnak az

149

volt az ára, hogy hárman csak költségtérítéses hallgatóként tudták megkezdeni tanulmányaikat, később azonban átkerültek az államilag finanszírozott képzésbe. A versenyképességet erősítő, felvételi előkészítésre épülő programok tehát olyanok számára is megteremthetik a felsőoktatási továbbtanulás és a diploma megszerzésének a lehetőségét, akiknek erre az érintett programok nélkül nem volna esélyük. Ahhoz azonban, hogy hatékonyságukat növelni lehessen, további feltételek megteremtésére volna szükség.

4. A bennmaradást és a diploma megszerzését segítő esélyegyenlőségi programok
Az idetartozó programok két nagy csoportba sorolhatók. Az egyik csoportba tartoznak azok az ösztöndíjas programok, amelyek kizárólag személytelen módon folyósított anyagi támogatással segítik a felsőoktatási tanulmányok folytatását és a diploma megszerzését. A másikba pedig azok a programok, amelyek függetlenül attól, hogy adnak-e anyagi támogatást is, vagy sem, a kedvezményezettekkel kialakított személyes kapcsolatra épülnek, és olyan kiegészítő szolgáltatásokat, képzéseket is nyújtanak, amelyek erősítik az érintettek versenyképességét, közvetlenül segítik a tanulmányi követelmények teljesítését, bővítik tudásukat és kapcsolati tőkéjüket, fejlesztik a sikeres pályafutáshoz szükséges kompetenciákat. A kutatás során az előbbiek közül a Bursa Hungaricá-t és a REF (Roma Education Found, magyarul: Roma Oktatási Alap) RMUSP (Roma Memorial University Scholarship Program, magyarul Roma Felsőoktatási Emlékösztöndíj Program) ösztöndíj programját, az utóbbiak közül pedig a Katapult Mentorprogram, a Romaversitas és a gödöllői Roma Szakkollégium programját vizsgáltuk. 4.1 Ösztöndíjas programok Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer A program 2001 óta működik. A konstrukció több szereplő együttműködésére épül. Alapfeltétel a települési önkormányzat szerepvállalása. Ha ez megvan, akkor kötelezővé válik azoknak a felsőoktatási intézményeknek a hozzájárulása is, ahova a kedvezményezettek járnak, és támogatóként szerepet vállalhatnak a programban a megyei önkormányzatok is. A program működtetésében, adminisztrálásában és felügyeletében az OKM Támogatáskezelési Igazgatósága is jelentős szerepet játszik. Azok a települési és megyei önkormányzatok, amelyek részt kívánnak venni a programban, kitöltik a csatlakozási nyilatkozatot, és a polgármester aláírásával eljut-

150

tatják az OKM TI-hez. (A csatlakozási nyilatkozatot minden évben meg kell újítaniuk azoknak az önkormányzatoknak is, amelyek az előző években már részt vettek a programban.) Ezt követően a települési önkormányzatok kiírják a pályázatot. A program A és B elemből áll. A szabályozás a célcsoportokat a következőképpen határozza meg: A) programelem: Erre azok nyújthatnak be pályázatot, akik az önkormányzat területén állandó lakcímmel rendelkeznek, szociálisan hátrányos helyzetűek, a képzésre vonatkozó keretidőn belül, államilag támogatott és teljes idejű (nappali tagozatos) képzés keretében felsőfokú tanulmányokat folytatnak az alábbi képzési típusok egyikében: felsőfokú szakképzés, felsőfokú alapképzés, mesterképzés, egységes, osztatlan képzés. B) programelem: Erre azok nyújthatnak be pályázatot, akik az önkormányzat területén állandó lakcímmel rendelkeznek, szociálisan hátrányos helyzetűek, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyertek, és az adott tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók által benyújtott pályázatot a települési önkormányzat bírálja el, és hoz döntés arról, hogy milyen összeggel támogatják a nyertes pályázókat. A csatlakozott települési önkormányzatoknak kötelező a megállapított ösztöndíjat folyósítaniuk. A döntési mechanizmus önkormányzatonként változó, helyenként külön testület dönt a benyújtott pályázatokról, máshol a szociális osztály. ill. annak vezetője, vagy maga a település polgármestere hoz döntést. Az elutasított pályázók nem fellebbezhetnek a döntés ellen. A döntést követően a települési önkormányzatok a nyertes pályázók nevét tartalmazó listát megküldik az illetékes megyei önkormányzatnak, amely kiegészítő támogatást nyújthat, ha úgy ítéli meg, hogy a pályázó szociális helyzete ezt indokolttá teszi. Ezt azonban nem kötelező megtennie. Az a felsőoktatási intézmény viszont, amelybe a nyertes pályázó jár, köteles az ösztöndíjat ugyanakkora összeggel kiegészíteni, mint amekkorát korábban a települési és megyei önkormányzat együttesen megszavazott. Az elnyert ösztöndíj az A programelem esetében 10 hónapra szól, a következő évre új pályázatot kell benyújtani, így a támogatás összege változhat. A B programelem esetében a támogatás 3x10 hónapra szól, összege nem változhat. Ha a mennyiségi mutatókat vizsgáljuk, a program sikeresnek tekinthető: a 2001es indulás óta mind a csatlakozó települési önkormányzatok, mind az ösztöndíjban részesült hallgatók száma és összes pályázóhoz viszonyított aránya folyamatosan emelkedett.

151

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Támogatott pályázók száma 12 391 22 334 26 882 30 615 34 040 36 436 37 088

Aránya az összes pályázó százalékában 69% 71% 78% 83% 84% 86% 87%

Csatlakozó települési önkormányzatok száma 1135 1459 1726 1975 2 067 2 146 2 237

Aránya az összes település százalékában 36% 46% 55% 62% 65% 68% 70.5 %

Nem nőtt viszont jelentős mértékben az egy főre jutó támogatás összege. Kérdés, hogy az átlagosan 10.000 Ft körüli havi összeg tud-e érdemben változtatni az érintett hallgatók szociális helyzetén. Hozzátehetjük, hogy az átlagok elfedik az egyes ösztöndíjak összegének igen jelentős szóródását. A szabályozás csak a települési önkormányzat által megítélhető legkisebb összeget határozza meg. Ez a program elindulása óta változatlanul 1000 Ft. Vannak önkormányzatok, amelyek ennyit vagy ennél nem sokkal többet adnak, de vannak olyanok is, amelyek ennek a sokszorosát. Attól függően tehát, hogy ki hol lakik, a támogatás mértéke lehet alig érzékelhető vagy számottevő, sőt a lakóhely azt is meghatározza, hogy ki az, akinek egyértelmű rászorultság esetén sincs esélye támogatáshoz jutni, hiszen tudjuk, hogy a települési önkormányzatoknak még 2007-ben is csak 70,5 százaléka csatlakozott a programhoz.
Átlagos települési támogatás/fő 3092 2989 3087 3221 3247 3331 3974 Átlagos megyei támogatás/fő 1318 1135 1171 1289 1298 1283 1657 Együtt Teljes összeg 4410 8820 4124 8248 4258 8516 4510 9020 4545 9090 4614 9228 5631 11 262

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Finanszírozási szempontból az is probléma, hogy a programhoz nem állnak rendelkezésre elkülönített források. Az önkormányzatoknak a költségvetésükből, a felsőoktatási intézményeknek pedig a szociális normatívából kell kigazdálkodniuk az ösztöndíj őket terhelő részét. A felsőoktatási intézményeket ez sokszor arra kényszeríti, hogy azoknak a hallgatóknak, aki Bursa Hungarica ösztöndíjban részesülnek, egyáltalán ne, vagy csak jóval kevesebb szociális ösztöndíjat fizessenek. Így tovább csökken a Bursa differenciáló szerepe, vagyis az a funkciója, hogy azoknak nyújtson többlettámogatást, akik a családjuk szociális helyzete miatt a leginkább rászorulnak. Vitatható az a gyakorlat is, hogy más ösztöndíjas programokhoz hasonlóan az ösztöndíjat félévenként egy összegben utalják át a kedvezményezetteknek. Ez kétségtelenül csök-

152

kenti a járulékos költségeket, de tudomásul kell venni, hogy másképp funkcionál az a pénz, amit havi rendszerességgel folyósítanak. Ha az a cél, hogy a hátrányos szociális helyzetű hallgatók is képesek legyenek tanulmányaik egzisztenciális feltételeit biztosítani és fedezni annak költségeit, akkor ezt a célt kevéssé szolgálja az egyösszegű kifizetés, mert az egyébként nehezen finanszírozható rendkívüli családi kiadások fedezését vagy éppen a szülők támogatását, és nem a folyamatos önfenntartást szolgálja. A Bursa Hungaricá-hoz hasonló ösztöndíjas programok alapvető kérdése, hogy a célzottságuk mennyire megfelelő. A program önmeghatározása szerint „Az Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.” A vonatkozó jogszabályokban azonban sehol nem találunk olyan részletes útmutatást, amely a hátrányos helyzetet és szociális rászorultságot ebben az összefüggésben közelebbről meghatározná. A települési önkormányzatokhoz benyújtott pályázatokhoz ugyan csatolni kell a család egy főre eső jövedelmét tanúsító dokumentumokat, de az elbírálásnak nincs megszabott rendje, a döntési folyamat átláthatatlan, az elutasított pályázónak nincs jogorvoslati lehetősége, ezért tág tere nyílik olyan szempontok érvényesítésének, amelyeknek nem sok közük van a program eredeti célkitűzéseihez. A Bursa Hungarica összes kedvezményezettjéről nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek alapján a célzottságot elemezni tudnánk, de a Katapult Mentorprogram résztvevőivel készített kérdőíves felvétel során megkérdeztük, hogy honnan és milyen összegű ösztöndíjakat és egyéb támogatásokat kapnak. Ennek alapján némi képet alkothatunk a program célzottságáról is. Utaltunk már rá, hogy az érintett családok anyagi helyzete alapján a program résztvevőinek túlnyomó többsége rászorultnak minősíthető, tanulmányaik sikerességét biztosító anyagi támogatásuk indokolt. Az összes nappali tagozatos felsőoktatási hallgató 15-20 százaléka részesül Bursa Hungarica ösztöndíjban, a mentoráltak körében ez az arány csaknem 50 (egész pontosan 48,9) százalék, amely azonban így is alacsonynak minősíthető, ha tudjuk, hogy túlnyomó többségük egyértelműen megfelel a célcsoport kritériumainak. Persze figyelembe kell venni, hogy egy részük költségtérítéses, márpedig ők a szabályozás értelmében nem kaphatnak Bursát. Furcsa ellentmondása a támogatási elveknek és a támogatás gyakorlatának, hogy azok, akik éppen halmozottan hátrányos helyzetük miatt, ha el is jutnak odáig, nagyobb valószínűséggel lesznek költségtérítésesek, a tanulmányok folytatása érdekében sokkal nagyobb anyagi áldozatokra kényszerülnek, mint kedvezőbb induló helyzetű társaik, és kevesebb esélyük van arra, hogy ezt kompenzáló anyagi támogatáshoz jussanak. Ha részletesebben elemezzük az adatokat, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az objektív tényezők alapján leghátrányosabb helyzetűnek minősülő társadalmi csoportok gyerekeinek kevesebb esélyük van arra, hogy Bursa Hungarica ösztöndíjban részesüljenek.

153

Bursa ösztöndíjban részesülők aránya a szülők iskolai végzettsége szerint
Kap-e Bursa ösztöndíjat Összesen igen nem mindkettő legfeljebb 8 általános 38,6% 61,4% 100,0% legalább az egyik szakmunkás 52,3% 47,7% 100,0% az egyik legalább érettségizett 51,9% 48,1% 100,0% Összesen 48,4% 51,6% 100,0% szülők iskolai végzettsége

Legkisebb arányban azok részesülnek az ösztöndíjban, akik halmozottan hátrányos helyzetűnek minősülnek, mert egyik szülőjüknek sincs 8 általánosnál magasabb iskolai végzettsége. Hasonló a helyzet, ha a szülők foglalkoztatottsági státuszát vizsgáljuk. Ha mindkét szülőnek van munkája, az növeli az esélyeket, ha egyiknek sincs, az csökkenti. Az egy szülős háztartásokban élőknek is lényegesen nagyobbak az esélyeik, ha az egyetlen szülő dolgozik, mintha nem. Az adatok arra utalnak, hogy ebben a vonatkozásban is működik az „érdemes” és „érdemtelen” szegények közötti különbségtétel. A Bursa ösztöndíjasok aránya a szülők jelenlegi foglalkozási státusza szerint
Kap-e Bursa ösztöndíjat Összesen igen nem 53,2% 46,8% 100,0% 51,7% 48,3% 100,0% 47,7% 52,3% 100,0% 55,0% 45,0% 100,0% 44,8% 55,2% 100,0% 50,4% 49,6% 100,0%

mindkettő foglalkoztatott egyik foglalkoztatott egyik sem foglalkoztatott egyik foglalkoztatott, másik hiányzik egyik nem foglalkoztatott, másik hiányzik összesen

Pedig az a körülmény, hogy van Bursa ösztöndíj vagy nincs, jelentősen befolyásolja az összes ösztöndíjból származó jövedelem nagyságát. Az ösztöndíjakból származó havi bevétel (Ft/hó)
Kap-e Bursa ösztöndíjat Havi bevétel igen 36 085 nem 21 367 Total 28 561 N 131 137 268 Szórás 16 435 15 237 17 438

Ha azt vizsgáljuk, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíj összegének nagyságát hogyan befolyásolják a család társadalmi helyzetének jellemzői, akkor már ellent-

154

mondásosabb a kép. Ha a szülők iskolai végzettsége alapján halmozottan hátrányos helyzetűnek minősülő hallgató kap Bursa ösztöndíjat, akkor annak összege átlagosan magasabb mint a többieké, ugyancsak magasabb az átlagos összeg a kisközségekben élők esetében, a szülők foglalkoztatási helyzete és a roma identitás pedig érdemben nem befolyásolja az összeg nagyságát. A Bursa ösztöndíj átlagos összege a szülők iskolai végzettsége szerint (Ft/hó)
szülők iskolai végzettsége mindkettő legfeljebb 8 általános legalább az egyik szakmunkás az egyik legalább érettségizett Összesen Átlag 9444 8671 7872 8587 N 27 56 39 122 Szórás 4458 3691 2600 3594

A Bursa ösztöndíj átlagos összege a szülők foglalkoztatási helyzete szerint (Ft/hó)
szülők jelenlegi foglalkoztatási státusza mindkettő foglalkoztatott egyik foglalkoztatott egyik sem foglalkoztatott egyik foglalkoztatott, másik hiányzik egyik nem foglalkoztatott, másik hiányzik összesen Átlag 8760 8258 9000 8800 8462 8610 N 25 45 31 10 13 124 Szórás 3257 3987 3770 2616 2184 3505

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Bursa Hungarica ösztöndíjban a célcsoporthoz tartozók tekintélyes része (legalább fele) nem részesül. Ebben egyaránt szerepet játszik, hogy a települési önkormányzatok szűk harmada nem vesz részt a programban, hogy azoknak, akiknek a családi háttere, szociális helyzete alapján indokolt lenne a támogatása, egy része csak költségtérítéses helyre tud bejutni, és szerepet játszik az is, hogy a települési önkormányzatok egy része hajlamos diszkriminálni a szegények bizonyos, általa érdemtelennek tartott csoportjait. A célzottságot befolyásolja az is, hogy mint minden olyan program, amely túlságosan nagyvonalúan jelöli ki a célcsoport határait, óhatatlanul a célcsoporton belül relatíve kedvezőbb helyzetben lévőknek kínál több esélyt. Részben ezzel, részben a települési önkormányzatok támogatási stratégiájával függ össze, hogy a program nem tud kellően differenciálni, nem tud több támogatást biztosítani azoknak, akik rosszabb helyzetben vannak.

155

4.1.2 Roma Felsőoktatási Emlékösztöndíj Program A programot 2001-ben indították el, és két Soros György által létrehozott szervezet, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) és a Roma Oktatási Alap (REF) működteti. Hatóköre kezdetben 7, ma már 12 közép- és kelet-európai országra (köztük Magyarországra) terjed ki. A célcsoportot a program etnikai alapon határozza meg: azt az érintett országokban felsőoktatási tanulmányokat folytató, magukat romának valló fiatalok alkotják. Az „emlékösztöndíj” kifejezés arra utal, hogy a program fő pénzügyi forrása kezdetben az az alap (Nazi Persecutee Relief Found) volt, amelyet a náciktól a második világháború után elkobzott aranykészletből hoztak létre, és az Egyesült Államok kormánya felügyel. A program arra az elgondolásra épül, hogy a közép-kelet-európai romák jelenlegi rendkívül súlyos helyzetén csak akkor lehet érdemben javítani, az őket sújtó diszkriminációt csak akkor lehet érdemben csökkenteni, ha létrejön egy megfelelő súllyal rendelkező, felkészült roma értelmiségiekből álló vezető réteg, és ennek előmozdítása leginkább a felsőoktatási tanulmányok ösztönzésével, támogatásával érhető el. A program a kezdetektől működő bázisprogramból, és később létrehozott kiegészítő programokból áll. Mi most csak az előbbivel foglalkozunk. A bázisprogramnak egyetlen komponense van: ösztöndíjat illetve tandíjtámogatást biztosít a kedvezményezetteknek, amelynek átlagos összege az elmúlt években 1000 USD volt tanévenként. A támogatást az ösztöndíjasok egy összegben kapják meg. A támogatást kezdetben 5 tanéven át lehetett igénybe venni. Később ez módosult: most elvileg lehetőség van arra, hogy egy-egy pályázó az egymásra épülő képzési szakaszok (alapképzés, mesterképzés, PhD képzés) mindegyikében támogatásban részesüljön, sőt az alapképzésben egy átiratkozást is elfogadnak más egyetemre, karra, szakra, de minden évben újra kell pályázni. A program kezdete óta a benyújtott pályázatok elbírálásnak módja és folyamata, valamint a szűrés szempontjai is sokat változtak. Az első években azok is benyújthattak pályázatot, akik távoktatás keretében vagy levelező tagozaton tanultak, ma már csak nappali tagozatosok jelentkezését fogadják el. Kezdetben az elbírálás során fontos szerepet játszott a pályázó szociális helyzete (a jelentkezési lapon adatokat kértek a pályázó és családja anyagi helyzetéről) és „etnikai” elkötelezettsége (a pályázónak be kellett számolnia a roma közösség érdekében addig végzett tevékenységéről, illetve nyilatkoznia kellett arról, hogy a jövőben vállal-e ilyen feladatot). Újabban a szociális helyzetet egyáltalán nem vizsgálják, és a közösségi munka helyett inkább a tanulmányi és az esetleges tudományos teljesítményt részesítik előnyben. Ezt a hangsúlyeltolódást azzal indokolják, hogy szociális ösztöndíjakhoz, támogatásokhoz valamennyi érintett országban hozzá lehet jutni, a roma közösség érdekében végzett civil szervezeti munka pedig elvonhatja az energiát a tanulástól. A tanulmányok mi-

156

nőségi szempontjainak az előtérbe helyezését jelzi, hogy a pályázók szűrése során fontos szempontnak tekintik a látogatott felsőoktatási intézmény és a választott szak presztizsét, rangsorolását, a benyújtott pályázatok minőségét, nyelvi és intellektuális színvonalát, a pályázó tanulmányi átlagát. Vannak szakok (jog, orvostudomány, közgazdaságtan, szociológia, újságírás, stb.), amelyek jelentős előnyt élveznek. Így a mobilitás erősítésénél fontosabbá válik a minőségi értelmiségi elitek létrehozása, megerősítése. Mindezt azonban kizárólag adminisztratív eszközökkel próbálja ösztönözni a program. Az elbírálás folyamata mára meglehetősen bonyolulttá és hoszszadalmassá vált, ami összefügg azzal is, hogy háromlépcsős eljárást vezettek be. A jelentkezéseket a pályázóknak már április közepén be kell nyújtaniuk. Az első szűrő a pályázatok formai vizsgálata, az adatok hitelességének ellenőrzése. Ezt követően a civil szervezetek képviselőiből és akadémiai emberekből álló Nemzeti Kiválogató Bizottságok (Tanácsadó Testületek) országonként átnézik és egyenként véleményezik a benyújtott pályázatokat. Bírálati szempont többek között a pályázati anyagok minősége (az írás stílusa, érthetősége, folyamatossága, helyesírás, a tartalom koherenciája, egyértelműsége), a pályázó tanulmányi eredménye (a minimumként meghatározott Index-átlag elérése a kiválasztás elsődleges feltétele), a társadalmi életben való részvétel, a tanulási motiváció, a jelentkezési csomag koherenciája, stb.. Végül a pályázatok a nemzeti bizottságok bírálati javaslataival együtt a program Nemzetközi Döntőbizottsága elé kerülnek, ahol októberben megszületik a végleges döntés. A nyertes pályázóknak novemberben-decemberben utalják át az ösztöndíj (és tandíjtámogatás) egész tanévre szóló teljes összegét. Személyes találkozásra a pályázó és a program kapcsolata során egyetlen egyszer kerül sor. Az is meglehetősen egyoldalú. Júniusban valamennyi érintett országban un. Orientációs Találkozót szerveznek, amelyen a program munkatársai tájékoztatják az új pályázókat a pályázat menetéről, a pályázók és a program kötelezettségeiről. A pályázók és ösztöndíjasok létszáma évenként
Pályázók Ösztöndíjasok Magyarországi száma száma pályázók száma 884 686 281 nincs adat 813 nincs adat 1471 808 442 1664 851 492 1318 643 165 1623 644 252 1469 701 165 Magyarországi ösztöndíjasok 216 331 226 223 98 102 114

2001/02 2002/03 2003/04 2004/05 2005/06 2006/07 2007/08

157

A válogatási szempontok szigorítása óta általában a jelentkezők szűk fele válik ösztöndíjassá. A program minőségi célkitűzéseinek némileg ellentmond, hogy a hatalmas apparátussal lebonyolított elbírálási folyamat lezárása és a pályázati döntések meghozatala után nem követi nyomon a kedvezményezettek további pályafutását. Nincs olyan adatbázis, amelyre építve elemezni lehetne a válogatás és a program hatékonyságát, nincs érdemi tartalmi monitorozás. Nincs információ arról, hogy a minőségi szempontok előtérbe helyezése meghozza-e a kívánt eredményt. Nincs adatunk arról se, hogy a program magyarországi kedvezményezettei hogyan teljesítettek felsőoktatási pályafutásuk során, és közülük hányan jutottak el, és milyen eredménnyel a diploma megszerzéséig, mint ahogy arról sem, hogy milyen arányban részesülnek más hazai programok támogatásában. A program – mint említettük – elvileg lehetőséget biztosít arra, hogy egy-egy pályázó felsőoktatási tanulmányai teljes ideje alatt ösztöndíjban részesüljön. Ennek ellenére az újra pályázó előző évi ösztöndíjasoknak évente csak 58-67 százaléka tudja megújítani ösztöndíjas tagságát, a többiek megismételt pályázatát elutasítják. Ebben nyilván szerepet játszik a szerződéses kötelezettségek nem teljesítése (például nem küldik el a kötelező év végi beszámolót), de az is, hogy az elbírálás szempontjai túlságosan sokat változnak egyik évről a másikra. Az egyetlen tanévre korlátozódó ösztöndíjas státusz hatékonysága mindenesetre megkérdőjelezhető. Az előző évi ösztöndíjasok következő évi pályázatának eredménye
Újra pályázók száma 783 828 nincs adat 528 569 Ebből újra Ösztöndíjas lett 523 498 375 343 331 Az ösztöndíjukat megújítók aránya (%) 66,8 60,1 nincs adat 65 58,2

2003/04 2004/05 2005/06 2006/07 2007/08

A programról készült esettanulmány szerint a program ösztöndíjasai közül évente 50-60 fő államvizsgázik. Ez meglehetősen alacsony arány (egy-egy év ösztöndíjasainak a 10 százalékát sem teszi ki), ha figyelembe vesszük, hogy a képzési ciklusok közül az alapképzés 3, a mesterképzés pedig 2 éves. A program az eddigi története során a hátránycsökkentés és az esélykiegyenlítés rovására fokozatosan a tehetséggondozás és az elitképzés szempontjait helyezte előtérbe. Kérdéses azonban, hogy a kizárólag a benyújtott pályázati anyag megítélésére épülő előzetes szelekció és az ösztöndíj folyósítása önmagában elegendő a minőségi célkitűzések megvalósításához.

158

4.2 Személyes kapcsolatra épülő minőségi programok 4.2.1 Katapult Mentorprogram A program kapcsán eddig csak a többletpontokban megnyilvánuló előnyben részesítést tárgyaltuk. A többi komponens személyes kapcsolatokra épülő támogatási formákat tartalmaz. Azok, akik sikeresen felvételiznek, a felsőoktatásban eltöltött első tanévben mentorálásban részesülnek. A mentor feladata, hogy segítse a mentorált beilleszkedését a felsőoktatásba. A mentor – mentorált párokat úgy szervezik meg, hogy azonos felsőoktatási intézménybe járjanak, és lehetőleg a szakjuk is azonos vagy hasonló legyen. Így a mentor át tudja adni az intézménnyel, tanárokkal, tanszékekkel kapcsolatos tapasztalatait, segít a tantárgyak felvételében és egyéb adminisztratív intéznivalókban, jegyzetek, egyéb „oktatási segédanyagok” beszerzésében, a különböző szociális támogatási lehetőségek, ösztöndíjak felkutatásában, stb. Az együttműködés tényleges tartalma és hozadéka természetesen nagymértékben függ a mentor és a mentorált személyiségétől, a mentorált tényleges igényeitől (mennyire érzi úgy, hogy valóban szüksége van ezekre a szolgáltatásokra), és attól, hogy mennyire tudnak összehangolódni, milyen kapcsolat alakul ki közöttük. Van példa arra, hogy a mentor olyan baráttá válik, akivel a mentorált a legszemélyesebb problémáit is meg tudja beszélni, a legsúlyosabb kétségeit is meg tudja osztani, de arra is, hogy a kapcsolat meglehetősen formális, havi egy kötelességszerű érintkezésre korlátozódik, vagy az első hónapok után leépül, kiürül, mert a két fél már nem nagyon tud mit kezdeni egymással. A lehetséges variációkat jól érzékeltetik az alábbi interjúrészletek: „Sokat segített Szabolcs, és ez megkönnyítette valamennyire az itteni életet. Meg a tudat, hogy van valaki, akit a bajban bármikor hívhatok. Ez jó volt. És ezen kívül, majdnem hogy első barát volt.” (Interjú Z.G. mentorálttal) „Csak a suliban találkoztunk, azon kívül nem igazán. Mondjuk néha felhívott, mondjuk így havonta mindig egyszer, de akkor több percen keresztül beszéltünk.” (Interjú K.A. mentorálttal) A kapcsolatot közvetve jelentős mértékben befolyásolja az a körülmény, hogy a mentorok közreműködésükért ösztöndíjban részesülnek. Az interjúk tanúsága szerint a mentoráltak erről egyáltalán nem vagy csak megkésve, utólag szereznek tudomást, de a mentor attitűdjében, a személyes elkötelezettség mértékétől függetlenül, ez óhatatlanul szerepet játszik, és gyakran nem is tudatosított feszültségek forrása lehet. Az esetek túlnyomó többségében mentor és mentorált között nincs jelentős társadalmi távolság, státuszkülönbség, vagyis az un. segítő szakmák általános törvényszerűségei nem érvényesülnek. Ilyen körülmények között nehéz feloldani azt az ellentmondást, hogy a mentor segít hasonló társadalmi helyzetű, de a felsőoktatás világában még ta-

159

pasztalatlan társának, ám ezt valamilyen mértékben mindenképpen „munkaköri kötelességnek” kell tekintenie. Ha a kapcsolat bármilyen okból nem működik jól, nem igazán hatékony, a mentorban még bűntudat is keletkezhet abból, hogy a „munkaköri kötelességét” nem látta el megfelelően. Ezért véleményünk szerint mindenképpen meggondolandó, hogy a mentor-mentorált kapcsolatokat a jövőben az önkéntességre építve, ne fizetett munkaként szervezzék meg. A mentorálás kapcsán azonban felmerül egy ennél általánosabb probléma is. A célcsoport túlságosan tág meghatározásából adódóan jelentős számban részesülnek benne olyanok is, akiknek erre egyáltalán nincs szükségük. Az eddigi iskolai pályafutás korábban bemutatott jellemzőiből kiindulva leszögezhetjük, hogy a program résztvevőinek tekintélyes hányada kiválóan tudott alkalmazkodni az oktatási intézmények követelményeihez, képes volt átlátni az ezzel kapcsolatos döntések következményeit, ennek megfelelően képes volt a családja támogatásával vagy önállóan az iskola vagy képzési forma nagyon tudatos megválasztásában megtestesülő célszerű továbbtanulási döntéseket hozni, képes volt megszerezni azokat a kompetenciákat (nyelvtudás és vizsga, informatikai ismeretek, stb.), amelyek a további esélyeit jelentősen növelték. Semmi okunk feltételezni, hogy nekik éppen a felsőoktatás világába való beilleszkedés, a tantárgyak felvétele vagy egyéb adminisztratív kötelezettségek teljesítése jelentene önállóan megoldhatatlan problémát. Esetükben a mentorálás diszfunkcionális és fölösleges. Jól érzékelteti ezt az alábbi interjúrészlet: „És a mentorod milyen segítségeket tudott neked nyújtani? K. M: Adott néhány jegyzetet, mondott egy-két dolgot a suliról. Igazából már a gólyatáborban mindent elmondtak, amit tudni kell, nagyon nem is volt rá szükségem, de ettől függetlenül tartottuk a kapcsolatot. Ez a mentorosdi igazából azoknak való, akik nagyon elmaradottak, nem jártak közösségbe, nehezen illeszkednek be, vagy romák vagy ilyesmi, akiket nehezen fogad be a társadalom. Meg egy-két dolog elintézésében esetleg, de szerintem a legtöbb mindent meg tudjuk oldani magunktól is.” (Interjú K.M. mentorálttal) Az idézet arra is rávilágít, hogy a programba nagyon különböző társadalmi hátterű, társadalmi helyzetű diákok kerülnek be. Jelentősen rontja a program hatékonyságát, ha nincs érdemi differenciálás, ha mindannyian ugyanolyan szolgáltatásokban részesülnek. A probléma megoldásának kulcsa a célcsoport leszűkítése, pontosabb meghatározása, vagy a különböző karakterű alcsoportok pontos körülhatárolása és az ehhez igazodó differenciálás. A programnak van egy harmadik komponense is, amelyet a programot bemutató tájékoztató kiadvány a következőképpen határoz meg: „A munkaerőpiaci esélyek növelése a programban ingyenesen igénybe vehető képzések és közös tevékenységek által. A program harmadik komponenense a hát-

160

rányos helyzetű hallgatókmunkaerőpiaci esélyeinek növelése, a munkaerő-piacra történő integrációja, tulajdonképpen az intézkedés végső célját jelenti. A felsőoktatási intézményből kikerülő fiatal diplomások elhelyezkedésének tekintetében a hátrányos helyzetűek esélyei messze alulmaradnak társaikéval szemben. Ennek mérséklésére programunkban olyan, a program szerves részét képező, mentorált programrésztvevők számára ingyenesen igénybe vehető képzéseket szervezünk, melyek elvégzése munkaerőpiaci esélyeik jelentős növekedésével járhat. (…) A mentoráltak képzéseinek szervezése, kidolgozása kapcsán már a 2006-2007. években megtettük az első előkészítő lépéseket a mentorprogram „szakkollégiumi” jellegének kialakítása irányában is.”14 Kétségtelen, hogy ezen a téren elvileg jóval több lehetőség nyílik a differenciálásra és értékesebb tartalmi szempontok érvényesítésére, mint a mentorálás esetében. Ám egyrészt a koncepció ebben az összefüggésben ugyanúgy egységes tömbként kezeli a program résztvevőit, mint a mentorálás során. Másrészt ennek a komponensnek a kapcsán egyelőre inkább csak elvi elképzelésekről, bizonytalan kezdeményekről beszélhetünk, és nem kiérlelt koncepcióról, részleteiben is átgondolt, kidolgozott programról. Ezt a fentebb már idézett kiadvány szövege is egyértelművé teszi: „A programelem kidolgozása folyamatosan, az ELTE Karrierközponttal együttműködésben zajlik. Az első két évben már kis számban, monitoring jelleggel több ingyenes kurzuson vettek részt mentoráltjaink. (…) Meggyőződésünk, hogy amennyiben a programba bekerült fiatalok számára egyfajta szakkollégiumi rendszerben megfelelő számú és minőségű, ingyenesen hozzáférhető, akár „programkreditekhez” rendelt képzést, képzési kínálatot tudunk biztosítani, az már középtávon is jelentős és kézzelfogható előnyökhöz juttatja a tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókat.” 15 Hozzátehetjük, létezik Magyarországon olyan esélyegyenlőségi program, amely ezeket az elképzeléseket részletesen kidolgozott és megvalósított program formájában már évek óta sikerrel működteti: a Romaversitas programja. 4.2.2 A Romaversitas Alapítvány programja A Romaversitas két évi előkészítés után 1998-ban kezdte meg működését. Létrehozásában jelentős szerepet játszottak azok a tapasztalatok, amelyek egyértelművé tették, hogy a hátrányos szociális helyzetből induló, az egyetemista lét és az értelmiségivé válás kínjaival küszködő roma fiatalok számára nem elégséges az anyagi
14 Katapult Mentorprogram 2008. A programot bemutató kiadvány. Kiadja az OKM. 15 Katapult Mentorprogram 2008., i.m.

161

támogatás. A tanulás hatékonyságát erősítő, a készségeket fejlesztő, önbizalmukat növelő, hátrányaikat kompenzáló közegre és speciális képzési, illetve közösségi programokra is szükségük van ahhoz, hogy valóban jól képzett, versenyképes szakemberekké váljanak. A program kedvezményezettjei azok a felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló roma fiatalok, akik a felhívásra reagálva beadják jelentkezésüket, és a felvételi eljárás eredményeként felvételt nyernek a Romaversitas hallgatóinak sorába. A program minőségi jellege kezdetektől két alapelvre épül: 1. Minden évben felvételi pályázatot írnak ki a felsőoktatásban tanuló, első tanévüket sikeresen befejező, nappali tagozatos roma fiatalok számára, és kétfordulós felvételi eljárás keretében döntik el, hogy a jelentkezők közül kiket vesznek fel a programba. 2. Minden hallgatóval minden tanévben tanulmányi szerződést kötnek. A szerződés tartalmazza azokat a tanulmányi eredményességhez, illetve a program által biztosított kiegészítő képzési programokhoz kapcsolódó feltételeket, amelyeket a hallgatónak teljesítenie kell ahhoz, hogy anyagi támogatásban részesüljön és hallgatói tagságát a következő tanévben is megőrizhesse. A Romaversitas működését az 1998-as indulástól kezdve kettősség jellemezte: a programnak egyaránt voltak a hátrányok csökkentését, a felzárkóztatást, illetve a tehetség mind teljesebb kibontakoztatását szolgáló elemei. Az előbbit elsősorban az idegen nyelvi és informatikai képzés, az utóbbit a minden hallgató számára kötelezővé tett tutorális képzés szolgálta. A kezdeti időszakban a differenciálás nem érvényesült: minden a programba felvételt nyert hallgatónak ugyanazokat a követelményeket kellett teljesítenie. Az első évek tapasztalatai azonban nyilvánvalóvá tették, hogy szükség van differenciálásra. Ezért a program átdolgozása során fontos szempontnak tekintették, hogy az addigiaknál nagyobb mértékben érvényesüljön a felzárkóztatás és tehetséggondozás egyensúlya, az egyéni szükségelteket maximálisan figyelembe vevő, személyre szabott differenciálás, és hogy ösztönözzék az azonos vagy hasonló érdeklődésű, tudásszintű illetve az azonos vagy hasonló tanulási problémákkal küszködő hallgatókból álló kiscsoportok megszervezését. Ennek megfelelően az addigi egységes tutorális képzés helyett a 2004/2005-ös tanévtől a differenciálás jegyében választási lehetőséget kínáltak fel a hallgatóknak: a. Egy vagy több felkészítő tanárt igényelnek, aki segít a számukra legnagyobb nehézséget okozó tárgyak tanulmányi követelményeinek a teljesítésében. (Évfolyam dolgozatok megírása, felkészülés a zárthelyi dolgozatokra és a vizsgákra.) b. Tanulmányaiknak és érdeklődésüknek megfelelően részt vesznek a Romaversitas által szervezett szemináriumok valamelyikének a munkájában.

162

c. Pályázatot nyújtanak be tutori képzésre. Azóta a három lehetőség közül egyet kötelező, de többet is lehet választani. A program fokozatos átalakítása nyomán a 2006/2007-es tanévtől a következő programszerkezet alakult ki: 1. A szakmai fejlődést, elmélyülést segítő képzési programok 1.1. Tutori képzés A tutori képzés a tehetség minél gyorsabb és teljesebb kibontakoztatását, a választott szakterületre vonatkozó tudás elmélyítését szolgálja, és elsősorban azoknak a hallgatóknak szól, akiknek a tanulmányi kötelezettségek teljesítése nem jelent problémát, ugyanakkor van kialakult speciális érdeklődési területük. A hallgatóknak a tutori képzésre pályázatot kell benyújtaniuk. A pályázatnak tartalmaznia kell a hallgató által választott tutorral közösen kidolgozott munkatervet, a feldolgozni kívánt témát, a feldolgozandó irodalmat, a tutor irányításával elkészülő, tanév végén benyújtandó dolgozat címét. (A művészeti szakosok esetében a követelmények némileg mások, rugalmasan igazodnak a hallgató egyéni törekvéseihez. Van olyan hegedű szakos hallgató például, akinek a tutori képzés terhére teszik lehetővé, hogy játéktudása fejlesztése érdekében nyári mesterkurzuson vegyen részt.) A tutori képzés elsősorban a következő előnyöket biztosítja a Romaversitas hallgatói számára: – A tömegesítéssel egyre személytelenebbé váló magyar felsőoktatásban személyes tanár-diák kapcsolatot hoz létre. A művészeti képzést nyújtó felsőoktatási intézmények (képzőművészeti egyetem, zeneművészeti egyetem) hallgatói esetében ez hagyományos mester-tanítvány viszonyt is jelent. Ez azért nagyon fontos, mert a hagyományos művészeti képzésben meghatározó szerepet játszó mester-tanítvány kapcsolat magukban a művészképző intézményekben az oktatás átalakulása miatt egyre inkább eltűnőben van. – A tutor értelmiségi szerepmintát kínál a hallgatónak. – A tutor az esetek túlnyomó többségében ugyanabban az intézményben és ugyanazon a szakon oktat, ahol a hallgató tanul, jól ismeri a követelményeket, s így hatékonyan tud segíteni a tájékozódásban, illetve a tanulmányi követelmények teljesítésében. – A rendszeres együttműködés révén a hallgató fokozatosan elsajátítja a diploma megszerzéséhez és az értelmiségi munkakör betöltéséhez elengedhetetlenül szükséges készségeket, képességeket. Ilyen például a megfelelő szakirodalom kiválasztása, feldolgozása, elemzése, értelmezése; dolgozat vázlatának elkészítése, dolgozat megszerkesztése, gondolatmenetének világos felépítése, az irodalmi hivatkozások felhasználása, beépítése; az egy-egy problémakör önálló végiggondolására való képesség kifejlesztése stb.

163

– A tutori képzés keretében a hallgató megfelelően fel tud készülni a szakdolgozat megírására. A szakdolgozat az esetek túlnyomó többségében tematikailag és tartalmilag a tutori munka keretében korábban elkészített dolgozatokra épül, s az utolsó tanévben a tutori képzés lényegében a szakdolgozat (diplomamunka) elkészítésére koncentrál. (A végzés évében a hallgatónak nem kell külön dolgozatot készítenie, hanem a szakdolgozat egy példányát kell benyújtania.) Megjegyzendő, hogy a magyar felsőoktatásban formálisan minden végzős hallgatónak van szakdolgozati konzulense, de éppen az oktatás eltömegesedése miatt a konzulens és a diák között többnyire nincs érdemi együttműködés, s a hallgató a szakdolgozat megírásakor (a diplomamunka elkészítésekor) az esetek többségében lényegében magára van hagyva. A Romaversitas hallgatói esetében viszont a tutor érdemi konzulensi szerepet tölt be, és aktívan közreműködik a szakdolgozat (diplomamunka) elkészítésének minden fázisában. 1.2. Szemiunáriumok A szemináriumokat a hallgatók szakok szerinti megoszlása és az általuk megfogalmazott igények alapján szervezik meg. A szemináriumi foglalkozásokat kéthetenként, szombaton Budapesten, a Romaversitas épületében tartják. A szemináriumok a hallgatók aktivizálására épülnek. Rendszeres feladatokat kapnak a szemináriumvezetőktől, és a foglalkozások a témák közös feldolgozását segítik elő. A tutori képzéshez hasonlóan itt fontos szerepet játszik a személyesség, a hallgatók aktív közreműködése a tartalom és az alkalmazott didaktikai módszerek meghatározásában. 2. Esélyegyenlőséget és felzárkóztatást segítő programok 2.1. Tanulmányi felkészítés A félévek elején minden hallgatóval megbeszélik, hogy abban a félévben az egyes tárgyakhoz kapcsolódóan milyen tanulmányi kötelezettségeknek (vizsga, beszámoló, dolgozat, zárthelyi stb.) kell eleget tenniük, s tisztázzák azt is, hogy a felkészüléshez, illetve a kitűzött feladat teljesítéséhez mely tárgyak esetében van szükségük segítségére. Az így felmért igények alapján mindenkinek, akinek erre szüksége van, biztosítják a személyre szabott felkészítést. Ahol erre lehetőség van (több hallgató részéről merül fel ugyanaz az igény), csoportos foglalkozásokat szerveznek, ahol nincs, ott egyéni megoldást keresnek. 2.2. Nyelvtanulás Minden olyan hallgatónak, akinek erre szüksége van, biztosítják a tudásszintjének megfelelő nyelvtanulás lehetőségét és finanszírozzák a nyelvvizsga költségeit is. Elsősorban az angol nyelv tanulását ösztönözik, de a nyelvtanulási előzményeket is figyelembe veszik, s ha ez indokolt, más modern nyugati nyelv (német, francia, olasz, spanyol) illetve a cigány nyelvek (lovári, beás) tanulását is támogatják. A nyelvtanulást az ezzel a feladattal megbízott koordinátor szervezi. Az ő feladata a

164

hallgatók előrehaladásának folyamatos nyomon követése és a folyamatos kapcsolattartás a nyelvtanárokkal, nyelviskolákkal. A hallgatók túlnyomó részét olyan tanárok, nyelviskolák oktatják, akikkel (amelyekkel) a Romaversitas szoros kapcsolatot épített ki, így folyamatos visszajelzést kapnak a hallgatókról. A nyelvtanulási koordinátor rendszeresen teszteli a hallgatók tudásszintjét. Az eredményt a hallgatókkal megbeszéli, s ennek alapján ütemezik a jelentkezést a nyelvvizsgára. 2.3. Informatikai képzés Az alapvető cél, hogy valamennyi hallgató teljes értékű ECDL vizsgával rendelkezzék. Ezen túl a Romaversitas segítséget nyújt a tanulmányi követelményekhez kapcsolódó számítástechnikai ismeretek (szociológus és szociálpolitikus hallgatók esetében, pl. az SPSS adatbázis kezelő program ismerete) megtanulásához is. 2.4. Készségfejlesztő szeminárium A hallgatók túlnyomó többségét érintő mentális problémák (önértékelési zavarok, kisebbrendűségi komplexusok, konfliktusos viszony a családdal, a kibocsátó közeggel, öngyűlölet, a motivációs szintet csökkentő debilizáló szorongás, szociális krízishelyzetek stb.) feldolgozásának megkönnyítése és a kompetenciahiányok (az írásbeli és szóbeli kifejező készség hiányosságai, a konfliktuskezelés nehézségei, az álláskereséshez szükséges kompetenciák hiánya, stb.) csökkentése érdekében a 2006/2007-es tanévtől bevezették a kötelezően választható készségfejlesztő szemináriumok rendszerét. A hallgatók négy lehetőség közül választhatnak, és ezek közül egyet kötelező választani. A program igyekszik alkalmazkodni a változó feltételekhez, és az állandó modulok mellett kiegészítő programelemeket is működtet. Jelenleg ezek a következők: 1. A tanulás hatékonyságát csökkentő, a személyiség integritását veszélyeztető mentális és pszichés problémák személyre szabott, intenzív és szakszerű kezelése. A probléma hatékony kezelése érdekében két programelemet működtetnek: A, A jelenlegi hallgatóknak a volt hallgatókra épülő mentorálása A saját korábbi tapasztalataik alapján ők a legalkalmasabbak arra, hogy megértsék a jelenlegi hallgatók problémáit, segítsenek azok megoldásában, és elegendő számban hajlandók is önkéntes munkaként vállalni a feladatot. A mentorokból és az újonnan belépő hallgatókból párok szerveződnek. A mentori feladatok a következők: – Helyzetfelmérő beszélgetés(ek) a kapcsolat létrehozásakor, amely az alábbi témákat érinti: társadalmi háttér, családi helyzet, iskolai pályafutás, kompetenciák megléte, hiánya, probléma-térkép (a saját életére vonatkozóan melyek a hallgató legsúlyosabbnak érzett megoldatlan problémái). A felsőoktatási intézményhez, az ottani képzéshez fűződő viszony (mennyire volt esetleges vagy motivált a szakválasztás, mennyire elégedett az eddigi tanulmányok során szerzett tapasztalataival, vannak e nehézségei, és ha igen milyen téren, a tanulmányi követelmények teljesítésével).

165

– Személyre szabott terv közös kidolgozása a Romaversitas nyújtotta lehetőségek figyelembe vételével. – Rendszeres kapcsolattartás: menetközben felmerülő új problémák, nehézségek folyamatos nyomon követése. – Rendszeres konzultáció, együttműködés a munkatársi gárdával a felmerülő problémák megoldása érdekében. B, A hallgatók mentális gondozása erre a célra szervezett szakmai stáb közreműködésével. A mentorok elsősorban támaszt és bátorítást nyújthatnak, illetve gyakorlati ügyek megoldásában segíthetnek. A súlyosabb pszichés, mentális problémákat csak szakemberek bevonásával lehet kezelni. Ezért létrehoztak egy pszichológusokból álló stábot, amelynek a tagjait szigorúan önkéntességi alapon meg lehetne keresni az ilyen jellegű problémákkal. Amellett szakmai tanácsaikkal segítik, orientálják a munkatársi gárdát és a mentorokat. A pszichológus stáb tagjai a problémák ismeretében „terápiás javaslatokat” fogalmaznak meg (egyéni esetkezelés, tréningek stb.), és ehhez megfelelő szakembert is javasolnak, ha a probléma kezelése meghaladja kompetenciájukat. A pszichológus stáb tagjait úgy válogatják össze, hogy azok a települések (Pécs, Szeged, stb.), ahol a Romaversitas hallgatói nagyobb számban tanulnak, mindenképpen képviselve legyenek. 2. A szakkollégiumi jellegnek a bolognai folyamathoz igazodó erősítése. Minden újonnan felvett hallgatóval már a belépéskor részletesen megbeszélik a jövőre vonatkozó terveket. Felmérik, hogy mennyire vannak tisztában az új képzési rendszer sajátosságaival, az alapképzés és a mesterképzés kínálta lehetőségekkel. A közös gondolkodás, az érvek és ellenérvek megvitatásának eredményeként a hallgató megalapozottan tud állástfoglalni abban a kérdésben, hogy: az alapképzés befejezése után szeretné-e folytatni tanulmányait a mesterképzésben. Azokkal, akik erre a kérdésre hitelesnek tekinthető igennel válaszolnak, részletesen megtárgyaljak, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a mesterképzés reális cél legyen. Ennek megfelelően stratégiai tervet dolgoznak ki, és a szerződés tartalmát, a képzési programokkal kapcsolatos kötelezettségvállalást erre építve, és ennek alárendelve határozzák meg. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy később ne változhatna a hallgató álláspontja ebben a kérdésben, de segíteni tudnak abban, hogy az idejében meghozott döntésből fakadó előnyöket a hallgató maximálisan ki tudja aknázni, és ezzel jelentősen növelje saját esélyeit. A tanulási, szakmai motiváció és az ezzel szorosan összefüggő hivatástudat, valamint a nyitottság erősítését két programelem szolgálja: 3. Az erre önként vállalkozó hallgatók szakiránnyal összehangolt részvétele a romák helyzetének javítását szolgáló civil szervezeti programokban.

166

A programelemnek az a célja, hogy hallgatókban tudatosodjanak a civil szervezeti segítő munka nehézségei, az ott szerzett tapasztalatokat fel tudják dolgozni, az elmélet és gyakorlat általuk tételezett antagonisztikus ellentéte (van értelme – nincs értelme) oldódjon, szakmai kompetenciájuk megerősödjön, és meg tudják óvni magukat a korai kiégés veszélyétől. Fontosnak tartják azt is, hogy ha valaki külső késztetések hatására választott „segítő” szakot és vállal civil szervezeti segítő munkát, akkor tisztázhassa a maga számára, hogy a gyakorlatban képes-e erre vagy sem. Az utóbbi esetben támogatják azt is, hogy szakot vagy legalábbis „irányt” változtasson, és emiatt ne legyen bűntudata. A Romaversitas a kiterjedt kapcsolati hálója révén maga is be tudja kapcsolni az ez iránt érdeklődő hallgatókat jól működő esélyteremtő civil szervezeti programokba. Ezen túl a tutorális képzés keretében minden hallgatónak, aki ilyen munkát végez, szakembert biztosítnak, aki folyamatos együttműködés keretében segít a szakmai tapasztalatok feldolgozásában, és a további célok megvalósulásában. Ezt a programelemet elsősorban azoknak a segítő szakmák szakjain tanuló hallgatóknak szánják, akik az alapképzés befejezése után egyelőre nem akarnak bekerülni a mesterképzésbe. Esetükben ugyanis az elméletibb jellegű tutori képzés erőltetésének nem lenne túl sok értelme. 4. Személyre szabott kapcsolatépítés a hallgatók és a szakirányuknak megfelelő cégek, intézmények között. A hallgatók szándékainak, törekvéseinek, érdeklődési körének a felmérése alapján felajánlják a kapcsolatépítés elvi lehetőségét. Az erre vállalkozó hallgatókkal egyeztetve kiválasztják a szóba jöhető cégek, intézmények körét, majd a velük folytatott tárgyalások révén megpróbálnak együttműködésre hajlandó partnert találni. Ennek a programelemnek vannak előzményei. Korábban a KompLex Jogi Kiadó Kft nemcsak anyagilag támogatta a joghallgató diákokat, hanem szakmai gyakorlati helyet és a saját kiadványaiból ingyenesen szakkönyveket is biztosított számukra. Újabban a Raiffeisen Bankkal kötöttek szerződést. A szerződés értelmében a bank fizeti két közgazdász hallgató ösztöndíját, és szakmai gyakorlati lehetőséget, valamint erre kijelölt jól képzett szakembert biztosít az igényüknek megfelelő speciális szaktudás és kompetenciák megszerzése érdekében. Ez távlatilag lehetőséget biztosít arra is, hogy a diploma megszerzése után a cégnél helyezkedjenek el. A Romaversitas fokozatosan növelte a programba bevont felsőoktatási hallgatók számát. A kezdeti évek 20-30 fős létszámát a 2006/07-es tanévig sikerült 80 főre emelni. A 2007/08-as tanévben maradt ez a létszám, de következő, 2008/09-es tanévben finanszírozási problémák miatt jelentős létszámcsökkentésre kényszerültek: csak 50 hallgatót tudtak benntartani, illetve bevonni a programba. A felvehető jelentkező számához képest az expanzió éveiben 2-3-szoros volt, újabban a korlátozott felvételi lehetőségek miatt 4-5-szörös a túljelentkezés. Induláskor a program fő támogatója a Magyarországi Soros Alapítvány volt, később ezt a szerepet a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSI) Higher Education Support

167

(HESP) programja, majd a 2005/2006-os tanévtől a Roma Oktatási Alap (REF) vette át. Ezeknek az intézményeknek a támogatása általában a költségek felét fedezte, és csak a másik felét kellett különböző pályázatok, szponzorok révén évről évre megszerezni. 2007-től azonban a REF radikálisan csökkentette támogatását, és azt is világossá tette, hogy a jövőben egyáltalán nem kívánja támogatni a programot. Ezzel párhuzamosan az elérhető pályázati és szponzori források is jelentősen csökkentek. Hogy milyen nagy jelentősége van az oktatás különböző szintjein működő esélyegyenlőségi programok összehangolásának és szerves egymásra épülésének, azt jól mutatja, hogy a Romaversitas hallgatóinak igen tekintélyes hányadát (nagyjából az egyharmadát) alkotják azok a dél-dunántúli roma fiatalok, akik korábban a pécsi Gandhi Gimnázium tanulói, illetve a mánfai Collegium Martineum lakói voltak. Az északmagyarországi és északi-alföldi régióból, ahol pedig a romák aránya a teljes népességben lényegesen magasabb, arányosan kevesebben kerülnek be a programba, és ez azzal is összefügg, hogy ott nincsenek ilyen esélyteremtő középfokú intézmények. A Romaversitas hallgatóinak a szülők iskolázottsága alapján nagyjából a fele minősül halmozottan hátrányos helyzetűnek, szemben a Katapult Mentorprogrammal, ahol ez az arány csak 27%.
Szülők iskolai végzettsége (%) Romaversitas Katapult Mentorprogram 48,3 27,4 46,5 42,2 5,2 30,4 100 100

mindkettő legfeljebb 8 általános legalább az egyik szakmunkás az egyik legalább érettségizett összesen

A Romaversitas hallgatói olyan cigány fiatalok, akik egyetlen kivételtől eltekintve (akad egy felsőfokú óvónői képesítéssel rendelkező anya) úttörőnek tekinthetők abban az értelemben, hogy családjukból elsőként jutottak el a felsőoktatásba. Elsőgenerációs értelmiségiek lesznek a diploma megszerzése után. A nagyszülők iskolázottsági szintje az esetek túlnyomó többségében rendkívül alacsony. Körükben sok az analfabéta, és alig akad olyan, aki sikeresen befejezte volna az általános iskolát. Ehhez képest a szülők jelentősen előreléptek, de ez az előrelépés is meglehetősen viszonylagos. Az apáknak csaknem a fele (45,2%) ugyan szakmunkás végzettséggel rendelkezik, de közülük sokan ma már nem piacképes nehézipari (vájár, melegüzemi, stb.), vagy egyéb nagyipari (hegesztő, lakatos, stb.) szakmákat tanultak. A szakmunkás apák szakmájának piaci értékéről, szaktudásuk szintjéről, és az ehhez kapcsolódó foglalkozási pályaképükről általában is sok mindent elárul, hogy ma már a többségük nem a szakmájában dolgozik, hanem munkanélküli időszakokkal váltakozó betanitott, alkalmi munkákból él, vagy a munkanélküliség elől rokkantnyugdíjba menekült. Néhányuknak a roma közélet (ckö, roma civil programok) biztosított

168

valamiféle megkapaszkodási lehetőséget. Az apák bő negyede (27,5 %) nem jutott tovább az általános iskolánál, és minden ötödik apa (20,8 %) az általános iskolát sem tudta sikeresen befejezni. Az anyák iskolázottsági szintje ennél is jóval alacsonyabb. 30 százalékuk nem fejezte be az általános iskolát sem, további 48 százalékuk csak az általános iskola befejezéséig jutott el, és csak nagyjából minden ötödik anya szerzett szakmunkás képesítést, többnyire kevéssé piacképes és konvertálható készségeket, jártasságokat nem biztosító szakmákban (pl. varrónő). Ehhez képest a felsőfokú tanulmányok hatalmas ugrást jelentenek még akkor is, ha tudjuk, hogy az oktatási expanzió a korábbiakhoz képest jelentősen növelte az oda való bekerülés esélyét. Ennek is tulajdonítható, hogy még ez a komplex és személyre szabott program sem képes minden egyes felvett hallgató esetében megvalósítani a kitűzött célokat. A szigorú válogatás ellenére kis számban bekerülnek a programba olyanok is, akik nem tudják teljesíteni a követelményeket és előbb-utóbb ki kell zárni őket. A mérleg azonban mindenképpen pozitív. A Romaversitas programjába eddigi fennállása során több mint 400-an jelentkeztek, és közülük 200-an lettek részesei a programnak. A volt és jelenlegi hallgatók számos OTDK díjat nyertek, többen kerültek be közülük a PhD képzésbe, illetve a Középeurópai Egyetem posztgraduális képzéseibe. A végzett hallgatóknak nincsenek elhelyezkedési nehézségei. Szinte valamennyien stabil állással rendelkeznek, részben az üzleti szférában, részben költségvetési intézményeknél. Közülük minisztériumi köztisztviselőként, állami intézmények vagy civil szervezetek munkatársaként igen sokan (nagyjából a végzettek egyharmada) vesznek részt a romák helyzetének javítását célzó programok kidolgozásában és megvalósításában. A Romaversitas diákja volt többek között Kállai Ernő, a kisebbségi jogok jelenlegi országgyűlési biztosa is. A program fajlagos (egy kedvezményezettre jutó) költségei kétségtelenül magasak. Ugyanakkor a program eddigi eredményeinek összevetése más esélyegyenlőségi programok eredményeivel azt mutatja, hogy igazán minőségi, az esélyteremtés szempontjából valóban meghatározó eredményeket csak az ilyen jellegű programok segítségével lehet elérni. 4.2.3 Gödöllői Roma Szakkollégium A szakkollégium a Fridriech Ebert Alapítvány16 támogatásával szervezett roma közéleti szemináriumból nőtt ki. Az Alapítvány 2004-ben kérte fel Solymosi Imrét, aki akkor az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Roma Integrációs Igazgatóságának
16 A szervezetet 1925-ben alapították Németországban, szociál-demokrata értékeknek elkötelezett alapítvány. A világ mintegy 100 országában van valamilyen képviselete. Magyarországon 1990 eleje óta tevékenykedik, politikai képzést folytat. A képzés a legkülönbözőbb célcsoportoknak szól. A roma kisebbségi önkormányzatok képviselőitől a parlamenti képviselőkig. Az Alapítvány támogatja a kisebbségek törekvéseit a képzés, a foglalkoztatás, a politikai és jogi képviselet, valamint a kulturális ügyek területén.

169

igazgató-helyettese volt, hogy szervezzen közéleti képzést roma fiatalok számára. Solymosi elsősorban az SZMI (akkor NSZCSI) felvételi előkészítőjének kedvezményezettei körében toborozta az általa kidolgozott program résztvevőit. Molnár János, a Fridriech Ebert alapítvány munkatársa, a program kezdeményezője és későbbi koordinátora a következőképpen fogalmazta meg a célokat: „Fontos szempont, hogy valódi közösségé szerveződjön a társaság. A jövőben is segítőtársként kezeljék egymást, hogy ez egy hálózattá váljon, ami bármilyen funkcióban is van, kooperál egymással. A közösségi légkör megteremtése nagyon fontos. Az átadott szakismereteken túl nagyon fontos az érték orientáció, itt a roma identitást akarjuk megerősíteni rendkívül fontos, hogy pozitív öntudat elemei éledjenek fel, erősödjenek. Az a probléma, hogy nagyon sok roma értelmiségi nem marad elkötelezett, nem vállal képviseleti szerepeket. Azzal, hogy garancia legyen, mi nem ígéreteket akarunk, vagy aláírt szerződést akarunk, tehát nem ezzel akarjuk az embereket nyomás alá helyezni, hanem a módszer az, hogy olyasmit adunk rövidtávon is, ami rövidtávon is segít – egy megerősödött énkép – és ami hosszútávon is egy indirekt garancia arra, hogy ő a roma közéletben, képviseleti funkcióban, valahogy aktív szerepet fog játszani. Úgy látjuk, hogy ez be is válik, tehát érzelmileg kötődnek.” A program a 2004 nyarán megszervezett nyári táborral indult, ahol a romák történetével, kultúrájával, helyzetével összefüggő előadásokat hallgattak és vitattak meg a résztvevők, akik aztán a 2004/2005-ös és az azt követő tanévben havi egy hétvégén a közéleti szeminárium foglalkozásain gyűltek össze. Az ország különböző pontjairól, számos felsőoktatási intézményből verbuválódtak, elsősorban azon az alapon, hogy korábban az SZMI (NCSSZI) szervezésében jártak felvételi előkészítőre, illetve a szervezők személyes ismeretségi körébe tartoztak. A szemináriumon roma közéleti személyiségek, politikusok, államigazgatásban, illetve intézményekben, civil szervezetekben dolgozó szakemberek adtak elő a romák helyzetével és az ehhez kapcsolódó programokkal összefüggő témákról. Az előadásokat viták követték. Két év után a programot finanszírozó Fridriech Ebert Alapítvány kezdeményezése nyomán merült fel, hogy a közéleti szemináriumot alkotó 30 főnyi csoport a program elmélyítése érdekében alakuljon át roma szakkollégiummá. Ehhez befogadó felsőoktatási intézményt kellett keresni. Először az ELTÉ-vel tárgyaltak, de arra hivatkozva, hogy a csoport más felsőoktatási intézmények hallgatóiból áll, elutasításban részesültek. Végül a gödöllői Szent István Egyetem hajlandó volt befogadni őket, így ennek az egyetemnek az égisze alatt alakult meg a Roma Szakkollégium. A szervezeti változás azonban a program tartalmát nem érintette. Azóta is havi egy hétvégén gyűlnek össze, igaz most már nem budapesti szállodákban, hanem a gödöllői egyetem épületében, s péntek estétől vasárnap délig előadásokat hallgatnak, vitáznak, beszélgetnek. Az ellátás (szállás, étkezés) költségeit továbbra is a Fridriech Ebert Alapítvány finanszírozza, és megtéríti a résztvevők útiköltségét is. Ösztöndíj

170

vagy más további anyagi támogatás nincs. Az előadók többnyire, de nem mindig, romák. Egyszer merült fel, hogy a programon érdemben változtassanak. Ekkor 5 különböző szakmai területet (jog, politika, romológia, foglalkoztatáspolitika, területfejlesztés) érintő szakmai műhelyeket hoztak létre. A műhelyek vezetésére korábbi előadókat, az adott szakterület képviselőit kérték fel. A próbálkozás azonban csúfos kudarccal végződött. A hallgatók nagyon elégedetlenek voltak a műhelyvezetőkkel, ebből komoly feszültségek keletkeztek, és a műhelyek hamarosan megszűntek. A szakkollégium működéséhez kapcsolódó dokumentumok (alapító okirat, szervezeti és működési szabályzat), csak úgy mint a kutatás során a hallgatókkal készült interjúk, tele vannak fellengzős fordulatokkal, hangzatos megfogalmazásokkal. A szövegekben újra és újra felbukkannak ugyanazok a címszavak, fordulatok: közéletiség, a roma közösségért vállalt felelősség, identitáserősítés, stb., de hiányzik mögülük a tényleges teljesítmény, a tartalmi igényesség hitelesítő ereje. A szakkollégistáknak semmiféle értelemben nincsenek produktumai, nem készülnek dolgozatok, nem fogalmazódnak meg komolyan vehető, eredeti gondolatok. A program sokkal inkább klubként működik, mint szakkollégiumként. Ezt erősíti a felvételi „eljárás”. Akik megszerezték a diplomát, azok tagsága megszűnik, (bár a programokon továbbra is részt vehetnek). Helyükre újakat vesznek fel, hogy kitöltsék a 30 fős létszámkeretet. A felvételit azonban csak egyszer hirdették meg nyilvánosan, akkor is csak a honlapjukon és néhány eldugott helyi lapban. Nem is jelentkezett senki, aki ne lett volna a tagok személyes ismerőse. Gyakorlatilag az új tagokat a régiek javaslatára és ajánlásával veszik fel. Azon túl, hogy romának vallják magukat, és egy felsőoktatási intézmény beiratkozott hallgatói, nem kell semmilyen egyéb követelménynek megfelelniük. Az nyilvánvaló, hogy a tagoknak fontos a közösség, fontos a rendszeres együttlét, fontos a pozitív roma identitás megélése, fontos az előadókkal kialakuló személyes ismeretség révén bővülő kapcsolati tőke, de mindez komolyan vehető teljesítmény hiányában meglehetősen tartalmatlan. Ráadásul azt az illúziót erősítheti, hogy elég a közéleti ambíció, a roma identitás öntudatos vállalása, mert helyettesítheti a megalapozott tudást és a szakmai igényességet. Hasonlóan klubszerű jelleggel, a kellemes együttlét élményére és a belőle fakadó összetartozás tudatra épül a pécsi Wislocki Henrik Szakkollégium és a kaposvári Napkerék Egyesület.

5. Összegzés
1. A TÁRKI munkatársai a közoktatás területén működő ösztöndíjas programok vizsgálata kapcsán már felhívták a figyelmet arra, hogy ezeknek a programoknak nincs olyan adatbázisa, amely lehetővé tenné a monitorozást és a hatékonyság vizs-

171

gálatát. Ugyanez a helyzet a felsőoktatásban működő esélyegyenlőségi programok esetében is. Szükség volna egy ilyen nyilvántartás koncepciójának a kidolgozására, és annak a meghatározására, hogy az adatvédelmi előírások betartása mellett milyen adatokat célszerű nyilvántartani a különböző programok résztvevőinek társadalmi, családi hátteréről (szülők iskolai végzettsége, foglalkozási státusza, a család lakóhelye, stb.), iskolai pályafutásáról, tanulmányi teljesítményéről, a programban való részvételéről, stb. A költségvetési pénzekből működő programok esetében az adatbázis vezetését és folyamatos frissítését kötelezővé kellene tenni. A civil szervezeteket nem lehet erre kötelezni, de érdemes volna pályázat kiírásával, és a finanszírozás lehetőségének a megteremtésével őket is arra ösztönözni, hogy ezeket az adatbázisokat létrehozzák és folyamatosan vezessék, mert ebben az esetben a monitorozás, a hatékonyság vizsgálata nem igényelne költséges kutatásokat, és naprakész adatok alapján lehetne elemezni a programok működését. 2. Azokban az esélyegyenlőségi programokban, amelyek túlságosan tágan határozzák meg a célcsoportot (közelebbről meg nem határozott szociális rászorultság, hátrányos helyzet, stb.) óhatatlanul alulreprezentáltak lesznek a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozók (halmozottan hátrányos helyzetűek, mélyszegénységben élő romák, az állami gondozottak legrosszabb helyzetű csoportjai). 3. A célcsoport túlságosan tág meghatározásának a következménye lehet az is, hogy egyes programok diszfunkcionálisan működnek, mert a kedvezményezettek egy részének olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekre azoknak egyáltalán nincs szükségük. Ezért vegyes összetételű célcsoportok esetében elengedhetetlen követelménynek kell lennie a célszerű differenciálásnak. 4. A személytelenül működő, kizárólag anyagi támogatást nyújtó ösztöndíjas programok célzottsága nem megfelelő, a bekerülés kritériumai nem egyértelműek és világosak. 5. Az ösztöndíjas programok többsége – nyilván költségkímélési okokból – félévenként vagy teljes tanévenként egy összegben utalja az ösztöndíjat. Ilyen feltételek között az ösztöndíjnak az a funkciója, hogy szerény de folyamatos anyagi hátteret biztosítson a szociálisan rászorultaknak a tanulmányok folytatásához, nem tud érvényesülni. 6. A romák társadalmi megítélése és diszkriminálása olyan mértékben rombolja önbecsülésüket, olyan súlyos önértékelési zavarokat és pszichés állapot eredményez, amelyet csak a személyes kapcsolatot és törődést is biztosító, ugyanakkor egyértelmű, és következetesen érvényesített minőségi követelményeket támasztó programokkal lehet érdemben kompenzálni. 7. A TÁRKI kutatása kimutatta, hogy éppen a romák által sűrűn lakott kelet-magyarországi megyék, régiók egy részében a romák bekerülési esélye az esélyegyen-

172

lőségi programokba (pl. az Útravaló programba) az átlagosnál is kisebb. Ugyanezt tapasztaltuk mi is a Katapult Mentorprogram kapcsán az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió vonatkozásában. Indokolt lenne annak a vizsgálata, hogy a szelekciót elsősorban milyen tényezők befolyásolják. 8. Az oktatás különböző szintjein működő esélyegyenlőségi programok nem épülnek szervesen egymásra, és a horizontális programok között sincs semmiféle tudatos együttműködés, összehangolási törekvés, így az ebben rejlő lehetőségek is jórészt kiaknázatlanok maradnak. A költségvetési pénzekből működő programok összehangolását intézményesíteni kell, és törekedni kell arra is, hogy a civil szervezeti programokkal is kialakuljon az együttműködés. Elfogadhatatlan, hogy az esélyegyenlőségi programok kedvezményezettjei csak esetlegesen, véletlenszerűen szerezzenek tudomást az iskolai pályafutás következő szintjéhez kapcsolódó esélyegyenlőségi programokról. Az Útravaló Programban közreműködő mentortanárokat kötelezni kell arra, hogy a mentoráltakat részletesen tájékoztassák a felsőoktatásba való bekerülést és bennmaradást segítő programokról, és az ehhez szükséges információkat rendszeres időközönként el kell juttatni hozzájuk. A horizontális (ugyanahhoz a képzési szinthez kapcsolódó) programok összehangolásának hiánya miatt vannak, akik párhuzamosan aránytalanul sok program támogatását élvezik, míg mások – többnyire éppen a legrászorultabbak egyik programba sem tudnak bekerülni.

A tanulmány elkészítéséhez a következő – a kutatás keretében készült – esettanulmányokat használtuk fel: Boros Julianna: A Gödöllői Roma Szakkollégium Földesi Éva: A Roma Oktatási Alap Ösztöndíj Programja (RMUSP) Kis Mária Ildikó: A Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet felsőoktatási előkészítő programja Szegedi Dezső: A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj program Orsós Ferenc: A kaposvári Napkerék Egyesület programja Orsós Mária: A Wlislocki Henrik Szakkollégium (PTE-BTK, Romológia Tanszék) Orsós Mária: Esélyegyenlőségi programok a német felsőoktatásban

173

Orsós Ferenc

Tabula rasa
Közoktatási deszegregáció Mohácson
Hazánk közoktatási rendszere egyre kevésbé tölti be a társadalmi mobilitást elősegítő funkcióját. Ezt az elkeserítő tényt hazai, illetve nemzetközi kutatások és tanulmányok is alátámasztják. Az OECD országokban három évenként ismételt PISA-felmérés szintén azt igazolta, hogy a magyar közoktatási rendszer konzerválja a fennálló társadalmi különbségeket. Ugyanez a jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy míg más országokban intézményeken belül, hazánkban sokkal inkább az intézmények között tapasztalhatóak különbségek. Ez a világon szinte egyedülálló szabad iskolaválasztásra (hasonló csak Belgiumban, Chilében és Új-Zélandon tapasztalható) vezethető vissza, ami legnyersebb formájában a térbeli szegregációban mutatkozik meg. A szelekció visszaszorítása érdekében már egy sor puha intézkedést vezetett be az oktatási tárca, többek között az integrált pedagógiai rendszert és az ahhoz kapcsolódó képesség kibontakoztató és integráció felkészítő támogatást, az Utolsó padból programot. Ezek a programok a pedagógusok szemléletváltására, és az iskolák belülről fakadó megújulására alapoznak, és csak akkor lehetnek sikeresek, ha a fenntartók és a pedagógusok elkötelezettek a cigány gyerekek integrációjának kérdésében. Keményebb intézkedést a 2006-ban módosított 1993. évi LXXIX. Közoktatási törvény 66. §-a jelentett. Eszerint a körzethatárok kialakításánál figyelembe kell venni a halmozottan hátrányos helyzetű (hhh) tanulók arányát: a szomszédos körzetek között nem lehet 25%-nál nagyobb az eltérés a hhh tanulók létszámában. A módosítás továbbá azt is kimondja, hogy a körzetbe tartozó gyerekeket az iskola köteles felvenni, és hogy másik körzetből átjelentkező tanulók esetén a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket előnyben kell részesíteni a beiratkozásnál. Persze az iskolák fenntartói viszonylag hamar megtalálták a kiskapukat. Ezért 2008-ban újabb módosítás történt, és az arányok számításának pontosításával is szigorodott a jogszabály. A mostani szabályozás szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak az egyes felvételi körzetekben számított aránya legfeljebb tizenöt százalékponttal lehet magasabb, minta település egészére számított arányuk. Tehát már nem a szomszédos körzetek értékei a mérvadóak, hanem a települési átlag, amelynek számításakor csak a településen élő diákokat kell figyelembe venni. Az eltérés megengedett mértéke is jelentősen csökkent. Azonban nem világos a hhh diákok pontos nyilvántartását elősegítő eljárásrend, aminek következtében a körzethatárok kialakítása továbbra is nehézségekbe ütközik.

175

A mohácsi cigányok
Mohács Magyarország egyik legdélebbi Duna-parti városa. A települést kettészeli a folyó, a város területének nagyobbik része a jobb parton terül el, itt él a lakosság 95%-a; a bal parti városrész (Új Mohács) lakossága közel 700 fő. A jelenleg közel 19 000 főt számláló városban már nem működik egy nagyobb ipari cég sem. A legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat és az ahhoz közeli cégek, valamint a hipermarketek. Mohács keleti részén, az Alsó-Dunaparton két jelentős cigány csoport él, a beások és a romungrók. A településtervezés során elsősorban azon a környéken mértek ki telkeket a városba érkezők számára, így az iparosodásnak és a kereskedelemi lehetőségeknek köszönhetően szép számmal telepedtek le cigány családok is. A cigányok viskói voltak az utolsó házak a településen. Az 1956-ös árvíz elmosta a putrikat. Az önkormányzat szükséglakásokat utalt ki a fedél nélkül maradt családoknak, melyekben még most is laknak. A két csoport a szoros együttélésnek köszönhetően a megszokottól eltérően nagyobb arányban kötött vegyes házasságokat. Megélhetésüket a hagyományos mesterségek, mint például a teknővájás, a kosárfonás és a muzsikálás jelentették. Többeknek volt előadóművészi igazolványa, és nem egynek közülük kiváló minősítésű; többen járták az országot zenekaraikkal vagy a közeli települések vendéglátó egységeiben dolgoztak. A zenélés lehetőségeinek visszaszorulásával, valamint a fonott és faragott áruk keresletének visszaesésével egyre többen kezdtek el gyárakban dolgozni. A férfiak elsősorban a mohácsi farostlemezgyárban, a nők pedig az epeda- vagy a rongygyárban. A település mezőgazdasági jellege miatt a földeken napszámosként szintén sok cigány dolgozott. A rendszerváltás óta, az ipar teljes megszűnésével viszont már szinte lehetetlen munkát találni a településen. A romák hivatalosan csak a közmunkaprogramokban dolgoznak. Az építőiparban (M6-os autópálya építése) és a mezőgazdasági idénymunkában ugyan akad még némi munkalehetőség, de ezek legtöbbje szürke vagy feketemunka. Mohácsról sok cigány vállalt külföldön munkát, 2000 környékén Strasbourg, később Kanada, 2006-2007-ben pedig Anglia volt a célország. Volt, akinek sikerült tartósan munkát vállalnia, de sokan visszaköltöztek. Jó néhányan közülük balkormányos autókkal furikáznak Mohács utcáin.

Mohács közoktatása – az óvodák
Mohácson egy egyházi fenntartású és hat önkormányzati óvoda működik, ezek közül az egyik a Duna bal partján, Új Mohácson. Beóvodáztatási körzete a sziget egészére kiterjed, így az intézmény elsősorban onnan veszi fel a gyerekeket.

176

Az egyházi intézményt az általános iskolával együtt a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány működteti. A belvárosban működik, de beóvodáztatási körzete a teljes település, azonban a kistérségből is fogadhat gyerekeket. Mindkét óvoda helyzete speciális, mivel az egyiknek a földrajzi adottságai (olyan rossz a közlekedés, hogy nem lehet be- illetve eljárni a szigetről), a másiknak a vallásos nevelés miatt erősen behatároltak a lehetőségei. A településen történt beavatkozások elsősorban a régi Mohács területén lévő intézményeket érintik. A Brodarics téri, valamint a Park utcai óvodák a város szélén, lakótelepi környezetben, a város nyugati felén találhatók, az Eötvös utcai óvoda a belvárosban, a város sokácok által lakott részén, míg a Jókai, illetve a Rókus utcai intézmények a város dél-keleti, cigányok által sűrűn lakott részén működnek. Beóvodáztatási körzeteiket tekintve a Park utcai intézménynek a teljes településre kiterjed a feladatellátása, mivel minden csoportjában német nemzetiségi nevelés folyik. Hasonló a helyzet az Eötvös óvoda egyik, a horvát nemzetiségi nevelési programmal működő csoportjával is, míg az intézmény fennmaradó három csoportjának csupán az észak-keleti városrész a beóvodáztatási körzete. A település többi óvodájának körzeteit a mikro-körzetükben fellelhető utcák alkotják. 1. táblázat; Mohács óvodái, 2008-2009
férőhely kihasználtság 100 121% Park 92 116% Eötvös 97 110% Brodarics 75 97% Rókus 65 80% Jókai 429 86% Összesen Óvodák jelenlegi hhh gyere- cigány szárma- hhh gyerekek cigányok létszám kek száma zásúak száma aránya aránya 121 1 0 1% 0% 107 0 1 0% 1% 107 14 12 13% 11% 73 26 24 36% 33% 52 16 28 31% 54% 370 57 65 15% 18%

A fenti táblázatból jól látszik, hogy a legkeresettebb óvoda a városban a Park utcai, amely a teljes településről fogadhat gyerekeket. Az intézménybe elsősorban a Park utca környékéről jönnek, azonban nem ritka az sem, hogy a település más részéről, például a Rókus utcához közeli részekről járnak át ide. Ez a legnagyobb létszámú és egyben legkihasználtabb óvoda a településen. A hhh gyermekek aránya 1%, cigány gyerekek pedig egyáltalán nem járnak ide. A vezető óvónő szerint ez elsősorban a német nemzetiségi oktatásnak köszönhető. Az intézmény éppen a nemzetiségi oktatással biztosít menekülési útvonalat azoknak a szülőknek, akik nem akarják, hogy a gyerekük olyan óvodába járjon, ahol cigány gyerekek is vannak. A Brodarics téri óvoda a harmadik legkeresettebb intézmény az óvodák sorában. A vezető óvónő szerint a körzetelhagyás náluk nem számottevő, szinte minden

177

3 éves gyerek idejár a körzetből, és az sem jellemző, hogy a körzeten kívülről jönnének. A hhh és cigány gyermekek szintén a körzetből érkeznek, a Pécsi út környékén lévő tömbházak bérlakásaiban élő családokból. Az Eötvös utcai intézmény egy négycsoportos belvárosi óvoda. A kihasználtság, illetve a létszám ennél az intézménynél is magas Az egyik csoportjának, a német nemzetiséginek a teljes település a beóvodáztatási körzete. A másik három csoportba nagyobbrészt a körzetből érkeznek az ovisok, azonban itt már számottevő a más körzetekből érkező gyermekek száma. Jellemzően a Jókai utcai óvoda körzetéből jönnek át a gyerekek. Ezért a 2008-2009-es tanévre megváltoztatták a körzetét, és a Jókai utcai, illetve a Rókus utcai óvodák körzeteivel cseréltek utcákat. A Rókus utcai óvoda kihasználtsága alacsonyabb, mint az előző intézményeké. Azonban azt is jól láthatjuk, hogy mind a hhh, mind a cigány gyermekek aránya jóval magasabb, mint a preferált óvodáké. A körzetben élő szülők közel negyede választ körzeten kívüli intézményt a gyermeke számára. A szintén az Alsó Duna-szakaszon működő Jókai óvoda kihasználtsága a legalacsonyabb, itt a legmagasabb a cigány származású óvodások száma. Az óvoda körzetéből a nem cigány szülők az Eötvös utcai és a Rókus utcai óvodába viszik a gyerekeiket. A három legkeresettebb óvodából jutnak be a legnagyobb számban a gyerekek a település elit iskoláiba (Park utcai, Brodarics téri, Eötvös utcai). A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nevelését felvállaló óvodákból elsősorban a Széchenyi úti általános iskolába és az egyházi intézménybe viszik a gyerekeket. (lásd a 2. sz. táblázatot) 2. táblázat; Iskolaválasztás óvodánként, 2008-2009
Jókai 0 0 8 3 0 1 1 1 14 Brodarics 5 23 0 2 0 0 0 0 30 Park 21 5 0 2 1 0 0 0 29 Eötvös 11 3 3 8 1 0 0 0 26 Rókus 6 2 5 6 0 0 0 0 19 összesen 43 33 8 18 2 0 0 0 104

Park Brodarics Széchenyi Boldog Gizella Lánycsók Új Mohács Hímesháza Szederkény Összesen

Mohács közoktatása – az iskolák
Mohács közoktatásában 1995-ben indult meg a változás. A településen addig négy önkormányzati fenntartású iskola működött öt telephellyel, valamint egy egyházi

178

fenntartású intézmény. A cigány származású diákok elsősorban a település központjában fekvő, két, a város által fenntartott intézményben tanultak. 1995-ben a Belvárosi általános iskola épületét visszaigényelte a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. Az intézmény nem indított újabb osztályokat; a Széchenyi úti általános iskola biztosított szélesebb körben általános iskolai ellátást. 2002-ben az utolsó évfolyam is befejezte tanulmányait. Időközben a hátrányos helyzetű, valamint a cigány gyerekek aránya elérte azt a kritikus pontot, amikortól a középosztálybeli szülők elkezdték elhordani az iskolából a gyerekeiket. Ennek következtében az iskolában egyre magasabb lett a hátrányos helyzetűek aránya, miközben a tanulólétszám évről-évre csökkent. Végül egysoros iskola lett belőle, vagyis egy évfolyamon csak egy osztálynyi gyerek maradt. A szegregáció folyamatának megállítása érdekében a település a Közoktatási törvény 66. paragrafusának módosítását követően átszabta az iskolák körzethatárait. A bal parton működő Völgyesi Jenő Általános Iskola és Óvodához tartozott a Dunától a város közigazgatási határáig terjedő rész. A jobb parti területet pedig úgy osztották fel a három iskola között, hogy mindegyik intézmény körzetébe egyenlő arányban kerüljenek halmozottan hátrányos helyzetű tanulók. Ez a módosítás nem hozott eredményt, így a következő évben, 2008-ban radikálisabb változtatást hajtottak végre, ennek részleteire a későbbiekben még kitérünk.

Beiskolázási stratégiák
A szülők iskolaválasztását több tényező befolyásolja. Minden középosztálybeli szülőnek fontos, hogy az iskola közel legyen és minél szerteágazóbb szolgáltatásokat kínáljon. Még fontosabb az intézmény sikeressége, jó híre, amelyről elsősorban informális úton tájékozódnak a szülők. A leendő elsős tanító személye is meghatározó. De a legfontosabb szempont, hogy jár-e, és ha igen, hány cigány gyerek az iskolába. Az iskolák a szülők által támasztott keresletet igyekeznek kielégíteni, és ennek megfelelően alakítják programjaikat, szolgáltatásaikat. A szülők iskolaválasztási stratégiájának egyik eleme a már tárgyalt óvodaválasztás, vagyis a szülők igyekeznek olyan óvodába íratni a gyerekeiket, ahonnan nagyobb eséllyel kerülnek majd be az áhított iskolába. Mohácson a Széchenyi kivételével minden iskola működtetett heti rendszerességgel délutáni foglalkozást az óvodásoknak. A Park utcai intézmény zeneovit és ovis focit. Az utóbbit a városi sportegyesület szervezte, és az edző az iskola alkalmazottja volt, ezért a szülők a programot az iskolához kötötték. A Brodarics sportfoglalkozással fűszerezett ovis szakkört működtettet. A szülők a foglalkozásokon való rendszeres részvétellel próbálták biztosítani gyerekük bekerülést az iskolába.

179

A Park utcai iskola német nemzetiségi és zene tagozatos osztályt indított minden évben. A tagozatos osztályok beiskolázási körzete az egész településre kiterjed, ám a felvételnél előnyt élveznek azok a gyerekek, akik az iskola beiskolázási körzetében laknak. A szülők, hogy biztosra menjenek, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően átjelentkeztek az iskola körzetébe.

A 2007-2008-as beiskolázás
2007 tavaszán a Duna jobb partján működő három intézmény beiskolázása körül alakult ki parázs helyzet a településen. A Park utcai iskolában, az előző évek statisztikái alapján ötven-hatvan gyerekre számítottak, ám végül nyolcvanketten jelentkeztek. Hetvenkét esetben a gyerek, a szülők lakcímkártyájának tanúsága szerint – vagyis papíron – a körzetben lakott, ezért ellátást kellett biztosítani számára. Világos volt, hogy az iskola képtelen erre. A probléma megértésének érdekében fontos még egy pillantást vetni Mohács térszerkezetére. Az elcigányosodott Széchenyi Mohács belvárosának szívében, több turisztikai látványosság közelében (városháza, Gázi Kászim Pasa dzsámija) található. A városvezetés pedig nem feltétlenül kedveli, ha a belvárosát elárasztják a cigány fiatalok. Több településen is megfigyelhetjük azt a jelenséget, hogy a belvárosból, illetve a beruházások szempontjából frekventált területekről kitelepítik a cigány lakosságot. Erre Pécs az egyik legjobb példa, vagy Siklós városa. Mindkét esetben a nagyberuházások (EKF, wellness központ) miatt váltak kínossá a közelben lakó romák. Viszont ha a város peremén élnek, mint Kaposváron, senki nem foglalkozik velük. A kialakult helyzettel összefüggésben a település önkormányzata segítséget kért az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól. A tárca szakemberei, a jegyző elmondása szerint, először azt javasolták, hogy az önkormányzat próbálja meg kideríteni, kik azok, akik csak az iskolai jelentkezés miatt változtatták meg a lakcímüket. A városvezetés nem találta életszerűnek a tanácsot. Másik alternatívaként a jelenlegi körzethatárok módosítása merült fel, ami jogilag még elfogadható is lett volna, hiszen a beíratás időpontját megelőzően 30 napig van lehetőség a változtatásra. A testület azonban nem merte vállalni azt a kockázatot, hogy a szülők elveszítik bizalmukat az önkormányzattal szemben és elfordulnak a település iskoláitól. A minisztérium harmadik megoldási javaslata az volt, hogy vegyenek föl minden jelentkezőt a Park utcába, indítsanak három osztályt, és a harmadik osztálynak béreljenek egy helyiséget, illetve biztosítsák számukra ugyanazt az ellátást, mint a másik két tanulócsoport számára. A városvezetés végül ezt a javaslatot fogadta el. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az önkormányzat valamelyik saját intézményében helyezi el ezt az osztályt. A Széchenyi egyik üres terme alkalmas volt erre. Az önkormányzat azonban tudta, hogy ez a megoldás nem lesz a szülők ínyére,

180

hiszen a Park utcai iskolába felvételt nyertek nem fogják hagyni, hogy a gyerekük a cigány iskolába járjon, még ha intézményileg az elit iskolához tartozik is. Az önkormányzat megpróbálta a cigány lakosságot mobilitásra bírni. A cigány kisebbségi önkormányzat elnökével egyeztetve felkerestek minden cigány családot, ahol a gyerek elérte a beiskolázási korhatárt, és felajánlották számukra, hogy a település bármely iskoláját választhatják, sőt egyszeri pénzbeli beiskolázási támogatást is adtak a családoknak. A megkeresett családok közül néhányan részt vettek a Széchenyin kívül más iskolák tájékoztató szülői értekezletein is, ám végül egytől-egyig a körzeti iskolába íratták be a gyermeküket. A települési és a cigány kisebbségi önkormányzat tagjainak elmondása szerint a cigány szülők döntésüket azzal indokolták, hogy az iskola közel van, és hogy a gyerek testvérei, unokatestvérei is oda járnak. A város végül egy közös szülői értekezletet szervezett, amelyen részt vettek az intézményvezetők és a szülők is. Ekkor ismertették, hogy kit melyik osztályba vettek föl a három közül, és milyen megfontolások alapján. Az iskolaigazgató beszámolt arról, hogy a kiválasztás során előnyben részesítették a Park utcai óvoda és tagintézményeiből érkezőket, illetve azokat, akiknek a testvérei, rokonai már az intézménybe járnak. Azok a gyerekek, akik nem feleltetek meg ezeknek a kritériumoknak, kerültek a Széchenyi épületében indítani kívánt osztályba. A széchenyis osztályba fölvett gyerekek szülei megkeresték a Szülők Tanácsának Elnökét és egy helyi ügyvédet, és közösen megfogalmazták a felvétellel kapcsolatos ellenvetéseiket. A szülők kifogásolták az eljárást, és elsősorban a szabad iskolaválasztás jogának sérülésére hivatkoztak, amit viszont az önkormányzat válaszlevelében megalapozatlannak ítélt. A helyi médiában, valamint a regionális sajtóban megjelent cikkek több esetben adtak hírt arról, hogy széchenyis cigány gyerekek zsarolásban, verekedésben és garázdaságban vettek részt. A protestáló szülők másik érve éppen ez volt: ezekre a híradásokra hivatkozva nem akarták, hogy a gyerekük a Széchenyibe kerüljön. Újabb egyeztetéseket követően az érintett 29 nem roma szülő úgy döntött, hogy az öt kilométerre fekvő lánycsóki iskolát keresik meg, hogy indítsanak egy külön osztályt a gyerekeik számára. A lánycsóki közgyűlés feltételesen jóvá is hagyta a dolgot, ám végül csak négy gyereket írattak be. Egy gyereket Szekszárdra vittek, egyet a Boldog Gizella Általános Iskolába, és volt olyan is, aki még egy évig maradt az óvodában. A szülők nagy része azonban dacolt és kivárt, és még augusztusban sem választott iskolát a gyerekének.

A DDOP-s pályázat
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjának keretében meghirdetett Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik

181

fejlesztése című pályázat infrastrukturális fejlesztést tett lehetővé a közoktatási intézményekben. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Mohácsnak, ha pályázni akar, létre kell hoznia egy több oktatási szintet (óvoda, általános iskola, középiskola) magában foglaló intézményt. És mivel akart, ezért Bár, Homorúd, Majs, Sátorhely, Székelyszabár, és Udvar községek önkormányzataival közösen megalkotta a Mohács Térségi Művelődési Központ koncepcióját, illetve a létrehozásához szükséges konzorciumot. Az ÁMK a tervek alapján egyesíti a mikrotérség, így Mohács összes iskoláját és óvodáját is. Az intézmény létrehozásának céldátuma a 2009-2010-es tanév kezdete volt. Végül az időpontot módosították, egy évvel előrébb hozták, és már 2008 nyarán hozzáfogtak a település deszegregációs tervének megvalósításához. A legelső lépés az volt, hogy az iskolákat 2008. június 27-én megszüntették, és még aznap létrehozták a Mohács Térségi Általános Művelődési Központot Bár, Homorúd, Sátorhely és Székelyszabár településekkel közösen. A Duna bal partján lévő iskola tagintézményként, a jobb partján található intézmények egy gesztor intézményként 3 telephellyel működtek tovább. Ez jelentős változást jelentett az eredeti, tagintézményes elképzeléshez képest. A változás lényege pontosan a tagintézmény és a telephely közti különbségben rejlik, mivel a tagintézménynek van beiskolázási körzete, a telephelynek viszont nincs. Vagyis önálló beiskolázási körzettel rendelkező tagintézmények helyett közös beiskolázású telephelyeket hoztak létre. De nem csak a körzethatárok szűntek meg, hanem a gyerekcsalogató iskolai programok is; és a tagozatok, pluszszolgáltatások köre is szűkült. Eltűntek tehát azok a tájékozódási pontok, amelyek alapján a szülők megalkották beiskolázási stratégiájukat. Az új rendszerben a szülők megjelölik, mely tagozatra íratnák be gyereküket első, másod- illetve harmadsorban; majd a jelentkezők számától és lakóhelyétől teszik függővé, hogy melyik tagozatot melyik telephelyen indítják. Ha valamelyik tagozatra annyi jelentkező van, hogy mind a három telephelyen el lehetne indítani, akkor azt mindenhol megszervezi a fenntartó. A rendező elv az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, illetve a cigány tanulók megoszlása az induló első osztályokban kiegyenlített legyen. Mohácson nincsenek nagy távolságok, de hogy a lakóhelytől messzebb lévő iskolába is gond nélkül eljuthassanak a gyerekek, a fenntartó iskolabusz-hálózatot hozott létre, melyet az elsősök és az óvodások díjmentesen vehetnek igénybe. Az intézményi átszervezés a 2009-2010-es tanévtől az óvodákat is elérte. Az óvodák egy intézménnyé olvadtak össze és így tagozódtak be az Általános Művelődési Központba. Az intézmények az első évben még megtarthatják jelenlegi körzeteiket, azonban a 2010-2011-es tanévtől kezdve az iskoláéhoz hasonlóan fog működni az óvodáztatás is. A cél a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek egyenlő arányú megoszlása az óvodai feladat ellátási helyek között.

182

Buktatók és lehetőségek
Az intézkedés innovatív; a megszokottól eltérő módon reagál a Közoktatási törvény 66.§-ának hiányosságaira. A kezdeményezés magában hordozza a lehetőséget, hogy releváns változásokat idézzen elő. Ebben a rendszerben lényegesen nagyobb a valószínűsége, hogy a társadalmilag alacsonyabb státuszú csoportok is egyenlő arányban részesülnek a közoktatási szolgáltatásokból. Az elgondolásnak persze vannak buktatói is. A szegregáló, illetve szegregálódó intézményeket a szülők hozzák létre döntéseikkel, ezért épp a szülők döntésének befolyásolása a siker egyik kulcsa. Ha a nem cigány szülők nem nyugszanak bele, hogy döntési autonómiájukat korlátozták, és gyermekeik jövője felől mások döntenek, el fognak fordulni a település által fenntartott intézményektől, és a white-flight jelensége felerősödik. A cigány családok immobilitásából adódóan megeshet, hogy a szülők nem akarják majd gyerekeiket a távolabb eső iskolai telephelyre járatni, és ebben az iskolabusz-hálózat működtetése sem elegendő támogatás. A szülőket érdekeltté kell tenni abban, hogy támogassák az újrendszert. A 2009-2010-es tanévben öt osztályt indítottak az ÁMK-ban, kettőt-kettőt a Brodarics téri és a Park utcai telephelyeken, illetve egyet a Széchenyi utcaiban. Úgy tűnik, a szülők elfogadták az új beiskolázási rendszert, és egy fellebbezéstől eltekintve mindenki elégedett a jelenlegi helyzettel. A katolikus iskolát, bár előzetesen kétszer annyian jelezték beíratási szándékukat, mint az előző évben, végül nem választották többen. Az alábbi táblázat a 2009-2010-es tanévre beiratkozott első osztályosok számát és a hhh tanulók megoszlását mutatja; az adatok tanúsága szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eloszlása kiegyenlített. 3. táblázat; Iskolai telephelyek, 2009-2010; a hhh gyerekek aránya az első osztályos tanulókon belül
Telephely neve Széchenyi István téri Brodarics – német nemzetiségi Brodarics – általános tantervű Park utcai – német nemzetiségű Park utcai – általános tantervű Összlétszám 26 22 22 23 26 hhh száma 4 4 5 5 6 hhh aránya 15% 18% 23% 22% 23%

Az iskolabusz-hálózat jól működik, jelenleg négy utcából viszik a gyerekeket az intézményekbe. A busz csak az elsősöket szállítja, pedig szükség volna rá, hogy a nagyobbakat is vigye, főleg azoknak a szülőknek jelentene ez nagy segítséget, akiknek a gyereke tavaly még a Széchenyibe járt, de most távolabbi iskolába.

183

A fenntartó minden egyes telephellyel pályázott a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált oktatását támogató pályázatra (23/2009 MKM), és nyertes intézményként bevezették az integrált pedagógiai rendszert. A módszertani megújulást segíti, hogy sikeresen pályáztak a TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben című kiírásra, és így a szükséges továbbképzések is finanszírozhatóak lettek.

Kunklúziók
A település a puha intézkedések (körzethatárok módosítása, cigány szülők befolyásolása) eredménytelenségét látva az esélyegyenlőség megteremtése érdekében keményebb eszközökhöz nyúlt. Előrehozva az intézményi integrációt, radikális lépésre szánta el magát a város, és önálló beiskolázási körzethatárral rendelkező tagintézmények helyett közös beiskolázású telephelyeket hozott létre. A szülők ellenállásának dacára nem söpörték a szőnyeg alá problémát, ezért sikerült a cigány gyerekek arányát az egyes telephelyek között kiegyenlíteni, legalábbis az első osztályokban. A beavatkozás eredménye nyolc év múlva, a 2016-2017-es tanévben válik igazán láthatóvá, hiszen felmenő rendszerben, akkora teljesedik ki. Az integráció sikere valamennyi résztvevő elkötelezettségén múlik. És azon, hogy azok az iskolák, amelyekben nem voltak jelen halmozottan hátrányos helyzetű vagy cigány tanulók, alkalmazkodni legyenek képesek az új helyzethez, és a tanítási rutint levetkőzve a gyerekek egyéni igényeihez jobban alkalmazkodó pedagógiai módszereket alkalmazzanak. Amin még a dolog megfordulhat: a szülőkkel való kapcsolattartás. A gyermekek nevelő, oktató munkájából nem lehet kihagyni a szülőket, hiszen a család szerepe meghatározó a gyermekek iskolai sikerességében.

184

Boros Julianna

Aprófalvak az Ormánságban
A dél-dunántúli sellyei kistérség az Ormánság egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége. Tizenhárom települést vizsgálok meg, ezek a települések részben lefedik a vajszlói mikrotérséget. A rendszerváltás előtt a falvak alapvetően három tényező mentén pozícionálódtak: 1) melyik településre került a téesz-központ; 2) a közigazgatási centralizáció során melyek lettek közigazgatási centrumok; 3) hová telepítettek romákat. 1971-re a 13 település közül egyedül Vajszló őrizte meg nagyközségi közös tanácsi szerepét, 12 település tartozott hozzá.1. Piskón és Hiricsen, ahol már az 1970es években is csak tanácsi kirendeltség működött, ma a leghátrányosabb helyzetű települések közé tartoznak. A rendszerváltás után a legtöbb termelőszövetkezet megszűnt.1993-ban elkezdték felszámolni a vejti téeszt, mely központi szerepet látott el a környező falvak életében. A településen jelenleg nincs oktatási intézmény, de működik a polgármesteri hivatal; a polgármester mellett egy hivatalsegéd dolgozik, a hivatalos ügyeket Vajszlón a körjegyzőségen tudják a lakók intézni. Ez a falu központi funkcióját elveszítette, s ez nemcsak az adott település lakosságára volt hatással, hanem a többiére (Hirics, Kemse, Piskó, Zaláta) is, amelyek korábban a téesz-központhoz és a közös tanácshoz tartoztak. A másik két téesz-központ kft-vé, zrt-vé alakult, és persze sokkal kevesebb embert foglalkoztat, mint a ’80-as években, de legalább működik.

A cigány népesség
Korábbi források (Kiss Géza, Elek Péter, Hilscher Zoltán) is említik a települések mellett (pl. Kemse, Piskó, Hirics) felépített oláh cigány telepet, s hogy a cigány népesség a fa megmunkálásával, teknővájással foglalkozott. A vajszlói mikrotérséghez tartozó településeken az 1960-as években két nagyobb cigánytelepet találunk, az egyik inkább erdős területen, de ártéren, a másik kifejezetten vízenyős, árteres területen épült. 1972 nyarán a Dráva folyón hatalmas árhullám vonult végig.2 A térség déli részén, a Dráva folyóhoz közel, Piskó, Vejti és Hirics között
1 Baranya Megyei Statisztikai Évkönyve, 1971., KSH Baranya Megyei Igazgatósága, Pécs, 1972. 2 Nagyobb kár főként a Dráva menti termelőszövetkezetekben esett. A vejti és baranyahídvégi téesz épületeiben keletkezett kár helyreállítását az állam fedezte. A vizsgálatban szereplő 13 település közül Vajszló és Vejti termelőszövetkezetét öntötte el az ár.

185

két cigánytelep állt (a nagyhídi és a mocsolai cigánytelep). Az árvíz elöntötte mindkettőt, és a családok elvesztették otthonaikat. Ebben az időszakban hajtották végre az 1965-ben elfogadott3 „a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásáról” intézkedő rendeletet, mely szerint a telepek felszámolása során az ott élő lakosok elhelyezéséről többek között az magántulajdonban lévő, üresen álló családi házak megvásárlásának lehetővé tételével kell gondoskodni, hosszú lejáratú (25 év) kamatmentes kölcsönt biztosítva. Ennek következtében a helyi nem cigány lakosság lehetőséget kapott arra, hogy a korábban eladhatatlan ingatlanjaikat piaci áron vagy még drágábban pénzzé tegyék. A jogszabály hatására a fedél nélkül maradt cigány családok elsősorban olyan településeken tudtak házat venni, ahol a népességcsökkenés már megindult, vagyis volt eladó, üresen álló ház a faluban. Márpedig az Ormánság területén a korábbi kitelepítések, majd a „jobb megélhetés reményében” történő elvándorlás, illetve a településfejlesztési koncepció (1971) hatására a lakónépesség egyre csökkent. A cigány népesség beköltözése tervezett kormányzati intézkedés következménye volt.

Településtípusok
A jelenlegi helyzetben a településeknek négy típusát különböztethetjük meg: 1. Fejlődő szeglet: azok a települések, amelyek az elmúlt években hasznos fejlesztésekben részesültek – pl. közművesítés (Sámod, Adorjás, Kisszentmárton, Baranyahídvég) 2. Lemaradó települések: a tizenhárom település közül három korábban funkcionálisan vezető szerepet töltött be, napjainkra viszont elvesztette központi szerepét, a termelőszövetkezetek, a helyi tanácsok és az oktatási intézmények megszűnése miatt. (Vejti, Kóros, Zaláta) 3. „Gettósodó” települések: azokat a falvakat soroltam ebbe a csoportba, amelyek korábban nem rendelkeztek központi funkcióval, központi települések függésében éltek, majd a központi szerepét elvesztő település hanyatlásával párhuzamosan a faluban konzerválódott a szegénység és a kirekesztettség. (Hirics, Lúzsok, Piskó) 4. Stagnáló települések: elöregedő települések, ahol a népesség aránya évrőlévre csökken, a cigány lakosság aránya elenyésző. Fejlesztésben nem gondolkodnak, csak a legszükségesebb tevékenységeket és feladatokat vállalja fel az önkormányzat (Páprád, Kemse).

3 2/1965. ÉM-PM együttes rendelet

186

Érdemes megvizsgálni a települések fejlettségi szintjét a cigány lakosok arányának összefüggésében. A cigány népesség aránya4 a településeken eltérő: Sámod: 10%, Adorjás: 60%, Kisszentmárton: 40%, Baranyahídvég: 50%, Vejti: 25%, Kóros: 50%, Zaláta: 25%, Hirics: 80%, Lúzsok:70%, Piskó: 90%, Páprád és Kemse: 10% alatti. Ahol a cigány népesség aránya meghaladja a 70 %-ot, ott a fejlesztések elmaradtak, és a település már az 1970-es években – amikor a cigány lakosok nagy része beköltözött” – hanyatlásnak indult. Az 1950-es évektől csak a szükséges fejlesztések valósultak meg, az 1971-es településfejlesztési koncepció pedig egyértelművé tette, hogy ezek a települések fejlesztés nélkül maradnak. Mindezt súlyosbította a rendszerváltás után bekövetkezett gazdasági és társadalmi szerkezetváltozás. Felmerül a kérdés: vajon mi az oka a települések közötti különbségeknek?5 Vizsgálatom során kiderült, hogy a település fejlettsége nagymértékben függ a „vezető” (a polgármester) személyétől, a „vezető” vagy az „elit” csoport tevékenységétől, illetve a helyi társadalom érdekérvényesítő képességétől. E három tényező együtt vagy akár külön is, hatással van arra, hogy a településen megvalósulnak-e hasznos fejlesztések. E tekintetben is sikerült alapvető kategóriákat meghatározni: 1. Összefogás. A három szereplő érdeke megegyezik, ezáltal közös cél fogalmazódik meg, amelynek elérésével mindenki jól jár, a polgármester, a helyi elit (a vállalkozók) és a közösség is. A bekötő út megépítése a vállalkozó számára az áru szállítását könnyíti meg, a polgármester számára népszerűséget ad. Az ilyen esetekben a kitűzött cél elérése érdekében a polgármester más települések vezetőivel együttműködve, politikai kapcsolataikat mozgósítva valósítja meg a fejlesztési terveket. 2. Kilátástalanság jellemzi a szereplőket akkor, amikor a vezető (polgármester) egyéni érdekei felülírják a közösség érdekeit, a közösség érdekérvényesítése alacsony szintű, a helyi elit pedig inkább kizsákmányoló, mint együttműködő vagy segítő. A helyzetet tovább súlyosbítja, ha a helyi elit és a polgármester érdekközösséget alkotnak, kihasználják a helyi társadalom erőforrásait (pl. közmunkások dolgoznak a polgármester egyéni vállalkozásában), így a közösség érdekei az utolsó helyre kerülnek. A fejlesztések elmaradnak, kivéve, ha egyéni (vezetői, elit) igényeket is szolgálnak. A cigány népesség helyzete ebben az esetben a legrosszabb, hiszen érdekérvényesítési képességük teljes hiánya miatt a társadalom kizsákmányolt tagjává válnak, még abban az esetben is, ha a helyi elit maga is cigány származású. Még ha a település lakosságának többségét a cigányok teszik is ki, mégis vezetőjüknek nem cigány származású személyt választanak, általában a helyi elit tagjai közül.
4 A polgármesterek által becsült arányszám 5 A termelőszövetkezetek és a tanácsközpontok megszűnésén túl.

187

S végül a harmadik alternatíva a Státusz szerzés/megtartás, amikor a helyi egyéni vezetői érdek a státusz megtartására törekszik, s mindehhez csak a legszükségesebb tevékenységeket végzi, nem próbál további fejlesztéseket vagy beruházásokat végrehajtani, ugyanis a fő cél a jelenlegi helyzet fenntartása, a helyi igények és szükségletek minimális szinten történő biztosítása. A helyi elit csekély számú, vagy nincs is, esetleg a vezető családja az egyedüli elit csoport. Ezen kívül találhatunk példát olyan, a közösség szavazatait megvásárló polgármesterre is, aki a vezetői státusz megszerzése után elköltözött a településről, és csak papíron látja el tisztségét (főállású polgármester és nyugdíjas), „…csak aláírni jön évente néhányszor…”6, feladatait az alpolgármester látja el, aki a falugondnok is egy személyben. Az alpolgármester a napi problémák megoldására törekszik, rövid távon tervez, s a fejlesztésekre, a hosszú távú tervezésre nem marad ideje és energiája. A falu állapotára a stagnálás, és részben a hanyatlás jellemző.

Problémák
A vizsgálatba bevont települések vezetőivel, a polgármesterrel, a jegyzővel és a hivatalsegéddel készített interjúk alapján az alábbiakban összefoglalom a településeket érintő legsúlyosabb problémákat. Munkanélküliség Az általánosságok mellett vagy inkább azokkal ellentétben több település (főként a fejlődő szegletbe tartozók) vezetőinek elmondása szerint noha a települési statisztikában magas a munkanélküliek aránya, a valóságban a többség dolgozik, alkalmi vagy idénymunkát végez, persze feketén, vagy alkalmi munkavállalói kiskönyvvel. „… ha szüksége lenne munkásra, mondjuk a földeken vagy építkezéshez, és eljönne reggel ide a faluba, hiába mondaná, hogy van munka, alig jönne össze 1-2 ember, mert a portákon nincsenek, dolgoznak, persze munkanélküliek. Aki akar, az tud dolgozni….” (Polgármester) Egy másik település vezetője a közmunka programmal kapcsolatban azt mondta, hogy nem foglalkoztat minden segélyezettet, csak annyi embert vesz fel az önkormányzat, amennyire valóban szükség is van. Feketemunkát főként építkezéseknél, például az épülő M6-os autópályánál vállalnak, de mindezek idényjellegűek; a tavalyi évhez képest kevesebb a munkalehetőség is. Emiatt többen elfogadták a közmunkát, de mivel a tavalyi létszám6 Hivatalsegéddel készült interjú alapján.

188

hoz képest többszörösére emelkedett a közfoglalkoztatottak aránya, ezért az önkormányzat mint foglalkoztató nem tud valóban hasznos tevékenységet, munkát adni az embereknek. Így feladatok hiányában néhány ember kivételével a többiek „…álldogálnak, ücsörögnek, de mi lesz télen…?”7 A közmunkáért kapott bér inkább a segély funkcióját látja el, ami nélkül valóban kilátástalan lenne a településen élők helyzete. A térség legnagyobb foglalkoztatója a pécsi Elcoteq gyár, a többműszakos munkát szinte kivétel nélkül jó lehetőségnek tartják a helyiek. Ráadásul az Elcoteq munkásjárattal viszi a gyárba az embereket a környékbeli falvakból, így nem kell több órát buszozni a munkahelyig. A gyártól legnagyobb távolságra lévő települések 4045 km-re találhatóak. A gyár 2008 végén és 2009 tavaszán csoportos létszámcsökkentést hajtott végre, és sokan vesztették el munkájukat, azóta pedig más lehetőség nem adódott. A közmunka szervezése kapcsán derült ki az egyik gettósodó településen, hogy gyakran a polgármester a munkaszervező is egyben, ez helyi szinten konfliktusokhoz vezet. Ennek következménye, hogy a polgármester által kiadott feladatokat a közmunkaprogramban résztvevők nem teljesítik, nem hajlandóak dolgozni, s a konfliktustól való félelem miatt a vezető nem szankcionálja a szabálysértéseket. Ebben a közösségben az együttélés szabályai megváltoztak, megjelent az erőszak, mint érdekérvényesítő eszköz, ami már a következő generációt is érinti.8 A második gazdaság hiánya A ’60-as ’80-as években az emberek jelentős része foglalkozott háztáji gazdálkodással; Megtermelték a család számára legszükségesebb zöldségeket, baromfit és sertést tartottak. A rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban azonban egyre kevesebben háztájiztak. Várható volt, hogy a szegénység, a munka és a jövedelem hiánya miatt az emberek újra a háztáji gazdálkodás felé fordulnak. Ezzel szemben a szociális földprogram nem működik, a próbálkozások kudarcba fulladnak, ami pedig működik, az alapvetően nem változtat a családok megélhetési helyzetén, a minimális szükségletek biztosítása továbbra is problémát okoz. A település vezetői szerint ennek az az oka, hogy az emberek már nem rendelkeznek a föld megműveléséhez szükséges tudással, már a második generáció nő fel úgy, hogy a családi gazdálkodásról, a növénytermesztésről nincs gyakorlati tapasztalata. Másrészt az emberek értelmetlennek érzik a munkájukat, mert mire betakarítanák a termést, addigra ellopják a kertükből. Mindeközben a szegénység egyre nagyobb, a háztartás
7 Polgármester interjúja alapján 8 Az iskola igazgatója szerint az intézmény falai között is megjelent az erőszak.

189

bevételei nem biztosítják a mindennapi szükségleteket. A helyi lakosok a zöldséget és gyümölcsöt főként a helyi boltban vásárolják meg. Konfliktusok, erőszak a településen A települések életében különböző módon és mértékben jelennek meg a konfliktusok, de nincs minden településen konfliktus. A feszültséget többnyire egy-egy kisebb közösség vagy csoport generálja, nem ritka, hogy a helyi uzsorás, vállalkozó, vagy a korábban a településre beköltözött bevándorló család”. A konfliktusok forrása elsősorban a segélyek-támogatások odaítélése és a közmunka programba való bekerülés. A segély típusú támogatások megítélésénél nem lehet igazságot tenni, mindig sérül valakinek az érdeke. A rászorultság megállapítása során a támogatásra jogosultak aránya többszöröse a támogathatóknak, s a kiválasztás mindig konfliktushoz vezet. A közmunka programban részt vevők köre a korábbi évekhez képest többszörösére növekedett, s a sorrend és a közmunkában töltött idő komoly ellentéteket hoz felszínre. Az egyik településen egy szűk csoport, a közmunka programba való bekerülését természetesnek, valamiféle előjognak tekinti, tagjai rendszeresen hangoztatják elégedetlenségüket és az erőszaktól sem riadnak vissza. Foglalkoztatásuk regisztrálása után viszont a rájuk kiosztott feladatokat elutasítják, mondván, hogy amit kapnak, az egy magasabb összegű segély, s valódi munkát nem tud adni a polgármester. A fő problémát mégsem ez okozza, hanem a polgármester legitimitásának megkérdőjelezése: a polgármester, mint a közmunka program szervezője, feladatokat ad ki, mindeközben dönt a támogatások odaítéléséről és a támogatottak személyéről. Azokon a településeken, ahol a konfliktusok gyakorivá váltak vagy elmélyültek, a rendőrség sem lép közbe, előfordul, hogy ki sem mennek a településre. Másrészt arra is találunk példát, hogy a helyi hatóság jó kapcsolatot ápol a hangadókkal, ezért az emberek nem mernek feljelentést tenni, mert félnek attól, hogy a hangadó tudomást szerez róla, és megtorolja. A helyi konfliktusokban egyre inkább megjelenik a 15-25 éves korosztály, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az iskola falai között is megjelenik az agresszió. Polgármesterek – helyi vállalkozók A település vezetői szinte kivétel nélkül a helyi elit tagjai, az apjuk-nagyapjuk is az volt, ezért már a születésükkor eldőlt a státuszuk a helyi társadalomban. Nagyon ritkán fordul elő hogy valaki egyéni törekvéseinek köszönhetően jutott vezetői beosztásba. A polgármesterek többsége (kivétel az idősebb, 60 év feletti polgármesterek) kocsmát, boltot működtet a falu területén, vagyis magánemberként foglalkoztató is. Olyan is van, aki mezőgazdasági vállalkozást visz (pl. burgonyát, szóját termelnek, esetleg méhészete van) illetve építőipari cég tulajdonosa. Főként családi vállalkozásokról van

190

szó, amelyekben a helyi lakosok idényjellegű (napszámos) munkához juthatnak. A vezetők egyéni érdekei néhány esetben egyértelműen ellentétesek a közösség érdekeivel, például a helyi kisbolt monopóliuma megszűnne, ha a lakosoknak lehetősége lenne havonta vagy kéthetente a közeli városban bevásárolni. Azért jó példa is akad a térségben, az egyik alpolgármester, aki egyben falugondnok is, hetente egyszer elviszi a falubusszal a szomszédos városba vásárolni az embereket. A helyi kisboltok monopolhelyzetét csökkenti a nemrégiben megjelent mozgó árusok rendszere, akik teherautóról ajánlják friss áruikat, ezáltal elérhetővé teszik a termékeket, és nem utolsó sorban a választás lehetőségét teremtik meg. Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a helyi bolt hitelt is biztosít, így a legrászorultabbak függő helyzetben vannak, és akkor sem vásárolhatnak máshol, ha az nekik jobban megérné. Főleg, ha a tulajdonos maga a polgármester vagy családtagja, rokona. Szocpolos ház minden faluban épült; távoli megyékből érkező építési vállalkozók húzták föl a házakat, rossz minőségben és nagy haszonnal. Az egyik polgármester, látva a lehetőséget, építési vállalkozást hozott létre, helyieket foglalkoztatott segédmunkásként, és a közmunka programban dolgozó embereket is bevonta az építkezésbe. Az engedélyeket, a közművesítést, sőt az építési telket is az önkormányzat forrásaiból finanszírozta. Vállalkozóként haszonnal zárta a programot, ráadásul helyieket foglalkoztatott és „fedelet adott a fejük fölé”, így polgármesterként is ellátta feladatát. Azóta több mint öt év telt el, az ingatlanok többsége jó állapotban van, láthatóan jó minőségű alapanyagokból készült.9

Alternatív „megoldások”
A fentiekben megfogalmazott problémákra eltérő megoldási stratégiát választottak a települések és vezetőik. – A közmunka program során a polgármesterek jellemzően mindenkit foglalkoztatnak, aki jogosult, még abban az esetben is, ha munkát nem tudnak adni. Azért akad olyan polgármester is – másodállásban helyi vállalkozó –, aki csak néhány embert foglalkoztat közmunkában, mivel „a polgármesteri hivatalnak és a falunak nincs szüksége több emberre, inkább a helyi vállalkozások támogatása kellene…” – A közbiztonság javítása és a konfliktusok ellen a polgármesterek településőröket szeretnének foglalkoztatni. Szociális segítő tevékenység, helyi szociális munkás foglalkoztatása szóba se kerül.
9 A polgármester az építési vállalkozásában ezeket az épített szocpolos házakat referenciaként használja.

191

– Taktikák és technikák a romák beköltözésének megakadályozására: az 1980as években az egyik település polgármestere saját pénzéből házat vett egy másik településen a „balhézó cigány családnak”. A családfővel aláíratott egy nyilatkozatot, hogy vállalják, az ingatlan elfogadása után 10 éven belül nem költöznek vissza a településre. Egy másik településen hallgatólagosan mindenki megegyezett abban, hogy cigányoknak nincs eladó ingatlan. – A többségében cigányok lakta zsáktelepüléseket a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket célzó fejlesztési források nem érintik. A településre vezető utak többnyire járhatatlanok. – A bekötőút felújítása másodlagos, a két kistérséget összekötő gazdasági út rendbetételét fontosabbnak tartják, mert így lehetővé válik az áruszállítás a vállalkozók számára. A települések zsáktelepülések helyett zárt településekké válnak.

192

Lengyel Gabriella

Szilánkos mennyország*
Miskolcról
Kemény most jót nevetne rajtam: szeretem Miskolcot. Igen, mulatott minden irracionalitáson. Nem kötnek ide rokoni szálak, a Nagyalföld pásztorai, a Kisalföld földművesei az őseim. Persze ettől még köthetnének, a városlakók jó része paraszti eredetű, és sokan jöttek nem csak a hegyvidék falvaiból, de a távolabbi síkvidékről is – míg az én felmenőim, ha egyáltalán mozdultak, a fővárosban keresték jobbsorsukat. A gyerekkor földrajzóráiról megmaradt, hogy hazánk második legnagyobb városa, a nehézipar fellegvára; mint egy fantáziatörténet lebegő bolygóvárosa tűnt elém, a vártornyok/felhőkarcolók helyén óriási füstokádó gyárkémények, tűzvető kohók, mellettük izzó salakhegyek. Egyszer valóban eljutottam Diósgyőrbe, hogy mi Diósgyőr, és mi Miskolc, nemigen láttam át, szakmunkástanuló kamaszokkal folytattam suta beszélgetéseket, rengeteg vasra, csőre, mindenbe beivódó rozsdás porra emlékszem, kietlen kollégiumi termekre, zord kollégiumi nevelőkre. Északi cigánytelepekre, cigányos falvakba utazva sokszor vártam csatlakozásra a Tiszai pályaudvaron, hogy miért tiszai, máig nem értem,1 mindenesetre nagyon jó benyomást tettek rám a resti friss kirántotthússal bélelt zsömléi, hideg borsodi sörei. Az igazi találkozás ’88-ban történt. A munkanélküliség első látványos megjelenése hívta ide Havas Gábort – és kíséretében engem. A Szinva medrében takarító gumicsizmás cigány férfiak, a gyűjtött munkaügyi adatokból kirajzolódó élettörténetek, a ’70-es évek elejét idéző tanácsi osztályvezetők, szakszervezeti funkcionáriusok, a Békeszálló munkásbarakk nyomora, a Sajó partra tervezett cigány-gettó jelentették e találkozást, és többé nem engedtek el. Miskolc három arca rétegződik egymásra. A régi város, mely történészek munkáiból bontakozik ki, a levéltár régi térképeiből, évszázadokon át vezetett városi könyveiből, megyei, városi levelekből, iratokból – sokat e régiségek közül magam is tapintottam, szagoltam, lefényképeztem. Nyüzsgő, fontoskodó kisváros, nemességüket őrző iparosokkal, szőlősgazdákkal, kálvinista ellenállók, akik el-elbukva, ügyetlenkedve próbálják városi szabadságukat megváltani. A következő kép a felduzzasztott iparváros hanyatlása, a kopott szocreál koloszszusok, a lepusztult belváros, a sok tízezres lakótelepek, a kimerülő bányák, az elavuló nehézipar, mindezek felett az a dermesztő varjúkárogás a Sajó mentén, ahol
* Quimby 1 De persze tudom, hogy miért nevezik Tiszainak, a régebbi térképeken úgy szerepel, hogy M. kir. tiszavidéki vaspályafő.

193

az elhagyott repülőtéri laktanyába árvíz sújtotta cigány családokat költöztetett a városigazgatás. A város mai képe meglepően tiszta színekkel, éles fényekkel látszik: nagy szennyező gyárai már bezártak. Megejtő az az igyekezet, ahogy új szerepkörét keresi, mintha ismét városi szabadságát kellene megvásárolnia. Komolyan gondolta, hogy Európa kulturális fővárosa lehet, majd operák fesztiválvárosa, színházi sakk-mérkőzés, hegyteteji kőkori lelet-bemutató, a városi elit ötletelési kényszere. A ragyogónak képzelt főutcán lehulló stukkó öl, néhány márkás bolt mellett távol-keleti gagyi-áradat, az elkoszosodott kiadó portálok, szívfacsaróan kiürült épületek szülőföldem József körútját idézik. Igazgatási-oktatási központ? Kiegészítve bár ipari szolgáltató tevékenységekkel, de elegendő-e ez a nagyüzemekre beállt népességű város továbbéléséhez? A megismerés e három mozzanatát egymásra vetítve a város szövetének mélyen vibráló látványa nyílik meg. A középkori-koraújkori térszerkezet az utcák rajzaival, a patakok, vízfolyások medrével, hídjaival, malmaival, a bevezető utakkal, kapukkal, a környező dombok szőlőskertjeivel, borházaival képezi a látvány alapját. Ezt a szerkezetet töltik ki foglalkozás, jogállás, nemzetiség szerinti laza elkülönülésekben a városlakók. Bár megtévesztő lehet ez a visszavetítő megközelítés, hiszen a városlakók csoportjai maguk alakították évszázadok alatt az együttélésre alkalmas teret. A bővülő népesség vagy beilleszkedett a meglévő keretekbe, vagy újabb formákat csatolt a meglévőkhöz. Erre a szerves térformálódásra települt rá a 19-20. század fordulójának ipara és vasútépítése, megakasztva a város természetes terjeszkedését. A vasgyártáshoz kapcsolódó bányafejlesztések népes bányatelepeket hoztak létre, melyek alig kapcsolódtak a város életéhez, hasonlóan a vasgyár többezres kolóniájához, amely tervezett elkülönültségben élt. A nagyszabású városfejlesztési tervekből kevés valósult meg, rögzültek a nagyobb belső terek, a főbb útvonalak, ezek mentén emeletes bérházak, kertvárosias villák épültek. A Trianon utáni menekültek számára több kisebb lakónegyed épült, a város szegényeinek egy nagyobb barakk-telep jutott a város szélén.2 A század közepétől3 a szocialista nagyipar munkások, volt parasztok tízezreit mozdította a város felé, az ő letelepítésükre az ’50-es évektől a ’80-as évek közepéig hatalmas lakótelepek épültek a történelmi városmag köré. Az építkezések során jó épületekkel együtt több nyomornegyedet és cigánytelepet is lebontottak. A századvég gazdasági és társadalmi változásai nem módosították jelentősen a város térszerkezetét, a leállt bányák, kiürült gyárak ugyanott vannak, ahol voltak, miként a munkáskolóniák, lakótelepek is. A szegénynegyedek bontása akadozik, az utóbbi évtizedben kialakult egy nagyobb, városon kívüli szegény/cigány telep. Ezzel együtt szintén az utóbbi évek fejleménye, hogy a legjobb módú városlakók felépítették a maguk városszéli domboldali, gazdag szegregátumait.
2 Volt katonai terület, az első világháború alatt járványkórház, ma a nevezetes Szondi telep. 3 A második világháború után teljesült a Nagy-Miskolcról álmodók vágya, 1945-ben hozzácsatolták Diósgyőrt és Hejőcsabát, majd 1950-ben erősítésként a környező kisebb településeket.

194

Azt keresem, hogy ezekben az évszázadokon átívelő térbeli változásokban hol van a helyük a szegényeknek és cigányoknak, hol együtt, hol külön: milyen szegény elkülönülések alakulnak ki, a város szövetébe hová kapcsolódnak be a különböző korokban megjelenő cigányok. A középkor végi időkben, amennyire a forrásokból vissza lehet következtetni, a földtelen zsellérek egy-egy jobbágyi vagy nemesi telken4 éltek: a várost sok vízfolyás szabdalta, a telkek a földgazdálkodás szerveződése5 következtében hosszú, keskeny alakban többnyire a közlekedő úttól nyúltak le a vízfolyásig, a felső végükön állt a telek gazdájának háza, a lenti – valószínűleg értéktelenebb, de a vízáradásoknak mindenképpen inkább kitett – végükön a zsellérek háza, házai. A gazdálkodást kiszolgáló szegényebb iparosok, akik nem tudtak városi telekhez jutni, ugyancsak ilyen telekvégi házhelyeken éltek, nekik jól jött a víz közelsége. Kimondott zsellérsorok az egyházi gazdálkodás kiszolgálására alakultak ki először, majd a munkaigényes szőlőtermesztés kiterjedésével a város központilag új házhely sorokat nyitott a kötött gazdálkodáson kívüli kisebb telkekkel, a város határán kívül. Ezzel részben enyhíteni kívánták a zsellér lakhelyek zsúfoltságát, részben új munkaerőt vonzottak a szőlősgazdák számára nemcsak a környék szegényebbjei közül, de szlovák területekről is. Cigányokat a 17. század közepétől említenek a helyi források, ők kovácsok, mezőgazdasági eszközöket készítenek, javítanak. Lakóhelyük a zsellérek, szegényebb iparosok között van, egyházi zsellérsoron, tótok között nem találjuk őket. Nem tudjuk, kezdetben mennyien laktak házakban, azt tudjuk, hogy házak között épített sátrakban, kunyhókban is laktak. Mária Terézia korában házakat említenek az összeírások, peres iratok. Ebben az időben már nagyjából be is tudjuk azonosítani a lakóhelyeket többségükben a város északi határán, a Pece patak mentén húzódó zsellérsorokon, egy kisebb csoport élt a főutca egyik zsellérházakkal zsúfolt telkén. A Pece mentén zsellérek és kézművesek éltek, erre volt a fazekasok utcája is. A tűzveszély miatt komoly elővigyázatosságot követelt meg a városi tanács a tüzes szakmáknál, így a kovácsoktól is. 10-12 cigány család élt erre, kovácsok voltak és zenészek, amellett valamennyire gazdálkodtak is, jószágot, olykor engedéllyel lovat tartottak, így tudtak munka után menni, ha helyben nem volt elég, volt asszony, aki használtruhával kereskedett alkalmilag a városi piacon. Itt lakott az Újsor nevű helyen a városháza embere, Kozák János is vajdaként, amúgy kovács volt. A főutcán, a Piac utcán három család, apa és két házas fia élt, ők nem tűzveszélyes mesterséget űztek, bár foglalkozásukkal az akkori törvények6 határán egyensúlyoztak: zenészek voltak.
4 A város a diósgyőri uradalomhoz tartozott, földesura az uralkodó, vagy az, akinek zálogba adta. 5 A sajátos kötel-rendszer egy teljes jobbágytelket négy belső telekre, valamint négy külső szántóföldi és legelői részre osztott, ez a négy egység kötelben gazdálkodott. A kötel eredeti értelmében földmérő eszköz, átvitt értelmében kötelem a föld használói között. 6 A tiltó központi rendelkezésekkel szemben a helyi gyakorlat engedte a zenélést, bár a mulatozókkal,

195

A cigány családok adót fizettek, a férfiak katonáskodtak, legalábbis sorozták őket, a cigány emberek magyarul beszéltek – a periratok szó szerint idézik magyar nyelvű beszédüket, káromkodásaikat – , nem éltek elkülönítetten, foglalkozásuknak megfelelően tagolódtak be a város nem birtokos, nem vagyonos társadalomrészébe. A növekvő város beérte a városszéli szegénysorokat, ez történt nem csak az északi Pece parton, de délen az Avas hegy alatti lejtőkön is: megesett, hogy az egykori zsellérsor idővel a város úri negyede lett. A szegényeket vagy kijjebb, feljebb nyomták, de tovább élt az a Miskolcra olyannyira jellemző településalakzat is, amely szinte a kezdetektől máig elkíséri a szociális tér alakulását: egy nagyobb lakóegységen belül egymástól néha csak jelképesen elkülönülve él gazdag és szegény. Ennek a változatait jelzik a módos gazda telkén meghúzódó zsellérházak, a főutcai nemesi funduson megtelepült kézművesek, szolganépek, ezeket követi majd a városiasodás során amikor az úri házsor hátához nyomorúságos kis házacskák zegzugos együttese tapad – a zsellérházak utódai, sok gondot okozva a 19. század végének városrendezésekor, de a 20. század végéig is továbbélt ez a forma, amikor az emeletes városközponti házak hátsó felébe, hátsó udvaraiba nincstelen családokat költöztetett a városvezetés. Természetesen ekkor már nem volt szó az együttélés kölcsönös előnyökön nyugvó rendezett formáiról, mint az lehetett a kezdetekben. A sajátos együttéléssel párhuzamosan, vele egy időben alakulnak a tömbösödött szegregáció kezdetei. A korai időkben azt látjuk, hogy a cigányok a magyarok között élnek, külön, vagy két-három összetartozó család egymás közelében. Nincs körülhatárolt településrészük, a Pece mentéből idővel másfelé is költöznek. Amikor a Szinva partján először jelennek meg cigány lakta házak,7 a helyi cigány/magyar szegénység településtörténete fontos mozzanatának tanúi vagyunk. A város népességének, a jómódú osztálynak növekedése az őket kiszolgáló csoportok gyarapodását is megkívánta. A kézművesek, segédek, nem mezőgazdasági napszámosok száma gyarapodott, a városi belső szegény lakóhelyek száma korlátozott volt. Amikor a város délkeleti részén új, gazdálkodásra alkalmas területeket vontak be művelésbe, egy idő után a kezdetben nagy jobbágytelkek zsellértelkekkel, házhelyekkel teltek meg, hosszanti kis utcácskák épültek fel előbb a Szinva feletti lankán, majd följebb, újabb földeken, – ezt a felsőbb részt hívták aztán Gordonnak.8 A 19. század elejére párhuzamosan
hangoskodókkal szemben gyakran szigorúan járt el. Mindenesetre muzsikus megbüntetéséről nem hallottam eddig. 7 A délkelet felé is terjeszkedő városban a Szinva patak túloldalán, a Szirma felé vezető út mentén mértek újabb jobbágy- és zsellértelkeket. A cigányok az első időben valószínűleg a patak menti zsellértelkeken éltek. Négy család lakóhelye az 1783-as kéményösszeírás szerint: Szirma utza Földek lábain. Nincs kizárva, hogy új beköltözőkről lehet szó, egy névtaggal említi őket mind az 1781-es, mind az 1783-as összeírás, míg a többi régebben ismert összeírott többségében vezeték és keresztnéven szerepel. 8 A szántóföld tulajdonosa, Gordon Szabó István neve után.

196

épült szűk kis utcák sora borítja, az utcákat később, mint látjuk majd, foglalkozásokról nevezték el, olykor mesterutcákként, –közökként is emlegetve. A 19. század végéről pontos képet kapunk az 1880-as népszámlálás név és házszám szerint megmaradt adataiból. Ekkor már jócskán találunk itt cigány – főként muzsikus – családokat. Az áttelepülés, betelepülés folyamatáról nem sokat tudunk, a város történetírói vagy nem találtak erről a jelentős mozgásról forrásokat, vagy nem foglalkoztak velük.9 Általában is igaz, hogy minél messzebb megyünk időben, annál alaposabban fel van dolgozva a helyi cigányság története, köszönhetően főként Tóth Péter levéltáros történész munkásságának. A 19. századtól az érdeklődés csaknem megszűnik, hogy a közelmúlt feldolgozatlanságáról már nem is beszéljek. A levéltári munkát kevéssé, vagy felületesen végző helytörténeti köztudatban az terjedt el Miskolc 1929es monográfiája nyomán, hogy a 18. század második felében a Szinva partján levő cigánysoron éltek, majd onnan „húzódtak fel a Gordonba”.10 A Szinva partján ekkor nem volt cigánysor, a cigányok többségükben másfelé éltek ebben az időben. Az igaz, hogy száz év múlva a közeli Gordonban találjuk őket. Valóban szeretném tudni, mit értett a szerző felhúzódás alatt. Az 1880-as népszámlálásról11 nem készült részletes helyi feldolgozás. A gazdag anyag tartalmazza utcánként és házszámonként az ott lakók nevét, születési évét és helyét, vallását, családi állapotát, foglalkozását, és azt, hogy tud-e írni, tud-e olvasni. Egy telken, egy házszám alatt gyakran több család is él, ezeket nem mindig lehet biztosan elkülöníteni, ahogyan azt sem tudjuk, hogy egy házban, vagy egy telken, de több épületben élnek. A népszámlálás már nem tartalmaz sem nemzetiségi, sem jogállás szerinti megkülönböztetést, mint a korábbi összeírások, a cigányok név és foglalkozás alapján valószínűsíthetők.12
9 Tóth Péter több helyen utal az 1837-es cigány összeírásra, idézi a városi összeírásban megjelenő foglalkozásokat. A Miskolc története is említ néhány adatot, Miskolcon 32 adófizető család 106 taggal, és összevont járási életkori adatok. A megnevezett családonkénti adatok lennének érdekesek, de magát az összeírást a megyei levéltárban kikérésemre nem tudták előadni: hiányzik. Hogy hol lehet, azt nem tudják, vagy nem árulták el. 10 Leveles Erzsébetnek A 800 éves Miskolc címmel a Magyar városok monográfiája sorozat 5., Miskolccal foglalkozó kötetében (1929) megjelent tanulmánya más tévedéseket is tartalmaz a cigányokról, pl. szakadárokként azonosítja őket az 1780-as népszámlálás vallási kategóriáiban. Leveles Erzsébetnek ez a 18. századi Szinva parti cigánysorról felhúzódtak a Gordonba képe több helyen megjelenik továbbgondolás nélkül. A szakadár elméletet is feltűnik másoknál, Faragó Tamás a Miskolc története III. kötetében mutatja ki, hogy helytelen. 11 Nem lehet feledni, hogy csak két évvel vagyunk a miskolci árvízkatasztrófa után, amely emberéletek és lakóhelyek százait pusztította el. A Gordon veszteségeire nem találtam utalást. Mint magasan fekvő terület, a patakok megáradt vize nem veszélyeztette közvetlenül, de a hosszú ideig tartó hatalmas felhőszakadás a gyenge építményeket jelentősen károsíthatta. 12 További kutatás keretében a családi kapcsolatok jó része születési, esetenként házassági anyakönyvek segítségével tisztázható lenne.

197

198

A városrészt három utcanév jelzi, Alsó-Gordon és Felső-Gordon, valamint a felettük levő rövidebb Gilányi utca, efölött földek és temetők következnek. Az alsó és felső Gordon utakat sűrűn betelepült utcácskák kötik össze, ekkor még névtelenül, a telkek számozása folyamatosan halad, így az Alsó-Gordonon 209, a Felső-Gordonon 72, a Gilányi utcán 18 házszám szerepel. Az Alsó-Gordon lakói iparosok, segédek, vasúti munkások, napszámosok, kereskedők, kocsmárosok, szállítók. A 209 telekből csak hármon laknak cigányok, ők zenészek, napszámosok. A cigányok mellett kigyűjtöttem a zsidók lakta házszámokat is vallási megjelölésük szerint. A jövőbeni zsidó gettó csírái jelenhetnek itt meg: jó félévszázad múlva a Vészkorszak idején a Gordonon volt a zsidók számára kijelölt lakóhely, mondván, hogy itt úgyis sok zsidó él. Ez csak annyiban volt igaz, hogy itt valóban sok szegény zsidó élt, de zsidóként arányaiban nem több mint a város más, belterületi részein: a második világháború éveiben Miskolc lakosságának egyötödét adták, és a zsidóság jómódú része lényegesen jobb lakáskörülmények között élt, mint a gordoniak.13 1880-ban az Alsó-Gordonon 26 helyen laknak, iparosok, kereskedők, kocsmárosok. A Felső-Gordonon láthatóan általában szegényebb népesség él, kevesebb az iparos, több a napszámos, amellett, hogy néhány földműves is van. A 72 házszámból 13-on élnek cigányok: zenészek, napszámosok, két helyen kovácsok, 16 helyen zsidók: iparosok, kereskedők és napszámosok, ezekből két házszámon együtt élnek zsidók és cigányok. A Gilányi utca a legszegényebb, 18 telkéből heten élnek cigányok, ők zenészek, és kettőn zsidók, szegényebb kereskedők (szatócs, ócskavasas).
Alsó-Gordon házszámai 1,4 12,4 13 36,4 Felső-Gordon házszámai 18 22,2 56,5 59,1 Gilányi utca házszámai 38,9 11,1 30,5 4,5

cigányok lakta házszámok zsidók lakta házszámok a Gordon cigányok lakta házszámai a Gordon zsidók lakta házszámai

Összesen a 23 cigányok lakta házszám alatt 144 cigányként azonosítható embert számoltam meg, közülük 45 a 15 éven aluli. Ez a gyerekszám (31%) valamivel alacsonyabb a vártnál, több családban vannak házas, szülőképes korú felnőttek, de
13 A gettósítást szociálpolitikainak feltűntetett intézkedéssel akarták összekapcsolni, 160 vasutas családot költöztettek volna a városszerte kiürített és elkobzott zsidó lakásokba lakbérfizetési kedvezménnyel, költözési támogatással. A gettó nem valósult meg, a Gordon környéki nem zsidó lakosság tiltakozott a terv ellen. A város – és a borsodi falvak – zsidóságát, 15 ezer embert közvetlenül a diósgyőri téglagyári gyűjtőhelyről indították június 12. és 15. között a halálba. Arról semmiféle forrást nem találtam eddig, hogy mi történt az elhagyott lakásokkal és egyéb javakkal.

199

csak egy, vagy egyetlen gyerek sem szerepel az összeírásban. Lehet, hogy az adatfelvétel hiányosságai magyarázzák a jelenséget.14 A felnőttek között 28 zenész van, 6 kovács. 22 felnőtt tud írni-olvasni, a kovácsok írástudatlanok, valószínűleg hagyományos cigánykovácsok vagy szegkovácsok, nem tanult iparosok. Az írástudók között öt nő is van, fiatalok, városi születésűek. A felnőttek fele miskolci születésű, 22 férfi és 28 nő. Amennyire a bizonytalan családösszetételekből egyelőre meg lehet állapítani, általában vegyes miskolci/ nem miskolci párok alakultak, csak néhány a miskolci/miskolci, és mindössze három a nem miskolci/nem miskolci összetételű, ez utóbbiak valószínűleg beköltöző családok.15 A nem miskolci házastársak főként borsodi falvakból jöttek (kedveltek Gesztely, Vatta, Onga, Ábrány), többen Nógrádból és a Felvidékről, néhányan Abaújból és Szabolcsból. A cigányokon és zsidókon kívül a nevekből és a vallásból kiindulva német és tót iparosok, tót napszámosok is nagy számban éltek a Gordonon: kis területen összezsúfolva etnikailag és társadalmilag igen vegyes népesség. A századfordulón nevet kaptak az utcák,16 de az épített minőség egyre romlott, a városi növekedés újabb kiszolgáló személyzetet vonzott a környező vidékről. Ez a cigány családoknál többnyire nem jelent új beköltözést, inkább csak annyit, hogy az új miskolci/nem miskolci pár inkább választja a több lehetőséget ígérő városi lakóhelyet, mint a nem városit. A terjeszkedés az amúgy is szűk telkeken csak befelé volt lehetséges kicsiny, szükséganyagokból készült épületek hozzátoldásával, a mesterközök – látványra legalábbis – nyomorteleppé váltak. A városi cigányzenekarok megélhetést biztosítottak a családoknak, igaz, a kovácsolás, szegcsinálás megszűnőben volt. A két világháború közötti időben a Gordonon belüli társadalmi/lakásmódbeli különbségek növekedtek, alsó szélén jobb házak épültek, a közökben és a felső utakon zsúfoltság és szegénység.17 Bizonyos, hogy jó ideig etnikailag vegyes lakosságú volt, a Gordon felső
14 Egy helyen van 8, négy helyen 4, két helyen 3, három helyen 2, kilenc helyen 1 gyerek említve, négy helyen egyáltalán nincs gyermek. A helyzet tisztázását elősegíthetné a népszámlálás adatfelvételéhez készült központi és helyi utasítások vizsgálata, az utóbbiak remélhetőleg fellelhetők a városi iratok között. 15 Ongai férfi-nő testvérpár (Csiki) házasodott gesztelyi férfi-nő testvérpárral (Bancsók), az AlsóGordonra költöztek, gyerekeik már Miskolcon születtek, a férfiak zenészek. Az persze csak feltételezés, hogy a vezetéknév egyezés testvérkapcsolatot jelez., mindenesetre nem ritka máshol sem az ilyen jellegű keresztházasság. 16 A magyar költészet nagy hármasát használták erre a célra: Szinva menti Szirma utca Arany János, a fölötte menő Alsó-Gordon Vörösmarty lett, a Felső-Gordon pedig Petőfi nevét kapta. Az alsó és felső Gordon közötti sikátorokat így a nevezték el keletről nyugatra ábécé sorrendben haladva : Ács, Asztalos, Bádogos, Bognár, Borbély, Csizmadia, Cukrász, Esztergályos, Gubás, Kalapos, Kárpitos, Kovács, Kőműves, Lakatos, Mészáros, Molnár, Rostás, Szatócs utcák. A Gilányi utca maradt, helység- és létező miskolci családnév, a századforduló után már Ghillányinak írták. 17 Az I. világháború után a korabeli újságírói túlzás Európa legnagyobb egybefüggő nyomornegyede-

200

része fokozatosan vált a város muzsikuscigány telepévé. Jelképes – és egyben eufemisztikus – , ahogy a második világháború után években a Petőfi utcát18 átnevezték Dankó Pista utcának, a Gilányi – majd Ghillányinak írt – legfelső utcát pedig Bihari Jánosnak. A zenészek fiai közül ekkor már kevesen tanultak bele a mesterségbe, többségük más szakmát tanult vagy segédmunkásnak ment. A Gordont 1975-ben bontották le, a helyén épült fel a Vörösmarty lakótelep, felső határa ma is az eredeti helyén húzódó Dankó Pista utca.19 Kétszáz évet ível át a gordoni tömbösödő szegregáció története. A földmunkás zsellérek és szegény kézművesek megépítették fokról fokra, szűkösségükben kis házhelyekre összenyomva az utak hálózatát. Milyen jó lenne tudni, hogyan indult, hogyan, miért tervezték meg ezt a módot, ahogy megvalósult. Legalulra, a Szinva mellé is költözött már néhány cigány család. Hogyan, mikor, miért költöztek feljebb. Mikor kezdődött a zsidók beköltözése. Feltételezhetjük, hogy először az alsóbb, rendezettebb részre jöttek a vagyonosabbak, és később, a felsőbb telkekre a szegényebbek. Jöttek tótok, svábok, Miskolc vonzotta a kiszolgáló népeket, de helyet nem adott nekik, csak itt, a Gordonon. Jöttek a máshonnan kiszorult városi szegények is, napszámosok, házi, bolti szolgák, teherhúzók. Az óriási szegénytelep – először1944 tavaszán – színt vallott, elvállalta lényegét: a társadalmi elkülönítésre igazán alkalmas teret fejlesztett ki önmagában . Esetleges, hogy ezt a keretet történelmileg milyen emberi tartalommal töltjük meg. A zsidó gettó – igaz, nem realizálódott – tervét a cigányok elkülönítése követte. Nem tudjuk egyelőre, mennyire volt ez szándékolt a városvezetés részéről, mennyire avatkoztak közre, vagy csak hagyták – évtizedeken keresztül – kifejlődni az elkülönítő folyamatokat. Mindenesetre mire a lakótelepes városfejlesztés ide elért, már készen álltak a kiköltöztetendő cigánycsaládok befogadására a munkástelepek, bányásztelepek kiürített házai – ahonnan a rendezettebb, nem cigány családok boldogan költöztek régebbi, vagy addigra már felépült új lakótelepi lakásokba. A 19. században Miskolc népessége megháromszorozódott. A cigányság létszámának változásáról nincs biztos képünk. Az 1767-es összeírás 17 családban 35 felnőttet és 41 gyermeket mutat, az 1837-es 32 családot mutat 106 taggal. Az 1893-as összeírás az állandó letelepedettek között 36 lakóhelyet számol, ebből 14 ház, 15 putri vagy kunyhó, és 7 odú vagy egyéb (ide számítanak a barlang- vagy pincelakások), ezekben 292 ember él. Huzamosabb ideig tartózkodóként említ 43 embert, ők
ként említi. Hasonló jelzőt a Szondi telep is kapott. 18 Nem maradt a város Petőfi utca nélkül, a Szinva északi partján húzódó jómódú Urak utcájából lett Petőfi utca. 19 A Gilányi/Bihari János utcára kiterjeszkedett a szomszédos katolikus temető, éppen rálátni a megyei könyvtár helytörténeti gyűjteményének ablakaiból. Bihari Jánosról a lakótelep másik részén neveztek el egy újabb utcát.

201

napszám miatt, egy évnél hosszabb ideig tartózkodnak itt. A vándoroknál megjelenik egy karaván 3 kocsival, 3 lóval, sátor nélkül, ez a karaván 34 fős, van karavánon kívül még 3 vándorló. Miskolcon az összeírás a század végén 372 embert talál. Ha az állandó letelepedetteket nézzük, a Gordonon 23 házszámon lakik ebben az időben, vagyis a cigányösszeírásnál 13 évvel korábban a népszámláláshoz kapcsolódó népesség összeírás szerint 144 ember, nem valószínű, hogy az eltelt időben számuk és a cigányok lakta házak száma csökkent volna. Azt persze nem tudjuk, hogy az összeírók a Gordonon az épületeket milyen arányban minősítették háznak vagy kunyhónak, mint ahogy azt sem, hogy a gyerekek számbavételekor alaposabban jártak-e el, mint a népesség összeírása alkalmával. Valószínűnek látszik, hogy összességében az adatok valamelyest alábecsültek lehetnek, az pedig az összeírásoktól függetlenül is bizonyos, hogy a nyolcszázas évek végén nem csak a Gordonon éltek cigányok. Mindenképpen tekintetbe kell venni a kivételes egyéni életutak lehetőségét, amikor vagyonosodás, tekintélyszerzés, katonáskodás, beházasodás révén valaki sikeresen beépül a többségi társadalomba. Róla egy darabig még tudja és számon tartja környezete, hogy a cigányságból érkezett, de ez a kitartó asszimilációs küzdelem során halványulhat.20 Szervesen betagozódó elkülönüléseknek tekinthetjük azokat a települési módokat, amikor a cigány család esetleg egyedül, de többnyire közelálló családokkal együtt hozzá hasonló társadalmi helyzetű, foglalkozású nem cigány családok közé települ. Ilyen alakul ki a Nyakvágón, ahol téglaégetés folyik, többen költöztek a Meggyesalja szegény részébe, az Avas oldalán szőlőmunkások, zsellérek közé települtek (Danyivölgy barlanglakásokkal, Vincellérsor), és ilyen volt kiterjedtebb formában maga a Gordon is. Különbözik ezektől a nem cigányokkal együtt élő elkülönülésektől a formájában is zárt cigánytelep. Valószínűleg ilyen volt Miskolc és Diósgyőr határán, a Tatárdomb melletti Erdőalja telep. Diósgyőrön 1787-ben 7 családban 14 felnőttet és 13 gyereket számoltak össze, a férfiaknál zenélés és kovácsmunka van megjelölve, egy családfő katona, egy sánta családfő férfi koldul. 1893-ban az összeírás 124 embert mutat. Kérdés, hogy Diósgyőrben, az uradalmi központban hasonló képet mutat-e a cigányok kezdeti betelepedése, mint a mezővárosias Miskolcon. Ebben az esetben a település széli erdőaljai elkülönült telep későbbi, 19. századi csoportos megtelepülés is lehetett. A cigánytelep lakói hagyományosan vályogvetésből, uradalmi summásmunkából éltek, idővel gyári munkások lettek. Egy-kéthelyiséges kis sajátépítésű házakban laktak ellátat20 Megvolt – és megvan – ennek a társadalmi visszája is, amikor szegény, esett, netán menekülő nem cigány talál befogadást a cigányok között. Ilyenkor kérdéses, hogy a külvilág meddig tartja őt nem cigánynak.

202

lan, elhanyagolt környezetben. Az 1960-as évek második felétől – talán a telepfelszámolás jegyében – fokozatosan költöztették a családokat a főutca régi, műemlékjellegű – akkor még senkinek sem kellő – házaiba, így alakult ki végül öt udvarban a Blaha Lujza utcai szegregátum. Költöztek még családok a 80-as évektől a Számozott utcákba, a Vasgyári telepre, a Pereces kiürülő bányászkolóniájára. A cigánytelepet az 1990-es évek elején szüntették meg teljesen, utak, ipartelepek épültek arrafelé. Maga a Tatárdomb néhány utcából álló kertes családi házas bányásznegyed volt régebben, és munkásnegyed most is. Szélén jobb cigánylakta házak, Cinka Panna utca, 2000 után nagyobb szocpolos házak is épültek. Fontos kérdés, hogy milyen történeti kapcsolat – netán egyezés – van az egykori erdőaljai telep és a Tatárdomb bányász/munkás – ma már kereskedő, vállalkozó – cigánysága között. Miskolc délnyugati szélén, a diósgyőri vasgyár területe melletti Felső-Kallószeren21 is volt egy cigánytelep. A hagyomány szerint néhány szekeres cigánykaraván telepedett itt meg a századforduló környékén,22 kunyhókat építettek a városi tulajdonú területen, ez növekedett betelepülésekkel néhány évtized alatt a tudósításokban emlegetett „cigányfaluvá”. A területen a szomszédos kisebb gyárak (téglagyár, textilgyár, üveggyár) dolgozói számára közös munkáskolóniát terveztek építeni, ez irányította a figyelmet a cigánytelepre, az 1920/30-as években többször foglalkozott vele a helyi sajtó. A városvezetés úgy kívánta felszabadítani ezt a részt, hogy a cigányokat máshová költözteti innen, a város túlsó felén, a Sajó partján épít számukra egy új telepet. Íme, itt van előttünk félévszázaddal korábbról az 1988-as miskolci cigány-gettó terv történeti előképe. Nem tudni, mennyire volt sikeres az áttelepítés, nem elképzelhetetlen, hogy így keletkezett, vagy hozzátelepítéssel növekedett a Sajón túli Csorba-telep, melyet majd az 1974-es árvíz számol fel. A 20. század elejére a régi zsellérsoroknak, szegénynegyedeknek egy része maradt csak meg, nagyobb részüket benőtte a növekvő város polgárias építkezése. Munkásokra, szolgaszemélyzetre, napszámosokra fokozottan szükség volt, a munkaerő-ellátást a kor közlekedési viszonyai között ingázással nem lehetett tömegesen megoldani. Az állami tulajdonú vasgyár már korábban felépítette a maga üzemi hierarchiájának megfelelően tagolt lakónegyedét,23 a termelést ellátó perecesi bányája mellett hasonlóan a bányaüzem dolgozói hierarchiájának megfelelő egységekkel bányásztelepet épített. Ezek az állandó munkások odavonzására és megtartására
21 A kallózást a Szinvára épített fa-szerkezetekben végezték, erről nevezték el a környező mezőgazdasági területeket, a pataktól északra volt az Alsó-Kallószer, délre, az Avas felőli oldalon a Felső-Kallószer. A 19. század végén honvédségi gyakorlótér, téglagyár és a vasgyár övezte ezt a beépítetlen részt. 22 Nem lehetetlen, hogy arról a háromkocsis karavánról van szó, amelyet az előbb idézett 1893-as cigányösszeírás itt talált, és a vándorlók közé sorolt – éppen a megtelepülés pillanatában. 23 Oktatási, művelődési, hitéleti, egészségügyi ellátást is kiépítettek olyannyira, hogy az ipari-lakóhelyi egység többször megpróbált önálló településsé válni.

203

szolgáltak, a változó létszámú időszaki munkásokat a városi szegénynegyedek tartották készenlétben. A 20-as/30-as években néhányszázas ipari üzemek számára munkáskolóniákat, kisebb telepeket terveztek városi közreműködéssel, ezek egy része meg is épült a kor színvonalán szűkös, de rendezett életkeretet nyújtva (120150 négyszögölön 2-3 helyiséges téglaház gyenge alapozással, kiskerttel)24.A vasgyárnak a belső, gyártelepi részénél gyengébb építésűek a Szinván túli Számozott utcák sorházai, hasonló munkáskolóniák épültek Hejőcsabán a mészüzemhez, és Miskolctapolcán a kőbányához. A napszámosok, alkalmi munkások, szolgaszemélyzet, a városi szegénység hagyományos lakóhelyei közül megmaradtak részben a belterület szűk zugai, udvarai, épültek még ezekhez közös udvaros, földszintes kis bérlakások. A külső területek közül a megmaradt legnépesebb – és legnevezetesebb – a Danyivölgy, az Avas északnyugati oldaláról tekint le a városra: régi zsellérházak, hozzáépített kunyhók, és többtucatnyi mészkőbe vájt, olykor többhelyiséges barlanglakás. Az 1880-as népszámlálás csakis napszámosokat jegyez itt fel, megjelent a Danyivölgy részeként a Tótsor, talán a belterületi Tót utca külvárosi továbbéléseként. Cigányként beazonosítható családot nem találtam, Szabó Zoltán az 1930-as években már vegyes magyar-cigány nyomortelepről tudósít. A Danyivölgy túlélte a rendszerek változásait, az utóbbi 20 évben fokozatosan cigány elkülönüléssé vált, néhány megmaradt nemcigány szegény családdal. A barlanglakásokat már megszűntették, de valamikori borospincékben ma is laknak. Új szegénytelep alakult ki a két világháború között a város északi-keleti határán, a Tetemvár pincesorai szélén, a dögtemető mellett Honfoglaló néven25: kijelölt területen sajátépítésű kicsiny házakban – inkább kunyhókban – lakhatnak, akiknek máshol már semmi nem jutott, a kilakoltatottak, a teljesen nincstelenek. A városi szegénység nagy elkülönüléseinek, a tömbösödő szegregációnak két példáját ismerjük. Az egyik a Gordon, a másik a Szondi telep. A Gordon, mint láttuk, évszázados alakulás során jutott abba az állapotba, hogy etnikai gettónak megfelelő keretet adjon. A Szondi gettó-keretként készen született: katonai telephely adta az alapját, vagyis lényege volt az elkülönülés. Nagy különbség a kettő között, hogy a Gordon egyedi építkezésekkel, módosításokkal szervesen alakult lakói szükségleteihez, így minden nyomorúságával együtt valamelyest élhető környezetet nyújtott, míg a Szondi a katonai egyformasággal merev és rideg alapja volt a szegénytelepnek. A város keleti szélén, a pályaudvar közelében tüzérségi laktanya volt, mellette a Sajó felé épült fel az első világháború kezdetén
24 Nagyjából, mint 40-50 év múlva a cigánytelep-felszámolások cs-lakásai. 25 A környék, a Szentpéteri út túloldala tele van ősmagyar utcanevekkel: Botond, Lehel, Bulcsú , Álmos, stb. , valószínűleg ebbe a sorba találták beleillőnek a Honfoglaló elnevezést. Bár más településeken is találunk Honfoglaló nevű új telepeket, ezek inkább 45 utáni képződmények.

204

egy hatalmas katonai barakk-kórház, járványkórház részleggel. A háború után a katonaságnak nem volt szüksége az egységre, visszakerült városi kezelésbe a terület – a felszerelés nélkül, az építményekkel együtt. A városvezetés ezt praktikusan a lakásszűkösség enyhítésére szánta. A fabarakkokat idővel átépítették, lakásokat alakítottak ki, építettek is melléjük téglából hasonló sorházakat. 1920-tól a Felvidékről több ezer menekült érkezett, egy részüknek a telep északi oldalán húztak fel négylakásos házakban kicsiny, de a barakkokénál jobbminőségű lakásokat – ez a Vay úti a későbbi József Attila telep.26 Szondy György, a miskolci tüzérezred névadója, a 30-as években jelenik meg az akkori telephatár utcaneveként, ezután az egész telepet Szondy telepként emlegetik máig.27 A városi tulajdonú telepen mindig is szegény emberek éltek, a 20-as évektől több száz család, napszámosok, alkalmi munkások, rokkantak, férfi nélkül maradt töredékcsaládok. 45 után, az iparosodás beindulásától a falvakból beáramló új munkaerő töltötte fel a barakklakásokat. A nagy építkezések megkezdésével jutottak az itteniek jobb lakáshoz tanácsi kiutalással vagy gyári segédlettel. Cigányok a 70-es évek elejéig nem éltek nagyobb számban a Szondi telepen. Ahogy nemigen éltek a munkáskolóniákon sem, kivéve azokat, akik egyéni asszimilációs életútjukon jutottak megbecsült gyári munkához, és vele lakáshoz. A 70-es években időben nagyjából összekapcsolódik a Gordon lebontása, a Csorba vagy Sajóparti cigánytelep megszűnése, az Avas lakótelepeinek megnyitása, és a nagyipar rendületlen igénye szakképzetlen, alacsony képzettségű munkaerő28 iránt. A Szondi, és a tőle csak elrendezésében különböző József Attila telepen a 80as évekre jelentősen emelkedett a cigány családok aránya, miután a nem cigányok folyamatosan költöztek jobb körülmények közé. Kaptak persze avasi lakótelepi kiutalást jogosultsággal – érvényes lakásigényléssel és három gyerekkel – bíró cigány családok is. A 80-as évek végére érte el a kettős telep csúcspontját majd ötszáz lakással. A körülmények ekkor már lényegesen rosszabbra fordultak, a házak állapota leromlott, munkanélküliség és reménytelenség öntötte el telepet. A lakók legnagyobb része cigány volt: az első világháborús katonai térszerkezet adta a keretét a város
26 A 20-as években innen távolabb, egy másik volt gyakorlóterületen építettek vízzel, gázzal ellátott családi házakból lakónegyedet a menekült tisztviselőknek, ez a dr.Hodosay Sándor telep az akkori polgármesterről. Az utcák Temesvár, Pozsony, Kolozsvár, Kassa nevét viselik – ábécé sorrendben, mint a Gordon mesterutcáinál, csak itt nyugatról keletre haladva. 27 Időközben a név y-a i-re szelídült, jobban mondva felváltva használják, akár még egyazon hivatalos szövegben is. 28 A nagyipari termelés szerkezetének konzerválása megkívánta a betanított munkát vagy gyári képzésű alacsony szintű szakmunkát végezni hajlandó munkáscsoportok utánpótlását. Az ipari munkásság generációk közötti mobilitása miatt ez egyre inkább csak külső forrásból volt lehetséges, így jutottak városi lehetőséghez a falusi szegények és fokozott lehetőséghez a városi cigányok. Az ipari munkahelyeken kívül a növekvő népesség növekvő szolgáltató/kiszolgáló személyzetet kívánt meg.

205

legnagyobb etnikai-társadalmi-lakóhelyi elkülönülésének. A telep felszámolásáról már 1992-ben városi határozat született, 15 év múlva, a terület felértékelődésének köszönhetően következett be, hogy a házak jórészét 2008-ra lebontották. Az eredeti elképzelés szerint a másfél hektáros területet megvevő vállalkozói csoport hasonló színvonalú cserelakás biztosított volna a lakóknak, vagy megváltást fizetett volna.29 Jogvédői tiltakozásra a lebontott családokat az önkormányzatnak, vagyis az ingatlankezelőnek kellett elhelyeznie Cserelakásokat a város leromlott, szlamos részein találtak, ugyanazok az ismert szegregátumok jöttek szóba a diósgyőri Számozott utcáktól a miskolctapolcai Kőbányáig.30 A Szondi telep néhány házát, vagy egy-egy lakását már korábban lebontották, lakhatatlanná tették vagy mert összeomlott, vagy mert kilakoltatás után önkényesek beköltözését így akadályozták meg. A megmaradt 20-25 lakásban félig lebontott házakban, a métermagas törmelék és szemét között ma is emberek élnek. Néhány éve, 2002 és 2004 között, amikor a rendezetlen státuszú családokat lakásvesztés fenyegette, a cigány kisebbségi önkormányzat szervezésében városi (első lakáshoz jutási) támogatással és a családok szocpol-keretének felhasználásával komfortos, manzárdos, előkertes három- és négylakásos sorházak épültek a telep délkeleti határán 18 lakással. 2005-ben mellette épült fel szintén a CKÖ kezdeményezésére, de már a miskolci ingatlankezelő programjaként 24 komfortos szociális bérlakással egy egyemeletes, belsőudvaros nagy lakóház. Különös helyzet alakult így ki: a cigányok, hogy meneküljenek az otthontalanságtól, vagy attól, hogy a város másik részén másik lepusztult ház lepusztult lakásába kerüljenek, maguk betonozzák be elszigeteltségüket. 1945-ben, január elsején létrejött Nagy-Miskolc: Diósgyőrt és Hejőcsabát Miskolchoz csatolták.31 Ezzel a város meghatározta további fejlődési irányát, egészen eltérő jellegű városrészek között kellene kapcsolatot, harmóniát teremteni, ami az addigi Miskolcnál is nehezen ment. Az egyesítéssel lemondtak a szerves fejlődés lehetőségéről, igaz, ez akkoriban máshol sem volt lényeges szempont, így Miskolc esetében is fontosabb volt, hogy az országos jelentőségű diósgyőri ipar a város súlyát növelje. A városrészi széttöredezettség végigkíséri a 45 utáni változásokat, és
29 A megváltás tervezett összege olyan alacsony volt (egy és másfél millió forint között), hogy abból Miskolcon nem lehet elfogadható lakást vásárolni. 30 Valószínűleg ekkor kerültek be egyes családok a Szondiról/József Attiláról az elhíresült avasi Fészekrakó programba, melyet az ügyészség vizsgál, és már le is tartóztattak néhányat a szervezők közül. Természetesen nem az Ingatlankezelő közvetítésével, hanem úgy, hogy a bontásban érintett megoldatlan helyzetű családok (jogcím nélküliek, vagy ott élő, de külön lakásra nem jogosult családegységek) ezen az úton találtak fedelet maguknak. 31 1950-ben további környező községek kapcsolódtak a városhoz: Görömböly, Szirma, Hámor, 1981-ben Bükkszentlászló.

206

talán innen – is – lehet eredeztetni azt a tehetetlenséget, amivel a városvezetés mai területi szociális és etnikai nehézségeit kezeli. A helyi kohászat, a gép- és fegyvergyártás a kapcsolódó bányászattal a vas és acél országában kiemelt szerepet kapott.32 A néhány ezresről több tízezresre növekedett nehézipari komplexum magához vonzotta a környék, majd a tágabb környék munkássá válni hajlandó/kényszerülő parasztságát.33 Sorban épültek a lakótelepek, kezdetben hagyományos, majd salakblokkos technikával Diósgyőrben, később házgyári technikával miskolci területeken. Legnagyobb teljesítménye a kornak az avasi lakótelep megépítése volt több ütemben, csúcsidejében 40 ezer ember számára.34 Az építkezések az útban levő városrészeket lerombolták, így szűnt meg a Honfoglaló telep és a Gordon is sok más jó-rossz épülettel együtt. A figyelem az új, csoportos építésekre irányult, az egyedi építkezéseket és régebbi városrészek gondozását elhanyagolták, különösen a belső városrészek és a városközpont romlottak le. A 60-as/70-es években igen vonzó volt a lakótelepi lakások újszerű kényelme, komfortja. Először a tehetősebbek, elismertebbek jutottak lakótelepi lakáshoz, majd mikor már – némi túlzással – csak a szegényebbek és idősebbek maradtak a régi részeken, az irány megváltozott, és a 80-as években a gazdagabbak, vezető állásúak, értelmiségiek igyekeztek a lakótelepekről a kertvárosi övezetben építkezni, ezzel egy időben – más ízlésvilágot jelezve – megnőtt a felújítandó nagy belvárosi lakások vonzereje is. A helyi cigányság a háború utáni évtizedekben a városi és a városszéli falusias szegénység életét élte. Bár korábbi adataink erről az időszakról nincsenek, látványos növekedést jelenlétükben nem tapasztalunk, 1970-ben a városi vezetés 1,3 %-ra teszi arányukat, ez az akkori 170 ezres népességből 2200-at jelent. Láttuk, hogy nagyobb csoportjuk élt a Gordonon, városias muzsikuscigányok. A diósgyőri tatárdombi/erdőaljai telepen inkább falusias megélhetést követtek, amíg lehetett, a mezőgazdasági idénymunkának, vályogvetésnek idővel vége szakadt. A harmadik cigánytelep a sajó-parti Csorba telep volt. Ennek a kialakulása is bizonytalan, az valószínű, hogy többször költöztették őket. Jórészt időszaki mezőgazdasági munkát végeztek, előbb a Sajón túli bulgárkertészeknél, majd az ottani téeszben, régebben volt vályogvetés, tapasztás, kosárfonás is. A telep megszűnése előtt hatlakásos beton sorházakban éltek, a bővülő családok hozzáépítettek kisebb házacskákat is. Magyarcigányok voltak ők is, mint a
32 Jelentőségét, a kapott figyelmet csak kissé csökkentette a sztálinvárosi fejlesztés. 33 Bár ennek még nem láttam írott nyomát, de elképzelhető, hogy ideológiai döntés volt itt is a letelepítés mögött. Eszerint inkább válhat öntudatos munkás, igazabban szólva a munkaszervezetnek és a városi politikai vezetésnek lekötelezett irányítható dolgozó a városban családostól megtelepülő, vagy itt családot alapító falusi emberből, mint a kétlaki életet folytató, munkásszállón lakó parasztmunkásból, akit családja és munkájának egy része továbbra is a faluhoz köt. 34 A várostervezés még messzebbre ment, a második évezredre 350 ezres városról álmodtak.

207

város többi csoportja, volt közöttük három oláhcigány család, akik lovat és jószágot tartottak. Összesen mintegy száz családról beszélnek a visszaemlékezők. 1974 novemberében mosta el a telepet az árvíz. A viszonylag békés időszak után zaklatottabb korszak következik a cigányság életében. A Gordont fokozatosan bontják, ahogy fokozatosan építik az új Vörösmarty lakónegyedet a helyére. Néhány érdemes cigánycsalád az új lakótelepen kap lakást, többségükben a Békeszállóra kerülnek. A Békeszálló hagyományos munkáskolónia formájában épült a 40-es évek végén a Győri kapu magasságában, az egykori Felső-Kallószer melletti területen, felvonulási épületeknek, átmeneti munkásszállásnak szánták eredetileg, melyek az akkor kezdődő nagy építkezéseket szolgálták ki. Később betelepült munkások éltek családostól a szoba-konyha-kamra-előkertes sorházakban, kétszer hat lakás volt egy épületben. Ahogy az LKM, a Digép dolgozói jobb lakásokhoz jutottak, a felszabadult helyekre a lebontott lakóhelyű cigány családokat költöztették. Ezután a nemcigány családok közül csak a legesettebbek maradtak, és a 80-as évek végére a Békeszálló a Szondi mellett a város nevezetes – újtelepítésű – cigánytelepévé vált. A tatárdombi/erdőaljai telep lakóit fokozatosan költöztették ki, több évtizedig húzódott el a telep felszámolása. Az ottaniak többnyire maradtak Diósgyőrön, először a főutca régi házaiba kerültek, majd később, a 80-as évek végétől a Számozott utcák munkáskolóniájába és a Pereces bányásztelepére. A Csorba telep árvíz sújtotta családjai jutottak talán a legnehezebb helyzetbe, hiszen nekik hirtelen kellett életteret, megélhetést, és többnyire közösséget is váltaniuk. Kisebb csoportokban szétszórtan telepítették őket a közeli Szondi/József Attila telepre, a központi belváros hátsó udvaraiba és nagyobb lakásaiba, a Búza téri piac melletti utcák leromlott házaiban komfort nélküli lakásokba. Megoldásként ekkor jönnek számba az elhagyott katonai épületek, egyik egy egészen távoli, kieső helyen, a Sajóhoz közel fekvő repülőtéri laktanya, ahol egészen a 2000-es évek közepéig éltek családok, a másik egy közelebbi sajátos hely, melyet csak az Álmosudvarként emlegetnek. Az Álmos utca a Szentpéteri kapu környéki volt lovassági laktanya északi határoló utcája, az Álmos-udvar ebben nagy, egyemeletes épület-együttes, melyet az ötvenes évek elején alakítottak jelenlegi formájára. Az egy-kétszobás, vízvezetékes lakásokban hivatásos katonák, majd rendőrök is laktak. Itt kapott lakóhelyet 15 csorbatelepi család, ahová később csak cigánycsaládokat utaltak, így alakult ki e városi jelképként szolgáló cigány elkülönülés. A 70-es/80-as évek a cigányság számának növekedését hozzák. Tóth Pál 1987-es nagy (teljeskörűséget célzó) kutatásából tudjuk, hogy arányuk ekkor a lakosság 5 százaléka körül mozog, ami 10-12 ezer embert jelent. Adatai szerint különösen az

208

1977-1982 közötti időszakban volt jelentős a megye falvaiból a családos betelepülés. A kínálkozó, bár alacsony színvonalú lakáslehetőségekhez alacsony színvonalú munkalehetőségek is adottak voltak.35 A többgyerekesek lakáshoz juttatásának rendszerében, mely a 80-as évekig tartott, sok miskolci cigány család is eljutott az Avas lakótelepre.36 Ebben az időben jelennek meg az üzemi munkához kapcsolódva nagyobb számban a hejőcsabai mésztelepi kolónián és a tapolcai kőbánya kolóniáján. Tóth Pál kedvező foglalkoztatottsági adatai talán az utolsó jó évről tudósítanak, hiszen 1988-ban már működik a munkaügyi központ, már közmunkában tisztítják a Szinva medrét a főként cigány munkanélküli férfiak. Az évtized közepére erős cigányellenes hangulat alakul ki a városban.37 A cigányok létszámát jóval magasabbra becsülték a ténylegesnél, 20 ezerről beszéltek, túlbecsülték a Belvárosban lakók számát is, különösen a Széchenyi főutcára költöztetettek szúrtak szemet.38 A városi tanácsi és politikai vezetés a közhangulat lecsillapítására azt tervezte, hogy látványosan kiköltöztetik a cigányokat a főutcáról, amivel két célt is elérnek, lecsillapítják az indulatokat, valamint felszabadítják az újból kívánatossá vált központi régi polgári lakásokat. Újból a Sajó partjára akarták őket költöztetni, mint 1939-ben, és ahonnan 1974-ben elmosta őket az árvíz. Kis alapterületű, komfort nélküli lakásokat terveztek, négyet egy épületben, vízcsap az utcán, vagy a ház előtt, még nem volt eldöntve. Az épületeket úgy helyezték volna el körben, ahogy régen – az építész képzelete szerint – a vándorcigányok szekerei álltak. A terület teljesen üres, ellátatlan, óvoda, iskola több kilométerre van. A lakások négyzetméter ára csökkent építési minőségük ellenére a fővárosi négyzetméter árak körül lett volna. A meglepő erejű ellenállás, melyet a szerveződő helyi cigányság és fővárosi értelmiségiek – általuk a már szabadon beszélő országos média – mutattak, 1989-ben megakadályozta a terv megvalósítását.39
35 1987-ben a munkaképes korú férfiak 76 százaléka, a nők 47 százaléka volt aktív kereső, emellett a nők 32 százaléka gyesen, gyeden volt. Az emberek többsége segédmunkásként dolgozott, a férfiak 54, a nők 76 százaléka, betanított munkát végzett a férfiak 17, a nők 10 százaléka, szakmunkás volt a férfiak 21, a nők 8 százaléka. 36 Tóth Pál kutatócsoportja 204 cigány családnál járt az Avason 1987-ben, ez a vizsgált háztartások egyötöde. 37 Valószínűleg ez a közhangulat segítette Tóth Pálék egyetemi kutatócsoportját az átfogó miskolci cigányvizsgálat tanácsi megrendeléséhez. Az adatok és a megszületett elemzések azonban már senkit nem érdekeltek. 38 Mély jelentésű legendák kerengtek arról, hogy bizonyos fővárosi párt-potentátokat hogyan pofoztak fel szemtelen cigány fiatalok a villamosmegállóban a főutcán, ráadásul a nevezetes Villanyrendőrnél. 39 Az ellenállás előkészítésében magam is részt vettem, több interjút készítettem városi politikai vezetőkkel, műszaki vezetőkkel, magával az építésszel is beszéltem, megkaptam a terveket. A tényleges akciókban már nem tudtam munkálkodni, mert kisbabám érkezését vártam.

209

A városi tanácsnak ekkor még volt egy 25 darabos cs-lakás kerete. Ezekből a Martin-telep40 szélén, a Mura utcában akartak csendben egy kisebb telepet felépíteni. A helyi lakók tiltakozása miatt kiegyeztek 12 ház felépítésében, a keret maradékával nem tudom, mi történt. Ez a cs-házas sor két oldalról beépítve ma is áll, a házak különböző formájúak, van, amit manzárdosítottak, bővítettek szocpol segédlettel, egy-két kivétellel rendben tartottak, a kertek gondozottak, berendezésük a környező kertek mintáját követi a kerítésekkel együtt. A családok egy része összetartozik, együtt építkeztek itt. Előbb gyári munka, majd munkanélküliség, később piacozás, alkalmi munka adja a megélhetést. Kis játszóteret és sportpályát építettek maguknak a rét szélén, amiket ismeretlenek időnként éjszaka szemétlerakónak használnak. A 80-as évek végével a miskolci ipar és bányászat megrendült, majd tönkrement. A városvezetés új üzemek idehívásával, a tágan vett szolgáltatás-ipar fejlesztésével igyekszik pótolni. A város lakossága 15 százalékkal csökkent két évtized alatt1985höz képest. Az elköltözés kétirányú, a szegényebbek próbálkoznak a környező falvakban olcsóbb megélhetéssel, és a jól képzettek, mozgékonyak teremtenek fővárosi, dunántúli új egzisztenciát. A helyi cigányság munkanélkülivé vált, alkalmi munka, feketemunka, alkalmi kereskedés, piacozás, fémgyűjtés, feketekereskedelem ad bizonytalan megélhetést. Vállalkozásból, építkezésekből, fém-felvásárlásból, uzsorázásból csak nagyon kevesen tudnak meggazdagodni. A magasabb bérű, drágább fenntartású lakásokban hatalmas hátralékok halmozódtak fel, gyakori a lakásvesztés. Közüzemi hátralék miatt kilakoltatás még az olcsóbb lakásoknál is előfordul. Erőteljes a magán-lakáspiac, néhány százezer forintos, részletben fizethető kölcsönnel vagy részletre történő vásárlással hozzá lehet jutni valamilyen fedélhez, borospincéhez, rossz hétvégi házhoz, omladozó régifajta zsellérházhoz. A város vezetése 1991-ben határozatot hozott „a szociális követelményeknek meg nem felelő lakóterületek felszámolásához szükséges program elkészítésének és ütemezett végrehajtásának szükségességéről”. Azóta több hullámban nekilendült, majd elhalt a felszámolási igyekezet. Először a Belvárosból költöztették ki a cigányokat cserelakással, hátralék esetén kilakoltatással, méltányosságból szükséglakással. Ezután fontosságban a Pereces, a Szondi/József Attila telep és a Békeszálló következik. Itt befektetőkről, építési beruházókról van szó, ezért a felszámolás, kiköltöztetés, pénzmegváltás vagy cserelakás felkínálása, ahogy láttuk, általában részleges vagy részletekben történő és bizonytalan. A munkáskolóniák közül felszámolták a hejőcsabai Mésztelep sorházait, egy épület maradt öt lakással, és
40 A Martin-telep, ma Martin-Kertváros a pályaudvar és Szirma között fekszik, rendezett, családi házas környék.

210

megszűntek az északkelet-avasi Muszkás-oldalon volt leromlott kolónia-házak is.41 A diósgyőri főutcáról is elköltöztették már, és egymás után számolják fel másutt is az esetlegesen alakuló sűrűsödéseket, nagyobb közös udvaros egységeket, mint amilyen volt Hejőcsabán a Csabavezér út 55, vagy a kimondottan jó környéken levő Görgey úti kapualj. A gyakorlat azt mutatja, hogy a lebontott lakású vagy kiköltöztetett családok ugyanazokban a lepusztult, szlamos városrészekben, utcákban kapnak önkormányzati lakóhelyet. Erősen növekszik a Számozott utcákba költözők aránya,42 költöznek az ipari műemléki vasgyári telepre, a tapolcai kőbányai kolóniára43, a Tetemvár alján levő Petőfi tér 1-be, a Búza térről nyíló Szendrey utcába, a vasúti pálya és a Szinva találkozásban levő Lenke, Gizella és Sarolta utcát vízfelőli elhanyagolt közös udvaros házaiba, ahol a vízpart gyakran szemétlerakó is egyben. Az Avason is vannak önkormányzati lakások, sűrűsödnek a II. ütemnek nevezett terület egyes lépcsőházaiban, de van 10 emeletes leromlott külsejű ház a III. ütemben is. Kapnak kiutalást az Álmos-udvarra, és a közelében levő 20 emeletes toronyház44 bizonyos emeleteire is. A miskolci ingatlankezelő (MIK) csak az önkormányzati tulajdonú lakásokkal, és az önkormányzattal szerződésben álló bérlőkkel foglalkozik, nem tudja, hogy egy-egy kritikus területen valójában hányan élnek önkormányzati és magántulajdonban. Amikor a bérlőnek a MIK felmondja a jogviszonyt, magánúton keres megoldást. Ha jogcím nélküli, mondjuk önkényes lakásfoglaló, lebontás vagy felújítás miatti kiköltöztetéskor saját megoldást kell keresnie. Így az ellátatlan környezetű, nagyon leromlott és nagyon olcsó magántulajdonú területeken egyre nő a cigányok lakta házak száma. Ilyenek az Avas oldalán a Danyi völgy a Tótsorral, mellette a Muszkás oldal, Ruzsini oldal, ahol hagyományosan szegények, zsellérek, napszámosok éltek. Ilyen a Bábonyibérc Újsora,45 eredeti céljuktól eltérően használt,
41 Itt jelenleg őrzött terület van, a salakhegyekből korábban szegények, cigányok próbáltak fémet kibányászni, most ezt szervezetten mások teszik. 42 A szomszédos diógyőri stadion szurkoló népe elképesztően ocsmány bejegyzésekkel illeti a Számozott utcák cigányságát a városi net-oldalakon. 43 Itt a legrosszabb kolónia-sorokat lebontották, öt nagyobb sorházat meghagytak. Ezek tűrhető állapotban vannak, de víz nincs bennük. Tapolca évek óta próbálkozik leválni Miskolcról, a kezdeményezés sorsa még mindig bizonytalan. Mindenesetre a miskolci ingatlankezelő nem javít már az épületeken, inkább azt hallani, hogy további – lehetőleg problémás – családok beköltöztetését tervezi. Ez persze csak szóbeszéd. 44 A 20 emelet valójában csak 18, talán a földszintet és a pincét is hozzászámolták. Bejáratánál hajléktalanok élnek, igen elhanyagolt a lépcsőház, a lift. Minden évben van öngyilkos, aki a tetejéről veti magát a mélybe. 45 Az Újsor alatt mély völgyben húzódik a Pece patak medre, a meder túloldalán szegénysor, de fölötte ott magasodik a Bábonyibérc másik vonulata, a tetején Miskolc legfényesebb új lakónegyedével.

211

vagyis lakott borospincékkel, borházakkal, hasonlóan a Tetemvár három pincesora.46 A magántulajdonú menedékek közé tartozik az eltérő jellegű Vikendtelep is a Sajó partján. Az 1960-as években alakították ki kis telkeken, sűrűn egymás mellé épített hétvégi házakkal. Az állandó beköltözés szórványosan már a 70-es/80-as években elkezdődött. A lakók a hétvégi házakat, amennyire a hely engedte, bővítették, többségükben rossz állapotú, gyenge építmények. A belső utakon nagy a sár, iskola, óvoda több kilométerre van. Vegyesen lakják cigányok és nemcigányok. Az utóbbi 10-12 évben újabb megoldási lehetőség bontakozott ki a város szegényei előtt, újabb állomás a lakások, szegénynegyedet közötti körtáncban, a Lyukó. A Lyukó patak mentén, a bánya bejáratához vezető út két oldalán kilométereken át kisebb-nagyobb telkek, hétvégi házak, téliesített kisebb házak, egy-egy központ körül parasztházak, hétvégi házak vegyesen, van egy-egy nagyobb gazdaság is jószággal, itt lehet állatot tartani. Alábányászott zártkertes külterület. A kertes részeken főként az LKM munkásai alakítottak ki hétvégi pihenőhelyet, Kék acél kertek, Kohász kertek, Fazola kertek, sokan ki is költöztek nyugdíjas idejükre, a városi lakást vagy eladták, vagy átadták családjuknak. A 90-es években jelentek meg a szükségből ide költöző családok, szegények, cigányok. Régi parasztházakat, fűthető nyaralókat vettek, vagy telket, és itt olcsón építkeztek rá. Ahogy növekedett a számuk, úgy csökkent az ingatlanok értéke. Zűrös családok beköltözésével megjelentek a betörések, kerti lopások is. Vannak házak, amelyek elhanyagoltak, romosak, és vannak karbantartott, vízzel ellátott épületek is, nagyon vegyes a kép minden szempontból. A kertes, hétvégi házas telkek inkább az út bal oldalán, a családosok, az itt élők házai inkább a jobb oldalán vannak.47 Buszjárat van a hegy teteje, a 2004-ben megszűnt bánya bejárata és a diósgyőri főtér között, a gyerekek ezzel járnak óvodába, iskolába. A területről senkinek sincs pontos ismerete, az bizonyos, hogy 1600 választópolgár él a lyukói körzetben, de az is valószínű, hogy jócskán vannak bejelentés nélkül. Ha a bejelentés nélküliek számát a bejelentettek egynegyedére tesszük, és a felnőttekhez még hozzáteszünk egyharmadnyi gyereket, azaz kiskorút, akkor megkapjuk azt a háromezres számot, amit a hatóságok emlegetnek. Kik is kerülnek ide a gyári munkás hétvégi kertesek és a helyi gazdálkodókon túl? Elsősorban azok, akiknek fel kellett adniuk városi lakásukat a
46 A borospincéknél, pincesoroknál nem kell feltétlenül földbevájt lakásokra gondolnunk, a pincéket gyakran betömték, vagy maguk beomlottak, és az eléjük emelt borház földfeletti házként funkcionál. Az gyakran előfordul, hogy a lakhatónak mondható ház hátsó vége benyúlik a domboldalba. Az ilyen lakás persze hideg, dohos, nedves, penészes, ez azonban nem zárja ki, hogy szocpol támogatással is vásárolható legyen. Emellett valódi borospincékben is élnek gyerekes családok. Ma. Miskolcon. 47 A bal oldalon, az úrias övezetben is előfordult, hogy fiatal cigány pár a Perecesről itt vett hétvégi házat, most téliesítik, napközben farkaskutyáik őrzik az építkezést.

212

magas költségek, eladósodás, lebontás miatt, vagy magánsorsuk alakult úgy, hogy olcsóbb, egyszerűbb körülmények közé akartak jönni, esetleg fiatal pár tudja itt a közös életet kezdeni. A magántulajdonú lakás eladása, az önkormányzati, a lebontott megváltása elegendő ahhoz, hogy itt telket véve saját maguk kis házat építsenek, vagy kész házat téliesítsenek. Jönnek ide az önkényesként elmenekültek, a kilakoltatottak, családi segítséggel, kölcsönnel jutnak hajlékhoz, vagy meglevő házhoz toldanak hozzá. Húznak itt fel sátrat hajléktalanok, akik nem kérnek a szálló-életből. És minden bizonnyal valóban vannak a társadalmon kívülre rekedtek is, akik búvóhelyet keresnek ebben a szövevényes világban. A város nem tud mit kezdeti a Lyukóval, az ott élő több ezer emberrel. Megpróbálta kriminalizálni, úgy beállítani, mintha folytonos bűnözés színhelye lenne, a veszélyességét hangsúlyozta, hogy hajléktalanok, szlovák, ukrán, román bűnözők bujkálnak a bokrai között. Eltolni is próbálta magától, hiszen nem csak miskolciak vannak itt, jönnek a megye más falvaiból is. Megpróbálta etnicizálni: Lyukó egy hatalmas cigánytelep lett! Az Integrált Városfejlesztési Stratégia Antiszegregációs Tervében ott tartanak, hogy 2010-re ki kell dolgozni a programot a lakhatási körülmények javítására. Maga az Antiszegregációs Terv a terület differenciált felszámolását javasolja – hosszú távon. A Lyukó példájánál keresve sem lehetne jobb eszközt találni arra, hogy a város felelőseit, vezetőit, gondolkodó embereit szembenézésre kényszerítse a valósággal. A valóságot – ők, vagy elődeik – már évtizedek óta lesütött szemmel kerülgetik. Hagyták előbb a Nagy-Miskolc, majd a 350 ezres Miskolc bűvöletébe ringatni magukat. Lelkesedéssel bíztatták a várost, amikor felszívta magába a falvak népét, parasztjait, cigányait, hogy most sajnálkozva tűrjék, hogy „a történelem” tehetetlenségre, munkátlanságra, kiszolgáltatottságra kárhoztassa ugyanezeket. És mit műveltek a cigányaikkal, de nem csak a cigányaikkal, hanem nemcigány szegényeikkel is?! Egyre kijjebb tolták őket a még éppen élhető világból, egyben megszabták azt a szűk kört, amelyen belül keringhetnek – otthont keresve, de nem találva. De most hibáztak, túltolták őket a képletes és valóságos határon egyaránt. …Szeretem Miskolcot. Az írás az EÖKIK számára készített tanulmány egyik fejezetének átdolgozott kivonata. Rövidített változata megjelent még: Beszélő, 2009. július-augusztus

213

Hidvégi-B. Attila

Cigányok elleni támadások Magyarországon, 2008–2009
Néhány éve még csak internetes játékok, számítógépes programok borzolták a kedélyeket a cigányok kiirtásának „szent küldetéséről”, viszont kilépve a virtuális világból 2008-ra valósággá vált az Oláh Action. Cigányok házait gyújtották fel, kézigránátokat dobtak alvó emberek otthonaira, éjjel, álmukban lőttek agyon, sebesítettek meg nőket, férfiakat és gyermekeket. Bár a sorozatgyilkosság gyanúsítottjait elfogták, a támadásoknak ezzel közel sem biztos, hogy vége, tekintettel már csak arra is, hogy több bűncselekményben még ma sincs gyanúsított. Összeállításunkban a romák elleni támadások, a magyar kriminalisztikában egyedülálló gyilkosság-sorozat eseményeit állítottuk időrendi sorrendbe. 2008. január 22. A Baranya megyei Szigetváron két roma származású nőt bántalmazott a város főterén öt barcsi fiatalember. Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett előéletű elkövetőkkel szemben. A szkinhed benyomását keltő 18-23 év közötti fiatalok rendszeresen italoztak együtt egy presszóban, ahol nyíltan hangoztatták, hogy „nem bírják a cigányokat”, majd a banda egyik tagja úgy gondolta, hogy, „ha a cigányok verhetnek magyarokat, akkor a magyarok is verhetnek cigányokat”. Ezzel a céllal vezérelve felszálltak a Barcsról Pécsre tartó vonatra, de mivel jegyet nem váltottak, a kalauz Szigetvárnál leszállította őket. Úgy döntöttek: hazautaznak, de előbb cigányt vernek. Az arcukat kapucnival, sállal, sísapkával takarták el, s amikor a roma asszony lánya kíséretében egy parkon keresztül hazafelé tartott a moziból, rájuk támadtak. Egyikük előzetes szóváltás nélkül bokszerrel megütötte a nőt, aki ettől azonnal összeesett. A verésbe ekkor a többiek is bekapcsolódtak, áldozatukat többször megütötték és megrúgták. A lány eközben elrohant segítségért, az egyik támadó lánccal a kezében utána futott, de nem érte utol. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség hamar elfogta az elkövetőket, akik előbb elismerték, majd tagadták, hogy kizárólag cigányverést akartak. Az egyik elkövető, fiatal kora miatt szabadlábon védekezhetett, míg másik négy társa 6 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. A Pécsi Városi Bíróság első fokú, novemberi ítéletében úgy határozott, hogy az etnikai jellegű motivációt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, ezért csak garázdaságban, valamint testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

215

J. Mátét egy év; három évre felfüggesztett fogházbüntetésre, M. Rolandot egy év három hónap, K. Balázst tizenegy, S. Zsoltot kilenc, M. Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A Baranya Megyei Bíróság 2009. április 10-én hozott jogerős ítéletében viszont azt állapította meg, hogy a városi bíróság helytelen következtetései miatt a tényállás részben megalapozatlan volt, ezért etnikai csoport tagja elleni erőszak elkövetésében mondta ki bűnösnek és súlyosabb ítélettel, szabadságvesztésre ítélte őket. Az ítélet indoklásában elhangzott: az elkövetés módja, körülményei, a tanúk beszámolói, a vádlottak rendőrségen tett beismerő vallomásai, az egyikük bőrére tetovált cigányellenes vers, a házkutatások során talált, önkényuralmi jelképekkel díszített tárgyak, valamint nyilvános helyen tett nyilatkozataik a bizonyítékok zárt láncolatát alkotják. Ebből pedig kétséget kizáróan megállapítható, hogy azért bántalmazták áldozatukat, mert az a cigány kisebbséghez tartozik. A jogerős ítélet szerint M. Gyulát 1 év (3 év próbaidőre felfüggesztett) börtönbüntetéssel, J. Mátét 1 év 6 hónap (4 év próbaidőre felfüggesztett) fogházbüntetéssel, S. Zsoltot 1 év 6 hónap, M. Rolandot 2 év 2 hónap, K. Balázst pedig 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a megyei bíróság. 2008. március 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon felgyújtották a kunmadarasi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjének házát, falára horogkeresztet és gyalázkodó feliratokat festettek. A 13x6 méteres lakóépület és a hozzá tartozó garázs tetőszerkezete teljesen kiégett, a bútorok használhatatlanná váltak. Az épület falára azt festették: „Így járnak a véresszájú komcsik, Kolompár kutyája”. A tűzvizsgálat megállapította, szándékos gyújtogatás történt, a rendőrség emiatt indított nyomozást. A tettes máig ismeretlen. 2008. március 15. A Veszprém megyei Tapolcán két 17 éves fiú egy szórakozóhely közelében előzetes szóváltás nélkül összevert és megrugdosott egy roma férfit az utcán. A 32 éves áldozat életveszélyes állapotban, kómában került az ajkai kórházba. A bíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt előzetes letartóztatásba helyzete a két fiatalkorú támadót, akik valószínűleg „csak jó balhénak” tartották a verést, mert a rendőrség álláspontja szerint nincs bizonyíték arra, hogy a férfit a származása miatt verték volna meg. 2008. április 14. Faddon bejelentés érkezik a rendőrségre, hogy egy ház padlásán és egyik helyiségében szándékos gyújtogatás történt, majd 26-án a ház tulajdonosa azt közölte a rendőrséggel, hogy Molotov-koktélt dobtak a házára, akkor azonban nem keletkezett tűz. Ezután csoportos garázdaság miatt kellett a rendőrségnek intézkednie, mert a ház tu-

216

lajdonosa és családja elindult, hogy bosszút álljon azokon, akik szerinte a gyújtogatást elkövették. Több embert bántalmaztak, karddal is fenyegetőztek. Júniusban a faddi falunapra a szervezők a Magyar Gárda és a Gój Motorosok Egyesületének tagjait is meghívták, ahol a nagyközség lakóinak együttélési szabályzatát is bemutatták. 2008. június 3. A Fejér megyei Pátkán Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra. Senki nem sérült meg, de az egyik háznak kigyulladt az ablakpárkánya és a redőnye, a másiknak a homlokzata kormozódott be. A harmadik épület ablakát betörte a Molotovkoktél, s a szoba – ahol a gyerekek aludtak – mintegy két négyzetméteren lángra kapott. A rendőrség közveszély okozás megalapozott gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az Országos Polgárőr Szövetség közleményben cáfolta azt a sajtóhírt, hogy helybeli polgárőrök dobták volna a gyújtópalackokat, ennek ellenére a rendőrség őrizetbe vett három polgárőrt, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. Az 1600 lelkes falu lakosai hirtelenjében összehívott falugyűlésen döntöttek arról, hogy aláírásgyűjtést kezdenek, hogy tanúsítsák, a Molotov-koktélos támadáshoz nincs közük a polgárőröknek, családtagjaik számára pedig gyűjtést kezdeményeztek. Két nappal később, egy lakossági fórumon kiáltványt fogadtak el a helyi polgárőrök védelmében, aztán a résztvevők békés, ám demonstratív sétát tettek a romák lakta utcákon. Néhány ott lakó – félreértve a helyzetet – botokkal, vasrudakkal, kaszával indult meg a sétálók felé, de tettlegességre nem került sor. A rendőrség egy héttel a gyújtogatás elkövetése után tudatta: „a három, már előzetes letartóztatásban levő személlyel szemben a rendőrség megalapozott gyanúját a személyi, tárgyi és okirati bizonyítékok mellett az egyik gyanúsított részletes, a bűncselekmény többi résztvevőjének szerepét is feltáró vallomása is alátámasztja”. A Polgári Összefogás Pátkáért Civil Szövetség falugyűlést szervezett, ahol a Magyar Gárda másfél száz tagja is megjelent. Füri Béla (független) polgármester bejelentette: a község képviselőtestülete megalkotta Pátka község együttélési szabályzatát, amely rögzíti mindazokat a helyi „törvényeket”, amelyek betartása a békés együttélés, a falu nyugalma érdekében valamennyi pátkai állampolgár számára kötelező lesz. A dokumentumot át akarták adni a roma közösség képviselőinek, de közülük senki nem vette át. A polgárőrök pere jelenleg a Fejér Megyei Bíróságon zajlik, az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat több emberen elkövetett, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolják. 2008. június 15. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén kocsmai szóváltást követően egy 40 éves helyi lakos késsel megölt egy 14 éves roma fiút, 16 éves társát pedig súlyosan megsebesítette. A rendőrség a nyomozás elején megállapította, hogy nem etnikai

217

alapú a bűncselekmény. A megyei bíróság egy évvel később nem jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától, és elrendelte a férfi kényszergyógykezelését. A nem jogerős ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem enyhítésért és eltérő minősítés meghatározásáért fellebbezett, így a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. 2008. július 21. A Pest megyei Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra. Több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de sérülés nem történt. Egy hónappal korábban, egy szerelmi háromszög miatt két család között alakult ki konfliktus a településen. A cigányok által lakott utcába költözött nem cigány házaspár nőtagja közeli kapcsolatba került egy fiatal cigány fiúval. A megcsalt férj pofon vágta a szeretőt és még aznap éjjel a Magyar Gárdát hívta segítségül, hogy elköltözhessen a faluból. Utóbb kiderült: nem az érintett család házát támadták meg az ismeretlenek. A romák elleni fegyveres támadássorozatban ez volt az első bűncselekmény. 2008. augusztus 8. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára. A nő súlyos sérülést szenvedett, kórházba szállították. Az egyik épületben gyermekek is voltak, de nem sérült meg senki. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, miután telefonon értesült a helyi kisebbségi vezetőktől a bűncselekményről, úgy fogalmazott: a galgagyörki éjszakai támadás folytatása történhetett, ezért a rendőrség álláspontjával ellentétben úgy látja, etnikai alapú támadássorozatról van szó. Bencze József országos rendőrfőkapitány úgy döntött, az ügy vizsgálatát a Nemzeti Nyomozó Iroda veszi át, és több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult nyomozás. A Molotov-koktélos támadások miatt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök felkérte az igazságügyi tárca vezetőjét, készítsen javaslatot arra, hogyan lehet fokozni a rendőri jelenlétet a kistelepüléseken a közbiztonság javítása érdekében. 2008. augusztus 19. Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták meg egy többségében romák lakta lakóház ablakait, és életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves cigány kislányt. A rendőrség két nappal később azonosította és elfogta a gyanúsítottakat. A térfigyelő kamerák adatai alapján megállapították, hogy a garázdaságban tizenegyen, de tevőlegesen csak hatan vettek részt. A városi bíróság az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítottak közül az egyik fiatal felnőtt esetében – aki ellen egyébként más ügyben már folyik büntetőeljárás – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt

218

el. A négy fiatalkorú és két fiatal felnőtt gyanúsított közül egy tagadta a bűncselekmény elkövetését, öten viszont beismerő vallomást tettek. Mint mondták, azért dobálták be kővel az ablakokat, mert meg akarták bosszulni azt, hogy egy társukat a házban lakók korábban megverték. A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy az életveszélyt okozó bűncselekményt szándékosan követték el, megállapítása szerint gondatlanságból elkövetett bűncselekményről van szó. 2008. szeptember 5. A hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán lövéseket adtak le egy cigányok által lakott házra. Személyi sérülés nem történt. A helyi cigány önkormányzat elnöke szerint a család kimondottan szegény, nincs haragosuk, békésen, probléma nélkül éltek a faluban, így ok nélkül lőttek rá a házukra. Később viszont úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy uzsorakölcsön miatt támadták meg őket. A megyei rendőrkapitányság több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, és 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. 2008. szeptember 17. Kézigránátot dobtak hajnalban Siófokon egy családi ház udvarába, amely az épület falának tövében felrobbant. A rendőrség robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. 2008. szeptember 29. A Heves megyei Tarnabodon a hajnali órákban lövéseket adtak le és Molotovkoktélokat hajítottak családi házakra. Sérülés nem történt. Az egyik épületben meggyulladt egy ablakkeret és a szőnyeg. A lángokat a bennlakók megfékezték. Másnap a rendőrség három cigány fiatalt tartóztatott le, mert egy tanú arról számolt be, hogy a támadást megelőző napokban egy lefűrészelt csövű vadászfegyvert láttak az egyik férfinál, akinek a ruházata hasonlított a támadók öltözékéhez. A nyomszakértők ráadásul lőpornyomokat találtak a kezükön és ruházatukon. A három férfi 11 hónapig volt előzetes letartóztatásban, és csak akkor engedték őket szabadon, amikor elfogták a feltételezett elkövetőket. A három roma férfi kártérítési pert indított a magyar állam ellen. A rendőrség annak ellenére, hogy három roma gyanúsítottat tartott fogva, továbbra is a romák elleni sorozat-bűncselekmény részeként kezelte az ügyet. 2008. október 15. Kőszárhegyen ismeretlenek Molotov koktélokat dobtak egy családi házra. Az épületben többen tartózkodtak, de senki nem sérült meg. Az ügyben csoportos garázdaság gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

219

2008. november 3. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra. A támadásban egy 43 éves roma férfi és testvére, egy 40 éves nő életét vesztette. Őket akkor érte a halálos lövés, amikor az égő lakás berendezéseit próbálták eloltani. A redőnyön keresztül behatoló sörétek azonnal végeztek a testvérpárral, a nő férje pedig könnyebb sérülést szenvedett. Roma vezetők azonnal a helyszínre siettek és tájékozódtak az esetről, próbálták megnyugtatni a romákat. Draskovics Tibor rendészeti miniszter bejelentette: a rendőrség kiemelt ügyként kezeli a Nagycsécsen történt gyilkosságot, és a történtek kiderítésére külön nyomozócsoportot hoz létre. Az országos rendőrfőkapitány által kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjat 10 millióra emelte fel a miniszter. Miközben az ország különböző részeiről roma vezetők érkeztek a tragédia színhelyére gyertyagyújtásra és virrasztásra, a fővárosi kormányellenes tüntetésekről ismert szervezetek „szolidaritási béketüntetést” hirdettek a felgyújtott ház közelébe, ahol felszólat volna Morvai Krisztina jogvédő és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is, de a rendőrség megtiltotta a rendezvény megtartását. November 10-én eltemették a testvérpárt. A gyászszertartáson a roma közéleti személyiségek mellett jelen volt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is. 2008. november 18. Kézigránátot dobtak be egy pécsi roma család házának ablakán, éjszaka. A családot este háromnegyed tizenegykor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, három gyermekük közül kettőt – az egyik három, a mási ötéves – a mentők sokkos állapotban szállították kórházba. A rendőrség még éjjel elismerte, hogy az áldozatok romák, de a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a vizsgálat adataira hivatkozva kijelentette: nem etnikai jellegű támadásról van szó. Az elhunyt férfi az életmódja miatt ismert személy volt rendőrségi körökben. Másnap reggel azonnali tanácskozásra hívta össze a kisebbségi ombudsman a magyarországi vezető roma politikusokat és közéleti személyiségeket a romákat ért támadások miatt. Kállai Ernő soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. A telefonos beszélgetésben az ombudsman közölte az altábornaggyal: elfogadhatatlannak, a bűnügyi nyomozástan szabályaival is ellentétesnek tartja, hogy egy kirívóan erőszakos, a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekmény kapcsán szinte azonnal – feltehetően érdemi vizsgálat nélkül – a rendőrség kizárja az esetleges rasszista motívumot. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a megbeszélés után tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján kijelentette: a roma közösség elvárja a hatóságoktól, hogy megfelelő védelmet kapjon, ezért azt sürgette, hogy állítsanak fel egy országos hatáskörrel rendelkező nyomozócsoportot, amely mielőbb felderíti a romák ellen elkövetett bűncselekményeket.

220

Bencze József országos rendőrfőkapitány, megfogadva Kállai Ernő javaslatát, még aznap elrendelte az országos hatáskörű nyomozócsoport felállítását a romák ellen elkövetett kézigránátos, fegyveres támadások felderítésére, és tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a pécsi gyilkosság ügyében. A nyomozócsoport a Nemzeti Nyomozó Iroda felderítő nyomozóiból és a megyei kapitányságok szakembereiből állt, és hatáskörébe ekkor már 51 támadás kivizsgálása tartozott. A csapatba profilalkotók, fegyverszakértők és felderítő nyomozók is bekapcsolódtak, de roma szakembereket is delegáltak. A nyomozócsoport 16, romák sérelmére elkövetett támadás ügyében kezdte meg a nyomozást. Házi István, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese ekkor tudatta a sajtóval, hogy még a nyáron egy Balaton-parti roma vállalkozó telephelyére is bedobtak egy robbanószerkezetet, így vizsgálják azt is, hogy a pécsi vagy a korábbi támadások között milyen összefüggés lehet. Bencze József november 21-én a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában bejelentette: a romák elleni támadásokat vizsgálva a rendőrség néhány ügy között lát olyan összefüggéseket, amelyek arra engednek következtetni, hogy ugyanaz lehetett az elkövető. A nagycsécsi és a pécsi gyilkosságokban kitűzött 10-10 millió forint mellett egy-egy millió forintot ajánlottak fel az illetékes rendőr-főkapitányságok annak a tizennégy, romák elleni támadásnak az esetében, amelyben nem történt személyi sérülés. Az altábornagy elismerte, hogy a megyei rendőrségi szóvivő „elhamarkodottan nyilatkozott” az esteleges etnikai motívum kizárásáról, mert mint fogalmazott, ezt csak az elkövető elfogása után lehet egyértelműen cáfolni vagy bizonyítani. Az elkövetőket 2009. február 27-én sikerült elfognia a rendőrségnek. A kézigránátos gyilkosságot két testvér, a 45 éves kővágószőlősi B. Jenő és a 43 éves pécsi B. János követte el, ráadásul az egyik gyanúsított több mint másfél évtizedig rendőr volt, és a szomszédban lakott, míg testvére a kővágószőlősi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője volt. Az elkövetők ismerték áldozataikat, és ölési szándékkal dobták otthonukba a kézigránátot, de tettük indítéka nem a rasszizmus, hanem személyes ok volt. 2008. november 20. Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára, de a gyújtópalack még az udvaron széttört, így a házban tartózkodó tizenkét ember közül senki sem sérült meg. A megtámadott család nem sokkal korábban költözött Ózd környékéről Pusztadobosra. 2008. december 15. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca cigánytelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát súrolta a lövedék.

221

2009. január 4. Ismeretlenek néhány, a cigányságot fenyegető plakátot helyeztek el a szabolcsi Rakamazon. Ezen felháborodva több tucat helybeli roma kezdett gyülekezni a településen, közülük sokan ásókkal, kapákkal és más szerszámokkal is felfegyverkeztek. Egyikük egy szamurájkardot is magával hozott, ellene szabálysértési eljárást indítottak. 2009. február 22. Tatárszentgyörgyön kigyulladt egy roma család háza, egy férfi és egy gyermek holttestét találták a tűzoltók a kiégett épületben, nem tudni mi okozta a tüzet. Ez volt az első hírközlés az esetről, amelyet reggel 7 óra előtt hat perccel közölt az MTI az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása alapján. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság másfél órával később az közölte: egy 5 éves gyermek és édesapja halt meg a hétfő hajnali lakástűzben, a balesetben egy 3 és egy 6 éves gyermek, valamint az édesanyjuk súlyosan megsérült. Az elsődleges tűzvizsgálói vélemény szerint a családi házban elektromos zárlat okozta a tüzet, az eset körülményeit a dabasi rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja. A helyszínre érkező körzeti orvos elsődlegesen füstmérgezést állapított meg a halál okaként. A tragédia helyszínén tájékozódott Mohácsi Viktória, akkori EP-képviselő, Kolompár Orbán OCÖ-elnök és több megyei cigány vezető is, akik azért jelentek meg délelőtt 9 óra körül, mert a szemtanúk, rokonok és szomszédok elmondása alapján a házat felgyújtották, lövések dördültek, és a 27 éves apát és 5 éves kisfiát agyonlőtték, a rendőrség viszont megpróbálja eltusolni az ügyet. A rendőrök először levonultak a helyszínről, de miután az országos vezetők megjelentek, ismét helyszínelésbe kezdtek, majd egy szalagot húztak ki a ház körül. Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőrség sajtószóvivője fél 12 körül megerősítette, hogy a ház udvarán a hóban töltényhüvelyeket fedeztek fel, ám elmondása szerint eddig semmi sem bizonyítja, hogy lövések dördültek volna el. Az esetleges Molotov-koktélos támadásról, illetve gyilkosságról szóló, ugyancsak a helyszínről származó híresztelésekre reagálva a szóvivő kijelentette: a rendőrség csak a boncolási jegyzőkönyv birtokában nyilatkozhat az elhunytak halálának pontos okáról. Ennek, illetve a tűzvédelmi jegyzőkönyvek elkészültéig nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni, és újra kijelentette: az elsődleges szakvélemények alapján elektromos zárlat okozta a tatárszentgyörgyi lakástüzet. Eközben az elhunyt férfi édesapja, illetve a társaságában tartózkodó több helybéli lakos a ház udvarán, a hóban, a bejáratától 15-20 méterre vértócsát látott. Attól nem messze találták meg a rokonok azt a négy, sörétes puskából származó töltényhüvelyt, amit átadtak a rendőröknek, és ezt elmondták az egyre nagyobb számban kivonuló újságíróknak is.

222

A sárgára színezett, mintegy 60 négyzetméteres ház tetőszerkezete teljesen kiégett, a tető beszakadt, a mennyezet beomlott, így a berendezési tárgyak egy része is megégett, a lakás falain pedig lövésnyomokat lehetett látni. Délben Kolompár Orbán és Mohácsi Viktória az MTI-nek telefonon nyilatkozva kijelentette: Molotov-koktéllal gyújtották fel a családi házat, és a kisfiút és édesapját sörétes fegyverrel agyonlőtték. Mohácsi Viktória szemtanúk beszámolójára hivatkozva azt mondta: az ötéves kisfiút és 27 éves édesapját akkor érte a halálos lövés, amikor kimenekültek az égő házból. A rendőrség másfél órával később sem kívánta megerősíteni a roma vezetők kijelentését. A titkolózás fala csak délután 14 óra 39 perckor tört meg az MTI gyorshírének kiadásával: Bencze József országos rendőrfőkapitány egy budapesti sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva közölte: „nem tudom cáfolni, hogy lövésnyomok találhatók a Tatárszentgyörgyön elhunytakon”. Az MTI 14 óra 39 perckor kiadott rövidhírében az altábornagy közlése alapján azt tudatta: a rendőrök soron kívüli boncolást rendeltek el, ennek során idegenkezűségre utaló nyomokat találtak. Az MTI 15 óra 8 perckor kiadott hírében már arról számolt be, hogy szemtanúk elmondása szerint a támadás éjjel egy óra körül történt. Lövéseket hallottak és lángokat láttak, erre rohantak ki otthonukból és próbáltak a család segítségére sietni. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az apa ölében fogta kisfiát, amikor menekült az égő házból, a lövések ekkor érték mindkettőjüket. Az apa a bejárati ajtótól mintegy 15 méterre eshetett össze, őt és gyermekét a szomszédok próbálták elsősegélyben részesíteni. Újabb fordulat 15 óra 36 perckor, az MTI gyorshírének kiadásával történt: Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője a boncolási jegyzőkönyv eddigi eredményét ismertetve közölte: az apán és a kisfiún fegyverből származó lövésnyomokat találtak az orvosszakértők, így megállapították, hogy halálukat erőszak okozta. Mivel az elsődleges tűzvizsgálat elektromos tüzet állapított meg, ezért közigazgatási eljárásban indítottak vizsgálatot, majd miután a halottszemle során lövésnyomokat fedeztek fel az áldozatokon, azonnal átminősítették a nyomozást emberölési ügyre. Azt, hogy a tűz valójában mitől keletkezett, még vizsgálják – mondta az ezredes. Közölte azt is: az ügyben 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman délután bejelentette: a romák elleni gyilkosságok, támadások és megnyilvánulások miatt, tekintettel a helyzet súlyosságára, élve törvény adta lehetőségével, kedden fel kíván szólalni az Országgyűlés előtt. (A kisebbségi és az ombudsmani törvény szerint rendkívüli helyzetben lehetősége vagy akár kötelessége felszólalnia az országgyűlési biztosnak, erre 1995 óta egyetlen alkalommal sem volt példa. Ombudsman csak éves beszámolója alkalmából szólalt fel eddig a parlamentben.) A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési

223

biztosa azt mondta: „véget kell vetni a képmutató és kétértelmű politikai nyilatkozatoknak, az elhallgatásoknak, a gyűlöletbeszédet tulajdonképpen védelmébe vevő, a szólásszabadságra hivatkozó elméleti jogászkodásnak”. Kijelentette: „a romák és a bűnözés állítólagos kapcsolatának folyamatos hangsúlyozása, és az előítéletes gondolkozásra építő felelőtlen politizálás következtében alapvető erkölcsi gátak omlanak le, és ez nyilvánvaló táptalaja az erőszakos cselekményeknek. (…)„Nem állítható, hogy Magyarországon lenne olyan törvényes keretek között működő politikai párt, amely a romákkal szembeni erőszakra buzdítana, de szembetűnik, hogy e cselekményekkel párhuzamosan a mértékadó közbeszédben egyre általánosabbak, hovatovább ’szalonképesek’ a nyíltan vagy alig burkoltan romaellenes megnyilvánulások. Roma és nem roma származású állampolgárok egyre inkább azt érzik, hogy a magyar állam nem képes a biztonságukat garantálni, ezért nemcsak a kisebbségi jogok országgyűlési biztosaként, hanem ebben az országban élni akaró magyar állampolgárként is tiltakozom e folyamat ellen” – jelentette ki. Az OCÖ elnöke soha nem látott társadalmi összefogást sürgetett, mert véleménye szerint csak ez szolgálhatja és valósíthatja meg a társadalmi békét, a romák védelmét. Kolompár Orbán egyben nyugalomra intette a cigányságot, mert mint fogalmazott, az erőszak nem szülhet erőszakot. Megszólalt Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom elnöke is: a tatárszentgyörgyi eset „fényesen igazolja”, hogy Magyarországon nincs közbiztonság, a rendőrség tehetetlen, ezért pedig egyértelműen a kormány tehető felelőssé. Látszik, hogy a kormány alkalmatlan ennek a problémának a kezelésére, ezért új cigánypolitikára és új kormányra lenne szükség. Farkas Flórián szerint az államnak elsősorban azokon a településeken kellene a rendőri jelenlétet biztosítania, ahol nagy a nyomor és jelentős a cigányság számaránya, ugyanakkor úgy vélte, hogy ez is csak tüneti kezelés, mert „ha a cigányság integrációjában valami megoldás nem következik be, akkor polgárháborús helyzet lesz Magyarországon”. A Pest megyei Tatárszentgyörgy neve 2007 decemberében került a köztudatba, amikor a Magyar Gárda a vidék közbiztonságáért jelszóval felvonulást tartott a településen. Ez a vonulás volt az egyik kiváltó oka a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását kimondó bírói ítéletnek. A vonulást a település polgármestere előbb engedélyezte, majd visszavonta hozzájárulását. A gárda végül megtartotta felvonulását, amellyel egy időben a rendezvény elleni tiltakozásul roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat képviselői szolidaritási menetet tartottak. A gyilkosságot követő napon, kedden reggel, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában Kállai Ernő a képviselőkhöz fordulva úgy fogalmazott: „nyomatékosan felszólítom önöket, hogy a társadalom minden érdekelt szereplőjének bevonásával azonnal dolgozzanak ki etnikai béketervet, nem semmit mondó nyilatkozatokat, hanem azonnal megvalósítható, az egész társadalom számára érhető,

224

konkrét intézkedési terveket”. Csak egy Magyarország van, és a politikusoknak kötelességük megteremteni az etnikai feszültségektől mentes, élhető Magyarországot” Az ombudsman a jelenlévő mintegy 25 parlamenti képviselő, valamint a kormányt képviselő igazságügyi miniszter előtt felsorolta, hogy hány súlyos támadás ért roma embereket. Hangsúlyozta, hogy a bűncselekményekben közös az, hogy a rendőrség nem tud válaszokat adni, nincsenek tettesek, és ezért azt sem lehet tudni, hogy milyen motívumok állnak a cselekmények mögött. Mint mondta, abban, hogy idáig jutottak a dolgok, nagy szerepe volt a politikai elit gyakran „képmutató és kétértelmű” politikai nyilatkozatainak. Kiemelte: hiába mondják már jó ideje, hogy a gyűlöletbeszéd szabadon engedése hosszú távon súlyos következményekkel jár. Kállai Ernő ugyanakkor hangsúlyozta azt is: a roma politikai elit sem mentes a hibáktól, ugyanis erőtlen volt például ahhoz, hogy követelje az uzsorások és szervezett bűnözői csoportok felszámolását. Hozzátette: tévedtek azok a roma emberek is, akik elhitték, hogy az állam minden problémájukat megoldja. Mindezek miatt alapvető erkölcsi gátak omlottak le, ezek táplálják a társadalomban futótűzként terjedő erőszakos jelenségeket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elit mintaadó egy országban. Nemcsak gazdasági, de társadalmi válság is van ma. Draskovics Tibor rendészeti és igazságügyi miniszter úgy válaszolt: „az első szó az együttérzésé. Együttérzés az áldozatokkal, és azokkal, akik az előítéletesség okán úgy érzik, hogy másságuk miatt fenyegetik őket”. Kiemelte azonban: az elmúlt hetek-hónapok bűncselekményei csupán a „felszínt jelentik”, ugyanis Magyarországon az emberölések száma az elmúlt tíz esztendőben 40 százalékkal csökkent, és az emberölések 95 százalékában elfogják a tetteseket. A tatárszentgyörgyi gyilkosság ügyében a hazai emberölések közül kirívó módon olyan esettel áll szemben a hatóság, ahol a tettesek és az áldozatok között nincs olyan felderíthető kapcsolat, ami megkönnyíthetné a nyomozást – mondta a miniszter. Az Országgyűlésben a többi napirend előtti felszólalásban is a tatárszentgyörgyi gyilkosság volt a fő téma: a fideszes Farkas Flórián az esettel összefüggésben a rendőrséget bírálta. Álláspontja szerint, ha továbbra is olyan létbizonytalanságban él a cigányság, mint amilyenben most, akkor ez társadalmi robbanáshoz vezethet. Gulyás József (SZDSZ) szerint, ami Tatárszentgyörgyön történt, nem közbiztonsági gyökerű kérdés; Herényi Károly (MDF) szerint pedig a pártok „egy-egy díszcigánnyal” semmire sem fognak menni. Késő délelőtt a Pest megyei főkapitányság azt közölte, hogy Ármós Sándor, Pest megye rendőrfőkapitánya vizsgálatot rendelt el a tatárszentgyörgyi kettős emberölés helyszínén történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban. A vizsgálat célja, hogy kiderítse, a dabasi rendőrkapitányság helyszínre kiérkező munkatársai követtek-e el bármilyen mulasztást. Erre reagálva a Roma Polgárjogi Alapítvány közölte, hogy csődöt mondtak a hatóságok a helyszíneléskor, és kiderült: egyesek számára a „fa-

225

luvégi cigány emberek életének nincs akkora értéke”, hogy szakszerűen intézkedjenek. A rendőrség, a tűzoltóság és az ügyeletes orvos még akkor is fenntartotta az elektromos tűzről, füstmérgezésről szóló verziót, amikor már fél napja mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az apát és a fiát agyonlőtték. A roma jogvédő szervezet „szimpla emberi mulasztásnak, hanyag, közönyös kontármunkának” értékeli a hatóságok tevékenységét. „Vezetőiknek nem mentegetni kellene őket, hanem alkalmas, hozzáértő szakembereket keresni a helyükre” – írták közleményükben. Léderer András, az SZDSZ Új Generáció akkori elnöke úgy fogalmazott: ha bebizonyosodik, hogy a helyszínen történt rendőri intézkedés során mulasztott a rendőrség, akkor ebből nagyon súlyos személyi következtetéseket kell levonni. A szabad demokraták akkori elnöke, Fodor Gábor sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, minden jó érzésű demokratának, bal- és jobboldalon egyaránt, egyet kell értenie azzal, hogy elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan az, ami Tatárszentgyörgyön történt. A Fidesz szerint a „három csapás törvénnyel” elkerülhető lett volna a veszprémi és a tatárszentgyörgyi tragédia is – jelentette ki Lázár János, az ellenzéki párt szakpolitikusa sajtótájékoztatóján. A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint pártja a következő hetekben azért fog küzdeni a parlamentben is, hogy elfogadják a büntető törvénykönyvet jelentősen szigorító „három csapás törvényt”. Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese az MTI-vel közölte: pártja azt kéri a kormánytól, hogy speciális alakulat létrehozásával erősítse meg a rendőrséget, hogy megelőzhesse az etnikai jellegű vagy ilyen gyanút felvető fenyegetéseket, az elkövetőket pedig mielőbb elfoghassa. Ha a Fidesz beterjeszti a részletesen kidolgozott, a büntető törvénykönyv szigorítására vonatkozó javaslatát, azt a szocialista párt kész érdemben megvitatni a további, esetleg még felmerülő egyéb javaslatokkal együtt – olvasható a kormánypárti politikus közleményében, amelyet a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatban adott ki. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke az emberöléssel kapcsolatban közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre kérte Magyarország minden jóérzésű állampolgárával együtt a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőit, hogy így adózzanak a brutális gyilkosság áldozatainak emléke előtt. A tatárszentgyörgyi orvosi ügyelet vezetője, Kátay Dénes kedden délután azt mondta az Indexnek, hogy kollégája kiérkezésekor a mentők éppen megkísérelték újraéleszteni az egyik áldozatot. „A körorvos megállapította, hogy körkörös, bőrön áthatoló mély sebzés látható a holttesten. Ezután kiállította a halottvizsgálati bizonyítványt. A hivatalos iraton három lehetőséget lehet választani a halál oka rovatban. Amennyiben ez ismert, beírják. Ha nem ismert, és nincs önkezűségre, vagy bűncselekményre utaló nyom, a halottvizsgáló boncolást kérhet. Ha bűncselekményre vagy önkezűségre utaló nyom merül fel, rendkívüli hatósági vizsgálatot kezdeményezhet. Kátay szerint kollégája ez utóbbi lehetőséget jelölte be a lapon, tehát soha

226

nem állította, hogy az áldozatok halálát füstmérgezés okozta” – cáfolta Bencze József országos rendőrfőkapitány előző napi kijelentését. Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta a tatárszentgyörgyi gyilkosság és gyújtogatás miatt az igazságügyi minisztert, az országos rendőrfőkapitányt és a legfőbb ügyész helyettesét. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter, Bencze József országos rendőrfőkapitány, valamint külön találkozón Belovics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese tájékoztatta az államfőt a romák ellen elkövetett hasonló erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos eljárások állásáról. Sólyom László a találkozón megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a kettős gyilkosság miatt. Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetek közös közleményben tudatták: „mélységesen csalódást keltő” az államfő megszólalása, mert szerintük a köztársasági elnöknek egy ilyen helyzetben nem az a kötelessége, hogy semmitmondó módon felhívja a bűnüldöző szerveket az elkövetők azonosítására és a közvélemény tájékoztatására, amiről mindenki tudja, hogy egyébként is alapvető feladatuk. Azt kellene világossá tennie, hogy a romák ellen irányuló szóbeli és fizikai támadások elfogadhatatlanok, minden honfitársunk, függetlenül etnikai hovatartozásától, és azzal együtt, ugyanolyan fontos a köztársaság számára. Rendőrségi forrásokra hivatkozva szerdán a sajtó arról írt, két-három embert keresnek a rendőrök a tatárszentgyörgyi gyilkosság ügyében. A Népszabadság azt írta: vagy fanatikus szélsőségesekről van szó, akik személyes bosszúból vagy politikai szándékkal követik el bűntetteiket, vagy uzsorások bérgyilkosai a tettesek, akiknek egyetlen célja a cigányság megfélemlítése. Értesülésük szerint ugyanakkora kaliberű vadászfegyverrel lőttek Tatárszentgyörgyön, mint november 3-án a Borsod megyei Nagycsécsen. A Magyar Nemzet szerdai számában pedig arról ír, hogy egy neve elhallgatását kérő tűzoltó szerint sem a holttesteken, sem a ruhájukon nem voltak égési nyomok a tatárszentgyörgyi tűz után. A Blikk arról számolt be, hogy a helyszíni szemle adatai szerint a támadók legalább ketten voltak: egyikük a tetőre dobta a benzines palackot, majd amikor a tetőszerkezet lángra kapott, másikuk egy duplacsövű vadászpuskát célra tartva mintegy öt méterre a bejárattól várta, hogy a bent lakók kimeneküljenek a házból. Az első lövés Csorba Róbertet érte, a szíve alatt öt sörét hatolt a mellkasába. Kisfia, Robi hátában 18 sörétet találtak az orvosszakértők. Kislányát, Biankát négy sörét érte az oldalán, így ő súlyos sérülésekkel, de túlélte a támadást – közölte a lappal a nyomozás egy névtelenséget kérő illetékese. Péntekre elkészült a rendőrségi belső vizsgálat, amelynek eredménye szerint szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket, ezért fegyelmi eljárás indul

227

a forró nyomos parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen. Ármós Sándor felidézte: a dabasi tűzoltóság diszpécsere hétfőn 0 óra 51 perckor jelezte a rendőrségnek, hogy Tatárszentgyörgyön lángokban áll egy családi ház, amelyben vélhetően több ember tartózkodik. Az ügyelet az örkényi örs két járőrét küldte a helyszínre, ahova 1 óra 5 perckor érkeztek meg, egyidőben a dabasi tűzoltókkal, a mentőszolgálat munkatársaival és a helyi körzeti megbízottal. A sérülteket a rendőrök kiérkezése előtt már bevitték a szomszédos házakba, a rendőrök és a tűzoltók az égő házban és annak közvetlen környezetében nem találtak senkit. A tűzoltók megkezdték a ház oltását, a mentőszolgálat munkatársai pedig – eredménytelenül – a sérültek újraélesztését. Az időközben a helyszínre érkező ügyeletes háziorvos megállapította a halál tényét, de sem ő, sem a mentőorvos nem tudta megmondani a halál okát, „de már ekkor – tehát néhány perccel a kiérkezésük után – az idegenkezűséget határozottan kizárták”. A helyszínen tapasztaltakat a rendőrök jelentették a dabasi ügyeletre, amely 1 óra 44 perckor értesítette a „forró nyomos” parancsnokot, aki tatárszentgyörgyi lakos lévén 5 percen belül a helyszínre érkezett. Utasítására a forró nyomos csoportot is berendelte az ügyelet. A helyszíni szemlebizottság 3 órakor érkezett a helyszínre, eközben a helyszínen levő rendőrök adatgyűjtésbe fogtak, de érdemleges információt nem kaptak a tűz keletkezésének okáról. „Határozottan cáfolnom kell azokat a nyilatkozatokat, amelyek arról szólnak, hogy a szomszédok, a családtagok átható petróleumszagot, lövések hangját, egyértelműen Molotov-koktélos támadásra utaló jeleket tapasztaltak, ilyet sem akkor, sem a reggel hatig tartó helyszíni szemle során a hatóságok tudomására nem hoztak” – fogalmazott. A forró nyomos parancsnoknak az ügyeletes orvos szóban füstmérgezést jelölt meg a halál okaként. A parancsnok és az orvos megnézték a holttesteket, amelyeken külsérelmi nyomokat láttak. Az orvos azt mondta a parancsnok kérdésére, hogy a lakásban kialakult tűz miatti robbanás okozta a sérüléseket, illetve a mennyezet és a tetőszerkezet a lakótérbe szakadt. Eközben megérkezett a tűzvizsgáló, aki a forró nyomos parancsnokkal együtt átvizsgálta az épületet. A tűzvizsgáló a tűz okaként elektromos zárlatot jelölt meg, mert az ingatlanban szabálytalanul voltak bekötve az elektromos vezetékek, továbbá a leégett épülettől szabálytalanul volt átkötve a vezeték a szomszédos ingatlanra. Így felmerült, hogy túlterheltség lépett fel a vezetékekben. Igazolta a tűzvizsgáló azt is, hogy robbanás történt: a televízió robbant fel. A többi rendőr tanúkat, családtagokat hallgatott meg, akik nem számoltak be bűncselekmény gyanújára okot adó információról. Hozzátette: mindezek alapján – helyesen, a szabályoknak megfelelően – a közigazgatási eljárásnak megfelelően indították el a halottszemlét. Megkérdezték az orvostól, hogy származhattak-e esetleg a holttesteken levő sérülések lövéstől. Arra azonban nem tért ki, hogy ha bűncselekményre utaló információ nem merült fel, akkor ezt a kérdést miért tették fel az orvosnak. Papp Péter, a PMRFK bűnügyi vezetője azt mondta: a helyszínen levő rend-

228

őrök ilyen jellegű lőtt sérüléseket még nem láttak, azért kérdezték meg az orvost arról, hogy lőtt sérülések láthatók-e a sérülteken. A doktornő azonban szaktanácsadóként a kérdésre határozott nemmel válaszolt, ezt pedig a rendőrök elfogadták, mert a szaktanácsadótól el kellett fogadniuk. Az orvos kizárta az idegenkezűséget, amit a helyszíni szemle jegyzőkönyvében és a halottvizsgálati bizonyítványban is rögzített, aláírásával és pecsétjével hitelesített. „Lakásban kialakult tűz és robbanás kialakulása miatt bekövetkezett halál” – idézte a főkapitány az orvos által a helyszíni szemle jegyzőkönyvébe írtakat. Az orvos hatósági boncolást rendelt el, ami Ármós Sándor szerint ugyancsak azt bizonyítja, hogy a holttesteken bűncselekményre utaló sérüléseket nem talált. Erről a mentőorvos sem számolt be – tette hozzá. A halottszemlét a helyszíni szemle követte, akkor egy törött üvegnyakat találtak. Erről a tűzvizsgáló úgy nyilatkozott, hogy az a tűzzel nem hozható összefüggésbe, gyúlékony anyag nem volt benne. Idegenkezűséget ő sem állapított meg. A szemle reggel 6 órakor fejeződött be, a rendőrök bementek a dabasi kapitányságra, és kirendelték az igazságügyi villamossági szakértőt. Nyolc óra 10 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a ház környékén töltényhüvelyeket találtak és ebből arra következtetnek, hogy az áldozatokra rálőttek. A járőrök 8 óra 30 perckor értek ki, ahol négy sörétes puskából származó töltényhüvelyt találtak a kiégett háztól 6-8 méterre a hóban. Soron kívül jelentették ezt a bűnügyi osztályvezetőnek, aki 8 óra 50 perckor a helyszínre érkezett hat nyomozóval, lezárták a helyszínt és igyekeztek megnyugtatni a helyszínen összegyűlteket – köztük a kisebbségi vezetőket. Délelőtt 11 órakor kezdődött meg a hatósági boncolás, ennek során találták meg a holttesteken a lövésnyomokat. A hatósági boncolást felfüggesztették és igazságügyi boncolást rendeltek el. Ezzel egy időben a megyei bűnügyi osztályt is értesítették, akik a helyszínre mentek, ahova délben az NNI két munkatársa, fél négykor pedig egy nagyobb létszámú nyomozócsoportja is megérkezett. Az igazságügyi boncolás 15 órakor kezdődött meg, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy emberölés történt. Kátay Dénes, az örkényi orvosi ügyelet vezetője, a holttesteket megvizsgáló orvos főnöke az MTI-nek nyilatkozva vérlázítónak nevezte, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatos belső rendőri vizsgálat során közvetve a helyszínre érkező orvost is hibásnak tartják. Kijelentette: orvosa a brutális gyilkosság helyszínén az egészségügyi törvény vonatkozó paragrafusa alapján végezte munkáját: feladata a halottvizsgálat, nem pedig a halál okának megállapítása volt. A vizsgálat során rögzítette a halál beálltának a tényét. A tüzet ugyanúgy beírta a halottvizsgálati bizonyítványba, mint azt, hogy az elhunytakon sebzéseket észlelt. Leírta azt is: mivel a sebek akár szúrásra, akár robbanásra, akár lövésre is engednek következtetni, hatósági eljárást tart indokoltnak a pontos halálok megállapítására. A híresztelésekkel ellentétben füstmérgezésről mint halálokról nincs egyetlen dokumentált sor sem.

229

Kátay kiemelte: egy orvos nem mondhatja ki egyértelműen, hogy meglőtték az elhunytat, csak akkor, ha ezt a sebfeltárás, illetve a lövedék megtalálása alátámasztja. A fentiek fényében nem igaz, hogy beosztottja kizárta volna az idegenkezűséget: éppen hogy nem zárta ki – hangsúlyozta. Kátay Dénes hozzátette: az ÁNTSZ is ellenőrzést tartott náluk Tatárszentgyörgy miatt, s a halottszemlével összefüggő minden dokumentációt megfelelőnek találtak. Mivel a Pest megyei rendőrfőkapitány által vezetett belső vizsgálat tulajdonképpen a tűzoltókat is elmarasztalta, Velikóvszki Zoltán, az égő házhoz kivonuló dabasi tűzoltók parancsnoka – aki egy személyben a tűzvizsgálatot is végezte – megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a megyei rendőri vezetés szerint ők arról tájékoztatták a helyszínelő rendőröket: kizárható az idegenkezűség. Ez a megállapítás már csak azért sem helytálló, mert a tűzvizsgálati jegyzőkönyvben szerepel, hogy az elektromos tűz mellett szándékos tűzokozás is feltételezhető. A tűzoltóparancsnok erre külön felhívta a helyszínelők figyelmét, amikor átadta a ház falánál talált benzines kannát. A parancsnok – elmondása szerint – igyekszik olyan csapatot a hátuk mögé szervezni, amely segít, hogy tisztázhassák magukat az igaztalan vádak alól. Ez esetlegesen szakszervezeti, illetve jogi segítséget is jelenthet. Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök arra utasította az érintett tárcavezetőket, hogy folytassanak le az általuk irányított szervek munkatársainak személyi felelősségére is kiterjedő vizsgálatot, mivel szakmai és eljárási hibákat követtek el egyes, a tatárszentgyörgyi bűncselekmény kivizsgálásában közreműködő rendőrök, egészségügyi dolgozók és tűzoltók. Szombat este újabb ház gyulladt ki Tatárszentgyörgyön , nem messze a hétfői tragédia helyszínétől; a tűzben senki nem sérült meg, mert a ház üres volt. Raffael Gyula, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Pest megyei elnöke azt mondta, Molotov-koktélt dobtak a házra, majd a tettesek egy szürke terepjáróval elmenekültek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese cáfolta azt a korábban elterjedt hírt, hogy a rendőrök megtalálták a meneküléshez használt terepjárót. Mint mondta, sem járművet, sem személyt nem találtak az eseménnyel összefüggésben. A tűzoltóság eloltotta a tüzet és a megyei rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportjával közösen vizsgálta, mi okozhatta a lángokat. A házat 100 méteres körben kordonnal azonnal lezárták. Zoltán Ferenc Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató a helyszínen lévő újságíróknak azt mondta: az épületben minden kétséget kizárólag beazonosították a tűzfészket. Ez alapján kijelenthető, hogy a lángok a konyhában csaptak fel, ahol egy elektromos fűtőberendezés is működött. A vizsgálat során a szakemberek semmiféle égést gyorsító anyagot nem találtak, így nagy biztonsággal kizárható az idegenkezűség lehetősége. Katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében március 3–án vettek végső búcsút a 27 éves apától és ötéves kisfiától a helyi temetőben. A búcsúz-

230

tatáson mintegy ötezren, köztük parlamenti politikusok, neves zenészek, színészek, jogvédők, civil szervezetek vezetői, és közéleti személyiségek vettek részt. A ravatalnál és a sír mellett a 100 Tagú Cigányzenekar 35 tagja búcsúztatta az ártatlan áldozatokat. A koporsó mellett lerótta tiszteletét a kormányt képviselő Szűcs Erika szociális miniszter is. A temetésen valamennyi parlamenti párt képviseltette magát. A brutális támadás két áldozatát, apát és kisfiát egy közös, mahagóni koporsóba helyezték, a kisfiú arcát és testét szemfedéllel letakarták, és édesapja karjaiba fektették. Március 11-re elkészült a három minisztérium jelentése, és az összefoglaló tárcajelentésekből megállapítható, hogy az eljárásban mind a rendőri, mind az egészségügyi résztvevők, mind a tűzvizsgálók között vannak olyanok, akik szakmai vagy eljárási hibát követtek el. Daróczi Dávid akkori kormányszóvivő közlése szerint fegyelmi eljárás indult a helyszínen végig jelen lévő bűnügyi osztályvezető és a tűzvizsgáló ellen, a háziorvos azonban nem hibázott. Az Országos Mentőszolgálat budapesti irányító csoportja megfelelően működött, a szolgálat ceglédi csoportjának munkája azonban nem volt megfelelő. Az helyes volt, hogy a helyszínhez legközelebbi állomásról azonnal indítottak egy mentőt, a második mentő azonban késve indult – állapítja meg a jelentés. Mindkét mentőegységre igaz – mondta Daróczi Dávid –, hogy az elvárhatónál hosszabb idő alatt tette meg a helyszínhez vezető utat. Hogy ez miért történt, annak megállapítására az egészségügyi miniszter vizsgálatot kezdeményezett. A jelentés szerint az Országos Mentőszolgálat munkatársai szakszerűen jártak el, elláttak és kórházba szállítottak három sérültet, a mentésben közvetlenül részt vevő munkatársak személyes, szakmai munkajogi felelősségre vonása nem indokolt – áll a jelentésben. A háziorvos – a korábbi feltételezésekkel ellentétben – nem követett el hibát, ő a rá irányadó szakmai szabályokat figyelembe véve látta el feladatát, amelyet az országos szakfelügyelő főorvos és a független igazságügyi orvosszakértő véleménye is alátámasztott. „A halál megállapításával összefüggő, feladatkörébe tartozó egészségügyi szakfelügyeletet megfelelő színvonalon végezte el, a halál okának megállapítására vonatkozó további vizsgálatokra tett javaslata helyes volt” – mondta Daróczi Dávid. A tűzoltók az oltás során szakszerűen jártak el, azonban a tűzvizsgáló vélhetően nem kellő felkészültséggel és körültekintéssel állapította meg a tűz okát, azaz vélelmezte a tűz keletkezési okát még a tűzvizsgálat lezárulta előtt, és csak két nappal később rendelt ki független tűzvédelmi szakértőt. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a tűzvizsgálóval szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett az dabasi képviselő-testületnél. A jelentés szerint a helyszínbiztosítást végző közrendőrök nem mulasztottak. A rendőrség ugyanakkor nem kellő körültekintéssel bonyolította le a helyszíni szemlét, ezért csak megkésve állapította meg a kettős gyilkosságot. A helyszíni szemlét és az adatgyűjtést végrehajtó készenléti szolgálat tagjai szakszerűtlenül jártak el, a rendőri szervek közül a legsúlyosabb felelősség a helyszínen

231

végig jelenlévő, az intézkedéseket irányító bűnügyi osztályvezetőt terheli, mert megszegte a bűnügyi helyszínelés szabályait. Ezért ellene a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság fegyelmi eljárást indított. Az Európai Romák és Utazók Fórumának elnöke négy napon keresztül delegációjával végigjárta a romák elleni magyarországi támadások helyszíneit, találkozott állami és civil szervezeti vezetőkkel, és a tapasztalatait összegző, március 12-én tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: felmerült a gyanú, hogy a romák elleni fegyveres támadások elkövetői állami támogatást is élveznek, ezért a legfőbb ügyész bevonásával független speciális egységnek kell nyomoznia a bűncselekmények elkövetői ellen. Rudko Kawczynski, a strasbourgi székhelyű, másfél ezer civil szervezetet tömörítő európai roma szervezet elnöke szerint a korábbi kezdetleges támadások után immáron jól megszervezett és koordinált bűncselekményekről van szó; a rendőrség pedig azzal okolható, hogy nem fogta el az elkövetőket, sőt – mint mondta – mulasztásával vagy tudatosan használhatatlanná tett bizonyítékokat. 2009. március 6. A Zala megyei Bocföldén hajnalban Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra. A támadásban senki sem sérült meg. 2009. április 7. Tatárszentgyörgyön felgyújtották a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének házát, a tűzben senki nem sérült meg. A vizsgálat után a rendőrség nem zárta ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott a tűzeset, de fennállt a bosszú lehetősége, illetve a rasszista motívum is. A hatóságok szerint biztosítási csalás miatt gyújtotta fel házát a roma vezető. 2009. április 22. Egyetlen lövéssel agyonlőtték az éjszakai műszakba induló 54 éves Kóka Jenőt háza udvarán a Szabolcs megyei Tiszalök Újtelepén. A roma férfit szívtájékon érte a lövés, a riasztott orvosok és a mentők erőfeszítései ellenére a helyszínen életét vesztette. Juhász Ferenc, a szabolcsi kisváros országgyűlési képviselője és Teleki László meglátogatta a családot, és újságíróknak azt mondták: több mint megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy Magyarországon emberek szegődtek el romák gyilkolására, s hidegvérrel öltek Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsen, majd most Tiszalökön is. A rendőrség nem zárta ki, hogy összefüggés van a tiszalöki gyilkosság és más, romák sérelmére elkövetett támadások között, és tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője sajtótájékoztatóján a gyilkossággal kapcsolatban azt mondta, amíg a kormánypárti képviselők bojkottálják, és lehetetlenné teszik a Fidesz által javasolt „három csapás törvény” elfogadását és életbe lépését, addig cin-

232

kosok és hibásak az ilyen esetekben. Úgy vélekedett, hogy egy országban, ahol előfordulhatnak olyan esetek, mint amilyen előfordult például Veszprémben, Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsen vagy éppen most Tiszalökön, ott a kormány alkalmatlan arra, hogy biztosítsa a védelem jogát az embereknek. A gyilkosság után mindenki eredményeket követelt a rendőrségtől. Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban az a két DNS-minta, amelyet a romák elleni támadássorozat egyik helyszínén rögzített a rendőrség. Hogy melyik helyszínen gyűjtötték be az adatokat, azt nem árulta el. Bencze József annyit elmondott, a kriminalisztikai jegyek alapján összefüggésbe hozható esetek alkalmasak voltak arra, hogy kialakítsák az elkövetők pszichológiai profilját, és olyan bizonyítékokat rögzítsenek, amelyek elfogásuk esetén egyértelmű bizonyítékként szolgálhatnak. Hozzátette: az elkövetéseket jellemző profiljegyek alapján a rendőrség azt feltételezi, hogy még ha egy személy is adta le a lövést, az elkövetés mögött több személy van, ezt egyébként az egyik helyszínen hátrahagyott bizonyítékok is alátámasztják. Ez az elkövető rendkívül elvetemült, a fegyverforgatáshoz jól értő, és az éjjeli és egyéb terepen is jól mozgó, ebben a tekintetben felkészült vagy valamilyen úton felkészített személy, aki nem riad vissza emberre is ráfogni a fegyvert, azzal a szándékkal, hogy megölje. Beszámolt arról, hogy körülbelül tízezer olyan embert ellenőriztek valamilyen módon, akik az elkövetés idején a helyszínek közelében megjelentek, körülbelül kétezer embert meg is hallgattak és több száz óra videó-anyagot elemeztek. Véleménye szerint érthető és jogos a romák félelme, amely – mint fogalmazott – esetenként önbíráskodásba is átcsap, de nagyon fontosnak tartja, hogy bízzanak abban, a rendőrség megtesz mindent a felderítés érdekében. Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának ülésén úgy fogalmazott: a Tiszalökön történt újabb, cigány polgártársunk meggyilkolása egy sorozat része, és bármi is legyen a motivációja, a Magyar Köztársaság ellen elkövetett szégyenletes, állatias cselekedet volt, és az újabb gyilkosság alávaló, alattomos, orvul elkövetett tett. Bencze József április 25-én bejelentette: Ötvenmillió forintra emeli a romák elleni, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadások nyomravezetői díját. Ez a magyar kriminalisztikában a legmagasabb összeg, amit valaha felajánlottak. Az országos rendőrfőkapitány a fővárosi rendőrnapon az MTI-vel közölte azt is: a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmények összefüggnek, azonos az elkövetői kör. Az országos főkapitány szerint ezeket a támadásokat minden bizonnyal etnikai alapon hajtották végre, ugyanis a korábbi, más jellegű felvetések, például uzsoraügylet, leszámolás, személyes konfliktus nem jöhet szóba. A profilalkotásban nagy segítséget kaptak a külföldi szakemberektől, így kirajzolódott, hogy az elkövetői kör kikből állhat. Bencze József szerint az 50 millió forintos nyomravezetői díj

233

már kellő motiváció lehet, hogy a csoport eddig mélyen hallgató tagjai vagy információval rendelkezők bejelentést tegyenek a rendőrségen. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és a Roma Polgárjogi Alapítvány gyertyás megemlékezéssel egybekötött demonstrációt tartott április 27-én a Teve utcai rendőrpalota előtt, és egy petíciót adtak át a rendőri vezetőknek, amelyben azt követelik, a rendőrség hetente tájékoztassa a közvéleményt a nyomozás állásáról, 24 órás, állandó szolgálatot állítsanak a roma telepek szélére, illetve tudatosítsák, hogy a romák elleni támadás felderítése az egész társadalom ügye. A demonstráción ott volt Kóka Jenő özvegye mellett több családtagja is. Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója miután átvette a petíciót, bejelentette: harminc fővel megemelte a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozócsoport létszámát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt ember életét követelő gyilkosságok elkövetőit. Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőt Tiszalökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében április 29-én temették el. A temetőben több mint ezer ember búcsúzott el az áldozattól, köztük a kormány képviseletében Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. A parlamenti pártok képviselői és a cigány szervezek vezetői is ott voltak a temetésen. Így Juhász Ferenc az MSZP-től, Béki Gabriella, Gusztos Péter, Gulyás József az SZDSZ-től, Farkas Flórián a Fidesztől, valamint Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is. Ugyancsak lerótta kegyeletét a koporsónál Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter május 4-én jelentette be, hogy személyes kezdeményezésére a magyar nyomozók segítséget kérnek az FBItól a romagyilkosságok felderítéséhez. 2009. május 5. Ismeretlenek rálőttek egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen; a cigánysor utolsó házát négy lövés érte, senki sem sérült meg. A keddre virradóra történt támadás során két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott – mondta el kedden késő este Horváth Gyula, a szomszédos, Lengyeltóti település roma civil szervezetének vezetője az MTI-nek. Szemtanúk elmondása alapján tudatta, hogy, egy kisebb fekete autóból adták le a lövéseket a cigánysor utolsó házára, majd az ismeretlen támadók elmenekültek. A lövöldözéssel kapcsolatban az MTI megkeresésére sem Bíró Sándor, a Somogy megyei rendőrség szóvivője, sem az Országos Rendőr-főkapitányság nem kívánt nyilatkozni. Másnap délután a szóvivő közölte: a jelenlegi adatok alapján nem látszik összefüggés a táskai eset és az elmúlt időszakban történt, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által vizsgált bűncselekmények között.

234

2009. május 27. Egy besurranó támadó megvagdosta egy ház lakóit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon hajnalban. A többi lakó a támadót elfogta. A megsebesített férfi, P. Csaba a helyszínen az MTI-nek elmondta: támadójuk surranót, terepszínű nadrágot és „izompólót” viselt, az oldalán pisztolytáska lógott. Az abban lévő fegyvert nem használta, ám az a csetepaté közben kiesett a lakásban. A támadó hajnali fél kettő körül, a kapun átmászva jutott be a Szivárvány utcai házba. Itt egy borotvapengével kivágta a szúnyoghálót, majd álmában próbálta elvágni a feleségével és 2,5 éves kisfiával ágyban fekvő férfi torkát. A férfin összesen hét sebet ejtett a pengével, az egyik sérülést a nyakán okozta. Eközben az asszony férje védelmére kelt és a családfő ugyancsak a házban élő édesapja is a férfi segítségére sietett. Így sikerült megfékezniük a behatolót, aki maga is megsérült. A dulakodásban a férj és a feleség könnyebben, a támadó súlyosan megsérült. Mindhármukat kórházba szállították. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az aznapi kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva kijelentette: egyetlen rendészeti szervnek sem tagja az abádszalóki családot megtámadó férfi. 2009. május 29. Égő benzines palackot talált egy dunaföldvári férfi háza ablakában, de az esetről a paksi rendőrkapitányság csak június 2-án adott tájékoztatást. Kuti István rendőrkapitány elmondta, hogy a bejelentés szerint füstszagra lett figyelmes péntek éjszaka a férfi. Az ablakpárkányon egy benzinnel töltött üveget talált, amiből egy égő cipőfűző lógott ki. A férfi eldobta az üveget az út túloldalára, majd bejelentést tett a rendőrségen. A paksi kapitányság vezetője hozzátette: nem történt károkozás, nyomot sem hagyott a cselekmény, amiről még nem tudják, hogy mekkora valós veszélyt jelentett. A kapitány megítélése szerint a mostani támadás vagy figyelmeztetés nem vezethető vissza etnikai okokra, nem utalt jel bosszúra vagy elszámolásra, de ezekre a kérdésekre a későbbi vizsgálat ad választ. A roma család nem a város szélén, hanem sűrűn lakott övezetben él, és a benzines üveget nem dobták be az ablakon, hanem a párkányra helyezték. A lakókörnyezetben senki nem lett figyelmes gyanús körülményre. A kapitány ennek ellenére fokozott járőrszolgálatot rendelt el. A rendőrség közveszély okozás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. 2009. május 30. Molotov-koktélt dobtak hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt. A rendőrség szerint az eset nem tartozik a romák elleni közelmúltbeli Molotov-koktélos támadások sorába.

235

2009. június 13. A Borsod megyei Kazincbarcikán megkéseltek egy 18 éves roma férfit, aki kórházba szállítása után életét vesztette. A rendőrség szerint garázdaság, egy szórakozóhelyi összeszólalkozás előzte meg a halált okozó testi sértést, ezért nem kapcsolható öszsze a korábban az országban a romák sérelmére elkövetett más bűnesetekkel. 2009. június 7. Riasztófegyverrel állon lőttek egy utcán várakozó roma férfit Nagykanizsán. A sértett egy nagykanizsai középület előtt, az utcán várakozott az édesanyjára június 7-én, vasárnap délután. Elmondása alapján egy fiatal, fekete bakancsos, fekete ruhás, fekete baseball sapkás férfi jött felé, aki furcsán bámult rá. A középkorú roma férfi azt mondta: a fiatalember ordítani és durván káromkodni kezdett, hogy miért nézi őt. Ezután hirtelen az oldalán viselt valamilyen tartóból elővett egy fegyvert, azzal a mozdulattal fel is húzta, és rászegezte. A sértett elmondása szerint a fegyver után nyúlt, hogy elvegye a támadótól, aki azonban azonnal elsütötte azt. A lövés az állán érte, nagyjából százforintos nagyságú sebet okozva. A támadó elfutott, a meglőtt férfihez rendőrt hívtak, majd kórházba szállították. A történtekkel kapcsolatban Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek annyit mondott: valóban történt olyan eset, amikor egy férfi egy másikat az utcán riasztófegyverrel meglőtt, a nagykanizsai rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben. 2009. augusztus 3. A Szabolcs megyei Kislétán, a Bocskai utcában, éjféltájt a házba berontva sörétes fegyverrel agyonlőttek egy 45 éves nőt, 13 éves kislányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekményt az áldozat testvére vette észre, amikor reggel háromnegyed öt tájban érkeztek a házhoz, hogy munkába vigye az asszonyt. A családtagok napszámba jártak dohány törni. Mivel a telefont hajnali négy óra körül az anya nem vette fel, dudáltak a ház előtt, de nem jött ki senki, ezért bementek az épületbe, ahol a kislányt a szoba előterében találták, édesanyja pedig holtan feküdt a szobában. A támadók valószínűleg éjjel egy óra körül érkezhettek a családi házhoz, majd az ablakon át rálőttek az épületre. A lövést követően a bejárati ajtót betörve rontottak be a házba és két vadászpuskával tüzet nyitottak a bent tartózkodókra. Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott még aznap meglátogatta a nyíregyházi kórházba került 13 éves kislányt, akinek felsőtestébe több mint száz sörét fúródott. A kislány állandó rendőri védelmet kapott a kórházban, ahol hat órás, életmentő műtéteket hajtottak rajta végre. Az SZDSZ a gyilkosságot követően az Országgyűlés rendkívüli ülésének azonnali összehívását kérte a kormánytól a romák elleni fegyveres merényletek ügyé-

236

ben. A liberális párt egyúttal felszólította Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a nyilvánosság és a parlament előtt adjon számot a támadások felderítésére hónapokkal ezelőtt felállított nyomozócsoport munkájáról. Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője közleményben úgy reagált a történtekre, hogy pártja elvárja a rendőrségtől, hogy mielőbb eredményt mutasson fel a megdöbbentő kislétai gyilkosság ügyében. A fideszes politikus szerint a gyilkosok felkutatása és megbüntetése nem a parlament, hanem a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok feladata. Bencze József országos rendőrfőkapitány az MTI-nek adott interjújában bejelentette: százmillió forintra emelte a romák elleni támadások ügyében kitűzött nyomravezetői díjat. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő estére magához rendelte az ORFK vezetőit, hogy személyesen tájékozódjon a romák elleni támadásokkal kapcsolatos nyomozás állásáról és a hétfőn történt kislétai gyilkosságról. A találkozó után a miniszter újságíróknak azt mondta: nincs itt az ideje a minden részletre kiterjedő tájékoztatásnak a romák elleni támadások nyomozásának állásáról. Bajnai Gordon miniszterelnök a szerdai kormányülés utánra magához rendelte az igazságügyi és rendészeti minisztert, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét, illetve az országos rendőrfőkapitányt, hogy első kézből tájékozódjon a kislétai gyilkosságról, illetve arról, hogy a romagyilkosságok ügyében az elmúlt hónapokban történt-e előrelépés. Sólyom László pedig munkatalálkozón kért tájékoztatást a kormányfőtől arról, hogyan áll a nyomozás a kislétai gyilkosság ügyében. A romák elleni támadások miatt eddig példátlan, széles körű politikai és társadalmi egyeztetést kezdeményezett valamennyi érintett államigazgatási hivatal és kisebbségi szervezet. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke csütörtökre összehívta a testület tanácskozását, amelyen meghallgatták az igazságügyi és rendészeti minisztert. A romák elleni támadások miatt az Országos Cigány Önkormányzat is egyeztetést kezdeményezett a roma vezetők körében. Kolompár Orbán így megbeszélésre hívta Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízottat, MSZP-s országgyűlési képviselőt, Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökét, fideszes országgyűlési képviselőt, Makai Istvánt, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnökét és Daróczi Ágnest, a Phralipe elnökhelyettesét. Szanyi Tibor szocialista országgyűlés képviselő a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a romák elleni támadások ügyében eddig hallgató pártok, közjogi méltóságok megszólalását követelte az MSZP frakciója nevében. A miniszterelnök a dolgozószobájában szerdán fogadta Bencze József országos rendőrfőkapitányt és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozásért felelős nyomozóját. Bajnai Gordon kijelentette: a kormány korlátok nélkül, minden segít-

237

séget megad a rendőrségnek a nyomozáshoz. Egy „védőháló” kiterjesztésére adott utasítást, hogy az esetleges következő támadásokról megvédjenek minden olyan települést, ahol nagy számban élnek romák. Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai központjában Bencze József országos rendőrfőkapitány meghívására mintegy húsz roma vezető jelent meg a tájékoztató egyeztetésen. Az altábornagy a találkozón közölte: a Kislétán használt fegyvert az elkövetők már korábban, másik két helyszínen is használták. Elmondta: elemzik a kilenc bűncselekmény helyszínének és időpontjának közelében keletkezett több mint 4 millió adatot, valamint az elkövetési helyszínek közelében lévő autópályák felvételeit. Emellett 160 ezer olyan rendőri ellenőrzés adatait is elemzik, amelyek a bűncselekmények előtti és utáni héten keletkeztek. Az ügyek leírását megküldték az Europolnak és az Interpolnak, hogy ha tudnak hasonló ügyekről, tájékoztassák a magyar rendőrséget. A főkapitány azt mondta, hogy az elkövetők – akik bizonyos helyszíneken esetenként legalább négyen voltak, más helyszíneken egy, esetleg két elkövető nyomát tudták azonosítani –, komoly akarategységben dolgoztak addig, amíg be nem következett a nagycsécsi, első halálos eset. Ez az akarategység talán megtört – közölte. A rendőrség a nyomravezetőnek kitűzött 100 millió forinton felül felkínálta a vádalku, illetve a tanúvédelmi program nyújtotta lehetőségeket is. 2009. augusztus 5. A Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó, „fehér Magyarországot” hirdető fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg Verőcén. A kislétai temetőben mintegy ezer ember részvételével eltemették a 45 éves Balogh Máriát – ahol jelen voltak Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Korózs Lajos, a szociális minisztérium államtitkára és Teleki László, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott mellett a parlamenti pártok képviselői is. Sólyom László köztársasági elnök augusztus 10-én délelőtt hivatalában fogadta Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant. Megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot, és ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is. Kállai Ernő közölte: tájékoztatta a köztársasági elnököt a roma szervezetek álláspontjáról, és a teljes magyar társadalomról, a cigány kisebbség szerepéről, helyzetéről és félelmeiről is folytattak eszmecserét. Sólyom László államfő, azt követően, hogy még ugyanazon a napon délután tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról, sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: ha ez a helyzet tovább fokozódik, ha nem körvonalazódik megoldás, illetve „nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben”. A gyilkosságsorozat nem cigányügy, egész Magyarország stabilitását érinti – mondta Sólyom László, aki szerint a romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállal-

238

nia a cigány közösséggel. Magyarország a roma állampolgárai mellett áll ebben az ügyben – jelentette ki. A történteket nem lehet kisebbíteni, csak elítélni, „erre nincs feloldozás, a gyilkosok veszítenek majd végül” – tette hozzá. Sólyom László szerint a részvétet is ki kell fejezni, együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli célja, elszenvedője. Az államfő szerint a cigányság az a csoport, amelynek minden oka megvan arra, hogy továbbra is rettegjen ettől a gyilkosságsorozattól. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman és Sólyom László köztársasági elnök augusztus 12-én meglátogatta a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház gyermek intenzív osztályán ápolt 13 éves kislányt, aki ekkorra már túl volt az életveszélyen. 2009. augusztus 18. Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője a tiszaújvárosi televíziónak adott interjújának egy részletét közölte a Tiszaújvárosi Krónika, amelyet három nappal később átvett a Magyar Nemzet és a Hír Tv is. A roma vezető, aki korábban tagja volt az Országos Cigány Önkormányzatnak, azt állította: a borsodi romák között kell keresni a hónapok óta tartó, cigányok ellen elkövetett támadássorozat tetteseit, és erre bizonyítékai vannak. Kijelentette: három, egyenként ötvenfős társaság tartja kézben a roma ügyeket, a csoportokat pedig Budapestről irányítják „magas rangú egyenruhások”, de neveket csak az országos rendőrfőkapitánynak mond, és csak akkor, ha rendőri védelmet kap ő és családja. 2009. augusztus 21. A szabolcs-szatmár megyei Nyírpilisen feltehetően puskával rálőttek a faluban éjszaka járőröző romák autójára. A területfigyelést ellátó polgárőr gépkocsi hátsó ablaka betört, sérülést viszont senki sem szenvedett. Az elsődleges rendőrségi szemle nem talált sem lövedéket, sem egyéb idegen anyagot. A roma polgárőrök elmondása szerint éjjel negyed 1 óra körül az egyik autóban ülők egy hatalmas durranást hallottak, majd „berobbant” az autó hátsó szélvédője. A bennülők megijedtek, gázt adtak, majd néhány száz méterrel odébb megálltak, hogy megnézzék, mi történhetett. Nem láttak autót, és nem láttak senkit az úton. Ezután értesítették a rendőröket, akik három járőrautóval érkeztek a helyszínre. Közben riasztották a térség és a megye cigány vezetőit valamint a polgármestert, aki egyben a roma polgárőrség parancsnoka is. 2009. augusztus 21. Bűnügyi újságírók délelőtt 9 óra körül rendőrségi körökből úgy értesültek, elfogták a hat halálos áldozatot követelő, romák ellen elkövetett támadások gyanúsítottjait az éjjel. A hírt hivatalosan sem politikus, sem rendőr nem kívánta megerősíteni. Az

239

Országos Rendőr-főkapitányság mindössze annyit közölt: „a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok nyomozásának új fejleményeiről tájékoztatót tart Bencze József országos rendőrfőkapitány és Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője délután 16 órakor a Rendőrség Teve utcai székházának aulájában”. Az elfogás híre futótűzként terjedt a fővárosban az újságírók között, de egyelőre „kacsának” tartották. A Magyar Távirati Iroda több, magát megnevezni nem kívánó forrásból délelőtt 10 óra 52 perckor gyorshírben adta közre az elfogás tényét, majd néhány perccel később a Magyar Televízió 1-es csatornája azzal egészítette ki az MTI értesülését, hogy információik szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott hat embert, akiknek a feltételezések szerint közük van a romák elleni gyilkosságsorozathoz. A gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak és fegyvereket foglaltak le. Az MTI 11 óra 11 perckor arról számolt be újabb gyorshírben, hogy a nyírpilisi támadás után, rövid üldözést követően fogták el a rendőrök a gyanúsítottakat. A nagy bizonytalanságban hosszú óráknak tűntek a percek, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda délben az MTI-nek megerősítette, hogy elfogtak öt személyt, akiket a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével gyanúsítanak, és erről a nemzeti hírügynökség 12 óra 01 perckor gyorshírben számolt be. Az öt perccel később kiadott rövidhírben Bartha László, az NNI szóvivőjének tájékoztatása alapján már az szerepel, hogy Debrecenben, egy szórakozóhelyen fogtak el hat férfit csütörtök éjjel, akik közül öt gyanúsítható a romák elleni támadássorozatban való részvétellel. A szóvivő közölte, az éjjel Nyírpilisen történt feltehető támadásnak nincs köze a gyanúsítottak elfogásához, és abban az ügyben a megyei kapitányság folytat eljárást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szintén határozottan cáfolta, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez, és nem történt elfogás a településen, vagy annak környékén. Bencze József rendőrfőkapitány 16 órakor bejelenti az elfogás tényét, és közli: a rendőrök péntekre virradóra, 2 óra 15 perckor, egy összehangolt akció során több tucatnyi kommandós bevetésével fogták el a támadások gyanúsítottjait Debrecen belvárosában. Két biztonsági őrt a belvárosban található Perényi 1. szórakozóhelyről, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a söröző felett lévő Karaoke bárból, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából vitték el. Az elfogás után tartott helyszíneléskor a rendőrség olyan sörétes fegyvereket is lefoglalt a sörözőben, amelyek a pult mögötti falból kerültek elő. Ezeket feltehetően a gyilkosságok során használták az elkövetők, de lakásaikon további fegyvereket és más eszközöket is lefoglaltak. Az országos rendőrfőkapitány kijelentette: DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy

240

férfi előzetes letartóztatására. Közölte, mivel a romák elleni támadások gyanúsítottjait a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása alapján fogták el, az ügyben kitűzött 100 millió forintos nyomravezetői díjat visszavonja. Az altábornagy hangsúlyozta: a nyomozás adatai szerint a rasszista indíték volt a fő prioritás a romák elleni támadásokban. Cs. István szakmáját tekintve fazekas és hidegburkoló, szakképzett gépkocsivezető. Kamaszkora óta gyűlölte a romákat, szkinhedként egy motoros csapat tagja volt. Az interneten Csontrabló néven buzdított a romák megölésére a banda legfiatalabb, 28 éves tagja. Korábban a debreceni Bocskai István Lövészdandárnál teljesített szerződéses katonai szolgálatot. Két cikluson keresztül Koszovóban tisztesként szolgált, az egyik gépesített lövészzászlóalj gépkocsivezetője volt. A koszovói miszszióból hazatérve azonnal beadta leszerelési kérelmét. Elképzelhető, hogy ő volt a négyfős csoport fegyverszakértője és beszerzője. Egyes hírek szerint ő volt az, aki a támadások előtt motorral felderítette a terepet. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy a tiszalöki gyilkosságnál ő vitte a helyszín közelébe a K. testvéreket. K. Árpád, akit a rendőrök a bűnbanda vezetőjének tartanak, korábban a Replika nevű zekekar dobosa volt. A 42 éves férfi közismert személy Debrecen zenei életében, de korábban Izraelben egy kibucban is dolgozott. Az utóbbi években hangtechnikusként dolgozott több debreceni szórakozóhelyen, a Perényi 1. sörözőben, ahol elfogták, biztonsági őrként dolgozott. K. Istvánnak, K. Árpád öccsének közismert volt romagyűlölete, többször bántalmazott cigányokat. A banda 36 éves, cukrász végzettségű tagja a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű neonáci szervezet tagja volt, és érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is, de nem vonták eljárás alá, míg a szervezet vezetőjét és egyik tagját a bíróság börtönbüntetésre ítélte. P. Zsolt figyelő vagy sofőri feladatot láthatott el a bandában, a sörözőben Dezső néven dolgozott kidobóként. Őt a Galgagyörkön történt támadás miatt több emberen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítják. A férfiak előzetes letartóztatást szeptember 23-án kilencven nappal, december 23-ig hosszabbította meg a Buda-környéki Bíróság. Az országos rendőrfőkapitány szerint egy év vagy annál is több idő telhet el, amíg vádat emelnek a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen annak ellenére, hogy a gyanúsítottakkal szemben beismerő vallomásaik nélkül is elegendő megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésre a vádemeléshez. A bizonyítékok zárt láncolatot alkotnak, az ügy vádképessé tehető – mondta Bencze József. 2009. szeptember 30. Több lövéssel rálőttek egy családi házra Pest megyében, Szigethalmon, személyi sérülés nem történt. A helyszíni szemle közben a rendőrök a kapu előtt, szatyorban

241

elhelyezve egy gyakorlógránátot is találtak. A szigetszentmiklósi rendőrkapitányság robbanóanyaggal, robbantószerrel, valamint lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A szigethalmi házban tartózkodott többek között egy olyan személy is, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt keresett a rendőrség. Összeállításunkból – amely valószínűleg a leggondosabb gyűjtőmunka ellenére sem lett teljes – láthatóvá válik, hogy bár a rendőrség presztízs-ügyként kezelte a halálos támadások elkövetőinek elfogását, sok más bűncselekmény elkövetésének még mindig nincs gyanúsítottja, és ezekben az ügyekben nagyon mély a hallgatás. A rendőrség és a kormány közbiztonság-javító csomagja hatására megerősítik a vidéki rendőrök jelenlétét, bevezetik a településőr-programot, megerősítik a polgárőrséget. Közben a cigányok továbbra is járőrözgetnek a falvakban, mert nem bíznak a rendőri védelemben, és sokan nem hiszik el, hogy a valódi tetteseket fogták volna el, és hogy valóban meg akarják őket védeni. Különös tekintettel arra, hogy felmerült, a hat halálos támadás elkövetésének gyanújával elfogott férfiak közül kettőnek szorosabb kapcsolta volt a nemzetbiztonsági szakszolgálatokkal. Eddig több tucatnyi ügyben indult eljárás a csoportba verődve járőröző cigányok ellen, önbíráskodás miatt.

242

Zolnay János

Vox populi
Egy nyíregyházi nagyvállalkozó, Szepessy Zsolt megvásárolta az egyik monoki kastélyt, szállodát alakított ki benne, később megszerezte a falu polgármesteri székét is. Bevezette a „segélyért munkát” modellt, majd népszavazást kezdeményezett azért, hogy bárki, aránytalan eszközökkel is, megvédhesse tulajdonát, akár megölve a betolakodót. Később elsőként honosította meg falujában az úgynevezett szociális kártyát, amelynek révén a segélyezettek csak meghatározott boltokban és meghatározott árucikkekre költhetik segélyük összegét. A mindössze ezerhatszáz lelkes település vezetője 2008 tavasza óta az egyik legtöbbet szereplő, országosan ismert polgármester. Egy országos napilapnak adott interjújában helyi jóléti politikájának tágabb céljairól nyilatkozott: „Mi fogyunk, a cigányság szaporodik. Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy egy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hozunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk. (…) Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja.(…) Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában, Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez majd az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született.” A monoki polgármester szociális innovációi élénk visszhangot keltettek kollégái körében. Külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy egyfajta polgármesteri engedetlenségi mozgalom kezd kibontakozni, amely felrúgja az addig kialakult szabályokat, elosztási elveket és a kimondhatóság határait. A szerencsi kistérség 18 polgármestere közös petíciót intézett Szűcs Erika miniszterhez, amelyben többek között arra figyelmeztették a tárca vezetőjét, hogy: „Húsz év múlva komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent majd az ingyenélők egyre magasabb száma, és addig kell cselekedni, amíg mi vagyunk többségben.”

243

A polgármesteri rebellió tartalmilag semmi újat nem kezdeményezett. A munkanélküli ellátások részleges közcélú munkavégzéshez kötését már az Orbán kormány bevezette. Nemcsak a járadék időtartamát kurtította meg, és az ellátórendszer második elemét, a kétéves időtartamú jövedelempótló támogatást szűntette meg, de a rendszeres szociális segélyt is úgy szabályozta, hogy az önkormányzatok minimálisan kéthónapos közcélú munkavégzéssel kötelesek „kiváltani” a segélyt, de ha képesek rá, akár a teljes 12 hónapos időtartamra közcélú munkát szervezhetnek pénzbeli kifizetés helyett. A kilencvenes években több város, így például Kaposvár alkalmazta a „munkáért segélyt” módszert, azaz ingyenmunkát követelt a segélyért. Ez az eljárás persze törvénytelen volt, mint ahogyan ma is az. A szociális kártya módszerét helyben már több önkormányzat is kipróbálta: a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Rohodon már az ezredfordulón elkezdték utalványok formájában folyósítani az önkormányzati segélyeket, amelyeket a kedvezményezettek aztán az alpolgármester által üzemeltetett boltban válthattak be. Nyilatkozataik, petícióik és törvényes vagy nem törvényes helyi rendeletei révén mindazonáltal a polgármesterek meggyőzték arról a széles közvéleményt, hogy olyan társadalmi problémákat neveznek meg, amelyeket a kormány elhallgat, a problémák kezelésére pedig hatékonyabb receptet ajánlanak, mint a felelős szaktárcák. Eszerint a tartós munkanélküliek segélyfüggők; a segélyezés, valamint a hosszú időtartamú családtámogatási ellátások nem ösztönzik a munkanélkülieket arra, hogy visszatérjenek a munka világába. A probléma pedig mindenekelőtt a cigányokat érinti, akiknek azért van az átlagosnál több gyerekük, mert a családtámogatásokból, és kisebb-nagyobb bűncselekményekből akarnak megélni. A segélyeket ingyenes munkavégzéshez kell kötni, vagy kötelező közcélú munkával kell helyettesíteni, a pénzbeli transzferek célirányos elköltését pedig utalványok révén kell kikényszeríteni. A 2008-as év legfontosabb társadalompolitikai eseménye az volt, hogy a szakminiszter, aki maga is az önkormányzatok világából érkezett az országos politikába, megértő és együttműködő tárgyalásokat kezdett ezen a nyelven az érintett polgármesterekkel. Szűcs Erika ugyan körültekintőbben fogalmazott, mint Szepessy Zsolt, vagy a petíciót aláíró polgármesterek, de politikájának lényege mégiscsak az volt, hogy súlyos társadalmi kérdéseket – mindenekelőtt a tartós munkanélküliség és a kistérségi gettósodás problémáját – populista konszenzust keresve igyekezett átfogalmazni. Az Út a munkához program a parlamenti jobboldali ellenzéktől a neoliberális publicistákig valóban széleskörű egyetértésre talált és a konszenzusnak elválaszthatatlanul része volt az is, hogy lehetőséget adott a „cigánykérdés” szótárának használatára, tehát a problémák etnicizálására és olyan értelmezésére, mintha azok alapvetően és kizárólag cigányokat érintenének. Nem egyszerűen az történt tehát, hogy a helyi politika, az önkormányzati közélet szabályai, normái és diskurzusai el-

244

foglalták, háziasították az országos közéletet, hanem a kormány maga hajtott végre populista társadalompolitikai fordulatot. Az a problémahalmaz azonban, amit a polgármesterek, kormánypárti és ellenzéki képviselők, és óvatosabb formában, de a szakminiszter „cigánykérdésként” tematizáltak, valójában nem cigányügy. Az alacsony foglalkoztatottság, a magyar társadalom talán legsérülékenyebb pontja, amit a képzetlen rétegek kirívóan rossz munkapiaci helyzete tesz különösen súlyossá: a legfeljebb nyolc általános iskolát végzett aktív korú népességnek mindössze 28 százaléka dolgozik, szemben az EU országok 47 százalékos átlagával. Az elmúlt másfél évtizedben csendes egyetértés volt a politikai élet mérvadó szereplői között abban, hogy ezt a réteget lehetetlen visszajuttatni a legális munkapiacra, ám a kedvezményes nyugdíjazás, a családtámogatási rendszerek, a közfoglalkoztatás, nem utolsósorban pedig a fekete és szürke munka bizonyos fokú tolerálása enyhíthetnek a munkapiactól reménytelenül távolra sodródott családok helyzetén. A munkapiacon feleslegessé vált százezreknek azonban csak kisebb része roma, sőt, az alacsony iskolázottságú inaktívak többsége sem roma, mint ahogyan a szegények többsége sem cigány, és a tartós mélyszegénységben élőknek is csak legfeljebb a fele az. Az elmúlt hét év deszegregációs oktatáspolitikájának kudarca is a tüneti kezelés hatástalanságát bizonyítja. A magyarországi közoktatás rendkívül egyenlőtlenné vált az elmúlt két és fél évtizedben, mindenekelőtt a szabad iskolaválasztás, az iskolák nagyfokú szelekciós lehetőségei, a diverzifikált intézményrendszer és az elit tanulókat lefölöző egyházi és magániskolák normatív támogatása miatt. A szociális és etnikai szegregáció ennek csak tünete. A falusi iskolák „elcigányosodása” az elsődleges oka annak, hogy a kistérségi gettósodás folyamata gyorsabb, mint amit a romák, a tartós munkanélküliek térbeni koncentrációja indokolna: a helyben élő középosztálybeli családok kiszervezik életüket az adott térségből, más iskolákba járatják gyerekeiket, máshol lévő intézmények szolgáltatásait veszik igénybe és ellenérdekeltté válnak abban, hogy lakóhelyükön jó színvonalú iskolák és szolgáltatások legyenek. Bár a munkanélküliek ellátása és a közfoglalkoztatás részben, a közoktatás pedig teljes egészében önkormányzati kompetencia, a települési önkormányzatok értelemszerűen nem képesek a foglalkoztatási krízis kezelésére. A jelenlegi önkormányzati és intézményi keretek csak eseti esély-kiegyenlítő oktatási projektekre adnak lehetőséget, az alapvető közoktatási szegregációs és migrációs trendek megfordítására nem. Az önkormányzatok azonban nemcsak azért frusztráltak, mert eszközeik elégtelenek, hanem mert a lokális politikai közéletben a helyi döntéseket befolyásolni képes elit csoportok prioritásai nem feltétlenül esnek egybe a kormányéval. A jogalkotó abban bízott, hogy a szocialista korszak központosító évtizedei után a település-centrikus önkormányzati rendszer lehetőséget ad a tönkretett fal-

245

vak revitalizációjára, a helyhatóságok pedig érzékenyebben és pontosabban lesznek képesek letapogatni a helyi szükségleteket; forrásaikat, eszközeiket pedig igazságosabb és költséghatékonyabb módon használják fel, mint bármilyen kormányzati szerv. Minden lokális költségelemzés szerint az önkormányzati forrás-újraelosztás nem csökkenti, hanem növeli az esély-egyenlőtlenséget a normatívákban testet öltő forrás-elosztási arányokhoz képest, és nem segíti, hanem gátolja a hátrányos helyzetű rétegek hozzáférését a jó minőségű közszolgáltatásokhoz. Bízvást állítható, hogy a kormányzati ciklus legnagyobb horderejű társadalompolitikai újítása, az Út a munkához program semmivel sem mozdította elő az alacsony képzettségű tartós munkanélküli rétegek munkapiaci reintegrációját, és az is bizonyos, hogy az önkormányzatok gondjain sem segített. A program értelmetlen és rendkívül drága kirakat politikának bizonyult. Az előzetes kalkulációk szerint is nyilvánvaló volt, hogy az Út a munkához program lényegesen költségesebb, mint a segélyezés, mint ahogyan azt is lehetett tudni, hogy az önkormányzatoknál egyszerűen nincs annyi közmunkával ellátható feladat, vagy a tényleges igények, például intézmények felújítása, bővítése, karbantartása, infrastruktúra- fejlesztések szakember és eszközigénye messze meghaladja a közfoglalkoztatás lehetőségeit. Azóta az is kiderült, hogy a felülről nyitott kassza arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy az ésszerűségi megfontolásokon túl, akár üresjáratban vagy nagyon alacsony hatékonysággal is működtessék a rendszert. Mivel a közmunka megszervezését, lebonyolítását a települési önkormányzatokra bízták, még inkább helyhez kötötték a munkaerőt, ahelyett, hogy mobilizálták volna, miközben az alacsony képzettségűek alacsony aktivitásának egyik legfontosabb oka éppen a térbeli mobilitás hiánya. Az önkormányzatok, még a nagyobb településeken is értelemszerűen alkalmatlanok arra, hogy megszervezzék és lebonyolítsák több tucat, vagy több száz ember üzemszerű foglalkoztatását. A helyhez kötött és rengeteg üresjárattal működő közcélú foglalkozatás szükségképpen igazodik a helyi mikrotársadalmi és hatalmi viszonyokhoz. A korrekció lehetősége azonban kétséges, mivel az Út a munkához program eredendően populista kontextusban született és csekély az esélye a racionális érvelésnek. Az önkormányzatok többsége pedig áttörésnek értelmezi a programot, függetlenül annak helyi ésszerűségétől. Polgármesterek sokasága érzi úgy, hogy most már végre kimondhatja azt, amit a romákkal kapcsolatban igaznak vél. Edelény polgármestere a városi önkormányzat közgyűlésén, televíziós kamerák előtt osztotta meg közönségével azt a „tudását”, miszerint a környékbeli falvakban élő terhes cigány asszonyok szándékosan mérgezik magukat és kalapáccsal ütlegelik hasukat azért, hogy fogyatékos gyerekük szülessen, mert ilyen módon remélnek magasabb összegű családi pótlékot. Az érintettek rágalmazásért feljelentették a kisváros első emberét.

246

Az év folyamán számtalan romák elleni Molotov koktélos támadásról számolt be a sajtó. Novemberben aztán agyonlőttek egy roma férfit és egy nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen. Megkezdődött a romák elleni célzott merényletek sorozata, amelynek 2009 augusztusáig, a feltételezett merénylők elfogásáig hat halálos áldozata volt.

247

248