Ranschburg Jenő Gyerekségek Magvető Budapest Rajzok BORSI VERA

Úgy érzem, e kis könyv megszületését és tartalmát illetően némi magyarázattal tartozom az olvasónak. Hiszen, talán egyetértenek velem: nem mindennapi jelenség az, amikor egy hatvanéves pszichológus egyszerre csak verseskötettel jelenik meg a könyvpiacon. Valamennyivel talán kevésbé pikáns a dolog, ha kiderül, hogy az illető gyerekpszichológus, és a versek: gyerekversek. Attól félek azonban, hogy a magyarázkodást így sem kerülhetem el... Egész életemben két dolog érdekelt igazán: a világ megértésének, átélésének sajátos gyermeki formái és az irodalom. Ha meggondoljuk, ez a kettő nincs is olyan távol egymástól, mint első pillantásra hisszük. Így azután, amikor elvégeztem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, sikeres felvételi vizsgát tettem az ELTE pszichológia-magyar szakán. Alig tudom elhinni: mindez harmincöt évvel ezelőtt történt. 1961 őszén egy barátom, akinek érdeklődése sokban hasonlított az enyémhez, azzal az ötlettel állt elő, hogy írjunk gyermekvers-kötetet. Nem játékos, alliterációs verseket - azt még ifjú titánokként is elismertük, hogy az ilyesmiben Weöres Sándor úgyis verhetetlen - hanem olyanokat, amelyekben a gyermeknek a felnőttétől minőségileg különböző világlátása tükröződik. Neki is láttunk a munkának, meg is írtunk néhány Ranschburg Jenő, 1996 verset, aztán mint annyi más, ez is abbamaradt. Elvesz-

A tükör előtt Nem értem, itt vagy ott a testem. De pont olyan, minthogyha festem: fülem begörbül, égnek áll hajam. Kezem behajlik: én csinálom, a számat irtó nagyra tátom, de nem találom így se: önmagam. Enyém az orrom és a hangom, ha játszom, hadvezér a rangom, s parancsot mint a felnőtt úgy adok. Enyém a kard, enyém a harcom, ez itt a vállam, itt az arcom, de én, ki tudja merre, hol vagyok? Enyém a mellem és a lábom, magam azonban nem találom sehol. Szeretném végre tudni mégis: enyém vagyok esetleg én is?

csak ha jóllakik. Rémülten álltak mindazok...... eszik. eszik. Megkérem majd az apukám. kezem. hátha szabadon engedi! Félreértés Olvasok és figyelem.. hogy mint hat a vers a fiamra: "Bóbita. milyen vagyok most nélkülem. de most jut eszembe: . tele daccal -. úgy hívják: kályha. hajam. A tűz A tűz biztosan gonosz lehet.. szárnyat igéz a malacra. és szórja szerte mind a fényt. szikrák pattannak belőle ahogy háborog.. mért csak a Bóbita játszik folyton a Géza malaccal?" Az életkor dilemmái I.. Egy szörny az este meglesett. hogy lomhán rámhajol. II. Most mérges a tűz. Én vagyok itt a kicsi. s úgy leszek én öregebb.kérdezi ő. s nagyi mondta is: "oly fiatalka" Egyszerű: nagyra növök. s nem hagyja abba. akik látták. többé nem vagyok... Azóta nézem lábaim. egyáltalán. kicsit félek tőle.. morog. bár inkább sajnálom szegényt! A kályha biztosan szűk neki. a fél fülem.. Bóbita játszik.De hol? Az éjszaka Úgy érzem. S elbújva itt az ágy mögött megett. Értem a kapcsolatot már végre." "Szép ez a vers apu. mégis . zúg. apukám vashordóba zárta. Azt hiszem..

. A vadállatnak nincs csak egy feje. alatta él. s nevelgetem hat apró gyermekét. vigasztalom. Nagymama oly rosszul magyarázza a régi világot. haja ősz. én már nem vagyok kisgyerek.mért nem a nagymama itt akkor a legmagasabb? III. De azt is mondtad.. de Zsoltinak megszólal egy napon. emlékszel.. ha nem négylábú. a sárkány. hogy az a begy helye. s hol a sárkánynak nő a kettedik.. láttam én. azt sajnos nem lehet.. Csak ült szegény. szörnyen elhagyott. de gondolom én: az apu sokkal előbb született! Éjszakai felriadás Apu. Bár nagyi már öregebb. a fürdőkádban él. hogy mindig ott leszel. kivéve engem. a vízbe rejtve lomha termetét. szeme is csupa ránc. Fürdőszobánk most éppen zárva van! Több síkon.. hiszen a vizilóm féltékeny ám nagyon! Otthon velünk. és apu tudja csak úgy. az minden este kincs.. Az apjuk? Itt a téren elveszett! A kádban így hat pajkos árva van. hanem repkedik! S azt hiszem. Mindenki állt ott csendben és bután.. Régen tudom: sárkányok nincsenek. mire az ember észbekap.. de nem lehet. a fejemben csinálom. tavaly. (1) Apu. Megnézni? Jaj. mint aki benne is élt. hogy az álom az kép csupán. ha jön a baj. s bár ha mesélsz. Azt álmodtam: egy medve elkapott. Zsolti tegnap délután a szülinapjára papagájt kapott. ham-ham! ésbekap! . a sárkányokból köztünk egy se nincs! A pincébe nem megyek el viszont. Hogy mondtad tegnap? Ez most elvi pont. S hidd el. Hogy menthetsz meg. Kaphatnék én. te mondtad egyszer.. ha fél. hogy mostan ez a lényeg: a sárkányok mind-mind meselények. magamba' voltam. elmondtad már. ha rosszkedvű. A lépcső mögött van egy hosszú párkány. énrám nem hatott. ha én nem ébredek fel és te nem vagy ott? Fantáziahazugság Tudjátok. rádugrik gyorsan. nem mert moccanni sem.

Jaj. karma hosszú bajszát vállán átveti. (2) Ma Zsolti mondta délelőtt: bolond. az minden úgy maradt. vagy kedvem ébred játszani. nem érnek át a vágyamon: nem látom őket.. sötétbe bújt a délután. A Télapó az nincsen is! Ki várja őt. s magam tüntettem el csupán? Elönt a kínzó félelem: ki lát meg így. . ki Télapóra vár. és kint a lágy havon a hógolyózó kisgyerek.eltűntetem ne tudjon semmi látszani! Apu. mi volt. a pocakja boroshordó. nincsenek! A nappal íve elszakadt. az mind szamár! De hogyha Zsolti nem gyerek. ha meghalok? Kinyitva mind a két szemem: anyu. s a titkot úgyis tudja már: a dolgozóba menjen el! Miért az óvodába jár? "A szemlehunyásos jelenség" Mezei Árpádnak Ha néha otthon rossz nekem. vajon azon lát-e ki? Szakállát a földön húzza. vajon honnan ismeri? Gyász Az oviban ma szörnyű rossz vagyok. s anyu. ő a híres Hátteki! Este zörget. úgy félek! a zsákmányát itt szedi! Hát te ki vagy? . ő a híres Hátteki! Szeme helyén két golyóbis.Több síkon. A borsó meg a spenót árt neki. szobámat huss! .. te itt vagy énvelem! De jó..mondja Nagyi. ki ült az ágyamon. Lehet. ő a híres Hátteki! Gyerekhúson él.. hogy itt az ég alatt. Foga csattog. lehunyva mind a két szemem. hogy én is meg vagyok! Hátteki Lába görbe. hangja érdes.

mint a vízözön. Becsapnak mind. az egérlyukba beférek. Olyan sötét van. hogy idebújjak? Hamar takarj be! Végre jó meleg van! Ígérem.. hisz elmesélted akkor. Felelj nekem. s gyűlöltem őt nagyon..Verekszem és felrúgtam Zsolti várát. míg az esti sörét issza. csak én vagyok. hogy újra nagy a szám. s mert szüleim fia vagyok: össze-vissza beszélek! Mágia Emlékszem rá: egyszer megvert apu. ha meg kell halni végül.... Így ni! . Sarokba állitott. Anyu szerint a nagypapám ma elment. az óvodában mégis rossz vagyok. mert ehhez aztán végképp nincs közöm! Becsapnak mind. csendbe' fekszem.hogy ne féljek. hogy ma reggel elment a nagypapám. szépen. mert rossz voltam. de meg ne rémülj! Matatnak rajtad hideg ujjak.érted? S ha meghal ő is? És ha Csilla is majd? A kiskutyám se menekül? Félek nagyon: mindenki meghal egyszer s én itt maradok egyedül! Genetika Apu annyit beszél össze. s hiába szólnak: én látom a kárát. mert közben ásitott. megengeded. Anyu azt mondja. és rámszólnak. a tányérban is mindent otthagyok. majd ha visszajön! Halálfélelem Anyu. és messze-messze jár. szólt érte múltkor szentmise. Szoríts magadhoz. Összehúzom magamat. meghalt a nagypapám. s talán belül is felmelegszem. Elmondom neki. s tudom.szóval érted Ülünk megint a templomunkban este. nem él örökké senkise A nagypapám is fenn van már a mennyben. Anyu meg sír. de látom. Érzed? Úgy didergek.. s imádkozunk apával . Anyu tudom. Sírtam. A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra. közben egy könnycseppet elkent. haragszik és szüntelenül beszél vissza. hogy úgyis minden veszve már. meghalt a nagyapám! Hisz sír mindenki. terád is vár a .. ..

mert Csilla mos. . Szivemmel érzem. érzem én.. Elment nagyon sok napja már. úgy! Értem jön. kérlek! ezt a hétfejűt kergesse rólam el! Láthatás Közel megint az este. mi jön tizenkilenc és húsz után! Lakáscsere Szép lett anyu nagyon az új lakásunk! Hiszed vagy nem.. s a liftet kezelem. eljön tudom! Becsönget... orromon. de eljön majd. nem jön a Semmi be! Úgy kéne jaj.. Hét.. csak ő! s a múltkor úgy ígérte. málnaszőrt iszunk. pedig.... ne verjen meg többé soha. főz anyu.. s az oviban utálom azt. ha véget ér a per.. hogy az égbe repülök fel. Aput hívd. elvisz pénteken.. elmondtam annyiszor nem kell ajándék. de nincsen itt.. pedig az ég már csillagos. de ezt most nem tudok. hogyha látom őt azonnal elfutok. nyolc.s titkos jelt a körökre.... sír anyu s meleg ölébe átemel. és tűnjön el örökre! Most nincs velünk. Apu siess! mert nem tudom. Csillával óriás sarok-szobánk van. Anyu azt mondja. Megyünk a meccsre. Csak én tudom. Úgy érzem. a hétfejű sárkány a torkomon! Azt hittem régen.. Feküdni küldenek. vasárnap vár a búcsú tán. csak egy kevés! De kapni hol fogom? A hétfejű ül itt. hisz én tüntettem el! Krupp Szemem kinyt*: mi baj lehet velem? Nem fáj most semmise.. s a víz zubog.. pénz nekem. ha érkezünk. de nem megyek! Ülök csak itt és rámolok. Ma délre mondta: jön. de máris szeretem. akit este az apja vár. itthagyott. miattam nem jöhet. Hiába szívom számon. ha csendbe' húszig számolok... kilenc.. Aludni kéne és köhögni jót.

nénik. Egész jó itt. Sietve mennek villamossal. hogy mit lehetne. hogy Zsoltival mi állva szoktuk s van mivel! Barátság. az úttesten meg görkorizna kilenc. Nem érdekes! a dolgukat ők ülve végzik el. a dolgozójuk arra van. illatos. s gyalog taposva sárt. úgy tudom. de szólni róla nem merek. kit ismerek. elérni azt a dolgozót. csak kenyért. tegnap óta már tudom. Elüldögélne ott a járdán a sok szülő. Onnan meg erre. hidd el. egy millión. hogy épp ülök. húz oda. hogy nem húst keresnek. A játszótér sincs. piros virág is. S a játéküzlet ott a sarki házban! Úgy hívogat a szép nagy kirakat! Ha beragad. Miért sietnek..vagy tízszáz kisgyerek! Különbség A lányoknak milyen van. Meg autón is. Kigondoltam. Csak azt szeretném tudni. amíg majd kiragad. hatvanan. hogyha állnék. mert akkor Zsoltival kilestük ezt a kulcslyukon. mint otthon is. Mi lenne. Nem kéne autó. villamos. hogyha elcserélnék a dolgozót az emberek? Ki honnan indult. az út kövén forrás fakadna. egymással szembe. bár eltakarja most a ház fala. szerencse hát. mikor mehetünk végre már haza? Az erkélyen Milyen sok ember! Mennyi autó! Lenézek s rögtön szédülök! Elesnék biztos. sőt. az ajtónk. akár a mágnes. a hót. ott maradna. bácsik. de jó. megvárom ott. szerelem (férfiak egymás közt) . messze innen..a fürdő éppen mint az uszoda! S az erkélyről a forgalom az utcán! A zaj. a forgatag talán ezért. A dolgozóba mennek éppen. Innen mindenki arra indul.

De apu jobb. ha érkezem. nem tudom. ha elcsúszom. legjobb barátom Zsolti. s csinál majd hozzá kedvet is. apu. hatba. nála ezt könnyedén elérem. én igyekszem a haragom levetni. . de én nem érzem apu jó szagát az ölében. Ha sétálunk. Tetszik nagyon. csak nem fogok mindjárt összeveszni! ů Második házasság Anyu. . százszor többet ér. ha megver is! Anyu. ha viccel. Neki most eggyel több jutott. a kezem ott van az övében. De hidd el nekem: parancsra nem tudok szeretni. próbálok nevetni. Én öt lányba vagyok szerelmes. úgy szalad elébem. sem tudom őt szeretni! Idő 52 Holnap hatéves nagyfiú leszek! De mit jelent a "holnap". Ha bánt. De hiába. zúg. Nekem ő tízszer. de én nem látom azt a sugarat a szemében. hogy vele éljek. de én nem érzem apu melegét a tenyerén. ha megkérsz. Számodra nincsen nála jobb a föld kerekén. hogy katona. sírok. ha rád néz. sírok. megkapaszkodom az övében. a "szép időkben" egyet szeretni volt divatba'. Ha játék kell. én igyekszem a haragom levetni. s tetszik a rangja. de megígéred. mint apué a hangja. mint apu. akár a templom harangj a.Tudom. olyan leszel.de nem simogat meg úgy. próbálok nevetni. Ha megszólal. hogy nem nevetsz ki? barátommal egy nő miatt. ha megvet is. Azt mondja szeret. ha viccel. mint vaj a kenyerén. Ha bánt.

.. a többi bennem éd... s ma volt a tegnap is.mert reggel. a mába fut megint a holnapom. hogyha újra felkelek. a holnap-mára vágyom már nagyon. A mai-mában élni kell nekem. szerelem 48 Második házasság 49 Idő 53 . 53 Tartalom A szerző előszava 5 A tükör előtt Az éjszaka 11 A tűz 13 Félreértés 15 Az életkor dilemmái 17 Éjszakai felriadás 19 Fantáziahazugság 21 Több síkon. a ma a mából csak a mába visz. elindul este-reggel ér oda. Holnap ma lesz. ( 1 ) 23 Több síkon. s holnap nem volt soha. ha otthagyom: a tegnap-mára jól emlékezem. (2) 25 "A szemlehunyásos jelenség" 27 Hátteki 29 Gyász 31 Halálfélelem 33 Genetika 35 Mágia 37 Krupp 39 Láthatás 41 Lakáscsere 43 Az erkélyen 45 Különbség 47 Barátság. tegnap nem lesz.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful