A Biblia apokrif iratai

Az Ószövetség apokrif könyvei Egyes ókori egyházatyák ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelöli. Az apokrifok kanonikusságának támogatására felhozott első érv, hogy a Septuaginta ma ismert legkorábbi, kb. az i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak. A palesztinai héber kánonhoz képest 14-15 könyvvel több található ezekben a kéziratokban, ezenkívül nem külön csoportban vannak, hanem be vannak építve a kanonikus könyvek közé. Egyesek azt feltételezték, hogy két kánon létezett: egy palesztinai, valamint egy szélesebb körű, az alexandriai (ami a IV. századi Septuaginta-kéziratokban is tükröződik). Az ősegyházban néhányan, mint például Augustinus (Ágoston), (i. sz. 354-430-ig élt nagy befolyású egyházi tanító) elfogadtak egyeseket az apokrifok közül, míg a többség, köztük például Hieronymus (Jeromos), (i. sz. 340-420-ig élt, ugyancsak nagy egyházi tanító, a Vulgata fordítója) hevesen tiltakoztak a héber kánonhoz kapcsolásuk ellen. Hieronymus "apokripha" és "fabulae" (= mesék) névvel illette az apokrif iratokat. A Vulgatába, az Ószövetség latin fordításába csak Jeromos halála után, szinte szó szerint csak a holttestén át lehetett belevenni őket. 1546-ban a Római Katolikus Egyház tridenti zsinata (más néven trentói vagy trienti zsinat 1545-63) dogmatizálta az apokrifok kanonikusságát, így azok az általuk kiadott bibliákban megtalálhatóak. Az ószövetségi apokrif iratok a következők (*-gal jelölve azok, melyeket a tridenti zsinat sem kanonizált): Tanító jellegű: - Bölcsesség Könyve (Salamon bölcsessége) - Jézus, Sirák fia könyve (Ecclesiasticus) Prófétikus: - Báruk 1-5. fejezet - Báruk 6. fejezet (Jeremiás levele) - IV. Ezsdrás* (II. Ezsdrás)

Vallásos romantikus: - Tóbiás - Judit

Legendás jellegű: - Eszter 10:4 - 16:24 - Dániel 3:24-90 (Azáriás imája, a három ifjú éneke) - Dániel 13. fejezet (Zsuzsanna és a vének) - Dániel 14. fejezet (Bél és a sárkány) - Manassé imája*

Történelmi: - III. Ezsdrás* - I. Makkabeus könyve - II. Makkabeus könyve

Ellenérvek az ószövetségi apokrif iratok kanonikusságára: 1. Lásd például az előzőekben idézett Jézus, Sirák fia c. könyv bevezetését abból a szempontból, hogy vajon Isten tekintélyével szól-e? Hasonló idézetekkel dokumentálhatnánk, hogy a többi apokrif irat sem szól Isten szavának a tekintélyével. 2. Az ószövetségi prófétai korszak lezárulása után keletkezett valamennyi, szerzőik nem próféták, nem "Isten szent emberei" voltak. 3. Az apokrifok nem szólnak hitelesen Istenről, az emberről stb. Ellentmondások, téves tanítások, legendás kiszínezések, alacsony egyes esetekben elfogadhatatlan - erkölcsiség nyilatkoznak meg bennük. Kirívóan pontatlan történelmi adatot is találhatunk. 4. Nem árad életátformáló erő belőlük. 5. Isten egyháza nem fogadta el őket. Nincsenek benne a héber kánonban. Továbbá az Újszövetség és Josephus bizonyságtétele a legfontosabb ebből a szempontból. Az, hogy a Septuaginta kb. i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak az apokrifok, nem jelenti azt, hogy már az i. e. 250 körül keletkezett fordításhoz is hozzákapcsolták volna őket. Az Újszövetség sokszor idézi az Ószövetséget a Septuagintából, de egyetlen apokrif iratot sem idéz! Az ókori egyházatyák között csak egy jelentős személy volt, aki némelyik iratot elfogadta közülük: Augustinus. Az első négy évszázadban egyetlen egyetemes zsinat sem ismerte el az apokrifokat ihletettnek. Az Újszövetség apokrif iratai

Ezek egyikét vagy másikát egyes helyi kánonok átmenetileg elfogadták, többet közülük néhány egyházatya is támogatott, némely régi újszövetségi kézirat gyűjteményében is megtalálhatók. Az egyetemes egyház azonban sohasem fogadta el őket. A folyamatos vizsgálat és rostálás során pedig végül is egyetemesen elvetették a kánonba való felvételüket. A középkori egyházban még nagyon kedveltek egyeseket ezek közül, különösképpen a Hermas pásztorának nevezett iratot. Azonban semmilyen egyházi fórum nem kanonizálta őket, még a tridenti zsinat sem. A legfontosabbakat felsoroljuk: Az ál-Barnabás levele (I. vagy II. századból) Az ún. II. Kelemen levél (II. század első fele) Hermas pásztora (II. század első fele) Didaché, a 12 apostol tanítása (100-120 körül) Péter apokalipszise (150 körül) Pál és Tekla cselekedetei (170 körül) Laodiceaiakhoz írt levél (IV. század) Zsidók evangéliuma (I. század második fele) Polycarpus levele a filippibeliekhez (vsz. i. sz. 108) Ignatius hét levele (vsz. 110 körül)

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful