Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

CSONTVÁRY NYOMÁBAN BOSZNIA HERCEGOVINÁBAN

ÚTIJEGYZETEK CSUTAK ATTILA ÉS BERECZ EDGÁR
FÉNY KÉPEI VEL

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

CSONTVÁRY NYOMÁBAN BOSZNIA HERCEGOVINÁBAN

ÚTIJEGYZETEK CSUTAK ATTILA ÉS BERECZ EDGÁR
FÉNY KÉPEI VEL

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Csontváry nyomában Bosznia Hercegovinába Copyright Berecz Edgár és Csutak Attila Tördelte és szerkesztette: Simon Ottilia A szerkesztésben közreműködött: Szczotka Hajnal Nyomdai munkálatok: Székelyudvarhely Külön köszönet Boros Csabának, hogy az utazást nem csak anyagilag, hanem morálisan is támogatta. Ez a könyv nem eladó, nem forgalmazható köny vesboltokban, nem képezheti semmilyen üzlet tárgyát, csupáncsak a barátságok kialakulását és megerősítését hivatott szolgálni. Ajánlom ezt a köny vet Mama Simbanak, aki hűségesen várt rám utazásaim alatt.

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

ELŐSZÓ HELYETT
A volt Jugoszlávia egykori tagállamaira, köztük Bosznia Hercegovinára az utóbbi időben nem igazán voltak kíváncsiak az emberek, ámbár mondhatni azt is, hogy a délszláv államocskák csak azt érdeklik aki személyesen ott volt. Elég sajnálatos dolog ez, még szomorúbb azonban az a tény, hogy a köztudatban Bosznia Hercegovina még mindig a puskaporos hordó szerepét tölti be amely bármely pillanatban felrobbanhat. Emiatt aztán sokan idegenkednek attól, hogy felkeressék ezt az országot, vagy hogy bosnyákokkal barátkozzanak. Fájdalom, de nem tudják, hogy mit veszítenek. Mert azok az idők rég lejártak amikor a turistának vagy az egyszerű utazónak félnie kellett, vagy titkolnia kellett magyarságát. Apropó magyarság. Úgy vélem, hogy erre pedig különösen büszkék kell lennünk, mert erős kulturális és történelmi szálak kötnek össze Bosznia Hercegovinával, s ezt a tényt a bosnyákok sem tagadják. Tömörkény István boszniai írásainak hatására rég érett bennem a gondolat, hogy egyszer felkeressem a girbe -gurba utak és az égig érő hegyek országát, hogy a magyarság nyomait kutassam és megkeressem azokat a szálakat amelyek összekötnek bennünket a bosnyákokkal. Mint ismeretes, a berlini kongresszus 1878 június 28-án megbízást adott az Osztrák Magyar Monarchiának Bosznia és Hercegovina megszállására és kereskedelmi útjainak védelmére, sőt jogot biztosított helyőrségek állomáztatására is a török területeken. Sajnos az idő rövidsége miatt nem sikerült bejárni az osztrák- magyar katonaság egykori állomásait és táborhelyeit, de az utazás fő céljait jelentő Mostart és Jajcét igen. A méltatlanul elfelejtett Csontváry Kosztka Tivadar ugyanis itt festette híres képeit a mostari hídról és a jajcei vízesésről. Köny vem nem útleírás, se nem tudományos feldolgozása Csontváry munkásságának, inkább csak egyszerű útijegyzetek amelyekben a környezeti hatások lecsapódásaként a látnivalókat és az élményeket sze5

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

retném bemutatni, hogy ezáltal jobban megismerhessük Bosznia Hercegovinát. Az egész nem egyéb , mint egy maréknyi drágakő a nagy kincsesládából. A magam módján így szeretnék tisztelegni Csontváry előtt, bejár va azokat a helyeket amelyeket ő is láthatott és megfestett 1903 ban. Ezenkívül szeretném, hogy e könyv által azok is megismerhessék Boszniát akiknek nem adatott meg, hogy eljussanak azokra a csodálatos helyekre ahová én eljutottam. A természeti látnivalók, a történelmi emlékek mellett nem elhanyagolható a bosnyák nép törökös vendégszeretete sem, ez utóbbinál kénytelen vagyok megjegyezni, hogy e téren még lenne mit tanulnunk. Végezetül itt szeretnék köszönetet mondani Csutak Attilának és Felszegi Lórántnak amiért az utazás alatt segítettek és tanácsaikkal elláttak, hogy ez a könyv jobb legyen és elnyerje az olvasóközönség tetszését. Berecz Edgár

6

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Három ember egy autóban
Ez az történet egy hihetetlenül felgyorsított forgatókönyv szerint kezdődött, mivel alighogy hazajöttem a grúziai expedícióról máris egy újabb kiruccanás kellős közepén találtam magam. A láncreakciót amely egy csodálatos és élménygazdag utazásban teljesedett ki, egy egyszerű találkozás váltotta ki. Közvetlenül hazaérkezésem után találkoztam Csutak Attila világjáró barátommal és pár perces élménybeszámoló, kölcsönös tapasztalatcsere után mindkettőnk régi dédelgetett álma, miszerint elmegyünk Bosznia Hercegovinába rálépett arra az útra amely a megvalósulás felé szokott vezetni. Nem sokat teketóriáztunk, hanem egymás kezébe csaptunk , majd még aznap nekifogtunk, hogy előteremtsük az útravalót és a tábori felszerelést. De két ilyen öreg világcsavargónak, mint mi ez nem okozott gondot. Szeretem az ilyen határozott embereket, mit Csuti: aki tudja, hogy mit akar, világosan látja a céljait és vannak elképzelései azzal jó dolog társulni. Egy nappal a start előtt kétfős csapatunk még kiegészült Csuti régi barátjával és harcostársával Felszegi Lóránttal, aki egy tábori konyhafelszereléssel, sátorral, némi készpénzzel és sofőri tudományokkal pótolt be, hogy még eredményesebben dolgozhassunk. Ez is valami! Így hát a három ember egy csónakban c. történet kissé módosult, annyiból, hogy csónak helyett Csuti autójába szálltunk be, s míg Csuti a kapitányi, Felszegi a matróz szerepét kapta, jómagam tolmácsként, tábori szakácsként és navigátorként a kormányosi tisztségnek próbáltam megfelelni. Nos hát akkor mindenki a helyére, vitorlát fel!

Szerbia, a döcögtetős utak hazája
Romániát Jimboliánál elhagy va keltünk át Szerbiába csupa magyaros nevű települések közt bójázva, amelyek elnevezéseit a legnagyobb pofátlansággal csonkítottak meg vagy kereszteltek át románra vagy
7

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

szerbre. Önkéntelenül a régi osztrák magyar időkbeli katonanóta jutott eszembe: Megállj, megállj kutya Szerbia megtanít majd a Monarchia... De azért jó érzés volt látni a magyar feliratú helységnévtáblákat, különösen Újvidék felé, különösen egy Zabalj nevű falu keltett közderültséget. Ellenben az utak azok nagyon ramaty állapotban voltak, úgy nézett ki, mintha valaki az összes rossz utat összegyűjti majd ömlesztve tálalja a szerencsétlen autósoknak. De lehet, hogy ezek az utak még gyalog is ráznak. Novi Sadban pedig a legújabb geológiai aktivitásnak lehettünk tanúi, ugyanis az aszfalt több kilométeren át felgyűrődött és annyira rázott, hogy már azt hittük, hogy sosem ér véget. De lehet, hogy az útkaparók szándékosan gyűrték fel az utat, ezúttal a fekvőrendőröket kívánták megspórolni. Szerencsére Szerbia már eltörölte a vízumkötelezettséget, ma bárki szabadon utazhat errefele, de azért az utakon javíthatnának. Vagy talán a szerb autójavítókon keresztül akarják felvasalni a kiesett vízumpénzeket?

Rác hatások a a magyar konyhaművészetben
Útközben rengeteg kukorica, napraforgó és paprikaültetvényt láttunk, ez utóbbiról eszembe jutott a konyhaművészet, legfőképpen azok az ételek amelyeket ma rác módra készítünk. Tudni kell, hogy ezeket az ételeket nem véletlenül nevezték és nevezik így, ugyanis a török elől menekülő rácok akik Magyarországon és főként a Duna kanyarban leltek új hazára, az elsők voltak akik ezen a vidéken meghonosították a paprika és paradicsomtermesztést. Mivelhogy jó kertészek és még jobb kereskedők voltak általuk a paprikával, hagymával és paradicsommal készített ételek gyorsan elterjedtek a magyarok lakta területeken. Ké8

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

sőbb ezeket az ételeket az elkészítési mód miatt rácosnak, vagy “rác módra” nevezték, ami igaz is, mert mindezek a specialitások tartalmaznak paprikát, hagymát és paradicsomot. Akár köretként vagy főételként, mint pl. a lecsó esetében is, amely a török djuvecs egyik továbbfejlesztett változata.

Az Isteni szója
Ide-oda kacskaringózás közben szójaültetvények mellett is elhaladtunk, amelyekről először azt hittük, hogy növendék napraforgó. Közelről megvizsgálva kiderült, hogy nem egyéb mint a szója, amit Kínában és Japánban az isteni szója név vel illetnek. Az utóbbi években a civilizált országok étkezésében egyre inkább teret hódít a Délkelet-Ázsiából származó hüvelyes vetemény , a szójabab. Népszerűségét főként annak köszönheti, hogy véd a szívkoszorú megbetegedései, valamint a cukor és a zsír anyagcserezavarai ellen. A szójababbal igen jól helyettesíthetők, kiegészíthetők mai étkezésünk túlzottan használt, jogosan kifogásolt szénhidrát és zsír alkotórészei. A szójabab Kínában már évezredek óta az egyik legfőbb élelmiszer: kb. 2000 év vel ezelőtt fedezték fel a kínai parasztok, és jöttek rá arra, hogy a szójából nagyon sok élelmiszert lehet készíteni. Itt van pl. a szójaszósz, a szójababtúró, a szójatej és a szójaliszt. A szójabab nagyon gazdag fehérjékben és jól termeszthető olyan tájakon is , amelyek túlságosan soványak lennének más növények számára. Tápanyagösszetétele nagyon előnyös, mindenekelőtt gazdag fehérjetartalma miatt. Egy kg szójalisztben annyi fehérje van, minr 2,5 kg színhúsban vagy 12 liter tejben és 58 db tojásban. A szójafehérje biológiailag teljes értékű növényi fehérje, az öszszes nélkülözhetetlen aminosavat tartalmazza, megközelítve a teljes értékű tej-, tojás- és húsfehérjét. A szójabab Európában a XVIII században jelent meg, azonban kellemetlen mellékíze és illóanyagai miatt említett jó tulajdonságai ellenére sem talált kedvező fogadtatásra. az újabb szabadalmi és technológiai eljárások azonban teljes értékű felhasználását
9

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

tették lehetővé, mind élettanilag, mind ízét illetően. A mai leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségeket azzal képes megelőzni, hogy a szójaolaj gátolja a bélből a koleszterin felszívódását és 20%-kal csökkenti a vér értékesítő koleszterinszintjét. Ezért került előtérbe az élelmiszeriparban is a liszt- és a húskészítmények fehérjedúsítása szójafehérjével, a szénhidrát és zsírtartalom terhére. Csakhogy eddig mi csak a pörkölt szójababbal és a szójával telitömött minden gasztronómiai értéket nélkülöző élelmiszerekkel ismerkedhettünk meg az elmúlt (sz) aranykorban.

Fruska Gora, a Gyümölcshegy
Novi Sadból kifele jövet már messziről feltűnt a Fruska Gora hegyvidék, amit nem véletlenül neveztek gyümölcshegynek, mert már a rómaiak idejében híres volt szőlőtőkéiről és gyümölcsöseiről. Állítólag Pannóniában itt honosították meg először a szőlőt és innen terjedt el a többi területekre. A piros és fekete bogyókat termő kékhegyi és csókai szőlőfajtákból egészen a legutolsó délszláv háborúig a villányi borokhoz hasonló nemes nedűket szüreteltek, mígnem az amerókusok tönkre nem bombázták ezt a történelmi bor vidéket. Az ültetvények és a pincék nagy része megsemmisült, emiatt a helybélieknek ezután abból kell gazdálkodniuk ami megmaradt, ami kicsivel több mint a semmi. Úgy mondják, a háború idején a hegy vidéken radarállomás és egy titkos rádióadó bázisa volt, emiatt lőtték pozdorjává a jenkik. Szerintem inkább a kitűnő bor vidék kiiktatása volt a cél, hogy az USA érdekeinek megfelelő termelők uralhassák a piacot.

Kacskaringós utakon a bosnyák határ felé
Amióta megérkeztünk Szerbiába az orrunkba tóduló penetráns disznószagtól sehogysem bírtunk megszabadulni, olyan itt a levegő mintha az egész ország disznóhizlalda lenne. Ilyen büdösséget rég nem szagoltam, nem is büdösség ez már hanem inkább szagolmány. Nem10

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

csak a városokban és a falvakban bűzlik minden a disznótrágyától, hanem a lakatlan területeken is. Az utak egyre jobban kacskaringóznak, a döcögés mellett ez egy újabb specialitás. És mindenki úgy hajt mint az eszement, a kanyarokban ralisok módjára előznek a kisautók és a kamionok is úgy kerülgetik egymást, hogy a frászt hozzánk ránk. Az út mentén sok a sírkő, a kereszt, a koszorú és az egyéb megemlékezés, szomorú mementói a peches vezetésnek. De lehet, hogy az emberek nem figyelmetlen autósként vagy gyalogosként érte utol a végzetük, inkább a háborúban vesztették életüket. Gondolom.

Magyar hatások a szerb konyhában
Nagy meglepetést okozott az utak mellé felállított reklámtáblák, cégtáblák sokasága, ezeken ugyanis magyar szavak hirdették szerbül, hogy étel-ital kapható. A csárda az csárda és a pecsenye az pecsenye. A pecsenyénél aztán láttuk, hogy valami jó készül, mert egy vendéglőnél egészben nyársra húzott juh pirult a tűzön. A biztonság kedvéért fölé volt akasztva a kabátja is, nehogy a gyanútlan turista azt higgye valami nagy juhászbundit sütnek. Ezenkívül van más is amit a szerbek átvettek és a maguk szája íze szerint formáltak. Éspedig: gulás, (nem drágulás, hanem marhagulyás) kifle, kokoska, fazan, pereca, paprikas, pasulj, kolacs, palacsinka és így tovább.

Táblavadászat
Egy idő után szomorúan kellett konstatálnunk, hogy a táblák lassan de biztosan elfogytak. A szerbek az útbaigazítást úgy látszik a nagyharangra bízták, mert Sabac után egyébbel sem foglalkoztunk mint az autó minden ablakán kitekintve táblák után vizslattunk. Még hátrafelé is. Miután a környéken található összes falucskát kívül belül megnéztük, el kellett ismernünk, hogy eltévedtünk. Mivelhogy a lakosság nem akarta
11

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

érteni se a német, se az angol se az orosz dialektusokat csak nagy nehézségekkel tudtunk ráakadni a Zvornik felé vezető útra. Ezeknél a szerb tábláknál azt nem szeretem, hogy majdnem minden esetben “rovásírással” vannak ír va, ezért nagy sebességnél rendszerint csak az elejét tudtam kibogarászni a feliratnak. Azt hiszem itt is úgy van mint Japánban ahol nincsenek utcanevek, címek és a tájékozódást segítő irányjelző táblák. Elvégre teljesen fölösleges, mert a jó barát tudja az utat, az ellenség meg hadd tévedjen el.

Falun
A szerb falvakon keresztül eleget forgolódtam a helyemen, hogy valami érdekeset lássak, a zöldség és dohányültetvényeken kívül csak alig egy pár régi zsindelyes házat és gazdasági épületet láttam, ez utóbbiak különlegességét az jelentette, hogy alól ház vagy istálló foglalt helyet, felül pedig a gabonaneműeket és az élelmiszereket tárolták. Okos! Nagyon okos! Ha jött az ár víz az élelem biztonságban volt. A patkány vagy egyéb rágcsáló is előbb be kellett nevezzen egy alpinista tanfolyamra, hogy a gabonához vagy egyéb féltett értékhez odaférhessen. A falvakon áthaladva futtában a temetőket is szemrevételezhettem. Orosz hatásra a sírkövek majdnem mind un. “tetovált” képes kövek voltak. Persze már vány valamennyi. Úgy néz ki, hogy errefelé a már vány vadon nő és olcsóbb a tormánál. Na persze a sírkőfaragó se valami erdőről szalasztott fajparaszt, hanem ügyes kezű rajzoló, festőművész és gravírozó is egyszemélyben.

Zvornikban, az első állomáson
Loznica, Banja Koviljaca után már közel a bosnyák határ, ennek örömére jól bevásároltunk az egyik faluban. A dinnye, paprika, paradicsom és uborka minősége elsőrangú. A hozzávaló az már otthoni termés. Az átkelés Zvorniknál döccenőmentes volt, mert a bosnyák oldalon azonnal megkezdődtek a tükörsima utak. A határ olyan volt, mintha ott se
12

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

lett volna, csak a Drina folyó választotta el az egykori ellenségeket egymástól. Túloldalt a szerbek, itt a bosnyákok, határ nincs, katona se, de azért valahogy látszik, hogy kemény idők jártak errefelé mert a romos, lerombolt, szétlőtt vagy elhagyott házak mindennél világosabban tudósítottak a pokol egyik néhai bugyráról. A lakosság vagy elfutott, vagy kiirtották, mármint a szerencsétlenebbjét, mert aki emelni tudta a karját az visszalőtt ugyancsak, és foggal körömmel védte ami az övé. Egypár házat megnéztünk, de a háború nyomain kívül semmi egyebet nem láttunk, mert a „győztesek” minden mozdíthatót elvittek. Zvornik alatt ahol a vízi erőmű alatt tó alakult csodálatos kilátás tárult elénk, valóságos üdülőparadicsom. Erre időközben a helybéliek is rájöttek, mert egymást érték a hétvégi házak. Volt amit egyenesen a romokra építettek rá. Bosznia Hercegovina nem igazán bővelkedik várakban és várkastélyokban, az erődítményeket a többévszázados harcok és egymás elleni vagdalkozás alaposan megritkította. Többségüket Savoyai Jenő dicső felszabadító csapatai rombolták le 1697 ben amikoris a keresztények egészen Szarajevóig hatoltak be az Oszmán birodalomba. Szerencsére rövid időn belül a törököknek sikerült megállítani őket. Zvornikban közvetlenül az út mellett egy régi vár romjai üdvözöltek, pontosabban csak egy kapu és bástya maradványai. Ez valamikor egy őr vár lehetett, vagy valami ilyesmi, ahonnan a szárazföldi és a vízi utakat ellenőrzés alatt tartották. Nem messze a romoktól szálláshely is akadt egy félig kész ház mellett amelyről látszott, hogy megszenvedte háborút. A szomszédban is voltak szétlőtt házak, ezért nem lehetetlen, hogy az új tulajdonosok ráépítkeztek egy régi romos házra.

Mini hasznos tudnivalók
Mindig azt vallottam, hogy egy utazás alatt a legfontosabb jó szálláshelyet találni, hogy kényelmesen lehessen sátorozni és ha autóval van az ember akkor az autót is tudja jól elbujtatni. Mert rettentően rossz
13

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

a nyilvánosság előtt táborozni. Minden pillanatban jön valaki és árgus szemek figyelik minden mozdulatunkat. Most a turista eszik, most a turista mosdik, most a turista vécézik és így tovább. Így elbújva, egy hazai alapanyagokból eszkábált ebéd után, sör és bor mellett volt időm, hogy Csutival és Felszegi Lórival (alias Kecskével) triumvirátust alkotva meghányjuk vessük a dolgokat, leginkább azt, hogy mit illik tudni Bosznia Hercegovináról. Kivonatosan. Először is kezdjük 1878-al amikor BiH-át a berlini kongresszus a Monarchiához csatolta. Nem sokkal később 1908 ban bekövetkezett az ország annektálása. A hivatalos verzió szerint az osztrákok az orosz és a török befolyást szerették volna csökkenteni a térségben, valójában a Monarchia BiH potenciális erő és energiaforrásait szerette volna kiaknázni a maga javára. Tehát vittek mindent amit elvihettek. 1989 ben Slobodan Milosevic szélsőséges szerb elnök uralomrajutásával az egykori virágzó Jugoszláviában elszabadult a pokol. Milosevic reformjai miatt előbb a szlovének, majd a hor vátok és végül a bosnyákok is népszavazást tartottak és 1991-92 ben kinyilvánították országaik függetlenségét. Szerb részről a válasz a megtorló háború volt, amelyben mindenki lőtt mindenkire és nem volt győztes csak vesztes. 1992 ben Izetbegovic bosnyák elnök kinyilvánította országa függetlenségét, ugyanakkor a szerbek megtámadták Szarajevót és megkezdődött a város 1200 napos ostroma. 1992 végére a szerbek a megszállt területek muszlim lakosságát szisztematikusan likvidálták. A közbiztonság BiH-ban meglehetősen jó, tehát nem kell felülni annak a mesének amivel itthon riogatják az embert. Nem lopnak, nem rabolnak és nem ölnek meg senkit a bennszülöttek. Épp ellenkezőleg, az emberek nagyon barátságosak és szeretnek beszélgetni. Persze ha az illető tud oroszul, szerbhor vátul, németül vagy angolul. De inkább németül.
14

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A vásárlásoknál elmaradhatatlan pénzről sem árt tudni, hogy Bosznia Hercegovinában a konvertibilis márka, a km, amit mi tréfásan mindig kilométernek fordítottunk. A káemet a német márka mintájára vezették be a délszláv háború kirobbanásakor. Papírpénzből 5,10, 20, 100, 200 és 500 márkás címletek vannak forgalomban, érmékből a 10, 20, 50 pfenniges és az 1,2 márkás van forgalomban. Legfőbb tulajdonságuk, hogy jól lehet vásárolni velük. Értékük az van, még a legkisebb címleteknek is. A baj az hogy csak bankban lehet becserélni az eurót és a dollárt. Mi vásároltunk ugyan apró euróval is. Nemcsak az utcai árus, hanem a bolti eladó is elvette. A hírek szerint nem nagyon lehet stoppolni, ettől függetlenül láttunk elég stoppost az utak mentén ácsingózni.

A vlasenicai szerb étteremben
Vlasenica felé örömmel tapasztaltam, hogy elmaradt a szerb oldalon megismert förtelmes disznószag, ehelyett a sült bárány illatát hozta a szél, alig győztük szippogtatni. A településeken egyre több helyen láttunk az út mellett elhelyezett nyitott pláhkemencét nyársra húzott báránnyal. Vlasenicában egy étteremben meg is álltunk, hátha van pecsenye. Sajnos épp akkor tűzték nyársra a Barit, a szerb pincér meg is mutatta, hogy épp sül. A nyársat egy mini vízimalom lapátja hajtotta, épp csak a szerepek megváltoztak. Nem lisztet őröltek, hanem húst sütöttek a patak segítségével. Nem bolondok ezek a bennszülöttek. Ezt az elmés báránysütési módszert nem ártana idehaza is meghonosítani. Milyen kár, hogy nálunk nincs bárányhús vagy juhhúskultúra! Csak töltött bárány és bárányflekken létezik, az is csak Húsvétkor. A juh vagy berbécshústól meg sokan idegenkednek, pedig ez a legjobb minőségű hús: színétől, szagától függetlenül bármilyen állapotban fogyasztható, roppant egészséges és a zsírja könnyen lebontható.
15

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Pecsenye helyett a barátaim kávét ittak én, meg megnéztem az étterem díszeit, többek között egy régi kályhát, a gazda fiatalkori lovasképét amint épp Rózsa Sándorként a lovát ugratja, ezenkívül egy hagyományos szerb hangszert a guzlát. Olcsó volt a kávé, ráadásul ízletes, a személyzet pedig nagyon barátságos. Azt hiszem máskor is megállunk itt. A lényeg, minden utazás alfája és Omegája: csak jó gondolatokat, és keressük a jó embereket!

Favágók
A háború annyira tönkretette a gázhálózatot, hogy a lakosság kénytelen volt visszatérni a fafűtéses gazdálkodásra. Ennek kézzelfogható jelei voltak a házak udvarán, kapuk és kerítések mellett felhalmozott farakások. Favágókat is láttunk. Érdekes, hogy errefelé a hasábfákat nem egymásra rakva halmozzák fel a fal mellett vagy az eresz alatt, hanem csinos bugjákba rakják az udvaron és letakarják nejlonnal. Fa szerencsére van elég, de mégis a hatalmas ősrengetegek amelyek mellett elhaladtunk teljesen szüzek és érintetlenek. Sehol egy irtás vagy tarlóvágás.

Szarajevóban
Szarajevó előtt eszembe jutott a vicc a szegény halásszal, aki kivetette a hálóját és fogott egy aranyhalat. Az aranyhal kétségbeesetten könyörögni kezdett: – Ó, szegény halász! Engedj vissza, és én teljesítem egy kívánságodat. – Rendben van- mondta a halász-nos akkor szép és gazdag herceg akarok lenni , akit szeret a nép. És úgy történt. Egyszer csak megrázzák a herceg vállát: - Ébredjen fel fölség, megérkeztünk Szarajevóba! Sokan úgy vélik, hogy a város csak az 1914-es Gavrilo Princip féle merénylettel lett híres, vagy az 1400 napos jugoszláv ostrommal hívta
16

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

fel magára figyelmet, de meg kell jegyeznem, hogy Szarajevó már a török időkben is híres volt. Itt húzódott a határ az Oszmán Birodalom és a kereszténység között. A török hódoltság idején a város fontos kereskedelmi és kulturális központ volt, tehát nem igaz hogy egy mocskos, büdös elhagyatott garnizon lett volna a birodalom sarkában. Ebben a korban karavánszerájok, mecsetek, iskolák, kórházak, iskolák, kutak és fürdők épültek, nem beszélve a gazdag hivatalnokok és a kereskedők palotáiról. A négy és fél évszázadnyi török uralom egy színes, keleti törökös civilizációt hozott létre a szlávok között amelyek fanatikusabb muszlimok lettek mint a tőrőlmetszett isztambuliak. Így ír erről Tömörkény: „Ha csupa török valaki, és fanatikusabb mohamedán, mint a stambuli moszlim, és ha Mohamed aga is, azért csak utána mondják a nevének, hogy Bájrovics, s az Izmail bég hiába Izmail bég, azért a neve csak az, hogy Szimics. Mert a katonaságot s néhány szultáni hivatalnokot kivéve, olvasva se lehet köztük valódi törököt találni, csak úgy átvedlettek törökké a rácból.” Ezt a pezsgő életet, gazdasági fellendülést sikerült derékba törnie Savoyai Jenőnek, a keresztény felszabadítónak, akinek parancsára mindent leromboltak, elraboltak vagy tönkretettek. Az újabb gazdasági fellendülésre többet kellett várni, de ez csak 40 évet tartott. A török uralom után 1878-tól 1914-ig az osztrákok parancsoltak Szarajevóban, ezidő alatt a város európai színvonalú várossá küzdötte fel magát. Az első világháború után mintha alábbhagyott volna a fejlődés, aztán Tito idejében megint nekirugaszkodott. Nem vitás hogy a bosnyák nemzeti hős szívén viselte Szarajevó sorsát. Aztán jött a jugó háború és megint mindent leromboltak, szétlőttek. De Szarajevó úgy látszik, az elpusztíthatatlan és folyton megújuló városok közé tartozik, mert ma már ismét régi pompájában várja a látogatókat.

17

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Szarajevóban leginkább az egykori Princip hidat melynek sarkáról Gavrilo Princip lelőtte a trónörököst és a feleségét, no meg a híddal szemközti épületen azóta levett emléktáblát szerettem volna megnézni, de Szarajevóban akkora forgalmat kaptunk, hogy sehol se tudtunk alkalmas parkolóra szert tenni. A tilosban parkolás pedig nem a legjobb megoldás , mert itt az autót nagyon gyorsan megbilincselik és lesittelik. És csak nagyon kemény pénzekkel lehet kiváltani. Más látnivaló is lett volna, ezért útitársaimmal úgy határoztunk, hogy majd visszatérünk. Ez sajnos elmaradt. A Princip tettét jelző táblát már csak azért is illett volna látni, mert ezen a helyen került terítékre a Habsburg ház egyik kapitális vadja, aki életében tízezerszámra írtotta az őzeket és szar vasokat-hogy a többiről ne is beszéljünk - A magyarságnak nem kifejezetten barátja , Ferenc Ferdinánd a trón várományosa itt befejezte földi pályafutását, és nem sikerült megvalósítania magyarságírtó, erőszakkal katolizáló, nemzettudat és kultúraromboló törekvéseit. Szerencsére, mert a Habsburgok már amúgy is elég rosszat okoztak nekünk. Az idők folyamán Gavrilo Principre sok szennyet rálapátoltak, de tegyük a szívünkre a kezünket és gondoljuk el: mi mást tennénk mi, ha egy idegen hatalom csak úgy bekebelezné az országunkat és elkezdené saját zsebét tömni a mi ásványkincsinkkel és egyéb javainkkal. Ugyanazt tennénk mint Princip. Egyszerű és világos.

Visoko a csoda és a valóság városa
A 45 000 lakosú Visoko a legutóbbi időkig csak arról volt híres, hogy 1355 óta állandó csatározások színhelye volt amíg 1463-ban végleg a törökök kezére került. Ám úgy néz ki, hogy Visoko a nemrégiben felfedezett “piramisoknak” köszönhetően egyszerű kisvárosból virágzó turistaparadicsommá változott át. Amióta Semir Osmanogic „felfedezte” az állitólag prehisztorikus emlékeket, azóta lázban ég nemcsak egész Visoko lakossága, hanem a
18

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

világnak az a szenzációéhes fele, aki szabadideje nagy részét az Internet vagy a Tv előtt tölti. Hogy aztán mit találtak Visokóban azt még nem tudni biztosan mivelhogy még a jéghegy csúcsán kapirgálnak. Pillanatnyilag két táborra oszthatók a „hivők”: az egyik fele hiszi, hogy amit piramisként hirdetnek ország-világ előtt, az csakugyan piramis, a másik fele pedig kételkedik a dologban és ér vekkel és bizonyítékokkal próbálja a másik tábor tagjait meggyőzni, hogy mindaz amit látnak nem egyéb, mint érdekes geológiai képződmény. A feltárásokat kielemezni és a kétkedőket meggyőzni nem a mi dolgunk, ezt bízzuk a tudományos emberekre, addig is inkább mondjuk el, vagyis írjuk le, hogy mit láttunk. A városban egyébként a muzulmán bosnyákok vannak többségben, ennek ellenére a keresztény templomok jól megférnek a mecsetekkel. Régebb szerbek is laktak a városban, de a legutolsó ribillió után sokan leléptek, alig 300 szerb maradt a folyón túli keresztény negyedben. Tömörkény köny vében ez olvasható az itteni lakosságról: „A nép ott, dacára, hogy szerbből vedlett át az idők folyamán mohamedánná, fanatikusabb moszlim mint akár a sztambuli, s nem egynek a turbánján látni azokat a kivarrásokat, melyek azt jelentik, hogy Mekkát is megjárta a derék férfiú”.

A Holdpiramisnál
A Holdpiramishoz vezető utat nem volt nehéz megtalálni, elég volt a piramis szót kimondani, a helybéliek csöppet sem palástolt büszkeséggel már mutatták is az utat. Közben előkerültek az útjelző táblák és más piramiskutató autósok csapódtak hozzánk. Mi meg az előttünk járókat követtük figyelemmel. A Hold piramis kinn van a város végén a Nap piramisához címzett vendégfogadóval szemben, egy darabig jó út vezet felfelé, majd egy ingyenes parkolóban letehettük járművünket. Innen már gyalogosan
19

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

kellett tovább kapaszkodnunk fel a hegyre, de ez a hegy oldalában kitaposott turistaösvényeknek köszönhetően nem esett nehezünkre. Az ösvényeken mindenféle turistával, kíváncsival és piramisrajongóval találkoztunk, köztük olyan hölgyekkel is, akik gálacipőben szánták rá magukat a hegymászásra. A tájékozódást megkönnyítendő majd minden lépésre táblák és a Rotary Club nevével szignált nyomjelző szalagok irányították az újdonságokra és kalandokra felkészült látogatót egyik ásatástól a másikig. A többi kíváncsiskodó turistához hasonlóan mi is szorgalmasan végigjártuk a feltárásokat, hogy ha már eljöttünk Visokoba nehogy bután találjunk távozni innen. Azonban a különböző lyukakat, és köveket szemlélve úgy tűnt, hogy ennek a Hold piramisnak erősen beugratás szaga van. Csodálom az ásatásokban résztvevők szorgalmát, kitartását és nem mindennapi hitét amint délibábos álmokat kergetve levágták az erdőt, elhordták a rengeteg földet, követ és miegymást , és felszínre hozták ezeket a csodálatos, ritkaságszámba menő geológiai képződményeket, amelyek első látásra annyira mesterségesnek tűnnek, hogy a laikus könnyen abba a tévedésbe eshet, hogy emberkéz munkáinak nyilvánítsa azokat. De egy kis odafigyeléssel megállapítható, - még a kívülálló szemével is-, hogy a kőlapok vagy a “padlózat” alatt még több hasonló réteg van, amely még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők valamilyen történelemelőtti nép munkájának. De nem bocsátkoztunk vallási hitvitákba se egymással , se a többi bámészkodóval a kőlapok vagy kőpadlók eredetét illetően, inkább csak mint valami hitetlen Tamások csóváltuk a fejünket, és mint jól nevelt látogatókhoz illik továbbmentünk. A csúcson aztán bebizonyosodott, hogy az egész hegy hamarosan úgy fog kinézni mint az a bizonyos sajttorta egérjárás után, mert akármerre mentünk mindenütt kiásott “szobákra, termekre” bukkantunk. A megszállott áskálódók számára valóságos tábort építettek fel, konyhával, szálláshelyekkel, villamos energiával és minden egyéb szükséges dologgal ellátva. Na persze az idelátogatókról sem feledkeztek meg, ők kényelmes padokon ülve, asztalról és nap20

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

ernyők oltalmában fogyaszthatták el a magukkal hozott elemózsiát vagy a TÁ BOR boltjából vásárolt sört, üdítőt és ásvány vizet. Mert ugyebár az út porát és a csalódás kellemetlen utóizét illik leöblíteni egy üveg sörrel. Gondolom a sört kortyolgatva mindenkinek eszébe jut a mondás: azt hitte picsa, közben csak segglyuk. Valahogy mi is így voltunk, noha nem számítottunk semmire, de Kecske útitársunk legnagyobb örömére a sört azért bevágtuk, nehogy kilógjunk a sorból. Az eladó elmondta, hogy jó napokon olykor 250 üveg sört is elad, és a turisták lassan futóárkokat fognak taposni a hegy oldalába, más szóval, ha lenne bejárati ajtó valahol, akkor biztosan egymásnak adnák a kilincset. Közvetlenül a TÁ BOR mellett egy nejlonnal lefedett feltárást is megcsodálhattunk, itt egy szobát és egy kutat tártak a látogató elé, amelyekről kiderült, hogyannyira van a szoba és a kút fogalmától mint Makó Jeruzsálemtől. A helyiségben egy hatalmas poszter hirdette, hogy Malajzia vezető embere is híve a piramisizmusnak, és nem csekély összegekkel járult hozzá a kutatásokhoz. Nekem a legjobban az tűnt fel, hogy sehol sem láttam szorgoskodni a National Geografic, a Euronews vagy a Discoverry stábját, pedig illene, hogy egy ilyen történelemformáló helyen szemmel kövessék az eseményeket és naprakészen tájékoztassák a legújabb leletekről. Igaz is, szívesen megnéztem volna egy rögtönzött kiállítást, mondjuk előnyben részesítettem volna a vésett köveket, szobrocskákat vagy sírmellékleteket a konyhai hulladékkal szemben, sajnos az egész Hold piramison nem láttunk egy ár va cserepet, csontot, de még pattintott kőből készített kaparót sem. Úgy néz ki, hogy a Hold piramis még abban a korban készült amikor ezeket az eszközöket még nem használták, vagyis még a dinoszauruszok előtt. Szavamra, Däniken eljöhetne ide egyszer anyagot gyűjteni legújabb regényéhez. A Hold piramisról lefele jövet útba ejtettünk egy másik kövekből, bádoglemezekből és faágakból összeeszkábált vendéglátó-ipari létesítményt, amely szerényen, mondhatni másodosztályúságának tudatában
21

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

húzódott meg az ösvény mellett, de annál szívélyesebben fogadott a házigazda. Hogy mindenki jóljárjon Csuti barátom vásárolt egy palack piros cukros vizet.

Aknák
Kambodzsához, Vietnámhoz, Koreához, Afganisztánhoz meg a többi olyan országhoz hasonlóan, ahol az embereknek kedvük támadt háborúsdit játszani az utóbbi időkben Bosznia Hercegovinában is rengeteg a taposóakna. Az egykori frontvonalak mentén még mindig több millió az akna annak ellenére, hogy több éve folyik az aknamentesítés. BiH-ban a legtöbb helyen szalaggal vagy kerítéssel kerítik el a megtalált aknamezőt és vörös alapon fehér halálfej figyelmezteti az arra járókat, hogy akinek kedves a lába, az minél előbb takarodjon békésebb területre. A PAZI MINE! feliratú táblákat érdemes komolyan venni, mert ha utólag derül ki, hogy nem csak turistacsalogatónak voltak kirakva, hanem igaziból, akkor már régen rossz. A Hold piramison is volt egy pár tábla amelyeket a turistáknak szántak, de egyikünknek sem volt mersze kipróbálni, hogy blöff-e vagy sem, így hát beértük egy óvatos fényképezéssel. Visszafelé jövet egy egész marék géppuskahüvelyt találtam, bizonyítékául annak, hogy annak idején itt nem babra ment a játék és nem csúzlival lődöztek egymásra a szembenálló felek. Még alább megtaláltuk a céltáblának kiszemelt házakat is amelyeken a sorozatos javítások ellenére is ott voltak a sorozatok nyomai.

A Nap Piramisnál
A Hold Piramisról visszatérőben az út mellett egy turistavadász szuvenirárusba botlottunk, aki mindenféle piramisos bóvlival szédítette a fejünket. Volt nála ing, kulcstartó, képeslap, könyv, szobor meg még rengeteg sok mütyür. Az egészben az érdekes az, hogy még ki sem ásták a piramisokat, máris mindenki tudja, hogy miként néznek ki, és az em22

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

léktárgyárusok annyira lojálisak Egyiptomhoz, hogy egy cseppet sem próbáltak másolni a gizehi piramisokról, ehelyett a lépcsős indián piramisokat koppintották le. Miután az autónkat leparkoltuk egy út menti parkolóban és egy másik ott lötyögő emléktárgyárus gondjaira bíztuk, nekivágtunk a Nap Piramisnak. Nem volt nagyon messze a piramisos étteremtől, itt is táblák mutatták az utat, majd miután ezek elfogytak a házak között kacskaringózó meredek utcácskákban kirakodott árusok után tájékozódtunk. A standokon rengeteg bóvli várta a turistákat, mondani sem kell, hogy a piramis vonalhoz hű, tiszta képzőművészeti alkotások voltak. Ezenkívül angol és német nyelvű köny vek kellették magukat, természetesen a viskói piramisok történetét és felfedezőjük vadabbnál vadabb elméleteit boncolgatták. Az árusok rohama mellett el kellett viselnünk az idegenvezetőnek ajánlkozó kisfiúkat is, akik lépten nyomon belénkbojtorjánkodtak és összekutyult keveréknyelven bizonygatták szaktudásukat. A nagyon jó minőségű aszfaltút házi gyártmányú lépcsőkben folytatódott, ezeket a hegyből faragták ki, majd ellátták fa botlasztókkal és korláttal. A meredek izzasztó néhol megszakadt egy egy padokkal és hűtőszekrénnyel ellátott pihenőben, hogy aztán ismét nekifusson a hegynek. Az első ásatások színhelyén találkoztunk egy angolul kitűnően beszélő lánnyal aki önkéntesként a turisták lajstrombavételével foglalkozott, és egy frissen áttért hivő fanatizmusával ecsetelte előttünk a Nap Piramis történelemformáló szerepét. A lánytól megtudtuk, hogy egy évben kb. 250 000 látogatót fogadtak, s az mind a piramisokra volt kíváncsi. Többen éreztek furcsa bizsergést a kezükben - lábukban, és elismerték, hogy a hegy különleges mágneses energiákkal telített. A bizsergésről annyit, hogy a hegymászás izgalmaiban már a Hold Piramison alaposan elfáradtunk, így nem csak a lábunkban éreztünk
23

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

bizsergést, hanem a hasunkban is. Ráadásul én egy kiálló gyökérrel lerúgtam a kislábujjamról a körmöt, s a bizsergést duplán éreztem. A Nap Piramison is komoly munkát végeztek a piramishivő guru emberei, ugyanis néhol egész erdőrészeket hántottak le a hegyről, hogy az előtűnő kőzetrétegek, betonlapokhoz hasonló formátumok gondolkodóba ejtsék az idelátogatókat. Egy szó mint száz, valóban különlegesek ezek a „betonlapok”, olyanok mintha valaki egy gigantikus betonkavaróból valahonnan az égből öntötte volna rá a hegyre a betont és a cementet (Mégiscsak Dänikennek lesz igaza). Azonban amíg nincsenek kézzelfogható bizonyítékok, emberi tevékenységre utaló jelek, radiokarbonos kormeghatározással megvizsgálható használati tárgyak (értem itt szerszámok, hulladék vagy egyéb használható törmelék) addig felesleges és talán egy kicsit elhamarkodott is piramisokról, gigantikus emberi építkezésekről, no meg a tanköny vek átírásáról beszélni.

Vacsora és megbeszélés a Nap Piramisához címzett étteremben
A nap hátralevő részében haditanácsot tartottunk a Hold Piramissal szembeni étteremben, és összegeztük a látottakat. Igaz, hogy sok kivetnivaló van ezen az egész piramis histórián, de amíg a szakértők és főleg az idő meghozza majd a végleges választ, addig is ismerjük el, hogy a piramis üzlet mindeddig inkább hasznára, mint kárára vált Visoko lakosságának, akik ügyesen megragadták a kínálkozó alkalmat és kiaknázták a turisták kíváncsiságát, hiszékenységét. Elég csak a szuvenirárusokra, a sok étteremre és hangzatos neveket viselő hotelre gondolni amelyek mind mind az interneten és különféle magazinok által elszédített birkaság fogadására rendezkedtek be. Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy mindaz aki idejön, eszik, iszik és vásárol a városban, vagy igényel valamilyen szolgáltatást (fotóüzlet, ta xi, pénzváltó iroda stb.). Tehát nem az az igazán nagy sztori, hogy Visokóban felfedeztek valamilyen piramisokat, hanem az, hogy mennyi embert meg lehet hülyíteni és ide lehet csalni a semmivel. A visokóiaknak is megvan a ma24

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

gukhoz való eszük, mert senki sem beszél nagyhegyről vagy kishegyről, hanem kizárólag mindenki a piramisokat emlegeti. Ha pedig egyszer valamire rámondták, hogy piramis, akkor az kitörölhetetlenül így ivódik be a tudatalattiba. Kecske barátunk már fontolgatni kezdte, hogy ha hazamegy ő is beindít valamilyen hasonló vállalkozást, mondjuk Attila hun király vagy Csaba királyfi sírjával kapcsolatban. Ez is van olyan jó téma mint a piramis sztori, s mégse lenne rá vevő, akkor ott van a régi jó öreg Dracula. Erre mérget lehet venni. Hiszen nekünk is vannak piramis alakú hegyeink, sőt mi több kurgánoka is akadnak szép számmal. Vagy ha nem , akkor építünk. Egyszerű, nem? Az étterem azonban megérdemelte a dicséretet, mert tiszta, rendes és minden igényeket kielégítő módon működtették. Az angol nyelvű étlap mellett elegáns, udvarias és angolul is tudó pincér leste a kívánságainkat. A sikeres nap örömére sörökkel és a bej levesével tiszteltük meg magunkat, annál is inkább, mert az idáig fogyasztott rengeteg por, a konzer vek mellett nemcsak a torkunkat, hanem a hasunkat is kikészítette. A leves egy csorbaszerű étel volt zöldséggel, csirkehússal és citromdarabokkal. A pincér szerint ez egy helyi specialitás és nagyon kedvelik. Azt meghiszem, hogy finom, főleg ha az ember éhes.

Sátorozni jó
Az utazások alatt az egyik legfontosabb dolog sötétedés előtt jó táborhelyet találni. Ha ezt elmulasztod, sötétben már sokkal nehezebb lesz megfelelő hely után kotorászni és letáborozni. Ráadásul magadra szabadítod a kutyákat. Másik fontos tanács: lehetőleg víz mellé húzd fel a sátrad, hogy legyen lehetőséged mosakodni és mosni. Persze azért úszni is lehet. Egy
25

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

ilyen helyet pécéztünk ki mi is Visoko végén a folyóparton, ahová egy eléggé meredek úton kellett leereszkedni. Miután megágyaztunk, megtisztálkodtunk, ruhát váltottunk és megvacsoráztunk, annak ellenére, hogy este volt, sokkal szebb színben láttuk a világot, és a folyó locsogása mellett jólesett beszélgetni, sörözni vagy bámulni a csillagokat.

Bazárjárás
A reggeli ébresztőt nem a Kecske horkolása (a láncfűrésszel való lefekvésekhez már hozzászoktunk), hanem a szarkák cserregése szolgáltatta, akik voltak olyan szemtelenek, hogy a sátor tetején járkálva húzták az ébresztőt. A napvilágnál a táj magáért beszélt, most láttuk, hogy milyen szép helyet szemeltünk ki az este. A folyó kristálytiszta vizében halak és libák úszkáltak, körbe zöld hegyek kínálták magukat és a levegő olyan friss volt, hogy valósággal pengett. Egy sebtében összedobott reggeli és gyors csomagolás után autóstól bazárjárásra határoztuk magunkat, annál is inkább, mert ahogy az angolul tudó önkéntes lánytól megtudtuk titokzatos alagutak is vannak a környéken. Az egyik, a kisebbik pedig épp a bazár melletti gyárkémény tövéből indul neki a Nap Piramisának. Érdekes nem? A visokói bazárba könnyű volt odatalálni, fizetett parkolóba dugni a kocsit még könnyebb. Már csak élvezni kellett azt a sürgést forgást amit a bazárban produkált az embertömeg. Törökös és európai ruhába öltözött eladók kínálgatták árúikat a sokadalomnak, köztük a szép számmal található turistának, akik kényelmes léptekkel parádéztak fel alá, mint akinek semmi dolga, és csak lötyörészik céltalanul. Az utcákra rengeteg árút pakoltak ki a kereskedők: ennivalótól kezdve a népművészeti tárgyakig minden volt itt mi pénztárcának ingere. Hagyományos ruhába öltözött mohamedán bosnyák nők Koránt és egyéb imádságos köny vet árultak, kézművesek kínáltak szebbnél szebb ékszereket, réz findzsát, faragott tárgyat, kelmét, vörös fezt, ruhadarabokat és női csecsebecsé26

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

ket. Szőnyeg, parfüm, imafüzér, hagyományos fémedények keveredtek a bőrárúval és a kerámiával. A hídon átvágva egy helybéli elkalauzolt egy lerobbant gyárhoz amelyben valaha bőrcserzéssel foglalkoztak. A romokat és a vasakot kerülgetve eljutottunk a kisebbik alagút bejáratához ahol egy bányásztársaság mintha bejelentett vendégek lettünk volna sisakot nyomott a fejünkbe és gyerünk befele. Belépőt senki sem szedett. A csoportvezető egy kicsit tudott németül, ő magyarázott. Amit nem tudott, azt pótoltuk oroszul. A rönkökkel szabályosan kidúcolt járatokban a támogatók reklámjain, egy összetört malomkőnek nevezett leleten és egy jókora szikladarabon kívül nem sok látnivaló akadt, a morzsálódós homokból és kavicsból álló falak néhol cseppkőképződményekkel váltakoztak. A bányász elmondta, hogy a hegy belsejébe tartó járatokat tizen ássák és bővítik ki, hogy be lehessen hatolni, még több ilyen lyukat megmutatott ám ezek nagyon keskenyek voltak és csak hasonfekve lehetett bevilágítani. Egy helyt elkorhadt és összeomlott gerendázatot láttunk, az alagútba vezető bejáratot itt téglákkal kipadolták, de látszott a padlón, hogy nem több 100 évesnél. Idegenvezető bányászmérnökünk szerint annak idején az osztrákok is kutattak valami után, a téglapadló és a gerendázat az akkori munkálatok maradéka. De hogy az alagútrendszer miért indult a gyár udvaráról a folyópartról, miért rakták ki téglával a padlót, mi a fenét kereshettek a császári és királyi bányászok, arra ő sem tudott magyarázatot adni. Mi meg maradtunk a fejvakarással. A szikladarabon ugyan láttam valami halvány karcolásokat, de a rossz világítás miatt se lemásolni, se lefényképezni nem tudtam őket. A követ oda is vihették vagy az írásjeleket (ha ugyan írásnak nevezhetjük) akár hamisíthatták is. Úgy vélem hogy ha az írott szikla perdöntő bizonyíték lenne egy ismeretlen civilizáció alagútfúró munkájára, akkor nem hagynák heverni a vízben , sárban , hanem jól megvilágított helyen, mindenkinek hozzáférhetően tárolnák, hogy bárki megvizsgálhassa és elemezhesse.
27

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Az alagút kijáratánál egész dombot kitevő, a feltárás, szélesítés során kihordott kavicsból, homokból és egyéb törmelékből azonban semmilyen ember készítette tárgy nem került elő, legalábbis olyan nem, amely megerősítené azt az elképzelést, hogy az alagutak kapcsolatban állnak a piramissal, vagy hogy ezeket az osztrák kutatásokat leszámítva – valamilyen történelem előtti, azóta elfeledett nép ásta volna. Tehát nesze neked, fogd meg jól!

Vissza a színes vásári forgatagba
Miután így megokosodtunk az alagútnál, jobbnak láttuk visszamenni az árusokkal, boltokkal és vásárlókkal teletömött óvárosba, ahol mesés olcsóság uralkodott. Nemcsak az ételt-italt, hanem mindent hihetetlen olcsón vesztegettek. Úgy látszik az osztrák-magyar idők óta itt az árak nem sokat változtak. Tömörkény István így ír erről: „Pedig tizennyolc krajcár volt egy tyúk, két hatos egy liter szilvapálinka, forint egy birka bőröstül, fűtőfa annyi van, hogy mindenki lehozhatja a hegyről, aki nem röstell érte egy kis lovacskával felmenni, amit egy ló hátán le bírt, hozni, annak is két hatos volt az ára, de az is csak azóta, mióta Fran Josip katonái ott voltak az aranyaikkal. Egy csésze feketekávé a bennszülöttnek a kafánában egy krajcár. A falu főutcáján, a csarsián rúdon vitte két ember az egy darabban sütött birkát, a kutya meg a légy csapatokban ment meg repült utána. Aki megkívánta, azonnal hasítottak neki belőle egy jókora karajt bordástul: egy karaj egy krajcár... az olcsóság valósággal dühöngött...” Ilyen egészben sütött birkát mi is láttunk hidegen, épp előttünk darabolták, egy másikat pedig akkor tűztek nyársra. Kivárni, hogy megsüljön nem volt türelmünk, inkább kebabot ettünk. Amely éppen olyan jó volt mint Törökországban. A kebabhoz sör is akadt. Érdekes, hogy az itteni mohamedán bosnyák lakosság habár erősen vallásos, mégis hadilábon áll az alkoholtila28

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

lommal. Mohamed tanítását ügyesen megkerülve Ramazan kivételével, a bosnyákok minden nap szívesen isznak, az országban mindennapos az alkoholfogyasztás. Hogy milyen italokat kedvelnek? Hát elsősorban sört, bort, slivát, azaz slivovica szilvapálinkát, ezenkívül az üzletekben mindenféle italt be lehet szerezni a pezsgőtől kezdve a nyugati italmárkákig. A visokoi főutca forgatagában mindenféle emberrel találkoztunk, még koldusokkal is, de senki sem mondta hogy álljunk odébb, sőt ellenkezőleg a megszólított polgárok, kereskedők, rendőrök, tisztviselők a legnagyobb készséggel álltak rendelkezésünkre. Többen tudtak németül, s ezen nem kell csodálkozni, mert a jugó világban és még mostanában is a németországi munkák sok embernek jelentenek megélhetést. Az ide-oda járkálás közben megnéztük a városi múzeumot, ahol pechünkre csipkekiállítás várta a látogatókat. Jobb lett volna egy fegyverkiállítás vagy valami egyéb, de most be kellett érnünk ennyivel. A múzeum angolul tudó alkalmazottja kissé tartózkodóan viselkedett, először azt hitte, hogy a piramisokról vagy az ott kiásott leletekről érdeklődünk, aztán amikor megtudta, hogy szó sincs ilyesmiről felengedett és még szórólapokat is adott. A múzeumban szép képek voltak kiállítva a régi Visokoról, a városban is láttam ehhez hasonlókat, ezenkívül régi képeslapok reprókiadásait. Nem rossz elgondolás, lám a mi városunkban a régi képeslapok vagy Orbán Balázs fényképei helyett mindenféle licsi locsi képeslappal traktálják az idegeneket. Kérdem én: ki a fene kíváncsi egy idióta szoborparkra vagy egy kommunista időkben készült beton munkásosztálycsoportra? Én legalábbis nem. Szívesebben küldenék a külföldi barátaimnak egy régi képeslapreprót, a most kapható hülyeségek helyett, hogy lássák milyen is volt a város száz év vel ezelőtt. Lássuk még mit ír Tömörkény: „Azonban úgy kell venni a dolgot, hogy nem csak birka volt ott, hanem valának ott csodálatos színű fekete borok, a még csodálatosabb szomszéd Albániából, ahol szoknyában jár az ember? nagyszerű borok, miktől nemhogy kinyílik a zsebben, de
29

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

valósággal megáll a borban is a szegedi bicska, hogy zokon ne vegye-ha valahogy meghallhatná – a mi legjobb kantinosunk, a tiszteletreméltó keresztény Antónió del Garasei albán, aki azt a tömérdek italú italt a nyakunkba sózta.” Ilyen vagy ehhez hasonló boritalról, a cerna vivoról már sokat hallottam ugyan de kipróbálni még nem volt szerencsém, de ami késik , nem múlik. Amíg a randit sikerül összehozni addig is van rahát – azaz lokum – és halva minden mennyiségben. És a lehető legfinomabb változatban.

A nagy alagútnál
A nagy alagúthoz Ravneba egy autós segítségével jutottunk el, aki előttünk haladva mutatta az irányt. Fölöttébb furcsa, hogy ezek az alagutak mind valamilyen lehetetlen szögből törtetnek a piramisok felé. A barlanglátogatás itt is a kis alagútnál lezajlott forgatókönyv szerint zajlott le: a bányászok sisakot nyomtak a fejünkbe, egy frissiben kinevezett idegenvezető bányászlámpával mutatta az utat és a talicskázó munkásoknak többször is elmondta, hogy tudunk angolul, németül és oroszul. A kidúcolt és immár járhatóvá tett járatokban ugyanaz a homokos, kavicsos néhol cseppkőrerakódásos falak fogadtak, oldaljáratokkal, furcsa kövekkel, köztük egy nagyobb kővel amelyen furcsa karcolások voltak. Sajnos a jeleket itt sem sikerült lemásolnom vagy lefényképeznem. Nem is nagyon bánom a dolgot , mert a kő szélén volt újabb véset is, egy E betű, amin látszott, hogy nemrég unatkozta be a kőbe valaki. Ettől a többi is lehet hamisítvány. Jobb szeretném ha a követ napvilágnál vizsgálhatnám meg, de erre itt sem nyílt lehetőség. Egy másik kövön ellenben egy furcsa lenyomatot láttam, olyan volt mintha egy macska belelépett volna. Nem is tudtam mit higgyek, azonban ez még nem jelenti, hogy papsajt.

30

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Ahogy kijöttünk a bejáratnál találkoztunk egy maláj stábbal, 4 férfivel és egy nővel, akik forgatni jöttek ide. Akkor jobb ha innen továbbmegyünk, mert lassan már kezdem unni a nesze semmi, fogd meg jólt.

Kis bosnyák nyelvlecke
Noha BiH-ban kitűnően lehet értekezni oroszul, angolul vagy németül, nem árt ha meg tudunk mukkanni bosnyákul. Annak aki egy kicsit is ért oroszul, bizonyára könnyű dolga lesz a nyelvtanulás terén. Lássuk csak mit is érdemes tudni: Jó reggelt – Dobro jutro Jó napot – Dobar dan Jó estét – Dobro vecse Jó éjszakát – Laku nocs Viszontlátásra – Do vigyenja Kérem adjon nekem... – Molim, dajte mi... Kérem mondja meg nekem... – Molim, recite mi hol – gde itt – ovde ott – tamo közel – blizu messze – daleko mi ez? – sta je to?sta je ovo? igen – da nem – ne jó – dobro kicsi – mali
31

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

nagy – veliki Hogy van? – Kako ste? Köszönöm, jól, és ön? – Hvala, vrlo dobro, a vi? Beszél ön németül? – Govorite li nemacki? Nem értem – Ne razumijem Nem beszélek bosnyákul – Ne znam bosanski Magyar vagyok – Ja szam magyar Nagyon köszönöm – Mnogo hvala Köszönöm szépen – Hvala lepo Kérem – Molim Legyen szives – Molim vas Elnézést – Pardon,Oprosite Segítség – U pomoc Hívja a rendőrséget – Zovite policiju Hívjon orvost – Zovite doktora jobbra – levo balra – desno előre – pravo fel – gore le-dole egy – jedan kettő – dva három – tri négy – csetiri öt – pet hat – seszt
32

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

hét – szedam nyolc – oszam kilenc – devet tíz – deset száz – stotina mennyi – koliko Mennyibe kerül? – Koliko ovo kosta? olcsó – jeftina drága – szkupo sok – mnogo kevés – malo Ezt kérem – Zselim ovo Nem kérem – Ne zselim ovo Jó étvágyat – Prijatno Egészségére – Zsiveli,Na zdravlje

Mi vagyunk a svábák
Nem csak egyes személyeknek van ráragasztott csúfnevük, hanem a legtöbb népnek van is vannak ragadványneveik, amelyek azok cseppet sem kedvelnek. Közismert, hogy a németeket fritz-nek hívják, az északamerikaiakat jenkinek, a mexikóiak az amerikaiakat gringónak csúfolják, Japánban a külföldieket gájdzsinnak nevezik, Amerikában pedig digó az olasz beceneve. Az orosz ruszki, az ázsiaiakat világszerte vágottszeműnek vagy rizszabálónak titulálják (Schlitzauge, Reissfresser). Így volt és így van ez a Kárpát kanyarban is. Az Osztrák Magyar Monarchia idején a közös hadseregben szolgáló erdélyi román pásztorlegényekre a nustyu nevet akasztották, mivel a német és magyar nyelvismereti hiányosságaik miatt minden második szavuk a nustyu, vagyis a nu stiu volt. A magyarok sem úszták meg csúfnév nélkül, főleg azok akik kivándoroltak Amerikába. A nagy 1912 és kivándorlás után az Egye33

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

sült Államokban megtelepedett , magyarokat hunkynak csúfolták, megtoldva azzal az észrevétellel, hogy az ígéret földjére érkezett magyarok (hungarian) mindig éhesek (hungry), ezért kell így hívni őket. Később a hunky csúfnév ráragadt minden, a Monarchia országaiból kivándorolt nemzetiségre, így a csehekre és a szerbekre is. De maguk az osztrákok sem úszták meg, mert Boszniában az okkupáció után elnevezték őket svábának. Ez az elnevezés aztán ráragadt a k.u.k hadseregben szolgáló magyarokra is. Nem számított, hogy magyarok voltak, a bosnyákok szemében minden katona aki Fran Josip gyűlöletes uniformisát hordta, az svába volt. Így lettünk hát mi is svábák, persze senki sem támadott ránk, nem köpött le és nem csúfolkodott velünk.

A nyolcadik utas a halál
Nem vicc és nem elírás, valóban a nyolcadik utassal találkoztunk, pontosabban Csuti találkozott vele és örökítette meg ezt az emlékezetes pillanatot, mielőtt a halált becsomagolták volna. A fejezet címe is neki köszönhető, ez most már le van védve egészen az idők végezetéig. Ha egyeseknek szabad levédeni a kürtőskalácsot, a vargabélest vagy a pálinkát, annak ellenére, hogy nem ők kísérletezték ki, találták fel, akkor nekünk is szabadjon levédeni valamit, legalább egy fejezet erejéig. Visszatér ve a nyolcadik utasra, ez nem volt egyéb mint egy barna pácban megfőzött vagy megsütött bárányfej, amelynek az álkapcsai között barnán nyúlós szálakat alkotott a pác vagy a szósz. Olyan volt mint egy mini földönkívüli feje, rettenetes és ijesztő. De csak annak, aki nem tudja milyen finom falat a sült bárányfej. A mohamedán országokban nagy kultúrája van a bárányhúsételeknek, mondhatni azt is, hogy a húsételek közül a bárányhúsok töltik be a vezérhúsok szerepét. A számtalan variáció közül a fej kiemelkedő helyet foglal el az étlapon, vendégségben az igen tisztelt és nagyra becsült külföldinek mindig felkínálják a bárány szemét, vagy legalábbis a fejét. És saját kezűleg tépik szét neki.
34

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Visszautasítani halálos sértés. Ezért aztán elutazás előtt ajánlott gyakorlatozni. Mondjuk BiH-ban.

Konjic városában
Mostar felé rövid pihenőt tartottunk Konjicban, egy kisvárosban ahol ugyancsak tűzön táncolhattak, mert a szétlőtt minaretek, híd mellett szép számmal voltak még lerombolt házak, és a golyózáporban megsérült épületek. A Slobodan Milosevic utcában, a város főterén pedig szép már vány emlékművel állítottak örök emléket a háborúban elpusztultakra, akik életüket adták, hogy az utódok békében és jómódban élhessenek. A városka még nem állt talpra egészen, de már az új házak és üzletek egy jobb kor előfutáraiként hirdették a változást és újjászületést. A központi parkban érdekes formájú kőszarkofágokra figyeltem fel amíg a bajtársaim kávéztak és kirázták a lábaikból a zsibbadást. De erről a témáról többet a következő fejezetben.

Bogumilok
A furcsa formájú, kőszarkofágokra hasonló monolitkövek talán Bosznia Hercegovina legérdekesebb látnivalói közé tartoznak. Ezeket a köveket titokzatos formák, jelek borítják amelyek megfejtésével eddig már sokan bíbelődtek . A kövek első látásra szarkofágoknak tűnnek, de valójában nem szarkofágok, mivel a halottak nem bennük, hanem alattuk pihennek. A parasztok szerint ezeket a köveket mesebeli szüzek hozták a fejükön a földre, és a legenda szerint különleges erejük van, vagyis inkább a róluk lekapart pornak. Ha ezt a port a meddő asszonyok beveszik termékenyek lesznek tőle. A kövekhez kapcsolódó hiedelem hasonlít a dánok Krakka kövéhez. A viking időkben pogány papok kecskebakot áldoztak, a bak kövön lecsurgó vérét kellett lenyalják a meztelenül futkározó terméketlen asszonyok. Más babonák szerint a jégesőtől is védenek a kövek, csak tartósan kell imádkozni előttük. Ezek a bogumilok szent kövei. Az idők folyamán sokat széttörtek, beépítettek
35

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

vagy megsemmisítettek az erőszakos térítők, akik szerint a bogumilok eretnekek és rebellisek, mert a boszniai egyház tagjai szembeállnak a katolikus egyház bürokratikus adminisztratív, szemfény vesztő és kizsákmányoló szer vezetével. Szerencsére a kövekből még mindig van vagy ötvenezer. A bogumil egyház amely valahol Iránban született a 12 században, 1180 táján megérkezett a szerb birodalomba. A mozgalom annyira elterjedt, hogy Stefan Nemanja uralkodó hatalmát féltve tévtannak nyilvánította Bogumil pap (Bog-Isten, mil-kedves) tanításait, tűzzel vassal pusztította az eretnekeket. A köny veket elégettette, a tanítók és a szent emberek nyelvét kivágatta és állandóan üldöztette a hivőket. Boszniában és Dalmáciában a bogumilok kedvező fogadtatásra találtak, mert a nép elégedetlenkedett az egyház visszaéléseivel, de az őskeresztény tanok beváltak a nemességnél is. BiH-ban a bogumilság a 12-14 század között virágzott, előbb a paraszti és kézműves rétegek, majd minden társadalmi csoport eretnek lett és megalakult az első keresztény boszniai egyház. Ez a mozgalom volt az előfutára a valdensek, albigensek és reformátusok tanainak. De lássuk csak miféle tanok voltak ezek: Először: a bogumilok elítéltek minden egyházból épített istenházát, amely nem is volt olyan rossz elképzelés, mert az utóbbi 2000 évben bebizonyosodott, hogy a templomok csak a hivalkodás, a fény űzés, a bálványimádás melegházai és a sátán zsinagógája. A hivő embernek ahhoz, hogy Istent imádhassa nincs szüksége semmilyen templomra vagy szentélyre, elvégre az Isten nincs bezár va sehová se, hogy csak kizárólag egy épületben kelljen imádni. Az Isten mindenütt ott van. Másodszor: a bogumilok megtagadtak minden egyházi méltóságot, és nem alaptalanul, mivel az emberiség eddigi történelme a bizonyíték arra, hogy a rangok, címek sosem vezettek jóra egy egyházban sem, élő példa erre a katolikus egyház is ahol a plébánosoktól kezdve az apátokon, kanonokokon, prépostokon, bíborosokon át az egyházfők azon igyekeztek, hogy minél jobban megtömhessék a zsebeiket és minél na36

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

gyobb hatalommal próbáljanak beleszólni az emberek életébe. Aki azt mondja, hogy ez nem igaz, az hazudik. Harmadszor: Elítélték a kereszt imádatát, elvégre förtelmes dolog amit az emberek 2000 éven át a kereszt nevében műveltek és művelnek. Pl. indiánírtás, négerkereskedelem, inkvizíció, erőszakos térítés és így tovább. Az is nevetséges, ahogy a hívek viselik, imádják, csókolgatják a keresztet, miközben rettenetes bűnöket követnek el embertársaik ellen. Elvégre a kereszt az egy római kivégzőeszköz. Ezzel az erővel az emberek gilotint is hordhatnának a nyakukban. Negyedszer: az egyházból nem lehet senkit sem kizárni vagy kiközösíteni, legkevesebb kiátkozni, mint ahogy divatban volt évszázadokon át. Ötödször: A bogumilok tagadták a test feltámadását, mert csak a lélek halhatatlan. Igaz is. Kissé nehéz megmagyarázni a test feltámadását a végső feloszlás után. A léleknek a testre csak azért van szüksége ezen a sárgolyón, hogy a dur va materialista világban betölthesse küldetését. Végül a szentháromság létezését is tagadták. Nem csoda mert a papságnak még mindig hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy érthetően megmagyarázza. Sikertelenül. Gondolom ennyi elég. A bogumilok az egyház lelkiismeretlen és fény űző szer vezet ellen kerestek menedéket és az őskereszténységgel jobbá szerették volna tenni a világot. Eretnekekként harcoltak az igazi eretnekek ellen, mert az igazi tanokat maga Róma hamisította meg, a Bibliában is csak az van benne ami az egyházi érdekeket szolgálta és ami kellett a birkaság fékentartására. Talán ha a harcuk nem bukik el, a világ sorsa is másként alakul, de a bogumil vallási közösségeket irányító tökéleteseket és az őket vezető djedeket (djed-apó) a pápa lemészároltatta, köny veiket és szent szövegeiket elégettette. Az üldöztetések, mészárlások és erőszakos térítés miatt a bogumil egyház megszűnt létezni. De emlékük
37

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

örökké élni fog, mert mindig akadnak olyanok akiket érdekelni fognak a furcsa kőházak. És a házak néha beszélnek.

A jablanicai vendégfogadóban
Konjicot elhagy va egy ideig a táj szépségeiben gyönyörködtünk aztán egy út menti vendégfogadóban kénytelenek voltunk lehorgonyozni, mert itt a látvány magáért beszélt: egyszerre 9 bárányt sütöttek nyárson a határnál már megismert vízimalmos eljárással. Emellett már nem lehetett csak úgy szó nélkül elmenni, főleg, hogy az étterem belső szobái és kerthelyisége is tömve volt vendégekkel. Már amúgy is igen elhúzódott a pecsenye kipróbálásának az ideje. Nosza vágjunk bele! Az angolul prímán beszélő pincér gyorsan helyet szorított egy asztalnál és mi odatelepedtünk egy szerb család mellé – amíg a pincér felrakta a szettet körbeácsingóztuk a lapátos nyársakat, a halas medencét és a többi vendégcsalogató látványosságot. Elsősorban az asztalszomszédok tányérjaira felhalmozott hatalmas húsadagok imponáltak a legjobban és egy csapásra beindították minden érzékelőnket. Nemsokára meghozták a hatalmas adag sült húst a krumplikörettel, friss zöldségsalátával és a sörrel. Én még ráadásul egy fél fejet is rendeltem magamnak desszert helyett. Útitársaim némi rosszallással figyelték ténykedésemet, és mindenféle tréfákkal ugrattak amikor bekaptam a bárány szemét, majd nekiláttam leszedegetni a bárány fejéről a finom húscafatokat, sült faggyút és az egyéb finomságokat. A bárányszemtől egyébként sokan irtóznak, magát a fejet is inkább eldobják nálunk felé, csak a merész gasztronómiai élmények iránt érdeklődők főzetnek belőle tárkonyos bárányfejes levest. Pedig a fej nem is olyan rémes. A bárány szeme, nyelve és agya pedig egyenesen fölséges és utolérhetetlen ízű finomság. Nem mondom gyakorlatozni kell vele, de megéri. Elvégre egy báránynak csak egy feje és két szeme van. Mi van akkor ha arab bárányszemes levest kell megkóstolni. Abban van legalább 50 szem.
38

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A bárányhúsból istenesen belaktunk, minden finom volt, egyszerűen utánozhatatlan. Azt hiszem életemben nem ettem ilyen finom bárányhúst. Talán az útitársaim sem. És az egész lakoma csak 26 euróba, vagyis 52 km-be került. U.I. Felszolgálás közben a pincér megjegyezte, hogy a turisták közül nemigen szoktak bárányfejet rendelni.

Lakodalmas menettel találkoztunk
Itt a jablanicai vendégfogadóban egy legalább 200 autós lakodalmas menettel hozott össze a sors, és mint ahogy lenni szokott itt is hatalmas dudaszóval vonultak át a hatalmas szalagokkal átkötött és virágokkal feldíszített autók. A megszokott rizsszemek és virágszirmok helyett cukorkákat dobáltak ki az ablakon. Aztán egy hatalmas rózsaszín limuzinon elhajtott a ifjú pár is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a násznéppel még találkozni fogok, de a sors kegyéből ez is megadatott nekem. De majd mindent a maga idejében.

Csodálatos tájak
Az egykori Jugoszlávia tartományai, köztük BiH is bővelkedik természeti látnivalóban, mintha az Isten jókedvében teremtette volna ezt a vidéket. Szebbnél szebb erdők, magas hegyek, csodálatos vízesések, a Neretva völgye, a tavak és vadvizű folyók, gazdag ültetvények egymással vetélkedve próbálják meghódítani az ember szívét. Az ország valóságos turistaparadicsom. Aztán itt van a hor vát tengerpart a maga szigetvilágával és egyedi varázsával. Nem véletlenül forgatták itt Gojko Miticék annak idején az indiános filmeket! Azt se tudtuk merre nézzünk, különösen Kecske volt elragadtatva a táj szépségeitől. Csuti és én már járt-kőt emberek volunk a világban, de el kellett ismernünk, hogy ami a bosnyákoké az tényleg elismerésre és egyben irigylésre is méltó.
39

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Egy bosnyák lagzi kezdete
Az étteremből degeszre tömött hassal távoztunk és az est közelségére való tekintettel azonnal szállás után néztünk. Kevés keresgélés után találtunk is egy helyet az út mellet, ahol egykor házak és kertek álltak, de most letarolt pusztaság, bozót fogadott, de a kitűnő aszfaltút, a gyümölcsfák és a néhai házak alapjai tudtunkra adták, hogy valaha itt jobb világot is éltek az emberek. Jó sátorhelyet találtunk és a kocsit is sikerült elbújtatni, csak egy közelben zajló lagzi hangjai gátoltak meg a lefekvésben. Én nem bírtam már, és elmentem megnézni kik, hol és hogyan mulatnak. Alig 20 perc gyaloglás után a műút melletti fogadóban népes vendégsereg ünnepelt, nem kis meglepetésemre ugyanazok akik cukorkákat dobáltak Jablanicában. Az étterem udvarán összebarátkoztam egy németül is tudó bosnyák fiatalemberrel, akitől engedélyt kértem, hogy fotózhassak. Ezt azonnal megkaptam, ezzel egyidőben meghívásokat is különböző asztaltársaságoktól, amelyek már jó húsban voltak az italtól. A meghívást visszautasítani nagy sértés lett volna, s hogy a vendégek közül sokan tudtak németül jól elbeszélgettünk. Az ételeket már elkezdték felhordani a felszolgálók, ezekből legnagyobb bánatomra semmit sem ehettem, mert ugyebár az embernek csak egy gyomorzsákja van. Ehelyett inkább a sörökkel gurigáztam. Szólt a törökös zene, az emberek táncoltak és énekeltek és jól érezték magukat mint bárki egy jól sikerült lagzin, ahol a vendéglátó bőkezűsége nem ismer határokat. Jó élményekkel és főleg sörrel megrakodva tértem vissza éjjeli szállásunkra, ahol már vártak a komáim.

Egyre több a szétlőtt ház
Mostárhoz közeledve egyre több szétlőtt házat, gyárat és egyéb épületet láttunk. Azt hiszem, itt valakik egyenesen arra törekedtek, hogy módszeresen leromboljanak mindent. Noha a háború óta már nagyon sok év eltelt, a romok szomorúan emlékeztettek a múltra. Valaha
40

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

itt boldog családok éltek, dolgoztak és szerették egymást, hogy aztán a háború és a nemzetek közötti ellenségeskedés mindennek véget vessen.

Egy mohamedán temető
A törököknél nincs halottkultusz mivel Mohamed megtiltotta a temetőkertek látogatását. Talán attól félt, hogy az emberek majd tanácsokat fognak kérni elhunyt hozzátartozóiktól. Emiatt aztán a mohamedánok temetői eléggé elhanyagoltak, a bozót felveri a sírokat, a kutyák rágnivaló csontokat tartalékolnak a kövek között és a halottak szép lassan feledésbe merülnek. Kivételt képeznek a híres emberek, a tudósok, írók, hadvezérek vagy a gazdagok türbéi, díszes síremlékei amelyek az idő múlandóságával dacolnak az óvárosokban vagy a vallási iskolák udvarain. Bosznia Hercegovinában rengeteg a temető, ebbe a jugó háború is belesegített, főleg a szerbek akik egyszerűen népirtást rendeztek a megszállt területeken. A kivégzett szerencsétlen muszlimoknak még az sem adatott meg, hogy testüket megmossák és lepelbe csavar va temessék el. A muszlimok turbános vagy fezes sírköveket állítanak a férfiaknak, néha a fez pirosra van festve. A nők sírköve csak egyszerű feliratos kő. Míg régebb csak arabul írtak a kövekre, manapság sok a bosnyák szöveg, de nem ritka az olyan sírkő is amelyen mind a két nyelven fel vannak tüntetve a halott adatai és erényei. Mindenesetre a boszniai temetők eléggé rendezettek és ápoltak voltak a törökországi elhanyagolt temetőkhöz képest, látszik, hogy itt az eltörökösödött szláv lakosság nem bír teljesen szakítani kedves halottai emlékével.

Mostar
A Bosznia Hercegovinába látogatók számára Mostar olyan mint Heidelberg Németországban. Aki nem látta Mostart, az nem látta Bosznia Hercegovinát.
41

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A város története a XV századik nyúlik vissza, ebben a korban Mostarban ortodox keresztény közösség élt. Valószínűleg ők adták a város nevét a Neretva két partját összekötő függőhídról. Később a törököké lett a város, akik megerősítették a hidat és építkezni kezdtek. A mecsetek, paloták, iskolák, fürdők, bazárok és kórházak után 1566-ra elkészült a Stari Most, vagyis az Öreg Híd. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Mostar fejlődésnek indult, az építkezés és a kereskedés soha nem látott méreteket öltött, talán ennek is köszönheti a város a rendkívüli módon kevert lakosságát, mert egyre többen akartak itt lakni, és a városban mindenki jól érezte magát. Egészen 1993-ig. Mosztár annyit jelent: „Híd város”. A latin történetírók elbeszélése szerint a régi időben ebben a városban a Neretva folyón egyik oldalról a másikra emberi comb vastagságú erős vasláncból híd volt, erről maradt a város neve. Ezt a várost azomban a Fátih hódította meg személyesen. Amikor megérkeztünk a városba azonnal feltűnt a Mostar fölötti hegyen felállított hatalmas kereszt. Itt volt az a hor vát légvédelmi üteg amely 11 hónapon keresztül lőtte a várost és nagyobb pusztítást végzett mint Szarajavó ostrománál a szerb ütegek. És ezt a helyet a hor vátok – akik előszeretettel lőttek tankkal minaretekre és mecsetekre – nem röstellték a háború után egy gyönyörű kereszttel feldíszíteni. Mostárba a legtöbb látogató a Hajruddin építész által épített Öreg Híd és a török hangulatú óváros miatt jön. A híd 28 méter hosszú, 20 méter magasan emelkedik a folyó fölé és a világ legnagyobb legnagyobb sugarú kőboltíves hídja. Nemcsak a város jelképe hanem a népek közötti barátság záloga is , mert több ország pénzével, szakembereinek segítségével épült újra. Külön érdekesség, hogy 1994-ben magyar búvárok is segítettek a kövek kiemelésénél a folyóból. Sajnos az eredeti köveket annyira megviselte az idő, hogy csak
42

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

töredéküket használták fel, a híd az egykori kőbányából méretre szabott kövekből épült újra. Egy pár eredeti kő ki is van állítva Mostarban a bogumil síremlékek mellett, útban az óváros felé. Ezért a híres hídért jöttünk mi is Bosznia Hercegovinába, ezt a hidat festette meg Csontváry Kosztka Tivadar 1903-ban. A kép címe: Tavasz Mostarban. Az óvárosba a keresztény oldalon át érkeztünk, majd a hídon áthaladva megtekinthettük a muzulmán oldal látnivalóit: a kacskaringós utcácskákra kipakolt kereskedők, kézművesek árúit, a régiségkereskedők kincseit, a Karadjoz bég dzsámit, a városi piacot, és a Koksi Mehmed pasa dzsámit. Annyi volt a látnivaló, hogy azt sem tudtuk mit nézzünk, hová menjünk. Az árusok többen tudtak németül, angolul és franciául, az alkudozást nem határolták nyelvi korlátok. Csuti igencsak sikeresen alkudott az egyik régiségkereskedőnél egy régi keleti hangszerre. Potom áron megkapta. Jómagam a köny veket bogarásztam és az ékszeres standoknál időztem. Rengeteg turista forgolódott az óváros utcáin, ha egyet kikerültem egy másikba botlottam. Az olaszok, amerikaiak, németek, japánok és franciák mellett jócskán voltak magyarok is. Az Öreg Hídon egy csúnya tápos vénasszony megkérdezte a többiektől, hogy ugyanbiza minek kellett idejöjjenek. Sok a kapaszkodó és a hídon a bordás járófelület miatt rosszul lehet járni. Azt hiszem jobb lett volna, hogy otthon maradjon a vén skatulya és nézze a szappanoperákat a tévében. Mi alig vártuk, hogy eljöhessünk ide, a nyanya meg nem bírta ésszel felfogni, hogy micsoda ajándékot kapott az élettől, hogy egyáltalán eljuthatott Mostarba. Az egyik standnál fehér vászonba öltözött, fehér sapkás, hosszú fehér szakállas, de izmos és jó kiállású szép öregember üldögélt, akit ha sikerül lefotózni, a kép bizonyára aranyérmet nyer a legközelebbi kiállítá43

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

son. De az öreg csúnya fintort vágott, beintett Csutinak aki fényképezni próbálta, nekem meg kivette a kezemből a handzsárt amit nézegettem. Ahogy elhaladtunk mellette nagyon gonosz hangon utánunk kiáltotta: Va fan culo! Vagyis bekaphatjuk. Nem értem. Mi semmi rosszat nem tettünk. Mivel váltottuk ki az öreg haragját? Vagy talán átélhette a hor vátok bombázásait és a kegyetlenségeket, s azért haragszik minden külföldire? Meglehet, hogy a fanatikus mohamedánná lett szláv ősök keresztényekkel és osztrákokkal szembeni évszázados gyűlölete tört felszínre. Nem tudni. De azért olaszok nem vagyunk, porco maladetto!

A mostari híd hihetetlen története
A mostari Öreg Híd felrobbantásáról sok mendemonda jár a mostariak között. Az egyik leghíresebb történet szerint amikor 1993-ban a hor vátok megtámadták az addig szövetséges bosnyák erőket, Tudman és Milosevic egy titkos szerződés keretén belül megegyeztek hogy egymás között felosztják Bosznia Hercegovinát és felszámolják a muszlim lakosságot. A hor vátok a maguk feje szerint kettéosztották Mostart és a muzulmán lakosságot átüldözték a Neretva másik oldalára, majd 24 órán belül 12 ezer lövedéket dobtak le Mostar bosnyák felére. Felrobbantottak minden hidat, szétlőttek minden épületet. Ennek az esztelen pusztításnak esett áldozatul a mostari Öreg Híd, mert május 9-én egy hor vát tank szétlőtte. A tűzparancsot Slobodan Prajlak hor vát katonatiszt adta ki akit ezért a “hősi” tettéért kitüntettek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a híd kilövését egy német tévétársaság stábja rendelte meg potom 40 000 márkáért. A szenzációvadász tévétársaság amely egy vagyont keresett ezzel a felvétellel később lebukott, mert a lövést a híd mind a két oldalán felvették.

44

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A török házban
Mostar óvárosában közvetlenül a Neretva partján található a Biscsevics ház amely egyik legszebb török emléke a városnak. Az olcsó belépő megfizetése után mi is megtekintettük az eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett régi török házat. A nagyon szépen faragott ládák, asztalok, székek és szekrények mellett kerevetek, szőnyegek, képek, konyha és még egy szövőszék ör vendeztetik meg minden régiséget szerető ember szívét. Csodálatos lehetett ebben a házban lakni, az ablakból gyönyörű kilátás nyílik a Neretva völgyére. Az udvaron és a konyhában unottan mászkáló teknősbékákat is láttunk. Bizonyára akik itt laktak ők is szívesen tartottak teknősöket. A bejáratnál vigyázat! Le kell vetni a cipőt! Mohamedánok házába cipővel belépni halálos sértés.

Finom a pastirma
Mostar utcáin rábukkantam egy mészárszékra ahol pastirmát, azaz szárított húst árusítottak. Ez a török specialitás a hódoltság alatt az egész Balkánon elterjedt, különösen a románoknál is, csakhogy ők nem birka, kecske vagy marhahúsból készítik, hanem disznóhúsból, emiatt aztán közelről sem olyan jó. Én a kecskehúsból készültet gondoltam kipróbálásra méltónak, remélem jó lesz majd a sör mellé, de akár önálló fogásként, kenyérrel és zöldséggel is megteszi. A pastirma mindig kedvelt élelmiszer volt a mohamedán étlapon, annál is inkább, mert bírta a szállítást és a meleget. Nemcsak nyersen hanem főzve vagy sütve is lehet fogyasztani, ezért aztán a füge, datolya, rizs, sajt, olajbogyó mellett a karavánoknál igencsak bevált.

Kávézunk
Azazhogy csak Csuti és Kecske, mert jómagam teás vagyok. Valamikor ugyan nagy cappuccinós voltam, amikor Japánban dolgoztam az ét45

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

teremben egy nap tizenhetet is megittam. Jó finom cappuccinót amelynek gépi espressokávé az alapja, sok habbal, cukorral és fahéjjal. Hozzá croissant ettem. 17 cappuccino és 17 croissant nem is olyan rossz mérleg egy napra, de egy év után már nem bírtam tovább és inkább teás lettem. A törökök sokáig inkább kávésak voltak mint teásak, csupán Atatürk idejében változott meg a helyzet amikor megdrágult a kávé és helyette behozták a grúz teát. Azóta a törökök teásak, de azért a kávé, a híres török kávé se merült feledésbe. A bosnyákok maguk is nagy kávésok, naponta sok kávét megisznak, de itt nem az Európában megszokott vizes amerikai kávéra kell gondolni, hanem a bosanska kafa-ra, a jó erős, zaccos kemény törökös feketére. Bosznia Hercegovinában a kávékultúra még a török idők hagyománya, abból a korból amikor jól éltek az Oszmán Birodalomban. Azóta sok változás történt a törököknél és a bosnyákoknál is, de Boszniában a kávé változatlanul a régi maradt. Tömörkény István köny véből ezt tudjuk meg: „Más felekezetek ellenben a kafanákban laknak. Kávéznak ész nélkül, mint mondani szokás. Az ilyen kurta világvégi török kávés minden vendégnek külön főzi meg a kávéját a vendég szeme láttára, egy kanál kávéport, egy darab cukrot vet a kis rézedénybe, meg vizet tölt bele, a parázsra teszi, s mire felforrt az egész, kész a kávé: két krajcár egy porció. De csak a gazdag idegennek két krajcár, a bennszülött egy krajcárért issza. És a katona, akit Fran Josip aranypénzzel fizet, természetesen a gazdag idegenek közé van sorolva. Mintha csak angol turisták volnának Svájcban. hát isszák is a kávét, dőzsölve benne. Megisznak fejenként tizet-tizet. Még mikor a csésze alján nem sok már a kávé, föl is rázogatják, hogy a kávépor valahogy ott ne maradjon. Az jó. Jó kedvet ád. Aki tíz ilyen kávét megivott, éppúgy dalol, fütyül, mintha bort ivott volna. Csak éppen nem tántorog.”

46

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Íme a törökös kávé receptje:
– a kávét és a porcukrot a rézedénybe tesszük – hideg vízzel feltöltjük és összekavarjuk – az edényt tűzre tesszük és felfőzzük a vizet – a kávé felületén képződött habot egy kávéskanállal leszedjük és egyenletesen elosztjuk a kávéscsészékben – a kávéhoz ezután egy kevés hideg vizet töltünk és ismét felforraljuk – a képződött habot ismét szedjük le és tegyük a csészékbe – ezután töltsük ki a kávét csészékbe

A medugorjei Mária kultusz
Medugorje 1981 júniusáig Medugorje egy teljesen jelentéktelen kis hercegovinai falu volt ahol csak az 1599-ben alapított apátság jelentett némi látnivalót. De az emlékezetes június 24-e óta a falu híres Mária kultusz színhelyévé vált. Ezen a napon néhány fiatal bijalkovici lakos állítólag látott valamit a helység fölötti Crnica hegyen. S ez a valami nem volt más mint Szűz Mária. A látomások hatására az addig csendes falucska egyszeriben a lourdi vagy a csíksomlyói zarándokhelyekhez hasonlóan fontos csomópont lett a keresztény egyház katolikus mellékvonalán. A település központjában található modern templom körül nagy tömeggel találkoztunk: hívő zarándokok a világ minden tájáról eljöttek ide, hogy imádkozhassanak a templomban felállított Mária szobor előtt, a jelenések hegyén és a kereszt hegyen, ahol Jézus halálának 1900 évfordulója alkalmából elhelyezett keresztnél. A főutca mindkét oldalán a „Ne csinálj magadnak faragott képet” parancsolatot megszegve standok tucatjai kínálják a képeket, szobrokat, kereszteket, imafüzéreket és egyéb kegytárgyat amelyekkel kielégíthetik a zarándokok igényeit. A templom mellett láttam egy keresztet ami előtt sorba álltak az emberek, egy öregasszony annyira belejött az imádkozásba, hogy nem elégedett meg a kereszt előtti térdepeléssel, hanem vadul csókolni és
47

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

ölelgetni kezdte. Pfuj! Ez aztán bálványimádás a javából! Nem tudom mit szólt ehhez a következő zarándok, vajon minden fenntartás nélkül csókolta-e meg a vénasszony után a keresztet? Az egyik üzletben Csuti vásárolt egy üveg fűszernövény-pálinkát, én bort vettem volna, mert a hírek szerint a környékbeli falvak szőlőseiben remek borokat szüretelnek, de pechemre nem találtam. A környék üzleteiben úgy látszik nem tartották fontosnak a borkedvelő zarándokok szomjának a csillapítását.

A bosnyák hor vát határ felé
Eddigi utazásaink alatt már már tör vényszerű lett, hogy naponta legalább kétszer illik eltévedni. A táblázás néha megszakadt és az emberek sokszor olyan útbaigazításokkal szolgáltak, hogy ha azokat betartjuk, minden bizonnyal az ellenkező irányba jutottunk volna el. Hatalmas melegben száguldottunk a határ felé, ahol azt sem mondták, hogy bikkmakk, máris továbbengedtek. A túloldalon gyorsan tábort vertünk a Neretva partján és elkezdtünk hódolni az evés ivás fürdés és pihenés örömeinek. Mellettünk egy hor vát jógi is fürdőzött, aki miután elvégezte a meditációját a bőrzacskóval angolul odavetette nekünk, hogy ne dobjunk szemetet a folyóba, majd jógihoz nem illő módon felpattant egy közelben parkoló motorbiciklire és elpöfögött. A levegőszennyezésről nem mondott semmit, pedig egy indiai tanokat követő embernek jobban állna a gyalogos közlekedés. A folyó partján egy bástyából vigyázták valaha a szárazföldi és vízi közlekedést, azóta az őrök kihaltak, már csak a kövek mesélhetnének a régmúlt idők eseményeiről, ha valaki értené a nyelvüket.

Gradac felé
A Neretva deltája után megérkeztünk a tengerpartra és nem győztük élvezni a táj szépségeit, a csodálatos kilátást a gazdag faunát. A je48

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

genyefenyő együtt nőtt a cirbolyafenyővel, olajfaültetvények keveredtek fügefákkal, kakiszilva és kapribogyó, szilva és szőlő termett nagy bőségben. Az út mentén árusok vesztegették a gyümölcsöt és a dinnyehalmokat friss vízzel locsolták, hogy a nagy hőség miatt semmi se kotlósodjon meg. Egy standnál Csuti vett egy nagy flakon házibort, a rég óhajtott cerna vino fajtából, hogy ne maradjunk le semmiről. Az eladó erősen bizonygatta, hogy ez házibor, erre Kecske is beleszólt, hogy bizisten úgy van, mert ez a bor nem látott földet, hanem csak a sziklákon nőtt. Akkor még nem értettem, hogy miről van szó, csak később amikor megkóstoltuk csavarodott el kissé a szánk. Mert a bor savanyú volt. Nem volt azért olyan rossz, de az ilyen meg ehhez hasonló borokat nem illik csak úgy egymagában inni, mert csókra áll az ember szája tőle. Kell egy kis pecsenye is hozzá. Tömörkény így tudósít: „A valami különös dolog is lehetett, hogy valakinek négy kereke van, aztán megy, ha a lovat furfangos madzagokkal elébe kötözik. Azon vidék emberei hívei az egyszerű dolognak, s így helyesebbnek tartották, ha a ló hátára kötözik a boroshordót – ha a hordó legurul, szétlapul, s a bor elfolyik, mash Allah, Isten úgy akarta, ki volna ki vele perbe szállni mer? Hát ők így inkább csak lóháton hozták a bort, kis apró lovakon, mik nem sokkal nagyobbak mint egy jó kutya, bár hiszen a bor sem volt különb, mint a magyarországi itthon csinált ecet.” Az út menti árusok még forgalmaztak olívaolajat, ecetet és törkölypálinkát, de ezeket a bor és egy szerencsétlen dinnyevásárlás után kihagytuk. Majd máskor.

Fügeszüretelés
Utoljára tíz év vel ezelőtt szüreteltem fügét Japánban, most hogy egész fügeerdők kínálták magukat az út mellett nem tudtam megállni, hogy kissé megdézsmáljam a termést. Legalábbis az egyik út menti vásárostól beszerzett éretlen dinnye ellenértékében. Így hát Kecske
49

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

legnagyobb örömére akinek újdonság volt még a friss füge elindultam bevásárolni. Érdekes, hogy a köztudatban az a téves felfogás kövesedett meg, hogy Ádám annak idején fügefalevéllel takarta el azt a kis fokhagymagerezdet. Ez egy mese, mert aki legalább egyszer is szedett saját kezűleg fügét, az tudja, hogy a fügefa levele érdes, dur va és vakarózós allergiát okoz, minta füge kicsorduló ragacsos fehér nedve. Tehát fügét mutathatunk a mese hirdetőinek. De mi az a fügét mutatni. A gyerekirodalomban a fügét mutatás mindig úgy szerepel, a rajzokon, hogy egy kisgyerek az orra hegyére teszi az egyik hüvelykujját és a tenyerét szétterpesztve előrefeszíti az ujjait. Ez is téves, mert a füge mutatása a következőképpen történik: szorítsuk ökölbe az egyik kezünket majd a mutató és középső ujjunk között dugjuk ki a hüvelykujjunkat és mutassuk oda a haragosunknak. Jelentése: Fityiszt neked! Ez a régi beintés valószínűleg az olaszoktól jön, ugyanis míg a fico fügét, addig a ficco egészen másvalamit jelent. De az sem lehetetlen, hogy a fityisz ókori római találmány.

Tengerparti táborozás
Jóformán még meg se érkeztünk Gradacba, máris megrohantuk a tengert. Csavargásaim alatt már láttam a japán tengert, a koreai tengert, a török Már vány tengert, a magyar “tengert” a romániai Fekete tengert, a bulgáriai Fekete tengert, a török Fekete tengert, a tengernek is beillő Van tót, a Már vány tengert, a grúz Fekete tengert, a Földközi tengert, olasz Adriai tengert, de a hor vát Adriához még nem volt szerencsém. Ezért nem kis lelkesedéssel vetettem bele magam a habokba. Útitársaim hasonlóképpen. Egyikünk sem titkolta örömét és elragadtatását, hogyisne, hiszen itt minden halmozva volt: kristálytiszta víz, kavicsos part, sziklák és buja vegetáció, ráadásul hihetetlenül szép meleg idő amely mindeddig egyszer sem hagyott cserben.
50

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Amikor meguntuk a pancsikolást ezen a partszakaszon , továbbhajtottunk Madarska felé, hogy kipróbáljunk egy másik strandot. Az elhatározást tett követte, és nemsokára már Madarskánál élveztük a hűsítő hullámokat. Este vacsora után még mindig olyan meleg volt, hogy sátor és hálózsák nélkül lehetett aludni a tengerparton. A mellettünk alvók példáját követve, mi se nagyon vakaróztunk a felszerelés előszedésével. Csak úgy natúron aludtunk a szabadban, mint az ősemberek. A sötétség beköszöntével úgy tűnt, hogy a tengerpart ahelyett, hogy elnéptelenedne inkább benépesedik. Egész éjjel járkáltak a fürdőzni, pihenni, lazítani és szeretkezni kívánó emberek.

Szívkövek, szíves hajgumi és szívábrák a szárított kecskehúsban
Mindig is szerettem a tengerparton járkálva gyűjtögető életmódot folytatni, sok érdekes követ, régi érmét, kagylót vagy néha nemesfémet ad a tenger a türelmes kutatónak. A sok kavics közül a legérdekesebbnek a szív alakú lapos kavicsokat találtam, ezek egész véletlenül kerültek össze alig egy négyzetméternyi területről. De ezzel még nincs vége, mert találtam egy műanyag szívekkel teletűzdelt hajkötő gumit, pontosan 20 db szív volt ráaggatva. És a szívek formája, nagysága megegyezett a kavicsokéval. Aztán nem sokkal később amikor felvágtam reggelire a szárított kecskehúst abban is szív alakú formák adták elő magukat. Hát nem furcsa?

A zadvarjei vízesésnél
Zadvarje település egyik legszebb és talán egyetlen látnivalói közé tartozik a hatalmas kanyon a vízeséssel. Egész véletlenül álltunk meg itt tankolni és Kecske észrevette a vízesést jelző táblát. Uccu rajta nézzük meg! A nyaktörő mélységben kanyargó kanyonban igazán szép látványt nyújtott a vízesés és maga a táj az évezredes érintetlenségben tárult a
51

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

szemünk elé. Itt minden bizonnyal kedvező terepre találnának az ősemberes filmeket forgatók. Még csak díszletek sem kellenének. Jajce felé menet ismét sikerült eltévednünk, s hogy a határ felé vezető utat megtudakoljam benéztem egy kocsmába. A hor vát kocsmároslány akitől csapvizet és felvilágosítást kértem sajnos olyan flegmán viselkedett, hogy jobbnak láttuk visszamenni a legutolsó tábláig. Errefelé úgy látszik sem a csapvizet sem a jó szót nem adják szívesen.

Veszélyes utakon
Visszatér ve a bosnyák oldalra a Szerbiában megismert közúti egyenetlenségek és összevissza autózás veszélyei teljesen eltörpültek a bosnyák utakon látott balesetek mellett. Egyre másra láttunk póruljárt autósokat, elütött motorost, tengelyetörött kisterautót, figyelmetlen női vezetőt aki a zöldnél hátrafelé menet akarta vezetni járművét. A kacskaringós , alagutakkal megspékelt úton alaposan ki kellett nyissuk a szemünket, egy ízben csak Csuti jó ref lexének köszönhettük, hogy nem futottunk rá egy sziklaomlás köveire. Bezzeg az utánunk hajtók nem voltak ennyire figyelmesek, ketten is defektet kaptak, egyiknek pedig a dobja is leesett. Nem volt könnyű dolga Csutinak, piszkált is eleget amiatt , hogy inkább figyelnék az útra, ne mind köszöntgessem a helybélieket. Ugyanis mindegyre elszunyókáltam és a fejemmel nagyokat bólogattam. Ezzel egyidőben leáldozott a jó idő is és kaptunk egy olyan hidegfrontot, hogy gyorsan át kellett öltöznünk. Hiába álltunk meg egy folyóparton és mutattunk be dinnyeáldozatot Agirnak, Thornak és Odinnak, ez már nem segített semmit és hideg, nedves, esős időben futottunk be Jajceba.

Jajce, a vízesés fölé épült város
A 24 000 lakosú Jajce, az egykori Jugoszlávia legszebb turisztikai városa számunkra azért bírt kiemelkedő fontossággal, mert Csontváry
52

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

itt festette meg híres képét a jajcei vízesésekről. Egész úton fűtött a lelkesedés, hogy megpillanthassuk Csontváry álmainak tárgyát a vízesést. A cseperkélő eső azonban alaposan lehűtötte és derékba törte azon legszebb reményeinket is, hogy a Verbász partján épült várossal alaposan megismerkedjünk. A vízeséshez hamar odataláltunk, azonban a zuhatagok megközelítése már körülményesebb volt mert az 1970 ben épített kilátók, lépcsők és a korlátok egy részét elsodorta a háború meg a legutolsó nagy ár víz. A jugó időkben valószínűleg pompás kilátás nyílt a vízesésre, de így se volt okunk a panaszra. Csontváry természetesen másként látta a vízesést, de 1903 óta a táj nem változott meg túlságosan. Csak a jobb oldali rész szakadt le, de a jajcei vízesés így is a világ 12 legszebb vízesései közé tartozik. A vízesés megtekintése után felballagtunk a várba amit 1396-ban Hrvoje Vukcic Hrvatiniv építetett. A bejáratnál a Travniki kapun léptünk be a vár területére, itt a falon tábla hirdette, hogy a várat Mátyás király visszafoglalta a töröktől és megalapította a jajcei bánságot. A 15 században itt volt az utolsó boszniai király székhelye és a törökök csak 1534 ben, hét évig elhúzódó csata után tudták csak bevenni. Ezután az Omer bég háza c. több évszázados bosnyák épületet vettük célkeresztbe a kameráinkkal, majd következtek a katakombák ahol 1410 ben a várat építtető nemesurat itt helyezték örök nyugalomra. A második világháború idején Tito és partizánjai itt húzódtak meg a németek elől, ezt az eseményt a bejárat fölött tábla is jelzi. A katakombák első látásra rideg és kellemetlen helynek tűntek, főleg amikor bevertem a fejemet, de az idegenvezető elmondta, hogy a hőmérséklet állandóan 11 fok körül van, a vár védők és később a partizánok tehát nem fagyoskodtak. A Fellegvárba csekély összegű belépő leszurkolása árán juthattunk be, de itt a falakon, lépcsőkön és egy öreg cajtházon kívül (Zeighaus) nem sok látnivaló akadt. A fegy verház és lőporraktár cajtház legfőbb érdekessége volt két monarchiabeli felirat.
53

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Íme: BATALLION DES INFANTERIEREGIMENTS KRONPRINZ ERZHERZOG RUDOLF NR:19 1888 INFANTERIEBATALLION 2)57 Tehát valamikor Rudolf trónörökös gyalogos hadosztálya állomásozott itt, és alkotta a Jajce helyőrségét. A vár környékét alaposan megporozták a jugó háborúban, több régi házat és palotát is szétlőttek, olyanokat amelyekben azelőtt múzeum volt. A cajtházat is nagyon siralmas állapotban találtuk, de látszott az előkészített állványokon és a levert tetőmaradványokon, hogy a munkálatoknak nekikezdtek és hamarosan újra régi pompájában láthatjuk viszont.

Az étteremben
A Fellegvár megvizitálása után összefázva és vizesen beültünk egy kisvendéglőbe melegedni. Ezt kávé, sör és egy egy hatalmas adag cevapi u lepinji (fasírtrolók hagymával házisült lepényben) bekebelezésével kívántuk elérni. Az ételt és az italt nagyon gyorsan kihozták, márcsak el kellett fogyasztani, de a fasírtrolókkal alaposan melléfogtunk mert eleinte lekicsinyeltük a rolók nagyságát, de megizzadtunk mire mind a tízet bevágtuk. Ez a cevapi olyan mint a román mititei, a bolgár kebabcseta, a szerb cevapcici és az a közös bennük, hogy mind a kebab ételek nagy családjába tartoznak, és török hatásra terjedtek el a Balkánon. Csakhogy az eredeti változat nem tartalmaz disznóhúst, ehelyett bárány- és borjúhúsból faggyúval készítik őket itt errefelé, és mustár nélkül szolgálják fel. De ettől függetlenül finom falat, sörkorcsolyának pedig egyenesen isteni.
54

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A Csontváry múzeumban
Miután megnéztük Csontváry imádott vízesését, Jajcéból már sokkal jobban húzták a lovak a szekeret hazafelé, és egy két eltévedést, kifogyással fenyegető benzintankot, esőt, ködöt leszámítva hosszú és kimerítő vezetés után megérkeztünk Barcsra, ahol egy erdőben elbújtunk és sűrű vacogás közben felhúztuk a sátrat, s végül nyugovóra tértünk. Elvégre kell az erő holnap is. Másnap az otthonról csomagolt porlevesek, konzer vek, az útközben vásárolt kenyér és zöldség maradékaiból megreggeliztünk, hogy új látnivalók reményében útra keljünk utazásunk végállomását jelentő Pécs felé, hogy immár élőben is megcsodálhassuk Csontváry festményeit a mostári hidról és a jajcei vízesésről. Régebb már voltam ugyan Pécsen, de akkor nem volt időm megnézni a Csontváry gyűjteményt, de a város újbóli megpillantása után megerősítettem régen tett kijelentésemet, miszerint Magyarországon Pécs lenne az a hely ahol szívesen laknék. A török idők minaréi, a mecsetek mindig sokat jelentettek nekem és kedvesek voltak előttem. Pécsen ismét örömmel üdvözöltem az oszmánok emlékét. A legnagyobb szomorúságot azonban az jelentette, hogy hiába kérdeztünk meg több idős embert és kértünk eligazítást a Csontváry múzeumba, senki se tudta megmutatni az utat. A fiatalokat, a kólán, dunakavicson, chipsen felnőtt zseléshajú nejlongyerekeket már meg sem mertük kérdezni. Inkább elindultunk a magunk feje szerint. Kevés bolyongás után szemtől szembe álltunk szegény elfeledett művészünk alkotásaival, és egymással versenyezve mutogattuk egymásnak a mostári épületeket, a hidat, a vízesést és mindazt amit az elmúlt napok alatt szívünkbe és agyunkba zártunk. Hogy jobban megérthessük ki is volt Csontváry Kosztka Tivadar lássuk csak mit ír róla a múzeum prospektusa.
55

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

„Csontváry Kosztka Tivadar 1853-ban született Kisszebenben. a képzőművészet iránti vonzalom első jelei az 1870-es évek végéről valók, akkor már elmúlt húsz éves, gyógyszerész a Hernád völgyében fekvő kis településen, Iglón. 1880-ig azonban egyáltalán nem rajzol. A következő évben megy, baráti ösztönzésre Rómába majd Párizsba. Csak 1894-ben hagy fel eredeti szakmájával: a gyógyszertárat bérbe adja és Münchenbe megy, ahol beiratkozik Hollósy iskolájába. Ösztönösen is érezte, mikor mit kell tennie, s a mű őt igazolta. Nem késett le semmiről. Akármilyen rövid olyan intenzív ez a páyla. 1903-1910 között-ötvenéves férfiként- alkotja főműveit. Hogy Csontváry századunk egyik óriása, azt Magyarországon nem kell bizonygatni. Volt idő, amikor kellett: még a kortársai is kinevették, az olyan nagyságok, mint festő Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Fényes Adolf, Csók István, az építész Lechner Ödön, vagyis a művésztársaság a Japán kávéházban, ahol gyakran megfordult a tízes években, s ahol elnézően mosolyogtak fura alakján és szokatlan tettein. Merő véletlen, hogy ez az életmű egyáltalán megmaradt. Csontváry betegen, szegényen és magánosan élt, s amikor 1919-ben meghalt, a rokonság-nem utolsó sorban a Japán kávéház véleménye alapján-úgy döntött: elár verezik – nem az értéktelennek vélt festményeket, hanem a kiváló minőségű vásznakat, amelyekhez akkor - a háború miatt már régen nem lehetett hozzájutni. erre az ár verésre figyelt fel egy fiatal építész, a művészet iránt fogékony Gerlócsy Gedeon, aki a képek láttán azonnal felismerte Csontváry rendkívüli jelentőségét s megvásárolta, megőrizte ezt a kivételes értéket képviselő hagyatékot, amelynek a festmények mellett Csontváry kéziratban fennmaradt írásai is részei. Életműve legjobb ismerőjének, néhai Németh Lajosnak a róla írott monográfiájában van egy fontos passzus, amely azt érzékelteti, milyen óriási változáson ment át a világ Csontváry életében. Találó megfigyelés ez: amikor született, még petróleummal világítottak és vicinálison jártak, élete végén már sikeresen felszállt az első repülőgép és a születő
56

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

atomkorszak első felfedezéseit publikálták a fizikusok. Természetesen Csontváry látta maga körül e nagy horderejű változásokat. Nemcsak hegyeket és vízeséseket, görög és római romokat fest, hanem rácsodálkozik a formálódó technikai világra is. 1894 tavaszán bérbe adja patikáját és Münchenbe utazik Hollósy magániskolájába. Lyka szerint „csak átfutó vendég volt itt s nagyon elégedetlenül távozott”, s aligha van okunk kételkedni a szavaiban. Nem kell ugyanis nagy empátia ahhoz, hogy elképzeljük: milyen idegenül érezhette magát a negy venéves patikussegéd a huszonéves fiatalok körében. Ez a néhány hónap mégis rendkívül jelentősnek mondható. egyrészt, alighanem az iskola fegyelmezettségének tulajdoníthatóan, Csontváry sok mindent megtanult. Ránk maradt stádiumai, a modellekről készült szénrajzai legalábbis már meglehetősen biztos felkészültségről tanúskodnak. Nem egy kezdő, hanem egy pallérozott növendék munkái. Csontváry már München előtt egyfajta spontán naturalizmus jegyében dolgozott, pontról pontra, részletről részletre tapogatta le azt, amit megörökített. Ezek után gond nélkül azonosult Hollósy akadémikus maniroktól mentes, ugyanakkor a természet gondos-pontos megfigyelésén alapuló módszerével, amely egy életre nyomot hagy benne. fennmaradt egy sor korabeli dokumentum olyan motívumokról, amelyeket a képein-küsztök a legjelentősebbekben megörökített. Levelezőlap a Tátráról, fotó a mosztári öreghídról, a baalbeki nagy kőről, az athéni Akropoliszról vagy a jeruzsálemi Öreghegyről. Ha ezeket szembesítjük a hasonló témájú festményekkel, akkor azt látjuk, hogy Csontváry szinte alig változtatott a látványon. Miközben alig akad nála vizionáriusabb festő a magyar művészet történetében, az elé táruló kép szerkezetén csupán annyit módosít, hogy a hangsúlyokat felerősíti...” A múzeumban vásárolt képeslapokat és a saját fotóinkat összehasonlítva magam is hasonlóan vélekedem, az elmúlt 105 év dacára Csont57

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

váry mostari Öreg Hídja és jajcei vízesése felismerhető és élvezhető. Naturalista realista képein talán csak annyit változtatott, hogy a színek élénkebbek így a kép élesebb. De nem az én feladatom bírálni vagy elemezni e nagy festőnk képeit, hagyjuk ezt a nálunknál szakavatottabb tudományosabb emberekre. Azonban töretlen életerővel bízzunk egy szebb, boldogabb és békésebb jövőben amelyben továbbra is megtalálja majd a helyét Csontváry művészete és felnő majd egy olyan generáció amely nem csak értékelni, hanem megbecsülni is tudja majd ezt a hagyatékot.

Kedves olvasó!
Remélem nem unatkozott e könyv olvasása közben, – noha útijegyzeteim idő-és pénzhiány miatt, továbbá előtanulmányok hijján eléggé foghíjasak –, azonban úgy gondolom, hogy e mű egy kirakósjáték figurájaként segíteni fog, hogy többet megtudjunk Bosznia Hercegovináról, sőt kívánom hogy másokat is kutatásra és közreadásra buzdítson. Berecz Edgár

58

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Így tárolják a tűzifát

Guzlás fiú

Szerb kályha

Kegyelet a halottnak

59

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A xxxx erőd bejárata

Falatozók (Csuti és Kecske)

A Hold piramis 60

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Visoko madártávlatból

A piramis külső burkolata

Támogatókban nincs hiány 61

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Állítólagos „utca” a Hold piramisnál

Jócskán jártak errefelé

Turistapihenő

Hevenyészett tábori kályha

62

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Egyszerű gyűrődés, semmi több

A Nap piramis (titokzatos beton?)

A Nap piramis (titokzatos beton?) 63

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A régi Visoko

Ibrikkavalkád

Díszpárnák 64

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A nyolcadik utas a halál

Készül a báránypecsenye

A Nap Piramis 65

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Járókelők hagyományos és modern öltözetben

Vidám elárusítónő

Nagy a forgalom 66

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Egész jól áll!

Aki olcsón akar élni ide jöjjön!

... kő a visokoi múzeumban

Próbálgatás az árusnál

67

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Utcakép Visokóból, háttérben a Nap piramis

Halvaárus

Báránypecsenyét tessék!

Nők a bazárban

68

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Mesterember munka közben

A piramis bolt virágzik

Már az étterem neve is piramisos 69

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Vizes kanna

Egy újjáépített minaret

Bosnyák tökfedők

Kávés ibrikek

70

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Furcsa edények

Profi munka

Régi mérleg a zöldség kereskedőnél

Agyagedények

71

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Harmónikás koldusgyerek

Poló

Bosnyák katona 72

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Fazekas standja

A háború nyomai

Malomkő? 73

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A támogatók táblái elmaradhatatlanok

Dúcolás

A kiszélesítésre váró alagutak egyike

74

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A nagy alagút bejárata

Mutatom az utat

A Nap piramis 75

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A nagy alagút különös kövei 76

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A nagy alagútban (Ravne)

77

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Szerencse, hogy nem az ablak kapott találatot

Szétlőtt ház Konjicban

Itt egyenesen az imakikiáltóra vadásztak 78

A lövedékek nyomait még mindig nem sikerült eltüntetni

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Konjic

A távolban egy felrobbantott híd

Az áldozatok emlékműve 79

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Bogumil sírkő

Jó étvágyat!

Bogumil sírkő

Derék pincérünk a jablanicai vendégfogadóban

80

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Itt egyszerre 9 bárány pirult a tűz fölött

Ha fej, akkor az enyém

Itt állandóan teltház van 81

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Ez a patak hajtotta a ...

Baráti asztaltársaság egy lakodalomban

A boldog ifjú pár 82

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Bosnyák gyerekek

Panoráma

Jablanicai specialitások 83

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Jablanicai specialitások

Az étterem az útról fényképezve 84

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Bosnyák nők 85

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Mostar

86

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Mostar 87

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Mostar

88

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Új barátaim

Mostar

89

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Csuti Mostarban

A muzulmán negyed

Díszes szelencék 90

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Mohamedán rózsafűzér

Vizipipák

A régiségkereskedőknél 91

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Csuti Mostarban

Ibrikek

Sok csingilingi 92

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Vizes kanták

Török ház

Díszes láda 93

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A török házban 94

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A lerombolt híd

95

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

96

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Fiatal nő a feszület előtt

Az új templom

A medjugori Szűz Mária

97

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Jajce madártávlatból

Tito búvóhelye

Tito emléke még mindig él 98

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

Masszív bástya

Kilátás a várból 99

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A cajtház

A Fellegvárban 100

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A jajcei vízesés 101

Csontváry nyomában Bosznia-Hercegovinában

A Travniki kapu és az Omer ház

Romok és romok

Jajce, a várban

102

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful