E.

NAGY KATALIN – BÍRÓ ÁDÁM – BOLLÓK ÁDÁM – KÖLTÔ LÁSZLÓ – LANGÓ PÉTER – TÜRK ATTILA ANTAL

Bizánci selyemruha töredéke egy fonyódi 10. századi sírból
Újabb adatok a Kárpát-medence 10. századi viselettörténetéhez
A tanulmány az OTKA No. NK.72636 támogatásával készült

Munkánkat László Emôkének ajánljuk, aki négy évtizeden át kutatta, tanította a textiltörténetet. Kiváló szakmai tudásán túl emberi tulajdonságaival is példát mutatott a következô nemzedék számára. Külön köszönettel tartozunk a mûvészi szövetek történetére, technikájára vonatkozó széles körû ismereteinek átadásáért. Úgy véljük, nem is köszönthetnénk Ôt méltóbb módon, mint a Kárpát-medence eddigi legértékesebb 10. századi selyemleletének bemutatásával.

Két évvel ezelôtt munkacsoportunk arra a kérdésre kezdett el választ keresni, hogy vajon a Kárpát-medence 10–11. századi sírjaiban feltárt, korábban már vizsgált és publikált, illetve újabb, még közöletlen textilleletek bevonásával milyen kép alkotható a magyar honfoglalás kori nôi és férfi viselet egyes elemeirôl. Fôként e viselet azon részeirôl, amelyeket a Kárpát-medence talajtani adottságai miatt csak igen ritkán nyílik lehetôségünk a régészet eszközeivel vizsgálni. A munkánkat összegzô elsô tanulmány annak a Bálint Csanádnak a tiszteletére született Festschrift számára készült, aki a 10. századi Kárpát-medence textilleleteinek kutatását kezdeményezte, s aki máig meghatározó érvénnyel mutatott rá a Kárpát-medencei régészeti textilleletek által hordozott gazdasági és társadalomtörténeti kérdések fontosságára.1 A közös munka eddigi eredményeit összefoglaló említett tanulmány nemrég jelent meg nyomtatásban: az ott közzétett adatbázis 92 textiltöredék anyag- és készítéstechnikai vizsgálatát tartalmazza.2 A textilleletek vizsgálata alapján a különbözô finomságú vászonszövetek mellett számos selyemszövetet, a kérdéses korszakra jellemzô ún. samitot is sikerült elkülöníteni.3 S bár a Kárpát-medence talajtani adottságai mellett sajnos nem várhatunk olyan kiváló állapotban megmaradó textil- és ruhaleleteket, mint amilyeneket például a méltán világhírûvé vált észak-kaukázusi (Ciscaucasus) Mošcevaja Balka lelôhelyrôl ismerünk, a kutatást abban a reményben folytattuk, hogy a gondos ásatási megfigyelésekkel a jövôben sokszorosára bôvíthetô lesz a közzétett adatbázis. Már az elsô adatbázis lezárásakor s az elôzetes eredmények közzétételekor abban a reményben tettük le a tollat, hogy az adatok jövôbeni gyarapodásával – azaz újabb szerencsés leletek napfényre kerülésével és kellô alaposságú dokumentációjával – késôbb jelentôsen árnyalhatjuk a 10–11. századi magyarság viseˆ

letérôl, temetkezési szokásairól, társadalmi berendezésérôl, kulturális kapcsolatairól kialakított képünket. Azt azonban mi sem sejtettük, hogy erre milyen rövid idô leforgása alatt fog sor kerülni. A fent idézett tanulmány számára készült adatbázis lezárása óta ugyanis két újabb jelentôs textilleleltrôl is tudomást szereztünk. Az egyiket még Jósa András mentette meg 1913-ban a kenézlôi I. temetô 14. sírjából,4 míg a másik Költô László feltárásának köszönhetôen látott napvilágot 1988-ban Fonyódon, a Magyar Bálint Általános Iskola bôvítése során elôkerült honfoglalás kori temetkezés leletei között.5 Jelen tanulmányban a fonyódi sír textilleletei közül egy nagyobb töredék bemutatására vállalkozunk (15. kép). Döntésünket vélhetôen kellôképp indokolja, hogy bár a fonyódi sír jelenleg rendelkezésre álló 16 db kisebb-nagyobb textiltöredéke még koránt sincs teljes mértékben feldolgozva, az alább közlésre kerülô, négy töredékbôl álló, egykor összefüggô ruhadarab részeit képezô selyemmaradványok azonban már önmagukban is jelentôs adalékkal szolgálnak a 10. századi viseleti elemek megismeréséhez. A fonyódi honfoglalás kori sír 1988-ban Fonyódon, a Magyar Bálint Általános Iskola épületének bôvítésekor, csapadékvíz elvezetô csatorna építése közben honfoglalás kori temetkezésre bukkantak. A munkások elsôként lócsontokra akadtak, amelyek az emberi váz felett helyezkedtek el. Így a munkálatok azonnali leállítása után kiérkezô Költô László az emberi vázat bolygatatlan állapotában tárhatta fel, a leletmentést azonban az iskola beépítettsége miatt nagyobb területre nem tudta kiterjeszteni. Ennek ellenére az ásató úgy vélte, hogy a sír magányos temetkezés volt, mert az iskola építése kapcsán végzett korábbi munkálatok alatt elôkerült leletekrôl nincs tudomásunk.6

11

1-2. kép: A bordán és a csigolyákon lévô szövettöredék (E. Nagy Katalin felvétele)

A sír leleteit – a textilek kivételével – Költô László 1996-ban röviden ismertette,7 a tárgyak és a sír részletes leírása a Kárpát-medence 10. századi pénzekkel keltezett sírjainak jelenleg készülô katalógusában lát majd napvilágot.8 A fonyódi temetkezés az antropológiai meghatározás szerint egy kb. 20 év körüli férfi maradványait rejtette.9 A férfival együtt temették el lovának koponyáját és lábszárcsontjait (lábhoz tett részleges lovas temetkezés). A ló szerszámzatához tartozott a sírból napvilágot látott vas kengyelpár, a vas csikózabla, illetve a szintén vasból kovácsolt hevedercsat is. Az ásató megfigyelése szerint a lószerszám szíjazat valamely elemét díszíthették azok a vékony ezüstszalagok, amelyek a lócsontok környékérôl kerültek elô. A halottra a temetéskor adott ruházatra utalnak az alábbiakban tárgyalandó selyemtöredékeken kívül a kétféle alakú öntött aranyozott ezüst (öv)veretek, illetve két ezüstérme, amelyeket az (öv)veretek közé varrtak fel,10 továbbá a sírban a halott csuklója és a bokái körül talált vékony ezüstszalagok. Utóbbiak feltehetôleg a felsôruházat ujjaira és a nadrág száraira voltak felvarrva. Ezen ezüstszalagokhoz hasonlóan valószínûleg a felsôruházatot díszíthették a csigolyák körül talált kis aranylemezkék. (Ezeknek a ruházat textilrészéhez történô rögzítése nem tekinthetô egyértelmûen megoldottnak.) Szintén a tágabban értelmezett viselet részét képezte az a két nyitott drótkarika, amelyek az emberi koponya két oldalán kerültek elô a feltárás során, valamint a tarsoly, amelynek jelenlétére az egykori tarsoly zárószíját díszítô veretek utalnak. Kissé szokatlan helyen, az elhunyt bordái felett került elô egy vaskés maradványa. A sírba helyezett tárgyak közül egyedül a feltehetôleg egy teljes egészében szerves anyagból készült tegez egykori jelenlétére is utaló hét darab vas nyílcsúcs sorolható a mellékletek közé.11 A sírból ismertté vált tárgyak nem sokban különböznek egy szokványos 10. századi, gazdagabb mellékletû sír leleteitôl. A temetkezés igazi különlegességét a szerencsés körülmények között megmaradt selyemmaradványok adják. A Kárpát-medence talajtani adottságainak következtében ugyanis csak ritkán, s akkor is többségében csak igen kis méretû textilleletek szoktak fennmaradni. Ráadásul ezeknek is csak egy része köthetô az egykori alsó- és felsôru-

12

3-4. kép: A lelet mindkét oldala a vizsgálat megkezdése elôtt (E. Nagy Katalin felvétele)

házat különbözô elemeihez.12 A fonyódi sírban ránk maradt és feltárásra került selyemdarabok a Kárpát-medencébôl eddig közölt legnagyobb méretû textilleletek közé tartoznak (18. kép), míg a selyemleletek közül kétség kívül a legnagyobb összefüggô leletrôl van szó. A textiltöredékek restaurálása A sír feltárása után 1988-ban a textilmaradványokat a csontokkal és az ezeket borító homokos talajdarabokkal együtt szállították a kaposvári Rippl Rónai Múzeumba. 2009 tavaszán a múzeum raktárából 3 nagyobb és több kisebb összefüggô maradvány került a budapesti Iparmûvészeti Múzeumba újabb restaurálásra és tudományos feldolgozásra. Az öszszes textiltöredék a sírból történt kiemelést követô elôzetes konzerválás utáni állapotban, azaz kisebb-nagyobb földlabdákkal és az emberi váz különbözô részeivel együtt került E. Nagy Katalin restaurátorhoz. A 3 nagyobb darab közül kettôt csigolyákkal, míg a harmadikat egy bordával együtt emelték ki. (1-4. kép) E leletek közül E. Nagy Katalin a négy csigolyával összetapadt textildarab kibontásával kezdte meg a munkát. (3-4. kép) A földszennyezôdéssel borított négy gerinccsigolyára tapadt, több rétegben felgyûrôdött selyemszöveten már az elsô szemrevételezésnél jól lát-

ható volt, hogy szövéstechnikája a samit szövetcsoportba tartozik. Az összegyûrôdött lelet méreteit látva abban a reményben kezdôdött a feltáró munka, hogy sikerülhet egy olyan nagyobb textilleletet leválasztani a földdel szennyezet csigolyákról, amely esetleg több információt is hordozhat, mint az addig ismert kisméretû leletek. A lelet mûanyag szitára került, ahol a nagy mennyiségû felületi földszennyezôdést (5-6. kép) ionmentes víz tamponálásával – a mûveletet többször ismételve – lehetett kíméletesen eltávolítani. Az oldatba nem ivódott földszennyezôdést mechanikusan kellett fellazítani. Az egymáson lévô szövetréteget növényi indák és gyökerek hálózták be és fúrták

5-6. kép: A szitára helyezett lelet, nedvesítés elôtt (E. Nagy Katalin felvétele)

7. kép: A növényi indával és gyökerekkel átszôtt szövettöredék nedvesítés közben (E. Nagy Katalin felvétele)

13

8. kép: A fellazult textil közül elôkerült fémveretek szín és fonákoldala restaurálás elôtt és után (E. Nagy Katalin és Dénes Fanni (MTA Régészeti Intézete) felvételei)

9-10. kép: A kihajtott textiltöredék alól elôkerült aranylapocska (E. Nagy Katalin felvétele)

keresztül több ponton, ami rendkívül megnehezítette a szövet kibontását és kiegyengetését. Ebben az esetben is ionmentes víz volt a lazításhoz használt anyag. Ezt a mûveletet ugyancsak többször kellett megismételni, de ebben az esetben minden nedvesítést annak felitatása követett. A szikkadt szövet felületérôl, valamint a hajtások közül a növényi indákat és gyökereket (7. kép) csipesszel lehetett eltávolítani. A bontás során egy vékony aranylapocska (9-10. kép), egy hasonló méretû, átlyukasztott kis ezüstlapocska, illetve két aranyozott ezüstveret került elô. (89. kép) Bár az aranylap a nedvesítés közben, egy kihajtott textiltöredék alól került elô, a szövethez való egykori szoros tartozása nem tekinthetô bizonyosnak, hiszen a vékony aranylapocskán nem látható semmiféle, a szöveten való rögzítésre, felvarrásra szolgáló lyuk, to-

vábbá a szövet épsége miatt az is kizárható, hogy a lapocskát a szövet két rétege közé varrták volna be. A bontás során a szövetmaradványon elôször egy szabásvonal bontakozott ki (11. kép). A bontás egyes fázisaiban (az egyes rétegek egymástól való elválasztása közben) egyértelmûen látszott, hogy a két határozottan vágott szélû elhajtott textilt egykor selyemcérnával varrták össze. (12. kép) Az enyhe Z sodratú selyemcérna-fonalakból azonban csupán egy igen rövid, kb. tíz mm hosszú szakaszt sikerült megmenteni. A töredék másik szélén az egymásra hajtott szöveten egy határozottan vágott szélû lyuk volt. (13. kép) A szövet teljes kiegyenesítése során azonban az is láthatóvá vált, hogy tulajdonképpen nem egy, hanem két lyukról van szó. (14. kép) A lyuk körül kiegyenesített gyûrôdés ugyanis eredetinek bizonyult, azaz nem másodlagosan, a sírba kerülés során vagy a postdepozicionális folyamatok során keletkezett a textílián, hanem annak viselete során, hajtásként volt jelen. A hajtás talán azért készült, hogy a textíliára felerôsített tárgy – amely számára a lyukat készítették – felhelyezéséhez és megtartásához egy vastagabb anyag álljon rendelkezésükre. A restaurálás során a szövet nedvesítését addig kellett újra és újra ismételni, amíg az egymásra gyûrôdött szövetrétegek teljesen ki nem simultak. Ekkor vált láthatóvá, hogy a textiltöredék összesen négy, jól elkülöníthetô szabott részbôl áll. (15. kép) Az egyes szabott selyemszövet széleket selyemcérnával egymáshoz varrták, majd fél szélességben kétfelé hajtották. (16. kép) A négy szabott résznek hat szabott széle van. (15. kép) A négy részbôl szabott szövet széleit tehát ugyanolyan módon hajtották vissza és varrták össze, mint ahogy az az elsôként megfigyelt szabott szélnél tapasztalható volt.

14

Tekintve, hogy a szövetmaradványok a gerincoszlop 2–5 lumbális csigolyái (L2–L5) alól kerültek elô13 (3-4. kép), a textília feltehetôen a temetéskor viselt ruha oldalának a deréktól lefelé esô része lehetett. Mivel a csigolyákról leválasztott selyemszövet mellett nem volt eltérô anyagú, szövésû textiltöredék, sem bôrmaradvány, így valószínûnek tûnik, hogy ebben az esetben nem a vászonruha egyes részeire felvarrt különbözô selyemszövet töredékekrôl van szó. Ebben az esetben a teljes ruha selyembôl lehetett. A feltárt textília állapota A földszennyezôdéssel borított négy gerinccsigolyára tapadt, több rétegben egymásra gyûrôdött szövet az ásatást követô években tovább száradt. A lebomlott selyemszövet-maradványok megkeményedtek, törékenyé váltak. A feltáró munkával járó nedvesítés során átmenetileg sikerült annyira felpuhítani a szövetet, hogy bizonyos felületeket ki lehetett simítani, de még így is maradt olyan rész, ahol több rétegben egymáson fekszik a szövet. A felsô réteg leválasztása ugyanis az alatta lévô szövetet is megsemmisítette volna. Amikor láthatóvá vált, milyen méretû és szabású szövettöredék feldolgozására nyílt lehetôség, úgy döntöttünk, hogy a feltáró munka célja a szabott és varrott szövetfelületek pontos megfigyelése, dokumentálása legyen. A többszöri nedvesítést tehát abban a tudatban végeztük, hogy a felmérést követôen a lebomlott selyemszövet, ha kiszárad, rendkívül törékennyé, porózussá válik. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a textíliák sajátságait nagyban befolyásolja a nedvességtartalom. A nedvességtartalom egy része a szövet hézagaiban lazán, mechanikai erôkkel kötôdik. Ez az ún. aderált nedvességtartalom, amelyet mechanikai erôkkel lehet eltávolítani. Az elemi szálak alkotta finom kapillárisrendszerben lévô kapilláris nedvesség mechanikusan nem távolítható el teljes mértékben. Eltávolítása a szárítás feladata. Az elemi szál belsejében a szál intermicelláris üregeiben mellékvegyérték-erôkkel kötött szorpciós, higroszkópos vagy egyensúlyi nedvességtartalom eltávolítása a textília károsodását eredményezi. Az ásatási textíliáknál a legnagyobb problémát ez a

11. kép: A szabásvonal elôkerülése, bontás közben (E. Nagy Katalin felvétele)

12. kép: A selyemcérna a visszahajtott részen (E. Nagy Katalin felvétele)

13. kép: A szövet szétbontása során láthatóvá vált lyuk (E. Nagy Katalin felvétele)

14. kép: A két lyuk a hajtás kibontása után (E. Nagy Katalin felvétele)

15

15. kép: A textiltöredék színoldala a négy szabott rész jelölésével. A szaggatott sárga vonal a selyemszövet összevarrásának helyét jelöli (E. Nagy Katalin felvétele)

szorpciós vízveszteség okozza, melynek utólagos pótlása lehetetlen. A nedvesítés segítségével az idôk során elvesztett ún. aderált és a kapilláris nedvességtartalmat lehetett bevinni a fonalak közé, aminek köszönhetôen a szövet átmenetileg felpuhult, de száradás után ismét elvesztette nedvességtartalmát. Ezért az ilyen textília kemény és törékeny lesz, lágyítása lehetetlen, mert az összetapadt rostok közé puhító vízmegkötô anyagot bevinni utólag nem lehetséges.14 Az ilyen törékeny, sérülékeny textíliák tárolására és kiállítására olyan körülményeket kell teremteni, amely megóvja a textilt a fénytôl, a relatív páratartalom ingadozásától, valamint a mozgatás által okozható mechanikus sérülésektôl. Ennek értelmében, a megfelelô körülmények biztosítása érdekében a fonyódi töredékek számára savmentes kartonból olyan doboz készült, amelynek belsejében a textiltöredékeket – varrás nélkül – kiemelhetô pamutszövettel bevont lapra helyeztük. A bevont lapon lévô tárgy bármikor kiemelhetô a lappal együtt anélkül, hogy magához a szövethez hozzá kellene nyúlni, így kiállításon is bemutatható. A kiállításokon a zárt klimatikus viszonyoknak megfelelô vitrin védi a tárgyat. (17. kép) A selyemtöredékek leírása Amint a restaurálás folyamatának bemutatásánál említettük, az összetapadt leletek kibontása során 4 egykor összevarrott selyemszövet-darab és egy selyemcérna került elô. (15. és 19. kép)

17. kép: A tárolásra és kiállításra készült installáció (E. Nagy Katalin felvétele)

16. kép: A piros nyíllal jelölt területeken a 0,5 cm szélesen visszahajtott szövet látható (E. Nagy Katalin felvétele) 18. kép: A textiltöredék szabásrajza méretekkel

19. kép: A restaurálás során a visszahajlított szövetsáv alól kihúzott varrófonal, enyhe Z sodratú selyem (E. Nagy Katalin felvétele)

16

20-21. kép: A samit szín- és fonákoldala (E. Nagy Katalin felvétele)

1. töredék: A legnagyobb kibontott töredék egyetlen széle ép (a varrott szél), míg három széle töredékes (15. kép). A teljes töredék legnagyobb mérhetô hosszúsága 19,5 cm, szélessége 13,5 cm. A szövet szélén lévô visszahajtás mérhetô hossza 6 cm, szélessége 0,5 cm. A töredéken két szabályos lyuk ismerhetô fel, amelyek átmérôje: 0,2 cm. A töredéken a sírbeli körülmények következtében több foltban szövethiány keletkezett. A három legnagyobb szövethiány mérete: (1) hosszúsága 4 cm, szélessége 2,5 cm; (2) hosszúsága 2 cm, szélessége 2 cm; (3) hosszúsága 4 cm, szélessége 2 cm. 2. töredék: A legépebb töredék 3 széle eredeti (varrott szélek), míg egy széle töredékes (15. kép). A darab legnagyobb mérhetô hoszsza 5,5 cm, szélessége 5 cm. A szövet szélén lévô visszahajtás mérhetô hossza 5 cm, szélessége 0,5 cm. A töredéken a sírbeli körülmények következtében több foltban szövethiány keletkezett; a legnagyobb hosszúsága 4 cm, szélessége 2 cm. 3. töredék: A töredék egyetlen széle ép (varrott szél), míg a további három széle töredékes (15. kép). A szövet legnagyobb mérhetô hosszúsága 4 cm, szélesség: 2,2 cm. A szövet szélén lévô visszahajtás mérhetô hossza 4 cm, szélessége 0,5 cm. 4. töredék: A legkisebb szövetdarabnak – az 1. és 3. töredékhez hasonlóan – egyetlen széle ép (varrott szél), míg a további három

széle töredékes (15. kép). A szövet legnagyobb mérhetô hosszúsága 0,4 cm, míg szélessége 1,5 cm. A szövet szélén lévô visszahajtás mérhetô hossza 0,4 cm, szélessége 0,5 cm. Selyemcérna: Enyhe Z sodratú selyemfonál. Hossza 1 cm. Átmérôje a szál állapota miatt nem mérhetô (19. kép). A vizsgált selyemszövet-töredékek a samit szövetcsoportba tartoznak (20–21. kép). A töredéknek két fô- és egy kötôlánca van (Z sodratú), valamint két különbözô színû sodratlan vetüléke. Az eddig vizsgált szövetek közül ez az elsô eset, amikor a vetülékek közül az egyik színét is sikerült dokumentálni. A fonal lebomlási fokától függôen néhol határozottan kék színt sikerült megfigyelni, amely a korra jellemzô indigó színezékre utal. A selyemtöredékek relatív rossz megtartását figyelembe véve is kikalkulálható a szövet sûrûsége: a fôlánc

22. kép: Selyemkaftán a derékrészen bôvítékkel Mošcevaja Balka lelôhelyrôl (Ierusalimskaja 2001, ris. 5a) ˆ

23. kép: Nomád viselet ábrázolása kínai kôfaragványon (Qianling, 8. század) a kaftán alsó, „szoknya” részének bôvítékével (Stark 2008, Abb. 11. a., e)

17

30–36/cm, a kötôlánc 15–18/cm, míg a vetülék színezékenként 38–48/cm között van. Ez a bizánci kisraportú samitok sûrûségéhez hasonló. A kötôlánc az egyik vetülékkel a szövet színoldalán ½ S irányú vetüléksávolyban köt. A selyemfonalak rendkívül törékeny állapota nem tette lehetôvé a vetülékfonalak bevetési sorrendjének meghatározását, ezért a samit szövetek nagy csoportjain belül nem lehet pontosabban meghatározni ôket. A fonyódi selyemlelet régészeti kontextusa
24. kép: Kaftán szabásmintája Podorvannaja Balka lelôhelyrôl (Hazarkskij kostjum VII-X vv. ris. 3; ) 25. kép: Észak-kaukázusi (Balkarija) 8. századi férfisírban feltárt ing szabásmintája (Hazarskij kostjum VII-X vv. ris. 26;)

A fonyódi lelet három szempontból is kiemelkedô jelentôséggel bír. Tanulmányunk további részében ezeket vesszük sorra. 1. A ruha szabásának meghatározása A korábbi régészeti kutatás leginkább a maradandó anyagokból (színes- és nemesfémek, agancs, üveg) készült, s a Kárpát-medence talajtani viszonyai között korunkra maradt, majd különbözô pontossággal feltárt, dokumentált és közölt leletekbôl, pontosabban azok sírbéli helyzetébôl igyekezett valamiféle következtetést levonni az egykori ruhák szabásmintájára vonatkozóan. Leletünk tekinthetô az egyik elsô olyan emléknek, ami lehetôvé teszi magának a ruhának, illetve a ruha egy részének rekonstrukcióját a ránk maradt töredékekbôl. Az ilyen típusú leletek azért is jelentôsek a kutatás számára, mert az utóbbi évtizedekben többen is felhívták a figyelmet a pusztán fémleletek segítségével történô ruhaszabásminta-rekonstrukciók nehézkes, bizonytalan voltára.15 S bár ilyen típusú rekonstrukciót azóta is tettek közzé,16 azok bizonytalan voltán ez sem változtatott sokat. Leletünk segítségével ellenben a ruha egyik fontos alkotóelemét sikerült dokumentálni. A fonyódi selyemdarabok ugyanis a felsôruházat azon pontját ôrizték meg számunkra, ahol a két szövetdarabból (azaz elô- és hátoldali részbôl) összeillesztett ruha lefelé szélesedni kezdett. Sajnos a kisméretû töredékekbôl az egykori ruha pontos hosszát és típusát nem lehet meghatározni. A betoldás derék körüli, illetve derék feletti jelenléte (a L2–L5 csigolyák alatt) azonban arra utal, hogy a ruha egykor legalább a combközépig vagy még lejjebb érhe-

26. kép: Szogdok egy kínai kôfaragványon (Kr. 550 körül;)

27. kép Bal oldalon záródó kaftán (falfestmény (10–11. század) Lashki Bazar; Ingmar Jansson rajza: I. Jansson: Wikingerzeitlicher orientalischer Import in Skandinavien. BRGK 69 (1988) 564–647. Abb. 18)

28. kép: Bal oldalon, gombbal záródó kaftán (falfestmény (7. század) Afrasiab;)

18

tett. Ez tette ugyanis szükségessé a felsôruha ilyen jellegû kiszélesítését, ami a viselô szabad(abb) mozgását könnyítette meg. Ilyen betoldások egyaránt megfigyelhetôk mind épségben fennmaradt egykori kaftánokon (22. kép), mind kora középkori kaftánábrázolásokon (pl. kôfaragványokon: 23. kép). Egy rövid megjegyzés erejéig érdemes felvetni azt a lehetôséget is: bizonyos-e, hogy az eddig tárgyalt betoldástöredék csak a ruha alsó részéhez (az ún. „szoknyá”-hoz) tartozhatott? Lehetôségként felmerülhet ugyanis, hogy a ruha (ing) ujjának indítás-maradványáról lenne szó. (25. kép) A fennmaradt leletek – igaz, elsôsorban a kaukázusi koraközépkori ruhák – szabásmintáinak ismeretében azonban ez a lehetôség nem tûnik túl valószínûnek. A ruhaujj alsó részét alkotó betoldások ugyanis az általunk ismert esetekben csúcsban végzôdve csatlakoznak a ruha elô- és hátoldalát alkotó elemekhez. A trapezoid formájú betoldás (amire a fonyódi 2. számú töredék utal) általában a kaftán alsó, ún. „szoknya” részre jellemzô forma.17 (24. kép) A ruha típusa azonban a textildarabok kis méretének következtében, illetve a megfelelô fémleletek hiányában nem identifikálható pontosabban. Kézenfekvô lenne arra gondolni, hogy a fonyódi férfit valamiféle kaftánban temették el. Itt azonban azonnal tisztáznunk kellene azt is, mit értünk kaftán alatt. Amint arra már korábbi írásunkban is kitértünk,18 a kaftán definíciója körül koránt sincs egyetértés a szakemberek körében. Érdemesnek tûnik röviden felidézni a fôbb kérdéseket annak érdekében, hogy a fonyódi ruházati elem besorolásánál felmerülô problémák is tisztábban rajzolódjanak ki az olvasó számára. A kaftánt mint viseleti elemet a köznapi nyelvhasználatban és a szakmunkák többségében egyaránt par excellence keleti jellegzetességként szokás idézni. Pontosabb definícióval azonban ritkán lehet találkozni, a legtöbb szerzô magától értetôdônek veszi e szó jelentését: amennyire ez az általunk ismert szakirodalomból kikövetkeztethetô, kaftánon általában elöl részben vagy teljesen nyitott felsôruházati elemet értenek. A ritkább esetek közé tartozik az orosz nyelvû szakirodalomban ’szogd kaftánként’ számon tartott ruhatípus, amely viszonylag pontosan körülhatárolható ismertetôjegyekkel rendelkezik. E ruhatípus,

29–32. kép: Jobb oldalon, keresztben záródó kaftánok mongóliai kora középkori kôfaragványokon (33: Mongólia (Kubarev 2005, ris. 10. 2); 30: Bajan-Cagaan (Stark 2008, Abb. 94. b); 31: Dadga (Stark 2008, Abb. 94. e); 32: Šivet-Ulaan (Stark 2008, Abb. 48. b))

amely mindössze néhány gomb segítségével záródik (közülük a legfelsô gyakran belül helyezkedik el), térd alá ér és végig nyitott.19 (26. kép) Ugyanakkor a rendelkezésre álló ábrázolások csekély számából és többnyire erôsen sematikus voltából következôleg meglehetôsen nehéz mindenre kiterjedô, s a „szogd kaftán”-éhoz hasonlóan pontos kaftándefiníciót alkotni. Így például a Gilian Vogelsang-Eastwood által a szaszanida felsôruházat elemeinek (tunika, kabát, kaftán) vizsgálata kapcsán javasolt szigorú kaftándefiníció,20 amely az orosz szakirodalom „szogd kaftánját” idézi, ugyancsak leginkább azokban az esetekben tûnik egyértelmûen alkalmazhatónak, ahol a forrásadottságok lehetôvé teszik az egyes viseleti elemek ilyen pontosságú körülhatárolását. Erre azonban a legtöbb, kizárólag régészeti hagyatékából ismert kultúra viseleti elemeirôl rendelkezésünkre álló adatok gyakorta nem elégségesek. Ezen szempontoktól vezérelve magunk e helyütt

33–36. kép: Középen, illetve középen keresztben, illetve gombbal záródó kaftánok belsô-ázsiai kora középkori kõfaragványokon (33: Šivet-Ulaan (Stark 2008, Abb. 89. i); 34: Šivet-Ulaan (Stark 2008, Abb. 39. e); 35: Caagan-Ovoo (Stark 2008, Abb. 46. e); 36: Altaj (Kubarev 2005, ris. 9. 6))

nem kívánunk terminológiai vitába bonyolódni, ezért a továbbiakban megmaradunk a legáltalánosabb kaftán meghatározás használatánál, azaz a hosszú ujjú, térd alá érô, elöl részben vagy teljesen záródó felsôruházatot nevezzük így. Ez a meglehetôsen szélesen értelmezett kaftándefiníció már csak azért is indokolt a 10. századi Kárpát-medence kutatójától, mivel a honfoglalás kori régészeti leletek között egyelôre nem áll rendelkezésünkre megfelelô mennyiségû bizonyítóanyag, amely ennél pontosabb megkülönböztetést tenne lehetôvé. A régészeti leletek említett hiánya mellett a kora középkori eurázsiai kaftánábrázolások sokszínûsége is óvatos-

19

37. kép: Szárasgombos kaftánban ábrázolt bolgár harcos (II. Basileios (976–1025) menologion, 1000 körül; ) 38. kép: Szárasgombos kaftánra utaló kettôs gombsor a 10. századi szeredi (Sered, Sl) I. temetô 6. sírjában (A. Toèík: Altmagyarische Gräberfelder in der Südwestslowakei. ASC 3. Bratislava, 1968. Abb. 16. 2)

ságra kell, hogy intsen ennek a viseleti elemnek a pontosabb meghatározásánál. A freskókról és kôfaragványokról egyaránt ismerünk térdig, illetve térden alul érô típust (26–36. kép), amint jobb (26–28. kép) és bal oldalon (29–32. kép), valamint középen (33–36. kép), gombbal (36. kép) vagy gomb nélkül záródó változatot is. Megfigyelhetô továbbá azonos záródási oldal és szisztéma mellett a kaftángallér eltérô kialakítása is. (26–36. kép) Ennek értelmében az ún. „szogd kaftán” mellett legalább még két, a fenti, legszélesebb értelemben vett ruhá39–41. kép: Szárasgombos kaftán gombolódásának maradványa és rekonstrukciója, a Verhnij saltov-i temetôbôl (9. század), illetve egy további, gomb átfûzésére szolgáló textilhurok a leletbôl (4. kamrasír, I.I. Ljapuskin ásatása, 1948. Állami Ermitázs Múzeum (Szentpétervár), ltsz.: 1107/2145. Türk Attila felvétele)

zati típus létezésével kell számolnunk a korszak leletanyagában. Az egyik az ún. bolgár vagy „szárasgombos” kaftán,21 amelyet általában selyemcsíkokkal díszítettek. E kaftán jól ismert nemcsak a régészeti hagyatékból, hanem bizánci ábrázolásokról is, melyek azonban késôbbi keltezésûek. Ez a típus rövidebb, nem ér térd alá, elöl csak derékig nyitott, illetve elöl középen kettôs gombsorral záródik, melyet körben selyemcsíkok szegélyeznek, és gyakori közöttük a fémszálas textil. A sok gombbal ellátott, Kirill A. Mihajlov által bizánci vagy bolgár eredetûnek tartott „szárasgombos” kaftánok a 10. század második felétôl a középkori Rusban, Novgorod és Kijev környékén, illetve Észak-Európában, a vikingek között is elterjedtek (37. kép). E kaftántípus ugyanakkor a Kárpát-medence vizsgált leletanyagában nem tûnik elterjedtnek: fémszálas vagy hímzéses selymet egyáltalán nem ismerünk a korból, míg a hosszú gombsor jelenlétére is csak egy pár példát tudunk idézni, (38. kép) azonban ezek igen csekély száma alapján aligha következtethetünk a „szárasgombos” kaftántípus korabeli széleskörû Kárpát-medencei elterjedésére. A másik ilyen elem a VogelsangEastwood által „kabát”-ként meghatározott felsôruhák közé sorolható. Ezek egykori meglétére a feltárt csontvázak mellkasán fentrôl lefelé, nagyjából párhuzamosan futó 1–1 veretsor utal. Ilyen viseletre utaló nyomok azonban sajnos csak viszonylag kevés esetben kerültek eddig elô rekonstruálható formában.22 A fentiek fényében megkockáztathatónak tartjuk, hogy leletünket a leg-

20

42–43. kép: Selyemkaftán maradványának szárasgombos részlete egy Altaj-vidéki 8. századi sírban: Justyd 12. lelôhely, 29. kurgán (Kubarev 2005, tabl. 37., foto 49)

ˆ

szélesebben értelmezett kaftánkategória alá soroljuk. Annak alapján ugyanis, hogy – amint azt fentebb említettük – a ruházat legalább a combig vagy a térdig ért a betoldás jelenlétébôl következôleg, egy nem ismert záródású, hosszú felsôruhára következtethetünk. A gombok, illetve bármilyen ruhazáró szerkezet sírbéli hiánya ugyanakkor meggondolásra kell, hogy késztessen. Természetesen elképzelhetô, hogy ezen elemeket – már amennyiben azt feltételezzük, hogy ezeknek vagy legalább egyes részeiknek mindenképpen maradandó anyagból kellett készülniük – a sírba helyezés során valamilyen okból eltávolították a halott ruhájáról. Hihetôbb magyarázatnak tûnik, hogy a ruha zárószerkezete nem-maradandó anyagból készülhetett. Amint a Mošcevaja Balkán feltárt ún. senmurvos kaftán (ami a ’szogd kaftánok’ közé sorolható) példája mutatja: a teljes ruházat zárásához elegendô volt a felsôtestet fedô részen lévô három, illetve az ún. „szoknyán” egyetlen gomb, illetve a gombokhoz tartozó hurkok. A hurkok a kaukázusi és sztyeppei kaftánon is többnyire nem maradandó anyagból készültek, amint azt néhány szerencsésen megmaradt textillelet alapján tudjuk. 23 (39–41. kép)

Hasonló, fából vagy kemény bôrbôl, illetve egyéb szerves anyagból készített gombok használatát ugyan eddig nem tudjuk bizonyítani a Kárpát-medencében – ez azonban az egyszerûen és olcsón elôállítható, szerves anyagból készült tárgyak többségére igaz a régió talajtani adottságaiból következôleg. A gombos-hurkos záródású kaftánok mellett szerves anyagból, leginkább textilbôl, gyakran selyembôl készült rögzítô-, megkötô-szalagokkal is számolnunk kell. Ilyenek többek között - az északkaukázusiakkal mind alapanyagukban mind pedig szabásmintáikban tökéletesen egyezô24 - Altaj-vidéki kaftánok esetében is ismertek. (42–43. kép) A rögzített helyû gombokkal ellentétben ezek segítségével a testhez jobban idomuló, pontosabb záródást lehetett elérni. Amennyiben azonban nem ezzel az egyébként régészetileg teljesen bizonyíthatatlan esettel állunk szemben, akkor a fonyódi fiatal férfi ruhája felépítését tekintve nem állt közel az ún. „szogd kaftánokhoz”. Ebben az esetben inkább gondolhatnánk egy felül, a fej számára kialakított nyílású ruhára, amely elöl nem volt végig nyitott. Ugyanakkor a kisméretû töredék alapján az elöl végig nyitott, mindössze néhány gombbal összetartott kaftántípust sem zárhatjuk ki tel-

jesen, hiszen a ruha zárását – amint utaltunk rá – 1–2 nem fémbôl vagy üvegbôl készült gombbal is meg lehetett oldani. Sajnos leletünk kis mérete egyelôre nem teszi lehetôvé, hogy a felvetett lehetôségek közül bármelyik mellett is határozottabban foglaljunk állást. 2. Teljes selyemruha További problémát vet fel a korábbi írásunkban foglaltakkal kapcsolatban a vászonruházatra varrt selyemcsíkok, illetve a teljesen selyembôl készült viseleti elemek létének, illetve lehetséges elkülönítésének kérdése. Bár az már a Bálint Csanád által megmentett szabadkígyósi selyemtöredékek fényében is felvethetô volt, hogy a 10. századi Kárpát-medencében létezhettek teljesen selyemszövetbôl készült viseleti elemek, amilyeneket a kora középkori Kelet-Európából teljes egészükben is ismerünk (pl. Mošcevaja Balkáról), a fonyódi sír textiljei az elsô olyan Kárpát-medencei emlékek, amelyek nagy bizonyossággal teljesen selyembôl készült felsôruházat maradványaiként értelmezhetôek. Természetesen ebben az esetben sem jelenthetjük ki száz százalékos bizonyossággal, hogy az egykori ruházati elem egésze selyem alapanyagból készült, ám a négy selyemcérnával összevarrott selyemtöredék né-

21

44. kép: Övveretek a fonyódi 10. századi sírban (Költô László adatai alapján közli: Bende Lívia-Lôrinczy Gábor-Türk Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-hosszúhát-halomról. MFMÉ-Studia Archaeologica 8. Szeged, 2002, 17. kép

zetünk szerint erre utal. A betoldás helyzetébôl következôleg a csigolyák alatt megmaradt másik két selyemtöredék a ruha elô- és hátoldalát alkotta. Ebben az esetben nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért helyeztek volna el egy vászonból készült ruhadarabba selyembôl készült betét-elemet, amit ráadásul selyemcérnával varrtak össze az elô- és hátoldal részeivel. A betoldás ugyanis a mellkast és a hátat fedô elemekhez képest mindenképpen kevésbé látható helyen volt. Nem utal vászon egykori jelenlétére egyetlen kis vászontöredék sem a csigolyák alól megmentett részen, pedig a vászon fennmaradásának a sír adottságai nem kedveztek sokkal kevésbé, mint a selyemnek. A négy, egykor összetartozó selyemdarab jelenléte tehát egy teljesen – vagy nagyrészt – selyemszövet-darabokból összevarrt ruhára mutat. Az egyes elemeket összetartó selyemcérna jelenléte egy további kérdést is felvet. Nem tûnik ugyanis egyértelmûen eldönthetônek az eddig ismertté vált töredékek alapján az (s a ruha megmaradt darabjai alapján feltehetôleg az összes töredék feldolgozása sem fog erre egyértelmû választ adni), hogy ruhánk az eredeti

bizánci vagy nyugat-európai szabásmintát követte-e, vagy a valamilyen módon megszerzett selyem alapanyagból a Kárpátmedencében összevarrt viseleti elemrôl volt-e szó. A selyemcérna jelenléte azonban – legalábbis a betoldásnál és a hozzá tartozó elô- – és hátoldalaknál – az elsô lehetôség melletti érvként hozható fel. Selyemcérna elôállításával és használatával elsôsorban azokban a térségekben számolhatunk, ahol selyemszövetek elôállítására is sor került. Nehéz lenne továbbá azt feltételezni, hogy a Kárpát-medence 10. századi lakói selyemcérnát mint alapanyagot igyekeztek volna beszerezni az ilyen jellegû ruházati elemek elkészítéséhez. Azt természetesen az eddig megtisztításra került leletek alapján nem zárhatjuk ki, hogy az általunk megtalált betoldás és a hozzá kapcsolódó elô- és hátoldali részek egy eredetileg a selyemelôállító központokban készült ruházatból került(ek) kivágásra, s így képezték egy új, a Kárpát-medencében összevarrt ruhadarab részeit, azonban ez a lehetôség számunkra kevésbé tûnik valószínûnek. Sokkal kézenfekvôbbnek látszik egy egykor a Mediterráneum valamelyik központjában elkészített ruhadarabra gon-

dolni, amit a fonyódi sírba eltemetett ifjú számára legfeljebb kisebb átalakításoknak vetettek alá. 3. Övveret és/vagy ruhaveret? További érdekességet jelent a fonyódi selyemdarabon (az 1. számú töredéken) megmaradt szabályos lyuk (13–14. kép). Errôl ugyanis a restauráció során egyértelmûvé vált, hogy nem a textilen keletkezett postdepozicionális jelenségrôl van szó. Így a lyuk rendeltetését illetôen két lehetôség merül fel: vagy a ruházatra annak viseleti ideje alatt rögzített, vagy a halott számára elôkészített temetési ruhára felerôsített tárgy felfogatására szolgált. A kérdéses tárgy ráadásul két ponton ütötte át a selyemdarabot (azaz két lyuk keletkezett). Az összegyûrôdött selyemtöredékek szétbontásakor – mint fentebb említettük – a két lyuk egymáson került elô, ami arra utal, hogy a textíliát a tárgy rögzítésekor enyhén meghajtották, így az adott helyen dupla vastagságot értek el. Valószínûnek tûnik, hogy erre azért volt szükség, hogy a felfogatásra kerülô tárgy számára nagyobb anyagvastagságot s ezáltal stabilabb rögzítést biztosítsanak.

22

Érdekes kérdést vet fel, hogy vajon milyen tárgyat kellett/lehetett ilyen módon rögzíteni. Abból, hogy a szövet szálait a lyuk nem pusztán elmozdította egymáshoz képest, hanem a szálak folytonosságát megszüntetve anyagveszteséget is okozott, arra következtethetünk, hogy a kérdéses jelenség nem interpretálható varrott lyukként (azaz nem egy tûnek a szöveten történô átvezetése hozta létre). Valószínû, hogy a lyukat lyukasztóval vagy magával a rögzíteni kívánt tárgyon lévô szegeccsel alakították ki. Olyan tárgytípust viszont, ami ilyen rögzítést igényelt s esetleg maga is ilyen lyukat alakíthatott ki, csak egyet ismerünk a fonyódi sírból: az aranyozott, ezüst alapú ötvözetbôl öntött (öv)vereteket. További gyanút keltô nyom lehet, hogy két övveret alakú tárgy a szétbontott textiltöredékekkel együtt került elô a restauráció során a csigolyák alól. Nem egyszerû viszont magyarázatot találni arra, hogy miért csak a felfedezett két lyuk található a fonyódi selyemruha eddig kibontott maradványain. Ha a lyukak textilen való elhelyezkedését vesszük alapul, talán joggal gondolhatunk arra, hogy mivel az ismert két lyuk a megmaradt szövetdarab szélén helyezkedik el, az (öv)veret másik két szegecséhez tartozó lyukak a selyemdarab megsemmisült részein lehettek. Más kérdés, hogy a viszonylag széles selyemdarabon a megmaradt két lyuk és a betoldás között elhelyezkedô szakaszról sem ismerünk hasonló szabályos lyukakat. E jelenség is magyarázhatónak tûnik a szövet erôsen töredékes állapotával, illetve azzal a ténnyel, hogy a lyukak magasságában három nagy elveszett folt is mutatkozik az anyagon. A megmaradt lyukak egyedülállósága mindennek ellenére is óvatosságra kell, hogy intsen bennünket az interpretáció során. (Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanebbôl a földlabdából nem csak a tárgyalt ép (öv)veret került elô, hanem egy ugyanolyan, de töredékes példány is, a letört részei nélkül!) Természetesen nem zárhatjuk ki azt sem, hogy amennyiben a ruha valóban a Mediterráneumban készült, a lyukak még ott kerültek rá a szövetre – erre azonban semmiféle bizonyítékunk nincs. Ez ellen szól az is, hogy a textília összegyûrt állapota ellenére a lyukak egymáson elhelyezkedve kerültek elô, azaz a szövet sírba kerülésekor a kérdéses tárgy még a ruhán volt, s csak a sírban bekövetkezett – bomlási, illetve

45–46. kép: Ajándékot, köztük selymet hozó kínai követek a szogd udvarban (falfestmény (7. század) Afrasiab;

23

egy esetleges, az ásatás során nem egyértelmûen megfigyelhetô postdepozicionális bolygatási – folyamatok mozdították ki azt depozíció kori helyérôl. Amennyiben a fent legvalószínûbbnek tartott interpretáció megállja a helyét, az azt jelenti, hogy a fonyódi sírban a fentiekben (öv)veretként megnevezett aranyozott, ezüstalapú ötvözetbôl öntött vereteket – vagy azok egy részét – valójában nem öv részeként, azaz bôrre felerôsítve viselték, hanem ruhaveretként, közvetlenül a selyemruhára rögzítették. Amennyiben ez a lehetôség beigazolódik, minden egyes esetben újra vizsgálatra szorulna, hogy a korábbi kutatásban egyöntetûen övveretként értelmezett tárgyak valóban az öv vereteiként kerültek-e felhasználásra vagy jutottak a sírba. Az 1956-ban, illetve 1959-ben Dienes István által közzétett övrekonstrukció25 – amely a tiszaeszlárbashalmi I. temetôbôl, illetve a perbetei lelôhelyrôl napvilágra került veretek és övhöz tartozó bôrmaradványok alapján készült – óta ugyanis ezeket az ún. „övveret alakú”26 vereteket a kutatás magától értôdôen sorolta az öv díszítményei közé minden olyan esetben, amikor e verettípus darabjai az elhunyt testének közelében kerültek elô a feltárás során. Eme kissé leegyszerûsítô eljárás hibáira elsôként Révész László mutatott rá, aki a karosi temetôk feltárása során igazolni tudta, hogy az ún. „övveret alakú” veretek több esetben a lószerszámzatra voltak felerôsítve.27 Ez egyben azt is jelentette, hogy minden olyan esetben kétségesnek kell tartani a vizsgált verettípus öv tartozékaként való meghatározását, ahol nem áll rendelkezésre erre vonatkozó egyértelmû ásatási megfigyelés. A fonyódi lelet után azonban csak azokban az esetekben lehet teljes bizonyossággal veretes övrôl beszélni, ahol az öv vereteihez tartozó bôrmaradványok is elôkerültek az adott sírból.28 Nagy valószínûséggel veretes öv egykori jelenlétre utalnak azok a leletek is, ahol a veretek nem csak a derekat körbevevô részen találhatóak meg, hanem a lelógó, minden bizonnyal hosszú szíjdarabra utaló pozíciójú veretek is megfigyelhetôek. Természetesen nem zárható ki az sem, hogy ezeket a vereteket is közvetlenül magára a szövetre szegecsel(het)ték fel. További segítséget jelenthetnek azok az esetek, ahol a sírból a veretek mellett csat és szíjvég is napvilágra került. E tárgyaknak azonban

nem tulajdoníthatunk perdöntô bizonyító erôt. Amint azt ugyanis a fonyódi sír esetében is láthatjuk, a veretek egy részének ruhaveretként történô felhasználása nem zárja ki azt, hogy a halottal övet, sôt, veretes övet is eltemessenek. A fonyódi sírban ugyanis jól dokumentálható volt, hogy a széles veretek a halott dereka körül helyezkedtek el, s feltehetôleg ezeket vagy egy részüket rögzíthették a ruha anyagára. Ugyanezen garnitúra keskeny vereteit azonban valószínûleg a csattal és a szíjvéggel együtt a derekat körbefogó bôrre rögzítették (44. kép). 4. A fonyódi selyem helye a Kárpát-medencei selyemleletek között Amint a töredékek leírása kapcsán említettük, a fennmaradt részletek sûrûségadatai alapján vizsgált töredékeink leginkább a bizánci kisrapportú selymekhez hasonlítanak. Ezen a korábban felgyûjtött leletek alapján nem is csodálkozhatunk. Amint azt már elôzô cikkünkben jeleztük, a keleti területek felôl a Kárpát-medence felé haladva egyre nô a régészeti leletek között a bizánci selymek részaránya. Az ott bemutatott leletek alapján úgy tûnt, hogy a Kárpátmedencébôl napvilágot látott selymek sûrûségadatai általában a bizánci mûhelyek termékeihez állnak közel.29 A történeti adatok pedig némi fényt vetnek azokra az utakra, amelyeken keresztül a bizánci mûhelyek termékei a Kárpátmedence lakóihoz eljutottak. De a fonyódi selyemtöredékek a korábbi leletekhez képest immáron konkrét adatokkal is szolgálnak arra, amit korábban csak mint valószínû feltételezést fogalmazhattunk meg: azaz, hogy a Kárpátmedencébe jutott selymek nem pusztán feldolgozatlan szövetként kerültek a magyarokhoz – melyek kora középkori diplomáciai és kereskedelmi forgalmáról írott és képi adatokkal egyaránt rendelkezünk (45–46. kép) – hanem a Mediterráneumban készített ruházati elemek formájában is. Arra azonban sajnos ezen új lelet sem ad egyértelmû választ, hogy a már korábbi írásunkban is felvetett lehetôségek közül konkrétan milyen úton-módon került a fonyódi ifjú birtokába a vele együtt eltemetett felsôruha. Ebben az esetben is számításba kell venni mind a békés, kereskedelmi forgalomból történô származás, mind a kevésbé elegáns, zsákmányként történô be-

szerzés lehetôségeit. Amint arra korábban is utaltunk: a magyarok a 10. század elsô felében Nyugat-, illetve DélnyugatEurópába, majd a század középsô harmadában Délkelet-Európába vezetett hadi vállalkozásaik során sokszor juthattak hozzá ilyen típusú árukhoz. Errôl írott forrásaink is megemlékeznek.30 A zsákmányként vagy a foglyokért kapott váltságdíjként31 szerzett selymek között éppen úgy lehettek profán használatú selyemruhák, mint egyházi használatúak. Ezen utóbbi magyarokhoz kerülésérôl konkrét forrásunk is szól: Leo Marsicanus ugyanis arról tudósít, hogy a magyarok Monte Cassinónál legalább három miseruhára tettek szert az általuk kapott váltságdíj részeként.32 Az értékes miseruhák jelenléte egy apátság esetén ugyanúgy érthetô,33 amint természetes lehetett, hogy egy város elfoglalásánál éppúgy zömmel profán célra készült ruhákhoz lehetett hozzájutni, mint a bizánci provinciák piacain. Jó példát szolgáltat minderre Mascudi leírása, miszerint a 934-ben a Bizánc balkáni provinciáit dúló besenyômagyar hadak „Après avoir tué ou fait prisonniers [tous ceux qu’ils rencontrèrent] sur leur route dans les campagnes, les prairies et les villages dans lesquels ils avaient pénétré, ils arrivèrent sous les murs de cette ville, oú ils campèrent environ 40 jours, échangeant les femmes et les enfants tombés en leur pouvoir contre des étoffes ou des vêtements de brocat et de soie”.34 A fonyódi sír leletei alapján természetesen nem dönthetô el egyértelmûen, hogy az ifjú hol tett szert a sírjába került felsôruhára. A leletek alapján csábító lenne arra gondolni, hogy a selyemruha is abból a forrásból származhat, ahonnan az övre vagy a ruhára varrt itáliai pénzérmék (Provance-i Hugo és II. Lothar érmei) is – ám ez nem több, mint a felmerülô lehetôségek latolgatása. Az itáliai érmek jelenléte ellenére is könnyen lehetséges ugyanis, hogy a ruha egy másik katonai vállalkozásból vagy éppenséggel kereskedelmi forgalomból került az ifjú birtokába – netán valamelyik felmenôjéébe, akitôl ô csak megörökölte azt. Egy dolog azonban bizonyosra vehetô: ha utolsó tulajdonosa Itáliában jutott is hozzá a selyem ruhadarabhoz, a selyem elôállítására s talán a ruha összeállítására (összevarrására) nem Itáliában, hanem valahol attól keletre, a Mediterráneum keleti medencéjében került sor.

24

A fonyódi selyemruha maradványai a fentiek fényében egy érdekes kulturális keveredés emlékét ôrizték meg számunkra – ha csak részleteiben rekonstruálható módon is. A valahol a kelet-mediterrán térségben készült selyemszövet, illetve az abból valahol a Mediterráneumban készített felsôruha valamikor a 10. században egy magyar férfi birtokába kerülve komolyabb módosítások nélkül folytatta akár hosszú évtizedekkel korábban megkezdett életét. A ruha Kárpát-medencei felhasználója – az esetleges kisebb, saját viseleti szokásaihoz igazító módosítások után, amelyekre azonban a fennmaradt töredékek nem utalnak – sajátságos kulturális érdeklôdésének megfelelôen, saját kultúrájának emblematikus elemével egészítette ki e mediterrán ruhadarabot: a több esetben bizonyíthatóan öv díszeként használt verettípushoz tartozó nemesfém vereteket helyezett el rajta. Hogy minderre mikor, azaz a ruhadarab Kárpát-medencébe jutása után mennyi idôvel kerülhetett sor, sajnos pusztán a leletek alapján nem megállapítható. A fonyódi halott életkorát figyelembe véve elképzelhetônek tûnik, hogy mind a sírjába került pénzeket, mind pedig a selyemruhát maga szerezte. Ebben az esetben a temetésre, illetve még az elôtt a selyem felsôruha megszerzésére és a veretek ráapplikálására valamikor a

47. kép: A fonyódi sírlelet radiokarbon vizsgálatának kalibrált eredménye

930–950-es években kerülhetet sor – az események szûk kronológiáját alapul véve. Ezt a datálást nem zárja ki a lelet radiokarbon keltezése (47. kép) sem, mely alapján (2 sigma 805-973 AD), illetve a sírban feltárt pénzeket is figyelembe véve a halott elyemetésére 931–973 között kerülhetett sor. Semmiféle bizonyítékunk sincs ugyanakkor ar-

ra, hogy a pénzek és a ruha nem másodkézbôl került a fonyódi ifjú tulajdonába – pontosabban a sírjába. Így célszerûnek tûnik a további találgatások helyett annak rögzítésére szorítkozni, amit e ritka lelet különösen jól példáz: azaz a 10. századi Kárpát-medence lakosainak az idegen eredetû textilekhez való, fentebb bemutatott viszonyára.

25

JEGYZETEK:
1

Ld. Bálint Csanád: X. századi temetô a szabadkígyósi Pál ligeti táblában. (Tenth century cemetery in the Pál liget plot of Szabadkígyós.) Békés Megyei Múzeumok Közleményei 1, Békéscsaba, 1971, pp. 40–88; idem: Données archéologiques sur les tissus des Hongrois du Xe siècle. Acta Antiqua et Archaeologica 14, Szeged, 1971, pp. 115–121; idem: Südungarn im 10. Jahrhundert. Studia Archaeologica 11, Budapest, 1991, pp. 108–109. Ádám Bollók – Mária T. Knotik – Péter Langó – Katalin E Nagy – Attila Antal Türk: Textile Remnants in the Archaeological Heritage of the Carpathian Basin from the 10th–11th century. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 60, 2009, pp. 147-221. (a továbbiakban: Bollók et al. 2009). Bollók el al. 2009, cat. no. 1.1–20; fig. 7–11. Jósa András: Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban. II. (Monuments de l’époque de la conquête du pays au Comitat Szabolcs). Archaeológiai Értesítô 34, 1914, pp. 303–340, a 14. sírról pp. 319-323, a textiltöredékekrôl p. 322. A textilleletekre az MTA Régészeti Intézete és a mainzi RGZM közös vállalkozásaként zajló „Münz- und schwertführende Gräber des 10. Jhs. im Karpatenbecken” címû projekt (résztvevôi: Bíró Ádám, Bollók Ádám, Langó Péter) megvalósítása során végzett helyszíni kutatómunkánk alatt figyeltünk fel. A nyíregyházi Jósa András Múzeum raktárában végzett kutatómunka engedélyezéséért itt is kölün köszönetünket szeretnénk kifejezni Istvánovits Eszternek. Költô László: Az elsô honfoglalók a Balaton déli partján. (Die ersten Landeseroberer am Südufer des Platensees.) In: A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei. Edited by Wolf Mária – Révész László, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1996, pp. 187–196. (a továbbiakban: Költô 1996); idem: Fonyód – Magyar Bálint Általános Iskola; In: The Ancient Hungarians. Exhibition Catalouge. Edited by: István Fodor – László Révész – Mária Wolf, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1996. p. 370.

12

Ezekkel a leletekkel kapcsolatban ld. Bollók el al. 2009, nr. 1.1–3.36; fig. 4–30. Az antropológiai anyag meghatározásáért Dr. Mende Balázs Gusztávnak (MTA Régészeti Intézete) tartozunk köszönettel. Csûrös Zoltán – Rusznák István: Textilkémia. Budapest, 1964, p. 246. Kürti Béla: A honfoglaló magyar nôi viselet. (Leletek és rekonstrukciók.) (Die Frauentracht der landnehmenden Ungarn. [Funde und Rekonstruktionen.]) In: A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei. Edited by: Wolf Mária – Révész László, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1996, pp. 148–161; Révész László: Aranyszántás Balotán. (The Golden Harvest of Balota.) Budapest–Kiskunhalas, Magyar Nemzeti Múzeum, 2001, p. 21. Madaras László: Honfoglaláskori temetô Szolnok határában. (Gräberfeld Szolnok–Szanda Beke Pál halma aus dem 10. Jahrhunder [Neue Angaben zur Rekonstuktion der landnahmezeitlichen Frauentracht]). Communicationes Archeologicae Hungariae Budapest Magyar Nemzeti Múzeum, 2006, pp. 246–248. A. A. Ierusalimskaja: Nekototrye voprosy izucenija rannesrednevekogo kostjuma (po materialam analiza odezdy adygo-alanskyh plemen VIII-IX vv.). In: Kul'tury Evrazijskih stepej vtoroj poloviny I tisjacelanija n. e. (iz istorii kostjuma). Tom. I. Samara, 2001, pp. 87–122 (a továbbiakban: Ierusalimskaya 2001) ris. 2. Bollók et al. 2009, p. 207–210. E típus elôfordulására lásd: Bollók et al. 2009, 208. Gilian Vogelsang-Eastwood: Sasanian ’RidingCoats’: The Iranian Evidence. In: Riding Costume in Egypt: Origin and Appearenc (ed.) Cäcilia Fluck – Gillian Vogelsang-Eastwood, Leiden – Boston, 2004, 218: ’... the coat/kaftan-like items ... are open at the front and put on in a manner similar to modern-day coats (rather than over the head like tunic). A difference has been made between the garments that are open down the front (coats) and those which are fastened to one side (kaftans).’ Ez a késô középkori felsôruházati elemeknél jól megfigyelt és leírt záródási technika bevett terminológiája, melyet az azonos szerkezet miatt vélünk alkalmazhatónak. (E. Nagy Katalin: „... elegyesen kötött öreg száras gomb a 17. század második felébôl. Ars Decorativa 13, 1993, pp. 115–126). Szentes-Derekegyházi oldal, D3 tábla 5. sír (Langó Péter–Türk Attila: Honfoglalás kori nôi sír Szentes Derekegyházi oldal határrészébôl, Szentes, 2003, 15. és a 20. oldal képe); KarosEperjesszög, II. temetô, 47. sír (Révész 1996, 24-25. 124. kép).

23 24

13

14

15

2

3 4

16

5

17

6

18 19

20

7 Ibidem. 8 Ld. 5. jegyzet.
9 10

Költô 1996, pp. 187–196. A veretek és a pénz részletes rajzát közli: Bende Lívia–Lôrinczy Gábor–Türk Attila: Honfoglalás kori temetkezés KiskundorozsmaHosszúhát-halomról. (Eine landnahmezeitliche Bestattung von Kiskundorozsma-HosszúhátHügel). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica 8, Szeged, 2002, pp. 351–402. A sírból elôkerült tárgyak jelenleg a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban találhatók a 91.79.6–12. és a 91.79.15–20. leltári számokon. A textil- és selyemleletek nem kaptak leltári számot.

21

Ierusalimskaja 2001, ris 5 b. G. V. Kubarev: Kul'tura drevnyh tjurkov Altaja. Po materialam pogrebal'nyh pamjatnikov. Novosibirsk, 2005, 30–40. 25 E.g. István Dienes: Un cimetière des Hongrois conquérants à Bashalom. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 7, 1956, pp. 245–277; idem: A perbetei lelet. Milyen volt a honfoglaló magyarok öve? (Der Fund von Perbete. Wie sahen die Gürtel der landnehmenden Ungarn aus?) Archaeológiai Értesítô 86, 1959, pp. 145–158. 26 A fogalmat elôször használta: László Révész: Mit Beschlägen geschmückte Pferdegeschirre aus den landnahmenzeitlichen Frauen- und Männergräbern. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 46, 1994, pp. 307–361. 27 Ibidem. 28 Vö. a 24. jegyzetben idézett irodalommal. 29 Bollók et al. 2009, p. 165. 30 Bollók et al. 2009, pp. 148–149. 31 Erre nézve lásd Leo Marsicanus híres adatát, Bollók et alii 2009, p. 148. 32 “Quo videlicet tempore cum multos de nostris hominibus captivassent, non pauca in eis redimendis expendimus, quorum haec summa est. Coronam de argento magnam cum catenis argentis. Turibulum argenteum deauratum. Pocula argentea 4. Coclearia de argento tria pondo libre unius. Tarentos 20. Planetam diarodinam de bizanteis 15; aliam cum listis argenteis de bizanteis 16, et aliam cum leonibus. Urnas de pallio 4, longitudinem passuum 4, latitudinem palmorum trium. Pannum de altari diarodinum de bizanteis 16. Tapeta optima 16 pro bizanteis 67. Pannum admasurum pro bizanteis 8. Hostiales 3 pro bizanteis 13. Castanêas duas pro bizanteis 8. Pulvinaria serica tria pro bizanteis 10.” Gombos F Albin: Catalogus fontium Historiae Hungar. icae aevo ducum et regnum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI. Budapestini 1938. 33 A bizánci monasztikus környezeteben használt nemes textíliákról lásd Anna Muthesius: Precious Clothes and Byzantine Monasticism. In: Studies in Silk in Byzantium, London, 2004, pp. 143–155. 34 Al-Mascûdî: Les prairies d’or. Traduit par Charles-Adrien-Casimir Barbier de Meynard – Abel Pavet de Courteille. Paris, Societe asiatique 19622, 179. p. 497.

22

11

KÉPEK FORRÁSAI:
24. 25. 26. 28. 37. 45. kép: kép: kép: kép: kép: kép: http://dom-np.narod.ru/rekon/rhazar.htm http://dom-np.narod.ru/rekon/rhazar.htm http://en.wikipedia.org/wiki/File:SogdiansNorthernQiStellae550CE.jpg http://www.orientarch.uni-halle.de/ca/afras/text/w5a56.htm http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bulgars.jpg http://www.orientarch.uni-halle.de/ca/afras/text/wgrpa2b.htm)

26

ˆ

ˆ

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful