Egy modern sorozatgyil kos az ősi titkot akarja

A HAKESPEARETITOK

J. L. CARRELL
ALEXANDRA

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Jennifer Lee Carrell: Interred with Their Bones Duffon, a member of Penguin Group (USA) Inc. 2007 375 Hudson Street, New York, New York 10014, USA A Shakespeare-idézetek fordítói: Szabó Lőrinc (Szonettek, Macbeth), Vajda Endre (Titus Andronicus), Vas István (IV. Henrik, A velencei kalmár), Arany János (Hamlet), Vörösmarty Mihály (Julius Caesar, Lear király), Babits Mihály (A vihar), Lator László (Cymbeline), Devecseri Gábor (A windsori víg nők) Keats Óda egy görög vázához című költeményét Tóth Árpád fordította Copyright © Jennifer Lee Carrell, 2007 Hungarian translation © Babits Péter, 2007 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2008 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő u. 1. Telefon: (72) 777-000 www.alexandra.hu E-mail: info@alexandra.hu Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Keresztesi József A kiadványt Merényi Tamás tördelte A borító Müller Péter munkája ISBN 978 963 369 015 4

Johnnynak Kristennek Apunak és Anyunak Pajtások, kölykök, fiúk, aranyszívek – minek nevezzelek még titeket?

A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele. William Shakespeare

ELŐJÁTÉK
1613. június 29.

A folyó felől úgy tűnhetett, mintha két nap nyugodna London felett. Az egyik nyugaton bukott alá, gazdag bíborban és aranyfényben fürödve, mégis a másik vonzotta magához a Temze sötét tükrén sikló csónakok és bárkák, dereglyék és kompok rendezetlen flottáját. A Szent Pál csorba tornyával szemközt ragyogó sápadt, narancsszínű gömb mintha csak eltévesztette volna a horizontot, hogy a folyó déli partjára zuhanjon alá, beékelődjön Southwark fogadói és bordélyai közé, gonosz lángnyelveivel átmeg átlyuggassa az éjszakát. Persze nem egy másik napkorong szállt alá, habár azok, akik poétáknak nevezték magukat, e hasonlattal illették, hogy az szárnyra kapjon, és csónakról csónakra járjon. Egy épület volt az – s valóban csak volt. London legnagyobb hírű színháza, egy egész város álmainak fából ácsolt színpada, maga a nagy Globe égett. S egész London ott hemzsegett a vízen, hogy lássa. Suffolk earlje is a bámészok közé tartozott. – Az Úr kénköves tüzet zúdított Szodomára és Gomorára! – dohogott az earl, amint délnek tekintett úszó palotájának fedélzetéről. A királyi ház főkamarásaként Suffolk felelt az udvartartásért, s miután a csapás a Király Színtársulatát érte – Őfelsége imádott színészeit, akik csak akkor szerepeltek a Globe-ban, ha nem épp az udvarban játszottak, mégis a magukénak tartották a helyet –, őt is fel kellett volna kavarnia. De legalábbis illett volna megmérgeznie az örömét. Azok ketten, akik mellette ültek a selyemsátor alatt, úgyszintén a legkisebb jelét sem adták meglepettségüknek, miközben a borukat kortyolgatták, és a katasztrófa léptékét latolgatták. Hallgatásuk nem szolgált Suffolk megelégedésére. – Szemkápráztató, nemde? – buzdította őket. – Harsány – vélte ősz hajú nagybátyja, Northampton earlje, aki a hetvenes évei közepén is szikáran elegáns jelenség volt.

5

A hármas legifjabb tagja, Suffolk fia és örököse, Theophilius, Lord Howard de Walden egy prédára leső fiatal oroszlán mohóságával hajolt közelebb. – Bosszúnk ennél is fényesebben lángol majd holnap, mikor Mr. Shakespeare és társulata megtudja az igazat. Northampton lapos pillantást vetett unokaöccsére. – Mr. Shakespeare és társulata, ahogy fogalmaztál, nem fog sejteni semmit. Theo egy pillanatra megdermedt bácsikája tekintetének súlya alatt, azután felpattant és előrehajította kelyhét a fényűző bárka orrába, hogy piros leopárdfoltokkal terítse be a szolgák sáfrányszínű libériáját. – Nyilvánosság előtt űztek gúnyt a húgomból! – fakadt ki. – Nincs az a cinkos összeesküvés, amely megfoszthatna a méltó elégtételtől! – Drága unokaöcsém – nézett Northampton a válla felett Suffolkra –, az ön sarja figyelemreméltó kitartással adja jelét e kéretlen szókimondásnak. Nem is tudom, kitől örökölte. Bizonyosan nem Howard-jellemvonás. A figyelme újra Theo felé rebbent, akinek jobbja görcsösen feszült kardja markolatán. – Nyíltan tort ülni ellenségeink felett az ostobák bosszúja – közölte az öreg earl. – Ilyesmire bármelyik fajankó képes. Biccentése nyomán a szolgák új kelyhet kínáltak Theo felé, aki bosszús mozdulattal kapott utána. – Mennyivel mulattatóbb – folytatta Northampton – szánakozni rosszakarónk sorsa felett, rábírni, hogy köszönetet rebegjen – s még ha gyanakszik is ránk, nem adni rá okot. Mialatt tanbeszédet tartott, kis csónak siklott a bárka mellé. Egy férfi csusszant át a mellvéden és surrant Northampton felé, akár egy elkóborolt árny, mely visszatér a gazdájához. – Seyton a tanúm rá – tette hozzá Northampton –, hogy bármibe is kezdjünk, csak tökéletes gonddal érdemes megtennünk. Hogy ki végzi el a munkát, annak alig van jelentősége. Hogy ki szerez tudomást arról, aki tette, annak még kevésbé. Seyton letérdelt az idős earl elé, aki a vállára fektette a kezét. – Suffolk uram és zordon örököse éppoly kíváncsian várja a jelentésedet, mint én magam.

6

A férfi csendesen megköszörülte a torkát. Hangja, akárcsak az öltözéke, de még a szeme is, meghatározhatatlan árnyalatot öltött magára, valahol a szürke és az éjfekete között. – Azzal kezdődött, nagyuram, hogy a színjátszók tűzmestere ma reggelre váratlanul megbetegedett. A helyettese nyilván nem fojtotta le megfelelően az ágyút, de még az is előfordulhat, hogy a fojtást átitatta szurokkal – húzódtak alattomos mosolyra ajkai. – Folytasd! – legyintett Northampton. – Ma délután egy újabb darabot játszottak, a címe Minden igaz. Nyolcadik Henrik királyunkról szól. – Nagy Harry – mormolta maga elé Suffolk, miközben egyik kezét beleeresztette a vízbe. – Az öreg királynő atyja. Sikamlós téma. – Több okból is, nagyuram – értett egyet Seyton. – A darabban maszkabál és parádé is szerepel, a díszlövésekkel együtt. Az ágyút annak rendje s módja szerint elsütötték, a hallgatóságot pedig olyannyira megigézte a színpadon zajló bohóckodás, hogy senki sem vette észre a tetőre felröppenő szikrákat. Mire valaki megérezte a füstöt, a szalma máris lángra kapott, s nem maradt más, mint a menekülés. – Áldozatok? – Két sebesült – a férfi tekintete Theo felé rebbent. – Egy Shelton nevű fickó. Theo felfigyelt. – Hogyan? – hebegte. – Hogyan sérült meg? – Megégett. Nem súlyosan, ám annál látványosabb módon. A búvóhelyemről – a legjobb helyről, ha szabad ezt mondanom – jól láttam, ahogy ura lett a helyzetnek, és megszervezte a kivonulást az épületből. Már úgy tűnt, mindenki épségben kijut, amikor fiatal lányka bukkant fel az egyik felső ablakban. Bájos teremtény, zabolátlan sötét hajjal és rémülettől kerek szemekkel. Akár egy kis boszorka. Mielőtt bárki útját állhatta volna, Mr. Shelton berontott az épületbe. Percek teltek el, és a tömeg már gyásznak adta a fejét, amikor előugrott a lángok közül, karján a lánykával, hátában a tomboló tűzzel. Egy southwarki dáma döntött rá egy hordócska sört, hogy ismét eltűnjön, ezúttal a füstfelhőben. Mint kiderült, a nadrágja fogott lángot, kész csoda, hogy alig pörkölődött meg. – Hol van most? – tudakolta Theo. – Miért nem hozta magával?

7

– De hát a gyermekek olykor meglepően szívósak. 8 . akár egy sötét márványból faragott. John Heminges az utcán állt. Northampton közelebb hajolt hozzá. Hirtelen forró fuvallat örvénylett végig a víz felett. Az épület kiégett maradéka is összerogyott.– Alig ismerem. nagyuram. – Hát a tűzmester? Seyton arcán újra felsejlett a halovány mosoly. gonosz istenség. nyíltan megsiratta becses színházát. Valamiféle néma szóváltás zajlott le az idős earl és szolgája között. nagyuram – vonakodott Seyton a felelettel. nagyuram. kifürkészhetetlen tekintetével és élesen metszett orrával úgy festett. beomlott a hamvakba és az izzó zsarátnokba.. Northampton hátradőlt. a színtársulat minden álcáját és kellékét... – Egyedül a Globe számít – dohogott Suffolk.. – A soha azonban végtelenül hosszú idő. Seyton felsóhajtott. hogy szertehordja a feketén havazó pernyét. de még inkább a szövegkönyveit. A Király Színtársulata. Az épületet felemésztette a tűz. – Nagy kár – csóválta a fejét az earl. – Talán – engedte meg Seyton. – Mindamellett ő a nap hőse. – Sehol sem találják. kitartott a komor elégtétel mellett. akárcsak a mögötte álló öltözőt. míg atyja kényeskedő mozdulattal simított végig a haján és a szakállán. – A te életedben vagy a miénkben talán nem – engedte meg Northampton. Mind elporladt. – A gyermek? – Csak elvesztette az eszméletét – felelt Seyton. – Kész romhalmaz.. a hamis ékszereket. a fakardokat és pajzsokat. fedél nélkül maradt. Miután viszolygó pillantást vetett unokaöccsére. anyagi veszteségét. Theo diadalmasan kiáltott fel.. nagyuram. Shakespeare soha többé nem űzhet gúnyt a Howard névből. Northampton arckifejezése nem változott. – Talán életben marad. Aligha szabadíthattam volna ki észrevétlenül a tömegből. súlyos szemhéjával. A rőt fényben. A víz túlsó partján mennydörgő robaj tört az ég felé. – Mr.

ELSŐ FELVONÁS .

a tüntetően különc harvardi Shakespeare-professzor – részben amazon. Ötven körül járt. s szüntelen azt suttogják: Eszedbe jussak! Kezdtem megérteni ezt.1 2004. tompán fénylő fülbevalók csilingeltek. bárhová is vezet.vagy Grace Kelly-filmből vágták volna ki. még kevésbé a fej nélküli lovasok és kopogó szellemek – valódi kísértetek járnak emlékezetünk sáncain. MINDNYÁJUNKAT megkísértenek. fehér kalapot szorongatott. – Kaland. Egyik kezében széles karimájú. rajta skarlátvörös selyemből hajtogatott bazsarózsákkal – a botrányos fejfedőt mintha egyenesen egy régi Audrey Hepburn. követned kell. vagy talán holdakból és csillagokból szőtt minta látszott örvényleni a papír felszíne alatt. részben földanya. június 29. Ő a matriarchát alakította. ahol épp a Hamletet rendeztem. részben cigánykirálynő – csillogó szemmel hajolt előre. – Bocsánatkérés? Megvesztegetés? Rosalind Howard. A nap utolsó fényeinél szőlőindákból és levelekből. A szalag alá csúsztattam az ujjam. – Mi ez? – kérdeztem korábban aznap. A lábamnál a Hampsted Heath torkollt bele az alant elterülő nagyváros ezüstszürke tengerébe. szinte anyám helyett anyám. Roz azonban felém nyújtotta a kezét és megállított. ahogy egyedül ültem a napnyugta fényében a London fölé emelkedő dombon. – Ha kinyitod. míg három éve 10 . Tenyeremre fektettem és a magasba tartottam a dobozt. titok. Nem a megmagyarázhatatlan neszek vagy borzongató előjelek. én az odaadó tanítványt. sötét haját fiúsan rövidre vágva hordta. Zöld szemével az arcomat kémlelte. És ami azt illeti. A térdemen aranypapírba burkolt és szalaggal átkötött kis csomag pihent. fülében hosszú. és a hangom élesen hatolt be a Globe Színház alsó karzatának árnyai közé. Valaha egyszerre volt a mentorom és a bálványom.

hogy negyedórára elszakítson a próbától. csak a hátam mögött. akár nem. – Akárcsak én. csak mert elejt néhány sejtelmes 11 . azt akarom. mint a brit színházlátogatóké. – De ez ennél is fontosabb. – Nem fogadhatod vagy nem fogadod el? Konokul hallgattam. mondtam magamban. A tekintete visszatért hozzám. Valami fontosra. A kapcsolatunk már a távozásom előtt kihűlt és megkeseredett. – Nekem nem kell. – Akár kinyitod. a döntés csak feltette az i-re a pontot. meghátrálás. a tölgyfából ácsolt. miután az asztalon felé csúsztattam a kis dobozt. szívem. Akárhogy is. ő inkább így fogalmazott – igaz. hogy a tiéd legyen. Hitetlenkedve meredtem rá. miután átrebbent a kettőnk közt félúton várakozó ajándékon. A tekintete végigfutott a színházon. Menekülés. azóta nem adta jelét megbánásnak vagy megbékélésnek. hogy elrabolja a figyelmemet. Roz felsóhajtott. legalábbis egy fiatal amerikai – s kivált egy nő – részéről. én így gondoltam rá. Roz nem hagyott kétséget afelől.úgy nem határoztam. hogy alaposan végigmérjen. Felvetette a fejét. mint amennyit joggal elvárhat tőlem. Ez is éppen tizenöt perccel több. de engedtem. ám azon a délutánon minden figyelmeztetés nélkül felbukkant a színházban. Tényleg azt várja tőlem. Mindennél jobban örülnék neki. – A Globe-ban Hamletet rendezni felér egy puccsal. ha sikerülne megrengetned a mi elszigetelt kis világukat. Zsörtölődve ugyan. hogy feladom az egyetemi karriert a színház kedvéért. amelyek karéjban ölelték körül a megemelt színpadot. túlsó végében a szertelenül aranyozott és márványpillérekkel tagolt díszletfallal. hogy verjem le a Globe porát a csizmámról. Nincs még egy olyan sznob közönség. három emelet magasan sorakozó. – Túlságosan sok tündérmesét olvastál – feleltem. és kövessem őt. – Makrancos Kata! – mosolyodott el szomorkásan. – Ráakadtam valamire. egyszerű karzatokon. hogy menekülésemet az elefántcsonttoronyból árulásnak tekinti. nem fogadhatom el. – Ha csak nem kapcsolódik szorosan a próbához.

hogy bármit is megtudjon egy Shakespeare-előadással kapcsolatban. És most a segítségemet kéri? – Miért? – tettem fel a kérdést. A cinkos fény kihunyt a szemében. – Mit találtál? Megrázta a fejét. ebből nem szívesen maradnál ki. sürgető hangon. Rám? – ráncoltam a homlokom. Azután megtudtam. titkos jelentésekről. Nem annyira a sötét mágiáról. a főhősre.megjegyzést. ezt mindig siettem hozzátenni. – Kérj meg valaki mást. – Rád van szükségem. és amelyről többet tudtam nála. Különös figyelmet szenteltem a furcsa. s kulcsa nálad áll. jobbára a tizenkilencedik században zajló kutatásoknak. aki mindig a rivaldafényben áll. Az okkult Shakespeare-ről írtam – az okkult szó régi értelmében. amely érdekelhette. hogy legalább néhány percig ne rébuszokban beszélj? Alig érzékelhető biccentéssel az ajtó felé intett. hogy a hátam mögött megtorpedózta. hogy levertem néhány könyvet az asztalról. – Épp egy próba közepén vagyok. Kate. nyögtem fel magamban. – Ne itt – felelte fojtott. Roz bárkihez fordulhatott volna a színházi világban. – A segítségedre van szükségem. A harag felizzott bennem. – Bezárva elmémben őrzöm. – Gyere velem. Megrázta a fejét. és elém tesz egy titokzatos. aranyszínű dobozkát? – Mi ez? – tudakoltam. Ophelia. 12 . mint inkább a rejtett. mint én – legalábbis nyilvánosan mindenkinek ezt állította. amelyek valamiféle titkos bölcsességet próbáltak fellelni a bárd műveiben. nem volt rám szüksége ahhoz. – Meg tudnád állni. – Hidd el – hajolt közelebb –. Tőle Hamletre számítottam volna. Az egyetlen további téma. – Mikor végzel? – Nyolc körül. burkolt. Roz éppoly igézőnek és izgalmasnak találta ezt a témakört. épp ezért aknamezőként terpeszkedett kettőnk között: a disszertációm. és a valódi tudomány területén kívül eső tárgyként utasította el. olyan sietősen pattantam fel.

A szüleim tizenöt éves koromban meghaltak. Nemcsak vörösesbarna hajam és sötét szemem tette. – Neked vissza kell menned dolgozni. Mivel nem válaszoltam. és egy pillanatig azt hittem. Roz kissé esetlen mozdulattal engedte lehullni a kezét. hogy nincs bennem sok közös vonás a szívtelen Tudor-királynővel. de a dühömet már kiadtam magamból. hogy bizonyos hangulataimban hasonlítok a királynőre. szeplős bőröm is. leszámítva talán az intelligenciát és Shakespeare szeretetét. miközben megfogadtam. Így hát őszintén reméltem. Attól fogva arisztokratikus vénaszszonyok társaságában töltöttem életem nagy részét. Ha olykor-olykor vetettem magamra egy pillantást a tükörben. sosem szíveltem az összehasonlítást. Roz elmosolyodott és felállt. Talán nem merte elhinni. de enyhén kampós orrom és világos. visszaveszi a dobozt. Shakespeare királynőjére. az egyik nagynéném nevelt fel. – Kérlek. kinyújtotta a kezét. sem azt. hanem az elsőre. ugyanaz a fekete Boleyn-szem – búgta. Életre kelt a hangszóró. – Ugyanazok a vörös fürtök. hogy én nem fogom ugyanígy végezni.Még közelebb hajolt. ám ehelyett lágyan végigsimított a hajamon. – Rendben – hallottam a saját hangomat. Nem a legbiztonságosabb ilyenkor odakint a Heathen. Miközben vonakodtam. a régi 13 . hogy ilyen könnyen beadom a derekam. és London egyik legelhagyatottabb pontjáról volt szó. Akkorra már alkonyodik. mindenki a helyére! Öt perc múlva kezdünk. Én sem mertem. a Parliament Hill tetején. mintha burkolt félelem suhant volna át Roz arcán. – A Parliament Hillen kilenckor. – Hölgyeim és uraim – hallatszott az ügyelő recsegő hangja –. bár az egyik leggyönyörűbb látvány. Fájó nosztalgiával gondoltam az efféle bensőséges pillanatokra. hogy dühösen még fenségesebb jelenség vagy? Mindig azzal ugratott. Persze nem a mostani Erzsébetre. ami belőle következett. nekem meg egyszerűen mennem kell. A színészek kezdtek visszaszállingózni a napfényben fürdő udvarra. – Akkor találkozzunk kilenckor. – Tudod.

amerikai származásommal és tudományos végzettségemmel tökéletes ellentétét testesítem meg mindannak. rábízva a darab sorsát a színészekre. amire megesküdtem. a közepében a kifogott aranyhallal. Nem egész harmincévesen. Roz még a legelvakultabb pillanatában sem gondolhatta komolyan. hogy vigyem színpadra a Hamletet – a brit színházi irodalom koronájának legfényesebb ékkövét –. hogy soha többé nem teszem: Rozra vártam. Az elmúlt óra során sokan elsétáltak a lenti ösvényen. ki kell osonnom a színről. ki kell szakadnom a szereplők és a stáb bajtársi közösségéből. Jó. Ha csak nem találok magamnak valami más elfoglaltságot. hogy szalagra vettem a Globe művészeti igazgatójának gondosan megfogalmazott hangüzenetét. hogy mindezt elcserélném bármilyen misztériumra. de csak miután végeztem a Hamlettel. csak hogy biztos legyek a dolgomban. és elnéztem a távolba vesző világot. Kate! – tette hozzá. Olyannyira. Kinyújtóztam. hogy meghallgassa a válaszom. A doboz igézően csillant meg a térdemen. amit valamiért éppen az én gondjaimra bízott. Hol lehet? És miben reménykedik? Épeszű ember nem képzelheti. gubbasztottam az egyik padon. Így jutottam el a nap végén a Parliament Hillre. 14 . mondhatnám Roznak. ha az ölemben pihenő ládika Atlantisz térképét vagy a Szövetség Ládájának kulcsát rejti. London ebből a magasságból kellemes helynek tűnt. középütt a Szent Pál-székesegyház kupolájával – akár egy fényes halászháló. és épp azt tettem. amit a brit színházművészet ítészei ideális rendező-alapanyagnak tartanak. isteni beavatkozásnak tűnt. Az ajánlat. de egyelőre még nem. A darab három hét múlva debütál. és minden reggel lejátszottam magamnak. hogy lemondok a Hamlet rendezéséről a Globe-ban. Ebben a lelkiállapotban az sem érdekelt. Dacára a Canary Wharf keleten meredező.sziporkákra. mielőtt utoljára a dobozka felé biccentett. agyarszerű kettős tornyának és egy másiknak a város szívében. Kinyitom pokoli ajándékodat. – Vigyázz rá. de egyikük sem fordult felém és vágott át a pázsiton Roz arrogáns lépteivel. Azután magamra hagyott. Már ha Roz egyáltalán felbukkan. Tíz nap múlva elérkezik a színházi munka legszörnyűbb időszaka: rendezőként véget kell vetnem mindenféle habozásnak.

de a sötétség már összesűrűsödött a dombtetőn. már rohantam. A lélegzet is a torkomon akadt. Semmi sem mozdult. eltekintve a sóhajnyi széltől a fák között. Zsebre vágtam Roz ajándékát. a Szent Pál mögött fakó füstcsík kígyózott lustán az égre. ráébredtem viszont egy szokatlan jelenségre. szürkén. a Temze déli partján állt a nemrégiben újjáépített Globe. A lenti gyalogúton se láttam senkit. hogy hoztam magammal kabátot. hogy végigpásztázzam a tájat. tetején a hihetetlenül gyúlékony szalmával. 15 . amikor egy gally elpattant mögöttem. Messze alattam. A szél felkapta és szétterítette. fehérre meszelt falaiban az egymást keresztező tölgyfagerendákkal. Visszafordultam. az 1666-os Nagy Tűzvész óta. Mire elértem az ösvényt. majd feketén dagadozott. A felhő a Globe-tól akár öt mérföldnyire délre vagy keletre is felszállhatott. és sietős léptekkel elindultam lefelé. Tettem egy bizonytalan lépést. – Roz? Senki sem válaszolt. A fülledt délután átadta a helyét az esti hűvösségnek. A Szent Pál mögött. míg a méhében vészjóslóan vörös fények lobbantak fel. A Globe London első szalmatetős épülete három és fél évszázada. Amint meghallottam a neszezést.A domb lábánál fények gyúltak. A távolság persze csalóka. valahol a domb irányában. Felálltam és megpördültem. amelynek nyomán a városból csak üszkös és füstölgő romhalmaz maradt. ezért örülhettem. borzongás szaladt végig a gerincemen. amint az éjszaka sötét áradatként borította el a várost. A füstoszlop vastagodott. Épp felvettem.

és rohanni kezdtem a tüskés vaskerítés mentén. ha jól emlékszem. Istenem. amely ketrecben tartotta az épületet. kántáltam némán. Shakespeare életének vége felé. új felső szintje. amely nyugatnak tekintett lefelé a Ludgate Hillen. akár egy szfinx. Átvágtam egy kis mellékutcán. ahol mit sem érnek a mobiltelefonok. és a lábánál húzódott a Millennium gyalogoshíd. csak a Tate középső szekcióját. amely a Temze felett ívelt át a déli parton álló Tate Modern zömök téglaerődítménye felé. Próba után annyira siettem találkozni Rozzal. az épület zöld üvegből és acélból készült koronája akváriumként fénylett. Mire felsiettem a Szent Pál állomás lépcsőin. széles ívben megkerülve a déli homlokzatot. Jobbra fordultam. Befordultam egy sarkon és megtorpantam. mint a modern művészet szentélyének. azután balra megint. hogy elfelejtettem lekapcsolni a lámpát az asztalomon? Felborult és fokozatosan begyújtotta szanaszét heverő jegyzeteimet.2 ÚTBAN a metró felé felhívtam mindenkit. és egy nagyobb kereszteződésben bukkantam ki. mígnem minden lángba borult? A színház egyszer már leégett hasonló gondatlanság miatt. már teljesen besötétedett. kettesével szedve a fokokat. ahonnan a székesegyháztól kilátás nyílt egészen a folyópartig. a londoni földalatti gyomrába. amely még mindig inkább erőműnek tűnt. a fák mellett. S mindent bevilágított a har- 16 . hogy ne a Globe legyen. Öreg gyárkéménye lándzsaként fúródott az éjszakába. hogy végre kijussak a középkori London összevisszaságában nemrég nyitott sétányra. Az út lejtett. Balra fordultam az oszlopos előcsarnoknál és Anna királynő szobránál. csak ne a Globe legyen. Vajon mindenki kijutott? Add. A székesegyház tömege úgy terpeszkedett előttem. Akkor. Lehet. elzárva az utat a folyó felé. Még most sem láttam a Globe-ot a múzeum balján. egy kisgyermek kivételével mindenkit sikerült kimenteni. Azután már leviharzottam a lépcsőn. hogy rövidre zárhattam a nap lezárásának szokott rutinját. nem láttam mást. Nem jártam szerencsével: minden egyes alkalommal a hangposta jelentkezett. aki bármit is tudhatott. amelyek a falait karmolászták. a kattogó kerekek ütemére.

balról modern irodaház. a kereszteződés. A füst fekete vérként ömlött az oldalain. Három méterrel a híd szintje alatt a szemközti partra meredtem: a Globe égett. Ott volt valahol. – Mindenki kijutott..sány narancsvörös égbolt. aki Hamlet atyjának szellemeként emelte a darabom fényét. hogy szemtanúja legyen a tűzvésznek. narancs és sárga lángok tornyai. itt sosem jutok keresztül. majd utat törtem az egyre sűrűsödő tömegben. most azonban mindenütt emberek siettek lefelé a domboldalon. – Mindenki kijutott? – Igen – felelt vonakodva. Sötétedés után Londonnak ez a része – maga a City. lüktetően eleven embertömeg zsúfolódott össze a Millennium-hídon. A szívem kihagyott egy ütemet. padok úsztak el mellettem. Jobbról hasadék támadt. Hol az ördögben van? 17 . Sir Henry Lee. hogy bucskázva-botladozva nekivágjak a lépcsőknek. – Hála Istennek! A háttérben szirénák visongása hallatszott. Már csak magát kerestük. A moraj végighullámzott a tömegen. A sokaság máris összezárult körülöttem.. Jobbról egy dickensi kocsma. A Victoria Street. Hátrapillantottam. Gumószerű fekete taxik és piros emeletes buszok között cikáztam tovább. Kifurakodtam az út szélére. Szorongásom buzogva tört a felszínre. ahol végre kiszabadultam a sodrásból. nyomában szikrazáporral. magával rántva engem is. a brit színházi élet nagy öregje telefonált. szikrázó szökőkútjai lobogtak az égre. a parkoló. Egy ideig hagytam magam sodorni. – Mindenki kijutott? – Hol az ördögben. majd balról füstfelhő gomolygott az ég felé. Mindenütt vörös. szárnyak híján sehová sem juthattam el. A telefon megremegett a zsebemben. A kis fordulóban megpróbáltam összeszedni magam. Virágágyások. sercegve fröcskölt az égre. Tömör. így futó pillantást vethettem egy lefelé tartó. Mély. amely újult erővel áramlott a híd irányába. – Kate! – harsant a hangja. Anglia pénzügyi központja – szinte teljesen néptelenné válik. Néhány méterrel előttem az út összeszűkült. szűk lépcsősorra. amint felpattintottam a telefont. öblös moraj tolult felém a víz felett.

. hogy megrendezzek egy darabot a West End egyik kétes hírű csücskében. majd leöntsem valamivel a ruhámat. A darab megbukott. Oedipust. hogy ő mozgatná a szálakat. szívem. hogy a hidakon reménytelen a helyzet. – A Millennium.. Bocsásson meg. ily módon törlesztve egy közelebbről nem részletezett adósságot a szerző felé. – Mondtam. ennyi cár nem tévedhetett”) és a libériás sofőrt. Nagy Sándort és Artúrt.. Korántsem véletlenül.Bosszúsan vettem észre. le vagy éppen keresztbe. Régi vágású úriemberként kedvelte a Savile Row-t. s ennek alkalmanként kéjes örömmel adta tanújelét. Buddhát és Krisztust. amely fordulat – ha bemutatásnál használta – hajlamossá tett arra. olyan zöld vér folyna belőle. noha kevéssé előkelő környékről származott.. hogy két hétre eljátssza a főszerepet. gondoltam én. Hangja acélosról selymesre lágyult. amikor kapva kaptam a lehetőségen. – A folyó rossz oldalán. hogy hebegni kezdjek. méghozzá pontosan két hét alatt. Caesart és Hamletet. Ha megvágnák. – úszott vissza mennydörgő hangja a vonalba. hogy elfojtsa a háttérzajokat. a fedélzeten áruval és utasokkal. fel. aztán 18 . Fénykorában eljátszotta Akhilleuszt. bár Sir Henry sosem vallotta be. szívem! Le a lépcsőkön. a Veuve Clicquot-t („ami a pezsgőt illeti.? De hát ez nagyszerű. A lelke mélyén Sir Henry ugyanolyan békétlen fickó volt.. hogy a rettenet és a megkönnyebbülés könnyei peregnek végig az arcomon. A hatvanadik évét nemrég betöltött Sir Henry immár több mint három évtizede számított a színpad és a filmvászon sztárjának. hogy ott lesz. – Marhaság. három napra rá mégis hívást kaptam a Globe-tól. mint akármelyik futballhuligán. Ne tegye le! – eltakarta a mikrofont. – Most mondták. akár a Temze iszapja.. A temzei hajósok ivadéka volt: tagbaszakadt ősei évszázadokon át szántották bárkáikkal a folyót. Hat hónappal ezelőtt találkoztunk. Le tud jutni valahogy a folyópartra? – Csak a Millennium alatti lépcsőn. Néhány nap múlva már csak a „brilliáns amerikai kölyökként” hivatkozott rám. A kézfejemmel kapkodva letöröltem őket. – A rosseb vigye. lehetőleg kávéval vagy vörösborral. szerette hozzátenni ifjúkorának vaskos rakparti akcentusával. Sir Henry az utolsó pillanatban vonakodva beleegyezett.

ami azt jelentette. Ekkor újabb mozgásra lettem figyelmes. átvágva ezen a kecses falon. gondoltam. A Cleopatra öt perc múlva felveszi. Nyirkos. Meredek. – A Cleopatra? – Az új hajóm. egy napfényért küzdő. Előrekémleltem. de megtartotta a súlyom.forduljon keletnek. A lépcsődeszka csikorgott alattam. Sehol sem láttam a mólót. kivehetetlen tárgyak úsztak el előttem. Ha ez a megfelelő hely. Az első lejárat elviszi a régi kikötőgáthoz. Korlát sehol. és visszahúzódtam. virágokkal teli. A fények puhán szüremlettek elő a falba ágyazott lámpásokból. Megborzongtam. Fürkésző tekintettel néztem el a déli part felé. síkos és algáktól fekete falépcsők vezettek bele a sötétségbe. morajlása. Egyszer-másszor lucskos. kis kertbe. a hátam mögött távolinak és jelentéktelennek tetszett a tömeg kiáltozása. széles kanyart írt le – láthatóvá téve a fo- 19 . Megkapaszkodtam az egyik oldalon a falban. A folyó sötét üveglapként terpeszkedett a lábamnál. sós levegő áramlott felfelé. hogy kiaraszoljak a járda szélére. egyenként küzdöttem le az iszamós fokokat. s miközben a megkönynyebbülés szétáradt a tagjaimban. majd visszaverte a város és a tűz fényeit. Leküzdöttem hirtelen támadt rettegésem. Leküzdöttem a feltörő rosszullétet: mozdulatlanul. Igen – és egyenesen felém tartott. Sir Henry bármelyik percben itt lehet. Óvatosan. emelt fővel álltam. és arra vettem az irányt. az öles töltésfal a jobb vállamat súrolta. Szemközt keskeny rés nyílt a semmibe. amilyeneket a rómaiak is használhattak a keresztre feszítéseknél. Közvetlenül a Globe alatt sötét tömeg mozgott a fekete vízen. Lépcsők vezettek felfelé. Annak kell lennie. Sir Henry hajója átsiklott a folyón. A víz szilánkokra törte. balról jobbra. A lépcsősort afféle szögek erősítették a falhoz. Nem messze karcsúbb kőfal dudorodott ki a zömök betonsáncból. A Cleopatra? Minden bizonnyal egy hajó. amíg alig egy méterrel a vízfelszín felett megálltam. Keletnek kocogtam. Kényszerítettem magam. jó öt méterrel alattam a lépcsők egyszerűen belevesztek a vízbe. A hold hosszú árnyakat vetett elém. A folyóparti út kísértetiesen kihalt volt. mielőtt az első fokra tettem a lábam. hogy a folyó tetőzik.

A fal mentén araszolt. egyre közelebb hozzám. Azután még egyet. a következő lépcsőig? Vetettem még egy pillantást a partfal mögé. A lépcsőkön és a fal hasadékán át nem látszott más. és engedném. Mégis. A látómezőm peremén. az bukdácsolhat fel-alá a hullámokon. és kutattam át a zsebemet. némám és mozdulatlanul lapult – már ha egyáltalán volt ott valaki. hogy az áramlat magával vigyen.lyami rendőrség fekete-fehér kockamintáját. Talán. az egyetlen kiutat a víz jelentette. Közelebb húzódott. Megfordultam. Mégsem a Cleopatra érkezett. Át tudnék-e úszni rajta? Vagy jobban tenném. futott át az agyamon. mire számítottam? Visszafordultam. hogy eltűnjön a Millennium-híd alatt. Kaparászó hangra. Utána már elértem a vizet. amit 20 . Azután meghallottam a hangot. Hol a pokolban lehet Sir Henry? Isten szent nevére. mondjuk. Önkéntelenül hátráltam egy lépést. Ha eljutok odáig. de ennyi épp elég volt. hátha találok valamit. A sötétbe fúrtam a tekintetem. amint kiszabadul a hüvelyből. Vetettem egy pillantást a folyó felé. ha nesztelenül beleereszkednék a vízbe. Azután már láttam. – Hello? – kiáltottam. tunyán locsogott ide-oda. mit keresek ezen a szerencsétlen helyen? New Yorkban vagy Bostonban se találnék hasonlót. Talán csak az idegeim űztek gonosz játékot velem. Egyetlen jármű sem törte meg a felszínt. kievezhetek a vízre. hogy a csónak nincsen kikötve. Megpördültem. Alig tudtam kivenni a csónak körvonalait. és most eljött értem a parti úton. Egy kis csónak lehet kikötve a keleti oldalhoz. melyet oly jól ismertem a színpadról: egy penge reszelős sziszegését. A járőrhajó felgyorsított. a víz közelében hirtelen moccant valami. de senki sem válaszolt. hogy egy pillantást vessek a túlsó part felé. ami lehetett akár egy lépés zaja is a lépcsősor tetején. de bárki is volt odafent. Megint a hátamban éreztem azt a fürkésző tekintetet. csak a beszűrődő holdfény. Lenéztem a lábam előtt fodrozódó áramlatra. s ekkor a másik irányból halk neszre lettem figyelmes. és eltűnődtem rajta. A lépcsők túloldalán a lánc halkan nekicsörrent a falnak. mekkora lehet a sodrása. Tehetetlenül forgattam a fejem. Farvize felcsapott a legalsó lépcsőfokig. Sir Henry talán keresett egy rendes kikötőhelyet. Csapdába estem.

Végigmérte a hídra csődült tömeget. és visszaintett. Ahogy visszanéztem a vállam fölött. A Cleopatra közelebb húzódott. amint távolodni kezdtünk a parttól. – Azt hittem. mintha csak tisztelegnék. és a dübörgése kioltott minden más hangot. Átugrottam a Cleopatrára és tehetetlenül vágódtam el a fedélzeten. Egy hosszú pillanatig senki sem válaszolt. felemeltem az egyik karom. – Hol maradt idáig? – ziháltam. – Induljunk! Sir Henry biccentésére a kormányos hátramenetbe tette a motort. Ez azt jelentené. A titkát. Vigyázz rá. nehogy elveszítsem az egyensúlyom. egy kiábrándítóan unalmas. amíg magamnál tartom? Pokolba az ilyen titkokkal. a színháznál van. – Minden rendben? – kiáltotta túl a zajt Sir Henry. hogy nincs biztonságban? És én sem. elhessegettem magamtól. csak némi aprót és Roz aranypapírba csomagolt kis dobozát. kissé balra inkább hallottam. – Miből gondolta? – ültetett le maga mellé Sir Henry. Miután sikerült feltápászkodnom. de a folyó a legalkalmasabb út. így búcsúzott tőlem. – Hallottam a szirénákat a telefonban. – Az elmúlt órában London összes szirénája megszólalt. Nem. semmint láttam megállapodni a csónakot. Sehol egy bot vagy kilazult kő. azután Sir Henry emelkedett fel a mellvéd mellől. Sir Henry megcsóválta a fejét.fegyverként használhatok. – A legtöbben már elfeledkeztek róla. Abban a pillanatban megcsikordult a legfelső lépcsőfok. bár végső soron hasznos estélyen múlattam az időt. Sir Henry lábánál. acél villanását láttam a sötétben. a víz másként locsogott a törzsén. amely átvezet a városon. Dübörgés ütötte meg a fülemet. Amikor a második világháború után a folyami közlekedés gyors hanyat- 21 . kedvesem. A Cleopatra! Óvatosan. majd a Millennium alól fehér nyílveszszőként röppent elő egy elegáns jacht. a zsebemben sem tapintottam mást. amíg Sir Henry kormányosa lejjebb nem vette a fordulatszámot. A hátam mögött.

Rövid időn belül Prosperót és Leart játszhatna hozzá hasonlóan méltóságteljes direktorok keze alatt. és most visszatért. Valaki mégiscsak volt odafent. kezdett beleunni. véget vetve a nyomorúságának. a partfalon nyíló résben hirtelen egy férfi alakja rajzolódott ki. bérháztulajdonosokig küzdötte fel magát. Csak álmodtam volna.lásnak indult. illetve ezek erkölcseit a teljes züllöttségtől a fensőségig – talán ezért is játszott hatásosabban és mélyebb átéléssel. Megkeseredett. mígnem a folyó mindenestől elnyelte. Többé-kevésbé már egy évtizeddel korábban visszavonult a színpadtól. Nem ismertem senkit. Kiégett. Ifjabbik Harry – ahogyan akkortájt Sir Henryt ismerték – más utat választott: hangjának és testének ifjonti szépségét használta föl mások szórakoztatására. A Cleopatra irányt váltott. ám ehelyett úgy döntött. amit beleveszik a gomolygó füstfelhőbe. mondták róla egyesek. legyintettek mások. akit valaha láttam. aki nálánál jobban ismerte volna a Shakespeare-karakterek teljes sorát az utcanőktől a királyokig. majd felhágott a Királyi Haditengerészet ranglétráján – bár szerette azt sugallni. mint bárki. 22 . Senkit sem láttam. A gyomrom azonnal görcsbe rándult. cserébe Hamlet szeretett és elveszett atyjáért. Sir Henry apja az ivásban keresett menedéket a benne fortyogó harag és bánat elől. láttam a Globe-ot. Ez a választása folytonos ámulattal töltött el. De kicsoda? És mit keresett ott? Mögöttem mélyről jövő nyögés hasított a sötétségbe. Matrózokkal kezdte. míg el nem jutott a színészarisztokrácia soraiba. hogy mozgott? A lépcsősor tetején. hogy így melegedjen bele egy nagy formátumú államférfi szerepébe. Ám akármit is csinált időközben. Mire visszafordultam az elmaradozó part felé. hogy zsarolás útján eszközölte ki előmenetelét –. s ahogy megpördültem. Elutasította a nagyobb szerepeket – a gaz Claudiust és a lóvá tett Poloniust –. a csónakot újra kikötötték a fal mellé. Még egyszer viszszanéztem a lépcsők felé. és szántani kezdte a vizet. hogy szellemként jelenik meg a bemutatómban. az árnyak közt bujkáló alak már eltűnt az éjszakában.

3 A JOBB KEZEM. Roz csak így nevezte. a Globe varázslatos hely volt. Mert akár tetszett neki. és minden emeletet fényes tölgyfa- 23 . Lelki szemeim előtt a Globe éppoly fényesen ragyogott. akár egy háromszintes babaházban. fehérre meszelt. Ha Shakespeare került szóba. Az aprólékos gonddal megteremtett hitelesség sokak szemében persze a giccs netovábbját jelentette. a művészeti igazgatót. favázas házikó. győződjenek meg a saját szemükkel! Megindultunk a nyomában. Az új Globe tervezői igyekeztek a leghívebben megidézni Shakespeare eredetijét: az épületet szó szerint a színpad köré húzták fel. – Egyáltalán nem olyan rossz a helyzet – morogta éppen –. akár a folyóparton pihenő hattyú. miközben kikecmeregtünk a partra. A jó öreg Shakespeare-teabolt. ahogy reményeim minden eresztékükben megroppannak. szinte önmagától. Roz ajándéka most is ott lapult. A köd örvényleni és szakadozni kezdett. Az épület ezerhatszáz fő befogadására is alkalmas volt. Roz nemigen tévedett. A sötétben haladva gondolataim a fölénk magasodó épület körül jártak. felfedve Cyril Manninghamet. ahogy gyorsan közelítettünk a déli parthoz. – Odalett minden. és megláttam a tűzoltóparancsnokot. mint valami izgatott gázlómadár. aki piros sisakot és fényvisszaverő csíkokkal kivarrt kék kabátot viselt. a jókora emelvény a nyolcszögletű. nyitott udvar egyik végében helyezkedett el. Abszurd kép. Dohogva araszoltunk a móló felé. amely úgy zárkózik magába. ahol a szavak különös erővel keltek életre. Jöjjenek. Az udvart körben belülről nyitott karzatok szegélyezték. noha a szél egyre forróbbá vált. a zsebembe tévedt. akár nem. hogy minden rendben volna. A füst és a gőz sűrű ködként telepedett rá a vízre. a tűztől eltekintve is. A köd újra fellebbent. – Odalett! – károgta. amint a rakpartot rója. bár azt azért nem állítanám. és éreztem. Megborzongtam. tudom. és ma délutánig a lábát sem volt hajlandó betenni az épületbe. Sir Henry megtorpant előttem. ezt az egy alkalmat leszámítva. mint mindig – kis.

– Fel kellett áldoznunk minden egyebet – tudatta a parancsnok. a földet az oltóvíz vékony rétege borította. miközben éppoly gyengéden simított végig a fán. mindent. a Globe-ot sikerült megmenteni! Megmenteni? Résnyire tárta a kapukat. majd kiléptem az udvarra. – Bátorság! – markolta meg a vállam Sir Henry. Fejünk fölött úgy pattogtak a szikrák. A pusztulásra készültem föl. 24 . – De azt hiszem. Az északi legendák szerint egy kőrisfa tartja az eget. A színház főbejáratának tűnt. Herkules Oszlopai a koromtól feketén sugároztak. ahogy az építők tehették. amelyek a korlátok mögül tekintettek le az udvarra.. – Az irodákat. A füst szalagokban kígyózott a színpad körül. A Herkules Oszlopainak keresztelt pilléreket faragásuk és festésük egyaránt vörös márványnak tüntette fel. és megtorpantam. mintha csakis márvány. hogy egyesével besorjázhassunk. a vérontás és a szellemek színpadává. mintha csak üvegfalnak ütköztem volna. Mindezt oly egyszerűséggel kivitelezték. és földöntúli szépséggel találtam szembe magam..padok sorával töltöttek meg. mielőtt még Nagy Sándor felégette volna a várost. Vajon hogyan festhet most a színház? A rendőrségi torlaszokból és parancsnoki sátrakból álló útvesztő túlsó végében kétszárnyú kapuhoz jutottunk. hogy Shakespeare festett egét két masszív angol tölgy támasztja alá – nem mintha ezek akár távolról is fákra emlékeztettek volna. jáspis és porfír alkotná. abból az időből. Az ősi druidák templomává. A pusztulását elkerülő színház sötéten fenséges templommá lényegült át. amelybe aranytól csillogó kariatidákat faragtak. a pénztárakat. Amint felénk fordult. s valami okból engem mindig megigézett a tény. Összeráncoltam a homlokom. majd kurtán felém biccentett. leginkább Perszepoliszból származó oszlopoknak tetszettek. akár a bágyadtan aláhulló virágszirmok. elcsigázott arcán büszkeség csillant meg. hogy megóvja a színészeket a naptól és esőtől. E páváskodó pompa fölé ponyvaszerű tető borult. Becsusszantam a kapun. az éttermet. ami még a shakereket is elégedettséggel töltötte volna el – leszámítva magát a színpadot: itt a fa és a vakolat minden négyzetcentiméterét kifestették.

fehér kalap hevert. A földön széles karimájú. az íróasztalomhoz. hogy összeszedjem. és belekapott a lapokba. Akár egy alvó is lehetett volna. azután megtorpantam és éles hangon fölszisszentem.Megégett papírlap úszott felém – félig elszenesedett lap a szövegkönyvemből. belehullottak a vízbe. a háta mögött Cyrillel. amely az oldalára borult. Felszaladtam a lépcsőkön az első karzatszintre. Több papír is hevert az asztal mögött. e szemeket azonban mégsem márványból faragták. sötét fürtök alól. amelyben a szöveget tartottam. – Roz! – kaptam levegő után. Könyveim és jegyzeteim halmokban hevertek körötte. egyszerre üresen és szenvedélyesen. rajta vérfoltokként éktelenkedtek a karmazsinszínű selyemrózsák. A lapok szanaszét szálltak. mert szinte mindet kikezdte az üszök. gyűrűi felszakadoztak. Áthajolt fölöttem. Zölden meredtek rám a fiúsan homlokba hulló. Sir Henry bukkant fel a könyökömnél. majd egy pillanat elteltével felém fordult és némán megrázta a fejét. egy szikra bizonyára idáig pattanhatott. két ujját Roz nyakára préselte. felröppentek a szélben. 25 . amit lehet. Követtem a sorukat. Nem jó jel. a földre hullt. Letérdeltem. A lefűző. Roz meghalt. Valamivel távolabb mintha egy összekuporodott alak feküdt volna a pad alatt. csakhogy tágra nyíltak a szemei – egy szobor élettelen tekintetével.

fahéjszínű bőrrel. Egy pillantást vetett a jegyzeteire. Egy csipeszes írótáblára jegyzetelt. hogy magasabb vagyok Roznál. – Találkoztunk – feleltem színtelen hangon. A képzeletemben éveken át gigászként tornyosult fölém. amint elért a lépcsősor lábához. Sir Henry a saját kabátját is a vállamra terítette. rendőrök. éles vonalú szemöldökét mintha fekete tintával rajzolták volna fel. megfűszerezve némi karibi lüktetéssel és brixtoni daccal. Sinclair forgatni kezdte a lapokat. hogy Sir Henryhez jött. A whisky végigperzselte a torkomat. Bólintottam. akár egy gyermek. Feltételeztem. mint rájöttem. – Én találtam meg Rozt. Hogyan is halhatott meg? Gyengéden. és hozzávetőleg húsz perccel ezelőtt talált rá a holttestre.4 NYÖSZÖRGŐ HANG – félig zokogás. Az alsó karzaton hemzsegtek a mentősök. 26 . – Francis Sinclair főfelügyelő – mutatkozott be. Azon vettem észre magam. a vastag kabát alatt is reszketve. hogy az udvarról a színpadra vezető lépcsőn ülök. Egy BBC-bemondó könnyed. – Ön rendezi a Hamlet-előadást ebben a színházban. immár harmadszor. tűzoltók. Stanley – szólalt meg. majd a látomásaim lassan elenyésztek. – Katherine J. de határozottan arrébb tereltek. aki még most is riadt madárként verdesett. – Igya ezt meg! – Sir Henry kis ezüstflaskát nyomott a kezembe. lépteik locsogva verték föl a padlót borító vízréteget: Cyril volt az. – Kate! – súgta Sir Henry. hűvös baritonján beszélt. – Beszélgettünk. igen. tenyerembe temetett arccal. Közlésnek szánta. egy idegen kíséretében – ruganyos és eleven férfi volt. halálában mégis aprónak és törékenynek tűnt. Két alak kivált a tömegből és felénk indult. nyugat-indiai származásra valló. Az udvar túloldalán fehér leplet borítottak a halottra. – Az elhunyt ma délután felkereste magát. félig nevetés – bukott ki belőlem. hogy itt marad. nem kérdésnek. simára borotvált arccal. Aznap délután döbbenten láttam. miközben átnézte a papírjait. Nem tudtam.

Miss Stanley? – Nem tudom – bukott ki belőlem a hazugság. – Azelőtt talán igen. és a szeme egy pillanatra kikerekedett. hogy elmondja. esetleg szélütést..A férfi felnézett. hogy ma este mindent elmond. Természetesen átadom. És a segítségemet kérte – tettem hozzá. De egyelőre még nem. mondta Roz. – Azt ígérte. – Mit talált. hogy nem festek olyan rémültnek. de a ma délutánt megelőzően három évig nem találkoztunk. Talán szívrohamot kapott. – Mit talált? A zsebemben mocorogni kezdett a doboz. Sinclair tolla megtorpant a papíron. Úgy tűnik. – Miből gondolja? – Roz azért jött. Nem árulhatom el neki. Kaland. Szokatlan egybeesés. hogy egyedül nyithassam ki Roz dobozát. Az ujjaim görcsösen feszültek rá a flaskára. Sir Henry és Cyril felhagytak kettejük külön szóváltásával. Mi történt vele? – Nem a tűz miatt halt meg. át fogom adni. Azután megláttam odafentről a füstöt és idesiettem. és egy pillanatig kettesben maradhassak vele. titok. bár mindez feltehetően csak rutineljárás – felelte. Nem is tudom – nyeltem egyet. és rám meredtek. ebben biztosak vagyunk. bár ő maga nem nézett fel. de nem jött el. Azután újra felém fordult. 27 .. És ami azt illeti. – Jól ismerte őt? – Igen. Csak annyit akarok. Sinclair kérdően vonta fel a szemöldökét. aminek természetesen a végére fogunk járni. amint felismerte a mellettem álló Sir Henryt. Miután szorosabbra vontam magamon a kabátomat és Sir Henry kabátját. Ha bármilyen szempontból fontos lehet. Hogy megismerjem a titkát. A nyomozó közelebb hajolt. talált valamit. és csak remélni mertem. még jóval a tűz kitörése előtt. bizonygattam magamnak. igyekeztem egy féligazsággal palástolni a hazugságot. villant át rajtam hirtelen elszántsággal. azonnal meghalt. A Parliament Hillen kellett volna találkoznunk. visszatérve a körmöléshez. Nem. mint amilyen vagyok. – Nem véletlen egybeesés.

A legutóbbi tűzben is odaveszett valaki. – Így igaz. hogy talált valamit.Sinclair tekintete elsötétült. hogy micsoda. – Sajnálom. de nem engedhettem. Lehet. Sinclair leeresztette a jegyzeteit. hogy nem akartam lemondani Roz ajándékáról.. Sinclair felpillantott. – Önt nagy megrázkódtatás érte. kedden – tettem hozzá. Southwarkban. – Június huszonkilencedikén. – Hallgasson! – mordult rá Sir Henry. – 1613-ban. ám ugyanabban a pillanatban ki is hunyt. június huszonkilencedike. talán gyújtogatás történt. ha hazamenne és lepihenne.. jól tudom? Nem biotechnológiát vagy atomfizikát. Stanley kisasszony. – Nem csupán gyújtogatás. Felálltam és kivontam magam Sir Henry gyengéd öleléséből. A férfi ellenőrizte a jegyzeteit. a nyomában Cyrillel. – Ma pedig kedd van – törte meg a csöndet Sir Henry –. – És nem a Globe-ban – sietett hozzátenni Cyril. majd Sir Henry felé biccentett. hogy 28 . de bármit is talált. mégis úgy véli. és kimért léptekkel elindult. Valami megcsillant a nyomozó szemében. – mondta. – Irodalmat tanított. Talán legjobb lenne. – Az nagyon rég történt – ráncolta a homlokát a nyomozó. – Ez nevetséges! – robbant ki Cyrilből. Álltam Sinclair tekintetét.. – Amennyiben helyes a meglátásuk. Hosszú csend állt be. egyszerre szánakozó és megrökönyödött pillantást vetve rám.. – Tehát Howard professzor azt mondta önnek. – Egyszer már a Globe is leégett – jegyeztem meg. Sinclair megcsóválta a fejét. az aligha lehetett egy gyilkosság indítéka. hogy köze lehet a halálához. méghozzá június huszonkilencedikén. – Előfordulhat. – Kevesebbért is megölnek nap mint nap embereket – állítottam konokul. De nem itt. Miss Stanley. amiről önnek sejtelme sincs. – Az Államokban talán.

lenne még néhány kérdésem. és alig várta. Csikorgó hangon szólaltam meg. hogy ráomlasztották a tetőt a komplexum többi részére. nem pedig a „miért”. Nem figyeltem rá. amelyben csak a „hol” és a „mikor” számít. Ha bármi is akad. kellemes hangon beszélt. biztos lehet benne. Magamba diktáltam némi langyos. Fekete nadrágjában és zafírkék ingére vetett fekete kabátjában a felügyelő Bostonban talán végtelenül lazának tűnt volna. Már közeledtünk a kijárathoz. A folyosó túlsó végében Sinclair nyomozó állt. Sir Henryvel az oldalamon vonakodva követtem a színházba. és eláztatták a zsúpszalmát. ami segíthet tisztázni az ügyet. akár a varjak: körözve és harsányan zajongva. csak elvonulni. hogy megoszthassa velünk a tűzeset részleteit. ami jobban hasonlított folyékony krétára. a mondatot mégsem kérésnek szánta. – Talán mondhatna pár szót a délutáni beszélgetésükről Howard professzorral – indítványozta Sinclair. magyarázta. csak úgy tudták megmenteni magát a Globe-ot. Sinclair megtorpant az udvar közepén. Roz meghalt. nem hagyva más választást. mint teára. csak felgyorsítottam a lépteimet. Minden oldalról a színpad felé rebbentek.a zsaruk valami mondvacsinált mesével szőnyeg alá söpörjék a halálát. A fokozódó hisztéria kiülhetett az arcomra is. Sinclair talán elbocsátott minket. az imént hazudtam a rendőröknek. a színpadhoz közel eső földszinti karzatra. Nem törődtem vele. és már nem kívántam mást. Sir Henry lekísért a lépcsőn az udvarra. mielőtt elmegy – szelíd. hogy megtaláljuk. amikor a hangzavar szertefoszlott. tejes löttyöt. és egyedül nyitni fel ezt az átkozott dobozt. A tűzoltóparancsnok ért oda elsőként. A lángok az irodákban törtek fel. akik a figyelmünkért vetekedtek. és a beálló csöndben valaki a nevemen szólított. Sokkal inkább idézésnek. – Ez még nem jelenti azt. mert Sir Henry hirtelen kiszabadított a tömegből. Tükörképe a lába előtt fodrozódott. hogy gyilkosság történt. – Itt fekszik egy áldozat. – Ha nem bánja. de bőséggel akadtak még. Londonban azonban 29 . Egy fiatal férfi termoszból teát kínált nekünk. ám két neonsárga mellényt viselő rendőr lépett a kapuk elé. mint hogy visszaforduljak.

– Hol kezdjem? – Talán legjobb lenne az elején. 30 . Gyanítottam.még beleolvadhatott a tömegbe. hogy kérdőre vonjon. és veszedelmes még csak megpróbálni is. hogy nem lehet könnyű lóvá tenni. és most nyugtalanul tekintettem a kihallgatás elé. Olyan ember benyomását keltette. aki gondosan leplezi a valódi értékeit. Én pedig ostoba módon kierőszakoltam.

az isten szerelmére! A színpadon mindenki megdermedt. – És a replika! – károgta Sir Henry leplezetlen kéjjel. a színpad karmazsinban és aranyban fénylett. a legjobb barátja épp most tudatta magával. ne Steve McQueenre. azon túl pedig az ellenséges Svédországra tekintenek. A delelő nyári napban. – Ó – mormolta –. A színház világában főbenjáró bűnnek számít. az ausztrál akciósztár. Megálltam a lépcső alján. – Miféle hőségben? – csattantam fel. – Mutassa hát meg – felelte. – Az elmúlt három éjjel mindig ezen az órán bukkant föl a jelenés. amelyek a hómezőkre és a fagyos tengerszorosra. hogy hasonló idvezült atyjához. Kiléptem asztalom mögül. emberek – korholtam a társulatot –. Elég idős voltam ahhoz. amely még a harcedzett férfiakat is rettegéssel tölti el. harsányan. aki Hamlet szerepében remélt drámai színésszé érni. Minden tekintet arra fordult. Bármit is láttak – szellemet vagy démont –. Ez egy kísértethistória. letörölte a verítéket a homlokáról. Jason szeme Sir Henry felé rebbent. – Helsingőr szélfútta sáncain állunk. Pierce. és csípőre tett kézzel mértem végig Jasont. mint angolnak érződött. ahol eddig darvadozott. És éjfélre jár. ügyet sem kel- 31 . ha a rendező játssza elő egy színész szerepét.. hogy tudjam. Jason Pierce. és lekaptattam a három lépcsőfokon át a színpadra. – Ezt hitesse el velem! A jobbomon Sir Henry fészkelődni kezdett a trónuson. – Ebben az istenverte hőségben? Mondott valamit. akár egy viktoriánus bordély. végre egy kihívás. Mr.5 AZNAP DÉLUTÁN a nevetésem verte fel az alsó karzat békéjét. – Stephen Kingre gondoljanak. amely inkább afrikainak.. ahol a karzat félhomályában üldögéltem. majd alattomos kis mosoly áradt szét az arcán. majd két kézzel a színpadba döfte kardját.

de mikor valaki odalökött neki egy kardot. A színpad közepén még ott ingott a leszúrt kard. Álmomból ébredve is felmondtam volna az egészet: Hamlet atyjának szelleme elcsalogatja a királyfit barátjától. Vagyis hát szédítő lett volna az üldözés. elkapta és bólintott. Átvágtáztam az udvaron. úgy remegett a kezemben. Keresztet vetve a látomás felé szökelltem. mert a nevével négy perc alatt eladhattuk az összes jegyet. s nemcsak azért. egészen a pokol kapujáig. irgalomnak minden angyali. és felkaptattam a rövid lépcsősoron a színpadra. – Ijesszen rám! – engedett meg magának egy önelégült mosolyt Jason. Felettünk kongani kezdett egy harang. Jason követett. köpenyben és kámzsában. Jason elvörösödött. ha Jason veszi a fáradságot. Lassan odafordultam. Az ajtónyílásban ott állt Sir Henry. mégis elég fiatal. s ti égi szolgák. Enyhe légáram kíséretében megnyílt a színpad mögé vezető széles ajtó. akár egy hangvilla. miközben gond nélkül kiszabadítottam a pengét. Azonnal őt jelöltem Hamletnek. hogy komolyan vegye a szerepét. egészen a tetőig. – Amikor önnek megfelel. Sajnálatos módon az elmúlt hetekben mást se tett. a fedetlen udvaron és az egymásra épített galériákon. jó mulatság lesz. Ha nem tudom rávenni. ő aligha hátrálhatott meg az enyém elől. az éjféli szellemkirály. – Ó. – Akkor játssza elő Horatiót a Hamletemnek. 32 . – rebegtem. a darabból és általában véve Shakespeare-ből. csak gúnyt űzött a szerepéből. Jól ismertem a jelenetet. menet közben hátrakötve a hajam. Horatiótól. hogy valódi érzelmeket jelenítsen meg. – A nézőknek érzékelniük kell a veszélyt – közöltem halkan. aki elvakkantotta magát. A stáb többi tagja fütyülni és kurjongatni kezdett körülöttünk. Vetettem egy pillantást az ügyelőre. Én elfogadtam a kihívását. hanem mert kivételes tehetséggel elegyítette a kirobbanó indulatot és a megnyerő bájt. most őrizzetek. Én magam koreografáltam a szédítő üldözést az egész színházon át: keresztül a színpadon és a karzaton. és végigűzi a fagyos sáncokon.lene vetnem Pierce gesztusára. az egész darab önmaga paródiájává hullhat szét. Sir Henry! Sir Henry felemelkedett és eltűnt a színpad mögött. amikor megragadtam a markolatát. hogy azt gondoljam.

amelyek ugyanilyen hirtelen ki is hunytak. Kezdetnek megteszi. Jason azonban utamat állta. hogy nagyon is komolyan veszi Horatio szerepét. hogy Jason kivont karddal állja el a kijáratot. lebuktam a karja alatt. – Könyörögjön az irgalomért! – mormolta Jason vaskos ausztrál akcentusával. az alsó karzat padsorain táncolt. Előrelépett. míg végül az egész színház megtelt szentjánosbogarakként villódzó fényekkel. Ajka önelégült vigyorra húzódott. és hirtelen 33 . Legalább valamit komolyan vett. és megláttam: egy szinttel feljebb fénypászma rebbent az árnyak közt. Jason máris utánam vetette magát. megéreztem a mellvédkorlátot. hogy a színpad alól egy elkínzott lélek nyögése törjön elő. – Ne tedd. Azután egy másik. és három lépéssel az alsó karzaton teremtem. Követtem a középső karzatra mutató ujjakat. majd átvágtam az udvaron. Megpördültem. Egy pillanatra annyira beleéltem magam a szellem utáni hajszába. mely a tükrön megcsillanó napfényt idézte. Közeledtünk a jelenet végéhez. Az első páholyt üresen találtam. amint a kard csörögve lehullt az udvar közepére. hogy vad tekintettel nézzek végig a színházon. A fények megrebbentek a karzat végében. amelyeket Cyril unszolására mindenki Főúri Páholyoknak nevezett. az ülések között. Előreléptem. Acél sikoltott acélon. és azt láttam. Odalent a stáb riadt madárrajként rebbent szét. A szellem sehol. hogy felkapjak a lépcsőkön és végigrohanjanak az első szinten. A jelenet nagy részében a szellemet éles fénycsóvával helyettesítettem. Ha teheti. azután egyetlen éles csuklómozdulattal kicsavarta a kardot a kezemből. Visszafordultam. uram! – erős szorítást éreztem a vállamon. hogy a pengéjével lecsapjon az enyémre. a szellem eltűnt s a kapuszárny döngve bezárult. és megkerültem. Végigrohantam a folyosón. Pokol és kárhozat. Ahogy hátrafelé araszoltam. Akár a másodikat. ami azt sugallta. és egy újabb.Mielőtt elértük volna. – Elég lesz. Kiáltás harsant az udvaron. meggátol abban. hogy a szellem után vessem magam. Fürgén félrecsavarodtam. Az átforduló penge megvillant a napfényben. Kitörést színleltem. Az épület szemközti oldalán fény csillant. ha letérdel előttem. Kárhozat. Akárhol felbukkanhatott. Ott is volt. – Fogadj szót – mordult rám –: nem hagyunk. a színpad lépcsői felé rontottam. hogy el is feledkeztem róla.

Egy pillanatig azt hittem. de most ez is hihetetlenül szédítőnek tűnt. miután összevissza ugrándozok. és alighanem az arcom is koszos. Csak egy emeletnyi magasságban jártunk. Jason zihálva torpant meg. lánckesztyűs kezében kivont kardjával. – Úgy fakad. mint csöndes eső a mennyből. Én is arra fordultam. Előrehajoltam és elengedtem magam. – Ilyen az igazi Hamlet – mosolyodtam el. – Eszedbe jussak – sustorogta a hang szárazon. mint egy nyavalyás Batman? Leengedtem a kardomat. mintha csak falevelek 34 . A karzat túlsó végében Sir Henry állt. Amint én is felkapaszkodtam a nyomában.lerogytam. hogy megküzdjek a pillanatnyi szédülettel. – Mégis. hogy elment az a maradék esze is! – bömbölte. Jason keresztülvágtázott a színpadon. és megváltozott az arckifejezése. a falhoz erősített létrán. a nadrágom az egyik térdén felfeslett. átvetettem a lábam a korláton. hogy előadjam a lenni vagy nem lenni-t. a kard hegye arasznyira lehetett a hasától. Mögöttem egy sötét alak vált el a díszlettől. Értetlenül fordultam felé. hogy az ingem nyirkosan tapad a vállamra. – Tudja. mit mondanak az irgalomról A velencei kalmárban? – Az irgalom lényege nem a kényszer – vágta rá. – Nekem jobban tetszik a következő sor – mondtam. azután vetett egy pillantást a háta mögé. annak túlsó végébe űzve Sir Henryt. majd megállásra késztetett. rám fog rontani. Az ökle görcsösen megfeszült. Leporoltam magam és követtem. Megragadtam a markolatot és megpördültem. nemde? Lehet. de hogy az ördögbe várhatja el tőlem. – Magának aztán elmentek otthonról. Félúton azonban valami – egy hang? egy illat? magam se tudtam – lassításra. hogy szívesen röpköd a karzatok között. Jason leugrott utánam. és amilyen könynyedén csak tőlem telt. Kate Stanley. mi a megveszekedett istent képzel? – Hogy érti ezt? – éreztem. – Úgy értem. – Én másként gondolom. majd az udvar közepén heverő kard felé kaptam. míg a másikat felénk nyújtotta és intett vele. Jason bősz indulattal vette vissza a szerepét: átsprintelt az udvaron és felmászott a színpad mellett. Három méterrel lejjebb értem földet.

. – A Kárhozottak Úrnője – mordultam fel. – Pokoli egy belépő – replikáztam –. Roz önfeledt. és szorosan magához ölelt. Még ha Jason üldözte is. – Nevezhetsz akár az elmúlt karácsonyok szellemének is. Stanley kisasszony. – Ezt mondta – védekeztem erőtlenül. – Annak kell lennie – vont vállat. ahogy a partot mosó hullám gördül le a szirtről. – És persze nyilvánosnak. miközben némán átkoztam magam. hogyan sikerült Sir Henrynek ilyen fürgén átverekednie magát a színpad mögötti labirintuson. – Ilyennek kellene lennie Shakespeare-nek? – kérdezte kajánul. ha Howard professzor nem is mondta meg azonnal. kedvesem. hogy ne mondhass nemet az ajándékomra. egészen a túlsó oldalra? Sápadt kéz nyúlt felém. Nem Sir Henry volt az. – Akárcsak a görögök – fogadtam mereven az ölelést. azért csak van róla valamilyen sejtése? Egy pillanatig erős kísértést éreztem. – Még megtehetem. Azért jöttem. hogy megajándékozzalak. Hanem Roz. hogy a zsebembe nyúljak és átad- 35 . – Ajándékára? Hunyorogni kezdtem. miközben engedte földre hullani a kámzsát. a Bárd Úrnője. – Ijesztőnek? A karzat túlsó oldalán Sir Henry és Jason lépett ki újra a színpadra. mit fedezett fel. majd a kámzsa hátracsúszott. mi lett a trójaiakkal. mélyről jövő kacajra fakadt.. Úgy engedett el. – Pokoli egy munkahely – nézett körül elismerően.zizegtek volna a köveken. – Vagy ahogy a legtöbben ismerik. – A színpadon Rosalind Howard. harvardi Shakespeare-professzor – közölte Sir Henry a társulat kedvéért. – Azután nézd meg. – Nos. még tőled is.

ha valaki fontos információt hallgat el. ha a rendőrség – és ez a rendőr – mohón várja.. Felizzott bennem a rettegés. – Ebben az országban. amelyen Sir Henryvel ültünk. Vigyázz rá. Búcsú nélkül. Ha az ajándékra vigyázni kell. mi van a dobozban. már tudhatnám. ha hagyna egy kis időt.. amilyen hosszan csak szeretné – de már elment. – Egyetlen különálló tűszúrás nem is utal arra. hogy ijedten pattantam fel. Egyszer s mindenkorra megszabadulnék tőle – tőle és Roztól. – Találtunk egy tűszúrást. Összefűzte az ujjait. Hozzám fordult. miközben a tekintetem fürkészte. de nincs. bűncselekménynek számít. és ezzel hátráltatja a nyomozást. és folytattam a hazudozást. – Roz nem élt ilyesmivel. – Szeretném. majd felém fordulva hozzátette: – És rendkívül hálásak vagyunk az együttműködésért. minden magyarázat és mentség nélkül. – Akkor mire utal? – tette fel a kérdést Sir Henry. hogy igen komolyan vesszük Stanley kisasszony feltételezését – mondta. Sinclair pedig nem biztos. Újra a szeme közé néztem hát. hogy kinyissam. 36 . Nem maradt utána más. Most bármit megadtam volna. Van valami. Bizonyos szempontból igazat mondtam: tényleg nem tudtam. hogy megfelelő gazdája volna a titoknak. – simított ki egy ráncot a nadrágján. – Nem tudok többet. Az ökle olyan erővel csapott le a padra. – Fogalmazzunk úgy. mondta. Stanley kisasszony. hogy beszélhessek vele. ki volna alkalmasabb erre a rendőrségnél? Főként. Igaz. A férfi felsóhajtott. és engedjem. hogy élt volna vele. Végérvényesen és maradéktalanul eltávozott. csak egy parancs. Stanley kisasszony. Aznap délután leráztam Rozt. hogy kapjon tőlem valamit? Roz mégsem a rendőrökhöz fordult. jó tanács nélkül. gondoltam ingerülten. hogy meghallgassam. – Sajnálom – mondtam fennhangon –. amit nem árt tudnia. Tűszúrást? – Képtelenség! – harsant fel Sir Henry. hogy magához öleljen. ha őszinte lenne velem. szidtam magamban Sinclairt.jam a dobozt. Sinclair tekintete átsiklott Sir Henryre.

– Most már elég! Sinclair összeszorított fogakkal meghátrált. – Ne nyilatkozzanak az újságíróknak. – Ha bármi akad. fogadkozásnak tűnt. – Akkor még egyszer meg kell kérnem. egyetlen tüntető kézmozdulattal elbocsátva mindkettőnket. hogy kikísérjen. hogy rendelkezésre álltak. 37 . Ezúttal sokkal inkább fenyegetésnek hangzott. hogy mondjon el mindent. Már-már elértük az ajtót. Amikor először hallottam. amikor Sinclair még utánam kiáltott. amelyben igen komoly nyomozást folytatunk! – olyan közel hajolt. de egyelőre köszönöm. hogy éreztem leheletének borsmentaillatát. Sir Henry megragadta a könyököm.Ráadásul egy gyilkossági ügyben. – Érthetően fejeztem ki magam? A szívem a torkomban dobogott. ami segíthet tisztázni az ügyet. hogy meg fogjuk találni – ismételte. Mindkettőjükkel beszélni akarok még. biztosíthatom. és ne hagyják el Londont. Sir Henry felállt mellőlem. Némán bólintottam.

a várost súlyosan és áthatóan ülte meg a halott tűz maró bűze. hogy vigyázzak rá. ám ennek ára van. belevágtunk a nagyváros forgatagába. hogy szétkergesse a felhőket az égen. – Ezt ma délután adta nekem a színházban. – Egy titok mindig ígéret – jegyezte meg halkan –. Mennyit sejthet? Mennyire bízhatok meg benne? Roz megbízott – igaz. és borús tekintettel méregetett. kedvesem. hogy egyedül menjen haza. A Waterloo-hídról vetettem egy pillantást a Millennium felé. Miután az autó lehúzódott. Azután már átértünk a hídon. minél gyorsabban haladjunk át a szűkös utcákon. megengedheti-e magának. – Highgate – szóltam előre a sofőrnek majd azt vettem észre. hogy egyedül maradjak és kinyithassam? Feltámadt a szél. 38 . Ma este aztán nem! – határozott mozdulattal becsukta az ajtót. Arra kért. és azt kívántam. amit a dobozba rejtett. – Készséggel felajánlom a segítségemet – tette hozzá –. a zsebembe nyúltam és előhúztam a dobozt. Mennyi időnek kell még eltelnie. Mielőtt még meggondolhattam volna magam. hogy Sir Henry is mellém telepszik. a távolban arany csipkeként fénylett a Parlament és a Big Ben. – Megengedhetem magamnak? – Attól függ. és beültem. Vetettem rá egy pillantást. hogy megossza vele a titkot. Előredőltem az ülésen. Balra a London Eye kék acélkereke forgott rezzenéstelenül. Tiltakozni akartam. ahol még most is hemzsegtek a bámészkodók. nem annyira.6 KISIETTEM A SZÍNHÁZBÓL a tűzoltóautókkal és rendőrségi furgonokkal telizsúfolt mellékutcába. Egyre feljebb kapaszkodtunk a Londont északról övező dombok taréjára. arcon csókoltam. ahol Sir Henry hívott egy taxit. Sir Henry kényelmesen hátradőlt. azután a taxi útnak is indult. de ő felemelte a kezét. Türelmetlenül forgattam Roz ajándékát a zsebemben. de éppúgy lehet börtön is. hogy őszinte legyen. – Hallani sem akarok arról.

Vagy arra gondol. amely mindent. – Nem rémlik. Ugyanúgy. virágokkal megfestve és filigrán aranyba ültetve. Megvizsgáltam az ékszert. pedig a mítoszokban és régi mesékben az efféle ajándékok mindig átkot hoztak magukkal: a piros cipellő. ám csak szórakozottan felvonta a szemöldökét. Neked ihol a ruta. Felsóhajtott. Odabent fekete borostyánkő feküdt. ha kinyitom. hogy bárki is viselte volna. Nem hinném. majd lassan a padlóra hullt. Egy pillanatig azt hittem. kikapja a kezemből. bár ódivatú ékszer volt. hogy magát is meg akarta óvni ettől a titoktól? – Azt mondta. kedvesem. alapjaiban változtatja meg a dolgokat. Fekete szaténba burkolt dobozka feküdt a térdemen. követnem kell. Roz semmiképp. irga- 39 . Egy sivatagban nőttem fel. Képtelenség. – Mi ez? – kérdeztem hangosan. amint a takaros és érintetlen csomagolást tanulmányozta. – Árvácskák? Százszorszépek? – csóváltam a fejem. – Figyelemreméltó önuralom. bárhová is vezessen. – A halál. A mi virágaink nagyon mások. Egyetlen rántással feltéptem a csomagolást. Nézze – egy százszorszép. Értettem a célzást. hogy megmutassa őket. – Még egy ígéretet is? – Még egy átkot is. – Rozmaringszál és háromszín ibolya. vasárnap úgy hívhatjuk. Mi a nyavalyát értett azon. bárhová vezet”? Sir Henry a homlokát ráncolta. – Azt mondanám. egy melltű – felelte Sir Henry.. és néhány hervadt ibolya is. Sir Henry. Gúnyosan trójai falónak neveztem Roz ajándékát. Óvatosan felemeltem a fedelét.. Ophelia virágai! – előrehajolt.Sir Henry elnézte az utcai lámpák fényében csillogó dobozt. vagy egy érintés. Gyönyörű. – Biztosan felismeri a virágokat. Az aranyszínű papír felrebbent a levegőbe. hogy „kövessem. És ruta. Én még annyira se. még az élőket is halott arannyá változtatja. aki fiatalabb a nagymamámnál. futott át az agyamon. ánizs meg galambvirág. ebből nekem is egy kicsit. – Ezek mind a Hamletből valók. amely sosem hagyja abba a táncot. ahogy Roztól is. Megérintettem az ujjammal.

– dőlt hátra Sir Henry. – Hajtson tovább – suttogtam. Mi lehet az? Talán egy fontos üzenetet szőttek be a százszorszépek és az ibolyák közé? Az ékszer megátalkodottan hallgatott. Az utca felőli szoba. majd óvatosan végigtapogattam a filigrán munka peremét. Felhorkant. a taxi lassított. mint inkább annak a hiánya: ember formájú fekete lyuk. a szürke kőből épült viktoriánus otthonok közé. Egész délután balsejtelem gyötört. – De hát. Minden nagyszerűsége ellenére morbid kor volt.. A félelem fagyosan kúszott fel a torkomon... Rákanyarodtunk az utcámra. hajnali kettőkor nem járt itt más. majd megállt. a tömjén és mirha brit megfelelői. csak a szél az utcasarkokon és a fák ágai között. Amint megérkeztünk. Az utca végében kísérteties függönyök rebbentek meg egy nyitott ablakban az éjszakai szélben. ám ezen fölül izgatottságot is éreztem. mondta. az ezüstösen fénylő kövezet felett. Gondolja. A környék még a nyári délutánokon is London legcsendesebb részei közé tartozott. Ráakadtam valamire. amelyek egy-egy fiatal nő halálára készültek. mit keres itt. Az ablak és a szélben fodrozódó függöny mögött egy árny rejtőzött.. Aznap este már másodszor láttam ezt a sötétségnél is sötétebb sziluettet – nem is annyira ember. A viktoriánus kor népszerű jelképei az olyan ékszereken. A kérdés csak az. döbbentem rá. Az én lakásom. – Hajtson! 40 . a második emeleten. – Ez itt egy viktoriánus kori temetési bross. talán előre megérezte. hogy meg fog halni? Megcsóváltam a fejem.lomfű. Nem hagytam nyitva azt az ablakot. – Irgalomfű! A halál és az őrület virágai.

Amíg Sir Henry a szalonban őgyelgett és az itt-ott elhelyezett Laliquekristályokat tanulmányozta. és a kezemben tartott brossra meredtem. Puha karosszékekkel és szófákkal teli kis szalonban foglaltunk helyet. Lehetséges. Követtem félrerebbenő tekintetét. ha csak másképp nem óhajtja. önökkel kapcsolatban azonban nem fog megtudni semmit. – Ma este mit tehetünk önért? – Egy diszkrét helyre lenne szükségünk. Álmodtam volna az egészet? Az ujjaim megfeszültek a dobozban pihenő brosson. amikor kedve tartja – közölte Talbot színtelen hangon –. s a visszapillantó tükörben elkaptam a taxisofőr kíváncsi pillantását. hogy ismét üdvözölhetjük szállodánkban – hajolt meg a férfi. Ezúttal is megtörtem volna a csendet. – Mégsem akar hazamenni? – kérdezte a taxis. én megálltam középütt. amelynek a padlóját fekete-fehér sakkmintás márványkockákból rakták ki. Ha az árnyak közt bujkáló férfi bejutott a lakásomba. – Visszatérhet. holdfény csillant az ablaktáblákon. – Örülök. akivel az imént érkeztünk. A taxis. kissé tolakodónak bizonyult. – Claridge’s – szólt előre Sir Henry. A Claridge’s-nél Sir Henry kifizette a taxist. Amint találkozott a tekintetünk. de Sir Henry ismét 41 . Amint rágördültünk Mayfair szélesebb útjaira. Megráztam a fejem. ha lehetséges – felelte Sir Henry. kisegített a kocsiból. A függöny eltűnt. sehol sem lehettem biztonságban. a férfi sietve előreszögezte a szemét. A szálloda főportása aggodalmas arccal sietett elénk.7 AZ UTCA VÉGÉBŐL visszanéztem. – Jó estét. – Akkor hová? – tette fel a kérdést. Odabent nem mozgott árnyék. – Nem. ám ő alig észrevehetően megcsóválta a fejét. szóra nyitottam volna a szám. – És egy még diszkrétebb sofőrre. hogy visszatér. Talbot – köszöntötte Sir Henry. Szorosabbra vontam magamon mindkét kabátot. és beterelt egy Versailles-t idéző tükrös előcsarnokba.

miképp történhetett – bólintott Sir Henry mély megelégedéssel. mégsem tudtam lerázni magamról a balsejtelmet. amikor fények villantak mögöttünk. Úgy tudom.csak a fejét rázta. így cikkcakkban haladtunk végig Mayfair utcáin. és egy másik kocsi kanyarodott ki az útra. mielőtt beült az autóba. elsuhantunk a Berkeley Square mellett és kifordultunk a Piccadilly Circusre. – Nem is értem. Miközben útnak indultunk. a sötét és kihalt Knightsbridge-en vágtunk át. Miután megkerültük a Hyde Park Cornert. – Ma este már nem fogja háborgatni önöket. mintha maguk a fák is mohón kapnának az autó után. amelyek alapján azt a téves következtetést vonhatta le. uram! – Talbot gyengéd mozdulattal betette mögöttünk az ajtót. hogy valami szörnyű dolog kelt életre a sötétben. hogy valamit a kocsijában felejtettünk. s végül elértük Kensington fasorokkal szegélyezett útjait. ahol egy sötétített ablakú autó várakozott doromboló motorral. fagyos hullámaival ostromolta a fejemet. Talbot arcán titokzatos mosolyjátszott. a hátsó személyzeti ajtón kilépve a kis garázsig. az egyik lakosztályunkban. Néhány perc elteltével Talbot ismét fölbukkant. Az utcák mindenfelé kihaltnak látszottak. Tudomására hoztam néhány tényt. Sir Henry londoni háza felé tartottunk. hátrapillantottam. hogy végigkísérjen bennünket egy folyosón. Sir Henry ezúttal rendszeres időközönként új utasítást adott a sofőrnek. a másik kocsi azonban nem tágított mögülünk. A pánik. azt állítva. kavicsos felhajtóra. a félelem annál erősebben munkált bennem. hogy a taxis csakugyan visszatért. – Sok szerencsét. hogy önök nálunk töltik az éjszakát. Úgy festett. majd hirtelen jobbra. abban a pillanatban feltört belőlem. Minél inkább eltávolodtunk a hoteltől. míg végül bele nem veszett az éjszakába. míg végül már úgy tűnt. görcsösen kapaszkodtam az ülésbe. Zakatoló szívvel. miközben a hátsó lépcső környékén ólálkodott. véletlenül magára zárta az egyik takarítóhelyiség ajtaját. Kis híján elértük Sir Henry házát. A szállodaportás mozdulatlanul állt. kipattantam az autó- 42 . Balra fordultunk. bár zsibbadó ujjaim már semmit sem éreztek. ahogy távolodtunk. amely ellen egész este küzdöttem. egyre kisebb és kisebb lett. Végül ráfordultunk egy rövid.

A taxis csakugyan tudta a címem: lassított. szemközt az értetlen komornyikkal. azután az ajtó döngve becsapódott. amíg le nem huppantam a másik szék peremére. hogy mindez fel sem tűnt.. Meglepetten fordultam felé. hogy minden ajtó és ablak megfelelően zárva van-e – hallottam Sir Henry hangját. mielőtt még megálltunk volna. A könyvtár az emeleten nyílt.. Nem mondta meg a taxisnak sem az utcát. hogy szaglásszon utánunk. és én bevetettem rajta magam. S nem egy szellem fizetett a taxisnak azért. Egyenesen a tűzhöz léptem. ahogyan én sem. Sir Henry felém nyújtotta az egyik poharat. A hangja pedig eltelt – mivel is? Csalódottsággal? Izgatottsággal? Félelemmel? Mégsem akar hazamenni? Annyira eltöltött a rettegés. Csak egy futó pillanatra láttam az úton elsuhanó féklámpákat. kedvesem. – Hisz ön a szellemekben? Sir Henry kényelmesen elhelyezkedett az egyik karosszékben. ellenőrizze.ból és rohanni kezdtem a ház felé. Lassan addig hátráltam. – Nem egy síri szellem szúrta meg Rozt. puha. – Ha megkérhetem. – És élesítse a riasztórendszert. – Ezért ültünk másik autóba a Claridge’s-nél? – A mindentudás – töltött Sir Henry a konyakból – Isten kiváló tulajdonsága. kis híján meg is állt a házam előtt. Megborzongtam. zöldellő motívumaival díszítve. Azután a könyvtárba kérnénk a konyakot – a Hine Antique tökéletes lesz. Barnes a kis asztalra készítette a konyakot és a két öblös poharat. Ő mégis tudta mindkettőt. sem a házszámot. ám mindenki más esetében gyanút kelt. 43 . tölgyfapolcokon. borvörös kárpitokkal és William Morris vad. A nagy bejárati ajtó feltárult. A fény márvány mellszobrokon. Barnes. a nyomomban Sir Henryvel. – Volt valaki a lakásomban. Két mély karosszék várakozott a kandalló előtt. bőrkötéseken és aranyozott gerinceken pihent meg. Zihálva álltam meg Sir Henry házának pompás előcsarnokában.

aki előtt a taxisnak felelnie kell a kudarcért. és megmozgatta benne a borostyánszínű folyadékot. Két tenyere közé fogta az öblös poharat. – A rubinvörös cipellő talán alkalmasabb hasonlat lenne. – Ez áll benne. azután belekortyolt az italba. igaz? Ön szerint hogyan kellene követnem? Sir Henry elmosolyodott. Ami arra utal. hogy kell lennie egy megrendelőnek is.– Valóban? Nos. az alján egyetlen lyukkal. mely oly régóta fekszik eltemetve kedvenc jakobiánus magnum opusunkban. Kate. A lyuk felett néhány kézírásos sor. A taxis csak a küldönc volt. annak konyakot kell inni. felolvastam a sorokat: Gratulálok. amilyen csavaros eszű gazfickó volt.. hogy viseli. nem lep meg. kedvesem. hogy a kötelező áhítatot feledve felszínre hozod a lappangó igazságot. mint a sárga út. Kedvest a kedvesnek: R – Jakobiánus? – ráncolta a homlokát Sir Henry. – A vörösbor a fiúk itala. Mialatt Sir Henry a hajtókámra tűzte a brosst. Bízom abban. hogy nem tudja kézbesíteni a küldeményt az elvártak szerint. Belém nyilallt a fájdalom. krémszínű kartonból. – Nem teljesen úgy fest. felpörgött a levegőben és a tűz felé vitorlázott. Samuel Johnson írta ezt. hogy nemsokára a nagyközönség is osztozik a csodálatomban. nem a megrendelő. Valakinek. Makrancos Kate. Szabad? – ahogy kiemelte a brosst a dobozból. téglalap alakú kártya volt. Talán azzal kellene kezdenie. a portói a férfiaké. de aki hős akar lenni. amint felismertem Roz kézírását. és egész testével felsóhajtott az élvezettől. efelől semmi kétség – mélyet fújtatott. És a legmélyebb csalódottsággal vette tudomásul. 44 . Kis. Vessünk csak még egy pillantást arra a brossra! Elővettem. – Veszélyben van. kimenekítette a veszélyből és letette a kezembe. Sir Henry felpattant. egy kártya libbent elő.. Ártatlanul lapult a dobozában.

a férfi és a nő különbözőségét. – Van itt még valami. Roz azonban mérhetetlen szakadéknak látta – éppoly nyilvánvalónak. Éppúgy nem követhetett el ilyen hibát.. Othello. – Ez az! – jelentette ki Sir Henry. Feltartottam a kártyát a fénybe.. Lear. mint a Nap és a Hold. Akárhogy is. amikor a „szűz királynő” már megállíthatatlanul hanyatlott végzete felé. abban biztos vagyok. a sorpárok között vonallal elválasztva. A vihar. vagy a tulajdon fejét a kezével. – Itt a jakobiánus magnum opus. Nem volt kedvence? – Nem tudok róla. Shakespeare akkor írta. ahogy a bátyját sem tévesztette volna össze a nővérével. De honnét származik? Nem a Hamletből. amelyet Roz vélhetően említ. a Jakab latin megfelelőjére. nem Jakab-kori. hogy örökösének nyilvánítsa Jakab unokaöccsét – vagy bárki mást. Erzsébet idején keletkezett: az utolsó s egyben a legnagyszerűbb az Erzsébetkori darabok közül. Sir Henry sorolni kezdte Shakespeare Jakab-kori darabjait: – Macbeth. De mért nem várja különb fegyvered az Időt.Utalás a Jacobusra. kék ceruzával lejegyezve. A legtöbb ember számára a Jakab-kor és az Erzsébet-kor közti különbség érzékelhetetlenül jelentéktelen. és a Shakespeare mellszobra fölött uralkodó magas 45 . ezt a véres zsarnokot? – Legyen hát e könyv a szónoklatom s hangos keblem néma hírnöke. bár kétségkívül megfelel a magnum opus követelményeinek. csakhogy a Hamlet. az ajándékhoz tökéletesen illik. Shakespeare pályafutásának második felében Jakab király uralkodott Anglia felett. Ez rendben is volna. – A végén visszatér a Hamlethez – tűnődött el. Gertrud virágokat hint Ophelia sírjára. – Kedvest a kedvesnek. A lap aljára Roz amolyan költői utóiratot szerkesztett: négy sort. Sir Henry felpattant. gondoltam. – Shakespeare. A sorok után kutattam az emlékezetemben. miközben konok módon megtagadta.

itt is van! Előhúzott egy karcsú kötetet. Letettem a kártyát kettőnk közé az asztalra.. – De hiszen ez eredeti. Hangosan fölolvastam az első két szót. Első ízben nyomtatva Londonban G. A költő természetesen Shakespeare.. pedig valódi nagyságuk csak azután tűnik elő. a Fekete Hölgy és a Költő. – Nem mintha számítana a véleményem.könyvespolchoz sietett. ha egyetlen történetté fűzzük össze őket. kisimítottam a vastag és ruganyos lapot. hogy Önéletrajz rébuszokban – vélekedett Sir Henry. – Inkább illene hozzá az a cím.-nek ajánlva s rábízván az eladását William Aspley-re 1609. amelyeket rendszerint önálló kis ékköveknek szokás tekinteni – Roz idézete közülük kettőből származik –. a negyedik kötet. Fantasztikusan sötét mese bontakozik ki a sorokból: az Aranyló Ifjú. Döbbenten néztem fel. – SHAKESPEARE SZONETTJEI. cikornyás mozdulattal az ölembe ejtette a könyvet. – Mondhatni. A lap tetején kerubok lovagoltak virágfüzéreken. sötét lelkű ágyasának karjaiba? 46 . T. Igen. a maga nemében valóságos magnum opus. nem a Hamletből való – futtatta végig ujjait a kötetek gerincén. Miután visszatért a tűzhöz. de ki lehetett az ifjú. – Nem. – Fentről a harmadik polc. amelynek sötét bőrkötését aranyozott minták díszítették. felütöttem a könyvet az első oldalon. amelynek színe a kávéba olvadó fagylaltét idézte. Százötvennégy költemény. Eld kiadásában T. A figyelmemet ismét a könyv felé fordítottam. – Méghozzá Jakab-kori eredeti – Sir Henry tekintete pajkosan csillant meg. Nem láttam címet a borítón. amelyek akár sárkányok is lehettek volna. tanulatlan gyermekem. és miként került Shakespeare sötét hajú.

szemcsés üledékként telepedett vissza a helyére. – Nem szívesen mondom ezt.. siralmas jellemrajz. majd hirtelen megállt. baljós világa ez. hogy valóban létezett. Tovább lapozott.. miközben annyit sem képes kimondani a kedvesének. és átpörgette az első lapokat. – Szeressen valakit. igen! – bökött rá a költeményre. – A tizenhatodik szonett. Egy farönk beleomlott a zsarátnokba. féltékenységgel. a szó. hogy olvasd a könyveim? Legyen hát e könyv a szónoklatom s hangos keblem néma hírnöke. hogy csak úgy képes védekezni mézes-mázos szavú vetélytársa ellen. Miféle ember képes papírra vetni a Romeo és Júliát. így maradjon örökké fiatal.Úgy éreztem. amely az elviselhetetlenségig fokozódott. Ha jobban belegondol. mint. és szüljek egy rakás répafejű Kate-et? Sir Henry előrehajolt. jobban vágyik rád. A gyermekek útján viselünk hadat az idő ellen. – óh. A 47 . A kétely finom. és miért tagadja meg ezt tőle az ifjú? Megcsóválta a fejét. s heves vágyakozással telt el.. mintha az egész ház feszülten inná a szavait. szív és jutalom. hogy szeretlek? Olyannyira nem. ha nem tudná. ezt a véres zsarnokot? Roz vajon érezhetett így maga iránt? Kis híján kiköptem a konyakot. – Valamiféle pátosz is eltölti őket a színpad korosodó királynője iránt – tette hozzá Sir Henry maró öngúnnyal. Erre vonatkozik az első idézet. amely többször s többet kért. Elvette a könyvet. de a második idézet. árulással. – Miért esdekel a költő az ifjúnak. és alkossa újra magát. – De mért nem várja különb fegyvered az Időt. házasodjak meg. Hangja betöltötte a szobát. hogy nemzzen gyermeket. A mítoszok borongós.. – Úgy érti. – Hol is van? Á. mielőtt lassan elenyészett. – Ezek a szonettek teli vannak szerelemmel. amelyet csak még igézőbbé tesz. ha azért könyörög.

– Igazi tragédia. A számok a fontosak. Még mindig nem értem. hová jutunk ezzel. amit én.. S. – A magnum opusról. Még most sem igazán értem. Itt van – emelte magasba Lord Henry a könyvet. – A tizenhat és a huszonhárom? Megfordítottam Roz kártyáját.. A konyak perzselni kezdte a torkomat. még mindig Shakespeare-ről beszélünk? – És az ő Jakab-kori művéről – bólintottam. – Az 1623-as Első Fólió. – Huszonhárom. – olvasta Sir Henry hangosan. egyetlen szonettbe sűrítve – bólintott Sir Henry. és szerzőjük máris magába zárkózik. A szonettek számai.. – Alkosson dátumot a számokból. – Uramisten! – nyögött fel Sir Henry. amely magába foglalja minden művét. 1623-ból. Az Úr valamelyik évében. legyenek bármily csodálatosak. hogy fejjel lefelé lássa.... – Mit mondott? – Máris magába zárkózik. – Anno Domini.? – Nem. – Alig huszonhárom költemény. – A. – Tizenhat és huszonhárom. második tagjának gondoltunk. takaros a-nak bizonyult. amelyet mindketten a P. Ugye. D. Szomorúan néztem az asztalon fekvő kis kártyára. A szám. – Vissza a múltba – feleltem kurtán. hét évvel Shakespeare halála után járunk. Azon túl. és az utóiratra mutattam.. 48 . – Látja az írást az alján? Ahogy ő is észrevette. – Nem a szavak számítanak – keltem hirtelen életre –. hogy hat – nem.bross nem több – egyszerű ajándék.. ráncokba húzta a homlokát: a kivehetetlen betű. amelyet egy d betű követett.

A régi barátok és patrónusok 1623-ban. méltatlannak még arra is. hogy felemelje a szerzőt a színház lármás és közönséges világából a költészet éteri magaslataiba. ezért nem kíméltek sem pénzt. – Az Első Fólió az egyik legértékesebb és legáhítottabb könyv a világon. sértőnek találom a hitetlenkedését. elázott és hiányos példány nemrég százhatvanezer fontért kelt el? Hitetlenkedve csóválta meg a fejét. Gondoljon csak bele: egyetlen régi könyv tízszer annyiba kerül. egyszersmind elegáns bosszút vegyen Shakespeare ellenségein – mindazokon. Tudta. Lehet. nem egy újabb példányt –. ötmillió dollárt kapott érte. hogy Shakes- 49 . ha Shakespeare gondolatai valamiképp utat találtak az amerikai kongresszus előtt elhangzott beszédekbe.8 EGYMÁSRA MEREDTÜNK. a Fóliót. miért nem adta el és vonult vissza a dél-franciaországi villájába? Miért fordult magához? – Nem tudom – feleltem. hanem valamit a szövegben. és arról. Roz mindig is híres volt enciklopédikus tudásáról. nem Rozról. A nyomdából kikerülő mű valóban csodálatos lett: hathatós erőfeszítésnek bizonyult.. – Amikor a Sotheby’s tavaly egy kivételesen jó állapotú példányt hirdetett eladásra. hogy egy szakadozott. – Talán nem egy Fóliót talált – úgy értem. az már biztos – bólogatott Sir Henry. akik egész életében felkapaszkodott kis senkinek tartották. Igyekeztek a márványnál is maradandóbb emlékművet állítani. miért nem ment vele egyenesen a Sotheby’s-hez vagy a Christie’s-hez. hogy az asztalukról lehulló morzsákat felszedegesse. sem időt. de maga igen? Ha bárki másról beszélt volna. Ne vegye sértésnek. Sir Paul Getty állítólag hatot fizetett a sajátjáért. mint egy ház Londonban. – Valamit. a szovjet balettekbe vagy épp a náci propagandába. amit ő nem tudott. – Egy gyilkossághoz elég indítéknak. miközben a gondolatok kéretlenül rajzottak a fejemben. de ha Roz rábukkant egy Első Fólióra. A világ Roztól tudta meg. Kate.. a szerző halála után jelentették meg először Shakespeare összes műveit. hogy meg akart tudni valamit. sem erőfeszítést. ahogy azonnal felismerte.

hogy valaki le ne rántaná a leplet arról az affaire de coeur-ről. mint Roz. amelyhez a korai időkben én is végeztem kutatómunkát. ahol otthonosabban mozogtam. akit a születése után éppúgy elrejtettek. mint Nostradamus jóslatait: rejtvényekbe oltott jövendölések Hitler hatalomra jutásáról. A tiltott tudást. Utolsó könyvében. Hosszú és szövevényes történet arról. Válasszon tetszése szerint – engedtem meg magamnak egy száraz mosolyt.. amelynek a java része állítólag a Fólióból olvasható ki. hogy előásnak egy ősrégi szerelmi históriát Erzsébet királynő és Leicester earlje között. majd a szokásos védekező hangnemben hozzáfűztem: – Rejtett utalások. Roz kaján örömmel részletezte.. – Az okkult Shakespeare – mondtam ki hangosan. hogy erre csak egy oka lehetett: a disszertációm. nem mágia. 50 . „A segítségedre van szükségem. most is úgy véltem. de még egyes indián törzsek körében is. hanem össze is házasodtak. – Tiltott tudást? – Jövendölések.peare egyaránt otthonra talált a japán kabuki-színházakban éppúgy. mint Artúr királyt – s aki Artúrhoz hasonlóan egy napon még visszatér. sötét titkok. Egy fiú. úgy kezelik a Fóliót. A „történészek” eközben azzal töltik az idejüket.. Sir Henry megvetően felhorkant. mint a kelet-afrikai őserdők tábortüzei körül. a végítélet időpontjáról vagy akár a jövő keddi vacsoráról. Az egyetlen terep. Az elmúlt száz évben még Hollywood is rákapott a témára. Csakhogy az általam említett történészek azt állítják. hogy a királynő és az earl nem csupán viszonyt folytatott. a holdra szállásról. – Mi ebben a titok? – vont vállat Sir Henry. – Igaz. az írástudatlan pionírok és bányászok. – Rád van szükségem. cowboyok és szajhák. múzeumok és színtársulatok. hogyan próbálták meg felfejteni az idők során a művekben elbujtatott titkos jelentéseket. mégis feladtam a járt utat a járatlan kedvéért. Az ő iránymutatása alapján végeztem a munkát.” Ahogy akkor. Ő mégis tőlem kért tanácsot. Kate – mondta aznap délután. – Akik a próféta Shakespeare-ben hisznek. – Alig múlik el esztendő. Szakértelmére és tanácsaira a világ minden táján igényt tartottak a tudósok. sőt a frigyből törvényes örökös született. mekkora népszerűségnek örvendett Shakespeare az amerikai vadnyugaton.. Sir Henry hitetlenkedő pillantást vetett rám.

Belekortyoltam a konyakba. – Vagy tartott tőle. hogy a titok mindben jelen van –. s megrezegtette a teraszra nyíló üveges ajtókat a hátunk mögött. de mindkét szonettben tizennégy sor közül választhatott. – Nem létezik. miközben újratöltötte a poharam. nem is az számít. Fantasztikus felismerés. hogy lássam. – De mit? És hol? Az Első Fólióból világszerte mintegy kétszázharminc példány maradt fent. ha nem volt rá megalapozott tudományos indítéka. hogy közelebb lépjek a kandallóhoz. – A saját könyveire gondolt. hogy maga hisz ebben a szamárságban – kacagott. hogy rávezessen a dátumra. Igen ám. – Hogy ő maga volna a titkolt gyermek. A felismerés sugárzó melegként áradt szét bennem. hogy egy stratfordi kis költő birtokában lehetett ekkora titkoknak? Hirtelen széllökés sóhajtott a ház egyik sarkában. mely sorokra mutat. melyikről van szó – vagy kiderülne. Letettem a poharam a kandallópárkányra. Legyen hát e könyv a szónoklatom s hangos keblem néma hírnöke. mert valaki azt gondolta. – A tizenhatodik és a huszonharmadik szonettből kellett idéznie. és Roz sem hitt benne. hogy talál valamit. Persze. Azután Sir Henry öblös nevetésben tört ki. hogy mi az igazság. nemde? Nemcsak Shakespeare-ére. A legtöbb mesén jókat nevettünk. hogy talált valamit. bár akadt közöttük egy-két tragikus történet is. csak a lángok pattogását.– S mégis hogyan képzelik – adott hangot bosszúságának –. – Nem. Azért is megölhették. hogy bármi effélével foglalkozott volna. – Mit szól ehhez? – tűnődött el. Mit kellene keresnem? Sir Henry hosszan elnézte az asztalon fekvő kis kártyát. – Nem hinném. Felálltam. Közelebb léptem. Sir Henry! 51 . Ha tudnánk is. akkor is egy terjedelmes könyvről beszélünk. Egy pillanatig nem lehetett mást hallani. Elmosolyodtam. Miért pont ezeket vetette papírra? – kocogtatta meg a mutatóujjával a kártyát.

Négy vaskos darab. – De legalább van honnan elindulnunk – vigyorodtam el. hallatlan hozzáértéssel és terjengősen kielemezve valamennyit. akár a viktoriánus kor botanikusai a bogarakat és lepkéket – megkülönböztetés nélkül. amit még azelőtt alkalmaztak. hogy Dewey megálmodta volna az újat. Az Erzsébet-kori színház Oxford. – Roz katalógust vezetett a könyveiről? – Nem.– Még mindig mintha csak tűt keresnénk a szénakazalban. foghíjas betűivel régi könyvtári bejegyzést láttunk: Chambers. A tudósok számára Chambers műve máig az elfeledett színháztörténeti tények páratlan tárháza maradt. melyben még úgy gyűjtötték a tényeket. – Mármint kötetek. kínos alapossággal. mert ebből véletlenül van egy példányom. – Akárhogy is. – Várjon! – állítottam meg. 1923. az Első Fóliónál megfelelőbb – Sir Henry ellökte magát a karosszékétől. – Fordítsuk meg! A túloldalon. de nem olyan sok. K. egy öreg írógép egyenetlen. E. Az Erzsébet-kori színház minden akkoriban ismert tényt felsorakoztatott Shakespeare korának színházi életéről. 1866-1954.160. – A régi számozási rendszer Widenerben – a Harvard első számú könyvtárában –. de ha könyvekről volt szó. Sir Henry visszafordult felém. – A válasz nem a maga példányában van. Roz nem tett különbséget a sajátjai és a Harvardéi között. Chambers az egyik legutolsó képviselője volt a régi iskolának. (Edmund Kerchever). The Clarendon Press. Öles léptekkel átvágott a szobán. – Már csak azért is. – Vagyis elemelt egy kártyát a Harvard katalógusából? 52 . Látja? A kártya tetején álló számra mutattam: Szt 390. hanem az övében. Ez az ő kártyája. Azóta néhány újabb részlet is napvilágra került. – Pompás kötet – jegyezte meg Sir Henry.

Felvett három kutatóasszisztenst másfél évre. tartotta őket. A tény kimondatlan maradt. – Lefogadnám.. mindenhol a könyvtárat kárhoztatta... Sir Henry felsóhajtott. sosem áll le. hogy melyik Fólióról és melyik részről van szó. hogy azt hittük. aki egy árva szót sem ért az egészből. A helytakarékosság jegyében egyszerűen kidobták a régi kártyákat – mind a tizenegymilliót. – Roz sem ment el a rendőrségre. Azóta jegyzetelésre használják őket. a The New Yorkernek. Hozzám jött. hogy ezzel beküldik az erdőbe. – vetettem szomorú pillantást a kártyára. Végigfuttattam az ujjamat a kartonon. Amint Roz értesült erről. Kate. ami elárulja. – Ígéretet tettem neki.– Az övé volt. – Egész pontosan mibe fogadna? – Mondjuk egy harvardi útba. Leszámítva a gyilkost. amíg el nem rohad? Hát nem! – mondtam. – Írogatni kezdett a The New York Times-nak. – Adjam át egy atyáskodó seggfejnek. Nem kérdésnek szántam. amelyek némelyike még a tizennyolcadik századból maradt fent. hogy ok nélkül használta volna éppen ezt a darabot. hogy a többi bizonyítékkal együtt a fiókja mélyére süllyessze. Közéjük tartoztam én is. – Sinclair nyomozó nem fog örülni. mint kiválogatni őket a többi közül. és a modernizálás során a könyvtár vezetése elavultnak nyilvánította a régi kártyás rendszert. annyira bepörgött. hogy van valami az ő Chambers-kötetében. csak hogy végre befogja a száját. 53 . a dolgozószobájában. – Egy régi üveges vitrinben tartja. S talán én vagyok az egyetlen. A végén akkora cirkuszt csapott. Az egyetem néhány éve online számítógépes katalógust épített ki.. hogy átrágják magukat a papírhegyeken. hogy a vezetés neki adta az összes angol reneszánsszal és Shakespeare-rel kapcsolatos kártyát. Nem hinném. aki követheti a nyomot. A könyvtárban biztos azt hitték. Nem kellett mást tennie. de tévedtek. a The Atlanticnek. – Miért nem fordul a rendőrséghez? Sokkal közelebb vannak. Sir Henry lassan letette a poharát. és nagyot nyeltem. – Azután pedig meghalt. – Ezért kell elutaznom – érintettem meg a hajtókámon viselt brosst. – Kétségkívül jellemző rá – mosolyodott el Sir Henry.

Ami viszont a hazatérésemet illette. Bizonyára a Harvardon is akad egy-két Shakespeare-szakértő. Legalább ebben az egyben maradéktalanul igazat mondtam. Ha jobban belegondolok. – Akikkel együtt végeztem. amit megvetett a fiatal tudósokban – csupa külsőség. így nem tudtam. – Gyorsabb és biztonságosabb lenne. Én az első pillanattól fogva ki nem állhattam. még Sinclairhez is szívesebben fordultam volna. Odarepülök. könnyed és simulékony Matthew Morris professzort épp egy évvel azelőtt véglegesítették. szétszóródtak a világban. mire van szüksége. akárcsak Roz. hiszen fárasztó és unalmas gürcölésnek tartotta a kutatómunkát. Morris pedig a tanulmányi szabadságát tölti a washingtoni Folger Könyvtárban. Tanult kollégám. Mennyivel izgatóbban hangzik így. semmi tartalom. majd megült a poharamban. – Fehérneműt. – Más pedig nincs. Barnes majd beszerzi. Felvettem a poharam. Ő lenne az utolsó. A konyak egyre lassabban örvénylett. vagy csak megadta magát. A behízelgő modorú. Utazásomat illetően Sir Henry nem nyilatkozott.– Nem kell megtudnia. akiben megbízhatnék – tettem hozzá. mint egy rocksztárral. Nem kell elárulnia. hogy én eljöttem. – A lakását figyelik – jelentette ki. 54 . az egyetem úgy bánt vele. akivel meg kívánná osztani a titkait. ha megkérne valakit. A tanítványai és az újságírók imádták. hogy nézze meg maga helyett. mindig csak így nevezte. Megráztam a fejem. és türelmetlen mozdulattal körbejárattam benne a konyakot. hogy helyesli-e. – Barnes nem vásárolhat helyettem alsóneműt. – Amellett pedig pihennie is kell. kedvesem. még ha elsősorban nem is ezért ódzkodtam tőle. vetek egy pillantást a könyvre azután már jövök is vissza. Elkínzott kifejezés jelent meg az arcán. Írja csak fel. Megígérem. A szemében ő képviselte mindazt. jó adag leplezetlen gúnnyal. abban nem ismert pardont. Ez véletlenül igaz is volt – groteszk módon. hogy kivisszük a Heathrowra a legelső bostoni géphez. miért.

a másikkal Roz üzenetét. koronával a homlokán. halott volt maga a férfi is. a holdfény beezüstözte az alattam sikló patakot. hogy van házvezetőnőm? Elnevettem magam. Barnes-ra. hogy valóban létezik-e Mrs. Összehúztam magam. és az árnyakra gondoltam. Alighanem elbóbiskoltam. egyik kezemmel a brosst markoltam. Felkeltem és óvatosan félrehúztam a függönyt. Felültem. ám ahogy elnéztem. Felé kúsztam. Amint felmásztam a hatalmas ágyra. majd végzett a konyakjával. amelyeket a lakásom ablaka mögött láttam. Az ablakban 55 . amelyben tucatnyi király is megfért volna. Hosszú ideig feküdtem éberen. rózsaszínben és bíborban pompázó rózsák nyíltak a kíméletlenül harsány napfényben. – Ön egy másik században él. Sir Henry mindenesetre tettetett döbbenettel meredt rám. – Nem föltételezi rólam. az arca úgy fodrozódott és változott. Ősz hajú király. egy árny suhant mögém. Az ibolyák körötte mind elhervadtak. Nem messze tőlem valaki feküdt az ibolyák között. de Barnes akkor se veheti meg. Az álmomat fokozatosan betöltötte a zúgó víz hangja. Az ágy eggyé vált a füves partoldallal. melltartók egész serege sem késztetheti meghátrálásra! Nem tudtam. mintha víz alól nézne fel rám. A kertben hatalmas. Nem ismer félelmet. és meghallottam a hüvelyből elősikló penge sziszszenését. – Mint mindenki. ahogy akarja. Biztosan megcsalt a szemem: a szélben felrebbenő függöny és a bútorok árnyéka űzött gonosz játékot velem – mint amikor farkasokat vagy bálnákat látunk bele a felhőkbe. Barnes. Legalábbis férfinak gondoltam.– Nevezze. – Bízzuk a dolgot Mrs. Amint ijedten hátravetettem magam. A zöldellő szemek felpattantak. Sir Henry. Felültem az ágyon és azt láttam. a vércseppek ott éktelenkedtek Sir Henry ágytakaróján. s Rozt ismertem föl benne. valahol a ház mélyén hármat ütött egy óra. aki megengedheti magának – jelentette ki. hogy a bross tűjét szúrtam a tenyerembe. hallgattam az alvó ház neszezését.

– Vigyázzon magára. máris készen állt az indulásra. hogy megkeressem Sir Henryt. elegánsan egyszerű szabású kabát. miközben legalább egy fontnyi cukrot lapátolt a teájába. Az öltözőben új ruhák vártak rám: karcsú fekete nadrág. mint a színházban valaha is – jegyezte meg elégedetten. 56 . hogy körülöttem fontoskodjon. de sokkal nagyobb figyelmet keltek egy világhírű színészszel az oldalamon. – Biztosan nem kíván társaságot? – kérdezte. amíg az arcomra hulló fény feloldotta az álmot és – ha lassabban is – a nyomában ólálkodó félelmet. Végre megkönnyebbülten foglaltam el a helyemet a Range Roverben Barnes mögött. és lesiettem a lépcsőn. A gépem kilenckor indult. amint beléptem az étkezőbe. hátsó ülésén a kertésszel és annak unokájával.álltam. új kabátom hajtókájára tűztem Roz brossát. Kate! – Sir Henry csak ennyit mondott. – Ha bujdokolásra kerül a sor. a 1esifotósoktól többet megtanulhat. Miután kapkodva felöltöztem. Nem mintha az elterelő hadművelet megszervezése meggátolta volna Sir Henryt abban. Megráztam a fejem. mint kiderült. mennyire finom darabok. A közelben előre becsomagolt kis bőrönd várakozott. kivágott nyakú és a szokottnál testhezállóbb felső. mielőtt becsukta az ajtót. – Köszönöm. A Bentley. Kellemesen meglepett. mint nélküle. tetején a repülőjeggyel. de a szeméből sütött az aggodalom.

Megkerültem egy sarkot. Az út átívelt a folyó felett. akár a gyászoló matriarcha. amelyek a harvardi diákoknak otthont adó vörös téglaépületeket koronázták. azután beléptem a jól megvilágított lépcsőházba. és ott magasodott előttem maga a könyvtár. aki 1912-ben Európába vitorlázott. mielőtt visszakanyarodott volna a júniusi hőségbe. sima törzsű fák alkotta. Felszaladtam a lépcsőkön. Az alapítólevélben a vagyonos Mrs. mind a töprengés lehetetlennek bizonyult. átvágtam a Massachusetts Avenue-n és beléptem a Harvard Yard területére. amíg betájoltam magam. és a Harvard felé indultam. Ahogy a taxi végighajtott a Storrow Drive-on. amely sötétkéken csillogott a felhőtlen égbolt alatt. A lehető leggyorsabban bejelentkeztem a szállásomra. Widener rögzítette. ahol taxiba ültem. de engedményt tett a későbbi bővítések és változtatá- 57 . majd a visszaútra a Titanicra váltott jegyet. Miután rövid időre betérem az irodába. így legalább a lábamat kinyújtóztathattam. belépve a márvánnyal burkolt előcsarnok hűvösségébe. Itt már hűvösebb volt: aszfalt helyett fűtenger nyaldosta a téglaépületeket. az Inn at Harvardba. ledobtam a poggyászomat. aki megbízást adott a felépítésére. szert tettem a volt növendékek sárga látogatókártyájára. a belső ugyanakkor más lapra tartozott: vonakodva bár. A robusztus épület oly ellentmondást nem tűrően uralkodott a Harvard Yard keleti felén. hogy a könyvtár külső megjelenésén egyetlen téglányit sem változtathatnak. ha már mind az alvás. A Harry Elkins Widener Emlékkönyvtár annak a fiatal végzős hallgatónak az emlékét őrizte. Délután egykor szálltam le a bostoni Logan repülőtéren. Sir Henry az első osztályra váltott jegyet. s miután magamhoz vettem a válltáskámat. szellős erdőben álltak. amelyek a magas. Megálltam egy pillanatra. A szemközti parton idővel felbukkantak a gesztenyebarna és türkizkék kupolák. Egy ajtóval beljebb felvillantottam a kártyát a pult mögött ülő unott diáknak. elnéztem a jobbomon elsuhanó Charles folyót.9 AZ UTAZÁS egyetlen homályos folttá mosódott össze az emlékezetemben. és elhaladtam a két szint magas ajtószárnyak között. hogy ott kényeztesse választékos bibliofil ízlését.

Magamban szitkozódva gépeltem be a könyv címét. akár egy eltemetett űrhajó. majd a célomhoz közeledve lassítottam a lépteimen. Végül kiléptem a harsányan megvilágított. Reméltem. Bosszúsan hátráltam ki az alagsorból és tértem vissza a pult mögött ülő diákhoz. Elfeledett tudással megrakott polcok és félhomályos átjárók során át értem el egy kígyózó földalatti alagútba. „Nincs kiadva” erősködött a számítógép. hogy kérhetek polcellenőrzést. Ráakadtam a 390esekre. jó helyen jártam. Semmi kétség. Nekem pedig egy hetem sem volt.160: ezt a számot kerestem. egy hónapot is várhatok. Ellenőriztem a kezemben szorongatott kártyát. Mióta nem jártam itt. csak egy üres hely. – Polcellenőrzést? – hördültem fel hitetlenkedve. négy szinttel lejjebb a Widener legsötétebb mélyére jutottam. Pokol és kárhozat. Az online katalógusból ki tudom keresni a könyveket. hogy végigfuttassam a mutatóujjam a könyvek gerincén: 190. Valamennyit elvitték. de legalább egy hétbe telik visszaszerezni őket – kis szerencsével. Lekuporodtam. – színháztörténeti – szekció a terem leghátsó sarkában húzódott meg. 180. bárkinek adták is ki.sok terén. az egyik sarokban pislákoló számítógéphez. hogy a könyvek esetleg nem lesznek itt. 160. amelyet öles. Ahogy követtem a vörös csíkkal jelölt útvonalat. Az alagút túlsó végében nehéz fémajtók nyíltak egy előtérbe. aki közölte velem. hogy az alaprajz jórészt változatlan maradt. Vetettem egy pillantást a lift mellé kiszögezett térképre. amelynek elnyűtt narancssárga szőnyege egy kis felvonóhoz vezetett. Azután semmi.. hogy keressen meg négy eltűnt kötetet tizenegymillió másik között? 58 . Visszasiettem a felvonó irányába. nemhogy egy hónapom. – Leküldenek ide valami szerencsétlen gnómot. hogy a segítségével még mélyebbre ereszkedhessek. Csakhogy a négy kötet helyén meddő üresség tátongott. A keresés eredménye semmi jóval nem kecsegtetett. kattogó csövek szegélyeztek. Ha a kölcsönző éppen szabadságra ment. azután újra lenéztem a polcra.5. a belső teret sokmillió dolláros költséggel huszonegyedik századi szintre fejlesztették. Szapora ügetésbe fogtam. Fel sem merült bennem. majd Roz kártyájára.. 165. Az Szt. hogy ettől még sikerül eligazodnom – a falra szegezett fénymásolt térkép legalábbis arra utalt. amely úgy zümmögött. jókora terembe. Szt 390.

– Ebben az épületben csak három és fél millió van. amelyet a sajátjaként kezelt. az eredeti könyvre volt szükségem. Hogyan tovább? Már épp a kijárat felé fordultam volna. miután aláírtam a kérvényt. az ifjú Harry pompás ízlésének és feneketlen pénztárcájának köszönhetően. A helyiség kongott az ürességtől. Az előtérbe kivezető ajtónál azután megtorpantam. a Gutenberg-Biblia volt. az üveges vitrinekben sorakozó kötetekre és a kissé kókadt szegfűcsokorra. Nem rosszindulatból. A másik. pergamenszínű márvánnyal burkolt előtérbe. és általában kis pipákat tett ki. amikor balról nagy márvány lépcsősor vonta magára a figyelmem. Felkaptattam a lépcsőkön a pazar. a britek. Egyikük a legelső valaha kinyomtatott könyv. Vetettem egy pillantást a sötét faburkolatra. biztosan megjelölte.A diák megvonta a vállát. Bármit is talált Roz Az Erzsébet-kori színházban. A könyvet felnyitva állították ki. címlapján Shakespeare fa- 59 . A Widener példányára. a Harvard saját példánya Shakespeare 1623-as Első Fóliójából. vaskos fekete betűkkel.. Neoklasszicista kapu vezetett a félköríves terembe. Igazából a boltíves előcsarnok érdekelt. és az udvar közepén állt Harry Widener kupolás mauzóleuma. Hírhedt szokása volt belejelölni a könyvekbe. pirossal és kékkel kifestett iniciáléival. Úgy tűnt. csupán megszokásból. lehetnek bármennyire régimódiak. – Köszönöm – sikerült kipréselnem magamból. Az épület kupolás márványszívében dolgozószobája tökéletes mását alakították ki. ütemes latin szövegével.. amelyben gürcölésre kárhoztattam a gnómokat. ahogy közben a levegőt vette. Nem. ahonnét kisebb ajtó nyílt a dolgozószobába. Mindig ceruzát használt. a harvardi diákok csak nagy ritkán látogattak ide. Olykor jegyzetelt is a margóra. rövid úton megbocsátottak neki. E sírhelyen nem a csontjai nyugodtak. éppoly gépiesen. de a maga négy darabja így sem fog előkerülni. ahol minden reggel friss virágot tettek az íróasztalára. mert nemsokára folytathatta a kutatást. sőt nem egyszer olvastam tőle teljes kirohanásokat. A könyvtár roppant karéja egy belső udvart övezett. A legenda szerint egyszer kitették a szűrét a British Libraryből. ebben nem kételkedtem. amely keskeny folyosó útján kapcsolódott a külső udvarhoz. mert belefirkált egy ezeréves kódexbe. hanem a könyvei. amelynek közepén két üvegtárlóban elhelyezett kötet nézett szembe egymással.

minden díszlet nélkül. ez nem lehetséges. A Vízkeresztet mutattuk be. A gyilkosság időpontjában. És ha a gyilkos vitte el őket? Nem. középpontjában a kegyetlen tréfával. Az Erzsébet-kori színház négy kötetének valamelyike árulkodik arról. Chambers volt a kulcs. hogy nyakfodrában úgy festett. de mi lesz azután? Elmegyek Sinclairhez és szemrebbenés nélkül közlöm vele. hogy minden különösebb ok nélkül látni kívánom Howard professzor könyveit? Lesiettem a lépcsőkön. mintha lefejezték volna. Leültem a templom lépcsőjére. hogy ezt gondoltam. hogy milyen irányban kell tovább kutatnom. Vagy talán maga Roz kölcsönözte ki a könyveket? Ha így történt. Roz talán egy kevésbé nyilvánvaló helyen hagyott nyomot – még neki is ódzkodnia kellett attól. vissza az árnyas fák közé. Egyszerre volt túláradóan vidám és vészjóslóan komor. Még élénken élt az emlékezetem- 60 . egy májusi estén ez a hely volt első premierem színtere.metszetű portréjával. Azóta is büszke vagyok arra az előadásra. ahogyan azóta is mindvégig. a kezemben tartottam az egyetlen árulkodó bizonyítékot. 1623. amely az Emléktemplomot övezte. de olyan szerencsétlen módon. hogy szántszándékkal jelet hagyjon egy Fólióban. és önfeledt nevetés töltötte be a szilfák lombsátrát. „MR. „Közreadva az eredeti másolatok alapján. amellyel előbb nevetségessé tették. puritán Malvoliót. Megtorpantam. WILLIAM SHAKESPEARE VÍGJÁTÉKAI. Talán Roz is efféle csalárd utalásokat hintett el előttem? Nem szép tőlem. majd az őrületbe hajszolták az önhitt. A sombokrok aznapra fehér és rózsaszín szirmokkal hintették teli az emelvényt. Sir Henry talán ki tudja szedni valakiből az információt. alighanem magával vitte őket Londonba. KIRÁLYDRÁMÁI ÉS TRAGÉDIÁI” – hirdették az öles betűk a képmás fölött. Blount. Már ha képes leszek fellelni a Widener példányát.” A kép alatt ez állt: „LONDON. pusztán a zord templommal a háttérben.” Tekintetem végigszaladt a lapon. Nyomtatta Isaac Iaggard és Ed. Öt évvel ezelőtt. Egyetlen olvasó sem merészelte volna összerondítani. amely tűnődő tekintettel és jellegzetes hátracsapott homlokkal örökítette meg a Bárdot. Az udvar végében újabb lépcsősor vezetett fel a tágas emelvényre.

Mire hozzám ért. mondta akkor délután... Hamlet – mormoltam magam elé. az elmém mélyén mintha felpattant volna valami zár. amire vágyott. Pontosan hol is volt? – Fura kérdés – horkant fel Sir Henry –.. „Ekkora felhajtás után. atyám.” Némán meredtem rá. mert épp az imént beszélgettem el Sinclair nyomozóval. – negatív lett. „Pokoli egy belépő”.. – A tűszúrás! – vágtam a közepébe. – Nincs nyoma méregnek? Biztos ebben? 61 . Kivéve egyetlen dolgot. amíg ő aludt. Végül Sir Henry adta meg neki. amint felvette. s minden melege rég elpárolgott.ben. „Pokoli egy munkahely”. – S fülhézagomba önté e nedű bélpoklos csöppjeit – mormolta. – Magának is szép napot. drága Kate.. tágra nyílt szemmel fekszik a Globe romjai között. Katie. Az öreg király. shakespeare-ibbre. Kate. Hamlet – intonálta –. – Az a tűszúrás Rozon. Hihetetlenül búskomor alak. fejedelmi dán. Véletlenül tudom.. Magasan a fejem fölött folyékony zöld fény ömlött át a lombsátron. feleltem. sípolva fújtatott. – Jesszusom. – Kate? Ott van még? – Ő is így halt meg – suttogtam. Sir Henry hosszan. Egy kicsit. Dosztojevszkij sem írhatta volna meg különbül. amelyre merőben szokatlan a válasz. Minden stimmel. ahogy élettelenül. „Idézlek. – Kicsoda? Ki halt meg így? – Hamlet atyja. Így vált belőle szellem.” – Idézlek. azután előkerestem a mobilom és felhívtam Sir Henryt.. Egy pillanatra mozdulatlanságba dermedtem. – Mi az? – Az előzetes vérvizsgálat eredményét – felelte szabadkozva. – Hol volt a szúrás helye. Hogy is mondjam. valami kevésbé közönségesre számítottam. király. S miközben ezt kimondtam.. Sir Henry? – A verőéren. hát persze! A fivére mérget csöpögtetett a fülébe. mintha csak egy néma tengerre záporozna. már alig oszlatta szét a félhomályt. a jobb füle mögött.

– Egy feltétellel visszamegyek Sinclairhez – közölte mereven Sir Henry. merre tovább. Onnan. A tudás temploma. – Épp most mondta. – Akkor elnéztek valamit. – De a Chambers.. hiányzik. majd eldöntjük. – Okos kislány. Ha igaza van – ami egyáltalán nem biztos –. Ön szerint mindez csupán véletlen? Baljós csend áradt a telefonból. amint megtudok valamit. Nem tudná megkérdezni Sinclairt. Hívom.. – Hamlet atyjának szelleme az a szerep. Aggódom magáért. magasztos. s így csak nagy ritkán tette be ide a lábát – még ő sem mondott le róla. roppant oszlopokkal övezett klasszikus templom benyomását keltette. „Az emlékek tárháza. semmit sem találtak. hogy elveszítsem Sir Henry támogatását. és ott várja a hívásomat. pedig senki sem vette ki. elvarratlanul hagyom a Chambers-szálat. „A titkok szobája” – Roz csak így nevezte a magáét. És a könyv. amiért ideutaztam. azt viszont nem engedhettem meg magamnak. Kate! – mondta hajthatatlanul. – Várni fogok. hogy egyedül csinálja végig. Alighanem drogokat. amikor kutató asszisztenssé válásom legelső napján átadta a kulcsát. Ha leállok. – Ezt magától Búskomor felügyelőtől hallottam.. akik mindannyian kaptak itt egy-egy dolgozószobát. Haboztam. magára zárja az ajtót.. – De hát. – tiltakoztam. Sir Henry! – csattantam fel. ahol ültem. – Várja meg a hívásomat. De nem. akkor ez a küldetés túlságosan veszélyes ahhoz. – Az isten szerelmére. A presztízs megkövetelte. mit kerestek. – Ha azonnal visszatér a hotelszobájába. Mi a nyavalyába keveredett Roz? Mibe kevert engem – és rajtam keresztül Sir Henryt is? Elnéztem az udvar túloldalán magasodó könyvtár felé.. aki elvből gyűlölt minden könyvtárat. A Globe leégett az első tűzeset évfordulóján. Dühös mozdulattal bontottam a vonalat..– Nem tudom pontosan. – Ha megkaptuk a választ Sinclairtől. – Rendben – feleltem vonakodva. A fakultás legtekintélyesebb tagjainak az otthona. Egyszerűen nincs meg. Matthew Morris.” 62 . amelyben Roz tegnap felbukkant. hogy a könyvek eltűntek.

nehezebb és sötétebb a többinél. A búskomor Sinclair felügyelő bizonyára kapcsolatba lépett a harvardi rendőrséggel.Erről eszembe jutott valami. hogy pecsételjék le az irodát mint a nyomozás helyszínét. Végtére is ez a Widener: külön kis világ. Roz dolgozószobájának a kulcsa. hogy rövid időre elmerüljenek a kincsvadászatban. három éven át őrizgettem.” Akkor azt hittem. és az angol tanszék irodájával ezt nyilván meg is tették – a könyvtári szobáról azonban megfeledkezhettek. a hatóságoknak előbb-utóbb ez is az eszébe jut. 63 . miközben felkaptam a táskám. Öt kulcs lapult a kezemben: az egyikük hosszabb. csak most ötlött fel bennem. A lehetőség nem sokáig áll fönn. hogy egy valóságos kulcs is a birtokomban van. hogy kisétáltam innen. azt mondva magamban. Mindamellett amint halálának a körülményei nyilvánosságra kerülnek. átszaladtam az udvaron és újra felsiettem a Widener széles lépcsősorán. akkor inkább előbb. Az angol tanszéken talán még azt sem tudják. bármelyik pillanatban bezárulhat előttem. s kulcsa nálad áll. Hirtelen megértettem. Kihalásztam a kulcscsomóm a táskám egyik oldalzsebéből. Sosem kérte. „Mi ez?” – tettem föl a kérdést legutolsó találkozásunk során. „Bezárva elmémben őrzöm – felelte –. A nyomok a dolgozószobába vezetnek. Felkaptam a fejem. mint utóbb. visszajuttatom neki. Sir Henry bocsánatát kértem magamban. Ha Sinclair ott szuszog a hátukban. hogy amint kéri. a kis dobozra gondol. merre van Roz szobája a Widenerben. ahová a professzorok az egyetemi kötelmek elől vonulnak el. Megtartottam azután is.

s mellé egy másikat. és én besétáltam. Egy papírköteget Shakespeare büsztje tartott a helyén. közvetlenül a számítógép billentyűzete és Virginia Woolf bekeretezett képe mellett. bár így is láttam két-három lelkiismeretes diákot. sorukat csak a könyvtári katalógusnak helyet adó magas iratszekrény törte meg az egyik falon. illetve az íróasztal vele szemközt. még kevésbé a harsány neonfénnyel kivilágított alagsorban. Az ajtó kinyílt.és acélpolcok megkerülték a sarkot. ahol a vas. amelyeket a gurulós szék hagyott maga után. akár a többi ajtón. milyen hatással vannak rám a végeláthatatlan könyvsorok. amelybe fanyar illat vegyült: ádáz harc dúlt papír és oxigén között. zajlott a lassú. Roz szobája az ötödiken nyílt. Ha úgy viselkedem. amelynek eredetije Shakespeare korában készült. Ebben a tudatban fordultam rá a folyosóra. Szinte minden olyannak tűnt. A tejüveg. akik a munkájuk fölé görnyedtek. Felsiettem a lépcsőkön. Ősi dohszag ülte meg a levegőt. kiléptem a lépcsőházból. feltartóztathatatlan égés. a polcok és az abla- 64 . itt sem kínált betekintést. Az asztallapon fülbevaló feküdt – az ezüst és türkiz navajo munka. Ezen a meleg nyári délutánon nem sok látogató akadt. A kulcs illett a zárba. jó eséllyel meg is előlegezik nekem ezt a jogot. A padlón ugyanaz a kopott keleti szőnyeg mutatta az egyforma nyomokat. amely elvezetett Roz ajtajához. amely egy napon porrá omlasztja az egész nyomtatott galaxist.10 MIUTÁN MEGVILLANTOTTAM a kártyámat. Már el is felejtettem. Elsiettem a könyvtár déli szárnya felé. ahogy emlékeztem rá. újra bevettem magam a polcok közé – ám ezúttal nem az alagsori félhomályban. Nyűtt huzatú füles fotel húzódott a távoli sarokba. mint akinek joga van itt lenni. melyet még tőlem kapott –. amelynek tíz szintjéből hat a föld felett húzódott. A falra a modern kori Anglia térképét szegezték. hogy tovább húzódjanak a végtelenbe. hanem magában a nagy könyvtárban. majd megtorpantam. A három falon a polcokat a padlótól a mennyezetig telezsúfolták könyvekkel. A nyilvános csarnokokban és az olvasótermekben nem érezni ilyet.

az olvasóteremből bárki megláthatott. Roz szokása szerint rendszertelenül tárolta őket. Eszembe jutottak a nemrég zajlott átalakítások. bármit. olvasókkal teli teremre néztek. A legtöbben. hogy itt ülök és olvasok. Ahogy ott álltam a dolgozószoba közepén. Ha valaki veszi a fáradságot és feltekint ide.kok közé. Ennek eredményeképp a polcok külső rétege valóságos védőfalat vont a kíváncsi látogatók elé. ahová csak a madarak és a szél hátán utazó szemétfoszlányok jutottak el. Különösen nem Roz esetében. Most egy fényesen kivilágított. ha egy professzor valamelyik asszisztensét megbízza egy feladattal. Roz azonban épp fordítva tette – elmondása szerint képtelen volt elfogadni. az ablakok a könyvtár zárt belső udvarára tekintettek. aki nem állhatta a számítógépet: könyveinek egy-két korai vázlatát gyorsírással jegyezte le. semmi kivetnivalót nem találhat abban. általában a gyakrabban használt példányokat tartják elől. amelyek segíthettek követni Roz elméjének kiszámíthatatlan fordulatait. Magamban szitkozódva léptem az íróasztalhoz. akik két sorban tartják a könyveket. épp csak eltemették őket. A két ablak azonban megváltozott. Csupán azok a kötetek nem voltak szem előtt. lehuppantam Roz székébe. hogy üvegkupolával fedte le a könyvtár zárt belső udvarát. Mindez most is így volt. valamennyi polcon legalább két sorban. és lázasan próbáltam gondolkodni. Letettem a táskám a padlóra. ami akár egy négyzetcentimétert is eltakart volna az égből. Csakhogy nekem a könyveket kellett átnéznem. Nem hiányoztak persze. majd rábízta a paksamétát egy gépírónőre. gond nélkül beletekinthettem a gépébe. Az egyetem büszkén jelentette be. A számítógépen is kereshettem bármit. Ha csak nem hozták máris nyilvánosságra a halálhírét. Ez legalábbis rendhagyó elfoglaltságnak tűnhet bárki számára. az így létrejött térben pedig két fényűző olvasótermet alakított ki. Ha meg akarom találni Az Erzsébet-kori színházat. Roz konokul ellenzett minden függönyt vagy redőnyt. hogy bárki a meg nem fogant gondolatai közt szaglásszon. mint a Shakespeare-kutatás új üstököseinek műveiből. Senkinek sem tűnik fel. ami nagyobb problémát jelentett. a kollégák és barátok munkáiból éppúgy. minden polc minden egyes könyvét át kell mozgatnom. aki felpillant ide az olva- 65 . Ám amikor legutóbb itt jártam.

A könyvtárosok és takarítók tizenegyre távoztak az épületből.sóteremből. szomorú szemeire. A hosszú várakozás alatt ellenőriztem minden egyes lapot. Az állam lebukott a mellkasomra. Azután egy órán át hallgattam. és elég hosszadalmas művelet ahhoz. Mosolyogva néztem le Mrs. sötétben kell megtennem. mostanra pedig már mindenki távozott. Tizenöt perc múlva zárás. Elvettem. Becsuktam a könyvet. és visszaindultam Roz szobája felé. Kilenc negyvenötkor a fények kihunytak. megragadtam a táskámat és kisétáltam a dolgozószobából. a pult mögött sem láttam senkit. Ebben a szárnyban korábban is csak kevesen dolgoztak. Csak annyit kell elérnem. miközben Roz utáni vágyakozásom egyre csak erősödött. amíg két emelettel lejjebb újra felharsantak a hangszórók. Amit fényes nappal nem tehetek meg. – A kölcsönzőpult tizenöt perc múlva bezár. Mindkét irányban végigpásztáztam az olvasótermet. majd azon át besurranni. A lenti olvasóterem teljesen kiürült. amíg másnap reggel nyolckor a nyitásra megérkeznek a dolgozók. Végül a folyosón is kihunytak a fények. tizenkettőre odakintről is. de máris újra elbóbiskol- 66 . ahogy fokozatosan minden hang elhal a könyvtárban. majd letelepedtem mellé a padlóra. de még hosszú órák választottak el a lefekvéstől. Felálltam és kinyújtóztattam fáradtságtól merev tagjaimat. amikor a zárba illesztettem. Elfoglaltam az egyik olvasófülkét és felütöttem a Fóliót. Woolf tágra nyílt. Vagyis hat-hét órám marad. Álmosító félhomály ereszkedett a szobára. leszámítva tízméterenként egyegy gyenge villanykörtét. Roz számítógépének monitorához a Fólió egy modern kori hasonmás kiadása támaszkodott. Előhalásztam és kikapcsoltam a telefonomat. Kivártam. egy fületlen bögrében kis elemlámpa állt a ceruzák és tollak között. Ijedten ébredtem föl. hogy megnövekedjék a lelepleződés esélye. és az utolsó néhány látogató is távozott. Kilenc óra harminckor végre meghallottam a hangszóróból feltörő érces hangot. A számítógép mellett. Ledobtam a táskámat. Igyekeztem a lehető legkisebb rést nyitni az ajtón. Felkaptam. de sehol sem találtam jelzéseket. A Widener tízkor zár. Londoni idő szerint hajnali háromra járt. hogy bezárjanak ide. A kulcs kicsit megremegett a kezemben.

elvettem Shakespeare kis mellszobra alól a papírokat. amely közelebb vitt volna a megoldáshoz. A 488-as oldal az Othellóról szóló rész közepén kezdődött. akit Shakespeare-rel kapcsolatos rögeszméi előbb zseniális. és a szemem magától lecsukódott. hogy odalopózzam az íróasztalhoz. Négy kötet. ami csak az angol reneszánsz korában keletkezett. A könyveknek? A szobának? Roznak? Módszeresen haladtam végig a polcokon. és továbbhaladtam.tam. később őrült utakra vezettek. Ezután szembefordultam a polcokkal. sokrétű volt. „Színművek és színpadi szerzők”. összerendeztem és a táskámba tömtem őket. Elrettentően tudományos munka. de mi lehetett? A dolgozószobán túl összesűrűsödött a bársonyos sötétség. Ijedt rázkódással riadtam fel. Miután visszatettem a Fóliót a helyére. a Lear. Mindent egybevetve a hátsó sorok kicsiben visszatükrözték a kinti könyvtár sokszínű választékát. amit sorban követett a Macbeth. Vajon mi kelthette fel benne Roz érdeklődését? Elnyomtam egy ásítást. az Antonius és Kleopátra. majd bevilágítottam a mögöttük nyíló sötét alagútba. – Sajnálom – suttogtam. Rábukkantam egy kisebb részlegre Cervantesről és a Don Quijotéról. Az egyik kötetből egy papírdarabka állt ki apró jelzőzászló gyanánt. Tömören fogalmazva: Az Erzsébet-kori színház nem volt sehol. A Shakespeare és az amerikai vadnyugat kapcsolatát taglaló forrásmunkák bizonyára Roz legutolsó könyvéhez kellettek. hogy finoman fogalmazzak. Valaha régen Delia munkássága az én kutatási területem volt. de nem hallottam semmit. majd egy másikra Delia Baconról. egészen a szemközti 67 . Valami fölkeltett. Az ajtóhoz kúsztam és füleltem. Közelebb hajoltam. Húsz perccel később. letelepedtem a füles fotel karfájára és felütöttem a megjelölt oldalt. Roz érdeklődése. Chambers. a földön térdepelve és a kétségbeesés határára jutva az ablak melletti polcok mélyén végül mégis ráakadtam arra. ahogy azt Roz is helyeselte volna: kihúzkodtam néhány egybefogott kötetet. olvastam a fejlécet – annak a hosszú fejezetnek a címét. megfakult vörös szövetkötésben. Kihúztam a könyvet. amely szerzőről szerzőre felsorolt minden ismert kiadott és kéziratos művet. rajtuk fakó arany betűkkel a megkurtított cím: Erzsébet-kori színház. de egyetlen kötet sem akadt. Felkattintottam az elemlámpát. a 488-adikat. egy tizenkilencedik századi kékharisnyáról. amit kerestem.

nem létezik. Felkeltem és a szekrényhez. Végigpásztáztam a lámpa sárga fénykörével a margók mentén. valahogyan kapcsolódnia kellett ezekhez a könyvekhez. Hátradőltem. Britannia királya volt. lekapcsoltam az elemlámpát és lábujjhegyen az ajtóhoz lopóztam. Elérkeztem a „CecilCharles” feliratú fiókhoz. A folyosón egy pillanatra felvillantak. és újra elolvastam az üzenetét. Valaki más is jár az épületben. félbehajtott papírlapra. minden fény kialudt. Épp vissza akartam fordulni a szekrényhez. A nyom nem szakadhat meg csak így. mígnem semmivé foszlott – mintha az épület hatalmas teste egy utolsót lélegzett volna. Bármit is kerestem. Túlságosan is hozzászoktam. Az ajtó kinyílt és becsukódott. Elővettem Roz kártyáját a kabátzsebemből. Visszalapoztam és szétválasztottam egymástól a kártyákat. ezt írták rá kék ceruzával. majd a Korai angol költészet. K. az egész könyvtár sötétségbe borult. amelyet eddig alig észleltem. Óvatosan kihúztam.lap alján A viharig és a VIII. pedig Roz talán magára a kártyára akarta ráirányítani a figyelmemet. hogy itt a vége. futott át az agyamon. Oly sok fáradságot vállalt azért. amikor a néma csendben előbb nyikorgó hangot. ahol Roz a kártyákat tartotta. Jól ismertem ezt a hangot: a vészkijárat volt. Melyik darabból meríthetett Roz? Ezúttal sem találtam árulkodó jeleket. hogy megszerezze ezeket a kártyákat. Az első cím Artúr. mélyülni és halkulni kezdett. Nem is a könyvekhez. amely a folyosó két végében nyílt a keskeny és szürkére mázolt tűzlétrákra. Túlmentem. Egyszerűen nem lehet. majd suhogó neszt hallottam. Magamhoz szorítottam a kötetet. Kihúztam és átlapoztam a kártyákat. E. Kővé dermedtem. míg elértem a „Chambers. Eltettem a papírt a könyvbe. hogy irányjelzőnek tekintsem a katalógust. Végigfuttattam a zseblámpa fényét a kis fiókokon. a Widener egyik régi kabinetjéhez léptem. majd kihunytak a borongós fények. Ameddig csak elláttam. az ujjam hegyével kitapintottam a lyukat. hogy akár egyet is születésnapi üdvözletre pazarolt volna. A fénysugár ráhullt a fiók alján heverő apró. A háttérzúgás.”ig. Azután következett az Angol népies színművek. amelyeket Roz takaros kézírásával jelölt meg. „Kate-nek”. Megforgattam a kezemben. 68 . A Jakab-kori magnum opusok. Egyáltalán nem a könyvekhez. Henrikig.

A férfi egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. váratlan fordulók és meghitt zugok e valóságos labirintusa most még sötétbe is burkolózott. a másik kezemmel tapogatózni kezdtem a fejem fölött. Igen lábujjhegyre állva épp hogy elérhettem a szomszédos sor könyvespolcának belső oldalát. hallgatózni próbáltam. Minél közelebb került. Roz ajtajánál újra megtorpant.Kicsusszantam a szobából. majd visszafelé kerültem a dolgozószobák irányába. észrevette a fémesen csillogó kulcsot. már tovább is haladt. hogy visszainduljon a dolgozószobák felé. jó esélyem kínálkozik a menekülésre. Előrehajoltam és rohanni kezdtem. s bár a szívem a torkomban zakatolt. azután a folyosó sötétjénél is sötétebb alak előbukkant a sarok mögül. Visszalépett kettőt. Néhány átjáróval arrébb elfordult. ám néhány lépést követően a férfi megtorpant. Az olvasófülkéknél balra fordultam. Megkönnyebbülten lélegeztem föl. ő pedig utánam vetette magát. Felágaskodtam. Eltakartam a brossomat. Az érintésére elhaló sóhajjal nyílt ki. 69 . de mielőtt kivehettem volna az alakját. mint én – és a felújítás során nem változtattak meg mindent –. amelyet az ablakomban érzékeltem. A holdfény foltokban világított be a folyosóra. miközben hátrébb húzódtam a polcok között. Csakhogy Roz ajtaja nem volt bezárva. hogy ez ugyanaz a sötét jelenlét. Épp annyi időm maradt. s amelyet valamilyen baljós szál fűz Roz ajándékához. Miközben szorosan magamhoz öleltem a Chambers-kötetet. Nekirugaszkodtam és átlöktem néhány vaskos kötetet a másik folyosóra. majd még egyet. Alighanem egy biztonsági őr. ám ezúttal becsuktam magam mögött az ajtót – csak a zárnyelvet nem kattintottam a helyére –. Azután hirtelen megpördült. hogy a könyvespolcok mögé rejtőzzek. egy kovácsoltvas könyvespolc fedezékében megálltam. A Widener. a rövid folyosók. annál mélyebbre húzódtam vissza a polcok közé. átvágtam három polcsoron. távoli léptek tudatták velem. Ha a férfi nem ismeri olyan jól a járást. de még csak becsukva sem. Az utolsó átjáró végében. Az árny egy pillanatra feltűnt. merre ólálkodik a másik. Semmi. Mindenáron kettőnk közt kell tartanom a polcokat. vagy a Harvard Egyetem ügyeletes rendőre – mégsem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot. Néhány méterrel odébb rátaláltam a résre. A külső folyosóról beszűrődő. és átvágtam a folyosón.

Egy sorral odébb becsúsztattam a kötetet egy üres helyre. Megfordultam. Nem tudom megakadályozni. ha kidugtam a fejem. A lépcsősor akadálytalanul vezetett le a földszintre. A léptek lent elérték a lépcsőházat. hogy a férfi átkutassa Roz holmiját – legalábbis nem itt és most. az alig három méternyire nyíló lépcsőház felé. láttam a tejüveg mögött pislákoló fényeket. s most csak arra várt. de talán kideríthetem. ám nem hallatszott egyéb zaj. s eközben én a másik irányba futottam. amelyik egyenesen Roz ajtajához vezetett. Semmi. Egy szinttel lejjebb és három ablakkal arrébb. Miután megkerültem a sarkot. majd még egyet. Roz szobájából. Egész testemben megfeszültem. A férfi még nem ment el. Amint Roz ajtaja feltűnt előttem. Az is lehet. láthattam a dolgozószobák sorát jelző ablakokat. holnap reggel is visszatérhetek érte. hogy a kijáratnál lapul. Körülnéztem. megtorpantam. A léptek sietősen pattogtak odalent. Magas ablakok tekintettek le ugyanarra az olvasóteremre.A férfi sietve a zaj irányába indult. kivel állok szemben. Már épp indulni készültem. Ha szükséges. épp amikor a fenti ajtó becsukódott. amelyikre Roz szobája is nézett. Itt maradt: hallottam a cipőtalpak csikorgását a lépcsőn. és eltettem a zsebembe. hogy megmutassam magam. óvatosan megtettem egy lépést. Kihúztam az összehajtott lapot Chambers könyvéből. Lelopództam a lépcsőkön és átvágtam a folyosón. Közelebb 70 . Minimálisnak ítéltem az esélyt. A férfi talán visszahúzódott a sötétbe: felismerte a taktikámat. Vajon mennyi ideig tudom elvonni a figyelmét? Elértem a lépcsőházat és feltéptem az ajtót. hogy bágyadt vörös fény szüremlik ki az egyik mögül. egyedül a sötétben –. Hosszú percek elteltével lassan araszolni kezdtem a nyugati szárny belső oldala felé. hogy a milliónyi könyv között épp ez tűnjön fel valakinek. A férfi visszatért oda. hogy újra belevesszek a szobákkal szemközti polcok árnyékába. Elérkeztem a polchoz. Odafent újra bevettem magam a könyvespolcok közé. De nem. azután a nyikorgó ajtó újra kinyílt. Ahogy kikémleltem a sarok mögül. és inkább felfelé indultam. Mintha maguk a könyvek is visszafojtották volna a lélegzetüket. amelyet jól az emlékezetembe véstem. a csikorgó hang fémesen visszhangzott a sötétben. Ott megtorpantak. készen a futásra. Kivártam. amikor azt láttam. és legalább addig is biztonságban tudhattam.

nem lehet messze. és rám ugrott. Engem keres. „Eh. Tehetetlenül néztem körbe. de még mindig jobb. Nem sok. hideg pengéje a torkomnak feszült. és akkor egérutat nyerhetek. a csontos kis Kate. – Talán a tiédet is meg kellene változtatnunk. A férfi azonban felém tartott. Hová tűnt? Mi történt? Kihelyezhetett egy mozgásérzékelőt. mint csapdába esett patkányként meghalni. örömtelenül és a nyájasság legapróbb jele nélkül. Jeges borzongás futott végig a bőrömön. A kés ellen egyedül az asztallal védekezhetek. menj el. majd a kés vékony. de ő olyan erővel tekerte ki a karomat. Vonaglani kezdtem. Nekilökhetem.. igyekeztem a támadó arcába nézni. készen arra. ahogy az olvasófülkékkel tagolt külső folyosó felé rohantam. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a lármás sötétségbe. amit érdes hangon a fülembe suttogott. mintha ott sem lett volna. s csak egyetlen búvóhely kínálkozott. Hamlet atyjára. A nyakamon éreztem a nyirkos leheletét. Felnevetett. egy sötét alak vetette ki magát az ajtón. – Menekülj. Valami megcsillant előttem. kívántam elmém minden erejével. Kate! – gúnyolódott rajtam. Vagyis számított rá. s abban a pillanatban a riasztó éles visítása törte meg a csendet. A léptek kitartóan közeledtek az olvasófülkék felé. – De ahogy Shakespeare hőse is mondja. Tovább küzdöttem. hogy talpra pattanjak. Rettegés markolt a szívembe. néha pedig az elátkozott Kate! A nevem! Tudta a nevem. Nem volt hová menekülni. hogy a fájdalomtól a lélegzetem is elállt. mint tudjuk. én pedig egész testemben megfeszültem. mi a név?” Roz is megváltoztatta az övét. A vészjelző sikoltozásától alig hallottam. Igazam volt. Lebuktam az egyik olvasóasztal alá. lassan és módszeresen. – Az egyszerű kis Kate. Mielőtt visszahúzódhattam volna. A visító hang abbamaradt. Kérlek. Biztosan bekukkant mindegyik asztal alá.araszoltam még egy lépésnyit.. A szomszédos fülkénél megállt. Ha ő kapcsolta ki. talán az egyensúlyából is kibillenthetem. 71 . megállva minden fülkénél. a hátam mögé csavarva a karomat. Menj el. hogy visszatérek a szobához.

Megkönnyebbülten sóhajtottam föl. Ennek dacára ősrégi ábrának tűnt. – Eh. hanem a Titus Andronicusból. Közelebbről is megvizsgáltam. egészen a folyosó végéig.Tett egy lépést előre. kinek keze levágva és nyelve kivágva. a kiemelő filc középkori-reneszánsz megfelelőjének. a jelet azonban csak nemrég ejtették – lúdtoll vagy íróvessző helyett egyszerű golyóstollal. a papír merev. Olyan brutális. mi a név?” – sziszegte üldözőm. Amazon nem szerepelt semmiféle jel. hogy felfrissítse a korabeli olvasó emlékezetét. A motívum lehetett ősrégi. Vetettem egy pillantást a jelzett sorra. A nyomat öregnek tűnt. anélkül. amely azt a célt szolgálja. Kimásztam az asztal alól és felegyenesedtem. 72 . amikor bemenekültem alá. Egy színpadi utasítást olvastam. Egy ökölbe szorított kezet. majd még egyet – azután elsietett az asztalom mellett. hogy még Shakespeare sem próbálta versbe szedni: Demetrius és Chiron jön a meggyalázott Laviniával. Nem modern kiadású kötetből származott. Ez a legkegyetlenebb pillanat Shakespeare legkegyetlenebb darabjában. Nem a Hamletből. Felvettem. amilyet Roz asztalán is találtam. ahogy a mai gyerekek szokták imitálni a pisztolylövést. Felsikoltottam. és hirtelen elfogott a borzongás. majd eltűnt a szemem elől. szakadozott volt.” Laviniára? – Kate! – hallatszott egy férfihang a vállam mögül. Olyannyira brutális. Az olvasóasztal üresen állt. A távolban hallottam a vészkijárat csukódását. hogy a lélegzet is az olvasó torkán akad. előreszegezett mutatóujjal és felemelt hüvelykkel. most azonban egy ív papír lebegett sötét felszínén. hogy akár csak visszapillantott volna. Elfordult a kijárat irányába. erre azonban valaki egy előre mutató kezet rajzolt a jobb oldali margóra. Az egyik széle egyenetlen. hogy jobban szemügyre vegyem a beszüremlő fényben. krémszínű és nehéz volt. ahol kitépték a könyvből. Felemeltem. – „Talán a tiédet is meg kellene változtatnunk. méghozzá egy eredeti példányból – nem afféle fakszimiléből. A lapot a Fólióból tépték ki. mire egy kéz a számra tapadt. akár a rávetülő holdfény.

de ő megragadott és visszafordított. jól hallható brit akcentussal. – Ha kinyitod. Sötét haja és zöld szeme csakugyan Rozra vallott. – Eresszen el! – követeltem. Kiszabadítottam magam. A tekintetét ezúttal erősen rám szögezte. mint a támadója. Odakint ködös. Elhúzódtam. mik a lehetőségeink? A brit felsőbb osztályokra jellemző kifinomultsággal és unott arroganciával beszélt. göndör haja volt. és az akcentusa amerikaira vallott.11 – HALLGASSON ÉS FIGYELJEN! – szólt csendesen a hang. egyszerű szürke pólót viselt. bárhová is vezet! Roz szavai. – Ki maga? – Ben Pearl – felelte kurtán. Kate. – Roz küldött. követned kell. Követtem a pillantását. – Miért bíznék magában? – Roz a nénikém volt. Mozdulatlanná dermedtem. és megkért. hogy megpróbáljam élve kijuttatni innen. hogy más irányban akarunk távozni. – Maga brit. egyenes orra és olyan kemény szorítása. Az édesanyám nővére volt. – Csönd! Tekintete az ablak felé rebbent. Sötét. – Mert nem hallgatott rám. – Roz halott – ziháltam. – Mások is átkeltek már az óceánon. ő újra magához vont. Ha abból indulunk ki. A sötétben bujkáló férfi ezzel szemben tetőtől talpig feketébe öltözött. mintha márványból faragták volna ki. de azon vagyok. Ő ehelyett még erősebben szorított. sárga fénygömb ült egy lámpaoszlop csúcsán. Arca és karja csupasz volt. hogy vigyázzak magára. hosszú. Alatta úgy örvénylett a sötét- 73 . – Bocsásson meg a modortalanságért.

az egyetemi őrség végre reagál az áramszünetre. A főkapu kilőve. álruhás egyetemi rendészek szivárogtak be a sötét átjárókba. Egy alagút az udvar alatt. Nem hivatalosan a Widener területén többé-kevésbé leállt a kutatómunka. közvetlenül alattunk. hogy elfogtak egy alacsony. – Nem.ség. ehelyett minden térképről 74 . – Azok a zsaruk épp arrafelé tartanak. amit azóta se takarítottak fel. Hivatalosan a Harvard nem tett egyebet. – Helyes. Nincsenek itt rejtekajtók vagy titkos folyosók? – Egy van – böktem ki. kígyószemű alakot – s hogy a Lamontba vezető alagutat véglegesen lezárják. Türelmetlen pillantást vetett rám. – Legalábbis. hogy az újév és a tavaszi szünet közti rettenetes hónapokban valóságos földalatti országúttá nője ki magát. hogy efféle pletykákról tudomást vegyen. Az ajkamba harapva gondolkodtam. amint besurrantunk a polcok árnyai közé. a labirintus szörnyének. Egy ideig mindenki rajta köszörülte a nyelvét: Minotaurosznak keresztelték el. Van más lehetőség? – Van egy hátsó kijárat. Megrázta a fejét. – Úgy tűnik. hogy nem is rendőr kapta el a rémet. az alagút még mindenki előtt nyitva állt. – Az isten szerelmére. így egy reggel arra a hírre ébredtünk. Öt emelettel lejjebb. Másodéves koromban azután valaki kitépett és késsel össze-vissza szabdalt lapokat hagyott maga után a könyvtár kevéssé ismert átjáróiban. különös. hacsak nem képes megsokszorozni magát – felelte csendesen. hanem egy pap. Az a szomszédos könyvtár. – De közvetlenül a Widener főbejáratánál lyukad ki. – Van egy kijárat a Puseyből is. – Ő az? – suttogtam. ez itt a Harvard. a Lamontba vezet. Amikor nekivágtam az első szemeszternek. mint felhívta a diákok figyelmét. A Harvard természetesen nem ereszkedett odáig. azelőtt volt. akár a víz vagy a felkavart köd. amelyik a diákkönyvtárba. és a gigászi összecsapás során az alagutat teljes hosszában vér szennyezte össze. A diákok körében megindult a szóbeszéd. hogy csakis csoportosan látogassák a labirintust. Elterelt az ablaktól a folyosó túlsó oldalára. Amint a sáfrányok kidugták a fejüket a hóból.

mit akar. És úgy intézte. A számítógép monitorját szétzúzták. A füles fotel felfordítva hevert a sarokban.. – Arra megyünk ki. A táskám. Messze nem vandalizmusra.. Miután végigrángatott a polcok között. most mégis hiányzott. A sötét alak kíméletlenül és céltudatosan meg kívánta szentségteleníteni Roz emlékét is. Tudta. a kiadványokban a puszta említését is megtiltotta. – Ott kell lennie.. és átvágtam a folyosón az ajtóhoz. A táskám fura szögben megdőlve feküdt egy könyvhalom tetején. – Roz szobájában hagytam a táskámat. És nem vagyok semmiféle professzor – tettem hozzá zsémbesen..könyörtelenül törölte az alagutat. – Ez az? – mutatott a résnyire nyitva álló ajtóra. A szobát ízekre szaggatták. – a hangom elakadt a mondat közepén. A takaros íróasztal és a gondosan beállított táska mind egyetlen dologra utalt. benne a tárcámmal és minden igazolványommal. a forrásmunkák is ott sorakoztak – egyet kivéve. de még a fakultás tagjaira is hallgatást parancsolt. Odabent azután megtorpantam. Ugyanebben a pillanatban Ben 75 . A megvakított képernyőt leszámítva az íróasztalon többékevésbé minden sértetlen maradt: a türkiz fülbevaló ott hevert a billentyűzet mellett. a párnája felvágva. amit magával hozott. Éreztem. professzor? Válaszként visszamasíroztam a soron arra a helyre. – Maga aztán nem igyekszik egyszerűbbé tenni a dolgokat. Tompa puffanás térített magamhoz. gondosan szétnézett mindkét irányba. – Sosem voltam az. Kiszabadítottam magam a szorításából. Korábban a helyén hagytam Roz Fólió-hasonmását. hogy a gyilkos tudta a nevemet. és levettem a polcról. – Még valami? – Nem is tudom. Roz szobájában hagytam. hogy lássam. még a falról is lerángatták a két térképet. hogy az alagút léte is kitörlődjön a hallgatók kollektív emlékezetéből. ahogy elvörösödök. Nem csoda. – Ha még létezik egyáltalán – tettem hozzá kelletlenül. Alig négy év kellett hozzá. A lerángatott könyvek óriási halomba gyűltek az iroda közepén. Megvan minden. Minden más csak oktalan vandalizmus. és meg is szerezte. – Ragyogó! – lelkesedett fel Ben. – Ott lesz az – közölte magabiztosan. ahol a könyvet elrejtettem.

vagy még a falra is felírta. Ben mondott valamit. üvegcseréppel terítve az egész szobát. A füstben megpörkölődött papírdarabkák örvénylettek. Furcsán hűvösnek éreztem a márványpadlót az arcomon. Éles villanás hasított a sötétségbe. – Ez minden. és behavazták az udvart. Az utasítása ellenére közelebb kúsztam. Az egyik kezében fekete félautomata pisztolyt szorongatott. Oda még a leghalványabb 76 . Miután a hang fokozatosan elhalt. Mászni kezdtem után. amikor Ben egész egyszerűen rám vetette magát. majd a folyosó összes üvege szilánkokra robbant szét. de a hangja fojtottan szólt. hogy „itt Járt Kate”? Megráztam a fejem. Akár egy elátkozott ékszer. Három öles lépéssel mellettem termett. azután átfordított és tetőtől talpig végigmért. majd egy újabbon. Ben óvatosan feltornázta magát. Érces dörrenés morajlott végig az épületen. míg el nem értük a földszintet. – Nincs semmi baja. Ben kiszabadította és felkapta a táskámat. miközben a szobát dühödten nyaldosták a lángok. miközben a táskámat vizsgálgatta. és a folyosó felé rántott. és megvilágította az utunkat. Üres tekintettel néztem fel rá. Maradjon itt. Roz üzenete még most is az oldalak között volt. amely immár elgörbült acéldarabok és törmelék alatt hevert.megragadta a karom. Bevágódott elém. Három méternyire tőlem a nyitott Chambers-kötet hevert a földön. Ben sziluettjét tüzek fénye rajzolta ki. éles üvegszilánk fúródott a borítójába. és sietve levezetett egy fordulón. – Helyes. – Menjünk! Ben nyers erővel terelt a lépcsők felé. Miután leemelt róla egy nehéz acélgerendát. Valahol a távolban szirénák jajveszékeltek. hogy bekémlelhessek. mintha vattával volna tömve a fülem. A dühödten dohogó tűz fénye kísértetiesen szűrődött be az udvarról. Roz ablaka robbant fel. A keze végigszaladt a hátamon. A könyv kirepült a kezemből. Azon túl jókora lyukat pillantottam meg az udvar szemközti falán. A lábam azonban a földbe gyökerezett. így egyetlen szavát sem értettem. Odakúsztam és végigpörgettem a lapokat. Megemeltem a fejem. Visszatért a szobához és eltűnt odabent. Akkor menjünk. lapjával lefelé.

diplomáciai jelentések és udvari dokumentumok voltak. A Howardok hitszegő múltjáról írtam értekezést. – A gyorsaság hasznunkra válna. miközben valami mást kerestem. betolakodókra. szűkös átjáró vezetett a nyugati szekcióból. A másodiknak az inkák meghódítása vetett véget. Sajnos a Howardoknak nem akadtam a nyomára. ahol széles folyosók az épület teljes hosszában keletről nyugat felé futottak. Roz irányított ide. arról a spanyolbarát családról. pokoli feladatnak bizonyult megtalálni. a földalatti folyosókat kettéosztották. – Ez az – suttogtam. amely a reneszánsz kori Anglia egyik legkönyörtelenebb nemzetségének számított. „Egész pontosan az őseim hitszegő múltját kutatod”. Szemben a felsőbb szintekkel. Melyik sor lehet az? Az első hirtelen zsákutcába torkollt: egy egész falra való könyv foglalkozott Magellánnal. én pedig igyekeztem nem gondolni arra. az átható sötétben. most. és úgy tornyosultak fölénk. S ami még rosszabb. Ben egy elemlámpát nyomott a kezembe. igazított ki Roz. Tettem néhány óvatos lépést a folyosón. Mit is? Rozt. mintha súlypontot váltanának. mintha gyanakodva tekintenének ránk. Fokról fokra tapogattuk ki az utat a tökéletes sötétben. hogy tévedtem. Öt évvel ezelőtt még napvilágnál is alig ismertem ki magam a könyvtárnak ebben a részében. Az éles kattanást követően fénysugár lőtt ki a távolba. hogy a fénye diszkrétebb módon a lábunk elé. fészkelődnének és körbe tekintgetnének. Elhagytuk az A és a B jelzésű szintet. ahogy három és fél millió könyv lassan leomlasztja a polcokat.fény sem szűrődött le. viszont egy polcra való régi spanyol mendemonda mögött – naplók. Előttünk egyik polc a másik után sorjázott. Azután rájöttem. Ezen a szinten csak egy rövid. amint elértük a C-t. hogy szintről szintre alázúduljon. Annak idején is csak véletlenül bukkantam rá az átjáróra. Köröttünk az egész épület nyöszörögni és zörögni kezdett. – A pontosság még inkább. amelyeket tudós férfiak jegyeztek le és adtak 77 . a padlóra irányuljon. amely lehozott ide. amint a fénykéve átsuhant rajtuk. elejtve azt a célzást. ez utóbbit egy könyvespolc mögé rejtették. olyan érzésem támadt. ahová megérkeztünk. a keleti szekcióba – és az alagút bejáratához. – Gyorsabban! – morogta Ben. Visszahátráltam a folyosóra. A férfi némán megragadta és lefelé fordította a csuklómat.

csakis ez lehetett. 78 . A pokolba. ez ismerősnek tűnik. mire gondol. A léptek gyorsan közeledtek felénk. miközben némán fohászkodtam érte. azután összerándultam a fájdalomtól. Amilyen gyorsan csak mertünk. majd kínos óvatossággal megpróbáltam elfurakodni a polc mellett. amint a borítójába fúródott üvegszilánk a tenyerembe vájt. Gyerünk! Ujjaim átfutottak a láthatatlan könyvek gerince fölött. Néhány méternyire lehettem az épület hátsó falától. amellyel a szellő játszik. Miután Ben felzárkózott mögém. Kitapintottam a rést. hogy modern elektromos zárral szerelték fel. akár egy függöny. egyre gyorsabban. majd a léptek visszafordultak arrafelé. A távolban ajtó nyikorgott. A fény kialudt. Kinyújtott jobbommal éreztem. a régi. hogy zsákutcába jutottunk. és vakon tapogatóztam. Ben megkocogtatta a vállamat. Áttettem a könyvet a másik kezembe. amely egyenes vonalban vezetett kelet felé. Igen. Úgy látszik. ahogy nőtt bennem a bizonyosság. amerről érkeztek Óvatosan föllélegeztem.közre nagy műgonddal. kikapcsoltam a lámpát. mielőtt még földet ért volna. Olyan váratlanul akadtam rá. majd hirtelen becsusszantak a légüres térbe. és kereste a nyílást. hogy elbotlottam. használaton kívüli asztalok mögött nehéz vasajtó állt. majd tovább tapogatóztam balra. s én tudtam. majd egy kereszteződésben megcsapott a huzat. Azután az ajtó finoman meglebbent. és kis híján felbuktam. azután tétova vörös fénypászma siklott át a mennyezeten. Jobbra fordultam. Vakon kaptam el. Majd még egybe. majd félúton megálltak. azután visszafordultam. hogy azután itt penészedjenek ezen az isten háta mögötti helyen – ráakadtam a Keleti C-hez vezető átjáróra. hogy rátaláljak. A sarokban. – Ügyes kislány! – suttogta. kezem pókként surrant a falon. Kővé dermedtem – a gyilkos használt vörös fényű lámpát. és mentem előre. Besétáltam egy darabon. Bevilágítottam egy újabb sorba: nem az volt. Igen. az áramszünet következtében a zár is kioldott. és elég világos lett ahhoz. Elszörnyedve láttam. Továbbindultam. végigsurrantunk az átjárón. a könyv is kicsúszott a kezemből. Vörös fény szüremlett át a könyvek között. amíg falba nem ütköztem. Ben állított talpra. hogy megpillantsuk az előttünk nyíló átjárót. Néhány sorral arrébb tompa puffanás hallatszott. amíg közvetlenül magam előtt ki nem tapintottam a könyveket.

Ben halkan becsukta mögöttünk az ajtót. Léptek kopogtak felettünk. és előreléptem az alagútba. mire forró. Hátráltam egy lépést. 79 . Egy újabb hang tört elő a múltból. Belenéztem az alagút torkába. Megmarkoltam a könyvet. nyirkos sötétség tört elő mögüle. elhagyatott verembe csalták. A fiú meghalt. mielőtt meggyalázták volna. és még hátrébb léptem. Eh. Az előtérben ajtó nyílt. bárhová is vezet. nyomában a rothadás kénes bűzével. Követned kell. Miután elvette tőlem és kikapcsolta az elemlámpát.Ben szélesre tárta az ajtót. mi a név? – kérdezte a gyilkos. majd a sötétség a torkunknak ugrott. A Titusban Laviniát a szerelmesével egy sötét. de a fénysugár néhány méter múltán a semmibe veszett. a lány hiába könyörgött a halálért. Felkattintottam az elemlámpát. Talán a tiédet is meg kellene változtatnunk.

– Csak hunyja le a szemét és figyeljen. a másikkal a falat tapogatva igyekeztem a nyomában maradni. Ben háromlépésnyi nekifutást követően a levegőbe vetette magát. ha pedig áram alá kerül a kijárat. Egy idő után az alagút jobbra kanyarodott. A fal mentén öles csövek futottak. azután zúgás futott végig a csöveken. kiugrik a helyéből. Jobbra egy falifülkében fénymásoló állt. Zihálva álltunk a barlangszerű alagsorban. de amennyire csak tőlünk telt. – Mi a fene. mögötte a kis tornácra vezető üvegajtóval. némelyik meleg és lüktető. én pedig kivágódtam rajta. Morgás hallatszott a távolban. és arra koncentráltam. – kezdtem volna. A fények újra megrebbentek. hogy nekivágjon az alagútnak. amelyet történetesen könyvespolcokkal zsúfoltak tele. Két fordulóval feljebb kiértünk a Lamont félhomályban úszó földszintjére. bezárul. de belém fojtotta a szót.12 BEN ÁTFURAKODOTT mellettem. 80 . Szótlanul gyorsítottunk a tempón. mielőtt elérnénk. RIASZTÓRENDSZERREL BIZTOSÍTVA. hogy attól féltem. Egyik kezemben a görcsösen szorongatott könyvvel. nehogy orra bukjunk. mi történik. VÉSZKIJÁRAT. olyan erősen meresztettem a szememet. Lecsuktam a szemem. amit hallottam. igyekeztünk tempósan haladni a vaksötétben. nem pedig arra. fények villantak az alagútban. amit úgyse láttam – mögöttünk csoszogó léptek közeledtek.. – Futás! – kiáltottam. a többi rideg és halott. egy harsányan kivilágított raktárban. már-már futásnak eredtünk. – Állj! – harsant a kiáltás a hátunk mögül. Ben felpattant és becsapta mögöttem. és nekiugrott az ajtónak. Az egyetlen kijárat a lépcsőházra nyílt. balra sorsára hagyott recepciós pult húzódott. és csapdába esünk. Rádöbbentem. A zárnyelv a helyére kattant. és a forduló után Ben hirtelen megtorpant. Óvatosan araszoltunk. Valaki eljutott a főkapcsolóig. de Bent sem kellett noszogatni. Az döngve kitárult.. és ezúttal megpillantottam az alagút végét – legalább öt méternyire tőlünk.

füst marta a szememet. eldugaszolta a torkomat és az orromat. míg végül ugyanazon a bejáraton távoztam. kész gyilkolni és egész épületeket felrobbantani. – Jobb. hogy aki mindezért felelős. tömör füstoszlop emelkedett a magasba. mégsem fordult felénk senki.olvastam az ajtó felett függő táblán. Hát ezt láttam Roz dolgozószobájának ablakából: Widener felbecsülhetetlen értékű kincseinek lángoló és pernyeként aláhulló lapjait. ahol a könyvtár központi udvaráról lángnyelvekkel átlyuggatott. hogy észrevesznek? – kiabálta túl a zajt Ben. mi található a tűz fészkében: Harry Widener mauzóleuma. Körbevezetett a Lamont mellett. hogy milyen könyvekről is van szó. de legalábbis egy ezek közül éppen az a jakobiánus magnum opus volt. Akkor hirtelen megértettem. mint ha emberek égnének – jegyezte meg komoran Ben. – Az Első Fólió. – Már késő – közölte kíméletlen egyszerűséggel. A körfolyosón. – Gondolja. Kisebb csoport tolongott előttünk a csapáson. Befordultunk a sarkon. hogy megtaláljam Roz kincsét. Nagyon úgy festett. amelyen át érkeztem. A Globe Fóliója is odaveszett a tűzben. – Vége. amelyre Roz hivatkozott. Sietve követtem az éjszakába. 81 . Épp aznap délután néztem meg. – A könyvek! – nyögtem fel. A gyilkos tehát nemcsak abban gátolt meg. Hamu tapadt a hajamra. csak hogy elpusztítsa a Fóliókat. Fejünk felett a Lamont riasztója is beszállt a kakofóniába. ám Ben visszatartott. Megálltunk a borostyánnal benőtt. Azok a csodálatos. Azután belém villant. Átfurakodtam volna a tömegen. Ilyen hatalmas hangzavarban nyilván nem hallották a lépteinket – ráadásul valamennyien tátott szájjal meredtek a Widenerre. de néhány lépéssel odébb már nem lehetett meghatározni a hang irányát. Hirtelen rádöbbentem. Widener dolgozószobája előtt. És a néhány megmaradt Fólió. Felfedezésének a kulcsa. A Quincy Street felé tartottunk. pótolhatatlan kötetek. hogy az ajtón túl az egyetem összes riasztója működésbe lépett. majd megtorpantunk. de felégetett minden odavezető utat is. – Istenem! – suttogtam. aprócska tornácon.

Bólintottam és leléptem az úttestre. az Inn at Harvard környékét. Ha csakugyan a nyomomba eredt. amikor eljöttek meglátogatni a gyerekeiket vagy az őket tanító professzorokat. – Itt szállt meg? – kiabálta túl Ben a hangzavart. Kate. majd keresztül a JFK-n. a Charles Hotelben szállt meg. Roz gondoskodni kívánt a védelméről. Megnedvesítettem kiszáradt ajkamat. mit gondol? – Nem mehet vissza oda. Ezzel foglalkozom. mintha a magas háttámlás fekete székek őrt állnának a hatalmas étkezőasztal körül. Elátkozott Kate. Saját 82 . Ben a folyóparton. Soha nem jártam még egyetlen szobájában sem. – A rendőrök. suttogta a gyilkos a fülembe. olyan benyomásom támadt. A karomra fektette a kezét. Ben nem szobát bérelt. ahol arisztokraták és vezérigazgatók szálltak meg. – Miért kellene megbíznom magában? – kérdeztem újfent. Megálltunk az útszélen. és a Bow Streeten felkaptattunk Mount Auburnbe. a könyvtárhoz legközelebb eső szállodában kereshetett először. egész lakosztályt. itt. Végigsiettünk a sugárúton. hogy száz mérföldes körzetben minden szirénával ellátott jármű a Yard felé száguld. Ismerte a nevem.. – Mégis.Mire elértük a Massachusetts Avenue-t. A Widener szerencsére lemaradt a látképről. Mint említettem. A panorámaablakok sora a pirkadatra váró nagyvárosra tekintett. De hová mehetnék? – Hozzám megyünk – jelentette ki Ben. amelynek egyik végében laptopot és szétszórt papírlapokat vettem észre. – Nemcsak a rendőrök miatt kell aggódnunk. ezért fogadott föl engem. de ha bántani akarnám. úgy tűnt. Elharaptam készülő válaszomat.. a Harvard Square hátsó végéig. Nem igazán volt más választásom. Szorosan magamhoz öleltem a könyvet. Amint beléptem. már megtehettem volna. hogy szemügyre vegyük az út túloldalát. Mona Lisaként! – csattantam fel. Az urbánus eleganciát és egy New England-i tanyaház rusztikus báját elegyítő Charles Cambridge legfényűzőbb hoteljének számított. de nem léptem beljebb. – Minden oka megvan a kétkedésre – vont vállat Ben –. – A saját neve alatt? – Nem.

Az asztalhoz botorkáltam. figyelve. mely habdagállyal boldogságra visz. Aznap éjjel. Ez volt Roz kedvenc Shakespeare-idézete. Elhúzódtam tőle. Megengedett magának egy halvány mosolyt. Mindazonáltal a Julius Caesar e néhány sora tökéletesen összegezte azt az életfilozófiát. tekintve. amelyből fertőtlenítőkendőt varázsolt elő. Egy elsősegélykészlet volt. a tanítványból lett orgyilkos. döbbentem rá hirtelen. amint a padlóra hullik. Magas fickó. Megborzongtam. ki mondja őket a darabban: Brutus. A tenyeremen nyíló sebből még most is vér szivárgott. amikor különváltunk. amiért szerinte gyáva és hitszegő módon feladtam a tudományos pályát. hogy nem vagyok kimondottan ijedős típus. Kate – magyarázta türelmesen a férfi. – Nem a könyvére pályázom. Fürgén elsietett mellettem.biztonsági cégem van. amit a bőröndjéből halászott elő. – Talán észrevette. Gyengéd mozdulatokkal dolgozott. és üljön le. és lerogytam az első székbe. hogy a kedvenc idézetek nagy általánosságban szentimentálisak és kiszámíthatók. A sötéten elmosódott vérfolt kínai kalligráfiaként díszlett a könyv borítóján. de elmulasztva teljes életök nyomorban s zátonyok közt zárva teng. s csak később döbbentem rá. hogy betegye az ajtót. csak a fertőtlenítő csípett. ugyanezeket a szavakat vágtam a képébe. 83 . – Köszönöm – Ben felvette a könyvet és követett. majd mellé helyezett egy kis piros táskát. amikor megfeleltem a várakozásainak – és megragadtam a múló lehetőséget a színháznál –. hogy nekilásson kitisztítani a sebemet. Lesütöttem a szemem. – Az a másik sem az. Az asztalra fektette a kötetet. Ben valahol útközben még a pisztolyát is eltüntette. Eleresztettem a kötetet. ő tiltakozott a leghevesebben. Mintha csak egy ajánlólevelet nyújtott volna át. közepén a gonoszul megcsillanó üvegcseréppel. – Az emberek dolgának árja van. hogy ekkora veszélynek tesz ki? – Adja ide a könyvet. bár sosem ismerte volna be. amelyet rám is megpróbált áttestálni. – Tudta? Tudta. Igaz. Megköszörülte a torkát. szélesen ülő zöld szemekkel. – A kezét akarom.

ha csapatként dolgozunk. Ez még nem zárja ki. Egyáltalán semminek. – Ne engedje a közelembe a fickót. nincs főbb bölcsesség. – Roz nem mondta el magának? – Csak annyit árult el. mi a név? – a fenyegető szavak furcsán hatottak a saját tolmácsolásomban. 84 . ahogy Hamlet atyját ölték meg. Ugyanúgy. Szoktam olvasni. – Ezt is hátrahagyta – az egészséges kezemmel előhúztam a Fólió lapját a zsebemből. – Maga meg akar védeni – mondtam csöndesen.. – Ezt csak akkor tehetem. sem érdeklődésnek. Azt mondta. miből gondolja. Ben kérdőn pillantott rám. aki viszolyogva olvasta végig a sorokat. hogy kösz. Tudnom kell. hogy nem is válaszolt.. Ben felállt és az ablakhoz lépett. Ez azt jelenti.. maga az igazságot keresi. Néha még Keats-et is.. – Kész is van – bólintott elégedetten. mit keres. Annyira lekötötte a fertőtlenítés művelete. – Bekötözhetem. Egy kézlegyintéssel elintézett. Eh. Mondja. ha szeretné. hogy nekem is tudnom kell mindent. aki követte magát? – Ő maga mondta. amit a tűszúrásról tudtam. aki ezt üzente. Nem adott hangot sem hitetlenkedésnek. hogy magát a tudás érdekli. és elengedte a kezem. Hamlet atyjára. Talán a tiédet is meg kellene változtatnunk. – Csak annyit tudok. miután végzett. én pedig elmondtam neki. de az atombomba készítéséhez is ez a legfontosabb hozzávaló. Lefektettem a lapot az asztalra Ben elé.Van róla fogalma. Kate. Azt feleltem. hogy megölte Rozt. hogy ki követte magát? Megráztam a fejem. miután rám ugrott a késsel. – Ismeri a Titust? – Láttam a filmet. – Szentséges isten! – hördült fel. mint tudjuk. de szabad levegőn gyorsabban gyógyul. nagy Ivel: A Szép: igaz s az Igaz: szép! – sohse áhítsatok mást. hogy az a személy a gyilkos. – villantott meg egy gúnyos mosolyt. Ben állán megfeszült egy apró izom. – Roz is megváltoztatta az övét. – Ne nézzen ilyen nagy szemekkel.

hogy a gyerekkori firkálmányokat levelezésnek hívná – csóváltam a fejem. de a szerzők életének hordalékából is – memoárokból. Sok-sok kötetre való levélből. Felnyitottam és az orra elé toltam a könyvet. Mármint gyerekkora. hogy mit akart ezzel? – A Lev valamilyen levelezésre utal – mormoltam homlokráncolva.. A tanszék diákjai számára a Child maga volt az otthon. A rövidke szó egy elveszett világot jelölt számomra. hogy hol keresgéljek a Fóliában – és főként. CHILD. Egy kalandot és egy titkot. hogy Roz Shakespeare melyik Jakab-kori remekére gondolt.. nem hinném. – Elég talányos – jegyezte meg Ben. Ben közelebb hajolt. Child.. tágas asztalokkal és a régi könyvekből áradó meleg fénnyel. – Nem. amely ropogva nyílt ketté. Ez biztosan magyarázattal szolgál mindenre. Könnyű ceruzavonásokkal két szót ejtettek a lapon. melyet a szobában találtam. – Bizonyára neki is volt. nem csupán irodalmi művekből. majd felém nyújtotta a papirost. ahogy ő fogalmazott. – Ami máris több annál. Kisebbnek tűnt. Az angol tanszék különkönyvtára. amit ő mondott. Így jutottam el ehhez.hogy értsek a fegyverekhez. a Child egy hely lesz. mint ahogy emlékeztem rá. Talán gyermekkori levelezést? Kiét? Az övét? – Ben kérdései jégesőként pattogtak körülöttem. – Van valami elképzelése. Ezzel nem a maga nagyszüleit akarom bántani – siettem hozzátenni. – Levelezésre. jóval hatalmasabbat. hogy mi után.. mint amit nekem mondott. LEV. De mit jelenthet a child? Nyilván valamilyen gyermeket. Bocsánatkérés gyanánt. Különben pedig csak azt idézem. tele meghitten puha fotelekkel. De mérget azért nem vennék rá. Elárulja. S ami még több: talán magyarázatot is ad. – Kate-nek – olvasta hangosan. – Semmi gond. Kivételes gyűjteménynek adott. – Akárhogy is. életrajzokból. 85 . papírra vetett történetekből levelekből. mint amilyet sejtetett – félreeső szobák együttesét a Widener legfelső szintjén. benne a kis papírlappal. Nekem csak egy aranypapírba csomagolt dobozt adott át.

Milyen levelezésre utalhatott? Hát soha nem mondja ki azt. méghozzá igazi. A „Child. – Ezt egy katalógusban találta? Bólintottam. – A Harvard épületeit bizonyos személyek után nevezték el.” egy rövidített bejegyzés a katalógusból. de határozott hangon elmeséltem mindent. miközben halványan átvillant bennem. – A Childban nincsenek? – Sehol sincsenek – vágtam rá. – Mondja el. Megmasszíroztam a nyakam. professzor? – Ne szólítson így! Ám miközben kifakadtam. Roz egyik elődje. már láttam. Még egy hajbókoló hálalevél sem a királynőnek. nem? Bólintottam. Lev. Ő a leghíresebb költő Angliában – de talán az egész világon –. Se egy szerelmes sor a feleségének. – Shakespeare leveleivel? – tudakolta Ben. melyet végül el sem küldtek.– Tele van levelekkel – nyögtem fel. hogy Roz felbukkant a szellem alakjában. s ami azt illeti. Roz nem valami helyet nevezett meg. a Harvard egyik legnagyobb koponyája. amire éppen gondol? Ben a papírlapot tanulmányozta. Halk. először nekem szóljon. és annyit jelent: „Child levelezése”. attól kezdve. Letettem Roz üzenetét a nyitott könyvre. Habár sej- 86 . néhány nemzedékkel korábban. és nem maradt utána semmi. és odébb sétáltam. – Katalógus? – vonta fel a szemöldökét. Az irodalomtörténet professzora. egy kisebb kölcsönigénylést. hogy írástudatlan volt. Ha a fennmaradt levelek alapján ítélünk. soha nem írt senkinek. a dobozba tuszkolt kódolt üzeneten át egészen a dolgozószoba katalógusáig. csak éppen egy sem maradt fent közülük. Ha már itt tartunk. – Shakespeare természetesen írt leveleket. – Kiről nevezték el a könyvtárat. Ebből arra is következtethetnénk. hová akar kilyukadni. és senki nem írt neki. – Ha egyet is talál. a hozzá intézett levelek közül is csak egyetlenegyet találtunk. hogy szívesebben tekerném ki Rozét. – Nem maradt egy sem. Klasszikus esete a töredékes bizonyítékok elégtelenségének. se egy panaszlevél a könyvkereskedőnek. – Francis Child professzor volt – mondtam lassan –. pontosan hogyan talált rá erre. Könyvtári bejegyzés.

épp hogy túlságosan is sok időnk van. a Harvard online könyvtári katalógusába. – Ez azt jelenti. miután a szomszédja a levegőbe repült? – Ez a Harvard.” Bingó. hogy abba akarom hagyni. Roz miért kutatott a papírjai közt. Nincs is szebb annál. nem is a Bárdra. – Aludt a gépen? – Nem. Ben laptopjára mutattam. A Houghtonban vannak. – Még nem késtünk le semmiről – ráztam meg lassan a fejem. és a tekintetében némi csodálat tükröződött. 1855-1896. a kis hűtőhöz lépett és elővett egy Red Bullt. felfigyelt-e arra a hatalmas detonációra? Rossz hírem van: a Widener robbant fel. ahol a Harvard a ritkaságokat és a kéziratos műveket tartja. – Ez nem jelenti azt. majd a hűtőnek támaszkodva felpattintotta a doboz tetejét. – „Francis James Child – olvasta Ben a vállam fölött.telmem sincs róla. hogy végig akarja csinálni ezt az egészet? – Most meg akar ijeszteni? Szerintem van miért félnie. – Nem tudom. – Ez nyilván mindent megmagyaráz. – Levelezés. – Rendben – mondta Ben. Beléptem a HOLLIS-ba. – Nézze! – mutattam a képernyőre. vagy miért várná ezt tőlem. – Hol van ez? – Az alacsony téglaépület a Widener és a Lamont között. – Miből gondolja. – Biztos abban. – Van internetes kapcsolata? Bólintott és felém tolta a gépet. – A KM „kéziratos művet” jelöl – mondtam. – Heuréka! – nyögött fel Ben. hogy bármennyire igazunk is van. 87 . – Más szóval a Widener mellett – csóválta a fejét. már nem tehetünk semmit. majd begépeltem Child nevét és a Levelezés keresőszót. mint amikor három órával később döbbenünk rá. Előrehajolt és megérintette a karomat. Child a balladákra szakosodott. hogy a könyvtár ki fog nyitni. Felállt. hogy a levelek nem voltak a Widenerben. – Nem késtünk el. Bólintott. majd bezártam az ablakot. – A katalógusszám KM Am 1922. itt kilenckor nyitás van – vigyorodtam el.

– Ne szólítson így! A szükségesnél kissé erélyesebben csaptam be az ajtót. Ha két másodperccel később próbálom elhagyni a szobát – futott át az agyamon. az arcán vékony. Az ajtó felé intett. Hatalmas. mint ha emberek égnének. – Jó éjt. Nagyra értékelném. – Arra találja az ágyat és a fürdőt. bíborszín takaróval leterített kétszemélyes ágy terpeszkedett előttem. az veszélybe sodorja önmagát és a társait. A könyvek gondoltam bele sajgó szívvel. ám amellett halálosan fáradt is voltam. vértelen vágással. professzor. Hogy egyértelmű legyek. – A harctéri bevetés első számú szabálya: aki kimerült. Elküld lefeküdni.– Előző éjjel? – Nem sokat. Újabb képek bukkantak fel előttem: elszabadult papírlapok köröztek lassan és némán Roz szobájában. miután a lehető legtöbb ajtóval rekesztettem el magam Bentől. 88 . Alattomosan izzó tűz emésztette a Fólió ropogós lapjait. – Maradt ideje néhány óra szunyálásra. a szemközti falon jókora ablakok kínáltak pompás panorámát. idekint talál. mondta Ben. – Nem mondhatja komolyan. Mind a magáé. Igaz. Ennyit a csapatmunkáról. az az arc az enyém is lehetne. hogy Ben úgy bánt velem. Azok a csodálatos könyvek. Pedig komolyan mondta. Boszszankodtam. Jobb. ezúttal magamra gondolok. belekapva az értékes könyvek kék és vörös bőrkötésébe. Aki pedig hülyeséget csinál. Beálltam a forró zuhany alá. Itt találtam menedéket. A háló felé indultam. A szemembe nézett. Ha bármire szüksége van. miközben elzártam a vizet –. akár valami taknyost. A fürdő fehér csempével borított kontinensnek hatott. ha legalább megpróbálna lepihenni. Képek suhantak át az agyamon: lángnyelvek kígyóztak Harry Elkins Widener dolgozószobájának tölgyfapolcain. az hülyeséget csinál. hogy az elmúlt két nap porával együtt a dühöm is távozzon a lefolyón át. Shakespeare büsztje összetörve hevert a szőnyegen. Megtörölköztem és kifésültem a hajam.

– Roz azt mondta. – Megmentett ma éjjel? Az ujja megállapodott a lapon. Hacsak nem akartam ezekben aludni. csak néhány jelmez és kellék. amíg ő a Chamberst lapozgatta.. bár remélhetőleg nem egy időben. miközben az asztalon pihentette a lábát.. – Díszletek sehol. – Ez így kissé Elton John-osan hangzik. amelyet csapóajtókon át emeltek ki a színpad alól.. Azután bebugyoláltam magam egy fürdőlepedő méretű fehér törölközőbe. Nem gondoltam volna. és kibaktattam a nappaliba. de azért sivárnak se nevezném. nem bajlódtam azzal. hogy belegondoljak a legrosszabb esetbe. még záport és tűzijátékot is látni lehetett. Összerezzentem. valamennyi füstszagot árasztott. Ben úgy foglalt helyet. – Én pedig igyekszem nem úgy válaszolni. A kedvencem Plútó. miközben. hogy észrevett.. Markáns metszésű arcát mintha Michelangelo vagy Rodin faragta volna márványba. A lábammal megbökdöstem a ruháimat. Bosszúsan meredtem a ruhákra. – Hát maguk sosem olvasnak efféle könyveket? – kérdezte. hogy Shakespeare nyelvezete azért ilyen cirkalmas. akit valami szadista állat lángoló köntösbe öltöztetett. – Komolyan kérdem.mint egy taknyossal. mint valami taknyos: kiviharzottam a szobából. hogy jól rálásson – akadálytalanul tüzelhessen? – az ajtóra és az ablakra. hogy felpillantott volna. vihart és mennydörgést imitáltak. és ezzel mérhetetlenül felbőszített – de úgy is reagáltam. A legjobb esetben is szeszélyesnek és hálátlannak tarthatott.. bár mindkettőhöz túl sok ruhadarabot viselt. Az egyik színháznak mozgatható erdeje is volt. A pisztoly a keze ügyében hevert. Ezt hallgassa! Mutatóujjával megkereste az adott bekezdést. – Jupiter teljes pompájában leereszkedik egy szivárvány alatt.. a távolban mennydörgés hallatszik. vissza kellett mennem Benhez. – A szavaiból építette fel a díszleteket. a sötét folt azonban megmaradt. hogy kölcsönkérjek tőle valamit. Talán nem éppen egy George Lucas. Sikerült kioperálnia az üvegszilánkot a borítóból. miközben homlokát ráncolva lapozott egyet. 89 . mert a színpad annyira sivár volt – jegyezte meg anélkül. – Az öreg Chambers szerint a londoni színpadokon ködgépek és szökőkutak működtek.

és hagyom vaskos célzások formájában kitárgyalni a meztelenségemet. – Még nem. A halott király szeme felpattant. bármi legyek. Rémülten ültem fel. legyen akárkinek is az unokaöccse. Ledobtam magamról a törölközőt. akit alig ismertem. Még nem. – Csak nem akarja bedobni a törölközőt? Egy pillanatra a bőrömön éreztem a törölköző minden egyes bolyhát és frottírszálát. A tekintete tunyán végigmért – egy leopárd meredhet így a gazellákra a kényelmes fa ágairól. nem szívesen feküdtem volna le meztelenül. összeszabdalva és vérrel bemázolva. és a penge élesre fent. Nem messze tőlem ferdén álló. mert Ben azonnal az ajtónál termett. – Szép álmokat. Szorosabbra vontam magamon a törölközőt. legalább a nagynénjéért. Eredetileg egy pólót akartam kérni. Az ágynál hirtelen megtorpantam. Szél sóhajtott a falikárpit egymásba fonódó faágai között. professzor – mosolyodott el. Fölé hajoltam. – Akkor ez az én válaszom is. majd visszatért a könyvhöz. Felriadtam. Mégis. hátulról egy árny hullt rám. noha tudtam. – Gazember – mordultam fel. – Azért köszönöm. szürke. a szomszéd szobában egy férfival. – Minden rendben? 90 . mély álomba zuhantam. Ha nem is az én kedvemért. Hideg. Fel is kiálthattam. Hogy eddig megmentett. tengerillatú fény. egy távolba vesző kőfal. forró éle átvágta a torkomat. koronájával a homlokán. és visszatértem a hálóba. ha még egyszer kimegyek. Mielőtt megmoccanhattam volna. bekúsztam a takaró alá. Legalább most az egyszer. Vénuszt és Adoniszt ábrázoló falikárpit. Végre abbahagyta az olvasást. és a csontvázszerű ujjak megragadták a karomat. s amint a fejem párnára hajtottam. Bosszú! – sziszegte. hátradőlt és összefűzte kezét a tarkóján.– Azért próbálja csak meg. Halott volt. hogy csak álmodom. Alatta ősz hajú király.

ha megfeleznénk a pirítóst és a tojást? – Milyen diplomatikus. amennyiben hölgyek is vannak a társaságban. A nappaliban némán villódzott a tévé. – Ideje felkelni. és az álom zavaros. – Igazán? – csóválta a fejét hitetlenkedve. – Áfonyadzsemes pirítós vagy bevert tojás – közölte. Vártam. a háttérben Vivaldi szólt halkan. – Azt mondta. Amikor távozott. hogy egy pólót dobjon az ölembe. Az orromhoz emeltem: tiszta illatot árasztott. – A Charles-ban tényleg ilyen szarokat adnak? Felém fordult. Valóban: az ajtó mellett állt a kis kerekes bőrönd. takarosan összehajtogatva. azt is rendelhetünk. mintha egy alpesi réten levegőzött volna. – Még a hadseregben is tartózkodnak az efféle undort keltő kifejezésektől. – Ha inkább tejszínes marhaszeletet és kétszersültet kérne. mit szólna hozzá. – Elhozattam a csomagját is. – Maga nem is. Forróság áradt szét bennem. ez minden. az asztal felől sült szalonna és fahéj illata terjengett. ismét felbukkant. hogy másvalaki nem osonhat ész- 91 . A Hamletet. nem hozhatom el. Ami nem azt jelenti. A póló szürke volt. ezúttal az ajtót is becsukta maga után. Miután egy pillanatra eltűnt. Átlapátolta a tojás felét a tányéromra. amint magamra öltöttem. – Csak ugrat – feleltem fintorogva.– Igen – feleltem reszketeg mosollyal. – Csak rosszat álmodtam. Nem szolgált. Itt a reggeli. amelynek megvásárlását és feltöltését Sir Henry bízta Barnes gondjaira. sustorgó árként vonult vissza. Ben az ablakok sora előtt állt. minden felirat vagy márkajel nélkül. hátha szolgál további adalékokkal is. – Végigálmodta mind az öt felvonást? – Csak a véresebb részeket. és a Charles folyóra meredt. – Azelőtt katona volt? – Nem egészen. – Ebben az esetben.

hogy amit Roz 92 . Ellenfelem készen állt gyújtogatni. benne vagyunk a reggeli hírekben. – Mondtak bármi újat? – Még annyit sem.. Mint a CNN. hogy levadászom a gyilkost és a magam kezébe veszem az igazságszolgáltatást. a két ország teljes rendőrségével együtt. – Biztosan végig akarja csinálni? Meleg a helyzet. de a nagyágyúknál is. Vagy akár csak hogy a törvény kezére adom. hogy mit akarok csinálni. ha azt mondom. – Úgy érti. ha nem helyesli. de kiért? Rozért. akár kergetnek. A könyvtárban is az én torkom volt. akár nem. és a számba lapátoltam a tojást. Számomra nem volt kérdés. Sokkal inkább foglalkoztatott a miért. sziszegte álmomban az öreg király. a világ összes tudósítója a nyomában lesz. sőt gyilkolni is azért. A Jó Reggelt Amerika. Elvonultam a kávémmal az ablakhoz. hogy az anyja. amíg valaki összekapcsolja a harvardi tüzet a Globe felgyújtásával. veszélyes? – Sokkal menőbben hangzik. amennyit máris tudunk. Nem tápláltam afféle illúziókat. – Én inkább úgy fejezném ki magam.revétlenül be és ki. – Ellopta a bőröndömet? – a villa megállt félúton a szám felé. Bosszú. Eltolta magától a tányérját. Leszámítva azt. ezt ugyanolyan bizonyosan tudtam. A Today. és egyre melegebb lesz. Tűnődő pillantást vetett rám. Visszaküldhetjük. amelynek a gyilkos nekiszorította a valóságos pengét. – Ha már a kétes ügyleteknél tartunk. – Csak idő kérdése. És nemcsak a helyi csatornákon. ami tíz mérföldes körzetben mindenki számára nyilvánvaló. „meleg” – villantott rám egy mosolyt. a szentek vagy akár a zelóták megingathatatlan hitével. az első szerelme vagy a gyerekkori kutyája. – De egyre gondolunk. – Ugyan már – feleltem. hogy kértem egy szívességet. s ha ez megtörténik. Bosszú. Egész egyszerűen tudjuk. Kate. Mindezek ellenére bosszút akartam állni. – Olyannyira örülök a ruháimnak. ahogy az ember álmában egy vadidegenről is megmondja.. Csakhogy ezután átvágták a torkomat. hogy hajlandó vagyok szemet hunyni a dolog fölött. ki másért? Ő az öreg király.

egyszerűbb és önzőbb indokaim voltak. pedig ő – nyilván Sir Henry unszolására – csupa olyan holmival tömte tele a bőröndöt. követned kell. hogy hordani fogom. Nekem tehát mindössze arról kell gondoskodnom. Az aranydoboz. Felkötötte a fegyverövét. feltűztem a brosst könnyű blézeremre. olívazöld inget és khakiszínű nadrágot viselt. 93 .talált. ami viszont engem illet. Nem muszáj velem tartania. Persze nemcsak a bosszúvágy fűtött. amint átvitorlázott a folyó felett. hogy ez megtörténjen. Amikor megjelent. amelyeket Mrs. – Én is a szavamat adtam. Kiittam a kávémat és megfordultam. de nekem azt mondta: Ha kinyitod. – Készen áll? – kérdeztem. Ezúttal egy bézsszínű Capri nadrág és egy ujjatlan. mit fedezett fel. Újra el kellett ismernem. jaguárfoltos blúz mellett döntöttem. soha ne kerülhessen napvilágra. Tudni akartam. Egymást váltva lezuhanyoztunk. Tudni akartam. melyet Roz átnyújtott nekem. Rozért bosszút akartam állni. miközben eltettem a könyvet a táskámba. mély kivágású. majd az egészet szarvasbőr kabáttal takarta el. Amíg Benre vártam. Belekortyoltam a kávémba. hogy jó érzés belebújni a tiszta ruhákba. és a tokba csúsztatta a pisztolyt. – A szavamat adtam. és a Houghton felé vettük az irányt. Kiléptünk az ajtón. Ben előtt a Szépségről és az Igazságról csacsogott. és elnéztem egy sirályt. Barnes csomagolt. Pandora szelencéje is lehetett. amelyekről sosem gondoltam volna. bárhová is vezet. – De igen – mosolyodott el.

annak minden apró részletét és minden lakóját Keresi a zavaró részleteket. Régebben olyan volt számomra ez a hely. hogy egy pillantást vethessenek a ködös előtérre. A csarnok végében nyíló kék ajtóhoz vonultunk. Ben elfoglalta a mellette lévő széket. A szomszédos asztalnál ülő férfi. A Widenert ért csapás ideát mindössze egyetlen következménnyel járt: megkettőzték az őrséget. gondoltam. amelyeken beáradt a nyári égbolt azúrkékje. és 94 . a gyilkos akár most is itt lehetett. A bámészkodók a torlaszok mögül nyújtogatták a nyakukat. majd megcéloztuk a szomszédos. miután a lépteink zajára felnéztek az újságjukból. Az őrök kedélyesen biccentettek. téglalap alakú olvasóterem falain magas ablakokat vágtak. csalódottan nyugtázta a jelenlétünket.13 A WIDENERT még mindig rendőrautók és tűzoltók vették körül. leszámítva a jegyzetfüzetemet és a Chambers-kötetet. akinek ráncos arca élemedett korú tacskót idézett. mint valami meleg gubó. mintha csak tönkretennénk a kilátást. amit tudhattam. – Tudnia kell. most sokkal inkább védtelennek éreztem magam. A szűkös előtérben megszabadultam mindentől. Kerestem egy üres asztalt. Bennel átfurakodtunk a tömegen. és átadtam a pultnál ülő savanyú fickónak. míg a másik alaposan átkutatta a táskámat. Felméri a helyiséget. néha vetett egy pillantást a polcokon sorakozó kézikönyvekre. majd elvettem egy ceruzát és visszaültem az asztalunkhoz. legkevésbé egy nyitott szekrényben. Utóbbit sehol nem hagytam volna magára. – Biztonsági intézkedés. Egyikük kiutalt egy szekrényt. hogy nem lehet bezárni a szekrényét – jelezte az első. és letettem a holmimat. egy főről kettőre emelve. Annak alapján. Ben felállt és sétálgatni kezdett a fal mentén. ahol megnyomtam a csengőt. Jókora polírozott asztalok sorakoztak a padlón. Kitöltöttem az igénylőkártyát – KM Am 1922. Francis J. Levelezés –. lapjukon a föléjük görnyedő kutatókkal és szétszórt jegyzeteikkel. kisebb és kecsesebb téglapalotát: a Houghton Könyvtárat. Két másodperc elteltével a távirányítású ajtó zümmögve kinyílt. A szellős. Child.

Tizenöt idegtépő perccel később két könyvtáros. ha ráakadok? Ben eltűnt a futófolyosón. sőt a fajok törzsfejlődésének lassú és méltóságteljes ütemében folyik – csakhogy nekem nem adatott meg ez a fényűzés. azok tetején egy pár puha pamutkesztyűvel. De hát nevetséges gondolat volt – mi több. E tudományos igényű elemzések köze szövődött a feleségétől. és munkához láttam. Felhúztam a kesztyűt. Mit is keresek? Mit keresett Roz. Elizabeth-től érkező derűs csicsergések végtelen áradata. hiszen a férfi előttünk érkezett. előfordulhat. Olyan gyorsan merültem alá a halott tudós szövevényes múltjába. hogy talán utánunk kémkedik. miközben minden átfutott lappal egyre fájóbban tudatosult bennem. amely összekapcsolta egymással a Houghtont és a Widenert. Miután benyújtotta a pultnál. leemeltem az első kartondoboz fedelét. A szomszédos asztalnál a tacskóképű nagy csontropogás közepette a 95 . amiért át kellett kutatnia Child holmiját? Vajon én is fel fogom ismerni a forrást. Egyik sem tűnt alkalmas jelöltnek Roz korszakalkotó felfedezéséhez. mondogatta mindig. az egyik Grimm fivértől. falai mentén az iratszekrények és a számítógépek sorával.nyilván a menekülési útvonalakat is Kényszerítettem magam. Ha túl gyorsan haladok. a koronázási menetek. A kutatómunka. kigördített egy kézikocsit. Meglepetésemre ő is egy kérvénnyel tért vissza. a régit és az újat egyaránt. paranoid. mit keresek. hogy a saját dolgommal foglalkozzam. mintha a dobozok összes súlya az ő mellkasára nehezedne. valamennyit kollégáitól és támogatóitól kapta a balladagyűjtés terén végzett fáradhatatlan munkája kapcsán: a költő Longfellowtól és Lowelltől. rajta négy nagy méretű kartondobozzal. s így nem alacsonyodott odáig. amelyek a Houghton katalógusait őrizték. csakhogy a kutatás terén Roz egyforma meggyőződéssel hitt az alaposságban és az esetlegességben. hogy fogalmam sincs. némán és megfontoltan. A szomszédos asztalnál a tacskóképű akkorát sóhajtott. amennyire csak lehetett. melyik levél is őrzi a titkot. visszaült mellém. A levelek egyikét sem Child írta. hogy könnyedén átsiklom felette. Egy pillanatra megfordult a fejemben. hogy pontosan meghatározza. a filozófus William Jamestől. akár a halott királyok koporsóvivői. Valamennyi levelet katalogizálták és sorszámozták.

. hogy egyazon levél részének tűnjenek. legalábbis futó pillantásra. Egyfajta csigavonal. mégis értékesnek bizonyulhat. és egy pillantást vetettem Benre. -ardeno. Ráakadtam valamire. A harmadik doboz alja felé. aki mélyen beletemetkezett egy aprócska. amelyhez hasonlót. A második nem Elizabeth Childtól származott. viharvert naplónak tetsző kötetbe. mivel szilárd meggyőződésem. melyet középütt vízszintes keresztez. még sosem láttam. s az ősrégi Don Quijote-kiadás. amely nem illett a többi közé. A következő tetején ezt olvastam: Ráakadtam valamire. Ismét a munkám fölé görnyedtem. Egymás mellé fektettem a két lapot. akárcsak a papiros és a megfakult kék tinta. még azokon a helyeken is. pedig a pókhálószerűen vékony. s közben összeszednek mindenféle. A kicsik már totyognak. Talán a görög ábécé egyik betűje. De az alaposabb vizsgálat nem ezt igazolta.. megvallom. Roz szavai. ahol nem mosódott el a felismerhetetlenségig. úgy vélem. Egy kéziratról van szó. A falióra nagymutatója máris leírt két teljes kört. reszketeg betűk az ő kézírását idézték. Vagy talán -ardonia? 96 . egy korai angol fordítás. Visszatértem a levélhez. Kihúztam magam.tagjait nyújtóztatta. ilyesféleképpen: . miközben Roz hangját hallottam a fejemben. Megnedvesítettem kiszáradt ajkamat. miután átverekedtem magam Elizabeth újabb kötelességszerűen vidám beszámolóján a gyerekekkel együtt Maineben töltött nyárról. elérkeztem egy laphoz. Minden bizonnyal angolul írták – legalábbis jó néhány szava angol. hogy az arany nem mindig fénylik. – így végződött az egyik oldal. Ráakadtam valamire. Sikerült ugyanakkor meglehetős pontossággal megfejtenem a címet – leszámítva annak legelső betűjét. A segítségedre van szükségem. amelynek lapjai közt találtam. jóllehet az utána következő szöveg kétséget kizáróan latin. ami meggyőződésem szerint méltó lehet egy Önhöz hasonló tudós férfi érdeklődésére. Eléggé hasonlított rá ahhoz. Az írás – sajna – jobbára kivehetetlen.

ha Ön nem kíván kockázatot vállalni. mily nagyra tartom a figyelmét.Összeráncoltam a homlokom. meggyőződésem szerint. Egy név. mint manapság mondani szokás. vagy inkább helyé? Minél jobban kutattam utána.. Mérhetetlenül sok időt töltöttem azzal. Ha mindemellett azt is tudatná velem. mellékelten megküldök egy balladát. hogy „valaha rég” az Ön odaadó diákja volt. Nemkülönben egy tengeri hajóút. Sietve elolvastam a végéig. Épp ez okozza bizonytalanságom. a lóháton vagy vasúton tett utazás végzetes következményekkel járna. Ugyanott. kivált az efféle irodalmi természetű dolgok terén. akkor. Szívesen kikérném efelől egy tudós szakértő véleményét. hogyan szakíthatnám ki ezt a dolgot jelenlegi környezetéből anélkül. Annak jeleként. Biztos helyen hagytam. Korábban is találkoztam már a szóval. csodálatos éleslátással rendelkezik. Örök hálára kötelezne. Hasonlóképp azt sem tudom. Készséggel elfogadom azt is. amelyet megtűr a papiros és a tinta. sokkal inkább angol: a nagy C betű. Egy régi skót népdal újvilági változata. nem sokkal keletkezését követően. Olvastam valahol. De minek a neve? Egy személyé. s véleménye szerint Ön. aki ily tekintéllyel bírna. attól tartok.. ha ebben az ügyben segédkezet nyújtana nekem. ahol ismeretlenül és háborítatlanul pihent. hogy találjak az erre tájt népszerű s a tábortüzek mellett eldalolt énekek között legalább egyet. bízom benne hát. amióta csak elveszett. Mély tisztelettel az Ön alázatos szolgája: Jeremy Granville 97 . hogy ez a dalocska az ínyére lesz. ha jól sejtem. Az egyik itteni fiú állítja. hogy azzal jóvátehetetlen károkat okoznék. hogy e vesződség végső soron megéri-e a belé fektetett kockázatot. ám itt. Sérülékeny holmi. a homályos emlék annál inkább beleolvadt a felejtés szürke ködébe. Uram. ebben biztos voltam. Talán a levél segít felidézni. „csupa fül” lennék. melyet idáig is rám áldozott. a civilizáció mezsgyéjén nem hallani senkiről. a Secretary Handnek is nevezett Erzsébet-kori folyóírással. A fura betű egyáltalán nem görög volt. Vagyis a cím Cardeno vagy Cardonia.

ám abban még a létezését sem említették. A magányos papiros nem viselt dátumot. A Don Quijote spanyol nyelven először a tizenhetedik század elején jelent meg. Vetettem egy pillantást a következő oldalra. Akárhogy is volt. hogy előző éjjel egész Don Quijote-szekciót találtam Roz szobájának könyvespolcán. hogy összepiszkolják a ruhácskájukat! Nem csoda. Ellenőriztem a katalógust. és felütöttem a végén. amely ártatlanul pihent előttem az asztalon. Képzelheti. Tekintetem megakadt a Chambers-köteten. Erzsébet királynő halálával nagyjából egy időben. Csalódottan sóhajtottam fel.bogyókat. feltehetően Child professzor tulajdon dolgozószobájában. Úgy tűnik. Újult izgalommal gondoltam bele.A búcsúformulát és az aláírást egyetlen sorba zsúfolták a lap alján. Másrészt nem lehetett későbbi Child professzor halálánál sem. ha az emlékezetem nem téved. Alig egy évtizeden belül lefordították angolra. De mit bizonyított mindez? Éppúgy érdekelte a Don Quijote. a tizenkilencedik század végén következett be. a katalógus összeállítói nem jöttek rá a hibára. Mindemellett Jeremy Granville levelének a többi része is hiányzott. Se- 98 . Közelebb húztam a kötetet. valamint az elhelyezkedése Child leveleinek a sorában. Az utalás ugyanakkor segíthet meghatározni Granville felfedezésének az időpontját. Az intellektuális vonzalmait talán jellemzi. Chambers ugyanis nemcsak a színdarabokat tárgyalta. Erre bukkanhatott rá Roz? Minden bizonnyal. és nem említett egyetlen helységnevet sem – csupán az aláírás segített meghatározni a származását. körmölte szorgosan Elizabeth. mint az Iliász vagy a Háború és béke. Legalább e hosszú időtartam első szakaszát pontosan megismerhetem. de nem találtam semmi különösre. ha Child professzor a népballadákba temetkezett. mintha csak a szöveg szerves része lenne. . ami.. majd újra felsóhajtottam. a lap tévedésből keveredett Elizabeth levelezésébe. Újra kézbe vettem Granville levelét. Tehát Granville „ősrégi Don Quijote-kiadása” – és a benne talált lelet – semmiképp sem származhatott korábbról. mekkora aggodalommal tölt el.. Illetve ott van még a régi Don Quijote-kiadás említése. Nem túl nagy segítség: a két dátum között majd’ három évszázad telt el. de semmiképp sem kivételes dolog. Gyorsan átkutattam a doboz maradék tartalmát.

és az udvari kalendáriumokban említés történik az előadásukról. Talán a görög ábécé egyik betűje. negyedik könyv közölte – az. Magamon éreztem Ben feltámadó figyelmét is. Visszatértem a levélhez. – Hol? Megráztam a fejem. Leszámítva Jeremy Granville-t – szorult el a torkom. ilyesféleképpen: . A kötet ugyanannál a lapnál nyílt ki. amely fölött korábban elsiklott a figyelmem. valamennyit egy-egy rövid magyarázószöveg kíséretében – csakhogy a lap alján újabb bekezdés nyílott. Válaszként átcsúsztattam a könyvet az asztalon. Az első a Győzedelmes szerelmesek. és nekiláttam lemásolni a levelet.. De nem. amelyet Roz megjelölt. Ben felsziszszent. és rámutattam a vonatkozó bekezdésre. pontosan úgy fogalmazott. ahogy felismertem Granville szavainak a horderejét. Ben tágra nyílt szemekkel bámult rám. amelyiket Roz polcán hagytam.. amelyet tegnap éjjel olvastam: egyenként felsorolta Shakespeare Jakab-kori magnum opusait. hogy papírra vessem. „. amint ehhez a részhez ért. Erzsébet-kori nagy C. körmöltem. – Elveszett? – Ismerjük a címüket. mintha féltékeny lenne a felfedezésre. Rá- 99 . – Nem tudom. A tacskóképű irigy pillantást vetett rám. A levél első oldala elkallódott. Elolvasta és értetlenül pillantott rám. Chambers két címet említett meg. Valaha léteztek.. melyet középütt vízszintes keresztez.” Ben felé toltam a papirost. A második Cardenio története. és ismét elolvastam. Azután eszembe jutott: valamennyi kötet indexét az utolsó.. – Elveszett művek – olvasta.hol egy név. A megmaradt rész figyelemreméltóan kevés információt kínál. de évszázadok óta semmit sem tudunk róluk. Talán csak álmodtam. Ben felkapta a fejét. Amilyen gyorsan csak tudtam. angol. senki nem látta őket. villant belém hirtelen teljes bizonyossággal. majd hozzáfűztem a magam megjegyzését: „Nem görög.Egyfajta csigavonal. ahogy emlékeztem. a kezem csak úgy repkedett a papírlap felett. A lámpák fénye hirtelen vakítóan erőssé vált.”. Roz azonban tudta. pedig jottányit sem mozdult. Arra az oldalra lapoztam. magam elé kaptam a jegyzetfüzetet.és tárgymutató. mely megér annyit...

Valami fontosra. Sinclair nyomozó. szívem. ismerős hang ütötte meg a fülemet.akadtam valamire. Riadtan rezzentem össze. Amint az ajtó feltárult. mondta. 100 . smaragdzöld szeméből. Valamire. És én még gúnyt űztem az önhittségéből. ami fontosabb a Globe Hamlet-előadásánál is. olvastam ki csillogó. amikor meghallottam az elektromos zár zümmögését.

Megborzongott. Még ha nem is egészen férfi. szeszély. bár nem tudta volna megmondani. és hagyta. Annyira megbotránkoztatta. a nehéz drapériával elfedett ajtónyílásban a nő megállt. és elmerült a buzgó imádságban. fürge észjárású. szid miattam. álom. aranyló hajú és bőrű. Immár nem nevezheti „fiúnak”. A nő kivárt. mondd: én is az vagyok. ahogy az idősebb férfi tekintete mindenhová követi. amely annyira jól illett sötét hajához és szemeihez. a pártfogoltja vagy a 101 . hogy a másik szertelenül hányódjon a kérés. mielőtt megállapodott volna a lázas esdeklésnél. Will. vágy. felfigyelt arra. hogy az ifjú Will a szolgája. – Shakespeare-nek.Közjáték 1598 tavasza A TITKOS LÉPCSŐSOR tetején. Nem lenne kellemetlen. észre sem véve a látogatót. – A másik nevemen – felelt a férfi mosolyogva. amelyen ők ketten is osztoztak. ejtette ki magában a nevét. de nem is kérdezte meg. A másik szeretője javasolta. – Akkor hogyan szólítsalak téged? – tudakolta tőle. Valósággal könyörgött. Már az első alkalommal felfigyelt rá Shakespeare színházában. Hónapokkal ezelőtt maga a férfi vetette fel. ami nem sokkal utóbb megjelent a verseiben is: Ha sok-sok „villid”. A fiú aranyhaja glóriaként lobogott a vadállati kecsességű test fölött. s villi – tudják – szivedben joggal él. hogy csak ült csendben. Egyre mohóbban vágyta őt viszontlátni. gondolta akkor. A szoba túlsó végében egy fiatalember térdepelt az oltár előtt. legalábbis már ifjú. hogy bekémlelhessen. hogy szólítsa az ifjút azon a néven. Egyik kezével épp csak résnyire vonta félre a függönyt. a hízelgés és az indulatos kirohanások között. Azután hozzátett még valamit. és elsimította zöld selyemruháját. hogy csábítsa el a fiút. A fiú – Will – kétségkívül gyönyörű teremtés.

akiknek a szíve más férfiak láttán vert szaporábban. olyan vallási fanatikusok viperafészkének tekintették. hogy számos fiaik egyikét papi pályára szánják. melyeket a királynő vallatói csak képesek voltak kieszelni. Önkéntelenül megborzongott. Jezsuita. és a fogságba esetteket kitették mindazon válogatott gyötrelmeknek. Sötétség alatt természetesen Angliát értették. akik közvetlenül a pápának felelnek.szeretője-e. csupán annyit kívánt tudni: „miért engem kérsz rá?” Hiszen Will még csak észre sem vette. ha Anglia földjére tette a lábát – nem mintha így kevesebben jöttek volna. William Shelton nem tartozott közéjük. és ekkor meglátta a tekintetében a kétségbeesést. Még váltottak is néhány szót. és az ország minden lakóját az inkvizíció pokoltüzére vessék. A jezsuiták. – Miért? – kérdezte újra. Az ír családok körében nem számított ritkaságnak. Könyörtelenül vadásztak rájuk. és megmarkolta a párkányt. mikor a költő felhagyott a könyörgésselNem azt tudakolta. torkukon a spanyolok pengéivel. Shakespeare megállt az ablakban. – Miért? – tette föl a kérdést. szent céljuk pedig. hogy a férfitekintetek rátapadnak. A fivérei. hogy a fiú aranyló szépsége egy kínkamra sötét mélyén sorvadjon el. akik szüntelenül a királynő meggyilkolására szövetkeznek. Krisztus katonáiként tekintenek magukra. Egy jezsuita részéről már az is hitszegésszámba ment. Látta őt. jegyezte meg keserűen Shakes- 102 . annyi bizonyos. – Katolikus pap. hogy valamiféle szorosabb kapocs köti hozzá. Gyűlölték a jezsuita rendet. még azok is megcsodálták míves alakját. Hozzászokott. – Arról álmodozik. A gondolatba is belesápadt. Ami ezek után maradt belőlük. amíg csak Anglia és annak eretnek királynője megátalkodottan ragaszkodik protestáns meggyőződéséhez. Abban már akkor sem kételkedett. „miért akarod?”. azt odavetették a hóhér elé. Erzsébet miniszterei természetesen más nézőpontból szemlélték az ügyet. hogy helyette katolikus uralkodót ültessenek Anglia trónjára. Csak éppen nem méltatta figyelemre. A férfi visszafordult. hogy pap lesz. hogy az eretnekség világának a legsötétebb zugába is bevilágítsanak az Igazság fényével.

hogy egy pompás ékszerért vagy remekbe szabott ruháért kitüntessen valakit a kegyeivel –. Valahol mélyen felizzott benne a bosszúvágy. A kihívás felkeltette az érdeklődését. Egy pillanatig kísértést érzett rá. akinek az állandó szolgálatait valamivel kedvezőbb árfolyamon váltották meg. akinek az átmeneti szolgálatait egy férfi megvásárolhatta vagy elnyerhette kockán. Azt kérte. és soha többé ne térjen vissza. hogy biztonságban eljusson az ellenséges Spanyolhonba. ám nem éri be ennyivel. Ugyanekkor újfent elcsábítja Shakespeare-t is. igen. aki. Valamennyien a Howardok kreatúrái. hogy kisétáljon. egy Howard. Rendre megvívott asszonyokkal és ágyasokkal. S amikor elérkezik az ideje. A maga ura volt. A nő átsuhant a szobán. korán megfertőzték Willt a vértanúság utáni vágyakozással. segédkezet nyújtott mások elhivatottságának. egy jezsuita papnövelde tiltott révébe. Csakis egy Howard lehetett segítségére egy angol ifjúnak abban. mint inkább amiatt. s bár kedvelte a mulatságot – ahogy az sem állt távol tőle. ha Shakespeare kétségbeesett. majd szánakozva a vállára helyezte a kezét. A Northampton köpönyegforgató earlje és unokaöccse Suffolk earlje által vezetett családról azt beszélték. hogy tegyen a kedvére. Átvillant rajta. hogy a poéta és az ifjú egyaránt csillapíthatatlan hévvel rajongjon érte.peare.. a szerelmét ajándékba adta. harcos protestánsnak mutatkoznak. Nem volt utcalány. hogy nem annyira az ifjú törékeny szépségéért kellene aggódnia. a Howardok közismerten a katolikus Istenre bízzák lelki üdvüket. vezeklés gyanánt tulajdon tévelygéseiért. hogy a kérés nyomán áruba bocsátja a magáét. hogy csábítsa el a fiút. amikor felismerte annak valódi természetét. Nem volt feleség sem. hogy más iránt vágyakozzon. Már-már hajlott a kérésre. A férfi lágyan végigfuttatta ujját az arca vonalán és karcsún ívelt nyakán. s cserébe átruházhatónak tekintették. s helyzetükből adódóan hozzá is segíthetik őt ennek eléréséhez. El fogja csábítani az ifjú Willt. tenni fog arról. Istennel azonban még sosem kellett megküzdenie. Shakespeare nem csupán annyit kért. és nem áruba bocsátotta. Nem csoda. s bár a nyilvánosság előtt valahányszor az érdekeik ezt kívánják. hogy a spanyolok zsoldjában áll. hogy mindketten meg- 103 .. fiúkkal és férfiakkal egyaránt a szerelmük szívéért – s szinte mindig győzelmet aratott. – Te megtaníthatnád arra.

gyertyafényes örömökből és vágyakozásból. amint Will keresztet vet. gyönyörű férfi az egyik. hogy egy emelettel lejjebb Shakespeare magas támlás székében ül. az gyötör s vigasztal. elolvasta annak első sorát. az angyal. hogy hálót szőjön köré édes muzsikából. a női rossz csalja tőlem lelkem angyal-barátját s szentem sátánná rontani gonosz fénnyel hálózza annak tisztaságát. és a kandalló tüzébe mered. Csak arra nem számított. Két szerelmem van. mintha darázs csípett volna belé. Eközben mindvégig jól tudta. Hogy pokolra vigyen. hogy tovább olvasson. A kíváncsiság azonban gyökeret vert benne. s mielőtt még meggondolhatta volna magát. Talán ha nem váratja meg. szellemük szüntelen hajtóerő. Rút-szinü? Ártó szellem? Hát ilyennek látja? Visszatért a vershez. az gyötör s vigasztal. fénylő zuhatagba rendezte.tudják az igazat. Olyan érzés volt. hogy belegabalyodik a Saját hálójába. Nem úgy tervezte. mintha erőszakot tett volna rajtuk. és a költőtől a fiúhoz ment. amint odalent őgyelgett Shakespeare kamrájában. véletlenül ráakadt egy költeményre. Épp tegnap. Éppen erre vágyott. ő sem érez kísértést arra. fekete haját hosszú. amelyből Will végül már nem szabadulhatott. az ártóbb szellem egy rút-szinü nő. rá mégis éppúgy illett. Nem akarta kéretlenül elolvasni a férfi műveit. Az arca áttüzesedett a pírtól. Mindez hónapokkal ezelőtt történt. jegyezte meg magában: a feltoluló szerelemféltésre és zavarra. A költeményt róla írták. Így hát selyembe és gyöngyökbe öltözött. 104 . Úgy kapta el a kezét. és elefántcsontszínű keble kipirult a vágyakozástól. ám korántsem neki. hogy beleszeret Willbe. A függöny résén át látta. S hogy Shakespeare csak nem jött. folytatta az olvasást: Két szerelmem van. A férfi kétségkívül önmagára értette a két szerelmet.

Addig nem. De ez titok. 105 . Azután újabb gondolat ötlött fel benne. hogy bort töltsön. s nem tudom meg. még nem tudhatom. őt magát pedig kettesben vele. csakis talányokban. szívem csak gyanít. Ám ahogy távozott. Elfogta a keserű diadal soványka öröme. újra és újra. s miután elsimította a ruháját. Azt sem tudta. A férfi viszont csak találgathat. mit művelt. Még nem ismeri a történet végét. de mert távol – és együtt – van a pár. s nyelve hegyét kissé kidugva. Mindig is azt akarta.S hogy az az angyal ördög lett-e már. Willnél süket fülekre találnak a fivérek parancsai és a Howardok ajánlatai. mégsem kockáztathatta. Shakespeare ha látta is. a gyertyafényben látta.. az ablakhoz sietett. de legalább tisztában van azzal. Ő maga talán csapdába esett a tulajdon hálójában. hogy a szonett kiegészült a legutolsó sorral. hogy láthassa? Ha Shakespeare ilyen közvetett módon kéri a válaszát? Ha költeménye útján tudakolja tőle az igazat? Tollat és tintatartót könnyen talált. A szonett – ha ugyan annak szánták – befejezetlen maradt. ha csak nem azért. Ha Shakespeare nem fejezte be. hogy Shakespeare megtudja az igazat. sejtem: megjárták egymás poklát. mi hogy van. Alig kelt fel mellőle. Neszt hallott az ajtó mögül. Még nem. merengve tekintett le a kertre. Aznap délután szokatlan hévvel ölelkeztek. utolsó rímpárja még hiányzott. akkor nem is tudta befejezni. hogy mi történik vele.. nem tette szóvá. a férfi mikor fejezte be a költeményt. egészen a kékes szürkületig. Fel s alá járkált az ablak előtt. Nem válaszolhat másként. Letette a tollat. hogy közbenjárásának hála. Mi van. Végül felkapta az írótollat. ha a költeményt épp azért hagyta elöl. és felé kínálja az ezüstkupát. nagy műgonddal papírra vetette a szavakat. hogy megossza vele. a nyitott ablakszárnyon át beszüremlő ibolyaillatban. ruhája bele-belekapott a gyékényekbe. amíg ő kimerülten feküdt az ágyban. amíg bizonyos nem lehet abban.

hogy ez lesz a vége: hogy győztesen kerül ki az összecsapásból. talán valaki más is várni fog rád a kertben. majd ahogy megismerte a belépőt. Félrelibbentette a függönyt az ajtóról. Will Shelton ügyében túl kell járni Shakespeare. mit kell tennie. – Azután. kivéve Willt. – Ez a kápolna biztos rejtekhely. felismerte az igazságot. de a kezére. a Howardok és Isten eszén. – Egy festő vár rád odalent – suttogta. Sokat sejtető mosollyal elvonult. – Előled nem rejtőzködöm – mosolyodott el a fiú. ahogy elnézte az oltárnál térdepelő fiút. de ő fog győzedelmeskedni. Tudta. hogy vegye komolyan a költeményt. mintha odacsaptak volna – ha nem is az arcára. – Úrnőm! – hajolt meg előtte. – Én is megtaláltalak – vonta fel a nő a szemöldökét. a szerelmet – bármit. és besurrant a kápolnába. Most. hogy a fiú csókot leheljen az ujjaira. 106 . hogy kettesben hagyja őt az ibolyaillattal és a gyötrő vágyakozással. Abban a pillanatban tudta. Shakespeare nem csupán gyanította. felcsillant a szeme. Mert úgy hitte. ha nem tart túl soká. A léptek zajára Will felpattant és a kardjához kapott. Kerül. – Óvatlan voltál! – korholta a nő. és ő el nem taszította magától Willt. amibe kerül. Úgy érezte. A cirkalmas visszautasítás arra intette. Engedte. hogy az angyallal megjárták egymás poklait.Míg a Jó el nem hamvad a Gonoszban. s emellett kitartott. azután közelebb hajolt hozzá. Csupán nem akarta beismerni. amíg véget nem ért minden. – Más is bejöhetett volna.

MÁSODIK FELVONÁS .

kikaptam a táskámat. – Szükségem van az egészre.. Feltartottam a ceruzámat.. – Még csak félig másoltam le. és ráfirkantottam: A könyvesbolt a Mass.. közölte az egyik halkan a könyvtárossal. amíg átvágtam a szekrényekhez. A többit nem hallottam. majd onnét átsorjázzon a katalógussal és számítógépekkel teli függőfolyosóra. felkeltem és sietős léptekkel az ajtó felé indultam.. amint Sinclair nyomozó berontott az egyik őrrel. „Szövetségi Nyomozóiroda”. hogy meginduljon az olvasóterem túlsó vége felé. – Menjen már! Lekotortam a jegyzetfüzetem az asztalról. épp a Boston Heraldot olvasta. Értem jöttek volna? Mozdulatlanná dermedtem. Felnézett és hunyorogva figyelte. hogy ne gyorsítsam föl a lépteimet. háttal az ajtónak. – Erre. és lekuporodtam. A pultnál a sötét öltönyösök megvillantották az igazolványukat. Megálltam. Utánavetettem magam. Felnéztem Benre. amely zümmögve tárult ki előttem. – A brit zsaru – mondtam némán. A könyvtáros elősietett a pult mögül. amint az ajtón át kiléptem az udvarra. hogy feltekintett volna a könyvből. kérem! A pultnál gyülekező kis csapat visszafordult. nincs nálam semmi. és a vállam felett kukucskáltam Sinclair nadrágjának ráncai felé. Ave túloldalán. 108 . nyomában két sötét öltönyös férfival.14 A CERUZÁM LEGURULT az asztalról a parkettás padlóra. – Majd én befejezem. – Induljon! – mordult rám Ben anélkül. és a kijárat felé vettem az irányt. ahogy reszketeg lábbal közeledek felé. Miután átnyújtottam a füzetet Bennek. Unott mozdulattal továbbot intett. Shakespeare-részleg. Az előtérben a másik őr sárgás fénytócsában ücsörgött. Nyirkos hőség fogott burokba. hogy lássa.

nemzetközi Shakespeare-válság van kibontakozóban. Hátrébb lépett. A levegő mintha megdermedt volna körülöttünk. Talán mert a bostoni arisztokrácia köreiből érkezett. Sötétszőke haj és kéklő szempár úszott be elém az elnyűtt Red Sox-sapka alól. – Ott is voltam. Úgy tűnik. Farmert és piros pólót viselt. amelyikben a két könyvet tartották. – Mintha feszültnek tűnne. kissé teltkarcsú hölgy biccentett felénk kurtán. hogy a Fóliót még a bomba felrobbanása előtt kiemelték. ezért visszahívtak mint helybéli szakértőt. – Kate Stanley! – kiáltott egy könnyed tenor. – adtam némi hangot a bosszúságomnak.Az olvasóterembe vezető ajtó zümmögve megnyílt. miközben kitért a nő útjából. nagy gondot fordított arra. Hűvös levegő dagadozott körülöttünk. – Hogy érti ezt? – Úgy fest. – Mi az ördögöt keres maga itt? – Épp távozom.. – Három éve nem láttam. – Shakespeare-válság? – vontam fel a szemöldököm. – Az Első Fólió miatt.. Összerezzentem és elfordultam. Ördög és pokol! Nincs most időm a csevegésre. s miközben riadtan visszatekintettem. amíg ma reggel. – Azt hittem. a Fóliónak azonban semmi nyomát se látni. majd cinkosan közelebb hajolt. és képes lenne köszönés nélkül elmenni? Azért ez nem járja. a könyvtár lépcsőjén egyenesen belerohantam valakibe. Washingtonban van. egy vérlázítóan korai órán meg nem csörrent a telefonom. hogy elkerülje a gyapjúöltönyös professzorok minden kliséjét. mielőtt elvesztettem volna az egyensúlyomat. Megmarkolta a vállam. Főként nem vele. a köpcös Matthew Morrisra. a Folgerben. Ráismertem a Harvard másik Shakespeare-professzorára. Körülnézett. Egy rövid hajú. valaki megbabrálta a vitrint. Úgy tűnik. de az ujjai megfeszültek a vállamon. 109 . Kate – jegyezte meg Matthew. majd elviharzott mellettünk egy rakat könyvvel és egy tömött számítógépes táskával. ahogy feltárult a bejárat. A múlt éjszakai eset után az egész Widenerben szétszóródtak a Gutenberg-Biblia megpörkölődött lapjai.

a dízelmotor kékesszürke kipufogógáza belepte a hajamat.. amióta elment tőlünk. – Matthew. mire újabb hűvös légáram szökött ki.. – Nézze. Minden rendben? Olyan sápadt. amely máris csatakos volt a verítéktől. Egy kitépett lap az Első Fólióból. befordultam a sarkon. Átvágtam az úttesten. Pompásan áll magának a színház. amíg el nem értem a Wigglesworth Hallon át vezető árkádot. – Az elmúlt néhány nap tényleg szörnyű lehetett – a szemében őszinte aggodalom és szánalom csillant. A Fólió eltűnt. a kék tintával rajzolt kéz. majd én elmegyek magához. – Tökéletes. fekete keretbe foglalt kirakat fölött amely fölött takaros aranyszínű betűkkel állt a fölirat: HARVARD KÖNYVESBOLT. – Mennem kell. majd a téglával kirakott járdán továbbsiettem az ismerős. főként azok után. de adjon egy esélyt. Amikor kiértem a sugárútra. – Ő volt az első. mitől borult ki ennyire. hogy segítsek. Hol szállt meg? – Ööö. Egy busz dübörgött el alig fél méterre az orromtól. Fél hatkor. csak eltűnt... még mindig Matthew hírén töprengtem.. akár egy kísértet. én nem tudom. Miért nem iszunk meg valamit? Akár Roz kedvéért. 110 .. – Várjon! A lépcsősor lábánál megtorpantam. Kitárta a könyvtár ajtaját.. – időben észben kaptam. amint rámutat a sorra: Demetrius és Chiron jön a meggyalázott Laviniával. aki bevallotta. A háta mögött újra felzümmögött az olvasóterem ajtaja. az utca túloldalán. – Persze beletelik egy kis időbe. azután rohanni kezdtem..Emlékeim mélyén felizzott a holdfény és a fenyegetés. és sietve elfordultam. – Ott leszek – hazudtam. – Nem kell megváltoztatnia a terveit. – Az Innben. Akkor legyen a Faculty Club. Szomorúan elmosolyodott. Gyors léptekkel végighaladtam az épület mellett. ami a Globe-ban történt. Nem semmisült meg. hogy semmi sem a régi. de fölmerül a cselszövés lehetősége. Hátrébb léptem. amíg biztosak lehetünk a dologban – tette hozzá Matthew –. Mellesleg remekül néz ki.

Ben nem kutató. A kirakatba állított könyveket leszámítva nem sok minden változott itt. majd fedné el a nyomokat gyújtogatással holmi szeszélyből kifolyólag? Bármennyire is gyűlöltem bevallani. nem váltak egyenként a tűz martalékává. adott esetben hol kell keresnem. Megálltam előttük. Még negyedórája is azt gondoltam. Másrészről ha az a gazfickó. Az a másik tudja-e vajon. hogy még Chambers Erzsébet-kori színházának létfontosságú kötetét is hátrahagytam. vagyis az 1623-as Első Fólióra tett. Valami fogalma mégiscsak lehet róla. Bármi áron. hogy miről szól ez az egész. hogy a Chambers-szál valamiképp magyarázatot ad arra az utalásra. miközben a gondolataim egészen máshol jártak. mit keres? Talán nem. akkor magával vitte. hogy mit művel. és végigfuttattam az ujjam a könyvek gerincén. Hol lehet? Mi tart ennyi ideig? Persze. hogy sírjak-e vagy nevessek. aki végigkergetett a könyvtáron. a harmadikra. hogy mit je- 111 . hogy Bennek eszébe jut magával hozni. A szépirodalomnak szentelt terem felé vettem az irányt. Olyan sietősen kellett távoznom a könyvtárból. amelyet Roz a magnum opusra. Csakhogy Chambers nyila végül rezegve megállapodott a Cardenión. vagy legalábbis tudtam. a gyilkos valószínűleg sokkal jobban tudta nálam. Középütt egész polcra való Shakespeare-kötet várt. Legalább a Fóliók nem semmisültek meg. Nem is tudtam.Beléptem. amely remélhetőleg segít eloszlatni az egyre sűrűsödő homályt. ami elvezethetett volna a Jakab-kori magnum opushoz. Kitartóan pásztáztam tekintetemmel az üzletet és kémleltem a kirakaton át az utcát. miközben az Első Fólió eltűnt az útból – szó szerint. Tisztában van-e egyáltalán azzal. amennyiben a Roz szobájából elvitt hasonmást is ide számítjuk. ha ilyen gyorsan áttért egyik példányról a másikra – sőt. vagyis meg akarta szerezni őket. ha Matthew sejtelme helyes volt. Ki kockáztatná a lopást a Globe és a Widener jól őrzött kincstárából. Reméltem. Másrészt viszont szereztem egy levelet a Cardenióról. De miért? A levél és a Fólió nyilván ugyanabba az irányba vezetett: egy Shakespeare-kézirathoz. nem pusztította el a köteteket. amióta elhagytam Cambridge-et. Egyetlen használható nyom sem maradt.

egy ládában az elhagyott lápvidéken. Ben állt előttem. Felsóhajtottam. Csak éppen árnyaltabb. Csak kétszer futottam át azt a nyavalyás papirost. ezekből pedig könnyedén arra a következtetésre juthattam. arcán önelégült vigyorral. valahol másutt kellett megejtenie a felfedezését. Erősen kutattam az emlékezetemben. hogy levelet írt Child professzornak. Szükségem van arra a levélre. Kellett lennie valamilyen utalásnak abban a levélben. hogy az angol fordítás lapjai között egy elveszett angol darab lappangott – elrejtve és elfeledve valahol Angliában. Akárcsak a Globe és a Widener példányai. egyetlen margón se találtam bejegyzéseket. Épp ezek a könnyen mellőzhető különcségek teszik lehetővé egy kutató számára. egy eresz alá. Ugyanaz a kiadás. Levettem a polcról. Csak üres lapokat láttam. amit Roz szobájában is találtam – amely később eltűnt. a kezében a Chambers-kötettel és a jegyzetfüzetemmel. Lemásolta? Felém nyújtotta a jegyzetfüzetet. egy szobába vagy egy földalatti börtönbe falazva. Kezemben jókora papírfedeles kötet roskadozott tulajdon súlya alatt. Nem. közvetettebb formában. és átforgattam a lapokat. cáfolta ezt a feltevést. Csupán három információtöredék volt a birtokomban: Jeremy Granville és Francis Child neve. ám éppúgy a hibáira és tévesztéseire is. Ha Granville Angliában – vagy ha már itt tartunk. – A levél. minden elírást és pontot. valamint a Don Quijote angol fordítása. így aligha bíbelődött volna azzal. Ám az a tény. valamelyik sírkő alá eltemetve. ha maga is angol. – Újabb jakobiánus magnum opus? Megpördültem. hogy nyomon követhesse a szerző pályáját és szokásait. Az Első Fólió egy hasonmása. hogy levelezésbe bonyolódjon Child professzorral. Kivált akkor nem. Granville írásmodora is britre vallott.lent a másolás? Hogy hajszálpontosan meg kell örökíteni mindent. 112 . Európában – tartózkodik. könnyűszerrel és gyorsan felvehette volna a kapcsolatot bármelyik brit tudóssal. tűnjék bármennyire értelmetlennek is? Szükségem volt Granville szavaira. ráadásul sietősen. Amennyire vissza tudtam idézni. Hol marad már Ben? A Shakespeare-polc végében megtorpantam. Lepillantottam rá.

áldassék az Úr neve. – Ne pörgesse fel magát! Átforgatta a füzet lapjait. talán egy évtizeddel a függetlenségi háború előtt.. A fanyar módon szerencsés fordulat következtében ez az egyetlen kötet maradt meg azok közül. amely féktelenül tombolt a könyvtárban. majd lángra lobbantotta. amelyet előző este csempészett ki a könyvtárból.. s mintegy vezeklésképp elegendő havat hintett szét ahhoz. az Úr elvette. az egyetem rektora háta mögött összekulcsolt kézzel és Jób minden alázatával meredt a pusztulásra: Az Úr adta. hamutól szürke havon. és ráhullt egy papirosra. amikor az egyetem még csak egyetlen könyvtárral rendelkezett. Annyi biztosan tudható.15 MIRE FELEMELTEM a tekintetem. a csalódottságom dühvé dagadt. és szigorúan tiltott mindennemű kölcsönzést. hogy a süvöltő északkeleti szelek nyomán a kis lángból hatalmas tűzvész lett. hogy eloltsa a tüzet.. mígnem a vihar kiadta az erejét. Hunyorogva igyekeztem megemészteni a látottakat. – Azt ígérte. Egyik éjszaka. – De hát ez az eredeti. A régi lapon pókhálószerű mintát alkottak a kék tintával írt sorok. amelyeket John Harvard egy évszázaddal korábban a nevével együtt az egyetemre hagyományozott. – Kikölcsönöztem. hogy egy kis időt nyerjen a magolásra. – Megbolondult? – szökött magasba a hangom. Megragadtam. A fagyos reggel kéken derengő fényében Edward Holyoke tiszteletes. A legenda szerint az egyik diák ekkor odacaplatott hozzá az olvadt. függönyre vagy szőnyegre – senki se tudja biztosan –. a szikra lepattant egy őrizetlenül hagyott lámpásról vagy szénserpenyőről. – A Houghton nem kölcsönkönyvtár! A Harvard legendásan szigorúan őrzi a könyvtárait. A vigyora még szélesebbé vált.. 113 . mígnem egy papiros szabadult ki közülük. hogy felvidítsa az öregembert azzal a kötettel.

ami fénylik”. hogy Granville aranyásó volt. fegyvereket. ahogy az A velencei kalmárban áll. sőt titokzatoskodónak bizonyult. Szívesen megtudtam volna valami közelebbit. Újvilági változat. aranyat keresett. de valami egészen mást talált. Lehunytam a szemem. Alighanem az Államok. hogy a „táborban”. A szöveg fordulatai úgy világlottak elő. Észak-Amerika. igazam volt. Granville prózája azonban szándékoltan tartózkodónak. miszerint „nem mind arany. és egy sátortábort láttam magam előtt a rezgőnyárfák között. – Nyugaton dolgozott – szólaltam meg. De melyik táborban? A korai aranyláz idején. de ez nem is lényeges. – Arany! – mutattam rá a fordulatra. „odakint a prérin”. Bányákat. A civilizáció mezsgyéjén. majd azonmód ki is csapta tolvajlásért. hogy vigyem vissza? Dühödt pillantást vetettem rá. Miféle táborról lehet szó? Először katonai táborra gondoltam. – Azt akarja. Ásókat és csákányokat. Ott is volt. akkor nekem is sikerülhet. majd az ajkamba haraptam. Ez nem sokat segít: az amerikai vadnyugat végtelenül hatalmas. A szöveg sem említett parancsokat. írta Granville. Ám ha Roznak sikerült megfejtenie a rejtvényt. hogy a tábortüzek mellett. – A bányászok között. Igen. nem tűnt katonás levélnek. Ha Granville cowboy lett volna. Egyedül az számít. Lehunytam a szemem. Táborok. mindjárt az elején. vagy inkább az ezüst későbbi felfutásakor? Kaliforniában? Coloradóban? Arizonában? Alaszkában? Tovább kutattam a levélben. Egyáltalán. – Úgy gondolja. mintha csak lángoló betűkkel vetették volna őket papírra. hogy aranyásó volt? – Azt hiszem.. nem fogalmaz-e inkább úgy. 114 . se ellenséget. A tábortüzek mellett. Granville kézírása azonban nem utalt tiszti rangra. se harcot. Lehet hogy csak megszokásból vetette papírra. gondoltam. aki ismerte Shakespeare-t. Valahol nyugaton. Az arany nem mindig fénylik.Miután nem tartotta kötelességének.. Tárnákat és kürtőket. majd kiragadtam a levelet a kezéből és átfutottam. A gondolat szabados változata a közmondásnak. vagy hasonló fordulattal? Viszont itt az áll.. hogy az égiek iránt tanúsított türelmét a diákjaira is kiterjessze.. Holyoke rektor elfogadta a könyvet és köszönetet mondott az ifjúnak.

hogy a Horn-fokot megkerülve eljussanak Kaliforniába. Granville sem maradhatott el tőle. Attól.” Tényleg azt hiszi. Egy jó színész egy hónap alatt tízszer annyit kereshetett. – Ne nevezzen így. A hegyek közt élők a tábortüzeknél az egész Romeo és Júliát vagy Julius Caesart felidézték. – Ebből is látszik. – Szerintem túl sok amerikai filmet látott.– Biztos ebben? – kérdezte Ben. – Ha úgy véli. hogy az egyik cimborája a Harvardon végzett. – Rendben. ne viselkedjen profeszszorként.. az aranylázról. akik cserébe aranyrögöket és aranyporral teli zacskókat dobáltak fel a színpadra. – „Meggyőződésem szerint méltó lehet egy Önhöz hasonló tudós férfi érdeklődésére. – Egy öreg aranyásóhoz képest nagyon kifinomult a szövege... az se számítana sokat. de legalábbis Child diákja volt. hogy valaki ismeri Shakespeare-t.. hogy professzornak szólítom. – Utahba? Nem a legelső hely. Shakespeare olyan népszerűségnek örvendett a vadnyugaton. és olvasni kezdte. hogy a Globe nem illik a londoni városképbe. mint New Yorkban vagy Londonban egy egész évadban. ami az eszembe jut. A kor legnagyobb színészei vállalták. professzor. várja csak 115 . hogy átrágták magukat Shakespeare összegyűjtött művein. Ezzel szórakoztatták magukat. – Ha nem tetszik. – kezdte Ben. – Utahba – feleltem. annál biztosabb voltam a dolgomban. még nem fogalmaz így – mondta. Láthatja. A cowboyok úgy tanultak meg olvasni. Végigfuttattam az ujjamat a polcon. mint manapság a mozifilmek – mindenki közös nyelvének számított. tele szakállas vén bocskorokkal. – Nem mindegyikük volt írástudatlan bugris. hogy öreg volt? – csattantam fel. majd kivette a kezemből a levelet. hová jutunk ezzel.. majd szekéren zötykölődjenek a hegyek között. ha Shakespeare-ről van szó. és az ottani táborokban játsszák el a Hamletet az aranyásóknak. De még ha írástudatlan lenne. hogy az öreg aranyásók így társalogtak egymás között? – Miből gondolja. Minél inkább átrágtam magamban. – Mellesleg van jobb ötlete? – Én csak nem értem. Vagy ha már itt tartunk.. hogy még nem járt a Utahi Shakespeare Fesztiválon.

a megfakult aranydíszek és bársonyszékek között. Akkor villant belém először. személyről és eseményről. Azon a gyönyörű nyáron keresztül-kasul bejártam a prérit. Inkább ódivatú adattárról van szó.ki. a hegyeket és a kanyonokat. ahol régi kartotékokat őriznek minden ismert előadásról. Így hát amit az archívum nem tudott beszerezni vagy lemásolni. felidéztem Júlia szavait – előbb csak suttogva. Az utolsó könyve. – A legutóbbi. A fedélen kézzel festett fotográfia örökített meg egy zekét és cowboykalapot viselő színészt. Granville-t szerintem az arany érdekelte. s emiatt az elnevezettek zömét – bányákat. Utahban végezte a kutatómunkát. amíg meglátja a sziklasivatag közepén. ahogyan Roz tervezte.. mígnem bezengték az öreg színház ürességét. hogy végigfussak az alsó polcokon porosodó szakkönyveken. mennyire 116 . Én voltam az asszisztense. azt feltérképezte. Lehajoltam. kihúztam és Ben kezébe nyomtam. – Nem mondja komolyan. amit csak a Mississippitől nyugatra kapcsolatba lehetett hozni Shakespeare-rel. amelyeket kötelességüknek éreztek meghódítani. Cedar Cityben. hogy ott játszott? – A színház csak az 1970-es években épült. ám mára összeaszott és megszelídült coloradói bányászvárosban. hogy társították a végtelen földekkel is. felette a könyv címével: Shakespeare a vadnyugaton. Miután megtaláltam a keresett kötetet. az a szomszédban található: a Utahi Shakespeare Archívum. majd egyre hangosabban. az egykor virágzó és hangos.. Az életemet megváltoztatta az a nyár. Egészen pompás gyűjteménnyel rendelkezett kisebb tárgyakból. noha nem úgy. legalábbis az első évben. S mint már mondtam. Bólintottam. – Roz Észak-Amerikában ezt a gyűjteményt szerette a legjobban. Az archívum félrevezető kifejezés. aki Hamlet klasszikus pózában egy koponyát tartott maga elé. sőt folyókat és hegyeket – bajos lett volna egybegyűjteni. Leadville-ben. kutattam az ígéretes történeteket és a rég elfeledett előadások nyomait. Írta Rosalind Howard. A korabeli fényképet a sziklasivatagról készült modern panorámafelvételbe illesztették. csakhogy a telepesek annyira szerették Shakespeare-t. Amint ott álltam egy poros színpadon. városokat. – Gondolja. víztározókat. helységről. Azután különváltak az útjaink. Ami viszont engem érdekel.

– Esetleg – nyomta meg a szót Ben. Ősszel. – Granville szerepel ebben? – Sosem olvastam. bármikor felpattantam a lóra. mint a részvétlen lapok közé zárva. akik leplezetlen gyanakvással méregették Rozt. Így lettem én a füle és a szeme. amit tudtam. és esetleg Granville-ét is. hogy visszavegyek a tempóból és elfogyasszak egy sört. hogy megrendezem a Vízkeresztet. Mindkettőnknek ez a munkamódszer felelt meg a leginkább. Felütötte a könyvet. hogy segítsek színre állítani a Romeo és Júliát. hogy összepiszkolom a kezem. A könyvmoly és a cowboy. mondta Roz két nappal ezelőtt a Globe-ban – akkor azért kérte a segítségemet. kapva kaptam a lehetőségen. Azóta se néztem vissza. Számomra nem okozott gondot. – Ha Roz azt gyanította. így jártam be helyette a vidéket. és szívességeket kérek tőlük. 117 . amikor Roz diákjai közül néhányan megkértek rá. a Utahi Shakespeare Archívum volt a legelső hely. így hívtuk egymást. Tavasszal habozás nélkül beleegyeztem. aki voltam. azután újra a könyv fölé hajolt. hogy áttereljen egy jószágot az egyik itatótól a másikig. legalább ismertem a vidéki etikett alapszabályait. követtem a nyomokat. Ám négy évvel korábban is ugyanezt mondta. ha nem is tartoztam közéjük. hogy Granville-nek bármi köze is lehet Shakespeare-hez és a vadnyugathoz – mondtam ki hangosan –. netán egy pohár tejet a gazdasszony piskótájával. Nem rettegtem attól. Egy világ választja el egymástól a tapasztalatot és az emlékeket – az ezerarcú életet és a poros enyészetet. Ben rám pillantott. megcsóválta a fejét. „A segítségedre van szükségem”. Pattogó New England-i stílusa nem tett neki jó szolgálatot a marhatenyésztők és a nyugati kisvárosok lakóinak körében – míg én. Ha valakinek elkelt a segítség. Ennek köszönhetően még azok is megnyíltak előttem. és akkor azért. Mindeközben Roz vezérkari állásként használta az archívumot: bevette magát a takarosan ábécérendbe szedett és kategorizált listái közé. ahol kutatni kezdett Ott talán újra megtaláljuk a nyomait. mielőtt firtatni kezdem a múltat. – A névmutatóban nincs benne. Az a nyár mégis úgy élt az emlékeimben.más Shakespeare a színpadon. mint az édenkert a bűnbeesés előtt. hogy gondosan megemésszen minden tőlem származó információt.

Gyilkosságra. Életet is kész oltani. amint a szörnyű szavakra mutat: Demetrius és Chiron jön a meggyalázott Laviniával. Nem maradt utána más. és kiderül róla. Márpedig amit Granville a saját állítása szerint talált. Egy ideje más sem járt a fejemben. Összerezzentem.. Ben becsukta a vaskos kötetet. amelyek sosem bocsátották őket áruba. azok is brit kormányhivatalok birtokában. hogy a könyv már megjelent. A Christie’s talán tudná. Odakint szirénák harsantak. – Gyilkolni is hajlandó érte – suttogtam magam elé.. amelyet ő maga jegyzett le. Sosem került még elő a Cardenio – vagy bármely más Shakespeare-darab – kéziratos változata.. ahogy három járőrau- 118 . még kevésbé olyan példány. Újra láttam a Fólió kitépett lapját és a kék tintával rajzolt kezet.. Mennyi is lenne? Megráztam a fejem. csak hat aláírás.– Roz meg is tarthatta az információt magának. akkor egy elveszett darab egyedüli kézirata. – Senki sem tudja. És a gyilkos nem éri be ennyivel. ha téved? – Elvesztegetünk két napot és háromezer mérföldnyi utat. Bólintott. – És ha igaza van? Ha megtaláljuk ezt a valamit. ahogy felmeredt rám a Globe padsora alól. – Számomra pedig úgy tűnik. ahhoz még csak hasonló sem akad. amint tudatosult bennem. Magam előtt láttam Roz megkövült tekintetét. amíg meg nem találjuk. – Gondoltam. nem árt tisztázni. hogy pontosan az. az aukciósházak az összehasonlítás módszerével határozzák meg egy-egy ritkaság értékét. – Nem tudom – feleltem. amint azt Sir Henrytől megtudtam. Ha az Első Fólió – a hozzávetőleg kétszázharminc példány egyike – néhány éve hatmillióért kelt el egy árverésen. De nem tévedek. mire céloz. Beleszédültem. hogy semmit sem ér. Az biztos. – És bármire hajlandó érte. bár amennyire az idevágó gyakorlatot ismertem. Vagy csak azután került a birtokába. aminek gondolta? Mennyit érhet ez a tudás? Beletúrtam a hajamba. kinek keze levágva és nyelve kivágva. hogy valaki máris meghatározta az értékét – vélte Ben. A kirakaton át láttuk. – Mi van. ha csak megpróbáltam elképzelni ekkora összeget.

hogy elzárja a Yard kapuját. Rábólintottam. nem kötözködni akart. – Húzza meg magát – mordult rám.tó fékez csikorogva az utca túloldalán. Ezúttal az úti célt tudakolta. Alig lépett ki az üzletből. máris elővette a telefonját. – Utah? – vonta fel a szemöldökét Ben. – Öt perc múlva itt vagyok egy taxival. Ösztönösen becsúsztattam a lopott levelet a jegyzettömb sárga lapjai közé. 119 .

és fölnyitottam Az Erzsébet-kori színházat. Rádobtam Roz könyvére és a Fólió másolatára.. A szépirodalmat tartalmazó polcokhoz léptem. lekuporodtam a polcok között. ahol végigfutottam a C-n. minthogy a másik két darab. Fletcher hol és mivel gazdagította a művet. senki sem tudta. a Király Színtársulatának új szerzőjével. Lassan lapoztam egyet. Témáját a Don Quijotéből merítette. majd 1613. A mű nyilvánvalóan későn keletkezett. amelynek megírásában Fletcher közreműködött – A két nemes rokon és a VIII.. Eltölthetem szorongással. Hiszen olvastam a Don Quijotét – bár mentségemre legyen mondva. helyesen határoztam meg a darab korát: A Cardenio vélhetően megegyezik azzal a darabbal. Ezért tűnt ismerősnek a név. 120 . Keservesen átkoztam magam ostobaságom miatt. hosszú évekkel ezelőtt. minden holmimat letettem magam mellé a padlóra. Miután vetettem még egy pillantást az utcán sorakozó rendőrautókra.16 MARADT ÖT PERCEM. Lefirkantottam a nevem. amelyet a Király Színjátszói „Cardenno” vagy „Cardenna” címmel 1612-13-ban. amíg el nem jutottam Miguel de Cervanteshez. Shakespeare utolsó művei közé tartozott. A hitelkártyát épp abban a pillanatban fogadta el a gép. ahogy Gustave Doré megörökítette. amikor egy taxi húzódott le az üzlet elé. John Fletcherrel. megragadtam a könyveket és kisiettem a boltból. Henrik –. majd a kaszszához siettem. Úgy tűnik. A kötet kis híján kihullt a kezemből. az ismerős puhafedeles Penguin-formátumban: tömzsi és fekete gerincű kiadás. június 8-án mutattak be az udvarban. de akár ki is használhatom az időt. Itt volt a Don Quijote. A darab hiányában az efféle találgatásoknak egyébként sem lett volna sok értelme. Chambers szerint Shakespeare a Cardeniót közösen írta általa kiválasztott utódjával. Hogy Mr. Ideje újra felütni. Hát ezért gyűjtött össze Roz annyi Don Quijote-kiadást a polcán. borítóján a viharvert lovaggal.

– Útban a könyvtár felé egy ismerősbe botlottam. villódzó fényekkel teli mezőn termett volna. Nem volt hová elbújni. – Jesszusom. Sinclair lelépett az úttestre. Egy-két tömbbel arrébb a járőrautók mérges hangyákként rajzottak körül egy boltíves téglaépületet. Amennyire lehetett. A zsernyákom. és egy piros zászlót lengetne? Ben szúrós szavait csak még fájdalmasabbá tette. majd hirtelen megállt. ám ehelyett csikorgó gumikkal megfordultak. Ahogy belekukkantottam a visszapillantóba. Sindairnek hívják. hogy rá is szolgáltam 121 . Csapatnyi férfi bukkant fel az udvar kapujánál. ahol mintha egyszerre sikoltozott volna a város összes szirénája. – Főfelügyelő. de nem felénk indult. – Elmondta bárkinek is. amit azt illeti.Amint becsusszantam Ben mellé az ülésre. ha kiállna az utca közepére. A taxink besorolt a forgalomba. láttam. lehúzódtam az ülésben. – Hát a barátját? Az ajkamba haraptam. Az utca túloldalán harsogó szirénákkal keltek életre a rendőrautók. – Egyenesen a maga brit zsernyákjához ment. az utca túloldalán mozgolódásra lettem figyelmes. – Ő egy másik Shakespeare-kutató professzor. Kate! Mi lenne. háta mögött a sötét öltönyös fickókkal. Szó szerint. merre tart. hol szállt meg? – kérdezte Ben néhány perccel később. Sinclair nyomozó haladt az élen. hogy elígérkeztem egy italra. Bűnbánóan bólogattam. mire a taxi útnak indult. Egy pillanatig azt hittem. amely hirtelen mintha varázslatos. Két sarokkal arrébb elfordultunk a folyó felé. – A köpcös fickó? Baseballsapkában? – Csak úgy tudtam megszabadulni tőle. A szállodám. – Logan repülőtér – szólt előre Ben. és a forgalommal szemben bevágódtak a Massachusetts sugárútra. egyenesen felénk veszik az irányt. A Harvard at Inn.

a telefonom hirtelen életre kelt. A poggyászom volt. azután besiettünk az épületbe. azt tapasztaltam. és a cipőjével verte az ütemet. miközben sokatmondó pillantást vetett a sofőrre. Kikapta a kezemből és kikapcsolta a készüléket. A. hogy azon vettem észre magam. a taxisofőr nem hallhat meg minket. mégis jobbnak láttam tartani a számat. Nem szolgált magyarázattal. Előástam a táskából és leolvastam a kijelzőt. hogy eközben a dallamát dúdolta. de senki a legkisebb figyelemre se méltatott.a szidásra. amely a terminál előtt. kezében a mobilommal. A hátralévő utat néma csendben tettük meg. Alig vártam. Matthew Morris. de amikor eszembe jutott a sötét árnyék a lakásom ablaka mögött. Miután kifordultunk a Soldier’s Field Roadra. majd Ben a kezembe nyomott egy jegyet. Körülnéztem. Az egyik pultnál bejelentkeztünk. csak ült. de Ben nemet intett. Néhány méternyire se jutottam. a hordárok környékén örvénylett. főleg úgy nem. Folytattam volna. Bosszússá tett. miközben Boston elsuhant mellettünk. hogy a fickó bármit is hallott a zenétől. és már nyitottam volna a mobilt. és a másik oldalon bömböl a haiti popzene. Ben szintén egy bőröndöt vontatott. Úgy véltem. A Globe-ból és a Widenerből is. mivel a vaskos plexiüveg elválasztja az utasteret. A reptéren Ben belevetette magát a tömegbe. Magamban szitkozódva és a könyveimbe kapaszkodva követtem. amikor egy fogantyút nyomtak a kezembe. Cinkos mosollyal fordult felém. – De hát ez L. Bólintottam. – Ő az? – kérdezte Ben. – Matthew – a professzor – azt állította. 122 . Tüzetesebben is szemügyre vettem. hogy eltávolodjunk a hosszú sortól. hogy az Első Fóliók eltűntek. hogy a kezét bámulom.-be szól! – Igen. de Ben megrázta a fejét. Amint egy pillantást vetettem rá. hogy fogantyú egy fekete kerekes bőröndhöz csatlakozik. – Cedar Citynek saját reptere van. Nem létezik.

Újabb pillantást vetettem a jegyemre. azután sietősen a kapu felé vettük az irányt. A lényeg az. ami első pillantásra döglött albínó vadászgörénynek tűnt. Jobb meggyőződésem ellenére lerúgtam a cipőm. a főfelügyelő barátja órákon belül csatlakozik hozzánk. Airways úgy tudja. hogy a viszolygástól-e. – Pedig a U. Legalább hatórás autóút. Ben lelassított. Mielőtt elérhettük volna. magas sarkú bőrcipőt és egy mély kivágású.– Ha Cedar Citybe repülünk. – Arrafelé vannak a mosdók – biccentett kurtán. S. A külső rekeszben farmert. A farmer nemcsak feszes volt. hogy tíz perc múlva itt legyen. ha nem tíz. A. A. vagy a nevetéstől. Átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen. felőlem átforgathatja az összes cuccát. amit mondok. de leállított. Tiltakozni próbáltam. És adja ide a jegyét. Kate. de L. neonrózsaszín blúzt találtam. Lehámoztam magamról a Sir Henry által jóváhagyott selyemfelsőt a rózsaszín blúz kedvéért. és minden izomszálamat meg kellett feszítenem. Teljesen felöltöztem. Begurítottam a bőröndöm a mosdóba. Bájos. Ezután magamra rángattam a parókát. felmutattuk az igazolványunkat. ahol magamra csaptam az egyik fülke ajtaját. Legalul hevert még valami. – Bízzon bennem. de legalább a váltás ruhával kapcsolatban igaza volt. akkor is túl messze van. amíg fel tudtam húzni a cipzárt. – Csak tegye. mégis alig viseltem többet egy bikininél. – Van egy váltás ruha a bőröndje elülső rekeszében. de nem tettem szóvá. közelebbről azonban platinaszőke parókának bizonyult. – Nem utazunk L. – Rendben. a farmertől tisztes távolságra végződött. de ha akarja.-be. de merev is. amire készült. belebújtam a farmerba. Gondosan levettem Roz brossát a kabátom- 123 . A felső valahol a köldököm felett. amelynek láttán biztosan rosszullét fogta volna el – bár nem tudni. Végezetül a táskám elülső rekeszében találtam még egy kis sminkkészletet és egy doboz rágót is. A bizalom kifejezés aligha illett ahhoz. Ben csapatjátékról alkotott fogalmai kezdtek nyomasztóvá válni.

Csak megpróbáljuk elterelni magunkról a figyelmet. Első látásra eléggé nagyot.. amit a kezembe nyomott. és kiléptem a fülkéből. Ha szüksé- 124 . mekkora erőfeszítést igényelhetett ez a manőver.-be szólt a jegyünk. és olyan benyomást tett. Maga meg olyan. mármár gúnyos mosoly játszott. mint egy helyiérdekű Elvis. Valóban: a jegy. Elkapta a karom. A szája sarkában csibészes. Ezúttal hátranyalta a haját. Néhány ügyes mozdulat a szempillaspirállal. Krystal Shelby nevére szólt. A Los Angeles felé vezető kapu irányába fordultam.ról. még L. A.. egy kis rúzs. közszemlére téve vaskos aranyláncát. és tarka mintás inget viselt. Kisétáltam a mosdóból. valahonnét a Mississippi mellől. kigombolva. Krystal Shelby ellenben Vegasba utazik. Azután begyömöszöltem a saját ruháimat a bőröndbe. Ben már várt rám. a ruhák. hogy kijuttassam innét. Eltűntem. nem Elvis. Talán már fel is szállt a gépre. és takarosan becsomagolva a bőröndömbe. vécépapírba csomagoltam és eltettem a táskámba. rágógumi.-be.. – Jól néz ki – csámcsogott el a szavakon. Mind az én méretemben. – Magának bébiprofesszor. – Katherine Stanley repül L. – Erre! – mutatott a csarnok szemközti oldalán nyíló kapura.. amit még ide is kellett hozatni a reptérre. Drága kölni illatát árasztotta. Belegondoltam. mint aki szívesebben jár klubokba. Megrázta a fejét. A tükör előtt gyökeret vert a lábam. – Tényleg azt hiszi. Nem beszélve a jegyekről. és készen is álltam. – Mióta tervezi ezt? Ezúttal legalább Ben válaszolt. Amikor legutóbb láttam. és Paris Hilton lépett a helyembe – de legalább egy normális ember súlyára felhizlalva. bébi. aki az ilyen haspólós plázacicákra bukik. mint egy született déli. – Vegasba utazunk.. magam mögött húzva a bőröndömet. – Kizárólag azért jöttem Bostonba. – Mármint annak.. mint éttermekbe. hogy ez beválhat? – Nem az orosz maffiába akarunk beszivárogni. A. amitől sötétebbnek tűnt. A paróka.

ha nem vette volna észre. Megvetettem a lábam. amíg az általa hátrahagyott nyomokat követi. vannak lehetőségeim. És magának erre a kettőre is szüksége van. Sokat segítene. de szeretem azt hinni. Számomra azonban léteznek korlátok. hogy komolyan válaszoljak? Bólintottam. hogy félreáll. Csodákra viszont én sem vagyok képes. Elmondom. alkalmazottakkal. – Sokan kedvelik Elvist. ezért annál nehezebb – és költségesebb – lesz megőrizni a kis titkát. ha a maga számára nem is. Minél több időm van megszervezni egy ilyen akciót. – Nem. Kate. És társakra. – Többre is szüksége volt ehhez. inkognitóban.ges. Többnyire személyvédelemmel foglalkozom. Van egy 125 . – Roz akarta így. – Persze megteheti azt is. Pénzre. Így. és rábízza a nyomozást a zsarukra. És sokkal több kapcsolattal rendelkezem. elállva az útját. hogy védjem meg. Megvonta a vállát. hogy hazudtoljam meg. de azért értek a figyelemeltereléshez és nyomozáshoz is. Úgy értem. az egyik használaton kívüli kapu mellé. arra számítottam. annál nagyobb erőkkel keresik majd a rendőrök. – Nem a legbölcsebb választás. S még jobb. de korántsem korlátlanok. ha együttműködne velem. Elmosolyodott. személyesen –. ha minél kevesebb alkalommal kell megtennem. hogy Londonba utazunk. bár azt kell mondjam. annál jobbak az esélyeink. Karba tette a kezét. A nagynéném megbízott – engem. Nevezhet ódivatúnak. nemcsak egy tervre. hogy az adott szavam ér valamit. mi a helyzet. Vagyis minél gyorsabban cselekszünk. Bevallom. Minél messzebb megyünk. – Azt akarja. és én ezt is fogom tenni. saját cégem van. Utah egy kicsit váratlanul ért. mint gondolná. Ami a pénzt illeti. többes számban. A könyökömnél fogva elvonszolt egy félreeső sarokba. – Ahogy múlt éjjel is említettem. – Akkor miért jött ide? Miért vállalt személyes kockázatot? Halkan és gyorsan beszélt. Csípőre tett kézzel lecövekeltem a reptér közepén. annál jobb. mintha csak arra buzdítana. szimpatikus.

hol szállt meg. Merre jár? – tudakolta először. és fagyosan meredt rám. mert valaki kikérte őket. Ezt nyilván nálam is jobban tudja. Ezért elmondtam neki. Addig is vagy hajlandó lesz követni a tanácsaimat a saját biztonsága érdekében. – Rendben..határ. Kate. – Majd szólok. vagy teljesítettnek tekintem a munkát és odébbállok. hogy maga nagy veszélyben van. mint a Krakatau. Kettő Sir Henrytől. Kate. ehelyett egy brit zsaru kérdezett mindenféléket Francis Childról. de amíg bekapcsolva tartja. A harmadik üzenetet Matthew küldte. Kate. ami még szörnyűbb volt. bedobtam két huszonöt centest. hallottam a hangját. – És mi volna az? Megrázta a fejét. futballpályányi pontossággal bemérhetik bárhol a világon. odaléptem az egyik telefonhoz. alighanem elcsesztem. – Mit művelt vele? – Megszabadultam tőle. azt vártam. – Hol van a telefonom? – Üzemen kívül. A falon sorakozó telefonfülkékre mutatott. Sajnálom. Sajnálom. Azt mondta. – Ezt vegyem fenyegetésnek? – Egyszerűen ez a helyzet. amit nem lépek át. Child dokumentumai nem voltak a helyükön. – Hát már nincs. de ő ehelyett elnémult. sem a maga kedvéért. ha odaértünk. Ami még furább. Mindkét üzenetet sajgó lelkifurdalással töröltem. kitör. Amikor a zsaru tudomást szerzett erről. Három üzenetem érkezett. – Ha ellenőrizni akarja a hangpostáját. sem Rozért. Bólintottam. Kezébe nyomtam a táskám. egy pillanatig azt hittem. hiszen maga járt ott. Nagyon nagy veszélyben. Amikor összefutottunk a Houghton előtt. hogy nyársra húznak a Fólió miatt. helyesen 126 . most jött el az ideje. – Helyes. – A taxiban még rendben volt.. majd bepötyögtem a számot. Bármire is készül. melyet némi aggodalom színezett. Remélem. Jöjjön haza! – könyörgött másodszorra.

Most mintha egy atommáglya fényével ragyogott volna fel. mibe keveredett. de még ennél is jobban szeretném tudni. és rezzenéstelen arccal hallgatta végig az üzenetet. Ben a helyére tette a kagylót. de ha segítségre van szüksége. – Kérjük. fáradjanak a kapuhoz! – szólalt meg egy recsegő hang. – Ebből nem következik. – Ahogy ma reggel mondtam – suttogta a fülembe. A Houghton levele. A fickó elkobozta az utolsó betűt is. nem fogja megtalálni. 127 . hogy a sebem újra belesajdult. – Tud Childról! – tört elő belőlem a páni rémület. Ha nem kell a segítségem. csakhogy azt zárva találták. A kapunál mindenki hátrafordult és a nyakát nyújtogatta. hogy tudja. Szeretném tudni. amit Child valaha papírra vetett. és magával vitt minden egyes dobozt. – Az öt huszonnyolcas Las Vegas-i járat utasait kérjük. Ben átvette tőlem. Első osztályú utasaink tetszőleges időpontban szállhatnak fel. akkor is hívjon. Olyan görcsösen markoltam a táskámat. Három kapuval arrébb a rendőrök szétszóródtak az ajtóval szemben. Az üzenetnek vége szakadt. – Ezt hallgassa – intettem magam mellé Bent. De még ha tudja is. – Nem. A kapunál ülő hölgy döbbenten rázta meg a fejét. egyetlen pillantásra sem méltatva a mi sorunkat.cselekedtem. A nyugalom álcája mögül némi izgatottság sejlett elő. Újra elindítottam. – A helyzet egyre csak melegebb lesz. hívjon fel. ha mi érünk oda elsőként. a könyvek között lapuló jegyzetfüzetben ott rejtőzött Granville levele. Miközben ellenőrizték a jegyünket. A füléhez tartotta a kagylót. mit keressen. – Sinclair tud Childról! Valahol a Harvard Könyvesbolt fekete-fehér műanyagszatyrának mélyén. tartsák be a hívószámok sorrendjét. Rendőrök sorjáztak el mögöttünk. A kapu felé indultunk. mi van azokban a dobozokban. Sejtelmem sincs. lábdobogást hallottam a hátunk mögül. hogy biztonságban van-e.

nevetséges magas sarkú cipőmben botladozva. hogy lekésték.– A Los Angeles-i járat épp az imént szállt fel – hallottam Ben hangját. én pedig továbbvonszoltam a bőröndömet. – Nagy kár. Az ajtónál elvették a jegyemet. 128 .

Húsz évvel ezelőtt két költemény került napvilágra. és két perc múlva már aludt is. majd élesen nyugatnak fordul.17 NEM A TURISTAOSZTÁLYON utaztunk. És mindketten osztoztunk azon a meggyőződésen. Amint megtaláltuk a helyünket. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen. Egy olyan világban. Jómagam éppúgy nem tudtam volna aludni. hogy nem látta. s amennyire tudom. Hiszen. Ráadásul a parókától is iszonyúan viszketett a fejem. mégis zsúfoltnak találtam a helyet az őszinte csevelyhez. kihagyta a megelőző éjszakát is. mégis az egész világon felzúdulást keltettek: bekerültek az esti híradókba. ahogy arra Sir Henry is rámutatott. Ben nagyot ásított és közölte: – Ha nem sértem meg vele. hogy Shakespeare művei. Elnéztem. ugyanúgy tudhatott róluk a gyilkos is. londoni és tokiói lapok is címlapon foglalkoztak velük. Milyen érzés lehet akár csak egy pillantást is vetni rá? Granville leírása alapján egy pacákkal borított. mint szárnyakat növeszteni. még mindig előttem jár egy lépéssel. amelyekről felfedezőik azt állították. mégis ellentmondást nem tűrő hangon beszélt. Elaludt – igaz. ahol egy gengszter csak azért agyonlőheti az embert. elnyűtt munkapéldányról lehet szó. Önmagában nem túl vonzó látnivaló. Egy teljes színdarab. Roz vajon látta-e Granville kéziratát? A segítségemet kérte. Úgy tűnik. ahol kölykök ölik meg egymást néhány dísztárcsáért. előző éjjel nem pihent. ahogy a gép végigszáguld a kifutópályán és a víz fölé emelkedik. hunynék egyet. s bizonyosan nem Shakespeare tollából származtak. a tenger felé tart. Előzékeny. A vonzereje nem is a küllemében rejtőzik. Ha Sinclair tudott Child leveleiről. ami arra utal. Bennek igaza van. Ez pedig egy színdarab. ez esetben egyenesen a Christie’s-hez is fordulhatott volna. amelyet közel négyszáz éve nem mutattak be. a New York-i. Nem mintha esélyem kínálkozott volna rá. hogy létezik valahol egy színdarab. Nem voltak különösebben jó versek – ezt még támogatóik is elismerték –. 129 .

S most úgy tűnik. Mennyit álmodoztam arról. ő ismertetett meg az emberi lélek legfényesebb magaslataival és legsötétebb mélységeivel. Henrikről szóló Minden igaz esetében. és nem maradt utána más. avagy a pórul 130 . saját kézzel írott munkáját a Globe-nak. ezúttal anélkül. vagy úgy szeretnek.hogy kipróbálja az új fegyverét. nem azért történt. Miután elmerült a Don Quijotéban. Shakespeare-től tanultam meg. az Othello. és harcolok. amióta a Bárd elküldte utolsó. ám a fénye rövid idő múlva kihunyt. amely a közönségcsalogató Kettős ármány. a Macbeth. A vihar? Könnyen lehet. mert nem tettem rájuk kísérletet. A Cardenio lehetett Shakespeare jakobiánus magnum opusa. egy tizennyolcadik századi átiratban. mint V. amíg kezembe nem akadt a Chambers. hogy az elejétől a végéig még egyszer elolvassam a Cardenióval kapcsolatos részt. Jobb. Vajon jó darab lehet? Számít ez bármit is? Nekem igenis számított. sőt gyilkossá lenni. amely üstökösként ragyogott fel a színházi élet festett egén: sziporkáival kezdetben elkábította az egész udvart. nem kevesen lehetnek. akik ekkora értékért kész örömmel kioltják mások életét. mint Falstaff. habzsolom az életet. miért maradt ki a Fólióból? És miért utalt Roz a Fólió kiadásának dátumára? Hallottam magam mellett Ben szuszogását. amit magamtól kitalálhattam volna. hogy van ennél több is. mit jelent szeretni és nevetni. Belekotortam a Harvard Könyvesbolt szatyrába. hogy a Cardenio napvilágot látott. csak a szétszóródott hamvak. Mikor is történt? Vélhetően 1613-ban. Nem egész egy évvel azután. Élő ember azóta nem látott és olvasott új Shakespeare-darabot. gyűlölni és árulóvá. Shakespeare szemlátomást olyan darabot írt. mint Júlia. Henrik. mint a Lear király. A legtöbb történet elhalványul a vége felé. a nagy történetek azonban mások. Hogy mindezeknek a közelébe sem kerültem. hogy bárki megzavart volna. mint Kleopátrát. a VIII. mint bármi. hogy úgy szeretek. Kényelmesen hátradőltem. S még csak nem is voltak hiábavaló próbálkozások: szánalmas kísérleteim eredményei mélyebben és gazdagabban vésődtek be az emlékeimbe. Chambers szerint a témát csupán egyszer porolták le. Ha így van.

ahol akad belőle példány. Elkezdhetem Cervantesnél. noha Chambers szerint a címválasztás fantáziátlanságával csupán a csapnivaló tartalom vetekedett. Shakespeare korábban is alkalmazta már ezt a drámai szerkezetet egyik legelső színművében. Cervantes valóságos bűvészként bánt a történettel: most látod. hogy utána boldogan éljenek. A két veronai nemesben. és a szeméthalomban talán még rábukkanok Shakespeare néhány törött üvegcserepére – igaz. A Don Quijotéban a mellékszál éppen úgy tűnik fel és el. Addig is elkezdhetem ott. Valahol Roz szobájában biztosan lappangott egy példány a Kettős ármányból. a felismerhetetlenségig eltorzíthatta Shakespeare eredeti művét. tekintélyes könyvtárnak kell lennie. amelynek szála elő-elősejlett a központi cselekmény mögül. és nekiláttam az olvasásnak. csupán a kezdet. amely felületes kapcsolatban sem állt a világ valóságával. Nagy kár. Alighanem az elsőtől az utolsó sorig átírták – ahogy az ebből az időszakból származó Romeo és Júliát. szabályos szerkezetű. Az adaptációnak mindenesetre bármikor utánajárhatok. míg meg nem halnak.járt szerelmesek címet viselte. A tizennyolcadik század. a vonzalmak egyszerű mértani alakzata: a szerető férfi. Végül kirajzolódott előttem a szokványos szerelmi háromszög. aki feláldozta barátságát egy asszonyszív meghódításáért. most nem. akár a cilinderből előrántott nyulak vagy a színes selyemsálak. körülbelül kétszáz ide-oda pörgetett lappal és három jegyzetekkel telefirkált szalvétával később sikerült kihámoznom belőle Cardenio történetét. Ez a darab legalább fennmaradt. amely kedvelte a habkönnyű. Néhány órával. mintha vala- 131 . Cardenio története ahhoz hasonlított. udvarias nyelvezetű darabokat. a szeretett nő és az árulóvá lett barát. hogy a Widenerben vagy a Houghtonban nem nyílt alkalmam végigolvasni Chambers elemzését. A két veronai nemes. Elővettem a frissen vásárolt Don Quijotémat. amelyben a szerelmesek még épp időben élednek fel ahhoz. A Kettős ármánynak azonban ki kell várnia a sorát. ahol maga Shakespeare tette. a Houghton mélyén két-három darab is megbújhatott.

Kiválasztottunk egy jellegtelen színű és formájú Chevyt. mint aki megtér a hosszú utazásból. A lány. kinyújtózott és felült.. 132 . Senki sem nézett meg magának. Az elveszített leány – Leányom. Nem csoda. A kútba esett esküvő és az asszony. majd kibéreltük egy olyan néven. akinek lelkét sejtelmes zene kísérti: Hangok és édes levegő. Az erdő. tükrös mennyezetű tereken és a kavargó tömegen. amely a legkevésbé sem emlékeztetett a Benjamin Pearlre – noha Ben több hitelkártyát és egy jogosítványt is elővarázsolt erre a névre kiállítva –. s én a barátomnak adlak. ha Shakespeare magáénak érezte Cardeniót. amint napja kezdett szürkületté fakulni. Ha nem: kösd fel magad. akit atyja akarata ellenére frigyre kényszerít – Az enyém vagy. Nem vártak sem rendőrök. könyörögj. éhezz. megsirassam álmom. csak nyugtalanságomat nem sikerült lepleznem. ez ad nekem örömet s veszi el fájdalmam. teliszórva szerelmes levelekkel.. és a férfi. Néhány perccel később zakatoló szívvel követtem a géptől a terminál épülete felé vezető úton. Las Vegasban hétköznapi viseletnek számított. a Mojavesivatagba. amikor a gép rázkódva földet ért. elsiettünk a hatalmas képernyőkön villódzó táncoslányok és profi pókerjátékosok előtt. akivel kivert kutyaként bánnak. Öltözékem. hogy mikor felébredek. Eltettem szalvétára vetett jegyzeteimet a könyvbe. Ben csele bevált. azután északkeletnek vettük az irányt. és összecsomagoltam a holmimat. Úgy érezhette magát.ki cserepekre törte volna Shakespeare összegyűjtött műveit. nem ismerlek többé. Az álomittas nosztalgia már-már kezdett a hatalmába keríteni. mégis hű szerelmes marad. hogy abból páratlanul színes kaleidoszkópot készítsen Egyetlen szövevényes történetben számos darab motívumaira lehetett ráismerni. halj az utcán – lelkemre mondom. ó én dukátjaim! – és a megkerült leány. Ben nagyot ásított. sem más. Átfurakodtunk a barlangszerű. amely Bostonban kirítt a sokaságból.

Habár az apám mindig csak bárónőnek nevezte. pedig igazán sosem ismertem őket. A vakító napfényből ítélve a duplája is lehetett. – Tizenöt éves koromban a szüleim meghaltak egy repülőbalesetben Kasmírban. és eleinte utáltam az egészet. Végzős voltam az egyetemen. Arizonában. futott át hirtelen az agyamon. csipkés hegyláncon. alacsony cserjék pettyezték a sivatagot. a mexikói határ közelében. Bentlakásos iskolába jártam. de ez túlzottan optimista becslésnek tűnt. Sehol semmi. Hiányoztak a szüleim. Gyermekkorom java részében teljesen lekötötte őket egymás társasága és karrierje. de az egyik nagynénémnek volt egy farmja délen. Én egyszerre vagyok otthon mindenhol és sehol. a Himalája lábánál. – Nem. Ameddig a szem ellátott. Szerettem a szüleimet. – Ez a farm már a múlté? – A nénikémmel együtt. A műszer állította. ahogy szerette mondani. Ben törte meg csendet. amikor el kellett végezni a kutatómunkát a könyvéhez? Valahonnét a környékről származik? Akaratlanul is felnevettem. Ő készített fel Rozra. de ezt követően már minden vakációt Helen néninél töltöttem. A szüleim diplomataként dolgoztak. a sustorgó fűtenger.18 MESSZE ÉSZAKON a felhők megakadtak egy távolba ködlő. Helen néni azonban az első pillanattól egy anyatigris kérlelhetetlen vadságával vett a védelmébe. 133 . Helennek hívták. Két nő és húsz négyzetmérföldnyi mennyország. – Helen. Elnéztem a távolba. amikor meghalt. hogy odakint 40 fok a hőmérséklet. – Neve is volt ennek a nagynéninek? Elmosolyodtam. csak az ég. ahol igazán otthon éreztem magam. Végül aztán Crown S lett az egyetlen hely. hogy legalább egy ideig szembeszegülhessek vele. Vagy még inkább: ő adott erőt ahhoz. – Szóval Roz miért magát választotta. meg azok a különös hegyek a távolban.

A történet maga rendkívül egyszerű. – Sosem szerette – Ben egyik kezével vezetett. a testes Sancho Panzával. háttérben a borongós Eroica szimfóniával. Ferdinand azonban elárulja Cardeniót – amint megpillantja a gyertyafényes ablakon kihajló Lucindát. Negyvenholdas tanyákra osztották fel. oldalán hűséges csatlósával. Ferdinandot. A horizonton semmi sem mozdult. hogy még lássa. Amennyire meg lehet állapítani. de mielőtt bárkit is megölne. – Nagy ország nagy zenét kíván. Cardenio épp idejében érkezik. magának kéri meg a hölgyet.azután a farmot felparcellázták és eladták. U2 vagy Beethoven? – Legyen inkább egy nagy történet. Hosszú idő múltán bólintottam. Helen nem akarta. leszámítva az országúton suhanó kocsikat. a másikkal egy CDtartóban kotorászott. A problémát az okozza. elejtve a tőrét és a búcsúlevelét. amint szerelmese kimondja az igent legjobb barátjának. Kivont karddal kettejük köze veti magát. – Így. Ekkorra a legtöbb mesélőből kifogyna a 134 . a féltékenységtől és bánattól tébolyultan a hegyekbe menekül. Alig öt perc múlva már a Don Quijote mélyén jártunk. hogy Cardenio története csupán mellékszál. Lucinda elalél az oltárnál. első hallásra nem tűnik ígéretes vígjátéknak – jegyezte meg Ben. – Még a felénél sem tartok. ahová hétvégeken leugorhatnak a tőzsdeügynökök cowboyosdit játszani. Egyszer sem láttam azóta. Eddig minden rendben. Cardenio története így fest: az otthonától távol. hogy bárki – én vagy valamelyik unokatestvérem – hozzá kösse magát. a lüktető hőséget és egy távolban köröző madarat. amely leginkább sasra emlékeztetett. öreg Don Quijote. és egész Spanyolországot belovagolja. Miután a halálba nem menekülhet. zárdába vonul. A tébolyult. – Egyszer sem hívta Rozt „Roz néninek” – jegyeztem meg hirtelen. hogy kérje meg a számára szeretett Lucindája kezét. és a Don Quijote mellékszálai korántsem egyszerűek: a semmiből bukkannak elő. majd egyszerűen semmivé foszlanak. szembesülve a hitetlen világ gúnyos megvetésével. mire kezdenének érdekessé válni. ahogy azt sem. hogy marakodjunk rajta. lovagi küldetésre indul. a herceg kisebbik fiát. – Az elveszett paradicsom – sóhajtott fel Ben. a herceg udvarában élő ifjú Cardenio megbízza barátját.

– Szeretném azt hinni. Végtére is Roz rokona. mint a csöpögős románcot. – Remélem. Hogy nem hajlandók egy könyvbe zárva tölteni az életüket. nagyon is érdeklődőnek festett – még ha ez az arckifejezés nem is illett a jelmezéhez. és remekül mulathat rajta. Elmagyaráztam. Kihámoztam magam a ragadós ülésből és elfordultam. hogy Ben őszintén érdeklődik-e. hogy első olvasásra felismerte a nagyszerűségét. – Vagyis előbbre tartotta a csavaros komédiát. Kikémleltem az ablakon. Egyáltalán nem mutatott közönyt. amelyekre a hegyek között bukkan rá a lovag és csatlósa. Ben eltöprengett a hallottakon. – Gondolja. A Don Quijote nem csupán egy mese vagy több mese szövedéke. vagy esetleg metsző gúnnyal hárítja el a gondolataimat. mégis felnyergelt és felkantározott öszvérrel. így minden lobogott a szélben. egy arannyal teli bőrzacskóval. amit hirtelen rendkívül mulatságosnak találtam. megtartotta az öreg lovagot és az apródját. A testem egyik fele megdermedt. – Maga szerint mihez kezdett Shakespeare ezzel a mesével? – Ez itt a negyvenmillió dolláros kérdés.. a másikat kiverte az izzadság. Csakhogy emellett a történetekről magukról is szól. hogy Cervantes tolmácsolásában Cardenio meséje élettelen dolgokkal veszi kezdetét: egy döglött. Önmagában ez is értékessé teszi. vagy csak ugratni próbál. hogy Shakespeare nem érte volna be egy átlagos szappanoperával? Nem tudtam volna megmondani. Egy kicsit talán mindkettőt.. bár így is olvashatja. mintha ott hevernének szétszórva a sivatagban.szusz. mégis siettem felelni rá. A kijelentést nem kérdésnek szánta. hogy a hideg szél megszárogassa a hátamat. 135 . – Quijote és Sancho. – Folytassa! – ráncolta alig észrevehetően a homlokát. Cervantes azonban csak most kezd belemelegedni. bár itt nem teljesen arról van szó. ami nem volt lekötözve. és úgy kutattam a szavak után. S ettől ez egész sokkal több lesz az átlagos szappanoperánál. Figyeltem Ben reakcióját: vajon unalmat tükröz-e a tekintete. – Szinte mindig. nemde? Teljes gőzzel működött a klímaberendezés. költeményekkel és szerelmes levelekkel. Egyféle filozófiai mélységet kölcsönöznek a történetnek.

hogy ezek csupán metaforák a „soha” és a „senki” érzékeltetésére.Egy kecskepásztor nem sokkal később összekapcsolja az öszvért és az aranyat azzal a szóbeszéddel. – Szeretném azt hinni. melynek során az ifjú – természetesen maga Cardenio. egy tiszta pillanatában – szomorúan idézi fel elveszett szerelme és hitszegő barátja esetét. amikor a lovag és csatlósa egy fogadóban belebotlik a történet összes kulcsszereplőjébe. hanem aktív résztvevője a történéseknek. kit asszony szült. téged le nem győz – tűnődött el Ben. – Ha pedig én képes vagyok felismerni egy efféle cselt. hogy szó szerint értendők. Azután ott a Macbeth. Felemeltem a szőke paróka fürtjeit a nyakamról. – Igazán hatásos – bólintott elismerően Ben. de ezt is Cervantesnek kell tulajdonítanunk. és mélyebben átgondolhatta. akik zokognak és ordítanak. a szóbeszéd viszszaemlékezéssé tágul.. hogy élete vége felé Shakespeare visszakanyarodott ahhoz az elgondoláshoz. akik szemtanúként belesétálnak a cselekménybe. 136 . hogy ő is eljátszadozott hasonló ötletekkel. A Macbeth rémisztő elvetése. hogy a mesék – vagy a rejtvények – akár valóra is válhatnak. és jelenkori valósággá alakul (legalábbis Don Quijote és Sancho Panza szemszögéből). Shakespeare sokkal gyorsabban megláthatta. amelyek mintha a saját életüket élnék. Cardenio története végül teljes egészében kiszabadul a fikció fogságából. Bólintottam.. Mire a mese a csúcspontjára ér. Tudjuk. Ez történik A makrancos hölgyben. Amikor Don Quijote és Sancho Panza találkozik a Toprongyossal. – Amíg ki nem derül. mely szerint az erdőben egy őrült lakik. – Bárcsak így lenne. a lovag és csatlósa többé már nem hallgatósága.. ha nincs ott a lovag és a csatlósa. Azt viszont nem látom. – Míg az erdő a hegyemre nem hág. – Macbeth úgy véli. hogy a valóra vált mesék inkább mulatságosak. Visszaengedtem a hajamat a nyakamra. megverekszenek és kibékülnek. még jóval a Cardenio előtt. hogyan tehette ezt meg Cardenio meséjével. Rengeteg ilyen történetet írt. és kellemesen megborzongtam a hideg légáramban.. – Ez a maga elmélete? Felnevettem. Azok a különös szórejtvények.

Csakhogy a gyilkosa nem csupán Shakespeare-t játszott. hogy néhány órával később ugyanúgy haljon meg. hogy Ben elfehéredett ujjpercekkel szorongatja a kormányt. hogy szereplőivé váljanak kedvenc fikcióinak. amikor a vénségében is büszke Don Quijotét parodizálva arra kényszerített másokat. miközben éreztem. amelyek ezáltal kelnek életre. A Cardenio – Shakespeare Cervantese – nyomait követő Roz Hamlet atyjának szellemeként lépett a színre. hogy ő is tud a Cervantes-kapcsolatról? – kérdezte csendesen Ben. – Taposson bele.A felismerés egyszerre villant bele mindkettőnkbe. mint az idősebb Hamlet: méreggel a fülében. hogy minden szín kifut az arcomból. Vagy halálra. És ez egyáltalán nem mulatságos. 137 . – Gondolja. A maga módján Cervantest is játszotta. Megráztam a fejem. és buzgón reméltem. a döbbenettől kikerekedett zöld szemekkel. hogy így is van. Láttam.

– Mennyi idő még. hogy akar tőlem valamit. hol vagyunk? – Nem fogom – fintorodtam el kelletlenül. – Nem fogja neki merő véletlenségből elárulni. hogy a tékozlók visszatérnek. akinek a nevére megvették. hogy hosszú órák óta nem láttam magasabb növényeket azoknál az agavéknál. amíg Sir Henry annyira megenyhült. A bűntudat olyan fényűzés. hogy legalább egy helyben maradjon... amíg visszatérünk a civilizációba? – kérdeztem. hogy Sinclair felügyelő – akit 138 . amit magáról a legkevésbé sem mondhatunk el.. – Csak mert egy BlackBerry. – Azzal a kis különbséggel.19 A SIVATAG ELMOSÓDVA siklott mellettünk. Beütöttem Sir Henry telefonszámát. – Nem árulok el semmit. Bár nem tudni. – Sajnálom. Ben odalökte a mobilját. hogy elmondja.. mint odakint a táj. Felelőtlen és könnyelmű gyermek. Beletelt néhány percnyi törleszkedésbe. A vonalban éles kattanás hallatszott. – Ezért hívom most. – Ami azt jelenti. – Maga megtarthatta a sajátját? – méltatlankodtam. – Fel kellene hívnom Sir Henryt. átváltottam a U2-ra – már csak abból az apropóból is. – Még egy üzenetet se küldött. Csak annyi bizonyos. hogy életben van-e – korholt tovább Sir Henry. miközben a zene éppoly határtalanul és magányosan áradt szét a kocsiban. amit tud. még azzal sem bajlódik. amelyeket Bono és bandája megénekelt a The Joshua Tree-n. – Á. a tékozló leány! – jelentkezett be Sir Henry. A rendőrség talált valamit. színes és szélesvásznú? – Pontosan. mit. És mert senki sem fogja keresni azt a nem létező személyt. Vedd fel. Amikor az Eroica mennydörögve lezárult. majd türelmetlenül várakoztam a brit tárcsahangra. az istenit. amire nem maradt időm. – A laboreredményt – vallottam meg.

hogy meglepjen. – Nem akarja. Elvártam volna. akár egy hímpáva. – Mi a helyzet a Chambersszel? Megtalálta? – Igen. De ha nem is tudta pontosan. Felsóhajtott. Átható csend támadt a telefonban. Kate. tudatta velem. hogy egy gyilkos várja a szivárvány túloldalán. – Bármit is talált. Elmormogott egy szitkot. Szinte bocsánatkérő hangon feleltem: – Én csak követem a nyomokat. – Nem vagyok egyedül.Sir Henry az idő múltával egyre komorabbnak látott – hirtelen ragaszkodni kezdett ahhoz.. mit talált a rendőrség. hogy nem pótolhatja a hiányomat. – Egy pillanatra se felejtse. miként. hogy a rendőrség keresse meg a Fóliókat.. és magát is veszélybe sodorja. Sir Henry maga ajánlkozott a darab magyarázatára. 139 . – A Harvard példánya is hiányzik. – Roz nem tudta. hogy meg fog halni. adja át a rendőrségnek. egyértelművé tette. hogy megkérdezze. hogy kéjes örömmel ejtettem őt még mélyebb ámulatba. – Legyen mindkettő. Ezzel alighanem fájó pontra tapintott. hogy ők keressék meg a Fóliókat. féltékeny legyek-e vagy bontsak pezsgőt – szólalt meg Sir Henry hosszú idő után. olyannyira szomjazott a döbbenetemre. – És hasznát vette? – Igen... Miután nem válaszoltam. s bár Sinclair elfogadta a személyét. hogy mit veszített el a Globe. Sir Henry hiú volt. Nem szívesen gondolok bele. Hagyja. igaz? – Roz sem ezt akarta. de most rajta volt a sor. elcsigázottan felnyögött. Legalábbis tegnap éjjel még hiányzott. Amikor modortalanná tette őt a távollétem. hogy elbeszélgessen velem a Hamletről. hogy egyedül kell végigcsinálnia. Amikor az eltűnt Első Fólióról beszélt. – Nem is tudom.

hogy a sötétben tapogatózzon. – Valamelyik kémelhárító bagázsból. amire eddig fény derült. – Ír kiejtésem van? – Néhány órája még úgy beszélt. háttérben 140 . – Maga sok mindent tud rólam. hogy én vagyok Elvis. reméli. hogy megéri a pénzét. Nem hinném. csak egy kivert kutya – énekelt pocsék hangon. és később bőven lesz időm arra. hogy megéri a pénzét – közölte Sir Henry sötét hangon. SAS vagy MI6? Csak ezt a kettőt ismerem. – Tájékoztatom. – Lehet. Amikor visszaadtam a telefont. amint hazajön. Gyakorlatias típus. hogy mindez kimeríti a hűtlenség fogalmát. ezért folytattam. A szurkálódás kicsikart belőle egy választ. ért a figyelemeltereléshez és a nyomkövetéshez. hogy a rendőrök közt tanulta ki a szakmát – mi értelme lenni letagadnia? Ez azt jelenti. – Nem vagyok. mire én cserbenhagytam és engedtem. és elvárom. – Sir Henry azt mondja. Ha valaha is kiderítem. Sir Henry egyik szívességet a másik után tette. hogy elmondjam Sir Henrynek az igazat. én viszont szinte semmit magáról. megéri? – Mondhatjuk így is. ha bármit megtudok. ez azt jelenti. Szóval. mint Elvis. – Lehetséges. Kicsoda? – Egy hasznos illető. – Van egy biztonsági cége.– Vagyis az illető férfi. – Remélem. hogy választanom kell az IRA és a SAS között. Átfutott az agyamon. Nem válaszolt. Nem hazudtam semmiben. azután sietve félresöpörtem a gondolatot. hogy szóljon. amikor egy „hasznos illetőről” beszélt? – kérdezte Ben. mielőtt elköszönhettem volna. A vonal megszakadt. – És ez mit jelent? – Hogy van gyakorlatom az ilyesmiben. hogy rám utalt. Addig is vigyázzon magára! A hangjából kicsendülő kétkedést nem találtam túl bátorítónak. – A brit titkosszolgálat egykori ügynöke – csóváltam meg a fejem. de „nem egészen” katona. és azt állítja. egyszerre éreztem szomorúságot és megkönnyebbülést. összegezve mindazt.

mit hallottam Sir Henrytől a laborvizsgálattal kapcsolatban. Abban a pillanatban abbahagyta a danolászást. A poggyászomban találtam egy könnyű vászonruhát és egy szandált. Miután besétáltam egy másik fa mögé. Viselni akartam a brosst. a nap már aláereszkedett. A láncra tűztem a medált. olyan isten pedig nem létezik. a legkevésbé se hiányzik neki egy újabb. Átkeltünk Arizonába. hogy turkálni kezdjen a hátsó ülésen heverő bőröndjében. majd megálltunk egy nyárfaliget mögött. és lerobajlott a földútra. – Ha tudja. csak füttyentsen – mondta. hogy elnyújtsa az árnyakat. lekaptam a szőke parókát. Az arizonai határ közelében. elmondtam. A pultnál vásároltam egy olcsó ezüstláncot (Eredeti Indián Kézimunka).a U2-val. Mire felértünk Utah déli részének sivatagi fennsíkjára. ahol egy kis domb is elrejtett minket az országút felől. és enyhítse a forróságot. Nem mentünk messzire: a kocsi megkerült egy újabb kaptatót. – Ez esetben nem csoda. egy Mesquite nevű városban álltunk meg tankolni. majd lehámoztam magamról a nyirkos farmert és a rózsaszín felsőt. és leereszkedtem a partoldalon a vízmosás aljába. Átugrattunk a rézsűn. – Elvis kész elhagyni az épületet. De talán még ennél is jobban tart attól. Ben leállította a motort és kiszállt. hogy gyilkosság történt. a láncot pedig a nyakam köré kerítettem. hogy egy amatőr összekutyulja a dolgokat. – Ha keresnének. A 141 . ha Sinclair magára szállt – töprengett el. ahol egy mészkőbe vájt keskeny szurdokban haladtunk felfelé. de a felsőm sóhajnyi anyaga nem tartotta volna meg. Kicsit ferdén állt és kétségkívül tönkretette a dekoltázsom. A mosdóban vizet lötyköltem az arcomra. Ez egyszer nem bocsátkoztam vitába. Miután ezzel nem jutottam messzire. akinek a kedvéért kabátot húzok. majd nagy halom ruhával a karján bevonult a fák rejtekébe. mégis szívesebben viseltem látható helyen. és kimostam a kézsebemet.

Az éles szögben emelkedő tetőt zsúpszalma helyett pala borította. egy saroknyira a főutcától azonban mormon városka terpeszkedett az utcák szabályos hálója mentén. Egy pillanatig csupaszon álltam a délutáni fényben. a lámpák azonban éppoly sárgás fényt adtak. azután sietve megkerültem a szabadtéri színpadot. – Nem ismertem még nőt. Kapkodva felrángattam a ruhámat. – S amennyire tudom. amelyek Brigham Young útmutatása alapján elég szélesek voltak ahhoz. öreg juhar. hogy meglegyen a tajték. elértük a Bryce és Zion nemzeti parkok közti vörös sziklanyúlványok lábánál meghúzódó Cedar Cityt. hogy átvágjak egy fenyőligeten. Az éjszaka már összesűrűsödött az 142 .és kőrisfákkal szegélyezve. így az egész várost betöltötte a víz tiszta hangja. ezek az utcák négysávos autóutak lennének. hogy nem vagyunk a tengeren – vágtam rá. így megszabadultam azoktól is. amelyből kiemelkedhetek. – Vénusz születése – jegyezte meg. ahogy a borókaillatú szél végigsimít a testemen. a Tudor-reneszánsz vagy Craftsman Bungalow-stílusban épült lakóházakat tornácok szegélyezték. – Inkább induljunk – javasoltam. gondoltam bele. és megdörzsölte a szemét. takarosan nyírt pázsitokkal. Azután meghallottam a kocsihoz visszatérő Ben csikorgó lépteit.melltartóm és a bugyim is átizzadt. Ahol az úttest és a járda találkozott. mint aki nem hisz neki: a hatvanas évekbeli szabadtéri auditórium karéja mögött korhű Erzsébet-kori színház magasodott. Mire szürkülni kezdett. az oszlopokon futórózsákkal. amint felbukkantam. Főutcája a nyugati romantika jegyében fogant: motelek. A Dél-Utahi Egyetem kampuszához érve lehúzódtunk a Shakespeare Fesztivál parkolójába. beletúrtam rézszínű hajamba. Némi irigységgel szemléltem a sértetlen színházat. és élveztem. mint a szélben lobogó fáklyák. a hegyekből elterelt patakok csobogtak a földalatti csatornákban. senkit sem fogtak el és kasztráltak azért. Itt jobbára kihaltnak tűntek. benzinkutak és bevásárlóközpontok laza egyvelege. hogy szekérrel is meg lehessen fordulni rajtuk. – De ettől még gyönyörű. aki ilyen hatékonyan semlegesít egy bókot – ismerte el Ben. A plakátok aznapra a Romeo és Júliát hirdették. tele százhússzal száguldó autósorokkal. – Eltekintve attól. A járdától tisztes távolban. Bostonban. akár nem. Ben lassú mozdulatokkal szállt ki a kocsiból. akár tetszik.

A nézők felálltak. Emberek ültek a padokon és heveredtek a gyepre. – Ez az! – fordultam Benhez. Perceken belül magunkra maradtunk odakint. a komor sötétben. Miközben ott álltam. – Az archívum. pedig a nyugati Sziklás-hegységhez tartoztak – galambvirág. Akkor felhangzott előttem a nevetés. könnyen kiderülhet az is. mint valódi Tudor-korabeli épületnek tűnt: Shakespeare Stratford-upon-Avon-i szülőházának pontos másolata. s miközben egyetlen ütemet sem tévesztett. A pitéken és egyéb süteményeken kérődző nézők megigézetten meredtek a zöldbe öltözött társulatra. és megállás nélkül kurjongattak: „Itt a gyümölcsös lepény!” „Szépet a szépnek!” A kedvcsináló a végéhez közeledett: a színészek tarka füttyszó és taps közepette dzsiggelni kezdtek.ágak alatt. az apró tavacska és a fölé hajló fűzfa mellett. amely nem annyira Tudorreneszánsznak. 143 . Mire kiértem a fák közül. mint a hableányok. hogy tévedtem. mint amilyenre emlékeztem. Még gyönyörűbb volt. amely tréfás bohózatot adott elő Julius Sneezerről. a telihold kiemelkedett a zsúpfedeles tető mögül. Most valahogy mégse akaródzott továbbmenni. Azóta szaladtam az előttem magasodó ház felé. Kőlépcsők vezettek át a völgyön. majd a távolban trombitaszó harsant. és követték a színjátszókat. Ahogyan a virágok sem. indián festőfű. hogy a pázsit és a vaskos tölgyfaajtó túloldalán megtalálom a választ minden kérdésemre. amely kitöltötte a pázsitot a színház túlsó oldalán. A hosszú szoknyát és csipkés pruszlikot viselő fehércselédek fittyet hánytak a műsorra. megláttam a tömeget. Ám amint belépek. amióta kétezer-ötszáz mérföldnyire innét. leporolták magukat. szarkaláb. a didergő királyról és az elveszett zsebkendőről. mintha csak egy angol udvarház kertjét színesítenék. A trupp végigtáncolt a fák között. néhányan még a fákra is felkapaszkodtak. A kis völgy túloldalán álló épület felé mutattam. Hirtelen megtorpantam. így a sötétben egy pillanatig semmit sem láttam. belejtett a színház nyitott kapuján át. amelyek még a fakuló fényekben is izzani látszottak. Ezek korábban nem voltak itt. kosaraikkal fel-alá jártak a tömegben. A tavacska vizében aranyló fénnyel megvillanó díszpontyok éppoly egzotikusan festettek. a Harvard Könyvesbolt polcai közt állva előrángattam az emlékeim közül. Innen nézve könnyen elképzelhetőnek tűnt. beleértve az egérszürkére festett falakat és a zsúpfedeles tetőt.

Állásajánlatok tömegéből válogathatott. Roz persze nem örült a döntésnek. hosszú fekete haja megcsillant a holdfényben. mint amikor a 144 . és nem hallottam többet. Azt mondta. fagyos csend állt be. amire igazán vágyott: tanársegéd lett az irodalmi tanszéken és vezetője egy aprócska archívumnak – hol másutt. Egy pillanatra megdermedt. Épp a közelben dolgoztam. mire vártam. és ezzel nem voltam egyedül. mint Utah sivatagának vörös sziklái és borókafái között. Miért vesztegeted a tehetségedet Utahra?” Maxine azonban másra se vágyott. félig pajút indián Maxine Tom széles arcával és mosolyra álló ajkaival egészében véve gyönyörű jelenség volt. trapéz alakú szoknyában. Hosszú. ahol Shakespeare és a sivatagi Délnyugat találkozik egymással. Amikor először találkoztam vele. a Dinetahoz. csakis ezen a különös helyen. akár a utahi föld. mint Utahra. egy nő lépett ki rajta. Briliáns tehetségnek tartottam. mind anyja navajo földjéhez. A ház ajtaja kinyílt. épp végzett a Harvardon. majd felém fordult. én pedig csak akkor kezdtem meg a tanulmányaimat. épp olyan volt. akik között akadnak indiánok is. A félig navajo. amikor Maxine közölte vele a nagy újságot. hogy a bőre éppoly vörösesbarna.Mögöttünk várakozással teli némaság telepedett a színházra. testhezálló cipzáros kardigánban és színes tornacipőben. Maxine különös vágyakat táplált a különös helyek iránt. – Ya’at’eeh – szólítottam meg halkan. otthonosan festett volna akár Manhattan pillanatnyilag legdivatosabb kerületeiben is – pedig ő nem érezte magát otthon máshol. de így is láttam. orrában az aprócska piercinggel. pedig a Shakespeare-rel kapcsolatos állások rendszerint eléggé ritkák. Ahogy ott állt előttem. talán egy újabb trombitaszóra. miközben a napjait Shakespeare-nek és a diákjainak szentelheti. melyet végül Roz tört meg: „Mehetnél a Yale-re vagy Stanfordra is. a várostól délre fekvő rezervátum pajút lakóihoz. Nem tudom. amint elfordította a kulcsot a zárban. Fenyegetőnek találtam a csendet. Háttal állt nekünk. ám dolog ennél is egyszerűbben oldódott meg. ide tartozik. Az ajtó ezután becsapódott. de legalábbis a lehető legközelebb kerülhet mind apja népéhez. A rázúduló lehetőségek közül habozás nélkül kiválasztotta azt az egyet. Csupán ennyire emlékeztem a navajo nyelvből: hello.

– Már vártalak – hallottam a hangját a sötétből. közben a szája sarkában szomorú mosoly játszott: Soha ne engedd senkinek. és a szeme kikerekedett. hogy lebeszéljen az álmaidról. Távoztában Maxine odavetett nekem egy tanácsot. 145 . Várt? Kitől tudhatta. ahogy zsebre dugja a pisztolyát. Kiáltozás hallatszott a színházból. azután követtem Maxine-t. Maxine tekintete az épület felé rebbent. – Kate Stanley! – mondta ki halkan a nevem. A küszöbön újra megtorpantam. kinyitotta az ajtót. – Gyere! Visszafordult. Most felnézett rám. Nagy levegőt vettem. és még láttam. amit rövid kardcsörgés követett. melyet csak az imént zárt be. hogy jövök? Vetettem egy pillantást Benre.madarak elnémulnak a földrengés előtt. és eltűnt odabent.

Tudod. és kéretlen egyszerűséggel mért végig. 146 . kire gondoltál? Felpöckölt egy kapcsolót. – Egyet akkor is fel kell tennem – tolta el magát az ablakpárkánytól. hogy Ben egész testében megfeszül. – Az egész Shakespeare-világot megrázta a tűzesetek híre. – Jobb lenne. amelyekre nem tudok válaszolni. Ben nem moccant. Mindeközben a Harvard Fóliója is füstté válik. – Akkor rendben. – Roz elmegy hozzád a Globe-ba és meghal. méghozzá éppen június huszonkilencedikén. – Mégis. hogy eljövök? – Roz – felelte Maxine a sötétből. – nézett mélyen a szemembe. Csak szólj. kénytelen leszel beljebb jönni. – Ki mondta. Megtettem néhány óvatos lépést. – Mi folyik itt.. és az édes rózsaillat beszivárogjon az esti szellővel. ha segítségre van szükséged. Százával kapom az e-maileket. aranysárga fény áradt szét odabent. Kate? – Csak a munkámat végzem. ahogy Roz előre megmondta. miközben éreztem. Hátradőlt és keresztbe tette a lábát. mire meleg. hogy mennek itt a dolgok. – Ha használni akarod az archívumot. – Érte.20 MEGÁLLTAM A KÜSZÖBÖN TÚL.. Felém fordult az egyik ablak keretétől övezve. Maxine átvágott a szobán. Kate. – Két nappal később felbukkansz itt. Bólintott. miközben a színház a Fólióval együtt leég. te pedig „csak a munkádat végzed”? Összerezzentem. hogy egyenként feltárja a rombuszmintás ablakokat. – Érte dolgozol vagy ellene? Hirtelen nehéznek éreztem a nyakamba viselt brosst. ha nem tennél fel olyan kérdéseket.

annyira közelinek. 147 . ami a legkevésbé sem illett a hely szelleméhez. Egyenesen a „Személyek” feliratú iratszekrényhez léptem. mint Midász király. amint mögöttem áll. kárpitozott karosszékek és ezüst virágvázák is kiegészítették őket. hogy ha elég gyorsan pillantok hátra. farmer (Shakespeare-t olvasott fel a legényeinek) Grant. Preston Shakespeare az Amerikai Nyugaton Archívum. A pultnál Ben társalgott Maxine-nel. de nem láttam mást. Úgy tűnt. és a helyébe tettem a rózsaszín jelzőcédulát. mint ahogy emlékeztem rá. Charles. jól összebarátkoztak. – Új mecénásunk van – magyarázta Maxine. Maxine ekkor felnevetett. A falakat még mindig elborították a kartotékoknak helyet adó tölgyfa iratszekrények. A szürke kőpadlón ugyanazok a széles asztalok álltak. villódzva és távolian. Jeremy. Megfordultam. Ulysses S. A helyiség sokkalta kényelmesebbnek tűnt. olyan önfeledt kacajjal. könyvtárhoz illő módon. Goodnight. talán még látom is egy szemvillanásra. a helyszíneket. A katalógushoz léptem. ahol sárgaréz betűk hirdették: Athenaide D. de merre indult tovább? A kártyára pillantottam. bár Ben arcán látszott. hogy kihúzzam a Gl-Gy jelzetű fiókot. Maxine tekintete a központi pult felé siklott. az előadásokat. 1881 májusában) Hamletet! Hamletet játszott! Egyszeriben közelinek éreztem Granville-t. csak mostanra puha. egy pedig minden egyebet. Hamlet. sustorogva. Amellett gazdagabb lehet. csak a nyitott ablakokat és mögöttük a szemközt álló színházat. Granville. Hallottam már Mrs. Prestonról.Körülnéztem. akár valami káprázat.. Bizonyára ez irányította Roz figyelmét Granville személyére. Excentrikus gyűjtő. Kihúztam Granville kártyáját a katalógusból. aranyásó és szerencsejátékos (Hamletet játszott a tombstone-i Birdcage Színházban. Külön-külön szekrény őrizte a személyeket. hogy egy pillanatra sem veszíti szem elől az ajtót és az ablakokat. tábornok és elnök (Texasban hadnagyként Desdemonát játszott) Elszorult a torkom. Dél-Utahi Egyetem. nem tudós. Továbblapoztam a következő kártyára.

Ezüst Ámor Granville alaposan ismerhette Shakespeare-t: a Cordelia. de ennek még utána kellett járnom. Marokkó hercege. de akkor is igazam lehet: Mr. amit kerestél? – tudakolta Maxine. ezüstből és ólomból készültek. Lefirkantottam az újságcikkek dátumát egy cetlire. miért esett a választása az Athéni Timonra – amennyire tudható. Igazából Marokkó hercege ragadta meg a figyelmem. Arizona és Új-Mexikó talán nem tartozott az aranytermő helyek közé. Azt viszont nem értettem. méghozzá nagyon is érthető okból. Shakespeare mély elkeseredésében írta ezt a művét. Új-Mexikói bányászati jogok: Kleopátra. 148 . amelyeket sok aranyásó kedvelt a nyugati hegyekben. Maxine eltűnt a hátsó szobában. hogy kapcsolatban áll Shakespeare-rel. Arizonai bányászati jogok: Cordelia. – Igen. Ha azt nyitja ki. A „júl-dec” dobozt Ben kezébe nyomtam. amelyik a hősnő képét rejti. – Hát most lesz. Granville ezt a sort fordította ki Child professzornak írott levelében.Az 1870-es évektől 1881-ig Új-Mexikóban és Arizonában dolgozott. melyet önszántukból nem sokan olvasnak el. két dobozra való mikrofilmet hozott. jan-jún” és az „1881. Ophelia. Athéni Timon. elnyeri a nő kezét. Ennyit a sosem lankadó figyelemről. Ophelia és Kleopátra nyilvánvalóan shakespeare-i nevek. rajtuk az „1881. 1881. Az utolsó bejegyzés így szólt: Halálhíre: Tombstone Epitaph. Vagyis Child professzor levele e dátum előtt keletkezett. s amikor előbukkant. – Megvan. augusztus 20. A kártya utalást tett még a The Tombstone Epitaph néhány cikkére is. Ami az „Ezüst Ámort” illeti: mintha derengett volna. A herceg az aranyládát választja. csakhogy abban a következő gunyoros tanácsot találja: „Nem mind arany. Bennel együtt ott állt mögöttem. amelyek aranyból. júl-dec” felirattal. ami fénylik”. – Használt már mikrofilmolvasót? – Az én munkámban nagyon ritkán van szükség rá. A velencei kalmárban Marokkó hercegének választania kell három láda közül. mire ijedten felugrottam. Granville életében az arany nagyon is központi szerepet játszott.

aki a saját jogán is kivételes mesemondó volt. A cikk nem említette név szerint Granville-t. s így természetesnek találhatta a szöveg ritmusát. A szerep tanulása ma délután veszi kezdetét egy bizonyos jó hírű szalonban. 1881-ben száz dollár irdatlan összeg lehetett. Meg is találtam: EGY ÉRDEKES FOGADÁSRÓL. Egyetlen színészt sem ismertem. Lenyomtam a „Másolás” gombot. Az oldalak szédítő sebességgel suhantak a szemem előtt. hogyan fűzze be a tekercset és hogyan kapcsolja fel a lámpát. hogy képes lesz-e három nap alatt megtanulni a szerepet (a drámairodalom egyik legnagyobb szerepét). Olyasvalakinek. Megmutattam neki. vagy akár tízezer dollárt is kitett. hogy nemsokára mindketten halottak lesznek. Kiáltozás hangjai hallatszottak odakintről. mai értéken számítva több ezer. ugyanakkor olyan szerencsejátékosnak festette le. aki sportkörökben igencsak jól ismert. hogy egy városunkban élő úriember. Nekiláttam. Mercutio és Tybalt űzhette egymást végig a színházon. mire a gépezet zümmögve életre kelt. Hamleté a leghosszabb és a legmegerőltetőbb szerep az egész Shakespeare-életműben. aki számok helyett szavakkal játszott. augusztus 20-i számban kell lennie. aki máris jól ismerte Shakespeare-t. aki három nap alatt képes lett volna betanulni. A háromnapos határidő viszont még az összegnél is nagyobb hatást tett rám. A magunk részéről alig várjuk a fogadás kimenetelét. Az úriember egy komoly. hogy megkeressem a Granville debütálásáról szóló cikkeket. 149 .Az archívum két olvasóval rendelkezett. majd kardok csörrentek össze egymással. – Granville halálhírének valahol az 1881. százdolláros fogadás okán játszik. amíg előrehaladtam májusig. miközben előretekertem a filmet. ami azt jelentette. Ma reggel értesültünk arról. Efféle bravúr csak annak sikerülhetett. amelynek tárgya. akinek bizonyára nem kellett fogához vernie a garast. szombat este a Bird Cage Színházban első ízben lép fel Hamlet szerepében. hogy ott lelassítsak. Figyelmemet ismét a mikrofilmolvasó képernyőjére irányítottam. amellett amatőr színész – netán egy korai Esőember.

Ezt az oldalt is lemásoltam. Jeremy Granville barátai és tisztelői. de ismert bűnöző is volt? A cikk hangvétele bizalmatlanságot sugallt. igen. Granville kezei közt Hamlet nem olyasféle hervadozó liliomnak tűnt. J.Az elkövetkező három napban az újság szűkszavú tudósításokat közölt Granville haladásáról. Megfelelő gyakorlás és tanulás árán Mr. egy bizonyos Miss Marie-Pearl Dumont kivételesen fényűző. A meggazdagodás lehetősége. Mr. amelyre a város figyelő tekintete előtt. s azután engem is? – Megvan a halálhír! – jelezte Ben. Granville-ből minden bizonnyal a legnagyobb formátumú színész válhatna. és pezsgőt. hogy Granville nemcsak aranyásó és szerencsejátékos. A BIRD CAGE. Kaviárt kaptunk tőle. Múlt szombaton városunk elhunyt lakója. – Másolja le. Mr. hogy Granville egy francia bordélyban gyakorolta be a szerepet. még ha őt magát inkább foglalkoztatja is a meggazdagodás lehetősége. A BIRD CAGE. És ha Granville hazudott Childnak a kéziratról. de olyasfélét. Végre elérkeztem a darab kritikájához. akire az arizonai körzet legfékezhetetlenebb lakosai is elismeréssel tekinthetnek fel. A válla fölött áthajolva elolvastam a cikket. kihasználván Mr. aki oly divatos manapság a keleti színpadokon. Lehet. Úgy tűnt tehát. rajta keresztül megvezetve Rozt. Ahelyett. amit a nagyközönség is értékelhetett. Mr. Macready remek színészekből álló társulatá150 . amely túláradóan dagályosnak hatott az amerikai vadnyugat egyik legerőszakosabb és legvéresebb városának a lapjában. Granville szombat esti Hamlet-előadása valóban kivételesre sikerült. hogy ízekre szaggatta volna a dán szenvedélyes kitöréseit. sokkal inkább markáns jellemnek. színészünk figyelemreméltó gördülékenységgel tolmácsolta ezeket. Versailles névre keresztelt műintézetében került sor. városunkat joggal töltheti el a büszkeség.

amikor elhagyja városunk határát. mire akadt rá. hogy személyében nem lehetett jelen. és lehetett bizonyos fogalma az értékéről is. E helyütt nem idézhetjük fel szó szerint az említett úriember vélekedését. Granville emléke előtt. Az említett úriember két hónappal ezelőtt lovagolt ki a városból. Hacsak persze 151 . elég legyen annyit mondani. Wyatt Earp ide vagy oda. de egyikük sem akadt a nyomára. Lefogadnám. főként amióta az apacsok hadiösvényre léptek. szívesebben venné. hogy az arany ebben az esetben szó szerint értendő.. – Vagyis? – Granville kifordította az idézetet. – Tombstone az ezüstről szólt. ám azóta sem láttuk vagy hallottunk felőle. mint ha egy pap az imádságoskönyv szavait. Macready olyannyira megfelelt az elvárásoknak. hogy az utókor elfelejtse Granville-t. K. ami fénylik helyett azt írta. az aranybányát és minden mást. hogy aranyat talált odakint. Granville nem rajongott a temetésekért. amennyiben egy színész Shakespeare szavait idézné a sírja fölött. Wyatt Earp tett róla. az arany nem mindig fénylik. Ben szeme felcsillant. Nem hiszem. – Két hónappal az O. Az általános vélekedés szerint Mr. a legenda nem merül ilyen gyorsan feledésbe. Granville csupán azt sajnálhatja. a Hamlet bemutatásával tisztelegtek Mr. ha valaha búcsút veszünk tőle. – Nézze meg a dátumot! – csóválta a fejét Ben.. hogy Mr. Ha a legkisebb esélye lett volna annak. Bajtársai legjobb tudásuk szerint teljesítették a kívánságát. hogy fésüljék át érte a sivatagot. hogy egy hétre távol legyen tőlünk. számos régi és új barátját arra ösztökélte. nem az aranyról. és az eszesebbje ezt pontosan tudta. Az a szóbeszéd. A hozzá legközelebb állók szerint Mr. Nem mind arany. noha nagyon is tudatában volt. hogy aranyat találjanak a környéken. hogy pontosan tudta. Corralnál kitört lövöldözés előtt. hogy végakarata szerint. hogy alighanem a sajátjára lovagol.nak jelenlétét.

Láthatnám? – Persze. esetleg a mexikói banditák. hogy mi lett vele? Megráztam a fejem. és senki más nem tudja. he? – nézett fel a számítógépéből. Ben felhorkant. Ennyivel is előrébb leszünk.nem akart átverni mindenkit – mutattam Bennek a szavahihetőségét megkérdőjelező újságcikket. – Menjen! – tereltem az ajtó felé. én addig végzek itt. Bárhová is tartott.1875. Az ajtóból még visszafordult. Miután távozott. odafelé ölték meg. 152 . Talán ők kapták el Granville-t. nem pedig a hazaúton. hogy itt vagyunk. hogy Ben habozik. SzT:MG 437. Akkor még van esély arra. mielőtt nekivágunk egy ekkora útnak. a teljes lakosság háromnegyede a nyomában lehetett. Ben megcsóválta a fejét. – Milyen messze van innét Tombstone? – Öt-hatszáz mérföldre. Van még néhány hivatkozás. Vagy a Clanton fivérek. helyébe tettem a rózsaszín jelzőlapot. miért nem vitte végig a dolgot? Ha már ekkora gondot fordított a beetetésre. – Gondolja. – Akkor tíz perc múlva itt. hogy a kincs háborítatlanul pihen a helyén. Kate. Ha csak halovány remény is nyílt egy aranyleletre. – Láttam egy szendvicsbárt két sarokkal arrébb. szerintem a kézirat létezett. Úgy láttam. aminek utána akarok járni. ha szerencsénk van. – Ha csupán felültette Childot. Ne kóboroljon el. – Megbízom Maxine-ban. ha még a legkisebb bisztrót is ír kocsmának akarják feltüntetni. akad róla egy fénykép. – Az újság szerint azon a nyáron apacsok portyáztak a vidéken. – Granville. hogy képes rá. Legyen Utah gondja. – Ennünk kell valamit. újra elvettem Granville kártyáját. – Úgy tűnik. A Pastry Pub. Maga szerezzen valami harapnivalót. ha a barátai nem tudták? – Roz úgy gondolta. hogy mi követni tudjuk a nyomait. és odavittem a kártyát Maxine pultjához. A kérdés csak az. Menjen csak. Az utolsó sorra mutattam: Fotó 23. Nem.

” – Akkor még így hívtak minket – jegyezte meg Maxine. Elvette a kártyát. Igen. Nos. gondoltam. Miután vetett egy kurta pillantást a képernyőre. Színész volt: talán akad egy-két plakát a nevével. hogy ilyen későn zavarom.Odalépett egy polchoz. a telefon után nyúlt. Ruhák. iratok. Egy elég sürgős kérést. köszönöm. – Térképekkel? – Az MG ennyit jelent. Jiménez? – szólt Maxine a kagylóba. Roz munkája volt. – Még ma este. – SzT. Kinyitotta a kötetet és rámutatott az apró betűs hivatkozásra: „Borítókép: Jeremy Granville Hamlet szerepében az arizonai Tombstone-ban. de ismét kaptunk egy kérést a Granville-anyagra vonatkozóan. Maxine felsóhajtott. – Láthatom? – Nem – meredt homlokráncolva a telefonra. Most először vettem tüzetesebben szemügyre a férfi arcát. Kérlek. a kezében koponyát tartó cowboykalapos férfira. Jeremy Granville! – mutatott a könyv borítójára. Maxine kézbe vette a nyilvántartólapot. a Preston Archívumtól. Nem. – Mrs. ha szeretnéd. és tárcsázott egy számot. „magángyűjtemény”. Nagyon érdekes. És adja át az üdvözletem Mr. Igen. órák. vöröses pofaszakállat és rózsás arcbőrt ajándékozva neki. Szünetet tartott. – Ó. 153 . És sok aranyásó rendelkezett térképekkel is. ami azt illeti. amely a „Pártoló Tagok” feliratot viselte. ami Arizona déli részére utalt. könyvek. Sajnálom. 1881-ben. értem. Letette a kagylót. Tombstone. és begépelte a kódot a számítógépbe. Holnap felhívhatom a tulajdonost. – Itt Maxine Tom profeszszor. Ám a figyelmes tekintet és némileg kiemelt száj Granville-é volt. Mintha minden levegőt kiszippantottak volna a szobából. A fotográfiát kézzel kiszínezték. Jiméneznek. – Íme. A negyvenes éveiben járhatott. A Utahi Shakespeare Archívum (DélUtahi Egyetem) szíves engedélyével. Személyes Tárgyak. Leemelt egy könyvet és a kezembe nyomta. 520-as körzetszámmal.

és megengedi. hogy három nappal ezelőtt eladta önnek. asszonyom. Új-Mexikóban. főként mivel Maxine befogta a kagylót és grimaszokat kezdett vágni. Maxine lecsapta a telefont. és nem is hallottál róla? – Csak egy hónapot töltöttem itt. – Kis híján leszedte a fejemet. ha azonnal felhívnám. – Roz kedvéért. asszonyom. öve az egész istenverte település. – Felhívom Roz kedvéért. – Remélem. saját városa van. Kilenckor elutazik. hogy megcakkoztattam érted a fülemet. Itt van. aki látni szeretné a Granville-gyűjteményt. tudom – azt szeretnéd. A hang a vonal túlsó végén magasba szökött. hogy szellemváros. Azután ő is bekapcsolódott a társalgásba. ismeri a munkáidat.. – Kinek? – Athenaide Prestonnak. Azt mondta. Köszönöm a türelmét. az archívumból. együtt jártunk egyetemre. – Oké – bólintott. Alig vágtunk még bele. értékeled. sajnálom. de te tartozol egy szívességgel. Nem. – Igen.. Igen. de van itt valaki. Mrs. – Hol lakik? – Nos. Magamba fojtottam egy szitkot. Itt áll előttem. Jiméneztől tudom. – Kérlek. a festői Lordsburg közelében. de reggel hétre ott kell lenned. Igaz. Megmondom neki. kezeskedem érte. asszonyom. Tűnődő pillantást vetett rám. mikor elmentem. de akkor is. A neve Katherine Stanley. A telefon kicsöngött.. Történetesen a Shakespeare nevet viseli. Természetesen. amíg meg nem hallotta a neved. – Mrs. és kellemes estét. Tudom. Preston? Itt Maxine Tom professzor. Igen. 154 . – Roz kedvéért bejártad az egész környéket. de nem értettem a szavakat. hogy ilyen későn zavarok.. majd a vonal túlsó felén éles kattanás hallatszott. – Benne van a könyvében. hogy meglátogasd. Maxine! – fogtam könyörgőre.– Miért nem? – Eladták. Felkaptam a fejem.

mit mondhatnék. ezúttal az ajánlásnál. Odakint leereszkedtem a sötét partoldalon. Engedd el Rozt. és itt megálltam egy pillanatra. Még nem. Shakespeare tizenegy órányira fekszik innen. csak halk sustorgást. Preston figyelmét sem kerülte el. Szerintem próbára akar tenni. – Hát. – Nem tudom. pedig megvan már egy ideje. – Most pedig. aki szereti. – Hát. félúton a kocsi felé. amely a színházat megkerülve a parkolóhoz vezetett. hazamegyek. majd keletnek görbült. Kate. és megmutatta az utat: a hosszan elnyúló ív keresztben vágott át Arizonán. Elhűlten meredtem a könyvre. ha találkozni akarsz Mrs. és neked mindössze kilenc és fél órád maradt – ami bizonyára Mrs. Hallgatóztam. ha lefekvés előtt mesélek neki. de nem tudtam kivenni mást. Romeo és Júlia 155 . Maxine szánakozó pillantást vetett rám. dőlt betűs sor. hogy onnét érje el Új-Mexikót. jobb lesz igyekezned. Én nem tudtam. Tucson felé. – Engedd őt el. ugye? – átnyúlt a pult fölött. Prestonnal. Vetettem egy pillantást az órámra. Talán összefutunk. – Köszönöm – mondtam esetlenül. Van egy kisfiam. vagy furdal a lelkiismeret? – Mindkettő – suttogtam. és még egyszer felnyitotta a kezemben szorongatott könyvet. Maxine nem fogadott el fizetséget. Elővett egy térképet. és elindultam vissza a színház és a mögötte elterülő parkoló felé.. Vonakodva összeszedtem a másolatokat. Elértem a csapást. Egyenesen a szemébe néztem. Maxine megcsóválta a fejét. Nem tudtam. ha nem bánod. – Vigyázz magadra.Üres tekintettel meredtem rá. És közvetlenül alatta egy másik. már ha betartod a sebességkorlátozást. Családom minden leányának. Kate – biccentett. hogy lássa. Kate-nek. – Haragszol rá.. – Nem is olvastad. olvastam. mennyire veszed komolyan a dolgot. – Hogyne. Ben bármelyik pillanatban visszatérhet. ezért az ajtó felé indultam.

de zárva találtam. a sóhajnyi felhőkön átszűrődő holdfény megcsillant az üvegtáblák rombuszain. hátha megpillantom a közeledő Bent. kezében papírzacskóval és két papírpohárral. amikor a fák között hirtelen motozást hallottam. Semerre sem láttam Bent. Az autó felé szaladtam. – Én vezetek – téptem fel az ajtót. – Csak szálljon már be.rádöbbent. Vagy Júlia bevette a mérget. míg a túloldalon ki nem értem a parkoló világosságába. hogy Ben szalad felém. A szomorúfűz alatt feketén sötétlett a kis tó. hogy el kell válniuk. A könyvtár ablakai sötéten tátongtak. melyik irányból érkezett a hang. és igyekeztem rájönni. ami a Temze partján is halálra rémített: a hüvelyéből elővont penge szisszenését. Az autóhoz vezető ösvény irányába fordultam. hogy kettőnk közé kerüljön. Egy férfi sziluettje rajzolódott ki a fényben. Mozdulatlanná merevedtem. – Mi történt? – nézett rám értetlenül. Megkerültem a kocsit. abban a reményben. egyenesen felém. 156 . S akkor meghallottam ugyanazt a hangot. Rohanni kezdtem. majd futni kezdett. Visszanéztem. Valahonnét a völgy mélyéből mintha egy sötét szempár meredt volna felém. meghallottam a nyíló zár kattanását – és rájöttem. Visszafordultam a kis völgy felé. Rémülten furakodtam előre a fenyőfák közt. ám ekkor felvillantak a fényei. hogy halált színleljen. Továbbindultam az ösvényen.

– Látott valamit? – Nem – ráztam meg a fejem –. – Biztos benne? A színpadon is kardokkal harcolnak. Azután visszatért hozzám. az út mégis mintha egy koromsötét alagúton vezetett volna keresztül. de én egy falatot se tudtam volna lenyelni. de érzem. Egy ideig fürkészően rajtam tartotta a tekintetét. – Tartsa a sebességet! – utasított nyers hangon. amíg ő evett. Az út felfelé tartott a hegyek között. – Kövesse a felezővonalat. miközben az ágak kis híján végigsöpörtek a fején. amelynek fekete szalagja még most is felfelé kígyózott.21 – HALLOTTAM ŐT – törtem meg a csendet. mielőtt hátrafordult. Az erdő egyre magasabbra és sűrűbbre nőtt. letekerte az ablakát és az egész felsőtestét átpréselte rajta. – Szerintem követ minket – jegyeztem meg csendesen. A csillagok beezüstözték a lombkoronák csúcsát. Néma csendben vezettem. egyre közelebb merészkedett az úthoz. hogy kikémleljen az ablakon. csak az erdő. – Ő volt az – haraptam be az ajkam. mint az alvás – akkor tedd. A lucfenyők téli illata elvegyült a kávé meghitt aromájával. de nemet intettem. A sustorgó fákat leszámítva a világ mozdulatlannak és kísértetiesen üresnek tűnt körülöttünk. amikor már kifelé tartottunk a városból. Felém kínált egy szendvicset. mégsem tudtam szabadulni attól az érzéstől. Ben összegyűrte a szendvics csomagolását. – Jesszusom! – vettem le a lábam a gázpedálról. 157 . Kioldotta a biztonsági övét. Az ülésen állt. – Az archívumnál. – Nincs odakint más. A borókák és alacsony cserjék átadták helyüket a sötéten suhogó fenyveseknek. hogy valaki figyel. Számára talán az evés is olyan volt. Kate. amikor teheted –. Ben abbahagyta a szendvicsek bontogatását. – Megint hallottam. majd hirtelen átnyúlt előttem és lekapcsolta a fényszórót. Ahogy előhúzta a pengét.

– Az ösztöneim nem egyszer megmentették már az életemet. aki akkor se ismerne fel egy jó történetet. felvette Chambers könyvét és felkattintott egy kis zseblámpát. Ahogy belenéztem a visszapillantó tükörbe. Bárcsak felkutattam volna. – Beszéljen erről a Cardenióról. ami csak a kezükbe akadt. – Még most sem éhes? Amikor megráztam a fejem. hogy Pope Shakespeare-kiadása tele van hibákkal – ami igaz is –. Felér egy egész anyahajóval vagy kettővel. és bedobta az üres poharat a papírzacskóba. – Mi lenne. ha személyesen végigélte volna a trójai háború mind a tíz évét – ami szintén igaz. a Dunciadot. Olvasta a darabját? – Nem. – Mennyit tud róla? – Nem sokat – kortyoltam bele a kávémba. hogy összetűzésbe keveredett a költő Alexander Pope-pal. mint a kard? – Pope esetében hatásosabb egy egész harckocsizó dandárnál. Elutasításra és csipkelődő megjegyzésekre készültem. Theobald állította. ha csak vezetne. A tizennyolcadik századi irodalom kutatói az első között tettek fel a hálóra mindent. – 1728-ban – ellenőrizte a pontos dátumot. Ben felnevetett. – Akkor hát nem a legbölcsebb döntés Mr. – Egy Lewis Theobald nevű fickó agyszüleménye. – A toll hatásosabb fegyver. Közvetlenül utánuk jöttek a Shakespeare-kutatók. majd kiitta a kávéját. amiért eltereli a gondolataimat. – Lehet – vette magához a kávéját. Valódi ritkaság. aki leginkább arról volt híres. Bár lehet. a gumik megcsikordultak. mire Pope azzal vágott vissza. komolysága kibillentett az egyensúlyomból. és rám hagyná az őrködést? – kérdezte Ben. Chambers szerint valaki átírta és bemutatta. hogy átmelegítse a kezét. ahogy visszatértem a felezőhöz. hogy az interneten is megvan. 158 . amelyben Theobaldot tette meg a Tökfilkók királyának.– Követ minket – erősködtem. – A Kettős ármány – bólintottam hálásan. hogy Theobald unalmas tökfej. Pope-ot választani ellenfélnek. – 1700 körül keletkezett. kis híján elvétettem egy kanyart. amíg a Harvardon voltunk. Pope egy egész eposzt írt erről.

és elővette a laptopját. hogy valaha is járt erre emberi lény. – Nem szerepel a feljegyzésekben. hogy Shakespeare-nek volt egy törvénytelen lánya? Összeráncoltam a homlokom. de még csak egy szikra sem. – Mire kíváncsi? Magára a darabra. – Tudta. Ben leütött néhány billentyűt. és betöltötte az utasteret kékesen izzó fényével. hogy errefelé van internet? Egy hágón haladtunk át. ahol az út szűkös csapássá vékonyodott. – Úgy látszik. avagy a pórul járt szerelmesek. amint egy oldal felbukkant a képernyőn. – Gondolja. a vad szögben megdőlt tájon sehol nem pislákolt elektromosság. Görcsösen markoltam a kormányt. – A szóhagyomány szerint – olvasta – (melyet jómagam attól a személy- 159 . Billentyűk kattogása hallatszott. előhang? – Lássuk az előszót. vagy ami előtte van? Ajánlás. Ezt hallgassa: Méltán nevezhetjük hihetetlennek. mit találtam! – élénkült fel Ben. – Ezt nemnek veszem – bólintott Ben. Balról az erdő meredeken ívelt föl egy távoli. hogy egy ilyen kuriózum több mint egy évszázadra elveszett a világ számára. Az utat leszámítva semmi sem utalt arra. hogy bárki is annak tekintette volna. mire a laptop lágy dallam kíséretében életre kelt. – Immár közel négy évszázadra – jegyeztem meg. tekintetem az elmosódott felezővonalra tapadt. – Műholdon keresztül igen. Tovább püfölte a billentyűket. Még most is lámpa nélkül haladtunk. – Nézze csak. miközben felkapaszkodott a hegyoldalra. Jobbról szinte függőleges szakadék zuhant a mélybe. – Kettős ármány. – Hé! – kiáltott fel olyan hirtelen. a szerkesztő előszava. majd a kékes fény fehérre váltott. Ben tekintete végigszaladt a sorokon. Theobald király nem akart felületet adni a támadásoknak. Hosszú éveket áldoztam Shakespeare-re. kopár csúcs felé. de még sosem hallottam. – Hacsak ezt nem tekintjük annak. hogy összerezzentem. Megcsóváltam a fejem.Ben benyúlt az ülés mögé.

bárhol is legyen az.. amikor megtette. – Azt leszámítva. miközben Ben elölről kezdte. és magával vitte nyugatra? – Meglehet – feleltem kétkedve –. többes számban? – Azt állítja. mintha attól várna választ. gyarapodott és sokasodott: három gyermeke született. Roz alighanem Shakespeare nevében is szégyenkezett miatta. – A Cardenio elveszett darab. aki ellátott példányaim egyikével). Mi tesz egy törvénytelen gyereket „természet szerintivé”? Eszerint egy törvényes gyermek természetellenes? És mi olyan rohadt mulatságos ott a vezetőülésen? Megcsóváltam a fejem.. maga pedig éppen ezeket kérdőjelezi meg. nem sok kétségbevonhatatlan tény áll a rendelkezésünkre Shakespeare-ről. ama természet szerinti leányának adta. mennyire ért a meséléshez: könnyedén fordítja át a költészet nyelvét a természetes beszéd ütemére. – Példányaim egyikével? Így. hogy Granville kézirata valójában Theobaldé? Valahogyan megszerezte.. Sir Henry egy-egy nagylelkű pillanatában történelmi kuriózumnak nevezte volna. meg egy balkézről született gyermek. mintegy ajándék gyanánt. Ben úgy meredt a képernyőre. – Van ennek bármiféle értelme? – Nincs. hogy maga a darab csapnivaló. Ben továbblépett az előszóról a darabra. Száraz nevetés tört fel belőlem. nincs shakespeare-i kézirata. hogy élt és meghalt.. hogy három is volt neki. bár Granville úgy gondolta. valamennyi törvényesen elismert. – A szóhagyomány szerint (melyet jómagam attól a személytől hallottam. és azonnal felfigyeltem rá. ahogy a többinek se. Sorolni kezdtem őket. – Egyikével? – vágtam közbe elképedten.től hallottam. hogy a kézirat nem sokkal a megszületése után került a rejtekhelyére. aki ellátott példányaim egyikével) szerzőnk e darabját. kinek kedvéért megírta. s bár Shakespeare valóban nem látogatta túl gyakran a hitvesi ágyat. Másodjára arra jöttem rá. Erre most hirtelen előkerül három Cardenio-kézirat. – Gondolja. mielőtt végleg visszavonult a színpadtól. 160 .

a szélben éreztem a jázmin és a szantálfa illatát. miközben kivágja az almát. a fügefalevelet és a kiűzetést a Paradicsomból. bár Theobald mindnyájuk nevét megváltoztatta. így nem maradt más. akadtak passzusok. amelyek édes dallamukkal elkényeztették a fülünket: Látta-e már az égi főnixet. Ben ezt olyannyira zavarónak találta. mert szünetet tartott a felolvasásban. gondoltam bele zsémbesen. Éva két beszélgetését – előbb a kígyóval. mint egy monológot. A bűnt nagyjából-egészében kinyesték belőle. hallottam az összetört szív roppanását. s én tudatlan bolond. Mégis. hogy mindez nem csupán költészet. Paradicsom madarát? Én láttam: tudtam lakhelyét. amelyeket mintha molyok – vagy még inkább krokodilok – rágtak volna ki 1728 óta. hogy idővel áttért Cervantes neveire. Úgy olvastam.Don Quijoténak és Sancho Panzának nyomát se lehetett találni. majd az Úrral – szintén egybegyúrta volna. – Az a lényeg – szólalt meg egy idő után –. akár mulatságosak is lehetnek. Pedig nem az. – Jobbára lószar ez. A történetnek a végén talán semmi értelme sem maradt volna. bizonyára megtartja a társalgást Éva és a kígyó között. nem Shakespeare – kommentálta Ben. ki csalárdul rabolta meg szívét. de ez a legkevésbé sem érdekli a Theobaldhoz hasonló tökfejeket. A többi karakter felismerhető maradt. életében nem látha- 161 . csak hogy időt és gázsit takarítson meg. hol illatos fészke állt. rábíztam e kincset másra. Bent is megérinthette mindez. de még így sem foldozhatta be a cselekményben tátongó lyukakat. csak a parttalan csevegés olyan eseményekről. Szinte láttam magam előtt a vörös és arany tollak izzását a sötét ágak szövedékén át. És az esetek túlnyomó részében igazat kellett adnom neki. Ha ugyanezeket a sorokat egy darabba foglaljuk. amelyek mibenlétét az olvasó képzeletére bízták – itt egy erőszak. Cardenio egy pásztorral beszélget. Ha Theobald a Teremtés könyvét dolgozta volna föl. ott egy esküvőn kitört kardpárbaj vagy szöktetés az apácazárdából. akárcsak a cselekmény túlnyomó részét. Szerencsétlen flótás.

. Jó érzés amikor az ember kezében összefutnak a szálak. anynyit mondania. ha készen állnak. jobban örülne. mennyire hiányzik a színház.. aki mindenféle főnixekről és illatos fészkekről hablatyol. Olyan határozottan léptem a fékpedálra. – Pokolba a szövegemmel! Olvassa a magáét! Uram. – Bravó. Átfutottam. ha a vezetésre figyelnék. és hirtelen fájón belém villant. ön csodálatos éleslátással rendelkezik – olvasta. Menni fog? – Hitemre. Olvassa a pásztor szövegét.. – Azt hittem.. – Nem kell mást tennie. nem én. nem én. Próbáljuk csak ki. és kihúzta belőle Granville levelét. uram. és amikor jelt adok.. uram.. ha készen állnak. – Hát legyen. – Hogy mondta? – Nem ez a szövege.tott egzotikusabb dolgot egy foltos báránynál. Uram. és belevágott a szövegbe.. Hitemre. mielőtt elkezdik? – Hölgyeim és uraim.. akkor Ben felé tartottam a lapot és rámutattam. Hölgyem és uram. szívesen rendeznék színdarabot.. s akkor eléáll egy holdkóros.. – öntudatlanul buktak ki belőlem a szavak. – Ben magához ragadta a kezdeményezést. Mit szokott mondani.. – Uram. mielőtt megállapodtunk volna a félhold alakú leállósáv közepén. Ben elővette a könyvet az ülése mögül. hogy Hitemre.. Hol van? Hátrafordultam és kutakodni kezdtem a holmim közt. – Granville levele. mint ki mélyen bejárta a tudásnak erdejét. ön csodálatos éleslátással rendelkezik. Emlékezetem mélyén egy ajtó hangosan becsapódott a hirtelen felismerés huzatától. hogy kifaroltunk. – Mégiscsak igaza volt abban a könyvesboltban. mint zavartnak tűnnie. de látta-e már az égi főnixet.. ön csodálatos éleslátással rendelkezik. A mi aranyásónk nem 162 .. amíg rá nem akadtam a keresett sorra. – A levél! – mondtam izgatottan.

– Ez nem Theobald sora. A műveiben alig találni olyan magasröptű költői betétet. hogy ritka kéziratokat kutasson fel. Kezében volt az arany. Ben rám pillantott. márpedig ez Shakespeare egyik kedvenc trükkje. Meszsze délen Zion szirtjei fehérlettek a holdfényben. mire Granville megszületett. fojtottan izzó függönyökként. És Granville nem mehetett föl az internetre. – Nem valószínű. – Chambers szerint közösen írták a darabot. és hitvány ólommá változtatta.. csak a saját kéziratából. a tűz központi szerepet játszik Shakespeare életében – jegyezte meg Ben. amelynek a mélyén ne rejtőzne ott a komédia vagy az irónia magja. és a hangomból mély megvetés csendült. Vagyis. Feltehetően elpusztult a tűzben.. és kisétáltam a meredély szélére. A leálló azt a célt szolgálta. hogy Fletcher az – mordult fel Ben. Theobald adaptációja rég feledésbe merült. A gondolataim túlságosan is Granville körül rajzottak ahhoz. – Theobaldnak megvolt az eredeti színdarab – csóválta a fejét Ben. amely felemésztette a színházát. hogy az erre járók megcsodálhassák a kilátást. akkor nem vehette máshonnan ezt a sort.találna ki ilyet. – Ha viszont nem ismerte a Kettős ármányt – összegezte a hallottakat Ben –. – Nem maradt fenn egyetlen eredeti kézirata sem. amelyek egy túlvilágra nyíló ajtót rekesztenek el. a széles és mély völgy felett. – Lehet – ismertem el –. – Majd ezt is elvesztegette – mondtam. – Lehet. Sok száz méterrel alattunk áthatolhatatlan rengeteg burkolta be a völgyet. de épp az előbb mutatott rá. Egyikünknek sem akaródzott befejezni a mondatot: hanem Shakespeare-é. Megálltunk a természetes függőfolyosó peremén. – Maga szerint Granville ismerte Theobald darabját? A vér dobolni kezdett a halántékomban.. hogy 163 . hogy a költészet itt egyszersmind vígjátéki elem. amelyet minden oldalról az éjszakai égboltnál is sötétebb hegycsúcsok öveztek. Kiszálltam a kocsiból. – Gondoljon csak bele.. – Úgy tűnik.

amit nem látok: a fényszóró kévéjét. 164 . minek került a birtokába.Theobalddal foglalkozzam. Nem vitatkoztam. azzal igazolta az archívumban megfogalmazódott gyanúmat. ahonnét érkeztünk. Néhány pillanattal később én is megláttam azt. aki ilyen jól kiismerte magát a reneszánsz kori angol irodalom félreeső ösvényein? És miért színlelt teljes tudatlanságot? Benhez fordultam. ami felkeltette a figyelmét. Ha pedig ismerte a korabeli kézírást. – Mi az? – Egy autó – felelte halkan. de ő már abba az irányba meredt. Azután rájöttem. – Beszállás! – fordult vissza Ben. Ki volt ez a szerencsejátékos aranyásó. akkor a korabeli kézírás nagy C betűjét is fel kellett ismernie. Ha Granville olvasta az általa idézett passzust. mi az. Amikor levelet írt Child professzornak. jó fél mérfölddel mögöttünk. Újra megpillantottam: holdfény csillant az acélon. hogy kinyissa előttem az ajtót. Az imbolygó fényt. pontosan tudta. egész testében megfeszülve.

s úgy tűnt. kopár dombok felé tartottunk. citromsárga fénnyel. Azután az út fokozatosan ereszkedni kezdett. ITT VÁRA- 165 . amint az autó lefutott a burkolatról a kavicságyra. hogy én is kinyújtóztassam a tagjaimat. dübörögve egyenesen felénk tartott. Nyomát se láttuk a másik autónak. és az utat pásztáztam mögöttünk. és itt valamivel gyorsabban haladtunk. mint ahogy én reflektorfénynél. majd a legutolsó pillanatban elviharzott mellettünk. Minden negyedórában felbukkant a távolban egy-egy autó. A fák megritkultak. Külön felszólítás nélkül hátrafordultam. – Mindjárt ott vagyunk – tudtam meg. A kapu felett kopott tábla függött. Ősrégi karámmal határolt. – Annyira azért nem. Követtem. Valahol Flagstafftől északra álomba zuhantam. egyre kisebbé váltak. s végül elmaradoztak. üres pihenőhelyen álltunk meg. megvilágított úton valaha is mertem volna. – Követtek minket? – Nem láttam senkit. Ahogy egyetlen épületet sem.22 BEN GYORSABBAN SZÁGULDOTT fényszóró nélkül. – Korán érkezünk. Ben leállította a kocsit és kiszállt. A rázkódás riasztott föl. csak a magányos fák és sziklák kísérteties sziluettjeit. A világ időközben megtelt fakó. A kaptató idővel megszelídült. Az óra hatot mutatott. majd vízszintessé vált. de nem láttam mást. Ben ráfordult egy alsóbbrendű útra. amely a hegyek közt árnyékként tapadt ránk. Meredek mészkőszirtek mentén száguldottunk. most a távolban sötétlő alacsony. A hegy lábánál ráfordultunk a 89-es útra. és sík alpesi legelők mentén suhantunk tovább. Országutat vagy aszfaltozott utat semerre sem lehetett látni. piros betűkkel: KÉRJÜK. Valahol délen a Grand Canyon hasadéka zuhant mélyen a feketeségbe. mintha magával az átható sötétséggel versenyeznénk.

Kérem. alacsony asszonyt láttam magam előtt. – Még mielőtt rákapott a gyilkolásra. takarosan kontyba kötött ősz hajjal. Bárki is emelte a templomot. Ön bizonyára Katherine Stanley. Vetettünk egymásra egy pillantást. A lépteink zajára valami kaparászva eliramodott. amelynek gombjai levelet mintáztak. a festés azonban foltokban hámlott. üres épületek sorakoztak az út két oldalán. Nem kellett divatszakértőnek lenni ahhoz. majd elindultunk arrafelé. – Athenaide Preston vagyok. vékony alakján krémszínű selyemkosztümmel. nem a színdarabokban. porcelánfehér kezét. 166 . akárcsak a durva vakolat. Kezet nyújtott – egy kivételezett. Az út túloldalán állt a legnagyobb épület. Odabent hosszú. de a halál még inkább – folytatta. A domb lábánál épületsor zárta le az utat. hogy lássam: a kosztüm nem valamelyik nagyáruház konfekcióosztályáról. születésétől jómódban élő idős hölgy kék erekkel behálózott. Bentről fény szűrődött ki. hogy az élet olcsó. mögötte templomtoronnyal. kérem. – Természetesen a városban. – Talán éppen Shakespeare tanította meg rá. néhányukat mintha a vasútépítésből megmaradt fahulladékból építették volna fel. homlokzatán táblával. rajta vörössel írt. valamelyik előkelő párizsi vagy New York-i divatházban. Amikor megfordultam. tökéletesre manikűrözött és halvány rózsaszínre festett körmökkel. majd jobbra ívelt. A méretére készítették. ön is szólítson Kate-nek. – Ha én szólíthatom Athenaide-nek. Ben áthajolt és kireteszelte a kaput. előkelő New England-i akcentussal. a Kölyök itt mosogatott a konyhán – hallottunk magunk mögött egy fojtott hangot. cirkalmas betűk: STRATFORD HOTEL. Az egész hely a por és az elhagyatottság bűzét árasztotta. – Billy. egy nagynevű tervező felügyelete mellett. A fejünk fölött muszlinanyagot kapcsoztak a gerendákhoz. el akarta szigetelni a magányos főutca bűneitől. keskeny asztal bontakozott ki a félhomályból. A falakat egykor vakító fehérre meszelték. Előttünk széles földút lejtett lefelé. Jobbára vályogból emelt és bádoggal fedett.KOZZON A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA. szólítsanak Athenaide-nek. de még csak nem is a Needless Markaupból vagy a Saksből származik.

– Egy Babzsák Smith nevű ember itt ölte meg a ház egyik lakóját. akár egy telivért. mennyire emlékszem a szövegemre. Tiltakozni akartam. – Akkor jöjjenek hát velem. nem láttam senkit. s felvonta egyik tökéletes formájú szemöldökét. az utca végén álló házak felé vette az irányt. – Köszöntöm Shakespeare-ben. A ház úrnőjének szabados viselkedésére tett félreérthetetlen megjegyzések nyomán a fiú pisztolyt rántott. miközben ajka gonosz kis mosolyra húzódott. Katherine. – Azt mondtam. Ha helyesen megfelel mindháromra. amit látni szeretne. Lehet. köszönjük – feleltem. – Jól ismerem a munkáit. – Önök nem éhesek? – Nem. akit úgy vett szemügyre. Ennek ellenére nem ismerem magát. – Azt mondta. Mondhatni. Ben a vállamra tette a kezét. gyomrában az ólommal teleszórt tojással. és egy hátsó sarokra mutatott. a rajongója vagyok. megmutatom magának. A pillantása átsiklott Benre. hogy egyenesen belesétálunk a csapdába. nem is rabolnánk tovább az idejét. de felemelt kézzel csöndre intett. Minek képzeli magát? Sivatagi szfinxnek? Tündér keresztanyának? Indián istennőnek? Van bennem valami. Felteszek három kérdést. – Ben Pearl. Katherine Stanley. – És a barátja. ahol sötét folt csúfította el a falat. És nem nyitom meg a kincsesládámat olyanok előtt. – Ha láthatnánk a Granville-papírokat. Visszafordult felénk. Beljebb lépett. A fiú kapott egyet a kétszersültből és sózott sertéshúsból álló reggeli mellé. Lássuk csak. Benjamin Pearl. és Maxine ajánlása is sokat nyom a latban. – Kate. Miután kiléptünk az ajtón. 167 . – Alkut ajánlok önnek. akiket nem ismerek. Babzsák nem. méghozzá egyetlen tojás miatt. és a fiú meghalt.– Maradjunk inkább a Katherine-nél. senki sem követett. Babzsák azonban fürgébbnek bizonyult. ami vonzza a holdkórosokat? Mégis rábólintottam.

De igen. rozsdavörös. balról jobbra egyre magasabban. hogy kevésbé látványosan. Ugyanakkor a Stratford sugárút többi épülete valódi. amitől elállt a lélegzetem. míg az odalent elterülő síkságot mintha egyetlen ötven mérföld széles.– Ha fel akarja bontani az egyezségét. mintha valami roppant teremtmény támaszkodna épp föl. Erről az oldalról a legkevésbé sem emlékeztetett arra a romhalmazra. – A helyes válasz nem Új-Mexikó. – Az egész város csak álca. Ben felsóhajtott mögöttem. Felvetette a fejét.. Északon a síkságból alacsony dombok sora emelkedett ki. Sokkal inkább tűnt miniatűr barokk palotának. barna és rózsaszín árnyalatokban tarkálló puha szőnyeg borította volna. A sivatag egyre dúsabbá és rendezettebbé vált köröttünk. és kiléptünk egy teraszra. William Boyle ezredes 1879-ben vásárolta meg a várost. A hőség máris lüktetve áradt az akvamarin égbolt felől. nem lepődött meg nagyon? Eredetileg Ralstonnak hívták. Hátat fordítottam neki. Meg fogom érteni. így akadt meg a tekintete Shakespeare-en. Ugye. hogy sze- 168 .. és a nyomomba szegődött. – Az utcafront csak álca. A terasz meredeken lejtett egy mély folyóvölgy felé. hogy a napfénynek fordítsa az oldalát. ám éppoly kitartóan űzhesse tovább a maga stiklijeit. Stílusos és kulturált nevet keresett. ahol bíborvörös bougainvilleákkal teli hatalmas terrakotta cserepek pompáztak. amit az utcafront felől láthattunk. és Athenaide után siettem. Mégis a kilátás volt. Hatalmas botrány kerekedett az ügyből. akik végül egymás után ugrottak ki az irodaházaik ablakából. követve a meszkítócserjék közt kanyargó ösvényt. az utcafront valóban csak álca. már amennyiben valódin azt értjük. hogy egy gyémántbánya ígéretével beugratták a mágnásokat. Kicsit elkalandoztam a tárgytól. igaz? Athenaide felnevetett. Az utca végében Athenaide megkerült egy hosszú épületet. Hirtelen kibukkantunk egy kanyar mögül. és azután néptelenedett el. – Meg tudná mondani. hol vagyunk? – kérdezte Athenaide. a Bank of California akkori elnöke után. csak tessék. amelyet azonmód át is keresztelt. A kis olasz piazzákat idéző két szökőkút kellemes vízcsobogással töltötte meg a levegőt. idővel a csapás is átadta a helyét egy kövezett gyalogútnak. de nekem akkor is látnom kell Granville papírjait. Megfordultam és elnéztem a ház felé.

kupolákból. mint inkább főhajtás a nagyság előtt. hogy így lesz – bólintott Athenaide. Azóta imádom a szélhámosságot – tárta szét a karját. de bármibe lefogadom. – Athenaide kilépett az udvarra. Bette Davis egyszer azt mondta nekem. amelynek ennyire sötét a múltja? – kérdezett közbe Ben. – Járt már itt? – kérdezte Ben. Amit első látásra templomtoronynak véltem. Csak önök után! – intett az aj- 169 . az Öresund partján. barokkosan szertelen. és én mindig figyeltem őket. és én követtem. – Pontosabban a helsingőri Kronborg várkastély. két oldalán a szigonyát markoló Neptunusszal és a szárnyas szandált viselő Hermésszel. A legnagyobb sztárokat öltöztették. akár egy ottani őslakos. Elmosolyodott. középütt díszes toronnyal. – Miért vásárolt meg egy várost. Felnyitottam a szemem. – A szüleim divattervezők voltak Hollywood aranykorában. – Helsingőr. oszlopokból és áttört mérművekből összeszőtt együttesnek bizonyult. – Ismerem ezt a helyet. – Megépítette Helsingőr mását az új-mexikói sivatagban? – kérdeztem hitetlenkedve. Alatta árkád vezetett a belső udvarra. hogy mégis ismeri. Elengedtem a fülem mellett a csevegésüket. – Gyanítottam. – De miért? – A dánok nem akarták eladni az eredetit. hogy az épületre összpontosítsak.repet játszottak a korabeli szélhámosságokban. – Hamlet vára. Hangsúlyosan ejtette a dán magánhangzókat. – Nem annyira másolat. – Dániában – toldottam meg Ben kedvéért. A meredek palatető vonalát három csipkés oromzat törte meg. Lehunytam a szemem. Megállt egy díszes ajtó előtt. és kuncogva kinyitotta. A finoman megmunkált kövek között magas ablaktáblák tekintettek a messzeségre. melyek csúcsos rézteteje megzöldült a levegőn. míg a homlokzat két végét tornyok zárták le. – Nem – felelt helyettem Athenaide –. hogy minden nagyvilági nő szélhámos.

mégis elfogadom a válaszát. a fényezett fapadlón levendula és rozmaring hevert. de én leráztam magamról és beléptem. A kazettás famennyezetig kisebb boltívek nyíltak a terem kerületén végigfutó emeleti galériára. 170 . amiért a közúti rendőrök minden bizonnyal megrónák? Mit felelhetnék? Hogy Roz érdeklődött utánuk. – Egy megvolt. – Méltányolható. csipkézett élű boltív szelte ketté. de a kis ablaknyílások és a vaskos falazat miatt az árnyak összesűrűsödtek a boltívek között. – Nem bizony. és azóta meghalt? Megköszörültem a torkom. Miért találja annyira érdekesnek Jeremy Granville. amelynek fekete-fehér kockás márványpadlója a végtelenbe tartott. – Köszöntöm önöket a Trónteremben! A hely hatalmasnak tűnt. – Egyenesen előre. a kopár fehér falakon óriási festmények függtek: a régi mesterek legbujább alkotásai. és a saroknál jobbra – rendelkezett Athenaide. hogy az éjszaka közepén kész megtenni értük hétszáz mérföldet. akár a méz. – Foglalkoztat a Hamlet. Hosszú folyosón találtam magam. A másik oldalon rombuszmintás ólomüveg táblákat ültettek a mélyen benyúló boltívközökbe. – Állj! Visszafordultam. mert lenyűgözőnek találom a Hamletet E pillanatban természetesen egyikünk sem ezért törődik Granville-lel. A földszinten még több ablak lyuggatta át a falakat. méghozzá olyan nyaktörő tempóban. még egy palota léptékeivel mérve is. ő pedig karba tett kézzel állt előttem. trubadúrokat és fátylas süveget viselő hölgyeket rajzoltak ki. hátravan még kettő. ahol a sötétlő kárpitok fehéren izzó unikornisokat.tó felé. bár meglehetősen őszintétlen válasz. Aranyló fény ömlött alá olyan sűrű folyamokban. Elfordult. hogy széles mozdulattal feltárja az ajtót. háttal a magas kétszárnyú ajtónak. A lábunk alatt. Egyik oldalt. és ő egyszer eljátszotta fogadásból. Ben újra megragadta a karomat. Nagyrészt magam is azért hozattam ide a dolgait. – Ez itt nem Helsingőr – csóváltam a fejem. egykori tombstone-i lakos személyes ingóságait. Roppant terét gigászi.

Meglepetten hunyorogtam. Olyannyira tökéletes. két tündöklően színes ruhát viselő nőalak között. Ophelia. – Épp időben. Jókora kezében gyerekjátéknak hatott az aprócska fekete pisztoly. nem holmi nyomat: tökéletes a legapróbb részletekig. – A lehető legunalmasabb 171 . Ben nem moccant. körötte vörös és bíborszín virágokkal. Csak épp a londoni Tate Britain Múzeum gyűjteményéhez tartozott. csakhogy nem Gracielára célzott. a pisztoly csöve egyenesen Athenaide mellkasára meredt. Hunyorogva léptem előre. hogy egy pillanatig azon se lepődtem volna meg. Athenaide tekintete tőlem jobbra. miközben a világ. Graciela! – élénkült fel Athenaide. a karján tálcával és ezüst kávéskészlettel. Mr. Meglepetten fordultam arra. amelyben egy mamutfenyő is elfért volna. – Tesztoszteron – sóhajtott fel Athenaide. szinte átlátszóvá fakult. és letette a tálcát az asztalra. – Mindig is szerettem ezt a képet. a falon pihent meg. Arrafelé fordultam. a főbejáratot leszámítva nem tudtam másik ajtóról. amelynek felszínén lebegett. s mögüle termetes spanyol asszonyság bukkant elő. Ekkorra már Ben is elővonta a fegyverét.amely a lépteink nyomán kis illatfelhőket engedett szabadon. Graciela bájtalanul átkelt a termen. briliáns és dacos zöldben pompázott. nem egyszer elmentem megnézni: végigsétáltam a Temze lombos partján. akit halála pillanatában örökített meg Sir John Everett Millais ecsetje. Oldalról ajtónyitódást hallottam. és egyenesen felém mutatott. Jól tudtam ezt. beleértve a mívesen faragott aranykeretet is. Maga Ophelia furcsán színtelennek tűnt. ha kiderül. hogy Athenaide valahogy megszerezte az eredetit. A hatalmas kandalló felett. ahol a kép udvart ült. egy festmény ragyogott a különös zöld és arany fényben. Amióta belefogtam a Hamletbe. Valódi olajfestmény volt. – Tegye le a fegyvert. – Á. Hosszú brokátruhát viselő nő lebegett egy patak mozdulatlan vizű tükrén. Pearl! – hallatszott a nő hangja. és besurrantam a hosszú terembe. A festmény – amelyet a legelső pillanattól fogva magával Opheliával azonosítottam – a preraffaelita irányzat korszakos alkotásának számított. Azután felemelt kézzel megfordult. Én is így éreztem. A kárpit szétlebbent.

milyen folyamatot indít be. épp egy Glock 22-est szegezek Katherine veséjének. az igen: sosem tudhatja.hormon. – Köszönöm – bólintott Athenaide. Graciela magához vette a fegyvert. Az ösztrogén. Attól tartok. Ben utálkozó grimasszal hajolt előre és tette a pisztolyt a padlóra. Azután Athenaide feltette a harmadik kérdést: – Maga ölte meg Maxine Tomot? 172 .

A gyilkos járt ott. Maxine. mégsem figyelmeztettem.23 HULLÁMOKBAN TÖRT RÁM a rosszullét. De nem én öltem meg. Talán megbocsátja a nyers kirohanást.. – Millais iránti tiszteletem jeleként építettem azt a kertet – jegyezte meg Athenaide –. rendíthetetlen Maxine. mekkora veszélyben van. Katherine? – Nem – feleltem fojtott hangon. – Én is így gondoltam. hogy magukat is veszélybe sodrom. Az isten szerelmére. Nem is figyelmeztettem. Hosszú. Mi történt? Ez lehetetlen. Lassan bólintott. Elvezettem volna Maxine-hoz. hogy egy rút gyilkosságnak adjak színhelyet. benőve náddal és mohával. Athenaide némán nézett szembe velem. A lélegzet is a torkomon akadt. a könyvtár ablakai már elsötétültek. és rábízzam a kénye-kedvére? – Maga ölte meg Tom professzort. és esti mesét mondjon a kisfiának. Éreztem magamon a tekintetét. – Nem. Átalakult Opheliává. – Tudtam. Mire a színházhoz értem. Előfordulhat. Miattam kellett meghalnia. hogy egyenesen hazamenjen. de bizonyosságot kellett szereznem. de nem azért. Megfulladt. – Lehet. Maxine sietve hagyta el a könyvtárat. hogy utána továbbsétáljak. telehintve fehér csillagvirágokkal. Az előadás nézői találtak rá az archívum tavában. elkínzott lélegzetet vettem. hogy a gyilkos a nyomomban van. azután leengedte a fegyvert. sarkában a fölé boruló fűzzel – mindez kísértetiesen emlékeztetett az archívum halastavára. – Mi történt vele? – Csakhamar azonban – válaszolt Athenaide – ittas és nehéz ruhái dallam-köréből levonák szegényt. hogy a gyil- 173 . Nem is sejthette. ahogy előhúzta a pengét. miközben próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétem. sáros halálba. ruhája szétterűlve mint hableányt tartá fenn. A festmény patakjának magas partoldala.. A mindig tündöklő. még azt is hallottam.

egy váltás ruhát és néhány könyvet hagyott csak hátra. bár valószínű. ha ezt valamennyien észben tartjuk. Látnom kell Granville papírjait. és távozott. Graciela rosszallóan lebiggyesztette az ajkát. Rosalind Howard kereste őket. – Cardenio – forgatta a szót. Papírokat nem. 174 . – A Granville-dokumentumoknak bizonyosan közük van mindehhez. Hirtelen a fal mellett álló vitrinek egyikéhez lépett. Miért? Nem adhattam mást cserébe. Athenaide. Pearl. – Miután tud a Hamletről. Gracielához fordult. melyet felvett az asztalról. a zár hangos kattanással kinyílt. – Kérem. ezért megölték. köszönöm – bocsátotta el kurta biccentéssel. – Ez minden. A halála előtt Maxine engem hívott utoljára. kék irattartót. – Hogyan értesült a gyilkosságról? – A Cedar City-i rendőrségtől. csak az igazságot. Athenaide kiemelt egy vékony. majd letette Ben fegyverét a tálcára. és a terem közepén álló jókora asztalhoz vitte. hogy önhöz indultunk? Athenaide tekintete szórakozottan mérte végig. Miután Athenaide rápréselte a hüvelykujját. ahol beütött egy biztonsági kódot. – A fegyverét visszajuttatjuk önnek. felteszem. Azután maga eredt a nyomukba. – A Cardenio mond magának valamit? – Az elveszett darab? – vonta fel alig észrevehetően a szemöldökét. hogy ennek ellenére előbb-utóbb fel fognak keresni. majd felém fordult. Görcsösen szorítottam magamhoz a Chamberst. mintha ízlelgetné. – Amikor elhagyta Tombstone-t. Mr.kos ide is követett minket. – Az ő érdekeik nem feltétlenül esnek egybe az enyéimmel. Nem árt. mihelyt elhagyja ezt a házat – jelezte Athenaide. és Maxine halt meg. Ben ragadta magához a kezdeményezést. A faltól egy biometrikus azonosító rendszer pultja vált el. és a szekrény ajtaja sziszegve félresiklott. az archívumban mindent elolvasott Granville-ről? Bólintottam. – Elmondta nekik.

még ha ő nem is szívesen kérkedik a családja előéletével. Egy viktoriánus hölgy ilyen bensőséges hangon csakis a fivérét. – Tekintélyes pénzösszeget ígért Jiménezéknek. a pecsétet Londonban ütötték rá. – Olvassa el. – Egy nő kézírása – néztem fel. Felpillantottam rá. – Mégis felnyitották. London Drága Jem! Megálltam. Athenaide régi borítékot húzott elő. A cérnavékony betűket mintha egy pók tintába mártott lábai hagyták volna maguk után. Jiménez üknagyanyja. és amikor három nappal később megjelentem náluk a csekkfüzetemmel. Jiménezék ebben erősen kételkedtek. A postabélyeg angol volt. Felhúzott egy pár vékony pamutkesztyűt.– Egyet sem? – Egyről sem tudunk. érkezett a címére egy levél. Szőke Marie. amit a madám. hogy a Harvardtól fogják megkapni. akinél lakott. a fiát vagy a 175 . majd azzal távozott. A „Jem” a Jeremy klasszikus becézésének számított. kérem. rajta fakult bíbortintával írt címzéssel. május 20. úgy döntöttek. megtartott. Olvasni kezdtem. – Roz is jelen volt? – Ha ezzel a szörnyű ragadványnévvel netán Rosalind Howard profeszszorra utalna. A borítékot felhasították. Athenaide bólintott. közös megegyezéssel. Hátrébb lépett és az asztal felé intett. vagy másként Aranydollárnak. Hangosan. Előhúzta és óvatosan széthajtogatta az elefántcsontszínű lapot. Mrs. Más kérdés. így hívták. The Savoy. hogy épp eleget vártak rá. akkor igen. miközben Ben is közelebb húzódott. hogy miután távozott. – A múlt héten – bólintott –. 1881. Szőke Marie sosem nyitotta ki a levelet.

hogy Jakab király idejében létezett Somerset grófsága. akinek a Quijote első angol fordítását ajánlották. Itt értesültem arról. Ezek után. mikor újra egyesülhetünk.férjét szólíthatta meg. – Cardenio. – Carr – dorombolta Athenaide. Lord Howard de Waldennek. hogy kiderítsem. hogy soraimat e szellemben olvassa majd. hogy kutatásom eredményét hozzám hasonlóan érdekfeszítőnek találja. sejtelmes érzékisége. Netán férj? Utasításait követve Londonba utaztam. a „Somerset” név a megyére vonatkozik. a kínzó várakozás úgy telepedik a szívemre. Az ötletszerű aláhúzások még akadozóbbá tették a szöveget. ám felkeltette a kíváncsiságom. Meggyőződősem. Tűnődő arccal mért végig. és számítok arra.. Theophilusnak. mire jöttem rá? A grófné leánykori neve Howard volt! Frances. – A Don Quijote – mormolta Ben. hogy közeledik a nap. jóllehet szerencsétlenül sötét históriára vet fényt. Egy könyvtáros odavetett megjegyzése nyomán ugyanakkor eljutottam a Debrett’s-hez és egy nemesi almanachoz. mely éppoly kihalt és meddő. ám nem kevésbé fontos tagjának. s hogy Somerset earlje a Carr család soraiból került ki – a név ugyan nem sokat segített. igyekszem oly egyenesen és őszintén írni ezekről a dolgokról. mint valami buján tenyésző és fullasztó folyondár a Kongó legmélyén. Először úgy véltem.. miféle kapcsolat lehet Somerset és a Howard család között. így hívták a szerencsétlen sorsú arát – húga volt e lánc utolsó. akárha magam is férfi lennék. sem fiú. Tovább olvastam. – Igaz? 176 . A sorokat átitatta a viktoriánus kor burkolt. csak a Csalódottság Mezejére. akár a sarkvidéki jég. még ha ez nem is vezetett máshová. kitalálja-e. Hogy megosszam Önnel értesüléseimet. Most. Jem tehát nem lehetett sem fivér.

amelyhez Frances és a családja egyformán ragaszkodott. címekkel és gazdagsággal halmozta el. Ami azt illeti. Essex earljével kötött házassága révén már hat éve Essex grófnéjának vallhatta magát. amibe kerül. Frances Howard szőke szépség volt. – Képzelje csak el. mennyi gondot megtakaríthatott volna magának VIII. hogy nem került Frances útjába – foly- 177 . – Henriknek örökösre volt szüksége – vetette közbe Athenaide. hogy házasodjanak meg. Amikor Robert Carr udvarolni kezdett neki. valahányszor csak kedve tartja. büszke és elkényeztetett leánya az angol történelem egyik legbüszkébb és leggátlástalanabb nemesi családjának. Az érvénytelenítést követően Carr közönséges vikomtból Somerset earlje lett. amit megtudtam. hogy leesett a lováról és kitörte a lábát. Carr maga is szőke volt és gyönyörű. A király a saját embereit választotta a bizottságba. A király első látásra beleszeretett. a király úgy döntött. azután összebújik a szeretőjével és annak férjével. Frances Howard és Somerset earljének története sötét históriának bizonyult. amit a levélíró érthető okokból kifelejtett – másnap reggel maga is csatlakozott az ágyban a friss házasokhoz. – Mi történt. még bátorította is a kegyeltjeit. és összegezni próbáltam mindazt. amikor a király megtudta. kerüljön. de még így is a nyakukra kellett járnia. amely a házasság körülményeit vizsgálta. És a király – osztottam meg Bennel egy adalékot. bár nem több elszegényedett skót lovagnál. szeretett ágyasa semmiben sem szenvedhet hiányt. A menyegzőt már-már királyi pompával ülték meg.Bólintottam. aki egyébként pontosan megörökített mindent. – Igazán büszkék lehetünk a történelmünkre – jegyezte meg Ben. aki csak azt követően került a király figyelmének központjába. ha egyszerűen elveszi Boleyn Annát. – Jakab nem volt féltékeny az asszonyokra. ahogyan azt Jem levelezőtársa is ígérte. miközben előreszaladtam az olvasással. Ez esetben az ár Frances első házasságának érvénytelenítése volt. ahogy az udvarhölgyek az ölebüket. – A királynak szerencséje volt. míg a számára kielégítő eredmény megszületett. Henrik. hogy Frances rangja ezáltal se szenvedjen csorbát. Amikor értesült Carr Frances iránti vonzalmáról. hogy a szeretője a grófnénak csapja a szelet? – kérdezte Ben. és úgy dédelgette. – Jakabnak nem.

– Amit beoltott méreggel – folytattam zavartalanul. Somerset earlje. Somerset ártatlannak vallotta magát. – A Cardenio nem egy szerelmi háromszög története? Vonakodva néztem a szemébe. az álnokság hálójában 178 . hogy színpadra állítja a történetét. – Akárcsak Essexnek. Ez a Jakab-korszak legnagyobb udvari botránya. mint ahogy szerettem volna. hogy a londoni Towerbe zárják. – És Granville ezeknek az embereknek akart utánajárni? Lehet. hogy Cardenio nem más. életveszélyes. – Ha a király ügyeletes játékszerét Carrnek hívják. Mindketten halálbüntetést kaptak. – De igen. mint Carr. Frances elismerte a bűnösségét a Lordok Háza előtt. hogy nem minden szerelmi három szög egyforma. és valaki van olyan ostoba. – Legalább volt stílusa – jegyezte meg Ben. hogy kapcsolatban álltak Shakespeare-rel? – Nem tudni. mielőtt kiszenvedett. egyetért velem abban. amit a király mindkettőjük esetében életfogytiglanra mérsékelt. hogy Shakespeare olyasvalaki volt. aki tartott a veszélytől? – Minden épeszű ember tartott volna a király bosszújától – feleltem. viszont kapcsolatban álltak a Don Quijotéval. aki szerelmi háromszöget alkotott Essex-szel és a grófnéval? – Nem – feleltem nyersebben. – A régi szép Anglia – sóhajtott fel Ben. majd együttérzése jeleként küldött neki egy kosár gyümölcslepényt.tattam. A mesében Cardenio a hölgy első és igaz szerelme. – És a nagyobbik gond az. mégis elítélték. – Szerencsétlen fickó a kínok kínját élte át. Frances a maga körmönfont módján elintézte.. Remélem. – Folytassa a levelet – emelte fel a hangját Athenaide. hogy kutatásunk szempontjából felettébb ígéretes Essex-szel alkotott Szerelmi Háromszögük geometriája. aki megpróbált borsot törni az orra alá. Athenaide megérintette a karomat. a „Cardenio” a legutolsó név. – Úgy gondolja. Carrnek – immár Somerset earljének – akadt egy másik szeretője. – Akkor nem lehetséges. S mint ilyen. Ez túl nyilvánvaló. s ily módon talán Cardenio történetével is.. Megpróbáltam magyarázatot adni. amit a főhősnek választ.

Athenaide elgondolkodva hajtotta félre a fejét. amikor elszerette tőle. – Abban a reményben jött. Athenaide összevonta a szemöldökét. El nem tudom képzelni. Granville azt állította. Szinte biztos vagyok abban. máskülönben Granville nem próbálta volna földeríteni azt követően. hogy képes rátalálni? Szinte tapintani lehetett a belőle áradó mohóságot. Frances Howard első férje eközben pöffeszkedő és impotens arisztokrata volt. Athenaide tekintete ide-oda járt közöttünk. – Nem abban a reményben jöttünk ide. Meglehetősen elégedett vagyok magammal. Azután hunyorogva kihúzta magát. – Megismételné? Éreztem. a Howard-klán feje – Frances nagybátyja. hogy mindez mellékes. hogy teljes kudarcot vallottam a másodikkal. Ezért is tölt el pangó fájdalommal. hogy utánajárok a Howardok szerelmi ügyeinek. Miért utasítja hát el? – Nem csak a Cardenióról van szó. – Fejezze be a levelet. – Hogyan? – Nem tudom. amiért sikerült fényt derítenem az első kapcsolatrendszerre. ahogy Ben rosszallása hűvös huzatként tör felém. Hajszálvékony ráncok barázdálták Athenaide homlokát. – És maga úgy véli. – Roz úgy gondolta. miként lehetett bármiféle családi kötelék az earl és a költő kö- 179 . hogy igen. aki sem szeretni. hogy megtudhat valamit a Cardenióról. – Essex impotens volt? – kérdezett közbe Ben. sem elengedni nem volt képes a feleségét. hogy ráakadt a darabra. Rövid. Semmiképp sem úgy. Magáért a darabért jöttünk ide. hogy a birtokában van egy példány. Carr egy sivár börtönből szabadította ki az asszonyt. – Ki tudja? Akárhogy is.vergődik. és rátalált erre a kézenfekvő elméletre. de még nagyobb szükségem volt Athenaide jóváhagyására. megkövült csend állt be. hogy megtudhatunk valamit a darabról. ha jól emlékszem – eunuch uramnak hívta Essexet.

– Honnét tudjuk. a földjeit. A levélíró szerint a pap mégis hihetőbb lehetőségnek tűnik. Ezt hallgassa. Megvallom. nem igaz? Bólintottam. – Aki papot rejtegetett. Aligha vállalna ekkora vesződséget ha nem gondolná komolyan. kibelezhették és felnégyelhették. pontosan miféle kapcsolatra gondolt. A professzor – nem éppen hiszékeny. az tudja jól. 1881-ben ez még komoly utazásnak számított. hogy szövetkezett a jezsuitákkal a királynő ellenében. – Granville azt gondolta. Az író Shakespeare sorával búcsúzott. tettem hozzá magamban. Child professzor talán magyarázatot adhat minderre. könnyen elveszthette mindenét: a megélhetését. hogy személyesen keresi fel Granville-t a massachusettsi Tombstone-ban. Leveleit kincsként őrizve. hogy rokonok? – kérdezte Ben. kétszeresen is aláhúzva. Akiről azt gyanították. még a gyermekei felügyeletét is. aki bölcs. azt hazaárulásért felköthették. könnyen megszédíthető amatőr – azt tervezte. minden tulajdonát. meglepőnek. Annak én is örülnék. mint a Howardok. Összefut a két út vége. hogy az Ön felfedezése valóban értékes. Végigfutottam a levél hátralévő részét. – Úgy vélte. hogy kapcsolatban lehetett egy pappal is. Ben előrehajolt a vállam felett. – Akkor tényleg a tűzzel játszott. Egy katolikus pappal. fedje fel előttem. Ezúton is arra kérném. egyszersmind lelkesítőnek tartom a buzgalmát. amellyel meg kívánja Önt látogatni.zött. hogy Granville nem volt komplett idióta? – Child professzort sikerült meggyőznie. az ön szerető híve: Ophelia Fayrer Granville 180 . – Shakespeare és a méregkeverő Howardok? – Ez még nem minden – szaladtam előre a levélben. de értéktelen locsogáson kívül nem találtam egyebet.

Ben tekintete ide-oda járt kettőnk között. – A stílus. – Egy tizenkilencedik századi tudós. akit őrületbe kergetett a Shakespeare-rel kapcsolatos rögeszméje. a hangnem is... máskülönben ellakott volna valamelyik ismerősénél. és a tenyerembe temettem az arcom. – Nemcsak a bélyeg angol – jegyezte meg. láthatóan már azután. csak ez számít – húztam ki magam.Ophelia. – A Granville nevet használta. hogy gondosan összehajtogatta a levelet. – Szerintem Roz így gondolta. Annyira angol. – A Savoyból írt – tűnődtem el –. – A férjét – igazította ki Ben. mint a bagzó nyulak – vigyorogott el Ben. – Felteszem. Ophelia sietve papírra vetett még két mondatot. – Úgy sokasodnak az Opheliák. – Jeremy Granville-hez Ophelián keresztül vezet az út. hogy útban Ön felé átnézhessem Bacon kisasszony papírjait!!! Írjon mielőbb. gondoltam sajgó szívvel. – Ki ez a Bacon kisasszony? – Delia Bacon – mondtam. pontosan mit is kellene keresnem. Épp most kaptam meg a connecticuti Bacon család engedélyét ahhoz. – A másik oldalon van egy utóirat – jelezte Athenaide. Athenaide szomorkás mosollyal nézett fel a kandalló felett függő Millais-re. – Vagyis meg kell őt találnunk – bólintott Athenaide. – Gondolja. Megcsóváltam a fejem. – És a leveleit – tettem hozzá. és tudassa. – Megőrizte a leveleit. nem most hall először Bacon kisasszonyról. londoni kapcsolattal viszont nem rendelkezett. Ezzel nem sok mindent lehetett kezdeni. tehát nem Londonban élt. Ben kézbe vette a borítékot. – De nem ez – csóválta a fejét Athenaide. – Szerencsétlen asszony. Sosem látta többé a kedvesét. Volt pénze. hogy fennmaradtak? – kérdezte Ben. 181 . Megfordítottam a lapot.

. hogy rejtett filozófiai tartalomra bukkant. amellyel bizonyítani akarta az elméletét. aki levette a tekintetét a festményről. bizonytalanul hozzátette: – Ugye az? – Nem feltétlenül – válaszoltam lassan. amit mondtam. hogy láthassa őket. és egy évtizeden át nyomorgott egyedül. hogy előadókörutakat tartott New Yorkban és New Englandben. 182 . – Delia úgy gondolta. Képtelen voltam nyugodtan ülve elmesélni a történetét. hogy nevelőnőként dolgozzanak. amint meg-megérintettem őket. fűtetlen szobákban. Angliába hajózott. hogy figyelje a reakciómat. – Ez nevetséges – csóválta a fejét Ben. Ha Ophelia kérelmezte. telt házak előtt beszélt a történelem és az irodalom kapcsolatáról. Ezúttal Athenaide válaszolt. Hosszú csend állt be. – Delia Bacon zseniális elme volt. majd hangos gúnyolódás. Amikor egyikünk sem felelt. ő tudósként szerzett magának nevet. Ehelyett előbb döbbent csend fogadta. – Itt most nem Delia elmeállapota számít – sietett leszögezni Athenaide –. mélyen eltemetve Shakespeare műveiben. A fivére még azt is megtiltotta. hogy imádott darabjaiból egyetlen sort is olvashatott vagy hallhatott volna. hanem a feljegyzései.– Miféle rögeszméje? – ráncolta a homlokát Ben. amíg megírta a könyvét. hogy egy stratfordi fickó egyszerűen nem írhatott ilyen kifinomult darabokat. és idővel fel is adta nehezen felépített karrierjét. Egy olyan korban. hogy Shakespeare nevét kiejtsék előtte. hogy nem William Shakespeare írta a neki tulajdonított darabokat. elismerést várt érte. amikor bizonyos rangon alul a vénkisasszonyok arra kényszerültek. Abból élt. Az igazi szenvedélye persze Shakespeare volt. hogy a darabjait tanulmányozza. – Inkább tragikus.. ez egyáltalán nem nevetséges – mormolta halkan Ben. – Visszavonom. – Amikor végre elkészült a mesterművével. Az új-mexikói reggel beszüremlett a boltíves ablakokon. Idővel a meggyőződésévé vált. A faliszőnyegek lágyan fodrokat vetettek. hogy tócsákba gyűljön a padlón. Felpattantan és körbesétáltam a termet. Elmegyógyintézetbe került. – Kitartóan állította. és két évvel később egy tébolydában halt meg anélkül. Az elméje beleroppant a feszültségbe.

183 . hogy tudja. Úgy gondoltam. ami után kutatott – fejeztem be a mondatot. hogy az est fő előadója Howard professzor lett volna. csakhogy én gyűjtő vagyok. hogy ma délután épp egy konferencián kell részt vennem a Folgerben! – Azért ez nem véletlen. – Az véletlen. ha nincs a fekete arany és a Standard Oil. kellett a Folgernek – s amit a Folger megkívánt. Katherine. hol vannak ezek a feljegyzések? – kérdezte Ben. azt így vagy úgy. ahol Sinclair és az FBI csapdát fog állítani. amely sosem jöhetett volna létre. Elkelne a segítsége. Hogy idehívtam magukat. mielőtt még elutaztam volna? Az már nem. A Folger hetvenkilenc Első Fóliót szerzett be. A könyvtár valamikor az 1960-as években tette rá a kezét Delia feljegyzéseire. Mr. – Jól sejtem. Mindaz. hogy az Opheliához vezető út a Bacon-feljegyzéseken át vezet. magukat is elhívom. A Folger a Shakespeare-kutatás alfája és ómegája. – Hogy múlt éjjel telefonált Granville levelével kapcsolatban? – Athenaide megvonta a vállát. – Akkor meg kell dolgozniuk a pénzükért. Talán figyelemreméltónak találhatja. aminek bármi köze lehetett Shakespeare-hez. Pearl. A japán Meisei Egyetem a második – messze lemaradva – a maga tizenkét példányával. – A Folger beszerzett egy Első Fóliót is? – tudakolta Ben. de megszerezte. ugye? – kérdeztem. Aki Delia Bacon munkásságáról akart beszélni. nem kutató. – Egy Fóliót? – horkant fel Athenaide. Nem messze a washingtoni Malltól.– Akkor a Bacon-feljegyzések között kell keresnünk Ophelia nyomait s mindazt. – A Folger Shakespeare Könyvtárban. – Mekkora szerencse. – Vagyis a legelső hely. vagyis messze a legnagyobb kollekció az egész világon. ami még így is kétszerese a British Museum öt Fóliójának. Ma este egy nagyon fontos konferencia veszi kezdetét azon a helyen. Athenaide porcelánkék szeme felvillant. Ami nagyjából egyharmada az összes fennmaradt példánynak. Katherine. – Nem. A Folger fehér márványépülete rejtette a föld legnagyobb Shakespearegyűjteményét. Ahol több Első Fóliót is kiállítanak. ha jól mennek a dolgok. Hirtelen le kellett ülnöm. Korábban is felötlött bennem.

És be is vihetem magukat. ahová menni akarnak. most már nem sétálhatnak csak úgy el. a törvény emberei azok – lépett Athenaide az egyik ablakhoz. Visszazárta a levelet az irattartóba. – Miért segítene nekünk? – tettem fel a kérdést. Az egyik legjobb ügyfelük vagyok. méghozzá pontosan oda. és felállt.. amit vacsora követ a Nagyteremben. Nos. – Úgy vélem. Miután a konferencia támogatója vagyok. – Ha csapdába akarnám csalni magukat – szelte át a termet Athenaide –. Katherine? Roz kedvenc idézete. szaggatott üteme egyre jellegzetesebbé vált. Granville. mit választ.. – Akkor is el kell jutnunk odáig. Hirtelen felismertem a zajt. hogy vegyen fel még két pincért. mely habdagállyal boldogságra visz. – Ott a reptéri biztonsági őrség. Egy helikopter. – Őrültség most a Folgerbe menni! Lehet. – Szerencsére nincs gondunk a biztonsági őrséggel. a rendőrség már rég itt lenne.. hogy mit fedezett fel Mr. az én beszállítóimat alkalmazzák. A hang kitartóan erősödött. Eljátszadozott a pisztollyal. Valahol a távolban egy láncfűrész köpködő-zümmögő hangja hallatszott. amely még most is ott hevert előtte az asztalon. de elmulasztva teljes életök nyomorban s zátonyok közt zárva teng. Kiutat ajánlok. Az emberek dolgának árja van. hogy csapdába akar csalni minket – tette hozzá suttogva. – Menjünk innét.. 184 . – Engem legalább annyira érdekel. Nem is nevezném igazi repülőtérnek.Ben elém toppant. mielőtt beszivárognánk – tiltakozott Ben. Álltam Ben tekintetét. – Hogyan? – Az Olvasóteremben ma este pezsgős fogadást adnak. Kate! – sürgetett Ben. Mindketten felé fordultunk. Inkább csak egy kifutópálya és néhány hangár. mint magukat. Biztosan meg tudom győzni Lorenzót arról. legalábbis a lordsburgi belföldi repülőtéren. – Sokat járok Washingtonba. – A Folgert – feleltem. – Arról tartok.

Kezdetnek itt van mindjárt a kocsijuk. legalábbis egy időre. – Az eredeti papok rejtegetésére készült – tudatta Athenaide. – Ennek a háznak számos ajtaja van. Ben előrelépett. – Mindjárt visszajön. – Miért? – Egy apró cselhez. hogy a rendőrség nem egy kedélyes kis csevejre akar beugrani. – Papi rejtekhely? Korábban is láttam ilyen lyukakat. valamennyit nyitott állapotban plexiüveg mö- 185 .24 – SZÜKSÉGÜNK LESZ a cipőjére – bólintott Athenaide. A lábunkra mutatott. Akárhogy is. Odakint egyre erősödött a helikopter zaja. a kandalló hátsó falának helyén sötét üresség ásítozott. – Várjon! – állította meg Athenaide. Nyilván azt gyanítják. ahol az illegális bevándorlókat szokták felszedni. lépcsők mögé vagy gerendák közé süllyesztett szűkös zugokat. Ha az FBI megszagolja a dolgot és összekapcsolja Maxine halálát a tűzesetekkel. – Los zapatos – ripakodott ránk. hogy szemügyre vegye a nyílást a kormos hátsó falon. Kis szerencsével mindez leköti a helyi erőket. azután Graciela sietve eltűnt a sötétben. – Dámelos. hogy valaki járt itt. A helikopter arra utal. azután Graciela bukkant fel fújtatva az öblös kandalló mélyén. amelyek elvezetnek egy találkozóhelyre. felkapta és az asszonyság felé nyújtotta a cipőjét. nyilvánvaló lesz. Ben előrehajolt. – Amíg mi kisétálunk a főbejáraton? – gúnyolódott Ben. – Elmés szerkezet – dörmögte maga elé. gondoltam bele riadtan. és a rendőrség megtalálja majd a nyomokat. – Visszakapja őket – jegyezte meg szárazon. bár utólagos engedelmükkel elhozattam az összes holmijukat. Meglepetésemre Ben lerúgta. – Jelentést teszünk néhány gyanús határsértőről. Mögötte. könnyedén eljuthatnak magukhoz. A könyvek. Pearl – felelte Athenaide önelégült mosollyal. Halk suhogást hallottam. Követtem a példáját. Mr. hogy a utahi gyilkos engem is meglátogat.

nyálkás kövekre és a falhoz erősített láncokra. és az ajtó a helyére siklott mögöttünk. s ha a kőfalak egyhangúságát itt-ott nem törik meg az ajtók. – Síganme! – parancsolta. – Még sosem próbáltuk. – A legjobb rejtekhelyeket nem árulja el sem a kopogtatás. miként egykor édesanyja Mózest a sás között. amely elég magas volt ahhoz. de azért erre sem: egy tisztán tartott keskeny folyosóra. A folyosó világítását mozgásérzékelők működtették. nem létezett főbenjáróbb bűn annál. Ügetnünk kellett. mire számítottam – talán nem éppen denevérekre. pókokra. A termetéhez képes meglepően fürgén mozgott. – Korábban is csinált már ilyet – kérdeztem –. ha lépést akartunk tartani vele. Nincs más módszer: tudni kell. Uralkodásának kezdetén Erzsébet mindkét oldal felé toleranciát hirdetett. Shakespeare korában a király parancsára egész Anglia felvette a protestáns hitet. sem az eresztékek kitapintása. 186 . – És ezt? – tudakolta Ben. Ezt itt az egyik legjobb rejtekről mintázták – magyarázta Athenaide. hogy a papnak akkor sem esett bántódása. Mindeddig. Miután néhányukat rajtakapták a próbálkozáson. és hogyan nyílik. Nem kellett spanyolul tudnunk ahhoz. ugyanabban a pillanatban. ha egy angol katolikus papnak állt. majd kialudtak mögöttünk. mint mond. amikor odakint a rotorok zaját felváltotta a vészjósló csend. hol van. – Az eredetit olyan jól leszigetelték. Lehúztuk a fejünket. hogy Ben is felegyenesedve járjon benne. hogy a katolikusok a királynő életére törnek. Anglia katolikusai válaszul üreges falakban és titkos zugokban rejtegették a papjaikat. A szabályos közönként elhelyezett lámpák felvillantak. Erzsébet farkasai csaholva eredtek a felelősöknek tartott papság nyomába. a korabeli angol házakban – de működés közben még soha.gött. Nem tudom. Egy pillanatra egyedül maradtunk a tökéletes sötétségben. vagy csak jól rögtönöz? – Variációk egy témára – vont vállat Athenaide. vagy ha egy angol család katolikus papot rejtegetett. hogy értsük. és Graciela viharzott végig a láthatóvá vált alagúton. Azután sárga fény izzott fel némán mellettünk. Graciela tűnt fel újra. Kövessenek. ha felgyújtották az egész házat. miniszterei azonban tartottak attól. – Au revoir! – köszönt el Athenaide.

187 . hogy egy helyben toporgunk. Az alig néhány méter magas partoldalt meszkítócserjék borították. azután alacsony lépcsőfokok során át emelkedett. Bené és az enyém. a házgyári lakások és a Szent Szűznek. az ajtó a helyére siklott. Legalább fél kilométert loholtunk. – Maga Charles Lindbergh is leszállt itt. mire az ajtó félresiklott. csak egy kis számbillentyűzetet. A szemem elé emeltem a kezem. A vezető felőli ablak zümmögve leereszkedett. édes szabadság! – dalolt Athenaide. illetve Szent Ferencnek ajánlott megfakult műanyag szentélyek közt. Ez a hely régebbi.azt hihettem volna. akárcsak az azt elrejtő sziklafal. – Adelante! – taszított minket előre Graciela. egy jókora kőtömbökkel körülvett sziklaperemen. felismertem benne egy Cadillac Escalade-ot. felkapaszkodunk a partoldalon és a cserjék fedezékében a földre vetettük magunkat. A járat sokáig lefelé tartott. Hunyorogva álltam meg a vakító fényben. – Adios! – köszönt el. Idővel elkanyarodtunk jobbra. Átcsusszantunk az ajtó és a fal közötti résen. amelyet falba mélyesztett ajtó zárt le. mielőtt körülnéztem volna. Bronzszínű. mire elértük az alagút végét. Megragadtuk a cipőnket. – Üdvözlégy. Akkor meghallottuk egy autó közeledését. Néhány perccel később kizötykölődtünk az aszfaltútra. Graciela begépelte a kódot. mint a JFK és az O’Hare együttvéve. Valamiféle kiszáradt folyómederben lehettünk. négykerék-meghajtású terepjáró bukkant fel előttünk. Mellettük Ben pisztolya. Csak mentünk és mentünk az egyforma ajtók sora mellett. sötétített üvegű. Nem láttam rajta mást. Amint az autó bevágott a vízmosásba és félrehúzódott a sziklaperemnél. A perem végében két pár cipő várakozott. Mielőtt megmoccanhattunk volna. – Köszöntöm önöket a lordsburgi belföldi repülőtéren! Athenaide behajtott a drótkerítésen nyitott egyszerű kapun. hogy átvágjunk a poros környéken.

és eltűnődtem. hogy meg akarom írni Delia életrajzát. gondoltam. A Chambers-kötettel az ölemben kinéztem az ablakon. hogyan varázsolja elő a Kettős ármányt a laptopján. mélyen felkavart. hogy felüssem a Chamberst. Megálltunk a kifutó mellett. hogy magának sajátíthassa ki a témakört? És mióta tervezhette ezt? Utam a harag és a neheztelés fortyogó mocsarán vezetett keresztül. Roz félrevont és komor hangon előadást tartott a tudományos pályám lehetséges íveiről. majd aludni tért. hogy jómagam is olyannyira megkérdőjelezhető vagyok-e. Más a naprakész kutató. amely csak az indulásra várt. Megmutattam Athenaide-nek. ahol megpillantottam Athenaide gépét. Amikor elmondtam. és más a szimpla futóbolond. tudtam meg Bentől –. – Azért a kifutót meg kellett hosszabbítani – kiáltott Athenaide boldogan. pedig amit megtudtam róla. A sugárhajtású gép utasterében Athenaide letette Granville dossziéját a nagy tárgyalóasztalra. vettem erőt magamon. – Jobbára a helyi farmerek Cessnáit és a magánpilóták kis túragépeit szolgálja ki – folytatta zavartalanul Athenaide –. Ben ezalatt elolvasta Cardenio történetét a Don Quijotéban.– Csak lassabban fejlődik – jegyezte meg Ben. Mintha vakon bökdösnék egy földgömbre. Vajon azért beszélt volna le Deliáról. Egyszerűen 188 . Roz kártyája. Még a nagy sugárhajtású gépnek is négy órába telt. mint a választott kutatási tárgyam. szinte láttam távoli lidércfényeit. Igazi sugárhajtású monstrum volt – egy Gulfstream V-ös. Összpontosíts Opheliára. Granville Childnak írt levele és az újságcikkek fénymásolatai mind hiánytalanul megvoltak. legalábbis az elmúlt évig így volt. amíg megjárta az utat Új-Mexikó és Washington között. Delia Baconnek alig szenteltem egy lábjegyzetet a disszertációmban. márpedig könnyen fölmerülhet a kérdés. miután Ben elaludt. Egy kosárban megtaláltam a könyveimet is. A legelső dolgom volt. mondta. felváltotta a darabot a Don Quijotéval.

amíg el nem jutok a Folgerbe. a sötét történelmi események varázsolhatják érdekesebbé a rosszul tolmácsolt mesét. Négy évszázadnyi kiterjedt kutatást követően is csak annyit tudunk megállapítani. három gyermeket nemzett asszonyának. hogy miért vagy kinek íródott. hogy a Howardék szerelmi élete mellékes szál – s annak is tartottam.semmit sem tehetek. Ha megtaláljuk. hogy annak cselekménye összefügg a Howardokkal és Somerset earljével. Jeremy Granville rábukkant a Cardenio egy kéziratos példányára. De mi a helyzet a Howardokkal? Azt mondtam Athenaide-nek. hogy még létezzenek! –. Valamikor a fenti események között maradt rá ideje. Shakespeare volt az álmok álmodói közt a legnagyszerűbb. majd a darab olvasása során úgy érezte. sietve házasodott. Értekezések és könyvek tucatjai taglalják a kapcsolatot a Hamlet és Shakes- 189 . azután pedig meghalt. ingatlanba fektette a pénzét. Mint mesemondót. ami a darab megtalálását illeti. Mi lesz akkor? Ha a darab jó. hogy megszületett. aki valaha is élt e földön. Újraolvastam mindkét levelet.. a megváltás és az újjászületés időskori motívumáig. akit csak nagy ritkán látott.. Ha viszont nem anynyira jó – még ha nem is süllyed a Kettős ármány szintjére –.. Az is felmerült benne. hogy ráakadjak Opheliára és az általa összegyűjtött Granville-levelekre – add. Lehet ostoba.. fikarcnyit se számít majd. és kerülte az adófizetést. Granville Childnak. Általános igazságok persze így is megmutatkoztak: történetei jól felismerhető ívet írtak le az ifjúkori szerelmektől az érett férfikor elárultatásán és keserűségén át egészen az apák és leányok. Legalábbis ami mint álmodót illeti. Frances Howardra ismert. hogy a szerző kapcsolatban állt „a grófnéval” – azzal a hölggyel. hogy kiadjon a keze közül több mint harminc színművet – amelyek némelyikét a valaha született legjobb darabok között tartjuk számon – és egy sor kivételes költeményt. illetve Ophelia Granville-nek szóló üzenetét. De miután megtaláltuk. hogy sötét – bár helyenként át-átsejlő – fátylat vonjon a közönsége és az álmai közé. A két írás összefüggő egészet alkotott. akiben Ophelia Fayrer Granville Somerset grófnéjára. peres ügyekbe keveredett a szomszédjaival. ám szinte semmit sem tudunk róla. A művei ugyanakkor furcsamód személytelenek. kegyetlen vagy gyönyörű a saját jogán. mintha a szerző kiemelt gondot fordított volna arra.

vagy mitől érezte úgy. a szerző apja vagy éppen a királynő között. aki mostanra fekete nadrágot és fe- 190 . de aktív – ha mégoly jelentéktelen – részese is lehetett.peare kisebbik fia. A bőröndöm tetején. hogy ma este két emberrel bővül a személyzet. kiket szeretett vagy hogyan csábította el őket. a művészet tükröt tart a természetnek. mint azt Hamlet mondja. ahol átöltözhetek. hanem hálószobával is. Hamnet halála. hogy nem csupán a könyveimet sikerült átcsempésznie a kocsiból a repülőre. De mi van akkor. Ha. egyszerre édes és keserű tapasztalat kivetülése – ám mindez csupán spekuláció. Egy barátom lányával és annak a barátjával. – Mi az? – ráncolta a homlokát Ben. Vagy mégis? Elbóbiskolhattam. hogy közben ő maga jóformán láthatatlan maradt. Mi dühítette. hirtelen mintha tűzijáték fényei ragyognának be egy komor éjszakát. mintha a fellegekben járna. hogy a Szonettek Költőjének. Ha előkerülne egy darab. amely összekapcsolja a személyét a kor egyik legsötétebb botrányával. hogy egy pillanatra meglássuk magát az embert? Végtére is semmit sem tudunk arról. Ilyesmi nem történhet meg. amelynek nem csupán külső szemlélője. akkor Shakespeare írásai legjobb esetben is csak homályosan villantják meg a szerző tükörképét. A nevük Susan Quinn és Jude Hall. mitől lábadt könnybe a szeme. Fekete Hölgyének és Aranyló Ifjának szerelmi háromszöge valóságos. amelyben könnyebben boldogultam. a tarkómon kontyba fogtam a hajam. feltűztem Roz brossát. Ideje átöltözni. és nem csupán egy váltás tiszta ruhával rendelkezem. – Lorenzo úgy tudja – közölte Athenaide –. takarosan összehajtva. jelezte. A poggyász aljából előkerült egy lapos sarkú cipő is. Kuncogni kezdtem. hogy Athenaide gyengéden rázogatja a vállam. azután visszatértem a kabinba. Ekkor fedeztem fel. mert arra ébredtem. aki már Shakespeare születése előtt is uralkodott Anglia fölött. Shakespeare-nek az Erzsébet-kori London fennhéjázó. de a pogygyászainkat is. ha Granville kézirata több egy elveszett színműnél? Ha a darab lehetővé teszi. színpompás világában is sikerült szert tennie a hírnévre úgy. Miután átöltöztem. Még többen állították. Milyen tréfákon osztozott a barátaival. fekete szoknyát és ropogósra vasalt fehér blúzt találtam.

hér inget vett. Különösen Katherine esetében. amelyet mintha nyirkos. – Lorenzo listáját senki más nem fogja látni. túlontúl közelinek. Pearl – korholta Athenaide. takarosan nyírt bajusszal és operába illő öblös nevetéssel. Legalább a vezetékneveket megfordította. nem a nevük. közvetlenül a fejünk felett. – A túlélés záloga viszont a komolyság – vélte Ben. – Ebben az esetben az arcuk jelenti az igazán komoly problémát. – Talán nem – értett egyet Athenaide –. Susanna Dr. hogy bejussanak. – Majd én vigyázok rájuk – ígérte. Susanna és Judith – Susan és Jude. Mr. Hallhoz ment feleségül. ha valaki képes a veszély arcába nevetni. Megkerültük az épületet. – Kate-nek azonnal feltűnt. de mindenképp a merészség jele. – Most csak azzal törődjön. 191 . Valamivel később elértük a Folger Shakespeare Könyvtár art deco-stílusú tömbjét. ahol nagy fekete limuzin várt ránk. amelynek fehér márványportálján a darabokból vett jeleneteket örökítettek meg. – Ez már nem játék – közölte Ben mereven. – A kapcsolat egyáltalán nem szembeötlő. A könyveimet Athenaide-nél kellett hagynom. Innen a Hall és a Quinn. Judith pedig Mr. megragadtam egy kézikocsi fogantyúját. a horizontot pedig. A kék égből csupán kis körszeletet láttunk. Miután megkaptuk fehér köpenyünket. A beszállító nagy darab. Néhány perccel később leszálltunk a Dulles-on. mint a Smaragdváros. – Legyen egy kis humorérzéke. azután valamennyien bezsúfolódtunk egy furgonba. Quineyhez. szürkésfehér vattával tömtek volna ki. – Aki nagy valószínűséggel az FBI-nak dolgozik – vágta rá Ben. Negyvenöt perccel később eljutottunk a beszállító cég konyhájára. csak a biztonsági őr a személyzeti bejáratnál. – Shakespeare leányai. bemutatott bennünket a csapat többi tagjának. – Nem a legjobb ötlet – jegyezte meg Ben. Új-Mexikó után Washington úgy zöldellt. Amikor kirakodtuk a furgont. a levegőt azonban kellemetlenül fojtogatónak éreztük. és hátul parkoltunk le. mákos hajú férfi volt.

192 . leszámítva a fehér kabátot és a fejem hátulját. Szemrebbenés nélkül kipipálta a nevemet. amint ellenőrzi Jude Hallt is. Bejutottunk. Egy pillanattal később hallottam.és hátramenetben bemanővereztem a személyzeti bejáraton Az őr nem sokat láthatott belőlem.

A helyiség üresen állt. amelyből az Olvasóterembe lehetett bejutni.25 A HÁTSÓ AJTÓ egy alagsori szintre vezetett. Ben becsukta. aznap délutánra megkapta a termet személyes használatra. fényes keményfa parkettájával és ólomkeretes tejüveg ablakaival Erzsébetkori fogadószobára vagy szalonra emlékeztetett. körülötte a terem egészéhez képest túlságosan törékenynek tetsző székekkel. majd be is zárta mögöttünk az ajtót. Athenaide-nek színét se láttuk. Ben bólintott. Miközben Ben körüljárta a termet. Vörös bár- 193 . levetettük és egy mosodai kézikocsi aljába tömködtük fehér kabátunkat. hogy jóllakassák a világ százötven legkiválóbb Shakespearekutatóját és patrónusaikat. Ben kapásból kizárta az Olvasótermet azon az alapon. A helyiség felett I. én felnéztem a királynőre. akkora felfordulással járt. sietség nélkül elhaladtam az őr ajtaja előtt. Az eredetileg a könyvtár alapítói. A nyitott ajtó mögött egy újabb biztonsági őr ült az asztala mögött. A lépcsősortól valamivel távolabb esett a kis iroda. hogy az FBI biztosan ügynököket telepített a tudósok soraiba. hogy gond nélkül és észrevétlenül kisurranhattunk a konyhából. hogy valaki kilép az Olvasóteremből és felmutatja a kilépőkártyáját – ennél több nem is kellett. gerendás mennyezetével. Miután befordultunk egy sarkon. Középütt hosszú faragott asztal állt. A feladat. Ben megálljt intett. Erzsébet királynő fenséges portréja uralkodott. Henry és Emily Folger magánszentélyének szánt szoba sötét tölgyfatáblás falaival. amely a földszint egyik félreeső sarkában nyílt. Mint Athenaide megjegyezte. amíg meg nem hallottuk. én pedig kisurrantam a lépcsőházból. A túlsó oldalon nyitva állt az Alapítók Termébe vezető ajtó. hogy Athenaide-del az Alapítók Termében találkozzunk. Azután siettünk csak végig a folyosón. Ezért intéztük úgy. Péntek délután lévén a hely kihaltnak bizonyult. majd fel a lépcsőkön a központi előtérbe. végigsétáltam a folyosón és beléptem az Alapítók Termébe.

sonyból és kipárnázott elefántcsontszín szaténból készült arannyal és gyöngyökkel ékesített ruhája tökéletesen illett világos bőréhez. – Dr. Ben a faburkolatot ellenőrizte. hogy jönni fog. ha. – Bizonyára megérti a vonakodásomat. ahol csak felbukkant az elmúlt néhány napban. Azután megtorpant az asztal túlsó oldalán. a Szűz Királynő jelképét. – Micsoda? – Hetvenkilenc darab – szólt közbe Ben. hogy a segítségét kérjem. rejtélyes módon lángra kaptak a Fóliók. Azért jöttem. amikor a bal hátsó sarok felől ajtócsapódás hallatszott. Élt-halt a csokornyakkendőkért – ma délutánra egy jajvörös példányt választott –.. – Már csak ezért sem kell megtudniuk. akárcsak hegyesen előrenyúló orra. 194 . ennyi példányt őriznek itt? Dr. Barna szeme akár egy szarvasé. – kezdte.. A férfi összekulcsolta kezét a háta mögött. hogy ezáltal némi hasonlóságot mutasson Shakespeare-rel.. – Mondták. a Folger könyvtárosa furakodott a szobába. Mármint az FBI mondta. göndör haja pedig körkörös tonzúrában övezte koponyáját. Amennyire tudom. Stanley.. – Ugye. alig észrevehető akcentussal. Nicholas Sanderson. A félreeső ajtónyílás mögül Dr. Stanley! – mondta fojtott hangon. Mogyoróbarna bőre fényes és sima volt. és Bentől felém fordult. A festő olyan arccal ajándékozta meg. az őket körülvevő épületekkel együtt. hóna alatt egy köteg gépelt papírlappal. Apró termetű. akár a folyómosta kavics. akárcsak a fényes cipőkért. Hogyan jutott át az őrségen? – Gyalog. – A Globe és a Harvard Fóliója nem veszett oda – közöltem nyugodt hangon. Mindketten arrafelé fordultunk. – Sokkal jobb lenne. hogy ezt örömmel vennék – jegyezte meg szárazon. Egyik kezében rostát tartott. mélyvörös fürtjeihez és fekete szeméhez. Dr. Dr. úgy méregetett. Sanderson Ben felé fordult. amely nagylelkűségre és könyörtelenségre egyaránt hajlott. – Nem hinném. – Elrabolták őket. amelyek élesen kopogtak a keményfa padlón. jól vasalt déli úriember volt. Sanderson.

olvastam a legfelső lapon. – Amint az imént világosan rámutatott. – Pontosan. Sanderson –. – Biztosíthatom róla. – A szokványos biztonsági intézkedéseken felül – folytatta Dr. Hall – felelt Dr. Feljegyzések. Sanderson és a sarokban nyíló ajtó közé lépett. döbbentem rá. Prestonnak lesz – lépett előre. személyesen számolom meg a köteteket. Mr. hogy végezzek kutatómunkát a megbízásából? Most? – bőszült fel Dr. amint kimondtam őket. – Sajnálatos módon az Olvasóterem a konferencia miatt zárva tart. hogy netán a tudtunk nélkül eltűnhetett egy példány. Igaz. s letette a gépelt katalógust az asztalra. mielőtt bemutathattam volna. Ez a szolgáltatás csak közvetlen munkatársaknak áll a rendelkezésére. akik hozzáférhetnek a Fóliókhoz. – Nem az imént mondta. Sanderson kezdett kijönni a béketűrésből. – Akkor. Delia Bacon. Összerezzentem. el kell utasítsam. Sanderson nem adta jelét a felismerésnek. Sanderson. ő nem hallotta a nevet párban Susan Quinnével. ez itt mégsem Mrs. Ha megbocsátanak.– Kihez van szerencsém? – Hall – felelt Ben. nem árt tudnia. Roz szavai. – Ha arra gondol. – Ez a szám is híven tükrözi a vállamra nehezedő felelősséget. és ha arra kérne. – Ön közvetlen munkatárs. – A Globe és a Harvard nemkülönben. Sanderson – két napja az FBI is itt van. úgy tűnik. hogy aggódik a Folger és a Fóliók biztonsága miatt? – Látnom kell a Bacon-feljegyzéseket. – Várjon még! – Ben Dr. hogy végigmérjen. 195 . – Miért állít meg? – Dr. Sanderson elfordult Bentől. hogy átszámoljam a Fóliókat. – Arra kér. – De ez ennél is fontosabb. mégis igazat kell adnom önnek. de Dr. – Mégis bejutottunk – mutatott rá Ben. – Megszámolta őket mostanság? – kérdeztem. hogy igencsak megválogatjuk azokat. jelenleg mindennél fontosabb. hogy beletekinthessen az iratokba. – Jude Hall. Sanderson kimért és méltatlankodó hangon. hogy kifelé nem lesz ilyen könnyű dolguk – vágott vissza Dr.

Nem kérek semmi olyat. s amikor arra fordultam. Sanderson összevonta a szemöldökét. akkor a csapdát sem magának állították. Döbbent csend ékelődött közénk. – Pompás uralkodó volt – folytatta –. Dr. – Úgy vélem. De mindegy is: ha ön nem bűnös. – Ez azért mégiscsak túlzás. – Miféle kéziratról? – Shakespeare-éről. – És mi lesz a kézirattal? – hangjából sütött a mohóság és a kíváncsiság. Stanley! – mondta. A hátam mögé mutatott. ami veszélyes vagy helytelen lenne. A férfi szeme résnyire szűkült. Bár úgy gyanítom. A végére akarok járni a dolognak. és a tekintete elsiklott mellettem. ha segítene követni egy nő nyomait. – Nem én gyújtogatok és fosztogatok. mielőtt ő teszi meg. Kihúzott egy széket és leült az asztalhoz. Sanderson. ha a céljai úgy kívánták.Dr. – Tudja. Csak azt szeretném. – Egy könyvtárban a helye. aki képes volt szemrebbenés nélkül hazudni. Hallunk fegyverrel rendelkezik. nagyon is hasonlítanak egymásra. viszont ugyanazt a nyomot követem. Lassan bólintottam. – Amilyen például a Folger? – nem moccant. mégis lüktetett kettőnk között a levegő. – Mit kínál cserébe? Nem mozdultam. – Mit szeretne megtudni? 196 . osztozunk a dicsőségben. – Ha rábukkantam. hogy a kutatásának nagyon is sok köze van a Fóliók elégetéséhez – vagy elrablásához. Dr. csak hogy a segítségét kérjem. – Fontosabb hetvenkilenc eredeti Első Fólió megóvásánál? – Egy kéziratról van szó. amit a tolvaj. ez sem teljesen igaz. – Besétáltam ebbe a csapdába. Erzsébet királynővel találtam szembe magam. majd egymásba fűzte az ujjait maga előtt. Felém tolta a katalógust az asztalon. és a mi szótlan Mr.

Dr. és engedélyt kapott arra. hogy ne vágjak túl meglepett arcot. – Stratford-upon-Avon? – Természetesen. aki egy holdkóros után kutat. Múzeumi minőségű reprodukció. Azt remélem. Dr. az ezzel kapcsolatos anyagunk sem ér többet. a brosst is látni akarja. – Épp a megfelelő név olyasvalaki számára. aki először utalta be Deliát. hogy általuk eljutok hozzá. hogy belenézzen Delia feljegyzéseibe. – A gyűjteményünkben őrizzük Ophelia Granville egyik levelét. – Roztól kaptam. Felteszem. – Tehát a Granville-levél után nyomoz.– A kérdéses hölgy 1881-ben levelet írt Baconéknek. hogy másoljuk le. Ha Ontarióra gondolnék. mint Delia Bacon munkássága. – Ophelia – feleltem. Nem tudta? Hirtelen nehéznek éreztem a blúzomra tűzött ékszert. Mrs. – Hogy hívták a hölgyet? – tudakolta Dr. – Hallott róla? – élénkültem fel. Sanderson. Amelynek a másolatát a vállán viseli. de azt nem találja meg a Bacon-katalógusban. – Ophelia Fayrer Granville. Stratford közelében. Sanderson. kizárólag az ajándékboltunkban kapható. Ben felvette és átlapozta a katalógust. Magánklinikát működtetett Henley-in-Ardenben. Sanderson sípolva fújta ki a levegőt. Granville a leánya volt Delia Bacon orvosának. – Az ő ötlete volt. – Attól tartok. – Nincs itt – dobta le az iratköteget az asztalra. – A brosst? – Amit a levéllel együtt küldött Emily Folgernek. Egy bross is járult a levélhez? Amelyet később lemásoltak? Igyekeztem. és magához vette a Bacon- 197 . Felkelt. Emily Folgernek írt a harmincas évek elején. Sanderson megrázta a fejét. jeleztem volna. hogy visszategye a széket a helyére. – Korántsem meglepő – vont vállat Dr. Az egyik alapítónknak.

Nem marad más utána. mihelyt belépett. és meg kell keresnem egy levelet. mintha tulajdon halhatatlan lelkét veszítené el. amikor odakint felharsant egy 198 .. amennyiben itt maradnak. – Még egy szóra! – állítottam meg. hogy. mindennél fontosabb. Hirtelen átvágott a kis ajtón. az FBI tőlem nem fog értesülni az ittlétükről. Az áldozat Maxine Tom. Dr. Talán nem bánja. – A múlt éjjel ismét ölt. Többre már igazán nem telik tőlem. Bólintottam. Stanley. Gyilkol is. Betette maga mögött. Nemcsak gyújtogat és fosztogat. kedvesem. Dr. – Athenaide vagyok – hallottuk meg a hangot. – Mellesleg húsz perc múlva meg kell nyitnom egy rangos konferenciát. A válla megremegett a türelmetlenségtől. – Nyissák ki! Ben maga mögé terelt. a karján nagy halom könyvvel. Önök egy csapatban játszanak? – Nem hinném. – Köszönöm. Addig is. és a másik kezével elhúzta a reteszt. át kell számolnom hetvenkilenc Fóliót.katalógust. ha megbocsátanak. – Athenaide-del? A férfi szemöldöke egyetlen szigorú vonallá egyesült. – Howard professzor – sóhajtott fel halkan. csak nyers. – Nincs szerencsém a Howardokkal – közölte Athenaide. – Most. Preston kérte ki ezt a katalógust.. – Legyen óvatos. – A reputáció. Beletelhet némi időbe. Elindult az ajtó irányába. a utahi Preston Archívumtól. Sanderson elfintorodott. Velem is megpróbált végezni. Mrs. ha cserébe én is figyelmeztetem egy apróságra. Ben becsukta volna mögötte az ajtót. Aki elveszti. mielőtt elővette fegyverét. és a zár éles kattanással zárult a helyére. – És most az olvasótermet is bezárták. – Ez a tolvaj. visszajövök. Ha jól tudom. állati lényünk. de amint végeztem. Egy pillanattal később kopogtatás hallatszott a főbejáraton.

– A testőröm – hazudta Athenaide. – Talán mindenki másnál beválik ez a. Lefogadom. várjon! – a hang gazdája már be is tolakodott a terembe. ami ennyire nem tűr halasztást? Matthew lapos pillantást vetett Ben pisztolyára. Dr. – Pontosan – bólintott Matthew. miközben félrevonult telefonálni. 199 . kérem! – szólt hátra kurtán. – Még nem találkozott vele? – Soha az életben. ha zavarnának – közölte Athenaide fagyos hangon. Matthew Morris volt az. egyértelművé tettem. amit készséggel el is fogadtam.. ellenfél nélkül maradtam a ma esti vitában.hang. – Minden rendben? – Jól vagyok. – Akkor ki ez a cowboy? – kérdezte Matthew. Rejtélyest. – Athenaide. hatásosan és meggyőzően érvelt amellett. és kővé dermedt. csak végre szemtől szemben láthassam Mr. Miután ledobta a könyveket az asztalra. – Várjon. Athenaide előhúzta a telefonját a táskájából. amely. azután Athenaide szemébe nézett. hogy Oxford earlje írta Shakespeare műveit. – Szóval mi az. – Miből gondolja.. Ahogyan más sem. hogy nem szeretném. – Az a Wesley North? Az Igazabb az igazságnál szerzője? Ez volt ez első tudományos igényű mű. – Nyilvános vitában mérkőzünk meg. hogy Athenaide sem. – Wesley North – felelt vigyorogva. – Természetesen minden rendben – közölte Athenaide is. – A pártfogoltja? – fordultam Matthew-hoz. – Úgy tűnik. Kate! Ekkor meglátta Ben pisztolyát. Tényleg. ennek a nyavalyás konferenciának a nyitányaként. Ben halkan betette az ajtót. A pártfogoltja nem jelent meg. – Azt hittem. hogy eljátszom a küldöncöt? – csattant fel Matthew. Sanderson rám osztotta a konzervatív szerepet. Levegőt is alig kaptam. szemben az akadékoskodó amatőrök hiteltelen munkáival.

– Úgy vélem. a rózsakeresztesek és a templomosok hittestvére” témájában – jegyezte meg Ben. Sir Francis Bacon. – Keresse meg! – hallottam Athenaide hangját. – Közölje csak a buzgó- 200 . hogy elolvassa a címét. – Például Henry Howard. egy máskülönben ismeretlen francia.. helyzeti előnyben vagyok. – Nem mondhatja komolyan! – Komolyabb már nem is lehetnék – felelte Matthew. és különben is. Surrey earlje. Erzsébet királynő. aki negyven évvel később született. – Ó. Valamennyi fontos jelöltről akad dolgozat: Oxford earlje. – A nagymesternek túlságosan élénk a fantáziája – legyintett Matthew. – Én tartom a nyitóelőadást. Sajnos úgy tűnik.. – Nekem bizonyítékok állnak a rendelkezésemre. hogy Shakespeare első darabját színpadra állították volna. akadnak különb jelöltek is a frigid vén szatyornál – vetett utálkozó pillantást Matthew a királynő portréjára. – Kemény menet lesz. Vagy a személyes kedvencem. – Még nem úszta meg – közölte Matthew-val.Egy internetes egyetemen oktat. Felfigyeltem Matthew nevére a szombat délelőtti programban. Ben áthajolt a vállam fölött. és visszatért hozzánk. Szomorú pillantással mért végig. és ezelőtt egyetlen konferencián sem vett részt. Vagy Daniel Defoe. és a kezembe nyomta. A brosúra fényes fedőlapján élénkvörös betűk lángoltak: KI VOLT SHAKESPEARE? Felkaptam a fejem. – Miféle konferencia ez? – Hát nem hallotta? Számítógépes táskájából elővarázsolt egy brosúrát. Eltette a telefont. szórakoztató eseménynek nézünk elébe. hogy most sem fog szakítani ezzel a hagyománynyal. – „Shakespeare és a titkos katolicizmus tüzei”? – Fej fej mellett Wayland Smith nagymesterrel a „Shakespeare. – Erzsébet királynő? – hördült fel hitetlenkedve Ben. aki negyven évvel azelőtt meghalt. Christopher Marlowe. bizonyos Jacques Pierre.

hogy hívni fog. hogy meg fogjuk találni. Roz ajándéka volt. – Katherine nem azzal hízeleg nekem. Egyedül a brossról szerzett értesülést tartottam meg magamnak. – Csak annyit ígérjen meg. Ez volt Oxford earljének a jelmondata. hogy minden rendben? – nézett a szemembe. Pearl. mihelyt az ajtó becsukódott. – Amíg a rendőrség rám nem talál.. Athenaide szomorúan elmosolyodott. hozzátette: – Kérem. Eltettem a kártyát. Matthew tovább habozott. – Semmi baj. Miután Matthew nem mozdult. és nem láttam okát. Athenaide elengedte a füle mellett.mócsingokkal az irodában. Valódi varázsige. Minden szín kifutott az arcából. – Hogy ment a tárgyalás Nicholasszal? Nicholasszal? Senki sem szólította Dr. – Wesley North! – csattantam fel vádló hangon. – Biztos. Sandersont Nicholasnak. amelyet nem a Bacon-iratok között őriznek. Ismertem a latin mondást – „nincs igazabb az igazságnál” –. hogy megosszam másokkal. amint szüksége lesz rám. Maga oxfordista. – Arra várunk. hogy az Oxfordhoz 201 . – Addig is – vette vissza a szót Athenaide – nekem szükségem lenne a segítségére. Sietve beszámoltam Athenaide-nek Ophelia Deliához fűződő kapcsolatáról és a levélről. Én azt hittem. A legkülönfélébb őrültségekkel teli peremvilágban. – Nem lesz semmi gond. Még Roz sem. amelyet nem találomra választott ki. Matthew. és a kezembe nyomta. Mindamellett ne térjünk el a tárgytól. Matthew távozott. legalábbis a tudományos körök határvidékén. – Vero nihil verius – tárta szét a karját. Mr.. Ben óvatosan kinyitotta az ajtót. – Annyira sajnálom. Lefirkantotta rá a mobilszámát. hogy Dr. Előhalászott egy névkártyát. Athenaide. Sanderson visszatérjen a levéllel.

– Azt akarja mondani. legyen szó Angliáról vagy a Mississippi vidékéről. Edward de Vere. Oxford tizenhetedik earlje. A férfi ujjai egy arany vadkanon nyugodtak. – Oxfordista alatt azt érti – magyarázta Athenaide –. a hosszú orr helykén meredt előre. Felvette a brosúrát. hogy meggyőződésem szerint a Shakespeare-nek tulajdonított darabokat valójában az a férfi írta. 202 . Fénylő és kihívó tekintettel fordult felém. hogy eretnek vagyok. mely fekete szalagon lógott a nyakában. akinek az arcmását itt láthatja. hogy megmutassa a magas fehérített körgallért viselő férfi portréját.kötnének. Sötét haj és kurtára nyírt szakáll keretezte a szív formájú arcot.

Nem veszik figyelembe a buktatókat. amit ők igazságnak ismernek el. – Tudhattam volna. de Athenaide megelőzött. hogy a színházi rendezéseimre gondol. az eltérő bizonyítékokat. – Amely bizonyítékokra alapoz. – Valóban? Felnyögtem. Csakis azt. milyen gyorsan eljutunk a dicsőítéstől a kárhoztatásig. – Shakespeare. mint Oxford titkos önéletrajzát – magyaráztam. Helsingőr mélyén. hogy „a Hamlet természetesen visszatükrözi Oxford életét. Vallási is. az érvelések hiányosságait. És az egyetemek az Igazság letéteményesei. hogy ismeri a munkáimat. amilyen ez is. 203 . – Csak ezt a hangszínt – feddett meg. Katherine? Valamennyi bizonyítékot? – kérdezte. – És tudományos – tettem hozzá. Tiltakozásra nyitottam volna a szám. nem csupán művészeti ügy. – Helsingőr – visszhangozta mély önelégültséggel. majd Benhez fordult. Mr. Shakespeare mélyén. – Ki írta azt. A Hamlet iránti rajongásából rá kellett volna jönnöm. – S ha hitbéli ügyekről van szó. Ben tekintete ide-oda járt közöttünk.. – És maga átrostálta a bizonyítékokat.26 – SOSEM HASZNÁLTAM ezt a kifejezést. úgy értettem. – Oxford.. Amikor azt mondta. Pearl. – Ez így nem fair. És Helsingőrből. – Az igazi Hamlet? – Az oxfordisták úgy olvassák a Hamletet. elegendő különös egybeesést mutatva ahhoz. – Csalódást okoz – kuncogott Athenaide. Az odaadó szülőktől eltekintve senki sem olvas doktori disszertációkat. hogy a kérdést érdemesnek tartsuk a további vizsgálatokra”? Gyorsan elhallgattam. Az igazi Hamlet. – A stratfordisták üzemeltetik az olyan egyetemeket és intézményeket. A disszertációmból idézett.

hogyan írhatott darabot 1612-ben? És nemcsak a Cardenióról kellene lemondanunk. hanem az életével kapcsolatos feljegyzésekből –. Ez még messze nem jelenti azt. ahogyan csak egy nagy földbirtokos képes. – Egy évtizeddel korábban meghalt. mint amilyen a vadászat vagy a solymászat. az Antonius és Kleopátra – az összes Jakab-kori színmű mehetne a tűzre. – Aki ezeket a műveket papírra vetette. Amennyire tudhatjuk – no. Aki meghalt 1604-ben.– Én annyit írtam. bejárta Itáliát. nem írhatta meg a darabokat sem. 1605-ben? – 1604-ben. szerette a zenét. – Egyet leszámítva – szálltam vitába. Azt a darabot 1612-ben írták. nem a darabok alapján. Hogyan is lehetne a szerzője olyasvalaki. Ez már túlságosan nagy ár egy earl jó híréért cse- 204 . a stratfordi William Shakespeare nem rendelkezett a fenti ismérvek egyikével sem. Aprólékosan ismerte az angol törvényeket. néhányuknak ez még hízelgett is. – Oxford ellenben megfelelt minden kritériumnak. – Hogyan is merészelte volna egy stratfordi kesztyűkészítő fia kipellengérezni korának egyik legtekintélyesebb alakját? Honnét ismerte volna a részleteket? – Mindenki ismerte a részleteket. amit a borító közöl – felelte. úgy ismerte az angol vidéket. a tejüveg ablakok egyike alatt. az isten szereimére. hogy önéletrajz volna. Az Othello. A Cardenio után nyomozunk. és megvetette a pénz utáni hajszát. akinek a neve a borítókon szerepel? – Mert ami a darabokban áll. Miért kellene bárkinek is felcserélnie Oxforddal azt az embert. a hajózás és a navigáció művészetét. Ahogyan ma is tisztában van mindenki Michael Jackson magánéletének minden sötét titkával A gazdag és híres emberek mindig is a rivaldafényben élték az életüket.. aki addigra meghalt? Mikor is. beszélt franciául és latinul. Engem a miért érdekel. Ergo. Nem bízott a nőkben. átfogó és klasszikus műveltséggel rendelkezett. 1604-ben. és efféle szokásokat is gyakorolt. hogy a cselekmény visszatükrözi Oxford életét Athenaide.. Athenaide. Arisztokratához illő szemléletet vallott. A vihar. az magasabb rendű annál. Diadalmasan foglalt helyet egy karosszékben. hozzájuthatott a legértékesebb művekhez. S mindenekelőtt minden tette és szava maga volt a költészet. a Téli rege. – Remek. a Lear.

Még később a barátai és a fia megbízták John Fletchert. a Howardoknak. Ami történetesen az én mottóm is. hogy ugyanabban az évben is keletkezett. Ez a de Vere eltorzított formája.rébe. méghozzá épp a megfelelő pillanatban ahhoz. amelyik pusztán a dátumokra támaszkodik? Különösen ilyen megkérdőjelezhető dátumokra. Néhány évvel utóbb napvilágot látott a fordítás. – Inkább hiszi azt. Northampton öreg earlje Oxford barátja és első unokatestvére volt. mint említette. Elég közel állt a „Vere”-hez – Oxford earljeinek családnevéhez –. a solymászattal és a vadászattal? Felállt és sétálgatni kezdett a teremben. azzal vádolta Oxfordot. hogy kisfiúkat ront meg. – A ver az „igazság” latin szógyökere. mint amilyenek az őseim voltak. hogy a legnagyobb kárt okozzák ezzel Oxford régi ellenségeinek. ami tökéletesen megfelelt az olyan bal kézről született fattyak számára. Kihívóan szegezte előre az állát. Azután megírta a darab felét – és meghalt. ám ez nem azt jelenti. egy másik lehetőség. Íme. a történetírással. – Ugye emlékszik rá. a botanikával. Ezért is választották az earlök jelmondatként a „Vero nihil verius”-t. 1604-ben Oxford megbízást adott a Don Quijote fordítására. miközben a falakra aggatott régi portrékat szemlélte. hogy alapként szolgáljon a gyerekes szóviccekhez. mivel a leánykori nevem Dever. hogy ellenségek voltak? Benhez fordult. az udvari etikettel. – Athenaide – törtem ki –. de akár maga is elvégezhette a munkát. – Dátumok – vont vállat viszolyogva Athenaide. amikor a két pontot nyílegyenes út köti össze egymással. ez őrület! Az egész elmélet eshetőségekre épül. és állítsa színpadra a darabot. hogy fejezze be. – Miféle elmélet az. – A családfő. A nő megvetően felhorkant. hogy egy műveletlen és alighanem írástudatlan vidéki bugris. A Cardeniót. ám amikor mentenie kellett a bőrét. egy lecsúszott kesztyűkészítő nincstelen fia írta Shakespeare műveit. Ide-oda tekereg egy sötét erdő fái között. miután titokzatos módon megismerkedett a joggal. Apám ezt tette egyértel- 205 . 1612-ben mutatták be először. a teológiával. amelyeket a reneszánsz kor embere olyannyira kedvelt.

– Igaz ez? – kérdezte Ben. de semmiképp sem „nyilat”. és vad hullámok kelnek a sötét tengeren. amelyekben a szürkeszemű istennő kipattan Zeusz fejéből. méghozzá azóta. ami éppúgy lehet lándzsa is. – Oxford earljéről. „Szeme villámlik. Vagyis Oxford az akaratával rázott lándzsát. a lovagi tornák bajnokáról azt tartották. tekintete lándzsát ráz. Athéné is lándzsát ráz. habár ez éppúgy félrefordítás. immár Benhez intézve a szavait. – „Vultus tela vibrat”: „Szeme villámlik. – Minden szava – felelt Athenaide gonosz kis mosollyal. Az Erzsébet-kori lovagi tornákon nem sokra ment volna ezzel. De akkor sem ráz lándzsát. Csakis lándzsát. Mindezt már mély megelégedéssel magyarázta. Megvonta a vállát. és addig rázza lándzsáját. sőt őrá is emlékeztet. Athenaide A pajzshordozó-lándzsarázó Athéné nevének a változata. – A reneszánsz kor embere él-halt a szóviccekért. – A telum általánosan használt kifejezés a kézzel hajított fegyverekre. – Az én szememben nem számít bizonyítéknak egy obskúrus latin idézet 206 . Ha szabad rámutatnom. tekintete nyilat lövell. Magamba kellett fojtanom a kuncogást. „lüktet” vagy „ráz”. – Legyen. – Követelőző újszülött – jegyezte meg Ben.” – Csakugyan ismeri a bizonyítékokat – bólintott elismerően –. Talán „dárdát lövell”. a föld feljajdul.” – Ez csak félrefordítás. míg az Olümposz belereszket. Ben odaadó figyelme felbőszített. hogy háromezer éve valaki megénekelte a homéroszi mítoszokat. Athenaide ügyet sem vetett az akadékoskodásunkra. hogy Athéné védelme alatt áll. a vibrat viszont „remeg”. Diadalittas tekintettel mért végig minket. mint „tekintetet” vagy „pillantást”. – Mindezek tetejébe – folytatta háborítatlanul – a reneszánsz kori angollatin szótárakban a vultus éppúgy jelentett „akaratot”. Ebből ered a ma is használatos vibrál szó.művé a névválasztásommal. az ember nem ráz nyilat. ahogyan maga is pontosan tudja – harsantam fel. késztette megfutamodásra az ellenségeit.

Athenaide tekintete megvillant. Kate. Pearl. az isten szerelmére! – fakadt ki. ho- 207 . Ez volt a Howardok családi fészke. Audley Endben. Kikapcsolta a készüléket. amelyben azt állítja. Lehuppantam egy székre. Bosszús mozdulattal vette fel. hogy a neve először bukkant fel nyomtatásban. – Mi történt? – North professzor fel sem szállt a gépre. – Mit gondol. Katherine. Az asztalon hagytam a könyveit. – Tisztában vagyok a botlásommal.vagy csavaros szójáték. Azután is megköszönheti. ha több mint egy évtizeddel azelőtt hangzott el. és kinyújtózott. miután megállapodott a királynő portréja alatt. én is itt leszek. – Mit tud erről a Northról? – zárta be utána Ben az ajtót. Ben nem mozdult az ajtótól. – Meg az is. el kellene gondolkodnunk azon. ami a többi Shakespeare-professzorral történt. hogy ő lehet a következő áldozat? – Valakinek ezt a lehetőséget is számításba kell vennie – mondta. hogy Shakespeare színre vitte volna valamelyik darabját. az ön által egyetlen vállrándítással elintézett idézetet hangosan olvasták fel a királynő jelenlétében. és tizenöt évvel azelőtt. – Úgy gondolja. Ben utat engedett neki. hogy visszatértem. – Shakespeare-kutató? – Igen. – Ezúttal lehetőleg egyedül jöjjön. Mire Nicholas visszatér. és többé nem fog előfordulni. Ha megbocsátanak. – De nem nekünk. A telefonja hirtelen életre kelt. Az én szememben mindez csak véletlen egybeesés. muszáj a körmére koppantanom néhány embernek. Egyebet nem sokat. – Rögtön ott leszek. csak amit Matthew is elmondott. hogy Oxford volt Shakespeare. – Írt egy könyvet. akik iránt oly élénken érdeklődünk. – De ha már egybeesésekről beszélünk. – Ó. Mr. miért nem jött el? Maga szerint csupán félénkségből? – Illene a személyiségéhez. és Athenaide elsietett. – Nem hiszek a véletlen egybeesésekben – szögezte le Athenaide.

Mi mondanivalója lehetett Opheliának. Hacsak nem létezik valamilyen titkos shakespeare-i kopogás. amíg Dr. Már térdig gázoltam a Howardok mocskos szerelmi életében. se Dr. – Akárhogy is. 208 . – Ne nyissa ki az ajtót. amikor felriadtam a kopogtatásra.és bejutnia? – Ha nem szükséges pátyolgatnom magát. – Nem nyitom ki senkinek – szajkóztam. Óvatosan kinyitotta az ajtót. Ben felállt. amíg valaki elszámol hetvenkilencig? Nyugtalanul olvastam el a levelet. sőt akadt egy új is – Ophelia Jemhez írott levele. de Anglia. A repülőtéren sem jutunk át ilyen könnyen. Kate. Sanderson vissza nem tér. – Nekem azért kinyithatja – mosolyodott el. Új személyazonosság. ha itt hagynám magát. – Nemsokára itt vagyok. – Akkor menjen csak. Két kötet feküdt az asztalon: a Fólió fakszimile kiadása és a Chambers. – Mit szólna ahhoz. – Nagyon vicces. A könyvekhez fordultam. azután három gyors. Két egymást követő. akkor igen. Sandersonnak. amelyeket Athenaide hagyott itt. amiért felkereste Emily Folgert? Hol lehet Dr. – Angliához útlevelek kellenek. Se Athenaide-nek. – De lehetséges? – Időre lesz szükségem. se Matthew-nak. Addig nem tudom biztosan. Előhúztam a lapok közül. A leveleket a helyükön találtam. előbb látnom kell a levelet. hogy maga az? – Két lassú kopogás. – Honnan fogom tudni.gyan legyen tovább. amíg megteszem a szükséges előkészületeket? – Nem szükséges a nap huszonnégy órájában pátyolgatnia. Sanderson? Mennyi ideig tart. éles koppanás hallatszott. Nem lesz egyszerű. Sikerül észrevétlenül ki. újra meg újra. Mi lesz a következő megálló? Henley-in-Arden? Ophelia otthona? – Talán. Ha nem is feltétlenül Henley. majd kicsusszant.

Hacsak éppenséggel nem akar mindenáron csőbe húzni. Hol késik Dr. hogy megtalálja. Semmi sem garantálja. – Jöjjön velem. A szívem kihagyott egy ütemet. Henleyin-Ardenbe. Ha viszont együttműködik velem. Hol lehet ennyi ideig? – Kijuttatom innen. – Tudom. amíg Dr. Csak az ablakokon keresztül juthattam ki. hogy éppen oda kellene eljutnom. Ki kellett törnöm az egyiket. Miss Stanley – folytatta Sinclair. ám azok nem nyíltak. Kate. A sarokban megbújó ajtót bezárták. Több mint valószínű. Preston magángépére. Maga segít nekem. hogy nem maga a gyilkos. – Nincs ideje. Biztos azonban nem lehetek a dolgomban. előbb letartóztatják. és fél óra múlva már egy Angliába tartó repülőgépen ülhet. lehetőséget adok rá. ugyanarra a következtetésre fog jutni. Sanderson vissza nem tér a levéllel.Nem Ben titkos rejtjele. én segítek magának. Az FBI ugyan még Új-Mexikóban keresi. – Hallgasson meg. felkaptam a könyveket és elhátráltam az ajtótól. – Tudom. mint én – hogy valamilyen módon sikerült feljutnia Mrs. de az FBI nem osztja a véleményem. aki felgyújtott egy nemzeti emlékművet – felelt bősz indulattal. Kétségbeesetten forgattam a fejem. azután majd ráérnek kikérdezni. Miért tenne nekem ilyen ajánlatot? Miért vagyok ilyen fontos a számára? – Mit kér cserébe? – tettem fel a kérdést. de amint feladja a kutatást. Ha megtalálják. hogy betartja az ígéreteit vagy a fenyegetéseit. Anglia. hogy hangosan teszem fel a kérdést. Stratford közelébe. – Kate Stanley! – szólalt meg halkan valaki az ajtó túloldalán. hogy odabent van. – Azt a mocskot. – Hogyan? – riadtan döbbentem rá. 209 . Vetettem egy pillantást a sarokban nyíló ajtóra. hiszen akadályozta a nyomozást egy másik ország területén. Sanderson? Hol lehet Ben? – Időre van szükségem. – Őt akarom. amit keres. Sinclair felügyelő volt az. Sinclair hatásköre nem terjedt ki az Államokra. Máskülönben az ajánlata egyszerre tűnt törvénytelennek és etikátlannak. Betuszkoltam a leveleket a Chambersbe.

akit talán ismer. készen arra hogy elhajítsam. aki magára tud tapadni. Dr. Athenaide arrafelé sietett. ezt nem hiszem el. Sinclair hangján sürgetést éreztem. Átléptem a küszöbön Athenaide nyomában.– Nem mehetek! A levél nélkül egy tapodtat sem mozdulhattam. Athenaide volt. A rettegés és a remény egyszerre éledt fel bennem. hogy kövessem. – Nem menekülhet tovább – hallottam Sinclair hangját. Ő is ugyanezt mondta. Sanderson ajtaja élesen kattan. – Ahogy látom. Nem. Bezárta mögöttünk az ajtót. gazdagon telezsúfolva régiségek- 210 . Rövid szünet állt be. vagyis sokkal jobban kellene tartania tőle. Sanderson irodája nyílt. A szemközti falon résnyire nyitva állt egy másik ajtó. hogy nem ő az emberünk. Az ablakok üvegét dróthálóval erősítették meg. Az ajka elé emelte a mutatóujját. – Ő beszélt velem. a számítógép kikapcsolva. Ha bárki bejön az ajtón. mint a rendőrségtől. Túloldalt Dr. – Ezt maga nélkül is tudom. és intett. majd résnyire nyílik. amint Dr. gondoltam. – Láttak valakit? A sarok felől meghallottam. amit a gyilkos. Sanderson az? Vagy az FBI? Görcsösen markoltam a szék lábát. aki mindenhová elkíséri? – Annyit tudok. Kate. Valaki. ugyanazt keresi. – Beszélt vele? – Sinclair mohón kapott a szavamon. ha erre akar kilyukadni. Egyszerű irodában álltunk: az író” asztal üres. megpróbálok legalább az ablakon át elmenekülni. kösz szépen. mire ijedten hátrébb léptem. – Felismerte? – Nem. – Olyasvalaki az. – Ki más végezhette volna el a munkát Utahban? – Aki oda is követett bennünket. Letettem a könyveket az ablakpárkányra. és felemeltem egy széket. Az ajtó megrázkódott. Az ajtó túloldalán Sinclair zavartalanul folytatta. – Mennyire ismeri ezt a fickót.

– A levél. és én hunyorogva álltam meg az iratszekrényekkel teli folyosón. – Vegyüljön el a tömegben.. – Nagyszerű. Azt mondta.. A távolban dörömbölés hallatszott az Alapítók Termének ajtaján. Kezdetét vette a fogadás. Végül a mohazöld szőnyegről ismertem fel a helyet. hol lehetek. Követtem. Egy pillanatig sejtelmem sem volt róla. A középső ablak nyitva állt. Nem hogy nem kerültem ki a könyvtárból. Balra emberek örvénylettek csevegésbe merülten és pezsgőspoharaikkal koccintgatva. de eljutottam annak szívébe. de azután már rájöttem. – Menjen! – suttogta Athenaide.kel. Athenaide. – De Ben. miután akkora felfordulást okozott a hátsó traktusban. Sanderson. – Ő küldött magáért. A tömeg feje fölött színes fény szűrődött át a festett ablakokon. – Ideje indulni – jegyezte meg Athenaide. Az angol különféle dialektusai keveredtek a levegőben a német. merre keresse magát. amely összekapcsolta egymással az Olvasóterem két felét. A tömeg látványa készületlenül ért. két saroknyira nyugatra. Induljon! Alig érezhetően előretaszított. és sietve a télikert szemközti falába süllyesztett kis ajtó felé vette az irányt. – A főbejáratot javaslom – kacsintott rám –. Három falon nyakfodrot viselő férfiak portréi függtek. – De Dr. japán. – tiltakoztam. de továbbsiettem. ha majd meglátja. Már csak az FBI ostromgyűrűjén kell átjutnom.. Senki sem figyelt fel az érkezésemre. A kertben reneszánsz jelmezt viselő pincérek szolgálják fel a pezsgőt. A jelmezeket a főbejárat közelében. Belebotlottam egy druidaköntöst viselő férfiba – talán a nagymesterbe –. 211 . a Nagy Csarnokban találja. Érteni fogja.. francia és orosz mondatfoszlányokkal. a negyediken magas ablaktáblák nyíltak egy növényekkel és kertészszerszámokkal zsúfolt télikertre. – Majd én megmondom neki. Az ajtó kinyílt.. Átmászott a nyitott ablakon. Fél óra múlva találkoznak. A folyosóra vetődtünk. szép a kilátás nyugat felé. és én kiléptem a Régi Olvasóterembe. Valahol egy kvartett madrigálokat énekelt. Kölcsönözzön egyet.. a régit és az újat. mi történik.

hogy lehántsam a dán koromsötét köpenyét a báburól. Átfurakodtam az asztalok között. ma este azonban a fényűző vacsorához terítettek. hogy csatlakozzam hozzájuk. ám boltíves mennyezetével ötször-hatszor akkora is lehetett. állt egy falragaszon. „Az Athenaide Dever Preston Gyűjtemény jóvoltából”. A szemközti sarokban. Magamhoz szorítottam a könyveimet. amely felvezetett az Olvasótermet körkörösen átölelő karzatra Itt áthajolt a korláton. 212 . Kidugtam a fejem az ajtón. a hosszú előcsarnok végében. és megrázott egy metszően éles hangú ezüstcsengőt. jobbra fordultam. A csarnok falait. Balra. akár az Alapítók Termét.Ekkor a terem túlsó végén valaki a nevemet kiáltotta. majd onnét a Nagy Csarnokba vezető üveges ajtókhoz. Athenaide elfurakodott mellettem. hogy végigsiessen a lépcsősoron. faragott kandalló felé. az ajándékbolt és az utcára vezető ajtók irányába. Elöl és középütt a Hamletnek öltözött Olivier alakja állt. ahol tizenhatodik századi pincérek kínálgatták ezüsttálcákról a huszonegyedik századi vendégeket. ahogyan Athenaide előre megmondta. Egyetlen mozdulatba került csak. és nekivágtam a Capitol Streetnek. hogy a vállamra terítsem. és kisurrantam az üvegajtón át az előkertbe. – Szeretnék köszönteni mindenkit! – fogott bele Athenaide. shakespeare-i öltözéket viselő próbababák álltak – nem annyira hiteles reneszánsz kori ruhákban. átfurakodtam az egybegyűlteken. majd még egybe. kiléptem. Utat vágtam magamnak a tömegben a magas. kazettás borítás díszítette. Miután beburkolóztam Olivier köntösébe. Amint egy kisebb csoport elhaladt az utcán. inkább valamelyik nagy költségvetésű hollywoodi Shakespeare-film jelmezeiben. az Alapítók Termében csak úgy nyüzsögtek a rendőrök. Szokványos esetben kiállításokat rendeztek itt – a könyvtárnak egyedül ezt a részét nyitották meg a nagyközönség előtt –. Mindenki elhallgatott és feltekintett.

Igaz. miközben a szél zizegését hallgattam a faágak között. Két saroknyira nyugatra. Sanderson Athenaide-nek. bár mintha kezdett volna feltámadni az esti szél. és el- 213 . leszámítva néhány őgyelgő szerelmespárt és lehajtott fejjel a dolgára siető öltönyös tisztviselőt. Sanderson sehol sem mutatkozott. Az éjszakai élet viszont már csak a kíméletlen hőség miatt is váratott magára. hogy bárki is követett volna. Leszegett fejjel. semmint hogy meghunyászkodott volna előtte. hogy végigsiessek a szilfák és juharfák alatt. Leengedtem a köpenyt. Az első fordulónál megálltam. Akiket ez sem rettentett el. a hivatalnokok zöme pedig rég hazament. Idekint jóval hűvösebb volt – legalábbis sikerült ezt elhitetnem magammal. ahol a jelenkor káosza inkább pimaszul szembeszállt a múlttal. de most be kellett vallanom: a nyáreste csendjében megigézően festett a Mall. Márvány. Visszafordultam. késő volt már a városnézéshez. hogy körülnézzek. Ahogy Dr. Nap mint nap élvezettel merültem el New York és London forgatagában. pázsit és számos úttorlasz terült el előttem. hétvégéjéhez képest meglepően kihaltnak találtam. Nem hallottam. a mögöttem kopogó lépteket fülelve haladtam el a Kongresszusi Könyvtár és a Legfelsőbb Bíróság tömbjei között. Dr. ahol a nap alámerült a páraködbe.27 A FÜLLEDT és NYIRKOS nap után a szürkület sem hozott enyhülést: a lüktető hőség mindent átitatott. Július 4. Végigpásztáztam tekintetemmel a Capitol előtti tágas teret. azok a rezesbanda körül csoportosultak a víz túlsó partján. és a cserepes pálmák közt felkaptattam a lépcsősoron. A köpeny alatt így is a testemhez tapadtak a ruháim. Amint megkerültem a Capitol déli oldalát. háttérben a Capitol magasba szökő kupolájával. Sanderson ígérte. a Capitol nyugati homlokzata gyönyörű kilátást kínált a fővárosra. bár még nem késett el. egyszeriben megenyhültem Sanderson iránt. A Washington-emlékmű obeliszkje fehéren emelkedett a látóhatáron. Fúvószene foszlányai szűrődtek felém a víz túlsó partjáról. mondta Dr. Szép a kilátás nyugat felé. feltekintve a dombot megkoronázó fehér kupolára.

a testén több késszúrással. Lesiettem a lépcsőkön. Mit csinálhat? A csuklyán keresztül semmit sem láttam. és lelöktek a fölre. A fények lassan kialudtak. hogy belekáprázott a szemem. Mozdulatlanul feküdtem. S miközben öklendezve előrehajoltam. jajvörös csokornyakkendőt viselő férfi. így egy hangot se tudtam kipréselni magamból. észrevettem. befurakodott a lábam közé. amíg a szemem hozzászokott a fény hiányához. miközben átvillant rajtam: Most nem ájulhatok el. hogy Dr. A könyvek kiröpültek a kezemből. Ledobtam a köpenyt. csak addig adnak ki hangot. Itt már beköszöntött az éjszaka. de félúton hirtelen mozgásra figyeltem fel a harasztosban. Sanderson még most is görcsösen szorít egy papírlapot. hátam mögé feszítette a karomat és összekötözte a csuklómat. Dr. Zümmögést ütötte meg a fülemet. én pedig olyan erővel rántottam fel a 214 . Közelebb léptem. A nyakát felvágták – úgy ásított feketén a nyakkendője felett. A férfi lehajolt és meglovagolt. és időbe telt. Egy ősz hajú. gondoltam. Egy kéz durván végigtapogatott. de ő készen várta a támadást. csak a szaggatott lélegzését. Elindultam a lépcsőn a fák felé. Lent balra. és újra letepert A fejem olyan erővel csapódott a földnek. Egy férfi feküdt a földön. Teljes erőmből oldalt fordultam. Óvatosan tettem egy lépést. a sötét földön. akár egy mély kút fenekén. Messze odalent. Támadom alighanem megállt felettem. Felrántottam a térdem. és odarohantam. elterülve feküdt valaki. majd még egyet. hallgatóztam. – Helló? Semmi válasz. mint ahányat képes lettem volna megszámolni. Azután egy csuklyát vetettek a fejemre.néztem az alattam elterülő zöld-fehér várost. majd óvatosan aláereszkedtem a lankán a fák alatt összesűrűsödő sötétbe. A pengék. Támadóm máris fölém kerekedett. miközben az orromat megcsapta a vér fémes bűze: a legyek máris körüldöngték a holttestet. és megkerültem a márvány mellvédet. Sanderson élettelenül hevert. Nem szabad. Mozdulatlanná dermedtem. a levegő is kiszorult a tüdőmből. a mellvéden túl sötétség szivárgott elő a domboldalon sorakozó magnóliák közül – néhány késői virág aprócska izzóként világított a sötéten fénylő levelek között. s ami még rosszabb. akár egy második száj. hogy levessem magamról. betömte a számat. nem hallottam mást. amíg elővonják őket. és még eszméletemnél voltam. Közelebb óvakodtam.

ahogy nemrég én is tettem. és magához szorított. Magam után rántottam Bent. a másik távolodott. Sötét alak állt magasan felettünk. – Minden rendben odalent? Mélyen zengő. Elemlámpa fénye siklott végig a földön. – Kate! – kiáltotta megint Ben. melyet Dr. Abban a pillanatban a fény ezüstösen csillant meg a levélen. Nehézkes léptek dübörögtek a lépcsőkön. amennyire csak tőlem telt. amint támadóm talpra vergődik. Hallottam. Úgy festett. fájdalmas kiáltás hallatszott. azután a férfi zajosan az oldalára zuhant. Csak remélni mertem. Azután újra csend lett. Azután újra léptek hallatszottak. és éreztem a testemet végigsöprő ágakat. Kiszabadítottam a levelet e szorításából. A csuklya lekerült a fejemről. Fojtott. A léptek zaja egymásba szövődött: az egyik közeledett. majd botladozva megtesz néhány lépést. Ben hangja. és visszarohantam Dr. A csendet semmi sem törte meg. majd hirtelen rándulással visszatért hozzá. Amilyen hangosan csak tudtam. kezek kutattak utánam. Levélzizegés hallatszott. visszakiáltottam neki a számba tömött rongyon keresztül. Elfordultam. hogy felkapkodjam a könyveimet. Sandersonon.térdem. a Capitol lépcsőjén. a rongy kikerült a számból. A papirossal valami kemény tárgyat csomagoltak be. Sandersonhoz. Arrébb gördültem. és áthajolt a mellvéden. végigpásztázott Dr. hogy az ágyékát találtam el. levegőt is alig mertem venni. egyre közelebbről. Hidegnek és máris merevnek éreztem a kezét. – Jesszus! – nyögött fel a hang. 215 . – Kate! – kiáltott egy hang. Sanderson még most is a kezében szorongatott. tekintélyt árasztó hang szólt le fentről. Ben maga után húzott a sötétbe. hogy ne pillantsak a felhasított torkára. Ben letérdelt és segített. hogy behemperedtem egy bokor alá. miközben igyekeztem. és felbukkant előttem Ben: kiszabadította a csuklómat. Mozdulatlanul feküdtem. miközben öklendezve kapkodtam levegő után.

mielőtt. Hálát éreztem azért is. – Igen. Granville levele Childnak és Ophelia levele Granville-nek. – Úgy ölték meg. gyalogosan induljunk tovább. mint Caesart a Capitolium lépcsőjén. hogy a magasabb fák. amiért nem lehettem elég hálás. – Azt hiszem – nyeltem egy nagyot hogy ugyanakkor ő volt Bassianus is. – Nem. Sanderson arca újra meg újra felbukkant előttem. ahol Ben leintett egy taxit. A sűrűsödő sötétségben az ő jelenléte volt az egyetlen kapocs. Könnyek égették a szemem. torkán a sikításra nyíló szájként ásítozó vágással. majd néhány saroknyira északkeletre kiszálltunk.. hogy tisztázza magát a rendőrök előtt. 216 . szilek. Mögöttünk rádió sercegett. – Később már nehezebb lesz. Ha itt marad. miközben a rendőr elérte a lépcsősor alját. – Az ki? – Lavinia szerelme. Végül nem bírtam tovább: görcsösen rángatózva teleokádtam valakinek a sövényét. vigasztalni vagy enyhíteni a fájdalmamon. – Itt az esély. Mielőtt Laviniát meggyalázták és megcsonkították.. és megragadta a könyökömet. a tetemét pedig egy verembe hajították. miközben néma csendben indultunk tovább. Ben csendesen. – Csúnya halál – csóválta a fejét. és igyekeztem kitalálni. amíg nem olvastam a levelet. amiért átkarolta a vállam. a rendőr erősítést kért. Átvágtunk az úttesten a Rayburn House irodaépülete felé. Elvágták a torkát. kőrisek és tölgyek sötét árnyai között az Independence Avenue felé vegyük az irányt. A magnóliák közt átvágva arra a csapásra jutottunk. Amikor végeztem. Nem próbált szabadkozni. amely jókora kört ír le a Capitol déli oldalán. hogy berántson az árnyékok közé. de Dr. – A levél fontosabb! Ben bólintott. Nem messze tőlünk szirénák kezdtek sikoltozni. amely a biztonságos és általam ismert világhoz fűzött. nyugodt hangon beszélt. – Merénylet volt – mondtam. hogy egymásba karolva. Követtem Bent. és kiköptem magam elé. merrefelé tartunk.A Chambersbe tuszkolt levelek hiánytalanul megvoltak: Roz jegyzetei. Átsiettünk az úton. és átkarolta a vállamat. Ben rám terítette a kabátját. A kocsi felfelé indult a Capitol Hillen.

a tornácon hintaággyal. Átkutatta a fiókokat. az oszlopok körül futórózsával. Kate. Először vesztettem el vele a fizikai kapcsolatot. kerített egy tiszta törölközőt. Az elmúlt órában minden követ meg kellett mozgatnom az ügy érdekében. – Ugye. és nekiállt benedvesíteni a csap alatt. Ben mégis tévedhetetlenül vezetett előre a keleti szőnyegeken.? – Nem. amely a sarkon álló épülethez vezetett – egy sötétkék Anna-stílusú házhoz. mintha semmivé foszlott volna. – Ismeri a tulajdonost? – Jelenleg nem tartózkodik itthon. Miután beléptünk. Letette a két könyvet a konyhaasztalra. amely résnyire nyitva állt előttünk. – Minden azon múlik. leszámítva egy borongós fényű kínai lámpát az előtérben. A lábam között valósággal lángolt az érintés nyoma.Ben karja megfeszült a vállamon. Ben egy pillanatra sem eresztett el. Szót fogadtam. 217 . amikor maga kívánja? Tárva-nyitva? Mosolyogva fordult felém. miközben az előkerten át a bejárati ajtóhoz terelt.. Leküzdöttem a feltörő pánikot. ha ezt követjük. – Az emberek csak úgy elhagyják a házukat. majd jobbra fordultunk. Ben azonnal becsapta az ajtót. Néhány lépés után Ben kinyitott egy vaskaput. – Hová megyünk? – Kidolgoztam egy tervet. Persze enynyire azért nem egyszerű. – Most odamegyek a mosogatóhoz. azután megtettünk még egy saroknyi utat. Úgy meredtem rá. keresztül az étkezőn. A zárnyelv éles hanggal kattant a helyére.. és ha nem akar a rendőrséghez fordulni. – Üljön le. csipkés oromzattal és kis tornyokkal. egyenest a ház végében nyíló konyhába. amióta magával rántott a bozótba. legjobb lesz. elhaladva a meredek lépcsősor előtt. Bólintottam. A házban sötét volt. azután felkapcsolt egy lámpát. milyen kapcsolatokkal rendelkezünk. nem.

Habár 1932-re dátumozták. Megvolt. 218 . amelyben a sajátomra ismertem. Ha Delia Baconnek igaza volt. majd lassan szétnyitottam a tenyerem. A padló mintha megnyílt volna a lábaim alatt. Vajon megvan-e még? Kapkodva tapogattam a vállam felé. akkor nem a stratfordi William Shakespeare írta a darabokat. És magán viselte Ophelia aláírását. Apró virágokkal telefestett fekete bross volt. kicsusszant a kezemből. Annak az eredetije. a finom vonalú kézírás jóval korábbi korról árulkodott. amelyet a blúzomra tűztem. A papír. Az asztalon pedig ott feküdt a levél. írta Ophelia. melyet eddig szorongattam. Bacon kisasszonynak igaza volt. – Szentséges Isten! – hallottam egy hangot. élesen elkülönítve a többitől. a benne rejlő tárgy tompa koppanással hullt az asztallapra. A lap közepén egy sort kétszer is aláhúztak. Igaza volt mindenben.A konyhaasztal fölé görnyedtem. amelyen a vérfoltok máris barnulni kezdtek.

a királyi családot. hogy a rangos és vagyonos nézőket a közönséges bámészok fölé emeljék. A nő. észrevétlenül követte a párost Shakespeare házától egészen idáig. Ha sikert aratott volna. Nem azért jött. helyet kaphatott volna azokon a kakasülőkön. és a szemébe vont kámzsával fedte fekete hajának ragyogó fényét. jóllehet amazok lovon ültek. maga mögött a vesszőkerettel és az arra kötözött férfival. inasok. Az utcák zsúfolásig teltek. hogy különb helyet túrjanak ki maguknak. A SZENT PÁL nyugati oldalán.Közjáték 1606. közülük is két embert. hogy elvegyül a napszámosok. a próféták omladozó szobrai alatt a nő felnézett a két férfira. így nem okozott gondot. de ő nem bánta. amelyeket kapkodva ácsoltak össze. míg ő gyalogolt. A templomudvar olyannyira megtelt. cselédek és hivatásos koldusok között. Mögöttük a katedrális tornyának foghíjas maradványai törtek az égre. Garnet sátáni tervet szőtt arra. emlékeztetve a fél évszázaddal ezelőtti szörnyű viharra. és a körbe szorosan egymás mellett három ló ügetett be. csavargó gyerekek és kóbor kutyák. Ha úgy kívánja. Úgy tűnt. Mégis úgy döntött. akik tavaly novemberben jelen akartak lenni. A nézősereget akarta látna. Henry Garnet atya. hogy a megmaradt helyekről a vérpadra is alig láthatott. május 3. a parlament mindkét házát és az ártatlanok névtelen tömegeit. a robbanás romba dönti a 219 . akit a kormány a lőpor-összeesküvés bűnbakjának tett meg. az angliai jezsuita rend főnöke volt az – a pap. aki egyszerű szürkésbarna köpenyt terített öltözékére. akik a vesztőhely fölé emelt faállványon ültek. Mögötte lármás zűrzavar hallatszott. Bal kéz felől kettévált a tömeg. hogy lépést tartson velük. hogy megbámulja a kivégzést. akik mind azon viaskodtak. majd zord és ütemes dobolás. a dombtetőn uralkodó székesegyházig. hogy levegőbe repítse az új uralkodót. amikor a király megnyitja a parlament új ülésszakát. Hurrogás és gúnyos füttyszó tette teljessé a kakofóniát.

és egy-két püspököt is. A dobok tartották az ütemet a lépteivel. A Howardok nagy erőkkel képviselték magukat. ahol elmormolhat egy imádságot. titkos tanácsosokat. Életben kellett volna maradnia. Odafent rövid latin imát rebegett. a jezsuita konokul ellenszegült. és a hóhér félrerántotta a létrát. akik korábban a vérét követelték. A pap összefonta karját a mellkasán. és talán térdre kényszeríti egész Angliát. köröttük sárga libériás inasokkal. A dobverők peregni kezdtek. ám amikor egy újabb lelkész felszólította a protestáns imádságra. az ifjú Lord Howard de Waldennel. mire a pap nyugodt hangon közölte. A korona fekete ruhás képviselője válaszul lehordta. A nő elengedte füle mellett a tömeg zajongását. kíváncsi. hogy nincs mit meggyónnia. Valamint az alkalmi költő. Ahogy elnézte nyugtalan. magával sodorva őt is. majd egy gyermek engedelmességével fogadta a nyakába hurkolt kötelet. az élen Northampton earljével. hogy vegye igénybe a gyónás szentségét. Akadtak. A kötelékeitől megszabadított pap egy csendes helyet kért. hogy immár neki is néznie kell az eseményeket. akik. akik visszaterelték a hóhért a pap felé. amelyet apródonként halmoztak fel a Parlament alatti pincékben. bár alacsonyabb rangba születtek. amint felhágott a létrára. soraik között olyanokkal. talán meg sem hallotta a tömeg gúnyolódását és pfújolását. Azután azon vette észre magát. akik gyötrelmes halált haltak volna a lángok között. Bírákat. azt kiáltva: „Tartsd! Tartsd!”. A dobpergés abbamaradt. hogy átélje a mészárszék borzalmait. Odaát Willt szemlátomást megigézte a pap higgadtsága és tekintélye. áhítatot és félelmet árasztó arcát. lordokat látott. A tömeg izgatottan lendült előre. vagyonukkal érdemelték ki e tiszteletreméltó helyet: ügyvédek és kalmárok. és megrántották a pap lábát.Westminster tekintélyes részét. mohó és nyugtalan ábrázatok a finom szaténok és bársonyok tömegében. A király képviselője kurtán bólintott. mire a pap teste alázuhant. követelve. a nyomában Suffolk earljével és annak fiával. de mire a király testőrei az 220 . Mostanra már azok is leplezetlenül zokogtak. Mások könyörületet gyakoroltak. hogy a hóhér ingre vetkőztesse. Végigpásztázta a fenti arcokat: ifjú és öreg. Eljöttek mind. földbirtokosok és lelkészek. ha a merénylőknek sikerül begyújtani a lőport. A vérpad lábánál a pap készségesen engedte.

hogy ne engedjék szólásra a papot. A szemközti ülőhelyen egy aranyhajú ifjú felemelte karját. a régi katolikus családokra. Az ökle magasba lendült. Garnet atya megvallotta. hogy megmentsen másokat. miszerint Garnet atya tervezte el az egész merényletet. sietett hozzáfűzni. Az ifjú elfehéredett. állati bűze feltolult az orrában. Tisztességgel elvégezte a dolgát – igazán kár. Garnet atya azért áldozta fel az életét. és egyetlen fénylő vércsepp csipkés kézelőjére hullt. Elcsigázottan nyitotta fel újra. Pedig ő figyelmeztetett rá. – Íme. A tömeg kísérteties némasággal vonult vissza. amint a hentesek munkához láttak. A vád nem állt meg a lábán. ezzel az earl is tisztában volt. amire vágytak. hogy a tömeg most már 221 . amelyek alapján a kárhozatba küldték Garnet atyát. minthogy a gyónás szentsége pecsételte le az ajkát. hogy tudott a lőpor-összeesküvésről. az már kiszenvedett. az ő fejéből pattantak ki. hogy katolikus és spanyolbarát. Mégis hangoztatnia kellett. hogy ugyanezt nem lehet elmondani a kivégzés szervezőiről. a szív! – kiáltotta a hóhér annak jeleként.ostorukkal és a kardjuk lapjával utat törtek maguknak a fogolyhoz. Az érvek. s ha lakói megkapták. hogy védje az arcát. a nő megszédült és lehunyta a szemét. Az earl egyetlen kézlegyintéssel válaszolt erre a védekezésre. aki ezt jobban tudta volna Northamptonnál. kisebb gyanakvással tekintettek a Howardokra és szövetségeseikre. hogy bizonyságát adja a korona iránti hűségének. feltartotta a pap kitépett szívét. és kitartott véleménye mellett. mégsem tett semmit a megakadályozására. Az országnak ki kellett elégítenie a bosszúszomját. miközben a vér széles ívben fröccsent a bámészokra. Nem is tehetett volna. Nemigen akadt. hiszen a háta mögött máris azzal vádolták. Amikor a mészárszék émelyítő. hogy felidézze és kiadassa őket. erőt véve magán. Az earl mérgesen fújtatott. Amint vége ennek a véres látványosságnak. visszatér feladatához. A hóhér előrelépett a vérpadon. méghozzá mindennél meggyőzőbben. Odafent a kakasülőn Northampton earlje pedáns érdeklődéssel követte figyelemmel a kibelezés részleteit.

elégedett üdvrivalgásban törhet ki. Kibillentették az egyensúlyából. Theophilushoz. Will arcán szikra gyúlt. a szív! – kiáltotta. – Íme. születésénél fogva a Howardok csatlósa. a fivér azonban előbb ért Willhez. Az earl közelebb húzódott unokaöccséhez. hogy pótolni fogja a veszteséget. Azután fölkeltette figyelmét a mozgolódás. hogy szembeforduljon Northamptonnal. mialatt egy másik Shelton tört utat magának a kilátón a fivére felé. amint a vércsepp Will ingére hull. Körötte tülekedés kezdődött. akit a mártír vére jelölt ki? A sötét hajú nő látta. de mintha magát az ifjút is ismerte volna. és hangja úgy ropogott. Will felállt. fél térdre 222 . rosszullét környékezte. Megtántorodott. Papért cserébe papot. és a sorok közt máris megindult a fojtott sustorgás. Biztosan egy Shelton. mígnem kioltotta a borzadályt. Csakhogy egyetlen hang sem hallatszott. amiért feláldozta Garnet atyát. Az earl előrehajolt. és látta az arcán szétáradó borzalmat. Ha egy papnak meg is kellett halnia a fondorlataiból kifolyólag. akár a friss szélben repkedő zászló. bár a keresztneve sehogy sem jutott az eszébe. gondoskodik az utánpótlásáról. majd görcsösen hányni kezdett. Egy másik szőke fej tört előre a sorok között. és előrehajolva a fülébe súgott valamit. A Will mellett álló Shakespeare elkapta a tekintetét. A tömeg némán meredt az ifjúra. A vonásai megkeményedtek. a szív! – visszhangozta érdes hangon. Penitenciaként. zord tekintete az ifjúra meredt. – Íme. felé tartotta véres ingujját. Tolakodni kezdett. és állta az earl tekintetét. Ugyan ki lenne alkalmasabb utód e sápadt ifjúnál. Elfordult. Abban a pillanatban tudta. Ha pedig Shelton. magában megesküdött arra. Mindketten elveszítették őt. hogy elveszítette őt. tette hozzá gondolatban. Természetesen fölismerte az ifjú mellett ülő férfit. Will egyik fivére. a Howardok sárga öltözetében. és a tűz egyre csak terjedt. Azután Northampton emelkedett föl a vészjósló némaságban. ingujján a vöröslő vércseppel.

az gyötör s vigasztal. Hanem az új élettől. 223 . Arcára vonta a csuklyáját. Egy rúgás a hátát találta. most és a jövőben. Két szerelmem van. Gyermeket várt. nem tudta. Azután erős karok emelték fel a földről. inkább maradt vón’ otthon! Az igazságot! Gyötrelem és halál.. egy másik kis híján a fejét. – Ha nem bírja az igazságot – hallotta egy skót vaskos hangját –. csak ezt látta maga előtt.rogyott. és botorkálva nekivágott az utcának.. Hogy kinek a gyermekét. S nem is a halál látványától lett rosszul.

HARMADIK FELVONÁS .

amely nem csupán a saját nyugalmam szolgálta. könnyen találhatnék mentséget a hallgátasomra. Egy pillanatra úgy éreztem. – Olvassuk el a levelet – javasolta Ben. Henry Clay Folger Folger Könyvtár Washington USA 1932. és kérem. május 5. s a vérfoltok máris barnulni kezdtek. jutott a tudomásomra. amit sok esztendőn át nem osztottam meg senkivel. Folger! Bocsásson meg. hogy választ adjon soraira. s hogy most előhozakodom vele joggal illethet gyávasággal. Igaza volt mindenben. S már jóval a mai éjszakát megelőzően eső. HENLEY-IN-ARDEN Mrs. A papiros összegyűrődött. gondoltam egyszerre izgatottan és rémülten. bár az igazat megvallva. hogy Deliának igaza van. fogadja mély együttérzésemet férje halála miatt. de annál is inkább leányomét. Csak mert Ophelia úgy vélte. mintha tehetetlenül lebegnék a mennyezeten.225 A CAPITOL HILL-I konyhában gondosan szemügyre vettem az előttem heverő papírlapot. még nincs feltétlenül így. Bacon kisasszonynak igaza volt. Hosszú idővel ezelőtt egy barátommal nyomába eredtünk egy mester225 . bor vagy a könnycseppek tették olvashatatlanná a szavak némelyikét. és újra elolvastam a kétszer aláhúzott mondatot. Nem volt könnyű dolgunk. Aligha venném a merészséget. ha magam is nem a közelgő hal ugyanakkor ez mentesíti Önt a teher alól. egyszersmind legjobb kívánságaimat az általa hőn áhított könyvtár megnyitása alkalmából. Kedves Mrs. amiért ismeretlenül is tollat ragadok. és vérrel szennyeződött be.

Igaza volt mindenben. Nem dédelgetem magamban az illúziót. Ismerem annyira e földi kárhozatot. amit te226 . ám ezzel együtt olyan egyéb iratokat is föllelt. hogy ne hallgassak a sírig. egyedül s az otthonától távol. másik drága barátom. Noha némiképp gyanakodva tekintett mindarra. azt kertemben temettem el. csak így neveztük szerzőjét. bezártan a tébolydába. ezért bizonyíték híján úgy döntöttem. de a tudást annak hollétéről – jeltelen sírjába. máig ismeretlen kö ek. hogy ez az út létezik – hogy a jó. hogy nekem egy másik élettel is gondolnom kell. mind ember ellen. amit ő nem mondhatott el magáról. Az a helyzet. Barátom magával vitte – ha nem is magát a bizonyságot. noha sok helyütt falakba ütköztem. É át éltem együtt e tudattal. Olyannyira áhítoztunk e kincs után. hogy napvilágnál is rettegjem. amelyek bántó fénye elhomályosította dicsőségünket Levelekről van szó. Végül. ám alighanem a poklok leggyötrelmesebb kínjai között. mégis jól ismerem a velejüket: Bacon kisasszonynak igaza volt. sem meggyőződésének rendíthetetlenségével. Azért írok. A mi angol Aiszkhüloszunk. mint Trója leomlott falai vagy Minósz palotája. mely az idők során sötét tárnákat vájt magának az elmém legmélyén. mert e szavak régóta részvéttel és félelemmel töltenek el. melyért mások a bol gukkal és a vérükkel fizettek. egy harvardi professzor arra biztatott – ennek is jó ideje már –. míg a jó gyakorta sírba száll vele.műnek. amely éppoly mesés. Mindamellett sok út vezet az Igazsághoz. Jakobiánus magnum opusunk 1623 k az egyik. Shakespeare mutatja a másikat. mert önnek hatalmában áll megőrizni a tudást. mit ember tesz figyelmeztetett. hogy vétkeztünk mind Isten. Mentségemre szolgáljon. Attól tartok. A barátom az életét adta érte. Magam sosem láttam őket. hogy megpróbálok változtatni a végzeten – s ez ígéretet tartottam. semmint hogy osztozzam a sorsán. A fe szellemében mindent visszajuttattam az őt megillető helyre. inkább élek hallgatásba burkolózva. amit ezúton megosztok önnel. hosszadalmas és fáradságos munka árán. hogy követni fogja az utat. barátom rátalált. Akkor és ott ígéretet tettem arra. A rossz. édes Szapphónk. ami kevés megmaradt. hogy nincs a kezemben semmiféle bizonyíték. Elveszett Szophoklészünk. Érvei meg . jómagam nem rendelkezem sem Bacon kisasszony kitartásával.

ami Granville birtokában volt. – Úgy gondolta. – Hát legyen. néhány horzsolás. azután felegyenesedett. hogy van rá bizonyíték – csóválta a fejét. Mit tudunk eddig? Sietve átfutotta a levelet. Kate Stanley. Odalépett hozzám. – Nem lehetett olyan nehéz hozzátenni valamit a gyűjteményhez Csak a 227 . hogy Granville megbízásából átkutatta a Bacon-feljegyzéseket. Az arca közel került az enyémhez. Ben kicsavarta a törölközőt a mosogatóba. amit később vissza akart helyezni. Őszinte híve: Ophelia Fayrer Granville – Csak mert Ophelia úgy vélte. letérdelt és gyengéden megtörölgette az arcomat. még nincs feltétlenül így – mondtam ki hangosan is. a bizonyítéknak nyoma veszett. és helyet foglalt mellettem. – Meg kell találnunk. Jem rá is akadt. azt elásta a kertjében. hogy nem Shakespeare volt Shakespeare. – Ophelia és Jem Granville nekiállt felkutatni a Cardeniót. hogy Deliának igaza van.szünk. Keményfejű nő maga. Megragadtam a csuklóját. mit vett el és honnét. Amit nem tudott visszavinni. alig több éretlen kamaszlánynál. – Tudjuk. Jem meghalt. Utóbb mindent visszatett a helyére. Bármi legyen is az. Komolyan bólintott. – Egy-két zúzódás. Mikor is? 1881-ben? Lehet. vagyis jó hetvenöt évvel korábban. – Vagy legalábbis Jem Granville-nek volt rá bizonyítéka. Bár ha 1932-ben még életben volt. – Ahol hallott Delia tébolyáról. csak épp nem tudjuk. emellett bizonyítékot talált arra. Ophelia a hallgatást választotta.. túlélhet bennünket. míg a rossz sírba száll velünk. Feltehetően Henley-in-Ardenben. Delia az 1850-es évek végén háborodott meg. csakhogy addigra a feljegyzéseket már szigorúan őrizték egy könyvtárban? Lehet. Meg kell találnunk. akkortájt nagyon fiatal lehetett. hogy elvett valamit. hogy a Folgerben ütközött falakba? Megráztam a fejem. Semmi vészes..

A másik mit? Feltehetően a másik utat. Úgy volt.. legalább annyit tudunk. Nos. a csészék és a legalább húszféle teafű között. – A rákövetkező mondatában közli velünk – azaz Mrs. Jakobiánus magnum opusunk 1623 k. – Ophelia kijelenti. – Gondoljuk végig logikusan – javasolta. – Vagyis fel kell ásnunk Henley összes virágágyását. Csakis a kapcsolataiban. hogy Ophelia újra kérelmezte a hozzáférést a családi iratokhoz. ahogyan azt oxfordisták és az avantgarde filmrendezők oly gyakran igazolják. miközben lázasan kutatott a szekrényben. honnét vette ezt a különös kifejezést. amelyik igen? Még hasznavehetetlenebbnek ítéltem azt a célzást. Sokkal kockázatosabb elvenni valamit. A kanna fütyült. hogy szépen visszahelyezzen mindent. és lángot gyújtott a kanna alatt. 228 . Ben szája pajkos mosolyra húzódott. habár Roz sosem keverte az ábrándokat a tudományos alapossággal.. – Teázzunk! – élénkült fel Ben. bár a tekintete komoly maradt. A második és a harmadik betű halványan még látszott. azután említi a Jakab-kori magnum opust. más szóval: az Első Fólió. hogy Shakespeare mutatja a „másikat”. ahogy emlékeztem: az Opheliától kölcsönzött frázisban Roz kitöltötte az üres helyet egy „körüllel”. De miért opusunk? Talán Ophelia is birtokolt egy Fóliót? Ez nem valószínű. A behelyettesítés logikusnak tűnt. vagy legalábbis ezek zömére.. – Ezért aztán ásót ragadott. A tűzhelyhez lépett. Esetleg kapcsolatban állt egy intézménnyel. – Ugyanakkor – léptem tovább – a Folger csak az 1960-as években tette rá a kezét a Bacon-feljegyzésekre. hogy Shakespeare mutatná meg az igazsághoz vezető utat. Lehetséges persze.. Shakespeare egyszerre mutat mindenhová és sehová. hogy sok út vezet az Igazsághoz.. Ben kitöltötte a teát. Prüszkölve fojtottam magamba a nevetést. csak akkor már elutasították. – Hacsak nem találunk egy másik utat az igazsághoz.helyére kellett volna csúsztatnia. amelyet Roz tuszkolt az aranydobozba a bross társaságában. Folgerrel –. legalábbis a legtöbben így gondolják. Shakespeare összegyűjtött művei. Feltartottam a levelet a fény felé. mintha ez lenne a válasz a világ minden kérdésére. írta Ophelia. amit azután újra lerövidített k-ra. Elővettem a könyvtári cédulát. Egyes számú út.

Kezek itt sincsenek. sötét brokáttal. Készen állt a papirossal és pennával. a brit Nemzeti Portré Galéria legnagyobb kincse –. ahol a kopaszodó fejbúbot fényűző ruhadarabokkal egyensúlyozták: hasított skarlát szaténnal és ezüstgombokkal. Megcsóváltam a fejem. ám ezek mind válltól – de legjobb esetben is könyöktől – felfelé ábrázolták modelljüket. hanem magára a személyre. Sem a Chandos-féle portré – az NPG1 jelet viselő olajfestmény. hozzávetőleg kortárs szoboralak a stratfordi síremléken áll. csak a szerény patyolatgallérra és az egyszerű fülkarika csillanására. hogy Ophelia s talán Jem is láthatta. intelligens tekintetet ábrázol. ki milyennek akarja látni. ha csak annyira idős. de vajon mire? Jóval inkább emlékeztetett egy diktálásra váró. mást azonban alig. Valamiért így gondoltam. amire csak emlékeztem. Egyikük sem mutatott semerre.De ha a Fólió mutatja az egyik utat. mintsem az ihletre figyelő géniuszra. Milyen szobrokat ismerek még? Elmosódott. kevésbé hiteles portrék. mint az összegyűjtött művei? Miközben felém nyújtotta a csészét. Ezen kívül nem emlékeztem egyéb vonásra. attól függően. Az egyetlen. Bólintott és belekortyolt a teájába. buzgó írnokra. de persze nem muszáj. amely legfőképpen elővigyázatos. Felidéztem magam előtt valamennyi képet. fekete-fehér kép bontakozott ki a 229 . mint Charlie Brownét. – Mi a helyzet a szobrokkal? – tette föl a kérdést Ben. Elég. – Vagy a második Shakespeare-utalás nem a művekre céloz. meg is válaszolta saját kérdését. Nem lehet a Fólió borítójának metszete: ott nem látszanak a kezek. – Vegyük szó szerint az utalást. – Ugyanabba az irányba kell mutatniuk. hogy a csészéről felszálló gőz meleg fátyolt vonjon az arcom köré. Akadtak más. – Csakhogy nem mutat semerre. az arckifejezés pedig tűnhet joviálisnak vagy akár önelégültnek is. Az arcot közel olyan kereknek ábrázolták. akkor miért mutatna Shakespeare másik irányba. – Legalább van keze – jegyezte meg Ben. Merre mutat Shakespeare? Engedtem. ha a második Shakespeare nem gyűjteményes kiadás. – Muszáj az ábrázolásnak korabelinek lennie? Hátradőltem. ezüsttel és arannyal kivarrt. Épp aznap délután láttam a másolatát a Folger olvasótermével szemközt. Kivéve.

nemigen hagy más választást. – Azt is tudnia kell. Felpattantam és járkálni kezdtem a konyhában fel-alá. Valójában éppen hogy a dátum dönti el a kérdést. – Sokan vannak. – A Westminster-apátság. akkor pedig őrt állítanak. több napos előnyre is szert tehet. Eddig mi sem tudtunk róla. eljuttatom Londonba. és hagyhatja. Nem vagyok benne biztos. hogy egy csapatban játszik a fickóval. – Most ne foglalkozzunk a szerző személyével.. hogy ha most fordul a rendőrséghez. – Az oxfordisták! – nyögtem fel. hogy ők vadásszák le a gyilkost. – Ha úgy gondolja.? Megdermedtem a mondat közepén. Vagy tekercsre. nagy valószínűséggel áldozatként fogják kezelni. szürke háttér. mint hogy magát gyanúsítsák – legjobb esetben is azzal.. hogy akad bárki is. egészen mostanáig csak a darabot kergettük – komorult el a hangja. Ha rátaláltunk a Cardenióra. – A Költők sarkában! – mondta ki Ben. hogy a rendőröknek is eszükbe juthat a Költők sarka. – Athenaide! Miféle elmélet az. – Otthagyta nekünk a levelet. ahogy Shakespeare-t letaszítják a piedesztálról. – Aki máris órákkal előttünk jár. – Mit akar ezzel mondani? – A gyilkos talán nem akarja. Elmondhat nekik mindent. ha senki sem kutatna utána. hogy a Cardenio előkerüljön? – Miért gondolja. Ha így folytatjuk. – Ki ne akarná. hogy Granville felfedezése napvilágra kerüljön. A Heathrow-n egyébként is át kell haladnunk útban Henley felé. Ha viszont tovább menekül előlük. miközben végiggondoltam a lehetőséget. 230 . Vagy nővel. – Mire mutat? – Talán egy könyvre. Megtorpantam. Ben letette a csészéjét.. A gond csak az. amelyik pusztán a dátumokra támaszkodik? Ezt a kérdést tette föl Athenaide a Jakab-korabeli stílusú Alapítók Termében. amit tud. – Nem feltétlenül – vélte Ben. Felém hajolt az asztal felett. Fehér márvány. Egy pillanatig némán meredtünk egymásra az asztal felett. akik nem szeretnék végignézni. Talán azt szeretné.szemem előtt. Tovább folytattam a járkálást..

mert oxfordista. Maxine tudta. Más szóval a nők férfiakat alkalmaznak. és meghalt. miért nem vitte magával? – Talán elijesztette. vagy mind a kettőt. A lábam közt matató erős kezet. Vagy drogot csempész. Roz tudott róla.” Wesley North. leszámítva egyetlen dolgot. már amennyire az ilyen vadállati brutalitás logikus lehet. hogy a nyomok Athenaide házához vezetnek. akit a nyomdászok a darabok szerzőjének állítanak be. Nem azért. – Dr. hogy Sir Francis Bacon bujkált Shakespeare álarca mögött. Sandersonnak ugyanezt az üzenetet. hogy Dr. hanem mert bármivel is foglalkozik. ugyan miért habozna őt megvédeni Sir Francistől? Athenaide személye logikus válasznak tűnt. – A levelet viszont otthagyta – kerestem tovább Ben elméletének gyenge pontját. – Ha az a célja. – Itt és a Widenerben is. erről még Sir Henrynek sem beszéltem. Athenaide gondoskodott róla. ötven mérföldnyire a mexikói határtól. és átadhatta Dr. – Engem is Roz fogadott fel – vont vállat Ben. hogy megállítson engem és mindenki mást is. „A pártfogoltja nem jelent meg. és ő is meghalt. amikor óvott tőle. – Egy férfi támadt rám – mondtam ki borzongva. hogy megvédje szíve választottját a stratfordi William Shakespeare-től. Valamilyen okból eszembe jutottak Matthew szavai. Athenaide embere. Hogyan is lehettem ennyire ostoba? Athenaide logikus válasznak tűnt. nem árulta el nekünk. hogy megállítson. Delia ugyanis azt vallotta. Sanderson találkozni akar velem a Capitolnál. Hármunkat leszámítva senki sem tudott a Cardenio kereséséről. Különösen nem a világnak azon a részén. Sandersonnak igaza volt. Athenaide közölte. A kutatás másodlagosnak tűnő csavarja – miszerint Deliának igaza lehetett – nagyon is lényeges Athenaide számára. hogy megmeneküljek. Ha pedig valaki képes ölni azért.akkor az ő embere – koronájának titkos ékköve. 231 . ám ezzel az erővel meg is szervezhette a találkát. vagy embereket. Amikor pedig Sinclair közel került ahhoz. Lehuppantam a székre. Senki sem fúr kilométeres alagutakat a földbe merő tudományos érdeklődésből. Oxford earlje – kihullik a rostán.

hogy azért ilyen színpadiasak a gyilkosságai. ahhoz előbb meg kell találnia. Közelebb léptem.. – Talán pontosan így van. Ben a kabátzsebébe nyúlt. – Azt állítja. Ha pedig meg akarja semmisíteni. mert szüksége van magára. Meg akart ölni. Mégis él. a közönségnek. mielőtt odaérek. ha megsemmisíti. – Nekem? – Athenaide talán pontosan ezt akarja: hogy kövesse a nyomot és hogy fűtse a bosszúvágy. hogy megtaláljuk. Kezdtem összezavarodni. hogy igyekezett megállítani. Talán csak azért hagyja életben. Darázsderekú nő állt rajta a modellek különös. hogy Athenaide nem örülne. hogy szántszándékkal vallott kudarcot? – Ha meg akar állítani valakit. Tovább róttam a köröket a konyhában. És minden mást is. egy határozott rántás a nyakcsigolyákon. Nem hiszem el. halott lett volna. kérdőjelre em- 232 . Hangtompítós fegyver. Adódik tehát a kérdés. és ennek az a legbiztosabb módja. Ha tényleg meg akarja ölni. Egy kis ezüstkeretet. elegáns stílusában készült.– Vagy inkább maga. Méghozzá egy bizonyos közönségnek. Megvonta a vállát. – Mégsem tette. A fekete-fehér felvétel az Avedon-fotográfiák letisztult. És azután? – Elpusztítja mindkettőjüket. nem is egyszer. – Azt imént mondta. és letett valamit az asztalra. Összehúztam a szemöldököm. mintha a kép bármelyik pillanatban rám ugorhatna. hogy inkább követi magát. de kétszer? – vont ismét vállat. egyszerűbb és biztosabb módszerek is léteznek. Nem akarja. hogy miért? Miért ilyen színpadiasak ezek a gyilkosságok? És maga miért menekülhetett meg. Lehetséges. hogy valaha is nyilvánosságra kerüljön. Egyszerűen csak megtisztítja az utat. – De miért? Éppen maga mondta. egyetlen golyó a fejbe. Kate. mert oda is a szánja őket: a színpadra. és űzi tovább előre. ha Granville felfedezése nyilvánosságra kerülne.. – Hogy megtaláljam a Cardeniót. nem előttünk jár. – Ez nem lehet. de megtartottam a három lépés távolságot. – Vagy az volt a célja. – Az egyik lehetőség. amit Granville talált.

lékeztető testtartásában. – Én vezettem el Athenaide-et Dr. Felpillantottam. Roz holtteste mellett. miközben szaporán kapkodtam a levegőt. mint a gyilkosnak. a végső elhatározásomon mit sem változtat. A kompozíció leglátványosabb elemének mégis Athenaide kalapja számított. Egy kis könyvecskét. gyönyörű és előkelő Athenaide. Korábban is láttam már ezt a kalapot. mit jelent. bárhová is vezet. csak akkor élethű színekben. Ben a vállamra tette mindkét kezét. a Római vakáció és A hátsó ablak időszakából. Bennek igaza van: nem számít.. Egy útlevelet. – Egy pillanatra sem tűnhet el előlem. Szavai nyomán a bűntudat átadta helyét a fojtogató dühnek. ki követ kicsodát. – Az egész az én hibám – mondtam kongóan üres hangon. üldözök-e vagy üldöznek. és gyengéden megrázott. Követned kell. rajta a feketénél is sötétebb rózsákkal. amint a bűntudat meggyőződéssé szilárdult bennem. a borítóján arannyal kirajzolt sassal. Ilyen mélyen csak egyetlen szín képes megfogni a fekete-fehér filmet: a vörös. felismerhetővé tették az ifjú Rosalind Howardot. 1955 körül. És Maxine Tomhoz. Nem a maga hibája. sötétkéket. – Valamit meg kell ígérnie – emelte fel a hangját Ben. – Hol szerezte ezt? – A repülőjén – felelte Ben. A mély skarlátvörös. Előbb kell a célba érnem. legalábbis az arcképemmel. kérdezte saját hangom. Felütöttem. Sandersonhoz.. bár kamaszlányosnak. se pisilni. A fiatal. – A Westminster-apátságba! – közöltem érdes hangon. hallottam a fejemben Roz hangját. Soha. – Ígérje meg. – Rendben. A közelből egy lány nézett fel rá. – Idehallgasson: nem számít. – Miért nem mondta el? – Nem voltam biztos abban. hogy farkasszemet nézzek önmagammal. Eleddig két gyilkossághoz vezetett. csak juttasson el Londonba. Fontosabb a Hamletnél?. Még valamit előhúzott a zsebéből. – Megígérem. Fehér kalap széles karimával. Se imádkozni. Vonásai. A hajam ugyan- 233 . az arcán mély áhítattal. sőt gyerekesnek hatottak. Fontosabb. Valami fontos.

Ben csak nevetett a felvetésen. de megtette. Feltűztem a medált a láncra. éppúgy lehetett fiúé. Az öltözet nem illett rám olyan pontosan. A legutolsó pillanatban rábukkantam a zsebemben Matthew névjegyére. Felém nyújtott egy hosszú nyakláncot. és engednie kell. – Csak győzze majd Angliában lerázni magáról a nőket! – jegyezte meg Ben. hogy levágjam. Egy ideig nem kap új ruhákat. – A brossnak. Hacsak nem akarja saját maga levágni. egy laza zakót. – Gondolja. Elég mocskos ahhoz. az arc. ha poggyász nélkül utaznánk Európába. Mikor végzett. és megmutatta. Nehéz lett volna megállapítani. – Be kell festenie a haját. Egy bő nadrágot. és különben is szüksége van egy-két holmira. úgyhogy vigyázzon rájuk. – Miért éppen fiú? – Ez mocskos ügy. hogy mindenki egy sorozatgyilkosra gyanakodjon. A hajfesték átmeneti színezéknek tűnt. merre találom a fürdőszobát. A repülőtereket máris figyelik. egy hosszú ujjú inget. Az egyiket odatolta hozzám. legalábbis veszettül reménykedtem ebben. Kate. amely visszanézett rám a tükörből. A folyosón két görgős bőrönd várakozott. 234 . William. mint lányé. amint kiléptem a fürdőből. zoknit és egy pár cipőt találtam benne. Azonkívül legalább egyszer minden Shakespeare-hősnőnek be kell öltöznie fiúnak. április 23-án. miközben a zuhany alatt álltam. Ezután Ben rövidre vágta nedves és frissen sötétített hajam. ám ezúttal az ingem alá rejtettem. a fekete szoknyát a magas sarkú cipővel. ez könnyen eldönthette a kérdést. született 1982. felém nyújtott egy kis üveget. hogy beválik? – Netán van jobb ötlete? – Ide azzal a hajfestékkel! Beletúrt a pulton heverő műanyag szatyorba. minden órával egyre kisebb az esélyünk. mint Sir Henry küldeménye. de miután egyetlen megmaradt ruhámat viseltem.akkor rövid volt és sötét. az útlevelet pedig egy fiú nevére állították ki: Johnson. – Gyanús lenne. A tükörben búcsúpillantást vetettem a jól ismert vörösesbarna tincsekre. és áttettem a zakóba.

Éjfélkor útnak indultunk Frankfurt felé.Tíz perccel később a taxink már úton volt a Dulles felé. 235 . ám kivételesen fel is szálltunk a rossz gépre. A nevünkre kiállított repülőjegyek most is készen vártak ránk. Ezúttal is másik városba szóltak.

magyarázta Ben. s azután egy ideig azzal kötöttük le magunkat. hogy összekapcsolják a stratfordi fickót a darabokkal. megvannak a maga hátrányai. – Sosem lehet tudni. Igaza volt mindenben. Amint a gép röppályára állt. – Szinte biztos vagyok benne. Az első osztálynak. hogy nem Shakespeare írta a darabokat? Úgy értem. de Athenaide nem a levegőbe beszél.29 EZÚTTAL A TURISTAOSZTÁLYON utaztunk. – Magyarázza már el nekem – görnyedt Ben átázott lasagnéja fölé –. Bacon kisasszonynak igaza volt. Az ő történeteik elkülönítik a színészt a szerzőtől. 236 . hogy lábat növesztett és elszökött – feleltem jobb híján. és annak az eredménye. egy épeszű ember – tette hozzá. akit a darabok valószínűsítenek. Mindkét oldal kitart amellett. – Nem szívesen mondom ezt. hogy megpróbáltuk kiszabadítani az ételt a műanyag csomagolásból. hogy ez a különbözőség csak érzéki csalódás – a problémát szerintük az okozza. Még a vita nyelvezetét is a vallástól kölcsönözték: ortodox és eretnek nézetek csapnak össze. hogy birtokában van az Igazság. amely mögött egy túlságosan tartózkodó szerző bújt meg. akit ismerünk. ha az ember bele akar olvadni az arctalan tömegbe. hogy két különböző ember használta ugyanazt a nevet: a stratfordi színész kölcsönadta vagy áruba bocsátotta a sajátját. A másik tábor szerint a különbözőség nagyon is valós. nem egyezik azzal a személlyel. hogy az idők során megsemmisültek a vonatkozó bizonyítékok ezért különféle történeteket fabrikálnak. kitapogattam a Chambers-kötetet az ülés hátsó zsebében. Valamivel később betolták az üléssorok közti folyosóra a vacsorát és az italokat. miért hinné bárki is. A történeteiket történelmi és életrajzi tényeknek. Belekortyoltam a borba. – Az elmúlt tíz percben háromszor ellenőrizte – jegyezte meg Ben. A stratfordisták azt mondják. az ellenfeleiket pedig holdkórosoknak. őrülteknek vagy hazugoknak állítják be: hallotta Athenaide-et. A szerző. – Lehet. hogy még ott van.

mit fűzött hozzá ehhez az abszurd portréhoz: Olvasó. aki ismerte a színészt. vagy hogy minden ember halandó. Vagy inkább ironikus. és a rosszullét kúszni kezdett felfelé a torkomban. valamint az Első Fóliónak. Az igazság ezzel szemben az. és kitapogattam az ülés hátsó zsebét. Kinyújtottam a kezem az asztalka alatt. mintha fölötte állna mindennek – szúrta közbe Ben. hogy azt ne mondjam.– Úgy beszél. de a történetben túlságosan szélesek és mélyek a hézagok ahhoz. tekintve ezt a szörnyű metszetet. aki a halandók civódását szemléli. Amikor Jonson 1616-ban közreadta saját összegyűjtött műveit. hogy valaki arra a következtetésre jusson: a szöveg valójában azt tanúsítja. hogy sejtelmünk sincs róla. meglepően szemérmesen hangzik. hogy a víz két rész hidrogénból és egy rész oxigénből áll. Elővettem a papírfedeles fakszimilét. élcelődő Ben Jonson lett volna? Nézze csak meg. ne a képmását tekintsd. biztosan tudnám a választ. legalább harminc neves költő és irodalmár zengte a dicséretét az elöljáró 237 . – A Fólió a stratfordi fickóra utal. – Mint egy isten. – Logikus felvezetés. mint azt. amit Jonson fontosnak tartott elmondani a szerzőről és a képmásáról. – A kapcsolat a stratfordi színész és a darabok között összességében Ben Jonsonnak köszönhető. Sanderson arca jelent meg előttem. hogy egy bírósági tárgyalás során „minden kétséget kizáróan” neki lehetne tulajdonítani a darabokat. A kérdés tehát az. hogy Jonson mennyire volt „őszinte Ben” Jonson. ki írta a darabokat. Erőt vettem magamon. Dr. Másrészről mindaz. de nem kell hozzá sok. – A bizonyítékok túlnyomó része a stratfordi színészre utal. – Igaz. titokban jelent meg. hogy a kép nem Shakespeare-t ábrázolja. hanem a könyvét. és felnyitottam a tojásfejű portrénál. amelyet vélhetően Jonson szerkesztett. Legalábbis nem tudjuk olyan bizonyossággal. – Ha isten lennék. és feltehetően ironikus. Ráadásul a Fólió gyanúsan nagy csendben.

– Bacon a Baconért – tűnődött el Ben. ha egyáltalán be lehet sorolni őket. Rövidre nyírt hajam alatt még most is furcsán könnyűnek éreztem a fejem. akkor kicsoda? Tehetetlenül tártam szét a karom. Az ő szemükben az álca szükséges óvintézkedés. Megdörgöltem a tarkómat. hogy titokban tartsa a kilétét? Nyilván egy nemesember. Az „eretnekek” számos érvet felsorakoztatnak amellett. Jonsonnak tudnia kellett. mint ahogy azt a tudósok zöme hajlandó elismerni –. ám eközben soha senki nem javasolt olyan jelöltet. nem? Elmosolyodtam. ki bajlódott volna azzal. de azt a tényt nem. ráadásul egy rendkívül pletykás korban. vagy éppenséggel azt állítják. Esetleg egy nő. ha erre gondol. Shakespeare esetében Jonson volt az egyetlen. – Ez megmagyarázza Jonson skizofrén megjegyzéseit Shakespeare-ről – vélte Ben. motivációja és lehetősége arra. szinte bármilyen rangbéli. hogy a szerző életében és azt követően még sokáig senki sem vitatta Shakespeare szerzőségét. hogy nem így történt. – Nem voltak rokonok.szonettekben. hogy megírja a darabokat. Delia az őrületbe kergette magát. de én a saját halhatatlan lelkemre is megesküdnék. hogy igaz: valaki más írta a darabokat. akinek a nevén foltot ejtett volna a színház. Először is. miközben bizonyítani próbálta. hogy a szerző – általában Bacon – a királynő fia volt. tehát tudták a Királyi Színtársulat tagjai is. hogy Sir Francis írta Shakespeare darabjait. És akkor még nem beszéltünk azokról. akik mindenféle kódolt üzeneteket vélnek kiolvasni a darabokból – rendszerint szabadkőműves. rózsakeresztes vagy jezsuita filozófiát –. akinek egyszerre lettek volna eszközei. De hogy az ördögben lehetett ekkora horderejű dolgot titokban tartani? Tegyük fel. Sok embert kellett elhallgattatni. – Elég gyanús választás. A többiek – összesen csupán hárman – negyedosztályú tollnokok voltak. hogy a stratfordi fickó miért nem írhatta a darabokat – méghozzá sokkal meggyőzőbben. – Delia mindenesetre Bacont választotta. hogy nem a stratfordi színész. – Vagyis ha nem Shakespeare a szerző. Jakab király idején a korona legragyogóbb 238 . Sir Francis csodálatos elme volt. – Ez a fogós kérdés. Még ha mi nem is tudjuk. ki az. aki számított. – Talán megmagyarázza.

a filozófia és az enciklopédikus tudás szintjén egyaránt –. Tudjuk róla azt is. El kell ismerni. Az egyik elképesztően művelt – a politika. mintha amellett érvelnénk. a másik a történetmesélés kalandora. – „Loneynak” ejtik ugyan..jogásza. Twain elolvasta a könyvét. a Hamlet sok szempontból az ő élettörténete is lehetne. Amint arra Athenaide is rámutatott. ám ez nem sokat segít az oxfordistákon. Deliának sikerült áttérítenie Mark Twaint is. Ben felhorkant a nevetéstől. hogy sok érv szól Oxford mellett. sajna. és kényelmesen elhelyezkedtem. Máig Anglia egyik legnagyobb prózaszerzője a művei azonban nyomokban sem emlékeztetnek Shakespeare-re. hogy önéletrajznak kiáltsuk ki. Ha lesz ideje. Ez önmagában még kevés ahhoz. hogy ugyanaz a személy áll William F. hogy erre maga mutatott rá a disszertációjában. hogy írt színdarabokat. Olyan.. Remekül szórakoztam. Élete vége felé írt is egy mulatságos ál-életrajzot a stratfordi fickóról. Miután a légi kísérő összegyűjtötte a tálcáinkat. kinyújtóztam. Annyi biztos. bár ezek kivétel nélkül elvesztek. Pedig Looney könyve többek között még Freudot is meggyőzte. – Mi a helyzet Oxforddal? Athenaide jelöltjével? – Jelenleg ő az alternatívok nagy kedvence. Megfelelő neveltetésben részesült. – Athenaide arra mutatott rá. nézzen utána az interneten. és némelyik Shakespeare rendhagyó rímképletében íródott. aki az elbeszélő dráma minden fontosabb műfajában kipróbálta magát. Néhány költeménye viszont fennmaradt – meglepően jók. Nem is tudom. hogy az earl rendelkezett a szükséges műveltséggel és tapasztalattal. – Igaz. Csak a történeti hűség kedvéért – tette hozzá Ben önelégült vigyorral. A legérdekesebb 239 . hogy a Hamlet visszatükrözi Oxford életének eseményeit. írni is szeretett. Looneynak hívták. Shakespeare halott? címmel. Az első komolyabb támogatóját. mintha. – A Huckleberry Finn és a Tom Sawyer Mark Twainjét? – élénkült fel Ben. – Arra mutattam rá. – Miközben lapátkerekes gőzhajókat vezetett a Mississippin. Buckley és Steven Spielberg művei mögött.

Szinte nevemre vall. ráadásul kedveli a fogós szójátékokat is. a never és a truth szavakkal. és újabb ezerrel több lesz. hogy a háromezer alkalomból nem csupán egyszer vagy kétszer fog ilyenekre bukkanni? – Egyre pompásabb. – Nézzük innen. hogyan kell értenünk. – A kontextus a lényeg – magyaráztam. Utánanéztem. máris háromezer környékén járunk. hogy a drámákban találni utalásokat Vere-re. Az örök szerző az örök olvasóhoz. és máris megkaptuk az „Edword Ver”-t. Minden szó szinte nevemre vall. Változtassuk át az y-t d-re. áll a Szonettekben. Ha néhány betűt arrébb tolunk.mégis az. Ha megnézzük még a true és a truth előfordulásait. ez lesz belőle: „An Ever Writer to an Ever Reader”. Vagy „Ver”-re. – Agyafúrt. „Every word doth almost tell my name”. nem gondolja. Az utolsó négy sorról. Adjuk hozzá ehhez a nevert. A kedvencem a Troilus és Cressida egyik előszavának a címe: „A Never Writer to a Never Reader”. ha nem maga a szöveg utalna rá. Sosemvolt szerző a sosemvolt olvasóhoz. – Mint a Vero nihil verius-ban? – Igen.. Szójátékok az ever.” – Pompás. Ennyire gyakori előfordulás esetén nem meglepő. Megráztam a fejem. Az „Eyword Vere” pedig szinte „Edward Vere”. ezt egyenesen imádni fogja. – Ez nem csalás? – Az lenne. hogy néhányhoz titkos jelentést lehet társítani. Ver Writer to an E. – Persze. Vegyük ki a „ver”-t az Everyből. Van fogalma arról.. így az Every wordből „Eyword Ver” lesz. ahogy az earl gyakran használta. Ha a titkos jelentésekre vadászik. de csak ha nem vesz tudomást egy másik szonett fináléjáról. – Csak ugrat. Az every ismét csak ötszázszor jelenik meg. csak angolul. – Ha ennyire tetszik. Ver Reader. – Vagyis? – Hisz Willy a nevem. hányszor használta Shakespeare az ever szót? Körülbelül hatszáz alkalommal. Vagy másként: „An E. 240 . és tegyük át a kifejezés végére.

amely a Love Me Do-tól a pszichedelikus Come Together-ig terjed. ezért egyetlen képzeletbeli fától nem látják az erdőt. – Miért nem? Amint az utastér világítása elhalványult. valaki egyetlen kézmozdulattal visszautaljon a rózsaszín ötvenes évekbe azon az alapon. Lehetett lángelme. hogy az alternatívok a saját előítéleteik szerint vizsgálják a reneszánsz kort. – Minden érv közös eredője a hit. Hamletet és Leart. Buddy Holly. kettő vagy öt esztendő ide vagy oda. – Mire hivatkoznak? – Jobbára a szonettekre. a Doors és a The Who munkásságát? Ha bármilyen keveset is tud az ötvenes és a hatvanas évek közti különbségről? Gondolja. a Stones. sem kedves. Előhúztam a brosst az ingem mögül. ám ez lobbanékonysággal s persze könyörtelenséggel párosult. a dátumok igenis fontosak. Nem mintha az Oxford-elméletet szkepszissel kezelők híján lennének az érzelmi meggyőződésnek. a Cream. Ám az elmélet legnagyobb hátulütője Oxford halála. amit akar. hogy nemcsak a dátumok számítanak? Különösen akkor. hogy a tudatlanság áldás? Elnevettem magam. előre megadott válaszokat keresek. hogy ha valaki négyszáz év múlva végighallgatja az összes fennmaradt rockzenei felvételt. Be kell vallanom. – Azt akarom mondani.– Erre mit mondanak az oxfordisták? – Hogy a „Willy” Oxford egyik beceneve volt. magamra húztam a takarót. Athenaide mondhat. Egy-egy darabnál még előfordulhat. fogd meg jól. – Nesze semmi. hogy egy ilyen repertoárt. – El tudja képzelni. és megpörgettem a láncon. mit számít? De hogy Shakespeare egész életműve egy teljes évtizedet csússzon? Nem létezik. sem szavahihető. hogy aki megálmodta Júliát. Nem mintha Picassót vagy Beethovent kenyérre lehetett volna kenni. 241 . de én azért szeretnék hinni abban. ha mellette ismeri Elvis Presley. hogy tévedünk – egy. hogy elhelyezheti a Beatlest az ötvenes évekbe? – Azt akarja mondani. nekem a legnagyobb gondot Oxford személyisége okozza: nem volt sem tiszteletreméltó. Fats Domino. rendelkezett a szívbéli nagyság adományával. a Beatles elhelyezésével egy évtizedet tévedne? Elképzelhető maga szerint.

Elmosolyodtam. Az ujjai lassan rákulcsolódtak a brossra.. Ha léteznek ilyenek. Ben továbbra is ott hajlongott előttem. amelyen a bross függött. A szeme kigyúlt a meglepetéstől. mi történik velem. Rejtélynek lenyűgöző. A szemem elkerekedett a rémülettől. Mielőtt észbe kaphattam volna. S még ha nem is béklyóztam hozzá magam. elpattant. hogy ilyen keveset tudunk Shakespeare-ről. – Én nem. az arcán értetlen zavarral. – Próbálja nem elfelejteni – mosolyodott el. Amint rádöbbentem. Huncut pillantással mért végig. – És ha mégis kiderül valami? Gondolja. nehogy kiderüljön róla valami. Dickens véleményét. miközben Ben arca megsimította az enyémet. Nem mutatkozott más egérút. mert egy-két – vagy akár kétezer – tény megfoszt a rejtélyességétől egy olyan elmét.” Azt hiszem. hogy bármit is el kellene titkolni. hogy Dickensnek forognia kell a sírjában amiatt. – Dickens egyszer valami ilyesmit írt az egyik barátjának: „Nagy megnyugvás a számomra. Erről teljesen megfeledkeztem. Még a mosdóba se mehettem ki. ha egy fiú megcsókolja az embert. és a melldísz a földre hullt. Mindketten egyszerre hajoltunk le érte. kigyulladt a lámpa: be kellett kötnünk az övünket.. ahogyan a forróság elönti a mellkasom és az arcom. mint 242 . – Érdekes érzés. Érdekes érzés? A helyzetemet tovább rontotta az ígéretem. azután ő is felült. főként akkor nem. Csakhogy a tény még nem igazság. amely képes volt megalkotni a Romeo és Júliát. ha a képzeletünkről és a szívünkről van szó. felé fordultam és megcsókoltam. azután viszonozta a csókot. nem hiszek abban. osztom Mr. miközben felém nyújtotta a brosst. és én mindennap azért imádkozom.– Miben hisz maga? – tette fel a kérdést Bent. hogy valaha is megtudjuk az igazságot? A bross hipnotikus táncot járt a kezemben. Ez volt az első alkalom. A lánc. ki kell derülniük. – Tények egész tömkelege láthat napvilágot. a Hamletet és a Leart. Nem hinném. hirtelen mozdulattal felültem. – Sajnálom. Némán felnyögtem. miszerint egy pillanatra sem veszít szem elől. Éreztem.

– Jó éjt. gondoltam ingerülten. Ahogy magával ragadott az álom. Ophelia szavai. Hosszú ideig ültem éberen az elsötétített utastérben. és azonnal mély álomba zuhant. professzor – mormolta. a sötétben csak a szeme csillogását láttam. Miután vigyázva feltűztem a brosst a zakóm belsejébe. Valamivel később Ben nyújtózkodni és fészkelődni kezdett. éreztem bőrömön a melegét.hogy bemászok a fejünk felett húzódó poggyásztartóba és addig gömbölyödök. lába hozzásimult az enyémhez. Roz hangját hallottam: Sok út vezet az Igazsághoz. 243 . míg bele nem férek egy dobozba. Ben hátradőlt. hallgattam a szuszogását. amennyire lehetett. Nem Rozé. hátradöntöttem az ülésemet.

Utat törtünk a zsúfolt repülőtéren egy kis kávézó gránitlapos asztalkáihoz. aki le tudja pötyögni a Mary kisbárányát – engedtem meg –. – És most? Gyalogolunk? – Eszünk. – A „Két kávét kérnék almás rétessel” szerintem közelebb áll a Mary kisbárányához. – Az anyám egyszerre mindjárt négyet. – Van. mint Mahlerhez. Odaadtam neki. többékevésbé otthon vagyok – egyszerre mindenhol és sehol.30 FRANKFURTBAN ÁTVÉSZELTÜK az útlevél-ellenőrzést és visszakaptuk a poggyászainkat. de egy Beethoven. hogy ez két különböző nyelv. hogy a maga kifejezésével éljek. hogy a gyerekeinek lendületesen kell a céljaik felé törniük. akárcsak a földgolyón. vagyis egy pillanatra sem ülhetnek a babérjaikon.vagy Mahler-szimfóniát senki sem sajátít el első hallásra. Beletelt kis időbe. egy bankárcsaládból. Mások egyszeri hallás után képesek lejátszani egy zongoradarabot. amint átjutottunk a vámon. a szüleim több nyelvet beszélnek – kezdett bele. a jogi vagy az orvosi pályát leszámítva. A többi már könnyen jött. A nyelvben. Félrekaptam a tekintetem. Pironkodva jutott eszembe. – Adja ide az útlevelét – szólalt meg Ben. Tudja. Hátradőlt és elmosolyodott. – És az egyetlen tiszteletreméltó kiút a katonaságból? 244 . amíg rájöttem. – Először is. az egyetlen tiszteletreméltó kiút a katonaság. ahol folyékony németséggel kávét és süteményt rendelt. a pénzügyi. – Mi történt? – A nyelvre vagy a földgolyóra kíváncsi? – Mindkettőre. Ez egy ilyen világszemlélet – vont vállat. Hitt abban. – Hány nyelven beszél? – tudakoltam alig leplezett irigykedéssel. – Az angollal és a spanyollal kezdtem. Vállat vont. hogy nemrég megcsókoltam.

Kiitta a kávéja maradékát. – William Turner. végül egy szikh turbánt viselő mosolygós férfi beeresztett Angliába. Úgy festett. A bélyegzők is különböztek. Miután az autó útnak indult. amely Rozzal végzett. Először is. de ő megállított. A kép ugyanaz maradt. hogy egy gombnyomással üvegfalat emeljen a sofőr és az utastér közé. Ha a Washington-London vonalakat figyelték is. aki előrehajolt. ahová készül. a nyár folyamán Turner bebarangolta egész Európát. miután becsusszantam mellé az ülésre. – A maga helyében vetnék rá egy pillantást. ezzel kihúzza odáig. Egy másik útlevelet tartottam a kezemben. William Johnsonról William Turnerre. azután elővette az útlevelem a mellényzsebéből és visszaadta. Senki egy pillantást se vetett ránk. Mr. – Ön pedig bizonyára a hasznos segítőtárs – köszöntötte Sir Henry Bent. – Maga aztán jóvágású fiú. – Hány ilyen van még az ingujjában? – Reméljük. Ezután fordult csak hozzám. amíg áthaladtunk a vámellenőrzésen.– Ha létezik ilyen. én nem találtam meg. bemutattam egymásnak Bent és Sir Henryt. A német bélyegző arról árulkodott. a Frankfurt-London útvonalakat nem – William Turnert legalábbis nem keresték. mindjárt sokkal több volt belőlük. hogy már egy hete itt tartózkodik. Turner? – A Westminster-apátságba – csusszant be mellém Ben. – Kate nyilván kiaknázta minden hasznos képességét. ha figyelnék a Washington-London vonalakat – jegyezte meg. a név azonban megváltozott. Odakint Sir Henry Bentley-je várt minket. – Lenyomoztam a mérget. 245 . Délután három körül landoltunk a Heathrow-n. hová lesz a fuvar. Kate. A vezetőülésen helyet foglaló Barnes bólintott. – A romlottságom ékes bizonyítéka. – Nos. ahol Ben elveszett a „UK és EU állampolgárok” feliratú sorban. – Arra az esetre. – Szent Isten! – hördült fel Sir Henry. Ben addigra visszaszerezte a csomagjainkat. Eltettem volna. Miután sokáig mozdulatlanul toporogtam az „Egyéb országok” sorban. – William – igazítottam ki.

Könnyen beszerezhető és felhasználható.. – A gyilkos nemcsak Rozzal végzett. ezért ennek az elemnek a jelenléte egy holttest esetében természetes. Túl sok – ugyancsak. – Ezt szorongatta a kezében – nyújtottam át neki Ophelia Mrs. „S fülhézagomba önté e nedű bélpoklos csöppjeit. – Bacon kisasszonynak igaza volt? – nézett fel hitetlenkedve. mint a csalmatok az idősebb Hamlet esetében. mint a kéneső. – Nem nekem sikerült – felelte Sir Henry –. Fortyogott bennem az indulat. az ép vért” – szavalta elmélyített hangon. Sanderson elvesztéséig. amikorra a szerepüket kiosztották rájuk. – Caesar. Vagyis a kálium befecskendezése a nyaki verőérbe ugyanolyan hatással járt. és figyeltem. megoltja.. mint közönséges káliumoldat a nyakba fecskendezve. Volt benne rendszer. Folgernek címzett levelét. A halál beálltát követően a testünk minden sejtje káliumot bocsát ki. legalább olyan találékony. Kétlem. nem csupán szimptómája a halálnak. – Kálium. – mormolta Sir Henry maga elé. de előidézője is. A kálium ugyanakkor. Maxine és Dr. mint amilyen komor. egészen Dr. amint az egyre erősödő viszolygás mély barázdákat szánt az arcába. Az egészséges szív pengeélen táncol: túl kevés kálium – megáll a szív. gyorsan öl... szívesen meghallgatnám.Megdermedtem. mint kiderült. Aki. Miközben London sűrűsödni kezdett körülöttünk. hogy küzdött volna a sorsa ellen. Csakis akkor történhetett így. halálról halálra felidéztem az eseményeket. mit tudott meg eddig. – Ennyit én is tudok – bólintott Sir Henry. összerántja hirtelen a híg. mint kiderült. Ennyit az „átkos csalmatok levéről”. ha már meghaltak. melyek hatása a vérnek oly halálos ellene. hogy akár spanyolcsizmával is kicsikartuk volna belőle ezt az információt. – Igaza 246 . Sanderson szintén meghalt – gyorsan és anélkül. de legalábbis haldokoltak. levélről levélre. Semmi egyéb. mint ahogy az egy vízbe fojtott asszonytól vagy egy nyilvános helyen agyondöfött férfitól várható lenne. Elmondom. – Önnek mégis hogy sikerült? – tette fel a kérdést Ben. hanem a mi búsképű felügyelőnknek. mit tudtam meg. a munkatársai azonban emberszabásúbbnak tűnnek. – Sajnálom. Ha nem túl nagy teher. és gyakorlatilag kimutathatatlan. hogy gyorsan átfut.

hogy komolyan veszi ezt az egészet? – Hárman meghaltak. mint amit Roz küldött. engem pedig kétszer is megtámadtak. – Csak nem akarja azt mondani. – Természetesen igaza van. – Igen. – A levéllel együtt ezt küldte el Mrs. épp ahogy gondoltam – szólalt meg egy idő után. amelyeket az ékszer hátoldalán az aranyba bélyegeztek. – Fémjelek. – Épp olyan. jóval az ön születése előtt. – Láthatnám a másikat. Sir Henry a homlokát ráncolta. 247 . Angliában minden ilyen súlyú aranyékszerbe bele kell ütni őket. és szembefordult velem. Nézze csak! A parányi vonásokra mutatott. Sanderson kezében talált? Bólintottam. Vonakodva gomboltam ki a zakómat és húztam elő a melldíszt. Sanderson a halála pillanatában szorongatott a kezében. – Vagy maga keverte össze őket. Ezek egyike – a három búzakéve – a chesteri fémjelző hivatal bájos kis jelzése. azután a homlokára tolta a szemüvegét és a fény felé tartotta az ékszert. Folgernek – mondtam. majd megfordította a brosst. igaz? Bólintottam. Leeresztette a brosst. hogy innen vette a jakobiánus magnum opus fordulatot. ami nem volt az övé. vagy Roz vett el valamit. és odaadtam a brosst. Sir Henry azonnal visszavonulót fújt. – Ez az eredeti. hogy ezáltal is a levél felé tereljen. – Semmiben sem volt igaza – horkant fel Sir Henry megvetően. amit Dr. Miután visszaadta az eredetit. Sir Henry hasonló gonddal tanulmányozni kezdte a másolatot is. Sir Henry közelebbről is megvizsgálta. amikor először kicsomagolta. – Ez az. Tudjuk. amelyet Roztól kapott? Az ékszer átmelegedett a testemtől. hogy látta – legalábbis nagyon úgy tűnik. csakhogy az a hivatal rég bezárt – úgy vélem. ez a darab valószínűleg Viktória korabeli. Bocsásson meg.volt mindenben? – Ophelia úgy vélte. Roz talán a Folger ajándékboltjában vette a másolatot. amelyet Dr. Véresen komolyan veszem ezt az egészet. Ahogy akkor is mondtam.

– Mit tartok a kezemben? – A kertjét – mutatott a bal kezemre. amelyek háttere oly feketén sötétlett.mindent visszajuttattam az őt megillető helyre. Lenéztem a Roz brossát ékesítő virágokra. Jakobiánus magnum opusunk 1623 k. – Hát ezért a Westminster? Bólintottam. csak mintha kihunyt volna belőle a kamaszos rajongás és lelkesedés. a tolvajlás nem a neves professzorok ismérve. ez való a gondolat- 248 . Rozé a bal kezemben. – De hisz a kezében tartja – ráncolta a homlokát Sir Henry. Jemhez intézett levelében. – Ophelia. Eredeti – mondta ajakbiggyesztve. – Tudom. – Figyelemreméltó találékonyság. Itt meg háromszín ibolya. ha Opheliának kereszteli a lányát.. Azon tűnődtünk. igaz? Vessünk csak még egy pillantást a legutolsó levélre! Összedugtuk a fejünket a hátsó ülésen.. mint maga az éjfél. mint Ophelia korábbi. noha sok helyütt falakba ütköztem.. hogy egy elmeorvos a sorsot kísérti. a fehér. Sandersoné a jobban. s ha igen. sárga és skarlát szirmokra. Stratford közelében nőtt fel? Az apja vezette azt a tébolydát. A hangvétel alapvetően ugyanaz volt. Semmilyen jelzés nincs rajta. mind ember ellen. hogy Henley-in-Ardenben.. – Ha annyira találékonyak lennénk. ámulattól sugárzó arccal. – A másik viszont modern bizsu.Visszaadta a brosst. Arra gondol. Mi történhetett? . megvan-e még.. azt a kertemben temettem el. – De miért vette volna el? – Bármennyire öntörvényű is volt. ami kevés megmaradt. így aligha angol és aligha arany. Vétkeztünk mind Isten. – Nem későbbi utánzat vagy neo-viktoriánus ékszer. – suttogta maga elé. – Á! – élénkült fel Sir Henry. Mindamellett sok út vezet az Igazsághoz. ahol Delia Bacont tartották bezárva. Dr.. Említettem már. hogy a henley-i kertről beszélt-e. A két brossra meredtem. már rég felástuk volna Ophelia kertjét. Itt egy rozmarinszál az emlékezetre. Shakespeare mutatja a másikat. az egyik.

Odabent egy fiatal férfi miniatűr portréja rejtőzött. A háttérben a lángok lobogni és sziszegni látszottak. Egy pillanatra szünetet tartott. amely a nyaka köré kerített aranylánchoz kapcsolódott. Sir Henry gyönyörű hangja betöltötte a kocsit. hogy előhalásszon egy kis zsebkést. Sir Henry gyengéden lefejtette róla az ujjaimat. hogy hallgatósága tudja-e követni. Egyik kezével kis függőt csippentett fel. mígnem a bross egész hátlapja felpattant. Óvatos mozdulatokkal kutatni kezdett az illesztés után. A festő hétköznapi pózban örökítette meg modelljét. Sir Henry a sötét. és most azon tűnődne. – Hilliard! – mormolta Sir Henry áhítatos hangon. hogy rád árnya hull: örök dalokban nőssz időkön át. De a te örök nyarad nem fakúl s nem veszíti szépséged birtokát. szemöldökét kissé felvonta. mintha épp az imént mondott volna valami tréfát. Szőke haját röviden hordta. Nicholas Hilliard ugyanaz a reneszánsz kori angol portréfestészetben. Ánizs meg galambvirág. bajszát és kecskeszakállát takarosan nyírta. ruta. mielőtt zengve. melyet azután szétnyitott.ra. Hirtelen forrónak éreztem a brosst. mint Shakespeare a reneszánsz kori angol drámairodalomban. – Ki ez? – sikerült kinyögnöm. aki még széles gallérú selyemingét sem kötötte meg. A sor Shakespeare egyik leghíresebb szonettjéből származik. majd a másik kezével benyúlt a zsebébe. csipkeszerűen finom betűkre mutatott a lángok bal oldalán: De a te örök nyarad nem fakúl. – Ugye ismerős? – kérdezte. Bólintottam. szinte énekelve idézte fel 249 . Tekintete értelemről és érzékenységről árulkodott. amely így kezdődik: Mondjam: társad. s néhány hervadt ibolya. Ne mondja Halál. fülében rubin csillant. Ophelia virágai. Az ékszer belsejében egy pillanatra lángok lobbantak. felemelte. másod-e a nyári nap? Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde. százszorszép.

Bármit is tartott eredetileg a modell. Az anglikán egyház az egyszerű keresztet használta. amint elemésztik őt a szeretet aranytüzei. aki hajlamos volt kettős játékot űzni vele. Ad Maiorem Dei Gloriam.. – Legalábbis az egyik szerelme – pontosított Ben.. Azután egy másik szonettből idézett: Villik rajzanak körül. szeszélyek. Sir Henry feddő pillantást vetett rá. – Shakespeare beszél így a szeretőjéről. Vakbuzgó protestánsként Hilliard abból élt. Az ifjút. egy feszületté alakították át. – Vagyis ez itt Shakespeare? – tudakolta Ben. – De miféle szereteté? – mutattam a jobb oldalt sorakozó betűkre. William. – Ez itt nem Shakespeare. kétségkívül maga festette föl a testi vágyakozás emésztő lángjait. Összerezzen250 . Ami az Erzsébet. – Úgy vélem. itt nem állhat meg – szólalt meg egy hang. Vajon a valóságos vértanúságé volt-e.a két utolsó sort: Míg él ember szeme s lélegzete. Isten nagyobb dicsőségére. akit a költő a nő karjaiba taszított. Közelebb hajoltam. hanem Shakespeare szerelme. A katolicizmusé. mindaddig él versem. vagy csupán az ifjú reményeit fejezte ki? – Attól tartok. Sir Henry megrázta a fejét. mintha valami távoli melódiát hallgatna. de nem Shakespeare. Az ifjú kezében tartott függő a miniatűr festmény legkidolgozatlanabb részének tűnt. kéj. amelyeket valamikor később néhány durva ecsetvonással egy egészen másfajta szenvedély jelképévé alakítottak: a vértanúság tüzévé. villik. Felvetette a fejét. s élsz benne te. hogy az udvar kegyét kereste. Shakespeare szonettjeinek szőke ifját látjuk magunk előtt. szintén Willnek hívták – sóhajtott Sir Henry. a szenvedő Krisztust megörökítő feszület Róma jelképe maradt. állt ott. vágy.és Jakab-kori Angliában tilalom alá esett. – Nem. mintha a későbbiek során módosították volna. száz lidérc. ezer álom.

majd elhallgatott. azután zümmögve leereszkedett az ablak. Örülök. Sir Henry azonban kitért jobbra. Körötte a falon más költők mellszobrai lebegtek ünnepélyes arcú kerubok gyanánt. – Itt nem állhat meg – kezdte újra a férfi. Sietnem kellett. Odabent vizenyős. Középkorú. Az autó lassított. Előrébb merészkedtem.. hogy ön az. fehér márványszobra ült udvart. A tér újra kitárult előttünk. A távolban magányos fiúszoprán földöntúli hangja kígyózott a boltozat felé. hogy körülfonják a fiú hangját. és egyesüljenek vele a légiesen könnyed Erzsébet-kori polifóniában. – Amilyen gyorsan csak lehet. miközben a nagy nyugati homlokzat felé siettünk. hogy elolvassam a tekercsbe faragott szöveget.. vagy talán Thomas Tallis. – Attól tartok. hogy tartsam vele a lépést. a neoklasszicista timpanon alatt Shakespeare életnagyságú. egy öles oszlop mögé. William Byrd. mielőtt kiszálltunk az autóból. Sir Henry pedig megtorpant és előremutatott. A templomszolga félreterelte a bámészkodó turistákat. – Csöndesek leszünk. hogy újra láthatom. Sir Henry végigsurrant az üres oldalhajón a meleg aranyfényben fürdő kórus irányába. 251 . amíg megismerteti ifjú barátait az esti imádság szépségével. – Csak megyünk és jövünk – rendelkezett Ben. kőcsipkés boltívek mögött egy pillanatra elém tűnt az énekkar és a gyülekezet.tem. A férfikórus mélyebb tónusai is csatlakoztak hozzá. Bennel követtük. A férfi a templomszolgák vörös köntösét viselte. Lelkem dícsőíté az Urat. Közönyös pózba dermedve támaszkodott műveire. Habár a szabályok szigorúan tiltották. Mögötte az apátság kőcsipkéi töltötték ki a hátteret. A Költők sarkába. A magas. szürkészöld fény ragyogta körül a festett nyugati üvegablak prófétáinak harsányan színes alakjait. – Ó. Sir Henry engedélyt kapott rá. A déli kereszthajóba jutottunk. hogy a Bentley-vel közvetlenül az apátság kapuja előtt parkoljon. Sir Henry! Nem tudtam. és ijedten összecsaptam a brosst. míg teste elé emelt baljával egy tekercsre mutatott. az istentisztelet már megkezdődött – jelezte. uram. A kabátom zsebébe rejtettem a brosst. ősz hajú és vastag szemüveget viselő férfi arca bukkant fel benne. mint a templom egere – ígérte Sir Henry. majd előreindult a félhomályos oldalfolyosón. a Bárd azonban nem látszott tudomást venni róluk. Egyenesen előttünk.

Uram. A kezét összefonta a háta mögött.. – Kérlek. – Máshol temették el. Bár. hogy zordan végigmérjen bennünket –. büszke várak. – Nem mindig tesz így. hogy ez jelent valamit? Az égnek emeltem a tekintetem. Stratfordból jött. A felhősipkás tornyok. Ahogy Jonson írta: „Síremlék sír nélkül.. s vele minden lakósa. mint említettem. Sir Henry nem engedte. Az ünnepélyes énekhangok körülöleltek. míg Sir Henry halkan felnyögött. úgy meredt áhítattal Shakespeare-re. – Gondolják. nyomot. akár egy teáskannáé. együtt emelkedtek és süllyedtek alá. – Nem tud. amelyekkel a mágus nosztalgikus búcsút vesz mesterségétől. s e nagy golyó maga. szent templomok.. romot se hágy. – Maguk viszont itt vannak – engedte le a tekintetét. – Azt akarja mondani. – Halott.” Ha 252 . az a szomorú helyzet.. uram – védekezett a templomszolga. hogy a nyavalyás mozogni szokott? – kérdezte Sir Henry. némiképp fölöslegesen. – Ha megbocsátanak. A feje tetején néhány megmaradt hajfürt meredezett dacosan. Egy újabb vörös köntösbe bújt templomszolgát láttam magam előtt. noha jog szerint nem lehetnének itt. Habár jog szerint – mégiscsak nemzeti kincs – itt lenne a helye. hogy a férfi visszatereljen minket a gyülekezethez. a homlokába jókora M betűt véstek a ráncok. Az istentisztelet a kórusban zajlik – tette hozzá. – A templomok szóra mutat – jegyezte meg Ben.Prospero szavai voltak A viharból. szertefoszlik. Se templomost. ne több templomot. s mint e ködpompa tűnt anyagtalan. nem itt nyugszik. fülei úgy álltak el. – Nincs itthon a szerencsétlen pára – hallatszott mögöttünk egy gyászos hang. – Miért mutat Shakespeare a templomokra? – Most oda mutat? – vonta össze a szemöldökét a templomszolga. mire mindhárman megpördültünk. oda is tért meg.

már itt tartunk. a Középső-templom. és ünnepélyesen szavalni kezdett: – A nagybecsű és áldatlan hittestvéreknek. a Belső-templom. a férfi azonban nem zavartatta magát.. márványból van. Will. hogy nem mozog. – az ujján számolta össze a látnivalókat. – Ott van még a Tempie Bar. – Ó.. – Miféle másik szobor? A homlokát ráncolta. Ezzel megzavarta a templomszolgát az összpontosításban. miért hagytál el bennünket? – A szobor! – emlékeztette Sir Henry csikorgó fogakkal. Az a másik szobor talán igen. Pembroke 253 . hogy ezt teszi. – Miért mondtam volna ilyen sületlenséget? – Nem számít – csattant fel Sir Henry.. – Az egyetlen ezen kívül. bár azt áttették a Paternoster Row-ra. de nem ez. Azután a szabadkőműves templomok. Williamnek. A férfi a homlokát ráncolta. A templomszolga megköszörülte a torkát. – Semmi szín alatt – felelte Sir Henry. Mikoron Shakespeare meghalt. ha éppen nem a templomokra! – Higgye el.. földnek anyaméhe! – Mozogni szokott? – vágott közbe Sir Henry. Félbeszakítottam. Az áldatlanok házában. siratta a világ: Ó. ott a Tempie Church. – Csak azt árulja el. – Arra is rátérek – élénkült fel a templomszolga. Netán meghallgatnának egy-két sort? – Feltétlenül – bólintott Ben rezzenéstelen arccal. uram? – A szobor. magam is kacérkodom a költészettel. Ha ennyire érdeklik a templomok. – Mi mozog. – Mint említettem. Miért kellene mozognia? – Maga mondta. – Hol? – Sir Henry közel állt az agyvérzéshez. márványsír! Ó. mire mutat még a mi Shakespeare barátunk.

A gyülekezetből többen méltatlankodva fordultak felénk. – Van viszont egy másolatom a költeményemről.. és a többi. Montgomery earljének. Magam sosem láttam – mondta. és egyenesen az autó felé vettük az irányt. köröttünk örvénylett és kavargott. Kis híján táncra perdült az értetlen templomszolgával. hogy ha már Shakespeare nincs itthon. Valamiféle rendőri jelenlét kézenfekvő lett volna. és a többi. nem áldatlanok.. Mögöttünk a kórus rákezdett a Nunc dimittisre: „Uram. – Páratlanok. mint a Downing Street vagy a Buckingham-palota előtt? – A Költők sarka egyértelmű célpont. majd egy összehajtogatott papírlapot húzott elő a zsebéből. 254 . Barnes! – rendelkezett Sir Henry.earljének. Kedvenc felügyelőnk talán úgy gondolja. Miután végre eleresztette a férfit. A szobor árnyékában álló templomszolga elvörösödött. és Philipnek.. uram. – Túl könnyen ment – jegyezte meg Ben. – Páratlan hittestvérek. nem pedig meggyalázza. – Nem tudom. – De nem volt – vont vállat Sir Henry –. – Őrségre. engedd a Te alázatos szolgád békében távozni!” Sir Henry megragadta a riadt templomszolgát.. Sir Henry azonban ügyet sem vetett rájuk. Sir Henryt nem érdekelte az ajánlata. hogy a gyilkost csak a könyvek érdeklik. Sir Henry végigvonszolt bennünket az oldalhajón. maga sült bolond! – vigyorgott rá.. Talán azt hiszi. – Pembroke earljeinek otthonához. amint az autó útnak indult. – Mire mutat a Pempbroke-szobor? – kiáltott vissza a válla felett. – nézett végig rajtunk leplezetlen örömmel. Amint visszafelé siettünk. – A Wilton House-hoz. majd megcsókolta mindkét orcáját. Odakint átvágtunk a járdán. s ezért nem lehetünk eléggé hálásak. – Mire számított? – horkant fel Sir Henry.. a kórus hangja újra felcsapott. – És ennélfogva a nevük díszíti a Fóliót. – A testvérpár akiknek neve meggyalázza Shakespeare Első Fóliójának címoldalát Pembroke earlje – természetesen egy későbbi – készíttetett egy másolatot erről a szoborról a saját használatára.

Az apátság két tornya még látható volt mögöttünk. – Vagy talán mégis ott voltak.ahogyan a barátunk fogalmazott. Hátrapillantottam. – Látott valakit? – Eddig nem – felelte. 255 . akkor az apátság sem érdekes. és most követnek minket – tette hozzá Ben. Talán az esperes egyszerűen nemet mondott.

aki Henrik hatodik és egyben utolsó felesége.31 KISZABADULTUNK LONDON forgatagából. és nyugatnak tartottunk. miközben Ben továbbra sem látott semmi gyanúsat. amely két nemzedékkel korábban emelkedett fel. Anyai ágról a fivérek a nyelv feletti uralmat örökölték. a bárói s végül a grófi címig meredek. A családi példák nyomán és a szinte határtalan gazdagság örvén fiúk is kivételes személyiséggé nőtték ki maguk. Philip. Eleste után a grófné vállalta magára. a Páratlanok nagybátyját. kanyarokkal tarkított út vezetett. majd az azt követő lovaggá ütésig. Mary Sidney. Egy meggondolatlan gyilkosságtól a francia száműzetésen át a királyi bocsánatig. a saját jogán is remek költő. amelyet az első earl kurta. Felütöttem az Első Fólió fakszimile kiadását. főként a kultúra és választékos 256 . Montgomery earlje – „Will és Phil”. William Herbert. Fivérét. Pembroke earlje és a fivére. William Herbertet. eszének. miután VIII. idealizmusának s persze túlontúl korai harctéri halálának köszönhetően az Erzsébet-kori udvar egyik legfényesebb üstököseként tartják számon. Henrik megkedvelte nagyapjukat. Pembroke grófnéja nagy pártfogója volt az irodalomnak és a műveltségnek. Katherine Parr nővérét vette nőül. mintha szuperhősök lennének – jegyeztem meg. hogy elevenen tartja fivére szellemének lángját. kotyogott közbe Ben – a Jakab-kori Anglia két nagy főrendjének számított. a katonapoéta Sir Philip Sidneyt vitézségének. a vérbő és hirtelen haragú walesit. – Úgy beszél róluk. Közvetlenül Shakespeare portréja alatt olvashattam az ajánló sorokat: A NAGYBECSŰ ÉS PÁRATLAN HITTESTVÉREKNEK – A Páratlanok – ejtette ki a szót Sir Henry áhítattal. Atyai oldalról az újgazdag Tudor-arisztokrácia egyik legsikeresebb családjához tartoztak. Salisbury kis püspöki városa felé. ám annál biztosabb léptekkel küzdött le.

– Hacsak nem feltételezzük. a haszon vagy hírnév becsvágya nélkül. majd I. aki sok kutató véleménye szerint a levél szerzője – függetlenül attól. nem csupán Heminges és Condell. Nem hiszek benne. John Heminges és Henry Condell írták alá. Heminges és Condell tudták ezt. Ha összeesküvés történt. Károly királyi udvartartásában. igaza van. de Ben Jonson és legalább két főrend is. elhagytuk a Stonehenge némán őrködő szikláit. – A darabokat Shakespeare írta. ki látta el utóbb a kézjegyével. egybegyűjtöttük őket. állt a Fólióban. ahogy Pembroke és Montgomery is. előbb Jakab. Megengedtem magamnak egy gonosz kis mosolyt. miközben áthajtottunk a hosszú angol nyárestén.. – Maga sem hisz ebben. s szolgálatot téve a halottnak gondoskodunk Árvái Gyámságáról. Minthogy Lordságotok méltóztatott valaminek tartani semmiségeket. Ahogy alásiklottunk a hullámzó vidéken. Az általuk méltányolt művészetek körébe természetesen a dráma is beletartozott. csupán hogy megőrizzük s életben tartsuk e drága Barát és Társ. majd valamivel ezután lefordultunk délnek a főútról. valamint a Királyi Színtársulat összes tagja tudta az igazat. Lordságotok nemes pártfogásába ajánlván műveit. én is tudom. hogy az egész Fólió része egy gigászi átverésnek.. Királyok méltányolták műértésüket: a fivérek huszonhat esztendőn át osztották meg maguk közt a főkamarási tisztséget. Mi több. – Látja? – vonta fel a szemöldökét Sir Henry. A levelet Shakespeare színésztársai és a Királyi Színtársulat tagjai. Felsóhajtottam. mind szerzőjüket oly sok kegyével. s kitüntetni mind ezeket. 257 . és az ég kékje észrevétlenül egyre mélyebbé vált. a mi SHAKESPEAREünk emlékét. Ennek az elméletnek a legnagyobb buktatóját az jelentette. Heminges és Condell aláírta ugyan a levelet. a mezők és az erdők zöldje pedig a smaragd árnyalatává sűrűsödött. hogy egy sövénnyel határolt keskeny csapáson vágjunk keresztül a mezőkön. Előhúztam a brosst a zsebemből. – Nem – ismertem el –. Mégsem akadt senki. ám annak irodalmisága és retorikai cirádái egyaránt Ben Jonsonra utaltak. és ezt pontosan tudja. hogy eltűnődjem az aranyhajú ifjú fölött. Már nem tudtam. hogy kiterjedt összeesküvést föltételezett. aki kikotyogja a dolgot. miben higgyek.ízlés terén.

. A Bentley előreosont. amely máig Pembroke earljeinek tulajdonában maradt. ez igazán kár! – fordult felénk Mrs. miután kiszabadultunk az autóból. csak a nagy szökőkút permetét. sem a kihaltságról. Sir Henry! – nyújtott kezet. Elsőként a mohával fedett magas kőfalat pillantottam meg. a hívópanelhez. – A ház megejtően szép gyertyafényben. amikor a kapu rázkódva életre kelt és vonakodva megnyílt előttünk. Aprócska asszony lépett ki mögüle. de mint kiderült. ám az utunkat álló kovácsolt vas kapu konokul zárva maradt. az idegenvezetést a koncert után terveztük. Salisburytől néhány mérföldre nyugatra. Quigley. Pedig hát annyira kézenfekvő. kissé korán érkeztek – tette hozzá.Wilton House. Quigley vagyok. – Köszöntöm Wilton House-ban. – Hatalmas várakozással tekintettem mindkét esemény elé – sóhajtott fel bánatosan Sir Henry –. Nem is tudtam. Wilton falujának a határán magasodott. amelyből az egymásba szövődő ágak miatt nem láttunk mást. Egy útjelző tudatta. és meg szeretném tekinteni a házat. Sir Henry már újból a gomb után készült nyúlni. A hívott fél nem válaszolt. megnyomta a „Hívás” gombot. hogy a neve szerepel a ma esti vendégek listáján. – Ha esetleg. – Tudják. kerekei alatt kavicságy csikorgott. hogy a koncertre érkezők a birtok szemközti oldalán parkolhatnak le. Miután leengedte az ablakot. A kert túlsó végében jókora ajtó tárult fel. ha gyorsan körülnéznénk a házban? 258 . Attól tartok. – köhintett Sir Henry diszkréten. amint széles ívben megkerülte a kis fákkal körülvett központi kertet. a tábla tetején térkép mutatta a helyet. az pedig pillanatokon belül kezdődik. – Nagyon alkalmatlanok lennénk. A diadalív tetejéről ménjén lovagoló római császár nézett le ránk jóindulatúan.. Megtiszteltetés a számomra.. – Sir Henry Lee vagyok – közölte sztentori hangon –. Marjorie Quigley. Pembroke earljének otthonában. nem igaz? Shakespeare zenéje és kora. ifjú barátaim a koncert után egy percig sem maradhatnak tovább. – Mrs. hogy húzódjon le a kapu előtt.. – Ó. Koncert? Fényeket láttam ugyan az első udvar túlsó végében. embert azonban egy szálat se. hogy találkozhatom önnel. Sir Henry nem vett tudomást sem a tábláról. Mégis mit képzelt? Nyolc óra is elmúlt. arcán nyugtalan mosollyal. az idegenvezető. ehelyett arra utasította Barnes-t.

– De a szobor csak több mint egy évszázaddal a halála után került ide – szólt közbe Sir Henry éles hangon. – Elbűvölő. hát persze – bólintott Mrs. – Inkább maradjak le a koncertről. inkább csak egy szonetten. míg viselője egyenesen maga elé meredt. – Másolat. A visszhangos előcsarnok közepén Shakespeare állt a gótikus ablakok keretében. A tarkómon meredezni kezdtek a szőrszálak. netán kisebb költeményen. amely 1743-ban készült a Westminster-apátságban elhelyezett eredetiről. Quigley – a Pembroke-ok azonban másként vélekedtek. – Nos. mielőtt még meggondolja magát. hogy a színészek balszerencsét hozó darabnak tartják a Macbethet – jegyezte meg Mrs. Akárcsak a Westminsterapátságban. Quigley – A Bournemouth Szimfonikus Zenekar és az „Egy este Shakespeare-rel – a zene nyelvén”. nemde? – Mrs. csak egy szegény RIPACS. Mindhárman átfurakodtunk az ajtón. aki óra hosszat dúl-fúl a SZÍNEN. itt is fél könyökére és egy könyvhalomra támaszkodott. Csakhogy nem pontos másolat. A vállára vetett köpenyt láthatatlan szellő fodrozta. mint erről a palotáról – vallotta meg Sir Henry. Tudják egyszer ő maga is járt itt. 259 . Quigley. Szabadon állt a terem közepén. Macbt. Quigley hangjában büszkeség csendült. – Az unokahúgomtól tudom. Shaks. elveszve a gondolataiban. ám ezúttal nem tuszkolták boltív alá. a tekercsen más szavakat örökítettek meg: Az ÉLET csak egy tűnő ÁRNY. a kora este sápadt kék fényében. mint egy új darab. mintha valami újabb csekélységen törné a fejét.– De hát akkor lemaradnak a koncertről! – szörnyülködött Mrs. s ettől nagyobbnak és nyugodtabbnak tűnt. ebben biztos vagyok Ez az idézet Shakespeare kora óta része a ház szövetének. – Természetesen bejöhetnek. és elnémul. Valami olyasmin. Amint azt a templomszolga is mondta. ami rímel. Nem olyan kimerítő és szövevényes tárgyon.

a Wilton House is egy belső udvart vett körül. Shakespeare itt járt. A köveket egyenként kitalicskázta a kertbe. Quigley. s ami a legfontosabb. Akárcsak a Widener Könyvtár. Quigleytől. A ház bejáratát akkoriban kis. mintha a házat beékelték volna a domboldalba. – Nem ezt – közölte Mrs. amely a ház belsejében húzódott. többé-kevésbé azon a helyen. A hintók ezen hajtottak át. – Még létezik? – kapott a szaván Sir Henry. csak így nevezték azt a kis csarnokot – tűnődött el Mrs. aludt s talán álmodott. tudtuk meg Mrs. Sir Henry megpördült. mérte fel az árulkodó jeleket: a babráló ujjakat és a szerelmes pillantásokat. Amikor beléptünk. firkantott le egy jegyzetet. valóban. fiatal lánnyal. váltott sokatmondó pillantásokat egy barna szemű. hogy az ajtókon át kijusson egy kerengős folyosóra.– Nos. töltötte meg a korsóját sörrel vagy borral. Megállt a lenti udvar kövein. ahol újra felépített mindent. Quigley látható elégedettséggel. a családi legendák szerint a Királyi Színtársulat is fellépett ott. a könnyeket és a sóhajokat. gondoltam. – Tudják. se a Globe Trust nem tudott teremteni a világ valamennyi pénzén sem. és ott a lenti udvarra mutatott. nyitott oszlopcsarnok övezte. igen. tépett ki egy szál réti virágot. – A tizenkilencedik században a ház egész kialakítását megváltoztatták. vagy kitart az idő? E falak között evett. Azóta is ott áll. Alattunk balra boltíves kaput láttunk. Shakespeare is áthaladt azon a kapun. amelyen át bejöttünk. amikor a tizenkilencedik század elején az egész házat átépítették. ám egy csökönyös öreg kőműves. hogy kiszállítsák az urakat és hölgyeket. hogy felnézzen az ajtóra. ám a szobor előtt ugyanez az idézet díszítette a ház régi bejáratát. alkalmanként pedig a színjátszókat. vetette el a kockát. Egy színidirektor könyörtelen tekintetével figyelte darabjai közönségét. aki a birtokon dolgozott. nem engedte őket elveszni. vízköpőkkel együtt. – A Shakespeare-ház. és az építőköveit enyészetre ítélték. – Ó. Shakespeare idejében. az önfeledt nevetést. az earl magánkertjének 260 . se a Folger. A szerencsének és a kitartásnak köszönhetően. Ilyen erős jelenlétet se Athenaide. bár manapság inkább Holbein-csarnoknak nevezik. hogy a második szinten járunk. feltekintett az égboltra – esni fog. Szétbontották. a földszinten hittük magunkat. ahol most megálltunk. innen nyílt átjáró az udvar felé. az udvar többi oldala azonban egyértelművé tette előttünk. Elsétált a szobor mellett.

Quigley láthatóan nem akart nekünk csalódást okozni. A vállig érő. így egyszerre lehetett Pembroke negyedik és Montgomery első earlje. én visszafordultam a szoborhoz. Shakespeare mutatja az Igazságot. Nincs igazabb az igazságnál. – Ha már ilyen figyelmet mutatnak Shakespeare iránt. A tekercs négy szavát nagybetűkkel emelték ki: Élet. Színen. az idézeteknek nyomuk veszett. Vagyis az igazságnak itt kellett lennie a szemem előtt. Sem az earl. gondoltam. Töprengve néztem a tekercsbe vésett szavakat. – Megvan. Igazán kár lett volna a finom carrarai márványért. miután a bátyja gyermektelenül halt meg. Az Első Fólió Páratlan Hittestvéreinek egyike. Mrs. keseszőke hajat viselő earl arckifejezése fanyarul gúnyos volt. drágám – felelte –. – Utóbb megörökölte Pembroke grófságát is. Vajon van-e ennek jelentősége? Shakespeare ujja könnyedén megpihent az árnyon. Vero nihil verius. írta Ophelia. ahol kutakodni kezdett az egyik fiókban. Van is valahol egy számítógépes rekonstrukció arról. Oxford earljének egyik leányát vette feleségül. – A fiatalabb fivér – mutatta be Mrs. A Photoshoppal átszerkesztett képen a legtöbb betű kék 261 . Montgomery első earlje volt. Körbeálltuk. Mrs. bizonyára érdeklődésükre fog szolgálni a negyedik earl. Ripacs. Néhány éve egy restaurátor alaposan tanulmányozta őket. Árny. Ripacs. amikor megfestették. Rőtsárga szaténöltözéke a visszafogott fényűzés remekmívű darabja. mint a templomok? Élet. bár így is a csipkék iránti leplezett rajongásról árulkodott. ezért viszszavonult az előtérbe és megállt egy lovag teljes alakos portréja előtt. Árny. Színen. – Nem.a végében. hogyan nézhetett ki. sem a Shakespeare-ház nem számított. Az egyik kezdőbetűben mintha arany nyomait fedeztem volna fel. Azután közelebb léptem. A szemközti sarokban álló íróasztalhoz lépett. – Korábban megfestették a szobrot? – kérdeztem közbe éles hangon. Miközben tovább csacsogott. – Philip Herbert. Quigley odarebbent hozzám. legalábbis nem az egész szobrot. A két birtok azóta is egységet alkot... bár attól tartok. Mennyivel jobb ez. Quigley. A szavakat viszont kifestették.

a Hunter. Kivált az az earl.. – Az earlnek birtokában van az Első Fólió? Elkínzott kifejezés jelent meg Mrs. Elsötétült az arckifejezése. természetesen.. – Az árnyra mutat – suttogta a fülembe Ben. Színen – egy-egy arannyal kifestett betűjét. Ripacs.. – Nincs esetleg mód rá. Főként a jelenkori események fényében. – Ó! – sóhajtott fel Mrs. akinek a hálószobájában keresnivalója sem lett volna. Mint a Lear királyban. – Learnek is lehet betűzni. L-E-A-R. A középső neve ráadásul „Retnuh” lett – ez az anyja családi neve. E-A-R-L – mosolygott sugárzóan Mrs. Megcsóválta a fejét. Quigley arcán. addig cserélgette a Pembroke betűit. Hallgatása nyomán sűrű csend hullt a csarnokra. – Ami annyit tesz. Erre nem is gondoltam. amennyiben felhívja valamikor a hét folyamán. míg végül a „Reebkomp” nevet akasztotta a szerencsétlen fiú nyakába. ami francául „királyit” jelent. Sir Henry lecsapott a szegény asszonyra. Mondjuk egy szobornál. – Lear – bukott ki belőlem. pedig az earlök sosem formáltak jogot a trónra. – Az earlre utal. 262 . értettem. Quigley. ami abban a korban kivételesnek számított volna. – Valóban. Ahogy Shakespeare-re pillantottam. Az irattárosunk készséggel áll a szolgálatukra. hogy a család a nevére vegye a gyermeket.. aki elhelyezte itt ezt a szobrot. visszafelé betűzve. – L-A-R-E – olvastam össze az aranybetűket. – Némely idegenvezető állítja. leszámítva a vörössel írott nagybetűs szavakat. Árny. Sajnálatos módon nemcsak a szójátékokért bolondult.volt. az „Augustus” túlontúl dagályos egy gyermek számára. mintha egy ötéves kisfiú csínytevéseiről beszélne. Szegényke legalább tisztességes keresztnevet kapott – bár ha engem kérdeznek. mire gondol. – Gyermeket nemzett valakinek. legalábbis semmi olyasmit. és a négy vörös szó – Élet. Egy könyv vonatkozásában ennek nem sok értelme lett volna – nem úgy egy műalkotásnál. Quigley. – Attól tartok. Amikor a grófné nem engedte. – kezdte Sir Henry. És királyi allűröket sem vettek fel. A család mindig is rajongott az anagrammákért és a rejtvényekért. hogy a feliratot R-E-A-L-ként is lehet betűzni. ezt nem tárgyalhatjuk meg.

Philip. – Egy egész sorozat van belőlük a Kocka-szalonban – az egyik Palladiostílusú helyiségben. Ezt leszámítva. hívogató nimfák alatt – ennyi arany elég lehetett ahhoz. irodalmi tárgyú festmény nincs más.. csak amely Sir Philip Sidney művét illusztrálja. távoli rézfúvósok hangja remegtette meg a csillogó üvegtáblákat. Miután sietősen áthaladtunk az egyre terebélyesedő szobákon. Elkerekedett a szemem. – Nem hinném. A teljes címe Pembroke grófnéjának Arcadiája. hogy kiürítse 263 . csak vezessen! Követtük Mrs. – Merre vannak ezek a festmények? – tudakolta Ben. Nem. Quigley értetlenül nézett egyikünkről a másikunkra.. amely meghaladhatta a királyok és kielégíthette a császárok igényeit. virágcsokrok. – Netán szobrok? Bármilyen ábrázolás Shakespeare műveiből? Mrs. Quigley megrázta a fejét. s azután jó – és törvényes – fia ment meg. a kis udvar belső oldalai mentén. értékes festményekkel. a negyedik earl megrendelésére készültek. Amint bevezetett minket egy aprócska helyiségbe. isteneken és grófokon. A Páratlanok egyike.. – Történet egy vak öregemberről. de nem is sokkal későbbről. végül eljutottunk egy akkora csarnokba. Philip. Mendelssohn Szentivánéji álma. amelyet a húgának írt. – Az Arcadia volt a Lear forrása – fordultam Bentől Sir Henryhez. Nem Shakespeare korából származnak ugyan. Sápadt falai a sűrűsödő fényben szinte roskadozni látszottak az aranyszín redők. – Vezessen. amelyet telezsúfoltak kis méretű. Lássuk csak. túl a klasszikus márványba öntött császárokon.. természetesen. Mrs.– Nincsenek a házban Learről készült festmények? – tudakoltam. Nem. – Melyik Sidney-művet? – Az Arcadiát. Quigleyt a kerengős folyosón. Ha jobban belegondolok. majd a vonósszekció futamai értek el hozzánk. amíg itt tartózkodott. azután Léda és a hattyú. Vannak persze mítoszábrázolások – Daidalosz és Ikarosz. – A Gloucester-összeesküvés! – suttogta Sir Henry. amelyet Inigo Jones tervezett. Azt a könyvet. Quigley asszonyság – legyintett Sir Henry fejedelmi mozdulattal –. medallionok és négylábnyi. akit gonosz fattya tesz tönkre. a ház szemközti felébe.

Középütt asztal állt. Ez volt az Arcadia nyitójelenete. téglalap alakú festmények sorakoztak térdmagasságban. – Íme – mutatott Mrs. Az arany ebben a szobában mintha súlytalan lett volna: stilizált tollak rebbentek a fehér falakon. Kikémleltem az ablakon a nekünk háttal felállított színpad félkaréja irányába. – Attól tartok. Györgykorabeli ezüsttel megterítve. Quigley felfelé mutatott. ha a fény kiszűrődne az ablakon. s miközben a mennyből alázuhanó Ikaroszra meredtem. Quigley átkelt a termen. A taps lassan elhalt. magasba emelt karddal. A közönség a ház felé meredt a szürkület fényében. a falpanelekbe ágyazva a szoba oldalai mentén. A ház háttérként szolgál a koncerthez. hogy észre sem vettem őket: kis. Quigley. A Pembrokok és egyéb főrendek arcmásai tekintettek le ránk. Prokofjev Rómeó és Júliájának rézfúvós agóniája szűrődött át az ablakokon. Van Dyck szinte az egész szemközti falat elborította talmi dicsőséggel és pöffeszkedő kevélységgel – ezüsttel és karmazsinszínű selymekkel. míg én térdre ereszkedtem. sasok rikoltottak az ajtónyílások felett. és kinyitott egy kétszárnyú ajtót. Quigley az ablakok sora alá. de itt kezdődnek. Tüzetesebben is megvizsgáltam. Annyira hatalmába kerített a zenekar gyötrődése és a nyomasztó fényűzés. ezért díszkivilágítást kapott. mintha csatába vágtatna. Mrs. arra kell kérnem önöket. – Én magam sosem vizsgáltam meg közelebbről az Arcadia-festményeket. hogy elemlámpa fényénél tanulmányozzák őket – emelte felénk bocsánatkérő mosollyal a zseblámpáját. vörösbarna bársonnyal. a lovagok hosszúra növesztett. a háttérben süllyedő hajó lángolt. és közelebb hajoltam a képekhez. A szoba falai mentén egyre újabb festmények következtek. Ben átvette és felkapcsolta az elemlámpát. akinek röptét atyja. Az előtérben két pásztor vonszolt ki egy ifjút a tengerből. kisebb helyiségbe. Mrs. A zene csak sokára szelídült élvezhetővé. A hajó árboca éles szögben megdőlt. – Nem szeretném. Daidalosz követte döbbent borzadállyal. hogy átvezessen a szomszédos. csillogó fizurájával. Rajta egy másik ifjú lovagolt. pufók angyalgyermekek röpdöstek körülöttünk. – A negyedik earl és leszármazottai! – törte meg az áhítatos csendet Mrs.Salamon király mesés bányáit. A nekibuz- 264 . Taps hallatszott a lenti pázsitról.

A festmény fölött halk kattanással egy aranyrozetta pattant ki és alakult fogantyúvá. és elértem a harmadik falhoz. ettől a fa árnyéka még sűrűbbre szövődött. egy fa mögül egy másik ifjú meredt rájuk. De mihez kezdjek vele? Shakespeare mutatja a másikat. Az előcsarnokban Shakespeare az árnyra mutatott. majd betette maguk mögött az ajtót. Quigleyt a szomszédos helyiségbe. ami Lear történetére emlékeztetett volna. Sir Henry. de semmit sem láttam. töredezett és megfakult szalaggal átkötött csomag feküdt. majd a második fal végére. kegyetlenségtől eltorzult vonásokkal és lángoló tekintettel. négykézláb körbearaszoltam a szobát. Harsány fényű villám szelte ketté az eget. kellő mértékben adagolva a tudós érdeklődést és a hízelgést. mire az egész festmény előrebillent. Megragadtam és kihúztam.dult művész még a sarkokat is kifestette. sötét hasadékot. de semmit sem éreztem alatta. A kép ugyanazokat az alakokat ábrázolta. de ezúttal sem éreztem semmit. Egy sötét vásznon idős férfi állt a viharos pusztán. hogy felfedje a kőfal és a faburkolat közé ékelődő. az évszázadok porával beborítva. Közvetlenül a márványkandalló előtt bekúsztam az asztal alá. és megtorpantam. hogy kitapintsam a kontúrjait. Odabent egy kis polcon. Újra megérintettem az árnyat az ujjammal. Semmi sem történt. Erősebben nyomtam. Elhagytam a sarkot. – Van egy hasonló festmény a kandalló túloldalán – jelezte Ben. átvonta Mrs. megtaláltam – törtem meg a csendet. az oldalán egy angyalra emlékeztető ifjúval. Mindez idő alatt Prokofjev zenéje szüremlett be az ablaktáblákon és örvénylett sejtelmesen körülöttem. Miközben a szürkület éjjé sűrűsödött. az arckifejezésüket azonban szinte karikatúraszerűen eltorzította. 265 . – Azt hiszem. Mutatóujjammal óvatosan megérintettem az árnyékot. Talán meg sem festették – végtére is ez a motívum másodlagosnak számított. Időről időre más hangokat is hallottam: Sir Henry és Mrs. Elértem az első. megvizsgáltam a fényűző aranyselymekbe öltöztetett aszszonyokat és az ezüstvértes férfiakat. Még keményebben nyomtam. akik egyszerre tűntek ádáznak és méltóságteljesnek. Távolabbról. Quigley társalgott a szomszéd szobában.

Az Urat kérem. a Nagybecsű Sir Philip Herbertnek.” Drága Fiam! Imádkozom. – Az elveszett wiltoni levél – suttogtam magam elé. Pembroke Bocsásd meg e sorok kuszaságát. amikor a pestis távol tartotta Londontól az udvart és a színjátszókat. A következményei ugyanakkor jól ismertek. hogy győznéd meg róla a királyt. Salisburyben. Újabb levél volt. Régóta beszélték. ezúttal 266 . hogy létezik. Reszkető kézzel nyúltam a másik papirosért. Vélünk van a nevezett Shakespeare. Szerető Édesanyád: M. Odakint Prokofjev zenéje fájdalmas és dühödt futamokká szövődött öszsze. és így címezték meg: „Fiamnak. a király azonban eljött Wiltonba. A levelet 1603 novemberére dátumozták. Pembroke grófnéjától fiának. Szegény Sir Walter börtönben maradt. lévén sietve íródtak. Mary Sidney Herberttől. mit megtenni minden vágyásom. melynek címe Ahogy tetszik. jöjjék hozzánk Wiltonba. Gondosan kisimítottam az elsőt: még ennyi idő után is meglepően hajlékonynak bizonyult. Philipnek. méghozzá mindama sietséggel. elégedett lévén ama komédiával. s bírjuk ígéretét ama bohóságra.32 KIHÚZTAM ÉS KIBONTOTTAM a csomagot. s vezérelne haza mielébb. őrizne meg kegyelmében. A királyt. noha egyetlen kutató sem látta. mi csak telik tőled. Vélünk van a nevezett Shakespeare. majd a Vízkeresztet. e boldog órában megkörnyékezhetnők Sr W Raleigh kérelmével. benne két összehajtott papírívre bukkantam. ahol a színjátszók bemutatták az Ahogy tetsziket. a Királyi Udvartartásban. A borító mintha bőrből készült volna. Jakab uralkodásának első hónapjaiban.

Sir Henry a terem közepén feküdt. ki támadt magára? Sir Henry megrázta a fejét. előhúztam a zsebéből gyönyörű zsebkendőjét. – Folytassa! – súgta Ben. – Vissza az Arcadia-szalonba! – biccentett Ben a másik irányba. hogy húzódjak szorosan mellé. – Jöjjön! Ben odasurrant a szalonba nyíló ajtóhoz. majd előreszegezett fegyverével végigpásztázta a túlsó helyiséget. – Kikísértem az előcsarnokba – felelte zihálva. Hánykolódván a kétely és nyugtalanság árján. Hangosan felolvastam: A Legédesebb Hattyúnak. egy másik személy kézírásával. Amint odalent felzúgott a taps. mely valaha Úszott az Avonon Elsőként Ben Jonson használta az Avoni Hattyú megszólítást. arcán sötét vér csillant. Ben bevilágított az elemlámpával. amikor. Egy másodperc alatt elértük. Elin267 . – Épp visszatértem.. Ben a következő ajtóhoz lopakodott. fojtott hangon faggatni kezdte Sir Henryt. A zene elhalt odakint. hallhatóan felnyögött.dátum nélkül. Egy pillanatig mozdulatlanul hallgatózott. Egy Shakespeare-hez írott levelet tartottam a kezemben. Léptek kopogtak a padlón. – Sir Henry? Senki sem felelt. de semmit sem talált.. Amint a fény a szemébe tűzött. Itt elővonta a fegyverét. A szomszédos helyiségben éles csattanás szaggatta szét a csendet. Megdermedtünk. Miután felsegítettük egy székbe. – Hol van Mrs. Miután viszszatért. kinyújtotta a kezét és megnyitotta az egyik ajtószárnyat. végtére partra vetődtem. és intett. Máris igyekezett feltornászni magát. az Első Fólióban. majd vesztek bele a távolba. Quigley? Sir Henry felköhögött. Életben volt. és odaszorítottam felhasított arcához... – Nem látta.

hogy Mrs. a szeme ki- 268 .. Mrs. oldalán a sántikáló Sir Henryvel. maga a kerengő azonban árnyakba burkolózott. Jobbra magas ajtó nyílt. Quigley? – Maradjanak a sötétben – suttogta Ben olyan halkan. és zárja be a rejtekajtót. nem emlékeztem rá. – Maga szerint biztonságos itt hagyni őket? – Akkor sem lophatom el. hogy ajtót nyisson. – Adja oda őket – fordult felém Ben –. hogy hallani is alig lehetett. az ajkai elkékültek. mi torzította el Shakespeare alakját. amikor megérkeztünk. Kikapta a leveleket a kezemből. Ben támogatta Sir Henryt. – Tudja. amely a kerengő irányába vezetett. és tűnjünk el innen! Sir Henryhez fordultam. mintha fájdalmak gyötörnék. Helyére toltam a rozettát. Az ablakok hosszú sora fagyosan csillogott a kintről beszűrődő fényekben.dultam. A feje furcsán félrebillent. Senki sem jött. hogy nem vihetjük magunkkal. Az ablakon át Branagh V. kezemben az összehajtott levelekkel. Ben felkattintotta az elemlámpát. Az ajtót kinyitották. akkor majd én ellopom. sugarával végigpásztázta a csarnokot.. miközben elvette tőlem a zsebkendőt és letörölgette a vért az arcáról. Csak lassan kapcsoltam. A ház egész belső terére sötétség borult – még az udvar szemközti oldalán nyíló előcsarnokra is. Előttünk. Henrik-filmjének sötét nyitómotívuma hallatszott. – Találtak valamit? – kérdezte érdes hangon Sir Henry. az ablakokon beszűrődő fényben Shakespeare úgy hajolt előre. Most pedig csukja be azt a nyavalyás ajtót. mire a festett panel éles kattanással becsukódott. – Igaza van – sikerült kinyögnie. Quigley térdepelt a szobor előtt. A fekete belső falak mentén végigsurrantunk a sötét folyosón.. s azután már láttuk. a nagy bejárati ajtó felől kopogtatás riasztott meg. Ben pedig követett. – Rendben – közölte kurtán –. Quigley nyakán. Hol lehet Mrs. Ben csendesen résnyire nyitotta. Ekkor megpillantottam a Shakespeare karjára csavart sálat amely megfeszült Mrs. – Leveleket... A rejtekhely meglétéről a legkisebb rés sem árulkodott. Quigley bezárta volna. Amint az előcsarnok felé közeledtünk..

Rájuk irányítottam a fényt. Miután intett nekünk. Hiába. amikor a fény szétáradt a hátunk mögött. majd a nyomában egy nő sikoltani kezdett. hogy a szabad kezével megrántsa a sálat. A lélegzet is 269 . Miközben léptek dübörögtek felettünk a kerengőn. fakó szellemeként annak az útnak. ám ezúttal hirtelen abba is maradt. Üveges ajtó nyílt az udvarra. lesiettünk a lépcsősoron. mintha lépcsőket láttam volna. Kapkodva visszavonultunk a kerengőre. A kavicsos ösvény fehér szalagként tekergőzött kelet felé. A kopogtatás megismétlődött. Quigley nyomában átszeltük a házat. A kopogtatás újra felhangzott. Apró fehér tollak rebbentek körülötte. amikor az öreg király rátalál Cordeliára. futólépésben a ház bejárata felé tartva. amint mögöttünk megnyílik az ajtó. amely egykor ide vezette Shakespeare-t és a társulatát. miközben lassan közelebb merészkedtem. A fény megrebbent a groteszk piétán. mire én is megdermedtem. megkerültük a fordulót. Nincs. Odafent elképesztő magasságokba szökött a sikoly. Ben felemelte a pisztolyát.dülledt. Quigleyt. Kisurrantunk a földszintre. ám az nem oldozódott ki. Ben karja alá kapta az asszonyt. Quigley beleomlott Ben karjába. még nagyobb társa a sötét pázsitra vezetett. hogy maradjunk hátra. Épp abban a pillanatban terelt be minket a lépcsőházba. ezúttal hangosabban és követelőzően. és kétségbeesetten keresi a lány lélegzetét. Ben a hideg padlóra fektette Mrs. és felpattant. amely elhomályosítaná a tükröt vagy megrebbentené a tollat. és Mrs. Ben nesztelenül a külső ajtó felé lopódzott. azután tovább haladtunk lefelé. Hirtelen mozdulattal a falnak lapult. majd hirtelen vége szakadt. Halványan úgy rémlett. és hallottuk. A Lear királyra meredtünk – arra a pillanatra. a nyakába láncra fűzött kis tükröt kötöttek. Ben azonban jobban figyelt nálam. majd valamennyiünk fülét megütötte a kulcs kaparászása a zárban. – Mozgás! – sürgetett minket. kibontottam a csomót. egy másik. – Az én szegény kis bolondomat megfojtották – szavalta Sir Henry. Egyenruhás férfiak sorjáztak elő. miközben átkarolta Sir Henry vállát. hogy kiszabadítsa. nincs már benne élet. a boltíves csarnokba. amely egykor az udvar főbejárataként szolgált. Miután továbbadtam a lámpát Sir Henrynek. Ketten megálltak az ajtónál. Ben a kezembe lökte a lámpát és indult. ó. amikor Mrs.

a torkomon akadt. Az ajtó zárva volt. Az egyik rendőr felemelte a botját, hogy betörje az üveget. Ben előreszegezte a pisztolyát. – Jesszusom, haver! – szólalt meg a másik rendőr. – Van róla fogalmad, mibe kerül egy ilyen ajtó? A helyedben nem törném be, legalábbis egyelőre. Az egyenruhások elsiettek, én pedig óvatosan fellélegeztem. Miután a léptek elhaltak, Ben kinyitotta az ajtót és intett, hogy kövessük. – Ne fussanak! – suttogta, miközben kisurrantunk előtte az éjszakába. Azért nem is andalogtunk. Délnek tartottunk a nagy ház mentén, abba az irányba, amerről a rendőrök érkeztek. Az ösvény a széles pázsiton át egy kis folyóhoz vezetett. Amint elértük a ház végét, jobbra megláttuk a nekünk háttal felállított színpadot és mögötte a tömeget – egyeseket asztaloknál, másokat a fűre terített takarókon, amint valamennyien a házra meredtek. – Vegyüljünk el – javasolta Ben. Félúton járhattunk a nyílt gyepszőnyegen, amikor meghallottuk, hogy egy ablak nyílik a házon. Valaki megálljt kiáltott, Ben viszont azt mondta, tovább. Futva kerültük meg a színpad távolabbi végét. Miközben belevetettük magunkat a tömegbe, a fények apránként kialudtak, leszámítva egyetlen reflektort, amely a színpadra irányult. Még hallottam Ben utasítását, hogy szóródjunk szét, azután egy magányos tenor bukkant elő az éjszakából. Non nobis Domine. Ben utat tört magának az asztalok között; én követtem, és ugyanabba az irányba haladtam, csak másik úton. Eleinte alig vettek észre minket, a közönség átadta magát a zenének. A magányos hang nyomán életre kelt a kórus, majd a vonósok és a fúvósszekció is. Többen azt gondolhatták, hogy ez is része a mulatságnak. Néhányan meg is éljeneztek minket; így értük el a folyópartot. Az utolsó vágta megviselte Sir Henryt; elzöldült, és újra vérezni kezdett. Ben ezúttal is átkarolta az öregember vállát, hogy besegítse a vízbe, és együtt botorkáljanak előre. Követtem őket. A víz hideg volt, de sekély. Miután elértük a túlsó partot, hátratekintettem. Sötét alakok sorjáztak a pázsiton a színpad felé. Az egyikük kilépett a fénybe, és én azonnal felismertem. Sinclair felügyelő loholt a nyomunkban. A rézfúvósok harsogva töltötték ki az éjszakát, miközben a hallgatóság

270

felállt, és a nyakát nyújtogatta. – Futás! – mordult fel Ben. Elfordultam és nekivágtam a dombnak, a sötét erdő biztonsága felé. Épp akkor értük el a fák peremét, amikor a zene elérte a zajos végkifejletet. Lövések sorozata visszhangzott a pázsit felett, majd mélyen zengő moraj remegtette meg a házat. Elbotlottam és elvágódtam. Ben rángatott talpra, amint a lövedékek elzúgtak a fejünk fölött, arany, zöld és kék repeszekre robbanva szét. Tűzijáték – nem lövések – tűzijáték! A nyári szabadtéri koncertek hagyományos fináléja. Újabb rakéták kúsztak fel az égre, alattuk Pembroke earljeinek kísérteties palotájával. A pázsit túloldalán egyre többen törtek a vízfolyás felé: egyesek átvágtak a tömegen és begázoltak a folyóba, ahogy mi is tettük; mások elfoglalták a ház túloldalán ívelő hidat. A távolban szirénák fojtott sikoltozása hallatszott. – Kate! – csattant fel mögöttem Ben türelmetlen hangja. Megfordultam és beszaladtam a fák közé.

271

33
AZ ERDŐBEN ALIG LÁTTUNK az orrunkig, és vendégmarasztaló ágak kapaszkodtak belénk, miközben felfelé loholtunk Ben nyomában és próbáltuk tartani vele az iramot. Lábam cuppogott a nedves cipőben; a távolból még mindig a tűzijáték ropogását, sziszegését és fütyülését hallottam. Valahol közelebb emberek csörtettek a bokrok között; egyikük néha-néha felkiáltott. A talaj vízszintessé vált, azután lejteni kezdett. A domb lábánál mohával és zuzmóval vastagon benőtt fallal találtuk magunkat szemközt. Sietve elindultunk a vonala mentén, amíg Ben rá nem akadt egy falazatba ágyazott padra, felette kerek domborművei – egy rég szeretett vadászkutya emlékével –, amely alkalmas kapaszkodót kínált. Felsegítettük rá Sir Henryt, azután mi is átmásztunk a nyomában, majd egy fasor aljnövényzetében lapultunk meg. Két rendőrautó száguldott el harsogó szirénákkal. Épp felálltam, amikor a távolban tompa puffanást hallottam. – Bukjon le! – szisszent rám Ben. A földhöz tapadva követtük, a fal mentén maradva, a tövében tenyésző bokrok alatt. A fák közt lebegő rendőrhelikoptert láttunk, amint fényével a lenti utat pásztázta. Mozdulatlanul várakoztunk, akár a fényszóró kévéjétől megigézett mezei nyulak. A bestia végül odébbállt, a nyomában egy lassabban haladó rendőrautóval. Nem voltam benne biztos, de mintha Sinclair felügyelő arcát láttam volna. Azután csend és nyugalom lett. Ben óvatosan felemelkedett. Ellopódzott az út széléig, ahol felállt, majd kurta kézmozdulattal jelezte, hogy követhetjük. Az út túlsó felén újnak tetsző kertváros feküdt. Átkeltünk az úton, és követtük a házak között kanyargó utcák egyikét. Ben sietősen gyalogolt, mint aki tudja, merre tart. Alig haladtunk valamit, amikor egy autó villantotta föl előttünk borostyánszínű irányjelzőjét. Sir Henry Bentley-je volt az. Ben kinyitotta a hátsó ajtót, hogy valamennyien besorjázzunk.

272

Barnes egyetlen szó nélkül indított, és kikanyarodott az utcára Ben előrehajolt, és váltott vele néhány szót. Néhány kanyar után kiértünk egy sövényekkel övezett, szélesebb útra, amelyet mindkét oldalról holdfényben fürdő sík mezők vettek körül. Miközben a szirénák hangja lassan beleveszett a távolba, Sir Henry nekiállt lehámozni magáról vizes cipőjét és zokniját, hogy megszárítkozzon a Barnes által elővarázsolt törölközővel. Követtem a példáját. – A levelet! – mordult fel Sir Henry karcos hangon, zsebkendőjét még mindig az arcán tartva. Az út emelkedett, majd lejteni kezdett, hogy azután olyan magasra törjön, mintha csak a világ tetején lennénk, Ben pedig előhúzta a lapokat a zsebéből, és a kezembe tette őket. A Legédesebb Hattyúnak, mely valaha Úszott az Avonon Hánykolódván a kétely és nyugtalanság árján, végtére partra vetődtem, hogy önnel teljes egyetértésben találjak magamra. A légvárakat – vagy miként mondta, a játszi léhaságokat –, melyeket kimérára valló képzelmünk egykor megidézett, nem oszlathatják el mindenestől a Mohó Éj árnyai. Kivéve az egy spanyol darabot. – A Cardenio – mormolta Ben. Elkerekedett szemmel bólintottam. Oly tüzeket szított fel, melyek lángjaiban a grófné, még mindig a Tower fogságában, tulajdon megpróbáltatásainak új kezdetét látja. Minthogy a hölgy szinte már családtag, tiszteletben kell tartanom óhaját, amint azt leánya nap mint nap alkalmasnak találja az eszembe vésni. Magaménak érzem a kötelmet, hogy mentsem hallgatásunkat St. Alban előtt. Minthogy a vadkan levetette agyarát, nem maradt, csak a hizlalni való disznó. Ami a hangyaszorgalmú gyűjtögetést és a magtól az ocsú szétválogatását illeté, Mr. Ben Jonson van olyan rendes fickó, mint akármelyik, mit több, rendesb a többinél – még ha nem olyanynyira különb, mint magáról állítja. Legalább megvan hozzá a kellő gyakorlata, ha már ugyane feladatot ellátta egy másik szerző kedvéért, kit mindennél nagyobbra tart – önmagáért. Akár a csóka, úgy 273

kotyog munka közben, nem törődvén azzal, miféle maró élcek törnek elő a csőréből. Ha képes elviselni az ily egyszemélyes kórust, ám legyen. A döntést hozzáértő és legédesebb kezei közé helyezem. – Az Első Fólió! – harsant fel Sir Henry. – Arról beszél, hogy Ben Jonson szerkessze az Első Fóliót! – És hagyja ki belőle a Cardeniót – tettem hozzá. Örök és megingathatatlan barátja: Az aláírásra mutattam. Az óriási betűk és a szertelenül cirkalmas, uralkodóhoz illő kezdőbetű a lap közepén terpeszkedett.

Döbbent csend telepedett az autóra. A Legédesebb Hattyúnak, mely valaha Úszott az Avonon... Willtől? Ha a levél az Első Fólióról szól, egyiküknek Shakespeare-nek kell lennie... De melyiknek? – Az Avonnak csak egyetlen Hattyúja létezett – jelentette ki Sir Henry pillanatnyi gondolkodás után –, míg Will lehetett akárhány. Mondjuk William Herbert, Pembroke earlje. A két Páratlan közül az idősebb. Vagy a szonettek Aranyhajú Ifja. – Vagy William Turner. De ha Shakespeare a hattyú – szállt vitába Ben felém fordulva –, akkor ennek a levélnek is oda kellett volna kerülnie, ahová William Shakespeare összes többi iratának. Mit keresett Wiltonban? A fogaskerekek lassan forogtak az agyamban, mintha a halott asszony képe akasztaná meg őket. Mögöttünk a szirénák hangja szétáradt egész Wiltshire-ben, s valahol odakint bujkált a fickó, aki megfojtotta Mr. Quigleyt, és szétszórta a tollakat. – Az Édes Hattyú szerepére van még egy jelöltem – szóltam fojtott hangon. – Valaki, aki miatt idekerülhetett ez a levél... Mary Sidney. Pembroke grófnéja. A Páratlanok anyja. Sir Henry felhorkant, de én elengedtem a fülem mellett, és úgy szoron-

274

gattam a levelet, mintha az bármelyik pillanatban köddé válhatna. Egy aszszony meghalt érte. Kell, hogy legyen valami magyarázat. Egyszerűen kell, hogy legyen. – A fivére halála után a grófné tartotta életben a Sidney nevet és Sidney hivatalos jelvényét: egy nyílhegyet, amelyet olykor lándzsahegynek is neveznek, ám emellett megőrizte Philip titkos emblémáját is: a hattyút. Az üldözött francia protestánsok adományozták neki, akik valósággal istenítették őt... Felpillantottam, és láttam, hogy Sir Henry tekintete az enyémbe fúródik. – A franciában a Sidney kiejtése igen közel áll a cygnéhez. – Franciául „hattyú” – csillant meg Ben szeme. – Franciául marhaság! – csattant fel Sir Henry. Az autó lassított. Jókora kerülő után visszajutottunk a London felé vezető főúthoz. Ráfordultunk és keletnek tartottunk. – Meglehet – engedtem meg –, de létezik egy metszet, amely idősebb korában örökíti meg Pembroke grófnéját, a kor irodalmi nagyságát. Csipkés nyakfodrot visel, és a csipke újra meg újra egy hattyú alakját rajzolja ki. – A Nadder-folyó az – tiltakozott Sir Henry –, amelynek a vizével elárasztja ezt a drága bőrülést, nem az Avon. Az Avon Warwickshire-ben folyik, méghozzá Stratfordon keresztül. – Az Avon a walesiben annyit tesz, „folyó” – szálltam vitába. – Angliában amúgy is egymást érik az Avonok. Az egyikük Salisburyn keresztül folyik, és a tizenhetedik században, amikor a Wilton-birtok még kiterjedtebb volt, egyenesen keresztülszelte Pembroke földjeit. Megcsóváltam a fejem. – Ha valami igazán különöset akar hallani, nem messze innét van még egy Stratford-sub-Castle nevű falu is. Éppen az Avon partján – temettem tenyerembe az arcom. – Úgy látom, ez még nem minden – vetette közbe Ben. Ismét megcsóváltam a fejem. – A grófné maga is írt. Az tette ismertté, hogy angol nyelvű költeményekre fordította a zsoltárok szövegét, ám emellett drámát is szerzett. Döbbent csend állt be. – Darabokat írt? – kérdezte hitetlenkedve Ben. – Egyetlen darabot. Egy könyvdrámát, melyet nem állított színpadra,

275

csupán meghitt baráti társaságban olvasott fel – pillantottam rá. Ő írta Antonius tragédiáját, Antonius és Kleopátra történetének első angol nyelvű drámai feldolgozását. – Antonius... – kezdte volna Ben, Sir Henry azonban félbeszakította: – Azt akarja mondani, hogy Mary Sidney volt Shakespeare? – Dehogyis! – csattantam fel ingerültem. – Nem változtam egyik pillanatról a másikra Delia Baconné. Csak szeretném, ha számításba vennénk, hogy esetleg Pembroke grófnéja, Mary Sidney lehetett a levélben említett „legédesebb hattyú”. Felsóhajtottam. – S úgy vélem, követnünk kell ezt a gondolatmenetet a logikus végkifejletig. A levél egyértelműen fogalmaz az Első Fólióval kapcsolatban, amely 1623-ban vagy azt megelőzően keletkezett. Ha viszont a grófné volt az édes hattyú, aki ragaszkodott a kiadáshoz, a levélnek 1621. szeptemberét megelőzően kellett keletkeznie, amikor is meghalt himlőben. – Tehát az Első Fólió kiadását már a fiai támogatták – vonta le a következtetést Ben. – S ezzel vissza is jutottunk a Páratlanokhoz. Will és Phil, gondoltam: William, Pembroke earlje és a fivére, Philip, Montgomery earlje, aki Oxford earljének leányát vette el, hogy végül megörökölje mind a pembroke-i grófságot, mind a Wilton House-t. Ugyanaz a Philip, akinek a szobájában rátaláltunk erre a levélre – ugyanaz a Philip, aki őrt áll Shakespeare felett Wilton előcsarnokában. Mrs. Quigley felett mégsem őrködött. Az asszony felpuffadt arca újra előúszott az emlékeim közül. Sir Henry összevont szemöldökkel hajolt a levél fölé. Ujjával a papirosra bökött. – A levél írója azt is tudta, hogy Ben Jonson szerkesztette saját műveinek gyűjteményes kiadását. Az a kötet 1616-ban jelent meg, ugyanabban az évben, amikor Shakespeare meghalt. Vagyis lehetséges, hogy ez a Will a stratfordi Shakespeare – jelentette ki –, amennyiben életének utolsó évében írta a levelet. Megráztam a fejem. – Nem, ha a „legédesebb hattyú” Mary Sidney. – Miért nem?

276

– Egy közönséges színpadi szerző, lehetett bármily híres, sosem írt volna ilyen bensőséges hangú levelet egy grófnénak akkoriban, amikor a rangot – vagy még inkább a rangbéli különbséget – rendkívül komolyan vették. A színészek és színműírók csak egy fokkal voltak különbek a selyemfiúknál és az utcai kufároknál, miközben ez a levél azt sugallja, hogy Will – legyen bárki is – magával egyenrangúként kezelte a Legédesebb Hattyút. Egy közember – főként olyasvalaki, aki adósa a hölgynek a pártfogásáért – valami cikornyás fordulattal kezdte volna a levelet, például „A Legnagyobb Becsű és Jószándékú Hölgynek, Pembroke Grófnéjának, a Legédesebb Hattyúnak. „ Az ajkamba haraptam. – Nem stimmel még az aláírás sem. Egy közember, ha egy grófnénak írt, azáltal is megalázkodott, hogy az aláírását beszorította a papír jobb alsó sarkába. Nem szívesen mondom ezt, Sir Henry, de ha a Legédesebb Hattyú Lady Pembroke, akkor Will nem lehet a stratfordi drámaíró, William Shakespeare. – Akkor kicsoda? – tette föl a kérdést Sir Henry. – Talán egy kiméra? – kérdezte Ben az égnek emelve a tekintetét. A levélre néztem. Kimérára valló képzelmünk, sorjáztak a szavak. A légvárakat – vagy miként mondta, a játszi léhaságokat –, melyeket kimérára valló képzelmünk egykor megidézett. Sir Henry leengedte a zsebkendőt az arcáról. – Azt akarja mondani – sötétült el a hangja –, hogy Shakespeare nem egyéb, mint négyszáz évnyi hiperaktív képzelet szüleménye? A homlokom ráncoltam. A kiméra elvont értelemben hajmeresztően fantasztikus és lehetetlen illúziót jelöl. A görög mitológiában ugyanakkor mitikus tűzokádó szörnyeteg, amelyet számos részből gyúrtak össze: a feje egy oroszláné, a teste kecskéé, a farka sárkányé. A levélben szerepelt még a hattyú, de a vadkannal és a disznóval is személyre utaltak. A kiméra talán emberek egy csoportját jelöli, akik együttesen alkotnak egyetlen sokrétű szörnyeteget. – Badarság! – fakadt ki Sir Henry. – Ez nem jelenti, hogy a szörnyeteg Shakespeare, vagy hogy Shakespeare a szörnyeteg. – Ez a nyavalyás levél Shakespeare-ről szól – pufogott Sir Henry. –

277

legalább értelmet találtunk a hattyúban. – Mert egy Ártány sosem lehet Bacon. a rendkívüli módon kövér bíróról. Ben gúnyos. hogy megbízást adott rájuk. hogy saját magukat is disznóknak nevezték. – Nem ígérhetek semmi ilyesmit. ki a vadkan és a disznó? – tette fel a kérdést Ben. – Sir Francis Bacon! – nyögött fel Sir Henry. Az iparkodó hangyáról már nem is beszélve. – Kérleg. miként a disznó se szalonna. hogy a rokonának vallotta magát. kondolkozzál. „Ön és én nem lehetünk rokonok. ronda állat. – Valójában egy másik vadkanról lenne szó – magyaráztam –. – Ami ennél is fontosabb. – Édes Krisztusom! – hanyatlott hátra az ülésen Sir Henry. hacsak fel nem köttetem – felelte az öreg bíró. – Oxford earljének címerállata egy kék vadkan. hogy alig bírja visszatartani a nevetését. és megpróbáltam elmagyarázni neki a dolgot. amely megihlette ezeket a léhaságokat azáltal. köhögésbe fúló kacajban tört ki. Csüggedten fordultam Sir Henryhez. dúló. de a Baconok egy sor rossz ízű tréfát a fejükre vontak azzal. Felsóhajtottam. Sir Francis Bacon mesélt egy történetet az apjáról. hogy nem szedi le a fejem – bocsátottam előre. Ha emberek csoportjának tekintjük a kimérát. 278 . a rázkódásából éreztem. vagyis levedlette az agyarát. csak ha jól felkötik. – A windsori víg nőkben – sóhajtott fel Sir Henry. Richárd e kevéssé kívánatos jelképével? – Ígérje meg. akinek a kegyét az egyik rab azzal próbálta kicsikarni. – Ettől még ott a disznó – mordult fel Sir Henry. Ben nem törődött vele. – Oxford 1616-ra halott volt. hogy megóvja a feledéstől. A kiméra éppúgy lehetett pártfogók egy csoportja is. majd elég értékesnek ítélte őket ahhoz. – Ha Mary Sidney a hattyú. minthogy őt magát Ártánynak hívták. Ez tetszik. – A torzszülött gnóm.Maga mondta! Megráztam a fejem. – Bacon. Maga szerint Erzsébet melyik páváskodó udvaronca ruházta volna föl magát a púpos III. a vadkanban és a disznóban.” Nem is mertem Benre pillantani. Shakespeare is elismételte a tréfát.

Benből kitört a nevetés. – Vagyis nem megyünk vele semmire. St. – Ennyire azért nem egyszerű. – Akadt netán még egy förtelmes disznó? – csipkelődött Sir Henry. – Barnes! – emelte fel a hangját Sir Henry. – Irány St. – Vagyis Bacon volt az egyetlen személy. Alban vikomtjává emelte. Alban és a disznó két külön személy. ezt azonban a Bacon-hívek ízekre szedték az elmúlt százötven év során. Bólintottam. – Nem tudok róla. Sir Henry előrehajolt. amit mondott. Albannak akart írni. hogy személyesen jár közben. mint Shakespeare szobra a Westminsterben. – Számomra úgy tűnik. – Jakab király már 1621-ben St. a halála után ötven évvel romhalmazzá vált. és azóta is az. akit a hattyúnak meg kellett puhítania. Sir Henry nem hagyta magát. Albannál – vetette föl –. – Akkor most hová megyünk? – kérdezte Ben.. miért kellett a hattyúnak elbűvölnie az ártányt? Felpillantott a levélből. amelyet Bacon építtetett a szellem palotájaként. – Van egy szobor a St. Albans város határában. mielőtt még a disznóra vonatkozó utalás felhangzott volna. – Hol élt ez a Bacon? – Egy Gorhamburynek nevezett birtokon. Albans-i plébániatemplomban. Dobolni kezdtem az ujjaimmal a térdemen. Volt valami abban. Ben abbahagyta a nevetést. – Ha Will közben akart járni St. – Aki ismét csak Bacon – bólintottam.. hogy St. olyasféle. és Will megígérte. Ben átvette a levelet. Mindannyian a levél fölé görnyedtünk. Gorhambury. – De hová jutunk ezzel a kimérával? Will – bárki is legyen – St.tyermekem. 279 . Albans. – Valaminek akkor is maradnia kellett belőle – vélte Sir Henry.

szinte dacosnak tűnt: tekintetében egyszerre csillant kihívás és megvetés. 280 . A hotel fényei narancsos izzásba vonták a képmást. Kezében a feszülettel elevennek. „Most merre?”.– Próbálom kitalálni. Elővettem a brosst. Amíg Ben és Sir Henry bejelentkezett. hogy felpattintsam a hátlapját. és beálltunk egy jellegtelen Days Inn parkolójába. faggattam némán a fiatal férfit. a kocsiban maradtam Barnes-szal. Öt perccel később lehúzódtunk az autópályáról.

Roz mindig kitartott amellett. Átható érdeklődéssel figyelt. Mi köze mindennek a levélhez. állt a portrén aranybetűkkel. Mi köze lehet a kettőnek egymáshoz? – Létezik valamilyen kapcsolat köztük – fakadtam ki csalódottan –. Mindketten láttuk Matthew előadásának címét a Folger brosúrájában. így mindkettőnek ugyanahhoz a titokzatos kis világhoz kell tartoznia. hogy a jelentés a szövegkörnyezetből fakad. hogy a festmény és a levél két külön út egyazon igazsághoz. amit nemrég találtunk? Talán nem állnak közvetlen kapcsolatban. – Nem akarok tőle segítséget kérni – szögeztem le. Amikor néhány perccel később felbukkant az ajtóban. – Nem ismerek ilyet.34 BEN BEKÍSÉRT a szálloda hátsó ajtaján át egy kétágyas szobába. és nyitva tartottam a brosst. hogy meglássam. hogyan. Sir Henry visszavonult tisztálkodni a maga szobájába. bár kissé sápadt maradt. aki az – vetette fel Sir Henry. aki a vallástörténet és Shakespeare terén egyaránt otthonosan mozog – jegyezte meg Ben. Shakespeare és a titkos katolicizmus tüzei. de Ophelia utalt rá. – Összefüggnek – vontam vállat –. Isten Nagyobb Dicsőségére. ez biztos. Csak nem tudom. hasznunkra lehetne valaki. Milyen kontextusba helyezi a levelet a miniatúra? Vagy a levél a miniatúrát? A miniatúra a feszület ábrázolásával nyilvánvalóan katolikus. De a te örök nyarad nem fakúl. A levél az Első Fólióról szól. Az ablaknál álltam. – Úgy tűnik. de nem vagyok annyira járatos a vallástörténetben. és tudtam. – Talán ideje keresnünk valakit. akár egy iránytűt. Sir Henry felfigyelt. már sokkal inkább önmagának festett. hogy miért. – Kitől? 281 . – Feladta a próbálkozást a levéllel? – telepedett Sir Henry a legkényelmesebb székünkbe.

hogy visszaterelik Angliát a katolikus akolba. hogy hívjam. – Ez a jezsuiták jelmondata. – Kate! Hol van? Minden rendben? – Jól vagyok. Matthew második csörgésre felvette. és azt kívánja. úgy tízet közülük szentté is avattak. – Kate? – mondta kissé álomittas hangon. – Rozt is bosszantotta. Isten Nagyobb Dicsőségére. és bepötyögtem a számot. – Azt még jobban utálná. – Szökésben van. ahogy felül. akik árulóknak bélyegezték őket. – Jézusom! – sikerült kinyögnöm. hogy latinból fordítsak? – Én is tudok latinul. – Ha ő képes megoldani a problémánkat. Tett ez a szegény pára bármi szörnyűséget azon kívül. mit jelent. Mit tud nekem mondani az Ad Maiorem Dei Gloriam kifejezésről? Megakadt a hangja. – Roz utálna ezért – dohogtam. – Alkalmanként a nők nagyobb disznók a férfiaknál. ha segítségre van szükségem. miután felakasztották. kezdem érteni. Azután hallottam. akik eltökélték. hogy mi ez az egész? – Azt mondta. én pedig elővettem Matthew névjegyét. ha a gyilkosa érne először célba – vélekedett Ben. és felém nyújtotta a telefonját. Szó szerint. Azt hiszem. Ettől még nem tudom. Odaadó és gyakorta vakbuzgó papok. – Á – bólintott Sir Henry –. – Használja az enyémet – ajánlkozott Ben. sőt gyakorlatilag az összes Erzsébet. hívja csak fel. – Matthew Morris professzortól. – Nehezebb lenyomozni. Matthew folytatta: – Mumusok a Cecilek. Kihangosította a BlackBerryjét. Most hívom. A jezsuiták pedig a szentek türelmével viselték a bélyeget.és Jakabkori királyi tanácsos szemében. – Pedig ő szívesen a rendelkezésünkre állna – jegyezte meg Ben. – Elárulja. 282 . kibelezték és felnégyelték őket a hitükért.– Matthew-tól – feleltem. kedvesem – mondta Sir Henry. Matthew rövid szünet után felelt. hogy érdeklődést mutatott maga iránt? – Bosszant a jelenléte – vallottam be. Krisztus római katolikus katonái.

Spanyolországban. ezt akarta mondani. A miniatúra lángjai megrebbentek és körülnyaldosták az ifjút. amelyet 1580-ban II. melyet valamiért bosszantónak találtam. – De miért St. – Tudom – feleltem. hogy a hű angol alattvalók nyíltan lázadjanak fel protestáns uralkodóik ellen. Egy pillanatig senki sem moccant. – Valladolid Kasztília régi fővárosa. hogy erről van szó? – tette fel a kérdést Sir Henry. akkor inkább Valladolid jut az eszembe. aki kinyújtózott az ágyon és sokatmondó mosollyal meredt a mennyezetre. – Magaménak érzem a kötelmet. megszolgálta – tettem hozzá. de ha figyelembe vesszük a jezsuita mottót is. Matthew nagyot ásított. A legtöbb pap a jezsuita közösség tagja lett. Az angol kormány úgy tekintett erre a helyre. mit szeretnék. Itt működött az Angol Királyi Kollégium. – 283 . Alban? – Mert a teljes név St. hogy az angolokat katolikus papi képzésben részesítse. Az angol kormány szerint azt is megpróbálták elérni. reményeim szerint tárgyilagos hangon – hogyan vélekedne erről a mondatról? Felolvastam a barnára fakult tintával írott szavakat. – Szokványos esetben Baconre gyanakodnék – felelte –. és álruhában tért vissza Angliába. és erőszakkal szerezzék meg. Alban előtt.– Pontosan – mondta Matthew. hogy mentsem hallgatásunkat St. Fülöp spanyol király alapított azzal a nem titkolt céllal. Végül odaléptem a telefonhoz. – Mindezek fényében – folytattam. hogy átváltsak kézi üzemmódra. Visszaadtam a telefont Bennek. amit szép szóval nem tudtak. – Lekötelezett. Hosszú ideig nem felelt. Adjon egy esélyt. – Gondolja. Alban Angol Királyi Kollégium. – Tudja. Matthew. – Spanyolországban? – Igen. – Jézus Társasága. – Isten a tanúm. nekikezdett a kiselőadásnak. mint a fanatikus merénylők kiképző központjára. hogy ott titokban egyházi tevékenységet folytasson. mielőtt szétkapcsoltam.

Feltettem a lábam az asztalra. Spanyolországba. Egyszeriben eluralkodott rajtam a kimerültség. Csakhogy aligha lehetett egyszerű kocsmai csetepaté. – Akit szemen döftek egy kocsmai csetepatéban – tette hozzá Ben. épp amikor Shakespeare kezdte megtalálni a hangját. – Valladolidba? Bólintottam. – 1593-ban. – Az Angol Királyi Kollégium két további szálon is kötődik Shakespeare-hez. hogy ebben a korban. ez a pap 1603-ban visszatért Angliába. hogy szivárogjon be a száműzött angol katolikusok csoportjaiba. Elküldték Németalföldre. amelyet a szerző alkalmanként használt. Shakespeare előtt a színházak legnagyobb kedvence. meleg és romlott szupersztárja. – Akárki is volt. és onnan haladunk visszafelé. A különös csak az. – 1599-ben a kollégium feljegyzései szerint egy John Matthews vagy Christopher Morley nevű férfi nyert bebocsátást. Ben felvonta a szemöldökét. A Morley a Marlowe egy névvariációja. egyebek mellett azzal a megbízással. Melyiket kérik először. az elfogadható irányába – kulcsolta össze Ben a kezét a tarkóján. Bólintottam.. A bizonyítékok arra utalnak. János és Máté evangélisták után. Marlowe ugyanis kém volt. elszökött.Valladolidról? Számomra elfogadhatónak tűnik. Azt mondják.. amelyek vélhetően felkelést szítottak. és hogy a fogadó afféle védett háznak számított. – De nem Marlowe számára – toldotta meg Ben. – Akkor legyen Marlowe – futtattam végig az ujjaimat túlságosan rövidre nyírt hajamon. hogy úgyis az őrültséggel kezdjük. Leültem az íróasztalhoz. Igen. Vagy elküldték külföldre. ahol elfogták és vasra verték. hogy a társai a kocsmában szintén kémek voltak. – Az Erzsébet-kori Anglia istentelen. a valószínűt vagy a valószínűtlent? – Lefogadom. – Piha! – kiáltott fel Sir Henry a karosszékéből. míg a John Matthews közkeletű – bár nem túl agyafúrt – papi álnévnek számított. Megráztam a fejem. – Sokak szerint Marlowe nem is halt meg aznap délután. Tudja. ő az. amikor a raboknak maguknak kellett megfizetniük a fogva tartásuk költségét máskülönben 284 .

– Ben társalgás közben vadul szörfölt a neten. – Pontosan. aki egy pillanatra sem állt meg. – A két pont közötti egyenes – bólintott Ben. A valladolidi Morleyra a legegyszerűbb magyarázat. – Kezdünk elfeledkezni róla. Sir Henry megtorpant. – Mondtam. hogy a kormány ügynöke volt. hogy őrültségnek fog hangzani – siettem hozzátenni. – kezdtem. – Talán ő írta Shakespeare darabjait – vetette fel Ben rezzenéstelen arccal. A másik fél meg azt mondja. a másikat egy halott férfitól –. ha már így belejöttünk? – Tételezzük fel. – Vagyis „Shakespeare” Valladolidba utazott. mint Christopher Marlowe. hogy a darabjai továbbra is megjelenjenek Londonban. Jakab király államminisztere személyesen állta Morley számláját. hogy mindkettő a férfi álneve volt – az egyiket az evangéliumból kölcsönözte. akik szerint Shakespeare nevéhez azért nem köthetünk egyetlen 1593 előtti művet sem. – Most lássuk a cirkalmasabb ösvényt. – Lássuk. – Az elmélet szerint az alku részeként Cecilnek gondoskodnia kellett róla. – Vannak. Gúnyosan mértem végig. akik szerint Einstein képében tért vissza. feltehetően azért. – És mi a másik kapcsolat? – kérdezte Sir Henry. – Cervantes. hogy Shakespeare volt Shakespeare. Sir Henry megvető horkanással pattant fel a székből. hogy Shakespeare írta a Don Quijotét. de a Cardenio még mindig fontos része a 285 . az Iliászt vagy bibliát. – Ahogy biztos vannak olyanok is. – Miért nem tulajdonítjuk neki a Háború és békét.együtt éhezhettek a többi szerencsétlennel a férgektől hemzsegő kövezeten. Robert Cecil. Ezért is gondolják úgy. Akadnak. amely nem más. mert 1593 előtt az eredeti szerző még a saját nevén írt. – Üdítő változatosság – jegyezte meg Sir Henry... mert papként is az angoloknak dolgozott. akik így gondolják. hogy megírja a relativitás elméletét – csattant fel Sir Henry. és járkálni kezdett a szobában.

történetnek. – Ha az Aranyhajú Ifjú Valladolidba utazott. köztük egy fiatal úriemberrel. Cervantes is vele tartott. és rábírják őket. és idővel hasonlóan érdeklődés bontakozott ki benne a spanyol dolgok iránt is. Alban. de csatlakozzék a jezsuita rendhez. ahol a konkvisztádorok uralkodtak – fejtette ki. Amikor III. Ben felült az ágyon. 1604-ben ott készítette elő a Don Quijote első részét a nyomtatásra. hogy a spanyol darabot hagyják ki a Fólióból. és itt fejezte be a második részt is. Mondjuk egy Howardot. Valladolidban született. Márpedig Cardenio. mondhatni. A megfakult tintával írt szavak jutottak az eszembe: Magaménak érzem a kötelmet. – A tizenhetedik században Amerikának ez a része még Új-Spanyolország legészakibb csücskének számított. ami az ő szemében merész tett lehetett. Meg a vallást. Fülöp király az egész udvart átköltöztette Madridból Valladolidba. – Akiket szép számmal elkísértek a spanyol papok is – tettem hozzá. Akadtak. amelyeket az angolok kifogásolnának. hogy a jezsuiták megrontják az ifjakat. hogy akkor vagy egy későbbi időpontban. hogyan juthatott el egy angol darab kézirata Új-Mexikóba. hogy ráirányítsa Shakespeare figyelmét Cervantes Cardenióról szóló történetére. hogy olyan körülmények között térjenek haza. A tenyeremmel végigsimítottam a levélen. a pártfogóit igen. – Pontosabban a Spanyolországból érkezett papok. 286 . Ez esetben „Will” okkal kérte volna. hogy mentsem hallgatásunkat St. – Ugyanazon a tavaszon a frissen felkent Jakab király követet menesztett Spanyolországba. aláírni egy békeszerződést. Nottingham earlje – egy Howard – négyszáz angol kíséretében érkezett Valladolidba. Alban előtt. Ideértve az irodalmat és a színházat. Senki sem mozdult. – Köztük esetleg egy angol jezsuita is – toldotta meg Sir Henry. akik tartottak tőle. A festményen az ifjú fölemeli a feszületet. – Ez azt is megmagyarázza. aki élénk érdeklődést táplált minden katolikus téma iránt. alkalma lehetett rá. Ad Maiorem Dei Gloriam. Az Aranyhajú Ifjú mögött tekergőzni látszottak a festett lángok. St. Felé fordultam. Vagy ha őt nem is ismertethette meg vele.

Három helyet foglaltunk a délelőtti gépre.Ben felnézett a BlackBerryből. 287 . – A Ryanair naponta két közvetlen járatot indít Londonból Valladolidba.

– El Real Colegio de Ingleses – jelentette be a taxisofőr. fehér kupola tűnt elém. Leszállás után taxiba préselődtünk. Senki más nem ismerte fel. Sir Henry magára vont egy kérdő pillantást. azután már a levegőbe is emelkedtünk. dacára az egyre növekvő számú gyűrődésnek és vízfoltnak. Mindhárman bezsúfolódtunk a Ryanair vadító sárgában és kékben pompázó gépébe.35 – BESZÉLTEM ŐMÉLTÓSÁGÁVAL. – St. Ahogy átkukucskáltam felette. sétálgattak a fák alatt vagy az elárusítóbódékkal. ahogyan átrepültünk a Pireneusok felett. Kiléptem az utcára. szökőkutakkal megtűzdelt plazákon. Az ablakon keresztül figyeltem. mikor másnap reggel visszatért a szobánkba. Úgy vánszorgott át a reptéren. hogy a rektor nem akad fenn ilyen semmiségen. – Bizonyára elfelejtettem megemlíteni. a westminsteri érsekkel – jelentette be Sir Henry. hogy társakkal utazom. de egy cinkos kacsintás nyomán az őr diszkréten félrefordult. majd ereszkedni kezdtünk a barna kasztíliai síkság felé. és hunyorogva néztem fel a tőrszerűen éles és szúró 288 . – Csak magát? – húztam fel a szemöldököm. akár egy megfáradt öregember. A Londontól északkeletre eső Stansted repülőtéren senki sem foglalkozott az útlevelemmel. kecses erkélyekkel díszített házak vetettek árnyékot az utcákra. A konkvisztádorok alighanem könnyes nosztalgiával fogadták Mexikó északi felének szikár sivatagjait. Bízom benne. cserszínű fűvel és itt-ott magányos fákkal borított dombok emelkedtek. és megindultunk egy hosszan elnyúló dombon Valladolid felé. Az emberek az italukat kortyolgatták az út menti kávézókban. A város hirtelen tárult elénk – jellegtelen áruházak és új épületek. Lehúzódtunk egy hosszú téglafal mellett. amelyet helyenként kígyózó zöld folyók tagoltak. Mintha csak hazaértek volna. Mindkét oldalt fennsíkszerűen lapos tetejű. így az emberek alig méltatták egy-egy pillantásra. egy híd a lusta folyó felett –. Alban rendfőnöke tizenegykor kész fogadni. Magas ablakokkal. azután már el is nyelt minket a középkori Európa.

– Attól tartok. Sir Henry. s amelyet az angol katolikusok azóta is áhítattal imádnak. Miután átszeltük a kongóan üres előcsarnokot. amelyet angol tengerészek csúfítottak el Cádiz 1596-os ostroma idején. – Akkor kit remélnek itt találni? 289 . orr és karok híján. ám ehelyett egy templom komor félhomályába vezetett minket. Időről időre felkeresnek bennünket – tehetetlenül széttárta a karját. Becsengettünk és vártunk. és vörös derék szalaggal megkötött fekete reverendát viselt. hogy Shakespeare nyomait követjük. – Úgy tudom. sem Marlowe-t. aranyozott szentekkel telizsúfolt főoltár nagyon is emlékeztetett a Globe színpadára. aki vékony. sietve végigvezetett minket a terrakottával lekövezett. ám ez kétséget kizáróan csak álnév. ötlött fel bennem hirtelen. ősz hajú férfinak bizonyult. Lavinia. hogy itt találjuk. – A diákok szétszéledtek. – Arra használjuk ki az időt. Néhány perccel később maga a rendfőnök nyitott nekünk ajtót Monsignor Michael Armstrong. Jelenleg ez a legalkalmasabb hely a beszélgetésre. hogy Shakespeare után érdeklődik. – Nem fogja megtalálni sem őt. A rendfőnök vaskos. hosszú orrával leginkább egy bizánci szentre emlékeztetett. tekintete azonban kimért és komor maradt. – Akkor szerencsénk van. – Igaz. Mária. Ha kívánja. hogy nem Marlowe után nyomozunk – felelt Sir Henry. ám valamivel odébb kisebb. Az üldöztetések időszakában a halottak neve kapóra jött az élők megóvásához – mosolyodott el hűvösen. félreeső bejáratot találtunk. Középütt állt a Szeplőtlen Szűz szobra. messze nem ön az első. Yorkshire-t idéző északi akcentussal beszélt. A kis bazilika spanyol barokk stílusban épült: a zöldre és vörösre festett. A templom súlyos ajtószárnyai áthatolhatatlannak tűntek. Egy gránittömb hűvösségével és merevségével mutatkozott be. a tantestület is alaposan megfogyatkozott a nyári szünet idejére – magyarázta a rendfőnök. fehér falú folyosókon. de nem számítunk arra. hogy kifessük az irodákat és lecseréljük az ablakokat. megmutathatom a bejegyzést Marlowe – vagy Morley – nevével. a Mennyek Királynője. Monsignor Armstrong tekintetében némi meglepettség tükröződött. és félrekaptam a tekintetem. Irodára számítottam. a St.spanyol napfénybe. Alban Királyi Kollégium rektora hordónyi mellkasú.

– Isten szolgáira mindenütt szükség van. A régi kollégiumi lajstrom talán a segítségünkre lesz. de látni sosem láttam. amint arra a jelmondat is utal. Az egyik polcról a rendfőnök leemelt egy jókora kék könyvet. végig a csempézett folyosók útvesztőjén át. – Itt? Úgy véli. Tudják a vezetéknevét? – Nem – feleltem. – Őt keressük. Monsignor Armstrong kuncogni kezdett. képtelen feltevést hallunk. mennyi bizarr. nem az eredetit.– Valakit. hogy megmutassam a feszületet tartó ifjú miniatűr portréját. Egy pillanatra megállt. A neve William Shelton. Monsignor Armstrong arcán oldódni látszott a ridegség.. hogy pontos legyek. – Ő alighanem az Újvilágba ment. aranyozott gerincű kötetekkel. sápadtzöldre festett könyvtár tárult elénk. – De nem Shakespeare. Addig forgatta a lapokat.. Nyomtatott kiadást. 290 . – Ez meglehetősen szokatlan lépés egy angoltól – felelte Monsignor Armstrong a miniatúrát tanulmányozva.. – Gondoltam. – Különösen egy jezsuitától. Hogy hívták? – William – felelte Sir Henry cinkos mosollyal.. Új-Spanyolországba. a polcokon bőrbe kötött. Végül megálltunk egy lezárt ajtó előtt. hogy Shakespeare kapcsolatban állhatott a kollégiummal? Elővettem a brosst és felpattintottam a hátlapját. a napfényben fürdő udvar olajfái mellett.. Hallottam már ilyenekről. – Bizonyosan egy vértanú portréja. Latinnak tűnt. Csak egyvalakire illik a leírásuk.. Amikor a rendfőnök kinyitotta. továbbment. majd vissza tért egy sorhoz. azután vaskos ujjával követni kezdte a bejegyzéseket.. – Hilliard? – Őszintén reméljük – mosolyodott el Sir Henry. Jöjjenek velem! Kivezetett minket a templomból. – A dátumot? – Nem pontosan. és gyanítjuk. 1621-ben itt kellett lennie. hogy sosem tért vissza Angliába. – Ennyire nyilvánvaló a gyanakvásom? El sem hinnék. amíg el nem ért 1621-ig. aki ismerhette őt – válaszolta Sir Henry. – Kivételes darab – suttogta áhítattal..

miután a ferenceseket választotta. mint a papjai. – Csakhogy a levelezőtársak éppúgy álneveket használtak. hogy William készítette a fordítást. – Northampton earlje juttatta be ide és vállalt érte kezességet. Akkoriban ez elengedhetetlen volt. előhúzott egy vörös bőrbe kötött. Nem hagyott hátra valamilyen feljegyzést vagy levelet? Monsignor Armstrong megrázta a fejét. Pedig ő volt. megtartotta őket magának. – Ha kétségkívül tőle származna – szálltam vitába. – Látom. – Kiadatva az Igaz Eredeti Másolatok alapján. ha egyetlen sorunk is volna Shakespeare-től. 1626-ban küldték Új-Spanyolországba – Santa Fébe – Fray Alonzo de Benavidesszel. A szemközti sarokhoz sétált. maguknak látniuk kell.Ismertem a nevet. magas kötetet. elvégezte a házi feladatát – bólogatott elismerően rendfőnök. ráadásul spanyolul is kiválóan értett. hogy mint jezsuita William nemkívánatos személynek számított Angliában. annyian kémkedtek Angliának. Nincs a birtokunkban ilyesmi – vetett rám egy szúrós pillantást. csak hogy a mű megjelenhessen. – Sheltonnak hívták a Don Quijote első angol fordítóját. Thomas. felnyitotta és átnyújtotta nekem. – Volt bármilyen kapcsolata a Howardokkal? – tudakolta Ben. de úgy vélem. amely egykor Shelton atyáé volt – tette hozzá a rendfőnök. – Higgye el. Mi lett aztán Sheltonnal? – Feloldozták a jezsuita eskü alól. William Shakespeare Vígjátékai. – Van viszont egy könyvünk. de átengedte a fivérének az érdemet. – Egy Howard jutatta be ide? – Számít ez valamit? – Feltehetően. E sorok alatt Shakespeare tojásfeje tárult elém a tányérra emlékeztető nyakfodron. – Azt hiszem. – Mr. arról azért tudnánk. – Nem sokan tudnak róla. 291 . – William fivére volt az. aki könnyedén hozzáférhetett a Don Quijotéhoz. feltehetően vértanúhalált szenvedett az indiánok kezétől a Santa Fétől délnyugatra fekvő vadonban. Királydrámái és Tragédiái – olvastam. Elszorult a torkom. Jóllehet. Nyilván tudják. Eltűnt. Az Első Fóliót tartottam a kezemben. sokan azt beszélték.

mire zümmögve életre kelt. – Vegye fel az üzenetet. amint az ajtó becsukódott. aláhúzásokat. A bőrbe aranyozott pecsétet nyomtak. – Derby – suttogtam. A sarokban régi fénymásoló állt. Sir Henry és Ben felzárkózott mellém. Ijedten rezzentem össze. – Telefonon keresik. – William Stanley – mondtam ki. jelöléseket – bármit. amely egy sast ábrázolt. – Mint a. – Stanley? – kérdezte újra Sir Henry. – Magának nem rokona. – Nem tetszik ez nekem – fordult hozzánk Ben. Kopogtatás hallatszott. – Mondja. miközben átforgattam a lapokat..-ben – bólintott Ben.. A könyv hirtelen lüktetni látszott a kezemben. S. talán érdekelné a borítója – jegyezte meg. azután tűnjünk innen. – Willy a nevem – mormolta Ben. még a polcokon sorakozó könyvek is a fülüket hegyezték. Amíg bemelegedett. A rendfőnök kimentette magát és távozott.. – Őméltósága Westminster érseke az. vagy Shakespeare-nek? – erősködött Sir Henry. A hosszúra nyúló csendben a szoba mintha kitágult volna. amit tennie kell. – A könyvet Derby earlje küldte Shelton atyának. Akit szintén Williamnek hívtak. mintha egy zongora hanggerendájára fektettem volna a tenyerem. Fiatal pap dugta be a fejét az ajtón. – A hatodik earl. A rendfőnök kinyújtotta a kezét és bezárta a könyvet. – Derby – ismételte utánam. hátha találok benne margószéli bejegyzéseket. felnyitottam a Fóliót. – Igen? – emelte fel a hangját a rendfőnök. – Ismerős a címer? – kérdezte a rendfőnök. hogy egyiküknek sem. – Nem rokon – feleltem kurtán. 292 . Bekapcsoltam. – Mint a W. – Stanley? – hördült fel Sir Henry.– A jakobiánus magnum opus – fújta ki sípolva a levegőt Sir Henry. gyermekkel a karmai között. – Tegye.. Mindössze ennyit enged látni belőle? – Gondoltam. Monsignor. amit kézzel írtak a könyvbe. Rémülten pillantottam fel.

hogy megírja Shakespeare műveit. és az irattárban mind a mai napig megőrizték. – Derby az ország felelő ré- 293 . hogy a féltékenység tönkretegye a házasságát. – Angliában minden ötödik fiút Williamnek hívtak. Atyja és bátyja egyaránt híres színtársulatot tartott fenn. – Olvasta a műveit? Megráztam a fejem. Bőkezűen költekezett. mint Oxfordé – vonta le a következtetést Ben. azután – egy sötét lelkű hadnagy befolyására – kis híján engedte. – Vagyis Derby jelöltsége éppúgy megalapozott. – Elvesztek. – Azért küldték Derbyhez. mert a kém levelét elfogták. valamelyest ismerte a jogot. választékos küllemű és arisztokrata William Stanley. akiről Shakespeare a saját mágusát. hogy az earlnek nem sok hasznát venni.. Visszatértekor azt jelentette. hogy Shakespeare legyen. odaadóan vadászott és solymászott. Derby hatodik earlje tökéletes jelölt lehetett arra. ha Derby is esélyes arra. Újra végiglapoztam a kötetet. a régi katolikus vallás egyik fellegvára számított Derby remekül értett a zenéhez. – Ott van a földrajzi érv is – magyaráztam. Ami azért is mulatságos. – Bizonyos szempontból még annál is jobban. a család hatalmi bázisának Lancashire. és beutazta egész Európát. így jóformán a színház világában nőtt fel. Habár színleg felvette a protestáns hitet.. Prosperót mintázta. ezúttal lassabban. de nem találtam semmit. – Nekem biztosan nem – feleltem bosszúsan. hogy komédiákat írjon a közönséges színjátszók számára”. hogy szervezze be egy katolikus felkelés vezetőjének. – Jesszusom – mormolta Ben. miközben kifejtettem a Derby-elméletet. mert „túlságosan leköti őt. – Nem tehetek róla. A művelt. a varázslónak. Legalábbis egy jezsuita kém tanúsága szerint. Maga kérdezte – tettem hozzá. – Csak a neve miatt? – csipkelődött Sir Henry. Oxford earljének legidősebb lányát vette feleségül. – Mindennek a tetejébe – fejeztem be az előadást – színdarabokat is írt. Patrónusa és tanítványa volt John Dee-nek.Elértem a könyv végét. Az egyetlen sajátos vonása a borító címere volt. amikor Sir Henry szitkozódni kezdett. – Jezsuita kém? – hitetlenkedett Sir Henry.

– Minden mellette szól. – Ebben a könyvben? – Lehetséges – bólintott Sir Henry. amikor az ajtószárny kitárult. Elnéztem a Fólió borítójába nyomott címert: a sast és a gyermeket. kivéve az egyetlen lényeges dolgot: nem kapcsolható össze Shakespeare-rel. miért nem ő az első számú jelölt? – tette fel a kérdést Ben. – Önök nem voltak velem egészen őszinték – közölte a rendfőnök. Miután becsapta maga mögött az ajtót. legalábbis nem tudunk róla. amikor a darabok keletkeztek. jobbára az igazsághoz híven. mit keresnek? – Shakespeare-t – feleltem. – Ha Derby ennyire tökéletes. hogy bármit találtam volna. Borítóval lefelé az üveglapra fektettem a könyvet. Derby ráadásul szerethetőbb Oxfordnál. – Nem. Ez is bizonyíték. igaz? 294 . ha figyelembe vesszük a darabok dialektusát. Ami felér a lopással. Csalódottan csuktam be a könyvet. Oxforddal ellentétben ő végig életben volt. sőt gyilkolni is kész azért. és megnyomtam a gombot. hogy megszerezze őket. Megint csak elértem a Fólió végét anélkül. karba tett kézzel állt meg előttem. hogy felségárulásért feljelentette volna a barátait. – Valaki pusztít és gyilkol – ismertem el halkan –. A gépezet fénycsíkja végigpásztázott a könyvön. az évszámok is stimmelnek. akár egy harcos atya a középkorból. hogy Ben az ajtó felé oldalaz. Ez is nevezhető kapcsolatnak. De mire? A fénymásoló csipogással jelezte. S ami a legfontosabb. de nem mi vagyunk azok. mint a feszülettel. miközben kinyújtott kézzel követelte vissza a könyvet. maguk csak másolnak. az engedélyem nélkül. – Az érsek úrtól tudom. Mégis. – Akkor bizonyára az ajánlást is látták. – Hát most már igen – vélte Ben. és a rendfőnök vágtázott be rajta.széről származik. hogy felkészült. Oxford nem. aki éppoly ügyesen bánik a karddal. A szemem sarkából láttam. hogy valaki elpusztítja a Fóliókat. Vonakodva adtam vissza a könyvet. A tekintete a másoló felé rebbent.

– A lándzsás sólyom... de a másik. Végül kurta biccentéssel az asztalhoz lépett. melyeket kimérára valló képzelmünk egykor megidézett. a gyermekkel.. elmondanak mindent. – Mindannyian benne voltak – mondtam ki lassan. Mintha valaki egy kaleidoszkópot forgatott volna: az ismerősnek vélt minta szüntelenül változott. a másikban lándzsát. – Dearby earlje – Will. Szerintem egy sólyom akar lenni. Lerogytam az első székre. amely az idők során barnára fakult: szörnyűséges teremtmény. – A kiméra – suttogta maga elé Sir Henry. Igaza van. – Ez itt jobbról. – Ha képes leszek értelmezni azt. – Shakespeare címere – mondta Sir Henry. Igaza volt mindenben. A tekintete egy hosszú pillanatra megállapodott rajtam. ahol letette és felnyitotta a könyvet. Bacon kisasszonynak igaza volt. és én rádöbbentem hogy valaki egy védőlapot ragasztott az eredetire. – A könyv megjelenésében – felelt helyettem Sir Henry. Lady Pembroke. Megráztam a fejem. a disznó. a vadkan és a disznó – sorolta Ben. Nem kérdést tett fel. egy hattyú hosszú nyakával és fejével. a legédesebb hattyú. – A sas... egy sas karmaival és tollas farkával. Hogyan is írta Will? A légvárakat – vagy miként mondta. éreztem hogyan viaskodik benne a bizalmatlanság és a kíváncsiság. hogy tetszeni fog a kép. nem 295 . amit látok – bólintottam. Ben megdermedt az ajtónál. – Miféle ajánlást? – kérdeztem. Az így előkerült oldalon egy tintarajz rejtőzött. a vadkan és Francis Bacon. a lándzsával. amint végül összeáll a szemem előtt. Oxford earlje. Az egyik markában kosárba tett gyermeket tartott. egyszerűen megszabta az információ árát. – Mi kerülte el a figyelmemet? Monsignor Armstrong egyenként végigmért minket. ez Derby sasa. és egyáltalán nem voltam biztos abban.Felpillantottam.. amelyek vadkanfőkben végződtek. – És még valaki – mutattam a karmokra. – Ha megmutatom – közölte utálkozó hangon –. a játszi léhaságokat –. kitárt sasszárnyakkal. a hattyú. amit csak megtudtak Shelton atyáról. – Miben? – kérdezte a rendfőnök. Visszahámozta a borító belső oldalát.

Mert szégyen rám. a szerző kilétével kapcsolatos igazság Shakespeare sírjában nyugszik eltemetve. amit versbe szedek. A Derby könyvében idézett sorra mutattam: Földeljék el velem a nevemet. majd megjelentessék őket? Vagy ennél többet is tettek? A kiméra alá valaki szép kézírással egy szonett sorait jegyezte fel: Földeljék el velem a nevemet. kevésbé gondos betűkkel. hogy kifordította a szavak értelmét. Az utat mutató Shakespeare-t illetően Ophelia Granville a szavak szorosan vett értelmét használta. Folgerhez intézett levelében. Ugyanez a kéz írt levelet a Legédesebb Hattyúnak. És ha a sírt is szó szerint kell érteni? Mi szállt vele a sírba? Hirtelen belém villant. – Julius Caesar – ismerte fel Ben. Igaza volt mindenben. Ő pedig megfogadta a tanácsát azáltal. A lap aljára. túléli őt. mit ember tesz. az alábbi mondatot írták: A rossz. – Nem – vágtam közbe türelmetlenül. túléli őt. míg a jó gyakorta sírba száll vele. vagyis nemcsak egy dologban. Meg is próbálta bizonyítani. hogy megbízást adjanak a darabokra. – Nem Hamleté. hogy silány művem is szereted. a Macbeth boszorkáinak alattomos módján. Ő idézte ugyanezt a sort a Mrs. S rád. Mindenben. – Próbálta? – kapott a szón Sir Henry. mint írta. Bacon kisasszonynak igaza volt. – Ophelia. a jó gyakorta sírba száll vele. Child professzor. hogy Shakespeare műveit egy titkos összeesküvés fejeként Sir Francis Bacon írta. hogy bármit is elhallgasson. – Delia Bacon hitt ebben. majd kanyarintotta alá a nevet: „Will”. Delia Bacon megingathatatlanul hitte.oszlathatják el mindenestől a Mohó Éj árnyai. mit ember tesz. aki mindeddig a rendfőnököt vi- 296 . Nem vele szállt sírba. A grófok összeálltak. S akkor szégyen egyikünket sem ér. Ugyanakkor hitt abban is. Végignéztem a zavart arcokon. Jem Opheliája. nem tanácsolta. Hogy is fogalmazott? A rossz.

Mit is írt még Ophelia? Átkutattam az emlékeimet. – Hogy érti azt. amit megtudott? Gügyögve és jajgatva vihette magával az Ardeni-erdő egyik tébolydájába. Igen. amint megállt az ajtóban. tudassák velem. amelyet a borítóról készítettem. hová tartunk és miért. Földeljék el velem a nevemet. vörössel szegett fekete köntöse végigsöpörte a kövezetet. Ideje indulniuk. majd mindkettőt átnyújtotta. hogy megteszi.lágosította fel. – Nos – élénkült fel –. de végül képtelen volt rászánni magát. Csakhogy Delia ekkorra már kezdte megadni magát a tébolynak. – Köszönöm – sikerült kipréselnem magamból. Delia orvosának a leánya. Épp csak egyikünk se merte kimondani. Vetettem rá egy utolsó pillantást. Bólintottam. amint kiléptünk a spanyol napfénybe. Legalábbis a barátjának. 297 . – Isten vezérelje önöket. azután már indultunk is vissza a repülőtér felé. – Mennünk kell! – szedte magát össze Sir Henry. Ő és Jem vétkeztek Isten ellen. – Ha rábukkannak az atya nyomára. Sietősen elvezetett bennünket a bejárathoz. hogy „próbálta”? – Engedélyt kapott rá. mire felemelkedtem a helyemről. hogy vigyáznunk kell magunkra. és én eltökéltem. Az ölemben tartott fénymásolt lapokra meredtem. és készített a kiméráról egy másolatot. Kivette a még meleg lapot. hogy betartom. ahol élt egy Ophelia nevű fiatal lány. Egy éjjel egyedül virrasztott a templomban azzal a szándékkal. hogy elviszi. Senki sem szólt. és vigyázzanak magukra! – köszönt el. hogy leintsünk egy taxit. ám legnagyobb meglepetésemre a fénymásolóhoz lépett. – Azt hiszem. mint valami pajzsot. Shakespeare sírja. amit kell. Stratfordban. ez esetben egyet kell értenem Sir Henryvel. gondoltuk mindhárman. Felkapta a könyvet. hogy felnyissa a sírt a stratfordi Szentháromságtemplomban. attól tartva. egyelőre ez minden. És ha mégis felnyitotta a sírt? Ha talált valami? Mi történt azzal. Nathaniel Hawthorne-nak ezt írta. de ő mindent visszajuttatott az őt megillető helyre. Mindnyájan tudtuk. úgy tartva maga előtt a könyvet. Ahogy azt is. amit tudni szeretnék – jelentette ki a rendfőnök hirtelen támadt kimértséggel. és soha többé nem láthatjuk. Alkut kötöttünk. Kerültem Ben és Sir Henry tekintetét.

mint a könyvekről. Azért van ott legalább egy szép Fólió-másolat. És alighanem Shakespeare szülőházát is. Az a mocsok felgyújtott egy nemzeti emlékművet hallottam a fejemben Sinclair hangját. Miközben elnéztem a gép szántóföldeken átsuhanó árnyékát.. Amennyire ismertem. Befurakodtunk közéjük. Barnes várt bennünket a terminál előtt. és a gép ablakát esőcseppek csíkozták. de mostanra rég lerombolták. Vajon a gyilkos akkor is eljutott volna hozzá – vagy Maxine-hoz és Dr. és hamaro- 298 . amelyet Shakespeare vásárolt. hogy a Csatorna felett tömött szürke takaróvá egyesüljenek. amint eszembe jutott a Ben karjai közt fekvő Mrs. – Azért Stratfordban nem számítanék erre – vélte Ben. Nem mintha messze járt volna az igazságtól. nehezemre esett ezt elhinni. Ben elnyomott magában egy káromkodást. A Pireneusoktól északra a felhők frissen nyírt gyapjúként úsztak a szélben. Egy egész kiállítást szenteltek a nyomtatott Shakespeare műveknek. ha én nem vezetem oda? Nem a maga hibája. nem áll le. – Eredeti nincs. A New Place a város második legjobb házának számított. Sinclair semmit sem bíz a véletlenre. amikor Shakespeare megvásárolta. Quigley. Sandersonhoz –. mire földet értünk Londonban.. és külön szekció foglalkozik az Első Fólióval.36 – STRATFORDBAN IS VAN Első Fólió? – kérdezte Ben. amíg nem keveri össze velem. – Azok után. gondoltam bele maró keserűséggel. A szomszédos Nash-házban az unokája lakott. Ma kert áll a helyén. amint a gép felemelkedett a kifutópályáról. Szakadt. amíg el nem jut a tettesig – ami nem is baj. – Hol? – A New Place-en – abban a házban. miután sikeres lett –. – Nem számít más. vagyis inkább a szomszédos Nash-házban. csak a templom – hűtötte le Sir Henry. ami a Wilton House-ban történt. – Vagyis ezt a Nash-házat rendesen őrzik. mondaná rá Ben. Stratford inkább a házakról szól. – A Westminster-apátságban sem láttunk őröket.

mint Barnum bolhacirkusza vagy mumifikált hableánya. hogy Shakespeare valaha is betette a lábát a szülőházaként körülrajongott helyre – a szentélybe. Rózsák gyökereznek az ürülékében. hogy felvásárolja és New Yorkba szállítja Shakespeare szülőházát. épp ezt igyekszik elhitetni. amelyben bizonyíthatóan lakott – a New Place. járj színházba.. Roz persze nem értett egyet. Stratford felé. hát a szavait imádd. melyikben. Ezt. hogy senki sem tudja. Mégis. Nem is tudtam felidézni magamban mást. Barnum érdeklődni kezdett azután. hogy a Henley Streeten. 299 . Ahogy zord hangon megjegyezte: a Globe legalább nem kérkedik azzal. Amikor a humbug amerikai királya. álmos porfészekké süllyedjen. mint a Globe-ot. Még annál is jobban gyűlölte a helyet. egykor Stratford második legszebb háza –. az idegenvezetők még magát az ágyat is megmutatták. szögeztem le. az általános felháborodás nyomán végre kezdetét vette a történelmi emlékek megóvása. „Egy kert – tiltakoztam. Egyetlen bizonyíték sem támasztja alá. Ha már templomba kell járnod. hogy rekonstruált deszkáin maga Shakespeare is játszott. csak az oromfalas-favázas házakat. sokkal könnyebb egy bizonyos házat imádni. szálltam vele vitába.san nyugatnak tartottunk az esőfüggönyön át. nem egyéb. Ha akadt elég idióta turista. – Lila akácok szökkennek szárba a pöcegödréből. a nagy dumás P. „Ha már imádnod kell valamit – mondta erre –. T. Jó idő eltelt. vélte. vagyis a képmutatás csúcsa – közel akkora átverés.” „Akkor mi magunk vagyunk az ópiumterjesztők”.” „Egy kert. és persze Roz hangját. „A vallás – legyintett Roz – a nép ópiuma.. A középkorban és a reneszánsz idején a város virágkorát élte hogy azután szegény. Miközben a ház. A Szülőház. mióta ott jártam.” Shakespeare valahol Stratfordban született. Nem is rossz örökség Barnumtól. ahogy egymást támogatják és ráhajolnak a zsúfolt utcákra.” Ebben az egyben megfogadtam a tanácsát. amelyben Shakespeare állítólag született. amelyet egyébként is csak a tizenkilencedik században építettek fel. ahol a feljegyzések szerint az apja több házat is birtokolt. mint egy lyuk a földben. bár meg kellett vallanom. ahol valaha a pincéje alja volt – vágta rá Roz. – Nem egyszerű lyuk. mint megállni az utcán és széthinteni az imádatunkat egy jellegtelen földdarabon. több mint valószínű.

Ben elment. Ophelia a visszájára fordította a szólást. A város hirtelen emelkedett fel a zöldellő mezők és dombok közül. – Ha már a jelenlétét igényled. akár a pókháló egyetlen szála. Talán Derby Lady Pembroke. a Fólió belső borítójának rajzolata arra utalt. hogy William Stanley csupán birtokolta az Első Fóliót. eredeti Tudor-korabeli épület fehér vakolatával és sötét favázával. a disznó. Ezután megkerültük az épületet.„Gondold csak végig! – fejezte be fennkölt hangon. és a Valladolidi Fólió fénymásolt előlapjára meredtem. hogy diszkréten besurranjunk a hátsó kapun. megvolt a kapcsolat. a hattyú. Az egyes szám első személy egyetlen szonett esetében sem kiindulási pont – egyszerűen bárkit takarhat. ugyanolyan erős is. Vajon miért? Ki kell derítenünk. Odabent hamisítatlan fényűzés várt ránk. Vékony. Bacon és Oxford egyesítették erőiket. Az idézet legfeljebb annyit bizonyít. A sas. hogy ráforduljunk a High Streetre. valamint a Julius Caesar egy sorát. meredek oromzatával és kissé megroggyant falaival is bájos jelenség volt. ahol a fickó biztosan járt. A hosszan elnyúló. én letelepedtem az ágyra. hogy a vacsoráját is vigyék oda. Ettől még nem vált Shakespeare-ré.” A rossz. Amíg Sir Henry az egyik puha karosszékben ejtőzött. Miután biztonságban elértük a szobát. De miképp? A közreműködés lehetőségei végtelen számúak. hogy támogassák a szín- 300 . hogy felmérje a templom megközelítésének esetleges buktatóit. meg az ablaktörlők ütemesen suhogása. a templom az egyetlen autentikus Shakespeare-épület az egész városban. Nemsokára átkeltünk az Avon felett. túléli őt. a sólyom a lándzsával – ha a Legédesebb Hattyúnak címzett levél mellé helyeztem. míg a jó gyakorta sírba száll vele. nem pedig ő írta. és elrendelte. A kocsiban nem hallatszott más. a vadkan. Sir Henry kedvenc helye. a templomtól nem messze eső Shakespeare Hotel előtt álltunk meg. mit ember tesz. hogy Derby ismerte Shakespeare egyik szonettjét. csak a gumik sziszegése az esőtől síkos úton. Sir Henry egész lakosztályt vett ki. Mégis. hogy valamennyien közreműködtek Shakespeare létrehozásában. Ezt még a belső lapon talált Shakespeare-idézet sem igazolta volna. A Derby-címer a kötésen arról árulkodott. A kiméra már más lapra tartozik. Az egyetlen hely.

vagy bevetették a titkos ügynököket. Talán mind a szívügyüknek tekintettek egy-egy munkát – Bacon és A windsori víg nők. a zöldségköretet és a yorkshire-i pudingot. mintsem hogy csak egyszerű futócipők legyenek benne. Virginia Woolf szavaival élve. itt-ott javasoljanak egy frázist. Oxford és a Hamlet. hogy a felhajtás miatt a templomhoz csak egy járőr jutott. vagy befolyásolják a névválasztást. 301 . és kitártam. A szomszédos New Place-en vagy felfegyverezték a kertészeket. Lady Pembroke és az Antonius. semmi kétség. de maguk írtak mindent.padi szerzőt. Pincér érkezett a megrendelt étellel. hogy a kivilágított kapualjakat. netán céltudatosan figyelembe ajánlott egy könyvet – Nézz csak bele. mert a legnagyobb erőket a Nash-háznál és a Szülőháznál vonták össze. nekem azonban egy falat se ment le a torkomon. hogy idejekorán beletekintsenek a készülő művekbe. ha egyszer bent lesznek. együtt vagy külön-külön. csuromvizesen. Sinclair keze van a dologban. hogy a gondnak az árnya se vetülhessen Mr. szerintem tetszeni fog. a Globe-ból. S akkor még ott a másik véglet: lehetséges. – Bejuttatom magukat. Ennél hatékonyabb pártfogói rendszer aligha létezett akkoriban. hogy felnyissuk a sírt? – toldottam meg a kérdést. Az ablakhoz léptem. mely nehezebbnek tűnt annál. hogy a kiméra tagjai. az esőben surranó embereket bámuljam. Sir Henry hirtelen felélénkült. csupán küldöncként és álcaként alkalmazták William Shakespeare-t? Az ajtó kinyílt. De talán ennél is messzebb mentek. Derby és A vihar. – A városban hemzsegnek a zsaruk. amikor tizenegy táján körbejár ellenőrizni a lámpákat és a zárakat – legyintett türelmetlenül Ben. A jó hír az. és. Talán gondoskodtak róla. – Hogy jutunk be? – És hogyan maradunk ott elég ideig ahhoz. Lehet. Sir Henry és Ben tömni kezdte magába a marhasültet. hogy hébe-hóba egyikük felvetett egy ötletet. legyen évi ötszáza és egy saját szobája – tehát részesedést kapjon a Királyi Színtársulatból és színházukból. a kezében sporttáskával. – Szépen megkérjük a sekrestyést. Cserébe talán részeltettek a kiváltságban. Inkább azzal törődjenek. a könyvkiállítás védelmére. és Ben lépett be. Shakespeare-re. hogy mihez kezdenek.

a Romeo és Júlia. De mi van akkor. de hangvételét. amint egy halomban a szőnyegre hulltak. Jeremy Granville Child professzorhoz intézett levele. Hat-hét év leforgása alatt évente két-három remekmű is kikerült a keze alól. és szórakoztatónak. a Szentivánéji álom és a János király alig másfél éves időtartamon belül született meg. Igaza volt mindenben. A levelek úgy zizegtek. csak egy lángelme váratlan és megmagyarázhatatlan kivirágzásával. Roz katalóguskártyája. Letérdeltem és átválogattam őket. A színház azon ritka helyszínek közé tartozott. Delia fel akarta nyitni Shakespeare sírját. Ezt az időszakot nem magyarázhatjuk mással. de akár hat évtized alatt. Delia megháborodott. Ophelia levele Jemhez és jó- 302 . Deliának igaza volt. hogy kirázzak belőle minden papirost. Richárd. azonnal egymásra talált? Végigmérték.Megkezdődött az éjszakai népvándorlás az éttermekből a színházak felé. Lehet. Megragadtam a Chambers-kötetet. coventry-i vagy chesteri előadáson – esetleg a Knowsley Hallban vagy a Lathom Parkban. de legalábbis hasznosnak találták egymást? Shakespeare már Derby Earljének Színjátszójaként lovagolt ki Stratfordból és érkezett meg Londonba? Kész őrület. hogy Bacon volt Shakespeare. amit a lapjai közé rejtettem. miközben alig voltam tudatában hogy Sir Henry és Ben meredten figyel. hogy a II. mint Delia. Derby earljeinek északi palotáiban. akár egy halott pillangó szárnyai. nem csupán a termékenység terén. Lassan olyan lettem. S. ahol az eltérő rangúak vegyülhettek egymással. a fene vinné el. nemhogy hat év. hogy ilyen minőséget produkáljon ekkora termelékenység mellett. Stanley kisasszony Stanleyről kezdte képzelni ugyanezt. ha egyetlen lángelme helyett öt szökkent szárba? Lehetséges-e. Valamikor 1593 táján Shakespeare hirtelen megtáltosodott. én épp ma este készülök megtenni. érdeklődési körét és kifinomultságát tekintve is. A legtöbb szerző gyilkolni is képes volna azért. mielőtt évi egy darabra csökkentette a mennyiséget. Van rá bizonyítékom. hogy a két W. Könnyen lehetséges. hogy a hirtelen felfutás magyarázata az ötös fogat színre lépése? A „peerek” közül alighanem Derby „fedezte föl” a stratfordi William Shakespeare-t. Az északi earl örököse és a warwickshire-i kesztyűkészítő fia találkozhatott mondjuk egy stratfordi. Bacon kisasszony őszintén hitte.

vélhetően valahol Santa Fétől délnyugatra – senki sem tudja. amíg a Cardenio kimarad közülük. írta Derby. aki úgy hitte. a darabnak nyoma veszett. Az ajánlás a Derby-féle Fólióból. Akárkit küldött is Derby maga helyett Spanyolországba. s minden tőle telhetőt megtett. elküldte vele Shakespeare Első Fóliójának egy míves példányát – a borítóján a saját címerével – William Shelton atyának. De honnét tudta Jem. ahol megölték az indiánok. Miután a könyvet hátrahagyta a kollégium könyvtárában. a jó gyakorta sírba száll vele. Cervantes angol fordítója fivérének. Pembroke grófnő levele a fiához – Vélünk van a nevezett Shakespeare. S végül a leggyönyörűbb valamennyi közül: egy miniatúra az ifjú képével. Évekkel később Will – alighanem Derby – írt a Legédesebb Hattyúnak – alighanem Pembroke grófnéjának –. amit igazán tudunk? Shakespeare írt egy darabot. Földeljék el velem a nevemet. Alban Királyi Kollégiumban. hogy ő és Jem vétkezett ember és Isten ellen. Ophelia meg volt róla győződve. akiért oly rögeszmésen rajongott? Őrület lenne egy őrült nyomdokaiba lépni? 303 . túléli őt. Folgerhez. majd ő magyarázatot ad valakinek a valladolidi St. hogy merre keresse? Kapcsolatban állt Ophelia Frayerrel. hogy Shakespeare sírjában rejlik a válasz a költő kilétére. mindez Ophelia brossába rejtve. pontosan hol. ha épp nem a fordítónak magának. Ezt gondolta volna Delia is Shakespeare stratfordi sírjával kapcsolatban – hogy megismeri általa annak a lángelmének a kilétét. Shelton atya Új-Spanyolországba utazott. amely sikamlós utalásokat tartalmazott a Howardok magánéletére. De mit tudunk? Mi az. mit ember tesz. hogy tudassa: felőle megjelenhetnek az összegyűjtött művek. amely a Cervantes Don Quijotéjában megjelenő Cardenio történeten alapult – egy olyan darabot.val későbbi levele Mrs. Will levele a Legédesebb Hattyúhoz. Ezután a Globe leégett. A rossz. aki kapcsolatban állt Delia Baconnel. Hacsak Jeremy Granville rá nem talált. hogy visszajuttassa a dolgokat az őket megillető helyre. háttérben a lángokkal.

mintha csak a miserendre lenne kíváncsi. A kapun túl brutálisan megnyírt hársfák sora és macskaköves út vezetett 304 . Két háztömbbel feljebb az éjszakai levegőt megülte a lilaakácok nehéz aromája: valaha ezen a helyen állt Shakespeare otthona. ahol ezen az órán egy lélek sem járt. Miután jobbra fordultam. én nem láttam őket. majd az út és a folyó közt egyre szélesedő parkot. vendégei mind a fogadó aprócska helyiségeiben zsúfolódtak össze –. Behúzott nyakkal siettem előre a permetező ködben. Ben. Ben felzárkózott mellém. Fényszórók ragyogtak a nyirkos éjszakában. ahol még most is ott őgyelgett a közönség néhány tagja. benne az eddig összegyűlt levélköteggel. Emberek szaladtak ki a kapualjak alól. hogy vethet egy pillantást a távozó színészekre. és nekivágtam a Chapel Lane-nek. A felhők felfalták a holdat. hogy várjuk meg. majd intett. Az eső finom ködpermetté oldódott. talán abban a reményben.37 GYÖTRELMES LASSÚSÁGGAL szállt le az éj. ők pedig nem méltattak figyelmükre egy magányos. Ha a fegyveres kertészek őrt is álltak erre. Ben megtorpant. Lépteink élesen kopogtak a kihalt éjszakában. Egy pillanattal később alig észrevehető mozdulattal magához intett bennünket. sötét hajú kamaszt. amint Sir Henry elősejlett a park sötétjéből. tíz lépésre lemaradva követett. a Királyi Shakespeare Társulat viktoriánus színházához. Elhagytuk a Szurtos Kacsát – terasza loncsosnak és elhagyatottnak tűnt ezen a nyirkos estén. Sir Henry külön útvonalon haladt. balra fordultam. Végül egy sarkon megpillantottuk magunk előtt a templom udvarát. Az út végén elérkeztünk a Hattyúhoz. amely a lustán hömpölygő folyó mentén haladt. a rájuk várakozó autók felé. majd Ben és Sir Henry társaságában. Továbbindult a hirdetőtábláig. gyalogosan hagytam el a hotelt. Tíz órára a kobaltkék égbolt tintafeketévé sötétedett Tíz harminckor Barnes gondjaira bíztam a Fólió fakszimile kiadását és a Widener Erzsébet-kori színházát. hogy együtt kövessük az utat. elhagytuk a kompkikötőt és a csónakkölcsönzőt. a város második legjobb lakóháza. kezében a sporttáskával.

A rendőr ugyanakkor felénk indult a sírok között. míg a férfi teste lassan elernyedt. és felvetett fejjel hallgatózott. miközben a hársfákkal szegélyezett úton a templom felé vette az irányt. Alig tudtam kivenni a hosszú fűben meredező. amelyik az ajtót nyitotta. miközben kísértetiesen izzó fénybe vonták az utat. becsukta mögöttünk az ajtót. Azután megrázta a fejét. – Végre elállt ez a nyavalyás eső – felelt George vidáman. A rendőr fölé hajoltam. annak jeleként. elkapta a nyakát és lerántotta a sírkő mögé. A rendőr dühtől és félelemtől kidülledt szemekkel küzdött. majd fütyörészés kíséretében puhább léptek feleltek rájuk a pázsit felől. Egy pillanatig rezzenéstelenül állt. – Kötözzék meg! – szisszent ránk Ben. – ’Estét. ámulatra méltó hatékonysággal megkötözve. Ő lehetett a sekrestyés. A falon parányi zöld fény izzott. arca lidércfényként bolyongott a sötétben. azután választ sem várva elindult. Miután bevonszoltuk a rendőrt a templomba. A lámpások mintha a köd felszínén lebegtek volna. Ben meghúzta a 305 . mielőtt Ben lecsapott volna rá. betömött szájjal. rég megdőlt sírköveket. Halottnak tűnt. amelynek túlsó felén áthatóvá sűrűsödött az éjszaka. Lépések kopogtak a köveken. Ben nesztelenül előugrott. amelynek csapódása távoli mennydörgésként visszhangozta be az épületet. és felém nyújtotta. és lekuporodtunk egy magasabb síremlék mögött. Az ajtónál a sekrestyés visszafordult. Ben hangtalanul követte. hevesen hánykolódott. Többet nem láthattunk. és visszatért az ajtóhoz. Mibe keveredtem? Ben négy percen belül visszatért. Ben felkattintotta az elemlámpáját. A sekrestyés ekkorra kinyitotta az ajtót és belépett. hogy hatástalanította a riasztót.a sötétbe vesző templom felé. hogy az árnyak közt a templom felé suhanjon. Miután lefektette őt a fűre. George – hallatszott egy férfihang. Ben mozdulatlanul meredt a templomra. Amint elhaladt mellettünk. Immár a sekrestyés is öntudatlanul feküdt a kövezeten. Előcsusszantunk a sötétből. Sir Henry hamuszürke arccal kötelet vett elő a sporttáskából. Kulcskarikája a közelben hevert. Ben előrehajolt és szorosabbra vette a fogást. Amíg kikerestem a kulcsot. kezében jókora karikára fűzött kulcsok csörrentek.

amelybe egyszerű betűkkel feliratot véstek. két oldalán az ékköves szentélykorláttal.csomókat a rendőr csuklóján. A fénysugár egy pillanatra megcsillant a színes keleti üvegablakokon. Ben és Sir Henry követett. hangja ott visszhangzott a boltozat alatt: Testvér. akár Salamon király templomának félig elfeledett látomása. Elértük a kereszthajót. hagyd Poraimat e kő alatt. Mit is mondott? Vétkeztünk mind Isten. A szentély a templom túlsó végében láthatatlan volt. és betömte az ő száját is. koponyáját inkább a kor fosztotta meg hajkoronájától. Ben felvillantotta a lámpáját. hogy a kőlap köré gyűljünk. akárcsak a boltíves tető felettünk A hely hideg kő és bomlás bűzét árasztotta. Alatta az oltár fénylett fel aranyszínben. és nekivágtam a templomhajónak. A sorok ettől függetlenül hatásosak voltak. Sir Henry hangosan felolvasta. Jézus lelkére. balról és jobbról kápolnák sora nyílt. Áldott. amely távol tartotta a bámészkodókat az oltártól. akár egy szellem a szeánszon: pennát szorongató kőkezével inkább tűnt írnoknak. melynek a hosszabbik szárát a főhajó alkotta. Magasan az északi falon a Shakespeare-képmás lebegett. Miután nem ezért jöttünk ide. Sietve elfordultam az ajtó két oldalán heverő alakoktól. Közel négy évszázadon át őrködött a titkai felett. mind ember ellen. míg végül eljutottunk a szentélybe. Átmásztunk a korláton. semmint a bölcsesség. átkozott. Sírja a képmása alatt feküdt: téglalap alakú kőhasáb. ki itt imádkozott. balra irányítottam Bent a karjánál fogva. ahol égbe szökött felettünk a templom tornya. S ki csontomhoz nyúl. mint a gyerekversek vagy a varázsigék. Mindkét oldalt a kórus karzatai emelkedtek fölénk. A lámpa fénykévéjén túl a sötétség teljessé vált. Nem éppen a Romeo és Júlia vagy a Hamlet színvonala. 306 . mint költőnek. Átok ül a síron? Ophelia nyilván így gondolta. – Most maguk jönnek – nyújtotta felém az elemlámpát. Mint a legtöbb templom ez is kereszt alakú alaprajzra épült. Megborzongtam a sötét templomban. éppoly megmagyarázhatatlan módon.

Valahol mögöttünk neszezést hallottam a csendben. lelövöm. Nem is a rendőrök. hogy kikerüljek a fénykörből. Lassan felegyenesedtem és hátrafordultam. és a sírkő mellé fektettük. mint annak előtte. hogy eltörtük volna. Pearl. Ben mozdulatlanná dermedt. Lassan oldalaztam. Nem Sinclair. A sötétség éppoly áthatónak tűnt. – Tovább! Arrébb araszoltam. csak a fém halk kopogását a kövön és a tulajdon szuszogásunkat. Figyelnek minket. Athenaide. tört rám a páni rémület. Sinclair. ahogyan csak tőlem telt. Mr. Egy hangtompítós pisztollyal. hogy egy kicsit megpihentessem a kezem. – Nem! – lépett előre Ben. – Katherine! – szólt egy hang. Hirtelen vakító fény csapott a szemembe. – Én Katherine-t akarom – közölte Athenaide. aki jelen volt. A sporttáskából Ben vésőt és feszítővasat vett elő. – Mit akar tőlem? – kérdeztem olyan határozottan. Matthew. – Ki az.Levettük esőköpenyünket. amiért jött – avatkozott közbe Sir Henry. Feltérdeltem. – Ha még egyszer megmoccan. Éppoly biztos voltam benne. – Megmenteni két gyilkostól. mintha valamennyi kőbe faragott szent és démon szeme felszikrázott volna. – Nincs nála. Kate – hallatszott egy másik hang az északi fal padsorai közül. valahányszor meghalt valaki? Ki volt ott magával a Preston Archívumban? 307 . egyik kezében furcsán hosszú csövű fegyverrel. – Lépjen el a sírtól! – rendelkezett. – Hogyan? – Gondolkozzon. Anélkül kellett meglazítanunk és felemelnünk a kőlapot. Haboztam. azután óvatosan nekiláttunk a munkának. – Engedelmeskedjen – mondta halkan Ben. Egy ideig nem hallottam mást. Athenaide a kórus padsorai előtt állt. Megdermedtem.

Kate. minden támadást. ahogy védekeztem. hogy szendvicseket vegyen. Ha tényleg meg akarja ölni. Összemosódtak előttem a képek. Lehetett-e ő a támadó? A polc mögé kerülhetett. hogy Sir Henry megtehette. hogy megmentse? Visszagondoltam mindarra. mennyi időre is? Tíz percre? Tizenötre? Húszra? Elég időre ahhoz. – Gondolkozzon. De ha a mentést is csak megrendezte. Ahogyan most is. ahogy letepertek. hogy ezáltal megbízzam benne? Nem. – Mrs. hogy lehámozza magáról a fekete ruhákat és elrejtse őket? Elképzelhető. – Ben mentett meg. ami a Capitolnél történt. mondta. A Capitolnél épp időben érkezett ahhoz. majd másodpercekkel később felbukkant Ben. mielőtt odaérek. Sanderson meghalt? Nemde kényelmesen magára hagyta a könyvtárban? – Aznap éjjel engem is megtámadtak – érveltem. hogy végezzen Maxine-nal. Micsoda képtelenség. – Csakugyan? Vagy inkább megtámadta. amikor Dr. Éppen hogy. halott lett volna. ahogy a csuklya mögül hallottam a távolodó lépteket. – Így igaz – Matthew hangja eltelt leplezetlen gyűlölettel. – Hol volt a barátja. A Wiltonban mindvégig mellettem maradt. – Nem. hogy megölje. – Maga volt. Matthew nem hagyta ennyiben. és visszatérjen a szomszédos szobába. Quigleyt nem ölhette meg – próbáltam megőrizni a józanságom. – Gondoljon végig minden mozzanatot. amint kiteszem a lábam? Elképzelhető. Kate – kérte újra Matthew. Sir Henry valóban eltűnt Mrs. és ő maga vetette fel. A Widenerben a támadóm eltűnt. Cedar Cityben előttem távozott az irattárból. Quigleyvel. Visszatérhetett. Összeráncoltam a homlokom. hogy elkergesse a támadómat. de én gondolkodás nélkül elvetettem a lehetőséget. hogy a támadást megrendezték. – Akkor lefogadom bármibe – bólintott Athenaide –.– Én – felelt helyettem Ben. Mi van még hátra? A Wilton House. majd közbelépett. majd ott felhasítsa az 308 . Ő mentett meg. Sinclair felügyelő ugyanerre utalt.

Rövid csend állt be. Először talán Roztól hallott róla. – Módfelett érdekes – jegyezte meg Matthew. – De miért? – tiltakoztam. Ben nem csupán megvédett. egyikük vagy másikuk kihúzott a lekvárból – gondoskodott ruhákról. remélve. Még útlevélről is. El tud képzelni szebb hattyúdalt egy ilyen nagy ívű pálya végén. Irányítani akarja. felbérelték. Sir Henrynek segítségre volt szüksége. Athenaide.. – Ideje megtudnia.arcát. de megszegte két ország összes törvényét is ennek érdekében. mert Roz egyke volt. Sir Henry mohón vágyik a darabra. Katherine – vette vissza a szót Athenaide – hogy Benjamin Pearl képzett gyilkos. minden figyelmét rám irányította. autóról.. Úgy vélem. Egy izomszál idegesen feszült meg az állkapcsán.. Athenaide. Két gyilkos. Athenaide így mondta. mint egy olyan főszerepet. és amikor Roz nem volt hajlandó osztozni rajta. és a padlóra omoljon. Miért tenne Sir Henry ilyet? – Nem megállítani próbálja. Ben ugyanezt mondta Athenaide-ról: szüksége van rám. – Hazug lotyó! – köpte felé Sir Henry. hogy megtalálja a darabot. hogy tagadni próbál. és attól a pillanattól fogva ábrándozik. Ezért megfizetett egyet. S mindeközben a páros meggyilkolt mindenkit. – Ami magát illeti. megölte. aki csak útban lehetett. hogy a darab előkerüljön. – Ő az unokaöccse. Csak épp nem Roz. – Azt akartam. hanem Sir Henry. – Már csak azért is. Azután bármikor feláldozhat. Ben felé fordultam.. Mondhatnánk harcosnak is ha rászolgált 309 . – Miért ölnének meg mindenkit? És miért hagynának engem életben? – Mert szükségük van magára – felelte Athenaide. A saját indítékait vetítette volna ki rá? – Csakhogy valaki igyekszik meggátolni abban. amit Shakespeare és Cervantes is megírt? Magának akarta a darabot. Athenaide ügyet sem vetett rá. pénzről. hogy bízzon bennem. Ben és Sir Henry ugyanabban a csapatban játszik? Lehetséges lenne? Újra végigpörgettem magamban az eseményeket: bármi is történt. Ahogy Ben is beismeri. hogy eljátszhatja Don Quijote szerepét.

Azután felém rontott. majd gyors egymásutánban két tompított lövés. Jól tudom. Azóta is többen feltették a kérdést. hogy bent tartsam. Ez a két ember végzett Rozzal. Ben mély torokhangon felhördült. – Fusson. A látszat persze mellette szól. A hősiességéért kapta a SAS egyik Sierra Leone-i bevetésén. Nekivetettem a hátam a kórus széksorának. A szentélyben csörömpölve hullt a padlóra Athenaide elemlámpája. – Az egyetlen kijárat az. a számra kellett tapasztanom a tenyerem. és amikor a darabkák újra a helyükre kerültek. – Találja meg! – suttogta fojtott hangon. mi fog történni. 310 . Már egy tizedmásodperccel korábban megláttam. Részesült a Viktória Keresztben. Mögöttem dulakodás hallatszott. már egészen más képet rajzoltak ki.volna erre a kitüntető címre. Sir Henry morogva Athenaide felé ugrott. Mr. Elsiklottam mellette a sötétben. márpedig a királynő nem mindennap osztogat ilyen kitüntetést. A forgószél felkapott mindent. ahogyan a vadászok a vérebeket – kiszagolni a következő prédát. tizenhét brit különleges ügynökét azonban feláldozta. Bené azonban kifejezéstelen maradt – akár egy alattomos hüllő hűvösen mérlegelő arca. Pearl? Sir Henry arca eltorzult az indulattól. A hirtelen támadt sötétben kitértem Ben útjából. s az pörögve. Ki lőhetett? – Kate! – Ben hangja visszhangozta be a templomot. hogy beengedett minket az ajtón. combmagasságban röppent Ben felé. kissé kifulladva. Dr. amelyen át bejöttünk. a szemében fagyos indulattal. és visszasurrantam a templom főhajójában. Ben ugyanebben a pillanatban vésővel támadt Matthew-ra. Maxine-nal. amit csak tudtam róluk. Kate! – kiáltotta Matthew. akinek csak annyi volt a „bűne”. Mintha egy kisebb vagyonra való gyémánt is szóba került volna. Azután minden elcsendesedett. hogy mennyiben felelős a társai haláláért. amelyben megmentette nyolcvan polgári lakos életét. hogy kiüsse a fegyvert a kezéből. Eldobtam a vésőt. Felhasználtak engem. A főhajó végében – közölte Sir Henry. Sandersonnal és azzal a kedves hölggyel Wiltonban. Hát Athenaide és Matthew is meghalt? Valahol a gyomrom mélyéről egy sikoly tört felfelé.

és magával rántott a sírkövek felé. ám Athenaide most sem állt meg: begázolt a nádasba. A régi templomokban előfordul ilyesmi. fordultam vissza. Hol lehet Matthew? Halott vagy épp most vérzik el a hideg kőpadlón fekve? Határozott léptek vágtak át a kereszthajón. Lábujjhegyen lopakodtam át a kereszthajón. amelyet a keresztház déli oldalán állítottak fel. A kóruson túl boltíves ajtó nyílt. Ha Ben és Sir Henry ránk talált. Ha nem. A főhajó végében zseblámpa fénye villant. Cikkcakkban futottunk a sírok közt. Ben és Sir Henry még mögöttem volt. alig két-három méterre került el minket. Sietős léptek közeledtek a szentély felé. Kijutottunk a sötét éjszakába. Athenaide a faragott szentélyfalnál állt. ám a főoltár helyett Athenaide a templom déli oldala felé tartott. csapdába ejtettek. 311 . hogy kivonszoljon a keresztházba. Mellé surrantam. majd onnét vissza a szentélybe. van rá halvány esélyünk. és elhagytuk a templom keleti végét. Megtorpantam. Mi is gyorsítottunk. amikor megérkeznek az első látogatók. hegyeztük a fülünket a sötétben. Matthew vagy Athenaide? A nesz felé indultam. magát az ajtót pedig lepecsételték. esetleg egy rejtekajtó az altemplom felé. de Athenaide annál szorosabban markolta a könyököm. majd haladtak el mellettünk a főhajó irányába. A léptek elérték a kereszthajót. Nekifeszültünk a déli falnak – és az ajtó jól olajozott zsanérjain megnyílt előttünk. amikor oldalról mozgást érzékeltem. hogy meglapuljunk reggelig. Eljutottunk a folyópartra. mit akar. Mögötte vagy alatta. és fénykéve lőtt ki az éjszakába. hogy elérjük az oltárt. Ott kuporogtunk. Most már szóba se jöhetett. Mögöttünk kicsapódott az ajtó. és engem is magával húzott. amikor a talaj hirtelen lejteni kezdett előttünk. és megszorítottam a kezét. Megragadta a könyököm. Athenaide azonban becsukta mögöttünk az ajtót. Matthew. sarokba szorítanak minket. Talán van egy rejtekhely a szemközti főoltár mögött. Athenaide felállt. A súlyos tölgyfaajtónál elkaphatnak minket. amely egykor a csontkamrába vezetett. A lámpa fénye végigpásztázta a szentélyt. miközben mindketten lebuktunk a szentélyfal mögé. egyikük sem lehetett.Vagyis ha előttem érték el az ajtót. az örvénylő ködben. Elhúzódtam. ezt azonban rég lebontották. Láthatóan tudta.

Felkapaszkodtunk rá. vagy tán már meg is halt. Amint mellénk ért. Hallgattuk. kis csónak ringott. Felettünk egy autó kanyarodott ki az utcára. Athenaide meg sem várta. Utána következtem én. miközben a sírok közt kutat utánunk. Csak azért jött ide. célba véve a partoldalt a fegyverével. hogy a nádas szélénél megtorpanjanak. – nyúltam át Athenaide előtt az ajtó kilincse felé. Az esőcseppek kopogása elnyomta az evezők hangját és a víz fodrozódását.. hogy megálljon. Felettünk most halk léptek közeledtek a parthoz. az ajtaja kitárult.. – Vero – suttogta egy hang. – Meglehet – Athenaide egy kávés termoszt húzott elő az ajtó zsebéből. Idővel a templom túlsó oldalán folytatta. Sem autót. Ujjai tapogatózva szorongatták meg a vállamat. – De hát felnyitják a sírt. és felfelé indultunk a folyón. Matthew. így szinte láthatatlanok maradtunk a vízre hajló fák rejtekében. miközben Athenaide végre eloldozta a csónakot. Matthew sietve kikötötte a csónakot. – Nihil verius – felelte Athenaide. Athenaide után botladoztam. Matthew a part közelében tartotta a csónakot. hogy vérbe fagyva fekszik a kőpadlón.– Kate! – üvöltött fel Ben. A parkon túl a kompkikötőhöz jutottunk. A nád suhogva-zizegve szétvált. Semmi sem mozdult a néma utcákon. hogy segítsen nekem. és a sofőr bólintott. A vízen. Próbáltam száműzni a gondolatot. és hasra vetettük magunkat. 312 . A sikoly újra dagadozni kezdett bennem. Visszanéztem. Athenaide azonban most sem mozdult. – Coventry! – szólt előre Athenaide. – Ezért nem követnek. Nem láttam fürgén mozgó alakokat. majd Matthew zárta a sort. csak bevetette magát a hátsó ülésre. de ezúttal is bent tartottam. ahogy Ben csapkod és szitkozódik felettünk. félig elrejtve a nádasban. Mindketten megfeszültünk. és most haldoklik. majd Matthew csusszant le a csónakba. Azután megragadta az evezőket. – A sír! – suttogtam magam elé. Athenaide a térdemre fektette a kezét. majd Athenaide felemelte egyik karját. azután besurrantunk a fák közé.

megsemmisítik. – Még most sem érti? – jajveszékeltem. – Nem. melyet diadalmas mosollyal helyezett az ölembe. majd kotorászni kezdett az első ülés alatt. és előhúzott egy kis intarziás rózsafa dobozt. nem teszik – jelentette ki Athenaide. És ha nem akarják. 313 . amit Ophelia hátrahagyott. – Meg fogják találni. hogy bárki is lássa. – Mi értünk oda elsőként.– Csak nyissák.

a király és a királyné távozott. nyakfodraik fátyolszerű szárnyakként verdestek. Az est során mindeddig Henrik walesi herceg királyi szülei és a teljes udvar társaságában ünnepelt a szabadtéri nyári lakban. hogy nevet szerezzen magának –. értesüljön a herceggel és a buja lenszőke grófnéval kapcsolatos szóbeszédről. A kesztyű végtére is Frances Howardhoz. hogy felismeri a monogramot. hogy az úriember. a megbeszéltek szerint előrehajolt a kesztyűért. leheletfinom csipkével körítve. Ehelyett kalpaggal a kézben. széles kézelője aranyszállal kivarrva. amely most végre elérkezni látszott. Felkapta a finom kesztyűt. A fekete hajú nő éppen erre az eshetőségre készült fel. Az úriember hitet tett bátorsága mellett. milyen mohon követi a herceg szeme a grófné minden mozdulatát. gyöngyökkel és rubinokkal ékesítve. amikor kerülő úton gondoskodott róla. Középütt egy kesztyű hullt a földre. augusztus HAT HOSSZÚ ESZTENDŐN ÁT várta az alkalmas pillanatot. A saját szemével láthatta. amint körüldongták a herceget. legyen bármennyire is új az udvarnál. és a Howardokat senki sem merészelte félvállról venni. ám nem juttatta vissza a grófnénak. az ifjabb udvaroncok pedig táncba kezdtek a pázsiton. fekete hajú nő egész testében megfeszült. Páratlan szépségű holmi volt: sápadt elefántcsont glaszé. A férfi. amely a woodstocki park egyik dombtetején állt. A tujafák árnyai közt bujkáló zöld ruhás. Egy pillanatig már attól tartott. ujjai hihetetlenül hosszúk és karcsúak. hogy cserbenhagyja őt a bátorsága. aki égett a vágytól. Az udvarhölgyek sora hullámzott és kígyózott. A nő látta. az ékkövekből kirakott cirkalmas H-t. földre szege- 314 . az asztalokat félrevonták. Essex grófnéjához tartozott. majd a mozdulat közben megdermed félúton. Miután a csillagok tűhegynyi fénye átragyogott a zöldellő lugason.Közjáték 1612. akit személyesen választott ki – egy új udvaronc.

addig a fekete hajú nő Francest figyelte. Most. miközben az arca lázasan kipirult. Épp ma reggel sikerült úgy intéznie. A nő lassan és megállíthatatlanul széthintette a magvakat.zett tekintettel és mély meghajlás kíséretében felkínálta azt a hercegnek. – Mit tettél? – nyögött fel kétségbeesetten az udvaronc. lévén Francis gyűlölt férje a herceg egyik legközelebbi barátja – sikere a lány kivételes szépségének és páratlan csáberejének az egyesítésétől függött. Essex earlje. hogy a kora reggeli lovaglásból megtérő herceg a saját szemével láthassa. Frances Howard. ám alattomban valaki más körül legyeskedett – akit a zord erkölcsű herceg mindenkinél jobbal megvetett. amelyekből szárba szökkent a herceg gyanakvása. mint számította. – Valaki már kitágította. aki viszolygott a férjétől. hogy valami ostobaságot csináljon. – Jól megfizettelek – felelte a nő. amint a herceget barátai igyekeznek lebeszélni arról. A leányát megfosztotta a nevétől a grófné nagybátyja és atyja. Viszonzásként ő sárba tiporja a lányuk nevét – s az övéket. Elképesztő terv volt. A kimerítő etikettleckék dacára az udvaronc merészen felpillantott. Nem kellett mást tennie. és érvényteleníteni akarta a házasságát. majd miután elbocsátotta az úriembert. Robert Carr körül. Ám amíg mások egyre növekvő nyugtalansággal figyelték a herceg élénkülő figyelmét. – Egy ujjal sem nyúlok hozzá – közölte a herceg rideg utálattal. Végtére is könnyebben ment. királyi tekintete a grófnén állapodott meg. hogy férkőzzön a herceg kegyeibe. A herceg úgy meredt rá. A herceg egész nap cudar kedvében volt. Essex és a herceg fokozatosan eltávolodott egymástól. Beteljesedett a bosszúja. S amit látott. mint továbbadni az igazságot. Körülöttük lassan elhalt a zene. aki esetlenül pukedlizett. hasznosnak bizonyult. zavart csend támadt. Frances Howardot. Beszélgetések akadtak meg. Frances megvetett férje és 315 . Atyja gyönyörű és ifjú ágyasa. amint Carr besurran a grófné szobájába. a nyári lak közelében a nő fültanúja lehetett. Sarkon fordult és elhagyta a ligetet. azután ő is a herceg után sietett. a családja vette rá. mintha egy mészárszék padlójáról felkapart véres rongydarabot nyújtana felé. a nyomában előkelő barátaival. A lány színleg teljesítette a kötelességét. Essex grófnéja elvégezte a többit.

a herceg gyerekkori barátja kilépett a fáklyafénybe hátuk mögött egy kötőféken vezetett lóval. a Howard-klán pátriárkája. ne okold kizárólag Francest. A többiek lemondtak róla. amelyben egy férjéhez hű asszonyt csalárdul elcsábított és tönkretett egy herceg. Hogyan lehet mégis itt? – Úrnőm – vezette őt vissza a férfi a táncolók felé –. Elárasztották Londont történetekkel és dalokkal. Miután felülvizsgálta a körülményeket. Gondoskodtak róla. Northampton earlje. hogy a lányuk tisztességén esett csorba bosszulatlan maradjon. Mr. eltévedt. A herceg felpattant a nyeregbe. Ősz hajú férfi. s csak azután lépett ki az árnyak közül. A család megértette az aggályait. Egy viperafészekben nőtt fel. amíg minden elnéptelenedik. Alattomos tervet szőttek hát. gondom lesz rá. ám az adott körülmények között biztos volt abban. hogy tehet egy kivételt. A kegyelemdöfést egy darab adta volna meg. Másvalaki is hallgatózott a sötétben. – Lehetsz bármily dühös. hogyan hasson 316 . – Ha majd király leszek – jelentette ki bősz indulattal –. Northampton visszavonult a királlyal és a királynéval. ebben biztos volt. Shakespeare kénytelen volt egyetérteni a megállapítással. Megsarkantyúzta a lovat és elvágtázott. Nevek nem hangzottak el. de az utalásokat így is mindenki értette. A nő kivárta. a férj legjobb barátja. William Shakespeare azonban sajnálattal közölte. hogy így legyen: a királyi ház kamarása. hogy nem vállal személyes felkéréseket. ám alig bukkant ki a tisztáson. kurtára nyírt szakállal és ridegen fénylő szemekkel. azt hiszem. hogy ne zavarjanak több vizet. A herceg elleni nyílt támadás felért volna az öngyilkossággal. máris lépteket hallott maga mögött. és megpördült. Az ő parancsaikat követi. A nő megdermedt. ám a Howardok mégsem hagyhatták. London legragyogóbb drámaírójának a tollából. hogy a nyomába eredjenek. Suffolk earlje pozíciójánál fogva jól tudta.

– Akkor hát ki? – értetlenkedett Theo. inkább nagylelkűen bánt velük – ám mindez csak addig tartott. Lord Howard de Walden alig hitt a fülének. Shakespeare beletemetkezett Cervantes mesterművébe. – Lord Northampton küldte őt oda – dadogta Shelton. könnyes arcú Frances nagybátyjára és atyjára. Bármilyen előnyökkel is kecsegtetett Carr. A király előszeretettel házasította ki kegyenceit. sem Suffolkra. Mégsem a fenyegetés biztosította Mr. Frances végigmérte nagybátyját és atyját. mielőtt kioldalgott a szobából. amint a herceg elfoglalja a trónt. Nemkívánatos személy volt – Spanyolországban élő jezsuita.a színészekre. jóllehet a Theónak szóló hízelgő ajánlás az ő műve volt. 317 . Nem Thomas készítette a fordítást. Suffolk earlje. – Miért lenne Cervantesnek ekkora varázsa? A könyv csak nemrég jelent meg. ő is illő érdeklődést mutatott iránta. amint azt Theo nagybátyja is pontosan tudta. Nem sokkal utóbb Northampton végre tudomást szerzett unokahúga Robert Carrhez fűződő viszonyáról. Shakespeare támogatását. – Quijote? – Theophilus. amiért Theóból ennyire hiányzik az éleslátás. A könyvet a fivére. s miután Londonban minden művelt teremtmény erről beszélt. – Ez nem csupán enyelgés! – rivallt rá a kék foltokkal borított. William fordította le. – Hogy lehet? – követelte a választ Theo. – A csalétek nem Cervantes! Nagybátyjának sikerült a hanglejtésébe sűrítenie minden megvetését. – A fordító – csattant fel apja. a saját neve alatt azonban sosem adhatta volna ki. mint a király fiának jóindulata. bár a hatalom és gazdagság forrásaként nem volt éppen megvetendő sem. távolról sem féltékenykedett azok asszonyaira. Theónak ajánlva. azok semmivé foszlanak. amíg a király élete. Theo még aznap este kicsikarta a vallomást a meghunyászkodott Thomas Sheltonból. Theo nagybátyjának szokás szerint igaza volt. A szövetség a király kegyeltjével közel sem lehetett olyan értékes. – Emésztő szenvedély! A kijelentést nem gyakorolt hatást sem Nothamptonra. A londoni Blackfriars negyedbeli házában Mr.

Azután decemberben Suffolk asztalára került Mr. Az egész világ olvasta a Don Quijotét. amely azért íródott. Northampton sötét tekintettel meredt unokahúgára. Máris az a szóbeszéd járta. hogy vissza kell vonnia a darabját. hogy színdarab íródott az új könyvből. akire az a teher hárult. Essexnek szánták. hogy vonja vissza a darabot. A háttérben füstölgő Suffolk megelégedéssel látta. és lehulltak a levelek. hogy a darabot hamarjában el is feledik. Mr. hogy kipellengérezze a herceget és tisztázza Francest. és újult erővel próbálta kieszközölni Frances első házasságának érvénytelenítését. Mr. Henrik herceget hirtelen leverte a láz. hűvös nyugalommal állta a pillantását. Minthogy a herceg meghalt Northampton beérte Carr-rel. valaki elhintette a királyi udvarban. a Cardenio. és a család rájött. hogy újabb problémával találja magát szemközt. A darab csak olaj lett volna a tűzre. Miközben az őszi szellőben a herceg megmérgezéséről szóló pletykák keringtek. ő néma csendben. de ez már senkit sem érdekelt. hogy megmentse a hősnőt a romlott hercegtől. Az uralkodó közvetlen parancsát még Suffolk sem hatálytalaníthatta. hogy Frances felszarvazta a herceget Carr-rel. Shakespeare-rel tehát közölték. Közelebbről nem részletezett okok miatt Shakespeare nemet mondott. Egy olyan darabban. Shakespeare-t újra felkérték. méghozzá a leánya esküvői ünnepségén. 318 . A cím csupán véletlen egybeesés volt. a nyugalom azonban nem tartott soká. Shakespeare új darabja. november elején meghalt.Októberben. s ezen a nevek megváltoztatása sem segített. Két héttel utóbb. Januárban a Cardeniót bemutatták az udvar előtt. Cardenio neve túlságosan hajazott a Carr-re – ráadásul ő lett a romantikus főhős. ám ettől még megengedhetetlen. Ám mielőtt még választ adhatott volna. hogy a Globe-ban a nagyközönség előtt is bemutatja a művet. Júniusban a Király Színtársulata bejelentette. amikor megérett az alma. Cardenio történetét felismerték bármilyen álnév alatt. a Quijotéből. A szerepet eredetileg az első férjnek. A család előtt megnyílt az út. A király látni kívánta.

Körülnézett. És a színeket: az előrefurakodó inasok ujjasának fakó kékjét. Hosszú ideje ő maga sem járt a Globe-ban. – Látni fogjuk? – kérdezte sokadszorra. Shakespeare azon a helyen állt. – Látjuk Mr. Sírja lettem tisztességemnek. A kis Rose – sötét hajával és arcbőrével szakasztott cigánylány – elrágódott egy narancson. ő pedig megpillantotta Lord Northapton ősz haját és szikár arcát. Onnan figyelte őt. a színpad mögötti öltözőben. miközben tágra nyílt szemekkel nézett körül a zsúfolásig telt szinteken. – A szellemet mocsokká tékozolni – mordult fel a férfi. Papot a papért. ám a benyomása nem innen érkezett. A szavak még most is a nő szívébe markoltak. Ekkor érezte meg a figyelő tekintet súlyát. mindig is így élte az életét. Shakespeare-t? – Majd utána – vágta rá az anyja. – Kié? – Will folyton ezt akarta tudni.Egy szép júniusi délután a fekete hajú nő ötéves lánykája kezét szorongatta. Harsogó kürtszóra vette kezdetét az előadás. a nemesek elegánsan csillogó selymeit és a páváskodó szajhák tarka ruháit. ahonnan a színpad mögül Shakespeare szeretett leskelődni. – Kié a lány? – A neve Rosalind – felelte ő ilyenkor. A papírra pillantott. Akkor valaki előrehajolt. aki figyelemre méltatta volna. A tekintetét lassan az egyik jobbra eső zárt páholy vonta magára. A tekintetük találkozott. de senkit sem látott. Néhány perccel később az egyik ifjú. – Röviden Rose. Arrafelé fordult. És a pillantása átsiklott a kis lányra. aki oly hatásosan alakított női szerepeket. amelyet mindennél jobban szeretett: a színészek között. hogy eljajongja ugyanezeket a szavakat. Nem ismerte fel a szavakat. az édes illatú nyalánkságokat és süteményeket. sötét ház. amelyeket a lányánál nem sokkal idősebb gyerekek árultak. Minden más szem a színpadra szegeződött. Az első felvonás vége táján egy üzenetet nyomtak a nő markába. Már el is feledte a testek és a pomádé csípős kipárolgását. mely Spanyolországba repítette a nézősereget. hogy felsegítse őt a Globe középső karzatára. Szemet szemért. Onnan figyelte a közönséget. azután a férfi alattomos mosollyal biccentett felé. hol csak a halál lakozik. Leányt a le- 319 . Most járt először színházban. írta valaki. meggyalázott és feldúlt hajadonként lépett színre.

320 . – Elmegyünk. A nő elkapta a kislány kezét. – visongott a kislány.. – Elmegyünk.ányért. – De mama..

NEGYEDIK FELVONÁS .

– Az első tíz évet két percben összefoglalhatom. – Nem a legkellemesebb környezet egy gyermek számára – jegyezte meg Athenaide. – Az apja ezért lehetőség szerint igyekezett őt átvinni a közeli Stratfordba. Henley-in-Ardenben üzemeltetett magánklinikát. amit csak tud. – Nem értem – csóváltam a fejem zavartan. mintha tudná. – Az emlékiratai – suttogta Athenaide. miért. hogy nem mondok el mindent. 1881 májusára dátumozták. Nem tudom.38 A DOBOZKA. – Granville J. viszszahúzta a kezét és bólintott. amelyet Athenaide helyezett az ölembe. – Matthew-t. kizárólag tehetős hölgyek számára. Ophelia Granville írása volt. édesapja egy kisvárosban. Matthew türelmetlenül fészkelődni kezdett mellettem.és elefántcsont-berakással. Athenaide átható tekintettel figyelt. de átsiklottam felette. A dobozban fekete bőrbe kötött kis könyv lapult. – Az égvilágon minden eladó – közölte Athenaide. amint előrehajoltam. amennyire tudtam. Olyan érzésem támadt. Türelmetlenül beszámoltam nekik a Westminster-apátságban. Múlt éjjel nagy hasznát vettük a pénznek. – Granville? – kaptam a néven. de Athenaide a kezemre fektette a tenyerét. Granville tiszteletes gyermekeivel – toldotta meg Matthew. hogy játszhasson a vikárius gyermekeivel. Az anyja fiatal korában meghalt. – A tiszteletes lányaival nem sokat törődött – folytatta zavartalanul 322 . Ő és a lánya a másik szárnyon osztoztak. Mindamellett amikor végeztem. Nyúltam érte. ahogyan Dr. a régi lakóház egyik szárnyát foglalták el. hogy beleolvassak. Most magának kell elmondania mindent. Kiemeltem és felnyitottam a könyvet. a korábban is látott szép kézírással. igazgyöngy. Egy napló. a Wilton House-ban és Valladolidban történtekről. mint büszkén. inkább szabadkozva. Fayrer utalt a pácienseire. templomkulcsok. – Riasztókódok. utolértem. Viktória korabeli munka volt. bár ezúttal sem említettem meg a kabátom belső oldalára tűzött brosst. még a rendőrök is. A „vendégei”.

– Amelyet Ophelia is említett a Mrs. suttogta Bacon kisaszszony. – Delia Bacon. mint amit a Valladolidi Fólióban láttam – vetettem közbe. Egy magas. Ám elérkezett az idő. fekete bár kissé őszülő hajjal. Az Igazság azokban az iratokban lakozik. amelyet az igazi szerzők öltöttek fel.Matthew.” Amint megérkezett. Athenaide vette fel a történet fonalát. aki észrevétlen járja a vidéket. mit ember tesz. jelentette ki Bacon kisasszony. most sötét mezőkön át suhantunk. tette hozzá egy kacsintással. – A stratfordi színész. Az Erzsébet-kor legnagyobb elméi szerinte a szórakoztatás álcáját használták arra. – Az idősebb fiú Oxfordban tanult. – Ugyanaz az idézet. a stratfordi Shakespeare sírköve alatti ürességbe rejtettek. Mintha a végső titkot osztaná meg velük. „Földeljék el velem a neveimet.” 323 . Megtalálta ennek bizonyítékait Sir Francis Bacon leveleiben – költői leveleiben. Az autó tetején kopogni kezdett az eső. – „A Shakespeare-hölgy”. – Jem Granville a stratfordi vikárius gyereke volt? – Nagyon úgy tűnik – felelte Athenaide. a jó gyakorta sírba száll vele. hogy ezáltal meggyűlöljék a zsarnokságot. Csak ő lehetett. „Különös. kék szemű amerikai hölgyet. hogy ne vonják magukra az önkényurak haragját. és a szabadságra törekedjenek. ahogy logikus rendszerbe szedte Shakespeare darabjainak rejtett üzeneteit. hogy megmutassa az idevágó bekezdést. tette hozzá. karneváli maszk. hogy felfedje ezt az Igazságot. ahogyan Jem és Ophelia elkeresztelte – bólintott Matthew. így a lány kedvence Jeremy lett. – Ophelia tízéves volt amikor egy vasárnap a vikárius Fayrerék mellett egy másik vendéget is ebédre hívott. A hátunk mögött hagytuk Stratfordot. amelyet kiválasztott szócsövük. hogy felkészítsék az embereket a magasabb rendű tudás elsajátítására. csupán álca. Tehát Ophelia valóban találkozott Deliával. Athenaide belelapozott a naplóba. suttogva hozzátette: A rossz. túléli őt. a bűvkörébe vont mindenkit azáltal. Folgernek írott levélben. akár az írek – írja róla Ophelia – Mint egy varázsló vagy kobold.

Összeráncoltam a homlokom. Ez az idézet is megjelent a Valladolidi Fólióban, csakhogy nem Francis Bacontől származik, hanem Shakespeare egyik szonettjéből, ráadásul helytelenül idézve – a nevemet helyett a neveimet többes szám szerepel. – A vikárius engedélyt adott Deliának a sír felnyitására – vette át a szót Matthew. – Egy héttel később, egy csípős szeptemberi éjszakán Delia el is ment a templomba, hogy bevégezze a küldetését, de nem volt egyedül. Jem és Ophelia megszimatolta a kalandot: kilopóztak az ágyukból, és elrejtőztek a templomi padsorok között, mielőtt megérkezett volna. Láttak mindent. Delia hidegen örvénylő huzat és kavargó falevelek kíséretében jelent meg. Magasra tartotta lámpását a szentélyben, úgy olvasta el fennhangon a sírkőre vésett figyelmeztetést. Ezután kinyitotta a táskáját, szőnyeget terített a sír előtt a padlóra, és letérdepelt. Vésőt vett elő, s azt tőrként a feje fölé emelte. A padsorok közt rejtőző Ophelia ijedten rezzent össze. Csakhogy semmi sem történt: Delia megdermedt. Egyik kezét a szívére szorította, írta Ophelia, a másikkal úgy tartotta a vésőt, akár a Paradicsom kapuját őrző angyal a lángoló kardot. Ebben a testhelyzetben maradt, amíg a templom harangja tizet nem ütött. Akkor, mint aki bűbájból ébred, leeresztette a karját és felállt. Vad nevetés tört fel belőle, majd halt el az ajkán. Mi az igazság?, kérdte Pilátus gúnyosan, kiáltotta, s nem várt rá választ. A táskáját hátrahagyva rohant ki a templomból és menekült bele az éjszakába. – De ha nem Delia nyitotta fel a sírt, akkor ki volt? – tettem fel a kérdést. – A gyerekek – válaszolt Athenaide. Ophelia és Jem. – Delia szerszámaival – tette hozzá Matthew, miközben lapozott. Hangosan olvasni kezdett: Áporodott levegő tört fel. Nem voltak csontok. Se faragott képmás. Se erős láda a papíroknak vagy aranynak. Se az Igazság tüze. Annyi se, mint egy féreg kiszáradt hüvelye vagy egy döglégy teteme. Semmi, leszámítva az ürességet, s az alatt egy újabb kőlap. Nem is – egy ábra, egy kőbe vésett homályos alak. Amíg Jem megtartotta a sírkövet, megragadtam a selyempapírt és a ceruzát, amelyet Bacon kisasszony hátrahagyott.

324

A szemközti oldalra Ophelia beragasztotta a grafittal borított, zizegő lapot. Bizonytalan fehér vonalak rajzolták ki a mintát, amelyet korábban is láttam már: a hattyú hosszú nyakát és fejét, a vadkanfővé átalakuló sasszárnyat, a karmok között a gyermeket, illetve a lándzsát. – A kiméra! – suttogtam. – Még mindig ott van – csillant fel Athenaide szeme. – Látta? Matthew bólintott. – Nem tudták megfejteni. Jem tanítója felismerte ugyan benne a kimérát, de nem tulajdonított jelentőséget az egyes részleteknek Amikor megtudta, hogy egy templomban találták, azt felelte, hogy alighanem a sátán jele. Egy hónappal később, miután Delia bekerült a henley-i elmegyógyintézetbe, Ophelia megmutatta neki a rajzot. Delián roham vett erőt, előre-hátra ingott. Ki csontomhoz nyúl, átkozott, mormolta újra meg újra. Ki csontomhoz nyúl... Néhány héttel később eljött érte unokatestvére, és hazavitte Amerikába. Stratfordban tett következő látogatása során Ophelia elmondta Jemnek, hogy tart az átoktól, és szeretné visszatenni a sírba az átkopírozott rajzot, Jem azonban nem volt hajlandó segíteni. „Bele fogsz háborodni, mint Bacon kisasszony”, utasította el hűvösen. – A kis mocsok – csóválta a fejét Athenaide. – Biztosan ő is összetojta magát a félelemtől. Ophelia közel egy évtizeden át nem találkozott vele. Jem Oxfordba járt, majd a barátai közvetítésével Pembroke ifjú earljének tanítója lehetett. – A Wilton House-ban – bólintottam. – A fiatal earl – folytatta Matthew –, akkortájt örökölte meg a címet és a házat egy bácsikájától, aki külföldön élt, és anélkül halt meg, hogy a család történetéből bármit is továbbadott volna. A ház múltjában itt-ott felbukkant Shakespeare alakja, de ez minden. – Jem végül is megtalálta a leveleket? – kérdeztem, és a kezem görcsösen fonódott rá a naplóra. Matthew elmosolyodott. – A kiméra láttán ezúttal futva tért vissza Opheliához. Ophelia és Jem együttes erővel összevetette a Legédesebb Hattyú levelét az Ophelia által átsatírozott címerrajzzal. Ezután Jem összekapcsolta mindezt a kor híres alakjaival: Lady Pembroke hattyújával, Bacon vadkanjával, Shakespeare

325

sólymával és lándzsájával, Derby sasával és gyermekével. Egyvalakit hagytak csak ki: Oxfordot, a másik vadkant. Bacon kisasszony szerint Shakespeare nem volt egyéb, mint egy összeesküvés fedőneve, és idővel Jem is osztani kezdte ezt a nézetet. Az érvelése Deliáét visszhangozta: „Földeljék el velem a neveimet.” A bizonyságnak tehát, vonta le a következtetést, a sírban kell lennie. Shakespeare-ét a kimérával jelölték meg, jegyezte meg, ahogyan feltevése szerint mindnyájukét. Csakhogy Lady Pembroke sírját régóta elfedték a Salisbury-székesegyház egyik lépcsősorával. Ami Bacont illette, az ő díszsíremléke az egyik St. Albans-i plébániatemplomban áll ugyan, sírhelye azonban rég elveszett. Ha Jem tudott volna Oxfordról, az sem sokat segített volna. A templomot, ahol Oxfordot elföldelték, a tizennyolcadik században földig rombolták, és vele együtt az earl sírja is megsemmisült. Maradt tehát Derby sírja Lancashire-ben. Egy héttel később Ophelia és Jem együtt megszöktek. Derby earljeinek ősi kriptája messze nyugatra, Ormskirk vásárvárosában fekszik, hátterében a dombokkal, előtte a tengerrel. „A név jelentése »Féreg-templom«”, magyarázta Jem. „A Sárkány temploma, a régi vikingek nyelvén.” Szent Péter és Pál régi plébániatemplomában Jem elvezette Opheliát egy sarokkápolnához, amelyben nem találtak mást, csak egy lovag és az úrnője erősen megkopott szobrát. Középütt ugyanakkor csapóajtó nyílt, egy meredeken lefelé vezető lépcsősorral. Leintettem Matthew-t, hogy magam olvassam el a sorokat: ...a csontok és a por szaga, a kő hidege, az irigy és porladó holtak keserűsége. A falak mentén mintegy harminc koporsót polcoztak fel. A kripta közepén síremlékek sorakoztak, tetejükön kőbe faragott képmásokkal. Néhány úrhölgy hosszú ruhában, ám zömükben férfiak, némelyikük parókásan, mások vértben, hárman zekében és nadrágban. Ezek egyike kis kőládát tartott a kezében. S arra a kimérát faragták. Jem a feszítővas egyetlen lendítésével föltörte. – Itt abba kell hagynia – állított meg Athenaide. Hunyorogva néztem fel. Immár nem a sötét mezőkön jártunk. A távolban nagy iparépületek tornyosultak, és harsány fények világították meg a végtelenbe futó betonpályákat. Hangos süvöltésre lettem figyelmes, azután az autó elkanyarodott,

326

hogy lehúzódjon Athenaide repülőgépe elé. – Hová megyünk? – kérdeztem. – Megkeressük Jem kincsét – felelte Athenaide.

A fedélzeten ki sem vártam, hogy a gép a levegőbe emelkedjen: felnyitottam a naplót, amint a székbe szíjaztam magam. A feltört ládában Jem és Ophelia egy festményt talált. Miniatűr portrét egy aranyszőke hajú és szakállú ifjúról, a kép hátterében táncoló lángokkal. A Hilliard. Már-már utána nyúltam, de megéreztem magamon Athenaide figyelő tekintetét. Mit keresett a miniatúra Derby sírjában? – Levelek is voltak ott – folytatta Matthew kitartóan. Visszatértem a naplóhoz. Két levél, hogy pontosak legyünk. Latin nyelven, Valladolidból. Jem sietve lefordította őket Opheliának. Az első levél szerzője köszönetet mondott egy kéziratért és egy könyvért. A könyv káprázatos, írta – túlságosan is az. Boldog, hogy láthatta, ám nem viheti magával. A kéziratot ugyanakkor mindig magánál tartja majd. A darab jobbnak bizonyult, mint remélte. Hangos nevetést fakasztott belőle, amire szüksége is lesz azon a helyen, ahová indult. – A Cardenio – suttogta Athenaide. – És a Valladolidi Fólió – tette hozzá Matthew. Minden stimmelt, ezt be kellett látnom. Még akkor is, ha nem találtam döntő érvényű bizonyítékot. A levél szerzője végtére is nem nevezte meg a könyvet. A második levél szintén Valladolidból érkezett, ám később keletkezett, és nem ugyanannak az embernek a tollából. Furcsamód diadalittas hangon jelentette, hogy William Shelton bátor felfedezők társaságában útnak indult Santa Fébe, Új-Spanyolországba, hogy megismertesse a bennszülötteket Isten igéjével, ám azóta nem hallottak felőle. A vadakkal vívott összecsapások egyike során veszett nyoma, és feltehetően mártírhalált halt. A nevezett helyet a levél bővebben is leírta, Ophelia azonban nem emlékezett pontosan a részletekre. Ebben a pillanatban ugyanis megjelent a két apa:

327

Papa rontott le a lépcsőn, dühtől villámló szemekkel, ám amikor meglátott, a haragja elpárolgott, és megtört aggként állt előttem. Noha ezerszer is megfogadtam, hogy szilárd maradok, otthagytam Jemet és odaléptem hozzá. A vikárius elviharzott mellettünk, és olyan erővel ütötte orcán Jemet, hogy az megpördült és rárogyott a meggyalázott sírra. Titkos frigyük, mint az kiderült, Ophelia fiatal kora miatt nem számított érvényesnek. – Másnap ezért újra összeházasodtak – tudtam meg Athenaide-től –, ezúttal már a szüleik jelenlétében, Ophelia azonban nem élhetett együtt Jemmel, amíg a fiú nem keresett eleget ahhoz, hogy eltartsa. – Nem lehetett könnyű egy vikárius kisebbik fiának – jegyezte meg Matthew. – Választás elé állították – fordult felé Athenaide. – India vagy Amerika. – És ő Amerikát választotta. Athenaide bólintott. – Elindult felkutatni a kéziratos művet, amelyet a pap ígérete szerint magánál tartott. A repülőgép egyenes pályára állt. Kioldottuk az öveinket, hogy a tárgyalóasztal köré gyűljünk, középen a nyitott naplóval, és tovább kövessük a történet fordulatait. A két szerelmes ezúttal tizenöt esztendőre szakadt el egymástól. Ophelia nem fecsérelte az időt céltalan epekedésre: tanítót fogadott, hogy elsajátítsa a spanyolt és a latint, amikor pedig huszonegy éves korában hozzájutott a pénzéhez, Valladolidba utazott. A kollégiumban megmutattak neki mindent – beleértve a Fóliót is –, azután továbbküldték őt Sevillába, az Indiák Irattárába. Kitartó kutatásai során fellelte egy életben maradt szemtanú jelentését, s azzal együtt egy kezdetleges térképet. Miután mindkettőt lemásolta, visszaindult Londonba, ahol vásárolt egy Első Fóliót. – Egy jakobiánus magnum opust – vetette közbe Matthew. – Volt egy Fóliója? – bukott ki belőlem. – Persze nem eredeti – felelte Athenaide. – Hasonmás kiadás, bár igen szép példány.

328

Ophelia beírta a saját nevét az üres előzéklapra, Shakespeare portréjával szemközt, alá pedig följegyezte az idézetet, amelyet a Valladolidi Fólióban látott. A könyvet ezután a spanyolországi kutatás eredményeivel együtt megküldte Jemnek, kései nászajándék gyanánt. Kábultan dörzsöltem a halántékom, miközben Matthew máris továbblapozott. – Újabb tizenöt éves ugrás. Ophelia apja ekkorra meghalt, ő azonban ott maradt a régi henley-i házban, az Ardeni-erdőben, csak immár a tébolyultak nélkül. Ezen kívül szinte semmi sem változott – mintha csak megbökte volna az ujját az orsóval, hogy varázslatos álomba zuhanjon. Mígnem Jem egyszer csak megírta, hogy ráakadt a kincsre. Nem tudja elvinni neki, tette hozzá. Legalábbis nem azonnal. Azt akarta, hogy inkább Ophelia utazzon utána az arizonai Tombstone-ba. A nő eleinte nem hitt neki. Azután értesült róla, hogy Jem egy harvardi professzort is meghívott, aki pedig igent mondott. – Itt lép a képbe Child professzor – szúrta közbe Matthew. Ophelia becsomagolta a hajóbőröndjét és Amerikába utazott. Az emlékirat eredetileg ott ért véget, hogy bevitorlázott New York kikötőjébe. A következő oldalon azonban mégis folytatta. „Jemnek”, firkantotta a lap tetejére. Más tintával írt, a sorokat kapkodva vetette papírra. Megváltozott a téma is: a Howardokról szólt, és összegezte mindazt, amit Ophelia Delia Bacon feljegyzéseiből megtudott róluk. Frances Howard története, írta Ophelia, nem szerelmi háromszög. „Sokkal inkább szerelmi sokszög!” kiáltott fel. Annál is inkább, mert mielőtt Frances találkozott Robert Carr-rel – de már jóval azután, hogy hozzáment Essexhez –, a családja ráállította egy másik célpontra: férje legjobb barátjára, a walesi hercegre. A herceg egy időre olyannyira Frances bűvkörébe került, hogy az udvarban már a királyi menyegzőről folyt a szóbeszéd, jóllehet éppen hogy csak kezdeményezték a házasság érvénytelenítését, ám ekkor Frances találkozott Carr-rel, s anélkül, hogy a családjának egyetlen szót is szólt volna, követte a szíve parancsát. Valamivel ezután a herceg, aki tudomást szerzett róla, hogy a hölgy nemcsak őt tünteti ki a kegyeivel, nyilvánosan megsértette Francest.

329

– A kesztyűs incidens – sóhajtottam fel. – Nem tudtam, hogy a hölgy Frances Howard volt. Ophelia rájött, miképp kapcsolódott az udvari intrika a Cardenióhoz. A darab egy hűséges asszony történetét meséli el, akit éppen férje legjobb barátja – a király fia – próbál megrontani. Miután a Francesre, Essexre és a hercegre vonatkozó utalásokat senki sem érthette félre, a Cardenio felmentette Francest, és bűnbakká tette a herceget. Mígnem a család is értesült arról, amiről a herceg, miszerint Frances Carr-rel múlatja az időt. – Carr – Cardenio – mutatott rá a párhuzamra Athenaide. A név visszájára fordította a darab mondanivalóját. A dolgok jelenlegi állása szerint csak a vak nem ismerte fel Cardenióban Carrt és a kárvallott szeretőben a herceget, s mindezt akkor, amikor Francest még mindig törvényes kötelék fűzte Essexhez. A színdarab nem hogy hűséges, ártatlanul meghurcolt asszonynak tüntette fel őt, de olyan léha nőszemélynek, aki egyszerre három férfiban is a kedvét leli. A darabot be kellett tiltani. Csakhogy nem lehetett. 1613 januárjában az udvar előtt játszották, majd júniusban újra bemutatták. Azután a Király Színtársulata átvitte a folyó túlsó partjára, a nagyközönség elé. A Globe-ba. – És két héttel később a Globe porig égett. – Jesszusom! – nyögött fel Matthew egy pillanat elteltével. – Eddig még sosem kapcsoltam össze ezt a két dátumot. – De miért? – töprengett Athenaide. – Miért kellett Shakespeare-nek műsorra tűznie a Cardeniót? Miért kockáztatta a Howardok haragját? – Egyáltalán miért írta meg? – tettem fel a fontosabb kérdést. – Nincs a dolognak semmi értelme. Amit korábban mondtam, még mindig áll: az allegória nem az ő műfaja. Ráadásul, amennyire tudom, nem volt semmi oka rá, hogy szívességet tegyen a Howardoknak. – Talán nem is nekik akart hízelegni – vetette fel Athenaide Talán épp ellenkezőleg. Tudjuk, hogy egy Howard küldte William Sheltont Valladolidba, hogy ott pappá szenteljék. Ha ez igaz, Shakespeare talán bosszút akart állni. De a te örök nyarad nem fakúl. Miközben a kabátom belsejébe tűzött brossra gondoltam, eszembe jutott, hogyan idézte Sir Henry ezt a sort.

330

– Meg kell találnunk a darabot – jelentettem ki fakó hangon. Matthew lapozott. A tinta ismét változott, akárcsak a dátum. 1881. augusztus, állt a lap tetején. Drága Francis! Esdve kért, hogy fejezzem be a történetem, és ezt az ígéretem meg is tartom. – Francis? – akadtam meg. – Ki ez a Francis? Matthew előreszaladt a történettel. Ophelia azon a nyáron eljutott Tombstone-ba, ám azzal szembesült, hogy Jem kerek egy hónapja eltűnt. Nem maradt utána más, csak egy rövidke üzenet: Ha tehetném, a hegyeket is elmozdítanám, csak hogy Hozzád érjek. Ezt tudnod kell. Ha e sorokat olvasod, a hegyek erősebbnek bizonyultak nálam. PS: Ha kételkednél bennem, jakobiánus magnum opusomban rejtve közlöm a helyet – 1623, szignó. – Ezért olyan fontos az Első Fólió – bólintott Matthew. – Jem ebben kódolta a kincs rejtekhelyét. Előrehajoltam. – Athenaide! A gazdák, akiktől megvette Ophelia levelét... Nem voltak könyveik? Bármilyen könyvük? Athenaide tekintete találkozott az enyémmel. – Voltak könyveik. – Akadt közöttük Első Fólió? – Eredeti nem. Csak egy korai fakszimile. A Fólió, amelyet Ophelia küldött Jemnek. Csakis az lehetett. – Látta is? – Megvettem. Felpattantam. – A magáé? A magáé? Miért nem mondta eddig? – Mondtam, hogy Jemnek voltak könyvei – vont vállat Athenaide –, de maga a papírjait akarta látni, hát megmutattam azt az egyet, amit találtam. 331

jelentette. Katherine. és a karjaiba kapta az asztalon fekvő könyveket.Választékos eleganciával összefűzte maga előtt az ujjait. aki a panziót vezette. aki a rózsák közt rejtőzik. Ophelia bezárkózott a szalonba. A rózsa rég elvirágzott. – A nevét talán magának adta – csattant fel a nő –. hogy gyertyaláng fölé tartsa a Fólió általa megjelölt előlapját. merre keresse. 332 . amikor kilépett a házból a hátsó kertbe. – Gyűjtő vagyok. A nő visszakövetelte a tulajdonát. „Küldje hát”. Nem emlékszem. francia akcentussal beszélő nő. és el sem árulták. „Nincs már itt”. A férfi könyvekkel megrakva tért vissza. de senki sem vitte oda. Azután első ízben pillantottam meg arcának az ősz szakáll mögött megbújó kedvességét. apró fehér szirmai azonban még ott fonnyadoztak a levelek között. aki olyan mély dekoltázst viselt. és olvasás közben fel-alá járkáltam a kabinban. Végül az asszony. Minden évben hűségesen virágoznak. de a szerelmét nekem! Ophelia egész világa egy szempillantás alatt összeomlott. valamiféle kobold. amelybe más rózsák belepusztulnának. hogy vezessék Jem házához. Felvettem a könyvet. hidegnek és szomjúságnak. de még jóvátehetem a hibámat. mi mindent mondott még aznap este. Alig volt tudatában. Ophelia azonban nem adta oda neki a Fóliót. – Engedje meg. Először azt hittem. édes elhagyatottságban. hogy alkalmas hölgytársaságot kerítsek önnek – szólalt meg egy hang. elküldte egy legényét Jem holmijáért. – Fejezze be a történetet. Az efféle ügyekben mindig elővigyázatosságra törekszem. válaszoltam. amikor a semmiből előkerült egy szőke hajú. mit csinál. Kate! – kérte Matthew. csak erre az egyre – hogy Banks asszonyság rózsái ellenállnak a hőségnek. Ophelia az idegösszeroppanás határán állt: követelte. Épp azon vagyok. mire meghajolt és visszavonult. és megállt a rózsafa lombjával befuttatott lugas alatt. ami legfeljebb egy újévi táncmulatságon lett volna ildomos. miután visszatért. ahol Ophelia megszállt. sőt megmutatta az előzéklapon az aláírását: Ophelia Fayrer Granville.

Ophelia és Francis egy bányához még nem jutott el: a Kleopátrához. Az arany nem mindig fénylik. az éj leple alatt elhagyta a rezervátumot törzsének minden harcosával. – A kobold a rózsák között nem más mint Francis Child. ahogyan fehér rózsaszirmok hullnak köröttünk illatos hó gyanánt. Semmi. De Athenaide csak a fejét rázta. és lubickoltak a vízfolyásban. Láttam minden bányát. se épületek. Csakugyan. Nincs ott semmi. de láttam. hogy nekivágjanak a hegyeknek. Másnapra pedig az egész világ megváltozott. nem tudván.– Francis! – élénkültem fel. milyenek voltak azok a napok. ami arra utalna. Ráakadtam valamire. – Logikus döntés. és felkutassák Jem lelőhelyeit. nem gondolja? – kérdezte mohón Matthew. írta Jem Child professzornak. Végül. Türelmetlenül olvastam tovább: Bizonyára emlékszik. Tudom. Egy sas körözött felettünk. Geronimo. de semmit sem találtak. Az elkövetkező néhány nap során együtt olvasták át Jem Fólióját. s milyen volt az utolsó délután. mekkora képtelenség. forrók és édesek. – Voltam odakint. – Bármit is talált Jem. Immár senki sem mert egy 333 . már várta őket egy még erősebben felfegyverzett mentőcsapat. mit jelent szeretni és szeretve lenni. Tizenöt évnyi várakozást követően egyetlen délután alatt megértettem. – Két szenvedélye volt az életben: a rózsák és Shakespeare. Drága Francis. én mire emlékszem. az apacs főnök megszökött. tette hozzá. mi mást tehetnének. Mint megtudták. – Child? Mint a Child Könyvtárban? – kérdezte Matthew. Se tárnák. amit a füves réten töltöttünk. annak odakint kellett lennie. lovakat és négy fegyverest béreltek. Ophelia így szólította. hol találhatnánk meg egy tizenhetedik századi pap kincsét. Hadd mondjam el. Egy másik vezér Sonorától északra jókora darabon feldúlta Új-Mexikót. asszonyával és gyermekével. a férfiak nevettek. Amikor aznap este visszalovagoltak a városba. se sírok.

Felnéztem a naplóból. amelyeket Ön olyannyira szeretett. ahol a háziasszonya megtalálhatta.mérföldnél távolabb lovagolni a várostól. hogy úgy tekintsenek rá. mindig azt mondom neki. A neve Rosalind. hogy ön megpillantaná. Így hát azt gondolnám. és előadásokat kezdett tartani. Azután távozott.. Az egyszerű szavak táncolni és imbolyogni kezdtek a szemem előtt. Shakespeare után neveztem el. nemhogy a hegyek közé. A csendben elköltött vacsora után Opheliának egész éjjel nem jött álom a szemére. sem a gondolatot. azóta gyönyörű nővé érett. Még lovat se tudtak bérelni. és a rózsák után. noha nem tudná miért. A történet hirtelen véget ért. 334 . hogy Shakespeare lánya. ahogy az a szőke nő tette. Gyermekem lesz. „Kár lenne a jószágért”.. Mikor az apjáról kérdez. Nem tudta volna elviselni. Végigolvastam a sorokat: . – Az utolsó bejegyzést 1929-ben írta – magyarázta Matthew. A kutatás véget ért. Olykor el szoktam tűnődni azon. talán izgatottan verne a szíve. és sosem kereste meg a professzort. A könyvecske végére lapozott. hogy maguk próbálkozzanak. de sosem tért vissza Jem bányáihoz.” A professzor ajtaja előtt nem hagyott mást. mint egykor Delia. hogy professzor felesége úgy érezzen a férje iránt. – Hazatért Angliába. – Sosem mondta el a férfinak – csóválta a fejét Athenaide. Hozzá hasonlóan ő is sikeres lett. ahogyan ő azon a legelső estén Jem iránt. új nevet vett fel. Rosalind Katherine Howard. köpött ki eléjük az egyik férfi. csak egyetlen szál hervadt rózsát. hogy a színpadon találja meg a helyét Londonban és New Yorkban kirobbanó sikerrel játszott – bár immár ez is a múlt része. Még virradat előtt felkelt és felöltözött. Hátrahagyta a Fóliót egy olyan helyen. rajta az üzenettel: „A szőke nőnek. A fehér üresség közepén egyetlen mondat lebegett. ahol a kézírás újra kitöltötte a teljes oldalt. – Lapozzon! – biztatott Athenaide. írta.

kedvesem – mosolygott szomorúan Athenaide. A lap alján még ott állt egy utolsó mondat: Összefut a két út vége. az tudja jól. – Igen.– De hát ez Roz neve. aki bölcs. 335 . Hirtelen kongó ürességet éreztem. Matthew vállára hajtottam a fejem. úgy zokogtam.

Elmosolyodott és becsukta a könyvet. – Láttam egy képet kettejükről. – Ismerte Rozt. ő még mindig aludt. Egy pillanatra olyannak tűnt.. hogy ne üssön zajt. Mindkettőnk nagyanyja. ha mára el is feledték. – Hacsak rá nem talált az örök fiatalság forrására. – Roz pedig nem. végtére is. csak a szeme csillogott elevenen. Én örököltem a megjelenését. hogy fel ne ébresszem Matthew-t. – Nem. Abban a kalapban. Nem. – Tudja.. – A Rosalind a könyvben..39 ARRA ÉBREDTEM. – fűzte össze ujjait a könyv felett. Lehuppantam mellé a székre. Ophelia pedig – Ophelia Howard néven – a dédanyánk.. – Ismertem. Azt akarta. – Roz az unokatestvérem volt. Athenaide arcán bánatos mosoly jelent meg. Lecsusszantam a szófáról. A mosoly egy pillanatra szétáradt az arcán. Csak épp azt nem volt hajlandó belátni.. csak éppen eltérő nézeteket vallottunk arról. Igazi híresség az 1910-es években. Ophelia leánya. Belekortyolt a vízbe. sok szempontból hasonlítottunk egymásra. ünnepelt színész volt. – Ismerte őt – szólaltam meg csendesen. Ophelia naplóját olvasta. Az utastér másik végében Athenaide ült az asztalnál. – Micsoda boldog nap volt! Amikor még felnézett rám. hogy melyik út vezet a helyes élethez. majd óvatosan tette le a poharat. Felsóhajtott. Nagymamánk. akár egy öreg varjú: bőre mintha megereszkedett volna a koponyáján. a lámpa halvány fényénél egy könyvet olvasott. hogy az asztalhoz lépjek. összekucorodva fekszem a szófán. Nem lehetett Roz. Óvatosan ültem fel.. ő Roz nagyanyja volt. hogy Matthew vállához simulva. hogy ő is örö- 336 . hogy a színpadon szerepeljek – kislány korunkban még mindketten erre vágytunk.

nem volt alkalmas rá. és egyben a hattyúdala. már hosszú évek óta. amely szükséges ahhoz. Bennem nincs meg az a lelki vagy érzelmi állóképesség. – Így találtam magára – tette hozzá Athenaide. aki boldogan kószál a világban. Sanderson meghalt. de nem úgy. született üzletasszony vagyok. – A kalap révén? Elnevette magát. azután Stratfordba repültünk és várni kezdtünk. Akár tetszik. – És szeretem a pénzt. Azt hiszem. ugye. utoljára 1953-ban volt a fejemen! Pedig tudnom kellett volna. ez volt az egyetlen nyom. – Imádta magát. hidat ver a múlt és a jelen közé. hogy egészen másfelé keresgél. Az isten szerelmére. hogy teszünk egy próbát a sírral. Csak a biztonság kedvéért. Azután Dr. s mint kiderült. Ez egyfajta vetélkedés volt közöttünk. Meg más. hogy ilyen heves érzelmeket föl- 337 . hogy hordani fogja. Az eredményt már ismeri. ahogy azt kislányként megálmodták. Nem vagyok vagabund. gondoltam. Ketten együtt talán kiadtunk volna egy nagy művészt.. amin elindulhattam. Nagyon is logikus döntés volt. legalábbis Roztól. Dr. felteszi a polcra. Összeszedtem Matthew-t. A sírjelenet még élénken élt az emlékeimben. Nem nekem otthonra van szükségem. Sanderson nem sokkal azelőtt mutatta meg Ophelia Emily Folgerhez írott levelét. tudja? – sóhajtott fel Athenaide. Még akkor is. Reméltem. Én adtam neki azt a kalapot. Adok-kapok. Egy hosszú pillanatig mindketten az asztalon fekvő naplóra meredtünk. A maga nemében mindkettő sikeres. Akkor döntöttünk úgy.költ valamit. – Imádta és irigyelte.. ezért én is Deliáról olvastam fel. akár nem. hogy hitelesen bújhassak bele más bőrébe. – Nem. hogy elindult találkozni magával a Capitolhoz. Tudtam. amit én nem: a tehetséget. hogy ezt vette fel a színházi debütálása alkalmából. Tudja. Pénzhajhászat. hogy Roz Delia Baconről ad be értekezést. Gyökerekre – vetett rám egy fanyar pillantást. A debütálása. sokkal kegyetlenebb neveken. és néha majd vet rá egy-egy pillantást. Aztán felhívott. ha csak próba volt. de külön-külön nem voltunk egyebek csak egy professzor és egy üzletasszony. A Folger konferenciáján. A régi idők emlékére. Azt gondoltam. aki betegre aggódta magát. minden nagy színész ilyen. – Néhány nappal a halála előtt találkoztam vele a Folgerben. magának pedig a levéllel együtt nyoma veszett. és úgy nézett ki. Roz csak így nevezte mindezt.

– Adhatott volna pályaválasztási tanácsot is. amikor a kiszámíthatatlan szerencse folytán a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodtam. Maga olyasvalaki.. amely egyébként is úgy festett. hogy csak meg akarja akasztani a karrierem. hogy távol kerüljek a tudósok világától? Ha igen. mire Athenaide felvette a kagylót. Talán ezért is űzte ki az elefántcsonttoronyból. hogy távol űzzem magamtól Sir Henrynek még az emlékét is. hogy elmeneküljek Roztól és mindentől. azután a Globe-ban. Hat hónappal ezelőtt Sir Henry bukkant elő a semmiből. 338 . Nem is hibáztatom érte. hogy frissítsem fel magam – elég volt egyetlen pillantást vetni a tükörre. most is ott állt az ágy végében. Ezek a hidak akkor is előttem termettek. S nem csupán felégette mögöttem az összes hidat. előbb a West Enden. A belső telefon diszkrét zümmögéssel életre kelt. amihez csak hozzáért. hogy szándékosan a színházi karrier felé akart terelni? – kérdeztem. ÚjMexikóból a washingtoni Folgerbe. – Megfogadta volna? Szóra nyitottam a szám. Hanem a bőrönd. – Gondolja. Korábban is akadtak ilyen pillanatok. Azt gondoltam volna. A szemem kivörösödött és megduzzadt. ahová ő sosem mert volna. aki eljuthatott azokra helyekre. Leginkább teljes generálozásra volt szükségem. Az eső nyomán a hajfesték zebracsíkokban rakódott a nyakamra és a kabátomra. hogy lehetőséget kínáljon fel.dolgozzon. amikor éppen az foglalt le. azután elnémultam.. míg a fürdőben egy egész zuhanykabin várt. A zuhany alatt a lefolyóba örvénylő sötét hajfestéket figyeltem. Athenaide felvetette a fejét. elérte a célját. és amely követett Londonból Bostonon át Utahba. de talán újakat is épített előttem. hogy megértsem. amit Athenaide sugallt. Gyűlölködő pillantást vetettem a bőröndre. majd egészen Stratfordig. a nyakamon zúzódások és horzsolások éktelenkedtek. melyet mérhetetlenül hosszúnak tetsző idővel ezelőtt még Sir Henry adott. Hátraküldött az egyik hálófülkébe. miért. és fanyar nevetés kúszott fel a torkomon. Össze kellett szednem magam. mintha három hétig csomóba gyűrve hevert volna a szennyeskosár fenekén. ilyen fordulópontok a karrieremben. Roz valóban azt akarta volna elérni. A „felfrissítés” kifejezés minden szépítő körülírások öreganyja lehetett volna. Egy órán belül célhoz érünk.

Farmert. ha közben ámulattal szemléltem a jószerencsét. Lehetséges. azonnal felismerte. A hajam rövid maradt. Újra az asztal köré gyűltünk. A horizonton fel-felizzott a villámok fénye. Korán jött az esős évszak Graciela már várt ránk: néhány perccel később áthajtottunk Shakespeare egyszerű épületei között. Sir Francis Bacon és a stratfordi Shakespeare. Ahogy kinéztem az ablakon. milyen hely? Megráztam a fejem. Londontól északkeletre. amelyet Nevada és Arizona határán vásároltam. hogy áttekintsük. – Mind benne voltak – összegezte Matthew. amely úgy záporozott rám az égből. hogy mindvégig Roz támogatott? Már sosem fogom megtudni. méghozzá pontos másolata a hedinghami vár normann tornyában nyíló lovagteremnek. akár a rózsaeső. Matthew időközben felébredt. hogy ez nem Helsingőr része – fordult felém Athenaide. Felfűztem rá a brosst. – Amikor legutóbb itt járt. amelyen jól látható X jelöli a kincs helyét. – De hogy csinálták? Jem Granville tudta. fekete pólót és tornacipőt vettem. – Másolata. Ez Oxford earljének ősi fészke Essexben. Már valamivel jobban tetszett a látvány. épp a kávéját kortyolgatta. azután újra megnéztem magam a tükörben. hogy felmérjem a helyiséget. Az új-mexikói Lordsburgban landoltunk. a nyakamba akasztottam. A bőrönd aljában megtaláltam a láncot. be Athenaide garázsába. Az arcomról nem tűntek el a horzsolások. – Igen – dőltem hátra. Egy pillanatra megtorpantam a küszöbön. Pembroke grófnéja. de legalább visszanyerte sötétvörös árnyalatát. és megdörzsöltem a szemem. hajnali három körül. gondoltam.Mennyire büszke voltam az önállóságomra – még akkor is. Nem sokkal ezután már a sietős léptekkel haladó Athenaide-et követtük Helsingőr útvesztőjében. és kiléptem a kabinba. A kifutók fényei. – Derby és Oxford earljei. Reggelre kis szerencsével megtaláljuk a térképet. a távolban világító pontokból kirakott vonalakat láttam. a kosz viszont igen. – Tudja-e. amint beléptünk a Nagy Csarnokba. amit eddig megtudtunk. a domboldalból kivájt régi lőporraktárba. Meleg fények vettek körül. egyszersmind a normann építészet egyik legjobb állapotban fennmaradt emléke. 339 .

340 . Tökéletes fészek egy oxfordista milliárdos számára. valamint a szekrényeket a szemközti falon. A kartonok elvetemedtek a sivatagi hőségben. mint a középütt álló asztalt. néhány széket és ülőpárnát. Bármi is legyen az. Oxford Hedinghamje. és eredeti tizenhetedik századi velencei daraboknak tűntek. ő pedig elővett egy könyvet. Miután átadta Ophelia naplóját. a vörös posztóborítás kiszakadozott és megfakult. – Nincs igazabb az igazságnál. A kékfehér borospoharak fúvott üvegből készültek. Nem mintha a megjelenése tette volna grandiózussá – a Wilton House barokkos cirádái után a termet még eltérőbbé tette középkori egyszerűsége. Athenaide egyenesen egy lezárt szekrényhez lépett. Shakespeare szellemvárosának mélyén.ezúttal már mint Oxford earljének otthonát. Hamlet Helsingőrén belül. és ráfektette tenyerét a biometrikus azonosítóra. Athenaide letette a könyvet az asztalra. – Nyissa ki. Az asztalon át elém csúsztatta a könyvet. – Vero nihil verius – mondta. amelyhez frissen sült zsemle és egy palack hűtött Pinot Noir járt. Graciela érkezett a salátából és füstölt lazacból álló hideg vacsorával. Nem láttam más bútort. Az ajtó halk kattanással kinyílt. Graciela kitöltötte a bort és távozott.

Stratfordban. A kódolt üzenetnek itt kell lennie valahol. míg alatta. nem találtam bennük más jelentést. Valami elkerülte a figyelmünket. Ophelia azt írta: „Jakobiánus magnum opus. ha vethetek még egy pillantást Ophelia Emily Folgerhez intézett levelére! Csakhogy a levél minden egyébbel együtt ott maradt Barnes-nál. A papír ugyanakkor megpörkölődött és hullámossá vált a nedvességtől. lazább és hangsúlyosabb formában: Jem Granville. takaros. – Jem a saját jakobiánus magnum opusáról beszél. Nem történt semmi. Valaki – talán Ophelia? – megpróbálta felfedni a rejtett üzenetet. 1623 k.” – a k utáni szót kitörölve. de a levél nélkül semmiben sem lehettem biztos. amelyet Ophelia idézett Jem leveléből. előbb vízzel vagy valamilyen más folyadékkal. Egyedül a Hamletnél találtam bejegyzésekre. A két szignót a Valladolidi Fólióban is szereplő idézet követte. Bárhogy igyekeztem. A pokolba Sir Henryvel! Lehunytam a szemem. kezemben a borospohárral. De mi? Mit nem adtam volna.40 Jem Fóliója könnyedén nyílt fel a címoldalon. Ophelia kézírásával. Miután a láthatatlan tinta hő hatására előtűnik. Beharaptam az ajkam. Legalábbis így emlékeztem. Fayrer Granville. hogy megnézzem azt a mondatot. rejtve közlöm a helyet – 1623. de azok is Jem előadására vonatkoztak. apró. Átpörgettem a lapokat. Itt kell lennie. majd hővel. majd a lehűlése után újra nyoma veszik. Athenaide meggyújtott egy gyertyát. A költeményen és a két aláíráson kívül nem láttam egyéb szöveget a lapon. szignó. pontosan követve az eredeti sorokat: PS: Ha kételkednél bennem. 341 . ami ebben. azután még egyszer próbát tettünk a lap felhevítésével. valamilyen árulkodó jelet kerestem. Shakespeare feddő tekintettel meredt a szemközti lap két aláírására: Ophelia. jakobiánus magnum opusomban. és próbáltam magam elé képzelni. Körbesétáltam a termen. – Kell lennie valaminek. és csakis ebben a példányban fordul elő – mormolta Matthew. Újra felütöttem a naplót. céltudatos betűkkel.

– Létezik 1623-ból származó kódrendszer? – hajolt át Matthew a vállam felett. Csakhogy tévedés azt feltételezni. A szekrényhez lépett.Hirtelen mozdulattal letettem a poharam az asztalra. – Bacon abban az évben jelentette meg a De Augmentis Scientiariumot. – Bacon titkosírása! – suttogta. Matthew tekintete elkerekedett. S ha a kódolás valamiképp az 1623-ból származik. Ha Bacon kódrendszerét akarta használni egy nyomtatott könyvben. A Chambers-katalóguskártya hátoldalára Roz ezt írta: „Jakobiánus magnum opus. de legalábbis nem feltétlenül. 1623 k. és újra a napló fölé hajoltam. Meg kellett jelölnie őket. hogy az Első Fólióra utal vele. a jakobiánus magnum opust és az 1623-at. míg az 1623-as – az eredeti angolnál terjedelmesebb – latin kiadás egy egész fejezetet szentelt a titkosírásnak és a kódoknak. akivel a kiméra vadkanját azonosítottuk. A hangom megreszketett. Csakhogy az Esszékben nyoma sem volt jelöléseknek. Ugyanazé a Sir Francis Baconé. Roz megfejtésében az 1623 a magnum opusra vonatkozott. Bólintottam. akit Delia mellett oly sokan gyanítottak Shakespeare álarca mögött – a férfié. Nem alaptalan feltételezés. – Sir Francis Baconé? – kérdezte élesen Athenaide. akkor maga a könyv nem. a kifejezés egészen más értelmet nyert. A kérdéses könyv tehát nem feltétlenül az Első Fólió. amelyek közül egyet éppen maga Bacon dolgozott ki. Jem azonban ugyanezzel a dátummal utalhatott magára a kódolásra is. Ha a kód szót illesztettük a helyére. A tudomány haladásának latin kiadását. – Akkor bármi más Bacontől? – Csak az Esszék. és előhúzott egy vékonyabb kötetet. hogy Ophelia a k betűvel a „körül”-t rövidítette volna. – Volt Granville-nek példánya A tudomány haladásából? – Nem – felelte határozottan Athenaide. 342 . Jemnek bizonyos betűket el kellett különítenie a többitől. tekintve Shakespeare-t. A tudomány haladása című művében általános rendszert dolgozott ki a teljes emberi tudás osztályozására és elsajátítására.” – mindig is úgy gondoltam. Sietve átforgattam a lapokat.

– Melyik változat? – Nem tudja. Dickens és Trollope. Athenaide-hez fordultam. A családi biblia. Ezalatt 343 . ám a reneszánsz szerzők közül Shakespeare-en kívül senki. Egy régi. Nagyot kortyolt a borból. – Egyetlen könyv. Már felkelhettek. Jiménez szemügyre vette a bibliát. És ha nem szignálta a kérdéses könyvet? Ha épp az veszett oda? Azt ajándékozták el? Azt olvasták rongyosra... És nem akadt kötet. nem – Athenaide szeme felcsillant. – Egy pillanat. az asztalra polcoztuk. – Megvette az összes könyvet? – Mindent. Darwin. amikor kezembe akadt Walter Pater A reneszánsz című munkája. Athenaide elővette a mobilját. Mill és Macaulay.. – Igen. leszámítva a belső borítón fellehető aláírásokat. Kate. amelyet megjelöltek volna. mielőtt beütötte a számot. – Kérje. ajánlották fel jótékonysági árverésre? Bárhol lehet. Jiménez úgy gondolta. – Farmerek. Valaki felvette a kagylót. Mintha szikrák pattogtak volna végig az ereimben.. Könyvtárában megtalálható volt Tennyson és Browning. Áthajoltam az asztal felett.. hogy nézze meg..Megkerültem az asztalt. hogy belefirkáljon a könyvekbe. amiről Mrs. Arizonai tanyaházában Mrs. – Kérdezze meg! – Hajnali négy óra van. és módszeresen átnéztük őket. amikor elértem az utolsó oldalt. – Van bármi más a reneszánsz korból? – Jöjjön és nézze meg! Kihordtuk az összes kötetet a szekrényből. de ez is zsákutcának bizonyult. – Kell lennie még valaminek! – tört ki belőlem a csalódottság. Rozzal ellentétben ő nem tette szokásává. Jem Granville lehetett bármilyen élvhajhász és közönséges gazfickó. hogy Granville-é lehetett. Arizonában csak alig három. a maga korában mégis rendkívül olvasott embernek számított. Egy pillanatra feléledt bennem a remény. De legalábbis nem alszanak olyan mélyen. Eltakarta tenyerével a mikrofont.

– A jakobiánus magnum opus! – gyúlt ki Matthew tekintete a hirtelen felismeréstől. egyszerre vágyott pontos és hangzatos bibliára. – Olvassa! Nyomatott 1611-ben. vagy Ne féljetek. – Ha átlépünk Arizonába. hogy Jakabé. tartotta a régi mondás. nem hangzottak se furcsának. Áldott vagy te az asszonyok között. amelyet valamennyi széthúzó alattvalója a magának érezhet. A püspökök hatékonyabban végezték el a munkát. anélkül. annak kellett lennie. amelyek mély gyökereket vertek a nyelvben és a gondolkodásmódban. levegőt is alig mertem venni. hogy tegyenek meg mindent egy tisztes angol bibliafordítás létrejöttéért. hogy láttam volna Opheliát. hogy ne rogyjak össze. Egészen addig minden vasárnap elhangoztak a szószékről azok a Jakab-kori mondatszerkezetek és szófordulatok. és hunyorogva meredtem a kandalló fölé. az ünnep nyelvével.. s általánosan ismert Jakab Király Bibliájaként.. Olyan bibliára. és az emberek egyre ritkábban jártak templomba. Az uralkodó.. Szó szerint.az asztalra hajoltam. – Mennyi időbe telik eljutni a Jiménez-farmra? – kérdeztem. Meg kellett ragadnom az asztal peremét. amely alkalmas rá. Shakespeare már csak ezért sem hangzott idegennek Angliában és annak gyarmatain egészen a huszadik századig.. mint azt bárki is álmodta volna: Jakab király bibliája három évszázadon át az angol nyelvű istentiszteletek elengedhetetlen kellékének számított. 344 . Tiszteld atyádat és anyádat. Shakespeare milliónyi angol ajkú ember számára jelentett egyet a vasárnap. Az efféle fordulatok: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is. ha nem is épültek be a mindennapi szókincsbe. olyanra. amikor más fordítások is elterjedtek. mert ímé hirdetek néktek nagy örömet. ugyanakkor ezek közül egy sem vette figyelembe a legfrissebb héber és görög tudományos munkákat. se körülményesnek. egy órát nyerünk. az egyetlen mestermű. Jakab király bibliája. amelyet egy bizottság írt.. hogy felolvassák a szószékről. Trónra kerülése után Jakab szinte első intézkedéseként megparancsolta püspökeinek.. hiszen a jakobiánus itt annyit tesz. aki büszkén vallotta magát művelt főnek és költőnek. – Két óra – vágta rá Athenaide. A király nézete szerint túl sok fordítás forgott közkézen. – A borítón – bólintott Athenaide. Az volt.

azután maga Athenaide is a padlóra omlott. azután újra előrehajoltam. gurgulázó hang hallatszott. körötte kék-fehér üvegszilánkok és a padlóra ömlött Pinot Noir foltjai. hogy félbeszakítson.. bárki. – És keresse meg Gracielát. Visszafordultam. Athenaide mintha mély álomba zuhant volna. – A könyv nem eladó – figyelmeztetett Athenaide. a szentségit! Egy pillanatra szünetet tartottam. azután fölmarkoltam az asztalon heverő könyveket. hogy szájon át lélegeztessem. Nem voltam biztos benne. miközben sajnálkozva nézett le Mrs.– Akkor mondja meg neki. – Gracielát! Matthew elindult. Nem lélegzett.. – Hívja a kilenc-tizenegyet! Letérdeltem mellé. – Induljon már! – ripakodtam rá. Abban a másodpercben kialudtak a fények. mondta Sir Henry. Ezúttal más volt a helyzet. hogy lélegzik-e még. ha gyengén is. és köszöntésre emelte a poharát. – Nem szükséges megvennünk. Matthew követte a példám. hogy ötre nála vagyunk.. Nem hagytam. de tapintani lehetett. Pumpáltam és lélegeztettem. Nincs. és szilánkokra tört. Egy szemvillanás alatt mellette termettünk. nincs már benne élet. Hol lehet Matthew? Hol van Graciela? Valaki.. A pulzusát. Nem éreztem semmit. Vakon pumpáltam Athenaide mellkasát. A szemem kezdett hozzászokni a sötéthez. – Ismerem Sinclair felügyelő számát. – ajánlkozott Matthew. és nekiláttam visszahordani őket a szekrénybe. Kikapcsolta a telefont. Quigleyre. Athenaide arca elvörösödött. ó. Az üvegpohár kihullott a kezéből. Athenaide. – Mi az ördög. hogy füleljek. 345 . – Vero nihil verius! Koccintottunk és ittunk.. Lélegezz. Az ajkai reszketve mozogtak. A hátam mögül reszelős.? – mormogta Matthew.. Pillanatnyi habozás után felkapta Athenaide telefonját. és eközben a pulzusát is kitapintottam. de hang nem jött ki belőlük. Homályos fények játszottak a szétrobbant kelyhen. Látnunk kell.

Nem engedem. Elemlámpa fénye suhant át előttem az anyagon. és éreztem. és ezúttal felsértette a karomat. Már szóra nyitottam a számat. Nem. hogy ne veszítsem el az eszméletem. majd éreztem. Megdermedtem. Bárhogy füleltem. Az ajtó. szorosra vonva köröttem az anyagot. semmilyen neszt nem hallottam. Kitapogattam a nyelét. amikor balsejtelem fogott el. halk neszt. és a kárpit a támadómmal együtt engem is beburkolt. A penge közvetlenül a bal vállam mellett hasított a kárpitba. ahogyan elveszek a sötétség árja alatt. Nem volt hová bújni. mire a faliszőnyeg tartórúdja nagy robajjal leszakadt. Valami puha söpört végig a kézfejemen. megragadtam. Helsingőr királynéja a gyékénnyel felszórt kőpadlón fekszik. Újra döftem. Hamlet anyja és utolsó szavai a Globe napfényben fürdő színpadán. Az ital – ó. Az ital!. de a tőr újra előrelendült. azon imádkozva. Matthew tért vissza. hogy elkerüljem a törött üvegdarabokat. a terem oldalfalához surrantam. Matthew nem csukta be maga mögött az ajtót.Emlékeim mélyéről újabb hang úszott felszínre. Athenaide széttárt karokkal feküdt a hátán gyűrött és borfoltos ruhájában. Úrrá lett rajtam a rettenet. hogy Laviniává változtasson. és minden erőmmel előrevágtam vele. Összepréselte a nyakam. majd eltűnt. Lélegezz! Ahogy fölötte görnyedtem. Léptek tartottak a terem közepe felé. Vakon kapálóztam. Gertrude. Rugdalni kezdtem. Vagyis nem a csarnok ajtaja nyílt ki. A brokáton keresztül kapott felém. A falikárpit. Gurgulázó torokhang hallatszott azután a táma- 346 . A sötétben talán ennyi is elég lehet. Még most sem eresztett el. Nem Athenaide-del. Nem történhet meg. Azt már nem. Újra fölé hajoltam. de már megmarkolta a torkomat. Felegyenesedtem. amint a penge a markolatig elmerül. lábánál a kiömlött kehellyel. Amikor elment. A kés volt az. Nem most. hallottam egy asszony sikoltását. Lassú léptekkel. hát mögé csusszantam. fehér foltok izzottak fel a szemem előtt. majd éles kattanást hallottam. Arrébb pördültem. édes Hamlet! – az ital: megmérgeztek. Elhátráltam és előrerúgtam. A kezem valami kemény tárgyba ütközött a padlón. Azután már az eszembe villant: az ajtó a kandallóban. akár egy-egy lávakitörés. Küzdöttem.

dóm rám zuhant. Legördítettem magamról, és kiszabadultam a drapéria fogságából. A holdfény úgy csillant meg a padlón, akár egy befagyott tócsa. A kezemben szorongatott kés úszott a vérben. Akárcsak a lábamnál heverő férfi. Újabb léptek hallatszottak. Megpördültem, döfésre emelt késsel. Matthew volt az, a kezében még mindig a telefonnal. – Nem találtam meg... Jézusom! Hátrébb léptem, és továbbra is görcsösen szorongattam a kést. – Kate, én vagyok az! Minden rendben! Reszketni kezdtem. Előrelépett és kivette a kést a kezemből, azután szorosan magához ölelt. – Mi történt? – Megpróbált megölni. A padlón heverő testre mutattam. Matthew előrehajolt, hogy széthajtsa a falikárpitot. Ősz fürtök bukkantak elő. Sir Henry volt az. Megtántorodtam. Matthew letérdelt, kitapintotta a pulzusát, majd felnézett és megcsóválta a fejét. – A kárpit mögött bújt el? Bólintottam. – Polonius – mormolta. A király kamarása, akit Hamlet döf le a faliszőnyeg mögött. Alig hallottam, mit mond. Megöltem egy embert. Megöltem Sir Henryt. – Athenaide? – kérdezte Matthew. Elborzadva néztem rá. – Gertrude – suttogtam. Felállt és Athenaide-hez sietett. Ám ekkorra már ő is halott volt. – Kate! – visszhangzott végig a kiáltás a falak között. Mindketten megdermedtünk. Ben volt az. – Hol a pokolban lehet? – zihálta Matthew. Ben újra felordított, s mintha maga a ház is beleremegett volna. A falak mögé rejtett alagútban járt, vagyis bárhol lehetett. Előbukkanhat bármelyik fal mögül, bármelyik ajtón. Legvalószínűbb, hogy a kandallóból nyíló rejtekajtón.

347

– Hozza a telefont! Felkaptam Ophelia naplóját az asztalról, és az ajtó felé szaladtam. Matthew követett. Végigrohantunk a folyosón, kiutat kerestünk a ház labirintusából, és megtorpantunk minden nyitott ajtónál, minden árnyék előtt. Végül eljutottunk egy lágyan lengő függönyhöz, amely kivezetett Helsingőrből, egyenesen egy vadnyugati ivóba. Matthew előrelépett, és félresöpörte a függönyt. Az ivóban egy lélek se mozdult. Kirontottam az ajtón. Odakint autó állt, járó motorral, noha nem ült benne senki. Átsiettem a vezető felőli oldalra, majd ismét földbe gyökerezett a lábam. Az ajtó előtt Graciela feküdt a földön. Elvágták a torkát. Matthew egy pillanat alatt mellettem termett. Elvonszolta Gracielát az autó mellől, és becsusszant az ülésre. Követtem, odébb tolva őt a másik oldalra. Sebességbe kapcsoltam, beletapostam a gázba, és a kerekek felverték a kavicsot, amint beleviharzottunk az éjszakába. A kapu a dombtetőn nyitva állt. Átrobogtunk rajta. Azután meghallottuk a szirénákat. Lefordultam az útról, és megkerültem a dombot, majd miután elértem egy meszkítóligetet, leállítottam a motort és kikapcsoltam a fényszórót. Ennél jobb fedezéket nem találhattunk a nyílt vidéken. A hajnalfényben máris világosodni kezdett az ég alja; aki alaposabban körülnéz, így is könnyen kiszúrhat minket. – Maga hívta a rendőrséget? – suttogta Matthew. – Nem nálam volt a telefon. A homlokát ráncolta. – Talán Graciela tette, mielőtt... – elhalt a hangja. Néhány pillanattal később egy mentő száguldott el mellettünk, nyomában a rendőrökkel és a helyi seriffel. Egyikük sem állt meg. Három percet vártunk. Azután anélkül, hogy felkapcsoltam volna a fényszórót, visszakanyarodtam az útra. Néhány perc múlva már az országúton jártunk, útban Arizona felé.

348

41
– HOVÁ MEGYÜNK? – tudakolta Matthew. – Jiménezékhez. – Tudja, merre laknak? – Nálunk van Athenaide telefonja. Kikereste a nemrég hívott számot, majd elmagyarázta Mrs. Jiméneznek, hogy Athenaide sajnos nem tud eljönni, de mi már úton vagyunk. Egyetlen szóval sem hazudott, mégsem árulta el az igazságot. Mrs. Jiménez beérte ennyivel. Elmagyarázta, hogyan találhatjuk meg. – Akar róla beszélni? – kérdezte Matthew, miután letette a telefont. – Nem mondhatok semmi újat, amíg nem látom a bibliát. – Sir Henryre gondoltam. Izzadt a tenyerem, és éreztem a tulajdon szívverésem, ahogyan a halántékomon dobol, de megráztam a fejem. Megöltem egy embert. Megöltem Sir Henryt... ő vagy Ben – netán mindkettő – valahogyan megmérgezte Athenaide-et, és elvágta Graciela torkát, azután Sir Henry velem is megpróbált végezni. Rátaláltunk a jakobiánus magnum opusra, de legalábbis a felfedezés küszöbén álltunk. Megöltem Sir Henryt. Elnéztem az autó alatt sikló utat. Arizona és Új-Mexikó déli részén kis hegyláncok vonulnak, körülvéve a roppant medencéket, amelyek felett egykor sekély beltengerek és hatalmas tavak hullámzottak. Nyugat felé kerültük meg a Chiricahua északi nyúlványát, azután kereszteztük a Dos Cabezas-vonulat északi végét. Miközben a hegyek elmorzsolódtak és belesüppedtek a pusztába, az országút délnek ívelt. Keleten ezüstszínű vonallal rajzolódott ki a Dragoons csipkés vonulata. A lángoló napkelte felett lassan hátrált az éjszaka. Amikor az országút keletnek, Tucson felé tért, mi továbbra is délnek haladtunk, immár a 80-as úton. A St. David körüli földeknél megelőztünk egy traktort, mielőtt továbbszáguldottunk. A talajszint újra emelkedni kezdett, ahogy Tombstone-hoz közeledtünk. Mielőtt még elértük volna a várost, visszafordultunk északkeletnek, és továbbzötykölődtünk egy kimosott földúton, vissza a Dragoons déli pereme

349

felé. A keleti égbolt immár vérvörösen lángolt, alatta a hegyek tömbje a feketénél is sötétebbnek tűnt: fenyegetően és súlyosan ülte meg a tájat, akár egy régi világ zord túlélője. Áthajtottunk egy karámajtón, majd továbbpattogtunk a teherautóknak szánt csapáson. Elhaladtunk egy megszürkült pajta, az egymásba kapaszkodó meszkítófák és a munkagépek, ősi traktorok, kerékpárok rozsdás maradványai mellett. Egy nyárfaliget mélyén végül eljutottunk egy hosszú, rózsaszínre festett és horpadt hullámlemezzel fedett vályogépülethez. A homlokzathoz, mintegy ötletszerűen, fehér tornácot ragasztottak, ami inkább illett volna Iowába. Kutyák csaholtak, kapkodtak a kerekünk után; csirkék kotkodácsoltak a jöttünkre. Tömzsi, sötét hajú, világosbarna bőrű asszony lépett ki a tornácra; konyharuhába törölte munkától kérges kezét. Szikár, karikalábú, cowboykalapot és farmert viselő férfi követte, a kezében gőzölgő bögre kávéval. Hatalmas, ósdi hatlövetűt viselt a derekán. Levette a kalapját és félrehessegette a kutyákat, azután Memo és Nola Jiménezként mutatta be magát és a feleségét. Mrs. Jiménez nyugtalan tekintettel mért minket végig. – A biblia nem eladó – szögezte le. Esetlenül törte az angolt, inkább a spanyolhoz szokott. Mr. Jiménez rábólintott. – Nola dédnagyanyjáé volt. Közelebb hajoltam. – Csupán meg szeretnénk nézni. A farmer elmerengett a sötét hegyeken. Ősz haja ellapult a feje tetején, ahol élete java részében kalapot hordott. – Száz évig a kutyát nem érdekelte Mr. Granville. Most meg két hét alatt hárman is idejönnek miatta. Szerintem jogunk van tudni, hogy mi ez az egész. – Talált valamit. – Az aranybányát – suttogta Mrs. Jiménez. – A dédanyám mindig is mondta, hogy talált egyet. – Nincs semmilyen aranybánya – jelentette ki éles hangon Mr. Jiménez, majd a feleségéről ismét rám irányította a figyelmét. – Arany, az akad, de nem elég ahhoz, hogy érdemes lenne kitermelni. Egy-két nagyobb vállalat elhitte a régi meséket, és megpróbálkozott vele, de végül a kevésbé csillogó

350

fémeknél kötött ki. Az aranybányászat sok kárt okoz a környezetnek. Robbantásokkal és alagutak ásásával jár. Kérlek, imádkoztam, ki tudja, melyik felső erőhöz, ne engedd, hogy elpusztítsák! – Nem bányát talált – feleltem –, bár sokan így gondolták. Felemeltem a láncra fűzött brosst, és megmutattam a miniatűr festményt. Amilyen gyorsan csak tudtam, összefoglaltam a történetet William Shelton atyáról, akit 1626-ban küldtek ki Új-Spanyolország vad vidékeire, ahol nyoma veszett, miközben spanyol zsoldosok társaságában Santa Fétől délnyugatra tartott. Mr. Jiménez megdörgölte az állát. – Santa Fe nagyon messze van, legalábbis lóháton. Főleg ha számításba vesszük, hogy az odavezető út ismeretlen volt a fehér ember számára, és tele olyan indiánokkal, akiknek minden okuk megvolt gyűlölni a spanyolokat. – Jem Granville pedig megtalálta, ami Shelton csapatából maradt. Bányászati engedélyt kért a területre. Mrs. Jiménez vetett egy pillantást a férjére, azután újra szembefordult velem. – Csak erre a farmra négy bányaengedélyt állítottak ki neki. A dédnagyanyámnak volt egy nyilvános... – babrálni kezdte a konyharuhát. – Volt egy panziója odaát Tombstone-ban. Mr. Granville nála lakott. Aranyásó volt, de nem olyan, mit a többi. Angol volt, mondta az anyám, olyan áhítattal, mintha körülvette volna az algún lustre – egyfajta dicsfény – mosolyodott el. – Gyerekkoromban mindig glóriával képzeltem el. Csak később értettem meg, hogy a dédanyám francia volt, ezért minden európai honfitársára úgy tekintett, mint hozzá hasonló civilizált lelkekre, akik foglyul estek a barbár amerikaiak között. Kisimította a konyharuhát. – Mindig azt mondogatta, hogy az angol aranybányát talált. Egy nap elment a hegyek közé, arrafelé... És sosem tért vissza. Ez nagyon régen, még az apacs háborúk idején történt. Nem ment ritkaságszámba, ha valaki eltűnt. Miután nem jött vissza, a dédnagyanyám örökölte a holmiját. Többnyire könyveket, meg néhány bányászati engedélyt. Később, hogy az indiánok elmentek, férjhez ment, és letelepedett ezen a farmon. Hát így jutottunk ahhoz a bibliához.

351

– Kérem szépen... Én mindössze látni szeretném. A sötétben mintha az egész világ fülelt volna. Lehalkítottam a hangomat. – Azt hiszem, ki tudom olvasni belőle, hogyan talált rá Shelton csapatára. – Miért akarja tudni? – tette fel a kérdést Mr. Jiménez. – Mert Sheltonnál volt valami – felelt Matthew. – Valami, ami kincset ér. Mindkét Jiménez mozdulatlanul meredt rá. – Egy könyv – magyaráztam. – Egy elveszett Shakespeare-mű. Egy pillanatig senki sem szólalt meg. Végül Matthew törte meg a csendet. – Ha igazunk van, és itt rejtőzik a földjükön, egész vagyont kereshetnek vele. Senki sem tudja, mennyit ér, de biztosan milliókat. Mr. Jiménez felhorkant. – Egyetlen könyv? – Egy kéziratos mű... – kezdtem volna a magyarázatba, aztán meggondoltam magam. – Igen, egyetlen könyv, amely olyan értékes, hogy valaki gyilkolni is képes érte. A múlt éjjel végzett Athenaide Prestonnal. Mrs. Jiménez keresztet vetett, míg Mr. Jiménez keze megpihent a derékövén. Feszengve figyeltem fel újra a hatlövetűre. – A telefonban nem ezt mondta – mordult fel. – Tudom. Sajnálom. – Tudják, ki ez a gyilkos? – A neve Ben Pearl. Nem hiszem, hogy tud erről a helyről, de azért nem vennék rá mérget. – Nem tetszik ez nekem, Nola – közölte Mr. Jiménez. – Annak alapján, amit tudunk róluk, akár ők is megölhették Senora Prestont. Mindezt egy könyv miatt. Megcsóválta a fejét. – De a te családodról van szó. A te bibliádról. Mrs. Jiménez sarkon fordult és bement a házba. A veríték gyöngyözni kezdett a gerincemen. Ráutalt volna minket Mr. Jiménez könyörületére? Nem így történt: egy perc múltán az asszony visszatért. – Nem hinném, hogy maguk gyilkosok lennének – jelentette ki. – És tudnánk mit kezdeni egymillió dollárral. Kezdetképpen mindjárt rendesen megművelhetnénk ezt a földet.

352

A kezembe közé helyezte a repedezett és megfakult borítójú bibliát. Hatalmas sóhajjal felnyitottam. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén. Matthew érte nyúlt, és visszalapozott a belső borítóra. A lap tetejére valaki ezt írta takaros betűkkel: Jeremy Arthur Granville. Alatta bizonytalan, nagyobb betűkkel ez állt: Marie Dumont Espinosa. Ezt követték a különböző kezek által hátrahagyott bejegyzések: születések, házasságok és elhalálozások, mind más és más tintával, egy egész évszázadon át. Matthew összeráncolta a homlokát. – Ha volt is valamilyen titkos kód, rég felülírták. Megráztam a fejem, miközben sietve előrelapoztam a kötetben. – De Ophelia a szignót említette – tiltakozott Matthew. – Csak idézte Granville-t. PS: jakobiánus magnum opusomban rejtve közlöm a helyet – 1623, szignó. A PS-t valamennyien post scriptumnak, utóiratnak gondoltuk, pedig bevett rövidítés. Psalmus, vagyis a Zsoltárok könyve. A kötet közepe táján ráakadtam a Zsoltárokra. – Gondolja, hogy leírta a nevét valamelyik lapra? – Nem Granville. Lapoztam egyet, azután szélesre nyitottam a könyvet. – Itt nincs semmilyen aláírás – közölte Matthew. Jimézenék is közelebb hajoltak. Rámutattam egy zsoltárra a bal oldal alján. – Olvassa! Matthew értetlen homlokráncolással nézte. – Negyvenhatodik zsoltár – kezdte. – Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától... Nem értem. Háta mögött rózsaszínben, narancsban és aranyban lángolt az ég. – Negyvenhatodik zsoltár – ismételtem. – Számoljon negyvenhat szót a lap tetejéről. A fejét csóválta.

353

– Számoljon! Ujja egyenként végighaladt a szavakon. – Egy, kettő, három... – a hangja elhalt, némán számolt tovább. – És negyvenhat: Shake. Felnézett. – Most számoljon negyvenhat szót alulról. – Nem mondja komolyan. – Számoljon. – Egy. Szela. – Azt ne számolja. Valamilyen zenei jelzés vagy felkiáltó szó héberül, nem része a Zsoltároknak. Akárhogy is, ne számítsa bele. – Remek. Újra kezdte. – Negyvennégy, negyvenöt. És negyvenhat: Spear. Ismét rám pillantott. – Shakespeare – suttogta. – A szignó. Bólintottam. – Azt akarja mondani, hogy Shakespeare írta a Bibliát? – kérdezte Mrs. Jiménez hitetlenkedő hangon. – Nem – felelt Matthew. – Csak azt, hogy ő fordította. Legalábbis besegített. Álltam a tekintetét. – Nagyon úgy fest, nem igaz? Jakab király bibliáját vélhetően 1610-ben, a kinyomtatása előtti évben fejezték be. Shakespeare 1564-ben született. Vagyis ekkor negyvenhat éves volt. – Innen a negyvenhatodik zsoltár – bólintott Matthew. – De hogy jött rá? Hát persze. Nem véletlenül kutatta az okkult Shakespeare-t. Komoran elmosolyodtam. – Roz szerint teljesen haszontalanul. Tiltakozni próbált, de Mr. Jiménez félbeszakította. – Valaki ráfirkált erre a lapra. Valaki csakugyan kiválasztott néhány betűt, amelyeket fekete tinta segítségével félkövérré alakított. Úgy tűnt, mintha szórakozottan firkálgatott volna – csakhogy Jem Granville nagyon vigyázott a könyveire. – Nem összefirkálta – mormoltam –, hanem megjelölte. Mrs. Jiménez,

354

nem a szöveg értelme. hogy kövessük a házba. Egy darab papírra felírtam a zsoltár öt első szavát. csak két különböző betűtípus: legyen az egyik „a”. Így már viszonylag könnyen dekódolhattam az üzenetet. Begépeltem a Bacon és titkosírás keresőszavakat a Google-be. a másik „b”. majd szavak helyett ötös csoportokra bontottam a szöveget: God is our refuge and strength. mint a „Mabel néni bundás csirkét eszik csütörtökön. Az „aaaaa” betűsor jelentése így például „a”. Ebből semmi sem sült ki. Godis / ourr e / fug ea / nds tr / engt h Alatta a jelöletlen betűket a-nak fordítottam.van internetes kapcsolatuk? Intett. mire megjelent a Wikipedia Bacon titkosírásáról szóló oldala. néhány magyarázó ábra kíséretében. engt h = abbaa = N 355 . míg az átfirkáltakat b-nek. egyenként ötbetűs mintákban használja: a fedőszöveg minden öt betűjéből egy a titkos szöveg részét alkotja. ezért megfordítottam a rendszert: a vastag betűkből a lett. Bacon kódrendszere nem igényel láthatatlan tintát vagy előre megbeszélt kulcsszót. A kód ezt a két betűtípust változó. ha felhasználtam az interneten talált kulcsot: God is = baaba = T our re = abaaa = I fug e a – ababb = M nd s tr = abbab = O Matthew-val előre tudtuk. Odalépett a viharvert íróasztalhoz bekapcsolta a számítógépet. amelyek azonnal magukra vonták a kódfejtők figyelmét. az „aaaab” pedig „b”. hogy leülhessek. mégis elvégeztük a dekódolást. Nem kell hozzá más. a többiből b. és félreállt. Így elkerülhetők az afféle figyelemfelkeltő abszurditások. Az írás vagy a nyomtatás módja számít. mi lesz az utolsó betű. a segítségével titkos üzenetet lehet beilleszteni bármilyen nyomtatott szövegbe. mikor Oxfordban piknikezik”.

Tárnákat keresett. de azt sosem árulta el. magyarázta. – Nincs messze. csak hogy másokat boldoggá tegyen. ami arra utalna. – Mondta maguknak? Megráztam a fejem. – Valamennyire – feleltem. – suttogta maga elé Mrs. Vállat vont. Meg akarta nézni Granville összes bányáját. Néma szóváltás zajlott közöttük. 356 . míg végül eljut odáig. Az arany nem mindig fénylik.. Mr. hogy miért. Jiménez fejébe csapta a kalapját. Még mindig látni akarják? Bólintottam. mint első látásra gondolná az ember. Mr. Bacon 1623-as jelrendszere szerint. tele epével és keserűséggel. – Szívósabb. az elűzött és éhező Timon gyökereket váj ki a földből. Lovaspólón nőtt fel. hogy mélyen megvesse őket kapzsiságukért. de szárnyak nélkül azért nem könnyű odajutni. hőse kész örömmel elosztogatja minden pénzét. Tudnak lovagolni? Matthew bólintott. Matthew felnevetett. A darab vége felé. – Szívós öreg varjú volt – csóválta a fejét Mr. – El tudnak vinni oda? – fordultam Jiménezékhez. hogy valaha is használták. – A Zsoltárok szignójánál.– Az Athéni Timon! – mondta ki Matthew. Jiménez a feleségére pillantott. A Timon egyike Shakespeare kevésbé ismert darabjainak. Nincs ott semmi.. és az egyik alatt aranyra talál. – Memo egyszer elvitte oda Senora Prestont is – jegyezte meg Mrs. Granville egyik bányáját róla nevezték el. Jiménez. írta Jem. azután a férfi megvakarta az állát és elnézett a napkelte felé. – Vamonos pues! – mondta. – A bánya. az nincs. ahogy a madár repül. Jiménez. – Ahogy neki is mondtam: tárna. a vuelo de pájaro. Jiménez.

pirkadat előtti hideg. hogy több eszük van. – Amióta az apacsokat elkergették. sötétzöld kaktuszok borították. Egy szirti sas. amelynek nyugati oldalát lezuhant sziklatömbök zárták le. Egy kedves kis réten rakodtuk ki az állatokat. a szikkadt. Mindkét oldalról fakó sziklafal emelkedett. Ahogy előre megmondta. Messze a magasban tekintélyt parancsoló madár siklott a láthatatlan légáramokon. A reggel folyékony aranyként csordult át a sziklafal peremén. hegyesek. Jiménez. Jiménez felnyergelt három öszvért Azt állította. Mr.42 ODALENT A KARÁMBAN Mr. kakadura emlékeztető hang visszhangzott a fölénk tornyosuló falak közt. – A senki földje – mondta Mr. a sűrű bozótosok és elszórt kaktuszok között kígyózva. majd madarak egész raja bukkant fel különös. ám amint belovagoltunk a hegyek árnyékába. az állatok szétrebbentek. szaggatott repülésben. körülvett minket a szürke. homokos fenéken szétszórt nagy kövek között. – Ez itt a Timon-bánya – szállt le a nyeregből. akár a lándzsák. és nemsokára egy szűkös kanyonban jártunk. meg a szomjúságot is jobban tűrik. Miután felhajtotta a jószágokat egy trélerre autóval indultunk a hegyek felé. Szárnyverdesést hallottam magunk előtt. nincs idefent más. Alig egy mérföld múltán a függőleges falak fölénk zárultak. ám idelent a kanyon még álmosan szunnyadt a hajnalfényben. kitér- 357 . Az égbolt tündöklő kéken ragyogott. Okotillók és agávék. fűvel benőtt teknőben. Mielőtt elértek volna minket. A lankákon fantasztikus növények tenyésztek: csontszerűen törékeny ágaik úgy terültek szét. csak a sasok meg a pumák. mint a lovaknak. Azután élesen sípoló hang ütötte meg a fülemet. Az égbolt kitartóan világosodott. Éles. felületüket csak itt-ott törték meg a ritkás cserjékkel benőtt sziklaperemek. mintha minden cserje egy-egy földbe fúródott legyező lenne. majd felraktuk a hevedereiket. Köröttük a talajt kis. emberi tevékenységnek nyomát sem lehetett látni. Napkelte előtt lovagoltunk át az ezüstös füvön és sötét meszkítóligeteken. Jiménez végül megállt egy széles.

Nem madarak. és ott kavarogtak. Ahogy én sem. ehelyett én végeztem vele. – Most már látta. – Tárnák nincsenek – bólintott Mr. Mint mondtam. döbbentem rá. – Barlangok vannak odalent. benne a bomlás édeskés bűzével. Ahogy félrehajtottam a növényeket. Jiménez hátrébb rántott – épp időben. de én még sosem láttam egyiknek a bejáratát se. Jiménez lassan –. véletlen baleset folytán. gondoltam.. Kleopátra. megláttam a lyukat.. 358 .. és a fejét vakargatta. Mennyire helyénvaló lenne. ahol a denevérek eltűntek. Matthew fölém hajolt és elhúzta az orrát. mégis tudtam. Jiménez felé fordultam. Denevérek tűntek el a föld mélyén.tek balra. Kis földteknőt találtam itt.. ha büntetésként. hogy egy ilyet látok magam előtt. – A tárnákat kérdezte. Jiménez bólintott. felkaptak a magasba. – Athenaide tudott erről? Megvonta a vállát. egy shakespeare-i királynő modorában halnék meg. – Már ha valaki nagyobb egy bőregérnél. majd az egész raj beörvénylett a föld alá. Visszatért az öszvérekhez. – Több ilyen is van ott. Néha hallani őket lovaglás közben. mire Mr. amely alig lehetett nagyobb a fejemnél. ahol ez volt? – kérdezte Matthew nyugtalanul. Borzongással vegyes csodálattal néztem. amikor a lovak patája visszhangot ver a földön. Odasétáltam. Az első ásócsapásra dühödt sziszegés hallatszott. Lélegzett: nyirkos. Mr. Denevérek. – Hát. akkor én. – Nem tűnik bejáratnak – jegyezte meg Matthew. Mr. – Ezen segíthetünk. vannak itt barlangok. Mr. lecsatolt egy ásót és néhány feszítővasat a nyergekről. de barlangok. körötte fiatal meszkítókkal és kisebb cserjékkel. Jiménez megbökte a kalapját. majd néhány pillanattal később kicsusszant a hasadékból és besiklott a cserjék közé. azok igen. És akkor hirtelen megértettem. Múlt éjjel Sir Henry megpróbált Poloniusszá változtatni. Egy öreg csörgőkígyó csapott le a lábam nyomába. dohos levegőt fújt ki.

Amellett meg felpiszkáltuk. – Kétlem. és setétség vala a mélység színén. Nem úgy a némaság. amíg a hasadék annyira kitágult. de ennyi is elég ahhoz. hogy bizonyítsam: a bátorságom felér az övékkel – azután gyorsan kimenekültem. Nem nagyon. amit Helen néni birtokán töltöttem.Mr. lehettek bármily elhagyatottak. de nem hagytak más választást. Másrészt Bennel a nyomomban nem engedhettem meg magamnak az időpazarlást. villant át rajtam. amíg a köveket és földet kiemeltük. – Biztos a dolgában? A föld pedig kietlen és puszta vala. és azok az alagutak. 359 . azon túl teljes volt a sötétség. Tisztán hallottam a denevérek vinnyogását. azután felegyenesedett. hogy hagyom egyedül bemenni? Talán erősebben kellett volna tiltakoznom. bekémlelt. Ha több is akad. Nem igazán akartam. azért jött ki. sokkal elővigyázatosabbnak kell lennem. Megtanultam a barlangászat néhány alapszabályát. – Én igen – feleltem. Jiménez kiköpött. A fények gyorsan elenyésztek. A lyuk körül a talaj aránylag lazának tűnt. Nem igazán voltam alkalmas arra. Számíthattam volna rá. – Nem muszáj követnie. majd egy darabban vissza is akarok térni. Hosszan végigmért. Lehajoltam. de sosem merészkedtem be elsőként. hogy Matthew átférhetett. A lyukon túl repedés ásítozott a tömör sziklafalban. – Azelőtt is jártak már ilyen barlangban? – kérdezte Mr. – Odabent valamelyest kiszélesedik. Jiménez. Két óránkba telt. én is megyek – közölte Matthew. – Nem gondolja komolyan. Ha le akarok ereszkedni ebbe a barlangba. Matthew előregörnyedt. hogy utat mutassak egy feltáratlan barlangba. a közeli tanyákon élő fiúk nyomában bementem néhány barlangba. – Ha ő bemegy. Azért egy kis fény nem ártana. ötven éve játszótérként szolgáltak három megye vadócainak. hogy bepréseljem magam. Nem ilyenkor szokták bevackolni magukat. de a barlangászat első számú szabálya: sose menj be egyedül. Az első néhány nyáron. de így is megizzadtunk. Lassan bólintottam. Elég ideig maradtam benn. felpiszkáljuk őket is.

beletelhet némi időbe. ahogy Shakespeare írta. – Shakespeare-ért – hajolt hozzám. Talán a tiédet is meg kellene változtatnunk. nem láttam mást. Lavinia szerelmét a szeme láttára gyilkolták meg. hogyan kell használni az adóvevőt.. Azután bemásztunk a sötétségbe. bármi is legyen. mint hogy élve eltemessem magam. Azután pedig. én pedig majd jövök és megkeresem magukat. Jiménez ezután nyeregbe szállt és elügetett. Elhessegettem a gondolatot. – Csak hogy tudja: Ben itt van valahol – mormoltam halkan. – Nem adja fel. A sisakok tetején kis lámpa világított. Bőrömön és ruhámon át csak úgy ittam magamba a napfényt. Akad jobb dolgom is annál. Itt az igazság. hogy ezúttal két viharvert. Megmutatta. de az elem az új. suttogta a könyvtárban. Fejünkbe csaptuk a sisakot. Jiménez visszatért az öszvéreihez. Ha kilyukadnak valahol. hívjanak. és bágyadt mosollyal néztem fel Matthew-ra. – Nola gondolta. csak a száraz fűszőnyeget borzoló szelet és messze odafent a köröző szirti sast. – Hé! – Matthew átkarolta a vállam és magához vont. beékelve a kövek közé. karcolásokkal és horpadásokkal borított bányászsisakkal térjen vissza.. Matthew háta mögött a barlangba vezető nyílás úgy ásított. elátkozott veremben. amíg újra magamon érezhetem. hogy megcsókoljon. – Csak kettő van – jegyeztem meg.Mr. és felkapcsoltuk a lámpát. – A fiúké – magyarázta. – Ha kezet emel magára. – Köszönöm. Jiménez nekiállt visszaszíjazni az ásót az öszvére hátára. gondoltam. előbb velem kell megküzdenie. Azért adok egy rádiót. Laviniára. Amikor végigkémleltem a látóhatárt. A napfény dacára megborzongtam. Véráztatott. hogy kapóra jöhetnek. – Én nem megyek magukkal. 360 . egy ilyesféle barlangban. akár egy hézag a reggel szövedékében. nyomában a két öszvérünkkel. Mr. Mr. majd ott hagyták a vadonban. A brosst gondosan betuszkoltam az ingem alá. Roz is megváltoztatta a nevét. és találtunk neki egy alkalmas helyet. Ősrégiek.

azon túl a sötétség tapintható. lehunyt szemmel és a fülemre tapasztott kézzel. hogy hason kellett csúsznunk. között. bárhová is vezet. átmásztunk a kiöblösödő barlangon. Quigleyt és Athenaide-et. hogy átpréseljem magam a sziklák.43 SETÉTSÉG VALA a mélység színén. Megráztam a fejem és talpra álltam. Magunk előtt még mindig hallottam a denevérek sípolását. A levegő dohos volt és nyirkos. akár a méhek a kaptárban. s amint a fény rájuk vetült. A barlangnak alig három méter múltán vége szakadt. hogy elérjük a bejáratát. Eleven anyag volt. Idelent az idő elveszítette minden jelentését. Föl kellett másznunk néhány sziklán. majd zihálva nekivetettem a hátamat a kőfalnak. Azután rájöttem. legalábbis a mennyezet és az oldalfalak. A sötétben magam előtt láttam Dr. Sandersont. Azután gyorsan le. A bányászlámpa fénye csak egy méternyire hatolt előre. A falak annyira összezárultak körülöttünk. – Pihenjünk egy kicsit? – kérdezte Matthew. Az alagút eltűnt. A mennyezeten hemzsegtek a denevérek. miközben próbáltunk nem odafigyelni a kezünk alatt tekergőző rovarokra és a felettünk zajongó denevérekre. majd az ammónia szúrós bűze mart a tüdőmbe. amely a hegy mélye felé tört. százlábúaktól és pókoktól. Feltekintettem. Letérdeltem a mocsokban. hamarosan egy újabb alagúthoz értünk. Legalább egy. A kezem hirtelen megcsúszott valami ragacsos anyagon. Bearaszoltam. 361 . Amilyen fürgén csak tudtunk. amíg csak vissza nem telepedtek a helyükre. hemzsegett az áttetsző és vak bogaraktól. helyenként a levegőt is ki kellett fújnom. Nem csupán ürülék. mégsem tudtam felidézni az arcát. hogy a mocsok nagyon is eleven. suttogta Roz hangja. fekete szövetté sűrűsödött. Mrs. Guano. A járat szelíden lejtett a föld gyomra felé. Csillogó szemük lefelé meredt. tömött felhőben örvénylettek és rikoltoztak felettünk. ha nem két órája másztunk már. olyan szorosan összezsúfolódva. miközben fél mérföldet is alig tettünk meg. átitatva az ősidők óta szunnyadó hegy minden elfojtott haragjával. Követned kell.

hogy előregörnyedve járni tudjunk benne. hogy a lámpafény a földre vetüljön. akár egy fényes márványlap. hogy a sötétje áthatóan mély. narancsban és rózsaszínben. mennyire hatalmas. Ez a járat elég magas volt ahhoz. és megtorpantam. ám Matthew. maga is megáll. Ez így nem teljesen igaz. Vagy ha nincs szerencséje. amelyet szintén felerősített és megsokszorozott a tér. – Ha én megállok. Valamivel előttünk egy csapás vezetett balról a 362 . a falat mintha olvadt üvegből öntött hullámzó függöny borította volna. Az alagút ide-oda kanyargott és kígyózott. csak azt. Matthew ült fel elsőként. Nem tudhattuk. amelyet e csarnok sosem láthatott. Ameddig elláttunk. eloldalazott mellettem. Matthew előremutatott. az gyorsan meghal. A kezem üres térbe kapott. Elkaptam a karját. majd végleg elmaradt. – Oké. amelynek lábától sima felületű lanka emelkedett és veszett a távolba. dagadozva töltve ki a barlang roppant terét. lassan. Egy pillanatig mindketten zihálva feküdtünk el a földön. fél kézzel a mennyezetbe kapaszkodva. amely a lámpa fényében vörösben. és visszarántottam a járatba. és a hang bejárta az ezernyi zugot. – Komolyan beszélek. Aki nem tiszteli a barlangot. hogy az ember leereszkedett volna a fáról. azután hirtelen már egy sziklaperem szélén tántorogva kereste az egyensúlyát. A víz munkája évmilliókkal azelőtt megformálta ezt a barlangot. – Rendben. De látta ezt? Felültem és előrenéztem. tényleg sajnálom. és nekivágott volna az afrikai szavannáknak. Válaszként csak egy csobbanást hallottunk. mielőtt még megállíthattam volna. lehajtott fejjel. A guanó ritkulni kezdett. A föld pedig kietlen és puszta vala. csupán egy méteres sziklafal tetején álltunk. Előttünk nem feneketlen mélység nyílt. a napfényé. Mintha egy hatalmas terem végében lettünk volna. – Soha többet ne csinálja ezt! – szűrtem a szavakat a fogam közül. sárgán és aranylóan világított: benne volt a napfény összes árnyalata.– Menjünk. – Helloooo! – kiáltott Matthew. Ilyen mélyre még a denevérek sem merészkedtek.

Két pár. Az alak ugyanúgy feküdt. Valaki járt már itt előttünk. Azután a barlang felé fordultam. Bármilyen magasan is húzódott az imént a mennyezet. egy kifelé –. vissza azonban csak egyszer tért. Jobbára a fal közelében haladt. Utunkkal szemközt egy másik nyom vezetett. Jem Granville. Bokáig süppedtem a sárba Istennek hála. mielőtt követni kezdtük. de csak az egyik távozott. sima maradt és mozdulatlan.terembe. Nem láttunk golyó ütötte lyukat a koponyában. JG. Óvatosan leereszkedtem a peremről. Ugyanaz a személy járt itt kétszer. Nem voltak mellette könyvek. Engem a tilosban járó személy érdekelt. Nem – ugyanaz a pár csizma jött kétszer. Megtettem néhány lépést. követtük Granville nyomait – egy befelé. Nem volt egyértelmű. miért kellett meghalnia. ahogyan meghalt: hátát a pillérnek támasztva. ezért kiléptem a falfülkéből a nagy térbe. mégis az övcsatjáról ismertük fel. Előttem és mögöttem nedves. – Tovább. a falhoz tapadtam. míg el nem elérkeztünk egy törmelékhalomhoz. előre! – feleltem komoran. Egy pillanatig néma csendben álltunk a nyomok felett. Vetettem egy pillantást Matthew-ra. Előrehajoltam. – A fenébe – mormolta Matthew. Óvatosan ráléptem az omladékra. amelyet mintha a katedrális oldalhajójába vájtak volna. csupán egyetlen lábnyom vezetett a sötétbe. ám az egyik mögött. amely a mennyezet felé vezetett. kikerülte a kőpilléreket. Rövid kutakodás után kiderült. sem kiálló nyilat a testében. Először a koponyát láttam meg. hogy hátulról hatoltunk be az öbölszerű térbe – egy szentélybe. és ráeszméltem. ugyanazon az úton. hogy megvizsgáljam a nyomokat. Közelebb hajoltam. – És most? Újabb loccsanás visszhangozta be a barlangot. amely megkövült óriásfenyőnek tetszett. Csizmák. a roppant csarnok annál is óriásibbnak tűnt. teste körül a rongyokká foszló ruhákban. Gondosan megmaradtunk a korábbi csapás mentén. nem a templom. Ameddig mertük. keresztül a nagy csarnokon. A közelében egy colt hevert. Nem kellett messzire mennünk. semhogy a lámpa fénye követni tudta volna őket. magasabbra annál. hogy a zsebében sem rejteget papírokat. Két ember jött be. 363 . csillogó sziklapillérek szöktek a magasba.

amíg az utolsó zajok is elhaltak körülöttünk. csont zúzódik szilánkokra. Hogyan kerülhettek ide? A terem végét hatalmas görgetegkövek zárták le. a sziklaperem felé. Lámpásaink fénye messze nyúlt. Fölötte egy jókora csonthalom tetejéről két ló koponyája meredt ránk vicsorogva. Matthew követett. mely fojtott suttogásként kavargott köröttünk. mélyen a földfelszín alatt. Amit odalentről árnyéknak véltünk. Egy nagyobb szikla megindult alattunk. a falak pedig felkapták a szót. a barlang idefent zsákutcába torkollt. mialatt a levegő egyre szárazabbá vált köröttünk. amíg a kavicsokból és nagyobb kövekből álló kis lavina lezúdult mellettünk a sárba. a perem belső felénél több szabályos kőhalom állt. Ezután már lassan. Úgy tűnt. A kisebb barlang padlója és mennyezete között félúton találtuk magunkat. mígnem a lábnyomok kifakultak és elporladtak. Főként azután. négykézláb kapaszkodtunk felfelé. A sziklafal két síkja találkozott egymással. további törmelékkel a V-alakú rés padlóján. és gondosan megmozgattunk magunk előtt minden követ. Spanyol konkvisztádorok sisakjai. térd fordul ki.hogy felkapaszkodjam rajta. És valamennyit egy sisak jellegzetes alakja zárta le. mi pedig hasra vetettük magunkat. amely a helyiség egyik fala mentén haladt. ötöt számoltam meg. Ahogy közelebb értünk. átjárót hagyva maguk közt. Sáros lábnyomok vezettek be a sötétbe. A lábunknál a kövek alábucskáztak a mélybe. Jobbra a kövek akadálytalanul hullottak alá az alsó barlangba. akár a múmiák vagy a rég elpusztult pillangók szárnya. Elég egyetlen leomló szikla. Balra indultam. 364 . és boka törik. hasadéknak bizonyult. középütt azonban valaki rendet vágott a törmelékben: kormos kőtömbök vették körbe egy tábortűz maradványait. Hosszúkás alakra formálta őket egy az anyatermészetnél gondosabb kéz. Ez nagy ostobaság volt. Követtük őket a kanyargós úton. A pillérekkel tagolt falakat ugyanaz a szivárványszín kőzet borította. Mozdulatlanul feküdtünk. azután egyikünk – vagy akár mindkettőnk – itt reked mozgásképtelenül. Kolosszális ostobaság. – Egy sírbolt – suttogtam. mögöttünk a „katedrális sekrestyéjével”. balról azonban megtelepedtek a kéthárom méter magas peremen. Jó húsz méterrel feljebb elértük a mennyezetet. amely odalent a nagy csarnokot – ám idefent a kő szikkadt volt és halott. hogy kioktattam Matthew-t. táncoló árnyakat vetett a pillérek mögé. innét nincs kiút. Mögöttük.

Alatta a szavak. akit a szonettek megénekeltek? A lábánál bőrzsák feküdt. Lassan előhúztam és felnyitottam. Úgy festett volna. és próbáltam magam elé képzelni ezeket a katonákat. amely alól üres szemgödrökkel meredt rám. hogy az idős lovag és csatlósa felfedezett egy rongyos zsákot a hegyek között. Az elveszett darab. karját a mellkasán összefűzve. hogy a nyughelyét díszítse vele. akit már senki sem fedett be kövekkel. Akinek nem volt sisakja. amíg én továbbléptem.Valamennyi kőhalom lábánál a korabeli felszerelés egy-egy darabja feküdt – egy kard. ha kasza helyett nem egy nagy feszületet szorongat a kezében. a torkom kiszáradt. egy láncvért. Görcsös. akár a Halál. Secretary Hand stílusban. a pillérek mögött jutottam el a hatodik sírhoz. 365 . EL INGENIOSO HIDALGO DON QVIXOTE DE LA MANCHA Compuesto por Miguel de Cervantes Saavedra A kötet hátsó borítója mögé papírköteget tuszkoltak. szemügyre vettem minden sírt. a fejébe vont csuklyával. a darab itt is azzal kezdődött. Az első lap tetején egyetlen szó állt. Középkori kézírás. Az utolsó emberhez. Ő lett volna az aranyló ifjú. Letérdeltem és reszkető kézzel nyitottam ki az első zsebet. és gondosan átkutatta a holmit. Akárcsak Cervantesnél. Egy könyvet találtam benne. az oldalán két zsebbel. A terem túlsó végében. Csak az lehetett. szinte olvashatatlan kézírás borította a lapokat. Széthajtogattam. Szürke köntöst viselt. Matthew letérdepelt az elsőnél. A zsákból egy arannyal teli zsebkendő és egy gazdagon bekötött kis könyv került elő. mindazonáltal halotti pózban feküdt. Reszkető kézzel próbáltam megtámaszkodni: a szívem zakatolt. Egy nyeregtáska. egy elrothadt bőrzsák. ezúttal angolul: Jön a fegyverhordozó Sancho és Don Quijote.

. Azután megéreztem magamon a figyelő szempárt.. Lassan megtettem néhány lépést visszafelé. S körülöttem. – Matthew! – suttogtam magam elé. A Cardeniót.Legyen tiéd az arany. döbbentem rá. Shakespeare elveszett művét. ahogy a sziklafalak. Ahogy Jem Granville ígérte: kezemben tartottam a Jakab-kori magnum opust. Én megtartom a könyvet. Nem válaszolt. Visszafordultam.. mondta a don. A sisaklámpám. – Matthew? A barlangban egy lélek se mozdult. Nem láttam a síroknál. 366 . – Ezt nézze meg. az egyetlen fényforrás a barlangban.. ahol hagytam. egy hüvelyéből elővont penge szisszenése hallatszott. Sancho barátom. a pillérek és a leomlott kövek felerősítették a zaját.

bele a sötétségbe. majd a kés csörömpölve a kövekre hull miközben Matthew-t valaki felkapta és félrehajította. de ez is megteszi. Nem messze tőlem a sisakom elhagyatva hevert a földön. Rávetette magát a támadójára. de visszapattant róla. Matthew elterülve feküdt az egyik sír lábá- . de ő megmarkolta a csuklómat és leszorított a földre. A perem végében négykézlábra ereszkedtem. Ahogy a másik lábammal hátrarúgtam. – Így már jobb. amelynek hegye felsértette a bőrömet. közvetlenül a jobb szemem alatt. azután éreztem az arcomnak feszülő pengét. Döbbenten kaptam az arca után. és ütésre lendítettem a kezem. ha nem tévedek. – Először meggyalázták. ujjai a torkomat markolászták. – Jön a meggyalázott Lavinia – mormolta –. Tompa ütés hallatszott. lámpája kísérteties fénybe vonta a barlangot. kinek keze levágva és nyelve kivágva. Éles sziszegést és fojtott káromkodást hallottam. és zihálva próbáltam talpra vergődni. Máris utánam vetette magát. úgy próbáltam elérni a kijáratot. és lefelé rántott. hogy a nyeregtáska kirepült a kezemből. majd olyan erővel dobott a kövekre. mire a nyeregtáska tompa puffanással találta el támadómat. – Nem éppen ilyen színpadot képzeltem. de valaki elkapta a bokámat. már fölém is kerekedett. A félhomályban acél csillanását láttam. miközben menekülni igyekeztem. én pedig fél térdre zuhantam. Eleresztette a csuklómat. betaláltam valahová. Görcsösen megvonaglottam. Arrébb hemperedtem. A keze végigfutott a combomon. s ezúttal a derekamnál kapott el. Mielőtt megmoccanhattam volna. Mozdulatlanná dermedtem. fénye hasztalanul vetült a falra. lenyúlt és megragadta a farmerom. de ő újra előrevetette magát. és mikor megállapodott.44 ROHANTAM. A sisakom leesett. félregurult. Matthew volt az.

Vérzett. – Váratlanul érte. Még most is viselte a sisakját.. – Nincs. A folyóparton... Nincs semmi baja? Megtapogattam az arcom. hogy maga ölte meg a vén szipirtyót. a lakásában. hacsak nem akar még szánalmasabbnak tűnni. Talán azt hitte... a Capitolnál. – Nem. – Mindvégig maga volt az. minden kedvessége a biztonság hiú ígérete. 368 .. – Legalább két ízben egymaga is legyőzte – jegyezte meg Ben. Félbeszakított.. Felnevetett. a gyilkos. – Wesley North is maga volt. igaz? – vádaskodtam. amit csak mutatott az irányomban. – Bravó... – Követtem a nyomát. Végre kezdi kapiskálni. – Gyanítottam – mondta komoran Ben. Ben egy pillanatra sem vette le a szemét Matthew-ról. bár annak fénye kialudt.nál.. hazugság volt. Ki tudja? Akárhogy is. Segítség nélkül sosem boldogult volna. A többi alkalommal jobbára én voltam. – nyögött fel Matthew. – Maga volt? Maga volt az árnyék? A könyvtárban. az egész testem lángolt a gyűlölettől. Tudja. – Nem szívesen szakítok félbe egy ilyen mélyenszántó dialógust. – De Sir Henry. Értetlenül ráncoltam a homlokom.. – Vigyázok magára. hogy maga az. Én azt hittem. Minden gyengédség és figyelem. de a seb nem tűnt komolynak.. Ben állt felette. Matthew szikrázó pillantást küldött felé... a pisztolyával Matthew mellkasát vette célba. igaz? Talán azt hitte. – Mit keres itt? – hördültem fel.. – Szóval a maga helyében nem nagyon kérkednék. Dühödt pillantást vetettem rá. – Igazabb az igazságnál. az adósa vagyok. Megszabadított egy problémától. nem én vagyok. – De hogy kerül ide. kedvesem. – De nem maga az.. Maga és Athenaide? – Vero nihil verius – felelt halvány mosollyal. hogy én vagyok az.

Tudós körökben igazán nem nehéz elterjeszteni egy pletykát. és magát kenje fel az utódjának. az orromra csapta az ajtót és rohant magához. Épp elég sokáig számított mérvadó szaktekintélynek. – Miért tette? – Beleuntam. Ugyan ki 369 . ami éppúgy nem átruházható. amikor munkatársra volt szüksége. Roz mindig briliáns elmének tartotta... Gyűlölködve csillant meg a tekintete. gondoltam.Elnevette magát. Talán részben igaz. Kate. az Roz volt. és én lépjek a helyébe. – Maga a szakmai hírnévről beszél. Katie. a legfőbb támasza lettem. éveken át játszottam az odaadó tanítványt. És Athenaide rengeteget kínált neki. hogy még lejjebb rugdaljon. Caesar a Capitolnál az valóban az én művem volt. – Miután elüldözött. Nem lehet. Bőven adtam rá esélyt. Csak az hiányzott. dehogy! Ő csak pénzt akart. Jesszusom. – Amikor megkérdőjelezte a hozzáértését? Az is én voltam. de akkor rájöttem. miután maga távozott. se nekem. mintha tőle származtak volna. hogy tényleg talált valamit. hogy megossza velem a dicsőséget. – Szívesen lerántottam volna a leplet a csalásairól – folytatta Matthew –. s azután úgy adtam tovább őket mindenkinek. Matthew. – Roz oxfordista volt? – Ugyan már. se másnak. és mégis. hogy egy-két fokkal mindig maga alatt tart. – Azért ne szaladjon el magával a ló. de nem a drágalátos North professzor. hogy megkerüljön. – Talán nem. ám Rozt leginkább a viták és a szerepjátszás kettős kihívása vonzotta. de mégis sikerült kiütnöm a főhőst a nyeregből. Nem adhatta át se magának. Roz! A gondolatok vadul kavarogtak a fejemben. Eljött az ideje. Én találtam ki az epés megjegyzéseket. Nem. és közelebb léptem hozzá. hogy távozzon a színről. mint a tisztesség és a becsület. de ő nem élt vele. és ezzel helyet csináljon magának. az isten szerelmére! Ő mégis azon mesterkedett. Ökölbe szorult a kezem. A Harvardon saját tanszékem volt.

de a tekintetét most sem vette le Matthew-ról. – De miért ölte meg Athenaide-et? A társát? Matthew szeme résnyire szűkült. mielőtt ismét megállapodott volna Benen. amivel megkötözhetjük ezt a rohadékot. és én felsikoltottam. amely a padlóra hullott. S akkor megmozdult mögöttük egy árny. Hozzám beszélt. és a kezében megcsillant valami. Amilyen gyorsan tudtam. Megdermedtem. hogy én sem.. amint Ben teste tompa puffanással elnyeli az ütést. Egy káliummal teli fecskendővel. amiért idejött. Ben megpördült.lett volna nálam alkalmasabb a pótlására? – Ezt majd később vitassuk meg – avatkozott közbe Ben. körbepillantottam. Matthew ugyanebben a pillanatban felpattant. Aztán rájöttem. Lecsusszantam a peremről a szomszédos barlang félhomályába. összekapdostam őket. és a fegyver pörögve kicsúszott a fénykörből. – Ahogyan maga sem. hogy Benre vesse magát. Mégis ott állt. Ez lehetetlen. hogy Ben egy tizedmásodpercnyi időt Sir Henryre pazarolt. Sir Henry felé kapott és kiütötte a kezéből a fecskendőt. hogy mit használhatnánk kötél gyanánt. Felemelte a karját. Az egyik zseb füle szinte teljesen leszakadt. Ben ujja megfeszült a pisztolyon. Ben azonban odébb rúgta. hátha néhányuk arrébb ért földet. A nyeregtáska a kövekkel körülrakott tábortűz mellett hevert. Rozt egy fecskendővel ölték meg. Miután mindent visszagyömöszöltem a táskába. Matthew ezúttal is kihasználta. és a Don Quijote valamivel távolabb hevert. – Roz nem akart osztozni a kincsen. Egy tű. Hiszen megöltem. hogy felvegye. ha keresne valamit. azután a pisztoly a föld zuhant. – Kate! Szedje össze. Egy tű a fecskendő végén. majd az arcomról elindult lefelé. és bevitt egy 370 . Sir Henry előrehajolt. a farmerom irányába. Fölöttem a peremen Ben még mindig sakkban tartotta Matthew-t. a lapok kihulltak a borító mögül. És hálás lennék. amint Sir Henry némán előlépett a sötétből. A tekintete átsiklott rám.. Hallottam. miközben végigpásztáztam a barlang padlóját.

Ismét suhogó hang hallatszott. Egy pillanatig mindnyájan döbbenten figyeltük az egyensúlyából kibillent sziklát. Sir Henry és Matthew hátrált néhány lépést. Matthew megtántorodott. rám mutatott és felüvöltött. Ben eközben kitartóan hátrált. aki felkiáltott és lecsapott a karóval Ben vállára. amikor a lábammal megrúgtam egy laza követ. Átláttam Ben tervét: egyre távolabb csalta Matthew-t és Sir Henryt a barlang bejáratától. Sir Henry hátrafordult. s bár Matthew hátrébb húzódott előle. hogy keresni kezdjem-e a pisztolyt. Villogott a penge. és amint újra fölegyenesedett. Matthew gyorsított. Ha a fegyver után vetem magam. – Ne! – ordított fel Ben. hogy elvágja az utat a kijárat felé. legfeljebb néhány lépés választhatja el tőle.újabb ütést. Félúton járhattam. Amint elértem a leomlott sziklafalat. Ben azonban lebukott. minden visszatámadással egyre inkább elterelve a figyelmüket rólam. még mindig jóval a perem alatt. Araszolni kezdtem a barlang bejáratához vezető törmelékhalom felé. Sir Henry kapott egy-egy vágást vagy rúgást. a vállából Ben kése állt ki. ám azután újra támadtak. Haboztam.vagy fémdarabot az egyik sír lábánál. de visszanyerte az egyensúlyát. Tovább küzdöttem magam felfelé. Lépésről lépésre szorították vissza Bent. és néhány méterrel a fejem fölött elérte a törmelékhalmot. amely kopogva bucskázott le a lejtőn. Suhogó hangra fordultam vissza. Matthew azonban teljes súlyával a sziklára nehezedett. akár egy szablyát. már a kezében szorongatta a kést. Eközben kitartóan közeledett a fegyverhez. azt lengette. amely ott hevert valahol a perem kavicsain. miközben lehetőleg próbáltam a perem árnyékában maradni. mire Matthew lepattant a peremről és felém rontott. Ben megtántorodott. majd a másik férfi felé döfött. Visszafordultam a kaptatóhoz. óvatosan mászni kezdtem. mely 371 . Mégis előrerontott és Matthew felé hasított. Úgy sejtettem. melynek ezúttal tompa csattanással szakadt vége. Odafent a peremen Matthew talált egy hosszú fa. Ben ezáltal nem férhetett a fegyverhez. Dühödt üvöltéssel vetette meg a lábát egy nagyobb kőtömbön. aki védekezett: előbb az egyik. tönkreszem minden erőfeszítését. Azután ismét lendítette az öklét.

Sir Henry azonban előbb ért oda hozzá. Valahol egy férfihang sikoltott. amikor Sir Henry felém fordult. fél lábával egy jókora gránittömb alá szorulva. csak Athenaide egyik díszpárnáját. Felemeltem a fejem. fekete ködként. előrehajolt és beleeresztett még egy golyót a sisak lámpájába. 372 . A néhány lépéssel Ben mögött álló Matthew összeroskadt és mozdulatlanul elterült. Hátrébb botorkáltam néhány lépést. – Ne bántsa! – nyögött fel Ben.. Ellépett Ben mellett. – Ember tervez. miközben komor pillantással mérte végig Bent.azután dübörögve megindult lefelé. – Megöltem magát.. csakis a meredek. bár egy-kétszer engem is megvágott. egyre több elszabaduló kőtömb kíséretében. – Elfelejti. A bányászlámpa fényében évezredek pora örvénylett körülöttünk sűrű. közelebb húzódott a fekvő testhez. hogy átmenekítsen a barlang túlsó felébe. – Lépjen hátrább! – ismételte. Szánakozó kifejezés suhant át az arcán. a torkából rövid. – Hátrább! – intett felém Sir Henry a pisztollyal. kedvesem. Mégis attól tartok. most nem látszott egyéb. – mormogta. Sir Henry mellkason lőtte. Valamivel feljebb Ben feküdt. de Sir Henry felemelte a pisztolyt és tüzelt. Egyszeriben megindult az egész sziklafal. – De hát a vér. Rohanni kezdtem felé. Ben felém vetette magát. A közelében Matthew térdelt fel nyögve. A kijárat nyom nélkül eltűnt. hogy nem sikerült egyebet elpusztítania. Elfojtottam egy sikolyt. A saját fejére tette a sisakomat. A föld rázkódott és dübörgött. Mögöttük. tömör kőfal. ahol korábban hasadék nyílt. – Javarészt Gracieláé – fintorodott el –.. azután a barlangban újra néma csend lett. – Athenaide-nél. Felkeltem és Ben felé botladoztam. onnan származott a fény. hogy Ben pisztolyát is megszerezte.. – Megöltem magát – suttogtam. sípoló hangon tört fel a lélegzet. félig eltemetve a törmelék alatt. Azután észrevettem. hogy színész volnék.

– Mindvégig maga volt az? Maga volt Matthew bűntársa? – Inkább ő az enyém – felelte Sir Henry. nem is olyan rossz Hamlet szerepében. amíg minden a terv szerint haladt. – Ő a gyilkos. És maga adta az ötletet. – Tudós koponya. ami jár. hogy ne tévesszen célt. A Globe felgyújtásának évfordulóját például Roz ajánlotta a figyelmembe. attól tartok. Igazából persze a féltékenység űzte. – Ő ki akart játszani... a Globeban. ahogy beszélik. – És magát. ha nem is teljesen úgy. de amint valaki megváltoztatta a forgatókönyvet – ahogy maga tette a Capitolnál –. bár nem túl gyakorlatias. Ophelia és Caesar halála Matthew keze munkáját dicséri. hogy változtassam Rozt Hamlet atyjává. Elboldogult. lassan átvágott a törmeléken. – Hogyan vette rá. – Nem úgy Matthew-nak. Mindig is irigyelte Rozt – vetett rám egy pillantást. aznap délután. Akárcsak a szakterületén. és megtörölte a homlokát. teljesen elveszett. és én fel is használtam. Az agyam csak lassan dolgozta fel a történteket. Másrészt viszont egyáltalán nem húzódozott a véresebb mun- 373 .Miközben moccanás nélkül rám szegezte a pisztolyt. – Maga ölte meg Rozt? Fájdalmas grimaszba torzult az arca. A másodrangú elme ismérve. – Pénz és hírnév ígéretével. Tudja. hogy végezze el a piszkos munkát? Sir Henry elérte a leomlott sziklahalom túlsó végét. a részletekkel viszont vajmi keveset törődött. Shakespeare-hez méltó. Pedig a nagy színészek ismérve az improvizációs képesség. csak a kiállítási csarnokot és az irodákat. Nem érdemelt szép halált. – És a többiek? Hányan haltak meg a maga jóvoltából? – Adjuk meg mindenkinek. Matthew és Sir Henry. Kate – törte meg Ben a csendet. – Nem értem. Csak arra kellett ügyelnem. a gyilkolásban is volt érzéke a látványos megnyilvánulásokhoz. Nem a színházat gyújtottam fel. Tehát nem Matthew és Athenaide. Legalább szép halála volt. – A másik gyilkos. Abban a bájos kis jelenetben Jasonnel. az a legjobb csali. ahol megállt. – Meg kellett állítanom.

Viszolygás futott át az arcán. hogy maga és Matthew nem ölték meg egymást. – Miért? – Mert máskülönben kénytelen leszek agyonlőni. Lépteket hallottam. megrendezhette volna Laviniát és a verembe vetett Bassianust is. – Mindnyájan tudjuk. Botladozva felmásztam Benhez. aki átadott egy kis elemlámpát. annak fényével pásztázta végig a perem padlóját. majd visszanézett Ben felé.káktól. hol van a kés. Kioltotta a lámpáját. Látja a fecskendőmet? Bólintottam. Nem is tudja. egymásnak koccanó kövek hangját. Legalább ennyit megadhatok magának. Sir Henry elkapta és zsebre vágta a lámpát. feltételezem. – Mint amilyen ez a Lavinia-ügy. Azután egyedül maradtam Bennel a sötétben. Igazán sajnálom. Miközben továbbra is rám irányozta a fegyvert. – Nagy kár. 374 . felteszem. – Ott is van. De minek ezzel bajlódni. hogy gyilkolja meg magát. – A cél természetesen az volt. Bennek is van zseblámpája. Keresse meg. Nos. Biztosan rájött már. amikor sokkal nagyszerűbb jelenetek várnak megrendezésre? A fény megállapodott. a másik kezében egy zseblámpát szorongatott. és ezt egyikünk sem szeretné. Olyan gyönyörű halál. és Kate megmenekül. egy valódi sírboltban. Kate. de nincs más választásom. melyik jelenetet szánom maguknak. A tekintete újra felém fordult. Akkor magukra kenhettem volna mindent. Mivel ketten voltak. azután pedig rendezze el a tetemét. és megcsóválta a fejét. Méreg és penge. – Magát sosem akartam belekeverni ebbe. kedvesem. mennyire sajnálom. mielőtt ideértem. – Dobja ide. ami ritkán adatik meg a halandóknak.

Kis fénysugár hasított a sötétségbe. eloldalaztam arra a helyre. Azután megcsapott az alig észlelhető légmozgás. nem éreztem mást. – Megadtam a kódot Sinclairnek. Amilyen gyorsan csak mertem. de biztosan nyitott egy másikat. csak a felszín közelébe jutnia. – Menjen utána! – És magát hagyjam itt? – leküzdöttem a pánikot. ahogy mozgatni próbálja a tagjait. Ben egy elemlámpát tartott a kezében. – Itt huzat van. – Ez hogy kerül ide? – Tartalék – szakított félbe komor hangon. – Hová ment? Mellé guggoltam. – Nem tudom.45 BEN MEGMOZDULT a sziklák alatt. Egy chipet tettem a brossába. – Megvan még a brossa? Ophelia brossa? – Igen. Közelebb kell kerülnie a felszínhez. – A sziklaomlás elzárta a régi kijáratot. megtaláljuk-e. 375 . – Micsoda? – Így tudtam követni. Sir Henry is ezt érezhette meg. Hallottam. A rendőrség keresni fogja magát. Az erőtlen fénysugár mindössze egy méternyi távolságban ritkította meg az átható sötétet. Van egy jeladó a hátuljában. – Akkor nem kell mást tennie. de ennyi sziklán nem tud áthatolni a jel. Lássuk. ahol eltűnni láttam Sir Henryt. Hiába tapogatóztam. csak sziklákat és újabb sziklákat. – És azután? Elfintorodott és tovább mozgolódott. és visszaindultam Ben irányába.

Ismét leguggoltam mellé. ha Sir Henry kereket old. Ben hangja elűzte a pánikot. hogy megkeressem a fecskendőt. hogy ne vegyek tudomást az arcomon végigpergő könnyekről. máskülönben célpontként kínálkoznék a számára. Az övembe dugtam a pengét. Kate. majd elbotorkáltam Matthew-hoz. ha valami csoda folytán képes lenne kiemelni innen. ami a véletlen folytán megnyílt előttünk. – Az ő esetében még időben kiértek a mentők. Kate. Lelki szemeim előtt láttam a kupát. és színtiszta logikából emelt körém erős védőfalat. kettesben Sir Henryvel? – Meg tudja csinálni. miközben azon igyekeztem. Ismét káliummérgezés volt. Ha itt marad. talán a csipőcsontom is. – Nem. A megmérgezett királyné. – Meghalt volna. köszönhetően a színpadias kellékeknek. Tényleg ezt akarja? – Nem. – Moccanni se tudok. Arra tippelek. – Getrude. a késért. legjobb lesz. majd a keze ügyében hagytam a fecskendőt. Ahogy nem akarok egyedül bolyongani ebben a sötét labirintusban sem. És Athenaide. megtehetek bizonyos óvintézkedéseket. Kate. – Athenaide nem marad sokáig életben. Mi lesz. Amint végzett a mondandójával. Ha sikerül Sir Henry közelébe jutnom. csak ezúttal szájon át. ha egyáltalán nem használom. Ben leküldött. hogy utolérjem magát. ha valahol véget ér? Ha ott maradok egy újabb zsákutcában. Akárhogy is. – Athenaide meghalt. hogy szilánkosra tört a lábam. noha egyikünk sem akarta kimondani. Akárcsak Jiménezék. csak alkalmanként kell felvillantanom az elemlámpát. ha nem segítek rajta. Ha négykézláb mászom előre. mindketten meghalunk. 376 .Kézbe vettem a kis brosst. – Vigye magával a kést – intett a fejével. Azután visszatértem hozzá. Akkor se tudnám kivonszolni magam ebből a barlangból. Ezért tartott ilyen sokáig. Megragadta a kezem. – Meg tudja csinálni! – biztatott Ben. hogy miért.

Szaggatottan vette a levegőt. – Ami azt illeti. Azután jött Mrs. túléli őt. Az új hasadék a kaptató csúcsának a közelében nyílt. Kate. – Mit? – Hogy gyilkosnak hittem. professzor. – Sajnálom – suttogtam magam elé. Az újonnan kialakult törmelékhalom túloldalán ismét megéreztem a különös légmozgást. – Minden. amit Athenaide mondott. az maga lesz. most nekem kellett ugyanezt megtennem. A rossz. kell.. A rajtaütés. akit nem tehetett el maga láb alól. – Gyilkosnak hitt. A többi. Quigley. hogy Roz unokaöccse? – kérdeztem inkább. – De igen. Nem bíztam annyira a hangomban.. Megráztam a fejem. Úgy néz ki. igaz. Éppen ez a hazugság törte meg a belé vetett bizalmamat. Még egyszer megszorítottam a kezét. és ezt követve felfelé vettem az irányt. Veríték csillogott a homlokán. – Nem kell magyarázkodnia. – Ha valaki megmenti a másik életét. Megérintette a kezem. máskülönben sosem leszek képes otthagyni. Kierőszakolt magából egy mosolyt. Ugyanezt a poént sütötte el a Charles-ban is. Haladéktalanul át kell vágnom a barlangon. De az egésznek nincs semmi alapja. Sandersoné után? Természetesen. hogy meg mertem volna szólalni. Elsötétült a tekintete. és a szája fájdalmasan megrándult. a jó gyakorta sírba száll vele. mielőtt fölkeltem mellőle. Megkönnyebbülés futott át az arcán. és én megszorítottam az övét. Mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna. a bajtársaim halála.. Opheliának sikerült fordítania a sorsán. mégis megmentette az életem.– Miért mondta.. – Kételyei? – Maxine halála után? És Dr. – Azt szerettem volna. – Még nem egészen.. ő javasolta. ha megbízik bennem. mit ember tesz. amit mondott. – Néha nekem is megvoltak a magam kételyei. Elhiszi nekem? Elszorult a torkom.. mintha csak repedés keletkezett volna 377 ... a vizsgálat.

hosszú lábát előrenyújtva a hasadék mentén. Bele sem mertem gondolni. alighanem egy kanyon oldalában tárult. és nem követte őket más. lezúduló kövekre számítva. egy ízben kavicsok kezdtek záporozni rám. Csak álltam és bámultam – hagytam. Magasan felettem olykor hallottam egy-egy koppanást vagy nyögést. és magával vitte az Első Fóliót. hátát a sziklafalnak vetve. azután felgyújtotta az épületet. egy kanyart követően hunyorogva hőköltem vissza. amely magasan. Megacéloztam magam. Olyan gondoskodónak. Nem kellett messze mennem. mikor a járat lejtővé szelídült. helyenként kis híján függőlegesen emelkedett. Egyszer csak láttam megvillanni Sir Henry lámpáját a magasban. ahogy az egész testsúlyomat tartania kellett a meredek sziklafalon. Feltornásztam magam. Egyik 378 . A bejáratánál Sir Henry ült. ahogy odalent Benből lassan elszivárog az élet. A nyitott nyeregtáska mellette hevert.. Megálltam. hogy a szemem fölidézze. Nem akartam beérni csak azért. és néhány percig moccanni is alig mertem. a lábam görcsöt kapott. Fény. El kellett érnem a felszínt. Az azóta eltelt napokban és órákban olyan kedvesnek tűnt. hogy agyonlőhessen. Egy ideig csak feküdtem. A gondolataim szüntelenül a gyilkosságok körül forogtak. Talán húsz méterre lehetett tőlem. Szűkös hasadék nyílt egy vörös kőbarlangra. azután átpréseltem magam a résen. hálásan. Lassan kikémleltem a sarok mögül. Az átjáró meredeken. csak a csend. aranyszínű fényoszlop. így inkább kürtő volt. vakon kellett kitapogatnom a fogást. a kavicsok azonban elpattogtak mellettem. amiért végre talajt érezhetek a lábam alatt. – Várjon meg! – szóltam hátra. mit is kezdjen vele. Elfelejti. De miért? Megborzongtam.. és mekkora út áll még előttem. Azután lábujjhegyen előreosontam. kedvesem. semmint alagút. hogy már hosszú órák teltek el. hogy színész volnék. Vöröslő. mégis továbbűzött a félelem. Nem pihenhettem sokáig. Sir Henry megölte Rozt a színházban. milyen magasan járok. Úgy tetszett. A karom sajogni kezdett a húzódzkodástól. és továbbkúsztam. A sötétben nem tudhattam.két gránitlap között.

– A kés vagy a fecskendő van magánál? – kérdezte. Nem is moccant.. azután megéreztem a sivatagi eső fémes szagát. száz lidérc. és meghallottam a robajlást. Az ujjam megfeszült a kés markolatán. és a sziklának szegezett.. Visszahúzódtam. hagyja ott.. Maga hátat fordított Júliának. Fenébe. – Egy shakespeare-i halál fölbecsülhetetlen ajándékában részesült. csak a szemét nyitotta ki.. és felém nyújtotta a papírlapot. A baljával a magasba tartotta a papirost. hogy belő az alagútba. Jó harminc méterrel alattam a kanyon homokos talaja elveszett a fehéren tajtékzó vízár alatt. Óvatosan kikémleltem. ahonnan végre észlelhetik a jeladót. – Az egyiket bizonyára magával hozta. Csak annyira volt szükségem.. akár hasznossá is tehetné magát. amely háborogva csapkodott 379 . hogy még ott van. Rontsak rá? Ragadjam meg a fegyvert? Valahogy közel kell kerülnöm a hasadékhoz. hogy Sir Henry kiengedjen a barlang szájához. kedvesem. és maga eldobta magától. hogy megmozdult volna. – Én el tudom olvasni. A hőség hullámokban tört rám. Júliáéban. – Csalódást okoz – mondta zengő. Rá kell rontanom. A fejét hátravetette a barlang falának. Ha úgy dönt. Nem tudom kiolvasni a többi sort. kedvesem. mintha csak aludt volna. Felvonta a szemöldökét. ahol nem láthatta. Villik rajzanak körül. Egész testemben megfeszültem. Én a késre szavaznék. sehová sem rejtőzhetem. Az egyik legnagyszerűbb shakespeare-i haláléban. – Oly kevés halál bír értelemmel – tűnődött el.kezével egy papirost tartott. Egy levél! Nem vettem észre a kézirat lapjai között. Csak ez a Jakab-kori kézírás ne lenne ilyen kusza. és letettem a kést egy olyan helyre. hogy a jeladó működésbe léphessen. A lázas izgalom és az elővigyázat közt ingadozva átfurakodtam a hasadékon. – Tudom.. Sir Henry azonban nem mozdult. – Akárhogy is. és üres kézzel jöjjön elő. a másikkal a pisztolyt. Ha már muszáj ennyire eviláginak lennie. – Egy levél. A szirt pereméhez léptem. Még most sem hallottam. Willtől Willnek. előrehajoltam és lenéztem. bársonyos hangon.

Vajon itt is működik a jeladó? Nehéznek éreztem a nyakamban a láncra fűzött brosst. hogy bármit is kihagyott. – Egy gyermek a Globe-ban rekedt a tűz idején. és kis híján a leány életébe került. Le kellett telepednem Sir Henry mellé. Az első tűzben. melyet színpadra állítottak. fatörzseket és törmeléket okádva fel magából. – A leány? – vágott közbe Sir Henry.parttól partig. ha Matthew meggondolatlan módon el nem zárja a kijáratot.. Megpaskolta maga mellett a sziklafalat. A hasadék víz alá került. Itt még nem esett. mit hatalmamban áll adni. – Üljön csak mellém. és a Howardok hamarosan 380 . ha nem egyenesen a tettedről. – Mint láthatja. Hallani szeretném. ahogyan vélhetően az alagút első szakasza is. Az egyetlen ajándék. és azóta se hagyta abba – legyintett Sir Henry. És ha úgy találom. Biztosan túlélte. egy foszlány ott. egy mese a mesédről. amit a Fólióban és a Wilton House-i levélben is láttam. Legalábbis addig. itt helyben agyonlövöm. Derby earlje írta William Sheltonnak. Szóról szóra botorkálva. mi az a szó? A levél szerzője bocsánatot kért a hallgatásáért. ami napokba is beletelhet. A levegő megtelt az eső illatával. A homály peremén sötét fellegek tornyosultak. miközben Sir Henry szigorú kérdésekkel árasztott el: mi ez a betű. de a vihar erre tartott. ahol bementünk. fennhangon olvastam. Egy elejtett utalás itt. néhány méterrel a barlang bejárata mögött. hideg. ahogy szóról szóra végigolvassa a levelet. amíg a folyó alá nem zúdul. kedvesem. nyirkos széllökések csaptak a barlang bejáratába. egyszersmind magyarázatot is adott rá. akkor se térhetnénk vissza ott. A kanyonon át senki sem jöhet fel. A levelet ugyanazzal az izgatott kézírással vetették papírra. A sors különös fintora folytán valaha tűzbe borította a mi kis világunkat. Balról a hegyek fölött ezüstös esőszálak szőttek szürke leplet.. – Odafent délelőtt kezdett szakadni. A nyári monszun korán veszi kezdetét a Dragoons felett. A szívem kihagyott egy ütemet. Szemközt a szirtek a késő nyári fények rózsaszínjében fürödtek.

miként Leonora. kérem! Ebből a levélből egyszer és mindenkorra megtudhatjuk az igazat Shakespeare-rel kapcsolatban. Hol marad a segítség. az idő majd választ ad. amiért csakis tulajdon lányukat okolhatják. Ám ő önmaga. Most. rátalált a boldogságra Cardenio házában. Shakespeare lánya? Végigfuttattam a nyelvem kiszáradt ajkamon. amelyben Ben reménykedett? Lehet. Erről szóltak hát a gyilkosságok? A stratfordi Shakespeare védelméről? Így látja Sir Henry mindazt. hogy kiestek a korona kegyéből. A levél után kaptam. – De hiszen megkapta a darabját. hogy mászás közben valahogyan tönkretettem a chipet? – Sir Henry – fogtam könyörgőre –. Kié ő?. – Micsoda ironikus vég. Ott van a Don Quijote lapjai között. Ez kedvemre való – ha már ennyi gondot okoztak. e régi történet úgy veté fel szarvas. mint az odalent tomboló áradat. Időt kellett vásárolnom.azt találják. s a többi darab a nyomdai sajtó útján nyeri el a halhatatlanságot. Meg kellett győznöm arról. melyet a shakespeare-i hit védelmezőjeként vív? Sir Henry lenézett a kezében szorongatott levélre. méghozzá az egyetlen általa is elismert valutáért – Shakespeare-ért cserébe. mely csak aludott. amit tudni szeretnék. de a halántékomhoz emelte a pisztolyt. ádázabban. az örökkön rózsálló szépség. s ennyi elég. Sir Henry kiragadta a kezemből a levelet. hogy mindez már a múlté. végül mégis azt a levelet találtam. akkor ez nem afféle igazság.. amelyet bármi áron elrejtettem volna. Shakespeare lányának hívom. – Elég bizony! – mordult fel. Bármit megadtam volna Granville darabjáért. 381 . amit tett? Valamiféle keresztes háborúnak. – Ha nem Shakespeare írta a darabokat. Vér robajlott az ereimben. Most már talán csak mosolyogsz mindezen. amire kíváncsi lennék. kérdezted egykor dühödten. kénbűzös fejét. Egyedül ez a darab fenyegeti őt. hogy engedjen a barlang kijáratának közelébe. ahol működésbe léphet a jeladó. mint holmi halottnak hitt sárkány. Nem olyan igazság.. Kinek a gyermeke? Akkor azt gondoltam. aki.

Csak a darab tartja vissza attól. sötét ház. – Shakespeare elveszett darabja – mormolta. Mohó fény villant Sir Henry szemében. majd nekikezdtem a másodiknak. Keskeny párkány vezetett ki a barlang kiugró sziklapereme alól. hol csak a halál lakozik. Azután elvigyorodott. 382 . de ennél tovább nem jutottam. és kioldalaztam a párkányra. Ennél nehezebb dolgom életemben nem volt: hangosan olvastam szerelem és árulás történetét. – Semmi értelme. Sancho barátom. és előhúztam. Sírja lettem tisztességemnek. Senki sem érkezett. – Jön a fegyverhordozó Sancho és Don Quijote. hogy észlelhesse. – Jöjjön vissza! Tovább rángattam a láncot. Résnyire szűkült a tekintete. Botladozott a nyelvem. Ha bárki is figyelte volna a jelet.Szerintem ugyanaz a kézírás. – Megrendezheti a darabot.. – Mutassa! Elővettem a könyvet a nyeregtáskából. Mielőtt Sir Henry bármit is tehetett volna. hogy a rendőrség már keres – és hogy Ben élete nem huny ki túl gyorsan odalent a sötétben. Hirtelen megértettem. hogy kockára tegye a darabot és az életét. ha akarja. Csak remélni mertem. egyik kezemmel a sziklafalhoz lapulva. – Kate! – kiáltott fel Sir Henry őszinte aggodalommal. túlságosan mélyen voltam a barlangban ahhoz. majd semmivé enyészett. – Olvassa! – parancsolt rám. és az alkalmat lestem. – Azt hittem. és én leszek a maga Don Quijotéja! – Gondolja. az életemre már keresztet vethetek. a másikkal a kéziratot szorongatva és megrántva a nyakamban viselt láncot. amikor egy pillanatra lankad az elővigyázata.. – Jöjjön vissza és megbeszéljük! – könyörgött. Legyen tiéd az arany. Én megtartom a könyvet. miközben végig Sir Henryt figyeltem. majd óvatosan széthajtogattam a papírköteget. Elolvashatom. hogy elég közel kerültem a szabad éghez. Befejeztem az első felvonást. Így kezdődik. hogy Ben is belemenne? Sir Henry elnémult. egy darabon a kőfalhoz tapadt. felugrottam mellőle. hogy végezzen velem.

hogy bármilyen ötlete támadjon a félig elolvasott levéllel kapcsolatban. de nem rúgta be a barlangba. és nem várt rá választ. Zihálva feküdtem a barlangban. – Van fogalma róla. nagy I-vel. – Mit számít. A lánc végre elpattant. majd jókora robajjal a vízbe zuhant és magasra felcsapta a fehér permetet. és a bross ott feküdt a tenyeremen. Bacon írja. amikor a párkány levált a falról. Nem 383 . Araszolni kezdtem befelé. épp abban a pillanatban. csak elővettem a Don Quijotét. kezemben görcsösen szorongatva a kéziratot. kérdezte Pilátus. Betuszkoltam egy kis sziklahasadékba. Vele kapcsolatban engednem kell. Megtorpant. Maga lemond arról. miközben a párkány újabb darabja omlott le. – Dobja le a nyeregtáskát. A lábamnál repedés nyílt a párkány és a sziklafal között. – Ő már haldoklik. – Szabaduljon meg a fegyvertől. és rúgja be a barlangba! Nem akartam. Meginogtam. hogy megöl. És mindketten megkapjuk a darabot. – Én nem félek az igazságtól. Ugrottam. és a kövek alábucskáztak a mélybe. és visszatuszkoltam a kézírásos lapokat a borítója mögé. – Kate! Jöjjön vissza. hogy mit csinál? Nem húztam magamhoz a nyeregtáskát. ahol van. – Ugorjon! – kiáltott Sir Henry. de sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. csak visszahúzódott a szemközti falig. A tényektől félek. és belehullott az odalent tajtékzó vízbe. – Maradjon ott. Sir Henry tett felém egy lépést. lecsusszant a földre és tenyerébe temette az arcát. Kate. ki volt Shakespeare? Miért fél annyira az igazságtól? Nekivetette a hátát a falnak. Habozott. Kate. A párkány egy része levált. – „Mi az igazság”. A sziklafalon dübörgő hang rázkódott végig. A pisztoly átröppent a perem felett. én pedig lemondok Ben megmentéséről. A jelentéktelen tények zsarnokságától. Az Igazságot kell szolgálnunk. Sir Henry ledobta a táskát. Felemelte a fejét.– Értem.

Kate. Prosperóval. hogy maga alávaló és gyáva féreg. meg fog érteni. hogy Shakespeare. ugyanúgy jéggé is dermedt. ahogy felpattantam a földről. Mire végzek Hamlet atyjának szellemével. de ismét rám rontott. – Ne féljen.. Nem valami earl vagy lovag. Shakespeare öröksége már biztonságban lesz a következő nemzedék kezében. hogy felküzdjem magam a mocsokból. grófné vagy királynő. Legalábbis én mindig így gondoltam. – Azt hitte. – Gondolja. egyszerű fiú is képes nem csupán jó. ez hozott vissza a színpadra. és semmiképp sem az egész istenverte bürokrácia. – Téved. egyet jogok érteni magával? Még a kezem között szorongattam a könyvet. öreg levélben. mindent értek. fehéren izzó dühömben.egyszerűen azt. ugyanúgy a stratfordi fiú története is valami nagyon fontos dolgot példáz: zsenik akárhol felbukkanhatnak. hogy Shakespeare hétköznapi ember volt: a nép gyermeke. ami volt vagy van. Shakespeare segített nekem. hogy viszonzásként az ő dicsőségét zengjem. nem a származása. Sir Henry. Miért ne válhatna a stratfordi Shakespeare halhatatlanná? – A darabjai számítanak. Learrel és Leontesszel. Bárki lehet kiválóság. 384 . Ez adott nekem szárnyakat. csak hogy a jelentéktelen tények gyűjtögetői békén hagyják. Ugyanez másokkal is megtörténhet. Mesemondóként. – Összekeveri Shakespeare örökségét a sajátjával. hogy egy semmiből felemelkedett. Feddő pillantást vetett rám. és én az egész életemet arra szántam. Miért nem képesek sokan elfogadni. bárki legyen is. A hangja egyre zengőbbé és igézőbbé vált. hogy maga gyilkolt a nevében? A haragom amilyen gyorsan felizzott. – Gondolja. A könyv felé vetette magát.. Pontosan látom. rendezőként ezt tudnia kell. hogy ő egyetértene? – kiáltottam hirtelen támadt. értékelné azt a tényt. Nem kell hozzá más. – Bármi is álljon ebben a dohos. benne az összehajtott lapokkal. aki fél szembenézni az igazsággal. az igazság az. Mint a maguk a rönkházból jött Abraham Lincolnja. – Azt reméltem. Kitértem az útjából. de egyenesen nagyszerű dolgokra? A magam módján én sem tettem mást: kikötői suhancból lettem lovag. Sir Henry. a színpadok királya.

A tekintetéből ítélve nem állt távol tőle a gondolat.. Nyilvánvalóan arra készült. meg fogják találni a darabot.. Végtére is színész volnék. és nekiszegezett a barlang falának. Sir Henry. – A bosszú modern arca. Egy pillanatra azt hittem. a barlang padlatára zuhant és átcsúszott a sziklaperemen. a mélybe ránt mindkettőnket. – Mit számít ez magának? 385 . Sir Henry. aki képtelen volt megfékezni a lendületét. a csontos kis Kate. hogy kinézzek a perem fölött. Sosem akartam bántani magát. – A zsaruk – néztem a szemébe. ezért félredobtam a könyvet és a kéziratot. hogy ő támadt rám a könyvtárban.. Elengedett. hogy megmarkoljam a csuklóját. újra felém támadt. a fenyegetés azonban Sir Henry ötlete volt. Éles sikollyal megpördültem. ám amint visszanyerte az egyensúlyát. – Sajnálom – zihálta. de csak nem akart eltűnni az utamból. – Ne törje magát – intettem le fagyosan. felé nyújtottam a kezem a szakadék fölött. a másikat azonban hiába próbálta megvetni az omladozó kőfalon. Egyik lábával talált egy szűkös rést.Ezúttal elkapott. ő írta a forgatókönyvet. de én nem tudtam másra gondolni. olykor az elátkozott Kate. A suttogás félreismerhetetlen hangon tört fel belőle. Előrerohantam. – Nagyon hosszú börtön vár magára. Ezúttal félreugrottam. Kate. Matthew állította. A támadó a könyvtárból. hogy Laviniává változtasson. Maga vált Hamletté. – Kate. A segítségemmel lassan felkapaszkodott és biztonságba került. Miután beékeltem az egyik lábamat egy hasadékba. – Bármi történjék velem vagy magával. hogy nekicsapjam a barlang falának. Abban a pillanatban hirtelen belenyugodott. Az amerikai hang. Hát nem látja? Keserű elismerés áradt a hangjából. – Sajnálom. Egy kézzel nem tarthattam meg. előbb az egyik kezemmel.. Kate. Csakhogy Matthew hazudott. Közvetlenül a barlang torka alatt két kézzel kapaszkodott egy kiálló sziklaperembe. És vele a levelet. Azután meghallottuk a helikoptert. majd a másikkal is. csak a darab végén a színen heverő holttestekre.

Hátravetette a fejét. Sir Henry – vágtam vissza –.. Ahogy közelebb araszolt. A szemem előtt alakult át Prosperóvá. S mind e durva bűbájt megtagadom ma. Lassan. A körötte lüktető életerő mintha ellankadt és kialudt volna. A kanyon túloldalán felbukkant a helikopter. ha Ben is meghal. Egyedül hozzám intézte a szavait. végtelen méltósággal felemelte a karját. – A sírok megteltek a szavára.. Sir Henry lassan talpra állt. hogy ki volt valójában Shakespeare. zöld tenger és kék ég között bőgő harcot szítottam. propellerjének ropogása élesen visszhangzott a szirtek között. és magamhoz szorítottam. és felém mutatott: Mély sírok nyíltak s riadt alvóikat kidobták hatós igémre. míg odalent az ég felé szökött az áradat. Heten. A helikopter ütemes kerepelése egyre hangosabbá vált. s fellázítva minden szelet. Jiménez. és mozgásba lendíti az igazságszolgáltatás gépezetét. a varázslóvá. akár a 386 . Egyszeriben visszaváltozott megfáradt és szomorkás öregemberré.. benne a levéllel... Leejtette a karjait. Hatan vesztek oda. de ő meg sem próbálta elvenni tőlem. A mennydörgésbe belerázkódtak a kőfalak. magával ragadva sziklát és fát egyaránt. Sir Henry hirtelen felkapta a földről a nyeregtáskát. nem pedig megnyíltak. aki megidézi a viharokat. érces hangjával túlüvöltötte a szelet: A déli napból éjet csináltam.A kanyon végében villám hasította ketté az eget pókhálóként szövődő kék ívfényével. Nyitott ajtajában ott állt Sinclair és Mr. felköpülte a vizet és a port a kanyon fenekén. amely talán elárulta.. aki lázasan mutogatott felénk. Rémültem ragadtam meg a könyvet az elveszett darabbal.

csak bocsánatot kér. 387 .. ki lánya bocsánatáért esdekel. A folyó még felvetette egyszer. Pálcám eltöröm. Ikaruszként hullva alá az égből.. s a tenger mérőlánc által eddig el nem ért mélyébe hányom könyvemet.megtévedt atya. Nem színészkedik. és hiába vetettem magam előre. arcán az elragadtatás mosolyával. Azután eltűnt. azután hátradőlt és zuhanni kezdett. szárnyakként széttárt karokkal. több ölre ásom föld alá. Túlságosan későn döbbentem rá. már elérte a szikla peremét. Messze alattam néma csobbanást láttam. mire készül. – Eszedbe jussak! – mondta még.

Máskülönben a pap megpróbált 388 . mint a sercegő hangot. hogy a pap bibliája is odaveszett.Közjáték 1626. a kapitány azonban nem a türelméről volt híres. A pap eleinte tárt karokkal fogadta. mint ahogy felbukkantak –. A kapitány tulajdon borosflaskájának elveszítését élte meg a legnagyobb tragédiaként. Ha ők is várnak három napot. amíg ujjaiból nem maradtak csak véres csonkok. mégis a csend volt a legborzalmasabb. Kaparta a falat. jajveszékelését és üvöltözését legalább olyan nehezen viselte. tűz és kard által. de legalább tűz és kés által. gondolta a pap. amelyet az állatok szállítottak. az acsarkodó tömeg szeme láttára hal meg. És az őrmester bivalyerős fickó volt. július AZT HITTE. ájtatosságuk közelebb állt a babonasághoz. Unszolására már aznap délután megpróbáltak átkelni. és elrendelte az öszvérhajcsár megostorozását. Talán a zajongás és a csend egyaránt Isten büntetése. csak hogy elveszítsenek három öszvért és minden holmit. amelynek vizét háromnapos esőzés duzzasztotta fel. A halál bűze olyannyira megsűrűsödött. hogy minden lélegzetvétel fojtogatta. a páni rémület fényei gyúltak ki a szemükben. Az emberek éppoly egykedvűen fogadták a döntést. de még ekkor sem hagyta abba. mígnem erejének utolsó maradékát is kiszívta a sötétség. Pedig jó szándék vezérelte. Nem elhagyatottan a sötétben. Nem sokkal az indulásuk után egy folyóhoz jutottak. A legtöbbjük tudatlan paraszt volt. mint a könyörtelen kapitány ostobaságának megannyi más jelét. mint a felvilágosult istenhithez. ám amikor kiderült. Az őrmestert – egy kimondottan bátor férfiút – a halála előtt két napig lázas képzelgések gyötörték. a víz leapadt volna – ezen a különös és hirtelen vidéken az áradások éppoly sebesen tűntek el. amint körmeivel próbált kijáratot vájni a szenvtelen sziklába. amiért oly sok hazugsággal fertőztem meg a levegőt.

389 . Egyrészről igazat adott nekik – de ugyan miféle imádság az ilyen? Sírja lettem tisztességemnek. ráakadt a két fiatal indián nőre és a porontyaikra. A kapitány visszavágtázott. a nők pedig még rosszabbul jártak. Mindez immár azonban mintha egy másik életben esett volna meg. akárha a saját. A kapitánnyal ellentétben az őrmester jól tudta. hol csak a halál lakozik. a gyermekek már meghaltak. majd emlékezetből felidézte a tékozló fiúról szóló példabeszédet. amolyan külön imádság. akik Kasztíliából érkeztek. és meglengette maga előtt kardját.volna az értelem szavával hatni rájuk. megtartotta magának. hogyan kell vezetni az embereket. mi történik a kurjongató emberek gyűrűjében. Néhány nappal ezután történt. Egy pillanatra mozdulatlanná vált. amely megtévesztően emlékeztetett azok otthonára. A páni rémület erre alábbhagyott. mindenki szeme láttára teperte le. Az ő nagy művének nevezték. amikor az efféle kínos helyzetek végtelen jókedvre hangolták volna. a másikat azonban ott helyben. Voltak idők. hogy az emberek eltakarodjanak az útjából. amelyet folyton a hátsó borító mögé kellett tuszkolnia. leszökkent a nyergéből. aki lelemaradozott az oszlop végéről. mondjuk a szélmalmok elleni harcnál. sötét ház. Mire a pap felfedezte. hogy végül előreügetett az öszvérén. Ez is hozzátartozott a katonaélethez. így azonban csak előhúzta nyeregtáskájából a Don Quijote zömök és fényes bőrrel borított kötetét. Ezt követően sokszor „olvasott” a bibliából: felütötte a könyvet. Azután pedig kardélre hányta. hogy valamiféle szentbeszéd. Az őrmester néha vetett rá egy-egy sanda pillantást. A mesterművének. Az egyik lány már haldoklott. hogy a katonák némelyike. amelyet az adott körülmények között kész megosztani a katonákkal. Az emberek persze a papírkötegre is felfigyeltek. de bármit is gondolt. Feltételezték róla. a pap eleinte csupán hátat fordított neki. személyes használatú bibliáját. A folyót követve a hegyek közül eljutottak a tágas. és bepanaszolta őket a kapitánynál. és sokat ugratták emiatt. Ám öt vagy hat ember oly erőszakos és végtelennek tűnő gyönyörét lelte az indiánokban. napszítta pusztára.

mint a bűnhöz. Az indiánok egyre hátrébb szorították őket. kivájt szemekkel és egy véres lyukkal ott. akinek a szeme előtt aranyvárosok lebegtek. Mintha azt sem vette volna észre. A kivénhedt bölényeket ragadja el így a fák közt bujkáló néma farkascsorda. Az indiánok éjszaka törtek rájuk. akkorra megjárta a poklok poklát. míg az őrmester szép csendben megkettőzte az őrséget. ám a kapitány. Azután elindultak haza de legalábbis a Santa Fé-i Presidio felé. mint aki nem érzi sem a vér. A kapitány üvöltve hordta le. Az vagy hallott semmit. az őrmester azonban összeterelte a túlélőket. Aznap éjjel. A földön találtak rá. felült a lovára. Védhetőnek tartották a helyet – nem számoltak azzal. védekező állást vett fel. majd visszavonult a hegyek közé. úgy tett. gyávának és ostobának nevezte. közelebb áll a kegyelemhez. Nem mintha számított volna: másnap reggel az egyik emberükre a tábortól húsz lépésnyire akadtak rá. akik hozzányúltak az indián nőkhöz. hogy egy napon ő maradt az utolsó azok közül. Elkéstek. ami könnyíthet az utolsó percek gyötrelmén és félelmein. A torkát átvágták. egyiket a másik után. mire elérték a kis völgyet. de úgy találta. Alig nyolc ember és két ló maradt. Sosem látták az ellenséget. A szeme. Az emberek démonokról kezdtek pusmogni. a zsigereit kárpit gyanánt fellógatták a sátor falaira. Még annyi időre sem álltak meg. és a nemi szervét a szájába gyömöszölték. a keze és a nyelve eltűnt. néhány órával vagy nappal később mindig rátaláltak. Három nap múlva a kapitány reggel nem jött elő a sátrából. Ezt követően minden egyes katonát. aki csak egy ujjal is a nőkhöz nyúlt. hogy elföldeljék a tetemeket. és visszaügetett a sor elejére. egy kanyonba. A legtöbb katonát álmában mészárolták le. a pap magán érezte a fák közül figyelő tekinteteket. amint egymagában imádkozott az elveszett lelkekért.Mikor végzett. Ha valaki eltűnt. Minden szívfájdalom nélkül temették el. csakis a művét. 390 . sem a sűrűsödő rettegés bűzét. s bár valamennyi életben volt még. hogy bármi. hogy talán helytelen továbbra is bibliának hazudnia a könyvet. ahol korábban a nemi szerve volt. egyre eredetibb és gyötrelmesebb módszerekkel. Karddal és korbáccsal űzte egyre tovább az embereket. A pap sokat tűnődött. Sok haldokló utoljára még meg akarta csókolni a Bibliát. elszigeteltek és lemészároltak.

Azután hirtelen már nem volt egyedül: arcok lebegtek előtte a sötétben. az ajkai kicserepesedtek. amely egy nagy és sötét barlangterembe vezette őket. hallotta ifjúkori hangját. aki tisztában van vele. A vörösesbarna hajú lány. Túl későn döbbentek rá. és hullámoztak. amelyek agyonnyomták őket. hogy mindez korántsem véletlen: szántszándékkal terelték őket ide. míg végül a pap egyedül maradt az őrmesterrel. amelyet maga sosem látott. és ő érezte. és a torka annyira kiszáradt. hogy minden nyelés kínszenvedéssel ért fel.” És a többi néma csend. hogy a szíve megrebben és vad vágtába kezd. akár a hegyi kecskék. kiáltotta egykoron. akár a hableányok haja. Két ember belerohant a záporozó kövek közé. tömör feszületébe rejtve. Sötét ház. Ezek lehetnének akár a püspök szavai is. Végül egy barlangban leltek menedékre: hálát adtak Istennek és a jó szerencsének a sötét üregért.. „De ki ő?”. bár inkább öklendezésnek hatott. Leginkább egy olyan arc tetszett neki. – Az örökkön rózsálló szépség. „Ő önmaga – válaszolt másvalaki. a többiek egymáshoz húzódtak. Rég tudta ezt. hogy a világ legragyogóbb fényei és legsötétebb árnyai elválaszthatatlanul összeszövődnek egymással. amíg a zaj el nem halt. Azután önmagával. Mit szólna ehhez a püspök? A nevetés gurgulázva tört elő belőle. Hű lelkek násza nem ismer akadályt. A fekete hajú nő méregzöld ruhában. hol csak a halál lakozik.. A középkorú férfi. A lány mosolygós arca újra felbukkant előtte. Akkorra már hullni kezdtek a sziklák. akinek a képét éveken át a szíve fölött hordta. Két nappal korábban vizelt utoljára. A szerelem sosem tékozlás.hogy az indiánok éppoly könnyen felmásznak a sziklafalakon. cinikus bölcsességgel és egy olyan ember szomorú lemondásával. 391 . Pedig tévedett. „A szellemet mocsokká tékozolni”. Azután megkezdődött a hosszú várakozás a sötétben. szemében huncut csillogással és pajkossággal. És sorban mind odavesztek.

ÖTÖDIK KÖNYV .

46
ÖT HÓNAPPAL Roz halálát követően, egy hideg decemberi estén a vártnál korábban tértem vissza a Globe-ba a Hamlet próbájára. A színház visszanyerte korábbi pompáját. Júniusban még nagyobb dicsőségben tér vissza, az első Cardenio-előadással közel négy évszázad óta – méghozzá nem máskor, mint huszonkilencedikén. A hatalmasságok engem kértek fel a megrendezésére. Athenaide azonban úgy döntött, hogy a Hamlet legyen meg előbb, és Jason Pierce nem ért rá eljátszani a melankolikus királyfit, csakis decemberben. Habár a magam részéről úgy véltem, hogy december közepén a Globe-ban bemutatni egy darabot kész nevetség, Athenaide nem értett velem egyet. „Az Erzsébet-kori közönség egész évben járt színházba – érvelt. – Mi miért ne tehetnénk? Ennyire elpuhultunk volna?” Azzal kitöltött egy csekket, s így Roz emlékére a darab legbőkezűbb támogatója lett. Ami a jegyeladást illette, igazat kellett adnom neki. Máris elkelt az összes előadás minden jegye, pedig még tíz napot kellett várni a bemutatóra. Miután a próba befejeztével a színészek lesorjáztak a színpadról, megragadtam a ritka pillanatot, amikor egyedül lehetek a színházban. Decemberben a nap hamar nyugszik London felett. Ha az órát nézzük, már kora délután. A késői fények szemembe villantak a zsúptető felett, elvakítottak, ezért fel kellett emelnem a tenyerem. A hagyomány azt tartja, hogy Shakespeare korában a szabadtéri színházak kora délután játszottak, és a darabok még jóval szürkület előtt véget értek. Ahogy végigmértem a színpadot, már nem voltam olyan biztos ebben. Vegyük például Herkules Oszlopait: a déli napfényben szégyentelenül harsány skarlátszínben ragyognak. Borult időben inkább gesztenyére és vörössárgára hajaznak, esetleg némi arisztokratikus fensőbbséget árasztanak, napnyugtakor azonban – télen ugyanúgy, mint nyáron – a lehető legtöbbet adják magukból. Ekkortájt, miként köröttük az egész Globe, igazán shakespeare-inek tetszenek. Vagy akár bibliainak. Vagy mindkettőnek: amikor az árnyak pusmogó démonokká sűrűsödnek, Herkules Oszlopai tüzes vérfolyamokként izzanak föl. Megborzongtam, és szorosabbra vontam magamon a kabátot, amint fel-

393

tolultak bennem az emlékek. Sir Henryt a halála után egy héttel találták meg. Valamivel lejjebb, a törmelék alatt eltemetve, ráakadtak a nyeregtáska foszlányaira is, a tartalma azonban végérvényesen odaveszett. Végül szinte mindent sikerült elérnie, amit akart. Visszaadta a világnak az elveszett darabot, ugyanakkor megsemmisített minden bizonyítékot, ami a stratfordi Shakespeare ellen szólhatott volna. Még az életét is feláldozta ezért. Ahogy hat másik ember életét is: Maxinét, Dr. Sandersonét, Mrs. Quigley-ét, Gracieláét, Matthew-ét – és Rozét. Athenaide Roz emlékének ajánlotta a Hamletet, de én úgy döntöttem, hogy a Cardenióval tisztelgek előtte. Miközben még most sem bocsátottam meg neki, amiért játszadozott velem. Ahogyan azért sem, tettem hozzá magamban, hogy meghalt. Kitapintottam a zsebemben Ophelia brossának másolatát, amelyet mindig magammal hordoztam, akár egy talizmánt. Engedd el, mondta Maxine, látván a fájdalmam és a haragom. Engedd őt el. Lassan lesétáltam a karzatról az udvarra, szemközt az üres színpaddal. – Jó éjt, királyfi! – mondtam ki hangosan. Nem igazán tudtam, kihez vagy mihez beszélek. Talán magához a színpadhoz. – Nyugosszon angyal éneklő sereg. A taps hangja szilánkokra törte a csendet. A zaj felé pördültem. A bejárat közelében valaki hanyagul a falnak dőlve tapsolt. Ennyit a meghitt magányról. A betolakodás felbőszített. Minden héten akadt egy-két turista, aki azt hitte, hogy a „Próba folyamatban, kérjük, ne zavarjon” tábla mindenkire vonatkozik, csak épp rá nem, és valahogy megtalálta a módját, hogy túljusson a biztonsági őrök hálóján. Felemeltem a hangom. – Elkésett. A színészek már hazamentek. – Remekül értik a dolgukat – felelte egy hang ismerős brit akcentussal – , de a taps nem nekik szól. Csakis neked. Ben ellökte magát a faltól. Úgy meredtem rá, mintha valami kísértetre. – Sajnálom, hogy váratlanul jöttem, de még sosem láttam rendezőt munka közben, és kíváncsi voltam rá. Elindult felém, kicsit még mindig húzva a lábát.

394

– Mit szólna hozzá, professzor, ha meghívnám egy italra? – Nyavalyás! – vigyorodtam el. – Eszedbe se jutott, hogy felhívj, mielőtt felbukkannál? – Dehogynem – bólintott kedélyesen –, de a helyzet az, hogy hoztam egy palack igen finom pezsgőt. Randevúra tökéletes. Igaz, egyszerű találkozáshoz kicsit túlzás. Elsétált mellettem, és a lépcsősoron a színpad felé indult. Miután letelepedett a legfelső fokra, elővett egy palackot és két poharat, majd nekilátott kihúzni a dugót. Követtem a lépcsőn. – Ha pezsgővel traktálsz, annak nevezheted a találkozást, aminek csak akarod. A palack halk pukkanással kinyílt, és Ben töltött a poharakba. – Egészségünkre – nyújtotta felém az egyiket. – Mit ünneplünk? Elmosolyodott. – A találkozást? Bólintottam és belekortyoltam a pezsgőbe. Fenséges volt. – Hogy vagy, Kate? Hunyorogni kezdtem. Öt hónapig lábadozott, és most azt kérdi, hogy vagyok? Nem is tudtam, hol fogjak bele. A Sir Henry halálát követő órák a helikopter zúgásával és kiáltozással vették kezdetüket, majd visszafojtott lélegzettel vártam, életben lesz-e Ben, mire kiszabadítják a barlangból. A következő napon Matthew földi maradványait hozták felszínre. Jóval később, miután megszereztem a Jiménez házaspár engedélyét, visszatértem a barlangba az Amerikai Hal- és Vadvédelmi Alapítvány területi munkatársával (akit a mexikói szelindekdenevér megóvása érdekelt) és öt régésszel – kettő az Arizonai Egyetemről, egy-egy Mexikóvárosból, Londonból és Salamancából érkezett (mindnyájukat a gyarmati spanyol és Jakab-kori angol leletek érdekelték) –, valamint egy barlangkutatóval, aki az Arizonai Állami Parkokat képviselte. A száraz barlangban talált öt kőhalom, nem meglepő módon, öt spanyol katona sírjának bizonyult. A hatodik, temetetlen halott egy ferences pap volt. Feszülete belsejéből egy Hilliard-miniatúra került elő: remekbe szabott portré egy vörösesbarna hajú lányról, körötte csipkeszerű, aranyló szöveggel, amely összekapcsolta

395

a Folger Hilliardjával: De a te örök nyarad nem fakúl. A férfi kilétére nem utalt más, ám csupán egyetlen papról tudunk, akinek a világnak ezen a táján veszett nyoma: William Sheltonról. Miután az alsó bejáraton át érkeztünk, a denevérek telepén túlhaladva eljutottunk abba a barlangba, amely Jem sírboltja lett. Jem papírokat is hozott magával, ám ezek olvashatatlan, penészes csomóvá rothadtak. Kicsinyességnek hatott a fenséges, millió éves barlangban néhány papírlap elvesztése fölött búsulni. Jiménezék sajtókonferencián jelentették be a kézirat előkerülését, így másnapra a hirtelen támadt rivaldafény kellős közepén találtam magam. Hatalmas fölfordulás támadt, ám a világ – vagy legalábbis annak nagy része – gyorsan elfogadta a tényt, hogy létezett egy angolból lett spanyol pap, bizonyos William Shelton, aki magával vitte Amerikába a Don Quijote egy kiadását, és abban Shakespeare rég elveszett darabját. Ophelia naplói egyelőre nem jelentek meg, azok Athenaide és az anglikán egyház közötti titkos megegyezés részét képezték. A Wilton House-ban talált levelek sem kerültek nyilvánosságra. Athenaide tanácsára Jiménezék zárt körű aukción, bizalmasan kezelt áron értékesítették a kéziratot, ami vad spekulációkra adott alkalmat. (Nem kiábrándítóan alacsony az alig tízmilliós vételár? Nem sok félmilliárd egy nyilvánvaló hamisítványért?) Az igazság, szokás szerint, a két véglet közt félúton helyezkedett el. A művet a British Library és a Folger megosztva kapta: a Cardenio ide-oda ingázott két új otthona között, mint szegény Perszephoné. Az ellopott Első Fóliók Sir Henry könyvtárából kerültek elő, ahonnan visszatértek a Globe-ba és a Harvardra, jóllehet a Harvard példányából hiányzott egy oldal, amelyet a Titus Andronicusból téptek ki. Az a lap tette teljessé, amelyet a zsebemben hordoztam. Valladolidban a Királyi Kollégium rendfőnökének komoly fejtörést okozott, hogy mihez kezdjen a Fólióval, amelyet Derby küldött William Sheltonnak. A sötét ügy a tudományos közvéleményt is megrázta. Roz elvesztése, majd Sir Henry Lee és Matthew Morris professzor röviddel ezután bekövetkező halála valósággal sokkolta a shakespeare-i világ közösségét. A gyilkosságokkal kapcsolatos hivatalos nyilatkozatot követően, amelyet Sinclair felügyelő ismertetett a világszerte közvetített sajtókonferencián,

396

csak még hevesebben tombolt a vihar. Sir Henry és Matthew együtt öt gyilkosságért felelt; Sir Henry lelkét Matthew halála is terhelte. Sir Henry halála, jelentette ki Sinclair, mindazonáltal baleset volt. A Harvard emberemlékezet óta először Shakespeare-szakértő nélkül maradt, és a tanszéket hirtelen annyi szakmai önéletrajz árasztotta el, mintha Észak-Amerika és Nagy-Britannia összes fáját kivágták volna, csak hogy merített papírt készítsenek belőlük. Szerencsésnek tartottam magam, amiért Sir Henryvel dolgoztam, ám hirtelen azt kellett látnom, hogy a földkerekség legragyogóbb nevei tudakolják a véleményem, hogy szerintem ki lenne alkalmas az általa hagyott űr betöltésére. Az idősebb Hamlet szerepét láthatóan mindenki úgy fogta föl, mint próbajátékot Don Quijote szerepére. Ennyi esemény áradatában hol is kezdjem? – Jól vagyok – feleltem. – Jól vagyok, köszönöm. Ben elmosolyodott. – Talán leegyszerűsíted kicsit a dolgokat, de örülök, hogy ezt hallom. – És te? Veled mi a helyzet? Egy hosszú pillanatig elmerült a poharában gyöngyöző buborékok szemlélésében. – Ráakadtam valamire, Kate. Vettem a lapot. Roz szavai. – Ez nem vicces. – Nem is annak szántam – nézett föl rám. – Komolyan gondoltam. Meredten néztem. Egész idő alatt, amíg a kórházban lábadoztam, egyetlenegyszer sem jött el meglátogatni, bár néhányszor beszéltünk telefonon. A Houghtonból és a Wilton House-ból származó papírok – Jem levele Child professzornak és Willé a Legédesebb Hattyúnak – napokon belül visszakerültek a helyükre. Senki sem tudta, hogyan, legalábbis amíg rá nem kérdeztem. Annyit sikerült megtudnom, hogy a helsingőri kavarodásban Ben valahogyan elvette a Chambers-kötetet Sir Henrytől, és az illegálisan szerzett levelekkel együtt elrejtette valahol a házban. Hogy miként szerezte őket vissza, nem árulta el. Elkérte viszont a brosst, benne a miniatúrával, és addig erősködött, míg végül nem tudtam nemet mondani. A bross is rövid úton a helyére került: Ophelia Mrs. Folgernek írott levelével együtt újra a Folger gyűjteményét gazdagította. Legutóbb hat héttel ezelőtt beszéltünk, mielőtt újraindítottam a próbá-

397

kat. Izgatottan hívtam fel, miután előástam egy kapcsolatot a Howardok és Derby earlje között. Fáradtnak tűnt, de erre azonnal lecsapott. – Miféle kapcsolatról van szó? – Régimódi kapcsolatról. Házasságról. Derby lánya Somerset egyik kuzinjához ment hozzá. – Nem mondod komolyan! – Ami azt illeti, egy másik Robert Carrhez, csak ez skót betűzéssel használta a nevét, Kerrként, K-val. 1621-ben történt, egy évvel azelőtt, hogy Somerset grófnéját kiengedték a Towerből. Két évvel a Fólió megjelenése előtt. Szinte már családtag, állt a Wilton House-i levélben. – Ezzel meg is lennénk, nemde? Kapcsolatba hoztuk Derbyt a darabokkal. Nem értettem vele egyet. – A házasság csak annyit bizonyít, hogy kapcsolatban állt a Howardokkal. Azt már a Valladolidi Fólióból is tudtuk, hogy ismerte William Sheltont. A Wilton House-i levélből kiderült, hogy valamiféle kapcsolatot ápolt Shakespeare-rel, de ettől még nem válik a darabok szerzőjévé. Ezzel az erővel lehetett a patrónusa is. – Mire lenne még szükséged? – Valami közvetlen bizonyítékra. Felnyögött. – Hol érdemes keresni? – Kezdetnek olyan helyen, ahol az elmúlt négy évszázadban senkinek sem jutott eszébe kutatni. – Van valamilyen ötleted? Végiggondoltam a dolgot. – Nézzük az elvarratlan szálakat. Mondjuk, a szóbeszédeket, de nem a darabokkal kapcsolatban. Azokat már mind ízekre szedték. – Akkor miről? – Talán Jakab király bibliájáról. Hosszú és lassú sóhajt hallatott. – A szignó a Zsoltároknál. – Kell, hogy legyen valami nyom arról, hogy ki dolgozott a fordításokon, különösen a negyvenhatodik zsoltáron.

398

– Hát nem tudjuk? – Nem. A fordítók hallgattak a közreműködésükről. Úgy tűnik, szántszándékkal. Olyannyira, hogy a jegyzeteiket is elégették. A biblia Isten műve, így érveltek, nem az emberé. És semmiképp sem egy adott emberé. Ennek ellenére előfordulhat, hogy fennmaradt néhány utalás. – Rajta leszek – ígérte. Nehézkesen mozgott, és nem tudta elolvasni a Jakab-kori kézírást, ezért borúlátóan ítéltem meg az esélyeit, de ha bármire szüksége volt, hogy ne bolonduljon bele a semmittevésbe, tőlem megkaphatta. Erre most itt ül a színpad szélén, és közli velem, hogy ráakadt valamire. Letettem a poharam. – Mi lenne az? Felém nyújtotta egy levél fénymásolatát. Rámeredtem. Jakab-kori kézírás. Secretary Hand. Ben elmosolyodott. – A Folger hajlott az együttműködésre, miután visszakapta a holmiját. Még arra is megtanítottak, hogyan kell elolvasni a Jakab-kori kézírást. – Náluk találtad ezt? Megrázta a fejét. – Egy magángyűjteményben – mondta, de nem adott részletesebb magyarázatot. – Lancelot Andrewes, Westminster főesperese és Chichester püspöke írta egy barátjának 1607 novemberében. A Lancelot különös név egy püspöknek, de hát nem is szokványos főpapról van szó. Nem árult el többet, ezért a levél fölé hajoltam, hogy elolvassam. Jobbára a warwickshire-i katolikusok problémájával foglalkozott, akadt viszont egy bekezdés, ami felkeltette a figyelmemet. Laurence Chadertonról, a cambridge-i Emmanuel Kollégium igazgatójáról és a király bibliájáról, azon belül is a nemrég elkészült Zsoltárok Könyvéről szólt. A puritán hajlamú Chaderton is részt vett a vállakozásban; a Zsoltárok az ő bizottságának a hatáskörébe tartozott. A püspök szerint Chaderton méltatlankodó levélben panaszolta fel, hogy a király nem átallotta a bizottsága által gondosan elkészített Zsoltárfordításokat egy poétára bízni. További csiszolásra, visszhangozta a püspök Chaderton ellenvetését – mintha a költői cizellálás az undok förtelmek rangsorában több fokkal az onánia, a szodómia és a boszorkányság fölött

399

állna. A püspök igyekezett megbékíteni a feleket: mint írta, semminemű poétának nem szabad elfuserálnia a fordításokat, ám ami az ütemet és hangzást illeti, a királynak kell igazat adnia. A zsoltárok énekek lennének, mégis prédikációként hangzanak. Unalmas prédikációként, ami azt illeti. Akárcsak a király, a püspök is a pontosság híve volt, de nem látott rá okot, hogy mindez miért ne párosulhatna kellemmel. Chaderton háborgó lelkét azonban nem lehetett megbékíteni. Újabb váddal állt elő: Alá is írták művüket. Ez csakugyan istenkáromlás, engedte meg a püspök, amennyiben igaz, ám ő maga többször is átfésülte a Zsoltárok Könyvét, aláírásnak azonban nyomát se látta. Chaderton jobban tenné, jegyezte meg a püspök a barátjának, ha a fordítás előtt álló könyvek miatt aggódna, nem pedig azon, ami már elkészült. Ha ez a kellemetlen ember nem válik tapintatosabbá, tette hozzá, a király a költők orrára koppint majd, és maga végzi el a csiszolnivalókat. Pedig a jó püspök a maga részéről semmi kivetnivalót nem talált a munkájukban. Sajnálatos módon a püspök – Chadertonnal ellentétben – a diszkréció híve volt, így nem említett neveket. Mosoly futott át Ben arcán, amint végeztem az olvasással. – Gondolod, hogy Shakespeare lehetett a költők egyike? – Talán igen, de kik voltak a többiek? Soha nem találtak más aláírást. – Kereste egyáltalán valaki? Elnevettem magam. – Aligha. – Akkor hát mi a baj? Vállat vontam. – Ez a dátum nyugtalanít. A régi magyarázat szerint a Zsoltárokat 1610ben, Shakespeare negyvenhat éves korában fejezték be. Ez a kulcsa az egész rejtvénynek, csakhogy a püspök levele 1607-ben íródott. – Muszáj, hogy a saját születésnapi ajándéka legyen? – Nem, de akkor miért épp a negyvenhatos zsoltárt választotta? Mire föl az egész, ha nem utal semmire? – Gondolod, tényleg érdekelte, hogy mások mit gondolnak erről az egészről? Nem lehetséges, hogy csak a móka kedvéért csinálta, egyszerűen kihasználta a kínálkozó lehetőséget, hogy szójátékot faragjon?

400

hogy végül elhajóztak nyugatra.. alig néhány héttel azelőtt. – Mind negyvenhat évesek voltak. Mary Sidney Herbertről. azután felpillantott. Sípolva fújta ki a levegőt. a parlament puritán tagjai végre rátehették a kezüket az általuk oly régóta megvetett színházakra. Örülök. és úgy éreztük magunkat. miután kísérleteket végzett a hús tartósításával kapcsolatban. Shakespeare világának szívében. – Tudtad. hogy 1607-ben. amikor a Zsoltárok elkészültek. Egy percig néma csendben kortyolgattuk a pezsgőnket. Derby hatodik earljéről.. – A kiméra – bólintott Ben –. és hóval tömött ki egy csirkét. – A saját születésnapi ajándékuk! – sürgettem. – Mind 1561-ben születtek! – Ami annyit jelent. – Harcban esett el? – találgatott Ben. – Nem. – Lady Pembroke 1621-ben áldozatul esett a himlőnek. amelyeket széthajtogattam Ben előtt. legalábbis a nagyobbik része. Derby viszont még a polgárháború kitörését is megélte. miután a király elmenekült Londonból. Bacon 1626ban tüdőgyulladásban halt meg. A saját születésnapi ajándéka. – Derby szinte napra pontosan négy héttel később.– Lehet. Pembroke grófnéjáról és Sir Francis Baconről. Lepattantam a színpadról. szeptember huszonkilencedikén halt meg. Az Oxford Életrajzi Lexikon online kiadásának kinyomtatott szócikkei voltak William Stanley-ről. és szeptember másodikán egy csapásra be is zárták valamennyit. hogy Derby lánya hozzáment a másik Kerrhez. – Mintha a parlament döntése összetörte volna a szívét? 401 . odaszaladtam az asztalhoz. az égbolt sötétedő zafírkékje alatt. és három összehajtott papírlappal tértem vissza. Összeráncoltam a homlokom. – Nem túl szimpatikus népség ezek a puritánok. mind. Imádott könyveivel együtt visszavonult Chesterbe. ahol a jegyzeteimet tartottam. akár egy téli álomban. Ben vetett egy pillantást a szócikkekre. amellett pedig nyolcvanegy éves is megvolt már. hogy a kiméra tagjai közül Derby halt meg utoljára? – tűnődtem el. – Kösz szépen – mondtam elfintorodva. 1642 szeptemberében.

– Vagyis hajlasz arra. Mindig ő volt a Költő.– Nagy a kísértés. Előrehajoltam. – Önhittségnek tűnik. a történelem nem így működik. mennyire szeretett téged. Roz kedvenc idézete futott át az agyamon. Egy percre szórakozottan eljátszottam a poharammal. többek között. Azt feleltem. Felajánlotta nekem a Fekete Hölgyet – felelte önelégült vigyorral. A kronológia nem a hatás-ellenhatás törvényén alapul. Nincs a kezünkben semmiféle bizonyíték. És utána boldogan élt.. – Hát persze. hogy nem vagyok színész.. – Athenaide utalt rá. míg meg nem halt. hogy rád is osztott-e szerepet a szonettjeiben? – Nem kellett töprengenem. ezúttal a kiméráról. – Az a probléma. hogy gondolkodom rajta. mint aki a szonettek történetét játssza el újra. – Azt mondtam neki. – Aranyló leánynak hívott. – Opheliát igen.. – Egyáltalán nem nőies szerep. A született intrikusé. Elnevettem magam. és nem követem mások 402 . – Vagyis mi következik mindebből? Megráztam a fejem. – Eltöprengtél valaha azon. A megrontó szerepe. Netán álnév alatt akarsz publikálni? – Stílszerű lenne. nem? – nevettem föl fejcsóválva. Ben fogva tartotta a tekintetem. – Szeretett úgy tekinteni magára. Te pedig az Aranyló Ifjú. – Ez korábban sem gátolta az embereket. – Ahhoz eléggé. hogy az egész még most sem több néhány kósza elméletnél. – Nekem is említette. nem igaz? Persze. hogy ezt gondoljuk. – Mennyire ismerted Rozt? – kérdeztem. de egyszer Sir Henry is valami hasonlót mondott.. – Mit feleltél rá? Belekortyolt a pezsgőjébe. hogy tudjam. hogy Wesley North írhatna még egy könyvet. Abbahagytam a nevetést. Mintha csak rám öntötték volna. hogy Ophelia útját válaszd Delia útja helyett? Az emberek dolgának árja van. efelől biztosított.

– Mire ő felhördült: „Még Shakespeare-ét se?” Elmosolyodott. – Milyen darabra gondoltál? – A legősibb motívumra – felelte. – Hogy én írom a saját történetem. Koccintásra emelte a poharát. és ismét a pezsgőbe kortyolt. 403 . De ha nem követtem Shakespeare útját. biztosan nem fogom követni Opheliát vagy Deliát sem. Bólintott. Akkor így reagált. – Egyszer én is ezt feleltem neki. – És ha egy lány találkozna a fiúval? – ellenkeztem mosolyogva. – Az új történetre! – mondtam. – A fiú találkozik a lánnyal. – Eszedbe jutott már..forgatókönyvét. Egy pillanat múltán én is felemeltem a magamét. – Elmesélte neked? Megráztam a fejem. de akkor is az enyém. hogy szükséged lehet egy szerzőtársra? Huncut mosoly játszott a szája szegletében. Talán kicsit zavarosabb. Huncut és reménykedő mosoly. – És mit válaszoltál te? – kérdezte nevetve. – És hogy alakul? – Még nem tudom biztosan..

Odáig mentem. amelyek zömével nemigen tudtam mit kezdeni – vegyük például azt. Eltűnődtem azon. Teli voltak olyan adatokkal. Annál inkább meglepett. amikor a kezembe került egy négykötetes munka: Az Erzsébet-kori színház. amely az igéző Elveszett darabok címet viselte. tűnődni kezdtem. de még egy Shakes- 404 . az angol tanszék privát szentélyében. milyen lenne rábukkanni egy ilyen elveszett színdarabra. egyetemi továbbképzésem korai időszakában. ezért joggal gyanítottam. Csak hát senki sem hagyott parlagon heverni nem hogy egy régi kéziratot. Tudtam. Chambers. ugyanakkor a harmadik kötet vége felé találtam néhány oldalt Shakespeare színpadi műveiről. esetleg a sivatagos Délnyugat. zsinórokra fűzve repkedett a színpad fölött”–. hogy „az Erzsébet-kor sok színésze valóságos akrobata volt. sőt a Cardenio esetében a cselekmény főbb vonalait is. melyik hely lehetne elfogadható egy Shakespeare-darab felfedezéséhez Anglián kívül – pontosabban szólva: milyen helyen szeretném én megtalálni. Egyenként végiglapoztam a köteteket. régi könyveket böngésztem. Fekete-fehéren közölt két címet.A szerző utószava EGY ŐSZI ESTE. a régi könyvek között kutakodtam a Child Könyvtár hátsó traktusában. Arra jutottam. hogy ez a hely New England lenne (vagy legalábbis a Boston és Washington közötti Északkeleti-folyosó valamelyik része). 1923. K. hogy New Englandben jártamban már a régiségboltokban és félreeső pajtákban porosodó elnyűtt. hogy Shakespeare darabjainak egy része is feledésbe merült. Egyáltalán hol lehetne rátalálni? Hogyan élném meg a felfedezés izgalmát? És mennyiben változtatna egy ilyen felfedezés az életemen – eltekintve az olyan nyilvánvaló következményektől. benne egy rövid fejezettel. hogy az angol reneszánsz idején keletkezett színpadi művek zöme nem maradt fent. hogy Chambers tudott ezt-azt az elveszett darabokról. a Harvard Widener Könyvtárának felső szintjén. mint a vagyon és a hírnév? Shakespeare elveszett darabjait először nyilván az angol könyvtárakban és régi angol épületekben keresnénk – de ha egy is efféle kézenfekvő helyen bujkál. bizonyára már megtalálták volna. írta E. Miközben átadtam magam az ábrándozásnak.

de kötődik a spanyol gyarmatbirodalomhoz és az amerikai Délnyugathoz – ahhoz a helyszínhez.peare-kvartót sem. vagy legalábbis létező teóriák. A Shakespeare-hez köthető főbb helyszínek valóságosak. amelyeket a legtöbb kutató vélhetően autentikusnak fogadna el. A másik darab – a Love Labour’s Won (A győzedelmes szerelmesek) – reménytelenül elveszett. Chambers passzusa. csupán a modern kori szereplők kitaláltak. amelyek még Frankensteinnek is a szégyenére váltak volna. Azért döntöttem a Cardenio „megtalálása” mellett. Kényszerűen be kellett vallanom magamnak. amilyennek Kate is mondja: teli van hézagokkal és olyan hozzátoldásokkal. amikor Lewis Theobald „modernizálta” a londoni színház számára. ily módon ha távolról is. Az eredetik. és ahol szabadjára akartam engedni kincsvadász főhőseimet. Ez az adaptáció épp olyan szörnyű. hiszen akkor én határozhatnám meg. kivel mi történjék. Shakespeare-t azonosítja a Cardenio társszerzőjeként John Fletcher mellett. s emellett társszerzőként több Shakespeare-mű megírásában is közreműködött. A Shakespeare személyével kapcsolatos teóriák is valóságosak. amelynek gyümölcse ez a kötet lett. és mert ennek forrása Miguel de Cervantes Don Quijotéja. bár néhol vettem a bátorságot. hogy sosem fogok ráakadni Shakespeare egyetlen elveszett művére sem – ám annál jobb móka lenne regényt írni a kutatásról. amely megfelel egy mai szerzői jogi bejegyzésnek. amit Kate is felolvas a regény lapjain. amelyet imádok. A szövegben mindeközben találni olyan fordulatokat. S akkor felötlött bennem: miért ne szőhetném a történetbe a másik. nem úgy a Kettős ármány. mert a két elveszett darab közül erről ismerünk több adatot. azóta elvesztek. Végezetül a legtöbb történelmi személy ábrázolása tényeken alapul. amely az egészet elindította. hogy a történethez igazítsam őket. amíg hozzáfoghattam a munkához. A Könyvkereskedők Jegyzékének egyik tétele. néhány kisebb módosítással ugyanaz. még nagyobb Shakespeare-misztériumot? Ki volt valójában Shakespeare? Beletelt egy évtizedbe. aki Shakespeare-t követte a Királyi Színtársulat első számú szerzőjeként. amelyek akár Shakespeare vagy Fletcher munkái is lehetnek (az egyedi mondatok szintjén mestert és tanítványát aligha lehet megkülönböztetni egymástól – 405 . a Cardenio azonban egy tizennyolcadik századi kéziratban újra előkerült.

Egy szaktudományos kötetben. hogy legalább egyetlen sorban megemlékezzem róluk. (Az egyszerűség kedvéért mindkettőjükre ezzel a címmel hivatkoztam. saját kútfőből merítettem. különösen ami Northampton earljét és unokaöccsét. A rémtörténetet. ahogyan az is igaz. 2004) című munkájában olvastam a felvetést. bigott katolikus családként hírhedt módon hajlottak a cselszövésre.mintha csak egyetlen ecsetvonás alapján próbálnánk különbséget tenni Rembrandt és Rembrandt „műhelye” között. miszerint Frances mérgezett gyümölcslepénnyel végzett férje egyik szeretőjével.) A Kettős ármány a forrása azoknak a kifejezéseknek. Ugyanakkor csupán a képzeletem műve. a tudós társaságoktól kezdve egészen az összeesküvés-elméletek legkülönbözőbb 406 . számos érv akad – a figyelmet érdemlőtől a légből kapottig –. Az összes más szerzőre irányuló elmélet közös fogyatékossága az általuk szükségszerűvé tett összeesküvés: ha valaki más is írta a darabokat. amelyet Kate és a többiek ebben a regényben a „Shakespeare-féle Cardenióból” idéznek. Itt. hogy a Lordok Háza előtt Francis bűnösnek vallotta magát a gyilkosságban. Theobald műve ugyanis egy szóval sem emlékezik meg az öreg donról és csatlósáról. magam is úgy gondolom. Az Erzsébet. Suffolk earljét illeti. a korabeli jegyzőkönyvekből vettem. Az egyetlen kivétel a színpadi utasítás Sanchóval és Don Quijotéval kapcsolatban. jóllehet egyikük sem kapta meg az earl címet.) A szóbeszéd szerint Frances Howardot csakugyan gyengéd szálak fűzték a koronaherceghez. ezért fontosnak éreztem. hogy a Cardenio valamilyen módon kapcsolódhat a Howardokhoz és Henrik herceg halálához. Richard Wilson A titkos Shakespeare (Secret Shakespeare. Az alternatív teóriák híveit különféle csoportokba sorolhatjuk. csak miután Jakab király elfoglalta a trónt. Akárcsak Kate. Habár a legegyszerűbb kijelenteni. hogy ez a páros elválaszthatatlan része a komédiának és a narratívának. A Howardok spanyolbarát. sőt állítólag a „kesztyűs incidensre” is sor került (még ha a hölgyről nem is történik említés). amely szerint mégsem ez a helyzet.és Jakab-kori udvar pletykákkal és intrikákkal terhes világában ez szinte elképzelhetetlennek tűnik. hogy a stratfordi William Shakespeare írta a neki tulajdonított műveket. mondhatni. soha senki nem teregette ki a szennyest. hogy a Howardok bármilyen kapcsolatban álltak volna Shakespeare-rel vagy a Globe-bal. Manchester University Press.

akrosztichonra. valljuk be. Thomas Looney-t tekintjük (akinek a neve „holdkórost” is jelent. hogy hősük a darabok szerzője (mi több. amelyek meghatároznák azoknak a létező történelmi személyiségeknek a kilétét. vezetőjük azonban Oxford vagy Bacon. és sokak mellett Sigmund Freudot is meggyőzte. Az első komoly oxfordistának J. amelyeket a fenti személyek alkotnak. Sokan titkos kódokat vélnek felfedezni. A Bacon-hívek példátlan buzgalommal fésülték át Shakespeare munkásságát és más reneszánsz műveket. az earl családneve – Vere – hagyományosan kapcsolódik a latin verum (igazság) szóhoz. egyebek között éppen Delia Bacon tollából. Az ever (mindig) szó szintén nagy kedvenc. Henry Howardot támogatják (jóllehet őt negyvennégy évvel az első Shakespeare-darab bemutatása előtt fejezték le). Derby és Rutland earljei. az 1850-es években legalábbis sok meggyőző érvelés látott napvilágot. Oxford tizenhetedik earlje a legnépszerűbb az alternatív elméletek híveinek körében. Jelenleg Edward de Vere. A két legnépszerűbb – és. Egészen más kategóriába tartoznak azok a holdkórosok. sokak szemében Erzsébet királynő törvényte- 407 . Amint arra Athenaide is rámutat. valamint egy titkos bizottság. hogy a Shakespeare-művekben az igazságra vonatkozó „gyanús” vagy „lényeges” utalásokra bukkanjunk. Sir Philip Sidney és a testvére. s a családi mottó – Vero nihil verius. Southampton. netán mindkettő. noha „Loney”-nak kell ejteni) – „Shakespeare” Identified (Az azonosított „Shakespeare”) című munkája 1920-ban jelent meg. akik titokban egy bizonyos „William Shakespeare” neve alatt jelentették meg írásaikat. számkódra és kétértelmű szóhasználatra (például a „hog” [disznó] és „bacon” [szalonna] vonatkozásában). Edmund Spenser. de a nagy kedvencek közé tartozik még Christopher Marlowe. Pedig a hitetlenkedők először Francis Baconben vélték felfedezni az ideális jelöltet. Az sem okoz különösebb nehézséget.kultuszáig. Az ebben a könyvben szereplő oxfordista anagrammákat és rejtjeleket kivétel nélkül felhasználták annak bizonyítására. Mary Herbert. A legújabb kedvenc egy alacsonyabb rangú udvaronc. Sir Walter Raleigh. leginkább tiszteletre méltó – jelölt Oxford earlje és Francis Bacon. Sir Henry Neville. bizonyítandó. akik a sussexi earlt. avagy Daniel Defoe-t (aki viszont a nevezetes ősbemutató után hetven évvel született). Pembroke grófnéja. rábukkantak számtalan anagrammára. hogy az earl írta a darabokat. azaz „nincs igazabb az igazságnál” – szintén ezt a társítást erősíti.

Minden igaz – című darabját mutatta be. a Wilton House egyike a kevés fennmaradt 408 . ügyvédek és bírák is akadtak köztük. míg a washingtoni Capitol Hillen álló Folger Shakespeare Könyvtár valóban a világ leggazdagabb Shakespeare-gyűjteményével rendelkezik. S. 1996). Pembroke earljének otthona. baleset történt: a különleges effektusokért felelős ágyúból szikra pattant a gyúlékony szalmatetőre. A szemtanúk szerint csupán egyetlen férfi szenvedett kisebb égési sérüléseket. Henrik – vagy ahogyan akkor ismerték. Bacon rejtjelezése 1623-ban jelent meg – ugyanabban az évben. monogramja (W.len gyermeke). Thames & Hudson. Tüzet fogott nadrágját tényleg sörrel oltották el. Bacon számos hívét mégsem intézhetjük el egyetlen kézlegyintéssel: komoly tudósok. Praeger. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban egyaránt. Jóllehet Derby keresztneve (William). angol nyelvterületen mindig kevésbé esélyes jelöltnek számított. és az új Globe valóban London egyetlen szalmatetős épülete az 1666-os Nagy Tűzvész óta. Amenynyire tudni lehet. Az eredeti Globe színház 1613. Abel Lefranc. Stratford-upon-Avonban számos Shakespeare-hez köthető műemlék és színház található. A szerzői jogi kérdést legalaposabban (és leghitelesebben) John Mitchell járta körül Ki írta Shakespeare-t? című művében (Who Wrote Shakespeare. amelyet ebben a regényben Jem Granville alkalmaz.). E témakörben messze a legélvezetesebb fejtegetés Mark Twain Is Shakespeare Dead? (Shakespeare halott?) című esszéje. mint Bacon vagy Oxford. Mindamellett Bacon egyértelműen briliáns koponya volt: nem csupán a korona főtanácsosa. Derby hatodik earljének legmeggyőzőbb támogatója a College de France professzora és a huszadik század elejének vezető francia irodalomtörténésze. irodalmárok. miközben kimentett egy gyermeket a lángok közül. Néhány mindenre elszánt lélek nem riadt vissza a szeánszoktól és sírrablástól sem. 2005) című munkáját ajánlom. de a figyelemreméltóan összetett kódrendszer kidolgozója is. miközben a színtársulat Shakespeare VIII. A „stratfordista” teóriák kedvelőinek Scott McCrea Shakespeare védelmében (The Case for Shakespeare. június 29-én (a régi Julián-naptár szerint kedden) égett le. amikor az Első Fólió. születési és halálozási éve egyaránt megfelel a kívánalmaknak.

hogy fiatal angolokat képezzen katolikus pappá. bár ezen egy kicsit módosítottam. csupán a Preston Archívumot kellett kitalálnom Shakespeare Stratfordupon-Avon-i szülőházának reinkarnációjaként. 409 . mint bármely más stratfordi épületet. 1601-ben. mint az Erzsébet-kori Globe színház modern rekonstrukciójának.épületnek. ahol eltemették. még ha én a festéssel külön ki is emeltem az anagrammát. A valladolidi St. Will és a Legédesebb Hattyú levélváltását én találtam ki. Fülöp spanyol király alapította azzal a céllal. ma is angol ifjakat képez pappá. felirata is a leírtak szerint módosult. Alban Királyi Kollégiumot II. Csodálatos könyvtárában valaha őriztek egy Első Fóliót. A coloradói Sziklás-hegységben mindenütt shakespeare-i hősökről és darabokról elnevezett bányákba botlunk.) A Utah vörös sziklasivatagában található Cedar City valóban otthont ad a Utahi Shakespeare Fesztiválnak éppúgy. mi több. Shakespeare nevéhez köthető bányák. 1604-re Cervantes is a városba érkezett. nyolc évvel Christopher Marlowe meggyilkolása után a feljegyzések szerint egy „Christopher Morley” is tanult itt (még életében maga Marlowe alkalmazta ezt az írásmódot). amelyek a Rocky Mountain Newsban láttak napvilágot. a tizenkilencedik században dokumentálták. hogy jobban illeszkedjen a történetbe (a mögötte rejlő titkos fülke természetesen csak a képzeletem műve). hogy befejezze a Don Quijotét. és ezáltal – legalábbis Erzsébet királynő szemszögéből – vallási felkelésre buzdítson. amely 1861-ben Denverben köttetett. Jem Granville Hamletje valós fogadás tárgya. Saját újságcikkeim azokon a híradásokon alapulnak. Hasonlóképpen megtalálható egy Arcadia-festményciklus a Palladio-stílusú Kockaszalonban. A kollégium ma is áll. (Roz témába vágó értekezése valójában az enyém. amelyben a „Vélünk van a nevezett Shakespeare” kitétel szerepel. ám azóta egyetlen tudós sem látta. ám ezt a huszadik század elején eladták – nekem legalábbis ezt mondták. amely 1998 augusztusában „Hogyan nyerte meg a Bárd a vadnyugatot” címmel jelent meg a Smithsonianben. A grófné fiának írott „elveszett levelét”. városok és színházak nagy számban léteztek szerte az Egyesült Államok nyugati részén. A Wilton House-i másolat a Westminster Shakespeare-emlékművéről valóban létezik. leszámítva a templomot. amelyet Shakespeare egykoron biztosan felkeresett – sokkal bizonyosabban.

hogy nemzzen gyermeket. Ophelia már az én fejemből pattant elő. élete másik nagy szenvedélyének a rózsákat tekintette (sőt. Shakespeare szonettjeit gyakran keverik abba a hírbe. bár a rózsákat a regényben néhány évvel korábbra datáltam). George Fayrernek hívták az orvost. Az oxfordisták csakugyan nagy hangsúlyt helyeznek a Hamletre. tulajdonosai több alkalommal is meséltek nekem „Babzsák” Smithről. korabeli angol és skót népballadákat egybegyűjtő műve máig az egyik legfontosabb angol irodalomtörténeti munka. Az első tizenhét szonettben Shakespeare könyörög az ifjúnak. amelynek másik két tagja egy félénk aranyhajú ifjú és egy veszedelmes fekete hölgy. Amint azt Kate és Athenaide megjegyzi: a tragédia sok figyelemreméltó egyezést mutat Oxford earljének életével. s bár valóban sok gyermeke volt. 1857-es „magnum opusának” írása közben háborodott meg. Shakespeare sírjánál átvirrasztott éjszaka történetét a saját leírásából vettem. ahogyan az barátjának. akárcsak az egykor Oxford székhelyének számító hadinghami kastély. leánya. amelynek az alapján készült (a Kronborg-vár a dániai Helsingőr közelében). Nathaniel Hawthorne-nek írott levelében megjelenik. Az amerikai Delia Bacon A Shakspere-darabok [sic!] filozófiájának megfejtése című. Granville J. Arizona határán fekszik. amiért egy szerelemgyereket tulajdonítottam neki. Jeremyvel (Jemmel) csupán én egészítettem ki a famíliát. megbocsát nekem. A Szentháromság vikáriusa. Child harvardi irodalomprofesszorként dolgozott 1876-tól egészen 1896-ben bekövetkezett haláláig. az arizonai Tombstone-ban csakugyan megtalálható Lady Banks panziója és annak hátsó kertje. Francis J. a darabot valóban jelöltjük ál-önéletrajzaként kezelik. Granville vélhetően engedélyt adott a virrasztásra. Hasonlóképpen: bár valóban Dr. november 30-án saját Henley-in-Ardenben lévő magánklinikájára utalta Deliát. hogy egy szerelmi háromszög emlékét őrzik. Athenaide palotája a város egyetlen utcájának mélyén a képzeletem terméke.Shakespeare szellemvárosa Új-Mexikó nyugati részén. aki 1857. Érdekes módon Theobald a Kettős ármány- 410 . A stratfordi Szentháromság-templomban. Childról tudjuk még. Lordsburg közelében. Sok tanulmány szerzője leleplezni véli az ifjú és az úrhölgy személyét. perdöntő bizonyíték azonban mindmáig nem került elő. jóllehet Hamlet „eredeti” vára. hogy kiváló Shakespeare-kutató volt – s akárcsak a regényben. Remélem. valóságos hely.

hogy titokban terjesszék a hitet. Alban Királyi Kollégium.) Habár a kanyont és a barlangot. mely egy gyönyörű ifjút ábrázol. Hilliard a kivételes. hogyan került oda. amit Shakespeare a drámairodalomban. a Zsoltárok Könyve fordítása (bár ez utóbbi minden bizonnyal 1604 és 1611 között történt) – sem azt. fényképszerűen élethű miniatűr portrékra szakosodott. ahol Kate ráakad a csontokkal együtt sírba szállt kincsre. mint a többi. a hithű katolikus ifjak nagy számban menekültek át a kontinensre. A tizenhetedik század folyamán a Délnyugat őslakosai mindenütt fellázadtak a hódítók ellen. Az Arizona délkeleti felében húzódó Dragoon-hegység az apacsok erősségének számított. és lemészárolták az Európában ÚjSpanyolországként ismert gyarmat idegen lakóit – kiváltképp a papokat. Azt sem tudjuk. milyen fantasztikus helyek bújhatnak meg a föld mélyén. mikor készült el a negyvenhatodik zsoltár. Santa Fe környékén. a Howard család angol-ír származású csatlósa valóban elkészítette az első angol Don Quijote-fordítást. ahogyan az sem. Shakespeare korában messze-messze Nicholas Hilliard számított Anglia legkiválóbb festőjének. Miután a szonettek költő-narrátora lobog a féltékenységtől. ezen a vidéken valóban rengeteg a földalatti üreg. a mai Új-Mexikóban elsőként a ferencesek létesítettek missziókat. ki „fedezte fel”. mint a valladolidi St. a képzőművészet terén valósította meg ugyanazt. hogy az olyan papneveldékben jelentkezzenek. vagy ami azt illeti. (A nagy apacs törzsfőnök. amely 1612-ben látott napvilágot nyomtatásban. A londoni Viktória és Albert Múzeumban láthatunk is egy ilyen példányt. Habár a fivére kitalált személy. csupán kitaláltam. amiért az ifjú viszonyt folytat a Fekete Hölggyel. mondhatni. A közeli. háttérben a táncoló lángokkal. és az angol jezsuitákat is visszaküldték hazájukba. Cochise ma is a hegyek között. hogy utóbbinak tulajdonítsam a leányt és tisztázatlanul hagyjam az apaság kérdését – jóllehet ez az elmélet épp annyira megalapozatlan. hogy ki dolgozott a fordítá- 411 . Nem tudni. míg 1886-ben el nem fogták Geronimót. nemrégiben felfedezett Kartchner-barlangok is jól példázzák.hoz írott előszavában szintén utalást tesz Shakespeare máskülönben ismeretlen törvénytelen leányára. A „szignó” megtalálható Jakab király Bibliájában. bárki kiolvashatja (vagy kiszámolhatja). Thomas Shelton. ismeretlen helyen nyugszik. kézenfekvő volt.

Michelle Alexander. Bacon. Segítségükért és meglátásaikért az alábbi személyeknek szeretnék köszönetet mondani: Ilana Addis. Lionel Faitelson. valamint a stratfordi Szentháromság-templom és Shakespeare Központ munkatársai. Jamie de Courcey. Hihetetlen mennyiségű bátorítás és segítség szükséges ahhoz. Westminster főesperese és Cichester későbbi püspöke. Bill Carrell. Valamiképp sikerült elérniük. és mindent latba vetett. Marge Garber mindenkinél inkább befolyásolta a Shakespeare-rel kapcsolatos gondolkodásomat. Elsősorban Brian Tartnak és Mitch Hoffmannak tartozom köszönettel. Neil Gordon és Erika Imranyi nagyban megkönnyítették a dolgomat. Nick Saunders. Peter Harris atya. Kristie Miller. Peggy Marner. a wiltshire Wilton House ház. Nigel Bailey-t és Carol Kitchninget. hogy mindvégig megőrizzen a jókedvemet. sőt a puritán hajlamú Chaderton tagja volt a zsoltárokkal foglalkozó „Első Cambridge-i Bizottságnak” is. A harvardi Hyperion Színház 1996-98-as társu- 412 . Lancelot Andrewes. Külön köszönet illeti Dr. Javier Burrieza Sánchezt. Brian Schuyler. Dave és Ellen Grounds. habár kettejük levélváltása csak az én képzeletem szüleménye.sokon. Charlotte Lowe-Bailey. A két neves teológus. Hasonlóan segítőkészek voltak a washingtoni Folger Könyvtár. Alban Királyi Kollégium könyvtáros-levéltárosát. Kathy Allen. Bazy Tankersley-nek köszönhetem. Jessica Harrison. valamint Laurence Chaderton. hogy egy kósza ábrándból regény legyen. Liz Ogilvy.és idegenvezetőjét. Dan Shapiro. Noah Lukeman egy pillanatig sem kételkedett abban. hogy meg kell írnom ezt a könyvet. akiknek a türelme és megkülönböztetett figyelme segített formába önteni ezt a könyvet. Karen Melvin. hogy ez meg is történjen. Ian Tennent és Heidi Vanderbilt. A Straw Bale Forum és a Tucson Irodalmi Klub megkapta néhány fejezet korai vázlatát. illetve Sarah Weatherallt a londoni Shakespeare’s Globe-tól. Derby és a pembroke-i grófné születési éve másrészről történelmi tény. hogy megismertetett e két társasággal. a cambridge-i Emmanuel Kollégium igazgatója egyaránt dolgozott a Biblián. a valladolidi St. Ronald Spark.

413 . amit a Shakespeare-darabok színpadra állításáról tudok. a tudós. Három személy végtelen türelemmel meghallgatott. Johnny Helenbolt. édesanyám. aki megtanított a könyv szeretetére.lata. Többel tartozom Johnnynak. valamint a férjem. Melinda Carrell. David Ira Goldstein és az Arizona Színházi Társulat tárt karokkal és gyakori vendégként fogadott a hivatásos színjátszók világában. semhogy elmondhatnám. mesemondó és jóbarát. miközben a regény alakot öltött: Kristen Poole. olvasott és a segítségemre volt. valamint a massachusettsi Lenoxban működő Shakespeare & Company tagjai tanítottak meg mindarra.

Debrecen Felelős vezető Bördős János igazgató .1 (A/5) ív terjedelemben Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft.Megjelent 27.

. szinte regényszerű stílusáért” méltatott. Jennifer Lee Carrell A foltos szörnyeteg (The Speckled Monster) című tudományos-ismeretterjesztő könyv szerzője. A kötet. emellett angol irodalomból az Oxford és Stanford egyetemeken is lediplomázott. melyet az olvasó a kezében tart. és Shakespeare-t rendezett a Hyperion Színtársulat számára. amely a tizennyolcadik század elején a himlő ellen folytatott harcnak állít emléket. Három díjat is kapott a felsőoktatásban elért eredményeiért a Harvardon.JENNIFER LEE CARRELL angol és amerikai irodalomból szerzett nagydoktori fokozatot a Harvard Egyetemen. az első regénye. ahol részt vett a Történelem és Irodalom Programban. s amelyet a USA Today „lenyűgöző.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful