Tisztelt Olvasó!

Egyik kedves munkatársam így kezdte a Ménesnek – azaz a Szilaj Csikó csapatának – szóló levelét: „Megnéztem az Orbán-videót, és most azt mondom, megemelem elõtte a kalapomat, pedig nem vagyok feltétlen híve. A hazai liberálisok által gerjesztett, és az EU-parlamentig kivitt hisztériát, nagyon jól kezelte. Az a véleményem, hogy ideje volt, hogy legyen végre egy magyar vezetõ politikus, aki nem esik hasra a »nagy EU« elõtt, és nem bólogat feltétel nélkül minden ott elhangzó hülyeségnek.” Az „Orbán-videó” természetesen az a felvétel, amelyen a magyar miniszterelnök válasza látható-hallható: azoknak a EU-parlamenti képviselõknek szólóan, akik a magyar médiatörvény okán – vagy inkább: ürügyén – látszólag a magyar és az európai szabadságot, valójában pedig a saját – mondhatni: a magukfajták – hatalmi és anyagi kiváltságait féltik. Munkatársam tehát megemeli a kalapját, holott „nem feltétlen híve” a fideszes miniszterelnöknek. Vannak azonban olyanok is a Magyarok Szövetségében, akiknek ennyi keménység, hazafias kiállás sem elég ahhoz, hogy meghajoljanak a Fidesz elnöke elõtt; éppen mert (az elmúlt két évtizedre gondolván) úgy érzik, éppen elég van Orbán és pártja rovásán. Nos, õk úgy vélik, hogy minden tekintetben óvnunk kell függetlenségünket bármely párttól (legyen ez akár a Fidesz és vezére), és figyelmünket a Magyarok Szövetségének erõsítésére kell összpontosítanunk. Vajon kinek van igaza? Higgadt fõvel hamar megadható a helyesnek tûnõ válasz. Csak azt kell belátnunk, hogy más egy párt feladata, és más egy civil szervezeté. A párt eleve pártpolitikai, párthatalmi képzõdmény, amely nem tudhatja kiemelni magát ebbõl ez erõtérbõl. Nem mondhatja például, hogy a Szent Koronát a legmagasabb közjogi méltóságba kívánja emelni, mert az ennek várhatóan tapsolók száma egyelõre sokkal csekélyebb lenne, mint ahány választót, lehetséges támogatót veszítene. Ám nem zárható ki, hogy számára politikailag elõnyös lenne, ha tõle valóban független civil szervezetek a Szent Korona társadalmi szerepének erõsítése mellett kardoskodnának… Ezért jó, ha méltányoljuk a méltányolhatókat, ám mérsékletet tanúsítunk a dicsõítésben, és persze nem rejtjük véka alá a nemtetszésünket. Igaz, egy független civil szervezettel a pártnak idõnként csatároznia is kell, el kell viselnie számos kérdésben a más irányú véleményét és törekvését; csakhogy aki behódol, az önmagát feleslegessé, létét indokolatlanná és indokolhatatlanná teszi. Ennek erõteljes jeleit vélem felfedezni az amúgy tiszteletre méltó Civil Összefogás Fórumon. Mindez az összefüggés azonban egy másik szempontból is érdekes lehet nekünk, szövetségbelieknek. Hogyan viszonyuljon egymáshoz a Magyarok Szövetsége „központja” és a megyei elöljárók, ill. a tagszervezetek? Még – vitathatatlanul – forrásban van minden, ezért nem sietek visszaélni újságszerkesztõi helyzetemmel, s nem jelentem ki, hogy szerintem melyik elképzelésnek s kinek van igaza. Csak megint arra utalnék, hogy higgadt fõvel hamar megadható a helyénvalónak tûnõ válasz: húsz önálló Magyarok Szövetsége országos szinten megfelel egyetlen kis Magyarok Szövetségének. Egyetlen kicsi Magyarok Szövetsége pedig nem válhat országos vagy nemzeti szintû tényezõvé. S ha jót csinál Orbán, ha rosszat, sem támogatni nem fogja tudni, sem bármiben megakadályozni. Varga Domokos György

A TÁRSADALMI ÖNSZERVEZÕDÉS LAPJA honlap: http://szilajcsiko.hu

Fõszerkesztõ Varga Domokos György dombi52@t-online.hu Fõszerkesztõ-helyettes Verzár Éva verzar.alfa@gmail.com Lapterv Tóth Zoltán Grafikai elõkészítés, tördelés Fentor Katalin, Juhász Anna, Lázár Zsuzsa Rajz Dezsõ Ili, Szikla Krisztina Fotó Bogdándy György (Bogdy), F. Szabó Kata, Fucskó Miklós, Herner Adrienn, Jókuti Tamás, Koczka Kata, Náray Zsuzsa, Szamosvári Zsolt Karikatúra Gomba Hirdetési melléklet Kucsara Pál, Szikla Krisztina Olvasószerkesztés Buvári Márta, Koczka Kata, Maleczki József, Román János, Szentandrási Erzsébet, H. Tóth Tibor, Verzár Éva Korrektúra Bódi Ildikó, Hajdú Éva, Kékesi Katalin, Megyeriné Nagy Magdolna, Zsengellér Annamária Informatika Füzi Péter, Golarits Imre, Szabó Tamás A szerkesztõség címe 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29–33. Szerkesztõségi titkárság Muzsnay Terézia Telefon: 06 1 359 9155 msz.szilaj@gmail.com Kiadja a Magyarok Szövetsége Egyesület 2000 Szentendre, Kossuth Lajos u. 32. e-cím: msz.sajto@gmail.com Nyomda: Innova-Print Kft. 1047 Budapest, Baross u. 92–96. Telefon: 06 1 201 7083 Sajtókapcsolat MSz Sajtószolgálat: msz.sajto@gmail.com A Magyarok Szövetsége honlapja: http://www.magyarokszovetsege.hu Szövetség Televízió: http://www.szovetsegtv.hu ISSN 2061-7011 (nyomtatott változat) ISSN 2061-702X (világhálós változat) Elõfizetés a szerkesztõségi titkárságon; nyomtatott változat: 1000 Ft/hó Kapható az Anima könyvkereskedés boltjaiban. Megjelenik hetente

Szilaj Csikó-megrendelés
Telefonon: 06 1 359 9155 Levélben: Muzsnay Terézia, 1131 Budapest, Göncöl utca 51. E-mailben: msz.szilaj@gmail.com

Magyarok Szövetsége Egyesület 64700076-30100471
Megjegyzés: a lap világhálós változata ingyenesen olvasható, adományokat azonban – fennmaradása érdekében – szívesen fogadunk.

Számlaszám (elõfizetési díj és adomány küldéséhez):

Elõfizetem a Szilaj Csikó címû hetilapot
negyed évre 3000 Ft, fél évre 6000 Ft, egy évre 12 000 Ft 1 példányban
(Külföldi elõfizetés esetén a postaköltséget felszámítjuk!)

KÉZBESÍTÉSI ÉS ÉRTESÍTÉSI CÍM Név: ...................................................................................................................................................... Cím: ...................................................................................................................................................... E-mail: .....................................................................................Tel.: ....................................................

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

3

Magyar idõ

Rovás az EU-székházban
Óriási, 202 nm-es kultúrtörténeti szõnyeggel díszítették az Európai Unió Tanácsa brüsszeli székházának átriumát a magyar EU elnökség idejére. A szõnyegen látható a miklósvári rovás ABC is!
A Rovás.info utánajárt, milyen rovásábécé került rá a kultúrszõnyegre. Pápai Lívia, a szõnyeg tervezõje kérésünkre elküldte az eredeti képet, amellyel dolgoztak. Ez a miklósvári (nikolsburgi) rovásemlékünket mutatja be. A szõnyegre az ábécé elsõ három sora került fel, csak az ún. TPRUS jel maradt ki. Mindenesetre az utolsó jelcsoport különösen jól mutat Brüsszelben, hiszen ez a keresztény gyökerekre (is) utal, az õsi írásunkon túl: a jelcsoport olvasata ugyanis: ÁMEN. mélyes ügyének tekintette, hogy kifejezetten nõi vonatkozású elem is helyet kapjon a kultúrtörténeti szõnyegen, így esett a választás a Lórántffy család címeres oltárkendõjére és a Ferenc József feleségét, Erzsébetet (Sissit) lovaglás közben ábrázoló festményre. A kultúrtörténeti szõnyeg páratlan összefogással jött létre, hiszen több múzeum, intézmény és alapítvány segített, hogy a szõnyegre álmodott képekrõl nagyfelbontású felvételek készülhessenek. Segítséget nyújtott a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának Vasarely Múzeuma, a Magyar Mûszaki és Közlekedési Múzeum és a Liszt Ferenc Emlékmúzeum. Emellett több más magyar mûalkotás, illetve kreatív mûtárgy kapott helyet a díszítésben. A magyar installációban szerepet kap az irodalom és a zene mint a magyar kultúra két fontos „nagykövete”. A magyar soros elnökség féléves periódusára készített kultúrtörténeti szõnyeg, zenélõ fotel és az egyéb kreatív elemek nem pusztán a dekorációt szolgálják, hanem aktivitásra ösztönzik a látogatót.

Kiemelkedõen ötletes és kreatív
Az EU Tanácsának illetékes szakemberei a magyar dekoráció tervét kiemelkedõen ötletesnek és kreatívnak, illetve az elmúlt idõszak legjobb alapelgondolásának tartják. A kreatív koncepció kidolgozásakor a „lehetõség” („potential”) fogalomköre került fókuszba. Eszerint Magyarország a lehetõségek országa, Európa pedig a lehetõségek kontinense. Az alapkoncepció ötletgazdája Lengyel Roland, a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervezõ Nonprofit Kft. kreatív tanácsadója. A szõnyeg az EU-elnökségi feladatok végrehajtásáért felelõs Külügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elõzetes engedélyével készült. A Justus Lipsius épület dekorálására bruttó 50 millió forint keretösszeg állt rendelkezésre. A forrást a Külügyminisztérium biztosította, a kreatív koncepció megalkotásával és megvalósításával a Hungarofestet bízta meg.

Az Eu2011 cikke a kultúrszõnyegrõl:

Rovás a magyar EU elnökség tiszteletére
Aki végigsétál a szõnyegen, bepillantást nyerhet Magyarország történetébe és kultúrájába. A hagyomány szerint az EU soros elnöki tisztét ellátó ország feladata, hogy feldíszítse a Justus Lipsius reneszánsz gondolkodóról elnevezett épületet, ahol a Tanács és a különféle munkacsoportok üléseit tartják. A közel háromtonnányi kiállítási anyag 2011. január 10-én érkezett meg Brüsszelbe. A 202 négyzetméteres kultúrtörténeti szõnyeg Pápai Lívia magyar textilmûvész monumentális alkotása. Szimbólumrendszerét a magyar történelemhez, kultúrához és tudományhoz szorosan kapcsolódó elemek alkotják. Megjelenik rajta például Szent István, az elsõ magyar király, Szent László, Zsigmond, Mátyás, Széchenyi, Liszt vagy Vasarely. Ugyancsak a monumentális alkotásra került a Kempelen-féle sakkgép, a Bíró László által szabadalmaztatott golyóstoll, Asbóth Oszkár speciális légcsavarja, a Zsigmond-kori csontnyereg, a rovásírásos abécé, illetve a Zsolnay cég honfoglalás kori motívumokkal ékes kerámiájának képe és a Rákóczizászló is. A szõnyegen található két térkép egyike az 1848-as forradalom és szabadságharc korabeli Habsburg Birodalmat ábrázolja, a másik pedig Magyarország legrégebbi, ismert nyomtatott térképe, 1528-ból.

(forrás: www.eu2011.hu. Másodközlés a Rovás.info hozzájárulásával)

Nagy nemzeti szimbólumok
Nem hiányoznak a szõnyegrõl a nagy nemzeti szimbólumok sem, így a kokárda, a turul, a Rákóczi-zászló és a Martinovics-fa. Építmények közül a Mátyás templom, az Esterházy-kastély, a Lánchíd és az Iparmûvészeti Múzeum került az alkotásra. Pápai Lívia sze-

4

Célkitûzés és feladatkör

Magyar idõ

Települési megbízottak a Magyarok Szövetségében
A Magyarok Szövetsége kitûzött célját elérendõ – a nemzetet az egységben való életbe bevonni, felemelni, jobb életet biztosítani – a társadalmi önszervezõdés elindítását jelölte meg feladatául. A Magyarok Szövetsége a 2009-es és 2010-es években kisebb-nagyobb rendezvények sorozatát szervezte meg, miközben a kisközösségek is elindultak az önszervezõdés útján. Mára a Magyarok Szövetsége, más szervezetekkel alkotott közös cselekvései alapján, a Kárpát-medence legkiterjedtebb és legnagyobb létszámú önszervezõdõ társadalmi ereje. Az önszervezõdõ társadalmi erõ lehetõséget kínál számunkra a nemzetet építõ gondolatok megvalósítására, akár a kormányzati erõkkel együttmûködve, egyben védelmet nyújthat a nemzetromboló gondolatok és azok megvalósulása ellen. Az önszervezõdés akkor válik valódi társadalmi, meghatározó erõvé, ha összefogásból, az egységbõl ered és a benne dolgozók, érte cselekvõk közös akarattal, fegyelmezetten mûködnek. A települési megbízottak, a települési megbízotti rendszer ennek az egységes erõnek a megteremtését szolgálja. A települési megbízottak alkotják azt az erõs vázat, amely a Magyarok Szövetsége mozgalmat összetartja, erõsíti, mûködteti. Cél: minden magyar településen legyen Magyarok Szövetsége települési megbízott. közös gondolat, a közös, országos cselekvési terv eljuttatása a településen élõ Magyarok Szövetségében együttmûködõkhöz, elfogadókhoz. Feladata, hogy országos szinten visszajelzést küldjön a megvalósult cselekvésrõl és hatásáról az adott településen. Az országos szintû szervezett fellépés és mûködés szükségessé teszi, hogy felmérjük, hány településen van legalább egy ember, aki elviszi oda a hírünket, és akitõl tájékoztatást kaphatunk, hogy mi zajlik az adott településen. Ennek tükrében válik értelmezhetõvé, ahogyan egyre több kisközösség (tized) alakul, a választott elöljárói rendszer. A Magyarok Szövetségében meghirdetett alulról építkezés sarokköve a települési megbízott, segíti a kisközösségek megalakulását és folyamatos munkáját, beilleszkedését az országos szervezetbe. Az együtt cselekvés közös szellemi alapjain túl, közös gazdasági alapok is szükségesek, a személyes munkavégzés mellett, a felmerülõ közös költségekre pénzügyi hátteret is biztosítani kell. Ezért a települési megbízott feladata, hogy településenként és a településen mûködõ tizedenként 500 (ötszáz) forintot havonta eljuttasson az országos vezetéshez. (Tehát egy település, ahol pl. három tized mûködik: 1500 – egyezerötszáz – forint/hó.) A települési megbízott, a településen mûködõ kisközösségek egyetértésével, az országos vezetõségtõl kapja megbízását (megbízó levelét, visszavonásig), az országos vezetés irányítása alá tartozik (jelenleg a megyebokor titkársághoz). 2011. január 17. Benis Miklós Mihály, Bõdi Szabolcs, Nagy László

Munkaértekezlet
A Magyarok Szövetsége 2011. február. 27-én, 10 órai kezdettel, Kunszentmiklóson megtartja ez évi elsõ munkaértekezletét.

A munkaértekezlet két fõ téma köré fûzõdik fel:
– A Magyarok Szövetsége mint szervezet megerõsített felépítése, a települési megbízotti rendszer bemutatása. A 2011-es év feladatainak ismertetése. – Elõadások a Horthy korszakról, hogyan meríthetünk erõt, példát, mintát az akkori emberek cselekedeteibõl, a Trianon tragédiája utáni gazdasági, politikai és társadalmi felemelkedésébõl, mit tehetünk ma? A munkaértekezlet nyitott, várjuk azokat a nemzettársainkat is, akik a Magyarok Szövetségében nem tevékenyek, azonban az elõadások iránt érdeklõdnek. 2011. január 17. Benis Miklós Mihály – Bõdi Szabolcs – Nagy László

A települési megbízott feladata
A települési megbízott képviseli a Magyarok Szövetsége közös gondolatát, állásfoglalását az adott településen. Az õ feladata a

Orbán: Meg fogom védeni a hazámat!
Amikor megtámadják Magyarország demokratikus elkötelezettségét, akkor nekem alkotmányos kötelezettségem, hogy megvédjem az országot. Ebben nem ismerek kompromisszumot. Meg is fogom tenni – szögezte le Orbán Viktor újságírók elõtt Strasbourgban. Mint fogalmazott, mindezt a józan ész alapján fogja megtenni. A magyar kormányfõ elégedett volt az EP strasbourgi plenáris ülésének stílusával. „Sokkal rosszabbra számítottam. Arra is fel voltam készülve, hogy a parlament fele kivonul” – jegyezte meg Orbán Viktor, kiemelve: a magyar elnökség programját még a leghevesebben támadók is támogatták. Hozzáfûzte azt is, hogy a médiatörvény esetében világos a menetrend: elõször a bizottság ír egy levelet, melyben közli észrevételeit, amit a magyar kormány megfontol, majd ezt követõen megkezdõdik a konzultáció. – Nem emlékszem olyan példára, mikor egy nemzet államfõje azt mondta volna, hogy nemzeti hatáskörû kérdésben anélkül hajlandó változtatni, hogy büntetõeljárással erre rákénysze-

rítenék – húzta alá a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor leszögezte azt is: számukra a médiatörvény nem presztízskérdés. „Ez nem szkander. Nem hiúság kérdése” – mondta, arra kérve a bizottságot, hogy vitassák meg, hol vannak a törvényben gondok. – Mi az érveink erejében hiszünk – jegyezte meg. Újságírói kérdésre reagálva kitért a médiatanács összetételére is. Kifejtette: demokratikus módon, a parlament kétharmados támogatásával választották meg, miközben más országokban a kormányfõnek van joga egyedül kinevezni a testület tagjait. Mint folytatta, Európában a kétharmados kormányzás szokatlan, nem lehetõséget látnak benne, hanem veszélyt. Rámutatott arra is, hogy a magyar médiatörvény hatályban van. Mindezek ellenére a magyar újságokban a legbrutálisabb jelzõkkel illetik a kormányt és engem is, személyes becsületbe gázolva – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Mint folytatta, mindezek ellenére senki sem indított eljárást, a törvény ugyanis erre nem ad lehetõséget. Orbán Viktor kitért az EP-ben történt támadások egyikére. Mint fogalmazott, egy német képviselõ azt közölte, totalitárius diktatúra van Magyarországon. – Ilyen esetekben meg kell védenem a hazámat. Ebben nem ismerek kompromisszumot. Amikor megtámadják Magyarország demokratikus elkötelezettségét, akkor nekem alkotmányos kötelezettségem, hogy megvédjem az országot. Meg is fogom tenni – szögezte le. (forrás: Polgári Hírszemle)

Morvai Krisztina:

Követelnünk kell kilépésünket az EU-ból.
A Jobbik képviselõje az elvtelen támadásokra reagált. Morvai Krisztina a szocialista és liberális képviselõk Magyarországgal szembeni szankciókövetelésével kapcsolatban emlékeztetett: semmilyen szankciót nem alkalmaztak akkor, amikor 2002 és 2010 között a szocialista és liberális kormány Magyarországon minden egyes tüntetést szétveretett. Az sem zavarta õket, amikor emberek százait börtönözték be önkényesen, szemeket lövettek ki, és súlyos sérüléseket okoztak. Ha ezek után az Európai Unió súlyos jogsértési eljárást fog a jelenlegi magyar kormány és állam ellen indítani, akkor a magyar nemzet követelni fogja az Európai Unióból való kilépésünket, és lesznek, akik követnek bennünket. (forrás: Barikád)

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

5

Magyar idõ
Nyerésre áll a médiatörvény
Elsõ olvasatban az Európai Unió bizottsága rendben lévõnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni – mondta a Magyar Nemzetnek az Európai bizottság egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa. Orbán Viktor miniszterelnök a Bild címû német bulvárlapnak adott interjújában hangot adott azon meggyõzõdésének, hogy a bizottság az európai normákkal összhangban lévõnek fogja minõsíteni a magyar törvényt, aminek védelmében vállalja a harcot. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung hasábjain Reinhard Olt bécsi keltezésû írásában arról értekezett, hogy Magyarországon hajtóvadászat folyik azon értelmiségiek ellen, akik bírálni merészelték a médiatörvényt. A szerzõ ezzel hozza összefüggésbe a Heller Ágnes és filozófustársai kapcsán kirobbant, egyébként akár bûncselekmény gyanújára is okot adó, félmilliárdos pályázati botrányt. Olt természetesen úgy látja, hogy hazánkban egyre inkább teret nyer az antiszemitizmus is. Schiff András zongoramûvész annyira súlyosnak érzi a helyzetet, hogy többé be sem teszi a lábát Magyarországra – olvasható a Magyar Nemzet január 17-i számában. (forrás: MNO)

Szilaj-vélemények az Orbán-beszédrõl
Orbán Viktor január 19-én Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén – a következõ félév programjának ismertetésén túl – megvédte a magyar médiatörvényt, és válaszolt a törvénnyel kapcsolatos különféle vádakra. Ez a szereplése aztán további médiavisszhangot váltott ki bel- és külföldön egyaránt. Alább a Szilaj Csikó munkatársainak véleménye olvasható. Nem értékelem olyan jóra Orbán Viktornak a EU-parlament plenáris ülésén adott válaszát. Kétségtelen, hogy kijött a sodrából, és ezt nem lett volna szabad kimutatnia. Ráadásul nem készítették fel a famulusai sem igazán, így a legcsattanósabb válaszok nem is juthattak eszébe. Amikor például arra hivatkozott, hogy a 21. században, az internet korában nem lehet a szólásszabadságot elfojtani, akkor jókorát tévedett. Az internetet ugyanis lehet cenzúrázni, a németek cenzúrázzák is – és minden bizonnyal törvénytelenül cenzúrázzák, hiszen abból jókora botrány kerekedne (legalábbis most még), ha törvénybe lenne náluk iktatva, hogy az államnak szabad hivatalosan is elérhetetlenné tenni a világhálón például a revizionista történészek munkáit. Orbán tehát akkor válaszolt volna jól, ha azt mondta volna a német képviselõnek – de szépen, higgadtan, mosolyogva –, hogy kedves képviselõtársam, a mi médiatörvényünk egy jottányival sem kevésbé demokratikus, mint az önöké, és ráadásul mi nem is cenzúrázzuk az internetet, önöknél viszont bizony cenzúrázzák, mégpedig törvényi felhatalmazás nélkül. (…) Amikor arról beszélt, hogy mi nem leromboljuk, hanem újjáépítjük a demokráciát, ott is kihagyott egy jókora lehetõséget. Midõn felsorolta azokat a törvénytelenségeket, melyeket a Gyurcsány-érában elkövettek – a titkosszolgálattal, a rendõrséggel való visszaélés stb. –, én bizony megkérdeztem volna, hogy vajon miért nem tud ezekrõl a nyugati világ közvéleménye? Hiszen szabad a sajtója! Tán csak nem az lehet ennek az oka, hogy senki sem merészelte megírni vagy mûsorba illeszteni az ezekrõl az igen súlyos törvénysértésekrõl szóló beszámolókat? (…) Azt mindenesetre nagyon jól tette, hogy nem hagyta magát. De az nevetséges visszavágás volt, hogy sértõ az országunkra és népére nézve, ha az uniós képviselõk kétségbe vonják a demokratikus mivoltát. Nem az sértõ ugyanis, hogy igaztalan dolgot feltételeznek rólunk, hanem az, hogy ezeket a vádakat olyan emberek hangoztatják, akik nem is ismerik a törvényt, amelyet támadnak. Az a sértõ országunkra nézve, hogy olyan „közösség” tagja, melynek képviselõi bármikor készek arra, hogy légbõl kapott vádakkal támadjanak a kormányára. Egy olyan intellektusú valakinek, mint amilyen õ, kell, hogy tudjon kapásból válaszolni. (…) Például többen is elõálltak azzal az álságos liberális szólammal, hogy demokráciában ne a hatalom ellenõrizze a médiát, hanem a média ellenõrizze a hatalmat. Ó, igen – ha független a média, akkor ennek csakugyan így kell lenni. És ha nem az? Ha a média többségérõl tudjuk, hogy nem független? Akkor ez a kívánalom azt jelenti, hogy engedjük át ezeknek a magán irányítású médiumoknak a hatalom ellenõrzésének a jogát, ugye? De hát mi köze ennek a demokráciához, kedves hölgyeim és uraim? Attól tartok, hogy ennek sokkal több köze van a fasizmushoz, mint a demokráciához. És ha ma egy függetlenségét megõrizni kívánó nemzeti hatalom önként lemond a média ellenõrzésének jogáról, az lemond a függetlenségérõl is. Ezt ugyebár önök sem kívánhatják tõlünk, hiszen a függetlenség is európai alapérték, nemde? Hát ennyit csak tudhatna mondani egy magyar miniszterelnök Brüsszelben, ha már úgy jön ki a lépés... De az is lehet, hogy épp az dühítette Orbánt annyira, hogy bár õ is nagyon jól tudja ezt, mégsem mondhatta ki. Maleczki József * Elég sok mindent mondott, pont az az érv nem jutott eszébe. Szerintem az sem baj, hogy kirobbant. Így sokkal emberibb. Buvári Márta * Az Orbán-replika hiányosságánál azért figyelembe kell venni, hogy míg a támadók elõkészítették a felszólalásaikat, addig Orbánnak kapásból kellett válaszolnia. Az tényleg hátrányára vált, hogy feldühödött, de én is kirobbannék, ha egy olyan ember kiáltaná rám, hogy tolvaj vagyok, akinek a keze a zsebemben matat. (…) Román János

A magyar lélek sajátossága
„Magyarország miniszterelnöke, Orbán fölveszi a harcot Európával” címmel jelent meg cikk a Welt Online címû német nyelvû internetes újságban. A hozzászólók közt volt Majtényi Gábor, Németországban élõ pszichiáter, akinek a kollektív intelligenciáról szóló cikkét tavaly szeptemberben közöltük. Abban arra a következtetésre jutott, hogy a magyar nemzeti jellem a puszta túlélésre szakosodott, de most már újítani kell a stratégián, mégpedig az össztársadalmi bizalom irányában. Az Európatanács elnökségének átvételekor Orbán Viktorra zúdult támadásokra a következõ megjegyzést tette: „Orbán urat demokratikusan választották meg kétharmados többséggel. Ezzel olyan legitimációs ereje van, amilyen senki másnak az EU-ban. Minél hisztérikusabb ez a mérhetetlen nyomás, amelyet rá gyakorolnak, országában annál inkább megkapja a – háromharmados többséget. A magyar lélek fõ sajátossága az, hogy elbánik ezzel a külsõ nyomással, hisz ennek volt kitéve az ország 900 éven át állandóan.” „Mûszaki okokból” lezárták a Welt-online honlapon a hozzászólás lehetõségét, mert a Magyarországgal kapcsolatos eddigi olvasói hozzászólások túlnyomó része Orbán-barát volt – értesült a Szilaj Csikó.

A mi Európánk elrablása
(részlet)
„Az Európai Bizottság – a Generation Europe és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közremûködésével – a 2011/2012-es tanévre is ingyenesen biztosítja a középiskolák 11. évfolyamos tanulói számára az Európa-naptárat. Az egész évben elfoglaltságot adó és hasznos tudnivalókat, valamint tanári segédletet tartalmazó oktatócsomag használatával a diákok könnyed, számukra is élvezetes nyelven fogalmazott tudástárból és feladatsorok segítségével ismerkedhetnek meg a felelõs gondolkodás alapjaival, cselekedeteik környezeti és társadalmi hatásaival.” Ezzel az ajánlással adta ki az Európai Bizottság három és fél millió példányban, ötmillió euróért ezt a bizonyos naptárat. Hogy okuljanak belõle a fiatalok. A naptárban pedig akkurátusan feltüntették az öszszes muszlim, hindu és zsidó ünnepet. Kizárólag a keresztény-keresztyén ünnepek nem fértek bele a naptárba. Ebbõl a ténybõl induljon útjára a gondolat. (…) Odakint, a nagyméltóságú Brüsszelben, a St. Catherine téren áll egy ódon katolikus templom. Elhagyták hívei – s ma mint nyilvános vizelde üzemel. Onnan, a St. Catherine téri vizeldévé lett templomból széles és egyenes sugárút vezet eddig a naptárig. S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztõ lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyûlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemrõl, semmit a jövõrõl. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bûnöket. Nem hajlandó semminemû néven nevezhetõ nemes cselekedetre. (…) Bayer Zsolt (forrás: Magyar Hírlap)

6

Magyar idõ
Magyarország Egyszerûsített honosítás; választójog
A kormányváltással szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában, új korszak kezdõdött e téren –hangzott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fóruma (KMKF) január 19-i ülésén a Parlamentben. A törvényhozás többségének szándéka, a választójogi törvény várható módosítása során arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen megalkossák a magyar állampolgárok számára a választójogot.

A vállalatok válságadója
Ruth Berschens cikke a Handelsblatt címû német gazdasági lapban 2011. január 7-én. A kis Magyarország a német nagyvállalatokat provokálni merészelte. Orbán Viktor miniszterelnök azért, hogy az államháztartás siralmas állapotán javítson, különadót kér a német Telekom, RWE és Metro cégektõl. Az, hogy a cégek hevesen tiltakoznak, várható volt. Hogy Rainer Brüderle támogatja õket, már kérdésesnek látszik. A szövetségi gazdasági miniszter ezzel részérdekek ügyvédjeként jelenik meg. Mert a Magyarországról szóló panasz semmiképpen sem az egész német gazdaság érdeke. A balkáni* országban nagyon aktív autóipar hallgat, és mindezt okkal teszi. A magyar kormány tudatosan döntött úgy, hogy a nemzetközi versenyben helytállni köteles, exportra dolgozó termelõ cégeket a különadó nem érinti. Ebbõl hasznot húz a Volkswagen és a BMW. Fizetni a kereskedelmi láncoknak, energiaszolgáltatóknak, telefontársaságoknak és bankoknak kell, függetlenül attól, hogy magyarok vagy külföldiek. A vád, hogy Orbán céltudatosan a külföldi nagyvállalatokat akarja fizetésre kényszeríteni, nem állja meg a helyét. Az illetékes cégek a három évre szóló fizetési kötelezettséget egész jól el tudják viselni. Hiszen a rendszerváltozás után különösen kedvezõ beruházási feltételeket kaptak, és azóta magas jövedelmet termelnek maguknak. A nyereségadó Magyarországon 10%. Mégha a válságadó ehhez hozzájön, a cégek terhei messze kedvezõbbek, mint Németországban. A magyar miniszterelnök éppen azt teszi, amit az Unió minden magasan eladósodott tagállamtól elvár: az államháztartási egyensúlyt helyreállítja. Már ebben az évben a deficitet a 3%-os uniós átlag alá nyomja, és ezzel az ország a legtöbb uniós államot jelentõsen megelõzi. A lakosságnak ugyanakkor a takarékosság miatt jelentõs terheket kell elszenvedni: a nyugdíjak és a közalkalmazottak fizetése mérséklõdött, az áfa emelkedett. Az, hogy a nagyvállalatoknak a válság legyõzése érdekében a saját hozzájárulásukat meg kell fizetni, igazságosnak és kedvezõnek tûnik. A válság kitörése óta Magyarország az IMF és EU milliárdos kölcsöneire van ráutalva. Ettõl a függõségtõl akar az ország olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, megszabadulni, és a saját nemzetközi versenyképességét helyreállítani. A szövetségi kormánynak ezt a törekvést az egész Unió gazdasági stabilitásának érdekében segíteni kellene, akkor is, ha ez néhány német vállalatnak átmenetileg anyagi áldozatot jelent. Szlatkovszky Ákos fordítása
*A fordító megjegyzése: A cikkhez számos hozzászóló elismerõ szavakat fûzött, többen kijavították a tárgyi tévedést (a Balkán ugyanis Magyarországtól délre esõ terület).

Õrizetben a bukott elnök családjának 33 tagja
A bukott tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali családjának 33 tagját vették õrizetbe, „Tunézia ellen elkövetett bûnökkel“ gyanúsítva õket – jelentette január 20-án az országos televízió, egy név nélkül nyilatkozó hivatalos forrásra hivatkozva. A tévé nem közölte sem az õrizetbe vettek nevét, sem a rokonsági fokukat Ben Alival, aki múlt pénteken, egyhónapos, eddig példátlan népfelkelés, tüntetések és zavargások után, Szaúd-Arábiába menekült. Az idézett forrás szerint vizsgálat indul, hogy a volt elnök szóban forgó hozzátartozóit bíróság elé állíthassák. A televízió igen nagy mennyiségû ékszert, órát, nemzetközi bankkártyát mutatott be, amelyeket az õrizetbe vételek során foglaltak le. Fegyverként használható, golyók kilövésére alkalmas tollakat is elkoboztak. Ben Ali és családja ellen vizsgálat indult javak törvénytelen megszerzése, törvénytelen külföldi pénzkihelyezések és törvénytelen devizakivitel gyanújával. (forrás: Nemzeti Hírháló; rövidített változat)

Andy Vajna kormánybiztos lesz
A nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövõben Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer – közölte a kormányzati kommunikációért felelõs államtitkárság.

Egyelõre pár ezren a magánkasszáknál
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) adatai szerint január 20-ig 8353-an nyilatkoztak arról, hogy magán-nyugdíjpénztári tagok kívánnak maradni. A több mint hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag 2011. január 31-ig nyilatkozhat arról, hogy maradni szándékozik-e. (forrás: Polgári Hírszemle)

Optimalizálni akarják a betegutakat
Az intézményvezetõkkel tárgyal országjáró körútján Szócska Miklós egészségügyi államtitkár A Semmelweis-terv lényeges elemérõl, a nagytérségi egészségszervezésrõl beszélt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy szakmai konferencián. A központosítás célja, hogy – egyebek mellett – minden beteg egyforma eséllyel férjen hozzá az ellátáshoz, jogai megfelelõen érvényesüljenek, és hatásos gyógyeljárásokkal kezeljék baját. Egy-egy nagytérség több megyei területet fed majd le, és 1-1,5 millió ember ellátására válik alkalmassá. A létrejövõ nagytérségi egészségszervezési igazgatóságok önálló költségvetésû állami intézmények lesznek, feladataik között a betegutak optimalizálása, az ellenõrzés, az együttmûködési modell kidolgozása szerepel majd. Megszabják az alájuk rendelt tagintézmények feladatköreit, szükség esetén át is vehetnek bizonyos feladatköröket tõlük. Szócska Miklós bejelentette: egészségügyi katasztert hoznak létre, hogy kiderüljön, az adott területen kik és hányan dolgoznak. Teljes körûen áttekintik az OEP-szerzõdéseket és az ÁNTSZ mûködési engedélyeket is. Az államtitkár országjárásra indul, hogy az intézmények vezetõivel és fenntartóival tárgyaljon a Semmelweis-terv részleteirõl. Az elsõ állomás Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye lesz. Niczky Emõke (forrás: Polgári Hírszemle)

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

7

Eleink
Verzárné Váradi Ágnes

„Sok vón’ azt elbeszélni, hogy mi vót ezelõtt”
– Beszélgetések nagymamámmal – 5. rész

„Sárgarépa, petrezselyem, kump…”
– Termesztettetek-e valamit a ház körül? – Az udvaron vót kiskert. A kertbe ezelõtt csak szilvafa vót. Nem vót, csak esetleg vétve egy-egy gazdánál almafa. Szilvafa vót legjobban, az is csak körbe a kerten. A kert közepire pedig, ahogy megszántották, kiskertet csináltunk. Krumprit vetettünk, sárgarépát, zõccséget, karalábét, káposztát ültettünk. Ami kelletett a háztartásba. Akkor nem jártunk a piacra, hanem a kertbül hoztuk fel, és aztat használtuk el. Ami pedig megmaradt, télen, mikor jött a fagy, mán kiástuk a krumprit, a zõccséget felszedtük. Vermet ásott apám neki. Kivájta a fõdet, és lerakott szalmát. A szalmára szépen rárakta jaz egyik ódarra a karalábét, másik ódarra a zõccséget. Akkor eztet leszalmázta és befõdelte. Kórót dugott a közepibe bele, hogy a levegõ járja, hogy ne rothadjon el. A másik hellyenn meg a krumprit vermelte el. Aztat is ugyanígy csinálta. A krumprit leöntögette, szépen összerekta, leszalmázta, oszt megkezdte a fõdet alulrunnen rakni ráfele, addig, míg a fõd be nem lepte az egész vermet. Abba is dugott kórót, ami forgóbul jött ki. Lyukas vót a közepi, és azon szellõzött. Ezt õsszel, míg be nem jött a fagy el kelletett rendezni, hogy meg ne fagyjon a zõccség.

A hagymát pedig egy zsákba’ raktuk be a kamorába, ollyan helyre, ahun egy kis langyos vót, hogy meg ne fagyjonn. Vagy pedig felvittük a padlásra. Ha meg is fagyott, otthagytuk tavasszal is, mert azt tartotta a mendemonda, – de ez igaz is vót –, hogy akkor nem rothad meg a hagyma, ha otthagyjuk a hellyinn, ahun õsszel felvittük. Ha használni akartuk, onnan hordtuk le mindég. Hoztunk le egy vesszõkosárral, vagy egy szakító kosárral. Ha a krumpri is elfogyott, amit fenn hagytunk, akkor vettünk ki a verembül egy ládával, és a házba, az ágy alá tettük be, hogy meg ne fagyjon. Onnen vettük ki használni. – A szilvából mit készítettetek? – Szilvafával vót a kert körbeültetve. Nemtudom szilva vót a neve. A szilva mán elkezdett agusztusban érni. Abbúl vót a finom lekvár. Ha sok szilva vót, aztat hordókba tettük, az ott ért és abbúl fõzték a pályinkát. A szomszéd faluban vót pályinkafõzde, oda é’vitték tavasszal. Úgyhogy húsvétra mán kifõtt a pályinka. De vót ollyankor is mán, hogy õsszel felszedtük a hullószilvát, aztat nem fõztük ki lekvárnak, mer rothadt vót, hanem viderbe szedtük, és öntöttük belefele a hordóba. Úgyhogy az összeért, és disznóölésre, karácsonra vót szilvapályinka. A jó szilvábúl pedig négy-öt vékát felszedtünk. Attul függöt, hán vékás vót az üst, a lekvárfõzõ üst. Rézüst vót. Megmostuk a

Nagymamám azon a „karos ágyon”, kézimunkái között.

Katlan kavarófával (http://www.penyige.hu/nevezetessegek.htm)/ Nagymamám szilvarostája

szilvát. Beállították a katlaba ja lekvárfõzõt. Nekünk otthunn illyenn tapasztott katlan vót. Bent a sütõbe’, ugyannott ahun sütöttük a kenyeret, ugyannott vót a katlan. Azon melegítettük a vizet is a vászonnak, meg a ruháknak, azonn fõztük a lekvárt is. A szilvát, ahogy megmostuk, beletettük az üs’be. Addig kavartuk, hogy az összetört, összefõtt, gõzölgött, párolgott elfele belõle a víz. Akkor, mikor mán jól megfõtt a szilva, úgy, hogy mán a magja látszott, a tekenõre rátettük a rostát, a szilvarostát, arra rámertük a ciberét, és egy nagy fakanállal dörzsöltük lefele. Mikor mán az lement, meg hült, hogy a kezünk elállotta, akkor a kezünkkel dörzsöltük lefele. A szilvamagot leszedtük egy rossz viderbe, nem hagytuk a disznónak se enni, mer az nem jó vót, hanem a kert végibe minég elásták az öregek, oszt ott elrothadt. Mikor az összes szilva mán megfõtt, akkor az üstöt kivették, kiszedték belõle a magot, hogy ne dörzsölje az üstnek a fenekét. Akkor visszaállították megént, bele a kavarófát, és öntötték teli ciberéve’. Az ott fõtt, fötyögött, fõtt, fötyögött, kavartuk. Mikor mán híjja vót, két ujjnyi híjja vót, vagy három ujjnyi híjja, akkor mindég egy bádoggal öntöttük belefele a ciberét. Addig öregítettük, míg az összes cibere bele nem ment. Mikor a cibere elfogyott, akkor osztán gyenge tüzönn, nem nagy lángonn fõztük, és az öregedett ott megfele. Aki kevesett fõzött, ott mán este tíz órára megfõtt a lekvár. De ha többet fõztünk, akkor vót ollyann, hogy egy nap, meg egy éccaka. Éccaka se hagytuk kialudni a tüzet, hanem kavartuk vele ja lekvárt, hogy az reggelre kifõljön. És akkor, mikor már nem esett ki a kanálbúl a lekvár, akkor mán az meg vót fõlve. Akkor osztán a tûz lealudt, de addig kelletett kavarni, míg ki nem szedtük, hogy a lekvár le ne süljön. Vótak illyenn lekváros szilkék, azokba szedtük ki. Mikor mán csak a négy vitorla közt maradt, akkor a vitorlát egy nagy válylingba kivettük, lekapartuk rulla a lekvárt. Ami maradt az üstbe, aztat megént kikapartuk. – A kavarás nagy munka volt. Ugye nem egyedül kavartatok? – Nem, hanem többen gyermekek összefogtunk, a barátok és sorba, akinek mán elállott a keze a kavarásnál, akkor meg a másik kavart. Este meg a férfik, lányok összegyûltek, éjfélig ott vótak kavarni. Dalol-

8

Páskándi Géza:

DURUZSOLÓ ÕSSZEL
I. Szutykos fütykös ütõdik üsthöz, csavargó csengõ csöngve csellengõ. Üres váz, füst, veres rézüst – ki vele, ki vele, cibereciberelekvár. Bele a szilkébe, abba a kis kékbe, csészébe kuporgasd, csurgasd a csuporba – ki vele, ki vele, cibereciberelekvár. Fõzi-e, gyõzi-e az a kar keverni, kavarni, rúdról lekaparni – ki vele, ki vele, cibereciberelekvár.

Lekvárosszilke (Falumúzeum, Kisszekeres)

Káposztáshordó a nagymamámék udvarán

tunk, meséket mondtunk, nótáztunk. Éjfél után pedig a szülõk, az öregek jöttek kavarni, a fiatalok meg elmentek lefeküdni. – Mire használtátok a lekvárt? – Sütemént, tésztát sütöttünk vele, meg kenyérre kentük. Nagyon finom lekvárokat fõztünk, de cukor néküll, mer ollyann édes vót a szilva, hogy nem kelletett bele cukor. – A kert többi terményét hogy használtátok? – Vót paradicsom is. Aztat is leszedtük, és aztat is befõztük ezelõtt. Nem vettük a bótbúl, hanem megmostuk, összevágtuk, fazokba tettük, megfõztük, átpaszéroztuk. Tíz-húsz-harminc üveggel is, és aztat lekötöztük, eltettük. Eztet öntjük a tõtött káposztára is. Még a mai napig van ollyann család, aki megfõzi saját magának. – Még én is emlékszem, amikor káposztát savanyítottatok. Ugye lánykorodban is tapostátok a káposztát? – Tapostuk, tapostuk! Téli káposztát is vetettünk, nemcsak nyárit. Szép fejjek vótak, jó kemén fejjek, két zsákkal, három zsákkal. Akkor ahho’ vájtunk tormát. Vót nagy hordó, kimostuk, és azt betettük a konyhába, ahunn tüzeltünk. A hordó alá tettünk pelyvát, hogy a feneke ki ne menjen. Bele, a hordó aljába tettünk tengerit csövestül, csöves paprikát, tormát. Káposztagyalu vót, vót egy hokkedli, arra hozzátettük a nyomókövet, ami majd a káposztán vót, a másik hokkedlire pedig ráült, aki gyalulta. És akkor elkezdtük – a dagasztótekenõt odatettük a gyalu alá – gyalulni, abba hullott belefele a káposzta. Mikor vót két vájlingra való, beleöntöttük a hordóba, rá a tengerire meg a paprikára meg a tormára. Arra tettünk két marok sót. Arra megént ment torma, erõs paprika, babérlevél. Akkor mán megént vót két vályling káposzta mán legyalulva, megént rátettük. Addig raktuk ezt ugyanígy sorjára, míg a hordó teli nem lett. Akkor rátettünk, vót a hordó tetejin deszka, ami bepászolt a tetejire szépenn, összeraktuk, és arra a tetejire rátettük a követ, káposztakõnek hívtuk, és letakartuk. Az a só éngedett vizet, és az mán négy nap múlva elkezdett habozni, akkor mán azt mondtuk, hogy érik a káposzta. A deszkát hetenként mindég meg kelletett mosni, meg az ódalát a hordónak belülrül a deszkáig, mer a deszkának felülre feljött az a fehér lé. A követ

is. A kendõt meg kimosni, és mikor visszaraktuk, ezt ráterítettük. Az addig ért, míg a káposzta jó savanyó nem lett. Ez belekerült három-négy hétbe is. Akkor kitettük egy hideg helyre, de aztat is kelletett mindég mosni, hogy meg ne lágyuljon a tetejje. Vót benne fejjes káposzta is, raktunk bele egy sor fejjes káposztát, ha nagyubb vót a hordó két sort is raktunk, és abba tõtöttük télenn a finom tõtött káposztát. – Miért kellett bele a kukorica, meg a torma? – Eltartósításnak vót benne, meg ézt* adott neki a csövespaprika meg a torma meg a babérlevél. Szemes borsot is hellyelhellyel szórtunk rá. – Mikor volt ennek az ideje? – Õsszel csináltuk. Disznóölésre mán megért a káposzta, akkor jó toroskáposztát friss hússal csináltunk. Megpergeltük a káposztát zsironn, a húst megsütöttük, összekavartuk. Ez ollyann ebédféle vót.

Tamkó Sirató Károly:

EGY KIS KERTET
Egy kis kertet kerteltem, benne vermet vermeltem, répát, retket termeltem. Répa, retek megérett, piros héja de fénylett, ki megette – de szép lett!

Hogy jusson évrõl évre
– Következõ évben ismét el kellett vetni a terményeket, konyhakerti növényeket. Mibõl vetettetek? – Meghagytuk egyik évrõl a másikra. Úgy a buzát, mint a napraforgót, mint a tengerit. Mikor a tengerit fejtettük lefele, akkor, ami szép egészséges csû vót, meg szem vót, azt külön tettük. Azt külön lefejtettük, és akkor aztat egy zsákba eltettük, hogy tavasszal vetni legyen. Mindég a következõ évre gondolt a gazda, és akkor aztat eltette és akkor azt tudta, hogy ebbûl vét. Hogy ennyi kell, meg ennyi kell, meg ennyit akar. Tudta, hogy mennyi kell egy hód fõdbe buzábúl, vagy árpábúl, vagy zabbúl, az meg vót hagyva mindég, és aztat vetettük el a másik évbe mindég tavasszal. Hogy meginduljon ugyanúgy a forgóvetés. Búzábúl, árpábúl, zabbúl, forgóbúl, tengeribûl, krumpribúl mindég lett hagyva, hogy jövõre megént aztat ugyanúgy elvetjük. – A krumpliból melyiket kellett meghagyni? – A krumpribúl a közepest hagytuk meg, az egészségest. – A veteményezéshez honnan lett mag? – Aztat vettük a bótba. (folytatjuk)

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

9

Házunk tájáról

Varga Domokos György

A csúf kiskacsa (19.)
– Hogy vagy? – érdeklõdött a kiskacsa. – Nem valami jól. Szégyellem magam. – Szégyellheted is! Képes lettél volna Buttyót megöletni! – Nem azért szégyenkezem. – Hát akkor miért? – Új világot nem lel het áldozatok nélkü építeni.

A csúf kiskacsa éppen arról gyõzködte Réce mamát és Réce papát, hogy nem kell félteniük, nyugodtan kiengedhetik. A vérszomjasok mindig csak sötétedés után támadnak. A szerencsétlen libákat is még pirkadat elõtt kapták el. – Ha nem mutatkoznék – erõsködött a csúf kiskacsa –, a mangalica elõbb-utóbb gyanút fogna, keresni kezdene, s megtalálna itt az ólban. Azt pedig nem kívánnám senkinek! Ránk döntené a házat! Különben sem élhetünk örökre bezárva, étlen-szomjan, csodákra várva – tette hozzá. – Én hoztam fejetekre a bajt, nekem kell kihúznom belõle benneteket! – kukorékolta; habár nem éppen érces hangon, Réce mamát és Réce papát mégis mosolyra késztette. – Menjél, fiam, eridj csak! – hepegték mindketten. A csúf kiskacsa gondolt egy nagyot, és egyenest a mangalicához tipegett. – Tudod mire jöttem rá, mangalica asszony? – kérdezte a még mindig ráérõsen heverészõ, tervezgetõ disznót. A mangalica alig bírta palástolni ijedtségét. – No, mire? – Arra, hogy ezek a vérszomjasok mindig csak éjszaka merészkednek ide. – Igaz, ami igaz – könnyebbült meg a mangalica. – Tehát nem járõröztetni kell a nyulakat meg a libákat, hanem éjszakára nekik is, miként mindenkinek, be kell zárkózni. Ilyen egyszerû. – Nem ilyen egyszerû, egyáltalán! – Nem? Miért nem? – Hát, nem könnyû megmagyaráznom – vakarta meg fejét a mangalica. – A lényeg az, hogy a járõrözés nem csak azért van, hogy védekezzünk a vérszomjasok ellen. – Hanem miért? – Hanem azért is, hogy védekezzünk a belsõ zavarkeltések, lázongások ellen. Hogy mást ne mondjak, nem mindenki örül annak, hogy mi olyan odaadóan ápoljuk a szerencsétlen csirkenemzetség emlékét. Az állandó járõrözéssel pedig azt üzenjük nekik, hogy a veszély állandóan itt leselkedik, tehát jobb, ha nem elégedetlenkednek, s nem izgatnak felelõtlenül. Ennél egyszerûbben és ennél kisebb áldozattal el sem tudom képzelni, hogyan lehetne ezt a fejükbe verni. – Én viszont úgy gondolom, hogy lehetne – felelte erre a csúf kiskacsa. – Egyesével beszélek a fejükkel. Megmondom nekik, hogy

csak akkor menekülhetünk meg a pusztulástól, ha bízunk egymásban, ha sosem lankad az egymás iránti megbecsülésünk és felelõsségünk, vagyis ha nappal óvjuk egymást, éjszakára pedig mindenki alaposan bezárkózik. Elõbb-utóbb elszoknak innen a vérszomjasok, ha látják, hogy semmi esélyük. – Kár, hogy nem értettél meg – csóválta fejét a mangalica. – Így senki sem fog félni. Márpedig a félelem a legolcsóbb szervezõerõ. Ha úgy szerveznénk a dolgainkat, ahogy te mondod, akkor nagyon hamar darabokra hullna életünk. Hogy mást ne mondjak, ha éppen süt a nap, befizetik a járandóságodat, ha éppen esik, akkor nem. Te meg éhkoppon maradsz. Nohát! – Elõtte sem haltam éhen, ezután sem halnék éhen – felelte erre a csúf kiskacsa. – És az üregiek? – Velük is beszélek. – Attól nem fognak jóllakni. Ha meglátják, hogy itt üres a raktár, s megtudják, hogy te bátorítottad fel a házilényeket arra, hogy ne adakozzanak, hamar megtépik majd a tolladat! Persze, azt teszel, amit akarsz! Hogyan is merészelnélek bármiben is korlátozni? Nem is én parancsolom, hanem a józan ész. Hiszen a legkisebb malacom is átlátja ezt az egyszerû összefüggést. A csúf kiskacsa nagyokat bólogatott. Mikor a mangalica bevégezte mondandóját, csak ennyit mondott: – Hát, akkor én megyek. – Ugyan bizony hová? Kihez? – kíváncsiskodott a mangalica koca. – Éppenséggel elég meleg van. – Árnyékba? – Inkább a kacsafürösztõre. Úgy döntöttem, megtanulok úszni. S akkor majd a testvéreim és a szüleim is velem tarthatnak. Nagyon megsínylették a fürösztõ hiányát… A mangalica elõször tágra nyitotta a szemét, aztán résnyire csukta. Nem volt biztos benne, hogy jól hallotta, amit hallott. Mi ütött ebbe a csirkébe? Csak nem sejt valamit? – Téged a szüleid kitagadtak, nemde? – röffentett rá mérgesen. – De igen. Csakhogy én azt tanultam tõled meg a szamártól, hogy akkor lesz itt szép, új világ, ha türelmesek, figyelmesek vagyunk egymáshoz. Márpedig én valóban ilyen világot szeretnék. Én sem lehetek kivétel! – Áh! – legyintett erre a mangalica. – Már megint a felszín! S oda a lényeg! – Miért, mi volna a lényeg? – Neked elfogadnod kell, nem adnod! Te áldozat vagy, nem áldozathozó. Ha mindent megfordítasz és kiforgatsz, csak megzavarod a házilényeket. Abból aztán nem lesz sem szép, sem új világ. – Úgy véled? – Nagyon is úgy! – Akkor megyek és elgondolkodom rajta. – A csúf kiskacsa ráérõsen eltipegett a kacsafürösztõ irányába. A mangalica alig bírta megállni, hogy utána ne szaladjon, s fel ne öklelje hatalmas ormányával.

– Kinyílt a csipája! – röffentett mérgesen. – Csak az a nagy kérdés, hogy mennyire! * Amikor úgy gondolta, hogy a mangalica már nem nézi, a csúf kiskacsa sarkon fordult, és az istálló felé szaporázta lépteit. Ha meg akarja menteni Réce mamáékat és Buttyó kutyát, mindenkit sorra kell vennie, mindenkit meg kell gyõznie. Ráadásul nem ronthat ajtóstul a házba, nehogy bárkinek is eszébe jusson a mangalicához szaladni. „Jobb is, hogy csak a szamár van itthon”, vélekedett, amikor bepillantott a félhomályba. A szamár meglehetõsen kedvetlenül rágcsálta az orra elé szórt szénát. Még annak sem tudott örülni, hogy hébe-hóba négylevelû lóherét talált benne. Midõn azonban meglátta a csúf kiskacsát, halvány mosoly rebbent hosszú pofáján. – Hogy vagy? – érdeklõdött a kiskacsa. – Nem valami jól. Szégyellem magam. – Szégyellheted is! Képes lettél volna Buttyót megöletni! – Nem azért szégyenkezem. A csúf kiskacsa csodálkozva kapta fel fejét. – Hát akkor miért? – Új világot nem lehet áldozatok nélkül építeni. Okos lény ezt hamar belátja. Miként azt is, hogy a szélsõséges szellemek tudnak a legjobban ártani. Õk tudják a közösséget leginkább szétverni. Akármennyire sajnálom is Buttyót, most is azt mondom, halála igaz ügyet szolgálna. Én viszont azzal nem szolgáltam az ügyet, hogy nem tettem eléggé magamévá mangalica asszony gondolkodásmódját: hogy a célunkhoz sokféle úton el lehet jutni. Mert akkor nem fordulhatott volna elõ, hogy nyilvánosan kelljen engem rendreutasítania. Hát ezért szégyellem magam. – És ha én azt mondom, hogy Buttyó derék kutya? – Nem ez számít. Az ügy számít. – Aha! – biccentett a csúf kiskacsa. – Ide figyelj, szamár! Ha rám nézel, mit látsz? A szamár jó ideig elnézegette. Végül ezt felelte. – Elég szépen meglényesedtél. Nõ a tarajod, szépen kackiásodik a faroktollazatod… – Na de ki vagyok én? A szamár furcsállkodva meredt rá. – Hát ki volnál?! Eszemnél vagyok, nem ettem bolondgombát! Te a csúf kiskacsa vagy. – Kacsa? – Kacsa. – Biztos vagy benne? Nem látod, hogy hegyes a csõröm, és nem lapos? Nem látod, hogy magas vagyok, és nem alacsony? Nem hallod, hogy nem hápogok? Sõt, most már kukorékolni is tudok. Kukurikúúú! Kukorikúúú! – Tényleg tudsz – bólintott a szamár. – Hát akkor? Ki vagyok, mi vagyok? – Nekem akkor is a csúf kiskacsa vagy. – A szamár zavartan lesütötte szemét. – Nem mondhatok mást. (folytatjuk)

10

Beesett látlelet

Új történelem

Görög tragédia?
„A látszólagos jólétet választottuk, de elveszítettük a szabadságot…”

A Görögországi Ortodox Egyház Szent Szinódusának felhívása
Az alábbi állásfoglalás még októberben született; mondandója azonban éppen olyan idõszerû most is – és nem csak Görögországra nézvést. Ebbõl a helyzetbõl, hitelezõk uralta pénzvilágból kell most Magyarországnak megszabadulni… (a szerk.)
A Görögországi Ortodox Egyház fõpapsága október 5–8-án összeült soros ülésére, és kötelességének tartja, hogy a nyájhoz és minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és a szeretet nyelvén. (…) Amit ma hazánk megél, példa nélküli, és megrendíti a képzeletet. A szellemi, társadalmi és gazdasági válsággal együtt jár minden alapunk lerombolása. Hagyományunk eltörlésének és megsemmisítésének kísérlete zajlik, annak, amit mindig hazánk élete alapjának tartottak. A társadalmi szférában berendezkedésünk és jogaink megszüntetése folyik. A kormányzat pedig mindezt soha nem hallott indokkal teszi: „E lépésekre hitelezõink kényszerítenek bennünket”. Tehát, mi mint ország, gyakorlatilag beismerjük, hogy rabok vagyunk, és új (külföldi) kormányzóink akaratát teljesítjük. Ezzel kapcsolatban felmerül a következõ kérdés: csupán a pénzügyi és szociális szférába akarnak beavatkozni, vagy hazánk szellemi és kulturális identitásába és önállóságába is? (…) Gazdasági válságunk a termelés és a fogyasztás aránytalanságából fakad. A termelésünk üteme és megszokott életszínvonalunk közötti aránytalanságból. Amikor a fogyasztás mértéke jelentõsen meghaladja a termelését, a gazdasági mérleg a kiadások oldalára billen. Ilyenkor országunk kénytelen külsõ kölcsönökhöz folyamodni. Amikor a hitelezõk elkezdik visszakövetelni az adósságot, eljön a válság, azt pedig a csõd követi. De a hazánkat sújtó és nyomorító gazdasági válság egy mélyebb, spirituális válság felszíne. A fogyasztás és a termelés közötti aránytalanság nemcsak gazdasági kategória, hanem mindenek elõtt a spirituális törés mutatója. A hatalmat és a népet elérõ erkölcsi válság jele. Azé a hatalomé, amely nem volt képes felelõsen viselkedni, nem tudott vagy nem akart az igazság nyelvén beszélni, hamis eszményeket propagált, szabadjára engedte a korrupciót, és egyetlen célja a hatalom megtartása volt. A hatalom a nép és országunk valóságos érdekei ellen cselekedett. Ám mi, a nép, szintén felelõtlenül cselekedtünk. Istenítjük a gazdagságot, jóllakott és nyugodt életet keresünk, és nem vetjük meg a csalást és a könnyû jövedelemszerzést. Minket már nem izgatott, hogy mi folyik a világban és országunkkal. A spirituális válság lényege az élet értelmének hiányában van. Az embernek jelenét egydimenziósra szûkíti, leragad egocentrikus és önimádó ösztöneinek fogságában. Ez eszmék és víziók nélküli jövõ. Unalomra és egyhangúságra ítélt jelen. A távlattalanságban a céltalan verseng az értelmetlennel, és a gyõzelem mindig tragikus. Akkor a „Fiam, miért fogyasztasz kábítószert?” kérdésre azt a választ hallod: „Miért ne fogyasszak? Nem reménykedem semmiben, nem várok már semmit. Egyetlen örömöm a kábítószer”. Mi pedig az élet értelme helyett a gazdagságra, kényelemre, jólétre törekszünk. De amikor a fogyasztáson kívül nem létezik semmilyen más életcél, amikor az anyagi jólét és a vele való pöffeszkedés a társadalmi elismertség egyetlen fokmérõjévé válik, akkor a romlottság tûnik az egyetlen lehetséges életmódnak, ha pedig nem romlasz meg, akkor butának tûnsz. Oda jutottunk, hogy nemcsak a hatalom emberei romlottak meg, hanem a nép többsége is. Az örök kérdést, Dosztojevszkij dilemmáját: „szabadság vagy boldogság” teljes tragikumában éljük meg. A látszólagos jólétet választottuk, de elveszítettük a szabadságot, ám nemcsak személyes szabadságunkat, hanem hazánkét is. Ma az ember (talán nem ok nélkül) remeg jövedelme csökkenésének még a gondolatától is, de alig nyugtalanítja, hogy az állam nem fordít elég pénzt az oktatásra. Nem aggódik gyermekei miatt, amiatt, hogy különféle függõségekben égnek ki, nem aggódik az emberi személyiség és élet elértéktelenedése miatt. Ez a mai válság valódi jelentése. A Szent Szinódus ülésén mi, a ti lelki atyáitok, bírálva tekintettünk saját tetteinkre, szeretnénk magunkra vállalni a felelõsséget, és megtalálni, mennyiben a mi hibánk is a mostani válság. Tudjuk, hogy elkeserítettünk benneteket. Nem reagáltunk azonnal és hatékonyan a klérus magatartására, és ez megsebzett titeket. Akik szeretnék megszakítani a nép és az Anyaszentegyház kapcsolatát, kihasználták a valódi és kitalált botrányokat, igyekeztek lerombolni az egyház iránti bizalmatokat. Az egyháznak van a fogyasztás kultusza ellen ható mérge – ez az aszkézis. A fogyasztás zsákutca (hiszen az életnek nincs benne értelme), az aszkézis viszont út (hiszen a valódi élethez vezet). Az aszkézis célja nem az élvezetrõl való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való megtöltése. Az aszkézis a felesleg rabságából a szabadságba vezetõ út. Nyugtalanít bennünket oktatásunk állapota, mivel a mai oktatási rendszer a tanulót nem személyiségnek, hanem számítógépnek tekinti. A rendszer egyetlen funkciója az információ „feltöltése”. Gyermekeink joggal vetik el az ilyen oktatást. (…) Azt szeretnénk, hogy minden templomunk nyitva álljon a fiatalság elõtt. A fiataloknak megnyílt egyházközségeket számtalan értelmet és reménységet keresõ fiatal keresi fel. Tudjuk, hogy tõlünk, lelkipásztoraitoktól élõ és prófétikus szót vártok, a fiatalságnak korszerû, de nem elvilágiasodott, kompromisszum nélküli, szabad és erõs igehirdetést. Olyan egyházat, amely nem fél ellenállni e világ bûnös rendszereinek, még akkor sem, ha ez üldöztetéshez és vértanúsághoz vezet. De az egyház mi vagyunk mind, és ebben ott van az Õ ereje és a mi erõnk is. A lelkipásztorok és a nyáj egységét mindenek elõtt a „világ kormányzói” kívánják lerombolni. Tudják, hogy ha legyõzik a pásztort, könnyen szétszórják és rabságba hajtják a nyájat. Emlékezzetek a történelemre: bárhol harcoltak is Istennel, a csapás végsõ célja az ember volt, és annak teljes leállatiasítása. Holott Isten emberré válása az ember legnagyobb felmagasztalása. Az egyház nem az állam ellen lép fel, hanem azok ellen, akik mögötte állnak, megpróbálván megfosztani bennünket reményünktõl és eszményeinktõl. Emlékezzetek, hogy számos közgazdász értékelése szerint ezt a válságot mûvi úton váltották ki, azért, hogy eszközzé váljon azon erõk világuralmának elérésére, amelyeket nehéz emberszeretettel gyanúsítani. Krisztus egyházának van álláspontja a mai kritikus helyzettel kapcsolatban, mivel nem szûnt meg a történelem és az emberiség részének lenni. Az egyház nem hunyhat szemet semmilyen igazságtalanság felett, hanem késznek kell lennie a tanúságtételre és a vértanúságra. Tudjuk, hogy a körülöttünk levõ emberek éheznek és szükséget szenvednek, lelküket pedig gyakran eltölti a kétségbeesés. Tudjuk, mivel reményt és értelmet keresvén elõször a templomba jönnek. Célunk és feladatunk, hogy az egyházközségek olyan központtá váljanak, amelyeken keresztül a lelkipásztori gondoskodás eléri és átfogja az egész társadalmat. Úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a társadalmi problémák elemzésének központját, hogy ne csak szemléljük a jelenlegi válság nehézségeit, hanem sikeresen küzdhessünk ellenük. Feladatunk, hogy oly módon fejlesszük ki minden egyházközség jótékonysági tevékenységét, hogy ne maradjon egyetlen ember sem, aki ne kaphatna egy tányér ételt. Sokan közületek munkátokkal vagy anyagi segítségetekkel támogatjátok egyházközségeink erre tett erõfeszítéseit. Népünk korábban is találkozott a szegénységgel és az éhínséggel, de kibírta és gyõzedelmeskedett, mivel voltak eszményei és értékei. Együtt képesek vagyunk segíteni az egyénnek, az egy pedig mindenkit támogathat. Isten nem gyávának teremtett bennünket, hanem megadta nekünk az erõ és a szeretet szellemiségét. E szellemmel eltelve, hibáinkat tudatosítván, egységesüljünk nagy családunk, egyházunk mellett az élet értelme és a szeretet keresésében, és akkor túl fogunk jutni e nehéz megpróbáltatásokon.
(Eredeti: http://www.ecclesia.gr/greek/holysynod/. Rövidített változat. Köszönjük az ismeretlen fordítónak és közzétevõnek! – a szerk.)

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

11

Magyarul, magyarán

Nyelvek vetélkedõje
Elterjedt, hogy az angolok fordítják Shakespeare-t mai angolra, vagy csak szótárral tudják olvasni. Nádasdy Ádám cáfolta ezt az Élet és Irodalomban. Angoltanár lévén ezt õ tudhatja jobban. Talán látott valaki egy, diákok számára egyszerûsített Shakespeare-kiadást, abból vonta le a következtetést, hogy eredetiben nem értenék. Nem tudom, volt-e ilyen kiadás, de azt elég hiteles forrásból hallottam, hogy a finnek átírják a Kalevalát mai nyelvre. Mi bezzeg értjük Balassit, Károlit, sõt, még a Halotti beszédet is – büszkélkednek honfitársaink. Nádasdy szerint mi még kevésbé értjük a régieket, mint az angolok. De csúsztat, mondván, hogy régi iratainkat csak átírásban ismerjük. Ez annyiban igaz, hogy eleink többféleképpen próbálkoztak a magyar hangoknak latin (sõt, gót) betûkkel való lejegyzésével, ezért a tudósok a feltételezett olvasatot szokták a közönség elé tárni. Az olvasat (ahogyan akkor hangozhatott), inkább azonos a nyelvvel, mint a korabeli lejegyzés. Nádasdy összehasonlítja a Biblia egy mondatának Károli-féle és mai fordítását: „Az asszonyi állat pedig eszébe vévén, hogy méhében fogadott vólna, elkülde és megizené a’ Dávidnak illyen szóval: Nehézkes vagyok. (Sámuel II. könyve 11,5). A mai katolikus fordítás (Szent István Társulat, 2006) így fogalmaz: Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött, és megüzente Dávidnak: Állapotos vagyok. Hát, mit mondjak – fûzi hozzá Nádasdy – vannak eltérések.” Persze, vannak, de ettõl még értjük. Némelyik szó használata változott, vannak ma már – sajnos – nem használatos igeidõk, de a szavak hangalakja alig változott. Nádasdy kihasználja ezen eltéréseket arra, hogy döfjön egyet önérzetünkbe: „lehet, hogy ha Károli korában shakespeare-i színvonalú magyar mûvek születtek volna, amiket (sic!) mindnyájan ismernénk és kívülrõl fújnánk, akkor nem éreznénk ilyen távolinak Károlit.” A török uralom idejérõl van szó. Az a csoda, hogy egyáltalán születtek szellemi alkotások abban az idõben. És Balassi nem sokkal késõbb élt. Az õ gyönyörû verseit ki ne értené? Különben Nádasdy nem is tartja erénynek az állandóságot. Szerinte lusta az a nyelv, amelyik nem változik. Õ az alkalmazkodóképességet tekinti erénynek. Valóban, az is kell. Az angolok könnyedén alkalmazzák meglévõ szavaikat az új fogalmakra változtatás nélkül. Ebbõl adódik, hogy egy-egy szónak rengeteg, egymástól erõsen eltérõ jelentése van, s ha egy mondatban több ilyen szó is elõfordul, akkor alaposan mellé lehet fordítani. Mi ebben nehézkesebbek vagyunk, nekünk minden jelentés-árnyalatra külön szó kell. Nem az a lustaság, hogy saját szavaink hangalakja nem változik, hanem az, ha az új fogalmakra gondolkodás nélkül átveszünk idegen szavakat, ahelyett, hogy alkotnánk saját anyagból, pedig szóképzési rendszerünk erre bõséges lehetõséget ad. Az idegen szavak mértéktelen befogadásától megszûnik a nyelv szervessége. Egy idõben – történelmi okokból – elmaradt nyelvünk a valóságtól, aztán hirtelen igyekezett bepótolni a mulasztást a nyelvújítással. Némelyik régi írónk nyelvezete a sok latin szó miatt érthetõ nehezen, másoké a meg nem honosodott nyelvújítási szavak – vagy mindkettõ – miatt. A mai ötven-hatvanas nemzedék még falta Jókait, az iskolában a pad alatt is olvastuk. A maiaknak nincs türelmük hozzá. Az elmúlt kormányzati ciklusban ezért nálunk is szóba került, hogy át kellene írni a klasszikusainkat. Nem ez a megoldás. Olvasni kell õket, szokni hozzájuk, és az iskolában (vagy lábjegyzetben) magyarázni, ami esetleg nem érthetõ. Sõt, minél többet „kívülrõl fújni”. Régi nyelvünk sok szempontból gazdagabb. Tanuljunk belõle, õrizzük! Az irodalom ízét veszti, ha maira csupaszítják, arról nem is beszélve, hogy a versek elvesztenék ritmusukat, idõmértéküket. A nyelv téridõben létezik. Beletartozik minden, ami volt benne, az magyaráz meg számos mai jelenséget, a jelen síkjában pedig beletartozik a köznyelv, a tájnyelvek, a rétegnyelvek, mindezek egymásra való hatása. Ezek formálják nyelvi tudatunkat, „nyelvérzékünket”, amely képessé tesz bennünket arra, hogy a jövõ nyelvét szervesen alakítsuk, az új közlendõkhöz is a magyar nyelv törvényei szerinti eszközöket találjunk. Így marad nyelvünk valóban olyan szilárd, amilyennek büszkeségünk látni kívánja, és egyúttal rugalmas, élõ is. Buvári Márta

Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történetébõl
(Részletek)
Hogy lehetne, õrültség gyanúja nélkül rövid Rajzolatban elmondani azokat, mellyek az egész tudós világnak mostani köz vélekedésivel szemlátomást világos ellenmondásban állanak? Nem nagyítom fáradozásaimat, ha nyilván megvallom, hogy három száz ezer részént magyar, részént külföldi okleveleket vagy egészen elolvastam, vagy legalább futólag végig tekéntettem. Így támadott a Magyar Nemzetnek egy szoros értelemben vett Kritika Históriája, melly Ábrahám elõtt egynéhány száz esztendõvel kezdetik, és folyton foly a Szent Írók, a Görög és Római Classicusok, az Armenus, Sírus, Arabs meg Persa Irókon, úgy nem különben a közép század maradványain keresztûl Árpádig. A Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejûk, Palótzok, Pártusok mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvû nemzetet tettek, mint ma egy nyelvû nemzetet tesznek. Azonban nem voltak mindenkor, vagy minden lakásokban egy polgári alkatmány és Fejedelem alatt. Tagadhatatlan maradékaik a régi Szityáknak. Maga a magyar név a Dialectusok által, részént a hibás írás által Muger, Moger, Mager, Mogar, Magiar, Macar, Machar, Mocher, Mazar, Mazer, Maxer, Macaron, Macron, Macris, Mazaca, Mazaga, Masax, Masaeus, Masyx stb. formákra által változtatott. A Kunok mivel mindenkor egész királyi hatalom alatt éltek, Kun Szityáknak, a Görögöktõl pedig Scythae Basilii, az Örményektõl Barselii, a Persáktól Sakkae, Sagae, sagi, az Arabsoktól Kazari, a Sidóktól Chananaei, a Magyaroktól Chazari azaz Császári neveztettek. A Kun név is változott: Chun, Hun, Con, can, Kymenus, Cimerius, Cumanus, Comini stb. A Kazárból is Kozar, Kosri, Gazar, Al-Kazir, Akazir stb. lett. A Székel név Marchiót (végõrt) jelent. A Székeleknek Nemzetségi Nevek a Lófejû név, melly a Törvényekben és a Nemzet XVII-dik sz.-i petsétén is olvashatik. A Palótzok a Kunoknak egyik ágok. A Pártus Szityák, mivel hazájokat elhagyván Sesostris Aegyiptusi Királlyal Assyriába vagyis Cappadociába költöztek, Exuleseknek, azaz Pártusoknak hivattak. Coptosul: Pelasgus, Sidoul Philistaeus, Latánul Alieni nevet nyertek. Azonban e Pártus név közönséges név lévén, voltak a Pártusok között Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejûk és Palótzok, kik hazájokat pártosságból elhagyták. Köz neve volt késõbben mindegyik Szitya ágnak a Turcus nevezet, mely a régi Teucri helyett következett. Horvát István, 1825

Játsszon velünk!
Szórejtvény. Azt a 8 hangból álló és csak egyféle magánhangzót tartalmazó szavunkat keressük, melynek jelentése mindkét megadott szóhoz kapcsolódik: erdõ; sok. Beküldési határidõ: február 14. Karácsonyi számunk rejtvényeinek megfejtése: Hibajavítás („ … fogászati problémákat okozhat.”) Pongyola, körülményes szerkesztés, mivel nem fogászati problémáról, hanem fogproblémáról van szó; de maga a probléma fõnév is túlzottan általános, jellegtelen; helyesebben pl. … fogbetegségeket okozhat. Egyengetõ („Úgy káromkodott, mint a kefekötõ!”) Káromkodik, mint a kocsis/csikós stb. ’durván, közönségesen káromkodik’ + Iszik, mint a kefekötõ ’állandóan ittas; részeges (ember)’. Kirakó (Élre, tiszta szó! ) Arisztotelész. HTT

12

Ajánló
Dezsõ Ilona Anna
Mi egyéb is juthatna eszembe a kultúra napján, mint mai valós helyzetünk? Az õsszel egy fesztiválon voltam. Festményeket vittem zsûriztetni. Mindég ugyanott, ugyanabban az épületben tartják meg e hatalmas eseményt, és ez idáig különösebb gond ezzel még nem volt. Csodálatos lehetõség, a kicsik, szárnyaikat bontogató mûvészjelöltek, a már befutott nagyok, az amatõr gyermektõl a már megöregedett, életében tanulni, érvényesülni nem tudó mûvészig mind jelen vannak e nagy eseményen. Megérkeztem magam is, majd azt tapasztaltam, ami szívünket már mindjárt az elsõ lépésnél megmételyezi: fel van túrva a színházhoz vezetõ út, az udvarban kupacokban állnak a hatalmas földtúrások, valamilyen csatornázási munkálatok otthagyott maradványai. Méteres lyukak tátongnak az épület felé vezetõ úton. Egészen hátul, messze az épülettõl sikerül leparkolni végre. Majd elindul a nagy menet, negyedmagammal, hónunk alatt a sok kép, keressük az utat a bejárathoz. Megkerüljük az épületet, keresztülbukdácsolva hatalmas ásatásokon, cipõnk sarka még mélyebb lyukat ásva a késszerû kavicsban, lefelé, felfelé mászva, kétségbeesve, végre elérjük a kitûzött célt, a hátsó mûvészbejárat ajtaját. Zárva. Nagy tábla jelzi, azon keresztül ma nem lehet bemenni az épületbe. Újabb tortúra, megkerüljük az egész hatalmas monstrumot, és elölrõl próbálunk támadni, képek tömkelegével, egyik és másik kezünkben cipelve. Egy kislány közli, fogalma sincsen az eseményrõl, neki nem szólt senki. Istenem! – nyilallik belém –, megtettem több mint 200 km-t csak azért, hogy közölje egy kislány velem, mennyire felesleges volt a nagy út!? Nem hagyom magam lerázni, elindulok – magam mögött hagyva kíséretemet – a középsõ bejárathoz, mely egy folyosószerû fõbejáratnak mondott valami a színházterem és a kiállítócsarnokok közötti téren. A valamikori laktanya tornatermét és a színház épületét volt hivatott összekötni, ezt a célt most is bõséggel szolgálja, csak a tornaterembõl mára egy kisebb színháztermet és kiállítótermeket építettek mindannyiunk örömére. Ott már vélek némi mocorgást felfedezni, és ki is derül végre, hogy jó helyen járok. Ám a képeket mégis csak hátulról kell beadni, mert ahol megszemlélni és értékelni szokták õket, a zsûriztetõ folyosón, ott most egy vásárosnak adtak engedélyt olcsó bóvlijai árusítására. Ebbõl lesz a pénz. Vagyis, amit én itt cipelek, nem is értékes? – merül fel bennem egybõl a kérdés. Valóban, kell-e bárkinek is ma már az a szeretet, amit alkotó társaimmal együtt adni készülünk friss mûveinkkel a vélt közönségnek? Újra megmásszuk a földkupacokat, keresztül méteres árkon, lemászás, cipõsarok ledörzsölés, az éles kövek egyike felcsapódik a bokámra, késként ejt sebet rajta. Leejtem az egyik képemet, szerencsére nem törik össze, de a vér alaposan összemaszatol-

A magyar kultúra napja
ja nadrágom bal szárát. Nagy nehezen megkerülve az épületet, visszajutunk kiindulási pontunkhoz, a kocsihoz. Pár lépésre tõlem a mûvészbejáró zárva. Mellette egy hatalmas ablak nyitva, egészen hozzásimulva egy teherautó, abból pakolnak be valami áruféleséget. Megkérem a sofõrt, engedje meg, hogy beadogassam rajta a képeimet. Nem engedi meg. Gyorsan egy másik ablak nyílik ki. Kicsinyke helyiség, a sok kincs a földön hever, egyetlen asztal, a fal melletti székek zsúfolásig telve alkotásokkal. Beemelgetik a képeimet, végre azok már bekerültek. Újra kezdõdik a tortúra, vissza kell bukdácsolni a gödrön keresztül a bejárati ajtóig, mert mégsem volna illõ az ablakon bemászni a színház épületébe. Végre bent vagyunk. Támadásba lendülünk – a szoba ötször ötméteres lehet, benne 25 festõ és szobrász igyekszik, hogy képeit, plasztikáit jól látható helyre rendezze. Megindul a hajsza a székekért. A hosszú, terebélyes folyosó, ami eddig évekig adott otthont a zsûriztetésnek, most megtelik apró, olcsó áruval. Barátságtalan pár rendezkedik be, a süteményszaggatóktól a banánig mindenféle forintos terméket pakol ki. Kosárkák elõkészítve, és az ajtó elõtt, amelyen át évekig mi hordtuk be mûveinket, most emberek sorakoznak, várják a nyitást, hogy pénzüket költhessék. Sietek az apró helyiségbe, mert kíséretem szerzett nekem három széket meg egy asztalnak az egyik sarkát. Keresztülesem egy téli tájon, tekintetem megakad egyik hatalmas festõmûvészünk képein, ott sorakoznak a földön egymásra rakosgatva, várják a megmérettetést. A bal sarokban szerényen, akár egy falatnyi oltáron, egy kisgyermek angyali portréi. Hatalmas nevek és munkák halmozódnak fel hirtelenjében a szobában. Tíz képet vittem, de hová tehetném õket? A három szék és az asztal sarka édeskevés. Teszem, amit tudok: felcetlizem a képeket, sorszám, egymásra hajigálás, körbenézés, hátha megláthatom a nagyok munkáit. Az egyik szék alól csodásan mosolygó szempár néz rám, oly szépen sugárzik, még nem is láttam megfestett képben ilyet. Kié lehet? Nem jövök rá, annyira kicsi a hely, hogy bemenni a képig lehetetlen, több száz alkotás heverhet a szobának abban a részében. A sok érték mind a földön, szerte-széjjel. A mûvészeknek el kell hagyniuk a helyiséget, az ajtóban ácsorognak a neves alkotók, mûvészeti oktatók, várván a prominens zsûrit. A hátsó ajtó kinyílik, özönlik be rajta a tömeg, csak húszasával engedik be õket, mert majd leverik egymást egy-egy kosárkáért. És telnek is azok mindenféle kacattal, butasággal. A sor igazodik, akár egy groteszk tornaórán, csendben, rendben haladnak a pénztár elé, ami pontosan egy méterre helyezkedik el az ajtó elõtt. Nyitva a terem, igazi nagy értékek a földön, odakint meg a filléres semmiségekért áll sorban a tömeg. Elhaladnak az ajtó elõtt, szemüket véletlenül sem vetik arra, ahol a mai kortárs alkotók legfrissebb mûremekei mutatják-kínálják magukat. A színházterem ajtaja is nyitva, bent várakoznak a zsûrizésre érkezett mûvészek, az õket megtisztelõ írók, költõk, fotósok, újságírók sora. De az emberek most inkább a szatyruknak, az aprócska, filléres kincseiknek örülnek. A teherautó tartalma kiürül, nem gyõzték becipelni a sok pogácsaszaggatót, körömvágó kisollót, biciklipumpát, mûanyag edényeket, hûtõmágneseket… Hát igen, a mûvészvilág is rákényszerül az utóbbi idõben, hogy alkotásaiból hûtõmágneseket készítsen… A vásáros ember végre elpakol. Nem sok mindent kellett magával vinnie. Szomorúan nézek a mi árválkodó, ítéletre váró képeinkre: ha megdicsérik is õket, kellenek még valaha is valakinek?

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

13

Iránytû
Imádság és késelés

Az igazság nyomában

Az egy dolog, hogy az ember – szerencse? nem szerencse? – az igazságot kedvelõk táborába tartozik; s más dolog az, hogy kideríthetõ-e egyáltalán az igazság. Mi most erre tettünk kísérletet a világháló segítségével. (Lásd a lenti 1. levelet!) Az eredmény egyelõre felemás: a Hun Miatyánk (más források szerint: Hun imádság) dolgában, úgy vélem, végérvényesen kijelenthetjük: azt a bizonyos szíjvéget nemlétezõnek kell tekintenünk.
hogy a rendõrség ilyen vehemensen cáfolja a késelést, ha az mégis megtörtént – hiszen ehhez meg túl sok szemtanú adódhatott a többezres tömegben. Éppen ezért továbbra is felszólítjuk olvasóinkat: aki tud, eredjen az igazság nyomába, s szóljon a Szilaj Csikónak, ha megtudott valamit…

Nem csak azért, mert egyszerre három olyan tudós ember is ezt erõsítette meg, aki eredeti, önálló gondolkodásáért okkal örvend köztiszteletnek, hanem azért is, mert érveik cáfolhatatlannak tûnnek. Okos ember itt nem tehet mást, mint hogy minden csábítás és felszólítás ellenére sem küldi tovább azt a lelkes írást, amely az állítólagos imát és a délibábos tényeket tartalmazza (lásd a 2. levelet!), s álláspontját legfeljebb akkor vizsgálja felül, ha a világhálós igazságkeresésnek most már egy teljesen váratlan fordulata következne be: valaki fényképpel s pontos adatokkal számolna be a szóban forgó szíjvég létezésérõl. A másik témában való kutakodás tekintetében azonban egyelõre nem jelenthetünk be hasonló eredményességet: noha a három fiatal lány halála szinte itt történt az orrunk elõtt, szinte lehetetlen helyzet állt elõ: az egyik – mondhatni, hivatalos – oldalon makacsul tartja magát az az álláspont, hogy a lányokat agyontaposták, a másik oldalon (például a nagyjából szabad világhálón) sorra jelentkeznek a szemtanúk, akik vagy álnév mögé bújva, vagy névvel–címmel–fényképpel tanúsítják, hogy márpedig a lányokat megkéselték. A Szilaj Csikó legalább még egy hetet kénytelen várni annak a megfejtésével, hogy miként lehetséges az, hogy a két szál nem akar találkozni. Egyelõre nem tudjuk elképzelni, hogy valakik belemondják a kamerába, hogy márpedig látták a vágást a hasfalon, ha nem volt ott vágás; de azt sem,

Kedves Igazságkeresõ!
Újságíróként, méghozzá egy hetilap fõszerkesztõjeként keresek társakat az igazság kibogozásához két közérdekû témában. Az egyik: létezik-e az a szíj, amelynek végén állítólag ott olvasható a Hun Miatyánk rovás írással? A másik: csakugyan megkéselték-e az egyik lányt a budapesti (Nyugati pu. melletti) szórakozóhelyen? Azt hinnénk, hogy a világháló korában nagyon gyorsan választ lehet kapni az efféle kérdésekre. Hiszen igen nehéz az igazságnak – a különféle ismereteknek, száraz tényeknek – útját állni. Gondoljunk csak a WikiLeaksre: milyen óriási földi hatalmak mozdultak meg az elhallgattatására! S egyelõre várniuk kell a gyõzelmi jelentéssel. Ám mégsem ilyen egyszerû a helyzet: ugyanis a hazugságokat, hamisságokat, tévedéseket ugyanilyen gyorsan és hatékonyan lehet világgá röpíteni! Égetõ feladat tehát – mint újságszerkesztõnek, különösen – megtalálni a módját, hogyan lehet az igazságot kibogozni, egyfelõl kihasználva a világháló elõnyös tulajdonságait, másfelõl azonban nem hagyatkozva az ott tolongó lódítókra. A megoldás elvileg létezik: tudjuk a korszerû hálóelméletekbõl, hogy alig néhány ismerõsön – kapcsolódási ponton – keresztül el lehet jutni bármelyik embertõl bármelyik másik emberhez. Például a sarki újságárustól az Amerikai Egyesült Államok elnökéig. Esetünkben például e levél bármelyik címzettje elvileg öt-hat kapcsolódási ponton (ismerõsök ilyen hosszú láncolatán) keresztül eljuthat olyan szavahihetõ emberhez, aki saját szemével látta a szóban forgó szíjvéget; vagy olyanhoz, aki lefényképezte; olyanhoz, aki épp Kijevbe készül, ezért le tudja fényképezni; olyanhoz, akinek van ismerõse Kijevben, talán még a múzeumban is, aki pedig végére tudhat járni az igazságnak. A másik példára térve: áttételeken keresztül el tud jutni egy olyan szemtanúhoz, aki ott volt éppen akkor, amikor a szóban forgó lány elesett, összecsuklott, s igazolni vagy cáfolni tudja a világhálón terjedõ rémisztõ híreket a késelésrõl. Nem kell talán mondanom, hogy mindkét esetben gyökeresen más következtetéseket lehet levonni múltunkra és jelenünkre vonatkozóan, attól függõen, hogy mi bizonyul igaznak. Ezért aztán e levél olvasóit arra kérem, hogy – ha már kezünkben a világháló káprázatos eszköze – eredjünk közösen az igazság nyomába. Az elvileg járható útnál a gyakorlati persze sokkal göröngyösebb, hiszen nem láthatjuk át olyan könnyedén, hol az az öt-hat ember, ki az az öt-hat, akin keresztül a végállomásig juthatunk. De pontosan erre szolgál ez a levél, ez a talán szokatlan kísérlet: lesz majd, aki véletlenszerûen továbbítja, lesz majd, aki tudatosan; s egyelõre csak remélni lehet, hogy a láthatatlan hálón végigszaladó ismeretekbõl végül kikerekedik az igazság, sõt, még vissza is tér e levél feladójához. Aki annyit jó szívvel megígér, hogy az eredményt közzéteszi a civil szabadság kis lapjában, a Szilaj Csikóban. Rajta hát! Induljon e levél hetedhét országba! S ki-ki tegye hozzá a maga felismerését, értesülését – ha van –, s úgy adja tovább: vagy “célzottan”, vagy “véletlenszerûen”, hogy végül olyanokhoz is eljuthasson, akik névvel, címmel, vagy legalább hiteles rajzzal, felvétellel tanúsítják az igazságot. Szeretettel – Varga Domokos György fõszerkesztõ

„Kr. u. 410-460 keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva: a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban õrzött Hun övvereten, szíjvégen levõ rovásírásos ima gyönyörû. Nem tudom, hogy tudtok-e róMINDEN NAPUNK GONDJÁT, la, hogy a szíjvégen talált rovásírásos MAGADON VISELED. szövegmegfejtésére magyar rovásírás BÛNEINKET, MINT MÁSNAK, szakértõt-nyelvészt kértek fel!!! Elõlünk NEKÜNK ELENGEDED. mégis mindenáron eltitkolták, amíg leTE KEZED VEZET hetett. Istennek hála ma már nem leKÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S het szinte semmit titokban tartani! ÉrLEFEJTED RÓLUNK dekesség, hogy az 1960-as évek eleGONOSZ JÁRMÁT. jén szintén KIJEVBEN (ma már tudjuk, hogy Árpád nagyapja, Álmos õse, TIÉD A NAGYVILÁG ÜGYEK fejedelem alapította, építetÖSSZES HATALMA, ÜDVE, te szabír-magyar város, híres szabír koMINDÖRÖKTÕL KEZDVE, vácsiparával. Ott készültek a csodálaLEGYEN MINDÖRÖKRE. tos magyar szablyák. Régészeti feltárás során a Magyar-hegyen találtak 9000 darab rovásírással teleírt pergamenpapírt tökéletes állapotban!!!! A kutató régész, Armatov akadémikus az egészet elküldte futárral a Magyar Tudományos Akadémiának úgy gondolván, hogy mi vagyunk a megfejtésében illetékesek!!! Õt számûzték Szibériába! A 9000 darab pergament pedig szõrén, szálán eltûnt!!! Mai napig semmit nem tudni róla! A finnugoristák hallgatnak (vagy lapítanak, mint az a bizonyos a fûben). Ma már kideríthetetlen, hogy megsemmisítették, vagy csak eltüntették, nem tudni. Talány, kinek, illetve kiknek állt az érdekében???? Óriási, pótolhatatlan veszteség, mert minden bizonnyal, hatalmas és teljesen autentikus információs tömeg állna rendelkezésünkre. A HAZATÉRÉS vagy HONVISSZAFOGLALÁS elõtti, alatti és utáni idõkbõl. S még mennyi minden van, amit eltitkolnak, vagy éppen megsemmisítenek elõlünk! Visszatérve az imához: gyönyörû!!! Nemhiába mondták a GÖRÖGÖK, hogy a szkíták–hunok–magyarok tudnak a legszebben imádkozni ISTENÜKHÖZ!!!! Küldjétek tovább, ismerjék meg minél többen!”
MIATYÁNK, ISTENÜNK, BENNÜNK VAN ORSZÁGOD. ELÕTTÜNK SZENT NEVED, TÖRVÉNY AKARATOD.

HUN IMÁDSÁG

(beesett) levél

14

Hun? Miatyánk?
A fõszerkesztõ úr elsõ kérdése egyszerûen magyarságtudományi, mûveltségi, bárki utánanézhet könyvekben, a Hálón, vagy a saját józan esze pillanatnyilag elhanyagolt sarkában. A Hun Miatyánk otromba hamisítvány. Egyrészt azért, mert a hír közreadója semmi forrást, lelõhelyet nem jelölt meg, képet nem közölt stb. Még az állítólagos rovás „megfejtõjének” nevét sem tudjuk. Az ilyen közlés gyakorlatilag nemlétezõnek tekintendõ. A második kezdetleges csalafintaság maga a szöveg. Minden ízében újmódi s gyatra versezet. Szerzõje még Erdélyi Zsuzsa Hegyet hágék, lõtõt lépék c. csodálatos régi magyar népi imagyûjtésérõl sem hallott harangozni, így fogalma sincs hajdani népi imáink hangütésérõl, formáiról, építkezésérõl stb. Valószínûleg nem is kíváncsi az ilyesmire: a mostanában divatozó õstörténetipar alapvonása a mûveletlenség, a becsületes magyar kutatás megvetése és kerülése. Harmadszor. Ha a hunok – adja Isten – magyarul beszéltek is, egy dolog egészen bizonyos: nem a mai nyelvünkön. Mindenki tudja, hogy a nyelvek változnak. A mienk meglehetõsen lassan, gyökrendje miatt igen szívós, de mégis. 1412 után fordíttatott a Müncheni Kódexben megõrzõdött ún. Huszita Biblia egyik tekintélyes része, a négy Evangélium egy-két mondat híján teljes szövege. A Magyar Elektronikus Könyvtárban hozzáférhetõ, le is tölthetõ. Máté evangélista könyvében (Kapitulum VI, 9–13) így hangzik a Miatyánk: „Tü azért így imádkozjatok: Mi Atyánk, ki vagy menynyekben, szenteltessék te neved. 10. Jöjjön te országod; legyen te akaratod, miként menynyen es azonként földön. 11. Mi testi kenyerönk felett való kenyeret adjad münékönk ma. 12. És bocsássad münekönk mü vetetönket, miként es mü bocsátónk nekönk vetetteknek. 13. És ne vigy mûnket kesértetbe, de szabadoh mûnket gonosztól. Ámen.” Szembeötlõ, hogy régi. Mindemellett kiválóan érthetõ, ám számos az eltérés: nincsen benne névelõ, más igeragokat alkalmaz: szabadoh, a vét gyököt is másként ragozza stb. E szöveg kb. 600 éves, az állítólag az V. sz. elején, tehát ezer évvel korábban keletkezett Hun Miatyánk-nak még másabbnak kellene lennie. Mit ne mondjak, döbbenetes értékû nyelvemléknek, amely egyedülálló bepillantást engedne nyelvünk 1600 év elõtti állapotába. Hatalmas a szittya hamisító ipar! Ugyanazzal él vissza, mint a hunfalvysta csalafinta: tudatlanságunkkal. Nyilván jókat röhög a magyari palimadáron, aki a legócskább csalásoknak is fölül. Czakó Gábor

Elmés vicc
A hun szíjvégre írt hun nyelvû imádságról ez a véleményem: Hozzám is eljutott nadrágszíjra írt hun imádság híre. Csakhogy. Hol a leletrõl egy fénykép? Egy ilyen hosszú szöveget nem lehet múzeumlátogatóként csak úgy futtában elolvasni. Vagyis aki elolvasta, fényképrõl, hosszas tanulmányozás után olvashatta csak el. Akkor a képet miért nem közli? Továbbá. Mi fér el egy övcsaton, avagy szíjvégen? Egy-két szó, netán néhány rövid sor. Ilyen hosszú szöveg semmiképpen sem fér rá a szükségszerûen kis felületre. Összehasonlításul íme egy övcsat talán a 900-as évekbõl: Ekkora felületre nem fér el négy darab négysoros versszak. Továbbá a fent látható feliratból igen sok erõfeszítés után is csak foszlányokat sikerült megfejteni eddig. A körlevélben ez áll: a szöveg megfejtésére „Magyar rovásírás szakértõt-nyelvészt kértek fel“. Erre négy ember jöhet számításba (így együtt: rovásírás szakértõ–nyelvész!), az egyik én vagyok, de ha a másik három szakértõ lett volna a megfejtõ, én arról azonnal tudtam volna, személyesen tõlük. Ha tényleg „rovásírás szakértõ–nyelvész“-rõl lenne szó, akkor nem ilyen kelekótya, „nesze semmi, fogd meg jól“ lenne a megfejtést közlõ szöveg. E szöveg tipikusan ködösítõ, s nem adatközlõ. Ismét csak továbbá: az ima szavainak számottevõ része nem létezhetett így, ilyen alakban, s a mondatfûzés sem lehetett ilyen, már csak azért sem, mert Álmosék nyelve legjobb esetben is igen távoli nyelvjárás lehetett, hacsak nem kipcsak török, ami a legvalószínûbb. Akárhogy is, mindenesetre egyben biztosak lehetünk: teljesen kizárt, hogy ilyen kifogástalanul MAI magyar lett volna a csatra karcolt ima. Csupán ennyibõl is alapos okkal merül fel az a gyanú, hogy e hun imádságot illetõen is a szokásos szédítésrõl lehet szó. „Megvezetésrõl“. Valaki elmés viccérõl. Varga Csaba www.varga.hu

Ebbõl a hun imából feltehetõen egy szó sem igaz. Azt sem lehet tudni, ki állítja mindezeket. Ha legalább ezt tudnánk, akkor rákérdezhetnénk. Nyilván mellébeszélne, és semmiféle bizonyítékkal nem tudna szolgálni. Amíg pedig ilyesmivel nem áll elõ valaki, addig a hun ima nem létezik. Az említett leletekrõl sincs kép, s persze a múzeumi leltári szám sem ismert. Jellemzõ, hogy senki sem vette a fáradságot, hogy utánanézzen a kijevi múzeumokban (ezt annak kell elvégeznie, aki állítja a hun ima létét). A szöveg túlságosan mai magyarsággal szólal meg. Aki ezt hamisította, sohasem látta ezt a szöveget valódi hun változatban. Kár vele foglalkozni. Ilyen ócska hazugság volt a Szent Istvánnak tulajdonított, rovásüldözõ rendelet is, amit a Forrai Sanyi bácsi köré élete végén csoportosulók képviselnek azóta is – a cáfolat ellenére. Én többször kértem Sanyi bácsit, hogy írja meg errõl õ az igazságot, de erre nem volt bátorsága. Nekem elmondta, hogy egy írógéppel írt magyar nyelvû szöveget kapott postán egy azóta elhunyt barátjától, s ezt küldte tovább Csallánynak, aki komolyan vette, és sajnos leközölte. Ezért rúgták ki, és ezért kaphatott agyvérzést is nem sokkal utóbb (Sanyi bácsi elmondása szerint). Ezt a

Idétlen hamisítvány
rendeletet az emlékévben én lepleztem le, s emiatt ez a gyûlölködni akaró társaság azóta is átkoz. Ez az „irodalom” sajnos tele van hazugságokkal, s a tömeg jó része felül a hazugoknak. Ez is ilyen lehet. Miközben a Magyar Nemzeti Múzeumban valóban lecsiszoltak egy létezõ hun szöveget, amelyet lényegében nem is ismer senki, tudományos igénnyel nem foglalkozik vele senki (Erdélyi István azonban közölte a legutóbb megjelent kötetében). Pedig lehetne tiltakozó levelet küldeni a Múzeumnak és Szõcs István államtitkárnak is, aki a felügyeletüket ellátja. A szemünk elõtt teszik tönkre a valódi hun emléket, a magyar kultúra bizonyítékát, a tömeg meg a soha nem létezett hülyeségekkel foglalkozik. A szöveg inkább a mai kereszténységre enged következtetni, mint a hun kori valódi vallási állapotokra. A hunok ugyan ismerték a kereszténységet, de a hunok keresztény vallása is tele volt õsvallási gondolatokkal. A hun emlékeken megjelenik a világhegy, az égig érõ fa, Jóma is-

ten neve és egyebek – de mindez hiányzik a fenti hun imából. Ez csak arra utal, hogy a hamisítónak fogalma sem volt a hun vallási viszonyokról, ezért egy semmitmondó, vallásosnak tûnõ blablát írt. S például azt sem lehet tudni, hogy a szöveg elején miért szerepel a „Hun imádság” cím. Biztosak lehetünk benne, hogy egyetlen hun imádságnak sem volt ilyen címe. Ezek szerint ez a körözött szöveg a kiötlõje szerint is vegyes lenne? Ez a cím egy árulkodó nyoma annak, hogy egy mai rímfaragó alkotta meg, aki önkéntelenül is ellátta a mai szokásoknak megfelelõ címmel a hazug bökversét. Ismerünk eredeti õsvallási imát (több változatban), amely a szkíta kortól az Árpád-korig lényegében változatlan szerkezetû. Nagyjából ilyen: „Magas égi kõ, magas kõ, magas égi kõ ...” Azaz egy ritmikus szöveg ismétlõdésérõl van szó, s minden szavának megfelel egy-egy szójel (egy-egy székely betû elõképe). Évezredek alatt kicsiszolódott hagyományt képvisel, nem valamelyik barom magánfantáziáját. Ez az idétlen hamisítvány errõl a régi rendrõl, amely az õsi imádságokban tükrözõdik, mit sem tud. Varga Géza írástörténész

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

15

16

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

17

Szövetségben

Elkezdõdött az Önkéntesség Európai Éve
„…az önkéntesek motivációi között kiemelt helyen szerepelt az ügy melletti elkötelezettség és az elismertség szerzése” 2011 fontos eseménye – a magyar EU-elnökségi félév mellett – az Önkéntesség Európai Éve. Az Európai Unió idei tematikus évének megnyitójára 2011. január második hetében került sor Budapesten, melyhez kapcsolódva az Európa Ház szakmai konzultációt szervezett az önkéntességrõl 2011. január 13-án, a budapesti Millenáris Parkban.
A több mint 60 önkéntesség iránt érdeklõdõ civil szervezeti képviselõ részvételével rendezett konferencián Bartal Anna Mária, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense elmondta: az önkéntes tevékenységek értelmezése nagyon változatos képet mutat Magyarországon, de a felmérésekbõl, kutatásokból és a keletkezõ számhalmazokból az kiolvasható, hogy a ‘90-es évek hirtelen fellendülése után csökkenni látszik az önkéntes tevékenység iránti elkötelezettek száma. azért nem nõ az illetõ, mert az önkéntesség tipikus életkorszakaiban õk éppen gyerekneveléssel vannak elfoglalva anyaként vagy nagymamaként. Az önkéntes tevékenység település szerint is megoszlik. Nagyobb a valószínûsége az önkéntes tevékenységnek az 5000 fõ alatti kisebb településeken és a 100 ezer fõ fölötti városokban. Elõzõeknek a szorosabbi közösségi kötelék, utóbbiaknak a több lehetõség a magyarázata.

A meghatározás
Mielõtt azonban a különbözõ statisztikai adatokat elemeznénk, érdemes arra a kérdésre válaszolni, hogy mi az önkéntesség. Az egyszerû felvetésre korántsem egyértelmû a válasz, elemzett Bartal, ugyanis az önkéntességgel kapcsolatos felmérések eltérõ szempontok figyelembe vételével készültek az elmúlt idõszakban mind Magyarországon, mind a nemzetközi önkéntes erõtérben. Az önkéntes tevékenységek legtágabb értelmezését az Európai Unió szintjén találjuk, ahol Bartal szerint a kérdésrõl készített dokumentumok egyszerûen nem tartalmaznak pontos definíciót, így önkéntességnek tekintenek minden önkéntes jellegû elkötelezettséget. Ennek a szinte megfoghatatlanságig tág értelmezésnek elsõdleges oka, hogy a sokszínû és az ügyben eltérõ kulturális hagyományokkal rendelkezõ európai térbõl ne szoruljon ki semmilyen, az önkéntesség fogalmába kicsit is beilleszthetõ tevékenység. Ennél valamivel szûkebb volt az értelmezése a honi önkéntesség fellendítésében is kedvezõ szerepet játszó és az ENSZ által meghirdetett Önkéntesség Nemzetközi Évének 2001-ben, amikor a fogalom meghatározása úgy szólt, hogy önkéntesség az olyan tevékenység, amit valaki önként, nem elsõsorban anyagi ellenszolgáltatásért és más ember vagy közösség javára végez. Ezt is tovább lehet szûkíteni, például a tervezettség/tudatosság és a szervezett keretek kritériumainak felvételével. Ez utóbbi értelmezést elõszeretettel használják a kutatók elsõsorban azért, mert így – ha mégoly képlékeny, de mérhetõ – adatsorokhoz juthatnak (pl. a minden civil szervezetnek évente kötelezõ KSH adatszolgáltatásában is szerepelnek az önkéntességre vonatkozó kérdések).

A számokból kihámozható következtetés szerint a tipikus önkéntes fiatal vagy középkorú, és talán meglepõ, de férfi – érettségivel vagy diplomával –, aki házasságban él, egy gyereke van, emellett átlagos vagy a feletti fizetéssel rendelkezik

Hajtóerõ
Az önkéntesség mögött megbúvó motiváció is fontos tényezõ. Ez kiemelt tárgya volt a Bartal által vezetett és az elmúlt két évben folytatott kutatásnak, amely során 235 civil szervezet 2525 önkéntesét kérdezték. A vizsgálat eredménye az, hogy az önkéntesek motivációi között kiemelt helyen szerepelt az ügy melletti elkötelezettség és az elismertség szerzése (elsõsorban a szûkebb közösségben). A vizsgálat azokat a társadalmi csoportokat is megpróbálta felmérni, akik eddig nem önkénteskedtek (kisebb városok lakói, alacsonyabb végzettséggel rendelkezõk, munkanélküliek). Az önkéntes tevékenységbe bevonandó célcsoportok beazonosítása azért fontos, így Bartal, mert az önkéntesség népszerûsítésében az elmúlt évtized kezdeti mennyiségi szemlélete helyett ma már a célzott megközelítés látszik hatékonyabbnak (az eltérõ háttérrel rendelkezõ állampolgárokat rájuk szabott üzenettel és programmal kell megkeresni). Ezért a vizsgálat eredményei praktikus hasznára is válhatnak az önkéntességgel szervezett formában foglalkozó civil szervezeteknek. A folyamatot a gyakorlatban kívánta segíteni az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódó budapesti nemzetközi konferencia 2011. január 7-8-án, amely az egész év során több alkalommal szervezendõ rendezvénysorozat indító eseménye volt. A konferenciáról tartott beszámolójában Csorba Eszter, az Ökumenikus Diakóniai Év Hálózat fõtitkára elmondta, hogy több témában és hat munkacsoportban tárgyalták az önkéntesség kérdését, melynek egyik kézzelfogható eredménye az Európa Unió intézményeinek benyújtott ajánláscsomag lesz az önkéntességrõl. A kidolgozandó munkához szívesen fogadnak javaslatokat. (forrás: Civil Európa Hírlevél)

Hányan és kik?
A változatos metodológiával készített magyarországi felmérések eltérõ eredményeket mutatnak az önkéntesek számát illetõen. Ilyen adatok a ‘90-es évek közepe óta állnak rendelkezésre. Egy 1993-as vizsgálat 1 millió 700 ezer önkéntest talált a felnõtt lakosság körében. Egy 2004-es felmérés eredménye 3 millió lett (igaz, itt a vizsgált csoport alsó korhatára 14 év volt). Egy 2007-es felmérés 470 ezer önkéntessel számolt. Egy 2008-as pedig 1 millió 100 ezerrel. Az összehasonlítást és a helyzetet bonyolítja, hogy nemcsak a korcsoportok tértek el a mérésekben, hanem a tevékenységek meghatározása is (van, ahol csak a szervezett keretek között végzett önkéntes tevékenységet vették figyelembe, és van, ahol tágabb megközelítést alkalmaztak). Bartal szerint a 3 milliós szám mindenképpen túlzó, és a realitáshoz valószínûleg közelebb áll a 2008-as adat, azaz hogy minden tizedik magyar végez/végzett már önkéntes munkát, hozzátéve, hogy az 1990-es évekhez képest a magyar népességben csökkent az önkéntesek száma. A számokból kihámozható következtetés szerint a tipikus önkéntes fiatal vagy középkorú, és talán meglepõ, de férfi – érettségivel vagy diplomával –, aki házasságban él, egy gyereke van, emellett átlagos vagy a feletti fizetéssel rendelkezik. Valószínûleg

18

Szövetségben

Tisztelt Tagtárs!
Ezúton is kívánunk Önnek és Családjának sikeres és eredményekben gazdag, áldással és egészséggel teli esztendõt. Elsõ közgyûlésünk óta még csak három hónap telt el, mégis sok minden történt szövetkezetünk életében, amirõl szeretnék beszámolni Önnek is. Legfontosabb hírünk rendkívül öröm- és reményteli, mert arról értesíthetjük, hogy az Önnel is közös vállalkozásunk, a KoronaNet Kft. sikeresen befejezte a „Korona-Jegyek” elõállításához szükséges elõkészítõ munkákat, így a mai naptól megkezdtük az elsõ magyar tulajdonú élelmiszer utalvány terjesztését, és az elsõ ütemben tervezett 1000 magyar elfogadóhely szerzõdtetését rendszerünkbe. Köszönjük Önnek, hogy támogatásával ezt lehetõvé tette! Reméljük, Önt is büszkeséggel tölti el, hogy segített létrehozni az elsõ és talán legfontosabb eszközt hazai termékeink és belsõpiacaink védelmére. Az 1000 elfogadóhely csatlakoztatásával olyan piaci részesedést tudunk biztosítani a hazai termelõknek és beszállítóknak, amely versenyképes állapotra tudja visszahelyezni õket a külföldi, multinacionális cégekkel szemben. Ha terveink szerint ugyanilyen ütemben tudjuk növelni a hazai vállalatok, vállalkozások kibocsátói csatlakozását, akkor értékesítési pontjaink az év végére több mint 250 ezer biztos vásárlóval felvértezve küzdhetnek a nemzetközi hipermarket-hálózatok ellen. Az elmúlt héten a szövetkezet és a KoronaNet Kft. 70 fõs vezetõségi gyûlésével megindult az a szervezési-oktatási program, amelynek feladata a fenti tervek maradéktalan végrehajtása. Szövetkezetünk Piackutatási és Oktatási Igazgatósága – együttmûködve a KoronaNet Kft. munkatársaival valamint a Magyarok Szövetsége vezetésének támogatásával – 195 elõadást tart ez év szeptemberéig bezárólag a „Szövetkezeti gondolatiság”, a „Tudatos fogyasztás” és a „Belsõ piacok kialakításának jelentõsége” témakörökben. Az 1-2 napos elõadássorozat, országosan, 192 helyszínen népszerûsíti e témaköröket, és igyekszik mozgósítani a résztvevõket. Az elõadás-sorozat január 2223-án indul Gyõrben, és februárban folytatódik Debrecenben. Minden megyei rendezvény lebonyolítását követõen megindul a megyén belüli kistérségek elõadás-sorozata is, így minden megyében 5-10 rendezvényre kerül sor a következõ fél év folyamán. Még egy nagyon reményteli adatot szeretnénk megosztani Önnel, miszerint a szövetkezeti tagok száma folyamatosan növekszik, egyre többen csatlakoznak hozzánk. A közgyûlés óta közel 400 új tagjelentkezést regisztráltunk. Úgy tûnik, közösen megfogalmazott célunk – hogy év végére legalább 2000-2500 tagunk legyen –, biztosan valóra válik. Az Ön és tagtársaink gyors és naprakész tájékoztatása érdekében igyekszünk minél elõbb elkészíteni, illetve befejezni internetoldalainkat. Várhatóan február elejétõl a KoronaNet oldalai nyilvánosan is olvashatóak lesznek, a szövetkezet internet oldalaira még egy kicsit várnunk kell. A Magyarok Szövetségével történt megegyezés alapján a Szilaj Csikó címû hetilap gazdasági rovata folyamatosan tájékoztatni fog a szövetkezet eseményeirõl és rendezvényeirõl. Cserében az igényes formában megjelenõ kiadvány gazdasági vonatkozású híreihez szövetkezeti szakembereink, elemzõink készítik a mikro- és makrogazdasági elemzéseket és biztosítják a piacok naprakész adatait.

Korona Vagyonkezelõ Szövetkezet (További információkat a Korona Vagyonkezelõ Szövetkezet és KoronaNet Kft. Ügyfélszolgálata tud adni az érdeklõdõknek a +36 1266 6584 telefonszám felhívásakor, faxolni a +36 1266 1267 faxszámra lehet.)

Tájékoztató a Korona Pénzügyi Vállalkozásokról
(részlet)
A Magyarok Szövetsége által kezdeményezett, szövetkezeti elven mûködõ pénzintézet igénye válaszként fogalmazódott meg a rendszerváltás után kialakult gazdasági rendszerrel szemben megfogalmazódott súlyos kérdésekre. A gazdasági rendszer egyik legfontosabb alrendszere a pénzügyi rendszer, aminek lényeges szereplõi a pénzügyi intézmények, bankok, takarékszövetkezetek, hitelszövetkezetek. A magyar tulajdon ezekben az intézményekben egyre kisebb, a helyben élõk, azaz a nemzeti érdek képviselete elenyészõ. A helyben élõk érdekeinek, illetve az össznemzeti érdek érvényesítésének figyelmen kívül hagyása ebben a szektorban mind a betét- és forrásgyûjtési, mind a gyûjtött források felhasználási gyakorlatában, és különösen a hitelezési elveken érhetõ tetten. A forrásgyûjtési szándék erõs, számtalan bank, valamint egyéb pénzintézet küzd a betétesek kegyeiért, kit magasabb kamattal, kit a fiók közelségével, kit pedig a reklámszakma szokásos érzelmi befolyásolásos trükkjeivel csábítva az ügyfelek közé. A betétek és más módon gyûjtött források felhasználásáról már egyik sem beszél. A betét átalakul valamelyik multinacionális cég hitelévé, vagy magyar állampapírrá, egy biztos, bármelyik lesz belõle, így sem közvetlenül, sem közvetve nem hasznosul a helyben mûködõ gazdaságban, a pénz eltûnik a helyi vállalkozások elõl. A közösségi célok érvényesülését, vagyis az egyének, illetve a kisés közepes vállalkozások izmosodását, erõsödését, de sokszor még túlélését is akadályozza, nehezíti ez a helyzet. A vállalkozások egyre erõtlenebbek, míg elõrejelzések szerint a kényszervállalkozások 70%-a megy tönkre 3 éven belül, mert hitelt nem kapnak. A nemzeti érdeket képviselõ, egyfajta tömegmozgalommá válásban gondolkodó pénzintézet nincs a jelenlegi piacon. A közösség érdeke, hogy alapvetõ szükségleteit termékben és szolgáltatásban helyben állítsák elõ igazolt, ellenõrizhetõ körülmények között. Ezzel a fogyasztó munkahelyet teremthet Magyarországon, nem pedig Kínában vagy Indiában, és adott esetben egészséges terméket fogyaszthat. A termék elõállítója jövedelemhez jut, a közösség számára hasznos terméket készít, ahelyett, hogy valamelyik nagyáruház polcfeltöltõjeként dioxinos tejport rakna ki a nagyérdemûnek, vagy lejárt szavatosságú árut címkézne át a külföldi tulajdonosok nagyobb profitja érdekében. A jelenlegi banki betétes a kapott kamatért cserében drágítja a saját életét és csökkenti szomszédjai, gyerekei, unokái lehetõségeit a szülõföldjén. A hitelt felvevõ magánemberek szembesülhetnek a devizahitelesek problémáival, míg vállalkozói hitelt csak igen kevesen kaphatnak, azok is gyakran csak kapcsolati tõkéjük, vagy más ügyeskedés árán. A többség többszörös fedezet mellett sem kaphat hitelt, ezzel lemarad a külföldi beszállítókkal szemben. Ezekre a problémákra válaszul született a szövetkezeti elvû pénzintézeti kezdeményezés. (forrás: http://magyarokszovetsege.hu/, 2010. július 18.)

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

19

Szövetségben

Woth Imre Verõcén tartott elõadásából
Amit jó, ha tudunk a Szent Koronáról és a koronaõrségrõl. Aki részt vett Verõcén Nemzeti Feltámadásunk Ünnepén, részese lehetett Woth Imre élvezetes elõadásának, amelyben bemutatta a koronaõrséget, a díszegyenruhát, valamint nagyon sok érdekes információt osztott meg hallgatóságával a Szent Korona kalandos menekítésérõl és 33 évvel ezelõtti hazatérésérõl.
Woth Imre a Magyar Koronaõrök Egyesületének elnöke. Az egyesületet 1991-ben alapították az akkor még élõ koronaõrök. Erre azért volt szükség, mert az akkor regnáló hatalom nem akarta a korona õrzését – a hagyományoknak megfelelõen – a továbbiakban megengedni. A koronaõrök úgy döntöttek, hogy amíg a társadalom felébred, kellõen érett lesz a változásokra, és amíg a történelem szekere más irányba fordul, addig egyesületként oldják meg a Szent Korona õrzését. Az utolsó olyan koronaõr, aki részt vett a Szent Korona menekítésében, a 2001-ben elhunyt Vitéz József volt. E rövid elõzmények után tért rá a koronaõrséggel kapcsolatos gyakori kérdésekre és a koronaõrség történelmünk során betöltött szerepére, ugyanakkor nem mellõzve olyan technikai információkat sem, mint a koronaõr felszerelése, ruházata. Koronaõr nem lehetett bárki, ugyanis a koronaõrökkel szemben voltak és vannak speciális követelmények ma is. Legalább 175 cm magasnak (ma 185 cm-esnek) és katonaviselt személynek kell lennie. A koronaõrök díszegyenruháját 1909-ben rendszeresítették. Annak ellenére, hogy mai ruhájukat a millenniumi ünnepségekre tervezték, csak kilenc év elteltével került hivatalosan rendszeresítésre. (A koronaõrök díszegyenruháját a Szilaj Csikó 2. évf. 2. számában részletesen bemutattuk.) A felszerelés egyik legdrágább része a fövegen található kócsagtoll, mely 64 tollból áll, jelképezve a 64 vármegyét. A fövegen található középcímert cser- és tölgyág díszíti, a Szent István rend lánca keretezi, a háttérbõl a felkelõ nap sugarai világítják meg a Szent Korona alakja alatt. A koronaõrség mindig is hazánk legelitebb alakulata volt. A koronaõrséget 1464ben alapították. Ez meglehetõsen érdekes körülmények miatt vált szükségessé. A Szent Korona már hosszú ideje zálogban volt Frigyes császárnál, 1463-ban Mátyás király 80 000 aranyért visszaváltotta tõle. Ma ezt úgy mondanánk, hogy különadó beszedésével, a GDP 10%-áért sikerült visszaszereznünk. Amikor hazakerült, a köznemesség az országgyûlésen keresztül úgy határozott, hogy az 1464. évi 2. sz. törvény értelmében országos koronaõrt neveztek ki, akinek egyedüli feladata a Szent Korona õrzése volt. Mellé fegyveres õrséget rendeltek, így alakult meg a koronaõrség. A reformáció terjeszkedése miatt a magyar rendek egy-egy országos református és katolikus koronaõrt állítottak. Történelmünk folyamán a királyok rendre megerõsítették a koronaõrséget. Utoljára az 1928. évi 2. sz. törvényben szabályozták a koronaõrség létszámát és összetételét. Rangjelzése csak a parancsnoknak volt. A honvédség kötelékébe 1871-ben sorozták a koronaõröket. A magyar koronaõrség, akárcsak az általuk õrzött Szent Korona, a világon egyedülálló. A koronaõrök mellett mûködött a testõrség (alabárdos) és a díszõrség (felsõházi). Õket együttesen nevezték Budavári Díszõrségnek. Mindhárom szervezet ruházata harmonikusan illeszkedett egymáshoz. Akinek van fantáziája, elképzelheti a látványt: egyforma magas, délceg, szépszál férfiak teljes díszben, ruházatuk teljes összhangban, azaz piros-fehér-zöld öltözetben teljesítettek szolgálatot, pl. a Szent Jobb körmeneten. rek sem. Ugyanis a kard nem a tokban van és nem jó helyen. A kivont kard háborút vagy háborúra, harcra történõ készülõdést jelent. (Kérdés: ki készül ki ellen?) Egyetlen szempont indokolja csupán az Országházban történõ elhelyezését, hogy mai napig az ország legjobban õrzött és legvédettebb helye. „Csak ne lenne felette a három tonnás csillár!” – emelte fel aggodalomtól sem mentes hangját Woth Imre. Erre feltehetõen sokan azt mondanák, hogy matematikailag semmi esély nincs a csillár leszakadására. Azonban ne feledjük, tudomásunk szerint ez a csillár már többször is lezuhant. Csak két alkalmat említett: Horthy István temetése alkalmával, amikor kivitték a koporsót, és Rákosi idejében. Mindkét eset talán üzenetértékûnek is felfogható, de mindenesetre érdekes. Véleménye szerint amiatt sincs itt jó helyen a Szent Korona, mert az ország háza egyúttal politikai küzdõtér, ami nem alkalmas arra, hogy a nemzet kincse ennek középpontjában legyen.

Koronamenekítések
Woth Imre elmondta, hogy 1944. márciusáig a várban õrizték a Szent Koronát, s onnan került a honvédség vezérkari épületének hat emelet mély pincéjébe. Mikor 1944-ben közeledett a front, nagy és komoly kérdéssé vált a Szent Korona sorsa. Nehezen döntötték el, hol helyezhetõ el biztonságban. Négy koronaõr csempészte ki a várból, majd báró Radvánszky Albert és báró Perényi Zsigmond mint a két országos koronaõr, valamint Pajtás Ernõ ezredes és Vály István alezredes helyezte ideiglenesen biztonságba az akkori koronaõr-laktanyában, a Váralja u.14. szám alatt található épület szenespincéjében. Ott két koronaõr felesége állandóan jelen volt a légoltalmi veszély miatt, és egy percre sem hagyták magára. A Szent Korona menekítése innen indult kalandos útjára a budai vár ostromának idején, 1944-ben. A németek a koronaõrség szolgálaton kívüli tagjait kivégzõosztag elé állították, a koronaõri laktanyát kifosztották, a parancsnokokat letartóztatták. Pajtás ezredes hatalmas diplomáciai érzékkel elérte, hogy a koronaõröket mégsem végezték ki. Szálasi esküt akart tenni a Szent Koronára, ezért titokban vissza kellett csempészni az eredeti õrzési helyére. Miután Szálasi megszerezte a hatalmat, joga volt rendelkezni a Szent Korona fölött, ezért utasításainak a koronaõröknek engedelmeskedniük kellett. Pajtás ezredest minden erõfeszítése ellenére sem sikerült leváltania. 1944. november 4-ét követõen indultak a Szent Koronával Nyugat felé, majd korántsem egyszerû körülmények között a Veszprém–Kõszeg–Velem útvonalon hagyták el az országot. Ugyancsak roppant kalandok és veszélyek közepette jutottak el Mattseebe. Feltétlenül ki kell emelni, hogy bármerre mentek, a Szent Korona említése során mindenhol és mindenki a legnagyobb tisztelettel és segítséggel viszonyult hozzájuk. Ez is bizonyítja, hogy határainkon túl is tisztában voltak a magyar Szent Korona jelentõségével. Küldetésük sikerrel járt, mert végül az Augsburgban levõ amerikai fõhadiszállásra került a Szent Korona. Eisenhower tábornok elfogadta a koronaõröket a magyar nemzet törvényes képviselõinek, ezért Pajtás ezredest sem tekintették hadifogolynak. Így került átadásra a magyar Szent Korona az USA által történõ megõrzésre. Tiszta és becsületes cselekedet volt Magyarországgal szemben, amit akkor és ott az amerikaiak tettek. Eisenhower közbenjárásával területen kívüliséget, politikai menedékjogot kapott a magyar Szent Korona az Amerikai Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb státuszt kapta meg, amit embernek sem könnyen adtak és adnak. A Szent Korona Heidelberg–Köln–Frankfurt útvonalon került a bremenhaveni kikötõbe, ahol már az Eisenhower elnök által küldött

Megfelelõ helyen van-e a Szent Korona az Országházban?
Hazaérkezését követõen Szent Koronánk a Magyar Nemzeti Múzeumban került elhelyezésre. 2000. január 1-jén, számos civil szervezet közbenjárásának köszönhetõen költözött át az Országházba. (Tanuljuk meg, hogy nem Parlament!) Annak ellenére, hogy örülhetünk ugyan, mégsem tekinthetjük megnyugtató megoldásnak. Talán furcsa, de nem helyesen vannak kiállítva a koronázási éksze-

20

Szövetségben
hadihajó (!) várta, ami átszállította az amerikai kontinensre. Ekkor 1953-at írtunk. A Szent Korona vasládáját faládába helyezték, melynek oldalára sugárveszélyre figyelmeztetõ jeleket festettek és „azonosítatlan repülõ tárgy” felirattal látták el a fokozott biztonság érdekében. Szent Koronát Jimmy Carter elnöki rendeletre, és nem az amerikai szenátus határozata miatt, valamint nem törvénybe foglaltaknak eleget téve, hanem saját személyes indíttatásából szolgáltatta vissza hazánknak. Szerencsénkre Carter elnök nem hallgatott az ellenzõkre, és ennek köszönhetõen 1978. január 5-én a Szent Koronát szállító repülõgép leszállhatott Budapesten. A visszaszolgáltatásnál az Egyesült Államok kikötötte, hogy az ünnepélyes átadáson Kádár János személyesen nem vehet részt. Még annak ellenére sem, hogy nagy része volt a felmerülõ akadályok elhárításában és a visszaszolgáltatást ellenzõ személyek meggyõzésében. A korona ünnepélyes átadására 1978. január 6-án került sor az Országház kupolatermében. Az Egyesült Államok küldöttségét Cyrus Vance, Jimmy Carter különmegbízottja vezette, akitõl Apró Antal, az országgyûlés elnöke vette át a koronát. Apró Antal – egy késõbbi riportban történt elmondása szerint –, soha életében nem izgult annyira, mint akkor. Woth Imre elõadásának befejezéseként még a Szent Korona kutatásának kezdetérõl mondott néhány érdekességet, de sajnos, az idõ hamar elszaladt. Egy következõ alkalomra is bõven maradt téma, és bizonyára sok érdekesség van még a kiváló elõadó tarsolyában. Bízzunk benne, hogy a 2011. január 9-i nap Verõcén csak a kezdete volt valaminek… (Akinek a fentiek felkeltették kíváncsiságát a koronaõrség iránt, további információkat talál az alábbi oldalon: www.koronaorseg.hu) K. Mezõ Szilvia

Kádár nem lehetett ott, Apró Antal izgult
Az azt követõ évek során minden magyar kormány visszakövetelte az Egyesült Államoktól a Szent Koronát. Nagyon kevesen tudták, hogy a szigorúan ellenõrzött és fokozottan védett katonai támaszponton, Forth Knoxban õrzik. Carter elnök személyes meggyõzõdése alapján döntött a Szent Korona hazánknak történõ visszaszolgáltatásáról. A mesébe illõ és szinte hihetetlennek tûnõ történet szerint Jimmy Carter elnök látnoka, Joan Dixon tanácsa is közrejátszott a döntésben. Látomása azt sugallta, hogy amennyiben a Szent Korona nem kerül vissza Magyarországra, akár az Egyesült Államok felbomlása is bekövetkezhet. További érdekesség, hogy Carter elnök felesége is álmot látott, amelyben férje visszaszolgáltatta a magyaroknak a Szent Koronát. A korona sorsát meghatározó nõi szerepvállalásoknak még ezzel sincs vége. A francia elnök, Egon Bahr felesége, az Egyesült Államokban történt látogatásuk alkalmából rendezett elnöki vacsorán rákérdezett, hogy ugyan miért nem adják már vissza a Szent Koronát Magyarországnak. Az elnök kérdésre kérdéssel felelt: „Miért érdekli ez Önt?”, mire jött a válasz: „Csak annyi: magyar lány vagyok”. Még egy magyar hölgy, Szeleczky Zita mûvésznõ járt közben és segített a korona hazajuttatásában. Jegyezzük meg, hogy a magyar

Verõcei visszhang
Németh Zoltán
Gyõr–Moson–Sopron megyébõl mentünk, azon belül a Hanság és Tóköz közepérõl, régiesen mondva a nyugati gyepûrõl – itt védték nyugat felõl az országot. Az eseményrõl természetesen a Magyarok Szövetsége különbözõ hírforrásaiból hallottam. Autóbusszal érkeztünk, mert a megyei élenjárók megszerveztek egy járatot közel 30 fõvel... Nagy örömömre gyermekeim és „Fele s égem” is eljöttek... Végig maradtam, mert nagyon felemelõ volt. Elsõsorban az elõadások tetszettek. Kuriózum volt számomra a Szent Korona-õrök elõadása. Ami még nagyon örömteli volt, hogy tudtunk barátainkkal egy-két szót is váltani. S hogy mi tetszett kevésbé? A Magyarok Szövetsége minden rendezvényen nagy hangsúlyt szokott fektetni a fiatalság és a gyermekek elfoglalására. Hát itt most nem volt még egy Korona-rajzverseny sem, például az egyik tanteremben. Ezért a „gyerákaim” itt kicsit „aktívabbak” voltak, de szerintem nem zavartunk senkit. Õk viszont nagyon örültek, nagyobbik fiam (11) már nyitott az elõadásokra. Mit vittem haza tanulságképpen? Megerõsítést kaptam abban a kérdésben, hogy: Mitõl szent a Szent? Például a Szent Korona! Valószínûleg szívesen részt vennék jövõre is egy hasonló rendezvényen… Volt korábban egy elõadás Gyõrben a Szent Korona Fizikai mûködése címmel. Meglepetésemre egy fõiskolai fizika tanárom is meghallgatta az elõadást. Utána megkérdeztem tõle mint fizikustól, hogy mit gondol errõl a „mûködésrõl”. A nagyon bölcs válasza: „Ha nem mûködne, nem lennénk itt”. Hát ez a nap is így volt. Köszönet érte a szervezõknek. Örülök annak, hogy létrejött ez a rendezvény, hogy több civil szervezet együtt tudott mûködni egy cél érdekében, illetve a színvonalas elõadásoknak. Társainkkal már beszéltünk az apróbb hibákról is, és arról is, hogyan lehetne kiküszöbölni a további rendezvények során. Mit vittem haza tanulságképpen? Hogy szükség van az ilyen nemzetépítõ rendezvényekre, ahol tanulhatunk a színvonalas elõadásokból és beszélgethetünk értékes emberekkel, függetlenül attól, mely szervezettõl érkeztek. Szívesen részt vennék jövõre is egy hasonló rendezvényen. Hasznos volt a hazafelé út is, énekes pacsirtánkkal, Szabó Andreával és testvérével, akikkel kiértékeltük a rendezvény tanulságait, és beszéltünk a további tennivalókról, például a január 30-i, Tason megrendezésre kerülõ megyegyûlésrõl is.

Lakné Kriston Katalin
Tudatni szeretném, hogy mennyire jólesett ott lenni, és megtapasztalni újra azt a semmihez nem hasonlítható érzetet és barátságos hangulatot, ami jellemezte ezt a napot. Hasonlót éreztünk Bösztörpusztán is, de ez méretei miatt meghittebb volt. Az a gondolatom támadt, hogy milyen jó lenne néha egy-egy iskolába elvinni részleteket az elõadásokból. Régen én jó iskolákba jártam, de hasonlót sem hallottam. Utólag is sajnálok mindent, amit elmulasztottam, ugyanis állóképességünk nem volt elég. Nagyon remélem, még sok hasonló vár ránk. Az eddigiekért õszinte köszönet, jó egészséget és kitartást kívánok mindenkinek, aki bármit tesz a SZÖVETSÉGért! S akkor válaszaim a kérdésekre: Gödöllõrõl érkeztünk a férjemmel, autóval; csatlakoztam a jogfolytonosság-felhívásához. Szántai Lajos és Woth Imre elõadása lebilincselõ volt, ezután jöttünk el. Túl sokan voltunk túl kis helyen – de a föntiek feledtették. Nagyon sok mindent nem tudok, amirõl azt hittem. Szíves örömest mennék jövõre is. Nagyobb befogadású helyszínt keresnék, és elõbb kezdeném híresztelni.

Illés Erika
Bács-Kiskun megyébõl, a kerekegyházi közösségbõl érkeztünk. Az eseményrõl több forrásból hallottam: a vezetõségi értekezleten, a honlapon keresztül és a titkárság levelébõl egyaránt. Személygépkocsival mentem, mert a városból induló kisbuszra sajnos (ill. hál’ Istennek) a nagy érdeklõdés miatt nem fértem fel. Természetesen a rendezvény végéig maradtam.

2 . é v fo l ya m 4 . s z á m 2 0 11. j a nu á r 2 7.

21

Szövetségben

Túlélõ hangya nincs, csak túlélõ hangyabolyok vannak
Teltházas elõadást tartott dr. Hetesi Zsolt, egyetemi tanár, az ELTE Fenntartható Fejlõdés és Erõforrások kutatócsoportjának vezetõ kutatója Dunaújvárosban, 2011. január 21-én. A „Fenntarthatóság és jövõkép… rendszeren innen és túl” címet viselõ elõadás, majd az azt követõ párbeszéd a közönséggel, minden résztvevõre nagy hatást gyakorolt.
A Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közössége szervezésében, néhány helyi civil szervezet összefogásával zajló Tudástár elõadássorozat múlt pénteki elõadója, Hetesi Zsolt asztrofizikus, a puszta tények felsorolásával és rendszerbe illesztésével ijesztõ közelségbe hozta technikai civilizációnk végnapjait. Anélkül, hogy a Hetesijelentés néven elhíresült tanulmányba* részletesen belemennénk, az elõadás hangsúlyos részére, a kiútra, a megoldási lehetõségekre irányítanánk inkább a figyelmet. Az elõadás mottója lehetett volna: Túlélõ hangya nincs, csak túlélõ hangyabolyok léteznek. – Ismerik önök azokat, akik a jelenlévõk közül a városnak ugyanazon a részén élnek, mint önök? Jó esetben igen. Nem akarnának közösségeket alkotni? – szögezte a kérdést a közönségnek az elõadó, a késõbbiekben pedig ennek magyarázatát is megadta. A Magyarok Szövetsége és a vele együttmûködõ civil szervezetek határozott szándéka a települési közösségek összekovácsolása, tudással való felvértezése és együttes cselekvése, s ehhez a kutatócsoport modellje lehet az iránytû a MSz programja mellett. Ám ahhoz, hogy a megoldást jelentõ modellek megvalósulhassanak, el kell nyerni a helyi önkormányzatok támogatását is. Azok a települések – elsõsorban a vidék, a falvak, illetve akár vidéki városok is –, amelyeknek a lakossága, a közösségei hajlandóak változtatni mostani energiafelhasználási és környezetszennyezõ szokásaikon, esélyesek lesznek arra, hogy a természettel újra összhangba kerülve akkor is megmaradjanak, amikor már nem lesz gazdaságosan kitermelhetõ kõolaj. Amikor csak a most alternatívnak nevezett energiaforrások állnak majd rendelkezésre. Mindez pedig nincs messze, sõt, nagyon is közeli az idõ: az elõrejelzések szerint alig több mint húsz év! Világunk válságban van, amely válság oka lényegében egy hármas alappillérrendszerben keresendõ, méghozzá a gazdaság, a jólét és a környezet egyensúlytalanságában: a gazdaság szempontjai elsõbbséget élveznek a jólét és a környezet szempontjaival szemben. Az emberiség „A” terve az volt, hogy „holnap majd jobban élünk”, de ezt nem sikerült megvalósítani, így maradt a „B” terv, amely az alábbi fõbb szempontokra épül: – energiatakarékosság – megújuló energiaforrások felhasználása – helyi megoldások. Helyi megoldásokban kell gondolkodni – amire egy jó ellenpélda a Spanyolországból a téli hónapokban ideszállított paradicsom esete, hiszen kibírnánk nélküle is, s mennyi energiát megtakaríthatnánk! – Ha ötven kilométeres körzetben termelnénk meg az élelmiszereinket és a szükséges ipari termékeket, harminc százalékkal csökkennének a szállítási költségek – ez óriási arány. Ez a helyi megoldások egyik fontos eleme, egy olyan energiatakarékossági lehetõség, amely munkahelyet is teremt, környezetet is kímél egyszerre. Ne várjuk, hogy valaki megoldja a gondjainkat, magunknak kell azokat megoldani! Van megoldás, de az csak közösségekben tud mûködni. – Ha nem építünk közösségeket, nem fog menni. Tudjuk, hogy az elmúlt hatvan évben, de az utolsó húszban mindenképpen, azért dolgoztak, hogy mi ne építsünk közösségeket, hogy még sót se kérjünk kölcsön a szomszédtól, ne kérjük meg a szomszédaszszonyt, hogy vigyázzon a gyerekre, ne kérjünk egymástól kölcsönös szívességeket, hanem fizessünk a szolgáltatásokért. Ma – sajnos – kiváltható a szívesség pénzzel, és ez a halála a közösségeknek. A másik ilyen gond, hogy elfelejtettünk körfolyamatokban gondolkodni. A természet mindent hasznosít, ott nincs szemét. Mi, emberek is a természet mint körfolyamat-rendszer részei vagyunk, eszerint kell is élnünk. Mit lehet csinálni? Íme egy példa a kutatócsoport által kidolgozott körfolyamat modellre: – Képzeljük el, hogy a folyót kiengedjük a gátak közül, amikor jön a hóolvadás és a tavaszi esõk, és füzest és nádast telepítünk, azt begyûjtjük. Aztán néhány száz hektáron csicsókát vetünk, ami tele van cukorral, ha lezsírozzuk baktrériumokkal, metán lesz belõle, amit eltüzelhetünk a biogázerõmûben, és csinálunk belõle áramot és hõt (ha hagyjuk a földben elrohadni, akkor is metán lesz belõle, csak az közvetlenül a levegõbe jut). A vizes helyeket szereti a mangalica és a bivaly, oda kiengedhetjük az állatokat. Télen fûteni kell, ezért a fûtéshez a nádból elteszünk, az erõmû hulladékhõjével fûtjük a lakótelepet, a további hulladékhõvel és az állatok felhasználásával csinálunk húsüzemet, a húst hûteni is tudjuk. Lesz biotrágya, nem kell mûtrágyázni, a hõvel kertészetet is tudunk üzemeltetni, és lesznek egészséges élelmiszereink. Ez a rendszer egy Dombóvár nagyságú területre számítva kétszáz munkahelyet teremt és négy év alatt megtérül. Már több településre készen vannak a tervek e körfolyamat-rendszer megvalósításához. Csak arra várunk, hogy az önkormányzatok azt mondják: igen, nekünk ez kell! Az elhangzottak élénk érdeklõdést váltottak ki a közönség soraiban, izgalmas kérdések és kiegészítések hangzottak el az est hátralévõ részében. Az elõadást a Szövetség Televízió rögzítette és rövidesen mûsorára tûzi. Koczka Kata Fotók: a szerzõ felvétele
* Részleteirõl itt olvashatnak: http://ffek.hu/blog/ hetesi_zsolt/vilag_helyzete_eghajlat_eroforrasok_ gazdasag_elso_elemzes_bovitese

22

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful