You are on page 1of 16

Egymás felé forduló régiók KeletKözép Európában • Approaching regions in East-Central Europe

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ1
2013.
MÁRCIUS

27.,

SZERDA

BOÉR KRISZTINA boerkriszta@gmail.com admin@cecid.net kboer@cecid.net

Magyarország
Semjén Zsolt a KMKSZ elnökével tárgyalt – A kárpátaljai magyar közösségek helyzetét tekintette át egyebek között Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke keddi budapesti találkozóján. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a találkozón szó volt még az ukrajnai kisebbségi politika aktuális kérdéseiről is (MTI) OGY - Böröcz: a közmédia megújulásának része a külhoni médiaműhelyek segítése – „Az elmúlt két évben a közmédia reformjának szerves részét képezte a külhoni médiaműhelyek és a tudósítói hálózat egységesítése” - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén, ahol az MTVA Kós Károly Kollégiumáról nyújtott tájékoztatást. Böröcz István közölte: a tavaly nyáron létrejött kollégium - amelyben minden elcsatolt országrész képviselteti magát folyamatos kapcsolatot tart a külhoni partnerekkel, és fórumot teremt a határon túli magyar sajtó véleményének meghallgatására. Mint mondta, az autonóm testület folyamatos tájékoztatást ad a közmédia vezetése számára a tapasztalatairól. Hozzátette: míg 2010-ben mintegy 100 millió forintot fordított a külhoni tartalmakra a közmédia, idén már a tervek szerint több mint 400 milliót. Az összeg tavaly 310 millió forint volt, míg 2011-ben 160 millió (MTI) Ezer roma nő kap lehetőséget – Ezer roma nő tanul szakmát az országban az EUfinanszírozással megvalósuló Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával (MNO) Legális Kubatov-listák? – Majtényi szerint törvény kellene a politikai marketingről – Az adatvédelmi törvényhez hétfőn benyújtott módosító indítványt kivételes sürgősséggel kedden jóváhagyták a képviselők (Nsz) Fodor Gábor hídszerepre tör, Bokros elakadt – Néhány héten belül hivatalosan is megalakul a Magyar Liberális Párt (MLP), amely az egykori SZDSZ-szavazók és az érdemi képviselet nélkül maradt liberálisok megnyerését tűzi ki célul – Az MLP zászlóbontása mellett viszont némileg megtorpanni látszik Bokros Lajos volt pénzügyminiszter (jelenlegi MDF-es EPképviselő) pártalapítása. Korábban úgy lehetett tudni, hogy Bokros március 15-én, legkésőbb április második felében jelenti be a szabadelvű-konzervatív új formáció megalakítását. A párt
1

A szemlében szereplő cikkek nagy része a címre kattintva megjelenik – az MTI-hírekhez tartozó linkek egyes esetekben csak a www.mti.hu oldalon elvégzett egyszerű és ingyenes regisztráció után fognak működni
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

2

hátterét a Szabadság és Reform Intézet adja, illetve adta volna; utóbbi szervezet ügyvezető igazgatója, Kerék-Bárczy Szabolcs viszont februárban szakított Bokrossal (Nsz) Jobbik kontra Karsai: ezt csúnyán benézte a bíróság – Tévesen hivatkozott a bíróság Filippov Gáborra, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjére, amikor a Jobbikkal szemben elmarasztalta Karsai László történészt. Filippov épp az ellenkezőjét állította annak, amit az ítélet indoklása neki tulajdonít (Nsz) Nincs fogás Bajnaiékon – Alig egy nap alatt áterőltette a Fidesz, hogy az emberek otthonában is kampányolhasson (Nszv) Tanfelügyelők özönlik el az iskolákat – Mintegy háromezer tanfelügyelőre lesz szükség, de a végső szám augusztus végére derül ki (Nszv) Sürgeti az idő az ellenzéki oldalt – Aki a személyes ambíciója miatt nem hajlandó az összefogásra, azt megbüntetik a választók (Nszv)

Románia
A régiók átrajzolásával kapcsolatos elképzeléseit ismertette a Néppárt – Az Erdélyi Magyar Néppárt Románia

regionális átszervezésével kapcsolatos javaslatcsomagját ismertette kedden, csíkszeredai sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke. Hangsúlyozta, a javaslat kidolgozásakor elsősorban az ország földrajzi, történelmi adottságait, valamint a közösségek regionális identitását vették figyelembe. „A jelenlegi fejlesztési régiók kudarcot vallottak, mert létrehozásuk idején számos fontos szempontot nem vettek figyelembe, ezért Románia jelentősen lemaradt az európai források felhasználása terén, ez pedig egyértelműen bizonyítja, hogy a rendszer működésképtelen” – hangsúlyozta Toró T. Tibor. Hozzátette: ennek a régiórendszernek Székelyföld a vesztese volt, az Néppárt javaslatcsomagja azonban lehetőséget kínál a hibák korrigálására. A Néppárt elnöke elmondta, hogy a régióátszervezési javaslat kidolgozására szakértői munkacsoportot hoztak létre, amelynek vezetője dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, közigazgatási földrajzzal foglalkozó szakember. A koncepció végleges formáját a Néppárt április 20-i kolozsvári kongresszusán fogadják majd el (http://neppart.eu) Idén is a RMDSZ kapja a legnagyobb összeget a kisebbségek támogatására – Több mint 18 millió lejt kap az RMDSZ a kisebbségek támogatására elkülönített pénzalapból. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala rendelkezésére bocsátott keretből így idén is a Szövetség kapja a legnagyobb összeget (marosvasarhelyiradio.ro / erdelyfm.ro ) Az autonómiakövetelés jogos – Valentin Stan Sepsiszentgyörgyön – A sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepségen magánszemélyként volt jelen a kisebbségvédelemből doktorált Valentin Stan történelemprofesszor, tévés személyiség, akivel arról beszélgettünk, hogyan közelít ő Székelyföld problémáihoz. „Amíg az autonómia egyenesen következik az 1918-as Gyulafehérvári Határozat harmadik pontjából, addig az autonómiáról tárgyalni lehet ebben az országban, főleg, hogy a magyar közösség ezt a demokrácia szabályainak betartásával kéri. Ennek megfelelően erről a román parlamentben kell döntést hozni, és ebben nem látok semmi különleges problémát” – mondta Stan, aki úgy véli: nehéz lesz előrelépni az ügyben a regionális újrafelosztás előtt (Székely Hírmondó) Önszabályozni a médiát – Nyilvános vitafórumot szervezett az Országos Audiovizuális Tanács Brassóban. A találkozón az önszabályozás fontosságát hangsúlyozták a szakemberek. Brassó, Kovászna és Hargita megye televíziós szakemberei, valamint egyetemi tanárok és
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

3

diákok voltak jelen a CNA Brassóban tartott ülésén. Az audiovizuális tanács ezáltal próbálta szorosabbra fűzni a vidéki médiával való kapcsolatát (ErdélyTV) Megbüntették az osztályfőnököt a román hajpánt miatt – A Kovászna megyei tanfelügyelőség írásos megrovásban részesítette a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport igazgatóját és két aligazgatóját a március 15-én román nemzeti színű hajpánttal tiltakozó román diáklány ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt (Nsz) Milliók az RMDSZ-nek – Idén is az RMDSZ kapja a legnagyobb összeget abból a pénzalapból, amelyet a 2013-as költségvetés az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala rendelkezésére bocsátott a kisebbségek támogatása céljából, és az összeg is nagyobb, mint az elmúlt két évben kapott pénz (Krónika) MOGYE: „etikátlan” bizottság – „A törvényszék szerint nem sértette meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) etikai kódexét Brassai Attila, az oktatási intézmény tanára azzal, hogy az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) meghívására Strasbourgban ismertette a tanügyminisztérium kifogásait a MOGYE chartájával kapcsolatban” – jelentette be Kincses Előd ügyvéd (Krónika) Bővíti kínálatát a CEMO – Átalakította és kibővítette a nyelvi jogokhoz, illetve a kisebbségi érdekérvényesítéshez kapcsolódó, ingyenes jogsegély-szolgáltatását a 2007-ben alapított marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). Az ügyfeleket hetente három alkalommal fogadják (Krónika) Államosítás Biharban? – Visszaperelné a Bihar Megyei Tanács azt a telket, amelyet a restitúciós törvény alapján még 2003-ban visszakapott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A per elindításáról tegnapi rendes ülésén szavazott a testület, az RMDSZ-es tanácsosok ellenszavazatai mellett (Krónika) Băsescu-közeli jobboldali platform alakult – Népi Mozgalom néven hozott létre alapítványt Cristian Diaconescu, Traian Băsescu államfő tanácsosa, volt szociáldemokrata párti külügyminiszter. Ezt maga Diaconescu közölte a blogján. A tanácsos szerint társaival együtt új szociális és politikai platformot hozott létre, amelynek célja a jobbközép értékek népszerűsítése, valamint a társadalom bevonása a mindenkit érintő fontos döntések kidolgozásába és alkalmazásába (Krónika) Pivniceru alkotmánybíró, Ponta ügyvivő igazságügy-miniszter lesz – A szenátus Mona Pivniceru igazságügy-minisztert, a képviselőház pedig Valer Dorneanut, a képviselőház volt szociáldemokrata elnökét, helyettes ombudsmant választotta alkotmánybíróvá (Krónika) Milyen alkotmányt akar az USL? – A parlament alkotmánymódosító bizottsága meghatározta azokat az alapelveket és -irányokat, amelyek mentén módosítani fogja az alkotmányt. A testület összegezte valamennyi párt javaslatát, az RMDSZ-é közül hármat kivágott (Szabadság) Folytatódik a pénzügyi megerősödés – „A bruttó hazai termék (GDP) 0,39 százaléka volt az államháztartási hiány az év első két hónapjában” – közölte kedden a pénzügyminisztérium (Szabadság) Mit módosítanának a pártok az alkotmányban? – Tisztázni kell az államfő, a miniszterelnök, a kormány és a parlament viszonyát. Az RMDSZ megszüntetné a prefektúrát, és több párt is tiltaná a parlamenti felelősségvállalást. A PP-DD kötelezővé tenné a szavazást (Transindex) Nem élvez prioritást a MOGYE-n a magyar tagozat létrehozása a rektor szerint – Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint nem tartozik a magyar tagozat megalapítása az egyetem sürgősen elintézendő témái közé, azonban tárgyalni fognak erről idén a szenátus képviselői. „Egy egyezségről van szó, amelyet egymás között kötöttünk. Mint ahogyan eddig is, ezentúl is tartjuk magunk hozzá, és tárgyalni fogunk a szenátusban egy ilyen intézet létrehozásának lehetőségeiről. De csakis azután, hogy

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

4

véget érnek az ARACIS akkreditációs látogatásai.” – idézi Azamfireit a Marosvásárhelyi Infó (Transindex) Megkezdte a pártalapítást Traian Băsescu? – Népi Mozgalom néven alapítvány létrehozását jelentette be hétfőn este honlapján Cristian Diaconescu elnöki tanácsos. A bejelentés előzményeként Traian Băsescu államfő szombat este arról beszélt, hogy a jövőben új jobboldali politikai erőt hoz létre, mivel csalódott a Demokrata Liberális Pártban (PDL) (Maszol.ro) Szabó Ödön a HTMP-ről: ötletemet valaki jónak találta – „Lám, azt ötletemet valaki mégis jónak tartotta” – jelentette ki a maszol.ro-nak kedden Szabó Ödön a Határon Túli Magyarok pártjának bejegyzéséről. Az RMDSZ-es képviselőt azért kerestük meg, mert tavaly szintén felvetette egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását. „Én egy olyan kezdeményezésre gondoltam, amit az RMDSZ vállaljon fel, de örülök, hogy ez megfogalmazódott másokban is, ha nem is éppen úgy, ahogy én elképzeltem” – mondta Szabó Ödön, aki a HTMP elnökét, Egri Pétert nem ismeri. A képviselő tudomása szerint a mostani pártbejegyzéshez az RMDSZ-nek semmi köze nincs. Ezt megerősítette a maszol.ro-nak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is. A képviselő szerint a HTMP-t vélhetően azért jegyezték be kezdeményezőik, mert van rá igény: egy évvel a választások előtt a magyarországiak fele nem tudja, hogy melyik pártra szavazzon, és a szavazásra jogosult határon túli magyaroknak sincs túl sok alternatívájuk (Maszol.ro) Pricopie rájött, mekkora baj van a román oktatásban – Meghúzta a vészharangot Remus Pricopie oktatási miniszter, aki a hét elején közzétett adatok ismeretében rájött, mennyire rossz helyzetben van a hazai oktatás. A tárcavezetőnek hamarosan az Európai Bizottság előtt kell számot adnia a román tanügy helyzetéről, illetve a tervezett stratégiáról. A stratégia alapján fogják jóváhagyni az uniós pályázati pénzeket a 2014 és 2020 közötti időszakban (Maszol.ro) Létrejöhet a Kárpát-medencei magyar nők szövetsége – Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának elnökségi tagjaival találkoztak az RMDSZ vezetői kedden a szenátusában. Az amerikai National Democratic Institute (NDI) kezdeményezésére megszervezett munkaülésen a felek ismertették a vajdasági és a romániai magyar közösség helyzetét, a nők közéletben való részvételéről, illetve különböző képzések és események megszervezéséről tárgyaltak (Maszol.ro)

Szerbia
Az AI azt kéri, legyen biztosítva a magyarok védelme – Az Amnesty International azt kéri a

szerb hatóságoktól, hogy biztosítsák a magyar nemzetiségűek védelmét (MNO)
Diplomáciai nyomás miatt nem tartóztatták le Koštunicát – Srđa Popović szerint Tadić nem érdeklődött különösebben a Đinđić-per és nyomozás körülményei iránt – „Zoran Živković

volt kormányfő engedett a nyugati diplomáciai nyomásnak, ezért nem tartóztatták le Đinđić meggyilkolása miatt Vojislav Koštunicát”, nyilatkozta Srđa Popović a meggyilkolt kormány édesanyjának és nővérének jogi képviselője (Magyar Szó)
Egyszer biztosan lesznek választások – Tomislav Nikolić szerint a várva várt uniós dátum elnyerésétől függ a rendkívüli választások kiírása – Božidar Đelić, a Demokrata Párt

köztársasági parlamenti képviselője hiszi, hogy az idén év végén rendkívüli parlamenti választásokat tartanak az országban. „A DP elsődleges célja a pénzügyi megerősödés, hogy minél felkészültebben vehessen részt a választásokon” – hangsúlyozta Đelić, aki szerint a csatlakozási tárgyalások megkezdése dátumának elnyerése semmiféle módon nem befolyásolja a rendkívüli parlamenti választások kiírását. „Az elmúlt hét hónapban mindenki beláthatta, hogy az aktuális összetételű kormány nem működik hatékonyan” – érvelt Đelić, aki arra már nem kívánt válaszolni, hogy a DP kivel léphet koalícióra a következő választások után. „Erről akkor
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

5

lehet érdemben beszélni és tárgyalni, ha kiderülnek a választási eredmények ” – mondta Đelić, hozzátéve: minden olyan párttal elképzelhetőnek tartják a koalíciós együttműködést, amely felismeri a szerbiai polgárok kulcsfontosságú problémáit (Magyar Szó)
Egy aláírás hiányzik – Idén nem folytatódott a magyar nyelven történő pedagógusi alkalmassági vizsga gyakorlata – A Magyar Nemzeti Tanács kérelemmel fordult a Nemzeti

Foglalkoztatási Szolgálathoz (Magyar Szó)
Forbes: Szerbia érdekes célpont a befektetők számára – „Szerbia érdekes helyszín a

beruházásokhoz, sok képzett, fiatal és motivált ember él itt” – jelentette ki kedden, Belgrádban Christopher Forbes. A Forbes vállalat alelnöke leszögezte, örömest megosztja a szerbiai befektetési lehetőségekről szerzett tudását, majd hozzátette, sokan szeretnék itt befektetni tőkéjüket. Ivica Dačić miniszterelnökkel való találkozását követően a szerb kormány épületében megtartott sajtókonferencián Forbes kijelentette, a beruházások széles palettája vár a befektetőkre, például a távközlés területe, és a Telekom Srbija vállalatot jó befektetési célpontként jelölte meg (Vajdaságma.info) Szabadkai Rádió: A privatizáció megszűnést vagy leépülést jelentene – A köztájékoztatási törvény tervezete a sajtószabadság szavatolása érdekében az állami, illetve önkormányzati alapítású médiaházak, így a Szabadkai Rádió magánosítását is előirányozza. Toni Bedalov, az intézmény igazgatója a Vajdaság Mának nyilatkozva hangsúlyozta, a privatizáció veszélybe sodorná a négy nyelven sugárzó, immáron több mint négy évtizedes múltra visszatekintő intézmény működését. Németh Ernő, a magyar szerkesztőség vezetője a kisebbségek jogainak sérülését és a médiaházak mint szellemi műhelyek esetleges megszűntét látja a fő problémának (Vajdaságma.info) Vojislav Koštunica nyilatkozata – Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke szerint az Európai Unió által felkínált minden megoldás a független Koszovóra vonatkozik, és ez nincs összefüggésben azzal, hogy a szerb községek közösségének több vagy kevesebb felhatalmazásairól van-e szó „a független Koszovóban”. „Méltatlan és elfogadhatatlan úgy beszélni az Ahtisaari-féle tervről, mint Szerbia sikeréről. A független Koszovóról szóló projektum mögött álló nyugati hatalmak szemmel láthatóan azt gondolják, hogy Szerbia annyira alacsonyra süllyedt, hogy kevesebbet kínáltak neki Ahtisaari tervénél ” – állítja Koštunica a Beta hírügynökséghez eljuttatott írásos nyilatkozatában. Koštunica ez alkalommal is megismételte, hogy téves az a kormányzati politika, amely szerint az EU jó megoldás, mert az „téves és végzetes Szerbia számára” (Vajdaság.eu)
Borislav Stefanović: Szerbiában az idén biztosan lesznek választások és a DP készen áll erre – Borislav Stefanović, a Demokrata Párt szerbiai parlamenti frakciójának a vezetője ma

úgy értékelte, hogy Szerbiában az idén biztosan lesznek választások és a Demokrata Párt készen áll erre. „A szerb képviselőházban újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy a választásokat mindaddig nem kell meghirdetni, amíg tartanak a Pristinával folyó tárgyalások. Számos ok van az új választásokra, mindenek előtt a kormánykoalíción és a Szerb Haladó Párton belüli nézeteltéréseket kell számba venni” – mondta Borislav Stefanović, és hozzátette, hogy a Demokrata Párttól függetlenül, a belső ellentétek miatt a kormánykoalíció tagjai maguk fognak a választásokhoz folyamodni, és ezen senki sem segíthet (Vajdaság.eu)
Szerbia a párbeszéd következő fordulójára a koszovói szerb községek közösségének felhatalmazásaira vonatkozó pontosabban megfogalmazott javaslatokkal készül – „Szerbia a

Pristinával való párbeszéd következő fordulójára a koszovói szerb községek közösségének felhatalmazásaira vonatkozó pontosabban megfogalmazott javaslatokkal készül” – jelentette ki tegnap este Marko Đurić, a szerb államfő tanácsosa. Az állami csúcsvezetésnek Szerbia Elnökségében megtartott tegnap délutáni megbeszélése után Đurić újságíróknak kijelentette, hogy Szerbia nem áll el a községek közösségét megillető felhatalmazások meghatározásától, azok érvényesítésének a mechanizmusaitól, a közösség és a koszovói intézmények
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

6

kapcsolatának a definiálásától, továbbá az igazságügy, a rendőrség és az egyház szerepének a meghatározásától. Szavai szerint Szerbia befolyása, a nemzetközi jog normái és a jó európai gyakorlat alapján Szerbia jogot formálhat a szerb községek közösségének megfelelő szintű felhatalmazásaira, amely szavatolni fogja a politikai megállapodás érvényesítését. „Függetlenül attól, hogy a politika képviselői Brüsszelben miben állapodnak meg, a Koszovóban élő embereknek bele kell egyezniük a megállapodások érvényesítésébe” – magyarázta Đurić (Vajdaság.eu)
Az LDP nem ellenzi a választásokat és azon a véleményen van, hogy azokat minél előbb meg kell tartani – „A Liberális Demokrata Párt nem ellenzi a választásokat és azon a

véleményen van, hogy azokat minél előbb meg kell tartani, függetlenül a Koszovóról szóló tárgyalásoktól” – jelentette ki Bojan Đurić, a párt parlamenti képviselője. A szerb képviselőházban Đurić újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a választásokra már akkor megértek a feltételek, amikor Ivica Dačić kijelentette, hogy 10 évig hazudtak Koszovóról és az országban a politika továbbra is hazugságokra épül (Vajdaság.eu)

Horvátország
EB: Horvátország készen áll a csatlakozásra – Horvátország teljesíti a csatlakozási

szerződésben vállalt kötelezettségeket és követelményeket, s készen áll az Európai Unióhoz való teljes jogú tagságra 2013. július 1-jén - állapította meg az Európai Bizottság utolsó monitoring jelentésében, amelyet Stefan Füle, az Európai Unió bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa mutatott be kedden, Zágrábban (Nsz) Március 15-e a szórványban – A vinkovcei magyar egyesület március 19-én, a Zágráb megyei magyarok pedig március 23-án emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc kezdetének 165. évfordulójáról. A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület ünnepi megemlékezésére a Zagrebački blok városrész helyi választmányának egyik termében került sor (ÚMKÚ)

Szlovénia
Miért ismeretlen az „összetartás” fogalma a Muravidéken??? – Második ülését tartotta tegnap a Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsa. Kezdetben úgy tűnt, hogy a délután 1 órára összehívott ülés nagyon hamar véget ért, de aztán mégis, szinte az esti órákig elhúzódott. A napirenden, egyebek közt, a régió 2014-2020 közti időszak fejlesztési programjának tervezete is szerepelt (MMR) 5 millió forint a művelődési intézetnek – A Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül 5 millió forintos támogatást biztosít a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetnek programjai megvalósításához. A művelődési intézet nemzeti jelentőségű intézményként szerepel az alapnál. Az idei támogatásról Kepe Lili igazgatónőt kérdezte Fehér Ilona munkatársunk (MMR)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

7

Szlovákia
Fico mindenkit tönkreverne – „Ha most tartanák az államfőválasztást Szlovákiában,

legtöbben Robert Fico kormányfőre és Andrej Kiskára, a jótékonysági tevékenységéről ismert magánvállalkozóra szavaznának” – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség márciusban 1002 válaszadó közreműködésével végzett felméréséből (MNO) Bárdos: Ha elkezdünk siránkozni, azzal semmit sem fogunk elérni – Bárdos Gyula pár hónapja vezeti a Csemadokot. Egy párt vezetőségéből igazolt át, de mégis elutasítja kirekesztést, elmondása szerint azok irányába is nyitni kell, akik eltávolodtak a magyar kultúrától. A kormánybiztossal való tárgyalást korrektnek találta (Bumm.sk) Paška a szlovák diplomáciát bírálta – A szlovák diplomáciát bírálta Pavol Paška házelnök. Véleménye szerint a parlamentnek alig van befolyása arra, hogy mi történik a külügyben, Miroslav Lajčák ugyanis átláthatatlan információkkal árasztja el a képviselőket (Bumm.sk) Berényi: nem kívánunk belesétálni az asszimilációs csapdába – Az MKP elnöke szerint Robert Fico rájött, hogy a jelenlegi rendszerrel kikényszeríthető a magyarság felmorzsolódása (Hírek.sk) Adóamnesztiát hirdet a szlovák kormány? – A szlovák kormány adóamnesztiában részesítené a vállalatokat annak érdekében, hogy hazavigyék külföldről pénzüket, és ezzel növeljék az állami bevételeket (Hírek.sk) Szlovákia növekedési üteme romlott – A szlovák központi bank a januárban prognosztizált 1,3 százalékról 0,7 százalékra csökkentette Szlovákia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését (Hírek.sk) Ógyallai ámokfutás - Hamarosan lezárul a bírósági eljárás – A rasszista motívum nem egyértelmű. A szakértők szerint a három romát meggyilkoló Juhász Milán nem volt teljesen beszámítható, az ügyész egy esetleges enyhébb büntetést is szóba hozott (Paraméter.sk) Gašparovič a Fico-kormány külpolitikáját dicséri – Gašparovič szerint míg Mikuláš Dzurinda volt a külügyminiszter nem volt jó légkör a külügyminisztériumban (Paraméter.sk) Sulík nem fél a pártszakadástól – Richard Sulík nem tart attól, hogy pártszakadás következik be az SaS-ben. A párt vezetője mai sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy szeretne együttműködni Jozef Kollárral, és a hozzá kapcsolható szárnnyal, éppen ezért már kétszer is hívta találkozóra őt, igaz, eddig nem jött létre a tárgyalás (Új Szó) Berényi a Fico-kormány gazdaság- és foglalkoztatáspolitikájáról – „Annak ellenére, hogy Robert Fico a választások előtt a „biztonság” fogalmával kampányolt, egy évvel a jelenlegi kormány megalakulása után elmondhatjuk, nem tudja kezelni és megoldani az ország legnyitottabb kérdéseit, elsősorban a munkanélküliséget” - véli Berényi József (Új Szó) Szigeti: Fogy az idő, döntenünk kell – Beigazolódni látszanak azok a félelmeim, melyek az őszi megyei önkormányzati választásokkal kapcsolatban, főleg a Nyitra megyei ún. nagy szlovák koalíció szétesésével, illetve megmaradásával függnek össze. „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!” — vallják a szlovák koalíció megyei politikusai (Felvidék.ma) Berényi József: Egy év változatlanul? – Annak ellenére, hogy Robert Fico a választások előtt a „biztonság" fogalmával kampányolt, egy évvel a jelenlegi kormány megalakulása után elmondhatjuk, nem tudja kezelni és megoldani az ország legnyitottabb kérdéseit, elsősorban a munkanélküliséget. Nem tud megfelelni a gazdasági kihívásoknak (Felvidék.ma)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

8

Ukrajna
Hivatalos látogatást tesz Budapesten az ukrán miniszterelnök – „Hivatalos látogatást tesz

Budapesten Mikola Azarov, Ukrajna miniszterelnöke” - tájékoztatta Havasi Bertalan, a magyar kormányfő sajtófőnöke kedden az MTI-t. A Miniszterelnöki Sajtóiroda sajtómeghívójából kiderült, hogy Orbán Viktor magyar és Mikola Azarov ukrán miniszterelnök csütörtöki tárgyalásuk után sajtónyilatkozatot tesznek, majd megállapodások aláírásán vesznek részt az Országházban (KárpátInfo) Újabb honosított doktori fokozat a Rákóczi-főiskolán – Ukrajnában is hivatalosan elismerték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) tanárának, Fodor Gyulának Magyarországon szerzett tudományos fokozatát. Az intézmény Földtudományi Tanszékének megbízott docense március 25-én a beregszászi főiskola Rákóczi termében vehette át a honosítást igazoló oklevelet (Kárpátalja.ma) Munkahelyi képzés anyanyelven – Sikeresen zárult az a közel egyéves program, melyet a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) Munkahelyi képzés anyanyelven címmel hirdetett meg. A program célja, hogy a magyar tannyelvű iskolát végzett diákok magyar közegben, anyanyelven sajátítsák el az egyes munkaműveletek fortélyait közvetlenül leendő munkahelyükön. A KMVSZ ezzel azt szeretné elérni, hogy a magyar iskolák végzősei munkába állásuk kezdeti fázisában ne érezzék azt a hátrányt, melyet az ukrán nyelv hiányos tudása okoz számukra. A szövetség így szeretne hozzájárulni az anyanyelvi oktatás népszerűsítéséhez (Kárpátalja.ma) Karriernapot tartott a Rákóczi-főiskola – Első alkalommal szervezett karriernapot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Karrier Centruma a Rákóczi-napok szombati nyitónapján. A Karrier Centrum vezetője, Soós Katalin köszöntötte az anyaországi és kárpátaljai előadókat, valamint a közel háromszáz érdeklődőt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gyurin Miklós, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi–főiskola elnöke, Szikura János rektor, valamint a főiskola számos tanára, munkatársa, jelenlegi és már végzett hallgatója (Kárpátalja.ma)

A régió hírei  Világtükör
Az AI rászólt a szerbekre és a Fideszre is – „Az Amnesty International azt kéri a szerb hatóságoktól, hogy biztosítsák a magyar nemzetiségűek védelmét, és tartózkodásra szólítja a magyarországi pártokat a hangulatkeltő kijelentésektől” – olvasható a jogvédő szervezet kedden MTI-hez eljuttatott közleményében (Nsz) Az Európai Néppárt elítéli Fico kisebbségellenes megnyilvánulásait – Az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése elítélte kedden, Brüsszelben Robert Fico szlovák miniszterelnök kisebbségellenes megnyilvánulásait (Bumm.sk) Bauer Edit gyakornokokat keres – Bauer Edit európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájában folyamatosan lehetőséget biztosít mester- vagy doktorképzésben résztvevő szlovákiai magyar egyetemistáknak és frissen diplomázott fiataloknak európai szakmai gyakorlat megszerzésére (Felvidék.ma) Kacin: Vajdaság vezeti Szerbiát az EU-ba – Jelko Kacin, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője mai, Pásztor Istvánnal és Dušan Jakovljevvel, a vajdasági parlament elnökével és alelnökével történt találkozóját követően elmondta, Vajdaságnak kulcsfontosságú szerepe van Szerbia európai integrációjában. „Vajdaság a helyzete, multikulturalizmusa és fejlettségi foka révén vezeti Szerbiát az EU felé” – mondta Kacin, és hozzátette, „Brüsszelben ez mindenki számára világos, csak olykor Belgrád nem érti” (Vajdaságma.info)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

9 Az utolsó feltétel: egymás elismerése – „Az Európai Unió utolsó feltétele az, hogy Koszovó és Szerbia kölcsönösen ismerjék el egymást” – jelentette ki Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi parlamenti bizottságának elnöke. Brok az albán News TV-nek nyilatkozva azt mondta, mindkét országnak, Koszovónak és Szerbiának egyaránt fokozatosan csökkentenie kell az egymás közti feszültséget, hogy később el tudják ismerni egymás államát. Az ilyen álláspontot megindokolva Brok azt mondta, nem lehet az EU tagállama két olyan ország, amelyek nem ismerik el egymást, hiszen ez – mint mondta – „jogilag és politikailag egyaránt képtelenség” (Vajdaságma.info) Vajdaság helyzete is sorra kerül – Pásztor István Brüsszelben Jelko Kacinnal találkozott – Már áprilisban pozitív változásokra számít Pásztor István, a tartományi parlament elnöke, miután az államvezetőség nyitottan és bátran állt hozzá egy olyan komoly téma megoldásához, mint amilyen Koszovó kérdése. Mint azt Brüsszelben Jelko Kacinnal, az EP szerbiai jelentéstevőjével folytatott megbeszélés során kihangsúlyozta, ez megkönnyíti a szembesülést más nyitott kérdésekkel is. „Szerbia nem számíthat komolyabb előrehaladásra a joguralom és saját jogszabályai tiszteletben tartása nélkül, a belső energia felszabadítása nélkül, ami pedig a decentralizáció által lehetséges. Ilyen módon hozzuk közelebb a döntéseket azokhoz, akiknek az életét azok a legközvetlenebbül érintik. Ilyen tekintetben biztosra vehető, hogy e kérdések megoldását követően sorra kerül Vajdaság alkotmányjogi és törvényes helyzete, pénzelésének módja és minden olyan kérdés, ami lehetővé teszi a gyorsabb gazdasági fejlődést ” – hangsúlyozta ki Pásztor (Magyar Szó)

Összefoglaló
El lehet-e csalni a választásokat a határon túlról? – Elősegíthet-e egy esetleges választási

csalást a határon túli magyarokra vonatkozó statisztikák eltitkolása? Mekkora veszélyt jelent a külhoni állampolgárokra, hogy a magyar állam a választások előtt hónapokig levelezget velük? Egyáltalán érdemes-e energiát ölni egy olyan csalásba, amely rájuk épít? Az elmúlt hetekben számos legenda kapott lábra, utánajártunk, van-e alapja a suttogó propagandának. Egyelőre a Fidesznek sincs ötlete a maga állította csapda kikerülésére (HVG) Csehországból többen kértek magyar állampolgárságot, mint Szlovákiából – A 2012-es esztendő végéig 362 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot a könnyített honosítási törvény szerint. Még Csehországból is többen voltak, mint Szlovákiából. Legtöbben Romániából (125 275), Szerbiából (39 383) és Ukrajnából (8783). Szlovákiából 157 személyre vonatkozóan érkezett kérvény, kevesebb mint a szomszédos Csehországból (259), de - többek között! - megelőz bennünket Ausztria, Belgium, Brazília is. Ez is igazolja, hogy a szlovák hatalom megfélemlítő politikája, eredményes volt. Mint ismeretes, a szlovák állampolgársági törvény értelmében elveszíti állampolgárságát az, aki más ország állampolgárává válik. Egyértelmű, a Kárpát-medencében, az elcsatolt országrészeken élő magyarok közül Szlovákiából kérvényezték legkisebb arányban a magyar állampolgárságot. Volner János, a Jobbik alelnöke a belügyminisztériumból kérte ki az adatokat, amelyek a 2012-es évvégi állapotot mutatják (Felvidék.ma)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

10

Vélemény, publicisztika, interjú
Magyar megyék, román régiók – „A nemrég Marosvásárhelyen a hangzatos nevet viselő

Székely Nemzeti Tanács által összehívott, több ezer – de nem több tízezer, ahogy a szervezők állították – résztvevővel lezajlott úgynevezett autonómiatüntetés előtt és után a romániai helyzetet, illetve az európai összefüggéseket kevésbé ismerőkben sikerült egy olyan várakozást kialakítani, hogy immár küszöbön áll az Erdély keleti felében elhelyezkedő székely régió autonómiája. Csak föl kell mutatni a tömegakaratot, és meglesz az eredménye, sugallták a szónokok, sőt a tudósítók és kommentátorok egy része is. Vessünk véget a kis lépésekkel haladó, mi több, egy helyben topogó RMDSZ-politikának, és valósítsuk meg régi álmunkat, a Székelyföld területi autonómiáját, hiszen minden kedvező feltétel megvan ehhez, mondogatták a helybéli orákulumok és a magyarországi emisszáriusok is, akik azért jöttek úgymond, hogy kinyilvánítsák az akaratunkat. Nem voltam ott persze, de érezhettem én is, hogy éppen kinyilvánították az akaratomat. Amivel semmi baj nincsen, mármint az akaratunkkal, hiszen akarom, akarjuk az autonómiát, valószínűleg jobban, mint a messziről érkezett szavazatgyűjtők, csakhogy újfent rá kellett jönnöm, hogy milyen könnyen meg lehet téveszteni, időn, téren és körülményeken kívülre helyezni egzisztenciális gondokkal küszködő, bizonytalan embereket. És mi tagadás, ha másért nem is, ezért a bizonytalanságért maga az RMDSZ is hibás, mert nem tudta megmagyarázni saját választóinak – és legutóbb a tavaly decemberi parlamenti választásokon a szavazni elment magyarok 89 %-a (az összes résztvevő 5,2 %-a) az RMDSZ-re szavazott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt csak 11%-os támogatottságnak „örvendhetett” (0,6%), ami nyilván messze alatta volt a bejutási küszöbnek –, tehát annak ellenére, hogy érdekvédelmi szövetségünk nyilván eddigi politikájáért kapta a szavazatokat, nem volt képes elég meggyőzően elmondani, hogy ebben a pillanatban miképpen állunk célok és eszközök dolgában. Ugyanis az árpádsávos lobogókkal és románellenes bekiabálásokkal is fűszerezett tüntetéstől utólag csak félszájjal elhatárolódó vagy meg sem szólaló RMDSZ-politikusok mostanában éppen két tűz között érezhetik magukat. Egyrészt azért, mert verejtékesen megszerzett parlamenti mandátumainkkal sem sikerült kormányra kerülnünk ezúttal, márpedig ellenzékben rövid távon sok jóra nem számíthatunk. A másik oldalon meg a gazdasági válság nyomorúságát a kettős állampolgárság mámorával feledtető sok-sok erdélyi magyar illúzióival – akkor már miért ne lehetne tüstént autonómia is! – amúgy is nehéz szembemenni. Különösen, ha mások szándékosan hizlalják ezeket az illúziókat. Két tűz, üllő és kalapács, szórvány és székely, tárgyalás és erődemonstráció: végül is ezek a dilemmák nem jelentenek újdonságot, egy romániai magyar politikusnak folyamatosan ezzel kellett szembenéznie az utóbbi két évtizedben. A kérdés az, hogy most milyen új érvek jelentek meg az egyik vagy másik oldalon…”  Markó Béla (HVG) Trikolor és multikolor – „Ha ott keresnénk a tanulságokat, ahol vannak, akkor most egész Magyarország a kovásznai hajpántügyön rágódna. De nem rágódik. A romániai sajtó tele van vele, a magyar nyelvű is, a román nyelvű is, a magyarországi nyilvánosságot viszont nemigen érdekli a dolog. Igaz, vér nem folyik, sérültek nincsenek, az események nem olyan drámaiak, mint a Vajdaságban, ahol nemzetileg radikalizált ifjak lelkesen verik a magyarokat. A kovásznai ügy sokkal kevésbé egyértelmű, ezért sokkal több benne a rágódnivaló. Mindenki átélhette benne a többségi, a kisebbségi, a sértő és a sértett pozícióját…”  Révész Sándor (Nsz) Milyen lesz az új pártrendszer? – „A hazai pártpolitika 2006 óta forrongásban van. Kezdődött azzal, hogy Őszöd után létrejött az LMP, és párttá alakult a Jobbik; folytatódott az MSZP kettéválásával és a Demokratikus Koalíció megalakulásával 2010 után; s –egyelőre – zárul azzal, hogy 2012 második felétől pártkezdeményezések és mozgalmak özöne lepi el a közéletet. Ez persze egyfelől jó. A közvélemény a 2000-es évek második felében meglehetősen
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

11

hangosan „követelte” a befagyott pártrendszer átalakulását. Ami egy sajátos formában meg is történt 2010-ben: a Fideszen kívül lényegében minden párt összetöpörödött. Ám a 2010-ben lezárulni látszó mozgások – nem kis részben a mai ellenzék gyenge közvélemény-kutatási pozíciói miatt – újraindultak, s egy olyan horderejű átalakulás körvonalait sejtetik, amilyen az elmúlt 22 évben soha nem volt. Ebből bármi és bárminek az ellenkezője is kijöhet. Egy biztos: a pártrendszer ismét változásban van, s ki tudja milyen lesz a „vége”, s egyáltalán: a közeljövőben lesz-e „vége”…”  Csizmadia Ervin (Nsz) A retrospektív partizánvadászatról – „Megvallom, nem nagyon követem Ungváry Krisztián pályáját. Nem kutatási területem a XX. század, az ügynökvadászatot sem tartom legitim történetírói foglalatosságnak. Egyébként is a történészek azon, idősebb nemzedékéhez tartozom, amely szemérmesebben viszonyul a „tudományos” marketinghez. Más kérdés, hogy ő maga a legkevésbé tehet arról, ha egy jelentős könyvről (A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok. 1941–1947) nem – teszem azt – a kötet főszerkesztőjét, hanem őt faggatja a lap egy teljes oldalon keresztül (Ungváry Krisztián a magyar katonák rémtetteiről és a múlttal való szembenézésről, Népszabadság, 2013. március 19.). Viszont ELTE-oktató vagyok és mostanság meg lettünk szólítva: kiféle-miféle hallgatókat nevelünk, akik, úgymond, mérgezik a magyar szellem évezredes kútját?! Így hát felelősségem van. Szélsőségek ugyanis nemcsak a jobbik oldalon vannak. Senki nem vizsgálta még meg valóban tudományos módszerességgel, hogy az akadémiai történészek gyáva (el) hallgatásai, agyontaktikázgatásai, publicisztikai, népszerűsítési tevékenységük „kegyes” leegyszerűsítései, nyelvhasználatuk látszólag tudattalan renyheségei miként bátorítottak, és miként kaptak ettől vérszemet a magyarországi szélsőségesek. E tekintetben a Gerő András által elemzett Romsicsjelenség csak a jéghegy ártalmatlan csúcsa. A hajó elúszni látszik. Most már kétségbeesett küzdelem folyik a történelem visszaszerzéséért, amelybe a hatalom is beszállt, hibásan úgy kívánva pozíciókat nyerni, hogy maga is megpróbál a radikális nemzeti ideológia nyelvén beszélni, úgy kifogni a szelet a vitorlájukból, hogy maga is vihart kavar neohorthysta restaurációs kísérleteivel…”  Szvák Gyula (Nsz) Pál-Antal Sándor: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! – Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították. 1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább” (kozpont.ro) Bértollnokok, manipulátorok – „Érthető volt az RMDSZ távolmaradása az autonómiatüntetéstől, hiszen „nem akartak az SZNT vagy az EMNP utánfutójává válni” (idézet Kelemen Hunortól). „Profi” politikai alakulathoz méltó módon kiszámolták, hogy kevesebb szavazatot hozott volna számukra a beolvadás, mint az elhatárolódás (különösen, ha ezt az ellentábor nyereségével hasonlítjuk össze). Azt is felmérték, hogy mennyire rontották volna ezáltal a kormányzási esélyeiket, és „bevállalták” a sok rossz lehetőség közül az egyik legrosszabbat. A „tömegmegmaradás” törvénye most is érvényesült. A tizedikei tüntetés „megtizedelte” a március 15-i RMDSZ-rendezvények résztvevőinek sorait. Ez volt az ára a megalkuvásnak…”  Ferencz Zsombor (kozpont.ro) Botránykormányzás – „Egy hónap híján egy éve kormányozza Romániát a Szociál-Liberális Szövetség, s ez idő alatt kiderült, ha egyébhez nem is, de a botránykeltéshez kitűnően értenek, kézben tartják a médiát, s kényes döntések előtt, a gazdaság csetlés-botlásait leplezendő
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

12

előkapnak egy világra szóló cirkuszt, melyen aztán napokig rágódhat a nép. Addig sem arra figyel, ami életét befolyásolja, nem a felfelé kúszó árakkal, az újabb adókkal törődik…”  Farkas Réka (Háromszék) „Európa csendes” – „Szerbiában kevés a jó hír, főleg kevés a gazdasági szempontú. Inkább csak arról hallani, hogy vállalkozások – és velük együtt munkahelyek – szűnnek meg, tovább folytatódik a recesszió, valamint, hogy – az utóbbi időben mind gyakrabban – negatív visszajelzések tapasztalhatóak az innen exportált áru minőségére vonatkozóan. Nem ezek a hírek vannak azonban túlsúlyban. Úgy tűnik, most mindennél fontosabb, hogy mielőbb haladást érjünk el az európai integrációs folyamatok terén. Vezető politikusaink nyilatkozatai, és a legolvasottabb médiumok által preferált stílus olyan irányban befolyásolja a gondolkodásunkat, hogy a hőn áhított uniós tagság elnyerése egy csapásra megoldást jelent majd minden problémára, köztük a gazdasági gondjainkra is. Valahogy olyan ez az egész, mint az egykoron sablonosan gyártott filmek forgatókönyve, melyben hosszú küzdelem és különféle megpróbáltatások után a szerelmesek egymás karjaiba borulnak – ez a happy end – a filmnek pedig itt szokott vége lenni. Tudjuk azonban, hogy a való világ, az élet egészen más …”  Tóth Péter (Magyar Szó) Filléres ígéretek: kiút vagy zsákutca? – „Az utóbbi napokban tetőzni látszik a magyarországi politikai kampányok redukciója a lehetséges legminimálisabb üzenetekre. A pártok abban próbálnak egymásra licitálni, ki tud földközelibb, az „egyszerű emberek” „valós életét” érintő ígéretet, intézkedést vagy adatot találni. Az egész mögött az a fajta cinikus, lemondó hozzáállás van, hogy a választásokat végül úgyis olyan emberek fogják eldönteni, akiknek a „hány forint a gáz/tej” típusú kérdéseknél bonyolultabb politikai ügyek egyáltalán nem viszik át az ingerküszöbüket. Alapvetően arról van szó tehát, hogy a politikai centrum tömegeinek megszólítására igényt tartó politikai erők – a Fidesz, az MSZP és az Együtt 2014 – arra a belátásra jutottak, hogy szociális demagógia nélkül egész egyszerűen nem jutnak egyről a kettőre. A Fidesz láthatóan nagy erőket mozgat rezsicsökkentési kampányához, amelytől nyilvánvalóan azt várja, hogy zárójelbe tegye és feledtesse mindazokat a politikai ügyeket, amelyeken a párt szavazókat veszthet és vesztett. A két ellenzéki formáció taktikája kicsit reaktívnak tűnik: a szocialisták megpróbálnak még jobb rezsicsökkentést ígérni, mint Fideszes ellenfeleik, Bajnaiék pedig – némileg váratlan módon – kifejezetten tömegesen fogyasztott termékek (mint a tojás) árának változását szemléltetik hivatalos promóanyagjaikon. Tényleg ennyiről lenne csak szó a választók döntésének meghozatalakor? Egyszerűbben fogalmazva: a hülyének nézett választók tényleg hülyék? Ezek a kérdések könnyű válaszra ingerlik az embert, de érdemes árnyaltabb képet kialakítani…”  Ravasz Ábel (Paraméter.sk) Erejüket fitogtatandó – „Traian Băsescu elnök hétfőn ultimátumszerű levelet küldött a miniszterelnöknek, a parlamentnek (mindkét házelnök a címzettek között), amelyben fontos intézkedésekre sarkallja a kormányt és a törvényhozást a jogállam megerősítése, Romániának az euró- és a Schengen-övezethez csatlakozása szent ügyének érdekében stb.…”  Székely Kriszta (Szabadság) A börtön – „…a harsogó nacionalizmus, amelyről azt gondoltuk, hogy az Unióba belépve egyszer s mindenkorra vége lesz. Hogy románban és magyarban több az európai és több az emberi, több a közös jelen- és a jövőakarás, semmint hogy mindegyre a múlton rágódjék, és saját magát helyezze a másik fölé. Tévedtünk? A nacionalizmusok még nem tombolták ki magukat? Lassú vírusaik betokosodva továbbra is itt lappanganak bennünk és csak a kedvező körülményekre várnak, hogy harsány jelszavak közepette leteperjenek? Hogy megöljék a közös embert és emberséget bennünk? A magyar művészetkedvelők a román szobrászattal kapcsolatban óhatatlanul Brâncuşi-t idézik, a jártasabbak hozzácsatolják talán a George Apostu nevét is. De itt nem kellene megállni: a közel hatvan éves Aurel Vlad szobrászatuk egyeneságú, de jóval expresszív hangú folytatója. Megrázó és felrázó munkáján az egykori
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

13

máramarosszigeti börtönben foglyok bronzcsoportja menetel az őket bezáró, a világot előttük lezáró téglafal felé – és noha tudjuk, hogy románok, magyarok, szászok, zsidók, miniszterek, tanárok és püspökök, mégis azt látjuk, hogy voltaképpen az ember önmaga igyekszik kitörni a fényre és véget vetni a bezártságának. A nacionalizmus ugyanígy bezár. Nem téglafalakkal, nem cellákkal, hanem zászlókkal, hajpántokkal és bármiféle más kellékkel egyetemben. Próbálja feledtetni mindazt, ami bennünk közös, és igyekszik pótolni mindazt, amit cselekvéseinkben elmulasztottunk. Harsogni és zászlókat emelgetni ugyanis jóval egyszerűbb, mint bárki számára, emberhez méltó életet teremteni és mindazzal foglalkozni, aminek eléréséhez erőfeszítésre, képességekre, akaratra és tudásra van szükség. A nacionalizmus pótcselekvés. Mind a magyar, mind a román számára a világgal való lépéstartás képtelenségének és tehetetlenségének a jele. Korántsem az erőé. Hanem a gyengeségé, a gyávaságé. A szalmaszállal történő felfuvalkodottságé, amely ahelyett, hogy a maga méreteiben megőrizné, előbb-utóbb szétteríti a gömböcöt. Sok-sok európai nép öröklött mesekincsében él ott ez a példázat. Nem véletlenül”  Székedi Ferenc (Maszol.ro)

 Elemzés, háttér
Harc, ami a magyar lelkekért folyik – Világosan látni, az autonómiák szolgálhatnák leginkább a nemzet elszakított részeinek továbbélését, kultúrájának megőrzését – Magyar önrendelkezés, magyarok autonómiái a határainkon túl. Mi lenne ez, Trianon késői kontrája? Vagy csak a külhoni magyarság természetes reflexei működnek, ahogy működnek más kisebbségbe szorult népeké is? A bukaresti politikai elit számára Akik beszélgettek: Kántor Zoltán, Sinkovics Ferenc, Tóth Norbert. (Fotó: Csudai Sándor) neuralgikus kérdés ez, talán túlzottan is az, de nem örülne neki a szlovák politikai osztály sem. Az autonómiákról beszélgettünk Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával és Tóth Norbert nemzetközi jogásszal, kutatóval – „Van két fő autonómiaforma. A területi és a perszonális. Melyik az értékesebb? – K. Z.: A területi, de annak persze csak akkor van értelme, ha az adott régióban a kisebbség van többségben. Mert ez a többség hozza a döntéseket. A perszonális, vagyis a személyi elvű autonómia inkább a kisebbségnek, mint a közösség tagjának nyújt jogokat. Mindenkinek egyformán, a székelyföldi magyarnak éppúgy, mint a bukarestinek De természetesen jelentős különbségek vannak aszerint, hogy milyen a kisebbség aránya egy adott településen, régióban. A baj az, hogy így viszont nem hozhatók létre és nem működtethetők a döntéshozó intézmények, tehát nem teremthető meg az az önkormányzatiság, amely a kisebbség hosszú távú reprodukciójához kell. Merthogy minden kisebbségnek ez a célja, önmaga reprodukciója, akárcsak a többségnek. Erdélyben meg lehetne teremteni a székelyföldi területi autonómiát. Ott kompakt tömbben élnek magyarok…” (MH)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

14

Cikkek
 Semjén Zsolt a KMKSZ elnökével tárgyalt Budapest, 2013., március 26., kedd (MTI) - A kárpátaljai magyar közösségek helyzetét tekintette át egyebek között Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke keddi budapesti találkozóján. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a találkozón szó volt még az ukrajnai kisebbségi politika aktuális kérdéseiről is. Jelezte: a konzultációra Mikola Azarov ukrán miniszterelnök szerdán kezdődő hivatalos látogatásával kapcsolatban került sor, annak - a külhoni magyar kisebbségi vezetőkkel folytatott - megbeszélés-sorozatnak részeként, mely a szomszédos államok vezetőinek magyarországi látogatását előzi meg. vissza  OGY - Böröcz: a közmédia megújulásának része a külhoni médiaműhelyek segítése Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) - Az elmúlt két évben a közmédia reformjának szerves részét képezte a külhoni médiaműhelyek és a tudósítói hálózat egységesítése - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén, ahol az MTVA Kós Károly Kollégiumáról nyújtott tájékoztatást. Böröcz István közölte: a tavaly nyáron létrejött kollégium - amelyben minden elcsatolt országrész képviselteti magát - folyamatos kapcsolatot tart a külhoni partnerekkel, és fórumot teremt a határon túli magyar sajtó véleményének meghallgatására. Mint mondta, az autonóm testület folyamatos tájékoztatást ad a közmédia vezetése számára a tapasztalatairól. Hozzátette: míg 2010-ben mintegy 100 millió forintot fordított a külhoni tartalmakra a közmédia, idén már a tervek szerint több mint 400 milliót. Az összeg tavaly 310 millió forint volt, míg 2011-ben 160 millió. Közölte azt is: a 2010-re a magyar közmédiában marginalizálódott helyzetbe került külhoni hálózatok egyre kevesebb tartalmat állítottak elő Magyarország számára, így az egyre csökkenő forrásból műszaki fejlesztésük is elmaradt. Hozzátette: a szerződések folyamatos átalakításával mára kiszámítható gazdasági környezetben működhetnek a határon túli magyar médiaműhelyek, amelyek az értékes tartalmakért megfelelő díjban részesülnek. Emellett a közmédiával szerződésben álló műhelyek száma is emelkedett, a korábbi 48-ról csaknem hetvenre. Elmondta azt is: az MTVA vizsgálja, milyen műszaki fejlesztésre van szüksége a külhoni médiaműhelyeknek, ebből kiderül, mekkora forrás kell ahhoz, hogy megfelelő minőségben dolgozhassanak. A vezérigazgató a tervekről szólva elmondta azt is: nyitni kívánnak a Kárpát-medencei nyomtatott sajtó irányába is. A korábbi négy közmédium tudósítói hálózatáról szólva Böröcz István azt mondta: az MTVA leromlott teljesítőképességű, párhuzamosságokkal teli hálózatokat örökölt a televízióktól, a rádiótól és a hírügynökségtől, ezért sok lépést tett annak érdekében, hogy ezek egy kézbe kerülése után fokozni tudja teljesítményüket. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta: a határon túli partnerek - tíz rádió, negyvenhat televízió és tíz hírügynökségi partner - idén mintegy 14 ezer anyagot készítenek a magyarországi közmédia számára. A televíziós partnerek a kolozsvári és a székelyudvarhelyi stúdiókból már most képesek az élő bejelentkezésre, de az MTVA törekvése, hogy egyre több partnerét tegye erre alkalmassá, emellett képzéseket is nyújtsanak az ott dolgozóknak - fűzte hozzá. Beszámolt arról is: az M1-en az Átjáró című heti külpolitikai magazin, a Duna TV-n pedig a Kárpát Expressz című határon túli hírmagazin és a Térkép című magazin számára készítenek anyagokat a külhoni média képviselői, míg a Kossuth Rádióban a Határok nélkül című külhoni magazin számára. Emellett a közmédia törekvése, hogy számos más műsorba is becsempéssze ezeket a tartalmakat. Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke elmondta, hogy a grémium felelevenítette a tudósítói találkozók hagyományát, konferenciákat szervez, és képzést is biztosít a partnereknek. Februárban például a felvidéki és a kárpátaljai újságíróknak tartottak képzést, míg májusban Temerinbe szerveznek egy rádiós találkozót. Emellett tervezik egy határon túli képző központ létrehozását. Havasi János, a kollégium titkára azt hangsúlyozta: a külhoni magyar újságírók szervezetei mellett a Bethlen Gábor Alappal, valamint a Magyar Művészeti Akadémiával is felvették a kapcsolatot. Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a közmédia minden csatornája nyitott a külhoni tartalmak befogadására. "Nem kívánjuk karanténba zárni a külhoni eseményeket" - tette hozzá.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

15
A bizottság ülésén a kollégium néhány tagja is beszámolt a saját országában szerzett tapasztalatokról. Az újvidéki Klemm József beszámolt arról, hogy a Szerbiában most készülő médiatörvény kedvezőtlen helyzetbe hozhatja a délvidéki magyar tájékoztatást. Az ungvári Kulin Zoltán szerint Ukrajnában már most nagyon rossz helyzetben van az ottani nemzetiségi média, hiszen 75 százalékban állami nyelven kell műsort készíteniük, így ott nemzetiségi alapon nem szerveződhet média. A felvidéki Bartók Csaba arról számolt be, hogy a szlovák közszolgálati médiában mindössze napi ötperces hírműsor készül a magyarság számára, Maksay Ágnes (Kolozsvár) pedig azt szorgalmazta, hogy a magyar közmédia vegye fel a kapcsolatot a jelenleg átszervezés alatt álló román köztelevízióval, hogy ne vesszen el az ottani értékes magyar archívum. Szili Katalin független képviselő mérföldkőnek nevezte az MTVA által megtett lépéseket, és azt szorgalmazta, hogy a szórványban és diaszpórában élő magyarokat is vonják be a munkába. Szávay István (Jobbik) régióspecifikus műsorokat javasolt, erre azonban a határon túliak képviselői azt felelték: maguk kérték, hogy a többségi programokban kapjanak helyet a róluk szóló hírek, így ugyanis több emberhez jut el a híradás. Kovács Ferenc, a bizottság fideszes alelnöke az internetes tartalom-előállítókkal való kapcsolatfelvételt szorgalmazta, míg a kereszténydemokrata Gaál Gergely annak felmérését, hogy hány emberhez jut el a határon túliaknak szánt program. Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke azt vetette fel, vajon a határon túli magyar műhelyek milyen kapcsolatban állnak az ottani többségi médiával, tudják-e egymást segíteni. Böröcz István válaszában elmondta: a szórványmagyarság bevonása folyamatban van, mint ahogy törekednek arra is, hogy bekapcsolódjanak a határon túli újságíróképzésbe. Megfontolandónak tartotta, hogy a hírműsoroknak legalább 5 százaléka a külhoniakról szóljon, a kollégium finanszírozásáról szólva pedig közölte: eddig az MTVA biztosított számára forrásokat. vissza
Készítette: Boér Krisztina

a Figyelőben előforduló rövidítések:

- Nsz = - MN = - MH = - Nszv = - EH = - MaNcs = - ÉS = - VH = - Vg = - Ng = - MR = - NYEST= - ÚMSZ = - ÚMKÚ = - KISZo = - SZFÚ = SZÚonline= - SZMH = - UH = - ROH =

Népszabadság Magyar Nemzet Magyar Hírlap Népszava Esti Hírlap Magyar Narancs Élet és Irodalom Vasárnapi Hírek Világgazdaság Napi Gazdaság Magyar Rádió Nyelv és Tudomány Új Magyar Szó Új Magyar Képes Újság (Eszék) Kárpáti Igaz Szó Szatmári Friss Újság Szabad Újság Online Szatmári Magyar Hírlap Udvarhelyi Híradó Romániai Online Hírhatár

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.

16

Románia

Szlovákia Szerbia Horvátország Szlovénia Ukrajna Ausztria

A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Bihari Napló, Brassói Lapok, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Maszol.ro, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Székelyhon.ro, Szatmári Magyar Hírlap, Romániai Online Hírhatár Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek, Kárpátalja.ma Bécsi Napló

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-03-27.