Tartalomjegyzék

Bevezetés................................................................................................................................3 I. Az ellentmondások csoportosítása......................................................................................4 I. 1. Történelmi visszatekintés............................................................................................4 I. 2. Jogszabályi ellentmondások........................................................................................4 I. 3. A jogi indeterminizmus és a nevelési determinizmus ellentéte...................................6 I. 4. A halálbüntetés ellentmondásossága...........................................................................7 Indokolás:..........................................................................................................................8 I......................................................................................................................................8 II....................................................................................................................................8 I. 4. A tényleges életfogyt..................................................................................................9 I. 5. Az előzetes letartóztatás és az ártatlanság vélelmének ellentmondása.....................10 I. 6. A büntetés és a nevelés ellentmondásossága.............................................................12 I. 7. A státusz-lefokozás és a státusz-javítás ellentéte......................................................14 I. 8. A büntetési attitűd és a nevelési attitűd ellentéte.......................................................15 I. 9. A kényszer és az önkéntesség ellentmondásossága...................................................15 I. 10. A függő helyzet és az önállóság iránti igény ellentéte............................................16 I. 11. A rabstátuszba kényszerítés és az önbecsülés fenntarthatóságának ellentéte..........17 I. 12. A pozícionális tekintélyuralom és az emberi elfogadás szükségességének ellentéte. ..........................................................................................................................................17 I. 13. A zártság és a nyitottság követelményének ellentmondása.....................................18 I. 14. A mesterséges élettér és a szabad élet viszonyaihoz való közelítés ellentéte.........18 I. 15. A fizikai tér lezárása és igény a szabadabb mozgásra.............................................19 I. 16. A kapcsolatok csökkentésének és a szélesebb kommunikáció igényének ellentéte. ..........................................................................................................................................20 II. A börtön, mint totális intézmény......................................................................................22 Az egyetemes intézmények legfőbb jellemzői:................................................................23 III. A hosszúítéletes fogvatartottak.......................................................................................28 IV. Speciális fogvatartotti csoportok....................................................................................31 V. A drogprevenció...............................................................................................................36 VI. Amit a börtönártalmakról tudni kell...............................................................................40 VII. A börtön személyzete....................................................................................................43 VIII. A börtön és a korrupció...............................................................................................45 IX. A média kártékony hatása...............................................................................................49 X. A nemzetközi szervezetek naivitása...............................................................................51 XI. Összegzés.......................................................................................................................53 Irodalomjegyzék ..................................................................................................................55

2

Bevezetés

Azért a büntetés-végrehajtás belső ellentmondásaiból írom a szakdolgozatomat, mert ezekről, mint a mai napig megoldatlan problémákról beszélhetünk, rengeteg bennük az aktualitás. Dolgozatomat nem csupán kötelezően leadandó munkaként készítettem el, hanem foglalkoztat is e kérdéskör, a felvetett témák tartalmával személy szerint is azonosulni tudok. Sok elemét idegen szerzők munkája alapján építettem be, de rengeteg a saját vélemény, tapasztalat és az esettanulmány. Valószínűleg e munkám nem lesz egy világrengető, elsöprő erejű mű, de bízom benne, hogy némi szemléletváltás árán sok ellentmondásnak lehet az élén csorbítani, hogy a káros hatások ne tudjanak olyan radikálisan érvényesülni a börtön falai között. A másik dolog, ami miatt ez a téma érdekel, hogy a mai világban szinte minden probléma megoldását anyagiakhoz kötik. Ez véleményem szerint nem helyes, s ráadásul ezekkel a pénzekkel sem érnek el eredményeket, különösen nem a kényes kérdésekben, melyekből azért bevallhatjuk, hogy van egy pár hazánkban. A börtön az egyik ilyen kényes terület, amit a társadalom szeret elbújtatni, eltitkolni, nem venni róla tudomást; s ha összekapcsoljuk a roma-kérdéssel, akkor már különösen kényes területről beszélhetünk. Az elit látszatintézkedések sorát hozta már meg eddig is e kérdésekben – eredménytelenül. A jó hír, hogy szerintem esetünkben elsősorban nem pénzkérdés, amiről beszélhetünk, hanem hozzáállás, szemléletváltás kérdése. Ezt sokan személyesen is meg tudnák tenni, ha akarnák, azonban nem ez a jellemző. Ez a dolog emberi oldala. Másrészről a probléma rendezésének átfogó módja csak egy hosszabb társadalmi változás eredője lehet. A börtön csak egy kis szelete a társadalomnak – nem kifejezetten pozitív előjellel. Ahhoz hogy ezen változtatni tudjunk, a társadalom hozzáállásának is változnia kell. Bízom benne, hogy ezt a változást – ha csak részben is – még a mi generációnk is megéli.

A Szerző.

3

I. Az ellentmondások csoportosítása

I. 1. Történelmi visszatekintés

A börtön a társadalom egyik legellentmondásosabb intézménye. Nem csupán hazánkban, hanem a világ más országaiban is. Olyan problémát hivatott orvosolni, melyre a társadalom se találja sok esetben a választ. A bűnözésre gondolok itt, mely végigkíséri az emberiséget a történelem folyamán a kezdetektől napjainkig. Elég csak Ádám és Éva, vagy Káin és Ábel esetére gondolni, csak hogy a legősibb példákat említsem. Innentől se szeri, se száma a különféle bűncselekményeknek egészen napjaink leghírhedtebb, a média által is felkapott eseményeiig. A bűn után mindig büntetés járt, mintegy ellensúlyozva az adott bűncselekményt, s ezáltal helyreállítva a megsérült jogrendet. A cselekmény súlyával egyenes arányban álltak a legkülönfélébb büntetések, melyek kezdetben nem nélkülözték a kínzásokat és a halálbüntetést sem. Itt csupán a büntetésnek a megtorló jellege érvényesült, és általában piacokon, vásártereken hajtották végre őket nyilvánosan. A polgári forradalmak után, társadalmi változások eredményeképpen a halálbüntetés és a kínzások különféle formái egyre inkább háttérbe szorultak, s teret engedtek a modern büntetés-végrehajtás új elemének, a nevelésnek, melynek fő feladata a börtönökbe utalt bűnelkövetők, valamint a bűnöző életmódot folytatók reszocializációja. Hazánkban ez az intézmény az 1960-as évektől létezik. Megjelenésével kialakult a honi büntetés-végrehajtás legalapvetőbb ellentmondása, mely a büntetés, s a vele járó izoláció és a fogvatartottak társadalomba való visszavezetése között feszül.

I. 2. Jogszabályi ellentmondások A büntetés-végrehajtás egyik alaptörvénye a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. külön fejezetet szentel az elítéltek nevelésének. 19. §  A szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben meghatározott  joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba 

4

történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. 38.   §  (1)   A   szabadságvesztés   végrehajtásának   feladata,   hogy   fenntartsa   az   elítélt  önbecsülését,   fejlessze   a   felelősségérzetét,   és   ezzel   elősegítse,   hogy   felkészüljön   a  szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre. 113. §  Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget  nyújtson   a   társadalomba   beilleszkedéshez,   és   az   ehhez   szükséges   szociális   feltételek  megteremtéséhez.1 Hatályos büntetőjogunk a következőképpen definiálja a büntetést (1978. évi IV. tv. A  Büntető Törvénykönyvről):   37.   §  A   büntetés   a   bűncselekmény   elkövetése   miatt   a   törvényben   meghatározott  joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár  az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A   szabadságvesztés   és   az   előzetes   letartóztatás   végrehajtásának   szabályairól   szóló  6/1996­os IM rendelet szintén külön fejezetet szentel az elítéltek nevelésének. 68.   §  (1)   A   szabadságvesztés   céljának   elérése   érdekében   az   elítéltek   nevelése   ­  önbecsülésük   és   felelősségérzetük   fenntartása,   fejlesztése,   a   társadalmi   hasznosság  tudatának   kialakítása,   szabadulásuk   után   a   társadalom   életébe   való   beilleszkedés  elősegítése ­ a bv. szervezet és ­ külön jogszabályban meghatározott esetben ­ a pártfogó  felügyelői szolgálat feladata. (2) A nevelési folyamat magában foglalja az elítélt személyiségének a megismerését,  megfelelő   foglalkoztatását   és   önképzését,   a   rehabilitációs   és   a   szabadidőprogramok  szervezését, a családi és társadalmi kapcsolatok támogatását. Mint az a hivatkozott jogszabályok szövegéből is kitűnik egymásnak ellentmondó a  joghátrány  érvényesítése,  azaz  a  társadalomból  történő   kirekesztés  és   a  reszocializáció,  azaz   a   társadalomba   történő   visszailleszkedés   elősegítése.   Ez   az   ellentmondás  végighúzódik   a   büntetés   során,   egyesek   szerint   feloldása   nem   is   lehetséges   teljesen. 
1

A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. sz. tvr. 19.§; 38.§; és 113.§-a.

5

Véleményem   szerint   is   nagy   kihívást   jelent,   azonban   nem   lehetetlen   feladat,   ha   kellő  szakmai hozzáértéssel és emberséggel végezzük feladatunkat.

I. 3. A jogi indeterminizmus és a nevelési determinizmus ellentéte Az   előző   ellentmondást   veszi   alapul   Dr.   Boros   János   és   Dr.   Csetneky   László  Börtönpszichológia   című   könyvükben,   mint   a   jogi   indeterminizmus   és   a   nevelési  determinizmus   ellentéteként,   valamint   több   más   ellentmondásokban   is   ez   fellelhető  érintőlegesen.2  A   büntetőjog   tettarányos,   elsősorban   nem   veszi   figyelembe   az   elkövető  személyiségét.   Azon   az   alapelven   büntet,   hogy   az   elkövető   szabad   akaratából   vétett   a  törvények   ellen,   tudatában   volt,   vagy   lehetett   cselekménye   következményeinek,   ettől  függetlenül elkövette az adott cselekményt, így büntetést érdemel. Egyes bűncselekmények  elkövetésének   körülményei   azonban   jóval   bonyolultabbak,   összetettebbek   ennél.     Ezért  indeterminista ez a nézet, mert a cselekmény elkövetésének körülményeit, motivációit csak  másodlagos fontosságúnak tartja, esetleg enyhítő vagy súlyosbító körülményként értékeli,  de nem tekinti azokat meghatározó (determináló) tényezőknek. A tettarányos büntetéssel a  társadalom   önérzetét   próbálja   kielégíteni,   illetve   a   sérült   jogrendet   helyreállítani.   A  társadalom   védelmét   a   büntetés   elrettentő   hatásával,   illetve   az   elkövetők   izolálásával  igyekszik   elérni.   A   tett   súlya   azonban   nem   minden   esetben   ad   megbízható   adatokat   a  személyiség értékeléséhez. Ezzel szemben az emberrel foglalkozó tudományok - mint például a pszichológia, pedagógia, vagy a szociológia - a determinizmus elvét vallják. Az emberi viselkedés mélyen determinált a szocializációs folyamat során kialakuló személyiség által. A szabad akaraton alapuló döntésről nem beszélhetünk a legtöbb szituációfüggő és indulati bűncselekménynél, így itt a társadalom védelmét a bűnözők megjavítása szolgálja, mely hasznos, értelmes, a jövőre irányuló tevékenység, ellentétben a büntetéssel, amely a múltba mutat vissza és pusztán megtorló jellegű. A tettarányos büntetés az igazságosságot
2

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 115.old.

6

biztosítja, míg a megjavítás koncepció egy célravezetőbb megoldás, mely alkalmazza a pszichológia, szociálpszichológia, pedagógia és más tudományok elért eredményeit az ember személyiségével és viselkedésével kapcsolatban. A gyakorlatban hibrid ítélkezési eljárás alakult ki, mely a tettarányos büntetés mértékét a személyi tényezők figyelembevételével módosítja, súlyosbító, illetve enyhítő körülmények tekintetében. Azonban itt is az elkövetéskori állapotok dominálnak, esetlegesen az utólagos megbánás, de nem a komplett személyiség. Az előbb vázolt ellentét miatt alakult ki az a sok helyen tapasztalható szembenállás, ami a biztonsági szakterületen és a nevelésben dolgozók között húzódik. A biztonsági területen a jogszabályok betartása, illetve betartatása dominál, míg nevelési területen nagyobb teret kap a személyiség. Nagyobb összefogásra lenne szükség közöttük a börtön hatékonyabb működtetése céljából.

I. 4. A halálbüntetés ellentmondásossága Szót kell még ejteni a halálbüntetésről, mely ma már nem eleme e büntetőjog szankciórendszerének, azonban hosszú időn keresztül a büntetés-végrehajtás részét képezte azonos nevelési célok mellett, melyek ezen esetekben nem érvényesülhettek. Elég nyilvánvaló az ellentmondás ezen egykori büntetési nem tekintetében. Egy dolog biztos, hogy visszafordíthatatlan volt az eredménye, akár kiderült később az elítélt ártatlansága, akár nem. A koncepciós perekről és a politikai áldozatokról nem is teszek említést, azt mindenki megismerheti a magyar történelemből. A 23/1990-es Alkotmánybírósági határozat helyezte hatályon kívül, mely a mai napig megosztja a közvéleményt, s azt hiszem még egy ideig meg is fogja azt osztani. Íme a határozatnak, s indoklásának egy részlete: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: Btk.) 38. § (1) bekezdés 1. pontja, a 39. §-a és a 84. §-a, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. (a továbbiakban: Be.) 399. §-a, a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. 17. és 18. §-a, valamint a Büntetés-végrehajtási Szabályzatról szóló 8/1979. (VI. 30.) IM rendelet 151., 152. és 153. §-a az Alkotmányba ütközik, ezért azokat az Alkotmánybíróság megsemmisíti.

7

Alkotmányellenes a Btk. 155. § (1) bekezdése, a 158. § (2) bekezdés, a 160. §, a 163. §, a 166. § (2) bekezdés, a 261. § (2) bekezdés, a 262. § (2) bekezdés, a 343. § (4) bekezdés, a 346. § (1) bekezdés, a 347. §, a 348. § (3) bekezdés, a 352. § (3) és (4) bekezdés, a 354. § (3) bekezdés, a 355. § (5) bekezdés, a 363. § (2) bekezdés, a 364. §, a 365. § rendelkezéseiben a kiszabható büntetési nemek megállapításánál a "halálbüntetés" mint alkalmazható büntetési nem megjelölése is. Ezért a Btk. utóbb említett szakaszaiban a "halálbüntetés" mint kiszabható büntetési nem előírását az Alkotmánybíróság ugyancsak megsemmisíti. Indokolás: I. Indítványozó a halálbüntetést elrendelő jogszabályok alkotmányellenességének

megállapítását arra hivatkozással kezdeményezte, hogy e rendelkezések sértik az Alkotmány 54. §-ában foglaltakat, miszerint "a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani" [(1) bekezdés]; illetve "senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni" [(2) bekezdés]. Kérelmében kifejtette, hogy a halálbüntetést etikailag nem igazolható, az emberi jogokkal összeférhetetlen, jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan büntetési eszköznek tekinti, amely a súlyos bűncselekmények megelőzésére, illetve az ilyen bűncselekmények elkövetésétől való elrettentésre alkalmatlan és célszerűtlen büntetési nem. II. 1. Az Alkotmánybíróság megkeresésére az igazságügyminiszter az 1990. március 19-én kelt állásfoglalásában a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezéseket alkotmányellenesnek tartotta. Úgy vélekedett, hogy a halálbüntetés szükségtelen és antihumánus, erkölcsileg nem indokolható büntetés, nem szolgálja a büntetés célját, és nem alkalmas sem a társadalom védelmére, sem a társadalom tagjainak a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartására.

8

Rámutatott arra, hogy a halálbüntetésnek a Btk.-ból való kiiktatása terén jelentős előrelépésre került sor az 1989. évi XVI. törvény megalkotásával, amely az állam elleni bűncselekmények büntetési tételeiből mellőzte a halálbüntetést. 3 I. 4. A tényleges életfogyt Nem kellett sokáig várni a halálbüntetés eltörlését követően, jött helyette egy másik  ellentmondásos büntetés: a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Egyetlen előnye az  előbb   említett   büntetéssel   szemben,   hogy   nem   jár   visszafordíthatatlan   eredménnyel,  legalábbis   fizikálisan   nem,   de   mentálisan   minden   bizonnyal.   Ezen   elítéltek   legalább  bízhatnak   a   jogszabály   változtatásában,   s   erre   van   is   esélyük,   hiszen   ez   a   büntetés   is  megosztja   a   szakmát   és   a   közvéleményt   egyaránt.   A   nevelési   cél   ezen   esetben   sem  érvényesülhet, kizárja azt a jogszabály, melyben a megtorlás jut érvényre. A társadalom  védelme   érdekében   ezek   az   emberek   soha   sem   bocsátható   szabadlábra.   Felmerülhet  sokakban a kérdés, hogy vajon mérhetően nagyobb biztonságban van­e a társadalom ez  által, hogy ez a pár ember a falak között tengődik véglegesen. Véleményem szerint ez csak  a   jéghegy   csúcsa,   hiszen   a   potenciális   bűnelkövetők   többsége   szabadlábon   éli   életét,  s  ekkor   még   nem   is   beszéltünk   a   felderítetlen   bűncselekményekről,   valamint   a   látens  bűnözésről. A társadalom valós biztonságérzetének kialakításához ezek is nélkülözhetetlen  szempontok, s nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a tényleges életfogytnak óriási  anyagi   vonzatai   vannak   –   főleg   ha   a   létszámhoz   viszonyítva   arányaiban   értékelünk   –,  melyet a tisztességes adófizetők pénzén finanszíroz az állam.    Ezen   büntetési   nem   tekintetében   is   volt   kezdeményezés,   annak   alkotmányossági  felülvizsgálatára. Európában egyedülálló büntetés, ilyen súlyos ítéletet még a Nemzetközi  Büntető Törvényszék is csak emberiség elleni bűncselekmény, vagy népirtás esetén szab ki,  de akkor is huszonöt év után lehetővé teszik a felülvizsgálatot.  Kriminálstatisztikusok   szerint   ez   a   büntetés   –   akárcsak   a   halálbüntetés   –   nem   hat  mérhetően   a   bűnözés   alakulására,   vagyis   nem   csökken   miatta   a   főbenjáró 
3

Részlet a 23/1990-es Alkotmánybírósági Határozatból és annak indoklásából.

9

bűncselekmények száma. A szabadságuktól életük végéig megfosztott emberek ugyanakkor komoly gondot jelentenek a büntetés-végrehajtásnak. Mivel súlyosabb büntetést az ilyen elítéltekre nem szabhatnak ki, a legszigorúbb biztonsági szabályokra van szükség. Ők már nem veszíthetnek semmit, ezért számítani lehet rá, hogy túszt ejtenek, vagy agresszívan lépnek fel a társaikkal vagy a személyzettel szemben. Az egyetlen dolog, amit elérhetünk ezzel a büntetési nemmel – hasonlóan az amerikai szuperbörtönökhöz – hogy azt vesszük észre, hogy börtöneink megtelnek nevelhetetlen bűnözőkkel a motiváció hiánya miatt. A büntetés egyetlen értelme, hogy a bűnözőt véglegesen elszigetelik, ám ez személyiségtorzulásokhoz vezet. A német alkotmánybíróság például embertelensége miatt összeegyeztethetetlennek nyilvánította az alkotmánnyal. Ott meg is szűnt az élethosszig tartó börtön, az európai államok többségében pedig nem is létezik.4

I. 5. Az előzetes letartóztatás és az ártatlanság vélelmének ellentmondása Szintén jogszabályi ellentmondás kategóriájába sorolandó az előzetes letartóztatásnak és az ártatlanság vélelmének az ellentmondása.  7. § Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős  határozatában nem állapította meg. Ettől függetlenül az előzetes letartóztatás mégis a legsúlyosabb személyi szabadságot  korlátozó   kényszerintézkedés,   amelynek   alkalmazására   a   büntetőeljárási   törvényben  meghatározott   esetekben,   módon   és   ideig   kerülhet   sor,   amikor   az   elkövetői   bűnösség  kérdéséről a bíróság jogerősen még nem döntött.
  129. § (1) Az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a 

jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. (2) A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény  miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha a)  megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy  szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő  szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult,
4

www.origo.hu/felülvizsgálják a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést

10

b)  szökésének   vagy   elrejtőzésének   veszélyére   tekintettel   vagy   más   okból  megalapozottan   feltehető,   hogy   az   eljárási   cselekményeknél   a   jelenléte   másképp   nem  biztosítható, c)  megalapozottan   feltehető,   hogy   szabadlábon   hagyása   esetén,   különösen   a   tanúk  befolyásolásával   vagy   megfélemlítésével,   tárgyi   bizonyítási   eszköz,   okirat  megsemmisítésével,   meghamisításával   vagy   elrejtésével   meghiúsítaná,   megnehezítené  vagy veszélyeztetné a bizonyítást, d)  megalapozottan   feltehető,   hogy   szabadlábon   hagyása   esetén   a   megkísérelt   vagy  előkészített   bűncselekményt   véghezvinné,   vagy   szabadságvesztéssel   büntetendő   újabb  bűncselekményt követne el.  130. §  (1) Az előzetes letartóztatás elrendeléséről ­ a vádirat benyújtásáig az ügyész  indítványára a IX. Fejezet VI. Címe szerinti eljárásban ­ a bíróság határoz. 135. § (1) Az előzetes letartóztatást büntetés­végrehajtási intézetben kell végrehajtani.  Az   előzetes   letartóztatás   végrehajtása   így   nem   kevés   terhet   és   feladatot   jelent   a  büntetés­végrehajtás   számára.   Az   egyik   legérzékenyebb   terület,   mivel   a   fogvatartottak  bizonytalan helyzetéből adódóan rengeteg probléma, és konfliktus jelentkezik azokban az  intézetekben, ahol ezt a fajta kényszerintézkedést végrehajtják.5 Ellentmondásos továbbá még a kényszergyógykezelésnek és az ideiglenes

kényszergyógykezelésnek a büntetés-végrehajtás falain belüli végrehajtása. Hiszen ezen személyek vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok áll fenn. Hatályos Büntető Törvénykönyvünk a következőképpen definiálja e kérdést:
 24.

§ (1) Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben,

-

így

tudatzavarban vagy személyiségzavarban - követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
5

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. Tv. 7.§; 129.§; 130.§; 135.§-a.

11

(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Feltehetjük a kérdést, hogy ha nem büntethetők, akkor mit keresnek a büntetésvégrehajtáson belül, s miért nem utalják őket civil elmegyógyintézetekbe. Mégis valamilyen oknál fogva a büntetés-végrehajtás feladata e személyeknek a kezelése.  74. § (1) Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. (2) A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre. (3) A kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.6 A bv. kódex nevesíti meg a feladat végrehajtására kijelölt helyet: 83.   §  (1)   A   kényszergyógykezelést   az   igazságügyi   megfigyelő   és   elmegyógyító  intézetben kell végrehajtani.7 Ezzel   el   is   jutottunk   a   jelenlegi   büntetés­végrehajtás   talán   legkényesebb   pontjához.  Több téren is aggályos ennek az intézkedésnek a bv. falain belüli végrehajtása. Jogi és  ember jogi szempontból is megosztja a szakmát. Röviden ennyit a jogszabályokban fellelhető ellentmondásokról. Az összes feltárására nincs lehetőség, azonban közülük a legfontosabbakat megemlítve kitűnik belőlük ellentmondásosságuk.

I. 6. A büntetés és a nevelés ellentmondásossága8 A korábban taglalt jogszabályi ellentmondások kategóriában már bővebben kifejtésre került, így itt nem foglalkozom ismét elemzésével. Látható, hogy sokszor egymásnak ellentmondó jogszabályok okozzák a problémát. Nem húzható határvonal annak
6 7

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 24.§ és 74.§-a. A büntetések és intézkedések végrehatásáról szóló 1979. évi 11. tvr. 83.§-a. 8 Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 115.old.

12

tekintetében, hogy meddig büntessünk, és hogy honnantól neveljük. A szabadságvesztés már önmagában büntetés, így a nevelés már a fogvatartott befogadásával megkezdődik. A következő esettanulmányban egy olyan emberrel beszélgettem, aki öreg sittesnek számít, s véleményt is formált a mai büntetés-végrehajtásról, s ezen belül is a nevelésről. T. J. 2007-ben került Nagyfára. Ötvenes éveit tapossa. Elmondása szerint fiatal kora óta börtönökben ült, kisebb nagyobb megszakításokkal. Átlag falusi családból származik Pest megyéből. Korábban a családjukban senki se volt büntetve, azóta azonban már más is szerzett priuszt – az előéletet figyelembe véve. Többszörös visszaeső, számtalan alkalommal volt már büntetve. Elmesélte, hogy foglalkoztatja az, hogy ő miért visszaeső. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy akárhányszor megpróbált új életet kezdeni, és tisztességes módon élni, valamennyiszer csődbe ment. Így általában alkalmi munkákból, és lopásokból tartotta fenn magát. Legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános, de van egy hentes szakmája is, meg számtalan börtönben elvégzett tanfolyamot igazoló oklevele. Nagy börtönrutinnal rendelkező fogvatartott. Inni soha nem ivott, csak kábítószerezett – főleg hasist és kokaint használt. Elmondta, hogy ma már azért nem nyomná az anyagot. Utolsó bűncselekményét 1999-ben követte el. Állítólag egy ex-rendőrrel támadt elszámolási problémája egy hasis bizniszben. A konfliktus odáig fajult, hogy lelőtte áldozatát. Többször is sikerült meglépnie a rendőrök elől, összesen hét lövés nyoma árulkodik a lábán viharos életéről. Ezt persze nem mind a rendőröktől kapta, egy párat sikerült az éjszakai életben is begyűjtenie. Elfogása után három évig tartó eljárás eredményeképpen született jogerős bírói ítélet. Ez a nehézkesség egyébként jellemző a magyar igazságszolgáltatásra. Legkorábban 2012-ben szabadulhat feltételesen, kitöltve pedig 2016-ban. Megjárta a Markót, a Gyűjtőt, a Csillagot, és Gyarmatot is legutóbbi büntetése folyamán, majd valószínűleg a lába miatt került a nagyfai kórházi utógondozó és rehabilitációs részlegbe. Elég nagy rálátással rendelkezik a magyar börtönökre, hiszen sokban raboskodott már, és hosszú ideig. Elmondta, hogy szerinte megváltozott a társadalom. Ma már nem számít szégyennek a büntetett előélet, a lányok is egyenesen rajonganak érte. A börtön társadalma is megváltozott. Megszűnt a zsiványbecsület, véleménye szerint elkerülhetetlenek az összetűzések. Az új börtönöket – céljukkal ellentétben – zártabbnak látja rabszemmel. Meséltem neki a nevelésről, annak céljáról és faladatáról a mai szabályozás szerint. Azt válaszolta, hogy szerinte nincs nevelés a börtönökben. Szerinte a nevelés szimpátiára épül. Az állománnyal kapcsolatban ő is észrevette, hogy erősen felhígult az utóbbi időben. Azt

13

mondta, hogy vicc ez az egész. Ő még megélte a régebbi koroknak a sokkal keményebb rezsimét. Valószínűleg sok szabályt jobban tud, mint egyik másik új munkatárs. A szabályok személyzet részéről történő be nem tartásáról az a véleménye, hogy negatív hozzáállást sugároz a fogvatartottak felé is. Még rabszemmel is elviselhetőbbnek tartja, ha a személyzet következetes. Kérdeztem a kábítószerekkel kapcsolatban is. Elmondása szerint régebben a fű volt jobban divat a börtönökben, míg mára a rivotril a mindennapos. Beszélgettünk a jövőjéről is. Még nem tudja, hogy újból vissza fog-e esni szabadulása után. Sajnos elmondhatjuk, hogy a hozzá hasonló embereknek már nagyon nehéz a társadalmi beilleszkedés. Jelenleg kapcsolatot szüleivel, és testvéreivel tart. Érzi, hogy szülei már nem fogják megérni a szabadulását, már most is nagyon idősek. Erős érzelmileg és lelkileg, de a halál számára is nagyon nehezen feldolgozható. Nem lehet egy leányálom, ilyen életszakaszokat a börtönben megélni. Nagy odafigyelést és emberséget igényel az állománytól az ilyen helyzeteknek a kezelése. A fogvatartott is ember. Sok rendkívüli esemény megelőzhető, ha észrevesszük a problémákat, amik a kapcsolattartók irányából jelentkeznek.

I. 7. A státusz-lefokozás és a státusz-javítás ellentéte9 A börtön felvette működési céljai közé a reszocializációt, sőt egyik alapvető pillérévé tette azt. Így a szükségszerűen bekövetkező státusz-lefokozás mellé – ami nem más, mint a rab-státuszba helyezése az elítéltnek – a státusz-javítás feladatát is meg kell oldania, mint például az emberi jogok védelme, börtönártalmak enyhítése, börtön nyitottabbá tétele, társadalmi kapcsolatok erősítése, humanizált belső élet kialakítása, progresszív rendszer … stb. A mérleg egyik serpenyőjébe a büntetés követelménye, a másikba a reszocializálás követelménye kerül. A köztük lévő egyensúly igen kényes, amit még tovább fokoz a társadalmi beállítódás a börtönök felé. A közvélemény hotelnak tartja a börtönt, mikor azt hallja, hogy a rabok tv-zhetnek, és úgy vélekednek az emberek, hogy a raboknak jó dolguk van odabenn. Pedig az embereknek halvány sejtésük sincsen, hogy milyen az élet valójában odabenn. Maximum hollywoodi szuperprodukciók alapján vélekednek a

9

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 115-116. old.

14

börtönökről. Amerika azonban teljesen más mint hazánk, a börtön valósága pedig abszolút különböző – már ami a filmeket, és egy átlag magyar börtön hétköznapjait illeti.

I. 8. A büntetési attitűd és a nevelési attitűd ellentéte10 Azok az attitűdök, amelyek tudattalanul, ám annál erősebb érzelmi töltéssel kiváltják reakcióinkat a külvilág ingereire, nagyon fontosak az elítéltekkel kapcsolatban. Ez egyrészt személyiségfüggő, azonban az sem elhanyagolható hogy mely területen dolgozik az illető a büntetés-végrehajtás során. A személyi állomány körében nem egységes a beállítódás a fogvatartottakat illetően. A biztonsági területen dolgozók hajlamosabbak lesznek a büntetési funkciót megtestesítő rendfenntartási, biztonsági, őrzési feladatokat elsődlegesnek és fontosabbnak tartani, mint a nevelési tevékenységet. Náluk a büntetés megtorló jellege magától értetődő dolog, a nevelés ehhez képest csak másodlagos, zavaró jelenség. Nem véletlenül állítják sokan, hogy „ a nevelő egész nap nem csinál semmit, csak kávézgat, meg cigizik”. Nincs sokszor rálátásuk a más területen dolgozók munkájára, s látszat alapján ítélnek, ami nem feltétlen fedi a teljes valóságot, még ha van is benne némi igazság. A nevelési beállítottságúak a nevelést tekintik elsődleges feladatnak. Számukra ehhez képest a biztonság csak szükséges eszköz a reszocializáció érdekében. Az együttműködést nyilvánvalóan gyengíti az ilyesfajta attitűdbeli különbség. Ide sorolhatók az előítéletek legkülönfélébb fajtái is, melyek megmutatkoznak a személyi állomány és a fogvatartottak viszonyrendszerében, de jelen vannak a büntetés-végrehajtás különféle szakterületén dolgozók között is.

I. 9. A kényszer és az önkéntesség ellentmondásossága11

10

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 116-117.old. 11 Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 117. old.

15

Az   elítélt   nem   önként   kerül   börtönbe,   hanem   kényszerítik   a   fogvatartás   tűrésére,  kényszerítik a munkavégzésre, a szabályok betartására. Erős kényszer hatására vesz részt a  különböző   –   a   rehabilitációját   szolgáló   –   aktivitási   programokban.   Motiváció   gyanánt  kezelik a kérdést általában, azonban nyilvánvaló, hogy a fogvatartott feltételes szabadlábra  bocsátása, vagy fokozatváltása a tét. Ahhoz, hogy ezek az elítélt érdekében megtervezett és  elméletileg hasznos programok valóban kiépítsenek új készségeket és viselkedésformákat,  hogy fejlesszék az önbecsülést és a felelősségérzetet, vagyis hogy neveljenek, az elítélt  önkéntes együttműködése nélkülözhetetlen. A kikényszerített viselkedésformák a negatív  érzelmi élmény miatt nem válnak belső indíttatásúvá, hiányzik belőlük a meggyőződés. A  kényszer   megszűntével,   belső   motiváció   híján   az   ilyen   viselkedés   eltűnik.   A   kényszer  állapotában élő személy önkéntelenül is szembefordul az őt kényszerítő erőkkel, hiszen a  fogvatartottaknak   is   megvan   a   veleszületett   ösztönös   igényük   a   szabadságra.  Szabadságuktól megfosztott személyek esetében nagyon nehéz az önkéntes együttműködést  elérni,   különösen   akkor,   ha   aki   mindezt   elvárná   tőlük,   ellenkező   szerepstátuszba  helyezkedik el a szervezeti hierarchiában. Ezért érnek el sokszor nagyobb sikereket civil­  illetve   karitatív   szervezetek   munkatársai   a   fogvatartottak   együttműködését,   aktivitását  illetően, hiszen feléjük nagyobb hajlandóságot tanúsítanak arra, hogy megnyíljanak, s velük  őszintén kommunikáljanak.

I. 10. A függő helyzet és az önállóság iránti igény ellentéte12 Az   elítélt a börtönben erősen  függő  helyzetben van, alárendelve a  szabályoknak,  és  az  azokat kikényszerítő személyzetnek. Ebben a szituációban meg van fosztva önállóságától,  mérlegelési   és   döntési   lehetőségétől.   Kiszolgáltatott   helyzetében   mások   hozzák   meg  helyette a döntéseket és irányítják kedvük szerint. Ugyanakkor sikeres reszocializációjához 

12

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 117. old.

16

pont az önállóság, a döntésképesség fenntartása vagy helyreállítása az egyik legalapvetőbb  feltétel. 

I. 11. A rabstátuszba kényszerítés és az önbecsülés fenntarthatóságának ellentéte.13 A büntetés­végrehajtási intézetbe történő befogadás során megfosztjuk az elítéltet az  addig   őt   körülvevő   társadalmi   és   tárgyi   környezettől,   ruházatától,   kedvenc   tárgyaitól,  családjától,   esetlegesen   hasznos   időtöltésétől   is.   Hiszen   az   elítélteknek   sem   csak  bűncselekmények elkövetésével teltek bekerülésük előtti hétköznapjaik, elég ahhoz csak  egyszer is hibázni, s a következmények máris elkerülhetetlenek. Ugyanakkor azt várjuk el  tőle,   hogy   mindezt   úgy   fogja   fel,   mint   valami   érte   tett   jót,   amely   reszocializációját  szolgálja, s mely nem érinti az addig önmagáról kialakított képet, s nem sérti önbecsülését.  A   fogvatartott  önbecsülése   károsodik,  s  ezt   ugyanaz   a  rendszer   váltja  ki,   mely  később  ennek a kárnak az enyhítésén, s a következményeinek helyreállításán próbál fáradozni.

I. 12. A pozícionális tekintélyuralom és az emberi elfogadás szükségességének ellentéte.14 A börtön büntető funkciója megkívánja, hogy az elítélt a személyzet tagjainak feltétel  nélkül engedelmeskedjen, hatalmi helyzetüket ne kérdőjelezze meg, sőt, a személyzet által  kiemelt   státuszba   helyezett   elítéltek   tekintély   uralmát   is   eltűrje.   Másrészről   a   nevelő  funkció   megkívánja,   hogy   a   személyzet   emberi   kvalitásai   alapján   is   tekintéllyel  rendelkezzen, amelynek tagjaitól nem kell eleve félni, akikben meg lehet bízni, akikhez  segítségért lehet fordulni. A hatalmi helyzeten alapuló tekintélyuralom eltávolít, az emberi 
13

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 118. old. 14 Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 118. old.

17

kvalitásokon alapuló tekintély közelít. Az előbbi gátolja az utóbbi hatékonyságát, mert még  a legsegítőkészebb nevelő legnagyobb jóindulata ellenére sem feledheti el a rab, hogy az  illető annak a csoportnak a tagja, amely őt fogva tartja és bünteti. A hatalmi pozíció a  kényszert erősíti, az emberi vonásokat kiemelő tekintély az önkéntességet segíti.

I. 13. A zártság és a nyitottság követelményének ellentmondása.15 A   társadalom   az   elítélt   bűnelkövetőt   kirekeszti   az   ítélet   időtartamára   a   szabad   élet  viszonyai közül, és egy biztonságosan elszigetelt helyen őrzi. Ezért alapvetően a börtön egy  zárt   hely,   ahol   mesterséges   életviszonyok   között,   minden   vonatkozásában   ellenőrizhető  módon tölti büntetését az elítélt. Az ítéletek idejében óriási különbségek lehetnek. Vannak  rendkívül csekély, és akár életfogytig tartó büntetések is. Az elítéltek nagy többsége  –  elenyésző százalék kivételével – előbb vagy utóbb feltételesen vagy kitöltve szabadlábra  kerül, visszajut a társadalomba, ahonnan jött. Ezért nem célszerű a zártságot eltúlozni, sőt,  az   a   célszerű,   ha   az   izoláció   mértéke   minél   kisebbre   csökken,   ha   az   elítélt   csak   a  legszükségesebb   mértékben   szakad   ki   a   megszokott   környezetéből   és   a   szabad   életre  jellemző   viszonyokból,   hiszen   így   könnyebb   lesz   a   visszailleszkedése   is.   Zárni,   vagy  nyitni? Melyiket, és milyen mértékben? Ez itt a nagy kérdés. 

I. 14. A mesterséges élettér és a szabad élet viszonyaihoz való közelítés ellentéte.16 Ahhoz, hogy a börtön biztosítani tudja a megkívánt társadalmi elszigetelést, zártnak  kell lennie a falak illegális átjárhatatlansága értelmében. A benti élet így szükségszerűen 
15

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 118. old. 16 Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 118. old. -119.old.

18

mesterségessé válik, hiszen minden fontos élettevékenység ugyanazon a helyen zajlik, az  élettér   teljes   bekerítettségével.   Az   intim   szféra   eltűnik,   a   mozgásszabadság   erősen  korlátozott,   az   ellátás   uniformizált,   a   napirend   előre   meghatározott   terv   szerint   kerül  végrehajtásra óramű pontossággal. Az ilyen életidegen, mesterséges és erőszakot alkalmazó  környezet nem lehet előnyös az emberi személyiség alakulására, s még kevésbé javítására.  Ezért   a   mesterséges   viszonyok   helyébe   –   ahol   csak   lehet   –   olyan   viszonyokat   kell  kialakítani, amelyek hasonlítanak a szabad élet viszonyaihoz. Ez a kívánalom a gyakorlati  életben szinte megvalósíthatatlan, s csak kisebb engedményeket tesz lehetővé. Mindezen  körülményektől függetlenül a börtön változatlanul egy életidegen, mesterséges hely marad,  ahol az erőteljes beszabályozottság és a kényszer dominál. Nem véletlenül helyeznek több  országban   is   egyre   nagyobb   hangsúlyt   az   alternatív   büntetések   alkalmazására.   Ebben  csupán az az ellentmondásos, mi  alapján kerüljön az egyik elkövető egy pszichodráma  csoportba,   ahol   a   történtek   felelevenítése   által,   illetve   az   áldozat   hozzátartozóitól   való  bocsánatkéréssel   vesznek   elégtételt   az   adott   bűncselekményért   –   nagyon   jó   visszaesési  mutatókkal   –   míg   egy   másik   tettes   esélyt   sem   kapva   a   siralomházba   várja,   hogy  végrehajtsák   rajta   a   halálbüntetést.   Ilyen   ellentmondásokkal   találkozhatunk   például   az  USA­ban.

I. 15. A fizikai tér lezárása és igény a szabadabb mozgásra.17 Kényelmi   szempontból   egyszerűbb   kezelni   a   zárkájában   ülő   rabot,   mint   azt,   akit  valamely   tevékenység   végett   mozgatni   kell.   Egyszerűbb   a   létszámellenőrzés,  áttekinthetőbbek a terek. Ha viszont különféle aktivitási formák zajlanak az intézetben,  akkor megnő a mozgatások száma, látszólag bonyolultabbá, problémásabbá válik az adott  intézet. Pedig belső biztonsága valószínűleg nagyobb, hiszen ha hasznos tevékenységgel 
17

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 119. old.

19

foglalkoztatják a fogvatartottakat, ezáltal leszűkül a rendelkezésre álló idő, és az igény is,  amit   informális   tevékenységgel   töltenének.   Jobban   lehetőség   nyílik   az   elítélt  megismerésére a személyes és a csoport interakciók során. Míg azokban a börtönökben,  ahol nincs lehetőség az elítéltek foglalkoztatására, s maximum szabadlevegőn tartózkodás  végett   hagyják   el   a   zárkájukat,   nagyobb   az   esély   rá,   hogy   tiltott   tárgyakat   kezdenek  készíteni, illetve önkárosítást végeznek vagy öngyilkosságot követnek el. Ebből kifolyólag  jóval több probléma származik, mint amit a tevékenységek miatti mozgatás jelentett volna  az intézet, illetve a személyi állomány részére.

I. 16. A kapcsolatok csökkentésének és a szélesebb kommunikáció igényének ellentéte.18 Ellentmondó   követelményeket   támaszt   a   börtön   büntető   vagy   nevelő   alapjellegének  ellentmondása a rabok egymás közötti, a személyzet és a rabok közötti, valamint a börtön  és a környezete közötti kapcsolatok terén is. Általában nem kívánatos, hogy az elítéltek  szabadon  kommunikálhassanak  egymással,   némely  esetekben ezt   kifejezetten  korlátozni  szükséges   (pl:   előzetesben   lévő   társtettesek).   Ugyanakkor   az   öntevékeny   szervezeti  megoldások elképzelhetetlenek a kommunikáció széleskörű gyakorlása nélkül. Általában  nem kívánatos, hogy a személyzet személyes kapcsolatokat építsen ki az elítéltekkel, netán  bizalmas   viszonyba   kerüljenek,   ugyanakkor   az   egyéni   reszocializációs   program  elképzelhetetlen az elítélt és nevelője személyes, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolata  nélkül. A kommunikáció kapcsán ellentmondásosak a vélemények a tegeződést, illetve a  magázódást illetően. Nem lehet egyértelműen állást foglalni egyik mellett sem. Talán a  legszerencsésebb a magázás a nevén szólítással kombinálva.  A börtön kommunikációját tekintve sokak szerint nem kívánatos, hogy oda gyakran  bejárkáljanak   az   idegenek,   ez   csak   megzavarja   a   börtön   belső   zárt   életének   rendjét. 
18

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 119. old. – 120. old.

20

Ugyanakkor   egyre   nagyobb   az   igény   a   börtön   intézménye,   és   a   társadalom   különféle  szervezetei   közötti   kapcsolatok   szélesítésére,   a   börtön   társadalmi   segítésére   és  ellenőrzésére. A fogvatartottak reintegrációját tekintve hasznos a külsősök tevékenysége a  büntetés­végrehajtás   berkein   belül,   hiszen   feléjük   nagyobb   a   hajlandóság   az  együttműködésre,   illetve   jobban   megnyílnak   előttük   a   fogvatartottak,   jobban   ki   tudnak  lépni   a   rabszerepből,   hiszen   ők   nem   közvetítik   feléjük   a   börtön   kényszeres   jellegét,  valamint nem kerülnek velük olyan szerepkonfliktusba, mint a börtön személyzetével. A  kommunikáció   avégett   is   fontos,   mert   a   társadalom   különféle   negatív   képzetekkel   él   a  börtönök   vonatkozásában,   mely   alapjául   szolgáló   információit   elsősorban   amerikai  szuperprodukciókból meríti, s a média is általában rossz színben tünteti fel a börtönt annak  ellenére, hogy az a társadalom védelme érdekében ügyködik több­kevesebb sikerrel, így  néha   nem   árt  tiszta   vizet   önteni  a  pohárba.  Ezáltal   is  javíthatunk  a  negatív  társadalmi  beállítódottságon, melyet általánosan tapasztalhatunk börtöneink irányába.

21

II. A börtön, mint totális intézmény19

Kezdetben, az ősközösségi társadalmakban az egyénnek és a társadalomnak a viszonya  ugyanaz   a   viszony   volt,   egyszerre   jelentette   önmagát   és   a   közösséget.   A   rokonság  viszonyainak a megjelenésével a társadalmi osztályok, rétegek kialakulását követően az  egyén és a társadalom viszonya nem volt többé ugyanaz. Meghatározóvá az vált, hogy  melyik osztályba, milyen családba született az egyén.  A modern társadalomban se szeri, se  száma   a   legkülönfélébb   szervezeteknek,   intézményeknek.   Minél   több   intézménnyel  rendelkezik a társadalom, és minél többel kerül az egyén élet során kapcsolatba, világa  annál   gazdagabb   lesz.   Léteznek   állami   és   nem   állami   intézmények.   A   társadalomban  kialakult és létező, különböző célkitűzésű, feladatot ellátó, különböző struktúrájú és jogi  szerkezetű   intézmények   jellemzője,   hogy   nem   egyetemesek.   Egyik   sem   törekszik  egyeduralomra,   más   intézményekkel   is   kapcsolatot   teremtenek,   szeletei   a   társadalmi  munkamegosztásnak. A társadalom kitermelt magából néhány egészen sajátos intézményt, amelyek éppen  abban különböznek az összes többitől, hogy egyetemesek. Az egyetemesség nemcsak azt  jelenti,   hogy   az   emberek   ugyanazon   a   helyen   töltik   nappalaikat   és   éjszakáikat,   életük  valamennyi területét ugyanaz az intézmény járja be kellő gondossággal. A lepratelepek, az  elmegyógyintézetek,   a   kolostorok,   a   lelencházak,   a   laktanyák,   a   szegényházak,   a  nevelőotthonok, a börtönök mind egyetemes intézményként küszködnek, egyre távolibb,  egyre   idegenebb   világgal.   A   bentlakók   ugyanazon   intézményben   töltik   nappalaikat   és  éjszakáikat,   az   intézmény   pedig   ellátja   őket   mindennel,   ahogy   azt   jónak   látja.   Kizárt  mindenféle érintkezés bármely más intézménnyel. Megkövetelik, hogy az élet valamennyi  aspektusa ugyanazon a helyen és az egyetemes intézmény által meghatározott módon, tehát 

19

Lukács Tibor: Szervezett dilemmánk a börtön 26-40.old, valamint Goffman E.1961. Asylums c. műve nyomán.

22

az   élettér   teljes   bekerítettségével   folyjék.   A   világtól   való   elkülönítés   fizikailag   is  szembetűnő.

Az egyetemes intézmények legfőbb jellemzői: 1. Vannak   egyetemes   intézmények,   amelyek   önkéntes   jelentkezés   alapján  toborozzák   tagjaikat,   és   vannak,   amelyekhez   való   tartozásra   a   kényszer   a  jellemző.   Önként   jelentkeznek   például   az   emberek   kolostorba,   vagy   zárdába,  persze más a kolostor és más a börtön. Hétvégi börtönök hangulata is más lehet,  mint a tekintélyuralmi, hagyományos börtönöké. Pénteken este kell bevonulnia az  intézetbe,   és   hétfőn   reggel   távozhat.   Nem   vonják   ki   a   munkájából,   és   nem  szakítják   el   a   családjától.   Igen   nagy   büntetés   ez   olyan   országokban,   ahol   a  hétvége a kirándulás, a szórakozás időszaka. Az egyetemes intézmények másik  nagy csoportjába az emberek nem önként kerülnek, hanem parancsra, utasításra,  kényszerből, vagy erőszakkal. Még ez a jellegzetesség sem épít szakadékot  a  kétféle   intézmény   közé.   Nagyon   lényeges   az,   hogy   a   társadalom   milyen  jelentőséget tulajdonít az ilyen jellegű intézményeknek. Ettől függ ugyanis, hogy  a parancs, az utasítás, a kényszer mennyire hat a személyiségre, aki önakaratán  kívül lett az egyetemes intézmény tagja. A lepratelepre, a koncentrációs táborba,  az elmegyógyintézetbe kényszerből kerülnek az emberek. Nem önként vonulnak  be   katonának   sem,   azonban   óriási   a   különbség,   ha   a   társadalom   a   katonai  szolgálatot nagyra értékeli. Hiába zárja el a laktanya az újoncot a külvilágtól, ha  katonának lenni dicsőség, nem érzi magát fogolynak. Ha a társadalmi megítélés  változik,   akkor   előtérbe   kerül   a   kényszerjelleg,   s   a   laktanya,   mint   egyetemes  intézmény   elviselhetetlenné   válik.   Megszaporodnak   az   öngyilkosságok,   s   a 

23

szökések. Más intézmények esetében is van lehetőség arra, hogy a kényszerből  fakadó   károk   csökkenthetők   legyenek.   Kényszerből,   vagy   éppen   erőszakkal  kerülnek a bentlakók a börtönökbe is. Az egyetemes intézmény személyiséget  károsító hatása fokozottabbá válik, ha túlzott hangsúlyt kap a beutalás és a bent  tartás kényszeres, erőszakos jellege. Ezért van az, hogy míg az öngyilkosságok  száma arányaiban gyakorlatilag azonos a társadalomban tapasztalhatókkal, addig  az önkárosítások száma messze meghaladja az átlagot a börtönökben, mivel a  börtön közege sokak számára elviselhetetlen. Nagyon lényeges az is, hogy hova  helyezi   a   társadalom   magát   az   egyetemes   intézményt,   mennyire   űzi   magától  távolra,  és  mennyire  nyom  bélyeget az  egykori  bentlakóra  távozása  utánra   is.  Amennyiben a börtön törekvéseiről a társadalom nem tud semmit, vagy azokat  nem veszi tudomásul, ha a börtönt a bűnözés iskolájának bélyegzi és a szabadulót  örök gyanakvás és a „börtöntöltelék” bélyegzője kíséri, akkor sokkal valószínűbb  a   visszaesés.   Az   embertelen   börtönben   kezdetét   veszi,   az   elzárkózó  társadalomban folytatódik a kitaszítottak kitaszítása. 2. Lényeges ismérve az egyetemes intézményeknek az izoláció, amellyel körülveszi  önmagát, s melyet egyes intézmények tökélyre is vittek. (Például: Görögország  magas sziklákra épült kolostorai.) Az egyetemes intézmények másik csoportjára  inkább az a jellemző, hogy a társadalom fon köréjük magas falakat, hogy védje  önmagát az azokban terjengő valós vagy vélt ártalmaktól. A Börtönöket hatalmas  falak   veszik   körül,   amelyek   tetején   még   szögesdrót   huzalok   is   feszülnek.   A  mindig zárt kapuk, vagy a falakon sétáló vagy az őrtornyokban figyelő fegyveres  őrség, az éjszakai reflektorfények az elszigetelés szembetűnő jelei. A külsőségek  azt sejtetik, hogy a falakon túl, ott belül valamilyen más világ van, amely elrejti  arculatát.   Az   izoláció   eszköze   még   az   egyenruha   is,   vagy   a   hajzattól   való  megfosztás, a megbélyegzés, a külvilág híreinek a kirekesztése vagy legalábbis  szűrése,   a   cenzúra,   a   motozás,   az   állandó   ellenőrzés.   Az   izoláció   egyike   a 

24

legsúlyosabb   ártalomnak,   ami   a   személyiséget   érheti,   ugyanakkor   egyike   a  legsúlyosabb   dilemmáknak   is,   amelyek   társadalom   és   börtönei   közt  megoldatlanul feszülnek. 3. Valamennyi elkülönült szervezetre jellemző, hogy tevékenységüket kívülről  és  felülről irányítják, működésüket külső szuperterv szabja meg. Hiába tartalmaz a  szuperterv nagyszerű célkitűzéseket, a merev és elembertelenedett, kívülről és  felülről   gyakorolt   irányítás   az   egyetemes   intézményeket   olyan   szubkultúrákká  formálhatja,   amelyek   alkalmatlanná   válnak   a   cél   elérésére.   A   modern  büntetőjogok   a   büntetést   nem   megtorlásnak   ítélik,   hanem   megelőzés,   nevelés  eszközének. Egy minden ízében rideg, bizalmatlanságot sugárzó, személyiséget  mindentől megfosztó börtön aligha alkalmas arra, hogy neveljen, formáljon, és a  személyiséget törvénytisztelő állampolgárként adja vissza a társadalomnak. Erre  a   börtönt   alkalmassá   kell   tenni,   és   ez   nem   lehetetlen   feladat.   A   bentlakók  emberek, akiknek öntevékenységére építeni lehet. Az ember nem „dolog”, közel  sem olyan makacs: megnyerhető, céljaink szolgálatába állítható. 4.   A   társadalom   nem   egyetemes   intézményeire   is   jellemző,   hogy   struktúrájuk  hierarchikus  felépítésű. A  demokratizmus függvénye, hogy a  hierarchia  egyes  rétegeinek   milyen   az   egymáshoz   való   viszonya.   Az   egyetemes   intézmények  sokaságára az a jellemző, hogy a függőleges mozgás teljesen ki van zárva. Két  alapvető réteg között a szakadék áthidalhatatlan és elképzelhetetlenül mély. A  rabok   világa   és   a   börtönszemélyzet   világa   között   a   mindennapos   érintkezés  ellenére   nincs   semmi   kapcsolat,   a   szerepellentétek   miatt.   Mivel   a   két   nagy  csoport   között   áthághatatlan   akadályok   feszülnek,   megélénkül   a   vízszintes  mozgás. A rabtársadalmon belül létrejön egy formális hierarchia. Kialakul, és  hatni kezd egy informális rend, amelyet a hivatalos felsőbbség nem ismer, csak  sejt,   amivel   nem   számol,   csak   saját   erőfeszítéseinek   értelmetlenségén  csodálkozik.   Ez   az   informális   rend   kihatással   van   a   személyzetre   is.   Mind   a 

25

személyzet,   mind   pedig   a   fogvatartotti   állomány   körében   tapasztalhatunk  funkcionális,   és   diszfunkcionális   cselekvéseket.   Az   éles   elkülönülés,   a   teljes  áthatolhatatlanság   előre   meghatározza   a   szerepköröket,   és   magában   hordja   a  szerepkonfliktusokat is. Megszabja a szociális érintkezés módozatait is, amelyek  sok esetben személyiségrombolók. Ez a megállapítás nem csak a fogvatartotti  állományra érvényes, hanem a személyi állományra is, hiszen a börtönön belül  olyan szerepeket kell eljátszani esetenként, amivel se a rab, sem pedig a smasszer  nem tud azonosulni, ezért ez agyilag nehezen feldolgozható. Ennek káros hatása  mindkét félre kihat, annyi különbséggel, hogy míg a személyi állomány munka  után hazatér a családjához, és lehetősége nyílik arra, hogy normális közegben  kiheverje   fáradalmait,   addig   a   fogvatartottaknak   erre   nincs   lehetőségük,   mert  számukra   a   közegből   nincs   kilépés,   és   tetézve   a   bajt   még   számos   konfliktus  várhat   rájuk   a   rabtársak   felől   is.   Ha   a   rabszerepbe   kényszerített   embernek  mindenki   felettese,   nem   lehet   szava,   megjegyzése   semmihez,   csak   kérhet  meghatározott   formában,   akkor   elmarad   személyiségének   az   a   kiteljesedése,  gazdagodása, amire a szuperterv számít. A rab számára teljes elszigeteltségében  szinte   létkérdés   az   információ,   hatalmasra   nő   annak   a   rabnak   az   értéke,   aki  mozoghat (konyhás, házimunkás). Ezek a kommunikációk azonban informálisak. 5. Sajátossága még egyetemes intézményeinknek az, hogy életrendjüket szigorúan  meghatározzák, és attól eltérni nem szabad. Más a nevelés és más az idomítás.  Az élettér teljes bekerítésével elvész a rab felelőssége, mert neki semmit sem kell  tennie, csak alkalmazkodnia kell. Az időrendben elvész az időérzéke. Elvész a  problémamegoldó   készsége,   mert   mindenről   gondoskodnak   helyette,   mindent  megoldanak   helyette.   Ebben   a   rab   közömbös   mindaddig,   amíg   nem   lép   ki  rákényszerített szerepéből. A szoktatás tehát csak egyetlen eredményt érhet el: jó  rabot farag az illetőből, legyen utóbb bármilyen rossz állampolgár. Az egyetemes  intézmények   rendje   passzív,   nem   ösztönöz,   csak  konformizmust   követel,  és   a 

26

hotel­hatást erősíti melyből nehéz kilépni a rabnak szabadulását követően, hogy  újra önálló életet élhessen, és felelős döntéseket hozhasson. Az előzőekből látható, hogy ha teljesen nem is érvényes a börtönökre a totalitás, azonban  sok hasonlóság és párhuzam húzható a börtön és a totális intézet közé.

Az   egyetemes   intézmény   a   bentlakók   életét   bekeríti,   átfogja,   életrendjét   teljesen,  minden részletében megszabja. Struktúrája is egészen sajátos. Az intézményben uralkodó  hierarchia merevsége éppúgy nem hasonlít a szabad élet viszonyaihoz, miként az életrend  sem. Ebben a mesterséges környezetben kellene emberek százait, ezreit arra nevelni, hogy  alkalmazkodni   tudjanak   a   szabad   élet   körülményeihez,   jobban,   mint   bekerülésük   előtt,  tudjanak a szabad életben eligazodni, a társadalomba beilleszkedni, a szabad társadalmi  együttélés szabályait megtartani. Olyan ellentmondás ez, melynek feloldása teljesen nem is  lehetséges. Szembekerülnek a célkitűzések a lehetőségekkel is (régi építésű, alkalmatlan épületek,  zsúfoltság, technikai elmaradottság, aluliskolázottság), sőt szembekerülnek a célkitűzések a  társadalomtól   elvárható   segítséggel,   az   előítéletekkel   is.   Ez   nemcsak   a   hazai   büntetés­ végrehajtásra   érvényes   megállapítás.   Az   ellentmondások   kétségtelenül   gátolják   az  előrelépés ütemét, ugyanakkor azonban éppen a fejlődéshez szükséges hajtóerő teremtői is.

27

III. A hosszúítéletes fogvatartottak20

Érdemes erről a fogvatartotti kategóriáról is említést tenni, hiszen az ő esetükben is  több ellentmondásról beszélhetünk. Az hogy mi számít hosszú ítéletnek, az országonként  változó. Az USA­t leszámítva keletről nyugatra haladva ez az érték csökken. Konkrét évek  helyett talán szerencsésebb arányaiban vizsgálni a dolgot. A fogvatartotti populáción belül  körülbelül 20%, akik esetében hosszú ítéletről beszélhetünk. Ez a határ Magyarországon  hét­nyolc év körül húzódik. Minél hosszabbak az ítéletek, börtöneink annál zsúfoltabbá válnak. Ráadásul a hosszú  ítélet és a büntetés eredményessége között nincs arányaiban mérhető összefüggés. A hosszú  ítélet   csupán   az   igazságszolgáltatás   győzelmének   illúzióját   nyújtja.   Ennek   költségei  azonban   később   egy   másik   szervezet,   nevezetesen   a   büntetés­végrehajtás   számláján  jelentkeznek.  Sokan úgy vélik, hogy a társadalom nagyobb biztonságban van, ha ezek az emberek  hosszú éveket a rács mögött pihennek. Ennek a megállapításnak legfeljebb a visszaesők  tekintetében   lehet   létjogosultsága.   Ne   feledkezzünk   el   arról,   hogy   a   potenciális  bűnelkövetők viszont szabadlábon kószálnak, így a társadalom biztonságérzetét lényegében  nem befolyásolja a fogvatartotti populációnak ez a hányada. Nem mérhető az sem, hogy  nagyobb  büntetési tétel esetén nagyobb lenne a visszatartó erő egyes bűncselekmények  elkövetése tekintetében. Tehát sokszor nincs értelme a hosszabb büntetésnek. A társadalom  azonban vevő a kemény büntetésekre, s ez kihat a politikára is. Politikusaink nem szeretnek  népszerűtlen   döntéseket   hozni,   így   a   jogalkotás   elég   nehézkes   ezen   a   területen.   A  változtatás csak hosszabb társadalmi folyamat eredményeképpen jöhet létre. Egy dolog biztos, a hosszú ítélet rontja a sikeres visszailleszkedés esélyeit, bármennyire  is   professzionális   az   ártalomcsökkentés   és   a   reszocializáció.   Hét­nyolc­tíz   év   után   az  emberek többsége a börtönökben megtörik. Kevesen bírnak ki ilyen hosszú büntetéseket ép 
20

Huszár László 1998. Börtönügyi Szemle 3. számában megjelent írása nyomán. 31-40. old.

28

ésszel.   A   börtönártalmak   fokozottabban   jelentkeznek   esetükben.   Jobban   elvész  önállóságuk, s a kiesett időt sem lehet pótolni számukra. Nem szereznek nyugellátásra  jogosultságot, még akkor sem, ha végig dolgoztak ítéletük ideje alatt. Türelmük, fizikai  erejük csökken, így kevés az esély az újrakezdésre. A társadalom is jobban megbélyegzi  őket, így nem is kell csodálkozni, hogy sokan közülük ismét a büntetés­végrehajtás égisze  alatt folytatják pályafutásukat. Esettanulmány:   T.   K.   igaz,   hogy   nem   kívánt   nyilatkozni   bűncselekményével  kapcsolatban, azonban mégis érdemes beszélni az esetéről. A teljes bűnlajstromával nem  vagyok   tisztában,   csak   a   két   legutóbbival,   azonban   ez   is   bőven   elég,   hiszen   ezek  mindegyike   emberölés.   Nyilatkozata   híján   csak   a   nevelőjének   elbeszélésére   tudok  hagyatkozni,   aki   elmesélte,   hogy   alanyunk   már   második   alkalommal   élvezi   intézetünk  vendégszeretetét. Szégyen vagy nem szégyen, azt is elmesélte, hogy az előző ítéletéből való  szabadulása előtt pont ő írta meg a feltételesét támogató nevelői véleményt. Nem is tehetett  lényegében mást, hiszen a feltételes szabadlábra bocsátást a bíróság az ítéletében nem zárta  ki,   és   a   fogvatartott   börtönben   tanúsított   magatartása   sem   tette   indokolttá   ennek   az  ellenkezőjét. Magyarul a fogvatartottal a börtönben nem volt semmi gond. Ez is igazolja,  hogy   nem  feltétlen  problémásak  ezek  az  emberek, mégis, a  börtönből  szabadulva nem  képesek   a   normális   életre,   a   társadalomba   való   visszailleszkedésre.   Említett   alanyunk  2003­ban szabadult feltételesen korábbi ítéletéből, s fél éven belül ismét vissza is került.  Ismét embert ölt, tizenhét késszúrással lemészárolta áldozatát. A bíróság ítéletében kizárta  a   feltételes   szabadlábra   bocsátást.   Kitöltve   2034­ben   szabadulhat,   ha   egyáltalán   még  megéri. Ez persze nem valószínű. Kevesen élnek túl két életfogytot börtön körülmények  között. A dolog érdekessége még, hogy a fogvatartottnak felesége és három gyermeke is  van, tehát mondhatni normális családi háttérrel rendelkezik. Az esetéből is látszik, hogy  bizonyos   idő   elteltével   kimegy   a   talaj   az   ember   lába   alól,   és   már   nem   képes   többé   a  visszailleszkedésre. Idegenné válik a kinti élet, így elköveti ismét az adott bűncselekményt,  s az élet visszakerül a régi kerékvágásba, bent a börtön falai között, ébresztőtől takarodóig.

29

Sokan vélekednek úgy, hogy a hosszúítéletes fogvatartottakkal biztos sok gond van,  ezért jobban hajlamosak őket magasabb biztonsági csoportba sorolni, pedig ez nem így  van. Senki sem a maga ellensége, így ezek a fogvatartottak sem. A hosszú ítélet nagyfokú  konformitást követel, s ezzel a fogvatartott is tisztában van. Sokan közülük mintarabok  lesznek, kerülik az összetűzéseket, mivel nekik is ez az érdekük, különösen akkor, ha tíz­ tizenöt   évre   kell   berendezkedniük   a   büntetés­végrehajtás   falain   belül.   Persze   ezt   a  megállapítást   sem   lehet   mindenkiről   elmondani,   mindig   is   voltak,   s   mindig   is   lesznek  kivételek. Egy dolog biztos azonban, hogy sok rehabilitációt szolgáló tevékenységnek az ő  esetükben van a legtöbb értelme, mert van idő azok véghezvitelére, nem kell megszakítani  a   szabadulás   miatt.   Ilyen   tevékenységek   például   a   munkáltatás,   az   iskolai   képzés,  szakképzések, valamint egyéb tanfolyamok. Én személy szerint sem a túl hosszú, sem pedig a túl rövid büntetéssel nem értek egyet.  A   túl   hosszú   büntetések   hátrányait   részben   az   előzőekben   már   taglaltam.   A   dolognak  azonban   komoly   anyagi   vonatkozásai   is   vannak.   Ha   a   delikvens   a   börtönben   ül,   az   is  nagyon drága, és azt is az adófizetőknek kell kifizetni, ugyanakkor azt is az adófizetők  pénzelik,   ha   nem   tud   visszailleszkedni,   nem   kap   munkát,   nem   szerez   nyugellátásra  jogosultságot, s így különféle segélyekből tengeti életét. A túl rövid büntetések esetében, pedig szerintem többe kerül a leves, mint a hús. Többe  kerül   az   államnak   finanszírozni   a   fogvatartott   tartását,   mint   amennyi   haszna   kerekedik  abból, hogy megbünteti az illetőt, s nem is beszéltünk még az eljárási költségekről és az  egyéb   kiadásokról.   Természetesen   ezt   is   az   adófizetők   pénzelik.   Néhány   pénzbüntetés  átváltoztatása   folytán   kialakult   szabadságvesztés   esetén   olyan   csekély   a   büntetési   tétel,  amivel ülik a büntetésüket, hogy az szerintem nincs arányban a rabtartás költségeivel. Ezen  esetekben lehet, hogy érdemesebb lenne alternatív büntetésekkel próbálkozni. 

30

IV. Speciális fogvatartotti csoportok

Ezekről a fogvatartottakról is érdemes beszélni, mert szerintem ezeken az embereken  halmozottan   csapódnak   le   a   börtönártalmak.   Azokról   beszélek   ebben   a   kategóriában,  akiknek a törvényben előírt differenciálási szabályokon kívül is szükségük van valamilyen  szintű elkülönítésre a rabtársadalomtól. Ők a kitaszítottak közt is ki vannak taszítva. Olyan  bűncselekményt követtek el, amelyeket még a legtöbb bűnöző életmódot folytató ember  sem tolerál. Ők a sex offenderek, a szemérem elleni erőszakot elkövetők, a szülő­ illetve  gyermekgyilkosok,   homoszexuálisok,   a   bukott   ex   hivatásosok,   és   még   folytathatnánk   a  sort.  Valóban  sokszor  szörnyű bűncselekmény az, amelyet elkövettek, de ne felejtsük  el,  hogy   a   bíróság   ítéletében   ezért   ki   is   szabja   a   büntetést,   ugyanúgy,   mint   más  bűncselekmények esetén. Ettől függetlenül sokuk számára még a kiszabott ítéleten felül  következik   a   büntetés   java.   Nagyon   durván   képesek   a   fogvatartottak,   és   a   személyi  állomány tagjai is megtorolni ezeken a személyeken vélt, vagy valós sérelmeiket. Pedig a  hozzá nem értőknek érdemes lenne tudni, hogy ezeknek az embereknek a nagy többsége  saját   maga   is   áldozat.   Általában   gyermekkorukban   ők   is   áldozatai   voltak   valamilyen  hasonló   jellegű   bűncselekményeknek,   s   sokszor   pont   ez   miatt   betegek,   nem   normális  irányba fejlődött a személyiségük.   A társadalom bosszútudata nagy az ilyen emberek irányába. Nem szabad elfelejteni  viszont, hogy a bűncselekménnyel érintett hozzátartozók – akiknek valós indítékuk lehetne  a   bosszúra   –   sokszor   nagyobb   rálátással   bírnak   bizonyos   bűncselekményekre,   s   a  bűnözésre,   mint   társadalmi   jelenségre.   Valószínű,   hogy   ahogy   megtörnek   egy   –   egy  szerettük elvesztése miatt, komolyan magukba szállnak, és elgondolkoznak a történteken, s  nem csupán az üres gyűlölet, és bosszú fűti őket. Érdemes itt említeni a „balástyai rém”  egyik áldozata hozzátartozójának nyilatkozatát, aki a mai társadalom egyik „termékeként” 

31

említette   az   elkövetőt,   vagy   a   nemrégiben   meggyilkolt   Marian   Kozma   édesapjának  nyilatkozatát, aki azt kérte a feldühödött tömegektől, hogy „ne hagyják, hogy egy száraz ág  felgyújtson egy egész erdőt”. A   következő   két   esettanulmány   remélem,   hogy   gyakorlati   szinten   is   érzékelteti   a  problémát.  Sz. I. 2002. júliusában kezdte meg tölteni szabadságvesztését. 15 év fegyházat és 10 év  közügyektől eltiltást kapott. 23 éves  volt akkor. Most 29 éves,  feltételesen legkorábban  2014­ben   szabadulhat,   kitöltve   pedig   2017­ben.   Első   fokon   aljas   szándékból   elkövetett  emberölés miatt ítélték el. Ezt akkor megfellebbezték, de rosszabbul jártak, mivel ekkor  már a szemérem elleni erőszakot is a nyakába varrták, orvos szakértői vélemény alapján.  Szolnokon, majd Szegeden, és végül Nagyfán tölti büntetését.  Az első két helyen – elmondása szerint – rövid időn belül kiderült cselekménye, és  ebből   kifolyólag   atrocitások   érték.   Kérdésemre   elmesélte,   hogy   távolabbról   ismerte  áldozatát, aki nála jóval fiatalabb volt. Egy alkalommal kicsalta magával egy tisztásra, ahol  megmutatta   neki   vadászfegyverét   –   amire   egyébként   volt   engedélye.   Itt   állítólag  fajtalankodott vele, majd mikor a sértett el akarta mondani szüleinek a történteket, azután  lőtte mellkason háromszor is, majd állítólag újra fajtalankodott vele. A dolog fajtalanság  részét   egyébként   tagadja,   azonban   az   orvos   szakértői   vélemény   ennek   ellenkezőjét  támasztja   alá,   mely   szerint   a   boncolási   jegyzőkönyvben   végbéli   bevérzés   is   szerepel.  Szerinte ez mástól is származhatott – erről nem álltam le vele vitázni. Megfigyeltem, hogy  a  legtöbb  fogvatartott  „szépít”  általában a  történetén, s  én  ezt  Leon  Festinger  kognitív  disszonancia redukciós elméletével tudom magyarázni. Az első lövést is a fegyver hibájára  vezette vissza, majd a másik kettőt felindult lelki állapotára való tekintettel adta le. A tett  másnapján   visszatért   a   tett   színhelyére   s   ott   helyben   le   is   bukott,   hiszen   a   rendőrség  számára is ismert lett az ügy mindeközben. 

32

Az ügy tárgyalási szakában, levélben bocsánatot kért a hozzátartozóktól, amire persze  senki se reagált. Elmondása szerint az anya csak sírt, rá se nézett. Ettől függetlenül nem  volt vele senki se agresszív.  Szolnokon volt előzetes két évig. Ebből három hónapot sikerült együtt töltenie egy  nagyon   durva   emberrel.   Tettleg   is   többször   bántalmazta.   Elmondta,   hogy   később  megszokták, de ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy elkülönítették. Minden bizonnyal  kiderült a bűncselekménye. Szolnok   után   Szeged   következett,   ahol   a   bútorgyárban   dolgozott   két   évet.   Itt  következett be az a történet, ami a mai napig is kihat élete minden napjára, de leginkább  egészségére.  Állítólag   öngyilkosságot   kísérelt   meg,   de   ő   ezt   tagadja.   14   évesen   falcolt  először szerelmi bánatában. A börtönben kétszer falcolt 2003­ban és 2005­ben. 2006­ban  volt   az   öngyilkossági   kísérlete.   A   többiek   a   zárkában  nem   nézték   jó   szemmel,   miután  kiderült   bűncselekménye.   A   személyi   állományból   mesélték,   hogy   rendszeresen  „köcsögölték”, s az ételt is a retyóba szolgálta fel a zárkafelelős. Én ezekből kifolyólag  nem  csodálkozom rajta, ha meg akart halni, de azon se lennék meglepődve, ha mások  szerették volna átsegíteni ezen a döntő ponton.   Állítólag munkahelyéről vitt fel a zárkába egy csövet, amin levegőt fújt fel magának  vénásan. Ezután elájult. Habzott a szája és rángatózott. Felső ágyas volt, így nem kizárt  hogy leesett. Sérülései azonban olyan mérvűek, hogy nem tartom kizártnak a bántalmazást  sem. 50 óráig volt eszméletlen, ez alatt az idő alatt csak halvány emlékképei voltak, de már  ekkor sem bírta mozgatni a lábait. Mentővel szállították el a zárkából. Megjárta Tökölt, az  IMEI­t, és a külkórházat is.  Elmondása  szerint  nem   bántották a   személyi  állományból,  mégis  volt  nyomozás  az  ügyében,   mert   édesanyja   sorra   készíti   a   legkülönfélébb   szerveknek  a   beadványokat   fia  ügyében. Valahol meg tudom érteni őt is, hiszen ő azt látta, hogy a fia saját lábán jött be  letölteni szabadságvesztését, s mostanra 29 évesen egy tolószékes nyomorék.

33

Az   eset   következtében   medencecsontja   eltört,   s   a   combcsontjával   torz   módon   forrt  össze.   Az   első   röntgen   –   elmondása   szerint   –   az   eset   után   egy   évvel   történt.  Visszafordíthatatlan az állapota. Ez mellett érszűkülete és keringési zavara is lett. Folyton  fázik, és fájdalomcsillapítókon él. A történtek szellemileg is megviselték, több területen  vett   észre   magán   leépülést.   Jelenleg   a   Nagyfai   Országos   Büntetés­végrehajtási   Intézet  kórházi   utógondozó   részlegén   van   elhelyezve,   ahol   a   körülményekhez   képest   jól   érzi  magát. A mai napig azt mondja, hogy nem tudja mi történt vele az alatt az 50 óra alatt. Más  a legenda, más a személyi állomány elbeszélése, és más az ő verziója is. Kicsit mindegyik  homályos számomra. Kíváncsi lennék rá én is, hogy vajon mi történhetett vele valójában…

R. E. 2008. tavaszán kezdte meg tölteni szabadságvesztés büntetését. 2 év 6 hónapot  kapott rablásért. Általában kisebb lopásokból élt, azonban tetten érték, s így alakult úgy a  helyzet, hogy leütött egy 75 éves öregasszonyt. Fiatalkorúak intézetében kezdte büntetését,  majd   Nagyfára  került,  ahol a  speciális zárkában  lett elhelyezve. Ez  esetében nagyon  is  indokolt,   hiszen   csupán   19   éves,   s   ily   módon   kelendő   portéka   a   felnőtt   fogvatartottak  között. Családi háttere nincsen. Szülei alkoholisták. Nyolcan vannak testvérek, ütötték verték  őket a szülők. Hajóson élt ezután nevelőotthonban. 24 éves koráig oda vissza is mehet,  majd választhat az államilag támogatott lakás, vagy a pénz között. Félő, hogy nem lesz  neki ebből semmi, mert könnyen befolyásolható, megfélemlíthető személyiség. Társai ki is  használják.   Beszéde   rendkívül   nehézkes,   szellemileg   erősen   elmaradott.   10.   speciális  osztály a legmagasabb iskolai végzettsége, ami körülbelül 1­2.­os általános iskolai szintnek  felel meg. Írni, olvasni nem tud, csak a nevét tudja aláírni. A számokat ismeri. Alkoholt,  kábítószert nem fogyasztott. Kapcsolattartás   híján   csomagot   nem   kap,   s   keresménye   sincsen.   Szeretne   hasznos  munkát   végezni.   „Szükség   nagy   úr”   alapon   szexuális   szolgáltatásokat   vállal.   Kávéért,  cigiért  bárkit  kielégít orálisan.  A dolognak  azonban  van előzménye. Elmesélte, hogy   a 

34

börtönben többször megerőszakolták. Több ügye is van folyamatban ez miatt. Fiatal kora,  és labilis személyisége miatt kihasználják, különösen így, hogy össze van zárva az öreg  pedofilokkal. Ettől függetlenül lehet, hogy a feljelentéseket is csak azért tette, mert nem  történt   meg   az   ellenszolgáltatás.   Kérdésemre   elmesélte,   hogy   ezek   a   kontaktusok   a  szexualitásról szóltak, meg az ő fiatal koráról, s nem a dominanciáról. Az a tapasztalatom,  hogy minél szigorúbb az adott rezsim, s minél súlyosabb bűnözők vannak elhelyezve egy  adott börtönben, vagy körletrészen, annál inkább a dominanciáról szólnak a köcsögölések.  Enyhébb rezsimben ez jobban eltolódik a homoszexualitás felé.  Feltettem   a   kérdést   magamban,   hogy   mit   keres   itt   ez   az   ember   az   öreg   sittesek,  pedofilok között? Gondolkoztam rajta, hogy nem lenne e jobb neki a fiatalkorúak között?  Nem tudok dönteni a két verzió között, ugyanis elmesélte, hogy Kecskeméten korábban a  fiatalkorúak között többször felakasztották társai kegyetlenkedésből. Nem akart már nekik  csicskázni, s ez lett neki a vége. Egyik alkalommal csak a szerencsén múlott, hogy észre  vette az egyik felügyelő, s leszedte a kötélről. Mégis szeretne visszamenni Kecskemétre, de  csak   egyszemélyes   elhelyezésbe,   hogy   ne   fordulhassanak   elő   többé   olyan   esetek,   mint  korábban. Elmondása szerint elege van a fajtalanságból, rosszul viseli, s  ezért szeretne  elmenni   Nagyfáról,   illetve   Kecskemétről   talán   majd   könnyebben   hazatalál   szabadulása  után.  A beszélgetésből kiderült, hogy súlyosan sérült személyiségű emberrel állok szemben,  amit a börtön csak tovább fokozott. Mégis, úgy vettem észre, hogy nagyon hálás volt, hogy  valaki hajlandó vele normálisan beszélgetni, s hogy elmondhatta valakinek a problémáit.

35

V. A drogprevenció

Nem   negatív   példának   szánom   említését,   csupán   példa   jelleggel   hozom   fel   témám  kapcsán. A következő példával csak azt akarom szemléltetni, hogy pozitív törekvések is  céljuktól eltérően mennyire képesek a börtönben negatív irányba fordulni. A korábban már  említett informális és diszfunkcionális működést szeretném szemléltetni. Lehetne persze  sok   dologról   beszélni,   ami   másképp   funkcionál   a   börtönben,   mint   ahogy   az   eredeti  céljában szerepel. Riportalanyom révén döntöttem végül e téma mellett. A drogprevenció fiatal jogintézménye a hazai büntetés­végrehajtásnak. A bv. szabályzat  2002­es   módosítása   tette   lehetővé   a   nemzetközi   tapasztalatok   alapján   eredményesen  alkalmazott drogmentes részlegek hazai bevezetését.  76/A. §  Az önként jelentkező elítéltek számára a kábítószer­fogyasztás és ­terjesztés  megelőzésére prevenciós részleg létesíthető. 76/B. §  (1) A prevenciós részlegen az az elítélt helyezhető el, aki írásban nyilatkozik  arról,   hogy   a   kábítószer­mentesség   ellenőrzése   érdekében   aláveti   magát   rendszeres  vizsgálatoknak,   és   azokhoz   vizsgálati   anyagot   (testváladékot)   szolgáltat.   A   prevenciós  részlegen történő elhelyezésről a nevelő javaslatára a befogadási bizottság dönt. (2)   A   prevenciós   részlegen   elhelyezett   elítéltek   számára   a   Bv.   tvr.   36.   §­a   (1)  bekezdésének  c)  pontjában,   valamint   (3)   bekezdésében   biztosított   kapcsolattartás  gyakorisága növelhető. (3)   Az   intézet   fokozott   figyelmet   fordít   a   prevenciós   részlegen   elhelyezett   elítéltek  foglalkoztatására és prevenciós programjaik szervezésére. 76/C. § (1) Az elítélt írásbeli kérelmére a prevenciós részlegen történő elhelyezést meg  kell szüntetni. (2)   Az   elítélt   prevenciós   részlegen   történő   elhelyezésének   megszüntetését   kell  kezdeményezni, ha

36

a) a kábítószer­mentesség ellenőrzésére szolgáló vizsgálat eredménye pozitív (az elítélt  szervezetében kábítószert mutatott ki), b)  az   elítélt   az   intézetben   vagy   azon   kívül   súlyos   fegyelemsértést,   illetve  bűncselekményt követ el. (3) A prevenciós részlegből a (2) bekezdés szerinti kihelyezésről ­ a nevelő javaslata  alapján ­ a befogadási bizottság dönt.21 A prevenciós részlegen elsősorban olyan elítéltek helyezhetők el, akiket kábítószerrel  kapcsolatos   bűncselekmény   miatt   ítéltek   el,   vagy   befogadásuk   során   kábítószer­ fogyasztásra utaló jelzések merültek fel, illetve akik önként el kívánják maguktól hárítani a  kábítószer­fogyasztás kísértését. A jogszabályban említett kedvezmények miatt ugyanakkor mindig „becsúszik” egy­két  kakukktojás,   akik   csak   bomlasztják   a   közösséget,   manipulálják   a   vizsgálati   mintát,  egyszóval ugyanúgy drogoznak tovább, s csak a prevenciós részlegen történő elhelyezéssel  járó előnyök érdeklik őket. Ezeket az állításaimat a következő riport is alátámasztja. K. B. 1982­es születésű, viszonylag fiatal fogvatartott. Többszörösen visszaeső, főleg  vagyon elleni bűncselekményeket követett el. Valamennyi bűncselekménye összefüggésbe  hozható   a   kábítószerrel.   Jómódú   családból   származik,   tizenkét   éves   kora   óta   iszik,   és  drogozik.   A   gyógyszerekhez   „csak”   később   nyúlt,   egyszóval   elmondhatjuk   róla,   hogy  politoxikomán.   Tizenhat   éves   korában   szakadt   meg   a   kapcsolat   a   családdal,   ekkor   az  édesanyja már nem bírt vele, így intézetbe került. Egy korábbi riportalanyom jut eszembe  róla, aki elmondta, hogy ha az apja nem mindig pénzt adott volna neki, mikor problémáival  hozzá fordult, akkor most nem lenne a börtönben. K. B. is jó családból származik, lehet, hogy esetében is jelentkeztek hasonló problémák  serdülőkorban.   Mindenesetre   látszik,   hogy   élete   normálisan   indult,   mert   a   börtön  populációjához   képest   átlagon   felüli   képességekkel   rendelkezik,   jól   kommunikál,   de  kapcsolatai felszínesek. Érzelmileg labilis – ez nagy átlagban elmondható a drogosokra. 
21

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló 6/1996-os IM. Rendelet 76/A§-76/C§ig.

37

LSD­vel, fűvel, és amfetaminnal kezdte mélyrepülését a drog világába, majd kokainnal és  heroinnal folytatta. Egészségügyi állapota a drog miatt leromlott. Szemei beestek, fogai  kihullottak, idegileg instabil és hangulatfüggő. Számtalanszor megfogadta már, hogy leáll a  szerről, de elhatározása egykori szabadulása után is csak a pályaudvarig volt életképes,  ahol   úgy   berúgott,   és   bedrogozott,   hogy   rossz   vonatra   szállt   fel,   így   az   ország   egyik  vadidegen   régiójában   tért   magához   teljesen   szétcsúszva.   Megjárta   a   szegedi  drogambulanciát és a nagyszénási elvonót is – de mindhiába. A jövőt ettől függetlenül  tisztán képzeli el, habár visszaesési hajlama számára is nyilvánvaló. Többször volt már  normális   munkahelye,   azonban   a   drogkereskedelemmel   mindig   jobban   keresett,   így   a  munkahely csak arra kellett, hogy annak révén hitelt vegyen fel, amiből az éppen aktuális  bizniszt beindítja. Utolsó büntetését 2007­ben kezdte meg tölteni. 2008 nyarán szállították intézetünkbe,  ahol   a   drogprevenciós   részlegen   lett   elhelyezve.   2010­ben   szabadulhat   legkorábban  feltételesen. Nagy meglepetésére nemrégiben felkereste édesanyja. Kíváncsi volt, hogy mi  történt vele az elmúlt évek alatt. Ez a találkozás némileg javított kedélyállapotán.  Kérdésemre elmondta, hogy jelenleg nem drogozik, csak gyógyszerezik. Nyugtatókon  él, de szeretne ezekről is leállni. Szerinte a rivotril a legáltalánosabb szer a börtönökben  manapság.  Jól  érzi  magát a drogprevenciós részlegen, azonban  elmesélte, hogy mindig  akad   egy­két   személy,   aki   bomlassza   a   közösséget,   s   gátolja   a   foglalkozások   sikerét.  Véleménye szerint bármikor be lehet hozatni drogot a börtönbe, de elmondása szerint ő  most nem fogyaszt, nem akar visszacsúszni. A drog csatornái azt hiszem mindenki számára  nyilvánvalóak a magyar börtönökben: csomag, látogatás, beszállítók, és korrupt személyzet  révén érkezik az anyag.   Beszélgetésünk technikai okokból félbeszakadt, így későbbi folytatásban állapodtunk  meg.   Ez   a   találkozás   sajnos   már   nem   jött   létre.   Akkori   ott   jártamkor   K.   B.   fegyelmi  elkülönítésben volt, mivel a vizeletvizsgálat eredménye pozitív lett.

38

Az esettanulmány csupán példaértékű. Én személy szerint nagyon hasznosnak tartom a  részleget.   Csak   a   funkcionalitás   –   diszfunkcionalitás,   illetve   a   formális   és   informális  struktúra közti ellentmondást kívántam vele szemléltetni. Beszélhettem volna azokról  a  fogvatartottakról is, akik azért mennek le istentiszteletre, hogy ott a wc­ben homoszexuális  kapcsolatot létesítsenek, vagy azokról is, akik azért vesznek csupán részt az oktatásban,  mert így pénzt is kereshetnek, meg a spanjukkal is találkozhatnak – az eredeti tevékenység  helyett. Ezektől a példáktól függetlenül én hiszek a pozitív törekvések értelmében, és bízom azok sikerességében. Ezek nélkül a börtön sokkal rosszabb és elviselhetetlenebb hely lenne.

39

VI. Amit a börtönártalmakról tudni kell22
 

Olyan dolgokról kívánok itt beszélni, melyekre a bíróság ítéletében nem tér ki, mégis  szinte   minden   fogvatartott   részesül   belőle,   mintegy   mellékbüntetésként.   Az   elítéltek  megkapják   az   adott   bűncselekményért   járó   büntetést   meghatározott   keretek   közt,   bírói  mérlegelés   függvényében.   A   börtön   totális   jellegéből   adódóan   azonban   még   rengeteg  ártalom rakódik rájuk, melyek elkerülése, hatásainak kivédése szinte lehetetlen. A dolog  pikantériája, hogy ezekből az ártalmakból részesül a személyzet is, csak esetükben annyi a  szerencse, hogy ők kiléphetnek a börtön által megkövetelt szerepből, míg a fogvatartott egy  percre   sem   tud   kilépni   a   rabszerepből.   Erre   legfeljebb   álmában   van   lehetősége,   így   a  legkörültekintőbb   ártalomcsökkentés   ellenére   is   elkerülhetetlen   személyiségének  valamilyen szintű leépülése. A következőkben az ártalmaknak rövid csoportosítását kívánom bemutatni. 1. Klasszikus börtönártalmak – 30­as évektől figyelték meg őket. Prizonizáció, azaz börtönegyetem. A fogvatartott a börtönben sajátítja el  újabb bűncselekmények elkövetését. Gengbölcső – a fogvatartottak gengekbe tömörülnek. Depriváció, azaz megfosztottság – családtól, önállóságtól, szexualitástól,  stb. Informális struktúra kialakulásához vezet.  Stigmatizáció – analóg a falcolással.

2. Öröklött (inherens) börtönártalmak: börtönbekerülés előtt is jelenlévő ártalmak,  melyek a börtönbekerüléssel csak felerősödnek. Alacsony szocio­ökonómiai státusz – nincs se pénz, se iskolázottság, így  nem lehet sikereket elérni, s a társadalom hasznos tagjává válni. 22

Mentális deficit – értelmi fogyatékkal élők kérdése.

www.börtönpszichologia.blogspot.com – szakmai blog börtönártalmak c. fejezetének alapján.

40

-

Családon belüli erőszak – áldozatokból tettesekké lett emberek. Áldozattörténet – viktimalizálódás kérdése. Bullying – kortársbántalmazás. Gengesedés Kábítószer fogyasztás Institucionalizáció – már bekerülés előtt is valamilyen intézet tagja volt.

3. Immanens   börtönártalmak:   kézzel   nem   megfogható,   de   fogalmilag   jelenlévő  ártalmakról van itt szó, melyekről a társadalom mit se sejt. Animalizáció – nem tekintik a rabot emberi lénynek. Bed apple – egy rossz alma megrohasztja az egész kosarat. Detrimentalizáció   –   azaz   személyiségromlás,   mely   a   börtön   totális  jellegéből fakad. Elidegenedés – munkája termékétől. Hospitalizáció – önállóság vesztés. Inkapacitáció – zárkán belüli tétlenség. Inkarcerációs   –   azaz   letartóztatási   –   sokk.   Az   első   pár   hónapban  jelentkezik legerélyesebben. Inzuláció   –   azaz   elszigetelődés,   főleg   nőknél   jelentkezik,   a   családtól  való megfosztottság miatt. Izoláció – elkülönítettség. A rab elveszti korábbi társadalmi státuszát.  Az egyik legsúlyosabb ártalom, ami érheti az emberi személyiséget. Medikalizáció   –   a   fogvatartottak   pszichés   alapon   gyógyszerfüggők  lesznek, legtipikusabb példája hazánkban a rivotril probléma. Negatívizmus   –   a   fogvatartott   rossz   énképet   állít   ki   magáról,   így  védekezik a stigmatizáció ellen. Reluktancia – hanyagságot, szemhunyást jelent dolgok felett. Ez főként  a személyzet részéről jelentkező probléma, de nem teszünk ellene, mert 

41

hiányzik   a   motiváció.   Egyfajta   cinkosság   az   informális   fogvatartotti  tevékenységgel. Retribúció – bosszútudat. Túlmutat az előítéleten, erkölcsnek és jognak  az összekeverése áll a hátterében. Az emberek hajlamosak arra, hogy  vélt,   vagy   valós   sérelmeket   bosszuljanak   meg   például   a   korábban  említett speciális fogvatartottakon. Az   előbbi   nem   teljes   részletességgel   bemutatott   börtönártalmakból   is   látszik,   hogy  számos   sérelmet   kell   elszenvedniük   fogvatartott   embereknek   nap   mint   nap.   Hogy  mennyiben sérülnek, és mennyiben hagy maradandó nyomot bennük a börtön, az leginkább  a   bent   eltöltött  idő  hosszától,   és   a  rezsim  jellegétől  függ.  Valószínű,  hogy  egy   hosszú  ítéletes fogvatartottat fegyház rezsimben több ártalom éri, mint egy pár hónapos fogházra  ítéltet. Minél súlyosabb az adott rezsim, az informális struktúra annál durvább, s annál  elviselhetetlenebb az adott közeg. Ezek olyan dolgok, melyeket az átmeneti csoport sem  tud feledtetni, és melyek a legalaposabb ártalomcsökkentés mellett is maradandó nyomot  hagynak az emberekben.

42

VII. A börtön személyzete

Korábban már érintőlegesen szóltam e témáról, de érdemes külön fejezetben is említést tenni e nem hétköznapi tevékenységet ellátó személyekről. A büntetés-végrehajtás személyzete hierarchikus felépítésű rendszerben teljesít szolgálatot, militáris jelleggel. A hierarchia kedvező a parancsok kiadása és a feladatok végrehajtása szempontjából, azonban nagyon merevvé teszi a rendszert, és az egyes szintek közötti információáramlásban is jelentkezhetnek torzulások.23 A nevelési célok megvalósításában sem a legszerencsésebb egy ilyen autokratikus, hierarchikus merev rendszer. A hierarchia egyes szintjei között megfigyelhető erőteljes elkülönülés. A saját csoport attribúció, és a külső csoport attribúció – mint pszichológiai jelenség, és mint emberi tulajdonság – nagyon jól modellezhető a személyi állományon. A legtöbb ember a személyzetből a saját rétegével tud csak azonosulni. Az hogy mások érdekeit is toleráljuk, és a rendszer egészét átlássuk, nagyfokú szakmai hozzáértést, és intelligenciát követel. Könnyen belátható, hogy erre nem mindenki képes. Így a rendszer sokszor csak nagyon döcögősen üzemel. A másik probléma, az óriási fluktuáció, mely az utóbbi időben már majdnem tarthatatlan állapotokat idézett elő. Ilyen speciális feladathoz különlegesen képzett emberekre van szükség, azonban lassan már nincs kitől ellesni a szakma gyakorlati részét. Ennek egyik oka a tömeges nyugdíjaztatás – ráadásul nagyon fiatal korban – mely érzékelteti, hogy a szakmának nincs igazi megtartó ereje. A másik ok, hogy fiatal az állomány, amely még ráadásul gyorsan is cserélődik. Nagyon sok embernek még az érettségije sincs meg, így nem is lehet velük szemben különleges elvárásokat támasztani. Sok embert ellenkező célok vezérelnek, mint ami a büntetés-végrehajtás célja velük szemben. Az egyéves próbaidőt – alap funkciójától eltérően – teljesen másra használják egyesek. Sokan csak azért jelentkeznek, hogy a bejelentett munkahely révén felvegyék a hitelt, vagy megkapják a vízumot a külföldi kiutazáshoz, vagy hogy fegyverviselési engedélyt szerezzenek és elmenjenek biztonsági őrnek. Ezek az emberek rövidesen elmennek a szervezettől, így csupán kidobott pénz volt az, melyet a büntetés-végrehajtás kiképzésükre költött.
23

Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel kiadó – Rendőrtiszti Főiskola 2000. 201. – 204. old.

43

Ellentmondásos az is, hogy a különleges feladat végrehajtásához nem párosul különleges bérezés. Így az új felszerelő, mikor konfrontálódik a fogvatartottakkal, és esetleg tisztekkel és öreg smasszerekkel is, és ezáltal több tűz közé szorul, megköszöni a lehetőséget és leszerel, különösen akkor, ha a civil életben ráadásul még többet is keres. Ez még így is jobb verzió, mint hogy ha marad, és esetlegesen korrupt lesz. Ellentmondásosnak találom azt is, hogy a vezetés sokszor nem képes azonosulni alárendeltjeik problémáival. Pedig egykoron nekik is hasonló gondokkal kellett szembenézniük, azonban előrelépésükkel olyan attitűdváltozáson mentek keresztül, hogy többé már köszönő viszonyban sincsenek egykori önmagukkal. Ez is egy emberi tulajdonság, véleményem szerint nem a legszebb, de kellő intelligenciával talán kiküszöbölhető. Összegezve elmondható, hogy egy kemény közegben, és merev rendszerben teljesít szolgálatot a büntetés-végrehajtás személyi állománya. Ezt a helyzetet csak fokozza a korrupció, mely bizalmatlansággal és gyanakvással teli légkört eredményez, de ennek taglalása a következő cím feladata.

44

VIII. A börtön és a korrupció

Nagyon   kényes   területhez   érkeztünk,   mely   a   mai   nap   is   aktualitással   bír.   A  legfelkapottabb hír az a nemrégiben történt ezredes botrány volt, mely ügyben azóta már  ítélet is született első fokon. Nem kell azonban ilyen messzire menni a témában, hiszen  szerintem a korrupcióval alacsonyabb szinten is találkozhatunk a hétköznapi munkavégzés  során. A probléma oka igen összetett. Pszichológiai szempontból leginkább az informális  struktúrához, és a diszfunkcionális szerepekhez tudom kapcsolni. Szerepe van benne az  állomány alulfinanszírozottságának, valamint az előbb taglalt szemhunyásnak, és a tagadás  politikájának. A vezetőink is szeretik az ügyeket eltussolni a jobb statisztikák, és mutatók  érdekében. A   börtön   közegéből   kifolyólag   nem   lehet   belőle   kiszállni,   mert   egyből   zsarolni  kezdenék   a   delikvenst,   aki   így   újabb,   és   újabb   cselekmények   elkövetésére   kényszerül.  Nagyon nehéz csírájában elfojtani, mert általában akkor derül ki, amikor már rég késő. A  látens bűnözés kategóriájába tartozik a bűnözésnek ez a formája, így sokszor nem lehet  megállapítani, hogy történt­e bűncselekmény, vagy ha igen, ki által. A következő cikkekkel  az ezredes botrány kapcsán felröppent hírekből idézek:

„A 40­80 ezer forintos telefontól akár a több százezer forintos hazamenetelig lehet  intézni dolgokat” – mondta az egykori elítélt. Azt állítja: abban a börtönben, ahol ő volt,  100­150   ezer   forintért   el   lehetett   intézni,   hogy   valaki   jobb   körülmények   között   töltse  büntetését. A pénzt nem közvetlenül az őrnek kellett adni. 

„A   szolgáltatást   egy   összekötő   intézi,   soha   nem   tudjuk,   hogy   a   végösszeg   vagy  bármilyen kérés kihez kerül a végén” – mondta a nemrég szabadult rab.

45

Kedden jelentették be, hogy 11 ember, köztük 7 büntetés­végrehajtási dolgozó ellen  emelt vádat nemrégiben a Budapesti Katonai Ügyészség, vesztegetés miatt. A vád szerint a  tököli   és   az   egri   börtönben   dolgozó   tisztek   pénzért   elintézték,   hogy   a   fogvatartottak  különleges   kedvezményeket   nyújtó,   úgynevezett   VIP­cellába   kerüljenek.   A   jól   fizető  raboknak kétszer annyi csomag, beszélő és szabadság járt, mint a többieknek. 

Az egyik nyilatkozó férfi szerint pénzért más hazai börtönben is könnyen lehet hasonló  kedvezményekhez jutni. Azt állítja: a szabadságolásokat csak a vezetők tudják elintézni, de  azt például, hogy az előírt 5 kilogrammos élelmiszer vagy a 10 kilogrammos tisztasági  csomagnál   nagyobbakat   is   kaphassanak   a   rabok,   elég   egy   börtönőrt   megvesztegetni.  „Ehhez   elég   beíratni   egy   dicséretet,   és   annak   automatikus   következménye,   hogy   jár   a  csomag” ­ állítja a férfi.

Kényelmesebb   cella,   színes   tv,   mobiltelefon.   Jó   pénzért   ilyen   kiváltságokban   is  részesülhettek  a   rabok  a  tököli  börtönben.  Akinek   volt   pénze,   az  soron   kívül  mehetett  beszélőre, vagy akár el is hagyhatta néhány napra a börtönt. A titkos nyomozás 2006 óta  tart, és 11 gyanúsított ellen emeltek vádat: köztük büntetés­végrehajtási tisztek, ügyvédek,  és egy orvos ellen is.

„2006­ban  a  Budapesti  Katonai  Ügyészség  nyomozást rendelt el  11  fővel  szemben,  melyek közül egy fő a mai napon is a BVOP hivatásos állományú tagja” – mondta Dömény  Sándor,   a BVOP  megbízott parancsnoka. A  nyomozás kezdete óta  több tiszt nyugdíjba  ment, közülük ketten vezető beosztásban voltak. 

46

„Egyikük   a  tököli  büntetés­végrehajtási  intézet,   másikuk  az  egri   bv intézet korábbi  parancsnoka, míg szerepel a vádlottak között egy bv érdekeltségű cég igazgatója is”  –  mondta Hegedűs Antal, a Katonai Ügyészség főügyésze.24

Tehát nemcsak a tököli, hanem az egri börtön parancsnokának is fizethettek a rabok, ha  volt elég pénzük. Az ügyészség annyit elárult, hogy egy rab feljelentése alapján indult a  nyomozás, de vesztegetés miatt ő is a vádlottak között van.

A Magyar Helsinki Bizottság rendszeresen látogatja a hazai fegyházakat. Tapasztalataik  szerint a rabok néhány tízezer forintért szinte mindent megszerezhetnek. „Amire nekik szükségük van, majdhogynem mindent, ha azt nézzük, hogy milyen tiltott  tárgyakat szoktak találni a fogvatartottaknál, akkor az is széles skálán mozog: gyógyszerek,  drogok  egészen a mobiltelefonig” – mondta Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság  ügyvédje. A fentebb említett példákon keresztül is láthatjuk, hogy a mai napon is egy igenis valós,  létező   jelenséggel   találjuk   szembe   magunkat.   A   korrupció,   mint   társadalmi   jelenség  további jellemzője, hogy gyökere mélyen az emberek gazdasági­társadalmi viszonyaiból  fakad, ennél fogva igen rejtett csatornákon működve valójában szinte leküzdhetetlen. Roppant   nehéz   ­   a   büntetőjog   számára   is   ­   a   korrupció,   mint   bűnös   magatartás  definiálása. Politikusaink mindig könnyen megígérik a korrupció elleni fellépést, de aztán  nehézségeik támadnak, mert a hatalmon lévők általában ellenérdekeltek.  A Legfőbb Ügyészség adatai szerint Magyarországon a korrupciós ügyek fele hivatali  vesztegetés. 1997­ben 200 korrupciós ügyben született bírósági ítélet. Az elitéltek között  van   1   fő   polgármester   8   ügyvezető   igazgató   1   banktisztviselő   3   orvos   11   rendőr   12  pénzügyőr és 1­1 határőr, valamint börtönőr. 

24

www.rtl.hu/hírek/korrupció a börtönben

47

A   közvélemény   szerint   "kenőpénzzel"   általában   mindenhol   könnyebben   mennek   a  dolgok. Ahhoz, hogy ez a szemléletmód megváltozzék, morális társadalmi változásra lenne  szükség. 

A korrupció sajátos és különösen veszélyes terepe, az állam hatalmi működését jelentő  fegyveres rendvédelmi szolgálatok intézményei.

A büntetés­végrehajtás országos parancsnokságának fegyelmi referensének egy 1998­as  nyilatkozata szerint a szervezett bűnözés a magyarországi börtönökben is jelentkezett már:  „egyre   gyakoribb   a   fegyőrök   megkörnyékezése   de   nagyon   szigorú   a   börtönök   belső  rezsimje ezért kevés tere van a korrupciónak.” Ezzel a megállapítással csak részben értek  egyet a korábban már említett látenciában maradó bűncselekmények miatt.

Az ezredes botrányban pár hete született ítélet, letöltendő szabadságvesztésre egyedül  az ügyben érintett fogvatartottat ítélték. A korrupció további hátránya, hogy nagy bizalmatlanságot kelt az állományban, hiszen  mindenki érzékeli a jelenséget, csak van, aki tisztességgel végzi a munkáját, és van, aki  részt vesz korrupt ügyletekben, illetőleg olyan is van, aki hallgatólag tud a dolgokról, de  nem vesz róla tudomást. Nagy feszültséget kelt az állományban a bizalom hiánya. Gyakran  kerül a végrehajtói állomány két tűz közé, hiszen ellentétes a szerep a fogvatartottakkal, és  ha   a   tiszti   állomány   felé   sincs   bizalom,   akkor   csak   az   ellenségeskedés   megy   minden  irányból.  A másik nehézség, hogy gyakran elmosódnak a határai a korrupciónak, és egy ilyen  közegben, mint a börtön, nagyon kényes kérdés, hogy mi az amit még megtehet az ember,  és mi az amit már nem.

48

IX. A média kártékony hatása

Úgy gondolom, hogy fontos szót említeni a témáról. Korábban már szó esett a negatív  beállítódottságról, ami a társadalom felől érzékelhető börtöneink irányába. Megállapítható  hogy a társadalom támogatása nélkül a büntetés­végrehajtás nem tud önállóan sikereket  elérni,   már   ami   a   fogvatartotti   visszailleszkedés,   vagy   az   esetleges   visszaesés   kérdését  illeti.   A média hajlamos a rossz hírek kiemelésére, ezekből lesz az igazi szenzáció. Így az  imént említett negatív beállítódást csak fokozza. Sokszor, ha felröppen egy hír, ami rossz  fényt vet a büntetés­végrehajtásra, a média előszeretettel csámcsog rajta, és nem történik  meg az utólagos korrekció, ha kiderül, hogy az állítás valóságtartalma sántít. Különösen a  kereskedelmi televíziók részéről tapasztalható ez a jelenség, hiszen ott még jobban a pénz  dominál, mint a közszolgálati műsorszóróknál. Például ha öngyilkos lesz egy fogvatartott,  azt úgy állítják be, mintha sokan követnének el öngyilkosságot a börtönökben. Azt már  senki sem teszi hozzá, hogy a populációt alapul véve arányaiban semmivel sem magasabb  az elkövetők aránya, mint a szabad társadalomban. Pedig a börtön jóval keményebb közeg,  mint a szabad élet. Az önkárosításról viszont például – aminek arányai jóval magasabbak a  civil   életben   tapasztalhatóknál   –   senki   se   beszél.   Egyrészt,   mert   nem   is   tudnak   róla,  másrészt, mert ez nem számít akkora szenzációnak. Ismert közéleti személyiségek révén is olyan színben tüntetik fel a börtönt, mintha buli  lenne oda bevonulni, majd onnan szabadulni – akár egy valóságshowban. Elég, ha csak  Zalatnay Sarolta szabadulását említem, vagy Farkasházy Tivadar pénzbüntetését, aki annak  befizetése helyett – mintegy poénból – inkább annak leülése mellett döntött.25 Az említett  személyek   példájából   is   látszik,   hogy   a   média   nem   kifejezetten   követendő   mintákat 

25

www.origo.hu/hírek/ Farkasházy a börtönben - alapján

49

közvetít a társadalom felé. Pedig felelőssége e téren óriási volna. Azonban a börtönt nem az  igazi valóságában mutatják be, téves képet adva így a társadalomnak róla. A média oknyomozó riportjai révén hajlamos eljátszani mintha ő lenne az ügyészség,  vagy   a   nyomozó   hatóság,   azonban   teljesen   nyilvánvaló,   hogy   ilyen   hatáskörrel   nem  rendelkezik. Sokan hatalmi ágként kezelik, pedig nem az.26 Nem tudom, hogy meddig tehet  még   meg   a   média   olyan   dolgokat   büntetlenül,   amiknek   az   élet   bármely   más   területén  következményei lennének. Tűrhetetlen az a szenny és manipuláció áradat, mely a televízión  keresztül bombázza a társadalmat. Azért hogy pozitív példával is éljünk, a közelmúltban volt látható a televízióban egy  sorozat   a   magyar   börtönökről.27  Véleményem   szerint   fontos   az   ilyen   kommunikáció   a  társadalom felé, hogy helyes képet tudjanak kialakítani az emberek a börtönökről. Néhány  negatív   esemény   szakemberek   többéves   fáradságos   munkáját   teheti   tönkre   egy   pillanat  alatt. Véleményem szerint meg kell ismertetni az emberekkel a börtön pozitív törekvéseit,  hogy lássák az adófizetők, hogy milyen célra fordítják a befizetett forintok millióit.

26 27

Bodonyi Ilona – Kozáry Andrea – Tarján Gábor: A politológia kézikönyve Bp. 2004. 102-110. old. www.mtv.hu/videotar/kékfény/börtön

50

X. A nemzetközi szervezetek naivitása
Az emberi jogok védelme és a különféle nemzetközi szervezetek megjelenése bő félévszázados múltra tekint vissza. Kialakulásuk szükségességének fő okai a háborúk borzalmai voltak. Létrehozásuk célja, hogy ne fordulhassanak többé elő olyan embertelen, kegyetlen, megalázó cselekmények, mint amelyek különösen a II. Világháborúban voltak jellemzőek. Sorra jelentek meg ezután a legkülönfélébb szervezetek, és fogadták el az általuk létrehozott szerződéseket, egyezményeket melyek közül csak a legjelentősebbek említésére vállalkozom.28 1945. június 26. az ENSZ megalakulásának a napja. 1948. dec. 10. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása. 1966: a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának és a Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának elfogadása. 1984: Kínzást tilalmazó nemzetközi egyezmény elfogadása. A világszervezeteknek és egyezményeknek általában európai megfelelői is létrejöttek. 1950: Európai Emberjogi Egyezmény létrejötte. 1987: Kínzás Elleni Európai Egyezmény elfogadása. (Melynek ellenőrző szerve a CPT) Magyarország is csatlakozott ezekhez a szerződésekhez, melyeket ratifikációjukkal jogrendszerünk részévé tettünk. A dolognak óriási jelentősége van a börtönökben is, hiszen itt szabadságuktól megfosztott emberek élnek, akikkel szemben sokkal nagyobb az esély visszásságokra, mint szabad emberek esetében. A börtönök garanciarendszerének egyik elemévé lett így a nemzetközi kontroll, mely hazánk esetében a korábban említettekből fakadóan 2x2-es szintű.29 Ez alatt a genfi székhelyű Emberi Jogi Bizottságot és a Kínzás
28 29

Dr. Bólyai János – Dr. Szigeti Péter – Dr. Szikinger István: Emberi Jogok c. tankönyv alapján. 28-45. old. Csernyánszky Lajos – Horváth Tibor – Heylmann Katalin – Kabódi Csaba – Lőrincz József – Nagy Ferenc – Palló József: Büntetés-végrehajtási Jog, Rejtjel – 2007. 306-308. old.

51

Elleni Bizottságot, valamint a strasbourgi székhelyű Emberi Jogi Bíróságot és a Kínzás Elleni Bizottságot (CPT) értjük. A börtöneink vonatkozásában a legjelentősebb ajánlásokat az R73-as, az R87-es, és az R2006-os Európai Börtönszabályok tartalmazzák. Fontos még megemlíteni az államokkal kapcsolatban, hogy elismerik-e a nemzetközi jog és a belső jog közti kapcsolatot, vagy nem, és ha igen, akkor melyik a jellemző, a nemzetközi jog primátusa, vagy a belső jog primátusa.30 Hazánkkal kapcsolatban megállapítható, hogy hivatalosan a nemzetközi jog primátusa érvényesül, azonban a gyakorlatban ennek ellenkezője is tapasztalható. Nagyon fontos tényező továbbá, hogy ezekben a szervezetekben rendkívül értelmes és intelligens emberek vesznek részt a jogalkotás folyamatában. Ezt igazolandó, elég ha csak beleolvasunk valamelyik európai börtönszabály ajánlásaiba. Választékos nyelvezetükről lerí az ízlésesség és a kifinomultság. A problémák csupán a kívánalmak megvalósítás részében keletkeznek, mivel nagyon nagyok a kulturális és gazdasági eltérések az egyes országok, régiók, nemzetiségek közt, akikkel szemben véleményem szerint nem biztos, hogy megvalósíthatók ilyen egységes törekvések. Nem véletlen, hogy az Európai Unió a mai napig nem tudta elfogadtatni Alkotmányát valamennyi tagállamával, pedig nem a legutolsó országairól beszélünk itt a világnak. A börtönök vonatkozásában a másik probléma, hogy a végrehajtók és a fogvatartottak körében már nem számíthatunk ilyen mérvű intelligenciára, és a problémák megoldása iránti igényre, mint amekkora a jogalkotásban résztvevők részéről jelentkezik. Ilyen módon gond jelentkezik a feladat aprópénzre váltása során, ezért nem tudnak megvalósulni maradéktalanul a pozitív törekvések. A rendszerben ugyanis nem mindenki motivált, így ők valószínűleg ennek megfelelő hozzáállást is fognak tanúsítani, sajnos nem túl pozitív előjellel. Szembe kerülnek a kívánalmak a lehetőségekkel, és a reális elvárhatóság kérdéskörével. Véleményem szerint az is probléma, hogy a nemzetközi joganyagok ajánlás jellegűek, szemben a belső jog kikényszeríthetőségével, így e téren a változás is csak lassabb folyamat eredménye.

30

Békési – Bólyai – Moys – Sallai – Tóth: Nemzetközi jog 12. old.

52

XI. Összegzés

Az eddig leírtakból csupán ízelítőt kívántam mutatni a büntetés-végrehajtáson belül jelentkező ellentmondásokból. Valamennyi feltárására, és részletes feldolgozására egy ilyen dolgozat keretében nincs lehetőség. Az egyes témák önmagukban is elegendőek lennének egy-egy szakdolgozat megírásához. Úgy gondolom, ezek után már mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyen összetett és ellentmondásos a büntetés-végrehajtási tevékenység. A dolgozat hangvétele néha lehet hogy elég szkeptikus és ironikus, de ezt csupán az ellentmondások kihangsúlyozása végett alkalmaztam, s nem azért, hogy a nevelést, vagy más pozitív törekvéseket leírjak. Személy szerint egyetértek ezekkel a törekvésekkel. Több-kevesebb sikerrel, de működnek. Ezek nélkül a börtön egy elviselhetetlen hely lenne. Mindig is voltak és még lesznek is, akik csak haszonélvezői bizonyos programoknak, és nem azonosulnak annak céljaival, és csak kárt tesznek az adott közösségben. Olyanok is akadnak azonban, akik sokszor korukat megelőzve sürgetik bizonyos égető problémák megoldását. Vagy előbb, vagy utóbb a többség is felismeri ezeknek a kérdéseknek a fontosságát. Ezeket a példákat szélsőségként kívántam felhozni. Ezek a szélsőségek, és a tapasztalható ellentmondások véleményem szerint a fejlődés ösztönzői, és mozgatórugói. Általuk választható ki egy járható középút mindenki számára. Bízom benne, hogy az Európai Börtönszabályok ajánlásaiban megfogalmazott irányelvek a jövőben jobban tudnak majd érvényesülni a hazai börtöneinkben, hogy a nemes célkitűzések mellett, a minőségi munkavégzésnek, és a nem mindennapi feladat mellé a kiemelt bérezésnek a feltételei is megteremtődnek. Eddig a börtönt leginkább az emberi oldaláról tudtam megfogni személy szerint. Bármennyire is rideg, és merev szervezet, de emberek alkotják – és itt akár a személyzetről, akár a fogvatartottakról beszélhetünk. Köszönet az elmúlt három évért, amikor is az eddigi legmélyebb szakmai képzésben részesülhettem, így nagyobb rálátásom nyílhatott e szervezetre. Remélem, hogy sokaknak sikerül még ilyen minőségi büntetésvégrehajtási oktatásban részt venni a jövőben. Ezáltal kellő szakmai rátermettséggel és

53

emberséggel az ártalmak csökkenthetők a börtön falai között, és az ellentmondásokból eredő feszültségek, negatív hatások sem érvényesülhetnek olyan erélyesen.

54

Irodalomjegyzék

1. Békési – Bólyai – Moys – Sallai – Tóth: Nemzetközi Jog, Rejtjel Kiadó – Budapest 2005. 2. Csernyánszky Lajos – Horváth Tibor – Heylmann Katalin – Kabódi Csaba – Lőrincz József – Nagy Ferenc – Pallo József: Büntetés-végrehajtási Jog, Rejtjel Kiadó, Budapest 2007. 3. Dr. Bólyai János – Dr. Szigeti Péter – Dr. Szikinger István: Emberi Jogok, Rejtjel Kiadó – Budapest 2005. 4. Dr. Boros János – Dr. Csetneky László: Börtönpszichológia, Rejtjel Kiadó – Budapest 2000. 5. Dr. Boros János: Rabhierarchia (Erőszak és informális státusz összefüggései a visszaeső elítélteknél) Börtönügyi Szemle 1995/2. 6. Erdős I: Korrupció (A rendvédelmi szaketika szemszögéből) Börtönügyi szemle – 1997/4. 7. Goffmann E: Asylums 1961. Doubleday, New York – London. 8. Huszár László: Alkalmazkodás (Hosszúidős elítéltek börtön-adaptációja), Börtönügyi szemle – 1995/2. 9. Huszár László: Börtönrutin c. cikke, Börtönügyi Szemle 1998/3. szám. 10. Kovács Ferenc: Börtönártalom. A személyi állomány lelki egészségi állapota. Börtönügyi szemle – 1992/2. 11. Módos Tamás: A reszocializáció módszertana. Rejtjel Kiadó, Budapest 1998. 12. Módos Tamás: Büntetés-végrehajtási nevelés, Rejtjel Kiadó – Budapest 1998. 13. Vókó György: A magyar büntetés-végrehajtás jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs 1999.

55