Gerd Crüger

Növényvédelem
a zöldségtermesztésben
Szerkesztette
Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
1 Betegségokok, kórokozók,
gyomnövények és kártevő állatok. . . 9
1.1 Nem fertőző betegségokok. . . . . . . . . . . . . . . 9
1.1.1 Tápanyag-ellátási zavarok. . . . . . . . . . . . . . . . . 9
1.1.2 Talaj- és időjárási tényezők által okozott károk,
termesztési hibák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10
1.1.3 Egyéb károk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10
1.2 Kórokozók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11
1.2.1 Vírusok és viroidok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11
1.2.2 Fitoplazmák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
1.2.3 Baktériumok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
1.2.4 Gombák és gombaszerű szervezetek . . . . . . . . 12
1.3 Élősködő növények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
1.4 Egy- és kétszikű gyomnövények . . . . . . . . . . 14
1.5 Kártevő állatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
1.5.1 Fonálférgek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
1.5.2 Gyűrűsférgek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
1.5.3 Csigák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
1.5.4 Atkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17
1.5.5 Ászkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17
1.5.6 Ikerszelvényesek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
1.5.7 Szövőcsévések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
1.5.8 Rovarok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
1.5.9 Gerincesek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24
2 Az egyes zöldségfajok betegségei
és kártevő állatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26
2.1 Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis,
B. napus, B. rapa) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26
2.2 Levél- és szárzöldségek . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
2.2.1 Fejes saláta, endívia- és cikóriasaláta (Lactuca
sativa, Cichorium endívia, C. intybus var.
foliosum) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
2.2.2 Galambbegy saláta (mezei saláta, madársaláta,
Valerianella locusta). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
2.2.3 Spenót (Spinacia oleracea) . . . . . . . . . . . . . . . 53
2.2.4 Gumós édeskömény (zöldség édeskömény,
Foeniculum vulgare var. azoricum). . . . . . . . . 56
2.2.5 Egyéb levél- és szárzöldségek . . . . . . . . . . . . . 57
2.3 Gumós és gyökérzöldségek . . . . . . . . . . . . . . 57
2.3.1 Sárgarépa (Daucus carota ssp. sativus) . . . . . . 57
2.3.2 Petrezselyem (Petroselinum crispum,
P. crispum ssp. tuberosum). . . . . . . . . . . . . . . 64
2.3.3 Zeller (Apium graveolens). . . . . . . . . . . . . . . . 65
2.3.4 Pasztinák (Pastinaca sativa) . . . . . . . . . . . . . . 70
2.3.5 Cékla és mangold (Beta vulgaris var.
Conditiva, Beta vulgaris var. vulgaris) . . . . . . . 70
2.3.6 Feketegyökér (Scorsonera hispanica) . . . . . . . 73
2.3.7 Hónapos retek és retek (Raphanus sativus) . . . 74
2.4 Hagymafélék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78
2.5 Hüvelyes zöldségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87
2.5.1 Bokor- és karósbab (Phaseolus vulgaris var.
nanus, P. vulgaris var. vulgaris). . . . . . . . . . . . 87
2.5.2 Borsó (Pisum sativum) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96
2.5.3 Lóbab (Vicia faba) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
2.6 Kabakosok, burgonyafélék,
csemegekukorica . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109
2.6.1 Uborka, sárgadinnye, tök és cukkini (Cucumis
sativus, Cucumis melo, Cucurbita spp.) . . . . . 109
2.6.2 Paradicsom (Lycopersicon lycopersicum) . . . . 122
2.6.3 Paprika (Capsicum annuum) . . . . . . . . . . . . . 137
2.6.4 Tojásgyümölcs (Solanum melongena) . . . . . . . 141
2.6.5 Csemegekukorica
(Zea mays convar. saccharata) . . . . . . . . . . . . 142
2.7 Évelő zöldségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
2.7.1 Spárga (Asparagus officinalis) . . . . . . . . . . . . . 145
2.7.2 Rebarbara (Rheum rhabarbarum) . . . . . . . . . . 151
2.8 Fűszernövények és ízesítőnövények. . . . . . . 152
2.8.1 Torma (Armoracia rusticana) . . . . . . . . . . . . . 152
2.8.2 Fűszernövények ágyásos termesztése. . . . . . . . 154
2.8.3 Cserepes fűszernövények . . . . . . . . . . . . . . . . 157
3 Növényvédelmi eljárások . . . . . . . . . . . 161
3.1 Integrált növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . 161
3.2 A növényvédelem megelőző eljárásai . . . . . . 163
3.3 A vírusos betegségek leküzdésének
eljárásai, a vírusok kártételének
csökkentése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165
3.3.1 A vírusforrások felkutatása és megszüntetése. . 165
Tartalom
6 TARTALOM
3.3.2 A vektorokkal történő vírusátvitel
megakadályozása vagy csökkentése . . . . . . . . . 165
3.3.3 A növények ellenálló képességének javítása. . . 166
3.4 A zöldségfajok és -fajták rezisztenciája és
toleranciája a károsító szervezetekkel
szemben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167
3.4.1 Rezisztencia és tolerancia a vírusokkal szemben 167
3.4.2 Rezisztencia és tolerancia a baktériumokkal, a
gombákkal és a kártevő állatokkal szemben. . . 167
3.5 Biológiai védekezési módszerek . . . . . . . . . . 168
3.5.1 Példák a természetes ellenségek betelepítésére 169
3.5.2 A rovarok sterilizálásán alapuló
önmegsemmisítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 173
3.5.3 Biológiai védekezés a kórokozók ellen. . . . . . . 173
3.5.4 Biotechnikai eljárások . . . . . . . . . . . . . . . . . . 174
3.6 Az üzemi higiénia és a fertőtlenítés eljárásai 176
3.6.1 A talajok és a termesztőközegek fertőtlenítése
hővel (gőzölés) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 176
3.6.2 A talajok és a termesztőközegek kémiai
fertőtlenítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177
3.6.3 Termesztőedények és -eszközök fertőtlenítése 177
3.6.4 Termesztési eljárások talaj nélküli
termesztőközegben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178
3.7 Kémiai növényvédő szerek és
növénykondicionáló szerek. . . . . . . . . . . . . . 179
3.8 Kártevők elleni általános védelem . . . . . . . . 180
3.8.1 Fonálférgek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180
3.8.2 Meztelen csigák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180
3.8.3 Ászkák, ikerszelvényesek, szövőcsévések. . . . . 181
3.8.4 Takácsatkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181
3.8.5 Ugróvillások. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181
3.8.6 Lótücskök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181
3.8.7 További rovarok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181
3.8.8 Madarak elleni védekezés. . . . . . . . . . . . . . . . 182
3.8.9 Rágcsálók elleni védelem . . . . . . . . . . . . . . . . 183
3.8.10 Vadkárok és ellenintézkedések . . . . . . . . . . . 183
3.9 Gyomok elleni védekezés
a zöldségtermesztésben . . . . . . . . . . . . . . . . . 183
3.9.1 Általános rész. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183
3.9.2 Gyomok elleni védekezés mechanikai
eljárással . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 184
3.9.3 Gyomok elleni védekezés hővel . . . . . . . . . . . 184
3.9.4 Gyomok elleni védekezés
termesztéstechnikával . . . . . . . . . . . . . . . . . . 184
3.9.5 Gyomok elleni védekezés kémiai szerekkel . . . 185
3.10 A növényvédő szerek kijuttatásának
eszközei és eljárásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186
Függelék
Fontosabb szakkifejezések és rövidítések. . . . . . 189
Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
Zöldségtermesztés – Földművelés . . . . . . . . . . . . . . . 191
Betegségokok, betegségokozók, gyomok és
kártevő állatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
Az egyes zöldségfajok betegségei
és kártevő állatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
Védekezési eljárások. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196
A képek forrásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 197
A termesztőknek az előírások változása miatt újból és újból
meg kell győződniük az általuk használt növényvédelmi ke-
zelések törvényi szabályozással való egyezéséről, és azok a
jó szakmai gyakorlattal való összeegyeztethetőségéről. Ez a
kötelesség a saját védelmüket szolgálja, biztosítja a termék
minőségét és annak a feltétele, hogy a fogyasztó bizalmát
megőrizzék.
A károsítók behurcolásának és elterjedésének megakadá-
lyozása érdekében tett fáradozások ellenére zöldségkultúrá-
inkban számos újabb kórokozó és kártevő jelent meg. E ká-
rosítók, valamint az általuk előidézett károk és a lehetséges
védekezési módszerek leírását újonnan készítettük el.
A könyvben szereplő károsítókat természetesen azok
gazdasági jelentősége alapján választottuk ki. Ugyanakkor az
is célunk volt, hogy lehetőleg átfogó képet nyújtsunk annak
érdekében, hogy a még csak elszórtan megjelenő károsítók
által okozott károk is diagnosztizálhatók legyenek. Ezért el-
sősorban azokat a kórokozókat és kártevőket vettük figyelem-
be, amelyeket zöldségkultúráinkban ez idáig már észleltek
vagy hasonló éghajlati viszonyok mellett zöldségféléken elő-
fordulnak, és megjelenésükre feltétlenül számítanunk kell.
A károsítók elleni védekezési módszerek kidolgozása az
integrált növényvédelem kialakításához szolgál alapul és se-
gít a kémiai növényvédelem visszaszorításában. Az integrált
növényvédelem lényeges eleme a tolerancia- és rezisztencia
tulajdonságok kihasználása, ezért a zöldségfajták különböző
fogékonyságáról is közlünk adatokat. Ezek forrásául a Szövet-
ségi Fajtanemesítő Hivatal és a Szövetségi Biológiai Intézet
vizsgálatai eredményeit, a nemesítők adatait, a szakirodalmi
hivatkozásokat és a gyakorlati tapasztalatokat használtuk.
A könyv megírása során a tudományos megjelölések neve-
zéktanában bekövetkezett változásokat is figyelembe vettük.
A molekuláris biológia és a biokémia területén, illetve a mik-
roorganizmusok ultraszerkezetéről szerzett újabb ismeretek
ahhoz vezettek, hogy a mikroorganizmusok rendszertana
még jelenleg is változik. Ennek megfelelően néhány, ko-
rábban a gombákhoz sorolt osztály, pl. az Oomycetes és a
My xo my ce tes, ma már nem a gombákhoz tartozik, hanem a
„gombaszerű szervezetekhez”. Mivel életmódjuk nagyon ha-
sonlít a gombákéhoz, ezért ebben a könyvben az egyes zöld-
ségféléknél „A gombás betegségek” címszó alatt tárgyaljuk.
A nemzetközi egyeztetés a vírustaxonómiában szintén
változásokat hozott, így már néhány éve nemcsak a nem-
zetségek, hanem a rendek és a családok neveit is dőlt- és
nagybetűvel írják (pl. Potyviridae család). Mivel a rendszerta-
nilag besorolt vírusfajokat hivatalosan szinte kizárólag angol
névvel jelölik meg, a Vírustaxonómiai Nemzetközi Bizottság
1998-ban úgy döntött, hogy a vírusok angol nevezéktaná-
ban is hasonló írásmódot vezet be. Ennek alapján a név első
szavát nagybetűvel kell kezdeni (pl. Tobacco mosaic virus).
A kurzív írással világossá válik, hogy a fajnév hivatalosan
és nemzetközileg elismert megnevezés. Az új írásmóddal a
vírusnevezéktan szerkezete mindenesetre a botanikában és
a zoológiában érvényes szabályoktól eltérő. A vírusok angol
fajneveinek kurzív írásától e könyvben eltekintünk. Ahol
lehetséges, ott a vírusnevek szokásos német változatát közöl-
jük, mivel ez a gyakorlati kézikönyv megírására alkalmasabb-
nak tűnt.
A kézirat összeállításánál nagy nehézséget okozott, hogy
a begyűjtött anyagot a szerződésben megadott terjedelembe
kellett sűríteni. A súlypontot egyértelműen „A zöldségfélék
betegségei és kártevői” részre helyeztük. A kiadásban néhány
kultúra (bazsalikom, rucolasaláta) és a cserepes fűszernövé-
nyek újdonságként szerepelnek. „A kórokok, kórokozók,
gyomnövények és kártevők” c. fejezetben elsősorban „A ví-
rusok és vírusszerű szervezetek” és „A kártevő állatok” c.
részeit bővítettük ki. „A zöldségfélék betegségei és kártevői”
c. fejezetben található megelőző és közvetlen növényvédelmi
intézkedésekről szóló útmutatás mellett „A növényvédelem”
c. fejezetben több elvi és általános szemlélet található. A bi-
ológiai védekezés sokféle lehetőségei közül szintén csak a
legfontosabb területeket tudtuk ismertetni. A kézirat össze-
állításánál nagymértékben felhasználtuk a szakirodalom és a
szaktanácsadás segítségét, valamint az internet adta lehető-
ségeket.
Köszönettel tartozom a társzerzőknek megértő együttmű-
ködésükért és azon fáradozásaikért, hogy a szöveg maximális
információmennyiséget tartalmazzon, és egyúttal jól érthe-
tő maradjon. Mindemellett olyan könyvet szerettünk volna
létrehozni, amely széles felhasználói, olvasói körhöz szól.
Ebbe beletartoznak a zöldségfélék növényvédelmével foglal-
kozó szaktanácsadók, az üzemvezetők, valamint a főiskolák
és szakiskolák hallgatói is.
A társzerzőkkel együtt kívánom, hogy e könyv valamennyi
felhasználó számára igazi kézikönyvként szolgáljon, amit
gyakran és szívesen forgatnak.
Gerd Crüger
Előszó
Nem fertőző betegségokok 9
1.1 Nem fertőző betegségokok
1.1.1 Tápanyag-ellátási zavarok
A zöldségtermesztésben a jó terméshozam és a minőségileg
megfelelő betakarítás előfeltétele az elegendő és kiegyensú-
lyozott tápanyagellátás. Bizonyos tápelemek (szén, oxigén,
hidrogén, nitrogén, foszfor, kén, kalcium, kálium, magnézi-
um, vas, mangán, bór, réz, cink és molibdén) nélkülözhetet-
lenek a növény egészséges fejlődéséhez. További elemek, pl.
a nátrium, a szilícium, a klór, a kobalt és a jód is fontosak,
mivel részben a növény fejlődését segítik elő, részben pedig
az ember és az állat táplálkozásában is szerepet játszanak.
Számos elemre (makrotápanyagra) a növénynek nagy meny-
nyiségben szüksége van. Más elemek (nyomelemek vagy
mikrotápanyagok) a növények fejlődéséhez ugyancsak fon-
tosak, azonban ezeket csak kis mennyiségben igénylik. Tisz-
tázandó, hogy ezek az anyagok a növény számára felvehető
formában állnak-e rendelkezésre, és ebben a talajreakciónak
nagy szerepe van.
Különböző törvényi előírások a talaj tartós védelmét szol-
gálják. A legfontosabb eszköz a talajvédelmi törvény (Német-
országban). A káros talajváltozások és -terhelések veszélyé-
nek elbírálására vizsgálati és megfigyelési értékeket dolgoz-
tak ki, amelyeket a talajvédelmi és -terhelési szabályzatba
építettek. Az egyes elemeknek a felvétel és a szállítás során
kialakuló kölcsönhatásait a kiegyensúlyozott tápanyagellátás
során figyelembe kell venni, továbbá össze kell hangolni a
zöldségfaj, -fajta, fejlődési szakasz igényével, a fekvésből és
az évszakból adódó sajátosságokkal. A kielégítő, kiegyensú-
lyozott tápanyagellátás nemcsak a hozam és a minőség miatt
fontos, hanem bizonyos növénybetegségek fellépését és a
betegségek és kártevő állatok kártételének hatását is befolyá-
solja. Ez nemcsak a főtápanyagokra, hanem a nyomelemekre
is érvényes.
Ha a termesztés során hiánytünetek mutatkoznak, akkor
könnyen oldható tápanyagokat a talajon, vagy a levélen ke-
resztül, lombtrágyázás formájában kell adagolni. A követke-
zőkben egyes, a zöldségtermesztésben gyakori tápanyag-ellá-
tási zavarokat mutatunk be.
Nitrogén. A nitrogén a protein és a klorofill fontos építőköve.
Ez a tápelem a növényben nagyon mozgékony. A levélzöldsé-
gek nitrogénigénye különösen nagy. Az akut hiány megszün-
tetése karbamiddal lehetséges levélpermet formájában.
Foszfor. A sejtosztódás és a sejtnövekedés során van jelen-
tősége, és fontos a fotoszintézishez, a cukor- és keményítő-
képzéshez, valamint a növényben végbemenő energiatováb-
bításhoz.
Kálium. A káliumnak különleges feladata van a proteinek,
a szénhidrátok és a zsírok képzésekor, valamint klorofill- és
enzimaktivitáskor. Nagy szerepet játszik a növény vízháztar-
tásában. A kálium a növényben ott halmozódik fel, ahol a
leginkább szükség van rá. A talaj kálium-utánpótlására káli-
um-szulfáttal (2%-ig) kell permetezni.
Magnézium. A klorofill alkotórésze és számos enzim akti-
vitásához is fontos. A magnézium-szulfát (keserűsó) perme-
tezéseket 1%-os töménységig az összes zöldségnövény jól
elviseli. A talajt megfelelő magnéziumtartalmú műtrágyával
kell kezelni. A magnéziumhiány gyakran hűvös, nedves idő-
járáskor lép fel („rossz idő klorózis”).
Kalcium. A kalcium a sejtfal és a membrán fő alkotórésze.
Fontos a sejtosztódáshoz és a hajtás- és gyökércsúcs fejlő-
déséhez. A növényen a kalciumhiány először a legfiatalabb
szövetekben, különösen a növekedési pontokon mutatkozik.
Bizonyos terméskárosodások pl. a paradicsomon és a papri-
kán relatív kalciumhiányra vezethetők vissza. Egyes ionok
(H, K, Na, Mn, Al, Mg, NH
2
) magas koncentrációja gátolja a
kalcium felvételét. A hiány megszüntetésére a kalcium-klorid
(0,2–0,4%) vagy a kalcium-nitrát (0,75%) permetezések al-
kalmasak. Rendelkezésre állnak még kelátosított vízoldható
kalcium műtrágyák is.
Vas. Jelentősége van klorofillképződéskor és bizonyos enzi-
maktivitáskor. A növény vas iránti igénye a csökkenő pH-
értékkel növekszik. Hiány főleg 6 feletti pH-érték esetén,
valamint mészben és agyagban gazdag talajon lép fel. A vas-
hiányt a pangó víz, a talajtömöttség, az eliszaposodás, az
oxigénhiány és a szén-dioxid-felhalmozódás elősegíti. Eseten-
ként hiány jelentkezik más, többértékű fémionok kiszorulá-
sa esetén is. A vas adagolása a hiány megszüntetése céljából a
vasvegyületek kipermetezésével vagy beöntözésével lehetsé-
ges. Ezek lekötődés ellen védettek (kelatizáltak). A zöldség-
fajok közül a retek ilyen vasvegyületekkel szemben érzékeny.
Mangán. A mangán a klorofillképződéshez, a fotoszintézis-
hez, a légzéshez, a nitrogénasszimilációhoz és különböző
enzimaktivitáshoz elengedhetetlen. A mangánigény nagyon
erősen függ a pH-értéktől. Lekötődési veszély 6,5–7,5 pH-
érték között következik be. Magas kalciumkoncentráció a
mangán felvételét és szállítását gátolja. Nitrát- és kloridtar-
talmú sók a mangánfelvételt elősegítik. Mangán-szulfát per-
metezésekor általában a 0,1%-ot nem szabad túllépni. Egyes
mangánhiányt mangántartalmú fungicidekkel vagy kelatizált
speciális készítményekkel (Mantrilon FL) lehet leküzdeni.
Veszélyeztetett felületeken a talajt megelőzésképpen man-
gán-szulfáttal 50–150 kg/ha mennyiségben kell kezelni.
Bór. A bór a növény cukorszállításához szükséges és sze-
repet játszik az új sejtek képzésekor, a pollen, a mag és a
1 Betegségokok, kórokozók, gyomnövények
és kártevő állatok
10 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
termés kialakulásakor. Fontos cserekapcsolat van a bór és
a kalcium között. A hiány veszélye főleg a könnyű talajo-
kon, szárazság esetén, magas pH- értéken és meszezés után
áll fenn. Bórtrágyázáskor elővigyázatosnak kell lenni! Kü-
lönösen érzékenyek a bab fajok. A bórhiány bórtartalmú
műtrágyákkal, vagy bórax kiszórásával (10–20 kg/ha) vagy
0,2%-os bóraxszal, illetve 0,15%-os bórsavval vagy speciális
készítményekkel szüntethető meg.
Réz. A növény fotoszintéziséhez, enzimaktivitáshoz, lignit-
képződéshez és vízszállításhoz szükséges. A növények igé-
nye kevés. Az ún. „hangás homoktalaj” növényei veszélyez-
tetettek. Az ilyen területekre vagy 600 kg/ha rézsalaklisztet,
200–700 kg/ha réz trágyagranulátumot vagy 50 kg/ha réz-
szulfátot kell kijuttatni. Permetezésre réz-szulfátot 0,1–0,2%-
os töménységben kell használni. A réztartalmú fungicidek is
csökkentik a rézhiányt.
Cink. A cink a klorofill-, valamint az enzim- és az auxinkép-
ződéshez és -aktivitáshoz fontos. Hiány ritkán lép fel. Főleg
kőzetgyapoton vagy ehhez hasonló közegen jelentkezik, ha
csapvizet használnak. Cink okozta károk esetenként a fém-
vázas növényházak forrasztási pontjairól lecsöpögő víztől
is keletkeznek. Cinkhiány esetén cink-szulfáttal (0,1%) kell
permetezni. Speciális, cinktartalmú műtrágyák is kaphatók.
Molibdén. A molibdén a kémiai folyamatokat szabályozza,
amelyek a növény nitrogénellátásával vannak összefüggés-
ben. Ez a különböző enzimatikusan szabályozott folyama-
toknál jelentős. A talajban, főleg a savanyú tartományban,
molibdénlekötődés jön létre. A könnyű talajok és a tőzegtala-
jok veszélyeztetettek. A termesztésre felhasznált talajokhoz
2–10 g/m
3
ammónium-molibdátot (illetve nátrium-molib-
dátot) kell adni. A palántákat ugyanezen anyagokkal (0,5 g
4 l vízben m
2
-enként) finoman meg kell permetezni. Végül a
leveleket vízzel kell lepermetezni. szabadföldön nátrium-mo-
libdáttal (1–2 kg/ha, 600–800 l víz) kell permetezni.
Főleg az üveg alatti zöldségtermesztésben gyakran a
termesztőközegben vagy a talajoldatban a magas sókon-
centráció miatt növekedési zavarok és károk jelentkeznek.
A növényházban emiatt csak ballasztszegény műtrágyákat
szabad használni. A növények tápanyag-ellátásakor a valós
szükségletét kell figyelembe venni. Az egyes zöldségfajok só-
tűrőképessége nagyon különböző.
1.1.2 Talaj- és időjárási tényezők által okozott
károk, termesztési hibák
A kémiai mellett a talaj fizikai tulajdonságai is jelentősek a
növény növekedésére. A talaj tömöttsége (főleg a gyökérzöld-
ségeknél) nem kívánatos alakváltozást okoz. A pangó vízben
és az ehhez kapcsolódó levegőhiányban a növények gyökerei
szenvednek. Ezenkívül a tartós nedvesség a pH-érték csök-
kenéséhez vezet, miáltal például a káposzta plazmodiofórás
gyökérgolyvája által okozott súlyosabb károsodás léphet fel.
A hosszú ideig tartó szárazság a pH-értéket növeli és a hó-
napos retek és a retek sztreptomiceszes varasodását segíti
elő. A levegő- és vízkészlet a talaj hőháztartását lényegesen
befolyásolja és ezáltal a fagy- és hidegkárok kialakulása szem-
pontjából is jelentős.
Az időjárás hatásai a növény növekedésére olyan sokolda-
lúak, mint ahány időjárási tényező ismert. Ezek vagy közvet-
lenül hatnak a növényre (pl. extrém csapadék, jég és fagy),
vagy pedig növelik, illetve gátolják a betegségek és a kártevő
állatok fejlődését. Szabadföldi termesztéskor a zöldségter-
mesztőknek korlátozott lehetősége van az időjárás hátrányos
hatásainak kiküszöbölésére, pl. öntözés szárazság esetén,
szélvédő sövények létesítése, a hideg levegő elvezetése, a fa-
gyok elkerülése mély fekvésű területeken.
A növényházi termesztésben ezzel szemben a klimatizá-
lás lehetősége összehasonlíthatatlanul nagyobb. A „növény-
házi klíma” pontos szabályozása az egyes növényfajok ese-
tében kiterjedt ismeretet és tapasztalatot igényel. A modern
üzemek számítógép vezérlésű klimatizált létesítménnyel ren-
delkeznek. A programok a mindenkori növényállományhoz
hangoltak. Egyre növekvő mértékben használnak fűtési és
szellőztetési programokat, amelyek nem érik el a harmat-
pont-hőmérsékletet, így ezáltal a hosszabb levélfelület-ned-
vesség időtartam elkerülhető. A termesztési hibák a növény-
növekedés sokféle zavarához vezetnek. Így a vízellátás inga-
dozásai pl. a paradicsomtermés felrepedéséhez és egyenetlen
színeződéséhez vezetnek. A túl hideg öntözővíz használata
gyökérkárosodást okozhat. Hiányos szellőztetés és légcsere
esetén a levegőnedvesség megemelkedik, emiatt a gombás
betegségek fellépése várható. A túl nagy levegőnedvesség a
kettős falú fóliaházakban és az üvegházakban fordul elő.
A túl száraz levegő a takácsatkák fejlődését segíti elő.
Gyakran megfigyelhető, hogy a kártétel először a fűtéscsö-
vek közelében lép fel. Az optimális termesztési körülmények
nemcsak a jó termés feltételei, hanem a betegségek és kárte-
vő állatok fellépését is akadályozzák. A termesztési folyama-
tok optimális szabályozása az integrált növényvédelemben
kiemelt figyelmet érdemel.
1.1.3 Egyéb károk
Az ipari üzemek és a forgalmas utak közelében szilárd
anyagok (szálló hamu, cement stb.) vagy gázok (kén-dioxid,
fluorhidrogén, nitrogázok, ózon, peroxid) kiválásai, azaz az
úgynevezett emissziós károk keletkeznek, amelyek a növény
növekedését közvetlenül befolyásolják, vagy az áru minősé-
gét szennyezéssel, maró, vagy egyéb kedvezőtlen hatásukkal
csökkentik.
A kén-dioxid az erek által határolt területeken klorózist
és nekrózist okoz. A nitrogén-oxiddal és az ózonnal szi-
nergista hatású. Ózonkárok először mindig a levél színén
mutatkoznak. Általában a levél színén és fonákán foltszerű
elhalások keletkeznek. Ez a kloroplasztok és a sejtfalszer-
kezet károsodásából adódik. Különösen fogékony a bab, a
kukorica, a retek, a spenót, a paradicsom és a hagyma.
CO
2
-károk a növényházakban alkalomszerűen a téli hó-
napokban akkor mutatkoznak, ha a házakat zárva tartják.
A paradicsom esetében klorózis és a levelek bekanalasodása
Kórokozók 11
következik be. A karalábé esetében az „érfeketedés”-hez ha-
sonló tünetek jelentkeznek.
A zöldségfélék alakváltozása, pl. a karfiol „szívnélkülisé-
ge” vagy a levélzöldképződés zavarai (klorózisok) genetikai
okokra, vagyis öröklődési zavarokra vezethetők vissza.
1.2 Kórokozók
1.2.1 Vírusok és viroidok
A vírusos betegségek, illetve a virózisok kórokozói a vírusok.
Ezek az élő és az élettelen természet határán állnak. A víru-
soknak saját anyagcseréjük nincs. Szaporodásuk csak olyan,
élő szövetekben lehetséges, amelyek a vírusok szaporodásá-
hoz szükséges feltételekkel rendelkeznek. A vírusok azáltal
károsak, hogy a növényben annak rovására szaporodnak,
mialatt a fertőzött sejtek fehérje- és nukleinsav-szerkezetét
saját szaporodásukra használják fel. Azt, hogy a vírusok a
növényt milyen módon betegítik meg, részleteiben még nem
ismerjük. Egyes utalások mégis vannak arra vonatkozóan,
hogy bizonyos, a vírusok által képzett proteinek (fehérjék)
betegségtüneteket képesek előidézni. A vírusok természetes
gazdanövénykörüket nagyon jól megkülönböztetik, eszerint
egyes vírusok (pl. a spárgavírus-1) csak egyetlen termesztett
növényfajt fertőznek, más vírusok (pl. az uborkamozaik-
vírus és a paradicsom bronzfoltosság vírus) a növényfajok
sokaságán (néhány százon) fordul elő.
A vírusok részecskéje vagy ribo- (RNS) vagy dezoxiribo-
nuk lein sav(ak)ból és (burok-) proteinből, azaz fehérjéből
(95%-ig) áll. Ez utóbbit a vírusok szaporodásuk során a nö-
vényi sejtekben a fertőző nukleinsav beburkolása céljából
képezik, hogy a növényben szállítva és más növényre átvi-
telkor azt védjék. Ezenkívül a vírusköpenynek más feladatai
is vannak, amelyek a rovarok általi terjedéskor jelentősek.
A burokprotein a vírusrészecske formájával egyező és a nuk-
leinsavval együtt a részecske méretét adja. Ezáltal a vírus-
részecske jellegzetes morfológiája jól megállapítható minden
egyes vírus, valamint minden nemzetség esetében. A vírus-
részecske alakja nagyon változatos. Pálcika vagy fonal alakú,
valamint poliéderes (gömbszerű) testek vannak. A növényi
vírusok részecskemérete is nagyon különböző lehet. A fonál,
a pálcika és a lövedék (nagy, lekerekített végű henger, ford.)
alakú vírusok átmérője 3–80 nm, a poliédereké 16–100 nm,
a leghosszabb, fonál alakú vírusoké pedig a több mint 2000
nm-t is eléri.
Viroidnak a rendkívül kicsi, vírushoz hasonló kórokozó-
kat („csupasz minivírusok”-at) nevezik. Ezek csak rendkívül
kicsi RNS-ből állnak, amelyek fehérjék (proteinek) létreho-
zására nem képesek, ezáltal fehérjeköpenybe nincsenek be-
zárva. Mivel a viroidok RNS-e a vírusoktól alapvetően meg-
különböztethető, ezért nem tartoznak a vírusokhoz. Ezek a
zöldségtermesztésben csak alárendelt szerepet játszanak.
A vírusok és a viroidok a növénybe aktívan nem képe-
sek behatolni. Ahhoz, hogy egy növényt megfertőzhessenek,
a szövetben sebre van szükségük (pl. kontakt módon vagy
vektorokkal történő átvitel esetén), vagy pedig fertőzött sej-
tekkel (pl. pollennel) vagy szövetekkel (pl. magvakkal, ve-
getatív szaporítóanyaggal) vihetők át. A fertőzött sejtekben
a vírusok bizonyos proteineket képeznek, amelyek segítsé-
gével a növényben sejtről sejtre képesek szétterjedni a plaz-
modezmákon át vagy a szállítószövetekben. A szövet a haj-
tásvégeken legtöbbször vírusmentes. A vírus elszaporodása a
növényben elsősorban általános növekedészavarokat okoz.
Ezen túlmenően a klorofillképződés legkülönbözőbb zavarai
(mozaikszerű tarkulás, felületi sárgulás), valamint a levelek,
a hajtások, a termések és gyökerek különböző alakváltozásai
jelentkeznek. A nagyon súlyosan károsodott szövetrészek
elhalási jelenségeket mutatnak. A betegségtünet a fajtól és
a fajtától függően nagymértékben változik és a fertőzés idő-
pontja és számos külső tényező is befolyásolja. Súlyos károk
akkor következnek be, ha a gazdanövényt egyidejüleg két
vagy több vírus fertőzi meg (kevert fertőzések).
Az embereken kívül, akik a különböző termesztési és
ápolási eljárások (oltások, kacsozások) során a vírust ter-
jeszthetik, a rovarok, atkák, fonálférgek és talajgombák so-
kasága ismert, amelyek vírusátvivőként (vektorként) jelentős
szerepet játszanak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a vírus
– vektor kapcsolatok nagyon különbözők lehetnek, azonban
természetes körülmények között nagyon specifikusak, pl. egy
levéltetűvel átvihető vírus bogarakkal és fonálférgekkel soha
nem vihető át. A vektorok különböző vírusátviteli módjából
a vírusfertőzések megelőzésének és csökkentésének lehető-
ségei adódnak, amelyeket a „Növényvédelmi eljárások” c.
fejezetben tárgyalunk.
A vírusfertőzött növények vegetatív szaporítása esetén a
szomszédos növények majdnem mindig fertőzöttek. A víru-
sok az összes élő, és bizonyos ideig az elpusztult növény-
részeken, vagy a talajban képesek fennmaradni. Különösen
hosszú, 10 vagy annál több éves fennmaradási időszak lehet-
séges a vírusátvivő talajgombák kitartóspóráinak esetében
és vetőmaggal történő vírusátvitelkor (csírázóképességétől
függően). A zöldségvírusok bizonyos száma maggal átvihe-
tő. A valódi magátvitel (pl. a salátamozaik- és a közönséges
babmozaik- vírus esetében) a magembrió előzetes fertőzé-
sére vezethető vissza, amely rendszerint csak egy korábban
(virágzás előtt) fertőzött növénytől indult ki, az idegenbepor-
zó növényeknél azonban egy más, vírusfertőzött növényről
származó pollentől eredhet. A nem valódi magátvitel pl. a
paradicsommozaik-vírusnál és az uborkazöldtarkulás-vírus-
nál fordul elő. Ennél a vírusfertőzéseket a mag felületére
tapadó fertőzött terméshús okozza. A vírusfertőzött magvak
csekély részéből vírusbeteg növények fejlődnek, amelyekből
azonban az átvivők közreműködésével vírusjárványok indul-
hatnak ki.
Napjainkig közel 1000 különböző növényvírust azonosí-
tottak és írtak le. Korábban ezeket csak a tünetek alapján,
később a részecske alakja és mérete szerint rendszerezték.
Ezek a rendszerek használhatatlannak bizonyultak. A kö-
zel 3000 vírussal együtt, amelyek más szervezeteket (em-
12 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
bereket, állatokat) fertőznek, a növényi vírusokat általános
érvényű osztályozási rendszerbe, jelenleg 6 „osztályba”, 3
rendbe, 60 családba, 9 alcsaládba és 220 nemzetségbe so-
rolták. A 6 „vírusosztályt” elsősorban a nukleinsavtípus (egy-
vagy kétfonalú RNS vagy DNS, az RNS pozitív vagy negatív
polaritása) képezi, ami a vírusrészecskékben található és a
vírusok szaporodási módját jelöli. A „vírusosztályok” alatt a
vírusokat rendekbe választják szét, gyakrabban azonban csa-
ládokba sorolják. Gyakorlati szempontból a legnagyobb je-
lentősége a vírusnemzetségeknek (korábban csoportoknak)
van. Ezekben azokat a vírusfajokat foglalták össze, amelyek
nagyon hasonló tulajdonságúak (pl. részecskemorfológia, a
meglévő vírusgén azonos száma és közeli rokonsága). Mivel
egy nemzetség vírusfajai ugyanolyan átviteli tulajdonságot
mutatnak, nagyon fontos egy vírus nemzetséghez tartozá-
sának ismerete azért, hogy az ellene való védekezés eljárá-
sait alkalmazhassuk. A vírusfajok hivatalos jelölésére szinte
kizárólag angol nevet használnak. A zöldségfajok botanikai
sokféleségén a különböző vírusok nagy (100 feletti) száma
fordul elő.
A növényvírusok, mint a zöldségvírusok túlnyomó része,
a pluszpolaritású RNS „vírusosztály”-ba tartoznak. Ennek az
„osztály”-nak növényt fertőző vírusait jelenleg hét családba
(Bromo-, Clostero-, Como-, Luteo-, Poty-, Sequi- és Tombus-
viridae) sorolják, amelyek mindig 2–8 (összesen 29) nemzet-
séget foglalnak magukba. Majdnem éppolyan sok nemzetség
(összesen 20, pl. Allexi-, Carla-, Potex-, Tobamo-, Tymo- és
Umbravirus) ebben az „osztály”-ban eddig még családba
nem sorolt. A többi „vírusosztály” két jelentős képviselője
a paradicsom bronzfoltosság vírus (Bunyaviridae család, Tos-
povirus nemzetség) és a karfiolmozaik vírus (Caulimoviridae
család, Caulimovirus nemzetség) egyébként a hazai (német-
országi ford.) kertészeti termesztésben (számszerűsíthetően)
nem jelentős.
1.2.2 Fitoplazmák
A fitoplazmákat korábban mikoplazmaszerű szervezeteknek
tekintették (MLO = mycoplasma like organism) és nevezték.
A mikoplazmák a mikroorganizmusok legalacsonyabb
formáihoz tartoznak, amelyek az ember és állat betegségoko-
zóiként szerepet játszanak. Semmiféle szilárd sejtfaluk nincs,
csak képlékeny, háromrétegű sejtmembránjuk van. Életcik-
lusok során határozatlan alakúak és méretűek (175–250
nanométer, a vírusoknál alig nagyobbak). Sarjadzással vagy
kettéosztódással szaporodnak. Egyes antibiotikumok elpusz-
títják őket.
Amikor több mint 40 évvel ezelőtt a beteg növényekben a
mikoplazmákhoz hasonló szervezeteket elektronmikrosz-
kóppal megfigyelték, mikoplazmaszerű szervezeteknek ne-
vezték el őket. Ma már tudjuk, hogy sejtfal nélküli prokari-
onták, amelyek a növényt fertőzik és emellett főleg a floém-
szövetekben helyezkednek el. Két különböző típusuk van: a
spiroplazmák és a fitoplazmák. A spiroplazmák jellegzetes
helikális (spirál) alakúak, táptalajokon tenyészthetők és csak
kevés (eddig csak négy ismert) növénybetegség kórokozó-
jaként ismertek. Ezzel szemben a fitoplazmák nem heliká-
lisak, hanem sokalakúak, nem tenyészthetők és több száz
növényfaj több mint 300 növénybetegségének kórokozói.
40 °C-os hőmérsékleten inaktiválódnak. Mechanikai úton
nem vihetők át. Kabócákkal és Cuscuta fajokkal (arankák-
kal) és oltással növényről növényre átvihetők. A fitoplazmák
a növénybetegségek kórokozójaként főleg a melegebb klí-
mában játszanak szerepet. A zöldségféléken többek között
a sztolbúrbetegség (paradicsom, paprika, tojásgyümölcs), az
európai Aster-sárgaság (sárgarépa, zeller) és a virágzöldülés
(káposzta, retek, saláta) kórokozójaként jelentősek.
1.2.3 Baktériumok
A baktériumok, amelyek eddig a növénybetegségek kóroko-
zóiként ismertek, egysejtűek és általában pálcika alakúak
(hosszúságuk 3 mm-ig terjed), szilárd sejtfalúak, egyrészt
mozdulatlanok, (pl. Clavibacter, és Streptomyces), másrészt
egy, több vagy sok ostorszerű nyúlvánnyal (csillangóval)
folyékony közegben képesek mozogni (Agrobacterium, Er-
wi nia, Pseudomonas, Rhizomonas, Xanthomonas). A bak-
té riu mok kettéosztódással szaporodnak. A szaporodási
gyorsaság a baktériumfajtól, a mindenkori táptalajtól és a
környezeti tényezőktől függ. A baktériumok a sejtfalakat sé-
rülés nélkül nem képesek áttörni. Seben, légzőnyílásokon,
vízcserenyílásokon (hidatódákon és lenticellákon) jutnak be
a növénybe. Ott főleg a sejtközötti (intercelluláris) járatok-
ban élnek. A növényben az edénynyalábokban, a sejtfalak
és a középső lamellák feloldásával terjednek szét. Az egyik
növényről a másikra terjedés érintkezéssel lehetséges, amely-
ben az emberek, az állatok, a szél, a víz, az eszközök, a
vetőmagvak és egyéb növényrészek, továbbá talajrészecskék
vesznek részt.
A baktériumok a talajban, a vetőmagon és vetőmagban, a
növényrészen és növényrészben, valamint más növényanya-
gon maradnak fenn. A baktériumfajok részben kizárólag az
elhalt szövetekben élnek (szaprofiták), részben azonban csak
egészséges növényi szerveken képesek fejlődni (paraziták).
Egyes fajok mind szaprofita, mind parazita életszakaszra ké-
pesek.
A zöldségnövények baktériumos betegségei okozhatnak
nedves- és lágyrothadást (Erwinia), egyéb rothadást (Pseudo-
monas, Xanthomonas), vagy hervadást (Erwinia, Ralstonia,
Xanthomonas). A Streptomyces varasodástüneteket mutat, a
Rhizomonas a gyökér szövetbarnulását és a gyökéren parás
repedéseket okoz, az Agrobacterium pedig gyökérgolyvát
idéz elő.
1.2.4 Gombák és gombaszerű szervezetek
A mikroorganizmusok ultraszerkezetével és molekuláris
biológiájukkal kapcsolatos új ismeretek alapján a gombák
rendszerezése jelenleg átalakulóban van. Egyes, korábban a
gombákhoz tartozó osztályok, mint az Oomycetes és a My-
Kórokozók 13
xomycetes, jelenleg a gombaszerű szervezetekhez (nem va-
lódi gombákhoz) tartoznak. Mivel azonban ezek életmódja
a gombákhoz hasonló, a termesztett növények fejezeteiben
ezeket továbbra is a gombás betegségeknél tárgyaljuk.
A különböző formájú és életmódú gombák és a gom-
baszerű szervezetek a zöldségtermesztésben a betegségek
kórokozói. A legtöbb gomba fonalszerű, nem elágazó vagy
elágazó egysejtű vagy többsejtű szövedéket képez, amelyet a
valódi gombák esetében micéliumnak nevezünk.
A gombák és a gombaszerű szervezetek ivartalanul vagy
ivarosan szaporodnak és terjednek. Az ivartalan szaporodás
végbemehet sarjadzással, a hifarészek feldarabolódásával
(artrokonídiumokkal), sporangiumtartókon képződő sporan-
giumokkal, azokból csíratömlővel vagy mozgó sporangiospó-
rákkal történő továbbfejlődésével, a micéliumon képződő
konídiumtartón vagy termőtestben létrejövő konídiumok-
kal. Az ivaros szaporodás esetén az ivarilag eltérő szervek
egyesülése révén kitartóspórák, pl. oospórák, továbbá aszko-
vagy bazídiospórák keletkeznek. Ezek rendszerint jellegzetes
termőtestekben képződnek.
A gombák és a gombaszerű szervezetek szaprofita vagy
parazita módon élnek, de mind szaprofita, mind pedig para-
zita életmódra is képesek. Gyakran az életmódjuk a tünetfor-
mával van összekapcsolva. A gombák az összes növényrészt
károsíthatják. A gombák a légzőnyíláson, más természetes
nyílásokon vagy seben keresztül hatolnak a növénybe. Kö-
zülük egyesek azonban a különféle szervek és anyagcsereter-
mékek (pl. enzimek) segítségével a növénysejtekbe nyomul-
nak, ahol aztán szétterjednek és szaporodnak, illetve a nö-
vényből a számukra szükséges tápanyagokat felhasználják.
Ezáltal vagy a gomba anyagcsere-termékei miatt, különféle
betegségtünetek jelennek meg a gyökereken, a szárakon, a
leveleken és a terméseken.
Számos gomba vagy gombaszerű szervezet részben a
maggal (magban és a mag felületén) terjed, vagy a talajban
is fennmarad a beteg növénymaradványokon, illetve kitartó-
képleteik (pl. szkleróciumaik) segítségével. Más gombák és
gombaszerű szervezetek a telet a télálló gazdanövényeken
vészelik át. A növényállományban ezek a betegségek koní-
diumaik és spóráik segítségével terjednek szét, ezeket a szél,
az eső, illetve a rovarok vagy az ápolási munkák hurcolják
szét. A spórák és más szaporítóképletek képződése legna-
gyobbrészt a külső tényezőktől függ. Csak a kórokozó szá-
mára kedvező, gyakran teljesen különleges feltételek között
következik be a gazdanövény súlyos megbetegedése.
A zöldségnövényeken előforduló gombák és gombaszerű
szervezetek az alábbiak szerint rendszerezhetők.
Nyálkagombák (Myxomycota)
A nyálkagombáknak nincs szilárd sejtfala. Ezeknek szabály-
talan alakú, folyékony és változó formájú testük van és moz-
gó sporangiospórákkal terjednek. A nyálkagombák a gazda-
növény egyes sejtjeiben élnek. Ott ellenálló kitartóspórákat
hozhatnak létre, amelyek a gazdasejtek szétesése után a ta-
lajba kerülnek. A nyálkagombákhoz tartozik a káposzta plaz-
modiofórás gyökérgolyvájának kórokozója (Plasmodiophora
brassicae és a Polymyxa betae), amely mint vírusátvivő jelen-
tős. A nyálkagombák nem számíthatók a valódi gombákhoz.
A DNS-szekvenciák analízise alapján e szervezetek új rend-
szertani besorolására lehet számítani.
Oomycetes
Az Oomycetes osztályt, amelyet korábban valódi gombáknak
tartottak, ma a Chromista országba sorolják, ahová az algák
is tartoznak. Az Oomycetesek nagyon sokrétűek, vízben, ta-
lajban és a növényben fordulnak elő. Az Oomycetesek micé-
liumot képeznek, amelyben a hifák fala cellulózt tartalmaz.
A hifák általában válaszfalakkal nem tagoltak, hanem négy
sejtmagvúak. Szaporodásuk ivartalan úton sporangiumból
kiszabaduló mozgó sporangiospórákkal, vagy sporangium-
mal (csíratömlőt fejlesztve) megy végbe. Ivaros úton az oo-
spórák és a sporangiumok a terjedést, az oospórák elsősor-
ban az Oomycetesek fenntartását szolgálják.
Az Oomycetesekhez fontos kórokozók tartoznak, ilyenek
a retek afanomíceszes betegségének kórokozója (Aphanomy-
ces raphani), a Phytophthora és az Albugo nemzetségek,
valamint a peronoszpórák nemzetségei, a Bremia, a Pero-
nospora, a Pseudoperonospora, és a Plasmopara.
Valódi gombák (Eumycota)
Az Eumycota legegyszerűbb képviselőinek, pl. a káposzta ol-
pídiumos betegsége kórokozójának (Olpidium brassicae) fej-
lődésmenete még a nyálkagombákkal bizonyos közös vonást
mutat. Ezek azonban ezektől és az Oomycetesektől, többek
között, kitintartalmú sejtfaluk miatt különböznek.
Zigospórás gombák (Zygomycetes)
A zigospórás gombák, mint a zöldségfélék kórokozói, aláren-
delt szerepet játszanak. Ezek olykor csupán a tárolási beteg-
ségek kórokozóiként jelennek meg, pl. a Mucor és a Rhizo-
pus nemzetségek gombái. Jelentősek még az Endogonaceae
család képviselői, amelyek számos növényfajon endotróf,
elágazó mykorrhizát képeznek. Ez euszimbiontikus kap-
csolat a biotróf gombák és a növénygyökerek között, ami a
növények fejlődésére és növekedésére számos pozitív hatást
gyakorol (jobb tápanyagfelvétel, megváltozott hormonház-
tartás, nagyobb ellenállóság az élettelen stressztényezőkkel
és a talajlakó károsító szervezetekkel szemben).
Tömlősgombák (Ascomycetes)
A tömlősgombák ivaros szaporodásuk során egy különleges
szaporítószervet képeznek, a tömlőben (aszkusz) általában
nyolc spóra (aszkospóra) képződik. A tömlők legtöbbször
különleges termőtestekben helyezkednek el, amelyek göm-
bölyűek, köcsög vagy csésze alakúak lehetnek. A tömlősgom-
bák zöme az aszkospórákat egy különleges mechanizmus se-
gítségével szórja ki, amelyek aztán széllel terjednek tovább.
A tömlősgombák gombafonalait (hífák) harántfalak tagolják.
Az ivaros alak mellett, ami bizonyos fajoknál nagyon rit-
kán mutatkozik, a tömlősgombák ivartalan alakjai biztosítják
14 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
az elterjedést és a szaporodást. A konídiumok vagy a micé-
liumon közvetlenül, vagy zárt termőtestben (piknídiumban)
és nyitott konídiumtelepben (acervuluszban) képződnek.
A tömlősgombák bizonyos nemzetségei kitartóképleteket
(szkleróciumokat) képeznek, amelyek a gombaszövedék
megvastagodásával keletkeznek. A tömlősgombákhoz szá-
mos olyan gomba tartozik, amelyek mint zöldségbetegségek
kórokozói jelentősek, pl. a lisztharmatok és a Didymella, a
Leptosphaeria, a Mycosphaerella, a Pleospora, a Sclerotinia,
a Botrytinia.
Bazídiumos gombák (Basidiomycetes)
A Basidiomycetesek ivaros alakjának fontos szaporítószerve a
bazídium. Erről fűződnek le a bazídiospórák. A baszídiumos
gombákat a bazídium alakja és a termőtestek formája alap-
ján csoportosítják. A Teliomycetes osztályba a rozsdagombák
(Uredinales) és az üszöggombák (Ustilaginales) tartoznak.
A rozsda- és az üszöggombák a növények belsejében élnek
(endoparaziták). Az üszöggombák közül a zöldségtermesz-
tésben pl. a hagymaüszög (Urocystis cepulae) és a kukorica
golyvás üszög (Ustilago maydis) jelentős. A rozsdagombák
a fejlődési módjuk során képződő spóraformák (spermogó-
nium a spermáciumokkal, ecidio-, uredo- és teleutospórák)
sokrétűsége alapján különböztethetők meg. A rozsdagombák
gazdacserésen vagy gazdacsere nélkül élhetnek. Mindenek-
előtt a babrozsda (Uromyces phaseoli) és a hagymaféléken
előforduló rozsdafajok jelentősek.
A Hymenomycetesek esetében a bazídiumok a himéni-
umon (a termőtestek beágyazottak) képződnek. Közülük
egyeseknek harántfalakkal osztott bazídiuma van, ilyenek a
rizoktóniás betegség „ibolyaszínű gyökérpenész” kórokozója
a Helicobasidium purpureum, mások harántfalakkal nem
osztott bazídiumot képeznek, így a zöldségtermesztésben
fontos szerepet játszanak a Corticium és a Typhula fajok.
A Basidiomycetesekhez tartoznak a speciális üzemekben
termesztett étkezési gombák, mint a termesztett csiperke és
a laskagomba.
Hiányos fejlődésmenetű gombák
(Deuteromycotina, korábban Fungi imperfecti)
Az ide tartozó kórokozó gombák nagy részének az ivaros
alakját még nem ismerjük. Jelenlegi ismereteink szerint csak
konídiumot, de semmiféle spórát nem képeznek. Ide tartoz-
nak a legtöbb, zöldségféléken előforduló kórokozók, mint pl.
az Ascochyta, a Phoma, a Phomopsis, a Phyllosticta és a Sep-
toria nemzetségek, amelyeknél a konídiumok többé-kevésbé
köcsög alakú termőtestekben (piknídiumban) képződnek.
Más nemzetségek konídiumaikat nyitott konídiumtelepben
(acervuluszban) képezik (pl. Colletotrichum és Microdochi-
um), vagy pedig egyes, illetve faszerű, többé-kevésbé elága-
zó konídiumtartókon hozzák létre (pl. Alternaria, Botrytis,
Cladosporium, Cercospora, Fusarium, Stemphylium és Ver-
ticillium. Egyes, kis számú gombák esetében semmiféle ko-
nídiumképzést nem figyeltek meg. Ezeket korábban Mycelia
sterilia néven nevezték, jelenleg Agonomycetesnek jelölik.
Ezek rendszerint kemény kitartóképleteket (szkleróciumo-
kat) képeznek. E csoportba tartozik a hagyma lisztbetegsé-
gének kórokozója (Sclerotium cepivorum).
A gombák itt felsorolt elnevezései megfelelnek a nö-
vénykórtanban még túlnyomórészt használt taxonómiai
rendszernek. A molekuláris módszerekre épülő új ismeretek
alapján feltételezhető, hogy ezek taxonómiai rendszerét a
közeljövőben számos területen átdolgozzák.
1.3 Élősködő növények
Egyes zöldségnövényeken élősködő növények is előfordul-
nak. Az élősködő növényekre jellemző, hogy klorofill nél-
küliek és erős levéllemezt képeznek. a növényre szorított
különleges szívókáikkal felveszik a rostacsövekben szállí-
tott tápanyagokat. Égövünkben a zöldségféléken főleg két
nemzetség található, az aranka (Cuscuta) fajok és a szádor
(Orobanche) fajok. Az általuk okozott károknak gazdasági
jelentősége általában nincs.
Az aranka szárai, amelyek halvány vörösessárgák, körbe-
tekerednek a talaj feletti növényrészeken. Elsősorban azért
jelentős, mert a fertőzött növényállományban termett vető-
mag is fertőzött lesz. Aranka leggyakrabban sárgarépán, bor-
són, babon, káposztán, borsfűn (csombordon), köményen és
majoránnán található.
A szádor csírázó magvai gyökérszerű képletet fejleszte-
nek, ami a gazdanövény gyökerébe hatol. Ezután alsó végén
megvastagodott, sárgásbarna és lilás szárat képez, ami pikke-
lyekkel fedett és számos vöröseslila, csőszerű, kétajkú virágot
fejleszt. Az Orobanche fajok is főleg maggal terjednek. Egy
Orobanche minor növény több mint 100 000, majdnem por-
szerű magot hoz létre. A talajban az Orobanche minor mag
6–8 évig csíraképes. A szádor főleg sárgarépán, zelleren és
tormán található.
1.4 Egy- és kétszikű gyomnövények
Az egy- és kétszikű gyomnövények a haszonnövények fejlő-
dését közvetlenül vagy közvetve befolyásolják vagy az ápolási
és betakarítási munkákra zavaróan hatnak. A gyomnövények
a víz-, a tápanyag- és a fényelvonással károsak a haszonnövé-
nyekre. Különösen hátrányosan hat az erős gyomosodás az
aprómagvúak (pl. sárgarépa és hagyma) korai időszakában,
ugyanakkor a kipalántázott káposztatáblában a csekély gyo-
mosodás nem okoz terméshozam-kiesést.
A gyommentesítés a betakarítógépek zavartalan műkö-
dése miatt fontos, mert a nagymértékű gyomosodás azok
munkáját nehezíti. Nagyon sok esetben a gyomokat azért
kell eltávolítani, mivel a kórokozóknak kedveznek. Így lehet-
ségessé válhat, hogy a keresztesvirágú gyomnövényeken (pl.
pásztortáska, vadrepce) a káposzta plazmodiofórás gyökér-
Kártevő állatok 15
golyvájának kórokozója fennmaradjon akkor is, ha a terüle-
ten káposztát nem termesztenek. Egy másik példa az aggófű
(Senecio), amely a salátamozaik-vírus áttelelését biztosítja.
Esetenként a gyomosodás miatt túl sűrű növényállomány a
rovarok (sárgarépalégy) fejlődésének kedveznek. Az üveg
alatti termesztés esetén a gyomokat időben meg kell sem-
misíteni, a növényházban és a szellőzőnyílások környékén
gyakran az üvegházi molytetű és más kártevő állatok miatt.
Más esetekben a talaj takarása gyomokkal kedvező a talajban
és a talajon élő hasznos szervezetek számára.
Megkülönböztetünk magról kelő és szártarackos gyom-
növényeket (rizómás gyomnövényeket).
A magról kelő gyomnövények egy- vagy kétévesek.
Főleg azok a fajok veszélyesek, amelyek nagy maghozamú-
ak. Így pl. egy pásztortáska növény majdnem 40 000, egy
kicsiny gombvirágnövény (Galinsoga parviflora) majdnem
300 000 magot érlel. A gyommagvak csíraképességüket nagy
talajmélységben is sok évig megőrzik, így csak az évtizede-
kig tartó intenzíven és alaposan végrehajtott gyomirtás képes
egy terület gyomosságát számottevően csökkenteni.
A szártarackos gyomnövényeket (rizómás, illetve „gyö-
kérgyomnövényeket”) évelő gyomnövényeknek is nevezik,
mivel a magvakon kívül még a talajban lévő szártarackokkal
(rizómákkal) is szaporodnak, egyúttal többévesek és évelők.
A mélyebb talajrétegekből ismételten előtörő hajtások miatt
nagyon nehezen irthatók. Ismert példák erre a közönséges
tarackbúza és a bogáncs. Az eredményes védekezés hosszan
tartó, következetes, egymásra épülő védekezési elgondolást
igényel.
A cserepes termesztéskor, főleg rossz termesztési eljárás
esetén algák és moszatok hatnak zavarólag, súlyosabb fellé-
pésük az áru eladhatóságát befolyásolja.
A gabonafélék árvakelése zavarja a zöldnövények ter-
mesztését, megelőzésére feltétlenül törekedni kell.
1.5 Kártevő állatok
1.5.1 Fonálférgek
A nematodákat alakjuk és mozgásuk miatt fonálférgeknek
is nevezik. Testük vékony, hengeres, fonálszerű, más alakot
(pl. citrom forma) csak egyes fajoknál vesz fel. A növény-
károsító fajok hosszúsága majdnem minden esetben 1 mm
alatti. A fonálféreg fajok többségénél hímeket és nőstényeket
egyaránt találunk, de a nőstények gyakran nagyobb számban
vannak jelen. Néhány fajnál az önmegtermékenyítés is elő-
fordul. A tojások többnyire oválisak és különféleképpen vé-
dettek. A nőstények a tojásokat a talajba, a növénybe, illetve
azok felületére rakják. Néha a tojások teljes egészében kitöl-
tik a nőstény testét. Az elpusztult nőstény testét, amelyben a
fonálféregtojások védelmet élveznek, cisztának nevezik.
A cisztáknak és a lárvastádiumoknak igen nagy az el-
lenálló képességük, ami lehetővé teszi, hogy a kedvezőtlen
körülményeket ilyen formában átvészeljék. A fonálférgek
fejlődése és szaporodása minden esetben függ az élőhely
nedvességtartalmától, a fajok többségénél pedig a hőmér-
séklettől is. A talajban élő fonálféreg fajok gyakran megha-
tározott talajtípusokat részesítenek előnyben. Sok faj csak a
különösen nagy pórusú talajokban fordul elő, ahol a mozgá-
suk, vándorlásuk könnyebb, és nagy nitrogénszükségletüket
is fedezni tudják. A fonálférgek között, az ártalmatlanabb
korhadéklakó fajok mellett, igazi növényparazita fajok is
találhatók, amelyek erős szájszuronyukkal a növények szö-
vetét megszúrják, és a növényeken belül vagy azok külső
részén maradva a gyökereket szívogatják. A zöldségféléken
elsősorban gyökérparazita fonálférgek és szárfonálférgek
károsítanak. Ezek mellett a levélfonálférgeknek alig van je-
lentőségük. Mindezeken kívül még figyelembe kell venni azt
is, hogy a gyomnövények szintén a fonálférgek tápnövényei
közé tartoznak. Számos gyomnövényen károsító populációk
alakulnak ki vagy maradnak fenn, mint ahogy ez gyakran
megtörténik például a Ditylenchus dipsaci és a Meloidogyne
hapla (piros árvacsalán, közönséges tyúkhúr, kamilla) fajok
esetében.
Szabadonélő fonálférgek
Néhány vándorló fonálféreg (pl. Pratylenchus fajok) a gyökér
belsejében él, más fajok (pl. Paratylenchus) pedig kívülről
szívogatják a gyökereket. Ezáltal a külső sejtréteget káro-
sítják, és a vékonyabb gyökerek elhalását okozzák. Szívo-
gatásuk hatására a gyökérzet kisebb marad, illetve erősebb
oldalgyökér-képződés indul meg, amelyeken horogszerű
meggörbülések és duzzanatok alakulnak ki. Különösen a
nem megfelelő vetésforgó esetén kialakuló, gyengébb gyö-
kérképződés és növekedés esetén alakulhatnak ki jelentős,
fonálféreg okozta károk. A kártétel gyakran foltszerűen jele-
nik meg. A vándorló gyökérfonálférgek leginkább a nagypó-
rusú talajokban fordulnak elő.
A zöldségféléken károsító fajok:
x Talajuntságot okozó fonálférgek (Pratylenchus spp.):
tápnövényeinek köre igen széles: vöröshagyma, salot-
tahagyma, póréhagyma, feketegyökér, lóbab, zöldbab,
zöldborsó, sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, káposzta,
retek, saláta, endívia, cikória, spenót, zeller, paradicsom,
uborka, paprika, kapor, metélőhagyma stb.
x Spirálfonálféregek (Helicotylenchus spp., Rotylenchus
spp.): sárgarépa, saláta, zeller, zöldborsó, vöröshagyma,
zöldbab, uborka, tök, paradicsom.
x Tylenchorhynchus spp., Merlinius spp.: zöldborsó, sár-
garépa, saláta, káposzta, uborka, paradicsom, vöröshagy-
ma, zöldbab, hónapos retek.
x Paratylenchus spp.: sárgarépa, zeller, retek, káposzta, pa-
radicsom, saláta, spenót, vöröshagyma.
x Hemicycliophora spp.: paradicsom, sárgarépa, saláta, hó-
napos retek, retek, káposzta stb.
x Paralongidorus maximus, Longidorus spp.: sárgarépa,
saláta, vöröshagyma, metélőhagyma, póréhagyma, zeller,
feketegyökér, uborka, zöldbab, lóbab, káposzta, spárga,
spenót, petrezselyem, paradicsom.
16 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
x tűfonálférgek (Xiphinema spp.): paradicsom, uborka,
zöldbab, sárgarépa, káposzta.
x szőrszájú fonálférgek (Trichodorus spp., Paratrichodorus
spp.): saláta, cikória, uborka, tök, paradicsom, paprika,
káposzta, vöröshagyma, zöldbab, zöldborsó, zeller, sár-
garépa.
Gyökérkárosító fonálférgek
Cisztaképző fonálférgek
A cisztaképző fonálférgek nőstényei a fejlődésük során gömb
vagy citrom alakúvá duzzadnak. Kezdetben fehér, később
világos, majd sötétbarna ciszták jönnek létre, amelyekben a
tojások képződnek. A tojásokból hím és nőivarú lárvák kel-
nek ki, amelyeknek 4 lárvastádiuma van, de csak a második
stádiumban lévő lárvák képesek mozogni, és a növénybe
jutni. A lárvák többnyire a gyökércsúcs közelében hatolnak
be a növénybe. A nőstények átszakítják a gyökérszöveteket,
és a testük hátsó vége a gyökérrészen kívül helyezkedik el.
A hímek a gyökereket csak a megtermékenyítéskor hagyják
el, a párosodás után röviddel elpusztulnak. Különböző cisz-
taképző fonálférgek fordulnak elő zöldségféléken:
x Répa-fonálféreg (Heterodera schachtii): valamennyi ká-
posztaféle, hónapos retek, retek, cékla, mangold, spenót
stb.
x Káposzta-fonálféreg (Heterodera cruciferae): valamennyi
káposztaféle, hónapos retek, retek.
x Zöldborsó-fonálféreg (Heterodera goettingiana): zöldbor-
só, lóbab.
x Sárgarépa-fonálféreg (Heterodera carotae): sárgarépa.
x Lóhere-fonálféreg (Heterodera trifolii): bokorbab.
x Burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis, G. palli-
da): paradicsom.
Gyökérgubacs fonálférgek (Meloidogyne fajok)
A gyökérgubacsképző fonálférgek szívogatásának hatására a
gyökéren gubacsok alakulnak ki, ami egyéb fejlődési rendel-
lenességgel, általában a növekedés leállásával párosul. A gyö-
kérgubacsképző fonálférgek lárvái a gyökércsúcs közelében
hatolnak be, és a különböző lárvastádiumok a növényeken
belül alakulnak ki. A fejlődés végén a nőstény körte alakú, a
hím pedig fonál alakú. A nőstény zselatinszerű anyagot vá-
laszt ki, és ebbe helyezi el a hosszúkás, ovális tojásait.
Zöldségeken károsító fajok:
x Kertészeti gubacsfonálféreg (Meloidogyne incognita):
csak növényházakban van jelentősége, mivel melegigé-
nyes faj, ugyanúgy, mint a közeli rokonságban lévő M.
are na ria.
x Szabadföldi gubacsfonálféreg (Meloidogyne hapla): ala-
csonyabb hőmérsékleti igényű, mint a M. incognita: sa-
láta, sárgarépa, fekete gyökér, zeller, zöldborsó, zöldbab,
káposzta, retek, vöröshagyma, spenót stb.
x Európai gubacsfonálféreg (M. artiella): káposzta, zöld-
borsó, lóbab.
x Gabona-gubacsfonálféreg (M. naasi): káposzta, vörös-
hagyma, cékla, mangold.
x Újabban egyre nagyobb figyelem fordul a M. chitwoodii
fajra, ami a burgonyán kívül a sárgarépát és a feketegyö-
keret is károsítja.
Talaj feletti növényrészeken károsító fonálférgek
Szárfonálférgek
Ezek a fonálférgek a szárrészben, hajtásban élnek. A fer-
tőzött növények satnyulnak, csavarodnak, kevésbé növe-
kednek, néha levélvarasodás és rothadás is megfigyelhető.
A száron kívül a növények gumóit vagy hagymáit, ritkábban
a leveleket és a virágrészeket is károsítják. A szárfonálférgek
a gázcserenyílásokon keresztül hatolnak be a növényekbe.
Sűrűn egymást követve több nemzedék fejlődik ki. A gazda-
növény elhalása után a szárfonálférgek a talajban táplálkozás
nélkül több hónapig, lassú kiszáradás után száraz állapotban
pedig akár több évig is életképesek maradnak.
Zöldségféléken a leggyakoribb károsító a szár-fonálféreg
(Ditylenchus dipsaci, lásd a vöröshagymánál). Leginkább a
kötött talajokon és a felsorolt zöldségféléken fordul elő: vö-
röshagyma, zeller, sárgarépa, póréhagyma, lóbab, zöldbab,
zöldborsó, paradicsom, mangold, spenót, cékla. A gumó-
rontó fonálféreg (Ditylenchus destructor) ritkábban károsít:
vöröshagyma, paradicsom, zöldborsó, uborka, tök, zöldbab,
zeller, hónapos retek, retek.
Levélfonálférgek
A levelek foltszerű elfeketedése, amit a levélfonálférgek
okoznak, csak ritkán jelenik meg a zöldségféléken. Legin-
kább a salátát, a paradicsomot, a zellert, a zöldbabot és a
sárgarépát károsítják. Gazdasági jelentőségük csekély.
1.5.2 Gyűrűsférgek
Kivételes esetekben bizonyos gyűrűsférgek is lehetnek nö-
vénykárosítók. A kisméretű (kb. 0,5–3 cm), fehér színű te-
levényférgek (Enchytraeida) elsősorban a talajban elpusztult
növényi maradványokon élnek, azonban alkalmanként, fő-
leg nagyon nedves talajviszonyok mellett károsítók is lehet-
nek, és a föld alatti növényi részek rothadását okozzák. Ez
az általában hasznos földigilisztákra is érvényes, különösen
a Lumbricus terrestris fajra, ami bizonyos esetekben a nö-
vények gyökerét károsítja, de a kemény, föld feletti növényi
részeket is behúzza a talajba, vagy beléjük hatol.
1.5.3 Csigák
A zöldségkultúrákban előforduló csigafajok a tüdőscsigákhoz
tartoznak. Kivétel nélkül hímnősek, ennek ellenére párosod-
nak. Tojásaikat a talajba vagy olyan helyre helyezik, ahol a ki-
száradástól védve vannak. A csigák nagy nedvességtartalmat
igényelnek, táplálékukat jó szaglásuk segítségével találják
meg. Táplálékuk megválasztásakor csak ritkán részesítenek
Kártevő állatok 17
előnyben meghatározott növényfajokat, többnyire a fiatal nö-
vényi részeket keresik fel. Reszelőszerű nyelvük segítségével
fogyasztják el a növényeket. A csigák kártétele a hátrahagyott
csiganyálról könnyen felismerhető. A nyálkiválasztás segíti
a csigák előrehaladását és megakadályozza testük kiszáradá-
sát. A nagyobb nedvességtartalmú vályogtalajokat kedvelik,
a száraz homokot pedig kerülik. Zöldségféléken a következő
fajok károsítanak:
Házatlan csigák
Milax gagates, M. nigricans, M. sowerbii, M. budapestensis
(magyar házatlancsiga)
Arion ater, A. subfuscus (sárga házatlancsiga), A. hortensis
(kerti házatlancsiga), A. rufus, A. lusitanicus.
Deroceras laeve, D. reticulatum (hálózatos házatlancsiga),
D. agreste (szántóföldi házatlancsiga), Limax marginata, L.
valentianus, L. maximus (nagy házatlancsiga), L. flavus (pin-
celakó házatlancsiga).
Házas csigák
Bradybaena fruticum (berki csiga), Cepaea hortensis (kerti
csiga), C. nemoralis (ligeti csiga), Helix aspersa, H. pomatia
(éticsiga). Mindkét Helix faj védett (német adat, a ford.).
1.5.4 Atkák
Az atkák a pókszabásúak (Arachnoidea) osztályába tartoz-
nak. Az atkák teste többé-kevésbé szelvényezetlen. Testük
első felén 2 pár szájszerv és 4 pár hatízű láb található. Az
első lárvastádiumban lévő lárváknak csak 3 pár lábuk van.
A legtöbb atkának a fényérzékeléshez egyszerű pontszemei
vannak. Csápjuk nincsen. Valamennyi növénykárosító atka
váltivarú és tojásrakó. A tojásból kikelő lárvák a kifejlett egye-
dekhez általában hasonlóak, azonban csak 3 pár járólábuk
van. Rendszerint további három nimfastádium után zárul
le a fejlődésük. Az atkák kedvező körülmények között igen
gyorsan szaporodnak, így rövid időn belül képesek nagyon
nagy populációk kialakítására. A növénykárosító atkák a le-
vél szövetét szúrósertéikkel megszúrják, és a sejt tartalmát
kiszívogatják. Károsításuk a növény egész felületére kiterjed.
Szívogatásuk során toxikus nyál kerül a növény szövetébe.
A takácsatkák kártétele akkor terjed a növényállományban,
ha az egyik növényről a másikra passzív módon átkerülnek
(rovarok, madarak, ember, szél, és egyes fajok által szőtt szö-
vedéken keresztül), vagy amikor a telelőhelyüket elhagyva új
tápnövényt keresnek fel.
Az atkák közül a takácsatkáknak van a legnagyobb je-
lentősége a zöldségfélék károsításában. A legfontosabb faj
a Tetranychus urticae, a közönséges takácsatka (kétfoltos
takácsatkának is nevezik). A közönséges takácsatka teste
ovális, többnyire 2 vagy 4 sötétebb folttal a hátán. A fejlődési
stádiumtól, a táplálkozási állapottól és az évszaktól függően
fehéressárga, zöldes, pirosas vagy barnás színű lehet. A kö-
zönséges takácsatka a szúrósertéjével megszúrja a növény
szövetét, és annak tartalmát kiszívogatja. A nőstények kö-
rülbelül 100, gömb alakú, sárgás, üveges fényű tojást raknak
le, amelyek később pirosassá színeződhetnek. Ezeket vagy
közvetlenül a levélre helyezik el, vagy vékonyan a levélhez
rögzítik. A takácsatkák a teljes kifejlődésig különböző lár-
vastádiumokon (nimfák) mennek keresztül, amelynek során
a lárvák átmenetileg mozgóképesek vagy mozgásképtelenek.
A közönséges takácsatka nőstényei védett helyeken, növény-
házak repedéseiben és réseiben telelnek át. A takácsatkák
elsősorban a nagy cukortartalmú növényi részeket károsít-
ják. A meleg, száraz időjárás kedvez az elszaporodásukhoz,
növényházakban először az ajtók, szellőzők közelében
jelennek meg. Széllel történő terjedésükhöz már 8 km/h
szélsebesség is elegendő. A közönséges takácsatkának több
mint 200 tápnövénye ismert. A legkedveltebb tápnövénye az
uborka és a bab. Alkalmanként uborkán és paradicsomon a
pirosas színű Tetranychus cinnabarinus faj is károsít.
Különböző atkafajok, amelyek egyébként korhadó szer-
ves anyagokon élnek, károsítókként léphetnek fel, elsősor-
ban uborkakultúrákban. Az uborka szárának alsó részét az
Uropodidae családból pl. az Uroobovella marginata (trá-
gyaatka) szívogatja. Ez egy 0,6 mm nagyságú, lapos, barna
színű, teknősbékaszerű atka, amely bomló növényi anyago-
kon mindenütt gyakori.
Az Acaridae (raktári atkák) családba tartozó fajok gyak-
rabban az uborkán, ritkábban a babon jelennek meg. El-
sősorban a Tyrophagus similis faj fordul elő, amely istálló-
trágyával vagy szalmával kerül a növényházakba, és onnan
terjed szét a fiatal uborkanövényekre. Az atkák többnyire
a vegetációs időszak közelében apró sérüléseket okoznak
a növény szövetén, amelyek a levelek növekedésével meg-
nagyobbodnak. Ennek az atkának a fejlődése 20 ˚C-on kb.
24 napig tart. Az uborkanövények öregedésével általában
az atkák visszahúzódnak, mivel ilyenkor már nem nyújt jó
táplálékforrást. Vöröshagymán és gyökérzöldségeken is a
Rhizoglyphus nembe tartozó gyökératkák (pl. R. echinopus
és R. robini), okoznak esetenként károkat. Ezek ugyancsak
az Acaridae családba tartoznak.
Egyes esetekben, például hagyma vagy paradicsom leve-
lén, valamint virágzó, maghozó sárgarépán a gubacsatkák
(Eriophyidae) okoznak fejlődési rendellenességeket. Például
az Aceria tulipae fokhagymán és vöröshagymán okoz káro-
kat, ezenkívül a vírusok átvitelében is szerepe van, továbbá
az Aculops lycopersici atka, ami az utóbbi években egyre
nagyobb számban jelent meg paradicsomon.
A fonallábú atkák (Tarsonemidae) szintén jelentős káro-
kat okozhatnak olykor üvegházakban, pl. paprikán.
1.5.5 Ászkák
Különböző szárazföldi ászkák, mint a közönséges pinceász-
ka (Oniscus asellus), az érdes pinceászka (Porcellio scaber),
a szürke gömb- és kúpászka (Armadillidium vulgare és A.
nasutum) növényevők. Puhább növényi szövetekbe sekély
odvakat rágnak. Elsősorban növényházakban (pl. uborkán)
vagy zöldségtárolókban károsítanak. A földiászkák általában
18 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
lapított vagy laposan boltozatos testű állatok, hátlemezekkel.
Kezdetben fehérek, később szürkék, néhány faj azonban bar-
na színű. A nőstények a hasi oldalukon elhelyezkedő zseb-
ben hordják a tojásaikat (50 db) és bizonyos ideig a fiatal
állatokat is.
1.5.6 Ikerszelvényesek
Az ikerszelvényesek (Diplopoda), melyek minden egyes
testszelvényükön 2 pár lábat viselnek, az ezerlábúak (Myria-
poda) osztályába tartoznak. Főleg elhalt növényi anyagokon
élnek a talajban, azonban szárazság idején növényi részek-
re vándorolhatnak át vízszükségletük pótlására. Leginkább
lédús növényi részekbe másznak be, és azokat rágják meg.
A csíranövényeket, az uborka szárát és a gyökérzöldségfélék
termését is károsítják hámozgatásukkal. Az ikerszelvénye-
sek hosszan megnyúlt testű, sokszelvényes állatok, amelyek
mindegyik testszelvényén (a legelső szelvénytől eltekintve) 2
pár láb található. Tojással szaporodnak, ezeket a talajba rak-
ják le. Több hónapig vagy akár néhány évig is életképesek.
Főleg a következő fajok okoznak károkat:
x pirospettyes vaspondró (Blaniulus guttulatus),
x Cylindrojulus teutonicus,
x Polydesmus angustus.
Az ikerszelvényesek károsításuk során növénypatogén gom-
bákat képesek terjeszteni.
1.5.7 Szövőcsévések
A szövőcsévések (Symphyla) az ezerlábúak osztályába tar-
toznak. Kicsiny, néhány mm-es állatok, 12 pár lábuk van.
Jelentőségük elsősorban növényházakban (pl. hónapos re-
tek) van. A legelterjedtebb faj a törpe szkolopendra (Scuti-
gerella immaculata). A fehér színű kártevő 6 mm hosszú, és
istállótrágyával vagy földdel kerülhet be a növényházakba.
A szövőcsévések minden egyes testszelvényén csak 1 pár láb
található. Kezdetben fehér, később barnás színű tojásaikat
(0,5 mm átmérőjű) kis földüregekbe helyezik, ahol a nőstény
a tojások kikeléséig velük marad. Kb. 3 hónap és több ved-
lés után alakul ki a kifejlett egyed. Több évig is életképesek
lehetnek. A szövőcsévéseknek nagyon nagy a nedvességigé-
nyük. 20 ˚C feletti talajhőmérséklet és kiszáradt talaj esetén
a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak. Még 1,50 m mélyen is
találtak egyedeket. A szövőcsévések a növények hajszál- és
oldalgyökereit fogyasztják el, így akadályozzák a növények
növekedését. Hónapos retket, uborka- és paradicsomszárat,
valamint a talajon fekvő salátaleveleket rágják meg. Üveg-
házakban a kártétel gócszerűen jelentkezik, elsősorban a fal
közelében.
1.5.8 Rovarok
Ugróvillások (Collembola)
Az ugróvillások szárnyatlan, néhány mm-es, egyszerű felépí-
tésű rovarok. Testük hosszan megnyúlt vagy gömbölyded.
Színük fehéres, szürke vagy fekete, néha barnás is lehet.
A legtöbb faj hátsó végén található ugróvilla segítségével ké-
pesek előrehaladni. Tojásrakók. Az ugróvillások csak hűvös,
páratelt levegőjű helyeken érzik jól magukat. Ha a levegő re-
latív páratartalma 50% alá csökken, akkor már nem képesek
kifejlődni. A talaj legfelső rétegeiben élnek, és főleg elhalt
növényi anyagokkal táplálkoznak. Tömegszaporodásuk ese-
tén azonban magoncokat és keményebb növényi részeket is
károsítanak a talaj közelében. A csírákat kilyuggatják, ez a
kártétel nagyon hasonlít a földibolhák kártételére.
Európában közel 1500 Collembola faj ismert. Ezek a vak
ugróvillások (ugrószervük hiányzik), az ugrókák és a gömb-
ugrók családjába sorolhatók.
Fülbemászók, Dermaptera
Közép-Európában csak 7 faj fordul elő. A fülbemászók tes-
te lapított és erősen szklerotizált. Általában barnás, feketés
színűek, rágó szájszervük van, többnyire szárnyasak. Túl-
nyomóan szürkületkor és éjszaka aktívak. Növényi és állati
anyagokkal egyaránt táplálkoznak. Hasznos tevékenységük a
levéltetvek, a lepketojások és a lisztharmatgombák elfogyasz-
tásából áll. Tömeges megjelenésük esetén azonban zöldség-
féléken is károsíthatnak. A közönséges fülbemászó (Forficu-
la auricularia) mindenfelé gyakori. Az imágó 16 mm hosz-
szú, testük végén jól látható a páros, kemény, kitines fogó.
A nőstények tavasszal 20–90 fehéres, ovális tojást raknak
le talajmélyedésekbe, és 4–6 hétig keltetik őket. A lárvák a
föld alatt élnek.
Egyenesszárnyúak, Orthoptera
A rend legtöbb képviselőjének erős rágó szájszerve és szár-
nya van. A csápok rendszerint a testnél hosszabbak. A nős-
tényeknek hosszú tojócsövük segítségével rakják le a tojá-
saikat. Táplálékuk növényi és állati anyagokból áll. A rend
három családra oszlik: a lombszöcskékre, a tücsökfélékre és
a lótücsökfélékre. Az első két család képviselői hazánkban
nem játszanak szerepet a növények károsításában. Közép-Eu-
rópában a lótücsökfélék családjából több mint 50 faj ismert.
Ezek közül nálunk (Németországban, ford.) csak az európai
lótücsök fordul elő, amely növényi és állati (például rovarok
lárváival) tápanyagokat is fogyaszt, és csak tömeges megjele-
nés esetén kell védekezni ellene.
Az 5 cm hosszú, piszkosbarna színű európai lótücsök
(Gryllotalpa gryllotalpa) – vakondtücsöknek vagy lótetűnek
is nevezik –, elülső lába széles, erős ásólábbá módosult. Fő-
leg laza, meleg, mély rétegű, egyenletesen nedves talajokban
él. Nappal a föld alatti növényrészeket rágja meg, éjjel néha
a föld felettieket is. A talajfelszín alatt ujjvastagságú járato-
kat készít. A nőstények áprilistól júliusig tyúktojás nagyságú
üregekbe rakják le a tojásaikat, akár 500-at is. A tojásrakás
Kártevő állatok 19
3–4 hónapig elhúzódik. A lárvák 2–3 hét után kelnek ki és
kezdetben még csoportosan élnek. Októberben védett helyet
keresnek vagy mélyebb talajrétegekbe húzódnak le a telelés-
hez, és csak következő tavasszal jön létre a kifejlett egyed.
Poloskák, Heteroptera
A poloskák fejének elülső részén ered a szúró-szívó száj-
szerv, az úgynevezett szipóka. Elülső szárnyuk erősen
szklerotizált a hátulsó hártyás szárnyukhoz viszonyítva. Az
elülső szárnyak tövénél helyezkedik el a poloskákra jellem-
ző, háromszög alakú pajzsocska. A poloskáknak többnyire
5 lárvastádiumuk van, leginkább imágóként, tojásként, vagy
ritkábban lárvaként telelnek át. Növényi vagy állati eredetű
nedvekkel táplálkoznak. A ragadozó poloskák közül, ame-
lyek más rovarokkal vagy pókokkal táplálkoznak, egyes
fajoknak a növényházi biológiai védekezésben van jelentős
szerepük. A növénykárosító fajok közül néhány faj szívoga-
tásuk során toxikus nyálat juttat a növények szövetébe, így a
megtámadott növények deformálódnak vagy elszíneződnek.
Németországban kb. 800 faj fordul elő.
Zöldségféléken a legnagyobb jelentősége a mezei po-
loskák (Miridae) családjába tartozó fajoknak van. A mezei
poloskák csak gyengén kitinizáltak, változatos színűek és
nincsenek pontszemeik. Zöldségféléken a következő fajok
a leggyakoribbak: változó mezeipoloska (Lygus pratensis),
molyhos mezeipoloska (Lygus rugulipennis), smaragd me-
zeipoloska (Lygocoris pabulinus), zöld mezeipoloska (Ca-
locoris norvegicus) és a kis tarka-mezeipoloska (Orthops
kalmi).
További károsító fajok más családból: a paréjpoloska
(Eurydema oleracea) és a káposztapoloska (E. ornatum). Ez
utóbbi két faj a címeres poloskák (Pentatomidae) családjába
tartozik, elsősorban a káposztán és más rokonfajokon káro-
sít. Továbbá a répapoloska, a Piesma quadratum is előfordul.
A recéspoloskák (Piesmidae) családjába tartozik, leginkább
Chenopodium növényfajokkal táplálkozik. Többnyire a floé-
met szívogatja, így szerepe van a vírusátvitelben.
Egyenlőszárnyú rovarok, Homoptera
Az egyenlő szárnyú rovarok rendjébe tartozó fajoknak 2 pár
hártyás, de különböző méretű szárnyuk van, amelyek nyu-
galmi állapotban tetőszerűen helyezkednek el a test hátolda-
lán. Kizárólag növényi nedvekkel táplálkoznak, ezért nagy
részük kártevő. A Homoptera rend 5 alrendre osztható:
Kabócák, Cicadina
A kabócák alrendjébe többnyire kis- és közepes méretű ro-
varok tartoznak. Szúró-szívó szájszervük van. Csápjuk kicsi,
a végén hosszú, sörteszerű végostorral. Mindkét szárnyuk
fejlett, hártyás. A szárnyak közül az elülső szárny valami-
vel nagyobb, mint a hátulsó. A lárvák és az imágók a fejlett
hátulsó lábuknak köszönhetően ugrásra képesek. Tojásaikat
tojócsövük segítségével általában a növények szövetébe süly-
lyesztik, ritkábban a talajba rakják. 5 lárvastádiumuk van,
és többnyire tojás alakban telelnek át. Németországban kb.
500 faj fordul elő. Néhány faj tömegszaporodás esetén nagy
károkat tud okozni kultúrnövények szívogatásával, illetve to-
xikus nyálanyagával, ami a levelek elszíneződéshez vezethet.
Ezenkívül a kabócák vírusokat és fitoplazmákat terjeszthet-
nek.
Az utóbbi években különösen a mezei kabócáknak (Ci-
cadellidae), nevezetesen az Empoasca decipiens fajnak egy-
re nagyobb jelentősége van, pl. az üvegházi uborkatermesz-
tésben (lásd ott).
Levéltetvek, Aphidoidea
A levéltetvek túlnyomórészt 2–4 mm-es nagyságúak és szú-
ró-szívó szájszervük van. Az egyenlőszárnyúaknak ebben az
alrendjében szárnyas és szárnyatlan egyedek is előfordulnak.
Az 5. és a 6. potrohszelvényen két jellemző, csőszerű duz-
zanat, a potrohcső (sipho) található. A levéltetvek nagy gaz-
dasági jelentőségű károkat okozhatnak részben a növények
közvetlen szívogatásával, részben pedig vírusok terjesztésé-
vel. Több nemzedékük alakul ki évente és néhány napon
belül számuk megsokszorozódhat. Megfigyelhető náluk a
partenogenetikus (vegetációs időszak alatt) és az ivaros (ve-
getációs időszak végén) szaporodás váltakozása. Ez a nem-
zedékváltás bekövetkezhet ugyanazon a tápnövényen vagy
tápnövényváltással egybekötve. Közép-Európában mintegy
850 faj fordul elő. Legnagyobb gazdasági jelentősége zöld-
ségféléken a következő 10 fajnak van:
x zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae): tápnövényei-
nek száma több mint 400,
x káposzta-levéltetű (Brevycorine brassicae): káposztán és
más keresztesvirágúakon.
x zöldborsó levéltetű (Acyrthosiphon pisi): elsősorban bor-
són és más Fabacea fajokon.
x fekete répalevéltetű (Aphis fabae): nyári tápnövénye Vicia
és Phaseolus fajok.
x uborka-levéltetű (Aphis frangulae ssp. gossypii): főleg
uborkán és sárgadinnyén.
x foltos burgonya-levéltetű (Aulacothum solani): számos
növényfajon.
x csíkos burgonya-levéltetű (Macrosiphum euphorbiae):
számos növényfajon.
x barnafoltos saláta-levéltetű (Nasonovia ribis-nigri): főleg
salátán.
x saláta gyökértetű (Pemphigus bursarius): salátán.
x lisztes sárgarépa-levéltetű (Semiaphis dauci): főleg sárga-
répán.
Liszteskék (molytetvek), Aleyrodina
A liszteskék csupán csak 1–2 mm-es rovarok, külsőleg a
molylepkékhez vagy a legyekhez hasonlítanak. A szárnyak
nyugalomban tetőszerűen fedik a testet. Az egész testet,
mint ahogyan a szárnyakat is, finom, fehér viaszpor fedi.
Tojásaikat (a nyéllel együtt) általában a tápnövény levelei-
nek fonákára helyezik. 4 lárvastádiumuk van, ahol csak az
első stádiumú lárváknak van lábuk, így mozgásra képesek
(mozgó lárvák). Az utolsó, negyedik lárvastádiumban alakul
20 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
ki a doboz formájú kitines burok, azaz a pupárium. Ebben
fejlődik ki a szárnyas imágó, ami végül is egy T alakú résen
keresztül hagyja el a bölcsőt. Közép- Európában mintegy 15
különböző liszteske faj fordul elő. Nagyobb gazdasági jelen-
tősége a következő 3 fajnak van a zöldségtermesztésben:
x Fecskefű-liszteske (Aleyrodes proletella): Az imágók
1,5–2 mm-esek, az elülső szárnyakon 3-3 sötét folt ta-
lálható, ezáltal jól elkülöníthetők a többi molytetű fajtól.
Többnemzedékes (4-5), többek között káposztaféléken és
a vérehulló fecskefűn károsít. Imágóként telel át.
x Üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum): 1,2–1,5
mm-esek, szárnyaikat laposan, tetőszerűen tartják. A böl-
cső kb. 1 mm-es, szürkésfehér, többnyire doboz formájú,
oldalai meredekek, külső részén rövid, meggörbült viasz-
szálak vannak, amelyek könnyen letörnek. 15 ˚C-on 77
napig, 25 ˚C-on pedig csak 27 napig tart a fejlődésük.
Őshazája valószínűleg Közép-Amerika, mára az egész
világon, elsősorban üvegházakban elterjedt. Nagyon sok
tápnövénye van (kb. 200). A Beet pseudo-yellows virus
(lásd a paradicsomnál is) vektora.
x Dohánymolytetű (Bemisia tabaci): az utóbbi években az
üvegházi molytetű mellett ez a faj is megtelepedett a nö-
vényházakban, és időközben a legjelentősebb molytetű
fajjá vált. Súlyos károkat okoz elsősorban a Tomato yel-
low leaf curl virus terjesztésével Dél-Európában, illetve
sok más, zöldségféléken gyakori vírust is terjeszt mele-
gebb klímájú területeken. Először 1889-ben írták le a fajt
Görögországban dohány növényről. Valamivel kisebb a
T. vaporariorum fajnál (0,9–1,1 mm), szárnyaik merede-
ken, tetőszerűen állnak, így a B. tabaci keskenyebbnek
tűnik, mint a T. vaporariorum. Bölcsője kb. 0,75 mm-es,
sárgás, kívülről lapított, csak a hátsó részén vannak vi-
aszszálak, a valódi oldalsó szálak 1 mm-esek. Fejlődésük
rövidebb ideig tart a T. vaporariorum fejlődésénél. 15 ˚C-
on 46 napig, 25 ˚C-on 17 napig fejlődik, a nőstények
átlagosan kb. 160 tojást raknak le. Kimondottan polifág
faj (tápnövényeinek száma 500 feletti). Több mint 20 nö-
vénypatogén vírust terjeszt. A B. tabaci fajt ma már két
külön fajra vagy biotípusra: Bemisia tabaci A biotípus és
a B. argentifolii, vagy B. tabaci B biotípus (lásd az ubor-
kánál és a paradicsomnál), osztották fel, ezeket morfoló-
giailag nagyon nehéz elkülöníteni.
Levélbolhák, Psyllina
A levélbolhák apró, általában csak 2–4 mm nagyságú ro-
varok. 2 pár jól fejlett szárnyuk van, nyugalomban mindig
tetőszerűen fedik a potrohot. Az imágók nagyon jól ugranak
(levélbolhák). Tojásaiknak fonál alakú függelékei vannak.
A nőstények a tojásokat tojócsövük segítségével többnyire a
növények szöveteibe süllyesztik. 5 lárvastádiumuk van, az
első lárvák szabadon mozognak, a többi stádiumú lárva pe-
dig helyhez kötött. A szárnykezdemények a harmadik stádi-
umtól láthatók. Túlnyomórészt imágóként telelnek át, néha
azonban tojás és lárva alakban is. Rendszerint egy nemze-
déke fejlődik ki évente. Közép-Európában kb. 90 faj fordul
elő. Zöldségkultúrákban nagyobb jelentősége csak a murok
levélbolhának (Trioza apicalis) van. Ez a faj alig 2 mm-es és
az Apiaceae növénycsaládba tartozó fajokon szívogat. Kedve-
ző időjárási feltételek mellett a lárvák és az imágók tavasszal
és nyáron súlyos károkat okozhatnak.
Pajzstetvek, Coccina
Kevés kivételes esettől eltekintve a pajzstetvek alrendjének
nincs szerepe a zöldségtermesztésben.
Tripszek (rojtosszárnyúak), Thysanoptera
A tripszek apró, általában 1–2 mm hosszú, többé-kevésbé
sötét színű és karcsú, kissé lapos testű rovarok. Szúró-szí-
vó szájszervük van. Az utolsó lábfejízen tapadóhólyag van.
Szárnyaik keskenyek, szegélyükön hosszú, rojtszerű serték
vannak (rojtosszárnyúak). Főleg növényi nedveket szívogat-
nak, amelynek során az egyes sejtek (leveleken, szárakon,
pollenen, gombahifákon is) teljesen kiürülnek. Néhány faj
kifejezetten polifág, míg mások csak bizonyos növényekre
vagy növénycsoportokra specializálódtak. Tojásaikat (kb.
15–200) növények szöveteibe vagy azok felületére helyezik
el. Először két szárnykezdemény nélküli lárvastádium jön
létre, majd egy szárnykezdeményes, vagy szárnykezdemény
nélküli előnimfa és egy vagy két szárnykezdeményes nim-
fa alakul ki. Az előnimfák és nimfák kevésbé aktívak, nem
táplálkoznak. Néhány faj saját maguk által létrehozott ko-
konban vedlik és alakul át nimfává. A tripszek rendszerint a
talajon, vagy a talajban, többnyire imágó, ritkábban imágó és
lárva vagy csak lárva alakban telelnek át. Közép-Európában
mintegy 400 faj ismert. Nálunk ezek közül néhány faj csak
növényházakban vagy más védett helyeken képes áttelelni.
Tömegszaporodásuk esetén a tripszek nagy károkat
okozhatnak. Károsításuk során a levelek elparásodnak és sat-
nyulnak, a hajtáscsúcsok elhalnak, valamint a kiszívogatott
sejtek levegővel telnek meg, ami az úgynevezett „ezüstös el-
színeződéshez” vezet. Ezenkívül a terméskezdemények szí-
vogatásával termésveszteséget is okoznak (pl. a Frankliniella
occidentalis üvegházi uborkán). Néhány fajnak a vírusok
(tomato spotted wilt virus) vagy a baktériumok átvitelében is
jelentős szerepe van. Nagyobb gazdasági károkat zöldségnö-
vényeken mindenekelőtt a következő fajok okoznak:
x Dohánytripsz (Thrips tabaci): kb. 1 mm, elsősorban póré-
és vöröshagymán, de sok más növényen is nagy károkat
okoz, lárva és imágó telel át, 2–3 nemzedékes (Németor-
szágban, a ford.).
x Rózsatripsz (Thrips fuscipennis): 0,8–1 mm, polifág, töb-
bek között rózsán és édesköményen károsít.
x Tavaszi lentripsz (Thrips angusticeps): 0,7–1,2 mm, az
imágók sötétbarnák, feketék, a lárvák sárgák vagy naran-
csos színűek, pillangósokat, gabonaféléket és a káposztát
károsítja, a nagyon erősen károsított növényi részek el-
halnak vagy a levelek satnyulnak; már igen korán megje-
lenik a földeken.
x Dinnyetripsz (Thrips palmi): ázsiai faj, a világon az egyik
legfontosabb kártevő tripsz, polifág, zöldségnövényeken
Kártevő állatok 21
gyakori, az utóbbi években egyre gyakoribb, karanténkár-
tevőként hurcolták be Európába (elsősorban Hollandiába).
x Nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis): észak-
amerikai faj, Közép-Európában elsősorban növényházak-
ban és lakásokban, gyenge telek esetén szabadföldön is
megtalálható, polifág, több mint 60 növénycsalád fajain,
köztük a zöldségféléken is szívogat, a tomato spotted wilt
virus fontos vektora, jelenleg Európában a dísznövények
legjelentősebb kártevője.
x Frankliniella intonsa: a leggyakoribb virágtripsz szabad-
földön és üvegházakban is. Polifág, ritkán káros.
x Pirosfarú üvegházi tripsz (Heliothrips haemorrhoidalis):
feketésbarna, hazánkban különböző üvegházi növénye-
ken fordul elő, akár 12 nemzedéke is lehet évente, való-
színűleg dél-amerikai faj, trópusokon és szubtrópusokon
igen elterjedt.
x Borsótripsz (Kakothrips pisivorus): kb. 1,4 mm, gyakori
kártevő, a borsót és más pillangósokat szívogatja, tojásai-
kat augusztusban a tápnövény porzószálaira rakja, lárva-
ként telel át.
x Echinothrips americanus: először 1993-ban találták meg
Európában, amerikai eredetű, növényházi kártevőként
ismert; polifág, főleg a keménylevelű dísznövényeken ká-
rosít, Európában először csak dísznövényeken jelent meg,
1995 óta azonban Hollandiában egyre nagyobb problé-
mát jelent az üvegházi paprikatermesztésben elsősorban
a biológiai növényvédelem miatt.
Bogarak, Coleoptera
A bogarak fajokban rendkívül gazdag rovarrendet alkotnak.
Eddig leírt fajainak száma a 400 ezret közelíti, ezekből kb.
5600 faj él Közép-Európában. Méretük 0,25 mm-től 16 cm-ig
változik. Alakjuk és életmódjuk rendkívül változatos. Elülső
szárnyuk erősen szklerotizált szárnyfedővé alakult át. Száj-
szerveik általában rágó típusúak, összetett szemük jól fejlett.
A bogarak táplálkozási módja szintén változatos, a speciális
ragadozóktól egészen a növényevőkig mindenféle típus meg-
található. Sok faj lárvája vagy imágója számos kultúrnövényt
károsít. Egyes fajok vírusokat is terjesztenek. Szaporodásuk
majdnem mindig váltivarú. A lárvák (főleg a harmadik stádi-
umú lárvák) torszelvényenként 1-1 pár, jól fejlett járólábbal
rendelkeznek, vagy pedig kukacszerűek, többé-kevésbé csö-
kevényes, ritkábban hiányzó lábakkal. A bogarak rendjébe
számos család tartozik, ezek közül csak azokat mutatjuk be
röviden, amelyek a zöldségtermesztésben jelentősek.
Pattanóbogarak, Elateridae
Közepes méretű, viszonylag rövid lábú, gyakran karcsú és
kissé lapított, kemény páncélú bogarak. Hátukról az előtor
kipattintásával hirtelen magasra pattanhatnak fel (pattanó-
bogarak). Lárvájuk többé vagy kevésbé hosszan nyújtott, kes-
keny és kemény, ahogyan az imágók is (drótférgek). A lárvák
élettartama fajonként változó, szűk egy évtől egészen 5–6
évig is elnyúlik. Közép-Európában mintegy 185 pattanóbo-
gár faj él. A legtöbb faj humuszanyagokkal vagy bomló növé-
nyekkel táplálkozik. Egyes fajok azonban élő növényi részek-
kel is táplálkoznak, ezáltal olykor nagy károkat okozhatnak:
x A fényes pattanóbogár (Selatosomus aeneus) 10–15 mm
nagyságú, fémfényű bogár; a talajban kövek alatt él, a
lárvák főleg a nem túl nedves, homokos talajokat ked-
velik, az aljnövényzet gyökérzetével táplálkoznak, olykor
különböző kultúrnövényeket károsítanak.
x A kis pattanóbogarak (Agriotes fajok) például az A. obs-
curus, a sötét pattanóbogár (7–9 mm), mely nagyon gya-
kori, főleg lazább talajokban él; és az A. sputator, a réti
pattanóbogár (6,5–8,5). Az imágók tavasszal és nyáron
kerülnek elő, a lárvák különböző növényeket károsíta-
nak, kultúrnövények és dísznövények legveszélyesebb
kártevői, elsősorban a föld alatti, de néha (pl. szamóca
és fiatal kalászosok) a földközeli növényi részeket is káro-
sítják, olykor humuszevők és ragadozók. Az A. lineatus,
a vetési pattanóbogár többnyire lápos talajokban fordul
elő, szántások vagy nagyobb komposztmennyiség talajba
dolgozása után károsíthat.
Zsizsikek, Bruchidae
Rendszerint 5 mm-nél kisebb, zömök, általában szürkésbar-
na színű, gyakran fehérfoltos bogarak. A vegetációs időben
károsítják a növényeket. Tojásaikat a pillangós növények
fiatal hüvelytermésére vagy terméskezdeményére rakják.
A lárvák berágnak a terméskezdeménybe, a magokhoz ván-
dorolnak, és azokban fejlődnek ki. Ha a lárvák a magokkal a
készletraktárba kerülnek, akkor általában a kimászó imágók
már nem károsíthatnak újabb tárolt magvakat. Ezzel szem-
ben a behurcolt fajok, amelyek mindegyike raktári kártevő,
az érett magvakat is károsíthatják. Ezek a fajok a tojásaikat
az érett magba rakják le. Néha nagyon nagy károkat okoz-
hatnak. Közép-Európában mintegy 43 faj él, ezek közül 20
behurcolt faj. A zöldségtermesztésben jelentős fajok:
x borsózsizsik (Bruchus pisorum): lásd a borsónál,
x lóbabzsizsik (Bruchus rufimanus): lásd a lóbabnál,
x babzsizsik (Acanthoscelides obtectus): a világon minde-
nütt gyakori, őshazája valószínűleg Dél-Amerika (lásd a
babnál).
Levélbogarak, Chrysomelidae
A közel 600 Közép-Európában előforduló faj mindegyike nö-
vényevő. A kis és közepes termetű, lapos és domború felépí-
tésű fajok gyakran fémfényűek és rendszerint jól repülnek.
Zöldségféléken a következők károsak:
x közönséges spárgabogár (Crioceris asparagi) és tizenkét-
pontos spárgabogár (C. duodecimpunctata): mindkét faj
spárgán él,
x pajzsos labodabogár (Cassida nebulosa): a labodán él,
x zöld pajzsbogár (C. viridis): ajakos virágúakon él.
Földibolhák, Halticinae
A földibolhák alcsaládjába Közép-Európában mintegy 281 faj
tartozik. A bogarak aránylag kicsik és jól ugranak (földibolhák).
22 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
Kártevőként a Phyllotreta nemből a káposztabolhák említhetők:
x nagy káposztabolha (Phyllotreta nemorum),
x egyszínű fekete káposztabolha (P. atra),
x fekete földibolha (P. nigripes),
x közép káposztabolha (P. undulata).
Ormányosbogarak, Curculionidae
A legkisebb ormányosbogarak mindössze 1,3 mm hosszúak,
míg más fajok akár a 20 mm-t is elérhetik. Közép-Európában
közel 1100 faj fordul elő. Az ormányosbogarak jellemző is-
mertetőjele az ormányszerűen megnyúlt fej, amelynek végén
találhatók a rövid rágó szájszervek és a térdes csápok. A lár-
vák és az imágók kizárólag növényevők, a tojásokat a talajba,
növényi részekbe vagy azokra rakják. Lárvájuk kukac típusú.
Az alábbi fajok károsítanak a zöldségtermesztésben:
x gubacsormányos (Ceutorrhynchus pleurostigma),
x nagy repceormányos (C. napi),
x repceszár-ormányos (C. pallidactylus),
x repcebecő-ormányos (C. obstrictus, syn. C. assimilis),
lásd a káposztánál és a reteknél.
Cickányormányosok, Apionidae
Az ide tartozó fajokat régebben az ormányosbogarakhoz
sorolták, ma már azonban különálló családként tartják szá-
mon. Mintegy 153 faj fordul elő Közép-Európában. A kb.
1,2–4,5 mm hosszú bogarak nagyon hasonlítanak az igazi
ormányosbogarakhoz (Curculionidae), de csápjuk nem tér-
des. Elsősorban pillangósokon károsítanak:
x Az oligofág bükköny-cickányormányos (Eutrichapion
viciae, syn. Apion viciae): júniustól októberig, Vicia és
Lathyrus növényfajokon károsít.
x Az oligofág Eutrichapion vorax (syn. Apion vorax): márci-
ustól októberig, Vicia fajokon.
x Ezeken kívül még néhány Oxystoma faj lárvája károsít
Vicia fajok hüvelytermésén.
Hártyásszárnyúak, Hymenoptera
A világszerte több mint 100 000 fajt számláló hártyásszár-
nyúak rendje az egyik legfajgazdagabb rovarrend. Teljes
átalakulással fejlődnek (holometamorfózis) és nagyon külön-
böző méretűek. Körükbe tartoznak az eddig ismert legkisebb
rovarok (0,2 mm), de nagyobb, akár 50 mm hosszú fajok
is előfordulnak. Rendszerint erős rágójuk és 2 pár repülés
közben összekapcsolható hártyás szárnyuk van. A fajok
többsége más rovarok parazitoidja, így ezek kifejezetten
hasznos szervezetek. Sok fajt a biológiai növényvédelemben
is felhasználnak. Mint kártevők csak a növényevő darazsak
alrendjébe tartozó fajok jelentősek.
Növényevő darazsak alrendje, Symphyta
Ezeknek a hártyásszárnyúaknak nincs „darázsderekuk”,
a potroh teljes szélességében kapcsolódik a torhoz. A lár-
váknak (álhernyó) 6-8 pár lába van a potrohon (gyakran a
lepkék hernyóival tévesztik össze őket). Tojásaikat a tojócső
segítségével növényi részekbe süllyesztik.
Valódi levéldarazsak, Tenthredinidae
Európában a valódi levéldarazsak családjából mintegy 900
faj ismert. A lárvák potrohán 7 vagy 8 pár láb található, fe-
jükön pedig csak egy pontszem van. A zöldségtermesztésben
csak a repcedarázsnak (Athalia rosae) van jelentősége (lásd
a káposztánál).
Lepkék, Lepidoptera
A lepkék rendje általánosan ismert és csak Közép-Európában
több mint 3000 fajuk él. A legtöbb faj lárvája különböző kul-
túrnövényekkel táplálkozik, így néha nagyon károsak. Egyes
fajok csupán csak egyetlen tápnövényt fogyasztanak, míg
más fajok polifágok. A vedlések száma fajonként eltérő, 2
és 10 között változik, de leginkább 4 vagy 5. A lepkék rend-
jébe sok család tartozik, ezek közül a legfontosabbakat, a
zöldségtermesztésben jelentőseket az alábbiakban foglaljuk
össze röviden.
Sodrómolyok, Tortricidae
Közép-Európában mintegy 500 faj honos, azonban ezek kö-
zül csak kevés károsít zöldségféléken. Kis és közepes méretű-
ek, az elülső szárnyuk viszonylag széles, csaknem négyszög-
letes. Nyugalomban laposan és tetőszerűen fedik a potrohot.
Hernyóik összesodort és összefont levelekben élnek (sodró-
molyok). Zöldségnövényeken károsít:
x a borsómoly (Cydia nigricana): borsón (lásd ott),
x a salátamoly (Eucosma conterminana) hernyói a saláta
virágzatát rágják meg (lásd ott).
Tarkamolyok, Plutellidae
Kistermetű, 12–30 mm fesztávú molyfélék, jól fejlett szipó-
kájuk van. A hernyók gyakran laza szövedékben táplálkoz-
nak és finom, olykor művészien szőtt, hálószerű gubóban
bábozódnak. Nálunk 5 nem 25 faja fordul elő. 2 faj fontos
kártevő a zöldségtermesztésben:
x a káposztamoly (Plutella xylostella), a világon mindenütt
fontos káposzta kártevő,
x a hagymamoly (Acrolepiopsis assectella) lárvái Allium
fajokkal (különösen póréhagymával) táplálkoznak.
Fényiloncák, Pyralidae
A Közép-Európában előforduló kb. 300 faj kis vagy legfeljebb
közepes méretű lepke. Többnyire éjjel vagy alkonyatkor re-
pülnek, nyugalmi helyzetben szárnyaikat laposan vagy ház-
tetőszerűen tartják a testükön. A hernyóknak 3 tori és 5 pár
hasi lábuk van. Leginkább szövedékekben vagy a tápnövény
belsejében elbújva táplálkoznak. Sok faj fejlett hernyó alak-
ban telel át, és szövedékgubóban bábozódik. A zöldségter-
mesztésben, összehasonlítva más kertészeti kultúrával, csak
kevés faj károsít:
x az Evergestis forficalis a káposztát károsítja,
x a repcebecőmoly (Evergestis extimalis) a keresztes vi rá-
gúak magjait károsítja,
Kártevő állatok 23
x a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) két, morfológiailag el
nem különíthető rassza (Z és E rassz), főleg a kukoricát,
néha a paprikát is károsítja.
Fehérlepkék, Pieridae
Ismert lepkecsalád, mely nevét fehéres vagy sárgás szárnyszí-
néről kapta. Közép-Európában 15 faj él. A többnyire zöld szí-
nű hernyók enyhén szőrözöttek, 8 hasi lábuk van. A bábok
szabadon lógnak a növények zöld vagy fás részein, végük
szövedékkel rögzített, derekukat finom szövedékszál tartja.
Zöldségféléken csak a három Pieris faj károsít:
x a káposztalepke (Pieris brassicae),
x a répalepke (P. rapae) és
x a repcelepke (P. napi).
Bagolylepkék, Noctuidae
Németországban kb. 540 faj él. Többnyire 30–50 mm fesz-
távú, közepes méretű lepkék. Elülső szárnyuk felső oldalán
látható a családra jellemző egységes „bagolyrajzolat”. Rend-
szerint jól álcázzák magukat, így a nyugalomban lévő lepkék
természetes környezetben alig észrevehetők. Nyugalomban
szárnyaikat többé vagy kevésbé meredeken és tetőszerűen
tartják a potrohukon, fedve a hátulsó szárnyukat is. Kevés ki-
vételtől eltekintve, mint pl. a gamma-bagolylepke, többnyire
alkonyatkor és éjjel aktívak. Hernyóik veszélyes kártevők a
zöldségtermesztésben. Egyrészt nagy a kártételi veszélyük,
másrészt pedig a rejtőzködő életmódjuk miatt nehéz ellenük
védekezni. Ráadásul a káros bagolylepke fajok többsége poli-
fág, így majdnem minden zöldségkultúrában megtalálhatók.
Néhány faj, mint pl. a vetési bagolylepke (Agrotis sege-
tum), a felkiáltójeles bagolylepke (A. exclamationis), az
ipszilon-bagolylepke (A. ipsilon) és a nagy sárga fűbagoly
(Noctua pronuba) hernyója a talajban él (mocskos pajor) és
számos kultúrnövény (pl. sárgarépa, retek) föld alatti, illetve
éjjel a föld feletti részeit is károsíthatja. A mocskos pajor el-
sősorban fiatal növényeken okoz súlyos károkat. Száraz, me-
leg években az említett fajok tömegesen felszaporodhatnak.
Ezeken kívül zöldségféléken még a következő négy polifág
faj fordulhat elő:
x gamma-bagolylepke (Autographa gamma),
x káposzta-bagolylepke (Mamestra brassicae),
x saláta-bagolylepke(Mamestra oleracea) és
x zöld csipkésbagoly (Phlogophora meticulosa).
Kétszárnyúak, Diptera
Közép-Európában kb. 7–8 ezer Diptera faj él. Méretük 1 és
25 mm között váltakozik. A kétszárnyúaknak csak az elülső
szárnyuk jól fejlett, a hátulsó szárnyak erősen megrövidül-
tek, úgynevezett billérré módosultak. A csápok felépítése
alapján a kétszárnyúakat két nagy csoportra osztják: a szú-
nyogalkatúaknak (Nematocera) fonál alakú, sok ízű, a légyal-
katúaknak (Brachycera) pedig rövid csápjuk van. A kétszár-
nyúak imágói kizárólag folyékony vagy nyállal elfolyósított
táplálékot vesznek fel, ha egyáltalán táplálkoznak. A lárvák
többnyire nyűszerűek, végtag nélküliek. A lárvastádiumok
száma fajonként 3–8 között változik. Bábjuk múmia vagy
tonnabáb. A továbbiakban a zöldségtermesztésben jelentő-
seket ismertetjük.
Bársonylegyek, Bibionidae
Az imágók tavasszal tömegesen jelenhetnek meg. Tojásaikat
leginkább humuszban gazdag talajba vagy talajra rakják.
A fiatal lárvák erősen szőrözöttek (bársonylegyek). Tömege-
sen jelennek meg. Szárazság esetén az élő növények gyöke-
reit is megtámadják. Németországban 16 bársonylégy faj él.
Zöldségféléken eddig a következő három fajt figyelték meg:
x kerti bársonylégy (Bibio hortulanus),
x tavaszi bársonylégy (B. marci) és
x közönséges bársonylégy (Dilophus febrilis).
Gubacsszúnyogok, Cecidomyiidae
Kb. 700 faj található Németországban. Az imágók nagyon
kicsik, törékenyek. Összetett szemeiket gyakran „szemhíd”
köti össze. Tojásaikat tojócsövük segítségével, egyesével vagy
csoportosan a növények szövetébe, illetve azokra rakják.
Nyűszerű lárváik színe a sárgától a pirosig változhat. Egyes
fajok (pl. az Aphidoletes aphidomyza és a Feltiella acarisu-
ga), levéltetveket és takácsatkákat ragadoznak. A fajok több-
sége azonban számos gazdasági növényen gubacsokat okoz.
Zöldségkultúrákban csak három faj káros:
x a borsó-gubacsszúnyog (Contarinia pisi),
x a káposztatorzsa-gubacsszúnyog (C. nasturtii) és
x a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae).
Árnyékszúnyogok, Sciaridae
Közép-Európában mintegy 200 faj fordul elő. Az imágók
kicsik és fekete színezetűek. A gubacsszúnyogokhoz hason-
lóan összetett szemeik a csáp fölött egyesülve szemhidat al-
kotnak. A nőstények maximum 30 tojást raknak földrepedé-
sekbe, sorban vagy csoportosan. A lárvák elsősorban bomló
növényi és állati anyagokban élnek, így jelentősek az erdei
avar lebontásában. Tömeges megjelenésük esetén azonban
különböző zöldségfajokon károsíthatnak. Ez idáig a Sciara
nursei fajt, különböző Trichosia és Bradysia fajokat, vala-
mint a Plastosciara perniciosa fajt figyelték meg üvegházi
uborkán.
Lószúnyogok, Tipulidae
Közepes vagy nagy termetű, keskeny testű, hosszú, részben
tarka szárnyú szúnyogalkatúak. Szárnyaikat nyugalomban
ferdén és hátrafelé tartják. Nagyon feltűnőek hosszú, vékony
lábaik, amelyek könnyen kiszakadhatnak. Tojásaikat nedves
talajokba helyezik el tojócsövük segítségével. A lárvák legin-
kább szürkék, hengeresek, lábatlanok, és többnyire bomló
növényi anyagokkal táplálkoznak. Németországban 150 faj
tartozik ebbe a családba. Zöldségféléken tömeges megjelené-
sük esetén eddig a következő fajok okoztak jelentős károkat:
x réti lószúnyog (Tipula paludosa),
x közönséges lószúnyog (T. oleracea) és
x T. czizeki.
24 BETEGSÉGOKOK, KÓROKOZÓK, GYOMNÖVÉNYEK ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATOK
Aknázólegyek, Agromyzidae
Nagyon apró legyek, Németországban kb. 550 faj él. Lárváik
különböző növényekben aknákat készítenek. Zöldségféléken
legnagyobb jelentősége a Phytomyzinae alcsalád fajainak van.
Phytomyzinae. Fajokban gazdag alcsalád, képviselőinek
rendszerint tojócsöve van, amelyen erős reszelőszerű fogak
ülnek, így a tojásokat közvetlenül a levelek parenchyma
sejtjeibe rakják. Sok faj nősténye érési táplálkozást folytat a
gazdanövényeken. A lárvák különböző, fajspecifikus akná-
kat (hosszanti, spirál, folt és hólyagakna) készítenek. A fajok
részben polifágok, részben egy-egy növényre specializálód-
tak. Lárvakori fejlődésük néhány napon belül befejeződik.
Részben az aknában (Phytomyza, Chromatomyia), részben
a talajban (Liriomyza) bábozódnak. Zöldségféléken károsít:
x a közönséges-aknázólégy (Phytomyza atricornis). En-
zimes elektroforézissel végzett vizsgálatok alapján ez a
polifág faj két fajra különíthető el: a Chromatomyia hor-
ticola (kerti aknázólégy) és a C. syngenesia (krizantém-
aknázólégy) fajokra.
x A kerti aknázólégy (Chromatomyia horticola) főleg fész-
keseken és borsón nagyon gyakori, polifág.
x A paradicsom-aknázólégy (Liriomyza bryoniae) szabad-
földön és növényházakban is gyakori, polifág, elsősorban
a paradicsomon, a tökféléken és a salátán károsít.
x A borsó-aknázólégy (Liriomyza huidobrensis). 1987-ben
Dél-Amerikából hurcolták be legelőször Hollandiába, az-
óta többször is megtalálták Németországban, ahová pa-
lántákkal vitték be; karantén kártevő, polifág, majdnem
minden zöldségkultúrában megtalálható, számos inszek-
ticidre rezisztens.
x A gerbera-aknázólégy (Liriomyza trifolii). 1976-ban
Észak-Amerikából hurcolták be Európába, karantén kár-
tevő, rendkívül sok tápnövényű.
x A hagymaaknázólégy (Liriomyza cepae) a L. nietzkei faj-
jal együtt hagymán és más Allium fajokon károsít.
x A gyökér-aknázólégy (Napomyza carotae) lárvái a levél-
nyéltől egészen a répatest felső részéig megtalálhatók,
a kártétel gyakran a sárgarépalégy kártételével összeté-
veszthető.
x A cikória-aknázólégy (Napomyza chicorii) lárvái az en-
dívia és a cikória gyökerében és főerében készítenek ak-
nákat.
x A kamilla-aknázólégy (Napomyza lateralis) néha salátán
is nagyon káros, a lárvák a gyökeret és a levelek főerét
aknázzák.
x A fekete aknázólégy (Ophiomyia pinguis) lárvái a cikória,
az endívia és a saláta leveleiben aknáznak.
x A póréhagymafej-aknázólégy (Phytomyza gymnostoma,
syn. Napomyza gymnostoma) honos faj, az utóbbi évek-
ben egyes termesztőterületeken pórén és vöröshagymán
igen súlyos károkat okozott.
x A karfiol-aknázólégy (Phytomyza rufipes) elsősorban
káposztaféléken károsít, a lárvák a levélnyelekben és a
középerekben aknáznak.
x A spárga-aknázólégy (Ophiomyia simplex) a spárga föld
feletti és alatti szárrészében károsít.
Viráglegyek, Anthomyiidae
Ebbe a családba Közép-Európában 220 faj tartozik. Az erő-
sen pikkelyes és jelentéktelen színű, kis és közepes méretű
legyek szívesen tartózkodnak virágokon. Tojásaikat több-
nyire a lárvák tápnövényeire rakják. Rendszerint a talajban,
tonnabáb formában telelnek át. A viráglegyekhez tartoznak
a zöldségtermesztésben előforduló legjelentősebb kártevők:
x A tavaszi káposztalégy (Delia radicum) a káposztafélék,
retek, hónapos retek legfontosabb kártevője.
x A nyári káposztalégy (Delia floralis) életmódja hasonló az
előző fajéhoz, azonban évente csak egy nemzedéke van,
és ritkábban fordul elő.
x A hagymalégy (Delia antiqua) Allium fajokon él.
x A fésűslábú és a szőröslábú viráglegyek (Delia platura, D.
florilega) lárvái gyökerekben vagy csírákban élnek vagy
aknáznak, a babot, az uborkát és a spárgát károsítják.
x A fokhagymalégy (Suillia univittata) fokhagymán károsít,
a kárkép hasonló a hagymalégyéhez.
x Az üvegszárnyú salátalégy (Botanophila gnava) tojásait
egyesével rakja le a saláta virágzatába, a lárvák a magokat
fogyasztják el. Bábként telel át a talajban, egynemzedé-
kes.
x A répalegyeket (Pegomyia hyoscyami és P. betae) két fajra
osztották, elsősorban Chenopodiaceae fajokon (pl. répa,
spenót és mangold) fordulnak elő. A lárvák (9 mm) a le-
velekben készítenek aknákat, egy lárva több levelet vagy
növényt is károsíthat, 3-4 nemzedékes.
Csupaszlegyek, Psilidae
A Németországban előforduló 29 faj közül csak a sárgaré-
palégynek (Psila rosae) van szerepe a sárgarépa és a zeller
károsítójaként.
Fúrólegyek, Tephritidae
A fúrólegyek legfeljebb közepes méretűek, nagyon szép szí-
nezetűek. A szárnyak feltűnően világos-sötét mintázatúak,
ezek legtöbbször fajra jellemzőek. Erősen kitinizált, resze-
lőszerű tojócsövük segítségével rakják le a gazdanövényekbe
a tojásaikat. A lárvák kizárólag élő növényi szövetekben fej-
lődnek. Németországban a kb. 120 faj közül csak 2 faj jelent
meg zöldségkultúrákban:
x a spárgalégy (Platyparea poeciloptera) és
x a zellerlégy (Euleia heraclei, syn. Acidia heraclei).
1.5.9 Gerincesek
Madarak
A madarak zöldségkultúrákban is jelentős károkat okozhat-
nak. A leveleket, a szárakat, a rügyeket és a terméseket fo-
gyasztják, a csíranövényeket kihúzogatják, a termést pedig
ürülékükkel szennyezik. A káposzta károsítása során a fejek
Kártevő állatok 25
szétrepednek, és rothadásnak indulnak. A seregélyek és a
verebek szétszaggatják a salátát levéltetvek keresése közben.
Az utóbbi években a legjelentősebb gazdasági károkat
kétségtelenül az örvös galamb (Columba palumbus) okozta
(Németországban, ford.). Sokféle tápláléka túlnyomórészt
repcéből, káposztaféléből vagy fehérheréből áll. Évente 2–4
alkalommal költ, 2–3 tojást rak, így az utóbbi időkben ál-
lománya növekedett. Tavasszal és nyáron csak kis rajokban
fordul elő. Télen ezres vagy még nagyobb tömegben vonul
északkeletről a hótakaró előfordulását követve. Különösen
a téli kelésű növényeket, a spenótot, a kelbimbót és a ta-
karmánykáposztát fogyasztja, gyakran totális károkat okoz-
va. Táplálkozása és szennyezése mellett minőségcsökkenést
okoz azáltal, hogy a felrepülő galambok a fagytól védő hóré-
teget eltávolítják.
Tavasszal a csírázó magvak kiszedegetésével az örvös
galambok a borsóföldeket károsítják. Városok közelében a
postagalambok és az elvadult házigalambok (Columba livia
f. domestica) is gyakran károsítják a magokat és a csíranövé-
nyeket.
A fácánok (Phasanius colchicus) különböző zöldségfélék
kikelt magvait szedik fel. Nagyobb károk kukoricásokban
keletkeznek, amikor az első sziklevelek már éppen látha-
tók. A fácánok a kelbimbót is igen kedvelik. Mindenesetre
a gyomok magvait és a rovarok lárváit is elpusztítják. Ez
egyébként a legtöbb, itt felsorolt madárfajra érvényes, amely
a zöldségféléket károsítja.
Városok közelében a rigófélék (Turdidae), elsősorban a
feketerigó (Turdus merula) károsíthat zöldségféléken. A fe-
keterigó néha még az üvegházi paradicsom termését is fo-
gyasztja. A széncinege (Parus major), ritkábban a kékcinege
(P. caerulans), valamint a zöldike (Carduelis chloris) és a
kenderike (C. cannabina) alkalmanként az olajos magvak-
ban tesz kárt. Ezenkívül veszélyesek a káposzta, a hónapos
retek és a retek magtermésére is.
A verebek (Passer fajok), az erdei pintyek (Fringilla coe-
lebs) és a fenyőpintyek (F. montifringilla) a csírázó magvakat
és a fiatal csíranövényeket (borsó, káposzta, retek, hónapos
retek, saláta) szedik fel. A verebek és a csókák (Corvus
monedula) a borsóföldeken azáltal okoznak károkat, hogy
röviddel a betakarítás előtt kieszik a hüvelytermésből a bor-
sószemeket.
Csíranövényekkel és fiatal zöldségnövényekkel táplálkoz-
nak még a seregélyek (Sturnidae) és a varjúfélék (Corvidae),
elsősorban a fekete varjú (teljesen fekete), ritkábban a vetési
varjú (világos foltok a szem körül) és a csókák. A varjúfélék
az éppen csírázó, nagyobb méretű magvakat (mint a bab és a
borsó) fogyasztják.
Számos más madárfaj is hasonló károkat okoz, azonban a
kár mértéke kisebb.
Vakondok
A vakondok (Talpa europaea) nem növényevő, hanem
egyes esetekben fiatal zöldségnövények gyökereit szakíthat-
ja el sűrű, felszín alatt futó járatainak készítésével. Mivel a
rovarok elpusztítása miatt hasznos, ezért a területről csak
elűzni szabad (ha a földtúrásai nagyon zavarók). Viszont a
vakondok a kószapocoknak is előkészíti a járatokat. Néha
mind a két faj ugyanazt a járatot használja szakaszonként.
A vakondok védett faj, azonban zavaró megjelenésük esetén
az illetékes hatóság engedélyezheti ellene a védekezést (Né-
metországban, ford).
Kószapocok
A kószapocoknak (Arvicola terrestris) két alfaja: az „alföldi”
(A. terrestris ssp. terrestris) és a „hegyvidéki” (A terrestris
ssp. scherman). A két alfajt nem lehet egyértelműen meg-
különböztetni. A kószapocok évente 3–4-szer ellik, és 2–7
utódot hoz létre. Teste körülbelül 18 cm nagyságú, farka
fele olyan hosszú, mint a teste. Szőre a világosbarnától a
sötétig változik. Szaporodásához kiegyenlített időjárásra van
szükség. A zöldségtermesztésben a vízi pocok nem csak az
elágazó, sűrű, talajfelszín alatti járatainak készítésével okoz
károkat, hanem gyökerek, valamint gyökér- és gumótermé-
sek (sárgarépa, zeller) megrágásával is.
Járatainak legnagyobb része a talajban 13–20 cm mélyen
található. Fészkét és tartalék készleteit 30–60 cm mélyre he-
lyezi el. Járatainak felkutatásához keresőbotot használnak.
Késő ősszel a leghatásosabb ellenük védekezni. A pockok
életmódja különböző helyeken eltér egymástól. Bizonyos
területeken igen gondoskodók, járatainak nyílásait gyorsan
lezárják, míg máshol a nyílások állandóan megmaradnak.
Helyenként a talajfelszín felett is tartózkodnak, másutt csak a
föld alatt. A vízi pocok járatait igen nehéz megkülönböztetni
a vakond járataitól. A következő különbségek jellemzőek rá-
juk: a pocok rendszerint a nyitott járatait gyorsabban bezár-
ja, mint a vakond, a betaposott járatokat a vakond ugyanúgy
állítja helyre, míg a pocok mélyebbre helyezi őket. A vakond
járata kerek vagy keresztben ovális, azaz szélesebb a ma-
gasságánál, a pocok járata pedig hosszúkás ovális. A vakond
sokkal több földhalmot hoz létre, mint a pocok. A vakond
egyformán középről építi fel a túrásait, míg a pocok inkább a
járatok oldalában hozza létre a lepény formájú túrásokat.
Egerek, patkányok
A mezei pocok (Microtus arvalis) főleg a szalmával fedett
sárgarépaföldeken, vagy növényzettel határos területeken
(ami védi és takarja őket a ragadozók elől), illetve sárgarépa
és zeller raktárvermekben károsít.
A házi egér (Mus musculus) zöldségraktárakban vagy
magtárakban, néha télen üvegházakban az első vetésekben
okozhat kárt. Zöldségnövényeken és raktárakban a patká-
nyok, elsődlegesen a vándorpatkány (Rattus norvegicus),
esetenként kárt tehetnek.
Egyéb gerincesek
A vadnyúl főleg tavasszal károsítja a káposztát. A nyulak,
őzek, szarvasok és vaddisznók szintén jelentős károkat
okoznak.
26 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
2 Az egyes zöldségfajok betegségei
és kártevő állatai
2.1 Káposztafélék
(Brassica oleracea, B. pekinensis,
B. napus, B. rapa)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Nitrogénhiány. A növények növekedése gyenge, a levélszín
halványzöld. A levelek egyes részei vöröses, vagy enyhén
narancssárga színűek. A levelek korán lehullanak. A fejkép-
ződés lelassul. A karfiol rózsája korán képződik.
Foszforhiány. A kórkép a nitrogénhiányhoz hasonló, de elő-
fordulhatnak kékeszöld levelek, fakó, lilás elszíneződéssel.
A karfiol rózsája lilás színű lesz. A növekedés gyenge.
Káliumhiány. A káposzta káliumigénye nagy. A kálium
hiánya gyakran más hiánytüneteket is elfed. Hiánytünetek
gyakran csak a növény későbbi fejlődési szakaszában jelent-
keznek. A levelek többféle módon színeződnek (kékeszöld,
mély sötétzöld, vagy világoszöld). A vörös káposzta gyengén
színeződik. A viaszképződés csökken. Jellegzetesek az elő-
ször sárgásbarna, majd sötétbarna levélszélek. Lassanként az
összes levélszél elszárad, elsősorban a külső levelek, ame-
lyek emellett még a színük felé kidomborodnak. A bimbós
kel káliumhiány esetén laza bimbókat képez. Ez gyakran
rothadáshoz vezet, amelyhez másodlagos mikroszervezetek
kapcsolódnak. Hiányos káliumellátás a savanyú káposzta mi-
nőségét is rontja.
Kalciumhiány, belsőlevél-elhalás. A fejes káposzta belső-
levél-elhalása időleges, a külső tényezők által befolyásolt kal-
ciumellátás zavarára vezethető vissza. A vízellátás ingadozá-
sai ebben fontos szerepet játszanak. A káposztafejben elhalt
levélszélek vagy levélrészek szürkésbarna rétegei találhatók.
A tünetek főleg a savanyú káposztának termesztett őszi
fejes káposztafajtákon, egyes termőhelyeken a vörös ká-
posztán, meghatározott feltételek esetén egyes korai fajtá-
kon és a kínai kelen jelentkeznek. Megfigyelések szerint az
’Alabama’, a ’Bigma’, a ’Karma’, a ’Latina’, az ’Oklahoma’
és a ’Selma’ fejes káposzta-fajták, a ’Primero’ és ’Rodina’
vöröskáposzta-fajták, a ’Croma’, és a ’Jokoma’ kelkáposzta
fajták esetében a belsőlevél-elhalás csekély mértékű. A belső-
levél-elhalás gyakran csak akkor fokozódik, ha szabadföldön
a káposzta növekedése majdnem befejeződik. A kártétel a
káposzta tároláskor, különösen magas hőmérsékleten meg-
növekedik. A nagyobb káposztafejeken általában a belsőle-
vél-elhalás nagyobb mértékben jelentkezik.
Hasonló tünetek találhatók a bimbós kelen is. A bim-
bók egyes levelei, főleg a szívlevelek barnulnak. Különösen
a nagy bimbók (3 cm átmérő felettiek) károsodnak. A ká-
rosodás ősszel kevesebb, késői betakarítás esetén azonban
megnövekszik. A hőmérséklet hirtelen csökkenése, valamint
hosszan tartó nedvesség hatására a tünetek fokozódnak.
A fajtakülönbségre is található utalás.
A viszonylagos kalciumhiány levélszélelhalást és a karfi-
olrózsán vizenyős-üveges vagy barna foltokat okoz. A kalci-
umpermetezések csekély mértékben csökkentik a kártételt.
Kivételt képez a kínai kel, amelynél a fejképződés kezdeti
szakaszában (hetenként háromszor) a permetezés kalcium-
nitráttal (2%) a kártétel jelentős csökkenéséhez vezet.
Magnéziumhiány. A levélerek között először sárgászöld
márványozottság, később pedig narancssárga vagy vörös el-
színeződés található. Az idősebb leveleken a károk súlyosab-
bak. Jelentős terméskiesés lehet. A karfiollevelek elszínező-
dése mellett a levéllemezen repedések is láthatók. A levelek
merevek és törékenyek, az alsó levelek lehullanak.
Bórhiány. Főleg a karfiol, a brokkoli és a karalábé esetében
játszik szerepet. A fiatal levelek keskenyek, sötétzöldek és
törékenyek. Az idős levelek kidomborodnak, sárgászöldek
vagy lilás színűek. A levélnyeleken vagy szárakon kinövé-
sek találhatók, amelyeken később szabálytalan, parás foltok
lesznek. A torzsán először vizenyős, majd sötétbarna, végül
fekete foltok vagy szövetrészek jelennek meg, amelyek ezt
követően beszáradnak és üregessé válnak. A karfiol rózsáján
szabálytalan, vizenyős foltok mutatkoznak, amelyek később
szárazak és kemények lesznek, majd elrothadnak. A karfiol-
rózsa laza, íze keserű lesz, egyes levelek túlnőnek. A karalá-
bégumó felső felén foltok képződnek. A gumó szövete puha
és íztelen. A fejes káposztán a bórhiány kicsi, laza fejeket
és üreges torzsákat okoz. A külső levelek korán lehullanak.
A brokkoli különösen érzékeny, szabálytalan alakú brokko-
lirózsák alakulnak ki. A bimbós kel laza bimbókat képez.
A kínai kelnél a fejképződés kezdetén a középső levelek
vastag levélerén barnulás jelentkezik. Különösen a húsos le-
vélrész barnul. Szárazrothadás is bekövetkezik. A gyökérzet
gyengén fejlett. Súlyos károsodás esetén a növekedési pont
elhal. Akut bórhiány esetén bórral történő levéltrágyázás
jöhet számításba. A veszélyeztetett területeken bórtartalmú
műtrágyákat kell használni és törekedni kell a pH-érték csök-
kentésére.
Kénhiány. A fejeskáposzta-palánták legfiatalabb levelei
elsárgulnak. A levélnyél meghosszabbodik, a levéllemez
keskeny és kanalas lesz. A bimbós kel és a karfiol érközei
sárgulnak, a levélerek sötétzöldek maradnak, a levélszélek
kidomborodnak. Rendszerint az idős levelek semmiféle el-
színeződést nem mutatnak. A növények növekedése gátolt.
A kénhiány a fejes káposzta terméshozama csökkenését
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 27
okozza és nagyobb fogékonyságot a betegségekre. Kénhiány
esetén kéntartalmú műtrágyákat kell használni.
Molibdénhiány. Főleg a karfiolnál, ritkábban a karalábé-
nál okoz jelentős károkat. A növények fejlődése visszamarad
a kezdeti normális növekedés után. Az újonnan képződő
levelek levéllemeze hiányos, szabálytalan alakú. Gyakran
többé-kevésbé csak a levélnyél és a vastag levélér alakul ki.
Az edénynyalábok hiányosan alakulnak ki. A növény szív-
része gyakran károsodik. A növények szívrész nélküliek
(beszorult szívrész). Gyenge károsodás esetén a karfiolrózsa
laza lesz és a levelek túlnövik. Molibdénhiányra a savanyú,
vagy a gyengén savanyú (pH-érték < 5,5) talajokon lehet
számítani. A meszezés ezért gyakran hatékonyabb, mint a
molibdén használata. A fogékonyságot illetően jelentősek a
fajtakülönbségek. A gyengén növekvő alfa-csoportba tartozó
karfiolfajták lényegesebben fogékonyabbak, mint a nyári és
őszi fajták többsége. A fejes káposztánál feltűnően zöldessár-
ga szívlevelek képződnek, amelyek részben sárgás színűek.
A növekedés csökken. Az idősebb leveleken sárgászöld fol-
tok láthatók. A bimbós kelnél a molibdénhiány főleg a magas
N-ellátottság és a hosszan tartó szárazság következtében je-
lentkezik. A növény csúcsi részein kivilágosodott, kanalaso-
dott, jelentős levélszél-elhalásos leveleket találunk.
A veszélyeztetett területeken kielégítő molibdén-ellátott-
ságra kell törekedni, különösen a palántanevelés idején.
Talaj- és időjárási tényezők, és termesztési hibák
okozta károk
Nedvességkárok. A talaj víztelítettsége hosszú időszakra
kiterjedően gyökérkárosodáshoz, és az idősebb növények el-
pusztulásához vezet. Mindenekelőtt nehéz, kötött talajokon,
fiatal korban a nem megfelelő gyökeresedés következménye
a gyenge terméshozam. A túlzott nedvesség hatására a bim-
bós kel alsó levelei elpusztulnak és a hajtásvégei elsárgulnak.
A káposzta parásodása. A fejes káposzta talaj közeli levele-
in, főleg a levél fonákán gyakran találhatók apró kinövések,
amelyek csökkentik a minőségét. Ezek akkor keletkeznek, ha
a nagy talajnedvesség, a magas talajhőmérséklet, az alacsony
léghőmérséklet, vagy a rendkívül magas relatív páratartalom
együtt jelentkezik. A gyökér ekkor folyamatosan vizet vesz
fel, anélkül, hogy kielégítő mértékben le tudná adni.
A káposztafej felrepedése a betakarításra majdnem érett
káposztánál jelentkezik, ha a száraz időszakot csapadékos
időjárás követi. Egyes fejeskáposzta-fajták, mint az ’Erstling’
és ’Prisma’, csúcsos fejeskáposzta-fajták, továbbá a ’Dithmar-
scher Früher’, a ’Marner Allfrüh’ és a ’Toscana’ korai fejeská-
poszta-fajták különösen könnyen repednek fel. Nitrogénada-
golás a betakarításhoz közel a felrepedés veszélyét növeli,
mint a jég, a hernyórágás és a madárkártétel is. A karalábé a
száraztermesztésben reped fel. Különösen a palántanevelés
során kell egyenletes növekedésre törekedni. A fajták jelen-
tős, eltérő fogékonysága ismert.
A káposzta vagy karalábé korai magszárképződése ál-
talában akkor lép fel, ha fiatalkori fejlődéskor hosszú ideig
nagyon alacsony hőmérsékletnek, vagy hosszan tartó szá-
razságnak van kitéve. A karalábé korai magszárképződési
hajlama fajtafüggő. Korai magszárképződésre ellenálló pl.
az ’Azur-Star’, a ’Blaro’, a ’Kolpak’, a ’Lanro’, a ’Logo’ és
a ’Trero’ fajta. A kínai kel idő előtt magszárat fejleszt, ha a
0 és 16 °C körüli hőmérséklet hosszú ideig éri. 16 °C felett
a magszárképződés csak normális fejképződés után lép fel.
22 °C felett korai magszárképződés nincs. Vetés után a növé-
nyeket lehetőleg 20–22 °C-on kell nevelni. A kínai kel fajták
jelentős különbséget mutatnak korai magszárképződéssel
szemben.
A szívlevelek rügyképződése a szabadföldi termesztésre
korán vetett állományokban és a túlkoros palántákon jelent-
kezik. Január előtt nem szabad vetni.
A karalábé fásodása tipikus fajtatulajdonság. Jó mi nő sé-
gűek az ’Eder’, a ’Colin’, a ’Gigant’, a ’Komet’, a ’Lanro’, a
’Patrik’, a ’Rosant’, a ’Superschmelz’ és a ’Blaro’.
Üreges szár a brokkoli és a karfiol esetében gyakran fizioló-
giai természetű, nem bórhiány okozza. Ez magas hőmérsék-
leten, magas nitrogénadagoláskor és nagy térállásban, külö-
nösen a vastag szárakon jelentkezik. A szövetbél hiányzik
vagy felrepedezett. Ha bórhiány fordul elő, akkor a szárban
rendszerint fekete szövet található.
„Kopasz fej” és „palackképződés” is meghatározott kara-
lábéfajtákon jelentkezik a fényhiány és a melegebb termesz-
tési eljárások esetén.
Napégés a fejes káposztán a külső leveleken, nagy, papírsze-
rű foltokat okoz.
Fagykárok. Káposztapalánták a késői fagyokkal szemben
különösen érzékenyek, ha nem eléggé edzettek vagy kálium-
hiányosak. A fagy hatására a levélnyelek törékenyek. A le-
vélnyelek és a levelek fehérre színeződnek. Az epidermisz a
levél fonákán felreped. Betakarításra érett vagy betakarított
fejes káposzta fajtától függően eltérő fagyérzékenységű. A fe-
jes káposztán a fagykár leggyakrabban a külső levélrétegtől
számított 2-3 cm mélységben lévő levélrétegek barnulását
okozza. A fagyott szövetek, amelyek csak vizenyősek, a fel-
engedés után újra egészségesnek mutatkoznak. A megfagyott
fejes káposztát lehetőleg gyorsan (legjobban 18 °C hőmér-
sékleten) fel kell engedni, hogy eltarthatóságát ne veszítse
el. Hosszú fagyhatás miatt a szövet barna lesz. A fiatalabb
szövetek az asszimiláták csekély tartalma miatt érzékenyeb-
bek. A fagykárok leggyakrabban a fej belsejében találhatók,
ez érvényes a bimbós kelre is. Az ’Estate’ és a ’Vocale’ bim-
bóskelfajták a különösen fagytűrő fajtákhoz tartoznak. Ide
sorolható még a ’Stilon’ kelkáposztafajta is.
A vörös káposzta foltossága. A tárolt vörös káposztán
esetenként a fej külső levelein, szorosan egymás mellett el-
helyezkedő sötét foltok lépnek fel. A súlyosan beteg levelek
vérvörös színűek. A károsodás – ami a betakarításkor még
nem mutatkozik – oka nem ismert.
Színelváltozások és fejlődési rendellenességek
karfiolon és brokkolin
Színelváltozások. Erős sugárzás (ultraibolya behatás) kö-
vetkeztében a karfiolrózsák enyhén barna, vörös vagy lilás
28 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
színűek lesznek. Az idejében végzett takarással megelőz-
hető. Az alfa típusba tartozó fajták kevésbé érzékenyek.
A karfiolrózsa részleges barnulása mechanikai károsodástól,
kalcium- vagy bórhiánytól is adódhat. A sárga vagy lila színre
való hajlam a fajtától függ. Ezt azonban a külső tényezők
is befolyásolják. A savanyúságkonzervekben mutatkozó lilás
elszíneződés a fajtától függ.
Darásodás (grízesedés) akkor lép fel, ha a bőséges nitrogén-
és vízadagoláshoz párás, meleg időjárás társul. A karfiolró-
zsából apró levelek nyúlnak ki, ezáltal azok érdes felületűek
lesznek. Darásodás akkor is bekövetkezhet, ha a virágrügyek
a karfiolrózsa felületén még a virágnyelek megnyúlása előtt
képződnek. Néha a karfiolrózsák lassanként szürkék lesz-
nek. Egyes fajták különösen fogékonyak. A brokkolifajták
átnövési hajlama különböző.
Üvegesség és a hozzá kapcsolódó barna elszíneződés a
karfiol esetében nemcsak a bór- vagy a kalciumhiány követ-
kezménye, hanem a vízellátás ingadozásaival is kapcsolatban
van. Emellett még a talaj magas sótartalma is gyakran szere-
pet játszik. Számos esetben ilyenkor a gyengültségi paraziták
fellépése rothadást okoz.
A karfiol korai virágzása vagy elővirágzása különböző
növekedési zavarok esetén lép fel, pl. ha a növényeket a
termesztés során, vagy röviddel a palántázás után szárazon,
vagy melegen tartják, esetleg súlyos káposztalégy-kártétel
érte őket. A karfiolfajták különbözőképpen fogékonyak.
A karfiol talajhoz közeli leveleinek sárgulása főleg az őszi
termesztéskor lép fel. Ezzel együtt a főereken szabálytalanul
elszórva fekete csíkok is megtalálhatók. A levélerek közötti
szövetek elsárgulnak, majd a betakarítás után elrothadnak. E
jelenség oka még nem ismert.
Barna rügyek a brokkolirózsában meleg időjárás esetén,
a szedésre érettség közelében jelentkeznek. Feltételezhető,
hogy a kalciumellátás zavarai és a gyors növekedés játszik
ebben szerepet. Fajtakülönbségek vannak.
A fejeskáposzta-levél pontszerű elhalása (nekrózisa)
Levélérhez kapcsolt pontszerű elhalások (nekrózisok).
Bizonyos fajtákon a vastag levéléren apró, alig besüppedő,
pettyszerű elhalások lépnek fel. Egyes évjáratokban és kü-
lönböző termőhelyeken a fellépés mértéke jelentősen eltérő.
A kínai kelen a fejképződés után hasonlóképpen gyakran a
belső levelek vastag levélerein apró, fekete elhalások jelent-
keznek. Ezek a tünetek halmozottan jelentkeznek a nitro-
génnal történő késői fejtrágyázáskor.
Nem levélérhez kapcsolt pontszerű elhalások (nekró-
zisok) a fejeskáposzta-fajtákon eltérő mértékben jelentkez-
nek. A néhány milliméteres fekete foltok közvetlenül a szüret
előtt és a tárolóban főleg a külső leveleken jelentkeznek. Ha
eltávolítjuk a külső leveleket, akkor az addig egészséges leve-
leken bizonyos idő után ugyanazok a tünetek jelentkeznek.
Barna, középvastagságú erek a tárolt kínai kelen fizioló-
giai zavarok miatt jelentkeznek. Ez elsősorban a tároló túl-
hűtésére (hőmérséklet 1 °C körül) vezethető vissza. Az első
elszíneződések már a betárolást követő néhány hét múlva
fellépnek. A barnulás a tárolási idő hosszával növekszik.
Különösen a legbelső levelek középvastag erei károsodnak.
A jelenség kifejlődése és megjelenése összefügg a termesztési
időszak növekedési feltételeivel és a fajtával. A kritikus táro-
lási hőmérséklet egyes fajtáknál eltérő lehet. Az ellenőrzött
légterű tárolás (CA tárolás) esetén a jelenség alig jelentkezik.
Egyéb károk. A brokkoli egyes rügyeinek barnulása és el-
halása közvetlenül a betakarítás előtt a hőségtől származik.
A fajták eltérő fogékonyságúak. Nedves időjárás esetén a
domború brokkolirózsákon a rothadás kisebb, mint a laposa-
kon, mivel azokon a víz könnyebben felszárad.
A kínai kel levelein előforduló gubacsszerű kinövések oka
ismeretlen.
A bimbós kel lilás elszíneződése fajtafüggő.
A takarmánykáposzta levélsárgulása a fajtára jellemző.
Az etilénhatás (pl. almával, körtével, paradicsommal
együtt tárolva) a tárolt bimbós kelen a bimbók vágási felü-
letén jelentős barnulást, majd rothadást idéz elő. A fejes ká-
poszta elsárgul. A levelek a torzsáról leválnak.
Növekedésszabályozók által okozott károk
Gabonaföldek szomszédságában a káposztapalántákat a nö-
vekedésszabályozók károsíthatják. A szár tövén alaktalan
kinövés és számos gyökérnyúlvány található. A szár töve
merev. Ezek a növények ritkán újulnak meg. Ilyeneket nem
szabad kiültetni.
A növekedésszabályozók hatására a karalábé levélnyelei
és levelei alaktalanok (tölcsér- vagy kanálképződés) lesznek.
A karalábégumók felrepedhetnek.
Vírusos betegségek
Karfiolmozaik. A karfiolmozaik-vírus (Cauliflower mosaic
virus, CaMV, Caulimovirus) előfordul számos káposztafélén:
a karalábén, a retken és a tarlórépán.
Ehhez tartozik még a keresztesvirágúak számos gazda-
növénye, de más családok növényei nem. A CaMV gyakran
a Turnip mosaic virussal együtt lép fel. A betegségtünetek
ezért felerősödnek. A CaMV kezdetben gyenge, majd egyre
egyértelmű levélér-kivilágosodást okoz, amelyek sötétzöld
levélrészekkel határoltak. A levéllemezen fénytelen, sötét-
zöld foltok vannak, amelyben a klorotikus részekben fehéres
vagy világosbarna foltok találhatók. Súlyos megbetegedés
esetén merev növekedés figyelhető meg, a levelek töréke-
nyek, a növények kicsik lesznek, virágot nem fejlesztenek.
A fejes káposztán, szabadföldön az első tünetek legtöbbször
a fejképződés kezdetén, az idősebb leveleken jelentkeznek,
különböző elszíneződést mutatva. A vörös káposztán feltűnő
világospiros elszíneződés észlelhető. A beteg levelek a nö-
vényről korán lehullanak. Ezek aztán koszorú formájában a
levél nélküli torzsa körül a talajon fekszenek. A betegségre
jellemző, hogy gócszerűen vagy a tábla szélén jelentkezik.
A tárolt káposztán, különösen a fejes káposztán számos,
apró (1–5 mm átmérőjű) enyhén fénylő folt mutatkozik,
ami súlyos minőségcsökkenést okoz. Ezek a foltok, amelyek
gyakran még a tárolóban is szaporodnak, nekrotikus közép-
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 29
pel nem rendelkeznek, és főleg a külső leveleken, eseten-
ként más leveleken is találhatók. A CaMV kórképe általában
változó, mivel a káposztafajták eltérő módon reagálnak és a
CaMV számos törzse is előfordul. Magasabb hőmérsékleten
a kórkép általában gyengébb. A CaMV-vel együtt a Broccoli
necrotic yellows virus (BNYV, Cytorhabdovirus) is előfordul-
hat. Együttes fellépésük tüneterősödéssel jár.
A CaMV talajjal és maggal nem vihető át. Vírusátvivőként
különböző levéltetűfajok jöhetnek számításba, a legjelentő-
sebb a káposztalevéltetű (Brevicoryne brassicae). Az átvitel
szemiperzisztens. Új fertőzés már rövid szívási idő után be-
következhet. A vírus a téli repcén fennmarad, ezért a valódi
veszély a maghozó állományoktól indul ki. Ha fiatal káposz-
taállomány telel át, akkor a fertőzés már ősszel is bekövet-
kezhet, anélkül, hogy tavasz előtt látható volna.
Megelőzés, védekezés. Fontos, hogy a maghozó káposz-
taállományt az étkezésitől távol (legalább 2 km-re) helyezzük
el. Megfelelő távolságot kell a házi- és kiskertektől tartani.
Az áttelelő káposztaféléket az új ültetés előtt tavasszal be kell
takarítani, a torzsákat és az esetleges növénymaradványokat
el kell távolítani. Különösen a maghozó állományban, de az
étkezésiben is időben és gyakran kell védekezni a levéltetvek
ellen.
Káposzta fekete gyűrűsfoltosság. A tarlórépamozaik-vírus
(Turnip mosaic virus, TuMV, Potyvirus) gazdanövényköre
széles, különböző növénycsaládok növényei tartoznak ide.
A káposztán alkalomszerűen a CaMV-vel együtt fordul elő.
A TuMV-nek különböző törzsei vannak, amelyek sokféle
kórképet mutatnak, és gazdanövényenként változnak. A kez-
deti tünetek apró, kerek világos foltok, amelyek először az
idősebb leveleken lépnek fel. Ez a levelek összeolvadó moza-
ikfoltosságához vezethet. A betegség további lefolyása során
tipikus „fekete gyűrűs foltok” keletkeznek, ami azt jelenti,
hogy kivilágosodott, kis levélfoltokat határozott fekete gyűrű
vesz körül. A tünet gyakran az idősebb levelek szélére össz-
pon to sul. A külső levelek korán elhalnak. A fejes káposztán
apró, fekete foltok léphetnek fel, amit a CaMV okozhat.
Azok a foltok, amelyek a TuMV fertőzése után mutatkoznak,
valamivel nagyobbak (5–15 mm átmérőjűek) szabálytalan
alakúak, egyértelmű nekrotikus közepük van. Alkalomadtán
számos folt összeolvadva nagy, nekrotikus területet alkot.
Gyakoribb, mint a CaMV esetében, hogy a belső levelek ká-
rosodnak. Az összes fejeskáposzta-fajta fogékony, annak elle-
nére, hogy a nekrózisok kialakulása az egyes fajtáknál elté-
rően erős. Eltekintve attól, hogy a foltok minőségcsökkenést
okoznak, súlyos terméskiesés is bekövetkezhet. Fogékony pl.
az ’Impala’ fejeskáposzta-fajta. A bimbós kel hasonlóképpen
gyakran károsodik. Különösen erősen szenved a kínai kel a
TuMV-től. Korai fertőzések értéktelenné teszik a növénye-
ket. Súlyos fodrosodás és növekedéscsökkenés következik be.
A fejesedés elmarad. A kínai kel későbbi fejlődési szakaszá-
ban bekövetkező fertőzések mozaikot, gyűrűs nekrózist és
foltszerű barnulást okoznak. A vírus maggal nem vihető át.
A vírust a káposzta-levéltetű (Brevicoryne brassicae) a zöld
őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) és számos más levél-
tetűfaj nem perzisztens módon viszi át. A levéltetű a vírust
legkevesebb egy perc alatt felveszi és egy percen belül átvi-
szi. Az ’Elliot’ fajtát e vírussal szemben toleránsnak tartják.
Megelőzés, védekezés. Itt is érvényesülnek azok az irány-
elvek, mint a CaMV esetében, azonban a téli gazdanövények
kiiktatása sokkal nehezebb, mivel a gazdanövénykör sokkal
nagyobb és pl. meghatározott dísznövényeket is magában
foglal, amelyek a házikertekben előfordulnak. A vektorháló
(Rantai, Polyvinil Netz) használata a kínai kel esetében jelen-
tősen csökkentette a kártételt.
Egyéb vírusos betegségek. További vírusok is vannak,
amelyek nálunk a káposztatermesztésben alkalmanként je-
lentősek lehetnek. Ilyen a rágó szájszervű rovarok (földibol-
ha) által átvihető Turnip yellow mosaic virus (TYMV, Tymo-
virus) és a perzisztens, levéltetűvel átvihető Turnip yellow
virus (korábban Beet western yellows virus, Polerovirus),
amelynek a repce a köztes gazdája. A kínai kelen található
még az ubokamozaik-vírus. A kínai kel állományban ezenkí-
vül egyidejűleg felléphet a TYMV és a Radish mosaic virus
(RaMV, Comovirus). Mindkét vírus földibolhákkal és nem
levéltetvekkel vihető át. A fejben elszórtan, a belső levélréte-
gekben is szabálytalan, részben gyűrűszerű sötétbarna foltok
találhatók.
Baktériumos és gombás betegségek
Xantomonászos betegség. E baktériumos betegség kóroko-
zója a Xanthomonas campestris pv. campestris, amely az
összes Brassica fajon, és más keresztesvirágúakon pl. a pász-
tortáskán (Capsella bursa-pastrois) előfordul. Ez a baktériu-
mos betegség a melegebb klíma betegsége. A baktériumok
a természetes nyílásokon (a víz- és légzőnyílásokon) vagy a
sebeken keresztül jutnak a káposztalevélbe. Jelentősége az
itteni termesztésben különösen a karfiolnál megnövekedett.
A megfertőzött növények nem mutatnak mindig betegségtü-
neteket. Ez veszélyes a maghozó állományban, mivel a be-
tegség maggal átvihető. Kedvező feltételek (25 °C) esetén a
baktériumok a xilémen keresztül a növényben gyorsan szét-
terjednek. Egy gumiszerű poliszacharid, a xantán képződik.
Ez, valamint az elszaporodó baktériumok elzárják az edény-
nyalábokat. Először, legkorábban 10–14 nap múlva tipikus,
V alakú elhalások jelentkeznek a levélszélen. A növények a
növekedésben visszamaradnak, részben csak az egyik olda-
lukon. Szárazrothadás áll elő. Csak késő ősszel alakul ki a
nedvesrothadás az Erwinia carotovora subsp. carotovora és a
Pseudomonas marginalis közreműködésével. A torzsában az
edénynyalábok a végső szakaszban határozott fekete gyűrűt
mutatnak. A fiatal leveleken egyes részeken fekete levélerek
vannak.
A fiatal növények sziklevelei fekete szélűek. A fejes ká-
posztán és a karfiolon a külső levelek sárgulnak, hervadnak
és végül lehullanak. A karfiolrózsán fekete részek láthatók.
Ha a fertőzés nem következik be a palántanevelőben, akkor
a kártétel a megszokott határok között marad. Nagy károso-
dás mindenekelőtt meleg, párás, nyarakon jelentkezik. A tá-
rolt fejes káposzta és karalábé tárolhatósága csökken. Ápolási
30 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
munkákkal eső esetén a felfröccsenő vízcseppekkel a beteg-
ség a növényállományban szétterjed. A kórokozó azonban
a 100 m/s-nél nagyobb szélsebességgel is terjedhet. Nagy
terjedési veszély adódik abból, ha ültetés előtt a növényeket
kötegben a vízbe mártják.
A gázcserenyílások mind a kórokozó behatolása, mind
pedig kijutása szempontjából szerepet játszanak. Az erős gut-
táció időszakában, főleg a reggeli órákban ezért nem szabad
öntözni.
A beteg növények betakarítás utáni maradványai a jár-
vány szempontjából nagy jelentőségűek. A növénymaradvá-
nyokon a baktérium legalább egy, de két évig is fennmarad.
A baktérium fennmarad továbbá a magban, a maghozó
száron, a téli káposzta fajokon és a keresztesvirágú gyom-
növényeken. A baktériumfertőzöttségre irányuló vetőmag-
vizsgálatok során más szervezetek kizárása céljából szelektív
táptalajokat és immunofluoreszcensz-módszert használnak.
Hosszú tenyészidejű karfiolfajtáknál nagy (50%-ig) terméski-
esés is lehet.
Megelőzés, védekezés. Fertőzött területeken káposztát
vagy más keresztesvirágúakat legfeljebb háromévenként ter-
messzünk. A beteg növénymaradványokat, torzsamaradvá-
nyokat fel kell aprítani, és sekélyen alá kell szárítani. A mély
alászántás a kórokozó számára nagy túlélési lehetőséget ad,
mivel a gazdaszövetek ilyen körülmények között lassabban
rothadnak el. A vetésforgót be kell tartani. Kis termesztő-
felületeket fertőtleníteni kell, a jó vízháztartású felületeket
előnyben kell részesíteni. A vetőmagátvitelt vízgőzkezelés-
sel, illetve meleg vizes csávázással (20–25 perc 50 °C-on)
akadályozzuk meg. A meleg vizes csávázással nem lehet
mindig tökéletes eredményt elérni. A baktérium szétterje-
désének a termesztőhelyeken az esőztető öntözés kedvez.
A porlasztásos öntözés egyértelműen előnyösnek látszik.
Pszeudomonászos levélfoltosság. E betegség kórokozója a
Pseudomonas syringae pv. maculicola elsősorban a karfiolt
károsítja, előfordul azonban más káposztafajokon és keresz-
tesvirágúakon is. Általában a betegség bizonyos keretek közt
marad. Megbetegedés esetén először apró, vizenyős foltok
keletkeznek, amelyek lassanként sötétbarnák vagy lilásak
lesznek. Ezeket határozott, áttetsző szegély veszi körül, eny-
hén bemélyednek, és 3 mm átmérőjűek lesznek. Rendhagyó
módon a levélereket nem lépik át. Kivételes esetben a karfiol
rózsáin fekete foltok jelentkeznek. E baktériumos betegség
terjedésére a hűvös és csapadékos időjárás kedvező. A beteg-
ség maggal is átvihető. A kínai kelen a vizenyős, gyűrű alakú
levélfoltokat a Pseudomonas viridiflava is okozhatja.
Megelőzés, védekezés. A fertőzött vetőmagot meleg vizes
csávázással kell mentesíteni (lásd xantomonászos betegség).
Vetésforgó és a keresztesvirágú gyomnövények irtása fontos.
A brokkoli pszeudomonászos foltossága. Hosszan tartó
nedves időjárás esetén a brokkolirózsákon foltszerű rothadás
jelentkezik. A kórokozók főleg a Pseudomonas nemzetség-
hez (P. marginalis, P. fluorescens) tartoznak. Kártételek kis
mértékben a kis, tömött brokkolirózsákon is megtalálhatók,
de ezek rendszerint gyorsan kiszáradnak. A baktériumos
megbetegedéstől a jó viaszréteg véd, ezért brokkolirózsa-
képződéskor semmiféle növényvédő szert ne juttassunk ki,
ami a viaszréteget károsítja. A fajták eltérő fogékonyságúak.
Sérülések után a brokkolirózsa egyes részein mutatkozó rot-
hadást a Pseudomonas viridiflava okozhatja.
Baktériumos lágyrothadás. Ugyanúgy, mint sok más
növényen az Erwinia nemzetségbe tartozó baktériumok
a káposztán is lágyrothadást okoznak. Legnagyobb jelentő-
ségű az E. carotovora subsp. carotovora. Ezen kívül szere-
pet játszik még az E. carotovora subsp. atroseptica. Látens
fertőzések jöhetnek létre. Károsodás különösen akkor kö-
vetkezik be, ha csapadékos időjárás esetén a hőmérséklet
egyértelműen 20 °C fölött van. Mindenekelőtt a kínai kel, a
fejes káposzta, a karalábé és a karfiol károsodik. A maghozó
állományok is a lágyrothadástól károsodnak. Itt azonban a
Pseudomonas-fajok is előfordulnak. A baktériumok a sebe-
ken keresztül hatolnak be, a sejtfal közötti járatokban (in-
tercellulárisan) élnek, és az enzimekkel feloldják a középső
lamellákat. Így először vizenyős foltok, később pedig barna
és fekete rothadó részek alakulnak ki. A növény kisebb vagy
nagyobb részei rothadó és bűzlő péppé válnak. Gyakran
még más baktériumok is másodlagosan részt vesznek. Szá-
raz időjáráskor gyakran, különösen a kínai kelen, foltszerű
szárazrothadás adódik, ami a levél kisebb vagy nagyobb ré-
szét magába foglalja. A kiesés a kínai kelnél szabadföldön
jelentős lehet. Más káposztafajokon általában a megszokott
határok között marad. Gazdaságilag nagyon jelentős a tárolt
káposzta torzsarothadása. A káposztafejek szabadföldön a
sebeken keresztül, vagy a káposzta vágásakor fertőződnek.
Gyakran jelentős kiesés mutatkozik a maghozók termeszté-
sekor, amikor az ún. „kész fejeket” betárolják. A kórokozót
az állományban rovarok terjesztik. A növénybe hatoláshoz
sebre van szükségük.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell a jó talajszerkezet-
re és a száraz talajfelületre. A kínai kelt olyan területre ne
ültessük, ahol még rothadó növénymaradványok találhatók.
A tárolt káposzta vágásfelületét a lehető leggyorsabban le kell
szárítani. Talajszennyeződéstől óvni kell. Lehetőleg szárazon
kell betárolni. A csapadékos időben történő betakarítás, a
sokáig területen hagyott felszedett termés erősíti a tárolási
rothadás veszélyét. Tárolásra 1 °C körüli hőmérséklet és 90%
relatív páratartalom kedvező. Törekedni kell a kielégítő szel-
lőztetésre. A kínai kel természetes eltarthatósága januárban
befejeződik. A teljesen érett káposzta tárolhatósága kisebb.
Egyéb baktériumos betegségek. A kínai kelen az edény-
nyaláb-parazita Erwinia tracheiphilum lép fel. A Pseudomo-
nas marginalis és P. viridiflava fajokat, mint a rothadás vagy
a levélfoltosság kórokozóját különböző káposzta-fajokon
megfigyelték. Streptomyces fajok a répatestet képző Brassica
fajokon varasodás tüneteit okozhatják.
Csíranövény-betegségek, gyökérnyak-feketedés, feke-
telábúság. A fejlődő káposzta-csíranövényeket különböző
gombák veszélyeztetik: a Pythium fajok, a Rhizoctonia sola-
ni, az Olpidium brassicae, az Alternaria brassicae, a Botrytis
cinerea és a Phoma lingam. Egyrészt a káposzta-csíranövé-
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 31
nyek fejlődését gátolják, másrészt a növények kikelésük után
hamarosan elpusztulnak. A tipikus gyökérnyak-feketedést,
amikor a szárrész befűződve feketére színeződik, főleg az
Olpidium brassicae, a Rhizoctonia solani és az Alternaria
brassicae okozza. A Rhizoctonia solani a palántanevelőben,
továbbá a kiültetés után is képes károkat előidézni. A ta-
laj felszínén a szár jelentős befűződése gyakori. A szárból
bizonyos körülmények között csak a középső rész marad
meg, ami nagyon könnyen letörik. A Rhizoctonia solani
melegkedvelő és hideget elviselő törzsei is előfordulnak.
A tárolt káposzta rothadásának kórokozójaként (lásd. Rhi-
zoctonia-fejrothadás) is ismert. A Phoma lingam is előidézi
az alsó szárrész befűződését anélkül, hogy fekete elszíne-
ződést okozna. A csíranövény-betegségek egyes kórokozói
a talajban hosszú ideig képesek fennmaradni (pl. Pythium,
Olpidium, Rhizoctonia), mások maggal átvihetők (Phoma,
Alternaria, Botrytis). Tartós, magas talajnedvesség, nem ki-
elégítő fényviszonyok és általában a rossz fejlődési feltételek
a kiesést növelik.
Megelőzés, védekezés. A káposztamagvak vetőmagcsává-
zása (tirámmal) ajánlott, mindenekelőtt a korai vetésű ter-
mesztés esetén. A termesztőtalajt fertőtleníteni kell. A sza-
badföldi területeket rendszeresen váltani kell. Fontos, hogy
a különösen fogékony fiatalkori állapotot a növény mielőbb
túlhaladja.
A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája. Az inten-
zív káposztatermesztés legveszélyesebb betegsége, amit a
Plasmodiophora brassicae nyálkagomba idéz elő. A nyál-
kagomba kitartóspóráiból egysejtű mozgó sporangiospórák
(zoospórák) szabadulnak ki. Ezek a mozgó sporangiospórák
a talajvízben haladva a gyökérszőrökbe hatolnak. Többszö-
ri osztódás után a behatolt sporangiospórák elpusztítják a
gyökérszőröket és új, mozgó sporangiospórákat bocsátanak
ki. A gyökérelhalás következtében a gyökérszövet megvas-
tagodik. Kisebb vagy nagyobb, daganatszerű képződmé-
nyek keletkeznek. Az edénynyalábok károsodnak, majd
visszamaradt növekedés, hervadás és másodlagos rothadás
áll elő. A levelek kékesszürkék lesznek. Különösen meleg
időjáráskor a növények lankadnak. Minél korábban fertőző-
dik a növény a fejlődése során, annál súlyosabb a károsodás.
A fejképződés súlyosan csökken. A karfiol esetében a „korai
virágzás” gyakori.
A beteg gazdanövény szöveteiben a gomba kitartóspórái
képződnek, amelyek a daganatok elrothadásakor szabaddá
válnak, és nyugalmi szakasz után újra fertőznek. A kitartó-
spórák ellenálló képessége a talajban nagyon nagy. A szélső-
séges szárazságra érzékenyek.
A talajfertőtlenítés általában 10, kivételes esetben akár 20
évig is hatásos. A káposztánál a gyökérfertőzések 9–35 °C
hőmérsékleti tartományban következnek be. Könnyű talajba
ültetett növények különösen veszélyeztetettek, mivel a talaj
a nedves időszakokban az optimális fertőzési hőmérséklet-
re gyorsan felmelegszik. Magas talajnedvesség a kártételt
növeli, mivel az oxigénhiány és a pH-érték-csökkenés rossz
gyökérképződést okoz, és ugyancsak a mozgó sporangiospó-
ráknak kedvező feltételeket teremt. Az alacsony pH-érték a
spóra csírázását megkönnyíti. Ez akut, magas fertőzési ve-
szélyt jelent, amelynek következménye a fertőzöttség gyors
csökkenése. Magas pH-érték a fertőzési folyamatot lelassítja,
ugyanakkor előnyösen segíti a növekedést.
A Plasmodiophora brassicae gazdanövényei nemcsak az
összes jelentős káposzta- és a keresztesvirágúak családjába
tartozó egyéb termesztett faj, hanem e család számos gyom-
növénye is. A káposztafajok közül csekély fogékonyságú a
takarmánykáposzta. Néhány nem keresztesvirágú növény
gyökerén is megtalálták a P. brassicae kórokozót. Ilyenek: az
egynyári szikárka, a tippan, a német perje, a pipacs, a kerti
rezeda, a fehérhere, az útszéli zsázsa. Ezeken a növényeken
azonban soha nem jelentkeztek gyökérmegvastagodások.
Nem tisztázott, hogy ezek a növények milyen szerepet ját-
szanak a kórokozó talajban történő áttelelésben. Fejlődés-
menetéből következően a kórokozó genetikai változatossága
nagy és széles. Nyilvánvaló, hogy a P. brassicae patotípusai
(rasszai) nagy számban fordulnak elő. Általában a sok pa-
totípus keverékpopulációi is előfordulnak. Ezért ütközik ne-
hézségbe a rezisztencianemesítés. A legtöbb káposztafélénél
eddig csak részleges eredményt értek el. A legnagyobb lépés
a kínai kel fajták (’Banko’, ’Bilko’, ’Chorus’, ’Kimono’, ’Lu-
mi na’, ’Morillo’, ’Nemesis’, ’Parkin’, ’Yuki’) előállítása volt.
A kórokozó patotípusainak előfordulása miatt a rezisztencia-
törésre mindenképpen számítani lehet. Ez mindenekelőtt
30 °C hőmérséklet felett következik be. Vannak olyan meg-
figyelések, miszerint a plazmodiofórás betegséggel szemben
toleráns fajták egyúttal ellenállók az Alternaria megbetege-
désre, azonban fogékonyabbak lesznek a lisztharmatra.
A kórokozó a talajművelő-eszközökre tapadt talajjal és
beteg növénymaradványokkal vihető át. A kórokozó széllel
történő terjedése a hozzákapcsolódó talajrészecskékkel le-
hetséges. További fertőzési forrás az istállótrágya lehet, ha az
állatokat beteg növényekkel takarmányozták, mivel a kitar-
tóspórák a takarmány emésztése során nem pusztulnak el.
Megelőzés, védekezés. Hosszú időközű (hét vagy annál
több év) vetésforgót kell betartani. A termesztőfelületek, a
termesztőközegek, valamint az özönvíz fertőzésmentes le-
gyen. Lehetőleg vízvezetéki vizet, de nem felszíni vizet kell
használni. A termesztést csak jól öntözhető területen szabad
beállítani. A fertőzött felületektől legkevesebb 30 m bizton-
sági távolságot kell tartani. A pH-értéket (lehetőség szerint) 7
pH-ra kell emelni, a humusz- és tápanyagellátást optimálisan
kell kialakítani. A növényeket lehetőleg nagy földlabdával
kell kiültetni. A beteg növényállomány betakarítása után a
torzsákat azonnal el kell távolítani, vagy mélyen a talajba
kell forgatni, hogy további kitartóspórák ne képződjenek.
Mésztartalmú műtrágyák használatával a növények fiatal-
kori fejlődését úgy megvédhetjük, hogy semmi vagy csak
csekély terméskiesés lehet. Basamid granulátum használata
legtöbbször csak a palántanevelőben és a palántanevelő ta-
laj esetében lehet hasznos. A palántanevelő felületeket vagy
egyéb, intenzíven hasznosított felületeket gőzzel is fertőtle-
níthetjük. A talaj fertőzöttségének mértéke csökkenthető, ha
32 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
tavasszal hét hétig rozst termesztünk zöldtrágyaként, majd
talajba beforgatjuk, és 3–6 hét parlagon hagyást követően
olyan növényt termesztünk, ami nem gazdanövénye a plaz-
modiofórás betegségnek (pl. zeller, spenót).
Fómás betegség. A káposzta e betegségének kórokozója a
Phoma lingam. Ez a káposztafajokat, a karalábét és a keresz-
tesvirágúak családjába tartozó más növényeket is károsítja.
A Phoma lingam káposztán előforduló törzsei a repcén elő-
fordulóval nem azonosak. A fómás betegség járványtanában
is van különbség a káposztán és a repcén. Mindkét növény-
nél megtalálhatók agresszív vagy kevésbé agresszív törzsek.
Az agresszív törzsek csoportjában a repcénél különböző pa-
totípusok vannak. A káposzta fő kártételére jellemző, hogy
a majdnem kifejlett káposztafejek hirtelen elpusztulnak és
elhalnak. E növények talajban lévő torzsarészei elkorhadnak
és a gyökerek zöme elhal. A talaj feletti torzsarészen gyak-
ran találhatók gömbölyű, fekete termőtestek (piknídiumok),
amelyekből nedves időjárás esetén ametisztre színeződött
kacs formájában konídiumtömeg tör elő. A betegségre jel-
lemző, hogy az állományban, az egyik sorban a növények
egymás után betegek, míg a szomszéd sorban egészségesek
maradnak. Ez egyrészt a palántanevelőben lévő szomszédos
növények fertőződésének következménye, amelyeket aztán
egymás után ültetnek ki, vagy pedig a kórokozó átvitele a
palántázás során. Gyakran különösen sok megbetegedett nö-
vény található a kiültetés előtt, amelyek gyökeresedése gyen-
ge, ez pedig súlyos gyökérkárosodáshoz vezethet.
Ha beteg állományból származó káposztát tárolunk, ak-
kor ez tárolási rothadást okozhat. A torzsa vágási felületén az
edénynyalábok feketék. Lassanként a torzsa szárazrothadása
következik be. Emellett a fej külső levelei leválnak. Gyakori,
hogy a levél vastagabb ereinek alsó része is feketére színe-
zett. Nagy, fekete levélfoltok is felléphetnek. A megtámadott
részeken általában piknídiumok találhatók.
A káposzta maghozó állományában is tetemes kiesést
okozhat a Phoma lingam, ha beteg növényeket ültetünk ki.
A foltok elsősorban a száron jelentkeznek, amelyek később
elkorhadnak. A lomb víz- és tápanyag-utánpótlása a beteg nö-
vényen gyakran nagyon hosszú ideig megmarad. Végül azon-
ban a növény összeesik. Foltok találhatók még a maghozó
szárak levelein, fiatal hajtásain és becőtermésein. Levélfoltok
különösen a kínai kelnél gyakoribbak. Egyes esetekben a
maghozó szárakon az ivaros alak (Leptosphaeria maculans)
is megtalálható, amelynek azonban a betegség terjedésében
– ellentétben más országokkal és a repcénél – nálunk úgy
tűnik, nincs jelentősége. A repcén a gomba egyes izolátuma-
inak agresszivitása nagyon különböző. Egyes izolátumokat
agresszív és nem agresszív csoportba sorolják. A káposzta
reagálását az izolátumokra még nem vizsgálták.
A Phoma lingam gomba a magban és annak felületén
is megtalálható. Kitartó micéliummal a maghéj alatt fenn-
marad. Kimutathatóan
-
20 °C-on 20 évig életben marad.
Szemmel láthatóan fennmarad legalább olyan hosszan, mint
ameddig a mag a csíraképességét megőrzi. A káposztánál a
magátvitel a gomba fő terjedési módja. Már a vetőmag 0,2%-
nál kisebb fertőzési aránynál is súlyos károk lehetnek, ha
a palántanevelés időszakában a kórokozó terjedéséhez ked-
vezőek a feltételek. Már a palántanevelőben a növények
gócszerűen fertőződnek. A gomba fő terjedése a növények
felszedésekor és az ültetés előtt lehetséges. A felszedett
nedves növények hosszú idejű tárolása különösen elősegí-
ti a konídiumok terjedését és számos növény fertőződését.
A szabadföldi állományban a későbbi terjedésnek a megbete-
gedés szempontjából szinte nincs szerepe. A talajfertőzöttség
nem csökkenti a káposzta terméshozamát, esetleg a kínai kel
levélhullását okozhatja. Mivel a gomba a talajban, főleg a
torzsákon több évig áttelelhet, a termesztőfelületek és a mag-
hozó állományok esetében a vetésforgó elengedhetetlen.
A káposztafajok és káposztafajták fogékonysági különb-
ségét a Phoma lingam kórokozóval szemben eddig még egy-
értelműen nem állapították meg, valószínű azonban, hogy a
vörös káposzta gyakrabban károsodik.
Megelőzés, védekezés. A káposzta termésveszteségének
elkerülése végett feltétlenül egészséges vetőmagot kell hasz-
nálni. A vetőmag-fertőzöttséget laborpróbával vizsgálják.
A magban lévő gomba elpusztítása a legbiztosabban meleg
vizes csávázással érhető el (30 percig 50 °C-on, vagy 25
percig 51 °C-on). Ez azonban gyakran a csíraképesség csök-
kenésével jár. A maghozó állományokban a becőtermések
megbetegedését rendszeresen ellenőrizni kell. A becőtermé-
seken megjelenő fómás betegséget fel kell ismerni, mert az
a vetőmagfertőzés veszélyét jelenti. A káposzta termesztése-
kor ügyelni kell a jó talajszerkezetre, a lehetőleg egyenletes
talajnedvességre, ezáltal a jobb gyökérképződés miatt a be-
tegség okozta kiesés alig lesz. A tárolt káposztánál is el kell
kerülni a károsodást, ezért arra kell ügyelni, hogy fertőzött
állományban a szedéskor torzsafertőzés lehetőség szerint ne
legyen. A legnagyobb károsodás akkor áll elő, ha a káposzta
szedés után nedves időjáráskor a szabadföldön marad, és ha
a tárolási hőmérséklet nagyon megemelkedik.
Peronoszpóra. A peronoszpóra (Peronospora parasitica)
különösen a káposzta palántanevelése során károsít. A szik-
levelek és az első lomblevelek fertőződnek. A levél színén
sárgás foltok láthatók, amelyeknek fonáki részén szürkés-
fehér sporangiumtartó-gyep tör elő. A palántanevelés során
ritkán következik be teljes pusztulás, azonban gyakran je-
lentős növekedési visszaeséssel jár. Alkalomadtán – minde-
nekelőtt a karfiolnál – szabadföldön az idősebb levelek is
megfertőződnek. A kínai kelen valamelyest eltérő tünetek
fordulnak elő. Elmosódott szélű levélfoltok jelennek meg, a
sporangiumtartó-képződés nagyon gyenge. A peronoszpóra
mindenekelőtt a karalábé növényházi termesztésekor, főleg
alagút- vagy síkfólia esetén lehet jelentős. Elszórtan jelentke-
zik a karfiol, illetve a brokkoli őszi termesztésekor a virág-
rózsán a peronoszpóra okozta rothadás. A kezdetben apró,
fekete pontok lassanként barna foltokká növekednek, majd
rothadásba mennek át. A fej belsejében lévő barnás részek
a főzéskor feketék lesznek. Ezek a virágrózsák szisztémikus
fertőzéstől származnak. Esetenként a peronoszpóra a tárolt
fejes káposzta rothadását okozhatja. Ez különösen meleg te-
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 33
leken, nem hűtött tárolóban mutatkozhat. Apró, fekete pon-
tok láthatók az edénynyalábok környékén. Ezek a pontok bi-
zonyos körülmények között a vastag éren fekete csíkokként
jelentkeznek, részben a levélcsúcsig jutnak, és a levélerektől
az érközi részekre is szétterjednek. Az egész levéllemezt a
fekete pontok hálózata vonja be. A karfiol és a brokkoli eseté-
ben szárfertőzések a fejbe, illetve a virágrózsába előrejutnak,
és szürkés elszíneződést okoznak.
A peronoszpóra maggal történő átvitelére egyértelmű bi-
zonyíték ezidáig nincs. A primer fertőzések a talajból indul-
nak ki. A kórokozó oospórával a gyökerekben vagy a növény-
maradványokon a talajban marad fenn. Nem tisztázott, hogy
a gyomnövények, mint primer fertőzési források szerepet
játszanak. A megbetegedésre a magas relatív páratartalom
kedvező. A fejlődés széles hőmérsékleti határok között megy
végbe. A sporangiumok csírázására a 8–12 °C, a gazdanö-
vényekbe hatolásra a 16 °C, a hausztóriumok kifejlődésére
20–24 °C és a tünetek kialakulására a 24 °C kedvező. 5–6
óránál hosszabb ideig tartó napsugárzás a sporangiumokat
elpusztítja. Optimális feltételek esetén a sporangiumok 3–4
óra alatt kicsíráznak. Sporangiumképzés kedvező feltételek
esetén a fertőzés után 4-5 nappal következik be. A betegség
lefolyása akkor a legsúlyosabb, ha hűvös, csapadékos időjárás
és szárazság váltogatja egymást.
A káposztafajok és káposztafajták fogékonysága a pe-
ronoszpórával szemben eltérő. A karfiolról legkevesebb
három különböző patotípust izoláltak. Úgy tartják, hogy a
’Fremont’ e betegséggel szemben toleráns. A karalábé és a
brokkoli fogékonysága jelentős különbséget mutat. Kisebb
mértékben fogékonyak a karalábéfajták közül az ’Avanti’, a
’Cindy’, a ’Dynamo’, a ’Fulda’, az ’Isar’, a ’Komet’, a ’Kan-
go’, a ’Kompliment’, a ’Korist’, a ’Kormador’, a ’Neckar’, a
’Patrik’, a ’Quickstar’, a ’Velko’, a ’Wupper’, a brokkoli fajták
közül a ’Continental’, az ’Emperor’, a ’Futara’, a ’Green Va-
liant’, a ’Lord’, a ’Murcia’ és a ’Pinnacle’.
Megelőzés, védekezés. A vetőmagot csak meleg vizes
csávázással lehet maradéktalanul fertőtleníteni. A palántane-
velő talajt gőzölni kell, vagy kémiai talajfertőtlenítő szerrel
(pl. Basamid granulatum) kell kezelni. A palántanevelőben a
hosszabb levélnedvességet, a magas relatív páratartalmat és
a sűrű vetést kerülni kell.
A káposzta alternáriás betegsége. A káposztán főleg két
Alternaria faj fordul elő. Nagyobb jelentősége leginkább az
A. brassicae fajnak van. E gomba majdnem kerek, főleg bar-
na vagy szürke, 15 mm-t is elérő levélfoltokat okoz. Az idő-
sebb levelek felszakadoznak, a levélszövet kihullik. A levél-
foltok a konídiumképzéstől zónáltak. A gomba konídiumai
hosszan megnyúltak, soksejtűek és farokrészük van. Külön-
böző virulenciájú kórokozótörzsek léteznek.
Az Alternaria brassicicola ezzel szemben legtöbbször jó-
val nagyobb levélfoltokat okoz, amelyek majdnem feketére
színezettek és esetenként jelentősen zónáltak. Az A. bras-
sicicola konídiumai zömökebbek, általában kevesebb, mint
6 kereszt- és hosszirányú faluk van és nem annyira feketére
színezettek.
Mindkét faj a csíranövényeket károsítja (itt az A. brassi-
cae agresszívabb), levélfoltosságot okoz és a magtermesztés-
ben, továbbá a növényházban is károsít (itt az A. brassicicola
a jelentősebb).
Bebizonyosodott, hogy a repcebetakarítás konídium szét-
terjedést okoz, ami a káposztánál sokszoros fertőzésekhez
vezet. Kedvező feltételek esetén (18 °C feletti hőmérséklet és
85%-nál nagyobb relatív páratartalom) az A. brassicae és az
A. brassicicola konídiumképzése hozzávetőleg 13 óra múlva
megindul. Alacsony hőmérséklet esetén, 10 °C körül az A.
brassicae konídiumképzése egyértelműen gyorsabb (19 óra),
mint az A. brassicicola esetében (32 óra). A fertőzéshez 5
órás levélnedvesség-időszak szükséges.
A szaporítóanyag-termesztéskor a becőtermést hordozó
szárak és a becőtermés megbetegedése korai érést, a magvak
kiszáradását, valamint csekély csíraképességű, töppedt mag-
vakat hoz létre. A kínai kelnél a levélfoltosság miatt jelentős
károsodás léphet fel. A kínai kel, a fejes káposzta és a bimbós
kel előrehaladott fiziológiai érésének állapotában a levélfol-
tok növekednek. Az alternáriás megbetegedés a tárolóban
10 °C körül még fokozódhat. 5 °C körüli tárolási hőmérsék-
let esetén a megbetegedés leáll. Az alternáriás megbetegedés
a tárolóban egyértelműen megnöveli a tisztítási veszteséget.
A káposztán a tárolóban károsíthat még az A. alternata.
A káposzta másodlagos parazitája lehet az Alternaria alter-
nata, a Stemphylium vesicarium és az Ulocladium botrytis.
A karfiolon alkalomadtán – az értékesítés során is – kez-
detben vizenyős, világosbarna, később sötétbarna, fekete
foltok a karfiolrózsán felléphetnek. A brokkoli virágzó álla-
potában barnásfekete foltok jelentkeznek.
Egyes fejeskáposzta-fajták (pl. ’Albion’, ’Lion’, ’Krauto-
mi’), az Alternariára kevésbé fogékonyak. A bimbós kel és
a kínai kel esetében jelentős fogékonysági különbség van,
azonban nem léteznek olyan fajták, amelyek a gomba kedve-
ző fertőzési feltételekor betegségmentesek lennének. A kínai
kel fajták közül ellenálló az ’Asten’, a ’Blues’, a ’Brocken’, a
’Chorus’, a ’Manoko’, a ’Michili’, a ’Parkin’ és a ’Yamiko’.
Ezeknél a fajtáknál a kémiai védekezés legtöbbször elmarad-
hat. Mindkét Alternaria faj esetében a vetőmagátvitel nagy
jelentőségű. A külső magfertőzöttség kétéves tárolás után
jelentősen csökken, a belső fertőzöttség azonban sokkal to-
vább fennmarad. Megállapították, hogy az A. brassicicola
földi bolhákkal átvihető.
Megelőzés, védekezés. A vetőmagot csávázni kell. A mag-
hozó állományt nem szabad sűrűn ültetni, mivel az eső után
hamar fel kell száradnia. A kínai kelen előforduló Alternaria
elleni védekezéskor gombaölő szerekkel (iprodion, vinklo-
zolin) két permetezés elegendő, mivel az értékesítés előtt
szokás eltávolítani számos külső levelet. Az alternáriás be-
tegségre a védőhálóknak nincs hatása.
Mikoszferellás gyűrűsfoltosság. A káposzta gyűrűsfoltos-
ságát a Mycosphaerella brassicicola gomba idézi elő. 1985-
ben és néhány évvel ezután a gyűrűsfoltosság az észak-német
káposztatermesztés legjelentősebb betegsége volt. Az összes
káposztafajta, továbbá a keresztesvirágúak (Brassica napus,
34 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
a B. nigra, a B. carinata, a B. juncea) vagy a mezei tarsóka
(Thlaspi arvense) fertőződnek.
A névadó, szürkésbarna-fekete, gyűrűszerűen zónált, ke-
rek-ovális, 0,5–2 cm (ritkán 5 cm-ig) átmérőjű, gyűrűs fol-
tok főleg a fejes káposzta feji részén mutatkoznak, emellett
azonban más növényrészen szabálytalan alakú, fekete foltok
is fellépnek. Ezeket ’fiatalkori’ tüneteknek nevezik, mivel
ezekben, kezdetben termőtest nem található, ugyanakkor a
gyűrűsfoltosság gyűrűit különböző számú spermogóniumok
és pszeudotéciumok alkotják. A spermogóniumokban képző-
dött Phoma-szerű spermáciumok nem fertőzők.
A kórokozó aszkospórákkal terjed, amelyek széllel az új
gazdanövényre jutnak. A levélen a szaporítóképlet képzésé-
hez az eső, harmat, vagy köd okozta nedvesség szükséges.
A levélfelület nedvesség kezdetétől néhány órára 0–23 °C-
on (optimum 15–20 °C) a fertőzött állomány fölötti leve-
gőben megállapították az aszkospóra-sűrűség emelkedését.
A viszonylag lassan növekvő gomba csak akkor fertőz, ha
a levélnedvesség időtartama 15–20 °C-on három óráig vagy
hosszabb ideig tart. Megállapították, hogy a téli repcén a
kórokozó a következő vegetációs időszakig áttelelhet. A rep-
céről kiinduló megbetegedés korai fertőzéshez vezet. Súlyos
fertőzés a levélfoltok összeolvadásához, végül pedig a külső
levelek lehullásához vezet. A fejes káposztánál a gomba a
tárolóban is nagyon káros, mivel még 0 °C közeli hőmér-
sékleten növekedni képes, lassanként számos levélrétegen
áthatol. Maggal történő terjedést eddig még nem figyeltek
meg. A gomba az áttelelt növényeken, a talajban lévő nö-
vényrészeken áttelel, és onnan a növekvő állományt fertőzi.
A fejeskáposzta-fajták fogékonysága jelentős különbséget
mutat. Alig fogékony: az ’Alabama’, az ’Albio’, a ’Bigma’,
a ’Carlton’, nagyon fogékony az ’Erdeno’, a ’Krautami’, a
’Krautkaiser’, a ’Lion’, a ’Megaton’, az Oklahoma’, a ’Pluton’
és a ’Pontiac’.
Megelőzés, védekezés. A repcetáblától a lehető legna-
gyobb (legalább 500 m) távolságot kell tartani. Palántázás
előtt a környéken lévő repce egészségi állapotát ellenőrizni
kell. Ha lehetséges, a vetésforgót kell alkalmazni. A tároló-
ban a hőmérséklet 0 °C körüli, a relatív páratartalom pedig
95% körüli legyen.
Cilindrospóriumos fehérfoltosság (Cilindrosporiózis).
A káposzta levélfoltosság kórokozóját még Pyrenopeziza
brassicae néven is nevezik. A gomba kiváltképpen Cylind-
rosporium concentricum konídiumos formában fordul elő és
az összes káposztafajon, különösen a karfiolon, a brokkolin,
a kínai kelen, a bimbós kelen és a karalábén is apró, fehér,
konídiumokkal borított foltokat (3–4 mm) okoz, amelyek
többé-kevésbé koncentrikusak. A levélfoltok később össze-
folynak. Emellett a levélerek környékén, a karalábé szívle-
velein, de a gumón is repedések és alakváltozások jelentkez-
nek, ahol a gomba szürkésfekete foltokat is okoz. E kórokozó
a repcén is előfordul.
Káposztalisztharmat. A lisztharmatot az Erysiphe cruci-
ferarum okozza, amely különösen a bimbós kelen, a takar-
mánykáposztán és a tarlórépán jelentős. A lisztharmat rit-
kábban a fejes káposztafajtákat, gyakrabban azonban a kínai
kelt – mindenekelőtt a külső leveleket – károsítja. A konídi-
umos alakhoz tartozó ivaros termőtestet – kleisztotéciumot
– káposztán még nem találták meg.
A lisztharmat július végétől lép fel, ha a hőmérséklet
25 °C felett van, napközben száraz az időjárás, éjszaka
pedig erős a harmatképződés. A konídiumcsírázás a relatív
páratartalomtól nem függ, a csíratömlők csekély nedvesség
esetén mégis rövid életűek. A károsodás a bimbós kel alsó
levelein, valamint az alsó bimbóin jelentkezik. A kezdetben
lisztesfehér bevonat a hideg hatására feketére színeződik.
A hozam nem, a minőség azonban bizonyos körülmények
között lényegesen csökken. A kártételi küszöb augusztus
végére 5% beteg levélfelületet (az összes levél középértéke)
mutat. A bimbóskelfajták fogékonysága nagyon eltérő.
Megelőzés, védekezés. A veszélyeztetett termesztőkör-
zetekben ellenálló fajták termesztésére kell átállni. Kémiai
védekezés ezidáig nem szükséges.
Fuzáriumos hervadás. A Fusarium-hervadás világviszony-
latban nagyon jelentős káposztabetegség. A kórokozó a hó-
napos retken és a retken is előfordul. Eddig öt, különböző
patotípust mutattak ki. A Fusarium oxysporum f. sp. cong-
lutinans magas hőmérsékleti igényű. 16 °C alatt a betegség
nem képes kifejlődni. Súlyos elterjedése 24–29 °C talajhő-
mérsékleten következik be. Ez eddig nálunk (Németország-
ban, ford.) jelentéktelen maradt. Egyes növényeken azonban
már Nyugat-Európában megállapították. Sárgulás mutatko-
zik, amely kezdetben a növény egyik oldalán figyelhető meg.
A levelek alaktalanok lesznek, és végül lehullnak. Az edény-
nyalábok kezdetben sárgára, később barnára színeződnek.
A növények hervadnak és elpusztulnak.
Rizoktóniás fejrothadás. A fej külső levelein, a levélalap-
nál szürkésbarna-fekete, részben koncentrikusan zónált,
enyhén besüppedő foltok mutatkoznak. A levelek a torzsáról
kissé elválnak, de nem hullanak le. Ezek a fejet pergamen-
szerű, gyakran többrétegű lepelként veszik körül. A kártétel
gyakran a talajra fekvő leveleken következik be. A Rhizocto-
nia sp. a karalábén rothadást okoz, ha a gumók a talajra fek-
szenek. A kórokozó különböző, bizonyos gazdanövényekhez
igazodó patotípusai fordulnak elő. Például a karalábéról szár-
mazó izolátumok a tesztelés során más káposztafajokra nem
voltak patogének. A káposzta patotípus hőmérsékleti igénye
25 °C. Apró, barna szkleróciumokkal marad fenn, megfelelő
feltételek között csírázik és az egészséges növény szövetébe
is behatol. A Rhizoctonia fellépésének veszélye miatt nem
szabad a növényeket mélyre ültetni.
Botrítiszes betegség. Szabadföldön a Botrytis cinerea gom-
ba főleg az őszi és téli hónapokban a kelkáposztán és a bim-
bós kelen károsít. Azok a bimbóskelfajták, amelyeken a bim-
bók egymáshoz nagyon szorosan helyezkednek el, különö-
sen veszélyeztetettek. A botrítiszes betegség torzsarothadást
főleg a maghozóknál okozhat. A karalábén megnövekedett
fogékonyságot figyeltek meg magnézium- és kalciumhiány
esetén, továbbá a levelek viaszbevonatától függően.
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 35
Tárolási rothadások. A tárolási rothadás kórokozói közül a
Botrytis cinerea a gazdaságilag legjelentősebb gomba. Meg-
felelő fajtaválasztás és optimális betakarítási időpont a kár-
tétel korlátozása miatt fontos. A káposztatárolóban a külső
leveleken sűrű, egérszürke konídiumbevonat figyelhető meg.
A gomba széles hőmérsékleti tartományban (-3-tól +31 °C-ig)
képes fejlődni. Mindenesetre fejlődése 4 °C alatt gátolt. 0 °C
körül fejlődésére csak korlátozott lehetőségek vannak.
A tárolási rothadás további kórokozói: Alternaria brassici-
cola és A. brassicae, Phoma lingam, Mycosphaerella brassi-
cae, Sclerotinia sclerotiorum, Rhizoctonia solani, Fusarium
avenaceum, Penicillium spp., Rhizopus stolonifer, Ulocladi-
um sp. és Pseudocercosporella capsellae.
A Typhula brassicae ritkán fordul elő. E gomba főleg a
vastag levélereket és a torzsát károsítja. A károsodott részek
világosbarnák, végül lágyan rothadnak. A levelek a torzsáról
leválnak. A későbbi szakaszban fekete szkleróciumok alakul-
nak ki.
Megfigyelték, hogy a Phytophthora porri a fejes káposzta
és a kínai kel tárolási rothadás kórokozójaként gyakoribb.
A szabadföldön a talajból, a tárolóban a torzsától kiinduló
fertőzés a levelekre kiterjedő, sötétbarna vagy szürkésbarna
elszíneződést okoz. Néha a kártétel a fejen csak féloldalasan
mutatkozik. A szövet ép marad. Savanykás szag keletkezik.
Nyálkás rothadást 0 °C hőmérsékleten is a Pseudomonas
nemzetségbe tartozó baktériumok is okozhatnak.
Megelőzés, védekezés. A tárolandó termékek esetében az
optimális betakarítási időpontot be kell tartani. A sérüléseket
kerülni kell. Szükség esetén többször kell tisztítani. Optimá-
lis tárolási feltételeket kell biztosítani.
Egyéb gombás betegségek. Az ún. „fehér rozsda”, amely-
nek az Albugo candida a kórokozója, rendszertanilag nem
tartozik a rozsdagombákhoz, hanem az Oomycetesekhez.
A leveleken, a száron és a virágzaton lévő károsított részeken
az epidermisz felreped és fénylően fehér sporangiumtömeg
tódul ki. Minőségcsökkenést okoz főleg a brokkolirózsa fer-
tőzése és a bimbós kel károsodása. A fejes káposztán gaz-
dasági kár rendszerint nem következik be. A fejeskáposzta-
fajták fogékonysága eltérő. A bimbóskelfajták fogékonysága
jelentősen eltérő. A pásztortáskán előforduló „fehér rozsda”
a káposztát nem fertőzi.
A Phytophthora megasperma a fejes káposzta, a bimbós
kel, a takarmánykáposzta, a karfiol és más keresztesvirágú
gyökérrothadását és a külső levelek vörösödését okozza.
A káposzta gyökerein a Phytophthora porri izolátumokat
is megtalálták, amelyek számos jellemzője eltér az Allium
fajokon előforduló formáktól.
A Verticillium dahliae a bimbós kelen jelentős (80%-ot is
elérő) kiesést okozhat. Növekedéscsökkenés, gyengén fejlett
kelbimbók, edénynyaláb-barnulás és hervadás lépnek fel.
A karfiol is a Verticillium-hervadástól szenvedhet, 25%-ot is
elérő terméshozam-kiesést észleltek, miközben a brokkoli
alig károsodott. A kínai kelen a Verticillium-hervadástól ká-
rok léphetnek fel.
Dániában a közlemények a Pythium tracheiphilum kínai
kelen okozott kártételéről számolnak be. A betegség először
a fejképződéskor lép fel. A külső, talajra fekvő levelek káro-
sodnak. A gyökérrendszeren keresztül fertőzések nem követ-
keznek be. A rothadás okozta terméskiesés a közel 50%-ot is
eléri.
A Pseudocercosporella capsellae (szinonim P. brassi-
cae) főleg a kínai kelen fehéres, kerek (maximum 2 cm-es)
foltokat okoz. A gomba vetőmaggal átvihető, fennmarad a
talajban, a növényen fejlődési optimuma 20–24 °C között
van. Az egyes növények rothadást előidéző kórokozóiként
– a maghozó állományban is – a Sclerotinia sclerotiorum
és a S. minor lépnek fel. A külső levelek rothadnak, és nyál-
kásak lesznek. Fehér, vattaszerű micélium képződik. A fej
összeesik. A gomba a tárolóban is fellép. Az Aphanomyces
raphani a kínai kelen gyökérrothadást okoz.
Kártevő állatok
Káposzta-fonálféreg. A Heterodera cruciferae ezidáig csak
helyenként fordult elő. A gyökerek szakállasodását és csava-
rodását okozza a növényállományban, foltszerűen. A gyöke-
reken kezdetben fehér, később barna ciszták láthatók. Ennek
a cisztaképző fonálféregnek, a káposztafélék tenyészidejétől
függően, évente 1–3 nemzedéke alakul ki. A keresztesvirá-
gúak családjába (valamennyi káposztaféle, retek, réparepce,
káposztarepce, mustár, sárgaviola és különböző gyomnövé-
nyek) tartozó növényeken kívül még néhány, az ajakosvi-
rágúak családjába tartozó növényfajt is károsít. A káposzta-
fonálféreg a répaféléken nem fordul elő, viszont a répa-fo-
nálféreg (Heterodera schachtii) a káposztát is károsítja. Ez
utóbbi faj nagyobb terméscsökkenést a káposztaféléken csak
néhány esetben, elsősorban kelbimbón okozott.
Megelőzés, védekezés. Habár a káposztán alig okoz kárt,
mégis ajánlatos a rendszeres vetésváltás, amivel a nagyobb
talajfertőzés elkerülhető, és így a kártevő a réparepce és a
tarlórépa termesztését sem veszélyezteti.
Egyéb fonálféregek. A szár-fonálféreg (Ditylenchus dipsa-
ci) szórványosan a káposztafélék palántáit és a fiatal leveleit
is károsíthatja, fejlődési rendellenességet okozva. Említésre
méltó károk – a tarlórépával szemben – a káposztán alig
keletkeznek. A káposzta a Pratylenchus, Tylenchorhynchus
fajok tápnövénye, de a Helicotylenchus fajoknak nem. Laza
talajokon alkalmanként a Trichodorus fajok is károsítanak.
Ritkán a szabadföldi gubacsfonálféreg (Meloidogyne hapla)
is megfigyelhető a káposztán.
Káposztapoloska és más poloskafajok. A feltűnően tar-
ka színű káposztapoloska (Eurydema oleraceum) mellett az
Eurydema nemből más fajok is károsíthatják a káposztát szí-
vogatásukkal. Valamennyi fajnak egy nemzedéke van éven-
te (Németországban, ford.). A fajon belüli színezettségük
nagyon eltérő. Általában május és július között okozzák fő
kártételüket. A kifejlett poloskák és a lárvák egyaránt szívo-
gatják a leveleket, amelyeken emiatt elszíneződés, fehéres
vagy sárga foltok képződnek. Nagyobb kártétel esetén nö-
36 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
vekedéscsökkenés, torzulás, lombhullás vagy akár a növény
pusztulása is bekövetkezhet.
A kárkép néha nagyon hasonlít a káposztatorzsa-gubacs-
szúnyogéra.
Főleg karfiolon okoznak jelentős kárt a mezei poloskák
(elsősorban a Lygus nem fajai). A virágon szemölcsök kelet-
keznek, és a növekedésben visszamarad. Felszíne barnára
vagy lilára színeződik. Csak nehezen találhatók meg a fé-
nyes, zöld vagy barnás színű poloskák, amelyek leginkább
a nyári és az őszi kultúrákban, illetve védettebb területeken
fordulnak elő. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Lygus
poloskafajok esetenként a káposzta-levéltetű kolóniákban
ragadozó tevékenységet folytathatnak.
Megelőzés, védekezés. A poloskák ellen a piretroidok,
valamint azok a készítmények használhatók, amelyek a ká-
poszta-levéltetű ellen (lásd ott) hatásosak, kivéve a pirimi-
karb hatóanyagú készítményeket. Fontos, hogy a poloskák
bevándorlását a szomszédos mezőkről vagy a gyepborította
lejtőkről megakadályozzuk. A kártevők ellen így gyakran ele-
gendő a szegélykezelés is.
Káposzta-levéltetű. A káposztatermesztésben elsősorban
két levéltetű fajnak van jelentős szerepe. A zöld őszibarack-
levéltetű (Myzus persicae) általában csak a fiatal káposztát
károsítja, ekkor jelentős növekedéscsökkenést okozhat, ké-
sőbb azonban már alig van jelentősége. A káposzta-levéltetű
(Brevicorine brassicae) ezzel szemben a káposzta egyik fő
kártevője, bizonyos körülmények között az egész vegetációs
időszak során károsít. Főleg meleg, száraz időben szaporodik
el tömegesen. A hosszúkás, ovális testű, szürkészöld színű,
lisztes bevonatú levéltetvek a tojásaikat ősszel a káposzta tor-
zsájára rakják. A kezdetben sárgászöld színű tojások néhány
nap múlva csillogó feketére színeződnek. A kártevő ilyen
formában telel át. Tavasszal kikelnek az ősanyák, majd szűz-
nemzéssel szaporodnak. Először szárnyatlan, majd május
végétől szárnyas alakok fejlődnek, amelyek más területeket
is benépesíthetnek. Ezt követően csak nőstények (virgines)
fordulnak elő, amelyek ismét megtermékenyítés nélkül (par-
tenogenetikus) szaporodnak tovább. Először csak augusztus
végén jelennek meg az ivaros fejlődési alakok (szexupárok),
amelyek nőstényei szeptember közepétől rakják le a tojása-
ikat. Enyhe telek esetén azonban a szárnyatlan, ivartalan
egyedek is áttelelhetnek, ezek tavasszal ismét ivartalanul
szaporodnak tovább. A káposzta-levéltetű a -15°C-ot is el-
viseli, ilyenkor a következő évben ivartalanul szaporodhat
tovább. Általában 6–11 nemzedék alakul ki évente, de akár
több is lehet. A káposzta-levéltetű fejlődését a hűvös, esős
idő gátolja, ilyenkor tömegesen nem szaporodnak el. Tavasz-
szal a káposzta-levéltetű először a fiatal növények levélszínén
telepszik meg, később a levelek fonákán és a káposztafejet
alkotó külső levelek között. A károsított levelek helyenként
begörbülnek és elszíneződnek, valamint a levéltetvek által
kiválasztott viasszal és mézharmattal szennyeződnek.
Az egyes káposztafajtákat – főleg a kelkáposzta fajtákat
– a levéltetvek különböző mértékben kedvelik. A káposzta-
levéltetű maghozó állományban is károsít és vírusokat is ter-
jeszt.
Populációja többnyire legkésőbb augusztusban omlik ösz-
sze. Az időjárási körülményeken kívül – amelyek közül a he-
ves esőzéseknek és a 25°C feletti hőmérsékletnek van nagy
jelentősége – számos természetes ellenség is befolyásolja a
populáció alakulását. Így gyakran a Diaeretiella rapae levél-
tetű-fürkész parazitálja. A káposzta-levéltetű legveszélyesebb
ragadozói a zengőlegyek, valamint az Aphidoletes aphi-
domyza ragadozó gubacsszúnyog lárvái. Az Entomophtora
és a Verticillium nemzetségből egyes parazita gombák szin-
tén korlátozzák a szaporodását. A természetes ellenségek
jelenléte, valamint a kártevő számára kedvezőtlen éghajlati
viszonyok esetén a kezdetben gyorsan elszaporodó levélte-
tű populáció késő nyáron összeomlik és később már nem
tud nagyobb kárt okozni. Egyes területeken vagy bizonyos
években kora ősszel mégis kialakulhat egy újabb jelentős
populációnövekedés, ami ellen védekezni kell. A kártétel
megállapításánál mindig figyelembe kell venni a parazitált-
ság mértékét, illetve más, természetes ellenségek jelenlétét,
különösen a zengőlegyeket és a rovarpatogén gombákat, és
ennek megfelelően kell kiválasztani a védekezési eljárást.
Megelőzés, védekezés. A védekezést a kártételi küszöb
szerint célszerű elvégezni:
• a 20%-ban károsított növényállományban növényenként
kevesebb, mint 100 levéltetű, illetve
• a 10%-ban károsított növényállományban növényenként
több mint 100 levéltetű fordulhat elő.
A fejlődési stádiumnak és a piaci célnak nincs különösebb
jelentősége a kártételi küszöb megállapításában.
Általánosságban egy vagy két kezelés elegendő a káposz-
ta fiatalkori stádiumában nagy kártétel esetén, valamint egy
vagy két kezelés ősszel, ha kedvező körülmények között
újabb levéltetű populációk alakulnak ki. A következő ható-
anyagok alkalmazhatók: dimetoát, metamidofosz, oxydeme-
ton-metil, pirimikarb, pimetrozin, valamint káli-szappan és
repceolaj. Néhány készítmény a madarak veszélyeztetése
miatt 16 leveles állapottól (fejesedés) nem, vagy csak állo-
mányvédő, illetve madárvédő hálóval együtt használható.
A madarak a permetlevet a levelekről halálos mennyiségben
is felvehetik, ez a veszély általános szárazság idején különö-
sen nagy.
Káposzta-molytetű. Németországban a melegebb klímájú
termesztőkörzetekben a káposzta-molytetű (Aleyrodes pro-
letella) rendszeresen megjelenik. Tömeges elszaporodásuk-
nak elsősorban a száraz, késő nyári és őszi időjárás kedvez.
A káposzta-molytetű („liszteskének” is nevezik) leginkább
a levelek fonákán tartózkodik. A növények érintésekor az
állatok felrepülnek. Amint a hőmérséklet 10 °C fölé emel-
kedik, az 1,5 mm-es, fehéren viaszos rovarok gyűrű alakban
rakják tojásaikat a levelek fonákára. A sárgás, ovális lárvák
nem sokkal a kikelés után letelepednek. Külsőleg a pajzstet-
vekre emlékeztetnek. Kb. 4 hét múlva kelnek ki az imágók.
Évente 4-5 nemzedékük fejlődik ki. Csak a nőstény egyedek
élik túl a téli hideget. A káposzta-molytetű zömök, valamivel
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 37
szélesebb alakja, illetve a szárnyakon található sötét foltjai
alapján jól megkülönböztethető az üvegházi molytetűtől.
A télen is kint maradó káposztán kívül áttelelhetnek még
az endívián, a szamócán, a fecskefűn és a Sonchus fajokon.
A legjobban a kelbimbót, a kelkáposztát, a karfiolt, a leveles
kelt és a takarmánykáposztát veszélyeztetik. Kárt elsősorban
nem a szívogatásukkal okoznak, hanem a minőségcsökkentő
szennyezésükkel. A késő nyári, hosszabb meleg periódusok
felgyorsítják a fejlődésüket és erőteljesebb elszaporodásuk-
hoz vezetnek. A fejlődés időtartama (tojástól imágóig) 15°C-
on 52 nap, 25°C esetén pedig kb. 19 nap. A fiatal lárvákat
az Encarsia tricolor és a E. parthenopea fajok parazitálják.
Megelőzés, védekezés. A káposzta-molytetű elleni véde-
kezés igen nehéz, mivel az inszekticidek a levél fonákán tar-
tózkodó állatokat nem alig érik el. Azt az állományt, amely
egész télen kint marad, alaposan kell ellenőrizni és nagy
kártétel esetén legalább kétszer, 10 napos időközönként a
káposzta-levéltetű ellen engedélyezett növényvédő szerek
egyikével (kivéve a pirimikarb hatóanyagot) kell kezelni.
A lényeg, hogy a védekezés során a levelek fonákát elegendő
permetlé borítsa. Ezenkívül lehetőség szerint a kártevő fejlő-
dési ciklusát meg kell szakítani, hogy a káposzta-molytetű ne
tudjon állományról állományra vándorolni. Kártételi küszöb-
ként a következő irányelvek érvényesek:
• 20 liszteske imágó növényenként vagy
• 50 lárva növényenként.
Tripszek. Az utóbbi években egyre nagyobb mértékben
figyelhető meg a tripszfajok kártétele a káposztaféléken.
A fő repülési idő július-augusztusra, a gabonafélék beérése
körüli hónapokra tehető. A melegebb esztendőkben gyakran
tömegesen elszaporodnak, a hideg, nedves időjárás viszont
akadályozza a fejlődésüket. Természetes ellenségük alig van.
Elsősorban a dohánytripsz (Thrips tabaci) károsít a ká-
posztán. Színe a barnássárgától egészen a sötétbarnáig vál-
tozhat, mérete kb. 1 mm. Tojásait a levelek szövetébe süly-
lyeszti. Két lárvastádium és két nimfastádium után fejlődik
ki az imágó. A tripszek szájszervükkel megsértik a felső sejt-
réteget, és az alatta lévő sejtek tartalmát kiszívogatják. A nö-
vényi szövet sérülése helyén burjánzó sebszövet, majd para
képződik. Fejes káposztán zöldes-barnás, vörös káposztán
fehér szemölcsök képződnek. Ez különösen a vörös káposzta
feldolgozása során, az üveges konzervek előállításakor okoz
nagy minőségcsökkenést. A tripszek több levélen keresztül
egészen a káposztafej belsejébe is behúzódnak. A káposzta-
fajták különböző mértékben érzékenyek a tripszkártételre.
A fejes káposztafajták közül a ’Bentley’, ’Bigma’, ’Cassand-
ra’, ’Colmar’, ’Galaxy’, ’Marathon, ’Masada’, ’Robustor’,
’Selma’ és a ’Zerlina’, a vörös káposztafajták közül pedig a
’Marner Lagerrot’ fajta tripsztoleráns. Repülési aktivitásuk
június és augusztus közé esik. Hazai körülmények között
4-6 nemzedék alakul ki évente. Általában kisebb kártétel
figyelhető meg a késői fajták esetében és a késői ültetésnél.
A növénytársítás felülvetéssel szintén csökkenti a kártétel
mértékét.
Megelőzés, védekezés. A megfelelő hatás érdekében az
inszekticides kezeléseket időben kell elkezdeni, hogy meg-
akadályozzuk a tripszek behatolását a káposztafej belsejébe.
Olyan növényvédő szereket használhatunk, amelyek a szúró-
szívó szájszervű kártevők ellen hatásosak, kivéve a pirimi-
karb és a pimetrozin hatóanyagú készítményeket (lásd a ká-
poszta-levéltetűnél). Fertőzött területeken lehetőleg toleráns
fajtákat termesszünk.
Káposzta-földibolha (keresztesvirágúak földibolhái).
A keresztesvirágúak földibolhái (különös formájú ugrólábaik
lehetővé teszik, hogy bolhaszerűen a magasba pattanjanak)
közé a Phyllotreta nem különböző fajai tartoznak. 1,5–3
mm nagyságúak, sötét zöldeskéken vagy feketén csillogó
színűek, hátukon néha két sárga csík fut végig. A bogarak
a talajban telelnek, és tavasszal a keresztesvirágú gyomnö-
vényekről vagy a repceföldekről a kelő káposztavetésekbe
vándorolnak. Itt nagyobb vagy kisebb kerek lyukakat rágnak
a fiatal levelekbe. Főleg száraz időben és a növények lassú
növekedése esetén fordul elő a csíranövények teljes pusztu-
lása. A kártételi veszély általában májusban a legnagyobb.
A bogarak a szemmel alig látható tojásokat a talajba helyezik.
A fehér lárvák (kb. 4 mm) a káposztanövények oldalgyöke-
reit és a gyökérhengert rágják, ezzel azonban észrevehető
kárt többnyire nem okoznak. Júliusban megjelennek a fia-
tal bogarak, amelyek általában kisebb kárt okoznak és kora
ősszel a telelőhelyükre vándorolnak. Ritkán ősszel újabb
tojásokat raknak. Alkalmanként a levélnyélben és a hajtás-
csúcs közelében, a szárban a repceföldibolhák (Psylloides
hhrysocephala, P. napi) fehér lárvái (kb. 6 mm) is aknáznak.
A kékeszöld fényű bogarak (kb. 5 mm) a leveleket rágják
meg. A káposzta-földibolha a Turnip yellow mosaic virus és
a Radish mosaic virus terjesztője. Kísérletek igazolják, hogy
a káposzta-földibolha az Alternaria brassicicola gombát is
terjeszti. A gomba spórait testfelületükön és az emésztési
folyamat során terjesztették.
Megelőzés, védekezés. A bogarak rajzását sárga tálak
kihelyezésével figyelhetjük meg. Csak akkor gazdaságos a
védekezés, ha tartósan aszályos az időjárás és a levélfelület
több mint 10%-a már károsított.
Megelőzhetjük a kárt, ha elősegítjük a csíranövények
gyors fejlődését és a talaj felső rétegét meglazítjuk, mivel a
bogarak a porhanyított talajt elkerülik. Kártétel esetén szin-
tetikus piretroiddal egy vagy két alkalommal, 7–14 napos
időközönként célszerű védekezni. A kártételt a herével való
felülvetés csökkenti.
Repce fénybogár. A Meligethes aeneus és más Meligethes
fajok is okoznak kárt alkalmanként a káposztafélék maghozó
állományában. Az apró, fémesen csillogó bogarak kezdetben
virágbimbókkal táplálkoznak, ezáltal a becők száma ritkul.
A kinyílt virágokon táplálkozó imágók már nem okoznak
kárt. A virágokba rakott tojásokból hamar kibújnak a lárvák,
amelyek szintén nem károsak, mert virágporral táplálkoz-
nak. Az első egyedek áprilistól jelennek meg, a következő
nemzedék pedig kb. június végén. Ezek augusztustól telelő-
helyet keresnek.
38 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
A fiatal egyedek néha a csíralevelek (karfiol, kelbimbó,
vörös és fejes káposzta), illetve a brokkoli és a karfiol fej-
lődő, vagy már betakarításra kész virágainak megrágásával
okoznak kárt. Ilyen jellegű kár főleg akkor fordul elő, ha a
szomszédos repcetáblán nagyobb egyedszámban van jelen a
kártevő, így a repce beérésével átvándorol a káposztaföldek-
re. A berepülésüket sárga tálak segítségével figyelhetjük meg.
Megelőzés, védekezés. Védekezésként piretroidokat
használhatunk. A maghozó állományban az inszekticideket
még bimbóstádiumban kell kijuttatni. Ha a hűvös idő késlel-
teti a virágzást, és egy második kezelésre is szükség van, ak-
kor méhekre nem veszélyes szereket szabad csak használni.
Repceszár-ormányos (foltos káposztaszár-ormányos).
A fiatal növényeken kívül elsősorban a maghozó káposztaál-
lományt károsítja a foltos (vagy kis) káposztaszár-ormányos
(Ceu to rhyn chus pallidactylus, syn. C. quadridens). A 3 mm-
es bogarak könnyen felismerhetők a pajzson lévő, világos
színű foltról és a piros, pirosasságra lábízekről. Már korán,
május elejétől megjelennek, és a káposztapalántákra rakják
tojásaikat. A Német Meteorológiai Szolgálat kidolgozott egy
előrejelzési modellt, amely szerint a téli nyugalmi időszak vé-
gét az jelenti, ha a hőmérséklet eléri a 15°C-ot, és napsütéses
órák száma legalább 2, illetve a szélsebesség 3 m/s fölötti.
Így már február végén repülhetnek. A lárvák (lábatlan, barna
fejű) a levélnyélbe, a karalábénál pedig a gumó külső részé-
be rágnak járatokat. A hajtáscsúcs alatti károsítás „szívlevél
hiányhoz”’ vezet. Súlyos kártétel esetén a szárak letörnek, és
a levelek elhalnak. A bábozódáshoz a lárvák a talajra esnek.
A fiatal bogarak július-augusztustól jelennek meg, majd nem-
sokára az avar vagy a lomb alá vonulnak telelni.
Megelőzés, védekezés. A repce kártevőit előrejelző-szol-
gálat utasításait figyelembe kell venni! A repülés kezdetét
sárga tálakkal lehet megfigyelni. Az erős, jól fejlett palánták
kevésbé károsodnak. Mivel a repce a repceszár-ormányos
fontos tápnövénye, így azokon a területeken, ahol sok a
repcetábla, különös figyelmet kell fordítani a káposzta védel-
mére. Mivel az eddig ismert inszekticidekkel nem lehet a
növényen belül táplálkozó lárvák ellen védekezni, így a ke-
zelések a bogarak ellen irányulnak. Gyengébb vagy közepes
károsítás esetén a vetőmag-inkrusztálás is elegendő. A palán-
taállomány nagyobb károsítása esetén a kezelést 8 napos idő-
közönként meg kell ismételni rágó szájszervű kártevők ellen
hatásos készítménnyel (pl. piretroid). A repceszár-ormányos
ellen állományvédő hálóval is lehet védekezni.
Nagy káposztaszár-ormányos. A nagy káposztaszár-ormá-
nyos (Ceutorhynchus napi), különösen repcén és réparep-
cén, alkalmanként azonban a káposztaféléken is előfordul-
hat. Elsősorban a melegebb klímájú termőhelyeken lép fel.
A repceszár-ormányos előtt kezdi meg a repülését. A bogár
a tojásokat a növekedési pont alá sűrűn helyezi el. A tojá-
sok körül a növényi szövetrészek gyakran megduzzadnak.
Olykor a hajtás közepe is elhal, és több fej képződik, vagy a
hajtáscsúcs letörik és új növekszik utána, aminek következté-
ben tipikus, S alakú hajtáscsúcs képződik. A lárva megrágja
a növény főhajtását, a bogár pedig a levelekbe rág lyukakat,
ablakokat. Az imágó a tojásokat áprilistól júniusig rakja le.
Karalábén is károsíthat. A lerakott tojások alatt a karalábé
gumója felhasad. Nagyon hasonló kárt okoz a káposztafélé-
ken a Ceutorhynchus rapae is. A két faj hasonlóan néz ki, és
életmódjukban is alig különbözik egymástól.
Megelőzés, védekezés. Ugyanazok az intézkedések hasz-
nálhatók, mint a repceszár-ormányos ellen.
Káposztagubacs-ormányos (repcegyökér-ormányos, repce-
gubacsbarkó). Gazdaságilag jelentős kárt a káposztagubacs-
ormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) csak ritkán okoz,
és azt is elsősorban a palántákon. A 2-3 mm-es ormányos-
bogárnak két biológiai rassza van, amelyek életmódjukban
különböznek. Az úgynevezett tavaszi rassz májusban vagy
júniusban, a nyári („hidegköltésű törzs”) pedig augusztustól
szeptemberig rakja le tojásait a káposztafélék szártövére vagy
a főgyökérre. A kéregszövetbe lerakott tojás helyén kerek
gubacs képződik, amelynek belsejében fejlődik a lárva. Az
egymás melletti gubacsok össze is érhetnek. A gubacsok a
karalábé gumóján is létrejöhetnek. Azok a nyílások, ahol a
lárvák kibújtak, kedveznek a másodlagos rothasztó kóroko-
zók megtelepedésének. Repceföldek közelében nagyobb a
kártétel veszélye.
Megelőzés, védekezés. Helyes vetésváltás esetén külön
védekezés legtöbbször szükségtelen. Ezenkívül a káposzta-
légy elleni védekezés általában a káposztagubacs-ormányos
ellen is hat. Kivételes esetben a repceszár-ormányosnál meg-
nevezett eljárásokat használhatjuk.
Repcebecő-ormányos. A Ceutorhynchus obstrictus (syn.
C. assimilis) a káposzta magtermesztése során károsít, azon-
ban elsősorban repcekártevő, mivel a repcebecő korábban
képződik és így a bogár először a repcére vándorol. Az 5 mm
hosszú, szürkés, sűrűn szőrözött imágók először a magkez-
deményt, később a becőket rágják meg. A tojáslerakáshoz (1
tojás becőnként) a becőbe lyukat rágnak, amelyben a lárva
kifejlődik és a magokat elfogyasztja. 35–40 nap múlva a lár-
vák elhagyják a becőket és a talajban bábozódnak. A fiatal
bogarak nyáron csak ritkán károsítanak (a magok sebzésé-
vel) a káposzta maghozó állományában. A tojáslerakás során
keletkezett lyukak a káposztabecő-szúnyog károsításának
adnak lehetőséget. Alkalmanként a repcebecő-ormányos a
repcéről a káposztaföldekre vándorol át. Az érésben lévő
karfiol- és brokkoliállományt jobban kedveli. A bogarak lyu-
kakat rágnak a virágba, ezzel minőségcsökkenést okoznak.
A fejes káposzta külső leveleibe rágnak lyukakat.
Megelőzés, védekezés. Maghozó állományban a kémiai
védekezést – mivel helyenként a korábbi években szükséges-
nek bizonyult – már röviddel a virágzás előtt el kell végezni
rágó szájszervű kártevő ellen hatásos rovarölő szerrel. A má-
sodik kezelést közvetlenül a virágzás után célszerű elvégezni.
Ha a virágzás a hűvös idő miatt elhúzódik, és a közbenső
kezelés elengedhetetlennek tűnik, akkor méhekre nem ve-
szélyes készítményeket szabad csak használni.
Repcedarázs. A repcedarázs (Athalia rosae) hernyósze-
rű lárvái minden keresztesvirágú növényen táplálkoznak.
A zöldségek közül főleg a kínai kelt, a hónapos retket, a
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 39
retket, valamint a tormát károsítják. A lárvák először zölde-
sek, később feketére színeződnek. 3 pár torlábuk, 7 pár hasi
lábuk és a test végén 1 pár tolólábuk van. A lárvák földgubó-
ban telelnek át és tavasszal bábozódnak. A repcedarázs má-
jus-júniusban bújik elő. Tojásait a levelek szélére helyezi el.
Júliusban, augusztusban jelenik meg a második nemzedék,
és ritkán még egy harmadik is kialakulhat. Az igen falánk lár-
vák néhány napon belül tarrágást okozhatnak a kultúrákban.
Tápnövény hiányában a lárvák a szomszédos állományokba
vándorolnak át.
Megelőzés, védekezés. A lárvák viszonylag érzékenyek
az inszekticidekre. Rágó szájszervű kártevők ellen hatásos
készítményekkel védekezzünk. A Bacillus thuringiensis ké-
szítmények hatása nem kielégítő.
Kis káposztalepke. A kis káposztalepke a káposztafélék
egyik legfontosabb kártevője. Mindenekelőtt a kifejlett lár-
vák károsítanak a fejet alkotó belső levelekben és a virág-
ban. A nappali lepkének (Pieris rapae) 4–5 cm a szárny-
fesztávolsága. Sárga, erősen bordázott, kúp alakú tojásait
egyesével rakja a káposztalevelek fonákára. A világoszöldtől
a mattzöldig változó színű hernyók bársonyosan szőrözöt-
tek, oldalukon és hátukon halvány, sárgás csíkok húzódnak.
Nagyobb károsítás legtöbbször júniustól lép fel. A hernyók
először a külső leveleken, később viszont a fej belső levelein
is táplálkoznak. A lepkének általában 3-4 nemzedéke alakul
ki nálunk. A nemzedékek gyakran egymásba folynak. Báb
alakban (sárgászöld-szürkészöld és világosbarna) telelnek
át. Lényegében ugyanazok a természetes ellenségei, mint a
nagy káposztalepkének (lásd ott). Mégis ennél a kártevőnél
gyakrabban fordul elő a Cotesia rubecola lárvaparazitoid és
a Pteromalus puparum bábparazitiod.
A káposztaféléket a kis káposztalepkétől nehezen megkü-
lönböztethető repcelepke (Pieris napi) is károsíthatja alkal-
manként.
Megelőzés, védekezés. A védekezést a kártételi küszöb-
nek megfelelően kell kialakítani. A különböző minőségi kö-
vetelmények miatt különbséget kell tenni a friss fogyasztásra,
a tárolásra, valamint a tartósításra termesztett áru között.
A következő kártételi küszöbértékeket vezették be, melyek
a káposztafej bizonyos fejlődési állapotaira vonatkoznak:
• 8 leveles állapotig (DC28) 25%-os kártétel,
• 9 leveles állapottól (DC29) a fejesedés kezdetéig (DC31)
50%-os kártétel,
• a fejesedés alatt (DC32-37) 5%-os kártétel a megengedett.
A friss piaci áru és a tárolásra termesztett káposzta esetében
ezeket a küszöbértékeket a betakarításig be kell tartani, míg
az ipari áru esetében a küszöbérték a fejesedés befejeződése
után elérheti a 25%-os kártételi szintet.
A megadott értékek, mint irányértékek, más káposztafé-
lékre is érvényesek. A védekezésnél az értékesítési célt, a
természetes ellenségek jelenlétét, az időjárást, a káposztafé-
lék és -fajták fogékonyságát, valamint a helyi tapasztalatokat
egyaránt figyelembe kell venni. Fogékony káposztaféléknél
(karfiol, brokkoli, kínai kel, kelkáposzta) a küszöbértékeket
csökkenteni, kevésbé fogékony fajoknál (karalábé, kelbimbó)
esetleg növelni lehet.
A káposztalepke elleni rovarölő szeres permetezéssel
védekezünk. A Bacillus thuringiensis hatóanyagú készítmé-
nyeknek nagyon jó hatása van a káposztalepkék ellen, és a
hasznos rovarokat kímélő tulajdonságuk miatt előnyben kell
részesíteni. Ezenkívül a metamidofosz, az indoxakarb, vala-
mint egyes piretroidok használhatók még a védekezésben.
Melegebb napokon a kezeléseket a reggeli vagy az esti órák-
ban célszerű elvégezni. A kártétel mértékét az állományvé-
dő háló (Bionet K háló, Rantai K háló) is csökkenti. Néhány
készítményt 16 leveles állapottól nem, vagy csak állomány-
védő, illetve madárvédő háló használata mellett szabad kijut-
tatni.
Nagy káposztalepke. A nagy káposztalepkének (Pieris
brassicae) ma már nincs olyan nagy jelentősége, mint régen.
Elsősorban a második nemzedék hernyói (július-szeptember)
károsíthatnak. Kártételük néhány növényre, és főleg a külső
levelekre korlátozódik. A lepkének 6 cm szárnyfesztávolsága
van. Az elülső szárny csúcsa fekete színű. A kártevő fejlődési
ideje hőmérsékletfüggő, 14 °C-on kb. 90 napig, 18 °C-on 45
napig, 26 °C-on pedig csak 30 napig tart. 14 °C alatti, illetve
28 °C feletti hőmérsékleten nem raknak tojást. Május-június-
ban a nőstény a tápnövény leveleinek fonákára csoportosan
kb. 100 tojást rak le. A tojások tompa kúp alakúak, hosszanti
bordázatuk van, eleinte világossárga, később mélyzöld színű-
ek. 10–14 nap múlva kelnek ki a kezdetben világossárga, ké-
sőbb mélysárga, feketén foltozott hernyók, amelyek a 4 cm-
es hosszúságot is elérik. 3-4 hét múlva bebábozódnak, majd
kifejlődik a nagyobb kárt okozó második nemzedék, amely
gyakran tömegesen dél felé vonul. Széllel szemben naponta
4 km-t tesznek meg, szélcsendben pedig akár 200 km-t is.
A hernyók igen falánkak és nem ritka, hogy a levelekből csak
az erek maradnak meg. Ősszel fákra, falakra és más magas
helyre másznak fel, ahol zöldesfehér, feketén foltos bábokká
alakulnak át, amelyek finom fonalak segítségével rögzülnek
az aljzathoz. Ezekből tavasszal kel ki az imágó. Csak külön-
legesen kedvező években alakul ki a harmadik nemzedék.
A nagy káposztalepke előnyben részesíti a szélvédett mező-
ket. A szegélynövényzetet erősen károsítja. A hűvös, szeles
és nedves idő nem kedvez a kártevőnek. A hernyót gyakran
parazitálja a Cotesia glomeratus fürkészdarázs. A parazitoid
lárvái a fejlődésük végén elhagyják a hernyókat és a közvet-
len szomszédságukban sárga kokonban bábozódnak. A tojás-
parazitoid Trichogramma evanescens szintén parazitálja a
kártevőt. Továbbá parazita gombák is (Entomophtora fajok)
befolyásolják a káposztalepke populációfejlődését.
Megelőzés, védekezés. Meg kell vizsgálni, hogy a kártétel
mértéke indokolja-e a védekezést. A védekezési módszerek
megegyeznek a kis káposztalepkénél leírtakkal.
Káposzta-bagolylepke. A káposzta-bagolylepke (Ma mest-
ra brassicae) szárnyfesztávolsága 4–5 cm. Elülső szárnyai
szürkésbarnák és különböző hullámvonalak találhatók raj-
ta. Tojásait csoportosan a levelek fonákára rakja. Ezek su-
gárszerűen bordázottak és barnáspiros gyűrűvel, valamint
40 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
központi folttal ellátottak, kezdetben fehéressárgák, később
szürkék és félgömb alakúak. Röviddel a kikelés előtt a tojá-
sok feketére színeződnek, mivel az első lárvastádium fekete
fejtokja átüt rajtuk. A hernyók a 4–5 cm hosszúságot is el-
érik. A 4. lárvastádiumig mindig zöldek, a kifejlett lárvák
azonban nagyon változatos színűek. Világoszöldek, barnák
vagy majdnem feketék is lehetnek, és legtöbbször az utolsó
potrohszelvényükön patkó alakú rajzolat látható. A bábok a
talajban telelnek, 3 cm hosszúak, vörösesbarnák. A káposz-
ta-bagolylepke kétnemzedékes faj. A tojásokat májusban,
júniusban és augusztustól októberig rakja le. A fő kárt a má-
sodik nemzedék okozza. A hernyók először szabálytalan ala-
kú lyukakat rágnak a levelekbe, később pedig a káposztafej
belsejébe („szívféreg”) rágnak, és ürülékükkel szennyezik a
termést. A káposztafej gyakran rothadásnak indul. A káposz-
tán károsító hernyók közül a káposzta-bagolylepke hernyója
okozza a legnagyobb kárt. Nemcsak káposztaféléken, hanem
számos más növényen (pl. saláta, paprika, dohány, muskátli)
is károsít. Feromoncsapdával a lepkék repülése jól megfigyel-
hető, de a kultúrák veszélyeztetését a hernyók száma, meny-
nyisége alapján kell megállapítani. A Mamestra brassicae
hernyók természetes ellenségeinek csak csekély a jelentősé-
ge. Elsősorban a Trichogramma és Microplitis (M. tubercu-
lifera, M. mediator) fajok figyelhetők meg. A Trichogramma
tojásparazitát szórványosan a gyakorlatban is használják a
kártétel mértékének csökkentésére.
Megelőzés, védekezés. A védekezést a kártételi küszöbér-
tékek figyelembevételével kell elvégezni. A védekezés szük-
ségességének eldöntéséhez szükséges adatok és a javasolt
készítmények a kis káposztalepkénél találhatók. A Bacillus-
thuringiensis aizawai törzse szintén hatásos a bagolylepke
hernyói, főleg a korai stádiumú lárvák ellen (L1-L3). Az ál-
lományvédő háló nem nyújt megfelelő védelmet a hernyók
ellen, mivel a lepkék a hálóra is tojásokat raknak, és a kis
hernyók a hálón keresztül elérhetik a növényeket.
Káposzta-fényilonca. Szabadföldön a káposzta-fényilonca
(Evergestis forficalis) hernyói általában csak gyengén vagy
közepesen károsítanak, nagyobb kárt csak védett helyeken
okoznak. A lepke szárnyfesztávolsága 25 mm, színe világos
okkersárga, melyen barnás, fehéres-sárga rajzolatok vannak.
A hátsó szárnyaik szürkésfehér színűek. A hernyónak vilá-
gosbarna feje és sárgászöld színű teste (3 cm hosszú) van,
amin nem mindig látszanak a világos hosszanti csíkok.
Kétnemzedékes faj, május/júniusban és augusztus/szep-
temberben rajzanak. Kb. 25 tojást raknak le csoportosan
cseréptetőszerűen. A tojások sárga színűek. A hernyók álta-
lában szövedékben táplálkoznak, gyakran nemcsak lyukakat
rágnak a levelekbe, hanem a közepét is elfogyasztják. A ká-
poszta-fényilonca hernyói számos más növényen (pl. torma,
sóska, zeller, mustár, Raphanus fajok), valamint fűféléken és
különböző dísznövényeken is megjelennek. A bábozódásra
kész hernyók a talajban, földgubóban telelnek át, és csak
tavasszal bábozódnak.
Megelőzés, védekezés. Lásd a kis káposztalepkénél.
Káposztamoly. A káposztapillének is nevezett Plutella
xylostella molylepke a világon mindenütt a káposztafélék
jelentősebb kártevői közé tartozik. A vándorlepkék megle-
petésszerűen bukkanhatnak fel. A kicsi, barnás lepkék (17
mm szárnyfesztávolság) májustól jelennek meg. Tojásaikat
(200 db) egyesével vagy kis csoportokban nappal rakják le
a levélnyélre vagy a levelek fonákára. A kb. 1 cm-es her-
nyók eleinte sárgásszürke, később zöld színűek, két végük
felé elkeskenyedők. Fejük kezdetben fekete, később feketén
pontozott sárgára színeződik. Az első stádiumú lárvák a leve-
lekben aknáznak. A fejlettebb lárvák a palánták szívlevelein
gyakran szövedékben táplálkoznak. Később a levéllemezt
„ablakosítják”, amelynek során csak a levél felső vagy alsó
sejtrétege marad meg. Jelentős kártétel esetén az egész levél
megsemmisül. A karfiol virágját is megrágják. A hernyók a
fő kárt legtöbbször augusztusban okozzák, mivel a száraz,
meleg időjárás kedvez a fejlődésüknek. A vegetációs időben
általában három, de akár öt nemzedékük is kialakulhat. Op-
timális hőmérsékleten mindössze három hét alatt kifejlődik
egy nemzedék. A lepkék kikelésük után rögtön párosodnak,
majd 1-2 nap múlva lerakják a tojásaikat. A hernyók 2–4
hétig táplálkoznak. Még nem teljesen tisztázott az a kérdés,
hogy a kártevő áttelel-e és ha igen, akkor milyen fejlődési
stádiumban, vagy esetleg minden évben melegebb területről
vándorol-e be.
A lárvákat a fürkészdarazsak közül gyakran a Diadegma
(D. semiclausum, D. insulare, D. fenestralis) nem fajai para-
zitálják. Késő nyáron nem ritka a 90%-os parazitáltság sem.
Ez ilyenkor gyakran a populáció összeomlását okozza, így a
növényvédelmi intézkedések feleslegessé válnak.
A káposztamoly retken és tormán, illetve különböző, a
keresztesvirágúak családjába tartozó növényeken is előfor-
dul.
A lepke repülésének megfigyelésére feromonokat hasz-
nálnak. A feromonok délkelet-ázsiai eredmények alapján a
molyok tömeges csapdázására is felhasználhatók. Külföldön,
egyes helyeken (Délkelet-Ázsia, Amerika) rezisztencia kiala-
kulását is észlelték a Bacillus thuringiensis készítményekkel
szemben.
Megelőzés, védekezés. Mielőtt a növényvédelmi keze-
léseket megkezdenénk, fontos tudni, hogy a káposztamoly
kártétele eleinte csekély, így a kiültetés után 4 hétig a nö-
vények 50%-án, azután pedig 25%-án megtűrhető a károsí-
tás. Általánosságban a védekezés csak akkor kifizetődő, ha
a lárvák tömegesen fordulnak elő, vagy ha a fejet is erőseb-
ben károsítják. Ilyenkor ugyanazokat a növényvédő szereket
használhatjuk, amelyeket a többi, káposztaféléken károsító
hernyók ellen is. Ezeket lásd a kis káposztalepkénél.
Káposztatorzsa-gubacsszúnyog (Contarinia nasturtii).
Főleg a karfiolon és a brokkolin okoz helyenként teljes ter-
méskiesést. A káposztatorzsa-gubacsszúnyog a nedvesebb te-
rületeket kedveli. A lárvák földgubóban telelnek, és csak ta-
vasszal, röviddel a kikelésük előtt bábozódnak. A tartós szá-
razság késlelteti vagy megakadályozza a kikelést. A 2 mm-es,
világosbarna színű szúnyogoknak 3-4, ritkán 5 nemzedéke
Káposztafélék (Brassica oleracea, B. pekinensis, B. napus, B. rapa) 41
alakul ki évente. A nemzedékek egymásba folyhatnak, gyak-
ran vegyes lárvapopulációk találhatók. A szúnyogok 15 °C
alatt inaktívak, a 22 °C körüli hőmérséklet az optimális a
számukra. Május közepétől jelennek meg az első szúnyogok,
a második nemzedék egyedei kb. június elején, a harmadiké
pedig augusztus elején. Az imágók nem táplálkoznak. A hí-
mek közvetlenül a párosodás után elpusztulnak. A nőstények
sima felületű tojásaikat csoportosan (15–25 darab) a szívle-
velekre vagy azok nyelei közé rakják. A sárgásfehér, fej és
láb nélküli lárvák 4–10 nap múlva kikelnek, és a levéllemez
színén károsítanak. A növények növekedése a károsítás he-
lyén a nyál toxikus anyagainak hatására leáll, míg a levelek
fonákán a szövetek normálisan továbbnövekednek. Ennek
következményeként a fiatal levelek csavarodnak, a növény
főhajtása gyakran elpusztul és új oldalhajtások képződnek.
A fő kárt a júniusban táplálkozó lárvanemzedék okozza, mi-
vel ilyenkor még a legtöbb káposztaféle kitettebb a károsí-
tásnak. A karfiol, a kínai kel, a tarlórépa és a kelbimbó még
később is veszélyeztetett. A kelbimbó rózsácskái is károsod-
hatnak, ilyenkor a levelek között fekete foltok mutatkoznak,
ahonnan a rothadás gyorsan továbbterjed. A maghozó fajták
bimbóiban is megtelepszik a káposztatorzsa-gubacsszúnyog.
Ilyenkor a bimbók megduzzadnak, a csészelevelek megvas-
tagodnak, a viráglevelek és a portokok pedig nem nőnek to-
vább. A becőképződés elmarad. Kb. egy hét után az ugrásra
képes lárvák a talajba vándorolnak, néhány cm mélyen gu-
bót készítenek és bebábozódnak. Majd a báb elhagyja a ko-
kont, és a felszín közelébe vándorol, végül kibújik a követke-
ző nyári nemzedék. A szúnyogok igen érzékenyek a szélre,
ezért a károsítás a szélvédett helyeken gyakoribb. A kártevő
kötődik a termőhelyhez, így a termesztés 2 éves szünetelte-
tésével a károsítás szinte teljesen megakadályozható. Utána
csak nagyon lassan alakul ki újból a populáció.
Megelőzés, védekezés. A repülés kezdetét elsősorban
kúpcsapdákkal ellenőrizhetjük. Ősszel a begyűjtött bábokat
a talajba kell rakni, és kúpcsapdával lefedni. A kúp alakú
szerkezet készülhet szúnyoghálóból vagy fonott műanyag-
ból, felső részén üvegablak helyezkedik el, ahol tavasszal
a kikelt szúnyogok megfigyelhetők. A hatékony védekezés
alapja a kártevő megjelenésének időbeni felismerése. A to-
jáslerakás során 8 napos időközönként legalább háromszor
célszerű rovarölő szerrel védekezni. A permetlevet a palán-
ták levélhajtásához célzottan kell kijuttatni. Maghozóknál
a virágzás kezdete előtt kell a kezelést elvégezni. A védeke-
zésre piretroidok, illetve foszforsavészterek (metamidofosz)
alkalmasak. A védőháló is jó védelmet nyújt. A kísérletek
során a köztesnövény felülvetés nem befolyásolta a károsítás
mértékét.
Káposztabecő-gubacsszúnyog. A káposztabecő-gubacs-
szúnyog (Dasineura brassicae) egyes területeken a káposzta
magtermesztésében okozhat nagyobb kárt. A mindössze 1
mm-es szúnyogok, kihasználva a repcebecő-ormányos által
készített lyukakat vagy más sérüléseket, tojásaikat a becőbe
helyezik. A kezdetben fehér, később sárgás lárvák a becő
falain és a magokon „szívogatnak”. A becő egyoldalúan meg-
duzzad, felreped, így a magok elvesznek. A lárvák a talajban
bábozódnak. A bábok több évig is életképesek maradnak.
Egy évben akár 6 nemzedék is kialakulhat.
Megelőzés, védekezés. Nagyobb kártétel esetén rajzásuk-
kor – azaz a virágzás ideje alatt – elengedhetetlen a védeke-
zés. Ehhez méhekre nem veszélyes készítményt szabad csak
felhasználni.
Tavaszi káposztalégy. Hazánkban a legfontosabb és egy-
ben a legelterjedtebb káposztakártevő kétség kívül a tava-
szi káposztalégy (Delia radicum). A házi légyhez hasonló,
szürke színű káposztalégy (kb. 6 mm) április végén – május
elején jelenik meg, a második nemzedék júniustól, és leg-
többször van egy harmadik nemzedék is augusztustól. Míg
az első nemzedék többé-kevésbé egyszerre jelenik meg, ad-
dig a későbbi nemzedékek rajzása meglehetősen elhúzódó.
A káposztalégy táplálékát szaglása és a növény morfoló-
giája alapján találja meg. A nőstények a rövid levélalap és a
szár tövi részét keresik fel és a hosszúkás, fehér, kb. 1 mm
nagyságú tojásaikat (kb. 100 db) a gyökérnyaki részbe vagy
a közeli földrepedésekbe süllyesztik. Ehhez földdarabkákat
is odakaparnak. Kivételes esetben a tojásokat a növények
magasabban elhelyezkedő részeibe (pl. a kelbimbónál a ró-
zsácskákba) rakják, gyakran a levélhónaljba. A tojások külö-
nösen fiatal állapotban érzékenyek a szárazságra. A lerakott
tojásoknak általában kevesebb, mint 10%-a fejlődik nyűvé és
végül bábbá. 4–8 nap után bújnak elő a sárgásfehér nyüvek,
amelyek a gyökerekhez másznak, és azokat rágják (legna-
gyobb méret 9 mm). Táplálkozásuk hőmérséklettől függően
3–6 hétig tart. Nyáron a bábozódás után kb. 2 hét múlva
kelnek ki a legyek. Fő táplálékuk a nektár és a víz, amelye-
ket különböző vadnövényekről gyűjtenek össze. A nyüvek
keresztesvirágú gyomnövényeken is kifejlődhetnek. Barna,
fényes tonnabábjaik (6 mm) telelnek át. 14 °C alatt kialakul
a diapauza, azaz a téli nyugalmi állapot. A nyugalmi állapot
(aestivacio) nyáron is előfordul, ha a talaj hőmérséklete több
mint 22 °C.
Nagymértékű gyökérkárosításkor a növények elhervad-
nak, leveleik ólomszürkévé színeződnek. Gyakran teljesen
elpusztulnak. A legtöbb kárt azok az állományok szenvedik,
amelyeket az első nemzedék tojásrakásának időpontjában
ültetnek ki. A legkritikusabb időszak a kiültetés utáni első 3
hét. A különböző káposztafélék, valamint a karfiol gyengén
növekedő fajtái (korai fajták) általában jóval veszélyeztetet-
tebbek.
A nyüvek természetesen elsősorban a gyökérrész fejlődé-
sét zavarják meg. Rövid szárú fajták felszín feletti részeit is
megrágják speciális időjárási feltételek esetén. Talajfelszíni
károsítás kínai kelen, karfiolon, kelkáposztán és főleg kel-
bimbón fordul elő. Ez utóbbinál a tojásokat augusztus köze-
pétől az alsó rózsácskákba rakják. A nyüvek károsítása rontja
a minőséget. A kelbimbó ilyen jellegű károsításában a tavaszi
káposztalégy mellett egy másik légyfaj, a Pegohylemyia fugax
is részt vesz. Ez a légyfaj, illetve a Delia platura a káposzta-
félék gyökerén is előfordul.
42 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
A gyenge növekedésű káposztafajták növényenként álta-
lában legfeljebb 5 nyű kártételét élik túl, amelyek majd be
is bábozódnak. Az erős növekedésű fajták ennek a számnak
a kétszeresét is elviselik. Száraz időszakban a kártétel csök-
ken. A szegély közelében lévő sorok jobban károsodnak.
A károsítás mértéke összefügg a káposztatermesztés in-
tenzitásával. A korán vetett téli repce még ősszel a tavaszi ká-
posztalégy tápnövénye és hozzájárul a populáció kialakulásá-
hoz. A vad káposztát szintén kedveli a tavaszi káposztalégy.
Úgy tűnik, hogy a káposztalégy későbbi nemzedékeinek
jelentőségét, valamint a talajfelszín feletti károsítás esélyét a
szomszédos repcetermesztés növeli.
A károsítást elsősorban a kurta szárnyfedős bogarakhoz
tartozó Aleochara bilineata és A. bipustulata lárvái és imá-
gói mérséklik. A bogarak tojásokat, nyüveket és bábokat
rabolnak, míg a lárvák a káposztalégy bábjait parazitálják.
Egyes futóbogarak, pl. a Bembidion nem tagjai, szintén a
káposztalégy ellenségei. A bábokat a Trybliographa rapae
gubacsdarázs és a Phygadeuon nem fürkészdarazsai is para-
zitálják.
A káposztalégy kikelésekor eleinte a hímek fordulnak elő
nagyobb egyedszámban. Kb. 8 nap múlva – miután a hímek
és a nőstények aránya kiegyenlítődik –, lehet számítani a to-
jásrakásra. A tojásrakásra felkészült nőstények széllel szem-
ben repülnek. A növények közvetlen csalogató hatását a légy
csak közelről (kb. 5 m) érzi meg.
Az előrejelző szolgálat sárga tálcsapdákat használ a le-
gyek repülésének megfigyelésére. A tojásrakás a szárak kö-
zelében keletkező földkupacok alapján vagy a tojások elhe-
lyezésére alkalmas, a szár tövéhez rögzített mandzsetta (pl.
filcből) segítségével állapítható meg. A tojásrakás kezdetének
és idejének felméréséhez területenként 10 darab, a kártételi
küszöb meghatározásához pedig 25 darab filcmandzsettát
kell kirakni. Felülvetéssel a károsítás mértéke csökkenthető.
Az egyes fejlődési stádiumok és nemzedékek megjelenésé-
nek előrejelzéséhez és megállapításához kifejlesztettek egy
modellt, amit a jelzőszolgálat is használ. Ennek segítségével
a védekezés és a védőháló kirakásának ideje is kiszámítható.
Megelőzés, védekezés. A védekezést megelőzően (vető-
magkezelés) vagy irányítottan, a tojásrakás megkezdésekor
hajthatjuk végre. Megelőző védekezésként az egész termesz-
tési felületen granulátum vagy permetezés formájában juttat-
hatók ki a növényvédő szerek, amiket röviddel a vetés előtt
kell a talajba dolgozni. Azokat a növényeket, amelyeket föld-
labdával együtt ültetnek ki, röviddel a kiültetés előtt ajánlott
granulátummal beszórni vagy rovarölő szerrel beöntözni,
hogy a hatóanyag a kezelés után az öntözővízzel a földlabdá-
ba mosódjon. A végleges helyükre került növényeket külön-
külön is lehet kezelni növényvédő szeres beöntözéssel vagy
granulátumszórással. Nagy táblákon, technikailag is kivite-
lezhető egyszerű eljárásokat használnak, amelyek lehetővé
teszik a növényvédőszer sávos kiszórását vagy permetezését.
A kelbimbó károsításának megakadályozására a tojás-
rakás ideje alatt célszerű permetezni. A szer mennyisége a
hatóanyagtól és a védekezési módszertől függően változik.
Különböző foszforsav-észtereket lehet felhasználni. Ha egy
hatóanyagot hosszú ideig használnak, a káposztalégy előbb-
utóbb rezisztensé válik rá. Ugyanannak a hatóanyagnak a
többszöri kiszórása a talajban gyorsabb mikrobiológiai le-
bomlást okozhat.
Kisebb területen, főleg a kínai kel esetében, a káposzta-
légy elleni védekezésben az állományvédő háló is eredmé-
nyesen használható. Finom szövésű hálót célszerű használni
(Németországban, ford. pl. Bionet K, Rantai K). Korai ter-
mesztésnél megakadályozhatjuk a tojásrakást, ha az állo-
mányt fátyolfóliával takarjuk.
Nagy káposztalégy. A nagy káposztalégynek (Delia floralis)
általában egy nemzedéke alakul ki, amely július közepétől
szeptemberig jelenik meg (ritkán kifejődik a második nemze-
dék is kisebb egyedszámmal). Mivel a káposzta ilyenkor már
túl van az érzékeny palántastádiumon, a kártevő általában
csak csekély kárt okoz. A nagy káposztalégy nyüvei sokkal
inkább a retket veszélyeztetik. A nagy káposztalégy nyüvei
és imágói valamivel nagyobbak a tavaszi káposztalégyénél.
Megelőzés, védekezés. Ugyanazok a védekezési módsze-
rek, mint a tavaszi káposztalégynél.
Aknázólegyek. A káposztán különböző aknázólegyek
fordulnak elő. A Chromatomyia horticola és a Liriomyza
brassicae lárvái a különböző káposztafélék levéllemezébe
járatokat (levélaknákat) rágnak. A karfiol-aknázólégy (Phy-
tomyza rufipes) a levélben, a levélnyélben és a palánták szív-
leveleiben károsít. Gazdaságilag jelentős károkat a karfiol és
a brokkoli virágának megrágásával okoz.
Megelőzés, védekezés. Abban az esetben, ha kémiai vé-
dekezésre van szükség, lehetőleg mélyhatású készítményt
válasszunk.
Egyéb kártevők. A káposztán további károsítók is előfor-
dulnak alkalmi kártevőként. Ide tartozik pl. a fekete káposz-
taszár-ormányos (Ceutorhynchus picitarsis), amely hasonló
kárt okoz, mint a repceszár-ormányos. Csak ritkán fordul elő
a tőormányos (a Baris nem ormányosbogara) és a kék ká-
posztaszár-ormányos (C. sulcicollis), amelyek lárvái a szár,
a gyökérnyak és a gyökér belsejében fehér forgáccsal teli
járatokat rágnak.
A repcebecőmoly (Evergestis extimalis) a magtermesz-
tésben a káposztafélék becőit rágja meg. A bundásbogár
(Tropinota hirta syn.: Epicometis hirta) alkalmanként a ve-
tőmagtermesztésben okozhat károkat a virágok megrágásá-
val. A szalmaszínű sodrómoly barnászöld hernyói (Clepsis
spectrana [syn. Cacoecia ccostana]) a növényházi karalábét,
illetve a szabadföldi káposztaféléket is károsítja. A lepkék
közül még meg kell említeni a bagolylepkék hernyóit: gam-
ma-bagolylepke (Autographa gamma), zöldség bagolylepke
(Lacanobia oleracea), Noctua pronuba, Amates c-nigrum,
Agrotis segetum, A. exclamations, Cidaria fluctuata. Mag-
hozó állományban ritkán a káposztavirág-gubacsszúnyog
(Gephyraulus raphanistri) is károsít.
Ha a közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) a
szomszédos területeken tömegesen elszaporodik, átvándo-
rolhat a káposztaföldekre és ott károsíthat. Egy felmérés
Levél- és szárzöldségek 43
során a karfiolfejek 80%-os károsodását figyelték meg. Fejen-
ként kb. 20 rovart számoltak meg. A virág belsejében és a
virágokon lapos, parás barna üregek találhatók. Az állatok
ürülékükkel is erősen szennyezik a virágokat.
Ezenkívül még számos általános zöldségkártevő okozhat
jelentős kárt a káposztatermesztésben, pl. a pajor, a mocskos
pajor (vetési bagolylepke hernyója), a drótféreg és a lótücsök,
a mezei és az üregi nyúl, illetve a galambok (házi- és vadga-
lamb).
Azokban az években, amikor több hó esik, és a hótaka-
ró északról délfelé egyre jobban kiterjed, a nagyobb méretű
örvös galamb (Columba palumbus) is lejjebb húzódik. Táp-
lálkozásával, a fagytól védő hótakaró letisztogatásával és ürü-
lékével gyakran nagyobb kárt okoz az áttelelő kelbimbón és
a kelkáposztán.
2.2 Levél- és szárzöldségek
2.2.1 Fejes saláta, endívia- és cikóriasaláta
(Lactuca sativa, Cichorium endívia, C. intybus var.
foliosum)
Az endívia speciális betegségeit és a cikória speciális betegsé-
geit és kártevőit lásd a 2.2.1. fejezet végén.
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Nitrogénhiány. A növekedés és a fejképződés gátolt. Sár-
gászöld levelek, feltűnően sűrű gyökérzet a látható hiánytü-
netek jellemzői.
A nitrogéntöbblet szabad ammónia formájában különösen
a saláta gyökerein szembetűnő. Az oldalgyökerek elhalnak,
a főgyökerek sárgásak, elparásodnak, törékenyek. A gyö-
kérben lévő edénynyalábok elszíneződnek. A kettévágott
salátafej szívrésze „kidomborodó”. A külső levelek elhalnak.
Hőségben a növény hervad.
A foszforhiány tömör, rozettaszerű növekedéshez vezet.
A levélszín sötétzöld vagy vöröses.
A káliumhiánytól a saláta növekedése csökken. A levél for-
mája az egészségestől eltér. A levélszél környékén először
sárgás, majd elhaló foltok keletkeznek. A levélszél felhólya-
gosodik. A gyökerek sűrűek.
Kalciumhiány: lásd a levélszélelhalásoknál.
Magnéziumhiány. Az egyébként normális növekedés elle-
nére fejes saláta levele halványzöld vagy sárgás, és az alsó
levelek erőteljesen sárgák. Az endíviasaláta idős leveleinek
széle erősen szeldelt, a levelek sárgás-világosbarna színűek.
A levélerek között kisebb-nagyobb, barna levélrészek találha-
tók. A levélszélek később gyakran rothadnak. Magnéziumhi-
ány gyakran túlzott káliumtrágyázástól is bekövetkezhet.
Mangánhiány, mangántöbblet. Hiány esetén a levelek
halványsárgák, emellett részben szabálytalanul fejlettek, to-
vábbá a levélszél és a főér mentén apró, barna foltok alakul-
hatnak ki. Ezzel szemben a salátán a mangántöbblet okozta
károk gyakoribbak. Hosszan tartó talajgőzölés a talajban
lévő mangánt felvehetővé teszi, emiatt a növény számára
mangántöbblet alakul ki. A levéllemezen elszórva apró, bar-
násfekete foltok mutatkoznak. Az idősebb levelek erei bar-
nára színeződnek. Gyakran korai, laza fejképződés és felálló
levelek figyelhetők meg. Közvetlenül a saláta termesztése
előtt nem szabad talajt gőzölni.
Cinkkárok. A növényházban a fejes salátán cinkkárok ott
jelentkeznek, ahol a szerkezet hegesztett részeiről a kon-
denzvíz tartósan lecsöpög. A leveleken szabálytalan, először
sárga, később barna foltok jelentkeznek. Ezt követően rotha-
dást okozó szervezetek is megtelepedhetnek.
Molibdénhiány. Károk főleg nagyarányú felláptőzeget tar-
talmazó talajokban észlelhetők. A betegségtünetek megjele-
nésére a pH-értéknek jelentős befolyása van. Minél alacso-
nyabb a pH-érték, annál súlyosabb a tünet. A salátalevelek
először fakósárgák. Később csúcsuktól kiindulva hervadnak,
szürkésbarnás sárgák lesznek. Jellegzetes, hogy a csíra- és
szívlevelek mindvégig egészségesek maradnak.
Bórhiány. A saláta bórigénye közepes. Kevés adagolás rozet-
taszerű növekedéshez vezet. A külső levelek sötétzöldek, a
legfiatalabb levelek sárgásak és megvastagodottak. Levélszél-
elhalások is bekövetkeznek. Extrém hiány esetén a növény
hajtáscsúcsa elhal.
Talaj- és időjárási hatások vagy termesztési hibák
okozta károk
Rossz csírázás. A jó csírázás érdekében a legszükségesebb
csírázási nyugalmat be kell tartani. A csírázás lényegesen
jobb, ha a magvakat a vetés előtt vagy után három napig
10 °C-on tartjuk. Nyáron este kell vetni és a vetést le kell
takarni.
Ernyedt levelek a palántákon. Alacsony talajhőmérséklet
mellett, a talaj nagy sókoncentrációja esetén a fiatal, frissen
kiültetett salátanövények alsó leveleinek hegye hervad, mert
az erős párolgással ellentétben csekély a gyökéraktivitás.
A fejes saláta sóérzékeny. További tünetek, amelyek magas
sótartalom esetén jelentkeznek: laza fejek, késleltetett fej-
képződés, a külső levelek kemények, bőrszerűek, kesernyés
ízűek, a levélszélek elhalnak, a levélerek barnák. A növé-
nyek megvastagodottak, a levelek sötétzöldek, vastagok,
részben sárga szélűek. A gyökerek parásak vagy törékenyek,
néha narancssárga színűek.
Hidegkárok. A hirtelen bekövetkező hideg időszakok a kül-
ső levelek levéllemez-fejlődési rendellenességéhez vezetnek.
A levéllemezen nagy kiemelkedések, kanalasodások lépnek
fel. A levél színe érdes. A levél epidermisze (különösen a
levél fonákán) gyakran felemelkedik. A levelek törékenyek.
A növény a rövid visszamaradás után legtöbbször normálisan
tovább növekszik.
Szélkárok főleg a korai palántázáskor a szabadföldi kiülte-
tés után lépnek fel. A fiatal növények az épületek közelében
44 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
fellépő erős szél hatására eltörnek. A gyökerek elszakadása
az egyik oldalon, a növények féloldali ernyedtségét okozza.
A korai magszárképződési hajlamot a fejképződéskor a
hosszúnappalos feltételek (13 óránál több fény) és a magas
hőmérséklet segíti elő. Azok a fajták, amelyek speciálisan
téli termesztésre alkalmasak, hosszúnappalos időszakban
nagyon gyorsan magszárat képeznek. Az alacsony csírázási
hőmérséklet korai magszárképződést okoz.
Szárazság okozta károk. Ha kevésbé edzett, tápkockás sa-
látanövényeket száraz talajba ültetünk, akkor a vízelvonás a
gyökereken elhalási tüneteket idéz elő. Gyakori ezután az
egyenetlen növényállomány.
Hiányos fejképződés. A mangántöbblet és a nagy sótarta-
lom, egyes fajták esetében a magas lég-és talajhőmérséklet,
fényerősség vagy a hosszúnappal, továbbá az egyenetlen trá-
gyázás laza fejet okoz.
Üvegesség. Különösen az őszi, üveg alatti termesztéskor a
kezdetben gyorsan növő állományban lép föl. A levélszél kö-
zelében elhelyezkedő levélfelületek, amelyek a levélerektől
jól határoltak, üvegesek lesznek, mivel a sejtközötti járatok
vízzel telítődnek. Üvegesség akkor jelentkezik, ha a talajhő-
mérséklet magas és a léghőmérséklet alacsony, a vízfelvétel
nagyobb, mint a vízleadás. Ha az üvegesség első jelei látha-
tóvá válnak, akkor a párologtatást fűtéssel és szellőztetéssel
fokozni kell, ez követően az üvegesség hamarosan eltűnik.
Üvegesség gyakran a vákuumos hűtés után is mutatkozik, ha
a salátát túl nedvesen helyeztük a tárolóba.
Levélszélelhalások. A levélszélelhalások különböző for-
máit, azaz a levélszélek elhalásos tüneteit a fejes salátánál
megfigyelték. Azokat egymástól nem lehet mindig egyértel-
műen elhatárolni. A tünetek kialakulását elősegíti a megnö-
vekedett transzspiráció, a túlzottan nedves vagy a nagyon
száraz talaj, a viszonylag magas hőmérséklet, a nagy fény-
erősség, a túlzott nitrogén-, kálium-, magnéziumellátottság
és a növény erős növekedése. A betegségtünetek az egyes
fajtákon különböző erősségűek.
A közönséges levélszélelhalás (a belső levélszélelhalás) a
leggyakoribb. Főleg a kora tavaszi termesztéskor közvetlenül
a szedés előtt lép föl, ha a borús időjárást napsütötte napok
követik. A fejrész közepére felfekvő külső levelek széle bar-
na elszíneződéssel elhal. A fejes salátán kívül még a Frisée
típusú endíviasaláták is különösen veszélyeztetettek. Oka:
ezeken a levélrészeken relatív kalciumhiány van. Különösen
veszélyeztetett a betakarítási érettséghez közeli saláta. A kö-
zönséges levélelhalás fellépését számos tényező segíti elő,
pl. a magas hőmérséklet, túlzott nitrogénadagolás különösen
ammóniák formájában, nagy sótartalom, egyenetlen vízel-
látás és rossz talajszerkezet, továbbá speciális fajtatulajdon-
ságok. A levélszélelhalás mértéke a jégsalátafajták esetében
nagyon eltérő. A túl melegen tárolt jégsalátán a tünetek a
szedés után tovább növekedhetnek.
Az idős levelek szélének elhalását főleg az őszi és a téli
salátán figyelték meg. Ha alacsony külső hőmérséklet esetén
nagyon fűtenek, akkor a párologtatás viszonylag nagy lesz.
A külső leveleken íves, barna elhalásos tünetek mutatkoz-
nak. Nem elegendő talajnedvesség és növekedésgátlás a
levélszélelhalást elősegíti. Szabadföldön, alacsony páratar-
talom és erős párologtatás esetén, a jégsalátán is felléphet
levélszélelhalás.
Érbarnulás. A levélszél 1-2 cm széles sávjában a finom le-
vélerek, később pedig a köztük lévő levélszövetek barnára
színezettek. Rothadást előidéző kórokozók telepednek meg.
Érbarnulás tartós üvegesség eredményeképpen bekövetkez-
het. Emiatt az üvegesség észlelése esetén időben kell a leve-
lek párologtatását növelni.
Latex-levélszélkárok. Egyes fejes saláta és endíviasaláta
fajták hajlamosak a levélszélen Latex-váladék képzésére, ha
azokat késő tavasszal vagy nyáron üveg alatt termesztjük.
A tejszerű lé barnára színeződik, és a levélszövetet helyen-
ként elpusztítja. Ezt követően rothadás is felléphet. A szedés
előtt közvetlenül kerülni kell a magas páratartalmat és hő-
mérsékletet. Elengedhetetlen, hogy a szedést időben végez-
zük el. Jégsalátánál szabadföldi termesztéskor a közvetlenül
szedésre érett állományban a tejszerű váladékképződés nagy
gondot jelenthet. Főleg akkor következik be, ha a növény
növekedésére kedvező a környezet, azonban a magas pára-
tartalom miatt csekély a párologtatás. Ilyenkor, az általában
meleg talajon, a nagy gyökérnyomás a tejszerű váladék kép-
ződését növeli. A néhány napon belül barnára színeződő te-
jes lé az áru minőségét súlyosan csökkenti, sőt eladhatatlan-
ná teszi. A jégsalátafajtáknál e jelenség különböző mértékű.
Elsodródási károk, növekedésszabályozók. A szomszé-
dos területekről a fejes salátára sodródott növekedésszabá-
lyozó permet miatt károk keletkeznek. Ilyenkor a szártőnél
léggyökerek képződnek. A levelek csavarodottak, besodród-
nak, torzak. A levélszövet törékeny. A levél fonákán az epi-
dermisz gyakran felemelkedik.
Vírusos betegségek
Salátamozaik. Különösen a nyári hónapokban a szabadföl-
di salátát a salátamozaik (Lettuce mosaic virus, LMV, Potyvi-
rus) veszélyezteti. Az első betegségtünet a palánta leveleinek
világos-sötétzöld mozaikos tarkulása. A korán fertőzött nö-
vények növekedésükben lényegesen visszamaradnak. Ezek
csak fodros leveleket képeznek, de fejet nem. Egyes évjára-
tokban, különösen a magszárba szökött növényeken, fajtától
függően a levélszélen pontszerű, nekrotikus, barna foltok
lépnek fel. Gazdanövényei a salátán kívül az endíviasaláta,
egyes nyári virágok (nyári Aster, Tagetes, Zinnia) és bizo-
nyos gyomnövények (aggófű és mezei aszat). A salátamozaik
áttelelésében és terjedésében azonban ezeknek alig van je-
lentőségük. Az LMV maggal és pollennel is átvihető. Érint-
kezéssel vagy bedörzsöléssel (nedvátvitel) csak nehezen,
levéltetvekkel könnyen átvihető. Az LMV azokhoz a víru-
sokhoz tartozik, amelyek nem perzisztens módon vihetők
át. Legjelentősebb átvivője más levéltetűfajok mellett, a zöld
őszibarack-levéltetű (Myzus persicae).
Az LMV tavasszal azokról a beteg növényekről fertőz,
amelyek magról fertőzöttek. A vetőmag-fertőzöttség ugyan
legtöbbször 1% (ritkán 10%-ig) alatt van, mégis ez a fertőzött-
Levél- és szárzöldségek 45
ségi arány elegendő ahhoz, hogy jelentős levéltetű-fellépés
esetén gyors elterjedéshez vezessen. Számos fajta rezisztens
a LMV-vel szemben. A vírusos betegség ezáltal sokat veszí-
tett gazdasági jelentőségéből. A szabadföldi termesztésre szá-
mításba jöhető vajsaláta fajták zöme rezisztens, pl.: ’Cindy’,
’Dolly’, ’Elvira’, ’Floret’, ’Florian’, ’Oliver’, ’Ovation’, ’Pet-
ra’, ’Soraya’. A jégsaláták között is vannak vírusrezisztens
fajták, pl.: ’Astral’ és ’Leo’. Azt azonban figyelembe kell ven-
ni, hogy ezek a fajták más vírusok (pl. uborkamozaik-vírus
és a nyugati cukorrépa sárgaság-vírus) fertőzésével szemben
nem védettek.
Megelőzés, védekezés. Az egészséges nyári salátaállo-
mány előfeltétele a rezisztens fajták termesztése vagy ellen-
őrzött, vírusmentes vetőmag használata. Ez az eljárás kétség-
telenül csak akkor ér valamit, ha a szomszédságban nincs
vagy csak egészséges salátaállomány van. Ha nem rezisztens
fajtákból magot állítunk elő, akkor a maghozókat térben el-
választva kell termeszteni. Kielégítő biztonság csak akkor
lehetséges, ha a beteg, szomszédos állománytól a távolság
legalább 500 m. Betakarítás után a megmaradt növényrésze-
ket alá kell szántani. A gyomok ellen védekezni kell. Mivel
a levéltetvek az LMV-t már rövid szívási idő után vagy már
próbaszívás után átvihetik, az inszekticidpermetezéseknek
csak kivételes esetben van kártételmérséklő hatása. Palán-
tázottak kevésbé veszélyeztetettek, mint a magról vetett állo-
mány.
Uborkamozaik. A salátamozaik-toleráns fajták termesztése
következtében az uborkamozaik-vírus (Cucumber mosaic
virus, CMV, Cucumovirus) a salátatermesztésben fontossá
vált. Az uborkamozaik és a salátamozaik a szabadföldi állo-
mányban egyaránt nagyon elterjedt. A betegségtünetek na-
gyon hasonlók. A CMV fertőzése általában csekélyebb kárt
okoz, mint a salátamozaik-vírusé. A betegségtünetek a kü-
lönböző növekedési szakaszokban bekövetkezett fertőzéstől
függően különbözők. Először a levelek tarkulnak, a levélzöld
fényét veszti. A levél fonákán világosbarna elszíneződés, a
fiatal levelek színén nekrózisok alakulnak ki. Ezek a nekró-
zisok az idősebb leveleken soha nem képződnek. Ha a nek-
rózisok gyakoriak, akkor a levélrészek elpusztulnak. Összes-
ségében a növekedés csökken, a fejképződés nem kielégítő.
Korai fertőzések esetén a növények eladhatatlanok, a kései
fertőzések esetén a károsodás még elviselhető. A CMV gaz-
danövényeinek nagy száma miatt, a vegetációs időszak során
a fertőzési veszély folyamatosan fennáll. A vírus egyes gyom-
növények (Stellaria, Laminum, Spergula) magjaiban képes
fennmaradni. Gyakran a salátamozaik-vírustól fertőzött nö-
vényeket még a CMV is megbetegíti. A fajták fogékonysági
különbséget eddig nem mutattak. A CMV-t a levéltetvek nem
perzisztens módon viszik át.
Megelőzés, védekezés. Új állományt fertőzött állomány
közelébe nem szabad helyezni. A levéltetvek ellen, főleg a
termesztés kezdetén hatékonyan kell védekezni. A betakarí-
tás után közvetlenül elvégzett szántással a növénymaradvá-
nyokat talajba kell forgatni.
Répa nyugati sárgaság. E sárgaságot okozó vírus (Beet wes-
tern yellows virus, Polerovirus) nálunk (Németországban,
ford.) nem olyan jelentős, mint más országokban. A vírus
a salátán, az endívia- és a cikóriasalátán kívül, több mint 20
botanikai család, 100-nál több növényfaját károsítja, ezekhez
tartozik a karfiol, a brokkoli és különböző gyomnövények,
pl. pásztortáska, aggófű. A vírust főleg a zöld őszibarack-
levéltetű perzisztens módon viszi át. A fertőzéstől a beteg-
ségtünetek megjelenéséig legtöbbször hosszabb időszak (leg-
alább három hét) telik el. A tünetek gyakran csak a betakarí-
tás előtt 2-3 héttel láthatók. Az egyébként egészségesnek lát-
szó fejek idősebb levelei károsodnak. Miközben a levélerek
zöldek maradnak, a többi levélrész sárgás vagy fehéres. Az
állomány olyan benyomást kelt, mintha magnéziumhiánya
lenne. Csökkent növekedési erélyt mutat. A BWYV-fertőzés
mégis arról ismerhető fel, hogy a területen mindig találhatók
egészséges növények.
A fajták közötti fogékonyságot nem állapítottak meg. A ví-
rus salátamaggal nem vihető át. Eredményes rezisztenciane-
mesítésről számoltak be.
Megelőzés, védekezés: lásd uborkamozaik. E vírusos be-
tegség a levéltetű elleni védekezéssel leküzdhető. A betakarí-
tás után a növénymaradványokat alá kell szántani.
Répa pszeudo-sárgaság (Beet pseudo-yellows virus, BPYV,
Closterovirus). Gazdanövényei a dinnye, a spenót, a Beta-
répafélék és a sárgarépa, továbbá egyes dísznövények és
gyomok (aszat, pongyola pitypang, nagy csalán, aggófű,
pásztortáska). A betegségtünetek hasonlók ahhoz, amelyek
a Beet western yellows virus fertőzésekor fellépnek. A BPYV
átvivői (szemiperzisztens módon) az üvegházi molytetvek.
Ha e vírust kielégítő mennyiségben felveszik, hosszú időn át
fertőzőképesek maradnak Növényházban termesztett növé-
nyeken teljes pusztulás is bekövetkezhet. A kártétel gyanúját
a Növényvédelmi Szolgálatnak jelenteni kell, ahol pontos
diagnózis elkészítése lehetséges.
Megelőzés, védekezés. Az üvegházban élő molytetvek
ellen hatékonyan kell védekezni. A gyomnövényeket el kell
távolítani.
Endívia nekrotikus mozaik. E vírus (Endive necrotic mo-
saic virus, ENMV, Potyvirus) az endíviasalátán és egyes jég-
salátafajtákon lép fel. Fejes salátán, továbbá tépő- és kötöző-
salátán eddig még nem figyelték meg. A levéltetűvel átvihető
(nem perzisztens) vírus, gazdanövényköre szűk. Magátvitelt
nem állapítottak meg. A fertőzött endíviasaláták növekedé-
sükben visszamaradnak. Feltűnő mozaik és levélnekrózis
alakul ki. Végül a levél és az egész növény elhal. A jégsalátán
hasonló tünetek jelentkeznek. 60%-os megbetegedést muta-
tó állományokat is megfigyeltek. A jégsalátafajták fogékony-
sága lényegesen különböző. A rezisztencia nincs a salátamo-
zaikkal szembeni ellenállósággal összekapcsolva.
Széleserűség. A növényekben, amelyek széleslevelűséget
(Lettuce bigvein virus, LBVV) mutatnak, a vírusszerű ré-
szecskék két különböző típusát találták meg, amelyek arra
utalnak, hogy egy vírusos betegséggel állunk szemben.
A kórokozó minden kétséget kizáró vizsgálata még hiány-
46 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
zik. Megbetegedések főleg a tavaszi és őszi termesztéskor
lépnek föl. A főér és a mellettük lévő levélszövetek fertőzés
esetén lényegesen világosabbak, vagy sárgák, növekedésük-
ben visszamaradnak, ezáltal a levelek jelentősen kidombo-
rodnak. Az állományban általában a növények kis, ritkábban
nagyobb száma betegszik meg. A legnagyobb fertőzés hideg,
nedves, nehéz talajokon mutatkozik. A betegségtünetek
14 °C léghőmérsékleten a legsúlyosabbak, 24 °C-on vagy an-
nál magasabb hőmérsékleten már nem látszanak. A tünetek
a fertőzés után két-három hét múlva jelennek meg. A vetett
állományok veszélyeztetettebbek, mint a palántázottak.
A betegség lényegesen veszélyes a vízkultúrás termesztés
bármely formája (kőzetgyapot, NFT stb.) esetén. A szélesle-
velűség kórokozóját az Olpidium brassicae gomba mozgó
sporangiospórái viszik át. A sporangiospórák a salátagyökér-
be hatolnak. Az O. brassicaet 90 cm-es talajmélységben a
talajvízben, kitartóspóráját pedig a salátagyökérben kimutat-
ták. Száraz anyagban a kórokozó és átvivője 20 évig fennma-
radhat. A gomba és az általa átvihető széleslevelűség kóroko-
zója a talajban évekig élet- és fertőzőképes marad. Érintéssel
és rovarokkal történő átvitelt nem állapítottak meg. A gomba
nemcsak a különböző salátafajokon (beleértve az endíviasa-
látát) fordul elő, hanem különböző családok számos növény-
faján is anélkül, hogy azokon betegségtüneteket okozna.
Megelőzés, védekezés. Fertőzött területeken, különösen
tavasszal, semmilyen salátát ne termesszünk. Tápkockában
lévő, jól fejlett növényeknek olyan előnyük van, hogy a ki-
esést határok között tarthatjuk. Csak meglehetősen mély ta-
lajgőzöléstől várható kielégítő hatás.
Gyűrűs nekrózis. Alkalomszerűen a hajtatott salátán a
késő őszi és téli hónapokban jelentkeznek a tünetek, ame-
lyek ugyanúgy, mint a széleserűség esetében, nagy valószínű-
séggel Olpidium sp. által átvihető vírusra vezethetők vissza.
A kiültetés után 5-6 hét múlva a levélkoszorú levelein gyű-
rű formájú, illetve foltszerű, barna elhalások mutatkoznak.
A foltok összefolynak. A levél felszakad. A növény szívrésze
nem károsodik. A betegséget csak a vajsalátafajtákon figyel-
ték meg. A tünet alkalomszerűen a széleserűséggel együtt
mutatkozik, és hűvösebb évszakokban gyakori.
Megelőzés, védekezés. A talajt és a termesztőközeget gő-
zöléssel fertőtleníteni kell. Palántabeszerzéskor a behurcolá-
si veszélyre ügyelni kell.
Egyéb vírusos betegségek. A levélnekrózis vírust (Dan-
delion yellow mosaic virus, DaYMV, Sequivirus), ami más
országokban nagy jelentőségű, nálunk (Németországban,
ford.) a fejes salátán alkalomszerűen figyelték meg. Gyen-
ge betegségtüneteket mutat a saláta a lóbabhervadás vírus
(Broad bean wilt virus, BBWV) esetében.
További vírusok, amelyek a salátán előfordulhatnak:
Alfalfa mosaic virus (AMV, Alfamovirus), Tobacco necrosis
virus (TNV, Necrovirus), Turnip mosaic virus (TuMV, Poty-
virus) és a hajtatásban a Tomato spotted wilt virus (TSWV).
Csak ritkán van gazdasági jelentőségük.
Baktériumos és gombás betegségek
Baktériumos rothadások, baktériumos hervadások,
baktériumos foltosságok. Különösen szabadföldi termesz-
téskor, nedves időjáráskor vagy intenzív öntözéskor a salá-
tán, endíviasalátán és cikóriasalátán (hajtatáskor is) bakté-
riumos rothadás és hervadás jelentkezik. E betegségtünetek
kialakulásában különböző kórokozók vesznek részt. Elsősor-
ban a Pseudomonas fajok (pl. Pseudomonas marginalis pv.
marginalis) ritkán a Xanthomonas fajok játszanak szerepet.
A baktériumos megbetegedés tünetei változók. Először a
külső leveleken kisebb-nagyobb, megnagyobbodó, rothadási
tünetek lépnek föl, amelyek a levélszéltől kiindulva végül fe-
kete, váladékos levelekké válnak. Az idősebb növényeken a
Pseudomonas marginalis pv. marginalis fertőzése következ-
tében főleg az idős, talajra fekvő levelek rohadnak. A saláta-
fej többi része halványzöld vagy barnás. A szár alapi részén
(könnyen eltörik) barna elhalás található. A gyökérnyaktól
felfelé vezető edénynyalábok és főerek barnára színezettek.
A rothadás végül az egész fejre kiterjed.
Magas relatív páratartalmon és 20 °C körül a Pseudomo-
nas cichorii a fiatal növényeken három napon belül kerek,
sötétbarna, határozott közepű levélfoltokat okoz. A saláta
további fejlődése során a fej belső részében sötétbarna léziók
keletkeznek. A foltok a levélerek által nem határoltak. Mivel
a külső levelek először tünetet nem mutatnak, azért az állo-
mány hosszú ideig egészségesnek tűnik.
Levélfoltot a Xanthomonas campestris pv. vitians (X.
axonopodis pv. vitians) okoz. Először apró, kerek, áttetsző
levélfoltok (3 mm) keletkeznek, amelyek megnagyobbod-
nak, levélerek által határoltak, végül a levél szélén V alakot
mutatnak. A levélfoltok feketék lesznek és összeolvadnak.
A levelek elpusztulnak. A betegség kifejlődése a fejképződés
időszakában jelentősen felerősödik. A baktérium epifita mó-
don a salátán (gyomnövényeken) is képes élni, anélkül hogy
károsodás lenne. Csak hosszú, nedves időszak után követ-
kezik be a fertőzés és tör ki a betegség. Gazdanövényei a
Lactuca sativa és a Cichorium endívia összes formái. A faj-
ták fogékonysága különböző. A kórokozó-átvitel vetőmaggal
lehetséges.
Az Ervinia carotovora subsp. carotovora bizonyos körül-
mények között, betakarítás után is károsít, ha a betakarítás-
kor a szár fertőződik. Ezt követi aztán a szárrothadás, ami
általában már lassan halad előre. Emiatt a jégsaláta hosszabb
tárolása nem lehetséges.
Megelőzés, védekezés. Nagyobb kiesések elkerülése vé-
gett a túlzott nedvességet kerülni kell. Az előző állomány
növénymaradványait mélyen be kell dolgozni a talajba.
Baktériumos gyökérparásodás. Először az USA-ban, Eu-
rópában 1992-ben a salátán gyökérkárosodást figyeltek meg,
amelyet a Rhizomonas nemzetségbe tartozó baktériumok
okoznak. Az USA-ban e fajt R. suberifaciens néven nevez-
ték, Hollandiában ettől eltérő, közelebbről meg nem hatá-
rozott fajként közölték. A szóban forgó baktériumok lassan
növekednek, emiatt nehezen kimutathatók. A terméshozam
kiesése a 30–70%-ot is eléri. Károk főleg az ismételt salá-
Levél- és szárzöldségek 47
tatermesztéskor és magas hőmérsékleten keletkeznek. A csí-
ranövények fő- és oldalgyökerein sárga csíkok jelentkeznek,
amelyek egyre jobban kiterjednek és zöldesbarnára színe-
ződnek. A gyökér felületén repedések és egyenetlen felületek
mutatkoznak. A főgyökér teljesen elbarnulhat, erősen bere-
pedezhet, a finom gyökérzet kevés és törékeny. A talaj fölötti
növényrészek lankadnak és növekedésük gyér, egyenetlen.
Kártételt a Sonchuson is megfigyeltek.
Megelőzés, védekezés. A vetésforgó döntő jelentőségű.
Lehetőleg jól fejlett növényeket ültessünk. A helyrevetést ke-
rülni kell. A fajták fogékonysága különböző.
Csíranövény-betegségek. A fejlődő salátanövények csíra-
betegségeit elsősorban a Pythium nemzetség (P. irregulare,
P. sulvaticum) különböző gombái és a gyökérpusztító gom-
bának nevezett Rhizotonia solani okozzák. A fiatal növénye-
ken, és az idősebb salátákon rothadást előidéző kórokozó a
Pythium ultimum, a P. uncinulatum és a P. polymastum.
Ezek a kórokozók főleg a vízkultúrás termesztésben okoz-
hatnak gondot. A vízkultúrában még Pythium fajok (P. disso-
tocum, P. myrtiotylum és a P. aphanidermatum) előfordulá-
sáról is beszámolnak.
A Rhizoctonia kártétel esetén a növények gyökérnyaka
befűződik és a növények végül eldőlnek. A kórokozó az ál-
lományt fertőzött talajban vagy fertőzött termesztő edények-
ben veszélyezteti. Fertőzés a takarófóliáról és a fóliapalástról
indulhat, ha ezeket az anyagokat többször használják.
Megelőzés, védekezés. A magot csávázni kell (tirám).
A talajt és a tenyészedényeket többszöri használat esetén
fertőtleníteni kell.
Salátahervadás. A hervadás a fejes salátán és az endívia-
salátán lép fel. Különösen tavasszal vagy ősszel, ritkábban a
melegebb évszakokban salátahervadás következik be, amit a
Pythium tracheiphilum okoz. A károk gyakran száraz, meleg
időjáráskor szembetűnőek. Miután a kórokozó a gyökéren
keresztül a növénybe hatol, azok növekedésükben visszama-
radnak, csak később lankadnak. A salátafejet kettévágva a
vágási felületen edénynyaláb-barnulás figyelhető meg, ami
a levélcsúcsig felhúzódhat. A levélnyél felső és alsó oldalán
elhalások észlelhetők. Súlyos fertőzés esetén a középső értől
kiindulva a levelek sárgulnak és elhalnak. A növényeket a
talajból ki lehet húzni anélkül, hogy a gyökér elszakadna.
A gyökerek súlyosan elhaltak.
Megelőzés, védekezés. Csak kifogástalan, edzett növé-
nyeket szabad kiültetni. Hideg időjáráskor ne ültessünk.
A tápkockák ültetéskor nem lehetnek szárazak. Erőteljes
növekedést és kielégítő vetésforgót kell biztosítani.
Gombás salátarothadások
Botrítiszes betegség „szürkepenész”. A salátarothadást
előidéző kórokozók közül a botrítiszes betegség (Botrytis ci-
nerea) nálunk kétségkívül a legnagyobb jelentőségű. A károk
elsősorban közvetlenül a kiültetés után vagy közvetlenül a
betakarítás előtt lépnek föl. A rothadó leveleken keresztül
a gyökérnyak rothadása következik be. A szár befűződik,
elbarnul és elhal. A megtámadott növényrészeken szürke
konídiumtartó-gyep figyelhető meg. Később gyakran több
kevesebb lapos, fekete szklerócium képződik. A gomba nem
tud egészséges növényszövetbe hatolni, csak sérüléseken
vagy a növekedési zavarokból adódó elhalásokon át. Fontos
szerepet játszanak ezzel kapcsolatban az alsó levelek, ame-
lyek a fejképződéskor a fényhiányból adódóan elöregszenek
és elhalnak. Mivel a salátanövény a levélnyél és a szár talál-
kozásánál válaszfallal nem rendelkezik, a gomba könnyen az
egészséges növénybe hatolhat. Rossz káliumellátás fokozza a
kártételt. Az egyoldalú nitrogéntrágyázás ugyancsak elősegíti
a kártételt.
Rizoktóniás feketerothadás. A Rhizoctonia solani gomba
által okozott feketerothadás a fejes saláta termesztésében nö-
vekvő jelentőségű, mivel a kórokozóra a botrítiszes betegség
ellen használt fungicidek hatástalanok. Feketerothadás ese-
tén a fej talajra fekvő külső levelei rothadnak, emellett na-
gyon vékonyak és barnásfeketék. Hűvös, nedves növekedési
feltételek között a rothadás alulról kiindulva a fejbe hatol.
A levelek középső, vastag ere viszonylag hosszú ideig meg-
marad, és barnás, hosszanti csíkok mutatkoznak. A gyökér-
nyak kemény marad, belül egészséges és a növények ritkán
pusztulnak el teljesen. A gomba a széteső növényszöveteken
világosbarna álszkleróciumokat képez. Nagy nedvesség ese-
tén a termesztőközegen és a megbetegedett növényrészeken
jellegzetes, pókhálószerű, finom micélium mutatkozik. A ká-
rosodás legtöbbször csak röviddel a betakarítás előtt jelent-
kezik.
A feketerothadás kórokozója, a Rhizoctonia solani széles-
körűen elterjedt a termőtalajokban és elsősorban a talaj felső
rétegét szövi át micéliumával. Ebből a micéliumból vagy az
álszkleróciumból a fertőzés a salátára terjed át. E gomba sa-
játossága, hogy az egyes micéliumszálak egyesülésével ún.
anasztomóziscsoportok képződnek, amelyekből eddig Eu-
rópában négy formát találtak meg. A salátatermesztésben
ezekből három játszik szerepet. Az összes forma a Tha na te-
pho rus cucumeris ivaros alakhoz sorolható. A fertőzés 9 °C
hőmérséklet alatt nem következik be. 9 °C-on az in ku bá ciós
idő 11–15 nap, 20 °C-on ezzel szemben kevesebb, mint
3 nap. Következésképpen a feketerothadás olyan betegség,
amely főleg magas hőmérsékleten károsít. Egyes fajták a fe-
keterothadásra fogékonyabbak.
Szklerotíniás rothadás. A Sclerotinia sclerotiorum és a
S. minor két további, salátarothadást okozó gomba. Főleg
olyan területeken lépnek fel, amelyek már hosszú ideje
kertészeti művelés alatt állnak. A nagyobb jelentőségű a S.
sclerotiorum. A fertőzés következtében tipikus hervadás lép
fel, amely először a külső leveleken jelentkezik. Rothadás ál-
talában csak akkor következik be, ha az egész fej elhervadt
és összeesik. Ezután fehér gombaszövedék jön létre, amely
később fekete kitartóképleteket (szkleróciumokat) fejleszt,
ezek a S. minor esetében csak az 1 mm, a S. sclerotiorum
esetében a 10 mm átmérőt is elérhetik. A kitartóképletek a
nedves talajban hozzávetőleg egy évig, száraz körülmények
között hét évig, vagy akár hosszabb ideig életben maradnak.
A szkleróciumokból termőtestek (apotéciumok) fejlődnek,
48 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
amelyekből aszkospórák szóródnak szét. A salátanövények
a talajban növő micéliumtól vagy a levegőben szétterjedő
aszkospóráktól fertőződnek. A megbetegedett növénytől a
micélium gócszerűen terjed. Változó talajnedvesség a szkle-
róciumok csírázását segíti elő.
Megelőzés, védekezés. A salátatermesztés megszakításá-
val a salátarothadás kórokozója által okozott talajfertőzöttség
alig csökkenthető. A Sclerotinia fajok kitartóképletei csak
a felső (maximum 5 cm mély) talajrétegben csíráznak. Egy
mély talajforgatás csak a közvetlen fertőzési veszélyt képes
csökkenteni, megnöveli azonban a fertőzési veszélyt, mivel
a következő talajforgatáskor a szkleróciumok a felszínre ke-
rülnek. Talajfertőtlenítés gőzöléssel vagy kémiai anyagokkal,
elsősorban a Sclerotinia súlyos fellépése esetén javasolható.
Egy biológiai növényvédő szer a Sclerotinia ellen, Conio-
thyrium minitans antagonista gombát tartalmaz. A szert az
ültetés előtt legalább három hónappal kell a talajra juttatni,
és sekélyen bedolgozni. Ebben az időszakban a hőmérsék-
let 12 °C alá nem süllyedhet. E termékkel végzett védekezés
eredményét különbözőképpen értékelik, mivel a hatása erő-
sen függ a fertőzési nyomástól. A salátarothadás elleni véde-
kezésre egyébként a fungicidekkel végzett talaj- és növényke-
zelések jöhetnek számításba. Az első alkalmazási időpont az
ültetés előtt, vagy röviddel utána van. A további kezeléseket
olyan időközökkel kell folytatni, amelyek a növényfejlődés
menetéhez igazodnak.
A Botrytis ellen használt diklofluanid és tolilfluanid mel-
lett a karboximidek: az iprodion és a vinklozolin jöhet számí-
tásba. E fungicidek ismételt használata esetén hatásfokcsök-
kenés léphet fel. A botrítiszes betegség elleni védekezésre
tirám porozószert is lehet használni. A fungicides kezelése-
ket megfelelő növénytermesztési eljárásokkal kell támogatni.
Ezért csak fejlett növényeket, lehetőleg tápkockában vagy
meglehetősen nagy földlabdával ültessünk ki. A tápkockát
úgy helyezzük el, hogy kb. a fele a talajfelszín felett legyen.
A termesztés során fontos a kiegyenlített vízellátás, ezért
arra kell törekedni, hogy a talajfelület az öntözések után
lehetőleg gyorsan megszáradjon. A nagyon magas páratartal-
mat kerülni kell. Szellőztető-berendezés használata hasznos.
Helyenként jó eredményt értek el a mulcsfóliával, amellyel
a salátarothadás okozta károkat csökkentették. Ügyelni kell
azonban arra, hogyha mulcsfóliát többször használnak, ak-
kor a kórokozók (pl. Rhizoctonia) átvitele lehetséges.
Levélfoltosságok
Peronoszpóra. A salátaperonoszpóra kórokozója a Bremia
lactucae gomba. Ez a fejes salátát, a vajsalátát, a jégsalátát
és más salátatípusokat a termesztési időszakban fertőzheti.
A megbetegedés az idősebb levelek színén, a nagy, általá-
ban a levélerekkel határolt, sárga foltok miatt szembetűnő.
A fonákon a gomba fehér sporangiumtartó-gyepe fejlődik ki.
A levél pusztulása miatt az áru eladhatatlan lesz. A főveszély
késő nyáron és ősszel van. A fertőzés feltétele a 100% közeli
páratartalom. A betegség lefolyásának egyes folyamataiban a
következő hőmérsékletek optimálisak: sporangiumcsírázás:
4–10 °C, behatolás a növénybe: 15 °C, sporangiumképzés:
18–20 °C. Állandó megvilágítás mellett sporangiumképzés
nincs.
A tünet és a sporangium kifejlődéséhez minimum 5–8
nap szükséges. A terjedést a sporangiumok biztosítják. Az
elhalt foltok szomszédságában lévő, még zöld levélszöve-
tekben oospórák képződnek, amelyek valószínűleg a ve-
getációs szakaszok közötti áttelelést biztosítják. Az oospó-
ra-kép ző dés hez a kórokozó A és B típusának találkozása
szükséges. A két típus egyidejűleg nem mindig fordul elő a
salátaállományban. Egyértelműen még nem bizonyították,
hogy a saláta primer fertőzése az oospórákból indult ki.
Valószínűsítik, hogy a sziklevelek és a külső levelek rövid-
del a betakarítás előtt fogékonyak. Korai fertőzések a salá-
tanövények szisztémikus megbetegedéséhez vezethetnek.
A Bremia lactucae nagy változékonyságú és fejlődése során
újabb patotípusokat (rasszokat) képez, amelyek a nemesítés-
sel megcélzott rezisztenciát megtörik. Hosszabb időszakon
keresztül 16 különböző patotípust (NL 1–NL 16) ismertek.
Néhány évig a fajtamegbetegedés megfigyelésére az NL 1-től
NL 16-ig jelölést használták. Ennek alapján összeurópai vizs-
gálatokat kezdeményeztek a Brenia lactucae patotípusainak
felderítésére. Azt állapították meg, hogy az eddig regisztrált
16 patotípuson túlmenően öt új patotípus fordult elő. Egy-
idejűleg új jelölést javasoltak. A patotípusokat a jövőben Bl
(Bremia lactucae alapján) rövidítéssel és számmal jelölik. Az
NL 16 patotípus most már Bl 16 jelölésű, az új patotípusok
pedig Bl 17, Bl 18, Bl 19, Bl 20 és Bl 21. Ezek közül egyese-
ket Németországban, Ausztriában és Svájcban találták meg.
Sajnos jelenleg a gyakorlat számára a termesztésben fontos
fajták „új” patotípusokkal szembeni ellenállóságáról használ-
ható áttekintés nincs. A kereskedelemben lévő vajsaláták, a
jégsaláták Lollo-Rossa típusai és a Romana saláták, amelyek
az NL 1-től az NL 16-ig ellenállók, az „új” Bl 19 és BL 21
patotípusokkal szemben is ellenállók. Olyan vaj- és jégsalá-
ták még nincsenek, amelyek az összes patotípussal szemben
ellenállók lennének. A Bremia lactucae nagy változatossága
miatt azonban nagyon nehéz a nemesítők által adott tájékoz-
tatás alapján megállapítani azt, hogy milyen kártételi veszély
következhet be. A Lactuca nemzetségbe tartozó vajsaláta,
jégsaláta Romana saláta, batáviasaláta és a számos levélsalá-
ta fajta közül nehéz kiválasztani azokat a fajtákat, amelyek
rezisztenciája a termesztőtáj feltételeinek messzemenően
megfelel.
Megelőzés, védekezés. Széles rezisztenciával rendelkező
fajták termesztésével arra kell törekedni, hogy a peronosz-
pórát elkerüljük. Egyébként a kórokozó ellen számos eljárás
hatékony. A páratartalmat csökkenteni kell, a hosszú ideig
tartó levélfelület-nedvességet pedig kerülni kell. A metirám,
a fozetil és a propamokarb azok a fungicid hatóanyagok,
amelyek a kémiai védekezésre beváltak. A Botrytis ellen
hatékony diklofluanid a peronoszpórával szemben bizonyos
mellékhatásokkal rendelkezik. Jó eredmény érhető el a fun-
gicidek és a rezisztencianövelő Bion szercsoport együttes
használatával.
Levél- és szárzöldségek 49
Lisztharmat. Különösen a betakarításra érett jégsalátán
alkalomadtán lisztharmat is megfigyelhető. Kórokozója az
Erysiphe cichoracearum gomba, amely a Lactuca vadformá-
kon gyakran megtalálható. Nyilvánvaló, hogy a lisztharmat
számára kedvező feltételeket kerülni kell, mielőtt még a jég-
saláta- és a fejessaláta-állományban a veszély bekövetkezne.
Mikrodóhiumos (marsszoninás) gyűrűsfoltosság. E be-
tegség főleg ősszel, nedves időjárás esetén lép fel. Előfordul
a fejes, az endíviasalátán és más Lactuca fajokon is. Kóroko-
zója a Microdochium panattonianum (szin. Marssonina pa-
nattoniana). A betegség első tünetei a vízzel átitatott foltok.
Később az idős leveleken a foltok kilyukadnak (fehér szélű
barna foltok, amelyeknek a közepe kiesik), és a középső
vastag levéléren hosszúkás, bemélyedő csíkok keletkeznek.
A növények hiányos növekedési erélyt mutatnak. A fertőzés
a talajon lévő kitartóképletekből (mikroszkleróciumokból)
indul ki. Megállapították, hogy a mikroszkleróciumok fenn-
maradása négy évig is lehetséges. Az állományban a terjedést
a konídiumok biztosítják, amelyek valószínűleg esőcseppek-
kel terjednek. A kórokozó a levél bőrszövetén vagy a lég-
zőnyílásokon keresztül hatol a növénybe. A gomba számára
kedvező fertőzési feltételek akkor adottak, ha a levélned-
vesség időtartama több mint hat óra. A gomba fejlődésének
optimuma 18 °C körül van. Az egyes fajták különböző mér-
tékben károsodnak. A gomba patotípusokat is képez.
Megelőzés, védekezés. Legalább négyéves vetésforgó
javasolt. Nedves állományokban az ápolási munkákat szü-
neteltetni kell. A növénymaradványokat mélyen alá kell
szántani. A saláta más betegségei ellen használt diklofluanid
és metirám hatóanyagú fungicides permetezés esetén a mik-
rodóhiumos gyűrűsfoltosság elleni mellékhatás elérhető.
Szeptóriás levélfoltosság. Világviszonylatban a Septoria
nemzetség hat különböző gombáját írták le a saláta levélfol-
tosságának kórokozójaként. A leggyakoribb az S. lactucae.
A S. brigitae előfordulását először 1996-ban, Ausztriában
írták le. A gomba egyes körzetekben, bizonyos fajtákon
(’Sander’, ’Milan’), továbbá bizonyos vetőmageredet esetén
súlyos károkat okoz. A szeptóriás megbetegedés tünetei a
következők: először apró, sárga, később barna foltok mutat-
koznak, amelyek főként a külső levelek szélén találhatók.
A levélfoltokon esetenként a fekete termőtestek (piknidi-
umok) szabad szemmel is láthatók. Esős időjárás esetén a
megbetegedés az állományban és a szomszédos területeken
is szétterjed. Fajták eltérő fogékonyságát eddig nem állapítot-
ták meg. A gomba maggal vihető át. Rendszerint a fertőzött
vetőmag a betegség kiindulópontja. A gomba meleg vizes ke-
zeléssel elpusztítható, azonban a mag csírázóképességének
csökkenésével számolni kell. A gomba a beteg növényma-
radványokon is áttelelhet. Megelőző eljárásokkal a betegség
megjelenését megakadályozhatjuk. Ha a salátatermesztést
a fertőzött területeken legalább két évig szüneteltetjük, és
egészséges vetőmagot használunk, akkor megbetegedés ve-
szélye nem áll fenn.
Egyéb gombás betegségek. A Pleospora herbarum (gyak-
ran a konídiumos alak alapján Stemphylium botryosum) a
salátaleveleken koncentrikus, gyűrűs, barna foltokat okoz.
A kártétel az értékesítés során jelentősen felerősödhet.
A Puccinia opizii rozsdagomba (gazdacserés a Carex fajok-
kal) amely a levél fonákán kerek, narancsszínű vagy vöröses,
felhólyagosodó képleteket (ecídiumokat) hoz létre, a salátán
csak ritkán fordul elő. A levélfoltosság kórokozói a Diplodi-
na lactucae, a Cercospora longissima és a Mycocentrospora
acerina.
A paradicsom pirenohétás gyökérparásodásának kóroko-
zója (Pyrenochaeta lycopersici) a saláta gyökerét is megfer-
tőzheti. Károsodásról Franciaországból tudósítottak.
Fekete gyökérrothadást a fejes salátán a Chalara elegans
(szin. Thielaviopsis basicola) okozhat. Az USA-ból a Plas-
mopara lactucae-radicis, mint a gyökérrothadás kórokozója
vált ismertté. Phytophthora fajok a vízkultúrákban gyökérel-
halást, szárrothadást és a növények pusztulását okozhatják.
A saláta hervadását, és azt követő elhalását a Fusarium oxy-
sporum f.sp. lactucum és a Verticillum dahliae okozza.
Kártevő állatok
Fonálférgek. A salátán különböző fonálféreg fajok fordul-
nak elő, azonban csak kivételes esetben okoznak gazdasági
kárt. Szabadföldön a Meloidogyne hapla (szabadföldi gyö-
kérgubacs-fonálféreg) a saláta gyökerein borsó nagyságú
gubacsokat képez. Korai károsításuk esetén a fejképződés
elmarad. A Meloidogyne incognita (kertészeti gyökérgubacs-
fonálféreg) szintén károsítja a salátát, de gyakorlatilag csak
növényházban fordul elő.
A vándorló gyökérfonálférgek különböző fajai is szívogat-
ják a saláta gyökerét. Kárt csak mérsékelten okoznak. A salá-
taleveleken ritkán a krizantém-levélfonálféreg (Aphelenchoi-
des ritzemabosi) is megjelenik.
Saláta-gyökértetű. Egyes termesztőkörzetekben, salátán,
endívián és cikórián károsít a gyapjas gyökértetűnek is ne-
vezett faj (Pemphigus bursarius). Szívogatásuk hatására a
növények növekedése lassul. A fejképződés száraz, meleg
időjárás esetén, amikor a saláta vízhiányban szenved, hiá-
nyos lesz. A saláta-gyökértetű téli tápnövénye a gyorsan és
piramisszerűen növekedő fekete nyárfa (Populus nigra var.
italica). A saláta-gyökértetű általában tojás alakban telel át
a nyárfa kéregrepedéseiben. A nyárfa kihajtásakor kelnek a
lárvák, megszúrják és szívogatják a levélnyelet, ahol ezáltal
számukra védelmet nyújtó gubacs képződik. Június elejétől
és júliusban keresik fel a salátát és más tápnövényeiket (pl.
endívia, cikória, Sonchus asper, Lapsana communis). A re-
pülés kezdete a gubacsok felrepedésének észlelésével vagy
sárga tálak segítségével jelezhető előre. A sárgás-fehéres, vi-
aszos levéltetvek a gyökereket szívogatják. Kivételes esetben
a talajban is áttelelhetnek (főleg az endíviánál), de (legtöbb-
ször a szárnyas alakok) ősszel felkeresik a fekete nyárfát.
Hazai körülmények között gyökerenként általában csak
100, ritkán több mint 300 tetű fordul elő. A saláta-gyökérte-
tű megjelenése nem függ össze a saláta vírusos betegségeinek
fellépésével. Nem szabad összekeverni a nyárfa-levélnyélte-
50 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
tűvel (Pemphigus spirotheca), amellyel gyakran a nyárfán
együtt fordul elő, de az a salátán nem telepszik meg.
Néhány salátafajta, pl. ’Arizona’, ’Balisto’, ’Fulica’, ’Ful-
maria’, ’Karif’, ’Krizet’, ’Macarena’, ’Sander’, ’Skipper’,
’Sprinter’ és ’Walter’ kevésbé érzékeny a saláta-gyökértetű
károsítására.
Megelőzés, védekezés. Még nem áll rendelkezésünkre
használható készítmény. A veszélyeztetett körzetekben el-
lenálló fajtákat célszerű termeszteni. Megfelelő vízellátással
a károk mérsékelhetők. A biológiai védekezésre tett kísérle-
tek során a Metarhizium anisopliae gomba bizonyos törzseit
sikeresen használták.
Levéltetvek. A levéltetvek a saláta fő kártevői közé tartoz-
nak. Szívogatásuk a növények torz növekedéséhez és satnyu-
lásához vezet. A levéltetvek tömeges megjelenése eladhatat-
lanná teszi a salátát. Salátafejenként legfeljebb 10 levéltetűt
szabad megtűrni. A Nasonovia ribisnigri faj kivételével a
levéltetvek fontos vírusterjesztők a salátatermesztésben.
Azok a levéltetű fajok, amelyeknek a saláta a tápnövénye,
röviddel a szárnyas alakok letelepedése után megkezdik a
lárvák szülését és elkezdődik a levéltetűtelep kialakulása.
A szabadföldi salátatermesztésben a következő fajok nagy
jelentőségűek, csökkenő sorrendben: Nasonovia ribisnigri,
Macrosiphum euphorbiae, Uroleucon sonchi és Myzus per-
sicae. Növényházban a legfontosabb faj a Myzus persicae,
ezt követi a Macrosiphum euphorbiae, az Aulacorthum so-
lani és a Nasonovia ribisnigri. Egyes levéltetvek fajon belül
is eltérő színűek lehetnek. Például a zöld őszibarack-levélte-
tűnek vannak piros törzsei, amelyek az inszekticidekre ál-
talában kevésbé érzékenyek, mint a zöld színűek. A Myzus
persicae fajnak létezik egy „lehasadt” genotípusa (Myzus ni-
cotianae), amelynek nagyobb a szaporulati rátája és gyakran
jobb a rezisztenciaképessége, ez azonban még a szakembe-
rek körében sem tisztázott egyértelműen.
A legfontosabb, salátán károsító levéltetű fajok szárnyat-
lan alakjainak (tehát úgy, ahogy a salátán elsősorban megje-
lennek) ismertetőjelei a következők:
Barnafoltos saláta-levéltetű (sokszor zöld saláta-levéltetű-
nek is nevezik, Nasonovia ribisnigri): 3,1 mm, ovális. Több-
nyire zöld, ritkán kissé rózsaszínű vagy sárgászöld. Testén
szabálytalan foltok és csíkok vannak. Hosszú potrohcsöve (a
testhossz 1/5-e) végén karima van.
Zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae): 2,5 mm,
hosszúkásan ovális. Leginkább sötét- vagy világoszöld, ritkán
sárga vagy pirosas. A potrohcső világos, csúcsa sötét és kicsit
duzzadt. A faj homloka jellegzetes, előreugró.
Csíkos burgonya-levéltetű (Macrosiphum euphorbiae):
4 mm, kissé orsó alakú. Általában világoszöld, ritkán piro-
sas, a hátán sötétzöld hosszcsík látható. A potrohcső hosszú,
hálószerű rajzolattal. A cauda („farkocska”) nagyon hosszú.
Foltos burgonya-levéltetű (Aulacorthum solani): 3 mm,
kissé körte alakú. Színe a zöldtől a sárgásig változik, a pot-
rohcső alapjánál sötét folt látható. A hosszú potrohcső sötét
színben végződik.
Barna csorbóka-levéltetű (Uroleucon sonchi): 4,5 mm,
ovális. Sötétbarna, fémesen csillogó színű. Hosszú, fekete
potrohcsöve van.
Egyéb levéltetű fajok, amelyeket a salátán már megfigyel-
tek: Aphis citricola, Aphis frangulae spp. gossypii, Aulacort-
hum circumflexum, Myzus ascalonicus, Myzus cymbalaria,
Macrosiphum constrictum. Az Acyrthosipum lactucae és az
A. scariolae fajok leginkább a száron, ritkábban a leveleken
is megtalálhatók. Jelentőségük csekély.
A Lactuca virosa fajból kiindulva sikerült a barnafoltos ri-
biszke- (saláta-)levéltetűvel szemben rezisztens salátát neme-
síteni. Ilyen fejes saláta a: ’Caterina’, ’Dynamite’, ’Fiorella’,
’Herman’, ’Sylvesta’, jégsaláta a: ’Barcelona’, ’Fortunas’, ’Ve-
tonas’ és tölgylevelű salátafajta a: ’Smile’. A Nasonovia ribis-
nigri fajjal szembeni rezisztencia különösen fontos, mivel ez
a levéltetűfaj elsősorban a fej belsejében szaporodik, ahová a
rovarölő szerek nem jutnak el. Figyelembe kell azonban azt
is venni, hogy a Nasonovia ribisnigri fajjal szemben rezisz-
tens salátafajtákon más levéltetvek is megtelepedhetnek, a
vírusátvitel veszélye tehát fennáll.
Megelőzés, védekezés. A levéltetvek elleni védekezést a
salátánál időben meg kell kezdeni, ezért az állományt cél-
szerű rendszeresen, lehetőleg kétszer egy héten átvizsgálni.
Felhasználhatók a kémiai védekezésre egyes szerves foszfor-
savészterek, cipermetrin, valamint pirimikarb, pimetrozin
és piretrin hatóanyagok. Alifás zsírsav tartalmú növényvédő
szerek (szappanok) is használhatók. Az üvegházi termesztés-
nél a természetes ellenségek betelepítésével kísérleteztek. Az
Aphidius matricariae és az Aphidoletes aphidomyza fajok
alkalmatlannak bizonyultak, míg a Chrysoperla carnea kibo-
csátásával kedvező eredményeket értek el.
Lepkelárvák. A salátamoly (Eucosma conterminana) bar-
násszürke hernyói kezdetben rejtőzködve táplálkoznak a
saláta virágzatában, és csak később válnak láthatóvá. A meg-
rágott virágok színe barnul, vagy feketedik, és a lárvák ürü-
lékkel szennyeznek. A lepkék júniusban és júliusban repül-
nek. A pirosas tojásokat a saláta virágzatára kis csoportokban
rakják. A károsítás júniustól augusztusig tart. A vetőmag elő-
állításnál veszteség keletkezik. Augusztusban a talajban bá-
bozódnak. Egyes sodrómoly fajok (Cnephasia spp.) hernyói
alkalmanként a tavasszal kiültetett salátát a levelek összeszö-
vésével károsítják. Ezek között találhatjuk meg a kicsi, 15
mm hosszú, piszkosan szürkés hernyócskákat és az ürülék-
szemcséket. Ezenkívül a leveleket is megrágják.
Borsó-aknázólégy, dél-amerikai aknázólégy, szerpentin-ak-
názólégy (Liriomyza huidobrensis) karantén kártevő. Első-
sorban a levélzöldségféléket, főleg a fejes salátát, az endíviát,
a kínai kelt, a hónapos retket, emellett a padlizsánt, a paradi-
csomot, az uborkát, a sárgadinnyét és a krizantémot károsítja
a növényházakban. Közeli rokonságban van a gerbera-akná-
zóléggyel (L. trifolii), azonban a borsó-aknázólégynek sötét
színű és világossárga hátpajzsa van. A levélszövetben aknázó
lárvák világossárgák. A bábok sárgáspirosas barnák. A le-
vélaknák leginkább a levél felső részén kezdődnek és a le-
vélerek vagy a főér mentén, ritkán a levélerekben is futnak.
Levél- és szárzöldségek 51
Méretük a lárvák növekedésével egyre nagyobb lesz. A bá-
bozódás részben a levélben, de leginkább a talajban követke-
zik be. 19 °C-on a lárvák két nap múlva kikelnek a tojásból,
5-6 nap után bábozódnak, a nyugalmi állapot 7-8 napig tart.
Nyáron a kártevő a növényházakon kívül is megtalálható.
Holland megfigyelések szerint a kártevő egyes bábjai túlélték
a 30 napig tartó -11°C-os hideget.
Megelőzés, védekezés. Olyan rovarölő szerek használ-
hatók, amelyeket más aknázólegyek ellen is használnak.
Különös figyelmet kell fordítani azonban a higiénés intézke-
désekre. Károsítás esetén a kultúrát teljesen fel kell számolni.
A haszon- és a gyomnövények mellett a fóliát is el kell távolí-
tani.
Biológiai növényvédelemmel saláta-, paradicsom- és
retekállományokban eredményt érhetünk el a Dacnusa si-
birica, a Diglyphus isaea és az Opius pallipes fürkészdara-
zsakkal. A Diglyphus isaea gyakran spontán is megjelenik,
és mérsékelheti, sőt akár teljesen megszüntetheti a károkat.
Salátalégy. A Pegophylemyia gnava légy nyüvei a saláta
magtermesztésében okoznak jelentős kárt. Már 25%-os ter-
méskiesést is megfigyeltek. A nyüvek július végétől szeptem-
berig a virágzatban élnek és a magokat fogyasztják.
Egyéb kártevők. Salátakultúrában olykor számos más kár-
tevő is megjelenhet. A molytetveknek (Trialeurodes és Be-
misia) üvegházi körülmények között van szerepük. A gyöke-
reken, illetve a talajban károsítanak a drótférgek, a pajorok,
a vetési bagolylepke lárvái (mocskos pajor), a kerti bársony-
légy, a vakondtücsök, bizonyos ikerszelvényesek és néha a
pincebogarak és a földigiliszták. A salátaleveleket a csigák,
elsősorban a meztelen csigák, továbbá különböző bagoly-
(Autographa gamma, Mamestra brassicae) és molylepke
hernyók rágják meg.
Az endíviasaláta speciális betegségei
Nem fertőző betegségek
A koszorúrothadás az endíviasaláta jellegzetessége, amely-
nek okai a saláta levélszél-elhalásával azonosak. Főleg a ter-
mesztési időszak utolsó harmadában, az idősebb leveleken,
soha nem a növény szívlevelein, a levélszéleken elhalások
mutatkoznak. A levél szélétől kiindulva a barnulás tovább
terjed, végül az egész levelet beborítja, amelyen rothadást
okozó baktériumok telepednek meg. A koszorúrothadás fő-
leg száraz években, magas sókoncentráció és alacsony pH-
érték esetén jelentkezik.
Megelőzés, védekezés. Egyes esetekben kalciumklorid
permetezéssel (hetenként kétszer) a károsodás csökkenthe-
tő.
Gombás betegségek
Lisztharmat. Az endíviasalátán is előfordulnak lisztharmat-
gombák, amelyek elsősorban az idősebb levelek színét rész-
ben vagy teljesen fehér micéliummal és konídiumláncokkal
borítják be. Kórokozója az Erysiphe cichoracearum vagy a
Sphaerotheca fuliginea.
Endíviasaláta-rozsda (Puccinia hieracii) főleg az endíviasa-
láta maghozó szárain jelentkezik. Nem gazdacserés.
Gombás levélfoltosságok. Az endíviasaláta külső levelein
néha az Alternaria cichorii lép fel. Sötétbarna, kerek vagy
ovális, részben 1 cm átmérőnél nagyobb levélfoltok keletkez-
nek. A Septoria intybi is levélfoltosságot okoz.
A cikóriasaláta és a radicchio speciális betegségei és
kártevő állatai
A hajtatás előtt a gyökerek betárolásakor a tárolási feltétele-
ket az előirányzott tárolási időtartammal kell összehangolni.
Négy-nyolc hetes tárolási időtartam esetén a tárolási hőmér-
séklet 5 °C legyen. Hosszabb tárolási időtartam esetén 2 °C
körül kell tárolni. Mindenképpen fontos, hogy csak kifogás-
talan, egészséges gyökereket használjunk fel.
Baktériumos betegségek
Levélelhalás. A cikóriasaláta levélelhalásának kórokozója a
Pseudomonas marginalis pv. m baktérium. Hasonló tüne-
teket okoz a P. viridiflava. Már a termesztés során szabad-
földön károsodnak a levélszélek, legtöbbször foltszerűen.
A barnásfekete levélszélek később beszáradnak. Nagyon
súlyos károsodás esetén a hajtáscsúcs elhal. A betegséget a
hajtatóba hurcolják be, és főleg az első tételeknél jelentősebb
kiesés keletkezik.
Fluoreszkáló Pseudomonas fajok is okoznak a cikóriasa-
látán barnarothadást.
Baktériumos lágyrothadás. A szövetsérülések következ-
tében gyakran másodlagos fertőzések jönnek létre. Ebben
különböző baktériumok játszanak szerepet (pl. Erwinia ca-
rotovora subsp. carotovora, E. carotovora subsp. atroseptica,
E. chrysanthemi, Pseudomonas marginalis pv. marginalis).
A szomszédos növények érintkezéssel fertőződhetnek.
Gombás betegségek
A cikóriasaláta maghozó szárán az endíviasaláta-rozsda (Puc-
cinia cichorii) és üveg alatt főleg a lisztharmat (Erysiphe ci-
choracearum) károsít.
Fitoftórás lágyrothadás. A cikórián, mint talajlakó, rotha-
dást előidéző kórokozók a különböző Phytophthora fajok,
elsősorban a Ph. erythroseptica var. erythroseptica és a
Ph. cryptogea fordulnak elő. A rothadás a gyökér csúcsán
kezdődik. Ezek a hajtatás során felfelé a hajtásig hatolnak.
A károsodás eleinte nem vehető észre. A gyökér puha és a
belseje barna. A kihajtás gyenge. A gomba a vízkultúrában
aktív módon oospórákkal terjed szét, és a növényekbe a sérü-
léseken keresztül hatol be. A hajtatás során a hőmérsékletet
18 °C fölé nem szabad engedni.
Fekete gyökérrothadás. A Phoma exigua var. exigua a
cikóriasaláta gyökerén, főleg annak felső részén, sötétbarna
foltokat okoz. Hosszmetszetben alatta barnásfekete szövetel-
színeződés mutatkozik, amely az egészséges szövettől élesen
elkülönül. A gyökérmegbetegedés a tárolóban és a hajtatás
során rothadáshoz vezet, ami azonban a lombra nem terjed
ki. Feketerothadást a Chalara elegans is okoz.
52 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Kártevő állatok
A cikórián károsító aknázólégy (Napomyza cichorii) a tojá-
sait nyáron és ősszel a levelek fonákára rakja. A nyüvek já-
ratokat rágnak a levelek főerébe és a gyökérfejbe húzódnak.
Hajtásnövekedéskor ismét a külső leveleken károsítanak,
ahol barna színű járatokat alakítanak ki.
Egyes termesztőkörzetekben a fekete aknázólégy (Ophi-
omyia pinguis) is előfordul. Hasonló kárt okoz, mint a Na-
pomyza cichorii. A cikória-aknázólégy (Liriomyza strigata)
lárvái keskeny, szárnyasan elágazó aknajáratokat rágnak.
Cikórián helyenként az Aphis intybi levéltetű is megjelenik.
2.2.2 Galambbegy saláta (mezei saláta,
madársaláta, Valerianella locusta)
Nem fertőző betegségek
Levélkanalasodás. Főleg bizonyos fajták (Louviers típusok)
esetében, bizonyos évszakban, magas hőmérsékleten és erős
sugárzás esetén a levélszélek felfelé besodródnak. Általában
később újra egészséges levelek képződnek. Egyes fajták (’Ci-
rilla’, ’Hilds Vit’, ’Hilds Valeria’) ezt az elváltozást alig, vagy
egyáltalán nem mutatják.
Korai felmagzás akkor következik be, ha a galambbegy sa-
látát túl korán, vagy nagyon száraz és napos időben vetik.
Sárgulások. Főleg decemberben és január elején a galamb-
begy saláta növények különböző mértékben sárgulnak. A le-
vélerek elbarnulnak. A talaj- és növényelemzések kimutat-
ták, hogy ennek az alacsony kálium-, és a magas magnéziu-
mérték az oka. Bizonyos kiegyenlítést a mély talajmunkával
lehet elérni. A talajanalízist a tápanyagtartalom ellenőrzése
céljából a galambbegy salátánál rendszeresen el kell végezni.
Sókárok. A csírázáskor mutatkozó tarfoltok, a növények
klorotikus elhalása és a növények foltszerű növekedéscsök-
kenése a túlzott sótartalom leggyakoribb következménye.
A talaj tömörödése és a szárazság a tünetek kialakulását elő-
segítik. Sókárok középkötött talajon 2300 mg/m
3
talaj feletti
só esetén lépnek fel. A magas sókoncentrációt akkor lehet
eredményesen kimutatni, ha a koncentrációt 0–5 cm-es ta-
lajrétegben mérik.
Vírusos betegségek
A galambbegy saláta életében a vírusos betegségek általában
nem játszanak szerepet. Egyes esetekben a lucernamozaik-
vírus (Alfalfa mosaic virus, AMV) a levélnyelek rövidülését,
valamint a levéllemez fodrosodását és megvastagodását idézi
elő. Az uborkamozaik-vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)
korai fertőzése a legfiatalabb levelek elsatnyulását, és az erek
kivilágosodását okozza.
Gombás betegségek
Peronoszpóra. Főleg nedves időjárás esetén ősszel a ga-
lambbegy salátán a Peronospora valerianellae lép fel. A le-
vélszélektől kiindulva sárgulás mutatkozik. A levelek és a
növények egyaránt kicsik maradnak, majd egyöntetűen hal-
ványzöldek lesznek. A megbetegedett részeken a levél színén
barnásfekete, pontszerű, vagy hálózatos foltok, a levél foná-
kán halványszürke, később ibolyaszínű sporangiumtartók
mutatkoznak. A fertőzés és a sporangiumképződés optimális
hőmérséklete 10–12 °C körül van, ennek ellenére a fertőzés
már 2 °C-on is bekövetkezik. 25 °C felett a sporangiumok
többé nem csíraképesek. A sporangiumképződés akkor kö-
vetkezik be, ha a fertőzést sötét időszak követi. A növények
szisztémikus fertőzése is bekövetkezhet. A gomba oospórá-
kat képez. Ezek vetőmaggal átvihetők és gyakran primer fer-
tőzési források is. Az oospórák külsőleg tapadnak a magra.
A galambbegy salátafajták fogékonysága eltérő. Úgy tudjuk,
hogy a kórokozónak öt patotípusa van. A nem teljesen re-
zisztens fajták fogékonysága különböző hőmérsékleten más
és más. Fogékonyak pl. a Lovuiers típusok. Jelentős ellenálló-
ságot mutatnak a ’Dunkelgrüner Vollherziger’ típus fajtái, az
’Elan’, a ’Gala’, a ’Jade’, a ’Medaillon’, a ’Progress’, a ’Valen-
tin’ és a ’Vit’ fajták. Olyan fajták, amelyek a kórokozó összes
patotípusával szemben rezisztensek, nincsenek. A kórokozó
újabb patotípusainak megjelenésével számolni kell.
Megelőzés, védekezés. Az üveg alatti termesztéskor bő-
ven kell szellőztetni. A légmozgás hiányát és a hőmérséklet
ingadozásait kerülni kell. Az öntözést a reggeli órákra kell
ütemezni, hogy az állomány lehetőleg éjszakára ne legyen
nedves. A fungicidek alkalmazása nehéz, mivel nagyon
könnyen magas szermaradékértékek alakulnak ki. Jelenleg
e felhasználási területre semmiféle növényvédő szer nincs
engedélyezve.
Lisztharmat. A galambbegy saláta levelein fehér, lisztszerű
bevonatot az Erysiphe (E. communis, E. polyphaga) nemzet-
ségbe tartozó lisztharmatgomba idézi elő. Gazdasági károk
főleg a későnyári száraz, napos időjárású években keletkez-
nek.
Megelőzés, védekezés. Kémiai szerek alkalmazása a ga-
lambbegy saláta esetében a szermaradványkérdés miatt külö-
nösen jelentős. Jelenleg e felhasználási területre készítmény
nem engedélyezett.
Fómás rothadás. Nagyon gyakran a Phoma valerianella
gomba található a galambbegy saláta magvain. A fertőzött
vetőmag sötétebb színével tűnik ki. A kórokozó hatására a
csíranövények kicsírázásuk után hamar elhalnak, vagy a gyö-
kereken, a szárakon és a leveleken csíkok, majd ezt követően
barnásfekete levélfoltok jönnek létre. Az idősebb növénye-
ken az alsó levelek elrothadnak. A megbetegedett növény-
részeken a gomba gömbölyű, világosbarna, sötétbarna vagy
fekete piknídiumai találhatók. A fómás rothadás kártétele
az állományban néha közvetlen kiesést okoz, de a tisztítási
munkákat is lényegesen megnehezíti.
Megelőzés, védekezés. A vetőmag Phoma fertőzöttségét
ellenőrizni kell. A vetőmagcsávázás porcsávázásként vagy
nedvesített csávázásként a betegség megakadályozása végett
nagy jelentőségű.
Egyéb gombás betegségek. A galambbegy saláta palán-
tadőlést okozó kórokozói a salátarothadás kórokozójaként
ismert gombák (Botrytis, Rhizoctonia, Scletotinia). Továbbá
esetenként a Puccinia nemzetségbe tartozó rozsdagombák
Levél- és szárzöldségek 53
lépnek fel, amelyek sárgás vagy más esetekben fehéres tele-
peiket a levélen képzik. A galambbegy salátán gyökérrotha-
dás kórokozójaként a Mycocentrospora acerina fajt közöl-
ték. A Chalara elegans syn. Thielaviopsis basicola a gyökér
és a szártő rothadását idézi elő.
Kártevő állatok
Fonálférgek. A növények hiányosan kelnek ki és a növeke-
désben visszamaradnak, ha a Meloidogyne incognita kerté-
szeti gubacsfonálféreggel fertőzött üvegházi paradicsom után
salátát vetünk. A kár az egykori paradicsomsorok mentén
különösen szembeötlő.
Levélbolha. A Trioza centranthi levélbolha a maghozó
állományban okoz kárt, általában április/májusban jelenik
meg. A károsítás következtében a virágok gömbszerűvé vál-
nak, elzöldülnek és a bolha fehéres, viasszerű váladékával
szennyezett.
Egyéb kártevők. A fekete répa-levéltetű és a Chroma-
tomyia, Liriomyza, valamint a Phytomyza aknázólegyek
mellett még számos lepkehernyó (Cnephasia fajok) károsítja
a leveleket. A gubacsatkák teltvirágúságot okoznak, a Cec-
conia valerianellae gubacsdarázs pedig duzzadt magkezde-
ményt hoz létre.
Megelőzés, védekezés. A szúró-szívó szájszervű rovarok
ellen a madársalátánál káliszappan-készítményeket használ-
hatunk. Az aknázólegyek ellen fóliaalagutas termesztésnél
hálók felszerelésével védekezhetünk. Biológiai védekezés-
ként a fürkészdarazsakat (Dacnusa sibirica és Diglyphus
isaea) juttathatjuk ki.
2.2.3 Spenót (Spinacia oleracea)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Magnéziumhiány. Főképpen a talaj meszezése után a
spenótnál magnéziumhiány-tünetek lépnek fel, amelyek
a levelek sárga elszíneződése miatt felismerhetővé válnak,
miközben a levélerek zöldek maradnak. Esetenként a levél-
szövet helyenként elhal, és a levélerek között barna foltok
mutatkoznak.
Bórhiány. Bórhiány esetén, a levélnyélen hálózatos, barna
elszíneződés mutatkozik. A középső hajtások részben elbar-
nulnak. A növekedési pont elhal. A levelek kicsinyek. A le-
vélállás az egészségeshez viszonyítva laposabb.
Mangánhiány. Sárgulást mutat, ami a növény levélcsúcsán
kezdődik, miközben a levélszövet a főerek közelében sokáig
zöld marad. Az idősebb levelek emellett mozaikszerű, vilá-
gos-sötét tarkulást mutatnak.
Rézhiány. A levélszín olajszerű, világoszöld. Növekedés-
csökkenés és hervadás a levélcsúcselhalással együtt lép fel.
A spenót különösen érzékeny a talajban lévő rézfölösleggel
szemben.
Molibdénhiány. A leveleken klorózis és nekrózis mutat-
kozik. Szélük sárga vagy világosbarna és felhólyagosodott.
A levelek elbarnulva halnak el.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Sárgulás. A spenót a talaj savanyú kémhatására nagyon ér-
zékeny. A pangó vizet nehezen viseli el. Az eredmény mind-
két esetben a rossz növekedés, sárgulással párosulva.
Magszárképzés. A spenót tipikusan hosszúnappalos nö-
vény, amely nyáron magszárképzésre hajlamos. Ez a tulaj-
donság fajtánként változó. A magszárképződést a meleg és
száraz időjárás elősegíti. A magszárat képző növények a fel-
dolgozott terméket a sok szárrész és a pollen miatt keserűvé
teszik.
Vírusos betegségek
Sárgafoltosság. A spenót sárgafoltosságát az uborkamozaik
vírus (Cucumber mosaic virus, CMV, Cucumovirus) okozza.
A vírus, ami nem perzisztensen vihető át, főleg jelentős le-
véltetű-előfordulás esetén, nyár végén és ősszel lép fel, külö-
nösen akkor, ha a spenótot a közelében termesztik. A vírust
különböző levéltetűfajok terjesztik. A betegség tünetei főleg a
fiatal leveleken mutatkoznak. A leveleken szembetűnő sárga-
zöld tarkulás, továbbá a levéllemez hólyagszerű kidudorodá-
sa és elkeskenyedése lép fel. A külső levelek sárgák lesznek,
és petyhüdten fekszenek a talajon. Végül a levelek csúcsuktól
kiindulva rothadnak és elhalnak. A betegség az idősebb leve-
lektől a hajtáscsúcsig halad előre. A terméskiesés meglehető-
sen nagy lehet. A megbetegedett spenót nagyon jól áttelel.
A hosszú napok és a nagy fényerősség különösen nagy ví-
ruskoncentrációhoz vezet. A megbetegedés ezért nyáron és
nyár végén különösen nagymértékű. Egyes spenótfajták (pl.
’Clermont’, ’Dolphin’, ’Eagle’, ’Puma’) a CMV-vel szemben
kiemelkedő toleranciát mutatnak. Fellépnek azonban hő-
mérsékletfüggő „rezisztenciatörő” törzsek is.
Megelőzés, védekezés. Más, CMV-vel fertőzött gazdanö-
vények állományait időben el kell távolítani a szomszédságá-
ból. A különösen veszélyeztetett évszakokban csak ellenálló
fajták termesztése ajánlott.
Sárgulás. A spenóton a gyenge répasárgulás vírus (Beet
mild yellowing virus, BMYV, Polerovirus) is károkat okoz-
hat. A megbetegedett spenótnövények levelei szabálytalanul
képződnek, részben kidudorodnak és nagy felületen sárgára
színezettek. A BMYV perzisztens módon vihető át. A késői
fertőzések a terméshozamot nem befolyásolják. Az áttelelt
spenótállomány esetében, különösen enyhe időjáráskor tel-
jes kiesés következhet be.
Megelőzés, védekezés. Késői termesztéskor a répasárgu-
lás súlyos fellépésének éveiben a répák szomszédságát ke-
rülni kell. A levéltetvek ellen időben védekezni kell. A téli
spenótot a betakarítás után alá kell szántani.
Spenótmozaik. A spenóton a répamozaik vírus (Beet mo-
saic virus, BtMV, Potyvirus) ritkán fordul elő. A leveleken
először apró, majd összefolyó, nagyon sárga foltok mutat-
54 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
koznak, amelyeknek esetenként sötétbarna közepük van.
A növények növekedésükben visszamaradnak. A levéltet-
vek a vírust nem perzisztens módon terjesztik. Különösen
szembetűnő tünetek a téli spenótnál jelentkeznek. A kártétel
megakadályozása céljából a spenótállományt a beteg répaföl-
dektől térben izolálni kell.
Egyéb vírusos betegségek. Súlyos sárgulást és deformációt
a lóbabhervadás vírus (Broad bean wilt virus, BBWV, Faba-
virus) okoz. Káros lehet a répasárgulás vírus (Beet yellows
virus, BYV, Closterovirus). Ezeken kívül a spenóton még a
Tobacco rattle virus (TRV, Tobravirus) és a Beet necrotic yel-
low vein virus (BNYVV, Benyvirus) is előfordul.
Nagyon gyakran különböző vírusok kevert fertőzést
okoznak. Ezáltal jelentősen súlyosabb kártétel alakulhat ki.
Baktériumos és gombás betegségek
Baktériumos betegségek. A Pseudomonas marginalis
baktérium a levelek alulról felfelé terjedő sárgulását és elha-
lását okozza. A betegség főleg ősszel lép fel. A Pseudomonas
fajok áttetsző szegélyű, nagy világos udvarú, fekete foltokat
idéznek elő. Ezenkívül a levélerek elszíneződnek és részle-
ges hervadás is bekövetkezhet. Az Erwinia carotovora subsp.
carotovora a spenót lágyrothadását okozhatja.
Csíranövény betegségek, gyökérrothadások. A spe-
nótcsíranövény betegségeinek kórokozójaként szerepet ját-
szanak a Pythium fajok (P. aphanidermatum, P. irregulare,
P. sylvaticum, P. ultimum var. Ultimum) továbbá a Rhizocto-
nia solani gomba.
Gyökérrothadást okoz a Phytophthora megasperma, a P.
cryptogea, az Aphanomyces cochlioides, az A. cladogamus
és a Pythium aphanidermatum is. A Pythium-megbetegedés
miatt főleg a hideg és nedves talajon még a talajban vagy a
kelés után közvetlenül, a sorokban pusztulnak el a csíranövé-
nyek. A sziklevelek üvegesek, a szárak befűződnek és feketé-
re színeződnek.
Megelőzés, védekezés. A spenót tirám-készítménnyel tör-
ténő magcsávázása mindig eredményes. Nem szabad sűrűn
vetni. Egyébként hatásosak mindazok az eljárások, amelyek
a gyors csírázást segítik elő, vagyis a nem túl mély és a korai
vetés és a jó talajtakarás kártételcsökkentő.
Palántadőlés. A cukorrépa gyökérelhalásának kórokozója
(Phoma betae) a spenótnövényeket hirtelen és nagy szám-
ban a kelés után közvetlenül, vagy a csírázás után pusztítja
el. A szárak ilyenkor üvegesek és barnák. Magtermesztéskor
a gomba a levélen, a száron, valamint a gomolytermésen
foltokat okozva károsít. A vetőmagon gyakran megtalálható.
A Phoma betae szaprofita módon a talajban is él. A libatop-
félék családjába tartozó gyomnövények is szintén gazdanövé-
nyei. A Phoma betae-től nagyon nehezen megkülönböztet-
hető gomba, az Ascochyta caulina hasonló tüneteket képes
okozni. E kórokozónak az Atriplex hastata és a Chenopodi-
um album gyomnövények szintén gazdanövényei.
Megelőzés, védekezés. A csávázás (lásd: csíranövény
betegségek) mindenképpen ajánlatos. A gyors növekedés a
kártételt csökkenti.
Fuzáriumos gyökérrothadás. A spenót gyökérrothadásá-
nak és hervadásos betegségének kórokozója a Fusarium oxy-
sporum f. sp. spinaciae. A kórokozó maggal átvihető.
Levélfoltosság-betegség, gyökérbarnulás. A fiatal spenót-
növények gyökérbarnulását és azt követő elhalását a Colletot-
richum dematium f. sp. spinaciae gomba okozza. A gomba
a gyökéren kívül a spenót leveleit és levélnyeleit is károsítja.
A levélnyeleken, továbbá a fiatal és idős leveleken számos
apró, szennyes, világosbarna folt képződik, amelyekben
pontszerű, fekete acervuluszok találhatók. A gomba virágzó,
vagy maghozó állományokat betegíthet meg, és pusztíthat el.
A megbetegedésre a magas páratartalom, és a 20 °C feletti
hőmérséklet kedvező. A gomba gazdanövényei az Atriplex és
a Chenopodium nemzetségek gyomnövényei. A kórokozó a
beteg növénymaradványokon képes fennmaradni.
Megelőzés, védekezés. Azokat a gyomnövényeket, ame-
lyek a gazdanövényekhez tartoznak, el kell távolítani. Csává-
zás, mint a csíranövény-betegségeknél.
Peronoszpóra. A peronoszpóra (Peronospora farinosa f.
sp. spinaciae) a spenót legfontosabb betegsége, ami főleg
nedves időjárás esetén, járványszerűen terjedhet. Károsodás
esetén a levél színén világos, enyhén kiemelkedő levélfoltok
mutatkoznak, a levél fonákán pedig a szürkéslila spo ran-
gium tar tó bevonatot tojás- vagy ovális alakú sporangiumok
alkotják. A sporangiumképződés 8 és 18 °C között a legerő-
sebb. A sporangiumcsírázás 9 °C körül van. A peronoszpóra
a széllel vagy esőcseppekkel utazó sporangiumokkal terjed.
A gomba áttelelése szempontjából az áttelelő téli spenót
nagy jelentőségű. A megbetegedett spenót növekedésében
visszamarad, oospórák képződnek, amelyek mint fertőzési
források a talajban áttelelhetnek. A maghéjban a micéliumot
kimutatták anélkül, hogy az új spenótállomány első fertőző-
désére gyakorolt jelenőségét bizonyították volna. Általában
fertőzések csak a negyedik levél képződésekor következnek
be. A P. farinosa f. sp. spinaciae gazdanövényei a Chenopo-
dium nemzetség egyes fajai.
A peronoszpóra hét különböző patotípusát (rassz) A,
B, C, D, E, F, G betűkkel, vagy 1-től 7-ig számokkal jelö-
lik. A hajtató és a szabadföldi termesztés számára ma még
a négyszeres rezisztenciával rendelkező hibridfajtáknak
van gazdasági jelentősége. Vannak olyan fajták, amelyek az
A, B, C, D, E, (’Jive’) továbbá az A, B, C, D, F (’Santana’)
patotípussal szemben rezisztensek. Ajánlanak olyan fajtá-
kat, amelyek mind a hét patotípussal szemben rezisztensek
(’Dolphin’, ’Eagle’, ’Lion’, ’Puma’, ’Whale’). A három, utób-
bi fajta toleráns az uborkamozaik-vírussal szemben is.
Megelőzés, védekezés. Különösen a veszélyeztetett év-
szakokban, vagy üveg alatti termesztésben lehetőleg széles
rezisztenciájú fajtákat kell termeszteni. Nem szabad túl sű-
rűn vetni. A növényházban a magas páratartalmat kerülni
kell. A talaj felszínét szárazon kell tartani. Fungicidek ezen a
területen nem használhatók. Fertőzött területeken a spenót-
termesztést legalább egy évig szüneteltetni kell.
Tifulás rothadás. A Typhula betae okozta károk főleg a téli
spenótnál lépnek fel. A kártétel rendszerint csak tavasszal
Levél- és szárzöldségek 55
válik láthatóvá, bár a fertőzés ősszel következik be. Kártétel
esetén a spenótlevelek egyre erőteljesebben sárgulnak, növe-
kedésükben visszamaradnak. Egyes levelek, végül az egész
növény elhal. A gyökérnyak szárazon rothad. Számos, apró
(2 mm-ig) szklerócium képződik. A gomba a Beta répákon,
a burgonyán és sok más termesztett és vadnövényen fordul
elő. A spenótnál a kiesés az 50%-ot is elérheti.
Kladospóriumos papírfoltosság. A Cladosporium varia-
bile gomba kerek, besüppedő, világos szürkésfehéres, 2–10
mm átmérőjű, barnásvöröses szegélyű, középen olajzöld ko-
nídiumtartó-gyep bevonatú foltokat okoz. Az őszi és a téli
spenót különösen veszélyeztetett. Nedves időjárás esetén
erőteljesebb a konídiumképzés. A konídiumokat szél és eső
terjeszti. 80% alatti relatív páratartalom esetén a fertőzés
leáll. A károsodott őszi spenótot addig kell betakarítani, mi-
előtt még a téli spenót kikel. A kórokozó vetőmaggal átvihe-
tő. A maghozó növényeken is fennmaradhat.
Egyéb gombás betegségek. Az Albugo occidentalis az
Egyesült Államokban a spenóttermesztésben nagy szerepet
játszik, nálunk azonban eddig még nincs jelentősége. Elő-
ször klorotikus levélfoltok, később főleg a levél fonákán
üveges-fehér sporangiumtelepek fejlődnek. A spenót további
levélfoltosságot okozó kórokozói az Alternaria, az Ascochy-
ta, a Cercospora, az Entyloma és a Ramularia nemzetség
gombái. A spenót a Polymyxa betae gazdanövénye és egyút-
tal fogékony az e gomba által átvihető cukkorrépaérsárgulás
vírusra. A cukorrépa-termesztő körzetekben a spenót a rizo-
mámia fellépésétől veszélyeztetett. A Pythium tracheiphilum
hervadást okozhat.
Kártevő állatok
Vándorló gyökérfonálférgek. Eddigi mindenekelőtt a
Pratylenchus crenatus faj kártételét észlelték. A károk olyan,
humuszos homoktalajú, nagy felületű spenótföldön jelent-
keztek, ahol előtte kizárólag mezőgazdasági hasznosítás
folyt. A vándorló gyökérfonálférgek által károsított növények
kicsik maradnak és a gyökerük elszakállasodik, valamint a
gyökércsúcs meggörbül és megvastagszik, helyenként meg-
barnul. A savanyú talajon termesztett, gyenge növekedésű
növényeket a fonálférgek előnyben részesítik.
Megelőzés, védekezés. A talaj meszezésével a fonálférgek
károsítása jelentősen csökkenthető. A vetésforgóban a gabo-
nafélék, elsősorban az árpa termesztését kell korlátozni.
Répafonálféreg. A Heterodera schachtii tápnövényei közé
tartozik a spenót is. A rövid tenyészidő miatt csak az igen
korán betelepedő fonálféreg lárvák képezhetnek cisztákat,
ezek azonban még kicsik, és többnyire elpusztulnak a spenót
betakarítása után. A spenóton a répafonálféreg csak csekély
kárt okoz.
Egyéb fonálférgek. A spenóton előfordulnak még Me loi-
dogyne, Paratylenchus, Paralongidorus és Longidorus fajok,
valamint a szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci), azonban a
spenót nem tartozik e fajok kedvelt tápnövényei közé.
Törpe répabogár. A törpe répabogár (Atomaria linearis) el-
sősorban répakártevő, de alkalmanként a spenótot, a céklát
és a mangoldot is károsítja. A mintegy 1,5 mm hosszú, kez-
detben sárga, később feketésbarna színű bogár gombostűfej
nagyságú lyukakat rág a csíranövény szárába, amely ezáltal
letörik, és elhal. Később (kb. júniusig) a bogár nedves éghaj-
lati viszonyoknál a növény főhajtásán vagy más föld feletti
részén táplálkozik. Hosszan tartó szárazságnál a talajba ván-
dorol. Elsősorban csak a csíranövényeket károsítja. Nagyobb
kártétel gyakran a tábla szélén figyelhető meg.
Megelőzés, védekezés. A károsított területeken kerüljük
a répaföldek szomszédságát, illetve közvetlenül a répa után
ne termesszünk spenótot. Ügyeljünk a megfelelő talajszer-
kezetre és sekélyen vessünk. Kár esetén, röviddel a magok
kikelése után rágó szájszervű kártevők ellen hatásos inszek-
ticidekkel (cipermetrin, paration) permetezhetünk.
Gyökérlegyek. A Delia platura (lásd a babnál) gyökérlégy
nyüvei a fiatal spenótnövényeket károsíthatják, sőt el is pusz-
títhatják. Károk főleg akkor keletkeznek, ha a magvak kike-
léséhez rosszak a feltételek. Éppen ezért a magvak gyors ke-
lését (csávázószer felhasználása) egyes termesztőterületeken
biztosítani kell. A spenót utáni babtermesztés (vagy fordítva)
a gyökérlégy megjelenésének kedvezhet.
Megelőzés, védekezés. A gyökérlegyek elleni vetőmagke-
zeléshez jelenleg semmilyen szert nem tudunk felhasználni.
Sekély vetéssel igyekezzünk a gyors kelést elősegíteni.
Répalegyek. A Pegomya hyoscyami és a P. betae répalegyek
nyüvei a spenót leveleibe járatokat készítenek, amelyek a
nyű növekedésével nagyobbodnak. Végezetül csak a levelek
felső és alsó epidermiszrétege marad meg. Ez a levélrész ké-
sőbb beszárad, de a sárgás vagy piszkoszöld nyüvek általá-
ban előbb elhagyják a leveleket és a talajban bábozódnak. Az
első legyek április végén vagy májusban jelennek meg, és kb.
1 hét múlva a spenótlevelek fonákára kis csoportokban, egy-
más mellé rakják le a hosszúkás (0,5–0,8 mm hosszú), fehér
színű tojásaikat. A nyüvek (9 mm) 4–6 nap után kikelnek és
befúrják magukat a levelekbe. Egy nyű akár több levelet vagy
növényt is károsíthat. A nyüvek károsítása 2 hétig tart, az
azt követő bábállapot pedig kb. 3 hétig. Azután megjelenik a
következő nemzedék. 3-4 nemzedék is kialakulhat. A spenót
kinőheti a nagyobb mértékű károsítást.
Megelőzés, védekezés. Ez idáig nem áll a rendelkezé-
sünkre használható rovarölő szer.
Egyéb kártevők. A spenóton különböző levéltetűfajok
károsítanak. Ezek közül messze a leggyakoribb faj a fekete
répa-levéltetű (Aphis fabae). Nagy jelentőségű még a zöld
őszibarack-levéltetű (Myzus persicae). Elszórtan a hamvas
laboda-levéltetű (Hayhurstia atriplicis) is megjelenik, és a
spenóton gubacsokat képez. A spenótot károsítják továbbá a
répa dögbogarak (Blitophaga fajok) és a pajzsbogarak (Cassi-
da fajok) is. A levélszélekbe öblöt rágnak a különböző ormá-
nyosbogarak [pl. a hegyesfarú barkó (Tanymecus palliatus)
és a hamvas vincellérbogár (Otiorynchus ligustici)]. A lárvá-
juk károsítása a gyökereken többnyire csekély. A spenótmoly
(Heliodines roesella) zöldessárga vagy inkább barna színű
hernyói elsősorban a spenót magtermesztésében okoznak
kárt rágásukkal. Két lárvanemzedékük van (június/július és
56 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
szeptember/október), amelyek szövedékben táplálkoznak.
Az Amauromyza flavifrons nyüvei levélaknákat hoznak lét-
re, azonban gazdasági jelentőségük csekély. A spenót a Liri-
omyza huidobrensis tápnövényeként is ismert. A szalmaat-
kák (Tyrophagus similis) a fiatal spenótnövények szívlevelein
táplálkoznak, ezáltal fehéres sérüléseket, majd levéltorzulást
okoznak. Egyes esetekben a takácsatkák is előfordulnak.
A katicabogár, mint a fekete répa-levéltetű fontos, termé-
szetes ellensége, olykor nagyobb egyedszámban jelenik meg
a spenóton, ami azonban probléma lehet a növény feldolgo-
zásánál.
A spenótot még számos más általános kártevő is károsít-
hatja (pl. a vetési és más bagolylepkék lárvái, a pajorok, az
ikerszelvényesek, a drótférgek, az ugróvillások és a tripszek).
2.2.4 Gumós édeskömény (zöldség édeskömény,
Foeniculum vulgare var. azoricum)
Nem fertőző betegségek
A gumós édeskömény hosszúnappalos növény. A megfele-
lő fajtaválasztás és vetési idő az idő előtti felmagzás ellen
hat. Egyes fajták többé-kevésbé hajlamosak a felmagzásra.
Kedvezőtlen időjárás (hideg vagy száraz időszakok) esetén
azonban ugyanezen fajtáknál korai magszárképződés lép fel.
Korai magszárképződésre nem hajlamos többek között az
’Amigo’, a ’Heracles’, a ’Match’, a ’Rudy’ és a ’Selma’ fajta.
Vírusos betegségek
A gumós édesköményen eddig a zellermozaik-vírus (Celery
mosaic virus, CeMV) fellépését közölték. A leveleken a levél-
keosztatok vége sárgás, vöröses és elhalt.
Baktériumos és gombás betegségek
Baktériumos fertőzés főleg az édeskömény magtermesztése-
kor jelentkezik. Hűvös, csapadékos időjárás esetén, a gumó
borítólevelein, a száron, a fiatal kihajtott leveleken vagy a
virágzaton rothadó részek fordulnak elő.
Fitoftórás rothadás. A Phytophthora syringae hűvös, ned-
ves időjárás esetén Olaszországban súlyos károkat idézett
elő. A kórokozó legkedvezőbb fejlődési feltételei 10–18 °C
között vannak. A levélnyeleken, a szárakon az egyes le-
vélkeosztatokon és a levélkeosztatok középső erein barna
nekrózisok és szövetbefűződések jönnek létre. A levelek a
megbetegedett levélnyél fölött lekonyulnak, azután részben
a talajra kerülnek. E betegség fellépésével számolni kell.
Levélszáradás. A sárgarépa alternáriás levélpusztulásának
kórokozója az Alternaria dauci a gumós édeskömény leve-
lein és leveles hajtásain apró, barna, később összeolvadó
foltokat okoz, végül a levelek elszáradnak vagy elrothadnak.
A levélnyelek is megbetegedhetnek. A gomba főleg nedves
időjárás esetén jelentkezik. Az egyes fajták fogékonysága
különböző. Levél- és szárpusztulást a Cercosporidium punc-
tum (ivaros alak Mycosphaerella anethi) is okozhat.
Egyéb gombás betegségek. Az összes hajtásrészen apró,
barna, telepszerű foltokat a Cercospora foeniculi gomba
idéz elő. A peronoszpóra Plasmopara crustosa kártételekor
a levél színén fakó, később barna foltok, a levél fonákán pe-
dig sporangiumtartó-gyep jelentkezik. A lisztharmatok cso-
portjából az édesköményen az Erysiphe heraclei fordul elő.
Védekezés azonban csak ritkán szükséges. Kivételes esetben
az édesköményen a gazdacserés rozsdagomba (Uromyces
graminis) ecídiumos alakjait figyelték meg. A szárfoltosság
kórokozójaként a Phoma phoeniculina és a P. longissima
ismert. Hollandiában a botrítiszes betegség (Botrytis cinerea)
a rothadás következtében gazdaságilag jelentős lombkáro-
sodást okozott. A Sclerotinia sclerotiorum és a S. minor a
szártő rothadását, és az attól felfelé terjedő károsodás miatt
a növények pusztulását idézik elő. A Pythium fajok csíranö-
vény-betegséget okoznak. A rizoktóniás betegség (Rhizocto-
nia crocorum) következtében gyökérrothadás következik be,
ami elsősorban a maghozó állományokban okoz kiesést.
Kártevők
Tripszek. Az elmúlt években a tripszek gazdaságilag jelen-
tős kárt az édeskömény minőségcsökkentésével okoztak.
A rózsatripsz (Thrips fuscipennis) szívogatásának hatására
a gumó nagy része megbarnul. Különösen a levélalap szélén
látható barnulás. Itt, és a gumó üreges belsejében is megta-
lálhatjuk a tripszek különböző fejlődési alakjait (a nimfákat
is). Csak az 1. és a 2. stádiumú lárvák táplálkoznak. A táp-
lálékfelvétel és a tojásrakás során apró sebek keletkeznek a
növény szövetében, amelyek a száradás miatt megbarnul-
nak, vagy elrothadnak. Gyakran másodlagosan fertőznek
a baktériumok vagy a gombák. A károsítás helyén sokszor
másodlagosan károsító rovarok is megfigyelhetők. A károk
kialakulását megelőzhetjük, ha az állományt már palántakor-
ban rendszeresen ellenőrizzük.
Egyéb kártevők. A Paratylenchus fonálférgek kisebb terü-
leten a növények teljes pusztulását is okozták már. A sárgaré-
palégy (Psila rosae) nyüvei a gyökereket rágják. Elsősorban a
levéltetvek, főleg a zöld sárgarépa-levéltetű (Cavariella aego-
podii), a tripszek (Thrips physopus) és a mezei poloskák (Ly-
gus fajok) okoznak kárt szívogatásukkal. A hajtásokat ritkán
a fecskefarkú lepke (Papilio machaou), a bolhafű-bagolylep-
ke (Melanchra persicariae) és a holdas faaraszolólepke (Boa-
maria selenaria) hernyója, valamint a hamvas vincellérbogár
(Otiorhynchus ligustici) rágja meg. Virágzó állományban a
köménymoly (Depressaria nervosa) hernyói táplálkoznak.
A virágok a gubacsszúnyogok (Lasioptera carophila, Kieffe-
ria pericarpiicola) károsítása miatt ferdén növekednek.
Az édeskömény gyökerein általános kártevők: a pajorok,
a Tipula lárvák, a kerti bársonylégy lárvák és a vetési bagoly-
lepke lárvái táplálkoznak.
Az édeskömény a csigák, valamint a mezei és az üregi
nyúl kedvenc táplálékai közé tartozik.
Gumós és gyökérzöldségek 57
2.2.5 Egyéb levél- és szárzöldségek
Rucolasaláta (Eruca sativa, Diplotaxis tenuifolia)
A rucolasaláta (Eruca sativa) mellett különösen a finom leve-
lű, vad salátát (Diplotaxis tenuifolia) termesztik. Szabadföl-
dön, növényházban és fóliaalagútban is termesztik. A káro-
sító szervezetekről eddig kevés tapasztalattal rendelkezünk.
Mivel mindkét nemzetség a rendszertani besorolás alapján
a keresztesvirágúakhoz tartozik és közel áll a Brassica és
Raphanus nemzetségekhez, ezért rucolasalátán a káposzta-
féléken és a retken előforduló kórokozók, és kártevő állatok
fellépésével kell számolni.
Az első vírus, amelynek fellépéséről a hazai termesz-
tésben beszámoltak, az a tarlórépamozaik-vírus (TuMV).
A fertőzés első jelei a fiatal leveleken mutatkoznak. Apró,
világoszöld, kb. 2 mm átmérőjű foltok keletkeznek. A levél
folyamatos növekedésével a foltok megnagyobbodnak, végül
okkersárga színűek lesznek. Esetenként a leveleken sárgás-
zöld gyűrűk észlelhetők. A vírust levéltetvek terjesztik.
Súlyos károkat okoz a vad salátán a Xanthomonas cam-
pestris pv. vesicatoria var. raphani. A leveleken először nagy
kiterjedésű, vizenyős foltok (léziók) mutatkoznak. Később
ez sárguláshoz és elhaláshoz vezet. A kórokozó vetőmaggal
történő átviteli lehetőségét vizsgálják.
A Pseudomonas syringae baktériummal és az Alternaria
brassicae, A. brassicicola, Albugo candida, Peronospora pa-
rasitica és Phoma lingam levélfoltosságot előidéző gombák-
kal kell számolni.
Szórványosan a földibolhák okozhatnak nagyobb kárt,
mindenesetre a rövid tenyészidő nem kedvez a kártevők
megjelenésének.
Pongyola pitypang (Taraxacum officinale)
A nemesített pongyola pitypang számos fajtáját termesztik.
Ezek egymástól levélformában és levélszínben különböznek.
A gyökeret szabadföldön termesztik. A halványítás szabad-
földön felkupacolással vagy fekete fóliatakarással, vagy pedig
speciális sötét helyiségben történik, mint a cikória esetében.
A pongyola pitypang ismételt termesztése ugyanazon a
felületen, történő nem okoz különösebb problémát. Javasol-
ható azonban egy- vagy kétéves termesztési szünet.
Károsító szervezetek is alig vannak, amelyek a pongyo-
la pitypang termesztését befolyásolják. Sajnos a lisztharmat
(Erysiphe cichoracearum) csökkenti a terméshozamot és a
minőséget. Ellene a megbetegedés kezdetén fenpropimorf
hatóanyagú szerrel kell többször is permetezni.
Mangold
Lásd cékla.
2.3 Gumós és gyökérzöldségek
2.3.1 Sárgarépa (Daucus carota ssp. sativus)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Káliumhiány. A növekedés visszamaradt és a lomb laposan
álló. A levélszéleken végig klorotikus, apró pontszerű foltok
mutatkoznak. Az idősebb levelek elhalnak. A sárgarépa-gyö-
kértestek gyengén színeződnek.
Magnéziumhiány. A különben normális növénynövekedés
mellett az idősebb levélkeosztatok csúcsán szembetűnő sár-
gulás, később barnulás mutatkozik.
Bórhiány. A legfiatalabb levelek növekedése gátolt. Vannak
olyan levelek, amelyek enyhén sárgulnak, később pedig
rózsaszínűek vagy vörösek lesznek. Túlzott hiány esetén a
tenyészőcsúcs gyakran elhal. A gyökértestben mély, hosszú
repedések, valamint fekete, üveges részek keletkeznek.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
A sárgarépagyökér elágazása rossz talajszerkezet esetén
jelentkezik. Ez a tünet súlyosabb is lehet, ha közvetlenül a
sárgarépa termesztése előtt istállótrágyát adtak. Ha a felső
talajrétegben több tápanyag van, mint az alsóban, akkor a
minőséget csökkentő szőrösgyökerűség következhet be.
A termesztés korai szakaszában a csírázó gyökereken kelet-
kező elhalások is gyökérelágazódáshoz vezetnek.
A hosszú, csúcsos sárgarépák halvány színűek, az apró ki-
dudorodásokon sok oldalgyökért fejlesztenek. Ezek a nagyon
hideg és a nagyon nedves talajokon jelentkeznek.
Gyűrűs feketedés. A gyökértest feji részén a levéltövek kör-
nyékén mélyen besüppedő, fekete gyűrűk fajtára jellemző tü-
netek, amelyek egyes években súlyosabban jelentkeznek. Ez
részben az elhalt levelek maradványaira is visszavezethető.
Zöldfejűség. A gyökértestek feji része zöld színű. E tünet
egyes fajtáknál eltérő mértékben lép fel. A jelenlegi fajták
zöme már e zöldfejűségtől mentes.
Vízfoltosság (nem fertőző). A gyökértest felületén besüp-
pedő, 1 cm-nél legtöbbször kisebb és néhány mm mély fol-
tok lépnek fel. A kéregrész szövetei később elszíneződnek,
majd szétesnek és parás részek keletkeznek. E tünet elsősor-
ban a kötött talajokon pangó víz esetén jelentkezik.
A gyökértestek felrepedése főleg akkor jelentkezik, ha a
száraz nyári időjárást jelentős csapadék követi. A felrepedé-
si hajlam az egyes fajták esetében eltérő. Sűrűbb vetés és
időben történő betakarítás a felrepedés veszélyét csökkenti.
A sárgarépa korai magszárképződése főleg egyes fajták
vagy származékok esetében lép föl, és hosszan tartó, ala-
csony hőmérsékletű időszak váltja ki. Minél előrébb van a
növény fejlődése, annál érzékenyebben reagál erre. A túl
korai vetés különösen veszélyeztetett.
Fekete, varszerű foltok (hosszában, enyhén bemélyedve)
főleg vízszintes elrendezésben, az oldalgyökér alapi részé-
58 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
nek közelében, meghatározott időjárási feltételek esetén a
sárgarépa-gyökértesteken mutatkoznak. Ez a fiziológiai za-
var különösen a sok éterikus olajat tartalmazó fajtákon je-
lentkezik.
A fagyhatás a sárgarépa-gyökértestek epidermiszének levá-
lásához, sekély repedések képződéséhez és a gyökértestek
parásodásához vezethetnek.
Keserű sárgarépa-gyökértest a tárolóban fordul elő olyan
sárgarépáknál, amelyek meleg időjáráskor növekedtek. Az
érett almából, vagy más tárolt termékből kiszabaduló etilén
a sárgarépa ízét keserűvé teheti. Erre a tárolásnál és az eltar-
tásnál ügyelni kell.
Vírusos betegségek
A sárgarépa tarkalevelűsége. A sárgarépa lombja fejlődés-
ében visszamarad, végül növekedése leáll. A belső levelek
sárgászöldes tarkák, a külsők vörösre színezettek. E beteg-
séget két különböző vírus okozza, az egyik (Carrot mottle
virus, CmoV, Umbravirus) főleg sárgatarkulást, a másik (Car-
rot read leaf virus, CtRLV, Luteoviridae család, nemzetség
még nem tisztázott) vörös elszíneződést okoz. A két vírus a
sárgarépán külön-külön ritkán található. A víruskomplex át-
vitelében döntő jelentőségű a zöld sárgarépa-levéltetű (Cava-
riella aegopodii). A vírus felvétele után közel 18 napig fertő-
zésképes. A CmoV csak a CtRLV-vel együtt, az utóbbi viszont
egyedül is átvihető. E vírusok fennmaradása elsősorban az
áttelelő sárgarépa-állományokban lehetséges. A murokrépa
és más Apiaceae családba tartozó gyomfajok jelentősége va-
lószínűleg csekély. A sárgarépa tarkalevelűség által okozott
terméshozam-kiesés az esetek többségében kisebb mértékű.
Főleg a korai fertőzések és a maghozók károsodása jelentős.
A fajták fogékonysága között jelentős különbségek mutatkoz-
nak a vírusos kártétellel szemben.
Megelőzés, védekezés. Mivel a víruskomplex perzisztens
átvitelű, lehetőség van arra, hogy tartós hatású inszekticidek-
kel permetezve a kártételt csökkentsük. Sárgarépát áttelelő
állomány szomszédságában nem szabad vetni.
Egyéb vírusos betegségek. A sárgarépa gazdanövénye
a sárgarépa sárgaság vírusának (Carrot yellow leaf virus,
CYLV, Closterovirus), a zeller sárgafoltosság vírusának
(Celery yellow spot virus), az uborkamozaik vírusának (Cu-
cumber mosaic virus, CMV, Cucumovirus) és a pasztinák-
mozaik vírusának (Parsnip mosaic virus, ParMV, Potyvirus),
valamint a Parsnip yellow fleck virus (PYFV, Sequivirus)
Anthriscus törzsének, amely főleg a sárgarépa maghozókon
nekrózisokat és elhalási tüneteket okoz. Ezeknek a vírusos
megbetegedéseknek nálunk, eltekintve a szaporítóanyag ál-
lományoktól, nincs gazdasági jelentőségük.
Baktériumos és gombás betegségek.
Ervíniás lágyrothadás. A lágyrothadás kórokozója az Erwi-
nia carotovora subsp. carotovora majdnem az összes zöldség-
fajon károkat okozhat. Legjelentősebb azonban egyértelmű-
en a gumós és gyökérnövényeken, különösen a sárgarépán.
A lágyrothadás rendszerint a sárgarépa-gyökértest feji részén
kezdődik, és gyorsan a belső részekbe jut. A lágy szövet eny-
hén barnás, az egészségestől jól elválik. A sejt közötti járatok
feloldódása miatt rothadt pép keletkezik. Általában az egész
sárgarépa gyorsan szétesik, esetenként a külső bőrszövet
emellett ép marad. A sárgarépák a szabadföldön pangó vizes
területeken károsodnak. A tárolóban, különösen fóliazsákok-
ba rakva, a lágyrothadás gyorsan szétterjed. A szétterjedést
a betakarításnál, továbbá az áru feldolgozásánál keletkező
sérülések döntően befolyásolják. A 15 °C feletti tárolási
hőmérséklet különösen veszélyes, a 4 °C körüli vagy alatti
hőmérséklet a kórokozó szétterjedését leállítja. A sárgarépa
lágyrothadásának kórokozója lehet még az Erwinia caroto-
vora subsp. atroseptica.
Megelőzés, védekezés. Jól megválasztott vetésforgóval,
amelyben a gazdanövények, különösen gumós és gyökérnö-
vények nem szerepelnek, a kórokozó által okozott talajfertő-
zöttség elkerülhető. Nedves területeket vízteleníteni kell. Ki-
elégítő kálium-műtrágyázás csökkenti a lágyrothadást. A sár-
garépát lehetőleg kíméletesen kell betakarítani. Előnyös, ha
a sárgarépát a talajból kiszedés után a talajfelszínen hagyjuk,
hogy a nap enyhén megszárítsa, mielőtt a tárolóba visszük.
A rothadt sárgarépákat a betakarításkor válogassuk ki.
Xantomonászos levélfoltosság. A Xanthomonas cam-
pestris pv. carotae jelentős fellépését Vorderpfalzban elő-
ször 1995-ben állapították meg. A baktérium a következő
években is előfordult. A tünet a lomb felületes megfigyelése
esetén alig tér el a sárgarépa alternáriás betegségétől. A le-
vélkeosztatokon apró, szabálytalan sárga részek néhány nap
múlva sötétbarna, vizenyős foltokká válnak, amelyeknek
sötétbarna közepe kiszárad és gyakran sárga szegély veszi
körül. A foltok a levélnyeleken, a szárakon, a virágokon és a
gyökereken is fellépnek. A lomb súlyos károsodása a csomó-
zást lehetetlenné teszi. A sárgarépafajták eltérő fogékonysá-
gúak. Kisebb mértékben fogékony a ’Bolero’ és a ’Maestro’.
A primer fertőzés jelentős forrása a fertőzött vetőmag. Főleg
a csomózott sárgarépák esetében csak fertőzésmentes vető-
magot szabad használni. A megbetegedés optimális feltétele
25–30 °C körüli hőmérséklet, ugyanakkor legalább 48 óráig
tartó magas páratartalom is szükséges. A fertőzéstől a tüne-
tek megjelenéséig 14 nap telik el. A kórokozó vízcseppek-
kel (eső, öntözés), az állományban végzett munka során, és
széllel terjed. A kórokozó a talajban fennmarad. A fertőzött
területeket ezért a sárgarépa-termesztésből több évre ki kell
zárni.
Pítiumos gyökérrothadás. A Pythium nemzetségbe tarto-
zó gombák különösen a pangó vizes talajokon károsítanak.
A kórokozó talajjal és vízzel terjed. Csak a fiatal szövet fo-
gékony. Az első betegségtünetek akkor jelentkeznek, ha a
sárgarépa 10–15 cm magas. A fertőzött sárgarépa napközben
lankad, éjszakára újra feléled, a növekedésben visszamarad.
A levelek elszíneződnek, a gyökérszövetek puhák és rozsda-
vörösre színeződnek. Erős oldalgyökér-képződés indul meg.
A sárgarépa-vetőmag csávázása (tirám hatóanyaggal) aján-
latos.
Gumós és gyökérzöldségek 59
Pítiumos vizenyős foltosság. A gyökértesteken áttetsző,
besüppedő, részben ellipszis alakú vagy szabálytalan, közel
1 cm átmérőjű 1–5 mm mély foltok keletkeznek. A megbete-
gedett gyökereken külsőleg látható tünetek nincsenek, a fel-
bőr eltávolítása után azonban fekete, szemölcsszerű képződ-
mények figyelhetők meg. A kártétel a minőséget jelentősen
csökkenti. A betegség számos sárgarépa-termesztő vidéken
nagy gazdasági jelentőségű.
E megbetegedés oka a nemzetközi irodalomban „cavity
spot” néven hosszú ideig ismeretlen volt. Különböző vizsgá-
latok kimutatták, hogy e betegséget a Pythium nemzetség fa-
jai okozzák. A fő kórokozókhoz tartoznak a lassan növekvő
Pythium fajok, a P. violae – a legnagyobb jelentőségű – és a
P. sulcatum. Az izolációs vizsgálatok során e két kórokozót
a gyors növekedésű Pythium fajok benövik. Növekedésük
lényegesen lassabb, hőmérsékleti optimumuk alacsonyabb,
mint a többi Pythium fajé. A beteg szövetekből izolált más
Pythium fajok jelentőségével kapcsolatos vizsgálatok még
egyértelmű eredményre nem vezetnek.
Megelőzés, védekezés. A nagy talajnedvesség, különösen
az árasztásos öntözés kerülése elsődleges. Időbeni betakarí-
tás, mivel a fogékonyság az öregedéssel fokozódik. Kielégítő
vetésforgó, mivel a P. violae különböző nemzetségek számos
növényfajain tünetek megjelenése nélkül is fennmaradhat.
Alternáriás betegség. A sárgarépa gombás betegségei kö-
zül egyértelműen a sárgarépa alternáriás betegsége a legel-
terjedtebb. Az Alternaria dauci kórokozó elsősorban a sár-
garépa lombját károsítja, azonban a sárgarépa-gyökértesten
károsodást okozhat, és a csíranövényeket is elpusztíthatja.
Levélkárosodás esetén először apró, pontszerű elhalások ke-
letkeznek és az egyes levélkeosztatok barnára vagy feketére
színeződnek. A folyamatos öregedéssel a lomb fogékonysága
fokozódik. Különösen nedves időjárás esetén a fertőzés az
egész levélre, végül a növény lombozatára kiterjed, amely
teljesen elfeketedik. A lomb megszáradása után a kórokozó
konídiumait a szél széthordja, ezáltal a betegség szétterjed.
Az időjárástól függően a beteg sárgarépalomb elrothad, vagy
megszárad. Ha a sárgarépát védőháló alatt termesztik, a sár-
garépa alternáriás betegségének súlyosabb fellépésével kell
számolni. Ha a betegség korán lép fel, akkor jelentősebb
terméskiesés lesz. A lomb hiánya nyűvő rendszerű betakarí-
tógépek használatakor a betakarítási munkákat megnehezíti.
A gyökértestek fertőződése esetén felületi, változatos formá-
jú fekete foltok vagy varas részek jelennek meg. Egyes fajták
(pl. ’Bantry’, ’Bolero’, ’Nevis’, ’Riga’, ’Tango’) a sárgarépa
alternáriás betegségével szemben kisebb mértékben fogéko-
nyak. Az Alternaria dauci gyakran az Alternaria alternata
gombával együtt fordul elő. E gomba elsősorban gyengültsé-
gi parazitának tekinthető. A sárgarépa vetőmag legtöbbször
nagy százalékban A. dauci által fertőzött. Főleg nedves és
hűvös időjárás esetén a gomba a sárgarépa csíranövények
kelési károsodását okozza.
Megelőzés, védekezés. A sárgarépa vetőmagot mindig
csávázni (pl. tirám hatóanyaggal) kell. Legalább 2 évig szü-
neteltetni kell a termesztést. Az állományt nem szabad sűrűn
vetni. Toleráns sárgarépafajtákat ajánlatos termeszteni. Az
esőztető öntözés e gombás betegség fejlődését elősegíti.
A permetezési kísérletek szerint kémiai védekezés csak
egyes termesztési körzetekben jövedelmezők.
Sztemfíliumos betegség. Kórokozója a Stemphylium radi-
cinum (syn. Alternaria radicina). A sárgarépa lombján olyan
tüneteket okoz, amely a sárgarépa alternáriás betegségéhez
hasonló. A sárgarépa-gyökértesten kerek vagy szabálytalan
alakú, sekély, fekete foltok láthatók, amelyek elsősorban a
gyökértest felső részén vannak. Gyakran csak a tárolóban
képződnek. Az alternáriás betegséggel ellentétben a meg-
betegedett részeken rendszeresen a gomba konídiumai kép-
ződnek. Ezek ellipszoid alakúak, kevés sejtjük van és nincs
nyúlványuk. A sztemfíliumos betegség súlyos kárt okozhat a
maghozó sárgarépán, ha a magas hőmérséklet (25 °C feletti)
magas relatív páratartalommal párosul. A gyökértest kéreg-
szövetei elkorhadnak, a gyökértest barnásfeketére színező-
dik. A Stemphylium radicinum maggal átvihető, azonban
a talajban az elpusztult növényrészeken bizonyítottan 6–7
évig fennmaradhat. A sárgarépa-gyökérteste közvetlenül a
talajból fertőződik, vagy konídiumokkal, amelyek a lombon
képződnek és csak a betakarításkor jutnak a gyökértestre.
Ugyanez a kórokozó csíranövény-pusztulást is okoz. A sár-
garépa-tárolóban a gomba száraz, lisztszerű rothadást idéz
elő. A tárolóban e gomba még 0 °C körüli hőmérsékleten
is fejlődik.
Megelőzés, védekezés. Ugyanazokat az eljárásokat kell
végrehajtani, mint az alternáriás betegség esetében. Tárolás
előtt a beteg sárgarépákat el kell különíteni.
Cerkospórás levélfoltosság. A Cercospora carotae gomba
termesztővidékeinken (Németországban, ford.) a sárgarépa
lombján, szárain és virágzatán foltosságot idéz elő. A tüne-
tek az Alternaria dauci kártételéhez hasonlítanak. Leggya-
koribbak a levélfoltok, amelyek a levélkeosztatok szélén
lépnek fel. Az először gombostűfej nagyságú, elhalt foltok
megnagyobbodnak és sárgás szegélyűek lesznek. A foltok
összeolvadnak. Súlyos szárkártétel levélelhalást okoz. A Cer-
cospora-levélfoltok többnyire a fiatal sárgarépa lombján fej-
lődnek ki. A levélfelület-nedvesség a levélfolt növekedését és
a konídiumképzést elősegíti. 84% relatív páratartalom alatt
és 16 °C alatt, valamint 32 °C felett a gomba alig növekszik.
A C. carotae maggal átvihető, de a növénymaradványokon
és a talajban is fennmaradhat. A vetésforgó e kórokozó ese-
tében is fontos.
Lisztharmat. A sárgarépán előforduló lisztharmat, az Ery-
siphe heraclei az ernyős virágzatú növényekre specializáló-
dott. Három gazdanövényre, a sárgarépára, az édeskömény-
re, és a petrezselyemre specializálódott formája van, ame-
lyek a konídiumok nagysága alapján különböztethetők meg.
A gomba főleg az átlagon felüli napsütésű, száraz években
súlyosabban lép fel. A magas páratartalom az esti és a reggeli
órákban elősegíti a fertőzést és a gomba növekedését. A leve-
leken sűrű, fehér bevonat jön létre, a levelek azonban túlélik.
Súlyos esetben a terméshozam 40%-kal csökkenhet. Általá-
ban a kártétel nem olyan jelentős, ezért a védekezésnek csak
60 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
ritkán van értelme. A fajták fogékonysága eltérő. Kevésbé
fogékony pl. a ’Bantry’, a ’Barbados’, a ’Bolero’ és a ’Se nior’.
Esőztető öntözéssel a lisztharmat és kártétele jelentősen
csökkenthető. A gomba az áttelelő sárgarépákon telel át.
Cilindrokarponos foltosság. Hosszúkás, a gyökértesten
vízszintesen elhelyezkedő szabálytalan foltok jelentkeznek,
amelyeket a Cylindrocarpon nemzetségbe tartozó gomba
okoz. Kiindulópontjai az oldalgyökerek alapi részén lévő
foltok. Egy gyökértesten 20, vagy annál több folt is találha-
tó. A foltok idősebbekké válva kerekebbek lesznek és szür-
késfekete micélium borítja őket. A betegség főleg különösen
meleg nyári időjárás esetén lép fel. A betakarítás után alig
terjed tovább.
Rizoktóniás betegség. „Ibolyaszínű gyökérpenész”. A Rhi-
zoctonia crocorum – ivaros alakja Helicobasidium pur-
pureum – kártétele esetén a gyökértestek, különösen alsó
részük, enyhén besüppedk, felületüket sötétlila gombafonal
takarja. A micélium különlegessége, hogy van néhány vastag
köteg és számos kicsi, kerek csomócska. A károsodott részek
rothadnak. A kártétel az állományban általában foltszerűen
lép fel. Kiindulópontja a fertőzött talaj. A tárolóban az egész
gyökértestet elpusztíthatja. A rizoktóniás betegség számos
növényen fordul elő. Legjelentősebb a sárgarépán kívül a
burgonyán, a lóherén, a lucernán, a petrezselymen, a répán,
a cikórián és a zelleren.
Megelőzés, védekezés. A megfelelő vetésforgó a gazdanö-
vények kizárásával elvileg az egyetlen lehetséges védekezési
eljárás. Hatékony védekezés a termesztőterület lecsapolása.
Magas pH-érték a megbetegedésnek kedvez.
Fomopsziszos virágzatpusztulás. A Phomopsis dauci a
sárgarépa vetőmagtermesztése során számottevő károkat
okozhat. A gomba először a virágernyő egyes virágait fertő-
zi, amelyek barnára színeződnek. A virágernyő csak ezután
pusztul el és a gomba a szárba is behatol, ahol – különösen a
murokrépákon – áttelel és létrehozza piknídiumait. A gom-
bát valószínűleg a rovarok terjesztik virágról virágra.
Megelőzés, védekezés. Magtermesztéskor az elszáradt
sárgarépaszárakat gondosan el kell távolítani. Súlyos kártétel
esetén július végétől fungicidekkel kell permetezni.
Rothadások tárolóban. A sárgarépa-tárolóban a bakté-
riumos lágyrothadáson kívül még különböző gombák is
rothadást okoznak. Egyes kórokozó gombákat, amelyek a
tárolóban rothadást idéznek elő: alternáriás betegség, sztem-
fíliumos betegség és rizoktóniás betegség, már tárgyaltuk.
A többi, tárolási rothadást előidéző kórokozó közül a Sclero-
tinia sclerotium a legnagyobb jelentőségű, amely a szklero-
tiniás rothadást idézi elő. A beteg sárgarépák gyökértestét
vastag, fehér, vattaszerű micélium borítja, amelyben kerek,
fekete kitartóképletek (szkleróciumok) képződnek gyakran
fénylő cseppecskék kíséretében. A sárgarépa megbetegedé-
se már a szabadföldön bekövetkezik. A szkleróciumokból,
amelyek a talajban maradnak fenn, micélium fejlődik, ami
fertőz. Bizonyos tárolási körülmények esetén micéliumkép-
ződés nélkül is lehet lágyrothadás. A botrítiszes rothadás
(Botrytis cinerea) is károsít a sárgarépa-tárolóban. A gomba,
bár több mint gyengültségi parazita, már a termesztés során
is felléphet. A tárolóban különösen akkor van gond, ha tárolt
termény turgorja csökken. A sárgarépát egérszürke konídi-
umtartó-gyep borítja, amelynek szélén apró, legtöbbször
lapos kitartóképletek (szkleróciumok) képződnek. Nagyon
jelentős tárolási rothadást előidéző kórokozó a Rhizoctonia
carotae. A sárgarépa-gyökértesten először pókhálószerű,
fehér micélium képződik. Később kisebb repedések, krá-
terszerű bemélyedések keletkeznek, majd ezt lágyrotha-
dás követi. Növekedése széles hőmérsékleti tartományban
(-4–24 °C) lehetséges. A bolyhos és sárgásbarna vagy fehér
micéliumban elszórtan sárga cseppek képződnek. Bizonyos
termesztési feltételek (agyagos talajok) esetén a tárolás előtt
a sárgarépa mosásával a megbetegedés csökkenthető. Ebben
az esetben azonban a Botrytis cinerea fellépése veszélyes le-
het. A Rhizoctonia carotae okozta megbetegedés fő forrásai
a sárgarépa tárolására felhasznált faládák.
Amíg a Rhizoctonia carotae számára a sárgarépa mű-
anyag zsákos tárolása veszélyt nem jelent, addig ez a csoma-
golási mód egy másik gomba, a Chalara thielavioides (syn.
Chalaropsis thielavioides) miatt veszélyes. E gomba a mo-
sási folyamat során megsérült felületen át a sárgarépába jut,
de csak magas tárolási hőmérsékleten terjed szét gyorsan.
A sárgarépa-gyökértesten először sárga foltok mutatkoznak.
Később szürkésfekete elszíneződések keletkeznek, ame-
lyek a sárgarépát szalagszerűen körülveszik. A szövetben a
gomba kitartóspóráit (klamidospóráit) mikroszkóppal lehet
megfigyelni. A sárgarépamosó berendezések fontos fertőzési
források. A sárgarépa tárolási rothadásban szerepet játszik
még a Thielaviopsis basicola (syn. Chalara elegans) gom-
ba. Kárképe a Chalara thielaviodes által okozott kártételétől
alig különböztethető meg. A két gomba esetenként együtt is
előfordul. A két kórokozó a tenyészbélyeg és a klamidospó-
ra formája alapján elkülöníthető. A T. basicola valamint a
C. thielavioides fejlődésére a mosási folyamat és a műanyag
zsákokban, 6 °C hőmérséklet feletti tárolás kedvező. Kíméle-
tes betakarítással és optimális tárolási feltételekkel a kártétel
korlátok között tartható.
A Mycocentrospora acerina Európa és Észak-Amerika sár-
garépa-termesztő vidékein a sárgarépa-tárolóban a rothadást
előidéző legjelentősebb kórokozó. E rothadás az 1 °C alatti
tárolási hőmérsékleten lép fel. A termesztés során ugyanez
a gomba csíranövény-pusztulást, valamint levéltüneteket
okoz, amelyek az Alternaria dauci és a Stemphylium radi-
cinum (syn. Alternaria radicina) tüneteihez hasonlók. A le-
vélkártétel általában szoros összefüggésben van a gyökértest
kártétellel. A kártétel helye a gyökértest feji része, oldala és
csúcsa. A gomba mélyen behatol a gyökértest szöveteibe és
ott puha, vizenyős, sötétbarna, később fekete, határozott
barna szegélyű foltokat okoz. A fertőzés főleg szabadföldön
a betakarításkor, seben keresztül következik be. A tárolóban
a gomba az egyik sárgarépáról a másikra nem terjed. A beta-
karítás időszakában a sárgarépák öregedésével a fogékonyság
növekszik.
Gumós és gyökérzöldségek 61
A különböző nemzetségbe tartozó további gombák:
Pseudocercosporidium carotae (syn. Acrothecium carotae),
Aspergillus, Cylindrocarpon, Fusarium spp., Geotrichum,
Gliocladium, Mucor, Penicillium spp., Phoma, Phytopht-
hora megasperma és más Phytophthora spp. és Rhizopus
stolonifer is a sárgarépa tárolási rothadásának kórokozói.
Ugyanúgy, mint a Botrytis, a Rhizopus is károsíthatja a tárolt
sárgarépát, ha előzőleg nagy páratartalom-csökkenés követ-
kezik be. Mindkét gomba már 1 °C tárolási hőmérséklet alatt
is jól fejlődik.
Megelőzés, védekezés. A tárolóban rothadást előidéző
kórokozók zöme a szabadföldről kerül a tárolóba. A szapo-
rítóképletekkel történő fertőzéseken kívül a tárolóban fenn-
maradó kórokozók jelenléte is a fertőzés kiindulása lehet.
Nagyon veszélyes, ha a földprizma talaját ugyanazon a he-
lyen ismételten felhasználják. A tárolási rothadás elkerülése
végett a sárgarépát a betakarítás után a lehető leggyorsabban
le kell hűteni. Lehetőleg csak beérett, gondosan betakarított,
mosatlan sárgarépát 0–1 °C-on, és 90% relatív páratartal-
mon, vékony rétegben kell tárolni. A tárolóhelyeket, a ládá-
kat valamint a mosóberendezéseket az előírásoknak megfe-
lelően fertőtleníteni kell.
Egyéb baktériumos és gombás betegségek. A Streptomy-
ces scabies a sárgarépán alkalomszerűen fellépő betegséget
előidéző kórokozókhoz tartozik, a burgonya sztreptomice-
szes varasodásaként ismert. A sárgarépa-gyökértesten apró
kinövéseket okoz és főleg olyan talajokon lép fel, amelyek
pH-értéke 5,4–7,5 között van. A kórokozó csak akkor hatol
a sárgarépába, ha a sajátságos vastagodás kezdetekor a gyö-
kértest epidermisze felszakad. Ha ekkor (a sárgarépán 4 va-
lódi levél van) az időjárás száraz, akkor öntözéssel a kártételt
jelentősen csökkenthetjük.
Levélfoltosságot okoz: a Septoria carotae és a Plasmopara
crustosa gomba.
Pangó vizes talajokon a Phytophthora megasperma a
gyökértestek alsó harmadának rothadását okozza. A veszély
főleg a szabadföldön átteleltetett sárgarépa-állományban fe-
nyeget. A Rosellinia necatrix is a gyökértest rothadásának
kórokozója lehet. A Sclerotinia sclerotiorum a tárolóban
okozott károkon kívül a növekvő növényeken gyökérrotha-
dást, később a talaj feletti növényrészek hervadását idézi elő.
A Pseudocercosporidium carotae a csírázáskori betegség
kórokozójaként ismert.
Kártevő állatok
Szabadon élő gyökérfonálférgek. A sárgarépát a vándorló
gyökérfonálférgek közül elsősorban a Pratylenchus, a Paraty-
lenchus, a Rotylenchus és a Paralongidorus fajok károsítják,
és az olykor „répauntságnak” is nevezett tüneteket okozzák.
A répaállományban emellett, többé-kevésbé foltszerűen, nö-
vekedési zavarok lépnek fel.
A gyökerekben, vagy az igen vékony gyökereken szívoga-
tó fonálférgek szívogatásukkal és mérgező anyagok kibocsá-
tásával károsítanak. A Paratylenchus fajok a legkülönbözőbb
kárképeket idézik elő. A répa kérgében mozaikszerű világos
foltok, a répán gyűrűk, dudorodások és szemölcsök képződ-
nek, illetve átmérőjűk csökken és megbarnulnak. A Pratylen-
chus penetrans szívogatásának hatására a répák kicsik ma-
radnak, a karógyökér csak gyengén fejlődik és szakállasodik.
Új, fehér szívógyökerek képződnek, míg a régiek megbarnul-
nak. A vándorló gyökérfonálférgek a durvább szerkezetű, így
főleg a laza talajokat kedvelik.
Megelőzés, védekezés. A károk a helyes vetésforgó betar-
tásával megelőzhetők, különösen a zeller és a petrezselyem
termesztését kerüljük.
Gyökérgubacsfonálférgek. A Meloidogyne hapla helyen-
ként és meleg évjáratokban fordul elő. A károsított répák a
növekedésben visszamaradnak, és részben elágaznak. Az
oldalgyökereiken többnyire kicsi, mindössze néhány mm
nagyságú gubacsok képződnek. A répa leveléről nem lehet
a kártételt felismerni. A minőségi veszteség jelentős lehet.
A répafajták különböző érzékenységgel reagálnak a fonálfé-
reg-fertőzésre. A Meloidogyne hapla fajon kívül még a M.
incognita spp. acrita fordul elő a sárgarépán. Az egyébként
hasonló kárkép mellett több mm nagyságú, gubacsszerű ki-
dudorodások keletkeznek a répatesten.
Megelőzés, védekezés. Helyes vetésforgót kell kialakíta-
ni.
Sárgarépa-fonálféreg. A sárgarépa-fonálféregnek (Hetero-
dera carotae) csak egyes körzetekben van jelentősége. Né-
metországban ez idáig a károk csak mérsékelten jelentkez-
tek. A sárgarépa-fonálféregnek nálunk évente két nemzedéke
alakul ki. Nagyobb fertőzés esetén gyengén növekedő, torz
alakú, szakállas répák képződnek, amelyeknek gyökerén vi-
lágosbarna-vörösbarna, kissé citrom alakú ciszták találhatók.
Megelőzés, védekezés. Mivel a sárgarépa-fonálféreg csak
a termesztett és a vad répaféléken fordul elő, ezért a termesz-
tés hosszabb szüneteltetésével a károk elkerülhetők.
Szárfonálféreg. A Ditylenchus dipsaci alkalmanként a ré-
patest csúcsán szárazrothadást okoz. Ezen kívül a szár alapja
is megduzzadhat, valamint a magtermesztésben az ernyős
virágzat torzulhat.
Megelőzés, védekezés. Azokon a területeken nem szabad
sárgarépát termeszteni, ahol a szárfonálféreg korábban már
károsított. Főleg azokat a területeket kerüljük el, ahol az elő-
ző évben lóbabot, borsót, zabot, burgonyát, zellert, tulipánt
és hagymát termesztettek.
Hamvas sárgarépa-levéltetű. A Semiaphis dauci hamvas
sárgarépa-levéltetű hasonló kárt okoz, mint a répalevél-
bolha, azonban a fodrosodó levelek elsárgulnak. Maghozó
állományban az ernyővirágzatot is károsíthatja, amely a
növekedésben visszamarad, és részenként kékesfeketére szí-
neződik. A viaszos, zöld színű levéltetvek nem gazdanövény-
váltósak. Túlnyomórészt tojás alakban, vadrépán telelnek át.
Megelőzés, védekezés. Jelentős károsításnál dimetoát,
káliszappan vagy pirimikarb hatóanyagú növényvédő szerek
ajánlottak.
Zöld sárgarépa-levéltetű. A Cavariella aegopodii tömeges
megjelenése esetén a répa levele erősen fodrosodik, sárgul,
és fekete pontok jelennek meg rajta. A zöld sárgarépa-levél-
62 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
tetű elsősorban vírusos betegségek (lásd a sárgarépa folto-
sodásánál) terjesztése miatt jelentős. Az egyes répafajtákat
különböző mértékben károsítja. A répa mellett más ernyős-
virágzatú tápnövénye is ismert. A zöld sárgarépa-levéltetű
a szívócsapdával fogott levéltetvek nagy hányadát teszi ki.
Tojás alakban vagy nimfaként telel át fűzön (Salix fragilis,
S. alba), illetve kifejlett levéltetűként évelő, ernyősvirágzatú
növényeken. Fűzfára augusztusban/szeptemberben vándo-
rol át.
Megelőzés, védekezés. A szúró-szívó rovarok ellen di-
metoát, káliszappan, pirimikarb hatóanyagokkal védekezhe-
tünk.
Sárgarépa-gyökérnyaktetű. A Dysaphis crataegi sárga-
répa-gyökértetű és más Dysaphis fajok a répa gyökérnyaki
részén szívogatnak. Innen ered a helyesebb sárgarépa-gyö-
kérnyaktetű kifejezés is. A szívogatás hatására a növekedés
gyengül, és a termésmennyiség csökken. Elsősorban a fiatal
állomány érzékeny a károsításra. A gyökértetveket többnyire
apró földrészecskék veszik körül, és a hangyák kolóniáikat
gyakran felkeresik. A tápnövényváltós D. crataegi a sárgaré-
pára a galagonyáról vándorol át. A sárgarépán a Pemphigus
phenax gyökértetűt is megfigyelték, amely a nyárfáról repül
a sárgarépára.
Megelőzés, védekezés. Azok a növényvédő szerek aján-
lottak, amelyek a zöld sárgarépa-levéltetű ellen is hatásosak.
A terület beöntözése is csökkenti a károkat.
Sárgarépa-levélbolha. A zöld sárgarépa-levélbolha (Tri-
oza apicalis [syn. T. viridula]) szívogatásának és nyálának
hatására a levelek fodrosodnak, de ettől még zöld színűek
maradnak. Egyúttal a növények növekedése is megtorpan.
A kártevőnek évenként csak egy nemzedéke fejlődik. Az
igen elhúzódó tojásrakás kezdete májustól várható. A tojások
a levelek szélén, kis nyelecskéken helyezkednek el. A lár-
vák és az imágók sárgászöld színűek. A károk nagy részét a
kifejlett levélbolhák (átlátszó szárnyaikkal együtt kb. 3 mm
nagyságúak) okozzák. A kártevő lucfenyő tűlevelein vagy
más tűlevelű fán, ritkábban áttelelő répaállományban telel
át. Alkalmanként a Trioza nigricornis is megjelenik a sárga-
répán, azonban kárt alig okoz.
Megelőzés, védekezés. A fiatal növényállományba repülő
egyedeket sárga színű, ragacsos táblákkal figyelhetjük meg.
A kártételi küszöbértéket a csapdánkénti és a hetenkénti
levélbolha-számmal adhatjuk meg. A kártételi küszöbérték
elérése esetén, illetve a levelek fodrosodásakor 2–4 alkalom-
mal 10 napos időközönként célszerű szúró-szívó kártevők
ellen engedélyezett készítménnyel permetezni.
Ernyősvirágzatúak molylepkéi. A sárgarépa maghozó ál-
lományának virágzatát különböző Depressaria fajok, főleg a
köménymoly (D. nervosa), a D. pastinacella és a D. pulche-
rimella károsítják. A molylepkék hernyói eleinte a szárban
apró lyukakat rágnak, majd az ernyővirágzatba másznak és
összeszövik a virágzatot vagy a terméságazatot. A majdnem
kifejlett hernyók jelentős kárt okoznak a virágok, a magok és
a szárak megrágásával, ahol később bebábozódnak.
Megelőzés, védekezés. A lepkehernyók ellen hatásos
inszekticidekkel védekezhetünk, még mielőtt a hernyók a
virágzatot elérik.
A kísérletekben beváltak a Bacillus thuringiensis ható-
anyagú készítmények.
Sárgarépa-gubacsszúnyog. Maghozó állományban a Kief-
feria pericarpiicola alkalmanként kárt okoz. A gubacsszú-
nyog többnyire júliusban rakja le a tojásait a sárgarépa vagy
más ernyősvirágzatú virágzatába. A narancssárga-piros színű
lárvák a magkezdeménybe furakodnak, amely pirosas-lilás
gubaccsá duzzad. A magképződés így elmarad. Augusztus-
ban a lárvák elhagyják a gubacsokat, és telelésre a talajba
vándorolnak. A fajnak évente csak egy nemzedéke fejlődik
ki.
Megelőzés, védekezés. Egyelőre nincs lehetőség a kémiai
védelemre, mivel nincsenek olyan növényvédő szerek, ame-
lyeket a virágzás ideje alatt a méhek veszélyeztetése nélkül
használhatnánk.
Sárgarépalégy. A sárgarépa-termesztés legfontosabb kárte-
vője a sárgarépalégy (Psila rosae). Általában május eleje és
közepe között jelenik meg. A legyek (4-5 mm nagyságú, a fej
sárga, a szem piros, a tor és a potroh fekete, a lábak sárgák, a
szárny áttetsző) a talajban 30 cm mélyen vagy akár még mé-
lyebben fekvő bábokból bújnak ki. A lárvák is áttelelhetnek.
A lárvaként áttelelő legyek tavasszal korábban jelennek meg,
mint a bábként áttelelők. A kibújt sárgarépalegyek párosodás
céljából szélvédett, enyhén árnyékos biotópot keresnek, ahol
a relatív páratartalom 85–100% körüli. Az első nemzedék a
tojásait (kb. 0,5 mm) május végétől (egészen júliusig) közvet-
lenül a növények közelébe, a talajrepedésekbe rakja le. A né-
hány nap múlva kikelő nyüvek a gyökércsúcshoz másznak,
és kezdetben a hajszálgyökereken táplálkoznak. Később a
6-8 mm-es, tejes-fehér színű nyüvek a répatestben jellegzetes
rozsdabarna járatokat készítenek („vasnyüvesség”). A fiatal
nyüvek akár 60 cm-es távolságot is megtesznek a sárgarépa
gyökerek eléréséhez. Jelentős kártételnél a fiatal sárgarépa
akár el is pusztulhat. A későbbi károsítás elsősorban minő-
ségcsökkenéshez vezet. A nyüvek répatárolókban – különö-
sen gyenge téli időben – tovább táplálkozhatnak. A lárva-
járatokban felszaporodó, rothadást okozó kórokozók a kárt
gyakran megsokszorozzák. Nagyobb sárgarépaföldeken a
kár elsősorban a tábla szélén jelentkezik. A nyüvek 4–7 hét
múlva 5 mm hosszú, világosbarna színű tonnabábokká ala-
kulnak. A jelentősebb kárt okozó második nemzedék körül-
belül júliustól jelenik meg. Ritkán egy harmadik nemzedék is
előfordul, de fejlődésük többnyire befejezetlen marad.
A sárgarépalégy más zöldségfajokon pl. kapron, turbo-
lyán, gumós köményen, köményen, pasztinákon, petre-
zselymen és zelleren is károsít. A nyüvek ernyősvirágzatú
gyomnövényeken (pl. vadrépán) is előfordulnak. Ezek a
tápnövények hozzájárulnak a sárgarépalégy populációinak
fennmaradásához és növekedéséhez. Megbízható adatok
szerint a légy nyüvei a fejes saláta, az endívia és a cikória
gyökerén is kifejlődnek. A sárgarépalégy szaporodása és
kártétele nagymértékben függ a külső körülményektől, ezek
Gumós és gyökérzöldségek 63
közül valószínűleg a mikroklíma jelentősége a legnagyobb.
A legyek és a fiatal nyüvek nedvességigénye nagy, emiatt a
legyek általában nappal a szomszédos, magasabb növényál-
lományban tartózkodnak, és csak esténként, kb. 16 és 20 óra
között repülnek a sárgarépára tojásrakás céljából.
Nagy és szélnek kitett sárgarépaföldeken a szélcsende-
sebb területek kedveznek a sárgarépalégy károsításának.
A 20 m szélességben elvégzett szegélykezelés eredményes
lehet. Tömeges megjelenése esetén 60 m széles kezelés szük-
séges. Az egyes nemzedékek repülési idejének megállapításá-
hoz több évi kísérletezés során kifejlesztettek egy szimuláci-
ós modellt. Ez segít a jelzőszolgálat munkáiban (ellenőrzés
kezdete, csapdák kihelyezése) és a védekezés optimális ide-
jének megállapításában. A tojásrakás kezdetétől az állomány
10%-os károsodásának eléréséig a naponkénti hőmérséklet
3°C feletti összege eléri a kb. 500 °C hőösszeget. A repülés
kezdetét és végét sárga, ragacsos táblák (20 cm × 20 cm) se-
gítségével figyelhetjük meg. Répaföldenként 5 táblát célszerű
– elsősorban a szegélyek közelébe – kitenni. A táblák közötti
távolság legalább 5 m legyen. A csapdákat 45°-os szögben,
közvetlenül a levelek fölé, a széliránnyal ellentétesen kell
kihelyezni, és hetente ellenőrizni.
Kártételi küszöb (3%-nál kisebb károsodás esetén):
1. nemzedék: csapdánként és hetenként 10 légy,
2. nemzedék: csapdánként és hetenként 5 légy.
Részben rezisztens fajtákat a Nanti típusok között talá-
lunk. A hobbikertekben elsősorban a Nagy-Britanniában ne-
mesített ’Flyaway’ fajtát célszerű termeszteni, azonban a kár-
tevő tömeges megjelenése esetén ennek a fajtának a kisebb
fogékonysága sem ad elegendő védelmet. A kártétel mértékét
csökkenthetjük, ha a sárgarépát lucernával vagy hagymával
együtt termesztjük, de ezzel együtt a termésmennyiség is
csökkenhet.
Megelőzés, védekezés. A sárgarépalégy elleni védekezés-
ben jelentős szerepük van a termesztéstechnológiai módsze-
reknek, pl. a vetésváltásnak, a nagyterületű és szélnek kitett
táblákon a szélvédettséget adó növényállománytól távoli
termesztésnek, és a viszonylag széles sorú vetésnek. A ké-
miai gyomirtás csökkenti a gyomlefedettséget és a kapálási
munkák számát, ezáltal a tojásrakáshoz és a lárvafejlődés-
hez szükséges feltételeket is rontja. Az első nemzedék ellen
vetőmagcsávázással vagy sorkezeléssel, szer (klórfenvinfosz,
klórpirifosz) kiszórásával védekezhetünk (Németországban,
ford.). A második nemzedék ellen a védekezés a tojások és a
fiatal lárvák ellen irányul (klórfenvinfosz, cihalotrin). A keze-
lés után célszerű rövid ideig öntözni.
A legyek elleni védőhálók szintén eredményesen használ-
hatók. A hálókat a termés betakarítása előtt 3-4 héttel lehet
leszedni, mivel ebben az időszakban a nyüvek csak az oldal-
gyökereken rágnak és a répatestet még nem károsítják.
Sárgarépa-aknázólégy. A sárgarépa-aknázólégy (Napomy-
za carotae) nyüvei a répatest felső részében, közvetlenül a
külső szövet alatt táplálkoznak. Kanyargós járatokat készíte-
nek, amelyek végén bebábozódnak. Ezek a járatok később
felrepednek, vagy besüllyednek. A répa-aknázólégy nősté-
nyei táplálékfelvételük során jellegzetes nyomokat hagynak
a levelekben. Tojócsövükkel megszúrják a növény szövetét
és a kiáramló nedvet felveszik. A szárnyas levelek fonákján
ezután milliméternyi, kerek, kezdetben sötétzöld, később
világoszöld szúrás-és szívásnyomok láthatók. A tojásokat
(0,4 mm) egyesével a levelekbe és a levélnyelekbe rakják.
A kikelő lárvák (répánként maximum 10 darab) a levél-
nyelekben lefelé aknáznak, majd a répatestbe húzódnak.
A sárgarépa-aknázólégy első nemzedéke május-júniusban, a
második nemzedéke pedig augusztus-szeptemberben jelenik
meg. A második nemzedék nyüvei csak ritkán húzódnak be
a répatestbe, mivel ilyenkor már elegendő táplálékot tudnak
felvenni a vaskos levélnyelekből. Más tápnövénynél, pl. a
pasztinák, a petrezselyem és a zeller esetében ez az eset már
az első nemzedéknél fennáll, ezáltal ezeken a zöldségféléken
a gyökéren, illetve a gumón nem keletkezik kár.
Megelőzés, védekezés. A sárgarépa-aknázólégy nyüvei
gyakorlatilag nem kerülnek érintkezésbe a talajjal, ezért
nem érdemes elvégezni a talajkezelést, mint a sárgarépalégy
esetében. Ennek megfelelően csak permetezési eljárások jö-
hetnek szóba.
A kártételi küszöbnek az érvényes, ha 100 levélből 50 le-
vélen megtalálhatók a sárgarépa-aknázólégy táplálkozásakor
keletkező szívásnyomok. Általában június második felében
derül ki, hogy szükséges-e a kártevő ellen védekezni. A káro-
kat mérsékelheti, ha a sárgarépa körül feltöltögetjük a földet.
Állományvédő hálót szintén használhatunk.
Egyéb kártevők. A mocskos pajor (Agrotis fajok) kora nyá-
ron – főleg száraz időben – okozhat nagy kárt. A répafejek
szétrágásával a növények pusztulását okozza. A kelő sárga-
répát a Philopedon plagiatus ormányosbogár károsíthatja.
A répatestet még a következő kártevők rághatják meg: drót-
férgek, pajorok, lótetvek, bársonylégy lárvák, ikerszelvénye-
sek, gyökérlepke hernyók, mezei és vízi pockok, üregi és
mezei nyulak.
A répatestet alkalmanként a komlólepke (Hepialus hu-
muli) hernyói kiüregesítik. A sárgarépa-fúrómoly (Aethes
williana) sárgásan fehér hernyói a répatestben függőlegesen
lefelé haladva, közvetlenül a központi henger mentén táplál-
koznak.
A levélnyelek és szárak alapját a Calosirus terminatus
ormányosbogár lárvái rágják meg (lásd a petrezselyemnél).
A sárgarépa levelén különböző lepkehernyók találhatók,
pl. az árnyékmoly (Cnephasia fajok), a bolhafű-bagolylepke
(Melanchra persicariae), a gamma-bagolylepke (Autographa
gamma) vagy a védett fajokhoz tartozó fecskefarkú lepke
(Papilio machaon) hernyói. A leveleket az ormányosboga-
rak, pl. az Eutrichapion fajok és a sárgarépa-ormányos (Lipa-
rus coronatus) lyuggatják. A virághajtásokon károsítanak a
sárgarépamoly (Pyrausta palealis) hernyói, a barabolycincér
(Phytoecia cylindrica) és rokon fajainak lárvái, amelyek a ré-
patestbe is berágnak. A sárgarépa maghozó állományában,
szabadföldön, különböző poloskák (elsősorban Lygus fajok),
növényházban pedig a takácsatkák fordulnak elő.
64 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
2.3.2 Petrezselyem (Petroselinum crispum,
P. crispum ssp. tuberosum)
Nem fertőző betegségek
A petrezselymen gyakran kóros levélszíneződés lép fel.
A sárgulásnak és a vörösödésnek a legkülönbözőbb okai
lehetnek. Sárga levelek vagy levélszélek magnézium- vagy
molibdénhiányra vezethetők vissza. A lomb vörösödése hosz-
szan tartó talajnedvességtől, de fonálféreg kártételtől vagy a
sárgarépalégy-kártételtől származhat.
Kisebb mértékben mint a zelleren, de hasonló tünetekkel
jelentkezik a petrezselymen a bórhiány és a kalciumhiány
(fekete szívrész).
Vírusos betegségek
Az ernyős virágzatú növények családjába tartozó zöldség-
fajokon előforduló egyes vírusoknak a petrezselyem is gaz-
danövénye. A vírusok kártételének hatása a petrezselymen
gyakran korlátozott. A legjelentősebbek a petrezselyem Y
vírus (Parsley virus Y, PaVY, Potyvirus) és a sárgarépa tar-
kalevelűség vírus (lásd sárgarépa). A petrezselyem Y vírus
és a vele rokon potyvírus sok világoszöld, sárgásfehér levél-
mozaikot okoz. Egyes levélkeosztatokon sárgulás és elhalás
mutatkozik. A levélkeosztatok fonállevelűvé is válhatnak, a
növény növekedése gátolt. A sárgarépa tarkalevelűség vírusá-
nak fertőzése esetén a nyári hónapokban a növények sárga
foltosak, tarkák.
A petrezselymen előforduló további vírusok: a lóbabher-
vadás-vírus (Broad bean wilt virus, BBWV), a lucernamoza-
ik-vírus (Alfalfa mosaic virus, AMV), az uborkamozaik-vírus
(Cucumber mosaic virus, CMV) és a Parsnip yellow fleck
virus (PYFV).
Baktériumos és gombás betegségek
Ervíniás lágyrothadás. Az ervíniás lágyrothadás kóroko-
zója (Erwinia carotovora subsp. carotovora) a lombon és a
gyökértesten főleg a szállítás során vagy tárolóban nedvesrot-
hadást okoz, amelynek terjedéséhez 0–1 °C tárolási hőmér-
séklet, 90%-os relatív páratartalom a legkedvezőbb.
Pszeudomonászos levélfoltosság. A Pseudomonas viridif-
lava esetenként a petrezselyem lombján barnás foltokat idéz
elő. A levelek sárgulnak, végül elhervadnak. A károkozó
epifitaként él a leveleken. Leküzdése érdekében elsősorban
a higiéniai rendszabályok betartására kell törekedni. A Pseu-
domonas marginalis pv. marginalis kártétele következtében
a levélnyeleken először sötétzöld vizenyős, majd barna foltok
lehetnek.
Palántadőlés, gyökérrothadás. A hervadó és pusztuló
petrezselyemnövények gyökerein elsősorban a Pythium, a
Fusarium és az Alternaria, ritkábban a Rhizoctonia és a Pho-
ma nemzetségekbe tartozó gombák találhatók. Egyértelmű,
hogy e betegség kórokozójaként a Fusarium fajoknak nincs
jelentősége.
A Pythium nemzetségbe tartozó gombák kétségkívül a
petrezselyem palántadőlésének kórokozójaként a legjelen-
tősebbek. A Pythium fajok közül a P. mastophorum és egy
közelebbről meg nem határozott Pythium faj különösen ag-
resszív. Gyakran izolálhatók még a P. ultimum, P. irregulare,
P. paroecandrum és P. sylvaticum. A csíranövények szártöve
befűződik és kidől. Az idős növények hervadnak – gyakran,
ha már 10 cm magasak – a gyökéren előforduló Pythium kár-
tétele következtében. A gyökereken először szürke, barnás
vagy rozsdabarna foltok mutatkoznak. Súlyos kártétel esetén
az oldalgyökerek gyakran teljesen hiányoznak, vagy csak
csonkjuk található és rozsdabarnára színezettek. A növények
külső levelei sárgulnak és elhalnak. Kártételtől függően a nö-
vekedés csökkenése után meghatározott feltételek esetén a
növekedés újra normális lesz.
A Pythium mastophorum fajt és egy közelebbről nem
meghatározott Pythium fajt más Apiaceae családba tartozó
növényeken (termesztett növényeken és gyomnövényeken is
megfigyelték.
Megelőzés, védekezés. A petrezselyem termesztésekor a
jól megtervezett vetésforgó különösen fontos. Ha a vetőmag
nem csávázott, akkor tirám készítménnyel kell kezelni. Cse-
repes áru esetén a közeg pH-értékének 5 pH-ra csökkentése
a betegség terjedésének mértékét erőteljesen korlátozza. Az
üzemben az általános higiénés rendszabályok betartása kü-
lönösen nagy jelentőségű.
Szeptóriás levélfoltosság. A Septoria petroselini a levele-
ken és a szárakon barna foltokat okoz, amelyben apró fekete
piknídiumok vannak. A kórkép és a kórokozó a zeller szep-
tóriás levélfoltossághoz hasonló. A levélrészek vagy az egész
levél elhal. Súlyos nehézségek adódhatnak a betakarításkor.
A kereskedelemben kapható vetőmag gyakran fertőzött.
Megelőzés, védekezés. Feltétlenül fertőzésmentes vető-
magot kell használni. A petrezselymet ugyanazon a területen
nem szabad szűk vetésforgóban termeszteni. Az újonnan
vetett állományt a fertőzött állománytól legalább 10 m-re
kell elhelyezni. A fajtaleírásokban szerepelnek olyan fajták,
amelyek nem, vagy kis mértékben fogékonyak, pl. a fodros
levelű ’Masina’ vagy a sima levelű ’Festival 68’.
Szklerotíniás levélrothadás. Főleg téli termesztéskor nö-
vényházban a Sclerotinia sclerotiorum gomba a petrezse-
lyemállományokban súlyos kiesést okozhat. Először apró,
vizenyős levélfoltok alakulnak ki, amelyek gyorsan szétter-
jednek és azokon dús, vattaszerű micélium képződik. Általá-
ban a levelek elhalnak, először a legidősebbek, utánuk pedig
a többi. Az első fertőzéseket a talajban lévő micélium vagy
a légmozgással szétterjedő aszkospórák idézik elő. Később
a gomba micéliuma növényről növényre terjed. Ugyanaz a
gomba a gyökérpetrezselymen tárolási rothadást okozhat.
Megelőzés, védekezés. A legfontosabb megelőző eljárás
a vetésforgó vagy a gondosan kivitelezett talajfertőtlenítés.
Továbbá nem szabad a petrezselymet sűrűn vetni. Fénysze-
gény időszakban hűvösen és lehetőség szerint szárazon kell
az állományt tartani. Az első beteg gócokat lehetőleg hala-
déktalanul el kell távolítani.
Egyéb gombás betegségek. A Cercospora petroselini sza-
bálytalan alakú, olajzöld-barna, részben szürke közepű le-
Gumós és gyökérzöldségek 65
vélfoltokat okoz. A peronoszpóra, Plasmopara crustosa hal-
vány, szabálytalan alakú levélfoltokat okoz, nedves időjárás
esetén fehér sporangiumtartó-gyepet képez. A lisztharmat,
Erysiphe heraclei kártétele a leveleken lévő finom, lisztszerű
bevonat. A petrezselymen különböző rozsdagombák (Pucci-
nia nitida, Uromyces graminis) fordulnak elő. A Stemphyli-
um radicinum (syn. Alternaria radicina) szabálytalan alakú,
feketés levél- és szárfoltokat, a fiatal növényeken pedig palán-
tadőlést idéz elő. A Phoma complanata az idősebb leveleken
és levélnyeleken elsősorban apró, világos levélfoltokat okoz.
A petrezselyem-gyökértesten a rizoktóniás betegség (lásd
sárgarépa) és a zeller fómás gumóvarasodása (lásd zeller)
károsít. A fuzáriumos hervadást ugyanaz a kórokozó idézi
elő, mint ami a kaprot károsítja. Esetenként a Phytophthora
nemzetségbe tartozó gombák gyökérrothadást idéznek elő.
Az Itersonilia pastinacae (syn. Itersonilia perplexans) levél-
foltosságot, a maghozók gyökérpusztulását, hervadását okoz-
za. A gomba maggal átvihető. Tárolt gyökérpetrezselymen a
Mycocentrospora acerina fejrothadást okozhat.
Kártevő állatok
Fonálférgek. A különböző vándorló gyökérfonálférgeknek
is szerepük lehet abban, ha a szabadföldi petrezselyem kb.
júliustól pirosra kezd színeződni és a növekedésben elmarad.
A Paratylenchus hamatus és a P. bukowinensis vándorló
gyökérfonálférgek súlyos károkat okozhatnak. A P. bukowi-
nensis fonálféreg-fertőzés a kártételi küszöb alatt tartható,
ha a termesztést 4 évre szüneteltetjük. A tűfonálférgek cso-
portjába tartozó fonálférgek is károsíthatnak (Paralongido-
rus, Longidorus).
A petrezselymen szórványosan a Meloidogyne hapla
gyökérgubacs-fonálféreg is megjelenik. A petrezselyem rossz
tápnövénye a szárfonálféregnek (Ditylenchus dipsaci), ezért
többnyire csak csekély kárt okoz.
Levéltetvek. A levelek torz fejlődését különböző levéltetű-
fajok, mint pl. a fekete répa-levéltetű, a zöld sárgarépa-levél-
tetű és a zöldes-sárgás, enyhén hamvas Dysaphis fajok okoz-
zák. Ez utóbbiak a petrezselyem gyökerén is megtalálhatók.
Üvegházban fátyolkákkal, szabadföldön pedig pirimikarb
vagy káliszappan készítményekkel védekezhetünk ellenük.
Petrezselyemormányos. A Calosirus terminatus ormá-
nyosbogár kártételétől a petrezselyem levelei bepirosodnak.
A lábatlan, sárgásfehér lárváknak (kb. 5 mm hosszú) barna
fejtokjuk van. Közvetlenül a levélnyél alapjánál a gyökérfej-
be üreget rágnak, ami megvastagodik, néha pedig elágazik.
A lárvák június és július között jelennek meg. Ovális, földből
készült bábkamrában bábozódnak, és a fekete, 2 mm nagy-
ságú bogarak telelnek. Évente csak egy nemzedékük fejlődik.
A petrezselymen kívül a sárgarépán, a zelleren és a kömé-
nyen is megtelepednek. Általában mérsékelt kárt okoznak,
így ellenük csak kivételes esetben szükséges védekezni.
Egyéb kártevők. A petrezselymen még más, a sárgarépán
és a zelleren is előforduló kártevő jelenik meg. A sárgarép-
abolhák, a poloskák, a kabócák, pl. a közönséges tajtékos
kabóca (Philaenus spumarius) levélfodrosodást okoznak.
A zellerlégy vagy más Phytomyza és Liriomyza aknázóle-
gyek nyüvei a levelekbe, a köménymoly hernyói pedig a
levélnyelekbe rágnak járatokat (lásd a sárgarépánál). A csí-
kos pajzsospoloska (Graphosoma lineatum) a petrezselyem
virágzatán és magjain szívogat. Maghozó állományban a
sárgarépa-gubacsszúnyog károsítására a termés megduzzad
(lásd a sárgarépánál). A petrezselymen is gyakran megtalál-
ható sárgarépalégy nyüvei rozsdabarna járatokat készítenek
a gyökerekben.
2.3.3 Zeller (Apium graveolens)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Kalciumhiány, fekete szívlevelűség. A zeller fekete szív-
levelűségének tünete főként augusztusban lép fel. Megjegy-
zendő, hogy a különböző poloskafajok szívási tevékenysége
következtében hasonló tünetek jelentkezhetnek (lásd ké-
sőbb). A fekete szívlevelűség a gumós és a szárzelleren for-
dul elő. A szívlevelek először vizenyős szélűek. Rövid idő
múlva sötétbarnára majd barnásfeketére színeződnek, majd
elhalnak. A tünetek a szárra is átterjednek. Gyakran másod-
lagosan baktériumos lágyrothadás is bekövetkezhet. A jelen-
ség a száraz időszakban lép fel, főleg azonban hosszan tartó,
borús időjáráskor, viszonylag magas éjszakai hőmérséklet és
nagy talajnedvesség esetén, ami erős guttációt okoz. Ilyenkor
a guttációs vízben oldott sók perzselést okoznak. Ezek fő-
leg csekély kalciumellátáskor lépnek fel. Nátrium-, kálium-,
magnézium- és ammóniatartalmú műtrágyák nagyadagú
használata a fekete szívlevelűség fellépését elősegíti. A meg-
változott időjárás után általában újra egészséges szívlevelek
képződnek. Elvileg a növekedési zónában relatív kalcium-
hiány van.
Megelőzés, védekezés. Kalcium-klorid vagy kalcium-nit-
rát permetezések a kártételt csökkentik. Kerülni kell a víz-
ellátás ingadozásait. Alapos öntözéssel a fekete szívlevelűség
továbbfejlődését le lehet állítani. Ügyelni kell a kiegyensúlyo-
zott, a növény igényének megfelelő tápanyagellátásra.
Magnéziumhiány a gumós zelleren esetenként főleg köny-
nyű talajokon fordul elő. Az idősebb leveleken határozott,
sárga levélszélek mutatkoznak. A szárzelleren a magnézi-
umhiány nagyobb szerepet játszik. Itt a hetente permetezett
magnézium-szulfátos (2%-ig) kezelés szükséges a megfelelő
minőség eléréséhez.
A bórhiány, ami szívlevélelhalást és gumóbarnulást okoz, a
zelleren gyakori jelenség. A gumó belsejében először külön-
böző méretű, barna szövetrészek mutatkoznak. Esetenként
üregek is keletkeznek. A gumók értéktelenek lesznek. A tü-
netek kívülről később láthatók. A levélnyélen keresztirányú,
parásodott repedések jönnek létre, végül szívlevélelhalás és
szárazrothadás következik be. A bórhiányra a gumós zeller-
fajták nagyon eltérő mértékben fogékonyak.
Megelőzés, védekezés. Kerülni kell a kalcium, a kálium és
nátrium túladagolását. Bórtartalmú műtrágya használatával
66 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
a bórhiány megelőzhető, vagy a fő növekedési időszakban
bórtartalmú lombtrágya ismételt kipermetezésével érhető el
jó hatás.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Korai magszárképződés. Az alacsony hőmérséklet a nö-
vény termesztése során a korai magszárképződés hajlamát
elősegíti. A termesztési hőmérséklet lehetőség szerint 16 °C
alatt ne legyen. Az 5–8 °C körüli hőmérsékletnek ingerha-
tása van, ami kétleveles állapot után fejti ki hatását. Ilyen-
kor a hosszabban tartó, hideg időszakoknak van befolyása
magszárképződésre, a rövid hidegsokkoknak azonban nincs.
A korai magszárképződést a termesztés során az extrém ta-
lajszárazság vagy -nedvesség is kiválthatja.
Kevésbé fogékony fajták: ’Alba’, ’Bergers weisse Kugel’,
’Diamant’, ’Dolvi’, ’Ibis’, ’Mars’, ’Prinz’, ’Volltreffer’ vala-
mint a szárzellerfajták: ’Avalon’, ’Golden Spartan’ és ’Tan-
go’.
Megelőzés, védekezés. A növényeket megfelelő hőmér-
sékleti feltételek között kell termeszteni. Túl korán nem sza-
bad kipalántázni a növényeket.
Üreges gumók. Különösen a nagyon nagy gumókon a belső
szövetek szöszössége lép fel. Ehhez kapcsolódnak a gumók
belsejében képződő üregek, amelyek – ellentétben a nyitott
üregességgel – a gumókban felül zárva maradnak. Többé-
kevésbé normális tünetekről van szó, amelyek a túlzott növe-
kedés miatt erősödnek fel. A fajták fogékonysága lényegesen
eltérő.
Üreges levélnyelek. Főleg egyes szárzellerfajták (halványí-
tott zellerfajták) esetében jelentkeznek. A gyenge növekedés
vagy a megkésett betakarítás az üregesedés kialakulását elő-
segíti.
Nyitott üregesség. A nyitott üregesség esetén a zellergu-
móban felül nyitott üregek képződnek, amelyek a gumóba
különböző mélységig terjednek, gyakran a levélnyeleket is
összecsavarják. A nyitott üregesség a túlzott vízadagoláskor,
alacsony páratartalom esetén súlyosbodik. A kritikus időszak
július és augusztus hónapokban van. Minden olyan eljárás,
ami nagy gumók fejlődését sietteti, elősegíti a nyitott üreges-
séget. A nyitott üregesség az 1 kg-nál nagyobb súlyú gumók
esetében gyakori.
Megelőzés, védekezés. A trágyázásnak, a növény sor- és
tőtávolságának és egyéb termesztési eljárásoknak úgy kell
egymásra épülniük, hogy túl nagy gumók ne fejlődhessenek.
Megfelelő fajtaválasztás elengedhetetlen.
Egyebek
Vasfoltosság. Levegő hatására az enzimtevékenység során
egyes gumórészek gyantásodnak, különösen a gyökér köze-
lében előforduló éterikus olajok, ezért barna foltok képződ-
nek. A hideg az enzimtevékenységet gátolja, ezért a feldol-
gozás során először az árut jeges vízben vágják föl. A forrási
hőre melegített zellergumókon a vasfoltosság nem alakul ki.
Feketedés főzéskor. Főzéskor a zellergumók felülete jelleg-
zetesen többé-kevésbé szürkésfekete. A feketedés képződése
a betakarításkor megszakított fehérjeképződéstől függ. Meg-
szüntethető vagy csökkenthető a gumók feldolgozása során
sav (ecet, citromsav) adagolásával. Egyes fajták különösen
hajlamosak a főzéskori feketedésre.
Megelőzés, védekezés. Megelőzésképpen megfelelő faj-
tát kell választani, a feldolgozás során sav adagolásával csök-
kenthető az elszíneződés.
Fekete csíkok. A tárolt szárzelleren a levélnyélen fekete
csíkok jelentkezhetnek. A jelenség a tárolás légkörének nem
megfelelő összetételére vezethető vissza.
Vírusos betegségek
Zellermozaik. A zellermozaik vírus (Celeru mosaic virus,
CeMV, Potyvirus) számos törzse fordul elő. Súlyos és ko-
rai fertőzés esetén jelentős terméscsökkenést (kb. 50%-ig)
okoz. A fertőzött növények növekedésükben visszamarad-
nak és a legfiatalabb leveleken az erek kivilágosodnak. Az
újonnan képződött levelek laposabban állnak, mint a nor-
málisak, erőteljes sárga foltok vagy csíkok mutatkoznak, a
levélkeosztatok elkeskenyednek. A CeMV gazdanövényei
más ernyősvirágzatú növények is lehetnek, pl. kapor, turbo-
lya, kömény, sárgarépa, pasztinák és petrezselyem, továbbá
gyomnövények (Apium leptophyllum, Conium maculatum,
Heracleum sphondyllium). A levéltetvek különböző nem-
zetségei főleg az Aphis, Myzus, Rhopalosiphum, a vírust
nagyon rövid szívási idő után veszik fel, majd aztán hamar
leadják. Feltehetően a vadon előforduló ernyős virágzatúak
az új fertőzések kiindulópontjai, ezt pl. a bürök esetében fi-
gyelték meg. Fertőzési források lehetnek még a zellergumók,
továbbá azok a petrezselyemállományok, amelyek a télen
áttelelnek.
A zellerfajták a CeMV fertőzésére eltérően viselkednek.
Fogékony a régi ’Ruhm von Zwijndrecht’, kevésbé fogékony
az ’Alba’, az ’Ajax’, a ’Cascade’, a ’Dolvi’, a ’Mars’, az ’Ofir’
és a ’Tropa’. Vetőmagátvitel nincs.
Megelőzés, védekezés. Szabadföldi zellerprizmák szom-
szédságában zellert ne termesszünk. Tavasszal az előző évi
gumók és az ernyősvirágzatúakhoz tartozó gyomnövények
maradványait lehetőség szerint meg kell semmisíteni. A fer-
tőzött állományt korán kell betakarítani.
Uborkamozaik. Az uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic
virus, CMV) fertőzése csak egyes esetekben okoz a zellernö-
vényeken jelentős méretű károkat. Gyakran a zellermozaik
vírussal együtt fordul elő. A fertőzött növények zöme csak
enyhe betegségtünetet mutat. A korai fertőzések kivételes
esetekben a növények növekedését gátolják, esetenként
pusztulását okozzák. A betegség korai szakaszában világos-
sötétzöld mozaik mutatkozik. Később a leveleken különböző
formájú gyűrűk vagy szalagszerű, sárga mintázottság (tölgy-
levél rajzolat) képződik. Ehhez kapcsolódik még a levélnye-
lek csavarodása, amelyekhez gyakran barna foltok vagy csí-
kok és elszíneződött edénynyalábok társulnak.
Gumós és gyökérzöldségek 67
Megelőzés, védekezés. Az uborkamozaik vírus okozta
fertőzések leküzdése a széles gazdanövénykör miatt nehéz.
Arra kell törekedni, hogy a zeller növényállomány közvetlen
közelében fertőzött gazdanövények ne legyenek. A termesz-
tés során a levéltetvek ellen védekezni kell.
Egyéb vírusos betegségek. A zelleren még a következő ví-
rusok fordulhatnak elő: Parsnip nosaic virus, ParMV, Potyvi-
rus, Carrot mottle virus, CmoV, Umbravirus és az eddig még
nem jellemzett és nem rendszerezett vírusok, pl. a Celery
yellow spot virus, a Celery latent virus és a Parsnip mottle vi-
rus. Úgy tűnik, hogy a Celery latent virus kizárólag maggal,
a többi vírus levéltetvekkel vihető át.
Baktériumos és gombás betegségek
Ervíniás lágyrothadás. Már a szabadföldi termesztés során
is főleg nedves és meleg időjárás esetén a szár- és a gumós
zelleren az Erwinia carotovora subsp. carotovora okoz lágy-
rothadást. Elsősorban azonban tárolási rothadást idéz elő.
Azok a gumók, amelyek már a szabadföldön fertőződnek a
levélnyél alapi részétől kiinduló lágyrothadást és a szövetek
világosbarna, feketés elszíneződését mutatják. A zellerlomb
hervad, a talajra fekszik és végül a gumóról leválasztható.
A gumó alsó része ezáltal a talajban marad, a gumó felső ré-
széből csak a szilárdabb szövetrészek maradnak meg. A bak-
tériumot az állományban a rovarok (pl. Drosophila és Scap-
tomyza fajok) terjesztik. A fertőzés mértékét a mechanikai
sérülések jelentősen befolyásolják. Egyes fajták az ervíniás
lágyrothadásra különösen fogékonyak.
Megelőzés, védekezés. Közvetlen védekezési eljárások
eddig még nem ismertek, ezért a megfelelő vetésforgót kell
betartani. Gyökérzöldségeket ezért csak több év után szabad
ugyanott termeszteni. Tárolás előtt a gumókat lehetőség sze-
rint le kell szárítani. A tárolási hőmérséklet 10 °C fölé soha
ne emelkedjen, lehetőség szerint 0–1 °C között legyen.
Pszeudomonászos foltosság. A Pseudomonas syringae pv.
apii a leveleken apró, vizenyős, kerek vagy szegletes foltokat
okoz. Ezek ritkán lesznek 5 mm-nél nagyobbak. Később ezek
elhalnak, összeolvadnak, és főleg a szárzellernél a levelek
elhalásához vezetnek. A betegség lefolyásának a 10–25 °C
közötti hőmérséklet és a magas páratartalom kedvez. A bak-
térium vetőmaggal átvihető. A meleg vizes kezelés kedvező
hatású. A szárzelleren a Pseudomonas cichorii okoz még
levélfoltosságot.
Pítiumos gyökérrothadás. A Pythium nemzetség különbö-
ző fajai a zeller csíranövény betegségeinek kórokozói. Ezek
közül a P. mastophorum a legfontosabb faj. A palántanevelés
során a csíranövények foltszerűen sárgulnak és hervadnak,
a sziklevelek lehullanak. A csíranövények növekedésben
visszamaradnak, könnyen kihúzhatók. Gyökereik összetö-
pörödnek, barna színűek. Az idősebb palánták gyökerén is
elbarnulás és rothadás mutatkozik. A külső levelek sárgulnak
és elhalnak. Később a növények normális növekedésűek lesz-
nek. Lásd a petrezselyemnél is.
Szeptóriás levélfoltosság. A gumós, a szár- és levélzeller
legjelentősebb gombás betegsége a szeptóriás levélfoltosság
(Septoria apiicola). Elsősorban a leveleken, de a szárakon is
különböző nagy, barna vagy szürke foltok képződnek. Ezek-
ben a gomba pontszerű, fekete piknídiumai találhatók. A le-
vélfoltok száma csapadékos időjáráskor gyorsan növekszik,
az egész levéllemezt beborítja, és a zeller lombja az idősebb
levelektől kiindulva elhal. Jelentős terméshozam-csökkenés
következhet be. A megduzzadt magon lupéval a piknídiu-
mok, különösen azok fekete, gyöngyszerű szájnyílásai ész-
revehetők. Általában a súlyosan fertőzött magvakból csak
kevés csíranövény fertőződik meg. Ez azonban elegendő
ahhoz, hogy a termesztőhelyen a zellernövények nagy szá-
ma fertőződhessen. A kiültetés után a gombás betegség elő-
ször csak fejlődik, mivel kedvező feltételek csak az állomány
záródásával és a levelek hosszabb ideig tartó nedvessége
következtében adódnak. Ettől az időponttól kezdve őszig a
védekezési eljárások szabadföldön fontosak. Különösen nagy
a megbetegedés veszélye 25 °C hőmérsékleten és 72 órás
levélfelület-nedvesség esetén. Tároláskor a vetőmagon a gom-
ba szobahőmérsékleten általában egy évig, 0 °C alatti hő-
mérsékleten azonban lényegesen hosszabb ideig életképes.
A vetőmagtárolóban a gomba lassanként elveszíti fertőzőké-
pességét. A gomba fennmaradása a következő évig a talajban
lévő növénymaradványokon és a vadon előforduló Apium fa-
jokon alárendelt jelentőségű a vetőmagátvitellel ellentétben.
A széllel terjedő konídiumok alig jöhetnek számításba. Az
állományban szétterjedése főleg a széttfröccsenő esőcseppek-
kel vagy az ápolási munkák során lehetséges. A rovarvédő
hálók alatti feltételek a gomba fejlődését elősegítik.
Megelőzés, védekezés. A zellerfajták fogékonysága a
szeptóriás levélfoltossággal szemben különböző. Kevésbé
fogékony fajták: ’Bergers weisse Kugel’, ’Brillant’, ’Cesar’,
’Diamant’, ’Dolvi’, ’Ibis’, ’Kojak’, ’Mars’, ’Pluto’, ’President’
és ’Regent’. Fogékony többek között: ’Correcta’ és ’Subliem’.
A szárzellerek közül a sárgászöld fajták fogékonyabbak, mint
a zöld fajták. Ajánlható azonban a ’Darklet’.
A Septoria apiicola ellen vetőmagtermesztéskor kiemel-
ten kell védekezni. Az esetek többségében a vetőmagcsává-
zás ajánlatos.
A palántanevelőben a betegség terjedése fungicidper-
metezéssel előzhető meg. Szabadföldön, elsősorban az ál-
lomány záródásakor, fungicidkezelések szükségesek. Ha a
fungicides kezeléseket akkor hajtjuk végre, amikor a nedves
időjárás hossza több, mint 12 óra, a szükséges védekezések
számát csökkenthetjük. Védekezésre a réz-hidroxid, a meti-
rám vagy a propineb hatóanyagú szerek alkalmazhatók.
Egyéb levél- és szárbetegségek. Esetenként még más gom-
bák, mint a zeller levélbetegségeinek kórokozói is felléphet-
nek. A Cercospora apii kerek, világosbarna, később szürke,
határozatlan szegélyű, legtöbbször egyre nagyobbodó folto-
kat okoz. A gomba vetőmaggal átvihető. Magas hőmérsékleti
igénye miatt e gomba nálunk (Németországban, ford.) nem
jelentős.
A Ramularia heraclei elszórtan elhelyezkedő szabály-
talan levélfoltokat idéz elő. A peronoszpóra (Plasmopara
crustosa) a levél színén fakó foltokat okoz, amelyeket a levél
68 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
fonákján fehér sporangiumtartó-gyep borít. A lisztharmat
(Erysiphe heraclei) kártétele esetén a virágnyeleken és a
maghozók virágzatán laza, elporzó, fehér bevonat (epifita
micélium a konídiumláncokkal) található.
A zelleren kivételes esetben rozsdagombák is előfordul-
nak, így pl. a nem gazdacserés gomba, a Puccinia apii és
a sziki kákával gazdacserés gomba (Uromyces lineolatus).
A Cephalosporium apii gomba által okozott hosszúkás,
barna, enyhén besüppedő szárfoltokat eddig nagyon ritkán
figyelték meg.
A szárzelleren esetenként a rizoktóniás betegség kór-
okozója, a Rhizoctonia solani a szártőnél barna, besüppedő
foltokat okoz, amelyek sűrű, szürkésfehér micéliummal fe-
dettek. Mivel a gomba a szárat közvetlenül a talajjal érint-
kezve fertőzi, ezért nem szabad a palántákat mélyen ültetni.
A Cephalosporium apii gomba kizárólag a szárzelleren, a
levélnyelek belső oldalán, hosszúkás, barna, később fekete
foltokat okoz.
A Fusarium oxysporum f.sp. apii gomba, amelynek fellé-
pését nálunk (Németországban, ford.) még nem írták le, más
országokban a gumós és szárzelleren súlyos károkat okoz.
A zeller fómás gumóvarasodása. Évről évre növekvő
az a kár, amelyet a fómás gumóvarasodás okoz. A gomba
(Phoma apiicola) barna, részben rozsdabarna (innen szár-
mazik a megtévesztő „zellerrozsda” elnevezés) vagy fekete
foltokat okoz. A zeller héja elhal. A gumó növekedésekor
szabálytalanul felreped, úgy néz ki, hogy a gumón körben
kisebb-nagyobb repedések mutatkoznak, amelyeken nagyí-
tóval kerek, fekete piknídiumok figyelhetők meg. A gumók
tárolásakor legtöbbször rothadás észlelhető. A fertőzésre a
talajnedvességen kívül a talajhőmérsékletnek nagy szerepe
van. 15–20 °C közötti hőmérsékleten akkor fertőz a kóroko-
zó, ha a talajnedvesség nagyon nagy. Ezzel szemben 10 °C
körül csekélyebb talajnedvesség esetén bekövetkezik a fertő-
zés. A késői palántázás általában gyengébb megbetegedést
okoz. Súlyosabb kártétel főleg akkor van, ha a palántázás
után a talajnedvesség hosszú ideig nagy. A Phoma apiico-
la vetőmag-fertőzöttsége és vetőmagátvitele csak kivételes
esetekben jelentkezik. A zeller fómás gumóvarasodás legje-
lentősebb fertőzési forrása a talaj, különösen a palántane-
velőben. A zeller fómás gumóvarasodás gazdanövényei más
ernyősvirágúak is lehetnek, pl. kapor, édeskömény, turbolya,
koriander, kömény, sárgarépa, pasztinák vagy petrezselyem.
A fajták különböző fogékonyságával kapcsolatban csak kevés
vizsgálati adat áll rendelkezésre.
Megelőzés, védekezés. A szeptóriás levélfoltosság ellen
alkalmazott magcsávázás összekapcsolható a zeller fómás gu-
móvarasodás kórokozójának esetleges átvitelekor is. A súlyos
károk elkerülése céljából fontos a palántaágyak alapos fertőt-
lenítése. A nagyon nedves talajú területeket kerülni kell.
Mikocentrospórás rothadás. A Mycocentrospora acerina
gazdanövénykörébe tartoznak a zöldségnövényeken kívül a
dísznövények és a fák is. Kártételt többek között a káposz-
tán, a zsázsán, a borsón, a babon, a lóbabon, a hagymán, a
paradicsomon, a köményen, a sárgarépán, a petrezselymen
és a zelleren figyeltek meg. A M. acerina a hajtásokat és gyö-
kereket ugyanolyan módon károsítja. A kis szár- és a gumós
zeller palánták elszíneződnek és befűződnek. Levélfertőzés
az idősebb növényeken magas légnedvesség esetén lép fel.
Gumófertőzés az egész termesztési időszakban jelentkezhet.
Repedezett, barnásfekete foltok képződnek, amelyek csak
néhány mm-re mélyednek a gumóba. A kórképet csak szak-
ember tudja a zeller fómás gumóvarasodástól megkülönböz-
tetni. A M. acerina korai fertőzéseit a zeller kinövi. A gomba
a tárolóban nem terjed. Lényegesen kevésbé káros, mint a
zeller fómás betegsége.
Egyéb gumórothadások. Az ezeket előidéző kórokozók
szabadföldön a termesztés során, főleg azonban a tárolóban
nagyon károsak. A zelleren a legnagyobb jelentőségű, gumó-
rothadást kiváltó kórokozó a Sclerotinia sclerotiorum. A kár
szabadföldön hűvös, csapadékos években és a nagyon buján
növekedő állományokban különösen nagy. A prizmákban,
ha a hőmérsékletet nem tudják eléggé alacsonyan tartani,
súlyos károk keletkezhetnek. A gumón a kártétel a szártőtől
indul ki és először fehéres vagy rózsaszínű micélium mutat-
kozik. Később a feji résztől kiindulva rothad a gumó, emel-
lett azonban sokáig megmarad a külső kéregrész. A gumó
belsejében fehér micélium és kb. 1 cm nagy kitartóképletek,
szkleróciumok találhatók. A primer fertőzést szabadföldön
a szkleróciumokon képződő, apotéciumokból kiszabaduló
aszkospórák indíthatják el, mégis elsősorban a talajban nö-
vekvő micélium biztosítja. A S. sclerotiorum és a S. minor
a szárzelleren is károsít. Szabadföldön és tárolóban a szár-
tő rothadásából eredő károk keletkeznek. A Stemphylium
radicinum (syn. Alternaria radicina) a zellergumók száraz
rothadását okozza. A zellergumón külsőleg látható repedé-
sek és parásodások súlyos minőségcsökkenést okoznak. A S.
radicinum (syn. A. radicina) gombára vezethető vissza, amit
a zeller fómás betegségének tulajdonítottak.
A rizoktóniás betegség (Rhizoctonia crocorum) jelentős
károkat okozhat. A zellergumót, főleg annak alsó felét és a
vastag gyökereket sötétlila, apró csomócskákba rendeződött
micélium borítja. A megtámadott részeken a héj könnyen
lehúzható. A betegség szabadföldön legtöbbször foltszerűen
lép fel. A botrítiszes betegség (Botrytis cinerea), mint a táro-
lási rothadás kórokozója ugyancsak jelentős lehet.
Megelőzés, védekezés. A gumórothadást előidéző kór-
okozók elleni védekezésre hiányoznak a közvetlen lehe-
tőségek, ezért a megelőző eljárások különösen fontosak.
Legnagyobb jelentőségű a több éves vetésforgó, amelyben
az összes gyökérzöldség termesztését lehetőleg kerülni kell.
Túltáplált, túl nagy gumójú állomány mindig veszélyeztetett.
A mésztrágyázásnak jelentős kártételcsökkentő hatása van
pl. a Sclerotinia esetében. A tárolóban a hőmérséklet lehető-
ség szerint alacsony legyen (a hűtőtárolóban 0–1 °C között).
A 90% feletti páratartalom beállításával a gumók töppedése
megelőzhető, ezáltal viszont kedvező környezetet biztosí-
tunk a gumórothadást előidéző kórokozóknak.
Gumós és gyökérzöldségek 69
Kártevő állatok
Vándorló gyökérfonálférgek. A zelleren lényegében
ugyanazok a gyökérfonálférgek károsítanak, amelyek a sár-
garépán is előfordulnak (lásd ott). Elsősorban a laza homok-
talajokon károsítanak. A zelleren gyakran együtt jelenik meg
az ektoparazita Paratylenchus bukowiensis, P. hamatus, P.
projectus és az endoparazita Pratylenchus penetrans. Június
közepétől a növények a fejlődésben visszamaradnak, a káro-
sítás foltszerűen lép fel. A külső levelek elsárgulnak és elhal-
nak. A leveleken nekrózis látható. A károsított növényeken
szokatlanul sok oldalgyökér képződik, úgynevezett „gyökér-
szakállasodás” jön létre. A gumók kicsik maradnak. Jelentős
kár helyenként a zeller üvegházi termesztésénél is előfor-
dulhat. Kártételi küszöb 100 ml talajban 500 Paratylenchus
bukowiensis előfordulása. A Paralongidorus maximus szívo-
gatásának hatására a gyökerek horog alakban meggörbülnek,
lerövidülnek, a csúcsi részük felé erősen megvastagodnak,
részben megbarnulnak és legvégül elhalnak.
Megelőzés, védekezés. A vetésforgóban olyan növénye-
ket termesszünk, amelyek a fonálférgek szaporodását meg-
akadályozzák (gabona, burgonya, cukorrépa).
Gyökérgubacs-fonálférgek. A zeller gyökerén kerek, töb-
bé-kevésbé orsó alakú daganatokat hoz létre a M. hapla, a
M. incognita és a M. arenaria. Nagy egyedszámuk esetén a
növények növekedése leáll. A hazai termesztőterületeinken a
károk azonban többnyire mérsékelten jelentkeznek.
Szárfonálféreg. A szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci) a
zellert gyakran már a palántanevelőben károsítja. A kár ál-
talában csak a kiültetés után, többnyire augusztustól válik
láthatóvá. A szár alapja megduzzad és elszíneződik. Később
a gumón – gyakran csak féloldalasan – repedések vagy kor-
hadások láthatók. Ezáltal a gumó felső része a levelekkel
együtt könnyen leválik. A gumó kiüregesedhet és elszakálla-
sodhat, tároláskor pedig elrothad. A zelleren a szárfonálféreg
azon populációi fordulnak elő, amelyeknek a tápnövényköre
nagy. Hasonló kárt okoz a burgonya gumórontó fonálféreg
(Ditylenchus destructor) is.
Megelőzés, védekezés. A kár megelőzhető, ha a vetésfor-
góból kiiktatjuk a szárfonálféreg tápnövényeinek termeszté-
sét. Fertőzött területeken több éven át gyomirtózni kell.
Poloskák. A szívlevelek szívogatásával nagy kárt okozhat-
nak a mezei poloskákhoz tartozó fajok, főleg a zöld mezei
poloskák (Lygus és Orthops fajok), de a Calocoris sexgut-
tatus is. Elsősorban a mezőkkel és a gabonaföldekkel hatá-
ros területeken fordulnak elő. Az Orthops campestris (syn.
Lygus campestris) imágóként telel át, tojásait június-július-
tól rakja le. Az O. campestris mellett gyakrabban még az
Orthops kalmi (syn. Lygus kalmi) is megjelenik. A poloskák
okozta kárkép hasonlít a szívrothadáshoz. A szívlevelek fod-
rosodnak, barnásfeketére színeződnek és elszáradnak vagy
elrothadnak. Ha a főhajtás teljesen elpusztul, új oldalhajtá-
sok képződhetnek. A szívlevelek között találhatók a zöld
vagy barna színű poloskák, amelyek kisebb zavarás hatására
is gyorsan a talajra esnek és elbújnak. A zelleren a Lygus
fajok közül még a L. pratensis, a L. rugulipennis, a L. line-
olaris, valamint a Graphosoma lineatum a csíkos pajzsospo-
loska figyelhető meg.
Megelőzés, védekezés. Károsított területeken szúró-szívó
szájszervű kártevők ellen engedélyezett rovarölő szerekkel
permetezhetünk. A növényvédő szert a növény lombjára kell
kijuttatni. A termesztőterülettel szomszédos sűrű növényál-
lományból (gabona, gyom) a poloskák tömegesen berepül-
hetnek.
Levéltetvek. A zelleren sokféle levéltetűfaj károsít, neveze-
tesen a következők: zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persi-
cae), csíkos burgonya-levéltetű (Macrosiphum euphorbiae),
uborka-levéltetű (Aphis frangulae spp. gossypii), fekete rép-
alevéltetű (Aphis fabae), zöld sárgarépa-levéltetű (Cavariella
aegopodii) és petrezselyem-levéltetű (Dysaphis apiifolia).
Szívogatásukra a szívlevelek torzulnak, de zöld színűek ma-
radnak. A poloskák egyidejűleg vírusokat is terjeszthetnek.
Korai károsításuk növekedési zavarokhoz vezethet.
Megelőzés, védekezés. Az állományt különösen palánta-
korban vizsgáljuk át. A zelleren a levéltetvek ellen eddig csak
a káliszappan-készítmények engedélyezettek.
Zellerlégy. A zellerlégy (Eulia heraclei (syn. Acidia herac-
lei)) nyüvei (7 mm) a zeller és más ernyősvirágúak leveleiben
aknáznak. Gyakran csak a levelek felső és alsó bőrszövete
marad meg, ami ezután elszárad. Csak tömeges megjele-
nésük esetén, a fiatal növényeken okoznak jelentős kárt,
amikor a száraz időjárás is gátolja a növények növekedését.
Évente két nemzedékük fejlődik ki. Az első nemzedék május
második felében, a második pedig június végén jelenik meg.
A talajban báb alakban (6 mm) telelnek. Védekezni csak rit-
kán szükséges ellenük.
Sárgarépalégy. A sárgarépalégy (Psila rosae) életmódja a
zelleren hasonló, mint a sárgarépán (lásd ott). Az első nem-
zedék nyüvei júniusban főleg a fiatal növények gyökerein
károsítanak. Ilyenkor zeller visszamarad a növekedésben.
Az éppen kifejlett gumók barnásszürkére, a levélnyelek alsó
része ibolyakékre, a gyökerek rozsdabarnára színeződnek.
Egy bizonyos idő után, amikor az első nemzedék nyüvei már
bebábozódtak, a zeller normálisan fejlődik tovább. A má-
sodik nemzedék nyüveinek táplálkozása következtében a
gumó külső része göröngyös, belseje pedig lilás színű lesz.
Nagyobb károsításkor a nyüvek rozsdabarna járatokat rág-
nak a gumó belsejébe. A károsítást a tárolókban is folytatják,
és ezáltal jelentős minőségcsökkenést okoznak.
Megelőzés, védekezés. A védekezési módszerek meg-
egyeznek a sárgarépánál leírtakkal. A klórfenvinfosz ható-
anyagú granulátumokat kiültetés előtt kell a talajba dolgozni.
Ezenkívül állománypermetezéssel is védekezhetünk. A zel-
lergumók esetében csak egy kezelés lehetséges.
Sárgarépa-aknázólégy. A zeller a sárgarépa-aknázólégy-
nek (Napomyza carotae) is tápnövénye (lásd a sárgarépánál),
azonban a lárvák itt a levélnyelekben fejlődnek ki, így gaz-
daságilag jelentős kárt nem okoznak, és a védekezés is szük-
ségtelen ellenük. A zelleren még a Liriomyza trifolii és a L.
hudobrensis aknázólégy is előfordul.
70 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Egyéb kártevők. A homoki atkák (pl. Penthaleus major)
és a takácsatkák (Tetranychus urticae) különleges esetekben,
főleg az üvegházi vetőmagtermesztésnél okozhatnak kárt.
A takácsatkák szabadföldön elsősorban száraz, meleg nya-
rakon szaporodnak fel tömegesen. Többnyire a szomszédos
területekről, csalánról és szamócatáblákról vándorolnak be.
A Penthaleus és a Tetranychus atkafajok ezüstös levélelszí-
neződést okoznak, és a szokásos atkaölő szerekkel védekez-
hetünk ellenük. A zeller az Allygus commutatus és a Mac-
rosteles quadrilineatus kabócák tápnövénye is. Szabadföldi
magtermesztésben a zeller szaporításánál a köménymoly
(Depressaria nervosa) is károsít (lásd a sárgarépánál).
A zeller gumóit szabadföldön a komlólepke (Hepialus
humuli) lárvái, illetve vermelőkben a mezei és a kószapocok
rághatják meg.
2.3.4 Pasztinák (Pastinaca sativa)
Nem fertőző betegségek
Magnéziumhiányra utal, ha az idősebb levelek szélüktől
kiindulva sárgulnak. Mangánhiány következménye a levél-
erek közötti levélszövet sárgulása. A pasztinák egyes fajtáin
és nagy gyökerein az egyenetlen növekedési feltételek miatt
keresztirányú repedések keletkeznek, és közvetlenül a ta-
lajfelszín alatt sárgás vagy barna elszíneződés mutatkozik.
A betakarított termény barna elszíneződése enzimatikus ha-
tás, ami fajtára jellemző fogékonyságra és a betakarítás során
keletkezett sérülésekre vezethető vissza.
Vírusos betegségek
A pasztinák különböző, klorotikus tarkulást, érsárgulást
vagy csökkent növekedést okozó vírusok gazdanövénye.
Ismertek: a pasztináktarkulás vírus (Parsnip mottle virus),
a pasztinák-sárgafoltosság vírus (Parsnip yellow fleck virus,
PYFV, Sequivirus), a pasztinákmozaik vírus (Parsnip mosaic
virus, ParMV, Potyvirus) az uborkamozaik vírus (Cucumber
mosaic virus, CMV, Cucumovirus), a Heracleum latent virus
(HLV, Vitivirus), a Parsnip leaf curl virus és paradicsom feke-
te gyűrüs vírus (Tomato black ring virus, TBRV, Nepovirus).
Baktériumos és gombás betegségek
A pasztinák gyökerein gyakran az Erwinia carotovora subsp.
cararotovora baktérium által okozott lágyrothadás lép fel.
A Pseudomonas viridiflava a levélnyelek lágyrothadásának
kórokozója lehet. A Pseudomonas marginalis a levélnyelek
lágyrothadását és a karógyökerek barna rothadását idézi elő.
A Streptomyces scabies-t és e nemzetség más fajait a pasz-
tinákon is kimutatták.
A levélfoltosság kórokozói többek között az Itersonilia
pastinacae (fiatal virágokat is károsítja), a Cercospora pasti-
nacae és a Phyllachora pastinacae gomba. A peronoszpóra
(Plasmopara crustosa) és a lisztharmat (Erysiphe heraclei)
csak ritkán nagy jelentőségűek. A karógyökereket főleg az
Itersonilia pastinacae (feketésbarna vagy narancssárga fol-
tok) és a Mycocentrospora acerina valamint a rizoktóniás
betegség (Rhizoctonia crocorum) és a Sclerotinia sclero-
tiorum (főleg a tárolóban) károsítja. Fejrothadást a Phoma
complanata okoz.
Megelőzés, védekezés. A tárolási rothadások elkerülése
végett a pasztinákot 0–1 °C körüli hőmérsékleten kell tá-
rolni.
Kártevő állatok
A pasztinákon a szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci) az alsó
szárrészben duzzanatokat, a gyökérfejben pedig korhadást
okoz. Alkalmanként a Meloidogyne hapla és a M. arenaria
gyökér-gubacsfonálférgek is megjelennek. A leveleket, a le-
vélnyeleket és a virágokat a levéltetvek, a poloskák, a Phy-
tomyza aknázólegyek, a zellerlegyek (Euleia heraclei), az
ernyősvirágúak molylepkéi (köménymoly és más Depressa-
ria fajok: D. nervosa, D. pastinacella), valamint a gubacsz-
szúnyogok károsítják. Jelentős kárt a sárgarépalégy (Psila
rosae) nyüvei is okozhatnak. Ritkán a gyökerekben és a
levélnyelekben a murokcincér (Phytoecia icterica) lárvái rág-
nak. A pasztinák virága sok hasznos rovart vonz, különösen
a zengőlegyeket és a fürkészdarazsakat.
2.3.5 Cékla és mangold (Beta vulgaris var.
Conditiva, Beta vulgaris var. vulgaris)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Káliumhiány. A céklán a káliumhiány következményei a
hullámos levelek, a levélerek mentén kékeszöld elszínező-
dések és sárgásvörös-barna levélrészek. Az idősebb levelek
szélüktől kezdve elhalnak, a növényen maradnak, és koszo-
rúszerűen veszik körül.
Magnéziumhiány. A magnéziumhiány a mangoldon gyak-
ran előfordul. Először az idősebb leveleken a levélcsúcstól és
a szélektől kiindulva a levélerek között a szövet sárgulása lép
fel. Később a szövetrészek teljesen elhalnak.
Bórhiány. A céklán és a mangoldon, a takarmány- és cu-
korrépán már ismert jelenséget, a szív- és a szárazrothadást
okozza. A hajtáscsúcs elfeketedik és elhal, illetve apró, satnya
szívlevelek képződnek. Az idősebb levelek elhalnak. A levél-
nyelek felső oldalán keresztirányú repedések mutatkoznak.
A gyökértest felülről kiindulva barna vagy fekete elszínező-
déssel vagy a felülettől kiindulva övszerűen elrothad. A gyö-
kértest bőr- vagy gumiszerű lesz és ezért felhasználhatatlan.
Mangánhiány. A mangold levelei mangánhiány esetén kü-
lönösen felfelé állók. Alakjuk közel háromszögletű, a levél
széle színe felé bekanalasodott. A levélerek között a levél-
szövetben sárga vagy barna részek, később pedig részben
lyukak mutatkoznak. Más kórkép látható bórhiány esetén a
céklán. A levél általában különösen sötétpiros és kanálszerű
lesz. A levélerek között világos, majdnem fehér foltok kelet-
keznek. A levéllemezen számos lyuk és repedés képződik.
Gumós és gyökérzöldségek 71
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Idő előtti felmagzás. Egyes céklafajták különböző mérték-
ben idő előtti felmagzásra hajlamosak. Nem érzékenyek pl.
’Action’, ’Juwakugel’, ’Monami’, ’Moneta’, ’Moulin Rouge’,
’Regala’ és ’Rote Kugel 3’. Az idő előtti felmagzás kiváltója
hideghatás, vagy más növekedési zavar. Csíranövény korban
a cékla különösen érzékeny a hidegre, ami már 5 °C hőmér-
séklet alatt idő előtti felmagzáshoz vezet. Érzékeny fajtákat
nem szabad korai termesztésre használni.
Gyökértest-elszíneződések. Gyűrűképződés (eltérő húsz-
szín) a cékla fajtatulajdonsága, ami szélsőséges növekedési
feltételek (nagy meleg, szárazság) esetén erőteljesen lép fel.
A gyökértest feketedése a hús sötét elszíneződése a gyökér-
test belsejében is előfordul. A károsodás külsőleg nem vehe-
tő észre. Esetenként ugyanekkor az idősebb szövetrészekben
parásodás látható. A gyökértest feketedése és a parásodás
rendszerint a tárolóban nem fokozódik. Megállapították,
hogy a fajták hajlama e károsodásokkal szemben eltérő.
A valódi okokra eddig pontos magyarázatot nem adtak. Na-
rancssárgára színezett gyökértestek e tulajdonságai örökle-
tesek.
Vírusos betegségek
Mozaik. Ugyanazok a vírusok, amelyek a répamozaik (Beet
mosaic virus, BtMV, Potyvirus) okozói, mind a mangoldon,
mind pedig a céklán is előfordulnak. Észrevehető termés-
csökkenést ritkán okoz, azonban a mangold esetében minő-
ségcsökkenést idéz elő. A megbetegedett növények levelei,
főleg a szívlevelek mozaikszerűen tarkázottak, esetenként a
sötét szövetben világos foltok figyelhetők meg. Az idősebb le-
velek hervadnak, és korán elszáradnak. A vírus maggal nem
vihető át, az áttelelő gazdanövényeken marad fenn. A vírust,
amely nem perzisztens módon vihető át, különböző levélte-
tűfajok terjesztik.
Megelőzés, védekezés. A répát és céklát maghozók
szomszédságában vagy áttelelő spenót mellett nem szabad
étkezési, illetve feldolgozási célra termeszteni. A szomszédos
répaprizmákat időben és alaposan ki kell üríteni.
Sárgulás. A mangoldon és a céklán súlyos kárt okoz a répa
sárgaság vírus (Beet yellows virus, BYV, Closterovirus).
A károsodás az állományban foltszerűen jelentkezik. A cék-
la levelein narancssárga, később sárgásbarna foltok mutat-
koznak. A levél megvastagszik, megnyomva szinte reccsen.
A mangold levelein kezdetben elmosódott szegélyű, világos
foltok mutatkoznak. Korai fertőzés esetén a levelek fénylően
sárgára színezettek és törékenyek. A vírus szemiperzisztens
módon vihető át és különböző levéltetűfajok terjesztik.
Megelőzés, védekezés. Az étkezésre termesztett állo-
mányt maghozó állomány vagy télispenót szomszédságában
nem szabad elhelyezni. Feltételezhető, hogy a sárgaság vírus
átviteli módja miatt a levéltetű elleni védekezés hatékony-
sága e vírusnál lényegesen nagyobb, mint a mozaikterjedés
megakadályozására irányuló kezeléskor.
Egyéb vírusos betegségek. A mangoldon megfigyelték
még a Beet mild yellowing virus (BMYV, Polerovirus) és a
Beet leaf curl virus (BLCV, Nucleorhabdovirus) kórokozókat.
E vírusok a céklán is előfordulnak. Gazdasági jelentőségük
általában nincs.
Baktériumos és gombás betegségek
Korinebaktériumos ezüstlevelűség. Ezüstösen fénylő le-
veleket a Corynebacterium flaccumfaciens pv. betae okoz.
Az ezüstlevelűség főleg a cékla maghozó állományában jelen-
tős. Bár a mangoldon és az étkezési cékla állományban elő-
fordul, a megbetegedett növények száma olyan kevés, hogy
a gazdasági kár nem számottevő. Az első betegségtünetek
– a levélerek mentén ezüstös levélrészek – a hat-nyolc he-
tes növényeken lépnek fel. A fertőzés szisztémikusan terjed
szét, és néhány napon belül az egész növényre kiterjed, ami
legtöbbször elpusztul. Később különböző alakú, 1–5 mm-es
levélfoltok képződnek. A cékla maghozó növényein már az
első termesztési évben elszórtan betegségtünetek (a levélle-
mez részben ezüstös) lépnek fel. Jelentős kártétel azonban
néhány levélen kezdődve a maghozók második termesztési
évében mutatkozik. A levélerektől kiindulva a levélszövet
ezüstös lesz. A levelek egymás után megbetegednek, a nö-
vény elpusztul. A betegség maggal átvihető és a magból fejlő-
dött fertőzött növényről terjed szét az állományban.
Megelőzés, védekezés. Maghozók termesztésére csak tel-
jesen egészséges állományból használjunk fel vetőmagot. Az
ezüstös leveleket mutató növényeket a maghozó állományból
távolítsuk el.
Sztreptomiceszes varasodás. A Streptomyces scabies su-
gárgomba, amely a burgonyán, a hónapos retken, a retken
és a répán fordul elő, a céklán hasonló tüneteket okoz, mint
a takarmány- és cukorrépán. A céklán jelentkező betegségtü-
netek: szemölcsszerű kinövések és helyenként elparásodott,
részben repedezett, gyűrűszerűen befűződött répatestek.
A fertőzési veszély csak a növényfejlődés rövid időszakában
áll fenn, vagyis a vetés utáni 5. és 7. hét között. Ebben az idő-
szakban a száraz talajviszonyok a varasodás fellépésére ked-
vezőek. A betegségnek 4,5–6,5 pH-érték között legtöbbször
nincs jelentősége. Magasabb pH-érték a fertőzésnek kedvez.
Megelőzés, védekezés. A magas pH-értékű talajokat ke-
rülni kell. Lehetőség szerint zöldtrágyázást kell beiktatni,
és megfelelő vetésforgót kell kialakítani (előtte közvetlenül
répát és burgonyát nem szabad termeszteni).
Csíranövény-betegségek. A céklán és részben a mangol-
don a csíranövény-betegségek ugyanazon gombás kórokozói
lépnek fel, mint a répán és a spenóton. A Pythium fajok
károsítására utal, ha az állományban tarfoltok jelentkeznek
anélkül, hogy megbetegedett növények lennének. Gyakran a
Pythium ultimum fordul elő. A Rhizoctonia solani kártéte-
le esetén a csíranövények pusztulnak, későbbi fellépésekor
ehhez még a száron, néha a levélen barna foltok társulnak.
Az Aphanomyces cochlioides és az A. cladogamus fellépése
esetén első tünetként a fiatal növényeken vizenyős részek
láthatók. Később a hipokotil feketére színeződik.
72 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Megelőzés, védekezés. A vetőmagcsávázás (tirámmal) e
növényfajnál mindig ajánlatos. Arra kell törekedni, hogy jó
talajmunkával, pontos vetési mélységgel segítsük elő a gyors
kelést.
Fómás betegség, gyökérfekély. A Phoma betae (ivaros
alakja: Pleospora bjoerlingii) a fiatal növények gyökérfekélyét
okozza, azaz a csíranövények a gyökerek elfeketedése miatt
elpusztulnak. Az idősebb növényeken az összes hajtásrészen
foltok, főleg levélfoltok mutatkoznak. A maghozókon a levél-
nyelek, a virágszárak és a virággomoly károsodik. A Phoma
betae a gyökértesteken tárolási rothadást okoz. Rendszerint
a konídiumos alakkal találkozhatunk. A gomba megtalálható
olyan növényeken is, amelyek nem a libatopfélék családjába
tartoznak. Maggal átvihető és szaprofita módon a talajban
is fennmarad.
Megelőzés, védekezés. A fogékonyságot a jó bórellátás
csökkenti. A csíranövények kártétele jó talajszerkezettel
megelőzhető. Nem szabad túl mélyen vetni. A vetőmagon a
Phoma betae piknídiumainak előfordulását ellenőrizni kell.
Csávázás a céklánál egyébként mindig szükséges.
Peronoszpóra. A peronoszpóra Peronospora farinosa f.
sp. betae (ugyanez a kórokozó fordul elő a takarmány- és
cukorrépán) főleg a szívleveleket károsítja, amelyek besod-
ródnak és alaktalanok lesznek, részben elhalnak. A levél
fonákán nedves időjárás esetén szürke vagy enyhén lila spo-
rangiumtartó-gyep található. Nagyobb károk főleg a magho-
zó állományban jelentkeznek. A beteg maghozó növények
növekedésükben visszamaradnak és legtöbbször csökken a
vetőmaghozamuk. A kórokozó magátvitele lehetséges, az
állományban az első fertőzések mégis a szomszédos mag-
hozókról, az étkezésre termesztett növényekről és a talajból
indulnak ki, ahol a kórokozó a fertőzött növénymaradványo-
kon képes fennmaradni.
Megelőzés, védekezés. A fertőzési források szomszédsá-
gát kerülni kell. A kórokozó számára kedvező feltételek ese-
tén a maghozó állományokat fungiciddel permetezni kell.
Cerkospórás levélfoltosság. A Cercospora beticola főleg
melegebb termesztőhelyeken a mangoldon és a céklán olyan
levélfoltokat okoz, amelyek már a takarmány- és cukorrépán
ismertek. Kerek, szürkésbarna, később sötétbarna, lilás sze-
gélyű foltok képződnek. A foltok a levélen szabálytalanul he-
lyezkednek el, és súlyos fertőzés esetén elhalnak. A gombát a
szél terjeszti és vetőmaggal is átvihető, de a növénymaradvá-
nyokon a talajban több mint egy évig fennmaradhat.
Megelőzés, védekezés. Megelőző eljárások: vetőmagcsá-
vázás, megfelelő vetésforgó és a kórokozó gazdanövényeinek
termesztése között ugyanazon a területen legkevesebb négy
év teljen el.
Ramuláriás levélfoltosság. A Ramularia beticola gyakran
a Cercospora beticolával egyszerre lép fel, és valamivel na-
gyobb (10 mm átmérőig) levélfoltokat okoz. Ezek azonban
inkább szögletesek, szegélyük pedig egyértelműen barna.
Közepük kifehéredik és végül kiesik. A fertőzés hűvösebb,
csapadékosabb időjárás esetén lép fel, 25 °C körül tünetek
már nem jelennek meg. A fiatal növények fogékonyabbak,
mint az idősebbek.
Megelőzés, védekezés. Mint a Cercospora beticola eseté-
ben.
Egyéb baktériumos és gombás betegségek. A Pseudo-
monas syringae pv. aptata apró, határozott, sötét szegélyű
levélfoltokat okoz. Később a levelek közepe kiesik. A levelek
széle feketés. A Pseudomonas marginalis pv. marginalis a
mangoldon levélfoltokat okoz. A gyökérgolyva (Agrobacte-
rium tumefaciens) a céklán is előfordul, és a gyökértesten
daganatszerű kinövéseket idéz elő. A réparozsda (Uromy-
ces betae) a mangoldon kis jelentőségű levélfoltokat okoz.
Először világoszöld foltok mutatkoznak, amelyek később
világosbarnára színeződnek, majd a levél fonákán is megta-
lálhatók. A fertőzött helyek felszakadnak és barna uredospo-
rák szabadulnak ki. A lisztharmat (Erysiphe betae) a céklán
előfordul. A cékla gyökértest- és tárolási rothadását többek
között a Botrytis cinerea, a Rhizoctonia crocorum és a Scle-
rotinia sclerotiorum gombák okozzák.
Kártevő állatok
Répafonálféreg. A Heterodera schachtii a mangoldot rö-
vid tenyészideje miatt kevésbé károsítja, mint a céklát. Erős
fonálféreg-fertőzöttség esetén az állományban a növények
többnyire foltszerűen visszamaradnak a növekedésben. A le-
velek száraz időben lankadnak, a gyökerek szakállasodnak.
A hajszálgyökereken fehér, később barna színű, citrom alakú
ciszták találhatók, amelyeknek hátsó végük kinyúlik a gyö-
kérből. A cisztákból a lárvák akár több év után is kibújhat-
nak. A talajban vándorló lárvák a tápnövény gyökereibe hú-
zódnak, ahol szívogatásukkal kárt okoznak. A takarmány- és
cukorrépán kívül a répafonálféreg tápnövényei közé tartozik
a repce és a mustár, illetve számos káposztaféle és gyom-
növény (repcsényretek, pásztortáska) is. A céklán a herefo-
nálféreg (Heterodera trifolii f. sp. betae) megjelenésével is
számolnunk kell.
Megelőzés, védekezés. A károkat a helyes vetésváltás
kialakításával megelőzhetjük. Az úgynevezett „ellenségnövé-
nyek” termesztése, amelyek a lárvák kikelését aktivizálják,
de tápnövényként már nem megfelelők a számukra (mint pl.
olajretek, kukorica, rozs, lucerna és hagyma), segít az erősen
fertőzött talajok gyors megtisztításában.
Egyéb kártevők. Alkalmanként a mangoldon és a céklán
a szárfonálférgek (Ditylenchus dipsaci) és a gyökér-gubacs-
fonálférgek (Meloidogyne hapla, M. naasi) is előfordulnak,
anélkül, hogy nagyobb károkat okoznának. Ezen kívül
mindkét kultúrnövényen még számos más, a takarmány- és
a cukorrépán, valamint a spenóton előforduló kártevő is
megtalálható, mint pl. a répalegyek, a répamoly, a gamma-
bagolylepke, a törpe répabogár, a répa dögbogár, az észak-
európai répabolha, az aranycsíkos és a ködfoltos pajzsbogár.
Más általános kártevők is megjelenhetnek, mint az ugróvil-
lások, ikerszelvényesek, Tipula lárvák, drótférgek, pajorok
és levéltetvek.
Gumós és gyökérzöldségek 73
2.3.6 Feketegyökér (Scorsonera hispanica)
Nem fertőző betegségek
Gyökérelágazás. A feketegyökér erős gyökérelágazásának
oka általában a rossz talajszerkezet. Megfigyelések szerint
a gyökérelágazás erőteljesebb, ha az elővetemény káposzta,
vagy ha az istállótrágyát túl sekélyen dolgozták be a talajba.
Korai magszárképződés vagy korai virágzás túl korai ve-
téskor vagy meghatározott fajták, illetve származékok ese-
tén jelentős. A virágzati szárat meg kell semmisíteni, hogy
a szükségtelen tápanyagfelvételt elkerülhessük. A gyökértest
minősége a korai magszárképződésnél lényegesen nem csök-
ken. Egyes fajták (pl. ’Meres’) a korai magszárképződéssel
szemben ellenállók.
Üreges gyökértestek nagy térállás és nagyon kedvező nö-
vekedési feltételek esetén a vastagabb gyökértestek nagy ré-
szénél, továbbá bizonyos fajták esetében fordulnak elő.
Keskenylevelűség. A maghozó állományban gyakran apró,
keskeny levelű növények figyelhetők meg. A maghozam cse-
kély. E jelenség oka nem ismert. A keskeny levelű növénye-
ket a maghozó állományokból el kell távolítani.
Parás kéreg. Parás, barnára színezett kérgű gyökerek oka
feltehetően a termesztési időszak során mutatkozó vízellá-
tási ingadozásokra vezethető vissza. Ugyanekkor a törési
helyeken tejes lé képződése csekély, és a gyökértest belsejé-
ben sárgás elszíneződés mutatkozik. A gyökértestek főzéskor
kemények maradnak. A lombon semmiféle elváltozás nincs.
Feltételezik, hogy jelen esetben a relatív kalciumhiány, tehát
okok együttese játszik szerepet, mint a paradicsomtermés
csúcsfoltossága vagy a fejes káposzta belső leveleinek elha-
lása esetén.
Vírusos betegségek
A feketegyökerek vírustól alig károsodnak. Egyes növénye-
ken esetenként az uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic
virus, CMV) fordul elő. Fiatal korban egymástól élesen el-
határolt sötétzöld és világoszöld levélrészek mutatkoznak,
amelyek a levélér mentén helyezkednek el. A világoszöld
levélszövetek ezért tölgylevél mintázottságot mutatnak. A le-
véllemez alakja változatlan.
Baktériumos és gombás betegségek
Albugós betegség, „Fehér rozsda”. Az albugós betegség a
feketegyökér széleskörűen elterjedt betegsége, amelyet nem
rozsdagomba, hanem az Albugo tragopogonis kórokozó idéz
elő. A leveleken először sárgás foltok mutatkoznak, amelyek
később résszerűen felszakadoznak és azokból a sporangi-
umok szabadulnak ki, ezek a betegséget az állományban
szétterjesztik. A sporangiumok és az azokból kiszabaduló
sporangiospórák széllel és esővel vihetők át, optimális csírá-
zási hőmérsékletük 12–15 °C. Az idősebb és elhalt leveleken
oospórák képződnek, amelyekkel a kórokozó fennmarad.
Megelőzés, védekezés. Csak egyes esetekben károsítja
az albugós betegség olyan súlyosan a feketegyökér-állomá-
nyokat, hogy a védekezési eljárások gazdaságosak legyenek.
Jelenleg e felhasználási területre fungicid nem engedélyezett.
Lisztharmat. A feketegyökéren a lisztharmat rendszeresen
előfordul. Az epifita micélium a konídiumláncokkal a leve-
leket lisztes bevonattal takarja. Ebben később gömbölyű,
barna termőtestek, azaz kleisztotéciumok figyelhetők meg,
amelyek a kórokozó (Erysiphe cichoracearum) ivaros alak-
jai. Csak korai és súlyos kártétel esetén csökken a gyökér-
testhozam. Általában a feketegyökéren a lisztharmat július
végétől lép fel.
Megelőzés, védekezés. Egyes fajták (pl. ’Meres’) kevés-
bé fogékonyak. A rendszeres esőztető öntözés jó védekezési
eljárás. Gátolja a lisztharmatgomba fejlődését, az új levelek
képződését pedig elősegíti. Kéntartalmú készítmények jól
használhatók.
Fómás kéregbetegség. A Phoma chrysanthemicola okozza
azt a betegséget, amely rövid, csonka, vastag kérgű gyökeret
vagy a gyökéren gyűrűszerű megvastagodást okoz. Súlyos
fertőzés esetén a megvastagodott kéreg a feldolgozást meg-
nehezíti. A kártétel általában a kései betakarításkor nagyobb.
Egyéb gombás betegségek. Csírázó feketegyökerekre a
botrítiszes betegség (Botrytis cinerea) veszélyes lehet, mivel
a csírákat tönkreteszi. A feketegyökér a Puccinia hieracii és a
P. jackyana rozsdagombák gazdanövénye is lehet. Ez utóbbi
faj úgy tűnik, gyakrabban fordul elő, és a rozsdagombákra
egyébként jellemző különböző spóraformákat (fehéres eci-
dio-, barna uredo- és barnásfekete teleutospórákat) képez.
A feketegyökér virágzatában esetenként az üszöggomba
Ustilago scorsonerae lilásfekete teliospóra tömege figyelhető
meg. A Sclerotinia sclerotiorum a feketegyökér virágrészeire
és termésére káros lehet. A felső szárrészek és virágszárak
barnára színeződnek és a virágfej alatt gyakran korán eltör-
nek. A virágzaton és a terméseken a gomba fekete kitartó-
képletei, azaz szkleróciumai képződnek. Ugyanez a gomba a
feketegyökéren szabadföldön gyökérrothadást és a tárolóban
is rothadást okoz. A kórokozó maggal átvihető.
Az Alternaria scorsonerae kezdetben pontszerű, vöröses
levélfoltokat okoz, amelyek később az 5 mm átmérőt is el-
érhetik. Ezek kerek alakúak, barnák és vörös vagy lila ha-
tározott szegélyűek. A levél színén és fonákán lépnek fel.
Különböző nemzetségekbe tartozó gombák, az Ascochyta,
a Phoma, a Ramularia és a Stemphylium, ugyancsak a fe-
ketegyökér levélfoltosságát okozzák, de csak a gondozatlan
állományban lehetnek valóban károsak.
A feketegyökér gyökértestein az Agrobacterium tumefa-
ciens kinövéseket (gyökérgolyva-képződés) okoz. A Thielavi-
opsis basicola gyökértestrothadás kórokozója lehet.
Kártevő állatok
Fonálférgek. A feketegyökeret a gyökér-gubacsfonálférgek,
elsősorban a Meloidogyne hapla és a M. chitwoodi károsítja.
Szívogatásukra sok vékony oldalgyökér fejlődik, amelyeken
legtöbbször kicsi, de olykor nagy gubacsok képződnek. El-
sősorban laza, vagy középkötött talajokban fordulnak elő
a vándorló gyökérfonálférgek (Pratylenchus penetrans,
74 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
P. crenatus, Rotylenchus robustus és más fajok is). Erős kár-
tételük esetén közvetlenül a gyökerek csúcsa megvastagodik
(„szivarnak” nevezik). A Paralongidorus maximus nemato-
da faj a növények növekedését gátolja, szívogatása hatására a
hajszálgyökereken kisebb duzzanatok és horgok képződnek,
amelyek később elhalnak. A feketegyökéren a szárfonálféreg
(Ditylenchus dipsaci) ritkán és csekély kárt okoz.
Megelőzés, védekezés. A károsító fonálférgek ellen a he-
lyes vetésforgónak van a legnagyobb jelentősége (pl. sárgaré-
pa után soha ne termesszünk feketegyökeret).
Egyéb kártevők. A gyökereken néha jelentős kárt okoz-
hatnak a drótférgek, a mocskos pajorok és a kószapocok.
A levéltetvek nagy számban fordulhatnak elő a leveleken (pl.
zöld őszibarack-levéltetű, fekete répa-levéltetű). A leveleket
a lepkehernyók, pl. a here-bagolylepke (Hadula trifolii), az
ormányosbogarak (a cickánybogaraknak nevezett Eutricha-
pion fajok) és a házatlan csigák (Deroceras fajok) rághatják
meg.
2.3.7 Hónapos retek és retek
(Raphanus sativus)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Bórhiány. Hiányos bórellátás esetén a retek gyökérteste ér-
des és repedezett. Belsejében üveges vagy sötétbarna foltok
keletkeznek. A legfiatalabb levelek kicsik maradnak és fod-
rosak. A szárak törékenyek. A levelek a csúcstól kiindulva
elhalnak.
Mangánhiány a retken az üveg alatti termesztéskor alka-
lomszerűen jelentkezik. Főleg magas pH-érték esetén lép fel
és először a legidősebb leveleken válik láthatóvá. A levele-
ken sárgulás alakul ki, miközben a levélerek zöldek marad-
nak. Áttetsző fényben a fiatal leveleken az ún. „karácsonyfa-
kép” mutatkozik.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
A pudvásság a sejtközötti járatok túlzott kitágulásakor kelet-
kezik. A hónapos retek és a retek szivacsos és íztelen lesz.
A pudvásság főleg idős állományokban lép fel. Hőség és szá-
razság, valamint egyenetlen talajnedvesség elősegíti a pud-
vásságot. Előnyös lehet, ha a gumóképződéskor öntözünk.
A közeg magasabb vezetőképesség-értéke (EC érték) és az
alacsony napi hőmérséklet a pudvásság fellépését csökkenti.
A fajták hajlama a pudvásságra jelentősen eltérő.
A hónapos retek és a retek torz fejlődése. A kedvezőtlen
időjárás, a talajtípus és a vetési mélység a retek alakját befo-
lyásolja. Hosszú, keskeny lesz a retek akkor, ha a hőmérsék-
let a fényintenzitáshoz viszonyítva nagyon magas.
Az átültetett növények gyakran elágazódnak. Alakta-
lanok főleg akkor lesznek, ha ültetéskor a növényt erősen
megnyomjuk vagy a gyökér már alaktalan. Elágazódás kötött
talajon erőteljesebb, vagy ha más oknál fogva a főgyökér ki-
alakulása akadályozott. Ha a retket meleg palántanevelőből
hideg talajba ültetjük, akkor befűződések keletkeznek.
Elszíneződések. Erős napsugárzás esetén a ritkás retekállo-
mányban, üveg alatt, esetenként a retek felső részén elszíne-
ződések, a lombon „égések” lépnek fel.
A retek elszíneződése nem minden fajtánál kielégítően
stabil. A szín korai kifakulása vagy elkékülése nem kívána-
tos. Ezek a jelenségek elsősorban fajtafüggők.
Üveges retek mind szabadföldön, mind üveg alatt találha-
tó. Az üvegesség oka a hosszabb ideig tartó csekély páratar-
talom.
Üreges retkek. A rövid fejlődési időszakú és gyors fejlődésű
retekfajták gumóiban mély repedések keletkeznek. A gumó
középső része behorpad, a retek szögletes és üreges lesz.
Az üregesség a gyökér alapi része felől is kiindulhat. Okai
a fajtatulajdonság és a buja növekedés. A téli retek, ha július
közepe előtt vetik, gyakran üreges.
Korai felmagzás. Egyes fajták és vetőmagszármazékok ese-
tén a korai felmagzás gyakori. Különösen a japán hibridfajták
esetében arra kell ügyelni, hogy meghatározott évszakban
a megfelelő fajtát termesszük. A korai felmagzást általában
a hideg vagy száraz időszakok is kiválthatják. Ha a hőmér-
sékletet 14 °C felett tartjuk, akkor a korai felmagzás csak na-
gyon ritkán következik be. A korai felmagzás mértéke a korai
termesztéskor fólia- vagy fátyolfólia-takarással csökkenthető.
Szemölcsösség. Főleg üveg alatti termesztéskor, a retken
szemölcsszerű képződmények jelentkeznek. A külső bőr-
szövet felreped, a kitüremkedő, kezdetben fehér szövet vi-
lágosbarnára színeződik. A torz alakú retkek aránya nagyon
magas, gyakran azonban 10% alatt van. A jelenség oka még
nem tisztázott. Az egyenletes vízellátás pozitívan, a szára-
zság negatívan hat.
Vírusos betegségek
A hónapos retken és a retken előforduló egyes vírusok azok,
amelyek a káposztán is megtalálhatók (lásd ott). Gazdasági
jelentőségű károkat főleg azonban egyes hibridretek-faj-
tákon figyeltek meg. Olyan hibridfajták (pl. ’Minowase
Summer Cross’) is vannak, amelyek a Turnip mosaic virus
(TuMV, Potyvirus) kórokozóval szemben magas toleranciát
mutatnak, ugyanakkor a Turnip yellows virus kórokozóval
szemben rezisztensek vagy immúnisak (’Minowase Summer
Cross Nr. 3’). A TuMV a retken érkivilágosodást, sötétzöld
érszalagosodást, sárgászölden tarka, fodros leveleket és a haj-
tások jelentős növekedéscsökkenését okozza. A retek kicsi
marad, és számos oldalgyökeret fejleszt. A Turnip yellows
virus gyakran a Turnip mosaic virus kórokozójával együtt
fordul elő.
A vírusok a maghozó állományokat is gyakran károsítják.
A fertőzés legtöbbször már az első termesztési évben bekö-
vetkezik. A második évben már olyan állományok találha-
tók, ahol a növények 50%-a fertőzött. A vírusbeteg növények
becőtermései és magvai kicsik maradnak. A téli tárolás során
a vírusfertőzött növények erőteljesebben hajlamosak a rotha-
dásra.
Gumós és gyökérzöldségek 75
A retekmozaik (Radish mosaic virus, RaMV, Comovirus)
nálunk (Németországban ford.) eddig csak kínai kelen is-
mert. A szabályosan fejlett levéllemezen nagy kiterjedésű,
sárgás tarkulás tünetét mutatja. Az uborkamozaik (Cucum-
ber mosaic virus, CMV) gyakran a TuMV kórokozóval együtt
lép fel. Az uborkamozaikra a hónapos retek és a retek kevés-
bé fogékony.
Baktériumos és gombás betegségek
Xantomonászos betegség. A Xantomonas campestris pv.
campestris, amely a káposztán (lásd ott) nagyobb jelentősé-
gű, a hónapos retek és a retek rövid tenyészideje miatt az
étkezésre termesztett állományban alig játszik szerepet. Gya-
nítható, hogy a vetőmaggal történő átvitel veszélye fennáll.
A hónapos retken és a retken jellegzetes, V alakú, elszórtan
jelentkező levélsárgulás és a levélerek feketedése figyelhető
meg. A magas hőmérséklet (26–30 °C) és a magas páratarta-
lom a betegség terjedésének kedvez.
Sztreptomiceszes varasodás. A burgonya- és a répavara-
sodás kórokozója a Streptomyces scabies esetenként a hó-
napos retket és a retket is károsíthatja. A Raphanuson más
Streptomyces faj (S. acidiscabies, S. caviscabies) is előfor-
dul. A Streptomyces kártétel következtében kerek, szemöl-
csszerű, kb. 1 mm átmérőjű, enyhén kiemelkedő szegélyű
telepek képződnek. A fertőzött részek kezdetben fehéresek.
A később megtelepedett baktériumok hatására barnára szí-
neződnek. A kártétel általában csak egyes növényekre kor-
látozódik. A szteptomiceszes varasodás a túlmeszezett, köny-
nyű talajokon és a száraz időszakban erőteljesebben lép fel.
A kórokozó oxigénigénye nagy, a nedves talajokból általában
hiányzik az oxigén. A fertőzés veszélye különösen a kelés
utáni első két hétben áll fenn.
Megelőzés, védekezés. Megelőző védekezés a vetésforgó
(amelyből a burgonyavarasodás kórokozójának gazdanövé-
nyeit ki kell iktatni), és a talaj pH-értékének mérséklése.
A veszélyeztetett területeket, különösen a növény fejlődésé-
nek kezdeti szakaszában erőteljesen öntözni kell.
A retek afanomiceszes betegsége. Főleg az intenzív re-
tektermesztő tájakon, legfőképpen az üveg alatti termesztés-
ben az Aphanomyces raphani gomba okoz jelentős károkat.
A gomba a talajban mozgó sporangiospórákkal terjed. Az
oldalgyökereken vagy finom repedéseken át a retekbe hatol.
Először különösen a retek külső rétege kékesfeketére szí-
neződik. Később az elszíneződés a retek belsejébe is eljut.
Gyakran szalag vagy gyűrű formájú beteg részek alakulnak
ki. A szövet elkorhad és befűződik. Hosszanti repedések ke-
letkeznek. A retek szabálytalan alakú lesz, a lombképződés
gyenge. A megbetegedés főleg 22–27 °C között lép fel. 15 °C
alatt fertőzés nagyon ritkán következik be. Az A. raphani ki-
tartóspórájával (oospórával) a talajban évekig fennmaradhat.
A kórokozó oospórákkal terjed, amelyek a magra is tapadhat-
nak. Az A. raphani gazdanövénye számos más keresztesvirá-
gú. Másodlagosan baktériumok is megtalálhatók. A Rhizoc-
tonia solani mint másodlagos parazita is előfordulhat.
A retek afanomiceszes betegsége főleg olyan területeken
lép fel, amelynek talaja lúgos kémhatású. Számára a magas,
bizonyos ideig megmaradó talajnedvesség kedvező. Nagy
mértékű műtrágyázás a magasabb sókoncentráció miatt a
gomba ellen hatásos. A retekfajták (a hónapos retek ritkán
károsodik) fogékonysága különböző, mivel a fehér fajták
általában súlyosabban károsodnak. A palántázott retkek
kisebb mértékben károsodnak, mivel fejlődésük a fertőzött
talajban rövid (kb. négy hét).
Megelőzés, védekezés. Lehetőség szerint kevésbé fogé-
kony fajtákat (’Aspro’, ’Minowase Spring Cross’, ’Minowase
Summer Cross’) kell termeszteni. Erős fertőzöttség esetén
a termesztést legalább egy évig, kedvezőbb, ha három évig
szüneteltetjük. Beteg retket a talajba nem szabad bedolgoz-
ni, hanem más helyen meg kell semmisíteni. A pH-értéket
csökkenteni kell. Mésztrágyázással részeredmény érhető el.
Talajgőzöléssel vagy a Dazomet használatával a kórokozó a
talajban elpusztítható.
Plazmodiofórás gyökérgolyva. A Plasmodiophora brassi-
cae (lásd a káposztánál) a hónapos retket és a retket is ká-
rosítja. Daganatok a fő- és a mellékgyökereken találhatók.
A hónapos retken és a retken alakváltozások lesznek. Súlyo-
sabb károk csak nagyobb talajfertőzöttség esetén jelentkez-
nek.
Megelőzés, védekezés. A káposztánál (lásd ott) javasolt
védekezési eljárásokat kell végrehajtani. Abban az esetben,
ha a megbetegedés a növényházban fellép, a talajt gőzöléssel
fertőtleníteni kell.
Peronoszpóra. Ugyanaz a kórokozó (Peronospora parasiti-
ca) amely a káposztaperonoszpóra okozója, a retken, főleg a
hónapos retken is károsít. A legújabb vizsgálati eredmények
szerint a Raphanusról (hónapos retekről és retekről) szárma-
zó izolátumok a Brassica fajokon csak gyenge fertőzést okoz-
nak, a Brassica fajokról származó izolátumok a Raphanus
fajokat nem fertőzik. Ismételt retektermesztés esetén, mint
ahogy az üveg alatti termesztéskor gyakori, a magas populá-
ciósűrűség a veszélyes korai fertőzések súlyos fellépéséhez
vezet. A kártétel elsősorban az őszi és a téli termesztéskor
következik be, ha az állományok hosszú ideig nedvesek ma-
radnak. Különösen sárgás, majd barnás, részben finom, feke-
te szélű foltok mutatkoznak, majd hosszan tartó nedvesség
esetén a levél fonákán fehéres sporangiumtartók képződnek.
A hónapos retek gumóján, elsősorban annak felső részén,
szürkésfekete részek alakulnak ki, felületüket fehér sporan-
giumtartó-gyep borítja. A gumó belsejében szürkésfekete
elszíneződés is előfordulhat. Esetenként a kórokozó akkor
is továbbfejlődik a retekgumón, ha a betakarítás után azt po-
lietilénzacskókban hűtve tárolják. A fertőzésre egyes hóna-
posretek- és retekfajták lényegesen érzékenyebbek. A lomb
a fertőzésre kevésbé fogékony (pl. ’Rudi’). Az állományban a
megbetegedés erőssége elsősorban a növekedési feltételektől
és a fertőzési nyomástól függ.
A kórokozó vetőmaggal átvihető. Oospórák a magban is
képződnek. Az oospóracsírázás 23 °C körül van. Intenzív
termesztéskor a szomszédos termesztett növények a fő fertő-
76 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
zési források lehetnek. A vegetációs időszak előrehaladtával
a fertőzési veszély növekszik.
Megelőzés, védekezés. Vetőmagcsávázás ajánlatos. Nem
szabad túl sűrűn vetni és arra kell törekedni, hogy az öntözés
után a lomb lehetőség szerint gyorsan megszáradjon. A lomb
az éjszaka beálltára száraz legyen. Az üveg alatti intenzív
termesztés esetén a kémiai védekezés elengedhetetlen, így
(csak a reteknél) a vetőmagcsávázás és a lombfejlődés kezde-
tének időszakában propamokarb-készítménnyel történő per-
metezés, mint kombinált eljárás jöhet számításba. A kísér-
letek szerint jó eredményt adott a rezisztencianövelő BION
szercsoport. Általa a fungicid hatása lényegesen növelhető.
Palántadőlés. A Rhizoctonia solani a csíranövényeken be-
fűződéseket okoz. A károsított rész összezsugorodik, elfáso-
dik, a csíranövények kidőlnek. A hónapos retek gumóján a
talajfelszín tájékán sötétbarna, fekete, enyhén besüppedő,
kerek, rothadó részek képződnek. Ezekhez esetenként hosz-
szirányú repedések is társulnak. A hónapos retek és a retek
alaktalan lesz. Nedves, meleg (22–26 °C) talaj a betegség
fellépését elősegíti. A Rhizoctonia kártétele a fólia alatti ter-
mesztésben súlyosabb.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell a laza, hamar fel-
száradó talajfelületre. Ha fertőzési gócokat észlelünk, akkor
onnan a növényeket és a szomszédságban lévőket is azonnal
el kell távolítani. Súlyos fertőzés esetén a talajfertőtlenítés
ajánlott.
Albugós betegség. Az Albugo candida a hónapos retek és
a retek albugós betegségét okozza. Ugyanaz a kórokozó,
amelyik a káposztán és más keresztesvirágú növényen fordul
elő. A levelek színén sárgás foltok mutatkoznak. A levélből,
főleg a fonákából, lapos, fakófehér sporangiumtelepek tör-
nek elő, amelyek később felszakadnak és erősen porzó, fehér
sporangiumokat szórnak szét. Az albugós betegség főleg ta-
vasszal és ősszel fordul elő. Károk keletkezhetnek a maghozó
állományokban is. Az albugós betegség gyakran a peronosz-
pórával együtt lép fel. A virágzó állományokban különösen
súlyos alakváltozások következnek be. A fertőzéstől a beteg-
ségtünetek megjelenéséig kedvező feltételek között csak hét
nap telik el. A kórokozó fejlődésének optimális hőmérséklete
10–15 °C. A betegség 25 °C körül alig fejlődik. A sporangiu-
mokat elsősorban az öntözővíz terjeszti. Bizonyos feltételek
esetén az A. candida vastag falú oosporákat képez, amelyek
mint kitartóképletek a talajban maradnak, és a következő
állományt fertőzhetik.
Megelőzés, védekezés. Az étkezési célra termesztett nö-
vényeken ismételt fellépés esetén vetésforgót kell alkalmaz-
ni, vagy a talajfertőtlenítést kell megfontolni.
Verticilliumos edénynyaláb betegség. Esetenként főleg a
japán hibridfajtákon a retekállományban olyan betegségtüne-
teket figyeltek meg, amelyek Verticillium dahliae fertőzésre
vezethetők vissza. Különösen a retek edénynyalábjai barnák
vagy szürkésfeketék. A gumó alsó részén gyakran ugyanilyen
elszíneződés látható. A retek nem lédús, hanem gumiszerű,
puha. A lombon betegségtünetek alig látszanak. A Ver ti cil lium
kártétel úgy tűnik, hogy főleg hűvös időjáráskor jelentkezik.
Megelőzés, védekezés. Csak a többéves vetésforgó hasz-
nos, mivel a gomba gazdanövényköre széles. A fajták fogé-
konyságbeli különbségei kihasználhatók.
Fuzáriumos hervadás. A fuzáriumos edénynyaláb és her-
vadás kórokozója a Fusarium oxysporum f. sp. raphani.
A szabadföldi állományban megfigyelhetők olyan növények,
amelyek fejlődésükben visszamaradtak. Gyakran több,
foltszerűen egymás mellett álló növény károsodik. Kis le-
vélrozetták, jelentős sárgulás vagy elhalások keletkeznek.
A tünetek legtöbbször a levél vagy a növény egyik oldalán
mutatkoznak. A középső levelek sajátosan merevek. A retek-
gumó apró marad, külsőleg azonban egészségesnek tűnik.
Keresztmetszetben az edénynyalábok és más szövetrészek
vörösbarnák, feketék. A retekgumón a verticilliumos beteg-
ségtől egyértelműen nem különíthető el. A fuzáriumos be-
tegségre a lombon az erőteljes sárgulási tünetek jellemzők.
Verticilliumos betegség esetén a lomb rendszerint majdnem
teljesen zöld.
Amíg a Verticillium kártétel alacsony hőmérséklethez kö-
tött, addig a Fusarium a retken főleg a 24 °C feletti hőmér-
sékleten lép fel. E gomba a talajban több évig képes fennma-
radni. Ez azonban a hónapos retekre és a retekre specializá-
lódott. A káposzta e patotípustól nem károsodik. Köztudott,
hogy a hónapos retek és retekfajták e Fusarium gombával
szembeni fogékonysága nagyon eltérő. Megbízható vizsgála-
ti eredmények a jelenlegi fajtákra nem állnak rendelkezésre.
Megelőzés, védekezés. E talajgomba ellen a talajfertőtle-
nítés gazdaságossági szempontból alig jöhet számításba. Mi-
vel specializálódott kórokozónak minősül, jó eredményt csak
a többéves vetésforgó adhat.
Egyéb baktériumos és gombás betegségek. A hónapos
retken és a retken esetenként lágyrothadást előidéző kór-
okozók az Erwinia carotovora subsp. carotovora és az E.
chrysanthemi. Levélfoltosságot különböző baktériumok: a
Xanthomonas campestris pv. armoraciae, a X. campestris
pv. raphani, valamint a Pseudomonas viridiflava okoznak.
Gombás rothadást a Rhizoctonia crocorum és a Sclerotinia
sclerotiorum (főleg a maghozókon) idéz elő. A káposztán
palántadőlést előidéző Phoma lingam gombát szórványosan
a hónapos retken és a retken is megfigyelték. Az Alternaria
nemzetség különböző fajai levélfoltosságot, valamint a mag-
hozó állományban szár- és becőtermés-károsodást okoznak.
Ezek között találhatók a káposztán károsító fajok is. E gom-
bák maggal átvihetők és a kelési erélyt csökkenthetik. Ezek
palántadőlést is okoznak. Az Alternaria raphani étkezési cél-
ra termesztett retekgumón és a levélnyélen rothadó foltokat
idéz elő. A botrítiszes betegség (Botrytis cinerea) a retekál-
lományban károkat okozhat. Levélfoltosság kórokozói még
a Colletotrichum gloeosporioides és a Pseudo-cercosporella
capsellae gombák is.
Kártevő állatok
Szövőcsévések. A hónapos retket a szövőcsévések (Scutige-
rella fajok) elsősorban a nagy humusztartalmú üvegházak-
ban és a szabadföldi területeken károsítják. A legjelentősebb,
Gumós és gyökérzöldségek 77
az S. immaculata faj fehéres színű és kb. 6 mm nagyságú
kártevő. A legkülönfélébb növények csírázó magvain és gyö-
kerein károsít. A hónapos retekbe apró gödröket rág. A be-
takarított piros retken fehér foltok jelzik a kártételét, ami
csökkenti a minőséget. A szövőcsévések számára a legjobb
életfeltételeket a talaj nagy nedvességtartalma (közel 100%-
os relatív nedvességtartalomra van szükségük) és a 15–20 °C
nyújtja. Kedvezőtlen körülményeknél (száraz talaj, túl magas
vagy túl alacsony talajhőmérséklet) a mélyebb talajrétegekbe
vándorolnak. Körülbelül 1,50 m-es mélységig húzódnak le
áttelelni, ezáltal a talajfertőtlenítés alól gyakran mentesül-
nek.
Megelőzés, védekezés. A kártevővel szemben a káposzta-
légy ellen a talajba kijuttatott rovarölő szereknek is hatásuk
van.
Keresztesvirágúak földibolhái. A Phyllotreta (P. atra, P.
cruciferae, P. nemorum, P. undulata) földibolhák lárvái a
levelekben, illetve a levélnyelekben aknáznak, vagy a növé-
nyek gyökerein élnek. A bogarak a leveleket hámozgatják
és lyuggatják, száraz időszakban a növények növekedését
gátolják. Újabban a közép káposztabolha (P. undulata) lár-
vái jelentős kárt okoznak. Kezdetben a retek oldalgyökerein,
majd a répatestbe húzódva, kb. 1 mm átmérőjű és 1 cm mély
járatokat rágnak, amelyek később megbarnulnak vagy korai
károsítás esetén összenőnek. A földibolha lárváinak 3 pár
rövid torlábuk és fekete fejtokjuk van.
Megelőzés, védekezés. Elsősorban szárazság idején áll le
a növények növekedése, ilyenkor öntözésre van szükség.
Foltos káposzta-szárormányos. A foltos káposzta-száror-
mányos (Ceutorhynchus pallidactylus, lásd a káposztánál
is) lárvái túlnyomó részt csak a levélnyelekben, de néha a
retek gumójának felső részében (kb. 5 cm mélyen) is készí-
tenek járatokat, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni.
A répatestek 25%-os kártételét is megfigyelték már. Jelentős
kár május-júniusban jön létre. A lárvák lábatlanok és barna
fejtokjuk van.
Megelőzés, védekezés. A káposztalégy elleni talajkezelés
nem elegendő. A kártevővel szemben permetezés formájá-
ban védekezhetünk. Előzetesen meg kell állapítani a lárvák
számát a levélnyelekben, mivel a kémiai védekezés csak ki-
vételes esetben gazdaságos.
Repcebecőmoly. Maghozó állományban a repcebecőmoly
(Evergestis extimalis) 2 cm-es hernyói (sárgászöld színű,
feketésbarna pontokkal) károsítanak. A lepkék júniustól, a
hernyók pedig júliustól jelennek meg. Tavasszal bábozód-
nak. A hernyók néhány becőt lazán összeszőnek, majd a
becőket (a lyukak egyforma távolságra vannak) és a magokat
megrágják.
Bársonylegyek. A hónapos retket és a retket alkalmanként
a közönséges bársonylégy (Dilophus febrilis, syn. Philia
febrilis) és más bársonylegyek károsítják. A hónapos retken
70%-os kárt is megfigyeltek már. A bársonylegyek szürke lár-
vái leginkább bomló szerves anyagokon élnek. A talaj felső
rétegében és humuszban gazdag területeken tartózkodnak.
A talaj felszínén található kis földkupacok és lyukak a jelen-
létükre utalnak. Tömegszaporodásuk esetén az egészséges
gyökereket és a húsos gumókat is megrágják. A nőstények a
tojásaikat a talajba rakják. A lárvák nyáron és ősszel lassan
fejlődnek. Általában csak tavasszal okoznak kárt. Május–jú-
niusban bábozódnak.
Megelőzés, védekezés. Azokon a területeken, ahová majd
tavasszal hónapos retket vagy retket ültetünk, idejében meg
kell állapítani a lárvák számát, és adott esetben a termesztés
előtt talajkezelést kell végezni.
Kis káposztalégy, nagy káposztalégy. A tavaszi káposzta-
légy (Delia radicum, lásd a káposztánál) a hónapos retek és
a retek fő kártevője. A nyári káposztalégy (D. floralis, lásd a
káposztánál), amelyet reteklégynek is neveznek, sokkal rit-
kábban fordul elő. E két faj mellett olykor még más Delia
fajok nyüvei is károsíthatnak. Károkat szabadföldi, üvegházi
és fóliás termesztésben is okoznak. A fóliás termesztés külö-
nösen veszélyeztetett, ha a fóliát a káposztalégy tojásrakásá-
nak időpontjában távolítják el. Ez idő alatt ajánlatos a fóliát
hosszabb ideig kint hagyni a területen.
A káposztalégy nyüvei a hónapos retek és a retek külső
részébe rágnak járatokat, amelyek az ürüléktől vagy a rot-
hadást okozó baktériumoktól elfeketednek. A fiatal korban
károsított retkek a járatok összenövése miatt deformálódnak.
A nyüvek legtöbbször a retek alsó részében tesznek kárt, de
a talaj érintése nélkül a retekbe is bemászhatnak, ha a kár-
tevő a tojásait a szárra rakja le. Ez csak kivételesen, extrém
száraz vagy nedves talajok esetén fordul elő, különben a ta-
lajfelszínre rakják a tojásaikat.
A tavaszi káposztalégy károsítása függ a talajféleségektől,
mivel azok talajnedvessége eltérő. A retektermesztésben ál-
talában jelentősebb gazdasági kár keletkezik, mint a hónapos
reteknél, ahol a kártétel kisebb növényszámra korlátozódik.
A káposztalégy a tojásait elsősorban olyan állományba rak-
ja, ahol a retek már elérte a ceruza vastagságot. Különösen
veszélyeztetettek azok a helyek, ahol ezt a stádiumot május
elején – a kis káposztalégy fő tojásrakási idején – érik el a
retkek. Ha egy szert többször juttatunk ki a talajba, akkor a
hatóanyag gyorsabb mikrobiális lebomlásnak indul és ezáltal
a hatékonysága csökken.
Megelőzés, védekezés. Sorkezelésben, vetés előtt vagy
után, a klórfenvinfosz hatóanyagú növényvédő szereket szór-
hatjuk vagy permetezhetjük ki. A tojásrakás idején dimetoát
hatóanyaggal is permetezhetünk. A tojásrakás, és ezáltal a
káposztalégy nyüveinek a rágása állományvédő-hálóval is
megakadályozható, feltéve, ha az elővetemény során a terü-
let nem fertőződött a káposztalégy bábjaival. A károkat és a
károsítást intenzív öntözéssel csökkenthetjük.
Egyéb kártevők. A retket és a hónapos retket számos ál-
talános kártevő károsíthatja, pl. gyökér-gubacsfonálférgek,
a káposzta-fonálféreg, ugróvillások, Tipula lárvák (üveg-
házban is), mocskos pajorok, törpe répabogarak, egyes le-
vélbogarak, lótetvek, levéltetvek (főleg a Myzus persicae).
A retken még a káposztatorzsa-gubacsszúnyog és a káposz-
tamoly is előfordulhat. A hónapos retken és a retken a repce-
gyökérormányos gömb alakú gubacsokat hoz létre. A virágo-
78 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
kon a Dasineura fajok tesznek kárt. A repcedarázs (Athalia
rosae) feketésszürke vagy szürkészöld lárvái a retek leveleit
rághatják meg. A Chromatomyia horticola aknázólégy egyes
körzetekben, főleg tavasszal jelenik meg a leveleken. Ebben
az évszakban a retek csíralevelein olykor a téli gabonaatka
(Penthaleus major) károsít. Maghozó állományban a Mel-
igethes aeneus, valamint a poloskák közül a Lygus ruguli-
pennis és a L. gemellatus fajok találhatók meg.
2.4 2.4 Hagymafélék
Vöröshagyma, salottahagyma, póréhagyma, metélő-
hagyma, téli sarjadékhagyma, fokhagyma (Allium cepa,
A. ascalonicum, A. porrum, A. schoenoprasum, A. fistulo-
sum, A. sativum)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Káliumhiány. A hagyma a káliumhiányt gyorsan érzékeli.
Világoszöld lomb, valamint a hagymalevelek végén elhalás
és barnulás figyelhető meg. Vékonyhéjúság, késleltetett érés
és rossz tárolhatóság következhet be.
A magnéziumhiány jelentős növekedéscsökkenéshez
vezet. A gyenge növények elpusztulnak. Az idősebb hagy-
manövények egyöntetűen sárgák. A fiatal levélszövetekben
a klorofillképződés nem megfelelő. A hajtásvégek barnára
színeződnek és végül elhalnak.
Mangánhiány. A hagyma azokhoz a zöldségfajokhoz tarto-
zik, amelyek a mangánhiányt nagyon gyorsan jelzik. A hagy-
ma levele halvány színű vagy részben sárga csíkos, csavaro-
dott vagy petyhüdten lóg. A hagymák rosszul érnek be és
számos vastagnyakú lesz.
Talaj- és éghajlati tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Napégés, levélcsúcs-száradás. A vörös- és a metélőhagy-
ma levelének vége fehérre színeződik és elhal, ha a párás,
meleg vagy borús időjárást hirtelen nagyon napos és száraz
időjárás követi. A metélőhagyma levélcsúcsszáradását nitro-
génhiány is kiválthatja. Egyenletes víz- és tápanyag-ellátás
megfelelő eredményt ad. A teljesen be nem érett hagymák
különösen károsodnak, ha a talajból kiszedve erős napfény
éri őket.
Üvegesség. Főleg a hagyma külső részén – a második és
a harmadik buroklevélen – vízzel átitatott, gyakran barnás
gyűrűk mutatkoznak. Külsőleg a hagyma egészségesnek lát-
szik. Az üvegesség egyik különleges formája az ún. szalon-
nás héj. E károsodás főleg akkor lesz nagyobb mértékű, ha a
betakarítás előtti utolsó hetekben az időjárás nedves, emiatt
a hagymában nagy lesz a víztartalom, majd ezután még túl
hidegen is tárolják. A károsodás a tárolóban tovább súlyos-
bodhat. Az üvegesség a tárolóban csak három-négy hónap
múlva lesz látható. Főleg azokon a fajtákon lép fel súlyosab-
ban, amelyeknek buroklevelei nem repednek fel. E fajtáknál
szárazság esetén a hagyma nyaki részén át a nedvesség nagy
részének el kellene illanni, ami legtöbbször nem követke-
zik be. A betárolás után mérsékelt hőmérsékleten, nagy
levegőmennyiséggel az üvegesség fellépése csökkenthető.
Az üvegesség legtöbbször a nem túl hideg, száraz tárolásra
vezethető vissza. Az állomány egyenetlen beérése az üveges
hagymák mennyiségét növelheti. Az üvegesség az értékesí-
tésben is nagy gondot okozhat.
Fagykárok. A betakarított hagyma aránylag nem érzékeny
a 0 °C alatti hőmérséklettel szemben. Így 0 és +3 °C között
több hónapig tárolható. Különleges esetekben a hagymák
–15 °C hőmérsékletig a csökkenő hőmérsékletet is elvise-
lik, de megfagyott állapotban nem szabad mozgatni, és nem
szabad gyorsan felengedtetni (lehetőleg 4-5 °C-on). A hagy-
ma fagykárosodásakor vizenyős, részben szürkésen csillogó
részek mutatkoznak, amelyek a hagymába mélyen behúzód-
nak és gyakran csak a hagyma néhány pikkelylevelére korlá-
tozódnak. A kórkép az üvegességhez hasonló.
A téli hagymákat tavasszal a többször visszatérő fagyok
veszélyeztetik. Ez késői fagykárt okoz.
Korai magszárképződés. A korai magszárképződés a dug-
hagymánál a legjelentősebb. Ez az ún. preparálással kapcso-
latos (eltartás a tél folyamán szobahőmérsékleten, 30–40 °C
körül, de az 50 °C-ot nem szabad túllépni). A preparálás fő-
leg a nagyobb dughagymáknál hasznos.
A póréhagyma korai magszárképződése főleg a termesz-
téskor a hideghatás miatt következik be. Főleg 4-5 leveles
állapotban érzékeny. 5 °C körüli hőmérsékleten a korai mag-
szárképződés megszűnik. A fiatal növényeket 18 °C körüli
hőmérsékleten kell termeszteni. A hagymák korai kihajtását
a tárolóban az alacsony tárolási hőmérséklet (-1 és +3 °C)
késlelteti. A tárolóban a korai kihajtást a levelek megsemmi-
sítése és a betakarítás időpontja befolyásolja.
Vastag nyakúak azok a hagymák, amelyek rosszul húzód-
tak be, vagyis nem tipikus hagymaformát mutatnak és emiatt
nem forgalmazhatók. Ez akkor következik be, ha a hagymák
növekedése idejében nem fejeződik be. Oka lehet a túl késői
vetés, az öntözés vagy a nitrogéntrágyázás és az egyes növé-
nyek túl nagy térállása.
Buroklevél-hiányosság, csupasz buroklevél. A hagyma
külső, száraz buroklevele leválik. Ez minőséghiány, ami
az értékesítéskor nagy jelentőségű. A buroklevélhiány sú-
lyosabb jelentkezése függ a fajtától, a túl késői utolsó nit-
rogénadagolástól, a túl késői betakarítástól, felszedés után
a talajon történő, túl hosszú utóérleléstől, a magas hőmér-
sékleten végzett betakarítástól, a gyors szárítástól és a nem
megfelelő előfeldolgozástól.
Jég, eső, szél. A jég, a nagy esőcseppek és talajrögöcskék
nagy szél esetén ütésnyomokat okoznak, amelyek általában
a széliránynak megfelelően a lombozat egyik oldalán talál-
hatók. Ez a hatás a hagyma további növekedésére csekély.
A hagymák a pangó vízre érzékenyek, emiatt növekedésük
leáll, és a növények sárgulnak.
2.4 Hagymafélék 79
Vírusos betegségek
Törpülés és sárga-levélcsíkosság. A vöröshagyma törpü-
lését és sárga-levélcsíkosságát az Onion yellow dwarf virus
(OYDV, Potyvirus) okozza. E vírusos betegség a magról vetett
hagymán csak csekély jelentőségű, nagyobb jelentőségű vi-
szont a maghozókon, a dugványhagymán és a salottahagy-
mán. Az OYDV különböző Allium fajokon fordul elő, a pó-
réhagymán azonban nem. Gazdanövény-specifikus törzsek
léteznek. A vöröshagymáról származó izolátumok a fokhagy-
mát nem és megfordítva sem fertőzik.
A főtünet a visszafogott növekedés. A beteg vöröshagymá-
kon a levelek és a virágszárak hullámosak és csavarodottak.
A levelek lapos keresztmetszetűek és részben alapi részük
vastag, duzzadt. A beteg vöröshagyma levelei halványzöl-
dek, egyértelműen sárga csíkosak vagy teljesen sárgák, és
részben petyhüdten lógnak lefelé. A tárolóban rothadás és
idő előtti kihajtás következhet be. A maghozókon sárgacsí-
kosság, viaszosság nélküli szárak, valamint csökkent virág-
szám és alacsony maghozam figyelhető meg. A fokhagymán
is sárgacsíkosság és növekedéscsökkenés lép fel. A kórokozó
maggal történő terjedését eddig még nem állapították meg.
A salottahagyma és a fokhagyma vegetatív szaporítása termé-
szetesen az elterjedést biztosítja. Számos levéltetűfaj a vírus
terjesztője. Az átviteli forma nem perzisztens. Fertőzési for-
rások a különböző áttelelési szakaszú fertőzött növények és
a vöröshagyma és a fokhagyma vegetatív szaporítású formái.
Megelőzés, védekezés. A termesztett dughagyma, salot-
tahagyma és fokhagyma állományokat rendszeresen ellen-
őrizni kell. A gyanús növényeket el kell távolítani. Magho-
zó állományt az étkezésre termelt állománytól távol kell
termeszteni. A téli hagymák termesztése is veszélyforrás a
következő évi termesztett állományra. Emiatt a tavaszi ellen-
őrzés fontos.
A póréhagyma sárgacsíkossága. Ezt a betegséget a Leek
yellow stripe virus (LYSV, Potyvirus) idézi elő, amely az
OYDV-től egyértelműen elkülöníthető. Ez a fokhagymaállo-
mányokban is károsít. Megtalálható ezenkívül a vad Allium
fajokon és az Allium nemzetség dísznövényein. Meghatáro-
zott gazdaspecifikusság ismert. A póréhagyma számos LYSV
izolátuma nem és megfordítva sem fertőz. A póréhagymán
az LYSV a levelek sárgacsíkosságát okozza, ami a növény alsó
részén a legszembetűnőbb. Gyakran az egész növény elsár-
gul. Más növényeken az elszíneződés szürkészöldre válto-
zik. A növekedés csökken, és a viaszréteg gyengén képződik.
A levelek hullámosak. A szár gyenge növekedésű. A beteg
növények kevésbé fagyállók, mint az egészséges növények.
A korai fertőzések a növényeket nagyon súlyosan károsítják.
A fajták eltérő fogékonysága csak bizonyos fokig érzékelhe-
tő. A világos levelű fajták általában súlyosabban károsodnak,
mint a sötét lombúak.
A fokhagymán a lomb szabálytalan sárga-zöld csíkossága
és sárga elszíneződése figyelhető meg. A vírust a levéltetvek
nem perzisztens módon viszik át. A vírus magátvitele eddig
még nem bizonyított. Fő fertőzési forrás az átteleltetett póré-
hagyma. A fertőzött gerezdek aránya a fertőzés időpontjától
függ. A kevert fertőzések Shallot latent virus (SLV, Carlavi-
rus), továbbá Garlic common latent virus (GarCLV, Carlavi-
rus) kórokozókkal, egyértelműen növelik a kártételt.
Megelőzés, védekezés. Tavasszal az új ültetés előtt a
szomszédos téli póréhagyma-állományt fel kell számolni.
A fokhagyma vegetatív szaporítására csak egészséges növé-
nyeket szabad felhasználni.
Egyéb vírusos betegségek. Egyes, további vírusok az
Allium fajokon sárgulást és alakváltozást okoznak. Ezek a
vegetatív módon szaporított hagymafajok (fokhagyma, sa-
lottahagyma) esetében különösen nagy jelentőségűek. Más
vírusokkal kevert fertőzés esetén a kártétel mértéke jelentő-
sen nő. Ide tartozik a Garlic common latent virus (GarCLV),
ami egyedül előfordulva a fokhagymán és a póréhagymán
csak nagyon gyenge tüneteket okoz, csak pl. az LYSV-vel
kombináltan lesz súlyosabb a kártétel. Hasonló a Shallot
latent virus, amelynek egyedüli fertőzése a fokhagymán,
a salottahagymán, a vöröshagymán és a póréhagymán alig
felismerhető betegségtüneteket okoz, és csak a Potyvirusok-
kal kombinálva károsít. Szóba jöhetnek még olyan vírusok,
amelyeket eddig csak a hagymaféléken találtak meg. Ezek
gazdasági jelentőségét még nem állapították meg pontosan.
Szóba jöhetnek még olyan vírusok is, amelyek az Allexivirus
csoportba tartoznak és az Aceria tulipae faj atkáival vihetők
át. A tárolt szaporítóanyag az atkaátvitel miatt súlyosan fer-
tőződhet.
Baktériumos és gombás betegségek.
Baktériumos rothadások. Az Erwinia carotovora subsp.
carotovora a vöröshagymán és kisebb jelentőséggel a póré-
hagymán lágyrothadást okozhat, amely bizonyos körülmé-
nyek között szabadföldön, legtöbbször azonban csak a tá-
rolóban és nagyon gyakran a fagykárosodáshoz kapcsolódva
lép fel. A rothadás a hagyma nyaki részén kezdődik. Egyes
pikkelylevelek üvegesek, majd váladékszerű masszává vál-
nak, és kénes szagot árasztanak, ami pl. a Botrytis aclada
által okozott nyaki rothadásnál hiányzik. Az E. carotovora
subsp. carotovora a hagymába főleg a mechanikai sérülése-
ken keresztül hatol be, mégis úgy tűnik, hogy a baktérium
terjedésében a hagymalégy is részt vesz.
A Burkholderia cepacia (syn. Pseudomonas cepacia)
baktérium egyes belső pikkelylevelek lágy, vizenyős rotha-
dását okozza. A vöröshagymán és a fokhagymán fordul elő,
azonban csak a vöröshagymán jelentős. A baktérium a mele-
gebb éghajlatú országokban széleskörűen elterjedt (optimális
hőmérséklete 29 °C). A tárolás és a szállítás során is tovább-
fejlődhet. A B. cepacia a talajban marad fenn, esővel és esőz-
tető öntözéssel terjed. A hagyma nyaki részén hatol be.
A B. cepacia fajhoz hasonló károsodást okoz a Burkhol-
deria gladioli pv. alliicola (syn. Pseudomonas gladioli pv.
alliicola és a P. alliicola pv. alliicola.
További rothadást előidéző baktériumok a vöröshagymán
és a fokhagymán: Pseudomonas marginalis pv. marginalis,
P. viridiflava, P. fluorescens, P. aeruginosa, Erwinia herbico-
la és Enterobacter cloacae.
80 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Megelőzés, védekezés. A legfontosabbak a megelőző
rendszabályok, köztük a gyökértermésű növények messze-
menő kiiktatásával megtervezett jó vetésforgó, továbbá a
betakarításkor, valamint a szakszerű tároláskor a betegségy-
gyanús hagymák módszeres eltávolítása.
Baktériumos foltosságok. Esetenként a póréhagymán, fő-
leg a maghozó növények levelén számos, világos- és sötétbar-
na, csíkszerű, vizenyős, ezüstösen csillogó foltok találhatók,
egy részükön szürkéssárga nyálkacseppek vannak. Oka a
Pseudomonas syringae pv. syringae fertőzése.
A vöröshagymán a Pseudomonas viridiflavát, mint a bak-
tériumos csíkosság kórokozóját és a Xanthomonas campest-
rist, mint a levélfoltosság kórokozóját közölték, az Erwinia
herbicola a fokhagymán csúcselhalásokat idéz elő.
Csíranövény-betegségek. A csírázó vagy az éppen kikelt
hagymanövénykéket különböző, a talajból támadó gombák
(főleg a Pythium fajok, a Phytophthora cryptogea, a Fusari-
um spp., a Rhizoctonia solani és a Rhizopus oryzae) káro-
sítják. Ez különösen akkor következik be, ha a növények a
hideg időjárás következtében nagyon lassan kelnek ki, és ha
a magvakat mélyre vetették.
Megelőzés, védekezés. A vetőmagcsávázás pl. tirám ké-
szítménnyel (5 g/mag kg) a kártételt csökkenti. Egyébként
minden olyan eljárás fontos, ami a gyors kelést elősegíti.
Peronoszpóra. A peronoszpóra kórokozója a Peronospora
destructor, főleg olyan időszakban károsítja a vöröshagymát,
a salottahagymát ritkábban a fokhagymát, a metélőhagymát
és a póréhagymát, amikor az időjárás kimondottan nedves.
A jellegzetes kórkép főleg a kora reggeli órákban észlelhe-
tő, amikor a növények a harmattól nedvesek. A hosszúkás,
az ovális, a levélcsúcsig felhúzódó, tömegesen jelentkező
károsodott részeket szürkéslila sporangiumtartó-gyep vonja
be. A sporangiumtartó-gyep gyakran hiányzik és csak a hagy-
malomb halványszürke elszíneződése figyelhető meg. A levél
gyakran majdnem teljesen elpusztul, és a terméshozam és a
hagyma eltarthatósága lényegesen csökken. Primer fertőzési
források az áttelelő hagymák és a növénymaradványok. Fő-
leg azok a vidékek veszélyeztetettek, ahol áttelelő hagymát
termesztenek. Ősszel bekövetkezhet a fertőzés anélkül, hogy
a növényen tünetek jelentkeznének.
A növény szövetében vastagfalú kitartóspórák (oospórák)
képződnek. A fertőzött téli hagymák tönkje világosbarna
lesz, és a buroklevelek leválnak. A károsodott hagymák
gyökerén gyakran a P. destructor oospórái találhatók. Nem
teljesen tisztázott az oospórák szerepe és az azokból kiindu-
ló fertőzési folyamat a primer fertőzéskor. A sporangiumok
nedves időjárás esetén nagy távolságra terjednek szét. Száraz
körülmények között természetesen nagyon gyorsan elpusz-
tulnak. A hagymaperonoszpóra inkubációs ideje 8–14 nap
között van. A gomba számára kedvező feltételek estén 2-3%
primeren fertőzött növény elegendő ahhoz, hogy több mint
két sporangiumgeneráció az egész állományt megfertőzze.
A sporangiumok főleg éjszaka képződnek. A következő na-
pon a sporangiumok szabaddá válnak. A sporangiumok csí-
ratömlőt fejlesztenek a lomb vékony vízrétegében vagy közel
100% relatív páratartalmon. Amíg a sporangiumok csíratöm-
lői a légzőnyíláson át a növény szövetébe hatolnak közel hét
óra telik el. A legerősebb sporangiumképzés 13 °C-on megy
végbe. 7 °C alatt és 25 °C felett mélypontra csökken, és 80%
alatti relatív páratartalom esetén szünetel. Hűvös, nagyon
harmatos éjszakák, és enyhén meleg (15–20 °C), borús nap-
palok kedveznek a megbetegedés elterjedésének.
Megelőzés, védekezés. Megfelelő vetésforgó elengedhe-
tetlen. A továbbszaporított és áttelelő állományban a beteg-
séggyanús növényeket el kell távolítani. A túlságosan sűrű
és buja állományt kerülni kell. Hagymatermesztésre nyitott
fekvésű és jól felszáradó területeket kell választani. A beta-
karításkor keletkezett növénymaradványokat messzemenően
meg kell semmisíteni. Semmiféle tisztítási hulladékot a sza-
bad földre nem szabad kivinni.
A hagymaperonoszpóra elleni speciális védekezésre fun-
gicidek jelenleg nem engedélyezettek (Németországban,
ford.). A botrítiszes levélfoltosság elleni diklofluanid perme-
tezéseknek mellékhatása van a peronoszpórára. A hagymán
a primer fertőzés fellépésének előrejelzésének prognózismo-
dellje az ONIMIL. A következő prognózismodell (ZWIPERO)
kifejlesztése folyamatban van.
Fitoftórás papírfoltosság. Ez a megbetegedés főleg a pó-
réhagymán, ritkán a vöröshagymán jelentkezik. Kórokozója
a Phytophthora porri. A kártétel első jelei a vizenyős levél-
végek. Később a levélvégek elhalnak. Ezek fehérek és pa-
pírszerűek lesznek. A kártétel a levélvégekre összpontosul.
Gyakran az egészséges szövetrészek előtt vizenyős átmeneti
zóna található, ahol a kórokozót a legbiztosabban ki lehet
mutatni. Súlyos fertőzés jelentős növekedéscsökkenéshez
vezet. A fitoftórás papírfoltosság általában az év második fe-
lében (július végétől szeptemberig) lép fel, ezért a póréhagy-
mán a károk nagyobbak, mint a vöröshagymán. A kártétel
elsősorban a mélyebb fekvésű, nedves, rossz talajszerkezetű
területeken, nedves időjárás esetén mutatkozik. A gomba op-
timális fejlődési feltételei 12–22 °C között vannak.
Megelőzés, védekezés. Ellenálló póréhagymafajták: ’Al-
cazar’, ’Arkansas’, ’Bastion’, ’Blizzard’, ’Carina’, ’Halef’,
’Kajak’, ’Paragon’, ’Portant’ és ’Santina’. A gomba kitartó-
spóráival, azaz oospóráival a talajban több évig fennmarad,
ezért a megfelelő vetésforgó betartása fontos. A póréhagyma
lombmaradványait nem szabad a szabadföldre visszavinni.
Alternáriás bíborfoltosság. A bíborfoltosság kórokozója
az Alternaria porri, ami a póréhagymán, a vöröshagymán,
a fokhagymán és más Allium fajokon léphet fel. Főleg a le-
velek felső felén hosszúkás-ovális, gyakran zónált levélfoltok
mutatkoznak. Ezek közepükön szürkék és ott fekete konídi-
umtartó-gyeppel borítottak. A levélfoltok széles szegélye lila
színű. A fertőzött levelek felszakadnak, befűződnek, megcsa-
varodnak és végül elhalnak. A szár a talajfelszín közelében
fertőződik, emiatt gyakran a baktériumos szekunder fertőzés
következtében váladékszerű masszává válik. Fertőzési forrás
a vetőmag és a fertőzött talajok. A gomba főleg nedves, me-
leg időjárás esetén fejlődik. Tripszkártétel a betegség fellépé-
sét elősegíti.
2.4 Hagymafélék 81
Megelőzés, védekezés. Az őszi és a téli póréhagyma-faj-
ták nagy ellenállóságot mutatnak az Alternaria-fertőzéssel
szemben. A vetésforgó és a beteg növényrészek eltávolítása
fontos. Vetőmagcsávázás ajánlatos. A talajtakarás szalmával
vagy mulccsal a fertőzést csökkenti.
E gombás betegség védekezési küszöbének „20% fertő-
zött növény” számít. Engedélyezett fungicid nem áll rendel-
kezésre.
Sztemfíliumos levélfoltosság. Az Allium fajokon szinte
azonos levélfoltosságot okoznak főleg a Stemphylium vesica-
rium (ivaros alak: Pleospora allii) és a S. botryosum (ivaros
alak: Pleospora tarda) kórokozók. Ezek a Stemphylium fa-
jok gyakran az Alternaria porri és a Peronospora destructor
fajokkal együtt lépnek fel. A primer fertőzéseket az ivaros
alak, azaz pszeudotéciumok aszkospórái idézik elő. Kezdet-
ben apró, sárgás-barnás foltok mutatkoznak, amelyek gyor-
san megnagyobbodnak, és hosszúkás-ovális alakúak lesznek.
A foltok később olajbarna és végül fekete színűek. Ezeket ko-
nídiumtartó-gyep borítja. A fertőzött leveleken, főleg azon-
ban a virágszáron a pszeudotéciumok képződnek. Súlyos
fertőzés esetén a levelek elpusztulnak. Hosszú ideig tartó,
magas páratartalom a betegség fejlődésére kedvező.
Megelőzés, védekezés. Lásd Alternáriás bíborfoltosság.
Kladospóriumos betegség. Főleg a vöröshagymán e be-
tegség egyes évjáratokban nagy jelentőségű. Súlyos termés-
hozam-növekedést okoz, és intenzív fungicidhasználatot
igényel. A kladospóriumos betegség a vöröshagymát, a pó-
réhagymát és a metélőhagymát károsítja. A betegséget két,
majdnem azonos gombakórokozó (Cladosporium allii és C.
allii-cepae) idézi elő. Betegségtünetek: kezdetben fehér, ová-
lis foltok, amelyek gyorsan megnagyobbodnak, és hosszúkás
alakúak lesznek. A levélfoltok közepén sötétzöld konídium-
tartó-gyep található. A betegség előrehaladtával sok levélrész
elhal. Mindkét gomba néhány hónapig fennmarad a növény-
maradványokon. Olyan területeken, ahol Allium fajokat ko-
rábban nem termesztettek, az átvitel és az áttelelés még nem
teljesen tisztázott.
Megelőzés, védekezés. A triadimenol készítmények e
kórokozóval szemben hatásosak. E hatóanyag Magyaror-
szágon hagymára nem engedélyezett. Helyette a kaptán és a
mankoceb (kivéve zöldhagyma, ford.) ajánlható. A permete-
zéseket a megbetegedés kezdetén kell végrehajtani.
Rozsda. Rozsdakártétel az Allium fajok közül elsősorban
a póréhagymán és a metélőhagymán található. A jelenlegi
rendszertani besorolás alapján a póréhagymarozsda kór-
okozója a Puccinia allii, a metélőhagyma-rozsda kórokozója
pedig a P. mixta. Mindkét gomba kisebb mértékben a vörös-
hagymát is megfertőzi. Arra is utalnak, hogy az Uromyces
ambigues fordul elő fokhagymán.
A póréhagymarozsda fertőzésekor a leveleken apró, ke-
rek vagy hosszúkás, keskeny (5 mm hosszúságig), erőteljesen
narancsszínű foltok keletkeznek. A levél epidermisze réssze-
rűen felreped. A súlyosan fertőzött növények halványzöld
színűek lesznek és növekedésükben visszamaradnak. A pó-
réhagymán általában a nem gazdacserés gomba narancsszí-
nű uredospórái, ritkán a fekete teleutospórái fordulnak elő.
A metélőhagymán teleutospórák gyakrabban találhatók.
A gomba fő terjedési időszaka augusztus és szeptember
hónapban van. A hosszabb ideig tartó 25 °C feletti és 10 °C
alatti hőmérséklet a gomba fejlődésére kedvezőtlen. A ma-
gas páratartalom az uredospórák csírázására és fertőzésére
kedvező, hosszabb levélnedvesség-időtartam az uredospórák
csírázását elfojtja. A hidegebb őszi és téli időjárás beköszön-
tével a növények a betegséget kinövik, ez azt jelenti, hogy
az újonnan képződő levelek egészségesek lesznek. A sűrű
és túltrágyázott állományok általában súlyosabban fertő-
ződnek. A gomba az áttelelő gazdanövényeken elsősorban
uredospórával marad fenn. A metélőhagymán a súlyosabb
kártétel a hajtatott áru minőségét jelentősen gyengíti.
Megelőzés, védekezés. A ’Blaugrüner Winter’ fajták kö-
zött csekély fogékonyságú fajták találhatók. Rozsdatolerán-
sok: ’Arizona’, ’Ginka’ és ’Poristo’. A metélőhagyma fajták
rozsdagombával szembeni toleranciája különböző.
Tavasszal, az új ültetés előtt az előző évi fertőzött állo-
mányt meg kell semmisíteni. A póréhagymán a rozsda elleni
védekezésre a triadimefol készítmény engedélyezett. A véde-
kezési küszöb 10% beteg növény. Ha ebben az időszakban
a fungicides permetezéseket végrehajtják, akkor még meg-
bízható termésminőséget érnek el. A metélőhagyma hagy-
matermesztésekor rozsda elleni védekezésre engedélyezett
hatóanyagok: azoxistrobin, metirám, makoceb (kivéve zöld-
hagyma).
Botrítiszes hagymanyakrothadás. A Botrytis aclada (syn.
B. allii) okozta nyakrothadás főleg a vöröshagyma-tárolóban,
a salottahagymán, a dughagymán és a fokhagymán jelentős
károkat idéz elő. Úgy tűnik, hogy a régebbi irodalomban kö-
zölt, nyakrothadást előidéző Botrytis byssoidea megegyezik
a fenti fajjal. A betakarítás idején a hagymákon általában
szemmel látható betegségtünetek nincsenek. A fertőzött
hagymák a tárolóban néhány hét múlva felső részükön pu-
hák és barnára színezettek lesznek. A hagyma pikkelylevelei
között szürke micélium képződik. Később a külső részen
tömör, szürke micéliumszövedék konídiumtartó-gyeppel és
fekete, kerek kitartóképletek (szkleróciumok) képződnek.
Az állományban a gomba konídiumokkal és mikroszkleró-
ciumokkal terjed, amelyeket a szél szállít tovább. A hagy-
ma növekedésének időszakában általában túlnyomórészt
szaprofita módon marad fenn. Az ősszel elpusztuló lombon
keresztül a gomba a hagymába hatol. A fertőzés mechanikai
sérüléseken, repedéseken és a gyökérkoszorún át is bekövet-
kezhet. A kórokozó áttelelésében a hagymahulladékok vagy
a szabadföldön maradt hagymák nagy jelentőségűek. Legfon-
tosabb fertőzési forrás azonban a vetőmag. A gomba a magba
mélyen behatol, ezért felületi fertőtlenítéssel nem pusztít-
hatjuk el. A magból kiinduló, ilyen korai fertőzések a nö-
vényen először semmiféle betegségtüneteket nem okoznak.
A tárolóban a kártétel mértéke a hagyma érésekor uralkodó
időjárástól és a felszedéskor mutatkozó fejlődési időszakától
függ. Minél hamarabb elhal a lomb, annál kisebb a veszély.
Az érés időszakában hullott nagymennyiségű csapadék kö-
82 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
vetkeztében a fertőzés jelentős lesz. A tárolóban a gomba a
betegről az egészséges hagymákra is átterjedhet. A betegség
előfordulása a tárolási hőmérséklet növekedésével szintén
növekszik. A gomba gyakran a Botrytis cinerea gombával
együtt a maghozók virágrothadását okozza.
A hagyma nyaki rothadását még a Botrytis cinerea is
okozhatja. E gomba kártétele esetén a hagyma nyaki részén
barna elszíneződések, vagy a külső burokleveleken barnásfe-
kete foltok láthatók. A Botrytis cinerea a termesztőfelületen
széles körben elterjedt. A gomba az elhalt lombon keresztül
hatol a hagymába. A Botrytis sguamosa csak ritkán oka ha-
sonló kórképnek.
Megelőzés, védekezés. Vetőmagcsávázással, amelyre je-
lenleg a tirámkészítmény engedélyezett, a fertőzési veszélyt
lényegesen csökkenteni lehet. Kizárólag kémiai védekezési
eljárásokkal azonban teljes eredményt nem lehet elérni.
Megfelelő vetéssel és trágyázással törekedni kell az egyenle-
tes, nem túl buja állomány kialakítására. A betakarításkor a
mechanikai sérüléseket lehetőleg el kell kerülni. Törekedni
kell az optimális betakarítási időpontra. A hagymákat né-
hány napig a talajon renden kell tartani, hogy így lehetőség
szerint teljesen behúzódhassanak. Betárolás után 35 °C-ra
melegített levegővel, lehetőleg 3 napig mesterséges szárítást
kell beiktatni. A higiéné a hagymatárolóban nagy je len tő-
ségű.
Botrítiszes levélfoltosság. Nedves időjárás esetén, a vö-
röshagyma lombján, főleg a zöldhagymán hosszúkás-kerek,
sárgásfehér, enyhén besüppedő foltok keletkeznek, amelyek
gyorsan szétterjednek. Fiatal korban a foltokat halványzöld
szegély veszi körül. A kórkép kezdetben a jégveréshez ha-
sonló, mivel az első beteg foltok a fő széliránynak megfelelő
oldalon képződnek. Szabadföldön az egyértelmű diagnózis
gyakran nehéz. Legtöbbször kiegészítő laboratóriumi vizs-
gálat szükséges. A Botrytis squamosa gomba beteg növény-
részeken képződő szkleróciumai több évig fennmaradnak
a növénymaradványokon és a talajban. A szkleróciumokon
és a beteg növényrészeken konídiumok képződnek, ame-
lyek széllel terjednek. Ezek 12–24 °C közötti hőmérsékle-
ten újabb fertőzéseket hoznak létre. Optimális, 15 °C-os
hőmérsékleten a fertőzés 6 órán belül végbemegy. Magas
páratartalmon a gomba szürke konídiumtartó-gyepet képez.
A buja és sűrű állományok különösen veszélyeztetettek. Az
erős napfény és magas hőmérséklet, valamint alacsony re-
latív páratartalom jelentkezésekor a lomb hirtelen elhal és
emellett világosbarna lesz. A lomb korai elhalása miatt súlyos
termésveszteség keletkezik. Az A. cepa fajták különböző
mértékben fogékonyak. A hibridfajták egy része különösen
fogékony. Az Allium fistulosum és a metélőhagyma nem ká-
rosodik.
Megelőzés, védekezés. Ügyelni kell a megfelelő állo-
mánysűrűségre. Ha esőztető öntözés szükséges, akkor tö-
rekedni kell rá, hogy a lomb mihamarabb leszáradhasson.
A világ egyes jelentős hagymatermesztő vidékein előrejelzési
modellekkel (SIV, BOTCAST, BLIGHTALERT) dolgoznak,
amelyek a fejlődési szakaszra, az első fertőzésre és az idő-
járási körülményekre összpontosítanak. A németországi ter-
mesztők a fertőzés kezdetétől permeteznek. A diklofluanid
és a vinklozolin hatóanyagú készítményeket használják.
Hagymaüszög. Az Urocystis cepulae (syn. U. magica) gom-
ba, mint a vöröshagyma, a salottahagyma, a metélőhagyma
és a póréhagyma kórokozója már régóta ismert. Csak az Al-
lium nemzetség fajait fertőzi meg. A hagymaüszögnek Né-
metországban alig van jelentősége. A gomba a növényeket
a talajból támadja meg, de csak egy rövid időszakban képes
fertőzni. A fertőzés időszaka a csírázástól számított második
naptól a hagymanövény 5–10 cm magasságáig tart. A fertő-
zés optimális feltétele 13–22 °C között van. A gomba bejut a
fiatal növényekbe, amelyeken ólomszürke elszíneződések és
daganatszerű kinövések keletkeznek, ezek később felreped-
nek, belőlük fekete üszögspórák (teliospórák) szabadulnak
ki. Ezek a talajban hosszú évekig fennmaradnak, és az új
fertőzések forrásai lesznek. Megállapították, hogy az üszög-
spórák több mint 15 évig is fennmaradnak. A megbetegedett
növények általában nem pusztulnak el, azonban növekedé-
sükben nagyon visszamaradnak. A gomba a fertőzött talajjal
és a szaporítóanyaggal (dughagyma, salottahagyma) terjed,
vetőmaggal azonban nem.
Megelőzés, védekezés. Arra kell ügyelni, hogy a beteg-
séget ne hurcoljuk be. Adott esetben a fertőzött területen
hosszú évekig ne termeljünk hagymaféléket.
Szkleróciumos (sztromatíniás) lisztbetegség. A lisztbe-
tegség kórokozója a Sclerotium cepovorum (syn. Stromati-
nia cepivorum ford.). Bár a póréhagyma, a salottahagyma,
valamint különböző hagyma- és bizonyos liliomfélék káro-
sodnak, súlyos kártétel vöröshagymán, téli sarjadékhagy-
mán, metélőhagymán és fokhagymán jelentkezik. Különösen
fogékonyak a fehér tavaszi hagymák.
A csíranövényeket kelés előtt, keléskor és kelés után
közvetlenül károsítja. A csíranövények elpusztulnak. A be-
tegséggóctól, az állománysűrűségtől függően számos növény
(kb. 10–20) elpusztulhat. Az idősebb növényeken a tünetre
jellemző a hagyma tönkjének rothadása és a gyökérrothadás.
Azokon a gomba dús, vattaszerű micéliuma látható. Később
itt kerek, fekete szkleróciumok (rendszerint 0,2–0,5 mm-es,
egyes izolátumoknál 1 mm-es) találhatók, amelyekkel a gom-
ba a talajban több mint 20 évig fennmaradhat. A hagyma
termesztése előtt az adott fertőzési veszély a szkleróciumok
átszitálásával megállapítható. Több mint 10 szklerócium egy
kg talajban a hagymatermesztésre súlyos veszélyt jelent. Egy
szklerócium egy kg talajban is veszélyes lehet.
A szkleróciumok csírázását a hagyma gyökérváladéka in-
dítja meg. Ehhez a 10–12 °C hőmérséklet az optimális. A ki-
növő micélium a környező növényeket megfertőzi. A szkle-
rócium csírázása, a fertőzés és betegség lefolyása erősen a
hőmérséklettől függ. A betegség elterjedése 15–20 °C között
a legnagyobb, 10 °C alatt és 25 °C fölött szinte alig fejlődik.
Ez az alapja annak, hogy a betegség főleg tavasszal és ősszel
terjed el. Hűvös nyarakon a gomba általában súlyosabban
károsít. A S. cepivorum mikroszkleróciumokat is képez.
Jelentősége eddig még nem tisztázott, feltételezik azonban,
2.4 Hagymafélék 83
hogy magas páratartalom esetén a gomba fennmaradásában
és elterjedésében szerepet játszik. A szkleróciumokat a szél-
lel is szállíthatja. A téli hagymák súlyosabban károsodnak,
mivel gyakran már ősszel bekövetkezik a fertőzés.
Megelőzés, védekezés. A károk elkerülése végett feltét-
lenül több éves vetésforgót kell tartani. Úgy tűnik, hogy a
sárgarépa a vetésforgóban a szkleróciumok túlélési fokát
csökkenti. Hasonló hatású a keresztesvirágúak növényma-
radványainak talajba dolgozása. A permetezési eljárásokra
a triadimenol (helyette Magyarországon a kaptán vagy a
mankoceb [zöldhagyma kivételével] ajánlható, ford.) ható-
anyagú szer javasolható, amelyeket a betegség kezdetekor
kell kijuttatni. Előtte és utána esőztető öntözés szükséges.
A beteg hagymákat a betakarításkor ki kell válogatni, mivel a
tárolóban a rothadást okozó, másodlagos kórokozók a kárté-
telt súlyosabbá teszik.
Kolletotrihumos piszokfoltosság. A betegséget a Col le-
tot ri chum dematium f. sp. circinans idézi elő. Csak ritkán,
szinte kizárólag a fehér hagymafajtákon fordul elő. A kárté-
tel a betakarítás után a tárolóban is továbbterjedhet. Főleg a
hagyma külső buroklevelein gyűrűszerű, sötétzöld vagy feke-
te acervulusz keletkezik, amelyben konídiumok is képződ-
nek. Esetenként a gomba a belső pikkelylevelekbe is behatol,
ahol sárgafoltosságot idéz elő. Egyes esetekben súlyos kelési
károsodást is okoz. A betakarításra közel érett állományban
a gomba konídiumokkal terjed, amelyeket az esőcseppek
az egészséges növényekre juttatnak. A betegség fejlődése
10–32 °C-on kedvező. Párás, meleg időjárás esetén a fertő-
zés folyamata néhány napon belül befejeződik. A kórokozó a
beteg növénymaradványokon marad fenn, amelyekkel köny-
nyen tovább is terjed.
A metélőhagyma hajtatókból is jelezték e gomba kárté-
telét. A kihajtás nagyon jelentősen csökken. A téli sarjadék-
hagyma-állományban is súlyos kártételt figyeltek meg.
Megelőzés, védekezés. Megfelelő vetésforgót feltétlenül
be kell tartani, ha fehér hagymafajtákat kívánunk termeszte-
ni. Betakarítás után a gyors és alapos szárítás előnyös.
A hagyma fómás, rózsaszínű gyökérrothadása. A Pho-
ma terrestris (syn. Pyrenochaeta terrestris) a rózsaszínű
gyökérrothadás kórokozója. Magas hőmérsékleti igénye
(optimum 24–28 °C) miatt e talajgomba fejlődési lehetősége
korlátozott Németországban, és főleg a gyorsan felmelege-
dő, könnyű talajokon jelentős. 20 °C alatt gyakorlatilag a
betegség alig terjed. A gomba széleskörűen elterjedt talajlakó
szervezet, amely sok más növényfajon is előfordul és főleg
gyengültségi parazitának minősül. A talajban vagy a beteg
növénymaradványokon marad fenn.
A hagymán először sárga, összetöppedt gyökerek látha-
tók, amelyek végül elhalnak és jellegzetesen rózsaszínűek,
vörösesbarnák vagy feketék lesznek. A növény folyamatosan
új gyökereket képez, amelyek hasonló tünetet mutatva elsat-
nyulnak. A hagyma tönkje nem károsodik. Általában a fertő-
zött hagymák teljesen nem pusztulnak el, azonban a termés-
veszteség jelentős. A gyökereken barnásfekete piknídiumok
találhatók.
A németországi vöröshagymafajták fogékonysága alig kü-
lönböző. A gombának számos patotípusa előfordul.
A gomba a fokhagymán is fellép anélkül, hogy említésre
méltó kárt okozna.
Újabban a póréhagymán e gomba okozta gyökérkároso-
dásról tudósítottak, ami jelentős termés- és minőségvesztesé-
get okoz. A póréhagyma növények sárga elszíneződést mu-
tattak és növekedésükben visszamaradtak. A beteg növények
gyökerei a kiszedéskor könnyen elszakadtak. A gyökerek elő-
ször összetöppedtek, később elpusztultak és világos-, majd
sötétrózsaszínűek lettek.
Megelőzés, védekezés. Megfelelő vetésforgóra kell
ügyelni.
Fuzáriumos gyökérrothadás. A póréhagyma gyökérrotha-
dását a Fusarium culmorum idézi elő. A gomba sebparazita,
ami elsősorban a nagyon mélyen ültetett és előzőleg erősen
visszavágott póréhagyma-palántákat károsítja. A növények
sárgulnak, a gyökérrészük rothad és gyengén növekednek.
Ugyanez a gomba az idősebb növényeken a talajszint fe-
letti szár és a külső levelek rothadását okozza. A fertőzött
részeken a gomba fénylő, világospiros micéliuma található.
A gombát a fokhagymán is megtalálták.
Megelőzés, védekezés. Palántázáskor a kedvezőtlen ta-
lajviszonyok a fertőzést elősegítik. Nagy melegben ne ültes-
sünk. A kórokozó főleg a könnyű talajokon lép fel. Ajánlatos
a többéves vetésforgó. A termesztőfelületeket is változtatni
kell! A fertőzésgyanús növényeket az ültetés előtt ki kell vá-
logatni.
A hagyma fuzáriumos tönkrothadása. A Fusarium oxy-
sporum f. sp. cepae rothadást okoz a hagyma tönkjén. A kór-
okozó más Allium fajokon is előfordul. A betegség világszerte
fontos szerepet játszik a vöröshagymán és a fokhagymán. Né-
metországban a kártétel feltehetően a gomba magas hőmér-
sékleti igénye miatt csekély. A hagymán a kártételt először a
levélvégeken mutatkozó sárgulás jelzi. Végül egyes levelek
összetöppednek és rothadnak. A beteg növények gyenge gyö-
kérzetűek és a talajból könnyen kihúzhatók.
A fokhagyma embellíziás (helmintospóriumos) beteg-
sége. Kórokozója az Embellisia allii (syn. Helmintosporium
allii). A gomba kártétele a fokhagyma tönkjén csak közvetle-
nül a betakarítás előtt válik láthatóvá. A fekete konídiumtar-
tó-gyep gyakran csak a felületen van és csak a külső rétegre
korlátozódik. Súlyosabb kártétel jelentős minőségcsökkenést
és rossz tárolhatóságot idéz elő. A gomba nemcsak parazi-
taként fordul elő a fokhagymán, hanem a talajban szapro-
fitaként is képes fennmaradni. Sérüléseken keresztül hatol
a növénybe.
Megelőzés, védekezés. Csak egészséges szaporítóanyagot
szabad felhasználni, a betakarítást időben el kell végezni és
csak egészséges terményt szabad betárolni.
Egyéb gombás betegségek. A póréhagymán a Septoria
viridi-tingens előfordulását közölték. A levél színén és foná-
kán néhány centiméter hosszú, világos, ovális foltok mutat-
koznak, amelyek később, a fekete piknídiumok kialakulása
után sötétekké válnak.
84 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Gyökérrothadás kórokozóiként a Pythium nemzetség fa-
jai, a P. irregulare, P. coloratum és mások játszanak szerepet.
A vöröshagymán és a fokhagymán tárolási rothadás kóroko-
zóiként további gombák jelentősek. Ezek hazai termesztés-
kor a szabadföldön fertőznek, vagy importtal kerülnek a
hagymatárolóba. Ide tartoznak az Aspergillus, a Fusarium, a
Penicillium, a Rhizopus és az Alternaria nemzetségbe tarto-
zó gombák.
Kártevő állatok
Gyökérfonálférgek. A vöröshagymán és más hagymafé-
léken különböző nematodák fordulnak elő, anélkül, hogy
nagyobb kárt okoznának. A növények növekedését csak
tömeges megjelenésük esetén gátolják. A hagymaféléken a
szabadföldi gyökér-gubacsfonálféreg (Meloidogyne hapla), a
póréhagymán a M. naasi is, és a vándorló gyökér-fonálférgek
közül a Pratylenchus, Helicotylenvhus, Rotylenchus, Para-
longidorus, Longidorus, Trichodorus és a Paratrichodorus
nem fajai fordulnak elő.
Szárfonálféreg. A szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci)
nagy egyedszámban fordul elő termesztett, gyom- és vadon
termő növényeken. A zöldségfélék közül kártevőként a leg-
nagyobb jelentősége a különböző hagymaféléken van, első-
sorban a vöröshagymán, a salottahagymán és a fokhagymán.
A fajnak több biológiai változata ismert, amelyeket „rasz-
szoknak” is neveznek. Külső tényezőktől függően többféle
tápnövényt fogadnak el. A rasszok és tápnövényeik között
gyakran átfedés van. A Ditylenchus rasszok korábbi hagyo-
mányos rendszerezése az egyes tápnövényeik, illetve „törzs-
gazdáik” alapján kevésbé hasznosítható a gyakorlati védeke-
zésben. Számos megfigyelés szerint a Ditylenchus dipsaci a
vöröshagymát olyan területeken is fertőzi, ahol előtte nem
termesztették. Ilyenkor más tápnövénnyel kerül a talajba.
A károk előrejelzésében igen nagy szerepe van a fertőzési
források feltérképezésének.
A szárfonálféreg kártétele többnyire gócszerűen jelent-
kezik. Szívogatásuk hatására a levelek megduzzadnak, sza-
bálytalanul csavarodnak és kékesre színeződnek, a növények
bokorszerűen növekednek, és gyakran idő előtt elhalnak.
A szárfonálféreg kártételére jellemző, hogy a hagyma
pikkelyleveleinek belső része lisztessé válik. Az egyes pik-
kelylevelek olykor különböző mértékben károsodnak, ezál-
tal a hagyma felreped. A károsított hagymának kellemetlen
szaga van, valamint kevesebb ideig tárolható. A fonálférgek
a tárolókban igen alacsony hőmérsékleten, akár 0 °C alatt is
képesek szaporodni.
A szárfonálféreg röviddel a csírázás után és különösen
kétleveles állapotban a gázcserenyílásokon keresztül behatol
a hagymába. Ebben az időszakban a csapadékban gazdag
időjárásnak döntő hatása van a kártétel mértékére. Ha a ter-
mőhelyen gyakrabban esik az eső, akkor a fertőzés veszélye
megnő. A szárfonálféreg elsősorban kötött talajokon fordul
elő. A talajban mélyebben is megtalálható, és rendkívül hi-
deg teleken is áttelel. A fertőzési gócok több éven át fennma-
radnak, meglepő módon helyhez kötötten. Károk csak ele-
gendő nedvesség esetén keletkeznek. A Ditylenchus dipsaci
áttelelésében és a fertőzési gócok kialakulásában igen nagy
szerepe van a gyomnövényeknek. A szárfonálféreg szaporító-
anyaggal (dughagyma, salotta, fokhagymagerezd), sőt esetleg
maggal is átvihető.
A Ditylenchus mellett a hagymában még a következő
fonálférgek okoznak hasonló tüneteket: Diplogaster, Pana-
grolaimus és Rhabditis. Ezek azonban csak másodlagosak a
Ditylenchus után.
Megelőzés, védekezés. A fertőzött területeken a szárfo-
nálféreg valamennyi tápnövényének termesztését mellőzni,
a gyomnövényeit pedig irtani kell több éven át, mielőtt ismét
hagymát termesztenénk. Ha a talaj fonálféreg fertőzöttsége
nem nagy, a dughagymáról termesztett hagyma esetében
általában elegendő a termesztést 4 éven keresztül szünetel-
tetni. Erősen fertőzött területeken azonban még évtizedek
után is kialakulhatnak újabb károk. A fonálféreggel fertőzött
szaporítóanyagot meleg vizes kezeléssel (3 órán át állandó
45 °C-os víz) fertőtleníthetjük, feltéve, ha az időt és a hőmér-
sékletet pontosan betartjuk. A legtöbb fonálféreg többhetes
szárítással (30 °C-on való tárolás) is elpusztul. A fertőzési
gócokat mindenesetre csak talajfertőtlenítéssel számolhatjuk
fel.
Salotta-levéltetű. A Myzus ascalonicus salotta-levéltetű
– raktári hagyma-levéltetűnek is nevezik – főleg a tárolók-
ban lévő vöröshagymán és az üvegházi metélőhagymán,
de számos más Alliumon és kultúrnövényen is előfordul.
A szárnyas egyedek tavasszal és ősszel nagy egyedszámban
jelennek meg és gyorsan szétterjednek, így a faj nyáron, sza-
badföldön, sokféle növényfajon (póréhagyma, metélőhagy-
ma, vöröshagyma) szórványosan megtalálható. A salotta-le-
véltetű szaporítóanyaggal is átvihető. Vírusokat (pl. a hagyma
sárga-levélcsíkossága) is terjeszthetnek. Hagymatárolókban
olykor a pincelevéltetű (Rhopalosiphoninus latysiphon) is
megjelenik.
Dohánytripsz. A Thrips tabaci elsősorban száraz, meleg
nyarakon szaporodik el tömegesen. Valamennyi Allium nö-
vényfajon és számos más termesztett, illetve gyomnövényen
is előfordul. A hagymafélék közül a legnagyobb kárt az őszi
póréhagymán okozza. A nyári hagymán jóval kisebb károso-
dás figyelhető meg. A terméshozam csak akkor csökken, ha
a tripszek a hagymaképződés folyamán tömegesen jelennek
meg. Póréhagymánál a kártételi küszöböt az 50%-os károso-
dás jelenti. A szabadföldi növényvizsgálat során, 5 helyen 10
növényt nézzünk át, és állapítsuk meg a T. tabaci imágóival
fertőzött növények arányát. Ezt a faj fejlődési ideje alapján 14
naponta elegendő elvégezni. Kisebb károsítás esetén pedig
elég akkor védekezni, ha a póréhagyma szárvastagsága már
elérte az 1 cm-t.
Egy vegetációs időszak alatt 4–6 egymásba folyó nemze-
dék alakul ki. Rajzásuk július közepétől augusztus végéig tart
(Németországban, ford.). A teljes fejlődési ciklus 20 °C-on
körülbelül 3-4 hetet, 30 °C-on pedig ennek a felét teszi ki.
A lárvák leginkább a fiatal növényi szöveten, az egymásra
2.4 Hagymafélék 85
simuló levelek között tartózkodnak. A kifejlett egyedek az
idősebb szöveteken is táplálkoznak.
Az 1 mm-nél kisebb dohánytripszek színe a világossárgá-
tól a barnáig változik. A kifejlett nőstényeknek 2 pár rojtos
szárnya van. A hímek csak kisebb egyedszámban fordulnak
elő és nincsenek szárnyaik, valamint a szaporodásban sincs
jelentőségük. A nőstények fehér, bab alakú tojásaikat a nö-
vények szövetébe süllyesztik. A lárvák kisebbek és kevésbé
színesek, mint a kifejlett egyedek. Szárnyatlanok és viszony-
lag lassúak. Szembetűnő károkat elsősorban a póréhagymán
okoznak. A tripszek rövid szájszervük miatt csak a növények
felső sejtjeit képesek kiszívogatni, az edénynyalábokat nem.
A károsított növények levelein megszámlálhatatlanul sok
ezüstös foltocskát láthatunk, amelyek a levelek hosszanti
irányának megfelelően csíkokban helyezkednek el. A növé-
nyek a növekedésben visszamaradnak és színük végül szür-
késsé, fehéressé válik. Kárt a növények felső bőrszövetének
megsértésével és az azalatt elhelyezkedő sejtek tartalmának
kiszívogatásával okoznak. Maghozó állományban a virágo-
kat is károsítják. A dohánytripsz a vöröshagyma- és a póré-
hagymafajtákat különböző mértékben károsítja. Egyes póré-
hagymafajtákon (pl. ’Bulgina’, ’Paragon’ és ’Zeva-szelekció’)
kisebb tömegben jelenik meg. A kártevő szaporítóanyaggal,
fertőzött növényi részekkel (póréhagyma, téli hagyma, gabo-
na stb.), valamint a talajban is áttelelhet.
A dohánytripsz a legsúlyosabb kártételét június és augusz-
tus között okozza. A kárt gyakran túl későn veszik észre, mi-
vel a tripszlárvák leginkább a növények növekedésben lévő
részei között tartózkodnak, és szívogatásuk következménye
csak bizonyos idő után válik láthatóvá. A dughagymáról sza-
porított állományt csak akkor célszerű ellenőrizni, ha a hagy-
manyak vastagsága már elérte körülbelül az 5 mm-t. Ezután
az állományban a növény fiatal leveleit és a levélhüvelyeket
14 naponta alaposan át kell vizsgálni. A dohánytripsz kárté-
tele elsősorban minőségcsökkenéshez, részben pedig termés-
veszteséghez vezet.
A póréhagymának sokkal nagyobb a regenerációs képes-
sége, mint a vöröshagymának.
A hagymaféléken még más tripsz fajok is előfordulnak, pl.
a tavaszi lentripsz (Thrips angusticeps) és a kalászfehérítő
tripsz (Limothrips denticornis). A vörös- és a póréhagymán
sokszor a ragadozó Aeolothrips intermedius is megjelenik.
Szárnyaikon két fekete és három fehér csík látható, ezért
Németországban „adidastripsznek” vagy „zebratripsznek”
nevezik. A faj a Thrips tabaci természetes ellensége, de le-
véltetvekkel és takácsatkákkal stb. is táplálkozik.
Megelőzés, védekezés. A kártétel mértékét vetésváltással
vagy mélyszántással csökkenthetjük. Dughagyma- és póré-
hagyma-szaporítóanyag kezelése imidakloprid hatóanyaggal,
mérsékli a károsítást. Ha a károsodás meghaladja a kártéte-
li küszöböt, akkor az inszekticides permetezés feltétlenül
indokolt. A póréhagymánál a repceolaj és a káliszappan,
a vöröshagymánál pedig még a dimetoát is engedélyezett.
Felülvetéssel (pl. földi here) a tripszek egyedsűrűségét jelen-
tősen mérsékelhetjük. Ezzel a hagyma minősége is jobb lesz,
viszont a termésveszteséget többnyire nem tudjuk elkerülni.
Állományvédő hálóval a károsítás kezdetét késleltethetjük, és
a tripszek egyedsűrűségét csökkenthetjük.
Hagymaormányos. A hagymaormányos (Oprohinus sutu-
ralis, syn. Ceutorhynchus suturalis) igen jellegzetes kárké-
pet okoz. Szabályos, rövid távolságokban a levél szövetébe
kör alakú lyukakat rág. A lárvák a levelek „ablakosodását”
okozzák, kárképük a hagymamoly károsítására emlékeztet.
A bogarak (fekete, fehér hosszanti csíkokkal, 3 mm nagysá-
gú) tojásaikat a levelek szövetébe süllyesztik. A sárgás-fehé-
res lárvák (7 mm hosszú) kb. 3 héten keresztül táplálkoznak,
majd a talajban bábozódnak. A bogarak még ugyanabban az
évben kibújnak, és imágóként telelnek át. A hagymaormá-
nyos lárvái – ellentétben a hagymamoly lárváival – szőrö-
zetlenek, és feketés, csepp alakú ürüléket hagynak maguk
után, míg a hagymamoly lárvái az ürülékszemcséket összeta-
pasztják. A kártevő gazdasági jelentősége csekély. Általában
szükségtelen ellenük védekezni.
Hagymamoly. Az Acrolepiopsis assectella molylepke lárvái
nemcsak a póré-, hanem a vörös- és a metélőhagymán is ká-
rosítanak. A lepkék szürkésbarnák vagy halványan foltosak,
szárnyfesztávolságuk 16 mm. A hagymamoly általában 2
nemzedékes faj. Az első nemzedék rajzáscsúcsa június, a má-
sodiké augusztus közepére esik. Kedvező áttelelési viszonyok
mellett az első nemzedék már április közepén megjelenhet,
ilyenkor azonban három nemzedék alakul ki. A lepkék az
éjszaka első felében repülnek. A nőstények kb. 100 krémszí-
nű, 0,5 mm-es tojást raknak le. Néhány nap múlva kikelnek
a fehéres-sárgás hernyók (13 mm), amelyeknek okkersárga
fejük és feketén pontozott testük van. Kezdetben a növények
felszínén károsítanak, később a lárvák a növény közepéig
hatoló aknát, járatot készítenek. A kár igen jelentős is lehet.
Emellett a rothadást okozó baktériumok is megtelepedhet-
nek, és a kárt megsokszorozhatják. A második nemzedék
egyedei a leveleken szeptember–októberben gubóban (6-7
mm) bábozódnak. A bábok mellett a lepkék is áttelelhetnek.
Megelőzés, védekezés. A repülés kezdetét szexferomon
csapdákkal figyelhetjük meg.
Kártételi küszöb: ha a növények 10%-a károsított, akkor
a védekezés mindenképpen indokolt. Permetezéssel Bacillus
thuringiensis vagy klórfenvinfosz készítményeket juttatha-
tunk ki. Hatékonyságukat nedvesítőszerek hozzáadásával
fokozhatjuk. Helyenként a hagymamoly ellen állományvédő
hálóval is jó eredményeket értek el.
Hagymalégy. A hagymalégy (Delia antiqua) valamennyi
hagymafélén előfordul. Nagyobb gyakorlati jelentősége a
metélőhagyma hajtatásában van. A nyüvek (kb. 8 mm) el-
sősorban a fiatal növényeket károsítják, amelyek röviddel
a kikelés után elhervadnak. A nyüvek növényről növényre
vándorolnak, így azok többnyire a sorban egymás után pusz-
tulnak el. A levelek sárgásszürkére színeződnek, elhalnak,
és a földből könnyen kihúzhatók. A nagyobb növényekben
lárvajáratokat is találhatunk, amelyek később elrothadnak.
A legyek (házi légyhez hasonló, 6-7 mm) április vége és má-
jus között (a gyermekláncfű virágzása idején) kelnek ki az
86 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
áttelelő bábokból, majd különböző gyomnövényeken (gyer-
mekláncfű, erdei turbolya) érési táplálkozást folytatnak. To-
jásaikat (ovális, kb. 1 mm) mintegy 10 nappal később, a fiatal
hagymanövényekre vagy közvetlenül melléjük, a talajba rak-
ják. Szárazság idején a tojások nagy része elpusztul. Kedvező
körülmények esetén viszont 3–8 nap múlva kibújnak a fehé-
res-krémes színű nyüvek, amelyek a talajban a hagymasorok
mentén keresik táplálékukat. A nyüvek 2-3 hét után a talaj
felső rétegében bábozódnak. A hagymalégy második nemze-
déke újabb 2-3 hét után, általában július-augusztusban bújik
elő. Nyári hagymán a második és a harmadik nemzedék alig
károsít, mivel a hagymák eközben már megnőnek, és akár
20 nyű károsítását is elviselik, anélkül, hogy elpusztulnának.
A metélőhagymán, a pórén és a téli sarjadékhagymán azon-
ban a második, és a ritkábban előforduló harmadik nemze-
dék is kárt tud okozni. A hagymalégy szaporodását a 14 °C
alatti és a 21 °C feletti átlagos hőmérséklet akadályozza.
A kötött talajra kevesebb tojást raknak, mint a lazára. A vé-
dekezés optimális időpontját előrejelzési modell segítségével
állapíthatjuk meg.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a hagymalégyhez ha-
sonló kárt a hagymán más, a babon és a spenóton egyaránt
előforduló gyökérlegyek (Delia fajok) is okozhatnak. Ezek
a kártevők már áprilistól megjelennek és évente akár négy
nemzedékük is kialakulhat. Károsításuk elsősorban ott for-
dulhat elő, ahol az előző években megfelelő elővetemény
volt a számukra.
Megelőzés, védekezés. A leggazdaságosabb védekezési el-
járás kétségkívül a szaporítóanyag-kezelés, karbofurán vagy
imidakloprid hatóanyaggal, ami a vetés utáni első hetekben
nyújt védelmet. Ezenkívül a klórfenvinfosz vagy a klórpiri-
fosz hatóanyagú készítményeket használhatjuk fel sor- vagy
felületkezelésre. Hollandiában eredményesen használják
a hím hagymalegyek sterilizálásán és kibocsátásán alapuló
„önmegsemmisítő” (autocid) védekezési módszert. Alterna-
tív termesztésben védőhálót használhatunk.
Hagyma-aknázólégy. A hagyma-aknázólégy (Liriomyza
nietzkei) első nemzedéke május-júniusban jelenik meg.
A világossárga fejű legyek 2-3 mm nagyságúak. A nőstények
apró sérüléseket ejtenek a fiatal növényeken, ahová – első-
sorban az első levélre – a tojásokat nagy tömegben helye-
zik el. Kritikus kártételi érték, ha a levelek több mint 10%-a
lyuggatott, vagy ha 100 levélen több mint 10 tojás található.
A tojásrakást jellegzetes, világos pontsorok jelzik. A nyüvek
járatai keskeny vonalakként látszanak. A levelek gyakran
meggörbülnek. A kártétel következtében a növények jelen-
tős vízmennyiséget veszítenek, ezáltal – különösen száraz
időben – a növekedés leáll. Az első nemzedék bábjainak egy
része a következő évig telel át, a másik részéből pedig kifejlő-
dik a második nemzedék, amely augusztusban jelenik meg,
és egészen őszig aktív marad. A faj a vöröshagymát többnyire
jobban károsítja, mint a póréhagymát.
Póréhagyma-aknázólégy. Vörös-, póré-, metélő- és fok-
hagymán, valamint minden más, hazánkban termesztett
Al lium fajon előfordul a Phytomyza gymnostoma (syn. Na-
po my za gymnostoma) aknázólégy, amit pó ré hagy ma-akná-
zó légy nek is neveznek. Szórványosan és többé-kevésbé
lokálisan jelenik meg, jelentősége egyes termesztőkörzetek-
ben egyre nagyobb. Jelentős kártételét a téli hagymán és a
dughagymán, valamint a metélőhagymán is megfigyelték
már. A hagymák a légy nyüvei által készített járatok mentén
felrepedtek. A legyek táplálkozáskor megszúrják a hagyma-
szár felső részét, majd a tojásaikat is oda rakják le. A lárvák
a fejlődésük során egészen a hagymáig is berágnak. Sokszor
ott bábozódnak (3-4 mm-es tonnabáb). Kétnemzedékes faj
(június, szeptember), báb alakban telel át.
Szabadföldön az első szúrásnyomok észlelésétől kezdve
célszerű inszekticidekkel védekezni. A kártevő megjelenését
gyakran már a tripszek elleni védekezés is megakadályozza.
Megelőzés, védekezés. Amennyiben az ellenük való vé-
dekezés indokolt, a tripszek ellen hatásos készítményeket
használhatjuk fel.
Fokhagymalégy. A fokhagymalégy (Suilla univittata) nyü-
vei csak a téli fokhagyma hajtásaiban jelennek meg április
második felétől májusig. Májustól a hagymán kívülről látható
kárt is okoznak. A fiatal hajtásokban károsító nyüvek miatt
a növények torzulnak, és a növekedésük leáll. A kifejlett le-
gyek telelnek át. Amint az első hajtáscsúcsok megjelennek,
lerakják fehér színű, kb. 1,5 mm-es tojásaikat. Májusban bá-
bozódnak. A következő nemzedék legyei júniusban tűnnek
fel, majd később ezek telelnek át. Azokon a területeken, ahol
a kártevőnek jelentősége van, április közepétől szükséges el-
lene permetezni. Kártételi küszöbnek a 10%-os károsodás
felel meg.
Egyéb kártevők. Egyes esetekben a vöröshagymát és a sa-
lottahagymát a levélfonálférgek károsítják. Különböző terri-
kol kártevők mellett (mocskos pajor, pajor, ezerlábúak, szú-
nyoglárvák stb.), amelyek a hagymát, illetve a hagymafélék
föld alatti részeit rágják meg, a vörös- és a salottahagymát a
kis nárciszlégy vagy a holdfoltos hagymalégy (Eumerus fa-
jok) nyüvei is károsítják. Ezen kívül a hagymaféléken még
bogarak is táplálkoznak, pl. a hagymabogár és a liliombogár
(Lilioceris spp.). A hagymatárolókban alkalmanként az Ace-
ria tulipae, a Petrobia latens és a Rhizoglyphus echinopus
atka faj tehet kárt. Száraz években és üvegházi termesztésnél
a póréhagymán a közönséges takácsatka (Tetranychus urti-
cae) okozhat jelentős kárt. A tengerentúlon elterjedt Neoto-
xoptera formosana hagyma-levéltetűt 1999-ben Olaszország-
ban és Nagy-Britanniában is megtalálták. E faj behozatalával
feltétlenül számolni kell.
Hüvelyes zöldségek 87
2.5 Hüvelyes zöldségek
2.5.1 Bokor- és karósbab (Phaseolus vulgaris
var. nanus, P. vulgaris var. vulgaris)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Nitrogénhiány. Gyenge növekedés, apró és halványzöld,
részben vöröses levelek is, az idősebb levelek sárgulása, ko-
rai levélhullás és gyenge virágszár mutatkozik. A nitrogén-
hiány gyakran a korai vetéseknél lép fel, amelyek hűvös és
nedves időjáráskor fejlődnek. Gyakran a nitrogénkötő bakté-
riumok is hiányoznak.
Foszforhiány. A levelek mereven felfelé állnak és sötét ké-
keszöld, részben vörösesbarna színűek. A növények szára
gyenge, vékony és növekedésükben visszamaradnak. A ter-
mőrészek száma csekély. Extrém hiány esetén a nitrogénkötő
baktériumok gümőképződése gátolt.
Káliumhiány. A leveleken először világoszöld vagy szürkés-
zöld, később sárga levélszélek láthatók, ezek beszáradnak,
gyakran a levélerek között sárgulás figyelhető meg, a levél-
szélek lefelé bekanalasodnak. Káliumhiány szárazság esetén
és az újonnan termesztésbe vont tőzeg- és homoktalajokon
lép fel. A gyengén növekedő fajták érzékenyebbek.
Kalciumhiány. A növények gyenge növésűek, a levelek
enyhén sárgák és korán lehullanak. A fiatal hajtások, szárak
és hüvelyek hervadnak. A hosszú ideig még zölden maradó
levelek hervadtan lógnak. A hüvelyek és a magvak hiányos
fejlődésűek. Különleges esetekben a kalciumhiány a csíranö-
vények hipokotiljának törését is okozza.
Magnéziumhiány. A levélerek közötti levélszövet kezdet-
ben sárgászöld, később a levél színén vörösesbarna. A le-
vélen határozott szegélyű, száraz foltok mutatkoznak. Az
idősebb levelek károsodnak először. A növények hüvelykép-
ződése gyenge.
Mangánhiány. A levelek sárgulnak, miközben a levélerek
zöldek maradnak. A fiatalabb leveleken a levélszövet a le-
vélszélek közelében pontszerűen barnára színeződik és el-
hal. Főleg a későn érő, nagy magvú fajták esetében fehérje
anyagcserezavarok keletkezhetnek. A csíralevelek belső
részén barna foltok vagy parás szövetrészek, illetve üregek
mutatkoznak, amelyek részben zöldes határvonalúak. E szö-
vetrészek vetőmagja gyengén csírázik.
Mangántöbblet. A bab növények a mangántöbbletre na-
gyon érzékenyek. Először a levelek kénsárgák lesznek,
később a szín mérséklődik. A leveleken és a szárakon bar-
násfekete pontok vagy csíkok jelentkeznek. A levelek kidom-
borodnak.
Bórhiány. A növények gyenge növekedésűek. A szárak me-
revek és törékenyek, részben hosszirányú repedések kelet-
keznek. A hajtáscsúcs begörbült vagy elhalt. A virágok lepo-
tyognak, a terméshozam gyenge.
Rézhiány. A növények gyenge növekedését és sárgulását
idézi elő, főleg az újonnan termesztésbe vont tőzegtalajokon
jelentkezik.
Talaj- és éghajlati tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Hideg okozta károk. A bab minimális csírázási hőmérsék-
lete 10 °C körül van. Egyes fajták a csírázás során az alacsony
talajhőmérséklettel szemben különösen érzékenyek. A csírá-
zás nem megfelelő és a magvak a talajban elrothadnak.
Az idősebb növények alsó levelei sárgulnak, ez foltsze-
rűen is előfordul. A károsodás legtöbbször újra jelentkezik.
A bab magas hőmérsékleti igényű. Már 0–4 °C között hideg
okozta károsodások jelentkezhetnek. Alkalomszerűen a fiatal
növényeken elhalási jelenségek pl. júniusban mutatkoznak,
ha éjszaka erős lehűlés következik be. A károsodás gyakran a
szabadföld egyes részterületeire korlátozódik. A korai fagyok
a hüvelyek üvegességéhez vezetnek.
Pettyesség. Ha a leszedett zöldbabot több mint négy napig
4 °C alatt tárolják, akkor az azt követő felmelegedés után
két nappal, átlósan szétterjedő, enyhén besüppedő, csíkos
elszíneződés keletkezik. Határozott fajtakülönbségek játsza-
nak szerepet. A megfelelő tárolási hőmérséklet 7 °C körül
és afelett van. Továbbá arra is ügyelni kell, hogy a babok
leszedésük után hosszú ideig ne legyenek nedvesek.
Alkalomszerűen hasonló tünetek jelentkeznek a növeke-
dés során szabadföldön, ha a sok csapadékkal és hőmérsék-
let-csökkenéssel járó, gyakori időjárás-változás következik
be. A tárolás során és a szabadföldön a betegség fellépését
vagy a károsodás mértékét a fajták jelentősen befolyásolják.
Napégés. Azok a levelek és hüvelyek, amelyeket más leve-
lek védenek, majd hirtelen a tűző napra kerülnek (szél után,
szedés után), vörösbarnára színeződnek. A hüvelyeken az
elszíneződés gyakran csak az egyik oldalra terjed ki. Egyes
esetekben a magvak is enyhén barnára színeződnek.
Ha a levélen megmaradnak – különösen a karósbabon
üveg alatt – az esőztető önözés után a vízcseppek, akkor
napsütéskor napégés jelentkezik: szabálytalan alakú vagy
gyűrűszerű, világoszöld és barna foltok észlelhetők.
Ózonkár. A bokorbab érzékeny az ózonra. A több napos, 70
ppb ózonkoncentráció károsodást idézhet elő. Bronzszínű le-
vélelszíneződés, és a levél színe alatt vörösesbarna elszínező-
dés jelentkezik. Károsodás főleg virágképződés kezdetén az
idősebb leveleken lép fel. Kártétel főleg magas hőmérsékle-
ten és ugyanakkor erős sugárzás esetén mutatkozik.
Szélkár. A bokor- és karósbabok levelei, és hüvelyei erős
szél esetén a növényrészek egymáshoz dörzsölődése vagy a
homokverés miatt károsodik. A leveleken és a hüvelyeken
parásodott sebek keletkeznek. A károsodott szövet nem nö-
vekszik tovább, emiatt a levelek és a hüvelyek elsatnyulnak.
Esetenként a leveleken lyukak keletkeznek. A széles sortávú
karósbabok a széltől erőteljesebben veszélyeztetettek, mint
a zártabb táblák.
Vízbőség, vízhiány. A levelek (főleg a fonákon), a szárak és
a hüvelyek a talajfelszín közelében szemölcsökkel borítottak
88 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
és mirigyszerű felületet mutatnak. Oka az ún. párnaképző-
dés (intumeszcencia), ami a levélszövet sejtjeinek megnyú-
lása. Később a párnák parásodnak és elbarnulnak. A tünet
hosszan tartó talaj- és levegőnedvesség esetén lép fel. A ma-
gas, hosszú ideig tartó talajnedvesség szén-dioxid-hiányt
okoz, emiatt a gyökerek elhalnak, majd ezt követően a haj-
tások is sárgulnak. Másodlagosan talajgombák károsítanak.
A vízellátás (illetve a tápanyagellátás) ingadozása követ-
keztében görbék a hüvelyek. Görbe hüvelyek főleg a túlzot-
tan sok lombú állományokban találhatók.
Egyéb károk
Károsodott vagy hiányos hajtáscsúcs. A túlságosan szá-
raz babmagvak a csépléskor és a szállításkor a mechanikai
igénybevételre érzékenyek. A károsodások a magon kívülről
nem figyelhetők meg. Csak akkor mutatkoznak, ha a csírázás
után a hipokotil és a sziklevelek a talaj felett megjelennek,
azonban hajtáscsúcsuk hiányzik. A növények nem fejlődnek
tovább és később elpusztulnak. A letört hajtáscsúcs gyakran
a sziklevélhez tapad. Egyes esetekben új hajtás képződik.
A kórkép határozottan hasonlít a gyökérlégy kártételére.
A babvetőmagot 40 °C felett nem szabad szárítani és a
nedvességtartalom a 11%-ot ne haladja meg. Ha ezeket az
értékeket túllépjük, akkor a csírázóképesség és a csírázási
erély gyöngülésére számíthatunk. Ezért elővigyázatosan és
nem túl szárazon kell csépelni! A zsákban lévő vetőmagot
nem szabad dobálni. A vetőgépben a túl nagy esési magas-
ságot kerülni kell. A nagyon száraz vetőmagot a vetés előtt
átmenetileg magas páratartalmon kell tárolni.
Eltörött sziklevelek. Esetenként a szikleveleken ke-
resztirányú repedések vagy törési helyek figyelhetők meg.
Ezek a kotiledon sejttartalmának csekély duzzadására ve-
zethetők vissza. A kotiledon egyes részeinek eltérő duzza-
dása szövetfeszültséget és repedést okoz. Szerepet játszhat
a nedvesség ingadozása közvetlenül a magérés előtt. Súlyos
fellépés esetén terméskieséssel kell számolni. Csíráztatáskor
a sziklevéltörés már hozzávetőleg öt nap múlva megfigyel-
hető.
A virágok elrúgása. A virágok elrúgásának oka az eseten-
ként extrém, forró időjárás. Ilyen tünetek főleg a karósbabon
lépnek fel.
Üvegesség. A levélszövet a hegyétől kiindulva vizenyős lesz,
és feketére színeződve elhal. Okai a közelebbről nem ismert
időjárási körülmények.
Etilénkárok. Már a tároló légterében lévő, csekély etiléntö-
ménység esetén is sárgul és elrothad a tárolt zöldbab.
Vírusos betegségek
Közönséges babmozaik, babmozaik-nekrózis. A bab ví-
rusos betegségei közül a közönséges babmozaik (Bean com-
mon mosaic virus, BCMV, Potyvirus) kétségkívül a legjelen-
tősebb. A kórkép és a kártétel mértéke a fajtától, a fertőzés
időpontjától, a vírustörzstől és az időjárási körülményektől
függ.
A szerológiai és molekuláris genetikai vizsgálatokkal ki-
mutatható, hogy a közönséges babmozaik kórokozókomple-
xe két, egymástól különválasztható Potyvirus fajra bontható.
Így azokat a törzseket, amelyek bizonyos fajtákon még 20 °C
hőmérsékleten nekrózist okoznak, Bean common mosaic
nekrosis virus (BCMNV) kórokozónak nevezik. A többi tör-
zset továbbra is Bean common mosaic virus kórokozóként je-
lölik. Nagyon szoros rendszertani rokonságot tártak fel más,
a hüvelyeseken előforduló Potyvirusokkal, amelyeket eddig
ugyanazon vírusfaj törzseinek tekintettek. A BCMV-hez és a
BCMNV-hez a törzsek egész sora tartozik, amelyekre a gaz-
danövény eltérő módon reagál.
E vírusok tünetei 20–28 °C között maszkírozódnak.
A leggyakrabban elterjedt kórkép esetén (közönséges babmo-
zaik) kezdetben a levelek teljes kivilágosodása mutatkozik,
később pedig az egyértelmű világos/sötétzöld mozaik jelent-
kezik. A sötétzöld szövetrészek ezzel egyidejűleg halványan
kidomborodnak. A levéllemez szabálytalan alakú, gyakran
elkeskenyedő lesz, a levél a széle lefelé hajlik. A hüvelyek
gyakran rövidebbek, mint az egészségesek, többé-kevésbé
görbék, egyes fajták esetében vizenyősen vagy zsírosan csil-
logók. A fogékony fajták állományaiban jelentős terméscsök-
kenés következik be. A hüvelyképződés időszakában bekö-
vetkező fertőzések a terméshozamot nem befolyásolják.
Bizonyos fajták esetében, amelyek egyébként a közön-
séges babmozaikkal szembeni bizonyos toleranciával ren-
delkeznek, 25 °C feletti hőmérsékleten különleges tünet, a
feketelábúság alakul ki, ami a hőmérséklet növekedésével
erősödik. A vírusfertőzésre a növények túlérzékenységgel
reagálnak. A virágzás időszakában a növények hirtelen
hervadnak és elhalnak. Előtte azonban az edénynyalábok a
gyökérben, a szárban (itt gyakran csak az egyik oldalon) és
a hüvelyben (főleg a varrat mentén) barnára színeződnek.
Ezek a tünetek gyakorlatilag csak nagyon meleg nyarakon
és a májusi és júniusi vetések esetén lépnek fel. Ezek teljes
kieséshez vezethetnek.
A mozaiktünetek mellett egyes babfajtákon az alsó leve-
leken, a fertőzési helyeken, hálózatos, sötétbarnára színezett
levélerek mutatkoznak, amelyek a szisztémikus nekrózis
(feketelábúság) következményei. Ezek itt nem hőmérséklet-
függők, azaz nem a 25 °C feletti hőmérséklet hatására fellé-
pő tünetekről, hanem a babmozaik-nekrózis (Bean common
mosaic necrosis virus) kórokozóról van szó.
Korai fertőzéskor a magvak is fertőződnek. A vírus a
fogékony fajták magvaival átvihető. Élettartama a magban
ugyanannyi, mint a magé. A mag hőkezelésével csírasérülés
nélkül a vírus nem pusztítható el. Súlyosan fertőzött vető-
magtételekből olyan állományok fejlődhetnek, amelyekben
10–30% vagy akár 50% beteg növény is lehet, anélkül, hogy
kívülről az állományt további fertőzés érte volna. A vírus
a vetőmagból hüvelyteszttel kimutatható. Mindkét vírusfaj
átvivői a levéltetűfajok. A közönséges babmozaik és a bab-
mozaik-nekrózis nem perzisztens módon vihető át. Fertőzés
fertőzött pollennel és mechanikai érintkezéssel (pl. a levelek
dörzsölése széllel) is bekövetkezhet.
Hüvelyes zöldségek 89
Mindkét vírus gazdanövényköre, a bokor- és karósbabra
korlátozódik. A dísz- és tűzbabok immúnisnak tekinthetők.
A jelenleg termesztett bokor- és karósbabfajták többsége ke-
vésbé fogékony. A rezisztenciára, illetve toleranciára vonat-
kozó közelebbi adatok a fajtaleírásokban találhatók.
Megelőzés, védekezés. Ha csak lehetséges, ellenálló fajtá-
kat kell termeszteni. Fogékony fajtákat csak levéltetűmentes
helyen, illetve korai vagy késői termesztéskor szabad vetni.
Fogékony fajták termesztése esetén kizárólag ellenőrzött,
vírusmentes vetőmagot szabad felhasználni. A vírusgyanús
növények eltávolítása közvetlenül a kelés után csak kis felü-
leten jöhet szóba. Egymás utáni vetést nem szabad egymás
mellett elhelyezni. 100 m-es vagy nagyobb izolációs távolság
előnyös.
A bab sárgamozaikja. A sárgamozaik (Bean yellow mosaic
virus, BYMV, Potyvirus) számos törzse ismert, amelyek kü-
lönböző betegségtüneteket idéznek elő. Általában a tünetek
a következők: a leveleken éles vonalú, sárgászöld mozaik-
rajzolat van. A hüvelyen zöld, besüppedő foltok találhatók.
Csekély hüvelyhozam. A fiatalabb levelek kisebbek, mint
általában, de nem alaktalanok. A zöld levélrészek gyakran
boltozatosak. A színes virágok gyakran világos csíkosak.
Egyes fajtákon a sárgamozaik a hajtáscsúcsok és a virágzatok
elhalását okozza. Nemsokára új oldalhajtások képződnek és
az enyhén boltozatos leveleken éles vonalú mozaik látható.
A közönséges babmozaikhoz hasonlóan a sárgamozaik is
bizonyos esetekben a levelek és a szárak súlyos növekedés-
csökkenését okozza. A levelek lekonyulnak és erősen fod-
rosak. A levélszövet és a levélerek helyenként vörösbarnára
színezettek és a hüvelyek alaktalanok. A szokványos tünete-
ken kívül a terméscsökkenés csekély, esetenként azonban a
hajtáscsúcsok és virágzatok elhalása miatt súlyosabb károk
keletkezhetnek.
A BYMV babmagvakkal nem vihető át. Vetőmagátvitel
azonban más gazdanövényeken (pl. csillagfürtön, lóherén
és kisebb mértékben lóbabon és borsón) előfordul. A BYMV
gazdanövényköre meglehetően széles. Világviszonylatban
több mint 200 különböző gazdanövényt tartanak számon.
Gazdanövények a borsó, a lóbab, a fehér és a sárga csillag-
fürt, a fehér és a sárga lóhere, a vörös here (nem a fehér
here), a Serradella és a pillangósvirágúak más növényfajai.
Ide tartoznak többek között a következő dísznövények:
szagos bükköny, fréziák és gladióluszok. A több éves here-
állományok mellett lévő gladióluszon a vírus áttelelése nagy
jelentőségű, bár a betegség a gladióluszon nem felismerhető.
A leveleken és a virágokon csak enyhe tarkulás mutatkozik.
Babfajták, amelyek a sárgamozaikkal szemben immú-
nisak, vagyis egyáltalán nem betegednek meg, csak a dísz-
babok. Rezisztencia, illetve tolerancia egyes fajták esetében
csak a vírus egyes, de nem az összes törzseivel szemben van.
A vírust több mint 20 különböző levéltetűfaj (nem per-
zisztens módon) viszi át, elterjesztésüket az áttelelés helye
befolyásolja.
Megelőzés, védekezés. A babállományt, különösen a
fogékony fajtákat nem szabad gazdanövényeinek szomszéd-
ságába vetni. A babállomány és a fertőzési források között
ellenszélben 30–50 m, szélirányban pedig 250–300 m tá-
volság eredményes lehet. A levéltetvek elleni védekezés álta-
lában késlelteti, ritkán valóban csökkenti a megbetegedést.
Dohánynekrózis-vírus. A dohánynekrózis-vírus (Tobacco
necrosis virus, TNV, Necrovirus) Kártételét Németország-
ban eddig főleg a karósbabon figyelték meg. A vírus a bo-
korbabon is előfordul, azonban a díszbabon nem. Gazda-
növényköréhez számos, nem hüvelyes növény is tartozik.
Először az állományokban gyakran gócszerűen jelentkező
megbetegedés észlelhető. A szárakon és a levélnyeleken
barna, hosszanti csíkok mutatkoznak. A szártő és a gyökér
barnára színezett és korhadt lehet. Emiatt a növények korán
elpusztulnak. A leveleken a levélerek hálózatosan barnára
színezettek, körülöttük sárgulás mutatkozik. Ezek részben a
levél csúcsán összpontosulnak. A hüvelyek gyakran a meg-
szokottnál kisebbek, a barnásvörös vagy enyhén lila foltok
egymásba mosódnak, ezek részben gyűrűszerűek is lesznek.
A hüvelyek rágósak és keserű ízűek. A mag apró marad, héja
gyenge.
A dohánynekrózis-vírus babmaggal nem vihető át. Ezzel
szemben a talajban és más közegben képes áttelelni és on-
nan fertőzni. Ebben az Opidium brassicae gomba szerepet
játszik. A kórokozó érintéssel is átvihető (pl. a szedésnél).
Megfigyelték, hogy a vírus, csapadékos időjárás esetén az ál-
lományban gyorsan terjed. A betegség főleg viszonylag ned-
ves talajokon és rövid vetésforgójú babtermesztés esetén lép
fel. A vírust a levéltetvek vagy más rovarok nem viszik át.
A babfajták fogékonysága jelentős.
Megelőzés, védekezés. Egyértelmű, hogy a talajfertőzés
megfelelő vetésforgóval minimálisra csökkenthető. A nö-
vényház talajának és az újrahasznosítandó kőzetgyapot
gőzölése megfontolandó. Az állományban lévő egyes beteg
növényeket a termesztés elején el kell távolítani. A szedés
után a kórokozó érintéssel tovább fertőzhet.
Sárgafoltosság. A bab sárgamozaikjától nehezen külön-
böztethető meg a sárgafoltosság, amit a lucernamozaik-vírus
(Alfalfa mosaic virus, AMV, Alfamovirus) okoz. A levéllemez
nagy része világossárga, illetve citromsárgára színeződik
vagy fehéres, illetve zöldessárga foltok mutatkoznak. A le-
vélszövet azonban a levélerek mentén emellett zöld marad.
A levelek részben boltozottak. A növények szisztémikusan
betegednek meg. A vírust a levéltetvek (nem perzisztens mó-
don) viszik át. Fogékonysági fajtaeltérések nincsenek. A fer-
tőzés a fertőzött lucernaállományoktól indul ki.
Egyéb vírusos betegségek. A babon esetenként még a kö-
vetkező vírusok fordulnak elő: Southern bean mosaic virus
(SBMV), Pea early browning virus (PEBV, Tobravirus). A le-
vélfodrosodás az uborkamozaik-vírus hüvelyes törzse vagy a
Peanut stunt virus (PSV, Cucumovirus) által okozott fertőzés
következménye.
Baktériumos és gombás betegségek
Pszeudomonászos zsírfoltosság. A pszeudomonászos
zsírfoltosság kórokozója a Pseudomonas syringae pv. pha-
90 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
seolicola (syn. P. savastanoi pv. phaseolicola) baktérium.
A pszeudomonászos zsírfoltosság a bab legjelentősebb bak-
tériumos betegsége. Évről évre különböző mértékben lép
fel. Betegség előfordulásakor a leveleken apró, elhalt foltok
keletkeznek, amelyek nagyobb, halványzöld vagy sárgás, 2,5
cm-ig terjedő udvarral szegélyezettek. Meleg időjárás esetén
ez az udvar hiányzik, ezért a foltok nagyobbak lesznek. A le-
vélfoltok később vörösbarnára színeződnek, beszáradnak,
vagy más esetben áttetszőek, selyempapírszerűek. A tünetek
a szárakon hosszabbak. A hüvelyeken tulajdonképpen „zsír-
foltok” keletkeznek. Ezek az áttetsző, üveges foltok először
kerek alakúak, később azonban összeolvadnak. Éréskor a
zöld hüvelyű fajták fertőzött részei különösen hosszú ideig
zöldek maradnak. A sárga hüvelyű fajtákon a hüvelyen lévő
foltok inkább szürkésbarnák. Nedves időjárás esetén a folto-
kon fehéres baktériumnyálka képződik, ami beszáradás ese-
tén fehéres bevonattá alakul át. A termésfal megbetegedése
után a kórokozó a magig hatol. A fertőzött magon fénytelen,
szürkésbarna foltok mutatkoznak. A fertőzött magvakból
sárga levelű és zöld levélerű csíranövények fejlődnek.
A babállományban a kórokozó elterjedésének optimális
hőmérséklete 16–20 °C. A baktérium a légzőnyílásokon
keresztül hatol be. A tünetek gyakran már 2–5 nap múlva
jelennek meg. Nedves és meleg időjárás időszakában az el-
terjedés mérhetetlenül gyors, amely szárazság esetén nyuga-
lomban marad, és ismételt csapadék esetén újra folytatódik.
A betegség a felfröccsenő esőcseppekkel, széllel és mechani-
kai érintkezéssel terjed. Az állományban fertőzési források
főleg azok a növények, amelyek beteg magból fejlődtek ki.
A baktérium a mag felületén, a maghéj és a sziklevél között
fordul elő és a mag feldolgozása során a fertőzöttről az egész-
séges magra kerülhet. Nedves talajban kevésbé jól marad
fenn, mint a száraz talajban. Megfigyelték a fennmaradását a
talajban, egyik vegetációs időszaktól a másikig.
A pszeudomonászos zsírfoltosság kórokozójának külön-
böző patotípusa (rassza) van. A termesztésben eddig 2 pa-
totípus jelentős, amelyeknek különböző törzsei lépnek fel.
A törzsek toxinprodukciójuk szerint különböznek. A fajták
fogékonyságának elbírálásakor Németországban a törzsek
és a patotípusok keverékével dolgoznak. „Szabadföldi
rezisztens”-nek azokat a fajtákat jelölik, amelyeknél a tünet
a levélen, nem a hüvelyen mutatkozik. A karósbabok a gya-
korlatban betegségmentesek.
Megelőzés, védekezés. Előnyös és kielégítő védelmet ad
az ellenálló fajták termesztése. A fajtaleírások a ’Castel’ és
a ’Reskia’ zöld hüvelyű fajtákat nem vagy nagyon kis mér-
tékben fogékonynak, a ’Butterzart’ és a ’Sex’ sárga hüvelyű
fajtákat kis mértékben fogékonynak jelölik.
Nagyon fontos arra ügyelni, hogy csak egészséges vető-
magot használjuk fel. A maghozó állományokat korán és
rendszeresen ellenőrizzük. A gyanús és a körülöttük lévő nö-
vényeket az állományból el kell távolítani. Az állományokat
nem felesleges rendszeresen átnézni. Azokon a területeken,
amelyek megbetegedést mutatnak, babot újra csak két, de
még jobb, ha három év múlva termesztünk.
Pszeudomonászos barnafoltosság. A Pseudomonas sy-
ringae subsp. syringae polifág baktérium speciális babtörzse
a bableveleken, ritkán a primer leveleken apró (2-3 mm-
es), sötétbarna, kerek foltokat és nagyobb (5–15 mm-es),
világosbarna, szabálytalan alakú foltokat okoz, amelyeket
sötétbarna szegély és keskeny sárga udvar határol. Később
a levélfoltok felszakadnak, és a szövet egy része kihullik.
Súlyos fertőzés esetén levéllyukacsosság lép fel és ez súlyos
lombvesztést okoz. A szárakon és a levélnyeleken hosszúkás
(2-3 mm-es) elhalások (nekrózisok) keletkeznek. Elszórtan a
levelek hervadnak. A károsodott részek hatására a hüvelyek
begörbülnek, legtöbbször derékszögben.
Az inkubációs idő 24-25 °C hőmérsékleten csak 3-4 na-
pig tart, de a nedvesség fontosabb az állományban történő
terjedéshez, mint a hőmérséklet. Esős időszakok nagy ve-
szélyt jelentenek, de a harmatképződés már elegendő a meg-
felelő terjedésre. Fertőzéskor az asszimilációs tevékenység
csökkenése és a hüvely alakváltozása csökkenti a hozamot.
A primer fertőzés legfontosabb kiindulópontja a fertőzött ve-
tőmag.
Megelőzés, védekezés. A bokorbab fajták fogékonysága
jelentősen különbözik. Rezisztensnek minősül pl.: az ’Ada-
na’, a ’Narbonne’, az ’Ottawa’, a ’Paulista’. Arra kell ügyelni,
hogy csak fertőzésmentes vetőmagot használjunk és termesz-
szünk.
A bab xantomonászos betegsége. A xantomonászos
betegséget is baktériumos fertőzés idézi elő. Kórokozója a
Xanthomonas campestris pv. phaseoli (syn. X. axonopodis
pv. phaseoli). A kórokozó változatként (var. fuscans) is elő-
fordul, ami a táptalajon a közeg jelentős barnára színeződé-
sét okozza. A gyakorlatban a fenti kórokozók azonos kór-
képet okoznak. A bab xantomonászos betegségének tünete
legfontosabb megjelenési formájában a pszeudomonászos
zsírfoltossághoz hasonló, úgyhogy összetévesztésük nem ki-
zárható. Gyakran mindkét kórokozó együtt fordul elő. A X.
campestris pv. phaseoli az előírt vizsgálati módszerekkel
határozható meg.
Először, főleg az idősebb leveleken, világoszöld foltok
keletkeznek, amelyek főleg nedves, meleg időjárás esetén
gyorsan 2 cm átmérőjűek és emellett barnák lesznek. Ezeket
nem, vagy csak nagyon keskeny, világosabb udvar határol-
ja. Több folt összeolvadhat, anélkül azonban, hogy a levél
teljesen elpusztulna, és úgy néz ki, mintha megégett volna.
A 25–30 °C körüli hőmérséklet a kórokozó számára opti-
mális. Rövidebb napszakban a kártétel súlyosabban lép fel.
A szél és az eső a beteg leveleket szétszaggatja. A szárakon
vöröses, hosszúkás vonalak képződnek. A szárízeknél gyak-
ran gyűrű alakú foltok vannak, ahol a szárak letörnek. A hü-
velyeken kisebb-nagyobb, enyhén besüppedő, sötétbarna
vagy több színárnyalatú foltok keletkeznek. A hüvely foltjait
vörösesbarna vagy téglapiros szövet veszi körül, ami végül
beszárad. A levelek, a szárak és a hüvelyek fertőzött részein
nedves időjárás esetén baktériumnyálka figyelhető meg, ez
azonban nem fehér, mint a pszeudomonászos zsírfoltosság
esetében, hanem egyértelműen sárga színű.
Hüvelyes zöldségek 91
A súlyosan fertőzött hüvelyek összezsugorodott, ráncos
magvakat teremnek. A gyengén fertőzött magvakon a káro-
sodás nem vehető észre. Esetleg a világos magvú fajtákon
sárgás elszíneződés utal a fertőzésre. A baktérium a maghéj
alatt több évig fennmarad. A magátvitel a betegség fellépése
szempontjából döntő jelentőségű. A fertőzött magvak gyen-
gén csíráznak és gyakran egyáltalán nem kelnek ki. A bab
xantomonászos betegsége kórokozójának valószínűleg kü-
lönböző patotípusai vannak.
Megelőzés, védekezés. A bab xantomonászos betegségé-
vel szemben a fajták fogékonysága jelentősen eltérő. Egyéb-
ként ugyanazok az alapszabályok érvényesek, mint a pszeu-
domonászos zsírfoltosság esetében.
Kurtobaktériumos hervadás. A bab kurtobaktériumos
hervadásának kórokozója a Curtobacterium flaccumfaciens
pv. flaccumfaciens. E betegséget eddig még Németországban
nem, azonban egyes más európai országban megfigyelték.
Valódi edénynyaláb-parazita, hervadás következik be. Egyes
levelek hervadása a csíranövényeken és az idősebb növénye-
ken lép fel. Gyakran a levél egy része hervad. Az edénynyalá-
bon keresztül a magvak fertőződnek. A betegség tehát mag-
gal átvihető, ezáltal bármikor behurcolható. Ez a baktérium
a karantén-előírásokban szerepel.
Csíranövény-betegségek. A babcsíranövények a kelés idő-
szakában nagyon érzékenyek. Főleg kedvezőtlen csírázási
feltételek esetén a kelés előtt vagy közvetlenül utána külön-
böző gombák a csíranövények rothadását majd pusztulását
idézik elő. Szórványosan ugyanezek a gombák még gyökér-
rothadást is kiválthatnak. A gombák egész sora fordulhat
elő, mégpedig olyanok, mint az Aphanomyces, Pythium,
Rhizoctonia, Fusarium, Sclerotinia, Phytophthora, Chalara
stb. nemzetségekből. Ezek olyan gombák, amelyek sok más
növényfajon hasonló módon károsítanak.
Megelőzés, védekezés. A babvetőmagot alapvetően csak
csávázottan vessük. Számításba jönnek a tirám hatóanyagú
fungicidek. Nem szabad nagyon korán vetni. Törekedni kell
a 10–12 °C közötti csírázási hőmérsékletre.
Kolletotrihumos betegség. Kórokozója a Colletotrichum
lindemuthianum. A gomba a szikleveleken, a levélereken,
a szárakon és a hüvelyeken barna foltokat okoz. A hüve-
lyeken és a csíranövényeken jellegzetes, „égési foltok” mu-
tatkoznak. Ezek főleg kerek, barna foltok, amelyek fekete
szegélyűek, egyes fajtákon vöröses peremmel. A leveleken
a foltok a levélerektől indulnak ki. Ezek hosszúkásak és
szögletesek, vörös- és sötétbarnák. A levélerek részben el-
törnek, a levélszövet felreped. Főleg nedves időjárás esetén
az acervuluszokban tömegesen vörösesszürke vagy rózsaszí-
nű konídiumok képződnek és a szegély környékén sárgulás
következik be. A szárakon is hosszúkás, vonalszerű foltok
keletkeznek. Súlyos megbetegedés esetén a károsodott rész
feletti szár elhal.
A kolletotrihumos beteg kórokozója maggal átvihető.
A magon a kártétel arról ismerhető fel, hogy a világos mag-
héjon szürkésbarna, határozatlan szegélyű foltok vannak,
amelyek akkor válnak szembetűnővé, ha a magvak meghatá-
rozott ideig nedves környezetbe kerülnek. A magfertőzöttség
legtöbbször csak néhány százalékot tesz ki, egyes esetekben
azonban elérheti a 30%-ot is. A gomba képes arra, hogy a
fertőzött bableveleken átteleljen, főleg akkor, ha szárazak
maradnak. Megállapították, hogy szabadföldi körülmények
között több mint két évtizedig megmarad az életképessége a
talajban. A mínusz 20 °C-os hőmérsékletet is képes átvészel-
ni. A magban a gomba évekig életképes. A babállományban
hűvös, nedves időjárás esetén terjed a leggyorsabban, száraz
időszakokban nyugalomba kerül. A fertőzés 10

°C-on csak
22 óra felületnedvesség-időtartam után, 24 °C-on már 10 óra
után létrejöhet. A 32 °C a gomba fejlődését korlátozza. A be-
tegségtünetek a fertőzés után kb. 5 nap múlva jelentkeznek.
A primer fertőzési források a csíranövények, amelyek a
vetőmagtól fertőződtek, és amelyeken az első acervuluszok
képződnek. Kétségtelen, hogy a beteg magvak egy bizonyos
része kel ki. Az egészséges növényekre a kórokozó konídiu-
mokkal terjed, amiket a felfröccsenő esőcseppek visznek át.
Az ápolási munkákkal vagy széllel terjedhet. A betegségkár-
tétel csak ritkán vagy nagyon késleltetve terjed szét a szom-
szédos állományokban, amelyek fertőzésmentes vetőmagból
fejlődtek ki.
A C. lindemuthianum gombának több patotípusa (rassza)
van. Azok a patotípusok kerülnek egy csoportba, amelyek-
re egy meghatározott növénysorozat azonos módon reagál.
A patotípuscsoportokat alfa, béta, gamma, delta, lambda
(korábban alfa mutánsnak nevezték) és kappa (ideiglenesen
Ebnet rassznak nevezték) görög betűkkel jelölik. Az USA-ban
még az epszilon patopípust is leírták. A lambda patotípussal
szembeni rezisztencia rendszerint magába foglalja az alfa,
a béta és a delta patotípusokkal szembeni rezisztenciát.
A vizsgálatok szerint a kappa patotípus egyöntetű, azonban
a béta és a lambda patotípusoknál altípusokkal is számolni
kell. A hivatalos fajtalisták számára a rezisztenciavizsgálato-
kat a lambda patotípussal végzik. A hivatalos fajlista csak re-
zisztens és fogékony bokor- és karósbabfajtákat különböztet
meg. A ma ajánlott fajták többsége rezisztensnek minősül.
Megelőzés, védekezés. A kolletotrihumos betegségtől
mentes állomány fontos előfeltétele rezisztens fajták ter-
mesztése, vagy egészséges vetőmag felhasználása. A vető-
mag csávázása csávázószerrel (TMTD-vel) vagy a meleg vizes
kezelés csak részleges eredményt ad. Jelenleg engedélyezett
fungicidek a permetezési eljárásokhoz nincsenek. Arra is
gondolni kell, hogy permetezések során gyakran számos vi-
rág lehullik. Megfelelő vetésforgót be kell tartani. Újravetést
feltétlenül csak a fertőzött területtől megfelelő távolságra
ajánlott elvégezni. Az ápolási munkákat nedves időjárás ese-
tén abba kell hagyni.
Sztagonosporopsziszos (aszkohitás) pettyesség. A bo-
kor- és karósbabokon esetenként egy gombás betegség ta-
lálható, amelynek kórokozója a Stagonosporopsis hortensis
(syn. Ascochyta boltshauseri). A gomba vetőmaggal vihető
át. A magvak szürkésbarna elszíneződésűek. Nagyon jól
kivehető foltok találhatók a frissen csírázott növények szi-
klevelein. Ezek általában sötétbarnák és rendszerint kerek
92 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
alakúak, enyhén besüppedtek. Gyakran koncentrikus kö-
rökbe rendeződve a gomba fekete piknídiumai találhatók.
A bableveleken is barna, kerek, koncentrikus körökbe ren-
deződött foltok vannak. Számos folt összeolvadhat, és teljes
levélrészek elhalhatnak. Emellett a levélen (főleg a fonákon)
és a szárakon számos apró, sötétbarna petty vagy vonal talál-
ható, amelyek gyakran összeolvadnak. Ugyanilyen, gyakran
vöröses, barna, pettyszerű foltok nagy számban képződnek
a hüvelyeken is. Ezek gyakran párhuzamosan rendeződve,
vagy a hüvelyvarrat mellett fordulnak elő. Később a foltok
megnagyobbodnak, és a teljes hüvelyt beborítják. Korai
fertőzésektől elsatnyulnak a hüvelyek. A betegség maggal
terjed, de számításba jön még a lombon és a talajban való
áttelelés is. Az állományban a kórokozó főleg a felfröccsenő
esőcseppekben lévő konídiumokkal terjed. Száraz időjárás
esetén a betegség nyugalomban marad, és a növények újra
megerősödnek.
A betegség főleg azokon a babokon lép fel, amelyek már
más okból kifolyólag, pl. rossz talajviszonyok, nem elegendő
tápanyag vagy szélkárok miatt gyengék. A fajták fogékony-
sága jelentősen eltérő. Mind a karós- mind a bokorbabok
megbetegednek.
Megelőzés, védekezés. A betegség leküzdésének legfonto-
sabb eleme az egészséges vetőmag használata. A beteg mag-
vak kiválogatásával a vetőmag fertőzöttségét csökkenthetjük,
de nem szüntethetjük meg. Nagyon fontos a megfelelő vetés-
forgó. Törekedni kell a gyors növekedésre. A fungicides per-
metezések sajnos csak csökkenteni tudják a megbetegedést.
Fómás szárízfeketedés. Elvétve a bokorbabállományokban
a Phoma exigua var. diversispora által okozott súlyos káro-
kat észlelték. A szabadföldi állományokban teljesen kifejlő-
dött növények hirtelen elhalnak. A bokorbab levelein na-
gyobb (1–3 cm-es), szürkésbarna vagy sötétbarna foltokban,
koncentrikus körökbe rendeződött piknídiumok találhatók.
Főleg a szárízektől kiindulva nagyobb szárrészek beteged-
nek meg, amelyek szintén számos piknídiummal borítottak.
A megbetegedett részek felett a növény elhal. A levél- és
virágkocsányok lekonyulnak. A hüvelyek mindkét hüvelyv-
égnél károsodnak és összezsugorodnak. A gomba a növény-
ben szisztémikusan terjed. A P. exigua var. diversispora ve-
tőmaggal átvihető. A szabadföldi állományban a károsodás
gócszerűen jelentkezik. A betegség számára a hosszan tartó
nedvesség, és a 15–20 °C közötti hőmérséklet a kedvező.
A nagyszámú bokorbabfajta vizsgálatakor a különböző fogé-
konyságra nem utalnak.
Megelőzés, védekezés. A betegség megelőzésének döntő
jelentősége a vetőmagcsávázás. Csak egészséges magot hasz-
náljunk!
Feoizariopsziszos (izariopsziszos) szegletes levélfol-
tosság. A Phaeoisariopsis griseola (syn. Isariopsis griseola)
gomba által okozott betegséget a ’90-es években Ausztriában
figyelték meg. Németországban eddig csak alkalomszerűen
lépett fel.
A leveleken a levél színén szürke, szegletes, levélerek
által határolt foltok keletkeznek. A hüvelyen a foltok in-
kább kerek alakúak, vörösesbarnák és határozott szegélyű-
ek. A gomba konídiumai magas páratartalmon képződnek.
A kórokozó száraz időjáráskor terjed. A fertőzés főleg hűvös,
nedves időjárás esetén következik be. A gomba további növe-
kedéséhez magasabb hőmérsékletet igényel. A gomba mag-
gal terjed. A megbetegedésre a fajták eltérően fogékonyak.
Megelőzés, védekezés. Csak egészséges vetőmagot sza-
bad felhasználni. Legalább 3 évig a babtermesztést szünetel-
tetni kell.
Babrozsda. A rozsdát a nem gazdacserés rozsdagomba
(Uromyces appendiculatus var. appendiculatus) okozza.
A babrozsda Németországban főleg a karósbabon fordul elő.
A babon különböző spóraformákat képez. Először a levele-
ken és a hüvelyeken, ritkábban a száron, fehér ecídiumok
képződnek. Ezek főleg a levél fonákán fordulnak elő, a levél
színén sárga, dudorszerű spermogóniumok keletkeznek. Az
ecídiumokban fehéres ecidiospórák képződnek. A nyár folya-
mán rozsdabarna uredotelepekben ugyancsak rozsdabarna
uredospórák jönnek létre, amelyek 10–14 napon belül fer-
tőznek és új uredotelepet hozhatnak létre. A vegetációs idő
előrehaladtával a nagyon elporzó teleutotelepek, a barnásfe-
kete teleutospórákkal képződnek.
Különösen a fogékony fajták esetében a különböző rozs-
datelepek a hüvelyeken is képződnek és azokat értéktelenné
teszik. Súlyos fertőzés lombhulláshoz és jelentős terméscsök-
kenéshez vezet. Magas páratartalom (95% felett) a babrozs-
da elterjedésének kedvez. Hőmérsékleti igénye miatt általá-
ban nyár végén lép fel. Vetőmagterjedés nincs. Az uredo- és
teleutospórák nagyon ellenállók. Ezek a bablevélen, főleg
azonban a babszáron maradnak fenn. Az állományban a kór-
okozó szaporítóképletei a szedéskor és az ápolási munkák
során terjednek. A szél által terjesztett spórák állományokat
fertőzhetnek, amelyek több száz méter távolságra fekszenek
egymástól. A babrozsda terjesztésében a takácsatkák is sze-
repet játszanak.
A babrozsdának számos patotípusa van. A bokor- és ka-
rósbabfajták fogékonysága különböző. Rozsdatoleráns karós-
bab pl. a ’Marga’, a ’Silvia’ és a ’Tamara’.
Megelőzés, védekezés. Amennyiben egyes termesztőtája-
kon a betegség fellép, akkor ellenálló fajtákra kell áttérni.
Törekedni kell a vetésforgóra és a nem túl sűrű térállásra.
Ha babkarókat használunk, akkor új használat előtt fertőtle-
níteni kell őket. A karósbabok zsinegen történő felnevelését
előnyben kell részesíteni.
Botrítiszes betegség. A gomba (Botrytis cinerea) a babot
főleg a magas páratartalmú időszakban, a karósbabot az
üveg alatti termesztés során károsítja. A botrítiszes betegség
kórokozója csak olyan részeken át képes a növényszövetbe
hatolni, amelyek már más okból kifolyólag elhaltak. Ilyen
bejutási kapuk gyakran az elhalt virágszirmok, amelyek a hü-
velyek végén csüngenek, vagy a levélre hullanak. A hüvelyek
emiatt gyakran a csúcstól kiindulva rothadnak. A leveleken
elszórtan nagyobb, szürkésbarna, koncentrikus gyűrűk talál-
hatók, amelyeken egérszürke konídiumtartó-gyep látható.
A virágfertőzések legtöbbször virághullást, ezáltal gyenge
Hüvelyes zöldségek 93
terméshozamot okoznak. A fiatal babnövények szártövén
károsodás mutatkozik, ez a növények pusztulását okozza.
A pszeudomonászos zsírfoltosságtól, a fagy- vagy jég-
kártól szenvedett növények különösen gyakran betegednek
meg. Az ózon hatása a Botrytisszel szembeni fogékonyságot
növeli. A bokor- és karósbab különböző fajtái eltérő fogé-
konyságúak.
Megelőzés, védekezés. Az állományokat lehetőség szerint
levegősen kell tartani. A növényházi termesztéskor a túl ma-
gas páratartalmat alapos szellőztetéssel, szükség esetén fűtés-
sel is kerülni kell. A csepegtető öntözés alkalmazása hasznos
lehet. Egyébként hasznos, hogy növényházban a növényeket
reggelente megrázzuk, ezáltal a virágszirmokról a vízcsep-
pek lehullanak. Előnyös lehet a ritkítás is. A megbetegedett
állományokból származó babot a tárolás előtt alaposan meg
kell szárítani, a beteg hüvelyeket ki kell válogatni, mert a
leszedett áruban a hüvelyek rothadása gyorsan szétterjed.
A bokorbabok szabadföldi termesztésekor többször
– főleg késői termesztéskor és a nedves időjárású években
– fungicides permetezés ajánlatos. A vinklozolin hatóanyagú
fungicidek jöhetnek számításba. Legfontosabbak a teljes vi-
rágzáskori permetezések.
Szklerotíniás betegség. A Sclerotinia sclerotiorum gomba
főleg a már elpusztult szövetekbe hatol. A betegség először
foltszerűen jelentkezik és számára a hűvös, nedves időjárás
kedvező. A szárak, a levelek és a hüvelyek helyenként vat-
taszerű micéliummal borítottak, amelyben később fekete
kitartóképletek (szkleróciumok) képződnek. A károsodott
hüvelyek elszáradnak és morzsálódnak. A magvak állomá-
nya mészszerű. A megbetegedett részek fölött az egész haj-
tás vagy a növény elhal. A kitartóképletek nagyon ellenállók.
Ezek 10 évig is életképesek. Ezekből a sekély talajban (kivált-
képpen 3 cm-ig mélyben) képződött, világosbarna, tölcsér
alakú apotéciumok (átmérőjük közel 10 mm) az aszkospórá-
kat tág hőmérsékleti határok között (optimum 20–25 °C) jut-
tatják ki. Ezek az új fertőzéshez nagy távolságokat képesek
áthidalni. A gomba számára előnyös behatolási kapuk a vi-
rágszirmok. Fertőzés seben vagy egészséges növényszöveten
keresztül ritkán következik be. A gomba talajban vagy tala-
jon növekvő micéliuma által okozott fertőzésre csak kivételes
esetekben lehet számítani. Így fertőződhetnek többek között
a növényházban termesztett karósbabok. Itt valószínűleg a
gomba az elpusztuló szikleveleken át hatol be, és a fiatal nö-
vények ilyen módon elpusztulhatnak.
A gomba gazdanövényköre széles. Nem lehet a bab előve-
teménye különösen a saláta, az endíviasaláta, a cikóriasaláta,
a repce, a burgonya és növényházban az uborka. A gomba
csekély mértékben vetőmaggal is átvihető. Az alapos vető-
magtisztítás ezért fontos. Kevés kitartóképlet képes nagy fe-
lületeket fertőzni. Nedves talajok és sűrű térállás a betegség-
nek kedvez. Mindegyik fajta fertőződik, a kártétel a kisebb
lombú és az erősen felfele kúszó fajtáknál általában cseké-
lyebb. A Sclerotinia-fertőzés a leszedett babok rothadását is
okozhatja.
Megelőzés, védekezés. A megelőző eljárások nagyon fon-
tosak. Ehhez tartozik a megfelelő vetésforgó, a nem túl sűrű
térállás és a mérsékelt nitrogéntrágyázás.
Karósbabállományban, növényházban megéri megke-
resni a talajon az apotéciumokat, és a szkleróciumokkal
együtt megsemmisíteni őket. Kapáláskor az apotéciumkép-
zés akadályozott, ez szabadföldön is kártételcsökkentő lehet.
Növényházban a magas páratartalmat és nagy hőmérséklet-
ingadozásokat kerülni kell.
A botrítiszes betegségnél említett, ugyanabban az időben
végrehajtott permetezésekkel a Sclerotinia kártétel megaka-
dályozható. Kártételcsökkentőként hatásos a Coniothyrium
minitans (Contans) antagonista gomba (Magyarországon:
Koni, ford.).
Gyökérrothadás. A bab gyökérrothadását legtöbbször több
talajgomba együttes hatása okozza. Legnagyobb jelentőségű
ezek közül kétségtelenül a Fusarium solani f. sp. phaseoli.
Társokozók lehetnek: Thielaviopsis basicola, Rhizoctonia
solani, Pythium, Phytophthora, Aphanomyces és Fusarium
fajok.A bab hajtásán ismerhető fel általában az első károso-
dás, ha borús időjárást forró időszak követ. Ezután hirtelen
sárgulási és elhalási tünetek mutatkoznak. Különleges eset-
ben néhány napon belül az állományok tönkremennek.
A főgyökéren már hamar a kelés után vörös elszíneződés
figyelhető meg. A teljes gyökérzetre ez lassanként kiterjed.
Esetenként másodlagosan új oldalgyökerek képződnek. A ká-
rosodás tömör talajokon és magas talajnedvességű években
különösen nagy. A szén-dioxid-hiányban szenvedő babgyö-
kerek különösen fogékonyak.
A Fusarium solani babra specializálódott formája, bár ki-
sebb mértékben a borsót és a lóbabot is károsítja. Fordítva a
„borsó forma” a babon károsít.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell a megfelelő vetés-
forgóra. A kapásnövények beváltak előveteménynek. Az eke-
talpat fel kell lazítani. Laza talajra és gyors növekedésre kell
törekedni. A mélyszántás a gyökérrothadásokat csökkenti.
Fuzáriumos hervadás. A babon a hervadást a Fusarium
oxysporum f. sp. phaseoli idézi elő. Először az alsó levelek,
gyakran csak a növény egyik oldalán, sárgára színeződnek.
A sárgulás a növényen felfelé halad és végül a károsított le-
velek lehullanak. A növényben felfelé haladva a szár edény-
nyalábjai barnára színeződnek. A gomba természetesen a
vetőmaggal terjed, és a talajban a beteg szárakon áttelel.
Sztemfíliumos vörös köldökűség. A babmag köldökének
(hilumának) vörösödését a Stemphylium botryosum gomba
(ivaros alak Pleospora herbarum) okozza. Általában akkor
lép fel a betegség, ha a magot idő előtt takarítják be. A csává-
zás általában csak részeredményt ad.
Egyéb gombás betegségek. Esetenként a bab termesztésé-
nek vége felé a levél-, a szár-, és a hüvelyfoltosságot előidéző
Phoma exigua var. exigua (syn. Ascochyta phaseolorum) lép
fel. E gomba gazdanövényköre széles és több mint gyengült-
ségi parazitának tekinthető.
A Németországban felhasznált vetőmagot főleg tenge-
rentúli termesztési körzetekben állítják elő. A vetőmaggal a
94 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
baktériumos és gombás betegségek egész sora terjed. Ezért
emiatt olyan kórokozókra is figyelni kell, amelyek eddig még
nem okoztak károkat.
Amerikában a babtermesztésben nagy jelentőségű be-
tegség az ashy-stem blight, amit a Macrophomina phaseo-
lina (syn. Tiarosporella phaseolina) idéz elő. Mivel maggal
terjedő betegségr, nem lehet azt a lehetőséget kizárni, hogy
nálunk (Németországban, ford.) ismertté ne váljon. Min-
denekelőtt úgy tűnik, hogy főleg melegebb vidékeken lép
fel. A kártétel a száron kezdődik, általában a talajfelszínen,
onnan pedig egyre jobban felfelé terjed. A károsodott ré-
szek enyhén bemélyednek és vörösesbarnák. Ezeken nagy
számban apró fekete mikroszkleróciumok, esetenként pik-
nídiumok fejlődnek ki. A károsodási helyek kiterjedésével
közepük hamuszürkére színeződik. A legnagyobb károk a
fiatalabb növényeken keletkeznek, amelyek gyakran teljesen
elpusztulnak. A gomba gazdanövényköre széles.
Szélsőségesen magas páratartalom, hideg időjárás és ké-
sői betakarítás esetén az Alternaria alternata a hüvelyeken és
a leveleken foltokat okozhat.
A Diaporthe phaseolorum károsítása következtében a le-
veleken piknídiumok mutatkoznak. A hüvelyeken halvány,
vizenyős foltok képződnek, amelyek később sötétebbek lesz-
nek.
Levélfoltosságot előidéző kórokozó még a Mycovellosiel-
la phaseoli (Ramularia phaseoli).
A betakarítás után a hüvelyeken rothadást okozhatnak a
különböző Rhizopus fajok.
Lisztharmat (Erysiphe polygoni) a babállományban csak
nagyon ritkán figyelhető meg.
Kártevő állatok
Szárfonálféreg. A szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci) a
babon fordul elő a leggyakrabban, mégis csak ritkán okoz
jelentős kárt. A szárfonálféreg a bab talajfelszín feletti része-
it szívogatja, ezáltal a levelek és a szár torzul. Az ízközök
erősen rövidülnek, a szár szinte hólyagosra duzzad, csava-
rodik vagy az alapjánál elkorhad. A szárcsomó megbarnul
és felreped. Helyenként a levélerek is megbarnulnak. A hü-
velyterméseken gyakran barna, rothadó foltok keletkeznek.
A szárfonálféreg maggal is terjedhet.
Megelőzés, védekezés. A kár helyes vetésváltással meg-
előzhető vagy mérsékelhető. Bővebben lásd a hagymafélék-
nél.
Egyéb fonálférgek. A babon ritkábban a levélfonálféreg
(Aphelenchoides ritzemabosi), a lóhere-fonálféreg (Hetero-
dera trifolii), a gyökér-gubacsfonálférgek (Meloidogyne spp.)
és a vándorló gyökér-fonálférgek közül a Pratylenchus, a He-
licotylenchus, a Rotylenchus, a Tylenchorhynchus, a Merli-
nius, a Paralongidorus, a Xiphinema és a Trichodorus nem
fajai fordulnak elő.
Közönséges takácsatka. A karós- és bokorbabon a közön-
séges takácsatka (Tetranychus urticae) szívogatásával jelen-
tős kárt okozhat. A károsított levelek színén eleinte apró
pontozottság látható, ami fokozatosan egybeolvad. A levelek
végül megbarnulnak és lehullanak. Tömeges megjelenésük
esetén a kártétel a babhüvelyekre is kiterjed, amelyek tor-
zulnak, szürke színűek lesznek és rozsdásodnak. A levelek
fonákján finom, fehéres szövedék védelmében találhatók a
takácsatkák különböző fejlődési stádiumai (tojások, lárvák,
nimfák, kifejlett atkák) és a fehéres lárvabőrök. A T. urti-
cae gömb alakú tojásai kezdetben vízszínűek, majd sárgára,
végül pedig narancssárgára színeződnek. A kifejlett takácsat-
kák színe a tápnövényhez és annak tápanyagaihoz igazodik.
A bokorbab virágzásáig többnyire sárgás-sárgászöld színűek,
hátukon 2 vagy 4 sötétzöld folttal. Ősztől nagyobb mennyi-
ségben cinóberpiros állatok jelennek meg. A száraz és meleg
időjárás kedvez a takácsatkák fejlődésének. Szabadföldön
egy vegetációs időszakban 6-7, kivételes esetben akár 9 nem-
zedék is kialakulhat. A 3–5 hétig élő nőstények a nyári hó-
napokban 90–120 tojást raknak.
A takácsatkák terjedésében a szélnek is igen fontos sze-
repe van. A T. urticae kifejlett nőstényei rejtekhelyeken és
évelő gazdanövényeiken telelnek át. Tápnövénykörük igen
széles, a bab, az uborka, a paprika és a padlizsán mellett
más haszon- és gyomnövények is ide tartoznak. Az évenkénti
nagy nemzedékszámukból ítélve, a takácsatkák a növényvé-
dő szerekre nagyon gyorsan ellenállókká válnak. Gazdasá-
gilag jelentős károk általában csak akkor alakulnak ki, ha a
levelek több, mint egyharmada károsított.
Megelőzés, védekezés. Nagyon fontos, hogy a takácsat-
kák telelőhelyeit megszüntessük. A babkarókat célszerű
fertőtleníteni, mert a kérgében és repedéseiben is jól áttelel-
hetnek. A zsinórra felfuttatott termesztés ebből a szempont-
ból jóval előnyösebb. Ezenkívül azt is figyelembe kell venni,
hogy a karókon kívül a szomszédos területeken is áttelelhet-
nek. A takácsatkák kedvelt áttelelő helyei a csalánosok és a
szamócaföldek.
A karósbabnál a takácsatkák ellen azocyclotin és repce-
olaj hatóanyagokkal permetezhetünk, valamint az üvegházi
termesztésnél szulfoteppel füstölhetünk. A káliszappan is
használható ellenük. A takácsatkák erőteljesebb elszapo-
rodásakor már júliustól szükséges védekezni, és a kezelést
többször meg kell ismételni.
A karósbab üvegházi termesztésénél a ragadozóatkák
(Phytoseiulus persimilis) betelepítése nagyon jól bevált. Fon-
tos, hogy a ragadozóatkákat már az első takácsatkák megje-
lenésekor kijuttassuk. Ha már az egyes takácsatka-telepeket
felfedeztük, akkor azokra fokozatosan telepítsünk a ragado-
zóatkákat. A második betelepítést egy hét múlva végezhetjük
el. A biológiai növényvédelemben a Phytoseiulus ragadozó-
atka mellett hasznos rovarokat is bevethetünk, pl. a Feltiella
acarisuga ragadozó gubacsszúnyogot.
Poloskák. A babot számos poloskafaj, pl. a zöld mezei po-
loska (Calocoris norvegicus), a változó mezei poloska (Lygus
pratensis), a molyhos mezei poloska (Lygus rugulipennis),
a smaragd mezei poloska (Lygocoris pabulinus) károsítja
szívogatásával. Leggyakrabban a kétnemzedékes Lygus fajok
fordulnak elő. A leveleken először pont alakú szívásnyomok
keletkeznek, amelynek környékén a szövet besüllyed és el-
Hüvelyes zöldségek 95
sárgul. A károsított levélrész nem növekszik tovább, ezért
a levelek meggörbülnek, és szabálytalanul felhasadnak.
A szívogatott hajtások a növekedésben megtorpannak, és
szertelenül elágaznak. A virágok lehullanak, a babhüvelyek
torzulnak. A poloskák a sárga babhüvelyeket jobban károsít-
ják, mint a zöldeket. A kárt sokszor csak azután veszik észre,
amikor a poloskák már elvándoroltak a területről. A poloská-
kat azért is nehéz észrevenni, mert rejtőzködnek a növénye-
ken, és kisebb rázkódásra is a talajra esnek.
Megelőzés, védekezés. A poloskák általában a szomszé-
dos, sűrű, nedves növényállományokból vándorolnak be.
Kémiai védekezésre csak ritkán van szükség ellenük.
Levéltetvek. A babon sokféle levéltetű faj fordul elő, a leg-
gyak rab ban a fekete répa-levéltetű (Aphis fabae), az A. crac-
civora, az Acyrthosiphon pisum, az A. frangulae ssp. gossy-
pii és a Myzus persicae. A bab a szőrözöttsége miatt nem
a legmegfelelőbb tápnövénye a levéltetveknek. Leginkább a
virágokat, a levelek fonákát és a karósbab indáit kedvelik.
A fekete répa-levéltetű igen elterjedt faj (részletesebben
a lóbabnál). Nyári tápnövényeire májustól repül át. Tömege-
sen száraz, meleg időjárás esetén szaporodik el. A károsítás
a növényállomány szélén a legerősebb. A levéltetvek szívo-
gatásának hatására a levelek, a hajtások és a hüvelytermések
torzulnak. A virágok leesnek. A termés a levéltetvek által
kiválasztott mézharmattal és az azon megtelepedő korompe-
nésszel szennyeződik.
Kártételi küszöbnek a növények 10%-os levéltetű-fertő-
zöttsége felel meg.
A levéltetvek vírusokat is terjesztenek (BCMV, BYMV,
CMV).
Megelőzés, védekezés. Speciális levéltetűölő vagy egyéb,
szúró-szívó szájszervű kártevők ellen hatásos növényvédő
szerekkel (pl. oxydemeton-metil, pirimikarb), továbbá rep-
ceolaj és káliszappan hatóanyagú készítményekkel védekez-
hetünk a levéltetvek ellen. Üvegházakba a levéltetvek raga-
dozóit és fürkészdarazsait telepíthetjük be (lásd A levéltetvek
elleni biológiai védekezés c. fejezetet).
Tripszek. A bokor- és karósbabon számos tripszfaj, pl. Ka-
kothrips robustus, Thrips flavus, Thrips tabaci fordul elő.
A kicsi (1-1,5 mm-es), hosszúkás, barna vagy fekete állatok
(lárváik tejes-fehérek vagy sárgásak) a levelek fonákán tar-
tózkodnak, és szívogatásukkal jellegzetes, ezüstös foltokat
okoznak. A lomb csak erős károsításuk esetén szárad el és
hullik le. A szívogatott bimbók zártak maradnak vagy lehul-
lanak. A nedves, meleg időjárás kedvez a tripszek elszapo-
rodásának.
A nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis) jelentős
gazdasági kárt okoz a babon, főleg az üvegházi karósbabon.
A faj elsősorban a virágokban él, egy virágban akár több mint
10 egyedet is találhatunk. A virágtripszek a termés mennyi-
ségét és a magok képződését is jelentősen csökkentik. A bab-
hüvelyeken világos foltok keletkeznek, amelyek a minőséget
nagyban csökkentik. A faj biológiáját lásd bővebben az Ubor-
ka, dinnye, tök és cukkini c. fejezetben.
Megelőzés, védekezés. Szabadföldön a hüvelyeseken
károsító szúró-szívó és a rágó szájszervű rovarok ellen
újabban a cihalotrin hatóanyagú készítmény engedélyezett.
Növényházakban szulfoteppel füstölhetünk. A tripszek ellen
növényházakba megelőző, illetve biológiai védekezésként az
Amblyseius ragadozóatkákat és más természetes ellensége-
ket is rendszeresen betelepíthetünk. Ezek a kártétel mérté-
két jelentősen csökkentik.
Babzsizsik. A babzsizsiket (Acanthoscelides obtectus) me-
legebb vidékről hurcolták be hazánkba, így elsősorban raktá-
ri kártevő, de nyáron szabadföldön is megtalálható. A zsizsik
a vetés után a károsított magvakból kibújik, és a nyarat a vi-
rágos növényeken tölti. Júniustól felkeresi a babot és tojásait
az érő, főleg a talaj közeli hüvelyekre rakja le. Egy magban
több lárva is fejlődhet. A lárvák kör alakú üreget rágnak, ami
közvetlenül a maghéjig ér úgy, hogy áttetsző „ablakocska”
keletkezik. A lárvák a magban bábozódnak. A fajnak sza-
badföldön egy nemzedéke fejlődik. Tárolókban, raktárakban
– elsősorban 18 °C feletti hőmérsékleten – két-három vagy
akár több nemzedéke is kifejlődhet. A károsított bab köny-
nyen felismerhető a jellegzetes, kör alakú, nyitott vagy mag-
héjjal fedett lyukakról. A vetőmagtárolókban a magok között
megtalálhatjuk a kb. 4 mm hosszú zsizsikeket, amelyek szür-
ke rajzolatosak.
Megelőzés, védekezés. Szabadföldön csak ritkán szüksé-
ges ellenük védekezni. A károsított magvakat csak kivételes
esetben vessük el. Betakarítás után a magokat azonnal szárít-
suk, dolgozzuk fel, töltsük sűrű szövésű zsákokba, és hideg
helyen tároljuk.
A magban a bogarak és a lárvák 60–65 vagy –20 °C-on 3
nap, -40 °C-on néhány óra alatt elpusztulnak. A mag víztar-
talma lehetőleg ne haladja meg a 15%-ot.
Gyökérlegyek. A kelő babot különböző légyfajok nyüvei
károsítják, amelyek más kultúrnövényeken is (uborka, spe-
nót, borsó, hagyma, spárga, paradicsom, burgonya, csillag-
fürt, vöröshere stb.) hasonló kárt okoznak. A babon károsító
legyek nem alkotnak különálló fajt, ezért helyesebb, ha a
gyökérlegyek kifejezést használjuk. A Delia nemből elsősor-
ban a D. florilega és a D. platura fajok károsítanak, amelyek
habitusukban és életmódjukban is igen hasonlók. Különbség
csak a lárvák utolsó szegmensén található. A gyökérlegyek a
házi legyekre nagyon hasonlítanak. Évente két–négy nem-
zedékük fejlődik ki. A legjelentősebb kárt az első nemze-
dék egyedei okozzák, mivel megjelenésük (március–május)
egybeesik a bab csírázásával. A nyüvek járatokat rágnak a
gyökérnyakba, a szárba és a csíralevelekbe. A hajtáscsúcsot
is gyakran károsítják, így az éppen kelő növények nem tud-
nak továbbnövekedni. A csíra sokszor a földben marad, vagy
a talaj felszínét még áttöri, de utána elpusztul. A nőstények
30–90 tojást (1 mm) raknak le, amiből a lárvák (4-5 mm)
2–11 nap után kikelnek. A nyüvek 9–13 napig táplálkoznak,
majd tonnabábbá (5 mm) alakulnak. Bábállapotban 9–14 na-
pig maradnak. A száraz, forró nyarak populációikat csökken-
tik. A gyökérlegyek egyes területeken gyakrabban fordulnak
elő. A kár mértékét az elővetemény (elsősorban a burgonya
96 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
és a spenót termesztését kell mellőzni) jelentősen befolyásol-
ja. Az istállótrágyázás, valamint a korhadó növényi hulladék
nagy aránya és a friss talajművelés is vonzza a gyökérlegye-
ket. A vetés előtti többszörös talajkezelés szintén csökkenti
az előveteményből maradt populációt.
Megelőzés, védekezés. Növényenként egy-két nyű kárté-
tele elviselhető. Két-három nyű esetén a csíranövények több
mint 50%-os pusztulásával kell számolnunk. Ha a növények
több mint 10%-a károsított, akkor a védekezés indokolt.
A vetőmagvak előzetes rovarölő szeres kezelése a veszélyez-
tetett területeken célszerű lenne, azonban ehhez nem áll a
rendelkezésünkre engedélyezett készítmény. A vetés után
kihelyezett állományvédő hálók kisebb területen mérséklik
a kárt.
Egyéb kártevők. A karósbab üvegházi termesztésénél az
üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum), valamint a
dohányliszteske (Bemisia tabaci) is károsíthat. A sárga lapok
kihelyezésével megjelenésüket időben felismerhetjük, és egy-
ben a károsításukat is csökkenthetjük. Az Encarsia fürkész-
darazsak betelepítése előnyösebb, mint a rovarölő szerek
(fenpropatrin, káliszappan, repceolaj) használata.
A sávos csipkézőbarkó (Sitona lineata) – emellett más Si-
tona fajok is előfordulnak – a babon csak kisebb kárt okoz,
mint a borsón. Rágásuk során apró öblök keletkeznek a leve-
lek szélén.
A fiatal babnövényeken a Sminthurus és az Onychiurius
nembe tartozó ugróvillásokon kívül elsősorban az uborka-
villásgömböc (Bourletiella signata) károsít. A faj közel kör
alakú, 2–5 mm átmérőjű lyukakat rág a levelekbe. Kárképe
könnyen összetéveszthető a földibolhákéval. Pontosabb meg-
figyelés esetén azonban felfedezhetők a többnyire sárgásbar-
na, gömb alakú, mintegy 1 mm-es ugróvillások.
A babon egyéb aknázólegyek mellett a Liriomyza trifolii
és a L. huidobrensis fajokat is megfigyelték. A babot számos
rágó szájszervű kártevő is károsítja, mint pl. a gamma-ba-
golylepke, a saláta-bagolylepke (Mamestra oleracea), a vetési
bagolylepke (Agrotis spp.), valamint a kukoricamoly (Ostri-
nia nubilalis). A méhek és a dongók a virágokba kívülről lyu-
kakat rágnak, hogy a nektárt elérjék. Ennek következtében a
viráglevelek idő előtt lehullanak, illetve a termésmennyiség
csökken, mivel a megtermékenyítés elmarad.
A fiatal babnövényeket előszeretettel fogyasztják a mezei
és az üregi nyulak. Az éppen fejlődő hajtásokat soronként le-
rágják. A veszélyeztetett területeket célszerű elkeríteni, vagy
ajánlott olyan vadriasztó szer kijuttatása, ami élvezhetetlen-
né teszi számukra a babot.
A varjak a kelő magvakat károsítják.
2.5.2 Borsó (Pisum sativum)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Foszforhiány. A növények csökkent növekedésűek, a hajtá-
sok gyengén fejlettek, halványzöld levelűek. A legalsó leve-
lek korán elhalnak. További jellemzők: gyenge virágfejlődés,
korai érés és a nitrogénkötő baktériumok tevékenységének
gátlása.
Káliumhiány. Következményei: növekedéscsökkenés, rövi-
debb ízközök, az oldalrügyek fokozott kihajtása, kezdetben
sárga, később szürke szélű levelek, zölden maradó levélerek
és kis hüvelyek, amelyek kevés magvúak.
Kalciumhiány. A növények bokorszerűen növekednek.
A hajtáscsúcsok és az egyes levelek hervadnak, a levélnyelek
lekonyulnak, a levélerek között sárga elszíneződés mutatko-
zik. A hüvelyek és a magvak fejletlenek.
Magnéziumhiány. A leveleken sárguló, zöldes szegélyű ré-
szek, később pedig nagyobb, sötétbarna foltok mutatkoznak.
Magnéziumhiány először az idősebb leveleken jelentkezik.
Bórhiány. A szár megvastagodott és törékeny. A növények
bokorszerűen növekednek, a hajtásvégeken a levelek keske-
nyek, részben sárgásak és perzselt csúcsúak. Ritkán a hajtás-
csúcs elhal.
Mangánhiány. Az állományban foltonként a növények alsó
levelei sárgulnak, a levélerek zöldek maradnak, továbbá a
leveleken pettyezett, mozaikos levelek figyelhetők meg. Ha
a fiatalabb levelekre is átterjed, akkor a hajtáscsúcs vagy az
egész növény elhalhat. Ha a borsó mangánfelvétele a virág-
zás után nagyon kevés, akkor a fehérje-anyagcsere zavara
következik be. A sziklevelek belső oldalán parás folt vagy
üreg keletkezik, amelyet sötétzöld sáv határol. E károsodás
főleg a száraz borsónál, ritkán a zölden betakarított borsó-
nál lép fel. A kifejtőborsóknál a károsodás ritkább, mint a
velőborsóknál. A borsómagvak csírázóképessége és csírázási
erélye csökken.
Rézhiány. A legfiatalabb levelek mozaikosak. A lomb álta-
lában világos- vagy olajbarna színű. A növények petyhüd-
tek. A legfiatalabb levelek már fejlődésük elején hervadnak.
A hüvelyek külsőleg egészségesnek tűnnek, azonban magot
nem vagy keveset képeznek.
Molibdénhiány. A borsómagvak annyi molibdént tartalé-
kolnak, amennyi a növény fejlődésére elegendő. Ha azonban
a borsót egymás után többször hiányt mutató talajokon (fő-
leg alacsony pH-értékű homoktalajokon) termesztjük, akkor
hiánytünetek jelentkeznek. A növények fejlődésükben visz-
szamaradnak és halványak. A levelek hirtelen elhervadnak,
vagy a levélszélek beszáradnak. A maghozam kevés. Molib-
dénhiány esetén nitrogénkötő baktériumok okozta gubacsok
nem képződnek.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Szél. Az erős széllel szállított homokszemcsék a hüvelyeken
sérüléseket idézhetnek elő, amelyek a gyengültségi gombák
behatolási helyei lehetnek.
Fagyás, hideghatás. Gyenge fagy a levélerek közötti szövet
kiszáradását okozza. A hideghatás a velőborsónál károsabb,
mint a kifejtőborsónál. A kifejtőborsó 5 °C, a kifejtőborsót
8 °C talajhőmérséklet felett vethető. Az alacsonyabb hőmér-
séklet főleg a kelési betegségek fellépését segíti elő.
Hüvelyes zöldségek 97
Párnaképződés. A borsón is, a hüvelyeken szemölcsszerű
kinövések jönnek létre, főleg tartós, magas talaj- és levegő-
páratartalom esetén.
Egyebek
A mag szikleveleinek károsodása. E jelenség fiziológiai
elváltozás, amelynek oka teljesen még nem tisztázott. A mag
szikleveleinek károsodása valószínűleg a nem teljesen be-
érett mag gyorsabb szárításakor következik be. Mesterséges
szárítás esetén a hőmérséklet a 32 °C-ot nem haladhatja
meg. A kerek magvú fajták a tüneteket kevésbé mutatják,
mint a velőborsó típusok. A későn érő fajták kevésbé súlyo-
san károsodnak, mint a korai fajták. Fellépést a magképző-
dés során uralkodó magas (25 °C feletti) hőmérséklet súlyos-
bítja. A tünetek először a csírázás után jelentkeznek, ekkor
a sziklevelek belső oldalán bemélyedések keletkeznek. Ez a
mangánhiánnyal ellentétesen, elszíneződést nem okoz.
Halvány vagy sárga borsómagvak. A hüvely egyes vagy
valamennyi magva nem megfelelően színeződik vagy sárga
(„szőke borsó”). Ilyen borsómagvak a betakarított termény-
ben jelentős minőségcsökkenést okozhatnak. Ritkán a tüne-
tek eltűnnek és a színeződés egyöntetű lesz. A kórkép a fény-
szegény időszakban és az erősen bokrosodó állományokban
súlyosabban jelentkezik. A fellépés súlyossága fajtától függő.
Cséplési károk. Ha a száraz vetőmagot a cséplés során erő-
teljesen dolgozzák fel, akkor a csíraképesség meglehetősen
csökkenhet.
Vírusos betegségek
Enációs mozaik, súlyos érmozaik. A súlyos érmozaik
vagy az enációs mozaik a borsó gazdaságilag legjelentősebb
vírusos betegségei közé tartozik. A betegséget két, termé-
szetes körülmények között szét nem választható, egymással
rokon vírusnukleinsav, a Pea enation mosaic virus 1 (PEMV-
1, Enamovirus), és a pea enation mosaic virus 2 (PEMV-2,
Umbravirus) idézi elő. hozzávetőleg júniustól sárga vagy fe-
hér foltos levelek mutatkoznak. Az idősebb levelek erőtelje-
sen kidomborodnak. A fiatalabb levelek fonákán, főleg egyes
fajtákon, a levélerek mentén, és a hüvelyeken is, tarajszerű,
sárgászöld vagy sötétzöld kinövések (enációk) találhatók.
Ezek a növényházi vizsgálatok során nagyon egyértelműek,
szabadföldön gyakran csak gyengén mutatkoznak. A vírus-
gyanús foltok egyenetlen szélűek. A hüvelyek viszont súlyo-
san korcsosodnak. A csúcshajtások rozettaszerűek, zömökek
és csavarodottak. Számos oldalhajtás képződik. A tünetek
13–30 °C hőmérsékleti tartományban mutatkoznak. Ma-
gasabb hőmérsékleten a kórkép erősen jelentkezik. E vírus
maggal történő átvitelét a borsón eddig még nem állapították
meg. Ezzel szemben azonban a lóbabnál megfigyelték.
Különböző áttelelő hüvelyesek, pl. a herefajok és a lu-
cerna a vírus gazdanövényei. A levéltetűfajok az átvitelben
szerepet játszanak. Legnagyobb jelentőségű a zöldborsó-le-
véltetű. A vírus perzisztens módon vihető át. Először csak a
vírusba történő felvételtől számított 12–30 óra múlva követ-
kezik be az átvitel. Legkorábban a fertőzést követő 10 nap
múlva válik a betegségtünet láthatóvá. Súlyos levéltetű-kárté-
tel esetén az állományban megközelítőleg az összes növény
megbetegszik. Korai fertőzés esetén gyakran a gazdasági kár
nagy. 50%-os terméscsökkenés is lehetséges. Különösen a
késői vetések veszélyeztetettek. Az enációs mozaikkal szem-
ben az egyes borsófajták fogékonysága eltérő. Rezisztens pl.
a ’Dorit’, a ’Gerda’, a ’Sima’, a Tanja’ és az ’Uroni’.
Megelőzés, védekezés. A borsót áttelelő hüvelyesek
szomszédságában nem szabad termeszteni. Kedvező körül-
mények között a levéltetű elleni védekezés a kártételt jelen-
tősen csökkenti. A korai vetések kevésbé veszélyeztetettek.
Levélsodródás. A borsó levélsodródását okozó Bean leaf
roll virus (BLRV, Luteoviridae család. A nemzetség még nincs
lezárva.), az enációs mozaikon kívül a borsó legjelentősebb
vírusos betegsége.
Az állományban először egyes, elszórtan mutatkozó,
sárgára színezett hajtásvégű növények mutatkoznak. A le-
vélszéleken és a levélerek között, összeolvadó kivilágosodá-
sok találhatók. A hajtáscsúcsoktól a sárgulás lassanként az
egész növényre kiterjed. Néha a leveleken enyhe vöröses
elszíneződés is megjelenik. A levelek bőrszerűek és szélük
lefelé besodródik. A szár belseje rózsaszínű lesz. A növény
növekedése visszamarad és leáll. A levélkék nem vízszinte-
sek, hanem V formában egymásra fekszenek. A hüvelyeken
tünetek nem jelentkeznek. A korai fertőzések súlyos növeke-
déscsökkenést és jelentős virághozam-csökkenést okoznak.
A szártőnél gyakran fekete elszíneződés is bekövetkezhet.
A terméshozam-csökkenés a 85%-ot is elérheti. Magátvitel
nincs. A vírust különböző levéltetűfajok (perzisztensen) vi-
szik át. A BLRV a hereféléken, a bükkönyön és a lucernán
telel át. Onnan tavasszal a borsóállományok fertőződnek.
Nyáron, a lucernán a vírus kártétele a tipikus sárgaerűség
alapján felismerhető. A levélsodródással szemben a Német-
országban termesztett borsófajták nagyon ellenállók.
Megelőzés, védekezés. A levélsodródás kártételének
megakadályozása végett a veszélyeztetett területeken csak
ellenálló fajtákat kell termeszteni. Kerülni kell az áttelelő
takarmányhüvelyesek szomszédságát. Kedvező körülmények
között, az időben elvégzett levéltetű elleni védekezés az el-
terjedést csökkenti.
Közönséges borsómozaik. A közönséges borsómozaik
kórokozója a Bean yellow mosaic virus (BYMV, Potyvirus)
egyik törzse. Bár Németországban elterjedt, az általa oko-
zott terméshozam-csökkenés nem számottevő. Először a
fiatal levelek erei kivilágosodnak. Elszórtan a legfiatalabb
levelek színtelenek vagy teljesen sárgák. Később a levele-
ken jelentős, mozaikszerű tarkulás mutatkozik. Emellett a
vírustörzstől és a borsófajtától függ, hogy a foltosság teljesen
sárga vagy világoszöld és hogy a hajtás növekedése normális
vagy csökkent. 16 °C hőmérséklet alatt a tünetek maszkíro-
zottak, 18–24 °C között egyértelműen mutatkoznak. Korai
fertőzésekkor, amelyek csak bizonyos körülmények között
lépnek fel, kevés hüvely képződik. Ezek kevesebb magot tar-
talmaznak és később érnek. A kártétel gyakran csak a szán-
tóföld szélére korlátozódik. A vírus maggal nem, vagy csak
98 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
nagyon ritkán vihető át. Számos levéltetűfaj lehet az átvivő-
je. Az átvitel módja nem perzisztens. A vírus gazdanövényei
közé nagyszámú hüvelyes tartozik. Ezek közül számottevő
a vöröshere, azonban a fehérhere nem gazdanövénye. Az
áttelelő hüvelyesek a fő fertőzési források. Az egyes fajták
fogékonysága között jelentős különbség van. Igazoltan re-
zisztensnek minősül a ’Mini’, a ’Sprinter’ és a ’Turon’.
Megelőzés, védekezés. Terméskiesés csökkenthető az el-
lenálló fajták korai vetésével, a vírus lehetséges téli gazdanö-
vényeinek távol tartásával.
Korai barnulás. A korai barnulásként leírt kórképet a Pea
early browning virus (PEBV, Tobravirus) okozza, ami főleg
Hollandiában és Angliában észlelhető és elsősorban ho-
moktalajokon fordul elő. A kórképre jellemző a szárakon,
a levélnyeleken és a levélereken mutatkozó szabálytalan,
lilásbarna elszíneződés. A hüvelyen hasonló foltok vagy
gyűrűs rajzolatok mutatkoznak. A növények fejlődésükben
visszamaradnak. A szárak törékenyek. A fertőzött magvak
kicsik, továbbá eltérő színűek és alakúak. A vírus maggal át-
vihető és a talajban is fennmarad. A talajban a Trichodorus
nemzetségbe tartozó fonálféreg fajok növényről növényre
viszik át. A borsón kívül a lucerna is jelentős gazdanövénye.
Tünetmentes gazdák a lóbab, a herefajok és a cukorrépa.
A könnyű talajokon lévő állományok súlyosabban veszélyez-
tetettek.
Megelőzés, védekezés. Vetőmagot csak vírusmentes ál-
lományból szabad felhasználni. Fertőzött területen csak el-
lenálló fajtákat lehet termeszteni. A megfelelő vetésforgót be
kell tartani.
A borsó levélsodródás mozaikja. A Pea seed-borne mo-
saic virus (PSbMV, Potyvirus) maggal átvihető. A magvak
95%-a is fertőzött lehet. A hüvelyeseken kívül más családok
növényei csak ritkán fertőződnek. A korai fertőzések vagy
a fertőzött magból származó kelések jelentős terméshozam-
csökkenést okoznak. A fertőzött magvak gyengén csíráznak.
A betegségtünetek nem mindig egyértelműek. A virágok
csavarodottak vagy lehullanak. A levelek befelé csőszerűen
sodródnak, és enyhén mozaikosak. Egyes fajtákon nekrózi-
sok jelentkeznek, és a növények idő előtt elhalnak. A vírust
számos levéltetűfaj nem perzisztens módon viszi át.
Megelőzés, védekezés. Ügyelni kell a vetőmag vírus-
mentességére. A fajták eltérő fogékonyságát figyelembe kell
venni.
A borsó csíkos vírusa. A borsó csíkos vírusa (Pea streak vi-
rus, PeSV, Carlavirus) a leveleken, a levél- és virágszárakon,
a hajtásokon és a hüvelyeken csíkszerű elhalásokat okoz.
A növények csenevészek. A hajtáscsúcstól kiindulva hervadá-
si és elhalási tünetek jelentkeznek. A korai hüvelyképződés
idején bekövetkező fertőzések következménye üres hüvely.
Ezek alaktalanok és vörösesszürkék.
Egyéb vírusos betegségek. További vírusok a borsón ese-
tenként lépnek fel. Legtöbbször csak egyes növények bete-
gednek meg és a kár is csekély. Néha több vírus egyszerre
is előfordulhat. A betegségtünet alapján ritkán lehet a vírust
biztosan azonosítani. Súlyos megbetegedés esetén azonnal
a Növényvédelmi Szolgálat vagy a Növényvédelmi Kutató-
intézet szakembereitől kell tanácsot kérni. A borsón még a
következő vírusos betegségek fordulnak elő: borsótarkulás
(Broad bean stain virus, BBSV, Comovirus), borsótörpülés
(Red clover vein mosaic virus, RCVMV, Carlavirus), nekroti-
kus borsótörpülés (Broad bean wilt virus, BBWV, Fabavirus),
borsóhervadás (White clover mosaic virus, WClMV, Potexvi-
rus) és borsónekrózis (Clover yellow vein virus, ClYVV, Poty-
virus). A borsón még a lucernamozaik-virus (Alfafa mosaic
virus, AMV) és az uborkamozaik-vírus (Cucumber mosaic
virus, CMV) is megtalálható.
Baktériumos és gombás betegségek
Pszeudomonászos szárelhalás. A szárelhalás Németor-
szágban a borsó régen ismert baktériumos betegsége. A kór-
okozó (Pseudomonas syringae pv. pisi) legalább hét patotí-
pusa fordul elő. E betegségnek nincs gazdasági jelentősége.
A szárakon hosszúkás, olajzöld-barna, a leveleken szabály-
talan, sárgás vagy vizenyős, kb. 3 mm-es foltok találhatók.
A hüvelyen a foltok a bab pszeudomonászos zsírfoltosságára
vagy fagykárosodásra emlékeztetnek, ezek azonban később
barnák és papírszerűek lesznek, kerek alakúak és legalább
6 mm nagyok. A fertőzött magvak összetöppedtek, olajzöl-
den foltosak vagy tünetmentesek. Nedves időjárás esetén a
megbetegedett növényrészeken nyálkás, baktériumokból
álló tömeg található, amiből az elkövetkező száraz időszak-
ban filmszerű bevonat lesz. Megfelelő gazdanövényen a bak-
térium lappangási szakasz után magas populációsűrűséget ér
el. Ezalatt a növény tünetmentes marad. Nagy-Britanniában,
ahol a betegség nagy jelentőségű, a kártétel veszteségeinek
előrejelzésére eljárást fejlesztettek ki.
A betegség kórokozója vetőmaggal átvihető és a talajban,
természetesen csak a beteg növénymaradványokon, két évig
is fennmarad. Az állományon belüli terjedésben az esővíz
és a szél nagy szerepet játszik. A baktérium a légzőnyíláso-
kon vagy a sebeken keresztül hatol a növénybe. Gazdanövé-
nyek lehetnek még az egyéb pillangósvirágúak (pl. szöszös
bükköny). A borsófajták fogékonysága eltérő. Olyan fajták
nincsenek, amelyek a jelenleg ismert, összes patotípusra el-
lenállók lennének.
Megelőzés, védekezés. Fontos, hogy egészséges vető-
magot használjunk fel. A vetőmag-fertőzöttség meleg vizes
kezeléssel jelentősen csökkenthető. Fertőzött területeken a
borsótermesztést legalább két évig szüneteltessük.
Csíranövény-betegségek. Főleg kedvezőtlen kelési felté-
telek esetén, a borsócsíranövényeket különböző kórokozó
gombák és baktériumok veszélyeztetik. A talaj kérgesedé-
séből adódó pangó víz, talajtömörödés vagy levegőtlenség,
továbbá túl alacsony hőmérséklet a gyökérfejlődést nehezíti
és elősegíti az ilyen jellegű károkat. A velőborsók általában
érzékenyebbek, mint a kifejtőborsók. A csíranövény-beteg-
ségek kórokozói részben maggal, részben talajjal terjednek.
A fuzáriumos szártőrothadás és hervadás és a kolletotrihu-
mos betegség különböző kórokozóin (lásd ott) kívül a borsón
Hüvelyes zöldségek 99
csíranövény-betegséget okoznak a Pythium, a Rhizoctonia, a
Botrytis és a Fusarium nemzetségbe tartozó gombák.
A Pythium nemzetségből főleg a P. ultimum, a P. deba-
ryanum a P. aphanidermatum és a P. arrhenomanes fajok
károsítanak. Csíranövény-károsodások a kelés előtt, a kelés
után közvetlenül, gyökérkárosodások pedig az idősebb növé-
nyeken jelentkeznek. A Pythium ultimum esetében fajtától
függő fogékonyságot állapítottak meg.
A P. ultimum a borsó későbbi fejlődésekor is károkat,
hajtáscsúcselhalást okoz. Először a hajtáscsúcs közelében
a levélvégek és az ízközök vizenyősek. Ezután a szövetek
gyorsan beszáradnak és elhalnak. Ritkán a növények teljesen
elpusztulnak. A károsodást főleg magas páratartalmon és ma-
gas (24–28 °C-os) hőmérsékleten figyelték meg.
A Rhizoctonia-fertőzöttség esetén a borsócsíranövények
szártövén elbarnulás jelentkezik. Legtöbbször közvetlenül a
kelés után a hajtáscsúcs elhal. Új hajtások fejlődnek, amelyek
ismételten elpusztulnak vagy egészségesen továbbfejlődnek.
A R. solani károsítása magas (25–30 °C-os) hőmérsékleten
és páratartalmon a legnagyobb. Ezzel szemben a csíranö-
vény-betegségek más kórokozói főleg akkor károsítanak, ha
alacsony hőmérsékleten a borsó csírázása lelassul. Egyes faj-
ták a Rhizoctonia-fertőzéssel szemben nagyon ellenállók.
Megelőzés, védekezés. Mindazok az eljárások, amelyek a
borsó kelésének kedveznek, továbbá a megfelelő vetésforgó
a csíranövény-betegségek által okozott károkat mérséklik.
Egyes fajták toleranciával (pl. ’Ranka’) vagy ellenálló képes-
séggel (’Exzellenz’, ’Markant’) rendelkeznek. Magcsávázás
hüvelyes növényekre javasolt csávázószerrel (tirám) mindig
előnyös. A tirámtartalmú készítmények a Pythium ellen mér-
sékelt hatásúak.
Aszkohitás és fómás betegségek. A borsó szárain, leve-
lein és hüvelyein az aszkohitás és fómás betegséget az As-
cochyta pisi, a Phoma pinodella (syn. Phoma medicaginis
var. pinodella és Ascochyta pinodella) és a Mycosphaerella
pinodes (syn. Didymella pinodes, ivartalan alak Ascochyta
pinodes) gomba okozza. E különböző kórokozók egyidejű-
leg is előfordulhatnak. A pontos meghatározáshoz gyakran
mikroszkópos vizsgálat szükséges, mivel a betegségtünetek
hasonlítanak egymáshoz.
Az Ascochyta pisi szembetűnő, tipikus, bemélyedő fol-
tokat okoz a leveleken és a hüvelyeken. E gomba a gyökere-
ket és a szártövet ritkán fertőzi. Az Ascochyta pisi fertőzése
esetén a leveleken nagyobb (kb. 7 mm-es) kerek, halvány-
barna vagy szürke, meglehetősen világos, határozott, barna
szegélyű foltok láthatók. Azokon, főleg középen fekete pik-
nídiumok találhatók. Egyes levelek elhalnak. Hasonló foltok
képződnek a hüvelyeken is, amelyek korai fertőzés esetén
mélyen besüppednek, ezek a magvakra is kiterjedhetnek, és
azokon elszíneződést okoznak. Súlyos megbetegedés esetén
a termény a konzervipar számára felhasználhatatlan. Kisebb
mértékben az A. pisi a szárakon és a levélnyeleken hosszú,
csíraszerű, barna foltokat okoz. A borsófajták zöme az A.
pisivel szemben csak mérsékelten fogékony. Öt patotípus
ismert.
A Phoma pinodella szártőbetegség kórokozójaként nagy
jelentőségű. A szártőtől a betegség a növényben lefelé és fel-
felé terjed. A Phoma pinodella által okozott levélfoltok az
A. pisi foltjaihoz hasonlók, azonban kisebbek, sötétebbek,
majdnem feketére színezettek. A hüvelyfoltok feketék. Sze-
gélyük a hosszanti varrat mentén csíkszerűen húzódik végig.
E kórokozó is több patotípust képez. Egyes fajták ellenálló
képessége csak részleges.
A Mycoshaerella pinodes a szártőbetegség és a foltosság
kórokozója. A betegség az összes, talaj feletti növényrészen
apró, pettyszerű, szabálytalan alakú, nem szembetűnő sze-
gélyű levélfoltokat okoz. A levélfoltok mindig barnák, majd-
nem sötét közepűek. Szegélyük határozatlan szélű. A pikní-
diumok főleg a hüvelyfoltok szélén találhatók. A szártőnél
esetenként kékesfekete, a szárat körülölelő rész található.
Azok a növények, amelyek fertőzött magból fejlődnek, álta-
lában szártőrothadást mutatnak. Innen a talaj feletti növény-
részekre a kórokozó alig terjed tovább. A lombot és a hüvelyt
a széllel terjedő aszkospórák fertőzik meg. A vetőmag-fertő-
zöttség és a lombfertőzöttség között nincs összefüggés.
A hőmérsékleti optimum a betegség fejlődésére az állo-
mányban 20 °C. E hőmérsékleten az első tünetek már egy
nap múlva láthatók, az első piknídiumok három nap múl-
va jelennek meg. Nem optimális hőmérsékleten hosszabb
levélnedvesség-időtartam szükséges. A száraz időszakokkal
megszakított nedves időszakok nem gátolják feltétlenül a be-
tegség lefolyását. A betegség következtében a terméshozam
csökken, csekélyebb a maghozam és kisebbek a magok.
A gomba nagyon sok patotípust hoz létre, amelyeket cso-
portokba soroltak. A fajták fogékonysága eltérő.
Mindhárom kórokozó maggal átvihető. A vetőmagból
agarlemez teszttel kimutathatók. Az A. pisi esetében a
magon lévő foltok halványsárgák és nem szembetűnők, a
My cos phae rella pinodes és a Phoma pinodella esetében
sötétbarnák, feketék. A fertőzött magvak nem mindig színe-
ződnek el. Az A. pisi a hüvelyfalon, az M. pinodes a mag-
nyeleken át hatol a magba. A kórokozók a magban tíz évig is
fennmaradhatnak.
Mindhárom gomba – főleg az M. pinodes – képes arra,
hogy a fertőzött borsólombon átteleljen. A sajátos szártőbe-
tegségek főleg 6–8 °C hőmérsékleten lépnek fel. Az A. pisi
és a P. pinodella csak piknídiumokat képez konídiumokkal,
amelyek többé-kevésbé esőcseppekkel és áthurcolással ter-
jednek, a M. pinodes aszkospórái, a pszeudotéciumokból
szóródnak ki és széllel nagy távolságra eljutnak.
Megelőzés, védekezés. Ugyanazon a területen borsót
legalább négyévenként termesztünk. Arra ügyelni kell, hogy
más hüvelyesek is gazdanövényei az aszkohitás és fómás be-
tegségeknek, ezért hüvelyesek a vetésforgóban nem lehet-
nek. Az előző évben fertőzött állományok tábláitól a távolság
legalább 400 m legyen. A legfontosabb védekezési eljárás az
egészséges vetőmag használata. A vetőmag további csávázása
a hüvelyes növényekre javasolt csávázószerekkel csak rész-
eredményt adhat. A benzimidazol teljesen hatásos az A. pisi
ellen, azonban a M. pinodes ellen nem. Bevált módszer a
100 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
kórokozó elpusztítására a magban a tirám nedves csávázás,
amelynél a magot több órán át oldatba (0,2%) helyezik és
30 °C-on tartják.
Hervadások és gyökérrothadások. A borsó hervadása-
inak és gyökérrothadásainak kórokozói, amelyek gyakran
együtt jelentkeznek, elsősorban a Fusarium nemzetségbe
tartozó gombák. A borsógyökereken a Fusarium oxysporum
mellett még nagyon gyakran előfordul a F. redolens, és a F.
solani gomba (lásd ezután). A F. oxysporum és a F. redolens
izolátumait a legtöbb esetben apatogénnek találták, ez arra
utal, hogy általában a F. solani, mint betegségokozó, a helyi
körülmények között messzemenően nagyobb jelentőségű.
Hervadások. A Fusarium oxysporum különböző patotípu-
sai (rasszai) és formái lépnek fel, amelyek különböző kórké-
pet idéznek elő, és különböző fajtacsoportokat fertőznek. Az
1-es, 2-es, 5-ös és 6-os patotípus fordul elő. A többi patotípus
az 1-es és 2-es patotípus variánsainak tekinthető. Az 5-ös pa-
totípus agresszivitása jelentős és hőmérsékleti igénye arány-
lag csekély. A minősített fajtalistán ellenálló fajták is vannak.
Fuzáriumos hervadás 1-es formája (amerikai herva-
dás). Kórokozója a Fusarium oxysporum f. sp. pisi 1-es
patotípusa. A betegség első jelei már május végén, tehát köz-
vetlenül virágzás előtt láthatók. Az állományban legtöbbször
gócokban jelentkezik a növényeken, amelyek levelei lefelé
besodródnak és piszkoszöld színűek lesznek. Főleg mele-
gebb időjárás esetén, néhány napon belül a növények elher-
vadnak. Esetenként csak a növény egyes részei pusztulnak el.
Kevés hüvely vagy mag nélküli hüvely képződik. A gyökéren
és a szártőnél a fuzáriumos hervadás esetén külsőleg sem-
miféle elváltozás nincs, legfeljebb szártővastagodás látható.
A szár alsó részén az edénynyalábok gyakran elszíneződnek,
általában rózsaszínűek, esetenként azonban vörösek, sárgá-
sak vagy feketék lehetnek. A betegségtünet az egyes fajtákon
eltérő. A szakemberek hat, különböző patotípust említenek.
A F. oxysporum vetőmaggal átvihető és a talajban nagyon
hosszú ideig (20 évig is) fennmaradhat.
A fuzáriumos hervadás elsősorban a mérsékelten nedves,
közömbös pH-jú vagy meszes talajokon, 23 °C körüli hőmér-
sékleten károsít.
Fuzáriumos hervadás 2-es formája (Szt. János napi be-
tegség). Kórokozója a Fusarium oxysporum f. sp. pisi 2-es
patotípusa, amelyből a változatok egész sorát mutatták ki.
E gomba az ún. Szt. János-napi betegség okozója, amely
nevét azért kapta, mivel a kártétel általában csak erre az
időszakra (június végére) válik egyértelműen láthatóvá.
A növények ekkor általában a virágzás végén, a hüvelykép-
ződés kezdetén vannak. A levél halványzöld lesz. A levelek
és a hajtások besodródnak. A tünetek gyakran csak a növény
egyik oldalán jelentkeznek. Lassanként az egész növény sö-
tétbarna lesz. Az edénynyalábok a növényben felfelé végig
téglavörösre színeződnek. A szártő és a gyökér legtöbbször
tünetmentes. A kórokozó a legsúlyosabban 28 °C hőmér-
séklet körül lép fel. A nemzetközi fajtalistán vannak olyan
fajták, amelyek a Fusarium oxysporum f. sp. pisi 1-es és 2-es
patotípusával szemben ellenállók.
Gyökérrothadások. A borsó gyökérrothadása számos ta-
lajgomba együttes hatására mutatkozik. A borsó kórokozói
közül bizonyára a Fusarium solani f. sp. pisi (ivaros alak:
Nectria haematococca) a legnagyobb jelentőségű. Többször
a Szt. János napi betegséggel együtt jelentkezik. A gyökér-
rothadásban részt vevő kórokozók továbbá: Thielaviopsis
basicola (syn. Chalara elegans), Aphanomyces euteiches,
Phoma pinodella, Fusarium culmorum, Fusarium avenace-
um, Gliocladium roseum, Pythium fajok stb.
Fusarium solani f. sp. pisi. A virágzás kezdetén a F. sola-
ni f. sp. pisi kártétele következtében a növény csúcsi részén
a lomb enyhe sárgulása figyelhető meg. Általában a hajtás
további tüneteket nem mutat. A szártő vörösesbarnára szí-
neződik. A gyökéren rothadás mutatkozik. Károsodás és az
ezzel kapcsolatos termésveszteség főleg akkor következik be,
ha a növényt a bekövetkező szárazság és meleg megterheli,
és korábban a túlzott talajnedvesség és azzal kapcsolatos oxi-
génhiány a gyökerek elsődleges károsodását már előidézte.
Azok az állományok veszélyeztetettek, amelyek tömörödésre
hajlamos talajon vannak. A borsót károsító Fusarium oxy-
sporum f. sp. pisi törzsei a babot is károsíthatják és megfor-
dítva is. A kifejtőborsó fajtavizsgálatakor eddig a F. solani
f. sp. pisi kórokozójával szemben eltérő fogékonyságot nem
jegyeztek fel. A takarmányborsók a kifejtőborsóknál ellen-
állóbbak.
Thielaviopsis basicola. A Fusarium solani f. sp. pisi kór-
okozón kívül a Thielaviopsis basicola a borsó gyökérrotha-
dás-együttesében nagy jelentőségű. A rothadás során feketé-
re színezett gyökerek képződnek. Mindkét gomba együtt a
talajban lévő növényrészek rothadását okozza. Esetenként
az alsó leveleken szabálytalan, apró, fekete elhalások figyel-
hetők meg.
Afanomiceszes gyökérrothadás. Az Aphanomyces eutei-
ches gomba által okozott gyökérrothadás többször jelentke-
zik. E kórokozó a borsó gyökérrothadás-együttesében jelen-
tős szerepet játszik. Először az oldalgyökerek károsodnak.
Vizenyős, szürke, később sárga vagy piros, végül fekete elszí-
neződés mutatkozik. Csak a külső gyökérszövet károsodik.
A korán fertőződött növények sárgulnak, és nem hoznak
termést. Magátvitelt eddig nem állapítottak meg. A kóroko-
zó egyes patotípusai gazdanövény-specifikusak, mások széles
gazdanövénykörrel rendelkeznek. A hüvelyesek is gazdanö-
vények lehetnek. A rezisztencianemesítés lehetőségei adot-
tak. Az USA-ban, ahol e gomba már régóta nagy szerepet
játszik, vannak olyan fertőzött területek, ahol fertőzőképes-
ségét 20 éven túl is megtartotta. Skandináviában és Hollan-
diában a kórokozó széleskörűen elterjedt és súlyos károkat
képes előidézni. Európában kártételét valószínűleg nehéz
kimutathatósága miatt alulértékelik.
Megelőzés, védekezés. A gyökérrothadás okozta károk
megelőzése a több éves vetésforgó betartásával lehetséges.
Borsót 5 évnél gyakrabban nem szabad ugyanazon a terü-
leten termeszteni. Ilyen szüneteltetés azonban nem mindig
kielégítő. A vetőmagcsávázástól csak részleges hatás várható.
A terméshozam-csökkenés elkerülhető, ha erőteljes növeke-
Hüvelyes zöldségek 101
désű állományra törekszünk, amely jó talajtakarással gyom-
mentesen tartja a talajt, és így elősegíti az oldalgyökerek kép-
ződését. Törekedni kell a jó talajszerkezetre és a megfelelő
vízelvezetésre. Kerülni kell az eketalpon a talajtömörödést.
Egyéb gyökérrothadások. A borsó gyökérrothadásának
kórokozói lehetnek még a Rosellinia necatrix, a Phy toph tho-
ra és Sclerotinia fajok, de az általuk okozott gazdasági kár
általában elenyésző.
Peronoszpóra. Intenzív borsótermesztéskor a peronoszpó-
ra (Peronospora viciae f. sp. pisi) gyakran előfordul. Primer
fertőzési források a talajban több évig fennmaradó oospórák.
Ezek szisztémikusan fertőzik a csíranövényeket 15 °C alatti
hőmérsékleten. Törpe növésű, rövid ízközű növények fejlőd-
nek. A levelek sárgák és a levél fonákán szürkésfehér, szür-
késbarna vagy rózsaszín-ibolya színű bevonat (sporangium-
tartó-gyep, ford.) mutatkozik. Szekunder fertőzés esetén a
lombon a levél színén sárga foltok, a fonákon pedig szürkés-
fehér, enyhén lila sporangiumtartó-gyep. A hüvelyen szabály-
talan alakú, barnásfekete foltosság figyelhető meg. A magvak
alaktalanok és elszínezettek. Az állományra veszély akkor
leselkedik, ha a kórokozó közvetlenül 5-6 leveles állapotban
számottevően elterjed. A hüvelymegbetegedésnek a termés-
hozamra jelentős hatása van. A kórokozó főleg nedves időjá-
rás esetén, széllel terjedő sporangiumokkal nagyon gyorsan
terjed az állományban. Fertőzések akkor következnek be, ha
a borsó lombja több mint négy órán át nedves. A talajban
az életképes oospórák száma egyre kevesebb lesz, vagy a
növénymaradványok lebomlásával elpusztulnak. Magátvitelt
eddig megbízhatóan még nem állapítottak meg. A kóroko-
zó nyolc különböző patotípusát említik. Kevésbé fogékony
a ’Barbado’ és a ’Barle’. Abból kell azonban kiindulni, hogy
a fajták zöme fogékony. Olyan fajták nincsenek, amelyek az
összes ismert patotípussal szemben rezisztensek lennének.
Egyes vélemények szerint a borsón fellépő Peronospora
faj a lóbabon előforduló peronoszpora kórokozójával (Pero-
nospora viciaevel) azonos.
Megelőzés, védekezés. A megfelelő vetésforgót be kell
tartani. A fungicidekkel végzett vizsgálatok azt mutatták,
hogy a csíranövények szisztémikus primer fertőzése jól ki-
küszöbölhető. A primergócok megelőző kezelése nélkül az
állomány későbbi permetezése csak részben eredményes.
A palántakori megbetegedések ellen használt kombinált ké-
szítmények a peronoszpóra talajban történő fertőzése ellen
jó hatásúak.
Lisztharmat. A lisztharmatot az Erysiphe pisi (syn. E. poly-
goni) okozza. A leveleket, a szárakat és a hüvelyeket tömött,
fehér, lisztszerű bevonat (epifita micélium a konídiumláncok-
kal, ford.) borítja, amely később szürkés vagy feketés lesz.
A hüvelyeken a megbetegedett részek enyhén besüppednek.
A hüvelyeken szabálytalan barnás vagy feketés folt mutat-
kozik. A beteg levelek zsugorodnak. A vegetatív növekedés
lényegesen lecsökken. A lisztharmat primer fertőzési forrá-
sai az aszkospórák. Ezek termőtestben (kleisztotéciumban,
ford.) képződnek, amelyek az előző évi fertőzött borsólom-
bon fejlődtek. A lisztharmat az étkezési borsón általában
csak közvetlenül a betakarítás előtt lép fel, főleg azonban a
késői termesztés esetén fordul elő. Úgy vélik, hogy a kóroko-
zónak több patotípusa van.
Megelőzés, védekezés. Egyes borsófajták, pl. a ’Brule’, a
’Camina’, az ’Emblem’, a ’Mondeo’, a ’Quad’, a ’Vroni’ és a
’Tyne’ a lisztharmattal szemben ellenálló. Korai vetés ajánla-
tos. A kémiai védekezés csak kivételes esetekben javasolt.
Borsórozsda. A borsón rozsdát az Uromyces viciae – fabae
és az Uromyces pisi – sativi okozhat. Míg az U. viciae – fa-
bae fejlődésének összes alakja a borsón – továbbá a lóba-
bon vagy a bükkönyön – található, addig az U. pisi – sativi
kórokozójának a kutyatej, az E. cyparissias a köztesgazdája,
amelyen a spermogóniumok és az ecídiumok képződnek.
A borsót több kilométer távolságról a szél által terjedő, az
E. cyparissias növényen képződő ecídiospórák fertőzhetik.
A borsón előfordul még az Uromyces striatus gazdacserés
rozsdagomba. Az U. striatusnak ugyanaz a köztesgazdája,
mint az U. pisi – sativi kórokozójának. A két gomba a köz-
tesgazdán (E. cyparissias) nem különböztethető meg.
A rozsdagomba levélen lévő világosbarna vagy fekete,
erősen porzó uredo- és teleutotelepei csak ritkán befolyá-
solják a borsónövények fejlődését. A rozsdagomba a hosszú-
nappalos időszakban jól fejlődik, így általában meglehetősen
későn lép fel.
Megelőzés, védekezés. Csak kivételes esetekben célszerű
védekezni. Törekedni kell a korai vetésre.
Botrítiszes betegség. A Botrytis cinerea által okozott ká-
rok főleg a sűrű, elfekvő borsóállományokban lépnek fel. Az
erős szél által okozott mechanikai sérülések vagy az éjszakai
fagy a kártételt jelentősen elősegítik. A botrítiszes betegség
gyakori kiindulópontjai a hervadó, de le nem hullott virág-
szirmok. Foltok a hüvelyeken, leveleken és a szárakon ke-
letkeznek. A világosbarna, rothadó foltokon szürke, elporzó
bevonat (konídiumtartó-gyep, ford.) képződik. A magvak
esetenként barnásak vagy krétaszerűek. A szárazborsón eb-
ből adódóan jelentős minőségi kifogások adódnak, amelyek
az átvétel megtagadásához vezethetnek. A Botrytis-fertőzés
súlyos virágkárosodást, ezáltal jelentős terméshozam- csök-
kenést okoz. Esetenként a Botrytis cinerea a szártőbetegség
oka is lehet, ilyenkor a szártő világosbarna, befűződött, bel-
seje narancsszínű és a felületét szürke konídiumtartó-gyep
és apró fekete szkleróciumok borítják. A kórokozó számára
a 15–22 °C közötti hőmérséklet kedvező. A káliumhiány a
virágzás előtt és közben a megbetegedésnek kedvez. Egyes
fajták (’Camaro’) fogékonysága csekély.
Megelőzés, védekezés. Vetőmagcsávázás a csírakori ká-
rok elleni védelem miatt javasolt. Arra kell ügyelni, hogy az
állomány ne legyen túl sűrű. A megbetegedés helyein a teljes
virágzás idején vagy a betegség kezdetén végzett fungicidper-
metezés a kártételt mérsékli. Fungicidek csak a takarmány-
borsó kezelésére engedélyezettek.
Szklerotíniás rothadás. A Sclerotinia sclerotiorum gomba
a leveleken és a szárakon vizenyős foltokat okoz. Nyálkás
rothadás és vattaszerű micélium jelentkezik. Egyes hajtás-
részek elhalnak. A szárban a gomba fekete kitartóképletei
102 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
(szkleróciumai) képződnek. Károk főleg nedves időjárás és
sűrű lombozat esetén keletkeznek. A szkleróciumok a talaj-
ban 5–7 évig is fennmaradnak, és a maggal továbbterjednek.
A borsón a kártétel nem súlyos, de a talajfertőzöttség tényét a
következő termesztett növénynél figyelembe kell venni.
Megelőzés, védekezés. Megelőzésképpen mélyszántás
szükséges, egészséges vetőmagot kell használni, megfelelő
vetésforgót kell kialakítani, és ritka lombozatú fajtákat kell
választani.
Egyéb betegségek. Szalagosodást a Rhodococcus fascians
(syn. Corynebacterium fascians) idéz elő. A borsón az Agro-
bacterium tumefacienst és a babon előforduló Xanthomonas
campestris pv. phaseoli baktériumot megfigyelték. A Septo-
ria pisi fertőzésekor a leveleken, a hüvelyeken és a szárakon
barna foltok (általában piknídiumokkal) keletkeznek. Főleg
az idősebb növényrészek fertőződnek. Gazdasági károk nem
keletkeznek. Egyes növényeket az Alternaria alternata gyen-
gültségi parazita fertőzheti. A borsó hajtásain még további
gombák is fellépnek, mint a Colletotrichum pisi (syn. C.
truncatum) és a Cladosporium fajok. Ezek Németországban
jelentős gazdasági károkat nem okoznak.
Kártevő állatok
Vándorló gyökér-fonálférgek. A borsón elsősorban a
laza talajokban és helytelen vetésváltás esetén a vándorló
gyökér-fonálférgek közül Rotylenchus, Pratylenchus, Heli-
cotylenchus, Merlinius, Paratylenchus, Trichodorus és Pa-
ratrichodorus fajok károsítanak A kárképük nem egyforma,
de a gyökereken minden esetben találhatók barna foltok. Az
oldalgyökerek elhalnak, a lomb elszíneződik, a növények a
növekedésben visszamaradnak, vagy akár meg is rekednek.
A károk többnyire foltszerűen jelentkeznek. Az erős fonál-
féreg-fertőzés kedvezhet a borsó gyökérrothadás megjelené-
sének.
Megelőzés, védekezés. Helyes vetésforgót alakítsunk ki.
Szárfonálféreg. A Ditylenchus dipsaci szárfonálféreg szívo-
gatásának hatására a növekedés lassul, a száralap megvas-
tagodik és felreped. A szárak gyakran a károsodás helyén
barnás-feketére színeződnek. A levelek torzulnak, a virág-
szám csökken.
Megelőzés, védekezés. A szárfonálféreggel fertőzött terü-
leteken a borsótermesztés nem ajánlott.
Zöldborsó-fonálféreg. A Heterodera göttingiana fajt borsó-
fonálféregnek nevezik. Általában május végétől a növények
az állományban foltszerűen sárgulni kezdenek, és a növe-
kedésben visszamaradnak. A gyökérzet rosszul fejlődik és
megbarnul. A növények gyakran már a hüvelyképződés előtt
elpusztulnak. A nitrogénkötő gyökérbaktériumok csak kevés
számban, vagy egyáltalán nincsenek jelen. Június végétől
a gyökereken a fonálféreg fehér vagy világossárga cisztáit
(0,6–0,8 mm) is megtalálhatjuk. A károk a korai vetésekben
a legnagyobbak. A fajnak évente csak egy nemzedéke alakul
ki. A zöldborsó-fonálféreg tápnövényeihez tartozik még: a
lednek, a csicseriborsó, a bükköny, a lencse, a csillagfürt és
a Vicia fajok, viszont a bab nem. Jelentős kár csak a borsón
keletkezik.
A borsón ezenkívül még a Heterodera glycines és a H.
ciceri kártételét is megfigyelték.
Megelőzés, védekezés. Megelőző védekezésként helyes
vetésváltást kell kialakítani úgy, hogy a fonálféreg vala-
mennyi tápnövényének a termesztését mellőzzük. Kártételi
küszöbnek az számít, ha 100 ml talajban 1000 tojást vagy
lárvát találunk. A borsó-fonálféreg megjelenésének esélyét
növeli, ha ugyanazon a területen négy évnél gyakrabban ter-
mesztjük a zöldborsót. Jóval biztonságosabb, ha a termesz-
tést hét-nyolc évig szüneteltetjük.
Egyéb fonálférgek. A borsón a Meloidogyne nem különbö-
ző fajai (elsősorban a M. hapla) is előfordulnak, de kárt alig
okoznak. Szívogatásuk hatására a borsó levelei kivilágosod-
nak vagy kissé megkékülnek. Forróság vagy szárazság ese-
tén a növények elhervadnak. A gyökereken apró gubacsok
képződnek. A rendkívül polifág Trichodorus nem fajai főleg
homoktalajokon fordulnak elő, és elsősorban a Pea early
browning virus (PEBV) terjesztésével okoznak kárt. A Praty-
lenchus fajok a borsót alig károsítják, viszont a talajlakó kór-
okozók terjesztésével fertőzésüket segítik.
Zöldborsó-levéltetű. A borsón előforduló számos levéltetű-
faj közül elsősorban a zöldborsó-levéltetűnek (Acyrtosiphon
pisum) van fontos szerepe. A faj a borsón általában zöld,
de más tápnövényein sárgás vagy pirosas színű is lehet.
A borsó-levéltetű nemcsak vírusos betegségeket terjeszt,
hanem szívogatásával jelentős terméscsökkenést is okozhat.
A faj viszonylag nagyméretű (3,5–5,5 mm) és hosszú csáp-
jai (2,5–3 mm) vannak. Tojás alakban, évelő pillangósokon
telel át. A borsó levél- és bimbókezdeményeiben többnyire
rejtőzködve él. A károsított hajtáscsúcsok nem növekednek
tovább, a virágzás idő előtt befejeződik és a hüvelyek rosszul
kötődnek. A szívogatott hüvelyek torzulnak, és bennük ke-
vés borsószem fejlődik. Fejlődése igen gyors, 20 °C-on tízna-
ponként újabb és újabb nemzedék jelenik meg. Évente akár
19 nemzedéke is megfigyelhető. Egy nőstény szűznemzéssel
50–140 utódot hoz létre. Július végén-augusztus elején a kár-
tétel visszaesik, de kedvező időjárás esetén a borsólevéltetű
akár egy héten belül is tömegesen elszaporodhat. Kártételi
küszöb a hajtásonkénti 10–15 levéltetű. A borsófajták érzé-
kenysége a levéltetvek károsítására eltérő. A kártevő ellen a
hüvelyképződéstől kezdve 2-3 hétig lehet védekezni.
A zöldborsó-levéltetű legfontosabb természetes ellensége
az Aphidius ervi fürkészdarázs. A levéltetű tömeges megje-
lenése esetén nagy számban jelennek meg a zengőlegyek,
amelyek bábjai a konzervipari feldolgozás során problémát
jelenthetnek.
A borsón más levéltetű fajok is (Myzus persicae, Mac-
rosiphum euphorbiae, Aulacorthum circumflexus stb.) meg-
találhatók.
Megelőzés, védekezés. A hatékony védekezés céljából az
állományt rendszeresen és alaposan ellenőrizzük. A hajtás-
csúcsok leveleit, a rügyeket és a virágokat, a levéltetvek gyors
elszaporodása miatt, hetente két alkalommal vizsgáljuk át.
Hüvelyes zöldségek 103
Ha a betakarításig legalább még 2-3 hét van hátra és
hajtásonként 5–10 levéltetű található, akkor a védekezés
indokolt. A rovarölő szereket lehetőleg a virágzás előtt jut-
tassuk ki. Pirimikarb, cihalotrin, repceolaj és káliszappan
hatóanyagú készítményeket választhatunk.
Tripszek. A borsót különböző tripszfajok károsítják, elsősor-
ban a borsótripsz (Kakothrips robustus), a tavaszi lentripsz
(Thrips angusticeps), amit karórépa tripsznek is neveznek,
és a közönséges tripsz (Frankliniella intonsa).
A barnássárga színű borsótripsz teste hosszúkás (1,5–1,8
mm), szárnyai igen keskenyek. A lárvák fényes narancssárga
színűek, a talajban telelnek, és tavasszal nimfává alakulnak.
Az imágók legkorábban május közepétől jelennek meg. Fő-
leg a kinyílt virágokon, ritkábban a hajtáscsúcs környékén
szívogatnak, amelyek erős károsítás esetén megbarnulnak és
elszáradnak. A tojásaikat a virágokba rakják le, amelyekből
7–10 nap után kikelnek a lárvák, és megkezdik a szívogatá-
sukat a virágokon és a hüvelyeken. Elsősorban akkor okoz-
nak kárt, ha a borsóhüvelyek még fejlődésben vannak, mert
kicsik maradnak, meggörbülnek és jellegzetes, ezüstösen
barna foltok keletkeznek rajtuk. A kifejtőborsó termesztésé-
nél a kár általában kisebb, mivel a borsótripsz később jelenik
meg. Jelentősebb kár a friss piacra termesztett borsón és a
cukorborsón keletkezik. A késői vetésű és a házikertben ter-
mesztett borsó jobban veszélyeztetett. Ezeknél célszerű az
éppen kelő borsóban védekezni. A borsótripsz elleni védeke-
zéshez május végétől ellenőrizni kell a hajtáscsúcsokon és a
virágokon tartózkodó lárvák és kifejlett állatok mennyiségét.
Kártételi küszöbnek azt tekinthetjük, ha virágonként két
tojás vagy lárva fordul elő. Tömegszaporodásra elsősorban
száraz, meleg időjárás esetén számíthatunk.
A csupán 1 mm-es tavaszi lentripsz sötétbarna-fekete szí-
nű. A talajban imágóként telel át. A lárvák csaknem szín-
telenek. A tripszek már április–májusban megjelennek, és
tojásaikat a fiatal növényekre, főleg a csíranövényekre rakják
le. A levelek megkeményednek, bőrszerűek lesznek. A haj-
táscsúcs környékén károsítanak, ezért a növények növekedé-
se leáll. A kár gyakran csak a növények sárgulásából vehető
észre. Megjelenésükre leginkább kötött talajon, illetve ká-
poszta-, gabona-, répa- és hagymafélék utáni termesztésben
számíthatunk.
A közönséges tripsz (Frankliniella intosa) Közép-Európá-
ban igen elterjedt. A faj repülési aktivitása különösen párás
időben nagy. Jelentősebb egyedszámban a borsó virágzása-
kor és érésekor jelenik meg. A legtöbb egyedet a hüvelyeken,
a bimbókon és a fiatal leveleken találjuk. Az egyes borsófaj-
tákat különböző mértékben kedveli. A borsón, főleg a termé-
sén, alkalmanként a dohánytripsz (Thrips tabaci) is károsít.
Ezen kívül még a Limothrips denticornis és a Thrips flavus
fajokat figyelték meg.
Megelőzés, védekezés. A védekezésnek elsősorban a fia-
tal lárvák ellen kell irányulnia. Olyan készítményekkel per-
metezhetünk, amelyek a borsó szúró-szívó szájszervű kár-
tevői ellen engedélyezettek. A helyes vetésváltásnak fontos
szerepe van, mivel a tripszek a talajban telelnek át. Intenzív
talajműveléssel a talajban áttelelő egyedek nagy részét meg-
semmisíthetjük.
Csipkézőbarkók. A borsón különböző Sitona csipkéző-
barkók fordulhatnak elő. Legnagyobb jelentősége a sávos
csipkézőbarkónak (Sitona lineata) van, de más fajok is meg-
találhatók, pl. a S. hispidus, S. humeralis és a S. crinitus.
A 4-5 mm-es, sávos csipkézőbarkó jól repül, szárnyfedőin
világos- és sötétbarna vonalak láthatók. Védett helyeken
(mezsgyék, cserjések) telel át. Az ormányosbogarak az első
meleg napokkal, amint a hőmérséklet 12 °C fölé emelkedik,
előbújnak telelőhelyükről. 16 °C fölött rajzanak. A hímek
aggregációs feromont bocsátanak ki, amivel a többi egyedet
csalogatják. A tojásrakás április közepétől várható, de akár jú-
nius végéig vagy július közepéig is elhúzódhat. A nőstények
akár ezer tojást is lerakhatnak. A lárvák kb. 21 nap múlva
kikelnek, és a gyökereken, a gyökérgumókon megkezdik a
táplálkozást. 26–55 nap múlva a talajban bábozódnak. Ez
a nyugalmi állapot 8–20 napig tart. A fiatal bogarak júni-
ustól szeptemberig jelennek meg, az idősebb bogarak pedig
a nyár folyamán elpusztulnak. Telelőhelyüket szeptembertől
keresik fel.
A bogarak rágása nyomán kialakult kártétel viszonylag
csekély. A levelek széleit jellegzetes, öböl alakban rágják
meg, úgymond „csipkézik”. A lárvák a gumók megrágásá-
val okoznak kárt. A termesztés kezdetekor a leveleken és a
gumókon okozott károk között összefüggés van. A károsítás
kritikus időszaka a magok kelésétől a 6 leveles állapotig tart.
Nagy veszély akkor áll fenn, ha a növények növekedését a
hűvös idő gátolja.
Kártételi küszöbnek a termesztés korai stádiumában lét-
rejött, 10%-os levéllemez-veszteséget tekinthetjük.
A csipkézőbarkóknak igen sok tápnövénye ismert. A ter-
mesztett növények közül elsősorban a borsó, a lóbab és a
bab jelentős. Figyelembe kell venni azt is, hogy a barkók más
pillangós növényről (pl. lucerna, here, takarmánybükköny)
is bevándorolhatnak.
A borsófajták a károsításra eltérő érzékenységgel reagál-
nak.
Megelőzés, védekezés. Ha a károsítás a kártételi küszöböt
meghaladja vagy a termesztés korai stádiumában m
2
-enként
több, mint 20 bogár található és a növények növekedése
csökken, akkor a védekezés indokolt.
Borsózsizsik. A borsón számos zsizsikfaj (Bruchidae) ká-
rosít. Legnagyobb jelentősége a borsózsizsiknek (Bruchus
pisorum) van, de ritkábban a lóbabzsizsik (B. rufimans), a
lednekzsizsik (B. atomarius) és más Bruchus fajok is előfor-
dulnak. A borsón alkalmanként a babzsizsik is megtalálható
(lásd a Bokor- és karósbab c. fejezetben).
A borsózsizsik szabadföldi kártevő. A 4-5 mm-es bogár
színe fekete, teste zömök, foltosan szőrözött és szárnyai jel-
legzetes, fehér foltokkal tarkítottak. A lárvák krémszínűek,
és barna fejtokjuk van.
A bogarak a tábla szélén, védett helyen vagy épületek
közelében telelnek, ahonnan a borsó virágzásakor a szán-
tóföldekre repülnek át. A bogarak eleinte virágporral táp-
104 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
lálkoznak, majd a virágzás végén tojásaikat a fiatal borsó-
hüvelyekre helyezik el. A lárvák 6–9 nap múlva kikelnek,
és a borsó hüvelyén keresztül a magokba rágnak, anélkül,
hogy a fejlődésüket megzavarnák. Egy-egy magban mindig
csak egy lárva fejlődik. A magok érésével a lárvák közvetle-
nül a borsó maghéjáig furakodnak, ezáltal „ablakos” magok
keletkeznek. A bogarak 1–3 hét múlva kifejlődnek, és kör
alakú lyukat rágva, a magot elhagyják. Ez gyakran már csak
a raktárakban következik be. A hüvelyek felpattanásával is
keletkeznek károk. A raktárakban, különösen nagy meleg
esetén, az imágók egy része már nagyon korán kibújik és a
magvakon, illetve a raktárakban vándorol. Ennek ellenére
a borsózsizsiknek évente csak egy nemzedéke fejlődik ki,
amely a raktározott magvakon nem tud tovább szaporodni.
Megelőzés, védekezés. A borsózsizsik ellen szabadföldön
védekezhetünk. Elsősorban a tojások lerakását kell megaka-
dályoznunk. Egyes esetekben rágó szájszervű kártevők ellen
engedélyezett készítményt is felhasználhatunk. A betakarítás
után a bogarak száma mélyszántással csökkenthető. A tárolt
magvakban károsító lárvák és imágók elpusztíthatók, ha azo-
kat rövid ideig (kb. 3-4 óra) 60°C-on tartjuk.
Borsómoly. A zöldborsón a borsómoly (Cydia nigricana)
teljes fejlődési ciklusa nem megy végbe, ezért azon ritkán
fordul elő. A fajnak a szárazborsó termesztésében van nagy
jelentősége. A 4-5 mm-es borsómoly a molylepkékhez tarto-
zik, elülső szárnyai szélén (szárnyfesztávolságuk 12–15 mm)
jól látható fehér és fekete rajzolatok vannak. A fehéres vagy
zöldes hernyók (6 mm) a magvakat fogyasztják és barnás,
morzsalékos ürülékükkel a borsó hüvelytermését szennye-
zik. Helyenként 30%-os termésveszteséget is okozhatnak.
A lepkék napos időben május végétől július végéig búj-
nak ki.
Meleg nyári napokon a lepkék a borsó virágai közelében
tartózkodnak. A késő délutáni órákban és a sötétedés kezde-
tekor repülnek, akár 2 km-t is megtesznek. Elsősorban virág-
zó állományba repülnek. Tojásaikat egyesével vagy párosával
a levelek fonákára, a hajtáscsúcsra és ritkán a hüvelytermés-
re rakják le. A 7–10 nap múlva kikelő lárvák a leveleken
táplálkoznak, míg a fiatal hüvelyeket el nem érik. A kötődött
hüvelyben károsításuk 2-3 hétig tart. A károsított hüvelyek
szétnyílnak, vagy a kifejlődött lárvák átrágják magukat és a
talajra esnek, ahol 20–30 cm mélyen földgubóban telelnek
át. Tavasszal (május elején) elhagyják, és a talajfelszínhez kö-
zel újabb gubót hoznak létre, amelyben bábozódnak.
Az első hernyókat az áprilisi vetésű borsón találhatjuk
meg, ha a tábla szélén lévő növények alsó hüvelytermései
már elérték a végleges nagyságuk háromnegyedét. A kárté-
tel erősségét a virágzás és a lepkék repülésének egybeesése
határozza meg, amely függ a borsófajtáktól és a vetés idejé-
től. A kártétel mértéke a tenyészidő, illetve a betakarításig
szükséges idő hosszával növekszik. A borsótábla közepén
jóval kisebb károk keletkeznek, mint a tábla szélén. A borsó-
moly második nemzedéke augusztusban és szeptemberben
jelenhet meg, teljes kifejlődése azonban hazai körülmények
között nem tud befejeződni (Németországban, ford.).
A lepkék repülését a bimbók fejlődésének kezdetén, a
tábla szélére kihelyezett két szexferomon csapdával jelezhet-
jük előre. Ezeket minden második nap ellenőrizzük. Küszöb-
értéknek az a nap számít, amikor legelőször 10 hím egyedet
észlelünk a csapdákban.
A borsómolyok repülését ablakcsapdákkal is megfigyel-
hetjük. További támpontul szolgálhat a raktárban az imágók
rajzásának, a takarmányborsó, illetve a nagylevelű hárs vi-
rágzási idejének vagy a borsóállományban a tojásrakás meg-
figyelése.
Megelőzés, védekezés. Gyorsan elvirágzó, rövid szárú faj-
ták korai vetése és termesztése szeles területeken mérsékli a
kárt. A betakarított területeken a mélyszántás és az intenzív
talajművelés csökkenti a borsómoly következő évi kártételét.
A károsított területektől lehetőleg távolabb (kb. 10 km) ter-
messzünk borsót a következő évben. A küszöbértéket meg-
haladva (lásd fent) kb. 10 nap múlva permetezzünk először.
Ha a lepkék repülését nem tudjuk szexferomon csapdák-
kal nyomon követni, akkor a permetezést a borsó fejlődésé-
hez kell igazítani. Általában a korábban virágzó szélső sávot
akkor kezelhetjük, ha az alsó hüvelytermések már duzzad-
nak. Az egész állományt pedig akkor célszerű, ha a szélső nö-
vények hüvelytermései már elérték a végleges méret három-
negyedét. Késői vetés esetén (április vége után) a védekezés
időpontját valamivel előrébb kell hozni. Amennyiben az igen
elhúzódó virágzás miatt a védekezés megismétlése indokolt,
úgy azt 10 napos időközönként végezhetjük el. A hűvös idő
nem kedvez a kártevőnek. A permetezés a tojásból éppen
kikelt, a hüvelytermés felé vándorló lárvák ellen irányuljon.
Borsó-gubacsszúnyog. A borsó-gubacsszúnyog (Contarinia
pisi) elsősorban intenzív borsótermesztő területeken, nedves
éghajlati körülmények mellett fordul elő. A mintegy 2 mm-es
szúnyogok kb. május közepe és vége között jelennek meg.
Színük a halványsárgától a barnássárgáig változik. Szárnyaik
áttetszőek, csápjaik feketésbarnák. 0,25 mm hosszú tojásaik
áttetszően fehérek, végükön fonál látható. A sárgásfehér lár-
vák (2-3 mm) fej és láb nélküliek. A lárvák a talajban, föld-
gubóban telelnek át (egy vagy több telet), ahol késő tavasszal
be is bábozódnak.
A gubacsszúnyogok a tápnövényeik eléréséhez olykor
több mint 50–100 m-t is megtesznek a telelőhelyükről. A ká-
rosítás nagy termesztőterületeken csak a tábla szélén jelent-
kezik. Főleg olyan állományba repülnek, ahol bimbókat és
virágokat találnak. A szúnyogok általában június második és
harmadik dekádjában károsítanak. Tojásaikat a hajtáscsúcs
még ki nem nyílt leveleibe, a bimbókba (2–12 mm) és ritkáb-
ban a hüvelytermésekbe (többnyire a második nemzedék)
rakják le nagyobb számban (kb. 30 darab). A kibújó sárgásfe-
hér lárvák gyakran szorosan egymás mellett maradnak. Szí-
vogatásuk hatására, valószínűleg az anyagcserezavar követ-
keztében a bimbók alsó része megduzzad. A csészeleveleken
kerek, púpszerű kinövések keletkeznek. A bimbók belseje
elhal. Kisebb károsítás esetén borsóhüvelyek még képződ-
nek, de torzak, és belső oldaluk fehéren bolyhos. A borsó-
szemek satnyák és göröngyösek. A károsított hajtáscsúcsok
Hüvelyes zöldségek 105
növekedése megreked, a hüvelyek satnyulnak. A rossz ter-
méskötődés miatt jelentős veszteség keletkezhet. A később
termesztett borsóállomány általában veszélyeztetettebb.
A szúnyoglárvák 10–18 nap múlva a talajra esnek és a felső
talajrétegben gubót képeznek. A második nemzedék egyedei
kb. 14 nap múlva kelnek ki. A bábok többségéből azonban
a szúnyogok csak a következő évben vagy 1–4 év múlva
bújnak elő. Az ugyanabban az évben megjelenő második
nemzedék lárvái a hüvelytermésben károsítanak. Fejlődésük
végén, a talaj 5–7 cm-es rétegében, úgynevezett téli gubót
képeznek. A szúnyogok különösen az olyan állományokat
veszélyeztetik, amelyek a rajzás idején korai, zöld bimbós
állapotban vannak, és a virágaik egy héten belül kifejlőd-
nek. Kémiai védekezéssel a termésveszteség – ami a 25%-ot
is elérheti – elkerülhető. A faj az érett állományokat nem
károsítja. A természetes ellenségek sokszor nagy számban
jelennek meg, az egyik legfontosabb faj a Pirene chalybea
fürkészdarázs.
Megelőzés, védekezés. A szúnyogok egyedsűrűségét a
károsított területek talajában lévő lárvák kimosásával állapít-
hatjuk meg. A növényvizsgálatot akkor kezdjük el, amikor a
bimbók körüli lomblevelek már kinyíltak. Kártételi küszöb-
nek az számít, ha három borsónövény egyik bimbóján to-
jásrakást vagy m
2
-ként 30 tojásrakást, illetve minden ötödik
bimbó alapjánál több mint egy lárvát találunk. Az első véde-
kezést a kártevő egyedszámának felmérése alapján végezzük
el, vagy amint a bimbók elérik a 6–8 mm-es hosszúságot, de
még a hajtáscsúcs leveleinek védelmében vannak. Elhúzódó
rajzás esetén a kezeléseket 4–7 naponta, kb. a borsó har-
madszori virágzásának teljes virágnyílásáig ismételjük meg.
Általában két-három kezelés elegendő. A károsítást több-
nyire teljesen nem tudjuk megszüntetni, csak mérsékelni.
Borsót ne termesszünk olyan területen, ahol az előző vagy
az azt megelőző évben károsítást figyeltünk meg. Ezektől a
területektől lehetőség szerint 300 m-es távolságot tartsunk.
A korán és gyorsan elvirágzó fajták általában kevésbé káro-
sodnak. A gyakori talajművelés csökkenti a gubók számát.
A borsó szúró-szívó szájszervű kártevői ellen engedélyezett
szerekkel permetezhetünk (pl. cihalotrin).
Egyéb kártevők. A borsó leveleit, hajtásait és rügyeit a bol-
hafű-bagolylepke (Melanchra persicariae) és a borsó-bagoly-
lepke (Melanchra pisi) hernyói rágják meg. A borsó-bagoly-
lepke május és július között repül. Lárváinak színe rendkívül
változatos, feketék, barnák vagy zöldek lehetnek. Testükön
4 sárga, hosszanti csík található. Fejük és hasi részük rózsa-
színű. A gamma-bagolylepke (Autographa gamma) rágásával
nem okoz termésveszteséget, de a borsó tisztításánál bábja-
ikat nem lehet elkülöníteni a terméstől. Ezáltal az áru elad-
hatatlanná válik. A borsótermést az árnyékmoly (Cnephasia
virgaureana) hernyói szintén szennyezhetik. A még zöld
borsószemekben különböző ormányosbogarak, pl. a Tychius
quinquepunctatus és Eutrichapion fajok lárvái is rághatnak.
Ez utóbbiakat hosszú ormányuk miatt cickányormányosok-
nak (lásd a lóbabnál) is nevezik. Alkalmanként az akácmoly
(Etiella zinckenella) is károsíthat.
A borsólevelekben a borsó-aknázólégy (Chromatomyia
horticola), valamint az Agromyza és Liriomyza aknázóle-
gyek nyüvei készítenek aknajáratokat. A szárban az Ophi-
omyia orbiculata faj aknáz. Jelentős károk nem alakulnak ki.
Az ikerszelvényesek fajai (pl. Blaniulus guttulatus) rá-
gásukkal elsősorban akkor károsítanak, ha a borsószemek
kelése elhúzódik, vagy a csíranövény betegségben szenved.
A drótférgek és a Tipula lárvák a mezők felszántása után
gyakran megjelennek. A borsón néha a vetési bagolylepke
lárvája is károsít.
A kelő borsóban jelentős kárt okoznak a varjak, a csókák,
a fácánok, a verebek, a galambok és más madarak is. A fiatal
borsóhüvelyeket a verebek vagy a zöldikék is fogyasztják.
A madárkárok megakadályozásához nem áll rendelkezé-
sünkre engedélyezett készítmény.
2.5.3 Lóbab (Vicia faba)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Káliumhiány. A növények fejlődésükben visszamaradnak,
levélszéleik elhalnak és feketék lesznek. A virág idő előtt
lehullik. A káliumhiányban szenvedő növények a fagytól kü-
lönösen veszélyeztetettek.
Kalciumhiány. A növekedés gyenge, a hajtásvégek nem
megfelelően fejlettek, nem nyílnak szét vagy elhalnak. Korai
virághullás következik be. A hüvelyek hervadnak és részben
feketére színezettek. A maghozam gyenge.
Magnéziumhiány. A zöld levélszélen először halszálkás
mintázatú sárgulás jön létre. Később a levelek teljesen el-
sárgulnak, és ék alakú, befelé nyúló levélszélelhalás mutat-
kozik.
Mangánhiány. A lóbabon, a magon ugyanolyan károsodá-
sok lépnek fel, mint a borsón (lásd ott). A növény hajtása
ritkán mutat hiánytüneteket.
Bórhiány. A levelek bőrszerűek, sötétzöldek és korán lehul-
lanak. A hajtáscsúcs feketén elhal. A növény a növekedésben
visszamarad, a gümők fejlődése gátolt.
Rézhiány. A legfiatalabb levelek csúcsa hervad és sárgul.
A hajtáscsúcsok letörnek, emiatt a levelek elfeketednek.
Egyéb károk
A mag szikleveleinek károsodása. Ugyanúgy, mint a bor-
són (lásd ott), a mag sziklevelei károsodnak. A magvakban
a sziklevelek belső oldalán határozott szegélyű bemélyedés
jelentkezik. Ez a csírázási %-ot és a csírázási erélyt befolyá-
solja.
Cséplési károk. A lóbab túl száraz vetőmagja a mechanikai
hatásokra nagyon érzékeny. A csíranövényeken törési pon-
tok mutatkoznak.
Szemölcsösség. Általában csak egyes növényeken – ese-
tenként azonban számos növényen – a hüvelyen 3 mm-t is
elérő, nagy, szemölcsszerű, fekete foltok találhatók, ami a
magig is húzódhat. E jelenség oka még nem tisztázott. Gya-
106 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
nítják, hogy a hüvelyképződés korai szakaszában a kártevők
okozta szúrások következménye.
Vírusos betegségek
Közönséges lóbabmozaik. A Bean yellow mosaic virus
(BYMV, Potyvirus) a leveleken világos- és sötétzöld mintá-
zatú mozaikot okoz, ami gyakran a levélerek hosszában he-
lyezkedik el. A levélfoltok szegélyei határozott szegélyűek.
A levéllemez nem alaktalan. Legfontosabb átvivők a levéltet-
vek, az Acyrthosiphon pisum, a Macrosiphum euphorbiae
és a Myzus persicae. Csekély jelentőségű az Aphis fabae.
A nem perzisztens módon átvihető vírusnak hozzávetőleg
150 gazdanövénye van, amelyekhez évelő fajok is tartoznak,
ezekben a vírus fennmaradni képes. Alkalomadtán magátvi-
tel is számításba jöhet. Jelentős terméskiesés bekövetkezhet.
Megelőzés, védekezés. Megelőzésképpen csak egészsé-
ges vetőmagot szabad felhasználni. Áttelelő takarmány-hü-
velyesek közelében ne termesszünk lóbabot.
Levélsodródás. A Bean leaf roll virus (BLRV, Luteoviridae
család, nemzetség még nem tisztázott) és a Beet western
yellows virus (BWYV, Polerovirus) a lóbab növekedésének
jellegét nagyon megváltoztatja. A levelek feltűnően merő-
legesen felfelé állnak. Ezek tölcsér alakúan besodródnak és
merevek. A levelek korán elsárgulnak. A késői fertőzések
csak a hajtáscsúcsokra korlátozódnak. Más hüvelyesek is
gazdanövények. Az áttelelés lucernán, vörös és fehér herén
lehetséges. A perzisztens módon átvihető vírus átvivői a kü-
lönböző levéltetű fajok. A korai fertőzések a terméshozamot
50%-kal csökkenthetik.
Megelőzés, védekezés. Kerülni kell a számításba jövő
áttelelő gazdanövények közelségét. A korai vetés előnyös.
A célzott, levéltetű elleni védekezés hatékony.
Enációs mozaik. A Pea enation mosaic virus, ami a borsón
is előfordul (lásd ott), a lóbabon levéltorzulást okoz. Hosz-
szúkás, vonalszerű, áttetsző foltok mutatkoznak. A levél
fonákán – bár nem mindig – a levélerek mentén szövetki-
növések találhatók. Egyébként a vírus tulajdonságai alapján
a Bean leaf roll virushoz közel áll. A védekezési eljárások
ezért hasonlók.
Valódi lóbabmozaik. A valódi lóbabmozaik (Broad bean
true mosaic virus, BBTMV, Comovirus) által kiváltott beteg-
ségtünet nagyon változatos. A BBTMV-re jellemző, hogy a
különböző korú levelek csoportszerűen különböző tüneteket
mutatnak. A fiatal leveleken látható erős és jellegzetes moza-
ik a levelek öregedésével gyengébb lesz. A levelek gyakran
erősen fodrosak és torzulnak. Az egész növény növekedés-
ében visszamarad. A BBTMV-t nem a levéltetvek, hanem a
Sitona lineatus és az Eutrichapion vorax (syn. Apion vorax)
bogár terjeszti. A gazdanövénykör szűk. A lóbabon kívül gaz-
danövénye még a borsó, a vetési bükköny és a szegletes led-
nek. A vírus a magban fennmarad. A primer, maggal átvihető
fertőzési források a növények kevesebb, mint 2%-át teszik ki.
Megelőzés, védekezés. Vetőmagot csak egészséges állo-
mányból szabad fogni. A gyanús növényeket korán el kell
távolítani.
Magelszíneződés. A vírusos magelszíneződés (Broad bean
stain virus, BBSV, Comovirus) hajtáson előforduló betegség-
tünete a valódi lóbabmozaik kárképével könnyen összeté-
veszthető. Ezenkívül a magvakon sötétbarna, övszerű elszí-
neződések mutatkoznak. A valódi lóbabmozaik és a vírusos
magelszíneződés tulajdonságai nagyon hasonlók. Mindkét
vírus Németországban aránylag ritkán fordul elő. A vírus
maggal átvihető.
Egyéb vírusos betegségek. Esetenként a lóbabon még az
uborkamozaik (Cucumber mosaic virus, CMV) a lucerna-
mozaik (Alfalfa mosaic virus, AMV) a lóbabhervadás (Broad
bean wilt virus, BBWV, Fabavirus), a lóbabtarkulás (Broad
bean mottle virus, BBMV, Bromovirus) és a Pea seedborne
mosaic virus (PSbMV, Potyvirus) található meg.
Baktériumos és gombás betegségek
Csíranövény- és szártőbetegségek. Főleg hűvös, nedves
időjárás esetén, vagy a fagyok után, a tömörödésre hajlamos
talajokon, a csírázó lóbabnövények gyakran elrothadnak.
Általában a lóbab a csíranövény-betegségektől kevésbé szen-
ved, mint a borsó és a Phaseolus fajok. Nagyjában és egészé-
ben mindhárom zöldségfajon ugyanazok a kórokozó gombák
játszanak szerepet. Különösen fogékonyak az előáztatott és
előcsíráztatott magvak vagy a növényházakban előhajtatott
lóbabpalánták, amelyek túl hideg talajba kerülnek.
A Sclerotinia trifoliorum fertőzése a szártő fekete elszí-
neződéséhez, harvadásához, esetenként a lóbabok pusztu-
lásához vezet. A S. trifoliorumon kívül a S. sclerotiorum is
előfordul.
Az aszkohitás betegség kórokozója (Ascochyta fabae) ál-
tal fertőzött magvak gyéren kelnek ki, a csíranövények egy
része elpusztul. A különböző Fusarium fajok szintén a csí-
ranövény- és kelési betegségek kórokozói.
Megelőzés, védekezés. Nem szabad túl korán vetni és
törekedni kell a jó kelési feltételekre. Hüvelyes csávázószert
(tirámot) kell használni.
Gyökérrothadások. A lóbabon ugyanúgy, mint a babon
és a borsón (lásd ott) a különböző, gyökérrothadást okozó
gombák együttes hatása érvényesül. A gyökér és a szártő el-
feketedik. Az idősebb leveleken sárgulás, később barnulás
figyelhető meg. A fiatalabb levelek hirtelen elhalnak. A kár-
tétel és a terméshozamra gyakorolt hatás legtöbbször csak
a melegebb, szárazabb időjárás beköszöntével lép fel. Több
gomba gyakran egyidőben jelentkezik. A kórképről alig lehet
egy bizonyos kórokozóra következtetni. Legjelentősebb ná-
lunk (Németországban, ford.) a Fusarium avenaceum. Emel-
lett szerepet játszanak még a Fusarium solani és a Fusarium
oxysporum fajok. A Fusarium avenaceum hüvelyrothadást
okoz és maggal átvihető. A gyökérrothadás-komplexben to-
vábbá részt vesznek a Rhizoctonia solani, különböző Fusa-
rium fajok, és az Aphanomyces euteiches. Gyökérrothadást
idéz elő többek között a Verticillium dahliae.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell mindenekelőtt a jó
talajszerkezetre és a gyors növényfejlődésre.
Hüvelyes zöldségek 107
Fuzáriumos hervadás. Elszórtan a lóbabon egy hervadásos
betegség lép fel, amit a Fusarium inflexum okoz. A virágzás
idején a hajtáscsúcs levelei hervadnak. A hajtáscsúcs leko-
nyul. A levelek besodródnak és elszáradnak anélkül, hogy
zöld színüket elvesztenék. Végül az egész növény elhervad.
A szártőn és a gyökéren fekete elszíneződés és rothadás kö-
vetkezik be. A szárban az edénynyalábok barnára színezet-
tek. Meleg időjárás esetén a betegség nagyon gyorsan terjed.
70%-ot is elérő termésveszteséget figyeltek meg. A hervadá-
sos tünetek gyakran egyoldalúan, a növény egyik oldalán
mutatkoznak. A kórokozó erősen a Vicia faba fajra speciali-
zálódott. A Fusarium oxysporum a Vicia faba hervadásának
kórokozójaként ismert.
Megelőzés, védekezés. Ügyelni kell a megfelelő vetésfor-
góra. Egymást követően semmiféle hüvelyest nem szabad
termeszteni.
Botrítiszes csokoládéfoltosság. E betegség a lombon
5 mm-t is elérő, csokoládészínű foltokat okoz, amelyek kö-
zepe gyakran világos, széle pedig szürkészöld vagy vöröses,
enyhén megvastagodott. Ezt a Botrytis fabae gomba idézi
elő. E kórképen kívül, amelyet csokoládéfoltosságnak ne-
veznek, a gomba számára kedvező körülmények között egy
másik kórkép is mutatkozik. Nagyobb, szürke levélfoltok
képződnek, amelyek nem meghatározott szélűek. Legtöbb-
ször a levelek, gyakran pedig az egész növény pusztulását
okozza. A szárakon hosszúkás, barna vonalak, a hüvelyeken
és a maghéjon kerek, barna foltok találhatók. A virágok is
megbetegedhetnek és elrothadhatnak. A B. fabae kártételé-
nek e formája lényegesen nagyobb termésveszteséget okoz,
mint a lombon csokoládéfoltosságot előidéző formája.
A gomba, amelynek feltehetően több patotípusa van, a
növényt csak magas páratartalom esetén fertőzi. A mély fek-
vésű, széltől védett, sűrű állományok, nagy talajnedvességű
területek különösen veszélyeztetettek. A legsúlyosabb károk
általában az alsó leveleken és a tábla közepén mutatkoznak.
A levéltetvek ürüléke (mézharmata) a Botrytis fabae fertő-
zését elősegíti. A gomba a beteg növényrészeken a talajban
telel át. A B. fabae gyakran a magon is megtalálható. A mag-
átvitel szabadföldön a betegség lefolyásában nem játszik sze-
repet, mégis a csíranövények pusztulását okozza. Ez főleg
magasabb (20 °C) hőmérsékleten következik be.
A fajták fogékonysága eltérő.
Megelőzés, védekezés. A termesztés csak jó vízgazdálko-
dású talajokon és jól szellőző területeken javasolható. Nem
szabad sűrűn, azonban lehetőleg korán kell vetni. Fungicides
kezelések csak ritkán kifizetődők.
Botrítiszes szürkerothadás. A lóbabon a Botrytis cinerea
kórokozója is károsít. A virágzáskori fertőzések virághullást,
és ezáltal terméskiesést okozhatnak. A hüvelyen rothadás ak-
kor jelentkezik, ha a gomba a hüvelycsúcsra tapadó virágszir-
mokon keresztül hatol be. A Botrytis cinerea és a B. fabae
konídiummérete alapján elkülöníthető.
Aszkohitás betegség. A lóbab aszkohitás betegségének kór-
okozója az Ascochyta fabae. E gomba az Ascochyta pisi (a
borsó aszkohitás betegségének kórokozója) rokona. Mindkét
kórokozó a másik gazdanövényen is felléphet, azonban azon
csak gyengébb károsodást okoz, mint a saját gazdanövényén.
A gombának több patotípusa van. Ivaros alakja a Didymella
fabae, amit áttelelt babszalmán találtak meg.
Az A. fabae fertőzése a vetőmagon és a csíranövényen
nem mindig észlelhető. A kártétel általában csak akkor mu-
tatkozik, ha a lóbab 30 cm magas. Ekkor nagyobb, sötét,
esetenként zónált, 1 cm-t is elérő, világos közepű levélfoltok
mutatkoznak. E levélfoltok a botrítiszes csokoládéfoltosság-
tól úgy különböztethetők meg, hogy ezekben apró, barna
vagy fekete piknídiumok találhatók. A szárfertőzés a hajtás-
csúcsok pusztulásához vezethet. A hüvelyeken és a magva-
kon mélyen besüppedő, barna foltok mutatkoznak. A foltok
széle vörösbarna. A betegség maggal átvihető és főleg ned-
ves időjárás esetén terjed. Az állományban – néhány beteg
növénytől kiindulva – a terjedés nagymértékű lehet. Mér-
sékelt fertőzési feltételek esetén a növények 1%-a primeren
fertőzött lehet, a termés fertőzöttsége a 27%-ot is elérheti.
A minőségi veszteség lényegesen nagyobb, mint a mennyisé-
gi terméshozam-kiesés. A fajták fogékonysága eltérő.
Megelőzés, védekezés. Nem túl sűrű növényállományt
és szellős fekvésű területet kell biztosítani. A vetőmag ellen-
őrzésével a fertőzött tételeket a termesztésből ki kell zárni.
A hüvelyes növényekre javasolt csávázószerekkel a magátvi-
tel teljesen nem akadályozható meg. Az állományban a fun-
gicides permetezések csak súlyos fertőzés esetén jöhetnek
szóba.
Peronoszpóra. A lóbab intenzív termesztésekor a pero-
noszpóra (Peronospora viciae) nagy szerepet játszhat. A kór-
okozó oospórával a beteg növényrészeken a talajban marad
fenn. Az oospórák a talajban még két-három év múlva is
fertőzőképesek. A gomba feltehetően a hipokotilon és a fő-
gyökér felső részén át a növénybe hatol. A szétterjedésre a
15–20 °C és a nedves időjárás a legkedvezőbb. A fertőzéstől
az új sporangiumok képződéséig kedvező feltételek esetén
csak 7–10 nap kell. Azok az állományok veszélyeztetettek,
amelyekben a megbetegedés korán terjed szét. A növények
teljes lombvesztése is bekövetkezhet.
Először az alsó leveleken, később mindenütt, vörösesbar-
na, szabálytalan alakú levélfoltok mutatkoznak, amelyeket
részben a levél vastagabb erei határolnak. A levél fonákán
először világosabb, később piszkosbarna sporangiumtartó
gyep található.
Megelőzés, védekezés. Védekezésre hasonló lehetőségek
adottak, mint a borsó esetében (lásd ott). A levélpermetezé-
sek a lóbabnál lényegesen hatásosabbak, mint a borsónál.
Fungicidek erre az alkalmazási területre nem engedélyezet-
tek. A lóbabfajták fogékonysága eltérő.
Rozsda. A lóbabrozsda (Uromyces viciae-fabae), ezen kívül
még az U. pisi-sativi is előfordul a lóbabon. Alig okoz káro-
kat, különösen akkor nem, ha a hüvelyképződés után lép
fel. Védekezési küszöbként virágzás idején az állomány kö-
zépső és alsó szintjének 5%-os fertőzöttségét veszik alapul. E
rozsdagomba nem gazdacserés. Fertőzés esetén főleg az ure-
dotelepek szembetűnők, a gyengén porzó, világosbarna ure-
108 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
dospórákkal. Teleutospórák ritkán képződnek. A lóbabfajták
fogékonysága a lóbabrozsdával szemben eltérő. A gomba a
beteg növényrészeken telel át.
Megelőzés, védekezés. Ritkán szükséges.
Egyéb gombás betegségek. A Stemphylium botryosum
foltokat okoz a leveleken, a szárakon, valamint károsodást
a magvakon és a csíranövényeken. Csekély jelentőségű levél-
foltosságokat a következő gombák idéznek elő: Cercospora
fabae, Phoma pinodella (syn. Phoma medicaginis var. Pino-
della), valamint az Alternaria, a Cladosporium és az Epicoc-
cum nemzetségek gombafajai.
Kártevő állatok
Szárfonálféreg. A lóbabon a Ditylenchus dipsaci szárfonál-
féreg egyes területeken gyakrabban megtalálható. Károsítása
hatására a szárak megvastagodnak, meggörbülnek és csava-
rodnak, ami a növények növekedését akadályozza. A szár
középső részén sokszor duzzanatok nőnek. A talajfelszín
felett a száron barna nekrózisok keletkeznek. A szár gyakran
felreped. A D. dipsaci biológiai alakjainak többsége a V. faba
szaporodásra képes. A lóbab jó tápnövénye a szárfonálféreg-
nek. A lóbabon a szárfonálféreg „óriásrassza” is előfordul.
A lóbab növekedésével a fonálférgek a növények ma-
gasabb részeibe is feljutnak. Károsításuk következménye a
rossz virágkötődés és torz babhüvelyek. A magokat is káro-
síthatják, ilyenkor a maghéj alatt barna, elhaló szövetrészek
keletkeznek. A szárfonálféreg maggal vagy levéllel terjed.
Magban, évelő tápnövényeikben és a talajban telel át. Szán-
tóföldjeink nagy része fertőzött. Az egyes fajták különböző
érzékenységűek a D. dipsaci kártételével szemben.
Megelőzés, védekezés. A kártevő vetőmaggal is behurcol-
ható, ezért a magvak ellenőrzésére különös figyelmet fordít-
sunk. A magokban tartózkodó szárfonálférgeket gázosítással
elpusztíthatjuk. A vetésforgóban a szárfonálféreg tápnövé-
nyeit nem szabad termeszteni. A vetőmagtermesztéshez csak
fertőzésmentes területeket válasszunk. A fertőzési forrásokat
célszerű felderíteni, mivel a fertőzés hosszú ideig fennma-
rad.
Egyéb fonálférgek. A lóbab jó tápnövénye a Pratylenchus
nem különböző fonálféregfajainak, a gyökér-gubacsfonálfér-
geknek (Meloidogyne spp.), a tűfonálféregnek (Paralongido-
rus maximus), a borsó-fonálféregnek (Heterodera göttingia-
na), a here-fonálféregnek (H. trifolii) és a levélfonálféregnek
(Aphelenchoides ritzemabosi) is.
Levéltetvek. A lóbabon a fekete répalevéltetű (Aphis fabae)
a virágzás előtt, a fekete bükköny-levéltetű (Aphis craccivo-
ra) pedig a virágzás után károsít. Emellett még számos más
levéltetű faj is előfordul, pl. Aphis frangulae ssp. gossypii,
Brachycaudus helichrysi, Macrosiphum euphorbiae, Meg-
oura viciae és Myzus persicae.
Az A. fabae kedvelt tápnövénye a Vicia faba, de alkal-
manként a babon, a spenóton és a cukorrépán is tömegesen
elszaporodik. A fekete répalevéltetű 2,5 mm, fekete színű,
fehér foltokkal, alakja ovális. Csápjai rövidebbek, mint a
testhossza. Gazdanövényváltós faj. Téli tápnövényei cserjefé-
lék, elsősorban a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus).
A fekete répalevéltetűnek jelentős szerepe van a vírusterjesz-
tésben is. A levéltetvek mézharmatot ürítenek, ami kedvez
a korompenész megtelepedésének és a lóbablevél vörösfol-
tosság megjelenésének. A mézharmat miatt az eltetvesedett
állományt a virágzás után a méhek is gyakran felkeresik. Az
első levéltetvek többnyire májusban jelennek meg, amelyek
először a tábla szélén telepednek meg. Elsősorban a szár fel-
ső részén szívogatnak. Populációjuk július közepén–végén
éri el a legnagyobb egyedsűrűséget. Jelentős károk különö-
sen akkor keletkeznek, ha a károsítás már a virágzás előtt
megkezdődik. A levéltetvek szívogatásának hatására a haj-
táscsúcsok gyakran elhalnak, és a növények a növekedésben
visszamaradnak. Olykor a termésen is szívogatnak, ami ez-
által torzul. Veszteség elsősorban a kevesebb hüvelytermés,
illetve a kisebb magszám és magsúly miatt keletkezik. A vi-
rágzás előtti károsítás ellen feltétlenül védekezni kell. A ló-
babfajták érzékenysége a levéltetvek károsítására különböző.
A lóbab-levéltetű fényesen fekete, nagyon hasonlít a feke-
te répalevéltetűhöz, és könnyen összetéveszthető vele. Táp-
növényköre igen széles, de leginkább a hüvelyeseken fordul
elő. Az akácon gyakran tömegesen elszaporodik. Téli tápnö-
vényei a fagytűrő hüvelyesek (akác, borsófa, fehér here).
Megelőzés, védekezés. A vetést korán célszerű elvégez-
ni. Kisebb termesztőterületen a növények hajtásának végét
pincírozzuk. Közvetlenül a virágzás előtt inszekticiddel vé-
dekezhetünk. Olykor a tábla szélének a kezelése is elegendő.
Csipkézőbarkók. A babon és a borsón előforduló Sitona
lineatus és más Sitona fajok (lásd ott) a lóbabot is károsít-
ják. A barkók a levelek szélét „csipkézik”, a lárvák pedig
a nitrogénkötő gümőket rágják meg. Közép-Európa egyes
termesztőterületein igen eltérő mértékű károk keletkeznek.
Általánosságban jelentős kárt alig okoznak. Leginkább a ko-
rai vetésben, a növények gyenge növekedésekor jelentenek
problémát. Máshol azonban a lárvakártétel nitrogénhiány-
hoz vezethet, és az imágók kártételével együtt 30%-os ter-
méscsökkenést is okozhat.
Lóbabzsizsik. A lóbabzsizsik (Bruchus rufimanus) habitusa
és életmódja nagyon hasonlít a borsózsizsikéhez. A 3,5–5
mm nagy faj teste ovális, színe fekete, szárnyai sárga vagy
fehér foltokkal tarkítottak. Csápjai és elülső lábai pirosas-
barnák. A zsizsikek kb. május végén bújnak elő a telelőhe-
lyükről vagy a károsított magvakból, majd a leveleken vagy
a virágporon érési táplálkozást folytatnak. A 0,5 mm-es, zöl-
dessárga színű tojásaikat kb. június közepén–július végén a
fiatal hüvelyekre rakják le. A 14 nap múlva kikelő lárvák a
magvakba furakodnak, és azokba üreget rágnak. Egy mag-
ban többnyire csak egy lárva található. Később az imágó,
közvetlenül a maghéj alatt, kör alakú „ablakocskát” rág,
amelynek széle lyukas. A kártevő már a lóbab érése előtt el-
hagyja a magot az „ablakocskán” keresztül, és telelőhelyére
vonul (pl. fák kéregrepedéseibe). Csak kevés bogár marad a
magban tavaszig. A raktárakban kibújt bogarak nem raktári
kártevők. A károsítás a babmag minőségét csak mérsékelten
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 109
rontja. A lóbabzsizsik a lóbab egyes fajtáit különböző mér-
tékben károsítja.
A lóbabon a lóbabzsizsik mellett a lednekzsizsik (Bru-
chus atomarius) is előfordul. Ez a faj sem képes a száraz
magvakban szaporodni.
Megelőzés, védekezés. Csak zsizsikmentes vetőmagot
szabad felhasználni. Maghozó állományban, amint az első
viráglevelek hervadni kezdenek, rovarölő szerrel permetez-
zünk. A hatékony védelem érdekében a kezelést lehetőleg
17 °C felett végezzük el, mivel a bogarak csak melegebb
hőmérsékleten aktívak. Terméshozó állományban nehéz
védekezni, mert a tojásrakás négy hétig is elhúzódhat. Ezen-
kívül a szert nehéz kijuttatni az alsó hüvelytermésekhez.
A nagyon korai vetés, amelynél a termésérés június vége–jú-
lius eleje közé esik, mérsékli a kárt. A lóbabállomány szom-
szédságát kerülni kell. Kis termesztőterületen állományvédő
hálót (lyukátmérő mérete max. 1,4 mm) is kitehetünk.
Cickányormányosok. A lóbabot az Apionidae családba
tartozó különböző ormányosbogarak károsítják. E család
képviselőit hosszan előre nyúló szájszervük miatt cickányor-
mányosoknak nevezik. A lóbabon kívül más hüvelyeseken is
előfordulnak. Legnagyobb jelentősége az Eutrichapion vorax
(syn. Apion vorax) fajnak van. A fényesen fekete, kb. 2 mm-
es bogár teste keskeny, ormánya hosszú, görbe. A szürkésfe-
hér színű lárva feje vörösesbarna. Az imágók a hajtáscsúcs
levelein és a bimbókon táplálkoznak. Tojásaikat egyesével a
virágokba rakják. A lárvák eleinte a pollenzsákokat, majd a
magkezdeményeket rágják meg. A károsított virágok a talajra
hullanak, ahol a kártevő gubóban bábozódik. A lárva- és a
bábstádium összesen kb. 24 napig tart. A fiatal bogarak né-
hány hét múlva kibújnak. Második nemzedékük nem ismert.
A bogarak védett helyen telelnek át. A növényekről lerázott
virágokban a lárvák megszámolhatók. A bogarak gyakran a
szomszédos mezőkről vagy hüvelyesekről vándorolnak be.
A károsítás ellenőrzéséhez a hajtáscsúcsokat papír vagy ha-
sonló anyag fölött célszerű megrázni. Ha 10 növényenként
több bogarat találunk, akkor a védekezés indokolt.
Az imágó a Broad bean stain virus terjesztője, ami a
szomszédos hereállományból származhat.
Megelőzés, védekezés. A védekezést a bogár tojásrakása
előtt szükséges elvégezni. Ennek időpontját azonban nehéz
kiválasztani, mivel a bogár tavasszal általában elhúzódóan
jelenik meg. A károsított területeken közvetlenül a virágzás
előtt és a virágzás kezdetekor célszerű rovarölő szerrel per-
metezni.
Aknázólegyek. A lóbabon a káposzta-aknázólégy (Liriomy-
za brassicae, syn. L. crucifericola) mellett még más Liriomy-
za (pl. L. trifolii, L. huidobrensis) és Phytomyza aknázóle-
gyek is előfordulhatnak. Többnyire csak kisebb kárt okoz-
nak. A nagyobb levélveszteség (40%) sem okoz terméscsök-
kenést. A nyüvek eleinte a növények szövetében járatokat
rágnak, majd a levelek felső és alsó bőrszövete közötti részt
is elfogyasztják. Az lárvajáratok mellett a leveleken számos
apró lyukat is találhatunk, amiket a legyek a tojócsövükkel
okoznak. A lóbabon a káposzta-aknázólégynek évente két
nemzedéke fejlődik ki.
A szár alsó részében és a gyökerekben a Melanagromyza
fabae faj aknázhat.
Megelőzés, védekezés. Az aknázólegyek elleni kémiai
védekezés csak ritkán, esetleg a rendszeresen károsított te-
rületeken gazdaságos.
Egyéb kártevők. A lóbabon sokféle gyökérlégy (Delia fa-
jok) fordulhat elő, azonban jelentőségük csekély. A virágokat
különböző tripszfajok, pl. Frankliniella occidentalis, Thrips
angusticeps és Melanothrips fuscus, szívogathatják. A ká-
rosított virágok idő előtt elszáradnak, illetve a babhüvelyek
torzulhatnak. A F. occidentalis fajnak elsősorban a víruster-
jesztésben van jelentős szerepe. A fiatal hajtásokon poloskák
(Lygus fajok) szívogathatnak. Kártételük kedvez a gombák
megtelepedésének. A Tipula lárvák a gyökereket rághatják
meg.
A lóbab csészeleveleiben és virágleveleinek alsó részében
gyakran lyukakat találunk. A portok és a termő viszont káro-
sítatlan marad. Ezeket a lyukakat a dongók és a méhek készí-
tik, de jelentősebb terméscsökkenés ezáltal nem keletkezik.
A fiatal állományban – a csíranövények kihúzogatásával
és a fiatal növények elfogyasztásával – az örvös galamb (Co-
lumba palumbus) és az elvadult házi galamb (Columba livia
f. domestica) károsít.
Alkalmanként a nyulak is kárt tehetnek.
2.6 Kabakosok, burgonyafélék,
csemegekukorica
2.6.1 Uborka, sárgadinnye, tök és cukkini
(Cucumis sativus, Cucumis melo, Cucurbita
spp.)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Nitrogénhiány. Az idősebb uborkanövényeken először az
idősebb leveleken, a fiatalabb növények egészén a teljes
kivilágosodás szembetűnő. A nagy terméshozam ellenére a
terméskötések fiatal korban elpusztulnak. A termések hal-
ványzöldek és a virágkocsánynál befűződnek. Nitrogénhiány
gyakrabban akkor fordul elő, ha sok szalmát helyezünk el
vagy a közeg nedvessége nagy.
Foszforhiány. A fiatal levelek kicsik és sötétzöldek. A szárak
vékonyak, a növekedés gyenge. A szürkészöld, idős levele-
ken elszórtan sárgásbarna foltok mutatkoznak. A levélállás
merev, a levélszélek hólyagosak. Foszforhiány akkor lép fel,
ha a pH-érték nem az optimális tartományban van. Alacsony
talajhőmérséklet a foszfor felvételét akadályozza.
Káliumhiány. A növényházi uborka káliumigénye nagy.
A növényházban a sok öntözés gyakran a kálium túlzott
110 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
kimosódását okozza. A levél szélén (először a legfiatalabb
leveleken) sárgulás és elhalás jelentkezik. A levél világoszöld
színű lesz. A levélerek emellett hosszú ideig sötétzöldek
maradnak. A levélszélek lefelé kanalasodnak. A levéllemez
egyes részei elhalnak. A termések egészségesek maradnak, a
növények hervadnak.
Kalciumhiány. A hajtáscsúcsokon az ízközök rövidebbek.
A levelek kicsik és sötét színűek. A levélszélek lefelé haj-
lanak. A levéllemez egyes részei hólyagosak. Tartós hiány
esetén és erős napsugárzás hatására a hajtásvégek elhalnak.
A termések kisebbek, redőzöttek, egyenetlenül színezettek,
és a hajtásvégek besodródtak.
Magnéziumhiány (oltási klorózis). Magnéziumhiány mind
a saláta-, mind a konzervuborkán gyakran előfordul. A hi-
ány gyakran csak a támrendszeres uborka szedésideje végén
látható. Magnéziumhiány tünetek főleg a gőzölt felületeken,
oltott uborkán mutatkoznak. Emiatt nevezik oltási klorózis-
nak. A fajták reakciója különböző. Megállapították, hogy bár
a tökalanyok nitrogén- és káliumfelhasználási igénye nagy, a
magnéziumot és a kalciumot ugyanilyen mennyiségben nem
igénylik. Magnéziumhiány esetében a levelek törékenyek.
A levélszövet a levélerek között kisárgul, a vastagabb levélér
közelében azonban zöld marad. A levéllemezen nekrózisok
keletkeznek. A termés színe a megszokottnál világosabb, a
terméshozam csökken.
Mangánhiány. Az uborkán a mangánhiány gyakori. A tüne-
tek először a fiatal növényrészeken mutatkoznak. A magné-
ziumhiány tüneteivel ellentétben a levél különösen vékony.
A levélszövet kivilágosodása kis felületen mutatkozik. A le-
vélszövet a fő- és mellékerek mentén zöld. Később az érközi
mezők és a levélszélek is elszíneződnek. Végül a levélszélek
elszáradnak.
Mangán-túladagolás. Az idősebb leveleken sötét, vöröses
érhálózat mutatkozik, ami jól elkülönül a sárguló levélszö-
vettől. A levél fonákán, a levélnyeleken és a száron sötét,
ibolyaszínű pontok láthatók. A növény ernyedt.
Talaj és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Fiatal termések elrúgása. Főleg a 8–10 cm-es uborkater-
mések csúcsuktól halnak el. Ilyen károkhoz különböző okok
egyenként, vagy összetett módon vezetnek. A kezdetben na-
gyon erősen növekvő, túl sok termést kötő állományok akkor
veszélyeztetettek, ha hirtelen hosszan tartó, fényszegény
időjárás következik be.
Megelőzés, védekezés. Fontos, hogy a növények sok
szárazanyagot képezzenek. Megfelelő metszési technikával
a termésképzést és a hajtásfejlődést tartsuk helyes egyensúly-
ban.
A csúcshajtások sodródása, elhalása. A hajtáscsúcs leg-
felső levelein a levélszélek elhalnak, kanalasodnak. A hajtás-
csúcs „elégett”. Oldalhajtások képződnek. A jelenséget főleg
a növekedésben lévő uborkán figyelték meg, amikor még a
huzalt nem érte el. E károsodás gyakran akkor lép fel, ha a
hűvös, fényszegény időjárást napsütés és magas hőmérsék-
let követi. A gyengén kialakult gyökérzet még nincs abban
a helyzetben, hogy a növény hirtelen bekövetkező magas
vízigényét fedezze.
Sókárok. A növények egyöntetűen sötétzöldek. A levelek
az egészségeshez viszonyítva kisebbek, a növekedés gátolt.
A hajtásvégek elpusztulnak.
Keseredés. A saláta- és konzervuborkák zöme keseredés-
mentes. Egyes fajták a keserű anyagot a levélben, de nem
a termésben képezik. A keseredést a vízháztartási zavarok
elősegítik. Az öntözés, a hőmérséklet-szabályozás, a műtrá-
gyázás és a talajápolás hiányosságai is szerepet játszanak a
jelenség kialakulásában.
A termések elszíneződése. Az uborkatermések sárgás
elszíneződését különböző okok idézhetik elő. A fajták kü-
lönböző mértékben hajlamosak rá. Különösen érzékenyek a
teljesen nővirágú fajták. Okaként elsősorban a túl magas hő-
mérséklet és a hozzá kapcsolódó magas páratartalom jöhet
számításba. Sárgás termések gyakran ősszel jelentkeznek,
amikor a növekedés csekély és fennáll annak a lehetősége,
hogy a termést sokáig nem szedik le. A termések ilyenkor
egyértelműen idősek. Az uborka termései a szedés után is
sárgulhatnak. Ebben meghatározó szerepet a tárolási hőmér-
séklet játszik. A saláta- és konzervuborkát nem szabad 10 °C
alatt tárolni. Ettől eltérően az azonnali feldolgozásra szánt
konzervuborkát 1 °C körüli hőmérsékleten kell tárolni. A túl
hideg tároláskor a sárguláson kívül töppedés és a terméshé-
jon besüppedő vizenyős részek is keletkeznek. Az uborka
tárolása során az etilén is sárgulást okozhat.
Termés alakváltozások. Görbe, kampószerűen hajlított és
többszörösen befűződött uborkák a növekedési zavarok ese-
tén mutatkoznak, főleg a hőmérséklet csökkenésekor. Ezek
akkor is jelentkeznek, ha ismételten, rövid ideig szárazon
tartják az uborkákat. Az uborkatermések nyaki részének
puhulása legtöbbször a nyári termesztés során, nagy ter-
méshozam esetén akkor jelentkezik, ha meglehetősen fiatal
terméseket szednek. A virágkocsányon képződő túl kicsi ter-
mések arra utalnak, hogy a növény nem győzi a termések
létrehozását, vagy az alacsony hőmérséklet zavarja a termé-
kenyülést. A szürke, hosszúkás csíkok, apró repedések oka a
hőmérséklet-ingadozás, amelyhez a harmatképződés is kap-
csolódik. Parás csíkokat mutató uborkatermések akkor kép-
ződnek, ha a termések nedvesek voltak, és nagyon gyorsan
megszáradtak. Bunkó alakú termések, azaz a csúcsi részen
megvastagodott termések akkor alakulnak ki, ha az uborkát
pl. méhek termékenyítik meg.
Nem fertőző hervadás. Ha a talajhőmérséklet pl. a hideg
vízzel történő öntözés következtében túl alacsony, akkor az
uborkagyökér vízfelvevő képessége csekély, ugyanakkor a
növény vízigénye nagy, ilyenkor hirtelen hervadás áll elő,
amit a növény nem hever ki. A hajtatott uborka legalsó leve-
leinek barnulását és elhalását a túlzottan hideg víz okozhatja.
Gyökérmegvastagodások. Nem régen megfigyelték, hogy
a Grodan kőzetgyapoton termesztett uborkán, kisebb mér-
tékben a paradicsomon és paprikán, gyökérmegvastagodá-
sok, azonkívül csavarodások és üvegesség jelentkezik. Ennek
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 111
oka jelenleg még nem ismert. Az okozó vízzel átvihető és
csak ultramembránszűrővel távolítható el. Ebből következik,
hogy ennek részecskemérete kisebb, mint a baktériumoké.
Az okozót a 100 °C feletti hőmérséklet inaktiválja.
A sárgadinnye speciális károsodása. A sárgadinnye
gyengén növekvő állományában a túl erős napsugárzás a
terméseken világosszürke, enyhén besüppedő foltokat okoz.
Eddig még nem ismert a sárgadinnye terméshús üvegességé-
nek oka. A jelenség külsőleg nem ismerhető fel. Hálózatos
parásodás a sárgadinnye terméseken akkor jelentkezik, ha
a termések nedvesek voltak és nagyon gyorsan leszáradtak.
Vírusos betegségek
Uborkamozaik. Főleg a szabadföldi, ritkábban a hajtatott
uborkán súlyos kiesést okozhat az uborkamozaik (Cucumber
mosaic virus, CMV, Cucumovirus nemzetség, Bromoviridae
család). A dinnyéket és a tökféléket, ezen belül főleg a cuk-
kinit a CMV károsítja. A legújabb konzervuborka fajták a
szabadföldi és üveg alatti termesztésben általában kielégítő-
en toleránsak vagy rezisztensek. Az üveg alatt termesztett
salátauborkákra ez általánosan nem vonatkozik. Egyes mini
kígyóuborkák (pl. ’Dina’, ’Rawa’) toleránsak. Egyes cukki-
nifajták (pl. ’Afrodite’, ’Defender’, ’Supremo’, ’Tarmino’) a
CMV-vel szemben toleranciát mutatnak.
A CMV által okozott fertőzés kórképe a fertőzés időpont-
jától, a fajtától, a környezeti feltételektől és a mindenkori
vírustörzstől függően nagyon erősen változó. A betegségtü-
netek először a fiatal leveleken mutatkoznak, ahol mozai-
kos tarkulás és a levéllemez alaktalanodása figyelhető meg.
A hajtatott uborkán a leveleken kör alakú, világos foltok is
találhatók. A növények növekedésükben visszamaradnak, a
terméseken szemölcsszerű elváltozások és sárgászöld tarku-
lás mutatkozik. Az uborkamozaik fertőzése az egyes levelek
és a hajtások, vagy az egész növény hervadását és pusztulását
okozhatja. A kórkép típusa a fertőzés utáni időjárási viszo-
nyoktól függ.
A cukkinin is főleg a fiatal leveleken mutatkoznak a be-
tegségtünetek. A levéllemez erősen fodros és erős, sárgás-
zöld tarkulás figyelhető meg. A termések sokféle alakúak és
azokon különböző, világoszöld, 2 cm-t is elérő, bemélyedő
gyűrűk látszanak. A terméshozamot, főleg a növényfejlődés
kezdetén történő fertőzés, jelentősen befolyásolja. A túl ko-
rán fertőződött növények nem hoznak termést.
A CMV gazdanövényköre széles (több mint 40, különbö-
ző növénycsaládba tartozó, közel 500 faj), ezek között szá-
mos zöldségfaj, dísznövény és egyéb termesztett növény, to-
vábbá gyomnövény. A dísznövények és gyomnövények, mint
áttelelési lehetőségek és fertőzési források nagy szerepet ját-
szanak. A vírust nem perzisztens módon számos levéltetűfaj,
többek között a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae)
és az uborka-levéltetű (Aphis gossypii) terjeszti. Az átvitel-
hez kevesebb, mint egy perc szívási idő elegendő. A fertőzés
után a vírus a növényben szisztémikusan terjed szét. Mag-
átvitel előfordulhat, azonban gyakorlati jelentősége nincs.
Sejtnedvvel a vírus meghatározott feltételek között, egyik
növényről a másikra átvihető, a terjedés mégis meglehetősen
ritka. A terjedésben kétségkívül a levéltetű átvitelének van
fontos szerepe.
Megelőzés, védekezés. A rezisztens vagy toleráns fajták
termesztését előnyben kell részesíteni. A gyomokat és más
fertőzésgyanús növényeket az uborkaházak környékén el
kell távolítani és betegséggyanús uborkanövényeket nem
szabad kiültetni. Hasznos eljárás, ha a hajtatott uborkaállo-
mányban az egyes fertőzött növényeket a termesztés kezde-
tén eltávolítjuk.
Messzemenően fontos az első levéltetűtelepek megsem-
misítése. Szedési és ápolási munkákat a beteg növényeknél
utoljára végezzünk.
Cukkini sárgamozaik. Az uborkamozaikon kívül az ubor-
katermesztésben nagy jelentőségű a Zucchini yellow mosaic
virus (ZYMV, Potyvirus). Világviszonylatban e vírus néhány
év alatt a kabakosok gazdaságilag legjelentősebb vírusa lett.
A vírus csaknem az összes uborkanövény termésén nagyon
jellegzetes tüneteket idéz elő. A terméseken dudorok, csa-
varodások vannak, és részben felrepednek. A terméshozam
csekély. A levelek sárgásan tarkák, a levélszélek halványak.
Az általános növekedés gátolt. Hollandiában a ZYMV-t szór-
ványosan az uborkán és a cukkinin megfigyelték. A vírust
esetenként olyan növényekből is izolálták, amelyek nem tar-
toznak a kabakosokhoz. Ezek jelentősége a vírus terjedése
szempontjából még kérdéses.
A ZYMV törzsei egyes tulajdonságaikban egymástól kü-
lönböznek. A vírust a levéltetvek nem perzisztens módon
viszik át. A cukkini esetében a maggal történő átvitelt ki-
mutatták. Az uborka és a sárgadinnye esetében a vetőmag-
átvitelt eddig még nem állapították meg. A cukkini esetében
kimutatott vetőmag-átviteli arány egyértelműen 1% alatt van.
Ha az állomány első növényei fertőződnek, akkor az állo-
mány fertőzöttsége nagyon hamar tovább emelkedik. A ter-
jesztésben főleg a levéltetvek vesznek részt, amelyek a ka-
bakosokon telepeket nem képeznek. A fajták toleranciájáról
és rezisztenciájáról csak kevés adatunk van. Toleránsak pl. a
’Dina’ mini kígyóuborka, és az ’Afrodité’, ’Gulietta’, ’Lidia’
és ’Sofia’ cukkini fajták.
Megelőzés, védekezés. Védekezési eljárásokra kevés a
lehetőség. Elsősorban a lehetséges vetőmagátvitelt kell szem
előtt tartani. Hasznos lehet az állomány folyamatos ellenőr-
zésekor a gyanús növények megsemmisítése. Az állomány
környékén és az állományban a levéltetű elleni gyakori véde-
kezés csak részleges hatású.
Zöld tarkulásmozaik. A hajtatott uborkán főleg a zöld tar-
kulásmozaik vírus (Cucumber green mottle mosaic virus,
CGMMV, Tobamovirus) játszik szerepet. E vírusos betegség
a folyamatos tápoldatozású, mesterséges közegeken a legje-
lentősebb, mivel a vírus a kerengő vízzel terjed.
A fiatal levelek aprók és levéllemezük szabálytalan lesz, a
normálisan zöld színű levélfelületen sötétzöld, halvány, hul-
lámos részek lépnek fel. Az idősebb leveleken és terméseken
csak enyhe tarkulás található. A növény növekedése vissza-
marad, a terméshozam gyenge. Vannak olyan uborkafajták,
112 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
amelyek semmiféle látható tünetet nem mutatnak, de a fer-
tőzésre terméscsökkenéssel reagálnak. Bizonyos fényviszo-
nyok között a leveleken nagyon erőteljes, nagy felületű sár-
gamozaik jelentkezik. Esetenként a CGMMV sárga törzsét is
megfigyelték, amely az erős besugárzás esetén először a fiatal
leveleken feltűnő sárga vagy fehéres, esetenként csillagocska-
szerű foltokat okoz. A bemélyedő, sárgás vagy ezüstös foltok
vagy csíkok a termést értékesíthetetlenné teszik. A CGMMV
gazdanövényköre a kabakosok családjának növényeire korlá-
tozódik. A vírus hasonló tulajdonságú, mint a dohánymozaik
vírus. Maggal, talajjal és sejtnedvvel átvihető, levéltetvekkel
azonban nem. A vírus átvitelének legnagyobb veszélye oltás-
kor van. A vírus a száraz növényrészeken sok évig fertőzőké-
pesen fennmarad. A talajból történő fertőzéskor a betegség-
tünetek a kiültetés után közel hat héttel mutatkoznak. Figye-
lembe kell venni, hogy a szomszédos vízelvezető csatornák
a zöld tarkulásmozaiktól szennyezettek lehetnek. A vírus az
istállótrágyában is újra megtalálható, ha a beteg uborkákkal
szarvasmarhákat takarmányoznak.
Megelőzés, védekezés. A vetőmagnak vírusmentesnek
kell lennie. Ezt száraz hővel (a vetőmagot 3 napig 70 °C-
on tartják) történő magkezeléssel érik el. A talajfertőzöttség
gőzöléssel pusztítható el. Öntözésre nem szabad semmiféle
szennyezett felületi vizet használni. A gyanús növényeket
korán meg kell semmisíteni. Ha egy beteg növényt észre-
veszünk, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a művelési
irányban még hozzávetőleg tíz további növény is fertőzött.
Az uborka metszésekor a kés fertőtlenítésére tejet vagy fer-
tőtlenítőszert kell használni.
Uborka nekrózisok. Egyes vírusokat, amelyek az uborkát
károsítják, az Olpidium nemzetségbe tartozó, különböző
gombafajok viszik át. Ezek a gombák talajlakó szervezetek.
Mozgó sporangiosporáik a talajban szétterjednek és az ubor-
kagyökereken fertőzést okoznak. Ezek a vírusos betegségek
a kőzetgyapotos termesztésben játszanak szerepet.
A sárgadinnye nekrózis vírus (Melon necrotic spot virus,
MNSV, Tombusvirus) a fiatal uborkaleveleken számos, vize-
nyős foltot idéz elő, amelyeket később áttetsző, sárga udvar
vesz körül. A levelek, végül az egész növény elpusztulnak.
Terméstünetek csak a CGMMV egyidejű fertőzéséhez kap-
csolódva jelentkeznek. A sárgadinnye nekrózis vírus fellépé-
sekor javasolt a Cucurbita ficifoliára történő oltás. E tökfaj a
vírusra immúnis.
A dohány nekrózis vírus-törzsek (Tobacco necrosis virus,
TNV, Necrovirus) az uborkán ugyancsak nekrotikus levélfol-
tokat okoznak. A levélfoltok fehéresen sárgák. A megbetege-
dett levelek végül elpusztulnak. A termések betegségtünete-
ket nem mutatnak.
E csoportba tartozik a Cucumber leafspot virus (CLSV,
Aureusvirus), amelyet az Olpidium radicale terjeszt.
Uborka nekrózis vírus (Cucumber necrosis virus, CuNV,
Tombusvírus). E vírus Európában nem fordul elő, más helye-
ken azonban nagyobb jelentőségű. Kezdetben sárgásbarna,
később nagyobb, szürkésbarna levélfoltok képződnek. Csak
a CGMMV egyidejű fertőzése esetén jelentkeznek termés-
tünetek is. Számos, besüppedő, apró világos folt képződik,
amelyeket sötétzöld, vizenyős szegély övez. A vírust rovarok
nem, csak az Olpidium, ritkán a növénynedv terjeszti. 20 °C
alatti hőmérsékleten a növények különösen súlyosan szen-
vednek, részben elpusztulnak. A Cucurbita ficifolia alanyra
oltott uborkák nem fertőződnek.
Megelőzés, védekezés. Ha e talajban fennmaradó és az Ol-
pi dium sp.-vel átvihető vírusok fellépnek, akkor minden újabb
uborkatermesztés előtt feltétlenül a talajt gőzölni kell. A meg-
betegedett növényrészeket gondosan meg kell semmisíteni.
Uborkasárgulás. A Beet pseudo-yellows virus (BPYV, Clos-
terovirus) a hajtatott uborkán, a sárgadinnyén és más kaba-
koson sárgulást okoz. Az első betegségtünetek az idősebb
leveleken mutatkoznak. A levéllemezen sárgás, szabálytalan
kiterjedésű foltok keletkeznek. Végül a megbetegedett leve-
lek sárgásfehérek lesznek, szélük pedig lefelé besodródik.
A termések betegségtüneteket nem mutatnak. Korai fertőzés
esetén a terméshozam jelentősen csökken. A vírus gazdanö-
vényköre nagyon széles, a fejes salátán, az endíviasalátán és
a cikóriasalátán kívül különböző gyomnövények is ide tartoz-
nak. Erre a védekezési eljárások során ügyelni kell. A vírust
az üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum) viszi át.
Fő jelentősége a salátatermesztésben van (lásd ott).
Görögdinnye mozaik. A cukkiniállományokban a délné-
met vidéken a görögdinnye mozaik (Watermelon mosaic vi-
rus, WMV, Potyvirus) szórványosan jelentkezik. Az idősebb
levelek egészségeseknek tűnnek. hozzávetőleg 20 cm-es
hajtásmagasságon a levelek elkeskenyednek, csavarodnak,
halványak, felhólyagosodnak és tarkák, a legfiatalabb levelek
erősen kivilágosodnak, elágazódnak, karomszerűen meggör-
bülnek, és a termések szabálytalan alakúak és színűek.
Hasonló betegséget okoz a Papaya ringspot virus (PRSV,
Potyvirus).
Mindkét vírust a különböző levéltetűfajok nem perzisz-
tens módon viszik át. A fajták toleranciájára adatok alig van-
nak. Toleránsnak tűnik a ’Dina’ mini kígyóuborka, valamint
az ’Afrodite’, a ’Lidia’ és a ’Sofia’ cukkinifajta.
Egyéb vírusos betegségek. Az Arabis mozaikvírus (Arabis
mosaic virus, ArMV, Nepovirus) a hajtatott uborkán ritkán
fordul elő. Az éppen kifejlődött növények hajtáscsúcsa ülve
marad és a levélhónaljakban satnya levél- és virágrügyek kép-
ződnek. Újabb termések többé nem képződnek. A vírusnak
még sok más gazdanövénye van, de képes a talajból a Xiphi-
nema nemzetségbe tartozó fonálférgek közreműködésével
a növényt megfertőzni. A tökön, illetve a cukkinin még a
tökmozaik vírust (Squash mosaic virus, SqMV, Comovirus)
figyelték meg. A hajtatott uborkán mutatkozó tüneteket, amit
sápadt termésnek neveznek, egy viroidnak tulajdonítják.
A beteg növényeken nagyon gyengén színeződott termések,
hullámos, klorotikus levelek vagy érkivilágosodást mutató
levelek figyelhetők meg.
Baktériumos és gombás betegségek
Pszeudomonászos betegség. Az uborka pszeudomonászos
betegségét a Pseudomonas syringae pv. lachrymans baktéri-
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 113
um okozza. A betegség nem olyan jelentős, mint korábban.
Főleg szabadföldön lép fel, esetenként a növényházban és
fólia alatt egyes növényeken fordul elő.
Az első betegségtünetek vizenyős foltokként már a szikle-
veleken is mutatkoznak. Később jellegzetes, szegletes levél-
foltok jelentkeznek, amelyek elsősorban levélerek által ha-
tároltak. Ezek a foltok a levél színén jól észrevehetők, főleg
sárgásak, barnásak, később feketék. A fonákon – elsősorban
nedves időjárás esetén és reggelenként a harmatképződés-
kor – baktériumnyálka található, amely száraz körülmények
között fehér, filmszerű bevonattá válik. Számos levélfolt ösz-
szefolyhat, és nagyobb, gyakran papírszerű foltok alakulnak
ki. A levél a foltok szélén gyakran felszakad, és az elpusztult
szövet kiesik. A száron számos, hosszúkás, vizenyős folt ta-
lálható, amelyeken nedves időjárás esetén baktériumnyál-
ka képződik. A beszáradt nyálka a száron fehéres, hosszú
vonalakat alkot. A termésen is foltok mutatkoznak. A ter-
mésfoltok kerek alakúak, kezdetben sötétzöldek, később
barnásak. Ezeknek fehéres közepük van, kis repedésekkel.
Sokszor képződik a termésfoltokon is baktériumnyálka, vagy
ugyanúgy, mint az uborka kladospóriumos betegségénél,
gumiszerű anyag tör elő. A fiatal korban fertőzött termések
elkorcsosodnak. A megbetegedett termések a tárolóban vagy
a szállítás bizonyos körülményei között nagyon gyorsan rot-
hadnak. A szedéskor tünetmentes termések később megbete-
gedés jeleit mutathatják. A termésfertőzések kiindulópontjai
gyakran a mechanikai sérülések (pl. jég miatt). A kórokozó
a magig hatolhat. A betegség fellépése és szétterjedése leg-
nagyobb mértékben az időjárástól függ. A 24–28 °C közötti
hőmérséklet, valamint a gyakori eső és szél a gyors szétterje-
déshez vezet. A betegség az ápolási munkák során és a sze-
déskor is szétterjed.
A baktérium vetőmaggal vihető át. A beteg növényrésze-
ken a következő termesztési időszakig vagy még tovább a
talajban fennmaradhat. Feltehetően a primer fertőzés szem-
pontjából a talajfertőzöttségének ugyanolyan jelentősége
van, mint a magfertőzöttségnek.
Gazdanövények közül csak a kabakosok családjába tar-
tozó fajok ismertek. Rezisztens fajták nem állnak rendelke-
zésre.
Megelőzés, védekezés. Fertőzésmentes vetőmagot kell
használni. Ugyanazon a területen uborkát legalább 3 éven-
ként szabad termeszteni. Az előző évi uborkatábláktól a
térbeli távolságot be kell tartani. Széljárta, a csapadék után
gyorsan felszáradó területeket kell előnyben részesíteni.
Ervíniás szívrothadás. A sárgadinnyenövény szívrészén az
Erwinia carotovora subsp. carotovora rothadást okoz, ha a
metszéskor keletkezett sebek nem elég gyorsan száradnak
be. A sárgadinnyét száraz időben kell metszeni. Ugyanez a
kórokozó a cukkinin szártőrothadást idéz elő.
Csíranövény-betegségek. Az uborkákat, a tökféléket és
a sárgadinnyéket a kelési időszakban különböző kórokozó
gombák veszélyeztetik, mégpedig főleg akkor, ha a talaj túl
nedves és túl hideg. Gyakran az uborka egyáltalán nem kel
ki, vagy a csíranövények rövid idő múlva tönkremennek. Csí-
ranövény- és gyökérbetegségeket a Rhizoctonia solani és a
Phytophthora cryptogea fajokon kívül elsősorban a Pythium
fajok (P. aphanidermatum, P. debaryanum, P. myriotylum,
P. ultimum és P. uncinulatum) idézik elő.
Megelőzés, védekezés. A vetőmagot tirám hatóanyagú
készítménnyel kell kezelni. Termesztésre fertőtlenített talajt,
ládákat és cserepeket kell használni.
Pítiumos szártőrothadás. Károk főleg közvetlenül a ki-
palántázás után állnak elő. A szártő először üveges vagy
szürkészöld, végül világosbarna. A szár befűződik és rothad.
A szármegbetegedés a talaj és a sziklevelek között mutat-
kozik. Gyökérképződés alig észlelhető és a növények a ki-
ültetést követő 14. napig elpusztulnak. Ugyanarra a helyre
ültetett növények életben maradnak. A Pythium-fertőzés az
uborkatermesztésben, különösképpen a kőzetgyapotos ter-
mesztésben tartós gyökérkárosodást okoz. Különleges eset-
ben a növények elpusztulnak.
A beteg növényrészekről főleg Pythium aphaniderma-
tum, P. irregulare, P. sylvaticum és P. ultimum gombákat
izoláltak. A szártőrothadást mutató növényeken alkalomsze-
rűen Phytophthora cryptogea fajt mutattak ki. A kőzetgya-
potos és a vízkultúrás termesztésben elsősorban a P. apha-
ni der ma tum lép fel. Újabban a P. intermedium fellépéséről
is beszámoltak. A Pythium és a Phytophthora fajok mozgó
sporangiospórái különösen a kőzetgyapotos termesztésben
könnyen szétterjednek. E kórokozók akkor okoznak különö-
sen nagy kárt, ha a termesztőközeget többször használják, és
előtte nem fertőtlenítik megfelelően.
A kiültetés utáni termesztési feltételek a kártétel szem-
pontjából fontos szerepet játszanak. A 19 °C körüli ter-
mesztési hőmérséklet kisebb megbetegedést okoz, mint a
25 °C körüli. Nyáron a meglehetősen száraz, magas sókon-
centrációjú termesztés nagyobb kiesést okoz, mint a magas
nedvességigényű termesztés. A téli termesztéskor a hatások
inkább fordítottak. Az ehhez kapcsolódó összefüggések a
gyökérképződés eltérő erősségére hatnak. A kiültetés után a
kiesések szabályozhatók, ha a hőmérsékletet a középső tar-
tományban tartjuk.
Megelőzés, védekezés. Jól edzett növényeket szabad kiül-
tetni. Lehetőleg este ültessünk. A közeg és az öntözővíz az
ültetéskor ne legyen túl hideg. A csepegtető öntözést nem
szabad a szártőhöz irányítani. Kőzetgyapotos termesztés
esetén a paplan alatt víz nem állhat. Adott esetben ültetés
előtt vagy után propamokarb hatóanyaggal kell beöntözni.
Alkalomadtán az oltást is előnyben kell részesíteni, a Pythi-
um-fertőzés okozta kár elkerülésére.
Az uborka kladospóriumos varasodása. A betegséggel
szemben, amelynek kórokozója a Cladosporium cucumeri-
num gomba, a szabadföldi és növényházi uborkafajták zöme
nagy mértékben ellenálló. A régebbi szabadföldi fajták, mint
a ’Vorgebirgstrauben’ és a ’Hoffmanns Giganta’ azonban na-
gyon fogékonyak. Esetenként a kórokozó a cukkinin is fellép.
Az uborka kladospóriumos varasodása a termésen apró,
szürke, enyhén bemélyedő foltokat okoz, amelyeken gumi-
szerű, cseppformájú váladék képződik. A megbetegedett
114 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
részeken olajzöld konídiumtartó gyep jön létre. A leveleken
és a szárakon is vizenyős, halványzöld, később szürke foltok
alakulnak ki. Az uborka kladospóriumos varasodása maggal
átvihető. Nagyon veszélyessé válik, ha az éjszakai hőmérsék-
let erősen lecsökken és a harmatképződés erőteljes és hosz-
szan tartó. A betegség a szedéskor, az ápolási munkákkal és
a széllel terjedő konídiumokkal vihető át.
Megelőzés, védekezés. Megelőzésképpen ellenálló fajtá-
kat kell termeszteni, egészséges vetőmagot szabad felhasz-
nálni. Fogékony fajtákat szabadföldön csak jó vízgazdálko-
dású területeken, légjárta fekvésben és három évnél nem
gyakrabban szabad termeszteni.
Korinespórás betegség. Korábban a hajtatott uborkán na-
gyon veszélyes gombás betegség (Corynespora cassiicola) je-
lenleg alig jelentős, mivel az összes jelentős faj ellenálló vagy
bizonyos fokig ellenálló. A korinespórás betegség esetén a
fiatalabb leveleken számos, apró, szögletes, levélerek által
határolt foltok mutatkoznak. A szegélynél a levélzöld kivi-
lágosodik. Az egyre jobban megnagyobbodó foltok zónáltak,
közepük világosbarna. A foltokon a fekete konídiumtartók
szabad szemmel jól láthatók. A termések csak fiatal korban
a virágszirmokon és a bibén át, valamivel később, „sárga ál-
lapotban” fertőződnek. Ha a termések korán fertőződnek,
akkor hegyük töpped, míg a többi termés normálisan tovább-
növekszik. A gomba szokásostól eltérő, nagy konídiumai
csak 30 °C körül csíráznak. A következő uborkatermesztési
időszakig a gomba fennmaradását a konídiumok biztosítják,
amelyek a növényház szerkezetén vagy a növénymaradvá-
nyokon a talajban találhatók. Megállapították, hogy fertőzés
még két év után is bekövetkezhet.
A C. cassiicola több mint 50 gazdanövénye ismert. Ide
tartozik a paradicsom és a tojásgyümölcs is.
Megelőzés, védekezés. Csak ellenálló fajtákat termesz-
szünk. Kerüljük a nagyon magas hőmérsékletet és a hőmér-
séklet-ingadozásokat. A betegség megjelenésekor a beteg
leveleket el kell távolítani.
Didimellás betegség. A leveleken, a szárakon és a termé-
seken (főleg a hajtatott uborkán) nyáron és ősszel a Didy-
mella bryoniae kárt okoz. A gomba a sárgadinnyén és más
tökfélén is fellép. Esetenként a szabadföldön is előfordul.
A hajtatott paradicsom termése és szára is károsodik, olykor
a nem gazdanövények elpusztuló maradványain is fellelhető.
A levelek megbetegedése majdnem mindig a szélüktől indul
ki. A levélszövet elszárad, szélénél a legvilágosabb, befelé
pedig egyre sötétebbre színeződik. Az egészséges levélszövet
melletti határterület szennyes barnászöld. A piknídiumok és
a pszeudotéciumok a megbetegedett részeken fekete pontok-
ként, gyakran gyűrűszerűen elhelyezkedve, nagyítólencse
nélkül is felismerhetők. A szárakon a kártétel főleg az oldal-
hajtásokon figyelhető meg. Ezek hosszúkás foltok, amelyek a
szárvégeket körülveszik, és a hajtások pusztulását okozzák.
A megbetegedett szárrészek a termőtestek sűrű elhelyez-
kedése miatt gyakran feketék. Veszélyeztetett a szár és az
oltási hely is, amelyen keresztül a gomba könnyen behatol-
hat. A fertőzés sebeken vagy az elpusztuló virágszirmokon
keresztül lehetséges. A termések a csúcsuktól kiindulva nö-
vekedésükben visszamaradnak. A termőtestek sűrű elhelyez-
kedése miatt a termés csúcsa feketére színeződik. A megbe-
tegedett szárakon és terméseken gumiszerű, cseppformájú
váladék jelentkezik. Esetenként belső termésfertőzés is le-
het, ami külsőleg nem vehető észre. Ilyenkor a fertőzés a
kinyílt virágon keresztül következik be. A termés csúcsától
2–5 cm-re a termés belsejében rothadó rész van, ami csak a
szedés után nagyobbodik meg. Olyan állományokban, ahol
a vízellátás egyenletes, a belső termésrothadás ritka, azokkal
szemben, amelyek „vízstresszben” növekszenek. E tünetek
szemmelláthatóan egyes fajtáknál erősebben jelentkeznek.
Ritkán a Didymella bryoniaet a gyökéren is megtalálták.
A D. bryoniae elsősorban a gyengén fejlett, sűrű állományok-
ban, magas páratartalmon és borús időjárás esetén lép fel. Az
elegendő, de soha nem túlzott öntözéssel a kártétel megfele-
lő szinten tartható. Az erős guttáció a megbetegedést fokoz-
za. A betegség terjedésében az aszkospórák és a konídiumok
szerepet játszanak. A terjedést főleg az ápolási munkák se-
gítik elő. A fertőzés erősségét az éjszakai órákban a hőmér-
séklet csökkenése, nem pedig a nappali hőmérséklet hatá-
rozza meg. Reggel a magasabb hőmérséklet gyors elérése a
megbetegedés veszélyét csökkenti. Három órával napfelkelte
előtt a nappali hőmérséklet elérésére kell törekedni. Az erős
fertőzéshez elegendő a hosszabb levélnedvesség időtartam,
vagy a magas relatív páratartalom (95% feletti), kiegészül-
ve a gomba nagy szaporítóképlet-képzésével. A csepegtető
öntözés alkalmazásával a megbetegedés veszélye jelentősen
csökkenthető. A termés megbetegedése a szedés után sú-
lyosabb lesz, ha 10 °C felett tárolnak. Magátvitel előfordul.
A gomba a következő termesztési időszakig elsősorban a be-
teg növényrészeken, a talajban marad fenn. Egyes fajták pl. a
’Bonami’, a ’Dugan’, a ’Primera’ és a ’Suprami’ egyértelműen
csekély fogékonyságot mutatnak.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell a páratartalom
csökkentésére és a kiegyensúlyozott tápanyagellátásra (bele-
értve a kalciumot). Nem szabad a növényt felülről öntözni.
A megbetegedett növényrészeket lehetőleg időben meg kell
semmisíteni és nem szabad a növényházak közelében tárol-
ni. Az uborkalisztharmat elleni védekezésre használt diklo-
flua nid hatóanyag a didimellás betegség kórokozója ellen is
hatásos. (A diklofluanid hatóanyag Németországban uborká-
ra engedélyezett. Magyarországon már nincs forgalomban.
Nálunk a miklobutanil vagy a penkonazol hatóanyagok aján-
lottak, ford.)
Uborkalisztharmat. Az uborkán, a tökön, a cukkinin és
a sárgadinnyén két lisztharmatgomba jelentkezik: a Sphae-
rothaeca fuliginea és az Erysiphe cichoracearum. Mindkét
gomba ivaros alakja csak ritkán fordul elő. Esetenként az E.
cichoracearum kleisztotéciumai a nyár végén a szabadföldi
uborka levélfonákán megtalálhatók. A S. fuliginea esetében
a heterotallikusság meglétét kimutatták, eszerint a termőtes-
tek képzéséhez a gomba két, meghatározott formájának kell
összetalálkoznia. A növényházban főleg a S. fuliginea fordul
elő. Egy alkalommal a hajtatott uborkán az uborkaliszthar-
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 115
mat mindkét kórokozójának kleisztotéciumait megtalálták.
A magasabb páratartalom hatására a S. fuliginea nagyon ha-
mar kiszorítja a konkurens E. cichoracearumot. Mikroszkóp
segítségével mindkét gomba a konídiumok meghatározott
jellemzői alapján elkülöníthető. A S. fuliginea konídiumai
inkább tojás alakúak, szabálytalan alakú zárványtesteket
(fibrozintesteket) tartalmaznak, egy csíratömlővel csíráznak,
ami gyakran kettéágazik. Az E. cichoracearum konídiu-
mai inkább lekerekítetten négyszögletűek, zárványtesteket
nem tartalmaznak és főleg a konídiumok sarokpontján,
nem elágazó csíratömlővel csíráznak. Mindkét gombának
különböző patotípusa fordul elő. A rezisztens uborkafajták
egyaránt rezisztensek a S. fuliginea és az E. cichoracearum
kórokozókkal szemben. Nyilvánvaló, hogy mindkét gomba
a kabakosok károsításában és a megbetegedés feltételeiben
csak csekély mértékben különbözik.
A lisztharmatgombák a növény felületén élnek és külön-
leges szívókáikkal (hausztóriumukkal) a gazdanövény külső
sejtrétegéből veszik fel a szükséges tápanyagokat. A fehéres,
később enyhén szürke gombaszövedék először általában ko-
lóniaszerűen borítja a levél színét. Az egyes kolóniák össze-
olvadnak, végül az egész levelet beborítják és elpusztítják.
A megbetegedés a levél fonákán, a szárakon és a termése-
ken általában csak később lép fel. A kórokozó terjesztésére
a konídiumok szolgálnak, amelyek láncokban fűződnek le.
Ezek a páratartalom és a szárazság váltakozásának hatására a
láncokról leválnak és légmozgással terjednek. Hozzávetőleg
3–7 napig tart, amíg micélium képződik, és újabb konídium-
képzés indul meg. Az uborkalisztharmat napos, száraz időjá-
rás esetén különösen gyorsan fejlődik. A lomb tartós nedves-
ségtartama a lisztharmatot elfojtja. Ha a relatív páratartalom
napi átlaga 85%, akkor a lisztharmat terjedése csekélyebb,
mint amikor a relatív páratartalom 70–75% között van.
Még nem teljesen tisztázott, hogy a vegetációs időszak
kezdetén mikor jelentkezik a kórokozó, ha a termesztés nem
folyamatos. A növénymaradványokon kívül valószínűleg a
növényház szerkezetén, és a szabadföldön áttelelő gyomnö-
vényeken (pl. Sonchus asper, Arctium lappa) lévő konídiu-
mok primer fertőzési források.
Megelőzés, védekezés. A rezisztencianemesítés olyan
eredményes, hogy kémiai védekezést a jelenlegi körülmé-
nyek között csak kivételes esetekben kell végrehajtani. Az
összes konzervuborka, amely tisztán nővirágú és egyesek a
túlnyomóan nővirágú fajták közül (pl. ’Ilonca’) lisztharmat-
rezisztens.
A rezisztens hajtatott uborkafajták (pl. ’Alcor’, ’Aluco’,
’Bella’, ’Bellissima’, ’Camirex’, ’Euphya’, ’Flamingo’, ’Tyria’)
mellett a más, nem rezisztens fajták olyan teljesítőképessé-
gűek, hogy fajtaválasztáskor a jelenlegi termesztési körülmé-
nyek között előnyben kell részesíteni őket. Természetesen a
rezisztensnek jelölt fajták különösen súlyos fertőzési nyomás
esetén a lisztharmattól fertőződnek, legtöbbször azonban a
fertőzés meghatározott szinten marad és a védekezés csak
akkor célszerű, ha a termesztést még néhány hétig tovább
kell folytatni.
A toleráns fajták esetében a lisztharmat ellen csak egy
permetezés is elegendő. Az enyhén toleráns fajták esetében
tavasszal 2-3, nyáron 4-5 permetezés ajánlott. A fogékony
fajták esetében ezzel szemben mind tavasszal, mind nyáron
10 permetezés is szükséges.
A hajtatott uborka esetében a gazdasági kártételi küszöb-
nek a levélfelület (az összes levél fertőzöttségének átlaga)
25%-os lisztharmat borítottsága tekinthető. Egyes rezisztens,
hajtatott uborkafajták fényintenzitás-igénye nagyobb. Kedve-
zőtlen fényviszonyok (március előtti, nagyon korai kiültetés)
esetén levélsárgulás jelentkezhet. A Galia és a Charentalis
típusú sárgadinnyefajták között számos lisztharmattoleráns
fajta van. A jövőben lisztharmattoleráns cukkinifajták is ren-
delkezésre állnak.
Ha a permetezések szükségesek, akkor azokat a megbe-
tegedés kezdetétől kell végrehajtani. A kezeléseket az újabb
növekedés mértékétől és a fertőzési nyomástól függően meg
kell ismételni. Ezt nagy lémennyiséggel kell kivitelezni.
A következő hatóanyagú készítményeket kell használni: kén,
miklobutanil, penkonazol). A hatóanyag váltott használata
ajánlott, mivel meghatározott fungicidekkel szembeni rezisz-
tencia kialakulásával számolni kell.
Az uborkalisztharmatot többek között az Ampelomyces
quisqualis parazitálja. Csekély fertőzési nyomás esetén ele-
gendő, ha a lisztharmat elterjedését az A. quisqualis mes-
terséges elszaporításával akadályozzuk meg. A Tilletiopsis
minor élesztő is az uborkalisztharmat elterjedését gátolja.
Peronoszpóra. Az uborkaperonoszpóra a nyári hóna-
pokban rendszeresen jelentkezik a szabadföldi és hajtatott
uborkán egyaránt. A Pseudoperonospora cubensis más
kabakosokon is előfordul. Ez a patotípusok előfordulásától
függ. A betegség kezdetén az uborkalevelek színén élénk-
sárga foltok láthatók. Ezek levélerek által határoltak, emiatt
szegletesek. A levél fonákán a levélfoltok fakó színűek, vilá-
gosbarnák. A levélfoltok egyre idősebbé válva erőteljesebben
barna színűek. Ezek az egészséges levélszövetek mentén
sárgás udvarúak. A foltok számának növekedésével – főleg
a levélszéltől kiindulva – a levél elhal. A levéllemezek hosz-
szú ideig a zölden maradó levélnyeleken csüngenek. A beteg
részek fonákán barnás vagy inkább lilás sporangiumtartók
képződnek. A sporangiumok fő szóródási időszaka a reggeli
órákra esik. A sporangiumképzés (10–27 °C) és annak csí-
rázása (8–30 °C) széles hőmérsékleti határok között van.
A sporangiumképzés és fertőzés optimális hőmérsékleti hatá-
rát 15–20 °C között állapították meg. A jelenlegi vizsgálatok
szerint a betegség elterjedése különösen akkor jelentős, ha
az éjszakákon át a harmatképződés különösen erős. A fer-
tőzés akkor következik be, ha a harmatképződés időtartama
legalább 6 óra.
A peronoszpóra a hajtatás során és a szabadföldön na-
gyon gyorsan szétterjed. A védekezési eljárások elmaradása
esetén a nagyobb növényházakban is 14 napon belül teljes
megbetegedés mutatkozhat. Az első fertőzés eredetéről biz-
tos magyarázat nincs. Annyit tudunk, hogy a sporangiumok
széllel nagy távolságokat képesek áthidalni. Esetenként a
116 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
hajtatott uborkán, szeptemberben Ausztriában oospórákat
találtak. Abból kell azonban kiindulni, hogy ezek rendsze-
rint a hideg évszakban nem telelnek át. Azt, hogy ezek egyes
esetekben a primer fertőzések forrásai, még véglegesen nem
tisztázták. Jelenleg abból kell kiindulni, hogy a déli területek-
ről széllel szállított sporangiumok az első fertőzés elindítói.
A fajtasorban vannak olyan fajták, amelyek a peronosz-
pórával szemben toleránsak. A fertőzési nyomástól és a
mindenkori megbetegedési feltételektől függ, hogy ezeken
milyen mértékben jelentkeznek a betegségtünetek. Tolerán-
sok pl. a szabadföldi uborkák közül a ’Bellando’ és a ’Jazzer’,
a konzervuborkák közül az ’Anka’, a ’Berdine’, a ’Claudia’,
az ’Octopus’, az ’Osiris’, a ’Parnita’, és a hajtatott uborkák
közül az ’Alcor’, a ’Bella’, a ’Bellissima’, a ’Camirex’, az ’Eu-
phya’, a ’Flamingo’, a ’Silor’, a ’Telstar’ és a ’Tyria’, vala-
mint a mini kígyóuborkák közül a ’Deltastar’, a ’Hende’ és a
’Rawa’.
Az előrejelzési eljárások fejlesztésével világszerte foglal-
koznak. Az uborkaállományok gyakori és mélyreható ellen-
őrzése általában különleges előrejelzési technikát nem igé-
nyel. Általában a peronoszpórával július közepe előtt nem
kell számolni, de kivételes esetekben már júniusban bekövet-
kezhet a fertőzés.
Megelőzés, védekezés. A több mint ötórás levélnedvesség
időtartamot feltétlenül kerülni kell. Adott esetben az éjsza-
kai harmatképződés fűtéssel megakadályozható. Lehetőség
szerint csak alulról öntözzünk. Figyelembe kell venni, hogy
a palántákkal az átvitel veszélye fennáll. A betegség fellépé-
sének első jelei esetén azonnal fungiciddel kell permetezni.
A kezelés nagyon intenzív legyen. Növényházban és szabad-
földön alkalmazható fungicidek a propamokarb és a fozetil
hatóanyagok.
Ulokládiumos levélfoltosság. A szabadföldi uborkán
alkalomszerűen, legtöbbször július végén, levélfoltosság
figyelhető meg, amelynek kórokozója az Ulocladium cu-
curbitae gomba. A hajtatott uborkán, főleg azokban az ál-
lományokban, ahol éjszaka a hőmérséklet-csökkenés növeli
a páratartalmat, e gomba szintén jelentkezik. A levél színén
és fonákán kerek, barna, világos közepű foltok keletkeznek,
amelyek a szabadföldi uborkán 1 cm-nél kisebbek, a hajta-
tott uborkán azonban egyértelműen nagyobbak. Bizonyos
idő múlva látható a gyűrűsen elhelyezkedő konídiumtartó-
gyep. A szorosan egymás mellett levő foltok összeolvadnak
és a levélszövet nagyobb része elpusztul. A levél gyakran ösz-
szeszáradva csüng a levélnyélen. A levélnyelek, a szárak és a
termések nem károsodnak. A fertőzés feltehetően a talajból
indul ki, ahol a gomba a növénymaradványokon marad fenn.
Az ulokládiumos betegségre a ’Kalunga’ fajta kevésbé fogé-
konynak mutatkozott.
Az Alternaria alternata gomba, amely hasonló kórképet
idézhet elő, gyakran az U. cucurbitae fajjal együtt fordul elő
az uborkán.
Megelőzés, védekezés. E gomba ellen különleges védeke-
zési eljárások legtöbbször nem szükségesek vagy gazdaságta-
lanok. A növényházban elsősorban az öntözés átállításával
(pl. csepegtető öntözés), a felesleges lomb eltávolításával,
megfelelő fűtési technikával törekedni kell a fertőzési nyo-
más csökkentésére. Bizonyos fungicidek, amelyek a liszthar-
mat elleni védekezésre használatosak (miklobutanil és pen-
konazol hatóanyagúak) e gombás levélfoltosság-kórokozóra
mellékhatással rendelkeznek.
Kolletotrihumos betegség. A hajtatott uborkán, de a sár-
gadinnyén is a Colletotrichum orbiculare fertőzése követ-
keztében a levélfelületen szabálytalanul elhelyezkedő, 2 cm
nagyságot elérő, többé-kevésbé kerek, világosbarna foltok
figyelhetők meg, amelyeknek közepe gyakran kiszakad.
A levélnyélen és a szárakon lévő foltok hosszúkásak és sötét-
barnák. A terméseken besüppedő, kerek foltok képződnek.
Ezek nedves időben rózsaszínűek, a gomba acervuluszaiból
állnak. A konídiumok légmozgással és az ápolási munkákkal
terjednek. Ezek a beteg növényrészeken maradnak fenn, de
nem a gazdanövény szövetében. A kórokozó vetőmaggal is
átvihető. A terméskárosodás a szedés után lényegesen sú-
lyosabb lehet. Jelenleg a betegség fellépése egyes esetekre
korlátozódik Dél-Németországban. A fajták fogékonysága
eltérő. A kórokozónak három, különböző patotípusa van.
A fertőzés optimális hőmérséklete 21–24 °C között van, két-
órás levélnedvesség-időtartam elegendőnek tűnik a fertőzés
létrejöttéhez.
Megelőzés, védekezés. Ajánlatos az állomány rendszeres
ellenőrzése. Hosszabb levélnedvesség-időszakot kerülni kell.
Az uborkalisztharmat ellen használt hatóanyag (miklobuta-
nil és penkonozol) a C. orbiculare ellen is hatásos. A fertő-
zött állomány alapos, gondos eltávolítása fontos.
Botrítiszes betegség. A Botrytis cinerea olyan gomba,
amely a növényi szövetet csak akkor képes megfertőzni, ha
az már más okból kifolyólag károsodik vagy pusztul. Ha a
botrítiszes betegség a „lábát megvetette” a növényben, akkor
képes továbbfejlődni, ami rothadáshoz és jelentős terméski-
eséshez vezet. A leveleken, a szárakon és a terméseken lévő
megbetegedett részeket egérszürke konídiumtartó-gyep bo-
rítja. Az uborkán fertőzési kapuk a száron lévő metszési se-
bek, valamint a lehulló és a leveleken maradó virágszirmok
és a növény túlzott termésterhelése miatt elpusztuló termé-
sek. A termések közvetlenül a virágszirmokon át fertőződ-
nek. Az uborka fajtasor fogékonyságára vonatkozóan kevés
a megfigyelés. Fogékonyságot pl. a ’Bonami’ és a ’Megami’
fajták esetében közöltek.
Megelőzés, védekezés. A botrítiszes betegség nagy gazda-
növényszáma és az a képessége, hogy az elhalt növényma-
radványokon konídiumot képez, azt jelenti, hogy a fertőzési
veszély egész évben fennáll. Lehetőség szerint törekedni
kell az egyenletes növekedésre. Nem szabad, hogy a stressz-
helyzetek következtében a növényrészek elhaljanak. Így pl.
a vizsgálatok szerint az optimális légnedvesség a botrítiszes
megbetegedést jelentősen csökkentheti. Túlzott levegőned-
vesség ezzel szemben a megbetegedést elősegíti. A napi le-
vélnedvesség hét óránál hosszabb nem lehet. Veszélyhelyzet-
ben az egyidejű szellőztetéssel és fűtéssel vagy más légned-
vesség-csökkentő stratégiával a túlzott nedvességet hárítani
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 117
kell. A hajtatott uborkaállományokból a beteg növényrésze-
ket lehetőleg korán el kell távolítani. Jó Botrytis-ölő fungi-
cidek: az azoxstrobin, a polioxin B hatóanyagú szerek és a
Trichoderma harzianum T-39-es törzsét tartalmazó biológiai
növényvédő szer (a ford.). Közvetlenül a szedés és az ápolási
munkák után e permetezéseket sebzárásra is javasolják.
Szklerotíniás betegség. A Sclerotinia sclerotiorum gom-
ba az egész uborkanövény vagy egyes hajtások hervadását
okozza. Főleg a hajtatott uborkán lép fel. Kezdetben apró,
halványbarna, rothadó részek, a száron a szárban és a ter-
méseken dús, fehér, vattaszerű micéliumszövedék figyelhető
meg, amelyben kerek, kemény, fekete kitartóképletek (szkle-
róciumok) képződnek. A szkleróciumokból a talajban bizo-
nyos nyugalmi időszak után néhány hét múlva, esetenként
néhány év után termőtestek (tölcsér alakú apotéciumok)
fejlődnek és az azokból kiszabaduló aszkospórák új fertő-
zést idéznek elő. A szkleróciumokból micélium is kinőhet
és közvetlenül a gazdanövényt fertőzheti. Ugyanúgy, mint
a botrítiszes betegség esetében, az aszkospórák csak olyan
növényrészeket fertőznek, amelyek már pusztulnak. A fertő-
zéseket a hosszabb levélnedvesség-időtartam segíti elő.
A S. Sclerotiorum gazdanövényköre széles (több mint
300 növényfaj), ide tartozik többek között a paradicsom, a
tojásgyümölcs, a paprika, a saláta és különböző szabadföldi
zöldségnövény fajok. A szkleróciumok ezért a zöldségnövé-
nyeket legtöbbször veszélyeztetik.
Az antagonista gombák, mint a Coniothyrium minitans
vagy a Gliocladium catenulatum gyakran felemésztik a
szkleróciumok zömét a talajban.
Megelőzés, védekezés. A hőmérsékletet lehetőleg egyen-
letesen kell tartani. A beteg növényrészeket a növényházból
el kell távolítani, lehetőleg úgy, hogy a gomba kitartóképle-
tei ne hulljanak a talajra. A beteg növényeket ne vigyük a
komposzttelepre. A talajt alaposan gőzölni kell. A talajban
lévő szkleróciumok csökkentésére alkalmas a Coniothyrium
minitans. A kereskedelemben ezt Koni (a ford.) készítmény-
ként forgalmazzák. A készítményt megelőzésképpen kell
felhasználni.
Verticilliumos hervadás. Hervadást okozó kórokozók a
Verticillium albo-atrum és a V. dahliae gombák. A hajtatott
uborkát akkor károsítják, ha a lég- és talajhőmérséklet túl
alacsony. A gombák főleg a talajból kiindulva fertőznek.
A gyökér sérülései a fertőzést elősegítik. A kórokozók a
növény edénynyalábjaiban felfelé nőnek és a vízszállítást
zavarják. A növényen először a legalsó levelek hervadnak,
és végül elbarnulnak. A hosszirányban felvágott szárban az
edénynyalábok szürke vagy barna elszíneződése figyelhető
meg. A kórokozókat gyakran nehezen lehet kimutatni. Nagy
vízigény esetén a növény részben vagy teljesen lankad. Sok-
szor éjszaka vagy borús napokon a növény újra visszanyeri
turgorját. A kórokozók a nagyobb talajmélységben (több
mint 50 cm-en) is megtalálhatók, ezért a talajfertőtlenítés
legtöbbször nem teljesen kielégítően pusztítja el őket. Ki-
tartóspórákkal (klamidospórákkal, ford.) a talajban sok évig
fennmaradnak. Számos termesztett és vad növényen kívül a
kórokozó gazdanövénye a paradicsom, a paprika és a tojás-
gyümölcs is.
Megelőzés, védekezés. Törekedni kell a növény számá-
ra kedvező növényházi hőmérsékletre és a talajszerkezetre.
Ültetéskor a palántákat gondosan kell kezelni. A termesztés
első hetében a hervadó növényeket el kell távolítani. Nem
szabad túl hideg vízzel öntözni. A bakhátakat természetesen
talajjal kell takarni, hogy járulékos gyökerek képződjenek.
A beteg növények vízfelhasználását árnyékolással és maga-
sabb páratartalommal csökkenteni kell. A termesztés végén
a zöld növényrészeket és a gyökereket lehetőség szerint a nö-
vényházból teljesen el kell távolítani. A következő termesz-
tés előtt a talajt fertőtleníteni kell. A talaj hőkezelése nagyon
hasznos. Az oltásra használt Cucurbita hibridek (lásd fuzá-
riumos hervadásnál) a verticilliumos betegséggel szemben
kevésbé fogékonyak.
Fuzáriumos hervadás. A kabakosok családjába tartozó kü-
lönböző fajokat a Fusarium oxysporum károsítja. A kóroko-
zónak számos formája és patotípusa van. Különösen nagy
gazdasági jelentőségű a Németországban fellépő forma, a
F. oxysporum f. sp. cucumerinum és a sárgadinnyén káro-
sító forma, a F. oxysporum f. sp. melonis. A növényházak
széleskörű, a F. oxysporum f. sp. cucumerinum okozta
fertőzöttsége és e hervadást előidéző kórokozó miatt be-
következő súlyos kiesések hatására, az ötvenes évek elején
bevezették az uborka laskatökre (Cucurbita ficifolia) oltását.
A F. oxysporum f. sp. cucumerinum valódi edénynyalábot
megbetegítő, hervadást előidéző kórokozó, amely először a
hervadáson kívül a növényen más tünetet nem okoz. Csak a
növény pusztulásakor jelentkezik a gyökérrothadás. A szár-
tő barna és hasadozott lesz. Az uborkanövények a hervadás
bekövetkeztekor legtöbbször már teljes nagyságukat elérték.
Az edénynyalábokban a gomba a növényben egyre feljebb
jut, miközben az edénynyalábok barnára színeződnek. A nö-
vény edénynyalábjaiban a gomba legtöbbször messzebb jut
előre, mint a barnulás. A szárakon és az oldalhajtásokon a
gomba kezdetben fehér, később halvány rózsaszínű micéliu-
ma és sporodóhiuma tör elő.
A sárgadinnyén a megbetegedés általában a terméskép-
zés időszakában mutatkozik. A levelek sárgulnak, a hajtások
hervadnak. Az edénynyalábok sötétbarnára színeződnek.
A száron fehér-rózsaszínű sporodóhiumok képződnek.
Megelőzés, védekezés. A fuzáriumos hervadás elkerülé-
se céljából az uborkát több év óta a laskatökre, a Cucurbita
ficifoliára oltják. Alanyként különleges szelekciókat ajánla-
nak (pl. ’Clevia’). Ha egyidejűleg a gyökérgubacs-fonálféreg
kártételét is hárítani kívánjuk, akkor a gyepűtök (Sicyos an-
gulatus [alany ’Harry’] K6001) alanyként használható. A sü-
tőtök (Cucurbita maxima) és a pézsmatök (C. moschata, pl.
„Ferro” szelekció) hibridjeit és keresztezéseit is ajánlják az
uborka, a sárgadinnye és a cukkini alanyának.
Az oltott uborkák a F. oxysporum f. sp. cucumerinum
fertőzésével szembeni ellenállóságukon túlmenően általában
robusztusabbak, és a Fusarium solani f. sp. cucurbitae, a
Phomopsis sclerotioides kórokozókkal, részben a Verticilli-
118 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
um és a Pythium fajokkal szemben kisebb mértékben fogé-
konyak. Ügyelni kell arra, hogy az oltási helyek a Didymella
bryoniae számára a behatolás kapui.
A Fusarium oxysporum f. sp. cucumerinum elleni oltás
esetén arra kell ügyelni, hogy az uborka „ne tegye szabad-
dá magát”. Ezért ilyenkor nem szabad a tövet felkupacolni.
Egyes esetekben egy uborkagyökér túlnövi a tökgyökeret,
miáltal egy fertőzési vonal jön létre. Ha különösen nincs fo-
nálféregkár, akkor „két lábon” termeszthetünk, azaz nem tá-
volítjuk el az uborkagyökeret. Számottevő fonálféreg jelenlét
esetén azonban „egy lábon” kell termeszteni.
A laskatökre oltásra legtöbbször az angol nyelves páro-
sítást használják. A C. moschata szelekciók, továbbá a C.
maxima x C moschata hibridekre oltásra a fejoltványt hasz-
nálják, amelyet többnyire a sziklevél alatt helyeznek el.
Az oltáskor többnyire 10 mm széles, műanyag csipeszt
használnak. Egyes palántanevelő üzemekben a fejoltvány-
készítésre pneumatikusan működő félautomatákat használ-
nak. Az eredményes oltás sokoldalú tapasztalatot igényel,
amiatt, hogy a palántanevelő üzemekben az oltott növények
beszerezhetők legyenek. Az angol nyelves párosítást és a
fejoltványkészítést összevetve az angol nyelves párosítást
gyakrabban jobbnak találják. Egyes oltási kombinációk ese-
tén erőteljes szilíciumbevonat képződik a terméseken. Ez a
piacosságot csökkenti.
A nemesítők olyan sárgadinnyefajtákat ajánlanak, ame-
lyek egyes vagy az összes ismert patotípusra rezisztensek.
Megbetegedés esetén gondos talajfertőtlenítést kell végez-
ni. Később a második uborka (sárgadinnye) termesztéskor
fertőtlenítés nélkül oltani kell. Ha az állományban megbete-
gedés lép fel, akkor lehetőség szerint szárazon és levegősen
kell termeszteni. Az első beteg növényeket minden esetben
a növényházból és lehetőleg az üzemből el kell távolítani.
A műanyag zsákot a növényre kell borítani, és csak aztán
kell kivenni, ezáltal a konídiumterjedést akadályozzuk meg.
Szükség esetén talaj nélküli termesztésre kell áttérni.
Fuzáriumos szártőrothadás. A Fusarium solani f. sp. cu-
curbitae főleg az uborkát és a cukkinit károsítja a hajtatás
során. A Cucurbita ficifoliára oltott növények általában gyen-
gén károsodnak.
A fertőzés a talajból indul ki, ahol a gomba hosszú ideig
fennmaradhat. A szártő elkorhad és rothad, gyakran enyhén
befűződik. A szártőn fehéres vagy fehéreszöld, gyér micéli-
um figyelhető meg. A beteg növények nagyon hirtelen her-
vadnak – főleg meleg időjárás esetén – és elhalnak. A talaj-
ra fekvő termések ugyanúgy károsodhatnak. Megfigyelték,
hogy a gomba az alanynak használt tök fertőzött vetőmagjá-
val átvihető.
Megelőzés, védekezés. A gomba főleg ott károsít, ahol
a szártő folyamatosan nedves marad. Ezért a jó talajszerke-
zetre kell törekedni. A továbbiakban a száron lévő leveleket
40 cm magasságig el kell távolítani, hogy ezáltal a felszára-
dást elősegítsük. Ezenkívül előnyös, ha a növényeket a csere-
pekben felhúzzuk és ültetéskor a tövek gyökérzetének felét
a talajból félig kiemeljük. Ha szalmával takarunk, akkor arra
kell ügyelni, hogy a szártő szabadon maradjon. Amennyiben
az üzem a fuzáriumos hervadástól mentes, akkor hasznos
lehet a talaj feltöltésével a szár alsó részét járulékos gyöke-
rek képzésére serkenteni. Súlyos fellépés esetén a következő
uborkatermesztés előtt a talajt fertőtleníteni kell.
Fomopsziszos fekete gyökérrothadás. A fekete gyökér-
rothadás, amit a Phomopsis sclerotioides okoz, a hajtatott
uborka gazdaságilag legjelentősebb betegségeihez tartozik.
Jelentős károk nemcsak a salátauborkán, hanem az üveg
alatt termesztett konzervuborkán és a sárgadinnyén is ke-
letkeznek. A tökalanyok is károsodnak, jóllehet ezek fogé-
konysága kisebb. A szedés kezdetéig a növények többnyire
egészségesen fejlődnek, majd nagy vízigényük miatt hirtelen
lankadnak, csak gyenge oldalhajtásokat és kevés termést
fejlesztenek. Az alsó levelektől kiindulva, a növények sár-
gulnak és elpusztulnak. Erre az időpontra a gyökerek már
legtöbbször súlyosan elkorhadnak, és a tő kihúzásakor csak
a szárcsonkok maradnak. A gyökér károsodása a vékony- és
hajszálgyökerek sárgára színeződésével és elhalásával kez-
dődik. Emellett gyakran a pusztuló oldalgyökér tövénél, jól
elkülönülő, feketésbarna, gyűrűszerű rész figyelhető meg.
Ilyen, gyűrű alakú, gyakran hosszirányban megnyúló részek
(piknídiumok, ford.) a gyökereken elszórtan találhatók.
A gyökér kéregszöveteibe ágyazva, a fentiekkel együtt a gom-
ba határozott szélű, szögletes, fekete kitartóképletei (pszeu-
doszkleróciumai) is előfordulnak, ezáltal tipikus kórképet
mutatnak. A gyökér végül feketének látszik, innen ered a
„fekete gyökérrothadás” elnevezés.
A piknídiumok 20 °C körül erőteljesen képződnek.
A növény károsodása 16 °C talajhőmérsékleten lényegesen
súlyosabb, mint 20 °C-on. A fiatal növényeken a fertőzés
következtében a növekedés csökken, apró, sötétzöld levelek
képződnek. A terméshozam folyamatosan csökken.
Megelőzés, védekezés. A talaj fertőzöttsége minden egyes
uborkatermesztés után egyre jobban emelkedik. Csekély fer-
tőzöttség esetén tökalanyra oltással, mivel az uborkagyökeret
el kell távolítani, a nagyobb károk elkerülhetők. A megbete-
gedés kezdeti szakaszában a felkupacolás hasznos lehet. Sú-
lyos fertőzöttség esetén a következő uborkatermesztés előtt a
talajt alaposan gőzölni kell. Megfelelően magas talajhőmér-
séklet (20 °C közeli) és jó talajszerkezet a nagyobb károkat
csökkenti.
Egyéb baktériumos és gombás betegségek. A sárgadiny-
nyén gyökérdaganatot előidéző kórokozó egy pontosabban
meg nem határozott Streptomyces faj.
A mesterséges talajokon Angliában és Hollandiában gyö-
kérvastagodások és fehér gyökérvégek jelentkeztek. Kóroko-
zójuk közelebbről meg nem határozott baktériumok lehet-
nek.
A kabakosok levélfoltosságának jelentős kórokozója a
Xanthomonas campestris pv. cucurbitae.
Nagy-Britanniában és Hollandiában a Penicillium sp. a
hajtatott uborka szárrothadását okozza. A kékeszöld koní-
diumtartó-gyepet képző gomba a visszacsípett hajtásokon
és a főhajtások gyűrűszerűen elhalt szövetein mutatkozik.
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 119
A gomba nyilvánvalóan seben keresztül hatol be. Nagyon
gyakran a károsodott részek felett a szár elhal. A tök és a
cukkini szártőrothadásának kórokozója a Phytophthora cap-
sici.
Gombás gyökérrothadást (főleg a sárgadinnyén) okoz
még az Acremonium cucurbitacearum, amitől a növény hir-
telen elpusztul, és a Monosporascus cannonballus, ami az
egyes hajtások pusztulását idézi elő.
A tök és a sárgadinnye szabadföldi termesztésekor levél-
foltosságot a Septoria cucurbitacearum kórokozó okoz. Az
uborkán a nagyobb (4 cm-t is elérő), világosbarna levélfoltok
a Helmintosporium-fertőzéstől származnak.
A görögdinnyén, a tengerentúlon az Acidovorax avenae
subsp. citrulli kórokozó termésrothadást idéz elő. E baktéri-
um az uborkán levélfoltosságot okoz.
A Phomopsis cucurbitae a sárgadinnyén a szabadföldön
fertőz, a kárétel azonban csak a tárolóban válik láthatóvá.
A hajtatott uborka növekedésben lévő állományában a
Rhizopus stolonifer termésmegbetegedést okoz. Korábban
e gomba kabakosok termésein csak szedés utáni betegséget
előidéző kórokozónak minősült. A termések főleg a szirom-
leveleken keresztül fertőződtek. A megbetegedett termésszö-
vet üveges és az egészséges résztől élesen elkülönül. A meg-
betegedett részen erőteljes, fehér micélium aztán pedig
világos, később fekete sporangiumok képződnek. A termés
lágyan rothad, szétmállik.
Kártevő állatok
Szabadonélő gyökér-fonálférgek. Az uborkán a vándorló
gyökér-fonálférgek különböző nemei fordulnak elő. Eddig a
Pratylenchus, Tylenchorhynchus, Merlinius, Paratylenchus,
Gracilacus, Paralongidorus, Longidorus és Xiphinema ne-
meket mutatták ki. Gazdasági kárt nem okoznak.
Gyökér-gubacsfonálférgek. A kabakosokon a gyökér-gu-
bacsfonálférgek közül elsősorban a Meloidogyne incognita,
de néha más Meloidogyna fajok is (M. arenaria, M. hapla)
előfordulhatnak. A gyökér-gubacsfonálférgek meleg igényes
fajok, ezért főleg az uborka üvegházi termesztésénél van je-
lentős szerepük. A M. hapla kevésbé meleg igényes.
A gyökér-gubacsfonálférgek fejlődése 10 °C alatt leáll.
Károsításukat 15 °C felett kezdik meg, fejlődésük optimális
hőmérséklete pedig kb. 28 °C. Tojásaik és lárváik elpusztítá-
sához viszont 10 perces hőkezelés esetén már a 45–50 °C
elegendő. A gyökér-gubacsfonálférgek érzékenyebb fajait
a 0 °C körüli hőmérséklet is elpusztítja. Többféle rasszuk
fordul elő, amelyeket az oltóalanyok használatánál és a re-
zisztencianemesítésben is figyelembe kell venni. Rezisztens
uborka- és sárgadinnyefajták már léteznek.
A fonálférgek károsítása többnyire csak akkor válik lát-
hatóvá, amikor az uborka már terem és az erős napsugárzás
hatására lankad. A növények gyökerén különböző méretű,
csomószerű gubacsok képződnek. Az oldal- és hajszálgyö-
kerek képződését, ezzel pedig a növény vízfelvételét za-
varják meg. A gyökéren a burjánzás a fokozott sejtosztódás
és sejtnagyobbodás következtében jön létre, amit a gyökér
kéregszövetébe hatoló lárvák által kiválasztott anyag indu-
kál. A lárvák fokozatosan körte formájúra duzzadnak, és a
nőstények kb. egy hónap elteltével a gubacson belül lerakják
tojásaikat (nőstényenként 300–1000 darab). Ezekből nem-
sokára újabb lárvák bújnak ki. A hímek többnyire a talajban
szabadon élnek, és a fajok többségénél nincsen szerepük a
szaporodásban. A gyökér-gubacsfonálférgek kártételét a talaj-
lakó gombák (pl. Fusarium oxysporium f. sp. cucumerinum)
fertőzése fokozhatja.
Megelőzés, védekezés. Lehetőség szerint a vetésforgóban
mellőzzük a gyökér-gubacsfonálférgek tápnövényeit. Célsze-
rű rezisztens alanyokra oltani (lásd az uborka fuzáriumos
hervadásánál és a paradicsom oltásánál). Talajgőzöléssel (leg-
alább 50 cm mélyen) a fonálférgek elpusztíthatók. Lehetőleg
a termesztés befejeztével, illetve a kezelés előtt, a gyökereket
húzzuk ki a talajból, és távolítsuk el. Végezetül arról is gon-
doskodjunk, hogy a gyökérmaradványok megfelelő talajned-
vesség és talajhőmérséklet mellett minél hamarább elkorhad-
janak.
Szárfonálféreg. A Ditylenchus dipsaci szárfonálféreg ese-
tenként az uborka szabadföldi termesztésében okozhat kárt.
A növények a növekedésben megrekednek, az alsó szárré-
szen gubacsok képződnek. A szár rendellenesen fejlődik, és
a vízszállító edények megduzzadnak.
Takácsatkák. A közönséges vagy kétfoltos takácsatka (Tet-
ranychus urticae, lásd a babnál) szívogatásával a szabadföldi
és a növényházi uborkán, valamint más kabakoson is károsít.
A tömegesen megjelenő takácsatkák elsősorban a fotoszinté-
zist akadályozzák. A növények viszonylag nagyobb mértékű
károsítást is elszenvednek. A kisméretű, az uborkán legin-
kább világoszöld, de olykor piros színű, pókszerű állatkák
általában a levelek fonákán, finom szövedék védelmében
tartózkodnak. A szívogatott leveleken eleinte apró, fehéres
pontozottságot láthatunk, majd a levelek fokozatosan elsár-
gulnak. A károsított leveleken a levélszövet az erek mentén
marad a leghosszabb ideig zöld, végül a levelek megbarnul-
nak és elszáradnak. A növényházakban a kifejlett takácsat-
kák telelnek át. A növényvédő szerek a nyugalmi állapotban
lévő atkák ellen kevésbé hatásosak, és a tojásokat és a mozgó
alakokat sem mindegyik hatóanyag pusztítja el azonos mér-
tékben. A takácsatkák fejlődésének a levegő alacsony pára-
tartalma kedvez.
Előfordulnak diapauzába vonuló és nem diapauzás
takácsatkatörzsek is. A kifejlett nőstények az üvegházak
szerkezetén vagy más védelmet nyújtó rejtekhelyen (pl. a
csepegtető öntözőrendszer részein) állományról állományra
telelnek át. Gyors fejlődésük miatt a gyakran használt nö-
vényvédő szerekkel szemben viszonylag rövid időn belül ke-
vésbé érzékeny takácsatka-populációk alakulnak ki. Kártételi
küszöbnek az üvegházi uborkatermesztésnél az egy méteres
magasságban lévő levelek 25%-os károsítása az elfogadott.
Az uborkán ritkán a Tetranychus cinnabarinus takácsat-
ka is előfordul, ami télen szabadföldön elpusztul.
Megelőzés, védekezés. A növényházban termesztett
uborkán károsító takácsatkák ellen ragadozóatkákat (Phy-
120 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
toseiulus persimilis) bocsáthatunk ki (lásd a Biológiai véde-
kezés a kártevők ellen c. fejezetben). Ha ragadozóatkákat
telepítünk be, akkor minden egyéb növényvédelmi intézke-
dést ehhez a védekezési módszerhez kell igazítani. A levegő
páratartalma lehetőleg nagy (60% fölötti) legyen. A csepegte-
tő öntözés kedvez a takácsatkák megjelenésének. A biológiai
védekezésben a Phytoseiulus ragadozóatka mellett más hasz-
nos rovar is felhasználható, pl. a Feltiella acarisuga ragadozó
gubacsszúnyog. A növényházakban a kémiai védekezésnél
abamectin, fenpropatrin, káliszappan hatóanyagokkal per-
metezhetünk.
Szalmaatkák, trágyaatkák. Az uborkán szalma- vagy pe-
nészatkák (Tyrophagus cucumeris, T. dimidiatus, T. longior,
T. neiswanderi) is károsíthatnak. Hámozgatnak, fehéres szé-
lű lyukakat rágnak, amivel a növények növekedését gátolják.
A levelek kicsik maradnak és torzulnak. Az uborkán azon-
ban nem szaporodnak el tömegesen.
A trágyaatka (Uroobovella marginata) a növény száralap-
ját szívogatja, amelybe a szár sérülése esetén bele is mászhat.
Szélesatka. A kabakosokon alkalmanként a Polyphagotar-
sonemus latus szélesatka is előfordul (lásd a paprikánál).
Ugróvillások. Az Anurida, Bourletiella, Hypogastura, Ony-
chiurus, Podura, Sminthurus nem ugróvillásai az éppen
kelő szabadföldi uborkán hámozgatnak, és 2–5 mm átmérő-
jű, apró, kerek lyukakat rágnak. A leggyakoribb faj az ubor-
ka-ugróvillás (Bourletiella signata).
Mezei kabócák. Főleg Németország déli részein az üveg-
házi termesztésben jelentős kárt okoznak a mezei kabócák,
elsősorban az Empoasca decipiens. A kártevő először 1997-
ben jelent meg az üvegházi uborkán, Reichenau szigetén.
Az E. decipiens 3-4 mm-es, keskeny testű, sárgászöld szí-
nű kabóca. A nőstény egyszeri megtermékenyülés után a to-
jásait egyesével a még puha szárba vagy a levélerek fonákára
rakja. A tojásokból kikelő lárvák szárnyatlanok, de különben
a kifejlett kabócákhoz igen hasonlók. Öt lárvastádiumuk
van. A kifejlett egyedek, elsősorban a nőstények telelnek át,
ami védett helyen néhány hónapig is eltarthat. Tojásaikat a
telelőhelyük elhagyása után 2-3 hét múlva rakják le. Növény-
házban és megfelelő tápnövény esetén nyugalmi állapotuk
elmarad. Szabadföldön 2-3, növényházban pedig 4-5 nem-
zedékük fejlődik ki. Az E. decipiens valószínűleg a növény
floém és mezofil sejtjeit szívogatja. Nyálanyagai és szívoga-
tása hatására a szállítószövetek eltömődnek, a szénhidrátok
összetorlódnak, ami elszíneződésekhez, növekedéscsökke-
néshez és rendellenes fejlődéshez vezet. Az uborkán először
a levelek széle, majd a levélerek közötti levélszövet sárgul,
illetve barnul el. A levelek lefelé begörbülnek és részben el-
színeződnek. A károsított termések erősen deformálódnak
és gyakran eladhatatlanná válnak. Nagymértékű károsítás
esetén a növény el is pusztulhat.
Az E. decipiens fajnak valószínűleg nincs szerepe a vírus-
terjesztésben.
Megelőzés, védekezés. A kártevőt sárga, ragacsos lapok
kihelyezésével figyelhetjük meg. Ha az üvegházi molytetű
ellen buprofezin hatóanyaggal védekezünk, úgy az a mezei
kabócákat is elpusztítja. Tojásaikra viszont hatástalan. Bio-
lógiai védekezésként eddig az Anagrus atomus fürkészdara-
zsat próbálták ki.
Uborka-levéltetű. A meleg igényes uborka-levéltetű (Aphis
frangulae ssp. gossypii) elsősorban növényházban, és ott is
csak késő nyáron fordul elő. Sok tápnövényű faj, bizonyos
tápnövényein gyorsan szaporodó törzseket képez. A levél-
tetvek közül az üvegházi uborkán az Aphis frangulae ssp.
gossypii a legjelentősebb. Számos olyan populációja létezik,
amely a gyakran használt inszekticidekkel szemben rezisz-
tens. Ezáltal nehéz az integrált növényvédelmet a gyakorlat-
ban megvalósítani. A sárgászöld-zöldesfekete színű uborka-
levéltetű 2 mm-es, kerek, illetve körte alakú, potrohcsövecs-
kéje fekete, csápja rövid. Tápnövényeihez sokféle lágyszárú
növény tartozik. Az uborkán elsősorban a hajtások csúcsán
szívogat. 20 °C felett akár 5–10 napon belül is kifejlődhet az
újabb nemzedék. 25 °C-on fejlődésük még gyorsabb. A le-
véltetű a sárgadinnyefajtákat különböző mértékben kedveli.
Egyes fajták rezisztensek vele szemben, ami egyben a nem-
perzisztens módon terjedő vírusokkal szembeni rezisztenci-
át is magába foglalja.
A kabakosokon az uborka-levéltetűn kívül más levéltetű-
fajok (Myzus persicae, Aulacorthum solani) is előfordulhat-
nak.
A levéltetveknek a vírusterjesztésben jelentős szerepük
van. Ezt sajátosságukat az üvegházban alkalmazott biológiai
védekezésnél is figyelembe kell venni. A különböző öntöző-
rendszerek közül a csepegtető öntözés kedvez a levéltetvek
szaporodásának. Kártételi küszöbként a hajtáscsúcsok levele-
in cm
2
-ként hét levéltetű a megengedett.
Megelőzés, védekezés. Az uborka-levéltetű szívogatással
és vírusok terjesztésével károsít. Ez a faj a pirimikarb ható-
anyagra kevésbé érzékeny, mint a zöld őszibarack-levéltetű.
A biológiai védekezésre tett kísérleteknél, az Aphidoletes
aphidimyza ragadozó gubacsszúnyog tenyésztése során
(pl. a gabonán a zab-levéltetű szolgált táplálékul) változó
eredmények születtek. Ezenkívül a biológiai védekezés cél-
jából az Aphidius levéltetű-fürkészdarazsakat, elsősorban
az A. colemani és az A. ervi fajokat, valamint a fátyolkák
(Chrysoperla carnea) lárváit is kibocsáthatjuk. A hangyák a
hasznos szervezetekre veszélyesek lehetnek, ezért szükség
esetén csalétket szórjunk ki. Más országokban a levéltetvek
elleni védekezésben a Verticillium lecanii gombafajt tartal-
mazó készítményt is felhasználják.
Az uborka termesztésénél a levéltetvek ellen szelektív
hatóanyaggal, a pimetrozinnal is védekezhetünk. Ezenkívül
pirimikarbbal, káliszappannal, repceolajjal permetezhetünk.
Üvegházi molytetű. Növényházainkban a molytetvek
közül még most is a Trialeurodes vaporariorum a legjelen-
tősebb faj. Különböző fejlődési alakjai a hajtáscsúcsokon
szívogatnak, és a felesleges tápanyagot mézharmat formá-
jában ürítik ki, amelyen a korompenész megtelepszik. Ez-
által a leveleket és a termést erősen szennyezik. Tömeges
megjelenésük a termés feldolgozását igencsak megnehezíti.
A kártevő biológiáját lásd részletesebben a Paradicsom c. fe-
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 121
jezetben. Az uborkatermesztéshez szükséges magas hőmér-
séklet a molytetű gyors elszaporodásához vezet. A levelek
sűrű szőrözöttsége és a molytetű gyors fejlődése megnehezíti
a fürkészdarázs (Encarsia formosa) kibocsátásával végzett
biológiai védekezést.
Az üvegházi molytetű növényházakban telel át. Szabad-
földön csak nagyon enyhe teleken képes áttelelni. Kedvelt
téli tápnövényei a dísznövények, pl. a fukszia. Ezeket a nö-
vényeket télen nem szabad olyan növényházakban tartani,
ahol zöldségeket termesztenek. A különböző öntözőrendsze-
rek közül a csepegtető öntözés kedvez a molytetvek megjele-
nésének. Az eddigi tapasztalatok alapján kártételi küszöbnek
azt tekinthetjük, ha a hajtáscsúcsok levelein, levelenként 40
kifejlett molytetű található.
Megelőzés, védekezés. A védekezés során figyelembe kell
venni azt is, hogy az egyébként többnyire helyhez kötött
kártevő, a kultúra felszámolása után a szomszédos állomány-
ba gyorsan áttelepszik. Éppen ezért adott esetben a kifejlett
egyedek ellen a termesztés befejezése előtt is védekezzünk.
A lombleveleket lehetőleg úgy távolítsuk el, hogy azokról a
molytetvek ne tudjanak tovább repülni és újabb növényeket
károsítani.
Az üvegházi molytetű ellen az uborkatermesztésnél is
hatékonyan védekezhetünk az Encarsia fürkészdarazsakkal
(lásd a Kártevők elleni biológiai védekezésnél). A szom-
szédos országokban rovarpatogén gombákat (Verticillium,
Aschersonia, Paecilomyces) is használnak.
A molytetvek elleni kémiai védekezést időben kell elkez-
deni. A permetezéseket rövid időn belül meg kell ismétel-
ni, mivel a rovarölő szerek csak bizonyos fejlődési alakok
ellen hatnak. Növényházban buprofezin, fenpropatrin és
pimetrozin hatóanyagokkal permetezhetünk. A repceolaj és
káliszappan hatóanyagú készítmények is engedélyezettek.
A szabadföldi uborkatermesztésben, ha a molytetvek elleni
védekezés indokolt, akkor repceolaj és káliszappan ható-
anyagú szereket használhatunk.
Dohányliszteske (gyapotmolytetű). A Bemisia tabaci (do-
hányliszteske) kifejlett egyedei sárgás színűek, és valamivel
kisebb méretűek, mint az üvegházi molytetű (lásd Uborka,
dinnye, tök és cukkini c. fejezetben). A Bemisia tabaci az
egész világot tekintve egy olyan fajkomplexum, ami a B. ta-
baci, a B. argentifolii és a B. poinsettiae három alfajából áll.
Még nem ismert, hogy hazánkban (Németországban, ford)
melyik alfaja fordul elő. A nemzetközi irodalom a B. tabaci
mellett elsősorban a B. argentifolii fajjal foglalkozik. Ezt a fel-
osztást akkor vezették be, amikor az USA-ban olyan Bemisia
törzsek (B törzsek) fordultak elő, amelyek bizonyos feltételek
mellett, egyes Curcubita pepo és C. moschata fajták leve-
lein az egész levélfelületre kiterjedő, ezüstös elszíneződést
(„ezüstlevelűség”) okoztak, miközben más törzsek (A tör-
zsek) ugyanolyan feltételek mellett, ugyanazon fajtákon nem
okoztak ilyen tüneteket. Később a B törzseket B. argentifolii
fajként jelölték meg. A leveleken az ezüstösséget a B. argen-
tifolii nimfa alakjai, és nem a kifejlett egyedei okozzák. Rész-
leteiben még nem teljesen tisztázott, hogy milyen fiziológiai
változások következtében alakul ki az „ezüstlevelűség”. A B.
argentifolii Brassica fajokon is előfordulhat, és azokon fehér-
csíkosságot okoz.
A tökféléken a dohányliszteske kártétele az üvegházi
molytetűéhez hasonló. A cukkinin viszont a faj jellegzetes
kárképet okoz. A levélerek kezdetben kivilágosodnak, majd
a fiatal levelek színe teljes egészében ezüstösen elszíneződik.
Jelentős károsítás esetén a növények növekedése leáll, és a
termésmennyiség csökken. A termés kevésbé színesedik.
A kártevő tápnövényköre igen széles, nemcsak tökféléken,
hanem számos más növénycsaládba tartozó növényen is ká-
rosít. A faj az újabb tápnövényekhez gyorsan alkalmazkodik,
és a rovarölő szerekkel szemben hamar rezisztenssé válik.
Biológiájáról bővebben a paradicsomnál olvashatunk.
Megelőzés, védekezés. A védekezési eljárások megegyez-
nek az üvegházi molytetű ellen javasoltakkal. Az Encarsia
formosa fürkészdarázs mindkét molytetű faj egyidejű elő-
fordulásakor az üvegházi molytetűt jobban parazitálja. Ilyen
esetekben a molytetvek elleni védekezés eredményességét az
Eretmocerus fürkészdarazsak kibocsátásával növelhetjük.
Tripszek. Az uborkatermesztésben a tripszek gyakran
okoznak kárt. Nagy jelentősége a kaliforniai virágtripsznek
(Frankliniella occidentalis) van. Ezenkívül az uborkán még
a dohánytripsz (Thrips tabaci) és a rózsatripsz (Thrips fus-
cipennis) figyelhető meg. A Thrips palmi karantén kártevő
kedvelt tápnövénye az uborka, így behurcolásával feltétlenül
számolnunk kell. A faj az eddigi elterjedési területein első-
sorban a termés mennyiségének csökkentésével, és a termés
szívogatásával is kárt okoz.
A Frankliniella occidentalis fajnak eredeti elterjedési te-
rületén, Kaliforniában kb. 140 tápnövénye ismert. Német-
országban az üvegházakban termesztett dísznövényeken és
zöldségféléken, pl. uborkán, paradicsomon, paprikán, pad-
lizsánon, babon, salátán, hónapos retken és karalábén van
nagy jelentősége. Szabadföldi megtelepedését, ami Olaszor-
szágban már bekövetkezett, nálunk sem lehet teljesen kizár-
ni. Viszont hazai (Németország, ford) körülmények között
szabadföldön valószínűleg nem tudna áttelelni. A Franklini-
ella occidentalis imágói 1,3–1,9 mm-esek. Háromféle szín-
változatuk ismert, eddig ezek közül Európában a világos és
a középerősen színezett alakjait találták meg. A 40 napig élő
nőstények naponta 1–3 tojást raknak le a növények szöveté-
be, elsősorban a fiatal levelekbe. A tripszek átlagos fejlődési
ideje 15 °C-on kb. 44 nap, 20 °-on kb. 22 nap és 27 °C-on
kb. 14 nap. A fejlett lárvák legtöbbször a talajra esnek, és ott
nimfává alakulnak, de olykor a növények védettebb helyein
is találhatunk nimfákat.
A tripszek szívogatásának hatására a fiatal leveleken fe-
hér pontozottság, az idősebbeken pedig – főleg az uborkán
– részben a levélerek által határolt, fehér foltok keletkeznek.
A levél elsárgul és elhal. A fehér foltokban megtalálhatók a
fekete ürülékszemcsék. A tripszek az uborka, a paradicsom,
a paprika és a bab virágaiban nagy egyedszámban fordulnak
elő. A jelenlétükre kiszóródott virágpor utal, mert azzal is
táplálkoznak, de nem létfontosságú a számukra. A termése-
122 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
ken is károsítanak, ilyenkor azokon világos foltok képződnek
és torzulnak. A fiatal termések néha gyűrűszerűen begörbül-
nek („disznófarkocska”). A virágok szívogatásával a termés-
kötődés és a termés minősége rosszabb lesz.
A F. occidentalis vírusterjesztése miatt igen veszélyes
kártevő. A sokféle termesztett növényen megtalálható para-
dicsom bronzfoltossága (tomato spotted wilt virus, TSWV) és
az impatiens necrotic spot virus (INSV, Tospovirus) terjesz-
tésében játszik főszerepet.
Megelőzés, védekezés. A kaliforniai virágtripsz gyors
fejlődése és rejtett életmódja miatt a védekezést minél ha-
marabb el kell kezdeni. A kártevő korai felismerését a kék,
ragadós lapok segítik, amelyeket elsősorban a növényházak
bejáratai közelében kell kitenni. A kártevő megfigyelésére az
ultramarinkék (RAL 5002) jól bevált. Más tripszfajokat a cit-
romsárga (RAL 1012) is vonz. A tripszek fejlődését a levegő
magas páratartalma akadályozza.
A biológiai védekezésnél a tripszkártétel megelőzésére ra-
gadozóatkákat, főleg az Amblyseius fajokat és/vagy ragado-
zó poloskákat (pl. Orius spp., lásd A tripszek elleni biológiai
védekezés c. fejezetet) bocsáthatunk ki.
A növényházi uborkatermesztésnél a tripszek ellen speci-
ális növényvédő szerek nem állnak rendelkezésünkre. A kő-
zetgyapoton való termesztésnél a leeső lárvákat elpusztíthat-
juk, ha a talajtakaró fóliát ragasztóanyaggal permetezzük le.
A ragasztóanyagot nem szükséges piretroidokkal keverni,
mint ahogy azt néha teszik.
Gyászszúnyogok. Ha az uborkát a termesztésben szélsősé-
gesen száraz, illetve nedves körülmények között művelik, a
gyászszúnyogok lárvái alkalmanként kárt okoznak. A főgyö-
keret, a talajközeli szár kérgét, illetve a talajon fekvő levele-
ket rágják meg. A lárvák 1–4 mm hosszúak, kissé áttetsző-
ek, lábatlanok és fekete fejük van. A gyakrabban előforduló
Termitosciara perniciosa faj lárvája 14 napig fejlődik, majd
a talajban bábozódik. A szárnyatlan nőstények nyolc nap
múlva bújnak ki, és fehéresen csillogó tojásaikat kis csopor-
tokba rakják le. A hímeknek hosszú és rövid szárnyú alakjai
is ismertek.
Az uborkán a Bradysia paupera faj is előfordul. Lárváinak
fejlődése kétszer olyan hosszú ideig tart, mint a T. pernici-
osa fajé. Az uborkán ezenkívül még a Plastostosciara perni-
ciosa, Pnyxioa scabiei és Lorica brunnipes is megtalálható.
A gyászszúnyogok lárvái fitopatogén szervezeteket (pl. Pythi-
um fajok) terjeszthetnek.
Megelőzés, védekezés. A gyászszúnyogok ellen csak rit-
kán szükséges védekezni. A gyakorlatban a Hypoaspis ra-
gadozóatkák és a Steinernema nematodák kijuttatásával jó
eredményeket érhetünk el.
Gyökérlegyek. A babon is előforduló gyökérlegyek (lásd
ott) lárvái a helyre vetett szabadföldi uborkán főleg akkor
károsítanak, ha a növények kelése elhúzódik. A nyüvek a
csírázó magban és a csíranövények száraiban rágnak. Káro-
sításuk során a csíranövények egyáltalán nem hajtanak ki,
vagy nemsokára elpusztulnak. Ezekkel a kártevőkkel egyes
termőterületeken rendszeresen számolnunk kell.
Méhbeporzás utáni csőtermések. Ha a növényházi ubor-
kát méhek vagy más rovarok porozzák be, akkor úgyneve-
zett „csőtermés” képződik. A beporzás következtében a
magvak a termés csúcsán fejlődnek, így a termés megpuffad
és eladhatatlanná válik.
Megelőzés, védekezés. Olyan területeken, ahol a méhek
repülése gyakoribb, csak tisztán nővirágokat hozó uborkafaj-
tákat szabad termeszteni. Ha esetleg hímvirágok is képződ-
nének, akkor ezeket el kell távolítani, hogy a partenokarp
termésképzést ne zavarják meg. Más uborkafajták növényhá-
zi és szabadföldi termesztésének szomszédságát kerülni kell.
Szükség esetén a méhek ellen a szellőzőnyílásokat finom fá-
tyolszövettel zárjuk le.
Egyéb kártevők. Az uborkát ritkán a 3 cm hosszú, fehé-
res, nyűszerű, sertelábú férgek (Enchytraeidae) is károsítják.
Egyéb uborkakártevőket is ismerünk: ászkák (Armadillidium
nasutum, A. vulgare, Porcellio laevis, P. dilatatus), ikerszel-
vényesek (Oxidius gracilis), szövőcsévések (Scutigerella
immaculata). A Bryobia fajok a here- és fűállományokból
gyakran vándorolnak be a növényházakba. Alkalmi kártevők
a páncélos atkák (Scheloribates pallidulus), a mezei polos-
kák (Lygus fajok) és a Zygina pallidifrons levélbolha. A nö-
vényházi uborkán alkalmanként az aknázólegyek nyüvei
(Chromatomyia és Liriomyza fajok) is megjelennek. Ellenük
kémiai (abamectin) és biológiai védekezési módszer egyaránt
rendelkezésre áll. Egyes esetekben különböző lepkefajok (pl.
Mamestra, Autographa) hernyói is okozhatnak károkat.
A drótférgek és a pajorok a gyökereket, a csigák pedig a ter-
méseket rághatják meg.
Olaszországban a cukkini üvegházi, fekete fóliás ter-
mesztésénél a Rhopalosiphoninus latysiphon, ritkábban a
Rhopalosiphum rufiabdominalis gyökértetű fajok fordulnak
elő. A fólia nélküli termesztésben alkalmanként a Dysaphis
apiifolia is megjelenik.
2.6.2 Paradicsom (Lycopersicon lycopersicum)
Nem fertőző betegségek
Tápanyag-ellátási zavarok
Nitrogénhiány. Nitrogénhiány esetén a paradicsomlomb
egyértelműen sárgászölden színezett. Általában a hiánytüne-
tek először az idősebb leveleken mutatkoznak. A levélszélek
száradnak. A levéllemezen világosszürke foltok jelentkez-
nek. A levél fonákán a levélerek lilásvörös színűek.
Foszforhiány. Foszforhiány főleg a palántanevelés vagy
közvetlenül a kiültetés során akkor lép fel, ha a hőmérsék-
let alacsony és a foszfor felvétele gátolt. A hajtások gyengén
fejlettek. A levelek kicsik, merevek és lefelé kanalasodnak.
Az elszíneződés a színen kékeszöld, a fonákon bíborszínű.
A levelek lehullanak.
Káliumhiány. A paradicsom káliumhiánya ritka. Az idősebb
levelek szélén száradás mutatkozik és a termések rosszul szí-
neződnek. A „zöldtalpasság” kialakulását elősegíti.
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 123
Kalciumhiány, terméscsúcsrothadás. A legfiatalabb le-
velek feltűnően kicsik, alaktalanok és sötétzöldek. A hajtás-
csúcs (vegetációs pont) elhal. Az idősebb leveleken sárgás-
zöld elszíneződés (klorózis) és szórványosan nekrotikus folt
mutatkozik. A levélszélek felfelé kanalasodnak. A gyökerek
elbarnulnak és gyengén fejlettek. A termésen jelentkező
tünetek jellemzésére a kevésbé helyes elnevezés, a „virág-
végrothadás” honosodott meg. Az első tünetek a termés
bibepontjánál mutatkozó vizenyős folt. A folt egyre nagyob-
bodik, barna vagy szürke lesz. Enyhén besüpped és megke-
ményedik.
Egyes esetekben kalciumhiány esetén kívülről észrevehe-
tetlen, a termés belsejében mutatkozó szövetbarnulás alakul
ki, vagy a hajtáscsúcsok elhalása és gyenge gyökérfejlődés je-
lentkezik. Főleg az erősen növekedő paradicsomállományok
veszélyeztetettek. A tünetek bizonyos fajtákon jelentkeznek,
mégpedig a legalsó fürtökön, és akkor, ha rossz termékenyü-
lés miatt csak kevés termés képződik.
Megelőzés, védekezés. Az ammónium-, a kálium-, a mag-
nézium- és nátriumsók nagy töménysége a kalciumfelvételt
zavarja. Törekedni kell a kiegyenlített talajnedvességre. Ke-
rülni kell a növények túl erős növekedését. Szakszerű levélel-
távolítás eredményes lehet.
A magnéziumhiány főleg a könnyű, savanyú és nagy víz-
kapacitású talajokon lép fel. Jellemzője, hogy a tünetek
elsősorban a növény középmagasságában lévő leveleken
mutatkoznak. Magnéziumhiány esetén a levelek sárgák, en-
nek ellenére azonban a főér mentén lévő szövetek zöldek
maradnak. A levél vastagabb és törékenyebb, mint normális
esetben. A végső szakaszban a levélerek között barna elha-
lások mutatkoznak.
Megelőzés, védekezés. Kerülni kell a túlzott kálium- és
nitrogéntrágyázást. A magnéziumhiány a magnézium-szulfát
(2%-ig) ismételt permetezésével szüntethető meg.
Mangánhiány, mangántúladagolás. A mangánhiánynak a
paradicsom terméshozamára alig van hatása. A levélszövet
pontszerűen kivilágosodik a levélerek között, elsősorban a
fiatal, részben azonban az idősebb leveleken is. Emellett a
magnéziumhiánnyal ellentétben, a finom levélerek szom-
szédságában a szövetek zöldek maradnak. A levél a normá-
lisnál vékonyabb. A mangántúladagolásból adódó károk, az
alacsony pH-értékű talajok gőzzel történő fertőtlenítése után
lépnek fel. A paradicsom hajtáscsúcsa ilyenkor gyengén fej-
lett és a főerek mentén a levélszövetek barnára színezettek.
Vashiány. A rossz szerkezetű és nagyon lúgos tőzeg- és
homoktalajokon a paradicsomon vashiány léphet fel. Ve-
szélyeztetettek azok az állományok is, amelyek talaja magas
pH-értékű és túlzottan öntözött. Jellemző, hogy a lombon
fellépő sárgulás egyértelműen a hajtásvégekre összpontosul.
Később a továbbra is zölden maradó levélerek közötti szövet-
rész sárgul. Később az egész levél erőteljesen sárgára vagy
majdnem fehérre színeződik.
Cinkkárok. A cinkezett növényházszerkezetről lecsepegő
kondenzvíz a paradicsom lombján károkat okozhat. Egyes
leveleken először sárga, később barna, szabálytalan alakú
és különböző nagyságú foltok keletkeznek. A kártétel szűk
határok között marad.
A molibdénhiány főleg a felláptőzegek használatakor je-
lentkezik, mert ezek molibdént nem tartalmaznak. A paradi-
csomon molibdénhiány esetén a leveleken halványzöld-sárga
tarkázottság látható, emellett, ezzel egyidejűleg a levélszélek
felfelé csavarodnak.
Talaj- és időjárási tényezők okozta károk, termesztési
hibák
Virágtorzulások, virághullás. „Zabvirágú”-nak a paradi-
csomvirágok olyan rendellenességét nevezzük, amelyeknél
a csészelevelek abnormálisan hosszúak, nem csavarodnak
vissza és a virágszirmok halványsárgák. Okai a kedvezőtlen
fény- és hőmérsékleti viszonyok a téli hónapokban és a ma-
gas páratartalom.
„Árpavirágú”-nak azokat a virágokat nevezzük, amelyek
nagyon rövid, vastag virágbimbókat képeznek, bennük a
virágszervek gyengén fejlettek. „Árpavirágok” főleg fénysze-
gény évszakokban képződnek, ha a fény és a hőmérséklet
nem kiegyenlített. Kevés pollen képződik.
Virághullás hosszan tartó szárazság esetén, túlzott műtrá-
gyaadagok használatakor vízhiány esetén, magas léghőmér-
sékletkor és a paradicsommozaik-vírus fertőzése nyomán áll
elő.
Terméstorzulások, terméselszíneződések. Nagyon erős
növekedés esetén és rossz fényviszonyok között alkalomsze-
rűen ún. bogyós termések (nagyon sok termés, azonban csak
mintegy 2-3 cm nagyságúak) képződnek.
Az üreges, szegletes és gerezdes termés a rossz termé-
kenyülésnek vagy a magház hiányos fejlődésének a követ-
kezménye. Ezek gyakran a nagyon erős növekedést biztosító
talajokon fordulnak elő. Ilyen termések korábban gyakran a
paradicsom kötődését elősegítő serkentőanyagok használata
esetén léptek fel. A magházkezdemény bibéjének károsodása
és a virágzás idején bekövetkező egyéb zavarok a termések
nagyon mélyen barázdált, többé-kevésbé gyűrűszerű befűző-
déseit okozza.
A termések gyűrűszerű, sekélyebb vagy mélyebb felrepe-
dése akkor következik be, ha a növény hajtáscsúcsait eltávo-
lítják, ha a gyökérzete erős, a meleg napokat borús időjárás
követi. A gyökérzet még a nagy igénybevételre van beállít-
va és emiatt a termésszövetben túlnyomás keletkezik, ami
felrepedéshez vezet. A vízellátást ezért korlátozni kell, az
éjszakai és a nappali hőmérséklet közötti ingadozásokat ke-
rülni kell. A Longlife típusú fajták repedési hajlama nagyon
különböző. A felrepedések szabadföldön észrevehetően gya-
koribbak, mint növényházban.
A paradicsomtermésen mutatkozó, csillag alakú, csíkos,
parás, finom repedések összetett okoktól származnak, fajta-
függők. Ennek egyik oka a termésfürtök túlzott megrövidíté-
se (nem több mint egy-két termés eltávolítása). A tápanyagel-
látásnak kiegyensúlyozottnak kell lenni, a páratartalom és a
hőmérséklet túlzottan ne legyen magas.
124 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
A paradicsom felületén számos, apró, parás repedés ak-
kor keletkezik, ha a termések nedvesek voltak és ezután
gyorsan megszáradtak. A termésen mutatkozó kerek, lapos,
elparásodó repedések a túl erős napsugárzás esetén mutat-
koznak (egyszerre nem szabad túl sok levelet eltávolítani).
Nagy felületű, egyik oldalon jelentkező, fehéres felületi
foltok napégéstől származhatnak. Aranypontocskák: a ter-
méshéjon számos, kicsi sárga folt keletkezik, közvetlenül a
szedés előtt a kalciumkristályok miatt, amelyek a termésben
főleg a termesztés végén, magas gyökérnyomás esetén kép-
ződnek. A jelenségeket a kálium-kalcium aránya és a páratar-
talom befolyásolja. A fajták érzékenysége eltérő.
A sárgatalpasságról vagy zöldtalpasságról akkor beszé-
lünk, ha a paradicsomtermés a kocsánynál nagy felületen
nem megfelelően színesedik. A külső feltételektől függ hogy
zöld- vagy sárgatalpasság következik-e be. Általában a foltok
határozott szegélyűek, a terméshús pedig megkeményedik.
Bizonyos esetekben a sárga és a zöld részek a szedés után
még bepirosodnak. Zöldtalpasság csak a zöld termésű fajtá-
kon fordul elő, a világos terméstípusúakon azonban nem.
A vizenyőbetegség a terméseken jelentkezik: több elmo-
sódott, gyengén színeződött folt látható. A folton lévő erek
elbarnulnak. A sok gerezdű fajták érzékenyebbek, mint a
kétgerezdűek. Nagyjából a világos terméstípusú fajták fogé-
konyabbak, mint a „zöld fajták”. A vizenyőbetegség akkor
lép fel, ha a páratartalom erősen ingadozik.
Hidegkárok a paradicsomgyümölcsön akkor lépnek fel,
ha 10 °C alatti hőmérsékleten tárolják. Néhány nap után,
az utóérési képességüket vesztik el. A színeződés egyenetlen
lesz. A termésen vizenyős foltok lesznek, amelyek puhákká
válnak és rothadnak. A hosszú ideig tárolt termések magja
barnává válik.
A paradicsom kocsányánál vizenyős foltú termésrotha-
dás főleg a kerek fajták esetében akkor jelentkezik, ha azt
a termésszedés után folyó vízben továbbítják. A termések a
vízben lehetőleg rövid ideig maradjanak.
Alakváltozások és elszíneződések a leveleken és a szá-
rakon. A levélsodródás a különböző paradicsomfajtákon el-
térő mértékben lép fel. Ez általában a nagymértékű kacsozás,
a levélkurtítás vagy a tápanyag-túladagolás következménye.
Fodrosfejűség vagy bokrosodás főleg a korai termesztés-
kor lép fel. A hajtásvégen a hajtások tömege jelentkezik, a
levélszélek behasítottak, az ízközök rövidek. A jelenséget a
magas hőmérséklet és hozzá kapcsolódva a kevés fény segíti
elő. Az egyes paradicsomfajtákon fodrosfejűség különböző
mértékben jelentkezik. Fogékonyak pl. a cseresznyeparadi-
csomok.
A nagyon korán hajtatott paradicsomfajták levelein hal-
vány, ezüstöszöld, határozott szegélyű foltok vagy levélré-
szek vannak. Főleg a növény főhajtása károsodik. A jelensé-
get „ezüstlevelűségnek” vagy „fehér fejeknek” nevezik. Eb-
ben a növényszövet külső rétegében lévő, genetikai okokra
visszavezethető, klorofillhiány játszik szerepet. Megoldható
lehetőségnek tűnik, ha ebben az évszakban alacsonyabb hő-
mérsékletet tartunk.
A palánták szárának üregessége és a bélszövetük hiánya
a termesztés során meglévő fényhiánykor jelentkezik. Az
idősebb növények szára üreges, ezeknél a bél lépcsőszerűen
marad meg. E kártételt elősegítik a műtrágyák túladagolása,
a magas hőmérséklet és páratartalom (lásd még a szárszövet-
barnulást).
Vírusos betegségek
Paradicsommozaik. A Tobamovirus nemzetség számos
vírusa a paradicsomon különböző betegségtüneteket okoz-
hat, amelyeket paradicsommozaik jelöléssel foglalnak össze.
A leggyakoribb közülük a Tomato mosaic virus (ToMV), ke-
vésbé gyakori a Pepper mild mottle virus (PMMoV), Tobamo-
virus, a dohánymozaik-vírus (TMV) és a Paprika mils mottle
virus (PaMMV), Tobamovirus. A betegségtünetek nagyon
sokrétűek. Megjelenésük az adott vírustól, vírustörzstől, a
fertőzés időpontjától és a külső növekedési feltételektől függ.
A vírustörzsek fellépése a leggyakoribb, ezek a leveleken
világoszöld-sötétzöld mozaikot idéznek elő, amelynél a sö-
tétzöld levélrészek kidomborodnak, és a legfiatalabb levelek
alaktalanok lesznek. Fényszegény évszakokban a mozaik-
képződés gyengébb, ezért a paradicsomleveleken az alakvál-
tozások erőteljesebbek. Más vírustörzsek fellépésekor a le-
véllemez csaknem teljesen elkeskenyedik, és a fonállevelűség
tünete jelentkezik. A megbetegedett növények fejlődésükben
visszamaradnak. A korán fertőződött növények gyenge gyö-
kérzetet fejlesztenek. A fertőzéstől a betegségtünetek meg-
jelenéséig 10–20 nap telik el. Némely törzs a paradicsom-
lombon szembetűnő, sárgászöld mozaikot idéz elő. A levél
egy része vagy akár az egész levéllemez teljesen sárga vagy
fehér lesz. A fényszegény időszakban vagy nem megfelelő
gyökérfejlődéskor a leveleken gyűrűs elhalások, a szárakon
és a levélnyeleken pedig csíkszerű elhalások jelentkeznek.
A terméseken a fertőzés időpontjától függően barnás
vagy bronzszínű részek, illetve barna elhalások keletkeznek.
A termések belsejében, az edénynyalábok közelében erőtel-
jesebben barna, enyhén parás, ritkán fehéres szövetek mu-
tatkoznak. A paradicsommozaik okozta termésveszteségek
általában bizonyos határok között, legtöbbször 15% alatt ma-
radnak. Csak kivételes esetekben éri el a termésveszteség a
40%-ot. Nagyon nagy veszteséget okozhatnak a más vírusok
okozta, kevert fertőzések (lásd ott).
Ha a paradicsom a betakarítás előtti időszakban fertő-
ződik, akkor a termésveszteségek a legnagyobbak lesznek.
Később újra magasabb terméshozamra lehet számítani.
A paradicsommozaikot okozó vírusok jelentős mérték-
ben (érintéssel) átvihetők. Az ápolási munkák során (oltás,
hónaljazás, felkötözés, szedés stb.) a vírus késsel, kézzel,
ruházattal stb., növényről növényre átvihető. Vetőmaggal,
annak felületére tapadt beteg terméshús maradványokkal a
vírus ugyancsak elterjedhet. Ez különösen akkor jelentős, ha
a betakarítás és az új vetés között csak néhány hónap telik el.
A fertőzött magból kiinduló fő terjedési veszély a tűzdeléskor
áll fenn. A termesztéskor lehetőség szerint korán tűzdeljünk!
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 125
A termesztési gyakorlatban a talajban lévő beteg növény-
maradványok a következő állomány legfontosabb fertőzési
forrásai. A ruházaton is képes fennmaradni a vírus (négy
évig is), különösen akkor, ha sötétben tartják. A cigarettado-
hány is fertőzési forrás lehet, de ennek jelentősége csekély.
Utalások vannak arra is, hogy tobamovírusok a levéltetvek
lábaira tapadva vihetők át, ennek azonban gyakorlati jelen-
tősége nincs.
A paradicsommozaik-vírus kártételét preimmunizálási el-
járással is csökkentik. A paradicsomot fiatal állapotban mes-
terségesen megfertőzik egy vírustörzzsel (MII.-16), ami nem
okoz tünetet és a paradicsom növekedését alig befolyásolja.
Ezáltal a növény védekezési reakciót fejleszt ki a későbbi
„természetes” fertőzésekkel szemben. Ezenkívül e tech-
nika esetén elmaradnak a terméskötődés zavarai is. A pa-
radicsomfajták paradicsommozaikkal szembeni nagyfokú
tolerancia- és rezisztencianemesítésével a preimmunizálási
eljárás jelentőségét elvesztette.
A rezisztencianemesítéskor öt ToMV-törzset (0, 1, 2, 1.2
és 2.2) különböztetnek meg. Ezekkel állnak szemben a re-
zisztenciagének (Tm-1, Tm-2, Tm 2.2). A paradicsomfajták
zöme jelenleg a ToMV-vel szemben nagyfokú toleranciát mu-
tat, ezért a célirányos fajtaválasztás egyben a legfontosabb
védekezési eljárás is. Az ellenálló képesség magába foglalja
még a fonálférgekkel és több kórokozógombával szembeni
ellenállóságot is. A túlérzékenységi reakciók veszélye miatt,
vírustoleráns fajtákon nem szabad alkalmazni a preimmuni-
zálást. Ezenkívül ajánlott eltekinteni a toleráns fajta oltásától
vagy ToMV-toleráns alany használatától.
Megelőzés, védekezés. Mindenekelőtt rezisztens fajtákat
kell termeszteni. Más fajtákról csak egészséges vetőmagot
szabad felhasználni, a fertőzött vetőmagot megfelelő keze-
léssel fertőtleníteni kell. Bevált a nedves csávázás 10%-os
trinátriumfoszfát-oldattal (15–30 percig). Végül a magot víz-
zel le kell öblíteni és meg kell szárítani. Száraz melegkezelés
(70 °C 4 napig, illetve 80 °C 24 óráig) is hatásos. Általában
ilyen eljárást a magfeldolgozás során végeznek el. A meleg-
kezelés után az egyenletes csírázás érdekében előnyös, ha a
magot vetés előtt 12 órára, kézmeleg vízben előáztatjuk.
A fertőzött növényházakban gondosan gőzölni kell. A fó-
liás gőzölés nem mindig hatékony. Ha vastagabb gyökerek
maradnak a talajban, akkor a gőzölési időt meg kell hosszab-
bítani. A hőmérséklet 100 °C közelében legyen. A növény
termesztésekor, főleg oltáskor a gyanús növényeket el kell
távolítani. Sovány tejjel, vagy zsíros tej és víz 1:1 arányú
keverékével az egyes munkafolyamatok előtt permetezve, a
vírusterjedést jelentősen korlátozhatjuk, és a terméskiesést
is csökkenthetjük. Ha a kezünket folyamatosan tejjel nedve-
sítjük, akkor az ápolási munkák során az érintéssel történő
átvitelt jelentősen csökkenthetjük. A Florades fertőtlenítő-
szer vircid és az érintéssel történő átvitel megakadályozására
használható. Fertőzött növényházakban nem késsel, hanem
kézzel kell a hónaljazást elvégezni.
A ruházatot hetente, egyébként a fertőzött és nem fer-
tőzött házakban történő munkaváltásnál a veszélyeztetett
állományokban cserélni kell. A kezet rendszeresen kefével
is le kell mosni. A betakarítás után a paradicsomnövényeket
lehetőleg nagy földlabdával a házból ki kell vinni és meg kell
semmisíteni. A növény ültetésekor ügyelni kell arra, hogy a
hajtásrészek a növényház talajával ne érintkezzenek.
Uborkamozaik. A paradicsom is az uborkamozaik-vírus
(Cucumber mosaic virus, CMV, Cucumovirus) gazdanövé-
nye. A vírustörzstől és a növekedési feltételektől függően
különböző betegségtünetek jelentkeznek. Ilyenek: a lombon
mozaik, fonállevelűség, páfránylevelűség, vonalas elhalás és
egyéb elhalások, illetve a termésen gyűrűs foltok. Németor-
szágban a CMV paradicsomon előforduló törzsei általában
meglehetősen enyhe betegségtüneteket mutatnak. Ilyenek:
enyhe világoszöld-sötétzöld tarkulás és a levéllemez csekély
alakváltozása. Fonállevelűség csak kivételes esetekben jelent-
kezik. Más vírusokkal történő, kevert fertőzések súlyosabb
károsodáshoz vezetnek. A vírus levéltetvekkel (nem per-
zisztens átvitel), valamint az ápolási és szedési munkákkal
vihető át. Célirányos rezisztencianemesítés alig folyik, mivel
e vírusos betegség jelentősége csekély. A ’Renate’ bokorpara-
dicsom rezisztens.
Megelőzés, védekezés. Főleg a magtermő paradicsomállo-
mányok szomszédságában nem lehet az uborkamozaik gaz-
danövényeinek fertőzött állománya. A levéltetű berepülését
meg kell akadályozni.
Burgonya-X-vírus. Bár az érintéssel átvihető burgonya-X-
vírus (Potato virus X, PVX, Potexvirus) fertőzése esetén a
paradicsomon csak gyenge betegségtünetek (a levelek enyhe
tarkulása, növekedésgátlás) alakulnak ki, mégis jelentős ter-
méscsökkenés következhet be.
Megelőzés, védekezés. Paradicsomot burgonya szom-
szédságában nem szabad termeszteni.
Burgonya-Y-vírus. Egyes esetekben a paradicsomon a bur-
gonya-Y-vírus (Potato virus Y, PVY, Potyvirus) törzseinek
fertőzését megfigyelték. A szárakon több-kevesebb széles
csík, a hajtáscsúcsokon súlyos görbületek, a termésen torzu-
lások, barna rajzolatok észlelhetők. A fiatal korban fertőző-
dött növények teljesen elpusztulhatnak. A PVY NTN-törzse
a paradicsomon szabadföldön súlyos lombtüneteket okoz,
terméstünetet azonban nem. Júliustól először a legfelsőbb
levelek levélalapjánál elhalt foltok mutatkoznak, amelyek-
hez sárgászöld elszíneződés is társul. Áteső fényben később,
a gyűrűs elhalás közepén, sárgászöld elszíneződés látható.
A PVY olyan vírus, amit a levéltetvek nem perzisztens mó-
don terjesztenek. E vírus gazdanövényköre a Solanaceae csa-
ládra korlátozódik.
Megelőzés, védekezés. A burgonya és a dohány szom-
szédságát kerülni kell.
Bronzfoltosság. A bronzfoltosságot okozó vírus (Tomato
spotted wilt virus, TSWV, Tospovirus) széles gazdanövény-
körébe főleg dísznövények, de gyomnövények és zöldség-
fajok is tartoznak. A vírust hozzávetőleg 700 növényfajon
azonosították. Az üveg alatti termesztésben az összes fontos
termesztett növényt károsítja. A vírust gyakran palántákkal
hurcolják be. A legtöbb fertőződött növény hosszú ideig tü-
126 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
netmentes marad, így fennáll a veszélye annak, hogy a be-
hurcolás későn válik ismertté.
E vírus fellépése a paradicsomon a növényházi termesz-
tésben csak egyes esetekre korlátozódik. A vírust a nyugati
virágtripsz (Frankliniella occidentalis) és más tripszfajok
(Thrips tabaci, T. fusca) viszik át. A vegyes termesztésű üze-
mekben gyakran fennáll a veszélye annak, hogy fertőzött
dísznövényektől a paradicsom fertőződik. A paradicsomleve-
leken először enyhe érkivilágosodás és halvány, koncentrikus
gyűrűk mutatkoznak. A betegség további lefolyása eseten-
ként nagyon eltérő. A betegség a nevét a „bronzos” (zöldes-
barna-sötétbarna), részben vonalszerű vagy kerek foltoktól
kapta, amelyek a szárakon, a levélnyeleken és a leveleken
találhatók. A hajtáscsúcs gyakran elhal, és sok oldalhajtás
képződik. A termések szabálytalan alakúak és azokon feltű-
nő, barna gyűrűk mutatkoznak. A terméskiesés számottevő
lehet.
Magátvitelt nem állapítottak meg. Növénynedvvel tör-
ténő átvitel lehetséges, ennek azonban alig van gyakorlati
jelentősége.
Megelőzés, védekezés. Paradicsomot nem szabad ter-
meszteni dísznövények (cineráriák, dáliák, krizantémumok,
primulák stb.) szomszédságában. A vegyes termesztésű üze-
mekben a paradicsom kipalántázása előtt, a szomszédos nö-
vényállományokban a tripszek ellen intenzíven kell védekez-
ni. A palántákat, vagy az állományban az egyes növényeket,
az első betegségtünetek megjelenésekor feltétlenül el kell
távolítani.
Pepinomosaik-vírus. Egyre több közlemény számol be a
Pepino mosaic virus (PepMV; Potexvirus) fellépéséről para-
dicsomon, Európában. Ilyenkor az állományok nem ritkán
teljesen károsodnak. A paradicsom PepMV fertőzése esetén
gyakran nem vagy gyenge levéltünetek (sárga foltok, eny-
he érközsárgulás, jelentéktelen deformáció) keletkeznek.
A PepMV fertőzése után nem feltétlenül gyakori, de szembe-
tűnő tünet a színelváltozás (márványozottság), ami a paradi-
csomtermések piacosságát lényegesen befolyásolhatja.
Megelőzés, védekezés. A PepMV terjesztési útjait még
minden részleteiben nem vizsgálták, ezért a PepMV fertő-
zések megakadályozására csak általános javaslatok adhatók.
Mint potexvírus, bizonyára érintéssel (kézzel, szerszámok-
kal, ruházattal, ápolási munkákkal, közegekkel stb.) köny-
nyen átvihető, azonban rovarokkal vagy más állatvektorok-
kal nem. A könnyen, érintéssel történő átvitel miatt minden
lehetséges higiénés eljárás megfontolandó. Amíg a vetőmag-
átvitelt nem állapítják meg, addig csak vírustesztelt vetőma-
got és növényanyagot használjunk.
Kevert fertőzések. Ha a paradicsomon több, különböző
vírus által okozott, kevert fertőzés lép fel, akkor gyakran
nagyon súlyos károk keletkeznek. Gyakori elsősorban a pa-
radicsommozaik-vírus, az uborkamozaik-vírus, illetve a bur-
gonya-X-vírus kevert fertőzése. Mindkét eset súlyos, vonalas
tünetekhez vezet. A terméshozam bizonyos körülmények
között jelentősen csökken. A paradicsommozaik-vírus és
a burgonya-X-vírus kevert fertőzésekor a szárakon és a vi-
rágkocsányokon szürkésbarna vonalak, továbbá a leveleken
sárgásbarna-fekete foltok, a terméseken besüppedő, barnás
foltok képződnek. Esetenként a növények is elpusztulnak.
Alkalomadtán a paradicsommozaik-vírus és a burgonya-Y-ví-
rus kevert fertőzése is előfordul.
A ToMV rezisztenciával nem rendelkező fajtákon eseten-
ként a ToMV és a Tomato aspermy virus (TAV, Cucumovirus)
kevert fertőzése jelentkezik. A növények törpenövésűek.
A levelek kicsik lesznek és besodródnak. A lomb elszínező-
dik. A TAV-ot a levéltetvek terjesztik.
Egyéb vírusos betegségek. A lucernamozaik-vírus (Alfalfa
mosaic virus, AMV) a paradicsomon nekrotikus hajtáscsúcs-
fodrosodást okoz. A hajtás végén a levelek sárgásak és bron-
zosak, az idősebb levelek kékeslila színűek és a levél színe
felé bekanalasodnak. A terméseken barnásfekete elhalások
figyelhetők meg. A paradicsom törpebokrosság (Tomato bu-
shy stunt virus, TBSV) és a paradicsom fekete gyűrűsfoltosság
(Tomato black ring virus, TBRV) nálunk (Németországban,
ford.) még nem jelentős.
Baktériumos és gombás betegségek
Klavibakteres hervadás. A paradicsom gazdaságilag leg-
fontosabb baktériumos hervadását Németországban a Cla-
vibacter michiganensis subsp. michiganensis (syn. Cory-
nebacterium michiganense subsp. michiganense) okozza.
A betegség mind szabadföldön, mind növényházban jelent-
kezik. Ez valódi edénynyaláb-parazita, hervadásos betegség.
Gyakran csak hosszabb lappangás után válnak láthatóvá a
tünetek. Kezdetben csak néhány levélke hervad. E betegség-
re jellemző, hogy a levél vagy a növény fele gyakran még
teljesen egészséges, ugyanakkor a másik fele hervad, vagy
majdnem teljesen elpusztul. A szár felületén világosbarna
csíkok mutatkoznak. A beteg növények edénynyalábjai sár-
gák és vörösesbarnák. Ezekből a korai betegségszakaszban a
kórokozó sárgás baktériumnyálkája buggyan ki. Az egész nö-
vény lassanként elpusztul. Hervadás azért jelentkezik, mert
a baktériumok az edénynyalábokat elzárják, és hervadást
okozó toxint választanak ki.
A termésen szórványosan ún. „szemfoltosságok” mutat-
koznak. E foltok, amelyek 2,5–4 mm átmérőjűek és barna,
kráter formájú, felrepedő közepüket szembetűnő, fehér ud-
var határolja, főleg a hajtásvégek eltávolítása után és nedves
időjárás esetén jelentkeznek. Általában ezúttal a csészeleve-
leken, a terméskocsányokon és néha a leveleken apró, petty-
szerű, barna foltok mutatkoznak. A beteg termések egyenet-
lenül érnek be. A baktérium az edénynyalábon keresztül a
termést belülről is megfertőzheti. A terméskocsánynál vagy
a termés belsejében üreges, barna részek találhatók. A korán
fertőződött termések magot nem képeznek. Ha a termések
későn fertőződnek, akkor a kórokozó a magot is megfertőzi,
ezáltal a magátvitel lehetősége áll fenn. Ilyenkor a termés-
húsban sárgás edénynyalábok találhatók. A baktérium főleg
a mag felületén (csak külsőleg ritkán a maghéj alatt) helyez-
kedik el. A beteg állományból származó vetőmagok csekély
százaléka fertőzött. A vetőmag tárolása közben a fertőzöttség
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 127
lassanként csökken, úgyhogy hozzávetőleg három év múlva,
fertőzési veszély nem áll fenn.
A fertőzött vetőmag, mint elsődleges fertőzési forrás, a be-
tegség fellépése szempontjából nagy jelentőségű. A kórokozó
azonban a beteg növénymaradványokon, termesztőeszközö-
kön és -felületeken szabadföldön és növényházban a követ-
kező növényállomány termesztéséig, egyes esetekben akár
két-három évig is fennmaradhat. Vízkultúrás termesztéskor
a kórokozó több hétig életben marad. A betegség a keringő
tápoldattal terjed. A legkülönfélébb ápolási munkákkal, első-
sorban a késsel történő tetejezéskor a baktérium növényről
növényre vihető át. Így a paradicsom sorában lévő szomszé-
dos növények megbetegedése gyakran megfigyelhető. A bak-
tériumok sebeken keresztül azonban pl. hidatódákon át is a
növénybe hatolnak. A fertőzési veszélyt növeli a késői hón-
aljazás és csapadék, valamint a hónaljazás után közvetlenül
végzett esőztető öntözés. A fertőzött csíranövényekről egész-
séges növényekre a kórokozó a termesztés elején jut át. Az
elöregedett palánták a fertőzésre fogékonyabbak. A betegség
26–28 °C-on terjed szét a legnagyobb mértékben, feltéve, ha
a relatív páratartalom 80% feletti. A fajták között bizonyos
mértékben fogékonysági különbség van. Elsősorban a köny-
nyű talajon lévő, rossz vízellátottságú állományok veszélyez-
tetettek. Ezzel szemben „jó” talajokon a fertőzött növények
lényegesen kisebb károsodást mutatnak.
A baktérium gazdanövényei más Lycopersicon és Sola-
num fajok (pl. S. nigrum) is. A baktérium gyomnövények,
valamint nem Solanacae fajok felületén is él.
Megelőzés, védekezés. A C. michiganensis subsp. mi-
chihanensis karantén károsítónak minősül Németországban
(ford.). A növényvédelmi vizsgálati szabályzat szerint a para-
dicsom vetőmagot megfelelő savas extrakciós eljárással kell
kezelni. A határozatok betartását a növényvédelmi állomá-
sok ellenőrzik. A vetőmaghoz növényi útlevél kell.
Fontos mindenekelőtt a termesztőfelületek, a termesztés-
re használt talaj rendszeres fertőtlenítése és adott esetben a
paradicsom karózása. Hónaljazáskor a fertőzött állományban
kést nem szabad használni, vagy alaposan fertőtleníteni kell.
Lehetőleg a sebzést kerüljük el. Fertőzött állomány esetén
paradicsomot legfeljebb négyévenként termesszünk. A klavi-
bakteres hervadás kártételét jó humusz- és vízellátással csök-
kenthetjük. Az esőztető öntözést kerülni kell.
Ha a fitoftórás betegség ellen réztartalmú szereket hasz-
nálunk, akkor azok a klavibakteres hervadás kórokozója el-
len bizonyos mellékhatással lesznek.
A vízkultúrákban a növényeket eredményesen úgy véd-
hetjük, hogy a tápoldatot hetente egyszer, 12 órán át 3 pH-
értékre savanyítjuk.
Xantomonászos gyümölcsfoltosság. A Xanthomonas ve-
sicatoria (syn. X. campestris pv. vericatoria) által okozott
bogyófoltosságnak világviszonylatban nagy szerepe van.
Európában különösen a déli országokban jelentős. A még
zöld termésen lévő foltok enyhén bemélyednek és azokat
vizenyős udvar veszi körül, ami hamar eltűnik. Később a ter-
mésfoltok megnagyobbodnak, a 6 mm-t is elérhetik, enyhén
domborúak és felületük varas, barnás. A termésfoltosságon
túlmenően ugyanaz a kórokozó a leveleken és a szárakon
is foltokat idéz elő. A foltok kezdetben sárgák, később bar-
nák, illetve feketék. Nagyobb foltok főleg a levélszéleken
jelentkeznek. A palántákon a korai fertőzések nagyon káro-
sak lehetnek. A kórokozó vízcseppekkel (esőztető öntözés,
eső), szedéskor és ápolási munkákkal hurcolható át. A csil-
langós baktérium aktívan, többek között a légzőnyílásokon
keresztül hatol a növénybe. A X. vesicatoria maggal átvihető,
képes azonban egy bizonyos ideig a talajban és egyes két-
szikű gyomnövényeken (pl. Solanum nigrum) fennmaradni.
A kórokozónak több patotípusa van. E kórokozó és a Pseu-
domonas syringae pv. tomato (lásd később) által kiválasztott
kórkép megkülönböztetése gyakran nem egyszerű.
A X. vesicatoria mint a Clavibacter michiganensis subsp.
michiganensis karantén károsító. A részletes előírásokat a
növényvédelmi vizsgálati szabályzat szabályozza.
Ervíniás lágyrothadás. A széleskörűen elterjedt Erwinia
carotovora subsp. carotovora a paradicsomon termésrotha-
dást, esetenként pedig szárbarnulást és bélszövet-rothadást
okoz. A terméseken a lágyrothadás a zöld és a piros paradi-
csomon is előfordulhat. A szétterjedés gyakran a leszedett
paradicsom mosásakor következik be. Hosszabb tárolás ez-
után nagyon kockázatos.
Pszeudomonászos levélfoltosság, fekete pettyesség.
A Pseu do mo nas syringae pv. tomato súlyosan károsít, kü-
lönösen Dél-Németországban a szabadföldi paradicsomon.
A baktérium a sebeken és a légzőnyílásokon keresztül aktí-
van hatol a növénybe. A levelek, a virág- és terméskocsányok,
valamint a csészelevelek károsodnak. Számos apró, 2–5 mm
nagyságú, először vizenyős, sötétzöld, később sötétbarna,
gyakran sárga udvarú folt mutatkozik. A sok folt gyakran ösz-
szeolvad. A levélkék elhalnak. A levélnyeleken és a szárakon
sötétbarna, csíkos elszíneződések jelentkeznek. A termésen
pettyszerű, 1–3 mm nagyságú, fekete foltok („kátrányfröcs-
csenés”) mutatkoznak. Ezek enyhén kidomborodnak, hatá-
rozott szegélyűek. Gazdasági jelentősége van, mivel a beteg
növények nagy számban meddő virágokat hoznak létre, a
virágok lehullanak, emiatt kielégítő terméskötődés nem lesz.
A károk különösen akkor nagyok, ha már a palánták be-
tegednek meg. A növényen és a növényállományban a kór-
okozó vízcseppekkel terjed, amelyek a széllel és a munkák
során vihetők át. A növény szisztémikusan nem fertőződik.
A baktérium hőoptimuma 20–25 °C között van. Hosszabb
levélnedvesség-időtartamon nagyon gyorsan epidémia alakul
ki. A kórokozó vetőmaggal átvihető. A talajban lévő növény-
maradványokon nagyon hosszú ideig fennmarad. A német-
országi fajták különböző fogékonyságával kapcsolatban ta-
pasztalatok alig vannak. Nagy ellenálló képességűnek pl. a
’Tiffany’ fajtát tartják. Fogékonynak bizonyult a ’Vanessa’.
Megelőzés, védekezés. Csak betegségmentes vetőmagot
használjunk, a palántákat gondosan ellenőrizzük. Az első
betegséggócot meg kell semmisíteni. Az állományban elő-
ször mindig a nem fertőzött területet takarítsuk be. Szedési
és ápolási munkákat lehetőleg akkor végezzünk, ha száraz
128 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
a lomb. A csepegtető öntözést előnyben kell részesíteni. Ha
réztartalmú szereket használunk a fitoftórás betegség ellen,
akkor a baktériumos betegség terjedése jelentősen csökken.
Pszeudomonászos bélszövet-barnulás. Elsősorban a
Pseudomonas corrugata a bélszövet-barnulás kórokozója. E
kórképpel kapcsolatba hozhatók még más baktériumok is,
pl. a Pseudomonas viridiflava, a P. chicorii és az Erwinia
chrysanthemi. Feltehetően számításba jöhetnek még sze-
kunder paraziták is, amelyek a paradicsom túlzott növekedé-
se során jelentkeznek.
A bélszövet-barnulás általában az állományban csak
egyes növényeken jelentkezik, bár 20%-ot is elérő kiesést
is megfigyeltek. A növények ilyenkor általában közvetlenül
a termésképzés időszakában vannak. Az idősebb leveleken
levélszélsárgulás- és elhalás jelentkezik. A szár alsó részén
csíkszerű elszíneződések, repedések és kinövések mutatkoz-
nak. Járulékos gyökerek képződnek. A bélszövet e részén
barnás, illetve sötétbarna és üreges részek is megfigyelhetők.
A felvágott szárban létrára emlékeztető kép mutatkozik.
A termések és a gyökerek tünetmentesek. Egyes esetekben
a kártételt a növények kinövik, más esetben azonban elpusz-
tulnak. A növények főleg olyan állományokban károsodnak,
amelyek túlzott növekedésűek. A kórokozó öntözővízzel
vagy az öntözőrendszerben terjed. Izolálták ásott kút vizéből
is, amelyet öntözésre használtak.
Megelőzés, védekezés. Védekezési eljárásként a víza-
dagot kell korlátozni. Az öntözővíz-tartályokat tisztán kell
tartani. Kerülni kell a túlzott növekedést, főleg a magas nit-
rogén adagot, a nagy hőmérséklet-ingadozásokat, valamint
a túl hosszú levélfelület-nedvesség időtartamát is. Megfelelő
kálium-ellátás biztosan eredményes.
Csíranövény-betegségek. A paradicsom-csíranövényeket
kelés előtt vagy közvetlenül kelés után különböző gombák
pusztíthatják el. Főleg a kelés utáni első két hétben és a ki-
ültetés után veszélyeztetettek a palánták, mivel a nem meg-
felelő fényviszonyok és a túlzott nedvesség növelik a fogé-
konyságot. Először a talaj közelében vizenyős folt keletkezik,
amelynél a szár befűződik, és végül eldől. E kárkép előidézői
közül elsősorban a Pythium és a Phytophthora nemzetségek
különböző kórokozói, valamint a Rhizoctonia solani jöhet
számításba. A kárkép a magvetésben foltszerűen jelentkezik,
majd gyorsan szétterjed.
A Pythium aphanidermatum és más Pythium fajok gyö-
kérkárosítók is a vízkultúrás termesztésben. Bizonyos kö-
rülmények között terméshozam-csökkenés következik be,
anélkül, hogy a betegségtünetek a gyökereken láthatók len-
nének. A Phytophthora cryptogea is okoz gyökérrothadást.
Megelőzés, védekezés. A vetésre használt talajt és eszkö-
zöket rendszeresen fertőtleníteni kell. Ne vessünk túl sűrűn,
a kikelő csíranövényeknek világos helyük legyen. Kerülni
kell a túlzott nedvességet. A magvak csávázása tirám ható-
anyagú készítménnyel ajánlott.
Rizoktóniás szártőrothadás. A Rhizoctonia solani által
okozott paradicsom-szártőrothadás főleg a kiültetés utáni
időszakban jelentkezik. Csak a korán fertőzött növények dől-
nek ki és pusztulnak el. A valamivel idősebb növényeken az
alsó levelek sárgára színeződnek és hervadnak, a hajtásvégek
sötétzöldek lesznek, a növények növekedésükben visszama-
radnak. Közvetlenül a talajfelszín alatt enyhén besüppedő,
barnás, károsodott rész található, ami élesen elkülönül az
egészséges szövettől és felette járulékos gyökerek képzése
indul meg. A növények sokszor újból megerősödnek. A fer-
tőzött rész kezdetben általában nedves, azon gyakran rot-
hadást okozó baktériumok vagy Botrytis cinerea telepedik
meg. A magas talajnedvesség kedvez a megbetegedésnek.
A hőmérséklet befolyása csekély. Kitartóképletének (szkleró-
ciumának) köszönhetően, a kórokozó a gazdanövény nélkül
több évig fennmarad a talajban. A gomba csak seben keresz-
tül képes a növénybe hatolni. A szárszövetet ezért védeni
kell a sérülésektől.
Megelőzés, védekezés. Csak erős, edzett palántákat sza-
bad kiültetni. A talajfelszínt lehetőleg szárazon kell tartani.
A növényeket fel kell töltögetni.
Fitoftórás szártőrothadás. A Phytophthora nicotianae a
paradicsom szártőrothadását idézi elő. A kórokozó elneve-
zése vitatott. Jelenlegi ismereteink szerint szinonimáknak
tekinthetők: P. parasitica, P. nicotianae var. nicotianae, és
P. nicotianae var. parasitica. A paradicsomok főleg a kiül-
tetés utáni első hat hétben betegednek meg. A betegség kü-
lönösen növényházban, a nagy, nedves helyeken található
meg. Az alsó fürtök termései is megbetegednek. A termésen
szürkészöld, gyakran feketés, részben barnás, koncentrikus
gyűrűkből álló, puha foltok keletkeznek. A termések idő
előtt lehullanak. A termés- és a fürtkocsányok teljesen vagy
részben – kívül-belül – barnák. A megbetegedett részeken
gyűrűszerű elhalások képződnek. A megbetegedett szövetek,
ellentétben a P. infestans károsításával, puhák és nedvesek.
A termések a magasra felfröccsenő, fertőzött talajrészecskék-
től fertőződnek.
A szártő fertőzés esetén kívül szürkészöld, enyhén befű-
ződik és belül gyakran üreges. A főgyökér barna lesz, és a
növény lassanként elpusztul. A megbetegedés főleg a fűtött
korai termesztéskor és hidegházban jelentkezik. A talajfertő-
zöttségen kívül feltehetően a nyílt vizekből származó öntö-
zővíz is fertőzési forrás. Vetőmagátvitel is lehetséges. A meg-
betegedés tetőpontja 17–27 °C hőmérsékleti határok között
van. A gomba a talajban több mint négy évig fennmarad,
anélkül, hogy életképességét elveszítené. A fertőzések felerő-
södnek, ha magas talajhőmérsékleten hideg vízzel öntözünk.
Az oltásra ajánlott paradicsomalanyok e gombával szem-
ben fogékonyak. A kőgyapotos és vízkultúrás állományok ve-
szélyeztetettek. A zárt rendszerben a kórokozó a tápoldattal
kering. 40%-os kiesést is megfigyeltek.
Megelőzés, védekezés. Csak fejlett és edzett palántákat
ültessünk. Mélyen ne ültessünk és az egyenletes növekedés-
re törekedjünk. A túl hideg öntözővizet mellőzzük.
A P. nicotiane megjelenésekor az első beteg gyümölcsö-
ket távolítsuk el. Időben kell az első két fürt védelmét vég-
rehajtani. A talajfelszínt és a lombot szárazon kell tartani.
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 129
Adott esetben beöntözéses kezelést kell alkalmazni propa-
mokarb hatóanyaggal.
A paradicsom didimellás szárrothadása. A paradicsom
didimellás szárrothadását a Didymella lycopersici gomba
okozza. Ez mind a szabadföldi, mind a hajtatott paradicso-
mon károsít. A paradicsomszáron kívül a termések (lásd a
termésrothadásnál) és szórványosan a levelek is megbeteged-
nek. A fertőzés kiváltképpen a talajfelszín közelében lép fel.
A szárat fekete, bemélyedő sáv veszi körül. A károsodott ré-
szen a szállítószövetek szétszakadnak, és a növény elpusztul.
Más esetben a megbetegedés csak a talajban lévő szárrészen
és a főgyökéren jelentkezik. A megbetegedett rész felett az
újonnan képződő gyökerek a növény további növekedését
lehetővé teszik, növekedésében azonban visszamarad, és az
idős leveleken sárgulás mutatkozik. Különösen sűrű, szabad-
földi állományokban és nedves időjáráskor a szár felső részén
tünetek mutatkoznak. A felette lévő növényrészek gyakran
elpusztulnak.
A károsodott részeken csaknem rendszeresen az ivarta-
lan alak (Diplodina lycopersici) köcsög alakú piknídiumai és
egy- és kétsejtű konídiumai találhatók, nagyon ritkák az iva-
ros alak peritéciumai, amelyeknek a betegség terjedésében
nincs jelentőségük.
A paradicsom a könnyű talajokon ritkán károsodik.
A 15 °C körüli talajhőmérsékleten a betegség fellépése sok-
kal súlyosabb, mint 20 °C-on vagy magasabb hőmérsékleten.
A megbetegedett termések miatt a D. lycopersici magátvitele
is biztosított. A beteg magból beteg növények fejlődhetnek.
A betegség fellépése szempontjából sokkal nagyobb jelentő-
ségű a talaj fertőzöttsége. A gomba fennmaradhat a beteg
növénymaradványokon, a paradicsomkarókon és huzalokon.
A huzalok dörzsölése nyomán fertőzési kapuk jönnek létre.
A gomba az állományban konídiumokkal terjed, amelye-
ket a szél, az eső és az ápolási munkák visznek át. Az oltásra
használt alanyokat a D. lycopersici nem károsítja. Az egyes
paradicsomfajták fogékonysága különböző.
Megelőzés, védekezés. A nagymértékben fertőzött nö-
vényházakat gőzölni kell. Szabadföldön megfelelő vetés-
forgót kell kialakítani. Vetőmagot csak egészséges állomá-
nyokból nyerjünk. Kötözésre rendszeresen új huzalt, illetve
fertőtlenített karókat használjunk. Ha egy-egy beteg növény
az állományban előfordul, akkor óvatosan el kell távolíta-
ni. Előnyös, ha a legalsó leveleket leszedjük, mert ezáltal a
szártő hamarabb leszárad. Ha a fitoftórás és kladospóriumos
betegség elleni védekezésre réz, propineb vagy mankoceb
hatóanyagú szerrel védekezünk, akkor ezek a didimellás
szárrothadás ellen is jó hatásúak. Adott esetben arra kell
ügyelni, hogy a szárat is jól elérhessük. Növényházban az
öntözőberendezést lehetőség szerint korán, mélyebbre kell
függeszteni, hogy a szár és a lomb lehetőleg ne legyen ned-
ves. A folyamatos ápolási munkák során a növényházat vagy
a növénysorokat a megbetegedés szempontjából végül vizs-
gáljuk át, hogy az átviteli lehetőségeket korlátozzuk. A ter-
mesztés befejeztével a paradicsomlombot az üzemből el kell
távolítani. A kártételt a paradicsom töltögetésével csökkent-
hetjük.
Fuzáriumos szártőpusztulás. Az európai paradicsomter-
mesztésben a Fusarium oxysporum f. sp. radicis-lycopersici
gomba gyökér- és szárpusztulást okoz. A gomba a gyökér
kéregszöveteit támadja meg, és a másodlagos oldalgyökerek
alapi részén hatol be. Az alsó szárrészen (30 cm-nél nem ma-
gasabban) kívül és belül barnulás (szembetűnően csokoládé-
barna) jelentkezik. Gyakran akkor következik be a növények
hervadása, amikor az első termések szedésre érettek. A szár-
tőnél puha rothadás észlelhető. Később a szártőnél megjele-
nik a gomba fehér vagy rózsaszínű micéliuma a számos koní-
diummal. A gomba csak a pusztuló részek szomszédságában
fejlődik. Szisztémikus fertőzés nincs. A termesztés végén
kitartóképletként szolgáló klamidospórák képződnek, amik
a paradicsomnövények gyökérváladéka hatására kicsíráznak,
és új fertőzéseket idéznek elő. Ha a betegség egy üzemben
egyszer fellépett, akkor azzal a jövőben számolni kell. A kór-
okozó maggal átvihető. A kórokozó izolátumai nagyon válto-
zatosak. E gomba gazdanövénye a legkülönbözőbb botanikai
családokba tartozó, nagyszámú növényfaj. A növények gyak-
ran tünetmentesek. A kórokozónak különböző patotípusai
fordulnak elő.
A betegség főleg a vízkultúrás termesztésben fordul elő.
A kórokozó a keringő öntözőfolyadékban terjed. Gyakran a
tartalékvíz-tartályokban is megtalálható. A betegség alacsony
(10–20 °C) talajhőmérsékleten, fényszegény évszakokban
lép fel. A kórokozóval szemben a fajták fogékonysága jelen-
tősen eltérő.
Megelőzés, védekezés. Rezisztens fajta termesztésével
vagy oltvány használatával védekezhetünk. A hervadásos
tüneteket mutató növények gyökérlabdáit nyomással tömö-
ríteni kell. A beteg vagy betegséggyanús növényeket elővi-
gyázatosan, lehetőleg nagy gyökértömeggel fel kell szedni,
műanyag zsákba rakni, és az üzemből eltávolítani. A termést
utoljára a beteg növények környékén kell betakarítani. Az
eszközöket fertőtleníteni kell. Törekedni kell a magasabb
talajhőmérsékletre. A nagy mennyiségű vízpótlást alacsony
hőmérsékleten kerülni kell. A növényeket fel kell töltögetni.
A termesztés befejezése után gondosan gőzölni kell.
Fuzáriumos hervadás. A fuzáriumos hervadás kórokozója
(Fusarium oxysporum f. sp. lycopersici) hőmérsékleti igénye
magas. Optimális fejlődéshez 27–28 °C-ot igényel. Ez a talaj-
ban különösen klamidospóráival és mikrokonídiumaival éve-
kig fennmaradhat, anélkül, hogy virulenciáját elveszítené.
A növényt az edénynyalábok elzárásával és hervadást okozó,
növényt károsító anyagok (toxinok) termelésével károsítja.
A kórokozó a gyökéren keresztül hatol be. Kezdetben az alsó
levelek hervadnak és pusztulnak, ezek gyakran egyoldalúan
a növény egyik oldalára korlátozódnak. A szárban és a levél-
nyelekben az edénynyalábok sötétbarnák. A termések aprók
maradnak. A beteg növények termésüket elrúgják. A beteg-
ségtünetek rendszerint csak a kiültetés után két hónapra,
a 1,5–2 m magas paradicsomon mutatkoznak. Esetenként
a szár felületén a gomba rózsaszínű konídiumtartó-gyepe
130 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
(sporodóhiuma) található meg. A meglehetősen meleg körül-
mények között nevelt, 6,5 pH-érték alatti, könnyű talajokon
lévő paradicsomok könnyebben megbetegszenek. A jó talaj-
szerkezet és az egyenletes vízellátás a kártételt mérsékeli.
Az állományban a terjedés növényről növényre gyökér-
érintkezéssel lehetséges. A növények gyakran egymás után
betegszenek meg a sorokban. A kórokozó elsősorban fertő-
zött talajjal vihető át. Vetőmagátvitel lehetséges. A gomba a
talajban 90 cm mélységig is előfordulhat, és talajgőzöléssel
rendszerint teljesen nem pusztítható el. A növényház szerke-
zetén is sokszor fertőzőképes konídiumok is maradhatnak.
A gomba három patotípust (rasszt) képez. Vannak olyan
paradicsomfajták, amelyek csak az 1-es rasszal (F1) szemben
ellenállók (’Amfora’, ’Cencara’, ’Curabel’, ’Estrella’, ’Paola’)
és olyanok, amelyek az 1-es és a 2-es rasszal (F2) szemben is
ellenállók (’Campari’, ’Counter’, ’Creon’, ’Dario’, ’Dombito’,
’Dombo’, ’Estafette’, ’Nectar’, ’Olivia’, ’Oskar’, ’Rianto’, ’So-
natine’, ’Tasty’, ’Turbo’, ’Vision’). A Fusarium-rezisztenciát
egyes fajták esetében a nemesítők kombinálták a Cladospori-
um, a Verticillium, a paradicsommozaik és a gyökérgubacs-
fonálféreg rezisztenciával. Rezisztens, oltásra használt alany
(KNVF alany) is rendelkezésre áll.
Megelőzés, védekezés. Fennálló fertőzöttség esetén csak
ellenálló fajtát szabad termeszteni. Egyébként csak kifogás-
talan vetőmagból nevelt, egészséges palántákat kell ültetni.
Rezisztens alanyra oltás hatásos. A termesztés felhagyása
3 évre, kielégítő eredményt nem ad. A fertőtlenítést nagy
mélységig, gondosan el kell végezni. Egyidejűleg el kell pusz-
títani a gombaképleteket a növényház szerkezetén.
Verticilliumos hervadás. Kórokozóként Németroszágban
a Verticillium nemzetség két faját, a V. albo-atrumot és a V.
dahliaet azonosították. A V. dahliae mikroszkleróciumokat
képez, az hogy ez a V. albo-atrumnál előfordul-e, még vita-
tott. Nagyon jellemző, hogy a kórokozó főleg alacsony talaj-
hőmérsékleten károsít. 20 °C feletti hőmérsékleten kártétel
alig van. Kártétel elsősorban rossz talajszerkezet, fényhiány
és rossz kalciumellátottság esetén, valamint szorosan 6 pH-
érték alatt jelentkezik. Verticillium gombával fertőzött állo-
mányokban általában eltérő nagyságú növények találhatók.
Magas páratartalom esetén a hajtáscsúcs levelei ernyedten
lógnak. Az alsó levelektől kiindulva később a levélkék he-
gye sárgára vagy rózsaszínűre színeződik. A levélkék egy
része gyakran még zöld, másik része azonban már beszárad.
A levéllemezen is barnás vagy hamuszürke, V alakú foltok
találhatók.
Az edénynyalábok a szárban – még ott is, ahol a növény
egészségesnek tűnik – szürkék vagy enyhén barnára színe-
zettek. A növény erőteljes járulékos gyökérfejlesztésre hajla-
mos. A beteg növények ritkán pusztulnak el, de alsó leveleik
nagy részét elveszítik és mérsékelt termést hoznak.
A fertőzött talaj a legjelentősebb fertőzési forrás. A gom-
ba a beteg növénymaradványokban, illetve növénymaradvá-
nyokon mikroszkleróciumokkal marad fenn. A gomba gaz-
danövénye számos vad és termesztett növény. A reziszten-
cianemesítés olyan paradicsomfajtákat állított elő, amelyek
nem betegednek meg: ’Abunda’, ’Counter’, ’Creon’, ’Dario’,
’Dombo’, ’Estafette’, ’Furore’, ’Gitona’, ’Maeva’, ’Turbo’,
’Ultimo’, ’Tolstoi’, ’Vision’. Olyan V. albo-atrum törzseket is
izoláltak, amelyek fertőzték a rezisztensnek tartott fajtákat
és alanyokat.
Megelőzés, védekezés. A fertőzött üzemekben csak el-
lenálló fajták termeszthetők vagy rezisztens alanyokra kell
oltani a paradicsomot. A következő termesztés előtt alapos,
lehetőleg minél mélyebben ható talajfertőtlenítést kell vég-
rehajtani. Az első tünetek észlelésekor a növényház hőmér-
sékletét meg kell emelni (lehetőleg 25 °C-ra). Gyakrabban,
ugyanakkor mérsékelten kell öntözni. Szükség esetén árnyé-
kolással vagy a növények gyakori nedvesítésével szabályozni
kell a páratartalmat.
Szklerotíniás hervadás. Mind szabadföldön, mind pedig
hajtatóházban általában az állomány egyes növényein je-
lentkezik a hervadás kórokozója a Sclerotinia sclerotiorum
gomba. A száron különböző hosszúságú, beszáradó, fehéres
foltok keletkeznek, amelyek felett a növény elhal. A szár
belsejében, amely gyakran felszakad, a kórokozó vattaszerű
gombaszövedéke és fekete kitartóképletei (szkleróciumok)
találhatók. A fiatal növények a talajból kiindulva károsod-
nak. Főleg azok a növények fertőződnek, amelyek a kiültetés
idején túlságosan felnyurgultak és nagy hőmérséklet-ingado-
zásoknak voltak kitéve. Az idősebb növényeket az aszkospó-
rák fertőzik. Az aszkospórák az elhalt sziromleveleken, levél-
nyélcsonkokon vagy más seben keresztül hatolnak a szárba.
Előnyös fertőzési feltételnek tekinthető a 15–21 °C közötti
hőmérséklet és a 16–72 órás levélnedvesség-időtartam.
Megelőzés, védekezés. A beteg növényeket az álomány-
ból el kell távolítani, ügyelve arra, hogy a szkleróciumok ne
hulljanak a talajra. A nagy hőmérséklet-ingadozásokat kerül-
ni kell. A talajfelszínt lehetőleg szárazon kell tartani.
Pirenohétás gyökérparásodás. A gyökérparásodás sza-
badföldön és növényházban fordul elő. Kórokozója a Pyre-
nochaeta lycopersici gomba. A gyökérparásodás kártételére
általában csak a termesztési időszak második felében, hozzá-
vetőleg az ötödik fürt szedésekor leszünk figyelmesek. Kár-
tétel elsősorban azokban az állományokban lesz, ahonnan
több mint hét fürtöt kívánunk betakarítani. Nagyon meleg
időjáráskor a növények petyhüdtek és a hozam figyelemre-
méltóan csökken. Egyébként a talaj feletti növényrészeken
betegségtüneteket alig találunk. A gyökéren két kórkép kü-
lönböztethető meg: 1. a finomabb oldalgyökerek barnulása
és elhalása a kiültetés utáni időszakban, 2. gyökérparásodás,
amire a parás, hosszában felrepedő, megvastagodott gyökér-
zet (paralécek képződése) jellemző, főleg a termesztés vé-
gén. Végül a gyökérről a kéreg darabonként leválik, és csak
a belső rész marad meg.
A terméshozamra a termesztés első felében bekövetke-
ző gyökérveszteség hat. A finom oldalgyökerek elhalásának
lényegesen nagyobb hatása van a terméshozamra, mint a
súlyos gyökérparásodásnak. Terméshozam-kiesés főleg az
alacsony átlaghőmérsékletű években lesz. Ez arra is utal,
hogy fertőzött állományban a talajfűtés pozitív hatású. Kár-
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 131
tétel főleg a rossz szerkezetű talajokon keletkezik, ahol a
paradicsom csak gyenge gyökérzetet képezhet. Fontos, hogy
a gyökérparásodástól károsodott gyökér egyenletes talajned-
vességet, állandó, kielégítő mennyiségű vizet kapjon. A gyö-
kérparásodás egy területen nem hirtelen jelentkezik, hanem
a több éven át, lassan terjed szét. Ezért részleges talajfertőtle-
nítés esetén a kórokozó újra a fertőtlenített területre nyomul.
Továbbá azt is számításba kell venni, hogy a Pyrenochaeta
lycopersici gomba pl. a tojásgyümölcs, az uborka, a dinnye, a
paprika és a saláta gyökerein is megél. A kórokozó a talajban
az elhalt növénymaradványokon mikroszkleróciumokkal
marad fenn.
A Németországban előforduló törzsek hőmérsékleti op-
timuma 15–20 °C. A déli területeken a kórokozónak olyan
törzsei fordulnak elő, amelyek hőmérsékleti igénye nagyobb.
Egyes paradicsomfajták: ’Argus’, ’Billy’, ’Corella’, ’Elena’,
’Kyndia’, ’Novy’, ’Piranto’, ’Tomosa’, ’Vibelco’, ’Virosa’ a
gyökérparásodás kórokozója, a P. lycopersici patotípusainak
zömével szemben toleránsak.
Megelőzés, védekezés. Fertőzött üzemekben elsősorban
ellenálló fajtákat kell termeszteni, vagy rezisztens alanyra
kell oltani. Ritkábban a gőzölés előnyös. A gyökérparás para-
dicsomállományt gyakrabban kell öntözni. A hőmérsékletet
meg kell emelni, a páratartalmat lehetőség szerint csökken-
teni. Napsütéskor árnyékolni kell. Törekedni kell a jó talaj-
szerkezetre. A növényeket lehetőleg nagy földlabdával kell
kiültetni. Részben beválik a paradicsom feltöltögetése és a
szedés kezdetekor a terület takarása tőzeggel vagy talajjal.
Oltás rezisztens alanyra. A paradicsomot a talajlakó kór-
okozók leküzdésére, több mint 40 éve rezisztens alanyokra
oltják. Régen az angol nyelves párosítási oltási eljárás volt a
legelterjedtebb módszer, de a fejoltás egyre erősebben terjed.
Ezért az alany és a nemes fajta szárának lehetőleg egyforma
vastagnak (kb. 3 mm) kell lennie. Az oltási hely rögzítésére
speciális eszközöket (Hild-oltószerkezet) és gyakran kerámia
rögzítőt vagy műanyag kapcsot használnak. Alanyként főleg
a Lycopersicon lycopersicum szelekcióit, vagy a termesztett
paradicsom és a Lycopersicon hirsutum vad alakkal törté-
nő keresztezéseit használják. Ezekből a keresztezésekből a
nemesítők fajtákat (’Beaufort’, ’Brigeor’, ’Heman’, ’Hires’,
’Vigomax’) alakítottak ki, amelyek alanyként felhasználha-
tók. Kezdetben az alkalmazásra kerülő alanyok egy, vagy
néhány kórokozóval szemben voltak rezisztensek. Lassan-
ként a nemesített növények rezisztenciája egyre szélesebb
lett. Végül létrejött a TmKNVF2Fr típusú, oltáshoz használt
alany. A betűk magyarázata: Tm: paradicsommozaik-vírus,
K: gyökérparásodás, N: fonálférgek (gyökérgubacs-fonálfé-
reg), V: Verticillium, F: Fusarium oxysporum (F1 = rezisz-
tens az 1. patotípussal szemben, F2 = rezisztens az 1.+2.
patotípusokkal szemben), Fr = Fusarium oxysporum f. sp.
radicis-lycopersici. A kémiai talajfertőtlenítés nehézségei és
a talajgőzölés emelkedő költségei miatt az oltási eljárás igen
jelentős. Mivel az eredményes oltáshoz sokrétű tapasztalat
szükséges, általában célszerű az oltott paradicsomot a pa-
lántanevelő üzemekből beszerezni. A TMV-rezisztens fajta
oltásához csak TMV-rezisztens alany használható fel.
Parás gyökér. A kőzetgyapoton termesztett paradicsom idő-
sebb gyökerein parásodás figyelhető meg. A fiatalabb gyöke-
rek, a közeg külső részén, legtöbbször normálisan fehérek.
Az állomány állóképessége csökken, a növekedés és a hozam
kisebb lesz. Erről egy szaprofita, talajlakó gombát izoláltak
és Humicola fuscoatra fajnak határozták meg.
Az így megbarnult gyökereken a kőzetgyapotos termesz-
tésben a Colletotrichum coccodes is megtalálható. Ez a gom-
ba gyakran előfordul a paradicsomgyökereken a talajban ter-
mesztve is. E gombát főleg gyengültségi parazitának tekintik,
amelynek a talaj magas víz- és sótartalma kedvez, vagy más
gombák nyomában lép fel. Előfordul a külső gyökérrészek
elbarnulása és esetenként hosszirányú felrepedése. A külső
gyökérszövetbe a gomba apró, fekete kitartóképletei (mik-
roszkleróciumai) ágyazódnak. A paradicsom terméshozamát
a talajon történő termesztéskor alig befolyásolja. A gomba
gazdanövényeihez gyomok sokasága tartozik.
A Humicola fuscoatra és a Colletotrichum coccodes víz-
kultúrában gyorsan terjed, konídiumokkal. A paradicsom
fejlődésben mutatkozó zavarok, amelyektől fejletlen a gyö-
kér, mindkét gomba gyökérbe hatolását elősegítik. Mindkét
gomba a vízkultúra növényeinek termőképességét csökkenti,
ezért védekezési eljárások szükségesek. E gombafertőzést
csak nagyon gondos üzemi higiéniával lehet hatásosan le-
küzdeni.
Fitoftórás betegség. A Phytophthora infestans a paradi-
csom és a burgonya fitoftórás betegségét okozza. A paradi-
csomon különösen a 4-es rassz fordul elő, ami a burgonyára
csak enyhén patogén. Ha a megfelelő heterotallikus alakok
(A1 és A2 típusok) összetalálkoznak, akkor a levelekben oo-
spórák képződnek, amelyek mint kitartóképletek, a talajban
fennmaradnak. A fitoftórás betegség főként szabadföldön,
ritkábban növényházban lép fel. P. infestans a terméseken
kezdetben szürkészöld, később szennyesbarna, redőzött
foltokat okoz, amelyek főleg a termés felső részén vannak.
A terméshús a beteg részeken kemény. Levéltünet először az
idősebb leveleken jelentkezik. Azokon szürkésszöld, később
barna vagy fekete foltok mutatkoznak, amelyek gyorsan szét-
terjednek, és a levél elpusztul, míg gyakran a nyél hosszabb
ideig egészséges marad. Nedves körülmények között a levél
fonákán fehér sporangiumtartó-gyep képződik. Tünetek a
száron is mutatkoznak. Azon nagy kiterjedésű, barnásfekete,
határozott szélű foltok vannak, ezek a szárat teljesen körül-
ölelhetik, de a felettük lévő részek csak lassan pusztulnak
el. A németországi termesztésben a paradicsom a beteg bur-
gonyaállományról fertőződik. Végül rendszerint a termések
is megbetegednek. A kórokozó alkalmazkodva gazdanövé-
nyéhez, a paradicsomhoz, főleg levél- és szárkártételt okoz.
A gomba optimális fejlődésére hosszan tartó, magas páratar-
talmat, átmenetileg nedves lombot és 13–18 °C hőmérsékle-
tet igényel. A termés héját aktív módon képes áttörni.
Egyes fajták (’Bali’, ’Elena’, ’Fandango’, ’Master’, ’Pyros’,
’Ringo’, ’Rubica’, ’Suso’, ’Sverena’) a P. infestansszal szem-
132 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
ben toleránsak. A kórokozónak számos patotípusa van, ezért
elengedhetetlen, hogy a termesztési körzetekben ezekkel
kapcsolatban tapasztalatokat szerezzünk.
Megelőzés, védekezés. A P. infestans a paradicsomon is
megjelenik, mihelyt megállapítottuk fellépését a burgonyán
(legtöbbször június végén). Ekkor a megelőző védekezést el
kell kezdeni fungicidekkel. Számításba jöhetnek a manko-
ceb, a propineb és a réz hatóanyag-tartalmú szerek. A man-
gántartalmú szerek a paradicsom vegetatív növekedését segí-
tik elő. A réztartalmú szerek a lombfejlődést gátolják. A ned-
ves időjárás esetén a permetezési időköz rövid legyen. Száraz
időszakban, amikor harmatképződés nincs, a védekezéseket
abba lehet hagyni. A hajtatott állományban arra kell ügyelni,
hogy a páratartalom nagyon ne emelkedjen.
Kladospóriumos betegség. A hosszú éveken át végzett re-
zisztencianemesítés ellenére a Cladosporium fulvum (Fulvia
fulva) ismételten fellép és a kladospóriumos betegség gaz-
dasági kárt okoz. A C. fulvum új patotípusokat képezve a
rezisztenciát áttörte, ezért a rezisztensnek tartott fajták kü-
lönböző mértékben károsodtak. A Nyugat-Európában fellé-
pő patotípusokat öt rasszcsoportba (A, B, C, D, E) sorolják.
A fajták közül a
C1 rezisztens az A patotípus-csoporttal szemben, a
C2 rezisztens az A és a B patotípussal szemben, a
C3 rezisztens az A, a B és a C patotípussal szemben, a
C4 rezisztens az A, a B, a C és a D patotípussal szemben, a
C5 rezisztens az A, a B, a C, a D és az E patotípussal szem-
ben.
Mind az öt patotípussal szemben ellenálló fajták: ’Amfo-
ra’, ’Counter’, ’Creon’, ’Estafette’, ’Rianto’, ’Sonatine’, ’Tur-
bo’ és ’Vision’.
A kladospóriumos betegség elsősorban a növényházi pa-
radicsom betegsége. Főleg a fóliaházakban és a dupla falú
növényházakban lévő állományok veszélyeztetettek. A levél
színén először sárga, elmosódott szélű foltok vehetők észre.
A levél fonákán bársonyos, barna bevonat (konídiumtartó-
gyep) található. A levélfelület, az idősebb levelektől kiindul-
va, lassanként elhal. A levélnyelek, a szárak és a termések
nem betegednek meg. A megbetegedett leveleken nagy
számban képződő konídiumok a betegséget a növényházban
nagyon gyorsan szétterjesztik.
A párataralom és a hozzá kapcsolódó hőmérséklet a fertő-
zésben nagy szerepet játszik. Ha a hőmérséklet 15 °C körül
van, csak 90% feletti párataralom esetén lesz fertőzés. Ezzel
szemben 20 °C hőmérséklet esetén a fertőzéshez hozzávető-
leg 75 °C relatív páratartalom elegendő. Ha a hőmérséklet
20 °C felett van, akkor a C. fulvum fejlődése gátolt. A levél-
felület-nedvesség időtartama mindenekelőtt döntő jelentősé-
gű. A hőmérséklet éjszakai csökkenése – ha nem teszünk
semmit a páratartalom emelkedése ellen – a megbetegedést
elősegíti. A gomba konídiumai a következő termesztésig a
növényház szerkezetén fennmaradhatnak. Vizsgálatok bizo-
nyítják, hogy száraz környezetben kilenc hónapot is túlél-
nek.
Annak ellenére, hogy 40%-os terméskiesést is megállapí-
tottak, nem szabad a Cladosporium kártételét túlértékelni.
Amennyiben a környezeti feltételek nem kedveznek a fer-
tőzésnek, a kémiai védekezés azért lehet hasznos, mert a
következő termesztési időszakban ezért legalább hat hétig
csekély megbetegedés várható. A kladospóriumos betegség
kártétele a termesztés végén a termések érését sietteti.
A C. fulvum konídiumai érzékeny személyeknek allergiát
okoznak.
Megelőzés, védekezés. Főleg olyan növényházakban,
ahol nem kielégítő módon szellőztethetők, a rezisztens faj-
tákat kell előnyben részesíteni. Azzal mindig számolni kell,
hogy a rezisztencia megtörik. A veszélyeztetett növényhá-
zakban nem szabad a növényeket sűrűn ültetni. A sok lom-
bot el kell távolítani. Kerülni kell a magas páratartalmat és
a hosszabb levélfelület-nedvességet. A csepegtető öntözést
előnyben kell részesíteni. A kladospóriumos betegség ellen
kizárólag fungicidek nem engedélyezettek. A fitoftórás beteg-
ség ellen használt fungicidek a kladospóriumos betegséget is
gátolják.
Lisztharmat. Lisztes bevonat jelentkezik, ami az uborka-
lisztharmathoz hasonló. A fertőzést követő öt nap múlva
már jelentős micéliumbevonat látható, a konídiumláncokkal.
A kártétel főleg a levél színén, kisebb mértékben a fonákán,
a szárakon és a levélnyeleken található, a termésen nem
fordul elő. Az egyre erőteljesebb kártétel következtében a
paradicsomlevél hervad, majd elhal. Kórokozója az Oidium
lycopersicum lisztharmatgomba (gyakori írásmód szerint O.
lycopersici), ami a gazdaszövet felületén él és a konídium-
tartón egyesével képezi konídiumait. A gomba fejlődésére a
16–22 °C közötti hőmérséklet és a 70–80% közötti relatív
páratartalom kedvező. A főkártétel rendszerint a nyári hó-
napokra esik. Az O. lycopersicum olyan gazdanövénykörrel
rendelkezik, amely nem csak a Solanaceae és Cucurbitaceae
családra korlátozódik, függetlenül attól, hogy e családok je-
lentős termesztett növényein fordul elő. Az egyes izolátumok
kétségtelenül eredeti gazdanövényükön a legvirulensebbek.
Egyes megfigyelések és az ezekhez kapcsolódó teszt Svájcban
azt mutatja, hogy a paradicsomállomány első lisztharmatfer-
tőzései nyilvánvalóan a szomszédos dinnyékről indulnak ki
és a paradicsomon előforduló lisztharmatgomba uborkára,
dinnyére és dohányra átvihető. Ebből az a következtetés von-
ható le, hogy az Erysiphe cichoracearum fellépésével állunk
szemben. Az USA-ban, Nagy-Britanniában és más helyeken
végzett micélium- és konídiumszerkezet-vizsgálatok arra
utalnak, hogy az ivaros alak az Erysiphe nemzetséghez tar-
tozhat. Az Oidium lycopersicum megfelelő ivaros alakhoz
való kapcsolódása egyértelműen még nem tisztázott.
A paradicsomon előforduló további lisztharmatgomba,
ami Németországban ritkán fordul elő, a Leveillula tauri-
ca (ivartalan alakja: Oidiopsis taurica, O. sicula). Ez belső
élősködő (endoparazita) gomba a paradicsomon, a tojásgyü-
mölcsön és sok más növényfajon fordul elő, azonban főleg a
melegebb éghajlaton jelentkezik. Micéliuma a paradicsom-
levelek belsejében fejlődik. A leveleken szabálytalan alakú,
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 133
világossárga foltok mutatkoznak. A súlyosan károsodott leve-
lek elhalnak, rendszerint azonban a növényen lógnak.
Az irodalomban az Erysiphe orontii (syn. E. polyphaga)
mint a paradicsomon előforduló lisztharmat ismert.
Megelőzés, védekezés. Ha a levél- és a termésbetegségek
leküzdésére a diklofluanid hatóanyagot használjuk, akkor an-
nak a lisztharmat ellen mellékhatása van. A kéntartalmú sze-
rek és a Neudo-Vital növényerősítő szer e lisztharmatgomba
ellen használható. Egyes paradicsomfajták (’Grace’, ’Ikarus’,
’Ildi’, ’Milano’, ’Selfesta’) az O. lycopersicummal szemben
bizonyos toleranciát mutatnak.
Botrítiszes betegség. A botrítiszes betegséget okozó gomba
a Botrytis cinerea szabadföldön és hajtatóházban jelentős
károkat okoz. Azok a paradicsomállományok veszélyezte-
tettek, amelyek hőmérséklete 17–23 °C között van, relatív
páratartalma pedig tartósan magas (legalább nyolc órán át
98% körüli). A gomba az egészséges növényi szövetekbe
csak nagyon hosszú nedvesség időtartam esetén képes be-
hatolni. Először általában az elhalt növényrészeken (lehulló
virágszirmokon, a levélnyelek és a hónaljhajtások csonkjain)
telepszik meg és onnan nyomul az egészséges szövetekbe.
A szárakon és a leveleken különböző nagyságú, szür-
készöld foltok mutatkoznak, amelyek lassan kiterjednek
és egérszürke konídiumtartó-gyep borítja őket. A növény
a szárfertőzés feletti részen gyakran elhal. A szárfertőzés
25 °C körüli hőmérsékleten csekélyebb, mint 18 °C körülin.
A terméskocsány kártétele esetén a termések a talajra hulla-
nak. A termésen ugyanakkor az úgynevezett szellemfoltosság
(pontszerű közepű, világos gyűrű) mutatkozik. A gomba ko-
nídiumai a fiatal, szőrözött terméseken függnek és csíráznak.
A csíratömlő az epidermiszbe hatol. Az elhalt sejtek körül
néhány nap múlva udvar képződik. Magas konídiumszám
és magas páratartalom esetén a felhalmozódott fertőzések
következtében, a terméseken kidudorodások, csekély ned-
vesség esetén pedig varszerű elhalások keletkeznek. Főként
a még fénytelen felületű termések (3 cm-nél kisebb átmérő-
jűek) és a vékony héjú fajták (pl. a világos terméstípusok) fer-
tőződnek. A szellemfoltok főleg az alsó fürtökön találhatók.
A trágyázásnak a botrítiszes betegségre jelentéktelen hatása
van. A szár- és termésfertőzések jó nitrogénellátáskor cseké-
lyebbek, mint nitrogénhiány esetén. A jó kálium- és kalcium-
ellátás csökkenti a kártételt. A Botrytis gomba a talajban gya-
korlatilag az összes faj növénymaradványain fennmaradhat a
következő termesztési időszakig. A szomszédos parcellákról
szóródó konídiumok is elsődleges fertőzési források lehet-
nek.
Megelőzés, védekezés. Csak jól edzett növényeket szabad
kiültetni és a túl sűrű térállást kerülni kell. A páratartalmat
alacsonyan kell tartani, szükség esetén rövid ideig szellőz-
tetni és fűteni kell. Hűvös éjszakákon a harmatképződés
miatt, két órával napfelkelte előtt üzembe kell helyezni a
fűtést. Úgy kell öntözni, hogy a lomb az éjszakára száraz
maradjon. Adott esetben a beteg növénymaradványokat el
kell távolítani. A bőséges levéleltávolítással a jó szellőzésre
kell törekedni, ilyenkor a levélnyeleket lehetőleg a szárhoz
közel távolítsuk el. Növénymaradványokat nem szabad a
növényházban hagyni. Az elhalt virágmaradványokat lehe-
tőség szerint le kell rázni. A száron lévő fertőzött részeket le
kell dörzsölni. A paradicsom botrítiszes betegsége elleni vé-
dekezésre fenhexamid hatóanyagú szer javasolható. A szert
sebzárásra elsősorban a szedési és ápolási munkák után kell
kijuttatni.
Alternáriás betegség. Főleg a melegebb termőtájakon, a
szabadföldi paradicsomon, az Alternaria solani gomba le-
vélfoltosságot okoz. A gomba jellegzetes, farokszerű konídi-
umokat képez. A szürkésbarna foltokat sárgás szegély övezi,
amelyek először az idősebb leveleken képződnek, szabályta-
lan alakúak és részben levélerekkel határoltak. Az idősebb
levélfoltokon gyakran koncentrikus redőzöttség mutatkozik.
A súlyosan fertőzött levelek elhalnak, és emellett kanalasod-
nak. A szár alsó részén hosszabb foltok jelentkeznek. A ter-
mésen, a terméskocsány ízesülésének környékén, feketés,
bőrszerű, enyhén besüppedő, koncentrikusan zónált foltok
keletkeznek.
A gomba gazdanövénye a burgonya és bizonyos gyom-
növények. Ezekről és a fertőzött magról, a talajról vagy a
paradicsomkarókról a paradicsomállományban az első fertő-
zés bekövetkezhet. A gomba fertőzésének optimális feltételei
az ismétlődő esők és ugyanakkor a meleg (25 °C vagy annál
melegebb) időjárás. Az egyes paradicsomfajták fogékonysága
eltérő.
Megelőzés, védekezés. Egészséges vetőmagot kell hasz-
nálni és a termesztéskor a burgonya szomszédságát kerülni
kell. Az állományokat 14 napos időközzel, a fitoftórás be-
tegségnél említett szempontok szerint kell kezelni. Az állo-
mányokat, közvetlenül a kiültetés után az esetleges fertőzés
miatt ellenőrizni kell azért, hogy szükség esetén a védeke-
zést a fitórás betegség elleni védekezésnél korábban végre-
hajthassuk. A réz, a mankoceb és a propineb hatóanyagú
növényvédő szerek használhatók.
Sztemfíliumos levélfoltosság. Egyes esetekben a para-
dicsomon olyan levélfoltosság fellépését állapították meg,
amelynek kórokozó gombája a Stemphylium nemzetség
alakkörébe tartozik. Fóliaházban végzett vizsgálatok során
kórokozóként a Stemphylium botryosumot, és ivaros alakját,
a Pleospora herbarumot mutatták ki. A leveleken néhány
vagy számos szabálytalan alakú, gyakran összeolvadó, szür-
késbarna, 0,5–1,5 cm átmérőjű folt található. Legtöbbször
a foltok közepe világos-, szegélye pedig sötétbarna. Nagyon
nagy nedvesség esetén a levélfoltokon barnásfekete konídi-
umtartó-gyep képződik. Sérülések előfordulásakor sem fer-
tőződik a termés. Csak ritkán hatol a termésbe a kórokozó a
terméskocsányon át. A gomba gazdanövényei a Solanaceae
családba tartoznak.
Megelőzés, védekezés. A paradicsomfajták fogékonysága
eltérő. Ellenálló fajták is vannak, pl.: ’Dario’, ’Oskar’, ’Pao-
la’, ’Premio’, ’Tifany’.
A páratartalmat alacsonyan kell tartani. Kémiai szerek
használata csak kivételes esetekben javasolt.
134 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
Szeptóriás levélfoltosság. A Septoria lycopersici gomba
Németországban meglehetősen ritkán lép fel. Főleg a le-
velek, ritkábban a szárak és a csészelevelek fertőződnek.
A termések nem károsodnak. A súlyos levélfertőzöttség a
termésképződést befolyásolja. Az alsó leveleken általában a
szüret kezdetén, a levéllemezen, kezdetben kerek, vizenyős
foltok keletkeznek. Egyes folt ritkán több, mint 5 mm át-
mérőjű lehet. Közepe szürke, szegélye pedig sötétebb. A folt
közepén fekete pontocskák, a gomba piknídiumai találhatók.
A gomba a beteg növénymaradványokon, a talajon és a ta-
lajban telel át. Néha a Solanaceae családba tartozó gyom-
növényeken is fennmarad. A konídiumok esőcseppekkel a
növényre jutnak és az állományon belül és nagy távolságra
is szétterjednek. Legnagyobb károk szabadföldön, csapadék-
ban gazdag, nem túl meleg időjárás esetén következnek be.
A levélfelület több mint 20 órás nedvesség-időtartama és a
lombon lévő sebek a fertőzést lehetővé teszik.
Megelőzés, védekezés. A megfelelő vetésforgó fontos.
A beteg növénymaradványokat gondosan össze kell gyűjte-
ni és meg kell semmisíteni, vagy mélyen be kell szántani.
A paradicsom fitoftórás betegsége ellen használt fungicidek e
betegségre is hatnak. Védekezésre különösen a réz-hidroxid
javasolható. Makacs kórokozóról, ami ellen bizonyos körül-
mények között intenzív védekezési eljárások szükségesek.
Egyéb baktériumos és gombás betegségek
Termésfoltosságok, termésrothadások. Termésrothadást
is okoz a paradicsom szárrothadás kórokozója a Didymella
lycopersici. Ilyenkor fajtától függően, különböző betegség-
tünet alakul ki. A gomba általában sebeken keresztül vagy
a terméskocsányon át hatol a paradicsomba. Enyhén be-
süppedő, fekete foltok képződnek, amelyeken koncentrikus
gyűrűkben számos piknídium észlelhető. A termések korán
lehullanak.
További gombák, amelyek esetenként a paradicsom-
terméseken még foltot okozhatnak: Alternaria alternata,
Cladosporium herbarum, Colletotrichum coccodes, Phoma
destructiva, Phytophthora erythroseptica, Pleospora sp. és
Rhizopus sp.
Különböző, fekete színű gombák (Cladosporium spp., Al-
ternaria spp., Stemphylium spp. stb.) amelyek a paradicsom-
termés felületén, legtöbbször az üvegházi molytetű vagy a
levéltetvek ürülékében (mézharmatában) telepednek meg,
jelentős minőségcsökkenést idéznek elő.
Szárkárosodások, hervadások. A szár lágyrothadását ese-
tenként az Erwinia carotovora subsp. carotovora idézi elő.
A paradicsomot a ralsztóniás betegség kórokozója, a Ral-
stonia solanacearum (syn. Pseudomonas solanacearum)
károsíthatja. E kórokozó ellen a burgonya gyűrűsrothadás és
hervadásra vonatkozó védekezési rendszabályok vonatkoz-
nak. A paradicsomon e baktérium hirtelen hervadást idéz
elő anélkül, hogy a lomb elszíneződne. E kórokozót, amely
Hollandiában a burgonyán viszonylag elterjedt, az öntözővi-
zekben, a szennyvízben és az ebszőlő csucsoron (Solanum
dulcamarán) is kimutatták, szórványosan eddig Nagy-Bri-
tanniában, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában,
Olaszországban és Németországban is megtalálták. A R. so-
la na cearum gazdanövényköre széles (több mint 30 faj).
A burgonyán kívül ide tartozik a tojásgyümölcs, a paprika és
a paradicsom, továbbá a muskátli, a petúnia és a Solanaceae
család gyomfajai. A fertőzött S. dulcamara baktérium nedves
területeken elterjedt gyomnövényeken fennmarad. A felületi
vizekből származó öntözővíz is fertőzési forrás. A baktérium
a burgonyára, a paradicsomra és gazdanövényeire öntözővíz-
zel vihető át. Hollandiában emiatt 1997/98-ban megtiltották
az öntözést felületi vizekből. E kórokozó esetében az illeté-
kes növényvédelmi állomásokhoz bejelentési kötelezettséget
írtak elő.
A szártőn a szövetek vizenyős rohadását magas hőmér-
sékleten (30 °C felett) a Pythium aphanidermatum okozza.
A paradicsom tőpusztulását a Fusarium solani idézi elő.
A gyökérnyak közelében még az Alternaria alternata okoz
szárkárosodást.
Levélfotlosságok. A levélfoltosság kórokozója a Corynespo-
ra cassiicola (lásd az uborkánál). A paradicsomtermesztés-
ben melegebb éghajlaton a levelek, szárak és virágkocsányok
foltosságának kórokozója, a Pseudocercospora fuliginea ját-
szik szerepet.
Gyökérbetegségek. A bugonya utáni termesztéskor eseten-
ként a spongospórás varasodás (Spongospora subterranea)
fertőzi a paradicsomgyökeret, és duzzanatokat okoz rajta.
A Thielaviopsis basicola is a paradicsom jelentős, gyökérrot-
hadást előidéző kórokozója. A gyökérgolyva (Agrobacterium
tumefaciens) a paradicsomon ritkán fordul elő.
A paradicsom elhalását a Calyptella campanula bazídiu-
mos gomba idézi elő. Ez főleg talajfertőtlenítés után lép fel.
A Fusarium lycopersici szaprofita alakjai megtalálhatók
az enyhén barnult paradicsomgyökereken.
Kártevő állatok
Gyökér-gubacsfonálférgek. A gyökér-gubacsfonálférgek
– főleg a Meloidogyne incognita és a közeli rokon M. are-
naria faj, valamint alkalmanként a M. hapla – a paradicsom
gyökerein eleinte barna foltokat, később pedig különböző
alakú és méretű duzzanatokat, gubacsokat okoz. A hajszál-
gyökerek képződését és ezzel a növények vízfelvételét za-
varják meg. Erős fertőzés esetén kevesebb lomb fejlődik, a
növények magas hőmérsékleten hervadnak, és a termésho-
zam csökken. A kártétel kezdetben foltszerűen jelenik meg.
A fonálférgek a M. hapla faj kivételével meleg igényesek,
emiatt csak növényházakban jelentősek. Fejlődésük nagy-
mértékben függ a hőmérséklettől. A talajfűtés elősegíti a
gyökér-gubacsfonálférgek elszaporodását. Egy vegetációs
időszakban több nemzedékük fejlődik ki. Tápnövényeik kü-
lönböző mértékben tolerálják a fonálférgek károsítását, az
uborka jóval érzékenyebb, mint a paradicsom és a saláta. Kí-
sérletek igazolják, hogy a gyökér-gubacsfonálférgek és egyes
betegségek kórokozóinak (Rhizoctonia solani, Fusarium
oxysporum f. sp. lycopersici) egyidejű megjelenése felerősíti
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 135
egymás hatását. Az endotróf mikorrhizák (Endogonacae; ar-
buszkuláris mikorrhiza) csökkentik a fonálférgek kártételét.
Számos olyan paradicsomfajta van, amelyik a M. incog-
nita és a közeli rokon M. arenaria fajokkal szemben rezisz-
tens. Ilyenek pl. ’Alonso’, ’Carpy’, ’Creon’, ’Capita’, ’Fonta-
na’, ’Jewel’, ’Kyndia’, ’Lido’, ’Master’, ’Monika’, ’Multiset’,
’Novy’, ’Oskar’, ’Raissa’, ’Ranger’, ’Sympathie’, ’Tiffany’ és
’Tomosa’. A M. hapla fajjal viszont teljesen más a helyzet.
A termesztett fajták rezisztenciája a Lycopersicum peruvi-
anum faj Mi génjének átörökítéséből származik. Eközben
kiderült, hogy a Meloidogyne incognita fajnak több rassza is
létezik. Kaliforniában már a rezisztens fajták is károsodtak.
A gyökérgubacs-fonálférgekkel szemben rezisztensnek mon-
dott fajták a burgonya-fonálféreggel szemben nem ellenállók.
A fertőzött talajon is van lehetőségünk megfelelő termés-
hozam eléréséhez, ilyenkor a termesztett fajtákat rezisztens
alanyokra kell oltani (lásd a paradicsom gyökérparásodá-
sánál). Úgy tűnik, hogy a M. incognita és a M. arenaria
szaporodása nagymértékben függ az alanytól. Az olyan ala-
nyok, amelyek szintén fertőződnek, növelhetik a fonálférgek
egyedszámát, ami természetesen hat a következő kultúrára
is. Célszerű olyan alanyt választani, ami a termesztés sikerét
garantálja és ezzel egyidejűleg a fonálférgek szaporodását is
mérsékli. Az erre vonatkozó kísérletek alapján a ’Brigeor’ és
a ’Vigomax’ alanyok előnyben részesíthetők.
A fonálféreggel fertőzött talajon konténeres termesztést is
folytathatunk. Ilyenkor ajánlatos a növényház talaját fóliával
lefedni.
Megelőzés, védekezés. Rezisztens fajtákat termesszünk,
illetve csak rezisztens alanyokra oltsunk. A fonálférgek ál-
talában talajkezeléssel (gőzölés, kémiai fertőtlenítés) teljes
mértékben nem pusztíthatók el, és gyakran már egy év múl-
va, újból hasonló egyedszámban jelennek meg. A termesztés
befejeztével minél nagyobb gyökértömeget távolítsunk el a
növényházból, és a talajt tartsuk nedvesen, hogy a fertőzés
mértékét csökkentsük. A talajfertőzés attól kezdve válik je-
lentőssé, amikor a gyökérgubacsokban elhelyezkedő nősté-
nyek már túlnyomórészt ivarérettek. Kevésbé fertőzött kul-
túrában, egyenletes öntözéssel és mérsékelt párologtatással a
károk csökkenthetők.
Mivel a gyökér-gubacsfonálférgek tápnövényei közé szá-
mos, nem csak a Solanaceae családba tartozó gyomnövény is
sorolható, ezért a fonálférgek továbbterjedésének megakadá-
lyozásához a hatékony gyomirtás is hozzájárul.
Számos kísérlet foglalkozik azzal, hogyan mérsékelhető
a gubacsfonálféreg-kártétel, természetes ellenségek segítsé-
gével. A kísérletekben baktériumokat (Pasteuria penetrans),
gombákat (Paecilomyces lilacinus, Arthrobotrytis spp., Em-
bellilisia chlamydospora stb.), ragadozó fonálférgeket (Stei-
nernema carpocapsae, Heterorhabditis bacteriophora), vala-
mint magasabbrendű növényeket (Tagetes lucida, T. minuta,
T. tenuifolia) vizsgálnak.
Burgonya-fonálférgek. A paradicsom már olyan burgo-
nya-fonálféreggel fertőzött talajon is kárt szenved, amelyet a
burgonya még jól elvisel. Megkülönböztethető a közönséges
burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) és a fehér
burgonya-fonálféreg (G. pallida). A paradicsomtermesztés-
ben a burgonya-fonálférgeknek kisebb szerepük van Né-
metországban és Hollandiában, mint pl. Nagy-Britanniában.
A károsított állomány a gyenge lombozatról, a vontatott, tör-
pe növekedésről és a gyakori hervadásokról ismerhető fel.
A lomb enyhén lilásra színeződik. A fiatal növények gyöke-
rein a fonálférgek szívogatására apró gubacsok képződnek.
Az idősebb növényeken a barna, korhadt gyökerek mellett
megtalálhatjuk a burgonya-fonálféreg kerek, fehéres vagy
sárgás cisztáit (tojásokkal teli, duzzadt nőstények) is.
Megelőzés, védekezés. Az olyan területeken, ahol elő-
zőleg éveken át burgonyát termesztettek, a paradicsom ter-
mesztése kockázatos. A burgonyatermő körzetekben olyan,
újabb területek bérlése vagy megvásárlása előtt, ahol majd a
későbbiekben paradicsomot szeretnénk termeszteni, mindig
végezzük el a talajvizsgálatot.
Takácsatkák. Németországban a Tetranychus urticae faj
csak kivételes esetben okoz jelentős kárt. A leveleken kez-
detben csak apró sárga-barna foltokat, majd egyre nagyobb,
fénylő, sárga színű, elhalt levélrészeket figyelhetünk meg.
Végül az egész hullámosodó és lankadó levélre kiterjed. Az
érett termésen aranyszínű pontozottság látható. A levelek
fonákán találjuk a takácsatkák különböző fejlődési alakjait
és szövedékeit. A paradicsomfajták különböző mértékben
károsodnak.
Jelentős kár elsősorban ott alakul ki, ahol a paradicsom-
termesztés már nagyon régóta folyik. A takácsatkák a para-
dicsomnál jobban kedvelik más tápnövényeiket. Ha azonban
egyszer megtelepszenek a paradicsomon, akkor a terjedésü-
ket és a szaporodásukat nagyon nehezen lehet megállítani,
és jelentős károkat, sőt akár a növények pusztulását is okoz-
hatják. Ilyenkor igyekezzünk minél hamarább felszámolni a
károsítás forráshelyeit. A takácsatkák fejlődésére kedvezőt-
lenül hat a levegő nagy páratartalma és a levelek gyakori
nedvesítése. A takácsatkák tömeges megjelenése érzékeny
embereknél asztmás tüneteket okozhat.
A paradicsomon alkalmanként a Tetranychus cinnabari-
nus és a T. ludeni fajok is előfordulhatnak.
Megelőzés, védekezés. A takácsatkák elleni védekezés-
ben ugyanazok a szempontok érvényesek a paradicsomra,
mint az uborkára (lásd ott). A Phytoseiulus persimilis raga-
dozóatkát szintén betelepíthetjük, de a paradicsom mirigy-
szőrei és ragadós váladéka egyrészt a takácsatkák, másrészt a
ragadozóatkák mozgását gátolja. A Phytoseiulus ragadozóat-
kák T-törzsének aktivitását a paradicsom mirigyszőrei kevés-
bé korlátozzák. A mirigyszőrök elsősorban erős megvilágítás-
nál és magas hőmérsékleten alakulnak ki. A paradicsom faj-
tánként, valamint évszaktól függően változó szőrözöttsége,
a biológiai védekezés eredményességét hátráltatja. Kémiai
védekezéshez a káliszappan, az abamectin és a fenpropatrin
hatóanyagú permetezőszerek, valamint a szulfotepp füstölő-
szer áll a rendelkezésünkre.
Szélesatka. A paradicsomon a szélesatka (Polyphagotar-
sonemus latus) alkalmanként előfordul, azonban kártétele
136 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
jóval kisebb, mint a paprika (lásd ott) vagy a padlizsán ese-
tében.
Gubacsatkák. A paradicsom-levélatka (Aculops lycopersi-
ci [syn. Vasates lycopersici]) egyes esetekben a paradicsom
idő előtti pusztulását okozza. A hosszúkás, fehéres rózsaszí-
nű gubacsatkák apró méretük miatt szabad szemmel nem
ismerhetők fel, csak nagyító segítségével. A levelek színén
és fonákán egyaránt előfordulnak. A fonák erezete megbar-
nul, a levelek szélei felfelé begörbülnek. Az összetett levelek
nyelei, és végül a levelek teljesen elhalnak. A virágkocsány,
a virágok csészelevelei és a fiatal termések is károsodnak.
A termésfal parásodik, a termés felreped. A nagyobb termé-
seket nem károsítja. A szárak barnásfeketére színeződnek.
Tömeges megjelenésük esetén az egész növény barnásfeketé-
vé válik és elpusztul.
A gubacsatkák az ápolási munkák folyamán hurcolhatók
szét a növényállományban. Terjedésükben a levéltetvek is
részt vesznek. A burgonya és a petúnia is jó tápnövénye az
atkáknak.
Megelőzés, védekezés. Ha a takácsatkák ellen abamectin
hatóanyagú készítményt használunk, akkor a gubacsatkák
ellen nem kell külön védekezni. Németországban a tripszek
ellen betelepített ragadozóatkák közül csak a Neoseiulus
cucumeris fajjal értek el kisebb-nagyobb sikereket a gubacs-
atkák ellen. A Neoseiulus fallacis fajjal jobb eredmények
érhetők el.
Üvegházi molytetű. Az üvegházi molytetű (Trialeurodes
vaporariorum), amelyet liszteskének is neveznek, elsősorban
a növényházakban, de a nyári hónapokban a szabadföldön is
előfordul. A paradicsomon a molytetvek szívogatásukkal csak
akkor okoznak terméscsökkenést, ha igen nagy egyedszám-
ban (kb. 2 lárva/cm
2
) jelennek meg. A molytetű imágók és a
lárvák elsősorban az általuk ürített mézharmattal szennyezik
a termést, amelyen később a korompenész is megtelepszik.
Leginkább a növények fiatal részein élnek. A nőstények éle-
tük során kb. 200 tojást (naponta kb. 25 darabot) raknak le.
A kezdetben tejesen fehér, később sötétszürke tojásaikat (0,2
mm) gyakran gyűrű alakban helyezik el. Ezekből a liszteskék
különböző, túlnyomórészt mozgásképtelen, pajzstetűszerű
lárvastádiumok után fejlődnek ki. Egész évben folyamatosan
szaporodnak. Fejlődésük annál gyorsabb, minél magasabb
a hőmérséklet. Egy nemzedék 15 °C-on mintegy 50 nap,
20 °-on 30 nap és 25 °C-on 20 nap alatt fejlődik ki. A vi-
szonylag alacsony páratartalom a kártevő fejlődését gátolja.
Az üvegházi molytetűnek rendkívül sok tápnövénye van,
és szinte az összes zöldségfélén megtalálható. Elsősorban
azokon a növényeken telel át, amelyeket télen a növényhá-
zakban tartanak (pl. fukszia anyanövényeken, dézsás nö-
vényeken). Szabadföldön csak nagyon enyhe teleken képes
áttelelni.
Megelőzés, védekezés. Az állományt rendszeresen és rö-
vid időközönként, akár minden harmadik napon ellenőriz-
zük. Ilyenkor kb. 50 növényt rázzunk meg, amire az imágók
felröppennek. Biológiai védekezésre a fürkészdarazsakat a
liszteskék első észlelésekor juttassuk ki. A sárga színű, raga-
dós táblák is (lásd ott) nagyon jól beváltak, ezek megkönnyí-
tik a károsító megfigyelését és egyben késleltetik a populáció
elszaporodását.
Az üvegházi molytetű ellen az Encarsia formosa für-
készdarazsat telepíthetünk a növényházba (lásd a Biológiai
védekezés c. fejezetben). Ilyenkor a szokásos levélritkítást
ritkábban végezzük el. A kártétel megelőzésére a termesztés
kezdetekor ragadozó poloskákat (Macrolophus spp.) telepít-
hetünk be, azonban szokatlanul nagy egyedsűrűségük esetén
a koktélparadicsomon a termések szívogatásával (apró, vilá-
gos, tűszúrásszerű pontok) kárt is okozhatnak. Figyelembe
kell venni azt is, hogy a hasznos rovarok betelepítésének
eredményessége a megvilágítás intenzitásától is függ. Perme-
tezés formájában buprofezin, fenpropatrin, illetve káliszap-
pan, repceolaj hatóanyagú készítményeket juttathatunk ki.
Ezenkívül szulfoteppel füstölhetünk.
Az Encarsia formosa fürkészdarázs kibocsátása esetén
csak olyan növényvédő szereket szabad használni, amelyek
hasznos rovarra nem vagy csak kevésbé károsak. A perme-
tezést úgy végezzük el, hogy a növényvédő szer a kártevő
élőhelyére, elsősorban a levelek fonákára kerüljön.
Dohányliszteske. A Bemisia tabaci (dohányliszteske) né-
hány éve Közép-Európában széles körben elterjedt. Alapo-
sabban megvizsgálva jól megkülönböztethető az üvegházi
molytetűtől. A kártevőnek különböző alakjai léteznek, ame-
lyeket külső bélyegek alapján nem lehet elkülöníteni (bőveb-
ben lásd az uborkánál).
Az üvegházi molytetű széles tápnövényköre, a hőmérsék-
lettől függő fejlődése és egyéb okok miatt is jól alkalmazko-
dik hazai viszonyainkhoz. A Bemisia tabaci szabadföldön
nem képes áttelelni, és már 16 °C alatt leáll a fejlődése. Egy
nemzedék kifejlődése 3–8 hétig is eltart. A paradicsom sző-
rözöttsége a kártevő fejlődését akadályozza.
A dohányliszteske a paradicsomnövényeken az üvegházi
molytetűhöz hasonló kárt okoz, de emellett a termésen is
szívogat. A termések egyenlőtlenül színeződnek, csíkos vagy
foltos sárga elszíneződések, illetve zölden maradó termésré-
szek alakulnak ki rajtuk. Ízük is rosszabb lesz. A Bemisia
fajoknak a vírusterjesztésben is jelentős szerepük van. Az
Encarsia formosa fürkészdarázs az üvegházi molytetűt job-
ban parazitálja, mint a dohányliszteskét, ezért több Encarsia
formosa egyedet, vagy kiegészítésként Eretmocerus fürkész-
darazsakat bocsáthatunk ki. A dohányliszteske parazitált
bábbölcsői nem feketék, mint az üvegházi molytetűé, hanem
világos-sötétbarna színűek. A kártétel megelőzéseként Mac-
rolophus ragadozó poloskákat is betelepíthetünk. Általános
megfigyelések alapján a dohányliszteske egyes rovarölő sze-
rekkel szemben rezisztens.
Megelőzés, védekezés. A védekezési módszerek meg-
egyeznek az üvegházi molytetűnél leírtakkal (lásd ott).
Nyugati virágtripsz. A paradicsom nem tartozik a tripszek
kedvelt tápnövényei közé. A paradicsomon a nyugati virág-
tripsz (Frankliniella occidentalis) is előfordul, és fontos sze-
repe van a vírusok, elsősorban a paradicsom bronzfoltosság
(TSWV) terjesztésében. A fertőzött növényeken fejlődő F.
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 137
occidentalis lárvái felveszik a vírust, majd a kifejlett állatok
más növényekre is átviszik. A paradicsom levelein kezdetben
világoszöld, később pedig sárguló foltokat láthatunk. A káro-
sított helyeken a fekete ürülékszemcsék is megtalálhatók. Fe-
hér pontozottság jelenik meg, ha az üresre szívogatott sejtek
megtelnek levegővel. A termés minősége csökken. A védeke-
zési eljárások megegyeznek az uborkánál leírtakkal (lásd ott).
Fontos megemlíteni azt is, hogy a paradicsom a Thrips
palmi karantén kártevőnek nem tápnövénye, mivel a kárte-
vő számára ártalmas anyagokat tartalmaz.
Saláta-bagolylepke. A saláta-bagolylepke (Mamestra ole-
racea) a szabadföldi paradicsomon alig, egyes esetekben a
növényházi paradicsomon jelentős kárt okoz. A hernyók
éjjel a leveleken és a terméseken rágnak, majd az utolsó ká-
rosítási helyükön maradva, mozdulatlanul töltik a nappalt.
Leggyakrabban júniusban és szeptemberben okoznak kárt.
A saláta-bagolylepke szárnyfesztávolsága 3-4 cm, szárnyszí-
ne vörösesbarna. Félgömb alakú, bordázott tojásaik eleinte
világoszöld, majd sötétzöld-hamuszürke színűek. A hernyók
színe a sárgászöldtől egészen a vörösesbarnáig változik, fe-
hér pontokkal és keskeny sárga oldalcsíkokkal. A barnásfe-
kete bábok földgubóban telelnek át. A faj kétnemzedékes,
júniustól októberig lágyszárú növényeken, főleg paradicso-
mon, káposztán és salátán károsít.
A paradicsomon a káposzta-bagolylepke, a barna achát-
bagolylepke és a gamma-bagolylepke is előfordul alkalman-
ként.
Megelőzés, védekezés. A növényállományt rendszeresen
át kell vizsgálni, hogy fiatal hernyók ellen védekezzünk.
Olyan rovarölő szereket használhatunk fel, amelyek a para-
dicsomnál a rágó szájszervű kártevők ellen engedélyezettek,
pl. Bacillus thuringiensis ssp. aizawai hatóanyagú készítmé-
nyeket.
Aknázólegyek. A paradicsomon különböző aknázólegyek
kártétele figyelhető meg (lásd LVIII. old.). A növényházi
paradicsomon alkalmanként jelentős károkat okoz a paradi-
csom-aknázólégy (Liriomyza bryoniae). A légy a fején és a
hátán található egy-egy sárga foltról ismerhető fel. Az állat a
levélből kiszívogatja a növényi nedvet, így a leveleken pont-
szerű, fehéres foltok keletkeznek. Hasonló kárt figyelhetünk
meg akkor is, amikor a nőstény a tojásait a levél színe vagy
fonáka alá süllyeszti. A fő kárt a nyüvek okozzák azáltal,
hogy egymásba fonódó, fokozatosan szélesedő járatokat
rágnak a levelekben. Ez különösen a fiatal növényeket ve-
szélyezteti. Az arany- vagy sötétbarna bábok a levelekben,
ritkábban azokon csüngve találhatók, és csak nagyon ritkán
esnek le a talajra. A kártevő fejlődése tojásként 4, lárvaként
11 és bábként 17 nap. Növényházakban egész évben folya-
matosan szaporodik.
A gerbera-aknázólégy (Liriomyza trifolii) nagyobb ve-
szélyt jelent. Ez a kártevő sokféle növényfajon, főleg dísz-
növényeken fordul elő és okoz jelentősebb kárt. Egyes
esetekben azonban a paradicsomon és más zöldségféléken
is (uborka, sárgadinnye, paprika, hónapos retek, saláta,
spenót) károsít. A szubtrópusi gerbera-aknázólégy a magas
hőmérsékletet kedveli, fejlődéséhez 25–30 °C az optimális.
Fejlődési ideje már 20 °C alatt látványosan meghosszabbo-
dik. A kártevő számára kedvező körülmények között a vé-
dekezést megnehezíti az imágók elhúzódó rajzása, a nyüvek
rövid fejlődési ideje (a paradicsom-aknázólégy fehér nyüvei-
vel összehasonlítva sokkal sárgább színűek) és a talajban tör-
ténő bábozódás. A kémiai védekezésnek legalább négy héten
át nagyon intenzívnek kell lennie. Biológiai védekezésként
Dacnusa sibirica, Diglyphus isaea és Opius pallipes fürkész-
darazsakat telepíthetünk a növényházba.
Németországi termőterületeken a dél-amerikai aknázó-
légy vagy borsó-aknázólégy (Liriomyza huidobrensis) elő-
ször 1990-ben jelent meg.
Az aknázólegyek megjelenését sárga, ragadós lapokkal
figyelhetjük meg. Ezeket a paradicsomnövény alsó vagy kö-
zépső részére kell kitenni.
Megelőzés, védekezés. Biológiai védekezésként csak az
említett parazitoidok jöhetnek szóba. Az aknázólegyek ellen
a növényvédő szerek közül főleg az abamectin hatóanyag
vált be.
Egyéb kártevők. A paradicsomon szórványosan a szárfonál-
féreg (Ditylenchus dipsaci), a levélfonálféreg (Aphelenchoi-
des ritzemabosi) és a Pratylenchus vándorló gyökérfonálfér-
gek fordulnak elő. A gyászszúnyogok (Bradysia spp.) lárvái
a talajlakó gombás betegségek kórokozóinak (Fusarium oxy-
sporium f. sp. radicis-lycopersici) terjesztésében játszhatnak
szerepet. A paradicsomon a poloskák és a kabócák is – főleg
az Erythroneura pallidifrons üvegházi kabóca – olykor meg-
figyelhetők. Növényházakban a paradicsom szárán elsősor-
ban a viaszos citrom-pajzstetű (Planococcus citri) jelenhet
meg. Újabban az Empoasca decipiens (mezei kabóca) is
kárt okoz. Szívogatása hatására a termés minősége csökken.
Nagy-Britanniában és Nyugat-Franciaországban a Hauptidia
maroccana kabóca is gyakran károsít a paradicsomon.
Mivel a paradicsom nem tartozik a levéltetvek kedvenc
tápnövényei közé, ezért viszonylag ritkán okoznak jelentő-
sebb károkat. Ennek ellenére a paradicsomon számos levél-
tetű faj megtalálható, pl. Myzus persicae, Aphis fabae, Au-
lacorthum solani és Macrosiphum euphorbiae. A levéltet-
vek nemcsak szívogatásukkal, hanem vírusok terjesztésével
is kárt okoznak.
A paradicsomállományban ászkák, ikerszelvényesek,
lótücskök, különböző lepkehernyók és egyes levélbogarak
tehetnek kárt a rágásukkal. A burgonyabogár is megjelenik
alkalmanként, de lárváik a paradicsomon nem tudnak kifej-
lődni.
A szabadföldi és a fóliaalagutas termesztésnél a feketerigó
az érett terméseket károsítja.
2.6.3 Paprika (Capsicum annuum)
Nem fertőző betegségek
Kalciumhiány, terméscsúcsrothadás. Hasonló tünet,
mint a paradicsomtermés csúcsrothadása (lásd ott) a papri-
kán is előfordul. A termés csúcsán először vizenyős, fénylő
138 AZ EGYES ZÖLDSÉGFAJOK BETEGSÉGEI ÉS KÁRTEVŐ ÁLLATAI
folt mutatkozik, amely folyamatosan sötétebb lesz és növeke-
dik. A szövet enyhén besüpped, világosszürke és papírszerű
lesz. A tünetek elsősorban a nagyon korai fajtákon jelent-
keznek. A tünetek oka ugyanaz, mint a paradicsomtermés
csúcsrothadása esetében, emiatt ugyanazok a rendszabályok
is javasolhatók (lásd ott). Ajánlottak olyan paprikafajták,
amelyeknél a termés-csúcsrothadás ritkán lép fel.
Taplófoltosság. A termésfalban, elsősorban a piros papri-
katerméseken fekete, taplószerű, 1–10 mm átmérőjű foltok
jelentkeznek. Ezek főleg a termésfal belső oldalán láthatók.
E helyi szöveti károsodás a túlzott kalciumtartalom követ-
kezménye. Törekedni kell ezért a megfelelő kálium-kalcium
arányra. E jelenség csak bizonyos fajtákon (pl. ’Plutona’) je-
lentkezik, más fajták (pl. ’Astrion’) toleránsak.
A hajtáscsúcsok elhalása. Felhős, borús időjárás és ugyan-
akkor magas sótartalom, főleg nitrátsók esetén, a hajtáscsú-
csok gyakran feketén elhalnak. Emiatt lehetőség szerint kis
adagokban kell trágyázni.
A virágbimbók elrúgása. A paprika, különösen a kiültetés
utáni első hetekben, eldobja a virágbimbóit. Virágbimbóhul-
lás oka rendszerint a fiatalkori buja növekedés, amit főleg
csak mérsékelt öntözéssel lehet fékezni. Virágbimbóhullást
alacsony hőmérséklet, fényhiány és szélsőséges szárazság is
előidézhet. Mindig törekedni kell a paprika egyenletes, nem
túl gyors növekedésére. A terméshozam és a termésalak csak
kielégítő megporzás (poszméhek alkalmazása) hatására lesz
megfelelő.
Napégés következtében nagy, határozott szegélyű, szürke,
enyhén besüppedő, egyik oldalon lévő foltok mutatkoznak a
majdnem kifejlődött terméseken. Nem minden esetben káro-
sodik a termés egyik oldala, ha időközönként megcsavarják.
Repedezettség. A terméseken szabálytalan, finom, parás
repedések akkor keletkeznek, ha a jó növekedési feltételeket
biztosító időjárást borús idő követi és a csekély párologtatás
esetén a még fennálló nagy gyökérnyomás a termésekbe pré-
seli a vizet.
Vírusos betegségek
Tobamovírusok. A paprikaállományban a különböző to-
bamovírusok széleskörűen elterjedtek, ezek közül a paradi-
csommozaik-vírus (Tomato mosaic virus, ToMV) és a Pepper
mild mottle virus (PMMV) világszerte nagy jelentőségű.
A dohánymozaik-vírus (Tobacco mosaic virus, TMV) a leg-
több országban a paprikatermesztésben gazdaságilag jelen-
téktelen. Csekély jelentőségű a Bell pepper mottle mosaic
virus (BpeMV), a Tobacco mild green mosaic virus (TMG-
MV) és a Paprika mild mottle virus (PaMMV). Nem ritka a
különböző tobamovírusok kevert fertőzése sem.
E vírusok mindegyike különféle betegségtünetet okoz.
A legfontosabb levéltünet a mozaik, azaz világos- és sötétzöld
színű levélrészek és klorotikus foltok, esetenként szisztémi-
kus nekrózis és nekrotikus levélfoltok mutatkoznak. Gyenge
levéltünetek jelentkezése esetén is jelentős lehet a termés-
veszteség, mivel a paprikatermésen mutatkozó színelválto-
zások (mozaik, foltok, gyűrűk) és alakváltozások majdnem
mindig nagyon súlyosan jelentkeznek.
Míg a ToMV, a TMV és a PaMMV a paprikát és a pa-
radicsomot fertőzi, a PMMV, a BpeMV és a TMGMV a
paradicsomot nem fertőzi. Mielőtt a paprikát fertőző toba-
movírusokat a ’80-as évek végén el tudták különíteni, addig
azokat (főleg a nemesítők) tisztán gyakorlati szempontból a
csak paprikát és paradicsomot fertőző „TMV” és „ToMV”
törzsekként, valamint a „TMV” paprikát fertőző „paprikatör-
zseiként” különböztették meg. Ez utóbbiakat P0, P1, P1.2 és
P1.2.3 „patotípusok”-ra osztották fel. Jelenlegi ismereteink
alapján az egyes „patotípusok” részben a vírusfajok keveré-
kei, részben pedig különböző tobamovírus fajok lehetnek,
ezért a korábbi, „patotípusok”-ba történő felosztás nemcsak
zavaró, hanem a paprikán előforduló tobamovírusok megha-
tározása szempontjából is alkalmatlan.
Azt, hogy a nemesítők által különböző rezisztenciát mu-
tató fajták milyen termesztési értéket mutatnak, egyedileg
ellenőrizni kell.
Megelőzés, védekezés. A paprikán előforduló tobamoví-
rusok leküzdésére és kármérséklésére elvileg ugyanazok az
eljárások jöhetnek számításba, mint amelyeket a paradicsom-
mozaik-komplexnél említettünk (lásd a paradicsomnál).
Uborkamozaik-vírus. Az uborkamozaik-vírus (Cucumber
mosaic virus, CMV) fertőzése esetén a levéllemez elkeske-
nyedik és mozaikszerű tarkulás jelentkezik. A terméseken
barnásfekete foltok vagy gyűrűszerű elszíneződések is mu-
tatkoznak. A termések torzulnak és aprók maradnak. Súlyos
károk főleg a nyár végén mutatkoznak. A vírust különböző
levéltetűfajok viszik át. Mechanikai átvitel az ápolási mun-
kákkal lehetséges, szerepe azonban alárendelt. A vírus gyak-
ran és egyidejűleg más vírussal együtt is előfordulhat. Nem
könnyű minden esetben a tünetek alapján eldönteni, hogy a
kártételt a Cucumber mosaic virus, vagy a Tomato spotted
idézte-e elő. Az ’Atlas’, a ’Gedeon’, és az ’Osir’ az uborkamo-
zaik-vírussal szemben ellenálló fajta.
Megelőzés, védekezés. Az első tünetek észlelésekor az
egyes növényeket az állományból el kell távolítani.
Paradicsom bronzfoltosság-vírus. A nyugati virágtripsz e
vírus átvitelében döntő jelentőségű. Behurcolása után a haj-
tatott paprikán a károk jelentősen megnövekedtek. A paradi-
csom bronzfoltosság-vírus (Tomato spotted wilt virus, TSWV)
olyan betegségtünetet mutat, amely az uborkamozaik-vírus
fertőzéséhez hasonlít. A levélzet sárgászöld, halvány bronz-
bevonat vagy barna foltok is lehetnek. A paradicsomon kívül
a zöldségnövények közül a paprika károsodik a leggyakrab-
ban
Megelőzés, védekezés. A vírus elterjedésének kiküszöbö-
lése végett a gyanús növényeket azonnal el kell távolítani,
így a meglévő tripszek vírusfelvétele elkerülhető. A környező
területeken is ellenőrizni kell a fertőzésgyanús gazdanövé-
nyeket. A paprikatermesztésben a tripsz elleni védekezéskor
a ragadozó atkákat a ragadozó poloskákkal kombinálva kell
alkalmazni. Egyébként a tripsz elleni védekezésre megfelelő
inszekticidet kell felhasználni.
Kabakosok, burgonyafélék, csemegekukorica 139
Sárgaerűség. Esetenként a paprikanövényeken sárga levél-
erek találhatók. Oka egy vírusszerű szervezet, ami az Olpi-
dium gomba mozgó sporangiospóráival vihető át. Az eddig
még nem azonosított kórokozó maggal átvihető.
Egyéb vírusok. A paprikaállományokban még további víru-
sok is fellépnek, pl. a burgonya-X-vírus (Potato virus X) a bur-
gonya-Y-vírus (Potato virus Y). Egyes Y-vírus rezisztens faj-
ták (’Atlas’, ’Blondy’, ’Cadia’, ’Capino’, ’Maite’, ’Orobelle’,
’Osir’, ’Picador’) kereskedelmi forgalomban vannak. A pap-
rikán még előforduló vírusok a lucernamozaik-vírus (Alfalfa
mosaic virus), a lóbabmozaik-vírus (Broad bean wilt virus)
és a paradicsom magtalanság-vírus (Tomato aspermy virus).
Baktériumos és gombás betegségek
Ervíniás lágyrothadás. A paprikatermések lágyrothadá-
sának kórokozója elsősorban az Erwinia carotovora subsp.
carotovora. Hasonló tüneteket az Erwinia carotovora subsp.
atroseptica is okozhat. A baktériumok a termést a sebeken
keresztül fertőzik. A termésszövet puha lesz, a termés csúcsa
elfolyósodik, és a termésfal felszakad. A tárolás és a szállítás
során a lágyrothadás jelentősen megnövekszik. Ez főleg ak-
kor áll elő, ha a terméseket korábban megmosták, mivel a
kórokozó a mosási folyamat során terjed szét. A kórokozó
átvitele maggal is lehetséges.
Pszeudomonászos levél- és termésfoltosság, fekete
pettyesség. A Pseudomonas syringae pv. tomato a paprikán
ugyanolyan levél- és termésfoltosságot okoz, mint a paradi-
csomon. A leveleken, a csészeleveleken, a virágokon, a ter-
méskocsányokon és a terméseken sötétbarna, illetve fekete
foltok képződnek, amelyek rendszerint 1,5 mm-nél nem
nagyobbak, gyakran csak pontszerűek. Részletesen lásd a
paradicsomnál.
Xantomonászos termésfoltosság. A Xanthomonas vesica-
toria (syn. X. campestris pv. vesicatoria) az összes talaj felet-
ti növényrészt károsítja. A paprikaterméseken a baktérium
enyhén domború és varas, 3–6 mm-es, barna foltokat okoz.
A beteg részeken az epidermisz sokszor felszakad. A leve-
leken apró, kerek, vizenyős foltok mutatkoznak. Közepük
később barna lesz. A súlyosan károsodott levelek elsárgulnak
és végül lehullanak. A szárakon és a levélnyeleken a barna
foltok többé-kevésbé hosszirányban rendeződnek. Súlyos
szárkártétel esetén a levelek lehullanak. A kórokozó a mag
felületén és belsejében átvihető. A kórokozónak számos pa-
totípusa van. A kórokozó bizonyos törzsei mind a paradicso-
mot, mind a paprikát fertőzik, más törzsek csak a paradicso-
mot és csak a paprikát. A X. vesicatoriára a növényvédelmi
vizsgálati szabályzat érvényes (lásd a paradicsomnál).
Megelőzés, védekezés. Csak betegségmentes vetőmagot
szabad felhasználni. Megbetegedés esetén a hosszabb levél-
felület-nedvesség időtartamot kerülni kell. A felülről öntözést
abba kell hagyni. A beteg növénymaradványokat gondosan el
kell távolítani.
Egyéb baktériumos betegségek. A Pseudomonas corru-
gata a paprikán is fellép. A paprika gazdanövénye a Clavi-
bacter michiganensis subsp. michiganensis és a Ralstonia
solanacearum (syn. Pseudomonas solanacearum) baktériu-
moknak is.
Botrítiszes betegség. A botrítiszes betegség kórokozója a
Botrytis cinerea, ami Németországban gyakori a paprikaál-
lományokban. Ugyanúgy, mint a paradicsomon, szár-, levél-,
virág- és termésmegbetegedést okoz. A szárat körülölelő,
több cm-es, szürkésbarna, foltokat szürke konídiumtartó-
gyep takarja, a felette lévő növényrész elpusztul. A szár leg-
többször üreges. Egyes hajtások vagy akár az egész növény
így tönkremehet. A terméseken és a leveleken lévő szürke,
rothadó részek kiindulópontjai a lehullott virágszirmok.
A paprikaterméseken néha olyan betegségtünetek lépnek
fel, amelyek a paradicsom „szellemfoltosság”-ához hasonlók.
A kórokozó a betakarítás után a tárolt paprikán is károsít.
Jó kalciumellátás a Botrytis fellépését akadályozza.
Megelőzés, védekezés. Semmilyen körülmények között
nem szabad sűrűn ültetni és az állomány ne legyen buja
növekedésű. Egyébként a botrítiszes betegség leküzdésére a
paradicsomnál említett eljárások érvényesek.
Szklerotíniás betegség. A Sclerotinia sclerotiorum gomba,
a botrítiszes betegség kórokozójához hasonlóan, az egész nö-
vény vagy egyes növényrészek hervadását és elhalását okoz-
za. A beteg részeket azonban nem a botrítiszes betegségre
jellemző szürke bevonat, hanem vattaszerű, fehér micélium
borítja. A botrítiszes betegség és a szklerotíniás hervadás a
paprikaállományban gyakran együtt jelentkezik. A megbete-
gedés rendszerint csak egyes növényekre korlátozódik. Ilyen
szárrothadást a Sclerotinia minor is okozhat.
Fuzáriumos gyökérrothadás. A paprikán a Fusarium
solani gomba elsősorban szártő- és gyökérrothadást okoz.
A szártőn felületi barnulás, illetve feketedés mutatkozik, a
talaj feletti növényrészek hervadnak. A szár seben keresztül
is fertőződhet. Fekete foltok keletkeznek, a szár elhal. Gyak-
ran az éréshez közeli termések rothadnak, a koncentrikus
gyűrűket és foltokat rózsaszínű sporodóhiumok borítják.
A paprikafajták fogékonysága eltérő. A gomba a talaj nélküli
termesztésben is előfordul.
Megelőzés, védekezés. A gyökérrothadás fellépését higié-
nés rendszabályokkal előzhetjük meg. A beteg növényeket, a
paprikanövények alsó leveleit és a termést el kell távolítani.
A paprikaállománynak egyenletesen, de nem buján kell nö-
vekednie. Az állományt lehetőség szerint szárazon kell tar-
tani.
Pirenohétás gyökérparásodás. Ugyanaz a gomba (Pyreno-
chaeta lycopersici), ami a paradicsom pirenohétás gyökér-
parásodását okozza (lásd ott), a paprikán hasonló, azonban
gyengébb károsodást idéz elő. A növekedés nem megfelelő, a
hajtások képződése azonban normális.
Verticilliumos hervadás. A Verticillium nemzetségbe
tartozó gombák a paprikaállományban is kiesést okoznak.
A beteg növények hervadnak vagy elhalnak. A tünet és a
betegség lefolyása a paradicsomnál tárgyaltakkal megegyezik
(lásd ott).
Egyéb gombás betegségek. A talajon történő paprikater-
mesztésben még további bete